Tina Reber - Szerelem 2 - Rögtönzött szerelem.pdf

A SZERZŐTŐL A KIADÓNÁL MÁR MEGJELENT: SPONTÁN SZERELEM Az igazi szerelemre nem lehet felkészülni. Amikor a híres filmcsillag, Ryan Christensen a visítozó rajongók elől bemenekült Taryn Mitchell kocsmájába, a lány nem is sejtette, hogy az élete örökre megváltozik. Most azonban, nyolc hónappal a mindent elsöprő románc kezdete után, a lány Ryan hollywoodi hotelszobájában ébred, a bal kezén minden kincsnél értékesebb gyémántgyűrűvel – az arcát pedig minden pletykalap a címoldalon hozza. Ryan nagyon is nyilvános lánykérésén csámcsog a sajtó, a menedzseri csapata aggódik, Tarynnak pedig ki kell okoskodnia, hogy illeszkedhet be egy kisvárosi lány a sztárok csillogó világába. Hogyan tartható életben a kapcsolat a villogó vakuk, mindennapos kísértések és féltékeny rajongók mellett, akik bármit megtennének, hogy elszakítsák az ember lányát az élete szerelmétől? Taryn és Ryan kénytelen forgatókönyv és főpróba nélkül belevetni magát a valódi életbe, és rögtönözve, spontán megküzdeni a szerelmük életben tartásáért. „Szívdobogtató szerelmi történet, utána még napokig Ryan és Taryn románcáról ábrándoztam.” Jamie McGuire, a New York Times nagy sikerű szerzője Tina Reber négyévesen kapta meg az első könyvtárjegyét, és a kisvárosi könyvtáros lányaként a könyvek mindig különleges szerepet játszottak az életében. Jelenleg a pennsylvaniai Allentown külvárosában lakik a férjével és a fiával, akik mindennap megengedik, hogy eltűnjön a képzelet világába.

Love Unrehearsed ©2012 by Tina Reber A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Love Unrehearsed by Tina Reber Simon and Schuster Inc., as the original publisher All right reserved! Fordította: Fügedi Tímea A szerzőtől a kiadónál már megjelent: Spontán szerelem ISSN 2061-4454 ISBN 978-963-635-509-8 Hungarian edition © by I.P.C. Könyvek Kft., 2015 Hungarian translation © by Fügedi Tímea Kiadja az l.P.C. Könyvek Kft. www.ipck.hu +36 20 912 4505 Felelős kiadó: az I.P.C. Könyvek Kft. igazgatója A kötet kiadásában közreműködött a Nouvion Trade S.A. Felelős szerkesztő: Fülöp Ildikó A szerkesztő munkatársa: Paár Andrea A belívet szedte: Marton Zsolt A borítót tervezte: Popovics Ferenc Borítókép©iStockphoto.com Nyomtatta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János igazgató

Tina Reber

Rögtönzött szerelem

Anyu, ez most a tiéd. Igazad volt. Egyetlen nap sem telik el úgy, hogy ne hiányodnál. Köszönöm a bölcsességedet.

6.49

– Ő az enyém! – visította Lauren Delaney, és átfurakodott a tömegen, durván félrelökdösve a közöttünk sétálgató ártatlan járókelőket. Híres arca, melyet tökéletesre sminkeltek Hollywood drága mesterei, úgy eltorzult, mintha megszállta volna az ördög Már a látványától is azonnal rémület áradt szét az ereimben és járta át az egész testemet. Az izmaim megfeszültek, ösztönösen felkészültek a régóta esedékes összecsapásra. Egyenesen felém csörtetett; az a ravasz kígyó még így, a visszataszító modorával együtt is bámulatosan festett a csillogó ezüst ruhájában és a tűsarkújában. A sikeres sztárocskának ma este nyilvánvalóan nem állt szándékában becsületesen küzdeni. A tömeg szétvált, én pedig rögtön észrevettem, amint a kezében szorongatott kés hosszú pengéjén megcsillan a fény. Az agyam parancsba adta a testemnek, hogy eredjen futásnak. Egy heves, lányos visítópárbajban még benne lettem volna, bár a szidalomzápor, melyet titokban rázúdítani szerettem volna, jóval kisebb nyilvánosságot követelt. Még némi hajhúzgálás és gyenge pofozkodás sem rémisztett volna el, ha már kénytelen vagyok megvédeni magam. Isten a tudója, hogy legszívesebben darabokra szaggattam volna, és táncoltam volna a sírján mindazért, amit nekünk okozott. Késes támadás elhárítására azonban most valahogy nem készültem fel. Ezernyi villanás vakított el, a fényképészek ugyanis úgy megrohantak minket, mint a dühös méhek, minden kattintásuk égette

a szemem. Épp felemeltem a kezem, hogy megvédjem az arcom egy könyörtelen paparazzótól, mikor Lauren a mellkasomnak vágódott, kipréselte a levegőt a tüdőmből, és kirúgta alólam a lábamat. Hátraestem, a fejem a vörös szőnyegnek ütődött, azonnal éles fájdalom hasított a koponyámba. A mindent elárasztó karmazsinvörös tengerbe fehér pöttyök vegyültek, miközben próbáltam szétoszlatni a szemem elől a homályt. – Szállj le rólam! – visítottam a lovagló ülésben rám telepedő Laurennek. Elkaptam azt a csuklóját, amelyikben a kést tartotta, és minden erőmmel igyekeztem távol tartani magamtól a pengét. – Tényleg azt hiszed, hogy illesz hozzá? – gúnyolódott Lauren, miközben közelebb nyomta a kést az arcomhoz. A pozíciója határozott előnyt adott neki, könnyen elbánhatott velem. A kés éles hegye végigkarcolta az arcomat, megvonaglottam a hideg acél fájdalmas érintésétől. – Meghalni is kész vagy érte, te ribanc? Nem is sejtette, hogy egy részem tényleg meghalt, mikor azt hittem, elveszítettem Ryant. Ezt a kockázatot azonban vállaltam, mikor egy hírességhez kötöttem a sorsom: tudtam, hogy a szívemet talán darabokra törve fogom visszakapni. Szerencsére a kibékülésünk csodája új életet lehelt belém, az összeroncsolódott szívem és lelkem pedig mostanra már majdnem teljesen felgyógyult. Tudtam, hogy most már bármit képes leszek túlélni. Miközben küzdöttünk, a gondolataimra sötét felhők gyülekeztek, az ereimben borzongás futott végig. Hirtelen ijesztő betonfalak emelkedtek mindenfelől, rémülten figyeltem, ahogy körülzárnak minket. A közelgő halál félelme szorította össze a gyomrom a körénk boruló sírbolt láttán. Sikítani próbáltam, de Lauren ujjai elszorították a légcsövemet, elzárták a levegő útját. Ekkor apám jelent meg előttem, először halvány emlékként, akár egy szellem, majd szilárd testet öltött. Éreztem a dühét, mintha gyilkos ámokfutásra készülne. Az ökle vadul belecsapott egy

alacsonyabb férfi elmosódott alakjába. Véres keze szorosan a fiatalember torkára zárult, mintha Lauren fojtogatását utánozná. Ők is küzdöttek egymással, közben pedig mindent levertek, ami az útjukba került. A falról jókora fémtárgy repült le; felsikoltottam, mikor alig pár centivel a fejem mellett csapódott be. A szemem sarkából feltartóztathatatlanul csorogtak a könnyek, égették az arcomat. Ködfátyolon át igyekeztem kivenni a fiatalember arcát, de akárhogy erőlködtem is, a vonásait eltakarta a hosszú, zilált, koromfekete haja. Egyszer csak azt vettem észre, hogy bár magam sem értem, miért, már nem érdekel a saját sorsom. Ahogy az apámé sem. Még Laurené sem. A fiatalembernek akartam segítem. Segítenem kellett neki, meg kellett védenem. Nem hagyhattam, hogy az apám megölje. A fiú egyenesen rám nézett, és visszhangozva, sietve azt mondta nekem az apám gyilkos szorításából: – Szeretlek, kicsi lány Sosem bántanálak. Valami azt súgta, hogy igazat mond. Ennek ellenére remegve néztem, amint fehér fogai ijesztő vörösre válnak a mosolya mögött. – Soha többet nem érhetsz hozzá! – kiabálta az apám. Véres könnycsepp hullott a fiatalember orcájára. Aztán még egy. Oda akartam menni hozzá, hogy átöleljem, ahogy a szomorú embereket szokás. Az erős medveölelések mindig megállítják a könnyeket. Lauren a szorosan tartott markával megrázta a nyakamat, visszakövetelte magának a teljes figyelmemet. Fogát vicsorgatva emelte magasra a kést. Miközben a felém közeledő pengét néztem, és vonakodva beletörődtem, hogy eljött az én időm: most belehullok a sötétségbe, egyetlen szó visszhangzott a levegőben: – Ennyi!

1. FEJEZET ÉBREDÉS

– Mi a…? – Ryan feje felpattant a párnáról, a sikolyom ébresztette fel mély álmából. Felültem, lerúgtam a takarót, rémülten igyekeztem kibogozni magam belőle, miközben a mellkasomat hasogató fantomfájdalom helyét dörzsölgettem. Rohadt életbe. Rohadt életbe. Hű, de valóságosnak tűnt. Na jó, nyugalom. Csak álom volt. Csak álmodtam. Ryan feltápászkodott a hotel egymásra tornyozott párnáira. Láttam, ahogy végignéz a szobán: veszélyforrást keresett. – Tar, jól vagy? – A combomra tette a kezét, és közelebb húzódott. – Taryn, mi történt? Válaszolni akartam, de átmenetileg annyira elbódultam, hogy képtelen lettem volna értelmes mondatokat alkotni, megrekedtem a rémálom és valóság közötti ijedt zavarban. Én megpróbáltam felelni neki, tényleg megpróbáltam, de csak reszelős, dadogós zihálás jött ki a számon. Szerencsére hamar rájöttem, hol vagyok, ugyanis még huszonnégy óra sem telt el azóta, hogy felszálltam a repülőre, és eljöttem a Rhode Island-i Providence-ből. Most remegve kapkodtam levegő után egy Los Angeles-i luxuslakosztályban, mivel nem hagytak aludni a saját nevetséges gondolataim. Ryan maga felé húzta az államat, a hangja kétségbeesetten csengett. – Nézz rám! – Kisimította a hajamat a szememből. – Taryn, jól vagy? Tar? Válaszolj!

Megfogtam a karját, gyengén bólintottam. – Aha. Jól vagyok. Csak… sajnálom, hogy felébresztettelek. – Ne velem törődj! – erősködött, és közelebb húzódott. Ha hinni lehetett az ujjaim alatt dübörgő pulzusának, valószínűleg őt is halálra rémisztettem. Hátrasimította a hajamat, pár szálat a fülem mögé dugott. – Mi történt? Rosszat álmodtál? Bólintottam, próbáltam elkerülni, hogy magyarázkodnom kelljen. – Jesszusom, szivi – sóhajtott Ryan. – Gyere ide! Próbálj lazítani! – Visszahúzott a mellkasára, megint magunkra rántotta a takarókat. Meleg volt a bőre, és olyan megnyugtatóan simogatta a hátamat, hogy kapkodó légzésem kezdett lecsillapodni. – Minden rendben. Itt vagyok. – Megcsókolta a fejem búbját, az ajkát még ott tartotta kicsit, és közben magához ölelt. A karjában tökéletes biztonságban éreztem magam, a nyilvánosság előtt azonban elszabadultak a dolgok. Már a kapcsolatunk elején megtanultam, hogy a rettegés a hírnévvel exponenciálisan nő. És a híresség párjának sem jobb a helyzete – sőt, tulajdonképpen rosszabb, hiszen mindig vannak hibbant rajongók, akik rögeszmésen féltékenyek, őrült elképzeléseik vannak, és el akarják tenni láb alól a sztár barátnőjét. Még a normális, értelmes emberek is elveszítik a józan eszüket, ha hírességekről van szó. Az eszelősök világában pedig ezek az érzelmek nagyon is valóságos fenyegetést jelentenek. Hálás voltam, amiért Ryan ragaszkodott hozzá, hogy Mike előző nap kijöjjön elénk, és gondoskodjon a biztonságos távozásunkról, máskülönben a reptéren portyázó paparazzók élve felfaltak volna. Ryan nyilvános lánykérése révén hatalmas, világító céltáblává váltam. Egy dolog „kavarni” valakivel a forgatás helyszínén, de mikor híre ment, hogy ténylegesen gyűrűt húzott az ujjamra, minden megváltozott. Csak az a döbbenet, hogy hogy a csudába ismertek fel a többi

reptérre igyekvő ember között? Olyan érzés volt áttörni a lesifotósok csapatán, mintha taposóaknákat kerülgetnék. Bár tényleg hálás voltam Mike védelméért, még mindig úgy gondoltam, hogy épp Ryan testőre révén ismertek fel. Ugyanis bárhol fényképezték is Ryant az utóbbi időben, Mike mindig ott volt valahol: visszatartotta a rajongókat, a képzett vadász szakértelmével figyelte a láthatatlan határvonalat Ryan körül. Pompás testével és vadító mosolyával Mike Murphy lassan ugyanolyan hírnévre tett szert, mint Ryan Christensen. – Elmondod, mi rémisztett meg ennyire? Francba. Vállat vontam, nem akartam mindenféle marhasággal elrontani az első reggelt, amit végre ismét a karjában tölthettem. – Hát csak… Már nem is emlékszem rá. Már jól vagyok. Ryan alig hallhatóan morrant egyet, én pedig vártam, hogy megfeddjen ezért a kis hazugságért. – Megint róla álmodtál? Megmerevedtem, nem tudtam pontosan, kire utal. Mivel nem feleltem, még jobban magához szorított. – Börtönben van, Taryn. Többé nem árthat nekünk. Nos, legalább a pszichopata lotyó részét eltalálta. Még ha a rossz lotyót választotta is. Nem Angelica, a dutyiba zárt zaklatónk tette tönkre az éjszakáimat, de nem szándékoztam kijavítani a tévedését. – Tudom. Csak álom volt. – Miért nem meséled el? Jobban fogod érezni magad, ha kibeszéled. Egyik részem szerette volna elmondani, de ugyan mit mondhattam volna? Azt álmodtam, hogy a szuperhíres, őrült exnőd megpróbál megölni? Ja, és ha ez még nem lenne elég, néha azt álmodom, hogy a halott, vérfoltos apám megpróbálja kipréselni az életet egy koromfekete hajú tinédzserből. Van, amiről jobb hallgatni. Ryan hatalmasat ásított, megnyújtóztatta a lábát, és megbökte a hátsómat azzal a testrészével, mely már teljesen felébredt. A kétnapos borostája nagyon kellemesen dörzsölte a hátam, mikor hozzám

simult. Megcsókolta a vállam, és azt mondta: – Rendben, nem kérdezem többet. Ha nem akarsz, nem kell beszélned róla. Mennyi az idő? Az éjjeliszekrényen álló órára pillantottam. – Majdnem hét. Hideg levegő csapta meg a meztelen testemet, mikor Ryan kisiklott a meleg takaró alól. Próbáltam elkergetni a fejemből a rémálmom utolsó darabkáit, de egyes részei újra meg újra leperegtek előttem, mintha beakadt volna a lejátszó. Nem először álmodtam a fekete hajú, véres fogú fiúról. Amióta csak emlékszem, gyakran előjött álmomban, és mindig ugyanebben a jelenetben: az apám megpróbálta megölni. Lauren Delaney megjelenése új, kifejezetten kellemetlen hozzátoldás volt. Ringyó. Milyen elégedett lehetett magával, mikor majdnem sikerült elválasztania minket egymástól Ryannel! Szerencsére kudarcot vallott. Egyre jobban megvetettem. Nem hagyhattam, hogy beférkőzzön a gondolataimba, az álmaimba. Megráztam a fejem, mintha azzal megszabadulhatnék a borzalmas képektől. Be kellett ismernem, hogy csak a kínzó képzeletem gyötört, Lauren fizikailag valójában sosem bántott. Nem, ő alattomban támad, hamis bizonyítékokat kreál, hogy elhitesse velem: Ryannel elkezdték felmelegíteni a régi kapcsolatukat. Még mindig megsajdult a szívem, mikor eszembe jutott, hogy röpke öt nappal ezelőtt még azt hittem: Ryan szülei azért jöttek el hozzám, hogy segítsenek a fiuknak kiköltözni a lakásomból. Az új eljegyzési gyémántgyűrűmre pillantottam: Ryan közös jövőt ígért nekem, és teljesen elkötelezte magát mellettem. A gyűrű belsejébe belevésette a szándékát: „Örökre”. Megfogadtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, és bebizonyítom, mekkorát tévednek. Ryan Christensen a legjobb

dolog, ami valaha is történt velem. Az ő szerelme olyan volt, mint egy láthatatlan takaró, melyet mindennap magamra boríthattam. Ha azonban azt akarom, hogy a mi kapcsolatunk az idő próbáját is kiállja, meg kell tanulnom másképp kezelni a dolgokat. Ryan átcsoszogott a szőnyegen, követtem a tekintetemmel a halovány fényben. Izmos karját felemelte, hogy hátrasimítsa a kócos, világosbarna haját, közben megfeszült a bicepsze. Ásítozó szájáról a tekintetem a kemény, meztelen testére hullott, és a még nem teljesen petyhüdt tagjára. Rengeteg képet meg posztert készítettek erről az emberről, de az igazi látványt egyik sem tudta visszaadni. A száznyolcvanhat centis, feszes, izmos, barna teste semmilyen más gondolatot vagy látványt nem tűrt meg maga mellett. Nem is sejtettem, hogy egyszer képes leszek ennyire szeretni valakit, és ilyen nyílt viszonzásra lelhetek. Még akkor sem mondott le rólam, mikor teljesen elfajultak a dolgok. Ez már önmagában is eleget mond. Halvány mosollyal arra gondoltam, mi lenne, ha ő lenne ma a reggelim. – Mi az? – kérdezte álmos vigyorral. Visszamászott az ágyba, magához ölelt. Titokban azt reméltem, hogy a durva ébresztő után képes lesz visszaaludni, hiszen a családja és barátai jóval éjfél után hagyták el a lakosztályunkat. Ryan úgy intézte, hogy Marie, Gary, Pete és Tammy elkísérjenek engem Los Angelesbe – ami újabb titkos meglepetés volt a számomra. A repülőn hosszú előadást tartottam Marie-nek arról, mennyire utálom a titkokat, és az sem érdekel, mennyire szeretne Ryan meglepni engem. Az elmúlt hetek alatt ő meg Ryan többet szervezkedtek alattomban, mint a tolvajok. Megpillantottam az éjjeliszekrényen hagyott, kinyitott pezsgősüveget. Az elmém azonnal elém vetítette, hogyan kínozta Ryan a melleimet, mikor az üveg jéghideg szélével szinte fájdalmasan felélénkítette őket. És hogy hogyan álltam rajta bosszút, mikor a vödörből elrejtettem egy darab jeget a számban, és hasonló

figyelemmel gyötörtem az ő mellbimbóit. – Tiszta víz vagyok – mormolta Ryran halkan. – Pont erre gondoltam én is. Tiszta víz, de milyen kellemes! – Szerintem meg kellene ismételnünk – morogta a fülembe. – Talán legközelebb extrafolyékony mézzel? – Vagy olvadt csokival. Félresöpörte a hajamat, és harapdálni, csókolgatni kezdte a nyakamat. – Mindenképp. Annyi mindennel belocsolnám a testedet, hogy aztán lenyaljam rólad! A lehetőségek száma végtelen. Az ingerlő csiklandozásától erőteljes remegés futott át rajtam. A szemembe nézett, elfintorodott. – Tudod, hogy sosem hagynám, hogy bármi is történjen veled. Ugye tudod? Nyilván félreértette a reakciómat. Tudtam, hogy jót akar, de bizonyos dolgok kívül estek a hatáskörén – mármint ha nem arról volt szó, hogy egy pasi dumálni akar velem. Mert akkor előtört a védelmező, féltékeny énje, és azonnal akcióba lendült. – Tudom. Ryan megszorította a karom. – Akkor jó. Szerintem ideje lenne lezuhanyozni. Mielőtt el kell mennem, szeretnék még mindenkivel együtt reggelizni. – A nyakamba temette az arcát. – Baromi hosszú lesz ez a nap. Felnyögtem a gondolattól, hogy ki kell bontakoznom ebből a pozícióból. A fejét a vállamhoz fogtam, még jobban magamhoz húztam. – De én olyan jól érzem magam! Nem maradhatnánk inkább így? Ryan morrant egyet, a fenekemre nyomta a tenyerét. – Csábító gondolat. Halkan felsóhajtottam, tudtam, hogy a hihetetlenül híres Ryan Christensenre őrült nap vár, minden percére beterveztek egy interjút vagy találkozót, mellyel a legújabb filmje, a Jóvátétel premierjét reklámozzák. Csak egy nappal korábban érkezett meg Los

Angelesbe, de máris több fotózáson is részt vett. Nagyot dobbant a szívem, mikor arra gondoltam, hogy pár röpke nap múlva olyan helyekre repülünk majd, mint London meg Párizs – számomra teljesen ismeretlen városokba. Ám akármilyen csábítónak hangzott is az európai körút, én teljesen elégedett lettem volna azzal is, ha itt maradhatok a karjába bújva. – Jelents beteget! – suttogtam. – Hazudj, én majd megesküszöm rá, hogy igaz! Akkorát nevetett, hogy beleremegett a mellkasa. – David, mondj le mindent! Az én káprázatos menyasszonyom hozzám ragadt, és egyáltalán nincs kedvem nadrágot venni se most, se máskor. Belőlem is kitört a röhögés. Ryan az ujja köré tekerte az egyik hosszú hajtincsemet. – Hidd el, ha nem lenne ilyen szoros a napirendem, napokig, hetekig így meztelenkednénk! Belemarkoltam a hátsójába, élveztem a teste melegét és erejét. – Akkor talán szervezhetnénk egy egy-két hónapos leállást. Annyi stressz ért minket, hogy szerintem megérdemeljük. Ryan visszanyomott a párnára. – Mindenképpen összehozzuk. – Varázslatos mosolya hirtelen lehervadt az arcáról, a könnyed és játékos tekintete elkomolyodott. – Te vagy nekem a legfontosabb, Taryn. Remélem, tudod. – A hüvelykujjával az arcomat simogatta. A szeme gyengéd, majd bűnbánó lett. – Tudom, hogy az elmúlt pár hét elég kemény volt. Elég kemény? Finoman fogalmazott. Mindent be kellett vetnem, hogy túléljem a szívem összetörését. Kihúztam kettőnk közül a bal karomat, megforgattam a csuklómat. Kicsavart pozícióban szorult be Ryan alá, és mostanra megfájdult. Néha úgy éreztem, mintha még mindig gipszben lenne, pedig már majdnem két hete levették. Ryan elfintorodott. – Még mindig fáj? Vállat vontam. – Előfordult. Néha megmerevedik.

Összehúzta a szemét, a gondolataiba mélyedt, közben a hasamat simogatta. – Voltál… voltál nőgyógyásznál azóta, hogy…? Bólintottam. – Múlt héten. Marie elkísért. Ryan állkapcsa megmerevedett és előreugrott. – Mi az? – Miért nem mondtad el? Nem tudtam elhinni, hogy ezt kérdezi tőlem, ráadásul ilyen éles hangon! Előző héten fejezték be az Ezer mérföld forgatását, és úgy tűnik, még mindig nem biztos az érzéseiben, mert egyáltalán nem beszélgettünk nyíltan. Választ várt. A szemébe néztem. – Mit kellene mondanom? – kérdeztem halkan. – Múlt héten alig beszéltünk egymással, Ryan. Nem hittem, hogy érdekel. Azt vártam, hogy mikor szakítasz velem. Elkapta a bal kezemet, megcsókolta az ujjamat a csillogó új eljegyzési gyűrűm körül. – Jaj, szívem… Sajnálom. Tudom, hogy nagyon elszúrtam. A dolgok egyszerűen… elvesztettem a fejem. A francba. Végigsimítottam az arcát. – Ahogy én is. Ryan összehúzta a szemöldökét, az arcát a tenyerembe fektette. – Kérlek, mondd el! Mit mondott az orvos? – Hogy minden rendben van. Megint felírta a fogamzásgátlót. Ha más gond nincs, egy év múlva kell visszamennem. Úgy tűnt, mindeddig visszafojtotta a lélegzetét, mert most hirtelen egyszerre szakadt ki belőle. – Az jó. Jól van. – Megsimította a homlokát, hátratolta a frufruját. – Hát, fogalmam sincs, hogyan foglak kárpótolni ezért. Tudom, hogy megbántottalak. Hidd el, hogy tudom! De az életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy kárpótoljalak érte. Megígérem.

Nagyot nyeltem, tudtam, hogy az én tetteim és rúgásreflexem miatt jutottunk el majdnem a szakításig. – Az én hibám. Sajnálom, hogy nem bíztam benned. A válla megemelkedett és lesüllyedt. – Szerintem mindketten komoly leckét kaptunk, de reméljük, túl tudunk lépni rajta, és megerősít minket. Bólintottam, ezzel lezártuk ezt a komor témát. – Tetszik az ötlet, hogy elmehetnénk valahová. Csak mi ketten. Ettől jobb kedvre derült, feszült vonásai ellágyultak. – Nézzünk bele a naptáramba, és szervezzünk nyaralást! Bárhová elmehetünk, cicám. Ahová csak akarod. Félrebiccentette a fejét, az ajka az enyémre talált. Olyan gyengéd, olyan kedves volt. Jó darabig még így feküdtünk, meztelen testünk összefonódott, a tekintetünk egymásba mélyedt, mindketten azt suttogtuk: – Szeretlek. Istenem, gyönyörű volt a széles, meztelen vállával meg a körém font izmos karjával. A haja összekuszálódott az alvástól. Bár megpróbáltam erre nem is gondolni, önelégültség töltött el, tudva, hogy a legtöbb rajongója szívesen odaadná a karját, feláldozná egy családtagját vagy a veséjét azért, hogy így láthassa. Sajnálom, hölgyeim. Nem akarlak elkeseríteni titeket, de ő csak az enyém. Sóvárogtam utána, félig nyitott szájjal végigcsókoltam a testét, az érzések kavalkádjával támadtam rá; a körmeimet belevájtam a mellizmába, finoman harapdáltam a hasát, a nedves nyelvemmel csiklandoztam. Ryan összeszorította a szemét, visszahanyatlott a párnára, miközben én az egész testén végighúztam a nyelvem és az ajkam. Nem sok időt tölthettünk együtt, és én minden másodpercét ki akartam használni. – Ó, Tar – suttogta, megfeszült az ostrom alatt. Az ujjai a hajamba kaptak, húzta, tolta a fejem, fel-le mozgatta, miközben én igyekeztem a kedvére tenni. Ezzel engem is alaposan feltüzelt. Feltoltam a kezem a mellkasán, és még mélyebben a torkomba engedtem, önkéntelen

nyögéseket csalva ki belőle, néztem, ahogy engem néz. Már kezdtem épp szabadjára engedni a kezem és a szám, mikor a mobilja visítása durván megszakította a pillanatot. – Grrr… mi az? – morrant, a figyelme megint az éjjeliszekrényre terelődött. – Ki a fene zavar meg épp most? Magamban nevettem, rögtön eszembe jutott az a személy, aki valahogy mindig a legrosszabb pillanatban hív. Nyilván megsúgja a hatodik érzéke, mikor akarják lefektetni a fiacskáját. – Hagyd! – mormoltam, miközben olyan mélyre engedtem, hogy még épp ne kezdjek el fulladozni. Azt akartam, hogy elengedje magát, elfeledkezzen a folyamatosan csörgő mobiljáról meg a pokoli napirendjéről, és a nyögéseiből ítélve, ahogy újra meg újra kiszökött belőle egy „istenem!”, remélhetőleg pár perc múlva a nevét is elfelejti. Reméltem, hogy a hívója hamarosan feladja, idegesítő volt az állandó csörgés. Két perc múlva megint megcsendült a telefonja. – Ez valami vicc – nyögte Ryan. Kicsavarta a felsőtestét, hogy elkapja a telefont, de pont nem érte el. – Alm-mmm. – Erősen tartottam őt, és lenyomtam a csípőjét. – Csak hadd kapcsoljam ki! – Nem. Majd lehallgatod az üzeneteidet. Hagyd! – Nem, meg… a… fra… fújtatta, a fogai között szívta be a levegőt. – Hú, de jó. Mmm… Tudtam, hogy ez tetszeni fog. Azonnal visszatért hozzám a keze, a hosszú hajamat elsimította az ujjaival az útból, miközben én fejben azt számoltam, hányszor csörgött a telefonja. Ryan megfogta az állam, rekedten azt morogta: – Elég, bébi! Hagyd abba! Még nem akarok elmenni. – Mihelyst felnéztem rá, elkapta a nyakamat, és a szájához rántott. – Gyere ide! A testem minden sejtjével magamba akartam inni őt. Olyan helyekre akartam vinni, ahol a gyönyör és szerelem létszükséglet, mint az oxigén. Sóvárogva, követelőzve szívtam be a felső ajkát.

Felnyögött az ajkaim között, és körém fonta az egyik karját. Gyors mozdulattal könnyedén felém lendült, felettem lebegett. Hosszú ujjai végigsimították a combomat, aztán mélyen belém siklottak, miközben a szája úgy tapadt a mellemre, mint az éhező csecsemő. Bizsergetett a vágy, hogy az ügyes ujjainál többet érezzek magamban, ám azonnal kirepült a fejemből az a sok csodás, erotikus gondolat, mikor megint megcsördült az az átkozott telefon. – Hogy az a… – Elgördült tőlem, lecsapott az agresszorra. Őszintén szólva ezen a ponton már engem is érdekelni kezdett, ki lehet ilyen kitartó. A kijelzőre nézett, és elhúzta a száját, aztán a kérdő pillantásomra válaszul azt mondta: – Marla. Mind a négyszer ő hívott. Máris kikapcsolom. Épp csak kimondta, mikor hangosan megcsörrent az apartman asztalán álló vezetékes telefon. Egy nagyon dühös, kőkemény, kielégítetlen férfi pattant ki az ágyból. Valaki pokoli haragot zúdít most magára. – Mi van? – csattant fel dühösen, pontosan éreztette a hívóval, mennyire idegesíti, hogy megzavarták. – Aludni próbáltam. Most? Miért? – Összeszorította az állát. – Nem várhat egy órát? Nem. Most keltem. Jó. Adj tíz percet! – motyogta. – Azt mondtam, tíz percet! Ryan átkozódva szedte fel a padlóról a ruháját. Rég nem láttam ilyen dühösnek. – Tar, fel kell öltöznöd. – Miért? Mi történt? Ryan óvatosan rám pillantott, miközben felhúzta a farmerét a meztelen testére. Aggódni kezdtem. – Hé! Mi történt? Megvetően húzta össze a száját. – Marla és David felfelé tartanak. Magamban felmorrantam. Nem ez volt az első eset, hogy a sajtófelelőse és a menedzsere alkalmatlan időben zavartak meg.

Enyhén szólva is erőszakosak voltak. Ryan a bőröndjében turkált a ruhák között, újabb kérdést csalva ki belőlem. – Miért? Megdörzsölte a homlokát. – Fotók szivárogtak ki – motyogta. Az idegeimen rémület futott végig. – Milyen fotók? Ryan a fejét csóválta. – Szombaton a bárban lekapták, mikor megkértem a kezedet – motyogta a válla felett. – Tele van az internet fényképekkel és videókkal. Nagy levegőt vettem, meglepett, hogy emiatt hirtelen ilyen dühös lett. Annyira kijött a sodrából, hogy még egy pólót sem tudott kivenni a bőröndből. Nyilvánosan kérted meg a kezem. Gondoltam, hogy a bárban pár vendégfelvételt fog készíteni a mobiljával. Mire számítottál? – És? Mekkora a baj? Ryan nagyot sóhajtott, majd bocsánatkérően rám pillantott. – Tar, tudod, hogy van ez. Már aznap este megjelentek a képek a rajongói oldalakon és a Twitteren. A lábamat néztem, próbáltam megérteni a dolgot. Ez azért nem olyan nagy baj, vagy igen? – Taryn… – Ryan felém dobta a farmeremet, megszakítva a gondolatmenetemet. Megint felsóhajtottam, miközben a jobb lábamat beledugtam a nadrág szárába. – Miért nem mondtad eddig, hogy ez probléma lehet? – Tar… tudod, miért – mormolta Ryan, miközben belebújt egy pólóba. – Ne menjünk most ebbe bele, jó, bébi? Kérlek! – De… Lemondónak, ugyanakkor feszültnek tűnt. – De mi? Nem akarom, hogy ilyesmi miatt aggódj, azért. Megráztam a fejem.

– Nem erről van szó… Csak kicsit összezavarodtam. Tegnap, mikor Mike felvett minket a repülőtéren, figyelmeztetett, hogy ránk fognak törni a lesifotósok, én pedig megkérdeztem tőle, hogy elrejtsem-e a jéggyűrűmet. Akkor ő odakiáltott neked, hogy megkérdezze tőled, te azt felelted: „soha ne merd levenni az ujjadról”. És ha akkor nem számított, hogy látják a gyűrűmet, és megtudják, hogy eljegyeztük egymást, ma miért számít? Ryan összehúzta a szemét. – Mire te? Egy pillanatra megmerevedtem, bár tudtam, hogy nem nekem szól a nyers hangsúly. – Mire én mi? Magamon tartottam-e a gyűrűt, vagy hagytam-e, hogy lefényképezzenek vele? Vállat vont. – Igen. Mindkettő. Gondoltam, hogy ezt akarja tudni, mielőtt rátámadnak. – Igen, magamon tartottam a gyűrűdet, mert soha nem fogom lehúzni, de nem, nem hagytam, hogy azok a mocskos tolvajok a mi boldogságunkon szedjék meg magukat. Végig a zsebemben tartottam a kezem. Ryan bólintott. – Igen, jó, ezt ne felejtsd el! – mondta, miközben elindult ajtót nyitni. Marla Sullivan, Ryan rideg sajtófelelőse megvető félmosollyal üdvözölt, miközben becsörtetett a lakosztályainkba. Bár kora reggel volt, máris kifogástalan, dizájnerblézert vett fel. Rövid fekete haja tökéletesen állt. Vörös, hegyes körmökben végződő ujjairól túlméretezett fekete táska lógott. – Ülj le! – vakkantott. Ryan egy pillanatra rábámult, aztán kihúzott egy széket a hatalmas ebédlőasztal mellett. – Heti Tudósító, CV magazin… – sorolta Marla csípős hangon, miközben nyomtatott papírokat dobott Ryan elé az asztalra. –

Mindben szerepelsz. Gondolom, ezért nem fogadtad a hívásaimat az elmúlt négy napban. Ryan alig pillantott rájuk. Hátradőlt a székében, az egyik kezével a homlokát dörzsölte, a másikkal a papírt tolta félre. – Már láttam. És? Közelebb húzódtam. Ekkor láttam először a szemcsés, sötét képeket, melyeken Ryan a nagyon is ismerős, kerek, tölgyfa asztal tetején állt, vagy épp előttem térdelt. Beállítás nélkül készült képek árasztották el a bulvárlapokat arról a szombat estéről, mikor nyilvánosan megkérte a kezem a sörözőben. Elszorult a szívem ettől az ordenáré kizsákmányolástól. – ”És?” Ryan, egy asztalon álltál egy bár közepén! Mégis, mit hittél? – Marla úgy szidta a vőlegényemet, akár egy gyereket. Ryan lehajtotta a fejét, a könyökét a térdén nyugtatta, nem volt hajlandó válaszolni. – Hát, ez azért szépen ellensúlyozza a két héttel ezelőtti képeket, amikor Miamiban az utca közepén ácsorgott – jegyezte meg Marla könyörtelenül, miközben az állával felém bökött. Marla mindig szívesen eszembe juttatta, mekkora bolondot csináltam magamból, mikor a zuhogó esőben álltam, mert azt hittem, Ryan Lauren Delaney-vel, a kolléganőjével randevúzik, pedig valójában csak forgattak. Ryan kihúzta magát, élesen felcsattant a megjegyzés hallatán. – Ezt azonnal hagyd abba! – figyelmeztette vicsorogva, és dühös pillantást vetett rá. Nem számított, hogy Kyle Trent, a korábbi testőröm és Lauren Delaney, Ryan kolléganője és volt barátnője eszelte ki az egészet, bizarr szövetséget alkottak, hogy tönkretegyék a kapcsolatunkat. A sajtót csak a Ryan állítólagos hűtlensége miatti idegösszeroppanásom fényképes bizonyítékai érdekelték. Hűtlenségen kapták! – hirdették a főcímek. Most pedig azt villogtatták: Eljegyezte!

A két hétig tartó hányattatásokat és az egyre intenzívebb médiafigyelmet – Ryan és Lauren újra együtt; Taryn rajtakapta Ryant; Ryan és Taryn útjai szétváltak; Ryan titokban Seaportra utazott – most új fényképes bizonyítékok koronázták meg, melyekből kiderült, hogy Ryan ténylegesen felállt egy asztalra. – Ryan, ezt már megbeszéltük. Tönkre akarod tenni a karrieredet? – Marla felém intett. Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy én fogom tönkretenni a karrierjét. – Nem! Persze, hogy nem! – üvöltötte Ryan. Marla sértetten bökött rá az egyik lapra. – Megmondtam, hogy tartsd átokban ezt az eszement döntésedet. Hát erről ennyit. Döbbenetemben a szám is tátva maradt. Eszement? Ez a nő most tényleg a vőlegényemet osztja, és azt próbálja éreztetni egy buldózer tapintatosságával, hogy ostobaság volt tőle megkérni a kezemet? – Nem gondolod, hogy legalább szólhattál volna, ha már egyszer így alakult? – Lecsapta az egyik szennylapot Ryan elé az asztalra. – Tényleg arra kellett visszajönnöm Monterrey-ből, hogy még ez is a nyakamba szakad? A szememet forgattam a megjegyzését és a túljátszott kis összeroppanását hallva. A tekintetem megakadt a fényes fekete lakkbőr tűsarkúján. A szívét is pont ilyen sötétnek képzeltem. – Magával ragadt a hév. Az én dolgom – morogta Ryan, alázatos szerepbe kényszerült ezzel a zsarnok boszorkánnyal szemben. Először láttam ilyennek. Ez nem az a „menj a francba, elég a marhaságaidból” viselkedése volt, amit mindenki más kapott. Ez a nő úgy megtörte az ellenállását, mint kártyavárat a szél. Jó erősen összeszorítottam az ajkamat, és hallgattam. – Magával ragadt a hév? – kérdezett vissza Marla hitetlenkedve. – Ez a mentséged? Ryan dühös pillantást vetett rá, és épp felpattant a székből, mikor megint kopogtak. – David – mondta tompán, de nem nézett fel, mikor a menedzsere

belépett a lakosztályunkba. David Ardazzio a fejét csóválta, látszott, hogy nagyon nem örül, amiért idehívták. Zakatolni kezdett a szívem, miközben felmértem David modorát. Most Ryanre mindkét „idomárja” együtt fog rátámadni. A Boszorkány meg a Csúszómászó eljött, hogy összefogjanak ellene, és még alázatosabb viselkedésre kényszerítsék. Hát pedig kutya legyek, ha hagyom, hogy azért ostorozzák, mert engem megkért! Éreztem, hogy ökölbe szorul a kezem, felkészültem a közelgő viadalra. – David – üdvözölte Marla is Ryan menedzserét. – Nos – fortyogott idegesen –, beszéljünk a kár minimalizálásáról. – Eddig keresztbe fonta a csontos karját, de most felkapott pár nyomtatványt, és David elé tolta őket. – Két videó is felkerült a YouTube-ra Ryan énekléséről. – Tudom – ismerte be David. – Te aztán tudod, hogy kavard fel a média mocsarát, barátom! – kuncogott könnyedén, miközben úgy tett, mintha a fotókat nézné, pedig mostanra már biztosan jól ismerte őket. Ryant túlságosan lefoglalta a háborgása és a padló bámulása ahhoz, hogy válaszoljon. David hirtelen rám lövellte a tekintetét. Ryan menedzserének nem először gyűlt meg velem a baja, kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy valószínűleg sosem fogunk kijönni egymással. Ez nagyon nem jó. – Nem tudom, miért kellett így felfújni – mondta Ryan, majd rám pillantott. – Én sem – tettem hozzá támogatólag. – Ha a jó híreket így kezelik, nem szeretném látni, mit csinálnak, ha tényleg baj van. David egy vállrándítással lerázta magáról ezt a megjegyzést. – Nem erről van szó, Taryn. Meg kell értened, hogy Ryan karrierje jó eséllyel azon múlik, hogyan fogadják a Jóvátétel premierjét. Ez az első filmes főszerepe a Tengerpartot leszámítva, és a kritikusok, a legnagyobb stúdiók… mindenki arra kíváncsi, képes-e egymaga elvinni egy filmet a hátán. Hatalmas premier lesz, és minden az

imázsellenőrzésről szól. Ez pedig nem újdonság, Ryan. Imázsellenőrzés? Megint rápillantottam az egyik újságra. – Sajnálom, de még mindig nem értem. Mi köze ehhez a mi eljegyzésünknek? Marla feje hirtelen felém fordult. – Nos, biztos érteni fogod, ha Ryan hirtelen csak kisebb szerepeket kap, és kiürül a pénztárcája. Most legkevésbé sem hiányzott a „nem elég nyilvánvaló, vagy túl buta vagy ahhoz, hogy magadtól is rájöjj?” pillantása. Ryan az asztalra csapott az öklével. – Ne beszélj így vele! – figyelmeztette Marlát rábökve az ujjával. – Marla… kezdte David is, próbálta lecsillapítani a kedélyeket. – Engem cseppet sem érdekel, mennyi pénze van. Akármit is gondoltok, az én érzéseimnek semmi köze a hírnevéhez vagy a vagyonához. Most azt akarjátok mondani, hogy nem fog több ajánlatot kapni, és az emberek nem mennek be a filmjére, csak mert eljegyeztük egymást? Láttam, hogy Ryan ajka megrándul. – Nem, dehogy. – David megpróbálta elhessegetni a feltételezésem, felemelte a kezét, hogy elhallgattasson. – Aaronnal már… Marla félbeszakította. – Ryan karrierje most kezd csak felívelni. A jövőre vonatkozó kilátásai mind azokon a döntéseken múlnak, amiket most hoz. Talán a bukását kívánod? Még jobban megmerevedett a gerincem. – Nyilván nem! – Jézus! – nyögött fel Ryan, Marla azonban ügyet sem vetett rá. – Akkor mindkettőtöknek el kell fogadnia – folytatta felém fordulva –, hogy nagyban befolyásolja a piacképességét a nyilvánosság véleménye a státuszáról és a viselkedéséről. Mindig visszafogottan, profihoz illően kell megjelennie anélkül, hogy

bármiféle botrányba keveredne, vagy opportunista egyének megpróbálnának hasznot húzni a szerencséjéből. Ez az utolsó rész úgy érintett, mint egy arculcsapás. – Arra próbálsz utalni, hogy én is ilyen egyén volnék? Ryan kihúzta magát, védekezőállásba helyezkedett, de mivel úgy tűnt, hogy Marla bocsánatot fog kérni, nem robbant ki. Egy pillanatra én is azt hittem, normálisan fogja folytatni. – Ebben a szakmában a rossz benyomás évekig kitart, néha helyrehozhatatlan károkat okoz a színész karrierjében. Ryan azért van itt, hogy részt vegyen a mozi sajtókonferenciáján, nem pedig azért, hogy a nevetséges parádéjával kapcsolatos kérdések özönét zúdítsák rá. A meggondolatlansága most komolyan beárnyékolja a Jóvátétel premierjét. Ne felejtsd el, hogy nagyon befolyásos emberek pénzelik ezt az eseményt, és ők reklámot akarnak, nem pedig azt, hogy az asztalra ugrálása miatt magyarázkodjon! – tájékoztatott Marla nyersen. Ryan felé fordult, ráragyogott. – Hányszor kell még emlékeztesselek rá, hogy az ilyen sajtóhír nem jó nekünk? – Tudom, mi a kötelességem! – csattant fel Ryan dühösen. – Akkor uralkodnod kellett volna magadon, rájöhettél volna, hogy elég rossz ötlet felpattanni az asztalra egy zsúfolt bár közepén! – vágott vissza Marla. Ryan úgy mozgatta az ujjait, mintha meg akarta volna fojtani. – Most muszáj ezen ennyit lovagolni? Megértettem. – Hát valakinek muszáj kordá… Áhhhh! – Elég! Hagyd már abba! – szakítottam félbe. – Nem érdekel, ki vagy. Nem veheted el a legszebb emlékeinket, és nem kényszeríthetsz rá, hogy szégyenkezni kezdjünk miattuk! Nem hagyom! Ryan mögött álltam, a kezem a vállán nyugtattam, mostanra már attól féltem, hogy ha elengedem, repkedni fognak az asztalok, székek, emberi testek. – Na és, ha felállt egy asztalra, és megkérte a kezem? Akkor mi

van? Úgy beszélsz, mintha belőtte volna magát, és közben bébifókákat kaszabolt volna. Nyilván ki lehetne hozni valami jót is ebből a… ebből a kiszivárogtatásból. Marla bambán rám bámult, láthatóan meglepte, hogy volt merszem megint felszólalni. Aztán visszafordult Ryanhez. – Ryan, talán jobb lenne, ha David meg én hatszemközt folytathatnánk veled a tennivalók megbeszélését. Biztosra veszem, hogy Tarynnek van más dolga is. – Hogyan? – meredtem rá, teljesen elámultam, amiért képes volt csak felvetni is, hogy megszabadulhatna tőlem. Van vér a pucájában. Ryan kihúzta a mellette álló széket, megriadtam a hangtól. – Nem hiszem. Ha valami mondanivalód van, azt a menyasszonyom előtt is elmondhatod. Az ő életét ez éppúgy érinti, mint az enyémet. Én fogom eldönteni, mikor van szükség a jelenlétére, nem te. Érthető voltam? Marla üres tekintettel meredt rá. – Érthető voltam? – ismételte Ryan nyomatékosan. Marla kifújta a boldogtalanságát, és kihúzta magát a széken. – Persze. Megkönnyebbülten leültem, köszönetképp titokban megsimogattam a combját. Az övébe vette a gyémántos kezemet. – Na jó… értesítjük a mai sajtómulatság összes riporterét, hogy nem tehetnek fel kérdéseket a magánéletedre vonatkozóan. Valaki folyamatosan jelen lesz, hogy elhárítsa az ilyen jellegű kérdéseket, nehogy kárára váljon a Jóvátétel és később a Tengerpart premierjének. Az egész esemény idejére ez a megszorítás lesz érvényben. Ryan úgy festett, mint akit beleszíjaztak a villamosszékbe, és most várja, hogy a mellette álló alak megnyomja a gombot. Láttam rajta, hogy azon gondolkodik, hogyan szabadulhatna ki. Végighúztam az ujjaimat a hátán, hogy enyhítsem a feszültségét. – Ma este Jimmy Collinsszal magadnak kell állnod a sarat, ahogy

holnap is Nigel Allennel az Éjszakai életben. Mostanra tudnod kell, hogyan tereld el az ilyen kérdéseket – folytatta Marla. – De arra az esetre, ha mégsem… Míg ő szónokolt, én felkaptam az egyik magazint, az állítólagosán botrányos címlapját néztem. – A beszélgetés témaköreit majd átvesszük az előinterjúkon… – dünnyögött tovább Marla. Próbáltam odafigyelni az idegesítő szövegelésére, de hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogyan verhetném ki belőle ezt a rengeteg marhaságot, hogy elhallgasson végre. Nekem egyáltalán nem tűnt rossznak a bulvárlap címoldala, összehasonlítva más cikkekkel, melyek rólam és Ryanről jelentek meg. Még a sztori címe alatti sor sem volt különösebben gyűlölködő. „Szemtanúk jelentették, hogy Ryan gyönyörű dalt énekelt, gitárral kísérte magát, miközben szerelmet vallott Taryn Mitchellnek.” Mitől lenne ez botrányos? Ilyenkor néha azt kívántam, bár valósak lennének azok az embertelen különleges képességek, melyeket filmen látni, hogy például kiszoríthassam Marla tüdejéből az oxigént a puszta gondolataimmal, vagy áthajíthassam a szobán a képzeletem erejével. Tudom, hogy ez gonoszság, de ez a nő kihozta belőlem. Különösen, mikor az ajkával csücsörítve leckéztette a jövendőbelimet arról, hogyan kell egy A-listás celebnek viselkednie, belediktálta, milyen rejtélyes válaszokat adjon, hogy ne kelljen nyíltan beszélnie a kapcsolatunkról. Ryan és én is megugrottunk kicsit, mikor újból kopogtak a szobánk ajtaján. Hálás voltam mindenért, ami elterelte a figyelmem arról, hogy verjem ki belőle a marhaságait. A kémlelőnyíláson keresztül azonnal felismertem a szoba előtt ácsorgó, hosszú szőke hajú fiatal lányt, hiszen az elmúlt két nap során rengetegszer láttam a ragyogó arcát és barátságos mosolyát, mikor a számítógépen cseteltünk. Hatalmas válltáska lógott az oldalán, a mellkasához vaskos óriásborítékot szorított. – Szia! Gyere be! – köszöntöttem kedvesen a nyitott ajtón

keresztül. A szobánkban zajló sok dorgálás mellett már el is felejtettem, hogy Trish, Marla asszisztense segíteni fog nekem rendesen felöltözni a premierre. Mihelyst Trish belépett, mintha megváltozott volna a levegő, még lélegezni is könnyebb lett. – Nagyon örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk. – Én is – ugrándozott izgatottan Trish, és ügy ölelt meg, mintha rég nem látott főiskolás barátnők lennénk. – Bár kicsit úgy érzem, mintha máris ismernélek. – Észrevettem, hogy Trish tekintete mögém siklik, a még mindig Ryant leckéztető főnökére. – Eddig hogy megy? Vállat vontam. Mit mondhattam volna? Hogy a főnöke egy undok boszorkány, és legszívesebben lerúgtam volna a hotel tetejéről? – Mondott valamit az eljegyzésetekről tartandó sajtótájékoztatóról? – suttogta. – Mi bajod van? Miért viselkedsz így? – kérdezte Ryan Mariától dühösen, bár próbálta halkra venni. A fejemet csóváltam Trish felé. – Nem. Egyetlen szót sem. Marla azt a rá annyira jellemző, megvető torokhangot hallatta, mintha szőrcsomótól fulladozó macska volna. – Te csak fogod magad, óriási botrányt csapsz, aztán meg nekünk kell rendet rakni a káoszban. – Milyen káoszban? – kérdezte Ryan. – Megkértem Taryn kezét. Nagy ügy. Nem én vagyok az első színész. Csak azt nem értem, miért utálod annyira. Trish a homlokát ráncolta, Marla pedig nem is próbált halkan válaszolni. – Ryan, én nem utálom, sőt, a következő lányt sem fogom utálni. Fiatal vagy. A lábad előtt hever a világ. Nekem az a feladatom, a világ rólad alkotott képét egyengessem, hogy továbbra is nyitva álljanak előtted az ajtók. Ryan felemelte a hangját. – Most mondom, hogy nem lesz másik. Csak hogy értsük

egymást. Trish meg én bementünk az ebédlőbe. Trish óvatosan letette kitömött csomagját az asztalra Marla karja mellé, közben majdhogynem meghajolt. – Az újabb sajtókiadványok? – Igen. Most jövök a nyomdából – felelte Trish szelíden. Marla kinyitotta a borítékot, kényelmesen, lassan átvizsgálta a tartalmát. Épp panaszkodni kezdett volna, ugyanis hibát talált az egyikben, mikor Ryan félbeszakította. – Végeztünk? Ryanre pislantottam. Nem is emlékeztetett arra a normális, higgadt férfira, akit szerettem. Most egy felrobbanni készülő, lüktető időzített bombát láttam magam előtt. Megsajdult a szívem a rémülettől a hangjában bujkáló fenyegetés hallatán. Marla azonban úgy tett, mintha észre se vette volna. Ami persze lehetetlen. – David, meg kell beszélnünk egy találkozót Len Bainbridgedzsel. Máris ajánlatokat kaptunk exkluzív interjúkra. Celeste Crawfield tíz hangüzenetet küldött; a Glam le akarja stoppolni címlapsztorinak. Óriási összegekről van szó, és mindketten tudjuk, milyen zavarosak az eljegyzéssel és házassággal kapcsolatos bevételek. Lennek azonnal össze kell dobnia egy házassági szerződést Ryan számára, mielőtt lőttek a vagyonának, és… Ryan felállt, a széke hátravágódott a padlóra, mindenki odanézett. – Ebből elég. Végeztünk. Kifelé! Mindenki! – Felkapta az asztalon heverő papírokat, és Mariához vágta. – És ezt a sok marhaságot is vigyétek! Marla úgy sóhajtott fel, mint egy boldogtalan, zsarnok anyuka. – Tudod, hogy a dolgokat jogilag is rendezni kell, Ryan. – Nem érdekel! – üvöltötte Ryan. – Neked ehhez semmi közöd! David ügyet sem vetett Ryan parancsára, nyugodtan megigazította az ingujját, és az óráját tanulmányozta. A filmcsillagok hisztériás kitörései nyilván mindennapos dolognak számítottak. – Felhívom az ügyvédet, és mindent megbeszélek vele. Kilencre

itt lesz a kocsid, és… – Azt mondtam, hogy tűnés! Kifelé! – üvöltött rá Ryan, a nyakán kiduzzadtak az erek a feszültségtől. Az állával az ajtó felé bökött. Még sosem láttam ilyen dühösnek. Ha rám üvöltött volna így, már a liftnél járnék. Öt másodperccel később becsapódott a hálószobánk ajtaja. Mikor Ryanre pillantottam, mindkét tenyerét az ablaküvegnek támasztotta, a feje a karja között lógott, úgy zihált, mintha most engedték volna ki a gladiátorarénából. Attól tartottam, hogy még a suttogástól is felrobbanna. Az összegyűrt ágyunk szélén ültem némán, teret és időt hagytam neki önmaga összeszedésére, miközben azon töprengtem, hogy lett a boldogságunk híréből húszperces leereszkedő fejmosás. Ölelések, pezsgő, mosolygós gratulációk és hátba veregetések helyett épp az ellenkezőjét kapta attól a csapattól, aki az életét menedzselte: haragot, szívtelen gyűlölködést ronda vádakkal és gyanúsítgatásokkal. Miközben Ryan az üvegnek támaszkodott, én azon töprengtem, megbánta-e máris, amit tett. Én attól féltem, egyikünk előbb-utóbb bánni fogja. Nem akartam, hogy így történjen, ezért odaléptem mellé. Ryan óvakodva rám pillantott, majd a mellkasára szorított. Nem ez volt a megfelelő alkalom a megbánásra.

2. FEJEZET KITÉRÉS

Ryan épp csak nekilátott az omlettjének, mikor az a kis görény menedzsere, David Ardazzio besétált a hotel éttermébe, hogy felvegye őt. Titokban a combomat simogatta gyengéden az asztal alatt, mikor a keze hirtelen megállt, megmerevedett. Davidnek szokás szerint meg kellett igazítania a karóráját: gondolom, ő így fejezte ki, hogy „ideje menni”, anélkül, hogy patkánynak tűnt volna. Összeszűkült a szemem, válaszképp én is szótlan figyelmeztetést lőttem felé, merészen azt üzentem: „Ha még egyszer kóstolgatni kezded a pasimat, belevágom a villámat a mellkasodba!” Hah! Még csak huszonnégy órát töltöttem Los Angelesben, de máris cinikus és rosszindulatú lettem. Ha belegondolok, hogy az elmúlt negyven perc nagy részét azzal töltöttem, hogy próbáltam letörölni Ryan arcáról a gyilkos indulatokat sejtető ráncokat – ebből öt percig csak átölelve álltunk a zuhany alatt mentegetőzésképp, amiért szeretjük egymást –, a rosszindulatom teljesen indokoltnak tűnt. Szeretném azt hinni, hogy a drága folyó vizet sokkal jobb dolgokra is lehetett volna használni, mondjuk, hogy lemossuk magunkról a reggeli félbeszakított szex izzadságát, vagy ami még jobb, hogy egy második kör hihetetlenül forró zuhanyt vehessünk a hihetetlenül forró jó reggelt szex után. De nem, sajnos arra használtuk ezt a vizet, hogy lemossuk, elfedjük a csalódottságunkat, és megpróbáljuk kikergetni a nemkívánatos démonokat a gondolatainkból.

*** Ryan csak azért tűnt most valamivel élénkebbnek és elevenebbnek, mert az anyja az asztal túloldalán ült, szemben velünk, csillogó szemmel, boldog tudatlanságban. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy elég egyetlen elszólás, és máris részleteket fog követelni. Isten a tudója, mennyire nem volt kedve egyikünknek sem anyuka vallatásához. Ryannek így is volt elég baja. Aznap részt kellett vennie egy rakás kétszemélyes interjún, egy fotózáson, egy nyitott kérdésekkel teli sajtókonferencián, a végén pedig fel kellett lépnie Jimmy Collins tévés talkshow-jában. A felvétel 5-kor kezdődött. – Készen állsz, Ry? – kérdezte Mike Murphy, Ryan személyi testőre, és lassan felállt a hatalmas ebédlőasztal mellől. Nagy gonddal megtörölte a száját a vászonkendőjében, a kezével beletúrt rövid, sötétbarna hajába, miközben Ryan gyorsan belapátolta a reggelije utolsó falatkáit. Nagy könnyebbséget jelentett nekem, hogy Mike az elmúlt három hónapban leragadt Ryan mellett. Ő volt az egyetlen ember Ryan kíséretében, akiben megbíztam. Ott volt velünk a kórházban, amikor elveszítettem a babát. Szorgalmasan védett minket, mikor az a pszichopata rajongó üldözött minket – olyan sokszor mellettünk állt, hogy már nem is számoltam. Ryan a legjobb barátai közé sorolta Mike-ot, a saját külön bejáratú megmentőjének tekintette. Átnéztem az asztal felett, és láttam, hogy Marie igyekszik nem Mike-ot bámulni, de én átláttam rajta. Már régóta legjobb barátnők voltunk; észrevettem, ha gondolatban levetkőztetett egy férfit. Most pedig az ő képzeletében ez a volt tengerész a reggelizőasztalon feküdt, és irgalomért könyörgött neki. Nem tudtam vádolni érte. Mike harminckét éves, tökéletesen egyedülálló, százkilencven centi magas, gyönyörűen barna bőrrel – sértés lett volna egyszerűen azt állítani, hogy jóképű.

– Mennem kell, bébi – súgta Ryan a fülembe, majd gyorsan megcsókolt, visszarántott a jelenbe a spekulációimból. Megveregette a farmere zsebét. – Ha bármire szükséged van, csak hívj! Rezgőre állítottam a telefonomat. Mike megadta neked az összes biztonsági tudnivalót ma estére, nálad van a hitelkártyánk, meg minden, ami kellhet. Mulass jól! Vegyél meg mindent, amit csak a szemetek megkíván. Rendben? – Rendben. Kemény, szigorú pillantást vetett rám. – Komolyan gondoltam. Így figyelmeztetett rá, hogy lépjek túl a skrupulusaimon, és ne problémázzak azon, hogy az ő pénzét költöm. – Tudom. Megértettem. – Akkor jó. Odahajolt, és megint megcsókolt. – Vegyél magadnak valami szexi göncöt a kedvemért – morogta az ajkamon. – Jó pár göncöt, oké? Örömmel töltött el a tudat, hogy csipke fehérneműs testem gondolata segített neki elfeledkezni a lámpalázáról. – Nyugodt lehetsz. Minden színben keresek valami szajhás rongyot, csak neked! – Még ki sem mondtam, mikor észrevettem, hogy a pincérek lefényképeznek a mobiljukkal. Ryan félrebillentette az államat, és vidáman rám mosolygott, a mi kis magánpoénunkon vigyorgott, nem is sejtette, hogy valaki ellopta a közös pillanatunk meghittségét. – Ezt már szeretem! Később találkozunk. Miközben a többiek vidáman cseverészve befejezték a reggelijüket, én azon kaptam magam, hogy a Ryan távozása utáni űrben ismét a gondolataimba mélyedtem. Egy darabka ananászt tologattam a tányéromon, még mindig bizsergett az ajkam a csókjától, azt kívántam, bár ne kellene úgy rohannia, és gyűlöltem, hogy nem zárkóztunk be egy kicsit, egyetlen bizalmas pillanatunk sem lehetett.

Marie és a férje, Gary megint egymásnak estek, a visszafojtott veszekedésük magára vonta a figyelmemet. Mostanában elég sokat marták egymást, még vasárnap is összekaptak, amikor rögtönzött eljegyzési partit csaptunk a házukban. Gary annyira dühös lett, hogy végül beült a kocsijába, és elhajtott, amitől persze mindenki betolakodónak érezte magát. Valahányszor rákérdeztem, mi történt, Marie mindig könnyedén elhessegette a dolgot, egyszerűen annyit mondott, hogy Garyre már megint rájött. Így most nem is próbálkoztam. Inkább a saját dilemmáimon elmélkedtem, arra gondoltam, milyen nevetséges energiapazarlás volt az elmúlt néhány hétben elszenvedett ideg-összeroppanásom. Ha már akkor tudtam volna, amit most, megmenekülhettem volna a fejemben folyamatosan ott motoszkáló idegességtől és bánattól. A másik barátnőmre, Tammyre pillantottam, aki épp a pirítósát vajazta, miközben a jövendőbelije, az én régi barátom, Pete Ryan bátyjával és sógornőjével, Nickkel és Janelle-lel beszélgetett és nevetgélt. Ryan úgy szervezte, hogy mindenki itt legyen, aki fontos a számunkra. Ez az egyik ok, amiért annyira szerettem. Miközben végignéztem a legkedvesebb támogatói seregünk tagjain, szomorú gondolat jutott eszembe. Miközben két héttel ezelőtt Miamiban fékezhetetlenül tomboltam, mint egy éretlen fruska, és zokogva erősködtem, hogy Ryan megcsalt Lauren Delaney-vel, az itteni asztalnál ülők mind tudták, hogy meg fogja kérni a kezem. Mióta tudhatták, hogy ez a szándéka? Hetek óta? Hónapok óta? Hirtelen megint hisztis libának éreztem magam, meglehetősen zavarba jöttem az irracionális viselkedésem miatt, mikor a barátaimnak be kellett törnie a hálószobám ajtaját, hogy be tudjanak jönni hozzám. Fizikailag és érzelmileg is megtörtem, elzártam magam a világtól, miközben Ryan vélt hűtlenségének híre darabokra törte a szívem. Nem csoda, hogy Marie pofon vágott, mikor hisztérikus rohamot kaptam! Nyilván mind azt hitték, hogy teljesen elment az eszem.

De mikor már elindult a lavina, nem tudtam megállítani. Maga alá temetett. A terítő fehérségét bámultam. Milyen közel kerültem ahhoz, hogy tönkretegyem ezt a kapcsolatot – gyakorlatilag le akartam zárni. Nos, ebből elég. Ryan mindig is hűséges és megbízható volt. Imád engem, én pedig jobban kívánom őt, mint a levegőt. – Taryn? Összerezzentem, mikor valaki megérintette a vállam. Trish állt mögöttem; az aranyhaját hátrafogta a feje tetején nyugvó napszemüvegével. – Készen vannak a hölgyek? – kérdezte Trish. Elmosolyodtam, bólintottam, és felkaptam a táskámat. A bejárati ajtó előtt hatalmas utcai terepjáró parkolt le, és az egész női különítmény beült. Húsz perc múlva megérkeztünk a „rengeteg ruha csarnokába”, ahogy Marie nevezte. Igaza volt. – Micsoda nap! – sóhajtott Trish, miközben egy csillámló burgundi vörös ruhát nézegetett. Otthagytam a többieket, és követtem őt a sorok között. – Gondolom, örülsz, hogy kiszabadultál az irodából, és itt lehetsz – jegyeztem meg, feltételezve, hogy a vásárlást jobban élvezi, mint a munkát. – Fogalmad sincs, mennyire! – lehelte Trish megkönnyebbülten. – Különösen ma, hogy a főnök ilyen harcias hangulatban van. A homlokomat ráncoltam, sajnáltam azokat a szegény áldozatokat, akik rendszeres kapcsolatban állnak Marlával. – Még mindig nem értem, miért húzta fel magát ennyire – mormoltam. – Én értem – felelte Trish a BlackBerryje után matatva, mely ugyanis az imént pittyentett egyet. – A mocskos bulvárlapokból tudta meg, hogy a legjobb ügyfele eljegyzett valakit. Örülhetsz, hogy nem voltál ott! Életveszélyes volt. – Eddig is tudtam, hogy gyűlöl – morogtam csendesen. – Ez a kevéssé ismert tény pedig rengeteg stresszt jelent Ryannek. – Ne érezd kivételezésnek! Mindenkit gyűlöl – közölte Trish

tárgyilagosan, miközben a hüvelykujjával a mobilja gombjait nyomkodta. – Már hét éve vagyok nála, de még mindig nem kedvelt meg. Megfordítottam egy krémszínű ruha címkéjét. – Hát nekem egyáltalán nem tetszett, ahogy Ryannel beszélt ma reggel. Úgy leüvöltötte, mint egy gyereket, legszívesebben behúztam volna neki egyet. – Nem kellett volna visszafognod magad – motyogta Trish az orra alatt. – Te is ennyire utálod? – kérdeztem viccesen, miközben követtem a következő ruhaállványhoz. Trish nyugtalanul vihogott. – Néha jobb, néha rosszabb. Ebben a városban sajnos nehéz pihenőt tartani, akármilyen gyakorlott is az ember. Ezért lesz sok színészből pincér. A PR-ban is ez a helyzet. Ha az ember nem egy jól menő céghez áll be, éhen hal. Mivel én szeretem a hasamat, megtanultam befogni a számat, és azt tenni, amit mondanak. Még mindig nem tettem túl magam a reggeli szekáláson. – Trish, tényleg ekkora baj, hogy az emberek tudomást szereztek az eljegyzésünkről? Trish nem felelt azonnal. – Hát… Ryan magánéletének egy darabja a közvélemény elé került. – Kicsit közelebb lépett. – Tényleg felállt az asztalra, mikor megkérte a kezed? Maflán elvigyorodtam, és bólintottam. Trish még szélesebben vigyorgott. – Megnézhetem a gyűrűt? – kérdezte izgatottan, és a kezem felé nyúlt. – Hű, ez gyönyörű! Tehát így néz ki félmillió dollár. Örülök, hogy William Goldberget választotta. – Halkan kuncogott, miközben a gyűrűmet nézegette. – Ez tényleg megérte a sok vesződést! Tökéletes… Nem értettem, mire utalt; az agyam lemerevedett, mikor elkottyantotta, mennyit költött Ryan a gyűrűmre. Megráztam a fejem,

próbáltam megszüntetni a torkomban a szűkületet, és nem elájulni. – Ööö… hm. Ezt hogy érted? Milyen vesződést? – Fedezni Ryant, miközben az ékszertervezőkkel találkozott? – mondta óvatosan. – Órákat töltöttem a szervezéssel. Ne vedd rossz néven, Taryn, de nagyon megkönnyebbültem, hogy nem jutottál el az Oscar-díj-átadásra. A frász tört ki, miközben a hátad mögött próbáltam összehozni egy találkozót. Visszagondoltam február végére, mikor nem tudtam elmenni Ryannel a díjkiosztóra, mert elütött egy autó, és még lábadoztam. A kezemre pillantottam, nagyon hálás voltam Trishnek. – Hát, tiszta szívemből hálás vagyok ezért a rengeteg munkáért. Tényleg nagyra értékelem. Aztán hirtelen derengeni kezdett valami. – De ha… te segítettél neki gyűrűt szerezni, miért olyan dühös Marla? Úgy értem, tudnia kellett… Trish bűntudatos fejet vágott. – Tudta, hogy Ryan gyűrűt vesz, de amilyen gonosz boszorkány, nem tudott kibújni a bőréből, és megpróbálta le… Tudod, mit? Nem számít. A többire magamtól is rájöttem. – Megpróbálta lebeszélni róla – fejeztem be halkan a mondatát. – Ártok a karrierjének. Trish zavarodottnak tűnt. – Ezt meg miből gondolod? Meglepett, hogy ezt kérdezi. Hisz a főnöke épp csak nem mondta ki. A tettei és a megjegyzései egyértelműen erre utaltak. – A rajongók miatt? Vajon elfordulnak tőle, ha kiderül, hogy nősülni készül? Trish csendesen kacarászott a láthatóan ostoba kérdésemen. – A rajongói csak akkor fordulnak el tőle, ha pocsék filmeket kezd gyártani. Nem tudom elhinni, hogy Marla tényleg a téma elkerülésére biztatja a ma esti Jimmy Collins-show-ban! Elég nagy kár… – motyogta a fejét rázva.

Kérdően bámultam rá, nem értettem, miért mondja ezt, különösen mivel annyira igyekezett a gonosz boszi kedvére tenni. Trish összehúzta az ajkát, aztán rámosolygott egy kis fekete ruhára. – Szerinted ez hogy állna Marie barátnődnek? Szerintem mesésen. Minden ruha, amit neked kiválasztottunk, a próbafülkéknél van. Fel kell próbálnod őket. És most, hogy már hivatalosan is a menyasszonya vagy, fel kell készítenünk a fellépőruháidból. A divat első szabálya: mindig tudd, ki tervezte azt, ami rajtad van! Mindenki ezt kérdezi meg először. Szinte észre se vettem a felém tartott ruhát. – Trish, beszélj! Mit kellene tennie? – Semmit. Mindent szépen ráterhelnek a számlára, aztán… – Nem, nem a ruhákkal! A ma esti interjún. Úgy érzem, szerinted másképp kellene kezelnie ezt az egészet. Ryan azt hitte, Marla majd az eljegyzés felvállalására biztatja. Ha rajtad múlna, mit mondanál neki? Trish hátrahőkölt. – Taryn! Arról nem beszélhetek! Különben is, ha Marla rájön, hogy ezt javasoltam, azonnal ki fog rúgni. Nem tehetem. Követtem őt a kör alakú ruhaállvány mentén, szerettem volna egy új nézőpontot is megismerni. Mindennél jobban vágytam rá, hogy halljam a véleményét. – Hát jó. És ha felbérelnélek a képviseletemre, akkor elmondanád a véleményed? Megfordult, döbbenten rám nézett. – Nem érted. Nekem nincsenek ügyfeleim, csak Marlának. Egy apró egérlyukban lakom, annak a bérleti díját is alig bírom kifizetni, a kocsim egy rakás ócskavas, a főiskolai tandíjamat pedig vénasszony koromban is törleszteni fogom. – Trish? – biztattam. – Esküszöm, hogy soha senki nem fogja megtudni. Köztünk marad. Trish nagy levegőt vett.

– Pffff – nyögte, és gyorsan körbenézett. – Ha valaha is rájön, hogy beszéltem veled, és az utcára kerülök, esküszöm, hogy beköltözöm hozzád és Ryanhez! A dolog már úgyis napvilágra került – folytatta –, és fényképes bizonyítékok is vannak. Azok a csajok, a rajongói, a saját hódolójukként képzelik el őt, aztán azt látják, hogy feláll az asztalra, majd térdre borulva megkéri a kezed… ez pedig baromira romantikus. Őszintének kell maradnia. Helyeslően bólintottam. – De ez az ő dolga. Az ő döntésén múlik… vagyis a tiéteken, hogy titokban akarjátok-e tartani a magánéleti ügyeiteket, vagy sem. – Taaaar? – hallottam Marie hangját az öltözőből. Trish láthatóan halálra rémült. – A francba, ha Marla rájön, hogy csak megszólaltam… – Én egy szót se szólok, esküszöm, de örülnék neki, ha Ryan másik véleményt is hallana, mielőtt ma este színpadra lép. Készpénznek veszi, amit Marla mond neki. Újabb vásárlók léptek be az üzletbe, Trish szeme az ajtóra rebbent. – Máris felhívta Jimmy Collins producerét. Elképzeltem, amint Ryan ma este a kamerák előtt áll, és béna, előre gyártott válaszokat ad. – Ha magunk tudunk maradni, beszélsz vele? Nagy változást jelentene a karrierjében. Trish döbbentnek tűnt. Még mindig a fejét rázta. – Taryn, ne! Azt nem tehetem! – Hülyét fog csinálni magából – mormoltam. – Taryn, felpróbáltad már valamelyik ruhát? – kérdezte Ellen, Ryan anyja. Megráztam a fejem; még meg sem néztem őket. Ellen felemelt egy sötétkék ruhát, de képtelen voltam ráfigyelni, csak úgy tettem, mintha megcsodáltam volna. – Gyere! – A karomnál fogva maga után húzott, a másik kezével intett a stylistnak. – Most már koncentrálnunk kell, mert kezdünk

kifutni az időből! *** Próbáltam megfeledkezni Marla leereszkedő szónoklatáról, és jól érezni magam a nap hátralévő részében, de mihelyst megláttam őt Ryan mögött belépni a Jimmy Collins-show öltözőjébe, újból elárasztott az iránta érzett gyűlölet. Tudtam, hogy Ryan a nyugodt külseje dacára is elhagyatottnak érzi magát. Igyekeztem annyi vidámságot sugározni, ami kettőnknek is elég lett volna; már az is izgatottá tett, hogy itt lehetek a színfalak mögött, és persze az apja meg Pete is sokat segített Ryan felvidításában. A Stanley-kupa újrajátszott mérkőzéseiről beszélgettek, azzal viccelődtek, hogy ha meglátnak este az étteremben egy tévét, áttelepülnek mellé a tányérjukkal. Hálás voltam, amiért Ryan bátyja ezúttal megtartotta magának a szarkasztikus, sértő megjegyzéseit. Ryant így is elég sok minden kínozta, nem hiányzott, hogy kihozzák a sodrából. Marla Ryan körül legyeskedett. Úgy viselkedett, mintha Ryan a tulajdona lenne, folyamatosan védelmezte, mindenkit elüldözött mellőle, aki megpróbált a közelébe férkőzni. Mikor Ryan megpróbált beszélgetni a családjával, durván félbeszakította őket, én pedig éreztem, ahogy megy fel bennem a pumpa. Még jobban feldühített, hogy nem volt hajlandó a szemembe nézni. Milyen kicsinyes és gyerekes próbálkozás! Újból rám tört a szomorúság, mikor hallottam, hogy a megfelelő válaszokra oktatja, amelyekkel majd elháríthatja Jimmy Collins esetleges meglepetéskérdéseit. Marla szíve még mindig ugyanolyan sötét volt, mint reggel. Magamban fortyogtam, a gyémántgyűrűt forgattam az ujjamon, hogy lefoglaljam a kezemet, miközben a hatalmas fekete bőrkanapé mögött járkáltam.

Ryan anyja aggódva nézett rám. – Taryn, nem akarsz leülni? – kérdezte Ellen, megveregetve a kanapét maga mellett. – Kérlek. Gyere ide! Gyengén megráztam a fejem, a vőlegényemet fürkésztem. – Semmi baj – feleltem halkan. – Kösz, de jól vagyok. Trish besurrant a terembe a zárt ajtókon át. Gyorsan körbesiklott a tekintete a bent lévőkön, megpróbálta felmérni, mekkora a feszültség. Reméltem, hogy a testbeszédemből megérti, mennyire zaklatott vagyok. Mindnyájan tisztán hallottuk, mikor Marla azt mondta Ryannek, hogy „ezt most próbáld meg nem elszúrni”. Bele kellett markolnom a kanapé támlájába, hogy ne ugorjak a torkának. Ellen anyai ciccegést és félhangos pufogást hallatott, a tekintetével pedig villámokat szórt Mariára. Trish gyorsan közbelépett. – Marla, ne haragudj! Az egyik asszisztens azt mondta, hogy a rendező téged keres. – Most? – kérdezte Marla. Az órájára nézett, és felkapta a táskáját. – Maradj itt vele! – rendelkezett. Ryan a forgószékben ült, a homlokát dörzsölte. Trish láthatóan ellentétes érzelmekkel oldalgott oda a székéhez. – Ryan? Lenne rám egy perced? Ryan követte őt a szoba túlsó sarkába. – Szóval felkészültél? Rendben van a show menete? Ryan vállat vont. – Azt hiszem. – Trish, mondd el neki! – könyörögtem, miközben idegesen hátrapillantgattam az ajtó felé. Tudtam, hogy csak legfeljebb tíz percünk maradt felkészíteni Ryant. – Mit mondjon el? – kérdezte Ryan zavarodottan. Trish megköszörülte a torkát. – Tudod, hogy Collins mindentől függetlenül rá fog kérdezni az eljegyzésre. – Tudom – sóhajtott Ryan. – Exkluzív interjút akar.

– Arra gondoltam… ha Marla nem ragaszkodna a saját verziójához, mit tennél? Ryan vállat vont. – Nem tudom. Miért? Trish nagy levegőt vett. – Szerintem hiba lenne Marla tanácsát követni. Ryan rám nézett, mint aki azt kérdezi, miért teszem ezt vele nem sokkal azelőtt, hogy színpadra kell lépnie. – A te dolgod, Ryan, de gondolj arra, hogy ha letagadod az eljegyzést most, mikor képek és videók is kiszivárogtak, hiteltelenné válsz. – Trish reflexből megint hátranézett a válla felett, hogy meggyőződjön Marla távollétéről. – Ha Collins felhozza a dolgot, szerintem be kellene ismerned. Ne cifrázd személyes információkkal, csak légy őszinte és nyílt! A rajongóid imádni fognak, ha megmutatod az érzékeny, romantikus oldaladat – folytatta. – Aggódom, hogy Tarynre akkor még nagyobb médiafigyelem hárul – felelte Ryan félig aggódó, félig bűntudatos arccal. – Miattam nem kell aggódnod – közöltem határozottan. Ryan gyors pillantást vetett rám, szavak nélkül közölte, hogy az azért nem így megy. – Ha most nem vallod be, a sajtó tovább fogja hajtani a témát, és csak egyre rosszabb lesz. A titkolózással felnagyítod a dolog jelentőségét, Collins pedig máris tudja, hogy Taryn az épületben van. Ryan biccentett. – A holnapi sajtókonferencia? – Le van zsírozva, mint a mai. Csak előre megbeszélt kérdések a filmről – felelte Trish gyorsan. – De az egész napot azzal töltöttem, hogy elkerüljem a témát – erősködött Ryan. – Tudom, de Jimmy ettől függetlenül akkor is neked fogja szegezni a kérdést ott, élőben, a stúdió közönsége előtt, úgyhogy fel kell készülnöd rá. Ez egy óriási sztori, Ryan, te is tudod, hogy le akar csapni rá! Collins most tárgyalja újra a szerződését a hálózattal, és

meg akarja dobni a népszerűségi rátáját. Ha sikerül kicsikarnia belőled a vallomást… Ryan szeme kikerekedett. – Micsoda? Marla nekem ezt egy szóval sem említette. Trish a táskájában matatott, majd kivett egy lapot, és azonnal Ryan kezébe nyomta. – Már azzal is nőtt a népszerűségi mutatója, hogy ma estére meghívott téged a show-jába a tények ismeretében. Látod? Valahogy mindenképp válaszolnod kell rá. Ryan elfojtott egy káromkodást. – És holnap mit csináljak az Éjszakai élet felvételén? – Ugyanezt – javasolta Trish, miközben visszagyömöszölte a papírra nyomott bizonyítékot a táskájába. – Ha Jimmynek bevallod, Nigel Allen holnap még jobban igyekszik majd újabb részleteket kicsikarni. A népszerűsége már attól is nagyot fog ugrani, ha ma beismered az eljegyzést – már ha így döntesz. De ha megteszed, Collins és Allen is a zsebedben lesz a PR-ügyekben. De ezzel még nem kell foglalkoznunk. Most erre a fellépésre kell koncentrálnod. Ryan kipillantott a folyosóra vezető ajtón. – Marla erről nem tud, igaz? – Az ujját oda-vissza ingatta kettőnk között. – Nem – feleltem. – Trish vásárra viszi a bőrét a hírneved védelmében. – Valószínűleg még ma este kirúg – mérgelődött Trish. – De az most mindegy; lehetőséget kell kovácsolnod a botrányból, Ryan! Kezeld őszintén! Jimmy azt mondta, hogy ha sikerül rávennie, hogy beszélj az eljegyzésről, megpróbálja a vallomásoddal szembeállítani a filmbeli románcodat, hogy visszaterelje a beszélgetést. Ott voltam, mikor Marla beszélt vele és a producerével épp azelőtt, hogy bejöttél az előzetes interjúra. Ryan egy egész tüdőnyi levegőt kifújt az összehúzott ajkain keresztül. – Jó visszatérés lenne a személyes életedről a filmedre – jegyezte

meg Trish. – Ha úgy döntesz, hogy beszélsz róla, maradj felszínes, ne kapkodd el a választ, nehogy túl személyes dolgokat is kikotyogj! – Tricia! – vakkantott Marla élesen a nyitott ajtón át. Felénk dübörgött a magas sarkújában. Ryan már eloldalgott a gondolataiba mélyedve, mikor Marla odaért hozzánk. Arra gondoltam, követhetném Ryant, csak hogy ne kelljen elviselnem a sajtófelelőse jelenlétét, de nem akartam, hogy Trish egyedül vigye el a balhét. Nem hagyhattam magára azok után, amit értünk tett. Trish felkészült rá, hogy Marla dühös lesz a fölösleges mászkálás után, nyugodt, gyors válaszokkal hárította el a haragját. Elfordultam, nehogy észrevegyék a somolygásomat. Ryan egyenesen odajött hozzám, megfogta a kezem, és elhúzott Mariától. – Hogy vagy? – súgta oda bizalmasan. A legkönnyedebb „szuperül” biccentésemmel és kacsintásommal válaszoltam, bár nem bírtam megállni, hogy félre ne pislantsak közben Mariára. Azt hiszem, Ryan észrevette, mert nagyot sóhajtott. – És te? – kérdeztem vissza. – Elnézést, uram, a vendégei ülőhelye készen áll – mondta neki a stáb egy tagja. – Később találkozunk – súgta Ryan, megszorította az ujjaimat, és magához húzott egy puszira. – Rendben, szivi. Sok szerencsét! – A távolodó hátát figyeltem, miközben a produkciós asszisztens elvezette. Minket kitereltek a folyosóra, hogy elfoglalhassuk a helyünket a stúdió nézőterén. Külön szekciónk volt a színpad bal oldalán; én Ryan anyukája mellett kaptam helyet, a másik oldalamon Janelle, Ryan sógornője ült. Az apja, Bili folyton fészkelődött a székében, idegesen várta – ahogy mi, többiek is –, hogy Ryan megjelenjen a színpadon. Ryan volt a show díszvendége, úgyhogy ő lépett fel elsőként. Janelle odahajolt hozzám.

– Jól vagy? Az egyik tévét néztem, és közben a gyűrűmet forgattam. A lábam pattogott a padlón. Vállat vontam. – Csak egy kis idegesség. – Miért? – kérdezte furcsállva. Közelebb hajoltam. – Kiszivárogtak a lánykérésről készült képek. – Na és? – húzta el a száját Janelle. Aztán úgy láttam, leesett neki. – Szóba fog kerülni, igaz? – kérdezte, úgy tűnt, örül neki. Bólogattam, nem bírtam levenni a szemem a színpadról. A lélegzetemet is visszafojtottam, mikor a kamera visszatért a műsor házigazdájára, Jimmy Collinsra, aki a bevezetője után most már a helyén ült. Az asztalon előtte heverő magazint piszkálta. – Hacsak nem a hold túlsó felén éltek eddig, biztosan tudják, hogy a ma esti első vendégem az időutazó bérgyilkos, Charles Conroy szerepével tört be a köztudatba a nagy sikerű Tengerpartnak. köszönhetően. Ma este azért van itt, hogy a legújabb filmjéről, a Jóvátételről meséljen nekünk, amit most pénteken fognak bemutatni országszerte. Itt látható a Szórakoztató Hét címlapján. Köszöntsük együtt Ryan Christensent! A stúdió berendezéseiből zene üvöltött fel, én pedig néztem, ahogy Ryan kilép a sarokból. A nézőközönség egy emberként ugrott fel a székekről. A környékünkön minden nő teljesen megvadult, és sikoltozva ugráltak. Hasogatta a dobhártyámat az éles hangjuk. Ryan a homlokát vakargatva integetett és mosolygott, mielőtt Jimmy Collins üdvözölte. Az én kedvesem idegesnek tűnt, láthatóan nem tudott mit kezdeni ezzel a fogadtatással. Miközben leült, előrehajolt, majdnem a két térde közé ejtette a fejét a közönség kitartó extázisától. Láttam az arcán, hogy teljesen kiütötte a talajt a lába alól ez a hódolat. Örültem neki, hogy még mindig ilyen alázatosan fogadja. Janelle közelebb hajolt, izgatottan megbökött a könyökével, miközben a sógorát tapsolta. – Tömegesen özönlenek a rajongóid! Kösz, hogy beugrottál

hozzánk ma este! Hogy vagy mostanság? – kérdezte Jimmy Ryantől, próbálta továbbvinni az interjút. A stúdió közönsége lassan elcsendesedett annyira, hogy halljuk a beszélgetésüket. – Jól! Remekül, köszönöm – felelte Ryan. – Köszönöm a meghívást. – Tudod, nem te vagy az egyetlen, aki sikoltozást vált ki a nőkből – ugratta Jimmy. – De én kifejezetten örülnék, ha nem sikítanának utánam mindenféle obszcén dolgot. A közönség nevetett a viccen. Ryan kényelmetlenül röhögcsélt, aztán belekortyolt a poharába az asztalon. – Néha nekem is kiabálnak obszcén dolgokat – ismerte be. – Úgy hallom, az ideérkezésedkor egészen különleges fogadtatásban részesített az egyik rajongód – jegyezte meg Jimmy. – Igen, épp kiszálltam a kocsiból, és kiosztottam pár autogramot fényképekre meg mindenfélére, és mikor felnéztem, egy lány felemelte a blúzát, és rám villantotta… magát. – Ryan egyezerre izgatottan és elborzadva mutatta a kezével. A szám is tátva maradt azt hallva, hogy valami nő a melleit mutogatta a vőlegényemnek. – Autogramot kért rájuk? – Jimmy elismételte Ryan mozdulatát. – Őszintén szólva azt se tudom, mondott-e valamit. Visítozva ugrándozott – nevetett Ryan. – Elég nehéz ilyen, hmm… ugrándozó testrészekkel beszélgetni. Jimmy is nevetett, aztán folytatta. – Nagyon vicces! De tényleg, hogy alakulnak a dolgaid? Azt hiszem, hat hónapja voltál itt legutóbb, mikor a Tengerpartról beszélgettünk. A közönség női tagjai megvadultak a szó hallatán. Ryan odapillantott, álmélkodva rázta a fejét a rajongás láttán. – És úgy látom, azóta megháromszorozódott a rajongótáborod. Nem semmi! – Jimmy a fülét dörzsölte. – Akár a detonátor. Ha azt akarom, hogy otthon az asszony hangulatba jöjjön, csak berohanok a

hálószobába, elüvöltöm magam, hogy Tengerpart, ő pedig azonnal letépi magáról a ruháját. Ryan kelletlenül nevetett. – Örülök, hogy neked bejött. – Persze az is segít, ha felveszem a Charles-álarcomat. A testfelépítésünk ugyanis annyira hasonlít, hogy szinte észre se veszi a különbséget – viccelődött Jimmy, a szemét észrevehetően forgatva, hogy nevetést csaljon ki a tömegből. – Szóval, hogy bánt veled az élet? – Fantasztikusan. Tényleg! Most jövök Miamiból, ahol az Ezer mérföld című filmet forgattuk. Ez egy kissé thrilleres történet. Ez az szivi, reklámozd a filmjeidet! Csak így tovább! – És talán úgy két hét múlva visszatérek Vancouverbe a következő projektemre – folytatta Ryan, idegesen vakargatva a nyakat. – Mégpedig? – kérdezte Jimmy. – Egy Csúszócsomó című filmet forgatunk Jonathan Follweiler rendezésében. Először fogunk együtt dolgozni, úgyhogy nagyon izgalmas lesz. Ráadásul lesz benne egy kis sziklamászás is, és hát azt tényleg nagyon várom már. Még sosem másztam sziklát. Kell néha egy kis veszély. – De úgy hallom, már készülsz rá. Asztalra mászással, meg ilyesmi? – nógatta Jimmy Ryant, felvonta a szemöldökét, és az asztalhoz ütögette a súgókártyáit a közönség ingerlésére. Nevetés robbant ki körülöttünk. Én Ryan arcát figyeltem, hogy megváltozik-e, és mint várni lehetett, tényleg elvörösödött zavarában. Jimmy gyorsan ellőtte a következő kérdését. – Na és a Tengerpart második része elkészült, vagy még dolgoztok rajta? Ryan nyugtalanul mocorgott a székében. – Nem, azzal már végeztünk. Még decemberben lezártuk. A közönség megint felsikoltott, mintha végszóra tennék. – És hol forgattátok?

– Rhode Island államban, egy Seaport nevű kisvárosban. Szép kis hely a tengerparton. Megakadt bennem a levegő. – És… mit csináltál ott? Találkoztál valaki különlegessel? – érdeklődött Jimmy a kíváncsiskodó anyuka hangsúlyát imitálva. Ryan kicsit tátogott, úgy tűnt, nem találja a szavakat, idegesen vakarta a homlokát, és vergődött a székében. Mintha gyorsított filmen nézném, kilenc különféle válasz pergett le előttem, és végül abban reménykedtem, hogy rám mutat, és megvallja az egész világ előtt, hogy őrülten szerelmes belém. – Rengeteg nagyon kedves emberrel találkoztunk ott – ismerte el félénken, és mikor a közönség megint izgatottan felsikoltott, rájuk mosolygott. Ryan felém pillantott, és azt hiszem, egy röpke másodpercre összekapcsolódott a tekintetünk. – Mindenki nagyon kedves volt velünk. Büszkén mosolyogtam a jövendőbelimre. – Hát, Ryan, te is tudod, mire kíváncsi mindenki, úgyhogy egyszerűen rákérdezek. Terjed a pletyka az asztalra mászásodról készült képekkel együtt. Úgyhogy kérlek, mentsd meg ezeket a lányokat a kínlódástól, és mondd meg nekünk! Elkötelezted magad? Az ujjaim a karfára feszültek, visszatartottam a tüdőmben minden csepp oxigént, vártam… reméltem. Jimmy megszegte az interjús egyezséget, és nyíltan Ryannek szegezte a kérdést. Ryan szemérmesen, szégyenlősen elvigyorodott, egy pillanatra azt hittem, kiböki az egészet, s ez a bizalmas hír egyszerűen kibukik a száján. A késztetés azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt; pontosan éreztem, amikor elmúlt. – Mikor nem voltam elköteleződve? – vágott vissza Ryan, tréfálkozni próbált. – Legyen elég annyi, hogy nagyon, nagyon boldog vagyok, és úgy érzem, megtaláltam a helyem az életben. A közönség néhány bekiabálással és elcsattanó tapssal felelt, de ennyi volt – egy múló pillanat, ami elszállt. Említést sem tett a

magánéletéről vagy arról a nőről, akinek örök szerelmet fogadott egy bárban a szülei, a barátai és egy sereg idegen előtt. Úgy zsibbadt a karom, az egész mellkasom a csalódottságtól, hogy a tüdőm vonakodva bár, de végül kiengedte a levegőt. Miért nem…? Janelle bocsánatkérően nézett rám, láthatóan sajnált. Félrekaptam a tekintetem, nem vágytam a szánakozására. Ennyi idő, ennyi jelentés és hír után, mikor már úgyis megjelent nyomtatásban az eljegyzésünkről szóló spekuláció, még mindig nem vállalt fel nyilvánosan.

3. FEJEZET VEZEKLÉS

– Hűű – lehelte Ryan, a sötétszürke zakóját épp letette a székre, mikor kiléptem a hálószobából. – Mi az? – kérdeztem reflexszerűen. Nem voltam biztos benne, tetszik-e neki a látvány, tekintve, hogy két órán keresztül sminkeltek, fésültek, bodorítottak és fújkáltak. Úgy éreztem magam, mint egy eltúlzott sminkreklám. Lesimítottam az ujjatlan ruhám derekát, ellenőriztem, hogy minden a helyén van-e. A stylistom fekete, szatén és sifon Versace zsákruhát választott számomra, melyet finom ezüstcsipke borított. A szoknyáját magasan felvágták, hogy felvillantsa kicsit a combomat, az anyag úgy simult a domborulataimra, mintha rám öntötték volna. A látványt csepp alakú gyémántfüggő és hozzáillő fülbevalók tették teljessé. – Egyszerűen káprázatos vagy – mondta lélegzet visszafojtva, minden szónál szünetet tartott, így téve még hangsúlyosabbá őket. A dadogása és izzó tekintete elárulta, hogy nem egyedül nekem vannak mocskos gondolataim a másik levetkőztetésével kapcsolatban. Gyönyörűen felöltöztették. Sóvárogva pirultam el a vágytól, hogy kettészakítsam az inget a hátán, és végighúzzam a nyelvem az izmos mellkasán. – Mit gondolsz? – Úgy tűnt, nem egészen biztos a megjelenésében, megrángatta a mellényét, hogy kiegyenesítse. – Szerinted jól áll? Nem először láttam kiöltözve, ma este azonban vadítóan festett a

háromrészes, szabott, sötétszürke Armani öltönyében. Határozottan bólintottam, a gondolataim elkalandoztak a közeli jövőnek arra a pontjára, mikor egyedül a fehér ing marad rajta. Begombolatlanul, hogy ki látszódjon alóla a kemény mellkasa és kockás hasának minden részlete. Megigazítottam a fekete mintás nyakkendőjén a csomót, és elmosolyodtam. – Úgy nézel ki, mint egy vadító filmcsillag. Ryan a keze közé fogta az arcomat, gyengéden elmosolyodott, és olyan finoman csókolt meg, ahogy mindig szokott. A kék szeme az enyémbe mélyedt a bámulatos, hosszú szempillái alól. – Szeretlek – suttogta. Megcsókoltam, ő pedig viszonozta a gesztust, de titokban sajgott a szívem. Egész nap próbáltam legyőzni a rosszkedvemet, és bár teljes szívemből szerettem, most akaratom ellenére is úgy éreztem, hogy csalódást okozott. Na jó, ha őszinte akarok lenni, nagyot csalódtam benne. – Hé… – Finoman elkapta a karomat, mikor el akartam fordulni. – Mi a baj? Nem akartam a premierje előtt a bánatomról beszélni. Most nem ezzel kellene foglalkoznia. Anya mindig azt mondta, hogy „aludni kell egyet”, mielőtt elhamarkodottan cselekedne az ember. Talán idővel másképp fogom látni. A múlt éjszaka nagy részét azzal töltöttem, hogy megvilágosodásért imádkoztam. – Semmi. – Hamis vigyort öltöttem magamra a vizslató pillantásai ellen, ugyanis figyelmesen szemlélt. – Hát ezt nem veszem be! – válaszolt éles nevetéssel, és követett a fürdőszobába. – Szerinted nem veszem észre, ha dühös vagy, Tar? Ennyit kinézhetnél belőlem… Ryan csapdába ejtett a mosdókagylónál, a mellkasát a hátamnak nyomta. Éreztem, ahogy a lélegzete átmelegíti a fülemet. – Sokkal jobban ismerlek, mint gondolnád. Nagyot nyeltem, örültem, hogy érdeklik az érzéseim, de nem voltam biztos benne, hogy beszélnem kellene róluk, hiszen még

magamban sem tisztáztam őket teljesen. – A tegnapi vacsora óta ilyen vagy, és valahányszor rákérdezek, kerülöd a témát. Úgyhogy kérlek, ne mondd többet, hogy jól vagy! Miről van szó? Gyengéden megcsókolta a meztelenül hagyott vállamat. Úgy döntöttem, megvédem a sérült érzelmeimtől. – Nem fontos. Később is megbeszélhetjük. Most van más bajod is. A karját keresztbe fonta a hasamon, közelebb húzott. – Nem. Nem vagyok hajlandó annyit várni. Ígéretet tettünk egymásnak, emlékszel? Hogy nyíltabbak és őszintébbek leszünk? Tudni akarom, mi bánt, mégpedig most azonnal. Ránéztem a tükörképére, húztam az időt. – Most azonnal – ismételte, s újszerű, parancsoló tónus költözött a hangjába. Szertefoszlott a határozottságom. – Csak annyi, hogy azt hittem, mondani fogsz valamit a múlt éjjeli show-ban. – Lazán megvontam a vállam, próbáltam enyhíteni a megjegyzés súlyát. – Miről? Nyugtalanul mocorogni kezdtem, idegesített, hogy ezt most kell megbeszélnünk. – Az eljegyzésről. Csak azt hittem… hogy mivel Jimmy Collinsnak semmit nem említettél, talán az Éjszakai életben majd elhintesz valamit, de nem. Nem akarok olyan lenni, mint a követelőző, hisztis csajok, Ryan, de nem értem, miért kerülted a témát, mikor rákérdeztek. Reméltem, hogy nem azokat az okokat hozza fel, melyek nekem is eszembe jutottak. Teljes tíz másodpercbe telt, mire elszakította a tekintetét rólam, szokás szerint megköszörülte a torkát, majd elengedett. Ezután jött a „szemlesütés és homlokdörzsölés” manőver. Megint a mosdópultra szegeztem a tekintetemet. Annyira elegem volt már abból, hogy óvatoskodva kell beszélnem a pasikkal! – Látod, ezért nem akartam elmondani. Tudom, hogy megvolt rá az okod, Ryan. Én csak… azt hittem, a menyasszonyod vagyok,

mégis úgy érzem magam, mintha a mocskos kis titkod lennék. Ryan lehajtotta a vécé tetejét, és ráült. – Nem vagy mocskos kis titok, Taryn. És nem is voltál az soha. – Szégyellsz engem? Úgy elsápadt, mintha megütöttem volna. – Persze, hogy nem! Miért mondasz ilyet? – Minden tévés interjún letagadtad, hogy eljegyeztél. Nem értem, miért tetted, azt leszámítva, hogy Marla erre utasított. Mi másra gondolhatnék? Sajnálom, de nem tudok megszabadulni ettől az érzéstől. – De hát mit akarsz tőlem? – morogta, s rácsapott a combjára. Álltam a tekintetét, azon aggódtam, hogy esetleg azt hiszi, vitatkozni akarok. – Szeretlek teljes szívemből. A feleséged akarok lenni, a partnered. Melletted akarok lenni minden kalandodban. De nem tudom, mit kellene tennem, milyen szerepet kellene eljátszanom. Segíts nekem megérteni, Ryan! Segíts, hogy része lehessek ennek az egésznek! Ryan frusztráltan fújta ki a levegőt. – Tar, látod, hogy mennek a dolgok a lesifotósokkal meg a rohadt bulvárlapokkal. Mindent elvesznek tőlem. Mindent, ami szent a számomra. Nem maradhatna a magánéletünk továbbra is csak a miénk? Ha ezt is nekik adom, mi marad meg nekem? Semmi. Teljes zavar telepedett az elmémre, aztán rögtön újra elöntött a harag. – Akkor talán itt kéne maradnom. Akkor magánügy maradhatnék – motyogtam a csempézett padlónak. – Azt már nem! Egy pillanatig a ruhám csipkéit bámultam, majd könyörögve néztem a szemébe, hátha kiolvasom belőle a választ. – Csak egy kérdésre válaszolj! Miért tetted? Ha nem akarod elismerni a jegyességünket, ha ez valami féltékenyen őrzött titok kell hogy maradjon, miért kérted meg a kezem nyilvánosan?

– Nem érted – mérgelődött Ryan kurtán, majd felállt, megkerült, és megindult az ajtó felé. Hát remek! Pont mint a többi pasi, akikkel jártam. Ha kezd kellemetlenné válni a beszélgetés, eloldalognak. Ennyi. Lelépnek. – Igazad van. Tényleg nem értem. Ryan legnagyobb meglepetésemre megállt a küszöbön, a két kezével belekapaszkodott az ajtófélfába. A fejét egy pillanatra lehajtotta. – Azért nem mondtam semmit Jimmy Collinsnak, mert az a szemét csak a vallomást akarta kicsikarni belőlem, hogy növelje a népszerűségét. Megfordult, végiggyalogolt a fürdőszobán a hatalmas zuhanyfülkétől az ajtóig meg vissza. – A magánéletünk intim részletei nem tartoznak a nyilvánosságra, Tar. És nem fogom hagyni, hogy egyesek ezen szedjék meg magukat. A mi életünk a mi magánügyünk. Gyorsan beszívtam a levegőt, mikor odalépett közvetlenül elém. – Filmeket készítek. Ez a munkám. Ha fellépek egy talkshow-ban, akkor a munkámról akarok beszélni, hogy egy kis hírverést csapjak a filmnek. Nem a magánéleti titkaimról akarok fecsegni. – De a magánéletedből annyi minden nyilvános. Mindig azt hittem, az eljegyzés jó hír. Kemény arcvonásai ellágyultak, a kezébe vette a bal kezem. – Mert tényleg az. Nekem te a mindenem vagy, Taryn, nem a titkom. – Ryan jobbja most az arcomhoz emelkedett, a bőrömnél valami többet érintett meg. – Egyszerűen nem akarom az egész világgal megosztani egy talkshow-ban a legdrágább kincsemet. Te az én mindenem vagy, kicsim. Az enyém. Nem az övék. Engem megkaphatnak, de téged nem. A homlokát ráncok szántották fel, úgy húzta össze a szemöldökét, mint akit rettentő gondok gyötörnek. – Másik dalt akartam énekelni neked, mikor megkértem a kezed. Mindent elterveztem. Úgy volt, hogy bizalmasan zajlik majd. De

minden szétcsúszott, és kifutottam az időből. – Összedörgölte a tenyerét. – Mindenki azt hitte, hogy megcsaltalak, Taryn. Még te is. Az adott helyzetben, tekintve, hogy… szóval valami óriási gesztust kellett tennem. Nagy levegőt vettem, szétáradt bennem a megbánás, tudtam, hogy én is a kétkedők táborát erősítettem. Ryan lehajtotta a fejét, hogy újra a szemembe nézzen. – Dühös voltam, és sértett, aztán azt hittem… – A kezében ringatta az arcomat. – Jó ég, annyira féltem, hogy elveszítelek! Bűnbánó könnyek gyűltek a szemembe, mikor eszembe jutott az a hamis szerelmes levél és a katasztrofális floridai út. – Én azt hittem, már el is veszítettelek. Néma tiltakozása jeleként jobbra-balra ingatta a fejét. Kitöröltem a könnycseppeket a szemem alól. – Az a dal, amit nekem énekeltél, gyönyörű volt. Tökéletes. Nagyon tetszett. Szeretném egyszer újra meghallgatni. Elmosolyodott. – A repülőgépen írtam. Azt akartam, hogy tudd, mennyire komolyan gondolom a kapcsolatunkat. Mennyire fontos nekem, hogy az életem része légy, Taryn. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy örökké. Ezért. Te vagy számomra a nagy Ő. De az az én, aki aznap este letérdelt eléd, és aki itt áll most előtted, nem ugyanaz az én, mint akire rávetül a reflektorfény. – A szívére nyomta a kezét. – Csak a külsőt kapják meg, de ami idebent van, azt nem. Az a tiéd. Istenem, egyenesen a lelkembe nézett, én pedig éreztem, hogy őszintén beszél. A kezem a szívén pihent. – Tudod, hogy szeretlek, Ryan. Minden részedet. Néha… – Szívem, annyi mindenen mentünk keresztül már együtt. – Megremegett a hangja. A hüvelykujjával megsimította a hasam alját. – Vannak dolgok, amikről nem akarok nyíltan beszélni, különösen nem a televízióban. Te békét hozol az életembe. Ez pedig az én kincsem. Nem az övék.

– Remélem, tudod, hogy próbálom megérteni ennek az egésznek a menetét. Ezért nem is akartam belekezdeni ebbe a beszélgetésbe. Igyekeztem magamban elrendezni a dolgokat. Valahogy nem mindig értem Marla észjárását. – Én se mindig értem, de próbálok bízni abban, amit szerinte tennem kell. Megvan rá az oka, hogy megvédjen engem… úgy értem, minket. Nem akarta, hogy a tévében szenzációt csináljak az ügyből, bár már úgyis nyilvánosságra került. – Vállat vont, majd hátrasimított a fülem mögé egy kósza hajtincset. – Ráadásul nem egészen egy óra múlva több millióan megtudják. Bármennyire is szeretnélek megvédeni attól a teljes őrülettől, ami az én életem, örökre nem folytathatom. Úgyhogy ma este minden megváltozik, de az én feltételeimmel. – Gyengéden rám mosolygott, a hüvelykujjával megsimította az ajkamat. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, ám ez az érzés nem tartott sokáig. Húsz perccel később néztem, amint Ryan nyilvánvalóan eszét vesztve kutatja át a hálószobát. – A bőröndödbe tettem az órádat tasakostul – mondtam neki, tudtam, mit keres. – Honnan…? Kösz. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled – motyogta. Valami szellemeset akartam válaszolni, de lemondtam róla. Ebéd óta morcos és zárkózott volt, akkor ugyanis Trish felhívta a figyelmét az aznapi lapokban megjelent bírálatokra. Ryan határozottan kijelentette, hogy nem érdeklik a negatív kritikák, de nyilvánvalóan nem mondott igazat. Ryan ahelyett, hogy leült és lazított volna, fel-alá járkált. Minél többet járkált, és minél jobban közeledett az indulás ideje, annál idegesebbnek tűnt. Felkapta a zakóját, aztán rögtön letette, majd megint felemelte. Megtapogatta a zsebeit, tízezredjére is ellenőrizte, hogy megvan-e a mobilja. Épp a rúzsomat tettem be a kis estélyi táskámba, mikor Ryan nagyot fújtatott. – Szerinted nincs meleg? – A gallérját húzogatta el a nyakától,

ekkor vettem észre, hogy kicsit elsápadt. Megráztam a fejem. Én kifejezetten hűvösnek éreztem a szobát. Ryan letörölt pár cseppet a homlokáról. – Folyik rólam a víz. Valami azt súgta, hogy nem kifejezetten a hőmérséklet miatt izzad. – Rosszul vagy? – Kicsit. Igazából szédülök is. Hú, de rohadt meleg van! A lélegzése egyre szaggatottabb lett, a bőre egyre fehérebb. Jaj, ne! Ne most! Azt tettem, ami először eszembe jutott: levegőhöz juttattam. Épp a falnak dőlt a légkondi ventilátorának legerősebb légáramlatában, mikor a családtagjaink és barátaink beözönlöttek a lakosztályunkba. Ellen bekukucskált a hálószoba dupla ajtaján. – Ryannek mi baja? Igyekeztem megakadályozni, hogy besompolyogjon, útját álltam. – Kicsit rendetlenkedik a gyomra – hazudtam. – Mindjárt rendben lesz. Csak egy perc. Nem először láttam ilyennek Ryant, pontosan tudtam, mi történik. Bár senkinek nem vallotta volna be, halálra rémült. És persze magamtól is rájöttem, mi okozta. – Majd lemegy, ha elkészült – mondtam Davidnek, mikor bedugta a fejét az ajtón. Nem akartam udvariatlanul beszélni vele, de Ryannek most cseppet sem hiányzott, hogy siettessék. A pánikroham nem tiszteli senki időbeosztását. Nagyon örültem, mikor Mike közbelépett, és mindenkit kitessékelt a lakosztályunkból. Megdörzsöltem Ryan hátát és vállát. Akkor láttam először ilyennek, mikor elárasztották a rajongói a kocsmám előtt az utcát és a járdát. – Jól vagy? Ryan lehajtotta a fejét, lassan bólintott; nehézkesen szedte a levegőt.

Sajgott érte a szívem, tudtam, mennyire szenved. – Mike végig melletted lesz. Te is tudod, hogy nem hagyja, hogy bajod essen. – Tudom – suttogta, próbálta stabilizálni a légzését. – De most minden megváltozott. – Ezerszer átmentél már ezen. Minden rendben lesz. A rajongóid imádnak. – Nem magam miatt aggódom. – Megrázta a kezét. – Fogalmad sincs, milyen. El sem tudod képzelni. Te nem tudod, milyen könnyen előkaphat a tömegben valaki egy kést, egy tűt vagy egy… pisztolyt… Istenem, ha történik veled valami… Tudtam, hogy ez már a pánikroham mélye. – Jaj, ugyan már! Csak lélegezz velem! – Átkaroltam a derekát, hangosan, lassan szívtam be és fújtam ki a levegőt, remélve, hogy ezzel most is megnyugtathatom, mint legutóbb. – Senki nem fog bántani minket. Belemarkolt a karomba, talán túl erősen is, lebámult rám. – Őrült világban élünk, Taryn. Láttad, milyen messzire képesek elmenni a rajongóim, úgyhogy ne mondd nekem, hogy nem vagyunk veszélyben! Angelica csak egy volt a több százból. Levegő után kaptam. Azt hiszem, rájött, hogy túl erősen markol belém, mert kissé lazított a szorításán. – Azt akarom, hogy ma este folyamatosan a biztonságiak közelében maradj. Ha azt mondják, hogy menj valahová, engedelmeskedsz, rendben? Kérdés nélkül. Követed az utasításokat. Megértetted? – Igen. – Komolyan beszélek, Tar. Ilyet még sosem éltél át. Nagy sokk lesz. Még sosem láttál ekkora tömeget. Ha eldurvulnak a dolgok, a biztonságiak el fognak engem zárni tőled. – Valami új aggódás, valami kifejezetten nyugtalanító járta át a mondatait. Ezt már nem a pánik okozta. Újra birtoklóan belém markolt. – El fogják állni az utamat, és nem foglak tudni megvédeni, Mike pedig…

Nekifeszültem a saját remegő testemmel. – Ryan, kérlek. Megijesztesz. Megértettem. Nagyot sóhajtott a hajamba. – Mostantól több biztonsági embert fogok igényelni. Gondoskodni fogok róla, hogy vigyázzanak rád. – Szívem, meg kell nyugodnod. Remegsz. Bevetted ma a gyógyszeredet? Leült az egyik székre. – Nem. Hoznál egyet? Remélem az… az majd segít. Áttúrtam a táskáját a nyugtatója után. Senki nem tudta, hogy a híres Ryan Christensen agorafóbiában szenved. Teljesen kikészítette a nagy tömeg. – Mindennap be kell venned a gyógyszert. Nem szabad kihagyni egyet sem. Ledöntött egy pohár vizet, miközben én reméltem, van még annyi időnk, hogy hatni tudjon a gyógyszer. Általában fél óra kellett neki. Finoman kopogtak az ajtón, mindketten összerezzentünk. Mike volt az. A reggeli lezser öltözékét lecserélte, most kifejezetten szexisnek tűnt a fekete öltönyben és szürke ingben, melyhez élénk kobaltkék nyakkendőt viselt. Eddig is tudtam, hogy elég jóképű, de így kicicomázva elképesztően festett. Testvéri tisztelettel és megértéssel nézett Ryanre, tényleg aggódott érte, és törődött vele. – Jól vagy, haver? A csapatod már nyaggat, hogy induljunk, de szólj nyugodtan, ha még időre van szükséged! Letelefonálok, hogy várjanak. Ryan már nagyjából összeszedte magát, de még mindig nyugtalannak tűnt. Még forrt benne a jól leplezett rettegés, bármelyik pillanatban kitörhetett belőle. – Kész vagyok. De van itt valami. – Mike-ra pillantott. – Azt akarom, hogy Taryn külön biztonsági felügyeletet kapjon ma estére. Legalább ketten legyenek mellette folyamatosan, amikor nincs mellettem. Nem csúszhatnak be véletlenek. Érthető voltam?

Mike bólintott. – Már el is van rendezve, Ryan. Négy emberünk áll a családtagjaid rendelkezésére. Mihelyst beléptünk a liftbe, David lecsapott ránk. – Ryan, beszélnünk kell – mondta sürgetően, gyorsan elvezette Ryant a vállánál fogva. Amíg tudtam, belekapaszkodtam, de végül kelletlenül elengedték az ujjaim. Még azt sem kérdezte meg Ryantől, hogy van. Felsorakozott néhány fekete szedán, hogy elvigyenek minket a Jóvátétel premierjére. Marla sietve odaszólt az egyik sofőrnek – egy megtermett, szakállas férfinak. David Ryan hátán nyugtatta a kezét, beterelte az első szedánba. Ezt követően rám pillantott, majd mintha titkos biccentést küldött volna Mariának. Azt hittem, Ryan majd visszajön értem, ha már megbeszélte a dolgait Daviddel. A megtermett sofőr utamat állta, mikor meg akartam nézni, mi tart olyan sokáig. – Elnézést, de nekem ott kellene… – Ryan felé mutattam. – Asszonyom, ön ezzel a kocsival jön – tájékoztatott a sofőr. – De én a… – Erre, kérem. – A kocsi nyitott ajtaja felé terelt. Ellen éppolyan értetlenül nézett, mint én. – Taryn, neked nem Ryannel kellene lenned? Janelle félrehúzta a lábát, helyet csinált nekem. Nem tudtam, hogy veszekednem kellene, vagy inkább kiabáljak Ryannek; úgyhogy inkább elfogadtam az utasításokat, felemeltem a szoknyámat, és becsusszantam a kocsi ülésére. Úgy tűnt, nincs döntésem ebben a kérdésben, nemcsak hogy utamat állták, de Ryan autója már el is indult nélkülem. Nem arra számítottam, hogy a vőlegényem premierjére külön autóban érkezem, különösen, mivel épp az imént esett át egy pánikrohamon. Kibámultam az ablakon, titokban azt reméltem, hogy Ryant is zavarja ez a helyzet, azért imádkoztam, hogy legalább gondoljon bele. De mi van, ha fel sem tűnik neki? Talán csak én

gondoltam úgy, hogy egy kocsiban fogunk utazni. Átkutattam az emlékeimet, próbáltam felidézni, beszéltünk-e ilyesmiről, úgy éreztem, erről azért tudnom kellene. Talán egyedül kell lennie, mikor megérkezik? Hiszen ő a híresség, nem én. De az anyja azt mondta… Arra gondoltam, felhívom, de aztán rájöttem, hogy ha mellette lenne a helyem, mellette is lennék. Ryan gondoskodott volna róla. De… nem tette. Éreztem, hogy a zavarom viharos gyorsasággal változik dühvé. Talán ízelítőt kaptam a jövőnkből? Az én jövőmből? A csapos feleséggel töltött életet el kell választani a csillogó filmsztár életétől? Ettől a gondolattól megint felment bennem a pumpa. Taryn, a mocskos kis titok. Szinte hallottam Marla hangját a fejemben, amint azt tanácsolja Ryannek, hogy talán jobb lenne, ha Taryn mostantól otthon maradna. A maga szúrós, simulékony hangján azt duruzsolja a fülébe, hogy úgyis biztos csak unatkoznék, vagy úgyse lenne ideje a saját kötelességei mellett velem is foglalkozni. Ryan vajon egyetért vele? Magamban duzzogtam, most már visszataszítónak találtam, hogy egy egész stylistcsapatot béreltek fel, akik sztárokat majmoló libának tüntettek fel engem. Eltöprengtem, vajon meddig gondolják még, hogy ártok az imázsának. Azt kívántam, bár Marie-vel és Tammyvel rakott volna össze a sofőr. Marie biztosan elmagyarázta volna, méghozzá teljes határozottsággal, ő hogyan értelmezi Hollywood működését, Pete pedig közben arról próbált volna meggyőzni, hogy Ryan nem akart megbántani. Akárhogy is, ezt a felállást egyszer még meg lehet bocsátani, de velem már másodjára történt meg. Most, amikor ilyen óriási gyémántgyűrűt viselek az ujjamon. Nem érdekel, mi a jövendőbelim munkája. Olyan feleség szándékolom lenni, aki a férj oldalán áll, nem olyan, akit el kell dugni, mint valami ballépést. Épp elkezdtem próbálni a fejben a „mitől gurultam be ennyire” kezdetű beszédemet, mikor megszólalt a telefonom.

– Tar, miért a szüleimmel jössz? Visszafojtottam a dühömet, és felsóhajtottam. – Mert azt mondták, hogy ebbe a kocsiba szálljak be, Ryan. Gondoltam, nem akarod, hogy veled menjek. Ryan elkáromkodta magát, aztán közölte, hogy tartsak ki, akármire is gondolt ezzel. Láttam, hogy egymást tapossák az emberek a fémkorlátok mögött, mikor lassítani kezdtünk, ám ahelyett, hogy megálltunk volna a mozi előtt, mentünk tovább a Hollywood Boulevard-ra. Elhajtottunk pár háztömb mellett, végül bekanyarodtunk egy keskeny utcára két épület között. Bili és Ellen idegesen nézett ki az ablakon, mikor megálltunk. A sofőr kiszállt, és gyorsan az ajtómhoz lépett, hogy kinyissa. Néztem, amint David kiszáll Ryan kocsijából, és megáll, hogy megigazítsa a karóráját. Ryan nem várta meg, míg Mike az ajtajához ér. Odasietett hozzám. – Tar, sajnálom. Gyere velem, kicsim! – Kézen fogva elvezetett. Marla odarohant hozzánk a dizájner magas sarkújában. – Megmondaná valaki, mi a francot keresünk itt? – kérdezte őrjöngve. – Nagyon szoros az ütemtervünk. Öt perced van, hogy fellépj a vörös szőnyegre. Nincs időnk kitérőkre. Ryan elém lépett, és Marla felé fordult. – Ha még egyszer, csak egyszer megpróbálsz átverni… – morogta. Marla persze játszotta az értetlent, a kezét a mellkasára nyomta. – Miért akarnálak átverni? Miről beszélsz, Ryan? Nem, ezt most ne! Mindenkinek vissza kell szállnia a kocsijába, méghozzá azonnal! – parancsolta, és párszor tapsolt, hogy magára vonja a figyelmet. Pete összehúzott szemmel nézett rám, mindenki máshoz hasonlóan ő is azon töprengett, mi folyik itt. – Nagyon is jól tudod, miről beszélek! – vádolta Ryan. – Attól tartok, tévedsz. – Ne vakerálj nekem! – üvöltötte. – Te és David… Ha még egyszer ilyet tapasztalok, mindketten repültök.

– Várj csak! – vágott közbe gyorsan David. – Megmondtam, hogy nekem semmi közöm a kocsibeosztáshoz. Ryan rábámult. Magamban felhördültem David megjegyzése hallatán. Hazug kis görény. – Ryan, kérlek. Nem értem – szakította félbe Marla. – Miért húztad fel magad? Tisztán látszott a rebegő szempilláiból és a színlelt meglepetéséből, hogy ő is csak a hazugságát próbálja leplezni. Ryan összeszorította a fogát. Forrt a dühtől. – Megmondtam, hogy a premierig várni fogok, de ennyi. Ma beszéltük meg, Marla! Úgyhogy magyarázd el, miért dugták a menyasszonyomat másik kocsiba! Marla rám villantotta a tekintetét. Én is magyarázatot vártam, de megkönnyebbülést jelentett a tény, hogy Ryan nemcsak hogy nem örült neki, de szinte őrjöngött dühében. – Ezért vagy ilyen dühös? Nevetséges – mormolta Marla. – Ryan, nem ez az első premiered. Tudod, mi vár, amikor megérkezünk. Ugyan már! Üljünk vissza szépen a kocsikba. Nem akarhatsz elkésni. – Megpróbált Ryan karja után nyúlni, ő azonban elrántotta a kezét. – Sehová nem megyek, amíg nem kapok választ – felelte Ryan dacosan. Marla felsóhajtott, láthatóan bosszantotta Ryan szemtelensége. – Nem tudom, milyen választ vársz. Ez az esemény a közszereplői éned és a filmed reklámozásáról szól, nem a magánéleted parádéztatásáról. Tudod, milyen káosz köved majd az érkezésedet. Egyszerűen nem fogsz tudni vele és a rajongóiddal is foglalkozni – folytatta. – Képtelenség. – Aha, szóval ebbe már nincs is beleszólásom? Mostantól így mennek a dolgok? – A te akaratod és a karriered szempontjából legjobb döntés nem feltétlenül fedi egymást, Ryan. Ezért vagyunk mi itt, hogy irányítsunk.

Éreztem, hogy Ryan szorítása egyre erősödik a kezemen, miközben haragosan bámulta Marlát. – Tudom, mit akarsz elérni, most szólok, hogy hagyd abba! – Ryan, túlreagálod a dolgot – feddte meg Marla. Ryan rábámult. – Túlreagálom? – Fiam, mi folyik itt? – kérdezte Bill, megpróbált közbelépni. – Semmi, apa. Ne aggódj! – mondta Ryan kurtán, és elhessegette az apját. – Igen. Túlreagálod. Kötelességeid vannak a stúdióval és a producerekkel szemben, és nem az lesz az ideális debütálás, ha most végigráncigálod őt a vörös szőnyegen. A sajtó meg akarja majd interjúvolni, Ryan. És akkor szerinted mit fog mondani? Istenem, halálra idegesített ez a nő. – Szerintem ezt magam is el tudom intézni. Marla pislantott egyet a közbeszólásom után, majd folytatta a hablatyolását. – Semmiféle médiatréningen nem vett részt. Nem fogja tudni, hogyan kell felelnie a kérdésekre. Most nem kockáztathatunk. Részt veszel az interjúkon, aztán elrendezzük a fényké… – Nem! – vágott közbe Ryan teljes határozottsággal. – Nem fogok tovább titkolózni. Ma este együtt érkezünk. Téma lezárva. Úgy éreztem magam, mint a gyerek, akinek otthon kellett volna maradnia a bébiszitterrel. Marla úgy felhúzta az orrát, hogy még az orrnyerge is ráncos lett. – Nem igaz, hogy nem bírsz meghallgatni! Ez az első premierje. Hagyd, hogy kicsit ráérezzen a dologra, és talán legközelebb… Nem bírtam már nézni, hogy Ryanre ekkora stressz nehezedik. Félre kellett tennem a saját akaratomat és igényeimet. – Ryan, semmi baj. Megyek a szüleiddel, félreállok, senkivel nem fogok beszélni. Nem lesz se fénykép, se interjú, semmi. Megígérem. Csak… menjünk! Nem akarom, hogy miattam elkéss. – Nem! – morrant fel Ryan megint. Mikor megrángattam a kezét, meg se mozdult. – Várj egy kicsit, szívem! Cal és Kelly együtt

érkezett, amikor bemutatták Los Angelesben a Tengerpartot, nekem viszont egy rohadt sikátorban kell veszekednem, hogy megjelenhessek a menyasszonyommal a saját premieremen. – Ryan, nyugodj meg, haver! – David megpróbálta elsimítani a dolgot. – Ha azt akarod, hogy a kocsidban… – Az én felelősségem, hogy milyen képet alkotnak rólad az emberek, Ryan. Az enyém! – közölte Marla. – Még alig jöttél össze ezzel a lánnyal, egyszer már felelőtlenül teherbe ejtetted, most meg eljegyezted? Fel tudod fogni, milyen meggondolatlan alaknak tüntet ez fel? És szerinted mennyi idő kell hozzá, hogy bíróság elé kerüljön a dolog? Egyetlen rossz lépés, egy pontatlanul idézett mondat is képes elrontani mindent. Ezerszer beszéltünk a randizásról, a vagyonvédelmi protokollról, a magánéleted visszafogott intézéséről, de valahogy úgy tűnik, egyik füleden be, a másikon ki. Én mindig próbáltam megvédeni a szakmai imázsodat – fortyogott Marla sértődötten. – Ha most az egyszer azt tennéd, amit mondok, és nem szaladnál el, mint egy fülig szerelmes kamasz, sokkal egyszerűbb lenne az élet. Felfordult a gyomrom, háborgott, legszívesebben elokádtam volna magam. Rögtön ezt követte a kényszer, hogy végigrohanjak a sikátoron, és meg se álljak a repülőtérig. Épp most erősítették meg a legrosszabb félelmeimet: hogy az emberek szerint nem vagyok elég jó hozzá. Hogy élheti túl a szerelmünk az állandó támadásokat, vádaskodásokat, szívfájdalmakat? Ryan megvetően nézte Marlát. – Micsoda? Szóval ez a véleményed rólam? Na, ne… – morogta. – Mi végeztünk egymással. – Nyugodj meg, Ryan! – szólalt meg ismét David, megveregette Ryan vállát, hogy elcsalja Marlától. Ryan durván elrántotta a vállát. Láttam, hogy az arcáról sugárzik a harag, vicsorgásba torzult az ajka és az orra. Egy pillanatig attól tartottam, hogy behúz egyet Davidnek. – Nem! Nem érdekel. Ebből elegem van! – kiáltotta. – Többé nem

hallgatok rád, Marla. Taryn zaklatott. Engem szétvet az ideg. A sajtó folyamatosan aláz, amiért semmit nem mondtam az eljegyzésről, és mindez azért, mert hallgattam rád és a marhaságaidra. Mostantól fogva én mondom meg, hogy legyen. És csak Trishsel beszélek. Őt legalább tudom, hogy érdeklik az én igényeim. Az ő tanácsát kellett volna megfogadnom, nem a tiedet. Francba. Akaratlanul is összehúztam a szemem Ryan baklövését hallva. Marla arcára kiült a döbbenet, de gyorsan elleplezte a saját körmei fixírozásával. – Attól tartok, ez lehetetlen. Ryan megdörzsölte a homlokát, majd visszafordult Marlához. – Na jó, akkor megmondom, hogy lesz… hadd könnyítsek az életeden, Marla! Másik sajtófelelőst keresek. Ilyen egyszerű. – Ne fenyegess, Ryan! Illetlenség. Szem elől veszíted a munkád lényegét. Ryan felhorkantott. – Ennyi volt. Végeztünk. – Elindult, engem maga után húzott a kezemnél fogva, aztán hirtelen megtorpant, és még egyszer megfordult, a vállát kihúzta. – Marla… ki vagy rúgva. A számat is eltátottam meglepetésemben. Ahogy Marla is. – Ryan, ne csináld már! – folytatta, miközben mögöttünk kocogott, Ryan ugyanis gyors tempót diktált nekünk. – David? – kiáltott Marla, segítséget keresve. – Ryan, ezt nem akarhatod. Pláne nem egy sajtótájékoztató körút közepén – dorgálta meg David. – Ugyan már, cimbora! Lazíts! Gyere velem! Kicsit sétálunk, és megnyugszunk. Senki nem rúg ki senkit. Ryan ellökte magától David kezét. Mike azonnal közéjük lépett, távolságot teremtett Ryan és a menedzsere között. – Ezt nem hiszem el! Ki itt a főnök, én vagy te? Vagy szerinted csak egy bábu vagyok? Komolyan gondoltam. Ki van rúgva. Te pedig… – David arcára bökött. – Vagy megváltoznak a dolgok, méghozzá azonnal, vagy te leszel a következő. Az én bérlistámon van a neved, emlékszel? Nekem dolgozol. Ezt ne felejtsd el!

David könnyedén lépkedett. – Szerződésed van a cégével, Ryan. – Akkor végezd a munkádat, és szabadíts meg tőle! Az út végén csikorogva megállt pár kocsi. Lesifotósok ugrottak ki belőlük a nyitott ajtókon át. Ryan elnyelt egy káromkodást. – Menjünk, Taryn! Apa, vidd vissza anyát a kocsihoz! – vakkantott. A kocsi nyitott ajtaja felé rohantam, Ryan a fenekem fölött tartotta a kezét. – Ryan – lehelte Marla leereszkedően. – Menj haza, Marla! – felelte Ryan, miközben nyitva tartotta nekem az ajtót. – Már nem dolgozol nekem. A paparazzók mindkét oldalról körbevették a kocsit, egyre kattogtatták a gépüket. Mindketten eltakartuk az arcunkat, mindent megtettünk, hogy kizárjuk a kellemetlen villogásokat. – Menjünk! Indítson! – adta parancsba Ryan. A lesifotósok a kocsi mellett futottak, miközben lassan elindultunk, a nevünket kiabálták, remélve, hogy rájuk nézünk. A szívem őrülten kalimpált. Mintha egy zombikkal és gyors autós üldözésekkel teli pocsék thrillerben lettünk volna. Megkönnyebbültem, mikor kifordultunk az utcára. A nagy forgalom miatt majdnem húsz percünkbe telt, mire visszaértünk a Grauman Kínai Filmszínházába Ryan megszorította és megcsókolta a kezemet, én pedig megpróbáltam rávenni, hogy nyugodjon meg és koncentráljon, közben pedig hol megköszöntem neki, hogy szeret, hol pedig a bocsánatáért esedeztem. Az én szegény pasim felhúzta magát, rosszabb állapotba került, mint én, most mégis fel kellett lépnie a nyilvánosság előtt. A kocsi lelassított a járdaszegély mellett Ennyi. Eljött az idő. Életemben nem voltam ilyen ideges. Ryan hosszan kifújta a levegőt, és a szemembe nézett. – Ne felejtsd el, amit mondtam! Tartsd nyitva a szemed és a füled!

Kész vagy? Mihelyst Ryan lába a járdát érintette, a rajongók sikítozni kezdtek. Megdermedtem a döbbenettől, mikor meghallottam a tömegből érkező fülsüketítő visítást. Ryan gyorsan odaintegetett nekik, begombolta a zakóját, majd visszafordult, és odanyújtotta nekem a kezét. Jóságos ég. Nincs erre szó, nem lehet felkészülni arra, amit akkor éltem át. Több ezer ember, hullámzó testek háborgó tengere sikoltozott egymásnak feszülve a gyenge korlátok mögött, melyek alig tudták visszatartani őket. Sokan posztereket, könyveket, képeket lengettek Ryan felé, autogramot kértek rájuk, teli tüdőből üvöltöztek neki, hogy magukra vonják a figyelmét. Olyan kifejezések jutottak eszembe, mint „őrjöngő tömeg” vagy „istenem, itt fogok meghalni”. Nem csoda, hogy Ryan pánikba esett a szállodában! A rémisztőnél is félelmetesebb volt, ahogy a rengeteg ember ilyen közelségből a figyelméért kiabál. Attól féltem, hogy a gát bármelyik pillanatban megadhatja magát, a korlát beengedi őket a mi talpalatnyi helyünkre, és halálra taposnak mindkettőnket. Remegni kezdtem. Azonnal aktiválódott a túlélési ösztönöm, és kétségbeesetten körbenéztem a vörös szőnyegen vészkijáratot keresve. Zavarba ejtett, megfélemlített, hogy milyen sokan nézelődtek, mászkáltak rajtunk kívül a korlátok belső oldalán. A Jóvátétel hatalmas plakátjai úgy tornyosultak a fejünk felett, mint óriási szobrok. Egyesek máris Ryan fülébe suttogtak, utasították, merre menjen, vezették előre. Kéz a kézben elindultunk, folyamatosan védett minket a mi hűséges testőrünk, Mike Murphy. A többi korlátnál fényképészek álltak, egymást lökdösve villogtatták a gépüket, nekünk kiabáltak. Nemcsak méregdrága kamerákkal szerelkeztek fel, de elég sok laptopot is láttam, azonnal leadták a rólunk készített első képeket a bulvárlapoknak és hírcsatornáknak.

Trish odasietett Ryanhez. – Marla épp most hívott… azt mondta, el kell mennem innen. Én… nem értem. – Oda-vissza cikázott a tekintete Ryan arca és a kezében tartott mobiltelefonja között. – Marla meg én végeztünk egymással – tájékoztatta Ryan gyorsan. – Micsoda? Ööö… de… – dadogta Trish. Ryan kiosztott pár autogramot, miközben mosolygott, pózolt, és üdvözölte a rajongóit. – Kell munka? – kérdezte Ryan bizalmasan Trishtől, és megszorította a kezem. – Mr. Christensen, erre, legyen szíves – utasította egy szürke öltönyös férfi, és intett, hogy kövessük. – Trish, sajtófelelősre van szükségem, méghozzá azonnal – közölte Ryan, a körülöttünk őrjöngő káosz ellenére is tudott koncentrálni. Trish kinyitotta a száját, de egyetlen szó sem hagyta el az ajkát. Legnagyobb megkönnyebbülésemre pár másodperc múlva bólintott, és átváltott hivatalos üzemmódra, ügyesen kezelte Ryan fellépését. Ryan maga mellett tartott engem, mindig csak pár centi választott el minket, még akkor is, mikor az újabb csodálóit üdvözölte. – Ryan, a Belépés Hollywoodba és az Igazi Csatorna lesz az első – tájékoztatta Trish. – Taryn, te itt maradsz hátul. Figyelj Ryanre, miközben beszél, mert végig venni fog a kamera! Még több biztonságira lesz itt szükségem. – Magával húzta Ryant a könyökénél fogva. Én félreálltam, büszkén mosolyogtam a vőlegényemre, miközben ő rövid interjúkat adott. A mosolya, a bája, a szerény lelkesedése sosem hagyott alább, még akkor sem, mikor Trish egyik mikrofontól a másikig vezette. Néha valamelyik riporter megkérdezte, mikor házasodunk össze, mire ő mindig vidáman azt felelte: „Nem tudom. Csak most jegyeztük el egymást. Erről még nem beszéltünk.” A jegyességünk ezzel a három egyszerű mondattal hivatalosan megerősített hír lett.

Az eljövendő nászunkra vonatkozó jókívánságok után a Szórakozás Ma Este riportere megkérdezte, mit gondolok a filmről. Az ijesztő mikrofon felém billent, mire a szám valahogy olyan száraz lett, mint a Szahara, hirtelenjében az összes nyál eltűnt belőle. Éreztem, hogy Ryan biztatóan megszorítja a kezem. – Még nem volt módom megnézni. A ma esti számomra is az első vetítés lesz – feleltem mosolyogva, megkönnyebbültem, hogy nem hatottam teljesen idiótának. – Én pedig alig várom, hogy lássam a reakcióját – ragyogott rám büszkén Ryan. Szerencsére ez volt az egyetlen kérdés, amit feltett, már mennünk is kellett tovább, a következő mikrofonhoz. Miközben elhaladtunk a riporterek falanxa előtt, egyértelművé vált, miért rémült meg úgy korábban Ryan. Megáll, pózol, mosolyog, elfordul, néz, válaszol, aláír – és mindezt a több ezer begerjedt rajongó sikolya és visítása közepette. Egyszerre volt ijesztő és lenyűgöző látni, hogyan viselkedik Ryan a rajongókkal. A biztonságát féltettem, látva, mennyien utána nyúlnak. Az utolsó pillanatban érkezett meg a felmentő sereg. Két behemót testőr odakísért Ryan családjához, ott vártam meg, míg újabb interjúkon vett rész, és még több fényképhez pózolt. A VIPterület – ahol nagyon igyekeztem nem betolakodó benyomását kelteni – biztonságosnak tűnt, néhány jól ismert celeb gyalogolt át csak rajta. Itt tudtam végre pár szót váltani olyan ismerős arcokkal, mint Cal Reynolds és a felesége, Kelly Gael. Nagyon örültem, hogy eljöttek megtámogatni Ryan premierjét. Miközben velük beszélgettem, vállig érő, szögegyenes, barna hajú, jól öltözött nő lépett oda hozzám. Határozott, csinos, negyvenes nőnek tűnt, bár Los Angelesben a kor csalóka. Miközben őt figyeltem, feltűnt, hogy ilyen vonzó mosolyt és rózsás arcot még sosem láttam. – Elnézést. Szia! Nem te vagy Taryn? – kérdezte. – De! Szia! – üdvözöltem én is őt vidáman. Kinyújtotta a kezét.

– Anna vagyok. Anna Garrett. A film egyik főproducere. Kicsit nyomasztó, nem? – De. Az! – feleltem, miközben körbepillantottam. – De azért látványos és lenyűgöző is. – Olyan sokat hallottam már rólad, örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek. Ó, és ha jól tudom, a férjemet már ismered? – tette hozzá erős brit akcentussal. A torkomat elszorította a pánik, reméltem, hogy nem valamiféle hamis vád fog érni. Anna Garrett megrángatta egy szürke öltönyös férfi ingujját, aki rögtön megfordult, én pedig abban a pillanatban felismertem. Ő volt az egyetlen rendező, akivel már személyesen is találkoztam. – Ó, igen! Hát persze. Mr. Follweiler. Nagyon örülök, hogy újra látom! – Taryn, kedves! – mosolygott Jonathan Follweiler, és esetlenül átölelt. A durva szürke szakálla megszúrta az arcomat. – De jó megint látni! Hogy van mindig? Remélem, jól? Gyorsan bólintottam. – Egyszerűen káprázatosán néz ki – bókolt, őszintén megcsodálta a kinézetem. – Ön is rendkívül jól fest, uram – feleltem. A zafírkék kendője és nyakkendője kifejezetten jól állt neki. – ”Uram”? Nem, hívjon inkább Jonathannak. Hogy van mostanság a mi fiatal barátunk? – kérdezte, Ryan fejét nyújtogatva a nyakát. – Pompásan. – Ez volt a legkellemesebb válasz, amit adni tudtam a korábbi történések tudatában. – Már alig várja, hogy visszatérjen dolgozni. – És itt hagyja ezt az őrületet. – Helyes! Én is – ismerte be bizalmasan. – Eljön Vancouverbe Ryannel? – Igen, mihelyst visszatértünk az európai sajtókörútról – feleltem. Jonathan kedvesen elmosolyodott. – Ez remek hír! Akkor ön és Anna elszórakoztathatják egymást. Valaki megérintette a vállam. Trish volt az.

– Elnézést. Sajnálom, hogy félbeszakítom a beszélgetést. Taryn, felkészültünk a fotózásra Ryannel – mondta. – Jó. Nem gond – felelte Anna, és rám kacsintott. – Később folytatjuk. – Remélem, találkozunk a vetítés utáni buliban – mondtam, és kinyújtottam a karom, hogy mindkettejüket megöleljem búcsúzóul. Igazi diadalérzet töltött el, hogy végre úgy éreztem, valaki befogad az új életem, a mi új életünk befolyásos szereplői közül. Ryan mosolygott, úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy újra lát, de mihelyst odaértem hozzá, ráncok szántották át az arcát, gyanakvónak tűnt. – Felkészültél? Megnyugtatóan rámosolyogtam, és gyorsan bólintottam egyet. – Kész vagyok. Ryan kézen fogva elvezetett a Jóvátétellogójával díszített hatalmas fal elé. Gyorsan mögém lépett, átkerült a jobb oldalamra. – Jól van – kuncogtam idegesen, nem értettem, miért került meg. Ryan a fülemhez hajolt. – Tedd a kezed a mellkasomra! – Könnyedén nevetett, hogy úgy látszódjon, mintha viccelődnénk. – Azt akarom, hogy mindenki lássa a gyűrűdet – közölte nyomatékosan, kábító gyengédséggel nézett a szemembe. – Eljött az idő, hogy megmutassuk magunkat. Mindenkivel tudatni akarom, hogy az enyém vagy, Taryn. Mosolyogva pózoltunk, miközben a fotósok millió képet készítettek rólunk. Olyan gyakran kiabálták a nevünket, hogy már azt sem tudtam, melyik kamerába kellene belenéznem. Ryan mosolya rám is átragadt. – Mondtam már, hogy ma este kivételesen gyönyörű vagy? Belenéztem a szemébe, de a személyes hiúság egészen alul szerepelt az érzelmeim listáján. Azt feleltem, amit őszintén éreztem: – Annyira büszke vagyok rád. Még szélesebben elvigyorodtam, mikor a homlokát az enyémhez érintette.

– Szeretlek – suttogta, az ujjaival gyengéden felemelte az állam. – Sose kételkedj benne! – Aztán ott, a több száz kamera előtt gyengéden, rajongva megcsókolt.

4. FEJEZET A BULI

Miután Ryan nyilvános szereplése véget ért, átmentünk a luxusmoziba a Jóvátétel vetítésére. A kétségeim szertefoszlottak, most már újszerű magabiztossággal töltöttem be az új szerepemet Ryan menyasszonyaként. Próbáltam a filmre koncentrálni, de nehezen ment, mivel tudtam, hogy Ryan többnyire az én reakcióimat nézi a vászon helyett. Ő már látta a filmet az ezt megelőző vetítéseken, mikor rámondták a hangot, és már korábban is említette, hogy nem szereti a saját filmjeit nézni. Azt mondta, zavarta a dolog nárcisztikus aspektusa. Ryan hitetlenkedve a fülembe súgta: – Csak nem sírsz? – Cssss. – Finoman oldalba böktem a könyökömmel, és letöröltem a nedvességet az arcomról. Nem tehettem róla: Ryan karaktere épp megmentett egy tinilányt az öngyilkosságtól, a lány ugyanis megpróbálta felakasztani magát az iskolai menzán. A szívszorító szó enyhe kifejezés lett volna rá. Ryant túlságosan is foglalkoztatta az én érzelmi reakcióm, kényelmetlenül nevetett, piszkálgatott, mintha ki akarna szabadítani a film varázsa alól. Ám mivel nem adtam meg magam a provokációjának, elnézett mellettem, és látta, hogy az anyja is sír. A kezembe vettem a kezét, és az ajkamhoz emeltem. Nem tudtam volna másképp elmondani neki, mennyire lenyűgözött. – Istenem – lehelte Marie, mikor a film végén odafordult hozzánk. Ő és Tammy is a szemüket dörgölték a könnyfakasztó lezárás után.

Miközben a stáblista futott, magamhoz húztam Ryant, hogy gyors puszit adjak neki. Odabújtam hozzá, próbáltam visszatérni a valóságba ezután az érzelmi hullámvasút után. A jövendőbelim rendkívüli személyiség. Még soha nem voltam ilyen büszke egyetlen férfira sem. Nem egészen egy óra múlva megérkeztünk a hotelbe, ahol az életem első bemutató utáni luxusbuliját tartották. Mielőtt a kocsi megállt volna, hogy kitegyen, Ryan felém fordult, még az utolsó pillanatban elsuttogta az utasításait. – Maradj mellettem, rendben? Ne engedd el a kezem! És ne nézz a lesifotósokra, ne is mondj nekik semmit! Csak kövess engem! Szédítő iramban lüktetett a pulzusom. A paparazzók minden oldalról lecsaptak a kocsinkra, kiabáltak, üvöltöztek, ezernyi vakuvillantással világították meg az éjjeli eget. Ryannel közlekedni finoman szólva is riasztó feladat volt. Az a három-négy idegesítő paparazzo akik Rhode Islanden követték, mikor nálam lakott, semmi sem volt ahhoz az ötvenhez képest, akik most ránk vetették magukat. Néhány fotóriporter közelebb nyomakodott, úgy körbevettek minket, mint éhes viperák etetési időben, miközben az izmos testőrök segítettek Mike-nak továbbterelni minket. Éreztem Ryan kezén a feszültséget, ahogy sietve átgyalogoltunk a bejárat felé. Ryan ügynöke, Aaron Lyons azonnal odajött hozzánk, mihelyst beléptünk a pompás bálterembe, engem szívélyesen átölelt, és kedvesen arcon csókolt. Újabb szíves üdvözlés. Legalább az ügynöke próbál kedves lenni, és barátságosan bánni velem. Aaron pontosan tudta, hogyan viselkedjen egy hollywoodi, pénzzel és hatalommal teli teremben, mindenkinek bemutatott, aki számít, és elhúzott azoktól, akik valamiért nem méltóak a mi becses időnkre. Aaron kedvesen bánt velem, mindenkinek úgy mutatott be, hogy „Ryan menyasszonya, a bűbájos Taryn Mitchell”. Elcseverésztünk producerekkel, stúdióvezetőkkel, szövegkönyvírókkal, forgatókönyvírókkal, filmoperatőrökkel, hangmérnökökkel és mindegyikük barátnőjével, feleségével, férjével,

partnerével, akit csak elhoztak magukkal. Repkedtek a névjegykártyák, én pedig örömmel elfogadtam őket. Ilyen a kapcsolatépítés magas szinten – hollywoodi stílusban. Elég távol esett az egyszerű, független üzletem működtetésétől, de valahogy mégsem okozott gondot. Annyi üzleti érzékem azért volt, hogy tudjam: az üzlet minden iparágban üzlet, és előre meghatározott szabályrendszere van. Az esetek többségében az első benyomás dönti el, hogy befogadják vagy tönkreteszik az embert. Ez itt Ryan világa volt, és mivel nem akartam, hogy gondjaim legyenek, el kellett kezdenem figyelni, hogy milyen szabályok szerint játszanak. Így hát az alapokkal kezdtem Nem okozott különösebb nehézséget, mivel a teremben lévők többsége férfi volt. A férfiakat pedig többnyire könnyen le lehet kenyerezni egy jó adag bájjal. Aztán bevetettem egy újabb egyszerű trükköt, ami éppolyan kevés igyekezetet kívánt tőlem, mint a lélegzés: az üzlet első szabályát. Ha tudni akarod, hogy működik valami, kövesd a pénzt! Rá fogsz jönni, hogyan teremtik elő, és ki uralja. Akkor már beszélni fogod a nyelvüket. Ryan meg én épp a Jóvátételről beszélgettünk Jonathan Follweilerrel, a feleségével, Annával, valamint Ryan egyik színésztársával és filmbeli szerelmével, Jenna Rayforddal, amikor a semmiből előbukkant Marla, és csatlakozott a körünkhöz; most is ugyanaz a hamis mosoly ült az arcán, amiben a tudatlan világ többi részét csalárd módon részesíteni szokta. – Jonathan! – mondta kedvesen, és puszit nyomott a levegőbe az arca mellett. – Milyen jó téged újra látni! Ryan belekortyolt a sörébe, és elfordult, megint azt a kis szívó hangot adta ki a fogaival, amit akkor szokott, ha felingerlik. Finoman megszorítottam a kezét, és gyorsan elgondolkodtam, hogyan menthetném ki magunkat. Nem kellett sokáig gondolkoznom. – Szeretnék beszélni Kellyvel és Callal, mielőtt elmennek – súgtam bizalmasan Ryan fülébe, és a páros asztalára böktem. –

Velem tartasz? Ryan nem habozott. Udvariasan kimentettük magunkat. – Ó, Ryan – kiáltott Marla, és utánunk sietett. – Arra gondoltam, beszélhetnénk. A francba, nem voltunk elég gyorsak. Ryan megállt és felnyögött. – Mi az? – csattant fel. – Mit akarsz? – Jaj, ugyan már! Csak nem vagy még mindig dühös? Ami volt, elmúlt. Tudom, hogy nem gondoltad komolyan azokat a borzalmas dolgokat, amiket mondtál, és szeretném, ha tudnád, hogy én megbocsátok. – Te aztán tényleg megéred a pénzed, Marla! – horkantott Ryan. – Nem hiszem el, hogy ennyi éven át ilyen vak voltam. A félreértések elkerülése végett: komolyan gondoltam, amit mondtam. Nem vagy a sajtófelelősöm. Büszke voltam rá, hogy tartotta magát az elhatározásához. Marla feje ingadozott a nyakán, miközben próbálta visszanyerni a hidegvérét. Szinte láttam, mintha üvegen keresztül nézném, ahogy méregbe mártotta a következő mondata hegyet. – Hadd emlékeztesselek rá, hogy ha megszakítod a kapcsolatunkat, az egész szervezetemmel megszakítod a kapcsolatot. – Jó – felelte Ryan higgadtan. – Biztosra veszem, hogy benyújtod a számlát. Marla ajka megremegett. – Tricia – üvöltötte a bár felé, ahol Trish bujkált, és titokban figyelte az eseményeket. Marla türelmetlenül csettintett. Istenem, ezt nagyon utáltam. Legszívesebben eltörtem volna azokat a csontos ujjait, mint a fa gallyait. – Tricia – közölte erőltetett mosollyal. – Mr. Christensennek az az esztelen ötlete támadt, hogy felmondja a szerződését a Brown és Sullivannel. Nekem pedig az az érzésem, hogy ehhez neked is közöd van. Trish arcára azonnal gyötrődés ült ki, tagadólag rázta a fejét. – Nos, akárhogy is, ez már nem számít. Határozott utasításokat

adtam neked, te pedig semmibe vetted őket. Nem tűrhetem, hogy az alkalmazottaim azt higgyék, felülbírálhatják a döntéseimet. – Marla, azt hittem, azt akarod, hogy… – próbált magyarázkodni Trish. Marla egyetlen intéssel félbeszakította. – Mint mondtam, kedvesem, ez már nem számít. A munkaviszonyod a Brown és Sullivannél ezennel megszűnt, méghozzá azonnali hatállyal. Hétfőn felhívhatod a HR-t, hogy megszervezd a személyes dolgaid elhozatalát. Add ide a biztonsági belépődet! – Marla kinyújtotta a kezét. Éreztem, hogy a döbbenet elszorítja a mellkasom, és felkúszik a torkomba. Arra vágytam a legkevésbé, ami épp most zajlott előttem. Nem voltam biztos benne, hogy Ryan komolyan beszélt, mikor munkát ajánlott Trishnek. – Te most kirúgsz engem? – kérdezte Trish. Az ajka remegett a döbbenettől és a haragtól. Marla elvigyorodott. – Gyors a felfogásod – felelte leereszkedően. – Talán a következő munkahelyeden nem leszel ilyen alamuszi. Trish remegő kézzel túrt bele a kistáskájába. Szerettem volna megölelni, Mariára pedig obszcén szavakat kiabálni, amiért ilyen undok boszorkány. Akár a jégcsap. Ryan a homlokát dörzsölte. – Figyelj, azt megértem, hogy dühös vagy rám, de ne őt büntesd! Marla összefonta a karját, és megvetette a földön a magas sarkúját. – Nem hiszem, hogy ez a te dolgod lenne. – Az ujjaival Trish felé csettintett, hogy felgyorsítsa a dolgokat. – Nem engedelmeskedett a parancsaimnak. – Én írtam felül őket! – nyomatékosította Ryan. – Én kértem, hogy maradjon. – Én pedig már azt hittem, boldogulsz a szolgáltatásaim nélkül – vágott vissza alattomban Marla a pilláit rebegtetve. Trish átnyújtott neki egy láncra fűzött kártyát, és elfojtott pár

könnycseppet. Csak úgy kavarogtak bennem az érzelmek: harag, tagadás, gyűlölet és bűntudat telepedett a gondolataimra, mind megpróbálta elnyomni a többit. Ryan szóhoz sem jutott, vissza akart vágni, de semmi nem jutott eszébe. Lépnem kellett. – Ööö, Ryan? Úgy tűnik, Trish szabad – jelentettem ki. – És minden képessége megvan ahhoz, hogy a PR-odat kezelje. – Bevetettem az egyik titkos jelünket: futtában Mariára pillantottam, aztán megvakartam az állam, jelezve, hogy el kellene küldenie őt a francba. Ryan szeme felcsillant, bólintott. – Igen… ez igaz – felelte. – Te pedig történetesen keresel valakit, aki képviselhet. Ez az szivi! Mondd meg neki! Marla elmehet melegebb éghajlatokra. Lehet, hogy nem tudjuk teljesen megmenteni Trisht, de arról akkor is gondoskodom, hogy emelt fővel távozhasson. – Akkor mi végeztünk, ugye? – kérdezte Ryan Marlától, elküldte, mintha már teljesen értéktelenné vált volna. Rettenetesen élveztem nézni, ahogy Marla arca széthullik a vereség ráncai alatt. Arra gondoltam, hogy bár felvehetném videóra, hogy újra meg újra lejátszhassam, ha nevetni akarok. Ryan a kezébe szorította a kezemet, és az üres sörösüvegére pillantott. – Mit gondolnak a hölgyek, ideje megvitatni Trish új bérezését pár stampedli tequila felett? Már ha tényleg nekem akarsz dolgozni. Trishnek fülig ért a szája. – Még szép! – kiáltott lelkesen. – Ezt nem teheted – mondta Marla tekintélyét vesztve. Ryan rávigyorgott: – Csak figyelj! *** Miután

két

órán

keresztül

smúzoltunk

vadidegenekkel,

borzalmasan éreztem magam, amiért elhanyagoltam a barátaimat. Átkutattam utánuk a termet, és azt vettem észre, hogy az egyikük egy üres asztalnál ücsörög. – Hát te meg mit csinálsz itt egyedül? – kérdeztem Pete-től. Leültem mellé. Pete zavarodottnak tűnt. – Nem vagyok egedül. Csak Gary tett egy kétbetűs kitérőt. – Ja. És a lányok? – körbenéztem Marie és Tammy után. Pete a terem túlsó sarkára bökött. – Ott fecsegnek. Gary teljesen kivan, amiért Marie folyton azt a fekete inges fickót tapogatja. Nem ártana szólni neki, mielőtt elfajulnak a dolgok. Gary rendesen felöntött a garatra. Odapillantottam, a két legjobb barátnőm boldogan kacarászott egy csapat emberrel. Nem tudtam, ki lehet a fekete inges, de tüsi barna haja volt, és ebből a távolságból férfi modellnek tűnt. Nem sok időt tudtam tölteni a barátaimmal a megérkezésünk óta, de azt én is észrevettem, hogy Gary egész este itt ül az asztalnál, és duzzog. – Egy perc, és elintézem. – A nyakamat nyújtogattam, hogy jobban lássak. – Az ott Marcia Gay Harden Tammy balján. Ő játszotta a női főszerepet, emlékszel? Pete bólintott, de láttam rajta, hogy egyáltalán nem érdekelte. Ő csak azokat a celebeket tudta értékelni, akik foci vagy baseballmezt viseltek. Tulajdonképpen elég fáradtnak tűnt, mint aki mindjárt elaszik. Ahogy én is. – Hol van Ryan? A fejemmel mutattam az irányt. – Ott. Edward Zwickkel beszélget. – Pete értetlenül nézett rám. – A rendező? – Ja, a rendezővel beszél – mondta Pete incselkedve, mintha egyáltalán semmi érdekes nem lenne abban, hogy a vőlegényem Hollywood egyik nagymenőjével bájcseveg. Pete arca elkomorodott. – Biztos vagy benne, hogy felkészültél erre? – Mélyen a szemembe nézett, olvasni próbált a gondolataimban.

Az ajkamat rágcsáltam, miközben a kérdésén gondolkodtam. A teremben gazdagság és hivalkodás vonult fel, mi ketten idegenül éreztük itt magunkat. – Tudom, hogy mit akarsz mondani, de ez itt igazából Ryannek sem a világa. Ő is kényelmetlenül érzi itt magát. Pete bólintott, majdnem mindenben egyetértett velem. – Egyébként meg talán pont ilyennek kellene lennem. Olyan régóta vagyok már benne a taposómalomban, viszem a kocsmát… bűntudatból – fortyogtam. – Ha az apám élne, valószínűleg egy manhattani irodában ülnék, és borzalmasan érezném magam. – Igen – helyeselt Pete. – Valószínűleg. Bár neked is megvolt a magad fénykora, tudod. Halk pufogás csúszott ki a számon. – Hát persze. – Ne csináld már, Taryn! Nagyon jól tudod, hogy igazam van. De ahelyett, hogy modellkarriert futottál volna be, hagytad, hogy azok az idióták az iskolában elérjék, hogy érdemtelennek érezd magad. Most nem kifejezetten akartam visszagondolni arra, mikor kiközösítettek és piszkáltak, folyton gúnyolódtak velem, csak mert nagyobb mellem volt, mint az átlagnak, és egy dundi fiú volt a legjobb barátom. Még Marie és Melanie sem értette, miért ragaszkodtam annyira Pete-hez akkoriban. De az ő véleményük sem ért nekem annyit, mint Pete. Ő volt az egyetlen, aki segítségemre sietett, mikor Emily Howard fellökött a játszótéren első nap az iskolában, és éveken át ő volt az én fogadott bátyám. Mire középiskolába kerültünk, Pete lefogyott, magasabb lett, beállt a birkózócsapatba, de egyvalami sosem változott: mindig megvédett. A mai napig ő volt a legjobb barátom. Most meglengette az ujját. – Több mint két tucat fej megfordult, mikor idejöttél. Csodálom, hogy nem buktál fel pár kilógó nyelvben. Már attól féltem, fel kell rúgnom pár arcot, hogy levakarjam őket rólad. – Maradj már! – Te maradj már! – Pete láthatóan remekül szórakozott. – Azt

hiszem, ezt szerettem benned mindig a legjobban, kislány. Te vagy a legkishitűbb ember, akit ismerek, pedig semmi okod nincs rá. Megrándult az arcom. Elég abszurd. – Csak arról van szó, hogy mindenki látni akarja, ki az, aki magára tudta vonni Ryan figyelmét. – Látod? Még egy arra vonatkozó bókot sem tudsz elfogadni, hogy nem tudsz bókot elfogadni. Mindig olyan rejtelmes voltál, Miss Mitchell. Csupa ellentmondás. Tettetett felháborodással pillantottam rá. – Nem is szoktam ellentmondani! – Tényleg nem. Most is csak véletlenül sikerült. Felnevettem az évődésünkön. Mindig ilyen könnyed volt a mi barátságunk, még akkor is kitartott, mikor őrülten beleszeretett Melanie-ba, az exem, Thomas húgába. Évekig gyakran képzeltem azt, hogy Pete meg én tényleg testvérek vágyunk, csak valami tragikus tévedés folytán elválasztottak minket a kórházban. Mindig számíthattam rá, úgy vigyázott rám, mintha a bátyám lenne. – Ryan jó ember… tényleg rendes ember, Taryn. Örülök, hogy jól alakultak a dolgok köztetek. Végre olyasvalakit választottál, akinek nem akarom kényszeresen betörni a fejét. Elvigyorodtam a dicséret hallatán. – Kösz. – Örültem neki, hogy Pete és Ryan kölcsönösen megbecsülik egymást. Eszembe jutott az a hét nappal korábbi apró, bosszantó emlék, mikor azt hittem, Ryan szülei azért jöttek a városba, hogy segítsenek Ryannek kiköltözni a lakásomból. – De azért örültem volna, ha elmondod, mi folyik itt. Pete hirtelen az italát kezdte nézegetni, pedig most jött el az ideje, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. – Majdnem el is mondtam. Nem sok hiányzott hozzá, hogy kikotyogjam. Nagyon nehezen viseltem, hogy ennyire szenvedsz. Csak hogy tudd… összetörte a szívem. – Akkor miért nem mondtad el?

Pete a jeget kavargatta a poharában, habozott. – Őszintén? Mert nem voltam biztos benne. Nem tudtam biztosan, Ryan tényleg meglépi-e. Úgy értem, elmondta, hogy erre készül. Hiszen még a jóváhagyásunkat is kérte! De aztán pár napig olyan bizonytalannak tűntetek, és… – Kihúzta magát, és a szemembe nézett. – Ha elmondtam volna neked, hogy meg akarja kérni a kezed, aztán mégsem teszi meg… istenem… képtelen lettem volna ezt tenni veled, Taryn. Gyengéden megsimítottam a vállát, próbáltam enyhíteni a nyilvánvaló bűntudatát. – Megértem. Csak épp… most akkora marhának érzem magam, amiért úgy viselkedtem. Láttam, hogy megcsókolja Laurent az étteremben, aztán ott volt az a rohadt üzenet… annyira meggyőző volt. Tudom, hogy nem lett volna szabad kételkednem benne, de ahogy ott álltam, és őt néztem, mintha újraéltem volna azt az egész rémálmot Thomasszal. Csak ezúttal még ezerszer rosszabb volt. Pete ajka ismerős, együtt érző mosolyra görbült. – Tudom, mit fogsz most mondani – vetettem közbe, leolvastam Pete arcáról. – Hogy ezt most már el kell felejtenem, és nem szabad hagynom, hogy még egyszer ilyen mélyre süllyedjek. – Igen – erősítette meg vigyorogva. – De azt is észben kell tartanod, hogy ezúttal olyan pasival vagy, aki fülig szerelmes beléd. Nem volt szükségem tolmácsra ahhoz, hogy megértsem, mire utal Pete. Pedig Thomas igenis szeretett engem minden ezzel ellentétes tette és Pete véleménye dacára is. Egyszer még hangosan is kimondta. Csak nem tudta mindig kimutatni. Pete Ryan felé pillantott. – Úgy értem, nézz csak rá! Mindenféle nők legyeskednek körülötte, de ő észre sem veszi őket. Amióta csak belépett a kocsmádba, folyamatosan ezt látni rajta. Te vagy neki az egyetlen nő a bolygón. És az a vicces, hogy Ryan mindig pontosan tudja, a terem melyik pontján vagy. Lehet, hogy épp valami gazdag és híres alakkal beszélget, de a fél szemét mindig rajtad tartja. Szerencsétlen fajankó.

Neki annyi. A szememet forgattam az ugratása hallatán. – Ha már fajankókról beszélünk… mielőtt elfelejtem, Tammy nyaggat. Tudod, még mindig fennáll a probléma, és hogy kivel állítsunk párba az esküvőn. Nem akartam megkérni az unokatestvéremet, hátha te Ryanre gondoltál, de… akarod, hogy megkérdezzem Ryant? – Mit kérdezzél meg? Felkaptam a fejem, meglepett a hang. Ryan kinyújtotta a kezét, és finoman megsimogatta az arcomat, miközben némán azt tátogta nekem: „szia”. Abban a pillanatban minden más megszűnt létezni a számomra. Megsemmisítő erővel csapott le rám a szerelme, most valami új, végtelenül mély dolog kötött minket össze. Olyan biztosan éreztem, mint a saját szívverésemet. Gyorsan megfogtam a meleg kezét, és megcsókoltam. – Na helló – mondta Pete, és közben laposan rám pillantott, azzal a „pontosan erre gondoltam” nézéssel, amit már olyan jól ismertem. Ryan lovagló ülésben leült a mellettem lévő székre, a testét az enyémhez nyomta. Az jutott eszembe, milyen jól fog esni, mikor ennek a fárasztó napnak a végén odabújhatok hozzá. Kezdtem úgy érezni magam, ahogy Pete nézett ki: kimerültnek. Ryan finoman megcsókolta a fedetlen vállam, és nagyon csábítóan felhúzta az orra hegyét a nyakamon. Őrülten izgató. Pete megköszörülte a torkát. – Ryan, azon gondolkodtam, lennél-e Taryn partnere az esküvőn. Megtiszteltetésnek venném, ha te lennél az egyik vőfélyem. Ryan kicsit felvidult. – Tényleg? Hú. Szerintem semmi akadálya. Vagyis… hm. Nem is tudom – mondta. A vállamhoz hajtotta a homlokát. – Azt hittem, szabad vagy szeptember első hétvégéjén? A telefonom után nyúltam, hogy ellenőrizzem a naptárját, megesküdtem volna, hogy lefoglaltam a dátumot, de aztán hirtelen derengeni kezdett.

– Így is van, ha jól tudom – mormolta. – Nem erről van szó, Pete. Megtisztel, hogy felkértél, de nem vagyok benne biztos, hogy nagyon jó ötlet lenne. Tudom, hogy ahová csak megyek, felbolydulást keltek. Nem akarom elrontani az esküvőtök napját. Ez a ti napotok. Visszatettem a táskámat az asztalra, és felsóhajtottam, elképzeltem, micsoda pokoli felfordulást okozna, ha Ryannel megjelennénk együtt a templomban. A ma reggeli bulvárlapok azt pletykálták, hogy Ryan azért kérte meg a kezem, mert állítólag terhes vagyok. – Igen, ebben igaza van. Nem akarsz lesifotósokat az esküvődre. – Áh, teszek rájuk. Azt akarom, hogy ott legyetek – torkolt le Pete, az ujjával megnyomta a fehér asztalterítőt, hogy nyomatékot adjon a szavainak. Minél jobban belegondoltam, annál tisztábban láttam magam előtt, ahogy Tammy esküvőjét tönkreteszik a hívatlan látogatók és a több száz fényképész, akik egymással versenyezve igyekeznek lekapni Ryant szmokingban. – Nem. Tényleg nem jó ötlet – mondtam bánatosan. – Kérdezd csak meg az unokatestvéredet! Ryan megköszörülte a torkát. – Hm, azért nem emlékszem, hogy nemet mondtam volna – helyesbített. – Visszatérhetünk rá később, Pete? Nem értettem, miért akar Ryan gondolkodni rajta. Azok után, hogy mekkora hűhót csaptak a lánykérési képek miatt, el tudtam képzelni, mennyi marhaságot nyomtatnának ki, ha látnák, amint besétálunk egy templomba. Mi lesz, amikor Ryan meg én összeházasodunk? A fejemben egymást kergették a fejünk felett repkedő helikopterek képei, meg ahogy mindent ellepnek a biztonságiak rejtett adóvevővel a fülükben, mintha a titkosszolgálattól jöttek volna, és ellenőrzik, hogy a szerencsétlen élelmezők nem a paparazzók kémei-e. Már épp kezdtem még mélyebbre merülni ezekben a

hátborzongató képekben, mikor az enyhén mámoros vőlegényem finoman, de határozottan a tarkómba harapott. Forró bizsergés futott rajtam végig, mikor azt súgta a fülembe: „Táncolj velem!” Ryan kézen fogva a parkettre vezetett, átkanyarogtunk a lassan ingadozó testek között. A terem közepén lengedező giccses tükörlabda fénysziporkákat szórt szét a teremben, amitől még jobban elmerültem az este bámulatos varázsában. Megsimogattam Ryan tarkóját, miközben ő erősen a karjába fogott, az arcát a halántékomhoz döntötte. Jólesett ez a közös, békés pillanat egy ilyen stresszes nap után. Ryan kedvesen elmosolyodott. – Jól mulatsz? Ráragyogtam, és bólintottam. – Igen. Nagyon is. Köszönöm ezt az újabb elképesztő estét. Mélyebbre vált a hangja. – Én köszönöm, hogy megosztottad velem. Nagyon lenyűgözött, hogy ilyen könnyedén smúzoltál az Universal pénzeszsákjaival. Tényleg értesz a pénzügyekhez. Vállat vontam. – Csak annyira, hogy veszélyes legyek. Minél többet meg akarok tanulni erről az üzletágról, ennyi az egész. – Megtanulni? Láttam, hogy nézett Jeff Westfield, mikor elkezdtél az ár és bevétel arányáról beszélni, meg hogy hogyan bővíthetné a micsodáját, és azt kell mondanom, inkább tanítanod kellene ezt a dolgot, cicám. Aligha. Bár tényleg megpróbáltam jó benyomást tenni, nem akartam, hogy bögyös cicababának gondoljanak. – Nem hiszel nekem? Állást ajánlott. Az Universalnál. – A „ha Los Angelesben jár, és szüksége van valamire, keressen meg” típusú beszólások aligha tekinthetők állásajánlatnak, Ryan. Épp csak kedves akart lenni. Ryan nem értett egyet velem.

– Ahhoz képest, hogy milyen jól olvasol az emberek fejében, ebben eléggé el vagy tájolva. – A te fejedben tényleg jól olvasok – feleltem önelégülten. – Tényleg? Akkor kitalálod, most mire gondolok? – A somolygása elég jó támpontot adott. Összemosolyogtunk, aztán megcsókoltuk egymást – szinte udvariatlan hévvel, tekintve, hogy több száz ember vett minket körbe Az ajka szétvált, a nyelve az enyémet kereste, én pedig akaratlanul is magamba szívtam őt. A whisky és sör íze elkeveredett a pezsgőével és csokoládééval, létrehozva a mi saját arománkat. – Istenem, mennyi mindent akarok most veled csinálni! – lehelte az ajkamon. – Mit szólnál ahhoz, ha eltűnnénk innen? Feltétlenül ágyba kell vigyelek. – Tényleg? – cukkoltam meglehetősen izgatottan. – Ühüm – bólintott Ryan ördögien. A szeme összeszűkült. – Vagy talán nincs hozzá kedved? – De, dehogynem, persze. Nagyon is – feleltem gyorsan. – Csak… – Csak mi? – Kíváncsi vagyok. Pontosan mit tervezel velem? Épp csak… tudni szeretném, mi vár rám, mielőtt itt hagyom ezt a csodálatos bulit. Ryan elmosolyodott, a keze a fenekem felett nyugodott, a csípőnk mozgását vezette. – Arra gondoltam, hagyhatnánk maguktól alakulni a dolgokat. Meglátjuk, mi sül ki belőle, ha odaérünk. De annyit elmondhatok, hogy valami óriási ajándékot tartogatok neked. Vágtam egy pofát, az ajkamat rágcsáltam. – Hát… nem is tudom. Ennél azért több részletre számítottam. Kénytelen leszel jobb forgatókönyvvel előállni. A kezünket a mellkasára húzta, és a zene ritmusára ringatott minket – Mit szólnál, mondjuk, a rossz zsaru és a prosti történetéhez? Szívesen látnálak megkötözve.

Csak hogy még jobban ingereljem, elhúztam a szám az ajánlata hallatán. – Ezt a filmet már láttam. Talán kikérhetnéd egy forgatókönyv-író véleményét. Azt hiszem, találkoztam is ma este néhánnyal. Máris megkeresem az egyiküket… Ryan durván a mellkasára húzott, a kezemet egy pillanatra sem engedte el. – Úgy gondoltam, lehetne ko… ko… lab… kollaboráció. Vagy mi. – Remek… mocskos, öt percig tartó részeg szex – nyöszörögtem, még tovább akartam piszkálni. Ryan játékos-szemtelen pillantást vetett rám, és még jobban magához szorított. – Higgy nekem, asszony, cseppet sem vagyok részeg. És elég hosszan el fogom nyújtani a dolgot – suttogta, az ajkával megsimítva a fülemet. – A lepedővel majd odakötözöm azt a csinos kis fenekedet az ágyhoz. Megbüntetlek, amiért kételkedtél bennem. Meglátjuk, mennyi ideig bírod a nyelvemet, mielőtt sikítozni kezdesz. Az erotikus szavaktól bizseregni kezdett az az édes pont a testem mélyén. Nagyon is el tudtam volna viselni a nyelvjátékát. Végigsimítottam a kemény mellkasát, a lapos hasát, elképzeltem, hogy a körmeim karmokká változnak, és könnyedén letépem róla a fehér inget, mely elválasztotta tőlem a bőrét. – Lefogadom, hogy durmolni fogsz, mielőtt még a fejed a párnára ér. Birtoklón elkapott a nyakszirtemnél, s a felső fogsorát végighúzta az ajkán. – Hát akkor ezt a fogadást el fogod veszíteni, mert határozottan készen állok a kihívásra. Belemarkoltam a fenekébe, kicsit közelebb húztam magamhoz a csípőjét, mintha máris a combjaim között feküdne meztelenül. Az sem érdekelt, hogy egy zsúfolt teremben vagyunk. A zene kavargott, a fények táncoltak körülöttünk, felpezsdült tőle

a vérem. Ryan ujjai csábítóan lecsúsztak a nyakamon, onnan a dekoltázsom széléhez. Elképzeltem, amint ezt az utat a nyelve teszi meg. Szinte elszomorodva, beletörődően sóhajtott fel. – Az a legelviselhetetlenebb az egészben, hogy ez alatt a hihetetlenül szexi ruha alatt őrjítő csipke melltartó és áttetsző bugyi van rajtad, persze te azt hitted, nem figyellek öltözködés közben. De be kell vallanom, hogy… le se vettem rólad a szemem. Finoman megböktem. – Meglepetésnek kellett volna lennie! A játékosság mostanra eltűnt, eltökéltség és mohó vágy vette át a helyét Ryan ajka az enyémre tapadt, magának követelte a számat, az érzékeimet Épp csak megéreztem a nyelvét, máris magamba engedtem. – Ne légy dühös! – mormolta emlékeztetve, hogy még mindig teljesen az uralma alatt tartja a testemet. – Színész vagyok, emlékszel? El tudom játszani a meglepettet. Elképzeltem, amint az ágyhoz szegez a hosszú, izmos testével. El akarja játszani a meglepettet? Majd én meglepem! – Hát úgy tűnik, nem megy tökéletesen a kukkolás, mert elmulasztottad megemlíteni a kedvenc ruhadarabodat. A padlóra esett a pillantása. – A tűsarkút? Megráztam a fejem. Felcsillant a szeme, reménykedve kikerekedett, mintha azt közöltem volna vele, hogy tényleg létezik a Mikulás. A keze a combomra rebbent, megerősítést keresett. Mély, vad nyögés szakadt fel a torkából, mikor rátalált a combfix felső szegélyére. Gyengéden megharaptam a fülcimpáját. – Sokkal jobban örülnék, ha a gonosz doktort játszanád el velem. Eddig bírta. – Ebben a cipőben foglak megdönteni. A cipőben meg a combfixben. Nem veheted le, mikor visszaérünk! – Elkapta a kezem, és gyorsan átrángatott a tömegen. Nem lehetett megállítani. Küldetésen

volt.

5. FEJEZET OUI

A kellemesen elnehezült szemhéjam alól alig láttam az újabb pazar lakosztályunkat az asztali lámpa halovány fényében. Az elmúlt tizenegy nap egyetlen hosszú kavalkáddá olvadt össze: sietős utazás, ínyenc ételek, menekülés a paparazzóktól, limuzinok, vakuk villogása, sikítozó rajongók. Már szédültem az egésztől. Ryan gyengéden megsimította a szájával a nyakszirtemet, miközben lihegett a fizikai megerőltetéstől. Sajgott a tüdőm, mintha össze akarna esni a hosszas felszínes légzés után. Ryan izmos háta felívelődött, így frissítő levegő hatolt az összeizzadt testünk közé. A csípője megdőlt, és megint mélyre hatolt, amitől újabb hullám áradt végig a testemen, miközben a kezével lefogta a csuklóimat. Éreztem, hogy az arcomat megdörzsöli a borostája, miközben a szememre emelte a tekintetét. – Üdv Párizsban – mondta halkan, végighúzta a nyelvét a nyakamon, majd újra az ajkamra tapasztotta a száját. Tekintve, hogy a heathrow-i repülőnk csak két és fél órája landolt, és a repülőtérről egyenesen ebbe a káprázatos hotelbe hoztak minket, még nem sokat láttam Párizsból. Miután néhány órán keresztül érzékien flörtöltünk a gépen, első dolgunk az volt, hogy vadul egymásnak estünk ezen a hófehér ágyon. Tudtam, mennyire büszke rá, hogy ilyen megsemmisítő hatással van rám, így várnia kellett a kis incselkedésére adott válaszomra. A párnák jó része a földön hevert, a lepedők összevissza tekeredtek, a testemet még mindig rázták az elképesztő orgazmus utáni erőteljes utórengések.

Az ajkam ideiglenes szabadságolását arra használtam, hogy kileheljem az egyetlen francia szót, amit ismertem: „Oui”. Még az is hatalmas hőstett volt, hogy ezt az egy szócskát ki tudtam nyögni. Ryan gondoskodón, szenvedéllyel nézett rám, némán tudtomra adott mindent, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Legszívesebben felfaltam volna, az izmos bicepszébe vájtam a fogaimat, magamhoz húztam a hajánál fogva, hogy számba vehessem azt a finom kis fülcimpáját. Ryan élvezettel nyögött fel, mielőtt újra összekapcsolódott a szánk a folytatáshoz. Még jobban kiélesítette az érzékeimet az elkövetkezők ígérete, mivel tudtam, hogy még nem végzett. Előzékeny szeretőhöz illően kis szünetet tartott, hogy összeszedjem magam, mielőtt rám szabadítja a maradék erejét. Megpróbáltam lecsillapítani a légzésemet és a pulzusom lüktetését, éreztem, hogy a szeretkezésünk izzadságcseppjei kiültek a hajvonalamra. Forró, nedves testünk teljesen egymásba gabalyodott, ennél szorosabban nem is tudtunk volna összekapaszkodni. Felhúztam a kezem az izmos hátán a válláig; még erősebben köré fontam a karjaimat, mintha úgy beránthattam volna a lelkembe. Mikor az oldalán lehúztam a kezem az elképesztő feneke felé, újra megfeszült, és lassan belém hatolt, még mindig fantasztikus érzéseket keltve odabent. A medencéje megint megbillent és nekem súrlódott, az érzéki hév hatása alatt mélyebbre lökte a csípőjét. Hátradöntöttem a fejem, hogy teljesen hozzáférhessen a torkomhoz. Ha a világ ebben a pillanatban véget ért volna, elégedett nőként távoztam volna. Éreztem, hogy a foga a bőrömbe vájt, előtört belőle az állatias, mohó étvágy. Ryan teste hirtelen megmerevedett, kisöpört pár kósza hajtincset a szememből, és a tekintetét az enyémbe vájta. Nyugodt, mégis komoly volt az arca. Nagyot nyelt, beszívta a levegőt, aztán azt mondta: – Je t’aime. Je t’adore. Veux-tum’épouser?

Megremegett a combom a dallamos hangjától, mikor idegen nyelven próbált elcsábítani, és a kezétől, mely a testem minden porcikáját ismerte. Beletúrtam a hajába, miközben lágy érzéki csókokkal terítette be az arcom, a szám sarkát, a nyakamat. Nehezemre esett elszakítani a számat róla, miközben így mozgott bennem. – Nem tudtam, hogy… beszélsz… franciául. Ryan az ajkai közé fogta az alsó ajkamat, minden csókjával, a nyelve mozdulataival, a delejes ajka minden szívásával kábító szenvedélyt szított bennem. Megfontoltan mozgatta a csípőjét, emlékeztetve, hogy ő még mindig a közepén tart valami nagyon jó dolognak. – Nem beszélek, de pár dolgot meg akartam tanulni franciául, hogy elmondhassam neked itt Párizsban. Így. Szeretkezés közben. Elakadt a lélegzetem az érzelmek kavalkádjától. – Te ezt megtervezted? Az orra megsimította az arcomat az én orrom mellett. Válasz helyett alaposan megcsókolt. A nyelve igent mondott. – Mondd el! – kaptam levegő után. – Mondd el, mint jelent! – Az egyik lökésére összehúztam a belső izmaimat, mire erotikus nyögés szakadt fel a mellkasából. Lenyomta a hajam a kezével, az arcomat ringatta. Érzéki suttogással törtek ki belőle a szavak. – A Je t'aime azt jelend, szeretlek. Az izmos combja megemelkedett, mikor a talpával új támasztékot keresett az ágyon. Az én lábaim még jobban szétnyíltak a közeledésére. Magamon éreztem az egész, intenzív gyönyöröktől hullámzó testét. Úgy megtöltött, ahogy senki más. Magáénak jelölt meg belülről mindenével. A kezével a fejem fölé emelte a karomat, az ujjaink összefonódtak. Zihálva, de erős meggyőződéssel folytatta. – A Je t’adore azt jelend, imádlak. Érzelmek hulláma csapott át a mellkasomon, ahogy közvetlenül a szemembe nézett, tiszta erőből éreztem a szeretetét, elkápráztatott a

jelenléte, a kedvessége, a szívemre tett tagadhatatlan igénye. A szememet örömkönnyek homályosították el, rácsordultak a párnára. – Én is imádlak. Örökre az enyém vagy, mon amour. Ryan az ajkát az enyémre nyomta, a csípője csillapíthatatlanul hullámzott, ívelődött. Egyre nőtt bennem a feszültség, újabb enyhülésért sajgott a testem. Egy pillanatra mintha mélyen elmerengett volna, megállt a csípője, és megköszörülte a torkát – többször is. – A Veux-tum’épouser azt jelend, hogy… – A hüvelykujjaival gyengéden letörölte a könnyező szemem alatt maradt nedves csíkokat, óvatos mozdulatokkal elsimította a bőrt. – Azt jelend, hogy: hozzám jössz feleségül? A torkomban megrekedt a levegő, ahogy a szavak fenségessége összecsengett a jelentéssel. A szemembe újabb könnyek gyűltek, lecsordultak a halántékomra, miközben erős érzelmek feszítették, égették a mellkasomat és a torkomat. Már azt hittem, szétrobbantanak. Felemeltem a kezem, és finoman megsimogattam az arcát. A szeme úgy csillogott, mint két kék vizű medence, olyan tisztán ragyogott, mint a bal kezemen a gyémánt eljegyzési gyűrű. Mélyen belém ereszkedett. – Gyere hozzám, Taryn! Hallani akarom, hogy megint igent mondasz. Mondd ki, hogy akarsz engem! Megremegett az ajkam, próbáltam visszanyerni a beszéd képességét. – Lélegezni sem tudok nélküled. Igen. Örökre. Amíg csak élek. Az ajka az enyémre tapadt, szétvághatatlan csomóba kötve a kérdését és a válaszomat. Ryan a csípőmbe markolt az erős kezével. – Mon amour – mondta a számba. – Te vagy nekem az otthonom. Mindig az otthonom leszel, Taryn. Átkaroltam, az arcomat a nyakába temettem, fékezhetetlen szenvedéllyel csókoltam minden porcikáját. Mostanra sokkal

mélyebb jelentőséget kapott a mi kis titkos játékunk, hogy minden országban szeretkezünk, ahová csak eljutunk. Az egyesülésünk megerősítése lett, az egymásnak tett ígéretünk elhálása, mely messze túlmutatott a fizikai szerelem korlátain. Kimondtam az egyedül ideillő szavakat, de valahogy kevésnek tűntek. – Annyira szeretlek. A csípője megélénkült, az ágy újra meg újra nekiütődött a falnak. A szemébe fájdalmas gyönyör költözött. – Én még jobban szeretlek. Elmosolyodtam, az ujjaimat belevájtam a fenekébe, kitartottam, azt akartam, hogy még mélyebbre hatoljon a lelkemben. A karjával alulról átkarolt, az ágy melegéből egy még forróbb ölelésbe emelt. Felültem rá, a combommal emeltem magam, ő pedig a kezével előre-hátra ringatta a csípőmet. Teljesen hátradőlt, segített megvetni a lábamat. – A tiéd vagyok – lehelte. – Az egész lényem a tiéd. Teljes hosszában belém mélyedt. A tarkójára nyomtam a kezem, erősen tartottam az arcát, hogy a szemembe nézzen. Az ajkára pecsételtem a szavaimat: – Amíg csak élek. A tiéd. Örökké. Ryan a hajamba markolt, a számat az övére nyomta. – Élvezz velem, kicsim! – suttogta könyörögve, nekem dörzsölte a szeméremcsontját és a hüvelykujját. Ernyedetlen, kémény tempót diktált. Úgy éreztem, mintha egyszerre szakadnék darabokra, és forrnék újra össze. A fejem a vállára hajlott, miközben a testemen égető bizsergés, túltöltött sokkhullámok áramlottak át. Ryan mélyen felnyögött, a teste megremegett és megrándult. Éreztem magamban a melegség kiáramlását, mely örökre összekötött minket.

*** Miközben Ryan a fürdőszobában borotválkozott, én felhívtam Marie-t. – Megint megkérte a kezem, méghozzá franciául. – Miközben szeretkeztetek? – Aha. – Istenem, Taryn, ilyen romantikusat még életemben nem hallottam! Te jó ég! Alig várom, hogy elmondjam Tammynek! A másik fülemhez emeltem a mobilom, hogy abba sikítson bele izgalmában. – Ne! Kérlek, senkinek ne mondd el, Marie. Még Tammynek se. Ez nagyon bizalmas. Nem is lett volna szabad felhoznom… csak… teljesen kész vagyok. Elképesztő volt. Soha… – Megint könnyek gyűltek a szemem sarkába már attól is, hogy rágondoltam. – Ah! Beszéljünk másról! Mesélj valamit! Hogy mennek a dolgok? Mi van a kocsmával? – Kit érdekel? Én az idegen országokban lezavart szexről akarok hallani! – Marie… – nyögtem. – A bár egyben van, Tar. Sokan jönnek, de biztos örömmel fogod hallani, hogy a rögeszmés női rajongók áramlata megszűnt. Ja, és a másfél méteres hűtőnek annyi. Nem hiszem el, hogy megint megkérte a kezed, ráadásul franciául! Istenem, de utállak most! Ryan Jócsávó Christensennel lehetsz Párizsban, és franciául szerelmes szavakat dünnyög a füledbe kamatyolás közben. Grrrr… Ez nem fair! Miért nem én nyitottam ki a kocsmát aznap? Halkan kuncogtam. – Nem számított volna. Férjnél vagy, nem emlékszel? Marie felhorkant, de nem jókedvűen. – Hát igen. De már nem sokáig. Felkaptam a táskámat, hogy kivegyem belőle a laptopomat, közben azt kívántam, bárcsak befogtam volna a számat. – Jaj, Marie, ugyan már! Figyelj, tudod, hogy nem dicsekvésből

hívtalak. A… a taxiszámlát megkaptuk már? És mi van a hűtővel? – Te most mindenképp uncsi dolgokról akarsz dumálni? – Nagyot sóhajtott. – Tar, tényleg örülök a boldogságodnak. Remélem, hiszel nekem. – Hát persze. – Jó. Akkor mesélj még az utadról! Inkább arról beszéljünk, mint az itteni dolgokról. Kérlek, mondd, hogy Ryan meztelenül sétafikál! Átkutattam a táskám a kábel és a töltő után, közben Marie lelkesedésén nevettem. – Törülközőben. – Francba. Szívás. – Megvolt, és élvezte. De örülnék, ha több időt tölthetnénk az egyes városokban. Ez a két-három nap semmi. El sem hiszem! Harminchat óra múlva Barcelonában leszünk. Olyan gyorsan telik az idő! – Ó! Talán spanyolul is magáévá tesz. Felhívnál közben? Annyira szeretném hallani. Bele kéne tennie a következő filmjébe… – Marie! – Mi van? Ugyan már, Tar! Ha nem élhetem magam bele a te életedbe, öngyilkos leszek. Be kéne kapcsolódnom a világ körüli körutadba. Nem vihetném, mondjuk, a csomagjaidat? Na és, ha rózsaszirmokat szórnék Ryan lábai elé? – Mi baja a hűtőnek? Marie fújt egyet. – Valakit meg kéne fektetni a tetején. Talán az rendbe hozná. – Hívd fel Garyt! Biztos szívesen segít. Hallottam a pénztárgép szalagjának ismerős kattogását, csörgöttcsattogott a vén masina. Még valami, amit ki kellene cserélni a bárban. – Na persze. Azóta nem szólt hozzám, hogy visszajöttünk Los Angelesből, és hogy őszinte legyek, engem nem is érdekel. Elegem van belőle. – Miért? Mi történt? – Hallottam, hogy Ryan elejtett valamit a

fürdőszobában, összerezzentem. Olyan hangja volt, mintha a borotvakrém a csempére esett volna. – Jaj, emlékszel arra a fickóra a jóvátétel premierje utáni buliból, aki azt hitte, hogy színészek toborzásával foglalkozom? Nate-nek hívták, nagyon szexi volt, a feneke meg elképesztő. Élénken láttam magam előtt most is: magas, sötét hajú fickó széles vállal és keskeny csípővel. Címlapra való alak. – Igen. Na és? Gary dühös, mert beszélgettél vele? – Aha. Amikor visszaértünk a szobába, csúnyán összebalhéztunk. Teljesen eldurrant az agya, flörtölős szajhának nevezett, meg ilyenek. Csúnyán… eldurvult a dolog. Nagyot nyeltem, elképzeltem Garyt őrjöngeni. Ha csak egy ujjal is hozzányúlt Marie-hez megölöm. – Mennyire csúnyán? Csend támadt. – Marie, megütött? Marie felsóhajtott. – Nem, bár egy pillanatra kétségeim voltak… olyan dühös lett. Azt mondta, már nem boldog velem, és… el akar válni. Éreztem, hogy elszorul a szívem, levegő után kaptam. – Istenem! Ne! Mit feleltél? Hallottam, hogy nagy levegőt vesz. – Hogy ha akarja, elmegyek. Persze érlelődött ez már egy ideje. A francba! – Miért nem mondtad soha? – Mit mondhattam volna? Tudod, milyen. Amikor megpróbálom elmondani neki, mi bánt, elzárkózik, nem is figyel rám. Már a Los Angeles-i út előtt is volt egy nagy összeveszésünk, mikor rájöttem, hogy újabb háromezer dollárt költött egy roncsra, amiből majd ő működőképes autót csinál. Amikor közöltem vele, hogy dühös vagyok, amiért meg se kérdezett, mielőtt megvette, emlékeztetett rá, mennyit keres, aztán volt képe azt mondani, hogy fogjam be a pofámat. – Most viccelsz? – Nem. Olyan… Nem is tudom. Azt hiszem, van valakije.

A frászt hozta rám. – Csak viccelsz, ugye? – Nem vagyok biztos benne, de van egy ilyen érzésem, érted? Olyan furcsa mostanában, mindig kiabál. Három héttel ezelőtt azt mondta, hogy elmegy inni az egyik barátjával, Tonyval, aztán meg nem jött haza. Azt mondta, berúgott, és ott aludt Tonynál, de biztos vagyok benne, hogy hazudik. Még sosem csinált ilyet, és teljesen bekattant, mikor rákérdeztem. Az biztos, hogy én már nem bírom tovább. Remélem, nem haragszol, de mostanában a te lakásodban éjszakáztam. Most már aztán tényleg pocsékul éreztem magam, amiért beszámoltam neki Ryan második lánykéréséről. Annyira belemerültem a saját kis világomba, hogy észre sem vettem az ő szenvedését. – Marie, te vagy a legjobb barátnőm. Bármiben segítek. – Kösz. Mindegy, szóval Pete megnézte a hűtőt. Azt mondta, a kompresszor a ludas. Mire visszaértünk, úszott a padló. Árajánlatot kértem új hűtőre. Cseppet sem érdekelt most az az átkozott hűtő. – Várj csak! Az mondod… elhagyod Garyt? Marie megint fújtatott. – Nem tudom, de így nem tudok élni, Taryn. Gary olyan szerencsétlen, és én is nyomorultul érzem magam tőle. Egyre jobban elkerül, már alig szól hozzám. – Szívem, annyira sajnálom. Hallottam, hogy elcsuklik a hangja. – Nem bánod, ha egy darabig nálad maradok? A szívtépő fájdalmától majd megszakadt a szívem. – Nem, persze, hogy nem. Addig maradsz, ameddig csak akarsz. Némán szitkozódtam, dühös voltam, amiért Gary ezt tette vele, és gyűlöltem magam, amiért ennyi felelősséget terheltem rá, mikor magára maradt. – Ja, és hívott egy nő a United Fidelity Banktól az apád miatt.

Valami levélről beszélt, és állítólag apád tartozik egy értékmegőrző bérleti díjával? Meghagyta a számát. De csak hogy tudd, már nem is vesszük fel a telefont. Próbálok végigszaladni az üzeneteken, de egyszerűen túl sokan keresnek. Felnyögtem. Sosem ér véget a szüleim hagyatékának és a folyamatos sajtómegkereséseknek az ügyintézése! – Oda kell mennem. – Dehogyis! Most az egyszer élvezned kell az utazást, vigyáznod kell magadra és Ryanre, ezeket pedig másokra kell bíznod. – Gyűlölöm, hogy nem tudok ott lenni melletted. – Tar, mellettem állsz. Mindig. Ilyenekre ne is gondolj! Nekidőltem a falnak az erkélyajtó mellett, lenyűgözött a sötét ég előtt ragyogó Eiffel-toronyra nyíló káprázatos kilátás. Anyám egész életében erről álmodott, de sosem látta. Mikor elköszöntem, és lenyomtam a telefont, borzalmasan éreztem magam, amiért mindent Marie-re hagytam, hogy én elszökhessek, gondtalanul körbeutazhassam a világot, mikor pedig ekkora szüksége volt rám. Ugyanakkor óriási megkönnyebbülést jelentett, hogy valaki vigyáz a bárra, és segít elszabadulni abból az életből, amit nem én választottam magamnak. Letérdeltem, hogy eltakarítsam a felfordulást, amit Ryan a táskája lehajításával okozott. Az újság, melyet a repülőn olvasott, összegyűrődve hevert a kupacban. Kíváncsian átlapoztam, megálltam egy másik híres színészről szóló cikknél. Tisztán emlékeztem rá, hogy Ryan ezt az oldalt olvasta utoljára, mert nem sokkal később úgy tűnt, feldühítette valami, és belegyűrte a magazint a táskájába. Aztán szorosan összefonta az ujjait az enyémekkel. Arra gondoltam, talán a Jóvátétel rossz kritikát kapott, de az újságnak ebben a részében semmi olyasmit nem láttam, aminek köze lett volna a mi életünkhöz. Mihelyst gondosan átolvastam a történetet, elakadt a lélegzetem. A cikk azt állította, hogy a pár lezárta a négy éve tartó kapcsolatát, mert állításuk szerint

a rengeteg elfoglaltságuk másfelé vitte őket, így végül eltávolodtak egymástól. Ryanre pillantottam, aki épp elengedte a derekán a tiszta bokszeralsója gumiszalagját, így megint megcsodálhattam a kidolgozott hasizmát. Talán ezért lett oly an dühös a repülőn? Négy év. Eddig bírta a nyilvánosság előtt zajló kapcsolatuk, Négy nyomorult évig. Talán nekik ez elég hosszúnak tűnt. Számomra egy négy évig tartó kapcsolat lezárása borzalmasan mély sebek hátrahagyását jelentené, olyan megsemmisítő szívfájdalommal járna, amibe az ember lelkének egy része biztosan belehal. Lenéztem a telefonomra, melyet még mindig a kezemben szorongattam. El sem tudtam volna képzelni, hogy csak négy évig maradjak együtt Ryannel. Pedig miközben én áldott boldogságban éltem, Marie házassága darabokra hullott.

6. FEJEZET KIRUCCANÁS

– Istenem, de gyönyörű Párizs! – Elbújtam a két függöny közötti vékonyka rés mögé, próbáltam lefényképezni a táj fölött felkelő napot. – Látszik az Eiffel-torony a szobámból! – kiáltottam izgatottan, és vidáman megriszáltam a fenekem. Ryan nevetett. – Tudod, hogy minden képen látszani fog az üveg visszaverődése. Kapcsold ki a vakut, és menj ki a teraszra! – motyogta a fogkefével a szájában. A beállításokkal bíbelődtem, próbáltam megfejteni az új digitális zsebfényképezőm működését. – Nem lehet. Nem akarom, hogy meglássanak a rajongóid. Ryan felnyögött, a mellkasát a hátamnak nyomta, átlesett a vállam felett. – Hányan vannak odakint? – Meg se tudnám számolni. – Összébb húztam a függönyt. – Majd visszajövünk máskor. Ha nem tudják, hogy itt vagyok, más lesz. Szabad hozzáférésed van a naptáramhoz. Csak írd be, hová szeretnél menni! A te dolgod, kedves jövendőbelim, hogy a magánéletemet menedzseld. Tényleg? Elvigyorodtam a gondolattól. Ám hamar el is szontyolodtam. – Egyhamar nem lesz időd szórakozásból utazgatni. Ryan gyengéd, hosszú csókot nyomott a nyakamra. – Tudom. Majd kitalálunk valamit. És el kell kezdenünk építeni a

házunkat. Ideje, hogy legyen egy hely, amit az otthonunknak hívunk, nem gondolod? Otthon. A szótól azonnal megmámorosodott a szívem, és széles mosoly omlott szét az arcomon. – Jó nagy faház jó nagy hálószobával – mormolta a száját a nyakamra nyomva. – Hogy tetszik az ötlet? – Tökéletes. Ennek itt határozottan szüksége lesz egy jó nagy hálószobára. – Megragadtam a farpofáim közé ékelődő, frissen támadt erekcióját. – Pedig csak az imént szexeltünk a zuhany alatt. Telhetetlen vagy. A tenyerét a mellemre nyomta, játékos nyögés szakadt fel a torkából. – Nem tehetek róla, ha megint felizgattál. A te hibád. Átkaroltam a nyakát, mint a nyújtózkodó macska. – Lefogadom, hogy ha kimennél ezzel a masszív dákóval, pár száz lánynak megállna a szíve. Ryant, akár a csintalan, pajkos gyereket, láthatóan szórakoztatta a meggondolatlan javaslatom. – Mivel arra már nincs időm, hogy téged rendesen ágyba vigyelek, mi lenne, ha letesztelnénk az elméletedet? Pánikba estem. – Nem teheted! – Ne aggódj! – Felhúzta a farmerét, és felkapott egy pólót, útközben rácsapott a fenekemre. – Te vagy az egyetlen, aki láthatja a rakoncátlan testrészemet. Add ide a kamerát! Mezítláb kisurrant a reggeli napsütésbe. Résnyire nyitva tartottam az ajtót, és néztem, ahogy odalép a korláthoz. Odalent sikoltozott, kiabált a tömeg. Úgy hangzott, mintha tízezer izgatott madár akarna szárnyra kelni. Ryan kihajolt, és integetett nekik, aztán elkezdte fotózni a rajongókat, a tájat és engem az ajtóban. – Tar, gyere ki! Kiléptem, odaálltam mellé. Furcsa volt a sikítozó lányoknak integetni, mintha valami fontos ember lennék. Hát, sziasztok, mi itt vagyunk fenn, és lenézünk rátok, akik odalent álltok. Nyilván nem

miattam ácsorogtak a hotel előtt, és üvöltöztek, ahogy csak a torkukon kifért. Szerencsére nyolc emelet választott el minket egymástól. Ryan rám pillantott, és felvonta a szemöldökét. – Tartunk nekik egy kis bemutatót? – Nem! Istenem, biztosan meggyűlölnének érte! – Ugyan már, csak egy tisztességes csókot ajánlottam. Beállítás nélküli felvételek rengeteg nyelvjátékkal. Megjegyzem, milliókat érne. Fojtogatott a gondolat abszurditása. – Mintha valaki hajlandó lenne milliókat fizetni egy olyan képért, amin csókolózunk! – Ne nevess! Csak várj, míg meglátod, mit ígérnek az esküvői képekért. – Milyen esküvői képekért? Ryan még fényképezett néhányat, aztán megállt, hogy visszanézze őket. – A mieinkért. Amikor összeházasodunk. A szád is tátva marad, ha meglátod, mekkora összegeket vágnak hozzánk. Állj oda, az Eiffeltorony elé! Hátradőltem, nekitámaszkodtam a korlátnak, már a gondolat is megdöbbentett. – Komolyan beszélsz? Rám pillantott a kamera felett. – Úgy nézek ki, mint aki viccel? Nevetségesnek tűnt, hogy ekkora összeget adjanak ki egy esküvői képért. – Milliók? – Valószínűleg néhány millió lesz. Meglátjuk – már ha úgy döntünk, hogy eladjuk őket. Gyerünk, mosolyogj! Aztán beállt mellém, megpróbált együtt lefényképezni minket. – Te ezt akarnád? Eladni a fotóinkat? Beállította a kamerát, aztán vállat vont. – Őszintén? Nem. Ez magánügy. Másfelől viszont ez a pénz épp

csak egy címlapfotóért és egy újságcikkért jár. Mindig felajánlhatjuk jótékony célra. Nemes gondolat. Így már mindjárt vonzóbbnak hangzott. – Tényleg hajlandó lennél rá? Jótékony célokra adni a pénzt? – Persze. Rengeteg alapítvány van. Szükséget szenvedő gyerekeknek. Beteg gyerekeknek. – Megint velünk szembe fordította a kamerát, és elkattintotta. – De ha humanitárius dolgokat szeretnél csinálni, nem kell várnod az esküvőig. Beszélj Trishsel! Eszembe jutott a fényképekkel teli cipősdoboz a lakásomban. – Nehéz elképzelni, hogy a személyes képek a szentimentális értékükön túl is érnek valamit. De ha lehet, szívesen segítenék gyerekeknek. – Csináltunk pár jótékonyságféleséget, mikor a két Tengerparton dolgoztunk. Mindegy, az esküvői képek eladásán később is gondolkodhatunk. – Magához ölelt. – Egyelőre csak élvezem az eljegyzési fázist. Méghozzá nagyon. Csodálatos vigyort villantott rám. – Meg fogsz csókolni nyilvánosan? Ryan mosolya démonira vált. – De még hogy! És meg is örökítem a pillanatot! Olyan gyorsan a számra nyomta az ajkát, hogy levegőt sem volt időm venni. Elképesztő, milyen gyorsan semmivé foszlott minden, mikor megcsókolt! Hátranyomott, a testem az üvegajtónak dőlt, lefényképezett minket a kitartott kamerával, megszédített a játékosságunk. – Mennyi időbe telik, míg a paparazzók képei felkerülnek az internetre? – viccelődtem, miközben visszabotladoztunk a lakosztályba. – Ah, kit érdekel! Meg kell tanulnod nem foglalkozni az ilyesmivel! Könnyen beszél! Nekem ez a csók valószínűleg újabb céltáblát akaszt a nyakamba.

*** Ryan sajtóinterjúja pontban 9-kor kezdődött Párizs egy másik hoteljében. Újabb sofőr vitt át minket a városon, útközben álmélkodva csodáltam meg a látványosságokat. Megint végtelenül szerencsésnek éreztem magam. Ryan kezébe csúsztattam a kezem, azon töprengtem, hogyan köszönhetném meg neki ezt az ajándékot. David, Trish és Aaron, Ryan ügynöke az előttünk haladó autóban ült. Mikor kiszálltunk, Mike kinyújtotta a karját, hogy megóvjon minket a kíváncsiskodóktól. A sajtó, a külföldi paparazzók és egy kis csapat rajongó kiabálással próbálta magára vonni a figyelmünket, miközben az érkezésünket fényképezték. – Mennyi ideig leszünk itt? – kérdeztem Trisht, titokban azt reméltem, hogy meglátogathatom a pazar ajándékboltot és talán azt a néhány háztömbnyire álló butikot is, ahol egy próbababán nagyon menő bőrdzsekit láttam. Trish az órájára pillantott. – Úgy három órát. Belekapaszkodtam Ryan karjába, mielőtt elnyelte volna őt a kavarodás. Tudtam, hogy miután elkezdődött az interjú, engem ezeknek a szobáknak a közelébe sem engednek. A lakosztályt a színészekkel folytatott kétszemélyes interjúkhoz készítették elő. A magas támlás székek mögött a Jóvátétel poszterei lógtak. – Elmegyek kicsit vásárolgatni, jó? Ryan azonnal megfeszült. – Nem. Hirtelen rabnak éreztem magam, eszembe jutott, mennyire unatkoztam a többórás londoni interjúk alatt. Már bántam, hogy nem maradtam a hotelszobában. Magamban eldöntöttem, hogy elmegyek, akár tetszik neki, akár nem. – Csak veszek pár szuvenírt, és talán keresek valami szebb ruhát a mai vacsorára. Tényleg nagyon szeretnék jó benyomást kelteni.

Ryan kemény tekintete megenyhült. – Akármit veszel fel, imádni fognak. Ez után lesz a Burberrynél az ajándékosztás, úgyhogy nem kell aggódnod! Egy rakás ingyenruhából válogathatunk majd. Nem akartam a véletlenre hagyatkozni, hisz nem tudni, találok-e az ajándékok között elegáns koktélruhát. Elképesztő, hogy osztogatják a cégek a termékeiket a hírességeknek! Ráadásul megígértem Marie-nek, hogy minden városban veszek neki valami giccseset. A szemem az ajtó felé rebbent, nem adtam fel a meccset. – Nagyon szeretném, ha nem mennél – nyögött fel Ryan. Egyértelműen látszott rajta, hogy most cseppet sem akar összecsapni velem. Megenyhült. – Persze nem várhatom el, hogy egész nap itt ülj, és az ujjaiddal malmozz. Keress valakit, aki elkísér, jó? Szerintem Jennának lebzsel itt pár barátja. Csak ne menj egyedül! Megsimítottam a hasát, nem akartam ráakaszkodni sem a színészkollégáira, sem a családjára. – Nem kéne ennyit aggódnod. A megjegyzésemre felvillant a szeme, azt üzente némán: „Ebben ne is reménykedj!” Összeszorította az ajkát, miközben a karórájára pillantott. – Ne tévedj el! Két óra múlva itt akarlak látni! Nem vártam meg, hogy meggondolja magát. Kapott egy gyors puszit, és már indultam is a lift felé a kilátásaimtól izgatottan. Tíz méter választ el a szabadságtól, talán elmehetnék taxival a Louvre-ba? Vagy kihasználhatnám a lehetőséget, hogy megérinthetem az Eiffel-tornyot? Holnap reggel 10-kor Barcelonába repülünk, és ma este már nem lesz idő városnézésre. Épp feltettem a napszemüvegem, mikor észrevettem, hogy rengeteg nő és lesifotós ácsorog a bejárat mellett. Hat méterre a szabadságtól megtorpantam. Francba. Vajon fel fognak ismerni? Tudjak, ki vagyok, ha nem Ryan mögött kullogok? Nem érdekel. Csak egy módon tudhatom meg. Pár vendég

nyomába szegődtem, akik szintén távozni akartak a hotelból, próbáltam észrevétlenül kiosonni velük. Alaposan a fejembe verték már a „ne nézz senki szemébe!” parancsát. Bár egyetlen fényképezőgép sem emelkedett fel, láttam, hogy egy férfi oldalba vágja a társát, és eltolja magát a hotel falától. Megindultam arra, amerről emlékezetem szerint jöttünk, reméltem, hogy megtalálom azt a kirakatot a fehér, derékig érő bőrkabátot viselő próbababával. Mikor gyorsan magam mögé pillantottam, láttam, hogy Görény 1 és Görény 2 a nyomomba szegődött. Megint hátrapillantottam, és a szívverésem kétszeresére gyorsult. Francba. Azt hittem, lesifotósok, de egyiküknél sem láttam fényképezőt. Rossz jel. Szerencsére fényes nappal volt, és forgalmas szakaszon haladtam. Bolt, bolt, bolt… hol a francba vagy, bolt? Már három háztömbnyire eljöttem a hoteltől. A távolság csalóka a kocsiból. Végül a háztömb végén megláttam azt a kirakatot, amit kerestem, és az utca másik oldalán menedékre leltem. A két férfi megtorpant, beleskelődtek a kirakaton, hogy lássák, tényleg odabent vagyok-e. Talán a kirakott bugyik tartották vissza őket? A szívem jóval gyorsabban dörömbölt, mint szerettem volna. Egy nagyon vékony, egy borotvaéles arccsontú, szőke nő lépett oda hozzám, és mondott valamit franciául. A hangja tónusából rájöttem, hogy azt kérdezi, szükségem van-e segítségre, de abban a pillanatban nem tudtam, hogy vajon a ruhákhoz vagy a hátborzongató követőimhez kellene-e segítséget kérnem. Bármikor hívhatok taxit, és visszavitethetem magam a biztonságba. – Mademoiselle? Le sem vettem a szemem az ablakról, néztem, ahogy a két férfi átüget az utcán. Legalább már nem a bolt ajtaja előtt ácsorognak. Remélem, feladták. Az eladó könnyedén megérintette a vállam, felriasztott a megfigyelésből. – Oui. Oui. Ööö… beszél angolul? – Oui. Igen. Segíthetek?

Most, hogy a nyelvi akadályokat áthidaltuk, ideje volt dologhoz látni. Megpróbáltam feltűnés nélkül ellenőrizni az utcát, úgy tettem, mintha a ruhákat nézném, pedig még mindig az engem követő ismeretlen férfiak miatt aggódtam. Istenem, mikor lettem ilyen paranoiás? Soha életemben nem rettegtem, nem pillantgattam hátra a vállam felett, nem aggódtam, hogy valami idióta lefényképezi, amint kellemetlen helyzetbe hozom magam. Most viszont kínosan odafigyeltem minden gesztusomra. Még egy olyan természetes és ártatlan mozdulatot is megörökíthetnek, hogy például megvakarom a mellem vagy a fenekem, és aztán képesek lennének valamelyik pletykalap címlapját díszíteni vele. Hirtelen szertefoszlott az új párizsi divattervezők felfedezése okozta izgalom, a helyét félelem és gyanakvás vette át. Az első párizsi utam kezdett megkeseredni. Azon töprengtem, milyen más lenne, ha Thomasszal jöttem volna el. Akkor mindenki magasról tojna rám. Összeszorítottam a szemem, élénken magam elé képzeltem Thomas robusztus alakját. Az elmém azonnal korholni kezdett érte. Nem hiszem el, hogy ilyen gondolatokat engedélyezek magamnak! Ez nem fair Ryannel szemben. Mintha Ryanen múlna – szidott tovább a hang a fejemben. Csakis rajtam múlt, hiszem tudtam, hogy ha az ember olyan híres sztárral jár együtt, mint Ryan, kompromisszumokat kell kötnie. Gyakorlatilag választania kell a nyilvánosság állandó figyelme és az igaz szerelem feladása között. Úgy döntöttem, hogy lemondok a bőrkabátról – ezernyolcszáz euróért nem esett nehezemre. Nem kellene ilyen kiadásokba vernem magam; különösen, mikor le kell cserélnem egy drága kocsmai hűtőt. Még ennyi idő után sem szerettem Ryan hitelkártyáját használni. Bár a legtöbb nőnek nem okozna gondot, hogy az ő pénzét költi – amit nem én kerestem, és nem is együtt gyűjtöttünk –, én képtelen voltam rá. Nagyon nem fűlött hozzá a fogam. Talán ha itt lenne velem, más lenne. Akkor együtt vásárolgatnánk. A méregdrága kabátot

ajándéknak tartanám. De így, egyedül, úgy éreztem volna, hogy visszaélek a nagylelkűségével. Úgy egy órán át kavarogtam a környező boltokban, de a két nemkívánatos barátomnak nyomát sem láttam, így elindultam visszafelé a szerény zsákmányommal. Alig értem el az első kereszteződést, mikor észrevettem, hogy a két férfi, akik elől mostanáig menekültem, felugrik az utca túloldalán álló kávézó egyik kinti asztala mellől. Francba. Kivert a jeges veríték. Ők át tudtak jönni az én oldalamra, én viszont a forgalom miatt nem mehettem át az én sarkomon. Közelebb léptem egy sikkes, európai divatot követő magas férfihoz, és mikor lepillantott rám, rámosolyogtam, reméltem, hogy a személyében új, biztonságosabb barátra lelhetek. Gyakorlatilag kocognom kellett, hogy lépést tudjak tartani vele, de mindenáron a közelében akartam maradni. A két görény pár lépéssel lemaradva követett. Épp kezdtem megkönnyebbülni, hogy közeledem a hotelhez, mikor újabb pánikhelyzet állt elő. A hotel előtt mostanra jelentős méretű tömeg verődött össze. A rendőrök lezárták a járdát, mivel egy re többen gyülekeztek oda. Átfurakodtam a szoros embertömegen, próbáltam elmenekülni a két pofátlan üldözőm elől. Mikor végre a sor elejére értem, egy rendőr megállított, utamat állta a bejárati ajtóknál. – Nem, én a hotel vendége vagyok. A vőlegényem odabent van. – Próbáltam halkan beszélni, és benyúltam a táskámba. – A nevem Taryn Mitchell. Én vagyok Ryan Christensen menyasszonya. A vallomásomat azonnal elvetették, úgy fogadták, mintha az évszázad viccét meséltem volna el. – Oui, mademoiselle, itt minden nő az ő menyasszonya! Feldühített, hogy nevetségessé tettek. Dühösen átkutattam a táskámat, de rájöttem, hogy nem kaptam azonosító jelvényt az eseményre, az útlevelemet pedig nem hoztam magammal. – Hacsak nem tudja bizonyítani az itt-tartózkodását, nem

engedhetem be. Álljon távolabb a kaputól, ha kérhetem! Megint könyörgőre fogtam a dolgot, mivel kezdett kétségbeejtővé válni a helyzet. Több rendőr is odagyűlt, nyilvánvalóan érdekelte őket a problémám, ám hamar elkönyveltek őrült rajongónak. A tiszt hangja durvábbá vált. – Mademoiselle, álljon hátrább! Most! Nem figyelmeztetem még egyszer. Megpróbáltam felhívni Trisht, de azonnal hangpostára kapcsolt. David telefonszáma nem volt meg nekem, Ryant pedig most nem hívhattam. Az idegeim pattanásig feszültek a pánikhelyzettől és az alacsony töltöttségű aksira figyelmeztető villogás láttán. Mike, kérlek, vedd fel. Miért nem veszi fel senki az átkozott telefonját? Közben még több nő gyűlt oda. A tömeg egyre fékezhetetlenebb lett, a két óra pedig, amit kimenőre kaptam, kezdett letelni. Mindenféle korú, alakú, méretű nő gyűlt oda, egymást lökdösve igyekeztek megszerezni a legjobb helyet, ahonnan láthatnak is valamit, és autogramot is szerezhetnek. Minél közelebb értem az ajtóhoz, annál barátságtalanabbak lettek, akár a vadászterületüket védő éhes állatok. Mikor átnéztem a vállam felett, láttam, hogy a két görény egyre közeledik, már csak pár méter választotta el őket tőlem. Hova a pokolba menjek? Nem tűntek paparazzóknak, akkor meg mi a francot akarnak tőlem? Vajon le mernének szólítani ebben a sűrű tömegben? Vagy elfognak váltságdíj fejében, mivel tudják, hogy Ryannek rengeteg pénze van, és busás árat fizetne értem? Csak egy tűszúrás, és már el is kábítottak, elkapnak és elvisznek, én meg egy kocsiban találom magam beragasztózott szájjal. A sikítozás nem segítene a visongó tömegben, a rendőrség pedig valószínűleg letartóztatna, ha megpróbálnám áttörni a fakorlátokat. Befurakodtam pár lány közé, akik eközben ellenséges pillantásokat szórtak rám. A két görény közül az egyik, egy borzalmas, átfésült frizurájú, ijesztő pasas úgy bámult rám, mint az ugrásra kész, éhes tigris. Az arca lapos és himlőhelyes volt, nem

mostanában borotválkozott, és valószínűleg szerepel Franciaország legkeresettebb bűnözőinek első oldalán. A rikkancssapkás, magas barátja idegesen pillantgatott előre-hátra, mintha teniszmeccset nézne. Minél távolabb kell kerülnöm tőlük. Rémületemben elszorult a torkom, mikor láttam, hogy a lapos képű fekete tárgyat emel magasra a kezében. Ijedtemben megmerevedtem. Nem bírtam elfordulni. Akkor megcélzott, és fényképezni kezdett. Gyorsan feltettem a napszemüvegemet, és lebuktam, próbáltam közelebb kerülni a hotelhez, elrejtettem az arcomat, miközben összehúztam magam, hogy átférjek a legszűkebb réseken is. Akármi lesz is, vissza fogok jutni azon az ajtón. Felhívtam Ryan mobilját, de csak a hangposta kapcsolt. Végre valaki válaszolt a bosszantóan lassú nemzetközi hívásomra. – Mike! Ó, hála istennek! A hotel előtt vagyok, de nem engednek be. Alig mondtam ki ezeket a szavakat, mikor valaki megérintette a vállamat. – Nem maga Taryn Mitchell? – kérdezte egy fiatal nő vaskos francia akcentussal. Láttam, milyen izgatott lett a felfedezésétől. Nem tudtam, mit tehetnék. – Maga az, ugye? Nem fényképezkedhetnénk le együtt? – kérdezte rendkívüli lelkesedéssel. Mások is meghallották a közelében, és felém fordultak; úgy éreztem magam, mint az egér, akit kiszúrtak az éhes macskák. – Mike! Kérlek, gyere értem. Kezdek… – Kaphatnék egy autogramot, kérem? – A semmiből hirtelen tollak, papírok, fényképezők kerültek elő. Hátrálni próbáltam, kicsit szerettem volna eltávolodni az egyre erősödő zűrzavartól, de véletlenül ráléptem valaki lábára. Odafordultam, hogy bocsánatot kérjek, de a lány nem volt túl elnéző, dühében felém ugrott, és erősen meglökött. Halk káromkodás szökött ki belőlem, és gondolkodás nélkül viszonoztam a lökést, megvédtem magam. Belefáradtam már, hogy eltűrjem a rajongók mindenféle marhaságait. Majdnem egy évig hallgattam az alattomos megjegyzéseket, sértéseket, fenyegetéseket

mindenki más összes többi baromságával együtt, akik úgy érezték, hogy nem illünk össze Ryannel, és most elpattant bennem valami. Ekkor szálltak be a barátnői is a lökdösődésbe. Hárman egy ellen. A fekete dzsekis lány az arcomba csapott, leütötte a napszemüvegemet. Nem tudtam, melyik a fontosabb: hogy megvédjem magam, vagy hogy visszaszerezzem a napszemüvegemet, amit Ryantől kaptam ajándékba. Valaki megrántott a hajamnál fogva, elveszítettem az egyensúlyomat. A következő erős lökés után győzött a gravitáció és a tehetetlenség. A kis bevásárlótáskám kiesett a kezemből. Nekiestem a fakorlát szélének, az oldalamat alaposan megütöttem, a tüdőmből kiszökött a levegő. Kétségbeesetten belekapaszkodtam az előttem álló, megtermett férfi derekába, hogy lassítsam az esésemet. Éreztem, hogy felszakad a karomon a bőr, ahogy felkarcolta a pisztolytáskája. Következő pillanatban már azt vettem észre, hogy a hasamon fekszem, a lábam belegabalyodott a fakorlátba, az engem körbevevő férfiak számomra érthetetlen szavakat kiabálnak. Valaki elkapta a dzsekim hátulját, és felrángatott. Megpróbáltam feltápászkodni a karomra, de ezzel csak azt értem el, hogy a testem alá gyúródott, ugyanis visszanyomtak a földre. Éles fájdalom hasított a gerincembe, mintha százkilós test esett volna rám. Valaki a hátamba térdelt. Az arcomat úgy felsértette a salak, mint az üvegszilánk, miközben én megpróbáltam leállítani ezt a borzalmas félreértést. Feszített a pánik, felsikítottam, hogy hagyják abba, és hallgassanak meg. Ekkor azonban kéz markolt a hajamba, az arcomat a járdának vágta, elhallgattam a döbbenettől. A vér rezes íze megtöltötte a számat, miközben felrántottak a földről, és beültettek egy kocsi hátsó ülésére. Soha nem hittem volna, hogy délelőtt 11-re bilincsbe vernek.

7. FEJEZET ZÚZÓDÁSOK

Tudtam, hogy az alsó ajkam felhasadt. Pokolian csípett, mikor végighúztam rajta a nyelvem, bár már durva heg képződött a seben. A szám hátsó felében még mindig éreztem a réz émelyítő ízét, felfordult tőle a gyomrom. Az ingem elejét megszáradt, barna vérfoltok pettyezték. Sajgott a fejem bal oldala, nagyon szerettem volna megtörölni az arcom. Legutóbb akkor éreztem magam ennyire összetörtén, mikor oldalba kapott egy kocsi, ezúttal azonban az önbecsülésem is teljesen odalett. Hogy lehet ilyen a szerencsém, hogy életemben kétszer is ilyen ramaty állapotba kerülök! Persze nyilván örülnöm kellene, hogy nem törtem el harmadjára is ugyanazt a csuklómat. Kábultan meredtem a nyomozó asztalán emelkedő papírkupacra, miközben próbáltam leküzdeni a szédülést meg az egész testemre kiterjedő reszketést, és kétségbeesetten kívántam, hogy bárcsak visszatekerhetném az elmúlt néhány órát. Ez nem egyszerűen „hoppá!” élmény volt: ez orbitális baklövés. Meg kellett őriznem a hidegvéremet. Meggyőzőbb lesz, ha nem könnyek között dadogom el a magyarázkodásomat: vagyis hogy meglöktek az akaratom ellenére, ezért cseppet sem helytálló az ő zendüléskeltésre és hatóság elleni támadásra vonatkozó feltételezésük. Mondanom sem kell, hogy elég rémisztő volt idegen országban rendőri őrizetbe kerülni. A kistáskám szerény tartalmát szétszórták a nyomozást vezető tiszt asztalán. A rendőr úgy nézegette az ajakápolómat, mintha Vegyi

fegyver volna. A meggyőző, te barom. – Nem emlékszem a hotelem nevére – ismételtem erősödő nyugtalansággal. – Az utazásunkat Ryan Christensen ügynöke szervezte meg. A repülőtérről sofőr vitt minket a szállodába. Mondom, hogy nem tudom. – Az utolsó szavaim recsegve törtek elő a torkomból, a bilincs nyomta a csuklómat. – Kérem, csak egy telefonhívást engedélyezzenek, hogy tisztázhassam a kilétemet. Mintha meg se hallották volna a kérésemet. Már meguntam a tiszt magabiztos arcát bámulni, szipogva felpillantottam a falon lógó hatalmas, kerek órára, ugyanis a könnyektől folyni kezdett az orrom. Ryan interjúinak mostanra biztos vége. A csapata nyilván továbbterelte a következő programpontjára: a nyílt fotózásra. El tudtam képzelni, milyen dühös lesz, ha rájön, hol vagyok. Kavarogtak a gondolataim. Ez az incidens vajon válóok lesz Ryan számára? Túlságosan kellemetlen helyzetbe hozza a letartóztatásom ahhoz, hogy továbbra is folytatni akarja ezt a kapcsolatot? Hiszen ha Marla már attól pánikba esett, hogy Ryan felállt egy asztalra, és ott kérte meg a kezemet, milyen hatással lesz a karrierjére, hogy Párizsban letartóztatták a menyasszonyát? Ha dutyiba zárnak, akkor Ryant vajon rákényszerítik, hogy holnap nélkülem induljon el Barcelonába? Lesz választási lehetősége? Semmit nem tudtam a francia jogról, sem a letartóztatás menetéről. Ha jelent valamit az a hosszú űrlap, melyen a nyomozó dolgozott, nyilván a börtön lesz számomra a következő állomás. A nyomozó már az őrületig ismételte a hamis vádaskodását. – Nem a tiszt fegyvere után nyúltam, és nem támadtam rá – erősködtem sürgetően. – Miért nem hisz nekem? Az agyamban egyre csak az zakatolt: öttől tíz év hatóság elleni erőszakért. Istenem, Ryanre kellett volna hallgatnom! Abban a rohadt hotelben kellett volna maradnom, mikor nemet mondott a kérésemre. A megbánás hullámai úgy beborítottak, mint az ár, minden lökésük végigcsapott a mellkasomon.

– Nincs se útlevele, se személyi igazolványa. Azt állítja, hogy az adatai egy olyan hotelben vannak, aminek elfelejtette a nevét – mormolta monoton hangon a nyomozó. Halálra idegesített a pasas. Ez volt az első külföldi utam. Reggel, mikor táskát cseréltem, eszembe sem jutott, hogy magamhoz vegyem az útlevelemet. Szinte semmit nem hoztam magammal, úgy döntöttem, hogy az ajakfény és a hitelkártya minden szükségletemet kielégíti. Szerettem volna kiverni a tiszt szájából az akcentusát. Az asztalán álló elavult számítógépre pillantottam. – A nevem és az aláírásom szerepel a hitelkártyámon. Ha nem hisz nekem, keressen rám az interneten. Ott biztosan talál elég fényképes bizonyítékot. – Határozottan, kihívóan néztem rá, reméltem, hogy elég lesz az a néhány száz kép, ami rólam és Ryanről készült. A halovány vigyor az ajkán azt sugallta, hogy egyáltalán nem érdekli a dolog. Az érzéketlenségétől haraggá nőtt bennem a szomorúság. – Emlékeztessen rá, hogy többé ne jöjjek Párizsba, ha így bánnak a külföldi látogatókkal! Jogomban áll ügyvédet hívni, vagy az is ellenkezik a törvényekkel? Az a rohadék rám se bagózott, csak írt tovább. – A lesifotósok egy rakás fotót készítettek arról, hogy a tisztje a hátamon térdel. Nyilván csodát fog tenni a turizmusukkal, ha ez megjelenik a médiában. A nyomozó felemelte a szemét egy pillanatra a papírmunkáról, rám meredt, és motyogott valamit franciául a bajsza alatt. Annyit kiéreztem a hangja fröcsögéséből, hogy nem udvariaskodás lehetett. Az elgyötört vállam már jobban sajgott, akár az útburkolatnak döngölt térdem. – Mi történt azokkal a lányokkal, akik rám támadtak, és ellopták a bevásárlószatyraimat? Ők miért nincsenek bilincsben? Még akkor is engem bámult, mikor megszólalt a telefonja. Megértettem a „kihallgatás” szót a válaszában. – Nos, úgy tűnik, valaki önért jött – mondta Tahó nyomozó.

A szívem a torkomba ugrott, látva Ryan pillantását, mikor egy sor fekete öltönyös férfi bevezette az irodába a nyomában Mike-kal, Trishsel, Daviddel és Aaronnal. Először a hangját hallottam meg: vitázott, ragaszkodott hozzá, hogy láthasson, és tudtam, hogy mihelyst meglát, lila lesz a dühtől. Szégyenkezve lehajtottam a fejem. – Taryn? Jól vagy? Ryan térdre esett a székem mellett. A szeme kikerekedett, az ujjai közé fogta az államat, a dühe ellenére próbált gyengéden viselkedni. – Szívem, mi a franc történt veled? Először csak dadogni tudtam. – Próbáltam elmondani nekik, ki vagyok, de azt mondták, hogy ellenállok a letartóztatásnak. Az útlevelem… a lakosztályunkban maradt Sikerült elmondanom Ryannek, hogyan követtek, vettek körbe a rajongói, vágott neki a korlátnak egy dühös nő, aztán vetették rám magukat, és tepertek maguk alá a rendőrök. Döbbenet, aggodalom és rettenetes harag vonult át Ryan arcán, miközben a sérüléseimet méregette. A nyomozó megpróbálta előadni a saját verzióját, Ryan azonban durván a szavába vágott. Egyenesen odalépett a tiszt asztalához. – Négy felnőtt férfi egy nő ellen? Hisz alig ötven kiló, az ég szerelmére! Négy férfira volt szükségük, hogy megfékezzék? – Megértem, hogy dühös… – Nem! El sem tudja képzelni, milyen dühös vagyok! Itt ül és vérzik. És ha terhes lenne? Ebbe belegondoltak, mikor rátámadtak? Egy kifejezetten finom, vékony férfi jelent meg sötétkék öltönyben és nyakkendőben, a kezét óvatosan Ryan vállára tette. – Monsieur Christensen, kérem, engedje meg. – Kihúzta az erszényét a kabátja belsejéből, és felvillantotta az igazolványát. – Gérard Bertrand vagyok, a miniszterelnök személyes attaséja. Azért jöttem, hogy intézkedjek ebben az ügyben, és eleget hallottam. Engedje meg, hogy én vegyem át az aktát, és azonnal eltávolítsam a bilincset.

A lélegzetem szakadozottá vált az óriási megkönnyebbüléstől. Ryan egész lovagi hadosztályt hozott magával. Gondolom, a miniszterelnök arra számított, hogy mindennek ellenére megjelenünk a vacsorán, melyet ő és a családja adott. Rengeteg ember gyűlt a kis irodába, mind egyszerre beszéltek valami angol-francia keveréknyelven. Legnagyobb megkönnyebbülésemre levették rólam a bilincset. Ryan továbbra is az államra száradt vérrel foglalta le magát. Trish le se vette a füléről a telefonját. Tudtam, hogy Ryan dühös. – Ne haragudj! – könyörögtem kétségbeesetten, remélve, hogy mindketten megbocsátanak. A társasági életben ez sokkal durvább hibának számított, mint a rossz villa használata vagy egy lefordított szó hibás kiejtése. – Csss. Minden rendben lesz – suttogta Ryan, a hajamat kisimította az arcomból, és letörölte a frissen kicsordult könnyeimet. – Monsieur Christensen, Mademoiselle Mitchell. Kérem, fogadják legőszintébb bocsánatkérésemet ezért a félreértésért. Ryan eltolta a felém kinyújtott kezet. Az ő keze ökölbe szorult, mint aki harcra készül. – Félreértés? – morogta erre az arcátlanságra. – Nézzenek rá! Ezt a brutalitást félreértésnek nevezi? És ha a maga egyik fiát verném így pépesre… Mike Ryan mellkasára nyomta a kezét. A férfi a szégyenkezés legkisebb jele nélkül a hóna alá dugta az aktámat. – Biztosíthatom, hogy személyesen fogom kivizsgálni az ügyet. Szavamat adom rá. – A maga szava nekem semmit nem jelent – fröcsögte Ryan dühösen. – A kivizsgálással nem hozhatják helyre ezt a jogsértést. Felálltam, és félbeszakítottam, mivel semmi másra nem vágytam, csak hogy Ryan meg én kiszabaduljunk ebből a potenciális veszélyhelyzetből.

– Elnézést. Szabadon távozhatok? A férfi tekintete rám villant, halvány mosolyra húzta az ajkát. – Oui, mademoiselle. Elmehet. Nem nyújtunk be vádat. Bólintottam, a kezem végighúztam az arcomat átszelő rengeteg karcoláson, mintha azzal eltüntethetném őket. – Valaki volna szíves visszavinni a hotelbe? – Elegem volt a megaláztatásból, és halálra rémültem. Az ajtó felé hajtott a vágy, szerettem volna felkapni az útlevelemet, a sötét napszemüvegemet, aztán repülőre szállni, és itt hagyni ezt a poklot. Ryan betakart a dzsekijével, a kezét a gerincem alsó szakaszára nyomta, kiterelt az őrsről, majd besegített a várakozó szedán hátsó ülésére. Trish ki se látszott a munkából, hol szívességeket kért a telefonban, hol SMS-eket küldött isten-tudja-kiknek, hogy elfedje a történteket. Legszívesebben összekuporodtam és meghaltam volna. David láthatóan elcsüggedt. Az órájára pillantott. – Vissza kell mennünk a Hotel Britannique-ba a fotózásra, Ryan. Még mindig van időnk. Túlléphetünk ezen a kellemetlenségen, és tarthatjuk az ütemtervet. – Nem – közölte Ryan kereken, és mikor próbáltam kicsit fészkelődni, még szorosabban a mellkasára vont. Éreztem, hogy ha magunkra maradunk, ebből veszekedés lesz. – Figyelj, tudom, hogy ez most nagyon megviselt – folytatta David. – Az a burberrys program csak időkitöltés volt. A fotózáson már mindenki rád… – Azt mondtam, nem – csattant fel Ryan. Éreztem a vállamon a kezéből áradó feszültséget. Az ajkát a homlokomhoz nyomta, úgy válaszolt. – Visszamegyünk a hotelbe. David a bejelentés ellenére még akkor is megpróbálta meggyőzni Ryant, hogy jelenjen meg az eltervezett kötelező programokon, mikor beléptünk a pazar lakosztályunkba. – Jól van, de szerinted mit mondjak a producereknek, amikor megkérdezik, hogy miért nem jelentél meg a fotózáson? A premier hatkor kezdődik. Fél hatkor el

kell indulnia a kocsinknak. – A stúdióvezetőket majd én lerendezem – mondta Aaron. – Sajnálatos a dolog, de az adott körülmények között meg fogják érteni. David nem engedett. – De ha rendesen el akarjuk leplezni ezt az egészet, meg kell jelennie a betervezett programpontokon. A távolmaradással csak táplálja a gyanút. Oda kell mennie, Aaron. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Ryan már nem figyelt rájuk. Kivonult a fürdőszobába. Trish minden létező eszközt beizzított, és egyszerre hatvan portálon igyekezett elnyomni minden negatív sajtót, mielőtt felszínre törhetett volna. Én a kanapén ültem, elmerültem a bűntudatban, amiért ekkora kalamajkát okoztam, és azt kívántam, bárcsak valahogy eltűnhetnék a saját lakásom csendjében. Akárhogy igyekeztem, egyszerűen sehogy sem tudtam megszabadulni tőle. A félelem és megaláztatás úgy kavargott a mellkasomban, mint a dühös tornádó, minden más érzelmet megsemmisített. Még soha nem gyűlt meg a bajom a törvénnyel, még a főiskola alatt sem, és az első találkozásom a hatóságokkal kifejezetten ijesztőnek bizonyult. Mikor együtt lógtunk Marie-vel és a másik legjobb barátnőmmel, Thomas húgával, Melanie-val, többször is marha közel kerültünk hozzá, de valahogy mindig mindent megúsztunk. Thomasszal párszor elég forró lett a helyzet, például mikor a zsaruk megállítottak minket egy tengerpart ivászatról hazafelé menet. Istenem, hogy remegtem az út hátralévő részében, miután épp csak megúsztuk a dolgot! Vagy mikor félbeszakította a tengerparti őrjárat az őrületes szexünket a szirt mellett. Ennek ellenére ennyire rossz dolog még sosem történt velem. A következményeibe pedig bele se mertem gondolni. Ryan leült mellém, a sebesüléseimet vizsgálta. Akaratom ellenére

is felszisszentem, mikor a meleg vizes ruhát áthúzta az arcomon. Bánatosan nézett rám. – Sajnálom, szívem. Próbálom finoman csinálni, de ki kell tisztítani ezeket a vágásokat. Bármennyire imádtam a törődéséért, legszívesebben kitéptem volna a kezéből a törlőt. Nem éreztem úgy, hogy megérdemlek ennyi gyengédséget. David letette a telefont. – Marcia Gay Harden asszisztense idejön, és vigyáz Tarynre, míg te a premieren vagy, Ryan. Jenna emberei nem érnek rá. – Nem megyek – felelte Ryan halkan, végtelen gonddal törölgetve az ajkamat. Minden szempár felé fordult – még az enyém is. Davidet túlzottan feltüzelte a tehetségmenedzseri kudarca, egyre csak arról hablatyolt, hogy nem tudja elhinni, amit hallott. – Azt mondtam, nem megyek – ismételte Ryan. David vitába szállt vele, Ryan azonban oda se figyelt rá. Különös nyugalom szállta meg. Talán a vihar előtti csend? Éreztem, hogy Ryan keze enyhén megremegett, mikor felemelte az államat. – Fel kell hívnom a szobaszervizt, hogy gyógyszert hozassak neked – közölte halkan. – A kosz nagy részét kiszedtem a sebekből, de a zuhany alatt majd még jobban kitisztítom. Megállítottam a kezét. – Ryan, kérlek. Így is eleget ártottam. Menned kell. Kitágultak az orrcimpái. – Nem hagylak itt. Így nem. Kivettem a kezéből a törlőt, ügyet sem vetettem rá, hogy a korábban hófehér anyag helyenként rózsaszínes lett. – Csak pár óra az egész. – Próbáltam bátorítóan rámosolyogni, épp olyan mocskosnak, szennyesnek éreztem magam, amilyen a törülköző volt a kezemben. Az ajka alig láthatóan megremegett, miközben a fejét rázta.

– Képtelen vagyok rá. David szemébe néztem, azt kívántam, bárcsak ne állna ott fölöttünk. Épp óriási szívességet akartam tenni neki. – Megbocsátasz egy pillanatra? Reméltem, hogy David eléggé ismert ahhoz, hogy tudja: helyesen akarok cselekedni. Mike volt olyan angyal, és mindenkit kiterelt a lakosztályunkból. Ryan levette az ingét, és a padlóra dobta. – Ne is próbálj rábeszélni, hogy menjek! Nem lehetett vitatkozni vele. Beletörődtem, hogy ma este már sehová nem megyek, pláne nem Franciaország miniszterelnökének és a családjának a vacsorájára. – Nem lesz vége a világnak, ha kihagyom a premiert. Azt te csak hiszed. Na jó, talán tényleg nem, de a rajongók biztos kiakadnak. Kinyitott egy üveg vizet, közben engem bámult. – Mi van? – Kötelességeid – motyogtam bizonytalanul. – Teszek rá. Megráztam a fejem, hogy lássa, mennyire helytelenítem. Az érzelmi túlterheltsége beszélt belőle, amit pedig én okoztam. – Ez a te karriered, a te filmed. Nem hagyom, hogy tönkretedd. Legalábbis nem miattam. – Átkutattam a táskám valami aszpirinféleség után. Ryan a szemöldökét ráncolta. – Nélküled nem megyek. Megálltam előtte a fürdőszobába menet. – Dehogynem. – Ahogy a fürdő ajtaja felé fordultam, megint éles fájdalom hasított a bordáimba. Felemeltem az ingem, és lopva a tükörbe sandítottam. A gyanúm beigazolódott. Óriási, majdnem húszcentis fekete-lila folt húzódott végig a derekamnál. Az alkonyi égbolt színére emlékeztetett, gyenge fájdalomba csomagolva. Legalább nem a jobb oldalam, mint

múltkor, mikor elütött az autó, bár pont ugyanúgy néz ki. Ryannek a szája is tátva maradt. – Ez meg mi a franc? Megijesztett. Gyorsan leengedtem az ingem, erősen lerángattam a szegélyénél. Ekkor vette észre az alkarom hátulján húzódó vágást is. Hosszú ujjai a csuklóm köré fonódtak. A karomat duzzadt piros hurka és varas horzsolás díszítette. – Semmi. – Elhúztam a karom. – Mi a franc ez? Felém fordult, megpróbálta felemelni az ingem, én azonban erősen tartottam a szegélyét. – Hadd nézzem meg! – parancsolta Ryan a fogait csikorgatva. Ez egyértelműen nem kérés volt. Láthatóan rég átlépte a tűréshatárát. Belefáradtam már, hogy harcoljak vele, így engedtem neki. Ryan szeme úgy összeszűkült, mintha neki is fájdalmai lennének. Csak annyit tudtam kipréselni magamból, hogy: „Sajnálom”. Lehúztam az ingem, mintha az elrejthetné a szégyenem. – Kérlek, menj el a premieredre. Mára már így is elég nagy kárt okoztam a karrieredben. Megnyitottam a csapot, hogy a zuhanyzó vizével kimossam a sebeimet, és elfedjem az újabb könnyeket, mielőtt megfulladok tőlük. Miután lezuhanyoztam, összepakolok. A kudarc fojtogató érzésétől futni, elrejtőzni támadt kedvem. – Nem. Nekem az a legfontosabb, édes, hogy rólad gondoskodjam. Bár tudná, hogy én is ugyanígy érzek! Ryan óvatosan a testemnek feszült, olyan gyengéden karolta át a vállamat, mintha üvegből lennék. – És szeretném, ha többet nem szabadkoznál. Nincs miért bocsánatot kérned. Megráztam a fejem, próbáltam elszakadni tőle. Istenem, mekkorát tévedett!

– Rád kellett volna hallgatnom, nem lett volna szabad egyedül elindulnom. És most… most mindkettőnkre szégyent hoztam. Nem is tudom, hogyan tudsz ilyen kedvesen bánni velem. Ryan arcára zavarodottság telepedett. Kiszabadította az egyik karját, hogy elzárja a csapot. A fürdő most, akárha szaunában volnánk, gőzbe burkolózott. – Szerinted ha más munkám lenne, másképp alakult volna az első párizsi utad? Megpróbáltam eltolni magamtól. – Ryan, ne… Felemelte az állam, nem akart elengedni. – Vagy a lesifotósok követtek volna, mikor egy biztonságos külföldi város utcáin sétálgatsz? Ahelyett, hogy odakint nézelődnék veled együtt, ahogy a rendes párok szokták, vagy hogy megvédenétek, ahogy más férfiak a nőjüket, te megint egyedül maradtál. Szerinted ettől én boldog vagyok, méltónak érzem magam hozzád? Hát megmondom, hogy nem. És most, hogy sebesülten kell lássalak… – Hagyd abba, Ryan! Kérlek. Ez egyáltalán nem a te hibád. Semmi közöd nem volt hozzá. Az én ostoba döntésem volt. Nem hittem el, hogy nagy dolog egyedül vásárolgatni. Most már több eszem van. Még egyszer nem követek el ekkora hibát. Ryan frusztrált morgása eggyel hangosabb lett. – Ne magadat okold érte, Taryn! Zakatolt az agyam. – És azt hogy csináljam? Te dolgozni próbálsz, engem meg közben lefényképeznek, amint a zsarukkal birkózom. Valahányszor próbálom megkönnyíteni a dolgokat, vagy megtalálni itt a magam helyét, mindig minden tízszer rosszabb lesz. Koncentrálnom kellett, mielőtt teljesen elveszítem a fejem. – Csak azt akarom, hogy boldog legyél, Ryan, méghozzá a karriered kockáztatása nélkül. A média darabokra fog szedni… Nem bírom elviselni a tudatot, hogy mekkora fájdalmat és megaláztatást

okoztam ma neked. Fogalmad sincs róla, mennyire sajnálom. Félre kellett volna állnom. Visszasétáltam a szobába, felkaptam pár ruhámat, és belevágtam őket a bőröndömbe. – Mit csinálsz? – Pakolok. – De csak holnap reggel indulunk. A szobában mászkáltam, a holmimat szedegettem, sajgott az összezúzott térdem. Tudtam, hogy ha megállók, elindulnak a könnyeim, és most nagyon nem akartam Ryan előtt sírni. – Elég időt töltöttél ma már aggódással miattam – morogtam bánatosan. – Kérlek, csak… Fel kell készülnöd a premieredre. Ryan arca megnyúlt. – Kicsim, fáj még valamid? Úgy látom, mintha sántítanál. Ha megmondom neki, tutira lefújja a premiert. Nos, miattam nem fogja. Próbáltam félretenni a fájdalmat. – Nem. Ryan odajött hozzám, kivette a cipőt a kezemből, és a szoba másik sarkába vágta. – Hagyd már abba a pakolást! Melyik részét nem érted annak, hogy nélküled nem megyek? Azt várod tőlem, hogy egyszerűen húzzak el, te meg nyugodtan elszökhess, mire visszajövök? A fejemet ráztam, kőkeményen tagadtam a feltételezését. Aligha van Franciaországnak akkora sziklája, ami alá elrejtőzhetnék. – Nem gondolod, hogy ennyire ismerlek már? Hogy szívesen feláldozod magad az én csodás jövőmért? A francba, Taryn! Szerinted ez a marhaság tényleg ennyit jelent nekem? Komolyan azt hiszed, hogy a mai események után egyszerűen itt foglak hagyni? – Belevágta pár ruháját a nyitott bőröndömbe. – Menni akarsz? Hát jó! Menjünk! Felülünk a következő tetves gépre, és hazamegyünk! Letettem a dzsekimet. Megijesztett az újonnan támadt haragja. – Nem akartam elmenni. – Vagyis hát sosem ismerném be. – Épp

csak… Pocsékul érzem magam, amiért ekkora trutyiba kevertelek. Dühös vagyok, frusztrált és zavarodott. Az alsó ajkamon meghúzódott a varr; emlékeztem-e, hogy az arcomon is hasonlóak vannak. – Soha, soha nem foglak olyan helyzetbe hozni, hogy választanod kelljen köztem és a karriered között, Ryan. Soha. Soha nem tenném. Felvettem a cipőmet a padlóról. Nem is értem, miért tűr el. – Mit mondtál? Megmerevedtem. Nem hittem, hogy hallja a magamban elmormolt gondolataimat. – Azt mondtad, hogy eltűrlek? Vonakodva bólintottam. Ryan elkapta az egyik díszes széket, erővel az ágy mellé állította. Feltette rá a lábát, és keresztbe vetette a bokáit. – Hát ezt a baromságot hallanom kell. Kérlek, folytasd. Világosíts fel, hogyan tűrlek el! A józan eszem azt súgta, hogy ennek nem lesz jó vége, így el se kéne kezdeni. Tartanom kellett volna a számat. – Nos? – kezdte elveszíteni a türelmét. Ahogy én is. A Christian Louboutin fekete papucscipőm visszapattant a fedélről, mikor a bőröndhöz vágtam. Annyira kiakadtam, hogy már a Ryantől kapott ezerdolláros cipőmet is vagdosni kezdtem. – Csak meg akartam nézni egy dzsekit, de ebből is óriási katasztrófa lett. Körbenézett a teremben. – Megvetted? Nem látok táskákat. – Nem vettem meg. – Vásárolni mentél, de nem vettél semmit? – Elveszítettem a szatyrokat, mikor elestem. Vettem pár ajándékot, de minden odalett a kavarodásban. Ryan felült. – Mennyit veszítettél? Megráztam a fejem.

– Nem számít. – Hogy érted azt, hogy nem számít? – A saját hitelkártyámat használtam, úgyhogy az én veszteségem – motyogtam bűnbánóan. – Jézusom, Tar! – Felkelt, fel-alá járkált a szobában. – Hol van a táskád? – morogta, keresés közben mindent félrelökött. – Minek az neked? – Arrébb tettem a kabátomat, hogy odaadjam neki a táskát. – Annak, hogy most tényleg felhúztál. – Kivette a kezemből a tárcámat, és elrántotta rajta a cipzárt. Aztán kihúzta belőle a hitelkártyámat, és szemügyre vette. – Ez – közölte magasra emelve – most már az enyém. Nem létezik. – A másik kártyára pillantott, a közös kártyánkra, azt visszadugta a résbe. – Várj, ne… Kikapta a tárcáját a farmere zsebéből, és egyszerűen elkobozta a kártyámat. – Nem érdekel, ha meg kell tankolnod a rohadt kocsidat; mostantól a mi kártyánkat használod. Nevetségesen viselkedett. Kinyújtottam a kezem. – Ugyan már! Add vissza! Visszadugta a tárcát a zsebébe, és rám nézett. – Akarod hordani azt a gyűrűt? – Mi van? – A kezemre pillantottam. – A feleségem akarsz lenni, igen vagy nem? Kezdett megijeszteni. – Persze, hogy a feleséged akarok lenni, de… – Nincs de. Erre a kérdésre csak igennel és nemmel lehet válaszolni, Taryn. Kihúztam a vállam. – Igen. – Igen mi? Ah. – Igen, a feleséged akarok lenni. – Jó. Akkor tedd túl magad a marhaságaidon! Értve vagyok? – Ryan, tudod, hogy…

– Értve vagyok? – kiáltotta még hangosabban. – Ezt a játékot nem játszom tovább, Tar. Ez a sok marhaság baromi előkelő életmódot biztosít, és ezt el kell fogadnod. Én adom. Én viselem gondját annak, ami az enyém. És ha csak ránézel a tárcámra, hogy kicsábítsd belőle a kártyádat, isten látja a lelkemet, odakötözlek az ágyhoz, bezárlak a szobádba, és végtelenítettre teszem a Guns N’ Rosest. A szám is tátva maradt. Ez már durva. – Nem mered… – Tényleg? Próbáld ki! – Nem veheted el a… – Nem? Üdv a dzsungelben, bébi! Újra meg újra. Ezt akarod? Végighúztam az ujjamat a felhasadt ajkamon, összerándultam. – Nem. – Jó. Akkor most, hogy ezt már megbeszéltük, meséld el nekem, hogyan kezdődött el az az egész képtelenség! – Úgy, hogy felkeltem? A homlokát ráncolta. Leültem az ágy szélére. – Tömeg gyűlt össze a hotel előtt, mire kijöttem. – És? – És… mire visszaértem, több százan voltak. A rendőrség nem engedett be a hotelbe, mert nem tudtam bizonyítani, hogy vendég vagyok. Megpróbáltam közelebb osonni a bejárathoz, de véletlenül ráléptem egy lány lábára. Ryan hitetlenkedve bámult rám. – A lábára. Ez az egész – fel-le ingatta a kezét – azért tört ki ez az őrület, mert véletlenül ráléptél egy lány lábára? Megint bólintottam, utáltam, hogy ilyen nevetségesen hangzik. – Megpróbáltalak felhívni. – Reméltem, hogy a mafla tekintetem elég hűen jelzi, mennyire bánom a dolgot. – Megpróbáltam átbújni mellettük, és akkor történt. Pár lány felismert, autogramot kértek, valaki fényképezkedni akart, és aztán ráléptem valaki más lábára. Bocsánatot akartam kérni, de az a lány meglökött, én meg nekiestem a mögöttem állónak, aztán… ha már meglökött, én visszalöktem.

Ez láthatóan szórakoztatta. – Nem vicces. Megtörölte a száját a kezében. – Nem nevetek. De örülök, hogy megvédted magad. Erre inkább most nem feleltem. Az önvédelem lett a végzetem. – Tehát elmagyarázod végre, hogyan tűrlek el, vagy dobáljunk még oda-vissza néhány pár cipőt? Visszafordultam felé, és ráförmedtem. – Te dobtad el az első cipőt. Higgadtan felelt. – Igen. Te pedig kikerülöd a választ. – Jól van, rendben. Tudni akarod? A sajtófelelősöd, a menedzsered… a vak is látja, hogy mindketten megvetnek. Egyedül Aaron kedves velem, de ő is csak azért, hogy a kedvedre tegyen. Tudom, hogy mindannyian azt hiszik: szándékosan estem teherbe. A másik fekete tűsarkút is beledobtam a nyitott bőröndbe, de ezt már finomabban. – Taryn, a gonosz kis boszorkány kihelyezte a csapdáit, hogy ellophassa a millióidat. – Nagy levegőt vettem. – Mindketten tudjuk, hogy estél teherbe, szívem – felelte halkan. – Igaz, hogy véletlen volt, és nem terveztük, de akkor sem csaltál lépre. Mindketten vállaltuk a kockázatot. Egyébként meg, ha nem akarnék tőled gyereket, már az első naptól kezdve óvszert használtam volna. Ettől megtorpantam. – Ezen igazából már sokat gondolkodtam. Felvonta a szemöldökét. – Min? – Az első védekezés nélküli napon. Szerényen felnevetett, mintha ez az ő titkos tréfája volna. A tekintetét a szemembe mélyesztette. – Tar, már az első nap, mikor beestem a kocsmádba, tudtam, hogy te vagy az igazi. Azt hiszem, már akkor beléd szerettem, mikor a vágásaimról dörzsölted le a retyát.

Eltátottam a számat, meglepett a vallomása. Újabb bizalmas emléket idézhetett fel, mert csintalanul elvigyorodott. – Akkor kezdtem pajzán gondolatokat dédelgetni arról, hogy majd te leszel a gyerekeim anyja, mikor tönkrevertél biliárdban. Mire végre összejöttünk, egyáltalán nem érdekelt, hogy felcsinállak-e. Megérte a kockázatot, hogy a bőrömön érezhettem a bőrödet Ha pedig a terhességgel még tartósabban magamhoz köthetlek, annál jobb! Azonnal ellágyultam. Tulajdonképpen elolvadtam, meghaltam, mennybe mentem. Kitárta a karját, magához vont. Az ölébe kuporodtam, a nyakához bújtam, el sem akartam engedni. Az orrával megsimította az enyémet. – Tudod, hogy akarok gyerekeket, úgyhogy cseppet sem érdekelt, mit gondol Marla vagy bárki más. Engem csak az érdekel, milyen döntéseket hozunk mi ketten együtt. Az ajkamat az övéhez súroltam, megcsókoltam, most még jobban szerettem, mint ahogy eddig elképzelhetőnek tartottam. Ryan hátradőlt, a vállán nyugtattam a fejem. – De… – mondta cinkosan – Mariára visszatérve, ma megtudtam, hogy aznap, mikor én megkértem a kezed, Marla rajtakapta a férjét a Chateau egyik csaposával a zuhany alatt. A fejem felemelkedett a meztelen mellkasáról. – Komolyan? – Ez megmagyaráz pár dolgot, nem gondolod? Bólintottam. – Hát igen. Végighúzta az ujjait a hosszú hajamban. – Trish akarta elmondani, milyen e-mailt kapott ma reggel, de azt hiszem, most elrontottam a mulatságát. Elképzeltem, amint Marla belép a palotájába, és meglátja a férje vizes, meztelen fenekét akció közben lengedezni. Mit nem adnék érte, ha láttam volna az arcát! Egy részem azonban nagyon is átérezte

a helyzetet, és ténylegesen sajnáltam érte. – Csapos, mi? Valószínűleg azt hiszi, hogy minden csaposlány ringyó. – Hát az már az ő baja, nem a mienk, ugye? Bólintottam. – Igen. Ryan finoman simogatta a hátamat, egészen elringatott. – Csak azt kívánom, bár ne utálna David is – mondtam. Ryan fújt egyet. – David zavaró tényezőnek tart téged. A hangsúlyából ítélve ezzel még nem mondott el mindent. – És? – Ééééés… engem cseppet sem érdekel, mit gondol. – Azóta feni rám a fogát, mióta volt az a vacsoramegbeszélés Follweilerrel. – Hát igen, nem örül neki, hogy befolyásolod a karrierrel kapcsolatos döntéseimet. – Akkor talán jobb lenne, ha megtartanám magamnak a véleményemet. – Még mit nem! – fortyant fel Ryan. – Felejtsd el! Tudni akarom, mit gondolsz. A te véleményed nem olyan begyepesedett, mint az övé. Különben is tudom, mi a múlandó és a mi az állandó az életemben. Kicsit megemelt az ölében. – Van még valami, amit szeretnél kimondani, ha már itt tartunk? – Letartóztattak – motyogtam a beduzzadt ajkamat vakargatva. – Nem, nem tartóztattak le, emlékszel? Nem vádolnak semmivel. – Minden újság le fogja hozni az őrizetbe vételemkor készült fotókat, Ryan. – És azt várod, hogy dühös legyek rád érte? – Hát… igen. Méghozzá nem is kicsit. – Tényleg nagyon dühös vagyok. Majd szétrobbanok, de nem miattad. Azokra a nőkre haragszom, akik megakadályozták, hogy visszagyere a hotelbe, és azért is haragszom, hogy úgy bántak veled,

mint egy bűnözővel; még meg is sebesültél. Ezért vagyok dühös. Megmakacsoltam magam. – Nincs szükséged negatív sajtóra. Ryan ügyet sem vetett rá. – Olyan, amilyen. Ha pénz van benne, úgyis lehozzák. Ez nem botrány, Tar. Végül úgyis elfelejtik, úgyhogy teljesen felesleges energiát pazarolni rá. Rendben? – Rendben. Ryan felállt, miközben a karjában tartott. – Gyere, te sószsák – mondta. Rám mosolygott, és megcsókolt, majd finoman letett az ágyra. – Nem vagy éhes? A sitten, gondolom, nem adtak enni. Összehúztam a szemöldököm a béna vicc hallatán, őt azonban túlságosan lekötötte az étterem menüje ahhoz, hogy észrevegye. – Igazából majd éhen halok. Rám pillantott. – Ha belegondolok, kicsit azért tényleg mérges vagyok rád. Ha ennyire ki akartad próbálni a bilincset, a megkötözést meg ilyesmit, igazán szólhattál volna! Boldogan segítettem volna én is. A szex züllött oldalát még nem is fedeztük fel. Épp csak hogy súroltuk! Ryan mindenből képes viccet csinálni. Késői ebédet rendelt, aztán felhívta a recepciót, hogy antibiotikumos krémet és lázcsillapítót kérjen. Örültem, hogy az étel már úton van. A párnához simultam az ágyon. – Akkor is el kell menned a premierre. Ugye tudod? Ryan felkapta a mobilját. – David, mi a neve Jenna stylistjának? Nem, a sminkes lánynak. Meg kell keresned, és ide kell küldened. Mikor letette, bemászott mellém az ágyba. Odasimultam a mellkasához. – Tudom, mi bánt ennyire… engem viszont nem érdekel, mit mondanak a lapok. Egy hét múlva már el is felejti mindenki, és valaki más kerül célkeresztbe. Micsoda megkönnyebbülés! – Köszönöm. Örülök, hogy így meg

tudjuk beszélni a dolgokat. Egy végtelenségig nézett rám. Éreztem, hogy erőt vesz rajta a szomorúság. – Ha arra gondolok, mi történhetett volna veled, ami rosszabb ezeknél a karcolásoknál az arcodon… Elcsitítottam az ajkait az ujjammal. – Cssss. Elég. Végigsimította az oldalamat, a keze megállt a hasamnál. Erősen összeszorította a szemét, és nagyot nyelt. – Mindig te leszel nekem a legfontosabb, Taryn. Mindig. Halálra kínoz a tudat, hogy megsérültél. A szemébe bámultam. – Nem is tudom, mit tettem, amivel kiérdemellek. Annyira szeretlek. De… nem fogom tovább rontani a helyzetet azzal, hogy ilyen összevert ábrázattal jelenek meg az oldaladon. Nem… – Szinte láttam, ahogy több ezer fényképező igyekszik megörökíteni a sebeimet. – Nem hozlak ilyen kellemetlen helyzetbe. Megígérem. Inkább itt maradok, míg vissza nem jössz. Akármikor legyen is az. Ryan a homlokát ráncolta. – Nem hiszem. Te ragaszkodsz hozzá, hogy elmenjek a premierre, én pedig nem vagyok hajlandó itt hagyni téged, úgyhogy úgy tűnik, kompromisszumot kell kötnünk. Külön autóval vitetlek oda, hogy a nagyközönség ne lásson. Azt hiszem, már tudod, hogy működik a dolog. Bólintottam. – A nagyon nyilvános megjelenéseken nem kell ott lenned, de az este minden más pillanatában mellettem leszel. Ez pedig, kedvesem, nem vitatéma.

8. FEJEZET GYÓGYULÁS

Alig tettük le a csomagjainkat a frissen kibérelt lakókocsi előszobájában, Ryan máris elkezdte lehámozni magáról a ruhát. Felhúzta a pólóját, megmutatva az izmos testét és a csodás hasizmát. Csorgott a nyálam, ámulva néztem ezt a mozgó költészetet, aki olyan fenségesen jött felém a tökéletes, finoman ívelt testével, mint az éhes ragadozó. Nem csoda, hogy a nők a világ minden táján eszméletüket vesztik a jelenlétében. Lélegzetelállító volt. És csak az enyém. Játékos mosollyal a földre dobta az ingét, visszacsalt engem a halványan megvilágított szoba mélyére. Hat nap telt el a párizsi kalamajka óta, de a sajtó még mindig nem enyhült meg. Tudtam, hogy Ryan önbecsülése sérült, a Jóvátétel ugyanis nem váltotta be a csapat reményeit a jegypénztári bevételeket illetően. Ryan azonban továbbra is úgy tett, mintha őt ez teljesen hidegen hagyná. – Szép helynek tűnik – tréfálkoztam, nem bírtam levenni a szemem az izzó tekintetéről. Az ő tüzes kék szemén túl mintha minden valami jellegtelen szürke homályba olvadt volna. Hátraléptem párat, nem mertem elengedni magam, útközben beleütköztem egy díszes székbe. A hátizsákom lecsúszott a váltamról, leesett a földre. Biccentett, cseppet sem érdekelte, milyen a hely. – Irány a hálószoba! – Nem akarsz előbb kipakolni? A tekintete elsötétült a kéjvágytól.

– Nem. Első a Szex. Öt másodpercet kapsz rá, hogy levetkőzz, vagy letépem rólad a ruháidat. A pulzusom zakatolt. – Valaki ideges kicsit? Érzéki mosollyal válaszolt. – Te kezdted. – A-a. Te kérkedtél. Azt hiszed, meg tudod dönteni az öt orgazmusos rekordodat? Nem mintha kételkednék az őrületes képességeidben. – Ó, micsoda terveim vannak ezzel a szájjal! – folytatta a portyázást, lépés közben levette a zokniját. – Három másodperc. Le a ruhákkal, Tar! Most. Vagy vörös ujjnyomokat szeretnél a fenekedre? – Úgyse tennéd… Az ördögi villanás a szemében azt üzente: dehogyisnem! – Ki akarod próbálni? – Odaért hozzám, és elkapott. A dorgáló hangnemétől átforrósodott a bőröm. – Lehet, hogy tetszeni fog. Csak az egyik cipőmet sikerült levennem, miközben folyamatosan hátrálva kibújtam az ingemből. A visszavonulásomat a kanapé állította meg. – Itt is kezdhetünk akár. – Ryan elkapta a farmerem elejét, és magához rántott. – Imádnivaló vagy így, felhevülten – mormolta, finoman, tiszteletteljesen húzta le az ujját az arcomon. – Hadd üdvözöljelek én elsőként Vancouverben. – Kibontotta az övemet, lassan, centinként húzta ki a hurokból. – Sajnos azonban át kell kutatnunk a testüregeket. Ellenőrizzük, hogy nem csempésztél-e be valamit Kanadába. Ezt az eszközt megtartom arra az esetre, ha fegyelmezni kellene. Az övemet bedugta a farzsebébe. Az így is dübörgő pulzusom még jobban megszaladt. Lehúzta a cipzáramat, a kezét rácsúsztatta a fenekemre, az ujja begörbült oda, ahol legjobban lángoltam. Az egész repülőúton velem évődött, ártatlanul áthúzta az ujjait a mellkasom felett, belesúgta a fülembe, milyen tervei vannak velem.

Ő kergetett ebbe az eszement állapotba a kínzásával. A száját most az enyémre nyomta, a csókja minden mást elfeledtetett velem. A melltartómat fürge ujjak kapcsolták ki, miközben én letoltam a csípőjén a farmerét, és határozottan elkaptam a merev hímtagját. – Elég az előjátékból. Benned akarok lenni, méghozzá most – nyögte a számba. A lábammal lenyomtam a farmerét egész a bokájáig. – Akkor mire vársz? Vedd el, ami a tiéd! – Nyugodt lehetsz. Csak előbb felkészítettelek rá. – Hátraesett a párnákra, ügyesen áthúzta a lábamat a combjain, hogy fölébe kerüljek. Levegő után kapott, majd felnyögött, mikor teljesen belém került. Igazi áldás volt ráereszkedni, mintha hazaértem volna. Az arcunk összesimult, a kezét a csípőmön tartva hintáztatott előre-hátra, miközben a térdem megtartott minket. Beszívtam a felső ajkát, egészen belevesztem a csókjába és az ügyes nyelvjátékába. A szája az államra, a nyakamra tévedt. A kezem közé fogtam a fejét, miközben a szájába vette a mellemet. Kiélveztem a kemény mozdulatait, az egész lényem elolvadt ebben a túltöltött érzéki élményben. Abban a pillanatban hátradöntött, felszisszentem, mikor a bőröm a dohányzóasztal hideg fájához ért. Kihúzta magát belőlem, majd a hirtelen jött ürességet a Szájával és ujjaival töltötte meg. A hátam felívelődött, felnyögtem az érintésétől. Beleharapott a combomba, az ujjai irgalmat nem ismerve belém mélyesztette. Mihelyst visszaért a nyelve, megsemmisültem. – Eddig egy. – Éreztem, hogy a magabiztos mosolya gyengéd csókokká válik a bőrömön. Hevesen a mellkasára húzott, a fülem alatt szívta a nyakamat. – Még öt van hátra. Francba. Nem kellett volna heccelnem.

– Állj fel! – rendelkezett. A mellkasát a hátamnak nyomta, átkarolta az én mellkasomat, és az egyik lábamat gyorsan felemelve újra belém hatolt. A másik keze lecsúszott oda, ahol egyesültünk. Jóságos ég! Állva, hátulról, felemelt lábbal. Teljesen felhevült, és engem is lángra gyújtott. Előredöntött a kanapéra. A nedves ujjaival dörzsölni, csipkedni kezdte az érzékeny bőrömet. Még pár perc, és megint elmegyek – Ne hagyd abba! – ziháltam. – Közel vagytok – nyögte. – Élvezz velem! A tudat, hogy ennyire felizgattam ezt a férfit, hogy már nem is bírja tovább, a véget jelentette számomra. Ez a második még erősebbre sikerült. Levegő után kaptam, felkiáltottam a gyönyör hullámaitól. Jó mélyre hatolt, elnyújtotta az észveszejtő orgazmusomat, az élvezetes kín szakadéka felett lengetett. Miközben megkönnyebbült, mélyen a húsomba markolt, minden lüktetésre felnyögött. A végén összeestünk a kanapén. Mindketten ziháltunk, kimerültünk. Olyan megnyugtató volt a keze, ahogy a hátamról a fejemhez siklott, majd újra végigszaladt a gerincemen, miközben én rajta feküdtem. – Kényelmes ez a kanapé – kuncogott alattam, miközben próbálta lelassítani a lélegzetét. Felnyögtem. A mellkasa is kényelmes volt. – El tudnék itt szundítani. – Na nem! Nincs alvás. Csak pihenünk egyet. A zuhanyt, az ágyat és ott azt az ebédlőasztalt is le kell még tesztelnünk. Még négy orgazmust kell produkálnod. Olyan szélesen elvigyorodtam, hogy már fájt.

*** Ryan mobilja megint megcsörrent. Még mindig világos volt odakint, de nem érdekelt. Majdnem az egész testem takarók fedtek, alattuk meztelenül összefonódtam életem szerelmével, a mennyei boldogság és az eszméletlenség határvonalán egyensúlyoztam. Mintha valamikor a negyedik és ötödik orgazmusom között az összes csontom eltűnt volna. Sikerült hatig elvinnie. Megcsókolta a homlokom. – Válaszolunk már a telefonra? Bólintottam. – Én végeztem. – Egyelőre – tette hozzá, és megcsókolta az ő ujjaival összefonódott ujjaimat. Kihalászta a telefonját a nadrágzsebéből. – Megint az anyám volt. Később visszahívom. Nem tudok vele cseverészni négy óra szex után. Hirtelen nagyon is tisztán éreztem, hány izmot vesz igénybe egy apró kacaj. Miközben Ryan az SMS-eit olvasgatta, megint megcsendült a telefonja. – Hű, de népszerűek vagyunk! Én már korábban kikapcsoltam a telefonomat; meglepett, hogy ő viszont felvette az övét. – Szia, Marie. Nem, semmi baj. Várj csak! Lassabban! Nem értelek. – Hirtelen felült. – Igen, itt van. Tartsd kicsit! Mihelyst meghallottam a barátnőm hangját, ahogy kimondta a nevem, tudtam, hogy borzalmas dolog történt. – Mi a baj? – Figyelj csak! – szipogott Marie. – Nem akarlak zavarni, de nem bánnád, ha kölcsönvenném a kocsidat? Furcsa. – Nem, persze. Vidd csak, ha kell! Tudod, hol vannak a kulcsok. Lerobbant a kocsid? Marie haloványan, kedvetlenül nevetett.

– Nem. Csak már nincs kocsim. Ryan rám bámult. – Gary ma idejött. Visszavette a kocsimat, Tar. Ryanre meredtem. – Hogy érted azt, hogy Gary visszavette a kocsidat? Fogta, és elvitte? Marie kifújta az orrát, dühös könnyeken keresztül próbált felelni. – Igen. Azt mondta, hogy mivel az ő nevén van, az övé is. Mindegy. Úgyis csak egy rakás ócskavas volt. – Miért ilyen szemét? – kérdezte Ryan. Felemeltem a mutatóujjamat, türelmet kértem. – Nem veheti el csak így a kocsidat. Nem érdekel, kinek a nevén van. – Házastársi tulajdon – tette hozzá Ryan. Legszívesebben jól tökön rúgtam volna Garyt. – Ügyvédhez kell menned… most. – Tudom. El kell intéznem pár telefonhívást – felelte szomorúan. – Ez volt az utolsó csepp. Meg akartam válaszolni Ryan kérdését. – Marie, miért viselkedik így? Úgy értem, ez már kicsinyes kegyetlenkedés. Marie fújt egyet. – Nekem mondod, Taryn? Láttam őket. Odamentem a munkahelyére, hogy kérdőre vonjam, és a nő kocsijában voltak. Aztán, amikor hazamentem, hogy elhozzak pár holmit, nem működött a kulcsom. Az összes zárat lecserélte a házon, Taryn! Azt mondta, hogy mivel úgysem értékeltem, amit értem tett, próbáljam ki, hogyan boldogulok nélküle. Ryan felém bökött az állával, tudni akarta, mi folyik itt. Hevesen megráztam a fejem. – Marie, nem zárhat ki csak úgy a saját házadból. Ryan szeme kikerekedett a döbbenettől, csak azt hallotta a beszélgetésből, amit én mondtam. – Tudod, sokat gondolkoztam rajta. Mióta elment januárban az

agglegény haverjaival egyik este, folyton veszekszünk. Rögtön utána kezdtek érkezni a titokzatos telefonhívások meg SMS-ek. Ha rákérdeztem, azt felelte, hogy törődjek a magam dolgával. Annak idején nem volt ilyen, Tar. Soha. – Rákérdeztél egyenesen, miért viselkedik így? – Igen, persze – sóhajtott. – De sosem válaszolt a kérdésre. Csak a képembe vágja, hogy már elege van abból, hogy mindig ezt csinálom, akármit jelentsen is ez. Először arra gondoltam, azért ilyen, mert nem töltünk együtt elég időt, de amikor otthon vagyok, kimegy a garázsba dolgozni, rólam tudomást sem vesz. Gúnyolódik. Évekkel ezelőtti dolgokat hánytorgat fel. – Ó, jaj – nyögtem. – Mindegy. Lényegtelen – lehelte szipogva. – Beszéljünk másról! Te hogy vagy? Nagyon aggódom érted, mióta eljöttél Párizsból. Most nem tudtam a saját nevetséges problémáimmal foglalkozni. – Szükséged van rám otthon? Hazamegyek. Nem lenne szabad egyedül lenned. Megnézem, mikor van szabad gép… – Dehogy nézed! – vágott a szavamba. – Neked és Ryannek szükségetek van erre az együttlétre. – De… – Nem, én jól vagyok. Maradj az eredeti tervnél, és gyere haza pár hét múlva! – erősködött Marie. Miután elköszöntem tőle, Ryan a homlokát ráncolva nyaggatni kezdett. – Na, mi van vele? – Elég volt egyetlen pillantás válasz helyett. Alig bírtam visszanyelni a könnyeimet és a haragomat. – Gary elvette a kocsiját? Bólintottam. – Bement a bárba, és a kulcsokat követelte. – Nem hiszem el, hogy Gary ilyen pöcs lett. – Ryan vigasztalóan megsimogatott. – Nem ismerek rá. – Én igen. Sokat veszekedtek, és Marie biztosan fejéhez vágott pár dolgot, amit utána meg is bánt. Most meg Gary úgy próbálja bebizonyítani az igazát, hogy mindent visszavesz tőle, amit valaha

neki adott. Istenem, tennem kell valamit. Nála vannak a kocsim kulcsai, úgyhogy fog tudni közlekedni, de akkor is. – Jó ügyvédet kell fogadnia. Gary nem csinálhat ilyet. És én mondom neked, hogy ha tényleg ilyen szemét Marie-vel, én nem ismerem többé. Te tudod, mi a véleményem az ilyesmiről. Ryan odabújt hozzám, a vállára hajtottam a fejem. – Hamarosan haza kell mennem. Nem terhelhetem rá a pub vezetését, miközben darabokra hullik az élete. Mellette akarok lenni, mikor elmegy az ügyvédhez. Nekem fontos, hogy vele legyek. Ő a legjobb barátnőm. Ryan felsóhajtott. – Tudom. – Összefonta az ujjainkat. – Én is teljes erővel támogatom. Mindenben, amiben csak tudom. Tudod, hogy megengedhetjük magunknak. Végül is óriási hálával tartozom neki. Segített tisztán látni, mikor összezavarodtam. Ryan arcáról leolvastam, mire utalt: amit Marie kettőnkért, a kapcsolatunk megőrzéséért tett, mikor úgy tűnt, hogy nem tudunk túllépni a bizalmatlanságunkon. Nekem is ezt kellene vajon most tennem? Megpróbáljam kibékíteni őket Garyvel, mielőtt végleg elfajulnak a dolgok? Egy biztos: inkább fizetem az ügyvédet, de nem hagyom, hogy Gary még többet bántsa. – Tar, mondd meg az igazat! Gary tényleg furcsán viselkedik… Marie megcsalta? A fejem felpattant a válláról. – Nem, nem, soha. Szerintem fordítva történt. Megdörzsölte a vállamat. – Szívem, tudom, hogy mennyire bánt ez téged. És azt is tudom, hogy rohadt önző állat vagyok, amiért ezt mondom, de nem akarok hazudni, nem fogom azt mondani, hogy rohanj haza nyugodtan. Tudom, hogy ott szeretnél lenni vele, de nekünk szükségünk van erre az együtt töltött időre. – Tudom. És nem rohanok sehová. Finoman felemelte az államat. – Nem akarom, hogy velünk valaha is ilyesmi történjen. Nem

hagyom, hogy a mi szerelmünkből ez legyen, Tar. Nem hagyom. megesküszöm az Istenre. Megmondtam neked, hogy mindig te leszel számomra az első, és ezt komolyan is gondolom. Neked akarom adni a világot, sosem veszem vissza, és nem is hagyom, hogy ezt bármi megakadályozza. De szerződés köt ide. Akárhogy is, én gondoskodni akarok a feleségemről és a családomról. A mellkasára bújtam. – Tudom, kicsim. Ez a munkád, és teljes mértékben támogatom. Tudom, hová húz a szíved. Ryan ujjai végigsimították a mostanra már halvány karcolásaimat. – Tényleg azt akarom, hogy tudd, milyen velem forgatáson lenni. Arra kértél, hogy segítsek megérteni, és ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy az egészet átéled. Bólintottam. – Én is ezt akarom. De azt is tudom, hogy Marie otthon vigyáz a sörözőmre, miközben kicsúszik a lába alól a talaj. Persze, hogy szeretnék segíteni neki. – És megölni Garyt. – Akkor bízd rá Coryra a pubot pár napra, és mondd meg Marienek, hogy jöjjön el Vancouverbe! Valószínűleg épp arra van most szüksége, hogy otthagyjon mindent a francba. Jót fog tenni neki a levegőváltozás. Egy percre eltöprengtem, biztosan akartam tudni, őszinte-e az ajánlata. – Komolyan? – Gond nélkül bezártam volna a bárt pár napra, mivel tudtam, hogy Cory egyedül úgyse lenne képes vinni. Még csak hat hónapja dolgozik nekem csaposként. Bólintott, és megnyugtató, halovány mosolyra görbült a szája. – Ő a legjobb barátnőd. Szüksége van rád. Én pedig reggel úgyis nekilátok a kondicionáló tréningnek. Ti, lányok legalább elszórakoztatjátok egymást lányos dolgokkal. Elkaptam az állát, és megcsókoltam. – Köszönöm! Mindennél többet jelent nekem, hogy ilyen megértő vagy.

A keze a csuklómra szorult. – Hé! Hová mész? – Meg akarom nézni a járatokat meg a jegyeket. Ryan kigördült alólam, és játékosan a párnára nyomta a fejem. – Maradj nyugton, édes! Saját utazási ügynök áll a rendelkezésünkre, emlékszel? Én majd elintézem. Miután minden elrendeződött, és Ryan visszafeküdt a karomba, a fülembe suttogta a válaszát arra a kérdésemre, hogyan fizethetném vissza a kedvességét. A válaszai mindegyike hét-nyolc orgazmus körül forgott. Nagyon szívesen törlesztettem. *** Mihelyst megláttam Marie-t a repülőtéren, a száraz mosolya azonnal könnyekbe fordult. Kicsit győzködnöm kellett, mire rávettem, hogy jöjjön el. Elszorult a szívem a nyomorúsága láttán. Annyi mindenen mentünk keresztül együtt, annyi veszteség, fájdalom és csapás ért minket, de mindig rendíthetetlenül kitartottunk egymás mellett. A barátságunk olykor-olykor próba elé került, mint a viharvert csatahajó, mely csak nem akar elsüllyedni. Ő állt mellettem, mikor meghalt az anyám, és ő volt a megmentőm, mikor a bűntudat és fájdalom kis híján maga alá temetett. Ő ölelt át, mikor a mentősök elvitték az apám holttestét a kocsma padlójáról. Majdnem eszemet vesztettem, mikor a kocsijával felcsavarodott egy fára kilenc nappal azután, hogy elballagtunk a középiskolából; akkor minden percemet az ő ápolásával töltöttem. Én voltam a koszorúslánya is. Ma pedig újabb szívszaggató bejegyzés került az örök barátságunk krónikájába. Megsimogattam a hosszú barna haját, és hevesen megöleltem. – Túl leszünk rajta. Megígérem.

Mikor Ryan aznap visszatért a reggeli sziklamászástréningről, kedvesen megölelgette Marie-t. – Akarod, hogy szétrúgjam az ülepét? Csak egy szavadba kerül – mondta halkan. Mike félreállt, a kezében egy láda sört tartott. Úgy nézett ki, mint aki nem szeretne közbeszólni. Ryan vállat vont. – Úgy gondoltam, biztosan szívesen magatokra maradnátok, úgyhogy Mike meg én később elmegyünk megnézni egy hokimeccset, rendben? – A két kisfiú reménykedve várta, hogy megkapják az engedélyt. A nappaliban ültünk mind a négyen, amikor megérkeztek a pizzák. Marie lassan kezdett jobb kedvre derülni, úgy tűnt, kicsit felengedett. – Add csak, majd én kinyitom neked! – mondta Mike, kis híján felugrott a helyéről, hogy felbonthassa Marie sörét. Nem is sejtette, hány üveg sört nyitott ki Marie az utóbbi iksz évben a bárpult mögött. A gesztusa bájos volt, de kicsit vicces. Már majdnem fél kilencre járt, mikor Ryan úgy döntött, hogy nem élhet műkaja nélkül, így mind a négyen bepréselődtünk Mike bérelt kocsijába. Marie megtorpant, ámuldozva tátotta el a száját, mikor Mike odarohant, hogy kinyissa neki a kocsiajtót. Ryan, az örök úriember nekem mindig tartotta az ajtómat. Mindig úgy bánt velem, mint úrihölggyel. – Nincs szükség térképre. Van GPS-em – viccelődött Ryan az anyósülésről, miközben a beépített navigációt nyomkodta. – Még jó, hogy Mike józan, különben körbe-körbe mennénk – ugratta Marie. Ryan megfordult, és rámeredt. – Hé, ne beszélj így Mike-ról, ő az én emberem! Nagyon fontos része a küldetésnek. – Még szerencse! Isten a tudója, milyen nagy szükséged lesz a védelemre, mikor a sok feltüzelt háziasszony rád támad a sorok

között – viccelődött Marie. – Mibe fogadunk, hogy lesz olyan, aki autogramot kér a rostélyosára? Mike nevetett. – Várjunk csak! Ténylegesen húst kell aláírnia, vagy minden élelmiszer szerepel a fogadásban? Marie felvonta a szemöldökét. – Minden élelmiszer – tisztázta. – Miért? Tényleg fogadni akarsz velem? – Hát igen, még jó! A nők előbb mindig áttúrják a táskájukat papír után – felelte Mike. – Adok pár percet, hogy átgondold, mit vagy hajlandó elveszíteni a fogadásban. Válassz bölcsen! A flörtölős megjegyzése célba talált a hátsó ülésen. Mielőtt bementünk a boltba, elkaptam egy bevásárlókocsit, éreztem Ryan idegességét. A szemébe húzta a baseballsapkáját, idegesen tekingetett körbe. Szokás szerint Mike lépett be először az üzletbe. Mindig ez volt a rend, akárhová mentünk: Mike előbb felderítette a terepet, csak utána engedte be Ryant. Miután gyors pillantással felmérte a zöldség-gyümölcs osztályt, nehogy valamelyik növény támadást tervezzen ellenünk, odalépett mellém, és megbökte a karom. – Hé, asszony. Azt hittem, chipsért jöttünk. Mennyit akarsz vásárolni? – Hát amennyit ti ketten befaltok, két kocsit kellett volna hoznom. És ha csak nem akarod mindennap ugyanazt a megkeményedett alsógatyát felvenni, javaslom, hogy kapd össze magad, és válaszd ki a kedvenc öblítődet. – Játékosan megböktem a könyökömmel. Mike elképedten meredt rám. – Te most mosással fenyegetőzöl? – Tekintve, hogy ránk nem érvényes a mosási szolgáltatás, mint egyesekre… hát… igen. Ryan máris telepakolta a kocsit gyümölcsökkel és néhány keksszel, melyeket a bejárattal szemben tettek ki. A homlokát ráncolva nézett Mike-ra.

– Nincs a szálláson kaja, és ha nem főz többet a te szemtelenkedésed miatt, megöllek! Mike megadóan emelte fel a kezét. – Nem kell kétszer mondanod. Ha Taryn nem lenne, sosem jutnék otthoni kajához, és ha még zoknikat is mos a kedvemért… Egyetlen szavam sincs. Felkaptam pár salátát. – Marie jobb szakács nálam. Még egy zellerszárból és egy kőből is tud levest főzni. Marie szélesen rám mosolygott. Ez olyan belső poén volt még az éhező, főiskolás napjainkból. Ryan meglengetett egy zacskó kekszet Marie felé. – Tessék! Szerezz magadnak saját szakácsot! Kivettem a kocsiból a kekszet. – A trénered nem engedélyezi a kekszet, szivi. Ryan csüggedt képét látva megszakadt a szívem. – Nem ehetek kekszet? Úgy éreztem magam, mint egy óriáscsecsemő anyja. – Nem. És fánkot sem. Miközben Ryan engem bámult, Mike kitartóan Marie-t nézte. A mi drága testőrünk arca talán közönyösnek tűnt, de a szeme határozottan elárulta, hogy miközben a barátnőmet fixirozza, az esélyeit latolgatja. Marie-nek bomba alakja volt, a melle pedig abba a típusba tartozott, ami mindig bajt hoz a tulajdonosára. Olykor szerettem volna többet is megtudni Mike-ról azon túl, hogy tíz évet töltött a tengerészetnél, és százféleképpen ki tud nyírni valakit a puszta kezével, de sosem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. A szerelmi élete sosem került szóba. Gondoltam, mivel örökké úton van, az életstílusa nem kifejezetten kedvez egy tartós kapcsolatnak. Az is átvillant már az agyamon, hogy talán homokos, de mikor érdeklődés csillant fel benne Trish iránt, erről azonnal elfeledkeztem. Az a figyelem azonban semmi nem volt ahhoz képest, ahogy most

csüngött Marie minden szaván, mintha ő lenne a legizgalmasabb nő az egész világon. A hármas sorban álló nő alig észrevehető pillantást vetett Ryanre. Az arca kipirult, mintha egyszerre lenne izgatott és bizonytalan, de nem jött oda hozzánk. Úgy tűnik, túl ideges. Én a kocsimat toltam, élveztem a látványt, ahogy Mike Marie-vel próbál beszélgetni, és közben igyekszik lazán menőnek látszani. – Nem határoztad meg a fogadásunk tárgyát. Tíz? Húsz? Gyorsan kell döntened! A latexnadrágos nő a tárcájában matat. Marie magabiztosnak, ugyanakkor kicsit szégyenlősnek is tűnt. Észrevettem, hogy azt az ujját dörzsöli, melyen régen a gyűrűjét viselte. Mostanra csak a csupasz bőr és az új kezdet reménye maradt a helyén. – Mit szólnál mondjuk egy vacsorához? – felelte.– Ha te nyersz, kiválaszthatsz bármit, én pedig megfőzöm neked. De ha én nyerek, te veszed fel a kötényt. Mike nevetett, feltűnés nélkül beállt Ryan és a felénk közeledő idősebb férfi közé. – Hát, lehet, hogy ezt át kellene gondolnod, kivéve persze, ha imádod a sajtos makarónit meg a zacskós levest, és mindenképp kötényben akarsz engem látni. Mert akkor nem okozhatok csalódást. Semmi másban, csak kötényben – helyesbítettem magamban némán a barátnőm helyett. Igen, Marie vigyorog. Egyformán jár agyunk. Marie gyorsan magához tért. – Nem szoktál főzni? – Egyszer már én is megpróbálkoztam a zelleres kőlevessel. De valószínűleg a tied jobban sikerült. Ryan felkapott egy üveg spagettiszószt. A karja tele volt mindenfélével. Odasétált Mike hoz. – Várj azt hittem, holnap elvisszük őket vacsorázni! Te javasoltad! Mike olyan fejet vágott, mint aki azonnal megfojtja Ryant, ekkor azonban néhány vásárló elkezdett bámulni minket a sorban. Egy lány

előhúzta a mobilját, és felemelte, hogy gyorsan lefényképezze vele Ryant. Hogy az a… miért kell ez? Szerintetek a hírességek nem főznek és nem vásárolnak? Ugyan már! Odarohantam Ryan mellé, Mike-kal összeütöttük a vállunkat, próbáltunk sáncot képezni Ryan előtt. Két percre sem lehetett magára hagyni anélkül, hogy valaki el ne lopna belőle egy darabot. Marie gyorsan előkapta a saját telefonját, és a lány felé tartotta. A lány gyorsan hátrálni kezdett. – Várj! Hová mész? Frissíteni akarom a Facebookom! Ryan helytelenítőleg vonta össze a szemöldökét. – Ne csináld ezt! Csak hadd fényképezzenek! Ha elkezdesz hülyeségeket beszélni, még felveszik, és… Légy olyan kedves, és ne csináld! – Bocsi – mondta Marie gyorsan, de egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki tényleg sajnálja. Mike oldalba bökte. – Bajkeverő! Úgy tűnik, neked is szükséged van egy felvigyázóra. Eltöprengtem, vajon önként jelentkezik-e. Marie-re mosolyogtam. Nem számít, miket talált még ki Gary Marie kínzására, semmi kétségem nem volt afelől, hogy a barátnőm talpra fog állni. *** Másnap este Marie meg én a fürdőszobai tükör előtt készülődtünk. Marie sokkal jobb hangulatban volt, miután egész nap vásárolgattunk, és közben elköltöttünk egy kellemes ebédet. Kicsit bosszantott, hogy Ryan még mindig nem adta vissza a saját bankkártyámat, és kénytelen voltam a közös kártyánkat használni. Tudom, hogy így akart gondoskodni rólam, de nekem nem tetszett, hogy ki vagyok szolgáltatva neki. Úgy döntöttem, hogy pár új,

merész melltartóval és bugyival köszönöm meg neki. Marie megrángatta az új felsőjét, aztán hirtelen megállt, és átölelt. – Köszönöm, hogy megvetted nekem ezt a cuccot! Ha egyszer egyenesbe jövök, visszafizetem. Esküszöm. Megdörzsöltem a hátát. – Nem fontos. Te mondtad, hogy el kell kezdenem költeni a jövendőbelim millióit, emlékszel? Tekintsd úgy, mint a „Ryan azt mondja, sokkal tartozik neked mindazért, amit értünk tettél” alap ajándékát. Egy legyintéssel elhessegette a szavaimat. – Azért még mindig elég ramatyul érzem magam. Utálom, hogy Gary pénze nélkül nem engedhetem meg magamnak mindazt, amit akarok. Ez valami borzasztó. Sokatmondóan néztem rá. – Jól van, jól van, megértettem! – mondta. – Többet nem ugratlak azzal, hogy költsd Ryan pénzét. Minket nem így neveltek. Mi megszoktuk, hogy eltartsuk magunkat. Eltettem a sminkemet, elpakoltam a cuccokat a mosdó mellől. – Pontosan. De persze biztosra veszem, hogy nők millióinak a szeme sem rezdülne, ha kitartott, dédelgetett házi kedvencek lehetnének, és álló nap mást se csinálnának, csak pletykálnának meg vásárolgatnának. De mi nem így élünk. Emlékszel Melanie kedvenc dalára? Marie elvigyorodott. – ”Egy tetves garassal sem tartozom neked” – mondtuk egy szerre. Egy másodperccel később Marie felhorkant, és rángatni kezdte a figyelemre méltó dekoltázsát. – A manóba! Ha Mike meglát ebben a szerelésben, azt fogja hinni, hogy valami kétségbeesett pszichopata vagyok, aki máris falhoz akarja szegezni. Csak lazítani akartam kicsit, hogy összeszedjem a gondolataimat, de nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni ezt a teljesen káprázatos, édes testet, akivel összefutottam.

– Biztosra veszem, hogy ő nem így fogja gondolni. – Vagyis remélem, hogy nem. – Senki nem kényszeríti bele egyikőtöket sem ebbe a helyzetbe. És ahogy kinéz a dolog, Mike nagyon is szívesen tölti veled az idejét. Marie a szemét forgatta, pedig igazság szerint ő is tudta. Mike tekintete gyakran pásztázta Marie testét, néha nehezére esett választani az arca és a dús keblei között. – Nem túl gyors ez? Nem kéne gyászolnom egy évig, vagy ilyesmi? – Nem tudom. De hát ha nem szomorkodsz, az csak jelent valamit? Marie-nek nem kellett gondolkodnia a válaszon. – Már jó ideje boldogtalan voltam. Olyan régóta bánik velem pocsékul; gondolom, már megszoktam. Amikor viszont csak ránézek Mike-ra, még a lábujjaim is bizseregni kezdenek. – Annyit mondhatok, hogy nagyszerű pasas. Az elmúlt pár hétben sikerült jobban megismernem. De sajnálom is. Abból áll az élete, hogy várja Ryant, miközben ő dolgozik. Többnyire úgy érzi, hogy zavar minket, miután pedig biztonságban elkísér valahová, aztán csendben hátralép, megszakad érte a szívem. Valószínűleg alig várja, hogy egyszer végre ő is szórakozhasson, és ne csak a gyertyát tartsa. – Hát én ezt azért még nem gondolom randinak. Szerintem csak kedves akar lenni, és nem is képzelek bele semmit. Megszólalt a csengő, Marie levegő után kapott. Eljött az idő. – Bocs a késésért. – Mike fekete vászonnadrágot és vékony, szürke, végig gombos inget viselt, mely gyönyörűen hangsúlyozta a felsőteste minden domborulatát. Mihelyst bezártam az ajtót, észrevettem a hátán valami fényeset. – Fordulj csak meg! – szóltam oda diszkréten, és levettem az anyagról az XL-es matricát. Gyorsan összegyűrtem a kezemben. Még sosem láttam Mike-ot elpirulni. – Francba. Mennyire ciki! – motyogta. Örültem, hogy úgy érezte, új ruhát kell vennie a mai este kedvéért.

– Ne törődj vele! A mi titkunk marad. Amúgy nagyon jól nézel ki. Mike őszintén idegesnek tűnt, végighúzta a kezét a nadrágján. – Kösz, Taryn. Mihelyst Marie belépett a szobába, mindkettejük arcán láttam átsuhanni azt az izgalmat, amit csak egy másik ember iránti rendkívüli vonzalom okozhat. Mike már eddig is végigmérte Marie-t jó párszor, de ennyiben maradt a dolog. Azt is láttam, hogy egyszer-kétszer mogorván nézett Garyre, amikor Gary nem bánt túl kedvesen Marie-vel. Akkoriban azonban a barátnőm elérhetetlen volt. Mostanra viszont szabad lett a pálya. A jegygyűrűje lekerült az ujjáról, csak az enyhe bemélyedés utalt a gyűrűsujja alján az életének erre a szakaszára, de idővel az is elhalványul és eltűnik majd. – Hűha. Ööö… káprázatos vagy – dadogta Mike, az arca kicsit kipirult. Jaj, de cuki! Hogy elpirult megint! Ryan is észrevette a szobában rezgő elektromosságot. – Tar, segítenél kicsit? – Követtem a hálószobába. – Beszélnünk kell. Te is látod, mi történik köztük, ugye? Elmosolyodtam. – Igen. Én örülök neki. És te? Ryan feszültnek tűnt. – Biztos vagy benne? Mike azt mondta, elfelejti a dolgot, ha neked nem oké. Mike tényleg beszélt Marie-ről Ryannel? Mike tekintetéből ítélve, ahogy az imént Marie-t fixírozta, szerintem elég nehezen felejtené el ebben a szerelésben. – Biztos – feleltem. – Csak az aggaszt, hogy azt hittem, Trish érdekli. Tudom, hogy magányos, és nem tetszik, hogy feladja értünk a magánéletét, de azt nem fogom hagyni, hogy kettős játékot űzzön. Ryan határozottan bólintott. – Azt én se hagynám. Tetszik neki Trish. Kedves lánynak tartja, de nem érezte iránta azt az erős vonzódást, amit Marie iránt. Persze minek magyaráznom, te is láthatod. De biztos vagyok benne, hogy a

gondolatai nagy részét ebben a pillanatban a farka meg az érzékei diktálják. Tudja, hogy Marie most sérült meg, és nem áll készen semmi komolyabbra. Ryan megdörzsölte a karom. – Hé, Marie nekem is a barátom, tudod – folytatta. – És a jövendőbelim legjobb barátnője. Nem fogom hagyni, hogy ezt bármi veszélyeztesse. Mike tud a jelenlegi helyzetéről, én pedig összefoglaltam neki, milyen pocsék dolgokon megy most át. Szívesen puhatolózik, de én úgy láttam, a konyhában szikrázik a levegő a szexuális feszültségtől. Meg lennék lepve, ha kihúznák vacsoráig. Elnevettem magam. – Ezt kapjuk, amiért múlt éjjel magukra hagyjuk őket, hogy beszélgethessenek. Mindketten felnőttek. Biztosra veszem, hogy maguktól is meg tudják oldani. Ryan már nem volt olyan biztos benne. – Menjünk, és nézzük meg! Két órán át tartó csodálatosan romantikus vacsora után Marie meg én udvariasan kimentettük magunkat, és közösen kimentünk a mosdóba. Mindenki annak nevezi, aminek akarja, de mindannyian tudjuk, hogy mi, lányok gyors ellenőrzést tartottunk úgy félidőben, míg a fiúk azt latolgatták, mit kellene tenniük, hogy jól alakuljon az este vége. Mike és Marie olyan kellemesen érezték magukat együtt; egyszerre volt bizarr, furcsa és felvillanyozó így látni őket. – Jaj, istenem, azt hiszem, máris belezúgtam! – ömlengett Marie, miközben idegesen mászkált fel-alá az apró női mosdóban, magát legyezte, hogy megnyugodjon kicsit. Előrehúzta a nyakáról a hosszú barna haját, és megfésülte. – Vagy legalábbis borzalmasan vonzódom hozzá. Láttad, hogy elszorult a torka, mikor a legutóbbi katonai útjáról beszélt? Hogy milyen közel került egy bombázáshoz Izraelben? – Marie elhúzta az ujját a szeme alatt, megigazította a sminkjét. – Próbálja leplezni, de nagyon durva érzelmi sebeket rejteget, Tar. Látom a szemében. Nehezére esett beszélni róla, de

muszáj. Ki kell adnia magából, mielőtt elmérgesedik. Mindannyian nagyon meghatódtunk, fojtogattak minket a könnyek, mikor Mike arról a küldetésről mesélt, ahol két barátját is elvesztette az értelmetlen közel-keleti csatározásokban. Őrzött pár traumatikus emléket a kemény fickós imázsa alatt. Marie ment bele először az egyetlen vécébe. – Francba. Bűntudatom van, amiért pisilek. Az első üveg bor majdnem kétszáz dollárba került. Mindig így szórjátok a pénzt? Egy négytagú család egy hónapig ehetne abból, amit ma itt elköltünk. Bár egyikünk sem nélkülözött gyerekkorában, kicsit nehéz volt úgy tenni, mintha nem érdekelne a dolgok ára. – Tudom. És a válasz: néha… Ryan nyugodt körülményeket akart ma estére, Mike pedig nyilván le akar nyűgözni. – Küldetés teljesítve. – Marie mélyen a szemembe nézett. – Tudja, miket csinál Gary, ugye? Bólintottam. – Ryan elmondta neki. Azt is tudja, hogy külön éltek, és te most nálam laksz. – Gondoltam. Láttam, hogy párszor feszült lett. – Nagy levegőt vett. – Hát igen, azt viszont még nem tudod, hogy Jeff, az UPS futára egyik nap bejött a pubba. Azt mondta, csomagot vitt ki a házamba, és azon töprengett, ki lehet az a csinos lány, aki egy szál pólóban nyitott neki ajtót. Megkérdezte, van-e húga Garynek. Reggel kilenc lehetett, Tar. Levegő után kaptam. – Ó, istenem. Láttam, ahogy visszafojtja a düh könnyeit, miközben a fájdalmas emlék kiszakadt belőle. – Tudod, azon töprengtem, hogy a fenébe volt képes ezt tenni. Ilyen gyorsan túllépni az egészen egy másik lánnyal. Aztán most én is kész vagyok rá. Azt hiszem, most már megértem. Nekidőltem a mosogatónak. – Meg mindig szereted? Marie felhorkantott.

– Ezek után nyilván nem. A házasságunknak vége. – Nehéz lehetett kimondani ezeket a szavakat, mert a halovány mosolya mögött megremegett a hangja. – Most már csak szeretném visszakapni a holmimat, és elköltözni. Csak az az ijesztő az egészben, hogy nem tudom, hová menjek. Megnyugtatóan rámosolyogtam. – Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy az élet kiszabott ösvényt tartogat neked. És talán a Jóisten odafentről ledobott neked egy kilencvenkilós, csodálatos választ oda, a vacsoraasztalra, aki majd megmutatja neked ezt az ösvényt. Ettől elnevette magát. – Pontosan ez a baj. Nem merek reménykedni. Egyelőre legalábbis nem. Valószínűleg csak laza szexet akar, de nagyon kétlem, hogy nekem elég lenne egy éjszaka Mike-kal. Kivéve, ha nagyon kicsi a szerszáma, és tök tehetségtelen. Máris teljesen felcsigázott. – Tudom… Emlékszem, egyszer valaki azt javasolta, hogy töltsek Ryannel egy éjszakát. Milyen gyorsan megváltoznak a dolgok, ha te viseled a ringyócipőt! Marie elhúzta a száját. – Az más volt. A te vőlegényednek minden porcikájából szex árad, és történetesen ő a bolygó legkívánatosabb pasija. Csak egy abnormális hagyta volna elúszni a lehetőséget. – Én is mondhatnám ugyanezt. Mike ugyanolyan dögös. És tudod, ő is kezd híres lenni. Mostanában ott virít Ryan mellett minden képen és videón. Olyanok, mint az érzékiség páros modelljei. – Tudom. – Szélesen elvigyorodott, de nem tartott sokáig. Ahogy ráhajolt a mosdópultra, elkomorodott az arca. – Olyan szürreális ez a pillanat, mintha bármelyik pillanatban felébredhetnék, és rájöhetnék, hogy ez az egész csak egy nagy otromba tréfa volt. Nem bírok kimenni oda. – Remegni kezdett, úgy tűnt, bele fog hányni a kagylóba. – Ha… én nem… nem élnék túl két visszautasítást egy héten. Ha egy olyan tahónak nem vagyok elég jó, mint Gary, hogy

lehetnék elég jó olyasvalakinek, mint Mike? Úgy értem, nézz csak rá! Magas, elképesztő, tökéletes. Megnyugtatóan dörzsöltem a hátát. Pontosan tudtam, hogy érez. – Te is elképesztően nézel ki. És elég jó vagy. Szerintem ideje, hogy valaki istennőhöz méltóan bánjon veled, ahogy megérdemled. Vágott egy pofát. – Te is tudod, hogy minden okkal történik. És valami furcsa csoda folytán a világ két legelképesztőbb férfija ott ül annál az asztalnál, és türelmesen várja, hogy visszamenjünk. Mi vagyunk a legszerencsésebb nők a világon. Ám ahelyett, hogy velük lennénk, bezárkózunk ebbe az apró mosdóba, és aggodalmaskodunk, mint két bolond. Mit mondasz? Megnézzük, mi lesz belőle? Marie nagy levegőt vett, és kihúzta magát. – Na jó. Kész vagyok. Ideje bízni a sorsban. – Kicsit felemelte a mellét, és nagy levegőt vett. – Hadd legyen büszke ránk a mama! *** – Jó reggelt! – mondtam a kávéscsésze felett, pedig már majdnem tíz óra volt. Marie hosszú barna haja egészen összekócolódott, és a Brown Egyetem pólóját viselte, melyet egy örökkévalósággal ezelőtt szereztem neki. A kis boszorkány még a szemembe se nézett. Másik kávéscsészét keresett, nem is vett tudomást rólam. – Érzem, hogy lyukat égetsz a hátamba – motyogta tárgyilagosan, miközben gőzölgő kávét töltött magának. – Nem, nem feküdtem le vele. Igen, pontosan betájolta a melleimet, és igen, őrülten jól csókol. – Megfordult, a vigyorából pontosan látszott, hogy múlt éjjel sokat rosszalkodott. Az ajka még mindig duzzadt volt. – És ha az óriási, kőkemény dudor, amivel hazaküldtem, mond valamit a világomat megrengető lehetőségekről, én állandó tagságot kérek. Nem tudtam nem nevetni. A lábammal kilöktem neki az egyik konyhaszéket.

– Az én kíváncsi vőlegényem nagyon aggódott, mire juttok egymással. Egyszer még az ágyból is felkelt, hogy lássa, Mike kocsija itt van-e még. Marie megrázta a fejét a hír hallatán. – Rengeteget dumáltunk. Tudja, hogy egy mocskos ügy közepén vagyok. És nem akar nyomulni, amíg készen nem állok rá, ami szerintem nagyon… figyelmes. Hát igen, Marie fülig belezúgott. *** Marie csak négy napig maradt, és ez idő alatt minden estét együtt töltöttünk Ryannel és Mike-kal. Örültem, hogy Marie-ben feléledt a remény. Gary már nem törheti össze a szívét, mert kezd beleszeretni egy másik férfiba. Úgy tűnt, Mike őszintén szomorú volt, amiért el kellett engednie. Szervezett egy másik biztonsági őrt Ryan mellé arra az időre, míg kikísérte Marie-t a repülőtérre. Ezzel óriási jó pontot szerzett nálam. Mikor mind összeölelkeztünk búcsúzóul a terminálban, mosolyogva hallgattam, hogy Mike megígérte: kapcsolatban maradnak. Mike kifizette a parkoló díját. Néztem, ahogy morcosan összehúzza a száját. Így ránézésre, nagyon dühösnek tűnt. – Nem lesz baja – mondtam halkan. Mike rám pillantott, és bólintott. – Aha. Az előttünk haladó kocsi csomagtartóját néztem, nagyon megkönnyebbültem, hogy Mike végig úriemberként viselkedett, és nem játszotta el az ágyba csábítós cserbenhagyásos gázolást Marievel. Ennek ellenére láttam, hogy magában tombol. – Minden oké?

Megfeszült az álla, a tekintete még jobban elsötétült. Nem felelt azonnal, de aztán azt mondta: – Csak szólj, ha eldurvulnak körülötte a dolgok. Ő nyilván nem fog beszámolni nekem róla, úgyhogy ezért mondom neked, hogy tudni akarok róla, rendben? Egy percig döbbenten bámultam rá. – Biztos vagy benne, hogy bele akarsz keveredni? Mike indexelt, nézte a szembejövő forgalmat, majd a tekintete az enyémbe mélyedt. A haragja gyorsan elpárolgott, szelíd, de rendíthetetlen őszinteség foglalta el a helyét. – Hát, igen. Eszembe jutott, milyen érzés megtudni, hogy megcsalják az embert. Marie vajon készen áll a következőre, vagy időre van még szüksége, hogy feldolgozza? Mike kicsit újra feszültté vált. – Talán problémát jelent? Hát, igen. Ehelyett azonban csak annyit mondtam: – Ő nemcsak a legjobb barátnőm, Mike. Rajta kívül nincs más családom, és nem akarom, hogy baja essék. Egy pasi már összetörte a szívét. Még egyre nincs szüksége. Mereven biccentett. – Megértettem. Marie elmondta, hogy mikor előző éjjel sírva fakadt, Mike átölelte. Utálta, hogy így kiborult, de beszélgettek, és Mike megkérdezte, miért érte be kevesebbel, és akkor eltört a mécses. Mike kikapcsolta a rádiót. – Ne tarts kegyetlennek, de örülök, hogy így alakult. Úgy értem, nem annak örülök, hogy megsérült, de láttam, hogy bánik vele az a görény, és… – Rácsapott a sebváltóra. – Az ember nem bánik így egy nővel. Egyszerűen nem. Ha ilyen nőt kap, akkor nagyon megbecsüli. Akaratlanul is rámosolyogtam. Visszapillantott rám. – Mi az?

Igen, Mike nagyon is megkedvelte Marie-t. Minél hamarabb lekopik Gary, annál jobb.

9. FEJEZET SZÍNJÁTÉK

Hétfő reggel nyolckor Ryant meg engem elrepített egy sötétített ablakos szedán, hogy együtt reggelizzünk Jonathan Follweilerrel és a Csúszpcsomó szereplőgárdájának főbb tagjaival. Mike elöl ült az anyósülésen, megint marcona pillantásokat vetett a világra, miközben a sofőr az utakon száguldozott. Mióta Marie elment, folyamatosan füstölgött, de amilyen idétlen macsó, nem ismerte volna be. Én azonban rájöttem. A sofőrre pillantottam; vaskos bikanyaka volt, türelme viszont egy csepp sem a járdán nézelődőkkel, mikor leparkolt a hotel bejárata előtt. Az ilyen pillanatok emlékeztettek rá legjobban, mennyire nem normális a mi életünk. A többi ember maga vezette a kocsiját, és nem sofőrökkel nyittatta ki az ajtaját. Jonathan felesége, Anna, a film főproducere már korábban megérkezett, és kérte, hogy én is jöjjek el. Hatalmas, baráti öleléssel és mosollyal üdvözölt, így önkéntelenül is úgy éreztem, mintha efféle előre elrendezett „randin” lennék. Valami azt súgta, hogy kizárólag a barátságunk erősítése miatt hívtak meg engem erre a nyitóreggelire. Egyértelműen úgy méregetett, mint lehetséges vásárlótársat. Anna úgy tervezte, hogy a forgatás jó részét Vancouverben tölti, és már az első húsz másodpercben megemlítette, milyen remekül fogunk mi együtt szórakozni. Őszintén szólva örültem neki. A jókedve rám is átragadt, a teljes elfogadása pedig óriási megkönnyebbülést jelentett. Fontos volt számomra, hogy barátokat szerezzek Ryan társasági körében.

Kezet ráztam Parker Shay producerrel, aztán bemutattak Ryan sztárpartnerének, Nicole Devin színésznőnek. Igazából még sosem hallottam róla, mikor azonban Ryan megmondta a nevét, még a találkozó előtt, rákerestem a Google-ban. Így tudtam meg, hogy az apja tehetségkutató Los Angelesben, az anyja pedig elismert forgatókönyvíró. Nicole egy tévésorozat visszatérő szereplője volt, mielőtt megkapta ezt a főszerepet Ryan mellett. Nagyjából egyforma magasak lehettünk, de neki vállig erő karamellbarna haja, duzzadt ajka és szakszerűen formált orra volt. Fáradtnak tűnt, a szemét halványlila karikák keretezték. Ahelyett, hogy kezet rázott volna velem, kitárta a karját, és kicsit hosszabban ölelt meg, mint ahogy az az én érzéseim szerint társadalmilag elfogadható. Nagyjából akkor húzódtam hátra, mikor rájöttem, hogy a műtétileg megnövelt melle kezdte behorpasztani az enyémet. Mikor Bill Pullman, a színész belépett a terembe, a szám is tátva maradt. Tudtam, hogy FBI-ügynököt fog játszani a filmben, de akkor is döbbenetes volt így, élőben látni, ahogy odasétált az asztalunkhoz a farmernadrágjában és teveszínű sportkabátjában. Kicsit megszédültem, mikor rám villantotta a jellegzetes gödröcskéit. Hogy én mennyire imádtam a filmjeit! Miközben kávét hoztak nekünk, észrevettem, hogy Nicole olykor rajtam felejti a tekintetét. Különösen mosolygott, néha szippantott egyet, aztán elfordulva rebegtette a szempilláit, a pillantása többször is Ryanen landolt. Remek… újabb vonzó színésznő sóvárog a vőlegényem után, és latolgatja, hogy mennyire lenne egyszerű kipöckölni engem a képből. Éreztem, hogy hirtelen erősebben kezdem szorítani a vajazókésemet. Próbáltam Annával beszélgetni, de Nicole csöpögő orra és állandó szipogása folyton magára vonta a figyelmemet. Beletúrtam a táskámba, hogy adjak szegény lánynak egy zsebkendőt. Reméltem, hogy hamarosan jobban lesz, és kiheveri ezt a náthát, mielőtt Ryannel elő kell adniuk a csókolózós jeleneteiket, mert amilyen peches vagyok, még a végén Ryan elkapja tőle, aztán én is ágynak

esem. Épp azon töprengtem, hogy válhatott híressé egy ilyen nyugtalan nő, mikor Jeremy Irons odajött az asztalunkhoz. Szent isten; ember maga a létező legnagyobb színész! Egészen zavarba ejtő volt így, személyesen látni őt. Tudtam, hogy Ryant aggasztja, hogy ilyen tapasztalt színésszel fog dolgozni, különösen, mivel Ryan kapta a főszerepet ebben a filmben. Mindig rettegett, hogy a színészi képességei kevésnek bizonyulnak. A Jóvátétel premierje utáni partin kaptam némi ízelítőt abból, milyen cinikusak és kritikusak tudnak lenni ebben a szakmában az emberek, ugyanis véletlenül meghallottam pár elejtett megjegyzést Ryan színészi képességeinek hiányáról. Szerencsére ő nem hallotta, különben nagyon lehúzta volna a dolog. Persze így is tudta, hogy ő itt az új fiú, és még nem egészen érdemelte ki a helyét. A jó külseje és az egyetlen sikeres filmje révén felkeltette az emberek figyelmét, de még bizonyítania kellett, ha el akarta nyerni a kollegák megbecsülését. Biztosra vettem, hogy legjobban a kudarc miatti felelem gyötri, bár hangosan sosem mondta volna ki. A bizonytalansága valamivel éjfél után elég nyilvánvalóan megmutatkozott. Úgy forgott, hánykolódott, harcolt a párnájával, úgy gyúrta, dagasztotta, mintha magára haragította volna az a szerencsétlen vánkos. Épp egy fantasztikus, energialeszívó szeretkezés után voltunk, így tudtam, hogy az elméje nem hagyta nyugodni. – Nem tudsz aludni?– kérdeztem, remélve, hogy elkezd beszélni róla, aztán újra hozzám bújik. Tovább rángatta az ágyneműt. – Csak nyugtalan vagyok. Hunyd le a szemed, cicám! Na igen, túlórázott az agya. – Akarsz beszélni róla? – Nem. Aludj csak! Felé fordultam.

– A holnapi miatt aggódsz? Felsóhajtott, összehúzta a szemöldökét, aztán azt felelte: – Nem. Hát ez nyilvánvaló hazugság volt. – Pedig te is ott vagy. Csak a többieknek még kell egy kis idő, hogy rájöjjenek. Ryan leeresztette az állát, hogy rám nézzen, hátrasimította a hajamat. – Hol ott? – Ahol szerinted a többiek járnak a karrierjükben, és ahová szerinted még nem értél el. Halk, semmitmondó hangot hallatott. – Két olyan emberrel fogsz együtt dolgozni, akik akkor kezdték ezt a szakmát, amikor te megszülettél. Tudom, hogy ez aggaszt. Ryan átkarolt, a fejem búbjára nyomta az állát. Az apró, fájdalmas sóhaja elég megerősítést jelentett. – Vagy olyan zseniális és tehetséges, mint ők, Ryan. Csak még nem látod, de meg fogod látni, ahogy ők is. Választ vártam, ő azonban hallgatott. – Ráadásul – tettem hozzá, és még szorosabban odabújtam a mellkasához –, neked van valamid, ami nekik soha-soha nem lesz. – Éspedig? Behunytam a szemem, egy pillanatra elsötétült a világ. Az áldott álom erősen vonzott magához. – Nyolcvanmillió sikítozó rajongó – motyogtam. Ryan kuncogva megcsókolta a fejem. – Szeretlek. Most már aludj! Ezután már csak arra emlékszem, hogy azt feleltem: – Én jobban szeretlek. *** Ryan azonnal felállt, hogy kezet rázzon Jeremyvel, közben

ügyetlenül leejtette a szalvétáját a földre. Még egy Ryanhez hasonló hírességnek is megy annak a maga rajongói pillanatai. Szerencsére Parker Shay csatlakozott hozzájuk, és kicsit enyhítette a feszélyezettséget. Reggeli után Anna meg én beültünk egy Lexusba a sofőr mögé, és elindultunk vásárolgatni. Éreztem, hogy a hitelkártyák lyukat égetnek a tárcájába. Hosszú napnak néztem elébe. Kihasználtam az alkalmat, hogy információkat szerezhetek, próbáltam minél többet megtudni a filmproduceri szakmáról, mivel Ryan is vállalkozott a Csúszócsomó egyik főproduceri posztjára. Mintha Anna a külön bejáratú magántanárom lett volna, beavatott a filmszakma összes mocskos kis részletébe és nüánszába, miközben bemutatta, hogy lehet úgy vásárolgatni, mintha nem is léteznének árcédulák. A következő napokban végigvezetett a forgatási helyszínen, bemutatta a filmeseket, a díszlettervezőket, a jelmezeseket, a mikrofonosokat, igyekezett minél jobban elmagyarázni mindenki munkakörét. A szünetekben felhívtam az üzenetrögzítőmet, áttekertem a rengeteg üzenet között, melyben interjúkat kértek tőlem, és azt kérdezgették, ki képvisel engem. Ez meg mi a csudát jelent? Most, hogy Ryan eljegyzett, ügynökre van szükségem? Töröl, töröl, töröl. „Jó napot, Miss Mitchell, Sharon Palmer vagyok az United Fidelity Banktól. Daniel Mitchell értékmegőrzőjének a bérleti díja miatt hívom, ugyanis hatvannapos késésben van a kifizetésével. Kérem, keressen fel, mihelyst alkalmas.” – A telefonommal matattam, nagyon igyekeztem ezt a hívást nem letörölni, mivel nem volt nálam toll, hogy leírjam a számát. Mikor lesz már vége a szüleim hagyatéka feletti tennivalóknak? Anya és apa összes aktáját átnéztem, hogy kerülhette el ez a figyelmemet? Eltöprengtem, vajon maradt-e még példányom apa halotti bizonyítványából… A következő üzenetre kattintottam.

„Taryn.” Megdermedtem. Már attól is kivert a hideg, hogy ez a hang kimondta a nevemet. Hirtelen nehezemre esett nyelni. „Figyelj, Thomas vagyok. Beugrottam a bárba valamelyik nap, de azt mondták, nem vagy a városban. Pffff. Ööö… figyelj, beszélnünk kell. Nagyon fontos. A számom…” Zakatolt az agyam. Mi a fenéért akarna beszélni velem? Ezerféle lehetőség pörgött végig az agyamon azt is beleértve, hogy meztelen képeket őriz rólam, és feltörték a számítógépét, meg minden ilyesmi. Megpróbál visszacsalni az életébe? Azzal már elkésett. Miután láttam, amint féktelenül tömi azt a lotyót, még akkor sem venném vissza, ha nem lenne Ryan. Jonathan Follweiler a nevemet kiáltotta, odaintett magához. A zsebembe dugtam a telefonomat, eltöprengtem, elmondjam-e Ryannek, hogy Thomas felhívott. – Á, drága Taryn, ki tudnál segíteni minket egy kicsit? – kérdezte meglehetősen izgatottan, zihálva. – Megtennéd, hogy odaállsz, arra a jelre? Ellenőriznünk kell a világosítást. – Oda? – A tőlem pár méterre ragasztószalagból rögtönzött X-re mutattam, és közben megpróbáltam elnyomni Thomas hangját a fejemben. Jonathan és a körülötte álló három férfi idegesnek tűnt, miközben egy negyedik alak, aki magát díszletezőnek nevezte, valami hatalmas kézi eszközt tartott az arcom mellé. Megdermedtem a bizonytalanságtól, hogy jól végzem-e a dolgomat, miközben hatalmas kamerákat és óriási lámpákat állítottak be körém. Az első segédrendező, akit, mint megtudtam, Dennynek hívtak, odakocogott mellém. – Hová? Ide? – kérdezte, miközben a karomra nyomta durva, mancsszerű kezét, hogy áthelyezzen. Jonathan odasietett hozzám, lehúzta a nyakába a fülhallgatóját. – Taryn, látod az első jelet? Szeretném, ha odaállnál, és mikor jelt adok, kérlek, gyere onnan ide.

– Rendben. Meglesz. – Odaálltam az első jelhez, és vártam. Jó párszor elsétáltam A-ból B-be, miközben körbevett a filmezés és megvilágítás nyugtalan pezsgése. Fogalmam sem volt róla, miért engem választottak az ide-oda sétálgatásra, de nem is számított; megkönnyebbültem, amiért végre úgy érezhettem, hogy van valami értelme is az ittlétemnek, nem vagyok örökké csak útban. Ryan gyors interjút adott valahol, úgyhogy egyébként sem tudtam volna mit kezdeni magammal. Miközben a második jelen álltam, észrevettem, hogy Mike odakíséri Ryant a beállításokhoz. Egy pillanattal később már azt is láttam, amint Ryan arcán rémület suhan át. Úgy rohant oda hozzám, mint apa a forgalmas úttest közepén álló gyerekéhez. Hála istennek az irántam mutatott aggodalma azonnal kiverte a fejemből Thomast. – Bocs – szólt oda Ryan Dennynek. – Taryn, mit csinálsz te itt? – suttogta dühösen. Elkapta a karom, megpróbált elrángatni a jelről. – Ne! Várj! – Próbáltam a helyemen maradni. – Ne, Ryan, hagyd! – kérte Denny is. – Be kellett ugrania Nicole helyett. – Ah – nyögte Ryan. Az arcán megkönnyebbülés omlott el. – Jonathan kitalálta, hogyan vehetnék hasznomat – magyaráztam, kicsit lábujjhegyen ugrándoztam a hatalmas, ezüst ragasztóból készített X-en, próbáltam melegen tartani magam. Bár odakint sütött a nap, Vancouver elég hűvös hely. Jonathan odaszólt, hogy ne menjek sehová, de tíz perc szünetet kér, mire én bólintottam. – Jesszus, kicsit beparáztam. Összevontam a szemöldököm. – Szerintem azért van annyi eszem, hogy ne flangáljak a kamerák előtt. – Nem tudtam. Bocs. – vidáman elvigyorodott. – Gondolj csak bele, az első hivatalos munkád a filmiparban a dublőzködés! – közölte nevetve. Az arcán némi büszkeség suhant át. – Tudod, hogy felvették a járkálásodat? Majd megkérdezem, nem kaphatnék-e belőle egy példányt. Finoman oldalba böktem.

– Ez nem munka. Csak kicsit kisegítettem Jonathant. Szóval, készen állsz? Tudod a szöveget? Ryan bólintott. – Igen, tudom a szövegem. Ahogy szerintem te is. Mintha nem tudná. – Megkaptam a saját hivatalos példányomat. – Nyilván – ugratott. – Jonathan megtett már segédrendezőnek? Hasba böktem a piszkálódásért. – Nem. De Denny igen. Az lesz a feladatom, hogy fenéken billentselek, valahányszor bakizol. Ryan elvigyorodott, felvillanyozta a provokálásom. Nekem ütközött, kicsit el is veszítettem az egyensúlyomat, de gyorsan visszanyertem, és visszaadtam a lökést. Hosszú ujjaival elkapta a felkaromat, és kihívóan lebámult rám a félig lehunyt pillái alól. – Azt hiszed, elég kemény vagy? Nagyot nyeltem, felizgatott az erőfitogtatása. – Persze. Minden gyengeségedet ismerem. Elsötétült a tekintete, gyengéden, de birtoklóan fogta meg a nyakamat, amitől azonnal átforrósodott mindenem. – Tényleg? – morgott, ráharapott az alsó ajkára, mintha arra biztatna, hogy szálljak vele szembe, ha merek. – Azt hiszed? Pedig nem is sejted, hogy te vagy a legnagyobb gyengeségem. De ne akarj semmit kiokoskodni! Ne feledd, hogy én már a tested minden porcikáját felfedeztem a kezemmel és a számmal. Tudom, hogyan győzzelek le, méghozzá nagyon gyorsan. Iszonyatosan vágytam rá, hogy magunkra maradhassunk, és beválthassa a fenyegetését. – Megígéred? – suttogtam, le sem bírtam venni a szemem ajkának remegéséről, beleborzongtam, hogy ilyen hatással vagyunk egymásra. – Mihelyst itt végeztem, bebizonyítom – lehelte. Ez vajon egyszerű állítás vagy ígéret? – Alig várom – feleltem kábultan, levegőt is alig kaptam.

– Már most is majd szétrobbanok. – A tekintete az ajkam és a szemem között cikázott. Gyors pillantást vetettem az ágyékára, és láttam, hogy igazat mondott. – Bár segíthetnék! – A fejemben egymást kergették a gondolatok, mind akörül forgott, hogyan hozhatnám a kezemmel és a számmal olyan állapotba, mikor már csak tehetetlen nyögésekre képes. – De azt hiszem, ezt a gondolatot félre kell tennünk egy időre – intettem az állammal Denny felé. Ryan elmorzsolt az orra alatt egy káromkodást, kissé elfordult, és igyekezett olyan egykedvűen megigazítani a nadrágját, ahogy csak bírta. Nehéz volt nem nevetni a kínján. – Elég már! – nyögte. – Úgy tűnik, a jó reggelt szex nem volt elég? – ugrattam. Teljes elkeseredéssel pillantott le rám. – Olyan napi négy-öt alkalom lenne elég. Tartsd ezt észben, leendő feleségem! Felkacagtam. – Bármennyire is szeretnélek szavadon fogni, most szerintem az lesz a legjobb, ha újra a feladatra koncentrálsz. Tehát… Chase. Mit mondott a rendőrség? Ryan felnyögött. – Taryn, tudom a szövegem. – Jól van. – Nekem nem kell kétszer szólni. A csapat tagjait néztem, amint egy hatalmas vásznat állítottak fel néhány méterre. Most meg hová akarják tenni azt az óriási zöld vásznat? Elég borzalmas lehet mozgatni. Ryan felsóhajtott. – Semmit. Nincs új nyom. Visszapillantottam rá. – Hmm? – A szövegem. A következő sor az, hogy „Semmit. Nincs új nyom. – Ja. Sajnálom. Nem hallottam.

Kiválóan szórakoztam, miközben azt figyeltem, amint Ryan új jelmezasszisztense megpróbálja kitalálni, melyik zsebébe dugta az adóvevőjét, és átesett pár hálózati kábelen. Fiatalnak tűnik, és valami miatt nagyon dühös. Tök menő az a fényes kék csík a fekete hajában. Ryan megköszörülte a torkát. – Utálom, amikor úgy teszel, mintha átnéznél rajtam. Na? Akkor most csináljuk, vagy nem? Hirtelen erőt vett rajtam az érzés, hogy én ehhez nem vagyok elég jó. – Nem nézek át rajtad. Talán inkább Nicole-lal kellene próbálnod. Nem akarok semmit összezavarni. Ryan nem értett egyet velem. – Tíz percünk van, és még mindig sminkel. A mai részt is megkaptad? Kihúztam a párbeszéd egy példányát a farzsebemből. – Nicole jelén állsz. Felkészültél? – Persze. – Kettőt léptem az X felé. – Chase, mit mondott a rendőrség? – Semmit. Nincs új nyom. Reed nem nézi meg az apám ügyféllistáját bírósági végzés nélkül. Elég… – Várj csak! Ezt most tényleg így fogod előadni? – Igaz ugyan, hogy fejből mondta a szöveget, de kapkodva motyogott. Ryan összehúzta a szemét. – Gondolom, igen. Miért? Mi vele a baj? – Akkor most csak úgy elhadarod a szöveged, vagy rendesen csináljuk, mint otthon, mikor átvesszük a szövegedet? Keresztbe tette a karját, védekező pózt öltött. – Ne haragudj! – kértem. – Épp csak… nem is tudom. Valahogy úgy elvakkantottad az egészet. Úgy gondoltam, Chase frusztráltabb, depressziósabb. Vagyis hát én így értelmeztem. – Sajnálom, kicsit elterelted a figyelmemet. Kanos vagyok, és dühös, hogy semmit nem tehetek ez ügyben. – Margaret Thatcher tangában. – Nem vette jól az arra tett

kísérletemet, hogy az Austin Powers-film poénjával eltereljem a figyelmet. Úgy nézett rám. Ezt a nézését nagyon jól ismertem. – Mondok neked valamit. Ha megígéred, hogy brillírozol ebben a jelenetben, rögtön utána hagyom, hogy nekem is bebizonyítsd a tehetségedet a lakókocsidban. Ehhez mit szólsz? Erre végre elmosolyodott. – Vesztegetés, Miss Mitchell? És mi ez a marhaság, hogy hagyod magad… – Aha. Ez az ajánlatom. Áldozatot kell hoznod a mesterségedért. Felnyögött. – Több millió dolláros színész vagyok óriási, sokmilliós filmmel. Rémlik valami? – Összeszorította a fogát. – Keményen gerincre foglak vágni, csak hogy tudd. Lehet, hogy fájni fog. Csattogni fognak a fogaid. Megvetettem a lábam, imádtam, hogy ilyen tüzes. – Előbb ezt a filmet vágod ki két felvételen belül, csak utána kapod meg a jutalmadat. Érdeklődve húzta fel a szemöldökét. – És ahhoz előbb marha jól kell szerepelned. – Nagyon keményen alkuszol. Na jó, nem bánom. Próbáljuk meg! – Ryan széttárta a karját. – Kész? Nagy levegőt vettem, magamra erőltettem azt a gondolkodásmódot, amit próba közben szoktam, és elismételtem a sorokat. Ryan úgy tett, mintha visszapillantana az épületre, a hasát dörzsölte ott, ahol a történet szerint korábban golyót kapott, összegörnyedt a képzelt fájdalomtól. – Behívták az apám egyik üzletfelét kihallgatásra, de semmi új nyomot nem kaptak tőle. – Beszéltél nekik arról a furgonról, ami valamelyik nap követett? Ryan erősen összeszorította a száját, és megrázta a fejét. – Na és a cím, amit az apád mobilján találtál? – Nem – felelte nyersen, és félrenézett. – Nem foglalkoztam vele.

– Miért nem? – erősködtem. Ha valaki az én filmbeli szüleimet ölte volna meg, minden apró részlettel zaklatnám a rendőrséget. Ryan rám bámult, olyan „nincs igazi mentségem, úgyhogy csak fortyogni fogok neked pár pillanatig” tekintetet vetett rám – Mert… odamentem, és nincs ott semmi; újabb zsákutca. Úgy tűnik, csak az időmet vesztegetem. Szellemeket kergetek – motyogta. Ryan őszintén szomorúnak tűnt. Nagyon jól emlékeztem a szövegkönyvnek erre a részére, ez volt Chase és Emily első igazi összetűzése a járdán, a rendőrség előtt. Nem osztottam a véleményét, további információkat kértem tőle. – Na és a töltényhüvely? Csak van valami eredmény… – Semmi nincs, Em. Semmi! – vágott közbe Ryan durván. – Csak felejtsd el, jó? Nincs ujjlenyomat. Nincs nyom. Semmi. Úgyhogy hagyd abba! Én kiszálltam. Tovább erősködtem, finoman elkaptam a karját, mikor elfordult. – Tehát ennyi? Ilyen egyszerűen feladod? Ryan rám meredt. – Mit akarsz tőlem? Menjek vissza, és kényszerítsem rá őket, hogy végezzék a munkájukat? Ez azért nem ilyen egyszerű. – De… – Nincs de! – Ryan végighúzta maga előtt a kezét, elvágta a válaszomat. – Bennett nyomozó azt mondta, hogy maradjak ki belőle. Nem is kéne életben lennem, Emily! Emlékszel? Akárki tört is be aznap a házamba, és eresztett bele nyolc golyót a családomba, engem is meg akart ölni aznap. Nem lett volna szabad tanúkat hagynia. – Igen, de nem haltál meg. – Hát nem, de talán jobb lett volna – vágott vissza Ryan, az érzelmeit teljesen átengedte Chase karakterének. Gyönyörű érzés volt ezt megtapasztalni, teljesen magával ragadott. Istenem! Nagyon is jól tudtam, mii en, ha az ember mindkét szülőjét elveszíti. – Ezt akarod? Elpazarolnád ezt a becses ajándékot azzal, hogy meg akarsz halni? Ezért kellett az a nevetséges mutatvány, mikor

megpróbáltál kötél nélkül felmászni a Vipera-hágó hasadékán, mert ha már a golyók nem végeztek veled, akkor majd elintéz a százméteres zuhanás? Ryan hitetlenkedve nyögött fel, mintha égetnék a szavaim. – Nézz rám! Ne merd megtenni! Szerinted Megan feladná, ha itt lenne? Ryan feje hátracsattant. – Hagyd ki ebből a testvéremet! – morogta. – Nem tehetem. Minden éjjel halálra rémülten riadok fel, mert nem mentettem meg. Bárhová megyek, látom a szellemét átsuhanni a falakon és mennyezeteken. Chase… – Elkaptam a dzsekijét a két kezemmel. – Ő ugyanúgy azt akarja, hogy békére lelj, mint én. Ryan leseperte magáról a kezem. – Menj el! Menj haza! – Az állával intett, jelezve, hogy induljak. – Chase… ne – folytattam makacsul, újra elkaptam a dzsekijét. – Csak segíteni próbálok. Én nem… nem akartalak felzaklatni. Kérlek… – Engedj. El – parancsolta a dzsekijébe markoló kezemet bámulva. Éreztem, hogy megfeszül a fogam. – Nem. Soha nem engedlek el. Nem állok félre, és nem nézem végig, hogy tönkreteszed magad. – Nem menthetsz meg mindig, Em. Nem fog menni. – Ebben nem te döntesz. Ryan kínlódva megrándult a képzelt fájdalom miatt. – Ne lökj el te is magadtól! – kértem halkan. – Pont akkora szükségem van rád, mint neked rám. Ryan megvetően elhúzta a száját, előre-hátra ingott a feje. – Kezd megbomlani az elmém, és te még mindig azt akarod, hogy az legyek… aki pedig már nem lehetek. A kezemben összegyúrt anyagra pillantottam, aztán felemeltem a tekintetem a szeméhez, tudva, hogy Ryan Christensen és az a szerencsétlen Chase Sheffield nekem mindig tökéletesen elég lesz.

– Sosem kértelek, hogy más legyél, mint aki vagy. Ha a rendőrség nem segít nekünk, akkor találunk mást. Ryan bólintott, aztán lassan átkarolta a vállamat, magához húzott. A kezem önkéntelenül becsúszott a dzsekije alá, fel az izmos hátán; az arcomat a meleg mellkasához simítottam. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy most is csak próbáltunk, mint annyiszor a lakásban, mikor átvettem vele a szövegét. Ryan megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, aztán a fülembe súgta: – Elégedett vagy? Nem tudtam elnyomni a mosolygásom. Könnyedén felnevettem, és megsimítottam a hátát. – Szuper volt! – folytatta bizalmasan. – El sem hiszem, hogy mindenre így emlékeztél! Zseniálisan csináltad. Biztos nem akarsz színésznő lenni? Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy Jonathan a ránk irányított kamera mellett áll, a fülhallgatót a fejére nyomta. Mellette Nicole Devin kábultan, dühösen meredt ránk. Jeltolmács nélkül is tisztán értettem, mi volt a véleménye arról, amit látni vélt. Az enyhén megemelt karja a combjára hullott. – A francba – leheltem. Nicole odarohant hozzánk. Elkaptam Ryan hátán az inget, és gombócba gyúrtam a markomban. – Mi folyik itt? – kérdezte, s dühödt tekintete oda-vissza cikázott Ryan arca és az enyém között, még mindig szipogott a náthától. Ryan beállt közénk, engem maga mögé tolt. – Hogy érted ezt? Átvettem még egyszer a szövegemet. Taryn segített. Miért, szerinted mi folyik itt? – Ja – felelte Nicole, elernyedt az arca. – Azt hittem… Nem fontos. Már itt vagyok. Elengedtem Ryan ingét; ez volt a megfelelő alkalom, hogy elhúzzam a csíkot, mielőtt komoly bajt okozok. – Ryan, megyek, megkérdezem Jonathant, szüksége van-e még rám.

Nicole összefonta a karját. – Jó. Remek ötlet. Már épp készültem elindulni, de erre földbe gyökerezett a lábam. – Segítettem neki. Nem kell semmi másra gondolni. Soha… Nicole halványan elmosolyodott, aztán hevesen szipogni kezdett. Thomas egyik volt barátjára jött rá mindig ilyen szipogási kényszer. Kissé gyanúsnak találtam. – Nem, nem. Hidd el, hogy én nem. Teljesen rendben van – mondta végül kedvesen. – Szerintem már majdnem elkészültek. Nem néztem a szemébe, a tekintetem elakadt a felső ajka feletti furcsa, sötét árnyékon. Már épp el akartam fordulni, mikor észrevettem, hogy egy vörös csepp indul el az orrából. Felgyűlt az ajkán, majd pár centivel a lába előtt földet ért. – Nicole, vérzik az orrod. – Meglepett, hogy nem érezte, ahogy lefolyt a bőrén. A keze az arcához rebbent. A remegő ujjai megerősítették a feltételezésemet. Néztük, ahogy elrohant a lakókocsik felé. *** Miközben Ryan részt vett a kamera nélküli próbákon, én kerestem egy csendes helyet a jelmezes sátorban, ahol erősebb volt a Wi-Fi, és nyugodtan dolgozhattam. Elvégre még mindig vezetnem kellett az üzletemet. Bár végtelen élvezettel néztem, Ryan mennyire elemében van, viccelődik a stábbal, könnyed, és kiválóan szórakozik, azt is tudtam, hogy zavarom munka közben. Marie nagyon megértően viselte a hosszú távollétemet, engem azonban így is mindennap gyötört a bűntudat, tudtam, hogy rátolom a saját kötelességeimet. Szerencsére a számlák befizetését és a rendelést innen is elvégezhettem. Az is eszembe jutott, hogy visszahívhatnék pár embert, de egyáltalán nem akartam Thomas hangját hallani. Most nem.

Dina, a jelmezfelelős a szárnyai alá vett, mint egy tyúkanyó. Kiürített nekem egy kis faasztalt a sarokban, hogy tudjak dolgozni valahol, így titokban kihallgattam, amint a segédje, Darius a többi filmesről pletykáit. Dina enyhe rosszallással pillantott rám a keskeny szemüvege felett. – Meglep, hogy nem akarja nézni Mr. Christensen filmjét. Az nyilván sokkal izgalmasabb, mint velünk lógni. Megráztam a fejem. – Tulajdonkeppen itt több minden történik, mint ott. Rájöttem, hogy önök ketten sokkal szórakoztatóbbak – mosolyogtam. – Mmhmm – húzta össze a szemöldökét Darius. – Én a maga helyében nem tévesztenem szem elöl azt az ízletes darab férfiembert! – Darius! – sikította Dina. Darius fiatal volt, Jet Lire emlékeztetett, csak épp fehér csíkokat festetett a fekete hajába, és bár férfinak született, hisztérikaként viselkedett. Kinevettem magam. – Most mi van? Igazat mondok. Nagyon csinos fiú. Hiába, színésznőnek kellett volna mennem! – sóhajtotta Darius. – A maga helyében, kiscsibém, rajta tartanám a szemem azon a Nicole-on. Ezer darabra vágnám szét, ha az én pasimról lenne szó – viccelődött egy hosszú szabóollót lengetve. – Csak tudassa vele! Tartsd magad távol tőle, ringyó! – motyogta magának. Dina nevetett rajta. – Úgy tűnik, valaki féltékeny! Darius a szemét forgatta. – Lányok, léééééci! Ha nekem ilyen pasim lenne, én nem hagynám, hogy egy ilyen cafat rátapadjon. Persze ha csak egyszer megízlelné ezeket az ajkakat, többé rá se nézne másra. Kiválóan szórakoztam, mikor elképzeltem, mit szólna Ryan Darius állításához. – Á, én nem hiszem, hogy Tarynnek aggódnia kéne Nicole miatt. Ryan Christensen nem az esete – kacsintott Dina, miközben feltűzte a szárat egy nadrágra. Ez után a megjegyzés után végképp csupa fül

lettem, Darius arca pedig csupa ránc. – Micsoda? Szívi, az a pasi mindenki típusa, akár meleg, akár nem. Dariusra vigyorogtam. – Kivéve, ha valaki jobban szereti a nőket, mint a férfiakat – mormolta Dina. Felkaptam a fejem. Darius is meglepetten nézett Dinára. – Dee, nem is tudtam, hogy egy csónakban evezünk! – Mi? Nem, nem magamról beszeltem… hanem Nicole-ról – helyesbített Dina. – Azt pletykálják, jobban szereti a nők társaságát. – Nem igaz, hogy leleplezted! – sikította Darius. A szívem mélyén valami ujjongás támadt, végtelenül megnyugtatónak találtam ezt az új információt. Többet is tudni akartam. Dina kivette a fogai közül a gombostűt, és vállat vont. – Hát, ezt beszélik. – Dina adóvevője sipítozni kezdett. Kivette a csípőtáskájából. – Miss Mitchell veled van? – kérdezte egy hang. Dina a szájához emelte a rádiót. – Igen, itt van. Pár perccel később értem jött egy khaki nadrágot és zöld, kapucnis pulcsit viselő fiú, és golfkocsin elvitt. Összehoztak Ryan helyettesével egy újabb világításpróbára. Azt mondták, hogy Nicole helyettesét teljesen ledöntötte a lábáról valami gyomorfertőzés, de én még mindig nem értettem, Jonathan vajon miért épp engem állított be a helyére. Persze nem számított, mert remekül szórakoztam Ryannel. *** Másnap reggel a város egy ipari részébe vittek minket, pedig én azt hittem, Ryan teljesen máshol fog aznap forgatni. Túl hosszú és alacsony épület mellett álltunk meg, a parkolót védelmi kerítés

övezte. Ryan összefonta az ujjait az enyémmel, de láttam rajta, hogy a gondolatai máshol járnak. Tudtam, mit kell ma felvennie, ő pedig hűvösen, csendesen viselkedett, gyakorlatilag megnémult. Mike gyorsan elkísért minket a kocsitól, egyenesen odavezetett az egyik közelben parkoló lakókocsihoz. Letettem a laptoptáskámat és a kistáskámat, majd leültem a kis étkezőbútorra; jobban rettegtem ettől a naptól, mint egy altató nélküli nyitott szívműtéttől. Ideje volt megtörni a kényelmetlen csendet – Nem tudom, általában hogy zajlik. Akarod, hogy ma idekint várjak? Ha kényelmetlenül érzed magad, megteszem. Ryan csak állt ott, és nézett. Álltam a tekintetét, a döntését vártam. – Csak őszintén! – Nem tudom – motyogta, elkapta rólam a tekintetét. – Azt akarom, hogy ott legyél, de egy másik részem tiltakozik is ellene. Zárt forgatás lesz, de… szerinted kibírod? Először ösztönösen fel akartam sikoltani jó hangosan, hogy „nem”. A gondolataimat átjárták a rettegett jelenet képei. Mit kellene mondanom? Persze, nem probléma. Alig várom, hogy lássam, amint szeretkezést játszotok el Nicole-lal. Úgyis rajta van a teendőim listáján. Szerencsére visszafogtam az önvédő szarkasztikus gondolataimat. Kivett egy üveg üdítőt á hűtőből, és kinyitotta nekem. – Mivel nem válaszoltál azonnal, szerintem ott kellene lenned. Ez az… egész… a színészkedés része, Taryn, és talán látni fogod, hogy az egész csak megkoreografált tettetés, és akkor… – Mélyen a szemembe nézett. – Én csak… én csak nem akarom, hogy megismétlődjön mindaz, ami Floridában történt. – Ryan… – Összeszorult a gyomrom. Olyan élénken tört rám az emlék, mikor a zuhogó esőben álltam, és azt hittem, megcsal Lauren Delaney-vel, holott csak filmeztek, hogy esküszöm, megint éreztem, amint lecsorog a gerincemen a víz.

Ryan leült, a tenyerébe zárta a kezemet. – Ma reggel megint rémálmod volt, és azt hiszem, tudom, miért. Már beszéltünk róla. A lelki társam vagy, Tar. Talán ha látod az összes előkészületet, ami az ehhez hasonló jelenetek körül zajlik, és hogy hányan vesznek körül és bámulnak minket, tudni fogod, hogy az egésznek semmi köze a szexhez. Csak egy kényelmetlen illúzió. Visszanyeltem a kételyeim egy részét, próbáltam megakadályozni, hogy kiszökjenek a számon, tudva, hogy a véres fogú, fekete hajú fiú miatt riadtam fel éjjel. – Tudom, hogy nem igazi. Nem olyan, mintha odamennél, és tényleg lefeküdnél vele. – Így van. Erről szó sincs. Csak tettetés. Tudod, hogy ez a munkám, és lesznek ilyen jelenetek a filmjeimben. Nem akarom, hogy meggyűlölj csak azért, mert ezt kell eljátszanom más nőkkel. De bárcsak ez a tettetés ne járna tényleges fizikai érintkezéssel! Összenéztünk. – Igazság szerint nem tudom, mire számítsak, és kicsit félek. Nem tehetek róla. Ellágyult a tekintete. Az ujjai a csuklómat simogatták. – Jó, beszéljünk róla! Mitől félsz? – Nekem ez az egész olyan új. Nem vagyok hozzászokva a gondolathoz, hogy a párom ilyesmiket csináljon előttem valaki mással. És most ugyan minden rendben van velünk, de mi lesz, ha problémáink lesznek, te meg ott vagy valaki mással, ott a kísértés, a csók… A keze az enyémre simult, a hüvelykujja az ujjperceimet simogatta. – Nekem nem fog kísértést jelenteni. Bízz bennem! Bizonyos szinten hittem neki. Elég hosszú ideje figyeltem már ahhoz, hogy tudjam, Ryan soha nem nézett más nőre, még akkor sem, ha az a nő fejre állt a kedvéért. – Ez az egyik legnagyobb félelmem. Megigazgatta az eljegyzési gyűrűmet.

– Tudom. De jusson eszedbe, hogy már elég sokat csókolóztam, és megtaláltam azt a nőt, akivel le akarom élni az életemet. A játékos mosolyától kicsit megnyugodtam. – Hát jó – vigyorodtam el. – Tehát nem leszel féltékeny, ha meg kell csókolnom valaki mást? Bizonytalanul kuncogtam. – Azt nem ígérhetem. A féltékenységem abból ered, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd. De ha csak akkor történik, amikor forog a kamera, elfogadom. Csak épp… meg kell értened, hogy egyelőre nem tudom kezelni. Úgy értem, láttam, mikor megcsókoltad Suzanne-t, és… – Állj fel! – Mi van? – Állj fel! Mutatni akarok valamit. Kicsusszantam a bokszból. Ryan elkapta a csípőmet, odahúzott magához. – Meg akarom mutatni, mi a különbség a filmes és a valódi csók között. – Van különbség? Bólintott. – Nagyon is. – A meleg kezét az arcomhoz emelte, a szeme a számra tapadt. – Ez a filmes csók. Mehet? Éreztem, hogy a csukott szája az enyémre tapad, mintha csak kedvességből csókolna meg. Amikor a szája kinyílt, követtem. Furcsa volt, igazából frusztráló érzés így csókolózni, mintha valami ismeretlen táncot járnánk, vagy esetlen első randis csók lenne, amit az ember nagyon igyekszik elkerülni. – E-e. Nincs nyelv – helyesbített. – Nincs nyelv? – ismételtem a nyitott szájába. – Soha. – Ryan hátrahúzódott, és a szemembe nézett. – A menyasszonyomat pedig így csókolom meg. A keze a hajamba siklott, átfogta a fejemet. A csókja alatt porrá égtem. A hipnotikus szája iránti vágy kis nyöszörgéseket csalt ki belőlem. Mikor a nyelve az enyémhez ért, és együtt kavargott vele, egész a bugyimig bizsergés futott át a testemen.

– Tudom, hogy szeretsz – mormoltam, a kezem becsusszant a nadrágjába hátul, a gumis szalag alatt megkerestem az elképesztően formás fenekét –, de akkor is belehalok, ha mással látlak szeretkezni. Egy pillanatra megfeszült. – Sosem fogok mással szeretkezni, Tar. Csak veled – mormolta, a nyelvét egészen lefoglalta, hogy az enyémmel kalandozott. Lejjebb toltam a nadrágját a csípőjén, és megkarcoltam a fogammal az alsó ajkát. – Megígéred? Belekuncogott a számba. – Benne volt az apró betűs részben, mikor megígérted, hogy hozzám jössz, édes. Ryan felemelte a forgatásra kapott azonosító jelvényemet, csak annyi időre vette el a száját az enyémtől, míg átemelte a fejem felett. Az ujjai ördögi vigyorral begörbültek a pólóm eleje alatt, áthúzta a topot a fejemen, de a karomat nem húzta ki belőle, hátracsavarta őket. – És a mi szerződésünk kötelező érvényű lesz. Bedugta az ujját a csipke melltartóm széle alá, és az egyik oldalát lehúzta, a nedves nyelvével megkereste a már így is megkeményedett mellbimbómat. A testemet tűz járta át. – Ryan… – Nagyot nyeltem a mindkét mellemnek szentelt gondos figyelmétől támadt érzésektől. Nehezemre esett a beszéd. – Ágyba! – lehelte, sietve végigrángatott a rövid, keskeny folyosón. Kicsit tovább tartott neki a vetkőzés, ügyetlenül próbálta lerúgni magáról a cipőjét, miközben lerángatta a nadrágját, így bemásztam az ágyba, és vártam. Tekintve, hogy csak húsz percünk volt, arra számítottam, hogy ki akarja hagyni az előjátékot, és rögtön a lényegre tér, úgyhogy alaposan meglepett, hogy nem hamarkodja el a dolgot. Olyan érzékien csókolt, hagyta, hogy a szájába leheljek, mintha az én sóhajaimra lenne szüksége a lélegzéshez. Az alsó ajkamat a szájába húzta, nekisúrolta a fogainak, a karjában ringatott, miközben a combjával leszorította a lábam. Annyira felizgatott az érintése, az

ujjai megfontoltan siklottak, a kézgyökével épp megfelelő erővel nyomta le. A hüvelykujja határozott körben táncolt, aztán megint jött a kézgyöke, majd megint a hüvelykujja. Akkor és ott szét tudtam volna robbanni. Istenem, ha ilyen valódi jelenetet kellett volna felvennie Nicolelal, a puszta kezemmel ölném meg azt a nőt. A pillanat egy töredékéig elképzeltem, hogy megteszem. Soha nem hagynám, hogy valaki más is megérezze ezt a mesteri érintést. Hallottam, hogy egyre hangosabban nyögök, egyre jobban zihálok, minden mozdulatra megvonaglok. Már majdnem ott voltam, csak pár másodperc választott el attól, hogy túlcsorduljak, mikor elvette az ujjait, abbahagyta. Micsoda? Neeee! Magamban átkoztam, amiért nem végzett velem előbb. Ráadásul olyan közel voltam. Ryan azonban elkapta a combomat, és felemelte a csípőmet, hogy az oldalamra kerüljek, a mellkasa a hátamat melegítette, a bennem támadt űrt valami hosszabbal és vastagabbal cserélte fel. Hátranyúltam, beletúrtam a hajába, éreztem a nyögéseit, a lélegzetét a nyakamon, ahogy gyengéden nekem feszült, hagyta, hogy a testem köréje rendeződjön. – Istenem, de jó vagy! – Az alkarja összenyomta a bordakosaramat, a mellemet a tenyerébe fogta, megújult erővel simogatott, így újra vészesen közel kerültem ahhoz a ponthoz. A bal keze összefonódott az enyémmel, egyesített minket szeretkezés közben. Már azt hittem, kihúzza, és megint átgördít az ágyon, mikor újra belém hatolt. Lassan, módszeresen, a csúcsától a tövéig, újra meg újra – teljesen megvadított. A nedves ujjai visszatértek, és szétterítettek, minden lökésnél örvénylő köröket rajzoltak az érzékeny bőrre. Ahogy gyorsítani kezdett, visszatartottam a lélegzetem, már nem tudtam normálisan lélegezni, éreztem, hogy az intenzív orgazmusom a tetőpont felé csap. – Ez az. Engedd ki! Gyerünk, bébi… Olyan erősen szorítottam össze a szemem a fokozódó

orgazmusban, hogy belefájdult a fejem. Szakadatlanul érkeztek az erős lökések újra meg újra belém mélyedt. Felkiáltottam a hullámokban rám törő érzésektől, gyakorlatilag fulladoztam minden egyes árnál. Az arcomat az ágyba temettem, beleköhögtem a paplanba. Ryan mozgása lassulni kezdett, az ujjai még mindig dörzsöltek, újabb remegéseket váltva ki belőlem. – Aaaa… de jó – dünnyögte halkan, büszkén, még mindig gyengéden forgott bennem. Finoman megcsókolta a vállamat. Visszafordultam, hosszan megcsókolt, mielőtt kicsusszant belőlem, és az ágy szélére gördített. – Fogalmad sincs, milyen elképesztően gyönyörű vagy most – mordult. Elkapta a lábszáramat a térdem alatt, feltolta a combomat, egyszerre csodálattal és kéjvággyal nézett. A lábaimat ringatta, felemelte a fenekemet, különféle fantasztikus szögekből dörzsölt belülről. A falon az óra viszont másról beszélt: kezdett kifutni az időből. Pár perccel később valaki hangosan be is kopogott odakintről. Néztem, ahogy a gyönyör megkeményedik az arcán, és még erőteljesebbeket lök. – Pillanat! – kiáltott ki a válla felett. – A rohadt… Csak még öt perc – lehelte, és még keményebben mozgott. A keze a matracba csapódott, amennyire csak bírta, visszahajtotta a combjaimat, gyakorlatilag félbe hajtott, hogy belém tudjon mászni. A homlokán kis izzadságcsepp jelent meg. – El tudsz élvezni megint? – kérdezte zihálva, egyik kezével a bokámat markolva. Nem hittem a fülemnek! Egy többmilliós film forgatásának a közepén járunk, valaki a lakókocsi ajtaján dörömbölt, hogy odakísérje a felvétel helyszínére, ő pedig azon aggódik, hogy ki tudok-e préselni még egy orgazmust? Imádtam, amiért így igyekezett. Ellöktem a kezét, és átfordultam a térdemre. – Ne miattam aggódj! Most te jössz. Ryan hangja megremegett és magasra csapott, mikor megint

kikiabált a válla felett az ajtó felé: – Öt percet kérek! – A kezét a fenekemre nyomta, az ujjai a húsomba vájtak. Kipréseltem magamból mindent, amit lehetett, olyan erővel szorítottam, mint a satu. Mikor elkezdtem magamat simogatni, Ryan ellökte a kezemet, és a sajátjával helyettesítette. – Ez az enyém – mordult fel, birtoklóan, követelőzően dörzsölt, vad második orgazmust szabadítva rám. A testem megfeszült rázkódott, miközben ő tovább büntetett minden lökéssel. A lágy nyöszörgései és morgásai mélyebb torokhangra váltak, miközben a teste mindenét kiontotta bennem. *** Még Mike sötét napszemüvege és sztoikus arca mögött is láttam a pasis önelégült somolygását, ahogy elkísért minket a sminkeshez. Egyetlen szót sem kellett mondania, nem gratulált Ryannek, amiért szexhez jutott a délután közepén, a kemény hátbavágás is eleget mondott Ryan engem heccelt, könnyedén elhúzta az ujját az orrom alatt, mintha még mindig érezné rajta az illatomat. Nevettem a mi kis viccünkön, mikor megnyalta az ujját, és felvonta a szemöldökét, az állítólagosán rajta maradt ízemet kóstolgatva. Az egyik férfi sminkes, egy kissé dundi és túlzottan szőrös férfi, akit már korábban bemutattak nekünk, és aki a Buckley névre hallgatott, épp egy „sapkát” formázott Ryan közszemlére bocsátott nemi szervének. – Pénisztoknak hívják – felelte Ryan a kérdő tekintetemet látva, a szerkentyű oldalait odanyomta a bőréhez, hogy jobban tapadjon. Elképzeltem, amint kinyomja a sapkát, mint valami sátrat, mely túl kicsi a tartóoszlopának. A ragasztó nyilván fájdalmasan letép majd pár szőrszálat a bőréről. Jujj. Nicole talán megérintheti intim módon a testét, de van egy

hússzínű csomag, amelyet sosem fog látni – akár leszbikus, akár nem. Sajnos a meztelensége azt jelentette, hogy a hihetetlen feneke végtelenül szexi, izmos hajlatai felkerülhetnek a képernyőre. Ettől pár millió „Charles Conroy”-rajongó biztos elveszíti majd a fejét. Még nagyobb felhajtás a Tengerpart III-nak, melyet pedig el sem kezdenek forgatni őszig. Ryan odafordult hozzám, a kezét a csípőjére tette, úgy nézett ki, mint egy óriási, meztelen Ken baba eltakart nemi szervvel. – Hogy tetszik? Tündérien festett a pénisztokban. – Pedig nincs is szülinapom! – nevettem. – Kíváncsi vagyok, mennyire lesz fájdalmas, ha majd leveszed. – Olyan, mint egy sebtapasz – mormolta Buckley. – Összeszorítja a fogát, és letépi. Ryan feszülten sóhajtott, és belebújt egy szürke flanel fürdőköpenybe, erősen megkötötte az övét, mint a csatába induló bokszoló. Ment eljátszani az előző valóságot, de most úgy, hogy egy másik nő fekszik alatta, én pedig mindezt végig fogom nézni.

10. FEJEZET REAKCIÓ

– Ennyi! Ryan, kicsit ejtsd lejjebb a karodat! Árnyékolod Nicole-t – utasította Jonathan, a hangja bosszúsnak hatott. – Nem, még mindig nem jó. Be kell állítani a világítást! Sötét árnyék fut át az arcán! Néztem, ahogy a fővilágosító kicsit megigazítja a hatalmas ágy melletti egyik lámpát, hálás voltam a röpke haladékért. Egy órával korábban az a meztelen test az én combjaim között hevert, engem szeretett. Ryant most gondosan elhelyezték Nicole meztelen lábai közé, csak a hússzínű gatyapőc akadályozta a tényleges érintkezésüket. Ryan és Nicole könnyedén cseverészett, miközben beállították körülöttük a fényeket, de én szinte elviselhetetlennek éreztem a látványt. Csak álltam, és néztem, mint valami beteg, mazochista kukkoló. Figyeltem, ahogy a vőlegényem ajka egy másik nő testén siklik végig, valahányszor a rendező azt kiáltja: „Felvétel!” Tudtam, hogy nem igazi, hogy színjáték az egész, de akkor is. Ryan kisimította Nicole fekete haját az arcából, a szemébe nézett, majd az ajkát Nicole szájára nyomta. Nicole zihált, a takaró, mely alig fedte őket, Ryan csípőjével együtt emelkedett és süllyedt. Enyhe remegés rázta a vállamat. Abban a pillanatban mintha nem is itt lettem volna, visszarepültem az időben, teljes erővel átjárta minden porcikámat ugyanaz a fájdalom, mint mikor rajtakaptam a volt vőlegényemet, Thomast, amint a meztelen ülepét annak a girhes ringyónak, Cheryl Regannak préseli. Rettenetes, elfojthatatlan kín

hasított a mellkasomba, mintha villám csapott volna belém. Megesküdtem magamnak aznap, mikor Thomast rajtakaptam, fogadalmat tettem a saját lelkem szentségére, hogy soha többé nem hagyom, hogy így megbántsanak. Közelébe sem megyek olyan embernek, aki így bánik a szívemmel. A szeretetnek nem lenne szabad mindent felemésztő rombolással végződnie. Én mégis újra meg újra megengedem, hogy darabokra szaggassanak. Most is itt álltam, és ennek az abszurd jelenetnek a bámulásával kínoztam magam. Bizonyos pillanatokat egész elviselhetőnek éreztem, azt, mikor a felvétel leállt, Ryan és Nicole pedig kicsit eltávolodott egymástól. Mihelyst azonban forogni kezdtek a kamerák, a kezem ökölbe szorult, a gyomrom felkavarodott. Tudtam, hogy Ryant zavarja a jelenlétem, aggódó pillantásokat vetett rám, valahányszor nem vezényelték gondos kezek a beállított légyottját. Ennek az őrületnek a leállítására azonban még ez sem volt elég. Nem érdekel, más nők hogyan viselik a látványt, hogy a pasijuk szexjelenetet ad elő egy másik nővel; én összerezzentem, valahányszor Jonathan újból azt üvöltötte, hogy „Felvétel!” Ryan az ő szájára nyomta az ajkát, úgy beledöngölte az ágyba, mintha tényleg valóságos lenne az aktus, igen, ez az egész nagyon annak tűnt, s én már émelyegtem a szívfájdalomtól. Tettetés. Színjáték. A takaró lecsúszott róluk, és Ryan fenekének egy szép darabja teljes egészében kilátszott. Akárhányszor ismételtem is el a mantrámat, még mindig feljött bennem erre az epe. Láttam, hogy Ryan kétségbeesetten igyekszik eljutni abba a valóságtól elszakadt elmeállapotba, amire szüksége volt ehhez az egészhez. „Alfában” kellett úgymond lennie, olyan állapotban, ahol Ryan Christensen már nem létezett. Ott, ahol a karaktere, Chase Sheffield átvette a hatalmat, és a különc viselkedés lényegtelenné vált.

Istenem, képes lennék erre még egyszer? Vagyok olyan erős lélekben és fejben, hogy elviseljem a gondolatot: sok ilyen pillanat lesz még a jövőben? Újabb ál-szexjelenetek, újabb intim érintések az én szeretőm, az én jövendőbelim és egy véletlenszerűen kiválasztott, megformázott színésznő között? A majdani házasságom vajon újabb hollywoodi válással végződik majd? Egy dolog házasságban élni, és bízni abban, hogy az embert nem fogja megcsalni a párja. De teljesen más, mikor az előre megírt, eljátszott csókolózások a vőlegény karrierjéhez tartoznak, ezért teljes bizonyossággal tudni lehet, hogy ezek a pillanatok még sokszor meg fognak ismétlődni. Egy kis ideig ennek az embernek a gyerekét hordtam a méhemben Ha valaha gyerekünk lesz, nem leszek képes itt állni, és minden alkalommal figyelni az eljátszott szexjeleneteit, tudva, milyen könnyen elfajulhat egy ilyen pillanat azzal a másik nővel, és alakulhat tényleges kötődéssé. Egy nap terhes leslek – hatalmas és esetlen. Egy nap a szex már nem lesz olyan fontos, mert az ártatlan csecsemő etetése és gondozása lesz az első. Ryan képes lesz vajon akkor is türtőztetni magát, és teljes bizonyossággal érezni fogja azt a vonalat, mely a szereplést és a megcsalást elválasztja egymástól? Mennyi megválaszolatlan kérdés! Ryan összefonta a kezét Nicole-éval, és a lány feje fölé emelte a kezüket – pedig én azt hittem, ez a mozdulat csak a miénk. Elárulva éreztem magam, mintha forró kést vágott volna a szívembe, minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne kezdjek el szűkölni. Jonathan azt kiáltotta: „Ennyi”, Ryan és Nicole pedig azonnal engedelmeskedett neki. Nem tudtam Ryanre nézni – legalábbis a szemébe nem. Minden máson végigsiklott a tekintetem: a hatalmas lámpákon, a padlón kígyózó fekete kábeleken, a fekete ernyőkön, melyek megakadályozták az árnyékok kialakulását, a mikrofonos fiú khaki rövidnadrágján. Több ezer film, több ezer képernyőre írt csók Jake Gyllenhaal rengeteg lányt megcsókolt. Imádom a filmjeit. Amikor Anne

Hathaway-jel filmezett – az a szex tényleg nagyon valóságosnak tűnt. És mindketten meztelenek voltak Meg volt az a lány a Perzsia hercegében, a hercegnő, hogy is hívták? Jake Heath Ledgert is megcsókolta. Nem is egyszer. Hű de szexi volt! De csak játszottak. Ilyen az, ha filmet forgatnak a mi szórakoztatásunkra. Kíváncsi lennék, ezért mentek-e szét Reese Witherspoonnal annyi évvel ezelőtt. És hát már nagyon régóta egyedül van. Talán mert szívesebben… Erős kéz ragadta meg a vállam, és magamhoz térített. – Jól vagy? – kérdezte Mike csendesen. Az aggódó arckifejezése cseppet sem segített. Baromira örültem volna, ha megállíthatom áruló alsó ajkam remegését. Közönyösen vállat vontam. – Te is tudod, hogy szeret téged. Jó erősen beleharaptam az ajkamba, nagyon igyekeztem felidézni azt a pontot a fejemben, ahol laza, közönyös, olyan „nem számít, neki ez csak egy munkanap, nem nagy ügy” módon állhatnék hozzá. Mike felé fordultam. – Tudom. – De attól még nem lesz egyszerűbb végignézni, mi? Keresztbe fontam a karom a mellkasomon. – Hát nem. Mike felsóhajtott. – Ez színjáték, Taryn. Ebben a szakmában a színészek úgy gondolnak a csókolózásra, mintha kezet ráznának valakivel – mondta csendesen. Rápillantottam, hogy lássam, tényleg komolyan gondolja-e ezt a nagy marhaságot. Valahogy én nem tudtam ilyen jóindulatúan egyenlőségjelet tenni a kettő közé. Én is csendesen válaszoltam. – A kísértés miatt aggódom, Mike. Egy dolog megcsodálni a fán az almát, és teljesen más megízlelni a gyümölcsöt, olyan gondolatok kísértésébe esni, hogy miből marad ki. – Igaz, de nem ítélheted el őt azért, mert ez is a munkájához

tartozik. Mindnyájunkat állandóan körbevesz a kísértés, Taryn. Még te sem vagy rá immunis, ő mégis bízik benned. Tudtam, hogy meg kell tanulnom kezelni a dolgot. Épp csak nehezebb volt, mint hittem volna, már-már a leküzdhetetlennel határos. – Nem ítélem el, Mike. Megbízom benne, de abban biztos vagyok, hogy fordított esetben szörnyen dühös lenne. Mike megsimította a fejét. – Sajnálom. Én próbálkozom, Mike. Tényleg igyekszem. De nem tudom azt mondani, hogy egyáltalán nem zavar, ha a szerelmemet valaki mással látom intim közelségben, akár színjáték, akár nem. – Ryan felé biccentettem a fejemmel. – Te hogy éreznél, ha a barátnőd feküdne alatta? Mike szeme elsötétült. – Nem fogok hazudni. Valószínűleg én is épp annyira utálnám, mint te most. De akkor is próbálnám emlékeztetni rá magamat, hogy néhány órás forgatás, még ha szexjelenetet játszanak is el, nem elég egy olyan kapcsolat felépítéséhez, mint ami köztetek is van. Mike átható tekintete azt kiáltotta némán: Erre gondolj, szivi! A forgatás leállt tíz percre. Ryan még mindig az övével bajlódott, de már rohant is oda hozzám. Némán összenéztek Mike-kal, aztán kézen fogott, hogy elrángasson onnan. Találtunk egy csendes sarkot, ahol Ryan szorosan megölelt. A kezemet a mellkasára fogta, nem tudta csillapítani a remegésemet. Újra meg újra megcsókolta a hajamat és a homlokomat. *** – Ebben a jelenetben legalább megtarthatod a ruháidat. – Képtelen voltam megállni. Annyira igyekeztem lazán venni a dolgokat, közönyösen, sőt, incselkedő-játékosan reagálni, a keserűség mégis

beleivódott a szavaimba, pedig már azt hittem, sikerült legyőznöm. Továbbra is kínzott az emlék, mikor végig kellett néznem, hogy a jórészt meztelen Nicole úgy vonaglik a nagyon is meztelen vőlegényem alatt, mint egy fékezhetetlen sarkcsillag. Hajnali háromkor kisurrantam az ágyból, hogy jól kisírhassam magam egyedül, a lakókocsi konyhájában; Ryan szerencsére nem ébredt fel. Megint a szívembe mart a fájdalom, hogy Hollywood és a hírnév egyszer úgyis elválaszt majd minket egymástól. John Travoltán és Will Smithen kívül egyetlen híres ember sem jutott eszembe, aki sokáig együtt maradt volna a párjával. Nincs pókerjátékos, aki erre az eshetőségre fogadna. Ryan odahajolt hozzám, és adott egy puszit, miután kijöttünk az öltözőből. Átvetette a karját a vállamon. – Tetszik ez a féltékeny oldalad. Ilyenkor érzem, mennyire kellek neked. Fogalma sem volt róla, milyen közel jártam a kiboruláshoz. – Szórakoztat, hogy kínozhatsz? Nem érdekel, mit mondasz. A csók az csók, akár színészkedés, akár nem, különösen, ha a tökéletes illúzió eladására tervezték. Ryan összevonta a szemöldökét, és megfogta a kezem. – Mondtam már, hogy borzalmas íze volt. Abszolút semmi nem volt az egész élményben, amitől akár kicsit is élvezetes lett volna. Tényleg? És ha a következő lánynak nem lesz olyan pocsék íze? Elsietett mellettünk pár stábtag, úgyhogy halkan folytattam. – Hát hála istennek! – nevettem az abszurd helyzeten, próbáltam eltitkolni, mennyire távol állt tőlem valójában a jókedv. Nagyot kortyolt a vizes palackjából, miközben átsétáltunk a hatalmas élelmező sátorhoz. – Tudom, hogy pocsék érzés volt végignézni, amint ilyesmit csinálok mással. De nem tudom, mit mondhatnék azon túl, hogy „Sajnálom”. Idővel megszokod. Vagy nem. Felhúztam a pulcsim cipzárját, hogy kizárjam a hideget. – Az „ilyesmi” alatt azt érted, hogy úgy döngölted Nicole-t az

ágyba, mintha át akarnád szakítani vele a matracot? Hát igen, elég fájdalmas volt, még ha színjáték is. – Frusztrált könnycsepp gyűlt a szemem sarkába, de gyorsan kitöröltem, utáltam, hogy az érzelmi kontrollom teljes hiánya így kiszaladt a számon. Ryan megtorpant, és odaszólt Mike-nak. – Kaphatnánk egy percet? – Persze. – Mike összevonta a karját a mellkasán, és elfordult, hogy kicsit kettesben beszélgethessünk. Ryan félrehúzott valami berendezés mögé. – Ugyan már, szívem! Tudom, hogy nem volt könnyű végignézni. Istenem, soha nem tennék szándékosan olyat, amivel megbántanálak. Szeretném, ha rájönnél, hogy egyáltalán semmi okod szomorkodni, és nem kell fenyegetve érezned magad. – Tudom. Sajnálom, Ryan. Nem akartam… Próbálkozom. Tényleg. – Nem tudtam megállítani az érzelmek árját, mikor áttört a gát. Tudtam, hogy irracionális vagyok, de bármibe lefogadtam volna, hogy a legtöbb nő kicsit azért kiakadna, ha végig kellene néznie, amint a szeretője néhány órás szexjelenetet ad elő valaki mással. – Fogalmad sincs róla, milyen nehéz volt. Kíváncsi vagyok, te hogy éreznéd magad, ha egy másik férfival látnál. – Vállat vontam. – Akkor talán megértenéd. Halálos pillantást vetett rám. – Mivel te nem vagy színész, jobb, ha ez nem történik meg, vagy mi ketten… komoly gondjaink lesznek. Tudtam, hogy a viselkedésemmel akár veszekedést is kiválthatok, de nem érdekelt. – Miért? Féltékennyé tesz a gondolat, hogy valaki mással intim helyzetben látsz? Ryan orrcimpája kitágult, elárulva, hogy ő is kezd megdühödni. – Próbálok magabiztosan és megbízhatóan viselkedni, Ryan, de ez most új élmény, és nem tehetek róla, de becsapva érzem magam. Nem szoktam hozzá, hogy osztoznom kelljen a jegyesemen, még ha színészkedés volt is. Nagyon durva volt, és azt hittem… mindegy,

felejtsd el! – Várj csak, mi van? Mi a franccal csaptalak be? Megvetettem a lábam. – Csináltad vele azt a kézdolgot – morogtam. – Mit? – Amikor… összefontad vele az ujjaidat, és a feje fölé emelted. Azt hittem… tudom, hogy nevetséges, de azt hittem, ez az enyém. A miénk. Hát, úgy tűnik, tévedtem. – Miről beszélsz? – Nicole-lal… csináltad vele azt a kézdolgot. – A fejem fölé emeltem a kezem, hogy lássa, mire gondolok. – Azt hittem, ezt csak velem csinálod. Amikor velem szeretkezel, mindig összefonjuk a kezünket. Azt hittem, ez olyan különleges. Az enyém. Sajnálom, de fájt látni, hogy nem az. Úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. Talán így is van. – Most viccelsz, ugye? – Felejtsd el! Nem várom el, hogy megértsd. Felnyögött. Tudtam, hogy frusztrálom, de persze mindegy, nem érdekelt. Túl régi és túl mély sebeket őriztem – melyek arra emlékeztettek, hogy többé soha ne bánjak ilyen könnyelműen a szívemmel. Ryan elkapta a karomat, mikor próbáltam egy legyintéssel elintézni az elmúlt öt percet. – Amiatt vagy dühös, ahogy a kezét fogtam? Vállat vontam. – Lényegtelen. Úgy tűnik, neked semmit nem jelent, de nekem sokat jelentett. Olyan, mintha szex közben egyesítenél minket. Különlegesnek tartottam. – Belerúgtam egy kis kőbe. – Hát már nem az. Ryan elnyomott egy káromkodást. – Jaj, kicsim, sajnálom. Erre nem gondoltam. Nem jöttem rá. – Hát most már tudod – mormoltam. Összevonta a szemöldökét. – Tar, bármit gondolsz is, fizikailag és szellemileg is fájt nekem,

hogy ezt kellett előadnom előtted. Hallottam a hangjából, hogy őszintén így gondolja. Tudtam, hogy igazából nem akart megbántani. – Láttam az arckifejezésedet – folytatta –, és közben arra gondoltam, mi van, ha ezt már nem bírja. Mi van, ha emiatt hátrál ki? Tudom, hogy folyton az jár a fejedben, hogy majd én is a Hollywood-átok prédája leszek. Hogy valami idétlen színésznő csókja majd elkábít. De cica, abba belegondoltál már, én hogy érzek? Mennyire rettegek, hogy az egyetlen nő, akit valaha is szerettem, sikítva elrohan a hegyekbe a munkám miatt? Megráztam a fejem. – Soha. Nem te vagy itt az egyetlen, aki kimondta az örökké szót, Ryan. Harcolni fogok értünk, akárhogy alakul is. – A szemébe néztem, borzalmasan éreztem magam, amiért az ő érzelmeire nem is gondoltam. – Kicsit megkattantam, hogy így láttalak valaki mással. A csókolózós részt, azt hiszem, tudom kezelni. Igen, az tényleg menni fog, csak kérlek, adj egy kis időt, hogy megszokjam, és… Nem, az tényleg teljesen rendben lesz, de a teljes meztelenség, mellsimizés és álszex? Sajnálom, ez nekem sok. – Én is utáltam. – Nagy levegőt vett, aztán bólintott, úgy tűnt, döntést hozott magában. – Ezért akartam, hogy itt legyél, Taryn. Tudod, hogy nem igazi, mert láttad, ahogy megrendezték. – Ryan a mellkasára vont, és megsimította az ajkával a hajamat. – Egy jó dolog azért van benne: tudom, hogy tényleg miattam vagy itt. Ez is azt mutatja, milyen jó ez az egész. Az orra hegye az enyémet súrolta, a keze a hajamba túrt. Gyengéden megcsókolt – épp csak pár leheletnyi puszit kaptam, aztán máris szétnyitotta az ajkamat a nyelvével. Éreztem a kétségbeesésünket és a másik szította tüzet, melyet még forróbbá tett az ajkunk nedvessége és a sürgető vágy a kimondatlan érzéseink kifejezésére. Finoman megharapta az alsó ajkamat, amivel mintegy leállította a csókolózást, aztán a homlokát az enyémhez döntötte, átgondolta a

következő mondatát, miközben a szememet fürkészte, a reakciómat figyelve. – Az ott, a kamerák előtt, semmit nem jelent. Ez itt, a mi kettősünk, ez az igazi. – Tudom – suttogtam, és megsimítottam a vállát. – Emlékszel, mikor meséltem egy régi barátnőmről, Brooke-ról aki eljött Maine-be, mikor a Tengerpartot forgattuk? Emlékeztem rá. Azt mondta róla, hogy az a lány inkább az ügynökét akarta, semmint őt. – Brooke végignézte egy olyan jelenet felvételét, amiben meg kellett csókolnom Suzanne-t, de ahelyett, hogy féltékeny vagy dühös lett volna, kritikus szemmel értékelte az előadásomat. – És? – És… mi ketten olyan mélyen össze vagyunk gabalyodva, hogy téged az bántott meg, ahogy megfogtam Nicole kezét. Most, hogy tudom, soha többé nem teszem. De előre megmondtam, hogy a mi kettőnk szeretkezését fogom elképzelni, hogy bele tudjam élni magam. Behunytam a szemem, éreztem a puha arcát az enyémen. – Nagyon meggyőző volt. Az arcát a nyakamhoz dörgölte, éreztem rajta a megbánást. Szinte tapintható volt. – Nehéz volt. Tényleg borzalmas íze volt. Mintha… nem is tudom. Csak pocsék. Észrevettem a habozást, mintha valamit próbálna eltitkolni. – Szerencséje van, hogy nem öltem meg, ugyanis meg akartam – jegyeztem meg. – Valószínűleg elkaptad a nátháját. Ryan a szemét forgatta, de nem tett több megjegyzést a rossz utóízre. – Tényleg nagyon tetszik, mikor így féltékenykedsz. Biztos lehetek benne, hogy tényleg szeretsz. Még erősebben belekapaszkodtam a karjába. Az iránta érzett szerelmem a csontomig hatolt.

*** A hét végére visszatértünk az óriási stúdióba, véget ért a kiképzés a vőlegényembe vetett bizalom magasabb szintjeiből. Ryan fél lábon megpördült, a nehéz, fekete csizmája halálos pontossággal találta el a gonosztevő, Victor Mordorf mellkasát, amitől ő átrepült a termen. Timothy Hugh kaszkadőr a hátán landolt, a kifejezetten erre tervezett ebédlőasztal megreccsent a súlya alatt, és kettéhajlott. Jonathan ekkor felkiáltott: „Ennyi!” A következő jelenetben Ryan elkapta Victor ingének a mellrészét, és párat behúzott neki. Éreztem, hogy elakad a lélegzetem, a pulzusom megemelkedik, pezsegni kezdett a vérem a torz élvezettől, hogy a vőlegényem barbár macsó módjára szétrúgja valaki hátsóját. A kora reggeli súlyemelés és a hegymászós edzések még kidolgozottabb izomtömeggé változtatták Ryan testét. Ebben a pillanatban az ütése halálosnak tűnt – és pokolian szexinek. Mikor Ryan mutatványára került a sor, összerezzentem: jól kiszámított jobbhorgot kapott az arcába. Aggódtam a kockázatos jelenet miatt, de tudtam, hogy minden percét élvezi. Ryan letépte a díszlet részét képező álkandallóról a karácsonyi izzósort, Victor Mordorfot belelökte egy magas támlájú székbe a szülei állítólagos ebédlőjében. Gyűlölet és harag tombolt benne és csapott ki belőle, miközben összekötözte a frissen összevérzett, elkábított kaszkadőrt, majd a kábel utolsó fél méterét a torka köré tekerte. Ryan elszavalta a szövegét, fenyegetőzés közben csinos művérpermet fröcsögött ki a szájából. Lenyűgözött és megrémített, hogy ilyennek látom Ryant: jeges gyűlölettel és nyers érzelmekkel tele, vicsorogva kötözte meg a foglyát. A vonásait a vérszomj ijesztő álarca takarta, az egész tartózkodó énje leolvadt róla, átvette felette a hatalmat Chase Sheffield karaktere ebben a halálról és megváltásról szóló történetben. Erről szól a színjátszás. Előző este a villában átvettük, elpróbáltuk ezt a jelenetet, és

rájöttünk, hogy Ryannek nagyon specifikus módon kell megkötözni az ellenfelét a karácsonyi izzókkal. Senki nem gondolt arra, milyen nehéz lesz csomóba kötni egy zsinegre való dekorációs világítósort. Ryan megemlítette a dolgot Jonathannak és Paul Rotham látványtervezőnek, így megoldották, mielőtt a kamerák forogni kezdtek volna. Ryan most szerencsére azt a részt kihagyta, mikor halálra kínzott a nyelvével, és két hihetetlen orgazmusban részesített, miután odakötözött a székhez a tízméteres izzósorral, amit a kellékestől kapott kölcsön. A próbánknak ezekről a magánjellegű részleteiről senkinek nem kell tudnia. A szám széles mosolyra húzódott, mikor felidéztem a húsomba vájó lámpák okozta fájdalmas gyönyört, és ahogyan minden érintést élvezetesebbé tett a megkötözöttség és a tehetetlenség. Igen, szeretném még egyszer, ha lehet. Minél hamarabb. Gondosan figyeltem a párbeszédet. Ryan nem akart a jelenet közepén rögtönözni, így már korábban megkörnyékezte a forgatókönyv-felelőst, és előadta neki azokat a változtatásokat, melyeket előző este kidolgoztunk. Meglepett, hogy ő és Jonathan is elfogadták a javaslatokat. A fenyegetőzés eredeti formájában olyan tompán kongott, így sokkal jobban hangzott, és baljósabbnak hatott. Egyszerűen jobban illett Chase természetes reakciójához ebben a jelenetben, mint ami eredetileg szerepelt a forgatókönyvben. Ryan mesteri könnyedséggel adta elő. – És ennyi! – Jonathan levette a fülhallgatóját, s a nyaka köré ejtette. Hátba verte Dennyt, miközben eltávolodott a hatalmas kamerától, aztán széles vigyorral, a hüvelykujját felfelé tartva felém fordult. Úgy tűnt, mindenki nagyon elégedett a felvétellel. Kihúztam magam a székben. Igen! Ryan király volt! Jonathan odahívta Ryant a monitorokhoz. Megnéztük a jelenetet a visszajátszóval. – Milyen volt, Ryan? Elégedett vagy vele? Ryan a kezét a csípőjén nyugtatta, és megkönnyebbülten sóhajtott, fürkészőn bámulta a kis képernyőt. Elképesztő volt látni, mit lehet

közvetíteni negyvenkilenc másodpercben. Felém fordult, és belecsaptunk egymás tenyerébe. Jonathan ragyogott, megrázta felém a mutatóujját. – Nagyon ügyes! Tényleg! Vedd feleségül, és el ne engedd szem elől! Meglepett a megjegyzése. – Mit tettem? Jonathan cinkos tekintettel dorgált meg a kérdésért. – Mit tettél? Ryan elismerte az érdemeidet, kedvesem. Fantasztikus érzéked van a forgatókönyv-elemzéshez és a rendezéshez, rengeteget dobtál ezen a jeleneten. Francba. – De Ryannel próbáltunk… én csak javaslatokat… Ryan egy gyors csókkal elhallgattatott, melyet egy játékos fenékre csapás követett. – Ide fogom bevésni a monogramomat – mormolta nekem bizalmasan. Jonathan megmámorosodott. – Talán valamelyik nap megnézhetnénk, milyen játékra inspirálod, mikor a kamera másik oldalán állsz, mit szólsz hozzá, Taryn? Határozottan visszautasítottam az ajánlatot, Ryannek azonban láthatóan tetszett az ötlet. – Soha ne mondd, hogy soha! – tanácsolta Jonathan. – És ne hidd, hogy senki nem vette észre a múltkor azt a kis közös próbátokat! Szerintem született tehetség vagy. Felemeltem a kezem, hogy megállítsam a gondolatmenetét – azonnal. – Na ne! Én csak nézőnek jöttem. – Hát én ezzel nem értek egyet – folytatta Jonathan Ryan felé fordulva. – Nem bánnád, ha Tarynt beállítanánk a mulatós jelenetbe? Szerintem ő jobb lenne. Olyan gyorsan ráztam mega fejem, hogy megszédített az agyamba toluló vér. Egy dolog beugrani próbára, és teljesen más ténylegesen szerepelni a filmben. Ryan közelebb hajolt.

– Melyik jelenetben? A következő pillanatban a döbbenet hulláma suhant át rajtam, láttam, hogy Ryan érdeklődve veszi fontolóra az ötletet. Biztosra vettem, hogy teljesen ellene lesz. Amikor befejezték a beszélgetést, és újra rám pillantottak, ki kellett állnom magamért. – Nem, erre semmi szükség. Nagyon hízelgő az ajánlat, de én jól érzem magam így, jó messze a kamerától. Ryan biztató mosolya és biccentései nem segítettek, a majdnem összeérő ujjaival mutatta, milyen icurka-picurkát leszek csak képernyőn. – Marhaság – jegyezte meg Jonathan határozottan. – Ryan engedélyét megkaptam, úgyhogy meg kell tisztelned ezzel a kis szereppel. Ez a kis kérés mindenkit mozgásba lendített. Amikor eljött az idő, elküldtek a jelmeztárba, ahol passzos farmert adtak rám, meg egy nagyon menő fodros, nyakba akasztós topot apró, barna gyöngyökkel, melyek épp a kirakatba tett dekoltázsom mellett ültek. Melltartó helyett bőrszínű ragasztós emelőt tettek a mellem alá támaszul. Úgy tűnt, egyre nagyobb az esélye, hogy a melleim minőségi szerepet kapjanak egy filmben. Miután kisminkeltek, és beállították a hajamat, elindultam a díszletekhez. Ma este nem stúdióban forgattunk, hanem egy Vancouver melletti mulatóban. A feladatom mindössze annyi volt, hogy a háttérben kellett állnom. Reméltem, hogy el tudok vegyülni a többi statiszta között. A forgatókönyv szerint a bár teljesen tele volt, és Ryannek át kellett préselődnie az emberek között, hogy eljusson a következő jelzésig. Úgy volt, hogy én leszek az egyik test, akinek nekipréseli magát – amíg a segédrendező nem közölte, hogy változott a terv. Bemutattak pár másik statisztának, akikkel együtt fogok ácsorogni a felvétel alatt. Egy csapat lány voltunk, akik a zenére himbálják magukat. Csak az volt a baj, hogy nem volt zene. Tulajdonképpen a statisztákkal megtömött bár kifejezetten csendes volt. A zenét majd

az utómunkálatok közben teszik rá. Furcsa érzés volt ott állni, és úgy tenni, mintha táncolnék, miközben próbáltam szexinek tűnni a néma csendben. A szabadon maradt bőrünkre valami folyékony mázat fújtak, hogy úgy nézzen ki, mintha leizzadtam volna. Csillogott tőle a karom. Gyorsan elpróbáltuk a jelenetet, aztán felvették, amint Ryan belép a klubba, a kamerák követték a tömegben, el kellett nyomakodnia mellettem, aztán végül elfoglalta a helyét: egy üres széket a pultnál. Morgan Harper, az a színésznő, aki Ryan karakterének, Chase Sheffieldnek a halott testvérét játszotta, pontosan olyan ruhát viselt, mint én; egyforma jelmezt kaptunk. Ryan-Chase újabb kísérteties jelenést látott ebben a részben. Hatalmas kamera fordult felém, én pedig a baljós fekete lencsét figyeltem, mely fel fogja venni, amint bohócot csinálok magamból; az idegeim zsibogni kezdtek, amikor ráeszméltem, hogy tényleg benne leszek egy filmben. Az eddig enyhén szapora pulzusom most már vágtázott. Mintha térdig érő homokban futottam volna a parton, olyan erősen zakatolt a szívem. Jóságos egek. Csak nyugi. Gondolj az útmutatásra! Mosolyogj szemérmesen! Szemkontaktus Ryannel, amíg ötöt számolok, aztán visszanézek arra a barna lányra, akinek a neve teljesen kiment a fejemből. Meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni. Hogy is hívják? – Végszó a háttérhez; háttérfelvétel indul! Mielőtt még nagyobb pánikba kergethettem volna magam, véget is ért. Azt hiszem, szemérmesen mosolyogtam – akárhogy nézzen is ki a „szemérmes mosoly”. Reméltem, hogy nem kaptam el a tekintetem túl korán. Ryan hűvös volt, a profi távolságtartásával viselkedett velem. Filmezés közben nem kaptam semmilyen külön kegyet, semmilyen oda nem illő, nekem szóló pillantást. A külső szemlélő azt hihette volna, hogy én is csak egy vagyok az utcáról behívott statiszták közül. Nekem ez megfelelt, nem akartam felhajtást. A rendkívüli médiareklám és a státuszát felpumpáló rajongók

csodálata nélkül Ryan csak egy hétköznapi pasi volt: édes, törődő, szerény, vicces – próbálta a legtöbbet kihozni magából színészként. Itt teljesen elemében volt. A szívverésem stabilizálódott az iránta érzett szeretettől és büszkeségtől, az ő nyugodtságától én is nyugodtabban lélegeztem. – Elkaphatnám a jobb kezemmel – közölte Ryan az újabb gyors próba közben. Átfogta a felkaromat. – Akarod, hogy összerezzenjek, vagy… – kérdeztem, miközben kidolgoztuk a többi apró részletet. A nagy, filmes debütálásom perceken belül véget ért, és kitereltek a színről, hogy Morgan vehesse át a helyemet. Kerestem oldalt egy szabad helyet, hogy nézzem, amint Ryan nélkülem folytatja. – Most már lazíthatsz. Amúgy nagyon jó voltál. Átnéztem a vállam felett, nem ismertem fel a férfihangot. – Nem hiszem, hogy találkoztunk már. Aiden vagyok. Pislantottam párat, a szemem összevissza cikázott az eres, felém nyújtott keze és az összes többi része között. A haját pont olyan színűre festették, és úgy állították be, mint Ryanét. Még ugyanolyan ruhákat is viselt. Kellemetlenül hátborzongatóra sikeredett a hasonlóság, bár Ryan szeme sokkal szebb, és egészében véve sokkal jobban néz ki, mint ez a hasonmáskísérlet. Ettől függetlenül csak bámultam ámulatomban. – Mr. Christensen egyik kaszkadőre vagyok. És nem harapok. – Szia. Bocs. Taryn. – Megráztam a kezét, hálás voltam, amiért nem fitogtatta az erejét. Észrevettem, hogy Nicole Devin az orrát dörgölve megindult felém, de aztán megállt valaki mással beszélgetni. Aiden a kamera felé bökött az állával. – Figyeltelek. Innen úgy tűnt, remek voltál. Őszintének tűnt a bókja. – Kösz. Remélem, nem szúrtam el. Amikor Aiden elmosolyodott, két apró gödröcske formálódott az arcán.

– Szerintem jó voltál. Akár a profik. – Felajánlott egy pohár vizet, amit én udvariasan el is fogadtam. – Ez volt az első? Belekortyoltam a pohárba, és bólintottam. – Akkor, gondolom, nagy szerencséd volt, hogy pont ezt a szerepet kaptad. Biztosan benne leszel a végső verzióban. Nem sok statiszta mutathatja meg ilyen sokáig az arcát! Vállat vontam. – Hát akkor, azt hiszem, ez volt az én ötperces hírnevem, hm? – Biztosra veszem, hogy a barátaiddal sokáig fogjátok még ünnepelni. Ezt még hónapokig kiélvezheted. Elképzeltem, amint Marie és Tammy kiszorítja belőlem a szuszt, és elnevettem magam. – Azt hiszem, igazad van. A barátaim biztosan sokáig gyötörnek majd ezzel. Észrevettem, hogy Aiden tekintete lejjebb vándorol, és elidőzik a mellkasomon, miközben a nyelve hegye megérinti az ajkát, látható vággyal nézte a mellemet. Igen, tudom. Nincs melltartóm, itt meg hideg van. Gyorsan összefontam a karom a mellkasom előtt. Aiden alig észrevehetően megrázta a fejét, mintha ez a mozdulatom megtörte volna a varázst, és újra a szememre emelte a tekintetét. – Hé, ott jön. Akarod, hogy kérjek neked autogramot tőle? Talán még egy gyors fotóra is beáll veled. Attól a barátnőid biztos vágnak egy hátast. Azt mondják, rendes pacák. Apró kuncogás szökött ki a számon. Hát ennek a fickónak, úgy tűnik, fogalma sincs róla, ki vagyok. Nem mintha számítana neki, mivel úgyis csak a mellemet bámulja. Ryanre pillantottam, láttam, hogy bosszúsan néz, majd megállt beszélgetni Paullal, a kaszkadőrszakértővel. Paul levette a baseballsapkáját, és egyik kezével vakarózott, a másikkal manővereket mutogatott. – Nem, jó lesz így. Nem akarom, hogy a kocsija… – Tehát… Karen. Vancouveri vagy? – szakított félbe Aiden a

földre bökve mintha hangsúlyozni akarná, hogy tulajdonképpen épp Vancouverben állunk. – Nem, én Ryan… Paul meglengette a kalapját, Aiden pedig ellökte magát a faltól. Nem hiszem, hogy egyetlen szavamat is hallotta volna. – Francba. Ez az én végszavam. Mennem kell. Remélem, nem szöksz el sehová! Mielőtt felelhettem volna, Aiden elkocogott, futtában rám pillantott Találtam oldalt egy nyugodt helyet, ahonnan végignézhettem a forgatás hátralévő részét. A forgatókönyv szerint verekedés következett. Bár a verekedés nagy részében Ryan szerepelt, a bonyolultabb mutatványokat Aiden adta elő, például az ő gerincén törtek össze egy széket. Örültem, hogy az ő teste viseli el a bántalmakat Ryané helyett. Ryan testével más terveim voltak, nem szerepelt közöttük vágások beragasztgatása, sem az, hogy egész éjjel a fájdalmas vonaglását nézzem. Aiden rám kacsintott, és elmosolyodott, mikor megtöltötte a mellettem lévő hűtőből a papírpoharát. – Miért bujkálsz itt hátul? Vállat vontam. – Csak nem akartam útban lenni. Feltűrte a pólója ujját, vaskos bicepsze megfeszült, ahogy keresztbe fonta a karját. – Hát abban meg mi a jó? Igazán segíthettél volna nekem kicsit! Elég ironikusan hatott az ötlet. – Kösz, nem. Otthon is elég sörgőzös kocsmaizmot látok. Én ezt a sportot csak nézem. – Elég rég nem kellett már verekedőket szétszedni a pubomban, bár mindig kéznél tartottam az én jó öreg baseballütőmet. Aiden átpillantott a válla felett. – Hát a legutóbbi mutatvány után én bizony elfogadnék egy jó hideg sört. Össze kéne hívni pár embert, és el kéne menni inni valamit.

Erre már nem válaszoltam, elengedtem a fülem mellett a megjegyzését, aztán udvariasan kimentettem magam, és átmentem máshová. Pár jelenet után az új barátom megint megtalált. – Úgy tűnik végeztünk. Szóval, van valami terved estére, vagy elvihetlek vacsorázni? – Vacsorázni? Nem. – Már az is megdöbbentett, hogy egyáltalán megkérdezte. Otthagytam, azt a férfit bámultam, akit desszertnek akartam elfogyasztani, Aiden azonban követett. Ryan elkapta a tekintetem, és mikor észrevette, hogy újból társalogni kezdek az új csodálómmal, a szeme nyilvánvaló bosszúsággal szűkült össze. – Értem már. Azt reméled, hogy bejössz neki, igaz? – jegyezte meg Aiden félig gúnyolódva, félig – érzésem szerint – féltékenyen. – Nos, nem akarok belerondítani az álmodozásodba, de úgy tudom, nemrég jegyzett el valakit, szóval szerintem nincs sok esélyed. Szerettem volna azt felelni: „Na ne mondd! Én vagyok a menyasszonya, zsenikém!”, aztán megköszönni neki, hogy lebeszélt egy ismeretlen nőt arról, hogy bepróbálkozzon Ryannél. Ekkor azonban Ryan odaviharzott hozzánk, az arcáról nyílt aggodalom sugárzott. Eltöprengtem, vajon Aiden laza flörtölése akasztotta-e ki, de nyolc másodperc múlva úgyis megtudom. – Hé, megkérdezzem, hogy ad-e neked autogramot vagy valami? Itt az alkalom, mielőtt elmegy. – Aident annyira lekötötte Ryan közeledése, hogy észre se vette, amint a szememet forgatom. Ryan kezet nyújtott Aidennek, és erősen, férfiasan hátba verte. – Hát, cimbora, keményen nyomtad az előbb, hallod! Minden oké? Elég durvának tűnt az az ütés. Aiden megingott a lábán Ryan „baráti” hátbaveregetésétől, aztán felfújta a mellkasát, a nyakát tekergetve húzta ki a vállát a gondolattól, hogy bármi is fájdalmat okozhatna neki. – Ah, ez a mindennapi kenyerem. Jól vagyok. Hé, öö, Ryan? Úgy sejtem, már összeismerkedtél ezzel a bájos hölggyel? A neve Karen. Karen, ő itt

Ryan Christensen – mondta Aiden vigyorogva, mintha legjobb barátok lennének Ryannel. Ryan összehúzta a szemét. – Karen? Érdektelenül vállat vontam. Mi értelme lenne kijavítani? Tudtam, hogy Ryan végzett ma estére, és indulhatunk. Nemsokára Mike is ideér. Én hűséges emberi rottweilerem, támadj! – Épp megkérdeztem Karent, nincs-e kedve eljönni inni valamit. A belvárosban elég jó klubok vannak, de nem tudom egykönnyen elszakítani innét. – Aiden megbökött. – Tényleg? – kérdezte tőlem Ryan. Reméltem, látja rajtam, mennyire idegesít a fickó. – Próbáltam nemet mondani, de… Folyton félbeszakít. – Ah! – morrant fel Aiden. – Csak nem mersz egy jót bulizni. Látod már, mire gondoltam? Aiden Ryan felé fordult. – Hé, mielőtt indulnál… Nem akarom zavarba hozni, és valószínűleg túl félénk ahhoz, hogy megkérdezze, de készíthetnék rólatok egy közös fotót. – Aiden a telefonjával matatott, el is ejtette, közben azt motyogta, hogy később majd elküldi nekem a képet. Átkaroltam Ryan derekát, szerettem volna már visszamenni vele a lakókocsiba. Ryan inge átázott az izzadságtól. Hosszú nap volt, láttam rajta, hogy kimerült. És még egy rakás tiszta ruhát is át kellett adnom Mike-nak, mivel a mosási szolgáltatást csak a tehetségeknek ajánlották fel, az őreiknek nem. – Egy pillanatra sem fordíthatok neked hátat – morogta Ryan a fülembe, kiengedve a visszafojtott dühét. Bár féltékenyen viselkedett, úgy döntöttem, hogy később, a zuhany alatt bőségesen megjutalmazom érte. – Hidd el, nem biztattam semmivel! – Tudom, kicsim. – Ryan megszorított, hátrasimította a hajamat. A kezébe vette az arcomat, és hevesen megcsókolt. Hallottam, hogy Aiden felhorkan.

– Haver! Ez meg mi? Kissé zavarodottan hátraléptem egyet, mikor Ryan végzett a területmegjelöléssel. Aidennek a szája is tárva maradt, teljesen elképedt. Úgy tűnt, szeretne behúzni egyet Ryannek. Ryan pár másodpercig rámeredt, majd megpróbált úgy tenni, mintha nem is lenne dühös, csak heccelné. – Ez itt az enyém. Úgy tűnik, nem mutatták be neked rendesen a menyasszonyomat, Tarynt. Értékelném, ha nem próbálnád felszedni. Világos? *** Aiden másnap úgy elkerült, mint a leprást. Számítottam is rá. Láthatóan továbblépett, most Nicole-t halmozta el a figyelmével, kicsit túlzásba vitte a flörtölést. Aiden nagyon igyekezett pajtáskodni Ryannel, lehet, hogy ezt én váltottam ki belőle. Ryan épp csak olyan barátságosan viselkedett vele, amennyire muszáj volt: nem vette túl jó néven, hogy egy másik farkas szimatolta meg a párját. Az ilyen jellegű dolgok miatt kérdőjeleztem meg, jó ötlet-e, ha munka közben Ryan mellett vagyok. Nicole azonban kifejezetten idegesnek tűnt. Feltételezésem szerint az okozhatta a nyugtalanságát, hogy Ryannel újra kellett vennie a csókolózós jelenetet, ami láthatóan Ryan idegeit is felborzolta kissé, de nem voltam biztos benne. Ryan általában közönyös volt, most azonban óvakodva figyelte Nicole-t. Néztem, ahogy beállítják a helyszínt, felsorakoznak a kamerák, a színészek a jelre állnak megkapják az utasítást. Nem tudtam levenni a szemem róluk, akármit súgott is a szívem az eszemnek. A látvány, amint a szerelmem megcsókol valaki mást, még ha színjátékból is, úgy belemart a szívembe, hogy azt szavakkal le se lehet írni. Teljesen összezavarodtam, mikor Ryan hirtelen kitépte magát a

csókból. Az arca úgy eltorzult, mintha valami nagy, ronda, sáros bogarat nyelt volna le, nem egy aranyos színésznővel csókolózott volna. Most már sokkal kevésbé barátságosan markolta Nicole-t. Jonathan levette a fejhallgatóját, mikor Ryan gyalázni kezdte a kolléganőjét. Kétszer kiköpött a földre maga mellé. – Mondd, hogy nem az volt, amire gondolok! – Nem érted. Nagyon nehéz idők voltak ezek, és… – Figyelmeztettelek! – Ryan dühösen ellökte magától. – Ryan, várj! – könyörgött Nicole. Láthatóan összetörte a visszautasítás. – Hol van Parker? Beszélni akarok vele a kocsimban, most! – vakkantott Ryan, aztán elviharzott. Mihelyst beléptünk Ryan lakókocsijába, ő felkapta a fogkeféjét, és azonnal súrolni kezdte a fogait, köpködött, újra meg újra kiöblítette a száját az apró mosogató felett. Egyetlen szót sem szóltam. Hangos kopogás hallatszott az ajtón, gyorsan ugrottam, hogy kinyissam. Parker Shay és Jonathan Follweiler állt a másik oldalán. – Ryan, mi folyik itt? Látni akartál? – kérdezte Parker. Ryan őrjöngött. – Azt akarom, hogy eltűnjön! Ilyen nincs, Parker. – Megtörölte a száját egy kis törlőben. – Még mindig érzem a rohadt kristály ízét a számban. Parker éppen olyan értetlenül nézett, mint én. – A miét? – Nicole – morgott Ryran – rohadt metfüggő. Parker a csípőjén nyugtatta a kezét, próbálta feldolgozni a hallottakat. – Met? Úgymint metamfetamin? Ryan bólintott. – Szipózik. Jonathan úgy nézett, mintha megütötték volna. – Biztos vagy benne? Láttad, hogy használja? – Nem, de pár perce beleköpte a számba azt a mocskot. Hidd el, tudom, milyen íze van, és annyit mondhatok, hogy nem fogom

eltűrni! Korábban is éreztem rajta az ízét, amikor az ágyjelenetet forgattuk, és figyelmeztettem, de az a csepp, amit most elkaptam, teljesen friss volt. Éreztem, hogy a térdem elgyengül, gyorsan le is ültem az egyik székre, mielőtt összeestem volna a felfedezéstől. Nem tudom, melyik része döbbentett meg jobban a dolgoknak: hogy Nicole illegális szereket használ, vagy hogy a vőlegényem felismeri ezeknek az illegális szereknek az ízét. Ryan beleköpött a mosogatóba. – A francba is, Parker! Ez a második filmünk együtt! Azt hittem, számíthatok rád. – Számíthatsz is, Ryan. Higgy nekem! Fogalmam sem volt róla, hogy drogproblémái vannak. – Tőlem felkaphatják a hírt a kábelhálózatok, de annyit mondhatok, hogy olyan projekthez nem lehet köze, amin az én nevem szerepel. – Ryan, haver, sajnálom. Nem tudtam. Gondoskodni fogok róla. – Hát azt ajánlom is! – vakkantotta Ryan. – Mert én addig nem állok kamera elé, amíg ez az ügy nincs elrendezve. Még csak pár napja forgatunk. Rúgd ki, és szerezz másik színésznőt! Egy profit, akinek nincsenek drogproblémái. Jonathan éppen olyan dühösnek és frusztráltnak tűnt, mint Ryan, ő is Parkert fixírozta a maga módján. Parker nagyot sóhajtott. – Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű, Ryan. Már megvannak a reklámanyagok és állóképek. Ryan továbbra is kiborulva vitatkozott. Az érzelmi kitörése csak rontott a helyzeten. Tennem kellett valamit. Mihelyst összenéztem Parkerrel, finoman intettem neki az ajtó felé, remélve, hogy ad nekem egy kis időt Ryan lenyugtatására. – Gondoskodni fogunk róla, Ryan. Te csak lazíts! Én közben elintézek pár telefont. – Kifelé menet Parker a fülére nyomta a mobilját.

Ryan irracionálisán viselkedett, még a szekrényekbe is belevágott az öklével. – Ryan… – Mi van? – csattant fel. – És mielőtt rákezdenél, annak idején kipróbáltam párszor még a főiskolán. Tudod, hogy nem drogozom. Örültem, hogy ezt hallom, de most jobban aggasztott a csapkodása. – Tudom. Figyelj, szívem! Tudom, hogy dühös vagy, de nem az a legjobb módja a helyzet kezelésének, hogy kiakadsz, és a kirúgását követeled. – Nem neked van vegyi méreg a szádban, Taryn! – Tudom. De azt is tudom, mi szerepelt abban a főproduceri megállapodásban, amit aláírtál. Ettől alaposan lehiggadt. Odatoltak neki pár oldal jogi porhintést aznap, mikor a papírokat aláírta; és persze nem mindent olvasott el, bízott benne, hogy az ügyvédje általános főbólintása elég megerősítés. Mivel azonban több millió dollárról volt szó, én minden egyes szót elolvastam Ryan példányában, nem adtam rá esélyt az ügyvédjének, hogy kihagyjon belőle ezt-azt az összefoglalójában. – Erre a filmre kettős felelősséget vállaltál. Beleegyeztél, hogy józan döntéseket fogsz hozni, amikor elfogadtad azokat a jogokat. Minden producer köteles a többiekkel tárgyalni a főbb tehetségeket érintő minden kérdésben, úgyhogy támogatnod kell őket, és kordában kell tartanod az érzelmeidet, nem ugorhatsz neki az embereknek. Ryan begörbítette az ujjait a levegőben. – Csak szeretném megcsavarni a nyakát. – Tudom, de nem teheted. Végighúzta az arcán mindkét kezét. – Grrr. Francba. És akkor most… mit csináljak? – Ülj le egy pillanatra, és próbálj megnyugodni! Ryan szeméből rettegés, aggódás és harag sütött – ezek az érzelmek próbálták maga alá gyűrni, mikor elkapta a beépített hűtő

melletti szekrényt. – Még sosem volt dolgom ilyesmivel, Taryn – morogta. – Teljesen tanácstalan vagyok. Úgy értem, mihez kezdjek vele? A viselkedését látva egyik részem azon aggódott, hogy hatottak rá a Nicole szájából átvett drogok. Nem rendelkeztem közvetlen ismeretekkel a met hatásáról vagy jeleiről, így végül egyszerűen úgy döntöttem, hogy nagyon kiborult. – Kicsim ülj le! Át kell gondolnunk a helyzetet alaposan, logikusan. – Legnagyobb meglepetésemre Ryan engedelmeskedett, bár még mindig akkorákat fújtatott, mint dühös bivaly a szőlőben. – Lélegezz mélyeket! Szeretném, ha megpróbálnád elfelejteni egy pillanatra, hogy színész vagy, ő pedig a kollégád, és úgy gondolkoznál, mint egy producer. Ez üzlet. Először is, beszélj higgadtan Parkerrel! Tudod, hogy a kiabálással semmit nem tudsz megoldani. – Tudom – felelte –, csak annyira dühös lettem, és… – Tudom, szívem, leállítottad a forgatást, így most nincs más választásuk, kezelniük kell az ügyet. – Nem megyek vissza. Nincs az az isten! – Beszélj Jonathannal! Találjatok ki valamit! Nicole drogozása miatt le kellett állítani a forgatást, veszélyezteti a filmet. Erre lépniük kell. De nyilván van egy rakat jogi és szerződéses következmény, amit tekintetbe kell venni. Aztán megbeszéljük, hogyan szembesítsük a tényekkel, és megpróbáljuk megoldani a dolgot. Ryan bólintott. – Nem hiszem el, hogy ennyire nem gondolkodik! Már az első pillanattól gyanús volt, de nem mondtam semmit. Aztán a tegnapi jelenetünk alatt… akkor már biztosra vettem. Most értettem meg, hogy Ryan nemcsak azért viselkedett furcsán, mert végignéztem a szexjelenetét. – Ha olyan buta, hogy a drog miatt kockára teszi a karrierjét, mikor pedig talán most kezd meglendülni – mondtam –, akkor megérdemli, hogy szembe kelljen néznie a következményekkel,

bármi történjék is. Nem gyerek már. Neked pedig meg kell tanulnod kezelni mindezt, ha te akarsz lenni a saját filmjeid főproducere. Mindent objektíven kell szemlélned. Úgy tűnt, belenyugodott. – Igazad van. Mindenben. Különösen, ha saját stúdiót indítunk, ahogy megbeszéltük. Bólintottam. – De… – Megvártam, amíg a szemembe néz. – Nicole még fiatal, és ostobaság tőle ez a drogozás. Segítened kell neki. Ryan arca összerándult. – Segítsek neki? – Igen, segíts neki! Figyelj, tudom, hogy irtó dühös vagy, de nyilván komoly gondjai vannak, ha ilyen kemény drogokhoz nyúl – És ehhez nekem mi közöm? Tudtam, hogy a helyzet ellen lázadozik, nem ellenem. – Nagyon is sok, szívem. Ahelyett, hogy forgatnál, itt dühöngsz. Senki nem poénból drogozik. Na jó, talán vannak olyanok is, de azok nem metet használnak. Egész héten nagyon feszültnek tűnt, úgyhogy szerintem nem mulatságból nyúlt hozzá. Ennek a lánynak az kell, hogy valaki közbelépjen. – Csak mert valaki kövérnek nevezte, vagy mittudomén, most ez is az én nyakamba szakadt? Hát ez remek. – Mindenki megérdemel egy második esélyt. Épp most toltad le mindenki előtt. Ki tudja? Talán észbe kapott az ijedtségtől. Ryan nevetett a feltételezés valószerűtlenségén. – Legyél a segítője, a mentora! Te is nagyon jól tudod, mennyire rátelepszik az emberre a stressz. Azért drogozik, mert próbál megküzdeni valamivel, és ha te most mindent megteszel, hogy kirúgják, nem tudhatod, hol áll meg. Ne hagyd, hogy ő is a hollywoodi statisztikákat erősítse, Ryan! Olyan sokan dobták már el az életüket a drogok és az alkohol miatt! Elég egy ember ahhoz, hogy máshogy alakuljanak a dolgok. Nézz a szívedbe, és legyél te az az ember!

Felvonta a szemöldökét. – Mintha hallgatna rám. – Sosem tudhatod, melyik közbeavatkozás hoz eredményt. Legalább fontolóra vette a javaslatomat. Mintha egy örökkévalóságig bámult volna rám, mielőtt azt felelte: – Nem akarod a szerepet? – Micsoda? – Úgy hátrahőköltem, mintha kibiztosított kézigránátot dobott volna az ölembe. – Nem akarod a szerepet? – Komolyan beszélsz? – Halál komolyan. Jobban tudod a párbeszédeket, mint ő, és amikor elpróbáltuk, teljes természetességgel adtad elő. Tudod, hogy képes vagy rá. Kérdés, hogy akarod-e? Hirtelen tisztán éreztem a mögöttem álló falat. – Ryan, te ezt nem kérdezheted tőlem, és nincs hatalmadban felajánlani ezt a lehetőséget. Valaki kopogott a lakókocsi ajtaján, ismerős női hang csendült fel odakint. – Ryan? – kiáltott Nicole. Ryan kikerekedő szeméből tisztán láttam, fogalma sincs, mihez kezdjen most. Egy pillanatra megfogtam a kezét, aztán kinyitottam a kocsi ajtaját.

11. FEJEZET ELVÁLÁS

– Nagyon jól viselkedhettem, hogy ilyen látvány fogad – mondta Ryan, mikor hazaérve azt látra, hogy az ágyon olvasok, az elismerése kiérződött a buja vigyorából. Az ajtóban állt, a karját összefonta a mellkasán, úgy vigyorgott, mint a fakutya. Későre járt, majdnem tíz óra volt, azt hittem, hogy teljesen ki lesz facsarva, így nagyon megkönnyebbültem, hogy mosolyogni látom. Úgy tűnik, tetszett neki az új, krémszínű kombiném és a hozzáillő bugyim. Ennyire sikerült felöltöznöm zuhanyozás után, ugyanis kimerítő napom volt: próbáltam lépést tartani Anna Garrett-tel és a hitelkártyáival. Rámosolyogtam Ryanre, megint éreztem azt a borzongást, amit a puszta tekintetével keltett bennem. Azóta nem láttam, hogy reggel elment Mike-kal, és örültem, hogy jó hangulatban tért haza, hiszen tudtam, hogy nehéz napja volt. Remélhetőleg megmarad a jó hangulata, és segít majd enyhíteni az elkövetkező beszélgetést. Egész nap rosszul éreztem magam miatta, de a Marie-vel telefonon folytatott beszélgetésem után nem halogathattam tovább a dolgot. Ágyhoz kötött a bánat, hogy hamarosan haza kell mennem, ám az egész napos távolléte utáni viszontlátás örömétől kedvem lett volna felugrani és a csípője köré fonni a lábamat. Ryan odaballagott hozzám; az ujjával végigsimította a felsőm finom spagettipántját, majd a gerincem melletti mélyedést, az érintésétől megremegett az ágyékom. A torkából halk, mély morgás szakadt fel. Megnyaltam az ujjbegyét, mikor csábítóan végighúzta az ajkamon.

– Gondoltam, ha már a te pénzedet költöm, olyasmit is vehetek ami neked is tetszik. Rám villantotta a milliódolláros mosolyát, amitől elgyengült a térdem. Francba, mindennap hiányolni fog. Mint a társára felhágó nagymacska, úgy mászott fel az ágyra, és helyezkedett el fölöttem, miközben a meztelen vállamat cirógatta az ajkával. – Nagyon tetszik. Nagyon. Nagyon. Tetszik. A combjával kívülről összefogta az enyémet, a csípőjét leeresztette, és hogy bebizonyítsa a tetszését, a fenekemhez nyomta a farmer mögé bújtatott erekcióját. Megfordultam alatta, a hátamra feküdtem. A nyelvünk együtt kavargott, eszembe juttatta, mennyire hiányzott ma. – Elképesztően gyönyörű vagy – lehelte az ajkamra, leeresztette a testét az enyém mellé. – Hiányoztál. Elmosolyodtam, megborzongatott a tudat, hogy ő is ugyanúgy érzett, mint én. Kisöpörtem a haját a szeméből, amikor a fejét a mellkasomra fektette. A kristálymet miatti balhé óta három nap telt el, és most mindenki ügyvédje és menedzsere eljött, hogy összefogjanak, és úrrá legyenek a helyzeten. – Úgy hallottam, kiváló munkát végeztél reggel. – Megcsókoltam Ryan homlokát. Felsóhajtott. – Meg fogom tiltani, hogy Annával barátkozz. Kicsit hátrahúzódtam, hogy lássam az arcát. – Miért? Ő hagyta jóvá, hogy megvegyem ezt a szerelést! Ryan felemelte az ujját. – Tilalom visszavonva. – Biztatóan rám mosolygott. – Gondoltam, hogy el fogja mondani. Motyogott valami a tyúkokról és a pletykázásról. Pedig még a felét sem tudta. Most, hogy ennyi időt töltöttem Annával, Hollywood

fél szennyesét megismerhettem. – Annát nagyon lenyűgözte a mai viselkedésed. Még mindig nem bántad meg a döntésedet? Megemelkedett, majd lesüllyedt a válla. – Mi mást tehetnék? Megint elsírta magát, mikor közöltem vele, hogy szerencséje, hogy nem rúgták ma ki. Jobb lesz, ha ezúttal tisztán tartja az orrát. Ha még egyszer rajtakapják, nem kap még egy esélyt. – Ryan mélyen a szemembe nézett. – Kicsit remélem is, hogy eltolja. Megmondtam Jonathannak, hogy jó helyettes lennél. A mellkasomat meglepettség és bosszúság szorította el. – Nem vagyok színész, Ryan. Nem kellett volna ezt mondanod. Felkapta a fejét. – Miért? Mitől félsz? Ah, alig pár dologtól. Hogy a média felkapja az átalakulásomat? A hamis vádaktól, melyek szerint felhasznállak az előrejutásomhoz? A helytelen elméletektől, hogy ez csak valami reklámfogás? Hogy rossz hatással lesz a karrieredre? – Rossz ötlet. Összevonta a szemöldökét. – Tudod, hogy született tehetség vagy. Megborzongtam a gondolattól, tudtam, hogy elfogultan vélekedik. – Ha valaha is erre a pályára lépek, ki akarom érdemelni, nem akarom, hogy csak úgy a kezembe nyomják. Ryan ajka megrándult. – Te vagy az egyetlen, aki így fogná fel. Ebben valahogy nagyon kételkedtem. – A pletykamagazinoknak ez lenne a nagy napja, Ryan. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Nincs rá szükséged, hogy még ez is rátelepedjen a közszereplői énedre. Az is elég rossz lesz, amit a kis szerepemről fognak mondani. – Talán elindítja a karrieredet. A szememet forgattam. – Most mi van? – vihorászott a karját a papirkupacomra ejtve.

Felkapott pár lapot, és rájuk pillantott. Láttam, ahogy a tekintetébe szkeptikus érdeklődés költözik. – Ez meg mi? – A papírokat vizslatta. – Anna adott pár dokumentumot átnézésre, pénzügyi dolgok meg hasonlók. Ryan átlapozott egy kisebb köteget, közben egyre érdeklődőbb lett. – Ez a Csúszócsomóhoz tartozik. Hogy lehet…? Ez… szabad ennek nálad lennie? Ez a film gyártójával, a Light Reel Picturesszel kötött szerződésük. – Hol a papírra meredt tátott szájjal, hol rám, mintha valami borzalmas bűntettet követtem volna el. – Produkciós megállapodás, a Light Reel szerződése… Te jó ég, Taryn! Kivettem a lapokat a kezéből, próbáltam enyhíteni a törvénysértést, tudva, hogy még őt sem avatták be a Csúszócsomó létrejöttéhez szükséges megállapodások mindegyikébe. – Bizalmasan kaptam őket. Sokat beszélgettünk Annával, és rengeteg kérdésem volt. Azt hiszem, beloptam magam a szívébe. – Nehogy valaki megtudja, hogy nálad van! – tanácsolta, miközben megfeddett a merészségemért. Kikaptam a kezéből az utolsó pár oldalt, feldühített, hogy felelőtlennek tartott. Csinos kupacot formáztam belőlük; miközben igyekeztem visszatartani a bizonyítékot, elveszítettem szem elől az utolsó átolvasott oldalamat. – Tudom. Te se mondd el senkinek, hogy nálam vannak! Oldalra döntötte a fejét. – Miért vannak nálad? Rápillantottam. – Valakinek vezetnie kell a filmgyártó vállalatunkat! A kupac aljáról kihúztam egy építészeti katalógust, amit korábban kért, hátha ezzel elterelhetem a figyelmét a megdorgálásomról. – Tessék, ezt neked hoztam. Építs nekem házat, ó, kapitány, kapitányom! Figyelemelterelés fényes tárggyal. – Szuper! – A hasára fordult, és átlapozta. – Láttál benne olyat,

ami tetszett? Megráztam a fejem. – Mind tetszett. Halvány zörejt hallottam. – Mike odalent van? – Nincs. A hangjába némi szomorúság vegyült, mintha hiányzott volna neki a barátja. – Ryan, egyáltalán nem bánom, ha velünk van. Ő már nem csak a biztonsági szolgálatod feje. Felhívhatnád, és szólhatnál neki, hogy jöjjön át. Csinálok pár olyan mexikói szendvicset, amit ti ketten annyira imádtok. Ryan próbált időt nyerni, nyugtalannak tűnt. – Hát… tudod… ma más tervei vannak. – Mire készül? Ryan nem felelt, elment zuhanyozni. Már majdnem elaludtam, mikor éreztem, hogy az ágyon mocorog, aztán valami hegyes megcsiklandozta a fenekemet. – Mit csinálsz? – Ne törődj vele! – felelte, és a tenyerét a combomra nyomta. – Csak csináld tovább nyugodtan, amit eddig csináltál, emiatt nem kell aggódnod. Átnéztem a vállam felett. – Ez alkoholos filc, Ryan! – Le fog jönni… egyszer. Ne mocorogj! – Szivi, kérlek, ne rajzolgass a fenekemre! – Cssss! – Elhúzta a bugyimat, hogy ne legyen útban. – Ez a fenék az enyém. Az én tulajdonom. Tulajdonos neve… – mondta tárgyilagosan. Felnyögtem, ahogy a hátsómra nyomta a tenyerét, a huncut ujja nagyon ügyesen bekúszott a két combom találkozása közé, ott remegett, csiklandozott. Pontosan tudta, mit tesz velem. – Szóval – leheltem, a fenekemre koncentrálva – ezek szerint a te

feneked pedig az enyém? – Pontosan – mormolta. – A tiéd. A testem a te tulajdonod. Szeretnél játszani vele? Megengedem. Felizgattak a szavai. – Megengeded? Nem tudtam, hogy engedélyre van szükségem, hogy játszhassak a saját játékaimmal. Azt hittem, ez az egykeség előnye. Nem kell osztozni. Ryan összevonta a szemöldökét, visszatért a rajzoláshoz. – Nick régen élvezte, ha eltörhette a játékaimat. Ha megharagudott rám, darabokra zúzta a cuccaimat. Elszomorított, hogy Nick ilyen aljasul bánt Ryannel. A homlokomat ráncoltam, azt kívántam, bárcsak eltüntethetném ezeket a rossz emlékeket. Teljesen elmerült a rajzolásban, rápillantottam a vállam felett. – Jól szórakozol? Kaptam hivatalos Ryan Christensenautogramot? Ryan kuncogott. – Mit szólnál ahhoz, ha egyforma tetoválást szereznénk? Egyszerre több gondolat is átvillant a fejemen a „fájdalom” és „tű” szavakkal, aztán ezt követte a kérdés, hogy vajon komolyan azt fontolgatja-e, hogy tartósan rávési a nevét a jobb farpofámra. A következő gondolatok úgy zúdultak rám, mint egy gyorsan előrecsévélt film, és mind a Thomas érzéki testét díszítő tetoválások körül forgott; felvillant előttem a formás bal csípőjére simuló törzsi művészeti motívum, mely mintha Csodaországba mutatta volna az utat. Meg kellett köszörülnöm a torkomat. – Egyszer gondoltam tetkóra. De sosem valósítottam meg. Miért? Más módon is szeretnéd megjelölni a tulajdonodat? Vállat vont, úgy tett, mintha nem érdekelné, de láttam rajta, hogy komolyan fontolóra vette. – Csak gondoltam, király lenne. Már egy ideje gondolkozom rajta. Hogy talán magunkra tetethetnénk ugyanazt a szimbólumot, vagy

ilyesmi. Próbáltam kivenni, mit rajzol, de csak egy doboznak tűnt, mellette mindenféle irkafirkával. – Az meg mi? – Repülőteret rajzolok. Ez itt a terminál, ez pedig a leszállópálya! Ne mozogj! Az óriás jetemnek le kell szállnia. Gyorsan az oldalamra fordultam. – Hé! Most nézd meg… téged nem is érdekel, ha több száz utas zuhan az óceánba, a biztos halálba? Gonosz vagy. – A korábban eltökélt arca most teljesen elcsüggedt. Nagyon jó színész volt. Rámosolyogtam, kikaptam a fekete filcet a kezéből, és rámásztam. – Miért? Talán a haditengerészet tagjaival van tele a géped? Hadd rajzoljak most én a te fenekedre! Belevésem a monogramomat a tulajdonomba. Bár már reggel fél hat óta talpon volt, villámgyorsan kibontotta a törülközőjét, és a hasára fordult, készségesen hagyta, hogy a testére rajzoljak. – Taryn… Mitchell… tulajdona – véstem folyóírással a feszes, csupasz fenekére. Végezetül még egy szívet is biggyesztettem mellé. Ryan hátranézett a válla felett. – Kész? – Aha. Kikapta a kezemből a filcet, és eldobta nagyjából az éjjeliszekrény irányába. – Gyere ide! – mondta, a kezét a fejem mögé téve a szájához húzott. Finom mentás íze volt. A tusfürdője és a samponja bevont a kedvenc illataim ismerős védőburkába. Gyengéden a hátamra gördített. Az ujjai belekaptak a hajamba, meghúzták, a fejemet a kezébe fogta, némán azt mondta, hogy sosem fog elengedni. Ryan Christensent megcsókolni nekem olyan volt, mint valami azonnali vágykeltő szer. A szenvedély a testembe nyilallt, felébresztette benne azt a mohó sóvárgást az érintése iránt, mely valójában sosem aludt ki teljesen.

Megcsókolta a nyakamat, az állkapcsom alatti érzékeny helyet, végig, egészen a nyakszirtemig. A keze átsiklott a hasamon, az ujjaival megsimította a bordáimat, feljebb húzta a kombinémat, hogy szabaddá tegye a bőrömet. Az ajka átsiklott a csipke felett, megkereste a kemény mellbimbómat, a fogaival pedig finoman beléharapott. A felsőm minden teketória nélkül a földre került. Beletúrtam a nedves hajába, miközben ő a mellemet szívta, csiklandozta a nyelvével. A keze belebújt a bugyimba; felnyögött, mikor észrevette, hogy teljesen leborotváltam magam a számára, aztán még egyszer, hangosabban, mikor megérezte, mennyire nedves lettem. – Hűha – lehelte halkan, tiszteletteljesen, majd visszatolta a számba a nyelvét. Lassan rám feküdt, a térdével szétnyitotta a combjaimat. Feltérdelt, a bugyim után nyúlt, fájdalmasan lassan húzta le, mintha kiélvezné a látványt. Felemeltem a lábam, a bokámnál éreztem a selyem simítását. Ryan a kezébe vette a vádlimat, visszatette a lábamat a sajátja mellé. – Hadd nézzem meg! – suttogta, én pedig szétnyitottam neki a lábamat. Élesen szívta be a levegőt. Láttam, ahogy a hév áttüzesíti az arcát, ragyogó pírt fest rá. Az ujjai átsiklottak a bőröm felett. – Istenem, de gyönyörű vagy! – lehelte. Akadozni kezdett a lélegzetem a nyers, zabolázatlan rajongásától. Végigsimítottam az izmos mellkasát, a kidolgozott hasizma barázdáit, a káprázatos testét csodáltam, miközben ő engem imádott. – Szeretlek – mondtam a tekintetébe mélyedve. Oldalra dőlt a feje, leereszkedett az alkarjára, és megcsókolt. – Én még jobban – bizonygatta a számba. Ryan végigcsókolta a testemet, megnyalta a köldök alatti sima bőrt, miközben teljesen szétnyomta a combjaimat. Lebámultam a kék szemébe, mely epedve várta a reakciómat. Néztem, ahogy behunyja a szemét, miközben vadul belevetette magát a kielégítésembe. – Ó, istenem… – Ezt most szerintem hangosan kimondtam. Elég

hamar sikerült teljesen elkábítania. Megtörölte az állát a kézfejével, és feljebb mászott az ágyon, mint valami éhes vadállat. Mielőtt észbe kaptam volna, fölé kerültem, éreztem, hogy a testem minden csodás centimétere köré simul, miközben lejjebb ereszkedtem, hogy teljesen magamba fogadjam. – Ó, Tar – nyögte, erősen a mellkasára húzott, az egyik alkarjával és kezével a testemet tartotta, a másikkal a fenekemet mozgatta. A csókjaink zihálássá váltak, az orrunk egymáshoz súrlódott, az ajkunk egymáson pihent. Hosszú ujjai beletúrtak a hajamba. – Olyan jó veled – lehelte, egyenesen a szemembe nézett, majd újra a számra nyomta a száját. A csípője már olyan gyorsan mozgott, hogy elállt tőle a lélegzetem. A nedvességem még tovább tüzelte. – Igen, ez az. Mmm – nyögte, és még keményebben folytatta. Erős keze a fenekemet markolta, s megújult erővel döfött belém. Kezdtem csillagokat látni. Gyors átgördítéssel a hátamra fektetett, végigsiklott a testemen, hogy újra lázasan előre-hátra csúsztathassa a nyelvét. Finoman, de határozottan belém harapott, itt is, ott is megrágcsált kicsit, belevájta a fogait a belső combomba, a fájdalom csak felerősítette a gyönyörömet. Az ujjait begörbítette bennem, erős érzésekkel töltött el, miközben a pajzán nyelve folyamatosan csapkodott. Mikor újból belém hatolt, levegő után kaptam. A bal kezét összefonta az enyémmel, egy pillanatra megállt, hogy megcsókolja az ujjpercemet. – Csak a tiéd – mondta az ajkamon, aztán a karomat a fejem fölé emelte, minden mozdulattal egyre mélyebbre ereszkedett bennem. Hihetetlen boldogság töltötte el a szívemet a gyengéd gesztustól, teljesen átadtam magam az akaratának. Úgy hempergett velem az ágyon, mint a prédáját kifárasztani próbáló éhes krokodil, olyan módszerekkel elégített ki és fordított ki önmagámból, hogy azokat be kellene tiltani. Éreztem, hogy közeledik a felfokozott orgazmus forró rohama. Egészen mélyen járt

bennem, az ujjai tökéletesen játszottak a bőrömön. Már nem tudtam tovább visszatartani, a testem megkönnyebbülésért sóvárgott. Párszor megálltam levegőt venni, összeszorítottam a szemem a rajtam átcsapó érzések alatt. Belenyomtam az arcom az ágyneműbe, és átengedtem magam a mindent felemésztő orgazmusnak. Később összebújva hevertünk az ágyban. Ryan a hátamhoz nyomta a mellkasát, éreztem az erős, meleg ölelését. Végighúztam az ujjaimat az izmain, az alkarja finom szőrszálain, előre rettegtem attól a pillanattól, mikor nélküle leszek kénytelen aludni. Megcsókoltam a karját, kiélveztem a pillanatot, hálás voltam, hogy itt és most így együtt lehetünk. Éreztem az egyenletes, meleg lélegzetét a vállamon, feküdtem, és hallgattam, ahogy elalszik. Holnapig várnom kell, hogy a hazamenetelemről beszélgessünk. *** Jólesett később kelni, mivel Ryannek úgyis csak tízkor indult a napja. Miközben kiélveztük a ráérős reggelt, bepakoltam a gyártási szerződésből és forgatási naplóból álló példányaimat az újonnan szerzett válltáskámba. Gondosan eltettem mindent, ami ahhoz kellhet, hogy lefoglaljam magam. Ryan jelmezfelelőse, Paula tele volt energiával, és lelkesen igyekezett a kedvünkre tenni, mikor megérkeztünk, mindkettőnknek hozott kávét. Mike láthatóan különleges bánásmódban részesült, Paula félretett neki egy csokis eklert. Ilyesmit még Ryan sem kapott. Átnéztem a forgatási naplót, megnéztem Ryan aznapra tervezett fellépő idejét és jeleneteit, aztán úgy döntöttem, hogy lehallgatom a sörözőm üzenetrögzítőjét. Nyugtalanító volt hallani Thomas hangját, ahogy kétszer is kimondta a nevemet, mintha valami kegyetlen tréfát űzne valaki a memóriámmal, és a gyűlöletemet vágyódássá változtatná. Mindkétszer arra kért, hogy hívjam vissza, de nem akarta elárulni a

hívása okát, csak annyit mondott, hogy sürgős. A második üzenet azért valamivel informatívabb volt. Bár ez is elég homályosra sikerült, belevette azt az egy szót, amivel rá tudott venni, hogy felhívjam: Melanie. – Csak annyit mondott, hogy Mel nagyon beteg – tájékoztattam Marie-t. Marie épp készült kinyitni a pubot, és meghallgatni a két jelentkezőt a csapos/pincér pozícióra, amikor felhívtam. – Nem mondta, mi baja. Csak azt, hogy fogytán az idő. – Francba. Megpróbálom felhívni az anyját. Meglep, hogy nem hívott fel, ha a városban van – felelte Marie nyugtalanul. – Mikor mész ügyvédhez? – Kedden egykor. Addigra visszaérsz, ugye? – Igen, ebben biztos lehetsz. Hallottam, hogy nagyot sóhajt a telefonba. – Jó. Tammy mostanában elég mogorva. Szerintem haragszik, hogy nem segítünk neki az esküvői előkészületekkel, de nekem fogalmam sincs, mit kéne tenni. Beszéltem az anyjával a nászajándékosztásról, és úgy döntöttünk, hogy vagy a bárban tartjuk, vagy elmegyünk valahová, mondjuk a Jake on the Pierbe. – Hamarosan hazamegyek. Felhívlak, ha tudom, mikor indulok. Ma este meg kell mondanom Ryannek. *** A stáb egyik sofőrje vitt vissza a lakókocsinkba, Mike, mint rendesen, most is elöl ült. Azt hittem, bejön velünk a szokásos gyors biztonsági vizsgálatra, így meglepett, mikor sietve beterelt minket, és el is tűnt, mihelyst felkapcsoltuk odabent a lámpát. – Hát ez furcsa. Hová rohan ennyire? Ryan vállat vont. – Nem tudom. Láttam rajta, hogy titkol valamit. Elmosolyodtam a gyenge

füllentésen, miközben néztem, ahogy melegítőnadrágot húz fel. – Dehogynem. Mostanában gyakran eltűnik. Miért nem mondod el? Ryan felsóhajtott, aztán megadta magát. – Mert valószínűleg dühös leszel érte, én pedig sosem hazudok neked, így hát… Francba. Ezután már nem tarthatja vissza. A farmeremet átcseréltem a kedvenc jóganadrágomra. – Ki az? – Ki ki? Nem ez a megfelelő alkalom, hogy eljátszó a tudatlant, miszter! Fújt egyet. – Paula, a jelmezfelelős. Pontosan láttam magam előtt. Olyan magas, mint én, egy hetven körüli. Vékony. Aranyos és vágány, a rövid, koromfekete haját lekerekítette az állánál, és két centi széles acélkék csíkot festetett bele. Fekete keretes szemüvege csintalan könyvtárosra emlékeztetett. – Nem az első randijük, igaz? Ryan pillantása elárulta, hogy nem fogja letagadni. – Csodás. Ki fogja csinálni Marie-t. Ryan felnyögött, mikor kisétáltam a hálószobánkból. – Csak vacsorázni viszi el olykor, Tar. – Szerinted. Közben pedig mindennap felhívja Marie-t, és reményt önt belé. – Szinte égetett a csalódás érzése. – Tudtam. És figyelmeztettem is Mike-ot. Hallottam, hogy Ryan káromkodva követ lefelé a lépcsőn. – Nézd, nagyon tetszik neki Marie. Higgy nekem! De ez a vonal most épp nem alakul, mit kéne tennie? Mondjon le az életről? Éreztem, ahogy egyre nő bennem a düh, tudva, mennyire megviseli Marie-t így is az a sok rondaság, amit Garytől kap. – Csak jobban örülnék, ha nem dugta volna bele a nyelvét a legjobb barátnőm szájába. Ettől biztos megszakad a szíve.

Ryan követett a konyhába. – Hát megcsókolta, na. Az azért nem olyan, mintha örök szerelmet fogadott volna neki! – Ezt én is vágom, Ryan. De nem ez a lényeg. Azt mondta, hogy szeretne értesülni arról, mi történik Marie-vel. És ezt nemcsak neki mondta, de engem is bizalmasan megkért. Ha valaki ilyet mond, akkor utána nem hívja randira a főnök asszisztensét. Ez nem így megy. Tarthatta volna a távolságot, de ő másképp döntött, pedig tudta, mennyire sérülékeny Marie. És a mindennapos telefonhívások? Nem lehet így viselkedni a nőkkel. Marie közel engedte magához, pedig már téglafalakat vont maga köré, ez pedig végleg taccsra fogja tenni. Ryan feltette a kanapéra a hosszú lábát, összefonta az enyémmel. – Megértem. Mit gondolsz, én miért vártam hetekig, mielőtt megcsókoltalak? Már a találkozásunk napján végigcsókolhattam volna a testedet, de nem tettem. Na persze. – Nem hagytam volna. A magabiztos pillantása megcáfolt. – De igen, és ezt te is tudod. De nem akartam elsietni semmit. Veled nem. A csók megbonyolítja a dolgokat. Lassan közeledtem, mert azt akartam, hogy megismerj, tényleg ismerj, mielőtt testiségbe fordul. Tehát megértem, hogy a csók után a barátságnál erősebb érzelmek támadtak Marie-ben. Átmásztam a lábán, és összegömbölyödtem a mellkasán. – Ismerlek. Ryan fészkelődött, kényelmesen elhelyezkedett. Megcsókolta a homlokomat. – Tudom. Kavarogtak a gondolataim. – Úgy tűnik, ezek a barátságnál mélyebb érzelmek nem elegek Mike számára az önmegtartóztatáshoz, mivel másik nővel randizgat. – Felfújod a dolgot – morrant fel Ryan. – Nem tudhatod.

A mellkasához bújtam, és behunytam a szemem. – Nos, azt viszont tudom, hogy amíg csajozgat a stábban, addig jobban teszi, ha távol tartja magát a legjobb barátnőmtől. Ryan a fenekemen nyugtatta a kezét. – Nem kellene inkább rájuk bízni a döntést? – Nem – morogtam a bőrére. – Én döntök Marie helyett, nem fogom hagyni, hogy egy másik idióta is összetörje a szívét. Mike kapott egy esélyt, és elszúrta. Remélem, boldogok Paulával. Ryan erre rácsapott a hátsómra, majd belemarkolt. – Ne morogj már! Áthúztam az ujjamat az arca határozott gödröcskéjén. – Inkább csalódott vagyok. Azok után, amiket Marie mesélt, hogy miket sugdos Mike a fülébe a napi telefonhívások közben, azt hittem, különlegesnek tartja. De úgy tűnik, Marie félreértette. Ryan felemelte az állam, és rám bámult. – Ne nézz így rám! – mondtam. – Mike az, aki valaki mással randizik. Komolyan beszélek. Nem fogom hagyni, hogy Marie-t megint megkínozza valaki. Gary sosem bánt vele jól, és erről rá is térhetünk arra, amit még el kell mondanom. Ryan felvonta az egyik szemöldökét. – A legjobb barátnőmnek szüksége van rám otthon. *** Már akkor elkezdett pokolian hiányozni nekem Ryan, mikor a repülő végiggurult a kifutópályán. Egy hónapja nem jártam itthon, de mihelyst megláttam a pótcsaládomat a repülőtéren, minden azonnal a helyére zökkent. Istenem, mennyire hiányoztak a barátaim! Nem is jöttem rá, míg nem láttam felcsillanni az örömöt az arcukon. Először Pete ölelt át, felemelt a földről. – Ideje volt már hazatolni a képedet. Hiányoztál, kislány! Megöleltem és megcsókoltam Tammyt, aztán átkaroltam Marie

nyakát. Csak akkor vettem észre a Tammy és Marie közötti feszültséget, mikor mind bepréselődtünk Tammy Toyota Camryjába. Marie kérdezett tőle valamit, Tammy azonban úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, amitől Marie elkedvetlenedett. Ismerős, mégis különös érzés volt felbaktatni a lakásomba vezető lépcsőn, hiszen már jó pár hete nem jártam itt. Tammy előhúzott néhány alumínium sütőtálat a pub konyhájából, mielőtt követett volna minket felfelé a lépcsőn. – Gondoltam, biztos éhes leszel, úgyhogy csináltam neked olyan sült csirkét, amit annyira szeretsz – jelentette be Tammy. Megfordultam, és megöleltem. Mennyire szerettem mindnyájukat! A nappaliban észrevettem pár dobozt, feltételeztem, hogy Marie-é. – El tudtál hozni pár holmit a házból? Marie a fejét rázta. – Nem. Gary nem enged be. – Két hatalmas kukászsákra mutatott. – Valamelyik nap átmentem, és ezeket az oldalsó teraszon találtam. Többnyire téli ruhák meg olyasmi, amit nem is hordok. Felmordultam, mindkettőnk helyett felhúztam magam. – Hogy érted azt, hogy nem enged be a házba. Kizárt? Marie vállat vont. Tisztán látszott, mennyire megviseli ez a stressz. – Majd elrendeződik. Meglepett, hogy nem rúgta be egyszerűen az ajtót. – Felhívtam a bankot, és megerősítették, hogy az új számlaszámodra utalják az automatikus kifizetéseket. Megkaptad a fizetésed? Bólintott. – És a tizenötödikei bér? Marie a homlokát masszírozta. – Az még a közös számlánkra ment. Felvettem kétszáz dollárt egy automatából, mire Gary felhívott dühöngve, hogy tartozom neki a számlákkal. Gondolom, a pénz az övé, míg az ügyvédek el nem intézik a dolgot.

Gyors fejszámolást végeztem. – Tehát gyakorlatilag tiéd a ruha, amit viselsz, és ezenkívül van pár kukászsákod a téli ruháiddal meg ötszáz dolcsid. Marie arca eltorzult, a szemébe nagy, kövér könnycseppek gyűltek. Átkaroltam a vállát. Még soha nem láttam ilyen összetörtnek. – Ne aggódj! Majd kiokoskodjuk. Meglátom, hogy a bank vissza tudja-e vonni az utolsó utalást. Te pedig itt maradsz. És nincs semmi „ha”, „és” meg „de”. Kitakaríttatjuk az extraszobát, az alagsorban meg ott van az a raktár. Marie a vállamra hajtotta a fejét. Szerencsére időpontja volt az ügyvédjéhez. Akármibe kerül is, én gondoskodom róla, hogy visszakerüljön a mosoly az arcára. *** Pontosan egy hétbe telt, hogy megjelenjen a pletykalapokban az affér. Marie enyhén szólva is őrjöngött. Az első „Mi a franc ez?” kifakadása a pénztárnál felkeltette pár ember érdeklődését a helyi biopiacon. Mikor az „édes jó anyukáját” is szidni kezdte, és egy lélegzetre való töltelékszóból kreatív káromkodást alkotott, az emberek már szájtátva lesték. Marie rám bámult. – Te tudtál erről? Francba. Levágta a magazint a futószalagra. – Tar? A lehető legártatlanabb, legegyüttérzőbb pillantást vetettem rá, tudva, hogy megszegtem a barátnők kódexét. – Nem akarod elmagyarázni? Hogy miért látom ezt itt? Nem, nem igazán. Csak pakoltam ki a kosárból, próbáltam időt

nyerni. – Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy együtt ettek, miután Ryan végzett a napi teendőivel. Hitetlenkedve bámult rám. – És ezt nem tartottad olyan fontosnak, hogy elmondd nekem? Tudtam, hogy haragszik rám, de legalábbis csalódott. Pedig hát fordított esetben én is dühös lennék. És sértett. – És mit mondtam volna, drága? Hogy valaki mással vacsorázott? Marie a címlapra bámult. Nagy, vastag betűk hirdették, hogy Ryan legújabb hódítását nem más csapta le a kezéről, mint a testőre. Én pedig nyilván ezért jöttem el Vancouverből. – Nem hiszem el, hogy megint bedőltem. Megint! Hihetetlen. A jó édes… Ki ez a nő? – Ryan jelmezfelelőse. – Cafka. Fájdalmas arccal néztem rá, utáltam, hogy tényleg tudtam Mike randijáról. De hazudni még jobban utáltam neki. – Csak egy vacsora volt. Mások is voltak ott. – Égette a gyomromat a sav. Én mindvégig bíztam Mike-ban. Bíztam benne, hogy a jófiúk közé tartozik. Nem tudtam volna megint összetörni Marie szívét az igazsággal. Szerettem volna behúzni egyet a címlapnak, és darabokra szaggatni. – De ezek szerint Ryan sem hűséges. – Visszaadtam neki. Marie odavágta a magazint a fémtartó hátuljára a pénztáros nyilvánvaló bosszúságára. – Beszéltem vele tegnap este – mondta bánatosan. – És? Vállat vont. – Elmulasztotta megemlíteni, hogy egy hazug szemétláda, és Ryan asszisztensével jár. – Marie kinyitotta az erszényét. – Nem hiszem el, hogy bedőltem az édes marhaságainak! Hogy én milyen hiszékeny vagyok! Következőnek az almákkal és szőlővel teli zsákot tettem a

szalagra. – Kit hívsz? – Azt a nőcsábász, aljas testőrt! Megmondom neki, hogy menjen az anyjába. Kikaptam a telefont a kezéből. – Nem, azt nem akarod. – Miért? Add vissza! – Nem. Csak egy vacsora volt. Mike azóta minden estéjét Ryannel töltötte. Össze vannak nőve a csípőjüknél. Te pedig épp egy órával ezelőtt adtad be a válókeresetet, úgyhogy nem vagy abban az állapotban, hogy hívásokat kezdeményezz. Marie felkapott egy másik magazint. – Ezt nézd meg! Azt mondja, hogy mérgezed Ryant. – Mi van? – Kikaptam a lapot a kezéből, a fejembe futott a vér, miközben a következő bizarr főcímet olvastam. Újabb celebtragédia készül? A Tengerpart Ryan Christensenje gyógyszerfüggőséggel küzd Úgy tűnik, Ryan Christensen azoknak a hírességeknek a nyomdokaiba lép, akik szintén engedtek a receptre kapható gyógyszerek csábításának. A CV magazin megtudta, hogy Ryan több különböző gyógyszert is szed a depressziójára. „Nagy rajta a nyomás” – mesélte egy bennfentes. A források azt is elmondták, hogy Ryan új menyasszonya, a kocsmáros Taryn Mitchell sem könnyíti meg a helyzetet. „Nyíltan jóváhagyja, gyakran bátorítja is, hogy gyógyszerezze be magát a nyilvános fellépések előtt. Mindenki látja. Ha hamarosan nem kap segítséget, nagyon rossz vége lesz.” – Ez meg mi? – A harag olyan erővel csapott rám, mint a cunami. Marie elkapta a lapot, elolvasta a rövid hírt. Elővettem a mobilomat, SMS-t írtam Ryannek. – Istenem! Ez gáz. Nagyon-nagyon-nagyon gáz. „Hívj, ha tudsz!” Jelzett a mobilom. Elolvastam Ryan üzenetét.

„Dolgozom. Mi az?” Visszaírtam. „CV szerint gyógyszerezlek, Marie nem örül a Starr címlapjának.” „Gyógyszer? Címlap? Mi van?” „Mike és Paula.” „Hívj fel!” Ezt a beszélgetést nem lehetett úgy lefolytatni, hogy közben a kasszánál fizetek. „2 perc?” „Ok. Szeretlek.” „Én jobban.” Visszadugtam a telefonomat a zsebembe. – Ryan menő Christensen – nyögte Marie. – A szupersztár. Azt hinné az ember, hogy jobb barátai vannak. Az jutott eszembe, milyen jó, hogy Mike-on kesereg, nem a válásán. – Csak azt tudom, hogy vacsorázni mentek. Én a helyedben beszélnék vele, mielőtt még tovább hecceled magad. Neked kéne tudni a legjobban, hogy az ilyen lapok semmire sem jók. Marie megint felkapta a magazint, és kinyitotta a képeknél. – A hátára teszi a kezét, Tar. Nekem meg azt mondta, hogy unatkozik. Hazudós szemétláda. Mind egyforma, mindegyik. Hűtlen, hazug, szemét rohadékok. Amikor a kocsihoz értünk, Marie bevetette a kis testét az anyósülésre. – Nem akarod végre visszaadni a telefonom? Becsatoltam magam. – Nem fogsz elhamarkodott következtetéseket levonni, és nem indítasz olyan hívásokat, amiket később megbánhatsz? Kinyújtotta a kezét. – Megígérem, hogy nem hívom fel. Épp akkor vettem ki a táskámból, mikor Ryan felhívott. – Mi volt ez az üzenet a gyógyszerekről? – Hallottam, hogy próbál halkan beszélni.

– A CV magazin cikke szerint antidepresszánsokat szedsz, szivi. Ezt meg hogy találták ki? – Mindegy. Gyakorlatilag minden ismerősöm szedi őket. – Nem, nem „mindegy”. Azt mondták, hogy egy bennfentes szerint én kényszerítelek rá, hogy begyógyszerezd magad a nyilvános fellépések előtt. Mi a franc ez, Ryan? – Ezt nyomtatták ki? – Igen. Nagyon kevesen tudják, hogy gyógyszert szedsz. A szüleid például nem. Ez nem köztudott. Marie-re pillantottam, tudtam, hogy ő is tud Ryan állapotáról. Ryan tisztán, érthetően elkáromkodta magát. – Ezzel most nem tudok foglalkozni. Hívd fel Trisht! Állítsd rá! – Jó. Majd később hívlak. Marie furcsán nézett rám, mikor bal helyett jobbra fordultam. – Hová megyünk? – El kell intéznem ezt a bankdolgot, ha már itt vagyunk. Megint felhívtak az apám értékmegőrzőjének a késedelmes bérleti díja miatt. Húsz perccel később kifizettem annak a széfnek a díját, amihez kulcsom sem volt. – Száznyolcvan dollárt egy zár kifúrásáért? Pete ingyen is megcsinálná – közölte Marie, mikor kisétáltunk a bankból. Kinyitottam a kocsiajtót. – Azt hiszem, tudom, mi lesz a mai programom. Mikor visszatértünk a lakásba, letettem a tárcámat és a bankszámla másolatát a konyhaasztalra. – Az a nő a bankban még azt sem mondta, milyen kulcsot keressünk – mondta Marie, miközben feltúrta a konyha kacatos fiókját. Én elpakoltam az élelmiszereket. – Nem lesz ott. Kihúztam a harmadik hálószoba íróasztalának felső fiókját. – Tessék, nézd át ezeket az aktákat meg ezeket itt! Nyisd ki a borítékokat, mindent!

Elkezdte átlapozni a dokumentumokat, melyeket még az apám gumizott össze. – Tar, ezek régi gáz és villanyszámlák, hat évvel ezelőttiek. Biztos vagyok benne, hogy nem kell megtartanod őket. Gyors pillantást vetettem rájuk, aztán a közénk állított kukába dobtam őket. – Ami nem pénzügyi papír, azt dobd ki! Régi számlákat nem tartok meg. Azokban az új dobozokban ott mi van? A te cuccaid? Marie megbökte az alsót a lábával. – Nem. Ez Ryan Christensen rajongói postája. – Ez most komoly? – A kupac olyan magas volt, mint én, és átfogta az egész falat. Kinyitottam a felső dobozt, olyan leveleket és csomagokat találtam, melyeket mindkettőnknek címeztek a Mitchel's Pubba. – Te jó ég! – Na igen. Nem tudtam, hová tegyem őket. Hé, találtam egy kulcsot! Mintha egy öreg Chevroleté lenne. – Rakd őket egy kupacba! Felkaptam az első levelet a doboz tetejéről, felnyitottam a borítékot az ujjammal. Átfutottam a szokásos rajongói ömlengést: hogy Ryan milyen csodás, szexi, bámulatos. Beledobtam a szemeteszsákba. Észrevettem egy másikat, amit nekem címeztek. A címzés kézzel írt macskakaparás volt. Addig jutottam, hogy „nem érdemled meg, te ringyó”, aztán a zsákba dobtam. Kissé remegett a kezem. – Emlékszel a Jóvátétel premierjére, amikor Ryan kiborult? – Ühüm. – Attól félt, hogy valaki a tömegből megpróbál ártani nekünk, lelövi valamelyikünket, vagy tűt szúr belé, miközben autogramokat osztogat. Marie-nek a szája is tátva maradt. – Komolyan? Bólintottam.

Kinyitottam egy nagy légbuborékos borítékot, melyben mintha bugyi lett volna. – Pfúúúúj! – Már csak a látványától is kedvem lett volna fertőtleníteni a házat. Marie összeráncolta az arcát. – Te jó ég. Ez valami lány bugyija? Felfordult a gyomrom. Ez nagyjából nyolcdoboznyi Angelica volt, mintha visszatért volna a pszichopata zaklatónk. – Nagyon súlyos emberek vannak. A bugyis borítékot egyenesen a kukászacskóba dobtam. A rajongólány olcsó alsóneműje valami szeméttelepet fog szennyezni. – Tudod, mi az, ami még ennél is ijesztőbb? – Megrúgtam a rajongói levelekkel teli dobozt – Amikor elkezded összeadni ezt az egészet. Átfésültem a kupacot, felkaptam pár ténylegesen nekem címzett borítékot. Az első levél különös egyveleg volt, részben gratuláltak benne, részben figyelmeztettek, hogy ne szúrjam el. Hihetetlen. A következő már nem volt ilyen jóindulatú. Remegni kezdett a kezem. Na ne! Már megint! Marie észrevette, hogy imbolyogva hátráltam a dobozok felé. – Mi az? Nehezemre esett megszólalni. – Ööö… valaki azt írja, hogy meg fog ölni, ha nem vetek véget ennek az egésznek Ryannel. – Hadd nézzem! – Kikapta a kezemből. – Hol van a boríték? Átadtam neki. – Nincs címzés, de a bélyegző ohiói. El kell mondanod Ryannek. Ez egyáltalán nem vicces. Tudom, hogy nincs szükséged még egy Kyle-os incidensre, de ezek a nők teljesen megőrültek. Igaza volt. Semmi sem akadályozta meg az Angelicához hasonlókat, hogy megkeressenek, és ha a mögöttem álló kupac kicsit is hasonlított arra a levélre, amit a kezemben tartottam, még rengeteg pszichopata

kívánta a halálomat a világon.

12. FEJEZET CSONTVÁZAK

– Taryn, ott az a fickó a bárpultnál azt mondja… Ó, jézusom. Azonnal Marie-re pillantottam, aki épp gyilkos tekintettel bámult a kocsma bejárati ajtajára. A reakcióját látva arra számítottam, hogy Gary próbál bekéredzkedni. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Elszorult a mellkasom és a torkom, a szívem heves kalimpálásba kezdett, és bekapcsolt a természetes „harcolj vagy menekülj” ösztönöm. Egyetlen értelmes gondolatot sem tudtam összerakni a fejemben, amíg az adrenalinszintem ilyen magasságokban szárnyalt. Hogy a francba jutott eszébe idejönni? Kicsit megszédültem, kábán néztem, amint lehajtott fejjel, alázatos-tétován a bárpulthoz közeledett. Az élet legkínosabb pillanatai közé tartozik, mikor az ember összefut az exével, ez azonban most nem a véletlen műve volt. Sajnos az elmúlt párkapcsolatok csontvázai nem maradnak mindig eltemetve. A holtak néha megmagyarázhatatlan módon felkelnek a sötét lyukból, ahová behánytuk őket. Forgott a gyomrom azt látva, hogy a múltam visszajött kísérteni. Azt hittem, ennél mélyebbre temettem Thomast. Egyik részem szerette volna leüvölteni, hogy takarodjon ki a kocsmámból, de a megjelenését és a kifejezetten elhagyatott ábrázatát látva elfogott a részvét, és belém fojtotta a szavaimat. – Mintha nem lenne így is elég szemét a környéken – jegyezte meg hangosan Marie. Már egy hete nem fogadta Mike hívásait, és azóta az élő fába is belekötött. – Ha te nem mondod meg neki, hogy

menjen el, megmondom én! Gyorsan konstatáltam, hogy az elnyűtt motorosdzsekije alatt Thomas azt a fekete, lerombolható galléros inget viseli, amit tőlem kapott karácsonyra pár évvel ezelőtt, az alja lazán rálógott a kék farmerére. Vajon direkt csinálta? Nemegyszer kigomboltam ezt az inget régen. Az ujjaim rásimultak az alatta húzódó kemény mellkasra. A fene essen bele! Milyen mohón vágytam rá annak idején! Hogy beleégette magát a lelkembe, gondoskodott róla, hogy akárkivel járok is utána, őhozzá hasonlítsam. Azt is észrevettem, hogy a bakancsa fűzői ki voltak oldva és szétálltak; mekkora liba voltam, hogy ezt olyan rohadtul vonzónak tartottam, amikor még utána sóvárogtam! Utáltam, hogy egy ilyen egyszerű dologgal, mint a külleme, képes akaratom ellenére is felizgatni. Thomas borzas szőke haja laza összevisszaságban állt, olyan kívánatos „épp most keltem ki az ágyból, ahol meztelenül rosszalkodtam” hatást kölcsönzött neki. Mégsem tűnt elbizakodottnak, nem készült fel a jeges fogadtatásra, a szeme bánatosan, vörösen csillogott. Talán fájdalmasan is? Ledobta a pultra a kulcsait, a régi bukósisakját, melynek hátulját „Anarchia” feliratú matrica díszítette, meg egy Marlboro Lightot. – Itt nem dohányozhatsz, úgyhogy talán jobban éreznéd magad egy másik bárban – morogtam, miközben ő felmászott a velem szemközti székre. A nyelvével megnyalta az ajkát, mialatt a reakciómat latolgatta. – Én is örülök, hogy látlak, Taryn – felelte Thomas halkan, reszelés hangon, és belenyúlt a zsebébe. Szinte bocsánatkérően viselkedett, egyértelműen nem veszekedni jött. A pillantása odavissza cikázott köztem és Marie között. – Kaphatok egy sört, vagy máris kilöktök az útpadkára? A zöld szemét keretező mély, vörös karikák nagyon nem illettek

az arcára. Az évek során láttam őt jó és pocsék formában is, de ennyire mélyre még sosem került. Valami nagyon súlyos dolog történhetett, ha összeszedte magát, és bejött a pubba. – Azt hittem, leszoktál a cigiről. Thomas a pultra könyökölt, és a mutatóujjával az első sörcsapra bökött. – Igen, tudom – jegyeztem meg. – Sam Adamset kérsz. – A mögém kirakott jelre mutattam, melyen nagy betűkkel az állt: „A vezetőség fenntartja a jogot, hogy visszautasítsa a kiszolgálást.” – Én meg azt hittem, hogy jobban fogom érezni magam, ha idejövök. Hát erről ennyit – morogta. Ha együttérzést várt, nem a megfelelő helyre jött. – Ejha! Most már képes vagy felismerni az érzelmeidet? Ez új. Megvonaglott az arca a visszavágásomtól. Egyértelműen kényes pontra tapintottam. Megtörölte a kezét a koszos, szőke kecskeszakállában melyet régen annyit rágcsáltam. – Hát ezt megkaptam. De gondolom, megérdemeltem. – Bólintott. Utáltam, hogy ilyen megkeseredett boszorkány vagyok vele. Ez az érzés küzdött az első szerelem emlékével, mely még mindig nem tűnt el egészen. Marie-re pillantottam, eltöprengtem, közbe fog-e lépni, és ő is megadja-e neki a magáét. Furcsamód Marie távol maradt, de így is hallottam, hogy az utolsó szurkálódásomon halkan felnevetett. Próbáltam visszavenni kicsit. – Thomas, miért jöttél ide? Észrevettem, hogy a jobb keze, melyen még mindig viselte az ezüstös rózsaszín, törzsi mintás gyűrűt, megremegett, mikor beletúrt a hajába. A gyűrű látványa eszembe juttatta azt az intim pillanatot, mikor azt hittem, végre minden álmom valóra vált. Thomasszal épp az előtt szeretkeztünk. Az első, lerobbant lakásában voltunk, a tengerparti sétány egyik szuvenírboltja felett, a lakótársa elment bulizni, úgyhogy csak a miénk volt a kecó. A karjában tartott, lehúzta az ezüstgyűrűt az ujjáról, és az én ujjamra tolta. Azt mondta, ez olyan „jelkép”.

Azok a csábító zöld szemek, melyek egyetlen pillantásáért annyi őrültséget követtem már el, most egyenesen rám meredtek. – Tehát igent vagy nemet mondasz a sörre? Gyorsan összeszedtem magam. – Szerinted bölcs dolog inni, ha vezetsz? Azt hittem, megszabadultál a Harley-dtól. Thomas megrázta a fejét. A rosszfiús ajka egy hajszálnyit felhúzódott. – Miért nem vágsz hozzám egy kupica ingyen Jack Danielst? Talán akkor megteszem neked azt a szívességet, hogy hazafelé menet felcsavarodom egy fára. – Megígéred? Körbepillantott a kocsmában, mintha támogatókat keresett volna a kegyetlenségem kivédésében, de mindenfelől ismeretlen arcok vették körbe. Felsóhajtott. – Látom, még mindig nem enyhült a gyűlöleted. De most már felhagyhatsz a késdobálással, mert ma egyébként sem hiányzik sok hozzá, hogy elvérezzek, édesem. Mégis mire számított? Ő volt az első szerelmem, az a férfi, aki könnyedén millió darabkára törte a szívemet. Azok a hegek, melyeket miatta viselek, a sírig elkísérnek. Próbáltam hűvösen, közönyösen viselkedni. – Már nem szólíthatsz édesemnek. Szóval, mit akarsz? Thomas mintha vissza akart volna vágni, de letett róla a láthatatlan súly nyomása miatt, mely a vállára nehezedett. – Ha már együttérzés nem szerepel az itallapon… egy sört. Kérlek. Itt valami nagyon nincs rendben. A hosszú, őrült szerelemben eltöltött évek emléke úgy összezúzta az eltökéltségemet, mintha papírból lett volna. Felkaptam egy poharat, és kitöltöttem neki a kedvencét. Az ujjait a pohár füle köré fonta, alaposan meghúzta. Két nagy korttyal majdnem ki is ürítette.

– Köszönöm. Összefontam a karomat, várakozóan pillantottam rá. – Nézd, tudom, hogy én vagyok az utolsó ember, akit látni akarsz, de őszintén szólva… nem tudtam, hová mehetnék. – Megtörölte az arcát a kezében, és mikor újra rám nézett, a szeme csillogott, az ajkát komoran összeszorította. Kicsit megenyhültem, a szívem elszorult az aggodalomtól. – Azért jöttem, hogy elmondjam, hogy ööö, Mel… Nem tudta befejezni. Még sosem láttam sírni, most mégis könnyek gyűltek a szemébe, nehezére esett rám nézni. – Melanie… ööö… – Megremegett az ajka, miközben gyorsan elhadarta. – Ma reggel meghalt. A mellkasomra rettenetes döbbenet nehezedett, fájdalmas erővel szorította össze, megrohantak a gimis barátnőmről, a vidám mosolyáról és a lebegő vörös hajáról őrzött emlékeim. Melanie volt a harmadik tagja a mi kis erős brigádunknak Marievel, és az egyetlen, akinek sikerült teljesen kimenekülnie Seaportról. Főiskola után csatlakozott a légierőhöz, és több országban járt, mint amiről bármelyikünk is álmodhatott volna. Néhány éve aztán letelepedett Németországban, és idővel egyre nehezebben tudtuk tartani a kapcsolatot ekkora távolságon keresztül. Pedig épp a barátságunk révén tetszett meg még hetedikben a fantasztikus bátyja. – Mi történt? – Égett a torkom, nehezemre esett megszólalni. Thomason erőt vettek az érzelmei. Nehezen tudtam kezelni a zavarodottságát. Mindig annyira féltette a kishúgát, megfenyegette a körülötte lebzselő fiúkat, hogy megöli azt, aki bántani meri. Melt ragályos, varázslatos aura lengte körül, az ember állandóan a közelében akart lenni. Ez a varázs egyértelműen taccsra tett pár fiút az egójukkal együtt. Akkoriban Thomasnak nem kevés dolga akadt vele. – Hát… ööö… – Nehezére esett a beszéd. – Rákos lett. Átterjedt az egész tüdejére meg minden. Megkért, hogy beszéljek veled, mikor elkezdett búcsúzkodni.

Thomas gyorsan felugrott a székről, mikor az első könnyek áttörték a gyenge gátjukat, és végigcsorogtak az orcáin. Kirohant a férfivécébe. Marie elkapta a karom, mikor megpróbáltam elmenni mellette. – Mi a fene folyik itt? – Épp azt közölte, hogy Melanie ma reggel meghalt. Marie dühe azonnal semmivé foszlott, eltátotta a száját, a szorítása enyhült az alkaromon. – Istenem, ne! Azonnal Thomas után szaladtam, és a bőrdzsekijénél fogva kirángattam az üres konyhába. Tudnom kellett, mi történt. Mielőtt észbe kaptam volna, Thomas magához rántott, kétségbeesetten a karjába szorított. Az ujjai a hátamba vájtak. Tudtam, mennyire kínozza, hogy ilyen gyengének mutatja magát, hogy lehullott róla az az áthatolhatatlan maszk, melyet a világnak szokott mutatni. Néha arra gondoltam, hogy talán ezért szakított velem olyan sokszor. Fin voltam az egyetlen lány, aki átlátott a maszkján, és ez halálra rémisztette. Bármennyire is idegenkedtem a gondolattól, hogy ilyen közel engedjem magamhoz az első szerelmemet azok után, hogy tönkretett, a vágy, hogy megvigasztalhassam, semmissé tette a gyűlöletemet. Ahogy beszívtam a bőre és a dzsekije ismerős, fűszeres illatát, ezernyi emlék áradt be a tudatomba. Volt idő, amikor ölni tudtam volna a szerelméért, hogy kimutassa azt a gyengédségét és nyers érzelmeit, amit mindig éreztem benne. Ő azonban sosem engedte ki magából – mindig biztos távolságban tartott engem a szívétől. Most azonban, ebben a pillanatban, levetett minden álarcot, gátak nélkül zokogott a karomban. – Minden rendben lesz. – Ezek az értelmetlen szavak mindössze a megvigasztalására tett kísérletemet jelezték. Soha semmi nem lesz rendben se neki, se a családjának, se nekünk, akik szerettük Melaniet. A halál végleges. – Azt hittem, javul az állapota – suttogta a fájdalomtól

elvékonyodott hangon. – Ó, Mel… – Az ingembe markolt. Hagytam pár percig, hagy eressze ki a fájdalmát. – Meséld el, mi történt! – kértem őt suttogva. Thomas a kulcscsontomra hajtotta a homlokát, szipogott. Az egyik karjával elengedett, hogy megtörölhesse a szemét, a másikkal viszont erősen szorította a derekamat. Megpróbáltam kicsit eltolni magamtól, ő azonban azonnal visszarántott a mellkasára. – Tizenkét rohadt órán át kapkodott levegő után. Sosem fogom elfelejteni ezt a hangot. Istenem. Miért? – Egész testében remegett. – Annyira sajnálom, hogy megbántottalak, Taryn. Istenem, annyira sajnálom! – Semmi baj. Az ajka túl közel volt a nyakamhoz. A bőrömön éreztem a leheletét. – De. Nagyon is van. És most már túl késő. Mindennel elkéstem. Nem lett volna szabad ezt tennem veled. Abban a pillanatban megleltem magamban a bocsánatot. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen óriási haragot ápolgassunk magunkban. – Hát ez meg? – kiáltott Tammy, mikor belépett a konyhaajtón, a napszemüvege fölött szúrós pillantást vetett rám, miközben az ölelésünket méregette. – Talán megzavartam valamit? Gyorsan távolabb toltam kicsit Thomast, nem akartam hamis benyomást kelteni. – Tammy, biztosan emlékszel Thomasra. – Aha – felelte rosszallóan. – Asszony, hová tetted a benti cipőmet? – Pete megtorpant, nem akart hinni a szemének. – Ez valami vicc? Ez valami rohadt, idétlen vicc? – morrant fel, és odalépett hozzánk. Pete mellkasára nyomtam a kezem, nehogy bunyózni kezdjenek. Pete termetesebb volt, Thomas háta mögött viszont többéves gyakorlat állt, ráadásul elragadták az érzelmei. Tudtam, hogy Thomas inkább ronggyá ver valakit, mint hogy magyarázkodjon.

– Nyugi, Pete. Állj le! – Mit keres itt, Taryn? Végre normálisan alakulnak a dolgok Ryannel, és akkor elcseszed? Ezért a senkiháziért? – Rohadj meg, Herman! – morogta Thomas feldühödve. – Nem kéne bizonyíték nélkül mocskolódni! – Nem. Te rohadj meg, Sager! Van bőr a képeden idejönni? Még nem ár ártottál eleget? – Elég! Mindketten hagyjátok abba! – Pete felé fordultam. – Csak azt akarta elmondani, hogy Mel… – A nevétől összeszorult a torkom. – Melanie ma reggel elhunyt, érted? Pete Thomasra vetett tekintetéből azonnal eltűnt a gyűlölködés, mihelyst felfogta a szavaimat. – Mel? Bólintottam, próbáltam tartani magam. Régen nem találkoztam Melanie-val, a tragikus halálhír azonban így is nagyon megviselt. Marie mellém somfordált, és átkarolt, érezhetően próbált elhúzni Thomastól. Később majd megköszönöm neki. Thomas eltakarta a szemét, és nagyot sóhajtott. – Istenem. – Pete úgy meggörnyedt, mintha gyomorszájon rúgták volna. Évekig kínozta a Mel iránti viszonzatlan szerelme. Tammy meg akarta érinteni, ő azonban elhúzódott. – Mi történt? – Felemésztette a rák, seggfej. Nem csaptam le erre a sértésre. Mindannyian fájdalmas sebet kaptunk. Pete Thomasra bámult. – Haver, tudom, hogy nem sokat ér, de nagyon sajnálom. Thomas bólintott. – Taryn, beszélhetnénk? Marie a vállamnál fogva elrángatott, a konyhaajtó felé terelt. – Szerintem mindnyájunkra ráférne egy ital. Thomas követett az ivóba, levette a cuccait a pultról, és keresett egy üres bokszot.

Csapoltam két kis pohár sört, és leültem mellé. Az anyjának más se hiányzott, csak hogy az egyetlen megmaradt gyerekét is elveszítse ittas motorozás miatt. – Kösz a rövidet. – Thomas megvetően pillantott a kis pohárra, de azért belekortyolt. Minél hamarabb túl akartam esni ezen. Felemésztett ez a találkozás. – Gondolom, azzal a motornak nevezett életveszéllyel akarsz hazamenni. Csak vigyázok rád. A szája sarka enyhén megemelkedett.– Én még emlékszem, mikor könyörögtél, hogy felülhess a mocim hátuljára. – Hát igen. Nem volt elég eszem. – Ez fájt. – Nézd, anyukádnak nincs szüksége újabb tragédiára a mai napon. Láttam, hogy megrándul az arca. – A muter nagyon rosszul bírja. Kapott valami szert, hogy lenyugodjon. Nagyon sajnáltam az anyukáját. Mrs. Sager mindig jól bánt velem, többnyire az én pártomat fogta. – Ha nem tudja összeszedni magát, hajlandó lennél eljönni velem a ravatalozóba? Nem bírom ki, ha egyedül kell átvennem a rohadt koporsóját. Miért én? A gondoskodó énem azonnal igent akart mondani, de nagyon gyorsan leállítottam. – Ez a család dolga, Thomas. Biztosra veszem, hogy Betty nénikéd szívesen segít. Ártatlanul, oldalra billentett fejjel nézett rám, ezzel régen mindig meg tudta olvasztani a szívem. – Ezt értsem úgy, hogy nem? – Bármennyire szeretnék is segíteni, nem tehetem. Sajnálom. Nemet kell mondanom. Az asztallap felé biccentett. – Nagyon elcsesztem veled, igaz?

Összefontam a karomat. – Igen. Alig láthatóan vállat vont, ettől a mozdulattól felment bennem a pumpa. – Úgy hallom, bekerültél a hírekbe. Valami híres színésszel jársz? – A gyűrűm felé intett. – És gazdag is, ha ilyeneket vásárolgat neked. Szuper. Megérdemled, hogy boldog légy. Bólintottam. – Nem fogok hazudni – folytatta. – Ebben a pillanatban azt kívánom, hogy bárcsak velem lennél. Mintha arcul csapott volna. Én viszont ebben a pillanatban értettem meg, hogy örülök neki, hogy nem így történt. Minden elmozdult kicsit, csak annyira, hogy megértsem: az előttem ülő összetört figura nem méltó a szívemre. De attól még feldühített. – És ezt most mondod? Mert nem kéne. Már nem. Újra meg újra neked adtam a szívem. Igent mondtam, mikor megkértél. Csak rád vágytam. Te viszont berángattál egy másik lányt az ágyunkba. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. – Berágtam rád aznap reggel – ismerte be. Megdöntöttem a poharat a kezemben, elképzeltem, hogy az arcába boríthatnám a tartalmát. – Azért csaltál meg Cheryl Regannal, mert berágtál rám? Bólintott. – Most hülyeségnek hangzik, de akkor úgy éreztem, hogy megérdemelted. Láttam, ahogy Pete-re pillant. – Megérdemeltem? – Abszurdnak tűnt a gondolat is, hogy valaha fülig szerelmes voltam ebbe az idiótába. – Csak mert szívességet kellett tennem Pete-nek, szerinted megérdemeltem, hogy az én párnámon döngesd azt a ringyót? – Valahányszor felhívott, te rohantál is. Szerinted milyen érzés volt ez nekem? – A barátom! Az ember így bánik azokkal, akikkel törődik!

Megcsörrent a mobilom, Ryan zenéjét játszotta. Thomas dühödt hitetlenkedéssel emelte fel mindkét kezét, mikor elfordultam tőle, és felvettem a telefont. – Szia, kicsim – szóltam bele komoran, Thomas közlésétől felháborodottan. – Szia, szívem, mi a helyzet? – kérdezte. A közönyös hangja gyanakvást sejtetett. Bizseregni kezdett a gerincem. Nem tudom, honnan tudta, de tudta. Nagyot nyeltem, tudtam, hogy kétféle választ adhatok. Rápillantottam arra a férfira, akit valaha szerettem, és aki most az asztal túlsó felén ült, miközben az a férfi, aki úgy a tenyerén hordozta a testem-lelkem, mintha drágakő volna, a vonal másik végén hallgatózott. A teljes nyíltság mellett döntöttem. – A pubban ülök az egyik bokszban, és az exemmel, Thomas-szal sörözöm. Mielőtt még felhúzod magad, elmondom, hogy borzalmas híreket hozott. A húga ma reggel elhunyt. Már majdnem végzett a sörével, és bár nagyon elkeserít a gyásza, és tényleg felzaklatott, hogy az egyik legjobb barátnőmet elvitte a rák, úgy gondolom, hogy hamarosan távozni fog. Ryan akkorát sóhajtott, mintha egész mostanáig visszatartotta volna a lélegzetét, úgy tűnt, megkönnyebbült. – Köszönöm, hogy elmondtad. Szeretlek. – A zihálva kinyögött megjegyzése nem igazán illett ide. – Én jobban szeretlek. Thomas a szemét forgatta. Ryan kedvesen belesuttogott a fülembe. – Tudom. Sajnálom, ami a barátnőddel történt, édesem. Jól vagy? – Igen, persze. – Biztos? – Teljesen. – Akkor jó. Rendben. Most add azt a barmot! Átadtam a telefont Thomasnak. – A vőlegényem beszélni akar veled. Thomas elbiggyesztette a száját, vonakodva vette át a mobilt

Végül aztán a füléhez tette. – Igen? Thomas felvillantotta azt a baljós, ízes vigyorát, amit már ezerszer is láttam. – Nagyon kemény szavak ezek egy olyan fickótól, aki nem tudja tartani a szavát. A pillantása a pultra rebbent, ahol egy tüsi, katonás, égnek álló hajú, idősebb férfi ücsörgött, amióta csak kinyitottunk. Az illető zsebre vágta a telefonját, felkelt, és egyenesen odajött hozzánk. Thomas az asztalra hajolt, öntelt mosollyal méregette a pasast. – Igen, igazság szerint épp most ismerkedem össze a pribékeddel. Ez Taryn kocsmája, ő pedig még nem rúgott ki, úgyhogy szerintem akkor megyek el, ha végeztem. Ühüm. Tényleg? Igen, az jó lenne. Üzengethetünk egymásnak. Értem. Nos, szívesen csevegnék még, de a pribéked kezd kicsit ideges lenni. Ja, te is az enyémet. Thomas odalökte a telefonomat, legurította a sörét, és felállt. – Talán nem ártana, ha megmondanád neki, hogy a temetésig várjon a távoltartási végzéssel. Csak egy javaslat, mivel gondolom, hogy szeretnél ott lenni, mikor a föld alá teszik a húgomat. Ráhajolt az asztalra, túlzottan közel került az arcomhoz. – Lehet, hogy tettem pár olyan dolgot, amit megbántam, de sosem uralkodtam rajtad úgy, mint ez a baromarc. Talán nem ártana átgondolnod ezt a „hozzámegyek egy hatalommániáshoz” dolgot. Az ilyen fickók végül veréshez folyamodnak, ha a feleségük kiszökik az irányításuk alól. Akárki volt is a tüsi, katonás hajú, ijesztő pasas, láthatóan kezdte elveszíteni a türelmét. Thomas nem mozdult, csak hátranézett a válla felett. – Ha hozzám nyúlsz, szétroncsolom a kezedet. Amikor ismét felém fordult, én a szemébe néztem, azt a fickót kerestem, akit régen szerettem. Megint falat vont maga köré, engem kizárt. Ő egyszerűen ilyen volt. Senki nem kaphatta meg igazán, mert sosem hagyta volna, hogy bármi is ilyen sérülékennyé tegye.

Ryan a kezembe tette a szívét, valahányszor alkalma adódott rá. Most, hogy lekerült rólam a rózsaszín szemüveg, már mindent kristálytisztán láttam. Egyenesen Thomas szemébe néztem. – Őszinte részvétem. Még egyszer végignézett az arcomon, felvillantotta azt a görbe, szomorú mosolyát. Biztosra vettem, hogy később olyan részeg lesz, hogy valahol egyszerűen elterül és elalszik. – Bármit gondolsz is – mondta –, én tényleg szerettelek. – Furcsán mutattad ki, ugyanis egy szajhát dugtál az ágyunkba. – Igazad van. És most ezzel a hibával kell élnem. Később találkozunk, Taryn. Nagy levegőt vettem, miközben a távozását néztem, nagyon örültem, hogy már nem az övé a szívem. Ami pedig az életemben megjelent újabb katonát illeti, aki épp csak egy méterre állt tőlem, Ryannek lesz mit megmagyaráznia. Remegő ujjakkal SMS-t írtam neki. „Nem felejtettél el elmondani valamit?” Húsz másodperccel később megcsörrent a telefonom. – Elment? Megittam az italom. – Igen, épp az imént. Nagyon felhúztad. – Helyes. Nem szeretném, ha rendszeresen látogatna. – Imádom, amikor féltékeny vagy. Ilyenkor érzem, hogy akarsz engem. – Nem viccelek, Taryn. Ha csak beugrik egy sörre, arról is tudni akarok. – Nem fogok megszökni vele. Nem kell aggódnod. Szóval mikor akartál beszámolni az új őrzőmről? – Nem vagy őrizetben, szívem. Magántestőrt béreltünk, hogy szemmel tartsa a dolgokat, amíg nem vagyunk ott. De következő pénteken megyünk haza. Négy szabadnapom van. Nagyot dobbant a szívem. – Jössz haza?

– Aha. Kettő körül ott vagyunk. Annyira utálom, hogy nem vagy velem. Nem tudok aludni nélküled. – Én sem. Annyira megszoktam már, hogy mellettem fekszel… Köszönöm, hogy felvettél valakit. – Mike-kal közösen fizetjük. Megfordult körülöttem a terem. – Miért fizet Mike az én biztonságomért? – Nem azért fizet. Mindkettőtöket véd a testőr. Mike Gary miatt aggódik. A háttérvizsgálatából kiderült, hogy Garynek rengeteg fegyvere van. – Igen, de… – A gondolat, hogy Gary bántani akarhatja Marie-t, feldühített. – Várj csak! Felmegyek az emeletre. – Kikászálódtam a bokszból, útközben felkaptam Thomas üres poharát. Marie tőlem jó egy méterre állt a pult mögött. Bebújtam a konyhába, átgyalogoltam Pete és Tammy fürkésző tekintetének kereszttüzében, és megindultam felfelé a lakás lépcsőjén, hogy folytathassam a magánbeszélgetésemet Ryannel. – Nem értem. Miért érdekli ez Mike-ot? Marie nem is beszél vele! – Igen, Mike mondta, hogy Marie kerüli, de ezen mindenképp változtatni akar. Figyelj, beszélned kell Marie-vel! Tudom, hogy elég rosszul nézett ki a dolog, de a látszat csal, és most, hogy azok a képek napvilágra kerültek, nagyon dühös, és nyomorultul érzi magát. – Hogy érted azt, hogy a látszat csal? A szám is tátva maradt, mikor elmesélte, mire készül még Mike. Mihelyst elköszöntünk, rohantam le a lépcsőn, és elkaptam Marie-t.

13. FEJEZET LELEPLEZÉS

– Utálom a temetéseket – jegyezte meg Marie, miközben kihajtottunk a temetőből. Sajgott a szívem, a tátongó lyukba leeresztett koporsó látványa túl sok rossz emléket ébresztett bennem. Fájdalmas volt ilyen összetörtnek látni Thomast. A pár nappal korábbi találkozásunk elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson minden beszélgetés, minden kedves emlék, melyet róla őriztem – gyakorlatilag minden. Gyűlöltem, amiért felidézte a múltat. Marie a táskájába gyömöszölt egy zsebkendőt. – Nem hiszem el, hogy meghalt. Azt sem tudtam, hogy itthon van. – Hát igen. De örülök, hogy nem mutatták meg. Melanie biztos nem akarta volna. – Nem – helyeselt Marie az orrát törölgetve. – Teljesen kiborult volna, ha a családja ezt teszi vele. – Észrevettem, ahogy rám pillant. – És te hogy vagy? Álltam a pillantását. – Jól. – Nosztalgiázgatsz? Marie annyira jól ismert. – Nehéz elkerülni. – Pedig jó lenne. Ryan biztos nem akarja látni ezt a gondolatokba mélyedt, mogorva képedet. Töprengve néztem rá.

– Ezt a tanácsot neked is meg kéne fogadnod, kisasszony. El kell rendezned a Mike-dolgot. Elvigyorodott magában. – Tudom. – Vagyis megbocsátottál neki? – Aha – bólintott Marie. – Elmondta, hogy a lánynak valami személyes dolga akadt az egyik exével, mert zaklatta a pasas. Nem ment bele a részletekbe, de hittem neki. – Akkor jó. Idegesen csavargatta a kezét. – Csak nem tudom, bölcs dolog lenne-e most hírességgel kavarni, érted? Totál kiakadtam egy címlapon. Pontosan tudtam, hogyan érez. – Ijesztő magazinokban látni a pasidat, mi? Felnyögött, láttam az arckifejezéséből, hogy végre átérzi. – Megértem – feleltem. – Hidd el! Thomas félrelépése után minden férfi motivációját elkezdtem megkérdőjelezni. Az ilyen megcsalás örökre ott marad az ember lelkében. Csak annyit mondhatok, hogy kövesd a szíved. – Vagy a vaginámat! – felelte nevetve. Rámosolyogtam. – Ha már zavarodottságról beszélünk, most hová megyünk? – kérdezte. – Elhoztam az összes kulcsot. Gondoltam, ha már úgy is erre járunk, beugorhatnánk a bankba, mielőtt megjönnek a fiúk. Megérkeztünk a bankhoz. Leültünk az előcsarnokban, vártuk, hogy a következő ügyfélszolgálati munkatárs kisegítsen minket. Marie megkocogtatta a combomat, észrevette, hogy a felénk közeledő nő a rajongók mosolyával néz rám. Hagytam, hogy egy percig az elképesztő Ryan Christensenről csöpögjön, mielőtt a tárgyra tértünk volna. A banki alkalmazott segített átnézni a véletlenszerűen összeválogatott kulcscsomót, leszűkítette egy maroknyira azokat,

melyek a 291-es értékmegőrző zárjába ránézésre jók lehettek. Marievel keresés közben vagy negyven kósza kulcsot találtunk, sajnos egükről sem rítt le, hogy értékszekrényhez tartozik. – Az utolsó – mondtam, miközben belepróbáltam egy apró rézkulcsot a zárba. Majdnem megszédültem az örömtől, mikor elfordult. Kihúztuk belőle a fekete fémdobozt, az ügyintéző letette az asztalra, majd magunkra hagyott. Marie felvonta a szemöldökét, kíváncsian várt. Hátrahajtottam a tetejét, egy kupac összegumizott levelet találtam benne. Olyan régi volt rajtuk a gumi, hogy elporlott a borítékokon. Átlapoztam a leveleket, láttam, hogy mindegyiket nekem címezték, és Joseph Malone közlegény küldte őket. Ki a fene az a Joseph Malone? – Mi ez a sok levél? – kérdezte Marie. – Kitől jött? – Nem tudom. – Kinyitottam az egyiket, átfutottam a még sosem látott kézírást. A borítékba huszonegy dollárt is tettek. Drága Taryn! Remélem, jól telt a szülinapod. Már ötéves vagy! El sem hiszem, mennyire megnőttél. Megígérem, hogy ha hazamegyek, elviszlek a játékboltba, és választhatsz magadnak egy új Barbie babát. Emlékszem, mennyire szerettél játszani velük. Most egy Fort Gordon nevű helyen vagyok, Georgia államban. Biztosan örülni fogsz, hogy tényleg zöldre festettek, ahogy mondtad. Most igazi katona vagyok. Nagyon meleg van. Mindenféle őrült dolgokat tanulok, például sárban kúszni, meg magas akadályokon átmászni. Nagyon jól megy a mászás. A sarat viszont utálom. Szerintem neked se tetszene. Még hat hétig vagyok itt, aztán egy óriási repülővel átszelem az óceánt. Remélem, apukád arra fogja használni a pénzt, amit a borítékba tettem, hogy vegyen neked a nevemben egy szép új

babát, míg haza nem érek. Jó kislány legyél, bár tudom, hogy mindig az vagy. Örök szeretettel: Joe – Ki az a Joseph Malone? Remegett a kezem. Éreztem, hogy lecsorog az izzadság a gerincem mellett, de lehet, hogy csak az idegeim játszottak velem. – Az egyetlen Malone, akit ismerek, az Joan nénikém. Ez az asszony neve. – Beletúrtam a kupacba, émelygés tört rám. Talán harminc-negyven levelet küldhetett nekem a világ minden tájáról. Az apám talán valami zaklatótól védett? A kupac legalján vastag fehér boríték hevert, kék tintával azt írták rá: Eredeti. Nagyot nyeltem. Mihelyt kinyitottam az összehajtott papírokat, éreztem, hogy a rémület forró hulláma árad szét az egész testemben. – Édes istenem. Nem. Ne! El sem jutottam a sarokban álló kukáig, mielőtt a gyomrom összes tartalma kizúdult a számon keresztül. – Jaj, ne, Taryn! – hallottam Marie hangját, miközben az acélkuka felett öklendeztem. Halványan emlékszem rá, hogy Marie hazavitt. *** A kocsmában ültem, az egyik bokszban, Joe leveleit olvasgattam a hadseregben töltött napjairól, a Perzsa-öbölben tett utazásairól, próbáltam összerakni a képet, miközben Marie ide-oda mászkált körülöttem. Még egy óránk volt nyitásig, akkorra hívtuk az együttest is, én azonban még mindig nem tudtam visszafojtani a könnyeimet. Már

azt sem tudtam, miért sírok. Az egész világom, minden, amiben eddig hittem, a feje tetejére állt, felcserélődött az igazság és hazugság, a valódi és a hibbant, alternatív lét. Már azt sem tudtam, ki vagyok. Annyi mindent be lehet zárni egy értékmegőrzőbe, de erre sosem gondoltam volna. Túl sok volt, nem bírtam feldolgozni. Mikor Ryan és Mike megérkezett, sokkos állapotban voltam. Láttam, hogy Marie a konyhaajtó felé rohan. Mihelyst megláttam Ryant pár méterre tőlem, és meghallottam, ahogy kimondja a nevemet, teljesen szétcsúsztam, nekidőltem, úgy csüngtem rajta, mint egy végszükséget szenvedő, elveszett lélek. – Jaj, cicám. Minden rendben lesz. Itt vagyok. Csss… – Mintha évekig sírtam volna a mellkasán, miközben ő a hátamat simogatta, és megnyugtató szavakat súgott a fülembe. – Gyere! Menjünk el innét! Szívjunk egy kis friss levegőt! – Átkarolta a vállamat, és lassan, türelmesen kisétált velem a partra. Az óceán felől érkező szél beletúrt a hajunkba, az ismerős sós levegő csípte az orromat. Egy ideig sétálgattunk, majd Ryan leültetett a homokra. A lábai közé vett, gyengéden hátrasimította a hajamat. – Akármilyen név szerepel is azon a lapon, attól te még ugyanaz az ember vagy. Megint könnyek szántották végig az arcomat. Belül üresnek, kifacsartnak éreztem magam. – Nem igaz. Mindent megváltoztatott. Amit eddig valóságnak hittem, hazugság volt. Ryan a fejét rázta, körbezárt a testével. – Nem foghatod fel így, szívem. Azok a szüleid, akik felneveltek. Szerettek téged. Csak mert valaki más hozott világra, attól még nem lettél más ember. Semmi nem lehet már ugyanaz, mint régen. – Az egész életem hazugság volt. – Nem volt az. Megtöröltem az arcomat az ingujjában.

– Nem is tudom, miért vagyok ennyire meglepve. Mindig tudtam, hogy egyikőjükre sem hasonlítok. Sem a szemem, sem az orrom… Régen órákig bámultam az arcomat, próbáltam keresni magamon valamit, amit tőlük örököltem. A vállához simultam, éreztem, ahogy az óceán hidege elkeveredik a testemet átjáró hidegséggel. Az arcom ragacsos lett a sírástól. A parton megtörtek a hullámok, párafelhőt képeztek a levegőben, mintha az én kavargó érzelmeimet utánozták volna. Elöntött a bűntudat, miközben a repkedő és leszálló sirályokat néztem. – Nem hiszem el. Rajtam kívül mindenki tudta. Gondolom, ezért nem beszélt egymással az anyám meg a nővére. Most már tudom, hogy én okoztam a viszályt. Ryan a fejemre tette az állát. – Ne okold magadat! Felnőttek voltak, akik a saját útjukat járták. Nem befolyásolhattad őket. Kivettem a zsebemből a papírt, megmutattam Ryannek az eredeti születési anyakönyvi kivonatomat. A hivatalos örökbefogadási papírokat a lakásban hagytam a levelekkel. – Az iratok szerint az igazi szüleim tizenhat évesek voltak a születésemkor. – Megtöröltem az arcomat, kifújtam a levegőt, próbáltam összeszedni magam. – Emlékszem, anyám azt mondta, hogy azért lettem egyke, mert annyira különleges vagyok, hogy így is elég voltam neki. Ryan felsóhajtott, és magához szorított. – Az apukád és anyukád fantasztikus munkát végzett a neveléseddel. Rengeteg ember van a világon, akik nem alkalmasak szülőnek. Te magad mondtad; gyerekek voltak még, Tar. Valószínűleg halálra rémültek. – Joe a középiskola elvégzése után egyből beállt a seregbe. Gondolom, három-négy éves lehettem. Minden levélben küldött pénzt, próbált helyesen cselekedni. Csak úgy érzem, hogy most rengeteg kérdésem van.

Szorosabban magához ölelt. – Szerezd meg a válaszokat, de ne felejtsd el, hogy az anyukád és apukád nevelt fel! – El kellett volna mondaniuk. Szinte dorgálóan húzta össze a szemét. – Miért? Mit nyertél volna vele? – Esélyem sem volt megismerni azokat az embereket, akiknek az életemet köszönhetem. És tényleg úgy gondolom, hogy Joe meg akart ismerni. A szüleim távol tartották tőlem. Ryan áthúzta az arcomon a hüvelykujját, letörölt egy könnyet. – Talán megvolt rá az okuk. Nézd, tudom, hogy felkavart a dolog Bárkit felkavarna. De mégiscsak úgy intézték, hogy a családodban maradj. Láttam képeket a gyerekkorodból, és elmondhatom, hogy az a két ember, aki felnevelt, imádott téged. A kocsmába visszafelé menet úgy döntöttem, hogy kiderítem, mi volt az az ok. Tudtam, hogy nehéz lesz ez a telefonhívás. Összeszorult a szívem, mikor felvette a kagylót. – Szia, Joan néni! Taryn vagyok. – A bemutatkozásomat csend fogadta, egy pillanatra azt hittem, el kell ismételnem a nevemet. Aztán hallottam, hogy nagy levegőt vesz, és azt dadogja: – Taryn? – Igen, én vagyok. – Ó. Bocsánat, kicsit meglepődtem. Nem hittem, hogy valaha is felhívsz. Nem volt értelme húzni az időt. – Megtaláltam a születési anyakönyvi kivonatomat. Az eredetit. Levegő után kapott. – Az eredetit? Szóval… tudod? – Nem mindent. De azt tudom, hogy te vagy a nagyanyám. Nem próbálta elrejteni a könnyeit, hallottam, hogy összeomlott a vonal másik végén. Én is ejtettem pár könnyet. Ryan arra sétált, megállt, adott egy puszit a homlokomra, letett elém egy doboz papír

zsebkendőt, aztán megint magamra hagyott. Tudtam, hogy az ajtó mögött hallgatózik. Megnyugtatott, hogy ilyen közel maradt. Elcsuklott a hangom. – Találkozhatunk valamikor? – Jaj, kicsim. Annyira örülnék neki! – Én is. Mesélnél az igazi szüleimről? Hagytam, hadd sírja ki magát. Tudtam, hogy ez mindenkinek nehéz lesz. – Meg akartalak tartani – mondta bánatosan. – Joey… még gyerek volt… a férjem, Paul pedig elveszítette a munkáját. A dolgok… nem lett volna jó neked itt. Ezt… ezt tudnod kell. A körmömet rágtam, visszatartottam az érzelmeim árját. – Miért nem beszéltetek soha anyámmal? Hisz testvérek voltatok. Még a temetésére sem jöttél el. Miattam? – Jaj, nem, drágám, dehogy! Anyád meg én… már a születésed előtt is feszült volt köztünk a hangulat. Kérlek, ne… ne is gondolj erre! Megtöröltem az arcomat, éreztem, hogy hazudik. – Hol vannak az igazi szüleim? Felsóhajtott. – Joe-nak most már saját családja van. Kaliforniában él, a Tahoetónál. A fejem ingadozni kezdett, mikor a finom hangsúlyából megértettem, hogy nem szabad erőltetnem a dolgot. – Ez már… ez már nagyon régi történet. Gondolom, nem örülne, ha előhozakodnánk vele. Megköszörülte a torkát. – Van egy bűbájos felesége meg két kislánya. Aggódom, hogy talán túl nagy megrázkódtatás lenne neki. Nem vagyok biztos benne, hogy a felesége tudja, hogy tizenhat évesen lett egy gyereke. Lehet, hogy nem akarja világgá kürtölni. Visszanyeltem az elutasítottság szúró érzését. – Rendben. És az anyám, Kelcie Tremont? Joan néni szipogott kicsit.

– Taryn, ő… hm… autóbaleset volt. Ő, Joey meg te… Nem Joey hibája volt. Kelcie-t kirakták otthonról a szülei, mikor teherbe esett, aztán a baleset után Joey-t hibáztatták. Alig hat hónapos voltál, mikor ez történt. Mintha forró kést mártottak volna a szívembe. Négy szülőm volt, de számomra mindegyik meghalt. Mennyire kegyetlen már ez? – Pont úgy nézel ki, mint az igazi anyukád. Csak hogy tudd. De Joey kék szemét örökölted. Remegett az ajkam, próbáltam visszatartani a zokogást. – Hm… hát, ha… ha beszélsz Joe-val, megmondanád neki, kérlek, hogy nagyon szeretném megismerni? Aztán eldönti, hogy… meg akar-e keresni. Még unokatestvérként sem ismerhettem meg a sok év alatt. Ryan megállt mögöttem, egyik kezét a vállamra tette, hogy megnyugtasson. – Megmondom neki, de nem ígérhetek semmit. Az apád, Dan, nagyon kegyetlenül bánt vele, Taryn, kedvesem, tudod, teljesen elvágta a kapcsolatot vele, mikor Joe visszajött a Perzsa-öbölből, még mentálisan labilisnak is nevezte. – Tényleg az volt? – Jaj, dehogy! Poszttraumás stresszben szenvedett, de szerencsére nem sérült meg. – Ha beszélsz vele, azt is megmondanád neki, kérlek, hogy nálam van az összes levele, amit küldött? Elkezdtem olvasni őket, de… egyelőre nagyon sok. De szeretném, ha tudná, hogy mindet el fogom olvasni. – Jó, rendben. Megmondom. Megadtam neki a mobilszámom. – Hamarosan férjhez megyek. Még nem beszéltük meg a részleteket a vőlegényemmel, de… De nagyon boldog vagyok. Nagyon jól bánik velem. Ryan megcsókolta a fejem búbját. – Tehát igaz? – kérdezte megújult lelkesedéssel. – Te meg az a híres színész eljegyeztétek egymást?

Ryan szemébe néztem, és bólintottam. – Igen. És őrülten szeretem. Egyik délután berohant a Mitchell's Pubba, a rajongói támadása elől menekült, most pedig… most az enyém! Miután hangosan kimondtam ezt a családom egyik tagjának, minden a helyére került. Az a szem, az a lehengerlően gyönyörű mosoly, még az őrült, égnek álló haja is – mindene az enyém. *** – Hé, haver! De jó téged látni! – kiáltott fel Cory örömében, Ryan kezét rázogatta, miközben bementünk a kocsmába. El kellett terelnem a figyelmemet a nap traumájáról, egyáltalán nem lett volna egészséges, ha egész nap bent ülök a lakásban, és lassan megőrülök. Néztem, ahogy az új pincérünk és csaposunk, Kara ügyesen kezelte a tömeget. Úgy tűnt, tökéletesen beilleszkedett. Cory szobatársa, Trevor az ajtóban fésülte át az érkezőket. Furcsa érzés volt, hogy olyanok dolgoznak nekem, akiket alig ismerek. Ryan a homlokába húzta a Mitchell’s Pub-os baseballsapkáját, aztán lehuppant Mike mellé, aki közben úgy figyelte Marie-t, mintha valaki el akarná lopni tőle. – Tartjátok még a kapcsolatot Francescával? – kérdezte Ryan Coryt. Cory kinyitott neki egy sört. – Ah! Most épp Ausztráliában forgat. Próbáltunk párszor összejönni, de nem engedhetem meg magamnak, hogy körbeutazzam a Földet, miközben ő a dolgát végzi. Tudja, hol talál meg, ha meggondolja magát. Beléptem a pult mögé, reméltem, hogy ott majd megnyugszom kicsit. Nagy szükségem volt rá, hogy valahol otthon érezzem magam. Ki akartam szolgálni az egyik vendéget, de Cory nem hagyta. Aztán elkezdtem italokat keverni, de akkor meg Marie közölte, hogy

kézben tartja a dolgokat. Kissé megrökönyödve álltam meg Ryan mellett. Nem volt könnyű megakadályozni, hogy újra rám törjön az aznapi bánat. Nemcsak hogy meg kellett kérdőjeleznem mindent, amit gyerekkoromtól fogva igaznak tartottam az életemmel kapcsolatban, de most már az önképemet meghatározó egyetlen helyen sem volt rám szükség. – Jól vagy? – kérdezte aggódva. Megfordult, így a combjai közé kerültem. Vállat vontam, meg akartam kímélni a bánatom javától. Inkább mosolyt erőltettem az arcomra. – Úgy tűnik, már nincs szükségük a segítségemre. – Néztem, ahogy Marie és Cory ellátja a vendégeket, folyamatosan jöttekmentek. Kara italokat kevert és sört csapolt, miközben a vendégek kiszolgálásában is részt vett. Tényleg nem volt rám szükség a Mitchell s Pub pultja mögött. Lehetséges, hogy kitúrják embert a saját életéből? – Taryn, nem akarsz leülni? – kérdezte Mike, felajánlotta a székét. – Kösz, nem. Maradj csak! – Biztonságban éreztem magam Ryan ölelésében. Mike teljesen lenyűgözve bámulta Marie-t. – Szóval, ha jól sejtem, kibékültetek Marie-vel? Mike bólintott, ravasz mosoly jelent meg az ajkán. – Megfogadtam Ryan tanácsát. Felhúztam a szemöldököm, örültem a figyelemelterelésnek. – Mégpedig? Ryan felnevetett. – Hogy fogjam be a száját egy csókkal, mielőtt elkezdhetne üvöltözni velem. Én is nevettem. – És bejött? Marie odapillantott, ördögien elvigyorodott. – Hát ebben biztos vagyok – kuncogott Mike. Gyorsan valami ürügyet kellett találnom, hogy a pult mögé állhassak, és kifaggathassam a barátnémat.

– Szóval, megvolt? – kérdeztem bizalmasan, eltöprengtem, vajon kihasználták-e Mike-kal az időt és a lakást, míg Ryan levitt engem sétálni a partra. Úgy tettem, mintha sok dolgom lenne, miközben azt néztem, ahogy a rajongók az eszüket vesztik, mikor észreveszik Ryant a pultnál. Marie lecsavarta egy üveg tetejét. Szívfacsaróan bűnös fejet vágott. – Nem teljesen. – Elnyomakodott mellettem, de mikor visszajött, azt morogta: – De tudom, hol alszik ma éjjel. Mulattató volt a rajongók áradata, a csajok gyakorlatilag elájultak Ryan jelenlétében. Ryan kiosztott pár autogramot, pózolt pár gyors mobilos fényképhez, és miután egynek már megengedte, rászakadt az ár. A lányok felsorakoztak. Pete épp akkor érkezett meg, félig eltakarta a testével a pultnál ülő Ryant, de néhány bátor lány így is megpróbálta elkapni. Mikor kiléptem a pult mögül, hogy megvédjem, Ryan hátratolta a székét kicsit, hogy átkarolhasson. Különös érzés volt így semmit tenni, mintha magam is vendég volnék, miközben a banda rögtönzését hallgattuk az apró színpadon. Ryan és Pete épp nevetségesen drága sportkocsikról beszélt, mikor észrevettem, hogy egy elhanyagolt külsejű szőke pasi csusszant be az ajtón. Ha Pete őrködött volna, ez nem történhetett volna meg. Megfeszült a vállam, dühös lettem, hogy már megint ilyen marhaságokkal kell foglalkoznom. Thomas volt az. Marie egy intéssel megakadályozta, hogy Cory kiszolgálhassa. Mike már felfigyelt rájuk, kihúzta magát, felkészült rá, hogy szükség esetén egy szempillantás alatt elhagyja a pultot. Ryan észrevette. – Mi van? – Nemtom – motyogta Mike, egy pillanatra sem vette le a szemét a helyzetről. Mikor Thomas habozva megindult felénk, mint egy kisfiú, aki tudja, hogy ki fog kapni, kitéptem magam Ryan védelmező szorításából.

– Szia – mondta pokoli morcosan. – Csak beugrottam, hogy lássam, hogy vagy. – Jól. És te? Nem kellett megvárnom Thomas válaszát ahhoz, hogy tudjam, mennyire pocsékul érzi magát. Az ajkát és a szemét összerántotta a kínzó fájdalom. Rettenetes érzés volt így látni. – Nem tudom kikergetni a fejemből azokat a képeket és hangokat. Nem tudom, mihez kezdjek. Pete odajött, kihúzta magát. Thomas figyelmeztetően felemelte a kezét. – Ne kezdj ki velem, Herman! Nem vagyok abban a hangulatban. Ryan a hátamnak nyomta a mellkasát. A bal alkarja átsiklott a nyakam alatt, a kezét a vállcsúcsomra nyomta. Elképzeltem, hogy megpördít, és eltávolít az útból. Mike azonnal Ryan mellett termett. Thomas gyűlölködve vonta össze a homlokát. Ryannek fogalma sem volt róla, hogy ez a mozdulata olyan volt Thomasnak, mint a vörös posztó. – Nahát, a hatalommániás filmcsillag – jegyezte meg Thomas baljós mosollyal, miközben Ryan védelmező szorítását fixírozta. – Nahát, a csélcsap ex – vágott vissza Ryan, és még erősebben szorított. – Mi kéne, ha vóna? Thomas feje ide-oda gördült a nyakán. – Elveszítettem a húgomat, haver. Csak beugrottam, hogy lássam, hogy vannak a barátai. Figyelmeztető pillantást vetettem mindnyájukra. – Jói van, legyen elég! Mielőtt bárkinek valamilyen őrült ötlete támadna, ezt a marhaságot nem játsszuk le az én kocsmámban. Beszélni akarsz? Mind bemegyünk beszélgetni a konyhába. Egy sör kell? Keress egy helyet, és ülj le! Ryan erőteljesen szívta be a levegőt az orrán, ami azt jelentette: Hát én ezzel baromira nem értek egyet. – Őszinte részvétem, de elmondhatom, hogy én vigyázok arra, ami az enyém, úgyhogy Taryn miatt nem kell aggódnod. És tudom,

hogy az emberem, Mike szemmel tartja Marie-t. Értékelem az aggódásodat, de ez itt már nem a te helyed. Mire van még szükséged? Thomas elvigyorodott, úgy megörült a kihívásnak, mintha születésnapja lenne, és épp azt kapta volna meg, amire mindig is vágyott. – Most már ő a szószólód? – kérdezte tőlem, tovább feszítette a húrt – Amikor jártunk, emlékszem, külön véleményed volt mindenről Elé léptem, nagyon jól emlékeztem rá, mennyire szívesen fordítja harcba a bánatát. Hát jó. Ha harccal akar enyhíteni a nyomorúságán, én megküzdök vele. – Mert te mindig magamra hagytál, hogy én védjem meg magam, nem is törődtél velem. Megakadt a szemem valamin Thomas válla felett. Ekkor vettem észre az első felénk fordított mobilt. Visszafordultam Ryan felé, és bizalmasan megjegyeztem: – Az emberek elkezdtek fotózni minket. Lebújt, és a fülembe súgta: – Szabadulj meg tőle most, vagy én küldöm el! – Thomasra bámult. – Szerintem ideje menned. Neked itt semmi nem terem, haver. Tisztán látszódott Thomas dühe. Ahogy az is, mikor ökölbe szorította a kezét. Tudtam, hogy azért jött, mert beszélni akart velem, de csak azt érte el, hogy mindenféle ismeretlen pasi alázni kezdte. Ryan odalépett mellém, így kikerültem Thomas elől. Mike azonnal előrelépett. Ryan egy pillanatra sem vette le a szemét Thomasról. – Ha úgy érzed, hogy be kell húznod egyet nekem; hát csak rajta! Üss meg, ha ettől érzed férfinak magad. – De nagy a szád, te tetű – verette oda Thomas megvetően, úgy somolygott, mintha Ryan valami vicceset mondott volna. Nem először láttam ilyennek, pontosan tudtam, mire megy ki a játék. Ryan állta a sarat.

– Nekem mindegy. Kaptam is, adtam is elég maflást. Annyit mondhatok, hogy nem én leszek az, aki testi sértésért börtönbe vonul. – Elég legyen! Mindkettőtöknek – figyelmeztettem őket. Thomas megint elvigyorodott, rólam tudomást sem vett. – Egyszer úgyis elege lesz a zsarnokoskodásodból. És akkor itt leszek, hogy visszafogadjam. Tudod, lehet, hogy most a tiéd, de egy része még mindig az enyém lesz, azt sosem kaphatod meg. Tudom, hogy még most is hatok rá. – Thomas közelebb hajolt. – És jusson eszedbe, hogy dugás közben mindig hozzám fog hasonlítani. Ryan teste megfeszült, felpattantam, közéjük léptem, mielőtt Ryan válaszolhatott volna a kötekedésre. – Állítsd le magad! Egy pillanatra, tudod, megsajnáltalak. De most csak szemétkedsz. Tűnés a kocsmámból! Most! Mike Ryan elé lépett, megállt Thomas előtt, mivel láthatóan még mindig nem akaródzott neki távozni. – Most már elég, haver. – Te meg ki a franc vagy? – horkant fel Thomas. – Biztosítás – felelte Mike nyugodtan. – És mit fogsz csinálni? Megütsz? Mike lazán, de nagyon fenyegetően válaszolt. – Ha muszáj. Az a munkám, hogy leállítsalak, mielőtt valami oltári nagy marhaságot csinálsz. Thomas rám nézett. – Most hülyéskedik? Tudtam, hogy Thomas tud verekedni, Mike-ot viszont kiképezték közelharcból. Kétség sem férhetett hozzá, ki lesz a győztes. – Voltak, akik megfenyegettek engem Thomas. Javaslom, hogy ne bosszantsd fel a testőrömet! Eltátotta a száját. – Testőröd van? Ejha! Most komolyan? Miért? – Mert nagyon sokan vágynak arra, ami az enyém. Thomas elhúzta a száját. – Képes vagy kockára tenni érte az életed?

– Teljes mértékben. Ha az ember szeret valakit, mindig kockázatot vállal. Ryan kicsit felszegte az állát, még jobban kihúzta magát, még vészjóslóbbnak tűnt. Egymásnak adtuk a szívünket, ehhez kétség sem férhetett. Én pedig meg is fogom védeni őt, inkább rávetettem volna magam Thomasra, minthogy hagyjam, hogy még egy lépést tegyen Ryan felé. – Hű. Hát, ha már belefáradtál, hogy mindenki folyton fényképezget, meg minden, csak hívj fel! Hacsak nem lettél te is elkényeztetett hozományvadász… Annyira megdühödtem, hogy Mike elé ugrottam. Éreztem, hogy Ryan karja a derekamra simul, az oldalára von, és egyetlen könnyed mozdulattal félreállít. – Takarodj! – kiáltottam Ryan előrelendülő teste mögött, miközben Pete és Mike beállt kettejük közé. Ryan obszcenitásokkal cifrázott fenyegetéseket kiabált, miközben Pete elállta Thomas útját. Mihelyst Thomas az ajtó felé fordult, Ryan engem a konyha felé rántott, aztán felvitt a lépcsőkön. Szerettem volna üvöltözni, visítozni, dobálózni, talán még hányni is, ám ehelyett csak Ryant néztem, hogy ő mihez fog most kezdeni. – Hol van a kocsikulcsod? – kérdezte dühödten kapkodva. Remegő kézzel a kulcstartóra böktem. Bevágta a kulcsokat a farmere zsebébe, aztán elkapott a felkaromnál fogva. – Szívem, koncentrálj! Segíts bepakolni a sporttáskádba! Elmegyünk innen. – Hová? – kérdeztem kábultan úgy éreztem magam, mintha szétvágtak és újra összeraktak volna. Alig tartott meg a lábam, annyira elzsibbadtam. A születési anyakönyvi kivonatom… hazugságok… Thomas… Ryan kifakadása. Túl sok volt ez nekem. Túl sok. A táskáját az ajtó mellé dobta, és kézen fogott. – Nem tudom, de majd meglátjuk, ha odaérünk. Csak el kell mennünk. Levegőváltozásra van szükségünk.

Miközben az egyik polcról levette a sporttáskámat, a telefonjával matatott. – Andrea, szia, Ryan Christensen vagyok. Elzárt, nyugalmas hotelre lenne szükségem, amiről senki nem tud, kétórányi autóútra a Rhode Island-i bázistól.

14. FEJEZET HÉTVÉGE

– Akárkit hívtál is fel, hogy lefoglalja ezt a hotelt, fizetésemelést érdemel. Ryan kinyitotta a saját teraszunkra vezető üvegajtót, hogy beengedjen egy kis friss levegőt, nyújtózkodva lépett a korlát felé. A vízen néhány csónak lebegett, a fényük megvilágította a sötétséget. Végül, Newportban szálltunk meg, egy lélegzetelállító vendéglőben a parton. Miközben elvezettek minket a széles, fa padlódeszkákkal és finom árnyalatokkal díszített, bűbájos magánviskóhoz, éreztem, hogy kezd felemelkedni rólam a nyomás. A kunyhónk hullámzó, fehér függönyökkel takart üvegfala az óceánra nézett. – Határozott fizetésemelés – mormoltam, mikor megláttam a hatalmas, kétszemélyes fürdőkádat. Ryan is bejött, a kezét átcsúsztatta a vállamon, miközben előrehajolt, hogy vizet engedjen. Mikor azonban elkezdett levetkőztetni, kezdtem kellemetlenül érezni magam. Szellemileg túl megterhelő napom volt ahhoz, hogy élvezni tudjam most a heves szexet. – Ryan, most nem… Megcsókolta a vállamat, elcsendesített. – Tudom, kicsim. Nem is azért csinálom. Levette a ruháit, ő mászott be a kádba elsőként, fogta a kezem, miközben én is beléptem. Fantasztikus volt a forró víz, azonnal kiengedett némi feszültséget a testemből. A fejemet a mellkasán

nyugtattam, azt kívántam, bár mindennaposak lennének az ilyen pillanatok köztünk – és többnyire azok is voltak. – Kényelmes? – mormolta, miközben elhelyezkedtem rajta. Bólintottam. A szappanos keze fel-le csúszkált a hátamon, a karomon, a feszült nyakamon. – Akkor jó. Lazíts! – Nagyon csendben vagy – mormoltam egy kis idő múlva, meg kellett törnöm a hallgatást. – Arra gondoltam, amit az első találkozásunk napján mondtál. Meleg vizet csorgatott a karomra, átmelegítette a bőrömet. – Éspedig? Mélyebbre eresztett minket a vízbe, láthatóan aggasztotta, hogy fázik a vállam. – A kocsmádban ültem, te pedig nagyon igyekeztél tudomást sem venni rólam. Emlékeztem rá, hogy csakugyan így volt, de nem akaródzott beismerni. Megkergettem pár szappanbuborékot a mellkasán az ujjammal. – Nem is igaz. Ryan megszorított. – De igen! Ne hazudj! – A francba. Na jó. Talán egy kicsit. Már a jelenléted is halálra rémisztett. A halántékomra nyomta az ajkát. – Rá akartalak venni, hogy beszélgess velem, te pedig valami olyasmit feleltél, hogy „Biztosra veszem, hogy jólesik egy kis csend és nyugalom.” – Összenéztünk. – Csak szeretném, ha lazítanál, és nem aggódnál semmi miatt. Így, ilyen egyszerűen békéssé tette a világomat. – Ha behunyom a szemem, majdnem el tudok feledkezni mindenről – feleltem. – Akkor hunyd be a szemed! – Ha ilyen egyszerű lenne!

Éreztem, ahogy felemelkedik és lesüllyed a mellkasa, hullámzik tőle a víz. – Sajnálom ezt a dolgot Thomasszal. Nem… Ryan felemelte az állam az ujjával, a szemembe nézett. – Aggódnom kéne miatta? Megráztam a fejem, és gyorsan azt feleltem: – Nem. Elengedte az állam. – Akkor nem aggódom miatta. Igazából kicsit számítottam is rá. Ránéztem. – Tényleg? Kiemelte a könyökét a vízből, és a kád szélére tette. – Tar, kettőnkkel vannak tele a hírek. A szemét mindig feljön a felszínre. Csak idő kérdése volt, hogy az egyik exed előbukkanjon, és a részét kérje. Nincs rólad semmi bizalmas anyaga, ugye? Megrándult az arcom a gondolattól. – Nem hiszem. Ryan olyan sokáig hallgatott, hogy már azt hittem, talán el is szunyókált, bár a felületes légzése mást sejtetett. – És mi háborgatja még a gondolataidat? Az ujjai megsimították az állkapcsomat. – Nem tudok olvasni a fejedben, de azt tudom, hogy az agyad százezerrel pörög, úgyhogy meséld el, merre jársz most! – Még mindig kábult vagyok a felfedezéstől, hogy minden megváltozott, mégsem változott semmi. A keze lecsússzam a fenekemre, a lábamat áthúzta a combja felett. – Leragadtál az exednél? Kihallottam a kérdése mögött bujkáló szemernyi aggodalmat. – Nem. Nem ragadtam le. Egyáltalán nem. Csak fel kell dolgoznom. Azt mondta, azért csalt meg, mert dühös volt rám, hogy otthagytam az ágyban, és elmentem segíteni Pete-nek. Ryan gúnyosan horkantott. – Ez most komoly?

– Halál komoly. – Mekkora barom! Az ő baja. – Aztán megbökött az állával. – Dühít a dolog? A széles vállán nyugtattam a kezem, az arcomon éreztem a szívverését. – Nem. Csak nem tudtam, miért csalt meg. Túl sok időt agyaltam azon, hogy talán nem vagyok elég jó. A fejemre tette a kezét, gyengéden megcsókolta a hajam. – Ne is gondolj ilyenekre! – Elég nehéz lenne. Mindegy. Most már legalább tudom, miért tette. Megsimította a homlokom az arcával. – Akkor örülök, hogy végre sikerült lezárni. Túl sok múltbéli seb áll az utunkban. Mindkettőnknek. Emlékeztetnem kellett rá magam, hogy mindkettőnket elárult a múltban egy korábbi szerelmünk. – A hűtlensége összetört. Megint felemelte az állam, és megcsókolt. – Én helyre tudom hozni. – Gyengéden rám mosolygott, átmelengette a sajgó lelkemet. Olyan nagyon szerettem ezt az embert, hogy úrrá lettek rajtam az érzelmeim, tudtam, hogy bármilyen vihar várjon is ránk, ő meg fog küzdeni vele. Nagyobb szükségem volt a csókjára, mint bármi másra. Ryan finoman megharapdálta az alsó ajkamat, aztán visszavonult, nem hagyta, hogy elragadja a vágy, pedig láttam rajta, hogy meg kellett küzdenie a teste feletti uralomért. Ez a tudat, hogy gondoskodásból így visszafogja az ösztöneit, ez volt számomra a legnagyobb ajándék, amit adhatott. Megpihentem a mellkasán, elégedettséggel töltött el a gondolat, hogy bármit tartogat számomra az élet, ő át fog vezetni rajta. A Thomas iránti érzéseim dacára nagyon rossz volt sírni látni őt Melanie temetésén, és a barátnőm halála még mindig nem hagyott nyugodni.

– Nem hiszem el, hogy Melanie meghalt. Nehéz feldolgozni. – Pocsék helyzet. Középiskolában egy jó barátom meghalt autóbalesetben. Hetekkel az eset után még többször megesküdtem volna, hogy az ő hangját hallom a folyosón. – Nagy levegőt vett. – Úgy volt, hogy én is vele tartok a halála éjszakáján. Ha belegondolok, milyen közel álltam hozzá, hogy… szóval néha azért eszembe jut. Felpillantottam rá, hálás voltam, hogy meg tudtuk osztani egymással ezeket a dolgokat. – Nem jött el akkor még a te időd. – Gondolom. – Már jó néhány éve nem láttam Melt. Azt hiszem, emiatt kicsit eltávolodtunk egymástól. És tudom, hogy Thomast teljesen padlóra tette a halála. Azért jött, hogy vigaszt találjon, mi meg nekiestünk. Igazából elég szarul érzem magam miatta. Mindketten jelentős szerepet játszottak az életemben elég sok éven át. Nem lett volna szabad ilyen durván bánnom vele. Ryan szippantott egyet, láttam rajta, hogy nem ért egyet ezzel a kijelentésemmel. – Tudom, hogy van közös múltatok, de ennek ott kell maradnia, ahová való… a múltban. Van nekem elég bajom, nem akarok még azon is aggódni, hogy megpróbál visszaférkőzni az életedbe. Felnyögtem, a combommal átöleltem az övét. – Nem fog visszaférkőzni az életembe. Tudod, hogy nincs miért aggódnod. – Csak szeretném biztosra venni, hogy ez így is marad. Azért nem ártott, hogy tőlem is hallja. Ha egy csepp esélyt is érez, meg fogja ragadni. – Szerintem megértetted vele az álláspontodat. Nem számít. Ez már a múlt. Ryan felemelt a tenyerében egy kis vizet, és lecsorgatta az arcán. Éreztem a frusztrációját. – Tényleg ennyire zavar?

– Nem. – Felsóhajtott, és megdörzsölte a homlokát. – Akkor mi a baj? Habozott. – Van itt más is, ami miatt aggódnunk kell. Addig néztem a szemébe, míg meg nem tört az ellenállása. – Tudom, hogy nem ez a megfelelő alkalom a téma megvitatására, de szerettem volna én elmondani, mielőtt mástól tudod meg. Behunytam a szemem, előre rettegtem az elkövetkezőtől. – Marla azzal fenyeget, hogy beperel szerződésszegésért. Igazából megnyugodtam a vallomástól, megkönnyebbülten sóhajtottam, csak aztán fogtam fel teljesen a szavai értelmét. – Micsoda? – Az ügyvédem, Len Bainbridge felhívott tegnap. Daviddel dolgoznak az ügyön, de nekem kell megállapodnom Marlával. Hetvenötezres számlát állított ki. – És kifizeted? – Kénytelen leszek. De előbb még az összes méregdrága ügyvédet be fogom vonni. – Hát ez felháborító! Én még mindig úgy gondolom, hogy ő szivárogtatta ki a sajtónak, hogy nyugtátokat szedsz. – Szerintem is. De nem tudjuk bebizonyítani, hacsak meg nem találjuk a forrást. Meg fogom említeni az ügyvédemnek. – Hát, kétlem, hogy Trish lett volna. Túl sok a vesztenivalója ahhoz, hogy ilyen gondatlan legyen. Mike pedig nem lehetett. Egyik barátom sem tudja, vagyis csak Marie. A családod nem beszél a sajtóval, úgyhogy nem marad más, mint David, Marla és a gyógyszertáras nő. – David nem beszélne a sajtóval. – Akkor ebből mire következtetsz? – Hogy a megbízható embereim listája megint rövidebb lett.

*** Mire vasárnap visszatértünk a lakásba, nagyjából megnyugodtam, és kibékültem a világgal – vagyis egészen addig, míg észre nem vettük, hogy négy rajongó tábort vert a hátsó ajtómnál. Megdöbbentett, hogy ezeknek a főiskolás korú lányoknak nem volt fontosabb dolguk az életben annál, mint hogy egy sikátorban lógjanak, hátha vethetnek egy pillantást Ryanre. Ryan persze nyájas volt, mint mindig, autogramokat osztogatott, és többször is pózolt velük, míg mind elégedettek nem voltak a fényképeikkel. El kell költöznünk innen, gondoltam a lépcsőn felfelé menet, próbáltam hangosan trappolni, nehogy a lakásba lépve kényelmetlen helyzetben találjuk magunkat. Mike kiterült a kanapén, semmi más nem volt rajta, csak egy bő melegítőnadrág, fekete trikó, és sugárzott belőle az elégedettség. Úgy festett, mint egy hatalmas oroszlán, mely a hasát sütteti a napon, a lábát lógatja, a mancsát nyalogatja, és megszellőzteti a golyóit. Azt hittem, Marie mellette fog heverészni, együtt élvezik az intim együttlét utáni nyugalmat, ő azonban kávét főzött a konyhában. – Mindketten nagyon kipihentnek tűntök – mondta mosolyogva. Ryan rákacsintott, és bevitte a táskáit a szobánkba. Kivettem egy csészét a szekrényből. – Páros masszázst kaptunk tegnap. Bár fel tudnék venni valakit, akinek csak az lenne a dolga, hogy egész nap a vállamat masszírozza! Te is ragyogsz, látom, jól karban vagy tartva! – Hát igen. – Marie-vel összecsaptuk a tenyerünket a fejünk felett. Kivitt egy csésze kávét Mike-nak. Ryan feltette a lábát a dohányzóasztalomra, éppen olyan nyugodtnak és elégedettnek tűnt, mint a haverja. Mikor láttam, hogy néz Mike Marie-re, eltöprengtem, vajon máris beleszeretett-e. Marie a kanapé karfájára ült Mike mellé. Tetszett, ahogy Mike gyengéd bizalmaskodással felé nyújtotta a kezét, mintha már alig

várná, hogy megérinthesse. – Mit gondoltok, gyerekek, tudnátok nekem segíteni? – Marie tekintete végigsiklott egymás után mindnyájunkon. – Szeretnék visszaszerezni pár dolgot a régi házunkból. Egy óra múlva mind Gary előkertjében álltunk. Feldühített a látvány, hogy Marie bekopog a saját ajtaján, és bebocsátásért könyörög Annak a szemétládának volt képe kicseréltetni az összes zárat, hogy ne tudjon bemenni. Gary kijött, behúzta maga mögött az ajtót. – Csak engedj be, hogy összeszedhessem a cuccaimat! – sikította Marie, miközben remegett csalódottságában. Néhányszor megpróbálkozott kedvesen is, könyörgött neki, de semmire nem ment vele. Gary meglengette a slusszkulcsot a kezében, elállta a házhoz vezető utat. – Fel kellett volna hívnod előtte. Most mennem kell. Nem alkalmas. Marie hangosan felnyögött. Tudtam, milyen ideges, legszívesebben megfojtottam volna azt a patkányt. – Nyugi, Gary! – Ryan először megpróbálkozott a baráti, nem fenyegető hozzáállással, előzékenyen beszélt vele. – Csak engedd meg, hogy elhozzuk pár holmiját! Csak a ruháit meg ilyesmit, aztán elmegyünk. Semmi mást nem viszünk el. Szavamat adom. Gary gúnyosan felhorkantott, Ryan elé lépett. – Húzz el innen, Ryan! Maradj távol a házamtól! Ez az egész a te hibád. Minden rendben volt, amíg ide nem toltad a képed. Gary szavai feldühítettek és meg is rémisztettek. Hogy a fenébe lehetne Ryan felelős a házasságuk romba dőléséért? Mike, az örök védelmező, azonnal Ryan mellett termett. Az ökölbe szorított kezén láttam, hogy a fortyog benne a düh. Biztosra vettem, hogy Mike szívesen átrendezné Gary arcát már csak a puszta élvezet kedvéért is. Ryan éppolyan meglepett képet vágott, mint mi mindannyian. – Az én hibám? Most ugye csak hülyéskedsz?

Marie közelebb lépett az ajtóhoz. – Beléd meg mi ütött? Mi köze neki ehhez az egészhez? Neked elment az eszed! Gary elhúzta a száját. – Rohadj meg, Marie! Annyira elegem van már abból, hogy az ő életük milyen tökéletes, a mienk meg milyen borzalmas. Ryan így, Ryan úgy. Amit én csináltam, az neked soha nem volt elég jó. Tudod mit? Egyszerűen teszek rá. Keress magadnak másik balekot, aki megfelel az elvárásaidnak! Előre sajnálom azt a szerencsétlent, akinek el kell viselnie a hülyeségeidet. A pillantásom Garyről gyorsan Mike-ra ugrott, láttam, hogy Gary gyalázkodásától megremeg az álla. Marie úgy festett, mint aki mindjárt összeesik. – Utállak – lehelte Marie, próbálta visszatartani a könnyeit. – Mindegy – vont vállat Gary, mintha már tényleg nem érdekelné. Fájdalmas volt nézni a hároméves házasság romba dőlését. Milyen gyorsan eljutnak az emberek a házassági áldásoktól a gyilkos pillantásokig! Sajgott érte a szívem. Marie Garyre akarta vetni magát, Mike azonban elkapta a csuklóját. Marie szeme Mike kezéről az arcára rebbent, nézte, ahogy Mike néma tiltakozással megrázza a fejét. Garyt láthatóan sértette Mike beavatkozása. – Mi van, most már te dugod? Tudtam. Annyira tudtam. Mióta tart, hm? Mióta kufircolsz mással a hátam mögött, Marie? Nem tudtad megszerezni az imádott filmcsillagodat, úgyhogy beéred a bébiszitterével. Hát ez szép. Marie levegő után kapott. – Te szemet! Te voltál az, aki összefeküdt valaki mással, nem én! Te! Hol van a pólóban lebzselő kis szajhád, hm? Odabent? – Itt te vagy az egyetlen szajha – vágott vissza Gary. – Te jó ég! Nem hiszem el, hogy ezt mondtad! – Legszívesebben úgy pofán vágtam volna, hogy napokig csillagokat lát. Ryan elkapta a csuklómat, nem hagyta, hogy beljebb lépjek a gyepen.

Mike a zömök testével elállta Gary útját, Marie-t védelmezően maga mögé tolta. – Vigyázz a szádra, haver! Gary rábámult. – Neked ehhez semmi közöd. Meglepett, hogy Garynek volt mersze összeakaszkodni Mike-kal. – Marie – vakkantott Gary, arra számított, hogy Marie majd ugrik a szavára. Mike egy pillanatra sem vette le a szemét Garyről. Megint visszahúzta Marie-t, elválasztotta egymástól a testével a két vitatkozót. – Vele eleget beszéltél. Most velem tárgyalsz. Gary keze ökölbe szorult, a kulcsai végét az ujjpercei közé szorította. – Ó, tényleg? – Ő már nem hozzád tartozik – közölte Mike halkan, megfontoltan, láthatóan igyekezett megértetni vele a helyzetet. – Elvesztetted ezt a jogodat, amikor kizártad a saját házából. – Meg sem mozdult, látta Gary kezét, és kérdően nézte az abszurd mozdulatot. – Ajánlom, hogy erős ütés legyen az első, mert nem lesz második – tette hozzá. Gary egy pillanatig elgondolkodott, az esélyeit latolgatta. Persze Mike-kal szemben tehetetlen volt. Kelletlenül hátrálni kezdett. – Marie, mondd meg a barátaidnak, hogy tűnjenek el a birtokomról, vagy kihívom a zsarukat! – Mintha nyomatékosítani akarná a szavait, kihúzta a mobilját. – Ez a birtok az enyém is, ha nem tudnád – vágott vissza Marie. Mike úgy nézte Garyt, mintha meg akarná ölni, aztán megfordult, kézen fogta Marie-t, és maga előtt terelgetve kivezette a kocsihoz. – Gyere! Menjünk! Gary megállt a kocsifeljárón, kiélvezte a győzelem pillanatát. Beültem Marie-vel a hátsó ülésre, átkaroltam a vállát, és közben újabb zsebkendőket kerestem. – Annyira utálom – súgta nekem Marie a könnyein keresztül.

– Szivi – fordult hátra Mike a volán mögött, mikor elhajtottunk a háztömb mellett –, van a házban biztonsági rendszer? Szivi? Vajon mikor jutottak el idáig? Marie megtörölte az arcát. – Nincs. – Garynek vagy fegyvere? Ryanre villantottam a szemem, aki Mike-ot bámulta. – Aha – felelte Marie. – De mind be van zárva a fegyverszekrénybe. – Mind? – kérdezett vissza Mike. Marie kiegyenesedett. – Régen tartott egy revolvert az éjjeliszekrénye fiókjában, a hálószobában. A többi vadászpuska. – És azokat hol tartja? – A fegyverszekrény is a hálószobában van. Mike bólintott. – Nem tudod, hová megy ma? Mennyi ideig lesz távol? Ryan motyogott valamit. Mike felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy várjon kicsit. – Fogalmam sincs – szippantott Marie. Elkaptam Mike tekintetét a visszapillantóban. – Taryn, útbaigazítás kellene. Hol van itt vaskereskedés? Negyven perc múlva Mike bejuttatott minket Marie házába egy kis szerszámosláda segítségével. Én meg azt hittem, a nyilvános párizsi leteperésem nagy dolog volt! Ki tudtam képzelni, hogy mutatna a „betörés és behatolás” a címlapokon. Majd kiugrottam a bőrömből idegességemben, kis híján az ebédem is felkéredzkedett. – Ne idegeskedj már, Taryn! – mondta Mike, kezében az éjjeliszekrény fiókjában talált revolverrel, Gary egyik ingét is elvette, hogy ne hagyjon ujjlenyomatot. Néztem, ahogy gyakorlott mozdulattal kiürítette a tárat. – Ez Marie háza is. Nincs jogerős végzés a távoltartására. Már az is eléggé kiborított, hogy ilyen közelről látom a fegyvereket, ám a gondolat, hogy elkaphatnak, és Ryan fotóját

minden pletykalap lehozza, nagyon rossz színben tüntette lel a tervet. Mike Ryanre bökött. – Kifelé! Marie, kapd fel, amire szükséged van! Próbálj igyekezni! – Ryant a vállánál fogva terelte az ajtó felé. – Odakint várunk, a birtok határvonalán kívül, hogy elkerüljük a behatolás vádját Felkaptam egy szemeteszsákot, és őrülten pakolni kezdtem bele mindent, amit Marie-t mondott, a ruhákkal kezdve. Akármilyen kalamajkába keveredtünk is, együtt voltunk benne. *** – Hát ez jó móka volt! – viccelődött Ryan szarkasztikusan, mikor visszaérkeztünk a kocsmához. – Hú, de jó illata van valaminek! Mike nagyot szippantott a levegőbe. – Tényleg. Taryn, menj, hozz belőle nekünk is! Elnevettem magam. – Megyek, megkérem Tammyt, hogy főzzön nekünk vacsorát. Ryan átdobott a vállán egy ruhákkal teli zsákot. – Hívd át őket ma estére! Kirúghatnánk kicsit a hámból. Kinyitottam a folyosóról a kocsma konyhájába vezető ajtót, hogy lássam, mire készül Tammy. Örültem neki, hogy eltereli a figyelmemet az imént elkövetett betörésről. – Szia, Tammy! Fantasztikus illat van. Lefoglalta, hogy épp egy ipari méretű turmixba pakolta bele a hozzávalókat. – Ó, szia, Taryn. – Nehéz volt megállítani a fiúkat, hogy be ne törjék az ajtót. Minek van ilyen finom illata? A rácsra bólintott. – Cseresznyés pite sül. Bocsi, de nincs fölöslegben. Vágyakozva pillantottam a sütőbe, miközben meghívtam Tammyt, hogy Pete-tel

csatlakozzanak hozzánk kései vacsorára. Megtörölte a kezét a kötényében. – Figyi, mielőtt elmész, válthatnánk pár szót? – Tammy zavarodottnak tűnt, újra meg újra megtörölte a kezét a nedves rongyban. – Minden rendben van köztetek Ryannel? Nem voltam biztos benne, miért kérdezi. – Persze. Minden rendben. Miért? A mosogatóba dobta a rongyot. – Nem is tudom. Csak gondolkodtam ezen a Thomas-dolgon. Gondoltam, biztos veszekedtek. – Nem, nem veszekszünk. Nincs min veszekedni. – Hm. Csak gondoltam, biztos kiakadt, hogy így ölelgetted az exedet. Gondolom, elmondtad neki. Azon kaptam magam, hogy védekezni kezdek. – Semmi nem történt köztünk Thomasszal. Melanie évekig a barátom volt. Remélem, nem hitted azt, hogy helytelenül viselkedtem. – Jaj, nem, dehogy. Nem. Nem erre gondoltam. Csak tudom, milyen féltékeny Ryan. Gondoltam, biztos megharagudott, ezért jött vissza. – Nem, szünetet tartanak a forgatásban, ezért jött el. – Ja, értem. Szóval mi van Marie-vel? Most Mike-kal jár? – kérdezte. Vállat vontam, nem értettem, miért kérdezget Marie-ről. – Nem vagyok biztos benne. Kedvelik egymást. Ugye tudod, hogy Garynek új barátnője van? – Éreztem, hogy valami itt nincs rendben. Nem tudott a szemembe nézni. – Ez az egész nagyon kellemetlen helyzetbe hoz minket – közölte. – Úgy értem Pete meg Gary már régóta barátok, és most meg rákényszerítenek, hogy foglaljunk állást. Hát erre egyáltalán nem számítottam. – Senki nem kényszerít rá, hogy foglalj állást, Tammy. – Hát de, valahogy mégis. Négy hónap múlva összeházasodunk, és mindketten szerepelnek a meghívottak listáján. Pete és Gary már évek óta barátok. Nem fair, hogy most meg kell kérnünk, hogy ne

jöjjön el. Azzal senki nem törődik, minket hogy érint a dolog. – Tammy, nem tudom, mit mondhatnék. Ez a ti esküvőtök. Gary választott… Marie csak reagál rá. Gary kizárta őt a saját házából. Milyen ember csinál ilyet? – Hát, hiszen Marie Mike-kal van. Hogyan vádolhatod Garyt? – csattant fel. Kezdtem azt hinni, hogy elment az esze. – Te hogy éreznéd magad, ha Pete kizárna, és nem hagyná, hogy elhozd a cuccaidat? – Erről nem tudtam. Marie nagyon elfoglalt volt mostanában, és ha te nem vagy itt, nem sokat lógunk együtt. – Mindenkinek sok dolga van. Bízz bennem! Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy nem foglalkozunk veled. – Ah. – Gyorsan a sütő felé fordult. – Nos, ha már Ryan itt van, meg tudnád esetleg kérdezni, lesz-e vőfély, vagy sem? Úgy értem, nem mondott semmit Pete-nek, és kerülte a témát pénteken is, mikor Pete felhozta. Jó lenne tudni, hogy megtudjuk-e tartani azt a rohadt ajándékhordást, vagy sem. Meghökkentem a haragján. – Jól van, persze. Mostanáig lefoglalta a forgatás, biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan kerülte a témát. Mindenképpen meg fogom kérni, hogy szóljon. Tammy felhorkant, mintha elégedetlen lenne a válaszommal. – Biztos nagyon boldog, hogy a volt vőlegényed idejár. Mintha nem lenne elég baja Thomas hülyeségei nélkül is! Mintha nekem nem lenne elég bajom Thomas hülyeségei nélkül is – vagy Tammy hülyeségei nélkül, ha már itt tartunk. Megfordult a fejemben, nem változtatta-e Tammyt ez az egész esküvői hajcihő menyasszony-szörny beteggé. Én nyilván nem vállalom fel a konfrontációt, akármennyire akartam is. – Nos, akkor én hagyom, hogy végezd a dolgod. Gondoskodni fogok róla, hogy Pete választ kapjon. Nem vártam meg, hogy válaszolni tudjon, úgy rohantam át az

ajtón és fel a lépcsőn, mintha égne a ház. Mikor benéztem a konyhába, az első pillantásom Ryan hihetetlenül formás fenekére esett, melyet épp felém pucsított a nyitott hűtő mögül. – Minden rendben? Átkaroltam a derekát, az orrom beletemettem a pólójába. – Nem szöktetnél meg inkább esküvő helyett? Ryan felkuncogott, és megdörzsölte a hátamat. – Dehogynem! Hogy jutott ez eszedbe? – Az esküvő tervezése láthatóan megőrjíti a nőket. Biztos vagyok benne, hogy Tammy agyart és karmokat növesztett. – Au. Hát az gáz. És fertőző? – Nagyon remélem, hogy nem. – Bármikor felvehetsz egy esküvőszervezőt, aki elvégzi helyetted a piszkos munkát – suttogta bele a fülembe. Hirtelen felkaptam a fejemet a mellkasáról, ugyanis hangos csattanást hallottam, és Marie a vendégszobából élesen segítségért kiáltott. Dobozok között találtam rá, egy rakás szemét ömlött ki a lába köré: ruhák, könyvek meg egy kupac videokazetta. – Ne haragudj! – esdekelt, még mindig visszatartott egy dobozt, hogy legalább az ne csússzon le a szekrény felső polcáról. A rémült arckifejezését látva elnevettem magam. – Megpróbáltam levenni egyet, erre mind lezuhant. Mike kivette a kezéből a dobozt. – És mivel vannak tele ezek a dobozok? – kérdezte Ryan, miközben kinyitotta az egyiket. Összehajtogattam az anyám egy régi kardigánját, félretettem, próbáltam utat ásni a káoszban. – A te rajongói leveleid az elmúlt hetekből. Vagy végignézed őket, vagy kidobjuk mindet. Döbbentnek és zavarodottnak tűnt. – Ez mind? – Az összes doboz – mutatott rá Marie. – Vannak benne olcsó

fehérneműk, érzelgős dicshimnuszok és halálos fenyegetések. Ryan Marie felé fordult, majd kérdően rám pillantott. – Halálos fenyegetések? Mit mondhattam volna? Akármilyen beteges is, nem újdonság Több ezer rajongó utálta, hogy vele vagyok. Ryan és Mike néma üzeneteket váltott, majd Ryan elkáromkodta magát, és az egyik dobozt bevágta a nappalimba. Miközben bedobozoltam a videokazettákat, észrevettem, hogy a többségükön az én nevem áll. Emlékek. Gyerekkori emlékek. Dan és Jennifer Mitchell gyártotta őket nekem. Gondolkodás nélkül megragadtam a kazettákkal teli dobozt leültem a nappalim padlójára, a tévé elé, és benyomtam a lejátszóba a „1986. július 4. – Taryn négyéves” című szalagot. Ryan letelepedett mögém a heverőre. – Ott vagy! Micsoda kis szőke fürtök! Elmosolyodtam az ártatlan gügyögésem hallatán, hogy úszni fogok a Barbie babámmal, miközben felnyomtam a napsütötte orromon a túlméretezett napszemüveget. Kis rózsaszín, egyrészes fürdőruhát viseltem, melyet a csípőjénél kék hal díszített. Ryan a tévére bökött a vállam felett. – Az az? Igen, az ott a papád bódéja. Láttam magam mögött az ismerős, szürke salakgarázst. Aztán megláttam őt. A mögöttem álló garázsból bukkant elő, mint a legbelsőbb gondolataim szelleme. Magas, vékony, szikár fiú volt, a tinédzserek esetlenségével közeledett. Ott volt, megörökítve a felvételen. A fekete hajú fiú. Mintha egy vödör jeget zúdítottak volna a nyakamba.

15. FEJEZET FELFEDEZÉSEK

Olyan sokáig bámultam a tévét, hogy megfájdult a szemem. Mintha a rémálmaimból lépett volna elő, hogy megjelenjen előttem. Itt vagyok, én kísértelek. Ryan mögém helyezkedett, de előbb közölte Mike-kal és Marievel, hogy pár perc magányra lenne szükségünk. A padlón ült, átkarolt, miközben én csendben zokogtam. Még azt se tudtam, hogy a számra nyomom a kezem, míg meg nem éreztem Ryan gyengéd ujjait a derekamon. – Álmomban mindig vérzik a foga. Minden csupa… vér. Soha… – Nehezemre esett a beszéd. – Ő Joe? – kérdezte Ryan halkan. Bólintottam. – Azt hiszem. – Visszatekertem és megállítottam a szalagot, hogy állóképen lássam, de a képernyőn megtört vonalak kígyóztak át, elhomályosították az arcát. Éreztem Ryan ajkát, leheletét a nyakamon. – Ez az egyik ok, ami miatt ki szoktál ugrani néha az ágyból? – Aha. És egész mostanáig azt se tudtam, kicsoda. Nincs rajta egyik családi fotón se. Azt hittem… azt hittem, én találtam ki. Ryan kivette a távirányítót a kezemből, és megint megnyomta a lejátszás gombot. A szalag ment tovább, többnyire engem mutatott, ahogy a homokozós játékaimmal játszottam a kerek, műanyag gyerekmedence mellett a füvön. Joe néha megjelent a háttérben, mint valami szellem, és mindig a kamera felé nézett. Gondolom, rajtam tartotta a szemét.

– Meg akarom ismerni. Ryan megsimította az arcom, kiérezte a szavaimból a könyörgést – Mike megkeresi neked, ha akarod – felelte. Egy pillanatra elgondolkodtam. – Azt akarom, hogy ő is meg akarjon ismerni. Ez nem lehet egyoldalú. Akkor meg akart ismerni, de az már olyan régen volt… az emberek változnak. Ryan a kezébe vette az arcomat, gyengéd puszit nyomott a számra, de a figyelmét magára vonták a lépcsőmön felfelé dübörgő léptek. Hallottam Pete szívélyes üdvözlését, mikor Marie beengedte. Ryan négykézláb megkerült, és kivette a kazettát a lejátszóból. – Ha meggondolod magad, csak szólj! Felbérelhetünk valakit, hogy találja meg. És persze te döntöd el, hogy el akarod-e mondani a többieknek. A pillantásom a kegyesen kivillanó hasára szegeztem, mikor felhúzódott a pólója. Pont erre a figyelemelterelésre volt most szükségem. Pete rögtön méregetni kezdett, intett a fejével, hogy kövessem az ebédlőbe, aztán sarokba szorított. – A szemed karikás, vörös és be van dagadva. Jól vagy? Pete figyelmét semmi nem kerülhette el. Nem tudtam volna hazudni neki. Semmitmondóan biccentettem, mire ő azt tátogta: „rizsa”. Úgy döntöttem, hogy pont beszélgetésterápiára van most szükségem. Kihúztam a székemet, és megkértem Tammyt, hogy csatlakozzon hozzánk. Semmi értelme nem lenne többször is elmondani. Pár bevezető szó után kimondtam azt a két szót, ami már szinte szétmarta a gyomromat. – …örökbe fogadtak. Ryan bezárta a hálószobánk ajtaját, és lehámozta magáról az ingét, felfedve azt a testet, melynek bámulásába sosem fáradtam bele.

– Ugye tudod, hogy engem nem érdekel? A szavaiból éppannyi aggodalom áradt, mint a tekintetéből. Egész este a származásomat tárgyaltuk ki a barátaimmal, mostanra teljesen kimerültem érzelmileg. – Tudom. – Az én érzéseimen semmit nem változtat. Csak azt akarom tudni, hogy felveszed-e a vezetéknevemet, ha összeházasodtunk, márpedig nagyon remélem, hogy igen. Rápislantottam, feldolgoztam a hallottakat, aztán kicsit elolvadtam – Szándékomban állt. Elégedetten sóhajtott, és magához ölelt. – Köszönöm. Hallottam, hogy lehúzták a vécét, Marie és Mike a bezárt ajtónk előtt mormolt halkan. – Fura dolog, hogy mások is élnek velünk – jegyeztem meg cinkosan. – Igen, szerintem is. Imádom a lakásodat, de remélem, tudod, hogy nem akarom az életünk hátralévő részét a kocsmád felett leélni. – Sem Marie szex előtti kuncogását hallgatni. – Hát azt sem – nevetett, a tenyerét a fenekemre nyomva. – Ugye tudod, hogy Mike meg én addig nem mehetünk el, míg mindkettőtöknek karikalába nem lesz, és nem ragyogtok a kielégültségtől? Elvigyorodtam. – Versenyeznetek kéne. Lássuk, ki bírja tovább! Mielőtt bármit tehettem volna, Ryan elengedett, és elkapta a kilincset. – Folyosói megbeszélés! – kiáltotta hangosan. Megdermedtem rémületemben. – Ryan! – Cssss! – Ryan összefonta a karját, várakozott. Istenem, mennyire imádtam a bicepszét! Mike kijött a szobából, rajta sem volt

ing. Hát, úgy nézett ki, mint valami izomagy, aki az egész életét az edzőteremben tölti, a mellkasa meg olyan sima volt, mint a babapopsi. – Két dologról akarok beszélni – kezdte Ryan, felemelve két ujját. – Ha bármiért is kijöttök a szobából, felvesztek valamit. Egyedül a saját nőm csupasz fenekére vagyok kíváncsi, máséra nem. Második: Taryn azt javasolta, hogy fogadjunk a ma esti mulatságra. – Ryan! Hátratolt az ujjbegyével. – Csitt! Mike az ajtókeretre nyomta a kezét. – Fogadás? – Ki bírja tovább. Mike gyors pillantást vetett rám. – Jól hangzik. Benne vagyok. Idő vagy mennyiség? – kérdezte könnyedén, mintha csak az időjárásról beszélgetnének. – Mikor is indul a gépünk? – Háromnegyed tizenkettő. Kilencre már elhagyjuk a terepet – dörgött Mike mély hangja. – Akkor idő. Majd alszunk a gépen. – Benne vagyok. Tét? – Kétszáz? – Korrektnek hangzik. A lányok nézik az időt? – Igen – felelte Ryan vidáman. – Leírják, hogy ne lehessen csalni. – Még valami? – kérdezte Mike. – Ennyi. – Most hány óra van? Ryan áthajolt előttem, hogy lássa a karórámat. – Tíz perccel múlt tizenegy. Néztem, ahogy kezet ráznak. – Jó éjszakát! – biccentett Mike. – Neked is, haver. – Ryan megveregette Mike vállát, aztán bezárta a hálószobánkat. Én meg az a nagy szám.

Ryan buja pillantásától azonnal felgyorsult a szívverésem, átmelegedtem a megfelelő helyeken, hatékonyan elterelte a figyelmemet minden bánatomról. Én voltam a nyúl, ő meg az éhes farkas, és nyilvánvaló volt, hogy élve fel fog falni. Talán nem is volt olyan rossz ötlet. Elszántan közeledett, odalopózott az én oldalamra. Kezdődjék a játék! *** Nyolckor megszólalt az ébresztőm. Legszívesebben odavágtam volna a falhoz, hogy apró darabokra törjön. Ryan karja az ágyhoz szegezett, teljesen kiütötte magát. Még az ébresztő visítása sem hatolt el hozzá. Hallottam, hogy valaki zuhanyozik, úgyhogy megnyomtam a szundi gombot még egyszer, aztán kivonszoltam magam a konyhába, hogy reggelit csináljak ezeknek az embereknek. Marie becsoszogott utánam a fél szemét dörzsölgetve, és valami olyasmit motyogott, hogy „reggelt”. – Leírtad az időt? – Nem. Nyújtózott egy nagyot. – Uh, az egész testem sajog. Hát az enyém is égett. Fájt a csípőm. – Aha. Felkapott a pultról valami levelet, kettészakította, aztán keresett egy tollat. – Ez a marhaság tényleg a te ötleted volt? Kivettem négy kávéscsészét a szekrényből. – Viccnek szántam. – Zseniális volt. – Felém tolta az elszakított borítékot és a tollat. – De szerintem Mike széttörte a vaginámat. Erre kiköptem egy kis kávét, összefröcsköltem a borítékot Leírtam

az utolsó időpontot, mikor az órára néztem: 4.50. Marie azt írta: 5.10. – Úgy tűnik, Ryan kétszáz dollárt vesztett – motyogtam. Mike lépett be a konyhába teljesen frissen; észbontóan festett a kopott farmerében és a szürke pólóban, mely gondosan kirajzolt minden vastag izomköteget. – Jó reggelt, hölgyek. Ki nyert? – Gyengéden végighúzta a kezét Marie vállán. – Te – ragyogott rá Marie. Mike úgy mosolygott rá és csókolta meg, mintha már évek óta együtt lennének. Azt is észrevettem, mikor birtoklóan belemarkolt Marie fenekébe. Elmosolyodtam tőle. – Fizess, vesztes! – ugratta Ryant, mikor végre ő is megérkezett. Ryan az eredményeket kérte. – Húsz perccel maradtam le? – Felnyögött, a papírt ráhajította a pultra. – Marhaság. Töltöttem neki egy csésze kávét. – Sajnálom, kicsim. – Rohadt húsz perc. – Fölém magasodott, szúrós szemmel nézett rám. – Te állítottál le. – Sajnálom. Teljesen kész voltam. Akarod, hogy fizessem a felét? – Nem – morogta olyan haragos ábrázattal, hogy már kezdtem elgondolkodni, tényleg dühös-e. – Én állom. De tartozol nekem, és be fogom hajtani. Aggódva követtem a hálóba. – Most tényleg haragszol rám? Elvigyorodott. – Dehogyis, cicám. Csak ugrattalak. Én se bírtam már tovább. Semmi baj… de azért majd behajtom a tartozásodat. – Nagyot csapott a hátsómra. Beszívtam a levegőt, elképzeltem, ahogy állja a szavát. Utáltam nézni, ahogy pakol. Folyton úton volt. Marie meg én tehetetlen, nyomorult képpel búcsúztunk el tőlük a

nappaliban. Marie éppen olyan kétségbeesetten és kelletlenül viselte a távozásukat, mint én. Egy percig még mozdulatlanul álltunk, miután becsukódott mögöttük az ajtó, némán meredtünk egymásra, ürességérzet töltött el bennünket. – Ez volt életem legjobb éjszakája – szólalt meg végül. – Köszönöm neked. – Párszor hallottalak sikítani. Marie zavartan forgatta a szemét. – Én is téged. Aztán egymás kezébe csaptunk, ha már így alakult. Marie ásított. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én visszafektetem az ágyba az összetört vaginámat. – Néztem, ahogy furcsán elvonul a folyosón, amolyan fennhéjázó, „nagyon durva éjszakám volt” bicegéssel. Mögötte koslattam, én is éreztem, hogy sajog a csípőm és a combom. – Ühüm. Én is. A fájó testemmel bekúsztam a hideg ágyba, és közben arra gondoltam, milyen pocsék Ryan nélkül aludni. *** Pár nap múlva, miközben Rynnel skype-oltunk, rám tört, hogy mennyire utálom ezt a távolságot. – Utálom, hogy nem lehetek veled. Oldalra biccentette a fejét, engem figyelt. – Pedig tudod, hogy utánam jöhetnél. Visszahúztam az ujjaimat, mintha megharaptak volna ezek a szavak. – Tudom. Egy percig engem nézett, majd újra a kezében tartott dokumentumok felé fordult.

– Add el! Szökj meg! Bármennyit gondolkodtam is rajta, volt néhány ok, ami miatt nem tehettem. – Nem lehet. Marie és Tammy számít rám, szükségük van a kocsmára. Nem tehetem lapátra a barátaimat. Ráadásul dolgoznom kell, Ryan. Én nem tudok egész nap semmit tenni és vásárolgatni. – Szükségem van rád az életem menedzselésében – felelte egyszerűen. – Csak nem akarsz az anyukáddal alkudozni – ugrattam. Elgondolkodva megvakarta a fejét, frusztráltnak tűnt. – Ez is benne van. Összehúztam a szemöldököm, látva, mennyire nem figyel rám, végül megkocogtattam az arcát a monitoron, mintha ez hathatna rá. Végre felnézett. – Figyelj, a partik, családi összejövetelek, szabadságok, nyaralások, a sok személyes dolog mind a te területedre tartozik, Taryn. Anyám eljegyzési partit akar tartani nekünk, hát legyen! Beszéld meg vele, foglald le a napot, írd be a naptárba, aztán ha kész vagy vele, magyarázd el, mik ezek a számok a befektetési kimutatásomon, mert fogalmam sincs róla, hogy veszthettem ennyi pénzt egyetlen negyedév alatt. Erre könnyű volt válaszolni. – Úgy, hogy vacak a könyvelőd. A pénzt kezelni kell, nem pedig bedugni egy kávésbödönbe, amíg meg nem jönnek a számlák. Stratégiai befektetésekbe kellene tennie a pénzedet. – Hát akkor ezt rendbe kell tenned. Ezt a marhaságot is hozzáteszem az asszonyi teendőidhez. Ha képes vagy rá, és akarod is kezelni a pénzemet, kirúgom a könyvelőt. Ilyen egyszerű. Bár nagyon jólesett, meg is rémültem, hogy kudarcot vallok. Riasztó volt a gondolat, hogy rám bízza a millióit. – Ha akarod. Elmerült az üzleti ügyeiben, még mindig a dokumentumait nézegette.

– Akarom, méghozzá mostantól. E-mailben elküldöm neked a fájlokat. Hozzuk rendbe ezt a borzadályt, mert egyáltalán nem tetszik, hogy öt számjegyű összegeket veszítek a piaci mozgások miatt. Hát erre képes lennék. – Jó. Egyébként majd vissza fogod adni a bankkártyámat? Fel sem nézett, csak annyit felelt: – Nem. És ne kérdezd meg megint! Megdöbbentett a nyers, önkényes hangneme. – Rémlik, hogy megfenyegettél arra az esetre, ha megpróbálnám visszalopni. Ezzel sikerült magamra vonni a figyelmét. – Szembe akarsz szállni velem? Ezt azért fontolóra vettem. – Talán. A szeme hevesen felcsillant a kihívástól. – Csak tedd fel kedden a gépre azt a formás kis popódat! A többiről gondoskodom. – Trish elvisz ruhát vásárolni, aztán úgy szerveztem, hogy szerda este Callal és Kellyvel vacsorázunk. Láttam, hogy az ajkán halovány mosoly terült szét. Egyértelműen örült neki, hogy próbálok közelebb kerülni a celebekből álló baráti köréhez. – Jó. Szuper. Ők is ott lesznek az MTV díjátadóján. Ideges vagy? Ez lesz életem első díjátadója. Viszont úgy pörögtek az események, hogy idegességre nem is maradt időm. Ryan átnézett a válla felett. Ekkor láttam meg Mike fejét felvillanni a háttérben. – Probléma elhárítva – mormolta. – Tíz perc. – Oké, köszi. – Ryan visszafordult felém. – Akkor ugye eljössz velem Vancouverbe csütörtökön? – Mi történt? Milyen problémátok volt? Láttam rajta, hogy átgondolja, elmondja-e. – Pár túlzottan lelkes rajongó bejutott a helyszínre. Elvegyültek a statiszták között. Le kellett állítani miattuk a forgatást.

Megborzongtam. – Veszélyben voltál? – Nem. Valami okból nem hittem neki. – Ha veszélyben lennél, megmondanád? Összenéztünk a képernyőn keresztül. – Nem vagyok veszélyben, cica. Teljesen fölöslegesen aggódsz. Épp vitatkozni akartam vele, mikor Marie behozott egy óriási csokor vörös rózsát kristályvázában. – Valaki virágot kapott. Rám ragyogott. Szélesen Ryanre mosolyogtam, nagyon meghatott ez az édes gesztus. – Ryan! Istenem, ez gyönyörű! – Belenyomtam az orrom az egyik kinyílt virágba, beszívtam a friss illatát. – Köszönöm. Ryan előbb zavarodott, majd dühös lett. – Szívesen elfogadnám a dicséretet, de nem az enyém az érdem. Ki a fene küld neked virágot? Kinyitottam a kártyát, és hangosan felolvastam. Drága Taryn! Tudom, hogy nem ismersz, de óriási rajongód vagyok, és remélem, hogy ezek a virágok felderítik majd a napodat. Arra gondoltam, talán bátorságot is öntenek beléd… „Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.”1 Legyen szép a napod, bájos hölgy! Jeremy 1 Károli Gáspár fordítása.

Hirtelen rosszul lettem. Elsápadtam Ryan gyilkos tekintetét látva.

– Soha ne tedd ki a házból a lábad kíséret nélkül! Soha! Megértettél? – Mike-ért kiáltott. – Nem élhetek félelemben, Ryan – mormoltam, dühített, hogy a korábban békés naivitásomat most pszichopaták és ismeretlen születési anyakönyvi kivonatok népesítették be. Félretoltam a vázát, mintha időzített bomba lenne benne. Tudtam, hogy dühös, tisztán látszott rajta. – Ez a kreténség elérte a házadat, Taryn. Eljutott a rohadt ajtódhoz. – Beütött egy számot a mobiljába, egy másodperccel később Mike rohant be az öltözőjébe. Miután Ryan röviden tájékoztatta a történtekről, megkért, hogy hívjam be Marie-t. Aztán Marie-vel hangosan felolvastatta a kártyát. – Nem mehet ki, ha nincs mellette valaki… egyszer sem. Düh és undor töltött el. Rohadt virágok, őrizet alá helyeztettek a saját otthonomban, fogolynak kell éreznem magam miattuk. *** Épp Andreával beszéltem telefonon, aki Ryan ügynökének dolgozott, arra kértem, hogy rendezze el a Los Angeles-i utamat az MTV következő héten rendezendő díjátadójára, amikor dörömbölés hallatszott az ajtóm felől, halálra rémisztett. Nagyon megkönnyebbültem, mikor Tammy hangja válaszolt odakintről. Mikor kinyitottam az ajtót, láthatóan megrendülve állt mögötte. Hallottam, hogy odalent van a konyhában, de mivel még alig múlt el dél, fogalmam sem volt róla, mitől borult ki ennyire. – Pete-et kórházba vitték – zokogta. – Reggel ő hozott el, úgyhogy nincs kocsim. Odakiáltottam Marie-nek, miközben felkaptam a táskám és a kulcsaim. – Leesett a tetőről. Ennyit tudok – mondta Tammy, miközben végigrohantunk a közön a kocsimhoz.

Marie aggódó pillantást vetett rám, tudva, hogy máris megszegem Ryan kifejezett parancsát. – Azt mondta, ne menjek ki az utcára egyedül. Azt nem mondta kivel mehetek ki. – Egyáltalán nem érdekelt a biztonságom, most csak Pete miatt aggódtam. Tammy beugrott az anyósülésre. – Mi történt? Marie hátulra mászott be. – Áh, semmi. Csak szokás szerint egy stikkes üldözi Tarynt. Valaki tegnap rózsát küldött neki. Nem akartam sokáig gondolkozni rajta, különben még ellenállhatatlan kényszert fogok érezni, hogy elszaladjak, és elrejtőzzek a szekrényemben egy baseballütővel. – Semmi komoly. Csak virágok. – Azért elég rémisztő – motyogta Marie. Olyan gyorsan hajtottam, ahogy csak bírtam, tudtam, hogy Tammy magánkívül van. Mindnyájan betegre aggódtuk magunkat. Hárman együtt berohantunk a St. Luke Kórház automata ajtóin át a hatalmas váróba. Láttam, hogy Tammy arcából kifut a vér, mikor a recepciós lány megkérdezte, közvetlen családtag-e. Ő is az ismeretlentől rettegett, ugyanúgy a legrosszabbra gondolt, mint én. – Menj! – Megböktem Tammyt, hogy kövesse a nővért. Marie meg én kerestünk egy üres sarkot a váróban. – Istenem, remélem, hogy jól van – mondta Marie az üzeneteit böngészve. A kulcsaimat bedobtam a táskámba, próbáltam leküzdeni az aggodalmamat. Remélhetőleg hamarosan megtudunk valamit. – Beszéltél Tammyvel ma reggel? Megrázta a fejét, a telefonjára figyelt. – Mit kéne neki mondanom? Szerintem egyszerűen nem megyek el az esküvőre, mert Gary valamiért ragaszkodik hozzá, hogy ő legyen a vőfély. És tudod, mi idegesít legjobban az egészben? Hogy

utálja az esküvőket. Majdnem össze sem házasodtunk, mert nem akart nagy esküvőt. Emlékszel? Puszta rosszindulatból csinálja. Tudom. Nem is értem, mit ettem rajta. – Most már nem igazán számít, ugye? – A hüvelykujja felé biccentettem, ugyanis szorgosan irkált Mike-nak. Marie kényszeredetten elmosolyodott, és becsukta a telefonját. – Elképesztő egy pasas. Próbálom nem elszúrni. A várótermi televízióban az időjárás-jelentés csatornája ment, rábámultam. – De jó lenne, ha eljöhetnél velem Los Angelesbe! – Én is örülnék neki. Utálom, hogy nélkülem utazgatod körbe a világot. – Gyors pillantást vetett rám. – Hiányzik Mike. Kihallottam a vágyódást a hangjából. – Kérdezhetek valamit? A szemembe nézett. – Volna kedved teljes munkaidőben vezetni a kocsmát? Elfordult, a fejét rázta, láthatóan nem tetszett neki az ötlet. – Tudod, ha öt hónappal ezelőtt kérdezted volna, azonnal ugrottam volna. De most? – Marie vállat vont. – Sosem hittem, hogy huszonnyolc évesen válófélben leszek. Néha szeretnék elszökni ebből a városból, és vissza se nézni többé. – Ismerem ezt az érzést. – Rajtad meg az apámon kívül nem sok köt ide. Bólintottam. – Te meg a kocsma az egyetlen, ami itt tart – feleltem. – Nem… nem lehetek egyszerre két helyen, és biztosan tudom, hogy senki másra nem tudnám rábízni a pubot. Te meg Tammy… Nem adhatom el. Nem tehetem meg veletek. – Miattunk ne aggódj! Tedd azt, ami neked a legjobb. – Egy darabig hallgatott. – Még több embert kell felvennünk, hogy helyettesítsünk. Tudod, hogy elvezetném, de őszintén szólva, Tar, nem vagyok biztos benne, hogy ezt akarom. Sokat gondolkodtam mostanában azon, mihez kezdjek magammal. Pontosan tudtam, hogyan érez. Mindketten beleestünk a mókuskerékbe, apám halála után szinte erkölcsi kötelességünkké

vált, hogy átvegyük a kocsmát. – Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem. Vonakodva árulta el. – Hát, Mike említette, hogy nagy a kereslet a női testőrök iránt. Manapság sok celeb vesz fel nőket a biztonsági csapatába. Nem is tudom. Először önvédelmet kellene tanulnom, meg valami fegyverhasználatot, de… Meg akar győzni, hogy próbáljam ki. – És szívesen csinálnád? – Hát, elég érdekesnek hangzik, és Mike hajlandó lenne kiképezni, úgyhogy… Gary szerint igazi sárkány vagyok, hát akkor miért ne kereshetnék is vele? Meglepő módon nem sokkolt a vallomása. Marie karcsú termetű nő volt, de indulatos. Csak ez az újszerű lelkesedés ért váratlanul, hogy valami teljesen más felé akar fordulni. – Lehetnél a testőröm – ugrattam, de mihelyst kimondtam, rájöttem, hogy az tényleg szuper lenne. – Hát igen. Már erre is gondoltam. Úgy tűnik, vonzod az őrülteket. Együtt kacarásztunk, míg derengeni nem kezdett, hogy én senkitől nem tudnám megvédeni magam. – Nem tudom, van-e közös jövőnk Mike-kal – folytatta húzódozva –, de akár vele maradok, akár nem, annyi minden van még a világon egy kocsma belsején kívül. Te összevissza repkedsz, mindenféle helyeket látsz, Mike körbeutazta a Földet… Én csak… többre vágyom. Ez Garyvel már régóta érlelődött. Most pedig… szeretném leírni a veszteségeimet, és továbblépni. Láttam a vágyat a szemében, azt kívántam, bár ott lett volna velem Párizsban, mert akkor abból a sok kínos marhaságból semmi sem történt volna meg. – Komolyan fontolgatod? Bólintott, aztán megereszkedett a válla. – Szerintem elég jól csinálnám. Persze nem az számít, hogy én mit akarok. El kéne végeznem pár tanfolyamot, és Mike mondta, hogy van ez a négyhetes képzés, amit az egyik haverja vezet. De az a baj, hogy erre

se pénzem, se időm. Azt pedig egyáltalán nem szeretném, ha Mike azt hinné, hogy az ő vállán akarok felkapaszkodni a karrierlétrán. Inkább eladom a kocsmát, minthogy végignézzem, amint feladja a reményt! Együtt jártuk meg a poklot, és bármit megtennék, hogy újra boldognak lássam. Előhúztam a telefonomat, és felhívtam Mike-ot. A harmadik csörgésre felvette. Marie még akkor is engem bámult, mikor letettem. – Nem hiszem el, hogy megtetted. Hasonló dorgáló pillantással próbáltam megfékezni. – Itt akarod hagyni Seaportot, vagy sem? – Igen, de te meg egyszerűen ráterhelted az egészet. Persze, hogy nem fog nemet mondani! Csak épp balféknek fog tartani engem! Amikor rámosolyogtam, befogta a száját. – Nagyon örült, úgyhogy nincs miért aggódnod. – SMS-t küldtem Ryannek, megírtam neki, hogy Pete kórházban van. – Ráadásul meglehetősen bizalmas a viszonyotok. Ezek után szerintem nyugodtan kérhetsz tőle szívességet. – Az csak szex volt – motyogta. – Nem képzelek bele semmit. – Nem értek egyet. Teljesen odavan érted. Elhúzta az ajkát a szavaim hallatán. – Nem először van oda értem valaki. Sosem tart sokáig. Mihelyst bejutnak a bugyidba, csak idő kérdése, hogy mikor múlik el az újdonság varázsa. Igazából meglep, hogy még nem történt meg. De hamarosan úgyis lefekszik valaki mással, és akkor régi emlék leszek, úgyhogy nem remélek túl sokat. Összehúztam a szemöldököm a kétségei hallatán, pedig nagyon is tudtam, hogyan érez. – És ha Ryannek már nem lesz rá szüksége? Másik ügyfelet kell keresnie. Nem cipelheti magával a barátnőjét egy bőröndben… kivéve, ha vesz magának olyan felfújhatót, de valahogy nem hiszem, hogy valaha is műnőre fanyalodna. Kuncogtam. – Ahhoz túlságosan helyes. – Az biztos. És meztelenül még jobban néz ki. – Elvigyorodott.

– Nem viselkedik furcsán, vagy valami? Boldognak tűnsz, szóval gondolom, még nem változott át bunkó féreggé. – Nem. – Marie szerényen nevetett. – Nagyon édes. Néha túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. – Mindig felhív. Marie szerelemtől ködös pillantással ragyogott rám. – Tudom. Elolvastam Ryan válaszát, megkért, hogy tájékoztassam, ha megtudok valamit Pete állapotáról. – Akkor meg ne aggódj folyton! – Csak aztán meg pofára esem – fortyogott. – Nem fogsz. Minden rendben lesz. Szó szerint felugrottam a székből, mikor Tammy belépett a dupla ajtón. Az arca hamuszürke volt, aggódott. – Pete…? – kezdtem, bár nem tudtam pontosan, mit akarok kérdezni. Átadtam neki egy zsebkendőt. Remegő kézzel tűrte be a haját a füle mögé. – Ébren van, de alig látszik ki a kötszerek alól. Épp most csináltak neki MRI-t, aztán viszik röntgenre. A homlokára óriási púp nőtt. A bal karja biztosan eltört, a térde és a bokája bedagadt. Az orvos ellenőrizni akarja, hogy nincs-e belső vérzése vagy valami elváltozása, mivel a fejét is beverte. Azt mondják, egy ideig eszméletlenül feküdt a telephelyen. Átkaroltam a vállát, odavezettem egy székhez, hogy üljön le egy kicsit. – Mi történt? Tammy megtörölte a szeme sarkát. – Úgy tűnik, egy csomag zsindelyt cipelt, és elcsúszott. Úgy négy métert zuhant. Marie felemelt egy doboz papír zsebkendőt a várótermi asztalról, és leült a Tammy melletti székre. – Rendbe fog jönni. Kemény csávó. Nagyjából egy órát várakoztunk, de mire végre meglátogathattuk,

nagyon megkönnyebbültem. Majdnem elsírtam magam a kötései meg a karján díszelgő óriási gipsz láttán. Pete halványan elmosolyodott, mintha zavarba jött volna. A kezébe csúsztattam a kezem, ő pedig megszorította az ujjaimat, miközben próbáltam nem arra gondolni, mennyivel rosszabbul is végződhetett volna ez a nap. A hatalmas lila púp a homlokán meg a vágások a szeme körül arra figyelmeztettek, hogy pár eltört csont helyett akár tragédiába is fordulhattak volna a dolgok.

16. FEJEZET RIVALDAFÉNY

Bemásztam a hatalmas, fekete utcai terepjáróba, mely elvitt minket az MTV Filmdíjak díjkiosztó gálára, útközben a combmutogató ruhám szélét markoltam, nehogy véletlenül felvillantsa a bugyimat. Folyton arra kellett gondolnom, hogy a barátom, Pete lassan gyógyulgat, én pedig nem vagyok ott, hogy segítsek neki – az ország másik végében voltam, több ezer kilométer választott el tőle. Gyorsan leültem, levettem a tűsarkúmat, hogy könnyebben bemászhassak az ülésre, közben próbáltam elfojtani a várakozás közben egyre jobban éledező idegességemet. Ryan bemászott mellém; egyszerűen szívdöglesztően festett. Passzos fekete farmert, fekete V nyakú pólót, szürke zakót és magabiztos arckifejezést viselt. A kölnije illatától kedvem lett volna letépni róla a ruháit, és pár órán keresztül csak a nyakát szagolgatni. Szemtelenül megbámult, nedves ajka, mely oly jól ismerte a titkaimat, mosolyra húzódott, eszembe juttatta, hogy ez a celebek körbeugrálására, menedzseri csapat tekintélyének bemutatására és rajongók heccelésére kitalált felhajtás is a játék része. – Mi van? – Éhes dorombolásnak hatott a kérdése. Nem tehettem mást, csak mosolyogtam, és egyelőre félretettem az elszabadult őrületre vonatkozó gondolataimat. Majd később végighúzom az orromat a meztelen testén. Megharaptam az alsó ajkamat, arra gondoltam, hogy szívesen végignyalogatnám minden porcikáját. Ténylegesen összegyűlt a számban a nyál a gondolattól.

Elsötétült a szeme. – Tetszik a gondolkodásod. Visszatérhetnénk erre pár óra múlva? Mike megköszörülte a torkát, a bizalmas kis kuncogásából ítélve nem voltunk elég diszkrétek. David előttem ült, megint a Rolexével játszott, elismételte az esténk menetét. Trish Ryannel szemben ült, átnézett pár papírt, aztán átadta Ryannek a megérkezésünkkor várható események összefoglalóját. Ryan aggódó szemén láttam, hogy miattam jobban aggódik, mint az újabb nyilvános fellépése miatt. Előrehajolt, és halkan megkérdezte: – Jól vagy? Az elmém rögtön azt üvöltötte: „Dehogyis!”, ugyanis megláttam, mekkora tömeg gyűlt össze. Ehelyett azonban hevesen bólintottam, és a legmegnyugtatóbb mosolyomat villantottam rá. – Hát persze. Ez már lejárt lemez – vicceltem. Éreztem a keze melegét, ahogy az ujjaink összefonódtak. Ryan megrángatott, rám vetette azt az ő sajátos, okostónis vigyorát, megértette a humoromat. – Lejárt lemez. Kis pimasz. Tetszik. Ettől persze még az idegesség és izgalom ugyanúgy összeszorította az egyébként kavargó gyomromat, miközben bekapcsolódtunk a más hírességeket szállító kocsik lassú sorába. Mike, David és Trish szállt ki először, aztán becsukták az ajtót. Ryan meg én a középső ülésekre csusszantunk, az ajtók mellé, ott gyorsan belebújtam a cipőmbe, és vártam a kiszállásunkat jelző végszót. Mike addig nem enged ki, míg meg nem jelenik egy másik biztonsági kísérő, neki pedig lehetősége nyílik rá, hogy szemrevételezze a terepet. Ismertem a forgatókönyvet: az előre megbeszélt rendben haladunk, folyamatosan mozgunk. Mike mindig Ryan mögött, a jobb oldalán marad. Ryant felkavarta a körülötte kavargó óriási embertömeg. – Nem beszélek a sajtóval – morogta Trishnek emlékeztetőül,

mikor Mike kinyitotta az ajtaját. Alig érintette a lába a földet, az emberek máris sikítozni, kiabálni kezdtek, hogy magukra vonták a figyelmét. Megnyugtató volt, hogy visszafordult felém, és kézen fogott; tudtam, hogy egy csapatként vonulunk fel. – Balra fordulunk a fotózásra – jegyezte meg Trish, egy hatalmas fal felé terelt, melyen az MTV lógója és a hasonló stílusban felrajzolt évszám díszelgett. El akartam engedni a kezét, hogy ne kelljen pózolnom a képekhez. Ez itt nem rólam szólt; én ezt már elfogadtam. Ennek az eseménynek az volt a lényege, hogy felvonulnak a hírességek, és a tomboló tömeget az őrület határára sodorják. Ryan kicsit megingott, először nem tudta biztosan, mit várnak tőle. Mindig jött valaki, aki utasításokat adott, irányította, megmondta, hova menjen, hová álljon, merre forduljon. Nem számít, hányadjára csinálta végig, láttam rajta, hogy az álarca mögött ideges. Néztem, amint nagy levegőt vesz, és megmerevedik a válla. Abban a pillanatban az én szerény szerelmem átváltozott imádott, Alistás filmcsillaggá. Magabiztosan tartotta magát, felvillantotta a sajátos vigyorát, csak úgy áradt belőle az a természetes vonzerő, melyet több ezer kép örökített meg nagylelkűen. Nehéz volt nem a hatása alá kerülni. Végigfürkésztem a zsúfolt bejáratot, a vörös szőnyeg elejét, ismerős arcokat, veszélyforrásokat kerestem, valami értelmet a káoszban. Hátraálltam, miközben Ryan a fal előtt fényképészek csődületének pózolt. Végigvezették a fal előtt nagyjából másfél méteres szakaszokban, miközben a fényképészek a nevét kiabálták, hogy feléjük forduljon. Mire a fal végére ért, láttam, hogy elhomályosult a tekintete a rengeteg vakuzástól. Odanyújtotta nekem a kezét, visszakövetelt magának. – Most… – kezdte David, de Ryan nem hallgatta végig, visszarángatott engem arra a helyre, melyet legutóbb foglalt el a fal

előtt. A keze a bordáimra siklott, az oldalára húzott, ahová olyan tökéletesen odaillettem, beállított minket az újabb fényképekhez. Az idegeim túlfeszültek az izgalomtól, miközben igyekeztem elővenni a legszebb mosolyomat a kedvükért – Ryan kedvéért. – Káprázatosán nézünk ki, drágám – mondta a fülem mellett vicces akcentussal, hogy oldja a helyzetet. Kicsit elengedtem magam, tudtam, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell: a jövendőbelim oldalán. A kötelező előzetes fotózás után a kíséretünk végigsietett a szokásos vörös szőnyegen – kikerültük az összes elképzelhető médiatípus összes mikrofonját, mely a korlátok mögül felénk dőlt, miközben a kevésbé ismert színészek és színésznők figyelemért harcoltak. Ryannek ezt követően a kulisszák mögött interjút kellett adnia. Kitereltek a szabadba, a beton egy nyílt szakaszára, ahol észrevettem Suzanne Strasst, Ryan sztárkollégáját a Tengerpart című filmekből. Épp egy férfival meg egy nővel beszélgetett, mikor észrevett; végigmért, a mosolya azonnal lehervadt az ajkáról, mintha már a jelenlétemmel is megsérteném. Lehet, hogy aljas húzás volt, de valami arra kényszerített, hogy megforgassam az ujjamon a hatalmas gyémántot: én így közöltem vele némán, hogy tehet egy szívességet. Tudtam, hogy ma este bemutatják a második Tengerpart előzetesét, hogy kicsit felélénkítsék a közelgő premiert, arról nem is szólva, hogy Ryant és Suzanne-t is több díjra nevezték. Nem jelentett igazából fenyegetést, de azért bosszantott a jelenléte. Sosem bocsátottam meg neki azt a sok gondot, amit a kapcsolatunk elején okozott nekünk, mikor mindenféle sztorikat adott elő, elhitette velem, hogy én Ryannek csak egy könnyű hódítás vagyok. Még pár százszor össze fogunk futni, mivel Ryannek még egy filmet le kellett forgatnia vele, és két sajtókörutat is végig kellett csinálniuk, mielőtt lejár a szerződésük. Nem is akartam belegondolni, mennyi interjú és fényképezkedés vár még Ryanre. Mielőtt észbe kaphattam volna, Suzanne már Ryan mellett állt, a

maga játékos módján álbokszolással heccelte. – Hé, idegen! – kuncogott. Ryan kötelességből távolságtartóan átölelte, de ennél tovább nem merészkedett. Suzanne előrehajolt, és gyorsan átkarolta a vállamat, mintha régi barátnők lennénk, akik valószínűleg azért barmikor képesek hátba szúrni egymást. – De jó téged látni! Megdöbbentett a nyílt gesztus, de könnyedén feleltem. – Én s örülök. Hogy vagy? – Úgy gondoltam, ez elég barátságos lesz. Láttam, hogy neki is éppen olyan nehezére esik az udvariaskodás, mint nekem. Suzanne megelevenedett, előadta, mennyire kimerítette a nyilvánvalóan mozgalmas karrierje. – Gyakorlatilag időm sem volt felkészülni erre az estére. Csak ma reggel jöttem New Yorkból. Bár Ryan közben egy másik beszélgetésbe elegyedett egy férfival és egy nővel, akik láthatóan igyekezték behízelegni magukat, az ujjait közben összefonta az enyémekkel, a bal kezem az ajkához emelte és megcsókolta, miközben összenézett Suzanne-nel. Először nem értettem, de aztán Suzanne morcos képét látva elmosolyodtam. Hagytam csacsogni ezt a nyomorult nőszemélyt, úgy tettem, mintha lenyűgöznének a történetei, pedig már a jelenléte is kellemetlen emlékeket ébresztett bennem az első találkozásunkról. Mintha róla mintázták volna az elkényeztetett, gazdag lányból lett díváról szóló történeteket, még a nyomorúságos forgatási körülményekről is beszélt nekünk. Ha a rajongói tudnák, milyen a valóságban, valószínűleg egyetlen filmjét sem néznék meg. Éreztem, hogy Ryan kétszer megszorítja a kezemet, némán emlékeztetett, hogy akkor is figyel rám, ha lefoglalja a David által menedzselt karrierje. A hüvelykujja végigsimította a bőrömet, a néma visszaigazolás erőt adott. Éreztem a bizalmas gesztusból áradó szeretetet. – Ryan – szakította félbe Suzanne –, meg kellene beszélnünk, mit

csinálunk, ha nyerünk. – Belém hasított a féltékenység, ahogy lelkesen ecsetelte, hogyan kellene fogadniuk a díjat, és azon elmélkedett, hogyan adják elő a „legjobb csók”-ot a színpadon. Kissé megőrjített a gondolat, hogy Ryan mást csókoljon meg. Legszívesebben elkaptam volna a haját, és megpördítettem volna, de ugyan mit érnék el vele? Nem. Meg kell tanulnom uralkodni a féltékenységemen. Ryan színész emlékeztettem magam. Hogy a fene essen bele. Apró kezek kapták el a derekamat, és térítettek magamhoz. Nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy Kelly Gael és a férje, Cal Reynolds mosolyog vissza rám. Hevesen megöleltem Kellyt. – Alig várom a szeptembert – mondta, a Tengerpart II több országon átívelő sajtókörútjára utalva. Az első állomás Berlin lesz. – Szükségem lesz egy cinkosra. Kérlek, mondd, hogy elkíséred Ryant! Ryan hátradőlt, hogy választ adjon helyettem. – Elkísér. – Azzal visszafordult, és folytatta a másik beszélgetést. Elmosolyodtam, kissé elámultam, hogy a minket körbevevő hangzavar ellenére is figyelt. Kelly izgatottan felvisított, és összecsapta a két kezét, épp csak hogy el nem kezdett ugrálni a dizájner-cipőjében. Megint elkapott, hogy megöleljen, mikor megláttam egy másik ismerős arcot, bár ő inkább szomorúnak tűnt. Kicsit oldalra billentettem a fejem, hogy jobban rálássak Kelly haja mögött Ryan partnerére a Csúszócsomóból: Nicole Devinre. Kíváncsi lettem volna, vajon miért ilyen zaklatott. Túl sokan álltak azonban köztünk, úgyhogy hátraléptem Kelly öleléséből, aztán még pár lépést tettem balra, amitől Ryan kénytelen volt elengedni a kezem. Nicole láthatóan könyörgött valakinek, mintha olyasmit tett volna, amit már megbánt, és most bűnbocsánatért esdekelne, de nem láttam, ki a másik fél. Annyi dráma ült ki az arcára, hogy égető szükséggé változtatta a kíváncsiságom. Ha a sötét öltönyös pasi arrébb menne, gondoltam, s koncentráltam, hogy engedjen az elmémben megfogalmazott

kérésnek. Megdöbbentem, mikor elfordította a fejét, mintha meghallott volna. Hunyorogtam, nem voltam biztos benne, hogy ilyen távolságból jól látok. Akkor jobban odafordította a profilját, én pedig felismertem. Nagy levegőt vettem, reméltem, hogy csak a látásom tréfált meg, hiszen már volt bennem pár pohár pezsgő. A szürke öltönyös pasas körbenézett; szerencsére nem találkozott a tekintetünk, amitől hamis megkönnyebbülés áradt szét bennem, ugyanis fogalmam sem volt róla, miért van itt, és egyáltalán nem akartam, hogy meglásson. Ryan újra megfogta a kezemet, megzavarta a megfigyelésemet. – Mit nézel? Szerettem volna, ha vár egy kicsit, mert nem akartam szem elől téveszteni a célpontomat, ő azonban közelebb lépett. A szemébe néztem, sütött belőle az aggodalom. – Kyle van ott. Éreztem, ahogy megmerevedik. – Hol? – Sötét öltönyt visel. Ott, a világosszürke kosztümös nő mellett. Látod? Ryan észrevette, az ábrázata elkomorult, ő sem örült a jelenlétének. – Egyszerűen nem hajlandó eltűnni – morogta most már bosszúsan. – Nicole meg ott van. – Megindult a tömeg, ekkor vettem észre, kivel beszélt eddig Nicole, és ettől még jobban összezavarodtam. – Csak nem…? Ryan nagy levegőt vett, úgy fújta ki a nevét, mintha mérgektől akarná megtisztítani a szervezetét. – Lauren. Fantasztikus. Az a ringyó Floridából teljes életnagyságban. – Veszekszenek? – Úgy tűnik.

Ez még tovább szította a kíváncsiságomat, mintha az egyik szánalmas, drámai jelenetektől túlcsorduló valóságshow-t néztem volna, amit az ember valahogy képtelen kikapcsolni – Nem is tudtam, hogy ismerik egymást. Ryan megszorította a kezem, szinte már fájt. – Én sem. Nyilvánvalóan zavarta Ryant, hogy ezek az emberek mind egybegyűltek itt, bár Kyle úgy nézegetett körbe, mint aki már unja az egészet. Néztem, ahogy a tekintete megakadt egy nagyon rövid ruha alól kilógó nagyon hosszú combon tőle jó egyméternyire. Úgy tűnt, Lauren magyaráz valamit, most már próbálta kiengesztelni Nicole-t. A heves vita láthatóan új fordulatot vett. Lauren odahúzta magához Nicole-t, hogy megölelje. Megdöbbentett a nyílt közvetlenségük; Nicole Lauren nyakába temette a csinos arcocskáját, és egy pillanatra megesküdtem volna, hogy mindjárt megcsókolják egymást. Ryan kicsit meghúzta a karomat, bosszantotta ez az egész. – Menjünk! Próbáltam tiltakozni, nem akartam elszakítani a tekintetem a nők drámájáról, a hangjából ítélve azonban most nem lehetett vitatkozni vele. *** Mire odaértünk a nyugat-hollywoodi Soho Ház bulijába, több híres emberrel találkoztam és haverkodtam össze, mint amit valaha is elképzelhetőnek tartottam. Az elmém és testem zúgott a Ryan választott hivatásához tartozó rengeteg cicomától és ragyogástól, arról nem is beszélve, hogy az ajtó felé menet több száz paparazzo vakuzott bele a szemünkbe. Miközben átsiettünk a sikoltozó, kiabáló, minket kergető fényképészek hadán, azon töprengtem, hogy maradhatott Ryan ilyen

alázatos és józan a rengeteg figyelem dacára. Még én is éreztem egy szemernyi felsőbbrendűséget pusztán attól, hogy a társaságában lehetek, hiszen ezen a fényűző partin többen is ölni tudnának azért, hogy valamelyikünk helyében lehessenek. Ryan ma este három díjat nyert a Charles Conroy szerepében nyújtott alakításáért, én pedig annyira átkozottul büszke voltam rá, hogy nehéz lett volna nem önelégült képet vágni. Még akkor is nagyon büszke voltam, mikor Suzanne-nal elnyerték a legjobb csók díját. Örültem neki, hogy a színpadon nem mutatták be. Ryan megígérte, hogy nem teszi, kijelentette, hogy nyilvánosan csak engem fog megcsókolni. Körbepillantottam a zsúfolt összejövetelen, a szemem megakadt Ian Somerhalder nagyon csinos fenekén. Zac Efron bő egy méterre állt, és beszélgetésbe mélyedt valakivel. Kit érdekelnek az MTV menő ajándéktáskái: ez határozottan nagyobb ajándék volt minden másnál. Olyan közel kerültem hozzájuk, hogy kezdtem átalakulni idétlen rajongóvá. Viszketett a kezem, hogy elővegyem a mobilomat, készítsek pár képet, és elküldjem őket Marie-nek, hogy aztán visítozhassunk rajtuk. Tojok rá. Megpróbáltam elfojtani a sztárok keltette lelkesedésem. Marie eszét vesztené, ha tudná, hogy Ian egy köpésre áll tőlem, simán el tudnám találni egy papírgalacsinnal. Kivettem a mobilomat, diszkréten lefotóztam, nem tudtam megállni, hogy kínozzam a barátnőmet. – Mit csinálsz? – kérdezte Ryan. Úgy tűnt, félig mulattatja a dolog, de kicsit csalódott is. Új SMS-t küldtem. – Marie-t kínozom. Ryan „most hülyéskedsz?” pillantást vetett rám, de én nem törődtem vele. Hiszen Ian Somerhalder volt az személyesen, az ég szerelmére, és igazság szerint élőben még jobban nézett ki, mint a vásznon. Marie kiugrana a bőréből, ha ilyen közel lehetne hozzá,

megkérné, hogy tintával írja rá a nevét a testére, valahová a melle közelébe. Hallottam, hogy Ryan gúnyosan fújt egyet, mikor átkukucskált a vállam felett, és észrevette, kit fényképeztem le. – A feneke? Te közeli képet csináltál a fenekéről? Tudtam, hogy bűnösnek kellene éreznem magam, de az emberbaráti szeretetem legyőzte ezt az érzést. – Ajándék Marie-nek. Dobni fog egy hátast. – Azt hittem, csak az én fenekem érdekli! – Bűbájosan szerencsétlen képet vágott, lebiggyesztette az ajkait. Örültem, hogy ilyen játékosan veszi a lesifotózásomat. – Használta a mosdót utánad, Ryan. Téged már nem leng körül titokzatos vonzerő. Teljesen kiirtottad belőle. A szemét forgatta, összeráncolt homlokkal nézett hol Ianra, hol rám. – Tudod, az a pasas is jár vécére. Megráztam a fejem. – Nem, ő nem. Ő még mindig isteni státuszt élvez, és mindenki tudja, hogy az istenek nem járnak vécére. – Jaj, ugyan már! Most tényleg? – Igen. Te sem mentél vécére soha, egyetlenegyszer sem, amíg rá nem jöttem, hogy egyszerű halandó vagy. A szemöldöke majdnem a hajáig ugrott. – Szóval álisten voltam? Nehéz volt SMS-ezés közben vitatkozni. – Vagy székrekedéses, időutazó félisten. Ryan majdnem kiköpte a sörét. – Nem hiszem el, hogy ezt mondtad rólam. Még össze sem házasodtunk, és máris elveszítettem az isteni státuszomat! Vállat vontam, a hüvelykujjammal még mindig a billentyűket nyomkodtam. – Nálam már akkor lebuktál, mikor megláttam, hogy vérzik az arcod. Tudtam, hogy sebezhető vagy. Az istenek nem véreznek. Mindenki tudja, hogy őket rejtelmes erők védik.

A keze a csípőmre lebbent, odahúzott a testéhez. – Pedig már több százszor mondtad nekem azt, hogy „Istenem!” Mindvégig hazudtál? Belenéztem az elsötétült szemébe, felizgatott a szemtelensége. – Ha megmondanám az igazat, nem élhetnék együtt veled és a hatalmas egóddal. Tudod, hogy imádlak, és ez kell, hogy jelentsen valamit. Néztem, amint az ördögi nyelve megnyalja nedves ajkát. Magamon akartam érezni őt, meg akartam ízlelni a nyelve üdvözítő ízét. Ryan kitartotta a mobilját, és elfordította. – Képet akarsz? Én is akarok egy képet – mormolta az ajkamon. – Nézz a kamerába, és mosolyogj, bébi! Miután lekapta a mosolyunkat, lefényképezte a számat. Aztán valaki szándékosan nekem jött. – Hékás! Nincs csókolózás! – Amikor odafordultam, a Tengerpart egy másik sztárja, Kathleen Jarrett rosszalló, lökött képét pillantottam meg; azonnal magára vonta a figyelmemet az oltári, fekete, flitteres ruhája és a gyönyörű szeme. Mögötte a helyes színész pasija, Ben Harrison ragyogott, ránk villantotta az imádnivaló gödröcskéit. – Somerhalder fenekét fényképezgeti – közölte Ryan szárazon, meghúzta a sörös üvegét, miközben diszkréten a csípőmhöz nyomta az ágyékát. Kat eltátotta a száját. – Tényleg? Mikor megéreztem Ryan kimondatlan igényét a nadrágjában, és megértettem, mire akar utalni, gyorsan beszívtam a levegőt. Kat választ várt, nem volt értelme tagadni. – Marie-nek lesz. Taccsra fogja vágni. Zac Efronét is elküldöm. Teljesen kész lesz. – Ó, én ismerem őt! Akarod, hogy bemutassalak? – kérdezte Kat, izgatottan ugrándozott.

– Nem, nem akarja – felelte Ryan a nevemben. Kat a szemét forgatta, és kiürítette a poharát. – Ennyire féltékeny vagy? Ryan elhúzta a száját, és ivott egy kortyot. Megveregettem a csodálatosan feszes hasizmát. – Tudja, hogy övé a szívem, és senki másé. Hamarosan körbevett minket a Tengerpart színészgárdája mindnyájan nevetgéltünk, viccelődtünk, és döntöttük magunkba a drága alkoholt. Még Suzanne is elviselhető volt. Kat letette a poharát az asztalra. – Ki kell mennem a mosdóba. Taryn, velem jössz? Ryan odahajolt hozzám, és adott egy puszit. – Ne tűnj el! Levettem a kezem Ryan combjáról, és követtem Katet a sűrű tömegben. Miért van az, hogy mikor az ember kissé pityókás, és kényelmetlen cipőket visel, egy kilométert kell gyalogolni a női vécéig? Kat átnyomakodott pár ember mellett, közben megfordult, elkapta a kezem, és engem is magával húzott. Mikor végre nyílt terepre értünk, rám is átragadt a kuncogása. Belém karolt. – Hát ez vicces volt! Még mindig harsogva nevettem, mikor hirtelen megtorpantam: azt hittem, rosszul látok. Pedig csakugyan két lány csókolózott tüzesen és mély átéléssel az egyik sötét sarokban. Hát ilyet! Üdv Hollywoodban! Talán meg kellene rökönyödnöm a nyílt nyalakodásukon? Álmélkodva néztem őket, míg az egyikük el nem fordult, és a szemembe nem nézett. Meginogtam. Ezt nem hiszem el, ez… Lauren Delaney. Majd lenyelte Nicole Devin nyelvét. Hát az életemben se…

Mihelyst Lauren meglátott, elhúzódott Nicole-tól, ellökte őt magától, láthatóan zavarba jött, hogy rajtakapták. – Te meg mit nézel? – kérdezte Kat, a karomat rángatva. Az állammal feléjük intettem, mire Kat hangosan felröhögött, láthatóan ő is éppúgy megdöbbent, mint én. – Istenem… Ilyet… Várj, amíg elmondom Ryannek! – Azt hittem, Kat kipukkad a röhögéstől. – Az összes női főszereplőtársából leszbikust csinál! Komoran néztem rá. – Ez nem vicces. – Dehogy nem! Mekkora volt az esélye? – Hátranézett a válla felett. – Ez azt jelenti, hogy Suzanne lesz a következő! A női mosdó előtt álltunk, mikor megszólalt a telefonom. Marie volt az, valószínűleg azért hívott, hogy belevisítson a fülembe Ian Somerhalder kiváló hátsója láttán. – Majdnem megérintettem! – fecsegtem izgatottan, még csak nem is köszöntem neki. A telefonból érkező első hangokból éreztem, hogy Marie zaklatott. – Taryn, ide hallgass! Tammy hívott. Pete-et vissza kellett vinni a kórházba. Nem tudom, mi történt, Tammy csak annyit mondott, hogy megpróbált járni, de nem érezte a lábát, ezért kihívták a mentőket. Azt hiszem, eleshetett a hálószobában. Megszédültem a rám, támadó adrenalinlökettől. A másik kezemmel eltakartam a fülem, próbáltam Marie hangjára koncentrálni a mindenféle lárma fölött. Mire letettük, úgy éreztem magam, mintha gyomorszájon vágtak volna. Katet otthagytam a mosdóban, rohantam vissza az asztalhoz, hogy elmondjam Ryannek. Ryan elhallgatott a mondata közepén, mikor meglátott. – Tar? – Ezzel az egy szóval azt üzente: Csak a vécére mentél ki. Mi a franc történt? A kezemben heverő mobilomra pillantottam, miközben mindenféle képek törtek rám arról, hogy Pete nem lesz képes

végigsétálni a padsorok között az esküvőjén. – Pete-et visszavitték a kórházba. – Elmondtam neki azt a keveset, amit megtudtam. Nagy levegőt vett, Kat ekkor azonban hirtelen ugrándozva megjelent mögötte, már alig várta, hogy elmondhassa, mit láttunk a mosdóba menet. Ryannek a szája is tátva maradt. – Át akarsz verni. Kat remekül szórakozott, hogy így ugrathatta. – Teljes nyelves akciót láthattunk. Láttam, ahogy megremeg. – Biztos vagy benne, hogy Lauren és Nicole Devin volt? Száz százalék? Kat rám nézett, mindketten bólintottunk. Ryan a hajába túrt, meg kellett emésztenie ezt az új információt. – Hű. Hát, gondolom, jó nekik. Próbáltam témát váltani, valami olyasmiről akartam beszélni, ami nem gyötri Ryant. Pár évvel ezelőtt jártak Laurennel, hónapokig intim kapcsolatban álltak. Ryan nem az az ember, aki képes kikapcsolni az érzéseit. Ám nem hagytuk, hogy ránk telepedjen a dolog, annyi hírességgel beszélgettünk és mulattunk, hogy én csak ámultam. Úgy tűnt, mindenki ugyanazt kérdezi: Most min dolgozol? Hallottad, mi van X-szel meg Y-nal? A legtöbb beszélgetés lelkes ígéretekkel zárult, hogy majd tartjuk a kapcsolatot, aztán jött a „remélem, dolgozunk majd együtt!” Nehéz volt különbséget tenni őszinte szándék és megszerkesztett frázisok között, de én szeretném hinni, hogy sikerült különválasztanom a kettőt. Ryan épp bizalmas megjegyzést súgott oda nekem, mikor Kyle-t láttam átrohanni a tömegen egyenesen Lauren felé. Valaki beszélgetésbe elegyedett Ryannel, és miután engem is bemutattak, a fél szemem megint Kyle-on és Laurenen tartottam. Kyle dühös volt. Biztosra vettem, mert már láttam ezt az arcot. Lauren láthatóan megmakacsolta magát, dacosan megvetette a lábát, a karját pedig

keresztbe fonta a mellkasán. Kyle Lauren után nyúlt, ő azonban kihúzta a vállát a szorításából. Kyle azonban nem fogadott el nemet válaszként, elkapta Lauren csuklóját, és olyan erősen megrántotta, hogy a lánynak nem volt más választása, követnie kellett. Kyle úgy húzta maga után, mintha pórázával harcoló, neveletlen kiskutya volna, egyszer sem pillantott hátra a küzdelem alatt. Nagyon kíváncsivá tett a kettősük, és kifejezetten örültem, hogy Kyle láthatóan új célpontot talált a rosszul irányzott figyelmének. *** Miközben átnyomakodtunk a Los Angeles-i repülőtéren, a fényképészek úgy körbevettek minket, mint az éhes sakálok. A szívem zakatolt a káosztól, ami a terminálba lépésünket követte. Kiabáltak, oldalazva futottak, miközben ránk céloztak azokkal a ronda fekete kameráikkal. Szóval a híres Ryan Christensen megint repülőre száll. Miért hírértékű ez? Tiszta marhaság. Ryan feljebb rántotta a táskáját a vállán, és elkapta a kezem, miközben Mike és három másik testőr átvitt minket a bejáraton. Két repülőtéri rendőr vett minket közre, közölték a paparazzókkal, hogy vegyék figyelembe a többi utast is, és menjenek tőlünk távolabb. Külön sorba tereltek minket a biztonsági ellenőrzéshez, annyira igyekeztem minél gyorsabban haladni, hogy majdnem fel is buktam a saját lábamban. Ryan visszapillantott rám, mikor megbotlottam, aztán megállt annyira, hogy engem maga elé toljon. – Jól vagy? – kérdezte halkan, az ujjaival megsimította a gerincem alját, miközben előreterelt. Bólintottam, kissé elrémisztett a gondolat, hogy ebből a kis botlásból lesz a celebpletykákkal foglalkozó csatorna legújabb adása. – Hát ez rohadtul bosszantó – morogta Ryan halkan, hogy csak én halljam.

Megpróbáltam átkukucskálni a válla felett, de a lesifotósok még mindig kattogtatták a gépeiket, és felénk tartották a kamerájukat, miközben mi becsatlakoztunk a biztonsági ellenőrzéshez vezető sorba. Ryan megérintette Mike karját. – Miért álltunk meg? – Ezt a sort a VIP-vendégeknek tartották fenn, de még így is húszán tülekedtek előttünk, mögöttünk pedig úgy másfél méterre egy horda dühöngő őrült fényképezte és videózta minden mozdulatunkat. Halk csörgést hallottam, mire Ryan megkérdezte: – Nem a te telefonod? – Azt hittem, kikapcsoltam, hiszen repülni szándékoztunk. Nem ismertem fel a számot, és nem is akartam felvenni, míg eszembe nem jutott, hogy Pete kórházban van. – Taryn? Taryn Mitchell? – kérdezte bizonytalanul egy ismeretlen férfi. Hirtelen elképzeltem valami érthetetlen vallásos üzenetet, biztosra vettem, hogy az a Jerry vagy Jeremy nevű buggyant arc hív. – Ki az? – Én ööö… Joe vagyok. A szám is tátva maradt a döbbenettől. – Joe Malone – folytatta, idegesen megköszörülte a torkát. – Az apád.

17. FEJEZET VISSZAKAPCSOLÓDÁS

Ryan rám bökött az állával. – Ki az? – Joe – suttogtam részben Ryannek, részben a saját agyamnak megnyugtatásul, hogy tényleg azzal az emberrel beszélek, aki engem nemzett. Már majdnem sikerült meggyőznöm magamat, hogy úgyse hív fel. Ryan levette a napszemüvegét, ráakasztotta a pólója elejére, és a teljes figyelmét nekem szentelte. A vonal másik végén Joe beledadogott a fülembe, a hangjából kiérződött, hogy könnyek fojtogatják. Tudtam, hogy érez; én is szerettem volna elsírni magam. – Igen – mondta elfojtott hangon. – Istenem, én… én soha nem hittem, hogy te… hogy mi… Istenem, azt se tudom, hogy kezdjem. Olyan rég volt. Úgy szeretném hallani a hangodat. Mondj valamit! Bármit! – Nem tudom, mit mondhatnék. Hogy vagy? Joe kényelmetlenül nevetett. – Jól vagyok, szívem. Tényleg. Csak most kicsit elakadt a szavam. – Az enyém is. Nehéz volt koncentrálni. A repülőtér biztonsági emberei körbevettek minket, eltávolították a nejlonkorlát egy részét, hogy áttereljenek minket egy másik átjáróra, a közlekedésbiztonsági hivatal biztonsági szakembere felé. Ryan bólintott. – Tar, később kell visszahívnod. Tudtam, hogy tovább kell mennem, át kell jutnom a

biztonságiakon, ki kell törnöm a paparazzók látómezejéből, de földbe gyökerezett a lábam. Még erősebben szorítottam a telefonomat, esetlenül, dadogva mentegetőztem a rossz időzítés miatt. Joe idegesen kuncogott a fülembe, de teljesen megértő volt, elfogadta hogy most nem tudok több időt szánni rá, mivel épp a csomagok átvizsgálásán kell átvergődnöm. Bedugtam a telefonomat a táskámba, az izgatott örömömbe szomorúság vegyült. Az a legfontosabb, hogy megkeresett, kapcsolatba akart velem lépni. Ez óriási előrelépés. Ryan levette a cipőjét, beledobta egy műanyag dobozba. Lecsúsztattam a táskámat a vállamon, aztán én is kibújtam a cipőmből; tiszta szívemből gyűlöltem a repülésnek ezt a részét. Ryan csak akkor kérdezett rá a hívásra, mikor már a levegőben voltunk, és megkaptuk az első italunkat. – Mesélj! Mit akart? Nehéz volt úgy társalogni, hogy több utas nyíltan bámult minket – Azt mondta, találkozhatnánk. Ryan arckifejezése azt mondta: szuper, és te is ezt akarod? Megválaszoltam a kimondatlan kérdését. – Igen. Erre van szükségem. Megszorította a kezem, határozottan biccentett mintegy megígérve, hogy gondoskodni fog róla. *** – Istenem, Taryn, én megfojtom azt a nőt! – jelentette be Marie hangosan, félreérthetetlenül a fülembe. Miután jó pár órát a repülőn töltöttünk, aztán negyven percig autóztunk a hotelbe, és egy éjszakán át nyugtalanul hánykolódtam a borzasztóan kemény matracon, nem voltam annyira magamnál, hogy megértsem az érvelését. Letettem a kávéscsészémet, és eltartottam a telefonomat a fülemtől, ugyanis így is tökéletesen értettem minden szavát.

Ryan kidörgölte a szeméből az álmot, majd levette az ezüstfedőt az omlettről, melyet az imént hozott a szobaszerviz. Sokáig aludtunk, Ryannek ugyanis délután egy óráig nem volt jelenése. – Tudod, van az a lány, akivel Gary kavar. Hát most megtudtam, hogy Tammy barátnője. Megvonaglott az arcom, mintha teli talppal hasba rúgtak volna. – Ez valami vicc? – Nem. Bár az lenne! Olyan dühös vagyok, hogy legszívesebben mindkettőt megölném. – Hogy tudtad meg? Marie felhorkantott. – Hát úgy, hogy az a ringyó épp a te kocsmád konyhájában segít Tammynek. Csak lementem, hogy előkészítsem a készletet, és ott volt, ott sütögetett meg minden, mintha mi sem történt volna. Nem hiszem el, hogy Tammy képes ezt tenni velem! Azt hittem, barátok vagyunk, de a barátok nem hozzák össze a barátnőiket az én genya hamarosan-ex-férjemmel. Visszahúztam a fényáteresztő függönyt, kinéztem a szürke égboltra Vancouver felett, miközben azon agyaltam, milyen gyorsan el tudnak romlani a csodás dolgok. – Mondtál neki valamit? Marie hümmögött. – Nem. Ismerősnek tűnt, aztán rájöttem, hol láttam. Jobban teszi, ha távol tartja magát a kocsmától, csak annyit mondhatok. Ha még egyszer beteszi ide a lábát, esküszöm az élő Istenre, hogy leütöm. Igazából tudod mit? Most azonnal visszamegyek, és mindkét szajhának megmondom a magamét. Hallottam, hogy elindult. – Várj egy picit! Állj meg! Nem hiszem, hogy tényleg ezt akarod. Dühösen felmordult. – De még mennyire, hogy ezt akarom! Tammy túlment a határon, mikor idehozta. Megyek, és… – Várj… – zagyváltam, néztem, ahogy Ryan a bokszeralsójában az ebédlőasztalhoz támolyog. – Előbb kérdezni szeretnék valamit. – Mit? – förmedt rám.

– Bokszer vagy fecske? – Mi van? – Mike. Bokszert hord, vagy fecskét? Ryan felpillantott a laptop képernyője felett, miközben a reggelijét rágta. Kinyújtottam felé az ujjamat, hogy egy kicsit még tartsa vissza a helytelenítő gondolatait – célom volt ezzel a kérdéssel. – Passzos bokszert. A világ legjobb találmánya. A gumi nagyon alacsonyan fut a csípőjén. – Kicsit sóhajtott. – Van neki az az izombeesés a combtövénél, mint a Ken babának. Tudod, mire gondolok, ugye? A V vonal? Épp nemrég bámultam meg az én különbejáratú, elképesztő combtövi ízületemet, csak pár perccel korábban tűntek el Ryan rövidgatyája mögött. – Naná. – Ryan rám vigyorgott, helyesen értelmezte a mocskos dorombolásomat és az éhes pillantásomat. – Kösz – suttogta Marie, kicsit nyugodtabb lett a hangja. – Tudom, hogy próbálsz lecsillapítani, de akkor is szeretnék visszamenni, hogy kérdőre vonjam. Egyáltalán nem oké, hogy idehozta azt a lányt, Tar. Nem érdekel, hogy tálalod. Azért csinálja, hogy beledörgölje az orromat? Vagy miért? – Tényleg nem tudom, de megígérem, hogy kiderítem. Csak esküdj meg, hogy távol tartod magad a konyhától, amíg nem tisztázok mindent, rendben? Mihelyst lenyomtam a telefont, nagy levegőt vettem, és kikerestem Tammy számát, tudtam, hogy ez lesz most a barátság próbaköve. Nem jelzett jót, hogy rögtön indulatosan csattant fel. Miután gyorsan megérdeklődtem, hogy van Pete, azonnal rátértem a hívásom másik céljára. – Nem tudom, hogy hozzam fel, úgyhogy egyszerűen kimondom. Tudom, hogy ott van ma veled valaki, és tudni szeretném, hogy ő-e az a lány, aki Garyvel találkozgat. Tammy felsóhajtott, méghozzá jó hangosan. – Mit számít ez?

Jelenleg nem a fölényeskedő volt a legjobb hang, amit megüthetett. – Most viccelsz? – Vinnem kell az üzletet, és segítségre volt szükségem. Mit kellene mondanom? Ha átmászhattam volna a telefonon, hogy megrázzam, megtettem volna. – És az nem jutott eszedbe, hogy ez probléma lehet? Te jó ég, Tammy! Hogy lehetsz ennyire érzéketlen? – Próbálok nem érzéketlen lenni, Taryn. Pete az ágyat nyomja, nekem teljesítenem kell a megrendeléseket, holnapra egy esküvőre kell kiszállítanom az ételeket, és senki más nem ajánlkozott, hogy segítsen. Tudod, hogy Pete kiesett a munkából, és most én vagyok az egyetlen kereső. Ráadásul gyülekeznek a kórházi számlák meg a mentősszámlák is. Sajnálom, ha ezzel megbántottam valakit, de nem volt más választásom. Most már a homlokomat dörgöltem. – Tényleg az volt az egyetlen lehetőséged, hogy odahívtad azt a nőt, aki tönkretette Marie házasságát? Tammy felnyögött. – Amy semmi ilyesmit nem tett. Nézd, most nincs időm erről beszélgetni. Legszívesebben felsikoltottam volna. – Jó. De jobban örülnék, ha nem dörgölnéd Marie orra alá. – Én nem dörgölök… – Idehoztad őt, Tammy! Elfelejtetted, hogy Marie azért lakik az emeleten, mert a csélcsap férje kizárta a saját házából? Hallottam, hogy frusztráltan felfortyan. – Nem gondoltam, hogy érdekli. Továbblépett Ryan testőrével, nem? – Nem ez a lényeg. Egyetlen nő sem akarja látni azt, akire lecserélték, Tammy. Soha. – Nos, akkor előbb-utóbb meg kell szoknia. Ha már itt tartunk,

elmondhatom, hogy Pete és az öccse, Jim nem beszélnek egymással, Pete pedig megelégelte a dolgot. Most már azt akarja hogy Gary legyen a vőfélye, ami azt jelenti, hogy nekem sincs koszorúslányom, mivel a sógornőm, Deb lett volna az. Úgyhogy megkértem Amyt, hogy legyen ő a koszorúslányom, így Marie-nek nem kell úgy éreznie, hogy feltétlenül el kell jönnie. – Ez hihetetlen… – Mi van? Ő mondta, hogy úgysem akar eljönni, ha Gary ott lesz, úgyhogy nem értem, most mi a probléma. A dühöm egészen új magasságokba csapott. – Azt hittem, Marie meg fog könnyebbülni, mivel úgyis leköti a kocsma vezetése most, hogy alig vagy itt – mondta Tammy. – Úgysincs ideje segíteni nekem. Ahogy neked sem. Már nem is vagy itthon. Nem kellett hozzá diploma, hogy rájöjjek, miért ilyen ideges, de a hisztije nagyon nem jött jókor. – Ez egy cseppet igazságtalan, Tammy. Mintha fémtálca csattant volna a padlón, majd Tammy hangját hallottam. – A francba… Marie, várj… Tisztán, erősen csendült fel Marie hangja. – Egyszerű a kérdés. Csak tudni szeretném, mióta dugsz a férjemmel, ennyi az egész. Az a francba nagyon is helytálló volt. – Tammy, tüntesd el onnét a barátnődet! – Hallottam, hogy a háttérben Amy dadog valami olyasmit, hogy nem tudta, hogy nős, mikor találkoztak. – Marie, Gary nem mondta el neki, hogy nős… – Te most ne merj hozzám szólni, Tammy! Azt akarod mondani, hogy a barátnőd nem tudta, hogy nős? Tényleg ennyire naivnak nézel? Szerinted nem jöttem rá, hogy ebben a te kezed is benne van? – Tényleg nincs – esdekelt Tammy. – Fogalmam sem volt róla, csak miután már találkoztak.

– Elmentünk együtt Los Angelesbe, és eszedbe sem jutott elmondani, hogy a férjem mással kavar? Úgy éreztem magam, mintha egy telefonon közvetített háború közepébe csöppentem volna. Teljesen tehetetlennek éreztem magam arra, hogy kiállják az ügyért. – Nem az én dolgom volt, hogy elmondjam. Micsoda? Marhaság! Marie még hangosabban folytatta. Helyes. – Nem a te dolgod? Azt hittem, barátok vagyunk, Tammy. A barátok támogatják egymást jóban-rosszban. De úgy tűnik, óriásit tévedtem. – A barátod vagyok! Teljesen… – Már nem! – visította Marie. – Te pedig… Ha még egyszer eszedbe jut, hogy betedd a lábad a kocsmámba, úgy szétverlek, hogy a mentő visz el. Megértetted? Hallottam, hogy a lány motyogott valamit. – Akkor jó. Remélem, boldogok vagytok együtt. Gary egy kisstílű szemétláda, egy pocsék numera, és most már csak a tiéd. Ekkor nyomta ki Tammy a telefont, én meg cafatokban lógó idegekkel, tehetetlenül néztem magam elé ötezer kilométerre tőluk. – Tartottam ettől – mondta Ryan a laptopját bámulva, közben ő maga is hívást várt. Én a mobilomat szorongattam, a szélét rágcsáltam, azon töprengtem, mikor és hogyan kezdett szétesni minden. – Mitől? Átpillantott a képernyője felett, aztán folytatta, amit eddig csinált. – Barátok. Veszekedés. Harag. Féltékenység. Meg minden ilyesmi. A fejemet vakartam, próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. – De igazából nem hittem, hogy meg is fog történni. Úgy értem, részben azért vettem fontolóra, hogy elcsábítsalak es berántsalak az én őrült életembe, mert láttam, milyen közel vagytok egymáshoz a legjobb barátaiddal. Nem hittem volna, hogy megszakad ez a

kapcsolat, ha mi közelebb kerülünk egymáshoz. Úgy tűnik, tévedtem. Vagy értelmetlen férfisódert nyomott, vagy én nem tértem még magamhoz a hívás után, és nem értettem meg. Ráhunyorogtam. – Hm. Mire gondolsz? – A veszekedés. Elkezdődött. Régen óriási baráti köröm volt, de miután kijött az első filmem, elkezdtek kihullani a haverok, akár a legyek. Szétcsúsztak a dolgok. Most veled is pont ez történik. Ryan leguggolt elém, egyenesen a szemembe nézett. – Sajnálom. – Mit sajnálsz? A barátnőim veszekednek, Ryan, nem mi. Nem tudom, mit hallottál ki ebből a beszélgetésből, de pont most tudtam meg, hogy az a lány, akivel Gary találkozgat, Tammy barátnője, és történetesen bement a kocsmám konyhájába segíteni Tammynek. Marie lement, hogy kinyisson, és egymásba futottak. Ryan a homlokát ráncolta. – Azt hittem, talán… A barátok teljesen megzavarodnak, ha te hirtelen meggazdagszol, ők meg nem, te rengeteget utazol, ők meg nem. Csak tudom, hogy ez a sok kicsinyes marhaság előbb-utóbb felszínre tör, és már csak azt veszed észre, hogy veszekedtek, és egymás torkának ugrotok. Olyan sokan vágynak vagyonra és hírnévre, csak azt nem tudják, hogy ez az egész egy rakás szívfájdalommal is jár. Elnehezült a fejem, ráhajtottam a kezemre. – Még mindig nem értem, mit akarsz ezzel mondani. A barátnőim veszekszenek… – Te pedig úgy érzed, hogy állást kell foglalnod. – Hát igen, bizonyos mértékben. Különösen, ha az egyik szándékosan megbántja a másikat. Én megmondom a véleményem, és ennek semmi köze nem kéne, hogy legyen ahhoz, hogy a jövendőbelim szuperhíres, vagy sem. – Jó, de… – Jó, de mi? Úgy döntöttem, hogy veled akarok lenni. Ha a

barátnőimnek problémája van ezzel – amit egyébként nem hiszek, de akkor is –, ha nem tudnak örülni a boldogságomnak, és magukra nézve fenyegetőnek érzik a választásomat, akkor valójában nem is igazi barátok. Ha pedig tényleg féltékenyek, akkor remélem, ezt megtartják maguknak, mert én nyilván nem fogom semmivel húzni az agyukat. Tammyn mostanában nagy a nyomás, és ki van borulva. Megértem. Mi, lányok néha elveszítjük a fejünket. Még azt is meg tudom bocsátani neki, hogy ki akart maradni mások párkapcsolati gondjaiból. De azt már nem fogom elnézni, hogy a barátnője az ő tudta mellett egy másik jó barátnő férjével kavar, ő pedig behozza ezt az egész katymaszt a házamba. Ryan a csípőjére tette a kezét. – Szeretlek. Elmosolyodtam. – Tudom. Én jobban szeretlek. Ezért kaptam egy csak rá jellemző vigyort, összeráncolt orral. – Szerinted Tammy hozta össze őket? Nem szívesen gondoltam ilyen rosszat az emberekről, különösen nem a legközelebbi baráti köröm tagjairól, de az elmúlt évek alatt olyan sokan mutatták meg a sötét oldalukat, hogy most már tudtam: a legédesebb, legkedvesebb ember is szörnyeteggé változhat. *** Ha már szörnyeteggé változott emberekről volt szó, képes lettem volna lecsapni Ryan laptopjának a fedelét, ha még egy percig hallgatnom kell a menedzsere leereszkedő hadováját az online videokonferenciájuk alatt. Épp Trishsel, a sajtófelelőssel beszéltem meg, milyen változásokkal kell számolni Ryan ütemtervében, mikor Ryan belevágta az öklét az asztalba. – Az elmúlt hat hónapban negyvenöt lepedőt veszítettem, úgyhogy ne gyere nekem a „majd Mercer elintézi” szövegeddel!

Nem ártana szólni ezeknek a majmoknak, hogy szemmel tartom a pénzügyi kimutatásaimat. Ha nem képesek megóvni attól, hogy még több pénzt veszítsek, akkor másik céget fogok keresni. Épp a naptáramat frissítettem, mikor Ryan könyöke az asztalnak verődött. Hallottam, hogy befejezte a beszélgetést, és mire odanéztem, a tenyerébe hajtotta a fejét. Olyan sokan ütötték bele az orrukat a dolgába, mondták meg neki, hogyan szervezze az életét, hogy néha azon töprengtem, meddig lesz még képes elviselni ezt az állandó nyomást. Letettem a tollamat, és átszeltem a szobát. Mihelyst rám pillantott, a combjára ültem, átkaroltam a meleg, csupasz vállát, és magamhoz szorítottam. Behunytam a szemem, a fejének hajtottam az arcomat, beletúrtam a hajába, a nyakát simogattam, miközben ő erősen belém kapaszkodott. Sokáig ültünk csendben, lélegeztünk és léteztünk, igyekeztünk minél távolabb kergetni magunktól az őrületet. Összenéztünk, és finoman megcsókoltuk, érőtlen mosolyokkal biztattuk egymást. – Nem gondoltad még meg magad? – kérdezte fáradtan, a hüvelykujját beleakasztotta a farmerem egyik övtartójába. Megráztam a fejem, tudtam, mire utal. – Soha. Az enyém vagy. Ez láthatóan tetszett neki. Hamiskás, bizonytalan pillantást vetett rám. – Míg a halál el nem választ? Gyengéden megpusziltam. – Talán csak kicsit tovább. – Akkor mesélj! Tammy kiborult. Erről az jutott eszembe, ránk mi vár, ha majd a mi esküvőnket tervezzük. Beszívtam a levegőt. – Őszintén? Nem akarok nagy felhajtást, Ryan. Valami édesre és egyszerűre gondoltam. – Édes és egyszerű, mi? Bólintottam.

– Tudod: család és barátok. Romantikus. Elegáns. Talán sziporkázó fények a fákon. Megrázogatta a combját, kicsit ugráltatott. – Sziporkázó fények. Rendben, és még? Megálltam, elgondolkodtam. – Lehetne szabadtéri. – Sátras, meg ilyesmi? Ettől a gondolattól összeráncoltam az orrom. – Nem hiszem, hogy tetszene az a nagy fehér sátras cucc. Ryan megvakarta az arcát. – És templomban, vagy…? Nekem teljesen mindegy volt. – Nem ragaszkodom semmihez, de őszintén szólva apám halála óta nem voltam templomban, szóval… Te mit akarsz? Kimenekült a válaszadás alól egy semmitmondó vállvonogatással. – Meztelenül a tengerparton? Összeráncoltam a homlokom, és megböktem. – De tényleg! – folytatta. – Nem tudom. A szabadtéri jól hangzik. Vagy nem szabadtéri. Teljesen nyitott vagyok a javaslatokra. – Azt hiszem, van még időnk eldönteni. Egyelőre talán a bűnös együttélésen kellene dolgoznunk. Ryan a fenekemre simította a kezét, megfeszítette az ujjait. – Tetszik az ötlet! Már el is kezdtem felvázolni a terveket. – Hirtelen teljesen megélénkült, mintha új tűz gyűlt volna benne. Kinyitotta a vázlatfüzetét, amibe firkálgatni szokott. – Na jó, ideje megterveznünk a házunkat! *** Ryan már visszatért a forgatásra, mikor eljutottam oda, hogy megint beszélhettem a szülőapámmal. Majdnem egy órán át beszélgettünk, egyikünk sem törődött az idővel. Joe-val könnyen

ment a beszélgetés, és bár megmaradtunk a könnyed hangvételű tájékoztatásnál, éreztem, hogy a szavait megbánás hatja át. Miközben Ryan filmezett, én a lakókocsijában maradtam, mindenbe belevetettem magam a legutóbbi pénzügyi kimutatásoktól kezdve a leendő házunk bejárati ajtajának kiválasztásáig. A rögzített lakókocsi kicsit megremegett, mikor Ryan berobbant – Szia, szivi – mondta, és végignézett rajtam. – Mi a helyzet? Néztem, amint letett pár papírt az asztalra. – Hát, hol kezdjem? Biztos hallani akarod? Ryan kivett egy üveg hideg vizet a kis hűtőből. – Ha így kezded, Taryn, nem annyira. Na jó, mégis. Kezdd! – Van időd? Ivott egy kortyot, és oldalra döntötte a fejét. – Tizenöt percem. Megkaphatnám a rövidített verziót? – Jó… Marie és Tammy még mindig veszekszenek, Pete pocsékul érzi magát, amiért egész nap a kanapén fekszik, és nem tud dolgozni, anyukád szerint július huszonkettedikén kéne tartanunk az eljegyzési partit a házukban, és ezt már be is írtam a naptárunkba, Cory pedig a múlt hét óta lefekszik az új pincérnővel, akit Marie vett fel. – Megráztam a mobilomat. – Ja, és beszéltem Joe-val. Kicsit meglepettnek tűnt. – Hűha! És én még azt hittem, csak ott zajlik a dráma. – Kifelé mutatott az ujjával. – Cory azt a rövid szőke hajú lányt döngeti, akit én is láttam, vagy Marie felvett valaki mást? – Nem. Az az, akivel már találkoztál, a neve Kara. Ryan bólintott. – Az jó, gondolom. – Nekem nem annyira. Különösen, ha balhés lesz a szakítás. Becsússzam az étkezőasztal mögé a padra, leült velem szemben. – Hát az ilyesmit tudnod kell kezelni, ha üzletet vezetsz. Bár, gondolom, ez most igazából Marie problémája. – Az én kocsmám. Az én problémám. Csak már hetek óta próbálom kikerülni. Marie-nek ott van a saját gondja. Ryan megvakarta a szemöldökét a hüvelykujjával, és morcosan

rám nézett. – Nem mondhatom meg neked, mit csinálj, de tudod, hogy nem lehetsz egyszerre két helyen. Mike pedig olyan gyászosan néz ki, hogy ha nem találkozik hamarosan Marie-vel, el fogom küldeni Seaportba. Mostanában tényleg sokat morgott. – Marie testőr akar lenni. Legnagyobb meglepetésemre Ryan közönyösen fogadta a hírt. Belekortyolt a vizébe, néztem, ahogy lenyeli. Igazából volt benne valami nagyon szexi. – Mike elmondta. Nagyon meglepett a hír, hogy Mike beszélt vele erről, mivel nem volt egy beszédes típus. – Mike elmondta? Bólintott. – Aha. Elég sokat beszélgettünk róla. – Marie azt mondja, hogy nagyon támogatja az ötletet. Ryan összeszorította a száját, mintha titkolna valamit. – A szerelem ezt teszi az emberrel. Ez meglepett. – Szerelmes? – Nem egyértelmű? Marie nagyon vonzó, de elég rámenős is. Olyan tüzes, ha érted, mire gondolok. Mike-nak pedig pont ez kell. Elmosolyodtam. – Na, igen. Marie nem visel el sok marhaságot. És ha iszik, még rosszabb. Ryan kimászott az asztal mögül, és leült a kanapéra, feltette a lábát. – És neked mi erről a véleményed? Elveszíted a bárod vezetőjét. – Szerintem azt kell választania, ami boldoggá teszi. Ryan megint a tenyerébe hajtotta a fejét. – Szerintem is. Különösen, ha együtt maradnak Mike-kal. Az lenne a legjobb, ha a munkájuk kiegészítené egymást. Ezzel mindenki csak nyer. – Mindenki? Azzal a „hát nem nyilvánvaló?” tekintetével nézett rám. Nem

akartam rákérdezni. Elakadtam a másik megjegyzésén. – Azt akarod, hogy eladjam a kocsmát. – Nem kérdés volt, de kiszaladt a számon ez az eddig elfojtott felfedezés. A komor ábrázata felelt helyette. Megint beleivott a vizébe mielőtt megszólalt, fürkészve nézett rám. – Azt akarom, hogy azt tedd, ami a legjobb nekünk. Nagyon jó, hogy van ez az üzleted, az viszont már nem, hogy folyton emiatt aggódsz, úgyhogy valamiről le kell mondani. Bizonyos értelemben igaza volt, másrészről viszont még csak pár hete kérte meg a kezem. Talán hiba, hogy ragaszkodom egy Btervhez? Ahhoz, hogy legyen az ingujjamban egy adu ász vészhelyzet esetére? Végül is bennem is dolgozott az önfenntartó ösztön. – Nem beszélhetnénk ezt meg később? Habozás nélkül rábólintott. – De. – És nálatok hogy mennek a dolgok? Nicole hogy van? Ryan bizonytalannak tűnt. – Teszi a dolgát. – Szerinted józan? Megvakarta a szemöldökét. – Nincs más választása, mivel ragaszkodtam hozzá, hogy hetente csináltassanak vele drogtesztet. Fújhat rám úgy, ahogy akar, amíg az én filmemben dolgozik, tisztán tartja magát, és a játékára koncentrál. Bólintottam. – Beszéltél vele arról, hogy kérhetne segítséget? Tudtam, hogy nem nagyon akar beleavatkozni. – Nem, de négyszemközt elbeszélgettem vele. Elég egy botlás, és máris bekasztlizzák. – Ugye nem…? – Ó, dehogynem. Nincs időm óvóbácsit játszani. Ha nem oldja meg a gondjait, leshet. Egyébként ez nem a mi bajunk. Hamarosan vissza kell mennem. Azért jöttem, hogy elvigyelek. Szükségem van rád. – Szükséged van rám? – Rávetettem a lehető legbeszédesebb „ez

most komoly?” pillantásomat. A jelmezét piszkálta, ami egy nagyon menő sziklamászó nadrágból állt, ha legközelebb vásárolni megyek, tutira veszek neki egy ilyet. – Aha. Szeretem tudni, hogy ott vagy. – Nem akarok útban lenni. Gondoltam, elvonom a figyelmedet. – Taryn, te már azzal elvonod a figyelmemet, hogy lélegzel. A tudat, hogy itt vagy a helyszínen, bezárkóztál a lakókocsiba, és isten tudja, mit csinálsz, mikor nem látlak, már önmagában eltereli a figyelmemet. Dettó. Én meg azt hittem, hogy idegesebb a jelenlétemben. Melegség töltött el, mikor azt hallottam, hogy szeretné, ha ott lennék a forgatáson. Olyan sokat tanultam a néma megfigyelésből, és sokkal szívesebben voltam odakint, mint idebent. – Hát, ha szükséged van rám… Ryan teste kiegyenesedett, az arcát már csak pár centi választotta el az enyémtől. – Szükségem van rád. Te vagy a múzsám. Tudtam, hogy csak heccel, de a szexi ajkát látva akkor is az jutott eszembe, milyen átkozottul szerencsés is vagyok, különösen, ahogy elképzeltem, milyen atletikus és izzadt a forgatáson. – A múzsád, mi? Vigyorogva bólintott. – Ühüm. – Azt hittem, a szexrabszolgád vagyok. Ettől még jobban elvigyorodott, és őrülten szexi csókot nyomott az ajkamra. – Az is – lehelte; mentolos rágó íze volt, még én dugtam a zsebébe korábban. Megint akartam a nyelvét. – Jó ízed van. – Ha akarod, mindenemet megkóstolhatod… később. Erről jut eszembe, van még egy pozíció, amit nem próbáltunk ki, és érdekelt volna, benne vagy-e?

Olyan közel volt az arca, hogy hátra kellett hajolnom. – Csak egy? Ryan szeme összeszűkült. – Nagyon mocskos az agyad, a szádtól pedig mindenféle gondolataim támadnak. Ezért vagy te olyan tökéletes nekem. Megint összeért az ajkunk, és alaposan megcsókoltam, morogtam, amiért nem folytathatjuk. – Mielőtt elragadna a hév… – Jobb lesz, ha kitalálsz valami más figyelemelterelést azon túl, hogy a számba dugod a nyelvedet! Erővel hátrébb nyomtam magam a szorításában, és azt mormoltam: – Majdnem egy órán át beszélgettem Joe-val. Meglepettnek tűnt, kicsit hátrahúzódott. – Igen? És? Visszanyeltem a csalódottságomat és a hirtelen jött szomorúságomat, próbáltam pozitívan látni a dolgokat, bár nehéz volt. Az a férfi, aki nemzett, tartani próbálta a távolságot, és hát ez azért fájt. Ebben az egy órában több elutasítást éreztem, mint elfogadást. – Jó volt, de… hát… Beszélt a feleségéről és a családjáról. Van két fiatal lánya, akik állítólag nagy rajongóid. Ryan összehúzta a szemét, úgy olvasott bennem, mint egy nyitott könyvben. – Tényleg? Mert szerintem valami mást is mondott, amivel felzaklatott. Látom a szemedben. Hátradőltem. – Azt mondta, mindig bánta, hogy lemondott rólam, de fiatal volt, és semmit nem tudott a gyereknevelésről, aztán meg… az biztos, hogy nagyon bánja a dolgot. Ryan leült mellém. – El tudom képzelni. Akkor odamegyünk, hogy találkozzunk vele?

– Nem. – Miért nem? – Ryan, nagyon sokáig nem voltam része az életének. – És? – Ez nem ilyen egyszerű. Beszélgettünk, és… szóval örül, hogy tudom az igazat róla, de nem áll rá készen, hogy beszéljen rólam a feleségének. Nem biztos benne, hogyan fogadná a nő a hírt, mivel még nem mondta meg neki, hogy tinédzserkorában lett egy gyereke. Attól fél, hogy túlságosan felzaklatná az asszonyt. Ryan megdörgölte a homlokát, láthatóan idegesítette a dolog. – Hát ez elég gáz. – Ryan, ez az ő döntése. Nem várhatom el, hogy kockára tegye a családja boldogságát, akármennyire szeretnék is találkozni vele. Ryan vállat vont. – Az ember vállalja fel a helyzetét. – Gyerek volt, amikor besikerültem. Nem vádolhatom érte. Neki kell eldöntenie, mi a legjobb nekik. Ryan láthatóan nem értett egyet velem. – Mit dolgozik? Egy pillanatra úgy tűnt, mintha védelmezni akart volna, mintha tudnia kéne, Joe elég jó-e ahhoz, hogy a távoli, igazi apám legyen. – Villanyszerelő. Saját cége van. Azt mondja, rengeteg új építkezésen dolgozik, nagyon elfoglalt, alig bírják a munkát. – Tessék. Ennek elég jónak kell lennie. Ryan ajka megrándult, némán, jóváhagyólag bólintott. – Jó, az becsületes munka. Úgy tűnik, keményen dolgozik. Ki vagy te, és mit csináltál az én huszonhét éves vőlegényemmel? – A felesége dolgozik? Bólintottam. – Fogászasszisztens. Erre felvonta a szemöldökét, és újból bólogatni kezdett. Annyira tetszett neki ez az információ, mintha azt mondtam volna, hogy a fogász apja ismeri. – És a lányok? Mennyi idősek?

– Abby tizennégy, Eli tizenegy. Úgy tűnik, remek gyerekek. Ryan ettől mintha kicsit megnyugodott volna. – Ide hallgass! Tudom, hogy ez neked… nagy megrázkódtatás. Továbbra is támogatni foglak, és türelmes leszek, de nem fogom hagyni, hogy valaki, akit alig ismersz, felzaklasson. Mielőtt kinyitottad azt a dobozt, minden rendben volt. Legalábbis úgy relatíve rendben, ez viszont most teljesen felkavart, és engem az sem érdekel, ha ő Sziám királya. Ha az életed nem lesz kellemesebb és boldogabb miatta, akkor nagyon gyorsan el lesz küldve. Ezt jól jegyezd meg, Taryn! Nem fogom hagyni, hogy ezen emészd magad. Ha nem akarja férfi módra felvállalni a tetteit, akkor nem fogunk tudomást venni róla. Te már egy életre elegendő sebet kaptál, és nem fogom tűrni, hogy még valaki elszomorítson. Abban biztos lehetsz. – Tudom – morogtam csendesen. – Nem, szerintem nem tudod. Az egész életed boldog tudatlanságban töltötted. Most mindent sokkal jobban megkérdőjelezel, mint eddig. De azokra a dolgokra kell koncentrálnod, ami helyes és igaz az életedben. Rám. A családomra. Mi nem változunk. Én sehová nem megyek, és ezt te is tudod. De egy ismeretlen fickó nem érdemli meg ezt a mértékű kínlódást csak azért, mert egyszer adományozott egy kis spermát. Dan és Jennifer voltak a szüleid, és tudom, hogy túl korán hagytak el téged, neked pedig szükséged van apára és anyára. Az én szüleim nagyon szívesen beugranak a szerepbe, hogy pótolják ezt a hiányt. Ennek a férfinak… ennek a Joe-nak semmi köze a mi életünkhöz. Te meg én: ez mindenünk. És ha a barátaid úgy döntenek, hogy minket nem vesznek bele a jövőről szőtt terveikbe, nekem az is teljesen rendben van. Nem érdekel. Vágjuk el a szálakat, és szerezzünk új barátokat! Olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik törődnek velünk, és szeretnek minket. Mi így nyomjuk. Igaza volt. Nagyon igaza, mint mindig. Rájöttem, hogy most is pont ugyanúgy az elhagyatottságtól rettegtem, mint mikor nem sokkal az eljegyzésünk előtt azt hittem, hogy a szülei azért látogattak

meg, mert segíteni akarnak Ryannek kiköltözni tőlem. Végül mindenki elhagyott, akit szerettem. Mindenki. Most pedig egy olyan ember kínozta a szívemet és gyötörte az elmémet, akit nem is ismertem, csak mert vissza kellett szereznem valamit; meg kellett tudnom, egyáltalán miért zúdult most így rám ez az információ, hogy örökbe fogadtak. Mindennek ellenére majdnem elnevettem magam Ryanen. – Mi így nyomjuk? – Mi így nyomjuk – ismételte először komolyan, aztán felgörbült a szája széle. – Nincs vele kapcsolatod. Ha ő ezt nem akarja, nem gond. Ami engem illet, legalább eggyel kevesebb ember szól bele a boldogságunkba. Elmosolyodtam erre a gondolatra; mindennap képes volt egyre mélyebben a szívembe férkőzni. A pillantása az ajkamra esett, a feje átbillent a másik oldalra, és „gyere” mormolással lehajolt, hogy megcsókoljon. Az egyik kezemmel átkaroltam a vállát, hogy még jobban magamhoz húzhassam, a másikkal pedig megtaláltam a nyaka göndör fürtjeit. Felnyögött a számban, miközben én a hajába kapaszkodtam. – Muszáj egy egész napot csókolózással töltenünk – leheltem az ajkára. Meghúzta a mellemnél lógó hajvégeimet. – Holnap. Egész reggel. Se telefon, se számítógép. Enyém a szád és a tested. Valaki bekopogott a lakókocsi ajtaján. – Tíz perc, Ryan. Megereszkedett a válla, ahogy az enyém is. A tekintete végigsiklott a laptopom képernyőjén. – Az meg mi? El is feledkeztem a böngészésemről. – A fantasztikus bejárati ajtó az új házunkra. Tetszik? – Aha, hadd lássam! – Az ajka hajszálnyit felkunkorodott, és felült, közelebb húzta a számítógépet, hogy jobban lássa. – Szép írd

fel a listára! Hát ez könnyen ment. – Többet is akarsz látni? – Miért? Te tervezed az egész házat? – Nem, de Marie küldött pár képet. Azt mondta, itt kéne összeházasodnunk. Megnyitottam az e-mailt, és teljes képernyőre tettem a csatolmányt. Ryan előbb összehúzta, majd nagyra nyitotta a szemét. – Hűha! Nem, menj vissza! Vissza. Állj! A mindenit, ez nagyon menő. Hol van? – Olaszországban. Grotta Palazzese a neve. Hogy tetszik? Ryan egyre szélesebben mosolygott, végignézett az éttermen. Egy barlang szájában rendezték be, és lélegzetelállító kilátás nyílt belőle a hatalmas Földközi-tengerre. – Nagyon kemény. Ezt szeretnéd? Valami ilyesmit? Vállat vontam, még nem határoztam el magam semmi mellett. – Nem tudom. De ez olyan helynek tűnik, ahol szívesen vacsoráznék Rám nézett, a pillantásából tisztán láttam, hogy bárhová elvinne, ahová menni akarok, és boldogan megadja nekem az álmaim esküvőjét, ha közben igent mondok. – Szerintem oda kéne mennünk, hogy megnézzük, még ha csak vacsorázni is. És ezzel megint visszatérünk arra, hogy fel kellene adnod a feladataidból, Tar. – Tudom. És szerintem a megoldást is kitaláltam. Ryan felvonta a szemöldökét. – Tényleg? Mikor elmondtam neki az ötletemet, rettenetesen megörült. Láthatóan megkönnyebbült.

*** Az olaszországi utat emlegettük ugyan, de a megszervezése már jóval nehezebben ment. Pár napot még Ryannel töltöttem Vancouverben, aztán egyedül visszarepültem Rhode Islandre. Június végén jártunk, Marie enyhén nyomorultul érezte magát, Tammy nem igazán szólt egyikünkhöz sem, Pete pedig úszott az adósságban, ráadásul határozatlan időre félre kellett tennie a létrára mászkálást meg a fizikai munkát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már nagyon visszavágytam ebbe a légkörbe. Legalább a paparazzók és a pletykalapok valamivel rendesebben bántak velünk, fotókat közöltek a boldogságunkról, ugyanis pár nappal korábban ránk találtak vásárlás közben. Ryannel kellemesen telt az idő: sétálgattunk, megnéztük a látványosságokat, vettünk pár dolgot, amire ugyan nem volt szükségünk, viszont megengedhettük magunknak. Én egy csodás, antik gyémánt karkötőt kaptam, melyre Ryan egy vagyont költött, magának pedig egy szép platinaláncot vett rozsdamentes acél dögcédulával, melynek egyik oldalára törzsi jelet véstek, a másikra pedig az én nevemet íratta. Most azonban a kocsim anyósülésén ültem, Marie vezetett, ugyanis ő vett fel a repülőtéren, és a Ryannel töltött elképesztő idők emlékké váltak. Megint néztem, amint a táj elsüvít mellettem, déjá vu érzésem támadt, eltöprengtem, elrendeződnek-e valaha a dolgok. Kezdtem tehernek érezni a Mitchell's Pub vezetését, és ez nem jó. – Foglaltál magadnak repülőjegyet? – kérdeztem, feszengve vártam az elkerülhetetlent. Marie sietve rám pillantott. – Aha. Július kilencedikén kezdődnek az órák. Gondolatban végigpörgettem a naptáramat, tudtam, hogy nekem ebből még gondom lesz, de nem hagyhattam, hogy mindez keresztbe tegyen a terveinek.

– Kihagyod miattam Ryan záróbuliját. Éreztem, hogy megfeszül a vállam. – Mike jobban tenné, ha befogná azt a nagy száját. Marie kurtán felnevetett. – Azt is tudom, hogy huszonkettedikén Pittsburghben kell lenned a szüleinél, bár ezt sem mondtad el. – Nem csináltam titkot belőle. – Vagyis dehogynem: csak akkor akartam elmondani neki, miután már elindult. Kielőzött egy lassú lakókocsit a középső sávból. – Hazudsz. Azt mondtad, nincs semmi különösebb programod a Tinik Választása augusztus hetedikei díjátadójáig. Pontosan ez volt az én problémám. Mivel nem tudtam klónozni magam, valamit fel kellett adnom, épp ahogy Ryan mondta. – Te csak aggódj a saját programjaid miatt, az enyémek miatt majd aggódom én! – morogtam, persze csak viccesen. – Azt hittem, egy héttel az előtt próbáltok Olaszországba utazni. – Nem. Ryan nem biztos benne, hogy nem kell korábban Los Angelesbe mennie. Várja az információt. – Beletúrtam a táskámba a naptáromat keresve. – És akkor mikor jössz vissza? – Július huszonnyolcadikán. – A hangja izgatottságában feljebb kúszott, amitől a kijelentése kérdésnek hangzott. Tudtam, hogy máris a fellegekben jár. Ő is tudta, hogy nincs senki más, akire támaszkodhatok. – Szikár, kegyetlen halálosztót csinálnak belőled, mire visszajössz – viccelődtem, próbáltam tudtára adni, hogy teljes mértékben támogatom a döntését. Marie halványan elmosolyodott. – Nem kell pont most mennem, Taryn. Elhalaszthatnám. Mondjuk úgy egy évvel. Nem is tudom. Tisztában vagyok vele, milyen kutyaszorítóba kerülsz miattam. Megigazítottam a gyűrűmet. – Nem. Szó sem lehet róla. – Taryn, nem rohanok. Azt sem tudom, Mike akar-e kapcsolatot

velem. Garyvel azon veszekszünk, kié legyen a rohadt kenyérpirító, meg ilyenek. Nem akarok komoly lépéseket tenni. – Pedig ha erre vágysz, csináld! Ideje végre, hogy azt tedd, amit akarsz. – De… – De mi? Tényleg kétségbe akarod vonni a vágyaidat, csak mert nem vagy biztos Mike szándékában? Ha testőr akarsz lenni, tudva, hogy ez mit jelent, csak rajta! És semmi de. Évek óta nem villanyozott fel semmi ennyire. Ha új karriert akarsz építeni, most jött el az ideje. Elvesztegeted a képesítéseidet és a tehetségedet, ha leragadsz a bárpult mögött. – Nem ragadtam le… – De igen. Mindketten leragadtunk. Ideje új fejezetet nyitni. – Pénzt kell keresnem, Taryn – vágott vissza. – Munka nélkül nem élek meg. Felsóhajtottam. – Ezt már megbeszéltük. – Taryn, nem adhatsz nekem fizetést olyan munkáért, amit nem végeztem el. Már így is adtál kölcsön az ügyvédre. És beletelik egy időbe, míg a válásom lezárul, és vissza tudom fizetni. – Marie, mit mondtam neked? – Ez így nem helyes – fortyant fel Marie. – Nem válthatod ki folyton a barátaidat. Teljesen szembe fordultam vele az ülésben, azt persze közben nem mondtam el, hogy szükség esetén készpénzre fogom váltani az örökségem egy részét, hogy mindezt fedezni tudjam. A bár elég sok pénzt hozott, de több teljes munkaidős fizetést azért nem termelt ki. – Te is megtennéd értem ugyanezt, és ezt te is tudod. – Fel kell venned egy vagy talán két másik pincért, és valakinek vezetnie is kell a helyet. Nem várhatom el, hogy felvegyél valakit három hétre, aztán kirúgd, ha visszatérek. Cory nagyon ügyes, de te is tudod, hogy még fiatal, és nem képes ekkora felelősséget vállalni. Na és, ha odamegyek, de kiderül, hogy nekem ez sok? Mike azt

mondta, elég intenzív a dolog, van harci kiképzés, lövés földön gurulás közben, meg ilyenek. Úgy értem, semmit nem tudok arról, hogy kell lefegyverezni valakit, vagy szétrúgni valaki valagát. Legutóbb a gimiben verekedtem, mikor behúztam egyet Sophie Lithgow-nak a képébe, amiért lotyónak nevezett. Felnevettem. – Kezdésnek nem rossz. Egyébként az klasszikus volt. Megérdemelte, miután mindkettőnket lotyónak nevezett. – Igen, de én legalább kiérdemeltem ezt a címet – dicsekedett Marie. – Nem igaz. Hamiskás pillantást vetett rám, jelezve, hogy nem ért velem egyet. Egy szűk kilométernyit hallgattunk, aztán végre kimondtam, amit gondoltam. – Ryan burkoltan sugallta, hogy el kéne adnom a kocsmát. Marie eltátotta a száját. – Miért? – Mert nem lehetek egyszerre két helyen. Halkan morrant egyet. – De te ugye nem akarod? Reflexből a „nem” kívánkozott ki belőlem, de inkább azt feleltem: – Nem is tudom. Gondolkodom rajta. Határozottan megrázta a fejét. – Szerintem nem kéne eladnod. Hálás voltam, hogy ezt mondja. – Hülyeség, hogy meg akarok tartani egy B-tervet? – Dehogyis! Nézz csak rám! Az a szemét kizárt a saját házamból! Épphogy sikerült ellógnom egy öltözet ruhában, most meg azzal fenyeget, hogy összetöri a porcelánt, amit a nagynénjétől kaptunk, nehogy el tudjam venni válás közben. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha nem fogadsz be. Nem mintha Ryan ilyen rondaságokat tenne veled. Őszintén úgy gondolom, hogy semmi bajod nem lenne, ha eladnád a kocsmádat, de mivel épp válási procedúrán megyek át, egyik részem azt súgja, hogy meg kell tartanod a biztonsági hálót.

Olyan sokszor megégette már magát pasik miatt az az okos kis fejem, hogy morális kötelességgé vált bennem az önfenntartás. – Utálom, hogy így érzek. – Tudom – motyogta. – Mit is mondott mindig az anyukád? – Hogy szemetet minden utcasarkon találni, de az aranyszívű férfit nem szabad elengedni? – Nem, nem arra gondoltam. Az is jó volt, de most az jutott eszembe, hogy mindig ügyelned kell, hogy a férfi jobban szeressen téged, mint te őt – felelte. – Ami Ryant illeti, a nap a te fenekeden kel és nyugszik, úgyhogy szerintem rendben leszel. Felidéztem, amikor az anyám bölcsességsziporkákat szórt rám, az emlék megmelengette a szívemet. – Anyám bölcs asszony volt. Marie elvigyorodott. – Az. Kár, hogy nem hallgattam rá. Megvakartam a fejem. – Akkor ketten vagyunk. Ezúttal azonban megfogadom a tanácsát – Igen. Rosszfiú helyett tökös csávó. Valamiért a félmeztelen, vaskos Mike Murphy képe úszott be elém. – Mike elég tökös. – Az bizony. – Marie mosolygott. – Miatta érzem biztosan, hogy be kell ezt fejeznünk Garyvel. Nem is jöttem rá, milyen rosszul mentek a dolgaink, míg Mike fel nem bukkant. Garynek sosem voltam én az első. Egyetlenegyszer sem helyezte az én igényeimet a sajátjai elé. Ha visszanézek a kapcsolatunkra, még a házasságkötés előtt sem éreztette velem soha, hogy fontos lennék. Te észrevetted. Egy idő után ráun az ember. Mike viszont… tudom, hogy mozgósítania kellett pár kapcsolatát, hogy be tudjon nyomni ebbe a suliba. Mindig habozás nélkül gondoskodik rólam. Egyszer sem bizonytalankodott. – Mike mostanában folyton morog – meséltem neki. – Ryan azt mondta, elküldi ide, méghozzá hamarosan. Szerencsére lassan

végeznek a Csúszócsomóval. Felderült az arca. Gyönyörű látvány volt. – Tényleg? Én is szélesen elvigyorodtam. – Ryan szerint Mike szerelmes. – Tényleg? – Tényleg, tényleg. Marie pár másodpercig csak vigyorogni bírt, aztán azt mondta: – Tudod, Ryan őrülten szerelmes beléd. De azért lécci, ne add el a kocsmát! Kicsit megfeszültek az izmaim. – Sajnálom, hogy ki kell hagynom az eljegyzési bulit Ryan szüleinél. Ellen biztos tele fog tömni kajával. – Nem kellett hozzátennie, mennyire fájtak neki ezek a szavak, magamtól is tudtam. Erről eszembe jutott, hogy még egy tennivaló vár rám: ideje kideríteni, működőképes-e a következő zseniális ötletem. *** – Ma elmentem Pete-hez – meséltem Ryannek később, mikor este skype-oltunk. Szegény Pete! Pontosan tudtam, mennyire kínozza a viszketés a gipsz alatt Az újonnan szerzett bicegését sem tudta elrejteni. – Hogy van? – kérdezte Ryan, miközben az ágyon feküdt a lábán a laptoppal. Nem volt rajta ing, és nyilván most jöhetett ki a zuhany alól, mivel a bőre kipirult és bűbájosán csillogott. Gyönyörű látványt nyújtott a gépem képernyőjén. – El tudod képzelni, milyen nehéz úgy beszélgetni, hogy téged közben így látlak? Ryan arca ráncos lett. – Hogy így?

– Meztelenül, meg minden… – Meglengettem a kezem, mert nem találtam szavakat. Ryan elvigyorodott, végigsimította a meztelen mellkasát. – Tetszik, amit látsz? – Tudod, hogy igen. Félrefordította a laptopját, ügyelve, hogy a kamera pontosan mutassa, mit simogatott az egyik kezében. Mint egy pornót néző tini, úgy lestem a saját Ryan Christensen-előadásomat. – Látsz még mást is, ami tetszik? Elvörösödtem, nagyon ideges lettem. – Istenem, Ryan! És ha egy hacker látja? Így szivárognak ki a bizalmas… Hagyd abba! Komolyan azt akarod, hogy mindenki a rejszolásodat nézze videón? Megbökte a képernyőt, a kamerát visszafordította az arca felé, melyre most követelőző tekintet ült ki. – Senki nem fogja látni. Vidd vissza a laptopodat az ágyba, és vetkőzz le! Kicsit megugrottam a zord hang hallatán, furcsamód úgy éreztem, hogy engedelmeskednem kell. Ettől persze még nagyon aggasztott, hogy ilyen rizikót vállalunk a neten. – Ryan… Az arcán látszott, hogy nem fogad el nemleges választ. – Most, Taryn. Ez hatott. Vonakodva felvittem a laptopot a szobámba, és lehuppantam vele, még mindig teljesen felöltözve. Mindketten az oldalunkon feküdtünk, a fejünket a könyökünkre támasztottuk. Néztem, ahogy az ujja a képernyő felé mozdult. – Hiányzol – mondta halkan, úgy megtörte az ellenállásomat, mintha zsebkendőből lett volna. – Hiányzik az a teljességérzés, ami akkor tölt el, mikor a karomban tartalak. Te is érzed így néha? Mintha egy részed hiányozna, mikor távol vagyunk egy mástól? Szerettem volna átnyúlni a képernyőn, hogy megérinthessem. –

Mindig. Nem érzem magam egésznek nélküled. Végigsimította az ujjával az ajkát. Baromi szexi volt, mintha tapintható lett volna a vágya. – Tudod, melyik testrészedet szeretem a legjobban? Nagyon nyeltem, arra gondoltam, a nyilvánvalót fogja mondani. De nem akartam megadni neki a találgatás elégtételét. – Tipped sincs? Az ajkad. És nem azért, amiért gondolod. Az íve mindig elgondolkoztat, hogy vajon mi járhat a fejedben. Az ajkadból és a szemedből nagyjából ki tudom találni, min agyalsz, és szerintem általában elég jól csinálom. Talán nem is tudod, de ők a lelked tükrei. Az arcát figyeltem: az orcái puhaságát, ahol az állán megjelenő borosta árnya véget ért, a hihetetlenül hosszú szempilláit, melyek a milliódolláros, csábító szemét keretezték, a szögletes állát. – Tudod, rólad is árulkodik a tekinteted. – Ha itt lennél, most rögtön megcsókolnálak. Abba sem hagynám, míg meztelenül alattam nem fekszel, és a számba nem sóhajtasz. Szinte érzem a bőröd simaságát, mint mikor beledugom az ujjaim a bugyidba. Kezdtem elhinni, hogy a videocsevégés tartogat izgalmas kalandokat. Elcsábított szavainak lágy dallamával és a gondolataimban előhívott képekkel. – Emeld fel az ujjadat, és húzd végig lassan a nyakadon, egész a torkod aljáig. Azt akarom, hogy érezd, ahogy megcsókollak, mikor szeretkezünk. Engedelmesen teljesítettem a kérését. Valahányszor arra kért, hogy nedvesítsem meg az ujjam, vagy csípjek magamba, egyre jobban feltüzelt; a végén már teljesen átjárt a vágy, lihegtem, nyögdécseltem. A találkozások közötti szünetekben sokszor megérintettem magam, de ez most ezerszer jobb volt. Százezerszer.

*** Ryan kényelmesen elfordította a képernyőt, hogy lássam, én milyen hatással voltam rá. Zakatoló szívverésem akkor kezdett csak elcsendesülni, mikor visszatolta a laptopot a helyére, hogy megint az arca jelenjen meg a képernyőmön. Elégedett vigyora teljesen felvillanyozott. – Gyakrabban kéne így elcsábítanod – mondtam. Könnyedén felnevetett, kiseperte a haját a homlokából. – Én jobban szeretem személyesen, de közben megtesszük, amit tennünk kell. – Nem is tudtam, hogy ennyire izgató nézni téged. Megrándult az ajka. – Én tudtam. Nekem már a hangod is elég izgató, a többi csak ráadás volt. A hasamra gördültem. – Na persze. Ennyire felizgat a hangom. Az arckifejezéséből láttam, hogy teljesen komolyan beszél. – Kedves leendő feleségem, már korábban is telefonszexeltünk, most pedig nemcsak az arcodat láthattam, hanem a meztelen melledet is. Higgy nekem! Most pedig mesélj Pete-ről, hacsak nem akarsz második fordulót, mert elmondhatom, hogy én lassan készen állok rá. Néztem, ahogy betolt pár párnát a feje alá, aztán a kezdődő merevedése felé fordította a laptop kameráját, csak hogy aláhúzza a mondanivalóját. Miután újra meg tudtam szólalni, azt motyogtam: – Pete borzalmasan érzi magát. – Elrendezted azt a marhaságot Tammyvel? – Nem. De el fogom. Gondolom, még mindig meg vagyunk hívva az esküvőjükre. Még mindig akarsz a vőfélye lenni? Pete kérdezte, benne vagy-e. Megértem, ha nem. Nem ismeritek olyan régóta egymást, és…

Ryan félbeszakított. – Már megmondtam neki, hogy vállalom. Szavamat adtam rá. Tudniuk kell, hogy a jelenlétem felbolydulást fog kelteni, de ha ők nem bánják, én benne vagyok. Figyelmeztettem őket. Egyébként sem fogom hagyni, hogy valaki más vezessen el az oltárig, Taryn. Soha az életben. Imádtam a birtokvágyát. Biztonságban, szeretve éreztem magam tőle. – Ez a végleges válaszod? Rám bámult a képernyőről, aztán azt felelte: – Ez a végleges válaszom örökre. Neked ez így megfelel, cica? Tekintve, hogy Thomas egyszer otthagyott egy buliban, nem is érdekelte, ki visz majd haza, vagy élve hazakerülök-e, nekem ez kifejezetten tetszett. – Persze. – Ezt már szeretem. Mondjon bárki bármit, én baromira örültem, hogy ilyen határozottan az övé lehetek. – És mit mondott a másik ajánlatodra? Mikor eszembe jutott, hogy reagált Pete a kérésemre, széles vigyor omlott el az arcomon. – Mintha égi áldás pottyant volna az ölébe. – Szóval benne van? – Igen. Holnap kezdi a betanulást.

18. FEJEZET AMIKOR ESIK

Odakint szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Az ilyen zuhogó esőben az ember megesküdne rá, hogy előbb-utóbb át fogja szakítani a tetőt, amilyen keményen veri. Ryan szüleinek bejárati ajtaja elé léptem, hajszálnyira kinyitottam az ajtót, látni akartam a záport. Ryan már befejezte a Csúszócsomó forgatását, a záróbuli pedig valami fergetegesre sikeredett. Pete fantasztikus munkát végez a kocsmámban, így el tudtam menni Vancouverbe, hogy találkozzam Ryannel. Nicole teljesen leitta magát, nekünk támadt, arra célozgatott, hogy Ryan miatt nem jött el a szeretője, Lauren Delaney. Biztosan tudtam, hogy a szerelmi életük cseppet sem érdekelte Ryant, mikor megérkeztünk a buliba, Nicole azonban úgy érezte, hogy Ryan vetette le Laurent a meghívottak listájáról. Ryan kicsit talán túljátszotta a dolgot, mikor azt mondta Nicolenak, hogy örülhet, ha pincérként alkalmazza valaki, miután a média megorrontja, hogy drogozik, azt mindenesetre elérte, hogy a kolléganője befogja a száját. Sokan csak a premiereken és sajtókonferenciákon készült mosolygós képeket látják a celebekről. Ha a jónép megtudná, mennyi állatság zajlik a nagyobb filmek forgatásán, meglepődnének. Személyes nézeteltérések, túlpumpált egók, összetűzések a színjátszási módszerek és a jelenetek értelmezése miatt: ilyenkor minden előjön. Mindez azonban két nappal korábban történt, Ryan végre

pihenhetett kicsit, és fel kellett készülnünk a család eljegyzési bulijára. Ryan keze a terepszínű rövidnadrágomra csusszant, belemarkolt a csípőmre, és átkukucskált a vállam felett. – Menj! – biztatott, kitolt a küszöbre. – Álljunk ki a verandára! Este fél nyolc volt, de az ég máris baljósan elsötétedett; az eső elfojtotta a nappali hőséget, a forró zúzottkő kocsibejáróról gőz szállt fel. Kinyújtottam a kezem az összefüggő zuhatagba, mely a terasztetőt szegélyező eresz oldalán folyt le. – Nickkel egyszer ilyen égszakadásban mostuk le apa kocsiját. Baromi jól mulattunk. Apa adott egy vödröt meg szivacsokat, és munkába állított minket, bár akkor nem tudtuk, hogy dolgozunk. Tiszta szappanosak lettünk, és bőrig áztunk, de akkor is nagyon jó volt. A kezemet csapkodó víz üdítően hűvös volt, miközben elképzeltem, ahogy a két kis lókötő szappanos szivacsokkal szaladgál. – Hú, hogy zuhog! – Nem semmi. Amikor legutóbb ekkora esőt láttam, épp… Azonnal megmerevedtem. Ryan teste is megfeszült, nem folytatta. Erősen rám tört az a régi emlék. A lelki szemeim előtt autó fényszórói törtek át az esőcseppeken, a vizes úton kerekek csikorgását hallottam, valaki rám dudált, hogy tűnjek el az úttest közepéről. Miami egyetlen fájdalmas, kavargó visszaemlékezéssé vált. Letaglózott az a borzalmas emlék, mikor úgy éreztem magam, mintha kibeleztek volna, látva, hogy Ryan megcsókolja Laurent, újra éreztem a vágyat, hogy minden fájdalom eltűnjön belőlem. Távoli, de erőteljes élmény volt. Szerencsére el tudtam különíteni a jelenlegi helyzettől, nem hagytam, hogy az a pocsék pillanat maga alá temessen. – Nem kellett volna… nem akartam – dadogta Ryan, majd halkan átkozni kezdte magát. Felé fordultam, próbáltam megnyugodni.

– Semmi baj. Hirtelen elkapta a kezem, kihúzott a verandára. – De. A francba. Gyere! – rendelkezett. – Hová megyünk? Ryan lelépett a verandáról, aztán megállt az ereszből ömlő víz alatt. – Mit csinálsz? – kérdeztem, miközben a víz a fejére csorgott. Pajkosan elvigyorodott, lerázta a fejéről a vizet, majd lehajolt, és elkapott a térdem mögött. Suhogást éreztem, ahogy felkapott a csupasz vállára, hideg esővíz csorgott a hajamra, a vállamra és a hátamra, felvisítottam tőle. – Ryan! – Gyere, bébi! – Mezítláb végigsétált a vízben úszó kocsibejárón. Csak egy rövidnadrág volt rajta, mivel a ház körül maradtunk. Az eső hideg, de üdítő volt, azonnal lezárta minden más gondolatomat, azt kivéve, hogy bőrig fogunk ázni. – Mit csinálsz? – kuncogtam, miközben ő végigsietett a hosszú kocsibejárón. – Új emlékeket gyártok – felelte sietve. Amikor az utcán áradó víztömeghez ért, megállt. Mikor már azt hittem, ennél jobban nem is tudnám szeretni, még pár méterrel mélyebbre zuhantam a szerelemben. Forogni kezdett velünk, kitartotta a lábamat, így a vállán egyensúlyoztam a hasammal. Súlyos esőcseppek verték a lábamat, nevetnem kellett a játékosságán. – Örült vagy! – Szabadnak, könnyűnek éreztem magam. Ryan úgy tett, mintha fejjel előre le akarna dobni a földre. – Szeretsz? Megragadtam a vizes rövidnadrágja fenekét. – Igen! Még magasabbra emelte a lábamat. – Nem hallom! – Igen! – kuncogtam hangosabban.

Beleugrott egy hatalmas pocsolyába. – Mondd ki! – Szeretlek! Ryan körbeforgott velünk. Nedves hajam csapkodott, beleragadt az arcomba. – Micsoda? Nem hallom. Esik. Beszélj hangosabban! – Szeretlek! – kiáltottam, egyik kezemmel kitöröltem a hajamat a szememből, miközben a másikkal a rövidnadrágjába kapaszkodtam. – Micsodaaa? Rácsaptam a tökéletes, csuromvizes fenekére. – Szeretleeek! – Szeretsz? Megszédített, ahogy ugrált, forgott velünk. – Szeretlek! Belemarkoltam a combjába. – Hozzám jössz, Mitchell? – Igen! Csak ne ejts le! Még jobban hátradöntött; a vizes ingem kellemetlenül felgyűrődött a mellem alatt. – Igen? Mi igen? Olyan erősen nevettem, hogy megfájdult tőle az oldalam. – Igen, hozzád megyek! Letett a hideg, patakzó esővízbe; egyik kezével a csípőmbe markolt, másikkal a tarkómat fogta meg. Aztán megcsókolt. A zuhogó esőben. A járdaszegély melletti patakzó esővízben, a szülei pittsburghi háza előtt. Mindent beletett ebbe a csókba, és még annál is többet. Hátrasimította a vizes hajamat. Az ajkamat harapdálta. A nyelvét kavarogtatta az enyémmel. Elvegyítette a sóvár lélegzetünket. Új emlékeket vésett a fejembe az esőről. A sötét vihar közepén rám ragyogtatta a fényét. A sima, izmos hátát, bordáit, nyakát és arcát simogattam. Az enyém.

Enyém, enyém, enyém. – Szeretlek – mormolta. – Én jobban. Kicsit elhúzódott, hogy megajándékozzon a gyilkos mosolyával. Óriási ajándéknak éreztem a boldogságát, tudva, hogy én is része vagyok. Ezt mindig nagy becsben fogom tartani. Ettől függetlenül vissza kellett vágnom, amiért fejjel lefelé pörgetett. Lehajoltam, felemeltem egy marék vizet, és rálocsoltam. – Szóval így? – Jókora lábfejét végighúzta a folyóban, összefröcskölte a lábszáramat. Régóta nem éreztem magam ennyire szabadnak. Visszarúgtam rá a vizet. Mikor ő is lehajolt egy marok vízért, én tovább csapkodtam, rugdostam a vizet, míg teljesen át nem ázott. Ryan kiegyenesedett, és végigmért. – Jobb, ha futásnak eredsz – közölte. Meglódultam az esőben, de csak a szomszéd kertjének a széléig jutottam, mielőtt elkapott, és felkapott a levegőbe. Ryan mosolyogva cipelt el a sarokra, ahol csurig teltek a csatornák. Olyan erővel zuhogott, hogy állt a víz az utcákon. – Régen itt játszottunk – mondta Ryan, séta közben a mellkasára szorított. – Én meg Nick. Ricky Beidler abban a házban lakott, ott. Mindenféle bajba keveredtünk. Letett a bokáig érő vízbe. Ekkor kezdődött meg az igazi fröcskölés. Már a melltartóm is elázott, csorgott a víz a hátamon. – Csak ennyit tudsz, Christensen? – Megint belerúgtam a vízbe, jól beterítettem az esővel. Nevetett, hátradobta a nedves haját, elkapta a derekamat, és beleültetett az esővízbe. Megint felsikítottam, mikor a hideg víz belefolyt a fenekembe. Ryan lehuppant, leült mellém a vízfolyamba. – Gyere ide! – parancsolta, megfogott a hónaljamnál, és belehúzott az ölébe. Az eső enyhülni kezdett, de éntőlem akár szakadhatott is volna, nem érdekelt, hiszen Ryan a karjában tartott, miközben az utca

mellett, a padkán, a zuhogó vízfolyamban ücsörögtünk. Kisöpörte az összetapadt hajamat a homlokomból, oldalra döntötte a nyakát, és megcsókolt. Nem lehetett nem észrevenni a szeméből áradó szerelmet; a millió szót érő pillantást. Átkaroltam a vállát, a kezét felcsúsztattam a nedves nyakán a kócos hajába, a csontomig hatolt a csókja. Csak két ember voltunk a nagyvilágban. Akik az utcán ülnek. Egy kis patakban. Az esőben. Így történt, hogy az én fantasztikus pasim csodálatos emlékre cserélte a rosszat. *** Másnap délután egy óra lehetett, mikor hallottam, hogy Ryan anyja, Ellen harminckettedjére – vagy talán harmincharmadjára? – is felsóhajtott. A konyhaasztalnál ültem a laptop előtt, Ryan odakint dolgozott a kocsin, tudomást sem vett róla, hogy az anyja szeretné tartani a szokásos etetési időt. Némán megfogadtam, hogy a következő sóhajra elindulok, és így is lett. – Kérdezd meg, kér-e egy szendvicset! – mondta Ellen sietve, biztos akart lenni benne, hogy az üzenet eljut a garázsba. Magamban hozzátettem az „Igen, anyu”-t a „Persze, nem gond” válaszomhoz. Meg is találtam Ryant, vagy inkább Ryan lábát és terepszínű térdnadrágját, mely nagyon mélyen lecsúszott a csípőjén, felvillantott mindenféle feszes húst és vidám szőrszálakat. A hátán feküdt a Shelby eleje alatt, és a nagyon szexi, lecsúszott rövidnadrágján húzódó fekete csíkból ítélve arra gondoltam, hogy olajat cserélt. A pasinak huszonkilencmillió dollárja van, de ahhoz túl pasi, hogy

fizessen valakinek az olajcseréért. Áldja meg az isten az alázatosságával együtt! Megkocogtattam a lábát. – Hé, szexi szerelő! Hogy megy a munka odalent? Ryan felhúzódott annyira, hogy rám vigyorogjon. – Remekül! A koszos, olajfoltos kezének látványa, a folt a fehér, pamut, V nyakú pólóján és az egyik alkarján, meg a szerszámok a kezében csak erősítették a szexepiljét. – Olyan fincsinek tűnsz a kocsid alatt; lehet, hogy meg foglak kérni, hogy az én olajamat is kicseréld. Mit gondolsz? Ettől pimaszul rám vigyorgott. – Szerintem önnek kevés lesz egy olajcsere, asszonyom. Úgy gondolom, hogy teljes átvizsgálás és átkenés is kellene. – Minimum! – vicceltem. – Meg fényezés és polírozás is. – Folytasd csak a mocskos utalgatást, már kezdek megkeményedni! – Folytasd csak a szexi, mocskos autószerelést, és lehet, hogy itt kaplak el a kocsibejárón! – Erre megvonaglott a szemöldöke. – Anyukád lassan összeomlik, mivel még semmit nem ettél ma. Mikor fogod befejezni? – Esély sem volt rá, hogy a motorolajban úszó kezébe szendvicset fogjon, úgyhogy nem lenne értelme evésre kényszeríteni, míg meg nem mosakszik. Felnyögött. – Nincs más dolga? Majd eszem, ha megéheztem. Még mindig tele van a hasam a tegnapi vacsorától. Épp hozzá akartam fűzni ehhez valamit, mikor megcsörrent a mobilja. A törülközőjén hevert egy kinyitott doboz energiaital mellett. – Felvennéd, lécci? Ki az? Leguggoltam, és felemeltem a telefonját, megdöntöttem a képernyőt, hogy lássak is valamit a szikrázó napsütésben. – Az ügyvéded, Len Bainbridge.

– Vedd fel! Nekem túl olajos a kezem. A képernyőre koppintottam. – Jó napot, Mr. Bainbridge, Taryn Mitchell vagyok. – Oh, jó napot, Taryn – köszöntött vidáman. – Hogy van? Némi jópofizás után kérte Ryant. Ryannek még mindig csak a lába lógott ki a kocsi alól, és már meghagyta az utasításait. – Sajnálom. Jelenleg indiszponált. Megkért, hogy vegyem át az üzenetét. Ryan felvonta a szemöldökét a hivatalos hangnemem hallatán. – Kérem, akkor mondja meg neki, hogy az irodám elküldi neki emailben a megállapodást a Brown és Sullivan PR vállalattal. Át kell néznie őket, és ha rendben van, továbblépünk a kifizetésre. – Rendben, szuper. Megmondom neki. – Köszönöm. Igen, egy pillanat. Köszönöm, Miriam. Igen, ezt majdnem elfelejtettem. Miriam küldi a kért házassági szerződés mintáját áttekintésre. Be kell jelölnie, hogy mik a kívánságaik a házasság felbontása esetére. Könnyen érthető. De ha kérdése van, természetesen hívjon nyugodtan. Az agyam leállt a házassági szerződés kifejezésnél. – Taryn, ott van még? Azt hiszem, először egy buborékot köptem ki, amitől akaratlanul is fulladozni kezdtem. Mikor másodjára is kimondta a nevem, sikerült bólintanom. – Megmondom neki – hörögtem. Ryan kigördült a kocsija alól, megtörölte a kezét egy régi rongyban. Felnézett rám, a fél szemét összehúzta a nap előtt. – Mit akart? Érezted már valaha, hogy végigfut rajtad a meleg – olyasmi, mint ami rád tör, mielőtt kiborulsz, elájulsz vagy elhányod magad? Igen, pont ez történt most velem is. – Nekem nem kell a pénzed, Ryan. – Csak ennyit tudtam kipréselni magamból, úgy lezsibbadtam, hogy nem is voltam igazán

jelen. Milliói voltak a bankban. Azt hittem, már túlléptünk ezen, de úgy tűnik, tévedtem. Persze, hogy kell neki mentesítő záradék. – Egyetlen cent sem – fojtogatott az a gombóc a torkomban. – Képes vagyok eltartani magam, és ha gyerekeink lesznek, elvárom, hogy segíts őket rendesen, egészségben felnevelni, de megtartom a lakásomat arra az esetre, ha úgy döntesz, hogy külön kellene költöznünk, és szükségem lesz egy helyre, ahol meghúzhatom magam. Gondolom, ezt majd mind rendezi a válóper, de soha nem nyúlnék a te pénzedhez, és nem követelnék belőle részt, mert azt te kerested. Soha nem tenném ezt veled. Te építteted a házat a te földeden: nem az enyém, és soha nem is lesz az. Szeretném, ha ezt tudnád. Sosem venném el tőled. – Fogalmam sem volt róla, hogy kezdek szétesni, amíg el nem homályosodott előttem Ryan arca. Ryan felpattant. – Cica, halálra rémítesz. Mi a francról beszélsz? Megmozdult a mobilját tartó karom. Dühösnek kellett volna lennem, de valamiért nem voltam az. Csak kétségbeesett és megsebzett. – Az ügyvéded e-mailben elküldte a házassági szerződést, amit kértél. Szeretném, ha tudnád, hogy alá fogom írni. Ez így helyes. Megnyugodhatsz. Ryan olyan képet vágott, mintha megütöttem volna. – Hohó! Várjunk csak! Milyen házassági szerződést? Én nem kértem házassági szerződést. Megráztam a kezemben a telefont nyomatékosításul. – Ő mást mondott. Ryan lehajolt, megkereste a tekintetemet. – Taryn, szívem, az istenre esküszöm, hogy nem kértem meg, hogy írjon házassági szerződést. Esküszöm. Engem ez éppúgy meglepett, mint téged. De abban biztos lehetsz, hogy a végére járok a dolognak. Add ide a telefont! Azonnal felhívom. Már épp át akartam adni neki boldogan, amiért nem hitte azt, hogy ki akarom fosztani, és nem tartott ennyire kapzsinak, ám gyorsan

visszahúztam a kezem. – Várj csak! – Letöröltem a sértettséget az arcomról. – Mielőtt megtennéd, beszélnünk kéne róla. Tudom, hogy nincs rá garancia, hogy két ember együtt marad, de szeretném, ha leírnánk, hogy nem akarom a pénzedet. Segítesz nekem ellátni a gyerekeket, ha lesz gyerekünk, de ennyi. Nekem nem kell asszonytartás meg semmi ilyesmi, csak mert túlságosan elkényelmesedtem, vagy mert úgy érzem, hogy nekem ez jár. Ryan erősen megszorította a karomat. – Hé, hé, elég! Hagyd ezt abba, méghozzá most. Miután azonban kinyílt a zsilip, nem tudtam megállítani. – Nem, ezt meg kell beszélnünk! Rengeteg pénzed van, Ryan. Nem én dolgoztam meg érte, hanem te. A tiéd, méghozzá az egész. Nem várom el, hogy nagy rakás pénzeket lapátolj át nekem, csak mert nem úgy jöttek össze a dolgok, mint reméltük. Aztán ott van a birtok, amit vettél, meg minden. Az is mind a tiéd. Csak mert az én családom kunyhója mellett áll, még nem áll jogomban… – Hagyd abba! – parancsolta hangosan és határozottan. – Erről nem fogok beszélgetni. Nem tudom, miért frusztrált ez engem ennyire, de frusztrált. – Pedig muszáj – erősködtem. – Nem, nem muszáj. – Ryan összevonta a szemöldökét, kissé megrángatta a karomat. – Ha azt akarod, hogy megnyugodjak, akkor most azonnal állj le ezzel a marhasággal! – Pedig előbb-utóbb beszélnünk kell róla. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Túl nagy a tét… Lenézett rám. – Hadd kérdezzek valamit! Dan és Jennifer Mitchell kötött házassági szerződést? – Ryan, ennek… Túlkiabálta a hangomat. – A szüleidnek volt házassági szerződése, Tar? Igen vagy nem? – Biztos vagyok benne, hogy nem volt, de nem ez a lényeg. Felemelte a kezét.

– Szerinted az én anyukámnak és apukámnak volt redves házassági szerződése? Csak bámultam rá, kikerültem a válaszadást. – Elmondhatom, hogy nem volt – felelte. – És biztos lehetsz benne, hogy én sem kértem meg az ügyvédemet, hogy írjon nekem egyet. – Böködni kezdte az ujjával az érintőképernyős mobilját. Ryan egyenesen zihált, miközben várakoztatták. – Ha kijött a megbeszélésről, mondd meg neki, hogy tudni akarom, ki kérte meg, hogy a nevemben házassági szerződést írjon! – Durván lenyomta, el sem köszönt. Ryan elrohant a konyhaajtó felé, nem volt más választásom, követnem kellett. – Ryan? Mi a baj? Dühösnek tűnsz – kérdezte Ellen, miközben Ryan a mosogató felett állt. – Nem vagyok dühös, anya. Csak kicsit felkaptam a vizet. Ellen gyorsan rám pillantott, próbált rájönni, én bosszantottam-e fel. – Mi történt? – kíváncsiskodott. – Te kötöttél apával házassági szerződést? – kérdezte Ryan morogva. Láttam, hogy Ellen arcára zavarodottság ül ki. – Nem. Ryan hátrapillantott a válla felett, olyan „látod? én megmondtam” pillantást vetett rám. Ellen okosabb volt, mint hittem. Felemelte a kezét, és kihátrált a beszélgetésből, mintha időzített bomba lenne a konyhája padlóján. – Ryan, az ő helyzetük más volt. A szüleinknek nem volt annyi pénze, mint neked, és… Bár hátat fordított nekem, csak kivágta felém a kezét, én pedig már ebből is egyértelműen megértettem, hogy ezt most azonnal abba kell hagynom. Némán álltam, néztem, ahogy begörnyed, a karját a mosogató rozsdamentes acélkarimájának nyomja, mintha próbálná visszanyomni az érzelmeit a helyükre.

– Újra meg újra visszatérünk ide – morogta a mosogatóba. – Tudom, hogy nincs garancia – felém fordult –, de a szüleink azért nem kötöttek házassági szerződést, mert nem úgy indultak neki a házasságnak, hogy felkészültek a válásra. Kihúztam egy széket a hatalmas, ovális ebédlőasztal mellől, úgy éreztem, le kell ülnöm. Pont azt mondta, amire én is gondoltam – Tudom. – Azt akarod, hogy mi így induljunk neki? Szeretnéd, ha papírod lenne róla, hogy ha félredugok, vagy nem ülök le veled kibeszélni a dolgokat és megoldani a problémákat, azért kapsz pár millát? Megráztam a fejem. – Nem, én nem ezt szeretném. De az embereid, úgy tűnik, másképp gondolkodnak. Ryan tehetetlen dühvel szorította össze a száját. Hátradobta a haját, megvakarta a fejét, hallható sóhajban eresztette ki a haragját Tudtam, hogy ezt nem egyedül én okoztam. – Ettől függetlenül sosem vennék el tőled semmit. Megereszkedett a válla. – Ezért akarok mindent neked adni. Megakadt bennem a levegő. – Amit én akarok, már az enyém. A szerelem megfizethetetlen. Odajött az asztalhoz, kihúzta mellettem a széket, és leült, összeért a térdünk. – Sok más érdekelt is aggódik a bevételeid miatt, Ryan. Még az esküvői képek meg hasonlók miatt is, ahogy mondtad. Ennek mind legálisnak kell lennie. Ryan megfogta a kezem. – Tudnod kell, hogy inkább kirúgom mindnyájukat, semmint hogy kockára tegyem a kapcsolatunkat. Belehajoltam a másik kezébe, most már összefogta az arcomat. – Azt akarom, hogy mindig biztonságban érezd magad mellettem, még akkor is, ha ehhez alá kell írnunk pár dolgot. – Tar, tudom, hogy nem akarsz elvenni semmimet. Nálad adakozóbb embert nem is ismerek. – Megenyhült a tekintete. – Nem

akarom, hogy ilyen papírok álljanak közénk. – Mentesítő záradék – mormoltam. – Micsoda? – Mentesítő záradék. Azt írja le, hogyan lesznek elosztva a dolgok válás esetén. Tudtad, hogy Marie meg Gary azon veszekszik, kié legyen a tévé meg az edények? Ryan undorodva felsóhajtott. A szemembe nézett. – És szerinted ez velünk is megtörténhet. Éreztem, hogy a fejemet rázom, pedig igaz, ami igaz. – Látom, amint a legjobb barátnőmnek összetörik a szívét, új kapcsolatot kezd, és közben azon vitatkozik, kié legyen a kenyérpirító. Három évig bírták Garyvel. Én csak nem akarom, hogy valaha is azon aggódj, hogy esetleg elviszem a tévédet. Előrehajolt, gyengéd csókot nyomott az ajkamra. – Össze fogjuk kötni az életünket. Családunk lesz. De nem fogom olyan papírral kezdeni a házasságunkat, ami a kapcsolat végét taglalja. Nekem fontos a család. Kicsim, előbb megyünk el tanácsadásra, hogy rendbe hozzuk a dolgainkat, minthogy összevesszünk egy rohadt pirítóson! – Komolyan így gondolod? – Igen. Taryn, tudom, hogy aki velem van együtt, az egy csomó olyan stresszel kell hogy szembenézzen, amivel a normális embereknek soha. De ha ezt leveszed, akkor én még mindig én vagyok. Csak egy férfi. – Tudom. – Nagy levegőt vettem. – Ez a házassági szerződés nagyon meglepett. – Engem is. És igazad van. Beszélnünk kell róla. És ha szeretnéd, hogy írásba adjam, hogy sosem fogok elbitangolni, akkor megteszem. Eszembe jutottak anyám bölcsességsziporkái. – Nem. Nincs rá szükségem, mert tudom, hogy az én pasimnak aranyból van a szíve. A tudat, hogy mindenét beleadta ebbe a kapcsolatba, mindennél

többet jelentett nekem.

19. FEJEZET GYÖKEREK

– Ez a bűbájos hölgy pedig az én őrült unokatestvérem, Shannan – közölte Ryan vidáman, és játékos-bizalmasan megölelte a következő embert, aki felsorakozott az üdvözlésünkre. Úgy tűnt, Ryan anyukája minden rokont és azok összes szomszédját meghívta az eljegyzési bulinkra. Az agyam már zakatolt a rengeteg új arctól, akinek bemutattak. Felkapta Shannant a derekánál fogva, a hosszú barna haja eltakarta az arcát. – Jaj, Ryan! Tegyél le! – visította Shannan, kicsit csapkodott is. Mikor végre újra a földön állt, meg kellett igazítania az ingét, teljesen kipirult. Kedvesen Ryanre csapott. – Bolond vagy. Fantasztikus volt Ryant ilyen nyugodtnak és boldognak látni, örült, hogy újra találkozhat a tágabb családjával. Nekem is fülig ért a szám. – És ki ez a jóképű fiatalember? – kérdezte Ryan, miközben megcirógatta egy bűbájos fiúcska fejét. Hét-nyolc éves lehetett, a kezében fekete görkoris sisak lógott. – Caden – felelte Shannan. – Már jó ideje nem láttad. Ryan döbbent arcot vágott. – Caden? Haver, te aztán nagyot nőttél. Mikor utoljára láttalak, ekkora voltál. Caden fürkészve nézegette Ryant. – Pont úgy nézel ki, mint az a fickó anya kedvenc filmjében.

Shannan rémült képet vágott a kinyilatkoztatás hallatán, némán noszogatta a fiát, hogy menjen inkább játszani. Ryan keresztbe fűzte a karját. – Azt mondod, anyukádnak tetszik a filmem? Ennek a hölgynek, itt? Aki azt mondta, hogy nem leszek elég jó erre a szerepre? Shannan megbökte Ryan vállát. Ryan felfogta az ütést, láthatóan nagyon örült ennek az információnak. – Ühüm. Nancy néni meg Stacy néni gyakran átjönnek, hogy megnézzék. Nancy néni viszont mindig pfújol, ha az a lány, Gwen megjelenik. – Caden! – visította Shannan. – Anya, éhes vagyok. Mikor lesz kész a hot dog? – kérdezte Caden. – Anya, én is akarok hot dogot. És belemehetek a medencébe? – kérdezte egy tündéri szőke kislány, miközben Shannan rövidgatyáját rángatta. – Hamarosan, kicsim. Köszönj szépen Ryannek és Tarynnek! Össze fognak házasodni. Ő a lányom, Lauren – tette hozzá Shannan büszkén. Már attól is megrezzentem, hogy meghallottam ezt a nevet. De a tündéri kislány és a gonosz Lauren, akit én ismertem, mintha teljes ellentétek lettek volna. Mikor körbenéztem a mosolygó emberekkel teli kertben és belső udvarban, elámultam, mekkora Ryan közvetlen családja. Az anyjának, Ellennek négy lánytestvére volt, nekik pedig több gyerekük és unokájuk. Bill Christensen, az apja háromgyerekes családból származott. Még Ryan nagyapja, a nyolcvankét éves Nels Christensen is eljött, gratulált Ryannek a „gyönyörű választásához.” Miután újabb nagynéniknek, nagybácsiknak, unokatestvéreknek és gyerekeknek mutattak be, a zárt udvarra állított hosszú asztalnál találtam magam. Többször megkérdezték már, mikor házasodunk össze, és rengeteg tanácsot kaptunk a templomoktól az

ételszállítókon át egészen addig, hogy melyik virág lenne a legjobb. Már a gondolattól is kisebb pánikrohamot kaptam, hogy ennyi apró részlet vár megtervezésre és döntésre. Elképzeltem, ahogy a templom megborul Ryan oldala felé, mivel a szarufákig megtold a zsibongó családja, míg az én oldalamon két tucat szerencsétlen lélek kapaszkodik a padokba, meg a tücskök. Az anyámnak csak egy bátyja volt, Bobby, meg a nővére. Joan néniről azóta nem hallottam, hogy elmondtam neki a valódi szüléimről tett felfedezésemet. Bobby bácsi Texasban élt, sosem találkoztunk vele. Az apámnak egy öccse volt, Al, neki pedig két gyereke. És ennyi. Hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam. Ryan leült mellém a vizes fürdőgatyájában, a tányérját dugig pakolta kajával, a halom tetején egy jókora hamburger díszelgett, amit – ehhez kétség sem férhet – alaposan meglocsoltak ketchuppal és majonézzel. Végighúztam az ujjam a napsütötte vállára tapadt vízcseppeken, imádtam az eljegyzési partink egyszerűségét. A szülei könnyen kényelmetlenné tehették volna az egészet, felbérelhettek volna egy ételszállító céget, és felvehettek volna pincéreket, de megkönnyebbülésemre egyszerű, hagyományos családi grillezést csaptak. Az apja meg néhány másik férfi a grillt forgatták, míg a nők összegyűltek, hogy elkészítsék a híres tésztasalátájukat, vagy kicserélgessék egymás közt a tálcákra kitett negyvenféle pite és süti receptjét. Egyszerűen csodálatos volt az élet. – Gondolkodtatok már azon, mikor házasodtok össze? – kérdezte Rita néni. Rövid, ezüstös haja volt, egészségesen csillogott a Keysszigeti gondtalan, könnyed élettől. Csak a mi bulinkra repültek ide a férjével Floridából. A Kade nevű cuki kis yorkie-ja figyelmesen lesett ki az öléből. Ryan a két kezébe fogta a hamburgerét. Láttam, hogy rám pillant. – Nézegettük a lehetséges dátumokat, de annyira elfoglaltak vagyunk, hogy még nem beszéltük meg. Talán jövőre. Ryan munkarendje elég sűrű.

Tessék. Ennek jónak kell lennie. Rita néni összehúzta az ajkát, idegenkedés látszott rajta. – Látod, ez a baj a hírességekkel. A kapcsolatuk elé helyezik a karrierjüket. Ezért nevetséges a többségük házassága. A nő is forgat, a pasi is, a házasságra meg senkinek nincs ideje. Láttam, hogy Ryan megmerevedik. A testbeszéde minden apró jelét ismertem már, tudtam, hogy most védekezőállást foglalt el. Letette a hamburgerét, és megtörölte a kezét. – Taryn nem színésznő – javította ki Ryan, miközben a száját is megtörölte. Rita néni azzal a matrónákra jellemző bizalmassággal nézett rá, mely szavak nélkül is rengeteget mondott. – De te színész vagy. Ryan erővel az asztalra nyomta az alkarját, mint a vitára készülő ügyvéd. – Na és? Ennek mi köze az egészhez? Shannanra pillantottam, aki mindent megtett, hogy úgy tegyen, mintha nem figyelne a beszélgetésre, de a széke karfáján átfűzött kezéből egyből látszott, hogy ő bizony nem megy innen sehová. Néztem, ahogy Nancyvel, a testvérével néma üzeneteket váltottak: Ó-ó, anyu nem fogja ennyiben hagyni, aztán inkább őt, mint engem! Rita néni szeretetteljesen megsimogatta a kis Kade-t. – Az a köze van hozzá, drága fiam, hogy időt kell szánnod mindarra, ami neked fontos itt – megveregette a szívét –, különben a sok csillogás meg pompa téged is beránt a celebek kliséjébe. – Klisébe? – kérdezte Ryan megsértve. – Igen. A színészek flörtmániája őszintén szólva ijesztő. Ne felejtsd el, hogyan neveltek! Ryan villája a tányérjának csapódott, felkészült a visszavágásra. – Mert elfelejtettem volna bármikor is? – Nem, de emlékeztetni akartalak, hogy ne legyél olyan, mint a többi hírességsöpredék, és ne hozz szégyent a családunkra. – Hát nyugodtan alhatsz. Nem áll szándékomban szégyent hozni a

családunkra. Rita néni ennek láthatóan megörült. Ennek ellenére folytatta: – Akarod tudni, miért nem tartanak semeddig ezek az előkelő kapcsolatok? – Témánál vagyunk – nyögte Nancy. Shannan kihúzta magát. – Anya, talán nem ez a legjobb alkalom a véleményed hangoztatására. – Nem, tényleg. Figyelj! – folytatta Rita, ügyet sem vetve a gyerekeire. – Ti mindnyájan azt hiszitek, hogy teljesen tájékozatlan vagyok, pedig mindig megnézem és elolvasom a híreket. Ti, fiatal kölykök folyton elfelejtitek, hogy az új kapcsolat izgalma és frissessége nem tart örökké. Mindenki, minden kapcsolat eljut a göröngyös szakaszhoz, amikor veszekedtek, nem jöttök ki egymással, és felbukkan a kísértés, hogy az ember inkább a frisset válassza, ahol megbecsültnek, kívánatosnak érzi magát. Ha nem: bumm, nyomorultul érzed magam, és máshol próbálod megszerezni ezt az érzést. De ha életben tartod ezt a frissességet, a kapcsolatod túl fogja élni. Jól jegyezd meg! – Mondta az igazi bajnok, aki elvált az első férjétől – ugratta elmenőben Ryan másik nagynénje, Betty. Rita megfeszült a székében. – Jerry egy barom volt. A kivétel erősíti a szabályt. – Aha, most már vannak kivételek. Mesélj, kérlek, nehogy szégyent hozzak a családra! – jegyezte meg Ryan szárazon. – Igen, kivételek, okostóni. A piálás meg a szerencsejáték kettő ezek közül. Ha valaki annyit iszik, hogy képtelen megtartani a munkáját, az meg egy másik. Remélem, ezeket a kivételeket egyik gyerekünkben sem fogjuk viszontlátni, téged is ideértve, szép fiú. Ryan belekortyolt a sörébe, aztán hangosan beszívta a levegőt a fogai között, mint mikor kezdi felhúzni magát. – Csak azt szeretném tudni, a két vejedet is így kiokítottad-e, vagy csak engem részesítettél ebben a bölcsességben? – Ó, hidd el, nagyon jól tudják, hogy élve megnyúzom őket, ha

bármelyik is hűtlen lesz – közölte Rita néni megnyugtatóan. Ryan hátradőlt, még mindig ugyanúgy vizsgálgatta a nénjét. – Terelésnek jó volt, de kerülöd a választ. Nekik is elmondtad mindezt, vagy sem? – A vejeimet nem veszi körbe ledérség és kísértés. Nancy elrémülten nézett rá. – Anya, ez nem igazságos… – Mi köze ehhez bárminek? – szakította félbe Ryan. – Semmi nem gátolja meg Brentet vagy Jake-et, hogy felszedjék a kisbolt pénztárosát vagy a kacér titkárnőt az irodában, sőt, hogy meg akarják dönteni a bébiszittert. Erkölcsi kérdéseket feszegetsz. A munkámnak semmi köze az erkölcseimhez. – Mindenki tudja, hogy a celebek hajlamosabbak a hűtlenségre, mint a legtöbb… – Nem, te az én integritásomat kérdőjelezted meg, és elítélsz pusztán azért, mert színész vagyok. – Ryan beleszúrta a villáját a tésztasalátába. – Nem érdemlem meg, és nem is méltányolom. Janelle épp arra jött, egyik kezében egy tál ételt tartott, a másikkal Sarah-t fogta a csípőjére. Kinyújtottam a kezem, mivel az evéssel már úgyis végeztem, és valahogy el kellett zárnom magam az engem körülvevő ellenségeskedéstől. – Hadd vegyem át! Gyere ide, kislány! Szia, tündérke! Te majd elszórakoztatsz engem, amíg anya eszik, ugye? Sarah kellemesen elterelte a figyelmemet, a cumisüvegét az asztalnak csapkodta. Tettem egy kis finomságot a kanalam hegyére, és az éhes kis szája azonnal óriásira nyílt. Ryan rám pillantott, aztán felém intett a fejével. – Látod ezt, Rita néni? – kérdezte, felém lengetve a kezét. – Nekem mindenem megvan, amit csak kívánhatnék, még annál is több, úgyhogy te csak ne aggódj amiatt, hogy hűséges tudok-e maradni! Miután Ryan sárba tiprása véget ért, az emberek kezdtek elszállingózni az asztaltól.

– Bora Bora – tátogtam, mikor Ryan felnézett a tányérjából. – Első géppel repülünk. Halkan kuncogott, aztán átkarolta a vállamat. – Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled. Megbolondulnék. Rámosolyogtam, amiért kaptam egy nagy rakás csókot, mintha valami jutalom vagy köszönet lett volna. – Gondolom, Rita nénit nem hívjuk meg az esküvőre. – Mind elmehetnek a francba. Megszöktetlek. *** Másnap kisebb, bizalmasabb bulit tartottunk, csak Ryan néhány barátja jött el, akiket még novemberben ismertem meg, mikor szülinapi partit rendeztem neki, meg persze volt rengeteg hamburger és pia is. Ryan beleugrott a medencébe, pont a tutajom mellett bukkant fel. Az alkarjával meglökte a tutaj szélét, kibillentett az egyensúlyomból. Elkaptam a fát, nevetve kapaszkodtam bele, mintha az életem múlna rajta. – Ne! Lécci, ne borítsd bele! Ryan játékosan elmosolyodott, a mellkasához rántott és alaposan megcsókolt. Hátrasöpörtem a homlokából a vizes frufruját, éreztem a víz klóros ízét az ajkán, miközben a nyelvünk kergetőzött. – Hmm, chips és sör. Belekuncogott a számba. – Akkor lehetnék, mondjuk, én az ebéded. – A szeme ördögien megcsillant, elárulva, hogy semmi jóra nem számíthatok tőle. Lehúzta a tutajom szélét a víz alá. – Kérlek… – nyüszögtem. Élveztem a napsütést, reméltem, hogy gyorsan lebarnulok. – Na jó, nem bántalak. Megdörzsöltem az alkarját, éreztem a bőréről sugárzó meleget. – A vállad kezd pirosodni. Nem akarod, hogy bekenjelek? – Áh,

nem kell. Persze, aztán panaszkodni fog, hogy nem tud aludni. – Nem lesz jó, ha leég. Ryan lepillantott oda, ahol végighúztam az ujjamat. – A hátamon jobban érzem. Úgyse maradok sokáig a vízben, szivi. Scott és Laura igazából máris indulni akar. Beszélni akarok vele, hogy szerezzen pár dolgot a Shelbybe. – Megsimította a bikinifelsőm szélét. – Ez azok közül való, amiket Spanyolországban vettünk? Bólintottam, szeretettel idéztem fel a barcelonai kis bevásárlókörutunkat. – Te vetted nekem. – Szép. Jó ízlésem van. Hát szia, kis mellbimbó barátom! Én is örülök, hogy látlak. – Ryan körbefordította a tutajomat, hogy háttal legyen a társaságnak. Közelebb húzott magához, előrehajtotta a fejét, és végighúzta a fogait a szöveten. Ennyit a diszkrécióról. Az érzéstől összerándult a hasam. – Ryan. – Ez ziháló nyögésre sikeredett. – Cssss. – A gyenge ellenkezésemet szenvedélyes csókkal állította le, az ujjai becsúsztak a felsőm alá, a testem felívelt az érintésétől. Annyira lehúzta a felsőm szélét, hogy a kitárt bőrt meg tudja csiklandozni a nyelvével, olyan erősen szívta meg, hogy egyszerre több helyen is éreztem. Már kezdtem magam sem érteni, miért is kellene abbahagynia. – Valaki megláthat. Az ajkát az enyémhez emelte. – Nem érdekel. Én most kívánlak borzalmasan. Mássz le rám! Senki nem látja meg. Odapillantottam a többiekre, akik a zárt udvar kerti bútorain ücsörögtek, iszogattak és dumáltak. – Alig tíz méterre vannak. Biztos rájönnek. – Elküldöm őket. Visszapillantottam a kertre. Janelle épp naptejet dörgölt a kis Sarah-ra.

– Ryan… – Na jó. Majd este visszajövünk, ha már mindenkit elküldtem. – Miért, Mr. Christensen? Vizespólót akar játszani? Az arcát az enyémre nyomta, megint az ajkamon beszélt, diszkréten, de olyan keményen megcsípte a mellbimbóimat, hogy levegő után kaptam. – Nem, én tengeralattjárósat akarok játszani. Meg motorcsónakosat Olyan fényesen sütött a nap, hogy bár napszemüveget viseltem, a víz visszatükröződése így is elvakított. A kezemmel árnyékot vetettem a szememre, hogy legalább Ryan arcát lássam. Ekkor vettem észre a szikrázó fényt a szomszéd fáján. Felhúztam a bikinifelsőmet, hogy eltakarjam, ami kilátszott. Mikor visszanéztem, megint láttam azt a villanást. – Mi az? Ryan átnézett a válla felett, hogy lássa, mire mutatok. – Hol? – Odafent, a fán. – Mozgást láttam, először azt hittem, egy mosómedve vagy macska, de aztán megláttam egy térdet. – Mi a…? – Ryan kiúszott a medence széléhez, és kiemelkedett a vízből. Miközben igyekeztem kikecmeregni a medencéből, láttam, hogy valaki lefelé mászik a fáról. Mikor a kocsibejáróig jutottam, észrevettem, hogy a zsivány lesifotós kilépett a szomszéd sövényéből, nyugtalanul szorongatva a kameráját. Akkor vette észre Ryant, mikor ő végigfutott a két sor kocsi között a szülei hosszú kocsibejáróján. A fényképész futásnak eredt. Ryan úgy nekiiramodott, mintha puskából lőtték volna ki. Mike elnyomakodott mellettem. – A francba. Scott és Matt szorosan Mike nyomában haladt. Scott pont akkor dobta le a söröspoharát a földre, mikor Ryan felemelkedett a

levegőbe, lerántotta a paparazzót a szomszéd előgyepére. Mire utolértem őket, Ryan a pasason ült, próbálta elszedni tőle a kamerát. A fotós megpróbálta párszor megütni, Ryan azonban kikerülte a lendítéseit. Így végül Ryan vállába vágott bele. – Te rohadék! – Ryan hátrahajolt, és a fényképész képébe vágott, hallottam azt az émelyítő hangot, amit csak az ököl húsba és csontba csapódása kelthet. – Ryan, hagyd abba! – sikítottam, ő azonban csak püfölte. Mike elkapta Ryant a mellkasánál fogva, és lerángatta a fotósról, úgy belelökte a fűbe, mint egy kilencvenkilós krumpliszsákot. – Neked meg mi bajod? – kérdezte a négykézláb kúszó paparazzo, miközben a véres ajkát tapogatta. – Ryan. Ryan. Nyugi, haver! – Mike a testsúlyával tudta csak lefogni Ryant. – Scott, vedd el a nyamvadt gépét! – parancsolta Ryan, az ujjával mutatva. – Tépd ki belőle a kártyát! – Nem! Ne nyúlj hozzá! – kiáltott Mike. Ryan talpra kecmergett. – Lefényképezett minket Tarral, Mike. Azok a képek nem kerülhetnek napvilágra. – Ne nyúlj a kamerámhoz! – csattant fel a fényképész indulatosan. – Add ide azt a rohadt memóriakártyát, vagy befejezem, amit Ryan elkezdett! – fenyegetőzött Scott. – Menj a francba! Nem adok oda semmit! Scott ügyet sem vetett Mike tiltakozására, belerúgott a pasi kezébe, a kamera kiesett belőle. Mikor a paparazzo a gépe és Scott lába után nyúlt, Ryan előrevetette magát, és megint legyűrte. A pasas gördült egyet a füvön, és a könyökével Ryan arcába kapott. Azonnal eleredt az orra vére. Matt legyűrte a behatolót, belenyomta az arcát a fűbe. A távolból rendőrségi szirénákat hallottam. Mike megpróbálta szétszedni őket, de mihelyst Ryan megsebesült, Matt is beszállt a verekedésbe. Ezek a pittsburghi fiúk jó alaposan elagyabugyálták a

betolakodót. Ryan talpra kecmergett, kiköpött egy adag vért a szájából. Aztán felkapta a földről a kamerát, és kivette a memóriakártyát. A gépet letette a pasas feje mellé. A szirénák egyre közelebbről hallatszottak. Ryan kezét, ahogy minden mást is, összevérezte az orra. Mostanra már az egész szomszédság összegyűlt a csetepatéra. A házból kijött az idős pár, akiknek az előkertjében mindez lezajlott. Scott levette az ingét, és odaadta Ryannek, ő pedig nekiállt megtörölgetni vele az arcát. – Ülj le! – kiáltott Matt a paparazzóra, és mikor az megpróbált felállni, meglökte. Ryan labdává gyűrte a véres inget, a tekintete ideoda cikázott az arcom és a ruhadarab között, aztán ideadta nekem. A járőr motorja felbőgött, aztán a kocsi csikorogva megállt a járdaszegély mellett. Mihelyst a rendőr kiszállt a kocsiból, Ryannek és a fiúknak is megparancsolta, hogy feküdjenek arccal lefelé a földre. Könnyek csorogtak végig az arcomon, miközben néztem, hogy Ryant bilincsbe verik, és végigtapogatják, mint valami bűnözőt. Az ellenkező irányból egy másik, de ugyancsak harsogó rendőri terepjáró érkezett. Ryan apja és Mike megpróbálta elmagyarázni a dolgot a zsaruknak, miközben a fényképész arról hablatyolt, hogy bántalmazták, és tönkretették a gépét. Ryan kimerültnek, nyúzottnak tűnt; a csupasz, összevérzett mellkasa megfeszült a bilincs miatt. Az úszónadrágját vérfoltok borították, még a térde felső része is vérpöttyös lett. Intett, hogy menjek oda hozzá. – Kicsim, jól vagy? – Megtöröltem az állát az inggel. – Törülközőre lenne szükségem. Várj… Féltérdre ereszkedtem. A szemével intett, hogy menjek közelebb. – Óvatosan. Tüntesd el! Megfogtam az inget, hogy semmi ki ne essen belőle, tudva, hogy mit csomagolt bele.

– Letartóztatnak? Egy pillanatra összeszorította a szemét. – Nem tudom. Fel kell hívnod Davidét – mormolta gyorsan. – És az ügyvédemet. Ja, és Trisht is. – Újabb adag vért köpött ki, miközben magában átkozódott. Most, hogy csökkent az adrenalinszintje, láttam, ahogy egyszerre rázúdul az elmúlt tíz perc jelentősége. Miközben Ryant kikérdezték a rendőrök, mentőautó süvített végig az utcán. Annyira remegtem, hogy úgy éreztem, mintha ki akarnának szakadni a csontjaim a bőrömből. – Kórházba viszik? – kérdezte Ellen riadtan, mikor visszarohant egy fürdőlepedővel. A mentősök először Ryant látták el, letörölgették a vért az arcáról és az orráról. Pontosan tudtam, miért utasította vissza az ajánlatot, hogy bevigyék. Ettől biztosan elszabadulna a médiaőrület. Kontroll alatt kellett tartanunk a dolgokat. Az idősebb szomszéd, akivel előző nap én is megismerkedtem, mikor a feleségével átjöttek a bulinkba, odaballagott Ryanhez. – Hogy vagy, fiam? – Voltam már jobban is, Mr. Doughten. Sajnálom ezt az egészet Az öreg fenyegetően nézett a paparazzóra. – Szóval ez a kurafi felmászott a fámra, mi? És a családod után kémkedett? Ryan bólintott, lesütötte a szemét. – Lefényképezett minket, uram. – Láthatóan zavarba jött attól, hogy bilincsbe verve kell beszélnie valakivel, akit pedig nyilvánvalóan tisztel. – Lefényképezett, mi? Ó, Jézus, Mária, József. – Megdörzsölte a szúrós, szürke bajuszkáját. – Egy perc nyugtot se hagynak neked, ugye, kölyök? Mr. Doughten alsó ajka megremegett, ahogy végignézett rajtam. A rendőrtiszt odalépett Mr. Doughten mellé. – Hah? Még jó, persze, hogy vádat emelek! – Felemelte a görbe,

reumás mutatóujját. – Az a kurafi felmászott a fámra, behatolt a birtokomra. Nagyon is vádat emelek ellene. Ez nevetséges! – És Mr. Christensen ellen? – kérdezte a tiszt. Újabb járőrkocsi érkezett az utcába, villogtak rajta a kék és piros fények. – Dehogyis! Az a gyerek jobban ismeri az előkertemet, mint én! Azóta nyírta a füvemet, hogy vezetni tudta a traktort. Rendes gyerek. Meg a két barátja is. Éveken át segítettek nekem meg Lilnek. Ők ültették el az összes tujámat ott, ni. És Scotty tette le a téglás járdámat. Nagyon rendes fiúk, nagyon rendes családból valók. Úgyhogy végezze a dolgát, és szedje le róluk a bilincset! Hadd menjenek vissza mulatni! A tiszt Ryan felé fordult. – Mr. Dooley azt állítja, hogy ellopta a memóriakártyát a gépéből. Ryan beismerte, hogy kivette. – De nincs nálam. Leejtettem a fűbe valahol arrafelé. A tiszt pár percig kereste elemlámpával, de aztán feladta. Nyilván nem tartozott a legfontosabb teendői közé, hogy megtalálja. Már épp kezdtem elhinni, hogy elengedik őket, mikor a tiszt közölte Ryannel, hogy letartóztatja rendzavarásért. Mintha minden fényesebbé vált volna, mikor a fülemben dübögő vér sípolni kezdett. Úgy éreztem, mintha a föld bármelyik pillanatban megnyílhatna alattam. Ryan apja elkapta az anyját, Ellen ugyanis a rendőrkocsi felé vetette magát. Sírt, és ő is éppúgy sokkot kapott, mint én. Mattet és Scottot is letartóztatták. Mindhármukat bepréselték a kocsik hátsó ülésére. A tiszt odavezette Ryant a kocsihoz, és rácsukta az ajtót. Miközben ott álltam, néztem őt a fűről, ő rám se pillantott. – Hozom a kocsit, és utánuk megyek – mondta Bill, Ryan apja. Mike követte.

*** Meglepetésemre bő egy óra múlva visszajöttek. David egyáltalán nem örült a hangomnak, mikor felhívtam, de engem ez egy cseppet sem hatott meg. Még mindig telefonáltam, épp Trish próbált lebeszélni arról, hogy belefojtsam magam a medencébe, mikor kocsiajtó csapódását hallottam a kocsibejáróról. Ryan szinte rám se nézett, elment mellettem a konyhában, s csak lopott pillantást vetett rám. Hallottam, hogy felszalad a lépcsőn, aztán zuhanyozni megy. Bill odalökte a kulcsokat a konyhapultra, és megválaszolta a felesége kérdéseit. – Eljárást indítottak ellenük, aztán elengedték őket. Meg kell majd jelenniük a bíróságon, akkor majd kiderül, mennyi a bírság. Szerettem volna odamenni Ryanhez, de tudtam, hogy magányra van szüksége. Mike leült a kinti székre, a fejét a kezébe temette, megkezdte az önostorozását. Leültem vele szemben, a térdemre könyököltem. – Jól vagy? Mike egy percig csak bámult rám, aztán némán megrázta a fejét. – Ennek itt ma nem lett volna szabad megtörténnie. Elcsesztem. – Nem igaz. – De igen. Túl közel vagyok. – Mihez? – összeomláshoz? Üdv a klubban! – Hozzád és Ryanhez. Túlságosan ellazultam. Nem figyelek úgy, ahogy kellene. Ma még az alapvető körzeti ellenőrzést sem végeztem el. – Mike nem vehetsz észre mindent! Az a pasas nagyon magasra felmászott azon a fán. Mike váratlanul kihúzta magát. – Ez a munkám, Taryn. Ryan azért fizet, hogy megvédjelek titeket az ilyesmiktől. Ma mindkettőtöket cserbenhagytalak. Le kell mondanom. Új emberre van szüksége. Aki távolságot tud teremteni a

fenyegetések és az ügyfelek között. – Azt már nem. Nem mondhatsz le a posztodról. Az a vadbarom úgy elrejtőzött a szomszéd fáján, hogy esélyed sem volt észrevenni, ha nem a medence közepén állsz. Én is csak azért láttam meg, mert a nap megcsillant a gép lencséjén. Nem vehetted volna észre a földről, úgyhogy hagyd abba az önostorozást! – A rám bízott személyt ma letartóztatták – morogta a fogai között. – A rád bízott személy könnyen a fényképész után szalajthatott volna, de nem tette. Nem vagy felelős Ryan tetteiért. – Nem is lett volna erre szüksége, ha rendesen elvégzem a munkámat. Bámulatos volt az odaadása és a meggyőződése. Ha nem szeretne minket, nem tört volna ennyire össze. Eltöprengtem, Marie vajon megismerte-e erről az oldaláról. – Mindig ilyen érzékeny vagy? Kikerekedett a szeme. – Micsoda? – Egyszer botlottál meg egész évben, és máris kész vagy felmondani. – Nem mondok fel. Csak jobb kezekbe adlak. Kompromittáltam a pozíciómat, mikor elmostam a határvonalat, és ezzel mindkettőtöket veszélybe sodortalak. Túlzottan érzelmes lett. – De nem léphetsz ki. – Miért nem? – Mert nem engedem – közöltem határozottan. – Nézd, ha ezt Marie miatt mondod, nem fogom… – Nem Marie miatt mondom. Hanem mert olyasvalaki vigyáz Ryanre, akiben én megbízom. Mike, te vagy az egyetlen a közvetlen közelében, akiben teljesen bízom. Nyugodtabban alszom, ha tudom, hogy akárhová megy, vele vagy. A jelenléted már önmagában olyan békét és jó közérzetet ad neki, amit nem kap meg akárkitől.

– A béke és jó közérzet nem jelent biztonságot, Taryn. – Mike, ha fegyveres őrökkel vetted volna körbe, akkor sem akadályozhattad volna meg, hogy az a vadbarom felmásszon a fára a gépével. Ryanre így is elég nagy stressz nehezedik. Szeretné normálisnak érezni magát. Ki gondolta volna, hogy a saját családja hátsó kertjében sem teheti meg? És néha neked is kell egy kis pihenés. – Igen, de… – Nincs de… Nem lépsz ki, úgyhogy verd ezt ki a fejedből! Ryan kijött egy szál rövidnadrágban és fenyegető ábrázattal. – Hol van a memóriakártya? Követtem a házba, és miközben odaadtam neki a kártyát, azon töprengtem, mennyi magányra lehet szüksége. A konyhaasztalnál átrágtam a dolgot, aztán úgy döntöttem, hogy összeszorítom a fogam, és bátor leszek. Első kézből tudtam, milyen megaláztatást jelent, ha összebilincselik az ember kezét. Az asztalánál ült a régi hálószobájában, a laptopját bámulta. Láttam, hogy a kameratáskánkból kivette a kártyaolvasót, és bedugta a gépbe. – Jól vagy? Rám villant a szeme. – Letartóztattak életemben először. Szerinted? – Ismerem az érzést. Dühös pillantást vetett rám. Láttam, hogy a szeme alatt sötétlila monokli alakult. – Akarsz cipőket dobálni? Nagyot fújtatott, mintha minden rosszat kiadna magából. Egy pillanatra behunyta a szemét. – Nem. Nem akarok cipőket dobálni. A következő szavakat inkább csak suttogtam. – Akarod, hogy magadra hagyjalak? Megint fújt egyet, és megdörzsölte a homlokát. Ezt kimondatlan igennek vettem, így az ajtó felé fordultam.

– Tar, várj… – Kinyújtotta a kezét. – Gyere ide! Elfogadtam a felajánlott kezet. Mikor az ölébe vont, kifújtam a levegőt – eddig nem is tudtam, hogy visszatartom. A karja a testem köré fonódott, az arcát a nyakamba temette. Beletúrtam a nedves hajába, még jobban magamhoz húztam. – Annyira belefáradtam már ebbe, Tar. Olyan rohadtul belefáradtam. Egy napom se lehet anélkül, hogy követnének. – Felnézett a szemembe. – Eljött a szüleim házához. A szüleimhez. – Ez túlmegy minden határon. Megérintettem a horzsolása alatt a bőrt az arcán. – Egyetértek. – Az emberek nem fogják fel… nem tudják, milyen érzés, ha elveszik tőlük a magánéletüket. Csak képeket akarnak mindenről, akárkivel vagyok, akármilyen személyes dolgokat teszek… mintha joguk lenne tudni. És miért? Hogy lássák, hogy én is olyan vagyok, mint bárki más? Az istenért, Tar! Elütött miattam egy rohadt autó! A tenyerembe fogtam az arcát. – Nem a te hibád volt. Ne is mondj ilyet! Elrántott a fejét. – De igen. Az az őrült lány miattam követett téged. Óriási dobozokra való rajongói postát küldenek a lakásodra? Fenyegető levelek? És ami Párizsban történt? Nem, én ebből többet nem kérek. A-a. – Láttam, ahogy megerősödik az eltökéltsége. Az egyik karjával elengedett, hogy kattinthasson az egérrel. Több sor kép jelent meg. Elkáromkodta magát, a homlokát dörgölte. – Azóta követett minket, hogy leszálltunk. A rohadék. – Istenem! Ezek tegnap készültek? – Aha. Az a szemét az egész családomat lefényképezte. Van itt egy, amin Sarah-t tartom a kezemben. A fenébe! A szemem kikerekedett, miközben ő átlapozta a több száz képet. Mintha kő feszítette volna a gyomromat a közeli kép láttán, melyen Ryan a mellemre nyomta a nyelvét a medencében. Az a szemét annyi

képet készített, hogy úgy tűnt, mintha filmen néznénk végig a bizalmas, intim pillanatainkat. Forgott a gyomrom. – Ebből elég. Végeztem. A harmadik Tengerpart után abbahagyom a filmezést.

20. FEJEZET FELÉPÜLÉS

– Letartóztatták, Taryn. Semmit nem tehetünk. A rendőrségi fotója most már nyilvános adat – magyarázta Trish. Nem érdekelt. Már négy nap telt el az eset óta, minden pletykalap és hírcsatorna újra meg újra lehozta a felhorzsolt, véres arcképét, én pedig véget akartam vetni ennek. Elbújtam a bár irodájának távolabbik végébe, hogy Ryan véletlenül se hallgathassa ki a beszélgetésünket, bár mikor legutóbb láttam, még feküdt. Ez egy órakor volt. Úgy éreztem, hogy már nem sokáig bírom. – Tudom. Ryan ügyvédje felhívott. A képeket akkor sem lehet visszahívni, ha ejtik a vádat. Nem veszi túl jól, Trish. Felsóhajtott. – Akartam beszélni vele, hogy átgördítsük-e ezt az egészet, de nem fogadja a hívásaimat. Nem ő az első híresség, akinek nyilvánosságra került a rendőrségi fotója. Vagy valami pozitív hírrel ellensúlyozzuk, vagy megvárjuk, hogy elkopjon a hírértéke, ami úgyis megtörténik. – Igen, de egyelőre a sajtó most ezen csámcsog. – Kezdtem átvenni Ryan homlokdörzsölési szokását. – Ryan ügyvédje figyelmeztetett, hogy a fényképész jogtanácsost vett fel. Egymillióra akar perelni minket. El tudod hinni, hogy az a rohadék ki akarja fizettetni velünk a kiesett bevételt, amit a mi képeink eladásából szerezhetett volna? – El.

– Ryan kifordult önmagából. Ez az egész olyan mély depresszióba nyomta, hogy nem is tudom, mit csináljak. Alig eszik. Csak aludni akar, meg a kanapén heverészni. Remete lett. – Adj neki pár napot, hogy összeszedje magát! Nagy csapás érte az egóját. A körmömet rágtam. – Nem csak az egójáról van szó. Azt mondja, visszavonul. – Micsoda? – sikította Trish. – Nem. Ez nagyon rossz ötlet. Borzalmas. Tönkreteszi a karrierjét. Ebben a szakmában nagyon nehéz visszatérni. Ha most feladja, utána nem fog tudni milliókat bevonzani a moziba. – Trish, annak a fickónak több mint ezer képe volt rólunk. A zsaruk vizelettel teli PET-palackokat találtak a szomszéd kertjében. Álcahálót viselt, úgy rejtőzködött azon a rohadt fán! Ki tudja, mikor mászhatott fel. – Istenem. Hallottam róla. „Villám Freddy”-nek nevezik. Los Angeles egyik legnagyobb celebfotózó ügynökségének dolgozik. Miatta szenvedett majdnem balesetet Bieber két hete, mikor végigüldözte a Santa Monica autópályán egy fénykép miatt. Ezeknek az embereknek semmi nem szent. – Akár a sakálok. – Rápillantottam a kezemben lévő naptárra, azon agyaltam, hogyan rázhatnám vissza Ryant a mindennapi életbe. – Elmehetnétek kettesben valahová. Pihenhetnétek pár napot. – Felvetettem én is, de nem akar se repülőtéren, se más nyilvános helyen megjelenni. Mondtam neki, hogy a rejtőzködés nem lehet válasz, és hogy meg kellene mutatnia a világnak, hogy jól van, teszi a dolgát, de mintha a falnak beszélnék. Két pasi őrzi most is az ajtót, mert megtámadtak a kíváncsi rajongók. Őrület. Ki kell vinnem innen, mielőtt végleg begubózik. Trish felsóhajtott. – Sajnálom, hogy még ezzel is terhellek, de hallottam Marla legújabb fogásáról. Nagy levegőt vettem, annak a nőnek már a nevétől is rosszullét

fogott el. – Nem tudom, mit képzel, hogy ekkora számlát állít ki. Legszívesebben lenyomnám a torkán a keresetét. Pete bekukucskált az iroda ajtaján, meglengette felém a mobilját. – Tar, Ryan keres. Gyorsan lezártam a beszélgetést Trishsel, és zsebre dugtam a mobilom. Ryan nem volt hajlandó lejönni a bárba, azt mondta, túl sok problémát okoz a jelenléte, így jobb, ha nem is látják. A rajongói egyszerűen nem tudták, mikor kell leállni. Kezdték feltételezni, hogy ha én itt vagyok, akkor ő is. Most már engem is álruhás biztonságiak figyeltek. Ryan összevont szemöldökkel fogadott, mikor megálltam a lakásunk ajtajában. – Miért nem veszed fel a telefonodat? – Beszéltem. – Hm. És kivel? – El kellett intéznem valamit. Miért? A korábban egyenes, erős válla most úgy meggörnyedt, mintha tönkreverték volna. Napok óta nem borotválkozott, igazából semmi mást nem csinált, csak lezuhanyozott, és az ujjaival megfésülte a haját. Szakadt pólót és elnyűtt pamut rövidgatyát viselt, inkább nézett ki hajléktalannak, mint multimilliomos hírességnek. Megdörgölte a szemét az ujjaival. – Csak úgy Felébredtem, és nem tudtam, hol vagy, ennyi. Gyűlöltem, hogy ilyen csüggedtnek látom. – Éhes vagy? Akarsz ebédelni? Vállat vont, mezítláb levonszolta magát a nappaliba, a második kedvenc helyére: a kanapé bal oldalára. Leültem mellé, megpróbáltam hozzábújni. Kicsit kevésbé tűnt dühösnek, mikor a védelmező karja alá kucorodtam. – Megvannak még azok a képek, amit karácsonykor adtál azokról a helyekről, ahová szeretnél ellátogatni? Összedörgölte a meztelen talpát, miközben végigkattintgatta a

tévécsatornákat. – Még mindig a hálószobai fiókban kell hogy legyenek a pólóim alatt. Miért? – Szerintem ki kéne választanunk egyet, amit felkeresünk. Húzzuk el a csíkot pár napra! Hawaii, dj, napfény meg minden! Mit gondolsz? Belekortyolt a ház különböző zugaiba eldugott vizes poharai egykébe. Legalább nem fordult az alkoholhoz a depresszió miatt. – Tar, ezt már megbeszéltük. Hányszor mondjam még, hogy most nem akarok elmenni sehová? Nem maradhatnánk most az egyszer a fenekünkön? Lécci! Úgy érzem, mintha már nyolcvanszor körbeutaztam volna a Földet. Csak pihenni szeretnék. Beljebb csúszott a kanapéba, még mélyebbre süllyedt a depressziójában. Megértettem, hogy egy kis nyugalomra vágyik, de ez már túlment a normális viselkedés határain. Azóta nem lépett ki a lakásból, hogy ideértünk. – Mi lett azokkal a vázlatokkal, amiket a mi jókora házunkról készítettél? – A hátizsákomban vannak. Miért? Felkeltem, belefáradtam, hogy újra meg újra végiglapozza a száz csatornát. Letettem a rajzait a laptopom mellé, és bekapcsoltam a nyomtatót. Elsőként olyan mély, díszes elejű rézmosogatót kerestem, amilyet az egyik magazinban láttam. Mikor találtam egy nekem tetsző darabot, kinyomtattam, és ráragasztottam az író tábláján az egyik még üres lapra. Tudtam, hogy Ryan engem figyel, így próbáltam úgy tenni, mintha tudomást sem vennék róla. Végül győzött a kíváncsisága. – Mit csinálsz? Próbálok más dolgokra gondolni, például a jövőnkre. – Találtam valamit, amit szerettem volna hozzátenni. Hátradőlt a kanapéján, s a lenyűgöző vázlatait tanulmányozta. – Talán visszamegyek a főiskolára, mégis megszerzem a diplomámat.

Aztán összevonta a szemöldökét. – Kit akarok átverni? Nem mehetek vissza egy nyitott campusra. – A vázlatfüzetét az asztalra lökte, majd visszatért szomorkodni a szokásos helyére a kanapén. Utáltam. Utáltam, hogy ilyen visszahúzódónak látom. Még a szexuális életünk is megsínylette a dolgot. Elmúlt a szenvedélye. Drasztikus lépésre volt szükség. Végigsiettem a folyosón, kiraktam a Ne zavarj! táblánkat a lakásajtóra, nehogy Marie vagy Mike váratlanul ránk törjön, és levetkőztem a hálószobában. Mikor a fehér bugyi-melltartó együttesemben visszamentem a nappaliba, legalább egy kérdő pillantást sikerült kifacsarnom belőle. Kivettem a távirányítót a kezéből, kikapcsoltam a tévét, és lovagló ülésben ráültem. – Mit csinálsz? – lehelte enyhe dorgálással, mintha meg kellene magyaráznom, mit keresek az ölében majdnem meztelenül. – Vissza akarom kapni a Ryanemet. Neheztelően összehúzta az ajkát, az arckifejezése ijesztően hasonlított a visszautasításra. – Beszélj hozzám! A keze mereven a csípőmre csúszott, felfelé és távolabb nyomott, eltolt egy hajszálnyit a lágyékától. – Le kellett vetkőznöd ahhoz, hogy beszélgessünk? – Gondoltam, így több esélyem van megszerezni az osztatlan figyelmedet. Valahol a tengerparton kellene heverésznünk, pompásan mulathatnánk, szeretkezhetnénk, bolondozhatnánk, élvezhetnénk az életünket. Bezárkóztál. Már nem beszélsz velem. Alig nyúlsz hozzám. Megijesztesz. Hátrább tolta a csípőmet, határozottan jelezve, hogy ezt a beszélgetést nem kívánja folytatni. Elkaptam az alkarját, nem hagytam, hogy félrelökjön. A kétségbeeséstől elszorult a torkom. – Kérlek, ne lökj el! Kérlek! Már nem bírom tovább! – A levertsége nagyon megviselt.

Megpróbált kimászni alólam, még egyet szúrt az amúgy is vérző szívembe. – Ryan, ne! Ó, istenem, kérlek, ne! Megígérted! Megint hátradőlt a kanapén. – Mit akarsz? A pillanatnyi elutasítása elbátortalanított. Én egyszer ezt már végigcsináltam, és dögöljek meg, ha még egyszer hagyom, hogy megtörténjen! A szemét pasik hamis reményt ébresztenek az emberben, de olyan könnyen visszavonják az ígéreteiket, ha így kényelmes nekik. Hát nekem ebből elegem van! – Összetöröd a szívemet! Nem látod? Ezt akarod? Azt akarod, hogy leszálljak rólad, ellöksz magadtól? Ezt akarod? – Hallottam, hogy egyre hangosabban kiabálok, de borzasztóan feldühített. – Csak lazítani akarok. Ennyi. Ilyen nehéz ezt megérteni? Egy percig csak bámultam rá, megdöbbentett a durva hangnem. – Hát jó. Ha lapítani szeretnél, csak tessék! – Le akartam kászálódni az öléből, de belemarkolt a combomba. – Hová mész? – Leszállok rólad, és élem az életem. Te nem lazítasz, hanem leépíted magad, hagyod, hogy az a sok marhaság, ami beette magát a fejedbe, szétterjedjen és élve felfaljon. Ha nem akarsz beszélni velem, kiadni magadból, és továbblépni, akkor ücsörögj nyugodtan, és lazíts egyedül! Majd szólj, ha végeztél! – Hagyd abba… – nyögött fel. – Miért? Egy perce még lelöktél magadról. Szemügyre vett, összehúzta a szemét, sütött belőle a rengeteg agyrém okozta fájdalom. – Sajnálom. Felemeltem a kezét, a sajátomba vettem, a szabadon hagyott mellem közé szorítottam, olyan közel a szívemhez, ahogy csak bírtam. – Ne sajnálkozz! Beszélj hozzám! Megrázta a fejét, küzdött, de nem találta az erőt a szavakhoz.

– Mondd el! – könyörögtem halkan. Összeszorította a száját, komor képet vágott. – Egyszer azt mondtad, hogy az embernek férfiasan vállalnia kell a helyzetét. Meg azt is, hogy mi mindig meg fogjuk beszélni. Megígérted. Beszélj hozzám! Ryan teljesen összetört. – Nem tudom kizárni. Nem tudom lerázni magamról. Finoman megcsókoltam az ujjait, csendesen vártam, bátorítani próbáltam, hogy folytassa. – Istenem, olyan gyönyörű vagy! – mondta halkan, de mély meggyőződéssel. A tekintete lejjebb csúszott a hasamra, miközben elgondolkodott. Nem siettettem, örültem, hogy legalább újra hozzám ért. – Mostanra a hetedik hónapban lennél. – Az ujjai átsiklottak a lapos köldököm felett. – Szívem… – Figyelmeztetően esdekeltem, hogy ebbe ne menjen bele. – Folyton erre gondolok. Azon töprengek, hogy vajon a lányunk a kék szemünket örökölte volna-e, vagy a fiúnk magán viselte volna-e egyik-másik vonásomat. Hogy milyen lett volna az arca. Szerettem volna elcsitítani a bánatát a bőre megcsókolásával. – Gyönyörű gyerekeink lesznek… amikor eljön az ideje, hogy megszülessenek. Megígérem. Finoman megveregette a hasamat, láthatóan nem értett egyet velem. – Ő lett volna az első, de én elvettem tőled. A karrierem – húzta el a száját, mintha gusztustalan szót mondott volna ki – elvette tőlünk. Felemeltem az állát, fájt, hogy ilyen elveszettnek látom. – Nem. Hagyd ezt abba, Ryan! Mindennek oka van. Nem tudsz mindent az uralmad alatt tartani. Sikerülhetett volna, de nem álltunk rá készen. Meg kell erősödnünk együtt, mielőtt gyereket vállalunk. Ami velem történt… nem veheted magadra. Nem szabad. Nem hagyom.

Ryan ezzel sem értett egyet, valami erő a markában tartotta. – Annyi vér volt, mikor elveszítetted a babát. Azt hittem, ott fogsz meghalni a karomban. – Az alsó ajkába harapott, könnyes lett a szeme. – De itt vagyok, kicsim. – A kezéhez dörgöltem az orrom. – Itt előtted. A combomra bámult, az ujja hegyével láthatatlan vonalat rajzolt rá. – Néha elfelejtem, milyen erős vagy. Talán az ellenálló jobb szó. Az élet újra meg újra behúz neked egyet, de akármi történjék is te mindig felállsz. Összefűztem az ujjainkat. – Mert van valamim, amiért érdemes harcolni. Te. Az örökké ígérete. Miattad akarok erősebb lenni. Ryan felhorkant, fészkelődött alattam. – Mert olyan marha jól tudok vigyázni rád! Milyen remek munkát végeztem! Megszorítottam a nyakát, a vállát visszanyomtam a kanapéra. – Hagyd abba! Ne mondd ezt! Sosem éreztem magam olyan biztonságban és annyira szeretve, mint mikor melletted vagyok. A feje megveretve ingott. – Hagyod, hogy legyőzzenek. Végighúztam az ujjaimat a hajában, megráncigáltam, míg rám nem nézett. Kétségbeesett vágyakozással tapadtam a szájára, úgy csókoltam, mintha ezzel megtörhetném azt az átkozott varázst, ami maga alá gyűrte. – Harcolj velem! – leheltem az ajkára, mely megtagadta tőlem a szenvedélyt. – Kérlek, szívem. Nem tudom nélküled végigcsinálni. Szükségem van rád! Szükségem van rád. Megfeszült az álla, mintha az eddig erősen visszatartott fájdalom végre utat tört volna rajta. Halk zokogás tört fel a torkából. – Annyira elfáradtam, Taryn – mondta rekedten, a hangja megremegett az erőlködéstől, hogy ne sírjon. Ám a fájdalom másfelé

nem talált utat magának, ki kellett jönnie. – Nagyon elfáradtam. Bármit csinálok, fájdalmat okozok magunknak. Egy könnycsepp folyt le az arcán. Aztán még egy. Tudtam, hogy gyűlöli magát, amiért gyengének mutatkozik előttem, pedig csak ennyi kellett ahhoz, hogy megszabaduljon tőle, hogy kiűzze magából, mint valami lélekevő démont. Nagyon megviselt, hogy sírni látom. Végül csak összetört a nyomás alatt, és ettől kiborultam. – Nem, ez nem igaz! Te vagy az életem szerelme, a legjobb barátom! Nem számít, mit hoz az élet, mi jóban-rosszban kitartunk, Ryan, jóban és rosszban is! Elviselünk mindent, mert mi így nyomjuk. Odahúzott a mellkasára, úgy kapaszkodott belém, mintha csak én tudnám visszaadni neki a levegőt. Tartottam a fejét, miközben a nyakamba temette az arcát. – Jaj, kicsim. Túl leszünk rajta. Szívem, tudom, hogy hozzam rendbe. Mostanában nem vetted be a gyógyszereidet. Szipogva ráncolta a homlokát. – Nem szedek be semmit, Tar. Nem kell gyógyszer. – Ryan, teljesen összezavartad a szervezetedet. Nem állhatsz le róla csak így. – Gyógyszert szedek, hogy kibírjam… Mi lesz a következő? Altató? Aztán ébren tartó gyógyszer? Ezek fognak megölni. Tudod, mennyire utálom ezt az egészet, Tar! A kezembe szorítottam az arcát. – Ryan, nézz rám! Utánaolvastam a témának, mikor az orvosok antidepresszánsokat írtak fel nekem a balesetem után. Az én helyzetem ideiglenes volt. Te már régóta szenvedsz pánikrohamoktól, jóval ezek előtt kezdődött. Amikor abbahagyod a szedését, a szervezeted felmondja a szolgálatot. Az arcán ellenállás suhant át. – Nem akarok gyógyszerektől függni, Tar. Nem és nem. A hüvelykujjammal megtöröltem az arcát, leradíroztam róla a stressz jeleit.

– Nem számít. Szükséged van rájuk. Szabályoznod kell a szerotoninszintedet. Ez nem a gyengeség jele, Ryan. És nem leszel tőle kevésbé férfias. Mindössze a kémiai egyensúly hiánya. Nem szégyen. Behunyta a szemét. – Megpróbáltam egyedül feldolgozni, de úgy érzem, nem tudom lerázni magamról. Ez egy ördögi kör. Láttam az apám arcán a csalódottságot, mikor beültettek a rendőrkocsiba; tudom, hogy összetörtem a szívét. Én tettem. Én. – Ryan megdörgölte a mellkasa közepét. – Hatalmas nyomást érzek itt miatta. Mintha egy elefánt ülne a mellkasomon. Néha alig kapok levegőt. – Tudom, de ezen változtathatunk. Nem vagy hajlamos a függőségekre, Ryan. Csak napi egy bogyót kell bevenned, hogy rendben tartsd a tested vegytanát. Ennyi az egész. – Rendben – suttogta megadóan. – Megint szedni kezdem őket. Nem tudok így élni. – Kérek neked egy időpontot az orvosomhoz. Visszaszerezzük a mosolyodat. Megígérem. *** Hétfő volt. Már két hetet töltöttünk Seaportban, mikor felhívott a szülőapám. Ryan, Mike, Marie meg én az öbölben élveztük a meleget és a csodás időt. Ryan meg Mike egy focilabdát rugdosott, míg Marie meg én a napozóágy kényelméből csodáltuk a lebarnult, meztelen, hihetetlen felsőtestük nyújtotta látványt. Végtelenül boldog voltam, hogy Ryant mosolyogni látom, és hogy remekül szórakozik. Úgy tűnt, egészen megfiatalodott. Új gyógyszert kapott a pajzsmirigye alulműködésére, ég és föld volt a különbség a mostani állapota és a régi között. Intettem neki, hogy jöjjön ide. Kinyitotta a hűtőládát, kivett két üveg jéghideg vizet, az egyiket

odadobta Mike-nak, aztán leült a ládára. – Na, mi van? – Most beszéltem Joe-val. Feltolta a feje tetejére a napszemüvegét, kérdőn nézett rám. – És? – Meghívott a Tahoe-tóra. Megint hallhatóan kifújta a levegőt, mint akinek egyáltalán nem tetszik az ötlet. – Nem is tudom. Oké, szóval cseppet sem osztja a lelkesedésemet. Mindketten némaságba burkolóztunk, amíg Ryan meg nem szólalt. – Őszinte leszek. Nem látom, mi jó származhatna belőle. Az az ember eddig semmilyen szerepet nem játszott az életedben, és szeretném, ha ez így is maradna. Egy időre elterelte a figyelmemet Mike, aki odanyújtotta a kezét Marie-nek. Repesett a szívem a tekintete láttán. Felhúzta a barátnőmet a székéből, és egyetlen szó nélkül, kézen fogva elsétált vele, mintha az ő trófeája volna. Nem tudtam nem elalélni, látva, mennyire élvezik egymás társaságát: a hullámtörésben sétálgattak, egymásba ütköztek, Marie két kézzel markolta Mike izmos karját. Ragyogott az arcuk, mikor egymásra néztek. Mintha egy szerelmes film legjobb jelenetét látnám. – Remek párost alkotnak. Ryan hátranézett a válla felett, aztán visszafordult hozzám. – Nekik is megvan az, ami nekünk. – Elvigyorodott. Én is mosolyogtam. – Tudom. Feléjük bökött az állával. – Mindkettőjüknek sokkal jobb így. Olyan átkozottul boldoggá tett a szerelmük kibontakozása, hogy alig tudtam visszafojtani. – Szerintem is.

Ryan mosolya lehervadt az arcáról. – De térjünk vissza Joe-ra! Taryn, minden változékony dologtól meg akarok szabadulni. Kezdenek helyükre rázódni a dolgaink, és nem akarom, hogy ezt bármi is elrontsa. Ha találkozni akarsz vele, megszervezzük, de én is ott leszek. Ha bármi jelét látom, hogy kezd félrecsúszni, kirángatlak onnan, és azonnal repülőre szállunk. – Találkozni akarok vele. Ryan az alsó ajkát rágta. – Megbeszélte a feleségével? – Igen. Azt mondja, az asszony megértő volt, ő és a lányok is találkozni akarnak velem. Ryan bólintott, majd újból fürkészően vizsgálgatni kezdett. – Tényleg végig akarod csinálni? Tudtam, hogy csak újabb fájdalmaktól akar megkímélni. – Igen. Mert ha nem, egész életemben ezen fogok rágódni. Helyre kell tennem ezt magamban, Ryan. Vonakodva beleegyezett. – Rendben. Ha tényleg erre van szükséged, megveszem a repülőjegyet. Rávigyorogtam. Nem kellett kimondania a „szeretlek” szót ahhoz, hogy tudjam, mennyire szeret. – Köszönöm, édes. Visszaejtette a szemüvegét a szemére. – Pete boldogulni fog a bár vezetésével, míg odaleszünk? Gondolatban fellapoztam a naptárunkat. Közeledett a Tinik Választása díjkiosztója, és Ryannek még volt egy kis elintéznivalója Los Angelesben a harmadik Tengerparttal kapcsolatban. Bólintottam, biztosra vettem, hogy jó döntést hoztam. Pete elveszítette az összes megrendelését a nyárra, át kellett adnia valaki másnak minden munkáját, így végtelenül hálás volt az álláslehetőségért. – Menni fog neki. Elég régóta kisegít, ismeri már a dörgést. – Tammy is vidámabbnak tűnik.

Felidéztem a minap lefolytatott beszélgetésünket, mikor elsimítottunk pár dolgot. Marie-vel még mindig nagy ívben kerülik egymást, nehogy egymásnak essenek, de Marie már jórészt túltette rajta magát. Sokat segített Tammy árulásának feledtetésében az a tény, hogy Mike minden este beparancsolta az ágyába, még akkor is, ha az ő ágya az én vendégágyam volt. – Megpróbálunk majd szűkíteni az étlapon. Meglátjuk, hogy megy, mielőtt továbblépünk. Talán Tammy majd elnevez rólad egy szendvicset. Ryan a szemét forgatta. A mobilomra pillantottam, hogy lássam az időt. – Mennünk kell. Két óra múlva találkozunk az építésszel. Ryan felállt, kiegyenesítette a dögcéduláját – melyre az én nevemet íratta, hogy „mindig a szíve közelében tarthasson” –, aztán megnézte, hová ment Mike és Marie. – Neked megfelel a bővítés, amiről beszéltünk? Néztem, amint Mike körbeforgatja Marie-t a habokban, és azt kívántam, bár Gary látná, mennyivel boldogabb most a felesége. A kőszívűsége megtorlást kívánt. – Mike-nak megfelel? – A biztonsági vezetőnek irányító központra van szüksége, és úgy gondoltam, jobban alszom majd éjszaka, ha tudom, hogy az új őröd megfelelő elszállásolásban részesült. Bármennyire tetszett is az ötlet, Ryan túl sokat képzelt bele. – Csak egy tanfolyamot végzett el, Ryan. Ki tudja, mire lesz ez elég. Ryan fanyar mosolya elárulta, hogy valamit titkol. – Mit tudsz, amit én nem? – kérdeztem, viszonozva a vigyorát. Ryan lazán megvonta a vállát. – Maradjunk annyiban, hogy bármit találtunk is ki, ti ketten semmit nem tehettek ellene. – Kinyújtotta a kezét. – Gyere! Ha találkozni akarsz Joe-val, meg kell szerveznünk a kirándulásunkat a Tahoe-tóhoz.

21. FEJEZET ŐRIZETLENÜL

– Ne idegeskedj már! Tiszta profinak nézel ki – ugrattam Marie-t, miközben ő a blézere ujját húzogatta. Az első Los Angeles-i, vörös szőnyeges küldetésére Mike egyszínű fekete nadrágkosztümöt adott rá krémszínű blúzzal és visszafogott, lapos sarkú cipővel. Bár alig látott az idegességtől, legalább nem fog kilógni a szakmabeliek közül. Mike együtt dolgozott vele, mióta Marie visszatért az intenzív kiképzésről, mindent átvettek a limuzin ajtajának kinyitásától a fizikai összecsapások kezeléséig. A különféle kódszavakat is megtanította neki, melyeket a közös kommunikációjuk során használniuk kellett. Nagyon érdekes volt arról a sok mindenről látni és hallani, amit Mike tesz a színfalak mögött az emberek védelmében. Mike olyannyira szerves része lett a mindennapi életünknek, hogy gyakran eszünkbe se jutott, hogy a mi kísérgetésünk az ő „munkája”. Az idő nagy részében úgy tűnt, azért lóg velünk, mert ő Ryan legjobb barátja. – Még mindig úgy gondolom, hogy dögös kis ruciban is kelthettem volna kemény csaj benyomását – morogta Marie. – Te őrjítően festesz, én meg úgy nézek ki, akár egy begyöpösödött tanítónő. – Ne felejtsd el a felállást, amit gyakoroltunk! – motyogta Mike a sofőr vezette kocsink anyósüléséről, így emlékeztette Marie-t finoman, hogy „dolgozni” jött, nem pedig szexi ruhákban billegni.

Tudtam, hogy Marie öltözéke az elvegyülést, nem a kiemelkedést hivatott szolgálni. Ryan meg én átvettünk pár lehetséges helyzetet a nappalinkban, a végén Mike még pár önvédelmi gyakorlatot is mutatott nekünk arra az esetre, ha egyszer meg kellene védenünk magunkat. Megértettem, miért nem tartja a szoknyát megfelelő öltözéknek erre az alkalomra. – Beletérdelsz majd valaki arcába? – ugrattam Marie-t halkan. Mike megmutatta neki, hogyan terítsen le és tegyen mozgásképtelenné valakit, míg minket eltávolítanak a „fenyegetéstől”. Ha rendesen csinálja, a támadó alapos betekintést nyerhet a lágyékába, amit Marie-vel mi csak „vaginaropogtatás”-nak hívtunk. Marie a szemét forgatta rám. – Az elmúlt pár hét alatt hét különböző fegyvert sütöttem el, legalább ezerszer, és elég jól megtanultam célozni. Csak figyelj! – Ne hagyd, hogy a kamerák vakui elkábítsanak! – gúnyolódtam. – Próbálj nem rájuk nézni, különben az est hátralévő részében csak foltokat fogsz látni. Olyan, mintha átmenetileg megvakulnál. Várnunk kellett, hosszú kocsisor lassította a forgalmat a Gibson Amphitheatre felé vezető úton, ahol sorban kiszálltak a hírességek, hogy megjelenhessenek a Nickelodeon Tinik Választása díjátadóján. Marie most először lépett fel a testőrömként, a munkatervet az új főnökével, Mike Murphyvel dolgozták ki. Eleinte sokat töprengtem azon, vajon működhet-e egy ilyen egyszerre párkapcsolati és beosztotti viszony, de egyelőre rendben mentek a dolgok. Marie nagyon szívesen teljesítette az utasításait, ami szerintem Mike-ot felizgatta. Csak elvakkantott egy parancsot, Marie pedig azonnal engedelmeskedett. Ilyenkor a főnök kihúzta magát, a szája sarkában titkos kis mosoly villant fel. Próbált tökös csávónak mutatkozni, ez a kis áruló jel azonban teljesen aláásta az igyekezetét, Marie ugyanis mindent megtett, hogy a maga javára fordítsa Láttam, hogy a barátnőm megérinti a fülében a rejtett mikrofont.

– Igen, rendben. Zöldek vagyunk. Ryan nekem dőlt. – Olyan, mint az a kémes képregény, nem? – A szadomazo kódnyelvüket gyakorolják. Ostorozz meg, gazdám! Engedetlen voltam – kuncogtam, és megböktem Ryant a könyökömmel, miközben Marie felém tartotta a középső ujját. Ryan vigyorogva oldalra hajtotta a fejét. – Jó rég csináltuk azt a megkötözős dolgot. Ihletet kaptam ettől a sok erőfitogtató dominanciaparádétól. Mike áthajolt az ülés felett. – Ha végeztetek, mi szállunk ki következőnek. Marie a szerepéhez illő képet vágott: komoly, éber ábrázattal mászott ki a kocsiból. Ryan úgy egy méteren keresztül húzott engem maga után a szőnyegen, aztán elrángatták autogramokat osztogatni, üdvözölnie kellett a rajongóit. Hátraléptem, hogy ne legyek útban, ahogy az összes többi fellépésén utasítottak. Marie a jobbomon állt, őrködött. Mike begyakoroltatta vele a „védelmezés és eltávolítás lehetséges fenyegetés esetén” hadműveletet, és mivel Marie jobbkezes volt, engem a baljával fogott. Ki hitte volna, hogy emögött egész tudomány húzódik? Mike tudta a dolgát. Jobban kezelte Ryan autogramosztását és pózolását, mint bármilyen sajtófelelős vagy menedzser tette volna, hiszen minden nyilvános megjelenésen Ryan mellett volt az elmúlt évben. – Látod, hogy tart távol Mike mindent Ryan arcától? – kérdeztem Marie-től. Mike felemelte a kezét, nem hagyta, hogy túl közel tolják hozzá a rajongók azt a sok mindent, amire autogramot akartak kérni. – Szent ég, Taryn – motyogta Marie, látva a korlátok mögött felsorakozó rajongók százait, akik mind mohón versenyeztek Ryan figyelméért. – Azt hittem, a premier tiszta őrület, de ez itt még rosszabb. Mint a dühöngő tinik. – Majdnem, mint Párizsban volt. Felém intett a fejével. – Ilyen volt?

Bólintottam, igyekeztem feldolgozni az emléket. Én már kezdtem megszokni ezt a helyzetet, Marie viszont csak másodjára élte át – és láthatóan nem vette könnyen – a rajongók támadását, mely Ryan Christensent, a filmcsillagot mindenhová elkísérte, ahol csak megjelent. Ryan viszont teljesen összeszedettnek, sőt, vidámnak tűnt, megadta a rajongóinak, amire kétségbeesetten vágytak. – Mike egész reggel az esemény biztonsági szakértőivel beszélt telefonon ennek a koordinálásáról. Egy bólintással nyugtáztam, aztán körbepillantottam. Észrevettem a mögöttünk kavargó külön biztonságiakat. Tudtam, hogy Ryan és Mike nem fogja Marie-t magára hagyni, ha balul ütnek ki a dolgok. – Tehát gyakorlatilag ez lesz a feladatom? Csak itt állok melletted? – kérdezte Marie körbepillantgatva, teljesen profi módon térképezte fel a helyszínt lehetséges fenyegetéseket keresve. – Mi? A bébiszitterkedés? Aha. Épp azt csinálod. Megrándult a szája a gyenge viccem hallatán. Ryan és Mike felé böktem az állammal. – Az a két tökfej azt hiszi, fogalmunk sincs róla, mi folyik itt. Marie bólintott. – A Kyle-lal történtek után teljesen nyilvánvaló, miért akar neked Ryan női testőrt. Már akkor rájöttem, mikor Mike először kezdte pedzegetni, milyen csodálatos személyi testőrként dolgozni. Egyszer az is kicsúszott a száján, hogy Ryan női testőrt szeretne neked. – Na igen, elég átlátszó ez az ő kis mesterkedésük. – Eláruljuk nekik, hogy rájöttünk? – És kihagyjuk a lehetőséget, hogy kibabráljunk velük? Áh! Ez mind része Ryan zseniális tervének, így akar gondoskodni róla, hogy nem unom el magam, és nem kerülök bajba, míg ő a hírnevével van elfoglalva. Marie körbenézett, egy percre sem lankadt a figyelme. – Hát én aztán biztosan nem fogok panaszkodni. Kaptam egy oltári pasast, aki úgy szexel, mint a gép, és körbeutazhatom a Földet a legjobb barátnőmmel. Nem bánom, ha vásárolgatás közben

vigyáznom kell rád, nem zavar a bébiszitterkedés. Kitört belőlem a röhögés. – El fogok kezdeni jógaórákat venni, ha Mike saját hitelkártyát ad, ezt már most megmondom. – Csak gondolj bele, mekkora bajba kerülhetnél extrahajlékonysággal! Nem bírta abbahagyni a kuncogást. – Szóval jár ehhez a munkához egészségbiztosítás? Lehet, hogy szükségem lesz rá. – Nem biztos, viszont megengedem, hogy naponta plusz tíz percig bámulhasd Ryan Christensen fenekét. Döbbent fejet vágott. – Csak tíz percig? Hah! Tudod, ha egy éve azt mondod, hogy Ryan Christensen kíséretébe fogok tartozni, megkérdőjeleztem volna az ép elmédet. Ez szürreális. És ne vedd sértésnek, de a feneke állati. Néztem, ahogy a rajongók arca felragyog, mihelyst Ryan, szintén vigyorogva, eléjük lép. – Mit mondott mindig az anyám? Hogy az álmok valóra válnak, ha elindulsz feléjük. – Anyád zseniális nő volt – jegyezte meg Marie ellentmondást nem tűrő hangon, miközben mindketten Ryan és Mike állati fenekét lestük. Felidéztem anyám mosolygását, utáltam, hogy a halála óta eltelt években néha nehezen jutott eszembe, hogy nézett ki. Ryan mosolyogva intett búcsút a visítozó rajongóinak, aztán határozott léptekkel hozzám sétált. Megfogta a kezem, a szájához emelte, gyengéden megcsókolta az ujjaimat, majd az enyémek köré fonta az ujjait, és mentünk tovább. Ettől a véletlenszerű nyilvános gyengédségtől a lélegzetem is elállt. Szerintem fogalma sem volt róla, hogy ez az öntudatlan gesztus megszüntette számomra a minket körülvevő világot, a szívem pedig úgy verdesett a természetes lovagiasságától, mint egy kolibri szárnya. Tudtam, hogy most a sajtófotózásra megyünk pózolni, de akár a tűzvonalba is kiálltam

volna, ha mellette lehetek. *** Most, hogy jobban odafigyeltem a színfalak mögött játszódó eseményekre, rájöttem, mennyi mindent tett értünk valójában Mike. A díjátadó minden különösebb zavar nélkül zajlott le, Ryan óriási szörfdeszkát kapott, amiért megnyerte a legjobb filmszínész díját dráma kategóriában. Imádtam nézni, ahogy a színpadon állt, és köszönetet mondott a rajongóinak. A beszéde rövid volt, és édes, én pedig remekül éreztem magam a Tengerpart régi tagjaival a színfalak mögött. A díjátadó végén Mike és Marie várt minket, hogy elvigyenek a következő célállomásunkra: késő esti vacsorára voltunk hivatalosak velük meg Callal és Kellyvel a Koi nevű pompás étterembe. Még szerencse, hogy Marie velünk volt, mikor az étteremből kifelé jövet letámadtak minket a paparazzók! Mike gondoskodott róla, hogy a sofőrünk a járdaszegély mellett várjon, mielőtt megengedte, hogy elhagyjuk az épület biztonságos falait. Ryan a kezemet fogta, Marie mellettem vonult, miközben elismételgette Mike parancsait a fotósok tömegének: kérte, hogy lépjenek hátra, és engedjenek el minket. Két és fél pohár bor után, mikor már ráadásul a kamerák is elvakítottak, örültem, hogy nem kell vezetnem. – Nem csoda, hogy a celebek folyton balesetet szenvednek – motyogta Marie. – Semmit se látok. Odanézz! Miért állják el a kocsi útját? A lesifotósok ellökdösték egymást az útból, próbáltak minél több fényképet készíteni arról, ahogy a kocsiban ülünk. Ryan a szemére nyomta a kezét. Láttam, hogy Marie követi a példáját. – Tudod, mindig azt hittem, hogy a híres emberek ezt azért csinálják, mert nem akarják megmutatni az arcukat. Most már tudom, hogy a szemüket védik!

*** Ezek a szavak visszhangzottak a fejemben, mikor a Los Angeles-i repülőtéren megpróbáltunk felszállni a gépünkre, és hasonló fotóstámadással kellett megküzdenünk. Amikor Nevada állam Reno városában földet értünk, szerencsére csak néhány utas várt, kezében a kamerás mobiljával. Ideges voltam, izgatott és halálra rémült, miközben kisiettünk a repülőtérről, és bemásztunk a járdaszegély mellett várakozó utcai terepjáróba. Mindig kíváncsi voltam rá, hogyan tudják a celebeket ilyen gyorsan elvinni; most már tudtam, hogy az egész csak a pontos koordináción múlt. Mike tartotta az ajtót, a belépésünket vigyázta. Még a kocsiba szállást is megkoreografálták. Először én ültem be, aztán Ryan. Mikor a „főnököket” elhelyezték, Marie következett. Mike most is elöl ült az anyósülésen – mint mindig. A csomagjaink átvételét is ő kezelte. Ryan Christensen soha nem várakozott a csomagjára. Kezdtem úgy gondolni, hogy Mike-nak komoly, vaskos fizetésemelést kellene adni. Még az sem tűnt elég jutalomnak, hogy megkapta a legeslegjobb barátnőmet nagy vörös masniba csomagolva. Ryan megfogta a kezem, megnyugtatóan megszorította, és rám mosolygott. Nem kellett megkérdeznie, ideges vagyok-e a vér szerinti apámmal szervezett találkozó miatt: tudta. Előző éjjel le sem hunytam a szemem. Miközben a csomagunk bepakolására vártunk, Ryan átnézte az üzeneteit. – Van egy kis problémánk. Először azt hittem, hogy talán követtek minket a paparazzók, mivel azt hitték, hogy Renóban akarunk összeházasodni. Trish legalábbis erre gondolt, mikor megemlítettük neki, hová jövünk. Nagyon nem hiányzott már újabb probléma, és Ryan sajátos hangneméből rájöttem, hogy személyes dologról van szó.

Megfordult, a szemembe nézett. – E-mailt kaptam Trishtől. Úgy tűnik, Tammy egyik barátnője kitette a Twitterre, hogy találkozni fog velem az esküvőjükön szeptemberben. Az idegességem dührohammá változott. – Most csak viccelsz, ugye? – Bár úgy lenne. – Ryan visszalökte a telefonját a zsebébe. – Nos, erről ennyit. Megkértem őket, hogy tartsák titokban. De soha senki nem hallgat meg. Az esküvőjükből médiacirkusz lesz. Hogy az a… – Rám pillantott. – Tudod, hogy teljes őrület lesz az egész. Megmondtam Pete-nek, mivé fajulhat a dolog. Híre megy, hogy talán belépek egy templomba, és rohadt helikopterek fognak körözni a fejünk felett. Marie felhorkant a hátsó ülésen. – Kíváncsi vagyok, melyik idióta barátnője volt. – Ne legyél bunkó! – motyogtam a telefonomat keresve. – Hát az nehéz lesz – vágott vissza dacos gúnnyal. A szememet forgattam, próbáltam felhívni Tammyt, miközben a sofőr bepakolta hátúira a csomagjainkat. – Nem veszi fel. – Persze, hogy nem veszi fel! Tudja, hogy veled vagyok – tette hozzá Marie. Ryan tudta, mennyire zavar engem ez a viszály, a sok szeszélyes csipkelődés, mely most a korábban remek barátok között repkedett. Csak remélni tudtam, hogy Tammy a rengeteg stressztől bolondult meg így. – Ezt helyre kell hoznom – nyögtem. – Miért? – csattant fel Marie. – El akart dicsekedni vele, hogy Ryan ott lesz az esküvőjén. Ez az ő baja, nem a tiéd. Tartani kellett volna azt a lepcses száját. – Egyetértek – mormolta Ryan. – Ez nem a te bajod, Tar. Nagyrészt én is egyetértettem velük. De attól még… – Amint a hotelbe érünk, megpróbálom felhívni Pete-et. Joga van tudni, mi

folyik itt, különösen, ha fennáll az esélye, hogy tönkreteszik az esküvőjét. Ryan tekintetéből azt olvastam ki, hogy ezt már nem fogom tudni megakadályozni. *** A Tahoe-tavi Ritz-Carlton hotelből fantasztikus volt a kilátás. A magas fenyőfák, fenséges hegyek meg a hotel lenyűgöző épületegyüttese az igazi luxus élvezésére csábított. Odabent hatalmas, kövekből épített kandalló állt a középpontban, mely a gondnok tájékoztatása szerint „majdnem tizenöt méter magas” volt. Elvezettek minket a mi külön emeletünkre, még nem is láttam olyan pazar lakosztályt, mint ami itt fogadott. – Ejha – lehelte Marie. – Annyira örülök, hogy a barátom vagy – mondta Ryannek. Ryan elmosolyodott, és levette a táskámat a hátamról. A lakosztályunk hatalmas ablakaiból bámulatos kilátás nyílt a hegyekre. Csak egy embert ismertem, aki tudta, hogyan lehet ilyen előkelő helyeket találni. – Andrea? Ryan rám kacsintott. – Aha. – Az a lány óriási fizetésemelést érdemel. – Ki az az Andrea? – kérdezte Marie, szorosan körülöttünk cirkált, nehogy lemaradjon valamiről. – Minden utazási ügynök istennője – felelte Ryan. – Két nagy hálószobának kell lennie. Válasszatok! Mike meg én megisszuk ezt az üveg ajándék konyakot, amíg a hölgyek döntenek. Marie-vel szobáról szobára jártunk. – Ez a hely nagyobb, mint a lakásod – lehelte. A lábujjamig megbizsergetett a mámor, mikor megláttam a

hatalmas, csempézett zuhanykabint. – Imádom, hogy gazdag celebek a barátaim – mormolta, miközben megsimogatta a mosdópulton az egyik puha, összehajtogatott törülközőt, mintha élne. – Mikor jön Joe? – kérdezte. – Holnap. A feleségét és a gyerekeit is elhozza. Belépett egy másik szobába, mely úgy festett, mint egy dolgozószoba, káprázatos kilátás nyílt belőle a kopár sípályákra. – Miért nem ti mentek el hozzájuk? Miközben Marie-t követtem, végighúztam az ujjaimat a gyönyörű kárpiton. Még a szövetek is pazarok voltak. – Ryan semleges területen akart találkozni, de ezt a luxust látva szerintem ő kerül fölénybe. A nyilvános helyet is elvetette, hátha rosszul sülnek el a dolgok. Ryan így próbálja uralma alá hajtani a helyzetet. Átsétáltunk a központi nappalin, megnéztük a lakosztály másik felét, útközben buja mosolyokat kaptunk a fiúktól. Marie száján kiszaladt egy halk káromkodás. – Ilyen elhelyezés mellett tőlem aztán annyiszor tör rá a hatalommánia, ahányszor csak akarja. – Én lestoppolom ezt a szobát. – Jó. Úgyis elég egyformák. Örülök, hogy hatalmas nappali választ el minket. – Oldalba bökött. – Csak próbáld halkra venni magad ma éjjel, oké? Követtem Marie-t a nappaliba, észrevettem, hogy elég volt egyetlen pillantást vernem Ryanre meg a farmerére rálógó szürke pólójára, és máris nagyot ugrott a szívem. – Marie, szerinted nem kéne fogadnunk? Felém fordult, először zavartan nézett, nem esett le neki elsőre. – Milyen fogadásra gondolsz, Taryn? – Hogy melyikünk bírja tovább. Mike jóízűen felnevetett. Magabiztos mosolyt erőltettem magamra, pedig valójában hullafáradt voltam.

– Van kétszáz dollárom kápéban. A fiúk írják az időt. Ryan az ujjaival dobolt a magas pulton. – Igen! Ez a beszéd! Tetszik az észjárásod, bébi! Marie elfordult, Mike-ra nézett segítségért. Tudtam, hogy nincs nála kétszáz dollár, de Mike biztató bólintása azt felelte, hogy nála van. Marie hosszú, gesztenyebarna haja hátrarepült. – Állom. Meg sem álltam Marie mellett, csak lecsaptam a kétszáz dollárt a hatszemélyes, sötét mahagóni ebédlőasztalra a tányérja mellé. Tudtam, hogy veszítettem, nem volt értelme versengeni. Mike felnevetett magában. *** Ryan kijött a szobából, az ujjaival a haját fésülte. – Tartsd meg a megjegyzéseidet, Murphy! Tegnapelőtt éjjel a szemét sem hunyta le. Kitöltöttem két csésze kávét, azt kívántam, bárcsak egyenesen a vénámba boríthatnám az egyiket. Valószínűleg egyből kidőltem a második észbontó orgazmusom után. Mike lehúzta a bankjegyeket az asztalról, szépen összehajtotta, és bedugta őket a nője dekoltázsába. Marie elvigyorodott, úgy viselte a pénzt, mint valami becsületbeli mellkeresztet. A röpke mókázás nem volt elég a nyugalmam megőrzéséhez. Az idegeim az ébredés pillanatától cafatokban lógtak. Hogy fog kinézni? Látok majd benne valamit magamból, mikor ránézek? Lehet, hogy szemét egy alak, és meg fogom bánni, hogy meg akartam ismerni? Annyi megválaszolatlan kérdés gyötört, hogy ki sem tudtam élvezni a mi kis fogadásunk elveszítését.

*** Majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor valamivel később, kora délután megcsörrent a szobatelefon. Tudtam, mit mondtak bele, mielőtt Mike letette volna. – Itt vannak. Leültették őket az ebédlőbe, a VIP-asztalhoz. Ryan a tenyerébe fogta a fejemet, a hüvelykujjával végigsimította az arcomat, miközben aggódó tekintete az enyémbe mélyedt. – Akármi történjék is, nem fogom hagyni, hogy rosszul végződjön a nap. Ha jól mennek a dolgok, felhívjuk őket a lakosztályba. Ha nem, ebéd után hazamennek, mi pedig elfelejtjük az egészet. Rendben? Bólintottam. – Rendben. – Jól van, bébi. – Lehajolt, és a száját az enyémre nyomta, csókkal pecsételte meg a fogadalmunkat. Alig kaptam levegőt, fojtogatott a felindultság. Ryan ment előre, végig fogta a kezem, szinte húzott előre. Magabiztosan vonult, mint mindig. Széles vállára vette az én félelmemet. Először a két fiatal lányt vettem észre; szinte vicces volt, hogy kikerekedett a szemük, milyen döbbent csodálattal nézték, ahogy Ryan Christensen feléjük sétál. Kétségtelenül felismerték, ugyanis teljesen megkergültek örömükben. Nem tudom, miért lepődtem meg, mikor megláttam Joe-t. Talán mert eddig csak vékony, hórihorgas tinédzserként jelent meg előttem, akinek a haja olyan sötét volt, akár az éjfél; nem ilyen erőteljes, Tim McGrow-t idéző férfira számítottam. A tekintetem a széles vállától és magas alakjától a rövidre nyírt kecskeszakállára és a tüsi barna hajára rebbent. Az orcája ragyogott a napon töltött óráktól, mindenhol szépen lebarnult. Ahogy közelebb léptem, szélesen elmosolyodott, a szeme sarkában szarkalábak jelentek meg. A tüdőmből az összes levegő kiszökött, mikor belenéztem a mélykék szemébe, mely pontosan úgy nézett ki, mint az enyém.

Olyan erővel tört rám a boldogság, hogy végre valakinek az arcán felismerem a vonásaimat, mintha valami a mellkasomba csapott volna. Éreztem, hogy zokogás emelkedik bennem, és reked meg a mellkasomban. Különös módon idősebb emberre számítottam, tekintve, hogy ő nemzett engem, de emlékeztetnem kellett magam, hogy csak tizenhat év választott el minket. Ő most negyvennégy volt, de nem tűnt olyan idősnek, hogy a lánya lehessek. Mikor Joe összehúzta a kék szemét, és megszorította a felesége vállát, észrevettem, hogy az alsó ajka remegni kezd. Megkerülte a feleségét, hogy odajöhessen hozzám. Láttam, hogy az izmait reszketés gyengíti, a léptei bizonytalanná váltak. Ryan megrángatta a kezem, maga elé húzott; az ujjaival előretolt a fenekem felett, elengedett, hogy megkezdhessem az utazásomat. – Én kicsi lányom – dadogta Joe, próbálta visszanyelni a zokogását. Én ekkor veszítettem el az önuralmamat. Forró könnyek potyogtak az arcomon. Semmit nem tudtam erről az emberről, de nagyon jó érzések töltöttek el. A következő pillanatban erős karok öleltek át, a tarkómra nyomta a kezét, az arcát a mellkasába temettem. – Huszonnyolc év. Egyetlen pillanatra sem feledkeztem meg rólad a huszonnyolc év alatt. Köszönöm, hogy lehetővé tetted ezt nekem – hadarta Joe halkan. Csak bólintottam, nem tudtam megszólalni, átéreztem a fájdalmát és az örömét. Csak elképzelni tudtam, min mehetett át, mikor le kellett mondania a saját véréről. Joe megfogta a vállamat, pár centire eltolt magától. – Hadd nézzelek még egy kicsit! El sem hiszem. Azt hittem… – Elfulladt a hangja. – Nem hittem benne, hogy el fog jönni ez a nap. A tudat, hogy őt is éppen úgy meghatotta a találkozásunk, mint engem, óriási megkönnyebbülést jelentett. Szaggatottan vette a levegőt. – Pont úgy nézel ki, mint az édesanyád, Taryn.

Azon kaptam magam, hogy bólogatok, egyetértek vele, pedig sosem láttam képet arról a nőről, aki megszült. – Bár itt lenne ma, hogy felnőttnek lásson, de biztos vagyok benne, hogy lemosolyog ránk a mennyekből. Joe megpróbált letörölni egy könnycseppet az arcáról, amitől én is automatikusan az arcomhoz kaptam. – Jó érzés végre látni, kitől örököltem a szememet. Még szélesebben elmosolyodott, én pedig azon gondolkodtam, mi közös lehet még bennünk. Miközben megöleltem a feleségét, Jillt, Ryan és Joe kezet ráztak, kölcsönösen üdvözölték egymást. Kellemesen megebédeltünk, aztán Ryan meghívta őket, hogy jöjjenek velünk a lakosztályunkba. Marie remekül elszórakoztatta a két kislányt, míg Ryan meg én bizalmasan elbeszélgettünk Joe-val és a feleségével. Joe őszintének, de óvatosnak tűnt. – El tudom képzelni, milyen nehéz lehetett neked, hogy így tudtad meg. Meg voltam győződve róla, hogy apád minden bizonyítékot megsemmisített. Nem hittem volna, hogy megtartotta őket. Belekortyoltam a kávémba, próbáltam kicsit eltávolítani magamat az érzelmi túlterheléstől. – Mindent betett egy értékmegőrzőbe. Joe bólintott. – A leveleimet meg mindent? Letettem a poharamat. – Nagyjából kétezer dollárt is találtam benne. Megvakarta a fejét, egy pillanatra összeszorította az ajkát. – Sokat töprengtem rajta, mi lett a pénzzel, amit neked küldtem. Gondoltam, hogy apád egyetlen centet sem költött volna belőle. Biztos azt hitte, drogokból szereztem, vagy ilyesmi. Drogokból? Megdörzsölte a száját. – Mielőtt bevonultam a seregbe, voltak problémáim. Mondjuk úgy, hogy állam bácsi gyorsan megszabadította a szervezetemet az ilyen marhaságoktól.

Efelől kétségem sem volt. – A pénzt kötvénybe tettem a két lányodnak. Szeretném, ha övék lenne ez a kétezer dollár. Joe felemelte a kezét, hogy tiltakozzon, én azonban nem engedtem szóhoz jutni. – Joe, kell majd a jövőjükre. Értékelem a nagylelkűségedet, de nincs rá szükség Joe felesége, Jill ügyet sem vetett a férje rosszallására. – Köszönjük, Taryn. Ez igazán kedves tőled. Észre se vesszük, és a lányok főiskolára mennek, úgyhogy gondoskodunk róla, hogy jó helyre menjen a pénz. – Jill Ryanre pillantott. – Bár a találkozás veled megfizethetetlen lesz a számukra. Folyton erről beszélnek, mióta csak elmondtuk nekik. A nagyobbik azt hitte, át akarjuk verni, amíg be nem léptél az étterembe. Meg sem tudom köszönni azt a sok mindent, amit a családomnak adtatok. Ryan mosolygott, de úgy legyintett, mintha semmiség volna. – Gondoskodom róla, hogy legyen pár közös képük velem, mielőtt hazamennek. Ez láthatóan nagyon megörvendeztette Joe-t és a feleségét. Joe aztán visszafordult felém, úgy nézett rám, mintha belém látna. – Valószínűleg rengeteg kérdésed van. Az nem kifejezés! – Olyan sok kérdésem van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Joe a térdén nyugtatta a könyökét. – Kérdezz bármit! Jillnek is joga van tudni. Tudom, hogy alaposan megleptem – a felesége felé nyúlt, és megfogta a kezét –, de ahogy neki is mondtam, nem hittem, hogy valaha is láthatlak, így nem láttam értelmét, hogy beszámoljak róla. Jill megnyugtató mosolyt villantott rá, megdörzsölte a kézfejét. – Nem haragszom. Tini voltál, Joe. Joe vállat vont, láthatóan vezekelni akart a bűneiért. – Gyerek, aki teherbe ejtette a tizenéves barátnőjét. Ryan a lábfejét a másik térdére tette, és a kezem után nyűit.

– Amiért én nagyon hálás vagyok – mondta, miközben a szájához húzta a kezemet, és megcsókolta. – Megteremtetted azt a nőt, akit szeretek. Ennél nincs nagyobb ajándék. A két férfi mintha valami néma üzenetet váltott volna, valamiféle egyetértés született köztük. Joe láthatóan megkönnyebbült. – Legalább valami jót is csináltam. Örülök, hogy ilyen jó kezekben van. Éreztem, hogy átmelegszik az arcom az odatoluló vértől. A lehető legjobb kezekben voltam. Mennyire más lett volna az életem, ha az igazi szüleim nem mondanak le rólam! Eszembe jutott pár mozzanat a levelekből, melyeket Joe írt nekem katonakorában. Mindegyik azt sugallta, hogy Joe tinikorában igazi ördögfióka volt. Megszorítottam Ryan kezét. – Gimiben Kelcie-vel jártál? Joe a feleségére pillantott, a jóváhagyását kérte némán, hogy beszélhessen erről. Jill előzékeny mosollyal bólintott. – Aha. Mellettem ült matekórán. Mindig lestem a dolgozatáról. Tizenöt évesen kezdtünk járni. Láttam, hogy szép emlékeket idéz fel. – Rokonlelkek voltunk; nagy bajkeverők mindketten, a szüleinket pedig utáltuk. Amikor Kelcie terhes lett, őszintén azt hittem, hogy újrakezdhetem az életem. Reméltem, hogy az anyja legalább megértő lesz, ám ő kitette otthonról a lányát az utcára. Az apja pedig… az a szemét vasököllel nevelt. A mai napig hiszem, hogy verte a feleségét, de sosem tudtam bebizonyítani. Egyikük sem volt jó ember. Meg sem fordult a fejemben, hogy a sosem látott nagyszüleim „nem jó emberek” lehetnek. – Mindegy, megpróbáltam elvinni onnét. Még arra is gondoltunk, hogy ha teherbe esik, az én szüleim majd megsajnálják, és megengedik, hogy odaköltözzön. – Nevetett. – Hát nem volt valami jó ötlet ez sem. Ryan előredőlt. Valami felkavarta.

– Ne érts félre, mindketten akartunk téged – visszakozott Joe. – Csak hát az apámat kirúgták, az anyám meg nem keresett túl sokat a munkahelyén. Kelcie próbált segélyt szerezni, hogy segítsen az etetésedben. De hát mindketten kölykök voltunk, még a fenekünkön volt a tojáshéj. – Álmomban mindig fekete hajad van – mondtam, öntudatlanul is megérintettem a hajamat. Joe meglepettnek tűnt. – Tényleg? Huh. Igazából annak idején festettem. Punk rocker akartam lenni. Anyám majdnem sírva fakadt, mikor a zongoraóráimat „Anarchia” matricás gitárra cseréltem. Ryan rám pillantott. – Most legalább tudjuk, kitől örökölted a zenei tehetségedet. Elmosolyodtam. Anyám még a kocsi sztereóját sem tudta behangolni. Joe szeme kikerekedett. – Játszol valamin? Bólintottam. – Zongorán kezdtem, aztán autodidakta módon megismerkedtem az akusztikus gitárral. Ryan mosolyogva simította meg a karomat. – És a hangja is gyönyörű. Joe-t ez láthatóan lenyűgözte. – Ejha! Ez szuper! Pár másodperc csend után előhozakodtam azzal a kérdéssel, ami legjobban égetett. – Elég gyakran álmodom rólad, Joe. Ilyenkor az apám, Dan is mindig ott van. Küzdötök. Úgy értem, ténylegesen verekedtek. Aztán vért látok. Sok vért. A fogaid, a szád… Joe arca megvonaglott, a fejét rázta. – Taryn… – Nem, tudnom kell. Mindig ugyanazt álmodom, és ennyi év után most már válaszokra van szükségem. Rémálmaim vannak, ijesztő, borzalmas rémálmaim.

Ryan eltátotta a száját, most jött csak rá. Bólintottam a néma felismerésére, tudtam, hogy sosem értette meg teljesen, miért ébredek halálra rémülten. Most már tudta. Még erősebben megszorítottam a kezét. Joe rám bámult, a szája vékony vonallá zsugorodott. – És mindig ugyanaz a vége. Azt mondod, hogy „sosem bántanálak, kicsi lány”, aztán a fogaidat vörösre festi a vér. – Tudtam, hogy nagyon felkavarom, de nem érdekelt. Eljött az ideje, hogy megtudjam, mennyire volt pocsék valójában a helyzet. Ryan arca megnyúlt, részvevő bánat ült ki rá. Ez újdonság volt a számára, sosem beszéltem róla. Gondoltam, talán kicsit neheztelni fog, amiért így kell megtudnia, de őt majd később rendezem el. – Taryn – kezdte Joe, a hangsúlyából figyelmeztetést éreztem ki. – Nem, tudnom kell. Miért? Miért álmodom ezt újra meg újra? Habozott, visszatartotta a lélegzetét, én azonban már belefáradtam a várakozásba. Mindig pontosan ugyanazt álmodtam, és most már tudtam, hogy nem pusztán az én agyam szülte ezt a történetet. Újra meg újra felidéztem valamit. – Csak mondd el! Kérlek. Joe fújt egyet, aztán újra rám nézett. – Július negyedike volt, pont mielőtt elvittek a kiképzésre. Tudod, hogy az igazi anyukád autóbalesetben halt meg, igaz? Bólintottam. – Anyukád elmondta. Joe a homlokát ráncolta, láthatóan fájdalmat okozott neki a múlt felidézése. – Épp karácsony után történt. Még kétéves sem voltál. Anyukád, Jennifer és Dan bácsi, szóval ők mindketten elég szépen kerestek. Dan bácsi épp akkor kapott valami nagy előléptetést a Corningnál, az én szüleim meg kis híján elveszítették a házukat. Nagyot nyeltem, miközben a válaszok kezdték betölteni az üres foltokat. – Jennifer néni nagyon akart téged. Én meg csináltam valami nagy marhaságot… haszontalan alak voltam, és rossz társaságba kerültem.

Felemeltem a kezem, nem akartam tudni, hogy cseretárgyként használtak. – Ezért nem beszéltek többé az anyáink? Joe üres tekintettel bámult maga elé, aztán bólintott. – Taryn – nyögte Ryan. Tudtam, hogy figyelmeztetni akar, nehogy bűntudatom támadjon. Én is figyelmeztettem Ryant néma könyörgéssel. Még mindig nem kaptam választ a kérdéseimre. – Szóval mi történt negyedikén? Joe habozott, válasz helyett a díszes szőnyeget figyelte a lába alatt. – Joe, mindkét szülőm meghalt. Jogomban áll tudni az igazat. Mi történt? – Igazából semmi. Csak egy családi piknik volt, nem nagy ügy. Ebben valahogy nagyon kételkedtem. Láttam, hogy kicsit jobban megtörik, széles válla megereszkedett. – Kicsit talán nyers voltam, tekintve a körülményeket. Az egyezségnek része volt, hogy sosem tudhatod meg, kik az igazi szüleid. Meg kellett esküdnöm, hogy sosem mondom el neked az igazat. Meg… – Levegő után kapott, mintha fulladozna. – Megszakadt belé a szívem, Taryn. Te az én kislányom voltál. Az enyém. Kezemben tartottalak, mikor kijöttél anyukád hasából, és megígértem neked… megígértem, hogy mindig gondoskodni fogok rólad. Ringattalak, etettelek, és mesét olvastam neked, mikor fájt a hasad, és nem tudtál aludni. Aztán mikor az az állat túl gyorsan hajtott a jeges úton, és nekünk jött, csak te maradtál nekem. Tudtam, hogy nem lett volna szabad elvinnünk, de ha betettünk a kocsiba, és autóztunk veled kicsit, úgy aludtál, mint a bunda. Nem hagyhattam, hogy elvegyék ezt tőlem! Jill enyhén remegő keze Joe combján nyugodott, hogy erőt öntsön belé. Az én kezem is remegni kezdett. Álmomban tudom, hogy egyedül vagyok vele, érzem, hogy megsimogatja a hajamat, bocsánatkérően

beszél hozzám. Aztán az apám rátámad, meg akarja ölni. Talán az intimitási problémáim és az elhagyatottságtól való félelmem kegyetlen okokra nyúlik vissza? A mellkasom még jobban elszorult, előre féltem a következő választól. – Bántottál engem? Joe arca megvonaglott. – Micsoda? Jóságos ég, dehogy! Nem. – Akkor miért ütött meg az apám? Úgy megvert, hogy véreztél. Higgadt ember volt. Miért támadt rád ilyen brutálisan? Joe mogorván nézett rám, a lélegzete zihált a frusztrációtól. – Mert megmondtam neked az igazat! Elmondtam az igazat az igazi anyukádról, megmondtam, hogy én vagyok az igazi apukád, és bármit tesznek is, sosem szakíthatnak ki a szívemből. Az én lányom vagy. Ezért!

22. FEJEZET KUDARC

Éreztem, ahogy a repülő megkezdi a süllyedést Providence-hez közeledve. A képernyőn néztem az érkezési időt, egytől hatvanig számoltam, hogy ne kelljen a fülemet elszorító nyomásváltozásra gondolnom. Elfogyott a rágóm, kisebb fájdalmaim voltak, és teljesen kimerültem. Egy nagy részem azonban megkönnyebbült. Érzelmileg megviselt a találkozás Joe-val és a családjával, de szükségem volt erre az élményre, kapcsolatba kellett lépnem az életemnek ezzel a részével. Abban a reményben jöttem el a Tahoe-tóról, hogy a megtört lelkem végre békét talál. Joe mutatott nekem fényképet Kelcie-ről, és miután túltettem magam a döbbeneten, hogy mennyire hasonlítok rá, azt mondta, megtarthatom. Magamhoz szorítottam a kistáskámat, megöleltem a tárcámba tett képet. Kelcie Tremont két hónappal a tizennyolcadik születésnapja előtt halt meg egy jeges téli éjszakán. Mielőtt eltávozott az élők sorából, utoljára az én igényeimről gondoskodott, bár a találkozásunkkor nyilvánvalóvá vált, hogy Joe azóta is bűntudatot érez, mivel ő javasolta, hogy vigyenek el kocsikázni. Sokáig fogtam a kezét, mikor magunkra maradtunk, hogy a megbocsátásról beszélgessünk. Ryan átnyúlt a könyöklőm felett, megsimogatta a lábamat, a tenyerét a farmeres combomhoz dörgölte. A szemébe néztem, megértettem az elmélyedt tekintetét. Ebben a pillanatban óriási felfedezést tettem. Valamikor az idők során Ryan meg én

kifejlesztettük azt a képességet, hogy száz szót mondjunk egymásnak egyetlen tekintettel. Éppolyan könnyen olvastam a gondolataiban, mint ő az enyémekben, és jelenleg azt akarta tudni, mi jár a fejemben. – Beszélnem kell Pete-tel – feleltem. Az elmúlt három nap felfedezései mellett nem maradt időm rá. Ryan bólintott, de láttam rajta, hogy aggódik. Tudtam, hogy sok a dolga; a harmadik Tengerpart film forgatását a tervek szerint három hét múlva kezdik, utána három és fél hónapig New Orleansban dolgoznak majd. – Együtt kell beszélnünk vele. El kell mondanom, Taryn, nem örülök Tammy arroganciájának. Megengedted neki, hogy bagóért csinálja az üzletét a konyhádban. Pete neked köszönheti, hogy van munkája, és tudom, hogy régóta barátok vagytok, de ha Tammy tovább akarja játszani a hisztis menyasszonyt, akkor tegye valaki más kontójára! Már épp szóra nyitottam a számat, Ryan azonban még nem fejezte be a kiselőadását, belém fojtotta a szót. – Én már nem bírom elviselni az ilyen viselkedést. És ha az esküvő szervezése így elveszi a lányok eszét, akkor a miénk egyszerű és kicsi lesz. Tényleg? – Akkor nem lesznek nagyszájú nagynénik? Felnevetett. – Semmiképp! Szerettem volna azt felelni, hogy „Pete az én barátom, és a kocsma az enyém”, de erről az jutott eszembe, milyen határozott határvonalat húzott Thomas annak idején az én tulajdonom és az övé között, és hogy Ryannel nem ilyen kapcsolatot akartam. Ryannek joga van kimondani a véleményét, és tudtam, hogy csak meg akar védeni az általa ismert egyetlen módon. Miután éveken át kihasználták és meglopták, mindenkitől tartott. Mire leszálltunk, és visszamentünk a lakásomba, teljesen

kimerültem, állva el tudtam volna aludni. És egyáltalán nem vágytam a folyosómat elbarikádozó dobozok látványára. – Ez meg mi a franc? – nyögött fel Ryan. Mike kinyitotta az egyiket, Ryan pedig egy másikat. – Úgy tűnik, még több rajongói posta – mormolta Mike. Ryan visszahajtotta a doboz tetején a füleket, és felkapta a táskáit. Nem kellett különösebben éles hallás ahhoz, hogy halljam, mikor Ryan közli Mike-kal, hogy szeretné mindet a kukában tudni, mielőtt újabb fenyegető leveleket vagy utálkozásokat látok. Amekkora mennyiségű papír érkezett, nyilván volt pár durvaság is közte. Ryan telefonja megcsendült. Került valakit, és én nagyon jól tudtam, kit. – Örökké nem hagyhatod figyelmen kívül. Az ágyra dobta a bőröndjét. – Ó, dehogynem. – Ő a menedzsered. Ryan felnyögött. – Nem volt joga azt tenni, amit tett. – Akkor mondd meg neki! – Még mindig túl dühös vagyok hozzá, hogy ne rúgjam ki. Vállat vontam. – Akkor rúgd ki! Az egyik lábával letolta a sportcipőjét a másikról. – Nem tehetem. – Kész lennél kirúgni Tammyt az üzletével együtt a földszinti konyhámból, de a menedzsered, aki önkényesen házassági szerződést rendelt neked, szerinted nem érdemli meg, hogy megleckéztesd? A keze a csípőjén hevert, úgy bámult rám. – Te azt akarod, hogy kirúgjam?! Egy kupacba pakoltam a koszos ruhákat, azonnal észrevettem a hasonlóságot az elvégzendő munka és a mostani beszélgetésünk között. – Ez kérdés vagy állítás?

Reméltem, hogy nem patthelyzet felé halad a beszélgetés. Ryan vállat vont. – Mindkettő. A francba. – Nem az én menedzserem. Nekem nincs vele annyi dolgom, mint neked, úgyhogy nem az én feladatom, hogy lépjek. Ryan letette a táskáját az ágyra. – Nem szereted őt. A szemébe néztem. – Ez kérdés vagy állítás? – Ez állítás. Visszatértem a szennyes elpakolásához. – Nem, nem szeretem, de ezt már tudod. Túl sokszor cselekedett suttyomban, amitől az én felfogásom szerint megbízhatatlan. Szerinte másképp kellene élned az életed, mint szerinted, más szerepeket kellene vállalnod, és teljesen egyértelművé tette, hogy engem betolakodónak tart. Persze én semmit nem tudok a tehetségmenedzserek felvételéről. Azt viszont tudom, hogy bizonyos mértékben bíznod kell az alkalmazottaidban. Ez visszaviszi a kérdést hozzád. Bízol benne? Nagy levegőt vett, a válla megereszkedett a csalódottságtól. Tudtam, hogy ez jó ideje már nagy súllyal nehezedik a lelkére, és örültem, hogy végre szembenéz vele. – Régen bíztam. Próbáltam diplomatikus maradni, nem akartam a saját véleményemmel befolyásolni a döntését, így azt kérdeztem: – És most már miért nem? – Len Bainbridge az én ügyvédem. Davidnek nincs joga a nevemben házassági szerződésről beszélni vele, az exkluzív fényképek iránti érdeklődések dacára sem. Ezzel tökéletesen egyetértettem. Örültem, hogy egyedül jutott erre a következtetésre.

*** Másnap újabb patthelyzetbe kerültem. – Tammy, Amy barátnőd kitette a Twitterre, hogy Ryan ott lesz az esküvődön. – Próbáltam együtt érzően és jóindulatúan, ugyanakkor egyenesen és tisztán beszélni. Tudtam, hogy nem ő szivárogtatta ki az információt, de neki kell számolni a következményekkel. Nagy barna szemmel meredt rám az asztal túlsó feléről. – És? Vagy én nem magyaráztam el a dolgot rendesen, vagy ő nem értette meg. Összefontam az ujjaimat, próbáltam megőrizni a nyugalmamat. – És ez azt jelenti, hogy azon a napon, amikor ti ketten összeházasodtok, nagy a valószínűsége, hogy a templomotokat fényképészek, a sajtó képviselői és rajongók hada veszi majd körbe. A legtöbb bulvárhírekkel foglalkozó internetes oldal már azt is közzétette, hogy kiszivárgott a mi esküvőnk napja. Ha meglátnak egy bejegyzést Ryanről és bármilyen megerősített esküvőről, a hírcsatornák teljesen fel fogják fújni. A CV magazin weboldala álmeghívókat is közzétett a dátummal. Pete felnyögött, és hátradőlt a székében, dühös képpel fordult a menyasszonya felé. Utáltam így látni őket: olyan dolgok miatt szenvedtek, ami felett nincs hatalmuk. Láttam, mikor Tammynek kezdett leesni a tantusz. Közben is nyilvánvalóvá vált, hogy mikor Ryan meg én összeházasodunk, a legfontosabb teendőnk a dátum és a helyszín titokban tartása lesz. – És most mi lesz? – kérdezte Pete. Ryan jó hangosan szívta be a levegőt. – Tudod, hogy én ott akarok lenni, haver, de az engem körülvevő káosz nagyon el tud szabadulni. Az esküvő napját megírták az eredeti bejegyzésre válaszolva. Onnan már szétment a híre. Pete Tammy felé fordult, és dühösen rámeredt. – Ezt elcseszted.

Tammy arca megnyúlt. Elkeseredtem. – Pete, nem az ő hibája. Tammy kis híján elsírta magát. – Nem én voltam! Megszorítottam Pete karját, reméltem, hogy magamra tudom vonni a figyelmét, mielőtt kirobban a haragja, de semmit nem értem el. A másik öklével az asztalra csapott. – Nem? Akkor ki? Tammy ingerültnek tűnt, de visszatartotta a haragját. – Nem tudom, miért vagy rám ilyen dühös. Ryan mindkettejüket türelemre intette. – Ide figyeljetek! Ami történt, megtörtént. Csak aggódom, hogy ez az egész tönkre fogja tenni a nagy napotokat, ennyi. Taryn meg én most nagyon izgalmas célpont lettünk a média számára. Tammy letörölt egy könnycseppet. – Tönkreteszi? De hogy? Le kell mondanunk az egészet? Láttam, ahogy egyre jobban elhatalmasodik rajta a rettegés. – Nem, szívem, nem kell. Ez a ti esküvőtök, amikor ti körülöttetek forog a világ. Nem akarom, hogy bármi elterelje rólatok a figyelmet. Pete nyilvánvalóan dúlt-fúlt. – Amy nem tudta befogni a pofáját, mi? Ezerszer is figyelmeztettelek már, hogy légy vele óvatos, és nézd meg, mit csinált! Nem akarom, hogy az a szipirtyó ott legyen az esküvőnkön. Tammy hátradőlt, összehúzta magát a székében. – De ő a koszorúslányom, Pete. Te akartad, hogy Gary legyen a vőfélyed. – Ja, de akkor még nem tudtam, hogy a barátnődet döngeti Marie háta mögött. Amy nemcsak kotnyeles boszorkány, de fészekrontó is. Nem akarom, hogy vele lógj. És többé nem látom szívesen a házamban. Tammy felpattant, a szék lába csikorgott a padlón. Ha tekintettel ölni lehetne, Pete hulla lenne. – Nem hiszem el, hogy ezt mondtad. – Mit? Hogy a barátnőd boszorkány, vagy hogy fészekrontó?

– Menj a pokolba! – vicsorgott Tammy. Pete lazán hátradőlt a székében. – Néha máris úgy érzem, mintha ott lennék, édes. Tammy frusztráltan felnyögött, felmutatta Pete-nek a középső ujját, aztán kirohant a kocsmából, visszatért a konyhába. Ryan a feje búbját vakargatta, láthatóan ő is éppúgy meghökkent az elmúlt tíz percben látottaktól, mint én. – Haver, sajnálom. Nem akartunk problémát okozni nektek. Pete megrázta a kezét, elhessegette a mentegetőzést, aztán megdörzsölte az arcát. – Nem a ti hibátok, Ryan. Olyan sok gond van az esküvővel, hogy Tammy néha teljesen megőrjít. – A tekintete ide-oda siklott, majd megállapodott rajtam. – Nem tudtam, hogy Gary azzal a lánnyal kavar. Esküszöm. Amy nálunk volt egyszer, mikor Gary átjött Azonnal flörtölgetni kezdtek, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Gondoltam, csak barátságosak. Azért mondtam Tammynek, hogy állítsa le Amyt, mert Gary nős, de ez az üzenet láthatóan nem jutott el hozzá. Hittem neki. Az elmúlt évek alatt Pete sosem hazudott nekem. Mindent egyenesen elmondott, akár jó hír volt, akár nem. – És most mihez kezdünk? – kérdeztem. Pete vállat vont. – Épp most tiltottam ki a vőfélyem barátnőjét, Marie és Tammy nem beszélnek, a paparazzók üldözni fognak titeket, ha eljöttök, a menyasszonyomat pedig épp most akasztottam ki. Nem tudom. Tényleg fogalmam sincs. *** Négy nappal később Ryan repülőre ült, elindult Los Angelesbe a harmadik Tengerpart forgatására, míg én Rhode Islanden maradtam. Pete-nek el kellett mennie a fizikoterapeutához, így Marie meg én megint együtt álltunk a pult mögött, italokat kevertünk, sört

csapoltunk, mint a régi szép időkben. Láttam, hogy Tammy kijött a konyhából, a tekintetét a kezében tartott papírra szegezte. – Taryn, megy an a déli étlap első vázlata. – Megtorpant, ugyanis majdnem orra esett Marie-ben. Mint két egymást taszító mágnes, mindketten gyorsan oldalra léptek, még csak nem is nyugtázták a másik jelenlétét. Marie hátat fordított, és a bár másik végébe sietett. Tammy szája morcosan lekonyult. Még mindig a kezében fogta a papírt, de a figyelmét már teljesen lekötötte Marie jeges elutasítása. Nem tudtam vádolni Marie-t, hiszen a barátnő elárulása a csajklub végleges kiközösítését vonja maga után. Ám a saját ép elmém megőrzése végett semlegesnek kellett maradnom, bár tudtam, hogy az én kapcsolatom is örökre megváltozott Tammy-vel. – Hozzám szól még valaha? – Láttam az arcán a fájdalmát, a kibékülés utáni vágyát. Megtöröltem a kezem egy rongyában, majd visszadugtam a törlőt a zsebembe, mielőtt Tammy menüjavaslata után nyúltam volna. – Nem tudom. Gondolom, meg kell dolgoznod a bocsánata elnyeréséért, ha megint beszélő viszonyban akarsz lenni vele. Éreztem, hogy a belső zsebemben rezeg a mobilom. Utáltam számomra ismeretlen számról érkező hívást felvenni, de úgy döntöttem, akkor is válaszolok rá. – Halló? Mély, rekedtes férfihang válaszolt. – Igen, jó napot. Beszélhetnék, kérem, Miss Taryn Mitchellel? Riporter? Zaklató? Örült rajongó? Hacker? Az elmémen az összes lehetőség átszaladt. – Kivel beszélek? – Todd Brandwell a nevem. A New York-i iroda fő halottkéme vagyok, és egy Taryn Mitchell nevű legközelebbi hozzátartozót keresek. A száma meg volt adva az értesítendők listáján.

A rémület átjárta a zsigereimet. – Legközelebbi hozzátartozó? Elnézést, azt mondja, meg volt adva a nevem? – Igen, amennyiben ön Taryn Mitchell. A torkom elszorult, végigfutott rajtam a rettegés. Gondolatban gyorsan, fontossági sorrendben sorra vettem mindenki hollétét, aki számít, Ryannel kezdve. Ő Los Angelesben volt. Felhívott, amikor leszállt, nem egészen húsz perce kaptam tőle egy pajzán SMS-t. Végigpergett előttem a többi lehetséges név is. – Én vagyok. Miről van szó? – Miss Mitchell, sajnálattal tudatom, hogy James Pantelanio múlt éjjel elhalálozott. Ha le tudná írni az irodánk számát… Hirtelen megint tudtam lélegezni, ugyanis nem ismertem fel a nevet. – Elnézést, kicsoda? – James Pantelanio – ismételte lassan, artikulálva. Mondott egy Los Angeles-i címet, de az sem volt ismerős. – Attól tartok, nem ismerem. Bár segíthetnék. – Volt egy másik szám is a vész esetén hívandók listáján, amely a Mitchell’s Pubhoz tartozik. Próbáltam felhívni, de csak az üzenetrögzítő válaszol. Megint a torkomba ugrott a szívem. Ez az ember mindkét számot felírta. Mire nem képes egy zaklató! – Mr. Pantelanio hetvenkét éves férfi, nagyjából százhetvenöt centi magas, hatvanöt kiló, fekete hajú. Ez a leírás egyáltalán… – Erős dohányos volt. Úgy gondoljuk, hogy fényképészként dolgozhatott, de nem tudjuk meghatározni egyetlen munka… – Várjon csak! Azt mondta, „James”, igaz? – Igen, asszonyom. Elszontyolodtam. Lehetséges volna? – Azt hiszem, ismerem. Tudna küldeni róla egy fényképet? Tíz perccel később annak a férfinak a jogosítványát néztem, aki

egyszer megmentette az életemet, aki térdre zuhant mellettem a hóban és sárban, aki újraélesztett, miután elütött az ajtó. Csak patakzottak a könnyeim, tudtam, hogy az az édes olasz celebfényképész, akit mindenki csak Jimmy Pop néven ismert, meghalt.

23. FEJEZET ESKÜVŐ ÉS HAMVAK

– Egy kis mahagónidobozban van. Tulajdonképpen kifejezetten bájos. Ryan belesóhajtott a telefonba. Cseppet sem örült, hogy elmentem New Yorkba, hogy kikérjem az elhunyt fényképész maradványait, különösen miután ez az ember három éven át üldözte őt, ám én voltam az egyetlen, aki azt vallotta, hogy ismerte a pasast, így kötelességemnek éreztem, hogy megtegyem. Marie természetesen velem tartott a kétnapos utamon, amitől azért megnyugodott. – És mihez fogsz kezdeni vele? – Úgy gondoltam, betehetném Jimmy Popot a felső polcra Jim Beam és Johnnie Walker közé. Ettől elnevette magát. – Tökéletes hely lenne neki. Nekidőltem a hátsó pultnak. – Szerintem is. Gondoltam, úgy szemmel tarthatja a helyet. Nálam van a három Nikon kamerája is. A halottkém ideadott mindent, ami nála volt. Még a halotti anyakönyvi kivonata három példányát is. Miért vett fel engem a vészhelyzetben értesítendők listájára, Ryan? Ennek semmi értelme. Alig ismertük egymást. – Nem tudom. Talán csak nem volt más, akiben megbízott? Végighúztam az ujjamat az urna fedelét díszítő kereszten, éles fájdalom hasított a mellkasomba, mint mikor olyasvalaki hal meg, aki fontos az ember számára. Hasonlított arra a keresztre, mely az apám koporsójának a tetején volt. Mély levegőt vettem.

– Talán. De miért én? – Tudta, hogy okos vagy, és intelligens; nem lennék meglepve, ha kisebb vagyont hagyott volna rád. Valószínűleg rájött, hogy jó dolgokhoz kezdenél a pénzével, Tar. Nem volt se gyereke, se családja; ki másra hagyhatta volna? Hallottam, hogy valaki beszél Ryanhez a háttérben. – Figyelj, szivi, mennem kell. Később felhívlak. Marie a pult mögé vitte a fellépőt. – Hallottam, hogy ide akarod tenni Jimmy Popot. Ha a Patront meg a Cabo Wabót átvisszük oda, lesz hely neki. Épp leadta az üveget, mikor újabb virág érkezett. Mike két napja küldött virágot Marie-nek, eltöprengtem, valami határozott szándék van-e az igyekezete mögött. Ez a virágcsokor azonban nem volt olyan lenyűgöző. Úgy festett, mint amilyeneket a szupermarketekben lehet venni. A kézbesítő magas, fiatal férfi volt, a harmincas évei közepén járhatott, de barna haja már erősen megritkult, pár zsíros hajtincset keresztbe fésült a kopasz fejbúbján. Sötétített lencséjű szemüveget viselt, bár kicsit nagy volt az arcához. Talán a nyolcvanas évek óta hordta, akkor jöttek ezek divatba. Azonban ennél is hátborzongatóbb volt az az osztatlan figyelem, amiben engem részesített. Örültem neki, hogy egy jókora, vaskos pult áll köztünk. – Segíthetek? Ideges volt; ténylegesen reszketett izgalmában. – Virágot hoztam… kiszállítás Tah… – Enyhén zavarodottnak tűnt, ahogy összenéztünk. – Neked. Marie lejött a létráról, azonnal szemügyre vette a látogatót. Épp akkor nyitottunk ki, még senki nem jött be. A csokor felé intettem. – Köszönöm. Tegye le, kérem, a bár végébe, rendben? A kiszállító nem mozdult, csak furcsán nézett tovább, mint a szarvas, ami lemerevedett a fényszóró előtt. Marie óvatos tekintettel, nyugtalanul, de alaposan végignézett

rajta. – Melyik virágboltnak dolgozik? Azokon a csokrokon, amiket maga hoz, sosincs rajta a küldő bolt neve. A férfi hátralépett egyet, mint aki már el akar szökni, Marie pedig azonnal benyúlt az új elöltöltős hűtő és a pult alja közötti hatcentis résbe. – Én, ööö… ez a Miss Mitchellé. Én csak… virágot… akartam neki adni. A szemem sarkából figyeltem csak Marie-t, nem akaródzott levennem a szemem az idegenről. Marie egyértelműen megtalálta, amit keresett, mert elkezdte visszahúzni a kezét. A férfi rövid ujjú, a nyakánál legombolható inget viselt, a nadrágja egyenruhának is tűnhetett volna, de egyébként semmi nem árulkodott arról, hogy kifutó lenne. – Csak virágok – magyarázta tovább. – A nők szeretik az olyan férfiakat, akik virágot visznek nekik. Ez a szokás. Ez is része az egész udvarlási folyamatnak. Marie kérdő tekintete felbosszantotta. Azt akartam, hogy csak tegye le az idétlen virágait, és menjen. Halálra rémisztett. – Köszönöm a virágokat. Nagyon szépek. – Mosolyogni próbáltam, reméltem, ennyiből is megérti, hogy értékelem. – De sajnálom, nem fogadhatom el. Vőlegényem van, és… – Taryn – csattant fel Marie elfojtott suttogással. – Többfélével is próbálkoztam – folytatta a férfi motyogva, ezúttal a virágokhoz beszélt. Micsoda? – Tudom, hogy utálod a százszorszépet és a szegfűt. Hidd el, megtanultam velük a leckét. Mindig a kukában végzik. A rózsákat tovább megtartod, úgy egy hétig, míg el nem száradnak. Mindig megnézem, melyikeket nem szereted. Lepréseled őket könyvekben? Lepréselem? Nem bírtam követni. Nem láttam se rózsát, se másféle virágot, ha már itt tartunk.

– Kérem? – Amiket megtartasz. – A szája kacskaringós mosolyra húzódott. – A pirosakat? Egy tucatot küldtem, de csak tízet dobtál ki. Megszámoltam őket. Először dühített, hogy csak úgy eldobod őket, de aztán rájöttem, hogy azokat a virágokat nem szereted. Tudom, hogy nem tarthatod meg mindet, bár én azért reménykedtem benne. Ha zsírpapírba teszed őket, tovább elállnak. Mostantól csak rózsát veszek neked. – Sajnálom, nem tudom, mit… – Az ajkadra emlékeztetnek: puhák és vörösek. A pirosakat tartod meg legtovább. Marie alacsonyan és sürgetően intett felém a kezével. – Majd én elintézem ezt, Taryn – mormolta, egy pillanatra sem vette le a szemét a fickóról. A zakkant pasi mogorván bámult Marie-re. – Ne beszéljen így vele! – feddte meg. – Figyeljen rám, uram! Ne hozzon több virágot Miss Mitchellnek. Már nem látjuk itt szívesen. Ne próbáljon semmilyen módon kapcsolatba lépni vele. Kérem, fogja a virágait, és távozzon, méghozzá azonnal. Ha nem hajlandó elmenni, vagy megpróbál visszajönni, ki fogom hívni a rendőrséget. Megértett engem? Olyan arcot vágott, mint akit mélyen megbántottak, az ajka mozgott, de hang nem jött ki rajta, ami még jobban megrémisztett. Az ereimben zubogott az adrenalin. Gondolatban sorra vettem a menekülési útvonalakat és a védekezési manővereket: a pub telefonja mögöttem állt, azon felhívhatom a 911-et, de az túl nyilvánvaló lenne, nem elég óvatos. A mobilom a zsebemben van, de előbb ki kell kapcsolnom a képernyővédőt. Az emeleti folyosó biztonsági táblája túl messze volt. A jó öreg baseballütő a sarokban állt, de meg kell kerülnöm Marie-t és a kis fellépőt, hogy elérjem. – Látja azokat a kamerákat odafent, a sarokban? – mutatott rá Marie Kamerákat? Mikor vettünk kamerákat? Beszéltünk róla, de

tovább nem jutottunk. Valakinek szétrúgom a valagát, amiért nem tájékoztatott róla, hogy most már megfigyelőrendszer van a kocsmámban. A kéretlen udvarlóm felpillantott rá, éppolyan zavarodottnak tűnt, mint én. Marie magabiztosan, higgadtan viselkedett. – A biztonságiaknál már ott van a fényképe. Ez határozottan felbosszantotta. Oda se figyelt Marie-re. Rám haragudott meg. – Csak végre el akartalak vinni valahová, te meg úgy bánsz velem, mintha köztörvényes bűnöző lennék! Kinek képzeled magad? Szerinted jobb vagy nálam? Hát közlöm veled, hogy nekem vegyészmérnöki diplomám van! Talán jobb lett volna kideríteni ezt valahogy, mielőtt ki akarod hívni rám a rendőröket, hm? Marie újszerű, megnyugtató hangon figyelmeztette. – Uram, nyugodjon meg! – Nem! Nem nyugszom meg! Azok után, hogy egy vagyont költöttem rá, hogy megkedveltessem magam? Minden nő egyforma. Fitogtatják a testüket, felkeltik a férfiak vonzalmát, aztán mihez kezdenek velük? Elvágják a térdszalagjukat, mintha tehetetlen katonák lennének a sivatagban, akik egy korty vízért könyörögnek! Katonák a sivatagban? Istenem, ennek a pasinak nincs ki a négy kerekje, és most még fel is dühödött! Hirtelen észrevettem, mit húzott ki Marie a hűtő tetejéről: egy nagyon ijesztő fekete revolvert, és úgy tűnt, tudja, hogyan kell bánnia vele. Istenem… Kamerák? Fegyverek? Mivé lesz ez a hely? Szürkületi hadszíntérré? Mike nyilván bármelyik pillanatban berobbanhat a terem közepére a Doki időgépével. – Uram, utoljára kérem, hogy hagyja el a helyszínt, vagy hívom a helyi hatóságokat. – Marie hangsúlyával nem lehetett vitatkozni. A teljesen letört látogatónk megsértődött, mindkettőnkre fenyegetően nézett, engem szívtelen ringyónak nevezett, aztán hozzánk vágta a

csokrot, amitől én halálra rémültem. Olyan gyorsan történt, hogy időm se volt reagálni. A virágok a karomnak csapódtak, majd visszapattantak a bárpult tetejéről. A szívem hevesen kalimpált. Ez az ember kórházi eset. Az én figyelmemet magára vonta a fátyolkák és páfránylevelek kupaca, de azért láttam, hogy Marie lőállásba helyezkedik, a menő pisztolyát egyenesen a pasira szegezi. – Ne mozduljon! – kiáltotta. – Taryn, azonnal hívd fel a kilenc tizenegyet! – Úgy tűnt, Marie parancsa semmilyen hatással nincs a látogatónkra, csak rápillantott a fegyverre, és széles léptekkel hátrálni kezdett az ajtó felé. Pete fütyörészve kijött a konyhából a kocsmába, a patthelyzetet észre sem vette. Egyszer csak megtorpant. – Mi a…? Miközben mi Pete-re pillantottunk, az őrült pasi kihasználta az alkalmat, és kereket oldott. Pete döbbenten állt, eltátott szájjal bámult mindkettőnket, miközben Marie leeresztette a fegyvert. – Jesszusom! Mibe sétáltam bele? – Pete előrerohant, és kulcsra zárta a bejárati ajtót. Marie a pisztollyal matatott, majd visszatette a fekete övtáskába. Rákattintotta a zárját, és visszadugta a hűtő feletti résbe, a rejtekhelyére. Tudtam, hogy magán érzi a figyelő tekintetemet, de elég jól tettette, hogy ügyet sem vet rám. Levegőt is alig kaptam. – Fegyvert rejtegetsz a pultom mögött? Marie lazán rám pillantott, aztán vállat vont. A vérem most egy fokkal még hevesebben lüktetett. Mintha semmiség volna! – Ide rejtettem. A pultnak dőltem, nehogy összeessek. – Kié ez a fegyver? Az arca közönyösnek tűnt, de éppúgy zihált az eseményektől, mint én.

– Az enyém. – És ugyan mióta van saját fegyvered? Marie felkapott egy söröspoharat, és félig megtöltötte vízzel. – A tanfolyam elvégzése után kaptam. Kilenc milliméteres Glock. Megnézed? – Nem – vágtam rá gyorsan. – Elviszlek a lőtérre, és megtanítalak lőni. Akkora buli! – Marie, miért nem mondtad el, hogy van fegyvered? Vállat vont. – Mike vette nekem. A tanfolyam elvégzéséért kaptam. Aggódott, hogy Gary megpróbál lelőni, és azt akarta, hogy készüljek fel az első lövésre. Nem hiszem el, hogy ez az őrült csak így bejött ide! Halálra rémisztett! Persze, szemenszedett hazugság! Gary már nem viaskodott a válás ellen, túlságosan lefoglalta Amy, nem is érdekelte a dolog. Amíg Marie nem próbál több pénzt kicsikarni belőle, nem foglalkozik vele. – Csak hogy tudd, kérelmeztem, hogy viselhessek rejtett fegyvert, úgyhogy bárhová megyünk az államban, valószínűleg fel leszek fegyverkezve. Ne nézz már úgy rám, mintha még egy fejet növesztettem volna! Pete a kocsma közepén állt, ránk bámult. – Elmondanátok nekem is, mi a francba sétáltam be? Leintettem. Most fontosabb volt, hogy a legjobb barátnőm pisztolyt fog emberekre az én védelmemben. – És erről miért csak most hallok? – Pete, hívd a rendőrséget! Ez az eljárás. Minden fenyegetést jelenteni kell. Marie belekortyolt a vizébe, elfordította rólam a tekintetét. – Tar, ennek úgy kéne működnie, hogy te teszed a dolgodat, és nem foglalkozol a biztonsággal. Az én feladatom, hogy emiatt aggódjak, ahogy az is, hogy minél nyíltabban végezzem a dolgom, és ne hagyjam, hogy a biztonságod miatt aggódj. A testőrök egyszerre láthatóak és láthatatlanok. Érted?

– Azt hittem, csak eljössz velem a nyilvános fellépésekre, meg ilyenek. Nem tudtam, hogy ennyire komolyan veszed a dolgod. – Hirtelen nagyon is ijesztő valósággá lett, hogy a legjobb barátom ténylegesen a tűzvonalba lépett a védelmem érdekében. Ez már szinte túl sok volt. Kikerekedett a szeme. – Persze, hogy komolyan veszem! Nagyon komolyan! Bűntudat áradt szét bennem, nagy súllyal nyomta le a mellkasomat. Valahol úgy gondoltam, hogy csak azért lett a testőröm, mert így elkísérhet mindenhová engem és Ryant – mintha valami fedősztori lett volna. Miután azonban láttam, ahogy előrántotta a fegyverét, tisztán átéreztem a helyzet komolyságát. Odarohantam hozzá, és átkaroltam. – Nem gondolkodtam. Sajnálom. Köszönöm. Szeretlek. Marie megveregette a hátamat. – Én is szeretlek, Tar. Sokat kell még tanulnod a fanatikusokról és a kezelésükről, de megígérem, hogy mostantól mindenről tájékoztatni foglak, rendben? Bólintottam, miközben átkaroltam a nyakát. Pete megköszörülte a torkát, és felénk tartotta a mobilját. – A zsaruk úton vannak. A tekintetemmel megkerestem a kamerát a sarokban. Volt egy kis sötét kupola épp a pénztárgép fölött is. – Elmondaná valaki, mikor szerelték be ezeket? – kérdeztem. – Mivel senki nem tartotta fontosnak, hogy engem is beavasson. – Francba – nyögött fel Pete. – Elfelejtettem elmondani. Tegnap szerelték fel őket, mikor New Yorkba mentél elhozni a paparazzo hamvait. De jó ötlet volt. Most legalább megvan a pasas képe. Marie áthúzta a haját a válla felett. – Rávettem, hogy egyenesen belenézzen, úgyhogy elég jó képet kellett, hogy készítsen az arcáról. Istenem, remélem, nem kerülök bajba, amiért elővettem a fegyverem! Mike alaposan elfenekel majd érte.

Hát az talán nem is lesz olyan rossz – Tudod, hogy értem – morgott. – Taryn, nem szívesen mondom, de szerintem már nem jó ötlet, hogy lejársz a bárba. – Micsoda? – Most már kirúgnak a saját kocsmámból? – Szerintem se – felelte Pete komoran. – Túl elérhető vagy így – folytatta Marie. – Nem ez volt az első alkalom, hogy zakkant alak jött be. Már hetek óta próbál virágokat hozni neked. Ráadásul ez egy nyilvános hely. Semmi nem akadályozhatja meg, hogy valaki szépen bevonuljon a bejárati ajtón, és megfenyegessen. Akár tetszik, akár nem, te is híres lettél: közszereplő. A státuszod veszélyes helyzetbe sodor. Megmerevedett a testem. Ez itt az én kocsmám, és most ki akarnak paterolni innen? – Én nem vagyok híres. – Ó, dehogynem, nagyon is! – ellenkezett Marie. – Már a People magazin is több cikket hozott le rólad. Tudom, hogy nem hiszed el, de így van. Nem értettem egyet vele. – De rengeteg hírességnek van üzlete: étterem, ilyenek. Én sem vagyok más. Marie könnyedén felnevetett. – Hát igen. De nem sétálhatsz be csak úgy Robert De Niro egyik éttermébe, hogy dumálj vele kicsit, míg ő készít neked egy hamburgert. Mélységesen elkeseredtem, amiért azt kellett hallanom, hogy már nem látnak szívesen a kocsmámban. Azonban néhány pillanat múlva feldühödtem. Ez az egész valami szerencsétlen barom meg az idétlen virágai miatt történt! Pete átkarolta a vállamat. – Tudom, hogy nehéz ezt lenyelni, kislány, de Marie-nek igaza van. Most már közszereplő vagy. – Ez a pasi épp most ismerte be, hogy átnézi a szemetedet, Taryn! És miért? Hogy lássa, kidobtad-e a virágait? Ez nem normális. Te is láttad, mennyire megdühödött. Bele se merek gondolni, mi lett volna,

ha egyikünk sincs itt veled. Paranoidnak tartod Ryant? Minden oka megvan rá. Nagyon sok beteg rajongó mászkál itt szabadon. Bármennyire utáltam is beismerni, mindkettejüknek igaza volt. – Szóval most mihez kezdjek? – Add át Marie-nek a kocsma vezetését! – javasolta Pete. – Tökéletesen fogja menedzselni az egészet. – Nem – felelte Marie kőkeményen. – Sajnálom, de Taryn tudja, hogy már nem ehhez húz a szívem. Új karrier vár a horizonton. Tudtam, hogy Pete csak diplomatikus. Láttam a vágyódást a lágy kiskutyaszemeiben. – Pete, most te viszed a dolgokat; mit szólnál hozzá, ha ezt véglegesítenénk? Marie elgondolkozva pillantott Pete-re. – Szívesen csinálnád ezt a következő néhány évben? Akkor Tarynnek nem kéne vesződnie vele. Pete magabiztosan bólintott. – Igen. Nagyon szeretném. Tammy üzlete egyre bővül. Több pénzt keres, mint én eddig az építkezésben. Ha pedig esténként és délben ételt is felszolgálunk, ez a hely is egyre forgalmasabb lesz. Még mindig dühített a biztonsági rendszer. – Minden nagyobb befektetést először velem kell tisztázni. Világos? – Még azokat is, amiket nem te fizetsz? – kérdezte Pete. Összehúztam a szemem. – Ki fizette a rendszert, Pete? – Azt hiszem, szirénákat hallok. – Az ablak felé sétált. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy rávessem magam, és válaszra kényszerítsem. – Peter? – Szerinted? – kérdezett vissza sokatmondó pillantással. – Rávettek, hogy szereljem fel; mindketten. És ne is próbáld felhúzni magad! Ha megtudják, mi történt itt az imént, nem fogsz tudni tiltakozni. Egyetlen szavad sem lehet.

A francba: Pete-nek igaza van. *** Felhúztam Marie hátán a térdig érő fekete ruhája cipzárját, elsimítottam a csodás szatént, nagyon figyeltem, nehogy becsípjem vele a feje búbjára fésült hajából lelógó puha tincseket. Már három hét telt el az incidens óta, én pedig az újonnan szerzett szabadidőmet közben arra használtam, hogy erőltessem kicsit Tammy és Marie kibékülését. Igazából talán nem az erőltetés a legjobb szó rá, de azért megtettem, amit tudtam. Az utolsó vitájuk mozzarellarudacskák miatt tört ki. Tényleg. Még mindig nem ismerem a nevetséges veszekedésük teljes történetét, mivel egyikük sem beszélt túl értelmesen, bár olyan hangosan üvöltöttek, hogy felhallottam őket az emeletre. Épp az építészünkkel és az építőmesterünkkel beszéltem telefonon, de letettem, hogy kiderítsem, mi ez a zenebona. Tudtam, hogy Marie még mindig dühös, amiért Tammy barátnője összejött Garyvel, Tammy pedig a kisujját sem mozdította, hogy megakadályozza, de miután Tammy és Pete két héttel korábban összebalhézott, Garyt és Amyt kihúzták a vendéglistáról, így egyetlen kísérőjük sem maradt, Tammy pedig teljes menyasszonyi krízist élt át. Elegem lett az őrületből. Annyi eszem azért volt, hogy tudjam: azért ugrottak így egymás torkának, mert a lelkük mélyén meg akarták beszélni ezt az ellenségeskedést, hogy végre túl legyenek rajta. Minél tovább tartott, annál jobban eldurvult. Ám fél órával és egy csomó őrült váddal később sikerült rávennem őket, hogy öleljék meg egymást. Pete és Tammy esküvője előtt egy nappal Ryan és Mike visszarepült Seaportba. Történjék bármi, én gondoskodni akartam róla, hogy a drága barátom, Pete elvehesse azt a nőt, aki elrabolta a

szívét, és hogy az asszonyának gyönyörű esküvője legyen, amire mindig emlékezni fog. Marie-vel megtorpantunk a nappali közepén, mikor megláttuk Ryant és Mike-ot kicicomázva. Mindketten őrjítően helyesek voltak fekete szmokingban és a vörös nyakkendőjükkel. Az elülső ablak előtt álltak, a délutáni nap fénye álomszerűnek mutatta őket. – Istenem – lehelte Marie. Pontosan tudtam, mire gondol. Az ilyen mértékű dögösséget be kéne tiltani, mert ez már halálos. – Az enyém – suttogtam, kiélveztem a tényt, hogy Ryan tényleg az enyém. – Az enyém a bal – mormolta Marie halkan. Marie-vel egyszerű utasítást kaptunk: fekete szatén koktélruhát kellett felvennünk. Ám Ryan Ralph Lauren szmokingját látva borzalmasan alulöltözöttnek éreztem magam. Ryan a kanapé mellett őgyelgett, mélyen a szemembe nézett. Amikor így kiöltözött, valahogy mindig elakadt tőle a lélegzetem. Ryan, az igazi úriember, megfogta a kezem, és a szájához emelte. – Káprázatosán festesz. – Kartávolságra kitartott, aztán a homlokát ráncolta. – Valami hiányzik. Mike-ra pillantott. – Csak én látom így, vagy tényleg hiányzik valami erről a csodálatos összképről? Mike tetőtől talpig szemügyre vette Marie-t, még körbe is sétálta. – Hmm. Igen. Valami hiányzik. Majdnem tökéletes, de mégsem teljesen. Nevetnem kellett; mindketten úgy nézegettek minket, mintha valami műtárgyak volnánk. – Talán a haj? – kérdezte Mike. Ryan óvatosan megérintette az egyik fürtömet, mely az orcámra hullott. – Nem. Szerintem nem – felelte tisztelettudóan. – A hajad

tökéletes. Elmosolyodtam. Marie meg én majdnem két órát töltöttünk reggel a fodrásznál, hogy beállítsák a hajunkat. Ryan az ajkaimra bámult, és azt mondta: – Na és a cipők, Mike? – A cipők? – visszhangozta Mike. – Hadd nézzem! – Leguggolt Marie előtt, felemelte a ruhája szegélyét, már a combja közepén elkezdte a vizsgálódást. A buja nyögését a szoba túlsó végéből is idehallottam. Lassan végighúzta az ujját Marie combján, csak annyira állt meg, hogy megcsókolja a térdét. Marie-t néztem, aki pedig Mike-ot figyelte. Mire leért a bokájáig, teljesen átforrósodott a levegő a szobában. – A cipő rendben van, Ryan. Hát igen, ez az ő kis játékuk mindkettejüket kikészítette. Néztem, ahogy Ryan nyelve lassan átkúszik az alsó ajkán: nedvesen, hívogatóan, csábítóan. Annyira szerettem volna a számba venni, hogy véget vessek az ingerkedésnek! A mellkasára húzott, az orrát a nyakam mellett tartotta. – Istenem, de jó illatod van! – A lélegzete a fülemnek csapódott. – Finom. Éreztem, hogy az ujjait végighúzza a nyakamon, követi a szögletes kivágású dekoltázsomat, megremegett és összehúzódott tőle a hasam. Apró csókot nyomott a torkom aljára. – Szerintem a nyak az – suttogta, a fogait a bőrömhöz súrolta. Lassan, megfontoltan felállt. – Mike, nézd meg a nyakát! Elvigyorodtam, mikor folytatta a szaglászást. – Ha így folytatod, nem megyünk esküvőre, helyette velem kell szeretkezned. Éreztem, hogy elmosolyodik. – Ígérd meg, hogy nem bolondulsz meg, amikor összeházasodunk!

– Megígérem. – Olyan közel állt hozzám, hogy éreztem az erekcióját. Végighúztam rajta a kezem. – Most boldog vagy? Itt van ez, de nincs idő játszani vele. Felnyögött. – Ezt az ajándékot majd később kapod meg. Ma este lassan teszlek magamévá. Épp kezdtem volna átadni magam ennek a gyönyörű képnek, mikor Marie felsikított. Egy lapos dobozt tartott a kezében. – Számodra is van egy. – Ryan belecsúsztatta a kezét a nadrágja farzsebébe, és egy lapos, vékony dobozkát húzott elő, melynek fedőlapjába belevésték az ikonikus HW betűket. A lélegzetem is elakadt, mikor levettem a tetejét. – Ó, istenem, Ryan! Ez csodálatos! – Megérintettem a gyémánt nyakpántot, észrevettem, hogy a kapocs mellett kis fehérarany R lógott. Marie nyakpántja is épp ilyen káprázatos volt, bár más dizájnt kapott. És persze az ő kapcsa mellett M betű lógott. – Akkor most meg vagyunk jelölve? – viccelt Marie, megérintette a gyémánt nyakláncot. – Valami olyasmi – vigyorgott Ryan. – Talán nem tetszik, hogy ki lettél sajátítva? – kérdezte Mike. – Te sajátítottál ki? Mike átölelte Marie csípőjét, és magához húzta. – Igen. Én. Megfelel? Marie mosolya minden gyémántnál többet ért. – Aha. Megfelel. Nagyon is. Dudálást hallottam. – Azt hiszem, itt a sofőr – közölte Ryan. A környéket elárasztották a lesifotósok, pont ahogy gondoltam, körbevették a hosszú fekete limuzint. Mindazok ellenére, amit az emberek a hosszú limuzin jelentette luxusról gondolnak, kifejezetten kényelmetlen volt körbemászkálni benne – különösen magas sarkúban és szoknyában. – Francba – lehelte Ryan. – Azt hittem, leráztuk őket azzal a

közleménnyel, hogy a Chateau Marmontban leszünk. Erről ennyit. Mike szállt be utoljára. – Igen, ez nem jött be. Én is rájöttem. De még mindig él a B-terv. Összefontam Ryan kezével a kezem. – B-terv? Bólintott. – Biztonságiakat vettünk fel. A templomba és a fogadásra nem fognak tudni bejönni. – Pete tudja? Ryan megcsókolta a kezemet. – Pár napja felhívtam. Minden el van intézve. Csak ne felejtsd el, milyen ez az egész! A mienket teljesen zártkörűen kell megrendezni. – A Maldív-szigeteken – mormolta Mike. Ryan helyeslően bólintott. A Szent András episzkopális templom elé kisebb tömeg gyűlt. Elszontyolodtam. Kezdtek beigazolódni a legrosszabb félelmeim. Ryan megszorította a kezem. Mike kinyitotta nekünk az ajtót. Marie szállt ki másodjára, elállta a fényképészek és a kíváncsi kamerák útját. Ryan meg én pár lépést tettünk a templom lépcsőin, mikor megállt, és megfordított minket. Mint más nyilvános eseményeken szoktuk, megálltunk, és pózoltunk a sajtónak. Megfordultunk, elmosolyodtunk, megadtuk nekik, amire annyira vágytak. Azt kivéve, hogy Ryan nem osztogatott autogramokat. Megpróbálta túlkiabálni a zűrzavart. – Azért jöttünk, hogy két nagyon kedves barátunk esküvőjét megünnepeljük. Remélem, megadják nekik a tiszteletet, és nem zaklatják őket. Köszönöm. A templomban váltottam pár bizalmas szót Pete-tel, amitől a boldogság könnyei gyűltek a szemembe. Mi ketten megjártuk a poklot, együtt kibírtuk az élet ronda oldalát. Marie vonult végig a sorok között először. Láttam, hogy Mike-ot nézi, aki ugyan semmit nem tudott Pete-ről, de készségesen beállt

vőfélynek, hogy különlegessé tegye ezt a napot a számukra. Aztán én is átléptem a küszöböt, elképzeltem, ahogy az én nagy napomon fogok bevonulni. Láttam, hogy Ryan levegő után kap; lenyűgöző volt a mosolya, egyenesen, büszkén állt az oltár előtt, minden lépésemet óriási szeretettel nézte. Most mar mindennél jobban vágytam rá, hogy feleségül menjek hozzá.

24. FEJEZET SZEMBESÍTÉS

A Pete és Tammy esküvője utáni öt hónapban megjártuk Kaliforniát, Portugáliát, Angliát, Louisianát, Pennsylvaniát, New Jersey-t, majd visszatértünk Angliába, miközben Ryan a harmadik Tengerpartot forgatta. Ryan terve és mesterkedése bevált. Miközben ő naponta tizenkét, néha tizennégy órát forgatott, én vidáman, elégedetten töltöttem az időt a legjobb barátnőmmel. Már régóta tudtam, hogy Mike fizetését nagyrészt a stúdiók fizették, Ryan szerződésében ugyanis szerepelt a személyi testőr biztosítása, ez is része volt az alapelvárásainak, most pedig már egy teljes biztonsági csapat szerepelt a szabályzatban. Marie gyakran azzal ugratott, hogy fizetek neki a barátságáért. Marie-vel lefoglaltuk magunkat, mindent megterveztünk a következő tavasztól épülő óriási házunk lakberendezésétől kezdve egészen a filmgyártó vállalat nevéig, melyet Ryan meg én akartunk indítani. A Tengerpart színészgárdájával és stábjával töltött mulatságok szintén összemosták a napokat, és egyetlen fantasztikus mókává olvasztották ezt az időt. Átvettem Ryan ügyeinek az intézését, többnyire a személyi asszisztenseként tevékenykedtem. Nem bántam: a pörgős időbeosztásunk és aktív társasági életünk mellett legalább nem maradt időm bajba keveredni. Végül új barátra leltem Ryan ügyvédjében, Len Bainbridge-ben, ugyanis segített elrendezni a majdnem egymillió dolláros ingatlannal kapcsolatos ügyeket, melyet az az édes Jimmy Pop hagyott hátra. A

Los Angeles-i Gyermekkórház nagyon hálás volt, mikor Jimmy Pop emlékére átadtuk nekik a csekket. Csodálatos nap volt. A Mitchell's Pubban is minden remekül alakult. Pete több új kollégát is felvett, ugyanis az ínyenc fogások, melyeket Tammy összedobott a konyhában, sok vendéget bevonzottak, és kellett a segítség. Maggie – az az idős hölgy, aki a kocsmámmal szemközti pékséget vezette, és akinek a boltján keresztül szökött meg Ryan a találkozásunk napján a rajongóitól – már nyugdíjba akart menni, és eladta a boltját. Tammy több embert is felvett, az élelmezést most már a pékségből akarta folytatni. Most épp ezen a terven dolgoztunk. Marie azzal viccelődött, hogy a telefonomról és a laptopomról most már egymillió dolláros üzletet is elvezetnék. Kezdtem egyetérteni vele. Most azonban Manhattanben voltunk, felkészültünk rá, hogy elinduljunk Ryan filmjének, az Ezer mérföldnek a promóciós kőrútjára. Előző nap szálltunk le New Yorkban, és minden egész jól alakult, amíg meg nem érkeztünk Ryan interjúira, és észre nem vettem őket. Hirtelen izzadni kezdett a kezem, az érzékeim kiélesedtek, nehezemre esett a nyelés, és azt kívántam, bárcsak a kezemben tarthatnám a baseballütőmet – vagy ami még jobb, Marie csinos fekete pisztolyát. Ryan úgy fél perccel később vette észre őket. Összehúzott szemmel nézett végig rajtuk, káromkodott, majd mogorva pillantást vetett rám. Biztosra vettem, hogy ha rajta múlna, visszarángatna a hotelunkba, és ki se léphetnék onnét. A kezébe bújtattam az enyémet, az ujjainkat elszakíthatatlanul összefontam. – Szó sem lehet róla. Együtt csináljuk végig. Őrjöngött. – Tudhattam volna, hogy Kyle elkíséri. Annyira szeretném megütni. Még mindig az ajtónyílást néztem, ahol megálltak. – Oké. A tiéd. Én meg elintézem a kis barátnőjét. Mike-ot lekötötte a helyszín gyatra biztonsági rendszere, úgyhogy

ő vette észre utoljára, hogy a volt munkatársa is megjelent. A stáb egyik tagja, egy fiatalember jött oda hozzánk kábelekkel teli dobozzal. – Mr. Christensen, nálam van a mikrofonja. – A miniatűr eszközt Ryan ingére tűzte, a drótokat a ruhái alá illesztette. Ryan felemelte a bal karját, hogy a fiú összekapcsolhassa a mikrofont a nadrágja fenekéhez tűzött dobozzal. David, Ryan menedzsere odajött hozzánk, a Rolexét csavargatta a csuklóján. – Jól van, Ryan. Te meg Lauren Delaney közös interjút fogtok adni a Movie fone-nak tíz perc múlva, utána a többire már egyedül mész. Három interjúszobánk van, úgyhogy tízpercenként továbbküldjük a sajtósokat; szünetet óránként tartunk. Nem tudtam levenni a szemem a terem másik sarkáról – róluk. – Jó, persze. Nekem mindegy. – Ryan megnyomta a vizes palackját, a műanyag meggyűrődött a nyomástól. – Mi történt, Mike? Nekem ez egy cseppet sem tetszik – morogta. – Nemtom. Az biztos, hogy a PSG rögtön az eset után kirúgta. Ők nem vennék fel újra, a szabályszegés után semmiképp. Nyilván magánzóként dolgozik. – Mike közelebb hajolt. – Van ellene távoltartási végzésed? Ryan újból dühödt pillantást vetett rám. – Nincs. – Nem láttam szükségét – feleltem, még mindig kitartottam az eredeti döntésem mellett. – Azt akarom, hogy tartsa magát távol Taryntől. Ha a közelébe megy, vagy elém kerül, megölöm. – Ryan halál komolyan beszélt. – Beszélnem kell Laurennel kezdés előtt. Ki tudod deríteni, hogy Kyle az egész promóciós körúton elkíséri-e? Mike bólintott. – Megnézem, mit tehetek. Mikor David észrevette az indulatos pillantásainkat, és végre pedzeni kezdte, mi történt, faképnél hagyta az interjúszervezőt.

Egyenesen Ryanhez rohant. – Jézusom! Már megint! Ideje lenne félretenni a személyes marhaságaidat, és profi módjára viselkedni, Ryan. Taryn talán megvárhatná a hotelben, amíg végzel, hogy ennyivel is kevesebb gondunk legyen? Ryan rábámult. – Szerintem ideje búcsút vennünk egymástól, David. Meglepődtem, hogy Ryan épp most mondta ki. David döbbenten hőkölt hátra. – Mi van? – Meg akarod tartani a rohadt munkádat? Ez volt az utolsó alkalom, hogy elküldted a nőmet. Megértetted? Nem kell emlékeztetned a feladataimra, és nem te mondod meg, mit csináljak. – Csak felvetettem, hogy talán bölcs dolog lenne távol tartani őt a lehetséges problémáktól, ennyi az egész. – David, annyira nem vagy képben – gúnyolódott Ryan. – Szerintem az lesz a legjobb, ha odébbállsz, mielőtt kirúglak. A csiptetős írótáblát szorongató nő odalépett hozzánk. – Mr. Christensen, készen állunk a kezdésre. Ön az A szobában lesz. Kérem, kövessen. – Az ujjával mutatta, merre induljon. – Persze, egy perc. – Ryan megszorította a könyököm. – Tartsd magad távol tőle! Keresd meg Trisht, és maradj Marie mellett, jó? Adtam neki egy puszit, aztán elmentem megkeresni a női mosdót. Egyenesen továbbmentem a széles folyosón, és találtam egy büféasztalt jégbe állított vizes palackokkal. Már azt hittem, biztonságban vagyok, mikor libabőrös lett a nyakam; megéreztem a jelenlétét, még mielőtt mellém lépett volna. – Taryn. Ne, ne! A francba. Minél közelebb jött, annál erősebben érződött a kölnije illata. Úgy döntöttem, megpróbálom elkerülni a konfliktust, és előzékeny leszek. – Kyle.

Lapos pillantást vetett rám. – Jól nézel ki. Megszorítottam a palackot, éreztem, hogy a hideg nedvesség beleivódik a tenyerembe, és mintha a gerincemen végighúztak volna valami hasonlót. – Köszönöm. – Már láttalak párszor, de még sosem volt alkalmam gratulálni az eljegyzésedhez. A hangját enyhén erőltetetté tette, hogy igyekezett őszintén beszélni. Szerettem volna tudomást sem venni róla, de ez azért nem volt könnyű, így inkább egyszerűen ezt is megköszöntem. – Úgy hallom, Ryan kicsit kijött a sodrából, és összevert egy lesifotóst? Éreztem, hogy átforrósodik a nyakam, amiért megpróbált kínozni. Nyilván nem hagyja ki a lehetőséget, hogy megpiszkálja az érzékeny pontjaimat. – Amikor valaki felmászik egy fára, hogy betörhessen a magánéletünkbe, megérdemli. Egyébként meg már régi történet. Belekortyolt a vizébe, a válaszomon rágódott. – Csak meglepett, hogy így elcsúfította azt a helyes ábrázatát. Rábámultam. – Végeztél? Kyle zsebkendőért nyúlt. – Másképp is alakulhatott volna, tudod. – Igen, ha börtönbe záratlak. Kuncogott. – Látom, még mindig ugyanolyan harcias vagy. Jó. Nagyon jó. – Nem kéne az ajtót őrizned, vagy ilyesmi? Nyilván megszeged az előírásokat, mikor a rád bízott nőket őrizet nélkül hagyod. Közelebb hajolt. – Aggódnom kéne? Felnevettem. – Cseppet sem, bár nagyon kétlem, hogy az ittléted puszta

véletlen. Örülök neki, hogy összejöttetek Laurennel. Tényleg. Hallottam, hogy a mellkasából elégedett mormolás tör fel. – És most ki próbál színlelni? Vagy tényleg kihallottam volna egy leheletnyi féltékenységet? Hát ezen nevetnem kellett. – Nem, dehogy. Nyugodt lehetsz, nem érzek féltékenységet. Egy cseppet sem. Sőt, azt kell mondanom, hogy a kapcsolatod azzal a kétszínű ringyóval a mennyekben köttetett. Még volt képe macskamód rám morranni. És ugyanolyan tüzes is. – Mi a terved, Kyle? Megint a falhoz préselsz, hátha akkor majd meggondolom magam? Undorodó torokhangot adott ki, aztán felém fordult, az arcát mintha őszinte megbánás járta volna át. – Bántottalak. Tudom. Megértettem. Tudom, hogy marhaságot csináltam, elkapkodtam… Nem várom el, hogy megértsd, de tényleg csak meg akartalak védeni. Legszívesebben pofon vágtam volna. – Szerencsés vagy, hogy nem tartóztattattalak le. – És ezt értékelem is. Nézd, én megtartottam a megállapodásunk rám eső részét. Zaklattalak azóta egyszer is? – Nem zaklattál. De mihelyst esélyed nyílt rá, megint azonnal szurkálódni kezdtél Ryan ellen. És ez zavar. – Ő megkapta, amit akar. Alig bírtam megállni, hogy ne forgassam a szemem. – Te meg megkaptad Laurent. Megrándult az ajka, miközben a fejét rázta. – Hát igen, elég vicces a dolog. Kiderült, hogy mostanában nem vagyok az esete. Nem számít, mert ő sem az enyém. – Nagy kár. Kyle felsóhajtott. – Megbocsátasz nekem valaha? Elegem lett. – Őszintén? Nem. És amíg a körúton vagyunk, tegyél egy

szívességet, és maradj távol mindkettőnktől. Nem tudtam, hová megyek, de visszaindultam oda, ahol legutóbb Ryant és Mike-ot láttam. Remegett a kezem. Átsuhant rajtam az emlék, mikor Kyle a lakásom lépcsőjének az aljában az ajtókerethez nyomott, és az egész testem remegett rémületemben. Egy széken találtam rá Trishre, épp telefonált. Marie mellette ücsörgött. A mobilom jelzett, hogy SMS-t kaptam, így kikotortam a táskámból, és épp az új üzenetet olvastam át, mikor meghallottam azt az ismerős, éles orrhangot, mely örökre beleégett az emlékezetembe. Trish kimondta a gondolataimat. – Hát ez meg mit keres itt? Marla feje enyhén oldalra fordult, megszakította egy pillanatra a beszélgetését, mikor észrevett minket. Felkavarodott a gyomrom. Még a film előzetesét sem láttam, de az Ezer mérföld máris kezdett átalakulni ezer pokoli mérfölddé. – Azt hiszem, haza akarok menni – motyogtam csendesen. Trish fészkelődött. – Ahogy én is. Úgy tűnik, Miss Delaney új sajtófelelőst talált. Egyértelmű, hogy Ryan régi képviselőjét választotta! Ryantől kaptam az SMS-t. Felemeltem a telefonom, hogy megmutassam Marie-nek. – Hívat. Egy fekete vászonból készített, fél sátorra emlékeztető szobában találtam rá. Az Ezer mérföld poszterét kitették a székek mögé. A forgatási terület megvilágítására ipari lámpákat állítottak fel, a levegőt álló ventilátorok hűsítették. Ryan úgy festett, mint akin átment az úthenger. – Bírod még? – kérdeztem, és a karomba vettem. Kyle épp akkor sétált végig a folyosón, útközben gyors pillantást vetett rám. Akaratom ellenére is elhúztam a számat. – Mondott neked valamit? Megmerevedtem. Nem akartam elmondani neki, hogy váltottunk pár szót. Mire lenne az jó?

– Tudnod kell, hogy Lauren felfogadta Marla Sullivant. Ryan hátralépett. – Micsoda? – Marla itt van. Épp most jött. – Most viccelsz? – Bár úgy lenne. Őrült lelkesedéssel sürög-forog. Gondoltam, hogy Ryan pipa lesz. – Fantasztikus. Megdörzsölte a homlokát, aztán megfogta a kezem, és maga után húzott. Mike-ra szegezte a tekintetét. – Hol van David? Egy fiatal nő rohant oda Ryanhez. – Mr. Christensen, elkészültünk a második csoport indítására. Felemelte a kezét. – Egy percre még szükségem van. Ryan egyenesen Davidhez rohant, az állával Marla felé bökött. – Te tudtál erről? David vagy elbambult, vagy remekült tudta adni az ártatlant. – Mire gondolsz? – Hogy itt van, ezen a tájékoztatón az a nő, aki beperelt engem szerződésszegésért, meg az a fickó, aki bántalmazta a menyasszonyomat. Most pedig felelj a kérdésre! Te tudtál erről? – Nos, pár napja értesültem róla, hogy Lauren szerződést kötött Marla cégével, de azt hittem, egy beosztottjának fogja kiadni az ügyet. Honnan kellett volna tudnom, hogy itt lesz? Ryan dühödten felnyögött. – Ez engem nagyon kellemetlen helyzetbe hoz, David, fizikailag és anyagilag is, és ez így nem oké. – Jó, talán el kellett volna mondanom, hogy Lauren felbérelte Marla PR-cégét, de nem hittem, hogy számít. – Pedig számít – csattant fel Ryan. – Tudod, hogy megtámadta a felülvizsgált kötbért, amit kifizettem, azt állítja, hogy pénzzel tartozom neki. Figyelmeztethettél volna. Lassan úgy néz ki, hogy

már nem bízhatok meg benned. David sértődött képet vágott. – Ryan, ne mondj ilyet! Én mindig a te érdekeidet tartottam szem előtt. – Ezért vállaltad magadra, hogy Lennel házassági szerződést írass nekem? – Igen. Nagy pénzek jönnek be, amiket meg kell védeni. – Kitől? – üvöltötte Ryan. – Még a rohadt kocsiját sem akarja az én pénzemből megtankolni! Az egyetlen, aki a pénzemet költi, az te vagy. Tudom, mi áll a szerződésemben, David. Attól félsz, hogy kitúrlak az esküvői fotók tiszteletdíjából? David megadóan tartotta fel a kezét. – Soha nem tennék ilyet, és szégyelld magad, hogy egyáltalán eszedbe jutott! És ha kockáztatni akarod a vagyonod felét e miatt a lány miatt, akitől végül úgyis el fogsz válni, az a te bajod. Ryan őrjöngött. – Ez a különbség köztünk, David. Mikor ez a körút véget ér, azt hiszem, búcsút kell vennünk egymástól. David megmarkolta Ryan alkarját. – Ugyan már, haver! Ne kezdjük már megint! Ryan David kezére bámult. – Jobb lesz, ha elveszed a kezed, és odébbállsz. Én ezt nem csinálom tovább. Ahelyett, hogy David kirúgását ünnepeltem volna, Laurenen tartottam a szemem. Túlzottan vidámnak és szédültnek tűnt, mintha élvezné, hogy kínlódunk. Csak gyere, te szemét! Te leszel a következő. *** Megigazítottam Ryan nyakkendőjét, mielőtt beléptünk az Ezer mérföld manhattani premierjére. Örültem neki, hogy a fekete Hugo

Boss öltönyét vette fel a lila-fekete kasmírmintás nyakkendőjével, ami ment a koktélruhám színéhez. Áthúzta az ujjait a ruhám összehúzott derekán, aztán a gyönyörű gyémánt nyakpántomon. – Csodálatosan festesz. Ryan irántam mutatott lelkesedése sosem csappant meg. Reméltem, hogy sosem fogom természetesnek venni a szerencsémet. – Te is elég jól nézel ki. A második premierem nem volt annyira ijesztő, mint az első, de a hatalmas tömeg és az agresszív fotósok hada is elég volt ahhoz, hogy meginogjak a tűsarkúimon. A több száz kamera villogása, az óriási tömeg, amely azt visította nekem, hogy nézzek rájuk… minden olyan szürreális volt. Csodálva néztem Laurent és Ryant is: mindketten ragyogó színészek voltak, hihetően alakították a jó barátokat, szolidaritást mutattak a tömegek és a kamerák előtt. Még korábban megegyeztek, hogy a nyilvánosság előtt kifogástalanul fognak viselkedni. Ryan azonban igazából nem sokra tartotta őt. Biztosított róla, hogy soha többé nem fog vele dolgozni. Ryannek nem volt erőssége a megbocsátás, különösen, ha az én érdekeimről volt szó, és ezt meg is mondta neki. Mihelyst leállt a felvétel, elvittek minket a Gramercy Park Hotel tánctermében rendezett pazar, premier utáni bulira. Szerencsére Ryan kikötötte, hogy bárhová megy, a biztonsági csapatát is magával viszi, így az esemény alatt végig számíthattam Marie erkölcsi támogatására. Marie elkísért az italokkal megrakott bárpulthoz, míg Ryan beszélgetésbe mélyedt a film operatőrével. A barátnőm elcsigázott tekintetet vetett rám. – Taryn, nem szívesen mondom ezt, de ez a film óriási volt. Találtam egy díványokkal és székekkel teli nyitott részt, és letettem magam. – Hát igen, az volt. Ryan megint nagyot alakított. De volt pár rész,

amit nehezemre esett végignézni. Égett a mellkasom a vacsorajelenettől, melynek a felvételén azt hittem, hogy Ryan és Lauren valóban randizik. Eszembe jutott, hogy ez alatt a rész alatt Ryan erősen szorította a kezem. Ő is felidézte, akárcsak én, hogy mi történt akkor este az étterem előtt – azon az estén, amikor otthagytam. És abban a pillanatban, mikor Ryan karaktere áthajolt a vászonnal letakart asztal felett, hogy megcsókolja Laurent a képernyőn, Ryan a vállam köré fonta a karját, az arcomat a kezébe fogta, és olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy örömkönnyeket sírtam. Nem akarta, hogy nézzem őket. Ez nem a mi valóságunkhoz tartozott. A szája az ajkamon, a keze az orcámon, a szerelme: ez volt a valóság. Marie egy egyszemélyes kék karosszékben ült mellettem. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy megint valami őrületes, premier utáni buliban vagyok. Ez egyszerűen döbbenetes. Belekortyoltam a fehérborba, amit mind ez idáig a kezemben szorongattam. – Tudom. Imádom a grafikákat, melyeket a film motívumának a reklámozására találtak ki. Ryan azt mondja, mind kimennek a Tengerpart… A mondat közepén tartottam, mikor Marie figyelmét elvonta tőlem valaki. Odafordultam, és némán elkáromkodtam magam, mikor megláttam, hogy Lauren Delaney áll előttünk a ronda, drága ruhájában a hozzáillő ábrázatával. Mikor rájött, hogy nem fogok megijedni tőle, erőltetett mosolyt villantott rám. – Csak gratulálni akartam az eljegyzésedhez. Hát persze. Mi mást mondhattam volna azon kívül, hogy „Köszi”? Rám villantotta a tekintetét. – Igen, hát, csak vigyázz, hogy rendesen bánj vele, különben velem gyűlik meg a bajod! Hát ez újdonság volt. – Tényleg? És téged ez miért is érdekel? Szipogott, de nem hátrált

meg. – Ryan évekig fontos része volt az életemnek. Marie keresztbe tette a lábát, és szkeptikusan felvonta a szemöldökét. – Ez azelőtt volt, hogy a háta mögött összefeküdtél Lucas Banksszel, vagy utána? Tudom, hogy a pletykalapok néha összekavarják a dolgokat. Csak próbálom tisztázni az időrendet. Legszívesebben belecsaptam volna Marie tenyerébe ezért a beszólásért. Lauren egy pillanatra hátrahőkölt, aztán kihúzta magát, és elvigyorodott. – Mindentudónak képzeled magad, ugye? Miért nem mész vissza abba a kis sárfészekbe, ahonnan előbújtál? Felnéztem rá. – Most komolyan? Minden lehetséges visszavágás közül ez volt a legjobb, ami az eszedbe jutott? Elmosolyodott, és összefűzte a csontos karját. – Azt hiszed, megszerezted. Élvezd csak ki a tizenöt percedet! Nyomatékosan megbirizgáltam a gyémánt eljegyzési gyűrűmet. – Szerintem annál tovább lesz az enyém. Tudod, én soha nem leszek olyan primitív liba, mint te voltál, hogy megcsaljam. Csak azt nem értem, téged ez miért érdekel? Ha történne is köztünk valami, ami miatt szétválnak az útjaink, neked akkor sem lenne esélyed nála. Lauren úgy nézett, mint aki citromba harapott. – Könnyedén vissza tudnám szerezni. – Mert szerinted be akarna állni hozzád, Nicole-hoz és Kyle-hoz negyediknek? – horkantottam. – Hát azt nagyon kétlem. Tudtam, hogy a fogait csikorgatja. Sikerült felbosszantanom. Az jó. – Láttad a filmünket. Szerinted az egész színjáték volt? Én a helyedben óvatos lennék. Marie felugrott a székéből. – Te most megfenyegetted?

– Miért? – dörgött fel egy ismerős hang. Ryan lépett Lauren mögé rögtön a dühös kérdés elhangzása után. Lauren elsápadt. Ryan eltolta az útból, hogy leülhessen a székem karfájára. – Megint megkérdezem, Lauren. Miért kellene a menyasszonyomnak óvatosnak lennie? Lauren hümmögött. – Ez csak olyan mondás. Ryan felállt, a kényelmesnél közelebb lépett Laurenhez. – Csak egyszer fogom elmondani. A promóció ideje alatt tartod a távolságot a leendő feleségemtől és tőlem. Ez a kis kábszeres barátnődre meg a kretén testőrödre is vonatkozik. Megegyeztünk? Lauren szemérmesen elmosolyodott. – Mióta lettél ilyen prűd? Amikor még együtt laktunk, emlékszem, milyen kalandvágyó voltál. Ki kellene használnod azt az életmódot, amit a karrierünk lehetővé tesz, mielőtt kiöregszel belőle. A bezárkózás uncsi. Minden mókából, minden buliból kimaradsz. Te is bedugtad a nyelved Nicole szájába. Képzeld csak el a lehetőségeket! Ryan elsápadt. – Hát ez soha nem fog megtörténni. – Pedig úgy tűnt, élvezted, mikor mi ketten együtt kamatyoltunk azzal a kis díszletfelelőssel. – Lauren felém hajolt, gondoskodott róla, hogy én is halljam. – Erről mesélt már, Taryn? Miket csináltunk régen hármasban? Ryan elkapta a karját. – Ne szólj hozzá! És ne akard azt az egyszeri alkalmat többnek feltüntetni. Lauren kuncogott. – Na mi van, homofób lettél? – Semmi bajom nincs azzal, amit mások csinálnak. Csak a kétszínű dögökkel, akik mindent megtesznek, hogy tönkretegyék a kapcsolatomat, meg a drogos barátnőjükkel, akik veszélybe sodorják a megélhetési forrásomat. A kis ágypajtásod baromi szerencsés, hogy

nem rúgattam ki, mikor megtehettem volna. Ami pedig téged illet, időt adtam neked, mikor pedig tisztán éreztem, hogy nagyon nem kellene. Ezt a hibát még egyszer nem követem el. Ha csak Tarynre nézel, te és Nicole is örülhettek, ha valami alja színházba felvesznek titeket, miután végeztem veletek. Örültem, hogy Ryan szembeszállt vele, csak épp arra egyáltalán nem számítottam, hogy ma este még meg kell emésztenem a hírt, miszerint Ryan volt már egyszerre két lánnyal. Rá kellett jönnöm, hogy Ryan vad énje már a múlté. *** Kinéztem a hotel ablakán, a Róma felett felkelő nap gyönyörű sugaraiban sütkéreztem. Ez volt az utolsó állomás az Ezer mérföld promóciós kőrútján, pár óra múlva megint repülőre szállunk, és visszamegyünk az Egyesült Államokba. Éreztem, hogy Ryan a hátamnak nyomja a meleg mellkasát. A kezére nyomtam a kezem. – Nem akarok hazamenni. Megcsókolta a nyakamat. – Nem is megyünk. Ránéztem, hogy nem viccel-e. – Nem? – De nem ám! Háromnapos kirándulásra indulunk. Ez csodásán hangzott. – Megkérdezhetem, vagy meglepetés? Ryan elvigyorodott. – Hát, igazából meglepetés, de van ez a szuper étterem, amit egy sziklabarlangba építettek, és amit a nőm állítólag látni szeretne. Ez jobb, mint a lottó ötös. – Tényleg? Nem csak ugratsz, ugye? Megpaskolta a hátsómat. – Sosem tennék ilyet. Mike is hozza Marie-t. Négyen leszünk, de

szerintem nem sokat fogunk látni belőlük. Olyan boldog voltam, hogy elkezdtem lábujjhegyen ugrálni és tapsolni. Csatlakozott az ugrálásomhoz, kifigurázott. – Akarsz még több jó hírt? Még szélesebben mosolyogtam. – Igen! – Helikopterrel megyünk a Polignano a Maréra. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben. – Úgyhogy pakolj, mert két óra múlva felszállunk! Miután alaposan megcsókoltam ezért az óriási meglepetésen, korberohangáltam a szobában, összepakoltam a cuccainkat. Ryan összehajtotta az inget, amit előző este viselt. – Csak azt tedd be a hátizsákba, amire szükséged van! Nem sok hely van csomagoknak a kabinban. Át kellett vizsgálnom a táskámat. Annyi szemetet halmoztam bele, hogy kezdtek kipotyogni belőle a dolgok. – Fel akarom hívni Mike-ot, hogy jön-e értünk kocsi – mondta Ryan. Kivettem a hátizsákomból az óriási borítékot, amit egy nő nyomott a kezembe előző nap a sajtótájékoztatón. Kezdtem úgy érezni magam, mintha Ryan Christensen bőröndje volnék. Egész rakás nyugtát, elismervényt és aláírt dokumentumot őriztem. Egy kupacba raktam a fontos cuccokat, úgy gondoltam, hogy a nagyméretű boríték tökéletes hely lesz mindegyik számára, ám a tervem sajnos nem vált be. Kiborítottam a tartalmát az ágyunkra, próbáltam megint átgondolni, mit kell ebből feltétlenül megtartani. Papírok, brosúrák, izék. Szemét, szemét… Mikor a borítékban lévő egyik brosúrát kinyitottam, valami kiesett belőle, és az ágynak ütődött. Egy apró, összehajtogatott magazinpapír volt, mintha kis borítékot csináltak volna belőle. Ez meg mi? Mikor kinyitottam, a szám is tátva maradt. Remegett a kezem.

– Ryan? Ryan meghallotta a rémületet a hangomban, és azonnal mellettem termett. – Mi ez? – Úgy festett, mint egy kupac összenyomott hintőpor, és rengeteg volt belőle. Ryan előbb szemügyre vette a kezemben lévő dolgot, csak aztán vette el tőlem. – Mi a franc…? Ki ne öntsd! – Mi ez? – kérdeztem. Néztem, ahogy óvatosan beleszippant, és eltorzul az arca. – Nem vagyok teljesen biztos benne, szívem, de szerintem kokain.

25. FEJEZET LEZÁRÁS

Idegesen járkáltam fel-alá, miközben Mike és Ryan a kis boríték tartalmát elemezte. – Szerintem Ryannek igaza van – jelentette be Mike. – Teljesen biztos vagyok benne, hogy kokain. Elszorult a torkom. Az én hátizsákomban volt. Mike fürkésző szemmel meredt rám. – Mit is mondtál, hol találtad? Az óriási borítékra böktem. – Abban volt benne. Felvette, és belenézett. – Mi volt még benne? Átnéztem a papírokat, kiválogattam mindent, ami szerintem eredetileg benne lehetett. Ryan dühöngött, és akkor még finoman fogalmaztam. – Egyáltalán honnan jött ez a boríték? – Emlékszel arra a dögös vöröskére? Aki festett szoknyát viselt, a lába meg innen indult? – A nyakamra böktem. – Ő adta. Azt mondta, a tiéd. Ryan hirtelen belevágta az öklét az ebédlőasztalba, és ezt a tettét egy egész hosszú káromkodással kísérte. – Szerintem le kellene húznunk a vécén – mondta Mike, láthatóan cseppet sem örült Ryan kitörésének. – Aztán pedig alaposan átnézzük mindnyájunk összes csomagját. Ingzsebeket, nadrágokat, borítékokat, mindent. Marie, segíts Tarynnek! Menjetek végig mindenen, de tényleg mindenen!

Marie-vel kiborítottuk a bőröndöket. – Írj össze egy rohadt névlistát! – rendelkezett Ryan. – Nem lehet túl sok gyanúsított. Amikor pedig megtaláljuk a tettest, széttépem a torkát, és eltemetem. – Mindnyájan megfogtuk a borítékot, úgyhogy ujjlenyomatok nem lesznek. Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne elvinni a hatóságokhoz. – Mike a fejét rázta. – Hiába törjük a fejünket. Ha valaki el nem dicsekszik vele, vagy vallomást nem tesz, szerintem sose tudjuk meg. Ryan felállt, felkapta a kis hajtogatott borítékot, és kirohant vele a fürdőszobába. Hallottam, hogy párszor lehúzta a vécét. A bizonyíték eltűnt. Mikor Ryan visszajött, úgy nézett Mike-ra, mintha ő valahogy képes lenne válaszokkal előhozakodni. Mike is ugyanolyan bosszúsnak tűnt. – Nem tudom, haver. Valaki megpróbált felültetni. Ha elkaptak volna vele, börtönbüntetés várna ránk. – Na, ne mondd! – gúnyolódott Ryan. Mike végighúzta a kezét a fején. – A jó hír az, hogy megtaláltuk, mielőtt megpróbáltuk volna elhagyni az országot. Polgári légi járattal jöttünk, ami azt jelenti, hogy a drogot itt szerezték be. Hacsak nem lépünk kapcsolatba a helyi hatóságokkal, esély sincs vizsgálat indítására, te pedig épp most húztad le a bizonyítékot a klotyón. – Az én hátizsákomban volt – közöltem komoran, próbáltam visszatartani a könnyeimet, miközben átkutattam Ryan ruháit újabb drogok után. Kifordítottam a zsebeit, de közben mintha valaki velem is épp ezt tette volna. Börtönbe zártak volna. A gondolattól megtörtem. A látásomat könnyek homályosították el. A torkomat forró zokogás fojtogatta. Nem bírtam elviselni az elém toluló képet, hogy megint bilincsbe vernek, elrángatnak, mint valami drogost, és évekre bezárnak egy külföldi női börtönbe. Annyi mindent kibírtam már: tudtam, milyen érzés letartóztatásba kerülni, láttam, amint

Ryant elviszik tőlem egy rendőrautó hátuljában; elviseltem a sok stresszt, veszteségeket, hazugságokat, áldozatokat. Egyszerűen túl sok volt ez nekem. Túl sok. Ryan letérdelt mellém a padlóra. – Hé, hé, cicám! Minden rendben lesz. Cssss. Erősen remegtem, levegőt se kaptam. Meddig bírom még? – Kokain, Ryan? Nem bírom. Haza akarok menni. Vigyél haza! Ryan átkarolt, a combjai közé húzott. – Cssss. Hazaviszlek. – Újra meg újra megcsókolta a hajamat, elringatott. – Csak te meg én, bébi. Csak te meg én. Minden mástól megszabadulunk. Ígérem. Nem lesz több ilyen. Soha többé nem teszlek ki ennek. – Hallottam a szavakat, de nem hittem neki. Mi akadályozhatná meg, hogy egy másik Lauren vagy Nicole, vagy akár egy elégedetlen menedzser újra megtegye? Semmi. *** Amikor Ryan azt mondta, levegőre van szükségünk, hogy kiszellőztessük a fejünket, nem viccelt. Nekem dőlt, átmelegített, együtt néztük a kilátást a helikopternek arról az oldaláról, ahol én ültem, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt visszaindulnánk az Államokba, még váltsuk valóra az utazási terveinket. Amióta kiléptünk a római hotelből, egy pillanatra sem engedte el a kezem. Arra gondoltam, attól fél, hogy szakítok vele. A Polignano a Mare-i út határozottan jó figyelemelterelés volt. Ryan tűkön ült, oda-vissza mászkált a szobánkban, miután bejelentkeztünk a hotelbe. Kinyitottam az ajtót, csak egy kis levegőhöz akartam jutni az erkélyen. Ryan átkarolta a hasamat. – Szép kilátás. Tekintve, hogy az óriási Földközi-tenger terült el alattunk, nagyon

enyhén fogalmazott. – Elég látványos. Köszönöm. Jó ötlet volt idejönni. Köszönöm, hogy elhoztál. Megcsókolta a nyakamat, kicsit még rajta tartotta a száját. – Ne hagyj el, Taryn! A szemébe néztem, megdöbbentettek a szavai, éreztem rajta a félelmet. Elszorult tőle a szívem. – Olyan csendben vagy. Félek belegondolni, mi járhat a fejedben. – Nem megyek sehová, Ryan. Szeretlek. Felsóhajtott, megcsókolta az ajkamat. – Hála istennek. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled. Te vagy az életem, Taryn. Az életem. Nem tudom, ki tette ezt velem, de esküszöm, hogy kiderítem. Megkapja, amit érdemel. Megráztam a fejem. – A bosszú semmi jót nem szül. Ráadásul a visszavágás csak újabb problémákat okoz. Nem, az lesz a legjobb, ha elfelejtjük. A vállamra hajtotta a fejét. – Én képtelen vagyok rá. – Jaj, édesem, muszáj! Az ilyen hírek szárnyra kelnek, és akkor megint a te képeddel lesz tele a sajtó. Nem. Többé soha. Elégszer aláztak meg minket, és biztos vagyok benne, hogy megint történni fog valami, amitől megint címlapra kerülünk. Te tüsszentesz, én féltékenységi rohamot kapok, mikor megcsókolsz egy színésznőt; valami mindig történik. – Nem. Többé nem. Végeztem, Taryn. Filmeket akartam csinálni, de csak rohadt fájdalom a vége. Ebből elég. Amikor visszatérünk az Államokba, bejelentem, hogy visszavonulok. – Megint a szemébe néztem, nem tudtam biztosan, komolyan beszél-e. – Ryan, imádsz színészkedni. Ez a munkád. Megcsókolta a számat, aztán a homlokomnak támasztotta a homlokát. – Már nem.

*** Ryan nem viccelt. Miután visszatértünk az Államokba, lemondta az összes nyilvános megjelenését, visszautasított minden címlapfotózási kérést, interjút – mindent. Szerződés kötötte az utolsó Tengerpart leforgatására, de mást nem vállalt. Trish meg én lebeszéltük róla, hogy nyilvánosan bejelentse a visszavonulását, azzal érveltünk, hogy ezzel csak még nagyobb figyelmet vonna magára. Azt pedig Ryan a legkevésbé sem akarta, különösen, hogy meg kellett egyeznünk bíróságon kívül a fényképésszel, akit megvert. Ehelyett a házunk építésének szentelte minden erejét – olyannyira, hogy gyakorlatilag beköltöztünk a papa horgászkabinjába, hogy közelről felügyelhessük a szomszédos telken az építkezést. Marie elfogadott egy megbízást Mike-kal Los Angelesben, magántestőrként dolgoztak egy fiatal színésznél, akit néhány kívánatos rajongó üldözött. Olyan sokat utazott, hogy nehéz volt tartani vele a lépést, nekem pedig hiányzott a legjobb barátnőm. Persze tudtam, hogy dolgoznia kell, nem cseverészhet a mobilján, miközben megvéd valakit, mert ez nemcsak morcos pillantásokat válthat ki, de az életébe is kerülhet. Ryan celebélete teljesen leállt. A média pár hétig még eltöprengett, hogy hová tűnhetett, de aztán más hírességek kerültek a címlapra a marhaságaikkal, Ryan pedig kikerült a célkeresztből. Legalábbis addig, míg el nem jött velem vásárolni, és fel nem ismerték. Még apró kecskeszakállat is növesztett, hogy álcázza magát. De nem jött össze. Egyik este, mikor megint képesek voltunk beszelni a fehér poros esetről, Ryan tüzet rakott a kandallóban, és összekuporodtunk a padlón, hogy összeírjuk a gyanúsítottak listáját. Én Nicole Devinre szavaztam. Lauren elhozta magával az európai sajtókörútra, és mindketten végig szipóztak. Kyle is Rómában volt, de nem szerepelt a listám élén. Gyakorlatilag elfeledkezett rólam,

inkább azt a hosszú lábú vöröskét próbálta elcsábítani, aki átadta nekem a borítékot, és egyébként kifejezetten jól fogadta Kyle közeledését. Bár lett volna indítéka és lehetősége is rá. Marla Sullivan szintén felkerült a gyanúsítottak közé. És bár lehet, hogy az az orrhangú boszorkány mindenképp látni akarta Ryan kegyvesztését, nem olyan típusú embernek tűnt, aki kokainszerzésre biztatna valakit. Aztán ott volt David. A keserű, csökönyös, tahó David. Ryan Rómában hivatalosan is felmondott neki, gondoskodott róla, hogy a patkány felfogja: végzett vele. David teljesen kikelt magából, mikor Ryan felhívta az ügynökét, Aaront, nehogy a többiek ne értesüljenek a hírről. Ezek után David sokáig fújt ránk, közben pedig Marla fülébe sugdosott, így a gondolat, hogy ők ketten összefogtak, és kisütöttek valamit ellenünk, nem volt elképzelhetetlen. Még sokan mások is részt vettek a promóciós körúton, de gyorsan kiszórtunk mindenkit, akiknek nem volt indítéka. Csakhogy semmire nem jutottunk azt leszámítva, hogy készítettünk egy listát azokról, akikkel minden kapcsolatot meg kell szakítanunk. Ezenkívül elégedettséggel töltött el a tudat, hogy bárki akart is felültetni, szánalmas kudarcot vallott. *** Annak ellenére, hogy Ryannk rengeteg dolga akadt, láttam rajta, hogy boldogtalan. Úgy rátapadt a bánat, mint egy gyógyulni nem akaró, viszkető heg. Kezdett bűntudatom lenni, mintha miattam adta volna fel a színészetet. Bármennyire élveztem is, hogy kikerültem a reflektorfényből, a szívem mélyén tudtam, hogy Ryan nem lehet elégedett az életével, ha nem játszhat. A vérében volt a filmezés. Ebben volt a legtehetségesebb. A kamerák élőn érezte magát igazán elemében.

Ryan már nem élt: csak vegetált. Minden tőle telhetőt megtett, hogy ne kelljen elismernie, milyen nyomorultul érzi magát a munka hiányától. Nem is kellett kimondania: elég jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mi bántja. Október 20-ára tűztük ki az esküvőnket, megfogadtuk Mike tanácsát, és a Maldív-szigeteket választottuk helyszínül. Engem nem érdekelt, hol házasodunk össze, ha lesz egy tengerparti villánk, ahol összebújhatunk, én boldog leszek. Ám bármennyire is hozzá akartam menni Ryanhez, nem tehettem. Így nem. Mielőtt elkötelezem magam mellette, arra volt szükségem, hogy önmaga legyen, ő pedig jelenleg cseppet sem volt önmaga. Kihunyt a szeméből a fény. A lelke megtört, és ez lassan engem is tönkretett. *** Meggyőztem Ryant, hogy jöjjön vissza velem Seaportba, azzal az ürüggyel, hogy van némi elintéznivalóm a bárban, de valójában csak erős WI-FI-kapcsolatra volt szükségem, amit a kunyhóban nem kaphattam volna meg. Pontosan tudtam, mit szeretnék Ryannek a házasságunk alkalmából adni, de a tervem kivitelezéséhez időre volt szükségem. Mivel a kocsmában nem voltak sokan, Ryannel úgy döntöttünk, odalent ebédelünk. Már alig vártuk, hogy megkóstolhassuk Tammy új előételeit. Még a lakásnak is ínycsiklandozó illata lett. – Visszahívtad az ügyvédedet? – kérdeztem, próbáltam nem megégetni az ajkaimat a gőzölgő francia hagymalevessel. Ryan bólintott, miközben a csirkés paninijét rágcsálta. – Tehát megmondtad neki, hogy nem kell házassági szerződés? Biztos vagy benne? Ryan egyenesen a szemembe nézett. – Halálbiztos. Neked házassági szerződés kell? Jobb ötletem van.

Kivett egy Mitchell’s Pub-os szalvétát a szalvétatartóból, és kölcsönkért egy tollat az egyik új pincérnőtől. Figyelmesen néztem, amint valamit ráírt az egyik szalvétára nagyon igyekezett nem eltépni. – Végül is ez a mi viszonyunk valójában úgy kezdődött, hogy megadtad nekem a telefonszámodat. Emlékszel? Megőrültem a kíváncsiságtól, hogy mit ír. Az asztal alatt átemeltem a lábam az övé fölött. – Persze, hogy emlékszem. Egy Mitchell’s Pub-os szalvétára írtam rá. – Ami egyébként még mindig megvan. – Szeretetteljesen mosolygott. Mihelyst végzett az írással, letette a szalvétát elém az asztalra. Előbb elmosolyodtam, aztán felnevettem, mikor elolvastam, mit írt: „Ígérem, hogy sosem fogok a kenyérpirítón veszekedni.” Sokat jelentett nekem, hogy ezt mondta, mivel tudtam, hogy Marie és Gary triviális dolgokon vitázott. A tollért nyúltam, felkaptam egy másik szalvétát, és ráírtam: „Ígérem, hogy nem fogom ellopni a kenyérpirítódat vagy a tévédet.” Felnevetett, és a szalvétára koppintott. – Jobb lesz, ha beleveszed a távirányítót is hokimeccs közben, szivi. Csak szólok. Add a tollat! Én jövök. Miközben ő szorgalmasan írt, a pult mögé léptem, és hoztam magamnak egy másik tollat. Arra jöttem vissza, hogy „Ígérem, hogy veszek neked saját tévét, hogy sose kelljen azon veszekednünk, mit nézzünk.” Elnevettem magam. – A golfot már nem vagyok hajlandó elviselni. Az enyémre én azt írtam: „Ígérem, hogy sosem veszem el a pénzed.” Pár percig rám bámult, összehúzta a szemöldökét. – Ezt már tudom, Tar. – A visszatolt szalvétán ez állt: „Ígérem,

hogy sosem fogok panaszkodni, amiért a pénzemet költöd.” – És ha már a ház berendezéséről van szó, én a függönyvásárlást nem vagyok hajlandó elviselni. Ha szeretsz, sosem kérdezed meg, mit gondolok az ilyesmiről. – Oké, nem lesz függönyvásárlás. Vettem. – Az üzenetét az egyre növekvő kupacra raktam, majd azt írtam: „Ígérem, hogy jó feleség leszek.” Elbűvölő volt a mosolya. Azt kaptam vissza: „Ígérem, hogy jó férj leszek.” Belenéztem abba a meleg, kék szempárba, mely mindent jelentett nekem. – Ha így folytatjuk, nem kell házassági fogadalmakat írnunk. – Hát, ha már ezt mondod. – Ryan gyorsan lefirkantott egy újabbat. – „Ígérem, hogy minden reggel az lesz az első dolgom, és minden este az lesz az utolsó, hogy szerelmet vallok neked.” Szerettem volna bemászni az ölébe. Áthajoltam az asztal felett, és megcsókoltam. Ezt már nehéz lett volna felülmúlni. Végül azt írtam: „Ígérem, hogy az utolsó leheletemig szeretni foglak.” – Amíg a halál el nem választ – suttogta. Majd azt írta: „Ígérem, hogy örökké szeretni foglak.” – Hát akkor… – Lecsaptam elé, hogy „Ígérem, hogy mindig gondoskodni fogok az igényeidről.” Rácsapott a szalvétás fogadalmamra, és elvigyorodott. – A szavadon foglak! Tudod, milyen követelőző vagyok. A következő üzenete így szólt: „Ígérem, hogy másra soha rá se nézek.” Ez a szívembe nyilallt. Az aljára odafirkantottam: „Amíg csak élünk?” Szeretetteljesen rám mosolygott, kacsintott, aztán bólintott. Gyorsan leírtam a következőt: „Ígérem, hogy minden születésnapodon lepippantalak.” Ryan felemelte a szalvétát, egy pillanatig olyan arcot vágott, mintha megnyerte volna a lottót, aztán azt kérdezte:

– Csak a születésnapomon? – Áttúrta a kis kupacot, felemelte azt, amelyikre azt írtam: „…mindig gondoskodni fogok az igényeidről.” – Szerintem én ennél sokkal többet igénylek, bébi. Az én igényeim állandóak. Gyorsan lefirkantottam: „Ígérem, hogy bármilyen követelőző leszel is, sosem kényszerítelek rá, hogy a kanapén aludj.” Ryan felemelte az ujját, hogy várjak, miközben azt írta az ő szalvétájára: „Ígéred, hogy ha valami bánt, megbeszéled velem?” Az aljára odavéstem: „Igen, és te?”, aztán visszatoltam neki. Ryan odaírta az én válaszom alá, hogy „Igen”, aztán kétszer aláhúzta. A következő fogadalmam az volt: „Ígérem, hogy mindennap megkeresem a módját, hogy boldoggá tegyelek.” A lapok közül kikereste az orális szexre vonatkozót, és felemelte. – Kijavíthatjuk arra, hogy mindennap vagy minden órában? Így egy csapásra elintézhetnéd a boldoggá tételemet és az igényeim kielégítését is. Olyan átkozottul reménykedő fejet vágott. Hogyan tagadhatnék meg tőle bármit is? Átlapoztam a fogadalmakat, megkerestem azt, amin megígérte, hogy örökké szeretni fog. – Mivel megígérted, meglátom, mi tehetek. Átnyúlt az asztal felett, megfogta a kezemet, és a szájához emelte, gyengéd csókot nyomott az eljegyzési gyűrűm mellé.

26. FEJEZET GYERE HOZZÁM!

Ryan szökése a celebéletből nem tartott sokáig. Már nem nézegetett forgatókönyveket, és nem gondolkodott el többmilliós szerepeken, ami engem jobban aggasztott, mint hitte volna. Tudtam, hogy a karrierje és A-listás státusza nem bír el sokat, egy idő után késő lesz a visszatéréshez. Szerencsére a Tengerpart második része, a Hajnal napja egyenesen visszavonta a rivaldafénybe. Mintha ott sem hagyta volna. Nem is tudtam, mennyire hozzászoktam már a mozgalmas életéhez, amíg meg nem szűnt. Mike és Marie még jobban hiányzott, és hálás voltam, hogy Ryannek újabb körútra kellett mennie, és megint együtt lehettünk mindannyian. Nagyon örültem, hogy Los Angelesben tartották a premiert. Ez nagyban megkönnyítette a titkos üzelmeimet. Miközben Ryan a sajtóval foglalkozott, én találkoztam egy befolyásos producerrel, és letárgyaltam egy kétszázezer dolláros üzletet. El kellett adnom hozzá a szüleim összes részvényét a pincészetekben, de megérte, hiszen Ryan jövőjébe fektettem be. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. Két héttel később, mikor Berlinben voltunk, a dolgok még mindig jól alakultak. Mike beviharzott a szobánkba, Marie szorosan a nyomában kocogott, az arcára akkora vigyor tapadt, mint Texas. – Ezt sosem fogod elhinni – közölte Mike, kitartva a telefonját. – Most írt az egyik haverom, Nix, aki a Los Angeles-i biztonságiaknál dolgozik. Ha ez nem vidítja fel a napod, akkor semmi.

Sose felejtem el azt a mosolyt Ryan arcán, mikor meghallotta, hogy Nix üzenete szerint David Ardazziót (45) ma letartóztatták 3,5 gramm kokain birtoklásáért. Megkapta, amit megérdemelt. Végre mind elfelejthettük ezt a borzalmas esetet. *** Ennek azonban már négy hete. Most épp a lélegzetelállítóan gyönyörű kék vizet néztem a csodálatos Maldív-szigeteki villa teraszáról, felkészültem a lánykorom utolsó sétájára. A vőlegényem a szülei villájába ment, valószínűleg ő is ugyanolyan ideges volt, mint én. – Gyönyörű a hajad – mondta Marie, és lefújta lakkal, hogy tovább tartson a frizurám. Még korábban laza lófarokba fogta a hajam, feltupírozta, hogy még dúsabbnak hasson. Finoman rácsaptam. – Ne túl sokat! Nem akarom, hogy Ryan ujjai eltörjenek vagy beleragadjanak, ha megérinti. Tammy a kezében tartotta a szandálomat, mintha valami titka lenne. – Cipőben vagy nélküle? – Mezítláb kell menned, Taryn – felelte Janelle. – Nincs más megoldás. Tammy elvigyorodott. – Hát választhatsz úgy is, hogy nem veszed fel, de akkor is el kell olvasnod. Elolvasni? – Miről beszélsz? – Nagyon izgatottan adta át a vadonatúj Stuart Weitzmann pántos menyasszonyi szandálomat. Megfordítottam, a talpán kézzel írott üzenetet láttam.

Te vagy a legjobb barátom, Te vagy a szerelmem, Te vagy az életem. Alig várom, hogy feleségül vehesselek! Szeretlek: Ryan Elakadt a lélegzetem, miközben felfogtam az üzenetet. Eltakartam a számat, ne szökhessen ki rajta semmi. Régen elképzeltem azt a férfit, akihez egy nap majd hozzámegyek, és Ryan hihetetlen álommá változtatta ezt a képet. Már nem voltam ideges. Teljes bizonyossággal tudtam, hogy Ryan épp úgy akart engem, mint én őt. Az arcomon könnyek csorogtak, miközben átadtam a cipőt Ellennek, hogy ő is lássa a fia vallomását. Tammy szeme is nedvesen csillogott, amitől én még erősebben sírtam, miközben azt hallgattam, hogy tönkreteszem a sminkemet. Pár perccel később Ryan anyukája elővette a ruhámat. Fehér selyemből készült, a nyitott hátát vékony szalag fonta keresztülkasul. Négy helyeslő biccentést kaptam, mikor először felpróbáltam, most mégis csattogtak a fogaim, mikor belebújtam. Janelle kibontotta a három nagy gyémántköves nyakláncot – ez volt az én „valami új” ajándékom Ryantől a házasságkötésünkre. A laza hajfonatom tetejébe beleszúrtam anyám gyöngyös hajfésűjét, amit akkor viselt, mikor hozzáment apámhoz – ez volt a régi. Bármennyire is szerettem volna, ha a szüleim élnek, és látnak az én nagy napomon, tudtam, hogy odafentről néznek. Ott lesznek a napsugárban, mely átszökik a felhőkön, és a meleg szellőben, mely a bőrömet csiklandozza. Jill kis dobozt tartott a kezében. – Ez a mi ajándékunk Joe-val. Köszönöm, hogy megengedted, hogy részt vehessünk a nagy napodon, Taryn. Az apádnak és nekem óriási ajándék, hogy meghívtál minket. Megöleltem, és megcsókoltam az arcát. – Köszönöm, hogy eljöttetek. Megérintette az arcom, és

elmosolyodott. – Rajta! Nyisd ki! Az ujjaim esetlenül matattak a fedelén. Mikor megláttam a csodálatos zafír karkötőt, a szám is tátva maradt. – Istenem! Ez csodálatos! – Ez lesz a valami kék – jegyezte meg boldogan. – Nagyon köszönöm! Segítesz feltenni? Janelle bármikor kész volt visszarántani a valóság talajára a humorával. – Lassan mennünk kell. Ez az egyszerűbb rész. Az lesz a nehéz, hogy ne öld meg, mikor kiakaszt. Ámulva néztem Ellenre, mikor bólintott. – Azt mondod, néha meg akarod ölni Ryan apját? – De még mennyire – ismerte be. – Nem gyakran, talán évente háromszor-négyszer, de határozottan előfordult. Tammyre néztem. Ő is egyetértett. – A repülőn idefelé jövet megfenyegettem Pete-et, hogy megölöm. Marie épp befejezte a ruhám igazítását, mikor valami megcsillant a kezén. Amikor sminkelt, még semmi nem volt az ujjain. Olyan gyorsan pördültem meg, hogy majdnem elestem. Megfogtam a kezét. – Istenem! Ez meg mi? Marie szégyenlősen elmosolyodott. – Mike tegnap megkérte a kezem! Egészen megmámorosodtam; alig bírtam magammal. Hát lehet ennél jobb a nap? Hevesen megöleltem. – Hogyan? Mikor? – Tegnap éjjel – kuncogott Marie. – Elvitt sétálni a tengerpartra, és azt mondta, hogy még sosem érzett így senki iránt, és nem tudja elképzelni nélkülem az életét. Azt hiszem, felsikoltottam. Abban viszont biztos vagyok, hogy erősen szorongattam a bal kezét, néztem a hatalmas követ az ujján. – Aztán azt mondta, nem akart várni vele, de nem akarja, hogy azt

higgyem, hogy az esküvőtök motiválta, vagy ilyesmi. Megint megöleltem, suttogva gratuláltam neki. Óriási lépés volt ez, de tudtam, hogy akármi történjék is, ő mindig ott lesz az életemben. Végül is Marie három hálószobás háza fizikailag is összekapcsolódott az enyémmel – csak egy fedett átjáró választotta el. Marie rám mosolygott. – Mit mondasz, menjünk, és férjhez adjunk téged? Ryan Christensen vár. Finom kopogás hallatszott az ajtón, majd bekukucskált a vér szerinti apám, Joe. – Mindenki felöltözött és elkészült? – kérdezte. Elmosolyodtam az esetlenül ártatlan arca láttán. Ryan meglepett azzal, hogy iderepítette Joe-t és a családját. Lehet, hogy nem ők neveltek fel, de Joe nélkül sosem történhetett volna meg ez a pillanat, és ez nekem nagyon sokat jelentett. *** A nap épp lehanyatlott, mikor remegő térdekkel kisétáltam a partra. Joe karját fogtam, rá támaszkodtam. Azonnal megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy Ryan ténylegesen ott áll a mellett a férfi mellett, aki össze fog adni minket, a haját enyhén felborzolta az óceán szele, és csakis rám mosolygott olyan lélegzetelállítóan – semmi más nem számított. Ez az ember volt a mindenem. Kitartott mellettem tűzön-vízen át, jóban-rosszban. A butácska szalvétára írt fogadalmainkat bekereteztük, és kiraktuk az ágyunk fölé, hogy sose felejtsük el, és ne vegyük magától értetődőnek. Mihelyst Ryan megfogta a kezem, minden idegességemet elfújta a szél.

*** Arra ébredtem, hogy apró csókokat kapok a vállamra. Azt hiszem, ugyanezzel a mosollyal az ajkamon aludtam el. Megsimítottam a karját, hogy tudja: felébredtem. – Jó reggelt, Mrs. Christensen – mondta, miközben a nyakamat csókolta. Csiklandozott. – Jó reggelt, férjem. – Az órára pillantottam. – Vagyis már délután van. – Megfordultam, a mellkasához bújtam. – Szerinted hiányolni fognak, ha a vacsorát is kihagyjuk? Ryan halkan felnevetett. – Semmi kedvem felkelni az ágyból. Ezért találták fel a szobaszervizt. Végighúztam az új platina jegygyűrűje körül az ujjam, melynek belsejébe belevésettük a fogadalmamat: „Örökké tiéd”. Reméltem, hogy nem csak álmodom. – Még oda sem adtam az ajándékomat. Ryan elmosolyodott, és megcsókolta a homlokomat. – Szerintem múlt éjjel az a rész, mikor fölém kerültél, és meglovagoltál, csodálatos ajándék volt. Megböktem. – Okostóni. Várj! – Meztelenül kimásztam az ágyból. – Kettes számú ajándék: teljesen meztelen feleség. Összeráncoltam az orrom, úgy néztem rá, miközben kihúztam az aranyfóliába csomagolt, vékonyka dobozt. Megforgatta, mindkét oldalát megnézte. – Mi ez? Visszamásztam a takarók alá. – Egy álom. Összehúzta a szemét. – Egy álom? – Aha. Az álmok csak akkor válnak valóra, ha elindulsz feléjük. Hátrafésülte a haját az ujjaival. Istenem, de szexi volt! Reméltem, hogy ezt mindig tudom majd értékelni.

Átcsúsztatta a lábát az enyém felett, és megbökdöste a lábfejemet. – Csakugyan? Felráztam a párnát a fejem alatt, és visszabújtam az oldalához. – Aha. – Hát akkor azt hiszem, ki kéne dobni a fogamzásgátlóidat. Erre nem számítottam. – Készen állsz rá? Vállat vont. – Én mindenre készen állok, amit az élet hoz. – Helyes. Akkor nyisd ki az ajándékodat! Ryan bedugta a hüvelykujját a papír széle alatt, és feltépte. – Aranypapír, mi? – Aha. Pontosan. És benne van az aranyjegyed. Megrázta a dobozt, levette a tetejét. Amikor az ajándékot látva összehúzta a szemöldökét, kicsit megrémültem. – Egy forgatókönyv? Ezt te vetted? – Igen. A TLC Filmgyár tulajdona. Szemügyre vette. – Ez az a forgatókönyv, amire megpróbáltál rábeszélni. Tar, akkor senki nem akarta filmre vinni. Vállat vontam. – Az akkor volt. Most találkozónk van Jeff Westfielddel a Universalnál, mihelyst kész vagy újra gatyát húzni. Ryan elképedt. – Producereket szereztél? Büszkén elmosolyodtam. – Aha. Anna Garrett is benne van. És azt beszélik, hogy több nagynevű rendező is érdeklődik. Rám vigyorgott. – Szorgosan dolgoztál. – Úgy bizony. És alattomban. Összehúzta az ajkát. – Tényleg azt akarod, hogy megint játsszak? Azok után, amiken átmentünk? Megdörgöltem a szíve felett a mellkasát, észrevettem a halovány változást a hangjában. – Igen. Te ez vagy. Ebből táplálkozik a lelked. A többi… a többi

részletkérdés.

EPILÓGUS CSAK DÍJAK

Lélegezz csak lélegezz… nem, a lélegzetem visszatartása jobban működik. Jól van, rendben… meg tudom csinálni. Most nem olyan rossz. Csak lélegezz lassan! Be és ki, be és ki. Remélem, nem tart túl sokáig. Nem tudom, mennyi időm van még, mielőtt hivatalosan is késő. Istenem, de nagyon díszesek azok a függönyök! Hát elég sok anyag lóg le a mennyezetről. Vajon a lámpák felmelegítik ott a levegőt? Nem hiszem el, hogy Johnny Depp ül mellettem. Ez a hely tele van a szakma legnagyobb neveivel. Kíváncsi vagyok, hol ülhet Bill és Ellen. Örülök, hogy itt vannak valahol. Megspórolnak egy utat. A francba, megint jön. Kitartás! Ó, ez baromira fáj! Lélegezz csak lélegezz! Egy egyezer, kettő egyezer, három egyezer. Miért éppen most? Nem tudtál volna még egy napot várni… vagy legalább pár órát? Türelmetlen kis prücsök, pont mint az apja. Lélegezz a szádon át, Taryn! Senki nem fogja észrevenni, ha nem vagy túl nyilvánvaló. Elmondjam neki? Valószínűleg el kéne. Ha most mondok neki valamit, biztosan bepánikol. Már így is pánikol. Nem, ne mondj semmit, még ne! Kibírom. De a kocsiig vajon el fogok jutni?

Számolj! Számolni kell. Miért nem vettem fel órát? Na igen, itt van ez a százezer dolláros gyémánt karkötő, amit Harry Winstontól kaptam kölcsön. Megszámolom a gyémántok értékét, amiket viselek… karkötő, egy, százezer; nyaklánc függővel, kettő, százezer, a fülcimpámat lehúzó nehéz fülbevalók, három, százezer… csak lélegezz! Na jó, ezek egyre gyakoribbak. Ezt az utolsó kettőt alig három perc választotta el. Mondd meg neki! – Ryan? – vinnyogtam. – Szivi, öö, szerinted még meddig kell várni? Kicsit fészkelődtem. Az órájára nézett, amit tőlem kapott karácsonyra. – Talán tíz percet. Miért? Ideges vagy? – Nem – leheltem mosolygást tettetve. – Nem vagyok ideges. – Tar, te izzadsz. Jól vagy? – Az egész testével felém fordult. Kileheltem az összeszorított fogaimon keresztül. – Pocsék időzítés. Kikerekedett a szeme. – Időzítés? – Igen, pár napot siet a tervhez képest. – Azt mondod, itt az idő? Szóval, most jött el az idő? – Kibírom. De miután bejelentik… Mmm. Gyors, felszínes levegővétel. A fenébe, de nagyon fáj! Remélem, nem pecsételem össze ezt a négyezer dolláros dizájnerruhát! – Mikor kezdődött? – kérdezte, próbálta megőrizni a nyugalmát, de nem járt sikerrel. – Korábban – feleltem. – Mikor a vörös szőnyegen voltunk? – Még az előtt – suttogtam, próbáltam nem felnyögni a fájdalomtól. – Amikor a hajamat meg a sminkemet csinálták. – Taryn! Annak már majdnem öt órája! Mennünk kell! Azonnal menned kell? Szólj, ha menned kell! – Ryan kezdett bepánikolni. Már készült kiugrani a székéből.

– Nyugi – leheltem két roham között, elkaptam a szmokingja ujját, hogy visszahúzzam a székébe. – Jól vagyunk. Csak azt javaslom, hogy ne húzzuk sokáig. Mihelyst kimondtam, újabb megsemmisítő fájdalom hasított belém. Visszatartottam a lélegzetem, és összeszorítottam a szememet. A fájások egyre gyorsabbak és erősebbek lettek. – Taryn, ha mennünk kell, megyünk. Úgy sem én kapom meg. Nem éri meg mindkettőtöket kockára tenni. – Nem tudhatod. – Utáltam, hogy ilyen pesszimista. Zseniális alakítást nyújtott. – Mehetünk, ha menned kell – mondta, a hangja máris legyőzötten csengett. – Nem gond. – Nem – közöltem tántoríthatatlanul, a fogaimat csikorgatva. – Addig nem megyünk sehová, amíg ki nem mondják a neved, és ki nem nyitják azt a borítékot. Ez a te pillanatod. Soha vissza nem térő pillanat. Kibírom. – Beszívtam a levegőt az összeszorított ajkamon keresztül. – De azt elmondhatom, hogy ez a kis tigris meg én a bulira már nem megyünk el – tettem hozzá, próbáltam enyhíteni a hangulaton. – Szívem – kezdett vitatkozni Ryan. – Hagyd abba! Ezt semmi áron nem hagyjuk ki – suttogtam. – Van időnk. – Hazudnom kellett: Ryan mindkettőnk helyett idegeskedett. Megfogtam a kezét. Együtt csináljuk végig, ahogy minden mást is… egy csapatként. A hatalmas függöny lehullt a színpadra, befejeződött az életműdíj átadása. – A kamera ránk irányul, amikor kimondják a neveket – súgta a fülemhez hajolva, észrevétlenül letörölte a nyakamon lecsorgó izzadságcseppet. – Csakhogy tudd. – Tudom. Már korábban is ránk irányult. Látom, ha bekapcsol a piros lámpa. Ugyanezt a mosolyt fogom viselni, megígérem. – Folyton mosolyogtam, mintha megkövült volna az arcom. –Csak még nagyobb lesz.

– Biztos, hogy várni akarsz? – Igen, csak maradj már csendben! – Rávigyorogtam. – A világ minden kincséért sem hagynám ki ezt a pillanatot. Vagyis tudod, hogy értem. Ryan fényes bőrcipője átsiklott a padlón, és finoman megbökte az én lapos sarkúmat. Felcsendült a zene. – Kérem, köszöntsék a legjobb férfi főszereplő kategóriában kétszeres Oscar-díjas Daniel Day-Lewist, Tom Hankset, Sean Pennt, Jack Nicholsont és Dustin Hoffmant! Ryan megszorította a kezem, láttam rajta, hogy ő is visszatartja a lélegzetét. Megfogta a könyökömet, felsegített, hogy megtapsoljuk a színpadra kilépő színészeket. Az öt elképesztő, tehetséges férfiú mindegyike bejelentett egyet-egyet az öt színészből, akiket az idei év legjobb férfi főszereplőjének jelöltek. Végtelenül büszkén mosolyogtam, mikor kimondták Ryan nevét. Jack azzal viccelt, hogy hajlandó lenne megosztani a szexszimbólum címet, ha muszáj. Mindenki nevetett, mikor azt mondta, hogy aki még nem hallott Ryan Christensenről, kérdezzen meg bármilyen hat és kilencvenhat év közötti nőt, biztosan mindent meg fog tudni róla. Ryan persze a homlokát dörzsölte, miközben mosolygott. Annyira büszke voltam rá – miatta érdemes volt elviselnem a fájdalmat. Nem számított, mi történik a karrierjében ezek után, Ryant most már hivatalosan is Oscar-díjra jelölték. Erősen megszorította a kezem, a kezünket az ajkához emelte. Mindannyian a padlót bámultuk, mintha minden másodperc percekig tartott volna. – És az Oscar-t kapja… Visszatartottam a lélegzetem, miközben az izgalom és az összehúzódások végighullámzottak a testemen. Ryan olyan erősen szorította a kezem, hogy nem jutott vér az ujjaimba, teljesen elzsibbadtak.

– Ryan Christensen, Isletin! Azt hiszem, felsikoltottam. Mindenki felállt tapsolni – mindenki. Híres rendezők, híres színészek, híres zenészek – az egész közönség állótapssal jutalmazta. Ryan úgy nézett, mint akit gyomorszájon vágtak. Előrehajolt, és megcsókolt. Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást; kacarásztam izgalmamban. Megint megcsókolt, és megdörgölte a hasamat, mielőtt a színpadra lépett. A szemem sarkából kicsordult pár könnycsepp. Látszott az arckifejezésén, hogy megdöbbentette a győzelem. Reméltem, hogy ez a rendkívüli pillanat nem veszi el a hangját. Láthatóan megrendült; legalábbis én láttam rajta. A szája kinyílt a hitetlenkedéstől, a kezét idegesen a homlokához dörgölte, miközben felment a lépcsőn. Felálltam, és tapsoltam neki, bátran tűrtem minden fájdalmas összehúzódást, miközben a testem felkészült a gyermekünk megszülésére. Ámuldozva néztem, ahogy napjaink öt ikonikus színésze egymás után kezet ráz Ryannel, gratulációjuk jeleképp hátba veregetik és megölelik. Ryan hősei, a tanítói, azok a férfiak, akiket csodált és tisztelt, akikhez hasonlatossá akart válni, most a soraikban üdvözölték. Ryan a pódiumon állt, a gyönyörű aranyszobrocskáját a kezében tartotta, még mindig nem tudta elhinni, hogy valóra vált az álma. Végre megvalósította a legnagyobb vágyát. A művészi karrierje csúcsára ért. – Köszönöm – mondta Ryan újra meg újra a mikrofonba. A tekintete az enyémbe fonódott. Mindenki leült, vártuk a beszédét. Sokáig húzta a felkészülés pillanatát, tegnap este végül sikerült rávennem, hogy írja le, mit mondana, ha megélné ezt a pillanatot. – Köszönöm – ismételte. – Végtelenül megtisztelő, hogy itt állhatok önök előtt. – Megvakarta a homlokát. Nagyon ideges volt. Lélegezz cica, csak lélegezz

– Nem hittem, hogy valaha is elérhetem ezt a célomat, míg valaki meg nem győzött róla, és azt nem mondta, hogy az álmok valóra válnak, ha elindulunk feléjük. – Rám kacsintott. – Ez a személy pedig az én bűbájos feleségem, Taryn, akinek ezt a pillanatot köszönhetem. Két évvel ezelőtt azt mondta, hogy ez a forgatókönyv Oscarra érdemes, és most nagyon boldog vagyok, hogy hallgattam rá. – Kifújta a levegőt, idegesen kuncogott, és bizonyítékképpen meglengette a díját. Fújtam neki egy csókot, aztán megdörzsöltem a hasamat, visszanyomtam egy kis lábacskát. A gyerekünk már alig várta, hogy megszülethessen. Ryan benyúlt a zakója belső zsebébe a papírért, melyre felírta mindazok nevét, akiknek köszönetet akart mondani. Örültem, hogy ezüst nyakkendőt és fehér inget vett fel a fekete szmokingjához. Káprázatosán festett. Újabb erős összehúzódást éreztem. Megmarkoltam az ülés karfáját, és bele fontam a karomat, hogy könnyebben kibírjam a fájdalmat. Ezt most nehéz lesz végigmosolyogni. Ryan átnézett a tömeg felett. – Megígérem, hogy gyors leszek, mert a feleségem csak pár perce értesített, hogy már öt órája vajúdik, és nagyon nem szeretném, ha itt, az első sorokban szülné meg az első gyerekünket. A közönség nevetett és tapsolt. Ryan még mindig a papírt babrálta, próbálta idegesen szétbontani. – Mondd neki, szívem, hogy tartson ki, mindjárt végzek! A közönség megint nevetett. Megvakarta a szemöldökét. – Hát akkor ezt hagyjuk! – motyogta inkább magának, de mindenki hallotta. Vállat vont, hátranézett az öt emberre, aki még mindig ott állt vele a színpadon. – És hát a bulvárlapok abbahagyhatják a találgatást, és a paparazzóknak sem kell tovább kérdezősködnie. Fiú! – A nézőtérre pillantott, és büszkén vigyorgott. A közönség üvöltve tapsolt.

– Nem is tudom, melyik lesz szebb pillanat ezen az estén: ennek a díjnak az átvétele vagy a fiam születése, de örülök, hogy egy napra esik a kettő, mert így őszintén mondhatom, hogy ez életem legszebb napja! Párszor levegőt vett, próbált megnyugodni. – Szeretnék köszönetet mondani az anyámnak és az apámnak, akik szintén itt vannak valahol. Kiálts, apa, hogy tudjam, hol vagy! Hallottam az apja „itt” kiáltását valahonnan a hatalmas terem jobb hátsó sarkából, és nem tudtam nem mosolyogni. Ryan folytatta a beszédét, köszönetet mondott a csodás rendezőnek, a stábnak, a színészkollégáknak, és kifejezte háláját, amiért a másik négy jelölttel együtt őt is elismerték. Megkönnyebbültem, mikor végzett, és mosolyogtam, mikor az őt körülvevő szupersztárok közül többen megveregették a vállát, miközben ő a színpad oldalára lépett. – Mrs. Christensen, szüksége van mentőre? – kérdezte egy női díszletező, és segített felállni. – Nem – leheltem két összehúzódás között. – Csak a férjemre, a szüleire és egy limuzinra. *** Négy órával később, március 9-én, 11.40 perckor Mitchell Ryan Christensen debütált. 3200 grammal és 50 centivel született, és pont úgy nézett ki, mint az apja kicsinyített mása a kék szemével meg mindenével együtt. *** – Ó, de jó itthon! – sóhajtott Ryan, mikor besétáltunk az 550 négyzetméteres, lenyűgöző rönkházunk bejárati ajtaján. Az ötnapos fiunkat kényelmes, kék pamut rugdalózóba bugyoláltuk, melynek

lábfejére kiskutyákat hímeztek. Szépen bekötöttük a babahordozójába, végigaludta az egész utat hazafelé. Azonnal elkezdtem kikapcsolni az öveket, hogy megint megölelhessem. – Hívd fel a legénységet, mondd meg nekik, hogy hazajöttünk! Biztos vagyok benne, hogy Pete meg Tammy rögtön átjönnek megnézni – kuncogott, miközben bevonszolta a bőröndjeinket az előszobába. – Mindjárt. Csak előbb pakoljunk le! Ryan kivette az Oscarját a nemeztasakjából. – Ezt beviszem az irodába. – Ne! – kiáltottam gyorsan. – Tedd a kandallópárkányra, ahol mind megcsodálhatjuk! Elvigyorodott. – Soha senki nem megy be az irodádba, szívem. Tedd ide! – Elvettem pár esküvői képet, helyet csináltam a szobornak. Leültem a kanapéra a babával, megmutattam neki az esküvőnkön készült csoportképet. Elmosolyodtam, látva, mekkorát vigyorgott Pete a képen. Nekik ez az út volt a második nászútjuk, és Tammy valamikor azon a héten esett teherbe. A lányuk, Madison már hat hónapos. Azzal viccelődtünk, hogy a mi fiunk meg az ő lányuk talán egy nap összejönnek. Sose tudhatja az ember, mit hoz az élet. Minden lehetséges. Olyan sokat aggódtam amiatt, hogy mihez kezdjek az életemmel, aztán minden magától kialakult. Feleség, anya, partner, szerető… és ez teljesen kielégítő volt. Ryan odajött hozzám és a kicsihez a tóra néző, végig ablakos, zárt napozóteraszra. A lábát felrakta a dohányzóasztalra, a kezében lévő dobozt lelökte a földre. – Hadd fogjam most én egy kicsit! – suttogta Ryan, a kezét átcsúsztatta a kisbaba körül. – Gyere ide, kishaver! Gyere apához! – gügyögte.

Csordultig telt a szívem a látványtól, hogy a férjem ennyire imádja a fiát. – Mi van a dobozban? – kérdeztem, miközben az örökzöldek felett lenyugvó napot néztem. – Forgatókönyvek – kuncogott Ryan. – Újabb forgatókönyvek. – Hát, szívem, tudod, csak egy Oscarod van. Ha kettő lenne, lenne két egyforma könyvtámaszunk! Rám vigyorgott. – Áh, nekem már van egy. A következőért talán neked kellene megdolgoznod? A szememet forgattam. – Nem hiszem. Különben sem vagyok színésznő. – De lehetnél, ha akarnál. Egyébként meg te mondogatod mindig, hogy bármi lehetséges, ha a jó irányba indulsz! Szóval mégis figyelt. Lecsúsztattam a lábam az asztal alá, és megrúgtam a lábfejét.

JUTALOM FEJEZET

Mikor elkezdtem kidolgozni a Rögtönzött szerelem cselekményét, a következő rész állt volna a könyv elején, mint visszatérő álom. Azért vágtam ki, mert nem akartam már az elején mindent elárulni. Azt akartam, hogy Taryn örökbefogadása meglepetés legyen. Miközben Taryn karakterén dolgoztam, arra gondoltam, hogy talán Taryn utolsó Joe-val kapcsolatos emléke okozhatta a visszatérő rémálmait a „fekete hajú fiúról”, ahogy a kapcsolat megromlását is az anyai ággal. Nagyon kedves emlékeim vannak arról, hogy én voltam az apám „sörhozója”, mikor a család más férfitagjaival lópatkót dobált, így ez a jelenet részben a gyerekkoromból származik. Minden évben ugyanoda mentünk piknikezni, a birtokon álló szürke salakgarázs pár fokkal mindig hűvösebbnek tűnt, mint a kinti perzselő hőség. A Barbie babával a kezében jégkockákat elcsenő szőke kislány? Az én voltam. Jó szórakozást!

NAGYPAPA HALÁSZKUNYHÓJA

1986. július 4. – Hé, óvatosan, édesem! Apa nagy keze szorosan a karomra tekeredett, és a karjába kapott. A nagy, görbe fém, amit Al bácsi eldobott, épp apa lába mellett esett le, olyan halkan pottyant bele a fűbe, mint a suttogás. – Taryn, te ennél okosabb vagy! Nem lenne jó, ha eltalálna valamelyik patkó. Fájni fog. – Az alsó ajka kiállt, mint valami nagy, kövér kukac. Viccesen nézett ki. Szerettem volna elkapni és megszorítani. Egyenesen ültem apa karjában, néztem, ahogy Al bácsi vicces képet vág, meglendíti a karját, megcélozza vele a földbe szúrt rozsdás szöget. Kicsit ijesztő volt a csörgése. Úgy képzeltem, hogy azok a lovak, amelyeknek ekkora patkó kell, biztosan hatalmasak. Mint az elefántok. Vagy még nagyobb. Mint a házak. Szerettem volna lovagolni az egyiken. – Piros az arcod, apa. Adott pár puszit. – A tiéd is, kicsim. Anyának megint be kellene kennie naptejjel. Nahát, ki van itt? Ki ez a naplopó? Meglengettem a baba karját, hogy köszönjön. – Ő Ken. Ő a fiúm. – A fiúd, mi? – Felvonta a szemöldökét, fél szemmel nézett rám. – És mi történt a nadrágjával?

A kis pancsolóra mutattam, ahol a nadrág lebegett. Barbie még mindig a vízben volt. – Akkor most el kell vele beszélgetnem, amiért mindenkinek megmutatta a kukiját?