Vanoyeke Violaine - Tuthmoszisz 03 A tündöklő királyság.pdf

A szerzőtől a kiadó gondozásában megjelent könyvek: A fáraó titka Rejtély Egyiptomban A Kobra-királynő kincse Tuthmószisz 1. könyv – Hatsepszut riválisa Tuthmószisz 2. könyv – A fékezhetetlen Íbisz Előkészületben: A fáraónő – 1. könyv: A thébai hercegnője

1

VIOLAINE VANOYEKE

Tuthmószisz 3. könyv

A tündöklő királyság

2

Gold Book

3

E MŰ VIOLAINE VANOYEKE III. THUTHMÓSZISZRÓL ÍRT TRILÓGIÁJÁNAK HARMADIK KÖTETE Eredeti cím: THOUTMOSIS – Au royaume du Sublime Copyright © Michel Lafon, 2000 7-13, boulevard Paul-Émile Victor – Île de la Jatte 92521 Neuilly-sur-Seine Cedex

All rights reserved

Fordította: Bujdosó Tamás László

4

Tördelés, tipográfia: Gold Book Kft.

ISBN 963 9248 83 5

Kiadja a Gold Book Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője

5

Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

6

Édesapámnak

7

Fiad, Menheperré csodás tetteket vitt végbe, Amon, megnagyobbította és megszépítette templomodat. Uralkodjék boldogságban, s legyen övé az öröklét Ré oldalán!”

8

9

10

Az ókori Görögország

11

12

Az előző részek tartalmából 1. könyv Hatsepszut riválisa

Hatsepszut fáraónőnek, aki huszonkét évig ült Egyiptom trónján, egyszer csak nyoma veszett. III. Tuthmószisz foglalja el a helyét, és feleségül veszi Hatsepszut második lányát, II. MeriréHatsepszutot, akivel anyja sosem foglalkozott túl sokat. A királyi párt bosszúvágy fűti; III. Tuthmósziszt azért, mert Hatsepszut kisemmizte őt a hatalomból apja, II. Tuthmószisz halálakor, Merirét pedig azért, mert anyja gyermekkorában 13

jobban szerette nála a másik lányát, Neferu-Rét. III. Tuthmószisz arról álmodozik, hogy olyan emlékműveket emeltet, melyek káprázatosabbak lesznek elődei építményeinél. Csakhogy Egyiptomot veszély fenyegeti: nagyszámú hódító seregek szövetkeznek a fáraó ellen. A nagyapjához, I. Tuthmósziszhoz hasonlatosan nagy tehetségű III. Tuthmószisz elindul a háborúba anélkül, hogy tudná, életben van-e még Hatsepszut fáraó-királynő. Ostrommal beveszi Megiddót, és győzelmesen tér meg a harcmezőről. Minekutána ideiglenesen visszaszorította Egyiptom ellenségeit, a királynak a thébai udvarban is meg kell szilárdítania hatalmát. Hatsepszut eltűnésének rejtélyéről végül is fellebben a fátyol. Egyes háremhölgyek, mint a szépséges 14

Kertari Mitanniból vagy a király dajkájának lánya, Szobek fiúgyermekkel ajándékozzák meg a fáraót, és ezáltal riválisokká válnak. III. Tuthmószisz több olyan mitannit is tanácsadójává nevez ki, akik a háborúban estek egyiptomi fogságba. Ám néhánynak ezek közül tudomása van egy olyan államtitokról, melytől hamarosan a fáraó élete függ majd.

2. könyv A legyőzhetetlen Íbisz

15

Themisz egyike azon mitanni nőknek, akiket Tuthmószisz Ázsiából hozott magával. Valaha I. Amenóphisz fáraó háremhölgye volt, de elárulta az uralkodót, és részt vett az ellene irányuló összeesküvésben. Miközben III. Tuthmószisz a volt háremhölgy fiát, Amenpafert, és annak barátját, Istariut tanácsadójává nevezi ki, a nő megpróbálja eltüntetni á bírósági per nyomait, melyek miatt sok évvel azelőtt a férjének és neki Mitanniba kellett menekülniük. A Dicső Királyi Hitves, II. MeriréHatsepszut gyanakodni kezd Themiszre és a lányára, Seribura, ezért nyomozást rendel el a különös család múltját felderítendő. Tuthmószisz egyetlen álma, hogy meghódítsa Ázsiát, átkeljen az Eufráteszen, és legyőzze a mitanni népet. Az északi hadjáratok egymást követik ebben az időben. Amenpafer 16

egy ilyen vállalkozás során szerez róla tudomást, hogy nem egyiptomi apától, hanem egy régi mitanni uralkodótól származik. Barátja, Istaríu némi tépelődés után Tuthmószisz ellen fordul, és elhatározza, hogy mindent meg fog tenni a hazájáért, Mitanniért. Mikor Tuthmószisz újabb győzelmeket arat Ázsiában Retenju és Naharina vidékén, Istariu csatlakozik az ellenséges seregekhez. Úgy tűnik, Seribu támogatja a döntésében. Vajon elárulja neki Tuthmószisz terveit, megcsalja a hatalmas uralkodót, akinek közben már az örököse is megszületett?

17

Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökének, Hosni Moubaraknak; a kultuszminiszternek, Farouk Hosninak; Mandouh el Beltaguinak; Nabil Osmannak a meleg fogadtatásért Egyiptomban, valamint Gaballah Ali Gaballahnak, az Ókori Egyiptomi Tanács igazgatójának, amiért megkönnyítette a munkámat; Sabry Adb El Aziz Khaternek, a luxori ókortudományi tanszék igazgatójának; Aly Maher el Sayed-nek, az Egyiptomi Arab Köztársaság nagykövetének; barátomnak, Mohamed el-Bialynak, a Nyugat-thébai Ókortörténeti Társaság igazgatójának; Salah El-Nag-garnak; Mohamed A. Nasrnak, a Luxori Múzeum ókori részlege igazgatójának; 18

Ossama A. W. Abdel Meguid-nak, az asszuáni Núbia-múzeum igazgatójának; Fahim Rayannak; Ahmed Zakinak; Hoda Naguibnak és Sonia Guirguisnek, az Egyiptomi Turisztikai Hivatal igazgatónőjének; Ali El-Kadinak, a nagykövetség sajtóreferensének; az Accor-csoportból Jean-Robert Reznicknek, Suzanne Matsakisnak, Catherine Magniennek és Va-nessa Raschnak; Paul Dubrulenek és Gérard Pélis-sonnak; Michel Baud-nak és Dominique Becknek a luxori Winter Palace-ból; Joel Fenoyernek a Sharm el-Sheikh-i Sofiteltől; Antoine Lhuguenotnak az asszuáni Old Cataracttól; Hani Helalnak a nagykövetség kulturális tanácsadójának; Castas Papageorgiounak; Dimitri Démétriounak, a Ciprusi Turisztikai Iroda igazgatójának; Doros Georgiadesnek; Orphanidou 19

asszonynak; Jean-Bernard de Vaivrenek, Franciaország ciprusi nagykövetének; Florence Duboisnak; Alain Khourynak a segítségért és hihetetlen kedvességéért; Franciszek Pawlickinek a Deir El-bahar-i lengyel misszió igazgatójának; Anna Iliokratidounak, a hellén turisztikai iroda igazgatójának; valamint Nicolas Vassiliounak, a Cyprus Airways franciaországi igazgatójának. Ugyancsak köszönettel tartozom az Egyiptomban és Libanonban történő meleg fogadtatásért Michel Baud-nak a luxori Winter Palace-ból; Antoine M. Lhuguenotnak az asszuáni Old Cataracttól és Denis Cartának a Sofitel Cairo Maaditól; Patrick Moisannak, a libanoni Accor-csoport igazgatójának; Yves Demptosnak a bejrúti Palm Beachtől; valamint Frangos úrnak és 20

Stella Stavridesnek Raphaél Hotelből.

a

ciprusi

St.

21

A fontosabb szereplők listája Ahmósze: Hatsepszut anyja Amen: Főpap Hatsepszut idejében, Szenmutnak, a királynő tanácsadójának a testvére Amenmen: III. Tuthmószisz hadvezére II. Amenóphisz: II. MeriréHatsepszut és III. Tuthmószisz fia Amenpafer: Themisz fia Bész: Thébai paraszt, aki annak idején részt vett az I. Tuthmószisz ellen irányuló összeesküvésben Dzsehuti: A Hatsepszut Deir elBahar-i templomát megépítő telepfőnök Hapuszeneb: Karnaki főpap. Hatsepszut híve 22

Ialu: II. Meriré-Hatsepszut tanácsadója Ipu: III. Tuthmószisz dajkája Iszet: III. Tuthmószisz anyja. II. Tuthmószisz háremhölgye Istariu: Belisz és a thébai Széthi fia Jahmesz-Nefertari: Hatsepszut nagyanyja. Ahmószisz fáraó hitvese Kaluré: Megiddóban szolgáló egyiptomi katona Kariu: III. Tuthmószisz hadvezére Kertari: III. Tuthmószisz ágyasa Menheperrészeneb: III. Tuthmószisz barátja, karnaki főpap II. Meriré-Hatsepszut: Hatsepszut és II. Tuthmószisz második lánya, III. Tuthmószisz hitvese. Mutnefret: I. Tuthmószisz első hitvese, III. Tuthmószisz nagyanyja. Nibui: Abüdoszi főpap 23

Oazer: Vezír Paperisz: Kertari barátnője III. Tuthmószisz fajjúmi háremében Pathmesz: Hatsepszut kocsisa Pennethbet: Hadvezér Hatsepszut idejében. III. Tuthmószisz tanítója Petru: Dzsehuti tanácsadója Puimré: Építész, Amon második prófétája Ramnóz: A fajjúmi háremfőnöknő Rehmiré: Vezír. III. Tuthmószisz barátja. Magas rangú tisztviselő, az egyik legszebb sír az övé az Előkelők Völgyében Réthot: Kertari és III. Tuthmószisz fia Seribu: A thébai Kai és Themisz lánya Színi: Alkirály délen Szobek: Ipu lánya, III. Tuthmószisz dajkája. Lehetséges, hogy ő volt III. Tuthmószisz első hitvese 24

Szobkit: Meriré bizalmasa Themisz: Kai felesége. Seribu anyja I. Tuthmószisz: Hatsepszut apja, III. Tuthmószisz nagyapja Tianu: III. Tuthmószisz írnoka és barátja

25

Előszó A XVIII. dinasztia Ahmószisz fáraóval kezdődik. E király arról nevezetes, hogy visszaszorította az északról érkezett hódítókat, akiket a korabeliek hükszoszoknak neveztek. Az indoeurópaiak így kiszorultak Egyiptomból, s Kis-Ázsiában telepedtek le. I. Amenóphisz, aki Ahmószisz és Jahmesz-Nefertari fia volt, valamint veje, I. Tuthmószisz kiválóan biztosították a már megszerzett területek védelmét. I. Tuthmószisz kivételes tehetségű hadvezér volt. Első hitvese fiú26

gyermeket hozott a világra, akit később II. Tuthmószisznak neveztek. Ő féltestvérével, Hatsepszuttal kelt egybe, mert csak így lehetett folytatása a királyi vérvonalnak. II. Tuthmószisz csekély ideig uralkodott. Frigyükből egy lánygyermek született: Neferu-Ré. Ő valószínűleg korán elhalálozott, bár ennek ellentmond egy felirat, amely talán őrá céloz abban az időszakban, amikor III. Tuthmószisz egyedül uralkodott Egyiptom fölött, s Hatsepszut már eltűnt a képből. II. Tuthmószisznak és Hatsepszutnak azonban minden kétséget kizáróan született egy második leánygyermeke is, akit II. Meriré-Hatsepszutnak neveztek. Utóbbi Tuthmószisszal, aki a harmadik volt e néven kelt egybe. III. Tuthmószisz II. Tuthmószisz és egy Iszet nevű háremhölgy gyermeke volt, és II. Tuthmószisz halálakor lett fáraó. 27

Hatsepszut, akinek a régensi feladatokat kellett ellátnia, amíg III. Tuthmószisz nagykorú nem lesz, a hetedik évben mint fáraó lépett fel. Huszonkét évig uralkodott Egyiptom felett, s mindvégig mellőzte unokaöccsét, III. Tuthmósziszt. Hozzá kötődő hivatalnokokkal és papokkal vette körül magát, expedíciókat szervezett a legtávolibb vidékekre, személyesen is harcolt a núbiaiak ellen, helyreállíttatta az omladozó templomokat, s felvirágoztatta Egyiptomot1. Csakhogy Ázsia népei egyre fenyegetőbbekké váltak. III. Tuthmószisz ugyanoly harcra termett és bátor uralkodónak bizonyult, mint nagyapja, I. Tuthmószisz. Ő lesz Egyiptom megmentője, minden idők 1

28

Lásd A fáraónő, Violaine Vanoyeke, Michel Lafon, 1999

legnagyobb fáraója, aki átkel az Eufráteszen, hogy újra bebizonyítsa Ázsiának, milyen hatalmas is Egyiptom. Eposza kivételes hősköltemény. Miután oly sokáig élt Amon isten lányának, Hatsepszut fáraónőnek az árnyékában, képes volt fényes csillaggá válni a történelem égboltján. Violaine Vanoyeke Winter Palace, Luxor

29

Első Kertek tömkelege virágzott a tengerparti völgyben, ahol az egyiptomi sereg katonái élvezettel szívták be a csodás illatokkal teli levegőt. Bár bősz ellenfelekkel kellett szembenézniük, mégis könnyű győzelmet arattak az arvadi kikötőben. Most végre volt egy kis nyugalmuk, és idejüket előszeretettel töltötték a helybéli lányok társaságában. III. Tuthmószisz örült, hogy megfogadta Amenpafer tanácsát. Az ifjú nem messze innen töltötte gyermekkorát, s Mitanni országa és az ott élők kedvesebbek voltak szívének az egyiptomiaknál vagy a déli 30

birodalomnál. Mióta megtudta, hogy Mitanni régi fejedelme volt az apja, azóta érzései még inkább ez irányban erősödtek. – Hihetek-e Istariunak? Igaz, hogy a barátom, de a barátság éppoly törékeny dolog, mint minden más ezen a világon – mormolta maga elé, miközben egy meztelen szolgálólány a vállait masszírozta finom és érzéki mozdulatokkal. Felnézett a lányra, de amint hátrahajolt, a lány keblei eltakarták az arcát. – Csillagom! Az ujjaid érintésétől új erő költözik belém! – Ó, uram! Örülök, hogy a szolgálatodra lehetek! Megkérdezhetem, hol szerezted ezeket a sérüléseket? – Hogy sérülések? Ezek? Ugyan! Egy kis kocsmai verekedés, semmi több. 31

Amenpafer elég nehezen bírta elviselni, hogy engedelmességgel tartozzon egy olyan királynak, aki az ő szeretett népét sanyargatja és gyilkolja, így amikor csak tehette, jócskán felöntött a garatra. A tüzes borok sokszor elborították az elméjét, és mostanában gyakran keveredett verekedésekbe egyszerű egyiptomi katonákkal. Legutóbb egy nála jó tíz kilóval nehezebb fickóval került összetűzésbe. Az egyiptomi dühösen csapkodva közeledett felé, de Amenpafer fürgén a lábai közé lépett, és egy ingázó mozdulattal egyrészt ellenfele lábát rúgta ki, másrészt két tenyerével meglökte annak vállait. Az egyiptominak ettől el kellett volna repülnie, csakhogy Amenpafer túl sokat ivott már, és nem sikerült neki egy ütemben kiviteleznie a furfangos dobást. Az egyiptominak sikerült őt birkózó fogásban a földre vinni, s 32

Amenpafer csak kemény könyökének köszönhette, hogy sikerült kikecmeregnie a katona alól. A válla kissé megrándult, de ezt csak másnap kezdte érezni. Ellenfelének eltört az orra és kitört néhány foga is. Most kéjelegve nyújtózott el a reggeli harmattól nedves, magas fűben, s hagyta, hogy a lány végigmasszírozza. Miközben elelmosolyodott, és nyögésekkel nyugtázta a kellemesebb mozdulatokat, Seribun töprengett. – Így hát Seribu csak a féltestvérem. Más apától származunk. Amenpafer behunyta a szemét, és megpróbálta maga elé idézni a mitanni fejedelem alakját. Állítólagos apja alacsony termetű férfi volt. Csontos arcán egy izom sem rándult, ha rossz hírrel jöttek elé. Nyugodt, megfontolt, kemény katonaember volt, aki irgalom nélkül tisztította meg a mitanni területet 33

a régi lakosaitól, egészen Babilonig űzve azokat. – Létezik, hogy az ő fia vagyok? A bölcs, de kíméletlen uralkodóé, aki parancsot adott rá, hogy végezzék ki anyám, Themisz férjét? Úgy hitte, hogy elárulta őt. Csakhogy eszerint az én igazi apám volt Seribu apjának hóhéra! Drága Seribu! Amenpafert Istariu tervei sem hagyták békében. Az egyiptomiak úgy tudták, hogy a fáraó volt tanácsadója életét vesztette egy szerencsétlen szináji expedíció során. Amenpafer is csak nemrég tudta meg, hogy gyerekkori jó barátja él és virul, és csatlakozott az Egyiptom ellen harcolók népes táborához. Sőt Amenpafert is erre biztatta! Seribu pedig teljes mértékben egyetértett Istariuval. – Ha nyíltan eláruljuk a fáraót, az szörnyű büntetést hoz anyánkra, 34

Themiszre, aki Thébában maradt – gondolkodott fennhangon Amenpafer. – Tuthmószisz haragja óriási lenne! De mégsem harcolhatok az ázsiaiak ellen, hiszen ők az én igazi népem, ők, akik Samast tisztelik! Megszakad a szívem! – Mi baj, vitéz harcosom? – kérdezte tőle lágy hangon a fiatal ázsiai lány, s elterült mellette a füvön. Amenpafer bort szomjazott. Ez a feszültség teljesen felőrölte. Már csak akkor érezte jól magát, ha részeg lehetett, mert olyankor megkönnyebbült kicsit. – Kár ezekért a gyönyörű gyümölcsfákért – mondta neki a lány, és a közelben dolgozó favágókra mutatott. – Életet adnak, s jelképezik az újjászületést. Az istenek szeretik őket, mert erősek és termékenyek. 35

Tuthmószisz hibát követ el, amikor kivágatja őket. – Mit képzelsz, ki vagy te? Kritizálni merészeled a fáraót?! Amenpafer pofon vágta a lányt, aki rögtön zokogni kezdett. Az ifjú persze nyomban megbánta a dolgot, és magához ölelte az ártatlan teremtést. – Kérlek, ne sírj! Tudod, olyan feszült vagyok mostanában. Van egy ötletem! Hozz pár kancsó bort! Ünnepelünk! – Ünnepelünk? – szipogta a lány. – Mit ünnepelünk? – Az életet! – kiáltott fel Amenpafer, s a lány vele nevetett. Valójában Amenpafer már megpróbálta lebeszélni Tuthmósziszt a tervéről, de nem járt eredménnyel. A fáraó ragaszkodott hozzá, hogy vágjanak ki minden egyes fát Arvad környékén. 36

– Talán jobb szeretnéd, ha a lakosokat büntetném meg? Irtsam ki az egész népséget? Hát nem nagy kegy tőlem, hogy csak a gyümölcsöseiket pusztítom el? – Ha kivágatod a fákat, azzal ugyanúgy megölöd őket – válaszolta Amenpafer. De semmilyen érv sem tántoríthatta el az egyiptomi királyt. Gyűlölte ezt a vidéket, és el akarta pusztítani virágzó gazdagságát. A fejszék csapásai Amenpafer szívét hasogatták. Ez a csodás, illatozó völgy, mely élénk színeivel felvidítja az embereket, hamarosan pusztasággá változik. Ez a háború. – Én felelek mindezért! Talán nem én vezettem ide a fáraót? Istariunak igaza van! Az átkozott egyiptomiak csak a saját országukat tisztelik! A reggeli nap ezüstre festette az égen nyújtózó felhőt, mely a fejszék 37

rombolásától biztonságban pihenhetett. Amenpafer boldog tudatlanságában nem sejthette, hogy csak pár ezer év, és már a levegőég sem maradhat érintetlenül a háború pusztításától. – Jó minőségű fát szerzünk a hajóépítő telepeink számára – mondta Tuthmószisz vidáman, miután magához hivatta fiatal tanácsadóját. – Csodálatos! Mily könnyű volt a győzelem! Valóságos kincs került vele a kezünkbe, s így felújíthatjuk a flottánkat. Köszönet érte az isteneknek! Amon legyen örökkön hatalmas! Adja át nekem erejét, hogy hűen szolgálhassam! A gyönyörű fiatal lányok tánca káprázatos volt. Az élet körforgása volt jelen a mozdulataikban. Több volt ez, mint a technikai elemek keveredése, a 38

lányok így fejezték ki érzelmeiket. A külvilág behatásait is mind beleépítették táncukba. Mivel mezítláb voltak, előfordult, hogy egyikükmásikuk kevésbé edzett talpát felsértette valamely élesebb kődarab. Mindez azonban nem okozott törést táncukban, sőt különleges érzékkel építették be a fájdalom okozta mozgáskényszert a káprázatos forgatagba. Tekintetük néha a távolban feltűnő fehér vászonvitorlákra esett, melyekre a sorsot szerencsésen befolyásoló szimbólumok voltak festve. E csodás rajzok ősi mítoszokat idéztek fel a lányok elméjében, s már nem is lehetett tudni, a dobok és fuvolák ritmusára mozognak, vagy a szél istene ringatja mozgatja őket a vitorlákhoz hasonlatosan. Az egyik lány gyenge lába nem bírta az iramot, de akaratereje sokáig bent tartotta a tánckörben. Ebben a 39

pillanatban teste fizikailag egyszerűen felmondta a szolgálatot, s öntudata elmerült az eszméletlenség jótékony homályában. De mintha csak a tánc hatalmas ereje tette volna, tudatalatti ösztönei tovább működtek. Ajkai nedvességtől csillogóan sóhajra nyíltak, s teste ívesen megfeszült. Egykori szerelme emlékképe kelt életre, a férfié, aki egyszerre egy tucat krétai tengerésszel küzdött meg az ő becsületéért. A krétaiak közül kettőnél súlyos fémbunkó is volt. Az ifjú bátran a lány elé vetette magát, s az óriási csapásokat is hajlandó volt elviselni, hogy a lány testi épségét megóvja. Feje már több sebből is vérzett, de egyre csak a kínálkozó alkalmat leste az ellentámadásra. Mikor az egyik krétai túl közel merészkedett, rögtön megfogta, s a földre kényszerítette. A többiek azonnal rárohantak, de földön fekvő társuk iszonyatos ordítása 40

megdermesztette őket. A közelben levők csak annyit láttak, hogy az ifjú a szerencsétlen krétai nyakára hajtja a fejét, mintha csak könnyű csókot akarna rálehelni. De szó sem volt itt csókról! A farkasharapás átmetszette a krétai ütőerét, és vérszökőkutat fakasztott a szerencsétlen nyakából. A táncosnő még ma is megborzongott a hihetetlen emlék hatására, de ez adott új erőt neki a tánc folytatásához. A király és Amenpafer még mindig beszélgettek. – Csak nem vihar készül? – kérdezte a király nyugtalanul. – Meglehet – válaszolta Amenpafer szarkasztikusan. – De miért tart a fáraó az esőtől? Az teszi termékennyé a földeket. – Ennek a vidéknek arra már nem lesz szüksége!

41

Tianu, az írnok egy üzenetet hozott neki, amit Tuthmószisz hanyagul göngyölt ki. – Végre befejeztem az arvadi csata leírását – mondta a tisztviselő elégedetten, miközben ura az üzenetet tanulmányozta. – Így fennmarad majd az utókor számára. A király arca elsötétedett. – Kariu hadvezérnek erősítésre van szüksége Jaffában. Még mindig a bevételével küszködik. Csapatokat fogunk küldeni a megsegítésére. Úgy tűnik az ellenség jócskán megerősítette a városfalakat. – Van valamiféle terve a tábornoknak? – kérdezte Amenpafer, aki újra magára öltötte a tisztelettudó alattvaló álarcát. – Azt állítja, hogy van, csak nagyobb haderő szükségeltetik hozzá. – Ki vezeti majd az erősítést? –Te. 42

Amenpafer arca nem árulkodott az érzéseiről. – Most pedig elmondom neked, mit tervez Kariu. Gyere a sátramba, ezt a szép leányzót megtalálod azután is. A ma estét együtt mulatjuk át. Nagy lakomát rendezek az istenek csillagai alatt, midőn Ré eltűnik az égbolt alján. Azt akarom, hogy már hajnalban kelj útra, és hogy Jaffa adja meg magát az erőinknek. A két férfi csendben lépdelt egymás mellett. A király egy kényelmesebb ruhát öltött magára. Egyszerű kötényt viselt, melyet egy vékony aranyöv fogott össze a derekán. Mögötte szandál- és legyezővivői haladtak. Előbbiek dolga volt a király lábának felfrissítése, amint az leül, utóbbiaké a jókora strucctollakkal való legyezés. 43

Tuthmószisz azonnal levette fejéről az aranykobrával díszített koronát, amint belépett a sátrába. Megparancsolta a szolgáinak, hogy menjenek ki, és ne zavarják. – Tölts nekem egy kupa sört! – mondta Amenpafernek. Az ifjú készségesen engedelmeskedett. A király közben fürkészve leste minden mozdulatát. Tuthmószisz leült a trónra, és lábát kényelmesen egy vörös szövettel bevont vastag párnára helyezte, majd kezébe vette jogarát és egy elefántcsont botot. – Látod ezt a szent eszközt… Ezzel fejezem ki tiszteletemet Amon felé a győzelem után. Amenpafer a király felé nyújtotta a kupát, és engedélyt kért, hogy együtt ihasson vele. – Ezt a két kupát magaddal fogod vinni – mondta neki Tuthmószisz. 44

– De hát én nem vagyok fáraó. Mit kezdjek velük? – Kariu tervéhez kellenek. És ez még nem minden. Ki fogod választani a legjobb Nílus menti borokat, és magaddal viszed őket a szekereden. – De már alig van néhány korsóval… – Ezzel ne törődj! Mi majd szerzünk bort a környékbeliektől. Kariunak domború és mély edényekre van szüksége, és mi küldünk neki. Mikor Amenpafer a tervről kezdett kérdezősködni, a király azt válaszolta, hogy majd Kariu Jaffában mindenbe beavatja. „Gyanakszik rám?” – gondolta Amenpafer. „Megtudta, hogy Istariu életben van? Lehet, hogy felismerte a foglyok között. Bár szakállt hord és álöltözetet… Ha megtudná, mivel bízott meg a fáraó, biztosan rá akarna venni, hogy áruljam el a királyt. 45

Jó alkalom lenne a bosszúállásra és az egyiptomi erők szétzúzására.” – Hány embert küldesz Jaffába? – kérdezte Amenpafer. – Hatszázat. A mitanni elejtette a kupát. – Itt akarsz maradni védtelenül? Még az istenek sem oly hatalmasok, hogy kimentsenek innen, ha körbezár az ellenség! – Kariunak szüksége van a katonákra, és én meg akarom szerezni Jaffát! Gyorsnak kell lennünk, hogy nehogy észbe kapjanak. Marad mellettem elég gyalogos és lovas, hogy megvédhessenek a csekélyebb erőkkel szemben. „Csak nem Istár küld nekem jelet? A király sosem bízna ilyen küldetést egy magamfajtára. A bizalmasa vagyok ugyan, de nem hadvezér! Talán a hűségemről akar megbizonyosodni? Tudomást szerzett 46

róla, mit beszéltem Istariuval? Hogy árulásra buzdított?” Amenpafer tanácstalan volt, így hát engedelmesen bólogatott Tuthmószisz minden szavára.

47

Második Seribu csak az éj leszálltára várt, hogy végre kiszökhessen a háremből. Ez nem volt egyszerű, mert ki kellett játszania a háremfőnöknő éberségét. A fáraó ágyasainak mozgását állandóan felügyelték. A lányok sátrai különféle illattól voltak terhesek. Mirha, tömjén és rózsa keveredett bennük. Ezenfelül a kádakban gőzölgő forró vízbe még további parfümöket is kevertek. Itt minden arra szolgált, hogy a király elégedett legyen. Seribu egy sötét színű köpenybe burkolózott, melynek csuklyáját a 48

fejére húzta. Az utazóhárem bejáratát két őr vigyázta. Egyiküknek szemet szúrt a suhanó árnyalak, és nem habozott lándzsájával a nyomába eredni. Seribu ijedten tartotta maga elé kezét, jelezve, hogy fegyvertelen. – Seribu vagyok, a fáraó kedvenc ágyasa – hadarta ijedten. Az egyiptomi őrök nem sokat gondolkoztak rajta, felnyársalják-e az ellenséges kémeket. – Mit csinálsz idekint ilyen kései órában? – kérdezte ellenségesen a fiatal katona. – Mutasd az arcodat! Seribu egy finom mozdulattal a vállaira ejtette a csuklyát. Haja kibomlott és az arcába hullt. A katonát azonban mindez hidegen hagyta. – Ki adott rá engedélyt, hogy kigyere? – Senki – válaszolta fagyosan a lány. – Csakhogy rosszul érzem magam. Nem akartam felkelteni a többieket. Csak egy kis sétára van 49

szükségem, és Hathor visszaadja az erőmet. – Csak nem a fáraó szerelmének gyümölcsét hordozod magadban? – kérdezte a katona immár mosolyogva. Seribu tudta, hogy nyert ügye van. – Thoérisz még nem jelezte nekem, ám minden lehetséges! Az őr felajánlotta, hogy elkíséri. – Nem szükséges – válaszolta Seribu. – Csak szívok egy kis friss levegőt, ennyi az egész. Seribu nemigen tudta volna levakarni magáról a katonát, de váratlanul a segítségére sietett ebben a másik őr, aki azt tanácsolta barátjának, ne háborgassa tovább a lányt. – A fáraó különleges bánásmódban részesíti ezt a mitanni lányt. Nem kellene tovább erősködnöd. Seribu észrevétlenül suhant át a sátrak között. A foglyokat kereste. 50

„Ez az a hely! Itt lesznek! De az egyiptomiak szorosan körbeveszik őket, lehetetlen átjutni. Istariunak mégis sikerült, amikor találkozni akart Amenpaferrel. Beszélnem kell vele!” Lassan ellejtett az őrök előtt, akik közül a legtöbben ügyet sem vetettek rá. Lándzsájukra támaszkodva bóbiskoltak, vagy a tűz mellett kockáztak. Eddig minden jól ment. – Hová mész? – csattant fel hirtelen az egyik fiatal és buzgó katona, aki már talpon is termett, ahogy meglátta a nőt. Seribu nem felelt. Dülöngélni kezdett, és éles kiáltásokat hallatott, miközben kezét a hasára szorította. – Mi a fene? – a katonák tanácstalanul állták körbe. – Ez a nő beteg! Seribu egyre hangosabban kiabált, hátha felhívja magára Istariu figyelmét. Néhány fogoly felhajtotta a sátrak 51

bejáratát fedő vásznat, és kíváncsian meregette a szemét az éjszakába. – Fel kell ébreszteni az orvost! – Ugyan! – mondta Istariu, aki sietve közeledett. – Maradj, ahol vagy! – kiáltotta egy katona, és lecövekelt előtte. – Orvos vagyok. Hadd segítsek ennek a nőnek! Értek a főzetek készítéséhez. – Akkor meg mire vársz? De vigyázz! Ha megpróbálsz átverni minket, egy pillanat alatt felnyársalunk! Istariu Seribu fölé hajolt, aki kinyitotta a szemét, és cinkosan rámosolygott. A férfi az arcára és a mellkasára tette a kezét. – Ez a nő kimerült. Pihenésre van szüksége. Vigyétek be ebbe az üres sátorba! Mindjárt készítek egy növényi keveréket, amitől mély, pihentető álma lesz. 52

Négy katona a vállainál és a bokájánál fogva felemelte Seribut, és szitkok közepette bevitték az egyik sátorba. – Hagyjuk magára, hadd pihenjen! – tanácsolta Istariu halkan. – Mindjárt összeírom nektek a listát, hogy milyen növényekre lesz szükségem. A szakács könnyedén megoldja majd a problémát. Istariu megvárta, míg alábbhagy a katonák ébersége, majd odamerészkedett Seribu közelébe. – Nemsoká megszököm. Nem lesz nehéz – mondta mitanniul. Seribu megremegett. – Az életed kockáztatod. Az egyiptomiak azonnal lenyilaznak, ha észreveszik, hogy el akarod hagyni a tábort. – Mit beszél? – kérdezte az egyik őr, és durván belerúgott Istariuba. 53

– Panaszkodik. Félrebeszél. Lelke most ugyanott jár, mint a jósoké, akik az istenek szavait közvetítik felénk. Beszélnem kell hozzá, meg kell nyugtatnom, különben álma örök álommá változik. A király nagyon dühös lenne. Egy ilyen szép lány! Istariu visszaülhetett Seribu mellé. – A fáraó nemrég fontos megbízatást osztott a testvéremre – mondta a lány halkan, s közben ügyelt rá, hogy ne mondjon neveket. Istariu egy hunyorítással jelezte neki, hogy folytassa. – Jaffába küldi. A város még mindig ellenáll. A fivéremnek kell megadásra bírnia őket. Van egy terv… Az egyiptomi haderő egy jelentős része hajnalban útnak indul. Istariu intett, hogy hallgasson el. – Íme a növények, amiket kértél – mondta neki az egyik katona, aki a 54

kezében egy tálcát tartott, rajta egy csokor növénnyel. – Kértem kavarót és edényeket is. Istariu görögbabmagokat tört össze, és olajat öntött egy narancshéjjal teli edénybe. Ehhez rakott még mentát, langyos vizet és mézet is. Miközben próbált úgy tenni, mintha értene valamicskét az orvosláshoz, az agya lázasan dolgozott. „Holnaptól az egyiptomiak kevesebben lesznek. Kihasználhatnánk az alkalmat, és megszabadulhatnánk Tuthmószisztól.” Istariu egy serlegbe töltette a teát. „De mi van akkor, ha a király nem is bízik olyan nagyon Amenpaferben, mint ahogy mutatja? Lehet, hogy ez az egész csapda? Nagyon különösnek találom, hogy rábízza a katonákat, holott nem is hadvezér.” Istariu veszélyt szimatolt. „Inkább arra használom fel a nagy mozgolódást, hogy megszökjek innét. Aztán 55

majd csatlakozom Amenpaferhez a jaffai úton.” – Telik az idő – mormogta az egyik őr. – Sokáig tart még? – Végeztem – mondta Istariu, és egy sárga folyadékkal teli edényt nyújtott Seribu felé. – Idd meg nyugodtan! Jót fog tenni. Seribu elfintorodott, ahogy megízlelte a szörnyű kotyvalékot. – A végén tényleg rosszul leszek. Hogy határoztál? – súgta kedvesének. – Nyugalom. Nem kapkodok el semmit. A lány könyörgően nézett rá, és Istariu szívében felcsaptak a fájdalmasan égető lángok. Mindennél jobban szerette ezt az egyszerre ruganyos és puha testű lányt. Szerette volna azonnal magához szorítani és csókokkal beborítani a testét. A lány gömbölyű, mezítelen vállai mintha csak arra vártak volna, hogy megízlelje őket. 56

Seribu kiolvasta szeméből a vadállati vágyat, elpirult, és elfordította a tekintetét. – Eleget ittál? – kérdezte a katona, és belerúgott Istariuba. – Sokat beszéltetek! A nő térjen vissza a sátrába! Vigyük vissza a hárembe! Te pedig menj a cimboráidhoz! Kössük össze a kezét! – Vigyázz magadra! – mondta Istariu Seribunak egyiptomi nyelven. – Az istennők ügyeljenek egészségedre és szépségedre! A fáraó éljen örökké! Seribu hagyta, hogy visszavigyék a hárembe. Miután elérték a hölgyeknek fenntartott részt, utasította a katonákat, hogy távozzanak. Ez már az ő birodalma volt. – Ez a főzet nagyon hatásos. Már jobban érzem magam. Hála az isteneknek! 57

Megigazította a ruháját, és elindult a sátra felé. – Most már minden rendben. Visszamehettek őrizni a foglyokat. Az egyik katona erősködött, hogy értesítsék a dologról a háremfőnöknőt. Seribu gyorsan közbevágott. – Minek ébresztenénk fel ilyen semmiségért? Egy perc, és már alszom is. Gyorsan elindult, és bebújt a sátrába, mielőtt a katona válaszolhatott volna. Hallgatózott, és örömmel nyugtázta, hogy az őrök elmennek. „Vajon mit fog tenni Istariu? Úgy féltem, hogy valami baja esik! Jól tettem, hogy elmondtam neki, amit tudok?” – Ki van ott? A háremfőnöknő egyik fiatal beosztottja szólt, aki a rendre felügyelt. – Csak én – válaszolta Seribu. – Feküdj vissza! 58

– Mit csinálsz? – erősködött a lány. – Az éjszaka istennőihez imádkozom, hogy tartsák távol a szelet és a vihart. A király félelme a villámoktól úgy látszik, engem is megfertőzött. – Aludj, és ne töprengj annyit! Holnap csendes idő lesz. – Legyen igazad! – válaszolta Seribu, és levette a köpenyét és a tunikáját. Istariu vágyakozó tekintete jutott eszébe.

59

Harmadik Mióta a király elutazott, Themisznek nem volt nyugodalma. Tudta, hogy Tuthmószisz hamarosan tudomást szerez arról, milyen körülmények közt kellett annak idején elmenekülnie Mitanniba. „Amenpafer beszélt nekem egy bizonyos Bészről, aki még mindig él, és jól ismerte a férjemet. Vajon mit mondott el neki? Megvásárolható a hallgatása? A vesztünkre tör vagy sem?” Themisz megpróbálta összeszedni magát. A vén parasztnak nem fűződik hozzá semmiféle érdeke, hogy újra előrángassa azt a réges-régi 60

történetet, amiben – mellesleg – maga is a király elleni összeesküvőként szerepelt. „Talán meg akar zsarolni azzal, amit tud. Látja, milyen jól élek, miközben neki a mindennapi kenyér előteremtése is nehéz feladat.” Már többször is próbált kapcsolatba lépni vele, de mind ez idáig teljesen sikertelenül. „Nem emlékszem rá a régi időkből. Biztosan a kézművesekkel barátkozott. Meglehetősen öreg lehet már… Ha a vesztemre törne, már bizonyára elmesélte volna Tuthmószisznak, amit rólam tud.” Themisz végül is letett a személyes találkozásról, de az egyik hozzá a legmesszebbmenőkig hűséges szolgálóját azzal a feladattal látta el, hogy nézzen utána, honnan származik a paraszt, és mivel foglalkozik mostanság. 61

Mindemellett továbbra is sürgetőnek tartotta a bírósági szövegek előkerítését, a szövegekét, amelyek azzal a szerencsétlen üggyel foglalkoztak. Mivel a palota levéltárosa nem rendszerezte őket, Themisz biztos volt benne, hogy a dokumentumok Rehmirénél vannak. A vezír kezdettől fogva gyanakodva tekintett rá és a lányára, s nem voltak túl szívélyes viszonyban egymással. Valamit tennie kell, hogy ne romoljon tovább a helyzet. „Rehmiré már nem fiatal. Azt hiszem, van rá esély, hogy elcsábítsam. Jól megfigyeltem az ízlését, a gyengéit.” Csakhogy Themisz nem számolt Iszettel, aki gyengéd érzelmeket táplált a vezír iránt. A férfi mindent megpróbált, hogy távol tartsa magától a király anyját, de óvakodott attól, hogy megsértse őt. Úgy tűnt, a fáradhatatlan 62

Iszet eléri, amit akar, és megszerzi magának a vezírt, akinek sírjához hasonlatos sem volt az egész Előkelők Völgyében. – Magam foglalkoztam a növény gondozásával, amit III. Tuthmószisz hozatott Egyiptomba egy régebbi utazás alkalmával – mondta Themisz az egyik mitanni szolgálólánynak, aki általában nem mozdult el mellőle. – Az új hajtás csak nehezen jött elő, s még akkor sem volt biztos, hogy a növény életben marad. Az egyiptomi éghajlat sokkal szárazabb, mint azoké a területeké, ahol a fáraó háborúzik. Mégis biztos vagyok benne, hogy a király elégedett lesz a munkámmal. Azt hiszem, adok egy tövet Rehmirének. Majdnem olyan bolondja a növényeknek, mint a király. – Bizonyára örülni fog egy ilyen csodás és különleges növénynek. 63

– Én is így gondolom. Fogasd be a kocsimat! Meglátogatom. A vezír nem túlságosan kedveli a társaságomat. Inkább kerül, hogy őszinte legyek. Szeretném, ha jobban megértenénk egymást. A lány engedelmeskedett. „Nehéz lesz” – gondolta Themisz. „Valahogy hozzá kell férnem Rehmiré bizalmas irataihoz. Ehhez előbb meg kell nyernem magamnak. A vezír szereti a feleségét, Meritet. Az istennők éles zátonyt helyeztek elibém.” * ** Themisz elég kései időpontban állított be a vezírhez. A főtisztviselő már reggel ellátta összes hivatali feladatát: meghallgatta a panaszokat, ítéletet hozott a peres ügyekben. 64

Miután szundikált kicsit egy árnyas részen, hozzálátott, hogy lediktáljon egy üzenetet a fáraó számára. Rehmirét nagyon meglepte a mitanni nő látogatása. – Sok dolgom van – mondta neki. – A fáraó tegnap elküldte a beszámolót győzelmeiről, melyeket Tianu jegyzett le. Biztosítanom kell, hogy Thébában minden rendben. Azt akarom, hogy a küldönc már ma este elinduljon. – Rövid leszek, Nagy Vezír, akit Tuthmószisz tiszteletben részesít – mondta Themisz, aki nem is várt másfajta fogadtatást. – Mi az ott nálad? – Valami, ami tetszeni fog neked. Mivel a fáraó távol van, neked mutatom meg először. Themisz elővett egy tövet a letakart edényből. A növényen számtalan rózsa tündökölt. 65

– Hát nem istenséghez illő ez a szín? Ez a növény még magához Hathor istennőhöz is méltó! – Bizonyára – válaszolta a vezír, és közelebbről is megnézte a virágokat. – Ezt a növényt III. Tuthmószisz, a Nagy Arany Hórusz hozatta Egyiptomba. Én magam neveltem a kertemben. Ápoltam, öntöztem, nem engedtem, hogy bármi baja essék. Oly sok cserje elpusztult azokból, amiket Hatsepszut hozatott Ázsiából! – No és miért olyan fontos ez neked? – Szeretem a virágokat akárcsak a fáraó. De azt hiszem, ezek a növények most igazán különlegesek. A fáraó győzelmeit jelképezik. Az egyiptomiak királya hatalmas területek felett uralkodik. Csak kevesen ismerik azokat a távoli vidékeket, de azok a dolgok, amiket az utazásairól 66

Egyiptomba hoz, szépen mutatják a birodalom gazdagságát… Rehmiré figyelmesen hallgatta, hozzászokott már a követek és idegen hercegek mézesmázos szavaihoz. – A király elégedett lesz az eredménnyel. Sajnos, most nem tudok több időt neked szentelni. A terveket kell átnéznem, melyeket Dzsehuti küldött nekem. – Nagy királyunk, Amon kegyeltjének jövőbeni templomáról van szó? – Pontosan arról, a mindenható Rére. Tudod, milyen fontos a munkám. Egy percre sem szabad elkalandoznia a figyelmemnek. Fel kell becsülnöm a kiadásokat, el kell olvasnom a szakértők jelentéseit… – Akkor éppen jókor jöttem – mondta Themisz. – Nem értem… 67

– Emlékszel? Hatsepszut királynő tömjénfákat ültetett a temploma elé. – Amon tiszteletére… – …és hogy a legkiválóbb tömjént nyerhesse ki belőlük. Azt hiszem, III. Tuthmószisz nagyon boldog lenne, ha az ő temploma előtt pedig a saját növényei csodás virágait láthatná. Rehmiré jobban szemügyre vette a virágokat, amiket Themisz még mindig a kezében tartott. – Nem rossz ötlet. Biztosan tetszenének a királynak. Sajnos azonban nem sok remény van rá, hogy ezek a törékeny virágok ellen tudnak állni a perzselő napnak! Hogy is maradhatnának életben abban a tűzforró völgykatlanban? A világ összes vize sem lenne elég az öntözésükhöz. A szolgák hadáról nem is beszélve, akik a gondozásukkal törődnének. 68

– Valóban… De mégiscsak III. Tuthmószisz hőstetteinek emlékét őrzik. – Mit vársz tőlem? – kérdezte türelmetlenül a vezír. – Mondd csak el az ötletedet a fáraónak! Ehhez én nem kellek. Biztosan meg fog hallgatni. Nagyra becsül téged. – Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom győzni. Rehmiré már épp megpróbálta volna újra lerázni, amikor a folyosóról a kiváló Iszet hangja ért el hozzájuk. A vezír elvörösödött. – Hogy a legyezővivőkkel kelljen alkudoznom! – kiabált Iszet, miközben berobogott a vezír dolgozószobájába. – Nekem! A fáraó anyjának! Aki a legtiszteletreméltóbb címeket viselem! Iszetet annyira meglepte Themisz jelenléte, hogy haragja egyből elpárolgott. 69

– Mit csinálsz itt? – kérdezte élesen a mitanni nőtől. – A fáraó túl jól bánik veled. Ebben teljesen egyetértek a Dicső Hitvessel. Ez az istenek és a palota szabályai ellen való. – Majd máskor meglátogatlak – mondta Themisz, és közben farkasszemet nézett Iszettel. – Számítok a támogatásodra. – Mindent elmondtam, amit el akartam mondani. Szükségtelen újra felkeresned – mondta Rehmiré fagyosan. Themisz gúnyos mosollyal felelt. Nem voltak kétségei Iszet terveit illetően. „Ez a kielégíthetetlen öregasszony meghódította volna a bölcs Rehmirét? Erre csak az istennők segítségével lehetett képes…”

70

Negyedik Amenpafer hajnalban útra kelt az egyiptomi csapatokkal. Még sosem vitt katonákat harcba, s nem bírta felfogni, mi késztette a fáraót arra, hogy őt bízza meg a feladattal. Gyermekkorában sem volt az a kifejezett vezéregyéniség. Inkább Istariura volt ez jellemző. Ők ketten mindig jó barátok voltak, s csak egyszer keveredtek egymással ökölharcba. Barátja akkor úgy csapta állon, hogy Amenpafernek azután eszébe sem jutott megkérdőjelezni, ki az erősebb közülük. 71

Miközben a harmattól csillámló úton lovagolt előre, Seribu és Istariu szavain töprengett. A lány az előző nap megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy álljon a barátja oldalára a fáraóval szemben. A katonák hozzászoktak már, hogy Amenmen vasökle irányítsa őket, s most Amenpafernek nehéz dolga volt, ha megbecsülést akart kivívni magának közöttük. A pihenők egyikén megelégelte az egyiptomiak fennhéjázását, s kijelentette, hogy megküzd közülük hárommal, hogy bebizonyítsa rátermettségét a harcra. Szerencséjére a tapasztaltabb verekedők már jól ismerték őt az arvadi kocsmákból, így aztán három zöldfülű állt elébe. – Az isteni fáraó engem nevezett ki parancsnokotokul! Elvezetlek titeket Jaffába! – kiáltotta Amenpafer, 72

miközben a három félnótást barátaik eltámogatták a küzdőtérről. A mitanni meglepően hamar megérkezett a célállomáshoz. Azonnal Kariuhoz sietett, aki elmagyarázta neki a helyzetet. – Gyorsan kell lépnünk – mondta a hadvezér. – Sok embert vesztettünk, s aki megmaradt, az mind gyenge. – Friss csapataink hamar befejezik az ostromot. – Remélem, Hóruszra. Miután megtartották a vendéglátás szokásait, Kariu a tárgyra tért. – Mindent elhoztál, amit kértem? – Igen. – A király beszélt neked a tervemről? – Nem. Azt hittem, te magad akarod elmagyarázni. Kariu bólintott. – Úgy csinálok, mintha megadnám magam. Ismerem a jaffai kiskirályt. 73

Lépre fog menni. Mikor már nyeregben érzi magát, meghívom a sátramba. Itt a legjobb borokat fogja kapni, azokat, amiket te hoztál magaddal. A szakácsom csodás ételeket készít a számára. Az ostromtól kiéhezett emberek nem bírnak ellenállni egy ilyen lakomának. – Már értem! – mondta Amenpafer. – Nem új az ötlet, de az eredmény sosem marad el. – Már csak az kell, hogy az istenek megsegítsenek minket – mondta Kariu kissé sértetten. – És mi a terved a részeg uralkodóval? – Majd meglátod, ha eljön az ideje… Készítsd fel a katonáidat! Holnap követet küldök Jaffába. Kariu úgy tett, ahogy mondta. Jaffa uralkodója délben válaszolt neki. Nagy 74

megkönnyebbüléssel fogadta az egyiptomiak meghátrálását, s már előre élvezte a lakomát, amin a fáraó képviselőjével fog együtt mulatni. Az előző estén Amenpafer nagy kísértést érzett arra, hogy elárulja a fáraót. „Lehetetlen. Amenmen katonái sosem követnének engem. Egyedül vagyok. A fáraó nagyon jól tudta, hogy rám bízhatja a csapatait, hiszen azok kivétel nélkül hozzá a halálukig hűséges katonákból állnak.” Másnap úgy tűnt, a háború befejeződött. Kariu nagyokat nevetve osztogatta a parancsokat. Maga felügyelt a szabadtéri lakoma előkészületeire. A levegő kellemesen langyos volt. A szél is elállt. A csillagos ég nyugodt, békés táj fölé borult. A földre gyékényeket terítettek, és összeállítottak egy L alakú emelvényt, amelyen a zenészek és a táncosok helyezkednek majd el. A hadvezér 75

nem sajnálta a kiadásokat, jól tudta, hogy busásan meg fognak térülni. – Bemutatjuk a jaffai királynak, milyen az egyiptomi zene, és megízleltetjük vele a Delta borait. A meztelen táncosnők látványa sem fogja hidegen hagyni. Seribuhoz ugyan egyik sem mérhető, de azért nem panaszkodhatunk. Amenpafert meglepte, hogy a hadvezér ilyen jól emlékszik testvére előadására. – Nem túlzás ez a sok parfüm és növény? – Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint a királyi lakomákon – mondta Kariu. Jaffa királya napnyugtakor érkezett kíséretétől övezve. Már annyira várta a lakomát, hogy megfeledkezett minden komolyabb elővigyázatosságról. Ébersége még inkább alábbhagyott, amikor Kariu nagy tisztelettel 76

köszöntötte őt, elismerte vereségét, és gratulált a győztesnek. Most a dobok és kereplők hangja vonta magára az uralkodó figyelmét, no meg a táncosnők, akiknek nagyot nevetve oda is kiáltott valamit. – Érted, mit mond? – kérdezte Kariu Amenpafertől csendesen. – Persze. Minden szavát. – Szerencse, hogy itt vagy. A végén még mi esnénk csapdába, ezekben egyszerűen nem lehet megbízni… Amenpafer gúnyosan nézett rá. Talán nem éppen ő készülődik arra, hogy csellel elfogja Jaffa királyát? Az uralkodó az egyiptomi hadvezér mellett foglalt helyet, s arról mesélt neki, milyen nehéz volt kitartaniuk az ostrom idején. Amenpafer fordított. – Ha nem oldottátok volna fel az ostromzárat, előbb-utóbb meg kellett volna adnunk magunkat! 77

Kariu mindig intett a szolgáknak, amikor látta, hogy kiürül a király kupája. Az ételek közben harmonikus rendben követték egymást. A fűszereket és a szószokat fiatal fiúk szolgálták fel. Jaffa királya nagyokat hahotázott. Egyszer csak eltűntek a meztelen táncosnők, és katonák jelentek meg a kíséret tagjai mögött. Minden nagyon gyorsan és szervezetten történt. A jaffaiakat hátulról szúrták le. A lándzsahegyek a hasukból vagy a mellkasukból bukkantak elő. Az egyik jaffai azonban szerencsésnek bizonyult, neki vért volt a hátán. Az ütéstől előregörnyedt ugyan, de – edzett katona lévén – a következő pillanatban már ki is csavarta támadója kezéből a fegyvert. Az egyiptomi merénylő átdöfött szívvel terült el. A jaffaira azonban legalább tízen rontottak egyszerre. Mivel nem volt 78

minek vetnie a hátát, lassan körbevették, és végül száz sebből vérezve terült el a gyümölcsök és sültek között. Királya ekkorra már láncra verve ült a helyén. – És most mi lesz? – kérdezte Amenpafer. Kariu nem válaszolt. Odahozatta a jókora ládákat és edényeket, amiket Amenpafer szállított idáig a szekerein, és magához hívatta a katonáit. – Másszatok be! – parancsolta. – Tudjátok, mit kell tennetek. Tartsátok magatokat az utasításaimhoz, és győzni fogunk! A katonák fogták fegyvereiket, és belebújtak a ládákba és a hatalmas korsókba. Kariu az apróbb termetűeket választotta ki erre a feladatra. Most már csak el kellett szállítani a városkapukig a jókora terheket. – Ha egyszer bent lesznek Jaffában, semmi sem állíthatja meg 79

őket! – mondta Kariu, aki csak úgy sugárzott a büszkeségtől. – De nem fognak gyanakodni? Mi van, ha kíváncsiskodni kezdenek, hogy hol van a király kísérete? Nem biztos, hogy kinyitják nekünk a kapukat. – Gyerünk, Amenpafer! Erőltesd meg magad! A fáraó azt mondja, te vagy a legjobb tanácsadója. Te mit tennél a helyemben? – Valamivel el kell terelni a figyelmüket… – Elhitetjük velük, hogy Jaffa uralkodója foglyul ejtett engem, s megkaparintotta a fáraó kincseit. A korsókról majd azt hiszik, hogy finom bor van bennük. Meglátod, a kapuk egy pillanat alatt megnyílnak előttünk! Mind tudják, milyen gazdag Egyiptom. Azonnal látni akarják majd a gyönyörű drágaköveket.

80

– Nagy ötlet – mondta Amenpafer. – Azt hiszem, az istenek győzelemhez segítenek téged a mai napon. Mikor a kapukhoz értek, az egyik megfélemlített és csodálatos módon életben maradt jaffai hangosan kiáltozni kezdett. – Nyissátok ki a kapukat! Hadd örvendjen a király hitvese! Ura foglyul ejtette a nagy Kariut! Csodás ékszereket zsákmányoltunk! A jaffaiak égnek szegezett lándzsával, boldogan kiabáltak. A kapuk megnyíltak az egyiptomiak előtt. Mikor a nők rávetették magukat a ládákra, a katonák előbújtak rejtekhelyükről, és záporoztak íjaik. A jaffaiaknak nem volt idejük rá, hogy magukhoz térjenek a szörnyű meglepetésből. Átlőtt torokkal, saját vérükben fetrengve végezték be. Aki 81

életben maradt, azt mind a központi udvarra terelték össze. Kariu elégedetten szemlélte a pusztítást. – Végre jó hírt kap tőlem a fáraó. A dicső Amon újabb győzelemmel ajándékozta meg! – Látom már, miért becsül annyira a fáraó – mondta Amenpafer, akinek felfordult a gyomra a szörnyű látványtól. Alig várta, hogy leihassa magát. Az ő szemében a lázadó jaffai király volt a hős, nem pedig a ravasz hadvezér.

82

Hatodik rész

83

Ötödik A fáraó a szokásos módon ünnepelte meg Kariu győzelmét, s megígérte neki, hogy amint visszatérnek Thébába, méltó jutalomban részesíti. Amikor Amenpafer megérkezett az egyiptomi táborba, a hadvezér már útban volt a főváros felé. – Jaffa végre az enyém – mondta neki III. Tuthmószisz. – Most már visszatérhetünk Thébába, s ott is megünnepelhetjük a dicsőségemet. A királyné már biztosan nagyon türelmetlen. Kiadtam a parancsot az utazás előkészületeire. 84

Seribu csatlakozott hozzájuk. Amenpafer magához szorította a lányt, akinek tekintetében ezer és ezer kérdés bujkált. Csak miután elhagyták a fáraó sátrát, akkor beszélhettek nyugodtan. – Semmi hatalmat nem kaptam. A fáraó olyan katonák élére állított, akik tökéletesen hűek hozzá. Hogy is képzelhettem, hogy ellene fordíthatom őket? Előbb vágnák le a kezüket, mint hogy elárulják a királyt. Seribu csalódottnak tűnt. Amenpafer kezdett dühbe gurulni. – Ez nem bátorság kérdése! Mind belepusztulnánk, ha azt tenném, amit szeretnél. – A legfontosabb, hogy épen és egészségesen tértél vissza. A lány őszintén beszélt, de hangjában szomorúság volt. – Gondolkozni fogok azon, amit Istariu mondott – ígérte neki a férfi. – 85

De megértheted, elővigyázatosnak kell lennem. – Istariu elment. Amenpafer nem hitt a fülének. Hogy szökhet meg a jól őrzött egyiptomi táborból egy fogoly? – Én segítettem neki – vallotta be Seribu. – Ráadtam egy egyiptomi kötényt, és éjjel kisurrant a táborból. Te akkor már Jaffában lehettél. Amenpafer köszönetet mondott az ázsiai istenségeknek, hogy hozzásegítették megbízatása gyors teljesítéséhez. Mulatozás és a békés idők következnek. Az egyiptomi tengerészek már másnap útra kelnek a kikötőkből. A fáraó megindul lovasaival és szekereivel Egyiptom felé. – Legyen dicső a megérkezésünk! Ujjongjanak a parasztok! Mennyi bor 86

vár ránk! A gyerekek majd virágokat dobálnak a levegőbe! Amenpafer megint részeg volt. Még egy-két pohár, s újra a kocsma felé veszi az útját. Ott még többet iszik majd a helyi lőréből, és összever néhány egyiptomi közkatonát. A lányok az utazóháremben ugyancsak örültek a háború végének. A por és a sátorban alvás egyáltalán nem hasonlított a palota kényelmére. Az út során a fáraó minden este magához hívatta írnokát, és diktált neki. – Tetteimet a karnaki falakba fogom vésetni. Ezt a szöveget akarom ott látni. Ezért te leszel felelős. – Az Amon bárkáját övező falakat ajánlanám – mondta az írnok. – Azt akarom, hogy az utókor tudjon róla, mit tettem Egyiptomért. A karnaki templom mindig szent hely lesz. A kő 87

örökre megőrzi katonai győzelmeim emlékét. – Erre semmi sem alkalmasabb a templom falainál – helyeselt buzgón az írnok. Mikor a hadsereg első sorai befutottak Thébába, Meriré-Hatsepszut elrendelte, hogy szólaltassanak meg minden dobot és kereplőt a fáraó fogadására. Az asszonyok Amon fáraójának dicsőségéről énekeltek himnuszokat. Az ünneplésből persze bőven kijutott az egyszerű katonáknak is. Napbarnított arcuk és vállaik, rosszul nyírt szakálluk, poros kötényük mind az átélt megpróbáltatásokról meséltek. Miközben az ujjongó tömegtől kísérve egyenes háttal masíroztak vagy álltak szekereiken, szemükben könny csillogott. 88

Rehmiré Meriré mellett állt, s boldogan mosolyogva üdvözölte Tuthmósziszt, a barátját. – Végre törődhetek kicsit az építményeimmel – kezdte azonnal a király. – Nemsoká hatalmas új templom magasodik majd a Völgyben. I. Tuthmószisz számára is méltó sírt építtetek… Rehmiré Dzsehutira pillantott. „Szegény öreg építészünknek nem sok ideje lesz a pihenésre.” – gondolta, miközben a királyból tovább dőlt a szó nagyszabású terveiről. * ** A király győzelmes visszatérése után az élet újra a régi medrében folyt tovább. Amenmen a fáraó társaságában ellenőrizte a Libanonból hozott fát, ami Amon bárkájának 89

karbantartására szolgált: a szent hajónak tökéletes állapotban kellett lennie az Opet-ünnepre. Mikor legutóbb átvitték a luxori templomba, a hajótest enyhén megrongálódott. A hordárok vezetőjét a király azonnal megbüntette, majd rögvest expedíciót küldött Bübloszba, hogy onnan hozzanak minőségi fát a javításokhoz. Tuthmószisz maga ellenőrizte Amenmen munkáját. Ellátogatott Karnakba, és kinyittatta az isten szobrát rejtő naoszt és a szent bárkát védelmező kápolna kapuját. Mindebben a hagyományok szerint Menheperrészeneb segédkezett neki. Tuthmószisz mindent a rítusok szerint csinált. Amint kinyílt a kápolna kapuja, belépett a helyiségbe. – Az az ostoba fickó túl durván rakta le a hajót. Megérdemelte, hogy belein a krokodilok lakmározzanak. Milyen csúnyán megsérült a cédrus! 90

– Így lehetetlenség a Nílusra bocsátani Amon hajóját – mondta Amenmen, miközben a felsértett hajótörzset simogatta, melyen aranyozás és féldrágakövek csillogtak. – Felelősnek érzem magam a történtekért. A te hajód, Nagy Király, nem szenvedett semmilyen sérülést. Amon hitveséé, Muté, és fiuké, Honszué, is érintetlen maradt. – Legfeljebb nem bocsátjuk vízre, hanem ráhelyezzük egy egyszerűbb hajóra. Az Opet-ünnepig mindenképp találunk valamilyen megoldást. Amenmen bizonytalannak tűnt. – Félek, nehogy megint valami baja essen. Törékeny építmény. Jól meg kell erősítenünk. Képzeld el, mi történne, ha a több ezer thébai szeme láttára egyszer csak szétesne! A jósok azonnal az istenek üzenetéről beszélnének, s a félelem magvát hintenék el ezzel a tömegek szívében. 91

A hír már másnap elérné Szinájt és Núbiát. Az ellenségeink azonnal beszélni kezdenének: az istenek elhagyták az egyiptomiakat, rossz lesz a termés, járványok tizedelik meg állataikat és gyermekeiket! Tuthmószisz nem félt semmitől. Büszkén nézett a szent bárkára. Szétvetett lábbal, csípőre tett kézzel hallgatta Amenmen félelmeit. – Az Amont, Mutot és Honszut kísérő menetben sem a papoknak, sem a katonáknak, sem pedig a táncosnőknek és mutatványosoknak nem lehet szebb hajójuk, mint az isten bárkája. Amon csodás fényességben fog Luxorba érkezni. Megtörténik a szerelem és az örök újjászületés rítusa. A huszonnégy nap alatt mindenki megcsodálhatja a hajóját. Én felelek érte, hogy sértetlenül érkezzen vissza Karnakba. A tömeg és a 92

tobzódás nem tehet kárt Amon bárkájában. – Ha megfelelően feldíszíted a hajót, megbocsátom hanyagságodat. Bár a múltkor egy egyszerű munkás hibázott, a hajóért te tartozol felelősséggel. Amenmen összekulcsolt kézzel hajolt meg előtte. – Bocsásson meg nekem a mindenható fáraó! – A király már meg is bocsátott neked, barátom. Amonnak azonban teljes odaadásra van szüksége. Mihelyt a bárka újra Karnakban lesz, kimegyünk a mocsarakhoz, és vadászunk egyet. Te majd verseket olvasol fel nekem az árnyékban, s nagyokat sétálunk a kertedben. MeriréHatsepszut is kedveli a lótuszaid illatát. * ** 93

Themisz tartott Iszettől, így jobbnak látta kivárni a király visszatértét, mielőtt újból meglátogatta volna a vezírt. Várt, amíg a király felveszi régi szokásait, s megnyugszik kicsit a hadjárat után, s egy este, amikor az épp nem látogatott el a háremébe, elment hozzá. – Szépséges Themisz, kihallgatást kértél tőlem – mondta neki Tuthmószisz, aki körül szolgálók serénykedtek, most öltöztették. A mitanni nő a lábaihoz vetette magát, és gratulált neki a hőstetteihez. Közben alázatosan felsorolta dicső neveit és magasztos címeit. – Te, az újjászületett Ré, hatalmas, fékezhetetlen Bika… Most bizonyára templomod építésével foglalkozol. – Miért érdekli ez egy hadifoglyot? Themisz elvörösödött. Nem tudta elrejteni sértettségét, ha tiszteletlenül bántak vele. Büszke volt rá, milyen 94

kegyekben részesítette őt annak idején I. Amenóphisz. Persze most egy fáraóval állt szemben, és ez kicsit megváltoztatta a helyzetet. – Emeld fel a fejed, Themisz! Ne átkozd az isteneket, amiért így beszélek veled! Néha elfelejted, ki is vagy, és hogy ki vagyok én… – Nagy Király, tudom, milyen hatalmas vagy… – Beszélj! Mit kívánsz? Már mennék a háremhölgyeimhez. – Menheperré fáraó, egy ötlettel fordultam nemrég a vezíredhez, Rehmiréhez. – Valóban? Hóruszra, kíváncsi vagyok, mifélével. És mit válaszolt Rehmiré? – Semmit. Úgy tűnik, a Kiváló Iszet teljesen az ujja köré csavarta. Míg távol voltál, nehéz volt elérni a vezírt. Tuthmószisz elmosolyodott. Jól ismerte anyja szívósságát. 95

– Sikerült felnevelnem néhány növényt azok közül, amiket Ázsiából hoztál. Azt hiszem, nagyon szép példányok. Az illatuk egészen egyedülálló. Miért ne használnánk ki ezeket a gyönyörű virágokat. Tudom, mennyire érdekel a botanika. Amon téged tett a világ leghatalmasabb kertészévé. Hatsepszut hajdanán tömjénfákat ültetett Amon tiszteletére. Miért ne tehetned meg ugyanezt te is a saját növényeiddel? – Ültessük őket a templomom elé? – Pontosan így gondoltam, Nagy Király. – Amon fái elpusztultak. A nap kiégette őket. – Egy-két kivétellel. De ígérem, hogy a te növényeid életben fognak maradni, és így ebben is győzedelmeskedhetsz Hatsepszut felett. 96

Tuthmószisz a mitanni nőt fürkészte, és engedélyt adott rá, hogy felálljon. – Te csak figyelsz, vizsgálódsz, és meglátod a lényeges dolgokat, Themisz. Nem szükséges Hatsepszuthoz hasonlítanod, hogy elnyerd a támogatásomat. Amon dicsősége mindennél előbbre való. Themisz engedélyt kért rá, hogy távozhasson. Rehmiréhez indult, hogy beavassa a vezírt a tervébe.

97

Hatodik Mikor a vezír dolgozószobájához ért, Themisz szokatlan hangokat hallott odabentről. – Becsteleneknek bizonyultatok! Más thébaiakat fogok választani, akik jobban ellátják majd a feladatukat, mint ti! Írnok, jegyezd le! Ezeket az embereket elbocsátjuk! Hamarosan megadom neked azok nevét, akik helyettesíteni fogják őket. Ez a váltás jó alkalom lesz arra is, hogy két egyenlő részre osszam fel a kérdéses nomoszokat. Így majd az egyes hivatalnokoknak nem lesz akkora felelősségük, mint eddig. 98

Themisz először arra gondolt, jobb lesz csendben visszavonulni, de aztán eszébe jutottak Tuthmószisz szavai, s ettől visszanyerte a bátorságát. – Most nem szakíthatom félbe a megbeszéléseket, a mindenható Rére! Tanácskoznom kell minden egyes nomarkhésszel. Szükségem van a beszámolóikra? –mondta neki szigorúan Rehmiré. – Tudom, hogy elfoglalt vagy, tiszteletre méltó vezír – válaszolta Themisz. – Megértem a gondjaidat. Láttam az írnokokat, akik arra várnak, hogy bejussanak becses személyed elé. Bizonyára rengeteg jelentést kell elolvasnod. – Az még hagyján, csakhogy Ré leszállta előtt még új tisztviselőket kell kineveznem… – Felső- és Alsó-Egyiptom kiváló kormányzója, nemsoká beköszönt az új évszak. Mindenki tudja, hogy 99

ilyenkor vagy a legelfoglaltabb, hiszen minden vidékről hozzád sereglenek az írnokok a helyi bírák kíséretében. Egy thébai sem irigyel ilyenkor, annyi panaszt kell meghallgatnod egyszerre. A vezír kezdett türelmetlen lenni, de még nem jutott el arra a pontra, hogy elküldje Themiszt. A nő érezte, hogy nincs sok ideje, ezért aztán merészen előre támadott. Utalásokat tett Iszetre, mintha tudná, milyen szálak fűzik a vezírt a fáraó anyjához. A talpraesett nők mind ismerik ezt a fortélyt: elhitetik, hogy többet tudnak, mint amennyit Ré megengedett nekik, s így húzzák ki az információkat a gyanútlan férfiakból. – Bár Rehmiré vezírnek nagyon sok dolga van, mégis gyakran fogadja a király Kiváló Anyját. Themisz maga is meglepődött merészségén. 100

– Mit akarsz ezzel? – kérdezte a vezír kizökkenve méltóságteli szerepéből. „Tehát Iszet bájai nem hagyják hidegen Rehmirét. Pedig azt beszélik róla, hogy szereti a feleségét, és hűséges férj.” – Nyugalom, Rehmiré. Nem szemrehányásképp mondtam. Hogy is merne ilyesmit tenni egy olyan alacsony rangú személy, mint én? Ám azt minden udvaronc tudja, hogy Iszetnek nagy sikere van a férfiaknál, és hogy mennyire nagyra értékeli a te intelligenciádat és tehetségedet. Rehmirét egyre jobban felkavarták Themisz szavai. Elértem a célom, gondolta a ravasz mitanni nő. – Talán most is a király anyjával van valami megbeszélnivalód… Biztosan rosszkor jöttem… – Ma nincs helyük udvariassági látogatásoknak, Hóruszra! Az 101

asszonyok oly tolakodó és ostoba népség! Egy írnok érkezett, és jókora papiruszköteget helyezett a vezír elé. A tekercsek bírói végzéseket és begyűjtési feljegyzéseket tartalmaztak. – Törjétek fel a pecséteket! Mielőtt elolvasnám az iratokat, rendezzétek el őket vidékek és falvak szerint. Azután magam pecsételem le őket. Azt hitte, ha nem figyel rá, Themisz végül csak feladja, de ebben csalatkoznia kellett. – Csak egy kis időt szánj rám! A fáraótól jövök. Ellenszegülnél III. Tuthmószisznak? – Beszélj! – Már beszéltem neked a növényekről, amiket a saját kertemben neveltem fel, és Amonnak szántam. – Emlékszem rá. – Igazad lett. A fáraónak tetszik a tervem. 102

– Nagyon örülök. De ebben nekem mi a szerepem? – Az új templom elé fogjuk ültetni őket. – Rendben! Ebben az esetben fordulj Dzsehutihoz! Ő felel a templom építéséért. – A beleegyezésedre van szükségem. El kell jönnöd hozzám, hogy megnézd a fákat, amiket kiválasztottam. III. Tuthmószisz ragaszkodik hozzá, hogy te is mondd el a véleményedet. Ismeri az ízlésedet a növények terén, és megbízik az ítéletedben. A vezír felsóhajtott. – A fáraó utasításait követem. Érdeklődni fogok az óhaja felől, és értesítelek majd. Amon elvezet otthonodba, ha ez a legnagyobb király kívánsága. – Már alig várom – válaszolta Themisz. 103

Áttetsző tunikát viselt, parfümje felizgatta a vezírt. Jelentőségteljesen nézett a férfira. Rehmiré csak most vette észre, hogy ugyanúgy viseli a ruháját, ahogyan Iszet. Még a türkiz ékszerek is a fáraó anyját idézték. – Nagy vezír, a mindenható fáraó szeretné már ma megkapni az adókat – mondta Tianu, az írnok, aki újabb kéziratokkal érkezett Rehmiré dolgozószobájába. – Meglesz. Bár egyes egyiptomiak zúgolódtak, hogy a háború miatt a férjük nem tudott aratni, ám az adók összege sosem csökkenhet. Ez szabály! A thébaiaknak meg kell tanulniuk helytállni háborúban ugyanúgy, mint békeidőben! Themisz még csábosan rámosolygott, mielőtt magára hagyta volna. Parfümének édes illata sokáig ott maradt a levegőben. 104

* ** Rehmiré már másnap ellátogatott Themiszhez. Előtte persze megbizonyosodott róla, hogy a fáraó valóban ezt akarja-e. Igyekezett a király minden kívánságának eleget tenni. A fáraó számára semmi sem volt fontosabb temploma építésénél. „Miután I. Tuthmószisz új sírjába kerül, Themisz ötlete legyen a következő, amivel foglalkozol – írta a király a vezírnek. Azt akarom, hogy nagyapám sírja elé is ültessenek a növényekből. Ideje, hogy méltó nyughelye legyen, távol Hatsepszuttól. Utóbbi maradjon csak a völgyben.” Rehmiré megparancsolta kocsisának, hogy vigye Themiszhez. – Tudod, hol lakik?

105

– Igen, vezír. Minden thébai tudja, milyen gyönyörű hajlékkal ajándékozta meg a fáraó Themiszt. – Értem. Vigyél oda! Mint hallom, csodás kertet is kapott a házhoz, amelyben a legkiválóbb kertészek dolgoznak. A kocsis megsuhintotta az ostort, s a lovak ügetni kezdtek. A vezír az egyik legszebb kötényét vette fel. Aranyozott öve szikrázott a napfényben. Indulás előtt magához hívatta a borbélyát, aki bőségesen beparfümözte urát. Rehmiré ezután tornázott egy keveset, majd megmosakodott, és különféle kenőcsökkel kente be karját és mellkasát, amitől izmai feltűnően megmutatkoztak. Még mindig megnyerő férfi volt, s élénk tekintete ma is sok női szívet megdobogtatott. Úgy ítélte meg, előnyösebb, ha erre az alkalomra nem ölt parókát. 106

Miközben a Nílus partján kocsizott, a mitanni nő szép arcára gondolt. „Mit vett a fejébe? Azt hiszi, viszonyom van Iszettel? Miért ébresztett ilyen vonzalmat bennem Amon ez iránt a csábító alakú nő iránt? Külhoni asszony még sosem tetszett ennyire. A hitvesem boldoggá tesz. Egészséges és becsületes gyerekeket szült nekem, akik egy nap majd követik apjukat, ahogy én is tettem.” – Mindjárt ott vagyunk, nagy vezír – mondta a kocsis. – Menjek be veled, vagy várakozzak idekint? – Rére! Hogy a vezír egy hadifogoly ajtajánál szálljon le a szekeréről! Menj be, és parancsold meg az őröknek, hogy keressék meg Themiszt! Nem ajánlom, hogy megvárasson! Bármit csinál is, hagyja abba! A kocsis egy szikomorfákkal, rózsákkal és gyümölcsfákkal övezett sétányon hajtott a ház felé, s közben 107

tágra nyílt szemekkel csodálta a kert gazdagságát. – Állj csak meg egy kicsit! Ilyen virágokat még sosem láttam… Themisz csak az istenek segítségével nevelhetett ilyen tüneményeket! Rehmiré leszállt a szekérről, és finoman a tenyerébe vett egy virágot anélkül, hogy letörte volna a száráról. Mélyen beszívta az illatát, és ujjaival megcirógatta a vörösben és kékben játszó szirmokat. A kertek mindig elfeledtették vele a hivatalával járó bosszúságokat. – Hogy lehet Themisznek ilyen szép parkja, ami csak Ialu mezőihez fogható? – Tiszteletre méltó vezír, boldog vagyok, hogy végre ellátogattál hozzám – fogadta kedvesen a mitanni nő. – Látom, tetszenek a virágok, amiket a fiam hozott Ázsiából. Igazán különleges illatuk van. 108

Rehmiré sokkal felszabadultabbnak tűnt, mint legutóbbi találkozásukkor. A férfi most még szebbnek látta a nőt, akinek ruhája nem sokat takart az asszony kebleiből. Fekete hajába egy hatalmas lótuszvirágot tűzött. – A fáraónak igaza volt, amikor azt állította, hogy az évek semmit sem változtattak rajtad. Az istennők valószínűleg felfedték előtted a szépség titkait. Themisz egy mosollyal nyugtázta a kedves szavakat, és azt javasolta, nézzék meg együtt a parkot. Rehmiré tapasztalt szerető volt, de volt mit tanulnia a mitanni nőtől. Ez az asszony a legapróbb részletekig ismerte a férfiak testét. Minden mozdulatával gyönyört szított vagy gyönyört keresett. A szabad ég alatt szerelmeskedtek, s egybeolvadtak a madarak dalával, a virágok illatával. Themisz még folytatta volna, de észrevette, hogy a férfi kezd 109

fáradni, s úgy tett, mintha ő nem bírná tovább. A férfitest mellett a férfiléleknek is nagy szakértője volt az egykori háremhölgy. Mindketten elégedettek voltak, és nevetve seperték le eldobált ruhadarabjaikról a fűszálakat. Ezután elindultak, hogy kiválasszák a növényeket, amelyek I. Tuthmószisz sírja és III. Tuthmószisz temploma elé kerülnek majd. Nem sajnálták az időt a válogatásra. A férfi egy idő után megint vágyakozó pillantásokat vetett Themiszre, s a nő mosolyogva húzta magával egy bokrosabb rész felé. – Valamelyik nap átmehetnénk a völgybe, a nyugati partra. Megmutatom, hol szeretné elültetni Tuthmószisz a növényeket. – Gondolom, mást is megmutatsz majd – nevetett kacéran a nő.

110

Themisz végre őszintén örülhetett. Elérte, hogy gyakrabban látogathassa a vezírt, s így a közelébe férkőzhet a régi dokumentumoknak. Biztos volt benne, hogy meg fogja találni az ítéletet, amit Amósze királyné, I. Tuthmószisz Királyi Hitvese hozott ő és a férje felett. Rehmiré naplementekor csatlakozott hozzá Hatsepszut temploma előtt. – A Puntból hozott fák kiszáradtak. Vigyázni fogok, hogy a mieinkkel ez ne történhessen meg. – Az már nem a te gondod, szépséges Themisz. Majd a papok foglalkoznak velük. Menheperrészeneb megmondja, kik értenek hozzá a legjobban. Themisz felnézett a magas falakra. Tuthmószisz nem véletlenül választotta ezt a helyet. Itt mindenből kiérződött a nagyság. 111

– Ezek a sziklák könnyen leomolhatnak. Lerombolják a templomot, még mielőtt egyáltalán felépülne! – Ismered a fáraót. Elhatározta, hogy a temploma Hatsepszuté és II. Mentuhotepé között fog emelkedni, s ettől semmi sem térítheti el. Egy ilyen tervet csak isteni sugallat eredményezhet. – A királyoknak megvannak a maguk titkai. Az egyszerű ember nem értheti ezeket. Meg kell bíznunk bölcsességükben. Az istenek védelme alatt állnak. Most vezess el I. Tuthmószisz új sírjához! Rehmiré hallgatott. – Különleges nő vagy, Themisz. Ám a király megtiltotta nekem, hogy bárkit is elvigyek a helyre, ahol királyaink nyugszanak. Az új sír helyéről pedig még a kézművesek sem tudnak. 112

Themisz tudta, hogy a vezír hazudik, de nem erősködött. Őt nem a sírok érdekelték. A legfontosabbat elérte: Rehmiré dolgozószobájának ajtaja soha többé nem lesz zárva előtte.

113

Hetedik Másnap Tuthmószisz személyesen ellenőrizte, hogyan teljesítették a parancsait. Megtekintette a helyet, amit Rehmiré már szépen körülkerített. – Dzsehuti! Itt lesznek Amon fái. Neked már csak a templomom kell megépítened! A telepfőnök meg sem próbálta lebeszélni a királyt tervéről. Tuthmószisz úgysem méltatná válaszra. Ellenben felvázolta a fáraónak a várható költségek mértékét. – Azt akarom, hogy a legjobb mesteremberek dolgozzanak az emlékművön. Magam választom ki 114

őket. Mindig csodáltam ezeket a férfiakat, akik az istenektől kapták tehetségüket. A legjobb ellátásban kell részesülniük, hogy kedvüket leljék a munkájukban. Ezért te leszel a felelős. Semmiben sem szenvedhetnek majd hiányt! A király kijelentette, hogy el akar látogatni Maat Terére, ahol a mesterek laknak. Házról házra járt, és nagy érdeklődéssel figyelte a festők és szobrászok aprólékos munkáját. Legtöbbjük saját készítésű szerszámokkal és alapanyagokkal dolgozott. Az egyik házban különösen sokáig időzött: itt különösen tehetséges művész az ő mellszobrán dolgozott. Tuthmószisz ámulattal figyelte, majd megparancsolta Dzsehutinak, hogy adjanak a mesternek és családjának két zsák gabonát. 115

– Ritkán látni ilyen tökéletes munkát. Mintha csak az ikertestvérem volna ez a kőalak! Teljesen az én vonásaim! A művész vésőjével finoman alakította a kőtömböt, amiben a mellszobor rejtőzködött. – Két ország ura, hízelgő, hogy tetszik neked a munkám. Ám még meg kell alkotnom ellenségeidet is, akik fenséges lábad alatt foglalnak majd helyet. Már többször is nekiveselkedtem a feladatnak, de ez igen nehéz munka… – Nehezebb, mint a fáraó kivésése? – csodálkozott a király. – Igen, ugyanis az ellenségeidet nem ismerem. – Hát nem láttad az ázsiaiakat, akiket a harcmezőkről hoztam magammal? – Természetesen láttam, csakhogy a kőben a fegyvereikkel és a felszere116

lésükkel együtt szeretném megörökíteni őket. Könyörgő szemekkel fognak felnézni Egyiptom Urára, arcukon a félelem és a tisztelet keveredik majd. – Nagyon jól megértetted, hogy szeretném őket látni. – Sajnos a kő nem mindig tudja visszaadni az emberi érzéseket! – Azt hiszem, te elég tehetséges vagy hozzá, hogy elérd a legjobb eredményt. Ne lankadjon a hited! Imádkozz az istenekhez segítségért! Akkor sikerülni fog, hiszen Amon adta a benned dolgozó zsenialitást. A mester a király lábai elé borult, úgy köszönte meg biztató szavait. Megígérte, hogy éjjel-nappal dolgozni fog, hogy elégedettnek lássa a fáraót. A király megparancsolta, hogy tegyék kellemesebbé a művészek életkörülményeit. 117

– Azt akarom, hogy mindig legyen elég élelmük és vizük – mondta Rehmirének. A vezír azt javasolta, hogy ássanak még kutakat a falu kapui elé. Kapukra azért volt szükség, mert a fáraó fallal vetette körbe a helységet. Nem akart itt idegeneket látni. – Akkor viszont őrségre is szükség lesz, ami sokba fog kerülni. A sivatagban nagy értéke van a víznek. Meg kell védeni… – Győzelmeink után megengedhetjük magunknak ezt a kiadást. A Völgynek biztonságban kell lennie a fosztogatóktól. A mesterek pedig annyi vizet ihatnak, amennyit csak akarnak! – Ebben az esetben nagy amforákat és edényeket helyeztetek az utcákra, melyekből mind egyformán részesedhetnek. 118

A király helyeslően bólintott. A falu összes lakója – thébaiak és núbiaiak vegyesen – hálálkodni kezdett a királynak és az isteneknek ezért a szerencsés újításért. A mintegy negyven család összegyűlt, és így fejezték ki tiszteletüket III. Tuthmószisz felé. – Az is jó lenne, ha több család lakna itt. Majd meglátom, mit tehetek ennek érdekében – tette hozzá a király nagy meggyőződéssel. Ekkor már néhány művésznek az arcára fagyott a mosoly, hiszen a borból mindig ugyanannyit kapott a falu, és féltek, ha többen lesznek, rájuk kisebb adag fog jutni belőle. * ** Tuthmószisz sok időt töltött a fiával. Felügyelte a taníttatását és szellemi, 119

lelki fejlődését. II. Amenóphisz érdeklődő, művelt és engedelmes gyerek lett. III. Tuthmószisz mindenre megtanította, amit egy hercegnek tudnia kell. Mindennap elismételte neki, hogy egy fáraónak törődnie kell a népe boldogulásával. A fiú megtanulta, hogy a helyi lázongások jelentőségét sosem szabad lekicsinyelnie. – Ha odafigyelsz rá, mit akar a nép, sosem fognak fellázadni ellened. Jobb előrelátónak és kegyesnek lenni, mint azt látni, hogy a templomokat elfoglalják az elégedetlen munkások. Amenóphisz csüggött minden egyes szaván. Tudta, hogy ő Egyiptom hercege, és azt akarta, hogy az apja büszke legyen rá. Meriré már így is az volt, hiszen ő volt a fiú anyja. A herceg jól tudta, hogy apja elismerését nehezebb megszerezni, ám sokkal többet ér. Anyja elégedetten parádézott fia társaságában, így 120

mutatva a palota többi asszonyának, hogy fiaiknak esélyük sincs arra, hogy megszerezzék Egyiptom trónját. Mikor Tuthmószisz először vitte magával vadászni a fiát, a királyné reszketett a félelemtől. A király azonban ragaszkodott hozzá, hogy Amenóphisz vele tartson az oroszlánok és gazellák üldözésében. A hiénafalkák segítségével fényes zsákmánnyal tértek meg, de a Dicső Hitves félelme mit sem apadt. – Amenóphisz igen ügyes volt – mondta neki Tuthmószisz. – Nem hátrált meg az oroszlánok előtt. Egy szempillantás alatt előkapta az íját, de nem lőtt, hanem megvárta, míg engedélyt adok rá. Ezt már szeretem! Az istenek egy új királyt adtak nekünk, aki folytatni fogja apja művét, és tündökölni fog a harcmezőn. – Őszintén remélem – válaszolta Meriré, bár volt egy kis tüske a 121

szívében. Érezte, hogy fia kezd elszakadni tőle, s mindinkább az apjához kötődik.

122

Nyolcadik Istariu büszkén lépett be a terembe, ahol a kadesi király várt rá. Már több napja a városban volt, s ragaszkodott hozzá, hogy személyesen terjeszthesse az uralkodó elé tervét III. Tuthmószisz megtámadásáról. A fejedelem egy kellemesen berendezett teremben fogadta őt. Maga egy fényűző trónuson foglalt helyet, melynek karfáit oroszlánfejek díszítették. Az ifjú, hatalomvágyó és önfejű király már összegyűjtötte hadseregét, és kiválasztotta legkiválóbb hadvezéreit. 123

– Lépj be, Istariu, és mondd el, miért szeretnél beszélni velem! Ki vagy? Honnan jössz? Istariu sokáig figyelmesen nézte a királyt, majd a lehető legudvariasabb módon köszöntötte őt. – Az istenek vezettek hozzád, fejedelem. Valóban fontos, honnan jövök? – Rejtélyekben beszélsz. Miért nem feded fel a kilétedet? Talán van valami titkolnivalód? – Egyáltalán nem. De történetem túl hosszú ahhoz, hogy most elmeséljem. Csak annyit mondhatok, hogy Egyiptomból jövök, és egyike voltam III. Tuthmószisz legfőbb tanácsadóinak. A kadesi király igen meglepettnek tűnt. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy merénylőnek sikerül bejutnia egy király legbelsőbb termébe. Már hívta 124

volna a testőreit, amikor Istariu közbeavatkozott. – Erre nem lesz szükség, fejedelem. Nem vagyok az ellenséged. Az egyiptomi fáraó nem messze innen ejtett fogságba. Magam Mitanniban nevelkedtem. Azért kerültem a thébai udvarba, mert a király kiszemelt tanácsadójának. Bevallom, nem volt rossz sorom. Csakhogy gyorsan beláttam, hogy nem tagadhatom meg a származásomat. – Megértem a döntésedet – válaszolta a király megkönnyebbülve. – A fáraó bizonyára embereket küldött utánad. Jól ismerem: sosem mond le semmiről, és azt akarja, hogy az egész világ neki engedelmeskedjen. Istariu elmosolyodott. Tudta, hogy a kadesi királynak igaza van. – Ő úgy hiszi, hogy már Ozírisz országában vagyok. Ezért nem kerestet. Ne félj! Az igazat mondom. 125

– Sokat segíthetsz nekem, ez világos. Mi az ajánlatod? – Az istenek azt súgták a fülembe, hogy nem akarsz itthon henyélni. Az ázsiaiak nem tűrik tovább az egyiptomi igát. Fellázadnak! – Valóban. Már találkoztam több uralkodóval is. Mind egyetértünk abban, hogy kiszorítjuk a területről Egyiptomot! – Már az is megvan, mikor támadtok? – Van valami jó ötleted ez ügyben? – Igen. Úgy gondolom, akkor kell támadni, amikor a fáraónak a földeken van szüksége az emberekre. Akkor majd elgondolkozik azon, hogy az egész hadseregét mozgósítsa-e. Mindig a Théba körüli falvakból soroz katonákat. Ottani emberekkel növeli a gyalogosai és íjászai számát. Hogy a családokra arányosan jusson a teher, vigyáz rá, hogy ne mindig 126

ugyanazokból a falvakból toborozzon katonákat. Biztos vagyok benne, hogy a munkások jó részét otthon fogja hagyni, és inkább a fiatalok közül válogat majd. – A magabiztossága a vesztét okozhatja. Értem, miért téged választott tanácsadójává. A gondolataid igen figyelemreméltók! * ** Két nappal később III. Tuthmószisz egyik kéme érkezett a thébai udvarba. Kihallgatást kért a királytól, és beszámolt neki a kadesi fejedelem terveiről. A fáraó úgy döntött, hogy a tenger felől fogja meglepni az ellenséget. Hosszú hajókonvoj úszott le a Níluson a Delta irányába. Egyes hajók gyalogosokat és íjászokat szállítottak, 127

mások a hosszabb hadjáratokhoz elengedhetetlen nagy mennyiségű élelmet. Két nappal később Tuthmószisz csapatai már behatoltak a Mediterráneumba. A fáraó felkészült rá, hogy kisebb csatákat kell vívnia a kalózokkal, de végül semmi sem zavarta meg az átkelést. Útközben számos kereskedőhajóval találkoztak. Hellén vagy küproszi hajók voltak, melyek gyakran tartottak pihenőt ázsiai kikötőkben, mielőtt behajóztak volna az egyiptomi deltába. Amenmen adott tanácsot, mikor induljanak. Tuthmószisz elismerte, hogy hadvezére ehhez is tökéletesen ért. – Így kedvező szelünk van egészen végig. Ha pár héttel előbb indultunk volna, a kedvezőtlen széljárás miatt az út sokkal hosszabbra nyúlik. 128

Amenmennek jólesett, ha a király elismerte az érdemeit. Ahogy az egyiptomiak általában, kedvelte a dicséretet és a hízelgést. Az uralkodótól nyert ajándékokat előszeretettel mutogatta a barátainak. III. Tuthmószisz büszke volt, amikor viszontlátta a kikötőket, melyeket ő tagolt be birodalmába. – Ezek az országok mind a tieid – mondta neki Amenmen. – Valóban te vagy a legnagyobb fáraó. Tianu sietve jegyezte le a magasztaló szavakat. – Közeledünk Bübloszhoz. Egészen el vagyok ragadtatva – mondta a király az út ötödik napján. – Ott nyugodtan megpihenhetünk. A büblosziak a barátaink. Drága ajándékokat készíttettem a fejedelmüknek, mert tudom, mennyire tisztel engem. Fegyvereket is kapunk tőlük. Ez sem elvetendő. 129

– Tuthmószisz Menheperré, e város is az egyiptomi királyság része lesz. – Így kívánom, valóban. Nem messze a város kikötőjétől Hathor istennőt imádják. Mégsem Bübloszban szállunk partra. Meg akarom lepni Kades fejedelmét. Már elhatároztam, hogy Szimürában szállunk partra. Onnan szárazföldön megyünk tovább. – Ne felejtsd el, hogy előbb meg kell szilárdítani a helyzetünket Szimürában! Az a kikötő nem olyan barátságos, mint Büblosz. – A fáraó sosem felejtkezik el semmiről. Biztos vagyok benne, hogy Amon hamar elrémiszti az effajta ellenségeket. Minden úgy történt, ahogyan Tuthmószisz megjósolta. Miközben a síkságon meneteltek, a király Amenpafer bölcs tanácsaira gondolt.

130

– Az elfoglalt városok közötti forgalmat kellene kiaknázni. Ebből hatalmas gazdagság származna. A király útját több karaván is keresztezte, melyek az Eufrátesz felé igyekeztek, s végcéljuk Asszíria fővárosa volt. Más karavánok Hatti felől jöttek, és a Mediterráneum vagy a sivatagok felé tartottak. Mikor látta, milyen jelentős haderővel érkezik a fáraó, a kadesi fejedelem magához hívatta Istariut. Az ifjú mesélt neki az egyiptomi íjászok kiképzéséről és a fáraó hatalmáról. – Úgy vezeti csatába az embereit, akár egy isten. De ezt már te is tudhatod – mondta neki Istariu. – Légy óvatos, ha a szekereit rátok zúdítja! Azokat semmi sem állítja meg. Harcosai mind mesterek a saját fegyvernemükben. 131

Istariu túlzott, de a lényeget tekintve igaza volt. III. Tuthmószisz nem akarta elhúzni a háborúskodást. Tudta, hogy nem szabad időt hagynia az ellenségnek, hogy megszervezze magát. – Az előző hadjáratunk túl hosszúra sikeredett. Az istenek jóvoltából megízlelhettük Orontész gyümölcseit és a szép ázsiai lányok csókját, de sokáig távol maradtunk Thébától. Nem akarok egy hónapokig tartó ostromot. Támadjunk, amint lehet! Amenmen bólintott. Felkészült a rohamra a megerősített város ellen. A létező leghosszabb létrákat készíttette el, amiket még viszonylag gyorsan a falakhoz lehetett támasztani. – Az íjászaink és a gyalogosaink joggal félhetnek, hogy a fal tetejére 132

érve lemészárolják őket – mondta a király. – Természetesen nem! Néhányan persze meghalnak majd Egyiptomért, de a többieknek kellő fedezetet nyújtanak az íjászaink, akik előre lesöprik az ellenséget a falakról. Ha ez nem lenne elég, ott vannak a széles pajzsok. A mi katonáink sokkal gyorsabbak a kadesieknél. A király hitt a barátjának. Másnap egy csapat megrohamozta a falakat. Volt veszteség, de sok kadesi is elhullt. Mikor látta, milyen gyorsan jutnak fel a falakra katonái, III. Tuthmószisz elrendelte, hogy egyszerre több létrával támadjanak. Az egyiptomiak olyan gyorsan kúsztak fel a falakon, hogy a meglepett ostromlottak feje még azelőtt a porba hullt, mielőtt egyáltalán felemelhették volna a 133

fegyvereiket. A katonák kivont karddal törtek be a város belső részeibe. A kapuk megnyíltak. Az asszonyok és a gyerekek sikoltozva próbáltak biztonságos helyre menekülni. A kadesi katonák megadták magukat. Volt néhány hősi kísérlet ugyan, de akivel nem bírtak karddal vagy lándzsával, azt az egyiptomiak egyszerűen lenyilazták. Kades királya a termeiben keresett menedéket. Nem hitte, hogy ilyen gyorsan bevehetik a városát. – Bárcsak elhagyná Amon a fáraót! Különben semmi sem állítja meg! – Megszólaltak a trombiták! A katonák a fáraó győzelmét ünneplik! Tuthmószisz mindjárt itt lesz! – Kifosztja a városomat, Istariu. – Hagyd az asszonyaidat! – tanácsolta neki a mitanni. – Menjünk az északi kapun át! Biztosan találsz 134

olyan uralkodót, aki menedéket ad neked. Egy pillanatra elgondolkodott, de aztán a fejedelem gyorsan belátta, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás. – A fiam! Ő is velünk jöhetne… – Túl késő. Imádkozz, hogy a fáraó megkímélje idősebb fiad életét, a koronád örököséét!

135

Kilencedik Kades fejedelme nem szívesen hagyta ott a fiát, de követte Istariut, aki maga után húzta az északi kapu felé. – Hallom az egyiptomiak ujjongását. – Az istenek feledtessék el veled! Gondolj Ázsia jövőjére! Sok király szívesen befogad téged, segíteni fognak. III. Tuthmószisz sem tud ellenállni egy erős szövetségnek! Istariu elmagyarázta neki, hogy ő mindenre felkészült, és néhány barátja ott várja őket a kadesi falak tövében. – Siessünk! – mondta a királynak. – Már biztosan keresnek! Nemsoká messze járunk. Képzeld, milyen dühös 136

lesz Tuthmószisz, ha megtudja, hogy kicsusszantál a kezéből! – Helyettem ott lesz a fiam, az utódom! Istárra, aki megvilágítja a sivatagi éjszakákat, de szeretném a fáraót egyszer holtan látni! Tuthmószisz úgy döntött, hogy meghódítja Ázsiát, és kitolja birodalma határait egészen az Eufráteszig. Sok foglyot ejtett, aminél csak annak örült jobban, hogy a kezébe kaparintotta a kadesi király háremét és gyermekeit is. A sátrába hívatta a trónörököst, és megkérte Amenpafert, hogy tolmácsoljon neki. – A királyi gyermekeket magammal viszem Thébába, ahol a palota mesterei fogják őket tanítani. Mondd meg nekik, milyen szerencsések, hogy Egyiptomban tanulhatnak! Megtanulják majd, hogyan tiszteljék az isteneinket, és átveszik a szokásainkat. Ha Kades királya visszatér, megengedem neki, 137

hogy tovább uralkodjon a városban. Egy kikötésem van: vegye maga mellé az egyik hűséges tanácsadómat. Tuthmószisz ekkor Amenpaferre nézett, aki erre elfordította a fejét. „Az összes istenekre, csak nehogy engem bízzon meg a fáraó ezzel a feladattal! Így túl könnyű lenne elárulnom. Mit teszek akkor?” – I. Tuthmószisz arra tanított, hogy az ellenséget tisztelni kell. Nem megölni vagy sanyargatni őket. Legyünk elnézőek! Így majd nem lesznek olyan harciasak. Hogy bebizonyítsam jóhiszeműségemet, megfogadom, hogy a kadesi herceg megkapja a trónt, mihelyt az apja átköltözik Ozírisz birodalmába. Mindaddig a mi törvényeink és elveink szerint fog élni. Így lesz belőle az egyiptomi udvar barátja.

138

– Miért nem eszerint jársz el a többi ázsiai kiskirállyal is? – kérdezte Amenpafer. III. Tuthmószisznak tetszett az ötlet. Arra készült, hogy az egész síkságot meghódítsa. – Ennek ellenére példát akarok mutatni Kadessel. Meg kell leckéztetnem a várost. – Azzal, hogy kifosztod? – kérdezte Amenpafer, aki nem volt meggyőződve ennek hatékonyságáról. – Ugyan, dehogy! Akkor mi felett uralkodna a király és a jövőbeni uralkodó? Ellenben a vidék összes fáját el fogom pusztíttatni. III. Tuthmószisz tudatában volt, hogy újabb hadjáratot kell indítania a birodalom növekedése és tekintélyének fenntartása végett, ezért úgy határozott, hogy visszatér Thébába, ugyanakkor továbbra is 139

komoly haderőt állomásoztat Ázsia kapuinál. – Tianu, vigyék szét mindenfelé a győzelmeim hírét! Minden város emeljen emlékműveket dicső tetteimről! Addig én északon megszervezem a sereget, és alapítok ott egy erős és bevehetetlen várost. * ** Tuthmószisz boldog volt, hogy viszontláthatja fiát, aki II. MeriréHatsepszut féltő gondoskodásától körülvéve növekedett Thébában. Seribu, akit nem vitt magával az utazóháremben, egészen vidámnak tűnt. A fáraó csodálkozott, hogy a lány még nem esett teherbe tőle, mire Seribu azt válaszolta, hogy imádkozni fog Hathorhoz. Kertari azonban 140

egészen más dolgokat közölt a fáraóval. – Amenpafer mindennap meglátogatja a testvérét. Mindketten nagyon titokzatosak. A király megkérdezte, honnan veszi, hogy Seribu nem akar gyermeket a fáraótól. – Beszélt orvosokkal, akik ismerik a női test titkait, és olyan növényeket szed, amiktől terméketlenné válik. Én sosem tennék ilyesmit, hiszen azt szeretném, ha a fiunk, aki imád téged, egy napon az apja oldalán harcolhatna a háborúban. Nekem az az érdekem, hogy minél kevesebb gyermeke szülessen a fáraónak. Láthatod, hogy igazat mondok. – Úgy beszélsz, mint egy Királyi Hitves… – Megengeded a fiamnak, hogy együtt vadásszon veled? Már elég nagy… 141

Tuthmószisz megígérte neki, hogy legközelebb magával viszi a gyereket. – Ő is eljöhet Amenóphisszal. Kertarit boldogság öntötte el, és a lábaihoz borult. – Annyira imádlak, Felség! Mindig remegek, amikor hadba vonulsz. – Amonra, tudd meg, hogy nemsoká útnak indulok. Ez lesz a hetedik hadjárat azelőtt, hogy átkelnék az Eufráteszen. Bízz a fáraóban! Tuthmószisz a következő néhány hónapot arra használta, hogy megszervezze csapatait ÉszakEgyiptomban. Közben folyamatosan szemmel tartotta Dzsehuti munkáját is. I. Tuthmószisz új sírja épülőben volt. Maga az építész készítette el a tervét. Egy folyosón keresztül lehetett a temetkezési szobába jutni. Tuthmószisz ragaszkodott hozzá, hogy 142

utóbbi ovális alakú legyen, akár a sajátja. – II. Meriré-Hatsepszut is a közelemben fog pihenni, mint I. Tuthmószisz. Az ő temetkezési szobája is ugyanilyen legyen. Dzsehuti a király minden utasítását lejegyezte. Tudta, hogy a fáraó szereti a harmóniát. Ezért kellett minden sírnak ugyanolyan alakúnak lenni. Megígérte a királynak, hogy a sírok pontos helye titokban marad. A Deir el-Bahar-i völgyben számos munkás dolgozott. Verejtékezve vésték a hatalmas kőtömböket, melyek Asszuánból érkeztek a nagy teherbírású, ellenálló hajókon. Egészen Hatsepszut és II. Mentuhotep temploma közé kellett elszállítani őket. A vésők és kalapácsok már kora reggel énekre bírták a követ. A telepfőnökök papirusztekercsekkel a kezükben 143

járták a területet, parancsokat osztogattak, felugrasztották az árnyékban sörözgető munkásokat. Egy idő után persze már mindannyian a pihenőt várták, mert az izzadság rettenetesen csípte hunyorgó szemüket. A munka azonban nem állhatott le, a parancsszavak tovább pattogtak.

144

Tizedik Szobkit kifulladva érkezett meg úrnője szobájába. A parancs szerint sietnie kellett. – Seribu a főnöknő tudta nélkül elhagyta a háremet. Kivárta, amíg leszáll az éj, és kiszökött a kertbe. A testvére ott várt rá. – Vajon miben mesterkednek? Hathorra, a fáraó tudni akarja, mi folyik itt – mondta a Királyi Hitves. – És téged bízott meg vele, hogy kiderítsd. – Mindig is gyanús volt nekem az a lány! Csak azért nem küldtem el a fajjúmi hárembe, hogy magam 145

figyelhessek rá. Hallottad, mit beszélnek? – Azt hiszem, a fenséges III. Tuthmószisz újabb hadjáratáról vitatkoztak. Szobkit elhallgatott. – Beszélj! Mit mondtak még? – Távolabb kellett húzódnom, mert a fáraó kémei is ott voltak a közelünkben. – Tehát a király mégis úgy határozott, hogy elküldi Amenpafert az egyik meghódított városba. Megbízik benne. – Amíg az istenek mást nem sugallnak neki… * ** Seribunak feltűnt, milyen furcsán helyezkednek a királyi testőrök. 146

– Van híred Istariuról? Sikerült elmenekülnie Kadesből? Biztos vagyok benne, hogy a király mellett volt, amikor Tuthmószisz megtámadta a várost! – Erre nincs bizonyíték. Ré erről semmit sem tudatott velem. Fogalmam sincs, hol van. – Hát nem azt mondta, hogy küldeni fog neked egy üzenetet, amit könnyen megértesz majd? – És azt képzeled, hogy egy ostromlott városból sikerült volna bármit is kijuttatni? Ugyan! Nincs más, várnunk kell… – Talán jobb lenne, ha itt nem beszélnénk Istariuról. Már nem tudok olyan könnyen kiszökni a háremből. Gyanakszanak rám. Félek, hogy kérdezősködni fognak. Mondd, mit tervezel? Lépsz valamit, ha újabb hadjáratra mentek? 147

Amenpafer nem bírta tovább, elővette a háta mögül a boroskancsót, és nagyot húzott belőle. – Túl sokat iszol. – Hallgass! Nem tudod, milyen nehéz nekem. – Hallgass a szívedre, Amenpafer! – Istárra, azt mondod, a szívemre! A bor, csak az adhat nekem nyugalmat… Beszélnem kellene anyánkkal. Seribu lebeszélte erről. Amenpafer felé nyújtotta a kancsót, de a lány dühösen eltaszította. Ekkor mintha valami zajt hallottak volna. Seribu felugrott. Testvére bambán nézett rá, lefeküdt, majd felült, és megpróbált feltápászkodni, de az ital már túlságosan a fejébe szállt. – Észrevették minket… Visszamegyek a hárembe! A király egyik testőre bukkant fel az egyik fa mögül. 148

– Mit akarsz? Talán nincs jogom hozzá, hogy a testvéremmel beszélgessek? – Tuthmószisz, a két Egyiptom Ura beszélni akar veled. Kövess! Seribu a füvön heverésző, bután vigyorgó Amenpaferre nézett. – Csak egy szavadba kerül, és elcsapom az állát – dünnyögte amaz. A testőrnek arcába szökött a vér, és már indult volna, hogy móresre tanítsa, de Seribu megfogta a karját. – Nem látod, hogy teljesen részeg? Egyébként is, neked a fáraó utasításait kell követned. Kísérj hozzá! Mire vársz? A testőr köpött egyet a fűbe, és hátat fordított a részeg mitanninak. Amenpafer a régi időkre gondolt, amikor váll váll mellett verekedtek Istariuval. Akkor úgy hitték, ők ketten meg tudnák verni az egész egyiptomi hadsereget. 149

* ** Mikor Tuthmószisz elé kísérték, Seribu nem titkolta a felháborodását. Úgy bántak vele, mintha egyszerű hadifogoly volna. Tuthmósziszt mulattatta a színjáték. Elvégre a lány valóban hadifogoly volt. A fáraó nemigen osztotta II. Meriré-Hatsepszut gyanakvását, kedvtelve nézte, amint a lány egyre közelebb ér hozzá, s közben a könnyű esti szellő felfellebbenti ruhája alját. – A mindenható Hóruszra, Menheperré, két Egyiptom királya, köszöntelek téged. A testőröd azt mondta, kövessem, mert látni akarsz. Lehetne csiszolni a modorán! Menheperré, megmagyaráznád, miért őt küldted értem? 150

Tuthmószisz megparancsolta a szolgáknak, hogy tálaljanak fel egy könnyű vacsorát. – Az asszonyok néha furcsa dolgokra ragadtatják magukat. Csak nem Egyiptom királyát próbálod kioktatni? Bár rettenetesen dühös volt, Seribu elrejtette az érzéseit, és odafeküdt a kerevetre a fáraó mellé. Az utóbbi időben két szenvedély között őrlődött. Kívánta Tuthmószisz érintését, talán még vonzóbbnak látta Istariunál is, de közben gyűlölte is fensőbbséges modora és önhittsége miatt. A lány egy szót sem szólt, és Tuthmószisz hangja egyszerre csak megkomolyodott. – Igyál egy kis sört, tessék! De most már mondd el nekem, mi folyik itt! – Nem értem, Uralkodó, arany Hórusz. 151

– A fáraó mindent tud. Te rejtegetsz valamit előttem. Csak nem összeesküvés készül a király ellen? Seribu szíve egyre gyorsabban vert. Elfordította a tekintetét. – Megtagadod tőlem, hogy beszélhessek a testvéremmel, amikor csak kedvem tartja? – Egy szóval sem említettem a fivéredet. Seribu átkozta magát ostobasága miatt. – Ez azt jelentené, hogy Amenpaferrel szövetkezel ellenem? Az ajtónálló ekkor Amenpafert jelentette be. A királyt meglepte ez a merészség, így hát engedélyt adott rá, hogy belépjen. Amenpafer kissé bizonytalanul járt, de tiszteletteljesen köszöntötte az uralkodót. – Bocsásd meg az alkalmatlankodásom, Nagy Király! Csak azt szerettem volna, ha együtt közölhetjük veled a nagy hírt. 152

– Beszélj, Amenpafer! Mit jelentsen ez az egész? – Seribu ravaszságának hála, bátran kimondhatom, hogy a Bübloszhoz közeli kikötők hamarosan a fáraó tulajdonát fogják képezni. – És ez Seribu érdeme? – Uram, Seribu annak előtte nagyon jó viszonyban állt Wilsa lakóival. Sikerült neki meggyőzni az asszonyokat, hogy a város jobban jár, ha a fáraóval tart. A férjeik pedig hallgattak a bölcs tanácsra. Most már visszatérhetsz Észak-Egyiptomba. Az ázsiai partvidék engedelmeskedik a fáraónak. Mikor átvonulsz a térségen, mindig lesz elég kenyér, bor, olaj, méz és gyümölcs a seregeidnek! Rengeteg olajfa van arrafelé! Az ázsiaiak híresek róla, milyen különleges kenyérfajtákat sütnek. És épp ebben az időszakban fejezik be a betakarítást! Csodás borokkal töltheted meg a hatalmas 153

egyiptomi edényeket, és kiváló minőségű gabona vár rád! Seribu egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a fáraó komolyan veheti testvére részeg gajdolását. Az azonban egyre csak beszélt. – Ujjongva fogadják majd katonáidat! A raktárak megnyílnak előtted! – Szavaid elkápráztatnak, Amenpafer. Hogy lehetséges mindez? – Megígérhetem, hogy újabb adományokat adhatsz Amonnak, melyek elégedetté fogják tenni őt. III. Tuthmószisz elgondolkodott. A kikötők tökéletes pihenőhelyek lennének egy Mitanni elleni hadjárat során. Az utánpótlás kérdése egy csapásra megoldódna. „A bübloszi cédrusból fantasztikus hajókat építtethetnék. Az a fa összehasonlíthatatlanul jobb a többinél. Akkor már csak az Eufráteszig kellene elszállítani őket. 154

Ehhez persze megfelelő járművek is kellenek.” – El sem tudom képzelni, hogy tudtátok elérni mindezt. Tianu majd pontosan lejegyzi a beszámolódat. Most azonban a Mitanni elleni nagy hadjáratomat kell megterveznem. Az egykori mitanni uralkodó fia megremegett. – Megbizonyosodom róla, hogy amit mondtál, nem csak álom-e, azután visszatérek ide, még mielőtt elindulok a világ meghódítására! Tuthmószisz megparancsolta Amenpafernek, hogy hagyja őket kettesben. Most csak Seribu ölelésére és csókjaira vágyott. „Mihamarabb el kell érnem Istariut! – gondolta Amenpafer. – Csak ő segíthet. Ő meg tudja győzni a 155

wilsaiakat… legalábbis remélem. Az életünk innentől a kezében van.” Csakhogy Amenpafernek semmi sem jutott eszébe, hogyan léphetne kapcsolatba régi barátjával. Mikor kitisztult kicsit a feje, azonnal iderohant anélkül, hogy bármiféle terve lett volna. Szerette Seribut, hát tennie kellett valamit. Csak most kezdte átérezni a dolog valós jelentőségét. Tudta, innia kell még, mert ha kijózanodik, menthetetlenül összeomlik. Bort hozatott a szobájába, s nagyokat kortyolt a kancsóból. Kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét. „Így talán még nagyobb bajba kevertem Seribut. El kell jutnom Kadesbe. Rá kell vennem a fáraót, hogy engem válasszon a király felügyelőjének. Ha Istariu ott van, meg fogom találni!”

156

Tizenegyedik Mikor Kades uralkodója tudomást szerzett a fáraó feltételeiről, azonnal visszatért városába. Istariu nem tudta őt meggyőzni: az ifjú mitanni még mindig egy erős szövetség létrehozásán munkálkodott. Tuthmószisz szívélyes üdvözletet küldött a királynak, melyben kijelentette, hogy tartja magát az ígéreteihez. Amenpafer kihasználta az alkalmat, és ő is útnak indított egy küldöncöt Kadesbe. Imádkozott az istenekhez, nehogy üzenete egyiptomi kézbe kerüljön. 157

Néhány nappal később megérkezett a kadesi király válasza, melyből megtudta, hogy testvérének igaza volt: Istariu valóban az uralkodó kíséretében tartózkodik. – Kadesbe kell mennem! – mondta Amenpafer a szolgájának, és utasította, hogy készítse elő a ládákat, amikben az élelmet és a ruhákat viszik magukkal. Újabb kihallgatást kért a királytól. – Uram, bizonyára emlékszel még rá, miről beszélgettünk nemrég. Ázsia kikötői hamarosan a te kezedben lesznek… – Valóban ezt ígérted nekem. Már alig várom, hogy a saját szememmel lássam! – Ezek után – gondolom – nem kételkedsz többé hűségünkben és odaadásunkban.

158

– Semmiképp. Ám lenne itt egy feladat, amivel még többet bizonyíthatnál. El kellene menned Kadesbe. Amenpafer magában hálát adott az isteneknek, hogy így megsegítették. – Azt hittem, az az ügy már a múlté, a fáraó rég nem beszélt róla. Igaz, hogy visszatért a kadesi király. Ő továbbra is veszélyes lehet. Ha kívánod, már holnap hajnalban indulok – színészkedett a mitanni. – Bevallom, az utóbbi időben megcsappant az irántad való bizalmam – mondta Tuthmószisz. – Ezért nem küldtelek már előbb Ázsiába. Amenpafer elvörösödött. A király nem volt kezdő a cselszövésekben. – Hogy érted ezt? – Az utóbbi időben a testőreimmel figyeltettelek. Igen különösen viselkedtél. Egyre többet ittál. A kocsmákban nagy verekedő hírében állsz. A kis csetepatéid híre még a 159

Királyi Hitves fülébe is eljutott. Az egyik kedvenc szolgálója udvarlójának eltörted a karját. A kémeim folyamatosan jelentettek nekem… A mitanni arcából kifutott a vér. Nem bírt a király szemébe nézni, hát lehajtotta a fejét. – Ám mint kiderült, tévedtem. Az egész csak félreértés volt. Én nem akarom megszabni, hogy mennyit igyál. Annyi bort vedelsz, amennyit csak akarsz, feltéve, hogy nem megy a munkád rovására, és hűséged a fáraóhoz töretlen marad. Nem tartalak hát többé Thébában. Menj, és szerezz a királynak sok szövetségest! Amenpafer megígérte neki, hogy így fog tenni. * **

160

Másnap a király tanácsadója egy század kíséretében elhagyta az egyiptomi fővárost. Hat tökéletesen felszerelt, aranyozott orrú hajón utaztak. A fáraó a legszebb bárkáit bocsátotta bizalmasa rendelkezésére. – Így majd megtudják azok a gazdag és szemfüles ázsiai kereskedők, akik még nem jártak Egyiptomban, milyen hatalmas is a mi országunk! – mondta a király mosolyogva. Amenpaferék kihasználták a kedvező széljárást, s néhány nap múlva elhagyták a Deltát. A nyílt tengeren folytatták útjukat, ahol sok hasznát vették íjaiknak, ugyanis a kalózok megpróbálták megkaparintani maguknak a fényűző egyiptomi hajókat. Azt hitték, gyengén felfegyverzett kereskedőkkel állnak 161

szemben. Hogy milyen nagyot tévedtek, arra akkor eszméltek rá, amikor – bár még igen messze jártak a kiszemelt zsákmánytól – egyszer csak nyilak kezdtek záporozni az égből. Minden második kalózt találat ért, s még örülhettek, hogy az egyiptomi katonák nem vették őket üldözőbe. Amenpafer elégedetten húzta meg a boroskancsót. Most végre nem a saját népét kellett gyilkolnia. További útjuk már eseménytelenül telt. Kikötvén Bübloszban, áldozatot mutattak be a helybeliekkel Ízisz istennőnek, majd megindultak a szárazföld belseje felé. Igen hamar elérték Kadest – ugyanott vonultak, ahol Tuthmószisszal az előző hadjárat idején. Kades királya igen kedvesen fogadta őket, és betartotta a vendéglátás összes szabályát.

162

– Igen nagyra becsülöm a fáraót. Nem minden uralkodó bír ily kegyes lélekkel, mint ő. A fiam jól viseli magát? – Ahogy a rangjához illik – válaszolta Amenpafer. – Egyébiránt az udvarban úgy kezelik, mint trónörököst. Most ismerkedik Egyiptom történetével. – Szívesen adnék neked becsesebb ajándékokat, de a király mindent elvitt! Amon bizonyára elégedett volt. – Valóban. Amenpafer már alig várta az esti lakomát. Szerette volna végre előhozni a saját ügyét. – III. Tuthmószisz azért engem választott erre a feladatra, mert beszélem a nyelveteket. – Igen, tudom – válaszolta a király. – Úgy tűnik, ismersz engem. Ki beszélt rólam neked? – Ő is mitanni, mint te. 163

– Ha nem tévedek, úgy hívják, Istariu. – Eltaláltad. Elmesélt mindent, hogy mi történt veletek. – Király, beszélnem kell Istariuval. Nincs vesztegetni való időm! Ez a hangnem irritálta az uralkodót, aki puha párnákon heverészett, és közben süteményt majszolt. Körülöttük táncosnők és akrobaták szórakoztatták a vendégeket. Az emberek megpróbáltak az érzéki gyönyöröknek élni, el akarták felejteni a háborút és a pusztítást. – Miért jöttél Kadesbe? – kérdezte a király. – Van valami feladatod, vagy egyszerűen csak találkozni akartál Istariuval, és úgy gondoltad, így könnyedén megteheted? Te is arra készülsz, hogy eláruld Tuthmósziszt? – Nem – válaszolta Amenpafer fagyosan. – Csak mondd meg, hol találom Istariut! Tudod egyáltalán? 164

– Engem keresel, Amenpafer? – szólalt meg a mitanni, és előbújt az egyik lefüggönyzött ajtónyílásból. – Istariu! Tehát Seribu helyesen gondolta! A mitanni csatlakozott hozzájuk. Jókora húst vett a kezébe, beleharapott, majd sörrel öblítette le a torkát. Kíváncsian figyelte, milyen sok bort fogyaszt a barátja. Mikor a lakoma kezdett elcsendesedni, Amenpafer intett neki, hogy beszélni akar vele. Nyugodt este volt, felsétáltak a falakra, amiket Tuthmószisz nemrég ostrommal vett be. Itt nem hallotta őket senki. – Miért jöttél? Csatlakozol a sorainkhoz? – Nem, Istariu. Ha elárulnám a fáraót, a király azonnal megöletné Themiszt és Seribut. A katonái ugyan követnének, de nem az uralkodójuk ellen. Halálukig hűségesek a fáraóhoz. 165

– Mert féltik az életüket! A király mindenkit keményen megbüntet, aki vitatkozni mer a parancsaival! – Az idő nem alkalmas. Te nem számolsz a cselekedeteid következményeivel. Veszélybe sodortad az anyám életét! Amenpafer meglehetősen sokat ivott az este, és most nemigen válogatta meg a szavait. Ami a szívén, a száján. Elmesélte, milyen nagy bajba keveredtek a testvérével. – Segítek neked – mondta Istariu, aki nagyon aggódott Seribuért. – Beszélek az emberekkel a kikötőkben. Jól ismerem az észjárásukat. Hallgatni fognak rám. – Segíteni fognak az egyiptomi királynak a következő hadjárata során? Csapatokat is adnak neki? – Ha megkérem őket, igen. Már holnap indulok. 166

* ** Thébában Seribu nem sokat aludt. El sem tudta képzelni, hogy részeges testvérének sikerül megnyernie a kikötőket anélkül, hogy fegyverrel kényszerítené őket. Tuthmószisz egy este felkereste őt a háremben, és nagy meglepetést okozott neki. Ékszereket, ruhákat ajándékozott a lánynak, és megígérte, hogy később földet is adományoz neki. – Ezentúl nem vagy már hadifogoly, sem egyszerű háremhölgy. Sokat segítettél Egyiptom királyának. Az istenek és a fáraó természetesen megjutalmaz ezért. Birtokot fogsz kapni sok-sok szolgával. Mikor itt hagyod a háremet, mikor szépséged már nem lesz ily ragyogó, nyugodtan pihenhetsz majd a fák árnyékában. 167

Seribu annyira megdöbbent, hogy még lelkesedni is elfelejtett. – Vívd meg a csatádat Mitannival! Majd azután meglátjuk, megérdemleke egy ilyen ajándékot. A thébai nők már így is szörnyen féltékenyek Themiszre, amiért olyan szép házat és kertet adtál neki. – Itt csak a fáraónak van joga dönteni. Neked adom a földet, és megparancsolom, hogy fogadd el! Seribu megköszönte, és nyájas szavakat súgott a fülébe, amikről tudta, hogy jó kedvre derítik.

168

Tizenkettedik Amikor Tuthmószisz magához hívatta Rehmirét, hogy közölje vele az utasításait, a vezír épp Themisz társaságában volt. A kora ellenére is csábító mitanni nő megpróbálta olyan gyakran látogatni, ahogy csak tehette. Élvezte a kiváltságot, miszerint megtekinthette a vezír épülőfélben lévő sírját a Völgyben, ahová Tuthmószisz más magas rangú hivatalnokai is temetkeztek. E nyughelyek méltók voltak tulajdonosaik magas tisztségéhez. Rehmiré sokszor beszélt neki bírói teendőiről, így Themisz hamar 169

megtudta, hol tartja a férfi a legfontosabb ügyekről szóló beszámolókat. Még az is sikerült neki, hogy néhány összefoglalást elolvasson ezek közül. Themisz talált ugyan Hatsepszut és I. Tuthmószisz korabeli perleírásokat, ám nyomát sem lelte a thébaiaknak, akiket azért ítéltek el, mert elárulták I. Tuthmósziszt. Talán valaki más őrzi a kérdéses iratokat? Themisz mindaddig veszélyben érezte az életét, amíg elő nem kerülnek a dokumentumok. Tuthmószisz úgy határozott, hogy nagy ünnepséget rendez Oazer, a régi vezír tiszteletére, s egyben megerősíti tisztségében Rehmirét. Az előkészületek már zajlottak, mikor Themiszhez váratlan látogató érkezett az idős paraszt, Bész személyében. 170

Az öreg nem húzta az időt, azonnal a tárgyra tért. – Találkoztam a fiaddal a munkások falvában. Elmondtam neki az igazságot az I. Tuthmószisz ellen szőtt összeesküvésről. Azt is, hogy az apja, Kai is részt vett benne. Themisz arca elkomorult. – Thébában furcsa hírek keringenek. Azt beszélik, igen közel kerültél Rehmiréhez. A vezír foglalkozik az igazságszolgáltatással is. Nála vannak azok az iratok, amelyeket még nem osztályoztak be a palota levéltárában. Themiszt annyira megdöbbentette, hogyan tudhat egy paraszt ennyi mindent az ő ügyeskedéséről, hogy még közbevágni is elfelejtett. Bész most várakozóan nézett rá. – Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy merészeltél olyan dolgokról beszélni Amenpafernek, 171

melyek a legkisebb mértékben sem tartoznak rád. Ehhez csak az anyjának volt joga! – A fáraó két vezírt választott Egyiptom irányítására. Ezek közül Rehmiré az, aki a thébai igazságszolgáltatást ellenőrzi. Ne mondd nekem, hogy ez téged nem foglalkoztat! – Rehmiré bölcs, értelmes ember. Ő az ország egyik leghatalmasabb férfija. Igen kellemes társaság. Bész oda sem figyelt rá, mit mond, egyre csak vizslatta apró disznószemeivel. – Az összeesküvés bizonyítékai után kutatsz. Bizonyára érdekesnek fogod találni a róla szóló beszámolókat. Csakhogy ezek nincsenek meg sem a levéltárban, sem a kiváló Rehmiré polcain.

172

– Hóruszra, tegyük fel, hogy érdekelnek azok a dokumentumok! Hol találom őket? – Nem léteznek ilyen iratok. – Gúnyolódsz velem? Ha azon mesterkedsz, hogy az orromnál fogva vezetsz, hát tegyél le róla! Ha beszélsz a királynak, Tuthmószisz egy szavadat sem fogja elhinni. – Rosszul ismersz engem, Themisz – válaszolta erre Bész. – A férjed és a barátod, Széthi, ha még élnének, megmondhatnák neked, hogy nem akarok semmi rosszat. – Akkor hát? Mire véljem ezt? Pusztán udvariassági látogatás? Tudod te egyáltalán, hogy mit beszélsz? Bész rátámaszkodott a botjára. – Egy öregember már nem sokat vár a földi léttől. Amikor hajdanán Széthi arra kért, hogy segítsek nekik, én sokáig haboztam. Végül sikerült 173

meggyőznie, hogy áruljam el a királyt. Mindenemet elvesztettem, mert egy eleve reménytelen vállalkozásba mentem bele! Azóta is a palotát szolgálom, hogy helyrehozhassam a hibát! – Annak idején azért követted Kait és Széthit, mert nagy vagyont és fényes előremenetelt reméltél! Kétlem, hogy a kor megváltoztatta volna a természetedet. Aki kapzsi, az is marad! Így hát újra megkérdem tőled: mit akarsz? – Ha szívesen fogadsz a házadban, én mindent elmesélek neked, amit tudok. Az én koromban már minden lépés nagy fáradság. Themisz bort hozatott, és jelezte neki, hogy helyezze magát kényelembe. – Széthi barátja voltam, nem emlékszel? – kezdte Bész. – Ő vett rá, hogy csatlakozzam az 174

összeesküvőkhöz. Nélküle és Kai nélkül nem kellett volna egész életemben keményen dolgoznom, hogy megtisztuljak a bűnömtől. – Tehát az adósod vagyok… – mondta Themisz, aki már kezdte kapiskálni, hova akar kilyukadni a vénember. – Ami igaz, az igaz, segíthetnél rajtam… A király elkényeztet téged… – Miközben téged keményen megbüntettek. Úgy gondolod, Maat ezúttal igazságtalan volt. Bész a fejét ingatta. Themisz szánalmasnak tartotta ezt a színjátékot. Azon gondolkodott, hogy a férje hogyan kérhette egy efféle ember segítségét. „Biztosan Széthi ötlete volt. Kettejük közül mindig is Kai volt az okosabb!” Themisz felállt a kényelmes karszékből, és hosszú ideig nem tett mást, csak némán állt. Bész nem mert 175

megszólalni, s hozzá sem nyúlt az eléhelyezett boroskupához. Tartott tőle, hogy meg akarják mérgezni. Az asszony közben azon töprengett, vajon neki érdekében áll-e, hogy segítsen az öregen. „Honnan tudhatnám bizonyosan, hogy ismeri az iratok lelőhelyét? Ha ma adok neki valamit, holnap újra itt lesz, és még többet követel. Előbb-utóbb szemet szúr majd az embereknek, és mindenre fény derül. Ha nem lenne rejtegetnivalóm, már rég kidobattam volna innen ezt az undorító vénembert!” A férfi felé fordult, és tekintete hosszan elidőzött az arcát át- meg átszelő mély ráncokon. Úgy tűnt, a munka és a hőség kiszívta már minden erejét. Hajlott vállát nézve az asszonyban lassan feltámadt a részvét. – Igazad van, Bész. Kicsit felelősnek érzem magam a 176

szerencsétlenséged miatt. Segítek rajtad. Intézkedni fogok, hogy juttassanak neked több gabonát vetéskor, így majd többet takarítasz be. Ha aratás idején segítségre lenne szükséged, csak szólj bátran! Majd küldök néhány markos szolgát. – A kádra, Themisz! – emelte fel Bész a kupáját. – Jóságos, megértő asszony vagy. Hogy fogod meggyőzni róla a vezírt, hogy adjon nekem több vetőmagot? Nem szabad felhívni magunkra a figyelmét. – Ezt csak bízd rám! Az a lényeg, hogy megkapd, amit akarsz, nem? A kivitelezés az én dolgom. – Rehmiré nem lenne túl boldog, ha megtudná, mit művelsz a háta mögött. – Ha te és a fiaid tartjátok a szátokat, semmit sem fog megtudni! Ügyelj rá, hogy a szomszédaid ne vegyenek észre semmit! A thébaiak 177

irigy népség. Mindig ott van a szemük a másén! – A fiaim ugyanolyan jól megőrzik a titkot, mint én. – Amon segítsen titeket! Mivel Bész még mindig nem mozdult, Themisz megkérdezte tőle, tud-e még valamiben segíteni. – Kellene pár ruha, szandálok meg valamennyi sziksó. – Sziksó? Talán valakit a családodból be fognak balzsamozni? – Természetesen nem, Amonra! De kitakaríthatnánk vele a házat. Nagyon hatásos a bogarak ellen. – Még ma megkapsz mindent, ami kell. Themisz csettintett az ujjával, és pontos utasításokkal látta el a szolgálólányokat. – Készítsetek elő elég ládát és edényt. Segíteni fogtok ennek a 178

parasztnak a cipekedésben. Még napnyugta előtt legyen kész minden! Themisz az öreg thébaihoz fordult, és megkérdezte, hogy elégedett-e. – Bevallom, nagyon, szépséges Themisz. Nagy tehertől szabadultam meg. Egy egész családot tettél boldoggá! A fiaim személyesen jönnek el köszönetet mondani! – Erre nincs semmi szükség, Bész. Minél kevesebbet mutatkozunk együtt, annál kevesebben gyanakszanak majd ránk. – Igazad van. A paraszt már indult volna, de Themisz lecövekelt elé. – Nem felejtettél el valamit? Hallgatlak, Bész. Beszélj! Ne titkolj el semmit! – Ré arra kényszerít, hogy fájó sebeket szaggassak fel… – Ne beszélj mellé! Ülj le, igyál, és kezdd el végre! 179

Bész két kupával is megivott, közben nem mert Themisz szemébe nézni. – Talán emlékszel még Kalliszthészre, aki nem sokkal Hatsepszut születése után érkezett ide Krétáról. – Hogy is felejthetném el? Az a hólyag azt állította magáról, hogy mindentudó! Hatsepszut anyja mindent vele vitatott meg: hogyan szülhet egészséges gyermekeket, hogyan bánjon Hatsepszuttal, milyen sírt készíttessen magának, és milyen legyen Tuthmószisz szentélye… Soroljam tovább? – A királyné szeretője volt. – És ő követte volna I. Tuthmósziszt a trónon, ha a történelem máshogyan nem határoz! Ha ő nincs, Kai és Széthi összeesküvése talán sikerrel járt volna. – Ehhez kétség sem fér. Kréta királya velünk volt. Senki sem 180

menthette volna meg a királyt! Még az északi népek is csatlakoztak hozzánk! – Miért emlegeted ezt a szörnyű embert, aki megváltoztatta a sorsunkat, és száműzetésbe kényszerített minket? Amósze királyné és Hatsepszut kegyencére ma már senki sem emlékszik! Milyen kapcsolat lehetne a krétai és az iratok között? – Nemsoká megtudod, az összes istenekre. – Akkor hát beszélj, Bész! Kezdek a türelmem végére érni. Igyál bort, ha úgy könnyebb neked! Themisz közelebb húzódott az öreghez, hogy jobban hallja a szavait. – Az iratok, amiket keresel, sokáig Szenmut, Hatsepszut tanácsadója házában voltak. – Hogyan lehetséges ez? Szenmut halála óta az a ház teljesen elhagyatott! Nekem azt mesélték, hogy az egész családja elmenekült, mert féltek 181

III. Tuthmószisz bosszújától, aki a királynő szinte összes tanácsadóját elveszejtette. – Ahhoz, hogy megértsd, messzebbre kell mennünk az időben. Akkoriban I. Tuthmószisz lánya, Hatsepszut uralkodott Egyiptomban. Te már előbb elmenekültél az országból Kaival, a férjeddel, hogy kitérjetek a fáraó haragja elől, aki Kalliszthésznek köszönhetően leleplezte az ellene irányuló összeesküvést. Széthi nejével, a házsártos Belisszel együtt a mitanni király udvarában húzta meg magát. Kai és Széthi abban reménykedtek, hogy így majd visszatérhetnek Egyiptomba, mint kémek, akik mindent megtudnak Hatsepszut királynő terveiről. Mi sem természetesebb? A mitanni uralkodó hamarosan a tanácsadóivá fogadta őket. Hiány volt az olyan emberekből, akik tökéletesen beszéltek egyiptomiul. 182

Persze nem vallották be, hogy itthon mibe keveredtek. Mikor visszatértek Thébába, nagyon féltek, hogy felismerik őket. Ez így is történt. Akkoriban azt beszélték a városban, hogy Széthi és Kai visszatért, de Kalliszthész hamar megtudta, hol rejtőzködnek. Előbb azonban még meg kellett győznie Szenmutot arról, hogy Hatsepszut élete veszélyben forog. Így hát előkereste a régi feljegyzéseket. Kalliszthész mindig alapos munkát végzett. – Igazat beszélsz – vágott közbe Themisz. – Mitanni királya valóban Egyiptomba küldte Kait és Széthit. – Abban az időben sokan csak szóbeszédnek tartották a dolgot, mert amikor Kalliszthész és Szenmut megpróbálta letartóztatni őket, egyszerűen felszívódtak. Valószínűleg visszatértek Ázsiába. 183

– Épen és egészségesen tértek meg Mitanniba – válaszolta Themisz. – De mi van a tekercsekkel? Szenmutnál maradtak? Miért nem adta vissza őket a levéltárnak? – Talán csak megfeledkezett róluk. – Bárki megtalálhatja őket! Honnan veszed, hogy még mindig ott vannak? – Én nem állítottam, hogy még mindig ott vannak. Magamhoz vettem őket. Hatsepszut eltűnése után én is nyomozni kezdtem az iratok után. Nem akartam, hogy III. Tuthmószisz kezébe kerüljenek. A fáraónak ma nyilván fogalma sincs arról, hogy létezik egy Bész nevű paraszt, aki annak idején elárulta a nagyapját. Bár megbűnhődtem a tettemért, és máig fizetek miatta, nem kockáztathattam meg, hogy a király egyszer csak bosszúból megemelje az adómat. Senki sem tudhatja, hogyan reagálna a fáraó, ha megtudná, hogy olyan 184

emberek élnek Thébában, akik valamikor összeesküvést szőttek a példaképe, I. Tuthmószisz ellen. – Kész vagy átadni nekem a kéziratokat? Bész egy ideig nem válaszolt, majd azt mondta, hogy már majdnem mindet megsemmisítette. – Ne félj semmit! – nyugtatgatta Themiszt. – III. Tuthmószisz sosem fogja elolvasni azokat a dokumentumokat. Az asszonyt nem győzte meg egészen. Themisz végül kicsikart tőle egy ígéretet. – Ha te meghalsz, ragaszkodom hozzá, hogy a fiaid adják át nekem az iratokat. Nem használhatják fel sem ellenem, sem a családom ellen! Bész megesküdött rá az összes egyiptomi istenség nevére.

185

Hetedik rész

186

Tizenharmadik Tuthmószisz mindennap fogadott hírnököket északról. Tudni akart mindenről, ami abban a térségben történik. Úgy tűnt, az Egyiptomi Birodalom békés: az alávetett vidékekről rendszeresen megérkeztek az adók; nem érkezett hír fegyverkezésről; az ázsiaiak elégedettnek mutatkoztak a fáraó politikájával kapcsolatban: az uralkodó tiszteletben tartotta törvényeiket és szokásaikat. Az ázsiai partvidék nyugalmát legfeljebb helyi határvillongások zavarták meg rövid 187

időre, de ezek jelentősége a nagy politikában elhanyagolható volt. A király ragaszkodott ahhoz is, hogy rövid időközönként ismertessék vele az ország gazdasági állapotát. Legfőbb tanácsadóit és hivatalnokait bízta meg ezzel a feladattal, és mindegyiküket pontos utasításokkal látta el. Rehmirét például az összes méltóság jelenlétében figyelmeztette, hogy fordítson gondot az egyiptomi törvények betartatására, ellenőrizze az igazságszolgáltatást, és vigyázzon rá, hogy ne szűnjön meg az államgépezet kényes egyensúlya. A vezírnek életvitelével példát kellett mutatnia minden egyes egyiptominak, mert ha őt nem tisztelik, az a fáraó népszerűségére is kihathat. Tuthmószisz ezzel kissé kényes helyzetbe hozta Rehmirét. A király nem tudott a vezíre és Iszet közötti kényes kapcsolatról. Themiszt még csak meg 188

lehetett érteni, hiszen ő alacsony származású nő volt. A fáraó azt akarta, hogy tisztségviselői hűek legyenek feleségükhöz, és vegyék komolyan a házasság szentségét. Annak előtte maga csábította el Rehmirét és a karnaki főpapot, Menheperrészenebet a háremébe. Azokban az időkben együtt élvezhették a fiatal lányok társaságát. Most azonban barátai személyükben Amont és magát a fáraót képviselték, így mindenféle elhajlás megengedhetetlen volt. A thébaiak vigyázó tekintete elől nem volt hová bújniuk. Iszet is jelen volt a kioktatásnál, de ő nagyokat mulatott magában fia szavain. Az ő szemében ez nem volt több puszta formalitásnál. Eszébe sem jutott komoly parancsoknak venni őket. Ő képtelen lett volna az udvar intrikái 189

nélkül élni. A király biztonsági intézkedései nem akadályozhatták meg benne, hogy akkor láthassa Rehmirét, amikor csak akarja. Elkísérte sétáira, a sírja munkálataihoz, nézte, ahogy horgászik. – Ne felejtsd el, hogy te igazgatod a hatalmas egyiptomi földeket, melyeket az istenek bíztak rám! Minden a te erős vállaidon nyugszik: a parcellák kiosztása, az öntözés ellenőrzése, a betakarítások biztosítása, a Nílus áradásának előrejelzése – folytatta a király a szentbeszédet. A vezír biztosította róla a királyt, hogy odaadása és hűsége továbbra is töretlen. – Úgy határoztam, hogy a te jogod lesz kiválasztani bizonyos tisztviselőket – mondta Tuthmószisz. – Ezt eddig csak én tehettem meg, de úgy gondolom, te képes vagy eleget tenni a feladatnak. Már eddig is te fogadtad a 190

hírhozókat, akik Egyiptom minden tájáról információt hoznak a palotába. Tudod, hogyan viselik magukat a nomarkhészek. Ismerteted velük az akaratomat, és megbizonyosodsz róla, hogy engedelmeskednek-e. Továbbra is be fogod gyűjteni az alávetett népek adóit, melyek növelik kincstárunk gazdagságát. Iszetnek nagyon imponált a vezír hatalma, csodálta a férfi nagyságát. – Még valamit – mondta a király. – Mindenki tudja, hogy hamarosan újra hadba vonulok. Nemsokára uralkodásom harminckettedik évébe lépünk. Szándékosan nem siettem el a dolgokat. Ez a hadjárat különbözni fog az összes többitől. Hosszabb és nehezebb lesz azoktól. Ez lesz az első alkalom, hogy egy fáraó átkel az Eufráteszen és megleckézteti Mitanni országát! Csak egy tökéletesen felkészített sereggel és flottával 191

indulhatok el. A katonáimnak még ki kell pihenniük a megelőző győzelmes háborúinkat. Ez néhány hónapot jelent. Neked azonban máris intézkedned kell, Rehmiré. Válaszd ki a katonákat, akik előre gondoskodnak a sereg élelmezéséről! A határokon pedig meg kell növelni helyőrségeink számát. A vezír meg akarta kérdezni, hogy hány katonát vonjon el a feladat teljesítéséhez, ám a király megelőzte: – Hamarosan megadom a hozzávetőleges számot. Át kell tanulmányozni a haditervet. Ha elkészültem, rögtön tudatom veled. *.*.* Ezután a fáraó tiszteletét fejezte ki Amon és Ré felé. Hallgatóságától is megkövetelte ugyanezt. A terem a halkan elrebegett, áhítatos szavak zsongásától szinte olyanná vált, akár 192

egy templom. Az imádságok végül lelkesítő himnuszokban teljesedtek ki. Miután az istenek megkapták a kijáró tiszteletet, az egybegyűltek III. Tuthmószisz éltetésébe fogtak, s felemlítették minden címét és kiváló tulajdonságait. Az Arany Hórusz, Menheperré, aki Thot íbisz jele alatt született, a napisten, Ré nevének viselője még sosem érezte ilyen hatalmasnak magát. Ő uralta az egész világot. És hamarosan kiterjeszti e világ határait, mert övé az erő, amit Amontól kapott. Nem félt a kudarctól, sosem volt biztosabb legyőzhetetlenségében, mely örökkévalóvá teszi emlékezetét. * ** Seribu sandán figyelte, hogyan tanítja Tuthmószisz Réthotot, a fiát, 193

akit Kertari szült neki. Amenóphisz herceget zavarta, milyen sok figyelmet fordít a fáraó erre az ifjúra – feszülten táncoltatta a lovát. Az állat idegesen csapkodott a farkával, fejét fel-le rángatta. II. Amenóphisz apja tökéletes alakját örökölte. Széles válla, izmos mellkasa és hasa, kissé hosszúkás fejalakja, de még ruházata is – az aranyövvel összefogott redőzött kötény – mind Tuthmósziszt idézte. Apja ragaszkodott hozzá, hogy mindennap gyakoroljon. Nálánál termetesebb és izmosabb fiúkkal verekedtette, akiknek megtiltotta, hogy győzni engedjék a trónörököst. Amenóphisz hamar megtanulta, hogy ha nem akarja, hogy mindennap kékre-zöldre verjék és rugdossák, többet kell gyakorolnia és gyorsabbnak kell lennie ellenfeleinél. Folyton a harcmesterek nyakára járt, hogy újabb és újabb trükköket lessen 194

el. Az idő múlásával olyan kemény és hatásos ütéseket és rúgásokat fejlesztett ki, hogy egyszerre két ellenfelet is maga alá gyűrt. Szinte már csak a mesterei okoztak neki meglepetést. Réthot is sokat edzett, de az ő mozgása darabosabb és pontatlanabb volt. Emellett hiányzott belőle az a természetes tartás, amely csak a hercegeket jellemezte. Mikor a király előtt állt, mindig elvörösödött, lesütötte a szemét, zárkózottnak, szégyenlősnek mutatkozott. Kertarit ez egyáltalán nem zavarta. Ő hihetetlen boldogságot érzett, ha egymás mellett látta az apát és a fiát. – Talán egyszer neked is lesz fiad, aki a fáraó mellett lovagolhat – mondta Seribunak, miközben majd kiesett a hárem termének ablakából, úgy nyújtózkodott, hogy minél többet láthasson. 195

A mitanni lány nem válaszolt. Szánalmasnak tartotta a nőket, akik körülvették őt. Istariut kívánta, és igyekezett a legkevesebbet beszélni Tuthmósziszról, nehogy kitalálják az igazi érzelmeit, gondolatait. – Nem mondasz semmit? Talán nyugtalanít, hogy a fáraó vadászni megy? Még napnyugta előtt visszatér, nem kell félned, hogy nem látogat el hozzánk. – Hathornak hála. Ez boldoggá teszi a szerelem istennőit, és engem is – mondta Seribu, de közben egészen mást gondolt. Seribu feltűnés nélkül a szobájába sietett, és az ablakfüggöny mögött hallgatózott. A fáraó most adott jelt az indulásra. A kutyák és hiénák könnyű ügetésbe kezdtek. Kertari úgy tett, mintha kifelé figyelne, közben pedig 196

Seribu mozgását leste. Amikor az kilépett a teremből, ő is követte. Seribu most közelebb lépett az ablakhoz, és egy dallamot kezdett fütyölni. Lentről válaszoltak neki. A lány úgy szökött ki a kertbe, hogy a háremfőnöknő semmit sem vett észre. Itt egy igen kihívó viseletbe öltözött egyiptomi nő várt rá. Kertari végig a nyomában maradt, és elhatározta, hogy közelebb lopózik hozzájuk, hogy kihallgassa, miről beszélnek. A kert fái kitűnő fedezékül szolgáltak. A két nő azonban túl halkan beszélt, és a madarak dala is megnehezítette a feladatát. Végül is sikerült úgy helyezkednie, hogy ki tudta venni az idegen nő sovány és ráncos arcát. – Amon sújtson le rám, ha ez nem egy boszorkány! Az egyiptomi öregasszony ekkor arra irányította a lépteit, ahol Kertari rejtőzködött. Az 197

ijedten a földre vetette magát és kúszni kezdett. „Remélem nem látszik ki a szandálom!”, gondolta Kertari, miközben megpróbálta még jobban összehúzni magát. Még a szemét is behunyta, hátha így láthatatlanná válhat. – Mit keresel? – kérdezte Seribu. – Amit tegnap ástam el a virágok mellé, ami segít neked, hogy terméketlen maradhass. – Fogd ezeket a szerszámokat! A kertész biztosan itt felejtette őket. Ne karcold össze a kezedet! A végén még letörnek a körmeid! De az egyiptomi nő nem figyelt rá. Letérdelt, és az ujjaival kezdett ásni. – Most pedig add ide, amit hoztál! – mondta Seribunak. – Odateszem ennek a helyére. Kertari akár egy egész éjszakát is átimádkozott volna Amonhoz, ha megtudhatta volna, mit rejt a csomag. 198

„Bizonyítékra van szükségem, ha megint bevádolom Seribut a fáraónál. Akkor végre beismerné, hogy ez a kis szuka csak játszik vele. Egy háremhölgy sem merné ezt tenni a királlyal! Mind gyermeket szeretnének a fáraótól. Hogy meri Seribu megszegni a szent törvényeket? Megkérdőjelezni a fáraó kiváltságait? Tuthmószisz ezt sosem bocsátja meg neki.” Kertari biztos volt benne, hogy ez az anyaság elleni hadakozás még félelmetesebb titkokat rejt. „Ha Seribu ilyen árulásra képes, nem tervez-e valami szörnyűt Tuthmószisz ellen?” Az egyiptomi nő kigöngyölte a tárgyat a rongyból, amiben előzőleg elásta. Kertari mozdulni sem mert. Ha csak egy lépést tesz, a két nő azonnal észreveszi. – Honnan van? – kérdezte Seribu, miközben hátrébb lépett, és az arca 199

elé tartotta a kezét, mintha valami bántó szag csapta volna meg az orrát. – Ne érdekeljen! – válaszolta a boszorkány. – Ezek titkos praktikák, és az adott személynek nem kell tudni róluk. Te csak ismételd el, amit mondok, és közben majd fogd a kezedbe! – Mindenképpen meg kell fognom? – Íziszre! Ha folyton akadékoskodsz, sosem érünk a végére! Az egyiptomi nő mágikus szavakat kántált a szerelemről. Ezután felsorolta az összes gyümölcsfajtát, ami terméketlenné teszi a férfiakat és nőket. Az istenek nevei következtek. Rájuk nagy szükség volt a varázslat sikeréhez. Seribu szóról szóra elismételte a hallottakat. A nő ezután egy bábut húzott elő a ruhája alól, kántálni 200

kezdett, s közben hosszú tűket szúrt belé. – Mindenképpen sikerülnie kell – mondta nyugtalanul Seribu. – Ha gyermekem születne a fáraótól! Ez lenne a legszörnyűbb átok! Az istennők mentsenek meg tőle! – Engem nem érdekelnek az indítékaid. Azért meglep, hogy ezt kívánod. A háremhölgyek álma épp az, hogy fiút szüljenek a királynak. Miért akarod elkerülni az anyaságot? Csak nem Thoérisz vagy ízisz istennőktől félsz, akik a terhes asszonyokat védelmezik? Mit követtél el ellenük? Valld be, különben nem segítek! Egy boszorkány nem dacolhat az istenségekkel! – Ne beszélj velem ilyen hangon, vénasszony! Nincs félnivalóm az istenektől! Megvan rá az okom, hogy azt kérjem, amit kérek, de nem beszélhetek róla. Nem egyszerű női szeszély, 201

erről biztosíthatlak. Az égiekkel nincs elszámolnivalóm. Legyen elég ennyi! – A fáraó nem szeretne tőled gyermeket? – Dehogynem. Ám van neki elég. – Azt beszélik, hogy te vagy a kedvence. Kertari szeretett volna tiltakozni, de csöndben maradt. – Vagyonos asszony lehetne belőlem! Tuthmószisz figyelmes és gyöngéd velem. Ajándékokkal halmoz el. Csakhogy… Az egyiptomi nő kíváncsian hallgatta. – Nem mondhatok többet. Már így is sokkal többet tudsz, mint kellene. Nem azért kapsz tőlem ajándékokat, hogy kérdéseket tegyél fel, hanem hogy összeállítsd a keveréket. – Olvasd el ezeket az imádságokat minden este elalvás előtt! – mondta a nő, és egy papirusztekercset adott 202

Seribunak. – Ne felejtsd! Minden este, mikor Ré lenyugszik! – Néha főzeteket készítesz, amely különös erőt ad a férfiaknak a szerelemben. Ellenkező hatású készítményeid nincsenek? – Természetesen vannak, Íziszre! – Holnap hozz nekem belőlük, de csak akkor, ha nem károsak az egészségre! Nem szeretném, ha azzal vádolnának, hogy megbetegítettem a fáraót! – Az elején még alig van hatása. Az idő múlásával azonban a férfi egyre nehezebben tudja kielégíteni a partnerét. Túl hamar elálmosodik, és kijön a gyakorlatból. – Pontosan erre van szükségem! – A fáraó hamarosan hadba vonul… Mennyi ideig használnád a főzeteket?

203

– Talán magával visz az utazóháremben. Akkor többre lesz szükségem. – És ha nem mész vele? – Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy elhagyhassam Thébát! A boszorkány most már végképp nem tudott eligazodni Seribun. Azért még feltett egy kérdést. – Ha nem akarsz gyermeket a fáraótól, arra az a legjobb mód, ha távol kerülsz tőle. Ha a palotában maradnál, nem lenne könnyebb? Seribu elpirult. – Ne kérdezősködj tovább! Nekem is mennem kell! Részt kell vennem a hadjáratban! Mindenáron! – A háború veszélyes mulatság… A nők általában otthon maradnak… Seribu olyan sötéten nézett rá, hogy a boszorkány elhallgatott. 204

– Holnap elhozom neked, amit rendeltél. Ezek a főzetek igen sokba kerülnek… – Részletkérdés! Drága ékszereket kapsz tőlem! Most menj, amíg fel nem fedez valaki! Kertari Seribu rejtélyes szavain töprengett. O sem talált bennük logikát. Miért akar olyan nagyon elmenni a katonákkal? Mi dolga van a háborúban? Ő maga is élt már utazóháremben, és tudta, hogy a lányoknak milyen nehéz dolguk van: elviselni a hőséget, a sátorban alvást a hideg éjszakákon… Miért akarja látni Seribu, hogyan pusztul el Mitanni, a hely, ahol felnevelkedett? Csak egy módon tudhatom meg, gondolta Kertari, miután a két nő elhagyta a kertet. Meg kell győznöm a fáraót, hogy engem is vigyen magával az utazóháremben! Ekkor a fia jutott eszébe. 205

Meg kell védenem. Szüksége van rám. Ezután a vadászat után a Királyi Hitves biztosan felfigyel rá. Nem engedheti, hogy a király ugyanúgy bánjon vele, mint Amenóphisszal. Kertari nem tudott választani Tuthmószisz és Réthot között. Az istenekhez fohászkodott segítségért. Mikor visszatért a palotába, Amon megsúgta neki a megoldást. A háremfőnöknő majd vigyáz a fiamra, akár ha a sajátja volna. Megbízom benne. A fáraóval megyek!

206

Tizennegyedik Tuthmószisz vidáman tért meg a vadászatról. Tucatnyi gazellát és egy oroszlánt ejtettek el. Az egyik hiénát is ki kellett lőni, mert meg akarta enni a zsákmányt. Amint leugrott a szekeréről, kijelentette, hogy gyakorolni akarja kicsit az íjazást, majd az udvarmestert hívatta magához. – Ma este ünnepeljen az egész palota! Lakomát akarok, amilyet még nem láttak! A legjobb borokat szolgálják fel! Mondd meg a szakácsoknak, hogy tegyenek ki magukért! A gyümölcsöket közvetlenül a felszolgálásuk előtt szedjék, 207

legyenek frissek! Szólj Seribunak! Vacsora alatt táncolnia kell nekem. – Más táncosnőket is kíván a fáraó? – Nem! – De hát Seribu el fog fáradni, két Egyiptom ura. Ő nem táncolhat egész éjszaka! A király addig nézett vele farkasszemet, amíg a tisztviselő le nem hajtotta a fejét, és a lábai elé nem vetette magát. – Elfelejtetted, hogyan kell viselkednie egy szolgának a fáraó, az arany Hórusz előtt? Ki engedte meg, hogy elmondd a véleményedet? – Nem tudom, mi ütött belém. Bocsáss meg szegény fejemnek, aki arra született, hogy téged szolgáljon! – remegett az udvarmester. – Kelj fel! A fáraó emberséges. Menj a dolgod után!

208

A király megparancsolta testőreinek, hogy kövessék. Sétálni akart egyet a kertben edzés előtt. Az egyik fa ága az ösvény fölé nőtt, a fáraó elrugaszkodott, felugrott és belecsimpaszkodott. – Na, katonák? Hányszor bírom fölhúzni magam? Mivel egyikük sem mert válaszolni, nevetve leugrott a földre, és elnyújtózott az egyik kényelmes padon. Kisvártatva Meriré csatlakozott hozzá. Most kapta a hírt, hogy megérkezett. – A Királyi Hitves jó hírrel jön hozzád. Nemsoká újabb gyermek hordozza magában a királyi vért. Tuthmószisz mosolyogva karolta át. – Akarod, hogy hívjak pár zenészt és táncosnőt? – Nem – mondta a férfi. – Most egy kis csendre vágyom. Olyan nyugalmas a kert! Mindjárt rendezünk egy kis íjlövészetet. Kicsit unom már az éne209

keseket, akik folyton a rólam szóló himnuszokat dalolják. – Ez a dolguk. Mikor vonulsz hadba legközelebb? – Még nem határoztam. Néhány hónapig most lazítani szeretnék. Az egyiptomiaknak addig kemény gyakorlatozásban lesz részük. Azt akarom, hogy Rehmiré minél több katonát sorozzon be. A tapasztalt és a zöldfülű katonákra is szükségem lesz. Meriré nyugtalan volt. – Amenóphiszt is magaddal akarod vinni? – Gondolkodni fogok rajta. Még túl fiatalnak tűnik a háborúhoz. I. Tuthmószisz elkövette azt a hibát, hogy elvitte magával a csatába két fiatal gyermekét. Egyikük sem élte túl. Már elégszer hallottam tőled. Ha nem így történik, Hatsepszut talán sosem kerül Egyiptom trónjára. Egy férfi 210

egészen máshogy irányította volna az országot! – De ha úgy lett volna, én talán sosem állok a fáraó mellett földi létezésében… – Az összes istenekre, Ízisz képes a leghitványabb gyümölcsből is szent nektárt facsarni. Boldog vagyok, hogy újabb gyermekkel ajándékozol meg. – A szerelem istennői a mi oldalunkon állnak! –Utasításokat adtam a mai lakomát illetően. Azt akarom, hogy különleges legyen. A te tiszteletedre rendezzük, s megünnepeljük a jó hírt. Az edzés után biztosan éhes leszek, mint az oroszlán. Kertari a szobájában fel-alá járkált, akár egy ketrecbe zárt nyugtalan nőstény oroszlán. Nem akarta másnapra halasztani a beszélgetést a királlyal. 211

– Hogyan győzzem meg, hogy vigyen magával Ázsiába? Ha elmondom neki, amit ma hallottam, nem hisz majd nekem. Teljesen megbízik Seribuban! Hogy meglepődött, amikor üzenete érkezett a királytól! – Urunk vár rád – közölte vele Tianu, az írnok. Kertari a legszebb tunikáját vette fel. A ruha hosszú volt ugyan, de a keblét szinte egyáltalán nem fedte el. Kiválasztott egy parókát, és kellően beparfümözte magát. – Kertari! Gratulálnom kell neked – mondta Tuthmószisz. – A fiad tökéletes nevelésben részesült. Réthot úgy lovagol, mintha a nyeregbe született volna. Úgy bánik az állattal, hogy azt még Amenóphisz is megirigyelhetné. Erről persze nem beszéltem a Királyi Hitvesnek. Minden anya a saját gyermekét tartja a 212

legtökéletesebbnek. Ám meg kellett mondanom, mennyire elégedett vagyok Réthottal. Éles eszű, érdeklődő és bátor fiú, pedig azelőtt félénknek és ügyetlennek tartottam. Tud hallgatni. Ez az ő korában kivételes tulajdonság. Mindig gondolkodik, mielőtt cselekedne. Karjának izmai ma két gazellával növelték a zsákmányt! – Mindent neked köszönhet, mindenható király. Ha nem adtad volna a palota legjobb mesterei kezébe, Réthot ma nem lenne ilyen kiváló. – Míg néztem, hogyan vadászik, fontos döntést hoztam. A gondolat úgy jelent meg, mint Szobkit csillaga az év első napján. Ugyanolyan egyértelmű. Az istenek megvilágosították a kámat. Kertari értetlenül hallgatta. – Úgy döntöttem, magammal viszem Réthotot a következő hadjáratomra. Nagy tetteket fog végbevinni! Bár Amenóphisz szabad kézzel egy 213

pillanat alatt elbánna vele, Réthot fegyverrel már fölébe tudna kerekedni. Sokkal megfontoltabb. Amenóphiszt a lelkesedése elveszejtené a csatamezőn. Neki még tanulnia kell. Réthot viszont készen áll. Kertari egyszerre volt büszke és rémült. Azt mondta a királynak, hogy a fiuk nagyon fiatal még. Közben persze meglátta a váratlan lehetőséget: így talán ő is elkísérheti a fáraót. Hamar megértette, hogy Tuthmószisz úgysem változtat a döntésén, hát könyörögni kezdett, hogy vigye magával őt is az utazóháremben. – Így közel lehetek a fiamhoz, még ha keveset is látom őt. Add meg ezt a kegyet egy anyának! – Nem látom akadályát – válaszolta Tuthmószisz. – Jó lenne, ha velünk jönnél. Igaz, a háremet már összeállították. 214

Kertari tudta, hogy ez már semmiség. A fáraó azt visz magával, akit csak akar. Most arra kérte a férfit, hadd szolgálhassa egész éjjel. – Ez az este nem megfelelő. Lakomát rendezek a Királyi Hitves, II. Meriré-Hatsepszut tiszteletére. – A királyné tiszteletére, Íziszre! Szabad-e tudni, milyen alkalomból, Amon kegyeltje, a Legnagyobb, istenek Kiválasztottja? – Csak ma este tudatom az egybegyűltekkel, de ha kíváncsi vagy, megmondhatom, mert az orvosok előbb-utóbb biztosan elpletykálják, s akkor már egész Théba tudni fog róla. – Az orvosok? – Igen. Szépséges Kertari, tudd hát meg, hogy a Királyi Hitves hamarosan életet ad a fáraó második örökösének. Meriré már a harmadik, negyedik gyermekünkre gondol… Igazán elővigyázatos, nemde? Országunkban 215

sajnos gyakran igen korán meghalnak a gyermekek. A hercegek elesnek a csatákban… Kertari elsápadt. Ahogy minden háremhölgy, ő is arról álmodozott, hogy egy nap majd az ő fia ül Egyiptom trónján. – Mily nagy boldogság az egyiptomi nép számára? –mondta megtört, enyhén remegő hangon. – Látom, hogy meghatódtál, milyen hűséges vagy a fáraóhoz. Ma este mind együtt örvendünk az istenek és az eljövendő herceg dicsőségének. – Vagy a hercegnőének… Tuthmószisz felkacagott. – Hatsepszut és az anyja, Amósze csak lányokat tudtak csinálni. A Tuthmósziszok fiakat nemzenek! – Akkor hát herceg lesz. A fáraó óhaja megkérdőjelezhetetlen.

216

Tuthmószisznak nagyon tetszett Kertari ebben a tunikában. Egy jó ideje megint vággyal gondolt rá, szerette a karcsú nőket. Kertari törékenysége a fiatal lányokét idézte, akiknek tapasztalatlansága és bája annyira izgató volt a fáraó számára. – Mikor az udvaroncok eleget ittak már, a tánc és a tréfák unalmassá válnak, megkereslek. Várj rám, és készülj fel! Azt akarom, hogy légy ugyanolyan csábító, mint akkor, amikor először megláttalak. Érdemeld ki, hogy velem jöhess az utazóháremben… – Volt már, hogy csalódást okoztam neked? – Hathor szól a szádon keresztül. Igazad van. Eddig is sok örömet okoztál. Meg tudsz lepni, gyöngéd vagy, és eleget teszel a kívánságaimnak. – Ez mindig így marad, Felső- és Alsó-Egyiptom Ura. 217

Kertari magára hagyta a gondolataiba merült királyt. „Hogy viselkedne Amenóphisz, ha társuralkodómmá tenném? Egyáltalán lesz rá alkalma? Lehet, hogy engem már előbb megölnek valamelyik csatában. Akkor egy hatalmas birodalom kerül a kezébe. Amenóphisz még túl fiatal az uralkodásra, és Meriré nem lenne jó régens. Értelmes és gondos asszony, de lenne-e benne elég tartás, hogy kézben tartsa a hivatalnokokat, akik az én erős irányításomhoz szoktak? Képtelen lenne háborúzni. Amon, hallgass meg! Ne zúzd szét az álmaimat az Eufrátesz túlpartján! Amenóphisz még nem áll készen. Még szüksége van az apjára. Ha néhány év múlva küldesz Ozírisz elé, engedelmeskedni fogok a parancsaidnak.” A király, aki oly magabiztosnak mutatkozott a környezete felé, most 218

úgy érezte, el kell mennie Karnakba, hogy fohászkodjon Amonhoz. Csak az isten képes megsegíteni a Mediterráneum legnagyobb birodalmának urát.

219

Tizenötödik Néhány hónappal később, miközben a király uralkodásának harmincharmadik évébe lépett, a thébaiak újra megcsodálhatták a fáraó mesékbe illő katonai felvonulását. Tuthmószisz készen állt a hódításra. Tudta, hogy Rehmiré az eddigi legjobb sereget válogatta össze a számára. A király büszkén vonult végig az egyiptomiak előtt aranyszekerén. Hagyta, hadd éljenezzék, intett a tömeg felé. Arany szerszámos, büszke járású éjfekete lovai lépésben haladtak. Az egyiptomiak néha olyan közel 220

merészkedtek lelkesedésükben, hogy a testőröknek kellett közbeavatkozniuk. Az uralkodót az íjászok szekerei és a gyalogosok követték. Mind ugyanolyan fehér kötényt viseltek. Mikor elérték Théba határát, a fáraó a királyi kikötő felé vette útját. Odaérve megfordította szekerét, és beszédet intézett a katonákhoz. – Amon figyelő tekintete alatt a sereg egyik része őseim hagyományos útvonalán halad majd. Katonák! Legyetek éberek! A Gáza és Retenju országai felé menetelő gyalogosainknak erőseknek kell lenniük, mikor Mitanniba érnek. Útközben tehát folyamatos kapcsolattartásra lesz szükség. Ha a legkisebb ellenállást tapasztaljátok, üzenjetek azonnal! Ne kockáztassatok! Nagy célunk van ezzel a hadjárattal! A hátországnak biztonságosnak kell lennie. Ha valaki nem 221

engedelmeskedik a fáraónak, pusztulnia kell! A király megbeszélte a szárazföldi haderő parancsnokával, hogy Bübloszban találkoznak. – Mi lassabban fogunk haladni a folyón. A ti dolgotok lesz biztosítani az ázsiai kikötőket, mielőtt megérkezünk. Új hajóink mind cédrusból készültek, nem állíthat meg semmi! A fáraó egész reggel azt figyelte, hogyan szállnak vízre a katonái. Az egyiptomi hajók megindultak lefelé a Níluson. Orrukra gyakran egy szem volt felfestve, mely fürkészőn figyelte a folyó szürke vizét. – Úgy tűnik, nemsoká feltámad a szél – mondta Amenmen az eget kémlelve. – Pedig már így is fúj rendesen. Csak nem Amon ad jelt nekünk? 222

– Ha így van, akkor kedvező jelet fog adni. Rengeteget imádkoztam hozzá, és a főpap azt mondta, az istenek velünk lesznek. Most feltámasztják a szelet, hogy előbb érjünk Ázsiába. A távolban homokvihar nyomai látszottak. A szél egyre erősebben vágódott neki a három- vagy négyszögletű vitorláknak. A fedélzeten álló háremhölgyek ijedten fogták magukhoz tunikájuk szárnyát, nehogy elszakadjon. Tuthmószisz kedvtelve nézett végig a lányokon, akiket összeválogatott. Seribu kitűnt közülük tartásával és büszkeségével. Kertari megpróbált úgy viselkedni, mint a mitanni lány. Szemével most a fiát kereste. Réthot abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a király oldalán utazhatott. Amenpafer is velük volt. E lelkesítő napon csak Amenóphisz és 223

Meriré volt kissé levert. Ők a parton maradtak. Amenóphisz nehezen tudta elviselni, hogy apja milyen sok figyelmet szentel Réthotnak. Meriré sem örült ennek, de tudta, hogy jól tette, amikor lebeszélte róla a fáraót, hogy a fiukat is magával vigye. – Atyád, a király azt akarja, hogy tanuld meg Thébában, amit egy hercegnek tudnia kell, s csak azután vonulj háborúba. Ígérem neked, hamarosan újra mellette lovagolhatsz. A mindenható fáraó már most is magával akart vinni. Én lebeszéltem róla. A te életed túl drága ahhoz, hogy veszélybe sodorjuk. Ha Réthot meghal, annak semmi hatása sem lesz Egyiptom sorsára. A te elvesztésed nemzeti gyász. Minden egyiptomi a trónörököst siratná! Úgy tűnt, Amenóphisz beletörődött a dologba. 224

– Igazad van. Réthot csak egy katona a többi közül. Akár a fáraót szolgáló munkások és parasztok. – Te az eljövendő fáraó vagy, ezt soha ne felejtsd el! * ** A fáraó gyorsan haladt észak felé. Pár nap múlva már Retenju országában járt. Meggyőződött a homsziak és a kadesiek hűségéről, igazságot tett két harcias kiskirály között, majd folytatta az előrenyomulást. Csakhogy alig indult tovább, hátrahagyott kémei máris csatlakoztak hozzá. Amenmen sietve lépett be a király sátrába, ahol a fáraó épp néhány meztelen énekesnő társaságában pihent.

225

– Mi az, Amenmen? Nem törnél így rám, ha nem valami fontos dologról lenne szó. – Valóban, uram. Az egyik falu Gázától délre felkelt ellened, fegyvert fogtak a katonáidra! – Az álnokok! Megérdemelnek egy kis leckéztetést. Nincs vesztegetni való időnk. Amenmen! Szedj össze egy csapat katonát, és zúzd szét őket! – Azt hiszem, ezek a beduinok azért keltek fel, mert nem akartak adót fizetni neked. – Ezután a kétszeresét fogják! Indulj minél gyorsabban! Mi lassan nyomulunk előre, bevárunk titeket. Remélem, nem lesz újabb meglepetés. Amenmen úgy tett, ahogy a fáraó parancsolta. A király tábort bontatott, mihelyt elindult. Mikor a környező uralkodók tudomást szereztek róla, hogy az egyiptomi haderő kettévált, 226

azonnal szervezkedni kezdtek, és elhatározták, hogy megtámadják Tuthmósziszt. Mitanniból is érkeztek katonák a megsegítésükre. Az egyiptomi király Aleppó környékére érve megértette, hogy hamarosan meg kell vívnia hadjáratának első fontos csatáját. A megfontolt és bölcs uralkodó jobbnak látta, ha egy éjszakát a pihenésre szán, mielőtt megindulna az ellenség felé. Azt azonban nem hagyta, hogy megrohamozzák. Hajnalban elrendelte a támadást. A szekerek nagy sebességgel indultak meg a harcba. Tuthmósziszt fűtötte az erő és a lelkesedés, tudta, hogy Amon meg fogja segíteni. Hatalmasnak érezte magát, s megparancsolta Pathmesznek, hogy ugrassza vágtába a lovakat. A szekér nagyokat zökkent az egyenetlen talajon. 227

– El fognak törni a kerekek! – kiáltotta Pathmesz. – Lassítanunk kell, különben el sem érjük az ellenséget, s úgy fogsz elhullni a nyílzáporuk alatt. – Hogy nem értette még meg veled Amon, hogy azért van a szád, hogy néha befogd?! Pathmesz, hajts gyorsabban! Az ellen még fel sem vonta íját. Megrémültek a fáraó gyorsaságától, akiben Amon lakozik! Az ellenséges parancsnokok valóban nem álltak a helyzet magaslatán. Szervezettségük inkább szervezetlenségnek volt nevezhető. Tuthmószisz rohama félelmetes volt. Sok katona egyszerűen csak eldobta a fegyverét, és megfutamodott. Az egyiptomiak annyi gyalogost és íjászt öltek le már, hogy a csatamező lassan emelkedni kezdett. A királyt majd szétfeszítette a benne tomboló energia. 228

– Harcoljunk! – kiáltotta. – Sérthetetlen vagyok! Pathmesz megjegyezte, hogy akár el is rendelheti a csata lezárását, hiszen nyilvánvalóan bebizonyította a hatalmát. Nem kell többet kívánnia Amontól. Erre Tuthmószisz kikapta a kezéből az ostort, és már majdnem az öreg arcába vágott vele, amikor Réthot tekintete megállította. A kocsis valóban nem érdemelte ki ezt a fajta büntetést. – Jól harcoltál – mondta végül a király, akinek hatalmas önuralma volt, ha szüksége volt rá. – Elégedj meg azzal, hogy vezeted a szekeremet és ápolod a lovaimat! Az istenek nem azt a szerepet osztották rád, hogy vezesd ezt az országot és a seregét, hanem hogy engem szolgálj! Évekig tűrtem az engedetlensegédet, de a mai nappal ennek vége. Legközelebb nem bocsátok meg! 229

A csata fáradalmai ellenére a király már másnap tovább indult. Minél közelebb ért az Eufráteszhez, annál izgatottabb lett. A sereget lelassították a vágóállatok és a hatalmas szekerek, amiken a hajókat szállították egyenesen Büblosztól. Ahogy átszelték a sivatagot, Tuthmószisz a horizontot kémlelte. Legalább százszor hitte, hogy végre vizet lát, de mindannyiszor délibábról volt szó. Egy este mégiscsak feltűnt előtte az Eufrátesz. Megállt, és csodálkozva nézett szét maga körül. – I. Tuthmószisz csak eddig jött el. Ugyanezt a vidéket látta, mint most én. Ugyanilyen sivatagi menetelés után. A király hamarosan elérte a folyópartot. A katonák és az állatok a vízhez özönlöttek. – Ne szórakozzatok! – mondta a király bölcsen. – A túlparton bevehe230

tetlen erődítmények állnak. A lakóik csak arra várnak, hogy legyőzhessenek és visszaszoríthassanak minket. Ha sikerül megszereznünk ezeket a megerősített városokat, Amon már a lázadó Mitanni ellen vezet minket! Ez azonban még távolabb van. Tuthmószisz tudta, hogy nincs sok ideje. Egész éjjel azon töprengett, hogyan vehetné be minél gyorsabban a városokat, amelyek Mitanni kapuit jelentették. Amon hajnalra megvilágosította elméjét. – Úgy kell támadnom, ahogyan Retenjuban tettem! Nem szabad esélyt adni az ellenfélnek, hogy összeszedje magát! Meg kell rohanni a falakat, nem törődve a nyílzáporral! Hosszú létrák és gyorsaság! A pajzsok a múltkor már bizonyítottak. Bár valószínűleg ezeket á városokat többen lakják, de erre most nem szabad gondolni! Nem 231

engedhetek meg magamnak egy hosszú ostromot, mint Megiddónál! III. Tuthmószisz újra az a magabiztos uralkodó volt, aki már eddig is gyönyörű győzelmeket aratott. Miután befejezte az imádságot, hadirendbe állította katonáit, és parancsot adott az átkelésre és az azonnali rohamra. Az egyiptomi katonák teljesítették feladatukat. A falak és a városlakók épp megadták magukat, amikor hírnök érkezett a királyhoz. – Mitanni csapatok keltek át az Eufráteszen. Épp most ölik le a katonáinkat, akik nem vesznek részt az ostromban! Betörtek a táborunkba! A király dühösen parancsolta meg az íjászoknak, hogy hagyják abba a városlakók tizedelését, és a gyalogosokat az egyiptomi tábor felé parancsolta. 232

– Hát akkor tanítsuk meg a mitanniknak, kik is vagyunk! Egyet se kíméljetek! Amenpafer, aki eddig mellette harcolt, újból azt érezte, hogy egyszerre minden erő kifolyik a karjaiból és a lábából. – Ha csata közben is így fogsz álmodozni, hamar leterítenek – figyelmeztette Tuthmószisz. – Ezeknek a mitanniknak lakolniuk kell tettükért. Egészen a városukig üldözöm őket. Majd megtudják, ki is a fáraó! A támadók azonnal menekülni kezdtek, ahogy hírét vették a fáraó érkezésének. A király gyorsan hadrendbe állította embereit, és megkezdődött a vadászat. Egy-két mitanni biztosan túlélte, de azok sem sebesülés nélkül. Tuthmószisz győzelmesen kelt át újra a folyón, helyőrséget hagyott a meghódított 233

városban, majd Mitanni fővárosa felé vette az irányt. Az egyiptomi tábort a falakhoz közel ütötték fel. – El tudom képzelni, hogy reszket most a fejedelem a palotájában – mondta Tuthmószisz Amenpafernek. – Most már visszavonulhatunk. Megtanulta a leckét. A mitanni csodálkozott a döntésén. A király csak ravaszán mosolygott rajta. – Látom, meg kell még tanítsalak a fáraó néhány trükkjére. A katonáink fáradtak. Jól harcoltak, de kétlem, hogy meg tudnának vívni egy ilyen fontos csatát pihenő nélkül. Nagyon messzire eltávolodtunk. Ez veszélyes! Meg kell várnunk Amenmen visszatérését. Amikor megérkezett az Eufrátesz melletti táborba, Réthot már várt rá. Őt bízta meg a katonák és a foglyok 234

ellenőrzésével. Az ifjú egy sztélét tartott a kezében. – Nézd, nagy fáraó, mi áll ezen a kövön! – mutatta Tuthmószisznak. – Hogy nemrég megérkeztem erre az ellenséges területre, akárcsak annak idején a tündöklő I. Tuthmószisz. – Dicső ősöd sok feliratot készíttetett hadjáratairól. Te miért nem teszed ugyanezt? Kitolod a birodalom határait, oda is eljutsz, ahol még egyetlen egyiptomi sem járt! A leszármazottainknak értesülniük kell a tetteidről! – Igazad van, fiam – mondta lelkesen a király. – Használjuk ki ezt a néhány nap pihenőt, és állítsunk ide feliratokat arról, hogy erre jártunk! De hol van a művész, aki mindezt megcsinálja? – Találtam egy kiváló szobrászt a városban. A hadifoglyod! Fogadd fel, 235

hogy készítsen neked egy féldomborművet vagy egy sztélét! Ez jó alkalom lesz neki, hogy kifejezze irántad való tiszteletét, és elismerje nagyságodat! A fáraónak tetszett az ötlet, és szólt Tianunak, hogy hozzák elé a foglyot. Elmagyarázta neki, mit akar. Az idős és mogorva férfi nem szólt semmit, de Réthot felügyelete mellett megalkotta az egyiptomi királynak, amit kívánt.

236

Tizenhatodik Kertari örült a több napig tartó pihenőnek, amit a fáraó engedélyezett a katonáknak. Úgy látta, nagyon elfáradtak, és a fáraó túlságosan is igénybe veszi őket. „Réthot nem fogja bírni. Ez az első hadjárata. Félek.” Miközben a katonák az ünnepséget készítették elő annak alkalmából, hogy a király győzedelmeskedett Ázsia felett, addig a háremhölgyek a hajukkal voltak elfoglalva. Némelyikük csigákban gyűrűző félhosszú parókát választott, mások a rövidet részesítették előnyben, mely fekete volt, akár a holdtalan éjszaka. Volt 237

olyan háremhölgy is, aki egyszerűen kibontotta a haját, és saját fegyverével indult harcba. Bár voltak közöttük igazi szépségek, mégsem közelíthették meg a gyönyörű Seribut és a bájos Kertarit. Seribu előbb elkészült, mint a többiek, és engedélyt kért a főnöknőtől, hogy sétálhasson egy kicsit. – De ne menj messzire! – mondta neki a Királyi Hitves bérence. – A fáraó megtiltotta nektek, hogy a katonai tábor közelébe menjetek. Seribu az orra alatt mormogott valamit. Szerencse, hogy senki sem hallotta. Mikor elég messze ért a háremtői, a királyi sátor felé haladt tovább. Kertari a nyomában volt most is. Ő is engedélyt kért a sétára. Még nem volt túl meleg. A levegő inkább langyosnak volt mondható. A szamarak állva szundikáltak. Messzebbről a katonák zajongása 238

hallatszott. Alig várták már, hogy ünnepelhessenek. Seribu Tuthmószisz sátrához közeledett, de mintha nem lett volna biztos a dolgában. – Mit művel ez? – suttogta Kertari idegesen. – Miért kószál a királyi sátor körül? Csak nem Tuthmószisz életére tör? Ekkor valaki egy régi mitanni dalt kezdett énekelni. Seribu megperdült, s Kertarinak csak egy másodperce volt arra, hogy beugorjon a közeli sátor mögé. Mikor kikukucskált, azt látta, hogy Seribu a tábor bejáratát őrző egyik katonával beszél. – Az olcsó szajha! Ha ezt a király megtudja, Seribu kegyetlen büntetést fog kapni! Hogy merészeli? Ekkor a mitanni lány mintha valamit a katona kezébe csúsztatott volna. A férfi átengedte, holott utasításai ezt szigorúan megtiltották neki. 239

– Nem hiszem el, Íziszre! Hová megy? Seribu nem maradt el sokáig. Megint adott valamit az őrnek, majd visszament az utazóhárembe. Ebben a pillanatban cintányérok zaja hallatszott, s a király kilépett sátrából. Kertari rohanni kezdett a hárem felé. – Hol van Kertari? – kérdezte a szigorú főnöknő Seributól. – Túl soká maradtál el! – Honnan tudhatnám én azt? – Rögtön utánad ment el. – Én nem láttam – válaszolta Seribu színtelen hangon. Kertari nagy bocsánatkérések közepette érkezett meg. Azt hazudta, hogy nem tudta megállni, hogy ne lássa a fiát, és ne gratuláljon neki. Közben nem nézett Seribura, és gyorsan magára kapott egy selyemköpenyt. 240

A nők felszálltak a szekerekre, de a kocsisok még nem indították el a lovakat. Megvárták, amíg a katonák elvonulnak előttük: ők vezették a menetet. Legelöl természetesen Tuthmószisz haladt, kezében ott voltak a hatalom jelvényei. Az egyiptomiak mind egy hely felé özönlöttek. Mikor odaértek, elsőként a király szállt le a szekeréről, és az ázsiai szobrászt hívatta maga elé. – Készítettél a fáraó számára egy dicsőítő sztélét. Oda fog kerülni az egyiptomi mesterek művei mellé, melyeket már indulás előtt elkészíttettem. Nagyapám, a ragyogó I. Tuthmószisz is megkapja rajtuk az illő tiszteletet. Mindez azért történik, hogy az utókor megtudja, hogyan nyomult be az Egyiptomi Birodalom Ázsiába. A mitanni hamarosan nem független nép 241

többé. Minden ázsiai a fáraót fogja szolgálni. Kertarit meglepte, milyen gyászos képet vág Amenpafer, miközben Réthot csillogó szemmel csodálta az apját. Most vette csak észre, hogy Seribu megint eltűnt. A katonák a sztélék előtt sorakoztak fel, így Kertari könnyedén eltávolodhatott tőlük anélkül, hogy bárki is észrevette volna. Gyorsan megkerült néhány harci szekeret, és nem messze onnan meglátta Seribut, akit egy ismeretlen ölelgetett. – Íziszre, ez már mégiscsak sok! Ez a férfi csakis a fáraó ellensége lehet! Mitanni ruhát és fegyvereket visel! Hogyan ismerkedhettek össze Seribuval? Hiszen ő végig a thébai palotában volt. Talán egy előző hadjárat során? Erre sincs sok esély, mert a háremhölgyek nem járkálhatnak 242

szabadon a táborban. Persze ez számára biztosan nem volt akadály. A két fiatal egy ideig némán figyelte a másikat. Kíváncsiak voltak, vajon hasonlít-e szerelmesük az emlékeikben őrzött képhez. – Túl sokat kockáztatsz – mondta Seribu Istariunak. – A küldöncöd egészen a tábor kapujáig merészkedett. Le kellett fizetnem az egyik őrt. Istariu megnyugtatta. A csapda hamarosan összezárul a fáraó körül. – Túl mohó. A nagyravágyása okozza a vesztét. Nemsoká újra otthon érezheted magad Mitanniban. Szabadon élsz majd, az egyiptomi király pedig az ázsiaiak foglya lesz. – Nélküled a testvéremet és engem is elítéltek volna. Amenpafer elmesélte, hogyan talált meg, és hogy te beszélted rá a kikötők lakóit, hogy hajoljanak meg a fáraó akarata előtt. A 243

király ezután visszahívta Thébába, és megjutalmazta őt. – Istár nem könnyítette meg a dolgom! Az ottaniak nem osztották a nézeteimet. Rábeszélni őket, hogy tegyék le a fegyvert, sőt biztosítsanak katonákat a fáraónak… El kellett magyaráznom, hogy a társaim élete veszélyben forog, és hogy nélkületek sosem nyerhetik vissza régi hatalmukat Ázsiában. Azt is megígértem, hogy nagy jutalomban részesülnek, mihelyt a fáraó a kezünkbe kerül. Az ünnepségen hirtelen csend lett, majd Amenpafer hangját ismerték fel a távolból. – A fivérem beszédet olvas fel a király tiszteletére – mondta Seribu. – Tianuval együtt írták. Ha tudná, hogy itt vagy, biztosan személyesen is köszönetet mondana neked. 244

– A leginkább azzal köszönhetné meg, hogy a mi oldalunkra áll a fáraóval szemben! – Tudom, Istariu. Biztos vagyok benne, hogy végül elárulja Tuthmósziszt, és együtt ülünk majd a győzelmi lakomán. – Hallgassanak meg az istenek! Most menj vissza gyorsan. Senkinek se beszélj róla, hogy találkoztunk, még a testvérednek se! Mindig meg foglak védeni, ha szükséged van rám! Istariu egy pillanat alatt eltűnt. Seribu nem mozdult. Felkavarta a találkozás. Íme a bizonyíték, hogy Seribu összeesküvést sző az ázsiaiakkal, gondolta Kertari. Feltűnés nélkül tértek vissza az ünnepségre. Amenpafer épp ekkor fejezte be a beszédet. A sztéléket 245

fényes szertartás keretében helyezték a sziklákra, majd lakoma következett. Mikor a menet visszaért a táborba, Tuthmószisz egy csordát vett észre a folyóparton. Nem tudott ellenállni vadászösztönének. A király egyedül közeledett a fürdőző elefántok felé. Az állatok egészen elvarázsolták. Visszament Amenmenhez, és elmondta neki, milyen boldog lenne, ha magával vihetne a csordát Egyiptomba, ahogyan elődjei is tették. – Mily csodás ajándék Amonnak! – Mindet biztosan nem tudjuk elejteni. Legalább százan vannak. De ha ügyesek vagyunk, párat sikerülhet elválasztani a többitől. – Mi a terv? Rohanjuk le őket azonnal? – Nem ajánlanám, uram. Akkor egy pillanat alatt eltűnnének. Biztosan minden este lejönnek a folyóhoz 246

fürdeni. Holnap már egy csapat kiváló vadásszal jövünk rájuk. Tuthmósziszt felajzotta a remek vadászat. Nehezen bírta a várakozást, elküldte hát Tianut a hárembe. – A fáraó vár – mondta az Seribunak, aki nem számított rá, hogy a király a pihenőjét vele akarja eltölteni. A lány beparfümözve és tökéletesen kifestve követte az írnokot. Nem ellenkezett, Istariura gondolt. Hogy újra láthatta mitanni szerelmét, visszaadta neki a reményt. Mióta elment az egyiptomi palotából, egyszerűen elviselhetetlennek érezte az életet. Közben pedig mindenben engedelmeskednie kellett Tuthmószisznak. Mosolyogva! Ha Tuthmószisz megint kedvet kapott volna rám, majd valahogy 247

elterelem a figyelmét – reménykedett naivan.

248

Tizenhetedik Seribu az egész estét és a következő napot is a fáraóval töltötte. Az uralkodó a hárem muzsikusaival szórakoztatta magát. A mitanni lány izgatóan táncolt a zenére, és kedvére tett minden egyébben. – Megérdemeltem ezt a kis szórakozást, nemde? – kérdezte a király Amenmentől, aki délután jelentkezett nála. A hadvezér egyetértett vele. – Így a háború istene nem fárasztja ki az elméd. Két csata között mindig pihenni kell. Ilyenkor a haditerveket jobb félretenni. 249

– Miért jöttél? Az elefántok lenn vannak a folyónál? – Eltaláltad, Nagy Király. Ám ha inkább Seribu társaságát kívánod élvezni, én már itt sem vagyok… – Szót se többet! Indulás! Mikor hagytam én ki egy ekkora vadászatot? Egy pillanat, és elkészülök. Hozzák ide a kötényem és az íjam! Készítsék elő a szekerem! Nem kell kocsis! Magam hajtok! Várnak az Eufrátesz partjai! – Azért azt tanácsolom, vegyél magad mellé elég embert. Megszámoltuk az állatokat, nem kevesebb mint százötvenen vannak! Képzeld csak el, mekkora erejük van! Te pedig már évek óta nem vadásztál rájuk, Théba körül alig vannak… – De oroszlánokban nem volt hiány! Van-e náluk veszélyesebb állat a világon? Amenmen azért óvatosságra intette. Amíg a fáraó elkészült, ő 250

visszament az embereihez. A csapat élén most is Tuthmószisz haladt. A katonák énekeltek, boldogok voltak, hogy jókedvűnek látták a királyt. Mikor elérték a folyópartot, az állatok mozgolódni kezdtek. Néhány állat kijött a vízből, hogy szembeszálljon az egyiptomi vadászokkal. – Rohanjunk rájuk! – mondta Tuthmószisz. – Minél többet Thébába akarok vinni! A vadászok ügetésre fogták a lovakat, s kilőtték nyilaikat. A vesszők azonban nem sok kárt tettek az állatok vastag bőrében. A roham ellenben megrémisztette őket. Lándzsáikkal a katonák sok kisebb példányt leterítettek. Tuthmószisz kardját kivonva gázolt a folyó vizébe. Jobbrabalra vágott, amivel pánikot keltett a 251

csordában. Mikor az egyik kis elefánt közelébe ért, annak anyja hátulról rohant rá. – Figyelj, arany Hórusz! – kiáltotta Amenmen, és szaladni kezdett felé. – Ez az állat agyontapos! Menekülj! – A fáraó nem fut meg az ellenség elől, hát még ha egy állatról van szó! Nem mozdulok! A király a dühös elefántanya és a csorda maradéka közé szorult. Kardját a félelmetesen trombitáló rohamozó nőstényre emelte. Tuthmószisz pengéje azonban egy szerencsétlen vágás nyomán darabokra tört. Amenmen az elefánt és a király közé vetette magát. Hatalmas csapásaival többször is megsebezte az állatot, mire az megfordult és elmenekült. – Egyszer már megmentetted az életemet, Amenmen – mondta a király elismerően. – Mindent megkapsz, amiről évekig csak álmodoztál: 252

aranyat, drága ruhákat, ékszereket, cédrusasztalokat. Csinálj róla egy listát, mire vágysz a legjobban, és add oda Tianunak! Ahogy Thébába érünk, kívánságaid mind teljesülni fognak! Amenmen megköszönte a kegyet, és azt tanácsolta neki, hogy hívja vissza az embereit. Sok elefántot megöltek. Amon elégedett lesz. – Hogy visszük el őket Mitanniba? Nagyon lelassítanak minket. – Nyugodj meg, Amenmen, erre is gondoltam. Egy csapat visszatér Egyiptomba, és átadja őket a karnaki főpapnak. Aztán újra csatlakoznak hozzánk Mitanniban. A foglyokat is magukkal viszik. – Valóban sokan vannak. – És még többen lesznek, ha legyőzöm Kades és Tikeszi népeit. – Hogyan? Híreket kaptál? – Igen. Most még elfoglalunk egy várost az Eufrátesz túlpartján, de aztán 253

Tikeszin Thébába.

keresztül

visszatérünk

A király újra magához hívatta Tianut, és kifejezte azon kívánságát, hogy helyezzenek el a karnaki templomban egy hatalmas sztélét, mely dicsőséges tetteinek állít emléket. – Amon naosza mellett legyen. Kezdd el írni a szövegét! Majd az egyik udvari mester kiegészíti, ahol kell. Tianu sértettnek tűnt. – Magam is írtam már költeményeket… – Majd meglátjuk, hogyan boldogulsz. Aztán eldöntöm, mi legyen. Beszélj Amonról! Meséld el, mit mondana nekem, amikor visszatérek Thébába. Mondd el, mennyire szeretem őt, hogyan védelmez engem, és gyengíti el az ellenségeimet! Amonnak hála több ezer fogoly 254

csuklóját és bokáját béklyózhattam meg, szétporladnak szandáljaim alatt, a hajuknál fogva tartom őket, úgy megrémülnek tőlem, hogy már a harc előtt remegni kezdenek. Amon tudatja sikereimről a környező országok népeit. Egész városokat fosztok ki, szántóföldeket tarolok le, hogy ajándékokkal halmozhassam el. A lázadó területeken kiirtatom a fákat és a növényeket. Az egész világ ajándékokkal halmoz el. Tianu megígérte, hogy mindent le fog írni. – Amenmen Küproszra és Krétára utazik, hogy elvigye barátainknak a béke üzenetét. Biztos vagyok benne, hogy a királyok rézzel, ónnal, arannyal és lapis lazulival megrakodva küldik vissza hozzám. A Hattiból érkező ajándékokkal együtt ez már valóságos vagyon. Az ottani uralkodó legalább olyan szép szekereket és ékszereket 255

küldött nekem, mint a babiloni király. Az asszírok is bizonyítékát adták támogatásuknak. Tőlük értékes bronztárgyakat kaptunk. A király igen aprólékos munkával bízta meg Tianut. – Fel fogod jegyezni a karnaki szent falakra, melyik ország mekkora adót tartozik fizetni a fáraónak. * ** Míg a fáraó távol volt, Seribu jelet kapott az istenektől. Megint sikerült kiszöknie a háremből úgy, hogy a főnöknő nem vett észre semmit. Mikor az őr akadékoskodni kezdett, Seribu nekiadta két arany nyakláncát, amiket a fáraótól kapott. – Ne mutogasd, mert különben mindkettőnket elítélnek! Ezeket az ékszereket bárki felismerheti! Nehogy 256

odaajándékozd őket valakinek! Olvaszd be őket, az aranyat pedig cseréld el! Az őr bólintott. – Hamar visszajövök… – Ha nem, akkor el sem merem képzelni, mit csinálnak velem! – Az istenek vigyáznak rám! Seribu meggyorsította a lépteit. Egy mitanni dalt fütyörészett. Istariu felismerte, és egy szempillantás alatt ott termett. – Már vártalak – mondta a férfi. – A kémem jelentette, hogy a király mára vadászatot tervez. Utána mit akar csinálni? Visszatér Thébába? – Sajnos nem, Íziszre. Folytatja a hadjáratot, és további városokat akar leigázni! Értesítették arról is, hogy néhány város felkelt ellene – olyanok, mint Kades. Istariu is kapott ilyen híreket. 257

– Tudtam, hogy örülni fogsz neki. A kadesi király elvégre is előzőleg elfogadta a fáraó feltételeit. Éppen Amenpafer tudatta vele Tuthmószisz utasításait. Talán elfelejtette, hogy a fia a király kezében van, és bármikor halálra ítélheti? – Biztosak vagyunk a sikerben. Ezúttal Tuthmószisz el fog bukni. Csapatokat kell küldenie Retenjuba, s így neki kevesebb katonája marad. Ha ezekkel mégis megtámadja az Eufrátesz partjait védő erődítményeket, alulmarad. Már nagyon várjuk a pillanatot. Soraink megingathatatlanok! – A szavaid bátorságot öntenek belém – mondta Seribu csillogó szemekkel. – A fáraó felsőbbrendűsége egészen megrémít. Olyan hajthatatlan, annyira biztos magában! Az istenek támogatják vállalkozásaiban! 258

– Nekünk is vannak isteneink! Mikor beszélhetünk újra? Mikor bont tábort a király? – Hamarosan. – Beszéltél róla a fivéreddel? – Nem. A fáraó figyelteti. Nem akarom veszélybe sodorni. Egyébként legtöbbször holtrészegre issza magát. – Ez nem lesz így jó. Fel kell ébresztenünk a lelkiismeretét! Amenpafer egy mitanni uralkodó fia. Mitanniban is nőtt fel! Büszkének kell lennie a hazájára! Biztos vagyok benne, hogy nem sokáig tűri már a fáraó zsarnokságát. – Nem tudom. Amíg elég borhoz jut… Talán megkérhetném a szolgáját, hogy hígítsa fel vízzel, amit iszik. De mégsem! Azt azonnal észrevenné. A múltkor csak azért ütötte le az egyik szolgát, mert nem olyan bort hozott neki, mint amilyet kért. Abban viszont biztos vagyok, nem emelne fegyvert 259

mitanni testvéreire. Megfigyeltem, hogy minél közelebb érünk a mitanni fővároshoz, annál többet iszik. Már a fáraó is megemlítette neki! Azt mondja, hogy így nem sokat érnek a tanácsai. Istariu az ajkára tette az ujját. Nem bírt betelni a lány szépségével. – Olyan selymes a bőröd! Ezek a finom vonások! És nem használsz szemfestéket… így sokkal szebb vagy. Az ajkaid… az ajkaid vonala… Ez őrjítő! Minden szavad, amit azon a mézédes hangon kiejtesz, egy csókkal fizetném meg neked! Egy csábító pillantásodra végigcsókolnám az egész tested! Ahogy jársz, ahogy táncolsz… Nem! Nem! Ha nem vagy velem, csak szenvedek… Seribu átölelte szerelmesét, és szorosan hozzásimult. Tudta, hogy ezzel csak pillanatnyi enyhülést adhat, de ő is kívánta a másik érintését. 260

– Háremhölgy vagy, de tisztább bárkinél, akit ismerek! A többi lány csak a fáraó hívására vár, nem tudják, mi az a szerelem! – Olyan vagyok, mint az anyám. Ő megjárta a fáraó és a mitanni király háremét is, mégis szép maradt és fiatal. Idővel csak érettebbé vált. Mert ő is csak egy férfit szeretett igazán: az apámat! Istariu egészen megőrült ezektől a szavaktól. Ott helyben magáévá akarta tenni a lányt, de annak több esze volt, és eltolta magától. – Most nem lehet! Bármikor megláthatnak! – Nem bánom, akkor legalább a karjaid közt halok meg! – Istariu, mennem kell! A csata előtt már nem találkozhatunk. Túl veszélyes lenne. Tudom, hogy ki a kémed. Addig ügyeskedik, amíg többet meg nem tud, mint akár én vagy Amenpafer. Senki 261

sem sejti, hogy neked dolgozik, még a testvérem sem. Tökéletesen beszél egyiptomiul, és mindenki hűségesnek tartja! – Sok olyan ember van a király körül, aki bármikor kész őt elárulni. Erre azonnal rájöttem, amikor a palotába kerültem. Nem győzi hangoztatni, mennyire imádják az istenek és a nép, ennek ellenére Tuthmószisz közel sincs olyan népszerű, mint gondolja. Seribu emlékeztette, hogy azért így is sokan szeretik. – Emellett a világ összes tájáról küldenek neki ajándékokat! És most nem az adókról és a sarcról beszélek! Ezek igazi ajándékok. A követek gondolkodás nélkül hajolnak meg előtte, mintha ez lenne a legtermészetesebb! – Bízz bennem! Istariu megcsókolta a kezét. 262

– Tudod, mennyire… Úgyis tudod. Remélem Tuthmószisz sosem válik vetélytársammá a szívedben!

263

Tizennyolcadik Két nappal később Tuthmószisz tábort bontott. A nap épphogy csak felkelt. Nemrég csapatokat küldött Kades térségébe, hogy számoljanak fel minden ellenállást. Amenmen arra kérte, hogy őt küldje, de a király jobb szerette maga mellett tudni hűséges hadvezérét. – Most döntő csaták következnek! Szükségem lesz rád. A fáraó úgy döntött, hogy nem várja be a csapatait, hanem újra átkel az Eufráteszen. Parancsot adott az embereinek, hogy feladatuk végeztével térjenek vissza a folyóparthoz. 264

– Ha kudarcot vallunk, ne várjatok ránk! Menjetek vissza Thébába! Hét napra becsülöm azt az időt, amíg beveszem a városokat, és visszaindulok Büblosz felé. Ha ez letelik, és nem látjátok a fáraót, szálljatok hajóra, és meneküljetek el, mielőtt még az ázsiaiak fogságba nem ejtenek! *** A parancsnok megígérte Tuthmószisznak, hogy a parancsai szerint fog eljárni, és nem vállal felesleges kockázatot. Az egyiptomi hadsereg gyorsan elérte a folyót. A katonák kipihenték magukat, s alig várták, hogy harcolhassanak, hiszen minél előbb győznek, annál hamarabb mehetnek haza. Az íjászok az első sorokban 265

haladtak, rögtön a fáraó után. A hátvédet a gyalogosok alkották. A Bübloszban készített hajókat leemelték a szekerekről, majd vízre bocsátották őket. A katonák harci kiáltások közepette özönlöttek a bárkákra, megragadták az evezőket, és teljes erőből dolgozni kezdtek a lapátokkal. – Egy erődöt már bevettünk! Több is van még! – kiáltotta a király íját a feje fölé emelve. Néhány katona megpróbálta elállni az útjukat, amint átértek a túlpartra, de gyorsan lenyilaztattak. – Hagyjuk a hajókat! Majd később megkeressük őket! A király vágtát rendelt el, és az egyiptomiak rázúdultak az ellenség első soraira. A mitannik mindig megremegtek, ha személyesen a fáraó vezette ellenük a támadást. Amenpafer megfeledkezett róla, hogy ellenfelei 266

között akár régi barátokat is találhat, dühödten vetette bele magát a harcba. Veszett démonként suhogtatta kardját, és nem adott kegyelmet. Egyre beljebb jutott az ellenség sorai közé. Egyszer csak valaki megragadta a karját. Megpróbált kiszabadulni, de ellenfele erősebbnek bizonyult. Kardját közben egy másik mitanni ütötte ki a kezéből, s a harmadik majdnem felnyársalta lándzsájával, amikor egy hatalmas kard félrecsapta a fegyvert. – Istariu! – kiáltott fel Amenpafer, amikor felismerte gyerekkori barátját. – Hát nem is a fáraó! Kinek az oldalán állsz? – Engedj! A szekerek mindjárt rajtunk vannak! – Válaszolj, Amenpafer! – Most a fáraóért harcolok. Ne kényszeríts rá, hogy megküzdjek veled, Istariu! 267

– Van benned annyi bátorság, hogy megölj? Üss meg, ha az ellenségem vagy! Amenpafer felkapott egy kardot, és ledöfött egy mitannit, aki megpróbált felmászni a szekerére. Az ázsiaiak most magabiztosak voltak, és bátran harcoltak, parancsnokuk mégis elrendelte a visszavonulást. Túl nagy volt a veszteség. Megértette, hogy az egyiptomi király megint fölénybe került velük szemben. Istariu sem késlekedhetett tovább. Lovát kifelé vezette a kavarodásból. – Hamarosan találkozunk, Amenpafer! Most visszavonulunk az erődbe. Gondolkodj! Holnap talán meg kell ölnöd engem, vagy a rokonaidra kell fegyvert emelned! Emlékezz rá, mit mondtam! Egy mitanni uralkodó fia vagy! Lelkedben örökké mitanni maradsz! 268

A csatazaj és a sebesülései okozta fájdalom ellenére Amenpafer minden szavát tisztán hallotta. Réthot közeledett felé. – Én ismerem azt az embert! A fáraó tanácsadója! Azt mondták, hogy meghalt Szerabit el-Khadimban! A barátod! Mióta tudod, hogy Istariu életben van? Mióta hazudsz a fáraónak? – Én is csak annyit tudok, mint te, Réthot – mondta Amenpafer szárazon. – Azt kétlem! – vitatkozott Réthot. – Apám boldog lesz, ha megtudja, hogy régi védence él. Akkor már kevésbé, ha megérti, hogy felkelést szított ellene, és rá akarja venni az ázsiaiakat, hogy szövetkezzenek Egyiptom ellen! Amenpafer azt sem tudta, mit csinál. Felajzotta íját, és rálőtt a király fiára. Amaz felkiáltott és összegörnyedve dőlt rá a szekérfal 269

peremére. Lova megijedt, és az ellenséges sorok felé kezdett ügetni. Amenmen mindent látott, vágtából fékezett le Amenpafer mellett. – Mit tettél, te szerencsétlen? Nemsoká Ozírisz elé kerülsz! Rátámadni a király fiára! Azt ajánlom, hozd vissza Réthot szekerét, és imádkozz Réhez, hogy ne legyen komoly a sebe! Ha sikerül megmentened, a fáraó talán megbocsát! – Csak megleckéztettem kicsit ezt a nagyképű gyereket, aki Thébában tudja a helyét, de itt úgy viselkedik, mint egy trónörökös! A karját lőttem át. Sosem törnék az életére! Azt hiszed, Amenóphiszra rá mernék így támadni? Amenmen rá sem hederített többé. Utat vágott magának a fiú szekere felé, s már majdnem odaért, amikor az egyik sebesült mitanni, felismerve a fáraó kartusát Réthot övén, a gyerekre 270

vetette magát, és belemártotta kardját az alélt fiú testébe. Amenmen ordítva ugrott a katonára, és addig kaszabolta, amíg csak egy nagy felismerhetetlen húshalom nem lett belőle. Mikor fellépett a király fiának szekerére, már sejtette, hogy későn érkezett. Réthot nem élhette túl azokat a sérüléseket. Lelke már Ozírisz mérlegén volt az istenek előtt. Mikor az ellenség végre eltakarodott a csatamezőről, Amenmen segítségért kiáltott. Tuthmószisz, mikor megtudta a hírt, személyesen akarta megnézni fia holttestét. – A Királyi Hitvesnek igaza volt. Hibázunk, amikor a fiainkat fiatalon elengedjük a csatába. Amon feláldozta Réthotot, de megvédelmezte Amenóphiszt. Hirtelen Kertari jutott eszébe, és keze ökölbe szorult. 271

– Miért kell ennek a kedves lánynak ekkora fájdalmat átélnie? – Te nem vagy felelős a fiad haláláért – vágott közbe Amenmen. – Réthot vitézen harcolt. Merészen és leleményesen támadott, de nem vállalt szükségtelen kockázatot. Jól ítélted meg a fiút… – Mégis ez lett az eredménye, a fényességes Rére. Amenmen hallgatott. Amenpaferre nézett, aki ott állt Réthot kiterített teste felett. Arca komoly volt, de más érzést nem lehetett leolvasni róla. – Réthot miattam halt meg – mondta Tuthmószisznak. – Mi az? – kérdezte értetlenül a király. – Nem tudtad megvédeni, amikor rá támadtak, de ne magadat okold ezért! – Nem így történt. Réthot megfenyegetett engem. Én meg akartam leckéztetni, hogy ne higgye 272

magáról, hogy olyan, mint Amenóphisz herceg. Feldühített a dölyfössége, ezért nyilat lőttem rá, hogy egy kis fájdalmat okozzak neki. Sajnos Réthot előrebukott, és a lova ettől megrémült. Rossz felé kezdett futni. Réthot majdnem eszméletlen volt, amikor az a katona rátámadt. Tuthmószisz sokáig hallgatott. – Azonnal gyere be a sátramba! – mondta fagyos méltóságteliséggel. – Az őszinteséged tiszteletreméltó. De tisztán akarok látni az ügyben. Az istenek nehéz feladatot róttak rám. Tudatnom kell Réthot anyjával, hogy a fia elindult a Túlvilág felé. Bár biztos lehet benne, hogy Ialu illatos mezőin kiváló dolga lesz, s olyan nőket csókolhat, akikről itteni létében csak álmodhatott, egy anya mindig nehezen viseli a fia elvesztését. A katonák körülállták Réthot tetemét. Harcostársai szomorúak 273

voltak. A többiek egyszerűen nem értették, hogyan távozhat közülük ilyen hirtelen a király gyermeke, akit az istenek védelmeznek, és aki még alig kóstolt bele a háborúba. Azt gondolták, hogy az istenségek nagy bajt tartogatnak az egyiptomi sereg számára, s ez még csak a kezdet. Tuthmószisz tudta, mi jár a fejükben. Nem hagyhatta, hogy megbomoljon a fegyelem egy döntő ütközet előtt, ezért utasította a jóst, hogy nyugtassa meg az embereket, és mutasson be áldozatokat az isteneknek. – Ne sajnáld az állatokat! Nem érdekel, ha nem lesz mit enni vacsorára! Hamarosan visszatérünk a partvidékre. Ott majd pótoljuk a készleteinket. Válassz életerős, fiatal állatokat! Magyarázd az istenek jeleit kedvezően, hogy a katonák megnyugodjanak. Bízom a 274

tudásodban, te vissza tudod adni az önbizalmukat. Rajtuk áll a következő győzelmünk! A pap megígérte, hogy mindent megtesz majd. Sokszor mutatott már be áldozatot hadjáratok és csaták előtt, de érezte, hogy ez most különleges helyzet. Tuthmószisz szomorúan tért vissza táborába. Nem halogathatta tovább a Kertarival való találkozást. Tianut küldte a lányért. – Mi történt? – kérdezte az, megrémülve az írnok ünnepélyes hangjától. – Hol a fiam? – Csak a mindenható fáraó beszélhet veled, Kertari. Nekem nincs jogom hozzá. Kövess! A fáraó vár.

275

Tizenkilencedik Kertari remegve hallgatta végig a királyt. Sírni mégsem sírt, mert tudta, hogy a férfi nehezen tűri a panaszkodást. – Szerettem Réthotot – vallotta be a fáraó. – Különleges helyet foglalt el a szívemben. – Annyi gyermeked van! – mondta Kertari olyan szemrehányó hangon, amiből meg lehetett érteni, hogy az ő fájdalmához nem mérhető az uralkodóé. – A fényességes Rére, egyik sem volt nekem olyan fontos, mint ő, Amenóphisz herceget kivéve. Talán 276

azért, mert te is olyan kedves vagy nekem. – Nagyon rég hallottam már a fáraótól ehhez hasonló szavakat – válaszolta Kertari majdnem sírva. – Ne növeld a fájdalmat, amit érzek, Nagy Király, azzal, hogy azt mondod, olyasmit éreztél irántam, amit ma más nőknek tartogatsz! Nagyon gyorsan rám untál. Pedig még fiatal vagyok. A legfiatalabb lányok sem karcsúbbak nálam. Szeretném, ha én lehetnék Seribu helyén. Ő semmit sem tesz érte, mégis mindig vele foglalkozol. Pedig… – Ne gondolj a többi nőre, Kertari! Úgy tetszel a királynak, ahogyan vagy. Ne változtass semmin! Mindig szeretni fog téged, még ha a többi háremhölgyet is meg-meglátogatja. Ez a sorsa azoknak, akik arra rendeltettek, hogy a fáraó szeresse őket. Amikor I. Amenóphisz 277

háremében lakott, Themisz sosem panaszkodott. Egy asszony sem vágyik rá, hogy elhagyja a palotát. Jól bánnak velük. Értékes ajándékokkal halmozom el őket. – Hathornak köszönhetően az én szívem nemesebb szerelmet érez irántad, mint egy thébai nőé vagy egy háremhölgyé. Az egyiptomi nők férjük méltó társaik, és nem nézik el a férfiak kicsapongását! Sokszor elfelejtem, hogy a fáraó kiválasztottja vagyok, és nem egy közrendű nő. Bocsásd meg nekem, hogy a magaménak tekintelek! Tudom, hogy ez feldühít téged. – Ha egy hétköznapi egyiptomihoz mentél volna feleségül, hosszú sétákat tehettél volna vele a Nílus partján vagy a kertekben. Parfümöket és virágokat ajándékozott volna neked a figyelmes szerető. Ám nem kaptál volna tőle drága ékszereket, olyan egyedi virágokat, melyek messzi földről 278

származnak, és csak a palota kertjében élnek. Ha csónakba ültél volna, ő evezett volna, ahogyan tud. Nem lett volna alkalmad a király mesteri hajósainak munkáját élvezni. Az élet olyan kis finomságait ismerhetted volna meg, amikkel én nem szolgálhatok. Ám egy thébai nő sem léphet át a kertem kapuin, egyikük sem kap a fáraótól arany ékszereket, nincs ennyi szolgájuk, aki mosdassa, fésülje, öltöztesse, parfümözze őket, mint ahogyan téged. Csak kérned kell, és máris használhatod az egyik királyi bárkát. Baldachin alatt pihenve szemlélheted a Nílus partját, miközben lányok vagy núbiaiak legyezgetnek, akár ha Királyi Hitves volnál. – Tudom, milyen különleges kiváltságokkal rendelkezem. Minden thébai nő irigyel, s egyiküknek sem adnám át a helyemet! De a szívem néha nagyon erősen ver, amikor a 279

fáraó egy másik nőt választ ki éjszakára. Ilyenkor sírva ébredek fel az éjszaka közepén. Arról álmodom… – Folytasd! – Lehetetlen. Nem akarom, hogy tudd… – Miről álmodsz? Milyen gondolatokat küldenek rád az istennők, amikor én egy másik háremhölggyel vagyok? – Azt álmodom, hogy Tuthmószisz, minden idők legnagyobb fáraója egyszerű egyiptomivá változik, aki földet művel, kereskedővé, aki épp útra készül, bányásszá, aki türkizt gyűjt, vagy masszőrré, aki a palotában dolgozik! A király elmosolyodott. Ha Réthot elvesztése nem lett volna olyan elviselhetetlen, biztosan felkacag. – És hogy fest a fáraó egy igénytelen kötényben vagy egy masszírozófával a kezében? 280

– Csodás férfi, izmos a mellkasa, csillog a bőre, és nagyon jóképű. A fáraó így is megőrzi tökéletes szépségét, férfiúi erejét és pompás izomzatát. – Biztosan felkavart a fiad elvesztése. Most érzékenyen reagálsz mindenre. Vissza fogod nyerni az erőd. Réthotnak nagyon szép temetése lesz. A Holtak Völgyében készítünk neki sírt, mintha herceg vagy király lett volna. A legszebb temetkezési bútorokat rendelem meg neki. A királyi család minden tagja a teste mellé fog helyezni egy számára drága ékszert. A balzsamozók is szakemberek lesznek. A lencsíkokat a palota műhelyeiből szerezhetik be. – Nagyon figyelmes vagy – válaszolta Kertari, és csak nehezen tudta visszafojtani a könnyeit. – Ám elég, ha azokat a dolgokat tesszük mellé, amik neki sokat jelentettek földi 281

élete során. Nem fontos, hogy a legjobb mesterek dolgozzanak a sírján. Hagyjuk a királyi kincstárt! Inkább a játékszereit szeretném a szarkofág mellett látni és a papiruszokat, amikre az órákon írt. Azok a dolgok vegyék körül, amiket az apja adott neki. Így a sírja egy olyan ifjúéra fog hasonlítani, aki meghalt az első hadjáraton, amin részt vett, s nem egy fáraót idéz majd. – Én döntök, Kertari. A fáraó másképpen akarja. Réthotot rengeteg kincs veszi majd körül: asztalok, székek, szobrocskák, amik majd szolgálják őt odaát, aranyozott és drágakövekkel kirakott ládák, karszékek, melyek méltók a fáraó fiához. A falakon az életéből vett jelenetek lesznek. Nyakát és karjait is felékszerezzük. Parancsot adok egy maszk elkészítésére. A szarkofágját arany hieroglifák fogják borítani. Hamarosan megírom a szöveget. 282

– Ez csodálatos – mondta Kertari. – Akár egy igazi herceg temetése. – És ez még nem minden. Az egyiptomi nép temetési menetet alkot, hogy békés és boldog életet kívánjon Réthotnak a Túlvilágon. Imádkozni fogok Ozíriszhez, hogy legyen elnéző a fiaddal, amikor az megjelenik a mérleg előtt. – Én bizakodón, Nagy Tuthmószisz. Réthot mindig jó volt és becsületes. Ozírisz és a többi istenek biztos nem vetik a nőstény kutya elé. Ialu mezőin fog élni örökké. Azért magam is imádkozni fogok az istenhez, hogy elsőre felismerje a fiamat. – Engedj szabad folyást az érzelmeidnek! Sírj nyugodtan! Nemsoká visszatérünk Thébába, ahol átadhatod magad a gyásznak. Réthot balzsamozásával és temetésével nem kell törődnöd. Azután pedig… talán lesz másik gyermekünk… 283

Kertari arca egy pillanatra felderült. – Arany Hórusz, mennyire szeretlek! – kiáltotta, s a fáraó lábai elé vetette magát. A király megkérte, hogy álljon fel. A nőnek csak ekkor jutott eszébe, hogy Tuthmószisz nem mondta el neki, milyen körülmények közt hagyta ott fia a földi világot. – Nehéz átlátni, mi is történik egy csata kellős közepén – mondta a király. – Olyankor minden összekuszálódik. Réthotot egy sebesült katona ölte meg, aki a holtak közt rejtőzködött. A fiú halottnak hitte a szekér kerekénél fekvő katonát. – Pedig Réthot mindig olyan körültekintő volt! Még fel is róttad neki, hogy lehetne merészebb is! – A mitannik már menekültek. A csatát megnyertük. Biztosan nem számított rá, hogy megtámadhatják. 284

– Akkor hát nem melletted volt? Úgy tudtam, általában az oldaladon harcolt, hogy hallhassa tanácsaidat, és részesüljön az istenek védelméből. A király gyűlölte a hazugságot, így most bevallotta, hogy nem tudja, miért távolodott el tőle olyan messzire Réthot. – Sajnos utólag már kár okoskodni. – Engedd meg, hogy visszavonuljak, arany Hórusz. Pihennem kell. Az orvos majd ad nekem valamit, amitől könnyen elalszom. – Menj, Kertari, és sose felejtsd, hogy Réthot különleges fiú volt. Az egyiptomiak tisztelni fogják, ahogyan megérdemli! * **

285

Amint tudomást szerzett róla, milyen szerencsétlenség történt Amenpafer és Réthot között, Seribu elhatározta, hogy rögtön Kertari után beszélni fog a királlyal. Félt Tuthmószisz haragjától, és sejtette, milyen lelkiállapotban lehet most a fáraó. Azt is tudta, hogy a király nemsoká beszélni fog Amenpaferrel. A háremfőnöknő azonban megtiltotta neki, hogy kimenjen. – Ha kihallgatást akarsz kérni a királytól, tégy úgy, ahogy a többi háremhölgy! Küldj üzenetet a nagyméltóságú arany Hórusznak! Ha a fáraó érdemesnek talál rá, hogy meghallgasson, tudatni fogja veled. Seribu vitatkozni kezdett vele. Azt mondta, a főnöknőnek még baja származhat ebből. Jól ismeri Tianut, és elég, ha neki szól, mielőtt meglátogatná a királyt. 286

– Jelentést fogok készíteni rólad a Királyi Hitves számára! – mondta az egyiptomi nő kikelve magából. – Engem ő választott ki, hogy vezessem és felügyeljem a háremet. Mindenről be kell számolnom neki, ami itt történik! A fáraó is jóváhagyta a választását! Csak neked nem tetszik, holott semmi jogod megkérdőjelezni azt! Nem tudom, hogy mered többre tartani magad a többi lánynál! Mintha nem is mitanni lennél, Egyiptom ellensége! – Fogalmad sincs, hogy érez irántam a mindenható fáraó, különben nem mernél így beszélni velem! A thébai háremfőnöknő bezzeg érti a dolgát, tudja, mit szeret a fáraó! – Te sem maradsz örökre szép és fiatal, Seribu! Gondolnod kellene a jövődre is! A háremhölgyek, akiknek gyerekük van a fáraótól, már így is 287

féltékenyek, és gyűlölnek téged. Könnyen bosszút állhatnak! – Talán látnoknak hiszed magad? Mit károgsz itt nekem? Hol lesznek ők akkor, amikor én megöregszem? Az istennők amúgy is kegyesek lesznek hozzám, és idős koromban olyan leszek, mint az anyám… Végül Seribu mégis üzenetet küldött. Tianunak címezte, és hangsúlyozta benne, hogy mielőbb találkoznia kell Tuthmószisszal, és nagyon fontos ügyről van szó. – Kétlem, hogy miután találkoztam Egyiptom királyával, te még mindig azon a helyen lennél, ahová a tiszteletreméltó Meriré-Hatsepszut nevezett ki – mondta Seribu. – Alábecsülted a befolyásomat a fáraóra. Meglehet, ő minden idők legnagyobb fáraója, de egyben férfi is. A női bájak leveszik a lábáról. Ő sosem tér meg a 288

Túlvilágra remekbe szabott, karcsú derekú usebtik2 nélkül. Tianu személyesen jött Seribuért. Figyelmeztette, hogy a királyt nagyon megrendítette Réthot elvesztése. – Az utóbbi napokban folyton a fiúval volt. Jobban meg akarta ismerni. Most még a győzelem sem érdekli.

2

Szobrocskák, melyeket azért tesznek a fáraó sírjába, hogy halála után ők szolgálják 289

290

291

292

293

294

295

296

297

298

299

300

301

Félek, hogy ez kihat a következő csatára. A katonák is összezavarodtak, hogy ilyen csapás érte a fáraót. Az istenek kezét látják benne! A pap azon dolgozik, hogy megmutassa nekik, az istenségek szeretik a királyt, és nem haragudtak meg az egyiptomiakra. – Nagyon helyes, Íziszre – válaszolta Seribu csendesen. – Van egy ötletem, hogyan deríthetnénk jobb kedvre a fáraót… – Seribu, a király most nem vágyik szórakozásra. Határozottan megtiltotta, hogy zavarják. Beszélnie kell a fivéreddel, és úgy tűnik, ideges emiatt. Seribu könyörgött neki, hogy hallgassa meg. – Bízom benned. Olyan vagy Tuthmószisznak, mint egy barát. Beszélj vele, mielőtt a testvérem a sátrába nem ér! Ez nagyon fontos! Neki és nekem is! Eszem ágában sincs 302

mulatozásra csábítani a királyt. Egy fontos hírt kell vele közölnöm, ami jobb kedvre derítheti, és a katonáinak is visszaadhatja a harci kedvét! – Nem értem, szépséges Seribu. Miről beszélsz? Nem mondhatnád el nekem előbb, miről van szó? Akkor érvelhetnék a király előtt, hogy hallgasson meg. – Sajnos, nem tehetem, Tianu. Nem mondhatok többet. De ígérem, a fáraó után te leszel a következő, aki megtudja. Akkor majd előveheted a legszebb hieroglifáidat, és lejegyezheted, hogy Seribunak hála, a király visszanyerte életkedvét és erejét a harchoz! Az írnok még mindig habozott, természetes kíváncsiságától vezérelve még egyszer megpróbált egy kicsivel többet megtudni a titokzatos hírről. Nem járt sikerrel. 303

– Bízz bennem! Nem azért találkozom a fáraóval, hogy elcsábítsam. Tianu végül megígérte neki, hogy megteszi, amit tud, de figyelmeztette, hogy Tuthmószisz Amenpafer iránti érzései ellene dolgozhatnak. – Majd meglátjuk! Bízom benned, Tianu. Térj vissza gyorsan, és hozz jó hírt nekem! Légy meggyőző! Ismétlem: a te meggyőző erődtől függ mindannyiunk sorsa és eljövendő győzelmeink! Az írnok nem túl lelkesen indult el. „Seribu bármit bevetne, csak hogy láthassa a királyt. Ha hazudott nekem, Tuthmószisz engem fog elővenni. Megbízzak benne? Ez a lány mindenre képes!” Bejelentkezett a királyhoz, aki azonnal fogadta. – Látni akartál – mondta Tuthmószisz. 304

– Valóban. Seriburól van szó. Azt állítja, mindenáron beszélnie kell veled. – Majd később. – Engedd meg, Nagy Király! Nagyon furcsán viselkedik. Azt állítja, tud valamit, ami mindent megváltoztat. Állítólag miután tudatod a hírt a katonákkal, azok nem félnek többé a harctól. Énekelve vonulnak majd a csatamezőre. A jósoknak még az áldozatokat sem kell bemutatniuk. Utána senki sem kérdőjelezi meg a fáraó hatalmát. – Mit beszélsz itt össze, Tianu? Elment az eszed? Honnan lenne Seribunak ekkora hatalma? Egyszerűen csak kitalált egy történetet, hogy beszélhessen velem, és meglágyítsa a szívem, mielőtt még beszélnék a testvérével. – Uram, az állítja, komoly a dolog. – Hinnem kellene neki? 305

– Bevallom, magam is erre gondoltam. De azzal semmit sem vesztesz, ha meghallgatod. Ha kijátszott engem, vállalom a következményeket. Tuthmószisz elgondolkodott. – Seribu társasága mindig megvigasztal. Eltereli a gondolataimat. Ha látom, talán újra életerős leszek! Amenpaferrel majd később beszélek. Mondd meg Seribunak, hogy jöhet! Szórakoztat a merészsége. Vajon mit eszelt ki, hogy segítsen Amenpaferen? A mitanni lány elégedett volt a király válaszával. Tehát testvére ügyetlensége ellenére még mindig van hatalma Tuthmószisz felett. Váratlanul fogja érni, amit mondok neki. Csodás ötlet, amit csakis Hathor súghatott nekem! Dicsőség neki!

306

Huszadik A király a lábát masszíroztatta, amikor Seribu belépett a sátrába. Két lány tüsténkedett körülötte a sziksóval vegyített vízzel teli edényekkel. – Mezítláb meneteltem, akár egy közrendű egyiptomi – magyarázta Tuthmószisz a lánynak. – A talpam és a bokám feketébb volt ennél a szőnyegnél! Nyújtózz el, és hagyd, hogy téged is megmasszíroznak! Seribu bevallotta neki, hogy nem erre számított. Azt hitte, a király sokkal feszültebb lesz. – Egy fiú elvesztése óriási próbatétel. 307

– Kertari valóban nagyon szenved – mondta a fáraó. – Tianu azt mondta, hogy beszélni akarsz velem. Fogd rövidre, nemsoká magamhoz kell hívatnom Amenpafert! Egyáltalán nem örülök neki. Remélem, nem azért jöttél, hogy a testvéred nevében beszélj, mert akkor nem foglak meghallgatni. – Eszembe sem jutna ellenkezni a fáraó akaratával. De ha nem lennének ilyen szerencsétlenek a körülmények, egészen boldog lennék. – Beszélj, Hóruszra! Seribu le sem tagadhatta volna, mennyire elbűvöli a király. Ő is csak nő volt, és a férfi széles vállai, izmos lába, határozott vonásai egyszerűen rabul ejtették. Minden egyiptomi nő így volt ezzel. Nem tudtak ellenállni uralkodójuk vonzerejének. „A győzelmek csak még szebbé teszik. Nem hiszem, hogy a fáraót valaha is foglyul ejtheti Istariu. Hogy festene vasakkal a 308

lábán? Akkor is ilyen méltóságteli és öntelt lenne?” – Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre, Seribu. Visszatérnél az álmaid közül? – Engedd meg, hogy magam szolgáljak fel neked görög bort! Igyunk a jövőre! Seribu ruganyos mozdulatokkal állt fel, és felvett egy kancsót, amely fűszeres bort rejtett magában. Vidámsága a szolgálólányokat is felderítette, akik még sosem látták ilyen elragadónak. – Most pont olyan könnyed vagy, mint amikor táncolni szoktál nekem – mondta a király. – Imádom ezt a kecsességet benned. Olyan, mintha felhőkön lépdelnél. Most már van mit innom, beszélj! Seribu tovább kérette magát. – Hajtsd fel ezt a bort, Nagy Király, és ne nézz rám ilyen gyanakvóan! 309

Talán nem bízol bennem? Mitől félsz? Ha zavarlak, el is mehetek. – Megpróbálsz ellágyítani a kedveskedéseddel, Seribu. Tartottam tőle, hogy nincs is semmi mondanivalód. Miért vezettél félre? Miért küldted hozzám Tianut? Nem vagyok jó kedvemben. Büntessem meg Amenpafert vagy hunyjak szemet az eset felett? Senki sem értené meg, ha büntetlenül hagynám azt, aki felelős Réthot haláláért! – Nem bízol bennem. Pedig tényleg tudom a módját, hogyan lehetne visszaadni a katonáid bátorságát. Tuthmószisz intett, hogy folytassa. – Tuthmószisz, arany Hórusz, Egyiptom királya, Te, akit minden nép tisztel, tudd hát meg, hogy szerény szolgálód, Seribu gyermeket vár tőled. Tuthmószisz csodálkozva nézett a mitanni lányra. 310

– Miért nézel így rám? Hát nem ezt akartad olyan régóta? Hogy Seribu anya legyen, és Amenpafer III. Tuthmószisz fiának bácsikája? Amenpafer nevének hallatára Tuthmószisz összerezzent. – Boldoggá tesz a hír – mondta a fáraó örömtől ragyogó arccal. – Bár engem úgy informáltak, hogy… – Igen, Nagy Fáraó? Tuthmószisz habozott felfedni az ő és a Királyi Hitves gyanúját. – Az udvaroncok néha ostobaságokat terjesztenek, s bár én megfogadtam, hogy nem fogok rá odafigyelni, van, hogy egy-egy pletyka mégis a fülembe jut. – Mit mondhattak a gyermekről, melyet én szülök a fáraónak? Vártam a hírrel, hogy biztos legyek benne, mielőtt veled beszélek. Rajtam kívül csak az istennők tudnak a dologról. 311

– Erről semmit sem mondtak, megnyugodhatsz. De oly sokáig nem estél teherbe… – Higgy nekem, én sajnáltam a legjobban! De nem épp a legjobb pillanatban történt? Az istenek talán erre a baljóslatú napra vártak, hogy ekképp jelezzék támogatásukat. – Egy istennő jött Ázsiába, hogy megmentsen minket, s ő beszél a szádon keresztül. Jobbkor nem is jöhetett volna a hír! Azt akarom, hogy mindenki megtudja! Már ma hírnököket küldök az összes országba! – Sajnos, nem az én gyerekem lesz a trónörökös, és ha így teszel, biztosan sokak féltékenységét felszítod. Ha a katonák megtudják, az már bőven elég. – Valóban. Így majd tudni fogják, hogy az istenek nem fordultak el a fáraótól, és Réthot halála nem baljós 312

jel az egyiptomi seregre nézve. Seribu, te vagy ízisz és Thoérisz Arája! – Azonnal tudtam, milyen jelentős dologról van szó. Ezért erősködtem, hogy találkozzunk, holott csak a döntő csata után láthattalak volna. Réthot halála biztosan megviselt. Magadra hagylak, hogy beszélhess a papokkal. – Igen, ez most a legfontosabb. Tuthmószisz pillanatnyilag teljesen megfeledkezett Amenpaferről, s helyette Tianut meg az áldozatokért felelős jóst hívatta magához. * ** Másnapra az egyiptomi hadsereg visszanyerte erejét és magabiztosságát. A katonák készen álltak a harcra. Tuthmószisszal lelkesedése majdnem elfeledtette Réthot elvesztését és Amenpafer 313

vétkét. Kertarit ez nagyon elszomorította. „Ilyen könnyen be lehet csapni? Seribu egy földre lapuló kígyó. Kitalálta ezt a hazugságot, csak hogy megmentse a fivérét. De bebizonyítom, hogy hazudik!” A harag majd szétfeszítette. Elhatározta, hogy azonnal felkeresi a fáraót a sátrában. Mikor belépett, a király nem volt egyedül. Három háremhölgy vette körül. – Mivel szörnyen szenvedsz, úgy döntöttem, meghallgatlak, és elküldöm a lányokat. Tudod, mennyire gyűlölöm, ha ilyenkor megzavarnak! Kertari nem válaszolt. Megvárta, amíg a háremhölgyek kimennek. – Ma igen keveset pihentem – folytatta a király morcosan. – A következő csata tervein dolgoztunk. Elfáradtam… – Ne aggódj, Íziszre. Nem zavarom meg a király nyugalmát. 314

– Mondd, mit tehetek érted? Kérhetsz tőlem bármit. Megérdemled. Ha Réthotról van szó, nekem is hiányzik. – Nem titkolom tovább, amit tudok, fáraó – mondta Kertari tisztelettel, de egyszersmind ridegen. – Túl sokat sírtam és féltem már. Az istenek ma erőt adtak nekem, hogy beszéljek. Nem fontos, mit gondolsz majd rólam azután! – Mit jelentsen ez? Mióta félsz te tőlem? – Nem a büntetéstől félek, hanem hogy meggyűlölsz. – Tudom, hogy őszinte és érzékeny ember vagy. – Íziszre, óvtalak Seributól és Themisztől, de te azt mondtad, hogy féltékeny vagyok! Azt hiszed, mondanék róluk olyasmit, amiben nem vagyok teljesen biztos? 315

A fáraó a két kezébe fogta a fejét, felkelt, és járkálni kezdett a sátorban. – Tudom, hogy nem örültél, amikor megtudtad, hogy Seribunak hamarosan gyereke születik tőlem, hiszen a vetélytársadnak tekinted, és gyűlölöd őt. – Tévedsz, fáraó. Nem gyűlölöm. Azt hiszem, elárul téged, és hazudik neked. Ő és a testvére nagy veszélyt jelentenek a fáraóra és egész Egyiptomra! – Amonra, miket beszélsz? Hogy jelenthetne Seribu, aki egyszerű háremhölgy, fenyegetést egy olyan hatalmas birodalom számára, mint Egyiptom? – Vigyázz, Tuthmószisz! Seribu a fáraó ellenségeivel szervez találkozókat! Kijár a táborból. Magam láttam, ahogy lefizette az őrt.

316

– Hogy találsz ki ilyet? Egy nő nem tudná úgy elhagyni a tábort, hogy ne vennék észre százan! – Seribunak sikerült. Követtem őt. Segítik odakintről! Csak Amon tudja, mit tervez ellened! Tuthmószisz idegesnek tűnt. Mivel Kertari nem mozdult, megkérdezte tőle, akar-e még valamit mondani. – Nem is keveset – válaszolta az. – Megpróbálom rövidre fogni. A király intett, hogy kezdheti. – Seribu rendszeresen egy boszorkánnyal találkozik a thébai palotában. Varázsos főzeteket vesz tőle. Olyan praktikákra tanítja, amiket csak a mágusok ismernek. A múltkor sikerült kihallgatnom őket. Seribu arra kérte a banyát, hogy tegye terméketlenné. Seribu nem lehet terhes! Hazudott neked! Tuthmószisz Kertarit figyelte, s közben lázasan járt az agya. 317

– Azt hiszem, képtelen lennél ilyesmit kitalálni ebben a helyzetben. Mégis úgy gondolom, hogy tévedsz. Mindenesetre beszélünk az orvosokkal. Akárhogy is legyen, a dolog csak jót tett nekünk. A katonáim visszanyerték a hitüket. Holnap bátran rohamozzák majd meg a bevehetetlennek tűnő erődítményt! Nem fojtom el a lelkesedésüket! Ne beszélj senkinek arról, amit tudsz! Később majd kivizsgálom az ügyet. Kertari túl szomorú volt ahhoz, hogy elmosolyodjon, mégis nagy megkönnyebbülést érzett. Ám továbbra is biztos volt benne, hogy nagy veszély fenyegeti a Tuthmósziszok dinasztiáját. Tuthmószisz látta, milyen gondterhelt a lány, s maga is nyugtalanná vált. Belátta, hogy Kertari sosem hazudott volna neki egy ilyen kényes pillanatban. „Csak képzelődött, vagy Seribu valóban elhagyta a tábort? 318

Nem tudom elhinni! Egy őr soha nem merné megszegni a fáraó parancsait!” Bár korán lefeküdt, hogy hajnalban jó erőben legyen, a királynak nehezen jött álom a szemére. Többször is felkelt, s gondterhelten járkált a sátrában. „Mi van, ha az árulók csak a holnapi napra várnak? Lehet, hogy a döntő ütközetre időzítették a csapda bezárását?” Többször is eszébe jutott, hogy azonnal magához hívatja Tianut, s csapatait visszavezeti Thébába. Egy belső hang azonban megtiltotta neki, hogy eltérjen eredeti tervétől. A király nyugtalanul töltötte az éjszakát. Reggelre – mint eddig már sokszor – meghozta a döntését: semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy harcoljon, s történelmi győzelmet arasson ellenségei felett! Parancsot 319

adott, hogy tartsák megfigyelés alatt Seribut, majd magához hívatta a parancsnokait.

320

Huszonegyedik A lovak megérezték a feszültséget, ami a katonákban sűrűsödött, s idegesen kapáltak a lábukkal. Harci állatok voltak, alig várták, hogy meginduljanak végre. A kötényt viselő katonák felsorakoztak, hogy meghallgassák a fáraó rövidre szabott beszédét. A király minden csata előtt bátorító szavakat intézett hozzájuk. Tuthmószisz első ránézésre látta, hogy emberei kipihentek és bizakodóak. – Újra magabiztosak – mondta Amenmennek. – Mi nyerjük a játszmát! 321

A hadvezér is megkönnyebbült, amikor végignézett a katonákon. A tegnapi idegességnek nyoma sem látszott rajtuk. Tuthmószisz beszéde után a szekereken harcolók és a gyalogosok felemelték fegyverüket, és megéljenezték a királyt és országukat. Megfogadták, hogy bátran harcolnak Egyiptomért, és nem hunyászkodnak meg az ellenség előtt, ha az életükbe kerül, akkor sem. Mivel a háremhölgyek is jelen lehettek a felvonulásnál, Tuthmószisz magához hívatta a főnöknőt, és néhány halk szót váltott vele. Közben Amenmen kiadta az utasításokat. – Tudd meg, hogy néhány háremhölgy kijátszotta az éberségedet! – mondta a király fagyosan. – A fáraó 322

személyesen beszél veled, láthatod, hogy az ügy súlyos… Az egyiptomi nő minden ízében reszketni kezdett. – Ha visszatértem, rendbe tesszük a dolgokat. Tudom, hogy vannak olyan háremhölgyek, akik nem engedelmeskednek a parancsaimnak, és olyasmikre vetemednek, amit sosem engednék meg nekik. A főnöknő elvörösödve sütötte le a szemét. A fáraó lábaihoz vetette magát. – Ezt már akkor meg kellett volna tenned, amikor magamhoz hívattalak! – Íziszre, bocsáss meg nekem, mindenható fáraó! Ha a királyommal találkozom, mindig elbátortalanodom. Az istennők belém fojtják a szót és megbénítják a tagjaimat. – Hagyjuk ezt! Most jól figyelj! Biztos vagyok benne, hogy tudod, kik azok, akik nem tartják be a tábor 323

rendjét! Tartsd őket szemmel! De nem úgy, ahogy eddig! Ha ki akarnak menni, mindenképpen akadályozd meg őket ebben! – Vannak, akik hatalmasnak érzik magukat, mert a fáraó kedvencei… – Nincs kivétel! Ma este beszámolsz nekem! Tianu majd segít neked a fogalmazásban. Nyisd ki a szemed! A rémült nő végig a földön tartotta a tekintetét, s készséggel megígérte, hogy engedelmeskedni fog. Gyors és fényes győzelmet kívánt a fáraónak. * ** A király csapatai nagy sebességgel nyomultak előre. A fáraó előzőleg kémeket helyezett el a környező dombokon és az Eufrátesz partján. Mikor a folyóhoz értek, 324

megparancsolta, hogy tegyék vízre a hajókat. – Ez a csönd igen meglepő – mondta Amenmennek. – Azt hittem, még az erőd előtt megpróbálnak feltartóztatni minket. Itt valami készül. – Biztosan behúzódtak a városba. A falak közelébe érve nyílzápor fogadta őket. Az egyiptomiak a falakhoz támasztották létráikat, és pajzsuk fedezékében mászni kezdtek felfelé. A király látta, hogy íjászai nem dolgoznak elég gyorsan. – Ha nem igyekeznek, mind ott pusztulnak! Máskor sokkal ügyesebbek! Mi van ezekkel? – Attól tartok, Nagy Király, ezúttal képzettebb ellenféllel állunk szemben! Gyorsaságuk meglepi a katonáinkat. Nyilaik, akár a záporeső! – Mit csináljunk? Vonuljunk vissza? 325

– Túl sokan védik a várost. Az embereink nem tudnak feljutni. Vajon honnan kaptak erősítést? – Mintha az összes ázsiai itt tartana találkozót! Amenmen, Amon meg fog segíteni minket. Ki kell találnunk valamit, hogy kijátsszuk őket! – Egy megoldást látok: támadjunk több oldalról! Így megosztjuk az erőiket. – De így túl sok embert vesztünk! – Ez a győzelem ára, Tuthmószisz. – Add ki a parancsot, Amenmen! *** A hadvezér nem vesztegette az időt, megszervezte a csapatokat. Miközben ki-kitért a felé röppenő nyilak elől, hangosan buzdította katonáit. A város falait hamarosan mindenfelől létrák lepték el. A mitannik kétségbeesetten védekeztek. 326

Amenmen vezetésével egy csapat már a fele utat megtette fölfelé. Tuthmószisz látta ezt, s megpróbálta elterelni hadvezéréről az ostromlottak figyelmét. Az egyiptomiak és a mitannik nem hittek a szemüknek: a fáraó személyesen vezetett rohamot a város ellen! Katonái ujjongva követték, a falakon küszködők pedig újult erővel ragadták meg a létrafokokat. Amenmen eközben felért a fal tetejére. Pajzsát, melyet eddig a feje felett tartott, az egyik mitanni katona képébe tolta. Kardja követhetetlen gyorsasággal fejezett le egy másik katonát. Mielőtt a test összecsuklott volna, a hadvezér elrúgta magától. Széles kardcsapásokkal egy jókora félkört alakított ki maga körül, hogy emberei biztonságban felérhessenek. – Ez egy hadvezér! – kiáltotta Istariu. – Öljétek meg! Vigyázzatok! Félelmetes harcos! 327

Amenmen felismerte a hangját. Értetlenül bámult a mitanni felé, s ez a rövid kihagyás azt eredményezte, hogy az egyik íjásznak sikerült eltalálni a vállán. A hadvezér dühösen kiáltott fel, egy pillanatra megingott, de aztán győzött benne az élni akarás. Megragadta a nyílvesszőt, és kirántotta a vállából. Közben már elég egyiptomi ért fel mellé, hogy távol tartsák tőle a többi mitannit. A falak tetején könyörtelen harc vette kezdetét. Az asszonyok és a gyerekek rémülten menekültek házaikba az egyiptomi katonák elől. A város még nem látott hasonló vérengzést. Tuthmószisz dühödt bikaként tört előre a mitannik között. Istariu ez alkalommal nem bírta megállni, hogy ne fedje fel magát. A fáraó elé ugrott, és levette sisakját. – Istariu! 328

– Meglepettnek tűnsz, Tuthmószisz! A mitanni felé csapott a kardjával, de a király egy villámgyors mozdulattal kivédte a támadást. – Tényleg azt hitted, hogy meghaltam? A Szinájon élő barátaim mentettek meg. A te embereid ott hagytak volna a vadállatok prédájául! Tuthmószisz visszatámadott, összeakaszkodtak, s a király csak úgy tudott szabadulni, hogy térdével megrúgta egykori tanácsadóját. – Hát lehetséges? Bár engem már semmi sem lep meg. – Nagy hibát követtél el, amikor megbíztál bennem! Hogy hihetted, hogy elárulom a hazámat? – Istariu a fáraó felé köpött. Tuthmószisznak Kertari szavai jutottak eszébe. Seribu vajon mindenről tudott? Ám nem sokáig gondolkodhatott ezen, mert ellenfele megint támadott. Istariu pajzsa élével 329

csapott a fáraó nyaka felé, az azonban idejében hátraugrott. – Vádolni merészelsz? Hiszen megmentettem az életed! Amikor a foglyom voltál, bármikor kivégeztethettelek volna! Ehelyett a bizalmamba fogadtalak! – Néha még a fáraók is hibáznak – válaszolta Istariu, és pajzsot tartó karja beleremegett a király dühös vágásába. – Újra foglyul ejtelek, és vasra verve viszlek Egyiptomba! Még Themisz és Seribu hízelgése sem menthet meg! – Egy mitanni mindig mitanni marad! – Ezt már a nagyapám is megmondta. Csakhogy a te apád thébai volt! Erre aztán Istariunak vörös köd szállt az agyára. Eldobta pajzsát, két kézre fogta fegyverét, és óriási csapásokkal rontott a fáraóra. Annak 330

csak arra volt ideje, hogy az utolsó pillanatban mindig maga elé kapja a saját pajzsát. A mitanni nem bírta sokáig ezt a hihetetlen erőkifejtést. Egyre nehezebb volt a feje felé emelni a kardját. A király kilesett fedezékéből, és a csapások közti szünetben fürgén előrelendült. Most Istariu szorult védekezésbe. Az az egy szerencséje volt, hogy mindkét kezével egyforma ügyesen vívott, s amíg az egyikkel küzdött, a másikat pihentetni tudta. – Apámat száműzte a fáraó! Földönfutó marad, ha nem talál otthonra a mitanni udvarban! – Csakhogy a mitanni király halálra ítélte! Neked mégis a mitannik a kedvesebbek! – Az én barátaim Ázsiában élnek! Istariu megpróbálkozott egy különleges kombinációval, de Tuthmószisz pajzsa és kardja kiállta a próbát. 331

– Áruló vagy, mint az apád! A nőstény kutya pofájában végzed! Lelked nem érdemel mást! A fáraó ekkor döntő rohamra indult. Pajzsát hirtelen ötlettől vezérelve Istariu arcába dobta, s kardját maga előtt tartva a mitannira vetette magát. Istariu az arca elé kapta ugyan a kardját, ám a király támadására már nem reagálhatott kellő gyorsasággal. A szúrás az oldalán érte. A következő pillanatban üres kézzel rogyott térdre a fáraó előtt. – Így! Pontosan így! – kiáltotta diadalittasan Tuthmószisz. – Kár felállnod! Amon, a griff, aki sosem ereszti zsákmányát, a toporzékoló bika, az áldozatát széttépő oroszlán úgyis visszavetne oda, ahová való vagy! Ekkor Amenpafer tűnt elő a harcolók tömegéből. – Ideje, hogy eldöntsd, ki mellett állsz! – mondta neki Istariu. 332

– Tuthmósziszt támogatod ellenem? Akkor ölj meg! – Tehát te tudtad, hogy Istariu nem vált Ozírisszé. Te is az ő oldalán állsz? – kérdezte Tuthmószisz. Amenpafer nem válaszolt. – Beszélj! – Nagy király, sosem hazudtam neked. Tőled magadtól hallottam, hogy Istariu meghalt. – De azután kaptál róla híreket! Seribu nem különben! Árulók vagytok mindannyian! A krokodilok közt végzitek! – Egy mitanni sem hal meg többé a nyilaidtól! – kiáltott fel ekkor Istariu, és az övéből előrántott tőrrel rugaszkodott el Tuthmószisz felé. A királynak még egy megvető pillantásra is telt az idejéből, mielőtt félrelépett volna jócskán legyengült ellenfele pontatlan ugrása elől. A fáraó eldobta kardját, s maga is tőrt rántott. 333

Istariu ordítva vetette rá magát. Tuthmószisz elkapta a fegyvert markoló karját, majd egy kőkemény rúgással elsöpörte a lábát. – Nem öllek meg – mondta neki, s szemében kegyetlenség csillogott. – Túl egyszerű lenne. Hadd nevessenek rajtad! A legjobb tanácsadóm voltál. Élvezted a bizalmamat. És mi vagy most? Egy áruló, aki információkat adott el az ázsiaiaknak! – Nem adtam el őket! Én magam is ázsiai vagyok? – Hogy is lehettem ilyen elvakult? Amon máskor mindig megvilágosította az elmém. Jól ismerem a hivatalnokaimat! – Mint Amenpafert? – Mit akar ezzel? – Tuthmószisz kardja hegyét Themisz fiának torkára helyezte. – Bevallom, sokszor nehéz nekem, amikor mitannik ellen kell küzdenem – 334

válaszolta Amenpafer. – Itt gyerekeskedtem. Szeretem ezt a vidéket. De sosem árultam el a fáraót! – Dehogynem! Hagytad, hogy azt higgye, Themisz és Kai fia vagy! – vágott közbe Istariu. A fáraó belerúgott a földön fekvő mitanniba. – Téged ki kérdezett? – Istariu arra gondol, amit magam is csak a Szerabit el-Khadim-i expedíción tudtam meg. – Hallgatlak – mondta a király, de közben kardja rezzenéstelen maradt. – Annak a mitanni királynak a fia vagyok, aki elítélte Kait és Széthit. Anyámnak nem volt más választása abban az időben. Előttem azonban titokban tartotta a dolgot. Meg sem mondtam neki, hogy tudom az igazságot. – Ez elképesztő – mondta Tuthmószisz, és leengedte a kardját. 335

Amenmen sietett a királyhoz. Az egyiptomi katonák kezdtek fölénybe kerülni, de a győzelem még egyáltalán nem volt biztos. – Még nem nyertél! – köpte oda Istariu. – Gyerünk! – kiáltotta a király. – Mindenkit megbüntetünk, aki nem hajol meg Egyiptom királyának akarata előtt! Pusztuljanak! Asszonyaikat foglyul ejtjük! Ezt a mocskot itt kötözzétek be, de aztán verjétek vasra, nehogy megszökjön! Az egész város harcban állt. Az ázsiaiak rengetegen voltak. Különböző nyelveken hallattak csatakiáltásokat, vagy jajgattak vértől iszamosan attól függően, hogy Mitanniból vagy Retenjuból érkeztek-e. Kades királya persze most is küldött erősítést. 336

– Az íjak itt mit sem érnek. Mindenki ragadjon lándzsát vagy kardot! Akinek nem jut, az harcoljon puszta kézzel! Embereink ki vannak rá képezve, hogy az ellenségtől szerezzék meg a fegyvert. A város csak nagyon lassan adta meg magát. A fáraó rengeteg katonát vesztett ebben a csatában. – Még mindig túlerőben vannak, de a mi írnokunk több kezet számolt össze, mint a mitanni hivatalnok! – mondta Amenmennek. – Mi vagyunk az erősebbek! Az írnokok kosaraiba már alig fér kéz! – Fáraó! Istariut kiszabadították! – Hogyan? – A sebe ellenére is visszatért a csatába. A gyalogosok parancsnoka most végzett vele! – Amonra, ezt nem hiszem el! Meg kellett volna bűnhődnie! Miért fosztottak meg ettől az istenek? 337

– Késő bánat, arany Hórusz! Istariu végleg átköltözött Ozírisz birodalmába! – Látni akarom a holttestét! Végezzünk ezekkel az átkozott ázsiaiakkal! A csata után Tianuval együtt fogom összeszámolni a halottaikat!

338

Huszonkettedik A harc egész nap folyt, és csak éjszaka ért véget. A város tornyai félelmetes ujjakként emelkedtek a magasba. Az ázsiaiak már nem védelmezőjükként, hanem ketrecük rácsaként tekintettek a megerősített falakra. Menekülni szerettek volna erről az elátkozott helyről, s a környező dombok békéje és biztonsága után sóvárogtak. A mitannik tudták, hogy nincs értelme a város négy kapujával próbálkozni, mert azokat már a fáraó katonái ellenőrzésük alatt tartják. Egyetlen esélyük a menekülésre az volt, hogy 339

találnak az északi falon egy alacsonyabb falrészt, s ott kijuthatnak a szabadba. Istariu helyét egy élénk tekintetű mitanni vette át – most ő vezette a lázadókat. – Erre! Az egyiptomiak könnyen megláthatnak a falakról. Még szerencse, hogy sokan közülük már a tisztviselők házait fosztogatják. A fáraó már a palotában harcol. Bár túlerőben voltunk, az egyiptomiak mégis felülkerekedtek. Papjaink hiába imádkoznak az istenekhez segítségért! Ideje, hogy hátrébb toljuk a védelmi vonalainkat! Ha nem így teszünk, a fáraó nemsokára egész Mitannit megkaparintja! Zászlóinkat hamarosan letépik a tornyok tetejéről. Jobb lesz, ha erődített városokban rendezkedünk be a harc folytatására. Azokat majd nem veszik be ilyen könnyen! – Kelet felé van egy kapu! – kiáltotta az egyik felkelő. – Menjünk! 340

De a mitanni megállította. – Istariu mutatott nekem egy titkos útvonalat az északi oldalon! Kövessetek! Egy kúthoz vezet a föld alatti ösvény. Ott kivárhatjuk, míg elül a harc. – Miért nem megyünk tovább azonnal? – Nem kockáztathatjuk, hogy meglássanak. Szépen meghúzzuk magunkat, és a fáraó majd azt hiszi, hogy mindannyiunkat megöltek. Miközben a várost fosztogatják, mi észrevétlenül távozhatunk. Aztán irány a keleten fekvő erődök! A felkelők nem tudtak jobbat, követték a mitanni utasításait. – Vannak köztetek, akik még nem ismernek engem. A nevem Peranu. E név a csillagokat és a sorsot idézi. Bízzatok bennem!

341

Az ösvény az olaj- és borraktárak között kígyózott. Az ellenség itt nem láthatta őket. – Vigyázzatok! Istár ma este fényesen világít. Tuthmószisznak nem szabad észrevennie minket! A palota elég magasan van ahhoz, hogy a fáraó átható tekintete eljusson hozzánk! Emlékezzetek, hogyan bánt el Istariuval! Maga Amon segítette ellene! Az asszuáni kövekből alkotott szobrok sem hatalmasabbak nála! Az ázsiaiak meggörnyedve siettek tovább. Lassan haladtak, nehogy túl nagy zajt üssenek. Egy sziklás részhez értek, ami elzárta az utat. – Ne féljetek! Itt kezdődik a föld alatti alagút – mondta Peranu. – Azt a nagy követ kell félretolni. Az ellenség sosem gondolna erre. Nem könnyű felfedezni sem kívülről, sem belülről. 342

Az ázsiaiak fürgén gördítették félre a kőtömböt, majd sietve behatoltak a szűk alagútba. Néha a falhoz kellett lapulniuk, hogy átférjenek, de a nagyobb szintkülönbségeknél kőbe vájt lépcsők és a falba vert vaskarikák segítették a továbbjutást. – Gyertek csak bátran! – biztatta őket Peranu. A fáklyák még félig sem égtek le, amikor egy hatalmas csarnokba értek, és a fejük felett megpillantották a csillagos eget. – Megmenekültünk! Látjátok azt a lyukat? Felülről ez az egész egy hétköznapi kútnak tűnik. Igaz, hiába eresztene le ide bárki vödröt! Vizet nem találna – mondta hahotázva. Most tört ki belőle az egész napi visszafojtott feszültség. – De hogy jutunk fel? – kérdezték az ázsiaiak. 343

– Kötélen. Innen már nincsenek messze a dombok! – válaszolta Peranu. – A dombok túloldalán kézművesek élnek – mondta az egyik lázadó. – Tőlük szerezhetünk hátasokat, hogy minél előbb biztonságba érjünk. – Jól beszélsz. Mégsem várjuk ki a csata végét. Elég messze jutottunk a királytól, hogy ne foghasson el! Miközben ezen tanakodtak, mögöttük a fáraó dühödten öldökölte a városban rekedt mitannikat. Egy idő után az ázsiai hadvezérek sorra adták meg magukat, és a fáraó kegyelméért könyörögtek. Volt köztük, aki nem szégyellt a lábaihoz borulni, és így kérni megbocsátást. Az asszonyok is előbújtak rejtekhelyükről, és drága edényekkel és ékszerekkel halmozták el az uralkodót. 344

Tuthmószisz szívesen fogadta az ajándékokat. – Amon elégedett lesz. Szolgáljuk ki magunkat! A templomokban lesz a legtöbb kincs! Gyűjtsétek össze a gabonát, a bort és az olajat! A fegyvereket hordjátok a palotába! Egy állatot sem hagyunk ebben a városban! Ezek az aranyozott szekerek pont olyan kiválóak, mint a kadesiek! Mindet elvisszük! Az előző hadjáraton közel ezret zsákmányoltunk! Ma is ugyanannyit! Mindent a fáraó elé gyűjtöttek. Tuthmószisz nem tudta elrejteni elégedettségét. – Én vagyok a legeslegnagyobb fáraó! – mondta Amenmennek. – Mit kezdesz ezzel a rengeteg fogollyal? Nem vihetjük magunkkal őket egészen Thébáig. Többen vannak, mint maguk a thébaiak! 345

– Most megértették végre, ki is a fáraó! A vezéreiket és az előkelőket viszem csak magammal. A többieket szamarakra rakjuk bekötött szemmel, és ha szerencséjük van, az állataik nem a sivatag felé veszik útjukat. Tuthmószisz örült, hogy ilyen remek ötlete támadt. – Itt nem látok erős fenyőfákat – mondta neki Amenmen. – Akarod, hogy megnézzük a környéken? – Erre most nincs idő. Retenjuban majd szerzünk fát. Fel kellene fejleszteni a Bübloszhoz közeli erdőségeket. Azon a vidéken megél a cédrus. Szükségünk van rá a hajókhoz meg a templomok építésénél. *** A katonák több napon át fosztogatták az ázsiaiak otthonait. Nem kímélték a városon kívül lévő házakat 346

sem. Az egyszerű kézművesek kicsiny kőházait ugyanúgy kirabolták, mint a tisztviselők fényűző termeit. Az egyiptomiak ékszerekkel, ruhákkal és élelemmel megrakodva hagyták el a várost újdonsült jószágaikon. Az olajosés borosedényeket szekereken szállították, az árpát nagy kosarakba pakolták. A környéken tenyésző vadszamarak sokkal nagyobb terheket is elbírtak, mint háziasított rokonaik. Tuthmószisz nagyon elégedett volt velük, s elhatározta, hogy magával viszi őket Thébába. Az északkeletről származó állatok könnyen kezelhetők voltak. A mitannik nem adtak nekik külön nevet, a környékbeliek pedig egyszerűen csak „lovaknak” hívták őket. Tuthmószisz azonban nem sokat gondolt velük azután, hogy meglátta a mitanni uralkodók ménesét. Ennél 347

gyönyörűbb állatokat még elképzelni sem tudott. A lovak egy körülkerített részen hűsöltek. – Ezekhez csak a gázai lovak foghatók – mondta a fáraó, miközben végigsimított fényes szőrükön. – Itt nagy divatja van a lókereskedésnek – magyarázta Amenmen. – Az állatpiac mindig tele van. – Ezeknek az értéke a Megiddóban szerzett állatokéval vetekszik. Még azt is megkockáztatom, hogy nemesebbek azoknál. Nagy sikerük lesz a győzelmi felvonulásomon! – Nem messze innen találtam egy halom lószerszámot is. Némelyik ünnepekre, szemlékre való. Ilyen cicomás darabokat még nem is láttam! Mit csináljunk velük? – A túldíszítettek nem érdekelnek. Olyanok kellenek, amik nem 348

szakadnak el a nehéz szekerek húzásakor. A katonák a reggelt azzal töltötték, hogy kiválogatták a legszebb csavart szarvú marhákat, a bivalyokat, birkákat és kecskéket, amik a fáraó különleges tulajdonát képezik majd. Tuthmószisz közben bölényre, oroszlánra és vaddisznóra vadászott. Hallott róla, hogy utóbbi nagyon vakmerően viselkedik, és rátámad az emberre, ha megsebzik. A királynak eddig nem volt rá alkalma, hogy ilyen állatra vadásszon. Hogy még nagyobb legyen a zsákmány, a közeli tó partján csapdákat állíttatott fel a rókák és a sakálok számára. Az egyiptomiak utasították a mitanni nőket, hogy fejjék meg a teheneket. Azok nekiálltak a munkának. Akiknek nem jutott állat, azok a tej lefölözésével foglalatoskodtak. 349

A király úgy döntött, hogy a tevéket is magával viszi. A háziasított gazelláknak és struccoknak sem tudott ellenállni, amiket az itteniek az udvaron tartottak. – Hagyjuk a mitanni szekereket! Túl kicsik, és nem elég erősek. Kerekük azonnal összetörik, ha megterhelik őket! Semmi értékük! – Hát nem sok, az biztos – válaszolta Amenmen. – Kár lenne magunkkal hurcolni őket a hosszú úton. – Azokat a birkákat, amiken égitest alakú jel van, hagyjátok békén! – mondta Tuthmószisz a katonáknak. – Azok Istár állatai! A mitanni istennőhöz tartoznak. Nem akarom megsérteni az isteneket. Vigyázzatok, nehogy a többi közé keveredjenek! Tuthmószisz magához hívatta Tianut. 350

– Hány levágott kezet számláltál össze? – Még nem végeztem. Ám Thot azt súgja nekem, nagy számot kapunk! – Nagyobbat, mint eddig bármikor? – Ahogy mondod. – Én is veled akartam számolni… – mondta Tuthmószisz, s közben olyan fancsali képet vágott, mint egy gyerek, akit megfosztanak a kedvenc játékától. – Ez nem a mindenható fáraó feladata – mondta Tianu, és mosolyogva meghajolt. – Bízz bennem! Egy kéz vagy fallosz sem marad megszámolatlanul. Ám van itt még valami. Mit kezdjünk a rabszolgákkal? A házakban reszketnek, és fogalmuk sincs, mit csináljanak. – Honnan valók? – kérdezte Tuthmószisz. – Mindenfelől. A legtöbb hadifogoly. De vannak gyerekek és nők is. 351

– Megjelölték őket? – Igen. Mind borotváltak, és a vállukon ott a gazdájuk jele. Eladhatnánk őket. – Inkább pálmabort, libákat, kacsákat és szárított halat viszek magammal. Szeretném, ha a Királyi Hitves is megízlelhetné ezeket a ropogós sáskákat. A király élvezettel vetette magát a palota kincseire. Két napig tartott, amíg mindent részletesen összeírtak. Az írnokok egyébként minden ház tartalmát külön feljegyezték. Persze sokszor üresen találták őket, mert a katonák előttük jártak. A második nap estéjén Tuthmószisz kijelentette, hogy visszatér a táborba. Amenment hagyta a városban, hogy befejezze a munkát. 352

353

Huszonharmadik Seribu nem volt hajlandó szóba állni a többi háremhölggyel, de a főnöknővel sem beszélt. Mikor a fáraó Tianut küldte hozzá, azt üzente vissza, hogy nem akar beszélni vele. Ez már komoly ügy volt, Tuthmószisz az egyik testőrét küldte a hárembe. – Hozd ide, de azonnal! Ha kell, erőszakot is alkalmazhatsz. Ha nem lesz itt, mire ez a homokóra átfordul, nem szeretnék a helyedben lenni! – kiáltotta a fáraó dühösen. Seribu nem ijedt meg a katonától. Az ágyában maradt, és azt mondta a főnöknőnek, hogy hagyják békében. 354

Az persze nagyon tartott a fáraó haragjától. – Ha te nem is félsz a krokodiloktól, legalább rám gondolhatnál! A fáraó parancsait senki sem meri megtagadni – mondta Seribunak. – Hagyj békén! Mondd neki azt, hogy nagyon fáradt vagyok! Fogd az állapotomra! – Gyerünk, Seribu! Nem dacolhatsz Egyiptom királyával. Még akkor sem, ha a fáraó gyermekét várod. A lány nagyot sóhajtott, és kitört belőle a sírás. – Képtelen vagyok rá! Szédülök és hányingerem van. A király is ember. Meg fogja érteni és megbocsát nekem. Csak mondjátok meg neki, hogy nagyon szenvedek… – Nem hazudok a fáraónak – válaszolta az egyiptomi nő. – Egyáltalán nem vagy beteg. Egyszerűen csak az a szeszélyed 355

támadt, hogy most nem beszélsz senkivel… – Hallgass! Semmit sem értesz? – Dehogynem, Íziszre. Azt hiszed, ostoba vagyok. Nagyon jól tudom, hogy egy árulót siratsz! Mióta megtudtad, hogy Istariunak vége, teljesen elvesztetted a józan eszedet. Nem vagy hajlandó enni. Pálmabort iszol, pedig az sokkal erősebb az egyiptomi söröknél! – Ne merj így beszélni Istariuról! Gyerekkoromtól fogva ismertem, együtt nőttünk fel! Úgy szerettem, mint a tulajdon testvéremet, ugyanolyan volt nekem, mint Amenpafer! – Erről sokat beszélnek mindenfelé. A fáraó is nyilván erre kíváncsi. Ha nem válaszolsz a hívására, magam megyek el hozzá, és beszámolok neki mindenről. – Nem érdekel, milyen sorsot tartogatnak nekem az istenek! Nincs 356

már bennem erő. Aludni sem tudok. Miért nem hagynak békén? A testőr következett, de ő sem tudta rábírni Seribut, hogy elhagyja a háremet. Tuthmószisz ekkor más eszközökhöz folyamodott. – Amenpafer, menj el a testvéredhez, és mondd meg neki, hogy le van tartóztatva, amiért nem engedelmeskedett a királynak! Rehmiré elítéli, mihelyt visszatértünk Thébába! Ő majd kivizsgálja, hányszor szökött ki a háremből, és hogyan fizette le az őröket! Mikor látta, milyen tágra nyílt szemekkel néz rá a mitanni, a király megértette, hogy ártatlan. – Ugyanúgy meglepett a dolog, mint engem. Reménykedtem ebben! – De hát ez lehetetlenség, Nagy Király! Bizonyára tévedsz! – Nyomoztattam utána. Semmi kétség! Az őr mindent bevallott, és 357

megmutatta az ajándékokat, amiket Seribu adott neki! – Mégsem tartóztathatod le Seribut! A fáraó gyermekét hordja a szíve alatt! Tisztel és becsül téged! Biztosan meg tudja magyarázni a dolgot! – Én csak egyféle magyarázatot látok minderre. Tudta, hogy az az átkozott Istariu él, és vele találkozott, hogy összeesküvést szőjenek ellenem! A király most elhallgatott. A mitanni úgy érezte, nagyon hosszúra nyúlik a csönd. Vajon milyen büntetést választ Tuthmószisz? Érdekes módon inkább tűnt szomorúnak, mint dühösnek. – Úgy bántam Istariuval, mintha a fiam lett volna. Megbíztam benne. Réthot és Istariu. Mindkettőt elveszítettem. Olyan fáradtnak érzem magam! A fáraó élete sokszor nagyon nehéz… Van, hogy nincs más velem, csak Amon! 358

Amenpafer azt hitte, hogy ez több mint pillanatnyi ellágyulás, de csalódnia kellett. – Megyek Seribuhoz. – Ne úgy beszélj vele, mint a testvére hanem, mint egy katona, aki feladatot teljesít! Ezt komolyan mondom! *** Amenpafer a hárem felé sietett. – Hogy lehetett olyan ostoba, hogy lefizet egy őrt? Mikor megérkezett, a testvére éppen aludt. Durván felrázta, és megmondta neki, hogy a király vár rá. – Nincs más választásod, Seribu. Tuthmószisz sokkal többet tud a kis üzelmeidről, mint gondolnád! De nincs jogom beszélni róla. Mindenesetre találj ki valami nagyon jó mentséget, máskülönben… 359

– Senkitől sem félek! Még Tuthmószisztól sem! Ismerem a gyenge pontjait. Csak imádkoznom kell Hathorhoz, hogy lágyítsa meg a szívét. – Ne légy olyan biztos magadban! Elárultad a fáraót! Bizonyítéka is van rá. Még a születendő gyermeke kedvéért sem fogja elnézni ezt a bűnödet! Seribu szomorúan nézett rá. – Úgy tűnik, téged egyáltalán nem rázott meg Istariu halála! Idejössz, és úgy beszélsz velem, mint egy utolsó szajhával! Pedig én mindig hűséges voltam a barátaimhoz! – Azt hiszem, te is közrejátszottál abban, hogy Istariu elárulta a fáraót. Ha nem szeretett volna annyira, talán sosem tesz ilyet. Az egyiptomi király mindig jól bánt vele. Boldogan élhetett volna Thébában. – Az túl könnyű lett volna! Ő büszke volt és bátor! Engem vádolsz? Hogy 360

miattam állt a rossz oldalra? Én okoztam a vesztét? Rosszul ismerted őt! Nem féltékenységből harcolt, hanem meggyőződésből! Amenpafer egy üres borosedényt talált a lábánál. – Ilyen korán van és te iszol? – Miért? Baj? Még te beszélsz? Mert az szerinted ártalmas. –Az is. – Ugyan! Gyere! Hozatok még pár edénnyel, és együtt jól berúgunk! Amenpafer biztosan ráállt volna, ha van a fejében, de most teljesen tiszta volt. Seribu morcosan terült el a fekhelyén, és hátat fordított a testvérének. Gyerekkorában is mindig ezt csinálta, ha megsértődött valamin. Akkor mulatságos volt, de ez alkalommal egyáltalán nem. Karját a fejére szorította, hosszú, fekete haja szétterült a hátán. Amenpafer 361

megsajnálta. Látta, mennyire összetörte Istariu elvesztése. – Ha nem kelsz fel, kényszeríteni foglak! Ám Seribu nem válaszolt. Amenpafer odahívta az egyik katonát. Az megragadta Seribu csuklóját, és annál fogva húzta fel álló helyzetbe. A lány hagyta, hogy a háta mögött összekössék a kezét. Az egyiptomi durván előrelökte, de Amenpafer úgy megszorította a felkarját, hogy a katona felszisszent. Seribu megvető pillantásokkal mérte végig a háremhölgyeket. Mind ott voltak, kivéve Kertarit, aki egy különálló sátorban gyászolta Réthotot. Amenpafer egy köpenyt terített Seribu meztelen testére. Közben nem nézett a lány vádló szemébe. – A fáraó megölte a testvéredet, a barátodat! Most a másik testvéredet is 362

a kezére adod! Az istenek bocsássák meg neked! – Hagyd abba, Seribu! Csak a te érdekeidet nézem! Ha lett volna rá esély, hogy legyőzzük a fáraót, én éltem volna a lehetőséggel! Istariu meggondolatlan volt és ostoba! Ez és az elbizakodottsága okozta a vesztét. Mikor Seribu érzéketlenséggel vádolta, Amenpafer azt válaszolta neki, hogy mindig emlékezni fog Istariura. – Olyan volt nekem, mint a testvérem. De gondolkodás nélkül megölt volna, ha így megkaphatja a fáraó fejét! Seribu térdre vetette magát, és könyörögni kezdett. – Ne kényszeríts rá, hogy találkozzak vele! Ma ne! A szemem ki van sírva! Így nem lát majd szépnek. Ki sem festettem magam! Ilyen hajjal semmi esélyem a királynál… 363

– A vád, árulás. Azt hiszed, egy kis festék megmentene a büntetéstől? – Meg fog kínoztatni, Amenpafer! Legalább az anyánkra gondolj! – Állj fel, Seribu! Bízz bennem! Ha nem jelensz meg most azonnal Tuthmószisz előtt, egy szó nélkül kivégeztet! Nem szabad tovább várakoztatnod. Imádkozz az istenekhez! Talán a gyermeked még megmenthet minket! – Hát jó. Beszélek vele. De csak miattad és anyánk miatt! Amenpafer a hóna alá nyúlt és segített neki felkelni a földről. – Nem értelek, Seribu. Hogyan gyűlölheted még mindig a fáraót, ha közben az ő gyerekét várod? A nők általában beletörődnek a sorsukba. A lány mosolya nagyon különös volt. – Istariu mindig azt mondta, hogy én különleges nő vagyok. A fáraót 364

elkápráztatják a nyakláncaim és az arcfesték, de Istariu úgy szeretett, ahogy voltam. Engem nem lehet aranykalickába zárni! – Gondolj a gyermekedre! Ez nagy felelősség! Megérheted, hogy a thébai palotában neveljék fel a legjobb mesterek. – Én jobb szeretem a szabadságot – mondta Seribu. – Azzal csak a szenvedély versenghet. Más börtönt nem tűrök! Istariu örökre velem marad! Megpróbálom én bevégezni a feladatát.

365

Nyolcadik rész

366

Huszonnegyedik A karnaki templom csendjét a szobrászok vésőinek zaja verte fel. Mióta a fáraó hazatért, Menheperrészeneb és Rehmiré mással sem foglalkozott, mint hogy átírassák Amon templomának falaira a király tetteiről szóló szövegeket meg a zsákmányolt kincsek listáit. – Egyiptom gazdag ország – mondta a vezír, aki nemrég csatlakozott a főpaphoz. Köténye most korántsem volt olyan díszes, mint reggel, amikor a fáraó adószedőit fogadta. 367

– Még soha egy ország sem örvendeztetett meg ennyire egy istent. Amont gyönyörű kincsek veszik körül. Az országok adói mellett jelentős bevételi forrás a háborúkból származó hadizsákmány. Az afrikaiak minden reggel megjelennek a dolgozószobám előtt. Rengetegféle holmival érkeznek hozzánk! Szamaraik és lovaik majd összeroskadnak a teher alatt! Théba fényes várossá vált! Menheperrészeneb követte a vezírt a templom legszentebb része felé, oda, ahol Amon szobra állt. Nem messze onnan a szobrászok most vésték a falakba azokat az adóösszegeket, amiket a legyőzött országok tartoztak fizetni Egyiptomnak. A fáraó minden ellenségét legyőzte. – Az istenek fizessék meg Tianunak! Minden szám ott van a papiruszain. 368

Az egyik szobrász épp akkor véste be III. Tuthmószisz 28. uralkodási évének mérlegét. – Retenju akkoriban négyezer állattal tartozott nekünk! – olvasta a vezír. – Három évvel később már ötezer tehén, marha és birka, a legutolsó időkben pedig hatezer vágóállat járt Tuthmószisznak! Nézd! Ezenfelül még adtak a fáraónak több mint háromezer edény mézes bort. A rengeteg gyümölcsről és olajról már nem is beszélve! – A thébaiak jobb szeretik a délegyiptomi terményeket. – Ez igaz, csakhogy Kushból aztán hiába várnánk drágakőszállítmányokat! Megnéztem a legutóbbi feljegyzéseket: hatalmas mennyiségű elefántcsontból és aranyból készült bútorról, számtalan erős bronz- és ezüstfegyverről, drágakövekkel kirakott szekerekről van szó… Ha Retenju még pár ezer 369

edénnyel többet szállít nekünk tömjénből, nem kell többé expedíciókat küldenünk a távoli Puntba sem. A Retenjuból érkező nőkről még nem is beszéltem! A fáraó odáig van értük, és sokat bevett közülük a háremébe. – Kétségtelen, hogy Kush és Wawat sokkal kevesebb adót fizetnek, mint Retenju. Kushból ebben az évben mindössze ötszáz jószágot és néhány íjat kaptunk, bár utóbbiak a legjobb minőségűek mind közül. Wawatból úgy száz tehén és borjú érkezett. – A fáraó igen kedveli a Retenjuból és Mitanniból származó szantálfa asztalokat, aranykupákat és lovakat is. Ezek az állatok valóban különlegesek. – Épp megteszik az öszvéreink helyett! – nevetett Menheperrészeneb. Egy írnok felolvasta a szobrásznak, hogy hány deben aranyat és ezüstöt bányásztak ki az egyiptomiak Szinájon és Núbiában. 370

– A gyűlöletes Kelet országait sem szabad kihagynotok – jegyezte meg a főpap. – A fáraó fontos döntést hozott. Most, hogy látom a királynak járó adók listáját, csak gratulálni tudok hozzá. – Magyarázd ezt meg nekem, Nagy Vezír – kérte Menheperrészeneb. – Tudod, hogy szeretek jól informált lenni, mert így még jobban segíthetem barátomat, a királyt. Ragyogjon örökké, akár a csillagok! – Tuthmószisz ezután minden évben elmegy Ázsiába, hogy biztosítsa a békét, és elnyerje Maatkaré istennő tetszését. Tudja, hogy az ázsiaiak sosem hagynak fel a lázadással és a szervezkedéssel. Ezeknek a vérükben van a cselszövés! Csak úgy tudja ellenőrzése alatt tartani őket háború nélkül, ha minden egyes évben elvonul Retenjuba, és egészen az Eufrátesz partjáig. 371

– Az afrikai népekről sem szabadna megfeledkeznie… Dél-Egyiptom is mozgolódik. – Az nem olyan veszélyes. Kush lakói sokkal alázatosabbak, mint a lázadó és örökké elégedetlen északi népek! Biztos vagyok benne, hogy Mitanni királya újra felkelést szít Tuthmószisz ellen, ahogy magához tér kissé. Sajnos sikerült elmenekülnie a fáraó elől. – Pedig Amenmen megesküdött rá, hogy elfogja! – A mitannik nagyon fortélyosak. Az uralkodójuk közkatonának öltözött, úgy menekült. Mikor Tuthmószisz belépett a palota főtermébe, joggal hihette, hogy a trónon ülő koronás férfi a mitanni király. Pedig az akkor már messze járt! – Akárhogy is legyen, királyunk teljes győzelmet aratott. 372

A két férfi tovább figyelte, hogyan vésik a szövegeket a kövekbe, aztán úgy döntöttek, dolgoznak kicsit Tuthmószisz templomának tervein. * ** Tuthmószisz követeket fogadott a palotában. Épp most léptek be a küprosziak. Ez a Retenjuhoz közel álló sziget eddig nem volt túl barátságos Egyiptommal. Most gyönyörködve nézett végig az előtte sorakozó ajándékokon: réztáblák, vázák és színes üvegcsék mutatták, milyen hatalmas a fáraó. – Köszönjétek meg Küprosz uralkodójának felém tanúsított nagylelkűségét! Meglep, hogy sosem szövetkezett a kadesi uralkodóval. Ehhez csak gratulálni tudok neki. 373

– Ez a lapis-lazuli és ez az elefántcsont is a fáraóé, az arany Hóruszé. Jó minőségű fát is hoztunk, de az még a királyi kikötőben van. Biztosan fel tudod majd használni… – Mondjátok csak, miért ilyen előzékeny Küprosz uralkodója… Ez valami csapda? A követek ijedten néztek egymásra. A fáraó börtönbe veti őket? Azt mondják, nem ismer kegyelmet, ha az ellenségeiről van szó. A költők már az összes királyi udvarban az ő hőstetteiről énekeltek. Tuthmósziszt immár mindenütt aranyfénnyel övezett hősnek, legyőzhetetlen istennek tekintették. – Tudom, hogy kereskedtek Retenju nagyvárosaival. Aleppó piacán adjátok el a termékeiteket. Jóban vagytok az ázsiaiakkal, akik szüntelenül ellenem törnek. 374

– Mindenható király, az, hogy kereskedünk Ugarittal vagy Kadessel, még nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük a fáraó erejét! Uralkodónk biztosít róla, hogy nem köt semmilyen szövetséget az ázsiai uralkodókkal. – Tehát ezért jöttetek! Biztosan fél, hogy az egyiptomiak meghódítják a szigetét. Hatsepszut és én már több békés expedíciót is küldtünk oda. – Valóban, fáraó. Akár el is foglalhatnád Küproszt, megölethetnéd asszonyainkat és gyermekeinket. Így biztos lehetnél afelől, hogy királyunk nem lép szövetségre Retenjuval. – Mondd meg az uralkodónak, hogy a fáraó igazságos és kegyes! Gyakran még a legnagyobb ellenségeinek is megbocsát! Miért ártana hát azoknak, akik mindig engedelmesek voltak? Nemsoká újabb expedíciót küldök Amathuszba. Rézre van szükségünk. Előtte majd üzenek a királyotoknak, 375

hogy úgy fogadhasson, ahogy az kijár. Hatalmas lakomát szeretnék! Magammal viszem a háremhölgyeimet és néhány egyiptomi táncosnőt is! Egyiptom királya is szeret ajándékozni! Nemhiába jöttetek! Az írnokom majd lejegyzi az üzenetem, melyben megköszönöm uralkodótok kedvességét. Vigyétek haza minél hamarabb! Azonban ma este még a fáraó vendégei vagytok. Mulassatok! Egyetek, igyatok! Van itt sok olyan lány, aki elfeledteti veletek minden gondotok. Legyen kellemes éjszakátok… A fáraó tudta, hogy csak úgy fogadják el az uralmát, ha tiszteletben tartja a helyi szokásokat. A núbiaiak sosem élnének úgy, ahogy egy ázsiai. Elhatározta, hogy tanulmányozni fogja a kormányzás problémáit. Érvényesíteni kívánta a törvényeit, de úgy, 376

hogy ez ne legyen teher a lakosság számára. Templomot emeltetett a núbiaiak istene, Dedun számára. Engedélyezte a déli emberek bizarr vallási szertartásait, sőt még fekete bőrű boszorkányaikat is fogadta az udvarban, akiket tetőtől talpig ékszerek fedtek. A király már többször is ellátogatott a vad délvidékre, ahol a kunyhók apró falvakba tömörültek, melyek élén a boszorkánymesterek álltak. Tuthmószisz még attól sem riadt vissza, hogy wawati medzsukat vegyen be a személyes testőrségébe. Ezek azelőtt a második katarakta környékén laktak. A fáraók mindig nagyra tartották ezt a különleges rendőri erőt, mert a medzsukat egyaránt tisztelték a munkások, a parasztok és a kereskedők. Ha sztrájk fenyegetett a sírépítő mesterek 377

körében, a medzsuk azonnal az Egyensúly és Igazság terére vonultak, és elejét vették a lázongásnak. Azonnal értesítették a vezírt, és megakadályozták a munkásokat, hogy elhagyják a falvaikat és templomokat foglaljanak el. Tuthmószisz alatt igen ritkák voltak a belső felkelések. A munkásoknak általában jó dolguk volt. A medzsuk minden hónapban ellenőrizték, megfelelő mennyiségű gabonát és ruhát kapnak-e. A másodiktól a negyedik kataraktáig terjedő területen Kush lakóit már nem ellenőrizték a fáraó tisztviselői. Az itt élő népek sokkal engedetlenebbek voltak, mint északabbra élő rokonaik. Ami Retenjut és az ázsiai országokat illeti, az egy teljesen más világ volt. A földművelés, az állattenyésztés, a kereskedelem itt virágzó civilizációt hozott létre. 378

Tuthmószisz kénytelen volt elismerni, és nagyra becsülte az itteni kereskedők és tengerészek nagyfokú hozzáértését. Szervezettségük ugyancsak imponált neki. A népességük száma azonban immár csak a felét tette ki az ő új birodalmáénak. Körülbelül száz fejedelemségről és kiskirályságról volt szó. Egyébiránt a fáraó egyiptomi kormányzókat küldött a meghódított területekre. Az ő feladatuk volt biztosítani, hogy az évi többszöri adó biztonságban megérkezzen Egyiptomba az alávetett népektől. Hogy zökkenőmentesebb legyen a kereskedelem Ázsiával, Tuthmószisz utakat építtetett. A küldöncök, az adókat begyűjtő írnokok és a különféle szekerek így sokkal gyorsabban célba értek. A kormányzók rendszeres beszámolókat küldtek, amiket egy magas rangú hivatalnok olvasott el és 379

osztályozott be. Ugyanez az egyiptomi foglalkozott az ázsiai fejedelmekkel történő levelezéssel is. Természetesen időről időre mindenről beszámolt a királynak. Végül Tuthmószisz úgy határozott, hogy elég, ha Amenmen megy helyette Ázsiába minden egyes évben. Hadvezére emlékeztette az ázsiaiakat, kinek tartoznak engedelmességgel. Ha a fáraónak katonákra volt szüksége, Amenmen útra kelt, és toborzott neki. Amikor hajókra volt szükség a partok ellenőrzésére, az ázsiaiak küldtek neki. Cserében Tuthmószisz megvédte őket mindenkitől. – Hamarosan Buhenbe utazok – jelentette be Rehmirének. – Sok megbeszélnivalóm van az alkirállyal. Mostanában nehézségek merültek fel a kataraktákat övező területekkel kapcsolatban. A wawatiak hűségesek, tőlük nem tartok. A kushitákban viszont 380

egyáltalán nem bízom. Megerősítem Buhen városát. Magasabb falak kellenek. Árokra és tornyokra is szükség van. – Már így is építtettél oda pár templomot. Az utcák tökéletes állapotban vannak. A mellvédek mögött az íjászok biztonságosan tölthetnek újra. – Egy-két torony sosem árthat. Válaszd ki a katonákat, megnöveljük a helyőrség létszámát! Ha az átkozott kushiták fellázadnak, és megint függetlenedni akarnak Egyiptomtól, nyilakkal fogadjuk őket! Nem szeretném, ha ezek a vademberek megzavarnák a kereskedelmet! A hajóknak nem eshet bajuk! Rehmiré belátta, hogy a királynak igaza van. Megkérdezte, hogy le akarja-e váltani a Délt igazgató tisztviselőit. Egyikük Alsó-Núbiában, a 381

másik a negyediktől a második kataraktáig nyúló területen székelt. – Nem – válaszolta Tuthmószisz. – Az alkirály szerint értik a dolgukat. Megbízom az ítéletében. Viszont újabb thébai hivatalnokokat fogok odaküldeni… – Ez nehéz lesz. Nemigen csábítja őket Dél. – Ha valamelyik ellenkezne a fáraó vagy a nagy vezír utasításaival, jelentsd nekem! A bíróság előtt fog felelni! Azért kérdezd meg őket, hátha van önkéntes közöttük! Megemelem a fizetésüket, csak menjenek. Nem olyan rossz ott. Ugyanúgy tisztelhetik az isteneiket ott is, akár csak Thébában. Az egyiptomiak nagyra tartják Dedunt. Hasonlít Hóruszra. Az istenek is szeretik az egyiptomiakat. Így lehetek a létező legnagyobb birodalom igazságos királya! 382

383

Huszonötödik A diadalmenete előtti napon III. Tuthmószisz még kiegészített egy szöveget, amit a karnaki templom falára szánt. Még egy hadjárata során sem érezte ilyen közelinek Amont. Úgy hitte, az isten ezúttal beleköltözött egy időre. Szerette volna mindezt elmesélni, és köszönetet mondani az istenségeknek. Az ellenség azért rémült meg annyira, mert nem az ő, hanem Amon vonásait látták magukkal szemben. Nem érdekelte, ki milyen istent tisztel, el akarta mondani, hogy az ő istene benne született újjá, az isten, aki 384

a fényt, az életet és a születést adja. Másutt a csillagok, a Nap vagy Istár képében dicsőítették mindenekfelett. A krétaiak egy hatalmas bikának képzelték. A küprosziak szigetüket védelmező, kitárt szárnyú madárként tisztelték. Másutt az égbolt legfényesebb csillagát látták benne. A hódító népek mindig fegyverben ábrázolták, amint egy aranyszekéren száguld, gyorsabban, akár egy gazella. Úgy hitték, ő vigyázza a folyókat, s a krokodil félelmetességével ruházták fel. A hellének nemkülönben félték. A király magasban szárnyaló ragadozónak képzelte magát, amely bármikor lecsaphat ellenségeire. Menheperrészenebet néha megijesztették Tuthmószisz gondolatai. Ilyenkor megpróbálta mértékletességre inteni. 385

– Az istenségek nem fognak megharagudni a szövegek miatt, amiket a karnaki templom falaiba vésetsz? Eggyé válsz Amonnal. Szóra bírod Amont. Az isten fiának ismer el téged. – Talán nem vagyok-e egyenlő vele, amikor nekem adja erejét és bátorságát? Azt akarom, hogy minden nép tisztelje őt, még ha mellette más isteneknek is hódol. Az első katarakta környékén vagy Bübloszban nem lesz nehéz elfogadtatni. Ott mindig is tisztelték Íziszt és Hathort. Azt akarom, hogy a mitannik is adjanak helyet az isteneinknek a saját panteonjukban. Attól még tisztelhetik Istárt és Samast. – Ha te mondod, Nagy Király. – Emlékezz Bübloszra! Városszerte egyiptomi szertartások folynak, melyek során hódolatukat fejezik ki a régi királyok, az őseink és az isteneink felé. Voltak népek, melyek Mezopotámiából 386

jöttek, és meg akarták győzni szövetségeseinket, hogy forduljanak ellenünk. De Büblosz végül mindig a fáraóval tartott. Jól bánunk vele, s mikor odautazunk, úgy fogadnak minket, akár egy egyiptomi városban. – Büblosz kivételes város. Félek, hogy ez a módszer nem válik be minden területen. – Majd vigyázunk! Tuthmószisz maga diktálta a szöveget, amit Amon naosza mellett akart látni. A béke és az egység szimbólumaival egészítette ki a szöveget. Azt akarta, hogy egyensúly és megértés uralkodjon a birodalomban. – Maat istennőt különösen szeretem, ne felejtsd el! Hatsepszutnak nem volt joga kisajátítani őt. Én is nyugalmat kívánok és békét. A népem megérdemli a boldogságot. Sok paraszt önként 387

katonának állt, pedig várta őket az aratás. Sokat vesztettek vele. – De ott volt a hadizsákmány. – Az istenek megjutalmazták bátorságukat és hűségüket. Szét fogok köztük osztani még egy részt a zsákmányból. A kincstár tele van, megengedhetjük magunknak. Legyünk hát nagylelkűek! Az egyiptomiak mindig meghálálják az ilyesmit. Ha mindent Amonnak adunk, az emberek elkedvetlenednek, és legközelebb nem harcolnak olyan vitézül a háborúban. Biztosan lennének olyanok is, akik a karnaki templomban szolgálnák ki magukat! Menheperrészeneb kijelentette, hogy az isten tulajdona tökéletes biztonságban van, és engedély nélkül senki sem léphet be a templom szent részeibe. – Nem kételkedem az éberségedben. Egyszerűen csak 388

elmondtam, mit miért teszek. Azt hiszem, ha igazságosak és bőkezűek vagyunk, az mindig megtérül. Ki tudja? Lehet, hogy egyszer majd pillanatok alatt kell összeállítanom egy óriási sereget! Akkor majd jól jön a nép szeretete. Tudni fogom, hogy számíthatok az embereimre, de még a hadifoglyokra is, legyenek azok a testőrségemben, a helyőrségeimben vagy a földeken! Menheperrészeneb csodálta a király bölcsességét. – Kivételes király vált belőled. Nagy hódító vagy, akit a legjobb hadvezérek tanítottak, I. Tuthmószisz hűséges emberei. Ma pedig kiderült, hogy államférfinek is kiváló vagy! – Menheperrészeneb, hódítani sem könnyű, de megtartani és irányítani a meghódított területeket, az az igazán nagy feladat! Sokan vesztették már el úgy a birodalmukat, hogy nem 389

szervezték meg az igazgatásukat. Én ezt nem kockáztatom meg. Az őseim sokkal kisebb terület felett uralkodtak, ám szerették és tisztelték őket. Ezt nagyon nehéz elérni. A megfélemlítés pedig nem szólhat hosszú távra. Menheperrészeneb mosolyogva nézett rá. A király kitalálta a gondolatát. – Nem vagyok már az a forrófejű ifjú, aki ész nélkül rohangál, mint egy mitanni csikó. Biztosan meglep téged, hogy ilyen megfontolt vagyok. – Nagyon fiatal vagy még. Ebben a korban csak a legkiválóbbak tudnak olyan biztos kézzel irányítani, mint ahogyan te teszed. Arra születtél, hogy uralkodj, ez kétségtelen. Tuthmószisz mindig szerette Menheperrészenebet, tisztelte, s megfogadta a tanácsait. Ezért most mindennél jobban estek neki magasztaló szavai. 390

– Ismerlek téged, főpap. Ami a szíveden, az a szádon. Sosem hazudtál nekem. Ha nem értenél egyet velem, azonnal megmondanád. Boldog vagyok, hogy támogatsz, és a barátom maradtál. – Ha megengedhetem magamnak, hogy megítéljem a királyság Urát, csak annyit mondhatok, a legjobb úton halad. Az út végén pedig az örök fényesség, Ré tüze, üdv és dicsőség vár rá. * ** Tuthmószisz az egyiptomi táborban történt találkozásuk óta nem látta Seribut. A lánynak esélye sem volt rá, hogy meglágyítsa a király szívét. A férfi ezernyi kérdéssel halmozta el, s tekintete közben végig szigorú maradt. 391

Seribu kénytelen volt beismerni, hogy lefizetett egy őrt, titokban találkozott Istariuval, és hogy tudott a mitanni tervéről. A király innentől kezdve úgy kezelte, mint aki komoly veszélyt jelent Egyiptom számára. Rájött, hogy Kertari végig igazat beszélt, és sajnálta, hogy nem hallgatta meg a lányt már jóval korábban. – Sok emberem halálát okoztad – vádolta meg Seribut. – Más uralkodó azonnal halálra ítélne. Kijátszottad a király legbensőbb érzelmeit. Hogy tehetted a fáraót egy olyan ember vetélytársává, mint Istariu? A fáraó mindenek felett áll! Senkihez sem hasonlítható! Te mégis érdemesebbnek találtál nála egy közembert! Száz okom lenne rá, hogy megkínoztassalak! Seribunak csak egy mentsége maradt. Ám Tuthmósziszt nem hatotta 392

meg, hogy az ő gyermekét várja. Azt parancsolta, hogy a lány sosem hagyhatja el többet a hárem területét. Húsz őrt bízott meg a feladat teljesítésével. Titokban arra kérte a háremfőnöknőt, hogy ügyeljen rá, hogy Seribut senki se bántsa. Ha maga akarna véget vetni földi életének, abban minden eszközzel meg kell akadályozni. A király magához hívatta a palota egyik orvosát. Elmondta neki, mi a helyzet Seribuval. – Az az érzésem, hogy a lány hazudott nekem. Semmi jelét nem láttam rajta a terhességnek. Ha gyermeket várna a fáraótól, a hasa biztosan megduzzadt volna már. – Nem feltétlenül, Nagy Király. A várandósság másképp jelentkezik minden nőnél. Egyeseknek jóval 393

nagyobbra nő a hasuk, mint a többieknek. Seribu hajlékony, feszes izomzatú táncosnő. Az ő testét nem viseli meg annyira a terhesség. – Bizonyosságot akarok! Vizsgáld meg mielőbb, és ajánlom, hogy igazad legyen! Seribu sorsa a te válaszodtól függ! Az orvos elmosolyodott. Arra gondolt, hogy a király nagyon szeretne fiúgyermeket, különösen azután, hogy nemrég elvesztette Réthotot. A fiú temetését közvetlenül a diadalmenet utánra tervezték. – Biztos eszközeim vannak rá, hogy megtudjam, terhes-e valójában. Ne aggódj! Nemsoká kiderül. – A háremben találod. Senki sem beszélhet vele. Írok egy üzenetet Tianunak, hogy szóljon a főnöknőnek, engedjen be a szobájába. Vigyázz vele! Egy katonát már lefizetett. 394

Biztosan veled is próbálkozik majd! Tudod, hogy Amon szeme mindent lát! Az orvos mélyen meghajolt. – Mindig hűségesen szolgáltam a fáraót, Hóruszt, a hatalmas istent. Tuthmószisz intett, hogy elmehet. Már alig várta, hogy a vezír elmondja neki, mit tervez a diadalmenettel kapcsolatban. – Ha hazudott nekem, Seribu a többi rabbal együtt fog felvonulni. Themisszel még nem tudom, mit csinálok. Ő Amenpafer anyja, aki hűséges maradt hozzám, még ha nem is mondta el, hogy Istariu az ellenség soraiban harcol. De ez érthető. Azelőtt harcostársak voltak, majdnem testvérek. Remélem, hozzám is ilyen hűséges lesz.

395

Huszonhatodik Seribu kénytelen volt engedelmeskedni az orvosnak, aki épp egy keveréket készült megitatni vele. – Ha meg bírod úgy inni, hogy aztán nem hányod ki, az azt jelenti, hogy nem vársz gyermeket a fáraótól. Ellenkező esetben kedvező hírt közölhetek urunkkal, és meg vagy mentve! Meg kell tudnunk, valóban meglátogatott-e az istenség, és Hnum új gyermeket ajándékoz-e a fáraónak. Tudom, hogy a király Asszuánban templomot emeltetett neki, és hogy az itteni templomában is nagy szerepet kap. Ő segíti elő a termékenyítő 396

folyadék létrejöttét a férfiakban, mely szent anyag aztán megtermékenyíti az asszonyokat. – A fáraónak bizonyára sok ilyen folyadék áll a rendelkezésére. – Valószínű, hiszen nagyon szereti a nőket, és igen erős a csontozata. Minden orvos tudja, hogy a termékenyítő folyadék jó hatással van a csontokra. A csontvelőről nem is beszélve! – Úgy látom, rengeteget tudsz erről. – Tanulmányoztam az afrikai kezelési eljárásokat. A mágusok sokat tudnak a termékenység összefüggéseiről. A szaporodás alapvető dolog. Csakhogy ahhoz már isteni segítség kell, hogy a gyermek fel is nőjön. Hnumnak megfelelő állapotba kell hoznia a termékenyítő folyadékot. – Hnum istennek hála – vágta rá gyorsan Seribu. – Köszönet neked, aki 397

segítesz megtermékenyíteni a nőket a férfiak magvával! – Jól teszed, ha az istenekhez imádkozol. Nekik köszönheted, hogy gyermeked fogant, s a megszületése is az ő kezükben van. Az isten arra is képes, hogy átadja a fáraó gyermekeinek szent tulajdonságait. De nem kell Asszuánba menned, hogy áldozz Hnumnak. Elég, ha tiszteletedet teszed Honszunál Karnakban. Neki is megvan a hatalma ahhoz, hogy világra segítse a gyermekedet. – De azután csak Hnum teheti őt széppé és egészségessé. – Mondj köszönetet a fáraónak! A gyermek testének szilárd részeit ő adja. Nélküle nem lenne csontja sem. – Tudom. Ám az én bőröm meg tejjé változik, hogy így táplálhassam a kicsit. – Ha fiú lesz, a tejed olyan tulajdonságokkal rendelkezik majd, 398

hogy orvosságokat is lehet belőle készíteni. Seribu, a fáraó isteni magot hordoz magában. Emlékezz, mit íratott Hatsepszut a temploma falára! Amon I. Tuthmószisz alakját öltötte magára, midőn egyesült a királynő anyjával. Így adta át lányának isteni tulajdonságait. A vérét is tőle kapta. Ahová lecsöppent, ott virágok nőttek ki a földből. Ha egy nő iszik belőle, néhány hónappal később gyermeknek ad életet. – Nem hiszem, hogy jó ötlet itt Hatsepszutot emlegetni. – Isteni eredete megkérdőjelezhetetlen. – Hová mész? – Még szükségem van néhány dologra. Várj meg itt! Ha igazat mondtál, nyugodtan megihatod ezt a keveréket, amit a teknős páncéljából készítettem. Így a fiad majd hajjal születik. A fáraó szereti az ilyesmit, 399

különösen ha fiúról van szó. Az életrevalóság jelét látja benne. Mihelyt megszültél, megitatjuk a gyereket a tejeddel. Ha kihányja, akkor nem sok remény van rá, hogy életben marad. Az istenek akkor visszaveszik tőle a szent szubsztanciát. Ha megissza a tejet, sokáig fog élni. Bízz a tapasztalatomban! Még sosem tévedtem! Az orvos meglehetősen összezavarta Seribut. Most hallott először az egyiptomiak életről alkotott felfogásáról. Az anyja sosem beszélt ilyesmiről. – Tehát egy isteni vérből származó gyermeket egészen más világra hozni, mint egy közemberét. Themisz nem tudhatta, hogy egyszer majd találkozom a fáraóval. 400

Seribu szemében leírhatatlan félelem csillogott. – Ez az orvos nagyon sokat tud! Mi van, ha rájön mindenre? Mi lesz, ha nem találja meg a jeleket, amik a király gyermekeinél jelentkeznek az anyán? Amikor a kis egyiptomi visszatért az újabb italokkal, Seribu nem akarta meginni őket. Az orvos azonban olyan sötét jövőt festett elé, hogy a lány végül mégis ráállt a dologra. – Én senkit sem akarok becsapni – mondta büszkén. – Ha azt mondtam a fáraónak, hogy terhes vagyok, akkor gyermeket is várok. Nem mertem volna hazudni neki. Fáj, hogy kételkedik a szavamban. Az orvos közben összeöntötte a folyadékokat egy ezüstkupába, és kevergetni kezdte. Seribu élénken figyelte. – Biztos vagy benne, hogy ez a helyes eljárás? Nehogy megmérgezz! 401

– Azt hiszem, elég, ha annyit mondok, a király kifejezetten engem választott. – Tuthmószisz már nem bízik meg bennem. Ez persze érthető. Rájött, mit tettünk a háta mögött. Megtudta, hogy találkoztam Istariuval. Mégis… Tudja, hogy mit érzek valójában? Sosem lesz belőlem egyiptomi nő! Én nem fogok úgy engedelmeskedni neki, ahogy Kertari vagy Szobek! Vagy folyton őriztet, vagy ítéljen halálra! – Ne beszélj így, Hóruszra! Nem akarom hallani. Megrémítesz. Hiába imádkozom az istenekhez, ha ilyen bűnös szavakat mondasz nekem! – Hát jó! Akkor csak add ide azt a zöld italt! Olyan, mint a malachit. Mi tettél bele? Olyan büdös, mint a záptojás! – Ha máris undorodsz tőle, az jó jel! Gyorsan kiadod magadból, és a fáraó boldog lesz. De még nem fejeztem be. 402

Tedd magad elé, és vigyázz, nehogy kiboruljon! Az orvos egy szűk nyakú edényt vett elő. Beletartott egy fadarabot, amin kisvártatva egy bogár mászott ki. – Mit akarsz ezzel az állattal? Gyűlölöm ezeket a kis fekete undormányokat! Ott rejtőznek a gabona között! – Nyugodj meg! Nem teszem bele a kupába. Varázsszavakat fogok mondani, közben te megiszod az italt, a bogarat pedig végig a szemed előtt tartod. Seribu egy türkiz nyaklánccal a kezében hirtelen hátraugrott. – Vidd innen! Ez az amulett megvéd a szerencsétlenségtől. Ez a bogár bajt és csúnyaságot hoz rám! Az orvos azonban nem törődött a mitanni lány ellenkezésével. Odaadta neki a kupát, és arra kérte, hogy egy 403

húzásra nyelje le a benne lévő keveréket. – Jobb, ha nem tudod, mi van benne. Nem ártalmas az egészségre, ezt megígérhetem. Seribu gyorsan felhajtotta. Közben nem vett levegőt. Mikor végzett szörnyű, keserű ízt érzett a szájában. – Adj valamit inni! Nagyon marja a torkomat? – Nem! Most nem szabad, Thoériszre! Ennek így kell lennie. Mit érzel? – Semmi különöset. Csak ez a szörnyű íz a számban. Seribu hirtelen a hasára szorította a kezét. – Nem bírom! Mintha egy gonosz szellem költözött volna belém! – A húsodnak és az ereidnek ki kell vetniük magukból! Akkor bizton örülhetünk! 404

Seribu olyan fehér lett, mint a fal. A fájdalom a gyomra felé kúszott, onnan a csípője és a háta alsó része felé vette az irányt. Végül a szája elé tette a kezét, és kifutott a kertbe. Az orvos a nyomában volt. – Ez az! – mondta elégedetten. – Valóban terhes vagy! Már megyek is a királyhoz! Nemsoká fiúval vagy lánnyal ajándékozod meg a fáraót! Boldog lehetsz… – Micsoda értelmetlen színjáték! Olyan rosszul érzem magam, mint egy másnapos férfiember! Legalább sört vagy bort ittam és mulattam volna előtte! Nincs valami gyógyszered émelygés ellen? – Sajnos nincs, szép Seribu. De ha a fáraó megbocsát neked, az minden orvosságnál hatékonyabb lesz! Gondold meg! Börtönbe csukatott volna! Így viszont lehet, hogy az 405

istenek olyan szép házhoz juttatnak majd, mint az anyádé, Themiszé! Seribu majdnem bevallotta neki, hogy őt ez egyáltalán nem vonzza. Tudta azonban, hogy ez az ember túl hűséges a fáraóhoz ahhoz, hogy az ilyen beszédet eltűrje. Már így is jócskán próbára tette a türelmét. – Akkor hát rajta! Rohanj a királyhoz! Hadd feküdjek vissza! Az utazás nagyon megkínzott. Ahelyett, hogy meggyógyítottál volna, még betegebbé tettél. Furcsa egy orvos vagy te! – Nyugalom! Mindjárt megkeresem a királyt. Ez az egész csak pár napig tart, azután visszanyered az erődet. Szebb leszel, mint valaha! Egészen kivirágzol majd! Egyre jobb étvágyad lesz, és akkor majd örülsz az életednek. Kipróbálhatsz egy csomó olyan ételt, amiket eddig nem is ismertél. Kívánni fogod a különleges 406

fűszereket. A fáraó semmit sem fog megtagadni tőled! – Ahhoz nagyon meg kellene változnia. Kétlem, hogy egyhamar látni akarna engem! – A fáraó nem tud ellenállni a nőknek! Seribu megkérdezte, hogy lefekhete már. A fájdalmai annyira kiszívták az erejét, hogy állni sem bírt rendesen. Az orvos segített neki lefeküdni, majd odahívta a háremfőnöknőt. – Ápold gondosan! Ez a fáraó parancsa. A nő meglepődött kissé, de nem vitatkozott. Leült az ágy fejéhez. Seribu már aludt.

407

Huszonhetedik Tuthmószisz megkönnyebbült, hogy nem kell megbüntetnie Seribut. Most azzal foglalkozott, hogy Réthotnak méltó temetést rendezzenek. Végül mégis Kertari választhatta ki a balzsamozót, aki hamar összeírta a listát, hogy mire van szüksége. Nem győzte hangoztatni, milyen tapasztalt a szakmájában, és hogy már az apja is balzsamozó volt. – Nyolcvan napra lesz szükségem a munkához. Még senki sem fizetett nekem ennyit egy balzsamozásért. – Úgy gondolod, meg tudod csinálni, amit elvárunk tőled? 408

– Az apámtól tanultam a szakmát, ahogy ő is az apjától, és így tovább… Minden nagyképűség nélkül állíthatom, mi vagyunk a legjobbak! Ez a lelkesedés mosolyt csalt a király arcára. – Jól van, akkor bizonyítsd be! Nem azért fizetünk, hogy hétköznapi balzsamozást csinálj, hanem hogy elérd a tökéletességet! A fáraó ezután Deir el-Bahariba ment, hogy találkozzon Dzsehutival, aki egész jól haladt a templom építésével. Elkísérte a telepfőnököt a síkságra, ahol a királyok nyugodtak. Themisz növényeit már odahelyezték I. Tuthmószisz sírja elé. – Ez a szentély elég messze esik Hatsepszut sírjától. Az enyém itt lesz, balra. A nagyapám mellett szeretnék nyugodni, aki megmutatta nekem a 409

dicsőség útját és a veszélyeket, amik Ázsia felől törnek ránk! Dzsehuti elfáradt a napon, engedélyt kért a királytól, hogy leülhessen egy mészkősziklára. – Jól értettem, uram? Ebbe a hasadékba szeretnél temetkezni? – Ez inkább egy sziklás fal. Méltó a nagyságomhoz. Ha ebbe vájjátok a sírom, egy rabló sem talál majd rá! Ha mégis… Hát nem ezért építünk csapdákat? Dzsehuti csak hallgatott. Már megszokta, hogy a királyoknak fogalmuk sincs arról, mivel jár egy ilyen munka. – Az első terem falait az istenségek képei díszítik majd. Onnan egy lépcső vezet a mélybe, a második terembe. Itt az oszlopokon Anubisz és Hathor épp a kezembe adják az élet keresztjét meg a többi uralkodói jelvényt. Még lejjebb ott áll majd a szarkofágom. 410

Asszuáni rózsaszín kvarcitból. A teteje olyan nehéz lesz, hogy senki sem bírja megemelni. – Így majd biztonságban lesznek az ékszereid és a temetési maszkod… – És a múmiám! Ez a legfontosabb! Enélkül nem élhetek nyugodtan a Túlvilágon, és a testemre átok száll! – Látom, a fáraó mindenre gondol. Talán csak arra nem, hogyan lehet mindezt kivitelezni… – Mióta kell az egyiptomi királynak ilyesmivel foglalkoznia? Ez a te problémád! Dzsehuti lehajtotta a fejét. – Sajnos, fáraó, én ebben nem vehetek részt. – Miket beszélsz? – Bármennyire is akarom, miután befejezem a munkát a Deir el-Bahar-i telepen és I. Tuthmószisz sírján, utána az istenek már nem adnak nekem elég hosszú életet ahhoz, hogy a te sírod 411

munkálatait is én vezethessem. Fáradt vagyok, uram. Már akkor is nyugodt öregségben éltem, amikor értem küldettél, hogy menjek Asszuánba az obeliszked miatt. Miután kész lett, azóta mindennap a templomodon dolgozok. Ha marad egy kis időm napnyugta előtt, ide sietek, hogy ellenőrizzem a munkásokat. Mindig fáradtan, a hőségtől meggyötörve érkezem. Valamelyik nap az őrök találtak rám. Útközben elájultam. Nem emlékszem semmire. Nemsoká át kell lépnem a Túlvilág kapuján, ahol Ozírisz vagy Anubisz vár rám. – Fiatalságom elfeledtette velem, hogy már előttem is dolgoztál fáraóknak. Kíméletlen voltam. Válaszd ki azt az embert, aki majd megépíti a síromat! Megbízom benned. Te jobban értesz ehhez bárkinél. Nagyszerű építészeket neveltél. 412

Mikor Tuthmószisz be akart menni nagyapja sírjába, Dzsehuti megállította. – A munkások már majdnem befejezték a folyosót, de még könnyen beomolhat. A padló tele van éles kődarabokkal. Nem szeretném, ha felsértenék a lábadat. – Ugyan! Bemegyek! Bárcsak minél hamarabb idehozathatnám a nagyapám testét Hatsepszut sírjából! Nem bírom elviselni a tudatot, hogy amellett a méltatlan nő mellett kell feküdnie! – Nemsoká végzünk, és óhajod valóra válhat. III. Tuthmószisz már indult volna, de aztán még egyszer visszafordult a szikla felé, melyben szarkofágja pihen majd. – A Tuthmósziszok egymás mellett fognak nyugodni. Merirét is ide temetik majd. Mindig engedelmes és bátor 413

asszony volt. Olyan Hitvesem van, amilyet sok fáraó kívánt magának hiába. – Kétségtelen, Két Ország Ura. – II. Meriré-Hatsepszut sírja az enyém mellett lesz. Itt! Tuthmószisz a sziklafal egy részére mutatott az ujjával. – Az a sír a Deir el-Bahari fölé magasodó sziklafalban lesz. Ha elkészült, megkezdjük a fiam, II. Amenóphisz sírjának építését is. Ő is közel lesz hozzánk! – Legyen minden úgy, ahogy kívánod! – válaszolta Dzsehuti, és nyögve tápászkodott fel a szikláról. – Használhatod a szekereimet, ha vissza akarsz jönni Thébába. – Már hajnalban itt kell lennem. Egyszerűbb, ha helyben töltöm az éjszakát. Így nem sok örömöm van a birtokomban! 414

– Gondolkodni fogok rajta – ígérte neki Tuthmószisz. – Mutasd be nekem azokat, akik folytathatják a munkádat! De olyanok legyenek, akik nem ijednek meg, ha a fáraó kicsit felemeli a hangját! * ** Ha egy háremhölgy gyermeket várt a fáraótól, azt szinte mindennap megvizsgálták. Seribut nagyon idegesítette már a sok hercehurca. A palota orvosa többé nem tágított mellőle. Mindennap megkérdezte a lányt, nem érez-e fájdalmat a méhe környékén. Seribunak ezenkívül a fogait is alaposan megvizsgálták. – Az ínygyulladás biztos jele a bajnak – magyarázta neki az egyiptomi. 415

– Szólj, ha a legkisebb fájdalmat érzed! Akkor azonnal ki kell húznom a fogadat. Seribu a vizsgálat előtt csak egyszer hányt, ami azt jelentette, hogy csak egy gyermeket hordoz magában. Ennek örültek, mert így könnyebbé vált a szülés. A mitanni lánnyal a fokhagymapróbát is megcsinálták. Egyben kellett lenyelnie, s amikor a száján érezni lehetett a szagát, megállapították, hogy a belső utak nincsenek elzáródva, és a gyerek egészségesen jön a világra. – Csipkedd a hasad, amikor növekszik kicsit! – tanácsolta neki több tudós is, akik hivatalosak voltak a fáraó lakomáira. – Ha a bőr visszatér a helyére, és ruganyos, nem lesz semmi baj. Ez a sok figyelmesség teljesen elfárasztotta Seribut. A végén már azt 416

kívánta, bárcsak ne tudna a terhességről semmit, és menne minden a maga természetes útján. Tökéletesen egészségesnek érezte magát, és az ereje is visszatért. Seribu nem akarta, hogy állandóan figyeljék, és nem érdekelte, vajon kicsírázik-e az árpa, ami megmutatja, hogy fiút szül-e vagy lányt. A mágikus szavaktól már zsongott a feje. Írt a királynak, tiltsa meg az orvosoknak, hogy lépten-nyomon megzavarják. – Mindent elviseltem – panaszkodott az anyjának. – Megittam, amit adtak, ráadásul éhgyomorra, de ki is hánytam azonnal. A fokhagymától olyan büdös lettem, hogy a palota minden férfija elmenekült volna tőlem! Hát még mindig nem hiszik el, hogy a gyermek egészséges? Hagynának már békében!

417

Themisz elmagyarázta neki, hogy mindez azért van, mert a király nagyon aggódik az egészsége miatt. – Inkább a gyermeke egészsége miatt! Tudni akarja, hogy fiú lesz-e, és a Királyi Hitves, aki ugyancsak gyereket vár, mindennap felteszi a kérdést az orvosnak. – Az ember azt hinné, hogy félsz ezektől a vizsgálatoktól – mondta Themisz, aki jól ismerte a lányát. – Seribu nem fél semmitől! – válaszolta a mitanni lány.

418

Huszonnyolcadik Diadalmenete és Réthot temetése után Tuthmószisz kifejezte azon óhaját, hogy tiszteletét tegye az ősei előtt. Ezt szinte mindennap megtette. Remélte, hogy utódai ugyanígy megőrzik majd az emlékezetét, mint ahogy ő teszi a régi nagy fáraókkal. III. Tuthmószisz nemcsak I. Tuthmószisz emlékét ápolta féltő gonddal. Karnakban szobrot emeltetett dédnagyapjának, egy másikat pedig II. Tuthmószisznak ajánlott. A király készíttetett még egy olyan emlékművet is, melyen egyszerre több mint hatvan fáraó felé fejezi ki hódolatát. 419

A király tisztában volt vele, hogy a róla készült rajzok és a cselekedeteiről szóló szövegek örökre fennmaradnak. Amon hatalmas templomot kapott: Tuthmószisz egyre bővítette és szépítette Karnakot. Mivel Hatsepszutnak és I. Tuthmószisznak már volt, magának is emeltetett egy pilont3. A karnaki templomban kápolnák nőttek ki a földből, s ezekbe kerültek III. Tuthmószisz és ősei szobrai. A falakon szövegek és képek beszélték el a fáraó hadjáratait: a király, amint megfeszíti íját; a behódolt ázsiaiak a megiddói csata után; a fáraó lova, mely büszke fejét a csata felé fordítja; az uralkodó, mint fékezhetetlen hódító, aki felülemelkedik a halandókon, s hatalma Amonhoz teszi hasonlatossá.

3

A templomok bejáratánál elhelyezett csonka gúla alakú, nagy tömegű kaputorony 420

Núbia behódolt népeit ugyanúgy megörökítették itt, mint Ázsia vereségét. A szobrászok alig győzték a munkát. Tuthmószisz azonban nem elégedett meg ennyivel. Még két pilont rendelt a karnaki templomba. A munkások csak nagy szenvedés árán tudták átszállítani az egyik gránitkaput. A Tuthmósziszt megjelenítő féldomborműveket a legtehetségesebb művészek készítették. A foglyokat mind térdepelve ábrázolták. A fáraó kezében elefántcsont botot tart, s Amonnak ajánlja fel az összes hadifoglyot. A magasra emelt zászlók azt jelezték a thébaiaknak, hogy Tuthmószisz örökké Egyiptom fáraója marad. Néhány szemfüles szobrász még a legyőzött vezérek nevét is belevéste a 421

gránitba. Tuthmószisz-szobrok álltak mindenütt. Mutatták győzelmét az ázsiaiak felett, ábrázolták a hatalom jelvényeivel a mellkasán. Hatsepszut pilonját sajnálta leromboltatni, ezért úgy döntött, hogy kivéseti a trónbitorló nevét és arcát a kőből, majd az apjáéval helyettesíti azokat. A fáraó szerette a harmóniát, és a falakra kerteket, mocsarat, madarakat ábrázoló képeket rendelt. Ezek életet adtak a sivár kőfalaknak. Tuthmószisz mindig törődött vele, hogy elég adomány jusson a Nílusnak, Amonnak és az isten papjainak. Védelmező fáraó volt, aki megóvta az egyiptomiakat. Lefestette hát magát, amint épp élelmet vagy lótuszvirágot visz a kezében. Gyakran személyesen vitte ajándékait az Amon bárkáját rejtő szent hely közelébe. 422

Tuthmószisz a kápolna mellett talált rá Menheperrészenebre. – Na végre! – mondta kedvesen mosolyogva. – Azt hittem, Rehmiré is veled van. Beszédem van veletek. Menheperrészeneb elégedetten szemlélte az alabástromból, homokkőből és rózsaszín gránitból emelt kápolnát. – Készen van! – mondta a karnaki főpap. – Sokkal szebb, mint az előző! – Amikor megünnepeltük uralkodásom harmincadik évét, csodás ünnepséget rendeztünk. A másodiknak még káprázatosabbnak kell lennie! – Nem értem, fáraó! Még nem telt le a második harminc év. Az az ünnepség mindössze négy éve volt! Ha közben beteg lettél volna, balszerencse ér vagy nehezen éred el a győzelmet, megérteném, hogy be akarod bizonyítani a népnek, életerős vagy. De semmi ilyesmi nem történt. 423

Miért tennéd ki magad a próbatételeknek? Szükségtelen bebizonyítanod, milyen gyorsan futsz, vagy hogyan nyilazol! Talán egy bikával akarsz megverekedni, mint ahogy Hatsepszut tette fiatal korában? Már senki sem félt attól, hogy kimondja ezt a nevet a fáraó előtt. Tuthmószisz számára csak egy kifakult emlékkép volt már, amit fényes győzelmei elhomályosítottak. – Nem félek szimbolikusan meghalni. Újjá fogok születni, még erősebb és fiatalabb leszek! Amenóphisz még nagyon fiatal volt, amikor először ünnepeltünk. Ez a mulatság majd ráébreszti, milyen hatalmas is az apja, és hogy hová kell felnőnie, hogy követhessen a trónon. – Nem is rossz ötlet – mondta végül Menheperrészeneb. – Semmi akadálya! Van elég aranyunk! Hóruszra, te annyit tettél tizenkét hónap alatt, mint 424

más tíz év alatt! Ezek után a hadjáratok után valóban megérdemelsz egy ünneplést és egy újjászületést! Tuthmószisz felnevetett. – Mindig fején találod a szöget! Mit is csinálnék nélküled? Gyönyörű lett a templom, és ezt neked köszönhetem. Ki is vehette volna át a Hatsepszuthoz oly hűséges Hapuszeneb helyét? – A kincsek nélkül, amiket te zsákmányoltál, és grandiózus terveid nélkül sosem övezné ily nagy tisztelet Amont. A karnaki templom neked köszönheti szépségét és nagyságát. Az obeliszkek a te pilonjaid és szobraid felett őrködnek. Alakod életre kelti a mész- és a homokkövet! Körülötted az őseid pihennek. Amon szívesen fogadja az ajándékaidat. Az afrikai és ázsiai népek nem merik szemüket a szandálodra emelni. A folyosók, a rajzok, a féldomborművek mind a te 425

alkotásaid, és örökké megmaradnak ezen a szent helyen! Tuthmószisz igen szerette ezt a helyet, ahol minden őt dicsőítette. A karnaki templom nagyon hosszú ideig Hatsepszut kis birodalma volt, aki Amon isten lányának mondta magát. A fáraónő itt érezte igazán otthon magát. Hatalmas építményeket, gyönyörű pilonokat és obeliszkeket építtetett ide. Koronázását és harmincéves ünnepségét is itt tartotta. III. Tuthmószisz számtalanszor megfigyelte, hogyan tömjénezi a királynő az isten szobrát, ami kifejezetten az ő kiváltsága volt. Még emlékezett Hatsepszut határozott utasításaira, amiket akkor adott, amikor a szobrot Karnakból az apró luxori templomba szállították. 426

Most III. Tuthmószisz uralkodott ezen a szent helyen is. Ő is emeltetett arany- és homokkő pilonokat. Ő is kivésette Asszuánban a maga obeliszkjeit. Ő is ott volt a féldomborműveken, fején a fehér és a vörös koronával, Amon isten oldalán. A király csendben egyik faltól a másikig sétált. Léptei alig hallatszottak. Visszatért a szentélyhez, és átlépett az aranyozással borított kapun. Lelke tökéletesen nyugodt volt. Kezét a háta mögött összekulcsolva lépkedett, és a terem falain lévő tetteiben gyönyörködött. Mindenütt az egyensúly és az állandóság istennője, Maat és Amon védelmezte a fáraót. Utóbbi a király életének és sorsának részeseként. Tuthmószisz Menheperré és Amon mindenütt egyek voltak. Dicsőségük egyazon erőből származott. 427

Tuthmószisz Amon régi szentélyéhez vette útját, majd dél felé fordult, és meglátogatta az emlékművet, amit több évvel azelőtt építtetett oda. – Itt ünnepeltem a harmincadik évet, az újjászületés jelét. Most majd új erőt merítek az elkövetkező harminc évre! Tuthmószisz felnézett a hatalmas oszlopokra. A cédruskapu két oldalán egy-egy szobor állt. – Akkor fiatal és ragyogó voltam az ünnepi ruhában. Most egy hódítót fognak ünnepelni! Talán állíttatok még ide pár szobrot. Tuthmószisz átlépett a gránitküszöbön, és egy folyosón haladt tovább. Közeledtére néhány madár rebbent fel. A király zavartalanul ment tovább. A falakon elolvashatta az ünnepség történetét. Most még fényesebb mulatságot kívánt. 428

– A szertartások egy részét kénytelenek leszünk a templom nagy udvarán lebonyolítani. Menheperrészeneb, helyeztess oda egy baldachinnal fedett trónust! Egy főpap sem szüntetheti meg az atlétikai versenyeket. Válassz ki egy-egy termet északon, délen, keleten és nyugaton is. Majd ez szimbolizálja a hatalmam, mely az egész világra kiterjed. Amikor eljátsszuk a halálomat, egyesülésemet Ozírisszel, majd a feltámadásomat, mindennek gördülékenyen kell mennie. A király figyelmesen elolvasta a szöveget, amit a tudósok istene helyeztetett oda Amon védelme alá, hogy minden isten értesüljön a világ állásáról. – Ezt a szöveget ki fogom egészíttetni – mondta Tuthmószisz, és magához hívatott egy írnokot. – Azt akarom, hogy az istenségek ismerjék el a hatalmamat, és köszönjék meg 429

Thotnak, hogy értesítette őket új hatalmamról. Mikor az írnok megérkezett, a főpap megmutatta neki, melyik szöveget kell megváltoztatni. – A mindenható király számba veszi itteni alkotásait! Figyelj, és jegyezz le mindent! Aztán Tuthmósziszhoz fordult: – Igazad van, barátom. Én is hozzá akartam tenni valamit. Mit szólsz ehhez? „Az istenek megjegyzik Amon szavait, amivel fiát, III. Tuthmósziszt bátorítja, aki a legnagyobb és legtökéletesebb a fáraók sorában. Megtisztítják és megvédelmezik a helyet, hol Tuthmószisz áll. Tisztelik bátorságát és szépségét, melyet Ré kölcsönöz neki. Ajándékokat adnak neki, mert így akarja Amon, mindörökké.” – Ez tetszik – mondta Tuthmószisz elragadtatva. 430

– Így hatalmad az emberek és az istenek szemében is szent és megkérdőjelezhetetlen lesz. – Arra gondoltam, hogy több kép is lehetne a születésről és a mindennapi életről a falakon – folytatta Tuthmószisz, és belépett a templom harmadik termébe. – Nézd ezeket a falakat! Teljesen csupaszok! Ide növényeket kellene festeni, hogy ne legyen ilyen komor a hangulat. – Ilyenek jók lesznek? Ezeket akkor festettük ide, amikor visszatértél az egyik hadjáratról. Ázsia gyümölcsöseit és szántóföldjeit ábrázolják… – Nagyon jó! Ilyenek még kellenek! Hatalmam örök megújulását szimbolizálják. Az Orontész fái hajladoznak a rengeteg gyümölcs terhe alatt. A fáraó megszabadítja őket! Minden nép ünnepelje meg az újjászületésemet! 431

Tuthmószisz meglepően jól érezte magát abban a kisméretű helyiségben, ahol a sólyomistent és a thébai istent imádták. A fáraó álmodozva dőlt neki a lapis lazulival, ezüsttel és türkizzel ékített oszlopnak. Elképzelte, hogyan beszél majd a központi udvaron. Aztán eszébe jutott, hogy emitt is tarthatnák az ünnepséget. – Beszélek majd a nap útjáról, s közben végig a csillagokkal kifestett plafont fogom nézni. Ez a kék csodálatos! Dzsehutinak igaza volt, hogy minden templomban ezt a színt alkalmazta. – Én az udvart ajánlanám. Ott több hely van. Jobban látják majd a fáraót. A nép pedig kívülről hallgathatja a szavait. Idebent csak a királyi család tagjai lehetnek. 432

– Legyen! Ám a szertartásoknak itt kell lefolyniuk. A hatalmam itt érződik igazán. Kár, hogy csak kevesen láthatják a szobrot. Nagyon megkapó. Amon vállára teszem majd a kezem, és olyanok leszünk, mint két testvér. A főpap elismételte, mit mondott a fáraó, hogy az írnok nehogy kifelejtsen valamit. – Lenne még egy ötletem, ami tetszeni fog az isteneknek és a népnek egyaránt – folytatta Menheperrészeneb. – Mondd, mi az! – Emlékszel még a Ptahtemplomra, amit az uralkodásod elején újíttattál fel? – Természetesen! Akkoriban romokban állt! – Nagy munka volt, mert mindent kőből és homokkőből kellett pótolnunk. Fát hiába használtunk volna. Még a 433

cédrus is szétrohad egyszer. Csak a kő tart örökké. – Puntból rendeltem cédruskapukat ahhoz a templomhoz. – Dzsehuti azt találta ki, hogy fedjük be őket rézlapokkal. Már csak a falakat kell feldíszíteni. Szeretném, ha Ptah elégedett lenne. Memphiszben nagyra tartják, de Thébában nem sokra becsülik. Az építészek egyébként kibővítették a templomot. Az isten egy aranytrónon ül. – Az az igazság, hogy magam is elhagytam Ptahot. Nemigen hódoltunk neki, mióta király vagyok. Most majd erre is lesz alkalmunk! Te hódoltál az istennek, akit őseink minden más istenség elé helyeztek? – Nem felejtettem el. Rendeztem szertartásokat, melyek elégedetté tették őt. Trónja körül a létező legszebb tálakon és kupákban vannak az ajándékok. Nem sajnáltam az 434

aranyat, az ezüstöt és a szináji drágaköveket sem. A papok mindennap a legfinomabb tömjént alkalmazzák, és a Karnakhoz közeli vagy a palotában levő műhelyekben készült szövetekbe öltöznek. – Rendben! Elégedett vagyok! Képzeld, a Királyi Hitves azt találta ki, hogy foglalkoztassuk a háremhölgyeket! Takarítanak, szőnek, virágokat ültetnek! – Így legalább kevesebb idejük lesz az intrikára. – Neked is ilyesmi jut eszedbe, ahogy megemlítem a háremet? Szent feladatokkal fogom megbízni a lányokat. Amon isten birtoka közel kétezer arur, és csak egy részét művelik. Megparancsolom a lányoknak, hogy alakítsanak ki egy pompás kertet! Lesz ott minden! Kár a piacra menni, ha a földről is megtölthetjük az adományok kosarait. 435

Az írnok előkapta kalamusát, és a főpap intésére lázasan körmölni kezdett. – Jegyezd le, hogy új szolgálókat jelölök ki Amon birtokára. A kadesi király fia is itt fog dolgozni, ahogy a többi herceg is, legyenek bár ázsiaiak vagy afrikaiak! – Egyszerű hadifoglyokra is szükségünk lenne… – Megadom! Tuthmószisz eleget látott. Utoljára még megcsodálta az ajándékokat: magas aranyvázák, élelemmel, olajjal vagy borral teli edények, csillogó kövekkel kirakott ládák, ezüst és réz szerszámok, kornalinnal és türkizzel díszített hangszerek voltak mindenütt. Tuthmószisz kifelé menet az egyik szobra előtt haladt el. 436

– Azt hiszem, Amon elégedett lehet. Senki sem háborgatja szentélye békéjét. Szeret engem, és én imádom őt. Fiaként tekint rám, és megosztja velem a tudását. Úgy érzem, itt boldogok az istenségek. – Hála a bánásmódnak, amiben te részesíted őket. Mind elismerik a jótéteményeidet. Látják, mennyire szereted Amont. Remélik, sokáig fogsz élni, hogy folytathasd a művedet. Azután majd megjutalmaznak téged. – Igen! Rével tartok az égbe! Tuthmószisz felszállt a szekerére, amely a templom előtti első pilonnál várt rá, és megparancsolta a kocsisnak, hogy hajtson a kikötőbe. Ott felszállt az egyik aranyszínű hajójára, és átkelt vele a Níluson. A partról a Medinet Habu-i szentély felé indult, amit Hatsepszut szépített meg annak idején. A fáraó szerette ezt a helyet. Ez a templom távol esett mindentől. Sok 437

madár lakott benne. A király napkelte előtt szokott idelátogatni, amikor Ré sugarai még nem világítják meg a közeli hegyeket. A falak mögött a Nagy Síkság terült el az előkelők és királyok sírjaival. – Théba nem egyenlő Egyiptommal – mondta Tuthmószisz, amikor visszatért a keleti partra. – Núbiába kell mennem. Megszépítem Hnum és Szatet templomait. Nehbetnek újra lesz szentélye. Ozírisznak már van birtoka Abüdoszban. Magas szikomorfákkal és illatos virágokkal fogom körülültetni, akár a karnaki templomot. A kertem színei versenyre kelnek majd a művészek festményeivel is. Milyen lenne a héliopoliszi Nap-templom vagy a memphiszi Ptah-szentély, ha nem nőnének virágok körülöttük? A drágakövek, féldomborművek, szobrok és műemlékek mind halottak lennének növények nélkül. 438

A király a szántóföldeken keresztül haladt az öntözőcsatornák mentén. A parasztok tisztelettel köszöntötték. Szekere után gyerekek szaladtak. Érezte, hogy szereti a nép. Seribu pedig gyermeket szül nekem, nevetett fel. Vajon milyen lesz utána? Megváltozik? Engedelmesebb lesz? Bárcsak elfelejtené Istariut! Minden nő egyforma! Egy arany nyakláncnak egy sem tud ellenállni!

439

Huszonkilencedik Themisz üzenetet kapott a királytól, hogy meglátogathatja a lányát. Mióta Seribu visszatért Ázsiából, erre nem sokszor nyílt lehetőség. Annyit megtudott, hogy Istariu a Mitanni elleni hadjárat során pusztult el, de a fáraó nagyon rejtélyesen viselkedett. Az a hír járta, hogy Seribu börtönben fogja bevégezni az életét. – Végre láthatom őt! – mondta Themisz, és a melléhez szorította az üzenetet. – Most kiszedem belőle, mi történt valójában. Miért bánik így vele, amikor azelőtt az egyik kedvence volt? 440

Themisz magához hívta a szolgálóit, és gyorsan felöltöztette magát. Olyan feszült volt, hogy még a tunikáját sem tudta rendesen megkötni. – A hajamat! Gyorsan! Megfelelően kell kinéznem, hátha összeakadok a királlyal a palotában, de még napnyugta előtt oda akarok érni! Semmi keresnivalóm éjjel a fáraó háremében. Három lány sürgölődött körülötte. Parfümöket, krémeket, fésűket, ékszereket, hajtűket és öveket hoztak úrnőjüknek. Themisz gyorsan kiválasztotta közülük a megfelelő darabokat. – Ez az aranyozott öv tökéletesen megfelel. Ezt a gyöngysort kérem meg ezt a hajtűt a lapis lazulival! Ez az! Fülbevaló, karperec… Ez a rövid paróka jó lesz. Hozzatok egy fejéket is! 441

Themisz többször is megnézte magát egy lótusznyelű tükörben. – Olyan fáradtnak látszom. Már aludni sem tudok a lányom miatt. Lehet, hogy már nem sok van hátra… – Ne mondj ilyeneket, úrnőm! – kérte a kedvenc szolgálólánya. Themisz sietve szállt fel a szekerére. A palota kapui megnyíltak előtte. Mikor bejelentkezett a szárnyba, ahol a háremhölgyek laktak, Seribu rohanva érkezett, és a karjaiba vetette magát. – Gyere ki a kertbe! Végre megengedték, hogy ott sétáljak. Így majd egyik lány sem hallja, hogy mit beszélünk. Tudnád, mennyire örültek, amikor látták, milyen rosszul bánnak velem…

442

– Mi történt? Hogy meghíztál! A fáraó rád unt? Más lányokkal foglalkozik? Újabb hadifoglyok… – Ez nem ilyen egyszerű – sóhajtott fel Seribu. – Üljünk ide, erre a padra! Rendelek valami italt és süteményeket. Menjünk távolabb a király gyerekeitől! Épp tornáznak. – Íziszre, ne kínozz tovább! Mesélj el mindent! – Anyám, nem mondtam el neked mindent, amikor visszajöttünk Ázsiából. Seribu mesélt neki Istariuról, hogyan találtak újra egymásra, miért árulta el a mitanni a fáraót, és hogyan pusztult el végül a csatában. Themisz szíve egyre hevesebben vert. – Hogy távolodhatott el tőlünk ilyen messzire? Annyira szerettem őt! – Én egyetértettem a választásával – vallotta be Seribu. – Bátor volt. Eldobta magától a király ajándékait. 443

– Tehát Széthi és Belisz fia elhagyta a földi világot – suttogta maga elé Themisz. – A fáraó kardja lecsapott rá! – A fáraó megtudta, hogy titokban találkoztam vele. Ezért nem foglalkozik velem. Már nem bízik bennem. – És igaza van? Seribu, aki sosem sütötte le a szemét, most elpirult az anyja előtt. – Te is kész lettél volna elárulni Tuthmósziszt? – Bevallom, igen. De hát nem mitanni vagyok-e? Ázsiában nőttem fel. – Miket beszélsz, te szerencsétlen? Az apád egyiptomi volt. – De te mitanni vagy! – Valóban. Miféle átok ül a családunkon, hogy újra meg újra megtörténik? – Miről beszélsz? 444

– Nem fontos! A király tehát mint foglyot hozott vissza téged! – De most újra a kedvence vagyok! – Nem biztos. Úgy határozott, hogy Szobek és Kertari megkapja a hitvesi címet. Beszélt neked erről? – Csak második hitvesek lesznek… Én is hamarosan megkapom ezt a titulust. A király még birtokot is ad nekem. Megígérte. Engem persze nem nagyon érdekel. Mindenesetre most jobb helyzetben vagyok. – Nem értem az egészet. – Ne felejtsd el, hogy a fáraó gyermekét várom! Nyugodj meg, anyám! Már hozzászoktam a gondolathoz. Azt hiszem, azért történt így, hogy megmeneküljünk a kivégzéstől. A fáraó boldog. Most könnyen megbocsát. – Tehát a boszorkány, akivel beszéltél, csak egy tudatlan kuruzsló. Az a vén ringyó! 445

– A varázsitalt Tuthmószisz számára készítette. A mágia őrá irányult… – Mit akarsz ezzel, Seribu? Csak nem volt közben más szeretőd is? – Az élet néha tartogat meglepetéseket. – Remélem, nem arra gondolsz, amire én! – Az egyiptomiak mind úgy tudják, hogy a király gyermeke. Csak ez számít… Themisz tovább kérdezgette, de Seribu nem árult el neki semmit. – Te sem osztottad meg velem a titkaidat… – Sosem titkolóztam a gyermekeim előtt! – Anyám, az istennők meg fognak büntetni. Amenpafer és Istariu elmondtak nekem mindent. Istariu egy öreg mitanni barátunkkal találkozott, aki a családjával a Szinájon rejtőzik a 446

hegyekben. Az elmondta neki, hogy Amenpafer a mitanni király fia és nem Kaié. Amenpafer tehát a féltestvérem és nem a testvérem, mint ahogy évekig elhitetted velünk! Themisz elsápadt. – Ki lehet az az öreg? – Tehát még csak nem is tagadod? Themisz nagyot sóhajtott. – Miért nem beszélt erről Amenpafer? – Biztosan arra várt, hogy te elmondd neki az igazat. – Azt szerettem volna, ha sosem tudja meg. Fontos ez? Mindig is úgy tekintettél rá, mint a testvéredre. Együtt nőttetek fel. – Most is testvéremként szeretem. – Szégyelltem, hogy megosztottam az ágyam azzal a gyűlölt mitannival, aki halálra ítélte az apádat. – Talán engem nem arra kényszerítenek itt, hogy teljesítsem az 447

egyiptomi király minden kívánságát? Pedig én mást szerettem! – Mi az? Kiről beszélsz? – Anyám, eleget mondtam. Eltitkoltad Amenpafer előtt a valódi származását. Sosem magyaráztad el, miért hagytad el Egyiptomot I. Tuthmószisz uralkodása idején. Amenpafer találkozott egy paraszttal, aki mindent elmesélt neki. – Tudom – válaszolta Themisz. – A testvéred bizonyára beavatott a részletekbe. – Igen. Mitanni vagy most is. Gazdag családból származtál. Miért érdekeltek volna az egyiptomi fáraók? Ahogy én, te is egy királyi hárembe kerültél. Jól bántak veled, de te még emlékeztél rá, milyen szabadon élni. Kai tervei kapóra jöttek. Ki akartad használni az alkalmat, hogy bosszút állj az egyiptomiakon, és hogy visszatérhess a hazádba… 448

– Hallgass! A fáraó nem tud semmiről… – Tényleg azt hiszed? Tuthmószisz figyelmét semmi sem kerüli el! – Csak egy részét ismeri az igazságnak. Biztos, hogy mindnyájunk életébe kerülne, ha valaki beszélni kezdene neki arról a régi dologról. – És a paraszt? – Ő hallgatni fog. A szavát adta nekem. Seribu fürkészőn nézett az anyjára. – Mit ígértél neki cserébe? Csak nem… – Ugyan! Íziszre, ez egy ágrólszakadt ember! Alig kapott valamit. Egyébként meg neki sem érdeke, hogy napvilágra kerüljön az ügy. – Azért vigyázz vele!

449

A két nő hallgatásba merült. Távolabbról a király gyerekeinek kiáltozása hallatszott. – Beszélnem kell Amenpaferrel. Haragszik rám, amiért hazudtam neki? – Nem, de azt hiszem, nagyon felkavarta a hír. Azóta elég sokat iszik. De nem csodálkozom. Ő teljesen mitanni, ráadásul a mitanni uralkodó fia! A saját népe ellen harcolt a fáraó oldalán! – És mégsem árulta el a királyt. Nem követte Istariut. – Sajnos, nem. Ki tudja? Lehet, hogy a fáraó sosem győz, ha Amenpafer ellene vezeti az egyiptomiakat! – A testvéred bölcs. A katonák sosem árulnák el a királyt. Tuthmószisz gazdaggá teszi őket, és dicsőséget ad nekik! Ha Amenpafer másképp cselekszik, ma mindketten 450

halottak lennétek, mint Istariu. Ozírisz fogadja őt igaz emberként! – Istariu nem Ozíriszhez tért meg, hanem az ázsiai istenekhez! Álomvilágban fog élni, ahogy megérdemli! – Úgy látom, nagyon a király ellen vagy! Mégis gyermeket szülsz neki. Hogy van ez? – Mi mást tehetnék? Ebben az országban sok gyermek nagyon korán eltávozik. – És egy anya sem gondol erre remegés nélkül. – Szomorú leszek, ha elvesztem a gyermekemet. Imádkozni fogok az istenekhez, hogy tegyék őt erőssé! Biztos vagyok benne, hogy kivételes sorsot szánnak neki! – Nem mondasz nekem többet a gyerekről? 451

– Nem. A hárem egyre nagyobb. Sok új lány érkezett Ázsiából. A fáraó hónapokig Thébában mulat majd, és sok-sok gyermeket csinál. Az enyém is itt fog felnőni, de nem olyan lesz, mint a többiek. – Szóval semmit sem mondasz nekem a férfiról, aki elnyerte a szívedet. – Menjünk! Kicsit elfáradtam. Menj haza, és ne nyugtalankodj! Minden rendben van. Seribu a fáraó kedvence marad!

452

Harmincadik Tuthmószisznak pár hónap múlva megint útra kellett kelnie, hogy leverje a mitanni király lázadását Retenjuban. A beduin törzsek is mozgolódni kezdtek, de a király könnyedén rendet csinált. A következő évszakot megnövekedett családja társaságában tölthette, és egyre többet volt együtt Amenóphisszal. A fia elkísérte a vadászatokra, a sétákra a Nílus partján, ott volt vele a lakomákon is. Tuthmószisz néha kikérte a véleményét. A fiú többek között örökölte a növények iránti szeretetét is. 453

Tuthmószisz élvezte a délutánokat, amiket Merirével töltött együtt a szikomorfák árnyékában. Költőket és énekeseket hallgattak, akik boldogságot kívántak nekik. Közben a szolgálók tömjénnel, mirhával illatosították be a királyi párt, rózsával illatosított olajat kentek a testükre. A király saját maga szedte virágkoszorút viselt. Miközben egy költőre figyelt, aki külön az ő számára verselt a szerelemről és a király hőstetteiről, egy szolgáló lépett elé, és mélyen meghajolt. Sokáig így is maradt. A zenészek közben fuvolával és hárfával kísérték a művészt. – Hogy tetszett ez az ének? – kérdezte Tuthmószisz a lánytól. – Hát nem a derűt adta vissza, ami egész országunkra jellemző? A szolgálót nagyon meglepte, hogy a király kikéri a véleményét, nem tudta, 454

mit tegyen. Lesütötte a szemét, és nem mert felnézni a fáraóra. – Nem mondasz semmit? Félsz tőlem? Az egyiptomi lány ajkai remegni kezdtek. Nem sok hiányzott hozzá, hogy elaléljon. – Bocsásd meg nekem ostoba szégyenlősségemet! Még sosem találkoztam a fáraóval. – Tetszel nekem. Szeretem a tartózkodásod, és hogy ilyen fiatal vagy. Régóta szolgálsz a palotában? – Igen, Nagy Hórusz. Két éve élek a háremhölgyek között. A király figyelmesen végigmustrálta, amivel megint zavarba hozta a lányt. – Miért öltöztél fel? A szolgálók itt meztelenül járnak. Ez a hosszú tunika teljesen elrejti az alakod. – Leveszem, ha a fáraó úgy kívánja – válaszolta a lány elvörösödve. – Nos, úgy kívánom. 455

Mikor a lány még mindig nem mozdult, a király megparancsolta neki, hogy ne várakoztassa tovább. – Gyerünk! Lányok! Segítsetek neki levenni azt a tunikát! Csak az ékszerei maradjanak rajta! A lány hagyta, hogy a nők levetkőztessék. Az egyik odalépett, és kihúzta a fibulát, ami a vállán fogta össze a ruhát, a másik a virágos övét oldotta ki, a harmadik lassan húzni kezdte lefelé a szövetet a felsőtestéről. Előbb a vállai tűntek elő, azután a keble is. A ruha végül a lábaihoz hullt. A szolgálók felvették, és gyorsan távoztak. – Szép vagy – mondta a király. – Ahelyett, hogy kiszolgálod a háremhölgyeket, téged is azzá teszlek. A lány térden állva könyörgött a királynak. 456

– Azt az úrnők sosem engednék! Egy szolgáló hogyan is élhetne olyan fényűzésben? – Nem a palotában élsz? Ne kérdőjelezd meg a fáraó parancsait! Ma estétől fogva saját szobád lesz a háremben! Lehet, hogy a lakoma után felkereslek. Azt tanácsolom, ne vesztegesd az időt, és fogadd meg a főnöknő tanácsait! Ő majd elmondja, mit jelent háremhölgynek lenni. A lány már ment volna, de a király visszahívta. – Nem felejtettél el valamit? – kérdezte nevetve. – Azt hiszem, kicsit összezavartad a kislányt – mondta Meriré egy róka mosolyával az arcán. – Érdekes, hogy ma már engem is mulattatnak a kicsapongásaid. – Mert te vagy a legkülönb Királyi Hitves Egyiptom egész eddigi törté457

netében – csókolta meg a kezét Tuthmószisz. – Az előbb nem egy üzenetet hoztál? Mit akarsz? Miért voltál úgy kifulladva? – Valóban, uram – mondta a lány és megint letérdelt a király előtt. – Azt az üzenetet hoztam az arany Hórusznak, hogy Seribu nemrég életet adott gyermekének Hathor és Thoérisz védelme alatt. – Hogy hívnak? – Buhénisznek. – Buhenből származol? – Igen, uram. Onnan, ahol olyan csodás templomot építtettél. – Nagyon jó, Buhénisz. Ez a hír boldoggá tett. Lány vagy fiú? – Fiú, Nagy Király. Csodálatos gyermek. Finom szálú haj borítja a fejét. Nagy szemekkel nézeget körbe. Hangosan kiabálva jött a világra, s látta meg Ré sugarait. 458

Amenóphisz épp akkor csatlakozott a szüleihez, amikor a szolgálólány előállt a hírrel. Már régen nem vetélytársként tekintett a fáraó többi gyermekére. – Micsoda öröm, apám! Edzeni voltam. Azt hiszem, készen állok a következő hadjáratra. – Velem jössz Ázsiába. Szükségem van rád. Mostantól együtt kormányzunk és harcolunk. A testvéred mit csinál? – A dajkájával van. Arany Hórusz, Dzsehuti beszélt nekem a sírokról, amiket a Nagy Síkságon építtetsz nekem és a testvéremnek. Nem túl korai ez? – Hogy gondolkodhat így a fáraó gyermeke? A jövőre nem gondolhatsz elég korán. Még ha mindennap imádkozom is Amonhoz, hogy őrizzen 459

meg téged jó egészségben, lehet, hogy másnap már a Túlvilágon leszel. Azt akarom, hogy a temetési szobád legyen kész. Amenóphisz szerette volna megnézni az ő és a testvére sírját. – Ez lehetetlen, fiam – mondta a király. – A munkálatokat csak nemrég kezdték. Még nem választottam ki a telepfőnököt. Dzsehuti túl öreg ahhoz, hogy ő folytassa. I. Tuthmószisz és II. Meriré-Hatsepszut sírját természetesen még be fogja fejezni. – Ne gyötörj, nagy fáraó, legalább azt mondd meg, hol vannak a sírhelyek! Közel a tiedhez? – Tudod, hol van Hatsepszut szentélye, igaz? – Persze! Amikor felérünk a kígyóistennő dombjára, aki a holtakra vigyáz, van egy kis ösvény balra. Egészen a sziklafalig vezet. A sír bejárata abban a sziklában van. 460

Kívülről persze semmi sem látszik. Senki sem gyanakodna, hogy van ott valami. – Igaz, jól el van rejtve. – De miért említetted Hatsepszut sírját? – Azért, mert az az ösvény, ami odavezet, egy helyen szétágazik. A bal oldali ág a fáraó-királynő sírjához visz. A jobb oldali viszont más szentélyekhez vezet. Az nehéz út. Felfelé vezet, és meglehetősen sziklás terepen. A bejárattól egy lépcső vezet lefelé az előterembe. Egy másik lépcső a temetkezési szobába és a szarkofághoz visz. – Mindenre gondoltál, Nagy Hórusz. A sírrablóknak esélyük sincs! Ott senki sem talál rá a sírokra. De mi van az enyémmel? III. Tuthmószisz felkacagott.

461

– Hagyd nyugton a fáraót! – szólt közbe Meriré. – Majd megtudod, ha eljön az ideje! – Nem! Nem! Jogos a kérdés. Tudd hát meg, hogy az én szentélyemhez vezető út mentén lesz a sírod. Dzsehutival együtt választottam ki a helyet. Hatalmas sír fér oda, széles folyosókkal. A falakon az istenségek lesznek. A plafonon keselyűk és Anubisz. Amenóphisz nem merte megkérdezni az apjától, miért olyan más a két sír terve. Ha valamihez nem értett, inkább hallgatott és figyelt. – A szarkofágod súlyos lesz és tekintélyt parancsoló – magyarázta Tuthmószisz. – Így a hordárok még véletlenül sem fogják összetörni. A király felállt. Látni akarta Seribu gyerekét. – Aggódsz a lány miatt? – kérdezte Meriré. 462

– Nem. De szeretem tudni, mi történik a palotában.

463

Harmincegyedik Themisz és Bész már réges-rég átkeltek a Túlvilágra, s titkukat is magukkal vitték, amikor újabb felkelés tört ki Mitanniban a fáraó uralkodásának negyvenkettedik évében. A mitanni király újra szövetséget kötött a kadesi uralkodóval. Tuthmószisz összegyűjtötte a seregét, a tengeren átkelve elérte és elfoglalta az ellenséges kikötőket, majd a stratégiai pontokat megszerezve elvágta egymástól Kadest és a többi ázsiai várost. Az első komoly 464

összecsapás egy Kadessel szövetséges város bevétele volt. A gyors győzelem után a fáraó megindult Kades felé. Mikor az egyiptomi király közeledni látszott, az ázsiai katonák kivonultak, hogy elkerüljék az ostromot. Ez a taktika összezavarta Tuthmósziszt. Úgy látta, eléggé erős az ellenfél lovassága. A szekerek rohama ez egyszer megtört. Az íjászok sorai szétkuszálódtak. Az egyiptomiak lovai üres nyereggel vágtattak vissza. Amenmen leugrott a szekeréről, és a király és Amenóphisz felé kezdett futni. – Gyorsan! Az ellenség ki fogja használni a meglepetés erejét. Gyorsan össze kell szednünk magunkat! – Ebben a káoszban már nem lehet rendet teremteni! A katonáink feladták a küzdelmet. 465

– Mit akarsz csinálni? – kiáltotta neki a király. – Viszek magammal néhány embert, és leöldösöm a megbokrosodott lovakat. Ezek csak még jobban szétzilálják a sorainkat! Mikor Amenóphisz felajánlotta segítségét, Amenmen azt tanácsolta neki, hogy fogjon egy lándzsát, és szálljon le a szekeréről. – Úgysem tudod hasznát venni! Csak gyere utánam! Amenmen higgadt vezetése mellett az egyiptomiak gyorsan megszabadultak a kártékony lovaktól. Kezdtek újra harci rendbe állni. – Sikerült! – mondta a hadvezérének Tuthmószisz, és magához szorította barátját. – Mit is csinálnék a te bátorságod és hidegvéred nélkül? 466

Amenment meghatotta, hogy a király ilyen szavakra ragadtatta magát az egész sereg előtt, gyorsan Amenóphiszhoz fordult, és megkérte, hogy vezesse vele együtt a rohamot. Nem sok idő kellett, és az egyiptomiak a falak mögé szorították az ellenséget. Tuthmószisz nagy mestere volt az ostromnak, és most nem akart rohamot indítani. – Kár lenne az embereinkért. A győzelem már bizonyos. Ez a fal nem túl vastag. Nem állhat ellen a fáraónak. Amenmen! Üssük fel a tábort! A győzelem könnyen jött. A király szokása szerint nagy zsákmányt vitt haza Thébába, és helyőrségeket hagyott Ázsiában. – Sokat harcoltam itt – mondta kissé fáradt hangon Amenmennek. – Húsz év alatt megtanítottam az 467

ittenieknek, hogy ki parancsol. Amenóphisz most már könnyen leverheti a felkeléseket, amik nem többek egyszerű szalmalángnál. Tuthmószisz először életében fáradtnak érezte magát. Uralkodásának negyvenkettedik évében immár az ötvenedik születésnapját ünnepelte, és megértette, hogy a fiai készek rá, hogy folytassák a birodalom építését. Tuthmószisz tudta, hogy hatalmas birodalmat hagy örökül, ezért szeretett volna meggyőződni a déli népek engedelmességéről is. Mikor Thébába értek, Amenmen megkérdezte tőle, hogy azonnal tovább indulnak-e a katarakták felé. – Nem. Pihenésre van szükségem. Az istenek segítettek engem, de az öregség egyre inkább kiterjeszti hatalmát fájó tagjaimra. Több fiamat is szeretném magammal vinni Délre. A 468

gyerekek közül is néhányat. Amikor én elmegyek, ők már hatalmas termetű fiatalok lesznek. – Mennyi pihenőt akarsz tartani? – Hónapok kellenek. Az egyiptomi hadsereg húsz éven keresztül kiválóan megállta a helyét, de mostanra elfáradtak a katonáink. Ami a parasztokat illeti, itt az aratás. Gondolnom kell a családjukra is. A negyedik kataraktán túlra kell mennünk. Oda, ahol a nagyapám is járt. – Egészen a Tisztaság hegyéig el akarsz menni? – Igen. Biztosítani akarom az egyiptomi hatalmat Gebel Barkalig. Azután, ahogy I. Tuthmószisz tette Mitanniban – mint később én is –, szövegeket vésetünk a kőbe déli hódításainkról. Tianu majd megírja nekem. Így mindenki tudni fogja, hogy északon a civilizált Mitanniig, délen 469

pedig a vad népek lakta területekig terjedt a hatalmam. – Bevallom, az évek engem sem kíméltek. Sosem mondtam volna, ha nem rendelsz el pihenőt. – Barátom, sokat tettünk az országért. A létező legnagyobb birodalom felett uralkodom. Boldog vagyok. Tudod, milyen drágák nekem a fiaim és a lányaim: Nofertari, Meritamon és Beket. Szeretek Merirével is lenni. – Egészen elérzékenyültem, amikor a fáraó kifejezte irántam való szeretetét a csatamezőn – mondta Amenmen. – A barátom vagy. Megmentetted az életemet. Sok mindenen átmentünk mi ketten! Voltak nehéz pillanatok, de sok boldogság is! Amenmen, a hatalmas, kérlelhetetlen harcos, a legyőzhetetlen 470

hadvezér most nem tudta visszatartani a könnyeit. – Szeretlek és tisztellek örökkönörökké, arany Hórusz. Te vagy minden idők legnagyobb fáraója! * ** Tuthmószisz már nemigen foglalkozott mással, csak hogy felejthetetlen nyomot hagyjon Núbiában az utókor számára. Többször is Buhenbe ment – itt székelt az alkirály. Tetszett neki Hatsepszut kibővített temploma, ahonnan kivésték a fáraónőre utaló legkisebb jelet is. Hogy jobban hódolhassanak Hórusznak, Tuthmószisz kitalálta, hogy rendezzenek lakomát egy külön e célra berendezett teremben. Miközben tartottak az előkészületek, Tuthmószisz kedvtelve olvasta az 471

egyik oszlopon lévő szöveget, melyet az alkirály vésetett oda a király egyik korai győzelmének másnapján. – Aki idejön, és elolvassa ezt a szöveget, sosem támad többé a fáraó ellen – mondta az alkirály. – Hazudnom sem kell. Ez a szöveg megteszi a hatását! – Nagyon jó ötlet. Ezek a mondatok huszonnégy éve kerültek fel ide, s mégis… Ma is olyan találóak! Elmesélik, hogy Hórusz isten apámként szeret engem, hogy sikerrel harcoltam Retenju népei ellen, hogy milyen sok foglyot vittem Thébába… Köszönetképp, hogy templomot emeltetett Dedun isten, a núbiaiak főistenének tiszteletére, az afrikaiak szívesen nevezték Tuthmósziszt Dedun fiának. Amikor az egyiptomi papok szóba hozták, hogyan lehet 472

egyszerre Amon, Ptah, Dedun és Hórusz fia is, Tuthmószisz emlékeztette őket, hogy ő a király, és hogy minden lehetséges. Szerette volna, ha az afrikai rítusok összeolvadtak volna az egyiptomi szertartásokkal. Tuthmószisz nagy érdeklődéssel tekintette meg Dedun szentélyét, melyet III. Szeszósztrisz idejében építettek, s melyet ugyancsak kibővíttetett. Utasításba adta, hogy a szentélyt rendszeresen tisztítsák, és hozzák helyre Szeszósztrisz és Dedun ábrázolásait. – Majd én is csatlakozom hozzájuk – mondta az egyik szobrásznak, aki egy féldomborművön dolgozott. – Itt a helyem. Tégy oda engem ülve az ősöm és a núbiai isten mellé! * ** 473

Mikor visszatért Thébába, Tuthmószisz megbeszélést tartott Rehmirével. A vezír tudatta vele, hogy Amenóphisz Memphiszben van, s ott a legjobb mesterek foglalkoznak vele. – Befejezted a munkát? – kérdezte a király. – Igen. Épp az új földek felosztását néztem át. – Semmi gond? – Azt azért nem mondanám. A parasztok hajlíthatatlanok. Vannak közöttük, akik nem hajlandók öntözni. A nomarkhészek és a kormányzók nem fogadják el a munkák kezdésének időpontját. Egyes parasztok nem vágják ki a fákat, amiket kijelölünk. – Volt időd ellenőrizni a korsókat? – Igen. Az étel és ital elegendő a palota számára.

474

Tuthmószisz gratulált neki a testőrséghez, amit a núbiai útra választott ki mellé. – Nagyon jól előkészítetted az utat. Hogy állnak a karnaki munkálatok? És a templomom építése? Rehmiré biztosította, hogy minden a megszokott rendben zajlik. – Menheperrészeneb épp most látogatta meg a művészeket és a mesterembereket. A legkisebb részletek sem kerülik el a figyelmét. Egyik nap az ékszerészt ellenőrizzük, másik nap a tímárt. – Semmi sem szabad elkapkodni. – A bányászok nemrég érkeztek meg Szinájról. A rendőrök egészen Thébáig kísérték őket. Menheperrészeneb segített nekem az írnokaival számba venni a drágaköveket. – És az arany, amit annyira vártunk? 475

– Megérkezett. – Menj, tölts egy kis időt a feleségeddel is! Mióta anyám átköltözött a Túlvilágra, a hitvesednek sokkal könnyebb dolga van. Egy idősebb nő lett volna a vetélytársa? Mikor Rehmiré elpirult, a király tovább erősködött. – Most már elmondhatod nyugodtan. – Jobb szeretek azokra a kellemes percekre gondolni, amiket együtt tölthetek a fiammal és Merittel. – Szeretném, ha Ré núbiai temploma gyorsabban elkészülne. A bejárat és az oszlopok már készen vannak, de a szentély termeinek festményei nem nagyon tetszenek. Küldd oda a legjobb művészeinket! Fessenek le engem Dedun és RéHarahti társaságában!

476

Rehmiré megígérte, hogy úgy lesz, és elköszönt a királytól. Örült, hogy végre a palotától távol tölthet el egy délutánt. Horgászni akart. Tudta, hogy a felesége biztosan vele megy majd. – Az istenek csodás hitvessel ajándékoztak meg. Melyik asszony tűrte volna így Tuthmószisz kiváló anyjának közeledését? Nyugodjék Ré mellett, s kája leljen nyugalomra! Rehmirének most Themisz jutott az eszébe. – Milyen szép volt, amikor eltávozott! Álmában csatlakozott Ozíriszhez. Hajnalban… a keze összekulcsolva a mellén. Mosolygott, mintha valami újfajta örömre talált volna. Adják az istenek, hogy mind ilyen boldogok legyünk!

477

Harminckettedik A parasztok kihasználták a sarjadzás idejét, és segítettek a feleségüknek a ház körüli munkában. A nap még nem lángolt teljes tüzével Egyiptom felett, de már kezdett erőre kapni. Egészen újévig perzselni fogja a földeket. – Amenóphisz! A király egyik küldötte épp most kötött ki! Egy pap futott felé, miközben az egyiptomi herceg befejezte Ptahhoz szóló imáját. – Hogyan? Kiről beszélsz? – Azt hiszem, a nagy Rehmiré az! Tudod, mit jelent ez, Egyiptom 478

hercege? Théba vezíre jön hozzánk látogatóba! Nem tudtuk előre… Amenóphisz a kikötőbe sietett. – Azt hittem, Rehmiré az – mondta csalódottan a küldöncnek. – De biztosan ő küldött hozzám! Örülök, hogy látlak! – Valóban – válaszolta az egyiptomi, és meghajolt Amenóphisz előtt. A parasztok letették szerszámaikat, és tátott szájjal bámulták a férfit, aki az ország egyik leghatalmasabb emberét képviselte, aki számukra majdnem olyan volt, mint egy isten. A küldönc körbenézett. Sok házat építettek, mióta legutoljára Memphiszben járt. A lakók kiépítették az öntözőcsatornákat és megtisztították a birtokaikat. A Nílust szegélyező nádasban madarak hada fészkelt. – Ptah szentélye teljesen megújult. Ez dicséretes. Amenóphisz boldog 479

volt, hogy találkozhatott apja egyik kedves emberével. Ő maga is nagyra tartotta a képességeit. Biztosan friss híreket hoz neki Thébából. Ám egyszer csak észrevette, hogy a királyi bárka árbocán furcsa szövetet lenget a szél. – Ülj le! – mondta a hírnöknek. – Látom, elfáradtál. Hozatok neked bort. Miért van a gyász jele a nagy Tuthmószisz hajóján? A testvérem megbetegedett? Az anyám… Hogy van II. Meriré-Hatsepszut? És Rehmiré? – Amenóphisz, Egyiptom Királya, arany Hórusz, Tuthmószisz Menheperré, az apád csatlakozott a Naphoz. Most egyesül az égi ragyogással. Az új király könnyes szemét az égre emelte. – Megálmodtam – mondta. – De imádkoztam, hogy az álom ne váljon valóra! Annyira szerettem őt! 480

– Uram, minden békés. Nézd az égi tengert! –Tudom, hogy a fáraó boldog! Éljen örökké! – mondta Amenóphisz elfojtva a feltörni készülő zokogást. Az álla remegni kezdett. A szíve összeszorult a fájdalomtól. Dühös kiáltás tört elő a torkából. – Két éve készített erre a pillanatra. Ma nem szabad gyengének mutatkoznom. De nem látom többé az arcát, nem érzem az illatát. Csak a boldog napok emléke marad, amelyeket majd újra megtalálok a tökéletesség birodalmában. A hírnök felajánlotta, hogy visszavonul. – Nem, várj! – mondta Amenóphisz, aki rettenetesen elsápadt. – Mondd meg, hol találom Rehmirét! Miért nem ő jött bejelenteni a hírt? Hiszen ez alapvető fontosságú Egyiptom számára! 481

– A nagy Tuthmószisz távozása rengeteg feladatot rótt rá. De nem sokkal utánam ő is hajóra szállt. Nemsoká ideér. – Veled megyek! Majd útközben találkozunk! Amenóphisz összeállított egy komolyabb kíséretet, majd felszállt apja hajójára. Rövidesen egy Abüdosztól északra fekvő kis faluhoz értek. – Ott vannak a vezír hajói! – mondta Amenóphisz, akinek arca olyan volt, mintha egy egész éjszakát átvirrasztott volna. – Álljunk meg! Rehmiré szomorúan borult Amenóphisz lábai elé. – A fáraó, a barátom nincs e földön többé. Te vagy Egyiptom Ura. Ázsia és Núbia engedelmeskednek a 482

parancsaidnak! Mindenható apád neked adja hatalmas birodalmát! Amenóphisz elvette a virágcsokrot, amit a vezír nyújtott felé. Arra kérte Rehmirét, hogy álljon fel. – Szeretnélek megölelni, ahogyan apám tette, mikor köszönetet mondott a hűségedért. – E virágok a dinasztia megújulását és folyamatosságát jelképezik – mondta a vezír, és megcsókolta a fáraó kezét. – Hadd soroljam fel a címeidet! – Elfogadom őket, és méltó leszek rájuk – válaszolta Amenóphisz. – Ne késlekedjünk! A thébaiak már várnak, hogy megéljenezhessenek téged! A következő napon megérkeztek Thébába. A karnaki főpap kiadta az utasítást, hogy hozzák ki Amon isten szobrát, és helyezzék a város főterére. 483

Amenóphisz hódolatát fejezte ki előtte. Rehmiré elmondta a szertartásos jókívánságokat. Mikor a palotába ért, a fáraó elfoglalta trónusát, és maga elé hívatta az udvaroncokat. – Nem láthatnám az apámat? – kérdezte nyugtalanul. – Ez a szertartás semmit sem jelent nekem. – Meriré és a testvéreid jelen voltak az érkezésednél. Te vagy Egyiptom királya. Tedd a kötelességedet, ahogyan apádtól tanultad! Most már a te alattvalód vagyok. Nekem kell megmutatnom, hogyan viselkedj. Bízz bennem! Rehmiré egy terembe vezette Amenóphiszt, ahol az felölthette az új szerepéhez méltó viseletet. A vezír egy hosszú ruhát vett fel, a nyakába pedig egy vastag arany nyakláncot akasztott. – Készen vagyunk. Menj vissza a fogadóterembe! 484

Amenóphisz engedelmeskedett. Rehmiré hagyta, hogy elhelyezkedjen, majd intett a szolgáknak, hogy hozzák be az ételajándékokat. A többiek virágokkal követték őket. – Fáraó, íme a szolgád ajándékai. Az elkövetkező napokban a papok, a kormányzók, a nomarkhészek és az egész egyiptomi nép az új királyt ünnepli majd! Luxorban, Karnakban, Abüdoszban és Asszuánban hódolnak neked. * ** Hetven nappal később – ennyi idő kellett a mumifikáláshoz – Tuthmószisz utoljára hagyta el a palotát. Hitvese, gyermekei, háremhölgyei és az egyiptomi nép kísérte el utolsó útjára. Amenóphisz számos siratónőt fogadott 485

fel, akik a mellkasukat ütlegelték és megtépték ruhájukat. Az új király betömjénezte apja testét. Ezután megparancsolta a hordároknak, hogy helyezzék a testet a temetési bárkára. Ez szállította át III. Tuthmósziszt a Nílus túlpartjára. A thébaiak Amenóphiszt éltették. A dicsőítő szavak összekeveredtek a siratóénekek zengésével. Mikor Amenmen a hajókra parancsolta a katonákat, Amenóphisz abbahagyta a tömjénezést, és apja hűséges barátaihoz fordult. – Mindenki, aki szolgált, és akiket szerettél, itt van melletted! Elkísérnek a Nagy Síkság felé. Mindannyiukat magam mellett fogom tartani, ha úgy kívánják, még ha előrehaladott korban járnak is. Amenmen gyerekkorom óta ismer. Most is ugyanaz a tehetséges hadvezér, mint mindig! Rehmiré tovább folytatja vezíri munkáját, és 486

Menheperrészeneb tovább parancsol Karnakban! Amenmen ekkor odasietett hozzá, és a lábaihoz borult. – Nagyon felkavartak a szavaid és a barátom elvesztése, aki minden idők legnagyobb fáraója volt! Adassék meg, hogy ez a rengeteg ajándék boldoggá tegye őt a Túlvilágon! Ezek a kincsek mind az ő hatalmát és hódításainak nagyságát mutatják. Nekem mégis a legjobb barátom jut róluk eszembe. – Te megmentetted az életét! Mi többet tehettél volna? – Csak a dolgomat tettem. A kocsisa, Pathmesz – aki a múlt évben távozott közülünk – ugyanúgy segítette a harcban, mint én. Ám ő nem volt a barátja. Azt akarom, hogy az utókor megtudja, mennyire szerettem III. Tuthmósziszt és a Királyi Hitvest, Merirét. Síromat a hivatalnokoknak fenntartott Völgybe fogom vájatni, és a 487

királyt fogja ábrázolni Ozírisz alakban! Te is ott leszel. Apád feléd fordul majd. A családom gyümölcsöket ajándékoz nektek, hogy a fáraó örökkön újjászülethessék. A hitvesem virágokat hoz, a születés és a fiatalság szimbólumait. Tuthmószisz annyira szerette őket! Elkészíttettem a lehető legszebb edényeket arany Hórusz számára, s azokat is magammal hoztam. A szolgám oda teheti az ajándékok közé? – Természetesen, Amonra! Azt szeretném, ha te is ott lennél a szent bárkán a következő Opet-ünnepen. – Ezt örömmel megteszem. Ha tanácsot kérsz, szívesen adok, de nem hiszem, hogy okos lenne veled mennem a következő hadjáratban. Túl öreg vagyok hozzá! Most már szívesebben pecázom és vadászom a mocsarakban. Dzsehutinak ugyan nem adatott meg az efféle pihenés, de 488

boldogan távozott közülünk, mert befejezte Tuthmószisz templomát és az Amduat-könyvvel ékített sírját. I. Tuthmószisz is az ő építményében nyugszik. Lehetséges-e, hogy nem kell harcolnom többé? – Kiérdemelted ezt a kegyet, Amenmen! *** Meriré nem tudta kitörölni a fejéből férje szép és nyugodt arcát, melyet most a halotti maszk fedett le. A fáraó lányai mind zokogtak. III. Tuthmószisz összes gyermeke hatalmas fájdalommal küszködött. Most Amenóphisz uralkodik. De mi lesz holnap? Kertari szomorúan haladt a menetben. Réthot halála után nem született újabb gyermeke. Szobeknek sikerült a fiát magas állásba juttatni. 489

Mindketten tudták, hogy mint második feleségek méltó sírhelyet kapnak majd. Seribu, aki ugyancsak a fenti címmel rendelkezett, kíváncsian figyelte Rehmirét. „Nemsoká ő is nyugalomba vonul. Akkor majd a fiam lép a helyébe. Amenóphisz nagyon kedveli. Tuthmószisz is imádta. Ki tudja? Egyszer talán az én fiam uralkodik a hatalmas birodalom felett…” Seribu, aki megőrizte mágikus szépségét, végignézte, amint a hajókra pakolják a bútorokat, az ékszerekkel és arannyal teli ládákat, melyek maguk is egy vagyonnal értek fel. Tianu mindent lejegyzett. III. Tuthmószisz ráhagyott egy szöveget, melyet saját kezűleg írt, s megadta rá az engedélyt, hogy befejezze az életrajzát. Az írnok ennél többről sosem álmodott. 490

Seribu megszorította a fia kezét. Büszkén nézett rá. – Tuthmószisz nagyon szép volt. Tökéletes. Tuthmószisz hatalmas volt. Az egyiptomi és núbiai istenek mind vele voltak. Talán egyszer majd valaki eléri ugyanazt, amit ő elért, de az a férfi óriás lesz az óriások között. Tuthmószisz a hadvezérek és a hódítók fajából származott. Meriré átadta Amenóphisznak a dinasztia isteni vérét. De te, te Istariura hasonlítasz. Istariu is szép volt és valódi hős.

491

A völgy rejtélyei Míg III. Tuthmószisz sírját (KV 34) szabadon látogathatja a nagyközönség a Királyok Völgyében, addig I. Tuthmószisz, Hatsepszut fáraónő apja és I. Tuthmószisz nagyapja nyughelyétől távol tartják a kíváncsiskodókat. Természetesen arról a sírról van szó, amelyet az unokája, III. Tuthmószisz, építtetett a fáraó számára. III. Tuthmószisz több mint ötven méter hosszú sírját hivatalosan 1898 492

februárjában fedezték fel, ám egy gurnai család már jóval azelőtt tisztában volt a létezésével. Két, egymásba csatlakozó folyosó vezet egy oszlopos terembe, ahol több száz istenség ábrázolása található. Innen egy lépcső vezet a kartus alakú temetkezési szobába, melynek hossza tizenöt méter. A falakon az Amduatkönyv másolata olvasható – e mű szövege a Túlvilág felé való utazásról beszél. Íziszt, III. Tuthmószisz isteni anyját, akinek nevét a fáraó „földi” édesanyja (Iszet) kölcsönvette, a fia mellett ábrázolják, amint szoptatja a fáraót. A szarkofágot vörös homokkőből készítették. III. Tuthmószisz összezsugorodott múmiáját is megtalálták. A szalagokra II. Amenóphisz az apját dicsőítő szövegeket íratott, s azt, hogy ő, Alsóés Felső-Egyiptom ura, a fényesség fia, mindezt az apjáért tette. 493

III. Tuthmószisz és építészei összes óvintézkedése ellenére a rablók bejutottak a fáraó sírjába, ám a régészeknek még így is jutott elég kutatnivaló: edénymaradványok, állatcsontok, vázadarabok, sérült faszobrok és olyan múmiák, amelyek később kerültek a sírba, és nem köthetők III. Tuthmósziszhoz. A temetkezési szoba bal és jobb oldalán kápolnák találhatók, melyek felfedezésükkor zárva voltak. Odabent ételajándék nyomait és temetkezési bútorokat találtak. Sajnálatra méltó, hogy az egyes tárgyakról annak idején nem készítettek rendszerbe foglalt jegyzéket. I. Tuthmószisz sírját (KV 38) egy évvel később fedezték fel. Ez egy húsz méternél alig hosszabb, kisebb sír. Folyosó vezet az előszobába, amelyet 494

a kartus alakú temetkezési szoba követ. Az esők által megrongált falfestményeken virágdíszítések találhatók. A szarkofág ebben az esetben is vörös homokkőből készült. A fáraó maradványait tartalmazó kanopuszládák sértetlenül kerültek elő. Találtak ezenkívül töredékeket alabástromvázákból és részleteket az Amduat-könyvből, melyeket mészkőlapokba véstek. Azonban felmerült a kérdés, hogy ezek a tárgyak valóban I. Tuthmószisz idejére datálhatók-e. Az alapos kutatások kiderítették, hogy valószínűleg III. Tuthmószisz alatt kerültek a sírba. A temetkezési szoba alakja, a terv, a homokkő szarkofág, mind ezt igazolják: a két sír, a KV 38-as és a KV 34-es ugyanazon fáraó alkotásai. Csakhogy akkor hol van I. Tuthmószisz eredeti sírja, amelyet Ineni építész készített neki? 495

I. Tuthmószisz múmiája újabb kérdéseket vet fel az elhunyt korára és kezének elhelyezkedésére nézve. A ma uralkodó elmélet szerint Hatsepszut vitette át apja testét a Királyok Völgyébe, majd végül III. Tuthmószisz helyeztette azt a KV 38asba, melyet ő építtetett neki. Hatsepszut sírját ugyancsak kifosztották. Innen mindössze két szarkofág és egy kanopusz-láda került elő. I. Tuthmószisz szarkofágjának fedele a fal mellé volt támasztva (talán a munkások tették oda, amikor áthelyezték a testet III. Tuthmószisz idején, esetleg a sírrablók keze van a dologban), s Hatsepszut szarkofágjának a teteje sem volt a helyén. De vajon ott volt-e egyáltalán? Az itt talált maradványok, amelyek temetkezési tárgyakból származnak, azt mutatják, hogy a fáraónő illendő temetésben részesülhetett. XI. 496

Ramszesz sírjában (KV 4) ugyancsak megtalálták a fáraónő fakoporsójának nyomait. Van egy másik sír is (KV 42), amely rokonságot mutat I. és III. Tuthmószisz nyughelyével. Egy elmélet szerint ez II. Tuthmósziszé, aki Hatsepszut féltestvére és III. Tuthmószisz apja volt. A probléma az, hogy a sírban egy olyan tárgyat sem találtak, amely köthető lenne az említett fáraóhoz. II. Tuthmószisz múmiáját állítólag az úgynevezett Deir el-Bahar-i rejtekhelyen fedezték fel, ám az elhunyt kora nem egyezik meg azzal, amit az egyébként fiatalon elhalálozott II. Tuthmószisznál feltételeznek. Ha a KV 42 nem II. Tuthmószisz sírja, akkor ki fekszik azon a helyen? Az ásatások ma is folynak. A koporsó alsó felének alakja arra enged következtetni, hogy egy hercegnő vagy egy királyné sírjáról lehet szó, nevezetesen 497

II. Meriré-Hatsepszutéról, III. Tuthmószisz Dicső Királyi Hitvesééről. Ez nagyon érdekes lenne, hiszen a XVIII. dinasztia Dicső Hitveseinek sírjai még felfedezésre várnak. Míg I. Tuthmószisz, Hatsepszut és III. Tuthmószisz sírjai lekerekítettek, addig a KV 42 négyszögletes, akárcsak II. Amenóphiszé. Utóbbit a múlt évben újra megnyitották a nagyközönség előtt. Ebből talán az következik, hogy a KV 42-est nem sokkal azelőtt vagy egy időben építették II. Amenóphisz sírjával? Akkor hol fekszik II. Tuthmószisz? Talán Hatsepszuté volt az első sír, amelyet a Királyok Völgyében emeltek? Folytatjuk a kutatásokat. Még messzire van a nap, amikor a Királyok Völgye felfedi előttünk összes titkát. 498

Violaine Vanoyeke Luxor, 2000 júniusa

499

A legjelentősebb királyok a XII-től a XVIII-ig dinasztiáig

XII. dinasztia (Kr. e. XX-XVIII. század) I. Amenemhat I. Szeszósztrisz II. Amenemhat II. Szeszósztrisz III. Szeszósztrisz III. Amenemhat 500

IV. Amenemhat Szobeknoferu A XV. és a XVI. dinasztia idejében a hükszósz hódítók (Kr. e. XVIII-XVI. század) vették át az uralmat, akik Avariszból kormányoztak. Az egyiptomi királyok, illetve kormányzók ekkoriban délen, Thébában állították fel székhelyüket.

XVII. dinasztia (XVI. század) Az utolsó thébai királyok I. Tiua (Dicső Hitvese: Titihéri) II. Tiua (Dicső Királyi Hitvese: Ahhotep) Kamosze 501

502

XVIII. dinasztia (XVI-XIII. század) Ahmószisz (Dicső Királyi Hitvese: Jahmesz-Nefertari) I. Amenóphisz (Dicső Királyi Hitvese: Ahhotep) I. Tuthmószisz (Dicső Királyi Hitvese: Amósze) II. Tuthmószisz – Hatsepszut III. Tuthmószisz (körülbelül Kr. e. 1505-1450) II. Amenóphisz IV. Tuthmószisz III. Amenóphisz IV. Amenóphisz (Ehnaton) Szemenhkaré Tutanhaton (később Tutanhamon) 503

Aj Horemheb

504

505

506

507

508

509