Wilbur Smith 01 - Amikor az oroszlán zabál.doc

Wilbur Smith Amikor az oroszlán zabál

Courtney-sorozat 01 Sean Courtney gyönyörű férfi volt, erős és hatalmas, mint maga Afrika. Ikerbátyjával, Garryvel egyutt a vadon törvényeinek és a zuluk dárdáinak árnyékában nőtt fel. Sorsukat kezdettől megérintette a halál közelsége. A regény Sean útját kíséri nyomon véres háborúkon, az aranyláz viszontagságain, gazdagságon és szegénységen, boldog és tragikus barátságokon, szerelmeken át. Igazi oroszlán ő, az élet királya, akit sosem hagynak el követői. "- Akkos is követtek, ha nyomomban halottak maradnak és szomorúság? – kérdezte Sean. Hlubl ünnepélyes komolyásggal válaszolt. – Valami mindig meghal, amikor az oroszlán zabál, és mégis – mindig marad ott elég hús azoknak, akik követik. Sean némán ült és a völgy aranyló páráját nézte. Aztán Pretória felé fordította lovát és a kantár szabad végével rácsapott a nyakára."

Ezt a könyvet szeretettel ajánlom Elfreda és Herbert James Smithnek I Natal Egyetlen fácán repült fel a hegyoldalban, röptében szinte súrolta a fűszálak csúcsait. Amint elérte a hegytetőt, lábát előrenyújtotta, szárnyát elernyesztette és eltűnt a sűrűben. Két fiú meg egy kutya követték a völgyből: a kutya ment elöl, pofájából félrelógott rózsaszín nyelve és az ikrek egymással versengve rohantak mögötte. Mindkettőjük khaki ingén sötét foltokban tört át a verejték, mert hogy az afrikai napnak még így lemenőben, az ég alján is van ereje. A kutya szagot kapott és reszketve megtorpant: egy másodpercig ott állt és szimatolt, majd nekilódult. Gyorsan mozgott, fejét lehajtva követte a nyomot, csupán a háta és sebesen lengő farka látszott ki a száraz, barna fűből. Az ikrek beérték. Erősen kapkodták a levegőt, mivel kemény munka volt megmászni a hegyet. -- Eredj odébb, utamba leszel -- mondta Sean lihegve fivérének és Garrick szó nélkül engedelmeskedett neki. Sean jó tíz centivel magasabb volt nála és vagy kilenc kilóval nehezebb: ezért volt joga parancsolni. Sean közben már ismét a kutyára figyelt. -- Riaszd fel, Tinker. Hajtsd fel, öreg fiú. Tinker a farkával jelezte, hogy tudomásul vette Sean utasítását, de az orrát nem emelte fel a földről. Az ikrek követték és feszülten várták, hogy a madár felszálljon. Rövid dárdáikat készenlétben tartották és óvatosan araszoltak előre, miközben igyekeztek lélegzetüket visszafojtani. Tinker megtalálta a fűben lapító madarat; előrevetette magát, csaholni kezdett, és a madár felszállt. Sebesen, hangos szárnycsapkodással emelkedett fel, csak úgy örvénylett körülötte a fű. Sean hajított; botja elsuhant a madár mellett. A fácánnak a levegőben kapálódzva sikerült elkerülnie a dárdát és akkor Garrick is elhajította a magáét. Botja pörögve, sziszegve repült a magasba, míg végül belecsapódott a fácán kövér, barna testébe. A madár megpördült, néhány tolla lehullt, majd maga is a földre zuhant. A fiúk a nyomába eredtek. A fácán törött szárnnyal rohant előttük a fűben és ők izgatott kiáltások közepette üldözték. Seannak sikerült elkapnia. Kitekerte a nyakát, majd nevetve állt, kezében a meleg, barna tetemmel, míg arra várt, hogy Garrick odaérjen hozzá. -- Csuda, csuda Garry, ennek aztán szépen megadtad! Tinker felugrott, hogy megszagolja a madarat, Sean pedig lehajolt és úgy tartotta, hogy a kutya odadughassa hozzá az orrát. Tinker megszaglászta, majd megpróbálta fogai közé kapni, de Sean eltolta a fejét és odadobta a madarat Garricknek. Garrick az övére akasztotta a többi mellé. -- Mit gondolsz, milyen messze volt -- tizenöt méter? -kérdezte Garrick. -- Nem, azért annyira nem -- közölte véleményét Sean. -- Talán úgy tíz körül. -- Szerintem ez legalább tizenöt volt. Szerintem messzebb volt, mint a mai találataid közül bármelyik. -- A siker merésszé tette Garricket. Lehervadt a mosoly Sean arcáról. -- Igen? -- kérdezte. -- Igen! -- mondta Garrick. Sean kézfejével elsöpörte homlokából a haját, amely fekete volt és puha, így aztán mindig a szemébe hullt. -- És az ott lenn a folyónál? Az legalább kétszer olyan messze volt.

-- Igen? -- kérdezte Garrick. -- Igen! -- mondta bőszen Sean. 10 -- Nahát, ha annyira jó vagy, akkor hogy lehet, hogy ezt elvétetted -- mi? Te dobtál először. Hogyhogy nem sikerült? Sean már amúgy is kipirult arca most még jobban elvörösödött és Garrick hirtelen rádöbbent, hogy túl messze ment. Hátrált egy lépést. -- Akarsz fogadni? -- kérdezte Sean. Garrick eló'tt nem volt egészen világos, hogy Sean miben akar fogadni, de már tapasztalatból tudta, hogy barmiról is legyen szó, a vitát úgyis verekedés dönti el. Garricknek Seannal szemben csak ritkán sikerült megnyernie az ilyen fogadásokat. -- Késő van. Jobb lesz, ha elindulunk hazafelé. Apu ellátja a bajunkat, ha nem vagyunk otthon vacsorára. Sean habozott, mire Garrick sarkon fordult, visszaszaladt, hogy fölvegye hajítóbotját, majd elindult hazafelé. Sean utánanyargalt, beérte, majd megelőzte. Mindig Sean szokott elöl járni. Miután sikerült perdöntőén bizonyítania magasabbrendűségét a dárdahajítás terén, Sean kész volt megbocsátani. Válla fölött hátraszólt: Mit gondolsz, milyen színű lesz a Gipsy csikaja? Garrick megkönnyebbüléssel fogadta ezt a békeajánlatot és barátságos társalgásba kezdtek erről, meg még vagy egy tucat hasonlóan fontos témáról. Megállás nélkül mentek: csupán egy órányira telepedtek le a folyó mellett egy árnyas helyen, hogy megsüssenek és megegyenek egy pár fácánt, egyébként egész nap csak gyalogoltak. Itt fenn a fennsík szavannás terület, amely hol emelkedik, hol süllyed előttük, amint megmásszak a kerek hátú dombokat, vagy leereszkednek egy-egy völgybe. Körülöttük a fű mozog a szélben: derékmagas, puha, száraz fű, mely aranysárga, akár az érett búza. Mögöttük és mellettük mindkét oldalon a szavanna ural mindent, ameddig csak a szem ellát, de előttük hirtelen ott volt a szakadék. A föld először meredeken zuhan 11 alá, majd fokozatosan kiegyenlítődik és ott van a Tugela-síkság. A Tugela folyó úgy harminc kilométernyire szeli át a síkságot, de ma párás az idő, így odáig nem láthattak el. A folyón túl, messze északra és keletre, jó százhatvan kilométernyire a tengerig terül el Zuluföld. A folyó a határ. A szakadék meredek részét keresztirányban vízmosások szabdalták fel és ezekben a vízmosásokban sűrű, olajzöld cserjék virultak. Alattuk három kilométernyire a síkon ott állt a Theunis Kraal gazdasága. A ház nagy, holland tetős, melyet szép, sima szalmával fedtek. A kis bekerített legelőn lovak voltak: sok ló, mivel az ikrek édesapja gazdag ember volt. A szolgák szálláshelye fölött a tűzhelyek füstjétől kéklett a levegő és valaki fát vágott, melynek hangja gyengén felért hozzájuk. Sean megállt a szakadék szélénél és leült a fűbe. Megfogta egyik piszkos, meztelen lábát és az ölébe húzta. A talpán egy kosszal eltömődött lyuk volt, ahonnan korábban egy tüskét húzott ki. Garrick leült mellé. -- Öregem, ez aztán fájni fog, amikor anyu bejódozza! -- mondta kárörvendőn Garrick. -- Még tűre is szüksége lesz, hogy kiszedje belőle a koszt. Fogadok, hogy üvölteni fogsz -- fogadok, hogy torkod szakadtából üvölteni fogsz! Sean rá se hederített. Egy fűszállal tisztogatni kezdte a sebet. Garrick érdeklődéssel figyelte. Ikrek aligha hasonlíthatnak kevésbé egymáshoz. Sean már kezdett férfiasodni: válla egyre erősödött és a gyermeki gömbölydedség helyén lassanként kemény izmok jelentek meg. Élénk színei voltak: a haja fekete, a bőre napbarnított, ajkain és orcáján ragyogva ütközött át friss, fiatal vére és a szeme kék volt, sötét indigókék, akár egy felhő árnya a hegyi tavon.

Garrick vékony volt, csuklója és bokája akár egy lányé. A haja amolyan meghatározhatatlan barna, amely szalmacsutakként nőtt le hátul a nyakába, a bőre szep12 ló's, az orra-és halványkék szeme környéke rózsaszín az állandó, makacs szénanáthától. Hamar ráunt Sean sebészi beavatkozásának szemlélésére. Átnyúlt és Tinker egyik lelógó fülét babrálta, ami megtörte a kutya lihegésének ritmusát; kétszer nyelt és nyála lecsöppent nyelve hegyéről. Garrick felemelte a fejét és lenézett a lejtőn. Nem sokkal alattuk volt az egyik cserjés vízmosás. Garrick visszafojtotta lélegzetét. -- Sean, odanézz -- a cserje mellett! -- Suttogása izgalomtól reszketett. -- Mi az? -- nézett föl döbbenten Sean. Aztán meglátta. -- Fogd meg Tinkert. -- Garrick megragadta a kutya nyakörvét és elfordította az állat fejét, nehogy meglássa a vadat és üldöződbe vegye. -- Ez a világ legnagyobb öreg inkonkája -- suttogta Garrick. Sean túlságosan feszülten figyelt ahhoz, hogy válaszoljon. Az antilop óvatosan lépkedve, ernyedten bújt eló' a sűrűből. Hatalmas bak volt, az öregségtől már egészen fekete; fehér foltjai a hátán és a hátsó felén, akár a régi krétajelek, egészen elhalványultak. Eresen fülelt, csavart szarvait magasra emelte, akkora volt, akár egy póni. De kecsesen mozogva kilépett a nyílt terepre. Megtorpant, fejét forgatva óvatosan körülnézett, vajon nem leselkedik-e rá veszély, majd rézsút leügetett a domboldalon és eltűnt egy másik vízmosás sűrűjében. Ezután az ikrek még egy pillanatig némák maradtak, majd mindketten egyszerre törtek ki. -- Láttad, mi -- láttad azt a szarvat? -- Ilyen közel a házhoz, mi meg nem is tudtunk róla... Aztán feltápászkodtak és közben be nem állt a szájuk, izgalmuk Tinkerre is átragadt. A kutya csaholva rohangászott körülöttük. Néhány pillanatnyi zűrzavar után Sean úrrá lett a helyzeten úgy, hogy egyszerűen túlüvöltötte a hangzavart. 13 -- Fogadok, hogy minden nap itt rejtőzik, ebben a vízmosásban. Fogadok, hogy egész nap itt van és csak este jön elő. Menjünk, nézzük meg. Sean ment elöl a lejtőn. A cserjés szélén, egy avarral bélelt, sötét és hűvös, növényi üregben rábukkantak a bak búvóhelyére. A földet patáival letaposta, minden tele volt az ürülékével, és ott volt testének nyoma is azon a helyen, ahol egész nap hevert. Az avarágyon néhány elhullott, szürkés végű szőrszálat találtak. Sean letérdelt és felemelt egyet. -- Hogy kapjuk el? -- Áshatnánk egy gödröt és hegyes botokat tehetnénk bele -- javasolta lelkesen Garrick. -- Ki fogja kiásni -- te? -- kérdezte Sean. -- Te is segíthetnél. -- Jó nagy gödör kellene -- mondta Sean kétkedve. Ezután mindketten hallgattak, amíg végiggondolták, hogy mennyi munkával járna egy ilyen csapdát kiásni. Az ötletet többé egyikőjük se említette. -- Elhívhatnánk a gyerekeket a városból és dárdával hajtóvadászatot rendezhetnénk -- mondta Sean. -- Hányszor vadásztunk már velük? Legalább százszor és még egy nyamvadt duikert se sikerült leterítenünk -- nemhogy egy antilopot. -- Garrick habozott, majd folytatta. -- Meg aztán emlékszel, hogy mit csinált az az inkonka Frank Van Essennel, mi? Amikor abbahagyta az öklelést, a többieknek úgy kellett visszatömködniük a belét azon a lyukon, amit az inkonka döfött a hasába!

-- Félsz? -- kérdezte Sean. -- Egyáltalán nem! -- jelentette ki Garrick méltatlankodva, majd gyorsan azt mondta: -- Hűha, mindjárt sötét lesz. Jobb, ha szedjük a lábunk. Azzal lementek a völgybe. 14 Sean feküdt a sötétben és a szobán át az ablak szürke négyszögét bámulta. Odakünn az égen látszott a hold egy darabkája. Sean nem tudott aludni: az antilopon gondolkodott. Hallotta, amint szülei elhaladnak a hálószoba ajtaja előtt; mostohaanyja mondott valamit, amin az édesapja nevetett: Waite Courteney nevetése mély volt, akár a távoli mennydörgés. Sean hallotta, amint a másik szoba ajtaja becsukódik és felült az ágyban. -Garry. -- Semmi válasz. -- Garry. -- Felkapott egy csizmát és odavágta; egy morgás hallatszott. -Garry. -- Mit akarsz? -- Garrick hangja álmos volt és dühös. -- Arra gondoltam -- holnap péntek. -- Na és? • -- Anyu és apu bemennek a városba. Egész nap oda lesznek. Elvihetnénk a vadászpuskát és becserkészhetnénk azt az öreg inkonkát. Garrick ágya riadtan megreccsent. -- Te megőrültél! -- Garrick nem tudta leplezni hangjában az ijedtséget. -- Apa megöl minket, ha meglátja nálunk a vadászpuskát. -- Már ahogy kimondta, tudta, hogy ennél erősebb érvet kell találnia ahhoz, hogy fivérét lebeszélhesse. Sean, ha lehet, elkerülte a büntetést, de apja jobb karjának fenyegető ereje nem elegendő, hogy elrettentse az antilop vadászattól. Garrick mozdulatlanul feküdt ágyában és lázasan kereste a szavakat. -- Meg aztán apu mindig elzárja a töltényeket. Ez ügyes próbálkozás volt, de Sean kivédte. -- Tudom, de azt is tudom, hol van két öregszemű sörét, amiről megfeledkezett: az ebédlőben a nagy vázában. Már több mint egy hónapja ott vannak. Garricket kiverte a veríték. Már szinte érezte, amint az ostor a fenekén tekereg, és hallotta, amint apja számolja az ütéseket: nyolc, kilenc, tíz. 75 -- Kérlek, Sean, gondolkodjunk valami máson... A szoba túlsó felén Sean kényelmesen elhelyezkedett párnáin. A döntés megszületett. Waite Courteney felsegítette feleségét a bricska elülső ülésére. Szeretetteljesen megveregette az asszony karját, majd átsétált a hajtó helyére, de közben egy pillanatra megállt, hogy megcirógassa a lovakat és ráigazítsa a kalapot kopasz fejére. Nagydarab ember volt, a bricska lesüllyedt súlya alatt, ahogy felmászott a helyére. Megfogta a gyeplőt, majd megfordult és nagy, kampós orra felett nevető tekintettel nézett a tornácon ácsorgó ikrekre. -- Igazán nagy szívességként értékelném, uraim, ha azon néhány óra során, amíg anyátokkal távol vagyunk, nem keverednétek semmiféle bajba. -- Igen, apa -- hangzott a tisztelettudó kórus. -- Sean, ha esetleg ismételten ellenállhatatlan vágyat ereznél, hogy felmássz arra a nagy eukaliptuszfára, akkor győzd le magadban, öregem, győzd le. -- Úgy lesz, apa. -- Garrick, egyezzünk meg, hogy többé nem kísérletezel a puskapor előállításával -- rendben? -- Igen, apa. -- És ne vágjatok ilyen ártatlan képet. Ez rémit meg a legjobban! Waite az ostorral megérintette maga előtt a csillogó tomporokat és a bricska

megindult ki az útra, Ladyburg felé. -- Arról egy szót se szólt, hogy nem vihetjük el a vadászpuskát -- suttogta Sean megdicsőült erényességgel. -- Most pedig menj és nézz utána, hogy a szolgák ne legyenek az utunkban -- ha meglátnak minket, nagy hűhót csapnak. Aztán gyere hátra a hálószoba ablakához és én kiadom neked. 16 Sean és Garrick egészen a szakadék aljáig megállás nélkül veszekedtek. Sean a vállán keresztbe vetve vitte a vadászpuskát és két kézzel kapaszkodott a tusba. -- Az én ötletem volt, nem? -- kérdezte. -- De elsőnek én láttam meg az inkonkát -- tiltakozott Garrick. Garrick merészsége visszatért: méterről méterre, ahogy távolodtak a háztól, a büntetéstől való félelme is egyre halványodott. -- Az nem számít -- közölte vele Sean. -- Nekem jutott eszembe a vadászpuska, ezért én lövök. -- Hogyhogy mindig csak neked jut a java? -- kérdezte Garrick és Seant felbőszítette ez a kérdés. -- Amikor azt a sólyomfészket találtad lenn a folyónál, hagytam, hogy felmássz érte. Nem igaz? Aztán amikor azt a kis duikert találtad, hagytam, hogy te etesd. Nem igaz? -- kérdezte szemrehányón. -- Jól van. De ha én láttam meg elsőnek az inkonkát, miért nem hagyod, hogy én lőjek? Seanba belefojtotta a szót ez a rendíthetetlen makacsság, de azért még szorosabban markolta a puskát. Ahhoz, hogy a vitát Garrick nyerje meg, el kell vennie tőle -- ezt Garrick is tudta, így aztán duzzogni kezdett. Sean megállt a szakadék alján a fák alatt és válla fölött hátrapillantott fivérére. -- Segítesz -- vagy egyedül kell csinálnom? Garrick lenézett a földre és belerúgott egy ágba. Erősen szipákolt; a szénanáthája reggelente mindig rosszabb volt. -- Nos? -- kérdezte Sean. -- Mit akarsz, mit csináljak? -- Maradj itt és lassan számolj el ezerig. Én kerülővel fölmegyek a lejtőn és ott fogok várni, ahol az inkonka tegnap átment. Amikor végeztél a számolással, gyere fel a vízmosásba. Amikor úgy félúton vagy, kezdj el kiáltozni. Az inkonka ugyanúgy fog kitörni, mint tegnap -- rendben? 17 Garrick kelletlenül rábólintott. -- Elhoztad Tinker láncát? Garrick előhúzta a zsebéből és ahogy a kutya meglátta, hátrálni kezdett. Sean megragadta a nyakörvét és Garrick rácsatolta. Tinker füle lekonyult és szemrehányóan nézett rájuk. -- Ne ereszd el. Az a vén inkonka felnyársalja. Most pedig kezdj el számolni -mondta Sean és elindult felfelé. Balra jócskán elkerülte a vízmosást. Az emelkedőn csúszott a fű a lába alatt, a puska nehéz volt és a fűben éles szikladarabok lapultak. Az egyikbe belebotlott és vérezni kezdett a lábujja, de azért rendületlenül ment felfelé. Egy száraz fadarab volt a cserjés szélén, amivel Sean jelölte meg az antilop rejtekhelyét. Sean feljebb mászott és közvetlenül az emelkedő csúcsa előtt megállt, ott, ahol a mozgó fű megtöri fejének az ég hátterén kirajzolódó körvonalát. Kifulladt, nehezen kapkodta a levegőt. Talált egy söröshordó méretű sziklát, amin megtámaszthatta puskáját, ő pedig meglapuk mögötte. A puska tusát a sziklára fektette és becélozta lefelé a hegyoldalt, majd jobbról és balról is alaposan szemügyre vette a csövet, hogy tisztán

tüzelhessen. Elképzelte, amint az antilop befut a látóterébe, és az izgalom végigbizsergett a karján, a vállán, fel egészen a nyakáig. , -- Nem fogok elé célozni -- nyilván lassan mozog majd, nagy valószínűséggel csak ügetni fog. Egyenest a lapockájára megyek -- suttogta. Kinyitotta a puskát, ingzsebéból elővette a két töltényt, becsúsztatta, majd a závárzatot egy kattanással becsukta. Minden erejére szüksége volt, hogy két kézzel felhúzza a hatalmas, cifra kakast, de sikerült neki, így a puska mindkét csöve töltve volt és fel is volt húzva. Letette maga elé a sziklára és lebámult a lejtőn. Balján a vízmosás olyan volt, mint egy sötétzöld folt a hegyoldalban és közvetlenül alatta ott volt az a 18 nyílt, füves terület, ahol majd az antilop áthalad. Türelmetlenül hátrasimította haját a homlokából: nedves volt az izzadságtól, így nern hullott a szemébe. Teltek a percek. -- Mi a fenét csinál Garry? Néha olyan süket tud lenni! -- motyogta Sean és szinte válaszként lentről nyomban meghallotta Garrick kiáltását. Halk hang volt, messze, lenn a lejtőn, amit elfojtott a sűrű cserje. Tinker minden lelkesedés nélkül ugatott egyet; ő is duzzogott, nem szerette a láncot. Sean mutatóujját a ravaszon tartva várt és meredten figyelte a cserjés szélét. Garrick ismét kiáltott -- és az antilop kitört rejtekhelyéről. Sebesen ugrott ki a nyílt terepre, orrát magasra tartotta és szarvai szinte a hátához lapultak. Sean testével elmozdult, hogy a puskával kövesse az állat mozgását, miközben a célgömb tüskéjét egyenest a fekete lapockára irányította. Tüzelt a bal oldali csőből, és a puska akkorát rúgott, hogy elvesztette az egyensúlyát; a füle csengett a lövés hangjától és az elégett puskapor füstje beborította az arcát. A puskát még mindig a kezében tartva, nagy nehezen feltápászkodott. Az antilop ott hevert a fűben, bégetett, akár egy bárány és haláltusájában rúgkapált. -- Eltaláltam -- üvöltött fel Sean. -- Elsőre eltaláltam! Garry, Garry! Eltaláltam, eltaláltam! Tinker teljes erővel rohant elő a cserjésből és a láncon maga után vonszolta Garryt, Sean pedig még mindig üvöltve rohanni kezdett lefelé, hogy csatlakozzon hozzájuk. Egy kő kigördült a lába alól és elesett. A vadászpuska kirepült a kezéből és a másik csőből is eldördült'a lövés. A durranás nagyon hangos volt. Amikor Sean feltápászkodott, Garrick nyögdécselve ült a fűben -- nyögdécselt és meredten nézte a lábát. A lövedék a lábába csapódott, és térde alatt cafatokra tépte a húst -- olyan mélyen f el szakította, hogy 19 a sebben fehér csontszilánkok látszottak és erősen vérzett, lüktetve folyt belőle, a sötét, pudingszerűen sűrű vér. -- Nem akartam... Jaj, Istenem, Garry, nem akartam. Megcsúsztam. Tényleg megcsúsztam. -- Sean is a lábra meredt. Az arca halálsápadt volt és a szeme sötéten tágra nyílt az iszonyattól. A vér lüktetve folyt a fűre. ' -- Állítsd el a vérzést! Sean, kérlek, állítsd el. Jaj, úgy fájl Jaj! Sean, kérlek, állítsd el! Sean odabotladozott -hozzá. A hányás kerülgette. Lecsatolta az övét és rátekerte a lábra, a keze ragadt a rácsorduló, meleg vértől. Tokos kése segítségével megszorította az övet. A vérzés csökkent, így még szorosabbra húzta. -- Jaj, Sean, fáj! Úgy fáj... -- Garrick arca viaszfehér volt és vacogni kezdett, amint a rémület fagyos keze lassanként összezárult körülötte. -- Elmegyek Josephért -- makogta Sean. -- Jövünk, amilyen gyorsan csak tudunk. Jaj Istenem, ne haragudj! -- Sean felpattant és futásnak eredt. Elesett,

gyorsan felállt és futott tovább. Egy órán belül visszaértek. Sean jött elöl, nyomában három zulu szolgával. Joseph, a szakács hozott egy takarót. Bebugyolálta Garricket, majd fölemelte és Garrick elájult, amint a lába támasz nélkül a levegőben lógott. Ahogy elindultak lefelé a hegyről, Sean kinézett a síkon át: a ladyburgi úton egy kis porfelhő látszott. Az egyik lovász lovagolt be Waite Courteneyért. A tanya tornácán várakoztak, amikor Waite Courteney visszaért Theunis Kraalba. Garrick ismét eszméleténél volt. A díványon feküdt, arca fehér volt, és a vér átszivárgott a takarón. Véres volt Joseph egyenruhája és Sean keze feketéllett a rászáradt vértől. Waite Courteney felrohant a tornácra; Garrick fölé hajolt és lehúzta 20 róla a takarót. Egy pillanatig meredten nézte a lábat, majd nagyon gyöngéden újból betakarta. Waite felemelte Garricket és levitte a bricskához. Joseph vele ment és elhelyezték Garricket a hátsó ülésen. Joseph a testét tartotta, és Garrick mostohaanyja az ölébe vette a lábat, hogy ne mozogjon. Waite Courteney gyorsan felmászott eló're: kezébe fogta a gyeplőt, majd megfordult és Seanra nézett, aki mozdulatlanul állt a tornácon. Nem szólt egy szót sem, de a tekintete iszonyatos volt -- Sean nem tudott a szemébe nézni. Waite Courteney rácsapott a lovakra az ostorral és visszahajtott a- ladyburgi útra: őrült vágtában hajtott, a szél vadul lengette szakállát. Sean figyelte óikét. Miután eltűntek a fák között, csak állt ott egyedül a tornácon; aztán hirtelen megfordult és végigrohant a házon. Kifutott hátul a konyhaajtón, át az udvaron a lószerszámkamrába, lekapott egy kantárt és rohant a legelőre. Kiválasztott egy barna kancát, odahajtotta a kerítés egyik sarkához, míg sikerült karját a ló nyaka köré csúsztatnia. Benyomta a zablát a szájába, meghúzta az állszíjat és felpattant a ló csupasz hátára. Megsarkantyúzta és átugratott vele a kapun, hátralendült, ahogy a ló teste felemelkedett alatta, és amikor földet ért, előreesett az állat nyakába, összeszedte magát és a lovat a ladyburgi út felé irányította. A városig jó tizenkét kilométer az út és a bricska hamarabb ért oda, mint Sean. Van Rooyen doktor rendelője előtt találta: a lovak erősen fújtattak és testük sötétlett a verítéktől. Sean lesiklott a kanca hátáról; fölment a lépcsőn a rendelő' ajtajához és csöndesen benyitott. Garrick az asztalon feküdt, egyik oldalon Waite, a másik oldalon a felesége állt mellette, az orvos pedig a szemközti falnál, egy zománcos lavórban mosta a kezét. Ada Courteney csöndesen sírt, az arca csupa könny volt. Mindnyájan Seanra néztek, aki ott állt az ajtóban. 21 -- Gyere ide -- mondta Waite Courteney, a hangja színtelen volt és üres. -Gyere, állj ide mellém. Le fogják vágni a fivéred lábát, és Istenemre, minden másodpercét végignézetem veled! Garricket éjjel hozták vissza Theunis Kraalba. Waite Courteney nagyon lassan, óvatosan hajtotta a brieskát, Sean pedig távolról követte. Fázott vékony khaki ingében és kavargóit a gyomra attól, amit látott. Karja csupa véraláfutás volt, ahogy apja fogta és kényszerítet'te, hogy végignézze. A szolgák lámpásokat gyújtottak a tornácon. Némán és nyugtalanul mind ott ácsorgóit a sötétben. Ahogy Waite felvitte a takaróba bugyolált testet a lépcsőn, az egyik zulu nyelven, halkan odaszólt. -- A lába?

-- Már nincs -- válaszolt Waite nyersen. Mindnyájan halkan sóhajtottak, majd a hang ismét megszólalt. -- Jól van? -- Él -- mondta Waite. Bevitte Garricket abba a szobába, amit vendég-, illetve betegszobának használtak. Középen megállt és tartotta a fiút, amíg felesége áthúzta az ágyat; aztán lefektette és betakarta. -- Mit tehetünk még?, -- kérdezte Ada. -- Csak várhatunk. : Ada megfogta férje kezét. -- Kérlek, Istenem, hagyd, hogy éljen -- suttogta. -- Még olyan fiatal. -- Sean az oka! -- lángolt fel hirtelen Waite haragja. -- Garry magától sosem tett volna ilyet. -Megpróbálta kiszabadítani kezét Ada kezéből. -- Most mit akarsz? -- kérdezte Ada. -- Megverem! Úgy elverem, hogy nem marad bőr rajta! 22 -- Ne, ké.rlek ne. -- Hogyhogy? -- Már ez is épp elég volt. Nem láttad az arcát? Waite válla fáradtan megroskadt és a férfi leült az ágy melletti karosszékbe. Ada megérintette férje arcát. -- Én itt maradok Garryvel. Te menj és próbálj meg aludni egy kicsit, drágám. -- Nem -- mondta Waite. Az asszony leült a szék karfájára és Waite átfogta a derekát. Aztán nagy sokára, összebújva elaludtak az ágy melletti széken. Az elkövetkezendő napok nagyon nehezek voltak. Garrick elméje kitört a józanság igája alól és nekivadultan, az önkívület lázas világában kóborolt. Zihálva kapkodta a levegőt és láztól égő arccal hánykolódott; kiáltozott és nyöszörgőit a nagy ágyban; lábának csonkja veszedelmesen megduzzadt és a varratok annyira megfeszültek, hogy úgy tűnt, bármelyik pillanatban kiszakadhatnak a feldagadt húsból. A fertőzés sár-. ga, bűzös váladéka a lepedőkre szivárgott. Ada egyfolytában mellette volt. Letörülté arcáról a verítéket, cserélte a kötést csonka lábán, megitatta és megnyugtatta, amikor lázasan félrebeszélt. Ada szemét a kimerültség és az aggodalom sötét karikái övezték, de egy pillanatra sem hagyta volna magára. Waite nem bírta. Mint a legtöbb férfi, ő is irtózott a szenvedéstől, egyszerűen megfulladt volna, ha a szobában marad: úgy félóránként bement és megállt az ágy mellett, majd elfordult és folytatta nyughatatlan kószálását a ház körül. Ada jól hallotta súlyos lépteit a folyosókon. Sean is a házban maradt: ott ült a konyhában vagy a'tornác túlsó végén. Senki nem beszélt vele, még a 23 szolgák sem; elűzték, amikor megpróbált beosonni a szobába, hogy megnézze Garricket. Magányos volt, a bűnösök vigasztalan magánya ült rajta -- mert Garry meg fog halni, tudta ezt abból a sötét némaságból, ami Theunis Kraalra borult. A konyhában nem volt beszélgetés, nem csörömpöltek az edények, sehonnan sem hallatszott apjának mély, öblös nevetése: még a kutyák is leverten hallgattak. A halál vetette rá árnyékát Theunis Kraalra. Még a szagát is érezte azokon a szennyes lepedőkön, amelyeket Garrick szobájából hoztak a konyhába; olyan pézsmaszag volt, akár egy állat szaga. Idó'nként már-már látta is: még fényes nappal is, ahogy a tornácon ült, érezte, •amint meglapul mellette, akár egy árnyék látóterének peremén. De még nem volt formája. Csak sötétség Volt, hidegség, mely fokozatosan növekszik a házban, míg elegendő erót nem gyűjt ahhoz, hogy magával vigye a fivérét. A harmadik napon Waite Courteney üvöltve jött ki Garrick szobájából. Átrohant a

házon, ki az istállóudvarba. -- Karlie. Hol vagy? Nyergeid fel Rooiberget. Igyekezz, ember, igyekezz -- hogy a fene vigyen el. Haldoklik, hallod, haldoklik. Sean nem mozdult, csak ült ott a falnak támaszkodva a hátsó ajtó mellett. Karja szorosabban ölelte át Tinker nyakát és a kutya hideg orrát az arcához nyomta; nézte, ahogy apja felpattan a mén hátára és elvágtat. A dobogó paták egyenesen Ladyburg felé tartottak és amikor eltűntek a szeme elöl, felállt és beosont a házba: Garrick ajtaja eló'tt fülelt, majd csöndesen kinyitotta és belépett. Ada felé fordult, fáradt volt .az arca. Harmincöt événél most jóval öregebbnek látszott, de fekete haja szép sima kontyba volt fésülve, és friss, tiszta ruhát viselt. Kimerültsége ellenére még mindig gyönyörű asszony volt. Szelídség sugárzott belőle, jóság, amit a szenvedés és az 24 aggodalom nem tudott elpusztítani. Kezét Sean felé nyújtotta, és a fiú odament hozzá, megállt a széke mellett és lenézett Garrickre. Akkor már tudta, hogy apja miért ment el az orvosért. A halál ott volt a szobában -- erősen, jéghidegen lebegett az ágy fölött. Garrick nagyon nyugodtan feküdt: az arca sárga, a szeme csukva és az ajka száraz, cserepes. Seanban minden magányosság és bűntudat felduzzadt,atorkátszorongattaésfojtogatózokogásbatorkollott, zokogásba, mely térdre kényszerítette, és ő arcát Ada ölébe temetve sírt. Ekkor sírt életében utoljára, úgy sírt, ahogy egy férfi sír -- fájdalmasan, és ahogy rázta a zokogás, bensejében mindig kiszakadt valami. Waite Courteney visszajött az orvossal Ladyburgből.-Seant ismét kiűzték a szobából és az ajtó becsukódott. Egész éjjel hallotta őket Garrick szobájából, hallotta fojtott hangjukat és lábuk csosszanását a sárgafa padlón. Reggelre túljutottak rajta. A lázat legyűrték és Garrick élt. Épp hogy csak élt -- a szeme sötét lyukként mélyre süllyedt, akár egy koponya szemgödre. Ezt a kegyetlen metszést sem teste, sem lelke nem fogja többé teljesen kiheverni. Lassan ment -- egy hétbe telt, míg elég erős lett ahhoz, hogy egymaga egyék. Elsőként a fivérét kereste, még mielőtt hangosan meg tudott volna szólalni, suttogva azt kérdezte: -- Hol van Sean? És Sean, még mindig vádló büntetésben, órákon át ült mellette. Aztán, amikor Garrick aludt, Sean kimenekült a szobából, és egy horgászbottal vagy vadászgerelyeivel felszerelkezve, nyomában a boldogan csaholó Tinkerrel, kiment a bozótos vadonba. Jellemző Sean bűntudatának mértékére, hogy olyan hosszú órákat töltött el bezárva a betegszobába. Ez ingerelte, akár a pányva a fiatal csikót: senki serri tudja meg soha, hogy micsoda kínszenvedés volt neki ott ülni csön25 desen Garrick ágya mellett, miközben teste bizsergett, égett a felhalmozódott energiától és gondolatai nyughatatlanul száguldoztak. Aztán Seannak vissza kellett menni az iskolába. Egy hétfő' reggelen indult el, amikor odakünn még sötét volt. Garrick hallgatta az indulás hangjait, a lovak nyihogását a felhajtón és Ada hangját, amint az utolsó pillanatban még sorolja a legfontosabb utasításokat. Az ingeid alá betettem egy üveg köhögés elleni gyógyszert, amint kicsomagoltál, add oda a Fráuleinnek. Aztán majd o gondoskodik róla, hogy ha megfázol, nyomban bevedd. -- Igen, anya. -- A kis táskában ott van hat alsóing -- mindennap vegyél tisztát. -- Az alsóing olyan lányos. -- Szépen azt teszed, amit mondtak, fiatalember hallatszott Waite hangja. -Igyekezz azzal a kásával -- indulnunk kell, ha hét órára be akarunk érni a városba.

-- Elbúcsúzhatom Garrytól? -- Már tegnap este elbúcsúztál -- még nyilván alszik. Garrick kinyitotta a száját, hogy kiszóljon, de tudta, hogy a hangja úgysem ér el odáig. Csöndesen feküdt és hallgatta, ahogy hátrahúzzák a székeket az ebédló'asztaltól, majd a tornácra vonuló léptek zaját, a búcsúzkodás hangjait, végül a bricska kerekeinek csikorgását, amint elindult a kavicsos úton. Minden nagyon csöndes lett, miután Sean az apjával elment. Ezután Garrick számára csupán a hétvégék jelentették a színt az idó' színtelen szövetén. Reszketve várta a hétvégeket és mind után úgy tűnt, hogy egy egész örökkévalóság telt el a következőig -- a fiatalok és a betegek számára az idó' lassan múlik. Ada és Waite nem sokat tudtak arról, hogy mi zajlik benne. A háztartás középpontját Garrick szobájába helyezték át: a 26 nappaliból behoztak két vaskos, bőr karosszéket, az egyiket az ágy egyik, a másikat a másik oldalára tették és estéiket ott töltötték mellette. Waite pipájával a szájában, könyöke mellett egy pohár konyakkal, egy falábat farigcsált és nagyokat nevetett, Ada pedig a kötésével ült be mellé, így próbáltak a közelébe férkőzni. Talán tudatos erőfeszítésének köszönhető, hogy szülei kudarcot vallottak, de az is lehet, hogy képtelenség hosszú évek távolából visszanyúlva egy kisfiú közelébe férkőzni, mindig ott van a tartózkodó határ, az a korlát a felnőttek és a fiatalok, a gyerekek titokzatos világa között. Garrick együtt nevetett, beszélgetett velük, de az azért egészen más volt, amikor Sean ült mellette. Napközben Adának ott volt a hatalmas háztartás vezetése, Waite figyelmét meg lekötötte a közel hétezer hektárnyi föld és a kétezer marha. Garrick ilyenkor volt a legmagányosabb. Ha nem lettek volna ott a könyvek, talán ki sem bírta volna. Elolvasott mindent, amit Ada hozott neki: Stevensont, Swiftet, Defoe-t, Dickenst, sőt még Shakespeare-t is. Jórészt meg sem értette, de mohón olvas'ott, a nyomtatott szó bódító ereje átsegítette őt a hosszú napokon, míg végre péntekenként Sean megérkezett. Amikor Sean hazajött, olyan volt, mintha valami viharos szél söpörne végig a házon. Ajtók csapódtak, a kutyák ugattak, a szolgák pöröltek és a folyosókról egyfolytában lábdobogás hallatszott. A legtöbb zaj Seantól eredt, de nem mind. Ott voltak még Sean követói: néhány fiú az osztályából; Csakúgy, mint Garrick, ők is készségesen elismerték Sean vezéri tekintélyét, és ez nem csupán Sean öklének volt köszönhető, hanem a nevetésnek és az izgalomnak is, amit mellette mindig megtaláltak. Azon a nyáron tömegesen rajzoltak ki Theunis Kraalba, előfordult, hogy hárman is ültek egy-egy póni csupasz hátán: olyanok voltak, akár a kerítésen sorakozó verebek. A miatt a külön látványos27 ság miatt is jöttek, amit Garry csonkja jelentett. Sean nagyon büszke volt rá. -- Itt varrta össze az orvos -- mutatott a rózsaszín sebhelyen látszó varratok nyomára. -- Megfoghatom, öregem? -- Ne túl eró'sen, mert még szétrepedhet. -- Garricknek még életében nem jutott ki ennyi figyelem. Sugárzó vigyorral nézett végig az ünnepélyes, csodálattal teli arcokon. -- Olyan fura -- valahogy forrónak tűnik. -- Fájt? -- Hogy vágta el a csontot -- baltával? -- Nem. -- Csak Séan tudott az ehhez hasonló, gyakorlati kérdésekre válaszolni. -- Fűrésszel. Pont úgy, ahogy egy darab fát. -- Közben nyitott tenyérrel mindezt be is mutatta. De még ez a lenyűgözően izgalmas téma sem ,tudta sokáig ott tartani őket,

hamarosan nyughatatlanság vett erőt rajtuk. -- Hé, Sean, Karllal mi tudjuk, hol van a rikoltozók fészke -- nem akarod megnézni? -- Vagy: -- Menjünk, fogjunk békát -- és ilyenkor Gárrick kétségbeesetten közbevágott. -- Ha akarjátok, megnézhetitek a bélyeggyűjteményemet. Ott van a szekrényben. -- Ne-em, azt már a múlt héten láttuk. Menjünk. Ez volt az a pillanat, amikor Ada, aki a nyitott konyhaajtón át hallotta a beszélgetést, behozta az uzsonnát. Mézes süteményt, mentacukorral bevont csokoládétortát, görögdinnyés édességet és még vagy egy fél tucatnyi egyéb finomságot. Tudta, hogy a gyerekek addig nem mennek el, amíg mindezt meg nem ették, és azt is tudta, hogy elrontják a gyomrukat, de ez még mindig jobb volt, mintsem hogy Gárrick ott feküdjön egyedül és hallja, amint a többiek ellovagolnak a hegyekbe. 28 A hétvégék rövidek voltak, elszálltak, akár egy lázas izgalommal teli, elmosódott pillanat. Garrickre egy újabb hosszú hét várt. Pontosan nyolc, nyolc szörnyű hét telt el, míg végre doktor Van Rooyen engedélyezte, hogy napközben kiüljön a tornácra. Aztán hirtelen az a lehetőség, hogy ismét egészséges lehet, kezdett valósággá válni Garrick számára. A láb, amin Waite dolgozott, már majdnem elkészült: bőrből készített a csonkra egy műlábtartót, és lapos fejű rézszögekkel a fához erősítette; gondosan dolgozott, körültekintően formázta, alakította a bőrt és igazította hozzá a szíjakat, amelyek tartani fogják. Eközben Garrick gyakorolt a tornácon, Ada vállára támaszkodva ugrált, fogát összeszorítva összpontosított és szeplői rendkívül feltűnőek voltak, mivel arcát már régóta nem érte a nap. Napjában kétszer Ada egy párnán ült Garrick széke előtt és denaturált szesszel masszírozta a csonkot, hogy felkészítse arra a pillanatra, amikor először csatolják majd rá a merev bőrből készült műlábtartót. -- Fogadok, hogy a jó öreg Sean meg lesz lepve, mi? Amikor azt látja, hogy itt sétálok. -- Mindenki meg lesz lepve -- helyeselt Ada. Felnézett a gyerekre és rámosolygott. -- Nem próbálhatnám meg most? Akkor elmehetnék vele horgászni szombaton, amikor hazajön. -- Azért nem szabad túl sokat várnod, Garry, elsőre nem lesz könnyű. Meg kell tanulnod használni. Olyan ez, mint a lovaglás -- emlékszel, hányszor leestél, mielőtt megtanultál lovagolni. -- De azért most elkezdhetem? Ada az üveg után nyúlt és egy kis szeszt öntött a kezébe, majd rákente a csonkra. -- Várnunk kell, amíg doktor Van Rooyen megengedi. De ez már nincs messze. Nem is volt. Legközelebbi vizitje után Van Rooyen doktor így beszélt Waite-hez, amint az kikísérte őt könnyű, kétkerekű fogatához. 29 -- Megpróbálhatja vele a falábat -- így majd lesz célja, amiért dolgozhat. Azért ne hagyja, hogy kifárassza magát, és ügyeljen, nehogy a csonk felsebesedjen. Nincs szükségünk egy újabb fertőzésre. -- Faláb. -- Waite fejében ez a csúnya szó visszhangzóit, miközben figyelte a távolodó fogatot. „Faláb": a keze ökölbe szorult és még nem akart hátrafordulni, hogy lássa maga mögött, a tornácon azt a megrendítően lelkes és türelmetlen arcot. -- Biztos, hogy kényelmes? -- Waite Garrick széke eló'tt guggolva igazította fel

a lábat, Ada pedig ott állt mellette. -- Igen, igen, most már hadd próbáljam ki. Hű, az öreg Sean jól meglepődik majd, mi? Hétfőn már én is visszamehetek vele az iskolába, igaz? -- Garrick csak úgy reszketett a türelmetlenségtől. -- Majd meglátjuk -- dünnyögte Waite diplomatikusan. Aztán felállt, és a szék mellé lépett. -- Ada, drágám, fogd meg a másik karját. Figyelj, Garry, először csak azt szeretném, hogy megszokd az érzést. Mi most felsegítünk, te meg ráállsz és próbáld megtalálni az egyensúlyt. Érted? Garrick élénken rábólintott. -- Rendben, akkor most állj fel. Garrick maga felé húzta a lábat, mely végigkarcolta a fapadlót. Szülei felemelték és ő ráállt. -- Nézzétek -- rajta állok. Hé, nézzétek, állok. -- Az arca csak úgy ragyogott. -- Hadd járjak, na! Hadd próbáljak meg járni. Ada a férjére pillantott és az bólintott. Együtt támogatták Garricket előre. A fiú kétszer megbotlott, de ők erősen tartották. Kopp, kopp, kopogott a faláb a padlódeszkákon. Még mielőtt a tornác végére értek volna, 30 Garrick megtanulta, hogyan kell a lábat magasra emelni, amikor előrelendíti. Megfordultak és visszafelé a székéig már csak egyszer ingott meg. -- Nagyon jó, Garry, igazán remekül csinálod -- nevetett Ada. -- Nem kell hozzá sok és hamarosan már egyedül is menni fog -- vigyorgott Waite megkönnyebbülten. Remélni sem merte, hogy ilyen könnyű lesz, Garrick pedig belekapaszkodott szavaiba. -- Most hadd próbáljak meg egyedül állni. -- Nem, fiam, most nem, mára ennyi épp elég volt. -- Na, apa. Kérlek. A járással nem fogok próbálkozni, csak állok. Anyával meg itt álltok mellettem, és ha baj van, elkaptok. Kérlek, apa, kérlek. Waite habozott, Ada pedig csatlakozott a kéréshez. -- Engedd meg neki, drágám, olyan jól csinálta. Növelni fogja az önbizalmát. -- Jól van. De nehogy elindulj -- egyezett bele Waite. -- Felkészültél, Garry? Akkor eresszük el! -- Óvatosan engedték el Garry karját. A fiú egy kicsit megingott, mire kezükkel gyorsan utána kaptak. -- Semmi baj -- hagyjatok. -- Magabiztosan rájuk vigyorgott, mire újból elengedték. Egy pillanatig egyenesen, biztosan állt, majd lenézett a földre. A vigyor ráfagyott az arcára. Egyedül állt egy magas hegyen, a gyomra felfordult és félni, kezdett, kétségbeesett, megmagyarázhatatlan félelem kerítette hatalmába. Erősen megtántorodott és az első kiáltás, még mielőtt szülei elkaphatták volna, kétségbeesett sikolyként szakadt ki a torkából. -- Zuhanok. Vegyétek le! Vegyétek le! Egyetlen gyors mozdulattal leültették a székbe. -- Vegyétek le! Mindjárt lezuhanok! -- Waite a rémült sikolyoktól gyötrődve szaggatta le a lábat tartó szíjakat. -- Levettem, Garry, most már biztonságban vagy. Foglak. -- Waite a mellére szorította a gyereket, karjá31 nak és hatalmas testének biztonságot nyújtó erejével próbálta megnyugtatni, lecsendesíteni, de Garrick továbbra is sikoltozott és rémülten kapálódzott. -- Vidd a hálószobába, vidd be -- sürgette Ada, és Waite, miközben még mindig erösen melléhez szorította, rohanni kezdett vele. Garrick ekkor talált rá eló'ször búvóhelyére. Abban a pillanatban, amikor félelme túl naggyá nőtt ahhoz, hogy elviselje, érezte, hogy valami megmozdul a fejében, a szeme mögött verdesett, akár egy pille szárnya. Látása elhomályosult,

akárha ködbe borult vízparton állna. Aztán a köd sűrűsödni kezdett, jótékonyan beboríto.tta, hogy ne lásson, ne halljon semmit. Meleg volt ez a ködtakaró -meleg és biztonságos. Itt senki sem érhette utol, hisz teljesen betakarta és megóvta mindentói. Itt tökéletes biztonságban volt. -- Azt hiszem, elaludt -- súgta Waite a feleségének, de hangjában döbbenet volt. Alaposan szemügyre vette a fiú arcát, majd meghallgatta a lélegzését. -- De valahogy olyan gyorsan történt -- ez nem természetes. És mégis -- és mégis úgy tűnik, semmi baja. -- Gondolod, hogy ki kellene hívnunk az orvost? kérdezte Ada. -- Nem. -- Waite a fejét rázta. -- Most betakarom és itt maradok mellette, amíg fel nem ébred. A gyerek kora este ébredt fel, felült és úgy mosolygott rájuk, mintha mi sem történt volna. Pihent volt, nyugodt és szelíden derűs, jó étvággyal bevacsorázott és a lábról mindenki hallgatott. Szinte olybá tűnt, mintha Garrick teljesen megfeledkezett volna róla. 7 Péntek délután Sean megérkezett. A szeme körül monokli volt -- nem igazán új keletű; a széle felé már kezdett zöldes árnyalatban játszani. Sean tartózkodóan szűksza32 vú volt azzal kapcsolatban, hogy miként szerezte. Hozott magával egy fészekalja légykapó tojást is, amit Garricknek adott, aztán kartondobozban egy éld, vörösajkú kígyót, amit Ada, Sean lelkes véddbeszéde ellenére, nyomban halálra ítélt, és egy m'senga-fából készült íjat, amely Sean véleménye szerint íjnak a legjobb. Hazatérte, szokás szerint, változást hozott Theunis Kraal életébe -- több lett a zaj, a nyüzsgés és a nevetés. Aznap este hatalmas adag sült volt vacsorára, héjában megsütöttt .krumplival. Ez volt Sean kedvence és olyan étvággyal evett, akár egy éhes piton. -- Ne tömj egyszerre annyit a szádba -- szólt rá Waite az asztalfőről, de hangjából szeretet sugárzott. Nehéz dolog volt, hogy fiai közt véletlenül se tegyen kivételt. Sean pontosan úgy vett tudomást a pirongatásról, ahogy apja mondta neki. -- Apu, Frikkie Oberholster szukájának a héten kölykei születtek, pontosan hat. -- Nem -- jelentette ki határozottan Ada. -- Na, anya, csak egyet. -- Hallottad, hogy mit mondott anyád, Sean. -- Sean az előtte lévd húsra mártást locsolt és egy krumplit félbevágott, majd az egyik darabot a szájába tömte. Annyit azért megért, hogy legalább megpróbálja. Valójában számított rá, hogy nem fognak beleegyezni. -- Mit tanultál a héten? -- kérdezte Ada. Ez kellemetlen kérdés volt. Sean épp csak annyit tanult, amennyi ahhoz kellett, hogy ne kerüljön bajba -- többet véletlenül se. -- Ó, hát sok mindent -- mondta könnyedén, majd gyorsan másra terelte a szót. -Elkészültél már Garry új lábával, apa? A kérdést néma csönd követte. Garrick arca kifejezéstelenné vált és tekintete a tányérjába" mélyedt. Sean bekapta a krumpli másik felét is és teli szájjal folytatta. 33 -- Mert ha igen, akkor holnap Garryvel felmehetnénk horgászni a vízeséshez. -- Teli szájjal ne beszélj -- förmedt rá túlzott haraggal Waite. -- Olyan vagy, akár egy disznó. -- Bocsánat, apa -- motyogta Sean. Az étkezés hátralévő része zavart csöndben

folyt le és amint befejezték, Sean nyomban beiszkolt a hálószobába. Garry vele ment, egyik kezével a folyosó falának támaszkodott, így ugrált fivére után. -- Mitől gurult így dühbe apa? -- kérdezte Sean megbántottan, amint magukra maradtak. -- Nem tudom. -- Garrick az ágyon ült. -- Néha, csak úgy, minden ok nélkül dühbe gurul -- te is tudod. Sean a fején át lehúzta ingét, összegyömöszölte és a szoba túlsó falához vágta. -- Jobb, ha felveszed onnan, különben baj lesz belőle -- figyelmeztette Garrick szelíden. Sean kilépett nadrágjából és azt is az ing alá rúgta. Ez a látványos dacolás jobb kedvre derítette. Odament Garrickhez és meztelenül megállt eló'tte. -- Nézd -- mondta büszkén. -- Szőrös! Garrick szemügyre vette. Azok ott vitathatatlanul szőrszálak voltak. -- Azért még nincs olyan sok. -- Garrick nem tudta leplezni hangjában az irigységet. -- Hát fogadok, hogy nekem több van, mint neked mondta kihívóan Sean. -Számoljuk meg. Garrick azonban tudta, hogy helyből elveszíti; lecsusszant az ágyról és átugrált a szobán. A falnak támaszkodva lehajolt és összeszedte Sean széthajigált ruháit, majd bedobta az ajtó melletti szennyeskosárba. Sean figyelte és újból eszébe jutott válasz nélkül maradt kérdése. -- Elkészült már apa a lábaddal, Garry? Garry lassan felé fordult, nyelt egyet, majd gyors, görcsös mozdulattal rábólintott. -- Milyen? Kipróbáltad már? 34 A félelem ismét hatalmába kerítette Garricket. Fejét jobbra-balra forgatta, mintha a menekülés útját keresné. Az ajtó előtt, a folyosóról lépések zaja hallatszott. Sean beugrott az ágyba, felkapta hálóingét, belebújt és betakaródzott. Garrick még akkor is ott állt a kosár mellett, amikor Waite Courteney belépett a szobába. -- Mi van, Garry, mit álldogálsz itt? Garrick az ágyához sietett, Waite pedig Seanra nézett. Sean varázslatos képpel rávigyorgott, mire Waite arcvonásai is mosolygóssá lágyultak. -- Örülök, hogy ismét itthon vagy, fiam. -- Seanra egyszerűen nem lehetett sokáig haragudni. Kezét kinyújtotta és belemarkolt Sean sűrű, fekete hajába. -- Most pedig lámpaoltás után egy hangot sem akarok hallani -- világos? Gyöngéden megrázta Sean fejét, mert zavarba jött fia iránti szeretetének hatalmas erejétől. 8 Másnap reggel Waite Courteney akkor lovagolt haza reggelizni, amikor a nap már magasan járt. Az egyik lovász átvette tőle lovát, és a kis legelőre vezette, Waite pedig ott állt a lószerszámkamra előtt, és körülnézett háza táján. Látta a bekerített legelő szép, fehéren sorakozó oszlopait, a tisztára söpört udvart meg a finom bútorokkal teli házát. Jó érzés gazdagnak lenni -- különösen akkor, ha az ember tudja, hogy milyen a szegénység. Közel hétezer hektár kitűnő szavanna-föld, annyi lábasjószág, amennyit a földje elbír és arany a bankban. Waite elmosolyodott, majd az udvaron át elindult a ház felé. A tejcsarnokból hallotta Ada éneklését. Hogy vágtat a farmer, ül, ül, úgy, ül, ül, úgy -- trala. 35 Fokvárosi lányzók Csókja gyors, Csókja gyors -- trala.

Édes, tiszta hangjától Waite szája is szélesebb mosolyra húzódott -- jó érzés, ha az ember gazdag és szerelmes. Megállt a tejcsarnok ajtajában; a széles kőfalak és a vastag szalmatetó' miatt odabenn sötét volt és hűvös. Ada háttal állt az ajtónak, teste a dal ritmusára mozgott, miközben a vajat köpülte. Waite figyelte, majd mögé lépett és átölelte a derekát. Ada riadt döbbenettel fordult meg karjai közt, Waite pedig lehajolt és szájon csókolta. -- Jó reggelt, gyönyörűségem. Az asszony hozzásimult. -- Jó reggelt, uram --, mondta. -- Mi van reggelire? -- Ó, hogy én milyen romantikus egy bolondhoz mentem feleségül! -- sóhajtott fel. -- Gyere, menjünk és nézzük meg. Levette kötényét, az ajtó mögé akasztotta, majd a haját lesimította és férje felé nyújtotta a kezét. Kéz a kézben mentek át az udvaron és be a konyhába. Waite szimatolni kezdett. -- Az illata jó. Hol vannak a fiúk? Joseph ugyan nem beszélt angolul, de azért amit mondtak, megértette. A tűzhely mellől fölnézett. -- Nkosi, kinn vannak az elülső' tornácon. Josephnek a zulukra oly jellemző, kerek, holdvilágképe volt és amikor mosolygott, fekete bőréből vakítva villantak elő nagy, fehér fogai. -- Nkosizana Garry falábával játszanak. Waite arca elvörösödött. -- Hogy találták meg? -- Nkosizana Sean megkérdezte tőlem, hogy hol van és én megmondtam neki, hogy a fehérneműs szekrénybe tette. 36 -- Te eszeveszett bolond! -- üvöltötte Waite. Elengedte Ada, kezét és kirohant. Ahogy a nappaliba ért, hallotta Sean kiáltását, majd nyomban egy zuhanást, amint valaki nehézkesen elvágódik a tornácon. A nappali közepén megtorpant; egyszerűen nem vitta rá a lélek, hogy most szembesüljön Garrick rémületével. Egészen elgyöngült, hányingere volt a félelemtől és a dühtol, amit Sean iránt érzett. Aztán meghallotta Seán nevetését. -- Szállj már le rólam, öregem, csak nem fogsz itt heverészni egész nap. Aztán, szinte hihetetlen, de Garrick hangját hallotta. -- Ne haragudj, beakadt az egyik deszkába. Waite odament az ablakhoz és kinézett a tornácra. Sean és Garrick egymás hegyenhátán hevertek a tornác túlsó végén. Sean még mindig nevetett, Garrick arcán pedig merev, ideges mosoly ült. Sean feltápászkodott. -- Gyerünk. Állj fel. Garrick felé nyújtotta a kezét és felhúzta. Egymásba kapaszkodva álltak és Garrick bizonytalanul próbált egyensúlyozni műlábán. -- Fogadok, a helyedben én már úgy járnék, mint a sicc -- mondta Sean. -- Fogadok, hogy nem, mert hogy ez egyáltalán nem könnyű. Sean elengedte és széttárt karral, hogy bármikor elkaphassa, hátralépett. -Gyere. Sean hátrafele ment eló'tte, Garrick pedig karjával egyensúlyozva, arcán feszült figyelemmel, bizonytalanul követte. Elért a tornác végére és két kézzel belekapaszkodott a korlátba. Ezúttal ő is együtt nevetett Seannal. Waite észrevette, hogy Ada ott áll mellette; oldalról rápillantott és az asszony szájáról a következő' szavakat olvasta le: „gyere innen." Azzal Ada karon fogta. 37 9 * 1876 júniusában végén Seannal együtt Garrick is visszatért az iskolába. Már

közel négy hónap telt el a lövés óta. Waite vitte be őket. A ladyburgi út nyílt, fás ligeten át vezetett, csupán két párhuzamos kerékvágás volt és közte fű, amely a bricska alját súrolta. A lovak a kerékvágásban ügettek, patáik zaját elnyomta a vastag, finom por. Az első emelkedő'tetején Waite visszafogta a lovakat és hátrafordult, hogy egy pillantást vessen a gazdaságra. Theunis Kraal fehérre meszelt falait a kora reggeli nap csillogó narancsszínre festette és a ház körül a gyep vakító zöld volt. Másutt a fű mindenütt száraz, ahogy ez már tél elején lenni szokott, és a fák levelei is leszáradtak. A nap még nem járt elég magasan ahhoz, hogy megfossza a tájat színeitől, és beborítsa a délidő minden színt elhomályosító, fehér ragyogásával. A falevelek aranysárgák, rozsdaszínűek és vörösesbarnák voltak, vörösesbarnák, akár a fák között legelésző, afrikander tehéncsorda. Mögötte a háttért teljes egészében betöltötte a szakadék, mely a vízmosásokban növő, sötétzöld cserjésektől csíkos volt, akár egy zebra. -- Nézd, Sean, ott egy búbos banka. -- Igen, már rég észrevettem. És ez egy hím. A madár a lovak előtt röppent fel: csokoládébarna, fekete és fehér a szárnya, a fején a bóbita olyan, akár egy etruszk sisakon. -- Honnan tudod? -- kérdezte kihívóan Garrick. -- Mer' fehér van a szárnyában. -- Mindnek van fehér a szárnyában. -- Nem mindnek -- csak a hímnek. -- Hát, amit én eddig láttam, annak mindnek volt fehér a szárnyában -- mondta Garrick kétkedve. -- Talán mert nőstényt még sosem láttál. Meglehetősen ritkák. Nemigen jönnek elő a fészkükből. 38 Waite Courteney elmosolyodott és hátrafordult. Garrynal|íigaza van, Sean, a tollúk alapján nem lehet megkülönböztetni őket. A hím egy kicsit nagyobb, ez* minden. -- Megmondtam -- vágta oda Garrick merészen apja védőszárnyai alatt. -- Te minderit tudsz -- dünnyögte Sean gúnyosan. Gondolom, ezt mind azokban a könyvekben olvastad, mi? Garrick önelégülten mosolygott. -- Nézd, ott a vonat. Épp a meredélyen jött lefelé, hosszú, szürke füstgomolyagot húzott maga után. Waite ügetésre fogta a lovakat. Lefelé mentek a Baboon Stroom felett átívelő betonhíd felé. -- Láttam egy sárga halat. -- Az egy bot volt, én is láttam. A folyó volt Waite földjének határa. Átmentek a hídon és a túloldalon elindultak felfelé. Ladyburg ott volt előttük. A vonat a marhavásártelep mellett futott be a városba; füttyentett egyet és fehér füstfelhőt eregetett a magasba. Nagy kiterjedésű város volt, mindegyik házat saját gyümölcsöse és kertje vette körül. A széles utcák bármelyikébe be lehetett hajtani egy harminchat ökrös fogattal. A házak égetett téglából épültek, vagy meszelt falúak voltak, a tetejükön szalma vagy hullámlemez, amelyet zöldre, esetleg fakó vörösre festettek. A tér a város közepén volt és a csúcsos templomtorony volt Ladyburg szíve. Az iskola a város túlsó felén állt. Waite ügetésben hajtott végig a Fő utcán. Volt már néhány ember a járdán; mozgásukon, ahogy az utcát szegélyező', színpompás fák alatt lépkedtek, még érződött a kora reggeli merevség, és ahogy Waite elhaladt mellettük, mind odaköszönt neki. Ostorával visszaintett a férfiaknak és a hölgyeknek kalapot emelt, de épp csak egy kicsit, hogy ne látszódjék kopasz feje búbja. A város közepén a boltok már

39 nyitva voltak és bankja előtt, hosszú, vékony lábain ott álldogált Dávid Pye. Feketében volt, d^tír egy temetkezési vállalkozó. -- 'Reggelt, Waite. -- 'Reggelt, Dávid -- köszönt vissza kissé túlzott szívélyességgel Waite. Még nem volt hat hónapja, hogy visszafizette a jelzálogkölcsön utolsó részletét és az adósság emléke még frissen élt benne; olyan zavarban volt, akár egy frissen szabadult rab, aki az utcán összetalálkozik a börtön igazgatójával. -- Be tudnál nézni hozzám, miután kiraktad a fiúkat? -- Addig készíttesd el a kávét -- mondta Waite. Közismert tény volt, hogy aki Dávid Pye-t felkereste, azt sosem kínálták meg kávéval. Hajtottak tovább, a Templom tér túlsó oldalán balra fordultak, elhaladtak a bíróság eló'tt, majd le a lejtőn az iskola diákszállójához. Az udvaron vagy fél tucat kétkerekű és négykerekű fogat állt. Csomagjaikkal apró fiúk és lányok rajzottak körülöttük. A papák az udvar egyik sarkában csoportosultak -- napbarnította arcú férfiak, gondosan fésült szakállukkal, kínosan feszengtek öltönyeikben, melyek ráncain látszott, hogy hosszú ideig lógtak a szekrényben. Ezek az emberek túlságosan messze laktak ahhoz, hogy gyerekeik naponta megtegyék az utat az iskoláig. Földjeik a Tugela mentén terültek el, vagy a fennsíkon, félúton Pietermaritzburg felé. Waite megállította a bricskát, lemászott és meglazította lovain a hámot, Sean pedig leugrott a külső ülésről és a legközelebb álldigáló fiúkhoz rohant. Waite átment a férfiak közé; utat nyitottak neki, mosolyogva üdvözölték és sorban kezet fogtak fele. Garrick egymaga ücsörgött a bricska elülső ülésén, lábát mereven előrenyújtotta, begörbített vállal összehúzta magát, mintha próbálna elrejtőzni. 40 Egy kis idő múlva Waite a válla fölött hátrapillantott. Látta, hogy Garrick egyedül ül és megindult, mintha oda akarna menni hozzá, de aztán nyomban meg is torpant. Tekintete végigpásztázott a nyüzsgő gyerektömegen, míg rá nem akadt Seanra. -- Sean. Sean épp egy élénk társalgás közepén elhallgatott. -- Igen, apa. -- Segíts Garrynek levenni a csomagját. -- Jaj apa -- épp beszélgetek. -- Sean! -- Waite arca és hangja egyaránt fenyegető volt. -- Rendben, megyek már. -- Sean egy pillanatig még tétovázott, majd odament a bricskához. -- Gyere, Garry. Add le a csomagodat. Garrick felemelkedett és nagy keservesen átmászott a hátsó ülésre. Leadta a csomagokat Searínak, aki mindet a kerék mellé halmozta, majd ismét a kis csoport felé fordult, amely a kocsiig követte. -- Kari, te viszed azt. Dennis, te fogd a barna táskát. Le ne ejtsd, öregem, négy üveg lekvár van benne adta ki utasításait Sean. -- Gyere, Garry. Elindultak a szálló felé, Garrick pedig lemászott a bricskáról, és gyorsan utánuk bicegett: -- Tudod-e, Sean? -- mondta Kari hangosan. -- Apa megengedte nekem, hogy elkezdjem használni a puskát. Sean megtorpant, majd inkább reménykedve, mint meggyőződéssel, azt mondta: -Nem igaz! -- De igen -- mondta Kari boldogan. Garrick beérte eket és a többiek mint Karira meredtek.

-- Hányat lőttél már? -- kérdezte valaki irigykedve. Kari már majdnem kimondta, hogy „hatot", de aztán gyorsan meggondolta magát. -- O, sokat -- annyit, amennyit csak akartam. 41 -- Majd lövésfélszed lesz -- az apukám azt mondja, hogy ha túl korán kezded, sosem leszel igazán jó lövő. -- Még egyszer sem vétettem el -- vágta oda dühösen Kari. -- Menjünk -- mondta Sean, és ismét elindult -- még életében nem volt ilyen féltékenyen irigy. Kari utána sietett. -- Fogadok, hogy te még sose lőttél puskával, Sean, fogadok, hogy még sose, mi? -- Sean titokzatosan elmosolyodott, miközben új témát keresett; látta, hogy Kari ezt a témát az Istennek se fogja abbahagyni. A szálló tornácáról egy lány futott oda hozzá, hogy üdvözölje. -- Ez Anna -- mondta Garrick. Hosszú , pipaszár lába napbarnított volt; ahogy futott, a szoknyája csak úgy röpködött lába körül. A haja fekete volt, az arca kicsi és az álla hegyes. -- Szerbusz, Sean. Sean odadünnyögött neki vajamit. A lány mellé csapódott és szökdécselve próbált lépést tartani vele. -- Kellemesen telt el a szünet? Sean rá se hederített, mindig odajön hozzá és beszélgetni akar vele, még akkor is, amikor a barátai figyelik. -- Van egy egész doboz omlós tésztám. Kérsz belőle? -- Sean tekintetében egy pillanatra érdeklődés villant; félig a lány felé fordította a fejét, mivel Mrs. Van Essen omlós tésztája az egész környéken híres volt, de aztán erőt vett magán és eltökélten ment tovább a szálló felé. -- Most ülhetek melletted az osztályban, Sean? Sean dühödten fordult felé. -Nem, nem ülhetsz. És most menj -- más dolgom van. Sean fölment a lépcsőn. Anna lent maradt; úgy nézett utána, mint aki nyomban elsírja magát, és Garrick félénken odalépett hozzá. 42 ' -- Ha akarsz, ülj mellém -- mondta halkan. A lány rápillantott, majd lenézett a lábára. A könnyek eltűntek a szeméből és kuncogni kezdett. Igazán szép volt. Odahajolt Garrickhez. -- -- Falábú -- mondta neki és ismét kuncogott. Garrick vörös lett, mint a rák és könnyek szöktek a szemébe. Anna mindkét kezét a szája elé kapva kuncogott, majd hátat fordított a fiúnak és odafutott a szálló lányszárnya előtt várakozó barátnőihez. Garrick, még mindig pirulva, fölment Sean után a lépcsőn; megkapaszkodott a korlátban, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. A Fráulein a fiúk hálótermének ajtajában állt. Fémkeretes szemüvege és acélosan ősz haja csak fokozta arcának szigorát, amelyet kedves mosoly enyhített, amikor meglátta Seant. -- Á, Sean fiam, hát megjöttél -- Ami valójában így hangzott: -- Ach, Sean fiam, hátt mekjöttel. -- Üdvözlöm Fráulein -- villantotta rá Sean legvarázslatosabb mosolyát. -- Már megint nőttél -- mérte végig tekintetével a Fráulein. -- Te mindig csak nősz, már te vagy a legnagyobb fiú az iskolában. Sean óvatos pillantással figyelte, hogy bármikor kitérhessen előle, ha esetleg megpróbálná megölelni, mert néha, amikor a fiú iránti szeretetét nem tudta lep.lezni, ez is előfordult. Sean varázsa, szépsége és nyeglesége teljesen rabul ejtette teuton szívét. -- Gyorsan tessék kicsomagolni. Az iskola máris kezdődik. -- Figyelmét a többi, gondjaira bízott gyerekre fordította és Sean megkönnyebbülten bevezette

kis csapatát a hálóterembe. -- Apa azt mondta, hogy a hétvégén nemcsak célba lövésre, hanem vadászatra is használhatom már a puskáját -- kanyarodott vissza saját témájához Kari. -- Dennis, tedd Garry táskáját az ágyára. -- Sean úgy tett, mintha nem hallotta volna Karit. 43 A fal mellett harminc ágy sorakozom és mindegyik mellett ott állt egy-egy zárható láda. A terem katonás rendjével olyan barátságtalan volt, amilyen csak egy börtön vagy egy iskola lehet. A túlsó végében egy öthat fiúból álló csoport beszélgetett. Felnéztek, amikor Sean belépett, de nem üdvözölték egymást -- ez volt az ellenséges csapat. Sean leült az ágyára és kísérletképpen egy kicsit megpróbált ugrálni rajta, de kemény volt, akár a fa. Garrick falába hangosan kopogott, ahogy végigment a hálótermen és Ronny Pye, az ellenbanda vezére odasúgott valamit a barátainak, azok meg Garrickre néztek és nevettek. Garrick megint elvörösödött és gyorsan leült az ágyára, hogy a lábát minél jobban elrejthesse. -- Gondolom, mieló'tt apa megengedi, hogy kudura vagy nagy antilopra lőjek, előbb egy kis duikerrel próbálkozom -- jelentette ki Kari és Sean elkomorult. -- Milyen az új tanár? -- kérdezte. -- Látszatra semmi különös -- válaszolt az egyik fiú. -- Tegnap Jimmy vei láttuk a pályaudvaron. -- Sovány és bajusza van. -- Elég savanyú, nemigen mosolyog. -- Gondolom, a következő szünetben apu elvisz vadászni a Tugelán túlra -makacskodott Kari erőszakosan. -- Remélem, hogy nincs túlzottan oda a helyesírásért meg az ehhez hasonlókért -jelentette ki Sean. Remélem, hogy nem kezdi el ez is azt a tizedesezést, mint az öreg Lizard. Körös-körül egyetértőén dünnyögtek, és Garrick ekkor szólt közbe először. -Pedig ez a tizedes-dolog könnyű. ' Mindenki némán rámeredt. -- Akár még egy oroszlánt is lelőhetek -- mondta Kari. 44 10 Fiúk és lányok, a legfiatalabbaktól .kezdve, mind egyetlen tanteremben tanultak. Kettes padok voltak; a falakon néhány térkép, hatalmas szorzótáblák és Viktória királynő' képe. Mr. Anthony Clark a katedráról nézett végig új tanítványain. A termen fojtott várakozás ült; az egyik lány idegesen kuncogni kezdett és Mr. Clark tekintete elindult, hogy megkeresse a hang forrását, aztán megállapodott, még mielőtt megtalálta volna. * -- Keserves kötelességem, hogy megkíséreljem oktatni ezt a társaságot -jelentette be. Ezt nem tréfának szánta. Hivatástudatát már rég elfojtotta a fiatalság iránti erőteljes gyűlölete: most már csupán a pénzért tanított. -- A ti nem kevésbé keserves kötelességetek, hogy ennek a tőletek telhető legnagyobb kitartással alávessétek magatokat -- folytatta és utálkozva nézett végig a csillogó gyerekarcokon. -- Mit mond?.- suttogta Sean anélkül, hogy az ajkát mozdította volna. -- Cssss -- mondta Garrick. Mr. Clark szeme gyorsan körbesiklott, majd Garricken megállt. Lassan végigment a padsorok között és megállt mellett; hüvelyk- és mutatóujja közt megcsippentette Garrick haját a halántékánál és felfelé megrántotta. Garrick felnyüszített, Mr. Clark pedig lassan visszaballagott a kate'drára. -- Most pedig nekilátunk. Az elsősök legyenek szívesek kinyitni a

nyelvtankönyvüket az első oldalon. A másodikosok pedig lapozzák fel a tizenötödiket... -- Aztán folytatta, mindenkinek kijelölte a feladatát. -- Fájt? --suttogta Sean. Garrick szinte'teljesen észrevétlenül bólintott, és Sean érezte, hogy abban a pillanatban soha el nem múló, kérlelhetetlen gyűlölet 45 támad benne ez iránt az ember iránt. Rámeredt a tanárra. Mr. Clark úgy harmincas éveinek elején járt -- sovány volt és ezt a tényt még háromrészes öltönye is hangsúlyozta. Lekonyuló bajsza savanyú kifejezést kölcsönzött sápadt arcának, az orra pedig annyira pisze volt, hogy orrlyuka szembeötlőn; úgy meredezett ki arcából, akár egy duplacsövű puska. Most felpillantott abból a névsorból, amit a kezében tartott és orrlyuka pontosan Seant vette célba. Egy pillanatig egymásra meredtek. -- Baj lesz vele -- gondolta Mr. Clark; az ilyeneket csalhatatlan biztonsággal kiszúrta. Megtörni, még mielőtt kezelhetetlenné válik. -- Te ott, hogy hívnak, fiú? Sean nyugodtan megfordult és a válla fölött hátranézett. Amikor visszafordult, Mr. Clark arca már nem volt sápadt, enyhén elvörösödött. -- Állj fel. -- Ki, én? , -- Igen, te. Sean felállt. -- Hogy hívnak? -- Courteney. -- Uram! -- Courteney, uram. Nézték egymást. Mr. Clark arra várt, hogy Sean lesüsse a szemét, de a fiú állta a tekintetét, merészen a szemébe nézett. -- Nagy a baj, sokkal nagyobb, mint gondoltam -- állapította meg magában, majd hangosan azt mondta: Jól van, ülj le. A teremben szinte hallhatóan engedett fel a feszültség. Sean érezte maga körül a többiek tiszteletét; büszkék voltak rá azért, ahogy végigcsinálta. Valaki megérintette a vállát. Anna volt az, aki mögé ült, hogy Seanhoz a lehető' legközelebb lehessen. Más körülmé46 nyék között a lány véleménye általában bosszantotta, de most még ez a könnyű érintés is növelte önelégültségének ragyogását. Sean számára lassan telt az óra. A nyelvtankönyv margójára puskát rajzolt, majd gondosan kiradírozta, aztán egy darabig Garricket figyelte, míg végül fivére elmélyült munkája idegesíteni nem kezdte. -- Stréber -- súgta oda noki, de Garrick rá se hederített. Sean unatkozott. Nyughatatlanul fészkelődött a helyén, majd az előtte ülő Kari nyakára nézett -- egy érett pattanás éktelenkedett rajta. Fogta a vonalzóját, hogy megpiszkálja. Mielőtt megtehette volna, Kari fölemelte a kezét, mintha a vállát akarná megvakarni, de ujjai közt egy kis cetlit tartott. Sean letette a vonalzót és lopva átvette az üzenetet. Az ölébe tette, csupán egyetlen szó állt rajta. „Szúnyog." Sean elvigyorodott. Az egyik oka, amiért az előző tanár elment, épp Sean szúnyogutánzása volt. Hat hónapon át az öreg Lizard meg volt győződve arról, hogy a teremben szúnyogok vannak -- aztán a következő hat hónapban már tudta, hogy nincsenek. Minden cselt kipróbált, ami csak eszébe jutott, hogy elkapja a tettest, de végül ő maradt alul. Valahányszor elkezdődött az a monoton zümmögés, szája sarka egyre láthatóbban vonaglott. Sean most krákogott egyet, aztán elkezdett zümmögni. A terem nyomban feszültté

vált a visszafojtott nevetéstől. Mindenki, beleértve Scant is, buzgón a könyve fölé hajolt. Mr. Clark keze egy pillanatra megtorpant, majd nyugodtan írt tovább a táblára. Az utánzás nagyon ügyes volt; Sean azzal, hogy hol halkított, hol erősítette, olyan hatást ért el, mintha a rovar röpködne a teremben. Csupán torkának finom remegése volt az az aprócska jel, ami elárulhatta. 47 Mr. Clark végzett a táblán és most a terem felé fordult. Sean nem követte el azt a hibát, hogy nyomban abbahagyja, még hagyta a szúnyogot, hadd repüljön egy kicsit, mielőtt leül. Mr. Clark lelépett a katedráról és elindult a Seantól legtávolabbi padsor között. Időnként meg-megállt, hogy ellenőrizze egyik-másik tanítványának munkáját. Elérte a terem hátsó felét és most átment Sean padsorába. Anna padja mellett megállt. -- Felesleges úgy hurkolni az L betűket -- mondta neki. -- Megmutatom. -Elvette Anna ceruzáját és írt. Látod? Ha az ember hivalkodva ír, az éppoly csúnya, mint amikor valaki hivalkodón viselkedik. Visszaadta Annának a ceruzáját, majd egyik lábán megpördülve, nyitott tenyérrel, oldalról hatalmas ütést mért Sean fejére. A pofontól a fiú feje oldalra billent és a néma teremben ez a csattanás nagyon hangosnak tűnt. -- Egy szúnyog ült a füleden -- mondta Mr. Clark. 11 Az elkövetkezendő két év során Sean és Garrick gyerekből lassan fiatalemberré serdült. Olyan volt, mint amikor az ember erős áramlatba kerül és sebesen sodródik az élet folyóján. A folyónak voltak olyan részei, ahol egyenletesen, nyugodtan folyt: Ezek közül Ada volt az egyik. Mindig megértő és képes arra, hogy megértését kifejezésre juttassa, miközben szeretete változatlan maradt férje és a család iránt, melyet sajátjának fogadott el. Waite volt a másik. A haja ugyan egy kicsit őszebb lett, de a teste, a nevetése és a vagyona továbbra is hatalmas maradt. 48 A folyó egyes szakaszain gyorsabb volt az áramlás: Ilyen volt Garrick ragaszkodása Seanhoz. Hónapról hónapra egyre nagyobb szüksége volt rá, mivel Sean volt az ő védó'pajzsa. Ha Sean nem volt ott, hogy megvédje, amikor valami baj fenyegette, akkor végső' menedékéhez folyamodott: önmagába burkolódzott, elrejtőzött agyának sötét, meleg ködébe. Elmentek ó'szibarackot lopni: az ikrek, Karl, Dennis és még két másik fiú. Sűrű sövénykerítés vette körül Mr. Pye gyümölcsösét és a hatalmas, öklömnyi barackok a túlsó felén nó'ttek. Mind édes volt, akár a méz és ha az ember lopta, akkor még édesebbnek érezte. A gyümölcsöshöz egy mimózaültetvényen át vezetett az út. -- Egy fáról ne szedjetek túl sokat! -- adta ki a parancsot Sean. -- Akkor az öreg Pye holtbiztos, hogy észreveszi. Elérték a sövényt és Sean megtalálta rajta a nyílást. -- Garry, te maradj itt és ó'rködj. Ha valaki jönne, akkor füttyents. -- Garrick igyekezett leplezni, hogy mennyire megkönnyebbült, mivel nemigen volt gyomra az ilyen kalandhoz. Sean folytatta. -- Majd kiadjuk neked a barackot de amíg nem végeztünk, ne egyél belőle. -- Miért nem jön velünk? -- kérdezte Kari. -- Mer' nem tud futni, azér'. Ha ó't elkapják, akkor nyomban tudni fogják, hogy

mi voltunk és akkor ellátják a bajunkat. Karit a válasz kielégítette. Sean négykézlábra ereszkedett és bekúszott a sövény nyílásán, aztán egymás után a többiek is követték, míg végül Garrick magára maradt. Közvetlenül a sövény mellett állt, védelmező' sűrűsége megnyugtatta. Lassan teltek a percek, Garrick nyugtalanul töporgott -- nagyon soká jönnek. 49 Aztán hirtelen hangokat hallott, valaki az ültetvény felől közeledett. Páni félelem lett úrrá rajta, riadtan behúzódott a sövénybe, megpróbált elbújni; még csak meg se fordult a fejében, hogy a többieket figyelmeztesse. A hangok egyre közeledtek, aztán a fákon át felismerte Ronny Pye-t: két barátja volt' vele. Mindegyiküknél csúzli volt, fejüket felfelé fordítva, madarak után kutattak a fák között. Egy darabig úgy tűnt, hogy nem veszik észre Garricket a sövényben; de aztán, amikor már majdnem elmentek mellette, Ronny elfordította a fejét és meglát-, ta. Tíz lépésnyiről meredtek egymásra, Garrick a sövénynek lapult, és Ronny arcán a döbbenet lassan kaján gonoszsággá változott. Gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjék róla, Sean valóban nincs ott. -- Itt a jó öreg Bicebóca -- jelentette be, mire barátai visszajöttek és megálltak mellette. -- Mit csinálsz itt, Falábú? -- Elvitte az egér a nyelvedet, Falábú? -- Dehogy, a lábát vitték el a termeszek! -- gúnyos nevetésükkel is bántani akarták. -- Szólj már valamit, Falábú. -- Ronny Pye elálló fülei akkorák voltak, mint két legyező. A termete korához képest apró volt, ami kegyetlenné tette, a haja pedig vörösesszőke. -- Na mi lesz. Mondj már nekünk valamit, Falábú. Garrick nyelvével megnedvesítette ajkait és a szeme már megtelt könnyel. -- Hé, Ronny, járassuk már meg egy kicsit, így mondta az egyik fiú és Garrick bicegését utánozva járkálni kezdett. Megint nevettek, ezúttal még hangosabban, még magabiztosabban és körülfogták. -- Mutasd meg nekünk, hogy jársz. Garrick rémülten forgatta a fejét, a menekülés útját kereste. 50 -- A fivéred nincs itt -- mondta diadalmasan Ronny.- Semmi értelme keresgélni, Falábú. Megragadta Garrick ingét és annál fogva kihúzta a sövényből. -- Mutasd meg nekünk, hogy jársz. Garrick hasztalan rángatta Ronny kezét. -- Eressz el, megmondlak Seannak. Megmondalak Seannak, ha nem eresztesz el. -- Rendben, eleresztlek -- egyezett bele Ronny és két kézzel mellbe taszította. -- Ne erre gyere -- menj arra! -- Garrick hátrafelé botladozott. A két másik fiú közül az egyik már várta. -- Ne erre gyere -- menj arra! -- és visszalökte. Körülállták és oda-vissza lökdösték. -- Menj arra! -- Menj arra! A könnyek immáron végigcsordultak az arcán. Kérlek, kérlek, hagyjátok abba. -- Kérlek, kérlek -- majmolták. Aztán Garrick hatalmas megkönnyebbüléssel érezte, hogy szeme mögött megindul a verdesés -- az arcok elmosódtak és már szinte nem is érezte kezüket. Arccal a földre vágódott, de fájdalmat egyáltalán nem érzett. Ketten fölé hajoltak, fölemelték és könnyáztatta arca csupa kosz volt. Mögöttük Sean bújt át a sövényen; inge eleje csak úgy duzzadozott a sok baracktól. Négykézláb állt egy másodpercig, mialatt felmérte, hogy mi történik, majd rohanva tört ki. Ronny meghallotta, elengedte Garricket és megfordult. -- Loptátok apa barackját -- üvöltötte. -- Meg fogom mondani...

Sean ökle az orrán érte és az ütés erejétől leült a földre. Sean a másik kettő után vetette magát, akik már iszkoltak, majd néhány lépés után abbahagyta üldözésüket és visszament Ronnyhoz, de elkésett. 57 Ronny már a fák között bujkálva mentette az irháját, miközben fogta az arcát és orra vére az ingére folyt, • -- Jól vagy, Garry -- Sean letérdelt mellé és egy mocskos zsebkendővel próbálta letörülni arcáról a koszt. Sean felsegítette és Garrick egy kissé bizonytalanul állt a lábán, a szeme nyitva volt, de ajka távoli, idegenül üres mosolyba merevedett. Volt néhány határkő is a folyó mentén. Némelyik egészen apró, akár egy kis kőhalom a sekély vízben: Miközben Theunis Kraalban reggeliztek, Waite Courteney az asztalon át Seanra nézett. Villáján a tojás és a sült szalonna útban a szája felé megtorpant. -- Fordítsd csak a fejed az ablak felé -- utasította gyanakvó hangon. Sean engedelmesen elfordította a fejét. -- Mi a fene az ott az arcodon? -- Mi? -- Sean végigsimított az arcán. -- Mikor mosakodtál utoljára? -- Ne butáskodj, drágám. -- Ada az asztal alatt megfogta férje lábát. -- Az nem piszok -- borosta. -- Borosta, csak nem? -- Waite közelebbről is szemügyre vette Scant, majd vigyorogni kezdett és szája szóra nyílt, de Ada nyomban tudta, hogy valami tréfával akar előrukkolni -- valamelyik vaskos tréfájával, amely olyan finom, akár egy nekivadult dinoszaurusz és ezzel Sean még csak alakulóban lévő férfi mivoltát mélységesen megsebezné. Gyorsan közbevágott: -- Azt hiszem, venni kellene neki egy borotvát, nem gondolod, Waite? Waite elvesztette tréfájának fonalát, mormogott valamit, majd a tojást végre berakta a szájába. -- Nem akarom levágni -- mondta bíborvörös képpel Sean. -- Gyorsabban nő, ha először egy kicsit leborotválsz belőle -- mondta neki Ada. Az asztal túloldalán Garrick reménytelen vágyakozással tapogatta saját arcát. 52 Némelyik határkő hatalmas volt, akár egy hegy f ok: A decemberi szünet kezdetekor Waite hozta haza őket az iskolából. Abban a zűrzavarban, ahogy felrámolták csomagjaikat a bricskára és hangos kiáltások közepette elbúcsúztak a Fráuleintól meg barátaiktól, akik közül néhányat most hat hétig nem látnak, nem vették észre, hogy Waite furcsán viselkedik. Sean csak később kérdezte meg, akkor, amikor a lovak a szokásosnál jóval gyorsabban vágtattak hazafelé, hogy: -- Mi ez a nagy sietség, apa? -- Majd meglátod -- mondta Waite, mire Garrick és Sean is egyből kíváncsian néztek rá. Sean ezt csak úgy, minden különösebb érdeklődés nélkül kérdezte, de Waite válasza nyomban furdalni kezdte az oldalukat. Waite csak vigyorgott a felé záporozó kérdéseken és mindvégig homályos válaszokat adott. Rettentó'en élvezte. Mire Theunis Kraalba értek, az ikrek már majd meghaltak a kíváncsiságtól. Waite a ház előtt megállította a lovakat és az egyik lovász odafutott, hogy átvegye a gyeplőt. Ada a tornácon várta őket, Sean pedig leugrott és egyből fölrohant hozzá. Gyorsan megcsókolta az arcát. Mi folyik itt? -- kérdezte esdekelve. -- Apa nem hajlandó elárulni nekünk, de mi tudjuk, hogy van itt valami. Garrick is felsietett a lépcsőn. -- Na, mondd el. Megragadta Ada karját és unszolva ráncigálta. -- Sejtelmem sincs, hogy miről beszéltek -- nevetett Ada. -- Talán jobb lenne,

ha újból megkérdeznétek apátokat. Waite is felment közéjük, egyik karjával átölelte Ada derekát és magához szorította. -- Sejtelmem sincs, hogy honnan vették ezt az egészet -- mondta Waite --, de azért bemehetnének a szobájukba, hogy körülnézzenek? Az idén talán korábban is megkaphatják a karácsonyi ajándékukat. 53 Sean Garricket megelőzve berohant a nappaliba, és jócskán előtte járt, mire szobájuk ajtajához ért. -- Várj meg -- kiáltotta Garrick kétségbeesetten. Kérlek, várj meg. Sean megállt az ajtóban. -- Uram Isten -- suttogta -- ennél erősebb kifejezést nem ismert. Garrick beérte és most már együtt meredtek a szoba közepén, az asztalon fekvő, két bőrtokra hosszú, lapos tokok voltak, fényes, vastag bőrből, a sarkokat pedig csillogó rézzel erősítették meg. -- Puskák! -- mondta Sean. Lassan elindult az asztal felé, óvatosan lopakodott a tokokhoz, mintha attól tartana, hogy bármely pillanatban eltűnhetnek. -- Nézd! -- érintette meg ujjával Sean a hozzá közelebb lévő tok fedelén csillogó arany betűket. -- Még a nevünk is rajta van. Kipattintotta a zárat és felemelte a tetőt. Zöld filcfészkében, finom puskaolajillatot árasztva, egy acélból és fából való költemény ragyogott. -- Uram Isten -- mondta ismét Sean. Aztán válla fölött Garrickre nézett. -- Te nem nyitod ki a tiedet? Garrick odabicegett az asztalhoz és közben próbálta leplezni csalódottságát: annyira szerett volna egy Dickens-sorozatot. A folyóban örvények is voltak: A karácsonyi szünet utolsó hete volt és Garricknek ágyban kellett maradnia, mert szokás szerint megfázott. Waite Courteney Pietermaritzburgbe ment a Marhatenyésztők Egyesületének gyűlésére és aznap a farmon nemigen volt munka. Miután Sean lekezelte a beteg marhákat az elkülönített legelőn, és kilovagolt, hogy ellenőrizze a déli részt, visszatért a gazdaságba, és egy órát beszélgetett az istállófiúkkal, majd felballagott a házba. Garry még aludt, Ada pedig a tejcsarnokban vajat köpült. Josephet megkérte, hogy adjon 54 neki korábban enni és a konyhában állva megebédelt. Evés közben azon gondolkodott, vajon mivel is tölthetné a délutánt. Alaposan mérlegelt minden lehetőséget. Fogja a puskáját és próbálkozzon meg a duikerrel a szakadék pereménéi, vagy lovagoljon fel a vízesés fölötti tavakhoz angolnát fogni? Még evés után sem tudott dönteni, így aztán átment az udvaron és bekukkantott a tejcsarnok hűvös homályába. Ada a köpű fölött rámosolygott. -- Szerbusz, Sean, gondolom, ebédelni akarsz. -- Kösz, anya, de Josephtől ma' kaptam ebédet. -- Josephtől már kaptam ebédet -- javította ki szelíden Ada. Sean megismételte és mélyet szippantott a tejcsarnok szagából -- szerette a friss vaj sajtszagú melegét és a döngölt földön szétkenődött tehénürülék csípős szagát. -- Délután mit fogsz csinálni? -- Azért jöttem, hogy megkérdezzem, mit szeretnél, vadat vagy angolnát -- nem tudom eldönteni, hogy horgászni menjek-e vagy vadászni a puskával. -- Az angolna jó lenne -- aszpikba raknánk és holnap, amikor apátok megjön, ez lenne vacsorára. -- Hozok neked egy egész vödörrel. Felnyergelte a pónit, ráakasztotta a nyeregre

a pléhdobozt, amiben a férgek voltak és a botot a vállára vetve ellovagolt Ladyburg felé. Áthaladt a Baboon Stroom feletti hídon, és letért az útról, hogy a patak mentén följusson a vízeséshez. Ahogy elhaladt a Van Essenek háza alatti mimózaültetvény mellett, rájött, hogy hibát követett el, amikor ezt az útvonalat választotta. Anna, térdig felhúzott szoknyával, sebesen rohant ki a fák közül. Sean ügetésre fogta a lovat és egyenesen eló'remeredt. -- Sean -- hé, Sean. A lány előtte járt, rohant, hogy útját állja; Seannak nem volt esélye rá, hogy elkerülje, ezért megállította a pónit. 55 -- Szerbusz, Sean. -- Anna lihegett, és az arca kipirult. -- Szerbusz -- dörmögte oda mogorván a fiú. -- Hová mész? -- Oda meg vissza, hogy lássam, milyen messze van. . -- Horgászni mégy -- veled mehetek? -- Esdeklőn mosolygott rá. Apró, hófehér gyöngyfogai voltak. -- Nem, túl sokat beszélsz; elijeszted a halakat. Már indult is a pónival. " -- Kérlek, csöndben leszek; becsszavamra -- Ott futott Sean mellett. -- Nem. -- Sean a kantárral meghajtotta a lovat. Úgy száz méter után hátrafordult ps látta, hogy Anna még mindig követi, fekete haja lobog a levegó'ben. Megállította a pónit és a lány utolérte. -- Tudtam, hogy meg fősz állni -- mondta kifulladva. -- Hazamennél már? Nem akarom, hogy a nyomomban járj. -- Olyan csöndben leszek, hogy az csak na -- becsszó. .Sean tudta, hogy a lány követni fogja egészen a meredély tetejéig, így aztán beadta a derekát. -- Rendben, de ha egy szót szólsz, csak egyetlen szót, nyomban hazaküldlek. -- Megígérem -- kérlek, segíts fel. Felhúzta a lányt a ló farára, Anna oldalvást ült mögötte és karjával átfogta Sean derekát. Felkaptattak a meredélyen. Az ösvény közvetlenül a Fehérvízesés mellett haladt el és ó'k érezték a rájuk szálló, finom vízpermetet. Anna mindaddig megtartotta ígéretét, míg elég messze nem jutottak ahhoz, hogy biztos lehessen benne, onnan Sean már nem küldi haza egyedül. Aztán beszélni kezdett. Amikor azt akarta, hogy a fiú válaszoljon, ami elég ritkán fór56 dúlt elő, akkor megszorította a derekát, mire Sean mormogott valamit. Sean kötőfékkel megkötötte a pónit és otthagyta a tavak fölötti fák közt. A nyerget és a kantárt egy hangyászlyukba rejtette és a nádason át lementek a vízhez. Anna előreszaladt, és amikor Sean kiért a homokos partra, épp kavicsokat hajigált a tóba. -- Hé, hagyd ezt abba! Elijeszted a halakat -- kiáltott rá Sean. -- Jaj, ne haragudj. Elfelejtettem. A lány leült és lábujjait befúrta a homokba. Sean felcsalizta a horgot és bedobta a zöld vízbe -- úszóját az áramlat vadul forgatta a túlsó part alatt és ők mindketten komoly képpel figyelték. -- Nem úgy néz ki, mintha itt akár egyetlen hal is lenne -- mondta Anna. -- Türelmesnek kell lenni -- arra nem számíthatsz, hogy egyből kifogsz egyet. Anna lábával a homokba rajzolgatott és lassan eltelt öt. perc -- Sean... -- Csss! Újabb öt perc. -- A horgászás egy buta, ósdi dolog. -- Senki sem hívott -- mondta neki Sean. -- Hű, de meleg van itt! -- Sean nem válaszolt.

A magas nádas felfegott minden szeljőt és a fehér homok visszaverte rájuk a nap hevét. Anna felállt és nyughatatlanul végigment a homokon a nádas széléig. Letépett egy maroknyi hosszú, lándzsa alakú levelet és összefonta. -- Unatkozom -- jelentette ki. -- Hát akkor menj haza. -- És melegem van. Sean kihúzta a zsinórt, megvizsgálta a csalit, majd újból bevetette. Anna hátulról ráöltötte a nyelvét. -- Ússzunk egyet -- javasolta. 57 Sean rá se hederített. Botja végét beszúrta a homokba, kalapját a szemébe húzta, hogy védje a vakító fénytől, könyökére támaszkodva hátradőlt és kinyújtotta a lábát. Hallotta a homok halk csikorgását, amint a lány megmozdult, majd ismét csönd lett. Kezdte nyugtalanítani, hogy vajon mit csinál, de ha most körülnéz, az a gyöngeség jele. -- Ezek a lányok! -- gondolta keserűen. Aztán futó lábak zaját hallotta maga mögött. Gyorsan felült és meg akart fordulni. A fehér test elvillant mellette és egy csobbanással, akár egy pisztráng, már benn is volt a vízben. Sean felpattant. -- Hé, mit csinálsz? -- Úszom -- nevetett Anna, miközben derékig állt a vízben és a haja nedvesen simult a vállára meg a mellére. Sean szeme megakadt a mellén, fehér volt, akár az alma húsa és a bimbók sötétrózsaszínek, már-már pirosak. Anna a hátára vágódott és lábával fehér tajtékot vert a vizén. -- Voet sak, halacskák! Sipirc, halacskák -- turbékolta nevetve. -- Hé, ezt ne csináld -- mondta Sean, nem túl határozottan. Azt akarta, hogy megint felálljon, a mellét látva valami furcsa szorítást érzett a gyomrában, de Anna most térdelt és az álláig ért a víz. A víz alatt is látta. Azt akarta, hogy felálljon. -- Nagyon finom! Te miért nem jössz be? -- Hasra fordult és lebukott a víz alá, fenekének ovális dombja megtörte a víz felszínét és Sean gyomra ismét összeszorult. -- Na, jössz? -- kérdezte Anna, miközben két kézzel dörgölte ki a vizet a szeméből. Sean döbbenten, zavartan állt -- a lány iránti érzései néhány másodperc leforgása alatt hatalmas változáson mentek keresztül. Nagyon is bent akart ő lenni a vízben azokkal a titokzatos, fehér domborulatokkal -- de félszeg volt. 58 -- Te félsz! Gyerünk, mindjárt kedvet csinálok neked hozzá, hogy begyere. -- A lány cukkolta. Ez a kihívás bizsergetőn felbőszítette. -- Én aztán nem félek. -- Hát akkor gyere be. Sean néhány másodpercig még tétovázott, majd ledobta a kalapját és kigombolta az ingét. Hátat fordított a lánynak, amíg lerúgta a nadrágját, majd megpördült és fejest ugrott a vízbe, melynek hálás volt, amiért eltakarja. Feje kibukott a víz alól és Anna visszanyomta. Sean a víz alatt tapogatódva elkapta a lány lábát, majd kiegyenesedett és a hátára hajította. Aztán húzni kezdte a sekélyebb rész felé, ahol a víz nem takarja el. Anna a karjával csapkodott, hogy a fejét fenntartsa és élvezettel sikoltozott. Sean sarkával egy köbe ütközött, elesett és a lányt elengedte; mielőtt még magához térhetett volna, Anna lovaglóülésben a hátán termett. Ledobhatta volna magáról, de élvezte, hogy magán érezheti a lány testét -- a hideg vízen át is meleg volt és a nedvességtói csúszós. Anna kezébe homokot markolt és a fiú hajába dörgölte. Sean csak szelíden tiltakozott. Aztán Anna a nyaka köré fonta a karját és Sean immár a lány

egész testét magán érezhette. Gyomrából a szorítás felkúszott a mellkasába és most már a karjában akarta tartani. Átfordult és a lány után nyúlt, de az elsiklott a keze elöl és ismét a mélybe vetette magát. Sean pacskolva utána vetette magát, de Anna nevetve kitért előle. Végül, még mindig állig a vízben, mégis szembekerültek egymással és Sean most már kezdett dühbe jönni. A karjában akarta tartani. A lány észrevette ezt a hangulatváltást és kigázolt a partra, majd odament Sean ruháihoz és felkapta az ingét. Megtörülte benne az arcát, ott állt meztelenül és nem szégyellte magát túl sok fivére van az ilyen szégyenlősködéshez. Sean 59 figyelte, hogyan változik mellének formája, ahogy felemeli a karját, nézte az alakját, és látta, hogy egyko•ron pipaszár lábai kiteltek; combjai végig összeértek, egészen a hasa aljáig, ahol az asszonyiság sötét háromszögét viselte. Anna leterítette az inget a homokba és leült, majd Seanra nézett. -- Kijössz? Sean kínban volt, ahogy kijött, kezével zavartan takarta el magát. Anna odébb csúszott az ingen. -- Leülhetsz, ha akarsz. Sean sietve leült és térdét az álláig felhúzta. Szeme sarkából figyelte a lányt. A hideg víztől mellbimbója körül libabőrös volt. Anna tisztában volt vele, hogy a fiú nézi, így aztán vállát hátrahúzva élvezte. Sean ismét döbbent zavart érzett -- annyira nyilvánvaló volt, hogy most a lány irányít. Azelőtt nem volt más, csak valaki, akire dühödten rámordulhatott, de most ő adja az utasítást és Sean engedelmeskedik neki. -- Szőrös a mellkasod -- mondta Anna és felé fordult. Ritka és selymes volt ez a szőrzet, de Sean most nagyon örült, hogy van. Kinyújtotta a lábát. -- És neked sokkal nagyobb, mint Frikkie-nek. Sean megpróbálta ismét felhúzni a térdét, de Anna a combjára tette a kezét és nem engedte. -- Megfoghatom? Sean megpróbált válaszolni, de a torka összeszorult és egy hang nem jött ki rajta. Anna nem is várt válaszra. -- Jaj nézd! Kezd egészen bekeményedni -- pontosan úgy, mint Caribou-é. Caribou Mr. Van Essen csődöre. -- Mindig tudom, apa mikor engedi, hogy Caribou meghágjon egy kancát, olyankor azt mondja nekem, hogy látogassam meg Lettie nénit. Én meg egyszerűen elbújok az ültetvényen. Onnan remekül lehet látni a bekerített legelőt. 60 Anna keze puha volt és nyughatatlan, Sean nem is tudott másra gondolni. -- Tudod, hogy az emberek is meg szokták hágni egymást, akárcsak a lovak? -kérdezte Anna. Sean bólintott, ő is járt azokra a biológiaórákra, melyeket Messrs Daffel és Társa az iskolai árnyékszéken tartott. Egy darabig csöndben voltak, majd Anna azt suttogta: -- Sean, meghágnál engem? -- Nem tudom, hogyan -- mondta rekedten Sean. -- Fogadok, hogy először a lovak se tudják, sem az emberek, ami azt illeti -mondta Anna. -- Majd rájövünk. Kora este lovagoltak haza, Anna Sean mögött ült, karjával szorosan ölelte a fiú derekát és fejét oldalra hajtva, arcát a hátához nyomta. Sean az ültetvény szélén tette le. -- Hétfó'n találkozunk az iskolában -- mondta Anna és megfordult, hogy elinduljon. -- Anna... -- Igen? -- Fáj még?

-- Nem -- majd egy pillanatnyi gondolkodás után még hozzátette --, csodás érzés. Aztán sarkon fordult és befutott a mirnózafák közé. Sean lassan léptetett hazafelé. A benseje teljesen üres volt; ez szomorú érzés és megdöbbentette. -- Hol vannak a halak? -- kérdezte Ada. -- Nem haraptak. -- Még egy se? Sean megrázta a fejét és átment a konyhán. -- Sean. -- Igen, anya. -- Valami baj van? -- Nem -- túl gyors ez a tagadás -- Nincs, nincs semmi baj. -- Azzal gyorsan kisurrant a folyosóra. 61 Garrick az ágyban ült. Orra alatt a bőr gyulladt volt és sebes; ahogy Sean bejött a szobába, felnézett a könyvéből és fivérére mosolygott. Sean a saját ágyához ment és leült. -- Hol voltál? -- Garrick hangja a náthától tompa volt és rekedt. -- Fent a tavaknál, a vízesés fölött. -- Horgásztál? Sean nem válaszolt, ültében előrehajolt és könyökével a térdére támaszkodott. -Összefutottam Annával és ő is velem jött. A lány nevének hallatán Garrick érdeklődése felélénkült és figyelmesen nézte Scant. Sean area még mindig enyhén döbbent volt. -- Garry -- szólalt meg tétován; valakivel muszáj beszélnie róla. -- Garry, én megdugtam Annát. . Garrick halkan felszisszent. Az arca egészen elfehéredett, csak orra maradt piros és gyulladt. -- Szóval -- Sean lassan beszélt, mintha magának próbálná megmagyarázni --, arról van szó, hogy tényleg megdugtam, úgy, ahogy már beszéltünk róla. Pont úgy... -- Kezét tehetetlenül széttárta, nem találta a megfelelő szót. Aztán hátradőlt az ágyon. -- És hagyta? -- kérdezte Garrick halkan, szinte suttogva^ -- Ő kért rá -- mondta Sean. -- Olyan csúszós volt valahogy meleg és csúszós. Aztán később, jóval lámpaoltás után, amikor már mindketten ágyban voltak, Sean hallotta Garrick halk mozgását a sötétben. Egy darabig hallgatódzott, míg végül biztos volt benne, hogy nem téved. -- Garry! -- szólt rá vádlón. -- Nem azt csináltam, nem azt. -- Tudod, hogy mit mondott apa. Kipotyognak a fogaid és megőrülsz. 62 -- Nem azt csináltam, nem azt. -- Garrick hangja fuldoklón csuklott el a náthától és a könnyektói. -- Hallottam -- Mondta Sean. -- Csak a lábamat vakartam. Tényleg, becsszó, csak a lábamat. Végül a folyó átzubogott az utolsó vízesésen, majd belesodorta őket a férfikor tengerébe. Mr. Clark nem tudta megtörni Seant. Csupán egy elkeseredett párviadalt sikerült kierőszakolnia, melyben tudta magáról, hogy lassanként vesztésre áll, így most már félt Seantól. Már nem is állította fel Seant, mivel Sean magasabb volt nála. A csata immáron két éve tartott; pontosan ismerték egymás gyönge pontjait, és azt is tudták, hogyan lehet ezeket kihasználni. Mr. Clark nem bírta elviselni, ha valaki szipákolt; talán, mert tudat alatt ezt saját, torz orra elleni gúnyolódásnak vette. Sean hatalmas szipogás-repertoárral rendelkezett, az alig hallható, borszakértő-bukét-vizsgál szimatolástól kezdve egészen a torok mélyéről feltörő, szörcsögő orrszívásig.

-- Bocsánat, uram, nem tehetek róla. Nagyon megfáztam. Viszont Mr. Clark, hogy kiegyenlítsen, rájött, hogy Sean Garricken át a legsebezhetőbb. Ha csak egy kicsit is bántotta Garricket, azzal Seannak szinte elviselhetetlen kínokat okozott. Mr. Clarknak rossz hete volt. Gyötörte a mája, melyet az állandóan visszatérő, malarias rohamok alaposan meggyengítettek. Már három napja görcsös fejfájás kínozta; aztán kellemetlenségei voltak a Városi Ta-, náccsal szerződése meghosszabbításának feltételei miatt; előző nap Sean nagyon jó szipogó-formában volt, és Mr. Clarknál már-már betelt a pohár. 63 •Bement a tanterembe és elfoglalta helyét a katedrán; tekintetét lassan hordozta végig tanítványain, míg végül Seanhoz nem ért. -- Csak kezdje el -- gondolta Mr. Clark. -- Ha ma elkezdi, akkor megölöm. Az ülésrend az elmúlt két évben változott, Scant és Garricket elültették egymás mellől és Garrick most elöl ült, ahol Mr. Clark könnyen elérte. Scant majdnem leghátulra ültette. -- Irodalomkönyv -- mondta Mr. Clark. -- Első, ötödik oldal. Második. Garrick szörcsögve szipogott egyet, ismét szénanáthája volt. Mr. Clark összecsapta a könyvét. -- A fene essék beléd! -- mondta halkan, majd emeltebb hangon: -- A fene essék beléd! -- Most már reszketett a méregtől, orrcimpája elfehéredett és kitágult. Lejött a katedráról és odament Garrick padjához. -- A fene essék beléd! A fene essék beléd -- te, te kis nyomorék -- rikácsolta és pofon vágta Garricket. Garrick mindkét kezét védekezőn az arcára tette és rámeredt. -- Te mocskos kis disznó -- üvöltötte Mr. Clark. Most már te is kezded. Belemarkolt Garrick hajába és úgy megrántotta a fiú fejét, hogy a homloka a pad tetejébe csapódott. Majd én megtanítlak. Istenemre megtanítlak. -- Majd én megmutatom neked. -- Bumm. -- Majd én megtanítlak. -- Bumm. Seannak ennyi idő kellett, hogy odaérjen. Megragadta Mr. Clark karját és húzni kezdte hátrafelé. Hagyja békén! Nem csinált semmit! Mr. Clark ott látta maga előtt Sean arcát -- már elvesztette minden önuralmát -, ott látta azt az arcot, amely két hosszú éven át annyi szenvedést okozott neki. Ökölbe szorította a kezét és belevágott. 64 Sean az ütéstől hátratántorodott és a fájdalomtól könnybe lábadt a szeme. Egy másodpercig ott maradt kiterülve az egyik padon, figyelte Clarkot, majd felmordult. Clarkot ez a hang kijózanította, hátrálni kezdett, de alig tett meg két lépést, Sean máris elkapta. Két kézzel verte és miközben minden egyes csapást egyegy mordulás kísért, a táblának szorította. Clark megpróbált elmenekülni, de Sean inggallérjánál fogva megragadta és visszarángatta -- a gallér félig kiszakadt és Sean ismét ütni kezdte. Clark a fal mentén lassan lecsúszott és ott ült a földön, Sean pedig lihegve állt fölötte. -- Kifelé -- mondta Clark. A fogai vértói voltak rózsaszínűek és egy kevés már ajkain is megjelent. Gallérja hetykén meredezett fölfelé az egyik füle alatt. A teremben néma csönd volt, csupán Sean szaggatott lélegzése hallatszott. -- Kifelé -- mondta ismét Clark és Sean mérge elszállt, ellenhatásként csupán egy kis vibráló reszketés maradt. Az ajtóhoz ment. -- Te is -- mutatott Clark Garrickre. -- Takarodj kifelé és többé vissza ne gyere! -- Gyere, Garry -- mondta Sean. Garrick fölállt a padból, odabicegett Seanhoz és mindketten kimentek az iskolaudvarra.

.- Most mit csináljunk? -- Garrick homlokán nagy, pirosló pukli nó'tt. -- Gondolom, az lesz a legjobb, ha hazamegyünk. -- És mi lesz a holminkkal? -- kérdezte Garrick. -- Úgysem tudunk mindent magunkkal vinni -- majd elküldetünk érte. Na gyere! Kigyalogoltak a városból, majd végig a farm felé vezető' úton. Már majdnem a Baboon Stroom hídjánál voltak, mieló'tt bármelyikük is megszólalt volna. 65 -- Szerinted mit fog szólni ehhez apa? -- kérdezte Garrick. Csak azt foglalta szavakba, ami mindkettőjüket azóta foglalkoztatta, amióta eljöttek az iskolából. -- Hát, akármi lesz is, azért megérte -- vigyorodott el Sean. -- Láttad, hogy eldöngettem, mi? Durr bele egyenest az állába. -- Nem lett volna szabad, Sean. Apa megöl minket. Engem is, pedig én nem csináltam semmit.' -- Te szipákoltál -- emlékeztette Sean. A hídhoz értek, egymás mellett állva áthatoltak a korláton és nézték a vizet. -- Hogy van a lábad?-- kérdezte Sean. -- Fáj -- azt hiszem, pihennünk kéne egy kicsit. -- Rendben, ahogy akarod -- mondta Sean. Majd hosszú csönd következett, aztán: -- Jobb szeretném, ha nem tetted volna, Sean. -- Hát hogy mit szeretnél, az most már nem sokat segít. A jó öreg Orrcimpa úgy össze van verve, ahogy még soha és inkább azon kéne törni a fejünket, hogy mit mondunk apának. -- Hát megütött -- mondta Garrick. -- Akár meg is ölhetett volna. -- Igen -- helyeselt teljes joggal Sean --, és engem is megütött. Ezen egy darabig eltöprengtek. -- Talán jobb lenne, ha egyszerűen elmennénk -- javasolta Garrick. -- Úgy érted, anélkül, hogy apának szólnánk? -- Az ötletnek volt vonzereje. -- Igen, elmehetnénk a tengerre, vagy valami ilyesmi -- vidult fel Garrick. -- Tengeribeteg lennél, még a vonatot se bírod, így hát mindketten még egyszer a problémára összpontosítottak. Aztán Sean Garrickre nézett, Garrick pedig Seanra, és mintha összebeszéltek volna, 66 mindketten felegyenesedtek, majd folytatták útjukat Theunis Kraal felé. Ada épp a ház előtt volt. A fején széles karimájú szalmakalap, hogy árnyékban legyen az arca, és a karján egy kosárnyi virág. A kertjével volt elfoglalva, így nem vette észre őket, csak amikor már félig átjöttek a gyepen, akkor azonban mozdulatlanságba dermedt. Próbálta összeszedni magát, hogy uralkodni tudjon magán; a tapasztalat már megtanította rá, hogy mostohafiaitól mindig a legrosszabbra számíthat és hálás lehet, ha a dolog mégsem olyan komoly. Ahogy közeledtek felé, egyre csökkent a lendületük, míg végül megálltak, akár két felhúzhatós játék, amely lejárt. -- Szerbusztok -- mondta Ada. -- Szerbusz -- köszöntek vissza neki egyszerre. Garrick a zsebében kotorászott, majd előhúzott egy zsebkendőt és kifújta az orrát. Sean olyan meredten nézte Theunis Kraal meredek holland tetőjét, mintha még életében nem látta volna. -- Igen? -- mondta Ada és a hangja nyugodt volt. -- Mr. Clark hazaküldött minket -- jelentette be Garrick. -- Miért? -- Ada nyugalma kezdett széttöredezni. -- Hát -- Garrick segélykérőén Seanra pillantott. Sean figyelmét azonban még mindig a tető kötötte le. -- Hát... Tudod, Sean úgy behúzott neki, aztán addig verte, míg végül lekerült a földre. Én nem csináltam semmit.

Ada halkan felnyögött: -- Jaj, ne! -- Aztán nagy levegőt vett. -- Jól van. Akkor talán kezdjétek el az elején és meséljétek el nekem az egészet. Felváltva beszéltek, kapkodó szóáradat tört fel belőlük, egyfolytában félbeszakították egymást és vitatkoztak a részleteken. Amikor befejezték, Ada azt mondta: -- Most jobb lesz, ha bementek a szobátokba. 67 Apátok ma a ház körül dolgozik, hamarosan hazajön ebédelni. Megpróbálom egy kicsit előkészíteni. A szobában olyan vidám volt a légkör, akár a siralomházban. -- Mit gondolsz, mennyit kapunk tőle? -- kérdezte Garrick. -- Gondolom, addig kapjuk, míg el nem fárad, aztán kipiheni magát és folytatja -- mondta Sean. Hallották, ahogy Waite lova beüget az udvarra. Mondott valamit az istállófiúnak, majd hallották, hogy nevet; a konyhaajtó becsapódott, aztán egy félpercnyi, bizonytalan várakozás után meghallották Waite üvöltését. Garrick ijedten összerezzent. Az elkövetkezendő tíz percben hallották, hogy Waite meg Ada a konyhában beszélgetnek, egy-egy bosszús dörmögést mindig csitító mormogás követett. Aztán Ada léptei hallatszottak a folyosóról, majd belépett a szobába. -- Apátok látni akar benneteket -- a dolgozószobában van. Waite a kandalló előtt állt. A szakálla csupa por volt, és a homloka, akár a frissen szántott föld, komoran barázdált. -- Gyertek be -- ordította válaszul Sean kopogására, ők meg beléptek és megálltak előtte. Waite lovaglóostorával a lábára csapott, mire térdnadrágjából porfelhő szállt fel. -- Gyere ide -- mondta Garricknek, majd belemarkolt a hajába. Garrick arcát felfelé fordította és megnézte a púpot a homlokán. -- Hmm -- mondta. Elengedte Garrick haját és az a tincs most csimbókként meredezett a feje búbján. A lovaglóostort a dél-afrikai ostorfából készült íróasztalra hajította. -- Gyere ide -- mondta Seannak. -- Mutasd a kezedet -- nem,, a kézfejedet. 68 Sean mindkét kezén a bőr felrepedt és az egyik ízület duzzadt, dagadt volt. -- Hmmm -- mondta ismét. A kandalló melletti polc felé fordult, elővett egy pipát a pipatóriumból és a dohánytartó kőedényből megtömte. -- Ti aztán mindketten átkozott bolondok vagytok mondta --, de azért megkockáztatom, heti öt schillinggel kezdtek és teljes ellátást kaptok. Most pedig menjetek ebédelni... sok dolgunk van még délután. Egy pillanatig hitetlenül meredtek rá, majd hátrálni kezdtek az ajtó felé. -- Sean. -- Sean megállt, tudta, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. -Hol ütötted ? -- Mindenütt, apa, ahol csak értem. -- Ez így nem jó -- mondta Waite. -- Mindig oldalról kell megütni a fejet -- itt -- pipájával megütögette saját állkapcsának csúcsát --, az öklödet meg mindig szorítsd keményen össze, különben hamarosan minden ujjadat összetöröd. -- Igen, apa. Az ajtó halkan becsukódott mögötte és Waite végre megengedhetett magának egy vigyort. -- Különben is eleget koptatták már a könyveket mondta hangosan, azzal meggyújtott egy gyufát és a pipájához tartotta; amikor már egyenletesen szeleit, kifújta a füstöt. -- Istenem, bárcsak láthattam volna. Az a kis tintanyaló ezután kétszer is

meggondolja majd, hogy még egyszer összeakaszkodjon a fiammal. 12 Sean előtt most megnyílt a pálya, amelyen vágtathatott. Arra született, hogy sebesen fusson, Waite Courteney pedig kivezette az istállóból, amely már szűknek bizonyult, és elindította. Sean futott is, pedig nem tud69 ta, mi a díj, mekkora a távolság; mégis örömmel futott és beleadta minden erejét. Már virradat előtt, ahogy ott állt apjával és Garrickkel a konyhában, és a bögrét két kezébe fogva kávét ivott, Sean érezte minden egyes előtte álló nap'izgalmát. -- Sean, vidd magaddal Zamat meg N'dutit, és nézz körül jól a folyó menti sűrűben, hogy nem maradt-e ott elbitangolt jószág. -- Csak az egyik gulyást viszem magammal apa, N'dutira szükséged lesz a fertőtlenítő ciszternánál. -- Jól van. Próbálj meg délre visszaérni hozzánk a ciszternához, ma ezer marhát kell áthajtanunk. Sean gyorsan felhajtotta maradék kávéját és begombolta zubbonyát. -- Akkor én megyek is. Egy lovász tartotta lovát a konyhaajtó előtt. Sean becsúsztatta puskáját a tokba, majd anélkül, hogy lábát a kengyelbe dugta volna, nyeregbe pattant; egyik kezét felemelte és Waite-re vigyorgott, majd lovát megsarkantyúzta és átlovagolt az udvaron. Még sötét és hűvös volt a reggel.. Waite az ajtóból nézett utána. -- Olyan átkozottul magabiztos -- gondolta Waite. De ő ilyen fiúra vágyott és büszke is volt rá. -- És én mit csináljak, apa? -- kérdezte mellette Garrick. -- Hát ott vannak azok az üszők az elkülönítő legelőn. Waite hirtelen elhallgatott. -- Nem. Az lesz a legjobb, ha velem jössz, Garry. Sean dolgozott kora reggel, amikor a napfény még olyan, akár egy színpadkép, csupa aranylás meg derű, az árnyékok pedig hosszúak és feketék. Dolgozott, amikor perzselt a déli nap és izzadt a hőségben; dolgozott esőben; ködben, mely szürkén, nedvesen gomolygott a fennsíkon és este sötétben tért haza. Élvezte minden percét. 70 Megismerte az állatállományt. Nem név szerint, mivel csak a szekerek elé fogott ökröknek volt nevük, de ismerte őket méretük, színük és különleges ismertetőjeleik alapján, így aztán csak ránézett valamelyik csordára és nyomban tudta, melyik állat hiányzik. -- Zama, az az öreg tehén, a görbe szarvú. Az hol van? . -- Nkosi -- már nem a kicsinyítő Nkosizana -- kicsi úrfi. -- Nkosi, tegnap elvittem az elkülönítő legelőre, féreg van a szemében. Megtanulta felismerni a betegségeket, szinte még azelőtt, hogy azok elkezdődnének. Azt is megtanulta, hogyan kell kezelni a beteg állatokat. Légy, féreg petróleumot kell önteni a sebbe, míg a nyűvek ki nem potyognak, akár a rizsszemek. Opthalmia -- permanganáttal kell leöblíteni a beteg szemet. Lépfenés üszög és sercegő üszög -- egy golyó a beteg állatba és a tetemet elégetni. Az első borjút a Tugela-parti akácosban segítette a világra; egyedül csinálta, ingujját könyékig feltűrte és érezte kezén a csúszós nyálkát. Aztán később, amikor az anyja nyalogatta és a kis állat bizonytalanul megingott minden mozdulatra, Scant valami fojtogató, torokszorító érzés kerítette hatalmába. Mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy felégesse minden energiáját. Munka

közben játszott. Gyakorolta lovaglótudását: leugrott a nyeregből, futott a ló mellett, majd vissza és le a másik oldalon, teljes vágtában felállt a nyeregben, aztán lábait szétnyitva lehuppant -- lába egyből beletalált a kengyelbe. A pucájával is addig gyakorolt, míg százötven lépésről el nem talált egy rohanó sakált, nehéz golyója kettészakítota a foxterrier méretű állat testét. Aztán ott volt egy csomó munka, amit Garrick helyett kellett elvégeznie. 71 -- Nem érzem magam valami jól, Sean. -- Mi a baj? -- Fáj a lábam, tudod, hogy mindig felhorzsolódik, ha túl sokat lovagolok. -- Akkor miért nem mész haza? -- Apa azt mondta, hogy még meg kell javítanom a kerítést a hármas fertőtlenítő ciszternánál. -- Gárrick előrehajolt lován, hogy megdörgölje a lábát, miközben elszántan elmosolyodott. -- Azt már a múlt héten megjavítottad -- mondta Sean. -- Igen -- de a drótok valahogy megint meglazultak. -- Valahogy furcsamód az, amit Gárrick megjavított, sosem bizonyult tartósnak. -- Nálad van a drótvágó olló? -- és Gárrick készségesen, nyomban elóVette a nyeregtáskájából. -- Majd én megcsinálom -- mondta Sean. -- Jaj, öregem, igazán köszönöm --majd egy másodpercnyi habozás után még hozzátette: -- Ugye, apának nem mondod meg? -- Nem -- ha egyszer fáj a lábad, arról nem tehetsz azzal Gárrick hazalovagolt, besurrant a hálószobájába és Jim Hawkinsszal elmenekült A kincses sziget lapjai közé. Ebből a munkából új érzés is ébredt Seanban. Amikor az esőzésektől kizöldült a fű és a fennsík sekély teknői vízzel teltek meg, már nemcsak a madarak fészekrakásának kezdetét jelenlétié és azt, hogy jobb lesz a kapás a Baboon Stroomban -- most már azt jelentette, hogy felhajthatják a marhákat a völgyből, azt jelentette, hogy kövérek lesznek azok a gulyák, melyeket a ladyburgi marhavásárra hajtanak, azt jelentette, hogy ismét véget ért egy tél és a föld teli van élettel, az élet ígéretével. Ez az új érzés kiterjedt a jószágra is. Ez az erős, már-már vadul ősi érzés, maga a birtoklás ösztöne. 72 Késő délután volt. Sean a lován ült a fák között és nézte a nyílt fennsíkot, melyen előtte a kis gulya legelészett. Fejüket lehajtva, farkukat lustán csapkodva ettek. Sean és a gulya zöme közt egy borjú volt -- háromnapos, a színe még halvány drapp és bizonytalanul állt a lábán. Épp a lábát próbálgatta, ügyetlenül futkosott körbe az alacsony fűben. A csordában az egyik tehén elbődült, mire a borjú megtorpant és esetlenül szétterpesztett lábakkal, mereven fülelt. Sean elvigyorodott és megfogta lova kantárját; ideje hazaindulni. Abban a pillanatban vette észre a saskeselyűt; már elindult, hogy lecsapjon a borjúra, hatalmas, sötétbarna foltként zuhant alá az égből, szárnyait hátrahúzva, előremeresztett karmokkal készült, hogy elragadja. Olyan sebesen zuhant, hogy a szél szinte süvített mellette. Sean dermedten ült és nézte. Á s'.s abban a pillanatban lecsapott a borjúra, Sean hallotta, ahogy eltörik a csont, egy éles roppanás, mint amikor egy száraz bot kettétörik, majd a borjú már lent is volt a füvön, erőtlenül küzdött a fölé görnyedő sassal. Sean még egy másodpercig csak ült, elképesztette, hogy mindez milyen hirtelen és gyorsan történt. Aztán elöntötte a gyűlölet. Olyan hevesen tört rá, hogy

a gyomra összerándult. Megsarkantyúzta a lovát és a ló megugrott. A sas felé vágtatott és közben rikoltott egyet, magas, artikulálatlan hang volt, a gyűlölet vadállati hangja. A sas felé fordította a fejét és egyik szemével, oldalról ránézett. Hatalmas, sárga csőre szétnyílt és válaszolt Sean rikoltására, majd karmai elengedték a borjút és a levegőbe emelkedett. Hogy felgyorsuljon, hatalmas szárny csapásokkal, alacsonyan repült a föld fölött és lassan emelkedve távolodott Seantól. Sean előhúzta puskáját, a kantárt meghúzva a lovat hátraállította. Lepattant a nyeregből és kinyitotta a puska závárzatát. 73 A sas úgy ötvenméternyire lehetett tőle, és most már sebesen emelkedett a magasba. Sean becsúsztatta a töltényt a závárzatba, majd becsukta, és egyetlen mozdulattal felemelte a puskát. Nehéz lövés volt. A sas távolodott és emelkedett, szárnycsapásaitól a test állandó mozgásban volt. Sean lőtt. A puska visszarúgott a vállába és a lőpor füstjét a szél elvitte, így látta, amint a golyó célba ér. A sas összecsuklott a levegődben. Úgy pattant szét, akár egy párna, körötte tollak repkedtek és közel kétméteres szárnyaival ernyedten verdesve zuhant lefelé. Még mielőtt földet ért volna, Sean már rohant felé. Mire odaért hozzá, már nem élt, de azért Sean megfordította puskáját: a csövénél fogva, magasan a feje fölül sújtott le rá a puskatussal. A harmadik csapásnál a tus letörött, de Sean nem hagyta abba, csak ütötte tovább. Zokogott a dühtől. Amikor végre abbahagyta, zihált, arcáról patakzott a veríték és egész testében reszketett. A sas immáron csak péppé zúzott hús és toll vérmocskos keveréke volt. A borjú még élt. A puska hasznavehetetlen volt. Sean letérdelt mellé, szemét a harag könnyei mardosták, és vadászkésével megölte. 13 Oly erős volt Seanban ez az új érzés, hogy ezért még Garricket is képes volt gyűlölni. Ámbár gyűlölete nem tartott sokáig. Sean haragja és gyűlölete hirtelen jött, de múlandó volt, úgy kapott lángra, akár a száraz fű: forrón, hevesen égett, de hamar elhamvadt és a hamuban egyetlen parázs sem izzott tovább. Waite nem volt odahaza, amikor ez történt. Waite Courterieyt három egymást követő éven át jelölték a Marhatenyésztők Egyesületének elnöki posztjára, de 74 ő mindannyiszor visszalépett. Természetesen ő is ember, éppúgy vágyott a hivatallal járó presztízsre, mint mások, de józanul tisztában volt azzal a ténnyel is, hogy gyakori távolléteit gazdasága sínylené meg. Sean és Garrick már két éve dolgoztak, amikor ismét elérkezett a hivatalviselőid éves választásának ideje. A pietermaritzburgi gyűlésre való elutazásának eló'estéjén Waite azt mondta Adának: -- A múlt héten levelet kaptam Bernardtól, drágám -- hálószobájuk tükre eló'tt állt és ollóval a szakáiiát igazította. -- Ragaszkodnak hozzá, hogy ebben az évben fogadjam el jelölésemet az elnöki tisztre. -- Nagyon bölcsen teszik -- mondta Ada. -- Ebben az esetben a legmegfelelőbb ember állna az élükön. Waite homlokát ráncolva összpontosított, miközben a pofaszakállát nyírta. Ada olyan feltétel nélkül hitt benne, hogy maga is csak ritkán kételkedett önmagában. Most, ahogy saját arcát nézte a tükörben, eltöprengett, vajon sikere mennyiben köszönhető' Ada feltétlen támogatásának. -- Menni fog, Waite. -- Nem kihívás, nem kérdés, hanem egy higgadt

ténymegállapítás. És ahogy az asszony kimondta, már ó' is hitt benne. Letette az ollót a komódra és a felesége felé fordult. Ada keresztbe vetett lábbal, hálóingben ült az ágyon, leeresztett haja sötét tömegként borult a vállára. -- Szerintem Sean el tudja itt látni a dolgokat -- mondta, majd gyorsan hozzátette --, és persze Garry is. -- Sean tényleg gyorsan tanul -- helyeselt Waite. -- Elvállalod? Waite habozott. -- Igen -- bólintott rá és Ada mosolygott. -- Gyere ide -- nyújtotta férje felé a kezét. Sean vitte ki Waite-et és Adat a ladyburgi állomásra: az utolsó pillanatban Waite ragaszkodott hozzá, 75 hogy felesége is vele tartson, mert meg akarta osztani vele a dicsőséget. Sean feltette csomagjaikat a kocsiba és várt, amíg szülei egy kis csoport marhatenyésztővel beszélgetnek, akik szintén a gyűlésre utaztak. Felhangzott a sípszó és az utasok szétszóródtak, mindenki a saját fülkéjébe ment. Ada megcsókolta Scant, majd fölszállt. Waite még egy pillanatig a peronon maradt. -- Sean, ha bármiben segítségre van szükséged, menj át Mr. Erasmushoz a Lion Kopra. Csütörtökön már itthon vagyok. -- Nem lesz-szükségem segítségre, apa. Waite szája megkeményedett. -- Akkor te nyilván maga vagy az Isten, mivel 6 az egyetlen, akinek soha nincs szüksége segítségre -- monta Waite élesen. -Ne légy bolond -- ha bajban vagy, kérj tanácsot Erasmustól. Ő is félszállt Ada után. A vonat megrándult, elindult, majd fokozatosan gyorsítva zakatolt a meredély felé. Sean figyelte, míg el nem tűnt a szeme 'elöl, majd visszament a bricskához. Most ő volt Theunis Kraal ura és élvezte ezt az érzést. A peronon álló kis tömeg oszladozni kezdett és hirtelen előtűnt Anna. -- Szerbusz, Sean. -- A sok mosástól már kifakult, zöld kartonruhát viselt és mezítláb volt. Apró, fehér gyöngyfogait kivillantva mosolygott és a fiú arcát nézte. -- Szerbusz, Anna. • -- Te nem mész fel Pietermaritzburgba? -- Nem, ügyelnem kell a gazdaságra. -Ó! Némán ácsorogtak, kényelmetlenül érezték magukat ennyi ember előtt. Sean köhintett egyet, majd megvakarta az orrát. -- Anna, gyere. Indulunk haza. -- A lány egyik bátyja szólt oda a jegypénztár elöl és Anna odahajolt Seanhoz. 76 -- Látlak vasárnap? -- suttogta. -- Megyek, ha tudok. De még nem biztos -- el kell látnom a gazdaságot. -- Kérlek, próbáld meg, Sean. -- A lány arca feszülten komoly volt. -- Várni foglak, viszek magammal valami ebédet és egész nap várok rád. Kérlek, gyere el, még ha csak egy rövid időre is. -- Rendben, ott leszek. -- Megígéred? -- Megígérem. A lány megkönnyebbülten elmosolyodott. -- A vízesés fölötti ösvényen foglak várni. Azzal sarkon fordult és odafutott a családjához, Sean pedig visszahajtott Theunis Kraalba. Garrick az ágyán feküdt és olvasott. -- Mintha apa azt mondta volna neked, hogy folytasd a szerdán vett, új jószág billogozását. Garrick letette a könyvet és felült. -- Megmondtam Zárnának, hogy tartsa óikét a

kraalban, amíg te vissza nem jössz. -- De apa azt mondta, hogy csináld. Nem lehet őket egész nap étlen-szomjan benntartani. -- Utálom a billogozást -- motyogta Garrick. -- Utálom, ahogy bőgnek, amikor beléjük égeted, utálom az égő szőr és bőr szagát -- megfájdul tőle a fejem. -- Valakinek mégis meg kell csinálnia. Én nem tudom, le kell mennem, hogy bekeverjem holnapra az új fertőtlenítőt a ciszternákba -- Sean kezdett méregbe gurulni. -- A pokolba, Garry, miért vagy te mindig ilyen átkozottul tehetetlen? -- Nem tehetek róla, nem tehetek róla, hiszen csak féllábú vagyok. -- Garrick már megint majdnem elsírta magát. Azzal, hogy lábára hivatkozott, elérte a ki-, vánt hatást -- Sean haragja nyomban elpárolgott. -- Ne haragudj -- villantotta rá ellenállhatatlan mosolyát Sean. -- Tudod mit? Majd én megcsinálom a billo77 gozást -- te meg elintézed a ciszternákat. A fertőtlenító'shordókat fel kell rakni a kétkerekűre, vigyél magaddal néhány istállófiút, azok majd segítenek. Itt a raktárkulcs. -- A kulcscsomót odadobta Garrick mellé az ágyra. -- Végezned kell még sötétedés előtt. Az ajtóból még visszafordult. -- Garry, ne felejtsd el, mind a hat ciszterna -- nem csak a ház felé esők. így hát Garrick a hat fertőtlenítőshordóval megrakott kétkerekűn lehajtott a dombról. Jóval sötétedés előtt már otthon is volt. Térdnadrágja elején a sötét, szurkos vegyi anyag foltjai éktelenkedtek és egy kevés még az ép lábán lévő lovaglócsizma bőrébe is beivódott. Ahogy kijött a konyhából és belépett a folyosóra, Sean kikiáltott neki a dolgozószobából. -- Hé Garry, minddel végeztél? Garrick meghökkent. Waite dolgozószobája szent hely volt, Theunis Kraal belső szentélye. Még Ada is kopogtatott, mielőtt ide belépett, az ikrek pedig csak akkor jártak ott, amikor büntetést kaptak. Garrick végigbicegett a folyosón és belökte az ajtót. Sean az íróasztal mellett ült, csizmás lába kényelmesen keresztbe vetve az asztal lapján pihent. Hátradőlt a forgószékben. -- Apa megöl -- mondta Garrick reszkedő hangon. -- Apa Pietermaritzburgban van -- mondta Sean. Garrick az ajtóban állt és körülnézett a szobában. Ez volt az első eset, hogy végre megnézhette magának. Eddig valahányszor itt járt, mindig túlságosan is el volt foglalva azzal, ami rá vár és a szobában csupán egyetlen tárgy akadt, amit közelebbről is szemügyre vett, a nagy bőrfotel ülése, melynek karfájára hajolva kapta hátsó felére a lovaglóostor csapásait. Most végre jól megnézte a szobát. A falakat a mennyezetig sötétsárga, simára csiszolt, fényezett faburkolat borította. A mennyezeten tölgylevél mintázatú 78 gipszvakolat. Középen, rézláncon egyetlen lámpa lógott. A durván faragott, barna kőkandallóba az ember akár be is sétálhatott, odabenn a hasábok szépen előkészítve várták a gyufa lángját. A kandalló melletti párkányon pipák és dohánytartók, az egyik fal mellett az állványon puskák és egy könyvszekrény zöld és vörösesbarna bőrbe kötött kötetekkel: enciklopédiák, szótárak, útleírások és mezőgazdasági szakkönyvek, de irodalom egy darab se. Az íróasztallal szemközti falon egy Adáról készült olajfestmény lógott, a művésznek kevéssé sikerült megragadnia az asszony derűs nyugalmát: fehér ruhában volt és a kalapját a kezében tartotta. A kandalló fölött, lenyűgöző, hatalmasan domborodó, a hegye felé széles ívben hajló, fokföldi bivalyszarvak uralták a szobát. Ez egy férfi birodalma, a leopárdbőr szőnyegen kihullott kutyaszőr és mindenütt

erősen érződik ennek a férfinak a jelenléte -- mintha még Waite szapa is beleivódott volna mindenbe. Ez a szoba annyira jellegzetesen az övé volt, akár az ajtó mögött lógó tweedkabát és a széles karimájú, trópusi kalap. Sean mellett a kis szekrény nyitva volt és a tetején egy üveg konyak állt. Sean egy talpas poharat tartott a kezében. -- Te apa konyakját iszod -- mondta vádlón Garrick. -- Nem rossz. -- Sean felemelte a poharat és úgy vizsgálgatta a benne lévő folyadékot; óvatosan belekortyolt, majd a szájában tartotta, úgy készülődött lenyelni. Garrick áhítatos tisztelettel bámulta és Sean igyekezett, hogy még a szeme se rebbenjen, amikor az ital lecsúszik a torkán. -- Kérsz? Garrick megrázta a fejét, miközben az ital gőze Sean orrába ért és könnybe lábadt a szeme. 79 -- Apa megöl! -- mondta ismét Garrick. -- Ülj le -- utasította Sean és a hangja fátyolos volt a konyaktól. -- Szeretném kidolgozni a munkatervünket arra az időre, amíg apa távol van. Garrick elindult a fotel felé, de még mielőtt odaért volna, meggondolta magát -túl fájdalmas emlékek fűzték hozzá. Inkább a pamlaghoz ment és leült a szélére. -- Holnap -- emelte fel egyik ujját Sean -- a ház körüli marhákat fertőtlenítjük. Megmondtam Zárnának, hogy korán kezdje el behozni őket -előkészítetted a ciszternákat, ugye? Garrick bólintott és Sean folytatta. -- Szombaton -- tartotta fel következő ujját Sean tűzgátat égetünk végig, a szakadék teteje mentén. Odafönn pokoli száraz a fű. Te vezeted az egyik csapatot és elkezditek a vízesés közelében, én meg lelovagolok a másik végére, és Fredericks Kloof mellől indulok. Vasárnap... -- mondta Sean és egy pillanatra elhallgatott. Vasárnap Anna. -- Vasárnap el akarok menni a templomba -- mondta gyorsan Garrick. -- Rendben -- egyezett bele Sean. -- Menj a templomba. -- Te is jössz? -, Nem -- mondta Sean. Garrick lenézett a padlót borító leopárdbőrökre meg se próbálta rábeszélni Scant, mert Anna is ott lesz az istentiszteleten. Talán utána, ha nincs ott Sean, hogy elvonja a lány figyelmét, még haza is viheti a bricskán. Álmodozni kezdett és nem is hallotta, mit mond Sean, aki közben ismét beszélni kezdett. Reggel, mire Sean a fertőtlenítő ciszternához ért, már teljesen kivilágosodott. Néhány csellengő állatot hajtott maga előtt, a fák közül, kengyelig érő, magas fűből jöttek ki a ciszterna körüli, tágas, letaposott terii80 létre. Garrick elkezdte áthajtani a jószágot a fertőtlenítőn, és vagy tíz marha már a túlvégen, a szárító kraalban állt nedvesen, szerencsétlenül, testük sötétlett a fertőtlenítőtől. Sean behajtotta kis csordáját a kapun a gyűjtőbe, a többi, már ott szorongó, barna állat közé. N'duti pedig helyére csúsztatta a kapu keresztrúdját, hogy bennt is maradjanak. -- Látlak, Nkosi. -- Látlak, N'duti. Sok ma a munka! -- Sok -- bólintott rá N'duti --, mindig sok a munka. Sean ellovagolt a kraal körül, lovát az egyik fa alá kötötte, majd átgyalogolt a ciszternákhoz. Garrick ott állt a korlát mellett és a tetőt tartó egyik oszlopnak támaszkodott. -- Szerbusz, Garry, hogy megy?

-- Remekül. Sean is megállt Garry mellett és a korlátra könyökölt. A ciszterna jó hat méter hosszú, két és fél méter •széles és a benne lévő, vegyszeres víz szintje a föld szintjénél mélyebben volt. A ciszternát alacsony fal vette körül, mely fölé tetőt emeltek, hogy az esővíz ne hígítsa fel a benne lévő anyagot. A gulyások felhajtották a marhákat a széléig és az állatok ott tétováztak a peremén. -- E'yapi, E'yapi -- rikoltozták a marhapásztorok és a habozó állatot a mögötte lévő testek nyomása ugrásra kényszerítette. Ha valamelyik megmakacsolta magát, Zama áthajolt a kraal palánkján, megragadta a farkát és megharapta. Minden állat orrát magasra tartva, mellső lábait maga alá húzva ugrott; teljesen elmerült az olajosán fekete folyadékban, majd a felszínre bukva, vadul úszott, míg patája el nem érte a medence túlsó felének lejtősen emelkedő fenekét, ahol aztán dübörögve kikászálódhatott és a szárító kraalba ért. 81 -- Ne hagyd őket megállni, Zama, folyamatosan menjenek -- kiáltotta Sean. Zama rávigyorgott és hatalmas, fehér fogaival beleharapott egy vonakodó állat farkába. Az ökör hatalmas állat volt, és ahogy behuppant, egy esöpp a falon áthajoló Sean arcába fröccsent. Sean nem bíbelődött vele, hogy letörölje, csak figyelte tovább az állatokat. -- Hát ha ezekért a következő vásáron nem kapjuk meg a legmagasabb árat, akkor a vevőknek fogalmuk sincs arról, milyen a szép marha -- mondta Garrynek. -- Jól néznek ki -- helyeselt Garry. -- Jól? Hát ezek a környék legkövérebb ökrei. Sean épp bővebben is ki akarta fejteni ezt a témát, amikor hirtelen rádöbbent, hogy valami zavarja -- az a fertőtlenítő csöpp égette az arcát. Ujjával letörölte, majd megszagolta; szűrős szag csapta meg az orrát. Egy pillanatig bambán meredt, rá, miközben a helye úgy lángolt az arcán, akár a tűz. Gyorsan felnézett. A szárító kraalban lévő jószág nyugtalanul körbe kavargott, és épp abban a pillanatban az egyik oldalra tántórodott és a palánknak esett. -- Zama! -- kiáltotta Sean és a zulu fenézett. -Állítsd meg őket. Az Isten szerelmére,* többet ne engedj átmenni. Épp egy másik ökör egyensúlyozott a medence szélén. Sean lekapta a kalapját, leugrott a falra és kalapjával ütötte az ökör képét, hogy megpróbálja visszahajtani, de az állat bevetette magát a medencébe. Sean megragadta a palánkot és belépett a medence szélén maradt kis helyre. -- Állítsátok meg őket -- üvöltötte. -- Tegyétek be a keresztrudat, ne engedjetek át többet. Széttárt karral megállt a bejáratnál, megkapaszkodott a palánkban és lábával rugdosta el az előtte álló marhákat. 82 -- Siessetek már,, a fene belétek, tegyétek be a rudat -- üvöltötte. Az ökrök egyre nyomultak felé, egy egész falnyi fej és szarv. A hátul lévők nyomták őket előre, ott meg Sean állta útjukat, így kezdtek megrémülni; az egyik megpróbált átugrani a palánkon. Ahogy meglendítette a fejét, szarvát végihúzta Sean mellkasán, keresztbe, a bordáin át és széthasította az ingét. Sean a háta mögött érezte, hogy a farudak a helyük-' re kerülnek és így elzárják a medence bejáratát, majd Zárna kezét, aki a karjánál fogva húzta ki a szarvak és paták kavargó zűrzavarából. Két tehenészfiú átsegítette őt a palánkon, és Sean, ahogy földet ért, lezárta magáról a segítő kezeket. -- Gyerünk -- adta ki az utasítást és a lovához rohant. -- Nkosi, vérzel. Sean ingének eleje vértől volt maszatos, de ő nem érzett fájdalmat. Azok a

jószágok, melyek már átmentek a fertőtlenítőn, mostanra rettentő állapotban voltak, összevissza rohangásztak a kraalban, és fájdalmasan bőgtek; egyikük elesett, majd amikor ismét felállt, a lábai úgy remegtek, hogy állni is alig tudott. -- A folyóhoz -- üvöltötte Sean --, levinni őket a folyóhoz. Meg kell próbálni lemosni róluk. Zama, nyisd ki a kaput. A Baboon Stroom jó másfél kilométernyire volt. Az egyik ökör kimúlt, még mielőtt kihozhatták volna őket a kraalból és további tíz útközben hullt el, még mielőtt a folyóhoz értek volna. Kínos görcsök közepette pusztultak el, a testük vonaglott és a szemük befelé fordult. Sean a megmaradtakat behajtotta a folyóba. A víz tiszta volt és ahogy az állatok bementek, a fertőtlenítő sötétbarna felhőként ázott le róluk. -- Maradj itt, Zama. Ne engedd kijönni őket. 83 Sean lovával átúsztatott a túlsó partra és visszafordította azokat az ökröket, amelyek ott próbáltak kimászni. -- Nkosi -- az egyik fuldpklik -- szólt utána N'duti és Sean visszanézett. Egy fiatal ökör vonaglott a sekélyesben: feje a víz alatt volt, lábai a víz felett kapálództak. Sean lecsúszott lováról és begázolt a folyóba. A víz hónaljig ért. Megpróbálta fenntartani az állat fejét és kivonszolni a partra. -- Segíts, N'duti -- kiáltotta és a zulu bement a folyóba. Reménytelen vállalkozás volt: valahányszor az ökör vonaglani kezdett, mindkettőjüket a víz alá rántotta. Mire sikerült partot érniük vele, az ökör már nem élt. Sean ott ült a parti iszapban az ökör teteme mellett: kimerült volt és a tüdeje fájt a víztói, amit belélegzett. -- Hozd ki őket, Zama -- mondta lihegve. A túlélőit a sekély vízben ácsorogtak, vagy céltalan köröket róva úsztak. -- Hány? -- kérdezte Sean. -- Hány döglött meg? -- Még kettő", mialatt a vízbén voltál. Összesen tizenhárom, Nkosi. -- Hol a lovam? -- Megindult, én meg hagytam. Már biztosan ott van a háznál. • Sean bólintott. -•Hozd'fel őket az elkülönítőbe. Ezeket most néhány napig figyelnünk kell. Sean felállt és gyalogszerrel elindult a fertőtlenítő ciszterna felé, Garrick már eltűnt és a gulya nagyobbik része még ott volt a kraalban. Sean kinyitotta .a kaput és szabadon engedte őket. Addigra már jobban érezte magát és ahogy visszatért az ereje, úgy öntötte el a harag és a gyűlölet. Megindult az úton a ház felé. Ahogy ment, a csizmája csikorgóit és ő lépésről lépés84 re, egyre erősebben gyűlölte Garrickeí. Garrick keverte be a fertőtlenítőt. Garrick pusztította el a jószágot és ezért most Sean gyűlölte. Ahogy felért az emelkedőn a ház alá, meglátta Garricket, aki az udvaron ácsorgott. Garrick is észrevette; nyomban eltűnt a konyhában és Sean futásnak eredt. Berontott a konyhába és majdnem feldöntötte az egyik szolgát. -- Garrick -- üvöltötte Sean. -- A fenébe -- hol vagy? Átkutatta a házat; először sebtében, majd alaposan. Garrick eltűnt, de a hálószoba ablaka nyitva volt és a párkányon egy poros csizma nyoma látszott. Garrick kimászott. -- Te gyáva féreg -- bömbölte Sean és utána mászott. Egy pillanatra megállt, a fejét forgatta és a keze hol szétnyílt, hol ökölbe szorult. -- Megtalállak -- bődült el ismét. -- Megtalállak, bárhova bújtál is.

Az udvaron át elindult az istállók felé, de félúton észrevette, hogy a tejcsarnok ajtaja csukva van. Amikor megpróbált benyitni, kiderült, hogy belülről van bezárva. Sean hátrált, majd vállával nekirontott -- a zár szétpattant és az ajtó hirtelen kinyílt. Sean bezúdult és a túlsó oldalon, a falnál kötött ki. Garrick épp megpróbált kimászni az ablakon, de az kicsi volt, és túlságosan magasan. Sean elkapta nadrágja ülepét és lehúzta. -- Mit csináltál "a fertőtlenítővel, mi? "Mit csináltál? -- üvöltötte Garrick képébe. -- Nem akartam. Nem tudtam, hogy megöli őket. -- Mondd meg, hogy mit csináltál. -- Sean elölről megmarkolta az ingét és az ajtó felé vonszolta. -- Nem csináltam semmit. Tényleg nem tudtam. -- így is, úgy is tönkreverlek, úgyhogy akár el is mondhatod. -- Kérlek, Sean, nem tudtam. Sean az ajtófélfának szorította Garricket és bal kezével tartotta -- jobbját összeszoruló ököllel hátrahúzta. -- Ne, Sean. Kérlek, ne. És a harag hirtelen elpárolgott Seanból, mindkét kezét ernyedten leengedte. -- Rendbén -- csak azt mondd meg nekem, hogy mit csináltál -- mondta fagyosan. A haragja semmivé foszlott, de a gyűlölet megmaradt. -- Fáradt voltam, már kezdett későre járni, meg a lábam is fájt -- suttogta Garrick --, és még ott volt négy hordó, tudtam, hogy ellenőrizni fogod, üres-e minden hordó, és már olyan késő volt... és... -És? -- És én az összes fertőtlenítőt beleöntöttem abba az egy ciszternába... de nem tudtam, hogy ez megöli őket, igazán nem tudtam. Sean hátat fordított neki és lassan elindult a ház felé. Garrick botladozva ment utána. -- Sajnálom, Sean, ne haragudj, komolyan sajnálom. Nem tudtam, hogy... Sean bement előtte a konyhába és az orra előtt becsapta az ajtót. Átment Waite dolgozószobájába. A polcról leemelte a nehéz, bőrborítású állománylajstromot, és az íróasztalhoz vitte. Kinyitotta a könyvet, fogta a tollat és bemártotta. Egy pillanatig meredten nézte a lapot, majd az „állománypusztulás" rovatba beírta a 13-as számot és utána két szót: „fertőtlenítőmérgezés." Olyan keményen nyomta meg a tollat, hogy a hegye átszakította a papírt. Seannak és a marhapászíoroknak a nap hátralévő része és még a következő napjuk is ráment arra, hogy kipucolják a ciszternát, megtöltsék tiszta vízzel, és friss fertőtlenítőt keverjenek bele. Garrickkel csak étkezéskor találkozott, de nem szóltak egymáshoz. Az ezt követő nap vasárnap volt. Garrick korán beSó ment a városba, mert az istentisztelet nyolckor kezdődött. Miután elment, Sean készülődni kezdett. Megborotválkozott -- közel hajolt a tükörhöz és óvatosan bánt a borotvával, kiigazította a pofaszakáiiát, majd arcáról leborotválta a borostát, míg a bőre egészen sima lett és üde. Aztán átment szülei hálószobájába és jócskán kiszolgálta magát apja brillantinjából, majd visszacsavarta az üveg tetejét és ügyelt rá, hogy pontosan oda tegye vissza, ahonnan elvette. A brillantint bedörgölte a hajába és közben élvezettel szippantotta be illatát. Haját a homlokára fésülte, középen elválasztotta, majd fényesre kefélte Waite ezüstnyelű keféivel. Aztán elővett egy tiszta, fehér inget, egy térdnadrágot, amely még csak egyszer volt rajta és egy pár csizmát, mely éppoly fényesen csillogott, mint a haja -- ezzel Sean készen is volt. A nappaliban, a kandallópárkányon álló órára pillantva, látta, hogy még jócskán van ideje. Hogy pontosak legyünk, két órával korábban készült el. Most van nyolc óra: a templomban kilencnél előbb nem végeznek és akkor még legalább egy

óra, hogy Anna eltűnhessen családja szeme elől és odaérjen a vízesésnél megbeszélt randevúra. Kényelmesen letelepedett és várt. Átolvasta a Natali Farmer legutolsó példányát. Eddig n_ár háromszor olvasta, mivel egy hónapja jelent meg és mostanra még az a kitűnő cikk, „A marha és a birka gyomorparazitái" is sokat vesztett erejéből. Sean figyelme elkalandozott -- az előtte álló napra gondojt és bricseszében érezte azt az ismerős érzést, így kénytelen volt egy kicsit áthelyezni a dolgokat," mivel ez a térdnadrág meglehetősen feszes volt. Majd az ábránd elhalványult; Sean a tettek embere volt, nem a gondolatoké, így aztán kiment a konyhába és kért egy kávét Josephtől. Mire megitta, még mindig fél órája volt az indulásig. -- A pokolba is -- mondta Sean és a lováért kiáltott. Felkaptatott a meredélyre, hagyta, hogy lova rézsűt 87 menjen fel a meredek lejtőn, majd amikor felértek, leszállt róla, hogy az állat kifújhassa magát. Ma a síkori át jól látszott a Tugela folyása -- a folyót sötétzöld növényzet övezte. Egyenként meg tudta számolni a ladyburgi háztetőket, és a rézzel borított templomtorony úgy ragyogott a napfényben, akár a jelzőtűz az éjszakában. Ismét felült lovára és végiglovagolt a fennsík peremén, míg a vízesés fölött el nem érte a Baboon Stroomot. A víz mentén elindult visszafelé, majd egy sekélyes helyen, lábát a nyeregbe emelve, hogy a csizmája száraz maradjon, átgázolt a túlpartra. A tavak közelében lenyergelt és a lovat kikötötte, majd felgyalogolt az ösvényen a fennsík széléig, a vízesést körülölelő, sűrű erdőbe. Az erdő hűvös volt és nyirkos, a fák törzsén moha nőtt, mivel a sűrű lomb meg a kúszónövények nem engedték áttörni a napfényt. Az aljnövényzetben egy palackmadár bóklászott. -- Glug, glug, glug -- hangzott a madár hangja, mint amikor az ember vizet önt ki egy palackból, de hívogató dalát szinte teljesen elnyomta a vízesés szüntelen dübörgése. Sean leterítette zsebkendőjét egy kőre az ösvény mentén, majd leült és várt. Öt perc múlva már türelmetlenül fészkelődött -- fél óra múlva hangosan morgolódott. -- Elszámolok ötszázig...'Ha,addig nem jön, akkor nem várok tovább. Számolni kezdett, majd amikor elérte a kitűzött számot, elhallgatott és n> agtalanul fürkészte az ösvényt. Anna még mindig nei , volt sehol. -- Nem fogok én egész nap itt ücsörögni -jelentette ki, de még csak fel se állt. A szeme megakadt egy kövér, sárga hernyón; egy fa törzsén volt, lejjebb a lejtőn. Fogott egy kavicsot és megcélozta. A kavics úgy egyujjnyira a hernyó fölött pattant le a fáról. 88 -- Majdnem -- biztatta magát Sean és lehajolt egy másik kőért. Egy idő után kimerítette a lába körüli kavicskészletet, a hernyó meg még mindig kényelmesen mászott felfelé a fatörzsön. Sean kénytelen volt felderítő útra indulni, hogy további kavicsokat gyűjtsön. Amikor visszajött, mindkét keze tele volt és ismét elfoglalta lőállását a kövön. A kavicsokat a lába közé halmozta és újra megindította a támadást. Minden egyes dobás előtt teljes összpontosítással célzott és a harmadik kaviccsal telibe talált, a hernyó zöld nedvet lövellve szétplaccsant. Sean csalódott volt, úgy érezte, mintha rászedték volna. Új célpont után kutatva körülnézett, ám helyette Annát találta, aki ott állt mellette. -- Szerbusz, Sean. -- Rózsaszín ruha volt rajta. Az egyik kezében a cipőjét tartotta, a másikban meg egy kis kosarat. -- Hoztam magunknak egy kis ebédet. -- Hol késtél ilyen soká? -- Sean felállt és kezét beletörülte a nadrágjába. -Már azt hittem, nem is jössz. -- Ne haragudj -- ma minden összeesküdött ellenem. Aztán zavart csönd

következett, Anna könnyedén elpirult, ahogy Sean ránézett. Aztán megfordult, és elindult fölfelé az ösvényen. -- Gyere -- versenyezzünk, hogy ki ér fel hamarabb. Gyorsan futott mezítláb, szoknyáját térdig felemelte és még mielőtt Sean elkaphatta volna, már kinn is volt a vakító napfényben. Sean hátulról átölelte és mindketten az ösvény melletti fűbe huppantak. Ott feküdtek egymást átölelve és közben egyszerre nevettek is, meg lihegtek. -- Az istentisztelet csak ment, ment -- már azt hittem, sosem lesz vége -mondta Anna --, aztán meg... Mielőtt befejezhette volna, Sean száját a szájára nyomta és a lány karja nyomban a fiú nyaka köré fonódott. Miközben csókolództak, egyre nőtt bennük a feszültség, mígnem Anna halkan nyögdécselni kez89 dett és teste Sean testének feszült. Sean ajka elengedte Anna száját és lassan a lány nyaka felé mozdult. -- Jaj Sean, olyan hosszú volt ez az idő. Egy .teljes hét. .-- Tudom. -- Annyira hiányoztál -- minden nap gondoltam rád. Sean arcát egészen a lány nyakába fúrta, így nem válaszolt. -- Neked is hiányoztam, Sean? -- Uhum -- dünnyögte Sean és ajkát felemelte, hogy Anna fülcimpáját harapdálja. -- Eszedbe jutottam, miközben dolgoztál? -- Uhum. -- Mondd ki, Sean, mondd el rendesen. -- Hiányoztál, Anna, egész idő alatt csak rád gondoltam -- hazudta Sean és szájon csókolta. A lány hozzásimult és Sean keze lesiklott, le egészen a térdéig, majd a ruhája alatt ismét fölfelé indult. Anna elkapta a csuklóját és visszatartotta a kezét. -- Ne, Sean, csak csókolj. Sean várt, amíg a lány szorítása engedett és akkor ismét megpróbálkozott, de ezúttal Anna elfordult tőle és felült. -- Néha az az érzésem, hogy te semmi mást nem akarsz. Sean érezte, hogy kezd dühbe gurulni, de volt annyi józan esze, hogy uralkodott magán. -- Ez nem igaz, Anna. Csupán arról van szó, hogy olyan hosszú ideig nem láttalak és nagyon hiányoztál. A lány nyomban megenyhült és megérintette Sean arcát. -- Jaj Sean, ne haragudj. Hisz én nem is bánom, csak valahogy -- jaj, nem is tudom. -- Feltápászkodott .és kezébe vette a kosarat. -- Gyere, menjünk föl a tavakhoz. Volt egy külön helyük. Sűrű nádas fala vette körül és a part fölött egy nagy.fa árnyékolta; a homok itt tiszta volt és fehér. Sean leterítette nyeregtakaróját, hogy arra üljenek. Közelről hallották á folyót, de sze90 műk elöl rejtve maradt és a nádas susogott, bolyhos fejükkel bólogattak a szél minden fuvallatára. -- ...és nem tudtam megszabadulni tőle -- csacsogott Anna, miközben letérdelt és elkezdte kirámolrii a kosarat. -- Csak ült ott és valahányszor mondtam neki valamit, nyomban elpirult és feszengve fészkelődön. Végül aztán kerek perec megmondtam neki: Ne haragudj, Garry, de mennem kell! Sean area elkomorult. Garrick nevének hallatán megint eszébe jutott a fertőtlenítő; még nem bocsátott meg neki. -- Aztán bemegyek a házba, és azt látom, hogy apa meg Frikkie csatáznak. Anya

sír, a többi gyerek meg be van zárva a hálószobába. -- Ki győzött? -- kérdezte kíváncsian Sean. -- Nem igazából csatáztak -- csak üvöltöztek egymással. Mind a ketten be voltak rúgva. Sean egy kicsit mindig megütközött azon a közömbös nyíltságon, ahogy Anna beszélt családja italozásáról. Mindenki tudott Mr. Van Essenről és két legidősebb fiáról, de azért Annának nem kellene beszélnie róla. Sean egyszer megpróbált rászólni. Nem kellene ilyesmiket mondanod az apádról. Tisztelned kéne. , Mire Anna nyugodtan ránézett és megkérdezte: Miért? -- ami nehéz kérdés volt. Most azonban témát váltott. -- Akarsz már enni? -- Nem -- mondta Sean és a lány után nyúlt. Anna azonban mesterkélt sikoltozások közepette ellenállt, míg végül Sean lenyomta és megcsókolta. Ezután csöndesen feküdt és válaszolt a fiú csókjaira. -- Ha most leállítasz, akkor megvadulok -- suttogta Sean és kigombolta Anna ruhájának legfelső gombját. Anna komoly tekintettel figyelte az arcát-és keze a fiú vállán maradt, míg az derékig ki nem gombolta a 91 blúzát, akkor ujjával végigsimított Sean fekete szemöldökének határozott ívén. -- Nem, Sean, nem foglak leállítani. Én is akarom, én is épp úgy akarom, mint te. Annyi felfedeznivaló volt és mind oly idegen, oly csodás, mintha ők lennének az első, akik rábukkannak. Az, ahogy Sean karja alatt a mellkasán kiemelkednek az izmok és mégis hagynak helyet, hol jól látható bordáinak vonala. Anna bőre, mely selymes és fehér, abban a halovány kékségben meg felsejlik, vajon hol futhatnak alatta az erek. És Sean hátának közepén végig az a mély vajat -- ha belenyomja az ujját, pontosan kitapinthatja a gerincét. A kis piheszőrök Anna arcán, melyek oly halványak és oly finomak, hogy csak a napfényben láthatók. Aztán az az érzés, ahogy ajkuk összeér, a nyelv apró rezzenése az ajkak között. Testüknek illata, az egyik lágyan meleg, akár a tej, a másik pedig pézsmaszagú és feszesen erős. A szőr, amely Sean mellkását borítja és hóna alatt még sűrűbben nő, Annáé pedig: meglepően sötét hófehér bőrén, akár egy aprócska, selymes fészek.' Minden egyes alkalommal akadt valami újabb felfedeznivaló, amit halk, ujjongó hangok kísértek. Most, ahogy ott térdelt Anna előtt, aki hátravetett fejjel, félig felemelt karral várta, Sean hirtelen lehajtotta fejét és szájával érintette. Oly tiszta volt az íze, akár a tenger. Anna szeme hirtelen kinyílt. -- Sean, ne, ezt ne -- jaj ne, ezt ne. -- Itt ajkat ajak követett és benne egy bimbó, mely oly lágyan rugalmas, akár egy apró, zöld szőlőszem. Sean nyelve hegyével fedezte fel. -- Jaj Sean, ezt nem lehet. Kérlek, kérlek, kérlek. És Anna keze Sean sűrű hajába markolt, a tarkójánál fogta és nem engedte onnan. -- Már nem bírom tovább, gyere... gyorsan, gyorsan, Sean. 92 Egyre csak duzzadt, akár a vitorla a szélviharban, dagadt volt, kemény és feszes, addig feszült, míg már nem bírta tovább, elpattant, foszlányait a szél elsodorta és eltűnt. Minden semmivé foszlott. A szél, a vitorla, a feszültség és a vágy, mind eltűnt, csupán a nagy semmi maradt, ami maga a béke. Talán egyfajta halál; talán a halál ilyen. De a halálhoz hasonlóan ez. nem a vég -hisz még a halál is magában hordja a feltámadás magvait, így aztán a békéből visszatértek, visszatértek egy új kezdethez, először lassan, majd egyre gyorsabban, míg végül ismét két emberré lettek. Két emberré egy takarón, a nádszálak

között és körülöttük a homok vakító fehéren veri vissza a nap sugarait. -- Ez minden egyes alkalommal egyre jobb -- nem igaz, Sean? -- Áá! -- Sean hátát homorítva, karját megfeszítve nyújtózkodott. -- Sean, ugye te szeretsz engem? -- Hát persze. Persze, hogy szeretlek. -- Azt hiszem, szeretned kell, hogy ezt tudtad csinálni -- habozott --, amit csináltál. -- Épp az imént mondtam, nem? -- Sean figyelme a kosár felé fordult. Kivett egy almát és megtörölte. -- Mondd nekem rendesen. Szorosan ölelj magadhoz és úgy mondd. -- A pokolba is, Anna, hát hányszor kell még elmondanom? -- Sean beleharapott az almába. -- Hoztál anyukád omlós tésztájából? . Már beesteledett, mire Sean visszaért Théunis Kraalba. Lovát-átadta az egyik lovásznak, majd bement a házba. Teste még bizsergett a naptól, és eltöltötte az az üresség meg szomorúság, amit az ember szeretkezés után érez, de ez a szomorúság jó, akárcsak az a szomorúság, melyet egy-egy régi emlék ébreszt. 93 Garrick az ebédlőben egyedül evett. Sean belépett és Garrick idegesen felpillantott. -- Szerbusz, Garry. -- Sean rámosolygott, és Garrick hirtelenjében elképedt. Sean leült mellé és könnyedén belebokszolt a karjába. -- Nekem is hagytál valamit? -- Már eltűnt gyűlölete is. -- Még rengeteg van -- bólintott rá lelkesen Garrick. -- Kóstold meg azt a krumplit, rendkívül finom. 14 - Azt mondják, a kormányzó apádért küldetett, amíg Pietermaritzburgban volt. Egyedül volt benn nála közel két órán át. -- Stephen Erasmus kivette a pipát a szájából és a sínekre köpött. Barna, házilag szőtt ruhájában, lábán a veldschoen-ml, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy gazdag marhatenyésztő. Nos, azt hiszem, nincs szükségünk prófétára ahhoz, hogy megmondja nekünk, miről volt szó, igaz? -- Nincs, uram -- helyesel bizonytalanul Sean. A vonat késett és Sean egyáltalán nem figyelt. Ott van neki egy bejegyzés az állománylajstromban, amit apjának meg kell magyaráznia és gondolatban épp mondandóját próbálgatta. -- Ja, nagyon is jól tudjuk mi azt. -- Az öreg Erasmus visszatette a pipáját és úgy beszélt tovább. -- Már két hete, hogy a brit megbízottat visszahívták Cetewayo gingindhlovui kraaljából. Liewe Here! A régi szép időkben már rég behívtuk voína a különítményeket. -- Megtömködte « pipáját, kérges mutatóujjával nyomta le a parázsló dohányt. Sean észrevette, hogy az ujja görbe és sebhelyes annak a temérdek, nehéz puskának a ravaszvédő kengyelétől, amit az öreg életében elsütött. -- Te még sosem voltál különítményben, igaz, Jong! 94 -- Nem, uram. -- Hát akkor épp itt az ideje -- mondta Erasmus --, fene mód itt van. A meredély tetején most füttyentett a vonat és Sean riadtan összerezzent. -- No, ott van ni. -- Erasmus felállt a padról, amin eddig ültek és az állomásfőhök, kezében egy összetekert, piros zászlóval, kilépett irodájából. Sean érezte, hogy a gyomra lassan összeszorul és inába száll a bátorsága. A vonat fújtatva, csikorogva begördült mellettük. Egyetlen személykocsi volt rajta, és az pontosan a faperonnal szemközt állt meg. Erasmus előrelépett és kezet fogott Waite-tel. -- Goeie More, Steff.

-- More, Waite. Azt mondják, hogy most te vagy az új elnök. Jól van, barátom, ez már derék. -- Köszönöm. Megkaptad a táviratomat? -- Waite afrikaans nyelven beszélt. -- Ja. Megkaptam. Megmondtam a többieknek is, holnap mindnyájan kint leszünk Theunis Kraalban. -- Jól van -- bólntott Waite. -- Természetesen ott maradtok ebédre. Sok megbeszélnivalónk van. -- Arról van szó, amire gondolok, hogy szó van? Erasmus hamiskásan elvigyorodott. A dohánytól a szája körül megsárgult a szakálla, az arca pedig barna volt és csupa ránc. -- Majd holnap mindent elmondok, Steff -- kacsintott rá Waite --, de addig is jó lesz, ha azt a jó öreg elültöltó' puskádat előveszed a naftalinból. Mindketten nevettek, az egyik mély, öblös nevetés volt, a másik rekedt, érdes és öreg. -- Fogd a csomagokat, Sean. Gyerünk, menjünk haza. -- Waite karon fogta Adat és Erasmusszal elindultak a bricska felé. Adán új ruha volt, kék és sonkaujjú, a fején pedig széles karimájű, strucctollas kalap; 95 nagyon csinos volt, de egy kicsit nyugtalannak tűnt, ahogy a férfiak beszélgetését hallgatta. Különös, hogy az asszonyok sosem tudnak olyan gyermeki lelkesedéssel tekinteni egy háború elé, mint embereik. -- Sean! -- Wai te Courteney üvöltése a dolgozószobából tisztán hangzott végig a folyosón és a csukott ajtón át a nappaliban is. Ada az ölébe ejtette kötését és arcára valami természetellenes nyugalom ült ki. Sean felállt székéből. -- Már el kellett volna mondanod neki -- mondta Garrick halk, reszkető hangon. -- Ebéd közben kellett volna elmondanod. -- Nem volt rá alkalmam. -- Sean! -- harsant fel újból a kiáltás a dolgozószoba felől. -- Ezúttal mi történt? -- kérdezte Ada csöndesen. -- Semmi, anya. Ne aggódj. Sean az ajtóhoz ment. -- Sean -- hallatszott Garrick rémült hangja --, Sean, ugye nem fogod -- szóval, ugye nem kell elmondanod... -- Elhallgatott és összegörnyedve ült a széken, a tekintete csupa kétségbeesett könyörgés volt. -- Semmi baj, Garry, elintézem. * Waite Courteney az íróasztalnál állt. Összeszorított öklei közt ott feküdt előtte a nyitott állománylajstrom. Felnézett, amint Sean belépett és becsukta maga mögött az ajtót. -- Mi ez? -- bökött a lapra hatalmas, szögletessé dolgozott ujjával. Sean szólásra nyitotta a száját, de aztán újra becsukta. -- Gyerünk. Hallgatlak. -- Hát, apa. -- Hát, apa -- a fene essen beléd. Csak annyit modj, hogy sikerült a farm állatállományának a felét alig több mint egy hét alatt lemészárolnod. 96 -- Nem a fele -- csak tizenhárom. -Ez a túlzás elevenébe talált Seannak. -- Csak tizenhárom -- bömbölte Waite --, csak tizenhárom. Mindenható Isten, most mondjam el neked, hogy ez pénzben mennyit jelent? Mondjam el, hogy ez mennyi kemény munkát, időt és gondot jelent? -- Tudom, apa. . -- Tudod -- Waite levegő után kapkodott. -- Igen, te mindent tudsz. Neked már senki, semmi újat nem mondhat, igaz? Még azt sem, hogy kell megölni tizenhárom elsőrendű ökröt.

-- Apa... -- Istenemre, ne apázz itt nekem. -- Waite egy mozdulattal összecsapta a nehéz könyvet. -- Csak azt magyarázd el, hogy ezt hogy a fenébe csináltad. Mi az, hogy „fertőtlenítőmérgezés"? Mi a nyavalya az a „fertőtlenítőmérgezés"? Megitattad velük? Vagy a fenekükbe dugtad? -- Túl erős volt a fertőtlenítő -- mondta Sean. -- És miért volt túl erős a fertőtlenítő? Mennyit tettél bele? . Sean nagy levegőt vett: -- Négy hordóval. Ezután döbbent csönd következett, majd Waite halkan megkérdezte: -- Mennyivel? - Négy hordóval. -- Megőrültél? Teljesen elment az a csöpp kis eszed? -- Nem gondoltam, hogy bajuk lesz tőle. -- Alaposan átgondolt mondókáját már rég elfelejtette és most ösztönösen ugyanazokkal a szavakkal védekezett, melyeket Garricktől hallott. -- Már kezdett későre járni, meg a lábam... -- Sean elharapta a mondatot, Waite pedig rámeredt és az értetlen zavar egyszeriben eltűnt az arcáról. -- Garry! -- mondta. -- Nem -- kiáltotta Sean. -- Nem ő volt, én. 97 -- Hazudsz. -- Waite előjött az íróasztal mögül. Hangjából hitetlenség csendült. Legjobb tudomása szerint ez volt az első' eset,"hogy Sean hazudott neki. Seanra meredt, majd ismét elöntötte a düh, de most még az előbbinél is nagyobb haragra gerjedt. Az ökrökkel már nem is törődött -- most egyedül a hazugság volt az, ami érdekelte. -- Istenemre, majd én megtanítalak rá, hogy igazat mondj. -- Az íróasztalról felkapta lovaglóostorát. -- Ne üss meg, apa -- figyelmeztette Sean, miközben hátrált. Waite felemelte az ostort és meglendítette. Halk suhogással hasította a levegőt és Sean elhajolt előle, de az ostorhegy belekapott a vállába. Sean felszisszent a fájdalomtól és kezét oda emelte. -- Te kis átkozott hazug! -- üvöltötte Waite, miközben az ostort oldalra lendítette, mintha búzát kaszálna és ezúttal Sean felemelt karja alatt a mellkasa köré tekeredett. Úgy hasította fel ingét, akár a borotva és ahogy az anyag szétvált, jól látszott a bordáin és hátán éktelenkedő, duzzadt, vörös csík. -- Itt van még, hogy el ne felejtsd! -- Waite ismét felemelte az ostort és ahogy ott állt hátravetett kézzel, kibillent egyensúllyal, tudta, hogy hibát követett el. Sean már nem fogta az ütések nyomát; keze lent volt, mélyen az oldala mellett és keményen ökölbe szorult. Felhúzott szemöldökétől az arca maga volt a sátáni düh. Sápadt volt, arcizmai megfeszültek, szája hátrahúzódott és fogai vicsorogva villantak elő. "A szeme, amely immáron nem kék volt, hanem lángoló fekete, pontosan egy magasságban volt Waite szemével. -- Nekem jön. -- Waite reflexeit a döbbenet lelassította, így ostort tartó kezét sem volt ideje leengedni, még mielőtt Sean nekirontott. Sean megütötte, szilárdan állt a lábán és teljes súlyát beleadta, ökle pontosan Waite védtelenül hagyott mellkasának közepét érte. 98 Szíven ütötte, az ereje elszivárgóit és Waite hátratántorodva az íróasztalnak dóit. Az ostor kiesett a kezéból és Sean követte. Waite most pontosan úgy érezte magát, mint egy bogár a melaszban: mindent látott, az agya is működött, de alig tudott megmozdulni. Látta, ahogy Sean gyorsan három lépést tesz előre, látta, hogy jobb keze hátrafeszül, akár egy felhúzott puska, és látta, amint célba veszi védtelen arcát. Abban a pillanatban, miközben teste lassan mozdult, de az agya száguldott, Waite Courteney szeméről lehullott az atyai vakság hályoga, és rájött, hogy egy

férfival küzd, akinek ereje, magassága megegyezik az övével, de jóval gyorsabb nála. Vele szemben az egyetlen előnye csupán az a tapasztalat, amit negyven év verekedései során összegyűjtött. Sean eleresztette az öklét: ez is éppoly érövei jött, mint az első és Waite tudta, ha ez az arcát éri, azt nem éli túl -- és mégsem tudott megmozdulni, hogy kivédje. Állat mellkasára nyomta, így Sean ökle a feje tetejére sújtott. Az ütés erejétől hátrazuhant az íróasztal mögé, de még hallotta azt a törékeny reccsenést, ahogy Sean ujjai eltörtek. Waite az íróasztal sarkában megkapaszkodva nagy nehezen feltérdelt és közben a fiára nézett. Sean a fájdalomtól összegörnyedve szorította törött kezét a hasához. Waite feltápászkodott, mély levegőt vett és érezte, lassanként visszatér az ereje. -- Rendben -- mondta --, ha küzdelmet akarsz -- akkor megküzdünk. -- Lassan megkerülte az íróasztalt, miközben keze ütésre készen ökölbe szorult, mert most már nem becsülte alá ellenfelét. -- Most laposra verlek -- jelentette ki Waite. Sean felegyenesedett és ránézett. Arcán most gyötrelem látszott, de a düh sem tűnt még el. Ahogy ezt meglátta, valami megmozdult Waite-ben. 99 Tud küzdeni és helyén van a szíve. Most majd meglátjuk, elviseli-e a vereséget. Waite magában örvendezve, lassan közeledett felé és közben csak Sean bal kezét figyelte, a jobbal nem is törődött, mivel tudta, hogy az most mennyire fáj. Tudta, hogy niacs ember, aki a kezét ilyen állapotbán használni tudja. Saját balját puhatolódzva eleresztette, megpróbálta Seant közelebb hozni. Sean kitért az ütés elől és közelebb lépett. Waite teljesen nyitva állt Sean jobbja előtt, a törött jobb.előtt, az előtt a kéz előtt, melyet nagy valószínűséggel nem tud használni -- és Sean használta, minden erejét beleadva húzott be jobbjával Waite arcába. Waite agya mintha szétpattant volna, szeme előtt vakító színek villództak, majd mindenre sötétség borult, oldalra pördült. Elvágódott, vállával zuhant a leopárdbőrre és azzal együtt végigcsúszott a padlón, egészen a kandallóig. Aztán a sötétségben magán érezte Sean kezét és Sean hangját hallotta. -- Apa, jaj Istenem, apa. Jól vagy? A sötétség kissé eloszlott és meglátta Sean arcát, melyről a harag nyomtalanul eltűnt és helyét aggodalom, már-már páni rémület vette át. -- Apa, jaj Istenem! Kérlek, apa. Waite megpróbált felülni, de nem tudott. Seannak kellett segítenie. Ott térdelt Waite mellett, tartotta és közben kétségbeesetten matatott apja arcán, igyekezett haját hátrasimítani a homlokából és megigazgatta összeborzolódott szakállát. -Ne haragudj, apa, kérlek, ne haragudj. Hadd segítselek fel a székbe. Waite ott ült a székben és állkapcsát dörgölgette. Sean meg csak téblábolt körülötte, a saját kezéről teljesen megfeledkezett. -- Hát mit akarsz te -- megölni? -- kérdezte Waite gyászos hangon. 700 -- Nem akartam. Csak hirtelen dühbe gurultam. -- Azt észrevettem -- mondta Waite --, ezt éppenséggel sikerült észrevennem. -- Apa -- ami Garryt illeti. Ugye nem mondasz neki semmit? Waite keze megállt az arcán, majd lassan leeresztette és közben komoly tekintettel nézett Seanra. -- Kötök veled egy egyezséget -- mondta --, Garryt kihagyom ebből az egészből, ha két dolgot megígérsz nekem. Egy: soha többé nem hazudsz nekem. Sean gyorsan rábólintott. -- Kettő: ha bárki, valaha, még egyszer ostort emel rád, esküdj meg, hogy ugyanazt kapja tőled, amit én az imént.

Sean mosolyogni kezdett, Waite pedig nyersen így folytatta: -- És most nézzük meg a kezedet. Sean kinyújtotta, Waite pedig minden ujját egyenként megmozgatva, alaposan szemügyre vette. Sean megrándult. -- Fáj? -- kérdezte Waite. Ezzel ütött meg. Édes Istenem, veszett egy kölyköt nemzettem magamnak. -- Egy kicsit. -- Sean area megint sápadt volt. -- Hát elég ronda -- mondta Waite. -- Jobb lesz, ha azonnal bemész vele a városba és megmutatod Van doktornak, hogy rendbe hozza. Sean elindult az ajtó felé. -- Várj csak. -- Sean megállt, Waite pedig feltápászkodott a székből. -- Veled megyek. -- Nem lesz semmi baj, apa, te csak maradj itt és pihenj. Waite ezt elengedte a füle mellett és elindult felé. -- Veled megyek -- mondta Waite keményen; majd halkan, szinte alig hallhatóan: --, mert ott akarok lenni, a fenébe is. 707 Felemelte a karját, mintha át akarná fogni Sean vállát, majd mielőtt még hozzáért volna, karja ismét visszahullt és együtt kimentek a folyosóra. 75 Másnap az ebédnél Sean két sínbe tett ujjával nehézkesen bánt a késsel, de az étvágya változatlanul a régi volt. Amint azt a tisztelet, és az illendőség kívánta, nem vett részt a társalgásban, csak azon ritka esetekben, amikor egyegy megjegyzést egyenest hozzá intéztek. De azért figyelt, az állkapcsa a rágástól egyenletesen mozgott, a szeme pedig mindig afelé fordult, aki éppen beszélt. Ők ketten Garryvel egymás mellett ültek az ebédló'asztalnál egy elszigetelt, csöndes részen, míg a vendégek, koruk és rangjuk szerint, Waite körül csoportosultak. Stephen Erasmus kora és vagyona alapján a jobbján ült; vele szemben Tim HopeBrown, aki éppoly gazdag volt, de tíz évvel fiatalabb; utána Gunther Niewenhuizen, Sam Tingle és Simon Rousseau. Ha az ember ezt mind összeadja, akkor elmondhatjuk, hogy Waite Courteney asztalát jó hetvenezer holdnyi föld és vagy félmillió sterling vette körül. Ezek a férfiak mind barnák voltak -- barna ruha, barna csizma, és hatalmas, kérges kezük is barna volt. Barna arcuk sok vihartól cserzett, és most, hogy az étkezés végé felé jártak, szokásos tartózkodásuk is eltűnt, valahogy mind egyszerre beszélt és mindnyájan erősen verejtékeztek. Ám ezt nem csupán annak a jó pár üveg, kitűnő fokföldi moselinek kellett betudni, sem annak a temérdek ételnek, amit az ebéd során elfogyasztottak -többről volt itt szó. Tele voltak várakozással, egyfajta mohó lelkesedéssel, amit nehezükre esett magukba fojtani. -- Szólhatok a szolgáknak, hogy szedjenek .le, Waite? -- kérdezte Ada az asztal túlsó végéről. 702 -- Igen, drágám, köszönöm. A kávét is ide kérjük. Felállt és a pohárszékről hozott egy doboz szivart, majd körbejárt és vendégeit egyenként megkínálta. Miután a végeket levágták s a szivarok parázslottak, minden férfi kényelmesen hátradőlt, előttük az asztalon ott állt egy-egy pohár bor meg a kávé, akkor Ada észrevétlen kiosont a szobából és Waite megköszörülte a torkát, hogy a többieket csendre intse. -- Uraim. -- Minden szem rászegeződött. -- A múlt kedden két órát töltöttem a kormányzónál. A Tjugelán túli események legfrissebb fejleményeiről tárgyaltunk.

Waite felemelte a poharát, belekortyintott, majd a talpánál fogva forgatta ujjai közt, és így folytatta: -- Két hete a brit megbízottat visszahívták a zulu királyt, kraaljából. A visszahívás talán nem is épp a legmegfelelőbb szó -- a király felajánlotta neki, hogy bekeneti mézzel és egy hangyaboly fölé kötözteti, mely ajánlatot őfelsége megbízottja köszönettel visszautasította. Röviddel ezután összecsomagolt, és sietősen távozott a határ felé. Halk nevetés futott végig az asztal körül. -- Azóta Cetewayo összegyűjtötte minden gulyáját, mely a Tugela közelében legelt és északra hajtatta; majd bivalyvadászatot rendelt el, amihez úgy döntött, hogy minden impijére szüksége, van -- húszezer lándzsára. Ezt a vadászatot a Tugela partján óhajtják megtartani, ahol is tíz éve láttak utoljára bivalyt. Waite ismét belekortyolt poharába és közben az arcokat figyelte. -- És elrendelte, hogy minden megsebesített állatot a határon túl is követni kell. Ekkor egy sóhaj hallatszott, halk, zümmögő mormogás. Mindnyájan jól tudták, hogy ez a tradicionális zulu hadüzenet. -- Akkor most mit tegyünk? Csak üljünk itt és várjunk, amíg ideérnek és kifüstölnek bennünket? 103 Erasmus előrehajolt, úgy figyelt Waite-re. •- Sir Bartle Frere egy hete találkozott Cetewayo indündáival. Ultimátumot adott át nekik. Január tizenegyedikéig kaptak időt arra, hogy feloszlassák az impiket, és a királynő megbízottját visszaengedjék Zuluföldre. Amennyiben Cetewayo nem teljesíti az ultimátum feltételeit, Lord Chelmsford vezetésével büntető hadjárat indul, melyben a katonaság és a nemzetőrség csapatai is részt vesznek. A haderő most gyülekezik és tíz napon belül elhagyja Pietermaritzburgot. Rorkes Driftnél fog átkelni a Tugelán, és megtámadja az impiket, még mielőtt kitörhetnének. Az a szándékuk, hogy véget vessenek a határunkat fenyegető, állandó veszélynek, és a zulu nemzetet mint katonai hatalmat végérvényesen megtörjék. -- Hát, már fenemód ideje -- mondja Erasmus. -- Őnagyméltósága kinevezett, engem ezredesnek és parancsot adott, hogy Ladyburg körzetéből állítsak ki egy különítményt, ígéretet tettem legalább negyven felfegyverzett, teljesen felszerelt és ellátott lovasra, akik készen állnak, hogy csatlakozzanak Chelmsfordhoz a Tugelánál. Amennyiben senkinek sincs ellenvetése, önöket, uraim, kinevezem kapitányaimmá, és tudom, hogy számíthatok a segítségükre őnagyméltóságának tett ígéretem valóra váltásában. Waite egyszerre csak elhagyta ezt a fennkölt stílust és rájuk vigyorgott. -Mindenkinek meglesz a számítása. Marhában, szokás szerint. -- Aztán Cetewayo milyen messzi hajtotta fél északra a gulyáit? -- kérdezte Tim Hope-Brown. -- Nem elég messzi, azt garantálom -- recsegte nevetgélve Stephen Erasmus. . -- Egy tósztot -- mondta Simon Rousseau és poharát magasra emelve felpattant. -Igyunk a királynőre, Lo'rd Chelmsfordra és Zuluföld Királyi Gulyáira. 104 Mindnyájan fölálltak és ittak rá, majd hirtelen zavarba jöttek ettől az ünnepélyességtol és kínos köhécselések meg csoszogások közepette leültek. -- Jól van -- mondta Waite --, akkor most nézzük a részleteket. Steff, ugye te jössz a két legidősebb fiaddal együtt? -- Ja, mi hárman, meg a fivérem és a fia. írj fel öt Erasmust. -- Remek. És te, Gunther? Nekiláttak a tervezésnek. Emberek, lovak és szekerek sorakoztak a papíron; mindegyik kapitány egy sor feladatot kapott. Kérdésekkel, válaszokkal és

vitákkal telt az a néhány óra, míg végül a vendégek távoztak Theunis Kraalból. Csapatostul indultak el, könnyedén léptették lovaikat, lazán, hosszú lábukat lógatva ültek a nyeregben, és a távoli lejtőn, a ladyburgi út mentén .haladtak felfelé. Waite fiaival kinn állt a lépcsőn, onnan figyelte a távozókat. -- Apa... -- próbálta Garry óvatosan magára vonni. Waite figyelmét. -- Igen, fiam -- Waite tekintete még mindig a távozó csoportot követte. Steff Erasmus visszafordult a nyeregben és kalapját meglengette a feje fölött, Waite meg visszaintett neki. -- Miért kell harcolnunk ellenük, apa? Ha a kormányzó egyszerűen csak odaküldene valakit, hogy beszéljen velük, akkor nem kellene harcolnunk. Waite rápillantott és arca kissé elkomorult. -- Bármiért, amit érdemes megszerezni, azért érdemes harcolni, Garry. Cetewayo húszezer lándzsát szegez nekünk, hogy mindezt elvehesse tőlünk... -- Waite karjával hatalmas ívet írt le, így mutatott végig Theunis Kraalon. -- Én azt hiszem, ezért érdemes harcolni . -- nincs igazam, Sean? -- Az biztos -- bólintott rá Seán lelkesen. 705 -- De nem lehetne egyszerűen csak megegyezni velük? -- makacskodott tovább Garry. -- Az megint csak egy újabb krikszkraksz egy darab papíron. -- Waite hangjából ádáz megvetés áradt. -- Találtak egy ilyet Piet Retrief holttestén -- pokoli sok haszna volt" belőle. Waite, fiaival a nyomában, visszament a házba. Leereszkedett egy karosszékbe, kinyújtotta a lábát és rámosolygott Adára. -Átkozottul jó ebéd volt, drágám. -- Kezét összekulcsolta a hasán és önkéntelenül elböffentette magát, mire nyomban bűnbánóan azt mondta: -- Bocsánat -- csak úgy kicsúszott. Ada fejét varrása fölé hajtotta, hogy leplezze mosolyát. -- Sok tennivalónk lesz a következő néhány napban. -- Figyelme ismét fiai felé fordult. -- Mindannyiunknak szükségünk lesz egy-egy öszvéres szekérre és két-két lóra. Most pedig térjünk át a lőszerre... -- De apa, nem lehetne, hogy mi csak...? -- kezdett rá megint Garry. -- Fogd be a szád -- mondta Waite és Garry elkeseredetten, szánalmas képpel leroskadt egy másik karosszékbe. -- Közben gondolkodtam -- vágott a szavába Sean. Mindenkinek több lesz a marhája, mint amennyivel bármit is kezdeni tud. Az árak nagyon le fognak esni. -- Eleinte igen -- ismerte el Waite --, de egy-két éven belül ismét magasabbra szöknek. -- Nem kéne most eladnunk? Eladunk mindent, kivéve a bikákat meg a tenyésztésre való teheneket, aztán a háború után fele áron mindet visszavásároljuk. Waite egy pillanatig döbbenten ült, majd arckifejezése lassanként megváltozott. -- Istenem, hát ez nekem sose jutott eszembe. -- És apa -- Sean lelkesedésében izgatottan tekergette a kezét --, még több földre lesz szükségünk. Amikor 706 áthozzuk majd a gulyákat a Tugelán, nem lesz elég legelő. Mr. Pye jelzálogként lefoglalta a Mount Sinait és a Mahoba' s Klooft. Nem használja ezeket a földeket. Nem vehetnénk haszonbérbe most, még mielőtt mindenki elkezdene legelő után nézni? -- Sok dolgunk volt már azelőtt is, hogy elkezdtél gondolkodni -- mondta Waite halkan --, de most aztán igazán van mit csinálnunk.

A zsebében kotorászott, majd elővette a pipáját és mialatt megtömte dohánnyal, Seanra nézett. Igyekezett közömbös kápet vágni, de a büszkeség csak úgy sugárzott az arcáról. -- Ha továbbra is így gondolkozol, akkor egy szép napon gazdag ember leszel. -Waite nem tudhatta, hogy jóslata mennyire igaznak bizonyul majd -- még messze volt az az idő, amikor Sean Theunis Kraal árát csak úgy ledobhatta a játékasztalra és nyugodtan kacaghatott, ha elvesztette. 16 A különítmény szilveszter napján gyülekezett. A szilveszterest így kettős ünnep volt: „Boldog 1879-et" és „Isten vezérelje a Ladyburgi Lovas Lövészeket". A környékről mindenki a városba jött a braaivleis-re meg a táncmulatságra, amit a téren tartottak. Ünnepelni a harcosokat -- nevetni, táncolni és énekelni, hogy aztán felsorakozhassanak és elmasírozhassanak a csatába. Sean és Garry korán belovagoltak. Ada és Waite a délután folyamán majd később jönnek utánuk. Ez egyike volt a natali nyár gyönyörű, vakító napjainak: szélcsend volt, sehol egy felhő, olyan nap, amikor a szekerek pora megáll a levegőben. Átmentek a Baboon Stroomon, majd a túlparti gerincről lenéztek a városra és látták a szekerek porát minden Ladyburgbe vezető úton. 707 •- Nézd, hogy jönnek -- mondta Sean; hunyorogva összehúzta a'szemét, hogy ne vakítsa a fény és az északi útra meredt. -- Az ott biztos az Erasmus-szekér. Kari velük lesz. A szekerek úgy néztek ki, mintha mind egy-egy szálra felfűzött gyöngy lenne. -- Azok ott Petersenék -- mondta Garry --, vagy Niewehuisenék. -- Menjünk! -- kiáltotta Sean, és a kantár végével rácsapott a ló nyakára. Vágtában mentek le az úton. Lovaik hatalmas, csillogó állatok voltak, sörényük úgy volt lenyírva, akár az angol vadászlovaknak. Elhaladtak egy szekér mellett. A kocsiülésen két lány ült anyukája mellett a bakon, a Petersen nővérek. Dennis Petersen apjával a szekér előtt lovagolt. Sean lelkesen hujhujozott, ahogy elvágtatott a szekér mellett, a lányok meg nevettek és valamit utána kiáltottak, de hangjuk elveszett a sebesség szelében. -- Gyere, Dennis -- üvöltötte Sean, ahogy elsöpört a két nyugodtan ügető lovas mellett. Dennis lova felágaskodott, majd vágtázva üldözőbe vette Seant. Garry mindkettőjük mögött lemaradva követte őket. Elérték az útkereszteződést, lovuk nyakára simulva, a szárral hajtották a lovakat, akár a zsokék. Az Erasmus-szekér zörögve közeledett feléjük. -- Kari -- hívta Sean, miközben egy kicsit visszafogta a lovát. -- Kari, gyere öregem, csípj el egy wayót, egy Cetewayót! Kis csapatként lovagoltak be Ladyburgbe. Mindnyájuk arca kipirult, nevettek, izgatottak voltak és boldogok, mert tánc és gyilkolás várt rájuk. A város zsúfolásig megtelt, az utcákon szekerek, lovak,* férfiak és nők, lányok, kutyák meg szolgák tolongtak. -- Meg kell állnom Pye üzleténél -- mondta Kari --, gyertek velem... -- nem tart soká. 108 Kikötötték lovaikat és bementek az üzletbe; Sean, Dennis és Karl nagy zajjal jártak és jó hangosan beszéltek. Férfiak voltak, hatalmas, napbarnítptta, csontos férfiak, akik kemény munkában izmosodtak, de még nem voltak biztosak abban, hogy ők férfiak. Ezért aztán nagy hetvenkedve jártak, túl hangosan nevettek és káromkodtak, amikor az apjuk nem hallhatta őket, így aztán senki se veszi észre, hogy kételyeik vannak.

-- Mit veszel. Kari? -- Csizmát. -- Hát az egy napba is beletelik -- mindet föl kell próbálnod. Lemaradunk a mulatság feléről. -- Néhány óráig még úgysem történik semmi -- tiltakozott Kari. -- Várjatok meg, fiúk. Ahogy Kari ott ült a pulton és csizmákat próbált hatalmas lábára, nem olyan látvány volt, amely sokáig lekötné Sean figyelmét. Elkószált a nagy áruhalmok között, melyek egymás hegyen-hátán álltak Pye üzletében. Volt ott gúlába rakott csákánynyél, takaróhalmok, több láda cukor, só és liszt, a polcokon fűszerek, aztán ruhanemű, felöltők és nó'i ruhák, petróleumlámpák, a tető' alól meg nyergek lógtak alá és mindezt áthatotta a vegyeskereskedések jellegzetes szaga: a petróleum, a szappan meg az új ruha szagának keveréke. Mint galambot a dúc, vasat a mágnes... Seant a túlsó falnál álló puskaállvány vonzotta és lába egyenesen odavitte. Leemelt egy Lee Metford karabélyt és megmozgatta a fegyver szerkezetét; ujjai hegyével végigsimogatott a fáján, majd kezével méricskélte, hogy érezze, hol van a súlypontja és végül a vállához emelte. -- Szerbusz, Sean. -- A szertartást félbeszakították, és Sean a félénk hang irányába pillantott. -- Hisz ez Szamócás Pite -- mondta mosolyogva. -- Hogy megy az iskola? -- Már nem járok. Az előző félévben befejeztem. 109 Audrey Pye is családja jellegzetes színeit Örökölte, egy aprócska különbséggel -- a haja nem répavörös volt, hanem csillogó, akár az'izzó réz. Nem volt csinos lány, az arca széles volt és lapos, de a bőre olyan, amely ritkán jár együtt a vörös hajjal: lágy, tiszta és a szó szoros értelmében szeplőtelen. -- Akarsz venni valamit, Sean? Sean visszatette a karabélyt a helyére. -- Csak nézelődöm -- mondta. -- Most itt dolgozol az üzletben? -- Igen. -- Szemét lesütötte, hogy elkerülje Sean fürkésző pillantását. A lányt már egy éve nem látta. Egy év alatt sok minden változhat; a blúzában ott volt az, ami bizonyította, hogy többé már nem gyerek. Sean elismerően nézegette és a lány felpillantott, látta Sean tekintetének irányát; tiszta, tejfehér bőrét elöntötte a pír. Gyorsan a gyümölcsöstálcák felé fordult. -- Kérsz egy őszibarackot? -- Kösz -- mondta Sean és elvett egyet. -- Hogy van Anna? -- kérdezte Audrey. -- Miért tőlem kérdezed? -- komorult el Sean. -- Te vagy az udvarlója, nem? -- Hát ezt meg ki mondta neked? -- Sean komorsága még sötétebbé vált. -- Ó! -- Audrey egy pillanatra elhallgatott, majd így folytatta: -- Gondolom, Anna ott lesz ma a táncban? -- Minden bizonnyal. -- Sean beleharapott az aranyló, szőrös barackba és közben alaposan szemügyre vette Audreyt. -- Te is jössz, Szamócás Pite? -- Nem -- mondta Audrey szomorú vágyakozással. -- Apa nem enged. Hány éves is? Sean gyors számítást végzett... nála három évvel fiatalabb. Akkor tizenhat. Sean hirtelen sajnálni kezdte, hogy nem lesz ott a táncmulatságon. -- Igazán kár -- mondta. -- Mulathattunk volna egy kicsit. -- Azzal, hogy a többes szám első személlyel így no összekötötte őket, Sean ismét zavarba hozta a lányt. Azt mondta, ami először eszébe jutott: -- ízlik a barack? -- Uhum. -- A gyümölcsösünkből való.

-- Sejtettem, felismertem az ízét. -- Sean elvigyorodott és Audrey nevetni kezdett. A szája széles volt és barátságos, amikor nevetett. -- Tudtam, hogy valamikor lopkodtad. Apa is tudta, hogy te voltál. Mindig azt mondogatta, hogy felállít egy csapdát abba a résbe a sövényen. -- Nem is tudtam, hogy megtalálják azt a lyukatmi mindig elrejtettük. -- Hát persze -- mondta Audrey --, mindvégig tudtunk róla. Még most is ott van. Néha éjszakánként, amikor nem tudok aludni, kimászom a hálószoba ablakán, átmegyek a gyümölcsösön és a lyukon keresztül ki a mimózaültetvényre. Éjjel az ültetvény olyan sötét és csöndes -- rémisztő, de én szeretem. -- Tudod mit? -- mondta Sean elgondolkodva. -- Ha ma éjjel se tudnál aludni, akkor tízre gyere a sövényhez, talán rajtacsíphetsz, amint ismét lopom a barackot. Beletelt néhány másodperc, míg Audrey rádöbbent, hogy mit mondott Sean. Ekkor ismét elvörösödött és mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán. Sarkon fordult, a szoknyája csak úgy hullámzott, majd a polcok között elviharzott. Sean leharapta a barack utolsó darabkáját és a magot a földre dobta. Mosolygott, miközben visszaballagott a többiekhez. -- A kutyafáját, Kari, hát meddig akarsz még itt piszmogni? Ötven vagy még annál is több szekérből álló tábor volt a tér körül, de a közepét szabadon hagyták, itt égtek a braaivleis-tüzek, a lángok már lassanként izzó 777 parázzsá szelídültek. A sütőhelyek mellett két sorban kecskelábú asztalok álltak és az asszonyok ott dolgoztak, vágták a húst meg a búr kolbászt, kenyeret vajaztak, szépen sorba rakták a savanyúságosüvegeket, tálcákra halmozták az ételt és megédesítették az estét hangjukkal meg nevetésükkel. Az egyik egyenes, egyenletes területen hatalmas ponyvát feszítettek ki a tánchoz és minden sarkában egy-egy rúdon lámpás lógott. A zenekar hangolt, a hegedűk vinnyogtak és az egyetlen harmonika mintha kezdődő asztmával küszködne. A férfiak kis csoportokba gyűltek a szekerek körül, vagy a braaivleis-sütők. mellett guggoltak, és itt-ott rövid időre egy-egy korsó feneke fordult az ég felé. -- Nem akarok akadékoskodni, Waite -- ment át Petersen oda, ahol Waite állt kapitányaival --, de úgy látom, hogy Dennist Gunther csoportjába tetted. -- Úgy van. -- Waite egy korsót nyújtott felé, Petersen pedig elvette és ingujjával megtörölte a szélét. -- Nem miattad, Gunther -- mosolygott Petersen Gunther Niewenhuizenre --, de jobban örülnék neki, ha Dennis és én egy csapatban lennénk. Tudjátok, csak hogy rajta tarthassam a szemem. Mindnyájan Waite-re néztek, hogy hallják, mit mond erre. -- Egyik fiú sincs együtt az apjával. Szándékosan rendeztük így a dolgokat. Sajnálom, Dave. -- Miért? Waite Courteney elfordította a fejét és a szekereken túl, a meredély fölött tomboló, dühödten vörös naplementét nézte. -- Ez nem antilopvadászat lesz, Dave. Előfordulhat, hogy kénytelen leszel olyan döntéseket hozni, melyek könnyebbek lesznek, ha nem a saját fiad felett kell meghoznod őket. Egyetértőén mormogtak, majd Steff Erasmus kivette pipáját a szájából és a tűzbe köpött. -- Vannak dolgok, melyeket egy embernek végignézni nem túl szív112 derítő'. Túl nehezek ahhoz, hogy elfelejthesse. Nem kell látnia, amikor a fia megöli az első embert, és azt sem, amikor meghal a fia. Ezután hallgattak, mindnyájan tudták, hogy ez mennyire igaz. Eddig egyikőjük sem beszélt róla, mert a túl sok beszéd elgyöngíti az embert, de a halált mindnyájan ismerték és pontosan értették azt, amit Steff mondott. A fejük szép sorban

elfordult, míg végül mindnyájan a tér túlsó felére meredtek, ahol a tüzeken túl a fiatalok gyülekeztek. Dennis Petersen mondott valamit, hogy mit, az idáig nem hallatszott el, mire körülötte mind nevetni kezdtek -- Ahhoz, hogy éljen, az embernek időnként ölnie kell -- mondta Waite --, de ha valaki túl fiatalon öl, elveszít valamit... az élet tiszteletét: ettől az valahogy olcsóvá válik, így van ez a nővel is, egy férfinak soha nem lenne szabad megkapnia az első nőt addig, amíg nincs tisztában mindennel. Különben az is olcsóvá válik. -- Nekem az első tizenöt éves koromban volt mondta Tim Hope-Brown. -- Nem mondhatnám, hogy ettől olcsóbbak lettek; ami azt illeti, nekem mindig is rohadtul drágák voltak. Waite öblös nevetése túlharsogta a többiekét. -- Tudom, hogy a te öreged heti egy fontot fizet neked, de mi lesz velünk, többiekkel? -- tiltakozott Dennis. -- Mi néni vagyunk milliomosok. -- Jól van -- egyezett bele Sean --, akkor öt shilling a közösbe. Az egészet a győztes viszi. -- Öt pénz az már elfogadható -- vélte Kari --, de tisztázzuk a szabályokat, hogy aztán utólag ne legyen vita. -- Csak a halott, a sebesült nem számít -- mondta Sean -- Az is csak akkor, ha van rá tanú -- követelte Frikkie Van Essen. A többieknél idősebb volt; szeme 113 már kissé vérbe borult, mivel kezdett rákapni az esti ivászatra. -- Rendben, akkor csak a halott zulu számít, ha van rá szemtanú, hogy te ölted meg. Aki a legtöbb pontot szedi össze, azé a kassza. -- Sean végignézett a körülötte állók arcán, hogy lássa, elfogadta-e mindenki a feltételeket. Garry a kör szélén túlra húzódott. Garry lesz a bank. Gyere, Garry, tartsd a kalapodat. Mindenki berakta a pénzét a Garry kalapjába, és ó' megszámolta. -- Két font -- nyolcunktól. Ez rendben. -- A mindenit, ezen a győztes vehet magának egy farmot. Mindnyájan nevettek. -- A nyeregtáskámban akad néhány üveg -- mondta Frikkie. -- Menjünk, kóstoljuk meg. A templomtorony órája háromnegyed tizet mutatott. A holdat ezüstös szélű felhólc vették körül és az éjszaka hűvös volt. A tűzhelyek felől a hús zsíros, fűszeres szaga kúszott át a táncolok felett, a hegedűk cincogtak, a harmonika bömbölve adta a ritmust, a táncolok táncoltak, a nézők meg ütemre tapsoltak és bátorító kiáltásokkal buzdították őket. Valaki, akár egy felföldi, túlfűtött mozdulatokkal, lázasan mulatozva hejehujázott. Nevetéssel győzz a múló percek felett, ragadd meg az órát, és szállj szembe a közelítő hajnallal! -- Hova mész, Sean? -- Mindjárt itt vagyok. -- De hova mész? -- Azt akarod, Anna, hogy megmondjam, tényleg tudni akarod? -- Ja, már értem. Ne maradj soká. A zenekar mellett várok rád. -- Táncolj Karllal. -- Nem, én megvárlak, Sean. Kérlek, igyeke'zz. Már olyan kevés időnk maradt. 114 Sean átosont a szekerek között, végig a fák árnyékában ment a járdán, megkerülte Pye üzletét, majd a kis közön Haladt és most már futásnak eredt, átugrotta az árkot, majd átmászott a szögesdrót kerítésén. Az ültétvény sötét volt és csöndes, ahogy a lány mondta; zörgött az avar és egy ág reccsenve tört el a lába alatt. Valami elfutott előtte a sötétségben, rohanó kis lábak hangja

hallatszott. Sean gyomra összerándult: az idegek, csak egy nyúl volt. Elérte a sövényt és elkezdte keresgélni a lyukat, de nem találta, majd visszafordult, sikerült rábukkannia és már benn is volt a gyümölcsösben. Hátát a növényi falnak vetve állt és várt. A fák a holdfényben ezüst-szürkék voltak, lejjebb pedig feketék. Mögöttük jól látta a ház tetejét. Természetesen tudta, hogy a lány el fog jönni. Megmondta neki. A toronyóra elütötte az órát, majd később egyetlen ütéssel jelezte a negyedet Most már mérges volt, a fene essen a kis csitribe! Óvatosan, a fák árnyékában lopakodva végigment a gyümölcsösön. Az egyik oldalsó ablakban fényt látott, mely sárga négyszögként ömlött a gyepre. Csöndesen megkerülte a házat. A lány az ablakban állt, a lámpa a háta mögött volt. Az arca nem látszott a sötétben, de a lámpa fénye bronzos fénykört vont haja köré. Ahogy az ablakpárkányra hajolt, testtartása olyan epekedŐnek tűnt. A fehér hálóing anyagán keresztül Seaft jól látta vallanak körvonalait. Sean halkan, hogy csak a lány halhassa, füttyentett, mire az összerezzent az ablakban. Egy másodpercig még kinézett a fényből a sötétbe, majd lassan, szomorúan megrázta a fejét. Behúzta a függönyt és azon keresztül Sean még látta, amint árnyéka távolodik. Aztán elaludt a villany. Sean a gyümölcsösön és az ültetvényen át visszament. Reszketett a dühtől. A kis közben már hallotta a térről odaszűrődő zenét és meggyorsította lépteit. Be775 fordult a sarkon és látta a fényeket meg a nagy mozgást. -- Buta kis liba -- mondta hangosan és hangjában még ott reszketett a düh, de még valami más is. Gyengédség? Tisztelet? -- Hol voltál? Már közel egy órája várlak. -- íme a birtokló, mindent kisajátító Anna. -- Ott, aztán visszajöttem, hogy tudjam, milyen messze van. -- Csuda vicces! Sean Courteney, hol voltál? -- Akarsz táncolni? -- Nem. -- Jól van, akkor ne táncolj. Kari és még néhány fiú a pecsenyesütők mellett állt, és Sean elindult feléjük. -- Sean, Sean, ne haragudj. -- A bűnbánó Anna. -. Nagyon szeretnék táncolni, kérlek. Táncoltak, a többi táncos közt tolongtak, de egyikőjük sem szólt egy szót sem, míg a zenekar abba nem hagyta a játékot, hogy a zenészek megtörölhessék homlokukat és megnedvesítsék kiszáradt torkukat. -- Hoztam neked valamit, Sean. -- Mit? -- Gyere, megmutatom. A szekerek közt kivezette a fényből és megállt egy halom nyereg meg takaró mellett. Letérdelt, szétnyitotta az egyik takarót, majd kabáttál a kezében felállt. -- Neked csináltam. Remélem, tetszik. Sean elvette tőle. Báránybőr volt, cserzett és fényezett, szeretettel varrták és a belső szőrme vakított, akár a hó. -- Gyönyörű -- mondta Sean. Felismerte és méltányolta, hogy mennyi munka fekszik benne. Ettől aztán bűntudata volt: ha ajándékot kapott, valahogy mindig bűnösnek, érezte magát. -- Nagyon szépen köszönöm. 776

-- Próbáld föl, Sean. Meleg volt, derékban beszabott és a vállnál elegendő hely maradt a mozgásra; még jobban kiemelte hatalmas termetét. Anna ott állt mellette és a gallérját igazgatta. -- Jól áll -- mondta Anna. Ilyen az ajándékozó önelégült öröme. Sean megcsókolta és a hangulat megváltozott. A lány szorosan a nyaka köré fonta a karját. -- Jaj Sean, bárcsak ne mennél el. -- Búcsúzzunk el egymástól rendesen. -Hol? -- A szekeremen. -- És a szüleid? -- Visszamentek a farmra. Apa holnap reggel jön. Csak mi alszunk itt Garryvel. -- Nem, Sean, itt olyan sok az ember. Nem lehet. -- Nem akarod -- suttogta Sean. -- Kár, hisz ki tudja, lehet, hogy ez lenne az utolsó. -- Ezzel meg mit akarsz mondani? -- A lány hirtelen mozdulatlannak és nagyon kicsinek tűnt karjai között. -- Holnap elmegyek. Te is tudod, hogy mi minden történhet. -- Nem. Ne beszélj így. Még csak ne is gondolj ilyesmire. -- Ez az igazság. -- Ne, Sean, ne. Kérlek, ne. Sean elmosolyodott a sötétben. Olyan könnyű... -- Gyere, menjünk a szekérre. -- Azzal megfogta Anna kezét. 18 Reggeli a sötétben, a tér körül mindenütt tüzek lobognak, halk hangok hallatszanak, a férfiak feleségeikkel állnak és karjukban apró gyerekekkel búcsúzkodnak. A lovakon már ott a nyereg, a puskák helyükön, és a 117 takarók feltekerve a nyereg mögött, a téren négy szekér sorakozik, már az öszvéreket is befogták eléjük. -- Apának pillanatokon belül itt kell lennie. Mindjárt öt óra -- mondta Garry. -- Mindenki rá vár -- mondta Sean. A vállát emelgette az átvetett fegyverszíj súlya alatt. -- Mr. Niewehuizen engem tett meg az egyik szekér hajtójának. -- Tudom -- mondta Sean. -- Fog menni? -- Azt hiszem. Jane Petersen jött feléjük. -- Szerbusz, Jane. A bátyád készen van már? -- Majdnem. Épp most nyergei. A lány megállt Sean előtt és félénken egy kis darab zöld és sárga selymet nyújtott felé. -- Csináltam neked egy kokárdát a kalapodra, Sean. -- Köszönöm, Jane. Nem tennéd fel nekem? -- A lány feltűzte Sean kalapjának karimájára; -Sean elvette tőle a kalapot, és helykén a fejébe csapta. -- Most úgy nézek ki, mint egy tábornok -- mondta és a lány nevetett. -- Mit szólnál egy búcsúcsókhoz, Jane? -- Szörnyű vagy -- mondta a kis Jane és pirulva elsietett. Már nem is olyan kicsi, állapította meg magában Sean. Olyan sokan vannak, az ember azt sem tudja, melyiknél kezdje. -- Megjött apa -- jelentette be Garry, ahogy Waite Courteney" belovagolt a térre. -- Menjünk -- mondta Sean és elkötötte a lovát. A téren körös-körül, lovukat vezetve a férfiak mind megindultak. -- Később látjuk egymást -- mondta Garry és elbicegett az egyik öszvéres szekér felé.

Waite lovagolt a hadoszlop élén. Mögötte négy csoportban tizenöt-tizenöt ember, kettős sorban és négy szekér, majd ezeket követték a tartalék lovak, melyeket fekete szolgák vezettek. 118 Az előző esti ünneptől szemetes téren át megindultak, majd rátértek a főutcára. Az asszonyok némán figyelték őket, gyerekeiket maguk köré gyűjtve, mozdulatlanul álltak. Ezek az asszonyok már láttak férfiakat, akik a törzsek ellen vonultak; nem éljeneztek, mert ismerték a halált, és megtanulták, hogy a sírban nincs helye a dicsőségnek. Anna integetett Seannak. A fiú nem látta, mert a lova nyugtalanul fickándozott és mire sikerült megfékeznie, addigra elhaladt Anna mellett. A lány keze ernyedten lehullt és csak nézte, ahogy Sean egyre távolodik. Rajta volt a báránybőr kabát. Sean látta a bronzos csillogást és a villámgyorsan dobott csókot Pye üzletének emeleti ablakában. Látta, mert várta és figyelte. Kellőképpen megfeledkezett sértett büszkeségéről ahhoz, hogy felmosolyogjon és meglebegtesse a kalapját. Aztán már kinn is voltak a városból, végre lemaradtak a mellettük futó kisfiúk és kutyák, a hadoszlop pedig a Zuluföldre vezető úton ügetett. Felkelt a nap, és felszárította a harmatot. A lovak patája felverte a port, mely még sokáig az út fölött lebegett. A hadoszlop merevsége megszűnt, amint az emberek előrevágtattak, vagy hátramaradtak, hogy barátaikkal lovagolhassanak. Rendezetlen csoportokba verődve lovagoltak, nyugodtan, vidáman beszélgettek, mintha csak egynapos vadászatra induló társaság lennének. Minden ember olyan ruhában indult útnak, amit a legmegfelelőbbnek tartott. Steff Erasmus a templomi öltönyét viselte, így aztán az ő öltözéke volt a legelőírásosabb. Csak egyvalami volt egyforma mindenkin: a zöld-sárga kokárda. Mindazonáltal ezen a téren is megmutatkozott az egyéni ízlés: akadtak, akik a kalapjukra tűzték, mások a ruhájuk ujján viselték, megint mások pedig a mellükön. Farmerek voltak és nem harcosok, de puskájuk tokját a sok használat nyűtte el, a fegyver119 szíjakat könnyed megszokottsággal viselték, és a puskatus fáját kezük simította fényesre. Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor elérték a Tugelát. -- Úristen, odanézz! -- füttyentett Sean. -- Még életemben nem láttam együtt ennyi embert. -- Azt mondják, négyezren vannak -- mondta Kari. -- Tudom, hogy négyezren vannak. -- Sean tekintete végigpásztázott a táboron. -De azt nem tudtam, hogy a négyezer ilyen sok. A hadoszlop most ereszkedett le a Rorkes Drift felé vezető utolsó íejtőh. A folyó széles volt és iszapos barna, hullámzott, fodrozódott a víz a sekély gázló felett. A folyópart nyílt, füves terület volt, csupán néhány kőfalú épület állt az innenső parton. Az épületet úgy négyszáz méteres sugárban vette körül Lord Chelmsford seregének tábora. A sátrak katonás rendben sorakoztak egymás után és köztük mindenütt ott voltak a kipányvázott lovak. A szekerek a víz sodrásának irányában álltak, legalább ötszáz, és az egész terület csak úgy nyüzsgött a sok embertől. A Ladyburgi Lovas Lövészek az utcáról is lecsorduló, egyetlen, tömött csoportba verődve követték ezredesüket a tábor külső övezetéig, ahol is egy fecskefarkú egyenruhát viselő őrmester feltűzött szuronnyal az útjukat állta. -- Önök meg kicsodák, ha szabad érdeklődnöm? -- Courteney ezredes -- és a Ladyburgi Lovas Lövészek különítménye. -- Hogy? Nem értem egészen tisztán. Waite Courteney felállt a kengyelben esőemberei felé fordult. -- Egy kis csendet, uraim. Nem beszélhetük mindnyájan egyszerre. A beszélgetés és a hangok moraja elhalkult mögötte és ezúttal az őrmester

megértette, amit mondott. 720 -- Á! Elnézését kérem, uram. Nyomban szólok a szolgálatos tisztnek. A szolgálatos tiszt egy arisztokrata volt és úriember. Jött ésrrájuk nézett. -Courteney ezredes? -- Hangjából hitetlenség csendült. -- Üdvözlöm -- mondta Waite barátságos mosolylyal. -- Remélem, nem késtünk le a mulatságról. -- Nem, nem hiszem, hogy lekéstek volna. -- A tiszt szeme Steff Erasmusra szegeződött. Steff udvariasan megemelte cilinderét. -- More, Meneer. -- A vállán átvetett tölténytartó valahogy nem egészen illett fekete szalonkabátjához. A tisztnek nagy nehezen sikerült elfordítania róla a tekintetét. -- Van saját sátruk, ezredes úr? -- Igen, megvan minden, amire szükségünk van. -- Majd az őrmester megmutatja önöknek, hogy hol üssenek tábort. -- Köszönöm -- mondta Waite. A tiszt az őrmesterhez fordult. Annyira meg volt hökkenve, hogy zavarodottságában belekarolt. -- Jó messzire tegye őket. Vigye őket az utászok túlsó felére... -- suttogta kétségbeesetten. -- Ha ezeket a tábornok meglátja... -- Finoman összeborzadt. 19 Garricknek először a szag jutott el a tudatáig. Elkezdett gondolkodni róla és ez figyelme kiindulási pontjául szolgált, így lassanként előbújt, agyának rejtekéből. Garricknél ezeket a valóságba való visszatéréseket mindig szédülés és az érzések felfokozott működése kísérte. A színek élénkek voltak, a tapintása rendkívül érzékeny és minden szagot meg ízt élesen, tisztán érzett. Egy szalmazsákon feküdt. A nap vakítóan sütött, de ő árnyékban volt. Rorkes Drift kó'falú kórházának tornácán feküdt. Azon a szagon töprengett, ami visz727 szahozta a valóságba. Bomlás, izzadság és ürülék keveréke, a széthasított belek és az alvadó vér szaga. Aztán rájött, hogy ez a halál szaga. Majd a látása is kitisztult és ott voltak a halottak. Az udvart körülvevő' fal mellett feküdtek halomban, ott, ahol a raktár és a kórház között a kereszttűzbe kerültek; szanaszét hevertek az épületek között, és a temetkezési osztagok buzgón rámolták öltét fel a szekerekre. Holttestekkel volt tele a folyóhoz vezetó' lejtó', volt néhány a vízben is, csakúgy, mint a túlparton. Köztük szétszórva halott zuluk hevertek fegyvereikkel és pajzsukkal. Százával vannak, gondolta Garrick döbbenten; nem, ezrével. Aztán rájött, hogy kétféle szagot érez; mindkettő' a halál szaga. A fekete, felduzzadt hasú, a napon oszlásnak indult holttestek bűze és a saját testének meg a körülötte fekvó' emberek testének -szaga, mely ugyanúgy a fájdalmat és a bomlást hordja magában, csak nehéz fertó'tlenító'szaggal keveredett, íme az antiszeptikus halál -- akár egy tisztátalan lány, aki így próbálja meg elfedni mentsruációjának szagát. Garrick a körülötte lévó' emberekre nézett. Hosszú sorban feküdtek végig a tornácon, mindegyikük a saját matracán. Néhányan haldokoltak és sokan nem, de a kötés mindegyikó'jükön vér- és jódfoltos volt, Garrick most megnézte saját testét. Bepólyált bal keze csupasz mellkasán volt rögzítve és kezdte érezni a fájdalmat, mely lassan s kitartóan lüktetett, akár a temetési dob. A feje is be volt kötözve. Megsebesültem... ismét megdöbbent. Hogyan? De hogyan? -- Hát visszatértél közénk, Kis Farmer -- szólalt meg mellette egy vidám, városi hang. -- Azt hittük, hogy mára tisztára kiütó'dtél.

Garrick szomszédja felé fordította a fejét; kis majomarcú férfi volt flanel alsónadrágban, és testén annyi kötés volt, akár egy múmián. 722 -- A doki azt mondta, hogy sokkot kaptál. Azt mondta, hogy hamarosan kimászol belőle. -- A kis ember megemelte a hangját. -- Hé, doki, a hős teljesen magához tért. -- Az orvos gyorsan odament, megfáradt ember, a szeme körül sötét karikák és a sok munkától egészen öregnek tűnt. -- Rendbe fog jönni- mondta, miután végigtapogatta és megvizsgálta.- Pihenjen. Holnap hazaküldik. Már indult is tovább, mivel sok volt a sebesült, de aztán megtorpant és visszafordult. Halványan Garrickre mosolygott: -- Kétlem, hogy ez enyhítene a fájdalmon, de javasolták a Viktória Keresztre. A tábornok tegnap írta alá felterjesztését a kitüntetésre. Azt hiszem, meg fogja kapni. -- Garrick az orvosra meredt, és lassanként emlékfoltok jelentek meg előtte. -- Harc volt -- mondta Garrick. -- Rohadtul igazad van, bizony, hogy az volt! -- hahotázott mellette a kis ember. -- Sean! -- mondta Garrick. -- A fivérem! Mi történt a fivéremmel? -- Csönd volt, majd Garrick kínlóldva felült. -- És az apám. Mi történt az édesapámmal? -- Sajnálom -- mondta az orvos nyíltan --, de sajnos mindkettőjüket megölték. Garrick a matracán feküdt és lenézett a folyó sziklás gázlójára. Most tisztították meg a sekélyest a holttestektől, locsogott a víz, ahogy kivonszolták őket a partra. Emlékezett arra a locsogásra, ahogy Chelmsford serege átgázolt. Sean és apja is a felderítők közt volt, akik a hadoszlopot vezették, a Ladyburgi Lovas Lövészek három osztagával és hatvan emberrel a natali rendőrségtől. Chelmsford felhasználta ezeket az embereket, akik jól ismerték azt a terepet, amerre az első előrenyomulást tervezték. Garrick megkönnyebbüléssel figyelte őket. Alig tudott hinni jó szerencséjében, mely megagadta neki, 723 hogy az ultimátum lejárta előtt egy nappal, amikor a sereg átkelt a Tugelán, kitört rajta a vérhas. -- Szerencsés disznók -- dünnyögött mellette egy másik beteg, ahogy figyelték a távozó sereget. Garrick egyáltalán nem irigyelte őket: ő nem akart a háborúba menni, szívesebben várt itt ezzel a harminc beteggel és a hatvanfőhyi helyőrséggel, mely a gázlót védte, míg Chelmsford átvitte seregét Zuluföldre. Garrick nézte, ahogy a. felderítők legyezőállást vesznek föl és eltűnnek a hullámos hátú szavannában, majd a sereg fó' része következett, és őket követték a szekerek, míg végül ezek is elkúsztak a messzeségbe, akár egy piton és a füvön át jól kitaposott utat hagytak maguk után. Emlékezett rá, hogy a gázlónál várakozva milyen lassan gördültek a napok. Emlékezett rá, mit morogtak össze a többiekkel, amikor homokzsákokkal meg homokkal megtöltött bádogdobozokkal meg kellett erősíteniük a raktárakat meg a kórházat. Emlékezett az unalomra. Aztán a gyomra görcsbe rándult, mert eszébe jutott a hírnök. -- Egy lovas közeledik. -- Garrick vette észre elsőként. Miután már felgyógyult a vérhasböl, őrszolgálatot teljesített a gázlónál. -- A tábornok itthagyta a fogkeféjét, aztán most valakit visszaküldött érte -mondta a társa. Egyikőjük sem állt fel. Figyelték azt az aprócska pontot, ahogy a síkon át közeledik a folyóhoz. -- Gyorsan jön -- mondta Garrick. -- Jobb lesz, ha elmégy a kapitányért. -- Én is azt hiszem -- helyeselt a másik őrszem. Felügetett a lejtőn a raktárhoz, Garrick meg felállt és lement a folyóhoz. Falába mélyen belesüllyedt

az iszapba. 724 T A kapitány azt mondta, hogy amint ideért, küldjük fel hozzá -- mondta Garrick társa, ahogy visszajött és megállt mellette. -- Valahogy furcsán lovagol -- mondta Garrick --, fáradtnak látszik. -- Biztos részeg. Úgy dülöngél a nyeregben, mintha szombat este lenne. • Garrick hirtelen felszisszent: -- Vérzik, megsebesült. A ló bevágtatott a vízbe és a lovas előreesett az állat nyakára; oldalt az inge fekete volt a vértől, az arca sápadt a fájdalomtól és a portól. Ahogy a ló kiért a vízből, elkapták és a lovas megpróbált kiáltani, de a hangja rekedten szólt. -- Az Isten szerelmére, készüljetek fel. A sereget körülvették és megsemmisítették. Jönnek az... jön az egész, üvöltő, fekete horda. Még az est leszállta előtt ideérnek. -- Fivérem -- mondta Géniek. -- Mi van a fivéremmel? -- Halott -- mondta a férfi. -- Meghaltak, mind meghalt. -- Oldalt lecsúszott lováról. Megjöttek, megjöttek a zulu impik, olyan harci alakzatban, mint egy bika, a nagy, fekete bika, melynek feje és háta betölti a síkot, és szarvai jobbról és balról átívelnek a folyón, hogy bekerítsék őket. A bika húszezer lábbal taposta dübörögve a földet és tízezer torokból énekelt, míg végül hangja úgy hangzott, mint a tenger zúgása egy viharos napon. A napfény vakítva tükröződött a lándzsák vasán, amint énekelve közeledtek a Tugelához. -- Odanézz! Azokon ott elöl huszársisak van -- kiáltott fel az egyik ápoló a kórházban. -- Kifosztották Chelmsford halottait. Ott meg az egyiken fecskefarkú kabát van és néhányuk kezében karabélyt látok. A kórházban nagyon meleg volt, mivel a tető hullámle'mezből készült és az ablakokat homokzsákok725 kai torlaszolták el. A lőréseken át csak kevés levegő jutott be. Az emberek ezeknél a réseknél álltak, néhányan pizsamában, mások derékig meztelenül és izzadlak a hőségben. -- Akkor igaz, a sereget lemészárolták. -- Most már elég legyen a beszédből. Mindenki álljon a helyére és tartsa csukva a száját. A zulu impik ötszáz méter széles arcvonallal keltek át a Tügelán. - Istenem! Jaj, Istenem! -- suttogta Garrick, miközben nézte, ahogy jönnek. -Semmi esélyünk, rettentő sokan 'vannak. -- Fogd be a szád. A fene essen beléd -- csattant rá az őrmester, aki ott volt mellette a Gatling ismétlőpuskával és Garry kezét a szája elé szorította. „...Nyakon ragadta O'Rileyt, Fejét egy vödör vízbe nyomta S a piszolyt betömte" énekelte az egyik malarias hagymázasan és valaki más felnevetett, éles, hisztérikus nevetéssel. -- Itt jönnek! -- Tölts! A puskák szerkezének fémes kattanása. -- Emberek, senki nem lő. Csak parancsra tüzelünk. A bika hangja zengő, mély kántálásból átment a támadás éles üvöltésébe -- a tomboló vár rikoltó őrjöngése. -- Vigyázz, emberek. Vigyázz. Nem mozdul. Még nem lövünk. -- Jaj, Istenem! -- suttogta Garrick egészen halkan, miközben figyelte az emelkedőn felzúduló, fekete tömeget. -- Jaj, Istenem! -- kérlek ne hagyj meghalni. -- Kész! 726

Az arcvonal elérte a kórházudvar falát. Ahogy átmásztak a falon, tollas fejdíszük olyan volt, mint egy fekete hullám fodrozódó taréja. -Cél! Hatvan puska emelkedett fel és vette célba az előrenyomuló testek tömegét. -- Tűzi Dördülés, majd a húsba csapódó., golyók hangja, mely olyan, mintha valaki egy marék kavicsot hajított volna az iszapba. A sorok a csapástól meginogtak. A Gatling ismétlőpuska csó'füzére hopp-hopp, ugrott, amint elfordult és ahogy leszedte ólcet, a fal mentén végig csak úgy potyogtak egymásra. Az égett, fekete puskapor maró szagát szinte fájt belélegezni. -- Tölts! A golyó pusztította sorok újra kialakultak, ahogy hátulról újabbak léptek előre, hogy betöltsék a foghíjakat. -- Cél! Megint megindultak, tömött, rikoltozó fekete sorok, melyek már az udvar közepén járnak. -- Tűz! Garrick görcsösen sírt a tornác árnyékában, jobb kezének ujjait szemgödrébe nyomta, hogy ezt az emlékképet valahogy eltüntesse és kiszorítsa. -- Mi baj, Kis Farmer? -- a városi fájdalmasan oldalára gördült, hogy Garrickre nézhessen. -- Semmi! -- vágta rá gyorsan Garrick. -- Semmi! -- Lassanként minden visszajön, igaz? -- Mi történt? Csupán néhány töredék rémlik fel bennem. -- Mi történt! -- ismételte meg a férfi kérdését. -- Mi nem történt! -- Az orvos azt mondta... -- Garrick gyorsan felpillantott: -- Azt mondta, hogy a tábornok írta alá a felterjesztésemet. Ez azt jelenti, hogy Chelmsford él. A 727 fivérem meg az apám -- akkor nekik is életben kell lenniük! -- Nincs olyan szerencséd, Kis Farmer. A doki nagyon megkedvelt téged -- téged, aki fél lábbal megtetted azt, ami tettél -kígy érdeklődött a tieid felől. Semmi értelme. -- Miért? -- kérdezte Garrick kétségbeesetten. -- Ha Chelmsford életben van, akkor biztosan ők is. A kis ember a fejét rázta. -- Chelmsford felállított egy bázist valami Isandhlwana nevezetű helyen. Ott hagyott egy helyőrséget az összes szekérrel meg ellátmánnyal, ő maga meg egy gyors osztaggal kiment egy váratlan rajtaütésre, de a zuluk bekerítették és megtámadták a bázist, majd idejöttek a gázlóhoz. Amint azt te is tudod, mi két napig kitartottunk, amíg Chelmsford gyors osztaga ide nem ért, hogy segítsen nekünk. -- És az enyéim -- mi történt velük? -- Édesapád az isandhlwanai táborban volt. Onnan nem kerülhetett ki élve. A fivéred Chelmsford osztagában volt, de elszakadt a fő erőktől és még a nagy csata kezdete előtt egy kisebb összecsapásban elesett. -- Sean halott? -- Garrick a fejét rázta. -- Nem, ez nem lehet. Ót biztosan nem tudták megölni. -- Meg fogsz döbbenni, hogy milyen könnyen megy ez -- mondta a városi. -- Néhány centinyi penge a megfelelő helyen, még a legjobbaknak is bőven elég. -- De nem Seannak -- te nem ismerted őt. Nem is értheted. -- Halott, Kis Farmer, ő is, meg az apád is, és még hétszáz másik. Az a csoda, hogy mi nem vagyunk azok. -- A férfi lassan csúszva megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni matracán. -- A tábornok mondott egy beszédet a mi itteni védekezésünkről. Azt mondta, a legnagyobb hőstett a brit bátorság krónikájában --

vagy valami ilyesmi. 128 Garrickre kacsintott. -- Tizenötöt terjesztettek fel a jó öreg V. K.-ra -- te vagy az egyik. Kérdem tőled, Kis Farmer, hát azért ez már valami, nem? Mit fog szólni a barátnőd, amikor hazamész egy rohadt nagy plecsnivel a melleden, mi? Garrickre meredt és látta, hogy a könnyek csillogva csordulnak végig az arcán. -- Ugyan már, Kis Farmer. Rohadt nagy hős vagy. -- Majd elfordította tekintetét, hogy ne lássa Garrick gyászát. -- Emlékszel arra -- emlékszel rá, hogy mit tettél? -- Nem -- Garrick hangja fátyolosán fojtott volt. Sean. Nem hagyhatsz magamra. Mihez kezdek most, hogy elmentél? - Melletted voltam. Az egészet láttam. Elmondom neked -- mondta a városi. Ahogy beszélt, a történtek lassan visszatértek és összeálltak, a helyükre kerültek Garrick fejében. -- A második napon történt, már visszavertünk huszonhárom rohamot. Huszonhárom, ilyen sok volt? Garrick már nem számolta; akárha az egész egyetlen áradó, duzzadó iszonyat lett volna. Még most is érezte torka mélyén a félelem ízét és saját verítékében a borzalom szagát. -- Aztán fát halmoztak a kórház falához és meggyújtották. -- Zuluk jönnek az udvaron rőzsenyalábokkal, a puskák tüzében elesnek és újak jönnek, hogy tovább hozzák a nyalábokat, mígnem azok is meghalnak, de megint jönnek újabbak, hogy átvegyék helyüket. A lángnyelvek a napfényben halványsárgák, egy halott zulu fekszik a máglya tetején, az arca már megperzseló'dött és a szaga összekeveredik a füsttel. -- Egy lyukat ütöttünk a hátsó falon és elkezdtük kivinni innen a betegeket a raktár felé. Az a fiú, akinek a gerincébe állt bele egy lándzsa, úgy sikoltozott, akár egy lány, amikor felemelték. 729 -- A rohadt vadak megint megindultak, amint észrevették, hogy megpróbálunk elmenekülni. Amarról jöttek -- bepólyált karjával mutatta az irányt --, ahol a fiúk a raktárból nem érhették el őket, és a lőréseknél csak te voltál, meg én és még néhány ember -- a többiek mind a sebesülteket vitték. Volt ott egy zulu, fejdíszében az indunák kék gémtolla libegett. Ó vezette a rohamot. Pajzsa szárított, fekete-fehér foltos marhabőr és csuklóján meg a bokáján temérdek harci csörgő'. Garrick abban a pillanatban lőtt, amikor a zulu félig megfordult, hogy intsen harcosainak -- a golyó felhasította megfeszülő hasizmait és úgy nyílt szét, akár egy pénztárca. A zulu térdre esett, négykézláb állt, miközben belei rózsaszín és bíborszínű masszaként bugyogtak ki belőle. -- Elérték a kórház ajtaját, és az ablakból, ilyen szögbe már nem tudtunk lőni rajok. A sebesült zulu elkezdett mászni Garrick felé, a szája mozgott és tekintetét Garrick arcára szegezte. A lándzsája még mindig a kezében volt. A többi zulu az ajtónál dübörgött, valamelyik átszúrta lándzsáját a fa egyik repedésén és kiemelte a reteszt. Az ajtó nyitva volt. Garrick nézte, ahogy a zulu mászik felé a porban, miközben nedvesen rózsaszín belei úgy csüngnek alatta, akár az inga. Patakzott a veríték Garrick arcáról és az álIán lecsordult, a szája pedig remegett. Felemelte puskáját és megcélozta a zulu arcát. Képtelen volt lőni. -- És ekkor jöttél te, Kis Farmer. Láttam, hogy a retesz kiemelkedik tartójából, tudtam, hogy a következő pillanatban beözönlenek az ajtón és lándzsáik ellen ilyen közelről nincs semmi esélyünk. Garrick elengedte puskáját és az zörögve a betonpadlóra hullt. Elfordult az ablaktól. Nem bírta nézni azt a megnyomorított, négykézláb mászó valamit.

Szeretett volna elfutni, elbújni. Ez az -- elbújni. Érezte, 130 amint szeme mögött elkezdődik a verdesés, majd látása lassan elszürkült. -- Te voltál a legközelebb az ajtóhoz. Megtetted azt az egyetlen dolgot, ami megmenthetett minket. Bár tudom, hogy nekem nem lett volna merszem hozzá. A padló tele volt töltényhüvelyekkel -- csillogó, alattomos kis rézhengerek az ember lába alatt. Garrick megbotlott; esés közben kinyújtotta a karját. -- Uram Isten -- mondta a kis városi és megrázkódott -- így belerakni az ember karját egy retesz tartójába -- én nem tettem volna. . Garrick érezte, hogy reccsenve eltörik a karja, amint a zulu tömeg nekiveselkedik az ajtónak. Csak csüngött ott, meredten nézte kitekeredett karját és figyelte, hogy rázkódik és remeg az ajtó, amint kívülről döngetik. Nem érzett fájdalmat, egy idő múlva már minden szürke volt, meleg és biztonságos. -- Addig tüzeltünk az ajtón át, míg végül sikerült eltüntetnünk őket onnan. Csak akkor tudtuk kiszabadítani a.karodat, de te nem voltál magadnál. És nem tértél magadhoz egészen mostanáig. Garrick a folyó felé bámult. Azon töprengett, vajon eltemették-e Scant, vagy otthagyták a fűben a madaraknak. Ahogy az oldalán feküdt, Garrick felhúzta a lábát egészen a mellkasáig, teste összegömbölyödött. Egyszer, még kegyetlen kisfiúként feltörte egy remeterák páncélját. Lágy, kövér alteste olyan sebezhető volt, az áttetsző bőrön át jól látszott minden szerve. Teste ugyanígy gömbölyödött össze, ugyanilyen védekezőén. -- Én azt hiszem, meg fogod kapni azt a plecsnit mondta a városi. -- Igen -- mondta Garrick. De neki ez nem kell. Neki Sean kell, Scant szeretné visszakapni. 131 20 Van Rooyen doktor a karját nyújtotta Adának, amint az asszony lelépett a bricskáról. Ötven év alatt sem sikerült immunitást szereznie egy másik ember bánata ellen. Csupán annyit sikerült elérnie, hogy leleplezni tudta: nem látszott nyoma a szemében, sem a száján, sem a barázdákkal teli, pofaszakállas arcán. -- Jól van, Ada. Jó munkát végeztek a karján: már amennyire egy katonaorvostól telik. Egyenesen fog összeforrni. -- Mikor érkeztek? -- kérdezte Ada. -- Úgy négy órával ezeló'tt. Két szekérben küldték haza az összes ladyburgi sebesültet. Ada bólintott, az orvos pedig hivatása közömbös álarca alól nézett rá és mélyen magába fojtotta azt a döbbenetet, amit az asszonyon végbement változás keltett benne. A bőre száraz volt és élettelen, akár egy préselt virág szirmai, szája eltökélten védekezett a gyász ellen és fekete ruhájában olybá tűnt, mintha a kora hirtelenjében megduplázódott volna. -- Odabenn vár önre. -- Együtt mentek fel a templom lépcsőjén, és az ott várakozó kis tömeg mégnyílt előttük. Többen halkan üdvözölték Adat, és elhangzottak a temetéskor szokásos közhelyek. Volt ott még jó néhány asszony feketében, felduzzadt, kisírt szemmel. Ada és az orvos belépett a templom hűvös homályába. A padsorokat a fal mellé tolták, hogy legyen hely a matracoknak. Asszonyok járkáltak közöttük és férfiak feküdtek rajtuk. -- A súlyos eseteket itt tartom, hogy jobban ügyelhessek rájuk -- mondta az orvos.- Ott van Garry.

Garrick felállt a padról, amin eddig ült. Felkötött karja esetlenül csüngött mellkasa előtt. Eléjük bicegett. Falába hangosan kopogott a padlón. -- Anya, én... -- elhallgatott. -- Sean és apa... 132 -- Azért jöttem, hogy hazavigyelek, Garry -- mondta Ada sietve és ama két szó hallatán arca megrándult. -- Nem hagyhatják, hogy csak úgy kinn feküdjenek, el kéne... -- Kérlek, Garry, menjünk haza -- mondta Ada. Ezt majd később megbeszéljük. -- Mindnyájan nagyon büszkék vagyunk rád, Garry -- mondta az orvos. -- Igen -- mondta Ada. -- Kérlek, Garry, menjünk haza. -- Ott érezte közvetlenül a felszin alatt, de visszatartotta: ennyi bánat bezárva ilyen kis helyre. Ada az ajtó felé fordult, nem szabad, hogy meglássák. Nem sírhat itt mindenki előtt, vissza kell mennie Theunis Kraalba. Segítőkész kezek vitték ki Garry csomagját a bricskához és Ada megfogta a gyeplőt. Egyikőjük sem szólt egy szót sem, míg fel nem értek a gerincre és onnan lenéztek a gazdaságra. -- Most már te vagy Theunis Kraal gazdája, Garry mondta Ada halkan, és Garrick szorongva fészkelődött mellette. Ó ezt nem akarta és nem akarta a kitüntetést sem. Ó Seant akarta visszakapni. 21 - Remélem,, nem baj, hogy eljöttem -- mondta Anna --, de beszélnem kell veled. -- Dehogy baj. Inkább örülök -- mondta neki Garrick őszintén. -- Olyan jó, hogy újra látlak, Anna. Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, hogy elmentünk. -- Igen, és olyan sok... olyan sok minden történt. Az apám meg a tied. És... és Sean. -- Elhallgatott. Jaj, Garry, még mindig nem tudom elhinni. Már ezerszer is elmondták nekem és én még sem vagyok képes elhinni. Ó annyira... annyira tele volt élettel. 133 -- Igen -- mondta Garrick --, ő annyira tele volt élettel. -- Az indulásotok előtti estén beszélt a halálról. Nekem addig eszembe se jutott -- Anna hitetlenül ingatta fejét --, még álmomban sem merült fel bennem, hogy ez vele megtörténhet. Jaj, Garry, most mihez kezdünk? Garrick megfordult és Annára nézett. Arra az Annára, akit szeretett. Sean Annájára. De Sean halott. Érezte, hogy egy gondolat megmoccan benne, még nem fogalmazódott meg, de elég valóságos volt ahhoz, hogy tudata görcsösen összeránduljon. Visszariadt tőle. -- Jaj, Garry. Most mihez kezdhetek? A lány segítségért fordult hozzá, a kérés tisztán hallatszott hangsúlyából. Az apja elesett Isandhlwanánál, két bátyja még Chelmsforddal van a Tugelánál, és ott az apja meg három kicsi gyerek, akiket etetni kell. Milyen vak is volt, hogy ezt eddig nem látta! -- Anna, segíthetek valamiben? Csak mondd. -- Nem, Garry. Nem hiszem, hogy ebben bárki is segíthet. -- Ha pénzről van szó... -- Garry tapintatosan elhallgatott. -- Én most már gazdag ember vagyok. Apa egész Theunis Kraalt Seanra és rám hagyta és Sean nem... -- Anna ránézett, de nem válaszolt. -- Tudok kölcsönadni, hogy átvészeljétek... Garrick elvörösödött --, annyit, amennyire csak szükséged van. 'Anna csak nézte Garricket és közben gondolatai lázasan igyekeztek alkalmazkodni a helyzethez. Garrick Theunis Kraal gazdája, gazdag, kétszer olyan gazdag, mint Sean lehetett volna. És Sean halott. -- Kérlek, Anna, hadd segítsek. Szeretnék, tényleg szeretnék. Garrick szereti ót, ez szánalmasan nyivánvaló -- és Sean halott.

-- Ugye megengeded, Anna? 134 Az éhségre gondolt, a mezítlábasságra, az agyonmosott ruhákra, melyeken az ember már átlát, ha a fény felé fordítja őket és agyonfoltozott alsószoknyákra. Meg az állandó félelemre, a bizonytalanságra, melylyel az emberének, ha szegény, együtt kell élnie. Garry gazdag és él, Sean halott. -- Kérlek, mondd, hogy igen. -- Garrick előrehajolt, megfogta Anna karját és izgatottságában keményen megmarkolta, Anna pedig az arcába nézett. Látható a hasonlóság -- gondolta --, de ott, ahol Seanban erő volt, itt csupán lágyság van. A színei is mások, halvány homokszín és halovány kék a vad fekete és indigókék helyett. Olyan volt, mintha egy festő fogott volna egy portrét és néhány finom vonással teljesen megváltoztatta volna az arc jelentését, és így egy egészen új képet kapott volna. A lábára nem akart gondolni. -- Ez igazán kedves tőled, Garry -- mondta --, de van még egy kevés a bankban és a telek is tehermentes. Aztán ott vannak a lovak; ha szükséges, bármikor eladhatjuk őket. -- Akkor miről van szó? Kérlek, mondd el. Anna akkor már tudta, hogy mihez kezdjen. Nem hazudhat neki, ahhoz már túl késő. El kell, hogy mondja, de tudja, hogy az igazság Garryt nem fogja zavarni. Nos, talán egy kicsit -- de annyira nem, hogy Anna ne érhesse el azt, amit akar. Gazdag akart lenni és apát akart a gyereknek, akit a ménében hordozott. -- Garry, gyerekem lesz. Garrick álla leesett és elakadt a lélegzete, majd ismét levegőhöz jutott. -- Gyereked? -- Igen, Garrick. Terhes vagyok. -- Kié? Seané? -- Igen, Garry. Sean gyereke. -- Honnan tudod? Biztos vagy benne? 735 -- Biztos. Garrick fölemelkedett a székből és átbicegett a tornácon. Megállt a korlátnál és ép kezével megmarkolta; a*másik még mindig fel volt kötve. Háttal állt Annának és Theunis Kraal gyepén túl, a cserjés lejtőt bámulta. Sean gyereke. A gondolat elképesztette. Tudta, hogy Sean és Anna sokat voltak együtt. Sean elmondta neki és Garrick nem neheztelt érte. Féltékeny volt, de csak egy kicsit, mivel Sean azzal, hogy elmondta, megosztotta vele és így egy kicsit neki is része volt benne. De egy gyerek. Sean gyereke. Lassanként felismerte ennek a jelentőségét. Sean gyereke élő része lesz fivérének, egy olyan rész, melyet a zulu fegyverek nem ölhettek meg. Scant nem vesztette el teljesen. Anna -- kell, hogy gyerekének apja legyen, arra már gondolni sem lehet, hogy még egy hónapig férj nélkül maradjon, így övé lehet mindkettő, mindent, amit szeretett, egyben megkapja. Scant és Annát. Feleségül kell jönnie hozzá, nincs más választása. Diadalmas öröm árasztotta el és a lány felé fordult. -- Most mihez kezdesz, Anna? -- Garrick most már biztos volt a lányban. -- Sean meghalt. Mihez kezdesz? , -- Nem tudom. -- Nem szülheted meg a gyereket. Zabigyerek lesz. -- Látta, hogy e szó hallatán Anna arca megrándul. Most már egészen biztos volt a dolgában. -- El keü menjen innen... -- Port Natalba. -- Ahogy beszélt, hangja kifejezéstelen volt. Nyugodtan nézett Garryre, tudta, hogy mit fog mondani. -Hamarosan el kell menjek -- mondta Anna --, nem lesz semmi baj. Majd csak találok valami magoldást.

Miközben beszélt, Garrick az arcát figyelte. A feje aprónak tűnt a vállához képest, mely egy lánynak túl 736 I ^ széles, az álla hegyes, a fogai kissé görbén nőttek, de fehérek voltak -macskaszerű szeme ellenére nagyon l csinos volt. t -- Szeretlek, Anna -- mondta Garry. -- Ugye tudod? f Anna lassan bólintott, haja sötéten omlott a vállára. l Macskaszeme elégedetten ellágyult. -- Igen, Garry, tu:| dóm. "j -- Hozzám jössz feleségül? -- mondta lélegzet-viszi[ szafojtva. j -- Nem bánod? Nem bánod, hogy Sean gyereke? mondta Anna és tudta, hogy Garry nem bánja. -- Szeretlek, Anna. -- Garry esetlenül elindult felé, f és ő az arcát nézte. A lábára nem akart gondolni. l - Szeretlek és semmi más nem számít. -- Garry hoz| záért és Anna hagyta, hogy átölelje. T -- Hozzám jössz feleségül, Anna? -- Garry reszj ketett. j -- Igen. -- Anna keze nyugodtan pihent Garry vál| Ián. A fiú halkan sírni kezdett, Anna arcán megjelent T az undor és már épp el akarta lökni magától, de aztán f meggondolta magát. [ - Drágám, nem fogod megbánni. Esküszöm, hogy t nem fogod -- suttogta Garry. | -- Gyorsan kell csinálnunk, Garry. cis utolsó két mondatát. -- Miről van szó? -- Elmondhatom neki, Fra^ois? ^ Ha gondolod, hogy használ. Candy figyelmesen hallgatta, majd egy pillanatra elgondolkodott. -- Hát épp most vettem tíz parcellát Johannesburgban, abban az új, a kormány által parcellázott faluban, lenn a völgyben, így aztán magam is pénzszűkében vagyok. De ha az segít nektek, valamit, akkor ötven fontot tudok kölcsönözni. 256 -- Eddig még sosem kértem kölcsön pénzt egy hölgytói -- ez valami új lesz. Candy, imádlak. -- Bárcsak komolyan mondanád -- mondta Candy, de Duff szerencséjére, hallása teljesen cserben hagyta épp akkor, amikor Candy beszélt: Kapkodva mondta tovább a magáét. -- Akkor még szükségünk lenne úgy százötvenre uraim, halljuk á javaslataikat. Ezután hosszan tartó csönd következett, majd Duff mosolyogni kezdett és egyenesen Seanra nézett. -- Ne szólj egy szót se, hadd találjam ki -- próbált elébe vágni Sean.,Közszemlére akarsz állítani? -- Majdnem... -- de nem egészen úgy, ahogy te gondolod. Hogy érzed magad, fiacskám? -- Köszönöm kérdésed, jól. -- Jó eroben vagy? -- Igen. -- Helyén a bátorságod?

-- Gyerünk, Duff, ki vele. Valahogy nem teszik nekem a pillantásod. Duff előhúzott zsebéből egy jegyzetfüzetet és egy ceruzacsonkkal írni kezdett bele. Aztán kitépte a lapot és odaadta Seannak. -- Ilyen plakátokat teszünk ki az aranymező minden ivójába. Sean elolvasta: ÚJÉV NAPJÁN MR. SEAN COURTENEY, A TRANSVAALI KÖZTÁRSASÁG NEHÉZSÚLYÚ BAJNOKA KÉSZ KIÁLLNI BÁRKIVEL CANDY FOGADÓJA ELŐTT. A NYERTES DÍJA MÉRKŐZÉSENKÉNT ÖTVEN FONT. Nézők részvételi díja: 2s. Mindenkit szívesen látunk. Candy Sean válla fölött olvasta. Felsikkantott. 257 ' -- Hát ez csodálatos. Fel kell vennem kisegítő pincéreket az italok felszolgálásához és büfé is lesz. Gondolom, felszámíthatok fejenként két shilliget? -- Én majd elintézem a plakátokat -- Frangois-t nem lehet kihagyni és felülmúlni --, és leküldök néhány fiút, hogy felállítsák a szorítót. -- Újévig leállítjuk a zúzót -- Seannak sokat kell pihennie. Csak könnyű edzést fog tartani. Természetesen nincs ivás és sok alvásra lesz szüksége ••- mondta Duff. -- Akkor már minden el is van intézve? -- kérdezte Sean. -- Nekem már csak annyi dolgom marad, hogy bemegyek és cipóvá veretem magam? -- Ezt a te érdekedben csináljuk, fiacskám, hogy gazdag és híres lehess. -- Köszönöm, nagyon köszönöm. -- Szeretsz verekedni, vagy nem? -- Amikor olyan hangulatban vagyok. -- Nyugi, addig kitalálok néhány gorombaságot azokkal pillanatokon belül alaposan felhúzlak, és pont a megfelelő hangulatban leszel. 11 - Hogy érzed magad? -- kérdezte Duff aznap délelőtt immáron hatodszor. -- Ugyanúgy, mint öt perccel ezelőtt -- nyugtatta meg Sean. Duff előhúzta az óráját, rámeredt, majd a füléhez tartotta és megdöbbent, hogy az még mindig jár. -- A kihívók itt sorakoznak a tornácon. Megmondtam Candynek, hogy adjon nekik ingyen italt -- amennyit csak akarnak, így aztán minden perc, amivel tovább várunk itt, csak emeli az alkoholszintjüket. FranLois az én zsákomba gyűjti a bevételt; ha nyersz, minden egyes menet után a tétek is odakerülnek. Mbeja258 nét a fogadó meletti kis köz bejáratánál helyeztem el. Ha valami zendülés lenne, akkor egyikünk odadobja neki a zsákot és ő eltűz a bozótosba. Sean feje alá tett kézzel terpeszkedett Candy ágyán. Nevetett. -- A tervedben nem találok semmi hibát. Most azonban, az Isten szerelmére, nyugodj már meg, öregem. Idegesítesz. Kivágódott az ajtó és a zajra Duff felpattant a székből. Fran9ois volt az, ott állt az ajtóban és kezét a mellkasára szorította. -- A szívem -- zihálta. -- Ez nem tesz jót a szívemnek. -- Mi van odakinn? -- kérdezte Duff. -- Már több mint ötven font bevételünk van. A tetőn is egy csomóban ülnek, igazi csőcselék, nem fizettek, de valahányszor megpróbálok a közelükbe kerülni, üvegekkel dobálnak. Fran9ois oldalra biccentett a fejével. -- Hallgasd csak őket. -- A tömeg zaját alig tompította a fogadó vékony fala. -- Tovább már nemigen fognak várni. Jobb, ha kijöttök, mielőtt keresni kezdenek titeket. Sean felállt. -- Én kész vagyok.

Francois habozott. -- Duff, emlékszel Fernandesre, a portugálra Kimberleyből? -- Jaj, ne! -- Duff rosszat sejtett. -- Nehogy azt mondd, már, hogy itt van. Fran9ois bólintott. -- Nem akartalak megijeszteni benneteket, de néhány helyi fiú összeállt és sürgönyöztek érte délre. Fél órával ezelőtt érkezett a gyorskocsin. Reméltem, hogy nem ér ide idejében, de... Megvonta a vállát. Duff szomorúan nézett Seanra. -- Hát ez nem valami szerencsés, fiacskám. Frangois megpróbálta enyhíteni a csapást. -- Megmondtam neki, hogy érkezési sorrendben megy a do259 log. Ő a hatodik a sorban, úgyhogy Sean addig mindenképpen összeszedhet néhány százast -- akkor meg már mondhatjuk, hogy elég volt és lezárjuk a versenyt. Sean érdeklődéssel hallgatta őket. -- Ez a Fernandes veszélyes? -- Rá gondoltak, amikor kitalálták ezt a szót -- mondta néki Duff. -- Menjünk és nézzük meg. Sean ment ki elsőként Candy szobájától, majd ő ment elöl a folyosón is. -- Sikerült szerezned egy mérleget, amint lemérhetjük őket? -- kérdezte Duff Fran§ois-tól, miközben Sean után siettek. -- Nem, nincs a környéken egy sem, amelyik hetven kilón fölül mérne -- de itt van Gideon Barnard. -- És azzal mit érünk? -- Ő marhakereskedő- egész életében becslés után állapította meg az élő jószág súlyát. Nem hiszem, hogy egy kilónál többet tévedne. Duff koncogott. -- Hát akkor ennyivel kell beérnünk. Mellesleg nem hiszen*, hogy esélyünk lenne bármiféle világbajnoki címre. És már kinn is voltak a tornácon, hunyorogtak a vakító napsütésben, miközben a tömeg üvöltve mennydörgőit. -- Melyik a portugál? -- suttogta Sean. Felesleges volt kérdeznie. Ez az ember úgy lógott ki a többiek közül, mint egy gorilla a majomketrecből. Á bozontos szőr a vállán kezdődött, beborította a hátát, a mellkasát, és teljesen eltakarta köldökét, ami csak növelte hatalmas hasának domborulatát. A tömeg utat nyitott Seannak és Duffnak, hogy eljussanak a szorítóhoz. Kezek nyúltak ki, hogy megveregessék Sean hátát, de a jókívánságok belevesztek a hangok háborgó tengerébe. Jock Heyns volt a bíró 260 átsegítette Seant a kötelek között, majd kezét végigfuttatta a zsebein. -- Csak ellenőrzöm -- mondta bocsánatkérően. Nem akarjuk, hogy bármiféle vashulladék bekerüjön a szorítóba. -- Ezután intett egy magas, barna arcú fickónak, aki a köteleknek támaszkodva rágta a bagót. -- Ez itt Mr. Barnard -- ó' állapítja meg a résztvevők súlyát. Nos, mit mondasz, Gideon? -- Kilencvenöt. -- Köszönöm. -- Jock felemelte a kezét és néhány perc múlva viszonylagos csend lett. -- Hölgyeim és uraim. -- Kinek beszélsz, Főnök? -- Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy ma itt van velünk -- Mr. Sean Courteney. -- Ébresztő, Bőét, már hónapok óta velünk van. -- A Köztársaság nehézsúlyú bajnoka. -- Mé' nem mindjárt világbajnok, komám, ahhoz a címhez is épp ennyi joga van. -- Aki hat menetet küzd végig... -Ha kibírja addig. -- ... hogy megvédje címét és mindegyiknek a díja ötven font.

Hosszan tartó éljenzés. -- Az első kihívó -- kilencvenöt kilón -- Mr. Anthony... -- Egy pillanat -- kiáltott közbe Sean --, ki mondja, hogy ő az első? Jock Héyns nagy levegőt vett, hogy üvöltve közölje a nevet és ez a sok levegő most sziszegve távozott belőle. -- Mr. du Tóit osztotta be. . -- Ha én küzdőm meg velük, akkor én választom meg a sorrendet, elsőként a port. Duff befogta Sean száját és kétségbeesetten suttogta. -- Ne őrülj meg -- elsőnek a könnyebbeket ve_dd. Használd a fejed -- ezt most nem a mulatság kedvéért 267 csináljuk, a bányához kell a pénz, vagy már elfelejtetted? Sean keményen elrántotta Duff kezét a szája elől. -- Elsőként a portugált akarom -- kiáltotta. -- Csak tréfál -- bizonygatta Duff a tömegnek, majd dühödten förmedt rá Seanra. -- Megőrültél? Az a digó egy emberevő, bele se kezdesz és máris ötven fonttal szegényebbek vagyunk. -- A portugált akarom -- ismételte meg Sean azzal a kitartó logikával, amivel egy kisfiú ragaszkodik a boltban a legdrágább játékhoz. -- Hadd kezdjen a digóval -- üvöltöttek a fogadó tetején megtelepedett urak és Joch Heyns idegesen nézett rájuk; látszott, nem fognak tétovázni, hogy néhány üveggel hozzászóljanak a vitához. -- Rendben -- egyezett bele sietve. -- Az első kihívó... -- Barnardra pillantott, majd elismételte utána -- száztizenhat kilón Mr. Felezardo da Silva Fernandes. Hangos hurrogás és taps kíséretében a portugál lekacsázott a tornácról a szorítóba. Sean meglátta Candyt az étterem ablakában és odaintegetett neki. Candy két kezével csókot dobott neki és abban a pillanatban Trevor Heyns, az időmérő ráütött a vödörre, ami gongként szolgált, és Sean hallotta Duff figyelmeztető kiáltását. Ösztönösen kezdett lebukni. Akkor mintha villám hasított volna a fejébe és a következő pillanatban a nézők első sorának lábai között találta magát. -- Ez a Főrohadék megütött -- reklamált Sean hangosan. Megrázta a fejét és döbbenten tapasztalta, hogy az még mindig a helyén van. Valaki egy pohár sört öntött rá és ettől rendbe jött. Érezte, ahogy testében fellángol a düh. -- Hat -- számolt Jock Heyns. A portugál a köteleknél állt. -- Gyere vissza Kis Szaros, tartogatok még neked valamit, nem felet. Sean haragja a torkában lüktetett. 262 -- Hét, nyolc. Sean összeszedte magát és felállt. -- Csókolom az anyád. -- Fernandes félrehúzta a száját és cuppantott. -Szeretem a húgod, úgy ni. -- Szemléltetó'n bemutatta. Sean támadásba lendült. Lendületének teljes erejével csapott ökle a portugál szájába, aztán a kötelek még egyszer visszarepítették a tömegbe. -- Még benn se voltál a szorítóban, hogy üthetted, meg? -- tiltakozott az egyik néző, aki elkapta Seant. Ez az ember Fernandesre tette a pénzét. -- Hát így! -- Sean bemutatta. A férfi lerogyott és nem volt több mondanivalója. Sean átugrott a köteleken. Jock Heyns a feléig jutott második rászámolásának, amikor Sean félbeszakította azzal, hogy gubancos hajánál fogva talpra állította a fekvő portugált. Megtámasztotta a bizonytalán lábakon álló férfit, majd újból megütötte. -- Egy, kettő, három... -- kezdte elszántan harmadik rászámolását Joch Heyns és ezúttal sikerült eljutnia tízig. A tömeg hurrogva tiltakozott és Jock Heyns erejét megfeszítve igyekezet túlkiabálni őket.

-- Akad esetleg, aki megfelelő formában kíván ellenvetést tenni? Úgy tűnt, voltak ilyenek. -- Jól van, akkor kérem, jöjjenek a szorítóba. Bekiabált megjegyzéseket nem fogadhatok el. -- Jock magatartása érthető volt -- ha döntését megmásítják, komoly összeg elvesztésére van kilátása. De Sean olyan éhesen, ugrásra készen járkált a köteleknél, akár egy oroszlán etetés előtt. Jock jócskán kivárt, majd felemelte Sean jobb karját. -- A győztes... tíz perc pihenő a következő menet előtt. Felkérem a tulajdonosokat, hogy szállítsák el azt, ami az övék. -- Kezével a portugál felé intett. 263 -- Bravó, fiacskám, talán egy kissé liberálisak a módszereid, de élvezet volt nézni. -- Duff karon fogta Scant és a tornácon egy székhez vezette. -- Még három menet és már letehetjük a lantot. Sean kezébe adott egy poharat. -- Mi ez? -- Narancslé. -- Jobb szeretnék valami erősebbet. -- Majd később, fiacskám. Duff begyűjtötte a portugál nevezési díját és a zsákba dobta, miközben az úriembert erőlködő szponzorai kicipelték a szorítóból és'lefektették a tornác távolabbi végében. A következő Mr. Anthony Blair volt. Ez a találkozó valahogy nem volt igazán az ínyére. Fürgén mozgott, remek lábmunkával, de mindig abba az irányba, ahol számítása szerint a legtávolabb kerülhet Sean öklétől. -- Ez a fiú született hosszútávfutó. -- Figyelj, Courteney, mert halálra futtat. -- Utolsó kör, Blair, még egyszer körülfutod a szorítót és megvan a nyolcezer métered. Az üldözésnek akkor lett vége, amikor Sean, immáron kissé megizzadva, beterelte az egyik sarokba és gyorsan elintézte. A harmadik kihívónak ekkorra mellkasi fájdalmai lettek. -- Úgy fáj, hogy el sem tudják képzelni -- közölte velük fogcsikorgatva. -- Ügy kotyog, amikor levegőt vesz? -- kérdezte Francois. -- Igen, ez az -- úgy kotyog, hogy azt el se tudják képzelni. -- Pleuritis -- diagnosztizálta du Tóit meglehetős irigységgel a hangjában. -- Az komoly? -- kérdezte a férfi nyugtalanul. 264 -- Igen, az. Száztizenhatodik oldal. Kezelése a,következő. .. -- Akkor sajnos képtelen vagyok kiállni. A fenébe is, micsoda pech -panaszkodott a gyengéikedd boldogan. -- Bizony, rendkívüli pech -- mondta Duff. -- Ez azt jelenti, hogy elveszítette a nevezés díját. -- Csak nem akar kihasználni egy beteg embert? -- Tegyen próbára -- javasolta Duff kedvesen. A negyedik versenyző egy német volt. Hatalmas, szőke, vidám képű fickó. Útban a szorítóhoz legalább négyszer megbotlott, majd átesett a kötélen és négykézláb bemászott a sarkába; egyszer a kötelet tartó oszlop segítségével sikerült lábra állnia. Jock egészen közel ment hozzá, hogy megszagolja leheletét, és még mielőbb kitérhetett volna, a német, akár egy nagy medve átölelte, majd valcerezni kezdett vele. A tömeg imádta, és senkinek sem volt ellenvetése, amikor a tánc végén Jock bejelentette, hogy technikai okok folytán Sean győzött. Helyesebben a győzelmet ezúttal Candynek kellett volna megítélni, mivel ő szolgáltatta az ingyenitalt.

-- Ha akarod, fiacskám, most már nyugodtan bezárhatjuk a bazárt -- mondta Duff Seannak. -- Eleget kerestél ahhoz, hogy a Candy bányát még néhány hónapig a felszínen tartsuk. -- Ebben az egészben nem volt egyetlenegy jó csatám. De ez az utolsó, ez tetszik. A többi munka volt; ezt most élvezni akarom. -- Fantasztikus voltál -- most igazán megérdemelsz egy kis mulatságot -egyezett bele Duff. -- Mr. Martin Curtis. Georgia nehézsúlyú bajnoka az Egyesült Államokból -mutatta be Jock. Gideon Barnard őt is kilencvenöt kilósra becsülte, csakúgy, mint Scant. Sean kezet fogott vele, és már a kézfogásából tudta, hogy ezúttal nem fog csalódni. 265 -- Szolgálatára, uram -- mondta Sean és a levegőbe ütött ott, ahol egy pillanattal ezelőtt még a férfi feje volt. Felnyögött, ahogy felemelt jobb karja alatt egy kemény ököl csapódott a mellkasába és óvatosan meghátrált. A tömegből halk sóhaj szakadt fel és elégedetten hátradőltek. Ezért jöttek, pontosan ez az, amit látni szerettek volna. A vörösbort korán szolgálták fel; apró csöppekben szálldosott minden egyes adott vagy kapott ütésnél. A küzdelem szép simán folyt a letaposott fű négyszögén. A húsba csapódó öklök hangját nyomban a tömeg moraja követte és a köztük lévő másodperceket betöltötte a két férfi zihálása meg lábuk csusszanása. -- Jaaaa! -- A feszült félcsöndön úgy hasított át a kiáltás, akár egy ködkürt, mely halálos sebet kapott. Sean és az amerikai döbbenten szétugrottak és ők is, mint mindenki más, Candy fogadója felé fordultak. Fernandes magához tért; hatalmas, szőrös teste mintha betöltötte volna az egész tornácot. Felkapta Candy egyik legjobb asztalát, mellkasa elé tartotta és letörte két lábát, akárha egy sült csirke szárnya volna. -- Francois, a zsák! -- kiáltotta Sean. Fra^ois felkapta és elhajította magasan a tömeg feje felett. Sean lélegzetét visszafojtva követte lassú röppályáját, aztán megkönnyebbülten kifújta a levegőt, amikor látta, hogy Mbejane elkapja az átadást és eltűnik a fogadó sarka mögött. -- Jaaa! -- ordította el magát ismét Femandes. Egyegy asztallábbal mindkét kezében nekiment a tömegnek, amely közte és Sean között állt; a tömeg szétoszlott előtte. -- Nem bánja, ha ezt majd egy más alkalommal fejezzük be? -- kérdezte Sean az amerikait. -- Hát persze, hogy nem. Bármikor, amikor csak akarja. Mellesleg már én is menni készültem. Duff átnyúlt a köteleken és megfogta Sean karját. 266 -- Valaki keres -- vagy már észrevetted? -- Lehet, hogy ő így mutatja ki baráti szándékát. -- Hát ezt nem merném lefogadni -- jössz? Fernandes nagy robajjal megállt, összeszedte magát és dobott. Az asztalláb úgy suhogott el egy centinyire Sean feje felett, akár egy magasba emelkedő fácán, és a szele felborzolta a haját. -- Előre, Duff. -- Sean zavaróan tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Fernandes ismét felé mozdul, miközben még mindig fel van fegyverkezve egy hosszú tölgyhusánggal és csupán három vékonyka kötél választja el őket egymástól. Az a sebesség, amivel Sean és Duff nekiiramodott, Mr. Blair korábbi bemutatóját olybá tette, mintha olyan ember futott volna, akinek mindkét lába gipszben van. Fernandes meglehetős súlyt cipelt, így cseppet sem tűnt valószínűnek, hogy valaha is utoléri őket.

Francois nem sokkal dél után érkezett a Candy bányába, azzal a hírrel, hogy a portugál, miután három szponzorát eszméletlenre verte, a déli kocsival visszament Kimberleybe. Duff visszabiztosította a puskáját... -- Kösz, Franz, ebédre vártuk. Gondoltam, esetleg beugrik hozzánk. -- Megszámoltad a bevételt? -- Igen, a te jutalékod ott van abban a papírzacskóban az asztalon. -- Kösz, öregem, akkor menjünk és ünnepeljünk. -- Te csak menj és igyál egyet az egészégünkre. -- Hé, Duff, megígérted -- kezdte Sean. -- Azt mondtam, később -- úgy három-négy hét múlva. Most azonban van egy kis munkánk, nevezetesen ásnunk kell egy tizenöt méter mély és háromszáz méter hosszú árkot. -- Elkezdhetnénk holnap kora reggel. -- Gazdag akarsz lenni, vagy nem? -- kérdezte Duff. 267 -- Hát persze, de... -- Mindenféle szép dolgot akarsz, angol öltönyöket, francia pezsgőt és... -- Igen, de... -- Hát akkor ne vitatkozz, hanem emeld fel azt a nagy üleped és gyere velem. 12 A kínaiak kis petárdákat használnak, hogy távol társak a démonokat. Duff és Sean ugyanezt az elvet alkalmazták. Járatták a zúzót; amíg kattogó dohogása lehallatszik a völgybe és eljut a hitelezők fülébe, addig minden rendben. Mindenki elfogadottnak tekintette azt a tényt, hogy egy jól művelhető teléren dolgoznak, és nyugton hagyták őket, de a pénz, amit elölről betápláltak a gépbe, a felére csökkent, midőn kijött a másik oldalon szánalmas kis sárga gömböcskék formájában. Közben ásták az árkot, betörtek a földbe, versenyt futottak az idővel, mert közeledett a Kiegyenlítés Napja. Dinamitot robbantottak és amint az ég színéről az utolsó kövek is visszahulltak, a füsttől köhögve már ismét benn voltak, hogy kitakarítsák a meglazult köveket és fúrják a lyukakat a következő robbantáshoz. Nyár volt, a napok hosszúak és ők addig dolgoztak, amíg világos volt. Voltak olyan esték, amikor az utolsó gyújtózsinórokat már lámpafénynél gyújtották meg. A homok gyorsabban pergett át a homokórán, mint ahogy kialkudták, a pénz elszivárgott és februáf tizenötödikén Duff megborotválkozott, tiszta inget vett és elment Candyhez, hogy újabb kölcsönt kérjen. Sean nézte, ahogy leballag a lejtőn. A lovakat már egy hete eladták és most egy-kis imát mormolt -- hosszú évek óta az elsőt. Duff késő' délelőtt jött vissza. Ott állt az árok szélén és figyelte Seant,amint lefojtotta a következő fú268 rólyukakat. Sean háta verítéktől csillogott; szinte minden egyes izma különkülön látszott, ahogy mozgott,megduzzadtak, majd elernyedtek. -- Ez az, fiacskám, csak így tovább. Sean portól vörös szemmel felnézett. -- Mennyi? kérdezte. -- Egy újabb ötvenes és ez az utolsó -- legalábbis ezzel fenyegetődzött. Sean szeme megakadt azon a csomagon, ami Duffnál volt. -- Az mi? Látta a barna papíron átszivárgó foltokat és összefutott a nyál a szájában. -- Csodás marhahússzeletek -- ma nincs kukoricakása ebédre -- vigyorgott rá Duff. -- Hús. -- Sean a nyelvén dédelgetett a szót. -- Félig nyersen -- egy kicsit

véres, ahogy beleharapsz, egy kis fokhagyma rá meg a kellő mennyiségű só. -- Te meg ott ülsz mellettem és dalolunk a vadonban -- helyeselt Duff. -- Most már hagyjuk a költészetet, gyújtsd meg azokat a gyutacsokat, aztán menjünk enni. Egy óra múlva egymás mellett mentek végig az árok alján és Mbejane meg a zuluk mögöttük tolongtak. Sean böfögött egyet. -- Ó mily kellemes emlék, képtelen leszek még egyszer elviselni a kukoricakását. Elérték a végét, ahol halomban heveit a frissen feltört föld és kő. Sean érezte, ahogy hirtelen végigfut rajta az izgalom, a kezéből indult ki, majd végigbizsergett a karján és összeszorította a tüdejét. Aztán Duff ujjai a vállába mélyedtek; érezte, hogy remeg. Oyan volt, akár egy kígyó, egy kövér, szürke piton, mely az árok egyik faláról kúszott alá, eltűnt az új törmelékhalom alatt, majd ismét előbújt a túlsó oldalon. Elsőnek Duff mozdult, felvette a telér egy darabját, egy nagy, szürke, márványerezetű rögöt és megcsókolta. 269 -- Ennek kell lennie, mi, Duff? Ez biztosan a Vezető? -Ez a szivárványos ábrándok vége. -- Nincs több kukoricakása -- mondta Sean halkan és Duff felnevetett. Aztán Sean is nevetni kezdett. Vadul, eszeveszetten harsogva üvöltöttek a szélbe diadalukat. 13 - Hadd fogjam meg még egyszer - mondta Sean. Duff átadta neki. -- A mindenit, ez aztán súlyos. -- Nincs is ennél súlyosabb -- helyeselt élénken Duff. -- Legalább húszkilós. Sean ,két kezébe fogta az aranyrudat, mely akkora volt, mint egy szivardoboz. -Több! -- Kétnapi munkával visszaszereztük minden veszteségünket. -- Sőt, szerintem még valamivel többet is . Sean a köztük lévő asztalra tette az aranyrudat. Kis sárga villanásokkal mosolygott rájuk a lámpafényben, Duff előrehajolt és megsimította; a durva öntvény felülete göcsörtös volt. -- Egyszerűen nem tudom levenni róla a kezem -- vallotta be szégyenlősen. -- Én sem! -- Sean is az arany felé nyúlt és megérintette. -- Egy-két héten belül ki tudjuk fizetni Candynek a jogokat. Duff összerezzent. -- Mit mondtál? -- Azt hittem, hogy rosszul hallok. -- Duff elnézően megpaskolta a karját. -Figyelj rám, fiacskám, megpróbálom egészen egyszerűen elmagyarázni. Mennyi időre kaptunk opciót ezekre a jogokra? -- Három évre. 270 -- Helyes -- akkor most jön a következő kérdés. Ezen a mezőn hány embernek van pénze? Sean zavartan nézett. -- Hát, van nekünk, most már és -- és... -- Senki másnak, mármint addig, amíg Hradsky vissza nem tér -- fejezte be helyette Duff. -- És mi van a Heyns fivérekkel? Feltárták a Vezető télért. -- Természetesen, de nem sokra mennek vele, amíg meg nem érkeznek a gépeik Angliából. -- Folytasd! -- Sean nem volt egészen biztos abban, hogy hova akar Duff kilyukadni.

-- Ahelyett, hogy most kifizetnénk Candyt, mi fogjuk felhasználni ezt -- azzal megütötte az aranyrudat --, és minden testvérkéjét, hogy egytől egyig felvásároljuk azokat az ígéretesnek tűnő jogokat, melyekre rá tudjuk tenni a kezünket. Először is itt vannak köztünk és a Jack és Whistle között Sutherland doki területei. Aztán rendelünk néhány tíz zúzós gépet és amikor azok már csak úgy ontják az aranyat, földet fogunk venni, téglagyárakat, gépműhelyeket, szállítási cégeket meg ehhez hasonlókat fogunk finanszírozni. Már mondtam neked, hogy az ásáson kívül más módja is van az aranyszerzésnek. Sean némán meredt rá. -- Bírod a magasságot? -- kérdezte Duff. Sean bólintott. -- Ugyanis erre szükséged lesz, mert mi most olyan magasságokba emelkedünk, ahol a sasok járnak -- részese leszel a legnagyobb pénzügyi bombasikernek, amit ez az ország valaha is látott. . Sean rágyújtott egyre Candy szivarjaiból; a keze kicsit bizonytalan volt. -- Nem gondolod, hogy az lenne a legjobb -- nos --, ha nem akarnánk túl gyorsan menni? A pokolba is Duff, még csak két napja dolgozunk a Vezetőn... 277 -- És máris kétezer fontot kerestünk -- vágott a szavába Duff. -- Figyelj ide, Sean, egész életemben egy ilyen lehetőségre vártam. Elsők vagyunk ezen a mezőn, és éppoly nyitva áll előttünk, mint egy kurva széttárt lába. Mi pedig benyomulunk és megszerezzük. Másnap reggel Duffnak szerencséje volt, sikerült elég korán megtalálnia Doc Sutherlandet ahhoz, hogy üzletről beszélhessen vele, még azelőtt elcsípte, hogy elkezdte volna napi ivászatát. Egy ója múlva már túl késő lett volna, így azonban az történt, hogy Sean és Duff javára lemondott huszonöt bányajogáról és épp befejezte a papírok aláírását, amikor felborította a poharát és kizuhant a székből. Épp hogy megszáradt a tinta az egyezségen és Duff máris lovagolt le a Ferrieras táborba, hogy megkeressse Ted Reynecket, akinek a kezében voltak a Cousin Jock másik oldalán lévő bányajogok. Fönn a Candy bányában-Sean táplálta a zúzót és a körmét rágta. Hét nap leforgása alatt Duff megvásárolt több mint száz bányajogot, és negyvenezer font adósságot csinált. -- Duff, te megőrültél -- próbálta őt jobb belátásra bírni Sean. -- Mindent el fogunk veszíteni. -- Eddig mennyit szedtünk össze a Candy bányából? -- Négyezret. -- Adósságunk tíz százaléka tíz nap alatt -- és mindezt egy nyomorúságos négyzúzós géppel. Kapaszkodj a kalapodba, fiacskám, holnap aláírom a szerződést a Jack és Whistle túloldalán lévő negyven bányajogra. Már ma is meglett volna, de az az átkozott görög darabját ezer fontra tartja. Azt hiszem, kénytelen leszek megadni neki. Sean a halántékát szorongatta. ' -- Duff... kérlek, öregem, már így is nyakig úszunk. 272 -- Maradj a háttérben fiacskám, és figyeld, hogy dolgozik a varázsló. , -- Én megyek és lefekszem -- gondolom, holnap reggel ismét nekem kell átvennem a műszakodat, ha már így eltökélted, hogy holnap teljesen tönkrejuttatsz minket. -- Erre nincs szükség, felvettem azt a jenkit -- Curtist. Tudod, az edzó'társadat. Kiderült, hogy bányász és havi harmincért szívesen munkába áll. Úgyhogy velem jöhetsz és megnézheted, hogy teszlek gazdaggá. A göröggel holnap kilenckor találkozom Candy fogadójában. 14

Kilenckor Duff beszélt és Sean csöndesen üldögélt a szék szélén; tízkor a görögnek még mindig színét se látták és Duff rosszkedvű lett, Sean meg bó'beszédű a megkönnyebbüléstói. Tizenegykor Sean vissza akart menni a bányába. -- Ez ómen, Duff, Isten lenézett és látta, ahogy itt ülünk, készen arra, hogy elkövessünk egy szörnyű hibát. -- Nem -- mondta --, nem hagyhatom, hogy megtegyék -- eltöröm a görög lábát -- nem hagyhatom, hogy ez megtörténhessen ilyen kedves fiúkkal. -- Miért nem mész és állsz be a trappista szerzetesek közé? Duff az órájára nézett. -- Gyere, menjünk! -- Igenis, uram! -- pattant fel Sean készségesen. Még jó idoT?en visszatérünk ahhoz, hogy ebéd eló'tt letisztítsuk az asztalokat. -- Nem haza megyünk, hanem megkeressük a görögöt. -- Figyelj ide, Duff. -^ Majd később odafigyelek -- most menjünk. Átlovagoltak a Fénylő Angyalokba, kinn hagyták a lovakat és együtt bementek. A kinti napsütés után sö273 tét volt az ivóban, de még ebben a félhomályban is nyomban észrevettek egy csoportot az egyik asztalnál. A görög háttal ült nekik; a választéka olyan volt, mintha csillogó, hullámos fekete hajába krétával és vonalzóval húzták volna meg. Sean tekintete az asztal túloldalán, szemben üló' két férfire siklott. Zsidók, semmi kétség, de ezen a ponton a két ember közti hasonlóság véget is ért. A fiatalabbik sovány volt, olajbarna bőre megfeszült arcának eras csontjain; az ajka nagyon piros volt és lányosán hatalmas szempillákkal keretezett szeme barna, akár az olvadt karamella. A mellette lévő széken ülő férfi olyan volt, mintha testét viaszból formálták volna, aztán odarakták a lobogó tűz mellé. Mármár a torz határát súrolón lekerekített válla körteformájú test fölé konyult; nagyon nehezen tartotta hatalmas, a Tadzs Mahal kupolájára emlékeztető fejét. A haja olyan volt, mint Tuck baráté, csak a füle körül volt sűrű és tömött. De a szeme ... villódzó, sárga szem ... nem volt benne semmi komikus. -- Hradsky -- sziszegte Duff és az arca megváltozott. Mosolyogva lépett oda az asztalhoz. -- Üdv, Nikky, én úgy tudtam, hogy mi megbeszéltünk egy találkozót. A görög gyorsan megfordult székében. -- Mr. Charleywood, elnézést, akadályoztatva voltam. -- Látom, errefelé az erdők tele vannak útonállókkal. Sean látta, hogy Hradsky a gallérja mellett elvörösödik, majd ez a szín lassan kúszik felfelé, aztán ismét eltűnik. -- Eladta? -- kérdezte Duff. A görög idegesen rábólintott. -- Sajnálom, Mr. Charleywood, de Mr. Hradsky alkudozás nélkül megadta érte, amit kértem -- ráadásul készpénzben! 274 Duff tekintete az asztal túloldalára vándorolt. -- Üdv, Norman. Hogy van a lánya? Ezúttal a vörösödés túljutott az inggalléron és elöntötte Hradsky arcát. Kinyitotta a száját, nyelve kétszer megkottyant, majd ismét becsukta a száját. Duff elmosolyodott és a fiatalabb zsidóra nézett. Mondd el helyette, Max. A karamellaszín tekintet tulajdonosa lesütötte szemét és az asztallapra meredt. -- Mr. Hradsky lánya remekül van. -- Gondolom, miután szándékom ellenére kénytelen voltam eltávozni Kimberleyből, hamarosan férjhez ment. -- így van.

-- Bölcs lépés volt, Norman, sokkal bölcsebb, mint az, hogy fejvadászokkal kiűzetett engem a városból. Az igazán nem volt valami szép. Mindenki hallgatott. -- Valamikor össze kell jönnünk, hogy beszélgessünk a régi időkről. Addig is Iiisten ve-ve-vele. Útban vissza a bányához Sean megkérdezte: -- Van lánya? Ha az úgy néz ki, mint ő, akkor szerencséd volt, hogy megmenekültél. -- A lány nem -- az olyan volt, mint egy fürt érett szőlő, üde és zamatos. -- Alig tudom elhinni. -- Én se tudtam. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy nyilván ezt is Max végezte el helyette. -- És Max, ő hogy kerül a képbe? -- Ő az udvari bolond. Azt suttogják, hogy miután Hradsky kiteregette, Max kirázza neki. Sean nevetett és Duff folytatta: -- De ne becsüld alá Hradskyt. A dadogás az egyetlen gyengesége, és azzal, hogy Max beszél helyette, ezt is legyőzte. Az alatt a hatalmas koponya alatt komoly agy lapul, mely gyorsan vág és könyörtelenül, akár a guillotine. Most, 275 hogy megérkezett ide, az aranymezeire, minden mozgásba fog lendülni; vágtáznunk kell, ha lépést akarunk tartani vele. Sean néhány másodpercig elgondolkodott, majd azt mondta; -- Ha már itt tartunk, Duff, most, hogy elveszítettük a görög bánya jogait és nem kell minden pénzünket odaadni neki, talán gondolkodhatnánk azon, hogy új gépeket rendeljünk az újabb bányák kitermelésére. Duff rávigyorgott. -- Már a múlt héten elküldtem a táviratot Londonba. Még a hónap vége előtt úton lesz két vadonatúj, tízzúzós gép. -- Te jó ég, miért nem szóltál? -- Éneikül is elég nyugtalan voltál -- nem akartam összetörni a szívedet. Sean szája szóra nyílt, hogy Duffot a nyeregből a pokolba küldje, de még mielőbb megszólalhatott volna, Duff rákacsintott és Sean szája remegni kezdett. Érezte, hogy a nevetés a torkát szorongatja, próbálta elfojtani, de az túlcsordult és elárasztotta. -- Mennyibe fog ez kerülni nekünk? -- kérdezte a nevetéstől fuldokolva. -- Ha ezt a kérdést még egyszer felteszed, megfojtalak -- mondta nevetve Duff. -- Legyen elég annyi, hogy amennyiben ki akarjuk fizetni a szállítást, amikor a zúzógépek megérkeznek Port Natalba, akkor az' elkövetkező néhány hét során egy egész hegynyit kell átfuttatnunk a Vezető telérből a mi kis kávédarálónkon. -- És mi van az új jogok kifizetésével? -- Az az én dolgom -- azért csak hadd fájjon az én fejem. így aztán társas viszonyukban a szerepek kikristályosodtak; az elkövetkezendő hetek során kialakították a kettőjük közti munkamegosztást. Varázsos nyelvével, 276 elbűvölő, féloldalas mosolyával Duff volt az, aki tárgyalt, aki lecsöndesítette a türelmetlen hitelezők által szított vihart. Tárháza volt a bányászati ismereteknek, amit Sean naponta megcsapolt, és ő volt az ötletgyáros, bár tervei közt akadtak őrülten vadak és zseniálisak is. De rapszodikusan cikázó, ideges energiája nem arra teremtődött, hogy terveit valóra váltsa. Gyorsan elvesztette érdeklődését, így aztán Sean volt az, aki végül Charleywood szellemi gyermekei közül elvetette a legvalószínűtlenebbeket és magáévá tette az arra legérdemesebbeket; amint örökbe fogadta, úgy nevelte őket, mintha a sajátjai lennének. Duff az elmélet embere volt, Sean pedig a gyakorlaté. Sean, látta, hogy Duffnak eddig miért nem sikerült, de ugyanakkor azt is tudta, hogy nélküle ő se menne semmire. Mélységes csodálattal figyelte, hogyan használja Duff azt az

épp hogy elegendő aranyat, ami a Candy bányából csordogált, arra, hogy működjön a zúzó, kifizesse a kereskedőket meg a bányajogok esedékes részletét, és közben még elegendőt félre is tegyen az új gépekre. Olyan volt, mint aki izzó parázzsal zsonglőrködik: ha csak egyet is túl soká tártasz a kezedben, megéget, és ha valamelyiket hagyod leesni, mind leesik. És Duff mögött, a íelke mélyén biztonytalan Duff mögött volt egy fal, aminek nekitámaszkodhat. A szavaiból ez sosem derült ki, de látszott a tekintetében, amikor Seanra nézett. Néha olyan kicsinek érezte magát Sean hatalmas termete és még hatalmasabb eltökéltsége mellett, de ez jó érzés volt; mint mikor az ember egy barátságos hegyen áll. Új épületeket emeltek a zúzó körül; raktárakat, egy olvasztót és egy-egy kunyhót Seannak meg Curtisnek. Duff ismét a fogadóban aludt. A bennszülöttek lakhelye ötletszerűen, hol itt, hol ott nőtt ki a hátsó lejtőn, mivel hétről hétre nőtt a bánya fehéren emelkedő meddőhányója és ez egy kicsit mindig hátrább szorította ólcet. Az egész völgy változóban volt. Megérkez277 tek Hradsky új zúzói, melyek büszkén magasodtak végig a gerincen, egészen addig, míg az ő zúzógépeik mellett el nem törpültek. Johannesburg, melyet kezdetben csupán a földmérők jelzőcövekei alakítottak, magába szívta, füves sakktáblájára szippantotta a szétszórt táborokat és utcái mentén valamiféle rendszerré alakította őket. Az Aranyásók Bizottsága, miután tagjai ráuntak arra, hogy valahányszor bementek valahová, le kellett vakarniuk a csizmájuk talpát, elrendelte, hogy állítsanak fel nyilvános latrinákat. Majd saját vakmerő elszántságukon nekibátorodva hidat építettek a Natal Spruiton, aztán beszereztek egy locsolókocsit, hogy portalanítsák Johannesburg utcáit, végül tövényt hoztak, melyben a város központjától nyolcszáz méteren belül megtiltották a temetkezést. Sean és Duff a bizottság tagjaiként kötelességüknek érezték, hogy kifejezésre juttassák az aranymezőkbe vetett hitüket, ezért huszonöt parcellát vásároltak Johannesburgban, egyenként öt fontért, mely fél éven belül kifizetendő. Candy összeverbuválta minden vendégét és egy hétvégén, hatalmas erőfeszítések árán földig rombolták a fogadót, majd minden deszkát és vaslemezt szekerekre raktak, aztán levitték jó másfél kilométerre a völgybe és újra felállították Candy saját földjén, a város közepén. Azon a vasárnap estén Candy vendégül látta mindet és majdnem sikerült másodszor is lerombolniuk. Nap mint nap a Natal és Fokföld felől jövő utakon egyre több szekér és ember érkezett a witwatersrandi aranymezőkre. Duff azon javaslatát, miszerint az Aranyásók Bizottsága fejenként egy guinea-t vessen ki minden újonnan érkezettre, vonakodva elutasították, mivel az volt az általános nézet, hogy ez zavargáshoz vezetne és tekintettel az újonnan jöttek számbeli fölényére, az Aranyásók Bizottságának tagjai nem szívesen lettek volna a vesztes oldalon. 278 Egy reggelen, amikor Duff kijött a bányába, egy táviratot hozott magával. Szó nélkül átadta Seannak. Sean elolvasta. A gépek megérkeztek. -- Te jó Isten, három héttel korábban. -- Nyilván lejtős volt a tenger, vagy hátszelük volt, vagy mit tudom én mi, amitől a hajók gyorsabban mennek -- mormogta Duff. -- Van elég pénzünk ahhoz, hoégy kifizessük a számlát? -- kérdezte Sean. -- Nincs. -- Akkor most mit csinálunk? -- Felkeresem a kis embert a bankban. -- Ki fog hajítani.

-- Ráveszem, hogy adjon kölcsönt a bányajogokra. -- Ezt meg hogy a pokolba akarod -- még ki se fizettük. -- Ezt nevezik úgy, hogy pénzügyi zseni. Egyszerűen csak felhívom a figyelmét arra, hogy ötször annyit érnek, mint amennyiért megvettük ólcet. -- Duff elvigyorodott. -- Tudjátok ma tartani a frontot Curtisszel, amíg én ezt elintézem? -- Ha elintézed, boldogan adok neked akár egy hónap szabadságot is. Amikor Duff aznap délután visszajött, egy papírt hozott magával. Az alsó sarkában vörös viaszpecsét volt és a tetején az állt, „Hitellevél", középen pedig, az apró betűkhöz képest nagy számokkal, egy több nullára végződő" összeg állt. -- Hát te aztán egy csoda vagy -- mondta Sean. -- Bizony, hogy az, nem? -- helyeselt Duff. 15 A Heyns fivérek gépei is ugyanazon a hajón voltak. Jock és Duff együtt lovagoltak le Port Natalba, kibéreltek száz szekeret és egyszerre hozták el az egészet. 279 . -- Tudod, mit mondok neked, Jock, fogadok veled, hogy mi hamarabb működésbe állítjuk a zúzóinkat, mint ti. A vesztes fizeti az egész rakomány szállítását -- hívta ki Duff, amint Johannesburgba értek, ahol Candy új ivójában öblítették le torkukról az út porát. -- Áll a fogadás! -- Só't, továbbmegyek, én a fogadást még megemelem ötszáz fonttal. Sean oldalba bökte Duffot. -- Óvatosan, Duff -- nem engedhetjük meg maunknak. -- De Joch máris ráállt a fogadásra. -- Mi az, hogy nem engedhetjük meg magunknak? -- súgta oda Duff. -- Még közel tizenötezer fontunk maradt a hitellevélen. Sean a fejét rázta. -- Nem, már nincs annyi. Duff elóliúzta a papírt belső' zsebéből és Sean orrához ütögette. -- Itt van -- magad is láthatod. Sean elvette Dufftól. -- Kösz, öregfiú. Akkor most megyek és kifizetem azt az embert. -- Milyen embert? -- Hát a szekerek tulajdonosát. -- Milyen szekerekét? -- Hát azokét, amelyeket Jockkal béreltetek Port N.atalban. Megvettem mindent. -- A fenébe is, mit nem mondasz! -- A te ötleted volt, hogy vágjunk bele egy szállítási üzletbe. Amint lerakodtak, nyomban indulnak tovább, hogy elhozzanak egy rakományt szent Dundeeból. Duff rávigyorgott. -- Te semmilyen ötletet nem felejtesz el soha? Hát jól van, fiacskám, csak eredj mindössze a fogadást kell megnyernünk, ez minden. Az egyik zúzót a Candy bányába helyezték, a másikat meg a Cousin Jock bánya mögötti, új területekre. Felvettek két csapatot a johannesburgi munkanélküli280 ék közül. Az egyiket Curtis irányította, a másikat Sean, Duff pedig oda-vissza cikázott közöttük, hogy mindkét gép felállításári rajta tarthassa a szemét. Valahányszor elhaladt a Cousin Jock mellett, pár percet azzal töltött, hogy szemügyre vegye, hogy halad Trevor és Jock. -- Megelőztek minket, Sean; már fölrakták a gőzgépeket és nyomás alá helyezték -- jelentette bosszúsan, de másnap már ismét mosolygott. -- Nem kevertek elég cementet az alapba -- ahogy felrakták a zúzógépeket, morzsolódni kezdett. Újra kell önteniük. Ez három-négy nappal visszaveti őket.

Lent az ivókban a fogadások a szerencse minden fordulatával élesen ingadoztak. Szombat délután Franfois ment föl a Candy bányába. Figyelte, ahogy .dolgoznak, javasolt nekik egy-két dolgot, majd megjegyezte: -- Három az egyhez fogadnak ellenetek a Fénylő Angyalokban; úgy gondolják, hogy Heynsék a jövő hét végére elkészülnek. -- Menj le és tegyél fel helyettem még ötszáz fontot -- mondta neki Duff és Sean kétségbeesetten csóválta a fejét. -- Ne izgulj, fiacskám, nem veszíthetünk -- az az amatőr bányamérnök, Jock Heyns a zúzópofákat fordítva rakta össze. Csak ma reggel vettem észre -jól megleplődik majd, amikor megpróbálja elindítani. Le kell majd szerelnie az egész átkozott gépezetet. Duffnak igaza volt -- mindkét zúzógépüket kényelmesen, a Heyns fivéreknél tizenöt órával korábban indították el. Jock lógó orral lovagolt át hozzájuk, hogy megnézze. -- Gratulálok. -- Kösz, Jock, magaddal hoztad a csekk-könyvedet? -- Azért jöttem, hogy ezt megbeszéljük. Tudnátok adni nekem egy kis időt? -- Jó hiteled van nálunk -- mondta neki Sean --, gyere igyál egyet és hadd adjak el neked egy kis szenet. 281 -- Ja, igen, hallottam, hogy ma réggel értek vissza szekereitek. Mennyit kérsz a szénért? -- Fél mázsa tizenöt font. -- Te jó ég. Átkozott haramia, fogadok, egy fél mázsa még öt shillingedben sincs. -- Az embernek joga van szert tenni egy kis méltányos nyereségre -- tiltakozott Sean. Hosszú és kemény volt az út a csúcsra, de Sean és Duff végül felértek és innen már minden gyerekjáték volt. Csak úgy dőlt hozzájuk a pénz. Az a geológiai furcsaság, ami a Candy bányánál elhajlította a Vezetó't a Fó' telértól, egyúttal gazdagította is -- tele volt fémmel. Frangois épp ott volt egyik este, amikor az amalgam golyót beletették a retortába. A szeme kiguvadt, ahogy a higany elforrt; úgy meredt az aranyra, ahogy egy férfi egy meztelen nó't néz. -Gott! Mostantól titeket, ti kétmennydörgős, kénytelen leszek „uramnak" szólítani. -- Láttál már ennél gazdagabb télért, Fra^ois? kérdezte gyönyörködve Duff. Francois lassan megrázta a fejét. -- Tudod a teóriám, miszerint a telér egy régi tómeder -- nos, ez igazolja. Az a hurok, a ti teléretek nyilván egy mély árok lehetett a tó fenekén. A pokolba is, öregem, ezt a szerencsét! Csukott szemmel kikaptátok a puding legjavát. A Jock és Whistle nincs fele ilyen gazdag. A hiteltúllépésük a banknál olyan tempóban zuhant, mint a barométer egy hurrikán idején; a kereskedők kezdték mosolyogva üdvözölni ólcet. Adtak Doc Sutherlandnek egy csekket, amivel száz évig elláthatja magát whiskyvel. Candy mindkettőjüket megcsókolta, amikor teljesen kifizették a hétszázalékos kamattal együtt. Ezután Candy épített magának egy új szállót, kétszintest, az étteremben kristály csillár volt és az emeleten egy gyönyörű lakosztály, mely gesztenyebarna és arany színekben pompázott. Duff és Sean 282 azonnal kivették, de csak azzal a feltétellel kapták meg, hogy ha a királynő valaha is Johannesburgban jár, akkor átengedik neki. Candy előrelátóan el is nevezte Victoria lakosztálynak. Fran§ois egy kis győzködés után beleegyezett, hogy átvegye a Candy bánya vezetését. Át is hozta holmiját a Jack és Whistle-ből, egy utazóláda teli ruhával,

négy meg gyógyszerekkel. Martin Curtis meg az új területeken vezette a munkát; ezt úgy nevezték el, hogy a Hugocska bánya. Bár közel sem volt annyira gazdag, mint a Candy, azért szép kis vagyont termeltek ki minden hónapban, mivel Curtis pont olyan jól dolgozott, mint ahogy bokszolt. • Augusztus végére Seannak és Duffnak nem volt hitelezője: övék volt minden bányajog, a zúzógépek, és még befektetni való pénzük is maradt. -- Kéne nekünk egy saját iroda a városban! Egy ekkora cécót már nem vezethetünk a hálószobánkból vetette fel Sean. -- Igazad van -- helyeselt Duff --, felépítjük azon a piactérhez legközelebb eső saroktelken. -- A terv egy szerény kis négyszobás épület volt, de végül kétszintesre nőtt, ostorfa padlóval, tölgyfa burkolattal és húsz szobával. Amire nem volt szükségük, azt kiadták. -- Ebben a hónapban a föld ára megháromszorozódott -- mondta Sean --, és még mindig emelkedik. -- Igazad van -- most kell venni -- helyeselt Duff. Kezdesz jó irányban gondolkodni. -- Ez a te ötleted volt. -- Tényleg? -- döbbent meg Duff. -- Hát nem emlékszel a „magasba, ahol sasok járnak" beszédedre? -- Te sosem felejtesz el semmit? -- kérdezte Duff. Földet vásároltak; hétszáz holdat a Narancsligetnél és még hétszázat a Hospital-hegy körül. A szállítási vállalkozásuk szekérparkja már négyszázasra nőtt és 283 naponta érkeztek Port Natalból és Lourengo Marquesból. A téglagyáruk a hét minden napján napi huszonnégy órát dolgozott, hogy megpróbálják kielégíteni az építőanyagok iránti keresletet. Seannak legalább egy hetébe került, míg sikerült lebeszélnie Duffot egy operaház felépítéséről, de végül sikerült, így aztán helyette ők is csatlakoztak az Aranyásók Bizottságának többi tagjához, akik egy egészen más élvezet templomának felépítését finanszírozták. Duff javaslatára a neve Operaház lett. Ide nem a nagy európai társulatoktól toborozták a szereplőket, hanem Fokváros és Port Natal kikötőiből, karmesternek pedig egy francia nőt válsztottak, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezett Kék Bessie néven, melyet hajszíne után kapott. Az Operaház kétszintes szolgáltatást nyújtott. A bizottság tagjai és más, kiemelkedően gazdag személyek számára volt egy diszkrét oldalbejáró, egy pazarul berendezett fogadóterem, ahol -a legjobb pezsgők mellett megbeszélhették a Kimberleyi Tőzsde árait és a terem mögött ízlésesen berendezett szobák várták őket, hogy visszavonulhassanak. A munkások számára volt egy csupasz folyosó, melyen sorba kellett állniuk és ezért a pénzért nem válogathattak, hogy kivel töltik el a szigorúan betartott öt percet. Az Operaház egy hónapon belül több aranyat termelt, mint a Jack és Whistle bánya. Decemberre már milliomosok is voltak Johannesburgban: ftadsky, a Heyns fivérek, Kari Lochtkamper, Duff Charleywood, Sean Courteney és még legalább egy tucatnyian. Övék volt minden bánya, föld, épület és a város: a Witwatersrand arisztokráciája, melyet a pénz ütött lovaggá és az arany tette fejükre a koronát. Egy héttel karácsony előtt e kör nem hivatalos, de vitathatatlan királya egy gyűlésre hívta össze őket Candy szállójának egyik különtermébe. 284 -- Mi a fenét képzel ez magáról -- zsörtölődött Joch Heyns --, iderendel minket, mintha valami kaffer bágázs lennénk. -- Verdammt Juden! -- helyeselt Lochtkamper. De elmentek, mind egy szálig ott voltak, mivel bármit is csinált Hradsky, annak

pénzszaga volt és ennek ők már nem tudtak ellenállni, csakúgy, mint egy kan kutya a szukának, amikor tüzel. Duff és Sean érkeztek meg utolsónak, a teremben már sűrű szivarfüst gomolygott és érezni lehetett a várakozásteljes feszültséget. Hradsky roskatagon terült egy az egyik csillogó bőrszékben és Max csöndesen ült mellette; a szeme felvillant, amikor Duff bevonult, de az arckifejezése mit sem változott. Amikor Duff és Sean is leültek, Max felállt. -- Uraim, Mr. Hradsky azért hívta meg ide önöket, hogy fontolóra vegyenek egy javaslatot. Mind könnyedén előrehajolt és a szemük úgy csillogott, mint a kutyafalkáé, amikor bekerítik a rókát. -- Az önök pozíciójában lévő embereknek időről időre szükségük van tőkére egyegy újabb vállalkozás finanszírozásához, illetve hogy konszolidálják a korábbi hasznot; másrészt viszont, mindig akadnak köztünk olyanok, akiknek felhasználatlan pénzük van és ehhez új befektetési területeket keresnek. Max krákogott egyet, majd szomorú, barna szemével rájuk nézett. • -- Ezen kölcsönös szükségletek kielégítésére alkalmas találkozóhely, amely a pénzvilág más központjaiban megszokott, itt mindmáig nem létezik. Számunkra ezek közül a legközelebbi a Kimberleyi Tőzsde, és biztosan egyetértenek velem, ez túl messze van ahhoz, hogy nekünk, itt Johannesburgban gyakorlati hasznunk lehetne belőle. Mr. Hradsky azért hívta meg önöket ide, hogy fontolóra vegyük saját tőzsdénk létrehozásának lehetőségét, és ha önök 285 helyeslik az ötletet, akkor válasszuk meg az elnököt és vezető testületet. Max leült és az ezt követő csöndben mindenki az elhangzott ötletet fontolgatta, megpróbálták beleilleszteni saját gondolatmenetükbe és elsősorban abból a szempontból vizsgálták, hogy: -- Nekem ebből mi hasznom lesz? -- Ja, ez átkozottul jó ötlet. -- Lochtkamper szólalt meg elsőnek. -- Igen, ez kell nekünk. -- Benne vagyok. Miközben tervezgettek és alkudoztak, megvitatták a díjakat, a helyet és a szabályokat, Sean az arcukat figyelte. Megkeseredett emberek arcát, boldogokét, hallgatagokét és nagyhangúakét, de minden ott volt egy közös vonás -- a szemük mohón csillogott. Éjfélre járt, mire végeztek. Max ismét felállt. -- Uraim, Mr. Hradsky szeretné meghívni önöket egy pohár pezsgőre, hogy megünnepeljük új vállakózásunk megalakulását. -- Hát ezt el se tudom hinni; amikor legutoljára egy italt fizetett, az valamikor a hatvanas években volt jelentette ki Duff. -- Gyorsan -- valaki gyorsan keressen egy pincért, mielőtt meggondolná magát. Hradsky eltakarta a szemét, hogy senki ne lássa meg a belőle sugárzó gyűlöletet. 16 Saját tőzsdével és nyilvánosházzal Johannesburg immáron várossá lett. Ezt még Kruger is elismerte; eltávolította az Aranyásók Bizottságát, és helyére saját rendfenntartó erőit küldte, az alapvető bányászati felszerelések monopóliumát saját családja és kormánya tagjainak adta el és különös tekintettel a bányászatból 286 származó profitra, nekilátott, hogy felülvizsgálja adótörvényét. Kruger hiába próbálta megenni az arany tojást tojó tyúkot, minden eró'feszítése ellenére a város növekedett, kinőtte az eredeti kormányparcellákat, és zajosan, rohamosan terjeszkedve emésztette a környező' bozótost. Sean és Duff vele együtt nőttek. Az életvitelük gyorsan változott; a bányákba csupán egyszer egy héten mentek fel, hogy ellenőrizzék, de a munkát már fizetett

alkalmazottaikra hagyták. Az arany folyamatosan áradt a gerincről le az Eloff utcai irodába, mivel alkalmazottaik a lehető legjobbak voltak. Látóterük beszűkült, csupán a két faburkolatú irodára, a Victoria lakosztályra meg a Tó'zsdére korlátozódott. És mégis, ebben a világban Sean olyan izgalomra lelt, aminek létezéséről még csak nem is álmodott. Az első lázas hónapok során nem vette észre; leljesen lekötötte őt az alapok lerakása, így nem maradt energiája arra, hogy élvezze vagy egyáltalán tudomást .vegyen róla. Aztán egy nap végigfutott rajta az első, szinte kéjes bizsergés. Üzent a bankba egy birtoklevélért, amire szüksége volt, és arra számított, hogy az egyik beosztott hivatalnokkal fogják kiküldeni -- ehelyett azonban a helyettes igazgató és egy vezető hivatalnok lépett be tisztelettudóan az irodájába. Döbbenetes élmény volt és újfajta tudatosságot ébresztett benne. Most már észrevette, hogyan néznek rá az emberek, amikor elmegy mellettük az utcán. Hirtelenjében rádöbbent, hogy több mint tizenötezer emberi lény megélhetése függ tőle. Elégedettséggel töltötte el az, ahogy utat nyitottak neki és Duffnak, amikor reggelente bementek a Tőzsdére, hogy elfoglalják a nekik fenntartott bőrszékeket a tagok termében. Amikor Duff-fal a nyitás előtt összehajoltak és halkan beszélgettek, még a többi nagy 257 hal is őket figyelte. Hradsky ádáz tekintete félig lehunyt, álmosnak tűnő pillák alól villant rájuk, aztán Jock és Trevor Heyns, meg- Kari Lochtkamper -bányáik egynapi hozamát odaadták volna, csak hogy kihallgathassák ezeket a beszélgetéseket. -- Veszek! -- mondta Sean. -- Vészek! Veszek! Veszek! -- zajongott lármásán a tőzsdei tömeg és az árak megugrottak, ha ők úgy akarták, aztán lezuhantak, ha pénzüket kivonták és máshol forgatták. Aztán 1886 márciusának egy reggelén ez az izgalom olyan élessé vált, hogy az már-már egy orgazmussal is felért. Max felállt Norman Hradsky mellől és elindult feléjük. Megállt előttük, szomorú tekintetét felemelte a mintás szőnyegről és szinte bocsánatkérően nyújtott féljük egy lazán összefűzött papírköteget. -- Jó reggelt, Mr. Courteney. Jó reggelt, Mr. Charleywood. Mr. Hradsky megkért, hogy ajánljam figyelmükbe ezeket az új részvénykibocsátásokat. Esetleg érdekelhetik önöket ezek a jelentések, melyek természetesen bizalmas információk, de úgy érzi, érdemesek lehetnek az önök támogatására. Az embernek hatalma van, ha olyasvalakit, aki gyűlöli, arra kényszeríthet, hogy szívességet kérjen tőle. Hradsky első közeledése után gyakran dolgoztak .együtt. Hradsky sem pillantásával, sem szavakkal nem vett soha tudqmást létezésükről. Duff minden reggel vidáman és hangosan üdvözölte a terem túlsó végéről: -- Üdv szélkelep -- vagy -- Csacsogjon nekünk, Norman. Hradsky szeme ilyenkor megvillant, és egy kicsit még mélyebben süppedt bele székébe, de még mielőtt a csengőszó megnyitotta volna a tőzsdei munkát, Max felállt és átment hozájuk, miközben főnöke az üres kandallót bámulta. Néhány halk mondatot váltottak, majd Max visszament Hradsky mellé. 288 Együttes gazdagságuk ellenállhatatlan volt: csupán egyetlen, viharos tőzsdei délelőtt után újabb ötvenezerrel növelték fontjaik tárházát. Egy tanulatlan fiú úgy fogja első puskáját, mintha játékszer volna. Sean huszonkét éves volt. Az a hatalom, amihez ilyen fiatalon jutott, minden puskánál halálosabb fegyver és használata édesebb, rnég örömtelibb. Először ez csak játék volt, a Witwatersrand a sakktábla, az emberek és az arany a sakkfigurák. Egy szó vagy egy aláírás egy darab papíron és az arany csilingelni kezdett, az

emberek pedig megfutamodtak. Mindennek a következménye távoli volt, csupán a pontok számítottak, azok a pontok, melyek fekete számokként jelentek meg a bank számlakivonatán. Aztán még azon a márciuson rá kellett döbbennie, hogy ha egy embert lesöpörnek a tábláról, azt nem lehet ugyanúgy visszahelyezni a dobozba, mint egy faragott huszárt. Kari Lochtkamper, az öblös nevetésű, vidám arcú német, teljesen fedezetlenül hagyta magát. Pénzre volt szüksége a Rand keleti részén egy új terület fejlesztéséhez; rövid lejáratú hitelt vett fel és alá is írta, mivel biztos volt benne, hogy szükség esetén bármikor meghosszabbíthatja. Aztán titkon még kölcsönzött olyan emberektől is, akikben azt hitte, hogy megbízhat. Sebezhető lett, és a cápák ezt kiszagolták. -- Honnan veszi Lochíkamper a pénzt? -- kérdezte Max. -- Te tudod? -- kérdezte Sean. -- Nem, de kideríthetem. Aztán másnap Max megint odament hozzájuk. -- Nyolc kötelezvénye van kinn. Itt a lista -- suttogta szomorúan. Mr. Hradsky felvásárolja azokat, amelyek mellett egy kereszt van. Tudják vállalni a többit? -- Igen -- mondta Sean. 289 A negyedév utolsó napján szorongatták meg; felszólították, hogy huszonnégy órán belül fizessen. Kari egymás után elment mind a három bankba. -- Sajnálom, Mr. Lochtkamper, erre a negyedévre hitelekkel már túlterheltük a büdzsénket. -- Az ön kötelezvényei Mr. Hradskynál vannak sajnálom. -- Sajnálom, Mr. Lochtkamper, Mr. Charleywood egyike igazgatóinknak. Kari Lochtkamper visszalovagolt a Tőzsdére. Még egyszer, utoljára végigment a Tőzsdén, és belépett a tagok termébe. Megállt a nagy helyiség közepén, az arca szürke volt, a hangja keserű és megtört. -- Amikor majd eljön a ti idó'tök, Jézus épp ennyi könyörülettel legyen irántatok. Barátok! Az én barátaim! Sean, hányszor is volt az, hogy együtt ittunk? És te, Duffjiát nem tegnap volt, mikor kezemet megráztad? Aztán visszament, végig a Tőzsdén, majd ki az ajtón. A lakosztálya a Tőzsdétől ötvenméternyire, a Great North Hotelben volt. A tagok termében egészen tisztán hallották a pisztolylövést. Aznap este Duff és Sean együtt itták le magukat a Victoria lakosztályban. -- Miért kellett ezt tennie? Miért kellett megölnie magát? -- Nem kellett -- mondta Buff. -- Beijedt, hamar feladta. -- Ha tudtam volna, hogy ezt fogja tenni -- Istenemre, ha tudtam volna. -- A francba, öregem, kockáztatott és vesztett -- ez nem a mi hibánk. Ő is ugyanezt tette volna velünk. -- Nem tetszik ez nekem -- olyan mocskos. Szálljunk ki, Duff. -- Valaki kidől a tömegben és te rögtön azt kiáltanád, hogy „elég"! 290 -- Ez most valahogy már más, kezdetben nem így ment. -- Igen és holnap reggel is más lesz. Gyere, fiacskám, tudom én, hogy mire van neked szükséged. -- Hova megyünk? -- Az Operaházba. -- És mit fog szólni hozzá Candy? -- Candynek nem kell tudnia róla. Duffnak igaza volt; másnap reggel valóban ismét minden más volt. A szokásos napi felfordulás az irodában meg egy kis feszültség a Tó'zsdén. Napközben csak egyszer gondolt Karira és akkor már az egész nem sokat jelentett. Küldtek neki

egy szép koszorút. Most szembesült annak a játéknak a valóságával, amit játszott. Átgondolta azt a lehetőséget, hogy kiszáll belőle azzal a vagyonnal, amit már megszerzett; de ez azt jelentené, hogy fel kell adnia a hatalmat is. Már túlságoan hozzászokott, túl mélyen beleivódott ahhoz, hogy megtagadja, így aztán tudatalattija megnyílt és magába szívta, elnyelte tudatát. Néha érezte, hogy próbál küzdeni ott a mélyben, de minél tovább maradt ott, ellenállása annál gyengébb lett. Duff megvigasztalta: Duff szavai olyanok voltak, mint a gyomornedv, mely segít megemészteni azt a nagy feladatot és még nem tanulta meg, hogy amit Duff mond és amit Duff tesz, nem feltétlenül egyezik meg azzal, amiben Duff hisz. A játékot könyörtelenül kell játszani, a játékot meg kell nyerni. 17 Duff Sean irodájában állt, háttal a kandallónak és szivarozott, miközben a kocsit várták, hogy átvigye óltet a Tó'zsdére. Mögötte a tűz kirajzolta vékony lábának körvonalát, melyen fényes, fekete bőr csillogott. A fel297 öltőjét még mindig nem vette lé, mivel hideg volt ez a téli reggel. A nyakánál szétnyílt és így láthatóvá vált a nyakkendőjében csillogó, szikrázó gyémánt. -- ... valahogy az ember hozzászokik egy asszonyhoz -- mondta épp. -- Candyt négy éve ismerem és mégis úgy tűnik, mintha egész életemben vele lettem volna. -- Remek lány -- helyeselt Sean szórakozottan, miközben bemártotta tollat, hogy odafirkantsa nevét az előtte lévő dokumentumra. -- Már harmincöt éves vagyok -- folytatta Duff. Ha azt akarom, hogy fiam legyen... Sean lassan letette a tollat és felnézett rá; szája kezdett mosolyra húzódni. -- Egyszer valaki azt mondta nekem: „Bezárnak meleg, lágy gondolataik közé", meg azt is, hogy „Nem osztoznak, birtokolnak". Mintha most más lenne a nóta? Duff zavartan egyik lábáról a másikra állt. -- Sok minden változik -- védekezett. -- Már harmincöt vagyok ... -- Csak önmagadat ismételed -- mondta Sean és Duff halványan elmosolyodott. -- Hát, az az igazság .... Sosem fejezte be ezt a mondatot; kintről, az utcáról sietős, sürgető lódobogás hallatszott és mindketten nyomban az ablak felé fordultak. -- -Nagy a sietség! -- mondta Sean felpattanva. Nagy a baj! -- Átment az ablakhoz. -- Curtis az, és az arcáról ítélve rossz híre van. Az ajtón túlról izgatott hangok hallatszottak, majd sietős léptek, és kopogás nélkül Martin Curtis rohant be a szobába. Bányászoverall volt rajta, és saras gumicsizma. -- Betört az iszap a kilencedik szinten. -- Nagy a baj? -- csattant fel Duff. -- Elég nagy -- elöntötte a nyolcast is. 292 -- Jézusom, az legalábbb két hónap, míg kitisztítjuk -- kiáltott fel Sean. -Tud erről bárki a városban -- elmondtad valakinek? -- Egyenesen idejöttem -- Gronje öt emberrel fönn volt a fejtési fronton, amikor betört. -- Azonnal menj vissza -- utasította Sean --, de csöndesen lovagolj, nem kell az egész világnak megtudnia, hogy baj van. Egy lélek se jöhet ki. Időre van szükségünk, hogy eladjunk. -- Igen, Mr. Courteney. -- Curtis habozott. -- Cronjét meg a másik ötöt elvitte az áradat. Üzenjek a családjuknak? -- Nem értesz a szóból? Nem akarom, hogy tíz előtt akár egyetlen hang is kiszivárogjon. Időre van szükségünk. -- De, Mr. Courteney... -- Curtis meghökkent. Csak állt és döbbenten meredt Seanra és Sean benseje egy kicsit összerándult a bűntudattól. Hat ember

belefulladt a sűrű iszapba... Kezével határozatlan mozdulatot tett. -- Nem tudjuk... elhallgatott, és Duff gyorsan közbevágott. -- Most már halottak és ha tízkor mondjuk meg a feleségeknek, akkor is épp olyan halottak lesznek. Menj, Curtis, igyekezz. A nyitás után egy órával már túl is adtak a Húgocska részvényein, majd egy hét múlva, fele áron, mindet visszavásárolták. Két hónap múlva a Húgocska ismét teljes kapacitással működött. 18 A narancsligeti földjüket fölparcellázták és eladták, hetven hold kivételével, amin belekezdtek egy ház felépítésébe. A tervezésbe beleadták minden energiájukat és fantáziájukat. Duff pénzzel elcsábította a fokvá293 rosi Botanikus kert műkertészét és gyorskocsival hozatta fel. Megmutatták neki a földet. -- Csináljon itt nekem égy kertet -- mondta Duff. -- A teljes hetven holdon? -- Igen. -- Hát az egyik kicsit sokba fog kerülni. -- Nem baj. A szőnyegek Perzsiából érkeztek, a f a a knysnai erdőkből és a márvány Olaszországból. A kocsifelhajtó bejáratának kapujára ezeket a szavakat vésették: „Kubla kán tündérpalotát építtetett Xanaduban."* Amint azt a kertész előre megjósolta, kicsit sokba került. Miután a Tőzsde bezárt, minden délután együtt fölmentek és figyelték az építkezést. Egy nap Candy is velük jött és ők olyan büszkén mutogatták neki, mint két kisfiú. -- Ez lesz a bálterem. -- Sean meghajolt előtte. -- Részesülhetek abban a megtisztelő élvezetben, hogy ezt a táncot nekem ígéri? -- Köszönöm, uram. -- Candy pukedlizett, majd Sean karján végigsuhant a csiszolatlan padlón. -- Ez lesz a lépcsőház -- mondta neki Duff --, márványból, fekete és fehér márványból -- és a fordulóban, a fő helyen, üveg alatt ott lesz Hradsky feje egy almával a szájában. Nevetve másztak fel a durva betonon. -- Ez Sean szobája -- az ágy tölgyfából készül, tömör tölgyfából, hogy ellenálljon a nagyfokú igénybevételnek. -- Egymásba karolva, együtt mentek végig a folyosón. -- És ez az én szobám -- úgy gondoltam, hogy a kád tömör aranyból lesz, de az építész azt mondja, hogy az túl nehéz, Sean meg azt mondja, hogy túl közönséges. Nézd ezt a kilátást; innen látod az egész -- Szabó Lőrinc fordítása. 294 völgyet. Reggelente nyugodtan heverészhetek az ágyban és egy távcsővel elolvashatom a tőzsdei árfolyamot. -- Gyönyörű -- mondta álmodozva Candy. -- Tetszik? -- Nagyon. -- Lehetne a te szobád is. Candy lassan elvörösödött és a méregtől megkeményedett az arca. -- Igaza volt -valóban közönséges vagy. Elindult az ajtó felé, Sean pedig a szivarjával babrált, hogy leplezze zavarát. Duff két gyors lépéssel utolérte és maga felé fordította. -- Te édes kis bolond, ez lánykérés volt. -- Eressz. -- Candy könnyeivel küszködve próbált kiszabadulni. -- Ez egyáltalán nem vicces.

-- Candy -- én komolyan beszélek. Hozzám jössz feleségül? A szivar kiesett Sean szájából, de még idejében elkapta. Candy egyszer lassan rábólintott, majd utána még kétszer, nagyon gyorsan. Duff a válla fölött hátranézett Seanra. -- Magunkra hagynál minket, fiacskám? Útban vissza a város felé Candy visszanyerte végre a hangját. Boldogan csacsogott, Duff pedig féloldalas mosolyával válaszolgatott neki. Sean komoran behúzódott a kocsi egyik sarkába. Szivarja rosszul égett, így aztán kihajította az ablakon. -- Remélem, Candy, megtarthatom a Victoria lakosztályt. Mindenki hallgatott. -- Ezzel meg mit akarsz mondani? -- kérdezte Duff. -- Jobb kettesben -- felelte Sean. -- Jaj nem -- kiáltott fel Candy. 295 -- Ez éppúgy a te házad is. -- Duff szemrehányóan beszélt. -- Nektek adom -- nászajándékba. -- Jaj, fogd már be -- vigyorodott el Duff --, elég nagy az mindnyájunkak. Candy gyorsan átült Sean mellé és kezét a vállára tette. -- Kérlek -- már olyan régen együtt vagyunk. Nélküled magányosak lennénk. Sean dünnyögött valamit az orra alatt. -Kérlek! -- Jönni fog -- mondta Duff. -- Kérlek. -- Na, jó... -- mondta Sean komor képpel. 19 Lóversenyre mentek Milnertonba. Candy strucctollas kalapban, Sean és Duff gyöngyszürke cilinderben és aranygombos sétapálcával. -- Megnyerheted az esküvői ruhád árát, ha felteszel ötven guinea-t Trade Windre! Nem veszíthet... mondta Duff Candynek. -- És mi van Mr. Hradsky új, fiatal kancájával? Azt hallottam, arra is érdemes tenni -- kérdezte Candy és Duff elkomorult. -- Át akarsz állni az ellenséghez? -- Azt hittem, hogy Hradskyval már-már társak vagytok. -- Candy megpörgette napernyőjét. -- Mindenünnen csak azt hallottam, hogy állandóan együtt dolgoztok. Mbejane lassított, ahogy a Turf Club kapuja előtt beértek a-gyalogosok és fogatok tömegébe. -- Nos, mind a két esetben rosszul hallottad. Az ő Sun Dancere hosszú távon nem tudja befogni Trade Windet, mert túl vékony lábú tenyészet. Elfranciásított hugenotta vér; egy mérföldön belül elhalványul. 296 Ami pedig azt illeti, hogy Hradsky a társunk, nos néha odahajítunk neki egy-egy csontot. Igaz, Sean? Sean Mbejane hátát nézte. A csupán ágyékkötőt viselő zulu, aki dárdáit gondosan a lába mellé helyezte, olyan könnyedén kezelte a lovakat, mintha mindig ezt csinálta volna. A lovak hátrahajtották fülüket, hogy hallják mély, halk hangját, ahogy beszél hozzájuk. -- Igaz, Sean? -- ismételte meg Duff. -- Hát persze -- helyeselt bizonytalanul Sean. -- Tudod -- azt hiszem, beszerzek Mbejanénak egy egyenruhát. Valahogy úgy kirí innen azokban a bőrökben. -- Hát, néhány ló abból az istállóból kifejezetten jó állóképességű volt. Sun Honey kétszer nyerte meg a Fokföldi Derbit, Eclipse pedig tavaly a Metropolitan Handicapen bemutatkozott az angol tenyészetben -- érvelt Candy. -- Ugyan -- mondta felsőbbrendű mosollyal Duff --, nos, a szavamat adom rá, hogy Trade Wind ma kényelmesen megnyeri a versenyt és már rég az istállójában, lesz, mire Sun Dancer meglátja a céloszlopot. -- Gesztenyebarna és arany -- mint a versenyszínünk -- dünnyögte elgondolkodva

Sean. -- Az nagyon jól fog menni a fekete bőréhez és talán még egy strucctollas turbán is kellene. -- Mi a fenéről beszélsz? -- kérdezte Duff. -- Mbejane egyenruhájáról. A kocsit otthagyták a fenntartott helyen és átmentek a tagok nagytribünjére, Candy elegánsan vonult két lovagja között. -- Nos Duff, azt hiszem ma nekünk jutott az a szerencse, hogy a legcsinosabb hölgy kísérői lehetünk. -- Köszönöm -- mosolygott fel Seanra Candy. -- Ezért próbálsz egyfolytában belesni a ruhája elején? -- provokálta Duff. -- Te mocskos fantáziájú szörnyeteg. -- Sean valóban fel volt háborodva. 297 -- Ne tagadd -- bosszantotta Candy is --, én ezt igazán hízelgőnek találom -csak nyugodtan. Átmentek a színes pillangóként libegő' ruhák és merev öltönyök tömegén. Üdvözlések moraja kísérte útjukat. -- Jó reggelt, Mr. Courteney. -- A hangsúly a „misteren" volt. -- Milyen formában van az ön Trade Windje a nagy versenyre? -- Tegye rá az utolsóját is. -- Üdv, Duff, gratulálok az eljegyzésedhez. -- Kösz, Jock, itt az ideje, hogy te is fejest ugorj. Gazdagok voltak, fiatalok, jóképűek és az egész világ csodálta őket. Sean remekül érzete magát, hogy karján egy csinos lányt vezethez és mellette ott lépked egy igaz barát. -- Ott van Hradsky -- menjünk oda hozzá és gyötörjük meg egy kicsit -- javasolta Duff. -- Miért gyűlölöd őt ennyire? -- kérdezte halkan Candy. -- Csak nézz rá és máris választ kaptál a kérdésedre. Láttál már ennél nagyképűbb, örömtelenebb és utálatosabb alakot? -- Jaj, hagyd békén, Duff, ne rontsd el ezt a szép napot. Menjünk le a kifutóra. -- Gyerünk! -- Duff odairányította őket a korláthoz, ahol Hradsky és Max magányosan álldogáltak. -- Salom, Norman és béke neked is, Maximilian. Hradsky bólintott, Max meg szomorúan dönnyögött; a szempillája az arcát érte, ahogy pislogott. -- Láttam, ahogy itt kettesben beszélgetnek és gondoltam, idejövök, hogy halljam ezt az izgalmas szópárbajt. Erre semmilyen választ nem kapott. -- Tegnap este láttam az új kancát a gyakorlótéren és azt mondtam magamban, hogy Normannek barátnője van -- csakis 295 ez lehet --, vett szíve hölgyének egy hátaslovat. De most azt hallom, hogy indul a versenyen. Jaj Norman, bárcsak hozzám fordulna, mielőtt ilyen butaságot csinál. Néha olyan meggondolatlan, akár egy vásott kölyök. -- Mr. Hradsky meg van győződve róla, hogy Sun Dancer ma meglehetős sikerrel fog bizonyítani -- motyogta Max. -- Javasolni akartam egy külön fogadást, de, mivel természettől fogva jóindulatú ember vagyok, úgy érzem, hogy tisztességtelen előnyhöz jutnék. Közben kisebb tömeg gyűlt köréjük és várakozásteljesen hallgatták őket. Candy finoman megrángatta Duff könyökét és próbálta elvinni innen. -- Gondoltam, ötszáz guinea Normannak elfogadható ajánlat. -- Duff vállat vont. -- De felejtsük el. Hradsky kezével indulatosan jelzett valamit, amit Max nyomban lefordított. -Mr. Hradsky ezret javasol. -- Meggondolatlan dolog ez, Norman, rendkívül meggondolatlan. -- Duff nagyot

sóhajtott. -- De azt hiszem, kénytelen vagyok beleegyezni. Lementek a büfésátorhoz. Candy egy darabig hallgatott, majd azt mondta; -- Egy olyan ellenség, mint Mr. Hradsky, nagy luxus, ezért még ti istenek sem engedhetitek meg magatoknak. Miért nem hagyjátok békén? -- Ez Duff hobbija -- magyarázta Sean, amint helyet találtak az egyik asztalnál. -- Pincér -- hozzon nekünk egy üveg Pol Rögért. A nagy verseny előtt lementek a kifutóba. A kiskaput egy gondozó nyitotta ki nekik és ők bementek oda, ahol a lovak köröztek. Egy gesztenyebarna és aranyszínű selyembe öltözött törpe jött eléjük, kezét sapkájához emelte, majd ostorát zavartan babrálva állt előttük. 299 -- Úgy tűnik, jó formában van ma, uram. -- A kis ember Trade Wind felé biccentett. A ló bőre izzadtságtól sötétlett, a zabiáját rágta és finoman emelgette a lábait. Egyszer felhorkant és úgy forgatta a szemét, mintha megriadt volna. -- Egy kicsit nyugtalan, uram, türelmetlen -- ha érti, hogy mire gondolok. -- Azt akarom, hogy gyó'zzön, Harry -- mondta Duff. -- Csakúgy, mint én, uram, megteszem, ami tőlem telik. -- Ha sikerül, ezer guinea-t kap. -- Ezer... -- lehelte a zsoké alig hallhatóan. Duff odanézett, ahol Hradsky meg Max álltak és beszélgettek a trénerükkel. Elkapta Hradsky tekintetét és jelentőségteljes pillantást vetett Hradsky mézszínű, fiatal kancájára, majd együttérzően megcsóválta a fejét. -- Győzzön nekem, Harry -- mondta-halkan. -- Úgy lesz, uram! A lovász odavezette hozzájuk a hatalmas mént és Sean egy mozdulattal nyeregbe tette a zsokét. -- Sok szerencsét. Harry megigazította a sapkáját és megfogta a kantárt; Seanra kacsintott, és manóarcán csupa ránc vigyor jelent meg. -- Ezer guinea-nél több szerencse nincs, uram, ha érti, hogy mire gondolok. -- Menjünk. -- Duff megfogta Candy karját. -- Keressünk helyet a korlátnál. A két férfi kiyonszolta Candyt a kifutóból, majd végig a tagok lelátóján. A korlátnál nagy volt a tömeg, de nekik tiszteletteljesen helyet adtak és senki nem lökdöste őket. -- Hát én nem értelek titeket -- nevetett Candy kifulladva. -- Köttök egy hóbortosán nagy fogást, majd úgy intézitek, hogy ha nyertek, akkor se kapjatok semmit. 300 -- A pénz nem érdekes -- mondta neki Duff. -- Pont ennyit nyert el tőlem tegnap este Klabejasban -- jegyezte meg Sean. -Ha Trade Wind nyer, akkor neki az lesz a nyeremény, ha látja, hogy milyen arcot vág Hradsky -- ha meg elveszít ezer guinea-t, az csak annyira fáj, mint egy szúnyogcsípés. A lovak most vonultak el mellettük, gyorsan ügettek a lovászok mellett, akik tartották őket, majd ahogy elengedték, rövid vágtába csaptak, oldalazva táncoltak, a fejüket dobálták és úgy csillogtak a napsütésben, akár hátukon a színes selymek. Eltűntek a pálya kanyarulatában. A tömeg izgatottan zsongott, a bukmékerek hangja áthallatszott a morajon. -- Húsz az egyhez a kettesnél. Sun Dancer ötön. Trade Wind egyenlő esély. Duff fogai kivillantak, ahogy mosolygott. -- Ez az, te mondd el az embereknek.

Candy idegesen tekergette a kesztyűjét és felnézett Seanra". -- Hé te ott a lelátón -- látod őket? -- Most már felálltak, együtt vannak -- úgy tűnik, elsőre elhúznak -- mondta neki Sean, anélkül, hogy a látcsövet elvette volna a szeme elől. -- Igen, ott vannak elindultak! -- Mondjad, mondjad -- parancsolta neki Candy, miközben Sean vállát püfölte. -- Harry már előretört -- látod a kis kancát, Duff? -- Láttam egy zöld villanást a bolyban -- igen, ott van, hatodik vagy hetedik. ;. - Milyen ló az ott Trade Wind mellett? -- Hamilton heréitje, ne izgulj, legfeljebb a kanyarig bírja. A lovak frízét, ahogy fejük kalapácsként mozog, és mögöttük halvány porfátyol emelkedik a magasba, vezető korlátok és a bányák fehér hányói foglalták keret301 be. Akár egy sötét gyöngysor, úgy futottak fel a hátsó egyenesből és összesűrűsödtek, ahogy ráfordultak a célegyenesre. -- Trade Wind még ott van... azt hiszem, nő az előnye... a heréit már kidőlt, és a kancának nyomát sem látom. -- De! Ott van, Duff, kinn a szélén. Jön fel. -- Gyerünk, drágaságom -- suttogta Duff félhangosan. -- Lássuk, milyen gyors vagy. -- Tisztán lehagyta már a bolyt -- egyre jobban jön, Duff, irtó gyorsan jön -mondta Sean. -- Gyerünk, Trade Wind, tartsd távol -- könyörgött Duff. -- Ne engedd, öregfiú. Most már ők is hallották a lódobogást, olyan volt, mint valami távoli hullámverés, de ez a hang egyre közeledett és egyre erősödött. Feltűntek a színek is, a smaragdzöld a mézszínű bőr fölött és a gesztenyebarna-arany vezetett a világos pejen. -- Trade Wind -- gyerünk, Trade Wind -- visította Candy. Ahogy ugrándozott, a kalapja a szemére hullt; türelmetlenül letépte és a haja a vállára omlott. -- Befogja, Duff! -- Csapja rá, Harry, az Isten szerelmére -- használd az ostort. A dobogás egyre erősödött, majd mennydörögve elviharzott mellettük. A kanca orra Harry csizmájánál volt és egyenletesen közelített, most már Trade Wind karját is elérte. -- Az ostort, a fene essen beléd -- rikoltotta Duff --, használd az ostort. Harry jobb karja mozgott, gyors volt, akár egy mámba -- csitt-csatt; a tömeg üvöltésén és a paták robaján át is hallották az ostor csattogását és a mén megugrott. Akárha fogatba lettek volna befogva, úgy vágtatott át a két ló a célvonalon. -- Ki nyert? -- kérdezte Candy szenvedő hangon. 302 -- Egyszerűen nem tudtam megállapítani, a fenébe is -- mondta Duff. -- Én sem... -- Sean elővette a zsebkendőjét, és megtörölte a homlokát. -- Hát ez nem tett jót a szívemnek ... ahogy Francois mondaná. Kérsz egy szivart, Dúff? -- Kösz -- most szükségem va rá. A tömegben minden arc a bírók fölötti tábla felé fordult és kínos csöndben várakoztak. -- Miért tart ilyen sokáig nekik a döntés? -- kérdezte panaszosán Candy. -Olyan zaklatott vagyok, hogy egy percnél tovább már nem bírom, el kell mennem a toalettre. -- Most kerülnek fel a számok -- kiáltotta Sean. -- Ki nyert? -- Candy felugrott, hogy lásson valamit a fejek fölött, majd rémült

arccal hirtelen megtorpant. -- A tizenhatos -- üvöltötte egyszerre Duff és Sean --, ez Trade Wind! Sean mellbe vágta Duffot, Duff pedig nagy igyekezetében kettétörte Sean szivarját. Aztán elkapták Candyt és ölelkezve közrefogták. Candy halkan felsikkantott, majd gyorsan kiverekedte magát karjaik közül. -- Elnézést -- mondta, azzal elrohant. -- Hadd hívjalak meg egy italra. -- Sean rágyújtott megcsonkított szivarjára. -- Nem, most enyém e megtisztelő feladat, ragaszkodom hozzá. -- Duff karon fogta, és széles, elégedett mosollyal mentek a büfé felé. Hradsky ott ült az egyik asztalnál Maxszal. Duff odament mögé, egyik kezével leemelte a cilinderét, a másikkal pedig megborzolta Hradsky maradék haját. -- Rá se rántson, Norman, nem lehet mindig nyerni. Hradsky lassan megfordult. Visszavette-a kalapját, lesimította a haját és a szeme sárgán villogott. -- Egyetértek önnel, Mr. Charleywood, nem lehet mindig nyerni -- mondta Norman Hradsky. Sikerült egészen tisztán kimondania, csupán a „cs"-nél akadt 303 el egy kicsit -- ez a betű mindig is nehéz volt neki. Felállt, visszatette fejére a kalapját és elment. -- Hétfőn kora reggel már az irodájukban lesz a csekk -- mondta nekik Max csöndesen, miközben mindvégig az asztalt nézte. Aztán fölállt és Hradsky után ment. 20 Sean borzas szakállal, dereka köré csavart fürdőlepedőben kijött a fürdőszobából. A híres yorki herceg Tízezer emberét Felmeneteltette a hegy csúcsára Majd vissza és mind leért. Ezt énekelte, miközben egy metszett üvegből drága hajszeszt öntött a kezébe és bedörzsölte a hajába. Ezután gondosan megfésülködött és belemosolygott a tükörbe. -- Te csodalény -- mondta Sean saját tükörképének. -- Hízásnak indultál -- morogta Duff, Sean megbántódott. -- Ez izom. -- Akkora a hátsó feled, akár egy vízilóé. Sean levette magáról a fürdőlepedőt és háttal állt a tükörnek; a válla fölött hátrapillantva vette szemügyre. -- Csak egy kis nehéz altesti munkára van szükségem, egy jó kalapácsra, mely beviszi a hosszú szöget -- tiltakozott Sean. -- Jaj ne -- nyögött fel Duff. -- A humorod kora reggel olyan, mint a disznósült reggelire, megfekszi az ember gyomrát. Sean kivett egy selyeminget a fiókjából és úgy tartotta, mint egy torreádor a köpenyét, tett két könnyed 304 mozdulatot, majd lábát ugyanúgy tartva a hátára kanyarította. -- Ölé! -- tapsolt Duff savanyú képpel. Sean belebújt a nadrágjába, majd leült, hogy felhúzza a csizmaját. -- Igazán femek hangulatban vagy ma reggel mondta Duffnak. -- Épp hogy átvergődtem egy tomboló viharon! -- Mi a baj? -- Candy templomi esküvőt akar. -- És ez olyan nagy baj? -- Hát, egyáltalán nem örülök neki. -Miért? -- Ennyire rövid az eszed? -- Ja, a másik feleségedre gondolsz. -- Úgy van, a másik feleségemre.

-- Elmondtad Candynek? -- Te jó ég, dehogy -- szörnyedt el Duff. -- Igen, most már értem, hogy mi a gond -- de mi van Candy férjével? így egálban vagytok, nem? -- Nem, mert az jobblétre szenderült. -- Nos, ez így kényelmesebb. Tudja még valaki, hogy már nó's vagy? -- Duff megrázta a fejét. -- És Fran?ois? -- Nem, neki sosem mondtam. -- Hát akkor meg mi a gond -- vidd le a templomba és legyen meg ott az esküvő. Duff zavartan nézett rá. -- Az nem zavar, ha másodszor is megnősülök az elöljáróságon, akkor csak néhány öreg hollandot verek át, de hogy templomba menjek... -- Duff a fejét ingatta. -- Én lennék az egyetlen, aki tudná -- mondta Sean. -- Te meg a főnök odafenn. -- Duff -- mosolygott rá sugárzó arccal Sean: Duff, öregfiú, neked vannak skrupulusaid -- hát ez bámulatos! 305 Duff egy kicsit feszengve fészkelődön a székén. -- Hadd gondolkodjam. -- Sean teátrálisan a homlokára szorította a kezét. -Igen, igen, már tudom -- megvan. -- Gyerünk, mondd már el nekem is. -- Duff egészen a szék szélén ült. -- Eredj Candyhez és mondd meg neki, hogy minden rendben, nemcsak hogy kész vagy templomban megesküdni vele, de felépíted a saját templomodat. -- Hát ez csodás -- dünnyögte Duff gúnyosan --, ezzel aztán jól kinn vagyok a vízből. -- Hadd fejezzem be. -- Sean nekilátott, hogy megtöltse ezüst szivartárcáját. -Azt is mondd meg neki, hogy te szereméi egy polgári szertartást is -- azt hiszem, főúri körökben ez így szokás. Ezt mondd meg neki, biztosan leveszed vele a lábáról. -- Még mindig nem tudlak követni. -- Aztán felépíted a saját kápolnád fönn, Xanaduban -- biztosan találunk egy disztingvált külsejű alakot, akire ráadjuk a papi gallért és megtanítjuk a megfelelő szövegre. Ez majd Candyt boldoggá teszi. A szertartás után a pap nyomban felül a fokvárosi kocsira. Te leviszed Candyt az elöljáróságra, ami meg téged tesz boldoggá. Duff döbbenten meredt rá, majd ajka lassanként széles, boldog mosolyra húzódott. -- Zseni vagy -- istenáldotta lángész. Sean begombolta mellényét. -- Semmiség, szóra s"e érdemes. Most pedig, ha megbocsátasz, megyek és dolgozom is valamicskét -- egyikünknek keresnie kell, hogy te nyugodtan áldozhass különös szeszélyeidnek. Sean magára rántotta a kabátját, majd felkapta sétabotját és meglóbálta. Az aranygombtól olyan volt az egyensúlya, mint egy kézi gyártású vadászpuskának. Bőrén a selyem simogatása és feje körül a hajszesz illatárja kellemes érzéssel töltötte el. Lement a lépcsőn. Mbejane a hotel udvarán várta a 306 kocsival. Ahogy beült, kicsit megsüllyedt alatta és bőr ülése puhán, lágyan simult hozzá. Rágyújtott aznapi első szivarjára és Mbejane rámosolygott. -- Látlak, Nkosi. -- Én is látlak, Mbejane, mi az a dudor ott oldalt a fejeden? -- Nkosi, egy kicsit részeg voltam, különben az a majom basutó sosem érhetett volna hozzám a harci botjával. Mbejane simán kihajtott az udvarról az utcára.

-- Miért verekedtetek? Mbejane vállat vont. -- Hát feltétlenül kell ok egy férfinak a verekedéshez? -- Ahogy ez már lenni szokott. -- Emlékezetemben rémlik valami, hogy volt ott egy nő -- mondta Mbejane. -- Ahogy ez már szintén lenni szokott -- ki győzött? -- A férfi egy kicsit vérzett, a barátai elvitték. A nő meg, amikor eljöttem, mosolygott álmában. Sean nevetett, majd tekintette végigfutott Mbejane csupasz hátának dimbes-dombos táján. Ez így határozottan'tarthatatlan. Remélte, hogy titkára nem felejtett el beszélni a szabóval. Megálltak irodája előtt. Egyik tisztviselője lesietett a tornácról és kinyitotta a kocsi ajtaját. -- Jó reggelt, Mr. Courteney. Sean felment a lépcsőn, miközben tisztviselője úgy futott előtte, akár egy vadászkutya. -- Jó reggelt, Mr. Courteney -- hangzott az udvarias kórus a főiroda íróasztal, sorai mellől. Sean sétapálcájával intett nekik, majd bement saját irodájába. A kandalló felett saját portréját látta és rákacsintott. -- Mit kell ma reggel elintéznünk, Johnson? --Itt vannak ezek a követelések, uram, aztán a fizetési utalványok, uram, a mérnököktől a fejlesztési jelentések, uram, aztán... 307 Johnson zsíros hajú kis ember volt, zsírosnak tűnő kabátban; minden egyes „uram" után hízelgő alázatossággal egy kissé meghajolt. Értette a dolgát, ezért Sean felvette, de ez nem jelentette azt, hogy kedvelte is. -- Fáj a gyomra, Johnson? -- Nem, uram. -- Hát akkor, az Isten szerelmére, ember, ne görnyedezzenltt, álljon rendesen. Johnson haptákba vágta magát. -- Akkor most vegyük szépen sorjában, egyenként. Sean lehuppant székébe. A napnak ez a része volt a taposómalom. Utálta a papírmunkát, így aztán elszánt figyelemmel látott neki, találomra ellenőrizte a számok hosszú sorát, megpróbálta a neveket összekapcsolni az arcokkal és feltett egy-egy kérdést olyan követelésekkel kapcsolatban, melyek túlzottnak tűntek, végül aláírta ott, ahol Johnson ceruzával gondosan bejelölte és tollat az asztalra hajította. -- Van még valami? -- Tizenkettő harminckor megbeszélése van Mr. Maxwell-lel a bankból, uram. -- Aztán? -- A Brooke Bros, ügynöke jön egyre, nyomban utána Mr. MacDougal, uram, aztán fölvárják a Candy bányába. -- Köszönöm, Johnson, ma délelőtt is szokás szerint a Tőzsdén találnak, ha bármi rendkívüli dolog adódna. -- Rendben, Mr. Courteney. És van még valami. Johnson a szoba túloldalán lévő kanapén egy barna papírcsomagra mutatott. -- A szabójától. -- Á!"- mosolyodott el Sean. -- Küldje ide a szolgámat. -- Átment a szobán és kibontotta a csomagot. Mbejane perceken belül ott állt az ajtóban. -- Nkosi? 308 -- Mbejane -- az új egyenruhád. -- Sean a kanapéra kiterített ruhákra mutatott. Mbejane tekintete a pompás, arany és gesztenyebarna öltözékre siklott és SZCT méből hirtelen eltűnt minden élet. -- Vedd fel -- gyerünk, hadd lássam, hogy áll rajtad, Mbejane odament a kanapéhoz és kezébe vette a kabátot. -- Ez mind az enyém? Mbejane habozott, majd lassan meglazította ágyékkötójét és hagyta, hogy a földre

hulljon. Sean türelmetlenül nézte, ahogy begombolja a nadrágot meg a kabátot, majd figyelmesen körbejárta a zulut. -- Nem rossz -- dünnyögte, majd zulu nyelven folytatta: -- Hát nem gyönyörű? Mbejane kényelmetlenül mozgatta vállát, mely nem szokott kabáthoz és nem szólt egy szót sem. -- Nos, Mbejane, tetszik? -- Gyerekkoromban elmentem apámmal Port Natalba eladni a marhát. Volt ott egy ember, aki egy széken ülő majommal járta a várost, a majom táncolt, az emberek pedig nevettek és pénzt dobáltak neki. A majmon is ilyen ruha volt. Nkosi, nem hiszem, hogy az a majom boldog volt. A mosoly eltűnt Sean arcáról. -- Inkább továbbra is az állatbőröket hordanád? -- Amit én viselek, az a zulu harcosok öltözéke. Mbejane arca még mindig kifejezéstelen volt. Sean szája szóra nyílt, hogy vitába szálljon vele, de még mielőtt megszólalt volna, elöntötte a méreg. -- Viselni fogod ezt az egyenruhát -- üvöltötte. Azt fogod viselni, amire én mondom, hogy viseld, és ezt mosolyogva teszed, hallottad? -- Nkosi, én jól hallottam. -- Mbejane felvette a földről leopárdfarkakból készült ágyékkötőjét, és kiment az irodából. Amikor Sean kiment a kocsihoz, Mbejane ott ült a bakon az új egyenruhájában. Ahogy mentek a Tőzsde felé, a háta egész úton egy merev tiltako309 zás volt és mindketten hallgattak. Sean dühödt pillantást vetett a Tőzsde ajtónállójára, a délelőtt folyamán megivott négy konyakot, majd délben visszahajtatott az irodába, miközben komoran meredt Mbejane még mindig csupa tiltakozás hátára, ráüvöltött Johnsonra, ráförmedt a bank igazgatójára, a Brooke Bros, képviselőjét kidobta, aztán dühtói fortyogva kihajtatott a Candy bányához. Mbejane némasága azonban áthatolhatatlan volt és Sean nem nyithatott újabb vitát büszkesége feláldozása nélkül. Becsörtetett a Candy bánya új igazgatási épületébe és a teljes személyzetet fel. dúlta és zavarba ejtette. -- Hol van Mr. du Tóit? -- üvöltötte. -- Lent van a hármas aknában, Mr. Courteney. -- Mi a fenét csinál ott? Itt kellett volna várnia rám. -- Egy órával későbbre várta önt, uram. -- Hát akkor szerezzenek nekem valami overallt* meg egy bányászsisakot, és ne ácsorogjanak itt. Fejébe vágta a fémsisakot és gumicsizmájában hatalmas léptekkel elmasírozott a hármas akna felé. A vedres felvonó simán levitte a föld alá, tizenöt méter mélyre és ott kiszállt a tizedik szinten. -- Hol van Mr. du Tóit? -- kérdezte a műszakvezetőtől a liftnél. -- Fönt van a fejtési fronton, uram. A feltáró földje egyenetlen volt és saras; gumicsizmája cuppogott, ahogy elindult az alagútban. Karbidlámpája tompa, fehér fénnyel világította meg az egyenetlen sziklafalat és érezte, hogy kezd izzadni. A sínek mentén két bennszülött tolt vissza egy kocsit, így kénytelen volt egészen a falhoz lapulni, hogy elférjenek és amíg arra várt, hogy elhaladjanak, benyúlt az overall alá a szivartárcájáért. Ahogy húzta kifelé, kicsúszott a kezéből és lepottyant a sárba. Addigra a kocsi már elment, így lehajolt, hogy felvegye. Füle pár centinyire volt a faltól és arcán a bosszúságot döbbe310 net váltotta fel. A szikla nyikorgott. Fülét odatapasztotta. Olyan volt, mintha valaki a fogát csikorgatná. Egy darabig még hallgatta, megpróbált rájönni,

hogy mi lehet az oka; ez nem a lapátok vagy fúrók visszhangja volt és nem is víz. Úgy harminc méterrel továbbment, és ismét hallgatódzott. Itt nem volt annyira hangos, de azt a zúzó, csikorgó hangot időnként megmegszakította valami fémes csattanás, mint mikor eltörik egy kés pengéje. Furcsa, nagyon furcsa; ilyet még sosem hallott. Ment tovább a folyosón és rossz hangulata eltűnt, mivel annyira lekötötte ez az új probléma. Mielőtt elérte volna fejtést, összefutott Fran9ois-yal. -- Üdv, Mr. Courteney. -- Sean már rég feladta, hogy megpróbálja Frangois-t lebeszélni erről a megszólításról. -- Gott, igazán sajnálom, hogy nem voltam fenn, amikor megérkezett. Azt hittem, hogy háromra jön. -- Semmi baj, Fran§ois, hogy vagy? -- Hát a reumám időnként megkínoz, Mr. Courteney, de különben jól vagyok. Hogy van Mr. Charleywood? -- Remekül. -- Sean nem tudta tovább magába fojtani kíváncsiságát. -- Kérdeznék valamit Franz, most, ahogy jöttem a fülemet a falnak nyomtam és valami fura zajt hallottam, nem tudtam rájönni, hogy mi lehet. -- Miféle zaj volt? -- Hát olyan csikorgó, zúzó, mint... mint... -- Sean a megfelelő szót kereste -amikor két üveget összedörgölnek. Franfois szeme elkerekedett és kezdett kidülledni, az arca elszürkült és megragadta Scant karját. -- Hol? -- Visszafelé a folyosón. A levegő úgy összeszorult Francois torkán, hogy 311 alig tudott beszélni és közben kétségbeesetten rángatta Sean karját. -- Omlás! -- recsegte. -- Omlás! Futásnak eredt, de Sean megragadta. Fran9ois vadul viaskodott. -- Francis, hány ember van fent a fejtésen? -- Omlás. -- Fran9ois hangja most már hisztérikus sikoly volt. -- Omlás. -- Kitépte magát Sean szorításából és elviharzott a felvonó felé, a sár csak úgy fröcskölt gumicsizmájáról. Rémülete megfertőzte Scant és ó' is futni kezdett Francois után, de néhány lépés után hirtelen megtorpant. Értékes másodpercek teltek el, miközben a gyomrában féregként csúszó-mászó félelem miatt tétovázott; menjen vissza, hogy szóljon a többieknek és talán ott hal meg velük, vagy menjen Franfois után és életben marad. Aztán zsigereiben a félelem társra talált, mely éppoly sikamlós és hideg; a neve szégyen, és a szégyen volt az, ami visszahajtotta fejtéshez. Öt fekete és egy fehér ember dolgozott ott meztelen felsőtesttel, mely verítéktől csillogott a hőségben. Sean odakiálltotta nekik azt a szót és ők pontosan úgy tettek, mint a fürdőzők, amikor valaki a parton elkiáltja magát, hogy „cápa". Ugyanez a bénító rémület, majd a pánik. Hanyatt-homlok rohantak visszafelé az alagúton. Sean futott velük, a sár rátapadt nehéz csizmájára és a lába elgyöngüít a könnyű élettől, a sok kocsin járástól. A többiek egymás után elhúztak mellette. -- Várjatok meg -- akarta Visítani. -- Várjatok meg. Megcsúszott á síkos talajon és ahogy elesett, a durva fal felhorzsolta a vállát, aztán feltápászkodott, a szakállán vastagon állt a sár, és a vér zúgva lüktetett a fülében. Immáron egyedül botladozott tovább az alagútban. Egy reccsenéssel, mely olyan volt, akár egy puskalövés, az egyik vastag támasztóoszlop eltörött a szikla nyomása alatt és előtte az alagút tetejéből füstö312 lögve szállt a por. Tovább tántorgott, körülötte a földmély mindenütt beszélt, nyögött és apró, fojtott sikolyokkal tiltakozott. A bányafa is ismét csatlakozott hozzá, minden recsegett, ropogott és lassan, akár a színházban a függöny,

fölötte a szikla leereszkedett. Az alagútban sűrűn gomolygott a por, ami lámpája fényét elfojtotta és kaparta a torkát. Akkor már tudta, hogy nem fog kijutni, de azért futott tovább, miközben elszabadult kődarabok potyogtak rá. Egy nagy darab eltalálta bányászsisakját és az ütés akkora volt, hogy majdnem elesett. Elvakította a gomolygó por, ezért teljes erejéből belerohant egy elhagyott csillébe, mely eltorlaszolta az utat, az ütközéstől megsérült combbal elterült a kocsi fém testén. -- Most már végem -- gondolta, de ösztönösen feltápászkodott és a csille körül tapogatódzva menekült, tovább. Előtte az alagút hatalmas robajjal beomlott. Sean térdre hullt és bemászott a csille kerekei közé, épp sikerült bekúsznia az erős acél alá, amikor a tető fölötte is beomlott. Úgy tűnt, mintha a zuhanás robaja soha többé nem hallgatna el, de aztán egyszer csak vége szakadt, és a lassanként megállapodó kövek zörgése, csikorgása ezután már-már csöndnek tetszett. Lámpáját elvesztette és a sötétség olyan nyomással nehezedett rá, akár a föld apró menedékére. A levegőben állt a por és ő köhögött; addig köhögött, míg végül mellkasát már a fájdalom hasogatta és szájában a vér sós ízét érezte. Kevés volt a hely, szinte mozdulni sem tudott, mivel a csille acélteste tizenöt centire volt felette, de azért addig kínlódott, míg sikerült kinyitnia overallja elejét és kitépett egy darabot az ingéből. A selymet, akár egy orvosi maszkot a szája meg az orra elé tartotta. Ez kiszűrte a port a levegőből és így legalább lélegezni tudott. A por leülepedett; a köhögése enyhült, majd végül elmúlt. Meglepődött, hogy még mindig él és nekilátott, hogy óvatosan körülkémleljen. Megpróbálta kinyújtani a lá313 bát, de sziklába ütközött. Kezével kitapogatta, hogy fölfelé úgy tizenöt centinyi helye van és talán harminc-harminc centi mindkét oldalon, alatta meleg sár és kő, körötte mindenütt acél. Levette a sisakját és párnaként a feje alá tette. Acélkoporsóban volt tizenöt méter mélyen eltemetve. Ekkor érezte először, hogy elönti a páni félelem. -- Járasd az agyad, gondolj valamire, gondolj bármire, csak a körülötted lévő sziklákra ne, számold meg ingóságaidat -- mondta magának. Nekilátott, hogy végigkutassa zsebeit, de nagyon nehezen mozgott ezen a szűk helyen. -- Egy ezüst szivartárca két havannával. -- Szépen letette maga mellé. -- Egy doboz gyufa, nedves. -- Ráhelyezte a tárca tetejére. -- Egy zsebóra. -- Egy finom ír vászonból készült, monogramos zsebkendő. -- Egy teknőcfésű -- az embert a megjelenése után ítélik meg. -- Nekilátott, hogy megfésülködjön, de nyomban rájött, hogy ez ugyan leköti a kezét, de az agyát munka nélkül hagyja. Letette a fésűt is a gyufa mellé. -- Huszonöt font aranyban ... -- gondosan megszámolta --, igen, huszonöt. Rendelek egy üveg jó pezsgőt -- a por összeállt a szájában, ezért gyorsan folytatta --, meg egy maláj lányt az Operaházból. Nem, mit fukarkodjam -- tíz maláj lányt. Majd táncolni fognak nekem, azzal elmegy az idő. Mindegyiknek ígérek egy-egy aranyat, hogy egy kicsit megtámogassam a lelkesedésüket. Kutatott tovább, de semmi más nem volt nála. -- Gumicsizma, zokni, jól szabott nadrág, egy ing, ami sajnos el van szakítva, overall, meg egy bányászsisak és ez minden. Miután javait mind gondosan kitette, celláját feltérképezte, el kellett kezdenie gondolkodni. Először a 314 szomjúságán gondolkodott. A sár, amiben fekszik, túl sűrű ahhoz, hogy vizet nyerjen belőle. Megpróbálta átszűrni az ingén, de sikertelenül, aztán a

levegővel kezdett foglalkozni. Elég frissnek tűnt és úgy döntött, hogy a sziklák résein át elegendő szivárog be ahhoz, hogy életben maradjon. Hogy életben maradjon -- életben addig, amíg szomján nem hal. Amíg embrióként összegömbölyödve meg nem hal a föld meleg méhében. Nevetni kezdett, akár egy féreg a sötét, meleg anyaföld méhében. Majd megint nevetni kezdett és rádöbbent, hogy ez a teljes pánik kezdete, öklét a szájába nyomta és keményen ráharapott, hogy leállítsa a nevetést. Rettentő nagy volt a esönd, a kövek már nem mozogtak. -- Mennyi ideig tarthat? Mondja, doktor úr. Mennyi időm van még hátra? -- Nos, ön izzad. A folyadékveszteség elég gyors. Véleményem szerint, úgy négy nap -- válaszolt magának. -- És mi van az éhséggel, doktor úr? -- Ó nem, emiatt ne nyugtalankodjék, természetesen éhes lesz, de a szomjúságba fog belehalni. -- És a hagymáz, vagy tífusznak hívják, sosem tudom. Azzal mi van, doktor úr? -- Ha lennének itt halottak is, akkor lenné rá esélye, de ön itt egészen egyedül van. -- Gondolja, doktor úr, hogy megőrülök, természetesen nem azonnal, de, mondjuk úgy, néhány napon belül? -- Igen, meg fog őrülni. -- Én még sosem voltam őrült, legalábbis nem tudok róla, de azt hiszem, az most segítene, ha megőrülnék, nem? -- Ha arra gondol, hogy vajon könnyebb lenne-e, hát, nem tudom. 315 -- A! Most egy kicsit homályosan beszélt... de azért tudom követni. Arra gondol, hogy az őrület milyen álmokat hív elő? Arra gondol, hogy vajon az őrület valóságosabb-e, mint maga a valóság? Arra gondol, hogy belehalni az őrületbe nem rosszabb-e, mint szomján halni? De az őrületet legyőzhetem. Ez a csille összeroskadhat a nyomás alatt, végül is nyilván többezer tonnányi kő nehezedik rá. Ez ügyes, igaz, doktor úr; önnek mint orvosnak ezt igazán el kell ismernie. Földanyát megmentették, de a gyermek sajna halva született, az anya túl erősen nyomta. -- Sean hangosan beszélt és most nevetségesnek érezte magát. Fogott egy kődarabot és megkopogtatta vele a csillét. -- Elég erősnek tűnik. Ez igazán örvendetes. -- Még keményebben ütötte a fémet -- egy, kettő, három, egy, kettő, három -- aztán ledobta a követ. Halkan, akár a visszhang, távolról, mint a a holdról jönne, kopogását hallotta ismétlődni. Teste megmerevedett a hangra és remegni kezdett az izgalomtól. Felkapta a követ: háromszor koppintott és háromszor jött a válasz. -- Meghallottak, édes, irgalmas Istenem, meghallottak. -- Izgatottan, zihálva nevetett.- Drága Földanya, ne nyomj össze, kérlek, ne roskadj rám. Légy türelemmel. Várj néhány napot és császármetszéssel kiemelik ménedből ezt a gyermeket. Mbejane várt, amíg Sean eltűnik a hármas aknában és csak azután vette le új kabátját. Letette maga mellé a kocsisülésre, és gondosan összehajtogatta. Aztán egy darabig csak ült és élvezte bőrén a nap melegét, majd lemászott a kocsiról és a lovakhoz ment. Egyenként az itatóhoz vitte őket, majd lazán visszafogta a lovakat a hámba. Fölvette dárdáit a lábtartótól és az igazgatási épület melletti kis füves részre ment. Leült és miközben a dárdák hegyét élesítette, magában halkan dudorászott. Végül hüvelykujját szakszerűen vé316 gighúzta az éleken, helyeslőén mormogott, majd karjáról levágott néhány szőrszálat és elégedetten mosolyogva letette dárdáit maga mellé a fűbe. Hátára fekve

.ledőlt és a nap melegétől elaludt. A .kiáltozásra ébredt fel. Felült és automatikusan megnézte a nap állását. Jó egy órát aludt. Duff kiáltozott és Francis sárosán, rémült arecal válaszolt neki. Ott álltak az igazgatási épület előtt. Duff lova csupa veríték volt. Mbejane felállt és odament hozzájuk; nagyon fülelt, próbálta megérteni szaggatott hangjukat. Túl gyorsan beszéltek, de hogy valami baj volt, annyit biztosan tudott. -- Beomlott, majdnem egészen a tízes liftállomásig -- mondta Fran§ois. • -- És te otthagytad -- mondta vádlón Duff. -- Azt hittem, hogy jön utánam, de ő visszafordult. -- Minek -- miért fordult vissza? -- Hogy szóljon a többieknek... -- Nekikezdtél már a folyosó megtisztításának? -- Nem, magát vártam. -- Te féleszű, átkozott hülye, hát lehet, hogy életben van ott benn... minden perc életbevágóan fontos. -- De hát semmi esélye, Mr. Charleywood, biztosan halott. -- Fogd be a szád, hogy a fene essen beléd. Duff hátat fordított neki és futni kezdett az akna felé. Egész tömeg gyűlt már össze a magas, acél aknato: rony alatt és Mbejane hirtelen rájött, hogy Seanról van szó. Még az akna előtt beérte Duffot. -- A Nkosi az? -- Igen. -- Mi történt? -- Rázuhant a szikla. Mbejane Duff után csörtetett a felvonóba és egy szót sem szóltak, míg el nem érték a tizedik szintet. Elindultak a folyosón, de nem sokat kellett menniük, ha377 mar a végére értek. Feszítőrudakkal és lapátokkal emberek álltak ott tétován, parancsra várva és Mbejane utat tört magának közöttük. Duff ál ott álltak az új, beomlott sziklafal előtt, amely elzárta az alagutat és a csöndnek sehogy sem akart vége szakadni. Aztán Duff a fehér aknászhoz fordult. -- A fejtésnél volt? -- Igen. -- Visszament, hogy szóljon maguknak, ugye? -- Igen. -- És maguk otthagyták? A férfi képtelen volt Duffra nézni. -- Azt gondoltam, hogy jön utánunk -- motyogta. -- Csak a saját, nyomorult bőrére gondolt -- mondta neki Duff-, maga koszos, kis gyáva féreg, csúszó-mászó nyomorult, maga... Mbejane megfogta Duff karját és Duff, szóáradata kellős közepén, elhallgatott. Akkor már mindnyájan hallották -- kopp, kopp, kopp. -- Ez ő -- ez biztosan ő -- suttogta Duff --, életben van! -- Kikapott egy feszítőrudat az egyik bennszülött kezéből és az alagút falához ütötte. Lélegzetvisszafojtva vártak, mígnem meghallották a választ, ezúttal hangosabban és élesebben, mint az előbb. Mbejane kivette a feszítőrudat Duff kezéből. Beledöfte a sziklatorlasz egy résébe és hátizmai duzzadtan megfeszültek, ahogy emelni kezdte. A rúd meghajlott, elhajította és puszta kézzel esett neki a köveknek. -- Maga! -- förmedt rá Duff az aknászra. -- Fára lesz szükségünk, hogy amit eltakarítottunk, alátámasszuk -- hozza. -- Ezután a bennszülöttekhez fordult. -- Egyszerre négy dolgozik a munkaterületen, a többi meg folyamatosan hordja a

már meglazított köveket. -- Van szüksége dinamitra? -- kérdezte az aknász. -- Hogy másodszorra is beomoljon az egész? Men318 jen és hozza azt a fát, és ha már fönn van, szóljon Mr. du Toit-nak. Négy óra alatt az alagútból közel ötméternyit sikerült megtisztítaniuk, a nagyobb darabokat kőtörő kalapáccsal verték szét és emelők segítségével kímélték az omladékból. Duff minden porcikája fájt és a keze csupa seb volt. Pihennie kellett. Lassan visszament a felvonóhoz, ahol takarókat meg egy hatalmas tál levest talált. -- Ez honnan került ide? -- A Candy Hotelból, uram. Fél Johannesburg ott várakozik fönn az akna bejáratánál. Duff összekuporodott az egyik takaró alatt és ivott egy kis levest. -- Hol van du Tóit? -- Nem találtam, uram. A falnál Mbejane tovább dolgozott. Az első négy bennszülött hátrament pihenni és helyüket friss emberek vették át. Mbejane vezette őket, időnként odamorgott neki egy-egy utasítást, de különben minden erejét a szikla elleni rohamra tartogatta. Duff egy órát pihent és amikor visszament, Mbejane még mindig ott volt. Duff figyelte, amint karjával átfog egy söröshordó méretű követ, majd lábát megfeszítve kiszakítja az omladékból. Nyomában föld és meglazult kövek zúdultak ki, melyek térdig betemették Mbejane lábát, és Duff előreugrott, hogy segítsen neki. Újabb két óra múlt el és Duffnak megint pihennie kellett. Ezúttal Mbejanét is magával vitte, adott neki egy takarót és megitatta egy kis levessel. Hátukat a folyosó falának támasztva, vállukon takaróval ültek egymás mellett. Az aknász jött oda Duffhoz. -- Mrs. Rautenbach küldte ezt le önnek, uram. Egy fél üveg konyak volt. -- Mondja meg neki, hogy köszönöm. -- Duff fogával kihúzta a dugót és kettőt kortyintott az üvegből. Könnybe lábadt tőle a szeme -- Mbejane felé nyújtotta az üveget. 379 -- Ez nem járja -- habozott Mbejane. -- igyál. Mbejane ivott, takarójával gondosan letörülte az üveg száját és visszaadta. Duff még egyet húzott belőle, majd ismét Mbejane felé nyújtotta, de az megrázta a fejét. -- Ebből egy kevés erőt ad, de ha túl sok, elgyengít. Sok munka vár még ránk. Duff visszadugaszolta az üveget. -- Mennyi időbe telik, míg eljutunk hozzá? -- kérdezte Mbejane. -- Még égy nap, esetleg kettő. -- Egy ember két nap alatt meg is halhat -- tűnődött Mbejane. -- De az nem, akinek a teste olyan erős, mint egy bikáé, a természete meg heves, akár az ördögé -- mondta neki Duff. Mbejane elmosolyodott, Duff pedig tovább keresgélte a zulu szavakat. -- Ugye, szereted őt, Mbejane? -- Ezt a szót csak asszonyok használják. Mbejane egyik hüvelykujját vizsgálgatta; a körme leszakadt, úgy meredezett, akár egy sírkő; fogai közé vette, lehúzta, majd a folyosó földjére köpte. Duff beleborzongott, ahogy nézte. -- Azok a babuinok nem dolgoznak, ha nem hajtják őket -- állt fel Mbejane. -Kipihented magad? -- Igen -- hazudta Duff és visszamentek a sziklafalhoz. Sean ott feküdt a sárban, feje kemény párnán, a sisakján nyugodott. A sötétség

éppoly sűrű tömör volt, akár körös-körül maga a szikla. Megpróbálta elképzelni, hogy hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik -- így legalább nem érezte annyira a kínzó szomjúságot. Hallotta a kalapácsütéseket a sziklán és a lehulló kövek zaját, de úgy tűnt, mintha egy jottányit sem 320 közelednének. Oldalt az egész teste megmerevedett és fájt, de nem tudott megfordulni, mert valahányszor megpróbálta, a térde mindig beakadt a kocsiba és a levegő kezdett áporodottá válni kis barlangjában -- fájt a feje. Nyugtalanul ismét megmozdult és keze súrolta a kis halom aranypénzt. Rácsapott és a pénz szétszóródott a sárba. Ez volt a csali, ami ebbe a csapdába csalta. Most visszaadja mindet, és visszaadná több millió társukat is, csak hogy még egyszer érezhesse, amint a szél belekap a szakállába és a nap végigsimít az arcán. A sötétség olyan sűrűn, émelyítőn tapadt rá, akár a fekete melasz; olyan volt, mintha betöltené orrát, torkát, szemét és fojtogatná. Tapogatódzni kezdett és megtalálta a gyufát. Néhány másodpercnyi fényért elégette volna kis barlangja értékes oxigénjének javát és elégedett lett volna a cserével -- de a doboz teljesen átázott. Egymás után próbálta meggyújtani a gyufaszálakat, de nedves fejük mind szétmorzsolódott, anélkül, hogy akár egyetlen kis szikrát is adtak volna, így ezt is elhajította és szemhéját keményen leszorította, hogy kizárja a sötétséget. Fényes színek jelentek meg csukott szeme előtt, mozogtak, rendeződtek, mígnem hirtelen, nagyon tisztán összeállt belőlük Garrick arca. Már hónapok óta nem is gondolt a családjára, mert túlságosan lekötötte az aranytermés begyűjtése, de most emlékek tömkelege árasztotta el. Milyen sok mindent elfelejtett. A hatalom és az arany mellett minden lényegtelenné vált -- még az élet, az emberek élete sem jelentett semmit. De most a saját életéről volt szó, mely egy fekete szikla peremén tántorgott. Gondolataiba ismét betört a kőtörő kalapácsok hangja. Az elzárt alagút túlsó felén emberek vannak, akik megpróbálják megmenteni, próbálnak utat törni az alattomos sziklahalmon át, mely bármely pillanatban ismét beomolhat. Az emberek sokkal többet érnek, mint az a mérgező fém, azok az aprócska aranykorongok, mely 327 önelégülten hevernek mellette a sárban, miközben az emberek küzdenek, hogy megmentsék őt. Garryre gondolt, akit az ő gondatlan lövése nyomorított meg, Adára, akit egyetlen búcsúszó nélkül hagyott ott, Kari Lochtkamperre pisztollyal a kezében, amint a fél feje szétloccsant hálószobája padlóján és másokra, névtelen emberekre, akik miatta haltak vagy nyomorodtak meg. Sean végighúzta nyelvét kiszáradt ajkain és hallgatta a kalapácsok hangját; most már biztos volt, hogy közelebbről jön. -- Ha innen kikerülök, minden másként lesz. Erre esküszöm. Mbejane az elkövetkezendő harminchat órában mindössze négy órát pihent. Duff figyelte, hogy a verítékkel hogyan olvad le testéről a hús. Halálra dolgozta magát. Duff már teljesen kimerült; a kezével képtelen volt tovább dolgozni, de irányította azokat a csapatokat, melyek a visszanyert alagútrészt aládúcolták. A második nap estéjére harminc méternyit tisztítottak meg. Duff lelépte, és amikor a falhoz ért, Mbejanéhoz fordult. -- Mennyi ideje, hogy utoljára jeleztél neki? Mbejane elgyötört, felszaggatot kezében a kőtörő kalapáccsal hátralépett; a kalapács nyele vértől volt barna és ragacsos. . -- Egy órával ezelőtt, de már akkor is úgy hangzott, mintha csak egy dárdányira lenne. Duff elvett egy emelőt az egyik bennszülöttől és megkopogtatta a sziklát. Nyomban jött rá a válasz.

-- Valami olyasmit üt, ami vasból készült -- mondta Duff. -- Úgy hangzik, mintha csak egy méternyire lenne. Mbejane, hagyd, hogy most ezek az emerek átvegyék. Ha akarsz, maradhatsz és figyelheted, de most már muszáj pihenned. 322 Mbejane válaszként felemelte a kalapácsot és belevágott a falba. A szikla, amelyre rácsapott, megrepedt és két bennszülött máris odalépett, hogy emelőjükkel kiemeljék. Mögötte lyuk maradt a falon és a túlsó felén meglátták a kocsi sarkát. Mindenki rámeredt, majd Duff kiabálni kezdett. -- Sean, Sean, hallasz? -- Ne beszéljetek már annyit, hanem szedjetek ki innen. -- Sean hangja a szomjúságtól és a portól rekedt volt és a szikla elfojtotta. -- Ott van a kocsi alatt. T"1 •" -- Ez o. -- Nkosi, jól vagy? -- Megtaláltuk. A kiáltásokat meghallották azok az emberek, akik mögöttük dolgoztak a folyosón és továbbadták a hírt azoknak, akik a felvonónál vártak. -- Megtalálták -- jól van -- megtalálták. Duff és Mbejane kimerültségükről teljesen megfeledkezve ugrottak előre. Eltakarították az utolsó néhány kődarabot és válluk összeért, ahogy letérdeltek és a kocsi alá néztek. -- Nkosi, látlak. -- Én is látlak, Mbejane, mi tartott ilyen sokáig? -- Nkosi, néhány apró kő az utunkat állta. Mbejane a kocsi alá nyúlt, és hónaljánál fogva kihúzta Seant. -- Hülye egy helyet választottál a bújócskához, fiacskám. -- Hogy vagy? -- Adjatok egy kis vizet és nyomban jól leszek. -- Vizet -- hozzatok vizet -- kiáltotta Duff. Sean mohón nyelte, egyszerre akarta kiinni az egészet. Köhögni kezdett és a víz kispriccelt az orrán. -- Nyugi, fiacskám, nyugi -- ütögette Duff a hátát. Sean megitta a második korsóval is, de ezúttal sokkal 323 lassabban és amikor végzett, zihálva kapkodta a levegőt a nagy erőfeszítéstől. -- Ez jó volt. -- Gyerünk, az orvos odafönn vár. -- Duff egy takarót terített a vállára. Mbejane felemelte Seant. -- Tegyél le, hogy a fene essen beléd, hát járni még nem felejtettem el. Mbejane szelíden letette, de Sean lába megbicsaklott, mint azé az emberé, aki hosszú betegség után most kel fel az ágyból és megkapaszkodott Mbejane karjában. Mbejane ismét felemelte és elvitte a felvonóig. Együtt mentek fel a szabadba. -- Hogy van? -- Jól vagy, Sean? -- Symmonds doktor ott vár az irodában: -- Gyorsan, Mbejane -- mondta Duff --, vigyük be innen, túl hideg van. Két oldalról közrefogták és gyorsan besiettek vele az igazgatási épületbe, majd lefektették a pamlagra Fran9ois irodájában. Symmonds alaposan megvizsgálta, megnézte a torkát és kitapintotta a pulzusát. -- Van itt zárt kocsijuk? -- Igen -- felelt Duff. -- Nos, akkor jó melegen takarják be és vigyék haza az ágyába. A miatt a sok por és a rossz levegő miatt, amit belélegzett, komolyan fennáll a pneumonia kialakulásának veszélye. Önökkel megyek és adok neki egy nyugtatót.

-- Nem lesz rá szükségem, doktor -- vigyorgott Sean. -- Azt hiszem, én jobban tudom, hogy mire van szüksége, Mr. Courteney. -Symmonds doktor fiatal ember volt. A johannesburgi gazdagok körében ő volt a felkapott orvos és ezt nagyon komolyan vette. -- Most pedig, kérem, ha megengedi, visszavisszük a szállodájába. -- Nekifogott, hogy visszarámolja műszereit a táskájába. 324 -- Ön az orvos -.egyezett bele Sean.-, de mielőtt elindulnánk, megnézné a szolgám kezét, nagyon ronda állapotban van. Alig maradt hús rajta. • Symmonds doktor, anélkül, hogy felpillantott volna, folytatta tovább a rámolást. -- Én nem folytatok kaffer-praxist, Mr. Courteney, biztos vagyok benne, hogy amint visszaértünk a városba, találnak egy másik orvost, aki ellátja. Sean lassan felült és a takarók lecsúsztak a válláról. Odament Symmonds doktorhoz, és a nyakánál fogva a falhoz nyomta. Az orvosnak szép, vikszos bajusza volt és Sean az egyik oldalon, szabad kezének hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette: úgy kitépte, mint a tollat egy döglött madárból és Symmonds doktor felvisított. .,. -- Akkor most elkezdi doktor úr, szépen elkezdi a kafferpraxist -- mondta neki Sean. Kihúzta Symmonds felső zsebéből a zsebkendőjét és felitatta az orvos csupasz felső ajkán megjelenő, apró vércseppeket. -- Legyen olyan jó -- lássa el szépen a szolgám kezét. 21 Amikor Sean másnap reggel felébredt, a hálószoba túlsó felén álló nagy ingaóra mutatói a számlap teteje felé mutattak. Candy volt a szobában, épp ajfüggönyöket húzta szét és két pincér is jött vele, mindegyik egy-egy megrakott tálcával. -- Jó reggelt, hogy van a mi hősünk ma reggel? -- A pincérek letették a tálcákat, majd kimentek, miközben Candy odament Sean ágyához. Sean kipislogta szeméből az álmot. -- A torkom olyan, mintha épp most ettem volna meg egy halom üvegszilánkot. 325 -Ez a por miatt van -- mondta neki Candy és kezét a homlokára tette. Sean keze óvatosan Candy mögé került, aki felsikított, amikor belecsípett.,Jó messzire került az ágytól és miközben a fenekét dörgöltette, egy grimaszt küldött Sean felé. -- Nincs neked semmi bajod! -- Remek, akkor felkelek. -- Sean nekilátott, hogy kikászálódjon az ágyból. -- Addig nem, amíg az orvos nem látott. -- Candy, ha az a rohadék beteszi a lábát ebbe a szobába, akkor úgy szájon vágom, hogy a fogai a seggén masíroznak ki, akár a katonák. Candy a reggelivel megrakott tálcák felé fordult, hogy leplezze mosolyát. -- Nem illik így beszélni egy hölgy jelenlétében. -- De ne izgulj, nem Symmonds jön. -- Hol van Duff? -- kérdezte Sean. -- Fürdik, aztán jön, hogy veled reggelizzen. -- Megvárom, de addig légy olyan aranyos és adj nekem egy csésze kávét. Candy odavitte neki a kávét. -- A vadembered egész délelőtt a nyomomban jár azzal, hogy látni akar téged. Már épp azon voltam, hogy fegyveres ó'rt állítok a szobád elé, hogy visszatartsam. Sean felnevetett. -- Beküldened, Candy? Candy az ajtóhoz ment, majd kezét a kilincsre téve megállt. -- Örülök, hogy megint itt vagy velünk, Sean, ilyen butaságot többé ne csinálj, jó?

-- Ezt megígérhetem -- mondta Sean. Mbejane gyorsan belépett és megállt az ajtóban. Nkosi, minden rendben van veled? Sean ránézett a jódfoltos kötésekre a kezén, meg a gesztenyebarna-arany egyenruhára és nem válaszolt. A hátára gördült és a mennyezetre meredt. -- Én a szolgámért küldtem és helyette bejön egy láncra vert majom. 326 Mbejane mozdulatlanul állt, az arca kifejezéstelen volt, de a tekintetén látszott, hogy mélyen megbántódott. -- Eredj -- keresd meg a szolgámat. Könnyen megismered az öltözékéről, melyet Zuluföld harcosai viselnek. Beletelt néhány másodpercbe, míg Mbejanéből előtört a nevetés; csak úgy rázkódott a válla és a szája sarka mély ráncokba gyúródott. Nagyon halkan becsukta maga mögött az ajtót és amikor visszajött ágyékkötőjében, Sean rávigyorgott. -- Á! Látlak, Mbejane. -- Én is látlak. Ott állt az ágy mellett és beszélgettek. Az omlásról, meg Mbejane szerepéről a mentésben nemigen esett szó. Köztük ez természetes volt, a szavak csak mindent elrontottak volna. Talán később majd beszélnek róla, de most nem. -- Holnap szükséged lesz a kocsira? -- kérdezte meg végül Mbejane. -- Igen -- most menj. Egyél és aludj. -- Sean kinyúlt és megérintette Mbejane karját. Csupán ez az aprócska fizikai kontaktus -- ez a szinte már bűntudatos kis érintés --, és Mbejane magára hagyta. Aztán Duff jött be selyemköntösében és megették a tálcáról a tojást meg a sültet, majd Duff felhozatott egy üveg bort, hogy még egyszer leöblítsék a port a torkukról. -- Azt mondják, hogy Fra^ois még mindig lenn ül a Fénylő Angyalokban -- azóta iszik, amióta feljött az aknából. Amikor kijózanodik, bejöhet az irodába, hogy felvegye a bérét. Sean felült. -- Ki akarod rúgni? -- De ki ám, méghozzá olyan magas ívben, hogy csak Fokvárosban érjen földet. -- Mi a fenéért? -- kérdezte Sean. 327 -- Hogy miért? -- ismételte meg Duff. -- Miért? Mert elfutott -- azért. -- Duff, ő már átélt egy omlást Kimberleyben, igaz? -- Igen. -- Eltörte a lábát, nem azt mondtad? -- De igen. -- Mondjak neked valamit? Ha ez még egyszer megtörténne velem, én is elfutnék. Duff szó nélkül megtöltötte a borospoharát. -- Küldj le a Fénylő Angyalokba és üzend meg neki, hogy az alkohol káros a májra -- ettől majd kijózanodik --, és üzend meg azt is, ha holnap reggelig nem veszi fel a munkát, levonjuk a béréből -- mondta Sean. Duff döbbenten nézett rá. -- Mi ez? -- Volt egy kis időm gondolkodni, amíg lenn voltam abban a lyukban. Úgy döntöttem, ahhoz, hogy feljuss a csúcsra, nem kell mindenkit eltaposni. -- Á, már értem -jelent meg Duff arcán az a féloldalas mosoly. -- Egy fogadalom -- újév augusztusban. Nos, ez így már rendben van, egy kicsit nyugtalan lettem, azt hittem, talán fejen talált egy szikladarab. Én is szoktam fogadalmakat tenni. -- Duff, nem akarom, hogy Frangois-t kirúgd. -- Jól van, jól van -- marad. Ha akarod, akkor nyithatunk egy népkonyhát az irodában és Xanadut átalakíthatjuk öregek, otthonává. -- Jaj, menj a fenébe és durranj szét. Én csak azt mondom, hogy nem kell Fpan9ois-t kirúgni, ez minden.

. -- És--ki mond mást? Egyetértettem veled, vagy nem? Mély tisztelettel adózom a fogadalmak iránt. Én is egyfolytában megfogadok valamit. Duff odahúzta székét az ágyhoz. -- Egészen véletlenül van nálam egy pakli kártya. -- Elővette köntöse zsebéből. -- Van kedved egy játszma Klabejashoz? Sean ötven fontot vesztett, mielőtt megérkezett az új orvos és megmentete a további veszteségektől. Az 328 orvos megkopogtatta a mellkasát és hümmögött, megnézte a torkát és hümmögött, majd receptet írt és elrendelte, hogy a nap hátralévő részét még töltse ágyban. Épp távozóban volt, amikor megérkezett Jock és Trevor Heyns. Jock kezében egy csokor virág volt, amit zavartan nyújtott át Seannak. Aztán a szoba kezdett valóban megtelni: megérkezett a tömeg a Tőzsdéről, valaki hozott egy láda pezsgőt, az egyik sarokban pókerezni kezdtek, a másikban meg vadul politizáltak. -- Mit képzel ez a Kruger magáról -- hogy Isten, vagy valami ilyesmi? Tudod, hogy mit mondott, amikor legutóbb felkerestük a szavazás miatt? Azt monda: -- Tiltakozzanak, csak tiltakozzanak -- nekem van fegyverem, maguknak meg nincs! -- Három király nyer... te tartod a lapokat! -- ...csak várd ki a végét. A Wits. Egyesülés a hónap végére, eléri a harminc shillinget. .. .és az adók -- már megint húsz százalékot akarnak rátenni a dinamitra. .. .egy új bőr az Operában, Jocknak bérlete van hozzá -- eddig még más rá se nézhetett. -- Jól van már, ti ketten -- hagyjátok abba. Ha verekedni akartok, akkor menjetek ki -- ez itt egy betegszoba. -- Ez az üveg kiürült -- nyiss ki egy másikat, Duff. Duff elnyert még egy százast Seantól, aztán'nem sokkal öt után bejött Candy. Teljesen felháborodott. Kifelé, mindenki, kifelé! A szoba éppoly gyorsan kiürült, mint amilyen gyorsan megtelt és Candy körbejárt, hogy összegyűjtse a szivarcsikkeket meg az üres poharakat. -- A vandálok! Valaki kiégette a szőnyeget és nézdd, meg ezt -- csupa pezsgő az egész asztal. Duff köhintett egyet és nekilátott, hogy újból megtöltse a poharát. 329 -- Nem gondolod, hogy már eleget ittál, Dufford? Duff letette a poharát. -- És már épp ideje, hogy átöltözz a vacsorához. -- Duff zavartan Seanra kacsintott, majd kiment. Duff és Candy vacsora után visszajöttek hozzá és együtt itták meg vele a likőrüket. -- Most pedig alvás -- adta ki az utasítást Candy és az ablakhoz ment, hogy összehúzza a függönyöket. -- Még korán van -- tiltakozott teljesen hatástalanul Duff. Candy elfújta a lámpát. Sean nem volt fáradt, hisz egész nap ágyban feküdt és most az agya túlságosan is élénken működött. Rágyújtott egy szivarra, hallgatta az ablaka alatt az utcai zajokat, majd jóval éjfél után végre sikerült elaludnia. Amikor felébredt, sikítva ébredt, mert a sötétség megint elborította, a takarók ránehezedtek és fuldoklott. Mindet lerúgta magáról és vakon átbotorkált a szobán. Levegőre és fényre van szüksége. Belegabalyodott a vastag bársonyfüggönybe és az az arcára tapadt; vadul kiszabadította magát és vállávál nekiment a franciaablaknak; az kivágódott és ő kinn volt az erkélyen, kinn a hideg levegőin és fölötte a kövér, sárga hold világított az égen. Zihálása lassanként lecsillapult és ismét rendesen lélegzett. Visszament a szobába, meggyújtotta a lámpát, majd

átment Duff üres hálószobájába. Az éjjeliszekrényen ott volt a Vízkereszt egy példánya, fogta és viszavitte magával a saját szobájába. Ott ült, a könyöke mellett égett a lámpa és kényszerítette szemét, hogy kövesse a nyomtatott sorokat, még akkor is, ha fel sem fogta értelmüket. Addig olvasott,' míg a hajnal szürke fénye be nem világított a nyitott ablakon és akkor letette a könyvet. Megborotválkozott, felöltözött és a hátsó lépcsőn lement a hotel udvarára. Mbejanét az istállóban találta. -- Nyergeid fel a szürkét. 330 -- Hova mész, Nkosi? -- Megölni egy ördögöt. -- Akkor én is veled megyek. -- Nem, még dél előtt visszajövök. Fellovagolt a Candy bányához és az igazgatási épület mellett kikötötte a lovát. Az irodák előtt egy álmos hivatalnok volt. -- Jó reggelt Mr. Courteney. Segíthetek valamiben? -- Igen. Kerítsen nekem egy overallt és egy sisakot. Sean lement a Hármas aknához. A földet dér borította, ami csikorgott a talpa alatt és a nap épp most bújt elő a Witwatersrand keleti gerince mögül. Sean megállt a felvonóaknánál és beszélt a kezelővel. -- Az új műszak már lement? -- Fél órája, uram. -- A férfit láthatóan meglepte, hogy itt látja. -- Az éjszakai műszak ötkor végzett a robbantással. , -- Jól van -- eresszen le engem a tizennegyedik szintre. -- A tizennegyedik most üres, Mr. Courteney, senki sem dolgozik ott. -- Igen, tudom. Sean odament az akna bejáratához. Meggyújtotta karbidlámpáját, és amíg a felvonóra várt, végignézett a völgyön. A levegő tiszta volt és a nap hosszú árnyakat vetett. Minden élesen kidomborodott. Már hónapok óta nem volt fönn ilyen korán reggel és szinte teljesen elfelejtette, hogy milyen friss és gyönyörű színű egy új nap kezdete. A felvonó megállt előtte. Nagy levegőt vett és belépett. Amikor leért a tizennegyedik szintre, kiszállt és megnyomta a felvonó visszahívó jelzését, majd ismét egyedül volt lenn a föld gyomrában. Elindult az alagútban és lépteinek visszhangja követte. Patakzott róla a veríték és arcán egy izom rángatódzni kezdett; elérte a fejtést, és a lámpát letette egy szikla szélére. Ellenőrizte, hogy biztosan van-e gyufa 331 zsebében, majd elfújta a lámpát, A sötétség teljes erejével ránehezedett. Az első fél óra volt a legnehezebb. Kétszer is kezében volt már a gyufa, hogy meggyújtsa, de mindig leállította magát. Karja alatt az izzadság hideg, nedves foltokká gyűlt, a sötétség eltömte a száját és fojtogatta. Meg kellett küzdenie minden egyes lélegzetvételért, beszívni, tartani, kifújni. Először a lélegzését tette szabályossá, majd lassan, nagyon lassan az agyán is sikerült úrrá lennie és^ akkor már tudta, hogy győzött. Várt még tíz percet, miközben könnyedén lélegzett és hátát kényelmesen a folyosó falának támasztotta, aztán meggyújtotta a lámpát. Mosolygott, amikor visszament a lifthez és jelzett a'felvonóért. Amikor felért a felszínre, kilépett és rágyújtott egy szivarra; a gyufát bepöccintette az akna négyszögletes, fekete nyílásába. -- Hát ennyit rólad, kicsi lyuk. Visszament az igazgatási épülethez. Amit nem tudhatott, az az volt, hogy a Candy

bánya Hármas aknája el fog még venni tőle valamit, ami legalább olyan értékes, mint a bátorsága, de legközelebb azt, amit elvesz, többé nem adja vissza. Ám addig még évek telnek el. 22 Októberre a Xanadu már majdnem teljesen elkészült. Egy szombat délután, szokás szerint, hármasban kihajtottak, -- Az építőmester eddig csak hat hónapot késik jnost azt mondja, hogy karácsonyra kész lesz, de még nem volt bátorságom megkérdezni tőle, hogy melyik karácsonyra -- jegyezte meg Sean. -- Ez mind a miatt a sok változtatás miatt van, amit Candy kitalált -- mondta Duff. -- Az a szegény ember már annyira összezavarodott, hogy azt sem tudja, fiú-e vagy lány. 332 -- Hát ha rögtön az elején megbeszélitek velem, akkor ezt mind megspórolhattuk volna -- mondta nekik Candy. A kocsi befordult a márványkapun és ők körülnéztek. A pázsit már sima volt és zöld, a felhajtót szegélyező jakarandafák pedig vállmagasságig értek. -- Azt hiszem, hogy ez méltó lesz a nevéhez -- a kertész igazán szép munkát végzett -- mondta elégedetten Sean. -- Nehogy szemtől szembe is kertésznek nevezd, mert még a végén kapunk egy kormost. Ő műkertész -- mosolygott Seanra Duff. -- Ha már a neveknél tartunk -- vágott közbe Candy --, nem gondoljátok, hogy a Xanadu -- nos, egy kicsit furcsa és idegen? -- Nem, nem gondolom -- mondta Sean. -- Én magam választottam. Szerintem ez egy átkozottul jó név. -- Nem elég fennkölt -- miért nem hívjuk inkább a Szépséges Tölgyesnek? -- Először is azért nem, mert a környéken száz kilométeres körzetben nincs egy szál tölgyfa sem, másodszor pedig azért, mert már Xanadunak hívják. -- Jól van, na, nem kell mindjárt megsértődni, csupán egy javaslat volt. Az építőmesterrel a felhajtó tetején találkoztak, és elindultak, hogy végignézzék a házat. Ez egy órát vett igénybe, majd a mestert magára hagyták és kimentek a kertbe. A kertészt egy csapat bennszülöttel az északi szegélyen találták. -- Hogy megy a munka, Joubert? -- üdvözölte őt Duff. -- Egész jól, Mr. Charleywood, de tudja, ez sok időt vesz igénybe. -- Eddig átkozottul jó munkát végzett. -- Igazán kedves, hogy ezt mondja, uram. 333 -- És mikor kezdi el az útvesztőm telepítését? A kertész döbbenten nézett rá; Candyre pillantott, szóra nyílt a szája, majd megint becsukódott és még egyszer Candyre nézett. -- Ja, én mondtam Joubert-nek, hogy ne foglalkozzon az útvesztővel. -- Ezt miért csináltad? Mindig szerettem volna egy útvesztőt -- azóta vágyom egy saját útvesztőre, amióta gyerekkoromban Hampton Courtban jártam. -- Olyan buta dolog -- mondta neki Candy. -- Rengeteg helyet foglal és még a szemet sem gyönyörködteti. Sean arra számított, hogy Duff most vitatkozni fog, de nem tette. Még beszélgettek egy kicsit a kertésszel, majd a füvön át visszamentek a házhoz, a kápolna felé. -- Dufford, a kocsiban felejtettem a napernyőmet, idehoznád nekem? -- kérte Candy. Amikor Duff elment, Candy belekarolt Seanba. -- Ez egy gyönyörű otthon lesz. Itt mindnyájan nagyon boldogok leszünk.

-- Eldöntöttetek már a dátumot? -- kérdezte Sean. -- Azt akarjuk, hogy a ház elkészüljön, aztán rögtön beköltözhessünk. Azt hiszem, hogy valamikor a jövő év februárjában fogjuk megtartani. Odaértek a kápolnához és megálltak előtte. -- Olyan édes kis kápolna -- mondta Candy álmodozva. -- És olyan kedves gondolat Duffordtól -- egy kis külön templom, ami csak a miénk. Sean zavartan toporgott. -- Igen -- helyeselt --, ez valóban nagyon romantikus ötlet. -- A válla fölött hátrapillantott és látta, hogy Duff már jön a napernyővel. -- Candy -- tulajdonképpen semmi közöm hozzá. Én nem tudok semmit a házasságról, de azt tudom, hogyan kell a lovakat betörni -- először a hámot kell megszokniuk és csak utána lehet rájuk tenni a nyerget. 334 -- Nem értelek. -- Candy arca döbbent volt. -- Mit akarsz ezzel mondani? -- Semmit -- felejtsd el. Itt jön Duff. Amikor visszaértek a hotelbe, a recepciónál egy üzenet várta Seant. Átmentek a nagy haliba, Candy meg elment, hogy ellenőrizze a vacsora étrendjét. Sean kinyitotta a borítékot és elolvasta az üzenetet. „Szeretnék találkozni önnel és Mr. Charleywooddal, hogy megbeszéljünk egy meglehetősen fontos ügyet. Ma este, vacsora után a szállodámban leszek, remélem, hogy ez az időpont önöknek is megfelel és fel tudnak keresni. N. Hradsky." Sean átadta a levélkét Duffnak. -- Mit gondolsz, mit akarhat? -- Hallotta hírét, hogy milyen fantasztikus Klabejas játékos vagy. Szeretne órákat venni tőled -- felelte Duff. -- Elmenjünk? -- Hát persze. Tudod, hogy nem tudok ellenállni Norman szívderítő társaságának. A vacsora fenséges volt. A homár jég közé csomagolva jött Fokvárosból a gyorskocsival. -- Candy -- Seannal átmegyünk Hradskyhoz. Lehet, hogy egy kicsit későn érünk vissza -- mondta Duff, miután végeztek. -- Addig semmi baj, amíg Hradskynál vagy --mosolygott rá Candy. -- De nehogy eltévedj -- tudod, vannak kémeim az Operaházban is. -- Kocsival megyünk? -- kérdezte Duff Seantól és Sean felfigyelt rá, hogy nem nevetett Candy tréfáján. -- Csak két háztömbnyire van, nyugodtan elsétálhatunk. 335 Némán mentek egymás mellett. Sean érezte, ahogy a vacsora kezd kellemesen leülepedni benne, halkan böffentett és nagyot szippantott a szivarjából. Amikor már majdnem odaértek a Grand National Hotelhez, Duff megszólalt. -- Sean ... -- azzal nyomban el is hallgatott. -- Igen? -- buzdította Sean. -- Candyról ... -- Ismét elhallgatott. -- Igazán remek lány -- próbálta kisegíteni Sean. -- Igen, remek lány. -- Csupán ennyit akartál mondani? -- Hát -- á, ne is törődj vele. Menjünk és nézzük meg, hogy mit akar Saul meg Dávid. Max Hradsky lakosztályának ajtajában fogadta ólcet. -- Jó estét, uraim, igazán örülök, hogy el tudtak jönni. -- Üdv, Max. -- Duff elment mellette, egyenesen a kandallóhoz, ahol Hradsky állt. -- Norman, drága barátom, hogy van? Hradsky válaszképpen bólintott, Duff pedig megfogta Hradsky kabátjának hajtókáját és gondosan megigazgatta; majd válláról levett egy nem létező' pihét.

-- Sajátos módon ért az öltözködéshez, Norman. Nincs igazam, Sean? Norman sajátos módon ért az öltözködéshez. Nem ismerek senki mást, aki felvesz egy hűsz-guinea-s öltönyt és arról képes azt á látszatot kelteni, mintha egy félig töltött narancsoszsák lenne. -- Kedvesen megveregette Norman karját. -- Igen, köszönöm -- kérek egy italt. -- Azzal átment a bárszekrényhez és kitöltötte magának. -Nos uraim, mit tehetnek értem? Max Hradskyra pillantott és Hradsky bólintott. -- Nyomban a tárgyra térek -- mondta Max. -- A mi két vállalatcsoportunk a legnagyobb a Witwatersranden. 336 Duff visszatette poharát a szekrénybe és eltűnt arcáról a vigyor. Sean, szintén komoly képpel, leült az egyik karosszékbe; mindketten sejtették, hogy mi következik. -- Az elmúlt időszak során -- folytatta Max --, számos esetben együttműködtünk, és ennek mindnyájan hasznát láttuk. A következő logikus lépés természetesen az, hogy egyesítsük erőnket, erőforrásainkat és együtt haladjunk még magasabb csúcsok felé. -- Ha jól értem, akkor egy fúziót javasolnak. -- Pontosan, Mr. Courteney, e két hatalmas pénzügyi vállalkozás fúzióját. Sean hátradőlt székében és halkan fütyörészni kezdett. Duff ismét kezébe vette poharát és kortyintott egyet. -- Nos, uraim, miként vélekednek e tárgyról? -- kérdezte Max. -- Van valami kidolgozott javaslata, Max, valami kézzelfoghatóbb, amit átgondolhatunk? -- Igen, Mr. Courteney, van. -- Max odament az ostorfa íróasztalhoz, mely betöltötte a szoba egyik sarkát, és fölvett egy halom papírt. Odavitte Seannak. Sean átfutotta. -- Jókora munkát végzett, Max. Betelik egy-két napba, míg alaposan átrágjuk magunkat az ajánlatukon. -- Ezt természetesen megértem, Mr. Courteney. Csak nyugodtan, annyi idejük van rá, amennyit óhajtanak. Nekünk egy hónapunkba telt, hogy felvázoljuk ezt a tervezetet és remélem, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Úgy vélem, javaslatunkat nagyon kedvezőnek fogják találni. Sean feállt. -- Néhány napon belül ismét kapcsolatba lépünk önökkel, Max. Indulhatunk, Duff? Duff befejezte az italát. 337 -- Jó éjszakát, Max, vigyázzon Normanre. Tudja, ő számunkra nagyon becses. Elmentek Eloff utcai irodaházukba. Sean az egyik oldalajtót nyitotta ki, lámpát gyújtott az irodájában és Duff odavitt még egy széket az íróasztalhoz. Másnap hajnali kettőre már értették Hradsky javaslatának lényegét. Sean felállt és kinyitotta az egyik ablakot, mivel a szobában vágni lehetett a szivarfüstöt. Visszament és leroskadt a kanapéra, egy párnát rakott a feje alá, majd Duffra nézett. -- Halljuk, mi a véleményed. Duff a fogát kocogtatta egy ceruzával, miközben a mondandóján gondolkodott. -- Eló'ször is azt döntsük el, vajon akarunk-e csatlakozni hozzá. -- Ha kellőképpen érdekeltté tesz minket benne, akkor igen -- felelte Sean. -- Egyetértek -- de csak akkor, ha ez nekünk kellőképpen megéri.- Duff hátradóit székében. -- Akkor nézzük a következő pontot. Mondd meg nekem, fiacskám, mi az, ami legelőször szemet szúr neked Norman tervezetében? -- Mi jól hangzó címeket kapunk, vastag fizetést, Hradsky meg az irányítást -válaszolt Sean. -- Az elevenére tapintottál -- Norman az irányítást akarja. Normannak még a

pénznél is fontosabb az irányítás, hogy ott ülhessen a kupac tetején, lenézhessen mindenkire és azt mondhassa: -- Jól van rohadékok, dadogok és akkor mi van? Duff felállt, megkerülte az íróasztalt és megállt Sean előtt. -- Akkor most jön a következő' kérdésem. Átadjuk neki az irányítást? -- Ha kellőképpen megfizeti nekünk az árát, akkor átadjuk neki az irányítást -mondta Sean. Duff megfordult és a nyitott ablakhoz ment. 338 -- Tudod mit, én valahogy jobb szeretem, ha magam vagyok a vezér -- mondta elgondokodva. -- Figyelj, Duff, mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk. Ha egyesülünk Hradskyval, akkor még többet fogunk keresni -- mondta Sean. -- Fiacskám, már így is annyink van, hogy derékig járhatnánk az aranypénzben, ha mindet összehordanánk ide, ebbe a szobába. Már több pénzünk van, mint amennyit valaha is el tudunk költeni és én szeretek vezér lenni. -- Hradsky hatalma sokkal nagyobb, mint a miénk ezt el kell ismernünk. Ott vannak neki még a gyémántérdekeltségei is, tehát most sem te vagy a vezér. Ha csatlakozunk hozzá, még mindig nem te vagy a vezér, de jóval gazdagabb leszel. -- Támadhatatlan logika -- bólintott Duff. -- Akkor egyetértek veled. Hradsky megkapja az irányítást, de megfizet érte; berakjuk a facsaróba és addig csavarjuk, míg ki nem szárad. Sean nagy lendülettel lerakta a lábát a kanapéról. Megegyeztünk -- akkor most ragadjuk torkon a tervezetét, szedjük darabokra és rakjuk össze újból úgy, ahogy nekünk tetszik. Duff az órájára ézett. -- Már elmúlt két óra. Most hagyjuk és holnap reggel frissen kezdjünk bele. Másnap ebédjüket az irodába hozatták és az íróasztal mellett ették meg. Johnson, akit felküldtek a Tőzsdére, azzal az utasítással, hogy figyelje az árakat és hívja őket nyomban, ha valami rendkívüli történik, a tőzsdei nap végeztével jelentkezett. -- Egész nap olyan csönd volt, akár a temetó'ben, uram, de mindenféle hírek terjengenek. Úgy tűnik, valaki látta, hogy ma hajnali kettőkor fény égett ebben az irodában. Aztán ma nem mentek el a Tőzsdére, hanem engem küldtek el maguk helyett -- nos, mondhatom, uram, hogy meglehetősen sok kérdést tettek fel 339 nekem. -- Johnson habozott, majd a kíváncsiság úrrá lett benne. -- Van valami, amiben segíthetek, uram? -- Lassan az íróasztal felé oldalazott. -- Azt hiszem, ezzel magunk is elboldogulunk, Johnson. Kérem, miután kiment, csukja be az ajtót maga után. Fél nyolckor úgy döntöttek, hogy aznapra már épp eleget dolgoztak és visszamentek a szállodába. Ahogy beléptek az előcsarnokba, Sean látta, hogy Trevor Heyns tűnik el a hall felé, majd a hangját is hallotta. -- Itt vannak! Trevor szinte azon nyomban ismét megjelent a fivérével együtt. -- Üdv fiúk -- Jock úgy nézett ki, mintha meglepte volna, hogy itt látja őket. -- Mit csináltok itt? -- Mi itt lakunk -- mondta Duff. -- Á, hát persze. Akkor gyertek és igyatok egyet velünk. -- Jock szélesen mosolygott. -- És akkor ti egy kicsit puhatolódzhattok, hogy megtudhassátok, mit csináltunk egész nap -- mondta Duff. Jock zavartan nézett rá. -- Nem tudom, hogy miről beszélsz, én csak arra gondoltam, hogy ihatnánk egyet, ez minden.

-- Akkor is köszönjük, Jock, de kemény napunk volt. Azt hiszem, most egyenesen az ágyba megyünk -- mondta Duff. Már félig átmentek az előcsarnokon, amikor Duff visszafordult oda, ahol a két fivér állt. -- Mondok nektek valamit, fiúk -- mondta színházi módon, hangosan suttogva. -Ez tényleg nagy -- olyan nagy, hogy kell egy kis idő', míg az embernek sikerül felfognia. Amikor majd ti ketten rájöttök, hogy ez egész idő alatt itt volt az orrotok előtt, akkor legszívesebben felpofoznátok magatokat. 340 Magukra hagyták a Heyns fivéreket, akik meredten néztek utánuk és felmentek. -- Ez nem volt valami szép -- nevetett Sean. -- Most egy hétig nem fognak tudni aludni. 23 Amikor sem Sean, sem Duff nem jelent meg másnap reggel sem a Tőzsdén, megindult a szóbeszéd a tagok termében és az árak lassanként elszabadultak. Megbízható információk alapján Sean és Duff egy új, gazdag aranymezőt talált a vaal túloldalán, mire az árak szélsebesen megindultak fölfelé; húsz perccel később cáfolták a hírt, mire tizenöt shillinget esett a Courtenéy^ Charleywoodrészvény. Johnson egész délelőtt odavissza rohangált az iroda és a Tőzsde között. Tizenegyre már annyira kimerült, hogy beszélni is alig tudott. -- Ne izgassa magát tovább, Johnson -- mondta neki Sean. -- Itt egy arany -menjen le a Grand Nationalba és vegyen magának egy italt, nehéz délelőttje volt. Jock Heyns egyik embere, aki azt az utasítást kapta, hogy figyelje a CourteneyCharleywood irodákat, követte Johnsont a Grand Nationalba és hallotta, amikor leadta a rendelését a pultnál. Visszaszáguldott a Tőzsdére és nyomban jelentette Jocknak. -- Az irodavezetőjük épp most ment el és rendelt magának egy üveg francia pezsgőt -- lihegte. -- Te jó ég! -- Jock majdnem kiugrott a székéből és Trevor mellette vadul integetni kezdett az ügynöküknek. -- Venni -- suttogta a férfi fülébe. -- Megvenni minden maradék részvényüket, amire csak rá tudja tenni a kezét. A terem túloldalán Hradsky még mélyebben bele341 süppedt a székébe; kezét elégedetten fűzte össze pocakján és már-már mosolygott. Éjfélre Sean és Duff elkészültek Hradsky ajánlatára tett ellenjavaslatukkal. -- Mit gondolsz, hogy reagál majd erre Norman? kérdezte Sean. -- Remélem, elég erős a szíve ahhoz, hogy kibírja ezt a megrázkódtatást -vigyorgott Duff. -- Csak azért nem esik majd le az álla a földre, mert útközben a hasa felfogja. -- Menjünk át most a szállodájába és mutassuk meg neki? -- javasolta Sean. -- Fiacskám, fiacskám. -- Duff szomorúan csóválta a fejét. -- Annyi időt szenteltem már a kiművelésedre és még mindig nem tanultad meg. -- Hát akkor mit csinálunk? -- Elküldünk érte, fiacskám, neki kell idejönnie. Hazai pályán játszunk vele. -- És ez mire jó? -- kérdezte Sean. -- Az első pillanatban előnyhöz juttat minket -- emlékezteti őt arra, hogy ő kér tőlünk. Hradsky másnap reggel tízre jött az irodájukba; négylovas díszhintón jött Max és két titkár kíséretében. A bejáratnál Johnson fogadta őket és bevezette a társaságot Sean irodájába. -- Norman, drága jó Norman, úgy örülök, hogy látom -- üdvözölte Duff és miután tökéletesen tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Hradsky sohasem dohányzott,

a szájába nyomott egy manillaszivart. Amikor már mindenki helyet foglalt, Sean megnyitotta a tárgyalást. -- Uraim, eltöltöttünk egy kis időt azzal, hogy javaslatukat alaposan áttanulmányozzuk és mindent összevéve ésszerűnek, korrektnek és méltányosnak találtuk. 342 -- Úgy van, úgy van -- helyeselt Duff udvariasan. -- Elöljáróban szeretném tisztázni -- folytatta Sean --, hogy Mr. Charleywood és jómagam úgy véljük, hogy vállalkozásaink egyesülése kívánatos -- mi több, szükségszerű. Ha megbocsátják, egy idézettel élnék, „ex uniiate vires". - Úgy van, úgy van -- úgy van, úgy van. -- Duff rágyújtott egy szivarra. -- Amint mondottam, áttanulmányoztuk javaslatukat és készséggel, boldogan elfogadjuk, néhány apróbb részlet kivételével, melyeket itt felsoroltunk. Azzal Sean felemelt egy vastag halom papírt. -- Esetleg szeretnék átnézni, aztán folytathatjuk a tárgyalást egy formális egyezmény felvázolásával. Max óvatosan átvette a papírköteget. -- Amennyiben szeretnének visszavonulni, a szomszédos helyiség, Mr. Charleywood irodája a rendelkezésükre áll. Hradsky átvitte csapatát a szomszédba, és amikor egy óra múlva ismét megjelentek, úgy néztek ki, akár egy gyászmenet. Max a sírás határán volt és mieló'tt megszólalt, krákognia kellett, hogy eltüntesse a gombócot a torkából. -- Azt niszem, minden egyes pontot egyenként meg kellene vizsgálnunk -- mondta szomorúan, és három nap múlva kézfogással pecsételték meg az egyezséget. Duff kitöltötte az italt és mindenkinek adott egy poharat. -- Az új vállalatra, a Központi Rand Egyesülésre. Hosszú szülés volt ez uraim, de azt hiszem, a megszületett gyermekre büszkék lehetünk. Hradsky megkapta az irányítást, de ez meglehetó'sen sokba került neki. A Központi Rand Egyesülés keresztelőjét a Johannesburgi Tó'zsde parkettjén tartották; a részvények tíz százalékát bocsátották áruba a nagyközönség számá343 rá. Mielőtt a napi munka megkezdődött volna, a tömeg már elözönlötte a Tőzsde épületének környékét, minden irányba, egy háztömbnyire eltorlaszolták az utcákat. A Tőzsde elnöke felolvasta a Központi Rand Egyesülés tájékoztatóját; a templomi csöndben minden szó tisztán hallatszott a tagok termében. Megszólalt a csöngő és a fojtott némaság továbbra sem szűnt meg. Hradsky felhatalmazott ügynöke törte meg félénken a csöndet. -- K.R.E.-t adok. A dolog majdnem mészárlássá fajult; egyszerre kétszáz ember próbált részvényeket venni. Először a kabátja, majd az inge szakadt apró darabokra a markolászó, kapaszkodó kezek alatt; leesett a szemüvege, amit porrá tiportak a tülekedő lábak. Tíz perccel később sikerült kiverekednie magát a tömeg gyűrűjéből, hogy jelenthesse főnökeinek: -- Sikerült mindet eladnom, uraim. Sean és Duff nevettek. Jó okuk volt a nevetésre, mivel ez alatt a tíz perc alatt harmincszázalékos részesedésük értéke a K.R.E.-ben félmillió fonttal nőtt. 24 Abban az évben Candy Hoteljében a karácsonyi vacsora összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint az öt évvel ezelőtti. Hetvenöt ember ült le egy hatalmas asztal mellé és hajnali háromra, amikor végeztek a vacsorával, csupán a fele volt képes arra, hogy felálljon. Sean a korlátba kapaszkodott, hogy sikerüljön felmennie és a lépcső' tetején ünnepélyesen közölte Candyvel és Duffal: -- Szeretlek benneteket -- rettentően szeretlek mindkettőtöket --, de most muszáj aludnom. -- Aztán otthagyta őket és akár egy trükkösen meglökött biliárdgolyó, egyik faltól a másikig ütődve ment végig a folyosón, míg végül egy gellerrel becélozta lakosztályának ajtaját. • 344

-- Jobb lenne, Dufford, ha utánanéznél,' hogy jól van-e. -- Ez az az eset, amikor a vak vezet világtalant, a holtrészeg a csontrészeget -- mondta Duff kissé zavarosan, majd szintén a faltól falig útvonalon követte Scant a szobájához. Sean az ágya szélén ült, és épp az egyik, csizmájával viaskodott. -- Most épp mit csinálsz, fiacskám, próbálod eltörni a bokádat? Sean felnézett és üdvözülten elmosolyodott. Gyertek, gyertek csak be -- mind a négyen. Töltsétek magatoknak. -- Kösz, de én hoztam a magamét. Duff,-akár egy összeesküvő', becsukta maga mögött az ajtót, majd kabátja alól elóMzott egy üveget. Nem látott -- nem tudja, hogy az ő kis Duffordjának egy gyönyörű, nagy üveg lapul a belső zsebében. -- Megkérhetlek, hogy segíts nekem ezzel az átkozott csizmával? -- kérdezte Sean. -- Ez egy nagyon jó kérdés -- mondta Duff komolyan amint becélzott magának egy karosszéket. -- Örülök, hogy feltetted. -- Sikerült eljutnia a székig és leroskadt. -- A válasz természetesen az, hogy: Nem! nem kérhetsz meg. Sean eleresztette a lábát, és lefeküdt az ágyra. -- Fiacskám, szeretnék beszélni veled -- mondta Duff. -- A beszéd ingyen van -- csak tessék. -- Sean, mit gondolsz Candyról? -- Csodás didije van -- adott hangot véleményének Sean. -- Hát persze, de az ember nem lehet meg csak didikkel. -- Nem, de gondolom rendelkezik a többi alapvető' felszereléssel is -- mondta Sean álmosan. 345 -- Fiacskám, én most komolyan beszélek -- szükségem van a segítségedre. Gondolod, hogy helyesen teszem -- mármint ezt a házasság dolgot. -- Én nem sokat tudok a házasságról. -- Sean hasra fordult. -- Máris Duffordnak hív -- észrevetted, fiacskám? Rossz ómen, a lehető legfélelmetesebb, legbaljósabb előjel. Észrevetted, mi? -- Duff várt egy pillanatot a válaszra, de hiába. -- A másik is mindig így hívott. „Dufford", mondta - még most is a fülemben hallom --, „Dufford, te disznó". Duff mereven az ágyra nézett. -- Itt vagy még? Semmi válasz. -- Sean, fiacskám, szükségem van a segítségedre. Sean halkan hortyogottt. -- Jaj, te részeg fajankó -- mondta Duff szánalmasan szerencsétlenül. 25 Xanadu január végére elkészült és az esküvőt február huszadikára tűzték ki. Duff meghívót küldött Johannesburg városparancsnokának és a teljes rendőri erőnek;: cserébe napi huszonnégy órás őrizetet kapott Xanadu bálterméhez, ahol hosszú, kecskelábú asztalokra volt kitéve a sok nászajándék. Tizedikén délután Sean felhajtot Duff-fal és Candy vei, hogy amint azt Duff mondta, még egyszer szemrevételezzék a zsákmányt. Sean adott egy szivart az épp szolgálatban lévő rendőrnek, aztán bementek a bálterembe. -- Nézzétek, jaj, nézzétek -- sikoltott fel Candy. Egy egész csomó új ajándék van! -- Ez itt Jocktól és Trevortól -- olvasta Sean a kártyát. -- Kérlek, nyisd ki gyorsan, Dufford, lássuk, mit kaptunk tőlük. 346 Duff feltörte a láda tetején és Sean halkan füttyentett. -- Egy tiszta arany étkészlet -- kapkodott levegő után Candy. Kivette az egyik tányért és a melléhez ölelte. -- Jaj, egyszerűen azt sem tudom, hogy mit mondjak. Sean közben a többi dobozt nézegette. -- Hé Duff, ez különösen boldoggá tesz

majd: -- „Legjobbakat kívánva; N. Hradsky." -- Hát ezt meg kell néznem -- mondta Duff olyan lelkesedéssel, amit egy kerek hónapja már nem láttak tőle. Kicsomagolta a dobozt. -- Egy egész tucat! -- kiáltott fel Duff gúnyosan. Norman, te. hallatlanul mulatságot kis izraelita, egy egész tucat konyharuha. -- Végső soron a szándék az, ami számít -- nevetett Sean. -- Drága, öreg Norman, hogy mennyire fájhatott neki, amikor ki kellett guberálnia rá a pénzt! Megkérem, hogy szignálja őket és mindet bekereteztetem, hogy felakaszthassam az előcsarnokban a falra. Ott hagyták Candyt, hadd rendezgesse az ajándékokat és kimentek a kertbe. -- Ezt az álpapot megszervezted már? -- kérdezte Duff. -- Igen, egy pretoriai szállodában van. Most gyakorol -- amikor itt lesz az ideje, úgy fogja levezetni az egész ceremóniát, mintha egész életében ezt csinálta volna. -- Nem gondolod, hogy ez a hamisítás legalább olyan rossz, mint ha rendesen végigcsinálnám? -- kérdezte Duff bizonytalanul. -- Most már pokoli jókor jut eszedbe ezen gondolkodni -- mondta Sean. -- Igen, azt hiszem, igazad van. -- Hova mentek nászúira? -- kérdezte Sean. 347 -- Lekocsizunk Fokvárosba, és onnan postahajóval Londonba, majd úgy egy hónapot a kontinensen töltünk. Valamikor június körül jövünk vissza. -- Biztos remekül fogjátok érezni magatokat. -- Miért nem nősülsz meg te is? -- Mire föl? -- kérdezte Sean döbbenten. -- Hát, nem érzed úgy, mintha egy kicsit hűtlen lennél a régi céghez -- hagyod, hogy ezt egyedül csináljam? -- Nem -- mondta Sean. -- Meg különben is, kit lehet itt elvenni? -- Mi van azzal a leányzóval, akit a múlt szombaton hoztál ki a lóversenyre; csinos kis darab. Sean felhúzta az egyik szemöldökét. -- Hallottad ót kacagni? -- Igen, hallottam -- ismerte el Duff. -- Nemigen lehet nem hallani. -- El tudod képzelni, hogy ezt a kacajt hallod a reggelizó'asztal túloldaláról? -- kérdezte Sean. Duff megborzongott. -- Igen, megértelek. De amint visszajöttünk, szólok Candynek, hogy kezdjen el keresni neked egy megfelelő' feleséget. -- Nekem jobb ötletem van, te hagyod, hogy Candy irányítsa az életedet, én meg majd elirányítom az enyémet. -- Hát fiacskám, nagyon valószínű, hogy pontosan ez fog történni. Hradsky vonakodva beleegyezett, hogy a csoport működését -- a bányákat, a gyárakat, a szállítási vállalkozást és mindent -- huszadikán felfüggesszék és így az alkalmazottak jelen lehessenek Duff mennyegzójén. Ez azr jelentette, hgoy a Witwatersranden az üzleti élet fele leáll arra a napra. Ennek megfelelően a legtöbb független társaság is úgy döntött, hogy bezár. Tizennyolcadikán a szekerek étellel és itallal megrakottan elindultak fölfelé a hegyre, Xanaduba. Sean aznap éjjel, jóté348 konysági rohamában meghívta az Operaház teljes társulatát az esküvőre. Másnap reggel halványan emlékezett rá és elment, hogy visszavonja a meghívást, de a Kék Bessie azt mondta neki, hogy a legtöbb lány már lement a városba, hogy új ruhát vegyen. -- Hát akkor a pokolba is -- hadd jöjjenek. Csupán abban reménykedem, hogy Candy nem fog rájönni, hogy kicsodák.

Tizenkilencedikán estére Candy átengedte nekik az éttermet és a hotel földszinti termeit, hogy megtarthassák Duff legénybúcsúját. Fran§ois egy mesterművel érkezett, amit a bánya műhelyében készítettek -- láncon egy hatalmas gömbbel. Ezt szertartásosan Duff lábára rakták és a mulatság kezdetét vette. A későbbiekben egész iskolája alakult annak a nézetnek, miszerint az építkezési vállalkozó, aki a károk helyreállítására szerződött, egy rabló volt, ugyanis az a közel ezerfontos .számla, amit benyújtott, nemigen nevezhető másnak, mint színtiszta rablásnak. Mindazonáltal azt nemigen tudták tagadni, hogy a Bok-Bok játék, amit száz ember játszott az étteremben, okozott némi kárt a berendezésben meg a felszerelésben; sem azt, hogy a csillár nem volt képes megtartani Mr. Courteney súlyát, ezért a harmadik lendülés után függetlenítette magát a mennyezettől és meglehetős lyukat ütött a padlón. Azt a tényt sem vitatta senki, hogy miután Jock Heyns sikertelenül próbálkozott egy fél órán át azzal, hogy pezsgős dugóval lelőjön fivére fejéről egy poharat, minek következtében a termet bokáig elárasztó pezsgőtó szükségessé tette, hogy a padlót újrarakják. Mindettől függetlenül azért úgy vélték, hogy az az ezer egy kicsit erős volt. Egy pontban azonban mindenki egyetértett -- ez egy emlékezetes parti volt. Eleinte Sean azon nyugtalankodott, hogy Duff lelke mélyén nem élvezi igazán, mivel csak állt ott a bárpultnál, hóna alatt a fémgömbbel és arcára fagyott, fél349 oldalas mosollyal hallgatta a sikamlós megjegyzéseket. A hetedik vagy nyolcadik ital után Sean már nem nyugtalankodott, hanem elindult, hogy elbánjon a csillárral. Éjfélkor Duff rábeszélte Fran9ois-t, hogy szabadítsa meg láncaitól és csöndesen kiosont a teremből. Senki -- Seanról nem is beszélve -- nem vette észre, hogy elment. Seannak sejtelme sem volt, hogy került aznap éjjel ágyba, de másnap reggel egy pincér ébresztette tapintatosan kávéval és egy üzenettel. -- Mennyi az idő? -- kérdezte Sean és kinyitotta az üzenetet. -- Nyolc óra, baas. - Azért nem kell ennyire üvölteni -- dünnyögte Sean. Csak nehezen tudott a sorokra koncentrálni, mivel a fejében lüktető fájdalomtól úgy érezte, mintha a szeme ki akarna ugorni a helyéből. „Kedves Vőfély! Ezzel a kis levéllel szeretnélek emlékeztetni, hogy tizenegykor találkozótok van Duff-fal. Számítok rád, hogy odahozod egészben, vagy akár darabokban is. Szeretettel ölel Candy" A torka mélyéből áradó konyakgőz íze olyan volt, akár a kloroform, lemosta kávéval és rágyújtott egy szivarra, amitől köhögni kezdett és minden egyes köhintésre mintha le akart volna repülni a feje teteje. Elnyomta a szivart és bement a fürdőszobába. Fél órával később elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy Duffot felkeltse. Átment a nappalin és kinyitotta Duff ajtaját; a szobában a függönyök még be voltak húzva. Széthúzta őket és majdnem megvakult a beáradó napfénytől. Az ágy felé fordult és a döbbenettől ráncba futott az arca. Lassan odament és leült a szélére. 350 -- Nyilván Candy szobájában aludt -- motyogta Sean, ahogy az érintetlen párnára és a szépen elrendezett takaróra nézett. Beletelt néhány másodpercbe, míg rájött, hogy hibás az érvelése. -- De akkor miért írta nekem Candy azt az üzenetet? -- Felállt és most nyilallt bele először a rémület. Felrémlett előtte Duff képe, amint részegen, tehetetlenül hever az udvaron, vagy fejbe vágta valamelyik serény johannesburgi útonálló.

Átrohant a hálószobán, vissza a nappaliba. Félúton az ajtó felé észrevette a kandallópárkányra állított borítékot és levette. -- Mi van itt, az írók céhe találkozót tart? -" dünnyögte. -- Itt minden tele van levelekkel. A papír zizegett, ahogy kinyitotta és nyomban felismerte Duff hátrafelé dőlő kézírását. „Az első a legrosszabb, a -második ugyanolyan. Nem csinálom végig. Te vagy a vőfély, úgyhogy ments ki az előtt a sok, kedves ember előtt. Amint egy kicsit elült a vihar, visszajövök. D." Sean leült az egyik karosszékbe és még kétszer átolvasta. Aztán kitört. -- A fene essen beléd, Charleywood -- „ments ki". Te gyáva nyomorult. Szépen kisétálsz innen, engem meg itt hagysz a pácban, hogy mossalak ki belőle. Átrohant a szobán, hosszú házikabátja dühödten repkedett a lába körül. -- Majd szépen kimented te magadat -- még akkor is, ha kötélen kell ide visszavonszolnom téged. Sean lerohant a hátsó lépcsőn. Mbejane az istállóudvaron állt és három másik lovásszal beszélgetett. -- Hol van Nkosi Duff? -- üvöltötte Sean. 357 Mindnyájan bamba döbbenettel meredtek rá. -- Hol van? -- Sean szakálla szúrósan felborzolódott. -- A gazda elvitt egy lovat és lovagolni ment mondta az egyik lovász ijedten. -- Mikor? -- üvöltötte Sean. -- Még az éjjel -- talán úgy hét-nyolc órája. Most már biztos hamarosan megjön. Sean a lovászra meredt, miközben nehezen kapkodta a levegőt. -- Merrefelé ment? -- Gazda nem mondta. Nyolc órája -- mostanra már akár nyolcvan kilométernyit is megtehetett. Sean sarkon fordult és visszament a szobájába. Levágta magát az ágyra és kitöltött magának még egy csésze kávét. -- Ebbe Candy belepusztul ... -- Elképzelte a könnyeket és a féktelen bánat mindent elsöprö káoszát. -- Ó a fenébe -- a fene essen beléd, Charleywood. Kortyolgatta a kávét és közben azt fontolgatta, hogy ó' is elmegy -- fog egy lovat és el innen, amilyen messze csak lehet. -- Ezt a zűrt nem én kavartam -- semmi közöm hozzá, ebből én ki akarok maradni. -- Kiitta maradék kávéját és öltözködni kezdett. Belenézett a tükörbe, miközben fésülködött és látta Candyt, amint ott áll egyedül a kápolnában, vár egyedül a csöndben, mely lassan sustorgássá, majd hangos nevetéssé válik. -- Charleywood, te disznó -- Sean komoran ráncolta össze homlokát. -- Nem hagyhatom, hogy felmenjen oda -- anélkül is épp elég nehéz lesz. El kell mondanom neki. Felvette óráját az öltözőasztalról és látta, hogy már elmúlt kilenc. -- A fene. essen beléd, Charleywood. Végig'ment a folyosón és megállt Candy ajtaja előtt. Bentről női hangokat hallott és bekopogott, mi352 előtt belépett volna. Candy két barátnője volt odabent, meg a színes bőrű lány, Martha. Mindnyájan Seanra meredtek. -- Hol van Candy? -- A hálószobában -- de oda tilos bemenni. Az balszerencsét jelent. -- Hát ez a legrohadtabb balszerencse, ami létezik mondta Sean. Bekopogott a hálószoba ajtaján.

-- Ki az? -- Sean. -- Nem jöhetsz be -- mit akarsz? -- Fel vagy öltözve? -- Igen, de nem jöhetsz be. Sean kinyitotta az ajtót és jó néhány visongó, fejvesztett nővel találta szemben magát. -- Kifelé -- mondta nyersen --, beszélnem kell Candy vei. Kimenekültek a szobából és Sean becsukta utánuk az ajtót. Candyn egy köntös volt. Az arca élénk, tele várakozással; a haja hátrasimítva, csillogón, puhán omlott a hátára. Milyen gyönyörű -- döbbent rá Sean. Az ágyra ézett, ahol Candy habos, könnyű esküvői ruhája feküdt. -- Candy, rossz hírem van -- sajnos. Mondhatom? Már-már nyersen, durván beszélt -- gyűlölte, gyűlölte ennek az egésznek minden másodpercét. • Látta, ahogy a virágzó öröm lehervad Candy arcáról, míg végül halott lett -üres és halott, akár egy szobor. -- Elment -- mondta Sean. -- Elhagyott. Candy felvett egy kefét az öltözó'asztalról és fásultan húzogatni kezdte a hajában. Nagy volt a csönd a szobában. -- Sajnálom, Candy. Candy bólintott, anélkül, hogy ránézett volna; jövőjének magányos alagútjába meredt. Ez a néma bele353 nyugvás sokkal rosszabb volt, mint a könnyek. Sean megvakarta az orrát -borzalmas volt ez az egész, -- Nagyon sajnálom -- bárcsak tehetnék ellene valamit. -- Az ajtó felé fordult. -- Sean, köszönöm, hogy ide jöttél és elmondtad. A hangjában nem volt semmiféle érzelem; pontosan olyan halott volt, mint az arca. -- Nincs mit -- mondta Sean mogorván. Ezután fellovagolt Xanaduba. A gyepen felállított nagy sátor körül már gyülekeztek az emberek; a nevetésükön hallatszott, hogy belekezdtek már az ivásba is. A nap fényesen sütött, de még nem volt túl forró, a zenekar a ház széles tornácán játszott és a nők ruhái vidám színekben pompáztak a pázsit zöldje felett. „Ünnepnap", -- lobogták a zászlók a sátrak felett. „Ünnepnap"- -- hangzott a nevetésből. Sean fellovagolt a kocsifelhajtón és felemelt kézzel fogadta a felé kiáltott üdvözléseket. Lovának hátáról jól belátta a terepet, így észrevette Frangois-t és Martin Curtist, akik pohárral a kézben, a ház közelében ácsorogtak és két, az Operából való lánnyal beszélgettek. Átadta lovát az egyik bennszülött lovásznak és nagy léptekkel elindult feléjük. -- Üdv főnök -- kiáltott oda neki Curtis. -- Mi ez a gyászos hangulat -- nem maga az, aki nősül. -- Ezen jót nevettek. -- Francois, Martin, kérlek, gyertek velem. -- Mi a baj, Mr. Courteney? -- kérdezte Franfois, amint Sean, odébb vezette őket. -- A parti szétment -- mondta komoran. -- Nem lesz esküvő. A két férfi tátott szájjal meredt rá. -- Menjenetek körbe és mondjátok meg mindenkinek. Azt is mondjátok meg, hogy az ajándékokat mindenki visszakapja. Megfordult, hogy otthagyja őket. 354 ' -- Mi történt, főnök? -- kérdezte Curtis. -- Csak annyit mondjatok neki, hogy Candy és Duff meggondolták magukat.

-- Akarja, hogy hazaküldjük őket? Sean habozott. -- A, a pokolba is -- maradjanak maradjanak és igyák le magukat a sárga földig. Csak annyit mondjatok, hogy nem lesz esküvő. Ezután felment a házba. Az álpapot a földszinti dolgozószobában találta, ahol rémülten, idegesen várakozott. A férfi ádámcsutkáját már vörösre dörzsölte a merev, kemény papi galér. -- Nem lesz szükségünk magára -- mondta neki Sean. Elővette csekk-könyvét, majd leült az íróasztalhoz és kitöltötte. -- Ezt az eddigi fáradozásaiért. Most pedig tűnjön el a városból. -- Köszönöm, Mr. Courteney, nagyon szépen köszönöm. -- A férfin rendkívüli megkönnyebbülés látszott; elindult az ajtó felé. -- Barátom -- állította meg Sean. -- Ha abból, amit mi itt terveztünk, akár csak egy szó is kiszivárog, megölöm. Világos? Sean átment a bálterembe és egy kis maréknyi aranyat csúsztatott a rendőr kezébe. -- Küldje ki innen ezeket az embereket. -- Kezével az ajándékokkal teli asztalok között nézelődő tömegre mutatott. -- Aztán zárja be az ajtókat. Ezután a konyhában megkereste a szakácsot. -- Vigyen ki minden ételt -- adja oda nekik most. Aztán zárja le a konyhát. Sean körbejárta a házat, becsukta az ajtókat és behúzta a függönyöket. Amikor belépett a dolgozószobába, a nagy bőrkanapén egy párocskát talált, a férfi keze már a lány szoknyája alatt volt; a lány kuncogott. 555 -- Ez itt nem kupleráj -- üvöltött rájuk Sean és azok mindketten kiiszkoltak a szobából. Leroskadt az egyik fotelbe. Kintről, a gyepről hallotta a hangokat meg a nevetést, és a zenekar egy Strauss-keringó't játszott. Mindez rettentően zavarta és dühödten nézett a márványkandallóra. Ismét megfájdult a feje és az előző' esti tivornyázás nyomán az arcbó'rét száraznak, feszesnek érezte. -- Ezt a rohadt helyzetet -- ezt az átkozott, rohadt helyzetet -- mondta hangosan. Egy óra múlva kiment és megkereste a lovát. Ki lovagolt a Pretoria felé vezető úton, majd miután elhagyta az utolsó házat is, letért a bozótos síkra. Könnyű vágtában lovagolt, kalapját hátratolta, hogy érezze arcán a napot és a szelet. Lazán, nyugodtan ült a nyeregben, hagyta, hogy lova a maga útját járja. Késő délután tért vissza Johannesburgba és lovát Mbejanénál hagyta az istállóudvarban. Jobban érezte magát; a fizikai megerőltetés és a friss levegő kitisztította a fejét és segített neki, hogy a dolgokat helyesebben ítélhesse meg. Készített magának egy jó forró fürdőt, beült és várt, míg Duff iránti mérgének utolsó morzsája is kiázott belőle. Ismét visszanyerte önuralmát. Kimászott a fürdőből, megtörülközött, belebújt köntösébe és átment a hálószobába. Candy az ágyán ült. -- Szerbusz, Sean. -- Candy rámosolygott, törékeny kis mosoly jelent meg ajkain. A haja most már egy kicsit kuszább volt, az arca sápadt, nem volt rajta pirositó. -- Szerbusz, Candy. -- Sean fogta a metszett üveget, amiben a hajszesze volt és bedörgölte egy kicsit a haját meg a szakáilát. -- Ugye nem baj, hogy átjöttem hozzád? -- Nem, hát persze, hogy nem. -- Nekilátott, hogy megfésülködjön. -- Én is épp hozzád készültem. 356 Candy maga alá húzta a lábát, azzal a rendkívüli hajlékonysággal, amire csak a nők képesek és amit egy férfi sosem tudna leutánozni. -- Kérhetek egy italt?

-- Ne haragudj -- azt hittem, hogy te sosem iszol. -- Ó, hát a mai nap az különleges. -- Túl vidám volt a nevetése. -- Tudod, ez az én esküvőm napja. Sean úgy töltött neki, hogy közben nem nézett rá. Nem bírta elviselni ezt a szenvedést és Duff iránti dühe minden eddiginél erősebben tért vissza. Candy elvette az italt és kortyolgatni kezdte. Vágott egy grimaszt. -- Borzasztó íze van. -- Jót fog tenni. -- A menyasszonyra -- mondta és felhajtotta. -- Még egyet? -- kérdezte Sean. -- Köszönöm, nem. -- Candy felállt és az ablakhoz ment. -- Kezd sötétedni -gyűlölöm a sötétséget. A sötétség mindent annyira eltorzít; ami a nappal fényében rossz, az éjjel elviselhetetlen. -- Úgy sajnálom, Candy, bárcsak segíthetnék. Candy hirtelen megfordult, odament hozzá, karjával szorosan átölelte Sean nyakát és sápadt, rémült arcát a férfi mellkasához szorította. -- Jaj, Sean, kérlek ölelj át -- annyira félek. Sean zavartan, ügyetlenül tartotta karjai között. -- Nem akarok gondolkodni róla. Most nem, most, a sötétben nem -- suttogta Candy. -- Kérlek, segíts, hogy ne gondoljak rá. -- Veled maradok. Nem szabad ennyire elkeseredned. Gyere, ülj le. Hozok neked még egy italt. -- Nem, nem -- Candy kétségbeesetten kapaszkodott belé. -- Nem akarok egyedül lenni. Nem akarok gondolkodni. Kérlek, segíts. -- Én nem tudok segíteni -- itt maradok veled, de ennél többet nem tehetek. -- A harag és a szánalom keve357 redett Seanban, akár a szén és a salétrom; ujjai megfeszültek Candy vállán és egészen mélyre fúródtak húsába, míg el nem érték a csontot. -- Igen, okozz fájdalmat. Akkor egy ideig legalább megfeledkezhetem róla. Vigyél az ágyadba és okozz minél nagyobb fájdalmat, Sean, mélyen, nagyon mélyen. Seannak elakadt a lélegzete. -- Nem tudod, hogy mit beszélsz, ez őrültség. -- Ezt akarom -- hogy egy kicsit felejthessek. Kérlek, Sean, kérlek. -- Ezt nem tehetem, Candy, Duff a barátom. -- Ó végzett velem, én meg vele: Én is a barátod vagyok. Jaj Istenem, annyira egyedül maradtam. Ne hagyj el te is. Segíts, Sean, kérlek, segíts. Sean érezte, hogy haragja mellkasából elindul lefelé és ágyékában lángol fel, megemelkedik, akár a kobra feje. Candy is érezte. -- Igen, jaj kérlek, igen. Sean felemelte és az ágyhoz vitte. Ott állt fölötte, míg letépte magáról köntösét. Candy az ágyon vetette le ruháit és széttárulva várta, hogy magába fogadja és hagyja, hogy Sean beöltse a benne tátongó ürességet. Sean hamar befedte, szuronyát átdöfte a gyönge fátylon és behatolt Candy testének melegébe. Ebben az egészben nem volt vágy, kegyetlen volt, kemény, egészen a kibírhatóság határáig feszült. Sean számára a harag és a szánalom kifejezó'dése volt; Candy számára ebben testesült meg a lemondás. Egy nem volt elég. Sean újból és újból a magáévá tette, mígnem barna foltok jelentek meg az ágyneműn Sean vérző hátától, mígnem Candy teste sajogni kezdett, és végül ott feküdtek egymásba fonódva, nedvesen, a vad őrjöngéstől teljesen kimerültén. A szenvedélyt követő csöndben Sean halkan megkérdezte: -- Nem segített, ugye? 358 ' -- De, igen. -- A fizikai kimerültség meggyengítette azokat a korlátokat, melyekkel visszatartotta bánatát. Még mindig Seanba kapaszkodva sírni kezdett.

Kintről egy utcai lámpa ezüstös fényének négyszöge világította meg a mennyezetet. Sean a hátán feküdt és nézte, miközben Candy zokogását hallgatta. Akkor vette észre, amikor a csúcson voltak, majd követte hanyatlásukat a csöndbe. Aztán aludtak, majd mielőtt megvirradt volna, együtt ébredtek fel, mintha megbe.szélték volna. -- Most már te vagy az egyetlen, aki segíthet neki mondta Candy. -- Segíteni, neki, miben? -- kérdezte Sean. -- Hogy megtalálja, amit keres. A békét, önmagát vagy hívd, ahogy akarod. Tudod, Sean, ő elveszett. Elveszett és magányos, majdnem olyan magányos, mint én. Én tudtam volna segíteni neki, biztos vagyok benne, hogy tudtam volna. -- Duff elveszett? -- kérdezte Sean cinikusan. -- Nyilván megőrültél! -- Ne légy ennyire vak, Sean, ne hagyd, hogy félrevezessen a nagy szájával meg a nagyvilági stílusával. Nézd a többit. -- Mint például? -- kérdezte Sean. Candy egy darabig nem válaszolt. -- Tudod, gyűlölte az apját. -- Ennyire magam is rájöttem abból a kevésből, amit elmondott nekem. -- Az a mód, ahogy lázad mindenféle fegyelem ellen. Ahogy Hradskyhoz viszonyul, a nőkhöz, vagy magához az élethez. Gondold csak végig, Sean, és mondd meg nekem, vajon úgy viselkédik-e, ahogy egy boldog ember. -- Hradsky egyszer meglehetősen rossz szolgálatot tett neki -- egyszerűen csak nem kedveli -- védte Sean Duffot. 359 -- Ó nem -- ez annál sokkal mélyebb. Bizonyos értelemben Hradsky az apját testesíti meg. Ő legbelül annyira össze van törve, Sean, ezért kapaszkodik beléd. Te tudsz segíteni neki. Sean nyíltan az arcába nevett. -- Candy drágám, csupán kedveljük egymást, ez minden és a barátságunk mögött nincs semmiféle mély és sötét indíték. Nehogy most rám kezdj féltékeny lenni. Candy felült és a takaró lecsúszott a derekára. Sean felé hajolt és súlyos, kerek, a félhomályban ezüstfehér mellei előrelendültek. -- Benned erő van, Sean, egyfajta kemény magabiztosság, amit talán fel sem fedeztél. Duff viszont felismerte, ahogy felismeri majd minden boldogtalan ember. Szüksége van rád, nagyon nagy szüksége van rád. Vigyázz rá értem, segíts neki megtalálni azt, amit keres. -- Ez badarság, Candy -- mormogta zavartan Sean. -- ígérd meg, hogy segítesz neki. -- Itt az ideje, hogy visszamenj a szobádba -- mondta neki. -- Hamar megindul a pletyka. -- ígérd meg nekem, Sean. -- Jól van, megígérem. Candy kicsúszott az ágyból. Gyorsan felöltözött. Köszönöm, Sean, jó éjszakát. 26 Sean számára Johannesburg szegényebb lett Duff nélkül: az Utcák nem voltak olyan forgalmasak, a Rand Klub sivárább lett és a tőzsdei izgalmak sem voltak olyan erőteljesek. Ettől függetlenül akadt dolga; ott volt a maga része, meg Duffé is. Hradskyval és Maxszal nap mint nap késő estig értekeztek és amikor végeztek, visszament a hotelba. A napi feszültség után, amikor az agya béna volt és 360 égett a szeme, nemigen maradt energiája arra, hogy bármit is bánjon. És mégis magányos volt. Elment az Operaházba és pezsgőt ivott az ottani népekkel. Az

egyik lány kánkánt járt a terem közepén álló nagy asztalon, és amikor homlokát a térdéhez érintve, fellebbentett alsószoknyájával a vállán megállt Sean és Trevor Heyns eló'tt, Sean hagyta, hogy Trevor lerántsa a lány alsóneműjét -egy hete inkább orron vágta volna Trevort, semhogy átengedje neki ezt a tisztességet. Most már ebben sem lelte kedvét. Korán hazament. A következkő szombat délben Curtis és Fra^ois jötték be az irodába a következő' heti munka megbeszélésére. Amikor végeztek és Hradsky már elment, Sean azt javasolta: -- Gyertek velem, átmegyünk a Grand National bárjába, és iszunk egykét pohárkával, hogy, úgymond, megkereszteljük a hétvégét. Curtis és Frangois kényelmetlenül fészkelődtek székükben. -- Megbeszéltük néhány fiúval, hogy lenn találozunk a Fénylő Angyalokban, főnök. -- Remek, akkor veletek megyek -- mondta Sean lelkesen, mivel az a lehetőség, hogy ismét egyszerű emberek között lehet, hirtelen nagyon kedvére valónak tűnt. Rosszul volt már azoknak a társaságától, akik a kezét rázogatták és mosolyogtak rá, miközben alig várták a lehetőséget, hogy lesöpörhessék a tábláról. Jó lesz elmenni ezzel a kettővel itt és a bányászatról beszélni, nem a Tőzsdéről meg a részvényekről és együtt nevetni olyanokkal, akiket egy fikarcnyit sem érdekel, hogy a K.R.E. eléri-e a hatvan shillinget hétfőn. Egy kicsit berúg Frangois-val és Martinnal; később talán még verekszik is egyet -- egy tisztességes, kemény, szabályos bokszolás. Istenem, igen, de jó lesz olyan emberek között lenni, akik belül tiszták még akkor is, ha piszkos a körmük, és az ingük hónaljban verítéktől foltos. 567 Curtis gyorsan Francois-ra pillantott. -- Ott csak egy csomó kemény fiú lesz, durva népség, főnök, szombatonként az összes aranyásó munkás bejön a városba. -- Az remek -- mondta Sean. -- Menjünk. Felállt és begombolta galambszürke kabátját; a hajtókát fekete moaré selyem szegélyezte, ami pontosan egyezett fekete gyöngy nyakkendőtűjével, íróasztaláról felvette sétapálcáját. -- Gyerünk -- menjünk már. Még egy háztömbnyire voltak a Fénylő Angyaloktól, amikor már meghallották a zajt. Sean elvigyorodott és meggyorsította a lépteit, akár egy öreg vadászkutya, amikor ismét orrában érzi a madár szagát. Fran9ois és Curtis közrefogták, úgy szaporáztak mellette. Egy nagydarab aranybányász állt a kocsmapulton. Sean felismerte, nála dolgzik a Húgocska bányában; a férfi teste hátrahajolt, hogy egyensúlyban legyen az a demizson, amit a szájához tartott, miközben a torka le-föl járt, ahogy nyeldekelt. Lába körül a tömeg ezt kántálta: -- Idd meg mind, le, le, -le, le, le. A bányász kiürítette a hatalmas üveget, majd a túloldali falhoz vágta és akkorát böffentett, akár egy légdugóval elzárt gejzír. Meghajolt, hogy megköszönje a tapsot, majd észrevette Scant, aki az ajtóban állt. Keze fejével riadtan megtörülte a száját és gyorsan leugrott a pultról. Most a többiek is megfordultak, meglátták Seant és a zaj fokozatosan elhalt. Szétszóródtak és szép csöndben ültek mind a kocsmapult mellett. Sean, nyomában Fran§ois-val és Curtisszel, belépett a terembe. Letett egy halom aranypénzt a pultra. -- Kezdje el, csapos, vegye fel a rendeléseket. Ma szombat van és itt az ideje, hogy szabadjára engedjük magunkban a megkötött kutyákat. -- Éljen Mr. Courteney! 562 -- Egészségére, uram. -- Gezondhecit, Mr. Courteney. Hangjuk tiszteletteljesen visszafogott volt.

-- Fenékig emberek, sok van még ott, ahonnan ez jött. Sean Francois-val és Martinnal állt a pult mellett. Nevettek tréfáin. Hangosan beszélt, örült a jó cimboráknak és az arca kipirult a boldogságtól. Újabb italokat vett. Egy idő" után a hólyagja éreztetni kezdte vele jelenlétét és átment a hátsó ajtóhoz a mosdók felé. Odabenn beszélgettek; megállt, mielőtt megkerülte volna a paravánt, hogy belépjen. -- ... minek gyütt ide, mi? Ez itt nem az a nagy flancos Rand Klub. -- Csss! Meghallhatja, öregem, el akarod veszteni a munkádat? -- Leszarom. Mit gondol, ki ő -- „Fenékig emberek, sok van még ott, ahonnan ez jött -- Én vagyok a fó'nök, fiúk, csináljátok azt, amit mondanak nektek, fiúk, csókoljátok meg a seggemet, fiúk." -- Sean bénultan állt. -- Hallgass már, Frank, biztos nemsokára elmegy. -- Miné' hamarabb, anná' jobb, én mondom, ez a nagydarab, kinyalt rohadék a tíz guinea-s csizmájába' meg az aranybotjáva'. Menjen csak vissza oda, ahova tartozik. -- Részeg vagy öregem, ne beszélj már ilyen hangosan. -- Ha' persze, hogy részeg vágok, ölég részeg ahhoz, hogy bemenjek, azt' megmondjam a képibe... Sean kihátrált az ajtón, majd lassan visszament a pulthoz Fran9ois-hoz és Curtishez. -- Remélem, megbocsátotok, de most jutott eszembe, hogy van még valami elintéznivalóm'ma délután. -- Igazán kár, főhök. -- Curtisen látszott, hogy megkönnyebbült. -- Talán majd legközelebb folytatjuk, jó? 363 Örömmel látták, amikor belépett a Rand Klubba. Hárman már-már összeverekedtek, hogy meghívhassák egy italra. 27 Aznap esté Candyvel vacsorázott és amikor már a likőrt kortyolgatták, Sean elmesélte neki. Candy szó nélkül, figyelmesen végighallgatta. -- Nem akarták, hogy ott legyek. Nem értem, hogy mit tehettem, amiért ennyire utálnak. -- És ez téged zavar? -- kérdezte Candy. -- Igen, zavar. Az emberek eddig még sohasem éreztek így irántam. -- Örülök, hogy zavar. -- Candy szelíden mosolygott rá. -- Egy szép napon majd nagyon rendes ember lesz belőled. -- De miért gyűlölnek? -- folytatta Sean eredeti gondolatmentét. -- Irigyelnek -- azt mondod, ez az ember azt mondta, hogy „tíz guinea-s csizma, meg aranybot" -- pontosan ez van a dolog mögött. Te most már más vagy, mint ők, te gazdag vagy. Nem várhatod el tőlük, hogy ezt csak úgy elfogadják. -- De én sosem bántottam őket -- ellenkezett Sean. -- Az nem számít. Egy .dologra rájöttem ebben az életben -- bármit is kapj, mindennek van ára. Ez is része az árnak, amit a sikerért kell fizetned. -- A fenébe, bárcsak itt lenne Duff -- mondta Sean. -- Akkor Duff elmagyarázná neked, hogy ez nem számít, igaz? -- mondta Candy -„Ki törődik velük, fiacskám, ne is törődj ezzel a mosdatlan csürhével. Nagyon jól megvagyunk mi nélkülük" -- mondta Candy Duffot utánozva. Sean megvakarta az orrát, és az asztalra meredt. 364 -- Kérlek, Sean, soha ne hagyd, hogy Duff bemagyarázza neked, az emberek nem számítanak. Ezt valójában ő sem hiszi -- de olyan meggyőzően csinálja. Az emberek fontosak. Sokkal fontosabbak, mint az arany, vagy rang, vagy -- vagy bármi. Sean Candyre nézett. -- Erre egyszer már én is rájöttem; amikor lennragadtam a

Candy bányában. Akkor nagyon tisztán láttam mindezt ott lenn a sárban és a sötétségben. Akkor egy fogadalmat tettem. -- Szégyenlősen elvigyorodott. -Megfogadtam magamban, hogy ha rajtam áll, soha, senkinek nem okozok többé fájdalmat. És ezt komolyan is gondoltam, Candy. Akkor ez az érzés annyira erős volt -- de, de... -- Igen, azt hiszem, értem. Egy ilyen elhatározást nehéz meghozni és még nehezebb betartani. Nem hiszem, hogy egyetlen eset, egyetlen tapasztalat elég ahhoz, hogy megváltoztassa egy ember gondolkodását. Ez valami olyasmi, mint amikor valaki téglánként épít fel egy falat. Mindig csak egy kicsit tesz hozzá, apránként készül el. Már mondtam neked, Sean, hogy benned van erő. Azt hiszem, egy napon elkészül majd a te falad is -- és akkor nem lesz egyetlen gyönge pontod sem. 28 Az ezt követő kedden Sean Duff távozása óta először lovagolt fel Xanaduba. Johnson és az irodából négy tisztviselő dolgozott a bálteremben, az ajándékokat csomagolták és címkézték. -- Lassanként elkészülnek, Johnson? -- Már majdnem kész vagyunk, Mr. Courteney, holnap reggel felküldök néhány kocsit, hogy elvigyék, ami még itt van. -- Jó, tegye azt. Most már nem akarom, hogy tovább itt heverjenek. 365 Felment a márványlépcsőh és megállt a legfelső pihenőn. A ház valahogy olyan halottnak tűnt: új volt és meddőén tiszta, emberekre várt, akik beköltöznek és élettel töltik meg. Végigment a folyosón és megállt a festmények előtt, melyeket Candy választott. Olajképek, csupa pasztellszín, női színek. -- Ezeket tudjuk nélkülözni -- ide valami olyasmi kell, ami tele van tűzzel, skarlátvörös, fekete és élénk kék. Kinyitotta a saját hálószobájába vezető ajtót. Ez már jobb: a padlón színpompás perzsa szőnyegek, a falakon fényes, sötét faburkolat és az ágy akkora, akár egy pólópálya. Lefeküdt az ágyra és felnézett a csigavonalú stukkókkal díszített mennyezetre. -- Bárcsak itt lenne már Duff -- remekül élhetnénk ebben a házban. -- Ismét lement. Johnson a lépcső alján várta. -- Elkészültünk, uram. -- Remek! Akkor menjenek. Átment a dolgozószobába és odalépett a fegyverállványhoz és a világosságban szemügyre vette. Orrcimpái kissé kitágultak, ahogy megérezte a fegyver olajának nosztalgikus illatát. Vállához emelte a puskát és élvezte a fegyver csodásán izgalmas egyensúlyát. Csöveit ívben végiglendítette a szobán, mintha egy képzeletbeli madár röptét követné és hirtelen Duff area jelent meg előtte. Sean annyira megdöbbent, hogy csak állt ott, miközben a puska továbbra is Duff fejére irányult. -- Ne lójj, békés szándékkal jöttem -- mondta Duff komolyan. Sean leeresztette a fegyvert és visszavitte az állványhoz. -- Szerbusz. -- Szerbusz -- mondta Duff, miközben még mindig ott állt az ajtóban. Sean háttal Duffnak, meglehetősen hosszasan helyezte vissza puskát az állványra. -- Hogy vagy, fiacskám? 366 -- Remekül! Remekül! -- És a többiek, hogy vannak? -- Ezt közelebbről kire érted? -- kérdezte Sean.

-- Hát, például Candy. Sean megfontolta a választ. -- Hát ha berakod egy érczúzóba, akkor azért jobban össze tudtad volna törni. .- Nagyon rosszul viselte, mi? -- Nagyon rosszul -- erősítette meg Sean. Egy darabig hallgattak. -- Gondolom, te sem érzel túl sok jóindulatot irántam -- szólalt meg végül Duff. Sean megvonta a vállát és átment a kandallóhoz. -- Dufford, te egy disznó.vagy -- mondta kellemes, társalgási hangnemben. Duff arca megrándult. -- Nos, örülök, hogy ismertük egymást, fiacskám. Gondolom, útjaink mostantól elválnak. -- Ne jártasd már itt összevissza a szádat, Duff, ezzel csak az idó't fecsérled. Töltsd ki azokat az italokat, aztán elmesélheted nekem, hogy milyen érzés disznónak lenni. Aztán beszélni akarok veled azokról a festményekről is, melyeket Candy rakatott végig a felső folyosón. Nem tudom, mit csináljunk velük, túladjunk rajtuk, vagy égessük el őket. Duff, aki az ajtófélfának támaszkodott, most kiegyenesedett; próbálta visszafogni magát, hogy ne látszódjék arcán a megkönnyebbülés, de Sean gyorsan így folytatta: -- Mielőtt ráhúznánk a koporsófedelet erre a témára és eltemetnénk, ezt még szeretném elmondani neked. Nem tetszik, amit csináltál. Értem, hogy miért tetted, de nem tetszik. Csupán ennyit akartam mondani. Van valami, amit még hozzá akarsz tenni? -- Nincs -- mondta Duff. -- Akkor rendben. Azt hiszem a Courvoisier-s üveget a hátsó szekrényben, jobbra, a whisky mögött találod. 367 Sean aznap este lement a Candy Hotelbe és Candyt az irodájában találta. -- yisszajött, Candy. -- Ó! -- Candynek elakadt a lélegzete. -- Hogy van, Sean? -- Egy kicsit megviselt, de nem nagyon. -- Nem így értem -- úgy értem, hogy rendben van-e. -- Mint mindig. Még volt benne annyi udvariasság is, hogy érdeklődjék hogyléted felől -- mondta Sean. -- És te mit mondtál neki? -- kérdezte Candy. Sean vállat vont és leült az íróasztal melletti székbe. Azokat a magas aranypénz-oszlopokat nézte, melyeket Candy számolt. -- Ez a bár előző esti bevétele? -- kérdezte, hogy elkerülje a választ Candy kérdésére. -- Igen -- mondta Candy szórakozottan. -- Igazán gazdag vagy -- feleségül jössz hozzám? mondta mosolyogva. Candy felállt és az ablakhoz ment. -- Gondolom, ti ketten most felköltöztök Xanaduba -- mondta. Sean morgott rá valamit és Candy gyorsan így folytatta: -- A Heyns fivérek átveszik a Viktória lakosztályt -"már szóltak nekem, úgyhogy emiatt ne nyugtalankodjatok. Jól fogjátok érezni magatokat ott fenn, csodás lesz mindkettőtöknek. Fogadok, hogy minden esté partit.rendeztek majd és a ház folyton tele lesz emberekkel. Most már nem zavar, hozzászoktam a gondolathoz. Sean felállt és odament hozzá, könyökénél fogva, gyöngéden maga felé fordította. Felső zsebéből kivette selyemzsebkendőjét és odaadta Candynek, hogy kifújhassa az orrát. -- Akarod őt látni, Candy? Csak a fejét rázta, mert nem tudott megszólalni. -- Vigyázni fogok rá, ahogy megígértem. -- Megölelte Candyt majd megfordult, hogy elmenjen. 368 -- Sean -- szólt utána Candy. Sean visszanézett. Ugye azért néha eljössz majd

hozzám? Együtt vacsorázhatunk és beszélgethetünk egy kicsit. Te azért a barátom maradsz, ugye? -- Hát persze, Candy, hát persze, drágám. Candy leverten elmosolyodott. -- Ha összerámolod a holmitokat, akkor majd felküldöm nektek Xanaduba. 29 Az ülésteremben Sean átnézett az asztal túlsó oldalára, ahol Duff ült, a támogatására várt. Duff épp sűrű füstkarikát fújt szivarjából. A füstkarika, mielőtt az asztal lapjáig ért és semmivé foszlott, megpördült és kitágult, akár a vízkörök egy tó felszínén. Duff nem fog mellé állni -- döbbent rá keserűn Sean. Előző' este fél éjszakát vitatkoztak erről. Remélte, hogy Duff még meggondolja magát. Most azonban már biztos volt benne, hogy nem. Még egyszer, utoljára megpróbált szót emelni. -- Tíz százalék fizetésemelést kértek. Azt hiszem, szükségük is van rá -- nagyon felszöktek az árak ebben a városban, a fizetés még maradt a régi. Uraim, ezeknek az embereknek feleségük van, gyerekeik, nem lehetne ezt is figyelembe venni? Duff újabb füstkarikát fújt, Hradsky pedig zsebéből elővette óráját és feltűnő célzatossággal ránézett. Max köhintett egyet és közbevágott. -- Azt hiszem, ezt már hallottuk, Mr. Courteney. Esetleg most már szavazásra bocsáthatnánk ezt a kérdést? Sean figyelte, amint Hradsky keze ellenszavazatként a magasba emelkedik. Nem akart Duffra nézni. Nem akarta látni, amint ellene, Hradskyval szavaz, de kényszerítette magát, hogy fejét arra fordítsa. Duff keze az asztalon volt. Újabb füstkarikát fújt és figyelte, amint az asztal lapján szétfoszlik. 369 -- Ki az, aki a javaslat mellett szavaz? -- kérdezte Max, és Duff meg Sean egyszerre emelték fel a kezüket. Sean most jött rá, hogy mit jelentett volna neki, ha Duff ellene szavaz. Duff rákacsintott és ő önkéntelenül elvigyorodott. -- Az eredmény harminc szavazat mellette, hatvan ellene -- jelentette ki Max. -Ennek megfelelően Mr. Courteney javaslatát elvetettük. Határozatunkat közlöm majd a Bányamunkások Szervezetével. Most pedig, van még valami más megbeszélnivalónk, mielőtt az ülést berekesztenénk? Sean Duff-fal visszament saját irodájába. -- Az egyetlen ok, amiért támogattalak, az az volt, hogy tudtam, Hradsky mindenképpen győz -- mondta Duff kedvesen. Sean felhorkant. -- Persze tökéletesen igaza van -- mondta tovább Duff zavartalanul, miközben tartotta Sean irodájának ajtaját. -- Egy tízszázalékos emelés a csoport működési költségeit havi tízezerrel emelné meg. Sean berúgta maga mögött az ajtót és nem válaszolt. -- Az Isten szerelmére, Sean, ne vidd már túlzásba ezt az emberek-irántijóindulat magatartást. Hradskynak igaza van... Kruger bármelyik pillanatban ránk nyomhat egy újabb adót és finanszíroznunk kell azt a sok új fejlesztést azt East Randen. Most nem hagyhatjuk, hogy megugorjon a termelési költség. -- Jól van -- mondta zsémbesen Sean. -- Ez már el van döntve. Csak azt remélem, hogy nem kell szembenéznünk egy sztrájkkal. -- A sztrájkoknak is megvan az ellenszere. Hradsky a rendőrséget felsorakoztatja mellettünk és pillanatokon belül felhozhatunk néhány száz embert Kimberieyből -- mondta neki Duff. -- A fenébe is, Duff, ez nincs így jól. Te is tudod, hogy nincs jól. És tudja az az apró szemű, groteszk 370 Buddha is. De én mit tehetek? A fenébe is, mit tehetek? -- csattant fel Sean. --

Olyan rohadtul tehetetlennek- érzem magam. -- Hát te voltál az, aki át akarta adni neki az irányítást. -- Duff ránevetett. -- Hagyd már abba ezt a világmegváltást és menjünk haza. Max a külső irodában várta őket. Nyugtalannak, idegesnek tűnt. -- Bocsássanak meg, uraim, válthatnék önökkel néhány szót? -- Most ki beszél -- kérdezte meg tőle nyomban Sean --, maga vagy Hradsky? -- Ezúttal személyes ügyről van szó, Mr. Courteney. -- Max-lehalkította a hangját. -- Nem várhat holnapig? -- ment el mellette Sean és folytatta útját az ajtó felé. -- Kérem, Mr. Courteney, ez rendkívül fontos. Max kétségbeesetten rángatta meg Sean karját. -- Miről van szó, Max? -- kérdezte Duff. -- Egyedül kell beszélnem önökkel. -- Max fojtott hangon beszélt és gondterhelten pillantott az utcai ajtó felé. -- Hát akkor beszéljen -- bátorította Duff. -- Most egyedül vagyunk. -- Itt nem. Találkozhatnánk később? Duff felvonta egyik szemöldökét. -- Mi ez az egész, Maximilian, azt ne mondja már, hogy disznó képeket árul. -- Mr. Hradsky a szállodában vár rám. Azt mondtam neki, hogy néhány iratért kell visszamennem, gyanút fog, ha nem megyek vissza nyomban. -- Max már-már közel állt hozzá, hogy könnyekre fakadjon; ádámcsutkája mintha bújócskát játszott volna magas gallérja mögött, hol előbukkant, hol pedig ismét eltűnt. Duff érdeklődését hirtelen felkeltette az, amit Max mondani akart nekik. 371 -- Nem akarja, hogy Norman tudjon erről? -- kérdezte. -- Te jó ég, nem. -- Már nem sok kellett hozzá, hogy Max szemében megjelenjenek a könnyek. -- Mikor akar találkozni velünk? -- Ma este, tíz után, amikor Mr. Hradsky már visszavonult. -- JBol? -- kérdezte Duff. -- Van ott egy mellékút a Húgocska bánya hányójának keleti oldalán. Már nem használják. -- Ismerem -- mondta Duff. -- Úgy fél tizenegy körül odalovagolunk. -- Köszönöm, Mr. Charleywood, nem fogják megbánni. -- Max az ajtó felé iramodott és eltűnt. Duff megigazította cilinderét és sétapálcájával hasba bökte Scant. -- Érzed... szívd be. -- Duff elismerően szippantott és Sean is szimatolni kezdett. -- Nem érzek semmit -- jelentette ki Sean. -- Pedig tele van vele a levegő -- mondta neki Duff. -- íme az árulás édes illata. Xanaduból nem sokkal fél tíz után indultak. Duff ragaszkodott hozzá, hogy egy fekete estélyi köpenyt viseljen. -- Az atmoszféra rendkívül fontos, fiacskám, az ember nem mehet egy ilyen találkozóra koszos tábori öltözetben és veldschoen-ben. Elrontaná az egészet. -- Hát én bizony itt forduljak fel, ha ezért jelmezbe bújok. Ez kérlek egy kitűnő öltöny. Ez is remekül megteszi.. -- Nem tudlak meggyőzni, hogy legalább egy pisztolyt viselj az öveden? -kérdezte Duff sóvárogva. -- Nem -- nevetett Sean. -- Nem? -- Duff a fejét csóválta. -- Te egy barbár vagy, fiacskám. Nincs ízlésed, ez a te bajod. Ahogy átvágtak Johannesburgon, kerülték a főutakat és a városon túl pár száz méterrel tértek rá a fokföl-

372 di útra. A holdnak csupán egy vékonyka szelete világított az ég sötétjén. A csillagok azonban nagyok voltak, és fényükben a fehér hányok, melyek mind akkorák, akár egy-egy hegy, olyanok voltak a föld képén, mint megannyi gennyes pattanás. Sean érezte, hogy akarata ellenére, az izgalomtól kissé elakad a lélegzet -Duff lelkesedése mindig ragályos volt. Könnyű vágtában lovagoltak egymás mellett, a kengyelük szinte összeért és Duff hullámzó köpenye, meg a szél, amit csaptak, vadul vöröslő szikrákat csiholt Sean szivarjának parázsló végén. -- Lassíts, Duff, valahol itt kell letérni. Annyira be van nóVe, hogy a végén még elvétjük. 'A lovakat lépésre fogták. -- Mennyi az idő? -- kérdezte Duff. Sean megszívta szivarját és óráját a parázshoz tartotta. -- Negyed tizenegy. Korán értünk ide. -- Fogadok, hogy Maximilian már ott lesz -- itt van az út. -- Duff lovát ráfordította, Sean pedig követte. A Húgocska bánya hányója ott magasodott"közvetlenül mellettük, meredek volt és fehér lett a csillagfényben. Megkerülték, de a hatalmas halom árnyat vetett rájuk. Duff lova felhorkant, majd hátrahőkölt és Sean térdével szorította meg saját lovát, hogy oldalt táncoljon. Max lépett ki az út melletti, satnya bokrok közül. -- Üdvözlünk a holdfényben, Maximilian -- köszöntötte Duff. -- Kérem, uraim, vezessék le lovaikat az útról. -- Maxon még most is nyoma volt a délutáni feldúltságnak. A bokrok között kikötötték lovaikat Max lova mellé, majd visszamentek hozzá. - Nos, mi újság, Max? Hogy vannak az otthoniak? -- kérdezte Duff. -- Mielőtt ebben az ügyben továbblépnénk, szeretném, uraim, ha becsületszavukat adnák arra, hogy bár373 mire jutunk is, senkinek sem szólnak egy szót sem arról, amit én itt önöknek ma este elmondok. -- Sean arra gondolt, hogy Max nagyon sápadt, de meglehet, hogy csak a csillagfény tette. -- Elfogadom -- mondta Sean. -- Esküszöm -- mondta Duff. Max kigombolta kabátját és elővett egy hosszú borítékot. -- Azt hiszem, ha ezt elől^b megmutatom önöknek; sokkal egyszerűbb lesz megtennem ajánlataimat. Sean elvette tőle a borítékot. -- Mi ez, Max? -- A legutolsó elszámolások mind a négy banktól, melyekkel Mr. Hradsky kapcsolatban áll. -- Gyufát, Sean, világíts nekünk, fiacskám -- mondta Duff izgatottan. -- Van nálam lámpás -- mondta Max és leguggolt, hogy meggyújtsa. Sean és Duff is leguggolt ^vele, majd a sárga fénykörben szétnyitották a bankelszámolásokat. Csöndben. Alaposan szemügyre vették min-det, míg végül Sean ismét felegyenesedett, a sarkára gördült és rágyújtott egy újabb szivarra. -- Nos örülök, hogy én nem tartozom ennyi pénzzel -- jelentetté ki Sean. Ezután összehajtogatta a lapokat és visszatette a borítékba. Egyik kezével a borítékot a másik tenyerébe csapta és kuncogni kezdett. Max átnyúlt és elvette tőle, majd gondosan visszatette kabátja belső' zsebébe. -- Rendben van, Max, akkor halljuk -- mondta Sean. Max eló'rehajolt és elfújta a lámpát. A mondandóját könnyebb volt sötétben eló'adni. -- A miatt a nagy készpénzösszeg miatt, amit Mr. Hradsky kénytelen volt, uraim, önöknek fizetni, meg az új, gyémántipari kartellegyezmény miatt, mely korlátozza a gyémántbányák termelését, rákényszerült, hogy nagyobb kölcsönöket vegyen fel

minden bankjától. -- Max elhallgatott és megköszörülte a torkát. -- A kölcsönök nagyságát önök is látták. Természetesen a 374 bankok biztosítékot kértek tőle és Mr. Hradsky átadta nekik összes K.R.E.részvényét. A bankok a részvényeknek egyenként harmincöt shillinges határt szabtak. Amint azt önök is tudják, a K.R.E. pillanatnyilag kilencven shillingen áll, így ez meglehetős biztonsági határt nyújt. Mindazonáltal, ha a részvények értéke valamilyen oknál fogva esni kezdene és elérné a harmincöt shillinget, a bankok elkezdenének eladni. Akkor piacra dobnák Mr. Hradsky minden K.R.E.-részvényét. -- Folytassa csak, Max -- mondta Duff. -- Fülemnek egyre kellemesebbnek tűnik a hangja. -- Felötlött bennem, ha Mr. Hradsky valamilyen oknál fogva, átmenetileg távol lenne Johannesburgtól mondjuk Angliába menne, hogy új gépeket vegyen, vagy valami ilyesmi --, akkor lehetségessé válna önök számára, uraim, hogy lenyomják a K.R.E. árát harmincöt shillingre. Rendesen erre úgy három-négy nap elég. Önök gyorsan elkezdenének eladni és elterjesztenék, hogy a Vezető telér a mélyben teljesen elvékonyodik. Mr. Hradsky nem lesz itt, hogy megvédje az érdekeit és amint a K.R.E. eléri a harmincöt shillinget, a bankok pillanatokon belül meg fognak szabadulni a részvényeitől. Az ár egészen mélyre zuhan majd, és önök, mivel rendelkeznek készpénzzel, olyan helyzetbe kerülnek, hogy tényleges értékének töredékéért vásárolhatják fel az összes K. R. E.-részvényt. Miért nem szerezhetnék meg a csoport irányítását és kereshetnének még ezen felül néhány milliót? Ismét csönd következett. Elég sokáig tartott, míg végül Sean megszólalt: -- És magának ebből mi a haszna, Max? -- Az a százezer fontról szóló csekk, amit önöktől kapok, Mr. Courteney. -- Emelkedik a fizetség -- jegyezte meg Sean. -- Azt hittem, az ilyen típusú munka díja harminc ezüst. Ezt 375 a díjat pedig, ha jól tudom, épp egy honfitársa állapította meg. -- Fogd már be -- csattant rá Duff, majd jóval kedvesebben Maxhoz fordult: -Mr. Courteney szeret viccelődni. Mondja csak, Max, ez minden, amit akar -csak a pénz kell? Őszinte leszek magával -- nekem ez egy kicsit hamisan cseng. Ön a maga módján mostanra már nyilván vagyonos ember. Max gyorsan felállt és elindult a lovak felé. Még néni ért el odáig, amikor hirtelen visszafordult. Az arca sötétben volt, de a hangja csupasz volt és mindent elárult, ahogy odakiáltotta nekik. -- Azt hiszik, nem tudom, hogy hív mindenki -- „az udvari bolond", „Hradsky nyelve", „seggnyaló". Gondolják, hogy ezt én annyira szeretem? Gondolják, hogy élvezem, amikor minden nap, szinte minden percben ott kell csúszkálnom előtte? Újra szabad akarok lenni. Szeretném ismét embernek érezni magam. -- A hangja elcsuklott és arcát a kezébe temette. Sírt. Sean nem bírta nézni és még Duff is zavartan meredt a földre. Amikor Max ismét megszólalt, a hangja olyan volt, mint mindig, halk és szomorú. -- Mr. Courteney, ha holnap az irodában a sárga mellényét fogja viselni, akkor az azt jelenti, hogy hajlandók követni javaslatomat és feltételeimet elfogadhatónak találják. Akkor én megteszem a szükséges lépéseket, hogy Mr. Hradsky egy kis időre eltávozzék az országból. -- Elkötötte lovát, felült rá és ellovagolt a fokföldi út felé. Se Sean, se Duff nem mozdult, hogy felálljon. Hallgatták a sötétben Max lovának távolodó dobogását, majd végül megszólalt Duff. Azok' a bankelszámolások valódiak voltak -- jól meg-. .néztem a pecséteket.

-- És még annál is valódibbak voltak Max érzései. Sean szivarját bepöccintette a bozótba. -- Ilyen jól sen376 ki sem tud szerepet játszani. Már-már hányingerem volt, ahogy hallgattam. A fenébe, hogy árulhatja el valaki ilyen hidegvérrel a bizalmat, a kötelezettségét? -- Fiacskám, talán ne most tárgyaljuk ki Máx erkölcsi tartását. Fordítsuk figyelmünket a tényekre. Normant a kezünkre- adták, fokhagymával fűszerezve, •egy-egy szál petrezselyemmel a füle mögött, szépen elő van készítve a sütésre. Én azt mondom, süssük meg és faljuk fél ezt a pecsenyét. Sean.rámosolygott. -- Halljunk néhány jó érvet. Szeretném, ha meggyőznél. Ahogy a ma délutáni ülés után érzek iránta, nem lennék meglepve, ha ez könnyen sikerülne. -- Egy -- tartotta fel ujját Duff. -- Norman megérdemli. Sean bólintott. -- Kettő- emelte fel következő ujját Duff. -- Ha megszerezzük az irányítást, akkor minden úgy megy majd, ahogy mi akarjuk. Te elmerülhetsz jótékony fogadalmadba és felemelheted a fizetéseket, én meg ismét vezér lehetek. -- Igen! -- Sean elgondolkodva húzogatta a bajszát. -- Három. Azért jöttünk ide, hogy sokat keressünk és ilyen lehetőségünk még egyszer nem lesz. És végül az utolsó érvem, mely valóban elsöprő erejű -- olyan remekül áll rajtad az a sárga mellény, fiacskám, még ezer K.R.E.-részvényért sem mulasztanám el, hogy holnap reggel abban láthassalak. -- Az tényleg csinos -- ismerte el Sean. -- De figyelj, Duff, nem szeretnék meg egy Lochtkamper-ügyet. Olyan zűrt, tudod. Duff felállt. -- Norman már nagyfiú, ő nem csinál ilyesmit. Különben is, még akkor sem fog nyomorogni -- ott vannak még a gyémántbányái. Mi csupán felmentjük őt witwatersrandi kötelezettségei alól. 377 Odamentek a lovakhoz. Sean lába már a kengyelben volt, amikor megmerevedett és felkiáltott: -- Úristen, hát nem tehetem. Az egész lefújva. -- Miért? -- kérdezte rémülten Duff. -- A múltkor mártás csöppent arra a mellényre -- azt holnap semmiképp nem vehetem fel. A szabóm megölne. 30 Nem jelentett gondot, hogy Hradskyt hogyan távolítsák el egy kis időre -valakinek el kellett mennie Londonba. Gépeket kellett venni az új, East Rand-i területekre és ki kellett választaniuk két mérnököt, a közül a száz-egynéhány jelentkező közül, akik Angliában vártak. Hradsky meglehetősen barátságosan hagyta, ' hogy őt válasszák meg erre a feladatra. -- Rendezünk neki egy búcsúpartit -- javasolta Duff Seannak aznap este a vacsoránál. -- Nos, nem igazán búcsúpartit -- inkább egy halotti tort. Sean fütyülni kezdte a „Gyászindulót", Duff meg kése nyelével ütötte hozzá a taktust az asztalon. -- Azt is tudom már, hogy hol tartjuk, Candy Hot... -- Duff hirtelen elhallgatott. -- Szóval itt tartjuk. Igazi nagy murit rendezünk szegény öreg Normannak, hogy utána majd elmondhassa, „a rohadékok teljesen kizsebeltek, de igazán remek partit rendeztek nekem". -- Nem is szereti a partikat -- mondta Sean. -- Ez a legkitűnőbb indoka annak, hogy miért kell rendeznünk neki egyet -mondta helyeslőn Duff. Egy héttel később, amikor Hradsky és Max felszálltak a reggeli, Port Natal-i

kocsira, a Johannesburgi Tőzsde ötven tagja volt ott, az előző esti partiról rajtuk maradt estélyi öltözetben, hogy búcsút intsenek neki. Duff egy megható, bár kissé összemosódó kis 378 beszédet tartott és átadott Hradskynak egy csokor rózsát. A lovak, mivel idegesítette őket a körülöttük nyüzsgő tömeg, megugrottak, amikor a kocsis csettintett az ostorával, és Max meg Hradsky nem épp méltóságteljes kupacba zsúfolódva zuhantak hátra a hátsó ülésre. A tömeg éljenzett, miközben eltűntek a szemük elől. Sean átfogta Duff vállát, úgy vezette végig az utcán az irodához, ahol aztán elhelyezte egy mély bőrfotelben. -- Elég józan vagy ahhoz, hogy értelmesen lehessen veled beszélni? -- kérdezte Sean kétkedőin. -- Hát persze. Mindenkor állok rendelkezésedre, amint azt a hölgy mondotta kuncsaftjának. -- Sikerült váltanom néhány szót Maxszal tegnap este -- mondta neki Sean. -Küld nekünk egy táviratot, ha már Hradskyval biztosan fönn vannak a postahajón. Nem kezdünk bele semmibe, amíg ezt meg nem kaptuk. -- Nagyon bölcs -- te vagy a legbölcsebb fickó, akivel valaha is találkoztam -vigyorgott Duff boldogan. -- Te meg jobban teszed, ha mész és lefekszel az ágyadba -- mondta neki Sean. -- Az túl messze van -- mondta Duff. -- Itt fogok aludni. Még tíz nap telt el, mire megérkezett Max távirata. Sean és Duff épp a Rand Klubban ebédeltek, amikor odahozták az asztalukhoz. Sean feltépte a borítékot és felolvasta Duffnak az üzenetet. -- Délután négykor indulunk. Sok szerencsét, Max. -- Erre iszom -- emelte fel Duff borral teli poharát. -- Holnap -- mondta Sean --, felmegyek a Candy bányába és megmondom Franfoisnak, hogy hozzon fel minden embert a bánya alsó szintjeiről. És utána oda senki nem mehet be. -- Állítsunk egy őrt a tizennegyedik szintre -- javasolta Duff. -- Az úgy sokkal hatásosabb lesz. 379 -- Jó ötlet -- helyeselt Sean. Felnézett, ahogy valaki elhaladt az asztaluk mellett és hirtelen mosolyogni kezdett. -- Duff, tudod, hogy az ki? -- Kiről beszélsz? -- kérdezte Duff elképedve. -- Az a fickó, aki épp most ment ki az előcsarnokba -- ott van, a mosdók felé megy. -- Az nem Elliot, az újságíró? -- A Rand Mail szerkesztője -- bólintott Sean. -- Gyere velem, Duff. -- Hova megyünk? -- Csinálunk magunknak egy kis olcsó hírverést. Duff követte Scant végig az éttermen, ki az előcsarnokba, majd tovább a férfimosdóba. Az egyik vécé ajtaja csukva volt és ahogy bementek, valaki e mögött az ajtó mögött halkan szellentett. Sean Duffra kacsintott és odament a vizeldéhez. Ahogy nekifogott, hogy elvégezze a dolgát, azt mondta: -- Nos Duff, most már csak abban reménykedhetünk, hogy Norman valami csodát visz véghez Angliában. Különben... -- Vállat vont. Duff elértette a célzást. -- Pokoli nagy kockázatot vállalunk, amikor csak erre támaszkodunk. Én még mindig azt mondóin, most kéne eladnunk. A K.R.E. ma reggel kilencven shilling volt, tehát nyilvánvaló, hogy még semmi sem szivárgott ki. De ha ez megtörténik, akkor már nem fogsz tudni túladni a nyavalyás részvényeiden. Én azt mondom, addig szálljunk ki, amíg nem fut kátyúba a szekér.

-- Nem -- szállt vitába vele Sean. -- Várjunk, míg megtudjuk, mire jutott Norman. Tudom, hogy ez egy kis kockázattal jár, de felelősek vagyunk azokért az emberekért, akik nekünk dolgoznak. -- Sean belekarolt Duffba és kivezette a mosdóból; az ajtóban még rátette erre az egészre a koronát. -- Ha a K.R.E. összeomlik, akkor több ezer ember marad munka nélkül ennek ugye te is tudatában vagy? 380 Sean becsukta maguk mögött az ajtót és vidáman egymásra vigyorogtak. -- Zseni vagy, fiacskám -- suttogta Duff. -- Örömmel kijelenthetem, hogy egyetértek veled suttogta vissza Sean. Másnap reggel Sean azzal a tudattal ébredt, hogy aznap valami izgalmas dolog fog történni. Ott feküdt és élvezte, ízlelgette az érzést és csak ezután kezdett el kutatni fejében az ok után. Majd hirtelen felült és az újíág után nyúlt, amely ott feküdt összehajtva a tálcán az ágya mellett. Szétrázta, majd nyomban az első oldalon, hatalmas főcímként találta meg azt, amit keresett: Minden rendben van a Központi Rand Egyesülésnél? Norman Hradsky titokzatos utazása. Maga a cikk az újságírói találgatás mesterműve volt. Nagyon ritkán látott Sean bárkit is ilyen gördülékenyen és meggyőzően írni egy olyan témáról, amiről semmit sem tud. „Azt sugallják", „Jórészt megbízható források jelentése alapján" és „Okunk van azt hinni" mind olyan régi frázisok, melyéknek nincs semmi jelentésük. Sean a papucsa után tapogatódzott, majd végigklaffogott a folyosón Duff szobájához. Duffon volt az összes takaró és ő foglalta el az ágy nagyobb részét is; a lány az ágy szélén feküdt összegömbölyödve, akár egy rózsaszín szardella. Duff horkolt, a lány pedig egy kicsit hánykolódott álmában. Sean megcsiklandozta Duff száját köntösének bojtjával. Duff orra megrándult és a horkolás bugyogva elnémult. A lány felült és tágra nyílt, de az alvástól üres tekintettel meredt rá. -- Gyorsan, futás -- kiáltott rá Sean --, jönnek a zendűlők. A lány magasba szökkent és a rémülettől reszketve, az ágytól majd egy méternyire ért földet. Sean alaposan szemügyre vette. Csinos kis fruska -- állapította 381 meg --, és emlékezetébe véste, hogy megfuttatja majd egy menetre, amint Duff ráunt és kitette a szűrét. -- Minden rendben -- nyugtatta meg a lányt --, már elmentek. A lány ekkor döbbent rá meztelenségére és arra, hogy ezt Sean milyen nyílt elismeréssel szemléli. Megpróbálta eltakarni magát a kezével, de az e feladathoz túl kicsinek bizonyult. Sean felkapta Duff köntösét az ágy végéből és odanyújtottá neki. -- Menjen kedves és fürödjön meg, vagy amit akar, szeretnék beszélni Mr. Charleywooddal. • Most, hogy a köntös, már rajta volt, a lány visszanyerte lélekjelenlétét és kimérten azt mondta neki: Nem volt rajtam ruha, Mr. Courteney. -- Ezt észre sem vettem -- mondta Sean udvariasan. -- Ez igazán nem szép. -- Ön túl szerény -- véleményem szerint az átlagnál sokkal jobb. Most pedig legyen jó kislány és menjen. Egy pajkosán pimasz fejrándítással eltűnt a fürdőszobában, Sean pedig figyelmét Duff felé fordította. Duff az előző beszélgetés során végig .makacsul és eltökélten kapaszkodott az álom fonalába, de nyomban elengedte, amikor Sean rácsapott a fenekére az összehajtott újsággal. Mint amikor a teknó'sbéka elólrávik teknójéből, úgy bukkant elő feje a takarók alól. Sean odaadta neki az újságot és leült az ágy szélére. Mieló'tt megszólalt volna, figyelte Duff nevetésre húzódó arcát.

-- Jó lenne, ha most lemennél a szerkesztőségbe és kiabálnál vele egy kicsit -csak hogy megerősítsd a gyanúját. Én meg felmegyek a Candy bányához és lezárom az összes alsó szintet. A Tőzsdénél találkozunk nyitáskor, és mielőtt a városban mutatkoznál, ne felejtsd el letörölni képedről ezt a vigyort. próbálj megviseltnek, nyúzottnak látszani, ez neked nyilván nem is lesz olyan nehéz feladat. 382 Amikor Sean megérkezett a Tőzsde épületéhez, odakinn az utcát már elözönlötte a tömeg. Mbejane megeresztette a gyeplőt és a hintóval lassan behajtott, mire a tömeg utat nyitott nekik. Sean komoran nézett előre és nem válaszolt a mindenfelől odakiáltott kérdésekre. Mbejane a főbejárat előtt megállította a kocsit és négy rendőr tartotta vissza a tömeget, míg Sean sietve átment a járdán, majd be a kétszárnyú, nagy ajtón. Duff már ott volt a tagok és ügynökök kavargó tömegének kellős közepén állt. Meglátta Scant és inkvizítorai feje fölött kétségbeesetten integetni kezdett neki. Ez elég volt ahhoz, hogy az emberek figyelme Duffról Seanra terelődjön, mind felé özönlöttek és izgatott, dühös képpel fogták körül. Sean kalapja a szemére lökődött és kabátjáról lepattant egy gomb, amikor egyikőjük megragadta a hajtókáját. -- Igaz? -- üvöltötte a férfi, miközben ajkáról nyálcsöppek fröccsentek Sean arcába. -- Jogunk van tudni, hogy igaz-e. Sean karja meglendült és botjával fejbe vágta a férfit, mire az hátratántorodott és a mögötte állók karjába dőlt. -- Vissza, el az utamból, nyomorultak -- mennydörögte és botjának mindkét végét használatba vette, hogy szétverje, szétszórja a nyomakodó tömeget, míg végül ott állt egyedül és miközben a bot egyfolytában mozgott a kezében, azt üvöltötte. -- Majd később nyilatkozom. Addig pedig viselkedjenek. -- Megigazította a kalapját, a kabátjáról levette azt a cérnaszálat, mely a leszakadt gomb helyén fityegett és nagy léptekkel odament Duffhoz. Látta, hogy Duff szája szegletében kitörni kész a vigyor, ezért szemével némán figyelmeztette. Komor arccal mentek be a tagok termébe. -- Nálad hogy ment? -- kérdezte fojtott, halk hangon Duff. 383 -- Jobban nem is mehetett volna -- Seannak közben sikerült rendkívül nyugtalan képet vágnia. -- A tizennegyedik szintre fegyveres őrt állítottam. Amint ez a bagázs tudomást szerez róla, akkor kezd majd el igazán habzani a szájuk. -- Amikor nyilatkozol, úgy csináld, hogy nyilvánvalóan hamis magabiztosság csengjen ki belőle -- adta meg a rendezői utasítást Duff. -- Ha ez így megy tovább, akkor a nyitás után egy órával a részvények lent lesznek harmincöt shillingen. Öt perccel nyitás előtt Sean felment az elnöki emelvényre és beszédet intézett tagtársaikhoz, amit Duff egyre növekvő csodálattal hallgatott. Sean buzgón bátorító bizonykodása és a lényeget megkerülni látszó mellébeszélése kétségeket ébresztett még a legelszántabb optimisták lelkében is. Sean befejezte beszédét, majd a taps nyomasztó hiányának fagyos légkörében lemászott az emelvényről. Megszólalt a csengő és a tőzsdeügynökök egyesével vagy kisebb csoportokban, kétségbeesetten álldigáltak. Aztán elhangzott az első, óvatos ajánlat. -K.R.E.-t adok. , De senki sem törte magát, hogy megvegye. Tíz perccel később vásárlást jegyeztek fel nyolcvanöt shillingért, ami az előző napi záráskor jegyzett árnál hat shillinggel alacsonyabb volt. De aztán nem mozdult az ár, a remény .és kétség káoszában, nyugtalanul, egy helyben lebegett. -- Most nekünk kell eladnunk -- suttogta Duff --, nincs több részvény. Be kell

dobnunk, különben az ár itt megragad. Sean érezte, hogy remeg a keze, ezért zsebre dugta ' és ökölbe szorította. Duffon is látszottak a feszültség jelei, az arcán idegesen vibrált egy izom és a szeme egy kicsit mélyebbre süllyedt. Ezzel a játékkal na- . gyön sokat kockáztattak. -- Ne vidd túlzásba -- csak harmincezret adj el. • 384 A K.R.E. ára megroskadt ez alatt a súly alatt, de negyvenöt shillingen kiegyenlítődött. Még egy óra volt a Tőzsde bezárásáig és Sean teste szinte megmerevedett a feszültségtől. Erezte, amint kiütköznek karja alatt a hideg veríték foltjai. -- Adjon el még harmincezret -- utasította emberét és még maga is úgy hallotta, hogy hangja zihálva elfúl. Elnyomta szivarját a széke melletti réz hamutartóban; már félig tele volt szivarvéggel. A nyugtalanságot most már egyikőjüknek sem kellett megjátszani. Ezúttal az ár negyven shillingen állt meg és újabb hatvanezer részvényük eladásával is csak néhány shillingnyit sikerült lefaragniuk belőle. -- Valaki felvásárol -- motyogta szorongva Sean. -- Nagyon úgy néz ki -- mondta Duff. -- Fogadni mernék, hogy az a nyavalyás görög, Efthyvoulos az. Úgy tűnik, hogy elég sokat kell még eladnunk ahhoz, hogy megelégelje és az ár lejjebb menjen. Mire elérkezett a zárás ideje, Duff és Sean már eladták K.R.E.-tulajdonuk háromnegyed részét, és az ár még mindig makacsul állt harminchét shilling hat pennyn. Oly csábítóan közel a varázsos számhoz, mely aztán elárasztaná a felkészületlen piacot Hradsky részvényeivel, de most már közeledtek ahhoz a ponthoz, amikor nem marad több részvényük, hogy még két shilling hat pennyvel lejjebb nyomják az árat. A Tőzsde aznapra bezárt, és Duff meg Sean ott ültek ernyedten székükben, elcsigázottak, fáradtak voltak, akár a profi bokszolok a tizenötödik menet után. A terem lassanként kiürült és ők még mindig ott ültek. Sean áthajolt és kezét Duff vállára tété. -- Minden rendben lesz -- mondta. -- Holnap már minden rendben lesz. Összenéztek, erőt merítettek egymásból, mindegyik a másikból, míg végül szájuk mosolyra húzódott. Sean felállt. -- Gyere, menjünk haza. 385 Sean aznap korán és egyedül bújt ágyba. Bár úgy érezte, hogy nem maradt semmi energiája, mégis nehezen aludt el, és amikor végre sikerült, akkor is zavarosan, összevissza álmodott, miközben egyfolytában fel-felébredt. Már-már megkönnyebbülést jelentett számára, amikor a virradat fényében, szürke négyszögekként alakot öltöttek az ablakok és végre megszabadult a hasztalan pihenéstói. Reggelinél ivott egy csésze kávét és érezte, hogy gyomra képtelen bevenni azt a tányér sültet és tojást, ami előtte volt, mivel az a rá váró naptól máris görcsben állt. Duff is ingerült volt és fáradtnak látszott; alig váltottak néhány szót étkezés közben, a kocsiban meg, amikor Mbejane levitte őket a Tőzsdére, meg se szólaltak. A Tőzsde épülete előtt megint nagy tömeg tolongott. Átverekedték magukat rajta, be az épületbe; elfoglalták helyüket és Sean végignézett tagtársai arcán. Mindegyiken látszottak az aggodalom jelei, a szemek körül mindenütt ugyanazok a sötét karikák és a mozgásuk darabos. Figyelte, amint Jock Heyns nagyot ásít és neki is ásítania kellett; kénytelen volt a szájához emelni kezét és érezte, hogy az megint remeg. Megfogta a szék karfáját, hogy leplezni tudja. A terem túlsó feléről Bonzo Barnes kapta el Sean pillantását és gyorsan elfordította tekintetét, majd ő is hatalmasat ásított. Mindez a feszültség miatt

volt. Évekkel később Sean majd ugyanilyen ásítozó férfiakat lát, akik a hajnalt várják, hogy szembenézzenek a búr fegyverekkel. Duff áthajolt hozzá és megtörte gondolatainak sorát. -- Amint elkezdó'dik, mi nyomban eladunk. Megpróbálunk pánikot kelteni. Rendben van? -- Hirtelen halál -- bólintott rá Sean. Képtelen volt szembenézni még egy lelki gyötrelmekkel teli délelőttnek. -- Nem ajánlhatnánk fel részvényeinket harminckét shilling hat pennyért, és akkor túllennénk rajta? kérdezte. 386 Duff rávigyorgott. -- Ezt nem tehetjük, túl átlátszó lenne -- továbbra is a legjobb áron kell eladnunk és hagyni, hogy az magától zuhanjon le. -- Azt hiszem, igazad van -- de most kijátsszuk a legnagyobb lapjainkat és nyitáskor nyomban piacra dobjuk minden részvényünket. Azután már egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az ár továbbra is tarthatná magát. Duff bólintott. Magához intette hivatalos me'gbízottjukat, aki türelmesen várakozott a terem ajtajában, és amikor a férfi odaért hozzájuk, azt mondta neki: -- Adjon el százezer K.R.E.-t a lehető legjobb áron. Az ügynök szeme megrebbent, de jegyzettömbjébe felírta az utasítást és kiment a nagyterembe, ahol már gyülekeztek az ügynökök. Már csak néhány perc és megszólal a csengő'. -- Mi lesz, ha mégsem jön be? -- kérdezte Sean. A gyomrát összeszorító görcstói már hányingere volt. -- Be kell jönnie -- muszáj bejönnie -- suttogta Duff Seannak, de ugyanakkor önmagának is. Ujjai nyugtalanul tekeregtek botjának gombján és arca összeszorított foggal úgy járt, mintha valamit rágcsálna. Csak ültek és várták a csengőt, majd amikor megszólalt, Sean összerezzent és zavartan, ügyetlenül a szivartárcája után nyúlt. Hallotta emberük hangját, amint élesen megszólalt: -- K.R.E.-t adok --, majd hangok kusza moraja ütötte meg a fülét, amint a tőzsde beindult. A terem ajtaján át látta, amint felkerül a táblára az első eladás. -- Harminchét shilling. Mélyet szívott szivarjából és kényszerítette magát, hogy nyugodtan hátradőljön, miközben megpróbálta figyelmen kívül hagyni Duff nyugtalan dobolását a mellette lévő szék karfáján. A tábláról letörölték az előző számot, és új szám került a helyére. -- Harminchat shilling. 387 Sean hosszasan fújta ki a szivarfüstöt. -- Megindult -- suttogta, és Duff olyan erősen szorította a szék karfáját, hogy ujjízületei egészen kifehéredtek. -- Harmincöt. -- Végre itt a várva várt szám. Hallotta, hogy Duff felsóhajt mellette, majd azt mondja: Most! Csak figyelj, fiacskám, most jönnek a bankok. Készülj fel, fiacskám, most készülj fel. -- Harmincnégy shilling hat -- került fel a táblára. -- Most már be kell jönniük -- mondta ismét Duff. Készülj fel a nagy gazdagságra, fiacskám. Az ügynökük jött be a tagok termébe. Megállt előttük. -- Sikerült eladnom, uram. Sean hirtelen felegyenesedett. -- Ilyen gyorsan? kérdezte. -- Igen, uram, három nagy tétel és megszabadultam az összestől. Sajnos az utolsó adag már csak harmincnégy shilling hatért ment el. Sean ismét a táblára meredt. Az ár még mindig harmincnégy shilling hat penny volt. -- Duff, itt valami különös dolog folyik. Miért nem jöttek még be a bankok?

-- Kényszeríteni fogjuk őket, hogy piacra dobják. Duff hangja természetellenesen rekedt volt. -- Kényszeríteni fogjuk a rohadékokat. -- Félig felemelkedett székéből-és úgy mordult rá az ügynökre. -- Adjon el még százezret harminc shillingért. -- A férfi arca megnyúlt a döbbenettől. -- Igyekezzen már öregem, hallja? Mire vár itt? -- Az ügynök elhátrált Dufftól, majd megfordult és kisietett a teremből. . -- Duff, az Isten szerelmére. -- Sean megragadta a karját. -- Megőrültél? -- Rákényszerítjük őket -- motyogta Duff. -- El kell adniuk. -- De nincs még egyszer százezer részvényünk. Sean felpattant. -- Megállítom. -Átrohant a termen, de még mielőtt az ajtóhoz ért volna, látta, amint az el388 adás harminc shillingért felkerül a táblára. Utat tört magának a zsúfolt nagytermen, míg oda nem ért megbízottjukhoz. -- Ne adjon el többet -- suttogta. A férfi döbbenten nézett rá. -- Már mindet eladtam, uram. -- Mind a százezret? -- Sean hangjából rémült hitetlenség hangzott. -- Igen, uram, valaki az egészet egyben megvette. Sean döbbent révületben ment vissza. Lehuppant Duff mellé a székbe. -- Már el van adva. -- Ezt úgy mondta, mintha önmagának sem hinne. -- Rákényszerítjük őket, rákényszerítjük őket arra, hogy eladjanak -- motyogta ismét Duff és Sean riadtan fordult felé. Duff homlokán apró izzadságcsöppek gyöngyöztek és a szeme rettentően csillogott. -- Duff, az Isten szerelmére -- suttogta neki Sean --, nyugalom, öregem. -- Sean tudta, hogy a teremben mindenki őket nézi. A figyelő" arcok olyan hatalmasnak tűntek, mintha egy távcsövön át látta volna őket, és hangjuk zsongása furcsán visszhangzóit a fülében. Sean teljesen összezavarodott: úgy tűnt, mintha minden olyan lassan mozgott volna, akár egy rossz álomban. Átnézett a nagyterembe és a K.R.E. mellett még mindig ott látta vádlón azt a rikító harmincas számot. Hol vannak a bankok? Miért nem kezdenek már eladni? -- Rákényszerítjük őket, rákényszerítjük a rohadékokat -- mondta ismét Duff. Sean megpróbált válaszolni neki, de egyszerűen nem jött hang a torkára. Ismét átnézett a nagyterembe és most már tudta, hogy ez nem lehet más, csak egy rossz álom, mivel ott volt Hradsky és Max, egyenesen a tagok terme felé tartottak. Egy csomó ember gyűlt köréjük és Hradsky mosolygott, majd felemelte a kezét, mintha a kérdéseket akarná kivédeni. Bejöttek a terembe és Hradsky a kari389 dalló melletti székéhez ment. Lassan leereszkedett, válla előreesett, és mellénye feszesen ráncolódott hatalmas pocakján. Még mindig mosolygott és Sean arra gondolt, hogy mosolyánál riasztóbbat még sohasem látott. Libabőrös ámulattal nézte és mellette Duff is éppoly mozdulatlanul megrettent. Max gyorsan mondott valamit Hradskynak, majd felállt és odament Seanhoz és Duffhoz. Megállt előttük. -- Az ügynök közölte velünk, hogy önök szabályszerűen eladtak ötszázezer K.R.E.részvényt Mr. Hradskynak, átlag harminchat shillinges áron. -- Max szempillája szomorúan konyult orcájára. -- Amint azt önök is tudják, a K.R.E. összesen egymillió részvényt adott ki. Az elmúlt két nap során Mr. Hradskynak az önökén kívül még sikerült megvásárolnia hetvenötezer részvényt. Ennek megfeleló'en közel hatszázezer K.R.E.-részvény van a birtokában. Ebből következően úgy tűnik, hogy önök eladtak nem létező részvényeket is. Mr. Hradsky úgy véli, hogy lesz némi nehézségük a megállapodás teljesítését illetően. Sean és Duff továbbra is csak meredten néztek rá. Megfordult, hogy visszamenjen és akkor Duffból kibukott : • -- De a bankok -- a bankok miért nem adtak

el? Max gyászos kis mosollyal elmosolyodott. -- Aznap, amikor Port Natalba ért, Mr. Hradsky megfelelő mennyiségű tőkét utalt át saját számlájáról, hogy kiegyenlítse hiteltúllépését Johannesburgban. Elküldte önöknek azt a táviratot és nyomban visszatért. Mi csupán egy órája érkeztünk meg. -- De... de hát hazudott nekünk. Átvert minket! Max félrehajtotta a fejét. -Mr. Charleywood, nem fogom megvitatni a tisztesség kérdését egy olyan emberrel, aki nem érti e szó jelentését. -- Azzal hátat fordított és visszament Hradsky mellé. Ezt a teremben mindenki hallotta, és miközben Duff és Sean csak ül390 tek ott hatalmas vagyonuk romjain, odakinn a nagyteremben megindult a harc.a K.R.E.-részvényekért. Öt percen belül az ár kilencven shilling fölé emelkedett és még nem állt meg. Amikor elérte a száz shillinget, Sean megérintette Duff karját. -- Menjünk. -- Egyszerre álltak fel és elindultak az ajtó felé. Ahogy elhaladtak Hradsky széke mellett, Hradsky megszólalt. -- Igen, Mr. Charleywood, ugye nem lehet mindig nyerni. -- Egészen tisztán sikerült kimondania, csak a „cs"-nél akadt meg egy kicsit -- ez a betű mindig is nehézséget okozott Norman Hradskynak. Duff megállt, szembefordult Hradskyval, és a szája kinyílt, mintha küszködve keresné a választ. Az ajka megmozdult, kutatott, kutatott a szavak után -de nem talált egyet sem. A válla megroskadt, megrázta a fejét, majd elfordult. Útközben egyszer megbotlott. Sean megfogta a karját és úgy vezette át az ügynökök izgatott, zsongó méhkasán. Senki sem törődött velük, rájuk sem hederítettek. Összevissza lökdösték, taszigálták őket, míg sikerült átvergődniük a nagy tolongásban és végre kiértek a járdára. Sean intett Mbejanénak, hogy hozza oda a kocsit. Beültek és Mbejane visszavitte őket Xanaduba. Egyenesen bementek a nappaliba. -- Kérlek, Sean, hozz nekem egy italt. -- Duff area szürke volt és meggyötört. Sean félig megtöltött két öblös poharat konyakkal és odavitte Duffnak. Duff kiitta, majd meredten bámulta az üres poharat. -- Sajnálom -- elvesztettem a fejem. Azt hittem, hogy amikor a bankok elkezdenek eladni, bagóért visszavásárolhatjuk azokat a részvényeket. -- Az már olyan mindegy volt -- Sean hangja fáradtan csengett. -- Össze voltunk mi már zúzva még, mielőtt megtörtént volna. Úristen! Hogy ez milyen jól felállított csapda volt! 391 -- Nem tudhattuk. Olyan átkozottul agyafúrt volt, hogy nem jöhettünk rá, ugye, Sean? -- Duff próbált mentséget keresni magának. Sean lerúgta a csizmáját és meglazította a gallérját. Azon az estén, ott fenn a bányánál -- az életemet tettem volna rá, hogy Max nem hazudik. -- Hátradőlt a fotelben és kezével lassan körözve kavargatta az italt a pohárban. -- Úristen, mekkorát nevethettek, amikor látták, hogy gondolkodás nélkül besétálunk a kelepcébe! -- De azért még nincs végünk, Sean, még nem vagyunk teljesen elveszve, igaz? -esdekelt neki Duff, szinte könyörgött egy kapaszkodóért, hogy valami reményre leljen. -- Szépen kimászunk ebből is, te is tudod, hogy így lesz, igaz? Sikerül annyit kimentenünk a romokból, hogy újból elkezdhessük. Újra felépítünk mindent, igaz, Sean? -- Hát persze -- nevetett Sean kegyetlenül. -- Te kaphatsz munkát lenn a Fénylő' Angyalokban, pucolhatod a köpőcsészéket, én meg majd az Operaházban játszom a zongorán. -- De.-.. de... valamennyi csak marad. Még talán néhány ezer is. Eladhatjuk ezt a házat.

-- Ne álmodozz, Cuff, ez a ház Hradskyé. Minden az övé. -- Sean a pohárból a szájába löttyintette a maradék italt és lenyelte. Gyorsan felállt és visszament a bárszekrényhez. -- Elmagyarázom neked. Tartozunk Hradskynak százezer részvénnyel, melyek nem léteznek. Annak, hogy átadhassuk neki, csupán egy módja van, eló'ször meg kell vennünk tőle és ő annyit kér érte, amennyit akar. Nekünk végünk van, Duff, tudod, hogy ez mit jelent? Tönkrementünk! Teljesen le vagyunk égve! -- Sean olyan lendülettel töltötte meg poharát, hogy egy kicsi kilöttyent a pohárszékre. -- Igyál még egyet Hradskyéból, ez most már az ő konyakja. Séan karjával széles ívet írt le, rámutatott a szoba drága berendezésére és a nehéz függönyökre. -- Jól nézd 592 meg mindezt utoljára. Holnap itt lesz a seriff, hogy lefoglalja; majd a törvény megfelelő intézkedései nyomán, átadják jogos tulajdonosának -- Mr. Norman Hradskynak. -- Sean elindult vissza a széke felé, de aztán megtorpant, -- A törvény megfelelő intézkedései -- ismételte meg halkan. -- Nem is tudom -lehet, hogy menne. Duff mohón felegyenesedett székében. -- Van valami ötleted? Sean bólintott. -- Hát legalábbisegy fél ötlet. Figyelj, Duff, ha sikerül innen kimentenem néhány ezret, akkor beleegyezel, hogy elmegyünk innen? -- Hova -- hova megyünk? -- Északnak tartottunk, amikor elindultunk. Mehetünk tovább ebbe az irányba, ez éppúgy megteszi, mint bármelyik. Azt mondják, van arany meg elefántcsont a Limpopón túl azoknak, akik meg akarják sze• rezni. -- De miért nem maradhatunk itt? Tőzsdézhetnénk. -- Duff bizonytalannak tűnt, már-már ijedtnek. -- A fenébe i,s Duff, nekünk itt végünk. Más dolog tőzsdézni, ha te játszod a prímet, de csupán egy ezressel a zsebedben, a kutyák közt lesz a helyünk, akik Hradsky asztala alatt a morzsákon marakodnak. Menjünk el innen és kezdjük elölről. Északra megyünk, vadászunk és szerzünk elefántcsontot, meg keresünk egy új télért. Elviszünk néhány szekeret és újból megtaláljuk a szerencsénket. Fogadok, hogy már el is felejtetted, hogy milyen lóháton ülni, puskát fogni a kézbe, érezni az arcodba csapódó szelet és ezer kilométeres körzetBen nincs sehol egyetlen kurva és egyetlen tőzsdeügynök sem. -- De ez azt jelenti, hogy itt kell hagynunk mindent, amiért dolgoztunk -nyögött fel Duff. -- Édes Istenem, ember, vak vagy, vagy csak egyszerú'en hülye? -- dördült rá Sean. -- Neked nincs sem393 mid, így hogy a pokolban hagyhatnál itt valamit, ami nincs? Lemegyek Hradskyhoz és megpróbálok megegyezni vele. Velem jössz? Duff úgy nézett rá, mintha nem is látná, a szája reszketett és csak rázta a fejét. Végre rádöbbent, hogy milyen helyzetben vannak és a felismerés teljesen megbénította. Minél magasabbra jut az ember, annál mélyebbre zuhan. -- Rendben -- mondta Sean. -- Várj meg itt. Hradsky lakosztálya tele volt beszélgető, nevetgélő emberekkel. Sean legtöbbjükben felismerte azokat az udvaroncokat, akik a trón körül csoportosultak, amelyen nemrég még ő és Duff ültek. Meghalt a király, éljen a király!. Látták, hogy ott áll az ajtóban és a nevetés meg a hangos hangok elhaltak. Látta, hogy Max két gyors lépéssel a sarokban álló, ostorfa íróasztalnál terem, kihúzza a legfelső fiókot és a kezét benntartja. Csak állt ott és figyelte Scant. Az udvaroncok egymás után fogták a kalapjukat meg a botjukat, és kisiettek a szobából. Egyikük-másikuk, ahogy elment Sean mellett, üdvözlésképpen zavartan motyogott valamit. Aztán már csak ők hárman maradtak: Sean, aki csöndesen -álldogált az ajtóban, Max az íróasztal mögött, keze a

pisztolyon és Hradsky a.kandalló melletti székben, ahogy sárga szemével figyel félig lehunyt szemhéja alól. -- Nem is tessékel beljebb, Max? -- kérdezte Sean. Max gyorsan Hradskyra pillantott, látta alig észrevehető bólintását, majd ismét Seanra nézett. -Kérem, fáradjon beljebb, Mr. Courteney. Sean becsukta maga mögött az ajtót. -- Nem lesz szüksége arra a fegyverre, Max, a játéknak vége. -- És a mi javunkra dőlt el, igaz, Mr. Courteney? Sean bólintott. -- Igen, önök nyertek. Készen állunk, hogy átadjuk az összes K.R.E.-részvényünket. 394 Max szomorúan csóválta a fejét. -- Ez sajnos nem fog ilyen könnyen menni. Önök vállalták, hogy eladnak nekünk egy bizonyos mennyiségű részvényt és mi kénytelenek vagyunk ragaszkodni hozzá, hogy azt teljes egészében a rendelkezésünkre bocsássák. -- És mégis mit gondol, honnan vegyük? -- kérdezte Sean. -- Megvehetik a Tőzsdén. -- Önöktől? Max megvonta a vállát, de nem válaszolt. -- Tehát még meg is forgatják bennünk a kést? -- Nagyon költőien fogalmazta meg, Mr. Courteney -- helyeselt Max. -- Végiggondolták, hogy milyen következményekkel jár, ha belekényszerítenek minket a csődbe? -- Őszintén elismerem, minket az nem érint, hogy mindez milyen következményekkel jár önökre nézve. Sean elmosolyodott. -- Hát ez nem volt valami szép, Max, de én most az önök szemszögéből közelítettem meg a kérdést. Zár alá vétel, hitelezői tárgyalások -- teljesen bizonyosak lehetnek abban, hogy a felszámolással megbízott likvidátor a Volksraad tagja lesz, vagy legalábbis valamelyik tag rokona. Lesz bírósági eljárás és pénzügyi eljárás, a törvény értelmében a csődvagyon részét képező részvények kötelező eladása és lesznek fizetendő költségek. Egy likvidátor, ha van egy kis esze, ezt az egészet három-négy évig is elhúzhatja, miközben szép kis jutalékot csíp ki belőle. Erre is gondolt, Max? Max összeszűkülő szeméből látta, hogy nem. Arcán a kétségbeesés jelével Hradskyra nézett és Sean ebből a pillantásból némi vigaszt merített. -- Nos, a javaslatom a következő -- hagyják, hogy magunkhoz vegyünk tízezret és elvigyük a lovainkat meg a személyes holminkat. Mi pedig cserében minden egyebet átadunk önöknek. A részvényeket, bank395 számlákat, minden vagyonúnkat, mindent. Valószínűleg még ennyihez sem jutnak hozzá, ha csődbe kényszerítenek minket. Hradsky saját arcjelzésükkel tudatott valamit Maxszal, amit az lefordított Seannak. -- Nem haragudna meg, ha megkérném, hogy várakozzék odakinn, amíg mi megbeszéljük ezt az ajánlatát. -- Lemegyek a bárba egy italra -- mondta Sean. Mellénye zsebéből elővette az óráját és megnézte. -- Húsz perc elég lesz? -- Bőven, köszönjük, Mr. Courténey. Sean magányosan itta meg italát, bár a helyiség egyáltalán nem volt üres. Ez nem kedve szerint, a saját akaratából történt így, de a bukás ragályának zászlaja lobogott rajta, így kénytelen volt a bár egyik végében, az elkülönítő horgonyzóhelyen kikötni, miközben a többi hajó széles ívben elkerülte. Senki sem nézett felé és a körülötte folyó társalgásokat gondosan olyan témára terelték,

melyből ő ki volt zárva. Miközben kivárta a húsz percet, azzal szórakoztatta magát, hogy elképzelte ezeknek a jó barátoknak a reakcióját, ha most fogná magát és kölcsönt kérne tőlük. Ez segített, hogy kihúzza a tüskét, amit az okozott, hogy levegőnek nézték, de a seb még mindig sajgott. Ismét az órájára nézett. A húsz perc letelt. Sean elindult a pult mellett az ajtó felé. Jock és Trevor Heyns látták, hogy jön, hirtelen elfordultak és nyombán meredten bámulni kezdték a bárpult mögötti polcon álló üvegek sorát. Sean megállt Jock mellett és tiszteletteljesen megköszörülte a torkát. -- Jock, lenne egy perced a számomra? Jock lassan megfordult. -- Á, Sean. Igen, mi van? -- Duff és én elhagyjuk a Randet. Van itt nálam valami, ami a tied, csak egy kis apróság, hogy ne felejtsetek el minket. Tudom, hogy Duff is szeretné, ha megkapnád. 396 Jock zavartan elvörösödött. -- Erre igazán nincs szükség -- mondta és ismét az itala felé fordult. -- Kérlek, Joak. -- Na, jól van -- Joek hangja ingerült volt. -- Mi az? -- Hát ez -- mondta Sean, azzal előrelépett és teljes testét beleadva lendítette előre az öklét. Jock hatalmas, whiskytől kivörösödött orra eszményi célpont volt. Nem mondhatnánk, hogy ez volt Sean legjobb ütése, nem volt edzésben, de elég jó volt ahhoz, hogy Jock hátrafelé, látványosan átbukfencezzen a pulton. Sean ábrándosán felemelte Jock poharát a pultról és tartalmát Trevor fejére öntötte. -- Legközelebb ha találkozunk, akkor tessék szépen rám mosolyogni és tisztességesen üdvözölni -- mondta Trevornak. -- Addig is -- ne legyetek rosszak és ne kövessetek el ostobaságot. Sokkal jobb hangulatban ment fel Hradsky lakosztályához. Már várták. . • -- Nos, mi a válasz, Max? -- Sean még arra is képes volt, hogy rávigyorogjon. -- Mr. Hradsky rendkívül nagyvonalúan... -- Mennyi? -- vágott a szavába Sean. -- Mr. Hradsky megengedi, hogy magukkal vigyenek ezerötszázat és a személyes holmijukat. A megegyezés részeként vállalják, hogy három éven belül nem kezdenek bele semmiféle üzleti vállalkozásba a Whwatersranden. -- Az túl korán lenne -- mondta Sean. -- Legyen két-. ezer, és áll az alku. -- Az ajánlatunk végleges. Sean látta, hogy valóban az. Nekik nem kell alkudozniuk; ez egy végérvényes kijelentés volt. -- Rendben, elfogadom. -- Mr. Hradsky elküldetett az ügyvédjéért, hogy megírja a megállapodás szövegét. Lenné olyan szíves egy keveset még várakozni, Mr. Courteney? 597 -- Természetesen, Max, hát elfelejtette, hogy most már úriember vagyok, aki korlátlanul rendelkezik az idejével? 31 Amikor Sean visszaért Xanaduba, Duff még mindig ugyanabban a székben ült a nappaliban, pontosan ott, ahol hagyta. Kezében az üveg üres volt, ő meg eszméletlen. Mellényét végigöntötte konyakkal és három gomb ki volt gombolva. A nagy székben összekucorodva olyan volt, mintha a teste összezsugorodott volna és az a hullámos hajtincs, ami a homlokába lógott, meglágyította arcának szikár vonásait. Sean a görcsösen markoló kézből kivette az üveget, mire Duff nyugtalanul

mocorogni kezdett, motyogott és dobálta a fejét. -- Itt az ideje, hogy a kisfiúk ágyba bújjanak mondta Sean. Kiemelte Duffot a székből és a vállára tette. Duff hányt egy kiadósat. -- Ez az, mutast meg Hradskynak, hogy mi a véleményed a rohadt szőnyegéről -biztatta Sean. -- Na még egyet, hogy szerencsét hozzon neki, de a csizmámat kíméld. Duff úgy is tett, ahogy mondták neki, miközben kuncogott és Sean felvitte a lépcsőn. A tetején megállt, és Duff-fal a vállán, megpróbálta elemezni saját érzéseit. A fenébe is, boldognak érzi magát. Nevetséges dolog, hogy az ember boldog a legnagyobb összeomlás kellős közepén. Aztán még mindig saját magán töprengve, végigment a folyosón, majd be Duff szobájába. Duffot ledobta az ágyra, levetkőztette, majd a takarók alá gördítette. Kihozta a zománcozott mosdótálat a fürdőszobából és az ágy mellé tette. -- Erre esetleg szükséged lehet -- szép álmokat. Holnap hosszú lovaglás vár ránk. 398 A lépcső tetején ismét megállt és lenézett a márványlépcsők lejtőjén előcsarnokuk pompájába. Mindezt itt kell hagynia és ezért igazán nem kéne boldognak lennie. Hangosan felnevetett. Talán azért van ez, mert a teljes megsemmisüléssel kellett szembenéznie, amit az utolsó pillanatban sikerült enyhébbé tennie. Azáltal, hogy elkerülte a legrosszabbat, a vereséget sikerült győzelemmé változtatnia. Nyomorúságos kis győzelem, de legalább nem álltak rosszabbul, mint akkor, amikor megérkeztek a Randre. Mi volt ennek az oka? Sean elgondolkodott és rájött, hogy nem ez a.teljes igazság. Érzett valamit a megszabadulás öröméből is. Ez is az igazsághoz tartozott. Szabadon mehet az.útjára: északnak, új tájak felé. Érezte a várakozás izgalmát. -- Ezer kilométeres körzetben nincs egyetlen kurva és egyetlen tőzsdeügynök sem -- mondta hangosan és elvigyorodott. Aztán feladta, hogy megpróbálja szavakba foglalni érzéseit. Az érzelmek olyan átkozottul megfoghatatlanok: amint sikerül sarokba szorítanod őket, alakot változtatnak és az a szavakból szőtt háló, amit már kivetettél rájuk, használhatatlanná válik. Inkább hagyta, hogy elárassza egész testét, elfogadta és élvezte. Lerohant a lépcsőn, majd a konyhán át ki az istállóudvarba. -- Mbejane! -- kiáltotta -- Hol a pokolban vagy? A szolgák lakrésze felől egy felborult szék csattanása hallatszott, majd kivágódott az egyik szoba ajtaja. -- Nkosi -- mi történt? -- Sean sürgető hangja megrémítette Mbejanét. -- Melyik a hat legjobb lovunk? Mbejane felsorolta őket, és közben még csak meg sem próbálta leplezni kíváncsiságát. -- Mind ellenálló a Naganával* szemben? * Álomkór. Sózással szándékosan kitették az állatokat a cecelégy csípésének. Azok a lovak, amelyek felépültek a betegségből, immúnissá váltak. 399 -- Mind, Nkosi. -- Holnap virradatra álljanak készen. Kettő felnyergelve, a többi pedig a csomagokat viszi. Mbejane arcán széles mosoly jelent meg. -- Lehetséges, hogy vadászni megyünk, Nkosi? -- Könnyen előfordulhat -- mondta Sean. -- Milyen hosszú időre megyünk, Nkosi? -- Milyen hosszú az örökre? Búcsúzz el asszonyaidtól, hozd a szőrmetakaródat meg

a lándzsádat, aztán majd meglátjuk, hogy merre vezet az út. Sean visszament a hálószobájába. Fél órába telt, míg összecsomagolt. Az elhajított ruhák kupaca folyamatosan nőtt a szoba közepén és amit megtartott, az alig fél lórakomány volt. Ezt begyömöszölte két bőrtáskába. Az egyik szekrény mélyén rábukkant egy régi báránybőr kabátjára, amit bőr térdnadrágjával és széles karimájú kalapjával együtt egy székre dobott, hogy másnap reggel fölvehesse. Ezután lement a dolgozószobába és válogatni kezdett a puskaállványon, de figyelmét nem a szép dupla csövűekre meg a homályos, alacsony kaliberű fegyverekre fordította. Levett két vadászpuskát és négy Mannlichert. Ezután lement Candyhez, hogy elbúcsúzzon tőle. Candy a lakosztályában volt, de kopogására gyorsan kinyitotta az ajtót. -- Hallottad? -- kérdezte tőle Sean. -- Igen, tudja az egész város. Jaj1. Sean, annyira sajnálom -- kérlek, gyere be. -- Kitárta Sean előtt az ajtót. -- Hogy van Duff? -- Túl fogja élni -- pillanatnyilag részeg és alszik. -- Máris megyek hozzá -- mondta Candy gyorsan. Most szüksége lesz rám. Sean válasz-gyanánt felhúzta egyik szemöldökét és addig nézett rá, míg végül Candy lesütötte a szemét. -- Nem, igazad van, azt hiszem. Talán majd később, amikor túljutott az első megrázkódtatáson. -- Felné400. zett Seanra és elmosolyodott. -- Gondolom, most szükséged van egy italra. Nyilván neked is pokoli nehéz volt. -- Candy átment az italszekrényhez. Kék köntös volt rajta, mely szorosan rásimult csípőjének lágy, nőies vonalára és nem záródott elég magasan ahhoz, hogy eltakarja a két mell közti rést. Sean figyelte, amíg kitöltötte az italt és odahozta neki. Milyen szép -- gondolta. -- Arra, hogy ismét találkozunk, Candy -- emelte poharát Sean. Candy szeme hatalmasra tágult és nagyon kék lett. -- Nem értem. Ezt most miért mondod? -- Elmegyünk innen, Candy, holnap hajnalban indulunk. -- Nem, Sean -- ugye csak tréfálsz? -- De tudta, hogy Sean nem tréfál. Ezután már nemigen volt mit mondani. Sean befejezte az italát, majd még egy kicsit beszélgettek, végül megcsókolta Candyt. -- Kérlek, hogy légy boldog -- utasította őt Sean. -- Megpróbálom, Gyere vissza, ha lehet, minél hamarabb. -- Egy feltétellel, ha megígéred, hogy feleségül jössz hozzám -- mondta Sean mosolyogva, Candy pedig megragadta a szakáilát és megrángatta. -- Na indíts -- különben még szavadon foglak. Sean magára hagyta, mert tudta, hogy most sírni fog és azt nem akarta látni. Másnap reggel Duff Sean irányítása mellett pakolta össze holmiját. Révült engedelmességgel követte minden utasítását és csak akkor válaszolt, ha Sean szólt hozzá, különben a némaság védőburkába húzódott. Amikor végeztek, Sean felvetette vele táskáit és levonultak a lovakhoz, melyek az alig-pirkadat hűvös homályában várakoztak. A lovak körül emberek voltak, négy homályos körvonal a sötétségben. Sean egy pillanatig habozott, mielőtt kilépett volna az udvarra. 407 -- Mbejane -- szólította Sean. -- Kik ezek itt veled? Mindnyájan előreléptek a fénybe, mely az ajtón át áradt ki az udvarra és Sean kuncogni kezdett. -- Hlubi, a pompás gyomrú! Nonga! És te is itt vagy, Kandhla? -- Ezek az emberek

a kezdet kezdetén mellette dolgoztak a Candy bányában, szorgosan használták lapátjukat, mely szerencséjét hozta a felszínre és szorgosan használták lándzsáikat, hogy megvédjék az első fosztogatóktól. Örültek, hogy ennyi év után is felismerte őket, boldogan köré gyűltek és felvillantották szikrázóan fehér, széles mosolyukat, ahogy csak egy zulu tud mosolyogni. -- Ti három zsivány, mi hozott össze itt titeket ily kora reggel? -- kérdezte Sean és Hlubi válaszolt neki a többiek helyett is. -- Nkosi, utazásról hallottunk és talpunk égni kezdett, vadászatról hallottunk és nem jött álom a szemünkre. -- Nincs pénzem, hogy fizessek nektek -- mondta Sean nyersen, hogy leplezze elérzékenyülését. -- Mi pénzről nem beszéltünk -- válaszolt neki Hlubi méltósággal. Sean bólintott, hisz pontosan ezt a választ várta. Megköszörülte a torkát és így folytatta. -- Velem tartotok akkor is, ha tudjátok, hogy Tagathi van rajtam? -- Az átok, a boszorkányság zulu megfelelőjét használta. -- Akkor is követtek, ha nyomomban halottak és szomorúság marad? -- Nkosi -- Hlubi ünnepélyes komolysággal válaszolt. -- Valami mindig meghal, amikor az oroszlán zabái -- és mégis, mindig marad ott elég hús azoknak, akik követik. -- Én itt vénasszonyok fecsegését hallom egy sörital mellett -- jegyezte meg száraz hangon Mbejane. -- Minek ez a sok szó, a lovak egyre türelmetlenebbek. Végiglovagoltak Xanadu felhajtóján, melyeket jakarandafák és a szélesen elterülő, selymes pázsit sze402 gélyezett. Mögöttük a nagy ház szürkén, kivilágítatlanul állt a félhomályban. Rátértek a Pretoriába vezető útra, felkapaszkodtak a hegy gerincéig és odafönn megállították a lovakat. Sean és Duff visszanéztek a völgyre. Kora reggeli pára ült rajta, melyből kiemelkedtek a bányák aknatornyai. Nézték, ahogy az első napsugarak a völgy páráját bearanyozzák és hallották, amint vészjósló komorsággal felbődül egy bánya kürtje. -- Nem maradhatnánk csak még egy hétig -- talán sikerülne kitalálnunk valamit -kérdezte Duff halkan. Sean némán ült és a völgy arányló páráját nézte. Gyönyörű volt. Ez eltakarta a sebhelyekkel teli földet, eltakarta a zúzókat -- a lehető legtökéletesebb köpönyeg ennek a gonosz, kapzsi városnak. Sean Pretoria felé fordította lovát és a kantár szabad végével rácsapott a nyakára. 403 Ill A vadon Öt napot töltöttek Pretoriában, épp csak annyit, hogy megvegyék és felszereljék a szekereket, majd a hatodik nap reggelén útra keltek, északnak mentek, a Vadászok útján. A szekerek sorban mentek, az igavonókat a zuluk nógatták, meg egy tucatnyi új szolga, akiket Sean vett fel. Egy csomó fekete és fehér lurkó meg kóbor kutya követte őket; a férfiak hangosan jó szerencsét kívántak nekik, az út menti házak tornácairól pedig asszonyok integettek feléjük. Aztán a város elmaradt mögöttük, kiértek a bozótos síkra és már csak néhány kalandvágyó, korcs kutya járt a nyomukban. Az első nap közel huszonöt kilométert tettek meg és amikor éjszakára letáboroztak egy kis patak gázlója mellett, Seannak fájt a háta meg a lába, mivel öt éve ez volt az első eset, hogy egy teljes napot nyeregben töltött. Ittak egy kis konyakot és parázson sült húst ettek, majd hagyták a tüzet elhamvadni, miközben csak ültek és nézték az éjszakát. Az ég olyan volt, akár egy függöny, amibe egy sorozat kartácstüzet eresztettek és így telis-tele lett lyukakkal,

melyeken átragyogtak a csillagok. A szolgák mormogó beszéde halk zsongásként kísérte egy sakál hangját,.mely valahol a tűz körén kívül, a sötétben üvöltött. Korán lakószekerükbe tértek, és Scant nem sokáig zavarta, hogy selyem lepedők helyett kemény szalmazsákon, durva takarókba kell burkolóznia, az álom hamar hatalmába kerítette. Másnap kora reggeltől az esti táborverésig újabb harminc kilométert hagytak maguk mögött, majd a kö407 vetkező napon még harmincat. Az állandó hajsza és sietség Seannak szokásává vált a Randen, ahol minden perc létfontosságú volt és akár egyetlen nap kiesés is katasztrófát jelenthetett. Ezek a szokások megragadnak és Sean olyan türelmetlenül hajszolta észak felé a karavánt, mint annak idején embereit a Candy bányában, amikor a telér irányába haladó vágatot ásták. Aztán egy reggelen, amikor a megszokott hajnali órán befogták az ökröket, Mbejane megkérdezte tóié: -- Valakivel találkozónk van, Nkosi? -- Nem. Miért kérded? . -- Amikor egy ember ennyire gyorsan halad, akkor annak általában oka van. Sietségünk okát keresem. -- Az az oka, hogy... -- Sean elhallgatott. Gyorsan körülnézett, hogy kitalálhasson valamit, majd megköszörülte a torkát és megvakarta az orrát -naplemente előtt egy órával tábort üthessünk -- fejezte be hirtelen a mondatot, és a lovához ment. Aznap Duff-fal, a szekereket jó két-három kilométerre maguk mögött hagyva, előrelovagoltak és ahelyett, hogy az úton maradtak vagy visszasiettek volna, hogy meghajtsák a karavánt, Sean azt javasolta: -- Lovagoljunk el oda, ahhoz a dombhoz. A lovakat lent hagyjuk és mi felmászunk a tetejére. -- Minek? -- kérdezte Duff. -- Csak úgy -- na gyere. Megbéklyózták a lovakat és elindultak felfelé a domb meredek oldalán, óvatosan lépkedtek a szanaszét heverő nagy kövek és kusza farönkök között. Fújtatya, izzadtán értek fel a csúcsra, ahol találtak egy árnyékos helyet meg egy lapos sziklaszirtet, ahová leülhettek. Sean adott Duffnak egy manillaszivart és rágyújtottak, majd együtt nézték a tájat, mely úgy terült el alattuk, akár egy térkép. Itt a füves, bozótos szavanna kezdett beleolvadni az erdőkbe és a fás szavanna dimbes-dombos vidéké408 be. Voltak ott füves síkságok, oly nyíltak, akár egy búzamező, melyeknek hirtelen véget vetett egy hegy, vagy rendszertelenül nőtt, magas fáival útjukat állta" egy-egy liget. Ebből a magasságból nyomon tudták követni a föld alatti folyók útját, mivel fölöttük minden sötétebb zöld volt és a fák a többinél jóval magasabbra nőttek. Egyébként mindenütt Afrika színét íátták -- a barnát, a barna ezernyi, különféle árnyalatát. Halványbarna fű a vörösesbarna földön, köztük megcsavarodott, csokoládébarna fatörzsek, melyeknek koronáját tengernyi, mozgó, barna falevél alkotja. Vibráló, meghatározhatatlan barna a gazellacsordák színe, melyek ott legelésznek a fák közt meg a kopáran domborodó, barna hegyek lejtóin és a barna föld, az ember kezétől megsebzetlenül, nyugodtan nyúlik a mérhetetlen messzeségbe: roppant méreteiből tökéletes nyugalom és méltóság árad. -- Emellett oly kicsivé zsugorodtam, de ugyanakkor biztonságban érzem magam -olyan ez, mintha itt soha, senki nem vehetne észre -- mondta Duff, majd zavartan felnevetett. -- Pontosan értem, hogy mire gondolsz -- mondta neki Sean. Látta, hogy amióta

elhagyták a Randet, a feszültség most először tűnt el'Duff arcáról. Látták, ahogy odalenn szekereik szoros kört alkotva táborrá alakulnak és ahogy a jószágot szabadon engedték, nyomban legelészni kezdett. A nap lement és az árnyak egyre hosszabbra nyúltak. Végül föltápászkodtak és lementek a lovakhoz. Este a szokásosnál tovább maradtak a tűz mellett és bár keveset beszéltek, mégis mindkettőjükben ismét feléledtek a régi érzések. Felfedeztek egy új télért, mely becses kinccsel volt tele, megajándékozta őket a tér s az idő gazdagságával. E két kincsből itt kinn sokkal több volt, mint amennyivel egy ember, akár egy tucatnyi emberöltő során is élhet. Tér, amelyben mozogni lehet, lovagol409 ni, vagy elsütni egy puskát; tér, melyben mindenütt ott van a napsütés, a szél, a fű és a fák, de nincs tele velük. És itt van az idő is. Az idő itt kezdődik: egy csöndes folyó, mely mozog, de a mozgástól nem változik; meríthetsz belőle annyit, amennyit csak akarsz, és mégis, mindig tele lesz. Csupán az évszakokkal mérhető, de az sem korlátozza, mivel a nyár, mely most helyet ad az ősznek, ugyanaz a nyár, mely már ezer évvel ezelőtt is itt ragyogott és így fog ragyogni ezer év múlva is. Midőn az ember szembesül ily hatalmas, térrel és idővel, minden igyekezete és küzdelme oly jelentéktelenné, hiábavalóvá zsugorodik. Attól fogva életük ritmusát a szekerek kerekeinek ráérős forgása határozta meg. Sean tekintete, mely eddig csak egyenesen előre, mindig útjukra szegeződött, most elfordult, hogy befogadja a körülötte lévő világot. Reggelente Duff-fal otthagyták a szekereket, és elkóboroltak a bozótosban. Időnként egy-egy napot azzal töltöttek, hogy próbáltak aranyat mosni valamelyik folyó homokjából, vagy épp az elefántok felbukkanásának első jeleit keresték, de többnyire csak lovagoltak meg beszélgettek, vagy elbújtak és figyelték a vadak egyre nagyobb számban felbukkanó csapatait. Csak annyit öltek meg, amennyire maguk, a szolgák és az őket Pretoria óta követő kutyák ellátásához szükségük volt. Elhaladtak a kis búr település, Pietersburg mellett és máris ott magasodott előttük a látóhatár fölé a Zoutpansberg, esőerdőktől sötétlő, meredek hegyoldalaival és magas sziklacsúcsaival. Itt, a hegyek alatt eltöltőitek egy hetet a legészakibb, fehér ember lakta, állandó településen, Louis Trichardtban. A városban beszéltek olyan emberekkel, akik már vadásztak a hegyektől északra, a Limpopón túl. Ezek szűkszavú, barna arcú, dohányfoltos szakállú búrok voltak -- nagydarab férfiak, tekintetükben a szavan410 nák békéje honolt. Szívélyes, lassú beszédükből Sean megérezte azt a szenvedélyes, tulajdonosi szeretetet az állatok iránt, melyekre vadásztak és a föld iránt, melyen oly szabadon mozogtak. Egészen mások voltak, mint a natali afrikanderek, meg azok, akikkel a Witwatersranden találkozott, és tisztelet ébredt benne irántuk, mely az elkövetkezendő évek során, amikor majd harcolni fog ellenük, csak még erősebbé válik. A hegyeken semmiképpen nem lehet átkelni mondták neki --, de szekerekkel meg lehet kerülni őket. A nyugati csapás a Kalahari sivatag szegélyén halad és az nem jó vidék, mert a szekerek kereke besüllyed a homokos talajba és jóval ritkábban jut az ember vízhez. Keletre azonban gazdag erdőségek vannak, sok a víz és a vad: alacsony vidék és forró, minél közelebb jutunk a tengerparthoz, annál forróbb, de igazi, fás szavanna, ahol az embernek érdemes elefántot keresnie. így aztán Sean és Duff keletnek fordultak és a hegyeket balról mindig szem előtt tartva, elindultak az igazi vadonba. Egy hét után észrevették az elefántok első nyomait: letördelt, kérgüktől megfosztott fákat. Bár a nyomok egy hónaposak voltak -- a fák már kiszáradtak --

, Seanban mégis feltámadt az izgalom és aznap este egy órát töltött azzal, hogy megtisztította és beolajozta a puskáit. Az erdő egyre sűrűbb lett, míg végül a szekerekkel már egyfolytában fák között kellett kanyarogniuk. De az erdőben voltak tisztások -- nyílt, füves mezők, ahol bivalyok legelésztek, akár egy szarvasmarhacsorda, és fehér nyűvágók rikoltoztak körülöttük. Ez a vidék jól el volt látva vízzel, tele volt kis folyókkal, melyek olyan tiszták és vidámak, akár egy skót pisztrángos 411 patak, de a vizük meleg volt, akár a vér és partjukat benőtte a bozót. A folyók mentén, az erdőkben és a nyílt vidékeken egyaránt, mindenütt rengeteg volt a vad: impalák, melyek összerezzentek és csavart szarvukat hátravetve, a magasba szökkentek az első' neszre, nagy fülű, gyöngéd tekintetű kuduk, fehér hasú fekete antilopok, melyeknek szarva olyan hajlott, akár egy rövid tengerészkard, egy kövér póni méltóságával ügető zebra, miközben körülötte ugrándoznak társai, a gnú, a víziantilop, a nyála, a rozsdabarna antilop, és -- végül -- ott van az elefánt is. Sean és Mbejane már majd másfél kilométerrel a szekerek előtt jártak, amikor ráakadtak a nyomra. Friss volt, olyan friss, hogy a mahoba-hoba fa törzse még nedvedzett ott, ahol egy agyar felsértette, majd lehántolta a kérgét. Alatta a fa csupasz volt és fehér. -- Három bika -- mondta Mbejane. -- Az egyik nagyon nagy. -- Várj meg itt! -- Sean megfordította lovát és visszavágtatott a szekérsorhoz. Duff az első kocsi ülésén hevert, kezét a feje alá tette, arcát letakarta a kalapjával és a szekér mozgására szelíden himbálódzott. -- Elefánt! Duff! -- rikoltotta Sean. -- Egy órányira sincsenek előttünk. Nyergelj fel, öregem! Duff öt percen belül kész volt. Mbejane várt rájuk; egy kicsit már tovább követte a nyomokat és sikerült megtalálnia, hogy merre visznek, így nyomban el is indult rajtuk. Ők meg lassan, egymás mellett lovagolva követték. -- Vadásztál már elefántra, fiacskám? -- kérdezte Duff. -- Még soha -- mondta Sean. -- Atyavilág! -- rémült meg Duff. -- Azt hittem, hogy te ebben szakértő vagy. Tudod mit, én inkább visszamegyek és folytatom az alvást, majd akkor szólj, ha egy kicsit már több a tapasztalatod. 412 -- Ne nyugtalankodj -- nevetett izgatottan Sean. Mindent tudok róla; elefántmeséken nőttem fel. -- Ettől aztán mindjárt könnyebb lett a szívem mormogta gúnyosan Duff és Mbejane a válla fölött rájuk pillantott, miközben meg sem próbálta leplezni ingerültségét. -- Nkosi, most nem valami bölcs dolog társalogni, mivel hamarosan beérjük őket. így aztán csöndben mentek tovább: elhaladtak egy térdig érő, sárga ürülékhalom mellett, mely olyan volt, mintha egy kókuszmatracot borítottak volna ki és követték a hatalmas, ovális lábnyomokat meg a letördelt gallyakat. Ez az első, ez egy jó vadászat volt. A szellő egyfolytában az arcukba fújt és a nyom forró volt, egyenesen az állatokhoz vezette őket. Lassanként becserkészték őket és minden perccel nőtt a zsákmányejtés esélye. Sean mereven, türelmetlenül ült a nyeregben, miközben puskáját az ölében tartotta és szeme nyughatatlanul pásztázta az előtte lévő, sűrű bozótost. Mbejane hirtelen megtorpant és odament Sean kengyele mellé. -- Itt álltak meg először. A nap forrón süt és most biztosan pihennek, de ez a hely nem nyerte meg a tetszésüket, ezért továbbmentek. Most már hamarosan megtaláljuk őket.

-- A bozót egyre sűrűbb lesz -- mordult fel Sean; figyelmesen szemügyre vette azt a kusza aljnövényzetet, ahová a nyomok vezettek. -- Itthagyjuk a lovakat Klubival és gyalog megyünk tovább. -- Fiacskám -- ellenkezett Duff. -- Lóháton sokkal gyorsabban tudok futni. -- Lefelé! -- mondta Sean és bólintott Mbejanénak, hogy vezessen. Ismét haladtak a nyom után. Sean izzadt, a verítékcseppek súlyosan csüngtek szemöldökén, majd lecsordultak az arcán; gyorsan letörülte. Az 413 izgalom emészthetetlen gombóccá állt össze gyomrában és kiszárította a torkát. Duff, arcán azzal a kis félmosollyal, közömbösen baktatott Sean mellett, de szaporábban szedte a levegőt. Mbejane egy kézmozdulattal figyelmeztette őket, mire megálltak. A percek lassan teltek, aztán Mbejane keze ismét megmozdult, rózsaszín tenyere mindent elmondott. -- Itt nem volt semmi -- mondta a kéz. -- Kövessetek. Megint mentek tovább. Sean szeme sarkában mopani legyek nyüzsögtek, a nedvességre jöttek és Sean egy pislantással elűzte őket. Zümmögésük fülében oly hangosnak tetszett, hogy biztosra vette, ezt zsákmánya is meghallja. Minden érzékszerve a végletekig megfeszült: a hallása felerősödött, látása éles volt és még a szaglása is olyan tiszta lett, hogy érezte a por szagát, egy vadvirág illatát és Mbejane testének egyhe pézsmaszagát. Előttük Mbejane hirtelen mozdulatlanná merevedett; csak a keze mozdult finoman, félreérthetetlenül. -- Itt vannak -- mondta a kéz. Sean és Duff leguggoltak mögötte és fürkésző szemük csupán barna bozótot és szürke árnyakat látott. A feszültségtől légzésük elnehezült és már Duff sem mosolygott. Mbejane keze lassan felemelkedett és az előttük lévő, sűrű növényzetre mutatott. A másodpercek gyöngysorként tapadtak egymáshoz az idő fonalán, és ők még mindig nem látták az elefántokat. Ekkor lustán megmozdult egy fül és a kép abban a pillanatban kitisztult. Egy hatalmas elefántbika, egészen közel, szürkén a szürke árnyak között. Sean megérintette Mbejane karját. -- Látom -- mondta az érintés. Mbejane keze lassan elfordult és egy másik pont felé mutatott. Megint várni kellett, megint keresgélni, 414 míg végül felmordult egy has, egy hatalmas, szürke has, tele félig megemésztett levelekkel. Ez a hang olyan nevetségesnek tűnt a csöndben, hogy Sean legszívesebben felnevetett volna -- amolyan öblös, bugyogó hang volt --, és akkor Sean meglátta a másik bikát is. Hosszú, sárga agyarával ez is az árnyékban álldigált, apró szemét szorosan összezárta. Sean Duff füléhez hajolt. -- Ez itt a tied -- suttogta. -- Várj, amíg én is lövőhelyzetbe kerülök, én a másikat célzóm meg -- azzal elindult és minden egyes lépéssel egy kicsit többet látott a második bika horpaszából, míg végül a teljes mar tisztán a látóterébe került, még a mellső láb hajlatát is tisztán látta a táskás, ráncos bőr alatt. A szög most már megfelelő volt; innen pontosan megcélozhatja a szívet. Odabólintott Duffnak, majd felemelte a puskáját -- a visszarúgás miatt egészen előrehajolt és közvetlenül a hatalmas mar mögé célzott --, aztán elsütötte. A lövés rémisztőén hangosnak tűnt a tövises bozót sűrűjében; a bika marjából hatalmas porfelhő szállt fel, és az óriási állat megtántorodott. Távolabb a harmadik bika felébredt álmából és menekülve kitört, Sean keze pedig gyakorlottan mozgott a fegyveren, kivette a hüvelyt, újratöltött, felemelte a fegyvert

és ismét tüzelt. Látta, hogy a lövedék talált és tudta, hogy halálos sebet ejtett. A két bika együtt rohant, a bozót megnyílt előttük és elnyelte őket: eltűntek, nagy robajjal, sérülten csörtettek és fájdalmasan trombitáltak. Sean a bozóton át a nyomukba eredt és a beléakaszkodó tövisek maró fájdalmát észre sem vette. -- Erre, Nkosi -- kiáltotta mellette Mbejane. -- Gyorsan, különben elveszítjük őket. -- Villámgyorsan vágtattak a menekülés hangjai után -- száz méter, kétszáz méter, most már zihálva kapkodták a levegőt és a hőségben patakzott róluk a veríték. Egyszerre a bozótosnak vége szakadt és egy széles, meredek partú folyó415 ágy tátongott előttük. A folyó homokja vakítóan fehér volt és csupán a közepén csordogált lassan egy kis víz. Az egyik bika már halott volt, ott hevert a folyó közepén és kicsorduló vérét halványbarna foltokban mosta el a víz. A másik bika a túlparton próbált felkapaszkodni; túl meredek volt neki és kimerültén visszacsúszott. Ormánya végéről csöpögött a vér és fejét hátra fordítva Seanra és Mbejanéra nézett. Fülét dacosan hátraszegezve támadásba lendült és a folyó puha homokján át elindult feléjük. Sean figyelte, ahogy közeledik és elöntötte a szomorúság, amint felemelte fegyverét, de ez amolyan büszke szánalom volt, amit az ember akkor érez, amikor reménytelen bátorsággal szembesül. Sean egy fejlövéssel gyorsan végzett vele. Lemásztak a folyóágyba és odamentek az elefánthoz; lábait maga alá gyűrve térdelt és az esés erelyétól agyara mélyen belefúródott a homokba. Már gyülekeztek a legyek a lövedék ütötte seb vöröslő szája mellett. Mbejane megérintette az egyik agyarat, majd fölnézett Seanra. -- Ez egy jó elefánt. -- Ennél többet nem modott, mert ez most nem a beszéd ideje volt. Sean puskáját nekitámasztotta a halott állatnak; benyúlt felső zsebébe egy szivarért, majd csak állt ott foga között a meggyújtatlan szivarral. Sok elefántot fog még megölni, ezt tudta, de ez lesz az, amelyre örökké emlékezni fog. Kezével végigsimított a durva bőrön, melyen a sörték merevek voltak és élesek. -- Hol van Nkosi Duff? -jutott hirtelen eszébe Seannak. -- Ó is elejtette? -- Nem lőtt -- válaszolt Mbejane. -- Micsoda? -- fordult Sean gyorsan Mbejane felé. Miért nem? Mbejane felszippantott egy csipetnyi tubákot és tüsszentett, majd megvonta a vállát. 416 -- Ez egy jó elefánt -- mondta ismét, miközben a tetemet nézte. -- Vissza kell mennünk, hogy megkeressük. -- Sean felkapta a puskáját, Mbejane pedig követte. Duffot a bozótosban találták, ott ücsörgött egyedül, mellette megtámasztva a puskája és épp egy vizesüvegból ivott. Ahogy Sean odament hozzá, Duff elvette ajkától a kulacsot és tisztelgett vele. -- Üdv a győzelmes nősnek! -- Volt valami a tekintetében, amit Sean nem értett. -- A tiedet elvétetted? -- kérdezte Sean. -- Igeh -- mondta Duff --, az enyémet elvétettem. Ismét felemelte a kulacsot és ivott. Seant hirtelen émelyítő szégyen fogta el miatta. Szemét lesütötte, mert .nem akart tudomást venni Duff gyávaságáról. -- Menjünk vissza a szekerekhez -- mondta. -- Mbejane majd visszajön a málháslovakkal az agyarakért. Visszafelé nem együtt lovagoltak. 3 Már majdnem besötétedett, amikor visszaértek a szekértáborhoz. Lovaikat átadták

egy-egy szolgának és a mosdótálban, amit Kandhla készített oda nekik, megmosakodtak, majd leültek a tűz mellé. Sean töltötte ki az italokat, meglehetősen sokat körülményeskedett a poharakkal, csak hogy ne kelljen Duffra néznie. Nagyon kínosan érezte magát. Erről beszélniük kell és agyában épp az után kutatott, vajon hogyan hozhatná elő a témát. Duff nyúlszívűnek mutatkozott és Sean most elkezdett mentségeket keresni -- lehet, hogy mellé lőtt, vagy esetleg Sean lövése miatt nem látta jól az irányzékot. Akárhogy is volt, Sean eltökélte, hogy ez így nem maradhat, nem lehetnek ilyen savanyűak és mélabúsan hallgatagok egymás közt. A dolgot kitár477 gyalják, aztán elfelejtik. Odavitte Duffnak a poharát és rámosolygott. -- Ez az, próbáld meg vigyorral leplezni -- emelte fel poharát Duff. -- A mi nagy, bátor vadászunkra. A fenébe is, fiacskám, hogy voltál képes rá? Sean Duffra meredt. -- Hát ezt meg hogy érted? -- Nagyon is jól tudod te azt, olyan átkozott bűntudatod van, hogy még a képembe sem tudtál belenézni. Hogy voltál képes megölni azokat a rohadt nagy állatokat -- de ami még ennél is rosszabb, hogy voltál képes még élvezni is? Sean elgyöngülve roskadt le székébe. Nem tudta eldönteni, vajon melyik érzés volt erősebb benne -- a megkönnyebbülés vagy a meglepettség. Duff gyorsan folytatta. -- Tudom, hogy most mit fogsz mondani, az érveket már jóval ezelőtt is hallottam -- drága atyámtól. Elmagyarázta nekem egy este, azután, hogy halálra hajszoltunk egy rókát. Amikor azt mondom, hogy „hajszoltunk", akkor azon érts húsz lovast és negyven kutyát. Sean még nem tért magához abból a döbbenetből, hogy a vádlottak padján találja magát, amikor épp ő volt az, aki a vádló szerepére készült -- Te nem szeretsz vadászni? -- kérdezte hitetlenül. Úgy, mintha azt kérdezte volna, hogy „nem szeretsz enni?" -- Már elfelejtettem, hogy milyen. Az izgalmad magával ragadott, de amikor elkezdted leöldösni őket, minden visszatért. -- Duff belekortyolt a konyakjába és a tűzbe bámult. -- Nem volt semmi esélyük. Az egyik pillanatban még aludtak, a másikban már szaggattad is őket a golyóiddal, ahogy a kutyák szaggatták, tépték azt a rókát. Nem volt semmi esélyük. -- De Duff, itt szó sem volt arról, hogy megküzdünk velük. 418 • -- Igen, tudom, az apám elmagyarázta. Ez egy szertartás -- egy Dianának szóló, szent rítus. Ezt a rókának is el kellett volna magyaráznia. Sean most már kezdett haragra gyűlni. -- Azért jöttünk ide, hogy elefántra vadásszunk -- és én pontosan ezt is csinálom. -- Mondd nekem azt, fiacskám, hogy ezeket az elefántokat csupán a fogukért ölted meg és akkor azt mondom, hogy hazudsz. Te élvezted. Úristen! Látnod kellett volna az arcodat, meg az átkozott vadembered arcát. -- Rendben! Én szeretek vadászni és eddig az egyetlen férfi, akivel találkoztam és nem szeretett, az gyáva volt -- üvöltötte Sean. Duff arca elsápadt és felnézett Seanra. -- Ezzel meg mit akarsz mondani? -suttogta. Meredten nézték egymást és ebben a vészterhes csöndben Seannak választania kellett, hogy szabadjára engedje haragját, vagy megtartsa Duff barátságát, mert olyan szavak tolultak ajkára, melyek ezt a barátságot tönkretették volna. Kényszerítette kezeit, hogy engedjenek a szék karfájának szorításán. -- Nem úgy értettem -- mondta.

-- Reméltem, hogy nem! -- Duff arcán bizonytalanul ismét megjelent a mosoly. -Meséld el nekem, fiacskám, hogy miért szereted a vadászatot. Megpróbálom megérteni, de azt ne várd tőlem, hogy még egyszer vadászni menjek veled. Leírni a vadász szenvedélyét olyasvalakinek, aki éneikül született, pont olyan, mint elmagyarázni a színeket egy vaknak. Duff kétségbeesett némasággal hallgatta, amint Sean megpróbálta szavakba önteni azt az izgalmat, ami felpezsdíti a férfi vérét, mely végsóldg fokozza érzékeit és hozzásegíti, hogy olyan érzések hatalmába kerüljön, melyek éppoly régiek, mint a párosodás sürgető' Ösztöne. Sean megpróbálta 419 megmutatni neki, hogy minél nemesebb, gyönyörűbb a zsákmány, annál erősebb a kényszer, hogy vadásszón rá, hogy megölje, és hogy ebben nincs tudatos kegyetlenség, ez inkább a szeretet egyfajta kifejezése: egy szenvedélyes, birtokolni vágyó szereteté. Egy mohó szereteté, melynek a beteljesüléshez szüksége van a halál tökéletes visszavonhatatlanságára. Ha az ember valamit elpusztít, ezáltal teljesen magáénak tudhatja: meglehet, hogy ez önző' szempont, de az ösztön nem ismeri az erkölcs fogalmát. Mindez Sean számára teljesen nyilvánvaló volt, hisz olyannyira része volt énjének, hogy eddig még sosem próbálta megfogalmazni, így most akadozva törtek elő belőle a szavak, kezével gesztikulált a beszéd kétségbeejtő tökéletlensége miatt, önmagát ismételte, míg aztán egyszer csak a végére ért és látta Duff arcán, hogy nem sikerült feltárnia előtte. -- És te voltál az az úriember, aki küzdött Hradskyval az emberek jogaiéit -mondta Duff halkan --, az, aki mindig csak arról beszélt, hogy nem szabad az embereknek fájdalmat okozni, Sean szája szóra nyílt, hogy tiltakozzon, de Duff folytatta. -- Te fogsz elefántcsontot szerezni nekünk, én meg aranyat keresek -- mindegyikünk azt csinálja, amihez a legjobban ért. Én megbocsátom neked az elefántjaidat, ahogy te megbocsátottad nekem Candyt -- még mindig egyenlő társak vagyunk. Megegyeztünk? Sean bólintott és Duff felemelte a poharát. -- Kiürült -- mondta. -- Légy szíves, fiacskám. Vitájuknak nem maradt semmiféle utóíze, ki nem mondott szavak vagy elhallgatott kétségek nem nyomták a szívüket. Ami közös volt bennük, azt élvezték, amiben 420 különböztek, azt elfogadták, így aztán a vadászatok után, amikor a málháslovak megérkeztek a táborba az elefántcsonttal, Duff arcán vagy hangjában még csak nyoma sem volt a rosszallásnak; csupán az őszinte öröm látszott rajta, hogy Sean végre visszatért a bozótosból. Néha, amikor szerencsés napja volt, Seannak sikerült gyorsan nyomra bukkannia, követte, leterítette a vadat és még aznap este vissza is tért a táborba. De sokkal gyakrabban fordult elő, hogy a csorda túl gyorsan vonult, vagy kemény volt a föld, esetleg elsőre nem sikerült zsákmányt ejtenie és akkor egy hétig vagy még hosszabb ideig is távol volt. Minden alkalommal megünnepelték a visszatérését, késő éj szakáig ittak és nevetgéltek, majd másnap sokáig heverésztek az ágyban, Klabejast játszották tábori ágyuk közt a szekér padlóján, vagy hangosan felolvastak egymásnak azokból á könyvekből, melyeket Duff hozott magával Pretoriából. Aztán egy-két nap múlva Sean ismét elment, nyomában ügettek kutyái és fegyverhordozói. Ez a Sean egészen más volt, mint az, amelyik kurvákkal szórakozott az Operaházban, vagy elnökölt az Eloff utcai, faburkolata irodában. A szakálla, melyet

a borbély immáron nem ápolt és formázott, hosszan a mellkasán göndörödött. Arcának és karjának tészta fehérsége a napfénytől aranybarna lett, akár a frissen sült cipó. Nadrágjának ülepe, mely már veszélyesen megfeszült hátsó felén, most lazán lógott; a karja vastagabb lett és hasáról a lágy hájréteg eltűnt, helyét átadta a duzzadó izmoknak. A tartása egyenesebb lett, a mozgása gyorsabb, és sokkal könnyebben nevetett. Duff esetében a változás nem volt ennyire szembeötlő. Éppoly sovány volt és szikár arcú, mint eddig, de a tekintetében már nem volt annyi nyughatatlanság. Beszéde és mozgása lassabb lett és az az arányló szakáll, amit növesztett, furcsamód fiatalította. Minden reggel otthagyta a szekértábort, magával vitte az 427 egyik szolgát és a vadonban kóborolt, kutatókalapácsával megkocogtatott egy-egy sziklát, vagy egy folyó mellett guggolt és forgatta a kavicsot aranyszérjében. Esténként visszatért a táborba és elemezte a mintákat, melyeket a nap során összegyűjtött; aztán elhajította őket, megfürdött és kitett egy üveget meg két poharat a tűz melletti asztalra. Miközben a vacsoráját ette, fülelt és várta, hogy meghallja a kutyák ugatását, a lovak zaját és Sean hangját a sötétben. Ha az éjszaka csöndes maradt, az üveget eltette és felmászott kocsijába. Ilyenkor magányos volt, magányossága nem volt mély, de épp elég ahhoz, hogy még nagyobb örömmel fogadja Sean visszatértét. Mindig csak keletnek mentek, mígnem a Zoutpansberg körvonala fokozatosan elhalványult, ahogy a hegyek egyre alacsonyabbak lettek és a hegylánc lassanként véget ért. A hegyvonulat szegélyének felderítése közben Sean talált egy szorost, melyen át fölvitték a szekereket, majd a túloldalon le a Limpopo völgyébe. Itt a táj ismét megváltozott; lapos vidék volt, a tüskés bozótok egyhangúságát csupán egy-egy majomkenyérfa enyhítette hatalmas, duzzadt törzsével, melyet ágainak kis udvara koronázott. Itt szűkében voltak a víznek, ezért Sean, mielőtt ismét útnak indultak, minden táborból előrelovagolt, hogy megkeresse a következő vízüreget. Mindazonáltal a vadászat jól ment, mivel a vadak az elszigetelt ivóhelyek köré csoportosultak, és még mielőtt a hegyektől a Limpopóhoz vezető út feléhez értek volna, Seannak sikerült egy újabb szekeret megtöltenie elefántcsonttal. -- Gondolom, ugyanezen az úton jövünk majd vissza -- mondta Duff. -- Én is azt hiszem -- mondta Sean. -- Nos, akkor nem látom értelmét, hogy magunkkal cipeljük ezt-a tonnányi elefántcsontot. Ássuk el itt és visszafelé majd felszedjük. 422 Sean elgondolkodva nézett rá. -- Azért évente egyszer csak előállsz egy jó ötlettel -- pontosan ezt fogjuk tenni. A következő táborhely jó volt. Itt volt víz -- közel fél hektárnyi, iszapos folyadék, ami nem volt olyan sós az elefántvizelettől, mint az előzőek némelyike; itt egy vadfügeliget árnyat adott és a legelő minősége azzal kecsegtetett, hogy az ökrök, melyek eléggé lesoványodtak, mióta átjöttek a hegyeken, egy kicsit összeszedik magukat. Úgy döntöttek, hogy itt tábort vernek és egy kicsit megpihennek: elássák az elefántcsontot, megjavítgatják és rendbe szedik a szekereket, és hagyják, hogy a szolgák meg az állatok egy kicsit kigömbölyödjenek. Az első feladat az volt, hogy egy nagy gödröt ássanak, amelyben elfér az a százegynéhány elefántcsont, amit eddig felhalmoztak, és ezt a munkát a harmadik nap estéjére sikerült csak befejezniük.

Sean és Duff a táborban ültek és figyelték a látóhatár peremén vérvörösen lenyugvó napot. Miután lement, a felhők a rövidke alkonyi hományban gyöngyházés orgonaszín fényben pompáztak. Kandhla fát dobott a tűzre és az hevesen fellobbant. Roston sült kudumájat ettek és vastag, sárgás zsírréteggel körülvett hússzeleteket, majd a kávéjuk mellé konyakot ittak. A társalgás akadozott és egyre-másra elégedett csöndbe torkollott, mivel mindketten fáradtak voltak. Csak ültek ott és nézték a tüzet, túl lusták voltak még ahhoz az erőfeszítéshez is, hogy ágyba bújjanak. Sean figyelte a parázson kialakuló tűzképeket, és arcokat és fantomokat, melyek felvillantak, majd eltűntek. Látott egy apró templomot, melynek oszlopait kirángatta egy vad Sámson és ezután szikrákat hányva összedőlt 423 egy égő ló varázslatos módon, kék lángot fúvó sárkánnyá változott. Elfordult, hogy pihentesse a szemét és amikor ismét a tűzre nézett, egy kis fekete skorpió menekült ki az egyik tuskó laza kérge alól. Farkát úgy emelte fel, akár egy flamenco-táncos a karját, és a lángok, melyek körülvették, megcsillantak ragyogó páncélján. Duff is figyelte, könyökével a térdére támaszkodva, egészen előrehajolt. -- Vajon halálra marja-e magát, mielőtt a lángok elérik? -- kérdezte halkan. -Úgy hallottam, hogy ezt szokták tenni. -- Nem -- mondta Sean. -- Miért nem? -- Csupán az ember rendelkezik annyi intelligenciával, hogy véget vessen az elkerülhetetlennek; az életösztön ehhez minden más lényben túl erős -válaszolta Sean és a skorpió oldalazva elkerülte a legközelebbi lángnyelvet, majd ismét megállt és felemelt fullánkja enyhén rángatódzott. -- Meg aztán saját mérge rá hatástalan, így nincs is más választása. -- Beleugorhatna a tűzbe és akkor túl van az egészen -- dünnyögte Duff, akit lesújtott ez a szeme előtt lezajló, kis tragédia. A skorpió belekezdett utolsó útjába, hogy kitérjen a körötte bezáruló lángnyelvek gyűrűje elől. A farka elernyedt, és egyre bizonytalanabbul kapaszkodott a durva kérgen; a forróságtól összezsugorodott, lábai felpördültek és a farka leszakadt. A lángnyelvek gyors, sárga ujjakkal simították végig és csillogó testét a halál tompaságával mocskolták be. A hasáb oldalra dőlt és a halott porszem eltűnt. -- Te megtetted volna? -- kérdezte Sean. -- Beleugrottál volna? Duff halkan fel.sóhajtott. -- Nem tudom -- mondta és felállt. -- Én most leeresztem a fáradt vizet és ágyba bújok. -- Elment és megállt a tűz fénykörének szélén. ••424 Amióta elhagyták Pretoriát, a sakálok zajongása, óvatos csaholása minden táborhelyet körülvett -- annyira hozzátartoztak az afrikai éjszakához, hogy az ember tudomást sem vett róluk --, de ez most egyszerre, furcsa mód valahogy más volt. Ezúttal csak egy sakál éles hangja hallatszott -- fájdalommal teli, őrült, hisztérikus sikoly, melytói Sean háta libabőrös lett. Föltápászkodott és tétován meredt a sötétségbe. A sakál a tábor felé közeledett, gyorsan jött -- és Sean hirtelen rájött, hogy miről van szó. -- Duff! -- kiáltotta. -- Gyere vissza! Gyorsan, öregem, gyorsan! Duff kétségbeesett tehetetlenséggel nézett vissza Seanra, miközben a keze lenn volt és vizelete a tűz fényében, ezüst sugárként ívelt le testéből a földre. -- Duff! -- üvöltötte Sean. -- Ez egy veszett sakál. Fuss, a fene vigyen el, fuss már! -- A sakál közel volt, nagyon közel, de Duff végre megindult. Félúton

volt a tűz felé, amikor megbotlott. Elesett, majd átgördült és lábát maga alá húzva készült felállni. Arca a sötétség felé fordult, ahonnan ^az őrjöngő állat közeledett. És akkor Sean meglátta. Úgy suhant elő az árnyékból a gyér fénybe, akár egy hatalmas, szürke lepke,és egyenesen arrafelé tartott, ahol Duff térdelt. Sean látta, hogy amint a sakál felé lendült, Duff megpróbálja kezével eltakarni az arcát. Az egyik kutya kirántotta magát Mbejane kezéből és elrohant Sean lába mellett. Sean felkapott egy hasábot és utánarohant, de Duff akkor már a hátán feküdt és karjával vadul, kétségbeesetten kapálódzva próbálta távol tartani magától a terrier méretű állatot, mely az arca és a keze után kapott. A kutya megfogta és elv.onszolta, miközben egyfolytában gyötörte és összeszorított foggal morgott rá. Sean a hasábfával ráhúzott a sakálra -eltörte a gerincét. Aztán újból és újból lesújtott rá, addig verte, míg a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, és csak ekkor for425 dúlt Duff felé. Duff közben felállt. Nyakáról levette a sálját és most ezzel törülgette az arcát, de a vér végigcsordult az állán és beszennyezte az ingét. A keze remegett. Sean a tűz mellé vezette, lehúzta a kezét és megvizsgálta a harapásokat. Az orra felhasadt és arca egyik oldalán a hús szabadon csüngött. -- Ülj le! Duff engedelmeskedett, miközben a sálat ismét az arcához szorította. Sean gyorsan a tűzhöz lépett: egy bottal felhalmozta az izzó zsarátnokot, eló'vette vadászkését és pengéjét a parázsba nyomta. -- Mbejane -- kiáltotta, miközben szeme a késen volt. -- Dobd azt a sakált a tűzre. Tégy rá jó sok fát. De a kezeddel ne érj hozzá. Ha ezzel megvagy, kösd meg azt a kutyák, és a többieket tartsd távol tőle. Sean megfordította a kést a tűzben. -- Duff, igyál meg abból a konyakból annyit, amennyit csak tudsz. -- Most mit fogsz csinálni? -- Nagyon jól tudod, hogy mit kell csinálnom. -- A csuklómba is beleharapott. -- Duff feltartotta a kezét, hogy Sean is lássa a fogak nyomát, azokat az apró lyukakat, melyekből lassan szivárgott a sávos vér. -- Igyál. -- Sean az üvegre mutatott. Egy másodpercig egymásra meredtek és Sean látta, amint megjelenik a rettegés Duff tekintetében: rettegés a forró késtói és rettegés a szervezetébe kerülő fertőzéstől. Ezt a fertőzést ki kell égetni, mielőtt a vérébe kerülne és növekedni, munkálkodni kezdene, egészen addig, míg végül beenné magát az agyába és üvöltve a megzavarodott, őrjöngő halálba kergetné. -- Igyál -- mondta megint Sean. Duff pedig fogta az üveget és a szájához emelte. Sean előrehajolt és kihúzta a kést a tűzból. Pár centinyire a kézfeje fölé tartotta. Még nem volt elég forró. Visszadugta a parázsba. -- Mbejane, Hlubi, két oldalról álljatok a Nkosi széke mellé. Készüljetek fel, hogy lefoghassátok. -- Sean 426 kioldotta övét, összehajtotta a vastag bőrt és odaadta Duffnak. -- Harapj rá. Visszafordult a tűzhöz és ezúttal, amikor kihúzta a kést, a pengéje halvány rózsaszínűn izzott. -- Felkészültél? -- Ez a hentesmunka, amire most készülsz, milliónyi lány szívét fogja összetörni. -- Duff rekedten még egy utolsó kísérletet tett, hogy tréfával üsse el a közelgő iszonyatot. -- Fogjátok le -- mondta Sean. Duff felszisszent, ahogy a kés hozzáért -- hatalmas, rettegő szisszenés volt --, és a háta meggörbült, de a két zulu könyörtelenül fogta. A seb szélei megfeketedtek és sisteregtek, ahogy Sean egyre mélyebbre hasított a pengével. Az égő hús

szagától felfordult a gyomra és a hányinger a torkát szorongatta. Összeszorította a fogát. Amikor hátralépett, Duff ernyedten csüngött a zuluk kezei között és az inge meg a haja nedves volt a verítéktől. Sean ismét felforrósította a kést, majd Duff csuklóján tisztította meg a harapásokat, miközben Duff nyöszörgőit és erőtlenül vonaglott a székben. Kocsikenőcsöt kent a kiégetett sebekre, majd egy tiszta ingből készült lépéssel lazán bekötözte a csuklót. Beemelték Duffot a kocsiba és lefektették az ágyára. Sean kiment oda, ahová Mbejane kikötötte a kulyát. A marján kisebb horzsolásokat talált a szőr alatt. Egy zsákot húztak a fejére, hogy ne harapjon, majd Sean az ő sebeit is kiégette. -- Kösd a legtávolabbi szekérhez, a többi kutyát pedig ne ereszt a közelébe és gondoskodj róla, hogy kapjon ennivalót meg vizet -- mondta Mbejanénak. Ezután visszament Duffhoz. A fájdalomtól és a konyaktól részegen, Duff egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, Sean pedig reggelig virrasztóit ágya mellett. 427 A tábortól úgy ötvenméternyire a szolgák kunyhót építettek Duffnak egy vadfügefa alatt. A váz rudakból készült, melyre ponyvát feszítettek. Csináltak neki egy ágyat és a kocsiból kihozták rá a matracát meg a takaróit. Sean összerősített négy szekérláncot úgy, hogy új szemeket kovácsolt és kalapáccsal erősen összeszorította őket. A lánc egyik végét a fügefa alja köré tekerte, majd összeszegecselte. Duff az egyik szekér árnyékában ült és figyelte a munkát. Sérült keze felkötve és az arca megdagadt, rajta a seb érdesnek, hegesnek tűnt, a szélek felé pedig gyulladt és vörös volt. -- Ne haragudj, Duff, de ezt meg kell tennünk. -- Egy ideje már eltörölték a rabszolga-kereskedelmet -- csak azért szólok, ha esetleg nem tudnád. Duff eltorzult arcával megpróbált mosolyogni. Aztán felállt és követte Scant a kunyhóhoz. Sean ráhurkolta a lánc szabad végét Duff derekára. Két láncszemen átfűzött egy zárószemet és egy tucatnyi kalapácsütéssel összezárta. -- Ez biztosan tartani fog. -- Kitűnő munka -- mondta elismerően Duff. -- Most pedig nézzünk körül új lakhelyemen. Sean bement utána a kunyhóba. Duff lefeküdt az ágyra. Nagyon fáradtnak és betegnek látszott. -- Mennyi idő kell ahhoz, hogy eldőljön? -- kérdezte csöndesen. Sean a fejét rázta. -- Nem tudom biztosan. Azt hiszem, jobb, ha itt maradsz legalább egy hónapig -- azután majd visszaengedünk a társas életbe. -- Egy hónap -- mulatságos lesz. Itt fekszem majd és várhatom, hogy bármelyik pillanatban ugatni kezdjek, akár egy kutya és a legközelebbi fánál felemeljem a lábamat. 428 Sean nem nevetett. -- Alapos munkát végeztem a késsel. Ezer az egyhez, hogy rendbe jössz. Ez csupán egyszerű óvatosság. -- Az esélyek igazán kedvezőek -- teszek rá egy ötöst. -- Duff keresztbe tette bokáját és a tetőt bámulta. Sean leült az ágy szélére. Hosszú időbe telt, míg végül Duff megtörte a csöndet. -- Milyen lesz, Sean, te láttál már olyat, aki veszettséget kapott? -- Nem. -- De hallottál róla, igaz? Mondd el, hogy mit hallottál róla -- makacskodott. Duff. -- Az Isten szerelmére, Duff, te nem fogod megkapni.

-- Mondd el nekem, Sean, mondd el, hogy mit tudsz róla. -- Duff felült és megragadta Sean karját. Sean egy pillanatig csak nézett rá, majd ezután válaszolt. -- Te is láttad azt a sakált, igaz? Duff visszahanyatlott a párnára. -- Jaj, úristen! -- suttogta. Együtt kezdték el a hosszú várakozást. Kifeszítettek egy másik ponyvát a kunyhó mellé és ezen a nyitott, árnyékos helyen töltötték az elkövetkezendő napokat. Eleinte nagyon nehéz volt. Sean megpróbálta kirángatni Duffot abból a sötét kétségbeesésből, amibe belemélyedt, de Duff óraszám csak ült, nézte a bozótost, tapogatta arcán a ragyás heget és csak nagy ritkán mosolyodott el azokon a válogatott történeteken, melyekkel Sean egyfolytában traktálta. Ám végül Sean erőfeszítése meghozta gyümölcsét -- Duff beszélni kezdett. Olyasmikről mesélt, amiket eddig még sosem említett, és Sean, ahogy hallgatta, többet tudott meg róla, mint az elmúlt öt év során. Duff időnként fel-alá járkált Sean széke előtt, miközben a lánc úgy csüngött, akár egy farok; máskor meg nyugodtan ült és vággyal 429 teli hangon mesélt az édesanyjáról, akit nem ismerhetett. -- ...volt róla egy kép a felső emeleten, néha egész délutánokat töltöttem előtte. Ez volt a legkedvesebb arc, amit valaha is láttam... Aztán ismét megkeményedett az arca, amint az apjára emlékezett, arra „a vén rohadékra". Beszélt a lányáról is... Olyan jóízűen tudott kacagni, hogy az embernek összeszorult a szíve. A sírján a hó olyan volt, mint egy hatalmas, cukormázas torta, ez biztosan tetszett volna neki. Máskor meg döbbent volt a hangja, amint egy-egy múltbeli cselekedetét vizsgálta, méregbe gurult, ahogy eszébe jutott egy hiba vagy egy kihagyott lehetőség. Aztán volt, hogy hirtelen elhallgatott és zavartan elvigyorodott. -- Azt hiszem, sok badarságot hordok itt össze neked. Arcán a sebek lassanként leszáradtak és régi vidámsága egyre gyakrabban tört a felszínre. A ponyvát tartó oszlopok egyikén nekilátott, hogy naptárt vezessen, minden nap egy-egy újabb vonást karcolt bele. Ez aztán mindennapos szertartássá vált. Minden egyes vonást olyan összpontosítással karcolt be, akár egy szobrász, aki márványt farag, majd amikor végzett, hátralépett és hangosan megszámolta, mintha ezzel sürgethetné őket, hogy minél hamarabb elérjék a harmincat, azt a számot, amely végre megszabadítja őt láncaitól. Tizennyolc vonás volt az oszlopon, amikor a kutyán kitört az őrület. Délután volt. Klabejast játszottak. Sean épp kiosztotta a lapokat, amikor a kutya a szekerek között visítva vinnyogni kezdett. Sean felborította a székét, ahogy felpattant. Puskája ott állt a falnak támasztva, felkapta és lerohant a táborba. Eltűnt a szekér mögött, melyhez a kutyát kötötték és Duff szinte nyomban ezután meghallotta a lövést. Az ezt köve430 tő váratlan és tökéletes némaságban Duff lassan a kezébe temette arcát. Majd egy óra telt el, mire Sean visszajött. Felemelte székét, az asztal mellé tette és leült. -- Te hívsz -- felveszed? -- kérdezte, miközben kezébe vette kártyáit. Elszánt konoksággal játszottak, minden figyelmüket a lapokra összpontosították, de mindketten tudták, hogy az asztal mellett már ott van egy harmadik is. -- ígérd meg, hogy ezt velem sohasem teszed -- bukott ki végül Duffból. Sean felnézett rá. -- Mit ne tegyek veled? -- Amit a kutyával tettél. A kutya! Az az átkozott kutya. Nem lett volna szabad megkockáztatnia, még azon

az estén el kellett volna pusztítani. -- Csak azért, mert a kutya megkapta, még nem jelenti azt, hogy te... -- Esküdj meg -- vágott hevesen a szavába Duff --, esküdj meg, hogy nem emeled rám a fegyvert. -- Duff, te nem tudod, hogy mit kérsz tőlem. Ha elkaptad... -- Sean elhallgatott; most bármit mond, attól minden csak még rosszabb lesz. -- ígérd meg nekem -- mondta újból Duff. -- Jól van, esküszöm. 7 A helyzet most még rosszabb lett, mint eleinte volt. Duff felhagyott a naptárával és ezzel együtt feladta a reményt, ami eddig is csak lassan erősödött benne. Ha a nappalok szörnyűek voltak, akkor az éjszakák még szörnyűbbek, az maga volt a pokol, mivel Duff álmodott. Ez az álom minden éjjel előjött -néha kétszer, háromszor is. Miután Sean elment, megpróbált ébren maradni, olvasott a lámpa fényénél; vagy csak feküdt 431 és hallgatta az éjszaka zajait, azt a pocskolást és fújtatást, ahogy az orrszarvú ivott a víznél, az éjszakai madarak tiszta, halk trilláit vagy épp egy oroszlán tompa morgását. Végül azonban akár akarta, akár nem, elaludt és akkor álmodott. Lóháton haladt egy barna síkon át: sehol egy hegy, sehol egy fa, csupán fű és fű mindenütt, ameddig csak a szem ellát. A lova nem vetett árnyékot -- egyfolytában kereste az árnyékot és nyugtalanította, hogy sehol sem látja. Aztán egy tóra bukkant -- a vize tiszta volt, kék és furcsán csillogott. Ez a tó megrémítette, de akarata ellenére oda kellett mennie. Akkor letérdelt mellé és belenézett a vízbe; a tükörképe nézett vissza rá egy állatpofa, bozontos, barna szőr és hosszú, fehér farkasfogak. Ilyenkor mindig felébredt és annak az arcnak az iszonyata reggelig kitartott mellette. Sean, már-már saját tehetetlenségétől teljesen kétségbeeseve, megpróbált segíteni neki. A miatt a tökéletes összhang miatt, ami az évek során kialakult közöttük,ésazért,mertannyiraközelálltakegymáshoz,Seannak is vele kellett szenvednie. Megpróbálta kirekeszteni magából ezt az érzést; néha egy-egy órára, vagy akár még egy fél délelőttre is sikerült, de aztán visszajött, hirtelen tört rá, a gyomrát görcsbe rándítva támadt fel benne. Duff meg fog halni -Duff kimondhatatlanul szörnyű halállal fog meghalni. Lehet, hogy az ember hibát követ el, amikor valakit ennyire mélyen a közelébe enged, olyannyira, hogy aztán minden kínját a leggyötrőbb részletekig meg kell osztania és át kell érnie vele? Nem elég az embernek a sajátja, miért kell hát teljes egészében osztoznia egy másik szenvedésén? Akkorra már feltámadtak az októberi szelek, az esőzések előhírnökei: forró, porral teli szelek, olyan szelek, melyek felszárították az ember testén a verítéket, még mielőtt az egy kicsit lehűlhette volna, szomjat 432 hozó szelek, melyek a tábor ellenére, még fényes nappal is a vízhez űzték a vadat. Sean tábori ágya alatt volt egy fél láda bor. Azon az utolsó estén, nedves zsákba csavarva, behűtött négy üveggel. Közvetlenül vacsora előtt felvitte Duff kunyhójába és letette az asztalra. Duff figyelte. Az arca már szinte teljesen begyógyult, sápadt bőrén a sérülés helyét már csak üvegesen áttetsző, vörös sebhelyek jelezték. -- Chateau Olivier -- mondta Sean és Duff rábólintott. -- Jó bor -- valószínűleg az utazás jócskán megtörte. -- Hát ha nem akarod, akkor vissza is vihetem mondta Sean. -- Ne haragudj, fiacskám -- mondta gyorsan Duff. Nem akartam hálátlannak tűnni.

Ez a bor épp illik a ma esti hangulatomhoz. Tudtad, hogy a bor szomorú ital? , -- Badarság! -- mondta Sean, miközben nekilátott, hogy a dugóhúzóval kinyissa az első palackot. -- A bor vidám. -- Kitöltött egy keveset Duff poharába, aki felemelte és a tűz felé tartotta, hogy fénye átvilágítson rajta. -- Te csupán a felszínt látod, Sean. A jó bor magában hordozza a tragédia elemeit. Minél jobb egy bor, annál szomorúbb. Sean felhorkant. -- Ezt fejtsd ki bővebben -- mondta kihívóan. Duff ismét visszatette poharát az asztalra és elgondolkodva nézte. -- Mit gondolsz, mennyi idő kéllett ahhoz, hogy ez a bor elérje jelenlegi, tökéletes állapotát? -- Gondolom, úgy tíz-tizenöt év -- mondta Sean. Duff bólintott. -- És most már csak az maradt hátra, hogy megigyák -- hosszú évek munkája egyetlen pillanat alatt elpusztul. Nem gondolod, hogy ez szomorú? -- kérdezte Duff halkan. 433 „ -- Te jó ég, Duff, ne légy már ilyen átkozottul lehangolt. De Duff nem is figyelt rá. -- Ez a közös a borban és az emberben. Csupán a korral, egy egész életnyi keresés után érheti el a tökéletességet. Ám amikor sikerül megtalálniuk, akkor meglelik saját pusztulásukat is. -- Tehát azt hiszed, ha az ember elég soká él, akkor eljuthat a tökéletességig? -- kérdezte kihívóan Sean és Duff még mindig a pohárra meredve válaszolt neki. -- Van szőlő, mely rossz talajon nő, akad olyan, melyet betegség pusztít el, még mielőtt a présbe kerülne, és van olyan is, melyet egy gondatlan borász tesz tönkre -- nem minden szőlőből lesz jó bor. -- Duff fölemelte poharát, kortyintott belőle, majd folytatta. Az embernek hosszabb időre van szüksége, és neki nem egy hordó csöndes zártságában kell megtalálnia, hanem az élet fortyogó katlanában; ezért az ő tragédiája a nagyobb. -- Igen, de senki sem élhet örökké -- hangzott Sean ellenvetése. -- Tehát azt gondolod, hogy ettől kevésbé szomorú? -- Duff a fejét csóválta. -Természetesen nincs igazad. Ez mit sem von le belőle, inkább felnagyítja. Bárcsak lenne menekvés, lenne rá valami mód, hogy ami jó, az fennmaradhasson, és ne ez a teljes reménytelenség várjon rá. Duff sápadt, szikár arccal hátradőlt székében. -- És még ezt is el tudnám fogadni, ha nekem több idő adatott volna. -- Na, ebből a témából most már elég volt. Beszéljünk valami másról. Nem értem, hogy mit nyugtalankodsz. Te még nem értél meg arra, hogy megigyanak, van még rá úgy húsz-harminc éved -- mondta Sean nyersen és Duff most először nézett rá. -- Van, Sean? 434 Sean képtelen volt a szemébe nézni. Tudta, hogy Duff meg fog halni. Duff féloldalas mosolyával elvigyorodott és tekintete ismét a poharába mélyedt. A mosoly lassan eltűnt és ismét beszélni kezdett. -- Bárcsak több időm lenne, akkor meg tudtam volna csinálni. Megkereshettem volna a gyenge pontokat és megerősíthettem volna. Megtaláltam volna a válaszokat. -- A hangja magasabbra emelkedett. -- Meg tudtam volna csinálni! Tudom, hogy meg tudtam volna! Ó Istenem, még nem készültem fel. Több időre van szükségem. -- A hangja most már harsányan éles volt, a tekintete pedig vad és űzött. -- Ez túl korai még túl korai! Sean nem bírta tovább, felpattant, megragadta Duff vállát és megrázta. -- Fogd be a szád, az istenit, fogd már be -- kiáltott rá. Duff zihálva kapkodta

a levegőt, ajkai szétváltak és reszkettek. Ujja hegyével megérintette, mintha meg akarná állítani. -- Ne haragudj, fiacskám, hogy ennyire nekivadultam és elengedtem magam. -- Sean keze lehullt Duff válláról, -- A fenébe, mindketten túlzottan ingerültek vagyunk -- mondta. -- Minden rendben lesz, majd meglátod. -- Igen -- minden rendben lesz. -- Duff ujjaival beletúrt a hajába és a szeméből hátrasimította. -- Nyiss ki még egy üveget, fiacskám. 8 Aznap éjjel, miután Sean lefeküdt, Duff álma megint előjött. A bor, amit megivott, lelassította és megakadályozta őt abban, hogy felébredjen. Saját látomásának fogságába esett és küzdött, hogy az ébrenlétbe jutva kiszabadulhasson belőle, de csupán a felszínig jutott, 435 és máris visszasüllyedt, hogy azt az álmot újból és újból végigálmodja. Sean másnap már korán reggel felment Duffhoz. Bár az éjszaka hűvöse még tartotta magát a vadfüge szétterülő ágai alatt, az ébredő nap száraz szelet és perzselő forróságot ígért. Ezt az állatok megérezték. Az igavonó ökrök a fák közé gyűltek, és egy kis tehénantilop csorda vonult el a víz felől. A bika rövid, vaskos szarvával és homlokán a sötét bóbitával vezette teheneit, hogy valami árnyas helyet találjanak. Sean a kunyhó ajtajában állt és várta, hogy szeme hozzászokjon a benti homályhoz. Duff ébren volt. -- Ki az ágyból, különben a boldogságodat még gyarapíthatod néhány felfekvéssel is. Duff lábát lelendítette az ágyról és felnyögött. -- Mit tettél te tegnap este abba borba? -- Finoman dörgölgette a halántékát. -Vagy száz kobold jár kozák táncot a koponyám falán. Sean ekkor érezte az^első, nyilalló rémületet. Kezét Duff vállára tette, hogy érezze, lázas-e, de Duff bőre egész hűvös volt. Megnyugodott. -- Kész a reggeli -- mondta Sean. Duff csak turkált a kásában és szinte meg se kóstolta a roston sült tehénantilopmájat. Az erős napsütés miatt egyfolytában összehúzta a szemét, majd amikor végeztek a kávéval is, hátratolta a székét. -- Azt hiszem, lehajtom még fájón érzékeny fejem. -- Rendben. -- Sean is felállt. -- Kezdünk kifogyni a húsból. Megyek és megpróbálok elejteni egy antilopot. -- Ne, maradj itt és beszélgessünk -- mondta gyorsan Duff. -- Vagy kártyázhatnánk is egy kicsit. Már napok óta nem játszottak, így Sean készségesen beleegyezett. Leült Duff ágyának végébe és fél órán belül harminckét fontot nyert el tőle. -- Igazán hagynod kéne már, hogy ezt a játékot megtanítsam neked -- mondta kárörvendően. 436 Duff ingerülten feladta a játékot. -- Már nincs kedvem kártyázni. -- Ujjait lehunyt szemhéjára nyomta. Ilyen fejfájással nem tudok figyelni. -- Akarsz aludni? -- Sean összeszedte a kártyát és betette a dobozába. -- Nem. Mi lenne, ha felolvasnál nekem? Duff az ágy melletti asztalkáról felvette A puszta ház egy bőrkötéses példányát és Sean ölébe lökte. -- Honnan kezdjem? -- kérdezte Sean. -- Mindegy, majdnem kívülről tudom. -- Duff hátradőlt és lehunyta a szemét. -Bárhol elkezdheted. Sean hangosan olvasott. Vagy fél órán át akadozott a nyelve, mivel sehogy sem

sikerült megéreznie a szavak ritmusát. Egyszer-kétszer Duffra pillantott, de Duff nyugodtan feküdt, arcán halványan csillogott a veríték, ^és a sebhelyek feltűnően élesen látszottak. Könnyedén lélegzett. Dickens hatásos altatószer egy ilyen forró délelőttön és Sean szemhéja elnehezült, a hangja lelassult, míg végül elhallgatott. A könyv lecsúszott az öléből. Duff láncának csörrenésére riadt; felébredt és az ágyra nézett. Duff úgy kuporgott ott, akár egy majom. Szemében lángolt az őrület és az arca rángatódzott. Fogait sárgás hab borította, ami vékonyán megült ajkain. -- Duff, -- mondta Sean, és Duff begörbített ujakkal támadásba lendült, miközben torkából valami olyan hang tört elő, mely nem volt emberi, de még állati sem. Ettől a hangtól Sean gyomra dermedten összerándult és lábai egészen elgyöngültek. -- Ne! -- sikoltotta Sean, és akkor a lánc beakadt az ágy egyik lábába, visszarántotta Duffot, aki elterült az ágyon, mielőtt még fogát belemélyeszthette volna Sean bénult testébe, Sean futásnak eredt. Kirohant a kunyhóból és bevetette magát a bozótosba. Rémülettől reszkető lábbal 437 futott és fuldokolva kapkodta a levegőt. Csak futott, miközben a szíve együtt zakatolt sebesen száguldó lábával és tüdeje a páni rettegés rendszertelenségével zihált. Egy ág végighasította az arcát és ez az égető fájdalom használt neki, sikerült egy kicsit összeszednie magát. A lába lelassult -- megtorpant, majd ott állt lihegve és meredten nézett vissza a tábor felé. Várt, míg" teste egy kicsit lecsillapult, majd sikerült iszonyú rémületét annyira leküzdenie, hogy már csak egy émelyítő érzésként maradt meg gyomrában. Megkerülte a tüskés bozótost, és a tábort arról az oldalról közelítette meg, mely a legtávolabb esett Duff kunyhójától. A tábor üres volt, a szolgákat is ugyanaz a rémület hajtotta el, ami Scant. Eszébe jutott, hogy puskája most is a kunyhóban volt, ott állt Duff ágya mellett. Óvatosan beosont a kocsijába és gyorsan kinyitotta azt a ládát, amelyben a használaton kívüli puskákat tartotta. A keze ismét bizonytalanná vált, ahogy a zárak körül matatott, mivel lehet, hogy a lánc elszakadt és bármely pillanatban meghallhatja maga mögött azt a szörnyű, hörgő hangot. A tábori ágy mögött lógó tölténytartóból kivett néhány töltényt. Megtöltötte a puskát és félhúzta. Kezében az acél és a fa súlya megnyugtatta. Ismét férfinak, érezte magát. Leugrott a kocsiról és a puskát készenlétben tartva, óvatosan kilépett a szekerek gyűrűjéből. A lánc kitartott. Duff a vadfüge árnyékában rángatta. Olyan hangokat hallatott, akár egy újszülött kiskutya. Háttal állt Seannak és meztelen volt, széttépett ruhája szanaszét hevert körülötte. Sean lassan közeledett felé. A lánc távolságán kívül megállt. '• - Duff! -- szólította Sean bizonytalanul. Duff megpördült és összekuporodott, a hab már vastagon állt arányló szakáiián; Seanra nézett és vicsorogni kezdett. Aztán támadásba lendült, míg a lánc vissza nem fogta és ismét a hátára esve, elterült a földön. Feltá438 pászkodott és a lánccal hadakozott, miközben szeme éhesen meredt Seanra. Sean hátrébb lépett. Felemelte a puskát és Duff szeme közé célzott. Esküdj meg. Esküdj meg, hogy nem emeled rám a fegyvert. Sean keze megremegett. Egyre csak hátrált. Duff most már vérzett. Az acél láncszemek lehorzsolták csípőjéről a bőrt, de még mindig rángatta, küzdött, hogy elérje Seant -- és Seant legalább ennyire megbéklyózta ígérete. Nem tudta megtenni. Leeresztette a fegyvert és tehetetlen szánalommal csak nézte ezt a

vergődést. Végül Mbejane odament hozzá. -- Gyere el innen, Nkosi. Ha nem vetsz véget ennek, akkor gyere el innen. Neki már nincs szüksége rád. Ha meg itt lát, az csak felingerli. Duff még mindig küzdött és visítva rángatta a láncot. Összevissza sebzett derekából a vér lecsordult és lábán, a szőrszálakon megült, majd besűrűsödött, akár az olvasztott csokoládé. Valahányszor megrángatta a fejét, hab csordult ki a szájából és mellkasára, karjára freccsent. Mbejane visszavezette Seant a táborba. A többi szolga is mind ott volt, Sean pedig összeszedte magát, hogy kiadja utasításait. -- Azt akarom, hogy mindenki menjen el innen. Vigyetek magatokkal takarókat meg élelmet -- menjetek és táborozzatok le a víz túloldalán. Amint vége, hívlak benneteket. -- Várt, amíg összeszedték holmijukat és amikor már elindultak, visszahívta Mbejanét. -- Mit kell tennem? -- kérdezte. -- Ha egy ló eltöri a lábát? -- válaszolt kérdéssel Mbejane. -- A szavamat adtam neki -- rázta meg fejét kétségbeesetten Sean, miközben még mindig Duff tomboló őrjöngésének hangjai felé fordult. 439 -- Csak egy gazember és a bátor ember képes rá, hogy megszegje esküjét -felelte neki egyszerűen Mbejane. -- Várunk rád. -- Azzal megfordult és követte a többieket. Miután elmentek, Sean elbújt az egyik kocsiban és a ponyva hasadékán át figyelte Duffot. Látta, ahogy eszelősen rázza a fejét és furcsán, cammogva jár körbe-körbe, ameddig a lánc engedi. Figyelte, amikor a fájdalomtól fetrengett a földön, a fejébe mart, egész hajcsomókat tépett ki és végigkarmolta saját arcát. Hallgatta az őrület hangjait: a fájdalom rémült bömbölését, az eszelős kuncogást és azt a morgást, azt a szörnyű morgást. Egy tucatszor is célba vette és tartotta a fegyvert, míg a szemébe csorduló veríték el nem homályosította látását, így aztán kénytelen volt vállától leengedni és elfordult. Odakinn, a lánc végén, a napon vörösödő testtel Sean egy darabja haldoklott. Egy-egy darabja ifjúságának, nevetésének és az élet gondtalan szeretetének -- így aztán vissza kellett másznia a vászon hasadékához, hogy végignézze. A nap delelőre hágott, majd lassan elindult lefelé, és az a valami ott a lánc végén egyre gyöngébb lett. Elesett és utána sokáig négykézláb mászott, míg sikerült újbói felemelkednie. Naplemente előtt egy órával tört rá Duffra az első, görcsös vonaglás. Épp Sean szekerével szemközt állt és jobbra-balra tekergette a fejét, miközben a szája némán mozgott. Elkapta a görcs és megmerevedett; a szája vigyorra húzódott, előtűntek fogai, a szeme fennakadt, csupán a fehérje-látszott és a teste lassan hátrahajolt. Ez a gyönyörű test, a hosszú, formás lábával, még mindig karcsú volt, akár egy fiú teste, és most egyre erősebben, egyre feszesebben hajlott meg, míg végül egy reccsenéssel a gerince elpattant és a test a földre hullt. Csak hevert ott és vonaglott, miközben 440 halkan nyöszörgött és törzse, az eltört gerinc miatt, lehetetlen szögbe tekeredett. Sean kiugrott a kocsiból és odarohant hozzá: megállt fölötte, főbe lőtte Duffot, majd elfordult. Puskáját elhajította és hallotta, amint az zörögve leesik a kemény földre. Visszament kocsijához* és Duff ágyából kivett egy takarót. Odament vele Duffhoz és belecsavarta, miközben tekintetét igyekezett elfordítani a szétroncsolt fejről. Bevitte a kunyhóba és lefektette az ágyra. A vér átszivárgóit a takarón és szétterjedt, akár a kiöntött tinta az itatóson. Sean leroskadt az ágy melletti székre. Odakinn sűrűsödött a sötétség, míg végül teljessé vált. Az éjszaka során egyszer

odajött egy hiéna, megszaglászta a vért kinn a földön, majd elment. A vízen túl, a bozótban egy oroszlánfalka vadászott; virradat előtt két órával sikerült zsákmányt ejteniük, Sean pedig ott ült a sötétben és hallgatta diadalmas üvöltésüket. Reggel Sean elmerevülten felállt székéről és lement a szekerekhez. Mbejane ott várta a tűz mellett a táborban. -- Hol vannak a többiek? -- kérdezte Sean. Mbejane felállt. -- Ott várnak, ahová küldted őket. Egyedül jöttem vissza -- tudtam, hogy szükséged lesz rám. -- Igen -- mondta Sean. -- Hozz két baltát a szekérről. Fát gyűjtöttek, egy egész hegynyi száraz fát hordtak össze és felhalmozták Duff ágya körül -- aztán Sean meggyújtotta. Mbejane felnyergeit Seannak egy lovat és ő felült, majd lenézett a zulura. -- Hozd a szekereket a következő vízüreghez. -- Én majd ott csatlakozom hozzátok. Sean kilovagolt a táborból. Csak egyszer nézett vissza, és látta, hogy a szél a máglya füstjét jó másfél kilométeres felhőként terítette szét a fák fölött. 441 Akár a gennyzacskó egy gyulladt fog gyökerét, úgy pusztította Sean agyát a bűntudat és a bánat. Bűntudata kétszeres volt. Elárulta Duff bizalmát és nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy ezt idejében tegye és az árulásnak értelme legyen. Túl soká várt. Rögtön az elején meg kellett volna tennie, tisztán és gyorsan, vagy inkább egyáltalán ne tette volna. Testének minden porcikája vágyott rá, hogy újból megtehesse, de ezúttal úgy, ahogy kellett volna. Boldogan újból végigélte volna azt az egész szörnyűséget, hogy lelkiismerete tiszta lehessen és eltüntethesse ezt a foltot barátságuk emlékéről. Bánata üresség volt, egy fájdalmas űr -- oly hatalmas, hogy elveszett benne. Ahol azelőtt Duff nevetése, féloldalas mosolya és ragályos, életörömmel teli lendülete volt, ott most csak a szürke semmi tanyázott. A nap sugarai nem hatolhattak át rajta és nem volt benne semmi, aminek tartósan formája lett volna. A következő vízüreg lapos volt, akár egy levesestányér, egy pólópálya méretű, kiszáradt iszappal teli sivatag kellős közepén. Az iszap összevissza repedezett és apró téglái egy tenyérnyinél nem voltak nagyobbak. Az ember nyugodtan átugorhatott a víz fölött úgy, hogy még a lába sem lett nedves. Az ivóhely környéke mindenütt sűrűn tele volt az odajáró állatok ürülékével. Felszínén, a szél irányának megfelelően, oda-vissza úszkált néhány elhullott toll. A víz áporodott volt és szennyezett. Ez rossz táborhely volt. A harmadik napon Mbejane odament Sean szekeréhez. Sean a tábori ágyán feküdt. Amióta Dufftól elváltak, azóta nem váltott ruhát. A szakálla kezdett összecsomósodni és ragadt az izzadságtól, mivel a szekér ponyvája alatt olyan forróság volt, akár egy kemencében. 442 -- Nkosi, kijönnél és megnéznéd a vizet? Azt hiszem, nem kéne tovább itt maradnunk. -- Mi a baj vele? -- kérdezte Sean fásult érdektelenséggel. -- Koszos, azt hiszem, tovább kéne mennünk a.nagy folyó felé. -- Tégy, ahogy jónak látod. -- Sean átgördült és arccal a kocsi oldala felé fordult. így aztán Mbejane a szekerekkel elindult le, a Limpopo felé. Két nappal később érték el azokat a sötétzöld fákat, melyek a folyó partját szegélyezték. Sean az út során végig az ágyában hevert, ott zötykölődött és izzadt a melegben, de ezek a kellemetlenségek nem jutottak el a tudatáig. Mbejane a folyóágy fölött, a parton állította fel a tábort, és a többi szolgával együtt várta, hogy Sean ismét életre keljen. Esti, tűz melletti beszélgetéseik teli voltak

nyugtalansággal, és gyakran nézegettek Sean lakókocsija felé, melyben a lámpa nem gyulladt meg, sötét volt és komor, akár a benne fekvő' ember kedélye. Mint a medve, amikor a tél végén előbúvik barlangjából, úgy jött elő végre Sean is a kocsiból. A ruhája mocskos volt. A kutyák odarohantak hozzá, hogy üdvözöljék, a lába köré gyűltek és várták, hogy észrevegye őket, de Sean rájuk sem hederített. Halványan, alig érthetően válaszolt valamit a szolgák köszönésére. Aztán lebandukolt a parton a folyóágyba. A nyár néhány, a meder közepén megmaradt pocsolyává sorvasztotta a Limpopót. Bennük a víz sötét olajzöld volt. Körülöttük a homok fehér, vakítóan fehér, akár egy hómező és a nagy, simára koptatott kövek, melyek útját állták az alig mozduló víznek, mind feketék voltak. A fák szegélyezte folyópartok meredekek és jó nyolcszáz méter választotta el őket egymástól. Sean elindult a homokon át, minden egyes lépésnél bokáig süllyedt bele. Elért a vízhez, leült mellette, 443 kezét belemártotta és érezte, hogy meleg, meleg, akár a vér. Mellette a homokban egy krokodil hosszú, csúszkálós nyoma és szemben, a túlparton, az egyik fa ágait rázva, egy majomcsapat makogott felé. Sean kutyái közül kettő átpocskolt azon a keskeny részen, mely két vízüreget kötött össze, majd elrohantak, hogy elűzzék a majmokat. Nem nagy kedvvel mentek, nyelvük oldalra lógott, mivel nagy volt a forróság a fehér folyómederben. Sean meredten nézte a zöld vizet. Olyan magányos volt Duff nélkül; társául csupán bűntudata és szomorúsága szegődött. Az egyik kutya ott maradt mellette és hideg orrát az arcához nyomta. Sean átölelte a nyakát és a kutya szorosan az oldalához húzódott. Hátulról, a homokból lépéseket hallott, megfordult és felnézett. Mbejane volt az. -- Nkosi, Hlubi elefántra bukkant, alig egy órányira a folyó mentén felfelé. Azt mondja, legalább húsznak ígéretes az agyara. Sean ismét a víz felé fordult. -- Menj el -- mondta. Mbejane leguggolt mellé és könyökét a térdére támasztotta. -- Kit gyászolsz? -kérdezte. ^ Menj el, Mbejane, hagyj magamra. -- Nkosi, Duffnak nincs szüksége a te szomorúságodra -- ezért én azt hiszem, hogy te önmagadat gyászolod. -- Mbejane fogott egy kavicsot és behajította a vízbe. -- Amikor egy utazónak tüske megy a lábába -- folytatta Mbejane halkan --, akkor, ha bölcs ember, kihúzza -- ha bolond, benn hagyja és azt mondja: „Megtartom ezt a tüskét, hogy szúrjon, és így sose felejtsem el az utat, amin jártam." Nkosi, jobb örömmel, mint fájdalommal visszaemlékezni. -- Mbejane bedobott még egy követ a vízbe, majd felállt és visszament a táborba. Amikor Sean tíz perccel később követte, már ott találta a lovát felnyergeive, puskáját beakasztva a tartójába, és Mbejane meg Hlubi, lándzsáikkal a kézben 444 vártak rá. Kandhla odaadta neki a kalapját, ő meg a karimájánál fogva forgatta a kezében. Aztán a fejébe csapta és fölpattant a lovára. -- Vezessetek -- adta ki az utasítást. Az elkövetkezendő' hetekben Sean úgy vadászott, mint egy megszállott, ezért aztán nem maradt ideje a komor töprengésre. A szekerekhez csak ritkán és akkor is csak rövid időre tért vissza; ezeknek a visszatéréseknek csupán az volt az oka, hogy időnként vissza kellett hozni az összegyűlt elefántcsontot és lovat

kellett váltania. Az egyik ilyen alkalom végén, amikor Sean már épp készült lóra szállni, hogy újabb vadászatra induljon, már Mbejane sem tudta megállni szó nélkül. -- Nkosi, kellemesebb módjai is vannak a halálnak, mint az, ha az ember halálra dolgozza magát. -- Szerintem elég jól nézel ki -- mondta neki Sean, bár Mbejane mostanra már olyan sovány volt, akár egy agár és a bőre úgy csillogott, mint a mosott antracit. -- Lehet, hogy lóhátról nézve mindenki egészségesnek tűnik -- kockáztatta meg Mbejane és Sean egyik lábával a kengyelben megtorpant. Elgondolkodva nézett Mbejanéra, majd a kengyelben lévő lábát is letette a földre. -- Most gyalog megyünk vadászni, Mbejane, és az első, aki kegyelemért könyörög, kiérdemli, hogy a másik „asszonynak" nevezze. Mbejane elvigyorodott; ez a kihívás kedve szerint volt. Átkeltek a folyón és még dél előtt nyomra bukkantak -- egy kisebb, fiatal bikákból álló csordára. Az est leszálltáig követték őket és összekuporodva, egy takaró alatt aludtak, majd másnap reggel megint mentek tovább. A harmadik napon egy sziklás terepen elvesztették a nyomot és visszafordultak a folyó felé. A szekerektől jó tizenöt kilométernyire egy újabb csordára bukkantak, a nyomukba eredtek és még aznap este zsákmányt is ejtettek -- három szép bikát, egyetlen agyar sem volt kevesebb húsz kilónál. Még azon 445 az éjjelen visszamentek a táborba, aludtak négy órát és ismét útnak eredtek. Sean most már egy kicsit bicegett és a második napon, az egyik ritkaságszámba menő, rövid pihenőjük során, lehúzta a csizmáját. A sarkán a vízhólyag kifakadt és a zoknija egészen megkeményedett a rászáradt vértől. Mbejane kifejezéstelen arccal nézett rá. -- Milyen messze vagyunk a szekerektől? -- kérdezte Sean. -- Még sötétedés előtt visszaérhetünk, Nkosi. -- Visszafelé Mbejane vitte Sean puskáját. A komolyság álarca egy pillanatra sem tűnt el a képéről. Ahogy visszaértek a táborba, Kandhla egy mosdótálban hozott forró vizet és letette Sean széke elé. Miközben Sean a lábát áztatta, teljes kísérete ott guggolt körülötte. Minden arcon ott ült a már-már túlzott aggodalom és a csöndet csak a bantu együttérzés csettegő hangjai törték meg. Látszott rajtuk, hogy élvezik az előadás minden percét, Mbejane pedig egy született színész időzítésével építette fel a hatást és játszott a közönségének. Sean rágyújtott egy manillaszivarra és komor képpel pöfékelt, nehogy elnevesse magát. Mbejane megköszörülte a torkát és beleköpött a tú'zbe. Minden szem rászegeződött; lélegzet-visszafojtva vártak. -- Nkosi -- mondta Mbejane --, ötven ökörben állapítanám meg a menyasszonypénzt -- ha a lányom volnál. Egy pillanatig még csönd volt, aztán felharsant a nevetés. Először Sean is velük nevetett, de aztán egy idő múlva, amikor Hlubi majdnem beletámolygott a tűzbe, és Nonga hangosan zokogott Mbejane vállán, miközben arcán végigcsordultak a vidámság könnyei, Sean abbahagyta a nevetést. Ez azért ennyire nem mulatságos. Savanyú képpel nézett rájuk -- nézte tátott, rózsaszín szájukat, fehér fogaikat, rázkódó vállukat és ziháló mellkasukat, és akkor hirtelen rájött, egészen vilá446 gosan látta, hogy már nem rajta nevetnek. A nevetés öröméért nevetnek. Azért nevetnek, mert élnek. Egy kis kuncogás csiklandozta Sean torkát és már ki is buggyant, még mielőtt elnyomhatta volna, majd egy újabb kezdte feszegetni a mellkasát és akkor hátradőlt székében, kitátotta a száját és eleresztette. A pokolba vele, hisz ő is él. Reggel, amikor kimászott kocsijából és elbicegett, hogy megnézze, mit készít Kandhla reggelire, ismét érzett magában valami halvány izgalmat, egy új nap

izgalmát. Remekül érezte magát. Duff emléke most is vele volt, ahogy vele is lesz mindig, de ez már nem az a beteges fájdalom volt. Kihúzta a tüskét. 10 Novemberben háromszor állították fel a tábort új helyen, a folyó jobb partján maradtak mindvégig és nyugatnak tartottak. Lassanként azok a szekerek, melyeket annál a vízgödörnél kiürítettek, ismét megteltek elefántcsonttal, mivel a folyó mentén sok vad tömörült össze. A környező vidék mindenütt száraz volt, de most már minden nap magában hordozta a megkönnyebbülés ígéretét. Az égen szétszórt felhők kezdtek összetömörülni, kerek, sötét szélű tömeggé sűrűsödtek, vagy épp büszkén ágaskodó viharfelhővé tornyosultak. Úgy tűnt, az egész természetet lenyűgözte egyre növekvő fontosságuk. Esténként a nap királyi bíborba öltöztette őket, napközben a forgószelek jártak dervistáncot szórakoztatásukra. Az esőzések közeledtek. Seannak el kellett döntenie, hogy átkel-e a Limpopón, és ahogy a folyó megárad, elvágja magát a déli területektől, vagy marad ott, ahol van és a folyón túli területekkel nem foglalkozik. A döntés nem volt nehéz. Találtak egy helyet, ahol a part, a folyó mindkét oldalán, egy kicsit 447 lankásabb volt. Kiürítették az első szekeret és kétszer annyi ökröt fogtak be elé; ezután, miközben mindnyájan kiáltozva biztatták őket, az ökrök leügettek a még így is meredek lejtőn a folyóágyba. Mögöttük a szekér rázkódott, himbálódzott, míg végül leért a homokba, ahol megállt, reménytelenül megbillent és tengelyig besüllyedt a homokba. -- A küllőkhöz -- kiáltotta Sean. Mindnyájan a kerekekhez rohantak és nekifeszülve próbálták forgatni őket, de az ökrök fele túl mélyen besüllyedt a homokba, így nem volt honnan elrugaszkodniuk és csak tehetetlenül vergődtek. -- A pokolba is -- nézett Sean dühösen a szekérre. Fogjátok ki az ökröket és vigyétek vissza őket. Szedjétek elő a fejszéket. Három napjukba telt, míg rőzsenyalábokból egy átkelőt építettek, majd még kettő kellett ahhoz, hogy az összes szekeret és elefántcsontot átvigyék a túlpartra. Amikor az utolsó szekeret is sikerült bevonszolniuk a táborba, Sean bejelentette, hogy ezután egy pihenőnap következik, így aztán másnap reggel az egész tábor későn kelt. A nap már magasan járt, amikor Sean előkerült kocsijából. A hosszú heverészéstől még bamba és egy kicsit mélabús volt. Ásított egy nagyot, majd karját széttárva alaposan kinyújtóztatta tagjait. Nyelvét végigfuttatta szája belsejében, majd az íztől elfintorodott, végül megvakarta mellkasát és a szőrszálak érdesen dörgölődtek ujjaihoz. -- Kandhla, hol a kávé? Nem is törődsz azzal, hogy nyomban meghalok a szomjúságtól? -- Nkosi, a víz hamarosan felforr. Sean morgott valamit az orra alatt, majd odament Mbejanéhoz, aki a többi szolgával együtt ott guggolt a tűz mellett és figyelték Kandhlát. -- Ez egy jó tábor, Mbejane. -- Sean felnézett a föléjük boruló lombsátorra. Itt minden zöld volt és még a 448 késő délelőtti forróságban is hűvös volt a levegő. A szélesen szétterülő faágak közt bogarak dönögtek és madarak rikoltoztak. -- Jó a legelő a jószágnak -- helyeselt Mbejane; kezét Sean felé nyújtotta. -- Ezt találtam itt a fűben -- itt már valaki más is tábort vert. -- Sean elvette tőle és szemügyre vette azt a kék fügelevelekkel díszített, eltört porcelándarabkát. Seant megdöbbentette a civilizációnak ez a kis töredéke itt a vadonban; csak forgatta ujjai között, miközben Mbejane folytatta. -- Ott van a sumafa tövében

a régi tábortűz hamuja és megtaláltam a keréknyomokat, ahol a szekerek feljöttek a parton, ugyanott, ahol mi. -- Mikor? Mbejane vállat vont. -- Talán egy éve. A fű már benőtte a szekérnyomokat. Sean leült székébe és nyugtalan volt. Végiggondolta, majd elvigyorodott, mivel rájött, hogy féltékeny; idegenek is járnak itt ezen a földön, melyet már kezdett magáénak tekinteni és ezektől az éves szekérnyomoktól olyan érzése támadt, mintha tolongó tömegbe került volna. De aztán ott volt az a teljesen ellentétes érzés is, a vágy, hogy ismét a maga fajtájával lehessen. Az a titkos óhaj, hogy megint láthasson egy fehér arcot. Furcsa dolog, hogy ugyanaz a valami bosszantotta, ugyanakkor vágyott is utána. -- Kandhla, kapok kávét most, vagy csak este a vacsoránál számítsak rá? -- Nkosi, már kész is. -- Kandhla egy kis barna cukrot öntött a bögrébe, majd egy bottal megkavarta és odaadta neki. Sean két kézzel fogta a bögrét és fújta, hogy egy kicsit meghűljön, majd kortyolgatni kezdte és minden egyes korty után felsóhajtott. Zuluinak beszélgetése oda-vissza járt körben, és a tubákosdobozka követte, miközben minden egyes megjegyzés érdemes volt rá, hogy a komoly „így igaz, így igaz" kórus 449 meg egy csipetnyi tubák üdvözölje. Időnként fel-felcsapott egy-egy kisebb vita, de ugyanúgy vissza is hullt a lustán folyó beszélgetés folyamába. Sean hallgatta őket, néha ő is közbeszólt, vagy elmondott egyegy történetet, míg végül ^a gyomra azt mondta neki, hogy itt az ebédidő. Kandhla nekilátott a főzésnek, miközben a többiek, akik a tétlenségtől szószátyárak lettek, kritikus szemmel felügyelték és bőven ellátták segítőkész javaslataikkal. Majdnem sikerült neki, hogy mindenki számára kielégítően süsse meg a gyöngytyúkot, bár Mbejane úgy vélte, hogy egy csipetnyivel több sót elbírt volna, amikor Nonga, aki szemközt, a tűz túlsó oldalán ült, hirtelen felpattant és ujjával észak felé mutatott. Sean beárnyékolta a szemét és odanézett. -- Nagy ég -- mondta Sean. -- Ó, ó, ó! -- mondták szolgái. A fák közül egy fehér ember lovagolt feléjük; hosszú szárral, könnyű vágtában lovagolt, kényelmesen jött és már elég közel volt ahhoz, hogy Sean lássa azt a hatalmas, vörösesszőke szakállt, mely arcának alsó felét teljesen eltakarta. Nagydarab férfi volt; magasan felgyűrt ingujja alatt erős, izmos kar duzzadt. -- Üdv! -- kiáltotta Sean és lelkesen ment az idegen elé. A lovas a tábor szélén meghúzta a kantárt és megállította a lovat. Mereven leszállt a nyeregből és megragadta Sean felé nyújtott kezét. Sean érezte, hogy ujjcsontjai megreccsennek a férfi kezének szorításától. -- Üdv, ember! Hogy megy sora? -- Afrikaans nyelven beszélt. A hangja illett testének méreteihez, pont olyan magas volt, mint Sean. Könyörtelenül, nevetve lapogatták egymást és őszinteséggel töltötték meg az általában ostoba, személytelen, üdvözlő szavakat. -- Kandhla, -- hozd ki a konyakosüveget -- szólt hátra Sean a válla fölött, majd ismét a búrhoz fordult: Kerüljön beljebb, épp jókor érkezett, hogy velünk ebé450 delhessen. Ezt egy pohárkával megünnepeljük. A mindenit, de jó megint egy fehér embert látni! -- Ezek szerint egymaga van? -- Igen -- kerüljön beljebb ember, üljön le. Sean kitöltötte az italt és a búr felemelte az egyik poharat. . -- Hogy hívják? -- kérdezte. -- Courteney -- Sean Courteney. -- Az én nevem, Jan Paulus Leroux -- örülök, hogy megismertem, meneer.

- Egészségére, meneer -- mondta Sean és ittak. Jan Paulus keze fejével megtörülte bajuszát, majd erősen kifújta a levegőt, hogy visszajusson szájába a konyak íze. -- Ez jó volt -- mondta és Sean felé nyújtotta bögréjét. Izgatottan beszélgettek, a magánytól gúzsba kötött nyelvek most megoldódtak, egyszerre akartak elmondani mindent és ugyanakkor fel akartak tenni minden kérdést is -- a találkozás a vadonban mindig ilyen. Közben a dagály kezdett csökkenni az üvegben, a folyadékszint rohamosan apadt. -- Mondja csak, hol vannak a szekerei? -- kérdezte -Sean. -- Úgy egy-két órával járhatnak mögöttem. Én előrejöttem, hogy megkeressem a folyót. -- Hányan vannak? -- Sean figyelte az arcát, csak úgy beszélgettek mindenről, ami jött. -- A mama, a papa, a húgom meg a feleségem -- és erről jut eszembe: jó lenne, ha elvinné innen a szekereit. -- Hogy? -- nézett rá döbbenten Sean. -- Ez itt az én táborhelyem -- magyarázta neki a búr. -- Látja, ott vannak a tüzem maradványai -- ez az én táborom. Sean hangjából eltűnt a mosoly. -- Nézzen csak körül, kedves búr barátom, itt van egész Afrika. Válasszón -- lehet az bárhol, kivéve ezt a helyet, ahol ülök. 451 -- De ez az én helyem. -- ián Paulus enyhén elvörösödött. -- Én visszafelé is mindig ugyanazon a helyen táborozom. A találkozás hangulata néhány másodperc alatt teljesen megváltozott. Jan Paulus hirtelen felpattant és a lovához ment. Lehajolt és meghúzta a hevedert, de olyan erővel rántotta meg a szíjat, hogy az állat kibillent egyensúlyából. Felpattant a hátára és lenézett Seanra. -- Vigye el innen a szekereit -- mondta --, én ma este itt táborozom. -- Akar fogadni erre? -- kérdezte Sean zordan. -- Majd meglátjuk! -- válaszolt kihívóan Jan Paulus. -- Az biztos -- mondta Sean. A búr megfordította a lovát és ellovagolt. Sean figyelte, amíg a háta eltűnt a fák között és csak akkor eresztette ki mérgét. Tombolva rohangászott a táborban, egészen felbőszítette magát, rótta a dühödt köröket, majd időnként meg-megállt és fenyegetőn meredt abba az irányba, amerről a búr szekerek fognak megérkezni -- de a dühödt felháborodás minden külső jele ellenére, valahol mélyen, profán várakozással tekintett egy jó verekedés elé. Kandhla ételt hozott neki és rohangászott mögötte a tányérral. Sean egy türelmetlen mozdulattal elküldte, és folytatta harcias őrjáratát. Végül aztán a távolból felhangzott egy ostor csattanása és egy ökör halkan felbődült, mire Sean ökrei nyomban válaszoltak. A kutyák ugatni kezdtek, Sean odament a tábor északi részén álló szekerekhez és tettetett közömbösséggel nekitámaszkodott az egyiknek. A hosszú szekérsor kígyózva jelent meg a fák között és közeledett felé. Az első szekér ülésén vidám színfoltok látszottak. Női ruhák! Normális esetben ettől a látványtól Sean orrcimpái kitágultak volna, akár egy fedezőméné, de most minden figyelmét a két elöl lovagló alak közül.a nagyobbikra fordította. 452 Jan Paulus apja eló'tt vágtatott, és Sean figyelte, miközben keze csontkalapácsként Ökölbe szorult. Jan Paulus egyenesen ült a nyeregben; Seantól néhány lépésnyire megállította lovát és hüvelykjével, mely oly, vastag és oly barna

volt, mint egy sült kolbász, hátratolta a kalapját; sarkantyújával egy kicsit megcsiklandozta a lovát, hogy az táncolni kezdjen és tettetett döbbenettel megkérdezte: -- Mi ez, Rooi N ék, még mindig itt vagy? Sean kutyái előrerohantak, hogy találkozzanak a másik csapattal és most feszültségtói merev lábakkal nyüzsögtek a kölcsönös fenékszagolgatás visszafogott mámorában, hátukon a szőr felborzolódott és a lábukat emelgették, hogy formális vizeléssel üdvözöljék egymást. -- Miért nem mégy és mászol fel egy fára? Ott sokkal otthonosabban ereznéd magad -- javasolta neki Sean szelíden. -- Á! Hát így? -- Jan Paulus felemelkedett a nyeregben. Jobb lábát kirántotta a kengyelből, majd a ló fara felé lendítette, hogy leszálljon, és akkor Sean rávetette magát. A ló idegesen megugrott, a búr kibillent egyensúlyából és meg kellett kapaszkodnia a kantárban. Sean felnyúlt, két kézzel belemarkolt vörösesszőke szakállába és teljes súlyával hátradőlve nekifeszült. Jan Paulus karjával kapálódzva, háttal esett le, miközben a lába bennakadt a kengyelben, és most úgy lógott ott, akár egy függőágy, melynek egyik végét a megbokrosodott ló tartotta, a másikat pedig állánál fogva Sean keze. Sean keményen megvetette a lábát és élvezte a búr üvöltését. Sean példája a kutyákat is cselekvésre sarkallta, hirtelenjében véget vetettek a szertartásnak és fogvicsorgatva, marakodva egymásnak estek; a szőr úgy szállt a levegőben, mint a homok a Kalaháriban egy homokvihar idején. 453 A kengyelszíj elpattant; Sean hátraesett, de még sikerült idejében felállnia ahhoz, hogy felkészülten várhassa a búr támadását. Kivédte a búr keresztütését, de a benne rejlő erő megdöbbentette; aztán mellt mellnek vetve küzdöttek és Sean érezte, hogy most erejéhez méltó ellenfelet talált. Némán egymásnak feszültek, szakálluk összeért és a szemüket csak néhány centi választotta el egymástól. Sean gyorsan áthelyezte a súlypontját és megpróbálta két vállra fektetni, de Jan Paulus simán, akár egy táncos, követte, és megakadályozta. Ezután ő következett; megtekeredett Sean karjai közt és lihegett az erőfeszítéstől, hogy sikerüljön megállítania. Oupa Leroux lóháton csatlakozott hozzájuk, közben szétszórta a kutyákat, vízilóbőr ostora csak úgy suhogott sziszegve a levegőben. -- Megállni! Ti pokolfajzatok, abbahagyni -- hé! Elég legyen, megállni! Sean felkiáltott a fájdalomtól, ahogy az ostor végighúzott a hátán, aztán a következő csapásnál Jan Paulus is éppoly hangosan felüvöltött. Eleresztették egymást és az ostorcsapás nyomát dörgölve meghátráltak a lóháton ülő, csontos, fehér szakállú öreg előtt. Ekkor már megérkezett az első szekér is, és a bakról egy jó százkilós asszonyszemély kiáltott oda: -- Miért állítottad le őket, Oupa? -- Semmi értelme hagyni, hogy megöljék egymást. -- Szégyelld magad -- hát muszáj így elrontanod a fiúk mulatságát? Már nem emlékszel, hogy mennyire szerettél verekedni? Vagy talán már olyan öreg vagy, hogy egészen elfelejtetted ifjúságod kedvteléseit? Hagyd békén őket! Oupa az ostort lengetve habozott és hol Seanra, hol Jan Paulusra nézett. -- Gyere már el onnan, te vén kotnyeles -- szólt rá erélyesen a felesége. Az asszony kemény volt, akár egy gránitdomb, a blúza csak úgy duzzadt hatalmas 454 mellétől, csupasz karja pedig barna volt, vaskos és erős, akár egy férfié. Főkötőjének széles karimája beárnyékolta az arcát, de azért Sean látta, hogy rózsaszín és kerek, mint a holdvilág, olyan arc, melyen hamarabb jelenik meg a mosoly, mint a komor szigorúság. Két lány ült mellette, de arra most nem volt idő, hogy megnézze őket. Oüpa megrántotta a lovát, hogy elvigye az útból, és Jan Paulus már meg is indult felé. Sean lábujjhegyre állt, egy kicsit előregörnyedt és figyelmét teljes egészében lekötötte az az ízelítő, amit a

másik erejéből kapott, figyelte, ahogy Jan Paulus egyenesen közeledik felé a nagy összecsapásra, a fő fogásra, és nem volt biztos benne, vajon ezt a falatot is képes lesz-e megemészteni. Jan Paulus egy hosszú jobbkezessel próbálkozott puhatolózva Seannál, de Sean elkapta a fejét és vastag szakálla felfogta az ütést. Jan Paulus felemelt karja alatt, a bordáira vitt be egy horgot, Jan Paulus pedig felmordult és eltáncolt. Oupa Leroux, aki aggályairól már egészen megfeledkezett, egyre nagyobb élvezettel figyelte őket. Ez szép küzdelem lesz. Jól illenek egymáshoz -mindkettő nagydarab ember, még egyik sincs harminc, a lábmunkájuk gyors és egyenletes. Mindketten verekedtek már és nagyjából egyformán gyakorlottak; ez látszott abból, ahogy próbálták kipuhatolni egymást, eltáncoltak egymás elöl, majd egyegy támadási lehetőséget ajánlottak, ami egy kevésbé gyakorlott bokszolót kísértésbe hozott volna, hogy azután alaposan megbánja, aztán visszavonultak. A könnyed, már-már kényelmes mozgás hirtelen robbanásszerűen felgyorsult. Jan Paulus beugrott, balra mozdult, majd mint a visszapattanó ostorszíj, irányt változtatott, és ismét a jobb kezét használta; Sean elkapta a fejét és így védtelenül maradt Jan Paulus baljával szemben. Az ütés erejétől megtántoro455 dott és vérezni kezdett, mivel az arccsont fölött az arca beszakadt, Jan Pauluspedig mohón követte, keze készenlétben várta az első lehetőséget, az első védtelenül maradó pontot. Sean ütéstávolságon kívül maradt, a lába ösztönösen mozgott, míg fejéből eltűnt a sötétség és érezte, hogy karjába ismét visszatér az erő. Látta, hogy Jan Paulus követi, lába továbbra is rugalmas maradt, akár a gumi, karját leeresztette, és várta, hogy Jan Paulus tegye meg az első lépést. Jan Paulus túl későn vette észre a cselt Sean tekintetében és megpróbált kiszabadulni a csapdából, de a csontkemény ököl lesújtott arcára. Megtántorodott és most már ő is vérzett. Egyfolytában váltakozó előnnyel küzdöttek végig a szekerek között. Összeakaszkodtak, fejüket, térdüket használták, majd szétváltak és ismét az öklöké lett a főszerep. Aztán mellt mellnek vetve újból összekapaszkodtak és a meredek parton legurultak a Limpopo medrébe. Ott folytatták tovább a puha homokban, a lábuk belesüllyedt, aztán ahogy elestek, tele lett vele a szájuk, és fehér cukormázként borította el hajukat, szakáilukat.. Aztán pocskolva belegázoltak az egyik pocsolyába és a vízben verekedtek tovább, köhögtek a tüdejükbe került víztől, henteregtek, viaskodtak benne, akár két hím víziló, majd mozgásuk kezdett lelassulni, míg végül csak térdeltek pgymással szemben, már képtelenek voltak felemelkedni, csurgott róluk a víz és a csöndet csupán ziháló lélegzésük törte meg. Sean nem volt biztos benne, hogy a sötétség valódi-e, vagy csak a kimerültség teszi, mivel a nap már lement, mire befejezték a küzdelmet, csak azt látta, hogy Jan Paulus hányni kezd, hatalmas öklendezések után egy kis sárga epe tört fel belőle. Sean kimászott a víz szélére és arccal lefelé elterült a homokban. Hangok visszhangoztak a fülében és látta egy lámpás fényét -- a fény vörös volt, vörösre festette a szemébe 456 szivárgott vér. A szolgái felemelték, de szinte nem is érezte. A fény és a hangok sötétségbe vesztek, ahogy tudata bezárult és átsiklott az eszméletlenség határán. A jód maró csípésére ébredt, igyekezett felülni, de két eró's 'kéz visszanyomta. -- Lassan a testtel, nyugalom, a küzdelemnek vége. -- Sean épen maradt szemét megpróbálta a hang irányába fordítani. Ouma Leroux rózsaszín arca hajolt fölé. Az asszony keze Sean arcához ért, és a fertőtlenítő ismét belemart. Felduzzadt ajkával felkiáltott.

-- No csak! Ahogy egy férfihoz illik -- kuncogott Ouma. -- A fejedet szétverhetik és egy mukkot se szólsz, de egy kis orvosságtól úgy nyávogsz, akár egy kisbaba. Sean nyelvét körbefuttatta a száján; az egyik foga kissé meglazult, de a többi, csodával határos módon, épségben maradt. A keze megindult felfelé, hogy megérintse összezárult szemét, de Ouma türelmetlenül ráesapott és folytatta a sebek kezelését. -- A mindenit, micsoda verekedés! -- Boldogan csóválta a fejét. -- Igazán jó voltál, kerel, nagyon jó. Sean az asszony mögé nézett és meglátta a lányt. Az árnyékban állt, a halvány vászon előtt olyan volt, akár egy árnykép. Egy mosdótálat tartott. Ouma megfordult és a rongyot belemártotta, kimosta belőle a vért, mielőtt ismét Sean arcához ért volna. A szekér megbillent a súlya alatt és fent lógó lámpás himbálódzni kezdett és egyik oldalról megvilágította a lány arcát. Sean lába kiegyenesedett tábori ágyán és fejét kissé elfordította, hogy jobban lássa. -- Maradj veszteg, jong -- parancsolt rá Ouma. Sean mögötte a lányt nézte -ajkának nyugodt, telt vonalát és orcájának gömbölyű ívét. Látta hajának vidám kuszaságát, mely hirtelen bűnbánóan siklott le nyaka mögött, a vállára kanyarodott és a vastag fonat, mely olyan vastag volt, mint Sean csuklója, a derekáig ért. 457 -- Katrina, azt várod tólem, hogy"minden egyes alkalommal odahajoljak a tálhoz? Állj már közelebb, lányom. A lány előrelépett a fénybe és Seanra nézett. A szeme zöld volt, nevetős, szinte kacagott, akár egy friss patak. Aztán lesütötte, a mosdótálat nézte. Sean meredten figyelte, nem akarta elmulasztani azt a pillanatot, amikor ismét felpillant. -- Te nagy medve -- zsémbelt jóváhagyólag Ouma. -- Ellopja a táborhelyünket, verekszik a fiammal és még a lányommal is szemez. Ha ez így megy tovább, még a végén kénytelen leszek én magam ellátni a bajod. De a mindenit, te aztán veszélyes vagy! Katrina, jobb lesz, ha visszamégy a mi szekereinkhez és segítesz Henriettának ellátni a bátyádat. Hagyd itt a tálat ezen a ládán. A lány, mielőtt elment, még egyszer Seanra nézett. Titkos árnyak bujkáltak abban a zöldben -- nem volt rá szüksége, hogy a szájával mosolyogjon. 11 Sean arra a felismerésre ébredt, hogy valami nincs rendben. Elkezdett felülni, de a fájdalom hirtelen megakasztotta: a sérült izmok merevek voltak, és a féligszáradt hegek húzódtak. Felnyögött, mire ajkai is fájni kezdtek. Lábát lassan leeresztette a tábori ágyról, és felemelkedett, hogy felbecsülje a kárt. Mellkasának szőrzete alatt sötétlett Jan Paulus csizmasarkának nyoma. Sean óvatosan körültapogatta, egy törött borda rugalmas mozgását kereste; majd miután végzett ezzel a területtel, figyelmét a háta felé kanyarodó, mély horzsolásra fordította, magasra emelte bal karját és alaposan szemügyre vette a felhasadt bőrt. A sebből kiemelte a takaró Lgy kis szöszét. Aztán felállt és nyomban megmerevedett, mert késként hasított belé 455 "vallanak egy elszakadt izma. Ekkor halk, monoton hangon átkozódni kezdett és abba se hagyta, míg túl nem jutott azon a fájdalmon, amit a kocsiból való lemászás jelentett. Teljes kísérete figyelte leereszkedését -- még a kutyák is aggodalommal nézték. Sean leért a földre és üvölteni kezdett. -- Mi a fene... -- Gyorsan elhallgatott, mert érezte, hogy ajkán a seb

szétnyílik és ismét vérezni kezd. -- Mi a fene -- mondta újra, de most vigyázott, hogy a szája ne nagyon mozogjon -- ütött belétek, hogy csak álltok itt körben, mint az asszonyok egy söritallal -- itt már nincs semmi dolog? Hlubi, úgy rémlik, téged kiküldtelek, hogy keress elefántot. -- Hlubi már ment is. -- Kandhla, hol a reggeli? Mbejane, hozz nekem egy tál vizet meg a borotvatükrömet. -- Sean a székében ült és mogorván vizsgálgatta arcát a tükörben. -- Ha egy bivalycsorda tiport volna végig rajta, akkor is jobban nézne ki. -- Nkosi, ez semmi az o arcához képest -- nyugtatta meg Mbejane. -- Annyira csúnya? -- nézett fel Sean. -- Beszéltem az egyik szolgájával. Még fel sem kelt az ágyból, csak fekszik és morog, mint egy sebzett oroszlán a sűrűben; de mind a két szeme csukva van, méghozzá jó szorosan, akár egy újszülött vadnak. -- Mesélj nekem még, Mbejane. Mondd csak, igazán jó küzdelem volt? Mbejane leguggolt Sean széke mellett. Egy pillanatig hallgatott, amíg összeszedte gondolatait. -- Amikor az ég felhó'-impijeit küldi dörögve, villám-lándzsákkal a Darkensberg csúcsai ellen, abba az ember beleborzong. Amikor két elefántbika küzd életrehalálra, az maga a bátorság, a legbátrabb látvány az egész szavannában. Nem igaz? 459 Sean csillogó szemmel rábólintott. -- - Nkosi, halld, midőn azt mondom, mindezek csupán gyermeki játéknak tetszenek a ti küzdelmetek mellett. Sean füle csak úgy itta ezt a dicshimnuszt. Mbejane igen járatos volt Zuluföld legősibb művészetében és amikor befejezte, Sean arcára nézett. Sean boldog volt. Mbejane elmosolyodott és ágyékkötőjéből elővett egy összehajtogatott papírt. -- Egy szolga hozta a másik táborból, amikor még aludtál. Sean elolvasta az üzenetet. Hatalmas, kerek, iskolás betűkkel írták és választékos holland nyelven fogalmazták. Tetszett neki ez az írás. Egy vacsorameghívás volt. -- Kandhla, szedd elő az öltönyömet és a legjobb csizmámat. -- Ismét kezébe vette a tükröt. Nemigen tudott mit kezdeni az arcával -- talán egy kicsit megigazíthatja a szakáilát, de ez minden. Letette a tükröt és a folyó fentebbi szakasza felé fordult, ahol a Lerouxszekereket a fák félig eltakarták. Mbejane lámpást vitt Sean előtt. Lassan lépegettek, hogy Sean méltósággal biceghessen. Amikor odaértek a másik táborhoz, Jan Paulus mereven felállt székéből, és üdvözlésképpen, legalább ilyen mereven odabólintott. Mbejane hazudott -- egy hiányzó fogtól eltekintve nemigen volt különbség az arcuk között. Oupa háton veregette és egy pohár konyakot nyomott a kezébe. Magas ember volt, de az a temérdek napsütés, mely élete során perzselte, elsorvasztotta a húsát, csupán megnyúlt izmokat hagyott, zöld szemét megfakította és bőrének kemény tartása is már a múlté, immáron inkább egy pulyka nyakához volt hasonlatos. A szakálla sárgásfehér volt, de a szája körül még látszott egy árnyalatnyi az egykori vörösesszőke színből. Feltett Seannak három kérdést, anélkül, hogy időt hagyott volna neki akár egyetlen válaszra is, majd egy székhez vezette. 460 Oupa beszélt, Sean hallgatta, Jan Paulus pedig mogorván duzzogott. Oupa beszélt a marhákról, a vadászatról meg az északra fekvő' területekről. Sean néhány percen belül rájött, hogy nem várják tőle, hogy részt vegyen a társalgásban; néhány puhatolódzó kísérletét nyomban maga alá temette Oupa hömpölygő szóáradata, így aztán Sean fél füllel őt hallgatta, fél füllel pedig az asszonyok suttogó hangját a tábor mögötti tűzhely felől. Egyszer nevetés ütötte meg a fülét.

Tudta, hogy ez csakis ő lehetett, mert ez a meleg, csengő hang olyan volt, mint az a valami, amit a szemében látott. Végre aztán az asszonyok végeztek a főzés körüli munkákkal és Ouma odavezette a lányokat, ahol a férfiak ültek. Sean felállt és látta, hogy Katrina magas, a válla pedig olyan, akár egy fiúé. Ahogy közeledett felé, a szoknyája a lábához tapadt -- a combja hosszú volt, de a lábfeje apró. Vörösesfekete haja tarkóján hatalmas konytba volt feltűzve. -- Á, az én harcos medvém -- Ouma karon fogta Scant --, hadd mutassam be a menyemet, Henrietta itt van az az ember, aki majdnem megölte a férjedet. Jan Paulus felhorkant székében, Ouma pedig elnevette magát, hatalmas mellei vidáman rázkódtak. Henrietta alacsony, sötét szemű lány volt. Nem kedvel -- érezte meg nyomban Sean. Könnyedén meghajolt és megfogta a kezét. Henrietta nyomban elhúzta. -- Ez pedig a legkisebb lányom, Katrina. Tegnap este már találkoztál vele. Ő viszont kedvel. Kezében érezte a lány hosszú, a munkától szögletessé tompult ujjait. Sean megkockáztatta, hogy ajkával megkíséreljen egy mosolyt. -- A közreműködése nélkül minden bizonnyal elvéreztem volna -- mondta. A lány nyíltan visszamosolygott rá, de nem a szájával. -- Sérüléseit remekül viseli, meneer, a kéklő monokliban van valami megkülönböztetően egyéni. 461 -- Ennyi elég lesz belőled, lányom -- szólt rá élesen Oupa. -- Eredj és ülj le édesanyád mellé. -- Aztán ismét Sean felé fordult. -- Épp ennél a lónál tartottunk nos, akkor azt mondtam a fickónak: „Még öt fontot sem ér, nemhogy tizenötöt, csak nézze azokat a csánkokat, vékonyak, akár a bot." Erre aztán ó' azt mondja nekem, mivel próbált eltéríteni, világos, ugye, azt mondja: „Jöjjön és nézze meg a nyerget." De akkor már láttam, hogy gondban van... A lány blúzának vékony anyaga alig leplezte mellének izgatott lüktetését, és Sean arra gondolt, hogy ilyen gyönyörűt még sohasem látott. A tűzhely mellett egy kecskelábú asztal állt; egy idő múlva végre mindnyájan odamentek. Oupa áldást mondott. Sean a szempillája alól figyelte. Oupa szakálla lengedezett, ahogy beszélt és egy ponton az asztalra csapott, hogy a Mindenhatónak szóló mondandója lényegét hangsúlyozottabban kiemelje. „Ámenjének" olyan hatásos visszhangja volt, hogy Seannak erőt kellett vennie magán, nehogy tapsolni kezdjen, Oupa pedig ernyedten hátradőlt. -- Ámen -- mondta Ouma és nekilátott, hogy kimerje egy vödör nagyságú edényből a ragut. Henrietta mindenkinek bundás tököt adott hozzá, Katrina pedig friss kukoricakenyeret halmozott a tányérokra. Az asztal körül néma csönd lett, csupán a porcelánhoz ütődő fém koppanása hallatszott, meg az a hang, ahogy Oupa az orrán keresztül vette a levegőt. -- Mevrouw Leroux, már hosszú ideje nem ettem ilyen finom étéit. -- Sean még a maradék szaftot is kitörülgette tányérjából egy darab kukoricakenyérrel. Ouma arca csak úgy ragyogott. -- Még sok van, meneer. Szeretem látni, amikor egy férfi eszik. Valamikor Oupa is nagyevő volt. Az apám rá is vette, hogy vigyen már el, mert nem győzte etetni, valahányszor udvarolni jött hozzánk. -- Elvette 462 Sean tányérját és újból teleszedte. -- Én úgy nézem, te olyan ember vagy, akinek nincs baj az étvágyával. -- Azt hiszem, az esetek jó részében megállóm a helyem -- mondta erre Sean. -- Igen? -- szólalt meg most első' ízben Jan Paulus. Odanyújtotta tányérját Oumának. -- Kérlek, rakd meg jól, anyám, ma este éhes vagyok.

Sean szeme összeszűkült és megvárta, míg Jan Paulus is visszakapja a tányérját és egy határozott mozdulattal felvette a villáját. Jan Paulus is ugyanígy tett. -- A mindenit -- mondta Ouma boldogan. -- Már megint kezdik. Jó lesz, Oupa, ha kimész, és a mai vacsorához lősz még néhány bivalyt. -- Én egy aranyat teszek Jan Paulusra -- hívta ki fogadásra feleségét Oupa. -Olyan, akár egy seregnyi termesz. Esküszöm, ha nem lenne más, még a ponyvát is leenné a szekerekről. -- Jól van -- egyezett bele Ouma. -- Én a Medvét még sosem láttam enni, de nekem úgy tűnik, sok elfér még benne. -- A te gyapjú vállkendődet az én zöld főkötőm ellenében, hogy Jan Paulus fogja elsőnek feladni -- súgta oda Katrina sógornőjének. -- Miután Jannie végzett a raguval, megeszi még az angolt is -- kuncogott Henrietta. -- De az egy igazán csinos főkötő -- tartom a fogadást. Tányér tányér ellen, Ouma aprólékos gonddal mérte ki egymás után az adagokat és ők versenyben ettek. Az asztal körül egyre kevesebb szó hangzott el, végül teljes lett a csönd. -- Még? -- kérdezte Ouma, valahányszor a tányérok kiürültek és a két fiú minden egyes alkalommal egymásra nézett, majd bólintottak. Végül a merőkanál elérte az edény alját. -- Ez elfogyott, gyermekeim, az eredmény ismét döntetlen. 463 Szavai után megint néma csönd lett. Sean és Jan Paulus, ki-ki a maga tányérjába meredve, mozdulatlanul ült. Jan Paulus csuklott egyet és az arca eltorzult. Felállt és elment a sötétbe. -- Á! Figyeljetek! Figyeljetek! -- mondta diadalmasan Ouma. Vártak, aztán az asszonyból kitört a nevetés. -- A hálátlan bitang, hát ennyit ér neki a főztöm? Hol az az arany, Oupa? -- Várj, te kapzsi vénasszony, a játszmának még nincs vége. -- Sean felé fordult és rámeredt. -- Nekem úgy tűnik, hogy a te lovad is nyomban kipukkad. Sean lehunyta a szemét. Jan Paulus gyötrelmének hangjait nagyon tisztán hallotta. -- Köszönöm ezt a... -- Már nem volt ideje befejezni. Minél messzebbre akart menni, hogy a lány ne hallhassa. 12 Másnap, reggeli közben Sean a következő lépésen gondolkodott, ír egy meghívót, melyben meghívja ólcet vacsorára és személyesen fogja átadni, így meg fogják kínálni egy kávéval és aztán, ha türelmesen vár, akkor talán adódik valami lehetőség. Végül is Oupa sem beszélhet örökké és Ouma ébersége is ellanyhulhat. Biztosra vette, hogy lesz alkalma beszélni a lánnyal. Még nem tudta, hogy mit fog mondani neki, de ezen ráér majd akkor rágódni, amikor eljött az ideje. Felmászott a szekérre és ládájából papírt meg ceruzát kerített. Visszament az asztalhoz és kisimította maga előtt a papírt. Ceruzája végét rágcsálva meredt az erdő felé. A fák közt valami mozgott. Sean letette a ceruzát és felállt. A kutyák ugatni kezdtek, majd elhallgattak, mivel felismerték Hlubit. Szaporán szedte a lábát -- hírt hozott. Sean várta. 464 -- Hatalmas csorda, Nkosi, rengeteg, szép elefántcsonttal. Láttam őket inni a folyónál, majd visszamentek az erdőbe és most nyugodtan esznek. -- Mikor? -- kérdezte Sean, hogy időt nyerjen. Valami elfogadható mentséget keresett, hogy a táborban maradhasson -- nagyon jónak kell lennie, hogy Mbejane is elhiggye, mivel máris nyergeli neki az egyik lovat. -- Ma reggel, napfelkelte előtt -- mondta Hlubi és Sean próbált visszaemlékezni, hogy melyik is a fájós válla -- mert fájós vállal ugye nem lehet vadászni. Mbejane bevezette a lovat a táborba. Sean megvakarta az orrát és köhintett.

-- A másik tábor nyomkövetője közvetlenül mögöttem jár, Nkosi, ő is látta a csordát és hozza a hírt gazdájának. De én, mivel ha futok, gyors vagyok, akár a gazella, megelőztem -- fejezte be. mondandóját Hlubi. -- Igen? -- Ez Sean számára változtatott a kérdésen, nem hagyhatja a csordát arra a vörös fejű hollandra. Átrohant a szekeréhez és lekapta a tölténytartót a tábori ágy végéről. A puskája már fenn volt a nyeregben. -- Fáradt vagy, Hlubi? -- Sean a nehéz, munícióval teli tartót a vállára vetette. A veríték sűrű csíkokban csörgött végig a zulu testén; mélyről és szaporán lélegzett. -- Nem, Nkosi. -- Nos, akkor vezess az elefántjaid után, fürge lábú gazellám. Sean felpattant a lovára. Válla fölött a másik tábor felé nézett. A lány ott lesz akkor is, amikor visszajön. Sean kénytelen volt alkalmazkodni Hlubi lábának gyorsaságához, míg a kél Lerouxnak csak a Seanék által hagyott, könnyű nyomon kellett végigvágtatniuk, így aztán alig tett meg három kilométert, máris utolérték. 465 -- Jó reggelt -- üdvözölte Oupa, ahogy mellé ért és ügetésre fogta a lovát. -Látom, egy kis délelőtti lovaglásra indultál. Sean megpróbált beletöró'dni és vigyorogva jó képet vágott a dologhoz. -- Ha mindnyájan vadászni indultunk, akkor együtt kell vadásznunk. Egyetértünk? -- Hát persze, meneer. - És a zsákmányt egyenlően kell elosztanunk, egyharmad mindenkinek. -- Ennek ez a módja -- bólintott rá Oupa. -- Te is beleegyezel? -- fordult Sean nyergében Jan Paulus felé. Jan Paulus pedig helyeslőn rámorgott. Amióta elvesztette a fogait, nemigen akaródzott kinyitnia a száját. Egy órán belül ráakadtak a nyomra. A csorda széles utat tört a folyó menti, sűrű erdőben. A fiatal fákról teljesen lekopasztották a kérget és otthagyták őket csupaszon, vérzőn. A nagyobb fákat kidöntötték, hogy hozzájussanak a tetejükön lévő zsenge levelekhez, és hatalmas ürülékhalmaikat otthagyták a fűben. -- Nincs szükségünk nyomolvasóra ahhoz, hogy ezt követni tudjuk. -- Jan Pauluson már kiütközött az első izgalom. Sean ránézett és eltöprengett, vajon hány elefánt életét oltotta már ki puskájával. Talán van már vagy ezer is és az izgalom még most is elönti. -1 Mondd meg a szolgádnak, hogy kövessen minket. Előremegyünk. Egy órán belül beérjük őket. -- Fogatlanul Seanra mosolygott és Sean is érezte, ahogy az izgalom bizsergetőn végigfut a karján. Visszamosolygott rá. Rövid vágtában, nagyjából egymás mellett lovagoltak, a szárat lazára fogták és hagyták, hogy a lovak maguk válasszák meg útjukat a kidőlt fák között. Észak felé a folyóparti erdő ritkulni kezdett, és ligetes vidékre értek. Itt a fű kengyelig ért és alattuk a talaj kemény volt és sima. 466 Szó nélkül lovagoltak, előrehajoltak a nyeregben és előrenéztek. A paták ritmikus dobogása olyan volt, mint a harci dob hangja. Sean ujjai végigfutottak mellkasán, a töltényeken, majd elővette puskáját, ellenőrizte, és visszadugta a tartóba. -- Ott! -- mondta Oupa és Sean is látta a csordát. Úgy négyszáz méternyire, egy kékmézgás eukaliptuszliget fái közt tömörültek. -- A nemjóját! -- füttyentett Paulus. -- Legalább kétszázan vannak. Sean meghallotta a riasztás első visító hangjait, látta, ahogy a nagy fülek kinyílnak és az ormányok felemelkednek. Aztán a csorda összetömörült és

porfelhőt húzva maguk után, meggörbülő háttal futásnak eredtek. -- Paulus, tied a jobb oldal. Te, meneer, a középső résszel törődj, én meg kilovagolok balra -- kiáltotta Oupa. Sean hátralökte kalapját és lova megugrott alatta, ahogy megsarkantyúzta. Akár egy elhajított, háromágú szigony, a három lovas úgy vetette magát a csordára. Sean belovagolt a porba. Az előtte mozgó hegyvonulatból kiválasztott egy öreg tehenet és lovát olyan közel vitte hozzá, hogy tisztán látta farkának sortéit és viharvert bőrét, mely olyan ráncos volt, akár egy vénember herezacskója. Kezét lova nyakához érintette és az állat megállt -- teljes vágtából néhány tucatnyi lépés után mozdulatlanná merevedett. Sean gyorsan kihúzta a lábát a kengyelből és laza térddel, hogy enyhítse az ütést, leugrott a földre. Az elefánttehén gerince egy sor göröngynek tűnt a szürke bőr alatt -- Sean az első lövésre eltörte, és az állat összerogyott, majd a hátsó feléri csúszott, mint egy férges kutya. Lova nekiindult, még mielőtt rendesen felült volna a nyeregbe és ezután minden csupa mozgás és zaj lett, csupa por és égett puskaporszag. Üldözi őket és köhög a portól. Aztán beéri valamelyiket. Le a lóról és lövés. Nedves vér a szürke bő467 rön. Csattog a puska -- a csöve forró, kegyetlenül visszarúg. Csorog az izzadság a szemébe, marja. Lovagol. Ismét lő. Még kettő lenn van, rikoltva, bénult lábbal hullanak el. Vérvörös, akár egy zászló. Tölteni, gyömöszölni a töltényeket a puskába. Lovagolni. Üldözni őket, aztán újból és újból lőni. A lövedék tompán csapódik a húsba, aztán fel a lóra és tovább. És lovagolni míg végül a ló már nem 4cépes lépést tartani velük, így kénytelen hagyni, hogy elmenjenek. Ott állt és fogta lova fejét, a portól és a szomjúságtól összeszorult a torka. Nem tudott nyelni. A keze reszketett. Megint fájt a válla. Levette selyemsálját, megtörülte vele az arcát, és kifújta orrából a port, majd ivott a kulacsából. A víz édes volt, A vadászat során a ligetes területről egy mopanierdőbe jutottak. Nagyon sűrű volt, fényes, zöld levelek vették körül, melyek egészen a földig értek. A levegő nyugodt volt és ahogy belélegezte, meleg. Megfordult és elindult vissza, az üldözés vonalán. A rikoltozásuk nyomán talált rájuk. Amikor meglátták, megpróbálták megtámadni, vonszolták magukat felé -- csak mellső lábukat használták és az ormányukkal tapogatództak, A fejlövés után mozdulatlanságba roskadtak. Ez volt a legrosszabb rész. Sean gyorsan dolgozott. A közelből, a mopanierdőből hallotta a többi puskát is, majd amikor az egyik hosszú tisztáshoz ért, a fák közt meglátta Jan Paulust, aki lovát vezetve jött felé. -- Mennyi? -- kiáltott oda neki Sean. -- Gott, öregem, nem számoltam. Micsoda zsákmány, mi? Van egy kis vized? Valahol elejtettem a kulacsomat. Jan Paulus puskája fenn volt a nyergen, a tartójában. A kantárt a vállára vetette, és lova a kimerültségtől lekonyuló fejjel követte. A tisztást mopanifák vették körül sűrűn, akár egy fal és egy sebzett elefánt tört ki közülük. A tüdejét találták el -- oldalt a szügye csu468 pa hab volt -- és amikor rikoltott ormánya végén rózsaszín sugárban vér lövellt ki. Fülének fekete harci zászlóját lobogtatva indult Jan Paulus felé. A lova felágaskodott, a gyeplő elszakadt és az állat elszabadulva vágtatni kezdett, így gazdáját a támadással szemben teljesen védtelenül hagyta. Sean, anélkül, hogy a kengyelhez ért volna, felpattant lova hátára. A ló hátravetette a fejét

és táncolni kezdett, de Sean megzabolázta és előrehajtotta, hogy útját állja a támadó elefántnak. -- Nehogy futni kezdj, az Isten szerelmére, ne fuss! kiáltotta, miközben kihúzta a puskáját. Jan Paulus meghallotta. Leeresztett kézzel, szétterpesztett lábbal állt és teste megfeszült. Az elefánt is meghallotta Sean kiáltását, fejét arra fordította és Sean észrevette, hogy rohama tétovább lett. Meg se próbált célozni, csak elsütötte fegyverét és remélte, hogy a találat okozta fájdalom segítségével sikerül elterelnie a felbőszült állatot Jan Paulus közeléből. A lövedék olyan hanggal csapódott bele, mint amikor egy nedves törülközőt a falhoz vágnak. Az elefánt megfordult, nehézkesen mozgott, mert szétroncsolt tüdejétől már legyengült. Sean erősen kézben tartva lovát megfordította, és az ellenkező irányba kezdett vágtatni, az elefánt meg utána. Sean ügyetlenül matatott, amikor újratöltött, mivel a keze csúszott az izzadságtól. Az egyik rézhüyely kicsúszott ujja közül, a térdének ütődött, majd leesett a fűbe, a ló patái alá. Az elefánt egyre közelebb ért. Pokrócát meglazította a nyergen és hagyta leesni -- előfordul, hogy megállnak, hogy összetiporjanak még egy lehullott kalapot is, de ez nem állt meg. Megfordult a nyeregben és rálőtt. Az állat ismét felrikoltott, de már annyira közel volt hozzá, hogy a kifújt vér az arcába fröccsent. A lova már-már a végét járta; Sean érezte, hogy az állat lába ernyedten meg-megroggyan alatta és közeledtek a tisztás széléhez, ahol egyenesen belevágtatnak a mopanik sűrű, zöld falába. Újból megtöltötte fegyverét és át469 lendült a nyergen. Addig csúszott lefelé, míg lába el nem érte a földet és akkor a ló mellett futott. Aztán elengedte és előrelökődött, de sikerült megtartania egyensúlyát, miközben teste még mindig mozgott a futás lendületétói. Aztán, még mindig talpon, megfordult, hogy első' ízben vegye mozdulatlan helyzetből célba a dühödt állatot. Az elefánt nagyon gyorsan közeledett, már egészen rajta volt, fölé tornyosult, akár egy szikla. Ormányát szügyére tekerte és felfelé görbülő agyarát magasra tartotta. Túl közel van, túlságosan közel. Innen nem találom el az agyát. Sean megcélozta az állat két szeme közt azt a mélyedést a homlokán. Tüzelt és az elefánt lábai összecsuklottak; az agya úgy fröccsent szét koponyájának csonterődjében, akár egy túlérett paradicsom. Sean megpróbált félreugrani, ahogy a hatalmas test oldalra dőlve zuhant felé, de az egyik lába nekivágódott és Sean arccal a fűbe zuhant. Ott hevert a földön. Hányingere volt, mert a gyomra még most is tele volt sikamlós, meleg félelemmel. Egy idő múlva felült és az elefántra nézett. Az egyik agyara, a szájával egy vonalban eltörött. Jan Paulus a futástól lihegve ért oda hozzá. Megállt az elefánt mellett, megérintette a homlokán lévő sebet, majd kezét beletörülte az ingébe. -.Rendben vagy, öregem? Megfogta Sean karját és talpra segítette; aztán felvette Sean kalapját a földről és gondosan leporolta, mielőtt odaadta volna neki. . 13 Éjszakára letáboroztak egy halott elefánt hasa mellett, mely kinyújtott lábaival, három oldalról védelmet nyújtott nekik. Együtt itták a kávét és Sean, hátával az 470 elefánt hasának durva bőréhez támaszkodva, a két Leroux között ült. A fáknak az éjszakai égen kirajzolódó körvonalait eltorzították a köztük gyülekező keselyűk árnyai, és a sötétséget elcsúfította a hiénák kacagása. A dögevőknek remek lakomát rendeztek. Nem sokat beszéltek, mivel fáradtak voltak, de Sean érezte

a mellette ülő két férfi háláját, majd mielőtt takaróikba burkolóztak volna, Jan Paulus kurtán csak annyit mondott: -- Köszönöm, kerel, - Meglehet, hogy egy napon ugyanezt te is megteheted értem. -- Remélem, ja! Remélem. Reggel Oupa azt mondta: -- Három-négy napunk is rámegy, míg kivágjuk ezt a sok elefántcsontot. -- Felnézett az égre. -- Nekem nem tetszenek ezek a felhők. Egyikünknek vissza kéne lovagolni a táborba, hogy embereket hozzon, meg szekereket, amin elvihetjük az elefántcsontot. -- Majd én megyek -- állt fel gyorsan Sean. . -- Épp azon gondolkodtam, hogy magam megyek. De Sean ekkor már kiáltott Mbejanénak, hogy nyergelje fel a lovát és Oupa nem tudott vitába szállni vele, a tegnap történtek után igazán nem tehette. -- Mondd meg Oumának, hogy vigye át a szekereket a folyón -- egyezett bele. -Nem szeretnék ezen az oldalon ragadni, ha a folyó megárad. Talán megkérnélek, hogy segíts is neki. -- Hát persze -- mondta Sean. -- Segítek neki. A lova még fáradt volt, kimerítette az előző napi vadászat, így három órába telt, míg elérte a folyót. A parton kikötötte a lovat és lement az egyik vízgödörhoz. Levetkőzött és belemerült a vízbe. Alaposan ledörgölte magát a durva homokkal, és amikor kigázolt a vízből, a bőre bizsergett. Ezután a part mentén lovagolt és a kísértés, hogy vágtára fogja a lovat, szinte már elviselhetetlen volt. Egy kicsit mulatott magában. 471 -- A terep majdnem teljesen tiszta, bár abban azért nem lehetek teljesen biztos, hogy az a gyanakvó, öreg holland nem jön utánam. Aztán ismét nevetett és a lány szemére gondolt, mely oly zöld, akár a crémedementhe egy kristálypohárban és mellének formája is megjelent előtte. Lábizmai megfeszültek, és térdének szorítására a ló léptei megnyúltak, így gyorsabban haladt. -- Jól van, akkor szedjük szaporábban -- biztatta Sean --, nem ragaszkodom hozzá, de azért hálás lennék érte. Eló'ször saját szekeréhez ment, átizzadt ingét lecserélte, bőr térdnadrágja helyett vászonnadrágot húzott és kopott csizmáját puha, fényes bőrre váltotta. Sóval megdörgölte a fogát és áthúzta a fésűt a haján meg a szakállán. Látta a tükörben, hogy arcán a harci sérülések már elhalványodtak és tükörképére kacsintott. Hogy tudna neked ellenállni? -- Még egyszer megpödörte a bajszát, majd lemászott a szekérről, és nyomban észrevette azt a rendkívül kellemetlen érzést a gyomrában. Ezen gondolkodott, ahogy a Leroux-tábor felé tartott, és rájött, hogy ugyanezt érezte akkor is, amikor egykoron Waite Courteney a dolgozószobába hivatta, hogy megkapja a büntetést gyerekkori bűneiért. -- Ez furcsa -- motyogta. -- Miért érzem pontosan ugyanazt? -- Az önbizalma kissé megcsappant, és hirtelen megállt. -- Lehet, hogy büdös a leheletem -azt hiszem jobb lesz, ha visszamegyek és bekapok néhány szegfűszeget. -Megkönnyebbülten visszafordult, de tudta, hogy ez gyávaság és újból megállt. Szedd már össze magad. Hisz csak egy lány, egy tanulatlan kis holland lány. Volt már dolgod legalább ötven, jóval finomabb nővel. -- Nevezz meg legalább kettőt -- vágott vissza magának. 472 -- Hát ott volt... Jaj! Az Isten szerelmére, ennek semmi értelme, gyerünk. -Eltökélten ismét elindult a Leroux-tábor felé.

A lány a szekerek közt ült a napon. Elórehajolt a széken, frissen mosott haja arcára omlott és majdnem a földig ért. A kefe minden egyes mozdulatára felszökkent ez a hajtömeg, mint valami élőlény és a napsugarak vörös fénnyel ragyogtak benne. Sean szerette volna megérintem -- szerette volna a keze köré tekerni és megszagolni, biztosan meleg, kissé tejszagú lenne, akár egy kiskutya szőre. Halkan lépkedett felé, de még mielőtt odaért volna, a lány azt a ragyogó hajtömeget két kezébe fogta és hátradobta -- zöld szemében rémült döbbenet villant, majd egy kétségbeesett sikoly követte: -- Jaj nem! Pont, amikor ilyen a hajam. -- SzoJcnyája hirtelen megpördült, amitől a zsámoly felborult és már el is tűnt szekerének ponyvája mögött. Sean megvakarta az orrát és zavartan ott álldigált. -- Miért jött vissza ilyen hamar, meneer? -- kiáltott ki a lány a ponyva mögül. -- Hol vannak a többiek? Minden rendben? -- Igen, mindketten jól vannak. Azért jöttem vissza, hogy szekereket vigyek az elefántcsontnak. -- Á, remek. -- Sean a hanghordozásából próbálta meg kitalálni a mondat jelentését: az a remek, hogy jól vannak, vagy az, hogy visszajött? Eddig a jelek kedvezőknek tűnnek; ahogy a lány zavarba jött, amikor meglátta, igazán jó előjel. -- Mi a baj? -- üvöltötte Ouma az egyik szekérből. Ugye nem Óupa, nehogy azt mondjátok, hogy valami történt vele? -- A szekér vadul inogni kezdett és az asszony alvástól gyűrött, rózsaszín arca megjelent a ponyva nyílásában. Sean nyugtató szavait hangja elfojtotta. -- Jaj, tudtam, hogy ez lesz. Megéreztem. Nem lett volna szabad elengednem. 473 ••-- Paulus, jaj, Jan Paulus -- oda kell mennem hozzá. Hol van? Henrietta jött futva a tűzhely mellől, a szekerek mögül, mire a kutyák ugatni kezdtek és a szolgák pusmogása is csak növelte a zűrzavart. Sean megpróbálta túlkiabálni őket, miközben figyelte Katrinát, aki ekkor lépett elő kocsijából. Mostanra a haját már ráncba szedte -- zöld szalagot kötött bele és hátul hagyta szabadon leomlani. Nevetett, és segített Seannak lecsendesíteni Oumát és Henriettát. Kávét hoztak neki, majd körülülték és hallgatták a vadászat történetét. Sean részletesen elmesélte Jan Paulus megmentését, ezért jutalmul enyhült valamit az ellenszenv Henrietta tekintetében. Mire Sean mindent elmondott, addigra már túl késő volt ahhoz, hogy elkezdjék átköltöztetni a szekereket a folyó túlsó partjára, így aztán beszélt tovább és rendkívül kellemes érzés volt, hogy három nő hallgatja figyelmesen, majd később megvacsoráztak. Ouma és Henrietta feltűnő tapintatossággal már korán visszavonultak saját kocsijukba és Scant meg Katrinát otthagyták a tűz mellett. Ouma kocsijából gondosan kiszámított időközönként köhécselés hallatszott, amolyan figyelmeztetés, hogy azért nincsenek teljesen egyedül. Sean rágyújtott egy manillaszivarra és komoran meredt a tűzbe, miközben kétségbeesetten kutatott valami értelmes téma után, de agyából csupán annyit sikerült előbányásznia, hogy: -- Hál' Istennek Oupa nincs itt. -- Lopva Katrinára pillantott: a lány is meredten nézte a tüzet és az arca piros volt. Abban a pillanatban ,Sean is érezte, ahogy elönti arcát a forróság. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de csak egy kis nyikkanás jött ki belőle, így aztán inkább becsukta. -- Beszélhetünk angolul is, ha akarja, meneer. - Maga beszél angolul? -- Seannak a meglepetéstől ismét megjött a hangja. 474 -- Minden este gyakorolok -- hangosan olvasok a könyveimből. Sean boldogan vigyorgott rá -- hirtelen nagyon fontos lett neki, hogy a lány

beszéli az ő nyelvét. A gát, mely visszafogta az összes feleletre váró kérdést és mindazt, amit el akartak mondani egymásnak, most átszakadt és a szavak csakúgy özönlöttek mindkettőjük szájából. Katrina keze megrebbent, amikor nem találta azt a szót, amit keresett, ilyenkor aztán átváltott arfikaansra. Az időnként beálló, kurta, feszes csöndet a szájukból szinte egyszerre kibukó szóáradat törte meg, majd nevetni kezdtek, hogy feloldják az egymásba gabalyodó szavak zűrzavarát. Mindketten székük szélén kuporogtak és beszélgetés közben egymás arcát figyelték. Feljött a hold, egy vöröslő, esőt jelző hold és a tűz meleg hamuvá halványult. -- Katrina, késő van, ilyenkor a rendes emberek már rég aludni tértek. Biztos vagyok benne, hogy Meneer Courteney is fáradt. Hangjuk suttogóra váltott, hogy egy kicsit még megnyújthassák az utolsó perceket. -- Lányom, még egy perc és kimegyek, hogy ágyba dugjalak. Együtt mentek oda a lány szekeréhez, szoknyája minden egyes lépésnél Sean lábához ért. Katrina egyik kezét a szekér lépcsőjére tette és megállt. Nem volt olyan magas, mint ahogy Sean gondolta, a feje búbja Sean álláig ért. Csak teltek a másodpercek és Sean habozott, valahogy vonakodott megérinteni, furcsa mód félt próbára tenni a köztük fonódott kapcsolat erejét, hátha tönkreteszi, még mielőtt valóban megerősödne. Lassan, bizonytalanul hajolt a lány felé és valami duzzadni, áradni kezdett bensejében, amikor látta, hogy Katrina álla könnyedén megemelkedik és szempillája szemére ereszkedik. 475 -- Jó éjszakát Meneer Courteney -- hallatszott ismét Ouma hangja hangosan, félreérthetetlen éllel. Sean bűntudatosan összerezzent. ; -- Jó éjszakát, mevrouw. Katrina közvetlenül a könyöke felett megérintette Sean karját, az ujjai melegek voltak. -- Jó éjszakát, meneer, holnap reggel találkozunk. Suhogó szoknyával felszaladt a lépcsó'n és a ponyva nyílásán át eltűnt. Sean bosszús képpel nézett Ouma szekere felé. -- Nagyon szépen köszönök mindent -- és ha bármi van, amiben szolgálatukra lehetek, csak szóljanak. 14 Másnap már kora reggel nekiláttak, hogy átköltöztessék a szekereket. A nagy felfordulásban nemigen jutott rá idő', hogy Katrinával beszéljen, be kellett fogni és szép sorba átkínlódni a szekereket a rózsehídon. Sean a déleló'tt java részét a folyóágyban töltötte és a homokból csak úgy áradt a forróság. Ledobta az ingét és izzadt, akár egy birkózó. Ott ügetett Katrina szekere mellett, amikor áthajtották a folyóágyon. A lány egyszer rápillantott meztelen mellkasára és karjára; arca fokötőjének árnyékában még sötétebbé vált, lesütötte a szemét és többet nem nézett Seanra. Miután már csak az elefántcsont ideszállításához szükséges két szekér maradt az északi parton és a többi rendben átjutott a túlsó oldalra, Sean végre egy kicsit lazíthatott. Megmosdott az egyik vízgödörben, felvette az ingét, majd visszament a déli partra és várakozással tekintett egy hosszú délután elé, amit Katrina társaságában tölthet el. Ouma jött elé. -- Köszönöm, kedves medvém, a lányok összekészítettek neked egy kis elemózsiát, hideg húst és egy üveg kávét, hogy legyen mit enned az 476 úton. -- Sean képe megnyúlt. Teljesen kiment a fejéből az a rohadt elefántcsont; ami ó't illeti, felőle Oupa és Paulus megtarthatják az egészet. -- Most már nem kell aggódnod miattunk, meneer. Tudom, hogy van ez egy férfinál, aki igazi férfi. Első a munka, a többi csak azután.' Katrina a kezébe nyomta az elemózsiát. Sean valami jelre várt. Csak egyetlen

jel, és még Oumával is szembeszáll. -- Ne maradjon el soká -- súgta oda neki Katrina. Szemmel láthatóan még csak fel sem merült benne az a gondolat, hogy Sean esetleg kibújna a munka alól. Sean most már örült, hogy még csak nem is utalt rá. Hosszú volt az út vissza az elefántokig. -- Nem mondhatnánk, hogy elkapkodtad, igaz? -- üdvözölte Oupa savanyú gyanakvással. -- Jobb, ha nyomban munkához látsz, ha meg akarod tartani a részedet. Az agyarak kiemelése kényes munka: csak egy kicsit megcsúszik a fejsze, megkarcolja az elefántcsontot és máris csak a felét éri. Folyamatosan dolgoztak a forróságban, miközben legyek kék fátyola vette körül arcukat, megültek a szájukon és bemásztak orrukba, szemükbe. A tetemek már bomlásnak indultak, gázok gyűltek össze hasukban, és posztumusz böffenésekben törtek elő. Izzadva dolgoztak, konyákig véresek voltak, de a szekerek óráról órára teltek, míg végül a harmadik napon feltették az utolsó agyarat is. Sean a maga részét úgy bő ötszáz kilóra becsülte, ami megfelel egy jobb napnak a Tőzsdén. Jó hangulatban volt aznap reggel, amikor elindultak vissza a táborba, de lassacskán elromlott, ahogy telt a nap és ők csak kínlódva haladtak a megterhelt szekerekkel. Úgy tűnt, az eső végre elszánta magát és az ég oly súlyosan nehezedett a földre, akár egy vemhes koca. A felhők alatt megszorult a meleg és az emberek ziháltak, az ökrök meg gyászosan fel-felbőgve ' 477 panaszkodtak. A délután derekán jártak, amikor meghallották az első, távoli dörgést. -- Elkap minket, még mielőtt átérnénk a folyón nyugtalankodott Oupa. -- Nézzük, hátha sikerül egy kicsit meghajtanunk ezeket az ökröket. Sötétedés után egy órával értek Sean táborába, szinte meg se álltak, csak lehajigálták a szekerekről az ő részét; aztán lementek a folyóhoz és a hídon átkeltek a déli partra. -- Anyám biztosan készített vacsorát -- kiáltott vissza Jan Paulus Seannak. -Ha megmosakodtál, gyere át és egyél velünk. így aztán Sean Leroux-ékkal vacsorázott, de valahányszor megpróbált Katrinával négyszemközt maradni, Oupa, akinek gyanúja immáron bizonyságot nyert, ezt mindig megakadályozta. Az öreg nyomban vacsora után kijátszotta aduját, amikor Katrinát egyből ágyba parancsolta. Sean nem tehetett mást, mint hogy tehetetlenül megvonja a vállát, amikor Katrina kérlelőn rápillantott. Miután a lány elment, Sean is visszatért a saját táborába. Szédelgett a fáradtságtól, így aztán le sem vetkőzött, hanem úgy, ahogy volt, ruhástól elterült az ágyon. Az esőzés éves támadását egy hatalmas, dörgő, éjféli sorttízzel nyitotta meg. Ettől Sean riadtan talpra ugrott, még mielőtt egészen felébredt volna. Szétnyitotta a szekér ponyváját és hallotta a szél süvítését. -- Mbejane, tereld be a jószágot a táborba. Ellenőrizd, hogy minden ponyva rendesen le legyen kötve. -- Már megtörtént, Nkosi, összekötöztem a szekereket, hogy az ökrök ne tudjanak kitörni és... -- Aztán a szél elsodorta a hangját. Kelet felől jött és úgy ráijesztett a fákra, hogy azok rémülten verdestek ágaikkal; hangosan dobolt a szekerek ponyváján és a levegő megtelt porral meg száraz levelekkel. Az ökrök nyugtalanul forgolódtak a tábor478 ban. Aztán megérkezett az eső: csípett, akár a jég, elfojtotta a szelet és vízzé változtatta a levegőt. Mocsárrá változtatta a lejtős talajt, mely nem bírta

elég gyorsan beinni, és megvakított, megsüketített mindent. Sean visszament ágyába és hallgatta az eső dühöngését. Ez a hang elálrnosította. Álláig felhúzta a takarót és elaludt. Reggel az ágy lábánál álló ládából előkereste vízhatlan ruháját. Zörgött, zizegett, ahogy felhúzta. Kimászott a kocsiból. Az ökrök vádliig érő sárrá köpülték a tábor területének talaját és egyszerűen képtelenség volt tüzet rakni a reggelihez. Bár az eső még esett, a zaj mégis jócskán meghaladta erejét. Sean egy pillanatra felhagyott a tábor ellenőrzésével; elgondolkodott ezen és hirtelen rájött, hogy a Limpopo áradásának zaját hallja. A sárban csúszkálva kirohant a táborból és megállt a folyó partján. Meredten nézte a háborgó vizet. Annyira sűrű volt a sártól, hogy már-már szilárdnak tetszett, és annyira sebesen hömpölygőit, hogy szinte olybá tűnt, mintha mozdulatlan lenne. A víz lesüllyedt sziklahalmok fölé púposodott, elmosta a mélységet és nyugodt hullámokkal sistergett át a sekélyeseken. Az ágak és fatörzsek oly gyorsan suhantak el, hogy nemigen tudták eloszlatni azt az illúziót, mintha a folyó e barna háborgásba merevedett volna. Sean vonakodva emelte tekintetét a túlsó partra. A Leroux-szekerek eltűntek. -- Katrina -- mondta a lehetséges-lett-volna szomorúságával, majd ismét: -Katrina -- mondta úgy, hogy a veszteség immáron megolvadt haragjának lángjában; és tudta, hogy ez a vágy nem csupán egy aprócska, bizsergő óhaj, melyet az ember megvakar és már el is felejtett, hanem mélységes fájdalom, mely egyaránt beeszi magát az ember kezébe, fejébe, szívébe és ágyékába. Egyszerűén nem hagyhatja, hogy elmenjen. Visszarohant kocsijába és ruháit az ágyra hajította. 479 -- Feleségül veszem -- mondta és saját szavai meghökkentették. Csak állt ott meztelenül és arcára megilletődött áhítat ült ki. -- Feleségül veszem -- mondta ki újra; ez egy egészen új gondolat volt és egy kicsit megrémisztetté. Ládájából elővett egy rövid nadrágot és belebújt; aztán felhúzta és begombolta a sliccet. -- Feleségül veszem! -- Elvigyorodott saját merészségén. -- Itt süllyedjek el, ha nem! -- Becsatolta az övét és a fűzőjénél fogva rákötött egy pár veldschoenl. Leugrott a sárba. Csupasz hátán az eső hideg volt és egy kicsit megborzongott. Aztán meglátta Mbejanét, aki épp akkor jött ki az egyik szekérből és futásnak eredt. -- Nkosi, Nkosi, mit csinász? -- Sean leszegte a fejét és nyomában Mbejanéval még gyorsabban futott le a folyópartra. -- Ez őrültség... előbb.beszéljük meg -- kiáltotta Mbejane.' -- Kérlek, Nkosi, kérlek. -- Sean elcsúszott a sárban és leszánkázott a parton. Mbejane leugrott utána és a víz szélén elkapta, de Sean teste a sártól úgy csúszott, mintha be lenne zsírozva, így Mbejane nem tudta tartani. Sean kiszabadította magát a kezei közül és jó messzire beugrott. Simán ért a vízbe és a hátán úszva igyekezett elkerülni az egymást keresztező áramlásokat. A folyó elsodorta. Egy hullám a szájába csapott és teste összegörnyedt a köhögéstől; a folyó nyomban sarkon ragadta és a felszín alá rántotta. Aztán újból elengedte, épp csak annyi időre, hogy levegőt kapjon, majd egy örvénybe sodorta, és megint beszippantotta. Sean a karjával csapkodva ismét a felszínre bukott, majd egy zuhatagba sodródott és a mellkasát feszítő fájdalomból tudta, hogy fuldoklik. A sziklák közt felgyorsult víz erős sodrása elkapta, de már nem törődött vele. Túl fáradt volt. Valami súrolta a mellkasát és ő kezét védekezőn felemelte; ujjai egy ár köré fonódtak és a feje kiemelkedett a víz alól. Mé480 lyen beszívta a levegőt, majd erősen megkapaszkodott az ágban, hisz még élt és

élni akart. Lábával tempózni kezdett. Keresztbe próbálta átszelni az áramlatot, karját a farönk köré fonva vágtatott a folyón. A rönköt a déli parton egy örvény nagy lendülettel besodorta egy fa ágai alá. Sean felnyúlt, elkapta az ágakat és felkapaszkodott. Ott térdelt a sárban és a víz sugárban jött ki belőle, félig a száján, félig pedig az orrán át. Veltschoenjét elvesztette. Fájdalmasan öklendezett és a folyóra nézett. Vajon milyen gyors az áramlat és mennyi ideig lehetett a vízben? Jó húsz kilométerrel lejjebb lehet, mint a szekerek. Kezével megtörülte az arcát. Még mindig esett. Roskadozva, remegve állt a folyásiránnyal szemben. Három órájába telt, míg elért arra a helyre, mely pontosan szemközt volt a szekereivel. Mbejane és a többiek, amikor meglátták, boldogan, megkönnyebbülten integettek neki, de kiáltásaik nem jutottak el a túlpartra. Sean most már fázott és fájt a lába. A Leroux-szekerek nyomát már-már elmosta az esó'. Követte őket és fájó lába egy pillanat alatt meggyógyult, amikor az esó' permetező felhőjén át, felvillant előtte a szekerek ponyvája. -- A nemjóját -- kiáltotta Jan Paulus. -- Hogy keltél át a folyón? -- Hogy? Hát átrepültem -- mondta Séan. -- Hol van Katrina? Paulus úgy elkezdett nevetni, hogy egészen hátradőlt a nyeregben. -- Úgy, hát erről van szó, tehát nem azért tetted meg ezt az utat, hogy elbúcsúzz tőlem. Sean elpirult. -- Jól van, te nagy nevető. Mára ennyi vidámkodás elég lesz... Hol van? Oupa jött vágtázva feléjük. Első kérdését már ötvenméternyire feltette és az ötödiknél tartott, amikor odaért. Sean már tapasztalatból tudta, hogy semmi értelme válaszolni rájuk. A két Leroux mögé nézett és 481 akkor meglátta, ahogy közeledik. Katrina futva jött hátra az első szekértől, a főkötője hátracsúszbtt, csak a szalag tartotta a nyakán és a haja minden egyes lépésénél elszabadultán röpködött. Szoknyáját felemelte, hogy ne érjen a sárba és barnára sült arca még sötétebbé pirult, a szeme pedig vakító zöld volt. Sean átbújt Oupa lovának nyaka alatt és nedvesen, sárosán, de legfőképpen mohó vágyakozással sietett elé. Aztán a félénk szemérmességtől megtorpantak és egymástól néhány lépésnyire megálltak. -- Katrina, hozzám jössz feleségül? A lány elsápadt. Seanrá meredt, majd elfordult és sírva fakadt, Sean pedig úgy érezte, mintha a gyomra leszakadt volna. -- Nem -- üvöltötte Oupa dühödten. -- Nem megy hozzád. Hagyd őt békén, te nagy bábuin. Megríkattad. Takarodj innen. Ő még gyerek. Takarodj innen. Lovát kettőjük közé állította. -- Fogd már be a szádat, te okvetetlenkedő, vén kotnyeles. -- Ouma jött hátra lihegve, hogy ő is beleszóljon a vitába. -- Különben is mit tudsz te erről? Az, hogy sír, még nem jelenti azt, hogy nem akarja. -- Azt hittem, hogy csak úgy hagy elmenni -- szipogta Katrina --, azt hittem, hogy nem érdekli. Sean ujjongva felkiáltott és megpróbálta valahogy megkerülni Oupa lovát. -- Hagyd őt békén -- üvöltötte kétségbeesetten Oupa és lovával igyekezett elvágni Sean útját. -- Megríkattad. Én mondom, hogy sír. Katrina kétségtelenül sírt. Ő is Oupa lovát akarta valahogy megkerülni. -- Vat haar -- üvöltötte Jan Paulus. -- Vidd, öregem, menj és vidd! Ouma a gyeplőnél fogva elkapta a lovat és elvonszolta; erős asszony volt. Sean és Katrina összeütköztek és szorosan megkapaszkodtak egymásban. 482 -- Hé, ez az, öregem -- Jan Paulus leugrott a lováról és Scant alaposan hátba veregette. Sean nem tudott védekezni, így minden egyes ütéssel egy-egy lépést előbbre került. Jóval később Oupa mogorván, duzzogva azt motyogta. -- Elvihet két szekeret

hozományul. -- Hármat! -- mondta Katrina. -- Négyet! -- mondta Ouma. -- Jól van, akkor négyet. Vedd le róla a kezed, lányom. Hát nincs benned semmi szégyenérzet? -- Katrina gyorsan levette karját Sean derekáról. Sean kapott kölcsön egy öltözet ruhát Paulustól és most mindnyájan a tűz körül álltak. Az eső elállt, de az alacsonyan szálló felhők jóval korábban meghozták az esti sötétséget. -- És négy lovat -- sugalmazta férjének Ouma. -- Azt akarod, hogy koldusbotra jussak, asszony? -- Négy lovat -- ismételte meg Ouma. -- Jól van, jól van... négy ló. -- Oupa Katrinára nézett, a tekintete sebzett volt, csupa bánat. -- Hiszen még gyerek, csak tizenöt éves. -- Tizenhat -- mondta Ouma. -- Majdnem tizenhét -- mondta Katrina --, és különben is, papa, megígérted, most már nem vonhatod vissza a szavad. Oupa felsóhajtott; aztán Seanra nézett és az arca megkeményedett. -- Paulus, hozd elő a Bibliát a kocsimból. Ez a nagy bábuin itt esküt fog tenni. Jan Paulus letette a Bibliát a szekér hátsó saroglyájára. Vastag volt, fekete bőrkötéses, a használattól már megkopott. -- Gyere ide -- mondta Oupa Seannak. -- Tedd a kezed a könyvre. Ne rám nézz. Fölfele nézz, ember, fölfele. Most pedig mondd utánam: „Szent esküvéssel fogadom, hogy gondoskodni fogok erről az asszonyról 483 -- ne hadarj, beszélj lassabban --, amíg találok egy papot, aki a megfelelő szavakkal összead "vele. Ha mindennek nem tennék eleget, akkor kérlek téged, Isten, hogy sújts le rám villámoddal, kígyók mardossanak és örök tűzben égjek el." -- Oupa befejezte a rémségek felsorolását, majd elégedetten felmordult és a Bibliát a hóna alá dugta. -- Nem lesz rá módja, hogy mindezt megtegye veled... én hamarabb elkaplak. Jan Paulus aznap éjjel megosztotta Seannal kocsiját; Seannak nem volt kedve aludni, különben is Jan Paulus erősen horkolt. Reggel megint esett, lehangoló volt az idő a búcsúzáshoz. Jan Paulus nevetett, Henrietta sírt, Ouma meg mindkettőt egyszerre csinálta. Oupa megcsókolta a lányát. -- Légy olyan asszony, mint az anyád -- mondta, majd komoran Seanra.nézett. -- Te meg el ne felejtsd, el ne felejtsd! Sean és Katrina ott álltak együtt és nézték, amint a fák meg az esőfüggöny lassanként eltakarják szemük elől a szekérsort. Sean fogta Katrina kezét. Érezte a lány szomorúságát; karjával átölelte és Katrina ruhája nedves volt és hideg. Az utolsó szekér is eltűnt és ők magukra maradtak egy olyan földön, mely hatalmas, akár a magány. Katrina megborzongott és felnézett a mellette álló férfira. Olyan hatalmas, olyan túláradóan, ellenállhatatlanul férfias; és idegen. Hirtelen megrémült. Hallani akarta anyja nevetését és látni bátyját meg apját, ahogy a szekere előtt lovagolnak, merthogy ez mindig is így volt. -- Jaj, kérlek, szeretnék... -- kibújt Sean karja alól. Ezt a mondatot sosem fejezte be, mert a férfi szájára nézett, telt, a naptól sötétté égett ajkaira -- és az a száj mosolygott. Aztán a szemébe nézett és rémülete elült. Amíg ez a szempár vigyáz rá, soha többé nem érez rémületet, egészen a legvégéig, de az még messze volt. Belépni szerelmébe épp olyan volt, mintha belépett 484 volna egy várba, egy vastag falú palotába. Biztonságos hely volt, ahova nem léphet be senki más. Ahogy ezt először megérezte, oly erővel hatott rá, hogy csak állt csöndesen és hagyta, ^hogy ez a melegség teljesen beborítsa.

75 Aznap este Katrina szekereivel a folyó déli partján táboroztak le. Még mindig esett. Sean szolgái integettek, jeleztek neki, de köztük a barna víz úgy bömbölt, hogy elnyomott minden hangot és az átkelés reményét. Katrina a vízre nézett. -Ezt tényleg átúsztad, meneer? - Olyan gyorsan, hogy szinte még vizes sem lettem. -- Köszönöm -- mondta a lány. Az eső és a füstölgő tűz ellenére, Katrina pont olyan finom ételt készített, mint Ouma. A szekér mellett, a ponyva alatt ettek. A szél el-elfújta a viharlámpa lángját, csapkodta a ponyvát és finom esőpermetet fújt rájuk. Annyira kényelmetlen volt, hogy amikor Sean azzal a javaslattal állt elő, hogy menjenek be a szekérbe, Katrina szinte nem is habozott, hamar ráállt. Leült a saját ágyára, Sean pedig szemben a ládára telepedett le. A feszélyezett kezdet után a beszélgetés hamarosan oly gyorsan folyt köztük, akár odakinn a folyó. -- A hajam még mindig vizes -- kiáltott fel végül Katrina. -- Nem zavar, ha beszélgetés közben szárítgatom? -- Nem, hát persze, hogy nem. -- Akkor hadd vegyek ki egy törülközőt a ládából. Mindketten egyszerre álltak fel. A szekér belsejében nagyon kevés volt a hely. A testük összeért. Az ágyon voltak. Ahogy Sean szája a szájára mozdult, az a meleg íz, ujjainak erős, esdeklő vágya a tarkóján és 485 végig a gerincén -- mindez furcsán, zavarón felkavarta. Eleinte lassan válaszolt, majd egyre gyorsabban, teste döbbenten mozdult és keze végigfutott, bele-belemarkolt Sean karjába, vállába. Nem értette ezt az egészet, de nem is törődött vele. Ez a furcsa kavargás lassanként hatalmába kerítette egész testét és nem tudta megállítani, bár igazából nem is akarta. Felnyúlt és ujjai Sean hajába merültek. Magához vonta a férfi arcát. Sean foga belemélyedt az ajkába -- édes, izgató fájdalom. Az erős férfikéz a hátáról előresiklott, és telt, gömbölyű melle köré zárult. A vékony pamuton át Sean érezte a mellbimbók merevségét és finoman görgetni kezdte ujjai között.- A lány úgy reagált, akár egy kancacsikó, mely először érzi az ostor csapását. Az egyik pillanatban még ott feküdt döbbenten az érintésétől, majd a másikban meglepetésként érte Seant az az erő, amivel ellökte magától. Sean háttal esett le az ágyról és fejét beverte a faládába. Ott ült a földön és értetlenül nézett Katrinára, a meglepettségtől még a fején kialakult dudort is elfelejtette megdörgölni. A lány arca vörös volt és két kézzel lökte hátra haját a homlokából. Vadul rázta a fejét az erőfeszítéstói, amint levegő után kapkodva próbált beszélni. Most el kell menned, meneer -- a szolgák vetettek neked ágyat az egyik szekéren. Sean feltápászkodott. -- De én azt hittem... nekünk tényleg ... szóval úgy értem. -- Tartsd magad távol tőlem -- figyelmeztette Katrina izgatottan. -- Ha ma este még egyszer hozzám érsz, akkor... akkor megharaplak. -- De Katrina, kérlek, nem álhatók egy másik szekéren. -- A gondolat is elborzasztotta. -- Főzök rád, megjavítom a ruháidat... megcsinálok mindent! De amíg nem találsz egy papot... -- Nem fejezte be, de Sean végre rájött, hogy miről van szó. Vitatkozni kezdett. Most ismerkedett meg a rendíthetet486

len búr állhatatossággal és végül kénytelen volt elmenni, hogy megkeresse a saját ágyát. Katrina egyik kutyája már előtte rátalált -- egy háromnegyedrészt fajtiszta, tarka foltos vadászkutya. Sean minden kísérlete, mellyel megpróbálta a távozásra bírni, éppoly balsorsúan sikertelen volt, mint korábbi vitája a kutya gazdasszonyával. így aztán megosztoztak az ágyon. Az éjszaka során nézeteltérés támadt közöttük, miszerint mindketten másként értelmezték azt, hogy mennyi egy fél takaró. A kutya innen kapta a nevét -- Tolvaj. 16 Sean eltökélte, hogy megmutatja Katrinának, mennyire neheztel rá a viselkedéséért. Udvarias lesz, de kimért. Másnap reggel, öt perccel azután, hogy leültek* reggelizni, ez a tüntető rosszallás annyira eljelentéktelenült, hogy képtelen volt levenni szemét Katrina arcáról és annyit beszélt, hogy a reggeli egy teljes órán át tartott. Az eső még három napon át esett, aztán elállt. Az ismét előbújó napot olyan örömmel üdvözölték, akár egy régi barátot, de ahhoz, hogy a folyó lecsillapodjék, még további tíz napra volt szükség. Nekik idő, eső vagy folyó nem sokat jelentett. Elmentek együtt gombát szedni; üldögéltek a táborban, és amikor Katrina dolgozott, Sean állandóan a nyomában járt. Meg aztán, természetesen sokat beszélgettek. Katrina hallgatta. Mindig a megfelelő helyen nevetett és csodálkozva felszisszent, pontosan akkor, amikor kellett. Igazán jó hallgatóság volt. Ami pedig Seant illeti, ha Katrina mindvégig csak egyetlen szót ismételgetett volna, akkor is elbűvölte volna hangjának varázsa. Az esték nehezek voltak. Olyankor Sean kezdett nyugtalan lenni és mindenféle ürüggyel megpróbált Katriná487 hoz érni. Katrina is kívánta őt, de félt attól a felkavaró érzéstói, ami az első este majdnem csapdába csalta, így aztán szabályokat állított fel, melyeket Sean köteles volt betartani. -- Megígéred, hogy annál többet, mint hogy megcsókolsz, nem teszel? -- ígérem, hogy nem, amíg te meg nem engeded egyezett bele készségesen Sean. -- Nem. -- Katrina észrevette ebben a csapdát. -- Ezzel azt akarod mondani, hogy sohasem tehetek semmi mást, mint hogy megcsókollak, még akkor se, ha te megengeded? Katrina pirulni kezdett. -- Ha napközben mondom, az más... de bármi, amit este mondok, az nem számít, és ha megszeged az ígéretedet, akkor többé hozzám se érhetsz. Katrina szabályai még akkor is változatlanul fennálltak, amikor a folyó vízszintje lecsökkent annyira, hogy a szekereket átvihették az északi partra. Az esőzések most szüneteltek, erőt gyűjtöttek, de hamarosan ismét megnyílnak majd az ég csatornái. A folyóban most is bőségesen volt víz, de már nem volt olyan gyilkosán fenyegető. Most jött el az ideje az átkelésnek. Sean először az ökröket vitte át, együtt átúsztatta őket. Megkapaszkodott az egyik ökör farkába, így amolyan nantucketi szánkázással kelt át a folyón és amikor elérte az északi partot, örömteli fogadtatásban részesült. Hoztak hat, vastag kötélcsomót a tárolószekérről, és összekötözték őket. A kötél egyik végével a dereka körül, Sean az egyik lovával áthúzatta magát ismét a túlpartra, miközben Mbejane fokozatosan engedte utána a kötelet. Aztán Sean felügyelete mellett Katrina szolgái kiürítették a vizeshordókat, majd az első szekér oldalához erősítették, hogy átúsztathassák. Belegördítették a szekeret a vízbe, rákötözték a kötélre és a hordókat "elrendezték úgy, hogy a szekér lebegjen a 488 -

vízen. Sean jelzett Mbejanénak és várt, amíg az a kötél másik végét egy fához rögzíti az északi parton. Ezután belökték a szekeret az áramlatba és izgatottan figyelték, ahogy ide-oda járt, akár az inga, a víz sodrása el-elyitte, de a fa biztos horgonyként megtartotta. A fától kicsit lejjebb, pontosan a folyó szélességének megfelelően ért az északi parthoz, és Sean emberei éljeneztek, ahogy Mbejane a többi szolgával lerohant, hogy kivonszolja a vízből. Az ökröket Mbejane már felszerszámozta és ott álltak készen arra, hogy befogják őket. Scant lova ismét áthúzta a folyón, hogy visszavihesse a kötelet. Sean, Katrina és a szolgái az utolsó szekéren keltek át. Sean Katrina mögött állt és karjával átfogta a derekát, látszólag azzal a szándékkal, hogy vigyázzon rá, hogy megtámassza, a szolgák meg úgy kiáltoztak és karattyoltak, akár a gyerekek, akik piknikre mennek. A víz barnán tornyosult a szekér oldala mellett, megdöntötte és himbálta, majd egy heves lökéssel átsodorta óikét és belecsapódtak a túlpartba. A becsapódás erejétől kiestek a szekérből, bele a part menti, térdig érő vízbe. Négykézláb kimásztak a partra. Csak úgy csurgott a víz Katrina ruhájából, a haja nedvesen tapadt az arcához, melynek egyik oldala sáros volt és alig kapott levegőt, úgy nevetett. Átázott alsószoknyája a lábához tapadt és minduntalan megbotlott, így aztán Sean felkapta és karján vitte be a táborába. Szolgái biztatva kiáltoztak utána, és Katrina halkan sikongatott, hogy tegye le, de azért két kézzel, szorosan kapaszkodott Sean nyakába. ' 17 Most, hogy az esó'zések a talaj minden egyenetlenségét vízgödörré változtatták és friss, zöld fű nőtt mindenütt, ahol eddig csak por meg száraz, repedezett 489 föld volt, a vadak a folyótól eltávolodtak és szétszóródtak. Sean nyomolvasói két-három naponként azzal a hírrel tértek vissza a táborba, hogy nincs elefánt. Sean együttérzőh szomorkodott egy kicsit velük, majd ismét kiküldte őket. Ő a maga részérói igencsak elégedett volt; most egy új zsákmány kötötte le a figyelmét, mely sokkal megfoghatatlanabb, épp ezért sokkal izgalmasabb volt, mint egy öreg, egyenként hetvenkilós agyarakat hordozó elefántbika. Mégis, ha azt mondjuk, hogy Katrinát zsákmánynak tekintette, akkor az hazugság. Katrina ennél sokkal többet jelentett. Ó egy egészen új világ volt -- egy csoda, mely tele van végtelen titkokkal, váratlan örömökkel és varázslatosán keveredik benne az asszony a gyermekkel. Nyugodtan és megtévesztőén könnyedén vezette a háztartást. Most, hogy itt volt, Sean ruhái hirtelenjében tiszták lettek és nem volt egyetlen hiányzó gombja sem; kocsijából eltűnt a csizmákból, könyvekből és koszos zoknikból álló, rendetlen, kusza halom. Az asztalra friss kenyér és különféle gyümölcsbefó'tt került; Kandhla örökös rostonsültjeit változatos ételek váltották fel. Katrina nap mint nap újabb és újabb képességeit mutatta be. Tudott férfimód lovagolni, bár Seannak hátat kellett fordítania, amikor fel- és leszállt. Olyan jól megnyírta Sean haját, hogy johannesburgi borbélya se végzett különb munkát. A szekerén volt egy gyógyszeresládikája, melyben volt orvosság minden szenvedőnek, legyen az ember vagy állat. Úgy bánt a puskával, akár egy férfi, szét tudta szedni és meg tudta tisztítani Sean Mannlicherjét. Segített neki töltényeket készíteni, gyakorlott szemmel mérte ki a töltetet. Képes volt orvosi objektivitással beszélni a születésről meg a nemzésről és egy perccel később, amikor Sean „úgy" nézett rá, teljes egészében elvörösödött. Olyan makacs volt, akár egy öszvér, vagy rá490 tarti, ha épp úgy hozta kedve, és néha derűsen nyugodt volt, máskor meg pont olyan, mint egy kislány. Mondjuk, hátulról beszórt egy marék füvet Sean ingébe, majd futásnak eredt, hogy Sean üldözésbe vegye, vagy percekig kuncogott valami

titkos gondolaton és hosszasan eljátszott a kutyákkal, mintha azok lennének a gyerekek, beszélt hozzájuk és más hangon válaszolt helyettük. Néha annyira naiv volt, hogy Sean azt hitte, csak tréfál, mígnem eszébe jutott, hogy mennyire fiatal. Képes volt rá, hogy Scant egyetlen óra leforgása alatt a boldogságtól a fröcsögő dühig hajszolja, majd ismét boldoggá tegye. De amint Seannak sikerült elnyernie a bizalmát és Katrina biztos lehetett benne, hogy Sean betartja a szabályokat, Sean simogatásaira olyan hevesen válaszolt, hogy az mindkettőjüket meglepte. Sean teljes egészében elmerült benne. Katrina volt a legcsodálatosabb valami, amire valaha is bukkant és mindezek tetejébe még beszélgetni is tudott vele. Beszélt neki Duffról. Katrina látta a másik ágyat Sean kocsijában és talált olyan ruhákat, melyek nyilvánvalóan kicsik voltak neki. így aztán kérdezett felőlük, Sean pedig elmondott neki mindent, és Katrina megértette. A napok hetekké nyúltak. A jószág kigömbölyödött, a bőrük sima lett és feszes. Katrina kialakított egy kis zöldségeskertet, és betakarította a termést. Elérkezett a karácsony és Katrina tortát sütött. Sean egy majombőrből készült takarót adott neki, melyet Mbejane készített el titokban. Katrina pedig kézzel varrott ingeket adott neki, mindegyiknek a felső zsebére rá volt hímezve a monogramja, és egy árnyalatnyit enyhített a szabályokon. Aztán az új év beköszöntével, amikor is Sean már hat hete nem lőtt egyetlen elefántot sem, Mbejane a fegyverhordozók nevében követségbe ment hozzá. A kérdés, amit tapintatosan leplezett formában kellett 491 feltennie, az egyszerűen a következő volt: -- Vadászni jöttünk ide, vagy mi? Tábort bontottak, majd elindultak ismét észak felé és a feszültség jelei most már egyre jobban látszottak Seanon. Megpróbálta hosszú vadászatokkal izzasztani magát, de ez nem segített, mert a körülmények annyira rosszak voltak, hogy ez csak még inkább fokozta ingerültségét. A fű a legtöbb helyen egy lovasnál is magasabbra nőtt és a széle olyan éles volt, hogy amikor átvágott rajta, összevissza kaszabolta a testét. De a fűmagok még ennél is rosszabbak voltak: majd másfél centi hosszúak és szálkásak, akár egy nyílvessző, így könnyedék átjutottak a ruhán és belefúródtak a bőrbe! A párás melegben ezek az apró sebek órákon belül elgennyedtek. Aztán még ott voltak a legyek. A lóbögöly, a zöldfejű légy meg a bársonylégy, melyeknek mind egyetlen közös vonásuk volt -csíptek. A fül mögötti vékony bőr volt a legkedveltebb helyük. Rámásztak, olyan könnyedén telepedtek le, hogy nem is érezte -- aztán zutty, mintha izzó tűt döftek volna belé. Mindig nedves volt mindene, hol az izzadságtól, hol meg az esőtől, amikor sikerült megközelítenie egy-egy elefántcsordát. Hallotta őket mozogni a hosszú fűben és látta a feje fölött repkedő kócsagokat, de nemigen sikerült rájuk lőnie. Ha mégis, akkor meg kellett állnia a vaktában dübörgő, hatalmas testek gyűrűjének kellős közepén. Gyakran előfordult, hogy követtek egy csordát, már-már beérték őket, amikor Sean hirtelen ráunt és akkor mindnyájan visszatértek a táborba. Nem bírt sokáig távol maradni. Nyomorultul érezte magát, a szolgái is nyomorultul érezték magukat, Katrina pedig boldog volt, akár a napfelkeltének örvendő madár. Volt mellette egy férfi, gazdasszonya volt egy nagy háztartásnak, melyet magabiztosan vezetett, és mivel érzékei még nem voltak annyira kiérleltek, mint Seané, fizikai értelemben 492 is elégedett volt. Még így is, hogy Sean szigorúan betartotta a szabályokat, Katrina számára estéik a kocsijában mindig egy sóhajjal és egy kis borzongással végződtek, miután ábrándos tekintettel aludni tért, és Seant magára hagyta a bensejében lángoló pokollal együtt. Sean csupán Tolvajnak-panaszkodhatott. Pofáját mindig Sean hóna alá dugta és ott feküdt mellette, rajta a takarónak legalább a fele, és csöndesen hallgatta.

A zuluk jól látták, hogy mi a baj, de nem értették. Természetesen nem beszéltek róla, de ha egyikőjük kifejezó'en széttárta a karját vagy sokat sejtetően köhintett, a többiek mind tudták, hogy mire gondol. Mbejane jutott a legközelebb ahhoz, hogy a problémát szavakba öntse. Sean épp nagy pataiját csapott. Egy elveszett fejsze miatt, meg hogy ezért ki a felelős. Félsorakoztatta őket és kifejezésre juttatta kétségeit őseikkel, jelenlegi értékeikkel és jövőbeli kilátásaikkal kapcsolatban, majd elviharzott a szekeréhez. A jelenetet hosszas csönd követte, majd Hlubi odanyújtotta tubákosdobozát Mbejanénak. Mbejane kivett belőle egy csipetet és azt mondta: -- Bolond az a mén, amelyik nem tudja, hogy kell ledönteni a kerítést. -- így igaz, így igaz -- helyeseltek a többiek és a dolgot ennyiben hagyták. 18 Egy héttel később elérték a Sabi folyót. A túloldalon a hegyek szürkéskéken meredeztek a távolban és a folyó vize magasan állt -- barna volt és színültig tele. Másnap a reggel az éjszakai esőtől friss volt és hűvös. A tábor tele volt a fafüst, a jószág és a vad mimóza szagával. Az egyik strucctojásból, amit Mbejane előző nap talált, Katrina egy levesestányérayi omlet493 tét készített. Szerecsendióval és gombatörzzsel ízesítette, sárga volt és tápláló. Ezután lángos következett vadmézzel, meg kávé, és Sean végül rágyújtott egy manillaszivarra. -- Kimégy ma? -- kérdezte Katrina. -- Uhum. -Ó! -- Nem akarod? -- Már egy hete nem maradtál itt a táborban. -- Nem akarod, hogy elmenjek? Katrina gyorsan felállt és elkezdte leszedni az asztalt. -- Különben sem fogsz elefántot találni... már idó'tlen idők óta nem találtál semmit. -- Azt akarod, hogy maradjak? -- Olyan szép az idó'. -- Intett Kandhlának, hogy vigye el a tányérokat. -- Ha azt akarod, hogy maradjak, akkor rendesen kérd. -- Szedhetnénk gombát. -- Mondd ki -- szólt rá Sean. -- Jól van na, kérlek! -- Mbejane! Nyergeid le azt a lovat, nem lesz rá szükségem. Katrina nevetett. Odafutott a szekeréhez, a szoknyája csak úgy lobogott és hívta a kutyákat. Fején főkötővel és kezében egy kosárral jött vissza. A kutyák mind körülöttük nyüzsögtek, felugráltak rájuk és ugattak. -- Indulás... keressétek -- mondta nekik Sean, mire mind előrerohantak, ugatva visszajöttek és kergették egymást. Sean és Katrina kézen fogva mentek. Katrina főkötőjének karimája beárnyékolta az arcát, de amikor Seanra nézett, Sean még így is látta, hogy a szeme milyen vakítóan zöld. Friss gombát szedtek, mind kerek volt és kemény, barna és a teteje egy kicsit ragacsos, alul pedig finoman recés, akár egy 494 hölgy legyezője. Egy óra alatt megtelt a kosár, így aztán letelepedtek egy marulafa alatt. Sean a hátán feküdt. Katrina pedig letépett egy fűszálat és azzal csiklandozta az arcát, míg végül Sean elkapta a csuklóját és Katrina fejét mellkasára vonta. A kutyák figyelték őket, rózsaszín, nedves nyelvüket lógatva ültek körülöttük. -- Van egy hely a Fokföldön, közvetlenül Paarl mellett. Hegyek magasodnak fölé és.van ott egy folyó... a vize olyan tiszta, hogy még a fenekén heverésző halakat is látod -- mondta Katrina. A füle Sean mellkasán volt és hallgatta a

férfi szívverését. -- Veszel majd egyszer ott nekem egy farmot? -- Igen -- mondta Sean. -- Majd építünk egy házat széles tornáccal és vasárnaponként elmegyünk a templomba, a lányok meg a kicsik hátul fognak ülni, a nagyobb fiúk pedig a bricska mellett lovagolnak. -- Hányan lesznek? -- kérdezte Sean. Oldalt felemejte Katrina főkötőjét és a fülét nézte. Csinos kis fül volt, a napfényben még a cimpa finom pihéi is látszottak. -- Ó, hát sok... főként fiúk, de lesz néhány lány is. -- Tíz? -- vetette fel Sean. -- Annál több. -- Tizenöt? -- Igen, tizenöt. Csak feküdtek ott és ezen elgondolkodtak. Sean szemében ez egy szép, kerek szám volt. -- És csirkéket fogok tartani, rengeteg csirkét szeretnék. -- Rendben -- mondta Sean. -- Nem bánod? -- Miért, kellene? -- Akadnak olyanok, akiket zavar a csirke, vannak, akik egyáltalán nem szeretik -- mondta Katrina. -- Örü495 lök, hogy téged nem zavar. Mindig annyira szerettem yolna. Sean szájával titkon megközelítette Katrina fülét, de Katrina megérezte a mozdulatot és felült. -- Mit csinálsz? -- Hát ezt -- mondta Sean és karjával hirtelen átölelte. -- Ne, Sean, figyelnek minket -- intett Katrina kezével a kutyák felé. -- Meg fogják érteni -- mondta Sean, majd ezután mindketten sokáig hallgattak. A kutyák hirtelen mind ugatni kezdtek, egyszerre tört rájuk a vadászláz. Katrina felült, Sean pedig hátrafordult és meglátta a leopárdot. Úgy ötvenméternyire, a folyóparti, sűrű erdő széléről figyelte őket, ott állt elegáns tartással, fekete-arany gúnyájában, karcsú volt és a hasa lapos. Aztán irtózatos sebességgel megindult, lábai könnyedén, épp csak érintették a földet, mint ahogy a fecske érinti a vizet, amikor röptében iszik. A kutyák mind a nyomába eredtek, Tolvaj loholt az élen, hangja meg-megtört az izgalomtól. -- Vissza, gyertek vissza -- üvöltötte Sean. -- Hagyjátok, a fene essen belétek, gyertek vissza. -- Állítsd meg őket, Sean, menj utánuk. Mindet elveszítjük. -- Maradj itt -- mondta neki Sean. A hangjukat követve a kutyák után rohant. Nem kiáltozott, spórolt a levegővel. Tudta, hogy mi fog történni és fülelt. Hallotta, ahogy a vadászat hangja megváltozik -- most már éles volt. Sean megtorpant, ott állt lihegve és figyelt. A kutyák nem mentek tovább. Ugatásuk már nem távolodott. -- A nyomorult megállt; el fogja kapni őket. Ismét futásnak eredt és szinte ugyanabban a pillanatban meghallotta az első kutya vinnyogását. Futott tovább. Ott találta meg a kutyát, ahová a leopard hají496 tóttá -- öreg, fehér fülű szuka, a hasa kiszakítva. Sean ment tovább. A barna foltos hátú volt a következő; kibelezve, de még élt, és úgy mászott oda hozzá, hogy üdvözölje. Sean futott tovább; a küzdelem mindig valahol előtte folyt, nem látta, de folyamatosan követte. Már meg sem állt, hogy segítsen a szétmarcangolt

kutyáknak. Legtöbbjük már kimúlt, mire odaért. A nyál összesú'rűsödött a szájában, a szíve majd kiütötte a bordáit és futtában időnként megmegtántorodott. Aztán hirtelen nyílt terepre ért, a vadászat ott folyt előtte. Már csak három kutya maradt. Az egyik Tolvaj volt. Ott köröztek a leopard körül, merészen támadták, nekirontottak a hátsó lábának, belemartak, majd hátraugrottak, amikor a leopard vicsorogva megpördült. A tisztáson a fű alacsony volt és zöld. A nap pontosan a fejük fölött volt: nem vetett árnyékot, mindent határozott, egyenletes fénnyel világított meg. Sean megpróbált kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. A leopard hanyatt vágta magát, és ott hevert egy alvó macska kecsességével, lábait szétterpesztette és a hasát teljesen védtelenül hagyta. A kutyák haboztak, elbizonytalanodtak. Sean ismét kiáltott, de a hangja még nem volt elég erős ahhoz, hogy odáig elhallatsszon. Az a halványsárga, puha, finoman pihés has túl nagy kísértést jelentett. Az egyik kutya leszegett fejjel, harapásra nyitott szájjal nekiment. A leopard úgy csapott le rá, akár egy rugós csapda. Mellső mancsaival tartotta a kutyát és hátsó lábai sebesen mozogtak. A kutya vinnyogott a villámgyors, metsző csapások alatt, majd kilógó belekkel őt is félrehajították. A leopard, sárga hasát csaliként használva, ismét, nyugodtan elterült. Sean most már közel volt és ezúttal a két kutya meghallotta kiáltását. A leopard is hallotta. Egy szemvillanás alatt talpon termett és igyekezett volna kitörni, de abban a pillanatban, hogy megfordult, Tolvaj máris rajta volt, nekiesett a hátsó lábainak és arra 497 kényszerítette, hogy forgolódjon és összehúzza magát. -- Ide, hagyd! Ide, Tolvaj, gyere ide! Tolvaj biztatásnak vette Sean kiáltását. Eltáncolt, épp csak annyira, hogy a villámgyors mancsok ne érjék el, miközben harsányan zaklatta a leopárdot. A küzdelem most szépen kiegyenlítődött. Sean tudta, ha sikerül a kutyákat rávennie, hogy gyöngítsenek a támadáson, a leopard nyomban eliszkol. Egy lépést előrelépett, lehajolt egy kőért, hogy megdobja vele Tolvajt és ezzel a mozdulattal felborult az egyensúly. Amikor felegyenesedett, a leopard őt figyelte, és Sean érezte, amint a félelem angolnaként siklik végig a gyomrán. A leopard meg fogja támadni. Tudta abból, hogy az állat füle a fejére lapul és teste megfeszül, akár egy felhúzott rugó. Sean ledobta a követ, és elővette övéből a kését. A leopard vicsorgott. A foga sárga volt és lelapult füleivel a feje olyan volt, akár egy kígyóé. Gyorsan közeledett, alacsonyan, szinte a földhöz lapulva," miközben a kutyákat félresöpörte. Elnyúló testtel, kecsesen, gyönyörűen futott. Fürgén kúszott Sean felé az alacsony fűben. Aztán rettentő gyorsan és rettentő simán a magasba emelkedett. Sean egyszerre érezte a döbbenetes ütést és a fájdalmat. Az ütéstől hátraesett és a fájdalomtól elállt a lélegzete. Az állat belemélyesztette karmait a mellkasába és érezte, amint bordái mentén felhasítja a húsát. Alkarját az állat torkának szorítva próbálta pofáját távol tartani az arcától és érezte leheletét, melyből a bomlás bűze áradt. Ott görögtek együtt a füvön, mellső karmaival kapaszkodott Sean mellkasába és Sean érezte, amint hátsó lábai emelkednek, hogy végigszántsanak a hasán. Kétségbeesetten vonaglott, hogy megszabaduljon a veszedelmesen közeledő karmoktól, miközben a kését is használta, pengéjét beledöfte az állat hátába. A leopard fel498 visított és hátsó lábai ismét megemelkedtek; Sean érezte, ahogy a karmok belemélyednek csípőjébe 'és felhasítják a combját. A fájdalom mély volt és erős, tudta, hogy súlyosan megsérült. A lábak ismét felemelkedtek. Ezúttal ezek a karmok megölik. Tolvaj belemélyesztette fogait a leopard lábába, mielőtt az karmait ismét Seanban vághatta volna, mellső lábait megvetve hátrahúzta és erősen fogta a

gyilkos vadat, mely egészen elterült Sean testén. Sean látása elhomályosult, szeme előtt sötétség és vakító fények úsztak el. A kést a gerincoszlop mellett belenyomta a leopard hátába, majd a bordák mentén lehúzta, úgy, ahogy a hentes metsz ki egy bordaszeletet. A leopard ismét felvisított, teste megremegett és karmait behajlítva még mélyebbre vájt Sean húsába. Sean újból belevágta a kést, hosszan és mélyen -- majd még egyszer és még egyszer. A fájdalomtól tébolyultan hasogatta és az állat kiömlő vére összekeveredett az övével, majd kigördült alóla. A kutyák vicsorogva, morogva zaklatták. Akkor már nem élt. Sean kezéből kihullott a kés és megérintette felszaggatott lábát. Vére sötétvörösen folyt, sűrűn, akár a melasz és nagyon sok volt, nagyon sok vér. Sötét kürtőbe nézett. A láb nagyon messze volt, nem az övé -- nem az ő lába. -- Garry -- suttogta --, Garry, jaj Istenem! Bocsáss meg. Megcsúsztam, nem akartam, csak megcsúsztam. -- A kürtő bezárult és már nem volt ott a láb -- csak sötétség volt. Az idő folyékonnyá vált, az egész világ cseppfolyósán mozgott a sötétségben. A nap sötét volt, csupán a fájdalom szilárd, kemény, akár egy szikla ebben az imbolygó, sötét tengerben. A sötétségben mintha halványan felbukkant volna Katrina arca. Megpróbálta elmondani neki, hogy mennyire sajnálja. Megpróbálta elmondani neki, hogy baleset volt, de a fájdalom megakadályozta. Katrina sírt. Sean tudta, hogy meg fogja érteni, így aztán visszamerült a sötét 499 tengerbe. Aztán a tenger felszíne forrni kezdett, és ő fuldoklott a forróságtól, de a fájdalom nem hagyta el, ott volt, akár egy szikla, melyben megkapaszkodhatott. A tenger gőze kígyózva körülvette, majd asszonyi formává alakult és Sean azt hitte, hogy Katrina, de aztán látta, hogy a feje leopárdfej és a lehelete bűzös, akár egy lassan rohadó, üszkösödő láb. -- Nem akarlak -- tudom, hogy ki vagy -- kiáltotta oda neki. -- Nem akarlak. Ez nem az én gyerekem mire az a valami ismét gőzölgő füstté, tekergő, szürke füstté vált, majd zagyván makogva, csörgő láncon visszatért, szürkén gőzölgő szájából sárgás hab folyt és vele jött a rémület. Sean vonaglott, arcát eltakarta és belekapaszkodott a fájdalomba, mert a fájdalom állandó volt és valóságos. Aztán vagy ezer év elteltével a tenger megfagyott és ő ment rajta, amerre csak nézett, mindenütt fehér jég feszült előtte. Fázott és nagyon magányosnak érezte magát azon a hatalmas jégtengeren. Egy kicsit fújt a szél, hideg kis szellő, mely susogott a jégen és susogása szomorú hang volt, Sean belekapaszkodott fájdalmába, magához ölelte, mert magányos volt és a valósághoz egyedül a fájdalom tartozott. Aztán más alakokat is megpillantott a jégen, ott mozogtak körülötte, sötétek voltak és mind egy irányba siettek, körézsúfolódtak, magukkal sodorták, ő meg elvesztette a fájdalmát, beleveszett a kétségbeesett rohanásba. És bár egyiknek sem volt arca, az alakok közül néhányan sírtak, mások nevettek és csak rohantak előre, míg el nem értek arra a helyre, ahol egy szakadék tátongott előttük a jégen. A szakadék széles volt és mély, a szélei fehérek, aztán a halványzöldtől kezdve fokozatosan egyre kékebb árnyalatok következtek, míg legvégül már csak a végtelen feketeség maradt, és az alakok közül néhányan vidáman belevetették magukat és dalolva zuhantak lefelé. Mások megkapaszkodtak a 500 peremben, formátlan arcuk tele volt félelemmel, megint mások egyszerűen csak beleléptek az űrbe, fáradtan, akár az utazó, ki útjának végére ért. Amikor Sean meglátta a szakadékot, küzdeni kezdett, hátravetette magát és próbált

visszajutni a tömegen át, mely nyomta eló're- és visszasodorta a mélység peremére, majd a lába megcsúszott. Ujjaivalkapaszkodott a csúszós jégben. Küszködött és közben üvöltözött, mert a sötétség már magába szívta a lábát. Aztán csak csöndesen feküdt, a szakadék bezárult fölötte és ő megint egyedül maradt. Fáradt volt -- erőtlen és rettenetesen fáradt. Lehunyta a szemét és visszatért hozzá a fájdalom, Halványan lüktetni kezdett a lábában. Kinyitotta a szemét és meglátta Katriha arcát. Sápadt volt és nagy szemét sötétkék karikák övezték. Megpróbálta felemelni a kezét, hogy megérintse Katrina arcát, de képtelen volt rá, mozdulni sem tudott. -- Katrina -- mondta. Látta, hogy Katrina szeme a meglepetéstől és a boldogságtól egészen zöld lett. -- Visszajöttél. Ó, hála Istennek. Visszajöttél. Sean elfordította a fejét és a szekér ponyvájára nézett. _- Mióta? -- kérdezte. A hangja csupán suttogás volt. -- Öt napja... Ne beszélj -- kérlek, ne beszélj. Sean lehunyta a szemét. Nagyon fáradt volt, így aztán elaludt. 19 Amikor felébredt, Katrina megmosdatta. Mbejane segített neki Seant felemelni és megfordítani, hatalmas, rózsaszín tenyerével, nagyon gyöngéden ért a lábhoz. Kimosták belőle a láz szagát és átkötözték sebeit. Sean figyelte Katrinát, ahogy dolgozott és valahányszor felpillantott, egymásra mosolyogtak. Egyszer ösz501 szeszedte kevéske erejét, hogy megkérdezze Mbejanét: -- Hol voltál, amikor szükségem volt rád? -- A napon szunyókáltam, Nkosi, akár egy vénasszony -- mondta Mbejane félig nevetve, félig bocsánatkérőén. Katrina ételt hozott neki, és ahogy megérezte az illatát, éhes lett. Megette mindet, majd megint elaludt. Mbejane épített neki egy nyitott, szalmatetős menedéket. A Sabi partján, egy árnyas helyen állította fel. Aztán nádakból és összekötözött bőrszíjakból ágyat is csinált neki. Kivitték Seant a szekérből és Katrina ott nyüzsgött körülöttük, míg le nem fektették az új szalmatető alatt. Akkor Katrina visszament a szekérhez párnákért és amikor visszatért, ott találta Tolvajt, aki már kényelmesen elhelyezkedett Sean mellett. -- Sean, küldd el innen ezt a szörnyeteget -- most mostam ki ezeket a takarókat. Tolvaj meglapult és fejét mélyen Sean hónaljába fúrta. -- Nincs semmi baj, igazán egész tiszta -- vette védelmébe Sean. -- Büdös. -- Á, dehogy. -- Sean megszagolta Tolvajt. -- Nos, nem nagyon. -- Jaj, ti ketten! -- Katrina Sean feje alá tette a párnákat, majd a lábához ment. -- Hogy van a lábad? -- Remekül -- mondta Sean. Tolvaj addig araszolt fölfelé az ágyon, míg el nem érte a párnát. A lustán gördülő napok során Sean teste lassanként begyógyult és erejének kútja is fokozatosan újra megtelt. A szalmatető alatt mozgó levegő leszárította melléről és lábáról a sebeket, de a nyomuk örökre megmaradt; Reggelente, reggeli után, Sean fekhelyéről adta ki utasításait udvartartásának. Katrina az ágy végében ült, szolgái pedig ott guggoltak körülötte. Először megbeszélték a háztartás ügyeit -- az ökrök egészségi 502 állapotát, mindet név szerint említették és kitárgyalták a szemükkel, patáikkal és gyomrukkal kapcsolatos problémákat. Volt egy szakadás az egyik szekér ponyváján. Az egyetlen megmaradt szuka tüzelt -- vajon Tolvaj eléggé férfi-e

már, hogy elvégezze feladatát? Aztán fogytán a hús, zsákmányra is szükség lenne -- talán a Nkosikaze ma elhozhatná majd a puskát. Hlubi halcsapdájával fogott négy közepes márnát, és ezzel a beszéd a környező erdőre terelődött. A folyó első kanyarulata alatt egy oroszlán megölt egy bivalyt -- lehetett látni a keselyűket. Az éjjel egy nőstény elefántokból álló csorda ivott a folyón úgy másfél kilométerrel följebb. A gyűlés során minden kérdést fontolóra vettek és megvitattak. Mindenki szabadon hozzászólhatott és vitába szállhatott bármely nézettel, melyről ellenkező véleményt vallott. Amikor már mindent megbeszéltek, Sean kiosztotta az aznapi feladatokat és elbocsátotta őket. Akkor végre kettesben maradhattak Katrinával. Az árnyas menedék alól belátták a folyó teljes kanyarulatát, látták a fehér fövenytorlaszokon heverő krokodilokat meg a "sekélyesbe le-lecsapó jégmadarakat. Ott ültek szorosan egymás mellett és leendő farmjukról beszélgettek. Sean szőlővel fog foglalkozni, meg lovakkal, Katrina pedig csirkéket tart. A következő esős évszakra már tele lesz minden szekér; azután még egy út és már lesz elég pénzük ahhoz, hogy megvegyék a farmot. Katrina még egy jó darabig ágyban tartotta, pedig Sean már rég elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy felkeljen. Anyáskodott körülötte és Sean ezt imádta. Szégyentelenül, amúgy férfi módra, fogadta el Katrina teljes figyelmét, sőt, sérüléseit még egy kicsit el is túlozta. Aztán, bár még mindig vonakodva, Katrina végre megengedte neki, hogy felkeljen. Még egy hé503 tig a táborba maradt, addig, amíg a lába kicsit bizonytalan volt, aztán egyik este fogta a puskáját és elment Mbejanéval, hogy friss húst hozzanak. Lassan mentek, Sean még óvatosan bánt a lábával, és a tábor közelében lőtt egy fiatal tehénantilopot. Sean leült egy mszaszafa tövében és rágyújtott egy manillaszivarra, amíg Mbejane visszament a szolgákért, hogy hazavigyék a húst. Sean figyelte őket, ahogy feldarabolták a tetemet; a húson fehér zsírréteg is volt. Ezután felfüggesztették két rúdra és a rudak végét egy-egy ember megfogta, úgy vitték haza a táborba, ahol Sean Katrinát kiismerhetetlen hangulatainak egyikében találta. Amikor vacsora közben szólt hozzá, Katrina szórakozottan, valahonnan a távolból válaszolgatott neki, majd utána is, ahogy a tűz mellett üldögéltek, olyan elszigetelt maradt. Nagyon szép volt és ez az egész Seant meglepte, és egy kicsit bántotta is. -- Ideje lefeküdni -- elkísérlek a kocsidhoz. -- Te csak menj. Én még maradok egy kicsit. Sean habozott. -- Valami baj van? Valamivel megbántottalak? -- Nem -- vágta rá gyorsan Katrina. -- Nem. Nincs semmi baj. Te csak menj lefeküdni. Sean megcsókolta az arcát. -- Ha szükséged lenne rám, itt vagyok a közelben. Jó éjszakát, aludj jól. . Sean felegyenesedett. -- Gyere, Tolvaj -- mondta. Megyünk aludni. -- Kérlek, hagyd itt velem Tolvajt -- Katrina megfogta a kutya nyakán a bőrt és visszatartotta. -- Miért? -- Társaságra vágyom. -- Akkor maradok én is -- mondta Sean és már mozdult is, hogy újra leüljön. -- Nem, te csak eredj lefeküdni. -- A hangja kétségbeesettnek tűnt és Sean nyugtalanul nézett rá. -- Biztos, hogy jól vagy? 504 -- Igen, kérlek, menj. Sean bement a kocsijába és még visszanézett rá. . Katrina csak ült ott merev

háttal és fogta a kutyát. A kocsiban a lámpa meg volt gyújtva, és amikor meglátta az ágyát, döbbenten megtorpant. Lepedők is voltak rajta, nem csak a durva takarók. Kezével végigsimított a finom anyagon; ropogós volt, frissen vasalt. Leült az ágyra és lehúzta a csizmáját. Kibombolta az ingét és a ládára dobta, majd leheveredett és a lámpát nézte. -- Valami rohadt fura dolog folyik itt -- mondta. -- Sean... -- az ő hangja, itt, a kocsi mellett. Sean felpattant és kinyitotta a ponyvát. -- Bejöhetek? -- Hát persze. -- A kezét nyújtotta neki és beemelte a szekérbe. Katrina arcára nézett. Azon az arcon rémület volt. -- Itt valami nincs rendjén. -- Ne, ne érj hozzám. Valamit el kell mondanom neked. Ülj le az ágyra. Seán figyelte az arcát. Még nem tudta miről van szó, de nyugtalan volt. -- Amikor eljöttem veled, azt hittem, hogy szeretlek. Azt hittem, hogy mi most már örökre együtt leszünk. -- Katrina fájdalmasan nyelt egyet. -- Aztán ott találtalak a fűben -- széthasogatva és holtan. Mieló'tt közös életünk egyáltalán elkezdó'dött volna, te meghaltál. Sean látta, ahogy a fájdalom rnost visszatér Katrina szemébe; ismét átélte az egészet. Kinyújtotta felé a kezét, de Katrina megfogta a csuklóját. -- Ne, várj... kérlek, hadd fejezzem be. Ezt meg kell magyaráznom neked. Nagyon fontos. Sean leengedte a kezét, és Katrina sietve folytatta. -- Te halott voltál és én is, ott mélyen, legbelül, hal-, dokoltam. Mindent üresnek éreztem. Nem maradt semmi. Semmi... csak odabenn az a kongó üresség és 505 az a száraz, halott érzés pdakinn. Megérintettem az arcodat és te rám néztél. És akkor imádkoztam, Sean és végigimádkoztam a napokat, amíg küzdöttél a testedet emésztő halál ellen. Katrina ott térdelt előtte és átölelte a derekát. -- Most ismét élünk és együtt vagyunk, de tudom, hogy ez örökké nem marad így. Még egy nap, egy év, ha szerencsénk van, akkor húsz. De nem örökké. Most már látom, hogy milyen komiszul kicsinyes voltam magunkhoz. A feleséged akarok lenni. Sean gyorsan lehajolt hozzá, de Katrina elhúzódott és felállt. Gyorsan kigombolkozott és a ruhája lehullt. Leengedte a haját és hagyta, hogy csillogón végigomoljon testének fehérségén. -- Nézz rám, Sean, azt akarom, hogy rám nézz. Ezt és a szerelmemet tudom adni neked... Elég? Csupa lágyság volt, hajlat és domborulat, fekete tűzként égő haj és puha fény a puha bőrön. Sean látta, hogy Katrina arcáról a pír lassan melléig terjed, míg végül az is rózsaszínen, szemérmesen, ám tökéletességében büszkén ragyogni kezdett. Tovább nem nézett. Magához vonta Katrinát. és meztelenségét hatalmas testével befedte. Katriria reszketett és Sean betakarta, hangjával nyugtatgatta, míg végül megszűnt a reszketés és csak feküdt ott és arcát Sean szakálla alatt a nyakához szorította. -- Mutasd meg nekem, hogy kell... mindent neked akarok adni. Kérlek, mutasd meg, hogyan kell -- suttogta Katrina. így hát házastársak lettek és egyesülésükben sok minden keveredett. Benne volt a szelek lágysága és az a vágy, ahogy a felperzselt föld áhítozik az eső után. Volt benne éles és gyors fájdalom, a száguldó lovak mozgása, halk hangok, mint az éjszaka'puha neszei, de örömtéliek, akár egy üdvözlés, és sasként szárnyaló boldogság, diadalmas hullámzás, mint mikor a vad vizek elbo-

506 rítják a sziklás partot, aztán nyugalom és benne melegség, az összebúvó, álmos kiskutyák melegsége és pihentető álom. Ám az alvással nem ért véget, újra keresték és megtalálták egymást, minden folytatódott egy újabb egyesülésben és egy különös csodában Katrina testének legtitkosabb rejtekén. 20 Másnap reggel Katrina hozta a Bibliáját. -- Hé, hé -- tiltakozott Sean --, egyszer már megesküdtem rá. -- Katrina nevetett rajta, az éjszaka emléke még meleg boldogságként élt benne. Kinyitotta a könyvet az előzéklapnál. -- Be kell írnod ide a nevedet... ide, az enyém mellé. Figyelte Seant, ott állt a széke mellett, csípője Sean vállához ért. -- Meg a születésed dátumát -- mondta. Sean beírta: „1862. jan. kilencedike." Aztán azt mondta: Ez meg mi: „elhalálozás napja" ... azt akarod, hogy ezt is beírjam? -- Ne mondj ilyeneket -- mondta gyorsan Katrina és babonás mozdulattal próbálta elhessegetni a komor gondolatot. Sean már sajnálta, hogy kicsúszott a száján. Igyekezett másra terelni a szót. -Itt csak hat gyerekre van hely. -- A többieket majd a margóra írjuk. Mama is azt csinálta... az ő listája egészen a Teremtés első lapjáig ért. Gondolod, hogy mi is eljutunk addig, Sean? Sean rámosolygott. -- Ahogy most érzem, minden különösebb gond nélkül eljuthatunk akár az Újtestamentumig is. Igazán jól indultak. Júniusra, amikor véget értek az esőzések, Katrina már kissé hátrahajolva járt, hogy ki507 egyensúlyozza terhét. A táborban jó volt a hangulat. Katrina immáron sokkal inkább volt asszony, mint gyerek. Megtelt és ragyogott, élvezte azt az áhítatot, amit állapota keltett Seanban. Gyakran dúdolgatott magában, és esténként néha megengedte Seannak, hogy megossza vele titkát. Megengedte neki, hogy domborodó hasáról felhúzza a hálóinget és fülét a feszes, kék eres bőrre tapassza. Sean hallgatta a cuppogó, bugyogó hangokat és mellkasán érezte a mozgást. Aztán amikor felült, a tekintete tele volt ezzel a csodával, Katrina ilyenkor büszkén rámosolygott és fejét a vállára vonta, majd így feküdtek együtt, csöndesen. Napközben is minden rendben volt. Sean sokat nevetett a szolgákkal és vadászott, de nem olyan intenzitással, mint korábban. Aztán továbbmentek északnak a Sabi folyó mentén. Néha egy-egy hónapig is egy helyen táboroztak. Ahogy a bozótos kiszáradt, a vadak ismét visszatértek a folyókhoz és a szekerek kezdtek megint megtelni elefántcsonttal. Egy szeptemberi délután Sean és Katrina kimentek a táborból és a folyóparton sétáltak. A fölt ismét barna volt, és száraz fűszag áradt mindenünnen. A folyó néhány vízüregból és fehér homokból állt. -- A fenébe, de meleg van. -- Sean levette a kalapját és letörölte a verítéket-a homlokáról. -- Az biztos, hogy te megfősz abban a sok ruhában. -- Nem, igazán remekül vagyok. -- Katrina Sean karjába kapaszkodott. -- Ússzunk egyet. -- Úgy érted, hogy ruha nélkül? -- nézett rá döbbenten Katrina. -- Hát persze, miért ne? -- Az illetlen és bárdolatlan dolog. -- Gyere. -- Bár Katrina minden egyes lépésnél tiltakozott, Sean levitte a parton, és egy helyen, ahol nagy, gömbölyű kövek vették körül a vizet, erőszak508 kai kihámozta őt ruháiból. Katrina nevetett, levegő után kapkodott, pirult és mindezt egyszerre csinálta. Sean elvitte a vízgödörig és Katrina beleült,

hálásan állig merült a vízbe. -- Na, milyen? -- kérdezte Sean. Katrina leeresztette a haját, mely ott lebegett körülötte, lábujjait belemélyesztette a homokba, és a hasa olyannak tetszett a vízben, mint egy fehér bálna háta. -- Kellemes -- ismerte el. -- Olyan, mintha selyem alsóneműt viselnék. Sean ott állt fölötte és csak a kalapja volt rajta. Katrina ránézett. -- Ülj le -- mondta zavartan és elfordította a fejét. -- Miért? -- kérdezte Sean. -- Nagyon jól tudod, hogy miért... illetlen vagy, azért. Sean leült mellé. -- Mostanra már igazán megszokhattál volna. -- Hát így még mindig nem. Sean a víz alatt átölelte. -- Csodás vagy -- mondta. -- Te vagy az én gyönyörűségem. Katrina hagyta, hogy megcsókolja a fülét. -- Mi lesz? -- tette kezét Sean a domborodó hasra. Fiú vagy lány? -- Ez mostanában állandó és kedvenc témájuk volt. -- Fiú. -- Ezt Katrina határozottan állította. -- Mi legyen a neve? -- Nos, ha nem találsz hamarosan egy prédikátort, akkor úgy kell hívnunk, ahogy te a szolgáidat szoktad. Sean rámeredt. -- Hát ezt meg hogy érted? -- Mit szoktál mondani nekik, amikor dühös vagy rájuk? -- Nyomorult zabikölkök -- mondta Sean, aztán komolyan gondterhelt lett. -- A pokolba is, erre nem gon509 doltam! Találnunk kell egy papot. Az én gyerekem nem lesz zabigyerek. Vissza kell mennünk Louis Trichardtba. -- Úgy egy hónapod van rá -- figyelmeztette Katrina. -- Jaj Istenem, ennyi idő alatt nem érünk oda. Túl későre hagytuk. -- Sean kísértetiesen elsápadt. -Várjunk, megvan. A hegyeken túl, a tengerparton vannak portugál települések. -- Jaj Sean, azok római katolikusok. -- Mind ugyanannak a gazdának dolgoznak. -- Mennyi időbe telik átkelni a hegyeken? -- kérdezte Katrina bizonytalanul. -- Nem tudom. Talán két hét kell, hogy lóháton elérjük a tengerpartot. -- Lóháton? -- Katrina még bizonytalanabbnak látszott. -- A fenébe... így nem tudsz lovagolni. -- Sean megvakarta az orrát. -- Nekem kell elmenni és idehozni egyet. Magadra hagyhatlak? Mbejanét nem viszem magammal, majd ő vigyáz rád és gondoskodik rólad. -- Igen, nem lesz semmi bajom. -- Nem megyek, ha nem akarod. Annyira nem fontos. -- De fontos, ezt te is tudod. Nem lesz semmi baj, igazán. Másnap reggel, mielőtt elindult, félrehívta Mbejanét. -- Tudod, hogy miért nem jössz velem, igaz? Mbejane bólintott, de Sean nyomban válaszolt is saját kérdésére. -- Azért, mert itt sokkal fontosabb feladatod van. -- Éjszakánként -- mondta Mbejane -- a Nkosikazi szekere alatt fogok aludni. -- Aludni? -- kérdezte Sean fenyegetőn. -- Csak úgy időnként el-elszunyókálok, egészen felületesen -- vigyorgott Mbejane. -- így már jobb -- mondta Sean. 510 21

Sean elbúcsúzott Katrinától. Nem hullott könny, Katrina megértette, hogy ez szükségszerű és segített Seannak, hogy ezt ő is nyugodtan elfogadja. Sokáig álltak a szekerük mellett, átölelték egymást, és ajkuk összeért, ahogy halkan suttogtak, aztán Sean a lováért kiáltott. Hlubi a málhás lovat vezetve követte, és átkeltek a Sabin, majd ahogy Sean elérte a túlpartot, még egyszer visszafordult. Katrina még mindig ott állt a szekerük mellett, Mbejane pedig mögötte ácsorgóit. Katrina zöld ruhájában, fején fokötővel, annyira fiatalnak látszott. Sean kalapjával visszaintett, majd elindult a hegyek felé. Az erdők lassan szavannává fogytak, és ahogy mentek felfelé, az éjszakák egyre hidegebbek lettek. Aztán a szavanna is átadta helyét a hegyhát meredek szirtjeinek és ködös szurdokainak. Sean és Hlubi kínlódva kapaszkodtak felfelé, vadcsapásokat követtek, majd elvesztették őket és áthághatatlan szikláktól kellett visszafordulniuk, hágókat kerestek, átvezették a lovakat a meredek csúcsokon, esténként szorosan a tűz mellett ültek és hallgatták a babuinok makogó csaholását. Aztán hirtelen, egy délelőtt közepén, mely ragyogó volt, akár a met. szett gyémánt, felértek a csúcsra. Nyugat felé a táj úgy terült el alattuk, akár a térkép, és a távolság, amit egy hét alatt megtettek, oly szánalmasan kevésnek tűnt. Sean erőltette a szemét és a képzeletét is segítségül hívta, hogy sikerüljön kivennie a Sabi folyását kísérő, sötétzöld övezetet. Kelet felé a föld valami kékséggel olvadt össze, ami nem az ég volt, és egy darabig nem jött rá, hogy mi lehet az. Aztán... a tenger -- üvöltötte, és Hlubi vele nevetett, mert isteni érzés volt ott fenn állni a világ felett. A keleti lejtőn találtak egy könnyebb utat és azon jutottak el a partvidéki síkra. A hegyek tövében egy bennszülött faluba értek. Sean egy kicsit megrendült, 577 hogy ismét művelt földeket és emberi lakhelyeket lát. Az idők során már-már elfogadta azt a tényt, hogy rajta és kíséretén kívül a földön nem maradt más emberi lény. Amikor meglátták őket, a falu teljes lakossága elmenekült. Az anyák mindkét kezükkel felkaptak egy-egy gyermeket és olyan gyorsan futottak, mint embereik a rabszolga-kereskedők emléke még elevenen élt Afrikának ezen a részén. Sean két perccel megérkezése után ismét úgy érezhette magát, mintha ő lenne az egyetlen, még létező ember a földön. Hlubi szomorúan csóválta a fejét, azzal a lenézéssel, ahogy a zuluk tekintenek minden más törzsre Afrikában. -- Majmok -- mondta. Leszálltak és lovaikat kikötötték a falu közepén álló, hatalmas fa alá. Leültek az árnyékban és vártak. A fűből készült, méhkas formájú kunyhók teteje a füsttől elfeketedett és köztük néhány csirke kapirgált és csipegetett a puszta földön. Sean fél órával később észrevett egy fekete arcot, mely az erdő széléről figyelte, de rá sem hederített. Az arc lassan bújt elő és szorosan a nyomában megjelent egy vonakodó test is. Sean egy ággal tovább rajzolgatott lába között a porba. Szeme sarkából figyelte a tétova közeledést. Egy öreg ember volt, a lába vékony, akár egy gólyáé és az egyik szemét homályos fehérséggel vonta be a trópusi szemgyulladás. Sean arra, a következtetésre jutott, hogy társai azért választották követnek, mert a közösség számára ő jelenti a legkisé"bb veszteséget. Sean felnézett és sugárzó kedvességgel rámosolygott. Az öreg megmerevedett, majd ajka a megkönnyebbülés beteges vigyorába rándult. Sean felállt, kezéről a port térdnadrágjába törülte és elindult, hogy kezet fogjon az öreggel.

Körülöttük az erdő nyomban megtelt nyüzsgó' emberekkel, akik hangoskodva, nevetve özönlöttek vissza a faluba: Sean köré gyűltek, 572 megtapogatták a ruháját, belebámultak az arcába és vidáman kiáltoztak. Nyilvánvaló volt, hogy legtöbbjük eddig még sosem látott fehér embert. Sean megpróbálta lerázni magáról Félszeműt, aki még mindig keményen fogta a jobbját, Hlubi pedig megvető képpel támaszkodott a fának és nem vett részt ebben az egészben. Félszemű véget vetett ennek a zűrzavarnak azzal, hogy az öregségtol berozsdásodott, rekedt hangján rájuk rikoltott. Korábban tanúsított bátorsága most nyerte el jutalmát. Szavára egy tucatnyi fiatal nő rohant el villámgyorsan és tért vissza egy faragott fazsámollyal és hat agyagedénnyel, melyben helybéli sör volt. Kezénél fogva, melynek szorításán egy pillanatra sem engedett, Félszemű odavezette Scant a zsámolyhoz és leültette; a falu lakói leguggoltak körülötte és az egyik lány odavitte Seannak a legnagyobb sörösedényt. Az ital sárga volt és baljósán habzott. Sean gyomra visszarettent a látványtól. Félszeműre pillantott, aki izgatottan figyelte, így aztán felemelte az edényt és belekortyolt. Aztán meglepetten elmosolyodott; selymes volt és kellemesen kesernyés. -- Jó -- mondta. -- Hó -- hangzott a falusiak kórusa. -- Egészség -- mondta Sean. -- 'géség -- mondta egy emberként a falu és Sean nagyot kortyolt a sörből. Egy másik lány Hlubinak vitt oda egy sörrel teli edényt. Dereka körül egy fűfonat tartotta előrelógó, rövid köténykéjét, hátulról azonban teljesen csupasz volt és érett dinnyére emlékeztető mellei is fedetlenek voltak. Hlubi addig nézte a mellét, míg a lány le nem hajtotta a fejét, csak ezután emelte szájához a sörösedényt. Seannak egy vezetőre volt szüksége, aki elmegy vele a legközelebbi portugál településig. Félszeműre nézett és azt mondta: -- Város? Portugál? Félszemű már-már teljesen meghatódott attól, 573 hogy Sean ennyi figyelemre méltatja. Ismét megragadta Sean kezét, mieló'tt az elhúzhatta volna és élénken rázogatni kezdte. -- Fejezd már be, te átkozott bolond -- mondta Sean ingerülten, és Félszemű vigyorgott meg bólogatott, majd anélkül, hogy elengedte volna Sean kezét, lelkes beszéddel fordult a falu többi lakójához. Sean ezalatt megpróbálta felidézni magában az itteni part egyik portugál kikötőjének a nevét. -- Nova Sofala -- kiáltotta, amikor eszébe jutott. Félszemű hirtelen abbahagyta beszédét és Seanra meredt. -- Nova Sofala -- mondta ismét Sean, miközben ujjával bizonytalanul kelet felé mutatott, és Félszeműnek még az ínye is eló'villant, olyan széles vigyor ömlött el arcán. -- Nova Sofala -- helyeselt és határozottan mutatta az irányt, majd ezután már néhány percen belül megállapodtak, hogy elvezeti oda Seant. Hlubi felnyergelte a lovakat, Félszemű meg kihozott egy fűből készült gyékényt meg egy csatabárdot az egyik kunyhóból. Sean felült a lóra és Klubira nézett, hogy kövesse példáját, de Hlubi furcsán viselkedett. -- Igen? -- kérdezte Sean elszántan. -- Mi van? -- Nkosi. -- Hlubi a föléjük hajló faágakat nézte. Az öreg vezethetné a málnás lovakat.

-- Csinálhatjátok felváltva -- mondta Sean. Hlubi köhintett egyet, majd tekintetét bal kezének körmeire fordította. -- Nkosi, lehetséges, hogy a tengertói visszafelé betérsz ebbe a faluba? -- Igen, hát persze -- mondta Sean --, az öreget itt le kell tennünk. Miért kérded? -- Tüske ment a lábamba, Nkosi, és eléggé fáj. Ha esetleg nincs rám szükséged, akkor itt megvárnálak. Talán addigra begyógyul. -- Hlubi ismét felnézett a 514 fára és zavartan toporgott. Sean nem vette észre, hogy sántított volna és megdöbbentette, hogy miért pont most kezd el Hlubi szimulálni. Aztán Hlubi nem tudta megállni és a lány felé nézett, aki ott állt a falusiak között. A köténykéje nagyon pici volt és oldalról nem is takart semmit. Sean nyomban megértette a dolgot és kuncogni kezdett. -- Az a tüske, ami bánt, valóban fájdalmas, de nem a lábadban van. -- Hlubi ismét toporogni kezdett. Azt mondtad rájuk, hogy majmok... megváltozott a véleményed? -- kérdezte Sean. -- Nkosi, ezek itt tény lég-majmok -- sóhajtott Hlubi. -- De nagyon barátságos majmok. -- Akkor maradj csak... de nehogy túlságosan legyengítsd magad. Hazafelé hegyeken kell átkelnünk. 22 Félszemű vezette a málhás lovat -- ez nagy büszkeséggel töltötte el. Magas füvön, mangrovemocsáron és sűrű, forró őserdőn át, majd fehér korallhomokon és kuszán kanyargó pálmafák törzsei között végre eljutottak a tengerhez. Nova Sofala vastag falú, rézágyúkkal felszerelt erőd volt. Mögötte a tenger barna volt a beletorkolló folyók iszapjától. A kapuknál álló őr azt mondta: -- Madre de Dió --, amikor meglátta Seant, és a parancsnok elé vitte. A parancsnok egy láztól sárga arcú, elnyűtt, átizzadt zubbonyt viselő, apró ember volt. A parancsnok azt mondta: -- Madre de Dió -- és a széke hátrarepült íróasztalától. Beletelt egy kis időbe, míg rájött, hogy a látszat ellenére ez a koszos, szakállas óriás nem veszélyes. A parancsnok beszélt angolul és Séan előadta neki problémáját. Kiderült, hogy a parancsnok minden bizonnyal a segítségére lehet. Volt három jezsuita misszionárius az 575 erődben, akik a minap érkeztek Portugáliából és már alig várják, hogy feladathoz jussanak. Sean választhat közülük, de előbb meg kell fürdenie és együtt kell vacsoráznia a parancsnokkal, hogy utána segíthessen neki megízlelni azokat a borokat, melyek ugyanazzal a hajóval érkeztek, mint a misszionáriusok. Sean úgy vélte, hogy e2Tigazán kiváló gondolat. A vacsoránál találkozott a misszionáriusokkal. Mindhárom fiatal ember volt, az arcuk egészen rózsaszín, mivel Afrikának még nem volt lehetősége rá, hogy nyomot hagyjon rajtuk. Mindhárman szívesen tartottak volna vele, így Sean kiválasztotta közülük a legfiatalabbat -- nem annyira a megjelenése, mint inkább a neve miatt. Úgy hívták, hogy „Alphonso atya", és ennek volt valami hősies csengése. A jezsuiták korán nyugovóra tértek és otthagyták a parancsnokot, négy beosztott tisztjét és Scant a kóstolásra váró vörösborokkal. Ittak Viktória királynőre és a családjára, majd a portugál királyra és családjára. Ettől aztán megszomjaztak és ittak a távol lévő barátokra meg egymásra. A parancsnok és Sean kölcsönösen barátságot és hűséget esküdtek egymásnak, és ettől a parancsnok annyira elszomorodott, hogy sírva fakadt, mire Sean megveregette a vállát és felajánlotta, hogy eltáncolja neki a Tüzes fehér őrmestert. Erre

a parancsnok azt mondta, hogy nagyra értékelné, mivel ez igen nagy megtiszteltetés, mi több, rendkívüli örömet okozna neki. Ő maga ezt a táncot nem ismeri, de talán Sean lenne oly kedves és megtanítaná rá. Együtt táncoltak az asztalon. A parancsnok remekül csinálta, egészen addig, míg nagy lelkesedésében végül rosszul mérte fel az asztal szélességét. Sean segített a tiszteknek ágyba dugni, majd reggel Sean, Alphonso atya és Félszemű elindultak vissza a hegyek felé. Sean most már türelmetlen volt és nem tűrt semmiféle késlekedést; minél hamarabb vissza akart érni Katri576 nához. Alphonso atya pontosan annyira tudott angolul, mint Sean portugálul, így a társalgás nehézségekbe ütközött, de Alphonso megoldotta a problémát azzal, hogy csak ő beszélt. Eleinte Sean hallgatta, de amikor arra az elhatározásra jutott, hogy a jó atya nyilván meg akarja téríteni, már rá se hederített. Aphonsót ez, úgy tűnt, cseppet sem zavarja -- csak beszélt tovább és két kézzel kapaszkodott a lovába, miközben a reverendája a lába körül lifegett és az arca csupa veríték volt széles karimájú kalapjának árnyékában. Félszemű úgy követte őket, mint egy vénséges vén gólya. Két nap alatt értek vissza Félszemű falujába és megérkezésük diadalmas bevonulás volt. Alphonso atya arca kigyúlt, amikor meglátta ezt a sok lehetséges megtérőt. Sean szinte látta, amint lelki kezeit dörzsöl,geti és úgy döntött, hogy egyenesen mennek tovább, mielőtt Alphonso megfeledkeznék útjának legfőbb céljáról. Félszeműnek, fizetségül szolgálataiért, adott egy vadászkést. Félszemű a falu közepén leült a nagy fa alá, vékony lábai már nem bírták tovább tartani testének súlyát, és a kést szorosan a melléhez szorította. -- Hlubi, ebből elég volt... most már gyere! -- Sean le sem szállt a lováról, türelmetlenül várt Klubira, hogy búcsút vegyen a falu három lányától. Hlubi a hagyományos zulu ízlésnek megfelelően választott mindhárom nagy mellű volt, nagy fenekű és fiatal. Ráadásul mindhárman sírtak. -- Gyere már, Hlubi... mi a baj? -- Nkosi, azt hiszik, hogy feleségnek vettem őket. -- És ezt vajon miből gondolják? -- Nkosi, én nem tudom. -- Hlubi lehámozta nyakáról a leggömbölyűbb és legfiatalabb karját, majd felkapta lándzsáit és rohanni kezdett. Sean és Alphonso utána .vágtatott. A falusiak hangos kiáltozással búcsúztak tőlük, és amikor Sean visszanézett, látta, hogy Félszemű még mindig ott ül a nagy fa tövében. 517 A tempó, amit Sean diktált, végre kezdett kifogni Alphonsón. Szájának szökőárja lanyhult és meglehetős vonakodással eresztette hátsó felét a nyeregbe; lovaglás közben előrehajolt lova nyakára, hogy a feneke a levegőben legyen. Átkeltek a hegyeken és a túloldalon leereszkedtek; a terep a Sabi völgyében egyenessé vált és ők belovagoltak az erdőbe. Kilenc nappal azután, hogy elhagyták Nova Sofalát, megérkeztek a Sabi folyóhoz. Késő délután volt. A folyóágyban épp gyöngytyúkok ittak és kék felhőként, örvénylő szárnycsapásokkal emelkedtek a magasba, ahogy Sean levezette kis csapatát a parton. Mialatt a lovak .ittak, Sean Hlubival beszélt. -- Felismered a folyónak ezt a szakaszát? -- Igen, Nkosi, kétórányira vagyunk felfelé a szekerektől... túlságosan északnak tartottunk, amikor átjöttünk az erdőn. Sean felnézett a napra, mely már a fák tetejét érintette. -- Még fél órát tart a világosság... és ma este nem lesz holdvilág. -- Talán megvárhatjuk a reggelt -- javasolta reménykedve Hlubi. Sean figyelembe se vette, intett Alphonsónak, hogy szálljon lóra. Alphonso épp nekikészült,

hogy vitába szálljon, vajon tanácsos-e továbbmenniük. Sean azonban megmarkolta reverendáját és felsegítette a nyeregbe. 23 A sötétségben átragyogott Katrina szekerének ponyváján a lámpa fénye és az utolsó nyolcszáz méteren ez vezette őket a táborig. Tolvaj hangos ugatással üdvözölte őket, és Mbejane a többi szolga élén rohant, hogy megfogja Sean lovát. A nyugtalanságtól és a megkönnyebbüléstől rettentő hangosan beszélt. -- Nkosi, már nincs sok idő... elkezdődött. 518 Sean leugrott a lováról és a szekérhez rohant. Feltépte a ponyva nyílását. -- Sean. -- Katrina felült. A szeme a lámpa fényében rettentő zöld volt, de sötét karikák övezték. -- Hála Istennek, hogy megérkeztél. Sean ott térdelt az ágya mellett és átölelte. Beszélt hozzá, olyasmiket mondott, ami csak kettőjüké, miközben Katrina csüngött rajta és apró csókokkal borította Sean arcát. A világ egy sötétségben álló szekérré zsugorodott, melyet egyetlen lámpás fénye és két ember szerelme világított meg. Katrina hirtelen megmerevedett karjai között és felszisszent. Sean csak tartotta, arcára egyszeriben tehetetlen kétségbeesés ült ki és hatalmas kezei félénken, bizonytalanul motoztak Katrina vállán. -- Mit tehetek, gyönyörűségem? Hogyan segíthetek neked? Katrina teste lassacskán elerayedt és azt suttogta: Találtál papot? -- A pap! -- Sean egészen megfeledkezett róla. Még mindig Katrinát ölelve hátrafordítottá a fejét és kiüvöltött: -- Alphonso... Alphonso. Igyekezz, ember. Alphonso atya arca megjelent a ponyva nyílásában, sápadt volt a kimerültségtől és piszkos az út porától. --Adj össze minket -- mondta Sean. -- Gyorsan, ember, egy-kettő, ripsz-ropsz... érted? Alphonso bemászott a szekérbe. Reverendájának szoknyája elszakadt és a lyukakon át látszott fehér, csontos térde. Megállt fölöttük és kinyitotta a könyvét. -- Gyűrű? -- kérdezte portugálul. -- Igen -- mondta Sean. -- Nem! Nem! Gyűrű? -- Alphonso felmutatta gyűrűsujját és egy kört írt köré. -Gyűrű? -- Azt hiszem, jegygyűrűt akar -- suttogta Katrina. -- Jaj, Istenem -- mondta Sean. -- Arról megfeledkeztem. -- Kétségbeesetten körülnézett. -- Mit használhat579 nánk helyette? Nincs valami gyűrű vagy hasonló a ládádban? Katrina megrázta a fejét és kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de nyomban be is csukta, mivel egy újabb fájás kerítette hatalmába. Sean átölelve, tartotta, amíg vége nem lett, majd amikor Katrina teste ismét elernyedt, dühösen nézett fel Alphonsóra. -- Adj már össze minket... a fene essen beléd. Hát nem látod, hogy ilyesmire már nincs idő? -- Gyűrű? -- mondta ismét Alphonso. Nagyon szomorúnak és gondterheltnek látszott. -- Jól van, szerzek neked egy gyűrűt. -- Sean leugrott a szekérről és Mbejanéért kiáltott. -- Hozd ide a puskámat, gyorsan. ~ Ha Sean le akarja lőni a portugált, az az ő dolga, Mbejane feladata pedig az, hogy segítsen neki. Odavitte Seannak a puskát. Sean az övén lévő erszényben talált egy aranypénzt, ledobta a földre és rányomta a puska csövét. A golyó cakkos lyukat ütött rajta. Visszalökte a puskát Mbejanénak, majd felvette a

kis aranykarikát és visszamászott a kocsiba. A szertartás során háromszor kapkodott Katrina levegő után a fájások miatt és Sean minden egyes alkalommal szorosan tartotta, Alphonso pedig gyorsított beszédén. Sean ráhúzta Katrina ujjara az átlyukasztott aranypénzt és megcsókolta. Alphonso még elhadarta az utolsó latin sort, és Katrina azt mondta: -Jaj Sean, jön. -- Kifelé -- mondta Sean Alphonsónak és kifejező mozdulattal ajtót mutatott neki -- Alphonso hálás volt, hogy mehetett. Nem tartott soká, de Sean számára egy örökkévalóságnak tűnt -- akárcsak az, amikor le kellett vágni Garry lábát. Aztán egy utolsó, síkos rohammal vége lett. Katrina nagyon csöndesen, sápadtan feküdt, miközben alatta az ágyon, még mindig összekötve vele, 520 bőrén bíborszín, szederjes foltokkal és véresen, ott feküdt a gyerek, kettőjük gyereke. -- Nem él -- mondta Sean rekedten. Csupa veríték volt és egészen a szekér faláig hátrált. -- De -- mondta Katrina hevesen és kínlódva felemelkedett. -- De él... Sean segítened kell nekem. Katrina elmondta neki, hogy mit csináljon és a gyerek végre felsírt. -- Fiú -- mondta Katrina halkan. -- Jaj Sean... fiú. Katrinát még ennyire szépnek nem látta; sápadt volt, kimerült és gyönyörű. 24 Sean hiába tiltakozott -- Katrina másnap reggel felkelt és belepréselte magát egyik régi ruhájába. Sean ott lézengett közte és az ágyon fekvő gyerek közt. -- Még mindig olyan kövér vagyok -- sopánkodott Katrina. -- Gyönyörűségem, kérlek, maradj még ágyban egy-két napig. Katrina egy grimaszt küldött felé és folytatta küzdelmét a fűző zsinórjával. -- És akkor ki gondoskodik a kicsiről? -- Majd én! -- mondta Sean őszinte komolysággal. Majd megmondod, hogy mit kell csinálni. Katrinával vitatkozni pontosan olyan volt, mintha az ember kézzel akarná fölvenni a higanyt, vagyis felesleges erőfeszítés. Felöltözött és felvette a gyereket. -- Lesegítesz a lépcsőn. -- Rámosolygott Seanra. Sean és Alphonso kiraktak neki egy széket egy nagy sumafa árnyékába, és a szolgák mind köré gyűltek, hogy megnézzék a gyereket. Katrina az ölében tartotta és Sean tétován állt mellettük. Sean számára ez még olyan valószínűtlennek tűnt... túl sok volt ez agyának, hogy ilyen rövid idő alatt megeméssze. Ká527 bán vigyorgott, ahogy szolgái sorra elmondták jókívánságaikat és észrevételeiket, karja meg ernyedten csüngött, amikor Alphonso aznap reggel immáron huszadszor rázta meg a kezét. -- Fogd meg gyermekedet... Nkosi. Hadd lássuk őt a karodban -- kiáltotta neki Mbejane és a többi zulu is mind ezt követelte. Sean arckifejezése lassan megváltozott, rémült nyugtalanság ült ki rá. -- Vedd föl, Nkosi. Katrina felé nyújtotta a kis csomagot és Sean tekintete olyan lett, akár az űzött vadé. -- Ne félj, Nkosi, nincs foga, nem bánt -- biztatta Hlubi. Sean az újdonsült apák görnyedt, ügyetlen tartásával fogta meg elsó'szülöttjét. A zuluk megéljenezték

és Sean area lassan kisimult, megnyugodott, mosolya pedig maga volt a sugárzó büszkeség. -- Mbejane, hát nem gyönyörű? -- Épp oly gyönyörű, mint az apja -- helyeselt Mbejane. -- Dicséreted, akár a kétélű penge -- nevetett Sean. Alaposan szemügyre vette a gyereket. A haja sötét volt, az orra lapos, akár a bulldogé, a szeme halványszürke, a lába meg hosszú, vékony és vörös. -- Milyen nevet adsz neki? -- kérdezte Hlubi. Sean Katrinára nézett. -- Mondd 'meg nekik -- mondta Sean. -- Úgy fogjuk hívni, hogy Dirk -- mondta Katrina zulu nyelven. -- És ennek mi a jelentése? -- kérdezte Hlubi, és Sean felelt neki. -- Azt jelenti, hogy tőr... éles, hegyes kés. A szolgák nyomban elismerően bólogatni kezdtek. Hlubi elővette tubákosdobozkáját, körbeadta, és Mbejane is csippentett belőle. -- Ez -- mondta -- igazán jó név. 522 25 Az apaság, ez a titokzatos alkimista, Sean viselkedését tizenkét óra leforgása alatt teljesen átalakította. Eddig még nem volt dolga soha semmivel, ami ennyire rá lett volna szorulva és ilyen sebezhetőén törékeny lett volna. Azon az első estén kocsijukban csak figyelte Katrinát, aki keresztbe vetett lábbal ült az ágyon, a gyerek fölé hajolt és szoptatta. Haja az egyik oldalon lágyan előreomlott, az arca teltebb lett, asszonyosabb^ és ölében a gyerek vörös arccal, szuszogva evett. Katrina felnézett Seanra és mosolygott, a gyerek pedig apró öklével és mohó szájával rángatta a mellét. Sean odament az ágyhoz, leült melléjük és karjával átölelte őket. Katrina az arcát Sean mellkasához dörgölte és a hajából meleg, tiszta illat áradt. A fiú hangosan evett tovább. Sean homályos izgalmat érzett, mintha egy új kaland határán állna. Egy héttel később, amikor megjelentek az első esőfelhők az égen, Sean átvitte táborát a Sabi túlpartjára, hogy a hegyi lejtőkre meneküljenek a síkság forrósága elől. Volt ott egy völgy, amit akkor vett észre, amikor Klubival a tengerpartra mentek. A völgy mélyét alacsony, édes fű borította, és a kristálytiszta vizű patak mentén cédrusfák magasodtak. Sean erre a helyre hozta őket. Itt fogják kivárni az esős évszak végét, és utána, amikor már a gyerek is elég erős ahhoz, hogy útra keljenek, délnek indulnak az elefántcsonttal, hogy Pretoriában eladják. Ez egy boldog tábor volt. Az ökrök birtokukba vették az egész völgyet, megtöltötték mozgással és elégedett bőgésük hangjaival; a szekerek közt gyakorta hallatszott nevetés és esténként, amikor a hegyekből a pára alászállt, a tábortűz fényesen, barátságosan lobogott. Alphonso atya még közel két hétig velük maradt. Kellemes fiatalember volt, bár sem 523 ő, sem Sean nem értette soha, hogy mit mond a másik, jelbeszéddel egész jól elboldogultak. Végül aztán útnak indult Klubival és egy másik szolgával, akik visszakísérték a hegyeken át, de előtte még sikerült zavarba hoznia Scant azzal, hogy búcsúzóul megcsókolta. Sean és Katrina sajnálták, hogy elmegy. Mindketten megszerették, olyannyira, hogy Katrina már-már vallását is megbocsátotta neki. Az esőzések a szokásos módon, nagy dérrel-durral, dühöngő' viharokkal megérkeztek. A hetek lassanként hónapokká váltak. Boldog hónapok voltak, amikor is az élet Dirk ágya köré összpontosult. Az ágyat Mbejane csinálta neki cédrusfából, és Katrina egyik ládájából kerültek bele a lepedők és a takarók. A

gyérek gyorsan nőtt: úgy tűnt, szinte naponta több helyet foglal el ágyából, a lába kigömbölyödött, a bőréről is eltűntek azok a vörös foltok és a szeme sem volt már olyan homályos, szürkéskék. Most már valami zöld is kezdett feltűnni benne -- a szeme ugyanolyan színű lesz, mint az anyjáé. Hogy eltöltse valamivel a hosszú, henye napokat, Sean nekilátott, hogy egy kis kunyhót építsen a patak partján. A szolgák is csatlakoztak hozzá, így az első szerény elképzelésből végül egy szilárd, bepucolt falú, szalmatetős építmény kerekedett, melynek egyik oldalán még egy kőből épült kandalló is állt. Amikor elkészült, Sean és Katrina beköltöztek. Szekerük vékony ponyvafala után a kunyhó szerelmüket az állandóság érzésével ajándékozta meg. Egy este, amikor az eső sziszegve hullt odakinn a sötétségben és a szél úgy vinnyogott az ajtó előtt, mint egy bebocsátást kérő kutya, letettek egy ágybetétet a kandalló elé és a tűz villódzó fényénél nekiláttak, hogy egy újabb gyerekkel szaporodjék a család. Eljött a karácsony, majd követte az új év. Az esőzések akadozni kezdtek, majd teljesen elálltak, és ők 524 még mindig maradtak a völgyben. Aztán végül mégis csak el kellett indulniuk, mivel készleteik kimerülőben voltak -- a puskapor, sö, gyógyszerek, ruhanemű már mind a végét járta. Felpakolták a szekereket, befogtak, és kora reggel elindultak. Ahogy a szekerek sora a síkság felé végigkanyargott a völgyön, Katrina Dirkkel az ölében fenn ült az első szekér ülésén, Sean pedig mellette lovagolt. Katrina visszanézett -- kunyhójuk teteje ott barnállott a cédrusfák ága között. -- Egy napon vissza kell jönnünk, itt olyan boldogok voltunk -- mondta halkan. Sean kihajolt felé a nyeregből és megérintette a karját. -- A boldogság az nem egy hely, gyönyörűségem, az nem marad itt, hozzuk magunkkal. Katrina rámosolygott. Már kezdett látszani rajta a második gyerek. 26 Július végén érték el a Limpopo folyót és találtak egy helyet, ahol átkelhettek. Három napig tartott, míg lerámolták a szekereket, átvitték a puha homokon, majd utána áthurcolták az elefántcsontot meg a holmijukat is. A harmadik nap késő délutánján végeztek és ekkorra már mindenki halálosan fáradt volt. Korán, megvacsoráztak és egy órával naplemente után a zuluk takaróikba csavarták magukat, és Sean meg Katrina összeölelkezve, egymás mellére hajtott fejjel aludtak szekerükben. Reggel Katrina csöndes volt és egy kicsit sápadt. Sean észre sem vette egészen addig, míg Katrina azt nem mondta, hogy fáradt és elmegy, ledől egy kicsit -- Sean nyomban csupa figyelem lett. Felsegítette őt a szekérre és párnát tett a feje alá. -- Biztos, hogy jól vagy? -- kérdezgette. -- Igen... semmi baj, csak egy kicsit fáradt vagyok -- nyugtatta meg Katrina. Értékelte gondoskodását, de 525 megkönnyebbült, amikor végre elment, hogy a dolga után nézzen és a szekerek felpakolásával foglalkozzék, mert ilyen esetekben Sean segítsége mindig egy kicsit esetlen, ügyetlen volt. . Délre a szekereket felpakolták úgy, hogy Sean is meg volt elégedve vele. Katrina szekeréhez ment, felemelte a ponyvát és bekukucskált. Arra számított, hogy Katrina alszik. Katrina azonban nyitott szemmel, két vastag, szürke takaróba burkolódzva feküdt az ágyon. Az arca olyan sápadt volt, akár egy kétnapos

hulláé. Sean ekkor rémült meg először és gyorsan felmászott a szekérre. -- Drágaságom, borzasztóan nézel ki. Rosszul vagy? -- Sean kezét Katrina vállára tette és érezte, hogy reszket. Katrina nem válaszolt, csak tekintetét Sean arcáról az ágy végéhez, a padlóra fordította és Sean szeme követte. Katrina fényűzése az éjjeli edénye volt; erős porcelánból készült és kézzel festett, piros rózsák díszítették. Nagyon szerette és Sean gyakran ugratta olyankor, amikor letelepedett rá. Az edény most ott állt az ágy lábánál, és amikor Sean meglátta, hogy mi van benne, a lélegzete is elakadt. Félig tele volt folyadékkal, melynek a színe olyan volt, mint a legerősebb barna söré. -- Jaj, Istenem -- suttogta. És csak nézte meredten, mozdulatlanul állt, miközben agyában, akár. a sírásók kapájának koppanása, dobolni kezdett egy rossz vers hátborzongató töredéke, amit valamikor a witwatersrandi kocsmákban hallott. Fekete, mint az Angyal, Fekete, mint a bűn, Ha a láz vizei folynak, Az szurokfeketén ürül. Csavard takaróba, Adj neki kinint, 526 De mindnyájan tudjuk, A sornak vége itt. Fekete, mint az Angyal, Fekete, mint a bűn, Hamarost mélyre tesszük őt És arcára rög kerül. Felemelte a fejét és kitartó pillantással nézett Katrinára, a félelem jeleit kereste. De Katrina éppoly kitartóan nézett vissza rá. -- Sean, ez fekete malária. -- Igen... tudom -- mondta Sean, hisz a tagadás ezen mit sem változtat, itt nincs helye túlzott reménynek. Ez fekete malária: a malária legkegyetlenebb formája, mely megtámadja a vesét és törékeny, fekete vérrel teli zsákokká változtatja, és ezeket a zsákokat a legkisebb mozgás is megrepesztheti. Sean letérdelt az ágya mellé. -- Nagyon nyugodtan kell feküdnöd. -- Kezével könnyedén megérintette Katrina homlokát és érezte, milyen forró a bó're. -- Igen -- válaszolt neki Katrina, de tekintete már kezdett elhomályosulni és teste a hagymázas önkívület nyughatatlan vergó'désének elsó' jeleit mutatta. Sean karjával átfogta Katrina mellét, hogy visszatartsa. Mire leszállt az est, Katrina már a malária rémálmának legmélyén járt. Nevetett és öntudatlan rémületében sikoltozott, a fejét dobálta és küzdött Sean ellen, amikor az megpróbálta megitatni. De innia kellett, ez volt az egyetlen esélye, ki kell tisztítani a veséjét és akkor talán életben marad. Sean fogta a fejét és beleeróltette. Dirk sírni kezdett, mert éhes volt és megrémítette anyja látványa. 527 -- Mbejane! -- kiáltotta Sean, hangja a kétségbeeséstől magasra csapott. Mbejane egész délután ott várakozott a szekér bejárata előtt. -- Nkosi, mit tehetek? -- A gyerek... vigyáznál rá? Mbejane kiságyával együtt felkapta Dirket. -- Ne nyugtalankodj miatta. Átviszem a másik szekérre. Sean minden figyelmét ismét Katrinára fordította. A láza egyre magasabbra szökött. A teste már olyan forró volt, akár egy kemence, a bőre száraz és óráról órára egyre hevesebben dobálta magát, egyre nehezebb volt fékezni mozgását. Sötétedés után egy órával Kandhla jött be egy tál gőzölgő folyadékkal meg egy csészével. Sean orra elfintorodott, ahogy megérezte a szagát. -- Mi a fene ez? -- Megfőztem a szűzmellfa kérgét... ezt a Nkosikazinak meg kell innia. Ugyanolyan áporodott szaga volt, mint a forrásban lévő komlónak, és Sean habozott. Ismerte a fát. Magasabban fekvő vidékeken nő, a kérge meg kórosnak tűnő

csomókból áll, és minden egyes csomó akkora és olyan formájú, akár egy tövissel koronázott mell. -- Honnan szerezted? Itt a folyó környékén nem láttam egyetlen ilyen fát sem -Sean próbálta húzni az időt, míg eldönti, vajon megitassa-e a főzetet Katrinár val. Tudta, hogy ezek a zulu gyógyszerek olyanok, ha az ember nem hal bele, akkor néha még meg is gyógyulhat tőlük. -- Hlubi visszament a hegyekbe, oda, ahol négy napja táboroztunk... egy órája ért vissza a kéreggel. Oda-vissza közel ötven kilométer, alig hat óra alatt -- ezen Sean még gyötrelmes bánatában is elmosolyodott. -- Mondd meg Klubinak, hogy a Nkosikazi meg fogja inni a gyógyszerét. 528 Kandhla tartotta Katrina fejét és Sean belediktálta az undorító szagú folyadékot -- megitatta vele az egészet. Úgy tűnt, a kéreg leve könnyített veséje vérbőségén; reggelig négyszer ürített és a vizelete habos, fekete vérrel volt tele. Sean mindannyiszor gyöngéden tartotta, védte testét minden mozgástól, mely megölhette volna. Hagymázas állapota fokozatosan teljes önkívületté vált; összekuporodva, nyugodtan feküdt ágyában, csupán időnként rázta meg a rövid rohamokban rátörő reszketés. Amikor a reggeli nap átvilágított a szekér ponyváján és odabenn világos lett, Sean meglátta Katrina arcát és tudta, hogy haldoklik. A bőre áttetszőén sárgásfehér volt, a haja elvesztette fényét és élettelen volt, akár a száraz fű. Kandhla hozott még egy tálnyit a gyógyszerből, és megitatták vele. Amikor a tál kiürült, Kandhla azt mondta: -- Nkosi, hadd tegyek le egy matracot a földre, ide a Nkosikazi ágya mellé. Neked aludnod kell, én majd itt maradok veled és felébresztelek, ha a Nkosikazi megmozdul. Sean űzött tekintettel nézett rá. -- Lesz még idő az alvásra, barátom. -Lenézett Katrinára és halkan folytatta. -- Talán nagyon is hamar lesz rá idő. Katrina teste hirtelen megmerevedett és Sean térdre hullt ágya mellett. Kandhla nyugtalanul téblábolt mögötte. Seannak beletelt egy kis időbe, míg felfogta, . hogy mi történik és akkor felnézett Kandhlára. r Eredj! Menj gyorsan! -- mondta és az a szenvedés, ami Sean hangjából hallatszott, vakon, bukdácsolva űzte ki Kandhlát a kocsiból. Aznap reggel megszületett Sean második fia, és mialatt Kandhla vigyázott Katrinára, Sean betekerte a gyereket egy takaróba, majd kivitte a bozótosba és eltemette. Aztán visszament Katrinához és ott maradt mellette, miközben a nappalok és az éjszakák a gyász reménytelen zűrzavarában olvadtak össze. Amilyen közel volt Katrina a halálhoz, olyan közel volt Sean az őrülethez. Ki se 529 mozdult a kocsiból, ott kuporgott Katrina ágya mellett a matracon, törülgette arcáról a verítéket, megitatta, vagy csak ült és nézte. Elvesztette a gyermekét és Katrina a szeme előtt sorvad sárga csontvázzá. Seant Dirk mentette meg. Mbejane behozta hozzá a fiút, aki hancúrozott a matracon, Sean ölébe mászott és a szakállát húzkodta. Ez volt az egyetlen, halovány fénysugár ebben a nagy sötétségben. f 27 Katrina életben maradt. Lassan visszatért abból a mozdulatlan önkívületből, mely a halált megelőzi, és ez a tétova javulás Sean kétségbeesését reménnyé változtatta, majd csodás megkönnyebbüléssé. A vizelete már nem volt fekete, hanem sötét rózsaszín és üledékes. Most már eszméleténél volt és tudta, hogy ott van Sean, de annyira legyöngült, hogy még a fejét sem tudta felemelni a párnáról, csupán a tekintetével követte Sean mozgását a kocsiban. Még egy hét telt el, mielőtt megtudta volna, hogy mi történt a gyerekkel. Megkérdezte,

hangja csak fáradt suttogás volt, és Sean a tőle telhető legnagyobb szelídséggel és óvatossággal elmondta neki. Katrinának nem volt ereje ahhoz, hogy érzelmeit kimutassa; csak feküdt, csöndesen meredt feje fölött a ponyvára és könnyei végigcsordultak sárga arcán. Az a pusztítás, amit a láz vitt véghez testén, szinte hihetetlen volt. A lába annyira sovány lett, hogy Sean egy kézzel át tudta fogni a combját. A bőre petyhüdten, sárga redőkben lógott arcán, testén és vizeletét még midig rózsaszín vér színezte. De ez még nem minden: a láz a leikéből .is kiszívott minden erőt. Nem maradt benne semmi, ami ellenállhatott volna annak a szörnyű bánatnak, amit a gyerek halála jelentett, és a bánat burkot vont köré, melyen át sem Sean, sem 530 Dirk nem érhetett el hozzá. Sean harcolt, hogy visszahozza ót az életbe, hogy eltüntesse annak a szörnyű pusztításnak a nyomait, ami lelkét és testét ennyire tönkretette. Minden percét Katrinának szentelte. Ő is meg a szolgák is a tábor körül ötven kilométeres körzetben bejárták a bozótost, hogy olyan finomságokat keressenek, ami esetleg meghozza az étvágyát; vad gyümölcsöt, mézet, zsiráfvelőt és vagy egy tucatnyi állat húsát: elefánt szívből és duiker antilop májából készült kebabot adtak neki, sült leguán gyíkot, mely olyan fehér volt és gyönge, akár egy hízott jérce és a folyóból a sárga szájú keszeg arányló fiiéjét tették elé. Katrina csupán fásultan turkált ezekben az ínyencségekben, majd elfordult és csak feküdt, miközben mereven bámulta az ágy vászonfalát. Sean ott ült mellette, beszélt neki a farmról, amit majd megvesznek és próbálkozott, de hiába, hogy bevonja Katrinát is leendő házuk tervezgetésébe. Felolvasott neki Duff könyveiből, de Katrina reakciója mindössze annyi volt, hogy az ajka kicsit megremegett, amikor Sean azt a szót olvasta, hogy „halál" vagy „gyerek". Aztán mesélt neki a witwatersrandi napokról, emlékei közt olyan történetek után kutatott, melyek felvidíthatják Katrinát. Behozta hozzá Dirket és hagyta, hogy a kocsiban játsszon. Dirk most már járt, a haja sötét volt és kezdett göndörödni, a szeme pedig zölden világított. Dirket azonban nem lehetett sokáig a szekéren tartani. Olyan sok volt a tennivalója, annyi mindent kellett felfedeznie. Rövid időn belül a bejárathoz totyogott és felhangzott az ellentmondást nem tűrő, uralkodói felszólítás: -- Bejaan! Bejaan! Mbejane feje szinte azon nyomban megjelent a nyílásban és kérdőn Seanra pillantott. -- Jól van, akkor vidd... de mondd meg Kandhlának, hogy ne tömje tele. 531 Mbejane ilyenkor gyorsan, még mielőtt Sean meggondolja magát, leemejte Dirket a kocsiról és elvitte. Dirket közel két tucat zulu kényeztette. Heves versengés folyt köztük a gyerek szeretetéért, így aztán nem volt olyan, amit meg ne tettek volna érte -- a méltóságteljes Mbejane négykézláb rohangált, miközben könyörtelen lovasa összevissza hajtotta őt a szekerek között, Hlubi meg a hónalját vakargatva, agyalágyult makogások közepette utánozta a babuint, amin Dirk visongva kacagott, és a kövér Kandhla már-már teljesen kifosztotta Katrina befőttkészletét, hogy Dirk semmiben sem, szenvedjen hiányt, mialatt a többiek a háttérben maradtak és izgatottan várták a pillanatot, amikor kifejezésre juttathatják imádatukat, de azért féltek, nehogy magukra vonják Mbejane és Hlubi féltékeny haragját. Sean jól tudta, hogy mi folyik, de képtelen volt megakadályozni. Minden idejét, teljes egészében Katrinának szentelte. Seannal először fordult elő életében, hogy önmagából nemcsak egy kis darabkát, hanem annál jóval többet adott egy másik emberi lénynek. Ez valóban egyedülálló önfeláldozás volt: végigkísérte azokat a hónapokat, melyek során Katrinának

sikerült erejéből annyit visszanyernie, hogy már egyedül, segítség nélkül is fel tudott ülni; aztán újabb hónapok következtek, melyekre még szüksége volt, míg végül Sean elég biztonságosnak látta állapotát ahhoz, hogy folytassák útjukat dél felé. Készítettek neki egy hordagyat -- Sean nem akarta megkockáztatni, hogy a szekér összerázza --, és az első nap mindössze két órát voltak úton. A hordagyat négy szolga vitte, és Katrina a naptól védve, egy kifeszített ponyvadarab alatt feküdt rajta. Annak ellenére, hogy a zuluk rendkívül óvatosan vitték, Katrina a második óra végére már teljesen kimerült. Fájt a háta és sárga bőrén izzadságcsöppek gyöngyöztek. A következő héten mindössze napi két órát tettek 532 meg, majd fokozatosan növelték az időt, míg végre egy teljes napon át is úton lehettek. Félúton jártak a Magaliesberghez, egy iszapos vízgödörnél táboroztak a tüskés bozótos területén, amikor Mbejane odament Seanhoz. -- Van még egy üres szekér, amin nincs elefántcsont, Nkosi. -- A többi viszont tele van -- mutatott rá Sean. -- Innen négyórányira elég elefántcsont van a föld alatt ahhoz, hogy megtöltsük az utolsó szekeret is. Sean szája fájdalmasan megrándult. Délkelet felé nézett, majd halkan azt mondta: -- Mbejane, én még fiatal ember vagyok, de már épp elég szörnyű emlékem van ahhoz, hogy öregségemre szomorú legyek. Rávennél, hogy egy baráttól ne csak az életét, de még a ráeső elefántcsontrészt is elvegyem? Mbejane megrázta a fejét. -- Csak megkérdeztem, ez minden. -- Én meg válaszoltam, Mbejane. Az az övé... maradjon csak ott. 28 Átkeltek a Magaliesbergen és a hegylánc mentén nyugatnak fordultak. Aztán, két hónappal azután, hogy elindultak a Limpopo folyótól, megérkeztek a búr településhez, Louis Trichardthoz. Séan Mbejanéra hagyta, hogy letáborozzon a szekerekkel a templom előtti nyílt téren, ő meg elindult, hogy egy orvost kerítsen. A környéken csak egy orvos volt, akit Sean a vegyesbolt fölötti rendelőjében talált és elvitte a szekerekhez. Sean vitte a táskáját és az ősz szakállú orvos, aki nem volt hozzászokva az ilyen megpróbáltatásokhoz, futva igyekezett lépést tartani vele. Mire megérkeztek, lihegett és szakadt róla a veríték. Sean odakinn várt, míg az orvos végzett a vizsgálattal, majd amikor 533 végre lejött a szekérről, Sean türelmetlenül szegezte neki a kérdést. -- Mi a véleménye? -- Azt hiszem, meneer, hogy óránként kéne köszönetet mondania Teremtójének. -Az orvos döbbenten csóválta a fejét. -- Szinte hihetetlen, hogy a felesége túlélte a lázat és gyermekének elvesztését. -- Akkor most már biztonságban van, nem eshet vissza? -- kérdezte Sean. -- Most már biztonságban van... de ez az asszony még mindig nagyon beteg. Talán egy évbe is beletelik, míg a teste rendbe jön és ismét eró're kap. Nem tudok orvosságot adni. Nyugalomra van szüksége, bőséges étkezésre és időire, hogy teljesen meggyógyuljon. -- Az orvos habozott. -- Van itt még más baj is... -- mű- • tatóujjával megütögette a homlokát. -- A gyász és a fájdalom szörnyű pusztításra képes. Szüksége lesz szeretetre, gyengédségre és egy fél év elteltével egy újabb gyerekre, mely kitölti azt az űrt, amit a másik gyerek elvesztése hagyott. Adja meg neki e három dolgot, meneer, de legfőképpen szeretetet adjon-neki.

-- Az orvos mellénye zsebéből előhúzta az óráját és ránézett. -- Idő! Olyan kevés az idő. Mennem kell, másoknak is szükségük van rám. -- Kezet nyújtott Seannak. -- Isten legyen Önnel, meneer. Sean megrázta a kezét. -- Mennyivel tartozom? Az orvos elmosolyodott, az arca barna volt, a szeme pedig halványkék; amikor mosolygott, olyan volt, akár egy kisfiú. -- Szavakért nem számítok semmit. Bárcsak többet is tehettem volna. -- Sietve elindult a téren át és ahogy járt, az ember már látta, hogy a mosolya hazudott, mert már egyáltalán nem volt fiatal. -- Mbejane -- mondta Sean. -- Végy le egy nagy agyarat az egyik szekérről és vidd el az orvosnak, a bolt felett lakik. Katrina és Sean másnap elmentek a templomba a reggeli istentiszteletre. Katrina nem tudta végigállni a 534 himnuszokat. Ott ült csöndesen a padjában, az oltárt nézte és miközben ajka a himnusz szavait mormolta, a tekintete csupa bánat volt. Még három napot töltöttek Louis Trichardtban és szívesen látták őket. A férfiak együtt kávéztak velükés megnézték az elefántcsontot, az asszonyok meg tojást és friss zöldséget hoztak nekik, de Sean már türelmetlen volt, már indult volna tovább délnek, így aztán a harmadik napon elindultak útjuk utolsó szakaszára. Katrina most már gyorsan erősödött. Átvette Dirk ellátását a szolgáktól, akik ezt alig leplezett csalódottsággal vették tudomásul, és hamarosan elhagyta a hordagyat is és megint az első szekér ülésén utazott. Lassacskán kigömbölyödött és arcának sárgás bőrén ismét megjelent egy kis szín. Testének megerősödése ellenére, lelkének búskomorsága továbbra is makacsul tartotta magát, és ez ellen Sean nem tehetett semmit. Egy hónappal 1895 karácsonya előtt Sean szekereinek sora felfelé kapaszkodott a Pretoria fölötti alacsony hegyeken és föntről lenéztek a városra. A jakarandafák, melyekkel tele volt minden kert, épp virágoztak -- csupa bíborszín virág --, és a forgalmas utcák a Transvaali Köztársaság prosperitását bizonyították. Sean a város szélén letáborozott, egyszerűen levitte a szekereket az útról, majd miután tábort vert mellette és mar biztosra vehette, hogy Katrinának nincs szüksége a segítségére, felvette legjobb öltönyét és a lováért kiáltott. Öltönye a négy évvel ezelőtti divat szerint készült és akkorára méretezték, hogy elférjen benne az a pocak, amit még a Witwatersranden növesztett. Most mindenütt lötyögött rajta, csupán megerősödött karján feszült. Az arca feketére égett a napon és dús szakálla, mely melléig ért, jótékonyan eltakarta merev inggallérját, amit már nem tudott összegombolni 535 a nyakán. A csizmája szinte a száráig megkopott, fényesnek még véletlenül sem lehetett nevezni és a formáját is teljesen elvesztette. A veríték annyira beszívódott kalapjába a szalag körül, hogy sötét, zsíros nyomot hagyott maga után; a karimája a szemére hajlott, így kénytelen volt egészen hátratolni. Ennél fogva volt némi mentség azokra a kíváncsi pillantásokra, melyek útját kísérték, ahogy aznap délután végiglovagolt a Templom utcán, miközben egyik kengyele mellett egy hatalmas, izmos bennszülött ügetett, a másik oldalon pedig egy jól fejlett, tarka foltos vadászkutya. Utat törtek maguknak a szekerekkel teli, széles utcán; elhaladtak a köztársaság parlamentjének Raadsaalja mellett, majd elhagyták a tágas, bíbor és zöld színekben pompázó kertek mélyén álló házakat és végre megérkeztek a város üzleti negyedébe, mely a pályaudvar köré zsúfolódott. • Sean és Duff annak idején egy bizonyos vegyeskereskedő üzletében vették meg felszerelésüket, és Sean most ide jött vissza. A bolt szinte semmit sem változott -- elöl a cégtábla egy kicsit kifakult, de még mindig az állt

rajta, hogy I. Goldberg, Exportőr és Importőr, Bányagépek szállítója, Kis- és Nagykereskedő, aki felvásárol aranyat, drágaköveket, irhákat és bőröket, elefántcsontot és a természet egyéb kincseit. Sean lepattant a lóról és odalökte Mbejanénak a gyeplőt. -- Nyergelj le, Mbejane. Ez eltarthat egy darabig. Sean fellépett a járdára, megemelte kalapját két arra elhaladó hölgy előtt, majd bement abba az épületbe, ahol Mr. Goldberg folytatta sokrétű tevékenységét. Az egyik eladó elé sietett, de Sean megrázta a fejét, mire a férfi visszament a pult mögé. Látta Mr. Goldberget két vevővel a bolt túlsó végében. Sean nyugodtan várt. Kényelmesen végigkószált az árukkal megrakott polcok között, megtapogatott egy inget, beleszagolt egy doboz szivarba, szemügyre vett 536 egy baltát, leemelt egy puskát az állványról és becélzott egy pontot a falon, míg végül Mr. Goldberg hajlongva az ajtóhoz kísérte vevőit, majd Seanhoz fordult. Mr. Goldberg alacsony, kövér ember volt. A haja rövidre nyírt és a nyaka kibuggyant gallérjából. Seanra nézett és tekintete egészen addig kifejezéstelen volt, amíg gondolatban végigpörgette emlékezete kartotékját, hogy megtalálja a nevet. Majd sugárzón, akár a vakító fénnyel előtörő' nap, mosolyogni kezdett. -- Mr. Courteney, nemde? Sean elvigyorodott. -- Pontosan. Hogy van Izzy? Kezet fogtak. -- Hogy megy az üzlet? Mr. Goldberg arca megnyúlt. -- Szörnyen, szörnyen, Mr. Courteney. Én, kérem, egy gondterhelt ember vagyok. -- Ahogy elnézem, egész jól viseli -- döfködte meg Sean a pocakját. -Meghízott. -- Nyugodtan tréfálkozhat, Mr. Courteney, de én mondom magának, hogy szörnyű a helyzet. Adók és gond, adók és gond -- sóhajtott fel Mr. Goldberg --, és akkor most még itt van ez a szóbeszéd a háborúról. -- Hát ez meg mi? -- komorodott el Sean. -- Háború, Mr. Courteney, háború Anglia és a Köztársaság között. Sean komor ráncai kisimultak és nevetni kezdett. Badarság, ember, hát még Kruger sem lehet ekkora bolond! Kerítsen nekem egy csésze kávét meg egy szivart, és menjünk be az irodájába, hogy üzletről beszéljünk. Mr. Goldberg arca teljesen kifejezéstelen lett, a szeme már-már álmosan lecsukódott. -- Üzletről, Mr. Courteney? -- Úgy van, Izzy, ám ezúttal én adok el és maga vesz. -- Mit akar eladni, Mr. Courteney? -- Elefántcsontot! 537 -- Elefántcsontot? -- Tizenkét szekérrel. Mr. Goldberg szomorúan felsóhajtott. -- Az elefántcsont most nem jó, a piac teljesen összeomlott. Szinte nem is lehet túladni rajta. -- Remek eló'adás volt; ha Seannak két nappal ezelőtt nem mondták volna el az árakat, talán még sikerül is meggyó'znie. -- Sajnálattal hallom -- mondta. -- Hát ha nem érdekli, akkor körülnézek, hátha találok valaki mást. -- Azért csak jöjjön be az irodámba -- mondta Mr. Goldberg. -- Beszélhetünk róla. A beszéd nem kerül semmibe. Két nappal késó1)b még mindig beszéltek. Sean már elhozta és lepakolta az elefántcsontot az üzlet hátsó udvarában. Mr. Goldberg személyesen mérte le egyenként az agyarakat és súlyukat felírta egy lapra. Aztán Seannal közösen összeadták a számokat és megegyeztek a végösszegben. Most már a végső' stádiumban voltak,

amikor az árban kellett megegyezniük. -- Na, Izzy, már két napot elvesztegettünk. Ez igazán jó ár és ezt maga is tudja... legyünk már túl rajta -- morgolódott Sean. -- Veszíteni fogok rajta -- tiltakozott Mr. Goldberg. -- Nekem is meg kell élnem, valahogy mindenkinek meg kell élnie. -- Ugyan már -- nyújtotta jobbját Sean. -- Csapjon a kezembe és megegyeztünk. Mr. Goldberg egy másodpercig még habozott, majd kövér kezét Sean markába tette és mindketten elégedetten egymásra vigyorogtak. Mr. Goldberg egyik eladója leszámolta az aranypénzt, ötvenesével rakta sorba a pulton, majd Sean és Mr. Goldberg ellenőrizték és ismét azonos eredményre jutottak. Sean az aranyat két vászontáskába rakta, hátba veregette Mr. Goldberget és megkínálta magát még egy szivarral, majd nehéz terhével megpakolva elindult a bank felé. 538 -- Mikor megy vissza ismét vadászni? -- kiáltott utána Mr. Goldberg. -- Hamarosan! -- mondta Sean. -- Ne felejtse el itt beszerezni készleteit. -- Majd jövök -- nyugtatta meg Sean. Mbejane vitte az egyik zsákot, Sean meg a másikat, Sean mosolygott és fodrozódó szivarfüst kavargott hátra feje mellett, ahogy nagy léptekkel haladt a járdán. Van valami egy zsák arany súlyában, amitói az, aki a kezében tartja, hirtelen mintha több fejjel is kimagasodna a többi közül. Aznap este, ahogy ott feküdtek a szekér sötétjében, Katrina megkérdezte tőle. -- Van már elég pénzünk ahhoz, hogy megvegyük a farmot, Sean? -- Igen -- mondta Sean. -- Van annyink, hogy megvehetjük Fokföldön az egész félsziget legszebb farmját... és a következő' út után már lesz annyink, hogy felépíthessük rá a házat meg az istállókat, szőlőt telepítsünk, és még marad is valamennyink. Katrina egy pillanatig hallgatott, majd: -- Tehát megint visszamegyünk vadászni a vadonba? -- Még egy út -- mondta Sean. -- Még két év és akkor lemegyünk a Fokföldre. -Magához ölelte Katrinát. -- Nem bánod, ugye? -- Nem -- mondta Katrina. -- Azt hiszem, még örülök is neki. Mikor indulunk? -- Azért nem most rögtön -- nevetett Sean. -- Először egy kicsit mulatunk. -Ismét magához szorította Katrinát, akinek a teste még mindig fájdalmasan sovány volt; érezte hozzá nyomódó csípó'csontját. -- Veszünk neked néhány csinos ruhát, gyönyörűségem és nekem egy öltönyt, amiben nem úgy nézek ki, mintha jelmezbálba mennék. Aztán kimegyünk és megnézzük, miféle szórakozást tud nyújtani nekünk ez a városka... -- Hirtelen elhallgatott, mivel támadt egy ötlete. -- A fenébe! Tudom már, hogy mit csinálunk. Bérelünk egy hintót és átmegyünk Jo'burgba. Kiveszünk egy lakosztályt a Grand National Hotelben és egy kicsit élvezzük az életet. Porcelánkádban fürdünk és igazi ágyban alszunk; szépen megcsináltathatod a hajadat, én meg egy borbéllyal rendbe szedetem a szakállam. Homárt eszünk, meg pingvintojást... már nem is emlékszem, hogy mikor ettem utoljára disznóhúst vagy birkát... aztán leöblítjük a jó öreg habzóborral, és keringőzünk egy jó zenekar zenéjére... -- Seanból csak úgy áradt a szó és( amikor elhallgatott, hogy levegőt vegyen, Katrina halkan megkérdezte: -A keringő nem nagyon bűnös tánc, Sean? Sean elmosolyodott a sötétben. -- De még mennyire, hogy az! -- Szeretnék csak egyszer egy kicsit bűnözni... nem nagyon, csak egy kicsit, veled, hogy lássam, milyen. -- Fogunk ... -- mondta Sean ... -- pokoli rosszalkodást rendezünk.

29 Másnap Sean elvitte Katrinát Pretoria legelőkelőbb, hölgydivatüzletébe. Kiválasztotta az anyagokat egy fél tucat ruhára. Az egyik egy kanárisárga selyem volt, amiből majd báli ruha készül. Tudta, hogy ez túlzott pazarlás, de nem törődött vele, mivel látta Katrina bűntudatos örömtől piruló arcát, és szemében is újra megcsillant az a régi, zöld ragyogás. A láz óta most először újra élt. Sean hálásan, számolatlanul szórta aranyait. Az eladólányok egészen el voltak ragadtatva tőle, divatos női kiegészítők egész tömegével nyüzsögtek körülötte. -- Egy tucatot ebből -- mondta Sean --, és igen, azokat is kérem. -- Aztán a bolt túlsó felében, az állványo540 kon valami zöld villanás vonta magára tekintetét -- ez Katrina zöldje volt. -- Az mi? -- mutatott rá és két eladó majdnem feldöntötte egymást, úgy rohantak, hogy megmutassák neki. A győztes odavitte neki a stólát és Sean Katrina vállára tette. Gyönyörű darab volt. -- Megvesszük -- mondta Sean és Katrina ajka megremegett -- majd hirtelen sírni kezdett, csak úgy rázta a zokogás. Ez az izgalom túl sok volt, megártott neki. Az eladók közt nyomban kitört a riadalom, izgatottan verdestek Sean körül, akár a tyúkok etetéskor, ahogy felkapta Katrinát és kivitte a bérelt hintóba. Az ajtóban egy pillanatra megállt és a válla fölött hátraszólt. -- Szeretném, ha azok a ruhák holnap estére elkészülnének. Meg tudják csinálni? -- Készen lesznek, Mr. Courteney, ha kell a lányok egész éjjel dolgoznak rajta. Sean visszavitte Katrinát a szekerekhez és lefektette az ágyára. -- Kérlek, bocsáss meg nekem, Sean, ilyet még soha életemben nem csináltam. -- Semmi baj, gyönyörűségem, megértem. Most inkább aludj egy kicsit. Másnap Katrina a táborban maradt és pihent, mialatt Sean visszament Mr. Goldberghez, hogy megvegyen tőle mindent, amire a következő út során szükségük lesz. Még egy nap eltelt, amíg mindent felpakoltak a szekerekre, és addigra Katrina elég jól nézett ki ahhoz, hogy elinduljanak a johannesburgi kirándulásra. Kora délután vágtak neki. Mbejane hajtott és Sean meg Katrina egy útitakaró alatt, kézen fogva, szorosan egymás mellett ültek a hátsó ülésen, mialatt Dirk a hintő belsejében ugrándozott, időnként egy-egy pillanatra megállt, hogy arcát az ablakhoz nyomja és közben megállás nélkül beszélt az ő különös, angol, 541 holland és zulu keveréknyelvén, amit Sean speciális dirk nyelvnek nevezett. Jóval hamarabb értek Johannesburgba, mint ahogy azt Sean" várta. Négy év alatt a város kétszer akkorára nőtt és már az egykori bozótos jókora részét elfoglalta. Az új negyedeken átvezető' úton haladtak és végül megérkeztek a.város központjába. Itt is sok minden megváltozott, de azért nagyjából olyan volt, ahogy Sean emlékezetében élt. Átverekedték magukat az Eloff utca nyüzsgő forgatagán és a járdán tolongó tömeg közt ott jártak a múlt kísérteiéi is. Duff nevetését hallotta, mire gyorsan megfordult, hogy megnézze, honnan jön; egy zsirardi kalapos ficsúr, aranytöméssel a fogaiban, ismét felnevetett egy mellettük elhaladó kocsiban, és már hallotta, hogy ez nem Duff nevetése. Majdnem olyan, de nem ugyanaz. Mindennel így volt -- hasonlít, de egy kicsit más, nosztalgikus, de szomorú, mert az ember már tudja, hogy elvesztette. A múlt elveszett -- és akkor már tudta, hogy az ember nem mehet vissza soha. Semmi sem marad ugyanolyan, a valóság mindig csak egy idődben és egy helyen létezik. Aztán meghal és mi elveszítjük, ezért az embernek tovább kell mennie, hogy egy más időben egy más helyet találjon. Kivettek egy lakosztályt a Grand Nationalban, melyben volt egy nappali, két hálószoba, egy külön fürdőszoba és egy utcára nézó' terasz -- a háztetőkön túl

elláttak a gerincig is, ahol az aknatornyok és a hányok fehér dombjai álltak. Katrina kimerült volt. A vacsorát felhozatták, korán megvacsoráztak és utána Katrina lefeküdt, Sean meg lement egyedül a bárba, hogy lefekvés előtt megigyon egy pohárkával. A bár zsúfolva volt. Sean talált magának egy helyet a sarokban és csöndesen üldögélt a körülötte zsongó társalgásban. Ott volt, de már nem tartozott oda. Lecserélték a pult fölötti képet - valamikor egy vadászjelenetet ábrázoló metszet lógott ott; most azon542 ban a képen egy vörös kabátos, hatásosan csupa vér tábornok búcsúzott embereitől a csatatér kellős közepén. Az emberek arca unott volt. Sean tekintete végigsiklott a sötét, faburkolatú falon. Emlékezett -- oly sok minden volt, amire emlékezhetett! Hirtelen megakadt a szeme valamin. Az oldalbejárat közelében volt egy csillag formájú repedés a burkolaton. Sean vigyorogni kezdett, letette poharát és könnyedén megnyomkodta jobb öklét. Ha Dakie Henderson nem hajolt volna le, akkor az az ütés biztosan leviszi a fejét. Sean intett a csaposnak. -- Kérek még egy konyakot. -- Mialatt a férfi kitöltötte az italt, Sean megkérdezte: -- Mi történt a faburkolattal ott az ajtó mellett? • A férfi felpillantott, majd ismét az üvegre figyelt. Valami fickó, még a régi időkben belecsapta az öklét. A főnök úgy hagyta, tudja, ez amolyan szuvenír. -- Jó erős fickó lehetett... az a fa megvan vagy három centi vastag. Nem tudja, ki volt? -- kérdezte Sean várakozásteljesen. A férfr megvonta a vállát. -- Valamelyik kóborló. Ezek jönnek, mennek. Keresnek néhány fontot, elverik, aztán visszamennék oda, ahonnan jöttek. -- Unott tekintettel nézett fel Seanra. -- Ez fél dollár lesz, cimbora. -- Sean lassan iszogatott, a kortyok közt megforgatta a poharat a kezében és figyelte, ahogy az ital, akár a sűrű olaj, úgy simul a pohár falához. Egy pár széttört faburkolata az, amiről emlékeznek rád. Most pedig megyek és lefekszem -- határozta el --, ez már nem az én világom. Az én világom odafenn alszik -- legalábbis remélem! Magában egy kicsit elmosolyodott és kiitta, ami még a pohárban volt. -- Sean ... -- egy hang a fülében és egy kéz a vállán, amint épp megfordult, hogy elmenjen. -- Istenem, Sean, hát tényleg te vagy az? Sean a mellette álló férfira meredt. Nem ismerte a 543 szépen nyírt szakállt meg a nagy, naptól felégett orrot, melynek végéről hámlott a bőr, de a szeméről egyszeriben felismerte. -- Denis, te vén zsivány. Denis Petersen Ladyburgből. Igaz? -- Nem ismertél fel! -- nevetett Denis. -- Hát ennyit a barátságunkról -- egy szó nélkül eltűnsz, aztán tíz év múlva már meg se ismersz! Most már mindketten nevettek. -- Azt hittem, hogy téged már rég felakasztottak ... -- védekezett Sean. -- Mi a csodát csinálsz itt Johannesburgban? -- Marhahúst adok el -- a Marhatenyésztők Egyesületének választmányi tagja vagyok. -- Denis hangjában büszkeség volt. -- Azért jöttem fel ide, hogy tárgyaljak a szerződésünk megújításáról. -- Mikor mész vissza? -- A vonatom egy óra múlva indul. -- Hát akkor van még időnk előtte egy italra -- mi legyen?

-- Kösz, egy kis konyakot. Sean megrendelte az italokat, aztán fogták és csak álltak, hirtelen kínosan tudatosult bennük, hogy tíz év választja el őket egykori teljes összhangjuktól. -- Hát te mihez kezdtél magaddal? -- vetett véget Denis a hallgatásnak. -- Tudod ezt is, azt is -- volt egy kis bányászat, most meg vadászom, nemrég tértem vissza a szavannából. Semmi különös. -- Nos, mindenesetre jó, hogy újra látlak. Egészségedre. -- A tiedre is -- mondta Sean és hirtelen rádöbbent, hogy most híreket hallhat a családjáról -- híreket, amiknek már hosszú évek óta híján volt. -- Hogy vannak Ladyburgben -- mi van a húgaiddal? 544 -- Mindkettő férjhez ment -- én is nős vagyok, négy fiam van -- és a büszkeség megint visszatért a hangjába. -- A feleséged, ismerem? -- kérdezte Sean. -- Audrey -- tudod, az öreg Pye lánya. -- Nem! -- szakadt ki Seanból a szó, majd gyorsan hozzátette: -- Hát ez csodás, Denis. Örülök a szerencsédnek -- igazán szép lány volt. -- A legjobb -- helyeselt Denis önelégülten. Olyan jól ápolt, jól tartott házasember kinézete, volt, akiről jól gondoskodnak, az arca kikerekedett és kezdett pocakot ereszteni. Vajon rajtam is látszik, -- gondolta Sean. -- Persze az öreg Pye már meghalt -- ez volt az egyetlen hitelező, akit nem tudott kifizetni. Ronnie vette át a bankot meg az üzletet. -- A denevérfülű bozóti patkány -- mondta Sean és nyomban rájött, hogy rosszat mondott. Denis egy kicsit elkomorult. -- Most már a rokonom, Sean. Igazán nagyon derék fickó -- és okos üzletember. -- Ne haragudj, csak tréfáltam. Hogy van az anyám? -- váltott témát Sean azzal, hogy feltette azt a kérdést, mely egész idő alatt a nyelvén volt és ezúttal megfelelő témát választott. Denis area nyomban ellágyult -- látszott a melegség a tekintetében. -- Olyan, mint amilyen volt. Van egy ruhaboltja közvetlenül Ronnie üzlete mellett. Égy aranybánya nem jut eszébe senkinek, hogy másutt vásároljon, mindenki Ada nénihez megy. O a két idősebbik fiam keresztanyja. Azt hiszem, a környéken a gyerekek fele az ő keresztgyereke -- aztán Denis area ismét megkeményedett. -- A legkevesebb, amit megtehettél volna, hogy néha írsz neki, Sean. El se tudod képzelni, hogy milyen fájdalmat okoztál neki. -- Olyanok voltak a körülmények -- Sean tekintete egyszerre a pohárba mélyedt. 545 -- Ez nem mentség -- kötelességed lett volna és te elhanyagoltad. Erre nincs mentség. Te kisember -- Sean felemelte a fejét és leplezetlen bosszúsággal nézett rá. Te fontoskodó, prédikáló kisember, aki saját fontosságának kulcslyukán át, fél szemmel kukucskál a világra. Denis nem vette észre Sean reakcióját és folytatta. -- Ez egy olyan lecke, amit az embernek meg kell tanulnia, mieló'tt felnő' mindenkinek megvannak a maga feleló's kötelezettségei és kötelességei. Az ember akkor no' fel, amikor szembenéz ezekkel a kötelességekkel, amikor elfogadja azt a terhet, amit a társadalom rak a vállára. Vegyük például az én esetemet: dacára annak a temérdek munkának, amit a farmok adnak -- most már az enyém a Manóba Kloof is --, és dacára mindannak, amit a családom követel tőlem, mégis van idó'm, hogy képviseljem a kerületet a Marhatenyésztőié Egyesületének választmányában, tagja vagyok az Egyháztanácsnak meg a községi közigazgatási testületnek, és van okom azt hinni, hogy a következő' hónapban felkérnek, fogadjam el a polgármesteri hivatalt. -- Ezután kitartó tekintettel nézett

Seanra. -- És te mit kezdtél eddig az életeddel? -- Éltem -- felelte Sean, és Denis egy kicsit elképedt és zavarba jött -- aztán összeszedte magát. -- Nó's vagy? -- Voltam -- de a nejemet fenn északon eladtam az arab rabszolga-kereskedólcnek. -- Hogy mit csináltál? -- Hát -- vigyorodott el Sean -- már vénasszony volt, így aztán nem kaptam túl jó árat érte. -- Hé, hát ez csak vicc, mi? Ha-ha! -- Nem lehet csak úgy elbolondítani a jó öreg Denist -- Sean hangosan felnevetett. Ezt a hihetetlenül kicsi kisembert! -- Igyál még egyet, Denis -- ajánlotta Sean. 546 -- Köszönöm, de kettőnél többet sosem iszom, Sean. -- Denis mellényéből előhúzta fedeles, arany zsebóráját és megnézte. -- Ideje mennem -- sajnos. Örülök, hogy találkoztunk. -- Várj -- állította meg Sean. -- A fivérem -- hogy van Garry? -- Szerencsétlen Garry. -- Denis komoran megcsóválta a fejét. -- Mi van vele? -- Sean hangja rémülettói éles volt. -- Semmi... -- nyugtatta meg gyorsan Denis. -- Nos, úgy értem, csak az, ami eddig is volt. -- Akkor miért mondtad, hogy „szerencsétlen Garry"? -- Nem is tudom -- talán mert mindenki ezt mondja. Gondolom, ez olyan megszokás -- ő egyike azon embereknek, akiről még előtte is azt mondják, hogy „szerencsétlen". Sean elfojtotta bosszúságát, mert tudni akarta. Meg kellett tudnia. -- Még nem válaszoltál a kérdésemre -- hogy van? Denis jobb kezével egy kifejező mozdulatot tett. Mostanság elég gyakran néz a pohár fenekére -- nem mintha hibáztatnám érte .egy ilyen feleség mellett. Ha szabad ezt mondanom, jól tetted, hogy eljöttél onnan, Sean. -- Szabad -- egyezett bele Sean --, de jól van? Hogy állnak a dolgok Theunis Kraalban? -- Mindannyiunknak csapás volt a marhavész, de Garrynek -- nos, a csordájának több mint a fele odalett. Szerencsétlen Garry, vele aztán minden megesik. -- Úristen -- ötven százalék! -- Igen -- de, természetesen, Ronnie kisegítette. A farmra jelzálogkölcsönt adott neki, hogy valahogy kilábaljon. -- Theunis Kraal megint meg van terhelve -- nyögött fel Sean. -- Jaj Garry, Garry. 547 -- Igen... nos -- Denis zavartan köhécselt. -- Nos, azt hiszem most már jobb, ha indulok. Totsiensm, Sean. Kinyújtotta a kezét. -- Mondjam el otthon, hogy találkoztam veled? -- Ne -- mondta gyorsan Sean. -- Ne bolygassuk, maradjon csak minden a régiben. -- Jól van. -- Denis habozott. -- Rendben vagy, Sean? Úgy értem -- ismét köhécselt --, rendben vagy anyagilag? Sean érezte, hogy egy kicsit oldódik a hír okozta boldogtalanság; ez a fontoskodó kisember most kölcsönt fog felajánlani neki. -- Ez igazán kedves tőled Denis. De van néhány font félretett pénzem -- elég arra, hogy néhány napig legyen miből ennem -- egészen komolyan beszélt. -- Hát akkor jól van. -- Denisen látszott, hogy rettentó'en megkönnyebbült. -Akkor jól van -- totsiens, Sean -- azzal megfordult és kisietett a bárból. Ahogy kilépett onnan, Sean fejéből is nyomban eltűnt, Sean most megint a fivérére gondolt.

Aztán Sean hirtelen döntött. Ez után a vadászat után visszamegyek Ladyburgbe. Az az álomfarrh Paarl mellett mit sem veszít azzal, ha áttesszük Natalba -és Sean egyszeriben megint vágyott rá, hogy Theunis Kraal faburkolatú dolgozószobájában üljön, reggelenként érezze a meredélyről lecsapódó párát és a hideget, és lássa, amint a szél vízpermetet hoz a fehér vízesések felől. Szerette volna ismét hallani Ada hangját és elmondani neki mindent, mert tudta, hogy Ada megérti és megbocsát. De ami fontosabb, sokkal fontosabb, az Garry szerencsétlen Garry. Vissza kell mennem hozzá tíz év az nagy idő, talán mostanra már elült benne a keserűség. Vissza kell mennem hozzá -- miatta és Theunis Kraal miatt. Miután ezt így eldöntötte, Sean 548 kiitta, ami még a poharában volt és felment a lakosztályába. Katrina halkan lélegzett álmában, sötét haja szétterült a párnán. Miközben Sean levetkőzött, Katrinát nézte és melankóliája lassanként eloszlott. Az ő oldalán óvatosan felhajtotta az ágytakarót és abban a pillanatban Dirk felsírt a szomszéd szobában. Sean átment hozzá. -- Jól van na, mi a baj? Dirk pislogott, akár egy bagoly és valami kifogást keresett, majd arcára kiült a megkönnyebbülés és kibökte a lehető legátlátszóbbat. -- Kérek inni. Az a kis haladék, mialatt Sean átment a fürdőszobába, lehetőséget adott Dirknek, hogy összevonja erólt, és amikor Sean visszajött, komoly támadásba lendült. -- Mondj egy mesét, apu. -- Most már csillogó szemmel, teljesen éberen ült az ágyban. -- Mesélek neked egy történetet Jackről és egy Noryról -- mondta Sean. -- Ne, ne azt... -- tiltakozott Dirk. A Jackről és fivéréről szóló mese pontosan öt másodpercig tartott és ezt Dirk tudta. Sean leült az ágy szélére és odanyújtotta neki a poharat. -- Akkor mit szólsz mondjuk ehhez? Volt egyszer egy király, akinek a világon mindene megvolt... ám amikor mindezt elvesztette, rájött, hogy nem is volt semmije és most sokkal többje van, mint annak előtte bármikor. Dirk döbbenten nézett. -- Hát ez nem valami jó -- bökte ki végül a véleményét. -- Nem -- mondta Sean. -- Nem nagyon... igaz? De azt hiszem, azért lehetünk annyira nagylelkűek, hogy elismerjük, ahhoz képest, hogy késő éjszaka van, nem is olyan rossz. 549 30 Sean boldogan ébredt. Katrina az ágyban ült és egy ónkannából töltötte a kávét a csészékbe, miközben Dirk az ajtón dörömbölt, hogy engedjék be. Katrina rámosolygott. -- Jó reggelt, meneer. Sean felült és megcsókolta. -- Hogy aludtál, gyönyörűségem? -- Köszönöm jól -- de szeme körül a sötét karikák másról tanúskodtak. Sean odament a hálószoba ajtajához. -- Felkészülni a lovasság fogadására -- mondta és hirtelen kinyitotta az ajtót. Dirket rohamának lendülete az ágyra repítette, Sean meg utána vetette magát. Amikor az ellenfelek egyenlőek, általában a súly szokott dönteni és Dirk másodperceken belül lovaglóülésben trónolt Sean mellén, és Sean, aki mozdulni sem tudott, kegyelemért könyörgött. Reggeli után Mbejane a hotel bejáratához hozta a hintót. Amikor már mindhárman beültek, Sean kinyitotta a kocsisülés mögötti kis ablakot és azt mondta Mbejanénak: -- Először az irodához. Aztán tízre a Tó'zsdén kell lennünk. Mbejane rávigyorgott. -- Igen, Nkosi, aztán ebéd a Nagy Házban. -- Mbejanénak sohasem sikerült megtanulnia azt a szót, hogy Xanadu.

Együtt vágigjárták az összes régi helyet. Sean és Mbejane nevettek és az ablakon át egymásra nézve emlékeztek. A Tőzsdén valami pánik tört ki, mert előtte a járdán hatalmas tömeg verődött össze. Az Eloff utcai irodákat újrafestették és a bejárati ajtó mellett egy réztáblán sorakoztak a Központi Rand Egyesülés vállalatai. Mbejane megállította a kocsit az épület előtt és Sean büszkén magyarázott Katonának. Katrina csak csöndesen ült és hallgatta, miközben hirtelen úgy érezte, kevés ő egy ilyen embernek, aki ennyi 550 mindent csinált. Félreértette Sean lelkesedését, azt hitte, mindez hiányzik neki és szeretné, ha visszatérhetne. -- Mbejane, vigyél fel minket a Candy bányához szólt ki végül Sean. -- Nézzük meg, hogy mostanság mi megy ott. Az utat az utolsó ötszáz méteren már teljesen benó'tte a bozót és elhanyagolt volt, mivel senki sem használta. Az igazgatási épületeket lerombolták és az alapokat már sűrű fű borította. Úgy nyolcszáz méternyire új épületek és aknatornyok álltak, de a télért itt már teljesen kimerítették és sorsára hagyták. Mbejane megállította a lovakat az egykori irodák előtti, kör alakú felhajtón. Leugrott és fogta a fejüket, amíg Sean lesegítette Katrinát a kocsiból. Aztán Sean a nyakába emelte Dirket és a derékig érő fűben, a tégla- és szeméthalmok közt óvatosan lépkedve, elindultak a Candy bánya hármas aknája felé. A csupasz, fehér betontömbök, melyeken egykoron a gépek álltak, tiszta geometriai formákat alkottak a fűben. Mögöttük magasodott a bánya fehér hányója; a porrá zúzott kőhalom oldalán, hosszú sárga foltként ütött át valami ásvány. Duff egyszer azonosította is ezt az ásványt. Kereskedelmi értéke nemigen volt, időnként a kerámiaiparban használták. Sean már elfelejtette a nevét; valahogy úgy hangzott, mint egy csillag neve -- talán Uránusz. Odaértek az aknához^ A szélei beomlottak és a fű belelógott, akár egy gondozatlan bajusz egy öreg ember szájába. Az aknatorony eltűnt, az aknát csupán rozsdás szögesdrót vette körül. Sean meghajlította a térdét; a hátát egyenesen tartotta, mivel Dirk ott ült a nyakában, felvett egy férfiököl nagyságú kődarabot és áthajította a kerítésen. Csöndben álltak és hallgatták, amint az akna oldalának ütődve zuhan lefelé. Hosszú ideig zuhant és amikor leért, visszhangja halvá557 riyan hangzott fel a több mint háromszáz méteres mélységből. -- Dobjál be még! -- hangzott Dirk parancsa, de Katrina megállította. -- Ne, Sean, menjünk. Ez egy komisz, gonosz hely. -- Könnyedén megborzongott. -Olyan, akár egy tátongó sír. -- Hát majdnem az is lett -- mondta Sean halkan, miközben eszébe jutott a sötétség meg a ránehezedő sziklák. -- Menjünk -- mondta megint Katrina, és visszamentek oda, ahol Mbejane várt rájuk a hintóval. Sean ebédnél nagyon jókedvű volt, egy kis üveg bort is megivott, Katrina azonban fáradtnak tűnt, és nem érezte magát ilyen nyomorultul azóta, hogy elhagyták Louis Trichardtot. Kezdett rájönni, hogy milyen életet élt Sean, mielőtt megismerték egymást és most rettegett attól, hogy vissza akar térni ehhez. Katrina csak a bozótost ismerte, a vándorló búrok életét, és tudta, hogy képtelen lenne megtanulni, megszokni ezt az életet. Figyelte, ahogy Sean ebéd közben nevetett és tréfálkozott, figyelte azt a könnyed biztonságot, ahogy a fehér főpincérrel beszélt és mindig a megfelelőt választotta abból a temérdek evőeszközből, ami ott volt előttük az asztalon, aztán végül már nem bírta tovább magába

fojtani. -- Menjünk el innen, menjünk vissza a bozótosba. Sean kezében, útban a szája felé, megállt a megrakott villa. -- Mi? -- Kérlek, Sean, minél hamarabb visszamegyünk, annál hamarabb megvehetjük a farmot. Sean kuncogni kezdett. -- Egy-két napon nem múlik semmi. Most kezdünk csak igazán mulatni. Ma este elviszlek táncolni -- arról volt szó, hogy mindenféle bűnös dolgot csinálunk, már elfelejtetted? 552 -- És ki vigyáz Dirkre? -- kérdezte Katrina erőtlenül. f - Majd Mbejane ... -- Sean figyelmesen nézett rá. Délután jól kialszod magad, aztán este elmegyünk és nagyot mulatunk, szabadjára eresztjük a megkötött kutyát. -- Elvigyorodott azon az emléken, amit ez a kifejezés juttatott az eszébe. Amikor Katrina délutáni pihenéséből felkelt, rájött levertségének másik okára. A gyerek elvesztése óta először indult meg újra a havi vérzése, és most testének, lelkének árapálya a lehető legalacsonyabb szinten volt. Seannak nem szólt róla, csak ment és megfürdött, majd felvette a sárga estélyi ruhát. Dühödten kefélte a haját, olyan erővel és addig kefélte, míg a fejbőre meg nem fájdult, de az továbbra is fénytelenül, fakón lógott -- olyan fénytelen volt, mint az a szempár, mely abból a sárga arcból nézett vissza rá a tükörből. Sean lépett oda mögé és lehajolt, hogy megcsókolja az arcát. -- Olyan vagy -mondta neki --, mint egy csomó aranyrúd, mely százhatvanhét centi magas. Sean azonban rájött, hogy hiba volt sárga ruhát csináltatni: túlságosan egybeolvadt bőrének a láztól még mindig sárga színével. Amikor átmentek a nappaliba, Mbejane már ott várt. -- Valószínűleg későn jövünk haza -- mondta neki Seah. -- Nem számít, Nkosi -- Mbejane arca éppoly szenvtelen volt, mint máskor, de Sean észrevette szemében a várakozás csillogását és rájött, hogy Mbejane már alig várja, hogy Dirkkel magára maradjon. -- Nem mész be a szobájába -- figyelmeztette Sean. -- Mi van, ha sír, Nkosi? -- Nem fog... de ha mégis, akkor nézd meg, hogy mit akar, intézd el gyorsan, aztán hagyd aludni. Mbejane arcára kiült az ellenkezés. 553 -- Figyelmeztetlek, Mbejane, ha éjfélkor visszajövök és itt találom, amint a hátadon lovagol körbe a szobába, akkor mindkettőtöket megnyúzlak. -- Álma zavartalan lesz, Nkosi -- hazudta Mbejane. A hotel halijában Sean a portással beszélt. -- Melyik a város legjobb konyhájú étterme? -- Két háztömbbel lejjebb, uram, az Arany Guinea. Nyomban a szemébe ötlik, el sem tévesztheti. -- Ez úgy hangzik, mintha valami fényűző kocsma lenne -- habozott Sean. -- Biztosíthatom, uram, hogy amint ott van, nem lesz panasza. Mindenki odajár, Mr. Rhodes is ott szokott étkezni, ha a városban van, aztán Mr. Barnato, Mr. Hradsky... -- Dick Turpin, Cesare Borgia, Benedict Arnold folytatta helyette Sean. -Rendben, meggyőzött. Megkockáztatom, hátha nem vágják el a torkomat. Sean Katrinával a karján, kilépett a főbejáraton. Az Arany Guinea pompája egy kicsit még Scant is mellbe vágta. Egy dandártábomoki egyenruhához hasonló öltözetű pincér vezette le őket a márványlépcsőn, majd végig az elegáns férfiak és nők asztalai között húzódó, széles szőnyegen egy asztalig, melyen még a halvány, lágy fényben is vakított a csillogó ezüst és a finom, hófehér abrosz. A boltíves mennyezeten mindenütt kristálycsillárok, jó volt a zenekar

és a levegő már megtelt a finom parfümök és drága szivarok illatával. Katrina kétségbeesetten meredt az étlapra, míg végül Sean a segítségére sietett és olyan francia akcentussal rendelte meg az ételt, ami lenyűgözte Katrinát, de nem a pincért. Megérkezett a bor és vele együtt visszatért Sean remek hangulata. Katrina csöndesen ült vele szemben és hallgatta. Megpróbált kigondolni valami szellemes dolgot, amivel válaszolhatott volna neki; a szekerükben, vagy amikor egyedül voltak kinn a 554 bozótosban, órákon át tudtak beszélgetni, de itt Katrina megnéftmh. -- Táncolunk? -- Sean áthajolt az asztal felett és megszorította a kezét. Katrina a fejét rázta. -- Sean, nem tudok. Ennyi ember előtt nem. Csak bolondot csinálnék magamból. -- Na gyere, majd megmutatom, hogy kell... könnyű. -- Nem, nem megy, komolyan nem Sean magában kénytelen volt elismerni, hogy az Arany Guinea táncparkettje, szombat este, nem épp a legjobb hely arra, hogy valaki itt kezdje el megtanulni a keringőt. A pincér hatalmas, gőzölgő edényekben meghozta az ételt. Sean nyomban nekilátott és az egyoldalú társalgás ellankadt. Katrina figyelte, miközben ó' maga csak turkált a túlságosan is nehéz ételben, fokozott élességgel hallotta maga körül a hangokat meg a nevetést, érezte, hogy milyen szánalmasan kirí közülük és kétségbeejtó'en boldogtalan volt. -- Mi lesz, Katrina -- mosolygott rá Sean. -- Még alig ittál valamit. Légy már egy kicsit rossz, és kortyints egy párat, hogy felmelegítsen. Katrina szófogadóan ivott egy kortyot a pezsgőjéből. Nem ízlett neki. Sean az utolsó falatig megette homárját és most a bortól meg a remek ételtől ragyogva hátradőlt székében és azt mondta: -- A mindenit... most csak azért imádkozom, hogy a szakács a többi ételt is ilyen színvonalon készítse el. -- Kezét szája elé tette és halkan böffentett, majd tekintetét elégedetten hordozta körül a termen. -- Duff mindig azt mondta, hogy egy jól elkészített homár a bizonyíték arra... Sean hirtelen elhallgatott. Meredten nézett fel a márványlépcső tetejére -- épp most jelent meg egy háromtagú társaság. Két frakkos férfi fogott közre figyelmesen egy nőt. A nő Candy Rautenbach volt. Candy, aki szőke haját a feje tetejére fésülte. Candy, 555 nyakán és fülében gyémántokkal és keblei szinte kibuggyantak estélyi ruhájából, mely fehér, akár a sör könnyű habja. Candy a ragyogó kék szemével és vörös ajkával, a gyönyörű tartású, csodálatos Candy. Nevetve Sean felé pillantott és akkor tekintetük -találkozott. Candy döbbent hitetlenséggel meredt rá, a nevetés az ajkára fagyott, a kecses tartás semmivé foszlott és szoknyáját magasra emelve már futott is le a lépcsőn, kísérői meg rémülten vágtattak utána, a pincérek elugrottak az útjából és a teremben minden szem felé fordult. Sean hátratolta a székét és felállt, hogy üdvözölje, Candy pedig odaért hozzá és felugrott, hogy karjával átölelhesse a nyakát. Ezt hosszú, összefüggéstelenül zavaros üdvözlés követte, míg végül Sean levakarta nyakáról Candy kezét és Katrina felé fordította. Candy kipirult és pihegett az izgalomtól; minden egyes levegővétel azzal fenyegetett, hogy melle kiugrik fűzőjéből és Sean karját még mindig nem engedte el. -- Candy, szeretném, ha megismernéd a feleségemet, Katrinát. Drágám, ez itt Candy Rautenbach. -- Örvendek -- mosolyodott el bizonytalanul Katrina és Candy épp nem a legmegfelelőbb szavakat mondta.

-- Sean, te viccelsz! Hát megnősültél? Katrina mosolya elhalványult. Candy nyomban észrevette a változást és gyorsan így folytatta: -- De gratulálnom kell a választásodhoz. Annyira örülök, hogy megismertem, Katrina. Egyszer össze kell jönnünk, hogy elmesélhessek önnek mindent Sean rettenetes múltjáról. Candy még mindig fogta Sean karját és Katrina a kezét nézte -- a hosszú, keskeny ujjakat Sean öltönyének sötét anyagán. Sean látta, hogy Katrina hova néz és óvatosan megpróbálta kiszabadítani magát, de Candy nem engedte. -- Sean, ez itt az én két ügyeletes 556 lovagom. -- Úgy álltak a sarkában, mint két jól nevelt vadászkutya. -- Mindkettő oly kedves, hogy egyszerűen nem tudok dönteni közöttük. Harry Lategaan és Derek Goodman. Fiúk, ez itt Sean Courteney, Már sokat hallottatok róla. Körben mindenki mindenkivel kezet fogott. -- Nem bánják, ha csatlakozunk önökhöz? -- kérdezte Derek Goodman. -- Szomorú lennék, ha nem tennék! -- mondta Sean. A férfiak szétszéledtek, hogy székeket szerezzenek, mialatt Candy és Katrina szemügyre vették egymást. -- Most jár először Johannesburgban, Mrs. Courteney? -- mosolygott Candy kedvesen. Vajon hol akadhatott rá Sean, sovány, akár a piszkafa és ez a bőr! Ez az akcentus! Jobbat is találhatott volna magának -- válogathatott volna. - Igen, de nem leszünk itt sokáig. -- Ez egy szajha. Biztosan az... a melle félig meztelen, az arca kifestve és az, ahogy Seanhoz ért. Biztos a szeretője volt. Ha még egyszer Seanhoz ér, én... én megölöm. Sean egy székkel visszajött az asztalhoz és letette Candynek. -- Candy régi barátom, drágám, biztos vagyok benne, hogy ti ketten kedvelni fogjátok egymást. -- Én is biztos vagyok benne -- mondta Candy, de Katrina nem válaszolt, így Candy ismét Seanhoz fordult. -- Sean olyan csodás, hogy megint látlak. Remekül nézel ki... épp olyan napbarnított és jóképű vagy, mint amikor először találkoztunk. Emlékszel arra a napra, amikor Duff-fal'eljöttetek enni a fogadóba? Duff nevének hallatán egy árny suhant át Sean arcán. -- Igen, emlékszem. -Körülpillantott és ujjával csettintett a pincérnek. -- Kérjünk még pezsgőt. -- Majd én hozom -- vágtak a szavába egyszerre Candy lovagjai, majd kedélyesen civakodni kezdtek azon, hogy most ki a soros. 557 -- Duff is itt van veletek ma este, Sean? -- kérdezte Candy. -- Candy, nem Derek vette legutóbb az italt? Most én jövök -- fordult hozzá támogatásért Harry. Candy rájuk sem hederített, csak nézett Seanra és válaszra várt, de Sean elfordult és átment az asztal túlsó oldalára, hogy Katrina mellé üljön. -- Figyelj csak, kislány, lehet enyém az első tánc? kérdezte Derek. -- Derek, fej vagy írás, a győztes fizet, de övé az első tánc -- javasolta Harry. -- Rendben,legyen. -- Sean, azt kérdeztem, hogy itt van Duff is? -- nézett rá az asztalon át Candy. -- Nem, nincs. Figyeljenek, maguk ketten, mi lenne, ha ebbe engem is bevennének. -- Sean kerülte Candy tekintetét és ő is beszállt Harry meg Derek kicsinyes alkudozásába. Candy az ajkába harapott -- ki akarta kényszeríteni a választ Seanból. Hallani akart Duffról -- aztán hirtelen megint megjelent a mosoly az arcán. Nem fog könyörögni neki. -- Hát ez meg mi? -- Legyezőjével megütötte Harry vállát. -- Egy szerencsejáték díja leszek? Derek fizeti az italt és Seané az első tánc. -- Figyelj, kislány, tudod ez azért egy kicsit kíméletlen eljárás. -- De Candy már fel is állt. -- Gyerünk, Sean, lássuk, jár-e még ritmusra a lábad.

Sean Katrinára pillantott. -- Ugye nem bánod... csak egy táncot? Katrina megrázta a fejét. Gyűlölöm. Ez a nő egy száj ha. Katrina ezt a szót életében nem ejtette ki hangosan, csupán a Bibliában látta, de most ádáz örömét lelte abban, hogy gondolatban kimondta. Figyelte, ahogy Sean és Candy karöltve mennek a táncparkett felé. 558 . -- Szabad egy táncra, Mrs. Courteney? -- kérdezte Derek. Katrina anélkül, hogy ránézett volna, ismét megrázta a fejét. Meredten figyelte Scant és Candyt. Látta, ahogy Sean átöleli Candyt és valami fagyos csomó nehezedett rá a gyomrára. Candy felnézett Seanra, ránevetett, karja a vállán, keze Sean kezében. Száj ha. Katrinát a sírás fojtogatta és azzal, hogy erre a szóra gondolt, sikerült visszatartania. Sean megpördííette Candyt -- Katrina megmerevedett székében, ölében a keze ökölbe szorult --, a lábuk összeért és látta, amint Candy könyedén hátrahajlik, és combját Seanhoz szorítja. Katrina úgy érezte, mintha fojtogatnák, a féltékenység fagyosan, keményen feszítette mellkasát. Oda kéne mennem és elvonszolni Seant -- gondolta. -Le kéne állítanom őt. Ehhez nincs joga. Olyan, mintha ők ketten azt csinálnák -- azt csinálnák. Tudom, hogy voltak már úgy együtt, most már tudom... Jaj Istenem, tedd, hogy abbahagyják. Kérlek, hagyasd abba velük. Végül Sean és Candy visszajöttek az asztalhoz. Mindketten nevettek és amikor a székéhez ért, Sean kezét Katrina vállára tette. Katrina elhúzódott, de mintha Sean észre se vette volna. Mindenki remekül érezte magát. Mindenki, kivéve Katrinát. Harry és Derek egymással viaskodtak, hogy minél jobb helyzetbe kerüljenek. Egyfolytában felharsant Sean öblös nevetése és Candy ragyogott, akár a gyémántok, melyeket viselt. Sean időről időre Katrinához .fordult, próbálta bevonni a társalgásba, de Katrina nem volt hajlandó rá, konokul hallgatott. Csak ült ott és gyűlölte mindnyájukat. Még Seant is gyűlölte -- először fordult elő, hogy nem volt biztos benne, féltékenyen rettegett miatta. Meredten nézte a kezét maga előtt az asztalon és látta, hogy milyen csúnya Candyéhez képest. Gyorsan az ölébe rejtette, majd áthajolt az asztalon és azt 559 mondta Seannak: -- Kérlek, szeretnék visszamenni a szállóba. Nem érzem magam túl jól. Sean egy történet kellős közepén elhallgatott és nyugtalanul, ugyanakkor döbbenten nézett rá. Nem nagyon akart még elmenni, de tudta, hogy Katrina még beteg. Egy pillanatig tétovázott, majd azt mondta: -- Hát persze, gyönyörűségem, bocsáss meg. Nem vettem észre... -- A többiekhez fordult. -- Mennünk kell... a feleségem még egy kicsit gyönge... nemrég esett át egy pokoli fekete malárián. -- Jaj Sean, tényleg mennetek kell? -- Candy nem tudta leplezni csalódottságát. -- Még annyi beszélgetnivalónk van. -- Sajnos, igen. Majd valamelyik este megint össze-- Igen -- egyezteti bele gyorsan Katrina --, majd legközelebb, amikor Johannesburgba jövünk, felkeressük. -- Hát nem is tudom... talán még mielőtt elmegyünk -- tétovázott Sean. -Valamikor a jövő héten. Mondjuk hétfőn? Mielőtt Candy válaszolhatott volna, Katrina gyorsan közbevágott. -- Kérlek, Sean, menjünk. Nagyon fáradt vagyok. -- Elindult a lépcső felé, de hátranézett, és látta, amint Candy felugrik, elkapja Sean karját és ajka egy kérdést suttog

Sean fülébe. Sean röviden válaszolt neki és Candy visszafordult az asztal felé, majd leült. Amikor kiértek az utcára, Katrina megkérdezte: -- Mit mondott neked? -- Csak elbúcsúzott -- motyogta, Sean és Katrina tudta, hogy hazudik. Ezután, vissza a szállodáig, egész úton nem szóltak egymáshoz. Katrina a féltékenységével volt elfoglalva, Sean pedig Candy kérdésére gondolt és arra, amit ő válaszolt neki, -- Sean, hol van Duff? Meg kell, hogy mondjad nekem. 560 -- Meghalt, Candy. Egy pillanattal azelőtt, hogy Candy az asztal felé fordult, Sean még látta a tekintetét. 31 Sean fejfájással ébredt, és az, hogy Dirk a mellkasán ugrált, cseppet sem könnyített rajta. Sean kénytelen volt édességek ígéretével megvesztegetni. Dirk, aki megérezte és kihasználta előnyös helyzetét, az árat felemelte egy csomag fodormentacukorra és két nyalókára, amiben piros csík van, és csak ezután volt hajlandó elmenni Katrinával a fürdőszobába. Sean felsóhajtott, majd viszabújt a takaró alá. A fájdalom feljebb vonult és megtelepedett közvetlenül a szeme mögött. Leheletéből áporodott pezsgőszag áradt, a bőréből meg a szivarfüst szaga. Egy kicsit elszenderedett és így félálomban a fájdalom enyhült. -- Sean, tudod, hogy ma vasárnap van. Nem jössz velünk a templomba? -- kérdezte Katrina fagyosan a hálószoba ajtajából. Sean még szorosabban lehunyta a szemét. -- Sean! -- Semmi válasz. -- Sean! -- Sean kinyitotta az egyik szemét. -- Hajlandó vagy felkelni? -- Nem érzem magam valami jól -- dörmögte zsémbesen. -- Azt hiszem, enyhe maláriám van. -- Jössz? -- kérdezte Katrina könyörtelenül. Az éjszaka során egyáltalán nem enyhült meg Sean iránt. -- Ma reggel valahogy nincs kedvem elmenni. Igazán nem megy. Biztos vagyok benne, hogy az Úr jóságos és megérti. -- Az Úr nevét szádra hiába ne vedd -- figyelmeztette Katrina fagyos hangon. -- Bocsáss meg. -- Sean védekezőn az álláig húzta a takarót. -- Tényleg, gyönyörűségem, most nem tudok 567 felkelni, nekem még néhány órát ágyban kell maradnom. Majd szétreped a fejem. Katrina visszafordult a nappali felé és Sean hallotta, amint direkt emeltebb hangon beszél Dirkhez. -- Édesapád nem jön velünk. Most le kell mennünk, hogy kettesben megreggelizzünk. Aztán magunknak kell elmennünk a templomba is. -- De -- mutatott rá nyomatékosa Dirk -- venni fog nekem egy csomag fodormeníacukrot és két piros csíkos nyalókát. -- Dirk úgy vélte, hogy ezzel kiegyenlített. Sean hallotta, amint becsukódik a lakosztály ajtaja és Dirk hangja egyre távolodik a folyosón. Sean lassan újból elbágyadt és várta, hogy szeme mögött enyhüljön a fájdalom. Egy idó' múlva észrevette a kávéstálcát az éjjeliszekrényen, és azt próbálta mérlegelni, vajon megéri-e egy nagy csésze kávé jótékony hatása azt a fájdalmat, amivel a felülés jár. Nehéz döntés volt, de végül óvatosan üló' helyzetbe emelkedett és kitöltött magának egy csésze kávét. A tálcán,

egy kis kancsóban friss tejszín volt jobb kezével megfogta, és épp tölteni akart egy keveset csészéjébe, amikor kopogtak a nappali ajtaján. -- Tessék! -- kiáltott Sean. Arra gondolt, hogy a pincér jött a tálcáért. Egy igazán csípó's megjegyzés után kutatott, amivel gyorsan elküldheti. Hallotta, hogy kinyílik a lakosztály ajtaja. -- Ki az? -- kérdezte. Gyors léptek zaja, majd Sean annyira megdöbbent, hogy a tejszínt az ágyneműre és új hálóingére löttyintette. -- Úristen, Candy, nem lett volna szabad idejönnöd. -- Sean rettentő' feldúlt volt. A kancsót idegesen kapkodva visszatette a tálcára és kezével teljesen eredménytelenül kísérletezett azzal, hogy letörülje hálóingéról a foltot. -- Ha a feleségem... Látott valaki? Nem szabad itt maradnod. Ha Katrina megtudja, hogy itt voltál, akkor... szóval nem fogja megérteni. 562 Candy szeme duzzadt volt és vörös. Úgy nézett ki, mintha semmit sem aludt volna. -- Nincs semmi baj, Sean, az utca túloldalán vártam, amíg láttam, hogy elmegy a feleséged. Az egyik szolgám követte, a Commissioner utcai holland templomba ment és ott egy istentisztelet majdnem estig eltart. -- Candy bejött a szobába és leült az ágy szélére. -- Egyedül kell beszélnem veled. Nem hagyhatlak elmenni anélkül, hogy ne tudjak Duffról. Azt akarom, hogy mondd el nekem... Mindent mondj el. ígérem, nem fogok sírni, tudom, hogy azt mennyire gyűlölöd. -- Candy, kérlek, ne kínozzuk ezzel egymást. Meghalt. Emlékezzünk rá olyannak, amilyen életben volt. -- Sean megfeledkezett fejfájásáról, mivel helyét átvette a sajnálat, amit Candy iránt érzett és nyugtalanította az a helyzet, amibe Candy hozta. -- Kérlek, mondd el. Tudnom kell. Nem lenne többé nyugtom sosem, ha nem tudom meg -- mondta Candy csöndesen. -- Candy, hát nem érted, hogy ez nem számít? Az, hogy hogyan ment el, igazán nem lényeges. Neked csupán annyit kell tudnod, hogy meghalt és gazdagabban hagyott itt minket, mert ismertük, és szegényebben, mert elveszítettük. -- Mondd el -- mondta ismét Candy és egymásra néztek, érzelmeiket kifejezéstelen arc mögé rejtették. Aztán Sean elmondta neki, a szavak eleinte bukdácsolva törtek elő belőle, majd egyre gyorsabban és erősebben, amint annak az iszonyatnak az emléke újjáéledt benne. Amikor befejezte, Candy nem szólt egy szót sem. Csak ült az ágy szélén és meredten nézte a szőnyeg mintáját. Sean közelebb húzódott hozzá és karjával átölelte. -- Nem tehetünk semmit. A halállal ez már csak így van, nincs semmi, amivel rákényszeríthetnénk, hogy meggondolja magát. 563 Dirk Katrina ágya mellett állt, az arca eltorzult a sok cukortól és kíváncsian meredt az anyjára. Sean felkapta, majd átvitte a másik hálószobába és hiába üvöltözött a gyerek felháborodottan, rázárta az ajtót. Dirk nem volt hozzászokva, hogy így bánjanak vele. Sean visszament Katrinához és letérdelt az ágya mellett. Még akkor is ott térdelt, amikor az orvos megérkezett. Sean röviden elmagyarázta neki a maláriát, az orvos meghallgatta, majd küldte, hogy várjon a nappaliban. Sokáig várt, mire ismét megjelent az orvos, és Sean érezte, hogy szakmájának szenvtelen pókerarca mögött ez az ember meg van döbbenve. -- Visszaesett? -- kérdezte tőle Sean. -- Nem, nem hiszem. Adtam neki nyugtatót. -- Mi baja van? Mi ez? -- erősködött tovább Sean és az orvos megpróbált kitérni. -- Nem érte a feleségét mostanában valamiféle megrázkódtatás. .. valamit rossz hír, valami, ami megrémítette? Nem lehet, hogy valami felizgatta? -- Nem... épp a templomból jött. Miért? Mi a baj? Sean megfogta az orvos

kabátjának hajtókáját és feldúltan megrángatta. -- Úgy tűnik, ez valamiféle paralitikus hisztéria. Ópiumoldatot adtam neki. Most aludni fog, majd este visszajövök, hogy újból megnézzem. Az orvos próbálta lehámozni Sean kezét a kabátjáról. Sean elengedte és elrohant mellette, vissza a hálószobába. Az orvos sötétedés előtt ismét benézett, Sean addigra levetkőztette Katrinát és berakta az ágyba, de ettől eltekintve Katrina mindvégig mozdulatlan maradt. Légzése a gyógyszer ellenére felületes volt és szapora. Az orvos zavart volt és döbbent. -- Én ezt nem értem, Mr. Courteney. Az általános legyöngültségen kívül nem találok semmit. Azt hiszem, nem tehetünk mást, mint hogy várunk, aztán majd 566 meglátjuk, most nem akarok már több gyógyszert beadni neki. Sean tudta, hogy ez az ember nem jelent segítséget neki, így aztán észre sem vette, amikor elment azzal, hogy másnap reggel majd újból benéz. Mbejane megfürdette Dirket, megetette, majd lefektette, aztán csöndesen kiosont a lakosztályból és magára hagyta Scant Katrinával. A nyugtalansággal teli délután kifárasztotta Scant. A gázlámpát égve hagyta a nappaliban és leheveredett saját ágyára. Egy idó' múlva elaludt. Amikor légzésének ritmusa megváltozott, Katrina ránézett. Sean teljesen felöltözve feküdt takaróján, egyik izmos karja a feje fölött és a benne dúló feszültséget elárulta rángatódzó ajka meg arcának komor redól. Katrina felkelt, átment a túloldalra és megállt mellette, olyan magányosan, amilyet még a bozótos magányában sem érzett, olyan sebzetten, mely már túllépte a fizikai fájdalom határait és úgy, hogy minden, amiben hitt, odavesztett az alatt a néhány perc alatt, míg rádöbbent az igazságra. Lenézett Seanra és meglepte, hogy még mindig szereti, de az a biztonság, amit mellette érzett, most már örökre elveszett. Eró's várának faláról kiderült, hogy csak papírból volt. Akkor érezte az első' hideg légáramot, amikor figyelte Scant, hogyan éli újra múltját, és mennyire hiányzik neki. A falak akkor remegtek meg és a szél akkor süvített át rajta, amikor azzal a nővel táncolt -aztán minden összeomlott, rommá dóit körülötte. Ahogy ott állt a félhomályos szobában és nézte a férfit, akiben olyan tökéletesen megbízott és aki éppoly tökéletesen elárulta, még egyszer alaposan átgondolt mindent, hogy biztos lehessen benne, nem téved. Aznap délelőtt, visszafelé a templomból, Dirkkel bementek az édességboltba. Majdnem szemben van a szállóval. Dirknek sokáig tartott, míg sikerült kivá567 lasztania, hogy mit vegyen azért á két pennyért. A kirakott áru bősége elbátortalanította és teljesen elbizonytalanodott. Végül aztán a tulajdonos segítségével és Katrina szelíd unszolására a vásárlás mégis megtörtént, és amit kiválasztott, becsomagolták neki egy barna papírzacskóba. Épp indulni készültek, amikor Katrina kinézett a bolt kirakatán és látta, amint Candy Rautenbach kilép a szállóból. Gyorsan leszaladt a bejárati lépcsőn, körülnézett, majd átment az utca túloldalán várakozó hintóhoz és a kocsisa elvágtatott vele. Katrina amint meglátta, abban a pillanatban megtorpant. Az elmúlt esti féltékenység ismét gyötörni kezdte, mivel Candy a délelőtti napfényben is gyönyörű volt. Miután Candy kocsija eltűnt, Katrinában csak akkor merült fel a kérdés, hogy vajon mit kereshetett a szállóban vasárnap délelőtt tizenegykor. Féltékenysége szuronyként hasított végig bordái között; a lélegzete is elakadt. Élénken emlékezett

rá, hogy amikor előző este eljöttek az Arany Guinea-bői, Candy suttogva kérdezett valamit. Arra is emlékezett, hogy Sean hogy válaszolt Candynek, majd utána miként hazudott neki. Sean tudta, hogy Katrina reggel templomba megy. Milyen egyszerű ez az egész! Sean megbeszélte Candyvel, hogy találkoznak, nem volt hajlandó elkísérni Katrinát és amint Katrina eltűnt az útból, a szajha felment hozzá. -- Anyu, ez fáj. -- Tudtán kívül egyre keményebben szorította Dirk kezét. Dirket maga után vonszolva, kisietett az üzletből. Szinte átszaladt a hotel haliján, majd fel a lépcsőn és végig a folyosón. Az ajtó zárva volt. Kinyitotta, és nyomban Candy parfümjének illatába ütközött. Orrcimpái kitágultak. Semmi kétség, előző este is ezt érezte -- friss ibolyaillat. Hallotta, hogy Sean kikiált a fürdőszobából, mire Dirk átrohant a szobán és dörömbölni kezdett az ajtón. -- Apu! Apu! Anyu vett nekem édességet. 568 Bibliáját letette az íróasztalra és végigment a vastag szőnyegen, miközben mindenütt ibolyaszag vette körül. Megállt a hálószoba ajtajában. Sean hálóinge, tele még nedves foltokkal, a földön hevert. Érezte, hogy a lába remegni kezd. Felnézett és meglátta a foltokat az ágyon, szürkén csúfították a fehér lepedőt. Megszédült és az arca égni kezdett; épp hogy sikerült eljutnia az ágyáig. 32 Tudta, hogy nem téved. Sean ezt a nőt olyan ordítóan kirívó módon, semmivel sem törődve engedte magához -- a saját hálószobájukban, szinte a szeme előtt, hogy ennél nyilvánvalóbban és véglegesebben még akkor sem lökhette volna el magától, ha felpofozza és kihajítja az utcára. A láz legyengítette, gyermekének elvesztése és a havi vérzés lelkileg leverte, így nem maradt benne semmi erő, semmi rugalmasság, hogy küzdjön ellene. Szerette Scant, de Seannak ő kevés, könnyűnek találtatott. Nem maradhat vele: fajtájának konok büszkesége ezt nem engedi. Csupán egy lehetősége maradt. Félénken fölé hajolt, megcsókolta, és érezte testének meleg férfiszagát és arcát Sean szakálla végigsúroíta. Eltökéltsége megingott; szerette volna rávetni magát, karjával átölelni a nyakát és könyörögni neki. Szeretett volna még egy lehetőséget. Ha Sean megmondaná neki, hogy hol hibázott, megpróbálna változtatni rajta, ha megmutatná neki, mi az, amit rosszul csinált. Talán ha megint visszamennének a bozótosba ... Erőszakkal elvonszolta magát az ágytól. Öklét keményen a szájához szorította. Semmi értelme. Sean már döntött, ha könyörögne neki és visszavenné, ez a dolog akkor is örökre közöttük állna. Eddig egy csodás palotában élt, amit nem fog most sárkunyhóra cse569 rélni. Felkorbácsolt büszkeségétói hajtva, gyorsan a szekrényhez ment. Felvett egy kabátot és begombolta -- a bokájáig ért, így eltakarta a hálóingét; a fejére tette a zöld stólát és szabadon maradt végét a nyaka köré tekerte. Még egyszer visszanézett Seanra. Aludt, nagy teste ernyedten hevert az ágyon és arcát még mindig komor redólc borították. A nappaliban megállt az íróasztal mellett. A Bibliája most is ott volt, ahol hagyta. Kinyitotta az előzéklapnál, bemártotta a tollat és írt. Becsukta a könyvet, majd az ajtóhoz ment. Ott egy pillanatig még egyszer elbizonytalanodott és Dirk hálószobája felé nézett. Nem bízott magában annyira, hogy még egyszer megnézze a fiát. A stóla egyik végét a szájához emelte, majd kilépett a folyosóra és halkan becsukta maga mögött az ajtót. 33 Amikor Sean másnap reggel felébredt, meglepődött, hogy felöltözve fekszik az ágyán. Odakinn, a szálló ablakán túl még félig sötét volt, a szobában pedig hideg. Félkönyékre emelkedett és egyik öklével megdörgölte a szemét. Aztán minden eszébe jutott, letette lábát a földre és Katrina ágyára nézett. A takarók

félredobva és az ágy üres. Sean első érzése a megkönnyebbülés volt, Katrina annyira összeszedte magát, hogy egyedül is fel tudott kelni. Átment a fürdőszobához, kicsit botladozott, mivel teste a nyugtalan alvástól még merev volt. Bekopogtatott a csukott ajtón. -- Katrina? -- kérdezte, majd még egyszer, hangosabban megismételte. -- Katrina, benn vagy? Lenyomta a kilincset és az ajtó egyből kinyílt. Hunyorogva benézett az üres fürdőszobába, a fehér csempék visszatükrözték a tétova fényt és a székre hajított 570 törülköző pontosan úgy volt, ahogy előző nap hagyta. Ekkor hasított belé először a rémület. Dirk szobája az ajtó még mindig zárva, a kulcs kívül. Felrántotta az ajtót. Dirk felült az ágyban, az arca kipirult, és göndör fürtjei úgy álltak fel feje búbján, akár a szizálkender levelei. Sean kirohant a folyosóra és lenézett a haliba. A portán, a pult mögött lámpa égett. A portás ülve, a karjára borulva aludt és horkolt. Sean hármasával futott le a lépcsőn. Felrázta a portást. -- Kiment innen bárki az éjszaka? -- kérdezte Sean. -- Nem... nem tudom. -- Zárva van az az ajtó? -- mutatott Sean a bejáratra. -- Nem, uram, éjszakai retesz van rajta. Kimenni ki lehet, csak bejönni nem. Sean kirohant a járdára. Merre, merre keresse? Vajon merre mehetett? Vissza Pretoriába, a szekerekhez? Sean ezt nem tartotta valószínűnek. Oda valamiféle járműre lett volna szüksége és nem volt nála pénz, hogy béreljen egyet. Vajon miért ment el anélkül, hogy felébresztette volna, úgy, hogy itthagyta Dirket meg a ruháit, és egyszerűen eltűnt az éjszakában? Nyilván nem volt teljesen magánál a gyógyszerektől, amit az orvos adott neki. Lehet, hogy mégis volt valami az orvos elméletében, hogy Katrinát valami megrázkódtatás érte, talán most ott kóborol valahol az utcán hálóingben és nem emlékszik semmire, talán ... Sean ott állt a hideg, szürke, transvaali reggelben, körülötte a város zsongva ébredezett, fejében kérdések tömege tolongott és nem talált megfelelő választ egyikre sem. Sarkon fordult és visszarohant a szállóba, majd ki a hátsó ajtón az istállóudvarba. -- Mbejane -- kiáltotta --, Mbejane, hol a pokolban vagy? Mbejane gyorsan előjött az istállóból, ahol az egyik bérelt lovat csutakolta. 577 -- Nkosi. -- Láttad a Nkosikazit? Mbejane arcán a döbbenet ráncai jelentek meg. Tegnap ... -- Nem, ember -- kiáltotta Sean. -- Ma, az éjjel... láttad őt? A válasz Mbejane arcára volt írva. Sean türelmetlenül elrohant mellette, be az istállóba. Lekapott egy nyerget az állványról és rádobta a legközelebbi lóra. Miközben meghúzta a hevedert és a ló szájába nyomta a zablát, Mbejanénak beszélt. -- A Nkosikazi beteg. Az éjjel elment a szállóból. Valószínűleg még most is úgy járkál valahol, mintha aludna. Gyorsan menj a barátaidhoz és mondd meg nekik, hogy keressék, mondd meg nekik, hogy tíz aranyfontot kap az, aki megtalálja. Aztán gyere vissza és vigyázz Dirkre, amíg vissza nem érek. Sean kivezette a lovat az istállóból, Mbejane pedig elsietett, hogy riassza a többieket. Sean tudta, hogy perceken belül a johannesburgi zuluk fele Katrinát fogja keresni -- a törzsi lojalitás és a tíz arany hathatós ösztönzőit. Felpattant a lóra és kivágtatott az udvarból. Először a Pretoriába vezető" úttal próbálkozott. Úgy öt kilométernyire a várostól egy bennszülött pásztorfiú, aki

az út mellett legeltette birkáit, meggyőzte őt, hogy Katrina nem járt arra. Visszafordult. Bement a Marshal téren a rendőrségre. A parancsnok emlékezett rá még a régi időkből; Sean bízhatott a segítségében. Miután kijött a rendőrségről, gyorsan végiglovagolt az utcákon, melyek már kezdtek megtelni egy szokásos munkanap nyüzsgésével. A hotel előtt kikötötte a lovát és hármasával felrohant a lépcsőn. A portásnak nem volt híre a számára. Felrohant a lépcsőn, majd végig a folyosón a lakosztályáig. Mbejane épp Dirket reggeliztette. Dirk egy hatalmas falat tojással a szájában Seanra mosolygott és kinyújtotta felé a kar572 ját, hogy felvegye, de Seannak most nem volt ideje rá. -- Visszajött? Mbejane a fejét rázta. -- Meg fogják találni, Nkosi. Most már ötven ember keresi. -- Maradj a gyerekkel -- mondta Sean és lement a lovához. Ott állt mellette, készen arra, hogy felüljön a hátára, de nem tudta, hogy merre induljon. -Hova a pokolba mehetett? -- kérdezte hangosan. Hálóingben, pénz nélkül, hova a pokolba mehetett? Felült a lóra és céltalanul, kapkodva járta az utcákat, fürkésző' tekintettel nézte az emberek arcát a járdán, befordult kis sikátorokba, benézett a hátsó udvarokba és az üres telkekre. Délre már teljesen kifárasztotta a lovát, ő maga pedig a nyugtalanságtól és a dühtói egészen felajzott lelkiállapotba került. Átkutatta Johannesburg utcáit, a rendőrségen lehetetlenné tette magát és már mindenkinek a terhére volt, a portást elátkozta, de Katrinának még mindig nem akadtak a nyomára. Aznap már vagy ötödször lovagolt végig a Jeppe utcán, amikor Candy Hoteljének impozáns, kétszintes épülete, elsődleges gondján túl, végre eljutott a tudatáig. -- Candy -- suttogta. -- Ó biztos tud segíteni. Candyt az irodájában találta, perzsa szőnyegek és aranyozott bútorok között, a falakon rózsaszín és kékmintás tapéta, a tükrös mennyezeten hat, vízesésként leomló kristálycsillár és az íróasztal tetejét egy indiai mozaik borította. Sean félrelökre azt a fekete alpakkakabátos kis férfit, aki megpróbálta megakadályozni, hogy belépjen, majd nagy lendülettel becsörtetett a szobába. Candy fölnézett és a felháborodás dühös kis ráncai nyomban kisimultak, amikor meglátta, hogy ki jött be. -- Sean... de jó, hogy látlak. -- Kijött az íróasztal mögül és szoknyájának harang alakú sátra úgy követ573 te lépteit, mintha úszva lebegne a levegőben. A bőre bársonyosan fehér volt és a szeme vidáman, boldogan kéklett. Sean felé nyújtotta a kezét, de aztán habozni kezdett, amint meglátta az arcát. -- Mi baj van, Sean? Sean sietve elhadarta neki, Candy végighallgatta, majd csöngetett az íróasztalon lévő csengővel. -- Ott van konyak a kandalló melletti szekrényben mondta --, gondolom, most szükséged van rá. Az alpakkakabátos kis ember a csengőre gyorsan bejött. Sean kitöltött magának egy jókora adag konyakot és hallgatta, amint Candy kiadja utasításait. -- Ellenőrizze a vasútállomást. Telegrafáljon az összes főúton lévő gyorskocsiállomásnak. Küldjön fel valakit a kórházba. Ellenőrizzék a város összes szállójának és panziójának a vendégkönyvét. -- Rendben, asszonyom. -- A kis ember minden egyes utasításra biccentett, majd eltűnt. Candy ismét Seanhoz fordult. -- Nekem is kitölthetsz egy italt, aztán ülj le és nyugodj meg. Pontosan úgy viselkedsz, ahogy Katrina várta.

-- Hát ezt meg hogy érted? -- kérdezte Sean. -- Neked most egy kis asszonyi fenyítésben van részed, drágám. Hát elég rég nős vagy már ahhoz, hogy ezt felismerd? Sean odavitte neki a poharat és Candy megveregette maga mellett a kanapét. -- Ülj le -- mondta. -- Né félj, meg fogjuk találni a te kis Hamupipőkédet. -- Hogy érted azt, hogy... asszonyi fenyítés? -- kérdezte ismét Sean. -- Büntetés azért, mert rosszul viselkedtél. Nyitott szájjal ettél, visszafeleseltél, lehúztad róla a takarót, esetleg reggel nem a megfelelő hangon üdvözölted, vagy elkövetted a házasélet bármely más, halálos bűnét, de... -- Candy belekortyolt italába, majd könnye574 dén felszisszent --, látom, hogy az idő nem könnyített kezeden, mely a konyakosüveget tartja. Egy Courteney-korty mindig is kitett egy angol gallont... de, amint már mondtam, én azt hiszem, hogy a kis Katynek heves féltékenységi rohama van. Valószínűleg az első, mivel eddigi házaséleteteket az isten háta mögött, a vadonban töltöttétek és eddig nem volt alkalma rá, hogy lássa milyen hatással van a Courteneyvonzerő más nőkre. -- Badarság -- mondta Sean. -- Kire lehetne féltékeny? -- Rám -- mondta Candy. -- Valahányszor rám nézett azon az estén, úgy éreztem, mintha egy fejszét vágtak volna a mellembe. -- Candy ujja hegyével megérintette csodás kebleit és így ügyesen felhívta rájuk Sean figyelmét. Sean ránézett. Mélyen kivágott ruhájából friss ibolyaillat áradt. Sean nyugtalanul fészkelődött és elfordította a tekintetét. -- Badarság -- mondta ismét. -- Hisz mi csak régi barátok vagyunk, már-már olyanok, mintha... -- habozott. -- Remélem, drágám, nem azt akarod mondani, mintha „testvérek" lennénk... én nem vagyok partner semmiféle vérfertőző kapcsolatra... vagy azt már elfelejtetted? Sean nem felejtette el. Minden részlete tisztán előtte volt. Elvörösödött és felállt. -- Jobb, ha én most megyek -- mondta --, folytatom a keresést. Köszönöm, Candy, a segítséget és az italt. -- Mindenem az öné, m'sieur -- dünnyögte, miközben szemöldökét felhúzta és élvezte, ahogy Sean elpirult. -- Amint hírem lesz róla, nyomban tudatom veled. Ahogy telt a délután és még mindig nem volt semmi hír Katrináról, Candy biztató szavai is erősen megkoptak. Estére már ismét olyan erővel tombolt benne 575 az aggodalom, hogy teljesen elmosta dühét, még kimerültségét is elhomályosította. Mbejane törzsének tagjai egymás után jöttek, hogy eredménytelenségüketjelentsék, azok a csatornák, melyeket Candy emberei vizsgáltak, egymás után üresnek bizonyultak, és már jóval éjfél előtt Sean maradt az egyetlen, aki nem adta fel a keresést. Összegörnyedve, lámpással a kezében ült a nyeregben, és újra meg újra végigjárta azokat a helyeket, melyeket már vagy egy tucatszor bejártak, felkereste a gerinc mentén húzódó bánya-táborokat, megszólította a késői utazókat, kikkel a bányákat összekötő utakon találkozott. De a válasz mindig ugyanaz volt. Néhányan azt hitték, hogy tréfál: addig nevettek, míg a lámpás fényében meg nem látták űzött arcát és sötét, karikás szemét, akkor aztán abbahagyták a nevetést és gyorsan továbbmentek. Mások meg már hallottak az eltűnt asszonyról; kérdezgetni kezdték, de amint Sean rájött, hogy nem segíthetnek neki, otthagyta őket és folytatta a keresést. Hajnalban tért vissza a szállóba. Mbejane várt rá. -- Nkosi, már tegnap este óta itt van az ételed. Most egyél és aludj egy

keveset. Ma ismét kiküldőm az embereket, hogy keressék, meg fogják találni. -- Mondd meg nekik, hogy száz fontot adok annak, aki megtalálja. -- Sean fáradtan végigsimított az arcán. -- Mondd meg nekik, hogy kutassák át a gerincen túli bozótost, lehet, hogy nem is úton indult el. -- Megmondom nekik... de most enned kell. Sean hunyorgott, a szeme véreres volt, és a sarkában sárga váladék gyűlt össze. -- Dirk? -- kérdezte. -- Jól van, Nkosi, mindvégig mellette voltam. Mbejane keményen megfogta Sean karját. -- Itt az étel. Ennek, kell. -- Nyergelj fel nekem egy másik lovat -- mondta Sean. -- Azalatt eszem. 576 Ahogy telt a nap, Sean alvás nélkül, bizonytalanul ült a nyeregben és egyre szélesebb körben keresett, míg végül kijutott a fátlan bozótosba, ahonnan a bányák aknatornyai a láthatáron apró, pókhálószerű háromszögeknek tűntek. Egy tucatszor is találkozott a városból való zulukkal, hatalmas ágyékkötős, fekete férfiakkal, akik dolgukat végezve ügettek és úgy kutatták át a terepet, akár a vadászkutyák. Leplezett sajnálat és együttérzés volt üdvözlésük mögött. -- Mbejane elmondta nekünk, Nkosi. Meg fogjuk találni. -- És Sean már ott is hagyta őket, magányosan lovagolt tovább, sokkal magányosabb volt, mint életében bármikor. Miután besötétedett, visszalovagolt Johannesburgba és az a halványan megrebbenő remény nyomban elült bensejében, amint mereven bebicegett a hotel gázlámpákkal kivilágított halijába és a portás arcán meglátta a sajnálattal teli szánalmat. -- Sajnos semmi hír, Mr. Courteney. Sean bólintott. -- Mindenesetre köszönöm. A fiam jól van? -- A szolgája gondosan ellátta őt, uram. Egy órája küldtem fel neki a vacsorát. Ahogy lassan mászott felfelé, a lépcsólc végtelennek tűntek. Istenemre, fáradt volt -- halálosan fáradt, és már-már beteg az aggodalomtól. Belökte lakosztályának ajtaját és a szoba túloldalán lévő fotelből Candy állt fel. A remény ismét feléledt benne. -- Van... -- kezdte mohón. -- Nincs -- mondta gyorsan Candy. -- Sajnálom, de nincs semmi, Sean. -- Sean leroskadt az egyik székre, és Candy töltött neki egy italt az íróasztalon álló üvegből. Sean egy mosollyal köszönte meg, majd hatalmasat kortyolt a pohárból. Candy egyenként felemelte a lábát és figyelembe se véve Sean gyönge tiltakozását, 577 lehúzta a csizmáját. Ezután fogta a saját poharát, és Seannal szemben, a szoba túlsó oldalán leült. -- Ne haragudj, hogy tegnap tréfálkoztam -- mentegetó'dzött Candy halkan. -- Azt hiszem,nem tudtam, hogy ennyire szereted. -- Sean felé emelte poharát. Hogy a keresés gyorsan véget érjen. Sean megint ivott, fél pohámyit nyelt le egy kortyra. -- Szereted, ugye? -- kérdezte Candy. Sean élesen válaszolt neki. -- A feleségem. -- De nem csak erről van szó -- folytatta Candy vakmerőén, tudta, hogy Sean dühe közvetlenül a kimerültség felszíne alatt lapul. -- Igen, szeretem. Most kezdek csak rájönni, hogy mennyire, úgy szeretem, ahogy többé már nem leszek képes szeretni. -- Kiürítette poharát és meredten nézte, arca a barna szín alatt szürke volt, a szeme pedig egészen elsötétedett a boldogtalanságtól. -- Szerelem mondta. -- Szerelem -- ízlelgetette, mérlegélte a szót. Úgy bemocskolták ezt a szót... pénzért adják a szerelmet az Operaházban... annyira elcsépelték már ezt a szót, hogy most, amikor azt akarom

mondani, hogy „Szeretlek, Katrina", akkor ez egyáltalán nem úgy hangzik, mint amit én mondani akarok. -- Sean a falhoz vágta a poharat, mely csörömpölve darabokra törött és Dirk mocorogni kezdett a hálószobában. Sean halkabbra fogta a hangját, heves suttogása csupa indulat volt. -- Ügy szeretem, hogy összeszorul bele a gyomrom, úgy szeretem, hogy elvesztésének gondolata olyan, mintha a halálra gondolnék. Mindkét kezét ökölbe szorította és előrehajolt a székében. -- Nem, nem fogom elveszíteni, Istenemre, megtalálom és akkor ezt elmondom neki. Pontosan úgy, ahogy most neked mondtam. -- Hirtelen elhallgatott és összeráncolta a homlokát. -- Azt hiszem, sosem mondtam neki azt, hogy „szeretlek". Soha nem volt 575 ínyemre, hogy ezt a szót használjam. Csak azt mondtam neki, hogy „Gyere hozzám feleségül", meg hogy „Te vagy az én gyönyörűségem", de eddig nyíltan még sosem mondtam ki. -- Talán ez is egyik oka annak, hogy elment, Sean, talán mert sosem mondtad, azt hitte, soha nem is érezted. -- Candy különös arccal figyelte Scant -- volt benne szánalom, megértés és egy kis sóvárgó vágyakozás. -- Meg fogom találni -- mondta Sean --, és ezúttal elmondom neki... ha még nem túl késő. -- Meg fogod találni és nem lesz túl késő. Nem nyelhette el a föld és biztos örülni fog, amikor meghallja, amit mondani akarsz. -- Candy felállt. -- Most pihenned kell, nehéz nap áll előtted. Sean felöltözve aludt a nappaliban, a széken. Álma szaggatott volt, gyötrődő agya minduntalan visszalökte az el-elsötétülő félig-ébrenlétbe. Candy, mielőtt elment, egészen lecsavarta a gázlámpát és a fény lágy tócsaként hullt alá az íróasztalra. Katrina Bibliája most is ott feküdt, ahol hagyta, és valahányszor Sean felriadt, szeme mindig megakadt a vastag, bőrkötéses könyvön. Valamikor virradat előtt ébredt fel utoljára, és tudta, hogy már képtelen lenne még egyszer elaludni. Felállt, teste még mindig sajgott és a szeme úgy égett, mintha homokkal lenne tele. Odament a gázlámpához, egészen felcsavarta és keze ernyedten hullt le a lámpáról a Bibliára. A bőr hűvös és puhán sima volt ujjai alatt. Kinyitotta az előzéklapnál és felszisszenve elakadt a lélegzete. Katrina a neve alatt a tinta még frissen kéklett, gondosan kerekített betűivel beírta halálának dátumát. A lap lassan nőni kezdett szeme előtt, míg végül teljesen betöltötte látóterét. Fülében valami zúgást hal579 lőtt, mint mikor árad a folyó, de fölötte hangok hallatszottak, különböző hangok. -- Menjünk, Sean, ez olyan, akár egy tátongó sír. -- De legfőképpen szeretetre van szüksége. -- Nem nyelhette el a föld. Végül saját hangját hallotta: -- Ha még nem túl késő', ha még nem túl késő'. A reggel fényei már kezdték összegyűjteni erejüket, amikor odaért a Candy bánya igazgatási tömbjének romjaihoz. A lovat ott hagyta és futni kezdett a füvön át a bánya hányója felé. Gyenge, hideg szél fújt; megmozgatta a fű tetejét, majd ment tovább, és meglengette Katrina zöld stóláját, mely beakadt az aknát körülvevő' szögesdrótba. A stóla úgy csapkodott a szélben, mint amikor egy nagy, zöld ragadozó madár csapkod szárnyaival. Sean elért a kerítéshez és lenézett az akna szájára. A pereménél egy helyen a fű ki volt tépve, mintha valaki esés közben, hirtelen utánakapott volna. Sean kiszabadította a stólát a szögesdrót tüskéi közül, csomóvá gyűrte a nehéz anyagot, majd az akna fölé tartotta és elengedte. Szétterült, amint libegett

lefelé a feketeségbe és oly vakító zöld volt, mint Katrina szeme. -- Miért? -- suttogta Sean. -- Miért tetted ezt velünk, gyönyörűségem? -Megfordult és elindult vissza a lovához, végig bukdácsolt, mert ügyet sem vetett a durva, egyenetlen talajra. Mbejane a lakosztályában várta. -- Hozd a hintót -- mondta neki Sean. -- És a Nkosikazi...? -- Hozd a hintót -- ismételte meg Sean. Sean levitte Dirket. A portán kifizette a számláját, majd kiment, és Mbejane már ott várt rájuk a kocsival. Sean beült, és az ölébe vette Dirket. -- Vissza Pretoriába -- mondta Sean. 580 -- Hol van anyu? -- kérdezte Dirk. -- Nem jön velünk. -- Egyedül megyünk? -- makacskodott tovább Dirk, és Sean fásultan bólintott. -- Igen, Dirk, egyedül megyünk. -- Anyu épp most fog jönni? -- Nem, Dirk. Nem jön. Vége -- gondolta Sean. Mindennek vége -- minden álomnak, a nevetésnek és a szerelemnek. Még túlságosan bénult volt ahhoz, hogy érezze a fájdalmat -- az majd később jön. -- Miért szorítasz ennyire, apu? Sean engedett ujjainak feszes markolásán és lenézett az ölében ülő gyerekre. Még nincs vége -- döbbent rá; ez egy újabb kezdet. De előbb még időre van szükségem, hogy ez begyógyuljon: időre -- meg egy csöndes helyre, ahol meghúzódhatom ezzel a szörnyű sebbel. A szekerek készen állnak és nekem vissza kell mennem a vadonba. Talán egy év múltán begyógyul annyira a seb, hogy újra elkezdhessem, hogy visszamenjek Ladyburgbe a fiammal, vissza Ladyburgbe, vissza Adához és Garryhez -- gondolta. Aztán hirtelen, egészen váratlanul, ismét beléhasított a fájdalom, ez a mély, marcangoló kín megrémítette. Kérlek, Istenem -- imádkozott Sean, aki eddig még sosem imádkozott --, kérlek, Istenem, adj nekem erőt, hogy ezt elviselhessem. - Sírni fogsz, apu? Úgy nézel ki, mintha sírni akarnál. -- Dirk ünnepélyes komolysággal, kíváncsian figyelte Sean arcát. Sean a gyerek fejét gyöngéden a vállához húzta és magához ölelte. Ha könnyekkel mindkettőnk adósságát megfizethetném -- gondolta Sean --, ha könnyeimmel megválthatnálak minden fájdalomtól, ha azzal, hogy most sírok, 581 neked nem maradna több sírnivalód -- akkor addig sírnék, míg ki nem sírnám a szemem. -- Nem, Dirk -- válaszolt a gyereknek. -- Nem fogok sírni -- a sírás nemigen segít. Mbejane pedig elvitte őket Pretoriába, oda, ahol a szekerek vártak rájuk. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Wilbur Smith: When the lion feeds 1966 by Pan Books Ltd, London in association with William Heinemann Ltd © Wilbur Smith, 1964 Fordította: SOMLÓ ÁGNES Fedélterv: CSÁSZMA JÓZSEF Hungarian edition by © Delej Kft. 1999 ISBN 9639124206 Kiadja a'Delej Kft. Felelős kiadó a Delej Kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: MuzamelJudit Műszaki szerkesztő: Szakálos Mihály

Szedés: Printronika Kft., TEXTLINE 5 rendszeren Nyomtatta és kötötte a Reálszisztéma Dabasi Nyomda Rt. Felelős vezető: Dr. Hall Géza vezérigazgató Munkaszám: 99-0593