Tina Reber - Spontán szerelem.pdf

Tina Reber Spontán szerelem

Előszó „Soha nem tudhatod, merre sodor a szél” – régen ez volt apám egyik kedvenc mondása. Akkoriban ezt még butaságnak tartottam; úgy gondoltam, aki a kezében tartja a sorsát, annak nem kell efféle kifogásokkal ámítania magát. De azóta rájöttem, hogy amikor feltámad a változás szele, az erős szélroham képes teljesen más világokba taszítani az embert, és hogy merre röpít minket, és végül hol tesz le, afölött valóban nincs hatalmunk. Mindig is elégedett voltam a sorsommal; az életem könnyű volt és kiszámítható, itt-ott egy csipetnyi drámával, amit egy-egy könnyebb fuvallat idézett elő. Olykor előfordult, hogy Természet anya adott egy emberesebb pofont, de eddig mindig sikerült talpon maradnom. Végül már abban a hitben ringattam magam, hogy a változó széljárás nem foghat ki rajtam, a vihar erőit megzaboláztam. Így volt ez egészen addig a napig, amíg a szél ki nem vágta az ajtómat, és magával nem repített.

1 . FE J E Z E T

Feltámad a vihar – Óóó, Taryn, hangosítsd fel! – mutogatott Marie vadul a magasba, miközben a másik kezével tovább keverte a gin-tonikot. Hirtelen izgalma váratlanul ért. Összerezzentem. Felkaptam a tévé távirányítóját, és némi ügyetlenkedés után feljebb állítottam az esti híradó hangerejét. Hát persze, igazán tudhattam volna: egyetlen dolog létezett a világon, aminek Marie vagy a városka bármely más nőnemű lakosa ezekben a napokban hírértéket tulajdonított, és az nem a plázában hirdetett cipőakció volt. Jelen pillanatban az sem érdekelné jobban őket, ha ingyen kínálnák az összes lábbelit. Miután hüvelykujjam megtalálta a megfelelő gombot, kissé zavarba jöttem, de már késő volt jóvátenni a hibát. A katasztrófa bekövetkezett. – Úgy látom, az elvakult rajongók már megint megbénítják a közlekedést – szóltam könnyed nevetéssel. Igyekeztem úgy tenni, mintha valóban érdekelne a dolog. Egy pillanatra azt hittem, a tegnapi hírek ismétlését látom. A kamera végigpásztázott egy csapat hisztérikus lányból álló tömegen, akik az út mellett sorakoztak fel – már megint. A lányok a stábot próbálták kilesni, akik a város egyik partszakaszán forgattak – már megint; és reménykedve várták, hogy egy pillantásra elkapják „őt”. Az összevissza leparkolt autók és az utcán keresztülrohangáló lányok között a part menti út szinte kihalt volt. A rendőrség minden

erejével megpróbálta féken tartani a felfordulást, ezzel akaratlanul is még nagyobb zűrzavart okozva. – Nyilván minden egyes „Szeretlek, Ryan” feliratú poszteren megakad majd a pasas szeme – gúnyolódtam a szememet forgatva az egész jelenet abszurditása láttán. Abból, amit a színészről eddig láttam és hallottam, azt szűrtem le, hogy a legkevésbé sem érdeklik az efféle kis fruskák és a gyerekes felirataik, amelyekkel odaadó szerelmüket bizonygatják. De újra és újra elámultam, mi mindenre képesek a rajongók. Vajon mi készteti arra ezeket a lányokat – akik közül sokan már felnőtt nők –, hogy nagy gonddal posztereket kreáljanak, és forgalmas utak mentén ácsorogjanak? Tényleg azt gondolják, hogy imádatuk tárgya egy napon majd odalép hozzájuk? – Drágám, ez a tábla, amire csillogó rózsaszín betűkkel felírtad a nevemet, és mellé ezüst szíveket rajzoltál, lenyűgöző művészi ábrázolása az életemnek. Létem egyszerre értelmet nyer... csak téged kívánlak... Kérlek, gyere velem, szökjünk meg együtt... – rángattam Marie karját, mintha én lennék „ő”. Néhány unottan üldögélő törzsvendég felnevetett az előadásomon; ezzel egyidejűleg a lányok, akiket éppen a híradó riportere kérdezgetett a tévében, még egy kicsivel hangosabb sikoltozásban törtek ki. Újra felemeltem a távirányítót, és gyorsan levettem a fülsértő visítás hangerejét; úgy döntöttem, ideje csatornát váltani. – Várj egy pillanatot, hadd nézzem! – intett le gyorsan Marie. Tekintetét a képernyőre szegezte. – Ó, nézd, ott van megint! – sikkantotta izgatottan. Néhány nő, aki eddig a bárpultnál üldögélt, most felugrott a székéről, hogy jobban lássa a képernyőt. – Hahó, figyelj arra, amit csinálsz! – mutattam Marie kezére. Barátnőmet annyira lekötötték az izgalmas hírek, hogy a pohár mellé loccsantotta a vodkát. – Á, oda nézzetek! Annyira édes! – kiáltotta Traci, az egyik törzsvendég.

6

Egy csapat üzletember, aki a televízió közelében ült, hangosan huhogni kezdett, aztán megkértek, hogy kapcsoljak át a sportcsatornára. Önkéntelenül a képernyőre pillantottam, hogy lássam, mi olyan nagy szám ebben a pasasban, de már csak a feje búbját láttam, miközben beült egy autó hátsó ülésére. Mindössze két hete történt, hogy „ő” és „a stáb” megszállták a városunkat, de már most elegem volt abból, hogy folyton róluk beszélnek. A helyi tévé és rádió a végkimerülésig ontotta a színészekről szóló híreket. Erősen próbáltam visszaemlékezni, milyen volt az élet, mielőtt ezek megérkeztek ide, de nemigen ment. Gyorsan fontosabb dolgokra irányítottam a figyelmemet, például arra a két jól öltözött fiatalemberre, akik az imént ültek le a pulthoz, a sörcsapok első sora mellé. Egyikük elkapta a pillantásomat, miközben meglazította barna mintás nyakkendőjét; a hosszú irodai nap után bizonyára szüksége volt néhány percre, hogy kieressze a gőzt. Egyszer már láttam itt a sörözőben. A férfi szélesen rám mosolygott. Sóhajtottam egyet, míg vártam, hogy a kezemben tartott üvegkorsó megteljen borostyánszínű sörrel. Ujjamat a nagy fanyélre szorítottam, és gyors csuklómozdulattal elzártam a sörcsapot. Kihúztam a tízdolláros bankjegyet a férfi ujjai közül, és mentem a dolgomra. – Aranyos – mormolta a fülembe Marie. Belöktem a kulcsot a pénztárgépbe, hogy betegyem a bevételt. – Házas. Marie visszanézett a férfira. Fürkésző tekintettel latolgatta, igazam lehet-e. – Nincs gyűrűje – suttogta értetlenül. Úgy látszik, nem figyelt eléggé. – Látszik a nyoma. Odavittem a visszajárót a pasashoz. Marie-t láthatóan lenyűgözte, hogy észrevettem ezt az apróságot. Azt már nem tudhatta, hogy legutóbb, amikor ez a bizonyos férfi a sörözőben járt, bal kezének gyűrűsujján még ott csillogott az aranykarika. Hm, szegénynek, úgy

7

látszik, véletlenül lecsúszott az ujjáról a gyűrű, mielőtt leült a pult mellé. Szórakozottan elmostam még néhány poharat a mosogatóban. A lemenő nap utolsó sugarai beragyogtak az ablakon, csodálatos rózsaszín-bíbor árnyalatokat vetve a helyiségbe a bár homlokzatát uraló hatalmas ablakokon át. Az én sörözőm – most már teljes joggal mondhatom ezt, bár soha, ezer év alatt sem felejtem el azt a fájdalmat, amit át kellett élnem azért, hogy ezen a helyen állhassak. A töredékét sem éri annak, amekkora veszteséget el kellett szenvednem hozzá. De volt-e igazságos a sors valaha is? Becsülettel készültem az életre... Kiváló eredménnyel végeztem az egyetemet, a mesterképzést tervezgettem. De minden igyekezetem ellenére úgy tűnik, a sors más jövőt tartogatott számomra ahelyett, hogy mások pénzügyi helyzetével vesződjek. Kibámultam az ablakon. Eszembe jutott, hogy az esti égbolt az Atlanti-óceán felett még lenyűgözőbb lehet. Megfordult a fejemben, hogy felszaladok a lépcsőn a tetőre, és végignézem, ahogy a nap a tengerbe bukik, de nem tehettem: a vendégek egyre sűrűbben szállingóztak; kezdetét vette az akciós óra. Bár az utóbbi időben rengeteg új ember érkezett a mi kis városunkba, a Rhode Island-i Seaportba, vendégeim száma érdekes módon változatlan maradt – talán mert a felfordulás egy az egyben a város másik végébe koncentrálódott. Majdnem két hónap telt el azóta, hogy a drága kamerákkal és mindenféle filmes felszereléssel megrakott kamionok először dübörögtek végig az utcáinkon. Rögtön utána érkezett a népes produkciós személyzet. Egyre többen és többen jöttek. Egy szempillantás alatt rendőrkordonok zárták le a kiválasztott utakat, és hatalmas, fehér sátrakat emeltek a 7-es mólónál álló elhagyott raktárak melletti üres parkolóban. Állványokra szerelt reflektorok világították meg az egész területet, és néhány hatalmas darus kocsit készenlétbe állítottak az új kerítés mellett.

8

Hosszú, fehér lakókocsik sorakoztak fel egymás mögött; olyan volt, mint régen, amikor mutatványosok érkeztek a városba. Már csak az óriáskerék hiányzott. Minden viszonylagos nyugalomban zajlott; legalábbis egészen addig, amíg meg nem jöttek a híres hollywoodi színészek. A nyomukban érkeztek a tévéstábok, a fotósok és a megszállott rajongók hada. Mintha veszett kutyák szabadultak volna el az utcákon. A város teljesen felbolydult. De a legnagyobb felhajtás egy huszonhat éves színész körül zajlott, aki egyik napról a másikra lett világsztár...

Ryan Christensen SZÁZNYOLCVANNYOLC CENTIMÉTER MAGAS, A HAJA sötétszőke, a szeme kék és a teste valami eszméletlen, ennyit sikerült megtudnom a magazinokból, amiket Marie folyton az orrom alá dugdosott, ja és ha hihetünk a híradásoknak, újra szabad. Mindenki ájuldozott tőle – kivéve engem. Marie és még néhány nőnemű vendégem már attól teljesen odáig volt, ha csak egy pillanatra meglátták őt a tévében. Még szerencse, hogy nem viselkedtek úgy, mint az a sikoltozó rajongókból álló horda, akiket a hírekben mutattak. Soha nem értettem, mitől válik oly sok nő hisztérikussá, ha meglát egy híres énekest vagy filmsztárt. Eszembe jutottak azok a felvételek, melyeken Elvis vagy a Beatles láttán magukból kivetkőzött nők sikoltoznak, kiabálnak és ájuldoznak, pusztán attól, hogy egy pillantást vethettek a bálványukra. Oké, legyenek csak izgatottak, de kell lennie egy határnak, mielőtt elveszítjük az uralmat érzelmeink és tetteink felett. Ezt egyszerűen nem tudtam megérteni. Már gyerekkoromban is távol állt tőlem, hogy tinibálványok képeit aggassam a falra. Ehelyett tizenévesen felfedeztem a képzőművészetet. A szobám falát klasszikusok borították, egy-egy

9

saját műalkotással fűszerezve. Ez jobban illett hozzám, valahogy... valóságosabb, kézzelfoghatóbb volt. Odatoltam az újabb korsó sört az aktuális vendégemnek. – Öt ötven lesz. – Elvettem a pénzt, és rámosolyogtam, miközben alig észrevehetően táncoltam az iPodomból szóló dal ritmusára, ami elnyomta fülemben a sörözőben szóló zenét. A Seaporti Tűzoltóság egyik tűzoltója, aki munkatársaival együtt az előttem álló nagy, kerek asztalnál ült, a magasba emelte üres söröskorsóját, és rám nézett. – Tetszel Philnek – suttogta Marie. – Ki az a Phil? – kérdeztem, hátrasöpörve hosszú, szőke hajamat, hogy elhúzzam a szám sarkához tapadt idegesítő hajszálakat. Marie égnek emelte a tekintetét. – Taryn! – méltatlankodott. – Bocs, de tényleg nem tudom, kiről beszélsz. – Valóban fogalmam sem volt, ki lehet Phil. – Tűzoltóság... – mutatta a szemével a megfelelő irányt. – Az a helyes pasi, aki épp rád mosolyog... Aki nemrég vált el, és most szabad a vásár... – Ja, ő? – intettem arra a fejemmel. – Azt hittem, Toddnak hívják. – Nem, Phil – javított ki Marie, és zavart arcomat látva nevetni kezdett. – Már többször kérdezősködött rólad. Kinyitottam még egy üveg vodkát, és azon töprengtem, honnan szedhettem a Todd nevet. – Nos? – türelmetlenkedett Marie, a válaszomat várva. – Nem érdekel – mormoltam, miközben bekevertem egy száraz martinit. Sandy ezúttal három olajbogyóval kérte. Marie csípőre tette a kezét, mint mindig, amikor szükségét érezte, hogy megneveljen. Felnevettem, eszembe jutott a kamaszkorunk, amikor az iskolai öltözőszekrénynek támaszkodva tárgyaltuk ki a fiúkat. Örültem, hogy ezúttal legalább nem emeli fel a hangját, és nem hallják a bárpult mellett ülők minden egyes szavát. – Taryn, de hát mi a bajod vele? Olyan jól néz ki – suttogta. Felsóhajtottam. – Nincs vele semmi bajom.

10

Gyorsan végigsiettem a hosszú bárpult mellett, hogy kiadjam a martinit. Teljesen mindegy, jóképű-e, vagy sem; nem akarok senki feleségpótléka lenni. – És Dan ott a túloldalon? – firtatta Marie. – Szegénykém legalább hetente egyszer megpróbál randira hívni téged. Ő is nagyon cuki. Vagy Jeff, vagy Kevin, vagy Andy? – mutatott körbe feltűnésmentesen a sörözőn. Végignéztem a felsorolt arcokon. Némelyikük egyszer-másszor már próbálkozott nálam, és én mindegyiküknek ugyanazt a hazugságot mondtam: hogy már van barátom. – Némelyik balféknek igazán adhatnál egy esélyt... talán valamelyik mégiscsak bejönne – cukkolt Marie. – Ezenkívül ha nekem lenne olyan testem, mint neked, mindennap kihasználnám. Igazán felesleges volt megráznia a hátsóját, anélkül is értettem a célzást. A magasba emeltem a tekintetemet. – Nem hinném. És engem is ismersz annyira, hogy tudd, én se vagyok olyan. – Tar, már vagy nyolc hónapja tart ez. Nem egészséges, ahogy most élsz. – Mihez képest? – kérdeztem vissza. A mellkasomban még mindig éreztem azt a kitartó, tompa fájdalmat, amit a legutóbbi férfi okozott, aki millió darabra törte a szívem. Nem is kellett tovább magyaráznom; Marie pontosan tudta, mire gondolok. – Ami azt illeti, szeretem a mostani életemet – közöltem vele kissé eltúlzott mosollyal. Biztonságos, kiszámítható, fájdalommentes élet volt ez. – Én csak szeretnélek újra boldognak látni – védekezett Marie. – Miattam ne aggódj. Jól érzem magam. Kezdtem hozzászokni, hogy még neki sem mondok igazat. Arról sem tudott, hogy már megint volt egy ostoba álmom, vagy inkább rémálmom ma reggel, amiben Thomas szerepelt. – Egyáltalán nem hiányzik, hogy egy sebzett szívű elvált fickó próbáljon boldoggá tenni – szóltam még oda neki elmenőben.

11

– Khm, Taryn? – hallottam magam mellett egy férfi hangját. Phil, a tűzoltó állt a bárpultnál. Önkéntelenül összerezzentem az ijedségtől. A francba is, remélem, nem hallotta meg a megjegyzésemet, az nagyon kínos lenne. Kérdő pillantást vetettem Marie-re. A lány tágra nyitotta a szemét, és alig észrevehetően megvonta a vállát. Hát ezzel nem sokat segített. Enyhén pánikba estem; a legkevésbé sem akartam megsérteni Phil érzéseit. A férfi egy húszast lobogtatott felém, és a kitöltött korsó sörre mutatott, amit még mindig a kezemben tartottam. – Azt szeretném kérdezni, hogy próbáltad már az új falatozót a pláza mellett? – motyogta idegesen, olyan halkan, hogy alig értettem, mit mond. Amikor végre felfogtam a kérdést, egy pillanatra lehunytam a szemem, és nagy levegőt vettem. Szóval randira akar hívni. – Nem, én még nem, de Marie már igen. Visszarobogtam a pénztárgéphez kezemben a pénzzel, és lassan bedugtam a kulcsot, miközben azon gondolkoztam, hogyan rázhatnám le Philt. A következő mondatát előre tudtam. – Lenne kedved, úgy értem, esetleg valamikor nem vihetnélek el oda vacsorázni? Nagy nehezen kibökte végül. Annyira sajnáltam őt, és azt is, amit mondani fogok. – Phil, nagyon kedves vagy, de már van valakim. Sajnálom. A cukormázba vont hazugságom olyan meggyőzően hangzott, hogy szinte magam is elhittem. – Kivel is jöttél össze? A jobb kezeddel vagy a ballal? – csúfolódott Marie, miután Phil elment. Önkéntelenül, egy hirtelen jött gyerekes késztetés hatására kinyújtottam rá a nyelvemet. – Tudod, mi a te bajod? Szexhiányod van – mormolta fojtott hangon Marie. – És nem az önkiszolgáló fajtára gondolok. Fogd végre az egyik fickót, és irány a céltalan, mámoros, fülledt szexparti.

12

Becstelen megjegyzését azzal toroltam meg, hogy ráhúztam a hátsójára a nedves törlőronggyal. – Na és te mit csinálnál, ha nem lennél férjnél? – nevettem. – Csak szeretném tisztán érteni a remek tanácsodat, mert nem emlékszem, hogy Garyt az itteni fickók közül szedted volna fel. – Áh... – legyintett fejcsóválva felém. – Reménytelen vagy. Egyetértésem jeléül hangosan felsóhajtottam. – Csak menj oda hozzá, és légy kedves vele. Hallottam, hogy ma délelőtt kihívták a tűzoltókat a forgatás helyszínére. Talán ő be tudna juttatni minket... – vonogatta a vállát Marie; hangjában reménykedés csendült. Vágtam egy grimaszt, és én is előhozakodtam a saját javaslatommal – Miért nem mész oda és kedveskedsz vele te? A legkevésbé sem vágyom arra, hogy a forgatás körül sündörögjek, mint valami szánalmas groupie. – Ha már a groupie-knál tartunk, hallottad, hogy tegnap este a rendőrségnek kellett felvezetni a pasas limuzinját a szállodához? – kérdezte Marie, hosszú körmével megkocogtatva Ryan Christensen portréját az aznapi újságban. – Azt írja, egy csapat nő várt rá; már megint körülvették a szállodát. A szememet forgatva törölgettem tovább a bárpultot. Igazán nem szoktam törődni az ilyen jelentéktelen dolgokkal de ezt most nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Mindenki tudni akarta a legapróbb részleteket is róla, a színésztársairól és az egész csillámporos életükről. Fotósok és riporterek hada vadászott rájuk nap mint nap. A hírekben mindennap volt valami a színészekről, a filmről, a forgatási helyszínről vagy a fennakadásokról, amiket a hibbant rajongók százai okoztak. Ez az egész túlságosan abszurd volt az én ízlésemnek, de a Ryan Christensen nevű kábítószer láthatóan mindenkit a hatalmába kerített. – Sok lány a járdán akar aludni, a rendőröknek kellett elküldeni őket – fecsegett Marie a bárpult mellett ücsörgő néhány nőnek, miközben összehajtogatta az újságot.

13

Megráztam a fejem. Ha fizetnének, se lennék képes a hideg betonon aludni alig 10 fokban. Napközben még szép idő van, de így szeptember utolsó napjaiban már hűvösek az esték. – Nevetséges – mormogtam. – Ezentúl a parton kell aludniuk – szólt közbe Sandy, a helyi kozmetikusunk, és belekortyolt a martinijébe. Mindenki lélegzet-visszafojtva várta a folytatást. – Az egyik lány a Lexington Hotelből beugrott a szalonba délután – kezdte könnyed hangon Sandy, mintha csak valami lényegtelen apróságot osztana meg velünk. – Azt mondta, maradjon titokban, de a szálloda személyzetét úgy informálták, hogy ma minden színészt átköltöztetnek oda. A Lexington biztonságosabb, és van privát kocsibejárója. Na mindegy, én nem tudom, de úgy tűnik, most itt vannak mind a mi utcánkban. – Ne őrjíts meg! – visította izgatottan Marie. – Szóval Ryan és az egész stáb itt lesz alig három utcácskára innét? – mutatott ki az ablakon a Mulberry utca irányába. Kezdett határozottan idegesítő lenni a téma iránt mutatott lelkesedése. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy a Tengerpart folytatását a mi városunkban forgatják. Ez a rész még jobb lesz, mint az első – ömlengett Marie. – Jól van, már vagy századszor mondod el ugyanezt – torkoltam le. – Talán ha vennéd a fáradságot, és megnéznéd az első részt, akkor tudnád, miért vagyunk olyan izgatottak – vágott vissza. – A szalonban olvastam az egyik magazinban, hogy Ryan azzal a lánnyal jár, akivel a legutóbbi filmjében játszott... mi is a neve, Suzette, Suzanne hogyishívják... – szólt Sandy. – Nem, Sandy, ez nem igaz – vágott vissza Marie, rosszallóan csóválva a fejét. – Lauren Delaney-vel volt együtt, tudod, aki abban a sorozatban játszik, a Modern időkben, de már szakítottak. Marie szinte sajnálkozva beszélt. Hátrasöpörte hosszú, csokoládébarna haját; látszott rajta, hogy együtt érez a férfival, akit személyesen nem is ismer.

14

– Úgy hallottam, a múlt héten valaki ellopta a ruháit a szállodából, és megpróbálta eladni mindet az eBayen – kapcsolódott be Traci is. – Jaj, ne őrjítsetek meg – törtem ki, miközben megpróbáltam elképzelni, milyen beteges jellem akarna megvásárolni egy használt gatyát. Már a gondolattól is kirázott a hideg. – Mi a fenéért tenne valaki ilyesmit? Akárki is volt az, remélem, letartóztatták már. Képtelen voltam magyarázatot találni erre a cselekedetre. – Kifordult egy világban élünk, az már biztos. – Ha megtehetném, én biztosan ráfordulnék, ahányszor csak lehet – mormolta Marie. Felnevettem, ahogy a csípőjét tekergette. – Odafordulnál a nagy asztalhoz ezzel a korsóval a kedvemért? Kérlek. Ahogy a tűzoltóbrigádunkat elnézem, van még mit eloltani. Rosszul éreztem magam, amiért becsaptam Philt, ezért megpróbáltam egy ajándék korsó sörrel kárpótolni. Közben viszont szerettem volna minél távolabb maradni tőle. – Miért nem viszed oda te, és miért nem váltasz vele legalább néhány szót? Phil igazán rendes fiú, Taryn. – Phil nem az esetem, oké? – Nos, mivel úgy látom, szüzességi fogadalmat tettél – dörmögte Marie –, tessék, hoztam neked valamit. Ha nem is éppen pornó, de nem áll távol tőle. Marie nevetve kotorászott hatalmas kézitáskájában. Végül előhúzott egy újabb pletykalapot, címlapján Ryan Christensen nagy, fényes fotójával. A kép alatt a következő felirat állt: AZ IGAZSÁG RYANRŐL: AZ EX KIPAKOL! Ajkamat biggyesztve elfordultam. Gusztustalannak találtam, hogy bárki volt barátnője képes legyen „kipakolni”. A színész valószínűleg csak nyert ezzel a szakítással. – Muti, Marie! – rikkantotta Traci az újságért nyúlva. – Most meg mi van, Taryn? – zsörtölődött Marie, és nagyot toppantott a lábával. – Szerinted talán nem jó pasi? Nézz csak rá!

15

– Teljesen mindegy. Úgyis csak egy beképzelt hólyag. Ráadásul van egyéb gondom is, például hogy miért vág olyan dühös fejet George és Ted, talán mert még mindig az italukat várják? – Ja persze, a két vén kecskének nagyon sürgős a dolga. Sietnek, hogy minél előbb ájulásig igyák magukat – dohogott Marie. Színpadias rémülettel meredtem rá. – Kiről fogtok ti fecsegni, ha a celebek elmennek a városból? Kénytelenek lesztek más témát keresni – nevettem el magam végül. – Majd rólad beszélgetünk, Tar. Leülünk, és megemlékezünk arról, milyen vicces is voltál, amikor a lábad között növő pókhálókból sapkát kötöttél a szegényeknek – bökött oldalba Marie. – Szemét vagy – röhögtem fel. – Kösz a bókot! Marie vigyorogva úgy tett, mintha le akarna spriccelni szódával. – De soha nem fogsz kirúgni, mert én vagyok a legjobb barátnőd, és szeretsz engem. – A fenébe is, igaza van. MÁSNAP, AMIKOR FELÉBREDTEM, a nap beragyogott az ablakon. Ásítottam egyet, és tapogatózva kerestem az ébresztőórát, hogy lecsapjam. Eljátszottam a gondolattal, hogy visszaalszom, de már kilenc óra volt, és sok feladat várt aznap. Hangos nyögéssel odébb löktem a takarót, és meztelen lábammal kiléptem a hideg parkettára. – Brr! – morogtam. Megborzongtam a fagyos tölgypadló érintésétől. Összerezzentem, amikor odakint hangos csikorgással lefékezett egy teherautó. Kíváncsi voltam, mi történt, ezért lábujjhegyen áttipegtem a szobán, hogy utánanézzek, mi ez a zaj. Aha, Maggie csomagot kapott, állapítottam meg, miután kinéztem az ablakon a ház mögötti utcácskára. Ezután hosszan folyattam magamra a vizet a forró zuhany alatt, és közben gondolatban átfutottam a napirendemen. Minél tovább gondolkoztam rajta, annál hosszabbra nőtt a teendők listája.

16

Kivettem a kimosott ruhák közül a kedvenc farmeremet, és egy fehér pólóba bújtam. Ujjammal végigszántottam hosszú, szőke hajamon, hogy szétválasszam a hullámos fürtöket. Miután végeztem a sminkkel, és kifestettem a szempillámat, leszaladtam a lépcsőn, és kiléptem az ajtón, ami közvetlenül a pubba nyílt. – Jó napot, kedves sörözőm – köszöntem hangosan az üres teremnek. – Ideje felébredni, új nap virradt ránk! Sorra felhúztam a rolókat, elnézegetve a napfényben táncot járó mikroszkopikus porszemcséket. Elgondolkoztam rajta, hogy lemossam-e újra az ablakokat – kissé maszatosak voltak már. Majd ne felejtsem el megkérdezni Pete barátomat, hogy elkérhetem-e a létráját. De az ablakmosás még várhat. Már csütörtök van, és még mindig nem írtam ki a hétvége programját a hirdetőtáblára. Haladjunk csak szép sorjában.

EZEN A HÉTVÉGÉN A MITCHELL’S PUB VENDÉGEI: OKTÓBER 3. PÉNTEK: MARK TERCHA OKTÓBER 4. SZOMBAT: STY NOGO Visszadobtam a krétát a dobozba, és az aktualizált táblát kitettem a járdára. A sötét pubból kilépve hunyorítanom kellett a tűző napsütésben. Ó, de szép itt kint! A bejárati ajtónak támaszkodtam, mély levegőt vettem, egy pillanatra lehunytam a szemem, és élveztem, hogy a napsütés melengeti az arcomat. Még a levegő is jobb illatú volt ma. Mi lenne, ha ma később nyitnék ki, és kiélvezném ezt a szép időt egy jó könyvvel a kezemben a tetőn? Csábító gondolat. Egyre több okot találtam a lazsálásra, lassan túlerőbe is kerültek a tennivalók listájával szemben, de a józanabbik felem gyorsan véget vetett az álmodozásnak. Á, nem jó ötlet, sok dolgom van odabent. Jobb, ha nekilátok... máris megyek... de olyan finom ez a napsütés...

17

Lustán lehunyt szemem egyszerre felpattant, amikor meghallottam a tébolyult sikoltozást. A napsütéstől nem láttam rendesen, így eltartott egy darabig, amíg ki tudtam venni az utcán hömpölygő őrült menetet. Ekkor vettem észre a férfit is, aki teljes sebességgel rohant végig az utcán. Felismertem: maga Ryan Christensen volt az, és egyenesen felém száguldott. – Hol a hátsó ajtó? – kiáltott rémülten, miután majdnem ledöntött a földre. Egyensúlyomat vesztve megtántorodtam, és megragadtam az ajtófélfát. – Ott az ajtó – válaszoltam gyorsan, remegő kézzel mutatva a megfelelő irányba, de a színész már rohant is tovább a sörözőn keresztül. Aztán ahelyett, hogy kiszökött volna a fal beszögellésén túl nyíló konyhaajtón át, egyenesen berontott az első, útjába eső ajtón. – Nem, az nem az – leheltem. Elbotlottam a saját lábamban, miközben megpróbáltam utána iramodni. Késő volt: már eltűnt az ajtó mögött, ami a lakásomhoz vezető lépcsőházra nyílt. – A francba! – szaladt ki a számon. Fél másodperccel a férfi távozása után a bejárati ajtó hangos csattanással kivágódott. Egy kisebb csapat nő tolult be a helyiségbe; mögöttük kamerát cipelő férfiak nyújtogatták a nyakukat, de ők furcsa módon odakint maradtak. – Hé, megállni! Várjanak! Hékás! – kiáltoztam, miközben az ajtó felé rohantam. Az ösztönöm azt súgta, hogy jobb lesz megállítani őket, mielőtt még beljebb jutnának. A férfi nyilvánvalóan előlük menekült. – Láttuk, hogy bejött ide – rikkantott egy eszelős tekintetű nő, és megpróbált átnyomakodni mellettem. – Már nincs itt, kiszaladt a hátsó ajtón – kiáltottam élesen, és felemeltem előtte a karom. – Az utcán talán még elkaphatja. Bíztam benne, hogy a hazugságom meggyőzően hangzik. – Most pedig távozzanak valamennyien! Ne akarják, hogy kihívjam a rendőrséget! – üvöltöttem, és az ajtó felé tereltem őket.

18

Abban a pillanatban, hogy az utolsó nő is kitette a lábát, bezártam az ajtót, és a villanykapcsolóra csaptam. A rohadt életbe, mit műveltem? – tört rám a pánik. A járdán fotósok és bámészkodók egyre nagyobb tömege verődött össze. Sokan már az üveghez préselték az arcukat, úgy próbáltak belesni az ablakon. Amilyen gyorsan csak tudtam, átmásztam az ajtó melletti első boksz fapadján. Úgy éreztem magam, mintha én lennék az a szerencsétlen emberi lény, az utolsó túlélő, akinek egy szál magában kell szembeszállnia a zombik seregével. A szívem majd kiugrott a helyéből, miközben lehúztam a rolót tolakodó arcuk előtt. Az egyik ablaktól a másikig szaladtam, és közben egyre kavarogtak a fejemben a gondolatok. Annyira lefoglalt, hogy elzárjam a bámész tekintetek útját, hogy nem is figyeltem, hova lett a színész. Megpróbáltam visszapörgetni az utolsó hatvan másodpercet az agyamban. Vajon bent van még, vagy sikerült kijutnia az épületből? Vajon kiosont végül a hátsó ajtón, amíg nem figyeltem?

19

2 . FE J E ZE T

Nyitott ajtók ÓVATOSAN RÉSNYIRE NYITOTTAM a lakásomhoz vezető lépcsőház ajtaját, és bekukucskáltam a sötét helyiségbe. A színész ott kuporgott a lépcső tetején, arcát a karjába temetve. Keze alig észrevehetően remegett. Az inge elszakadt; a jókora, tépett szélű lyukon át kilátszott a hasa. Ó, te jó ég! Mi történt szegénnyel? Kicsit felbátorodtam szorult helyzetét látva, így aztán szélesebbre tártam az ajtót, és megköszörültem a torkom, hogy észrevegyen. Fogalmam sem volt, mit mondjak. – Bocsánat – szólalt meg könyörgő hangon, és gyorsan felemelte nyitott tenyerét. – Nem vagyok dühöngő őrült. Kérem, kérem, ne sikoltson. – Semmi baj... semmi baj. Tudom, ki maga – igyekeztem megnyugtatni a lehető leglágyabb hangomon. – Ööö, jól van? – Nem éppen – suttogta. Zihálva vette a levegőt, kezét a szívére tapasztotta. – Kaphatok egy percet? – Persze – suttogtam én is. – Csak nyugodtan. – Ez nem a hátsó ajtó, ugye? – nyögte a férfi, és a válla fölött a mögötte lévő ajtóra bökött. – Jaj, nem. Ez a lakásom ajtaja. Úgy gondoltam, jobb, ha egy kicsit magára hagyom, ezért megfordultam, és elindultam kifelé. – Azok még odalent vannak?

Reszkető kezével eltakarta a szemét, tenyerét az arcához szorította. Visszanéztem rá. – Nem. Nincs itt senki. Újra nagy levegőt kellett vennem; a szívem még mindig dobogott az iménti adrenalinbombától. – Kidobtam mindenkit, és bezártam az ajtót. A rolók is le vannak eresztve. Senki sem láthat be. Ne féljen, itt biztonságban van. Ööö, nyugodtan szedje össze magát. Gyorsan becsuktam az ajtót, és visszamentem a sörözőbe, hogy tovább pakoljam a sörösüvegeket az italhűtőbe. Valahogy le kellett nyugodnom. Igyekeztem elfoglalni magam. Néhány perc múlva nyikordult a lépcsőház ajtaja, és a színész óvatosan kinézett a fal mögül, hogy megbizonyosodjon róla, a söröző valóban üres. Szegényen látszott, hogy retteg. Lassan a bárpult végéhez lépett. – Megengedi, hogy leüljek egy pár percre? – Ryan szinte suttogva beszélt, hogy alig hallottam a szavait. – Persze. Tessék, üljön csak le – suttogtam én is. – Nem inna valamit? Egy üdítőt, vagy egy sört... vagy akár egy-két rövidet? A férfi a pultra könyökölt, és a kezébe temette a fejét. – Hát akkor, ööö, kérhetek egy sört? – motyogta. Nem úgy nézett ki, mint aki képes kiválasztani, milyen sört akar inni, úgyhogy csak fogtam egy korsót, és csapoltam. A férfi kotorászni kezdett a zsebében; a keze még mindig remegett. – Hagyja csak. A vendégünk. – Biztos? – kérdezte félénken. – Igazán nem kell. Nem akarom magát bajba sodorni. – Nem, semmi gond. Ez az én sörözőm. Én vagyok a tulaj – feleltem vállat vonva. Ryan szemét összehúzva rám nézett. – Köszönöm. Nem is tudja, milyen sokat jelent ez nekem. – Megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot. Kissé el is mosolyodott. – Semmi gond. Kérem, csak pihenjen nyugodtan, ne aggódjon, nem fogom zavarni – szóltam halkan, és felemeltem a kezem, jelezve, hogy megtartom az illő távolságot.

21

Kivettem egy újabb hatos csomag sört a papírládából, és újra kinyitottam az italhűtőt. Olyan ideges voltam, hogy majdnem elejtettem a söröket, és berakodás közben több üveget is felborítottam a hűtőben. Mélyen be kellett nyúlnom, hogy elérjem a felborult, a tartóból kiesett söröket, és eközben majdnem magam is beestem a hűtőbe. Olyan kényelmetlenül éreztem magam az ügyetlenkedésem miatt, tudván, hogy Ryannek látnia kellett, ahogy a lábam felemelkedik a földről, hogy kezdtem elvörösödni. Szerencsére a hűtő hidege ellensúlyozta arcom forróságát. Talán az lesz a legjobb, ha ki se jövök innen, akkor nem kell ránéznem. Ekkor megcsörrent egy telefon. Kihúztam a fejem a hűtőből, és a zsebemre tettem a kezem, de nem az én mobilom szólt. – Szia, Mike. Igen, minden rendben. Egy bárban vagyok – mormolta Ryan. A férfi próbálta azt a látszatot kelteni, hogy jól érzi magát. Közben megdörzsölte a homlokát; még mindig remegett a keze. Egy másodpercre eltartotta a telefont a fülétől, és rám nézett. Kissé zavartan pislogott. – Mi is a neve ennek a helynek? – Mitchell’s Pub. Elé csúsztattam egy szalvétát, rajta a családunk nevével. – Egy Mitchell’s Pub nevű helyen vagyok. Figyelj csak, rád csörgök, ha végeztem. Csak megiszom egy sört. – A sofőröm – felelt a ki nem mondott kérdésemre. – Gondolom, attól fél, hogy kirúgja a stúdió, amiért nyomomat vesztette. Nem tudtam, mit mondjak erre, úgyhogy csak gyorsan rámosolyogtam, és kisiettem a konyhába. Úgy gondoltam, amúgy is egyedül szeretne maradni; jobb lesz, ha lefoglalom magam a berakodással. Gondos lassúsággal felraktam két láda sört a fémkocsira, és visszagurítottam a kocsit a bárba. A férfi még akkor is ugyanott ült, amikor leraktam a ládákat a hűtő mellé. Biztos elege van már az emberekből, akik folyton zaklatják. Megissza a sört, aztán hívja a sofőrjét. Mi értelme lenne beszélgetni vele? Jobb, ha békén hagyom.

22

Ryan végignézte, ahogy bepakolom a ládák tartalmát az italhűtőkbe. A szemem sarkából láttam, hogy akkor is utánam fordult és követett a tekintetével, amikor visszavittem az üres ládákat a konyhába. Még mindig nem mertem ránézni. Amikor visszaértem, megköszörülte a torkát. – Hát, maga nyilván tudja, ki vagyok. Megkérdezhetem én is a nevét? – kérdezte nagyon udvarias és barátságos hangon. – Taryn – válaszoltam, és röpke pillantást vetettem rá a vállamról előrehulló hajam függönye mögül. Visszahúztam az arcom elől a hajamat, és mereven a piszkos poharakat bámultam, amiket elkezdtem lepakolni a mosogató mellől. – Örülök, hogy megismertelek, Taryn. – Én is örülök, hogy megismertelek. Az idegesség miatt akaratlanul is személytelen hangon válaszoltam. – Elárulod a vezetéknevedet is, Taryn? – Hát Mitchell – cincogtam. Ennyit a laza, magabiztos fellépésről! – Á, persze – mormolta Ryan, és feltartotta a söröző szalvétáját, rajta a Mitchell’s Pub jelével. – Egészen biztos vagy benne, hogy nem gond, ha maradok még pár percig? Megígérem, hogy nem alkalmatlankodom sokáig. – Semmi gond, tényleg – suttogtam, barátságos, röpke mosolyt villantva rá. Az idegeim gubancos csomókba álltak össze, ezért továbbra is a tennivalóimba merültem. Megfogtam egy italrendelő formulát, és átvittem a bárpult túlsó végére, hogy kitöltsem. Éreztem, hogy Ryan engem néz, de gondosan kerültem, hogy felnézzek, és megbizonyosodjak róla. Lehet, hogy nem ezt a felsőt kellett volna felvennem? Beláthatott elől, amikor lehajoltam? Megigazítottam a póló vállát, és közben észrevétlenül megpróbáltam ellenőrizni, hogy én látom-e a mellemet. Le kell cserélnem a pólómat, miután elment. Már majdnem meg is itta a sörét. Próbáltam kerülni a tekintetét, de így is tudtam, hogy minden mozdulatomat követi. Kicsit furcsán éreztem magam, amiért így bámul, úgyhogy fogtam a távirányítót, és bekapcsoltam a nagy, lapos

23

képernyős tévét; hátha szüksége van valami másra, amit nézhet. De úgy tűnt, észre sem veszi a televíziót. Még egyszer lopva rápillantottam, és észrevettem, hogy a homlokát ráncolja. Kissé zavartnak tűnt, de az is lehet, hogy csak belemélyedt a gondolataiba. – Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan. – Igen, azt hiszem – bólintott, és kezével végigszántott a haján. – Csak éppen azon gondolkoztam, hogy vajon te mindig ilyen beszédes vagy? Úgy tettem, mintha nagyon lefoglalna a műanyag tartó feltöltése keverőpálcikákkal. Ryan szavai hallatán szégyenlősen elmosolyodtam. – Gondoltam, szeretnéd, ha békén hagynának. Biztos vagyok benne, hogy jólesik egy kis csend és nyugalom a korábbiak után – mormoltam. A férfi könnyedén felnevetett. – Az igaz, de az se rossz, ha beszélgethetek egy nővel anélkül, hogy sikoltozni kezdene – felelte, most már valamivel oldottabban. – Te nem fogsz sikoltozni, ugye? – Nem – biztosítottam a tőlem telhető leglágyabb, legmegnyugtatóbb hangon. Ekkor vettem észre a karmolást az arcán. – Biztos, hogy jól vagy? Nem tudom, észrevetted-e, de van egy elég nagy seb az arcodon. – Most, hogy közelebbről is meg tudtam nézni, jól láttam a nyakán végigfutó alvadt vércsíkot. Ryan megdörzsölte a szemét, és nagyot sóhajtott. – Hihetetlen – mormolta. Kinyitottam az elsősegélynyújtó dobozt, amit a bárpult mögött tartottam, és kivettem egy alkoholos törlőkendőt. – Ennyire komoly? – kérdezte. Együtt érzően bólintottam. – Még vérzett is. Annyira azért nem súlyos, de le kell tisztítani a biztonság kedvéért. – Érzem – futtatta végig az ujját Ryan a sebhelyen. – Fáj az állkapcsom. – Ne érj hozzá – figyelmeztettem. Oda akartam adni neki a kendőt, de úgy tűnt, még örül is a törődésemnek. – Öö, felemelnéd egy kicsit jobban a fejed? – kérdeztem idegesen.

24

A kezem enyhén remegett, miközben letöröltem a sebet. Próbáltam olyan finoman csinálni, amennyire csak lehet. Két különálló karmolásnyom is húzódott az állkapcsán keresztül, bár a borostája a legnagyobb részüket eltakarta. Láttam, hogy grimaszol egyet; az alkohol biztosan csípte egy kicsit. – Bocsánat – suttogtam. – Mindjárt végzek. Ryan az arcomat vizslatta, amíg bekentem antibiotikumos krémmel a sebhelyet. Észrevettem, hogy a szeme színe a kék és a zöld megkapó keveréke, ami feltűnővé teszi a tekintetét. Nehéz volt másfelé nézni. – Köszönöm – felelte kedvesen és őszintén. Letöröltem az ujjamról a maradék krémet. – Nem akarok tolakodó lenni, de megkérdezhetem, mi történt veled? Valójában majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy megtudjam, mitől került ebbe az állapotba. – Hát – kezdte – lett volna néhány elintéznivalóm... de nem jutottam messzire. – Ryan nyúzottan elmosolyodott, és hüvelykujjával megdörzsölte a szemöldökét. – Kicsit kínos a dolog. – Semmi baj. Megértem, ha nem akarsz róla beszélni – intettem udvariasan, és becsuktam az elsősegélydobozt. – A – sóhajtott, újra felvéve a beszélgetés fonalát –, csak ajándékot akartam nézni az anyukámnak; pár hét múlva lesz a születésnapja. Volt ma egy kis szabadidőm, úgyhogy meglógtam a szállodából, és elindultam sétálni. Be is jutottam az egyik boltba itt az utcában, de nem találtam semmi jót. – Belekortyolt a sörébe, hogy összeszedje a gondolatait. Elnézett a bárpult irányába. – Amikor kijöttem a boltból, már vártak rám páran, hogy adjak nekik képet vagy autogramot, vagy valamit. Igyekeztem udvariasan lelépni, de... – Nagyot sóhajtott. – Az egyik lány utánam nyúlt, és megpróbálta lehúzni a pólómat. Erre mind rám startoltak. – Undorodva lebiggyesztette az ajkát – Futni kezdtem, és most itt vagyok. Úgy érzem magam, mint akit rablótámadás ért. – Nekem úgy tűnik, hogy valóban megtámadtak. Felhívjam a rendőrséget?

25

– Ne – rázta meg alig észrevehetően a fejét. – Csak felpörögtek egy kicsit a rajongóim. A felső polcra nyúltam, és levettem a bontatlan üveg Johnnie Walker Blue-mat, mert úgy éreztem, mindkettőnk idegeinek szüksége van rá. – Kérsz egy pohárral? – kérdeztem. Ryan meglepetten rám nézett, és lelkesen bólintott. – Jó az ízlésed – szólt elismerően. Halványan elmosolyodtam, és felé toltam egy teli pohárkát. A férfi az enyémhez koccantotta a poharát, azután egyetlen mozdulattal felhajtotta az italt. – Kérdezhetek valamit? – kezdtem óvatosan. Még mindig nem voltam biztos benne, hogy nem akar-e inkább egyedül maradni. – Persze, nyugodtan. Kérdezz csak. Ryan összerázkódott, és vágott egy grimaszt, ahogy a whisky végigperzselte a torkát. Viccesen nézett ki. – Csak azt szeretném tudni, hogy miért mászkálsz kíséret nélkül. Nem szoktak testőrök lenni melletted? – De, legtöbbször igen – vallotta be szégyenlősen. – Kivételesen szerettem volna egyedül járni egyet. Olyan szép idő van ma. Úgy gondoltam, ehhez nincs szükségem kíséretre, de ezt jobb, ha még átgondolom, ugye? – nézegette a jókora szakadást a pólóján. – A francba. Ez volt az egyik kedvencem. Önkéntelenül bólintottam egyetértésem jeléül; most már az én torkomat is égette a whisky. Újratöltöttem a poharakat; úgy éreztem, egy feles nem elég ahhoz, hogy megnyugodjak. – Megbocsátasz egy pillanatra? – kérdeztem udvariasan. – Mindjárt visszajövök. Felszaladtam a lépcsőn, hogy hozzak Ryannek egy új pólót. Jó nagy lyuk tátongott a ruháján, szegény elég vacakul nézett ki. A lakásomba érve megálltam, hogy megnézzem magam a tükörben. Remek, a mellbimbóim kiállnak. Talán túl sok időt töltöttem a hűtőben? Megpróbáltam visszanyomni őket, miközben kivettem egy tiszta pólót a ruháskosárból. A póló még meleg volt, aznap reggel vettem ki a szárítóból.

26

– Tessék... ezt neked hoztam – szóltam, amikor visszaértem. Átadtam neki a kedvenc nagyméretű pólómat. Sötétkék volt, és puha a sok mosástól. – A te pólódat tényleg csúnyán elszakították. Így nem mutatkozhatsz. A mosdó arra van, ha szeretnél átöltözni. – Köszönöm. Igazán köszönöm. – Ryan széthajtotta a pólót, és csodálkozva nézte. – Várj, ez a póló nem lehet a tied. Túl nagy rád. Gondolom, akkor... Megráztam a fejem. – Nem, az enyém... igazából az apámé volt, de most hálóingnek használom, nagyon kényelmes – vontam vállat szégyenlősen. – Épp most mostam ki. Sajnos nincs másik. Ha nem akarod, tényleg nem kell... csak gondoltam... Ryan rám mosolygott, és elhúzta előlem a pólót. Felnyalábolta, és eltűnt a mosdóban. Az arckifejezését látva elgondolkodtam, hogy kap-e valaha kedvességet az emberektől. Úgy láttam, meglepi a figyelmességem. Amikor visszajött, a két karját eltartotta magától, és kérdő tekintettel nézett rám. Rajtam ez a póló akkora volt, hogy ruhának is beillett, de az ő felsőtestére a puha pamut úgy rásimult, mintha csak ráöntötték volna. A vékony anyagon át jól kivehető volt formás mellkasa, a póló ujja pedig hangsúlyozta izmos felkarját. Vigyorogva bólintottam. Csodásan nézett ki a pólómban. – Meg kell hagyni, neked jobban áll – mormoltam. A ruha színe még ragyogóbbá tette a férfi kék szemét. – Nagyon puha és jó szagú – húzta fel az orrához a póló nyakát. – Köszönöm. – Szívesen – mosolyogtam rá melegen. Örültem, hogy már nem úgy néz ki, mint egy rablótámadás áldozata. – Szóval itt laksz fent? Bólintottam, tekintetem ösztönösen a mennyezetre villantva. Még mindig képtelen voltam egyenesen a szemébe nézni. – Az egész emelet az én lakásom.

27

– Szobatársak? – kérdezte, láthatóan előre számítva az „igen” válaszra. – Nem, egyedül élek – feleltem gyorsan. – Macska? Elnevettem magam. – Nem, allergiás vagyok a macskaszőrre. Ryan elvigyorodott, és előretolta a bárpulton az üres poharat. – Önts nekem is – dörmögte. Koccintottunk, és lehajtottuk a második kör whiskyt. – Kérsz még egy sört? – kérdeztem óvatosan. Mosolyogva bólintott. – Igen, kérek. Ha nem bánod. Miközben újratöltöttem a poharát, rám fröccsent a sörcsap, és tiszta hab lett az arcom, a pólóm és a hajam. Na szép, soha jobbkor. Ryan mindenesetre jót nevetett az incidensen. – Látom, te is olyan szerencsés vagy, mint én – jegyezte meg. – Ehh – nyögtem, miközben letöröltem magamról a habot egy ronggyal. Ryan teli szájjal vigyorgott. Akármennyire is zavarban voltam, a mosolya ragályos volt. Lehajoltam, hogy kivegyem az üres hordót a hűtő alól, és egy pillanatra elállt a lélegzetem, amikor észrevettem, hogy megkerülte a bárpultot. Ott állt mellettem, és megint engem bámult. – Várj, hadd segítsek. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Finoman letörölt egy adag sörhabot a hajamról, azután kissé félretolt, és felemelte az üres hordót. Éreztem, hogy elönt a forróság – a szívem hatalmasat dobbant. Feltűnt, hogy amikor közvetlenül mellettem áll, megszagolgat engem; még közelebb is hajolt, hogy jobban érezze az illatomat. – Neked van barackillatod? Ránéztem a szemem sarkából, és reflexszerűen elhajoltam. Megszagoltam a pólómat, mert nem értettem, mire gondol. – Azt hiszem – feleltem. Ryan még közelebb hajolt, és újra megszimatolt. Én még messzebb dőltem, már-már elvesztettem az egyensúlyomat. Az orrlyukai kitágultak, és huncut félmosoly jelent meg az arcán.

28

– Barackillatú parfüm? – kérdezte. – Nem. Csak tusfürdő és testápoló. – Miért szaglászik engem ez a pasas? – Talán büdös vagyok? – Nem. Épp ellenkezőleg. – A férfi elmosolyodott, és nagyot szippantott, mintha a világ legfinomabb illatát érezné. Valamit motyogott arról, hogy ez az első, de nem értettem tisztán a szavait. – Szóval tényleg a tied ez a hely? – kérdezte azután, miközben hátravitte az üres hordót. – Meglepőnek találod? – Hát, általában nem sikerül túl jól belőnöm a nők életkorát, de nekem elég fiatalnak tűnsz, úgy értem, olyasmi lehetsz, mint én, és máris saját üzleted van. Nem éreztem zavarónak a megjegyzését. Már megszoktam, hogy sokan nem értik, miből telt nekem saját sörözőre, amikor még csak huszonhét éves vagyok. – Nos, az első Mitchell a nagyapám volt. Amikor ő elhunyt, apa vette át az üzletet. Apám kicsivel több, mint egy éve halt meg, azóta az enyém a söröző. – Ó, sajnálom... az édesapádat – helyesbített. – És az édesanyád? Ő is itt...? – Nem – feleltem halkan. – Anyám négy éve halt meg, pont a huszonharmadik születésnapom után. – Hű. Nagyon sajnálom. Vannak testvéreid? Megráztam a fejem. – Nincsenek – vontam meg a vállamat is, és igyekeztem derűsnek és elégedettnek tűnni. – Magam vagyok. Nem szívesen gondoltam rá, hogy egy szál egyedül állok a világban. Elfogott a szomorúság. Előgurítottam a kocsit, hogy új söröshordót hozzak. – Várj, hadd csináljam én. Ryan a derekamra tette a kezét, és finoman arrébb tolt, hogy átvegye a kézikocsit. Megrezzentem, amikor ujjai a testemhez értek; meglepett, hogy hozzám ért. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem a testéből áradó illatot; enyhén fűszeres, de könnyed és férfias aroma lengte körül. Nagyon finom illata volt. Szippantottam

29

még egyet belőle, amíg lehetett, csak én nem olyan feltűnően, mint ő az imént. Ryan nagyot lökött a hordón, hogy betolja a sörcsapok alatti hűtőbe. Miért vettem észre a karján domborodó izmokat? Ezt a gondolatot sürgősen ki kellett vernem a fejemből. – Köszönöm – mosolyogtam. – Igazán nincs mit – felelte vidáman. – Gyönyörű ez a söröző. – Ryan mindkét kezével végigsimított a mahagóni korláton, miközben visszament a székéhez. – Manapság már sehol sem látni ilyen mestermunkát. Csodálatos ez a csigavonal, ezek az apró minták. – A nagyapám építette – feleltem lelkesen. – Akárhányszor ránézek, elmosolyodom. Szívét-lelkét beleadta ebbe a vállalkozásba. Minden asztalosmunka, amit itt látsz, a saját keze munkája, ő készítette a bokszokat, a faburkolatot, mindent. Ryan felállt, és közelebb lépett a padlótól a mennyezetig nyúló hatalmas faoszlophoz. – A nagyapád tehetséges ember volt. – Ujját gondosan végigvezette a sötét tölgyoszlopba vésett részletgazdag mintázaton. – És a szabadon hagyott téglaborítás is nagyon tetszik. Ez a hely emlékeztet engem egy pubra, ahol Írországban jártam, amikor ott forgattam. Nagyon autentikus a hangulata. – Köszönöm. – A bókja igazán őszintének tűnt. Elmosolyodtam. – Én is mindig úgy éreztem, hogy igazi régimódi bája van a sörözőnknek. A férfi tekintete végigfutott a helyiségen. – Jó nagy színpadotok van. Élőzene is szokott lenni? – Igen, majdnem minden péntek és szombat este. Most éppen azt fontolgatom, hogy hét közben „Szabad Mikrofonok Éjszakáját” is tartsunk. Ryan már nem figyelt rám. – Yamaha – szólt, végigsimítva ujjával a billentyűkön. – A tied? – Igen – bólintottam. Magam sem tudom, miért, követtem őt a színpadra. – Ez a rövid zongorám. Születésnapomra kaptam a nagyapámtól. – Király. Jó kis felszerelésed van. Világítás, meg minden – intett körbe.

30

A színész tekintete a szemközti falra siklott, és elindult, hogy a söröző másik részét is feltérképezze. Valami magára vonta a figyelmét. – Mit szólnál egy biliárdpartihoz? – kérdezte a szemöldökét felvonva, és megállt a biliárdszobába vezető, téglával kirakott boltív alatt. – Velem akarsz biliárdozni? – Még hátra is pillantottam, hogy lássam, nem valaki máshoz beszél-e, pedig tökéletesen tisztában voltam vele, hogy egyedül vagyunk a sörözőben. – Persze. Már ha te is benne vagy. Már olyan régen nem játszottam – fejezte be halk, szomorkás hangon. Megráztam a fejem; nem értettem, miért akarna több időt itt tölteni, mint amennyi feltétlenül szükséges. Talán csak udvariaskodik? – Nem is tudom – suttogtam. – Naa, kérlek! Csak egy menetet! Nyerni is hagylak, ha akarod. – Miért, azt hiszed, máshogy nem tudnálak megverni? – Talán azt képzeli, egy lány nem is tudhat biliárdozni, vagy csak ugratni akar? – Hát, nem tudom. Tényleg olyan jó vagy? Akkor biztos tönkre fogsz verni – hagyta rám. – De azért tennék egy próbát. Na, csak egy menetet! Tudod, csak hogy eltereljem a figyelmemet. – Na jó, egy menetet – bólintottam, és kivettem egy dákót. Egyszerűen nem lehetett ellenállni neki. – Én rakom fel a golyókat, te kezdesz – szólt gyorsan Ryan, és már el is rendezte a biliárdgolyókat a fa háromszögben. Az asztal fölé hajoltam, kezdőlökéshez helyezkedtem, a dákóval elütöttem a fehér golyót, és belöktem az egyik csíkos golyót. – Ajjaj, kezdek aggódni – kuncogott Ryan. A második ütést is megcsináltam, de a harmadikat kihagytam, ő jött. – Szóval balkezes vagy? – kérdezte, miközben bekrétázta a dákója végét. – Azt nem mondanám. Kétkezes vagyok – vallottam be szégyenlősen. – Kétkezes? – mosolygott Ryan. – Nagyon érdekes.

31

Úgy éreztem, meg kell magyaráznom a dolgot. – Általában jobbkezes vagyok, de a biliárdban a bal kezemet használom, és bal kézzel dobok. – Egyszer én is megpróbáltam bal kézzel írni, amikor a jobb kezem fel volt kötve, de csak irkafirka lett belőle. Te tudsz írni bal kézzel? – Közben úgy mozgatta a kezét, mintha papírra írna. – Tudok, de azért furcsa érzés, és csak a nyomtatott betűk mennek. Szerintem igazából balkezes lettem volna, de emlékszem, hogy általánosban a tanítók erőltették, hogy a jobb kezemmel írjak. Abban még mindig bizonytalan vagyok, hogy milyen ollót használjak. Ryan újra rám mosolygott. Annyi év után ő volt az első férfi, aki egyáltalán észrevette ezt. – Néha jól jönne, ha mindkét kezemmel tudnék írni. Úgy sokkal elviselhetőbb lenne az autogramosztás – vigyorgott. A színész megpróbált bankot csinálni, de elrontotta. A söröspohara már majdnem kiürült, úgyhogy gyorsan a bárpulthoz léptem, és megnyitottam az egyik sörcsapot. Magamnak is öntöttem egy pohárral. Mindig jobban megy a játék, ha nyugodt vagyok, és most a legkevésbé sem voltam az. – Megkérdezhetem, hogy miért kellett felkötözni a karodat? – pillantottam fel Ryanre, miközben beálltam a következő lökésre. A színész ártatlan mosollyal nézett rám, és felnevetett. – Hát, elég vicces sztori... – Szeretem a vicces sztorikat – vontam meg kicsit a vállam. – Na szóval, lehettem vagy kilencéves, a bátyám, Nick pedig tizenegy, amikor az a nagyszerű ötletünk támadt, hogy gokartot építünk. Ráragasztottuk anya egyik ruháskosarát egy gördeszkára és egy... Kénytelen voltam vágni egy grimaszt. – Várj, még most jön a java – nevetett Ryan. – Először csak a bátyám biciklijéhez kötöttük hozzá a kosarat, persze nekem kellett hátul utaznom. De így nem gyorsultunk fel eléggé. Úgyhogy felgurítottuk a járgányt a meredek Tizenkettedik utca tetejére. Én

32

bemásztam, Nick pedig meglökött. Te tudtad, hogy egy gördeszkára ragasztott ruháskosarat nem is lehet kormányozni? Magam előtt láttam, ahogy kisfiúként egy szennyeskosárban robog lefelé a domboldalon. Kitört belőlem a nevetés. – Így szereztem ezt a sebhelyet. – Ryan felemelte a jobb karját, és megmutatta a könyökén húzódó heget. – Húsz öltés – vigyorgott büszkén. Fejcsóválva elmosolyodtam, ahogy elképzeltem, milyen vakmerő kis gézengúz lehetett gyerekkorában. – Akkor ez igenis jó ötletnek tűnt! Észrevettem egy másik sebhelyet is a jobb alkarján. – Hát ezt hogy szerezted? – mutattam rá a kérdéses pontra. – Ó, horgászbaleset – nevetett. – Ezt is Nicknek köszönhetem. Egyszer elkapott a horoggal, amikor apával horgásztunk. Én felüvöltöttem, ő berántotta, én pedig szereztem néhány újabb varratot. Ettől a naptól fogva jó messzire húzódok tőle, ha együtt horgászunk. Hát te? – kérdezte. – Neked vannak emlékezetes sebhelyeid? – Hadd gondolkozzam! Várj csak, van nekem is egy, a jobb térdemen. – Most már meg is kell mutatnod – somolygott. Vonakodva felhúztam a farmerom szárát, hogy felfedjem a tízcentes nagyságú kör alakú sebhelyet a térdkalácsomon. Örültem, hogy épp aznap reggel borotváltam le a lábamat. – Talán hat vagy hétéves lehettem, amikor az apám levette a pótkerekeket a biciklimről – idéztem fel az eseményeket. – Szerintem még mindig akad itt egy két salakszemcse – nyomogattam meg a heget. – Ha! Jó sztori, de nem túl jó sebhely. Alig látni – tette hozzá Ryan, miután az ujjával megdörzsölte a halvány heget. – Sajnálom, ez minden. Ami azt illeti, én rögtön a csonttörésre utazom ahelyett, hogy snassz sebhelyeket gyűjtenék. – Hány volt? – kérdezte Ryan, miközben lökött egyet a biliárdasztalon. – Micsoda, csonttörés? Kettő: a bal csuklóm és a jobb bokám.

33

– És tartoznak jó sztorik a törött csontokhoz? – kérdezte reménykedve a színész. – A jobb bokám nem olyan izgalmas. Megcsúsztam, és leestem a jeges lépcsőn a főiskolán. – Belekortyoltam a sörömbe. – A bal csuklóm már poénosabb eset. Mondjuk úgy, hogy aznap megtanultam, hogy a tequila és a görkorcsolyázás szavakat ne használjam egy mondaton belül. Ryan felnevetett. – Hát ezt megnéztem volna. – Na és te? Neked tört már el valamid? Rám nézett, és bólintott. – Nem is egyszer. Legtöbbször valamelyik ujjam vagy lábujjam, de a gimnáziumban a bal karomat is eltörtem egyszer. Baseballoztam, és a harmadik védő kiejtett. Miközben a történetet mesélte, elrontottam a lövést; ő következett. – Köszönöm! Hálásan köszönöm! – viccelődött Ryan. – Te kicsinálsz engem. Nem hagynál nekem legalább egyetlen találatot? Persze csak ugratott. Miután a nyolcas golyó mögé löktem a fehér golyót, átment az asztal túlfelére, hogy jó szöget találjon. Lassan képes voltam két másodpercnél hosszabb időre is ránézni. Néztem, ahogy bal kezének ujjai híd alakba rendeződnek, miközben beállt a következő lökéshez. Nagyon hosszú ujjai voltak. Alkarjában megfeszültek az izmok, miközben végigsimított a kezében tartott dákón. Ahol álltam, onnan jól ráláttam hosszú lábára és farmerén az alakjára simuló hátsó zsebeire is. Miközben előrehajolt, kék pólóm kissé elvált a testétől, felfedve feszes hasizmait. Kezdtem megérteni, miért vannak úgy oda érte a rajongói... az biztos, hogy nem a biliárdban mutatott képességei miatt. – Nyolcas golyó a sarokzsebben – jelentettem ki, miközben újra felemeltem a dákómat, hogy megcsináljam a lökést, amit kihagyott. Egyetlen pontos mozdulattal megütöttem a fehér golyót, és belöktem a nyolcast. – Szép munka. Ryan felemelte a kezét, és finoman a tenyerembe csapott. Vissza akartam tenni a dákót a falra, de Ryan megállított.

34

– Még ne! Még egyet játszanod kell velem – adta vissza a dákót. – Csak most kezdek belejönni. – Na jó, még egyet – egyeztem bele. – Most te kezdhetsz. Amikor újra rám került a sor, feltűnt, hogy éppen a mögött a lyuk mögött áll, ahova célozni akarok. Felkészültem a lökésre, de nem volt könnyű, mert folyton előre-hátra dőlt, ahogy a súlyát egyik lábáról a másikra helyezte. – Ööö, arrébb tudnál menni? – kérdeztem, a kezemmel intve. – Hogy mi? Talán zavarlak? – kuncogott. – Nem. Na jó, igen, igazából elég idegesítő. Újra felkészültem a lökésre, a játékra összpontosítva. Valamivel arrébb lépett, és elkezdte ide-oda lóbálni a dákót. Annyira megzavartak a mozdulatai, hogy eltévesztettem egy könnyű lökést. – Szép próbálkozás – szólt elismerően, de a hangján hallottam, hogy épp ez volt a célja. Ryan egy hosszú lökésre készült, úgyhogy beálltam a lyuk mögé, amit célba vett. Kényelmesen elhelyezkedtem, a farmeremet egy kicsit lejjebb toltam a csípőmön, és az ujjaimat a pólóm alá csúsztattam, hogy finoman megdörzsöljem a hasamat. Ryan szeme ide-oda járt a lökésre mozduló keze között és közöttem, miközben a nem létező viszketést vakargattam. Végül kifújta a levegőt, és elvétette a lökést. – Szép próbálkozás – ismertem el leereszkedően. – Értem – nevetett. – Te sem játszol sportszerűen. Elvigyorodtam, és megrántottam a vállam; mindketten lebuktunk, hogy megpróbáltuk elterelni a másik figyelmét. Ryan felhúzta az orrát, és vágott egy vicces grimaszt. Meg kell hagyni, imádnivaló volt. Amikor lehajoltam, hogy elvégezzem a következő lökést, újra beállt közvetlenül a lyuk mögé. Ezúttal felemelte annyira a pólója elejét, hogy álságosán megvakarhassa a hasát. Így láthatóvá váltak a szőrszálak a hasán, közvetlenül a nadrágja felső gombja fölött. Az agyamon átcikázott egy pajkos kis gondolat, de így is megcsináltam a lökést. – Nem rossz. De a dákó lóbálása jobb trükk volt.

35

Amikor el kellett mennem mellette, Ryan a lábam elé csúsztatta a dákója végét, felbuktatva engem. Szabad kezével elkapott estemben. – Szemét! – nevettem fel. – Sajnálom, nem tehetek róla, ha belém esel – hangzott a nagyképű válasz. – Pff, aligha – morogtam. Felraktam a dákómat a falra. – Na, ne haragudj! Nem gondoltam komolyan. Ne menj el! – kérlelt. – Csak a mosdóba megyek – szóltam hátra. Ryan nem tágított mögülem. – Most meg jársz utánam, mi? – cukkoltam. – Aligha – felelte pimasz mosollyal, és egy ártatlan kis mozdulattal a női mosdó irányába tolt. Néhány perccel később folytattuk a második menetet, és ő került sorra. – Mondd csak, Taryn, te is Tengerpart-rajongó vagy? – kérdezte, a reakciómat figyelve. – Nem. Nem is láttam – feleltem nyugodtan. Ez volt az igazság. Belekortyoltam a sörömbe, és azon gondolkoztam, hogy teletöltseme újra a poharamat. – Nem láttad a filmet? Komolyan? – Ryannek földbe gyökerezett a lába, és úgy bámult rám, mintha két fejem nőtt volna. – Tényleg nem láttam – ráztam meg a fejem. Úgy láttam, szórakoztatja ez a felfedezés; tátva maradt szája lassan mosolyra húzódott. – Na persze – horkantott, és ivott egy kortyot. – Azt hiszed, hazudok neked? – Ezúttal muszáj volt egyenesen a szemébe néznem. – Na és a Tengerpart-könyvek? Olvastad valamelyiket? – Nem. De minden ismerősöm olvasta őket. Ha jól sejtem, ezért vagy olyan népszerű mostanában. Vállat vontam, és kiittam a sörömet. Ryan ajka kaján mosolyra húzódott.

36

– Igen... azt hiszem, hazudsz nekem – vakarta meg újra a homlokát. A vádaskodása dühített; nem szeretem, ha hazugnak hívnak, de azért barátságos maradtam. Felálltam, és odaléptem én is a biliárdasztalhoz. Megálltam két lépéssel előtte, és egyenesen a szemébe néztem. Megvártam, amíg ő is rám néz, és csak akkor szólaltam meg. – Én valóban sem a filmedet nem láttam, sem a könyveket nem olvastam. Láthatod a szememben, hogy nem hazudok. Nem tudom, mit mondhatnék még, hogy higgy nekem. Ryan mozdulatlanul, döbbenten állt. Néhány másodperc elteltével elfordítottam a tekintetemet, és az asztalhoz léptem, ahova előzőleg letettem a korsómat. Teletöltöttem a poharat, és körbenéztem, az övét keresve. Akkor már újratöltöm az ő poharát is. Felé léptem, hogy rátöltsek az italára. – Mi a baj? – kérdeztem óvatosan. Úgy nézett ki, mint aki nincs magánál. – Talán... rosszat mondtam? Én, én sajnálom, hogy nem láttam a filmedet. Remélem, nem bántottalak meg. – Nem, tényleg... semmi baj – felelte, és halványan elmosolyodott. Néztem, ahogy egy húzásra lenyelte az egész pohárnyi sört. – Na és amellett, hogy tönkrevered az ellenfeleidet biliárdban, mit szeretsz még csinálni? – kérdezte, miután hivatalosan is megnyertem a második menetet. – Sok mindent – feleltem gyorsan. Nem tudtam, mit mondjak neki. Közben egyre csak azon gondolkoztam, vajon miért lóg még mindig itt. Nyilván lenne fontosabb dolga is. – Például? – unszolt. – Hát, szeretek mindent, ami vízzel kapcsolatos... úszás, evezés, ilyesmi. Nyáron néhány helyi cég mindig softballbajnokságot szervez itt Seaportban. Néha röplabdázunk is a tengerparton. De sajnos amióta átvettem a sörözőt, nincs annyi szabadidőm, mint régebben – vontam meg a vállam. – Sokat dolgozom.

37

Amíg beszéltem, Ryan előkészítette az asztalt a harmadik fordulóra. Észrevettem, hogy kicsit megváltozott a viselkedése. Oldottabb volt... lazább... nyugodtabb. Mintha a feszültség nehéz takaróját egyszerre levették volna a válláról. Az első lökéshez készülődtem a biliárdasztalnál, amikor félbeszakított. – Válaszolj kapásból, gondolkodás nélkül! Mi a kedvenc filmed? Kicsit túl gyorsan álltam fel. A mozdulat, tetézve a pár pohár sörrel és whiskyvel, nem tett jót az egyensúlyomnak. – Hát, ööö... – hebegtem, és próbáltam kigondolni, mi is lehet az én kedvenc filmem. – Igazából nincs egyetlen kedvencem. Van néhány, amit nagyon szeretek, de nehéz választani közülük. – Hát jó... akkor halljuk a listát! Beszívtam a levegőt a fogam között. – Gyalog galopp, Galaktitkos küldetés, bármi a Pixartól... – soroltam, ahogy eszembe jutott. – Értem. Szereted a groteszk humort – nevetgélt, majd előadott néhány emlékezetes sort a Monty Python-filmből. Látszott, hogy legalább annyiszor látta, mint én. – Menjetek már, vagy istenuccse valami kellemetlent mondok! – idéztük egyszerre, mindketten a filmben szereplő francia akcentussal. Hangosan felnevettem. Én kerültem sorra a játékban, és amint felemeltem a dákót, Ryan újabb vicces sort üvöltött a filmből. Nem tudtam abbahagyni a nevetést. – Hagyd abba! – könyörögtem a szememet törölgetve. Újra nekiveselkedtem a lökésnek, ekkor Ryan közvetlenül mellém lépett, és idézett egy sort a Galaktitkos küldetés egyik mulatságos jelenetéből. – Van levegő?! Nem tudhatod. – Beleszippantott a levegőbe. – Jónak látszik. Annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt. – Hagyd abba! – lihegtem.

38

Felemeltem a kezem, hogy megbökjem az ujjammal. Ryan elkapta a csuklómat, és finoman maga felé húzott, a karját az enyémhez feszítve, amíg a kezem a vállához nem nyomódott. – Oké, oké, oké – felelte, és nevetésben tört ki. Éreztem bőrének melegét az ujjam hegyén. Bár éppen egymásnak dőltünk, és majd megszakadtunk a röhögéstől, az agyam ettől az egyetlen ártatlan érintéstől pörögni kezdett. Nem engedhettem meg magamnak efféle gondolatokat vele kapcsolatban, úgyhogy gyorsan elhúztam a kezem. Ő tovább sorolta elváltoztatott hangon a kedvenc filmjeimből vett idézeteket. Annyira nevetnem kellett, hogy a harmadik játékot elveszítettem. Sírtam a röhögéstől, ezért nem láttam rendesen a golyókat. – Te csalsz! – vetettem a szemére. – Kicsoda, én?? – Na, csak ne add itt az ártatlant! Amikor felkészültem a következő lökésre, megint mögém állt. Hátrapillantottam, mert idegesített, hogy ott áll a hátam mögött. – Mi az? – kérdezte vigyorogva, mintha épp nem valami huncutságra készülne. Visszanéztem az asztalra, és megpróbáltam ellökni a golyót, ő pedig ugyanekkor megragadta a dákóm végét. – De gáz vagy! – vetettem oda neki, miután alig sikerült megpöccintenem a fehér golyót. – Nem, te vagy gáz. Elrontottad a lökést – vágott vissza. Megpróbáltam beledöfni a dákóm végét, de gyorsan elugrott, és jót nevetett. Ezután ő hajolt le, hogy elvégezze a lökést. Már éppen előrelendítette a dákót, amikor hangos köhögésben törtem ki. – Hát, khm, te vagy gáz. Ryan elrontotta a lökést, és még csak nem is ért másik golyót. A fehér golyó lassan nekigurult az asztal szélének. – Te akartad. Hé, most hova mész? Azt hiszed, megszökhetsz előlem? Kétszer megkerültem az asztalt, végig kacagva.

39

Nyolc játékkal és egy korsó sörrel később döntetlenre álltunk, mindketten négy-négy győzelemmel a hátunk mögött. Nagyon jól éreztük magunkat. A játék során Ryan végig nagyon kedves és figyelmes maradt. Még ha ugrattuk is egymást, ha jó lökést csináltam, megdicsért, ha pedig nehezebb lökés következett, kedves szavakkal bátorított, és eközben szünet nélkül mosolygott rám. Olyanok voltunk, mint két régi jó barát. Meglepően könnyű volt a társaságában lenni. A sztárálarc semmivé lett, és maradt Ryan, az őszinte, kedves pasi. – Jól van, játsszunk egy döntő partit. A győztesé a dicsőség – szólt, és játékosan megütögette a hátsómat a dákója végével. Aztán komoly arccal felkészült a következő lökésre. – Kérdezhetek valamit, Taryn? – Persze, mit? – kérdeztem kíváncsian. – Hát, csak azon gondolkoztam, van-e férjed vagy barátod. Rosszul esne, ha ma még egy féltékeny fickó is megtámadna. – Hát, nincs. Nem mentem férjhez. És ne aggódj, nincs féltékenykedő barátom sem – feleltem gyorsan, igyekezve könnyed és megnyugtató hangon beszélni. Alig szaladtak ki ezek a szavak a számon, máris legszívesebben visszaszívtam volna őket. Zavartan bámultam a padlót. Ezért nem kellene sört innod – túl őszinte leszel az emberekkel, te idióta. Most biztos azt hiszi, egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki senkinek sem kell. De aztán arra gondoltam, hogy egyszer már letámadták ma; nyilván egy kocsmai verekedés lenne a legutolsó, amire vágyik. – Tényleg nincs senkid? – kérdezte döbbenten. A szemébe nézni olyan volt, mintha igazságszérumot ittam volna. – Nem, nincs – feleltem őszintén. Felvillant előttem az utolsó pasim emléke. Emlékszem, Thomas („a seggfej”, ahogy mostanában emlegetjük) megkérte a kezemet, és fogadkozott, hogy örökké szeretni fog, valamint arra is emlékszem, amikor visszaadtam neki a gyűrűt, miután rájöttem, hogy válogatás nélkül falja az útjába akadó nőket, ő volt az utolsó tétel azoknak a férfiak a rövid listáján, akik darabokra törték a szívemet.

40

– Hmm, jó tudni – biccentett Ryan, miközben lehajolt, hogy elvégezze a következő lökést a biliárdasztalon. – És mi ennek az oka? – Gondolom, még nem jött velem szembe az igazi – feleltem könnyedén, próbálva menteni a becsületemet. Valójában nap nap után férfiak tucatjaival kerültem szembe, de a csalódás miatt olyan sokáig érzéketlen voltam, hogy észre sem vettem őket. Az önvédelem ösztöne erősebb volt. Ryan tekintete az enyémbe fúródott, miközben szándékosan elvétette a játék utolsó lökését. – Szóval enyém lett a dicsőség – suttogtam, miután belöktem az utolsó golyót az asztalon. Ryan most is felemelte a kezét, és gratuláció gyanánt szelíden a tenyerembe csapott. Láttam, hogy az órájára pillant, miután kiitta a sörét. Feltételeztem, hogy indulni készül, úgyhogy kikukucskáltam a roló mögül, hogy lássam, lézeng-e még valaki a járdán. – Tiszta a levegő? – kérdezte, holott tisztában volt a válasszal. – Nem. Még mindig egy egész tömeg áll kint. Látok fotósokat is, meg egy csomó nőt. – Ez nevetséges – sóhajtott, és megdörzsölte a szemét. – Melyik rosszabb, a paparazzók vagy a pólószaggató őrültek? – Nagyjából egyformák – morogta Ryan. – A legtöbb rajongó nagyon rendes, de néhányan ijesztő dolgokra képesek, mint például ma is. A paparazzók meg... hát azok könyörtelenek. Olyan reményvesztettnek tűnt a hangja. – Gondolom, nincs semmi szabadságod és magánéleted, ugye? – kérdeztem tárgyilagosan, miután visszanéztem rá. – Nincs – suttogta. – Már nincs. Teljesen kétségbeesettnek tűnt. Nagyon megsajnáltam. Hogy lehet, hogy valakinek mindene megvan, és ugyanakkor semmije sincs? Le kellett küzdenem a késztetést, hogy odamenjek hozzá, és szorosan átöleljem. Nem tudtam, mit mondhatnék, azonkívül, hogy „sajnálom”. Egy pillanatra rám mosolygott, de lerítt róla az aggodalom.

41

– Addig nem mennek el, amíg biztosak nem lehetnek benne, hogy már nem vagy itt, ugye? – Nem szívesen mondtam ki hangosan, de fel kellett tennem a kérdést. – Nem – emelte fel a tekintetét, hogy a szemembe nézhessen. – Hát, ezek közé nem sétálhatsz csak úgy ki az ajtón. Kizárt dolog. Elképzeltem, ahogy kilép az utcára, és újra megtámadja a sikoltozó nők hada. – De mit tehetnék? – sóhajtott. – Még ha sikerülne is kijutnom... – A hangja lemondóan elhalt. Az agyam lázasan kutatott megoldás után, hogy biztonságban kijuttassam őt innen. Dühített a gondolat, hogy újra ráronthat az a csőcselék. – Várj, ellenőrzőm a hátsó ajtót, megnézem, ott is vannak-e. Addig maradj itt, jó? Ryan nem válaszolt, de reménykedve felcsillanó szeméből láttam, hogy örömmel fogadja a segítségemet. Kikukucskáltam a hátsó ajtón; a sikátor üres volt. Na de innen mégis hova mehetne? Végigpásztáztam az utcácskát, hogy biztosan tiszta-e a levegő, és közben ragyogó ötletem támadt. – Érted tud jönni valaki? – kérdeztem. – Igen – bólintott határozottan. Felvettem a mobilomat. – Szia, Maggie! Taryn vagyok. Szeretnék kérni tőled valamit. Van itt nálam a sörözőben egy különleges vendég, és biztonságban ki kellene jutnia innen. Tudod, ő elég híres, és, ööö, az utcán fotósok várják és egy rakás hibbant nő. Igen, ő is abban a filmben játszik. Felnéztem Ryanre, és bocsánatkérően rámosolyogtam. – Átmehet a boltodon... a hátsó ajtón keresztül? Nem, csak az a lényeg, hogy biztonságban kijusson az utcára. Rendben, köszönöm, Maggie. Nagyon rendes tőled. Odafordultam Ryanhez. – Mondd meg a sofőrödnek, hogy álljon meg közvetlenül Maggie Péksége előtt az Ötödik utcában, az Elm és a Mulberry utca között, és hívjon, ha kész van.

42

Miért támadt hirtelen az az érzésem, hogy egy nagyszabású cselszövést vezényelek le egy pocsék krimi szereplőjeként? – Biztonságban leszel. Maggie egy kedves, idősebb hölgy. Azt se tudja, ki vagy. Békén fog hagyni. Felnéztem, és láttam, hogy szélesen rám mosolyog – mintha az életét mentettem volna meg. – Sok mindent magától értetődőnek hiszünk – mormolta. – Hmm? Mire gondolsz? – Szerettem volna, ha elmagyarázza. – Semmi – susogta. Megrázta a fejét, ajkán mosoly árnyéka suhant át. Kivette a zsebéből a telefonját, és felhívta a sofőrt. Tíz perccel később már búcsúzkodtunk. – Köszönök mindent, Taryn. Nagyon sajnálom, hogy ezen kellett keresztülmenned ma. – Semmi gond, Ryan. Nem kell bocsánatot kérned. Örülök, hogy találkoztam veled. – Én is örülök, hogy találkoztunk. Hú, nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen felszabadult. Olyan jó volt normálisnak érezni magam, ha csak néhány órára is. Igazán nagyon jól éreztem magam! – Örülök, hogy ezt mondod. Én is nagyon jól éreztem magam. – Taryn, remélem, megbízhatok benned, és az együtt töltött idő közöttünk marad. Legyen ez a mi titkunk – nézett rám esdeklő tekintettel, és én már tudtam, hogy soha senki nem tudhatja meg, hogy találkoztunk. – Ne aggódj, Ryan – biztosítottam. Egyenesen a szemébe néztem, hogy tudja, igazat mondok. – Megbízhatsz bennem. Ez ugyanannyira az én titkom, mint a tied. Esküszöm, hogy soha egy szót sem szólok róla senkinek. Soha, ígérem. Felemelte a kezét, és én önkéntelenül ugyanígy tettem. Felkészültem egy baráti kézfogásra, de ehelyett megfordította a kézfejemet, és rendkívül gyengéden kezet csókolt nekem. – Viszontlátásra – szólt halkan, még mindig a kezében tartva az ujjaimat. A szívem megint nagyot dobbant. – Viszontlátásra – leheltem minden erőmet összeszedve.

43

Kikísértem a konyhából nyíló nagy, szürke biztonsági ajtóig, és mereven néztem, ahogy átsétál a sikátoron a szemközti ajtóhoz, anélkül, hogy bárki is észrevenné. Ryan megállt a küszöbön, és még egyszer utoljára rám mosolygott, mielőtt eltűnt a pékség ajtaja mögött.

44

3 . FE J E ZE T

Találkozások – LEMARADTAM VALAMIRŐL? – kérdezte Marie. Tetőtől talpig végigmért, mintha nagy betűkkel a „bűnös” szó lenne rám írva. – Hogy érted? – Próbáltam úgy tenni, mintha hidegen hagyna a vádaskodása. Nem fogok kiadni semmit: ígéretet tettem. Marie fejével az ablak felé intett, ahol két fotós strázsált. Szerettem volna felszaladni a lépcsőn, és rájuk borítani pár vödör vizet az emeleti ablakomból, hogy elhúzzanak innen. – Fogalmam sincs. Talán valamelyik híresség megszökött a rezervátumból – feleltem flegmán. – Felvágtad már a lime-okat? Próbáltam témát váltani, és közben igyekeztem kordában tartani repdeső szívemet: semmi esetre sem fogok beszélni az utóbbi néhány óráról. – Igen, de már majdnem kifogytunk – zsörtölődött Marie. Végül a lesifotósok eltűntek, bizonyára csalódottak voltak, hogy nem tudják ellőni a milliódolláros képet a sörözőmben időző Ryan Christensenről. Az este további részében végig a nap emlékein járt az eszem. Ryan olyan elbűvölő volt, olyan kedves és vicces. Lelkifurdalást éreztem, amiért korábban beképzeltnek mondtam. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Aranyfoltos kék szeme annyira igéző volt, amikor rám nézett, miközben megcsókolta a kezemet. Milyen furcsán éreztem magam

ettől a véletlen találkozástól! Megengedtem magamnak egy röpke mosolyt, mielőtt figyelmemet visszatereltem volna a sörözőm ügyeire. Tudtam, hogy nem fogom újra látni; két külön világban éltünk, amelyek nem férnek meg egymás mellett. Másnap el kellett intéznem pár dolgot; már régóta halogattam a bevásárlást. Ráadásul péntekre és szombatra fellépőket is vártunk, ami azt jelentette, hogy sokkal nagyobb tömegre számíthattunk, mint más napokon. Először betettem a bevásárlókocsiba a saját magamnak szánt élelmiszereket, azután telepakoltam a kocsit friss citrommal, lime-mal és naranccsal a pub részére, mielőtt a pénztárhoz indultam volna. Kiválasztottam azt a sort, ahol a legkevesebben várakoztak, hátha így gyorsabban kijutok a boltból. Ó, én kis naiv! Az előttem álló idős hölgy elkezdett vitatkozni a pénztárossal, és, mint tudjuk, régen rossz, ha a pénztáros odahív még egy embert, hogy ellenőrizze az árat. Ez az én formám. Végigpillantottam a polcokon sorakozó magazinok címoldalán, hogy elüssem valamivel az időt. A legtöbb címlapon vagy ínycsiklandó ételfotók szerepeltek, olyan szavakkal körülvéve, mint „alacsony zsírtartalom” és „fogyókúra”, vagy pedig tökéletesre retusált hollywoodi színésznők fényképei. Nevetnem kellett ennek az egésznek az abszurditásán. Ahogy a magazinok címoldalát betöltő hollywoodi sztárok fotóit tanulmányoztam, a szemem megakadt egy ismerős arcon. Ő volt az; Ryan Christensen, aki mindegyik pletykalap címlapján szerepelt legalább egy cikk vagy egy sor erejéig. Végigpillantottam néhány címsoron, amit a fotói mellé írtak. A TENGERPART SZTÁRJA: RYAN – A TELJES IGAZSÁG RYAN CHRISTENSEN – A FÖLDKEREKSÉG LEGSZEXIBB SZÍNÉSZE! RYAN CHRISTENSEN BOTRÁNYOS SZERELMI HÁROMSZÖGE Bármennyire is megvetettem ezeket a szennylapokat, legyőzött a beteges kíváncsiság. Megfogtam az első újságot, amely „a teljes igazság” megismerésével kecsegtette az olvasót, és végigpörgettem a

46

lapokat, amíg meg nem találtam a Ryanről írt többoldalas cikket. Az oldalakat a színész fénylő képei töltötték be, az egyiken igyekezett elvegyülni valami klubban, a másik a forgatáson készült, a harmadikon a kamerák előtt pózolt. Az „igazság”, amit a főcím hirdetett, sehol sem volt. A képeket körülvevő szöveg nem volt más, mint spekulatív célozgatás mindenféle botrányokra és állítólagos félrelépésekre. Az oldalakon végigfutva megállapítottam, hogy én máris több „igazságot” tudok erről az emberről, mint ez a szánalmas pletykalap. Az együtt töltött idő alatt Ryan sok mindent elárult magáról – közvetetten, a megfigyeléseimen keresztül, és közvetlenül is, amikor az életéről mesélt. Észrevettem, hogy Ryan gyakran a homlokát dörzsöli, ha nyomasztja valami, hogy szereti az ujjait ropogtatni, és hogy amikor döntést kell hoznia, az ajka belsejét rágcsálja. Gondolatban végigpörgettem azt a négy fantasztikus órát, amit tegnap együtt töltöttünk. A Ryanről őrzött emlékeim nem egyeztek a magazinban összetákolt képpel. Kedves, két lábbal a földön álló fickó volt, mint bármelyik hétköznapi ember. Mivel olyan kedves és barátságos volt, olyan jellemvonásait is megismerhettem, amiket az emberek többsége valószínűleg sohasem láthatott. Sokan úgy gondolják, hogy a színészek mind nyitott és társaságkedvelő egyéniségek, de Ryan a legkevésbé sem volt az. Szégyenlős volt, de játékos, pocsékul flörtölt, és kissé magának való volt... akárcsak én. Azonban a pályáján hozott döntéseinek, a jó szerencsének, és talán a rendkívül jó időzítésnek is köszönhetően Ryan egyik napról a másikra átlagos fickóból félistenné emelkedett. Ha addig volt is rá bármi esélye, hogy normális életet éljen, a hírnév lerombolta. Ez a felismerés elszomorított. Sajnáltam őt. Összeszorítottam a számat, miközben az egyik képhez tartozó aláírást olvastam: „Ryan és Suzanne – a kamerákon innen és túl”. Lelki szemeim előtt láttam Ryant, ahogy minden útjába eső csinosabb lányt megcsókol. Olyan sokan epekedtek utána, hogy nyugodtan válogathatott. A belső hang újra rákezdte a fejemben. Biztosan minden éjjel más lányt visz az ágyába, mint az ex-

47

vőlegényem, Thomas. A gondolattól is felfordult a gyomrom. Becsuktam a magazint, és visszadobtam a polcra. Péntek este már Ryan Christensen helyett nagyjából harminc különböző koktélrecept foglalta le a gondolataimat. Boldogan láttam, hogy tisztességes tömeg gyűlik össze a meghívott gitáros előadására. A zenész jól összeválogatott, népszerű dallamokkal kenyerezte le a közönséget, magam is táncra perdültem a bárpult mögött. Máskor is el kell hívnom, jegyeztem fel magamban, miközben bekevertem két whisky-kólát az egyik vendégnek. A tömegben megpillantottam Pete-et, hétvégi kidobómat, egyben régi barátomat. A férfi meglehetősen feltűnő jelenség volt, majdnem kétméteres magasságával, vastag nyakával és rövidre nyírt kecskeszakállával úgy nézett ki, mint egy tagbaszakadt védőjátékos. Kisebbrészt szőke, nagyobbrészt kopasz kobakjával a tömeg fölé emelkedett. Vajon mi történhetett, hogy otthagyta a posztját? Ekkor észrevettem, hogy egy rövid barna hajú és szakadt farmert viselő fiatalembert kísér felém. A fiú kamaszkora vége felé járhatott, de még nyilvánvalóan nem érte el a bárba lépéshez szükséges korhatárt. – Taryn – üvöltötte túl a zenét Pete. – Ez a gyerek azt mondja, át kell neked adnia valamit. – Maga Taryn Mitchell? – kérdezte a fiú. – Igen, én vagyok. – Üzenetet hoztam magának – kiáltotta, és átadott egy fehér borítékot. Feltéptem a borítékot, benne kézzel írott levelet találtam.

Kedves Taryn! Ez a kedves fiú, aki el ő tted áll, Jason. Az egyik produkciós asszisztensünk fia, aki egy kis zsebpénzért cserébe vállalta, hogy elviszi neked a levelemet. 48

Csodásan éreztem magam veled, és nagyon szeretném, ha újra találkoznánk. Ha te is benne vagy, kérlek írd meg a mobilszámodat, hogy személyesen hívhassalak. Remélem, válaszod IGEN lesz. Ryan Kétszer is el kellett olvasnom az üzenetet, elsőre el sem jutott az agyamig. Ez azt jelenti, hogy tetszem neki? Találkozni akar... VELEM? Miért? Hogy én legyek a következő szerelmi háromszög egyik sarka? Hogy megfektesse a helyi felhozatalt, amíg a városban van? Ryan világsztár volt, én pedig nem – és akármennyire is szerettem volna újra látni, volt annyi eszem, hogy tudjam, ebből semmi tartós nem sülhet ki. Felemeltem a tollat a pénztárgép mellől, fogammal lehúztam a kupakját, és minden erőmet és elhatározásomat összeszedve a NEM szót írtam egy Mitchell’s cégjelzésű szalvétára. A szívem veszettül dobogott ettől a hétköznapi, mégis furcsamód fájdalmas cselekedettől. Nem ő volt az első férfi, akit visszautasítottam, de az biztos, hogy ő volt az első, akit egy szalvétára írt üzeneten keresztül utasítottam vissza, amit egy kamaszfiú kézbesített. Ryan Christensen nem volt megfelelő alany egy hosszú távú kapcsolathoz, engem pedig már nem érdekeltek az egyéjszakás kalandok, akármennyire is híres az illető – akkor meg minek is húznánk az időt? Nem tehetem még egyszer kockára a szívemet. Nagyot nyeltem, összehajtogattam a szalvétát, és átadtam a fiúnak. – Kérlek, add ezt oda neki, Jason – mormoltam komoran. Bíztam benne, hogy nem fogom megbánni a döntésemet.

49

Ránéztem hűséges barátomra. – Pete, kérlek, gondoskodj róla, hogy ez a fiatalember rendben eljusson az autójáig. Álltam és néztem, ahogy a fiú kiment az ajtón a válaszommal a kezében, és éreztem, amint a régi, jól ismert fájdalom a szívemen támadt repedést még egy kicsivel tovább repeszti. Egy újabb hosszú, szerelemtől megfosztott éjszaka állt előttem. Másnap reggel az ablakom előtt csiripelő madarak riasztottak fel álomtalan álmomból. Szürkeség ülte meg a szobámat; sehol a ragyogó, sárga napsütés, amire ébredni szerettem volna. Az időjárás tökéletesen igazodott sötét hangulatomhoz. Nagy levegőt vettem, és egy pillanatig benn tartottam, aztán erőteljesen kifújtam, és közben Ryan képe tolakodott az agyamba. Félresöpörtem a hajamat a homlokomból, és megpróbáltam kidörzsölni az álmot a szememből. Talán ha elég erősen nyomkodom a fejemet, eltűnik a kép. Áttámolyogtam az előszobán át a fürdőszobába, és a gondolataim most a szalvétára írt „nem” szóra ugrottak. Miért tettem ezt? A telefonszámomat kérte, és én megfutamodtam. Egy pillanattal később már visszatért a józanabbik eszem. Ryan nem egyszerűen egy volt a sok férfi közül, akik képesek arra, hogy kitépjék az ember szívét, és még melegen, dobogva átnyújtsák az áldozatuknak. Nem, ő ennél sokkal nagyobb kárt tudna okozni. De újra találkozni akart velem – ezek szerint vonzónak talál. Végül is a legutóbbi feltételezett barátnője gyönyörű volt. Alaposan megnéztem magam a tükörben, és mérlegeltem, vajon helytálló-e az ítélete. Kihúztam a hajgumit a copfomból, és kibontottam hosszú hajamat. Nyári barnaságom már jócskán megkopott, a bikini vonala már alig látszott, de az arcomnak még volt egy kis színe. Megnyitottam a csapot, és hideg vizet locsoltam a szememre. Minél jobban dörzsöltem, annál kékebbnek tűnt a szemem. – Huszonhét évesen nem is rossz – súgtam oda hangosan a tükörnek.

50

Na és ha tetszem neki, akkor mi van? Akkor hozzátehetek egy hírességet a pasijaim nem túl hosszú listájához? A lelkem mélyén a kételkedés kiszökött a ketrecéből. Ryan gesztusa ellenére nem tudtam elhinni, hogy valaha is versenybe szállhatnék a számtalan hollywoodi sztárjelölttel. Ott lapulnak mind az árnyékban, és csak arra várnak, hogy megfogják a saját történetük főhősét, tervezői ruha, dizájnos haj és magas fényű vakolat – hozzá még bomba alak, szilikonmellek és persze vaskos bankszámlák. A fajtájuk rendszeresen szerepel az olcsó bulvárlapokban, és mindannyian egy hozzájuk illő hímnemű példányra vadásznak. Ryan Christensen kétségkívül rajta volt a szóba jöhető agglegények listáján. De vajon miért gondolom, hogy a híres, egyedülálló színésznők bármiben is mások, mint én? Nekik is bőven kijut a sztárpokolból, a pasijaikat lecsapják a kezükről a forgatáson felbukkanó nőcskék és kóbor numerák. Még a szépséges sztárocskáknak is összetörik a szívét. Ekkor lehangoló gondolataim még sötétebbé váltak. A férjre vadászó gyönyörű színésznők mellett ott tülekszik a szexi modellek hatalmas serege is, akik mind a maguk jóképű lovagját keresik, akivel aztán villoghatnak a vörös szőnyegen. Óh, ide nézzetek, itt vonulok Mr. Tökéletes Testű Színésszel a karomon! Ha Ryan nem lenne színész és pillanatnyilag rendkívül híres, pazarolna rá bármelyik nő ezek közül akár csak egyetlen percet is? Nem hiszem. A rohadt életbe, kifelejtettem a felsorolásból a gazdag és befolyásos emberek partiképes leánykáit... és a tetejébe azt a milliónyi hétköznapi nőt a Föld minden tájáról, akik ölni tudnának azért, hogy akár csak egyetlen esélyt kapjanak a nagy Ryan Christensentől. Borzasztó, milyen hosszú sor végére kell beállni egyetlen férfi kedvéért. A fenébe is, és mi értelme lenne? Néhány hét múlva úgyis lelép innen. Elindul egy újabb helyszínre, hogy leforgassa a következő filmjét, amelyben lélegzetelállítóan dögös partnernőjével hamar egy

51

hullámhosszra kerülnek, majd nyilván semmi perc alatt egymás ágyában találják magukat. Minden reggel emberek milliói indulnak munkába, de vajon közülük hánynak kell rendszeresen szerelmet tettetni vagy a nyelvüket valaki más szájába dugni a kenyeréért? Szívem, jó munkát mára, remélem, a mai forgatásra is jut egy jó kis nyelves csókjelenet! Á, ma szexjelenetet vesztek fel azzal a dögös, szingli színésznővel? De jó neked. Hívjam már most az ügyvédet, vagy várjam meg, amíg hivatalosan is elhagysz érte? Vajon hány színész magánélete ment már így tönkre? Lehetséges egyáltalán normális kapcsolatot teremtenie egy olyan embernek, mint Ryan? Talán ő is úgy tesz majd, mint annyi elődje, és megelégszik a mindenféle színésznőkkel lefolytatott gyors kalandokkal? A színészek kapcsolataira gondoltam – alig fordul elő, hogy egy színész civillel jöjjön össze. Akárhogy is számolom, minden ellenem szól. Az ujjaimmal megráztam a hajamat, hogy kiszórjam a gondolataimat. Csak ámítom magam, ha azt hiszem, hogy ez a dolog – akármi is legyen tulajdonképpen – bárhová is vezethet. Ideje visszatérni a való világba, Taryn. Az efféle férfiak nem a hozzád hasonló hétköznapi nőkre buknak. Hirtelen újra jelentéktelen kis porszemnek éreztem magam. – MIÉRT VAGY ILYEN ROSSZKEDVŰ? – pillantott rám Marie, miközben egy italt kevert. Elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, valami nincs rendben. Az egész napot azzal töltöttem, hogy gondolatban magamat ostoroztam; kilenc órára a belső küzdelmem már kezdett a külsőmön is kiütközni. Szótlanul megráztam a fejem. Barátság ide vagy oda, a világ minden kincséért sem fogom elkotyogni neki a titkomat; a kis baklövésemről egyből mindenki tudomást szerezne, aki csak beteszi a lábát a bárba, mert Marie biztosan egész este fennhangon szapulna engem. Fürkészően rám nézett, választ várt.

52

– Volt valami, ami nem úgy sült el, ahogy képzeltem. Úgy gondoltam, ezzel a válasszal igazán megelégedhet. Találkoztam egy csodálatos, különleges férfival, aki igazán boldoggá tudna lenni, de túlságosan híres, és sosem lehetne az enyém... – Akarsz róla beszélni? – kérdezte Marie. Tudtam, hogy szívén viseli a sorsomat, de ezt tényleg nem oszthattam meg vele. – Nem – feleltem halkan. – Nincs miről beszélni. Jól vagyok. Örültem, hogy aznap sok új vendég verődött össze a pubban; a nagy jövés-menésben könnyen el tudtam terelni a gondolataimat. Épp akkor végzett a színpad berendezésével az egyik kedvenc helyi rockbandám, hamarosan mindannyian a zenébe feledkezhetünk. Pete elfoglalta szokásos helyét az ajtó mögötti széken, hogy mindenki személyazonosságát ellenőrizhesse, és beszedje a beugrót. Körbenéztem: minden, ami stabil és állandó volt az életemben, pontosan a helyén volt. Elfogadtam, hogy a döntésem bölcs és egészséges választás volt, és szilárdan tartottam magam az elhatározásomhoz. Az este haladt a maga útján, Marie-vel szokás szerint táncra perdültünk a pult mögött, közben egymás után kevertük az italokat, és adtuk ki az újabb és újabb poharakat és üvegeket a vendégeknek. A zene dübörgött, a tömeg egyre nőtt, és a rossz hangulatom csakhamar szinte teljesen elszállt. Mindenki remekül érezte magát. Éppen az egyik vendéget szolgáltam ki, amikor hirtelen egy kéz markolta meg a karomat, és éles körmök vájtak a bőrömbe. – Marie! Mit művelsz? – kérdeztem, lepillantva összeszorított kezére. Felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézzek, és láttam, hogy elfehéredik; a szája tátva maradt. A söröző végébe néztem, követve megkövült tekintetének irányát; nem értettem, mi a gond. – Marie? Gyorsan végigpásztáztam a tömeget, és akkor megláttam őt – Ryan Christensent – egy kisebb csoport gyűrűjében, amint keresztülvágják magukat a tömegen.

53

Az egyik törzsvendég, Dan ütni kezdte tenyerével a bárpultot, hogy észrevetesse magát. – Taryn, Pete AZONNAL beszélni akar veled! – Marie, engedj el! – kiáltottam, lehámozva az ujjait a karomról. Kibújtam a pult túloldalán, és elindultam a tömegen át a bejárati ajtó felé. Pete épp hatalmas tömeget igyekezett feltartani az ajtónál, amikor végre odaértem hozzá. – Taryn! Mi a francot kellett volna csinálnom? Be kellett engednem a pasast... fizetett. – Pete, több embert nem engedhetünk be. Telt ház van. Már csak az hiányzik, hogy felbukkanjon a tűzrendészet, akkor engem lecsuknak! – üvöltöttem túl a zenét. – Hát akkor mondd meg nekik te, hogy nem jöhetnek be! – mutatott Pete a járda egész hosszán végigkígyózó sorra. – Pete, te csak zárd be az ajtót, és ülj le elé a székedre. Megkérem Dant, hogy segítsen neked. Kiléptem a járdára, és emelt hangon a várakozó tömeghez fordultam. – Nagyon sajnálom, emberek, de elértük a maximális létszámot. Aki szeretne bejönni, annak meg kell várnia, amíg valaki távozik. Visszarobogtam a bárba, és gyorsan megkerestem Dant. – Ó, Dan, még valami... – fordultam meg, és megfogtam izmos karját. – Ha a tömegben elszabadulnának az indulatok, előbb hívd a rendőrséget, aztán keress meg engem azonnal. Visszasiettem a pult mögé. Már évek óta részt vettem az üzletben, de még sosem láttam ekkora tömeget. Két-három sorban álltak a vendégek a pult előtt. Őrület volt. Észrevettem a sor végén egy termetes férfit, aki pénzt szorongatott a kezében. A megjelenése kicsit félelmetes volt. Marie még mindig el volt varázsolva Ryan látványától; nehezen haladt a vendégek kiszolgálásával, és rendre elfelejtette az italrendeléseket. – Szia, hozhatok neked valamit? – kérdeztem a nagydarab férfit. Úgy véltem, a színészek testőre lehet. – Szia – mosolygott rám, előrébb lépett, és gyorsan eldarálta a rendelést.

54

Körbenéztem, Ryant keresve; tudtam, hogy itt kell lennie valahol. A tekintetünk összekapcsolódott, amikor végül megláttam; a biliárdterem távolabbi téglafalához dőlt, karját keresztbe fonta a mellén – és somolyogva engem bámult. Máris egy sereg lány vette körül, de úgy tűnt, nem nagyon figyel rájuk. Helyette egy pasassal beszélgetett. Miközben az italukat kevertem, láttam, hogy két híres színésznő is a bárban van, akik a filmben szerepelnek. Néhány férfi vendégünk próbált áttörni a biztonsági őrökből álló erőtéren, ami körülvette őket. Ryan szemmel láthatóan jól szórakozott. A kezében nagy pohár sört tartott, és vidáman nevetett és beszélgetett a társaival, de nemigen vegyült a többiek közé. Kellemetlenül éreztem magam, ha az első találkozásunkra gondoltam, és arra, hogy visszautasítottam a kérését, amikor a telefonszámomat kérdezte. Olyan ideges voltam, hogy inkább megpróbáltam észre se venni őt, de ez nem volt könnyű. Mindenhol éreztem a jelenlétét magam körül. Éppen a pult távolabbi végében álltám, és az egyik vendéget szolgáltam ki, amikor Marie oldalba bökött. – A bárpultnál ül! – visította izgatottan. Olyan vadul tekergett, hogy attól féltem, bepisil az izgalomtól. – Megkérdeztem, mit kér, de azt mondta, veled akar beszélni! – hadarta, és felém bökött az ujjával. Elnéztem a pult másik végébe. Ryan lazán, keresztbe font karral üldögélt a pult mellett, arcán kis mosollyal, ugyanazon a széken, mint amikor először itt volt. Először kiadtam a rendelt italokat a soron következő vendégnek, csak azután indultam el felé. Csak semmi kapkodás. Lassan odasétáltam hozzá, útközben kiszolgáltam még néhány vendéget, de közben agyamban kergették egymást a gondolatok. Csak köszönjek oda lazán? Vagy tegyek úgy, mintha nem is ismerném? Szerettem volna, ha még vagy tizenöt métert meg kéne tennem, de elfogyott a talaj a lábam alól. – Szia! – Szánalmas, de csak ennyit sikerült kinyögnöm.

55

– Neked is szia – felelt, és kacér mosolyt villantott rám. – Hogy vagy? – Leginkább meglepetten – vontam vállat. – Na és nagyon elfoglaltam ami neked köszönhető. – Próbáltam távolságtartó maradni. – Az jó, gondolom. – Felnézett a színpadra. – Király a ma esti műsor. – Köszönöm. Nagyon jók a fiúk. Sokszor játszanak nálunk. – Önkéntelenül rámosolyogtam, agyamban pedig felvillantak a legutóbbi találkozásunk képei. Akárhogy is, még mindig könnyű volt beszélgetni vele. Mármint egészen addig, amíg fel nem tűnt, hogy az emberek bámulnak minket. – Akkor tölthetek még egyet? – kérdeztem, és igyekeztem úgy tenni, mintha ő is csak egy hétköznapi vendég lenne. Azonnal visszaváltottam üzleti üzemmódba. Ryan felhörpintette a sörét, és felém tolta az üres poharat. Miközben a sörcsaphoz léptem, visszanéztem rá; a szemével követett, és mosolygott. Önkéntelenül visszamosolyogtam. – Mennyivel tartozom? – kotorászott a zsebében. Megráztam a fejemet. – Semmivel, a vendégünk vagy. Ismerem a tulajt – vontam meg a vállam. Igyekeztem könnyed, elfogulatlan hangon beszélni. – Erre semmi szükség, tudod jól – nézett rám morcosan. Vágtam egy fintort, válaszul a savanyú arckifejezésére. Ryan utánzott engem, aztán elmosolyodott. – Köszönöm... Taryn. Felgyorsult a pulzusom azoktól az átható kék szemektől. Olyan sokan voltak a bárban, hogy el kellett szakadnom tőle, hogy kiszolgálhassam a következő vendéget. Az emberek italrendeléseket kiabáltak, és bankjegyeket lengettek a kezükben. Amint másfelé néztem, három nő vetette rá magát Ryanre. Kuncogtak, olvadoztak, tették-vették magukat, és megpróbálták rávenni, hogy pózoljon velük, hogy lefotózhassák a nagy pillanatot a mobiljukkal.

56

Undorodva elhúztam a szám. Örültem, hogy úgy döntöttem, ahogy döntöttem. Túl hosszú a sor ezért a pasiért. Újra megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őt. – Mit hozhatok? – kérdeztem a jóképűnek mondható fickót, aki a sorban következett. A férfi dörmögött valamit, amit nem értettem; a hangos zenétől és az emberek zsibongásától és kiabálásától a saját szavát sem hallotta az ember. Ekkor Ryan tüsszentett egy sort. A figyelmem automatikusan visszafordult felé. Csak nem fázik meg? Elé csúsztattam néhány fehér koktélszalvétát, hátha szüksége van zsebkendőre. Oda sem néztem, amikor a keze ügyébe helyeztem a szalvétákat; elmosolyodtam, ahogy megéreztem a kezemen meleg ujjai érintését. – Bocsánat, nem értettem. – Tölcsért formáztam a kezemből a fülem mellett. – Mit parancsol? – kérdeztem újra. – Gyönyörű vagy! – kiabálta a férfi. Vágtam egy grimaszt. Elég béna próbálkozás. – Köszönöm – feleltem. – Mit hozhatok? – kérdeztem, most már türelmetlenül. – A telefonszámodat szeretném kérni! – kiáltotta válaszul, és már majdnem áthajolt a pult fölött. Észrevettem, hogy utána hátrapillantott a haverjaira, hogy begyűjtse az elismerő pillantásokat a merészségéért. Lesütöttem a szememet, és elmosolyodtam; elvörösödtem zavaromban. Az volt az egyik aranyszabályom, hogy sosem randizom ismeretlen vendégekkel, pláne, ha még bunkók is. – Köszönöm. Rendkívül hízelgő – feleltem hideg mosollyal. – De innen a pult túlsó feléről semmi mást nem fog kapni, csakis alkoholt. Vetettem egy gyors pillantást Ryanre, aki kitartóan nézett a bárpult mögül, arcán kaján mosollyal. – Naa, légyszi! – erősködött a fiatalember. Csak megráztam a fejemet. Néhányan azok közül, akik a pult mögött ültek, cukkolni kezdték szegény fiút. – Hű, ezt jól megkaptad. Au!

57

Lesújtó pillantást vetettem rájuk. – Mit hozhatok inni? – kérdeztem újra, ezúttal valamivel barátságosabb hangon. Tíz másodpercet adtam neki, mielőtt továbbmegyek a következő vendéghez. – Három sört kérek – üvöltötte vissza végül. Tíz rendeléssel később éppen egy whisky sour-t kevertem a soron következő hölgyvendégnek, amikor észrevettem, hogy az egyik színésznő, Francesca LeRoux rászáll Ryanre. Francesca fiatal, hosszú lábú, nádszálkarcsú nő volt, hosszú, egyenes barna hajjal. Úgy festett, mint egy modell. Ryan vállára támaszkodott, átkarolta őt, és a fülébe sugdosott. Véletlenül épp láttam, ahogy ujjaival a férfi hajába túrt. Miért zavar ez engem? Volt valami a nő érintésében, ami idegesített. Néhány perccel később Ryan visszament Francescával az asztalhoz, hogy csatlakozzon a többiekhez. Leült az egyik oldalsó bokszban, de olyan sokan voltak körülöttük, hogy nem láttam rendesen őket. – Mit mondott neked? – kérdezte Marie. Majd eszét vette a kíváncsiság. – Adtam neki egy sört. Megköszönte – vontam meg a vállam. – Ennyi volt. – Itt volt maga a csodálatos Ryan Christensen a bárpultnál, és te nem is beszéltél vele? – Marie, mégis mit kellett volna mondanom? Semmi kedvem nem volt belebonyolódni ebbe a beszélgetésbe, ezért arrébb mentem. Ryan továbbra is a társaságával maradt, bár próbáltam nem törődni a hollétével. Három nagydarab biztonsági őr keringett körülöttük, távol tartva tőlük a nagyközönséget. Láttam, hogy néhány nőnek sikerült a közelükbe furakodni autogramért, és azt kívántam, bárcsak békén hagynák őt. Ryan oda-vissza húzogatta az ujját az orra alatt, és azon töprengtem, ez is az idegesség jele-e nála, de aztán újra tüsszögni kezdett. Úgy látszik, csak megfázott. Miközben kitöltöttem a következő italt, azon gondolkodtam, vajon mi olyan nagy szám egy papírfecnire firkantott aláírásban.

58

Lehetséges, hogy a dolog lényege az, hogy a célszemély abbahagyja, amivel éppen foglalatoskodik, és tudomást vegyen a másik emberi lény jelenlétéről? Én is naponta többször leírtam a nevemet – többnyire a befizetni való számlákra –, de az energiaszolgáltató nem toporgott a küszöbömön magát kelletve vagy éppen a nevemet sikoltozva, hogy elnyerje az aláírásomat. Néztem, ahogy odafirkantja a nevét egy lány pólójának aljára. Mi szállta meg ezeket a lányokat, hogy alkoholos filccel írt aláírást kérjenek a ruhájukra? Egy dolog feltűnt azért: az őt zaklató lányok egy része egészen csinos volt, sokuk kifejezetten vonzó, de számára mindannyian pusztán arc nélküli alakok maradtak. Nem is igen nézett rájuk. Úgy látszott, ő is üzleti üzemmódra kapcsolt. – Szia! – harsant egy férfi hangja mellettem, kizökkentve titkos gondolataimból. Felnéztem; jóképű férfi állt előttem makulátlan, vasalt ingben és elegáns zakóban. Dús, sötét haj... apró gödröcskék az arcon... a pulton nyugvó kezén nyoma sincs jegygyűrűnek. – Szia. Mit adhatok? – fordult a figyelmem az ismeretlen, jóképű fickóra. – Milyen csapolt sörötök van? – kérdezte csábító mosollyal. Felsoroltam mind a tíz márkát, és a biztonság kedvéért az üveges italainkról is átnyújtottam egy árlapot. – Hm, túl nagy a választék. Te mit ajánlanál? – Hát, az attól függ – feleltem. – Inkább a sötétebb, testesebb söröket kedveled, vagy a könnyebb, világos fajtákat? Előrehajolt a pult fölött. – Nem könnyíted meg a dolgomat. Választasz nekem egyet? Biztos vagyok benne, hogy akármelyiket választod, tetszeni fog. Mosolyogva elindultam a csapokhoz, és útközben felemeltem egy tiszta poharat. Teleöntöttem az egyik népszerű, világos sörrel, és átnyújtottam neki. – Mmm, finom – vigyorgott rám, és kacsintott. – Remek az ízlésed. Felnevettem a bók hallatán. Nem ő volt az első férfi, aki ezt mondja.

59

– Az én nevem Mark. Téged hogy hívnak? – Tarynnek – feleltem, és azon gondolkoztam, vajon ki fogja-e fizetni a sörét. – Örülök, hogy találkoztunk, Taryn – mosolygott Mark, és felém nyújtotta a kezét. Nem akartam udvariatlan lenni, így hát megráztam a kezét. – Milyen puha a kezed – bókolt Mark. – Köszönöm – feleltem kedvetlenül, és megpróbáltam elhúzni a kezemet. A ravasz fickó egy szempillantás alatt szorosan rákulcsolta a kezét az enyémre, csapdába ejtve az ujjaimat. Megpróbáltam kirántani a kezem a szorításából, de ő erősebb volt. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról, nem tetszett, ahogy fogva tart. – Mondták már neked, hogy gyönyörű vagy? – duruzsolta. Szabad kezével simogatni kezdte a csuklómat és az alkaromat, ahogy egy macskát simogat az ember. A gyomrom összeszorult. Megint megpróbáltam kiszabadítani a kezem, de a férfi nem engedett. – Engedd el a kezem! – szóltam nyugodtan, szinte évődő hangon. – Nem tehetem. Addig nem, amíg meg nem mondod, miért vonzódom annyira hozzád – mondta Mark, mintha az én hibám lenne, hogy nem képes uralkodni magán. Újra és újra rántottam egyet a kezemen, miközben ő ügyetlenül flörtölni próbált velem, de nem tudtam elszabadulni a szorításából. – Engedd-el-a-kezemet! – hangsúlyoztam egyesével a szavakat. Átnéztem Mark válla fölött, és meglepetten láttam, hogy Ryan közvetlenül mögötte áll. Egyik kezében a sörét tartotta, másikat zsebre dugta; összehúzott szemmel nézett a szemembe. Az egyik testőre ott állt mellette. – Jaj, Taryn – villantotta rám legszebb mosolyát Mark –, nem engedhetlek el. Olyan ügyesen választottál nekem sört, hogy szerintem most már egy éttermet is ki kellene választanod, ahova elvihetlek. – Nem hinném – feleltem hidegen. Kezdtem belefáradni a játékba. – Ugyan, bébi. Ne legyél már ilyen.

60

Összerándultam ettől a hangtól. Pimasz ujját végighúzta a csuklómon. Ryan ránézett új hódolómra, aztán vissza rám; arcáról lerítt az aggodalom. Alig észrevehetően megráztam a fejem, remélve, hogy Ryan tekintetbe veszi a figyelmeztetésemet. Nem akartam balhét. Ekkor két fiatal nő lépett oda Ryanhez, és megpróbálták elnyerni a figyelmét. Egyikük megragadta a karját. Ryan felkapta a könyökét, láthatóan nem volt ínyére a nők tolakodó viselkedése. Majdnem kilocsolta a sörét. Most láthattam, hogy ő sem szereti, ha hozzáérnek. Megismételtem a korábbi szavaimat Marknak, immár kissé felemelve bosszús hangomat. – Engedd el a kezemet. Három dollár lesz a sör. – Ugyan, ne kéresd magad. Jól fogunk szórakozni, ígérem. – Hangja csepegett az erőszakosságtól, de végre elengedte a kezem. – Nem. Soha az életben. Három dollárt légy szíves. Ryan feltartotta a kezét a lányok előtt, és hallani véltem, ahogy azt mondja nekik: „ne most, kérlek”. A testőre azonnal közbelépett. – Csak tegyél egy próbát! Tudom, hogy éreztél valamit az imént, amikor fogtam a kezed. Létrejött a kapcsolat. Ne tagadd – erősködött Mark. Ryan mereven nézte őt. Láthatóan egyre dühösebb lett. – Sajnálom. Nem éreztem semmit – közöltem szárazon, minden érzelem nélkül. Ez a pasas már több mint bunkó. – Megsérted az érzéseimet – biggyesztette le ajkát patetikusan. Marie is figyelt a szeme sarkából; mindig vigyáztunk egymásra. A középiskola óta barátok vagyunk, és már olyan régóta dolgozunk együtt a bárban, hogy időközben tökélyre fejlesztettük a jelzőrendszerünket. Kihúztam a hátsó zsebemből a törlőrongyot, és a földre ejtettem. – Ki az új barátod, Taryn? – kiáltott át hozzám Marie. – Ó, Marknak hívják – feleltem hangosan, és a férfira mutattam. – El akar vinni vacsorázni, de én semmi mást nem akarok, csak hogy kifizesse a sörét. Ó, micsoda dilemma! Ryan alig hallhatóan felnevetett.

61

Új csodálom végre felfogta a célzást. Előkotort három bankjegyet a zsebéből, a pultra dobta, és fújtatva elfordult. Majdnem nekiment Ryannek visszavonulás közben. Ryan rám mosolygott, aztán belekortyolt az italába. Előbb Ryanre, majd az üres székre pillantottam, remélve, hogy megérti a célzást. Nem okozott csalódást. – Újratölthetem, uram? – kérdeztem tréfásan hivatalos hangon, miközben elvettem a poharát. Felnevetett, és bólintott. A poharát a mosogatóba tettem, és csapoltam neki egy tiszta pohárba. – Meleg szívvel tudom ajánlani ezenkívül az egyik leglágyabb ízű tequilát, amit valaha is kóstolt – folytattam, miközben elé tettem a sört. – Köszönettel elfogadom – felelte gondolkodás nélkül, átható tekintetét az enyémbe fúrva. Felnyúltam a felső polcra a pult mögött, és megmarkoltam egy átlátszó üveget, a tetején kerek, ezüst dugóval. – Mi ez? – kérdezte, a feliratot silabizálva. – Gran Patron Platinum tequila – feleltem, miközben megtöltöttem két poharat. – Hát akkor igyunk az... elmebeteg rajongókra – emeltem köszöntésre a poharamat. Ryan koccintott velem, és mindketten lehajtottuk az italt. A férfi a zsebébe nyúlt, és kihúzott egy köteg pénzt, de most is megráztam a fejem. – Tedd el a pénzedet – suttogtam, és összeszedtem a kiürült tequilás poharakat. Ryan összevonta a szemöldökét. Ösztönösen én is hasonló arcot vágtam. Aztán, akár egy kétéves, kinyújtotta rám a nyelvét. Erre én könnyed mozdulattal megdörzsöltem a középső ujjammal a szemöldökömet. Mindketten felnevettünk. Amikor újra ránéztem, már Suzanne Strass legyeskedett körülötte, a másik színésznő, aki vele jött a bárba. A nő valamit a fülébe súgott; válaszul Ryan a magasba emelte a tekintetét, és összeszorította a száját. Úgy tűnt, nem örül annak, amit Suzanne közölt. Szó nélkül

62

felállt, és visszament a korábbi társasága asztalához, és az este hátralevő részét ott töltötte. Rendeltek még néhány kört, és úgy tűnt, valamennyien remekül szórakoznak. Észrevettem, hogy Suzanne megpróbál elrejtőzni, miközben fel-alá ringatózik a zene ütemére. Ryan felém fordulva ült, és időnként addig nézett rám, amíg csak össze nem kapcsolódott a tekintetünk. Ryan kék szemének hipnotikus ereje volt, önkéntelenül elmosolyodtam, amikor valamelyikünk elkapta a másik tekintetét. A férfi kétségkívül nagyon jól nézett ki, de volt még valami. Nem emelte piedesztálra magát; olyan akart lenni, mint bárki más. Egy hosszú pillanatig a szemembe nézett. Rám mosolygott, kissé félrehajtotta a fejét, aztán kigombolta a pólója fölött viselt inget. Kíváncsi voltam, miért kezd vetkőzni a sörözőben. Nem tudtam elfordítani a tekintetemet. Végül megütögette a mellkasát, és hátradőlt. Ekkor vettem észre, hogy az ing alatt az én kék pólómat viseli. Magamban kuncogni kezdtem, nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Ryan felhúzta néhányszor a szemöldökét, és rám kacsintott. Éjfél után egy óra volt már, amikor a társaság szedelőzködni kezdett. Ryan engem nézett, miközben felvette a kabátját. Felsóhajtott, aztán megfordult, és elindult az ajtó felé. Végül egy szó nélkül, anélkül, hogy búcsút mondott volna, kilépett az ajtón, és már ott sem volt. Szerencsére a hírességekkel együtt a tömeg nagy része is távozott. A bár romokban hevert. A hűtőkben felhalmozott sör nagy része elfogyott, és a rövidital-tartalékok is elapadtak. Az asztalokat üvegek, poharak és üres korsók borították. – Hát ez nem volt semmi, mi? – kiáltotta Pete, miközben segített összeszedni a szemetet. Marie egymás után pakolta fel a koszos poharakkal teli tálcákat a pult tetejére, de a takarításra váró felfordulás ellenére még mindig mosolygott a sztárokkal való találkozás emlékétől. – El sem hiszem, hogy ők jöttek ide – kacarászott. – Még mindig nem térek magamhoz!

63

Rámosolyogtam. Ryan és a barátai is csak emberek voltak, akik jól akarták érezni magukat este. – Egy biztos: Ryan Christensen végig le sem vette rólad a szemét – hunyorított rám Marie. Felmordultam erre a megjegyzésre. – Te csak ne forgasd a szemed, ha megkérhetlek! – szólt szemrehányóan. Nagyot sóhajtottam, és lelki szemeim előtt megjelent Ryan. Valóban sokat néztük egymást az este folyamán. Miért próbált megvédeni? Nekiláttam a mosogatásnak, és próbáltam nem gondolni rá, de igyekezetem szánalmas kudarcba fulladt.

64

4. FE J E ZE T

Játékok – BENNE VAGYTOK AZ ÚJSÁGBAN – közölte Tammy, és elém tolta a Seaport Times hétfői helyi mellékletét. Tammy másik kezét kedves barátom, Pete fogta. Pete kihúzott egy széket, hogy Tammy leülhessen mellém a söröző közepén álló nagy, kerek asztalhoz. Emlékszem, annak idején annyira örültem, amikor Pete felhúzta az eljegyzési gyűrűt Tammy ujjára. Annyira szerette ezt a lányt, és Tammy egész biztosan boldoggá tette őt. Olyan édes lány volt, és barátnak is nagyszerű. – Na, ne mondd! – feleltem, és átlapoztam az újságot, a cikket keresve. – De, a második oldalon. – Hol? Sehol sem láttam a cikket. – Itt van a kép – mutatta Tammy. Jól megnéztem a fényképet, ami a pub ajtaja előtt várakozó embereket ábrázolta. A képaláírás így szólt: „Hosszú sor állt városunk egyik szórakozóhelye, a Mitchell’s Pub előtt szombaton, miután híre ment, hogy a sztárok betértek a bárba.” – Ennyi? – kérdezte Marie, miután a vállam fölött elolvasta a szöveget. – Semmi beszámoló? – Na mindegy. Reklámnak jó – viccelődtem. – És ha már hosszú sorokról van szó... tessék, ez a tietek.

Kivettem a zsebemből két borítékot, és átadtam őket Pete-nek és Marie-nek. – Mi ez? – kérdezte Pete, és bekukucskált a borítékba. Hangosan számolni kezdett. – Ötszáz dolcsi! – Nos, a szombat esténk fenomenális volt, és meg akartam osztani veletek a hasznot. Mindketten nagyon keményen dolgoztatok, és úgy gondoltam, nem puszta szavakkal szeretnék köszönetet mondani nektek. – Köszönjük! – felelték egyszerre. Marie férje, Gary megpróbálta elcsaklizni feleségétől a borítékot. – El a kezekkel, uram! – kiáltott Marie, rácsapva a kezére. – Ezért keményen megdolgoztam. – Úgy van, Gary. Hagyd azt a pénzt – szóltam rá én is. – Marienek szüksége lesz még rá. Talán így tovább játékban marad ma este. – Á, értem – harsogta Pete. – Azt hiszed, visszanyered az összes pénzt még ma este, mi? – vigyorgott rám. – Pontosan. Ma felemeljük a tétet negyed dollárra. Keverd csak meg gyorsan a paklit, már viszket a tenyerem – ugrattam. – Marie... ha már ott vagy, hoznál egy tálat a pereceknek, kérlek? – Szóval negyeddolláros alapon játszunk? – esett le Pete álla. Tammy megbökte Pete karját. – Szerintem Taryn tuti csak viccel. Marie épp az egyik szekrényben kotorászott a pult mögött, amikor megcsörrent a telefon. – Jó estét, itt a Mitchell’s Pub. Zavartan ránéztem. – Ne vedd fel. Zárva vagyunk, ne feledd! – Nem, sajnálom. Ma este zárva vagyunk. A pub holnap nyit, egy órakor. Persze, egy perc türelmet kérek. Marie a vállához tartotta a kagylót. – Taryn, téged keresnek. – Ki az? – suttogtam. Marie megvonta a vállát, de nem kérdezte meg a telefonálót. – Nemtom. – Halló – szóltam bele a telefonba. – Szia, Taryn. Ryan vagyok. Hogy vagy?

66

– Jól! És te? – Miért hív fel? – Én is. Azt akartam megkérdezni, nyitva vagytok-e. Callel azon gondolkoztunk, mihez kezdjünk magunkkal, és nekem eszembe jutott, hogy biliárdozhatnánk egyet – fecsegett Ryan. – Hát, igazság szerint hétfőn zárva szoktunk lenni – feleltem sajnálkozva. – Ó, és akkor mit csinálsz most? – kérdezte. – A barátaimmal vagyok. Hétfőnként mindig pókerezünk. – Tényleg pókereztek? – Úgy tűnt, nem hisz nekem. – Igen! – nevettem idegesen. – Minden hétfőn játszunk. – Jól hangzik. A háttérben egy férfihangot hallottam, amint azt kérdezi, miről van szó. – Pókereznek – felelte Ryan. – Aztarohadt! – kiáltott erre a másik lelkesen. – Khm, akkor ugye most kell megkérdeznem, hogy nem akartok-e beszállni? – nevettem. – Nem is tudom. Sokan vagytok? – kérdezte Ryan aggódva. – Nem, csak négy barátom van itt, más senki. – Csak négyen? Nem bánod, ha átmegyünk? – kérdezte reménykedve. – Imádunk pókerezni; ki kell jutnunk a szállodából. – Nem, gyertek csak. Csak az őrült rajongóitokat ne hozzátok magatokkal. Ja igen, pénzben játszunk. Ryan a fülembe nevetett. – Akkor mindenképpen be kell csempésznetek minket. Jöhetnénk a hátsó utcán keresztül. – Hm, úgy hangzik, mintha már végiggondoltad volna az egészet – szóltam vádlón. – Lehetséges – vágott vissza. – Félóra múlva ott vagyunk. – Ki volt ez? – kérdezte Marie, az arcomat fürkészve. Visszaültem a nagy asztalhoz, és végighúztam az ujjam a söröspoharam szélén. – Hát... – vettem egy nagy levegőt – Ryan volt. – Hogy mi? Ryan Christensen? – Marie majdnem leesett a székről. – Aha.

67

Alig bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. – És? – nézett rám türelmetlenül Marie. – Ő és valami Cal nevű barátja beugranak hozzánk ma este. Tammy az asztalnak dőlt, és majdnem kidöntötte az italát. – Cal? Cal Reynolds? A színész Cal Reynolds, aki Charles bátyját, Randolphot játszotta a Tengerpartban? – Ki az a Charles? – kérdeztem. – Hát Charles! Te nem tudod, ki az a Charles? – visította Tammy. Hátrébb csúsztam a székemen, és megráztam a fejem. Egy pillanatra megrémültem tőle. – Charles szerepét játssza Ryan Christensen a Tengerpartban'. Az arckifejezése láttán kicsit butának éreztem magam, mintha az általános műveltség egy jelentős darabjáról maradtam volna le. – Jól van, ha te mondod. Ryan Calt mondott, úgyhogy ha ez ugyanaz a Cal, akkor igen – feleltem. – Hát ez nem lehet igaz! – üvöltötte Tammy. – Tényleg ők jönnek? Ide? – Nyugi, Tammy. Szombat este is itt voltak. Vagyis Ryan igen, Cal nem hiszem. Na mindegy, ide figyelj, nem kell túllihegni, érted? Olyanok, mint bárki más. Megpróbáltam lerángatni Tammyt a felhők közül. – Mindenkinek meg kell őriznie a nyugalmát. Ezenkívül nem szeretném, ha bármelyikőtök is elpletykálná, hogy itt voltak. Meg kell ígérnetek. Ígérjétek meg! – ráztam meg feléjük az ujjamat. – Csak szeretnének pókerezni velünk egyet, úgyhogy mindenki higgadjon le. Marie-nek vérben forogtak a szemei. Tudta, hogy valamit elhallgatok előle. – Oké, most már ki vele, Taryn! Mi a bánat folyik itt? Ryan Christensen véletlenül felbukkan nálunk szombat este, most pedig, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, beugrik hozzánk pókerezni? – Pár napja találkoztam vele – vallottam be kelletlen sóhajjal. – A fiú, aki péntek este bejött, Ryantől hozott üzenetet. Azért küldte, hogy elkérje a mobilszámomat. – Kezdem érteni – felelte Pete.

68

– Micsoda? – Azt hittem, Marie feje menten leugrik a nyakáról. – Elkérte a számodat? – Igen, na és? – kérdeztem védekezőn. – De nem adtam meg neki. Gondolom, ezért jelent meg szombaton. Marie vadul rázta a fejét. – Maga a csodálatos Ryan Christensen elkérte a mobilszámodat, és te nem adtad meg neki? Jól hallottam? Válaszképpen csak felnéztem, és megvontam a vállam. – Megbolondultál? – sikoltotta Marie és beletépett a saját hajába – Megvolt rá az okom. – Mégis micsoda? Milyen okod lehetett rá? A világ egyik legvonzóbb pasija elkéri a számodat te meg itt okoskodsz? Csak nehogy Thomas legyen a dologban, mert akkor magam rúglak seggbe. – Nem, Thomasról szó sincs. De Ryan híres ember, az isten szerelmére. Csak pár hétig lesz a városban. Szerinted mit kellene tennem? Vessem magam az ágyába, csak azért, mert híres? – Én megtenném – felelte Marie, aztán látva Gary pillantását, gyorsan visszakozott. – Úgy értem, a te helyedben megtenném. – Azt hittem, jobban ismersz ennél. Éppen te! – Fájt, hogy így gondolkodik rólam. – Nézd, Ryan kedves ember, és ha meg akar ismerkedni velem, amíg a városban van, azzal nincs semmi bajom. De nem hagyom, hogy bárki is újra összetörje a szívem. Abban a hitben pedig végképp nem fogom ringatni magam, hogy hosszú távú kapcsolatot akar. Belém martak a saját szavaim. Felálltam az asztaltól, és kiszaladtam a mosdóba. Nem akartam folytatni a beszélgetést. Szexhez elég, szerelemhez kevés, villant keresztül az agyamon, akár egy villódzó fényreklám. Marie és Tammy utánam jöttek a mosdóba. Marie ahogy belépett, gyorsan magához ölelt. – Ne haragudj – súgta a fülembe. – Nem akartalak felzaklatni. – Semmi baj. Magamat zaklatom fel. – A válla fölött a csempéket bámultam amíg a karjai között tartott. – Ryan annyira, de annyira kedves. Vicces, és rendes, és... pont olyan, akibe bele tudnék

69

szeretni. De nem lehet. Nem hagyhatom, hogy elragadjanak az érzelmek. Ő egy sztár. Sorban állnak érte a lányok. El kellett fordulnom. Már megint olyan férfi érdekel, aki elérhetetlen számomra. – Ó, Taryn – szólt Tammy, és a hátamat dörzsölgette –, de hiszen nyilvánvaló, hogy tetszel neki! Mit gondolsz, különben miért jönne ide? Ne legyél olyan szigorú magadhoz. Te egy gyönyörű, fantasztikus nő vagy. És nem tudhatod, mit hoz a jövő. – Tudom, miért jön ide – motyogtam, tudván, hogy neki is vannak szükségletei. – Ha barátkozni akar, hát jó, és ha pókerezni akar velünk, az is jó. De kérlek, kérlek, ne csináljatok ügyet ebből, és kérlek, ne akarjatok rám erőltetni semmit. Ti ketten vagytok a legjobb barátaim, és ha szerettek engem, és törődtök velem, akkor megértitek, hogy nem akarom, hogy megint kihasználjanak és összetörjenek. Egyéjszakás viszony pedig nem érdekel. – Jól van. Megértjük – felelte Marie, és elengedett. – A csodás Ryan Christensen, hűha! Látszott, hogy teljesen el van képedve. – Egészen biztos vagy benne, hogy nem akarod megszerezni egyetlen éjszakára, aztán elmondani nekünk mindent, és esetleg még fotókat is csinálni? Elvigyorodtam. – Nem, tuti nem. – Oké, egy kérdést megért – ugratott. Húsz perccel később a söröző hátsó bejáratánál vártam Ryanre és Calre. Egy hétköznapi terepjáróval érkeztek. Amint a kocsi megállt, a két férfi kipattant az ülésről, és beugrott a nyitott ajtón. – Szevasz – köszönt Ryan szokásos cinkos mosolyával. – Taryn, bemutatom Calt. – Szia, Cal, örülök, hogy megismerhetlek – szóltam udvariasan, és felé nyújtottam a kezem. Calt soha nem láttam eddig, így eszembe sem jutott, hogy sztárként tekintsek rá. Olyan volt a szememben, mint bárki más. – Szia, Taryn. Én is nagyon örülök a találkozásnak.

70

Cal szélesen rám mosolygott, aztán gyors pillantást vetett Ryanre, és felvonta a szemöldökét. Észrevettem a pasiknál szokásos elismerő biccentést. – Ryan már mesélt róla, milyen jó ez a hely. – Köszönöm – feleltem. – Gyertek beljebb, kint játszunk a pubban. Ryan és Cal követett engem a konyhaajtón át. Cal cinkosan oldalba bökte Ryant. Gyanítom, hogy átmentem a haver-vizsgán. Mindenki bemutatkozott egymásnak, a barátaim visszafogták az érzelmeiket, de azért látszott rajtuk, hogy meg vannak illetődve. Töltöttem egy-egy sört Ryannek és Calnek, és odatáncoltam a nagy, kerek asztalhoz, ahol játszani szoktunk. – Imádom ezt a dalt. Pete elkapta a kezemet, és táncolni kezdett velem. Pár percig lötyögtünk a zenére, aztán egy jól irányzott forgatással a szokott helyemhez vezetett. – De hülyék vagytok – vihogott Tammy. Ryan leült mellém, könyökével oldalba bökött, aztán rám mosolygott. – Ismered a Texas Holdem szabályait? Pénzben játszunk – súgtam oda neki. Ryan bólintott, a zsebébe nyúlt, és kihúzott egy köteg gyűrött papírpénzt. Rávigyorogtam. Laza rendetlensége valamiért szórakoztatott. – Nos, mivel ma este durván gazdaggá tettél, Taryn, kérek kétszázért zsetont. – Pete cinkos mosollyal átcsúsztatta a pénzt az asztalon. – Úgy érzem, ma szerencsém lesz – dörzsölte össze élénken a kezét. Miközben leszámoltam Pete zsetonjait, Ryan megpróbált rendet tenni az összevissza keveredett papírpénzei között. Majdnem ezer dollár lehetett nála; megláttam néhány százdollárost, miközben sorba rakta őket. Még jó, hogy az őrült rajongók nem fértek hozzá a zsebeihez. Pete együtt énekelt a zenével; nevetnem kellett, ahogy előre-hatra mozgatta a fejét.

71

– Te Pete – szólt át Gary az asztal fölött. – Ki énekli ezt a számot? – Michael Bublé – felelt büszkén Pete, aki örült, hogy tudja a választ. – Hmm, akkor nem hagynád esetleg, hogy inkább ő énekeljen? Mit szólsz? – Várj csak... most jönnek a fúvósok. Amint rázendítettek a trombiták, Pete minden taktusra feltartotta Gary felé két középső ujját. Láttam, hogy Tammy és Marie fészkelődik a székén. Egyikük sem tudta levenni a szemét Calről és Ryanről; látszott, hogy alig bírják megállni, hogy ne kérdezgessék őket. Tammy már szóra is nyitotta a száját, és kérdőn rám pillantott. Reméltem, hogy az arcomról leolvasható ellenkezés elég lesz ahhoz, hogy meggondolja magát. Kérlek, kérlek, ne kérdezz tőlük semmit! Tammy feltartotta az ujját. – Csak egyet... – formázta ajkával hang nélkül. – Egyetlen icipici kérdést... Nagyot sóhajtottam, és a magasba emeltem a tekintetemet. Ryan aggódva rám nézett. – Mi baj van? – A barátnőim égnek a vágytól, hogy feltegyenek nektek néhány kérdést... gondolom, a filmetekről, de én csak azt szeretném, ha békén hagynának titeket – feleltem derűsen, de azért próbáltam velük érzékeltetni a bosszúságomat – Kérdezhetek egyetlen dolgot a Tenger... – kezdte Tammy. – Tudtam! Tudtam, hogy nem tudja megállni – nevetett Pete. – Mit tud ez a nyavalyás film, amitől így bezsongtok, ti nők? – Ezen már magam is gondolkodtam – vallotta be Ryan. Rám nézett, és elmosolyodott. – Rám ne nézzél. Fogalmam sincs – védekeztem. – Ja, te azt se tudtad, ki az a Charles – mutatott rám Tammy hahotázva. Ryan továbbra is széles mosollyal nézett a szemembe. – Még mindig nem tudom, ki az a Charles – vallottam be.

72

– Én elárulom nektek, mi a titok: minden nő szereti a veszedelmes rosszfiúkat, és a film róluk szól – jelentette ki Tammy. – Hát ja, van abban valami szexi, ha egy fickó meg akar ölni téged – mormolta Ryan. A hangjából ítélve nem először mondta ki ezeket a szavakat. – Te Marie, hozz egy sört, vagy megöllek – mormolta Gary. Marie jól belebokszolt a karjába. – Na mi van? Csak megpróbáltam szexi lenni – érvelt Gary, és feljebb tolta a szemüveget az orrán. – Mit szeretnél kérdezni, Tammy? – kérdezte Ryan, még mindig Gary beszólásán nevetve. – Kíváncsi vagyok, hogy a könyv második részéből az a jelenet, amikor Charles megtalálja a vérző Gwent a barlangban, benne lesz-e a filmben. Marie a szék legszélére húzódott. Szemmel láthatóan őt is érdekelte a válasz. – Igen. Ez elég fontos jelenet. Már fel is vettük – felelte Ryan. Marie és Tammy majd felrobbantak az izgalomtól. Pete megrázta a fejét; az egész beszélgetést abszurdnak találta. – Jaj, Pete, te ezt nem értheted. Amikor Charles rátalál Gwenre, a lány már majdnem elvérzett a lövéstől. Charlesnak meg kéne ölni őt, ehelyett leveszi az ingét, és beköti vele Gwen sebét. Aztán a lány ránéz, és könyörögni kezd neki, hogy ölje meg, hogy megszabadítsa a fájdalomtól, de ő azt mondja, hogy túlságosan szereti ahhoz, hogy hagyja meghalni... Tammy olyan feldúlt volt, hogy már-már sírva fakadt. – És? – kérdezte Pete. – Végül meghal? – Már hogy halna meg! Ő – mutatott Ryanre Tammy – megmenti. Ryanre sandítottam; előredőlve ült a székén, fejét lehajtotta. Úgy tűnt, kissé kellemetlen neki ez a beszélgetés. Hozzá hajoltam, a széke támlájára tettem a karom, és legrosszabb brit akcentusommal a fülébe súgtam: – Az ingedtől persze sikerült megszabadulnod!

73

Ryan rám nézett, és felnevetett. – Ez egy szikla! Nincsenek sebezhető pontjai. – Még szélesebben elvigyorodott, és közelebb hajolt hozzám, karját az enyémhez érintve. A többieknek fel sem tűnt, hogy filmbeli idézeteket sorolunk. Olyan volt, mintha lenne egy titkos nyelvünk. – És amikor... – kezdte megint Tammy, de egy kézmozdulattal leintettem. – Tammy, légy szíves – kértem, miközben Ryan és én még mindig szorosan egymáshoz hajoltunk -, ne piszkáld. Ryan végigsimított ujjával az állam alatt, láthatóan örült neki, hogy megvédtem. Úgy éreztem, a bőröm lángra lobban az érintése nyomán. – Mikor végeztek itt, fiúk? – szólt közbe gyorsan Pete. – Hat hétig leszünk még itt, aztán hálaadás környékén lesz egy szünet – felelte Ryan, és közben játékosan megbökte lábával az én lábamat. Elmosolyodtam. – Cal, jól tudom, hogy feleségül vetted KellyAnn Gaelt? – kérdezte Tammy. – Igen. Épp most volt a hatodik házassági évfordulónk – bólintott büszkén Cal. – A feleséged is itt van veled Rhode Islanden? – folytatta Tammy. – Még nincs, de szombaton repül ide a lányunkkal, Camivel. Most találtam egy házat a közelben, amit kibérelhetünk. – A Csak szomszédokban sokszor láttam a feleségedet. Imádtam azt a sorozatot. Mekkora a kislányotok? – kérdezősködött tovább Tammy. – Négy lesz nemsokára és rossz, mint a tűz – felelte Cal. – Már nagyon hiányoznak. – Biztosan nehéz, amikor el kell szakadni a családodtól. De az jó, hogy a feleséged el tud jönni – mondta Tammy. – Hát igen, nehéz, de figyelünk rá, hogy a köztünk levő idő és a tér ne válasszon szét minket – szólt Cal, miközben Ryanre és rám nézett. Ryan az asztal takarásában kinyújtotta a lábát, és hozzáérintette a lábfejét az enyémhez.

74

Bármennyire is el akartam húzni a lábam, nem tudtam megtenni. Miért volt olyan baromi jó illata? Vettem egy nagy levegőt, hogy kitisztuljon a köd az agyamból, kihúztam magam, és arrébb tettem a lábamat. Majdnem két órán át pókereztünk, nevetgéltünk, iszogattunk, és húztuk egymás agyát. Ryan és Cal olyanok voltak, mint két jó haver, akik beugrottak hozzánk egy kicsit. – Utolsó kör, aztán azt hiszem, szünetet kell tartanunk – jelentette be Pete osztás közben. Én is belerúgtam egyet Ryan lábába. Olyan sokszor rúgott meg az asztal alatt, amikor nem figyeltem oda, hogy már tartoztam neki ezzel. Gary a lapjaira nézett, és azonnal eldobta őket. – Oszthattál volna használhatóbb lapokat is ezek helyett a szarok helyett – zsörtölődött Pete-tel, és megvakarta a bajszát. Ránéztem a lapjaimra. Pete egy tízest és egy ászt osztott nekem, mindkettő kör. – Emelek négy dollárt – szóltam, és bedobtam a zsetonokat. Két magas lap azonos színből... kezdetnek nem rossz. Ryan a lapjaira sandított. – Tartom – mormolta. Lábát megint az enyémhez érintette. – Tartom – szólt Cal is, és betette a zsetonjait. Pete szokása szerint hosszan nézegette a lapjait. Várakozás közben hátradőltem a székemen, és lábfejem felső részével megpöccintettem Ryan lábszárának hátulját, aminek következtében a lába előrelendült, és talpa nagyol csattant a padlón. Ryan mord pillantást vetett rám a szeme sarkából. De a baljós tekintet egy másodperc múlva már perzselő mosolynak adta át a helyét. Végül Pete leszámolt négyszáz dollárnyi zsetont, és az asztal közepén emelkedő kupacra dobta. – Dobok – szólt Tammy, és bedobta a lapjait. – Én is – morgott Marie. – Megtartom a zsetonjaimat. Pete kiosztotta a flopot – szintén tízes és két ász. Gyönyörű full volt a kezemben – három ász, két tízes. Feltűnt, hogy Pete a homlokát ráncolja, és kissé hátradől a széken. Pete

75

mindig előredőlt, ha jó volt a lapjárás. Tudtam, hogy most két vacak lapja van. – Emelek négyet – szóltam könnyedén, és a zsetonjaimat laza mozdulattal az asztal közepére dobtam. Nem akartam elárulni, milyen jó lapjaim vannak Ryan egy keverőpálcikát rágcsált a foga között. Rám nézett, miközben a másik oldalra tolta a pálcikát. Egy pillanatra eljátszott a zsetonjaival, aztán megdörzsölte hüvelykujjával a szemöldökét. Húzta az időt. – Megadom, és emelek négyet – felelte kihívóan. – Dobok – jelentette be bánatosan Cal. Bedobta a lapjait, és hátradőlt a székén. – Á, én is dobok – morogta Pete. Magamban kuncogtam... Már tudtam, mi következik. Újra én voltam soron. Megszámoltam a zsetonjaimat; hatvan dollárom maradt, és volt egy erős fullom. Eszembe jutott, ahogy Ryan megdörzsölte a szemöldökét – vajon ideges volt, vagy csak blöffölt? – All in – toltam be az összes zsetont az asztal közepére. Ryan fürkészve szemmel nézett rám, arca elkomolyodott. Összeszorított szája megrezzent a pálcika körül, ami ide-oda ugrált a szájában. – Mennyi volt? – kérdezte, fejével a zsetonjaim felé intve. – Hatvan – feleltem. Elvett hatvanöt dollárt a zsetonjai közül, és középre dobta őket. Még mindig maradt zsetonja. – Lássuk, mid van, szivi – vigyorgott, és felvonta a szemöldökét. Felfordítottam a tízesemet és az ászomat. Ryannek két tízese volt. Mindkettőnknek full house-a volt, de az én lapom magasabb pontot ért. Egymásra néztünk, és elmosolyodtunk. Még nem volt vége. Pete kiosztotta a turn kártyát. Egy haszontalan pikk kilences volt. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Még mindig nyerésre álltam. Az utolsó lap, a river kártya egy káró négyes volt. – Ez az! – szóltam halkan.

76

Ryan felnevetett; tudta, hogy veszített. Hátradőlt, és a világ legtermészetesebb módján megveregette és megdörzsölte a hátamat, miközben én magam elé húztam a nagy halom zsetont. Az érintése olyan volt, mintha áram futott volna át a testemen. Amikor felálltunk az asztaltól, Ryan megfogta a két vállamat. A szorítása nagyon jólesett sajgó izmaimnak. Régóta nem engedtem egyetlen férfit sem olyan közel magamhoz, hogy így érhessen hozzám. Úgy éreztem, elolvadok ujjai között. – Jól játszottál – súgta a fülembe. Az ajkai közül kiáramló hő a bőrömet cirógatta. Mellkasa a hátamhoz simult. Ezernyi apró villanás cikázott keresztül a testemen. – Minden elismerésem. Majd szólj, hogy vigyelek el egyszer kaszinóba – tréfálkozott Ryan. Cal és Gary a biliárdasztalhoz sétáltak, és mindenki követte őket. Szükségünk volt egy kis szünetre, és ki kellett nyújtóztatnunk az ülésben elgémberedett tagjainkat is. Gyorsan a pult mögé léptem, fogtam egy fém keverőpoharat, és megpörgettem a tenyeremen. Nagyon régen nem voltam ilyen jó hangulatban. Éppen nekiláttam, hogy kitöltsem a vodkát, amikor Ryan utánam jött a bárpulthoz. – Mit csinálsz? – Mind Erasert – mosolyogtam. – A szünetben mindig bedobunk valamit. – Jól hangzik. Kettőt kérek – kacsintott rám. Ryannel az oldalamon átvittem a pohárkákat a biliárdszobába. – Ne merészelj elgáncsolni! – szóltam rá tettetett haraggal, miután oldalba bökött. Amikor lépésre emelte a lábát, belerúgtam a talpába. Felnevetett. – Nagyon szép ez a biliárdasztal, Taryn – jegyezte meg Cal. – Mit gondolsz, elhozhatnánk néhány embert a forgatásról valamelyik este? Szerintem mindenkinek jót tenne egy olyan pihentető, szórakoztató este, mint ez a mai – pillantott Ryanre. Ryan bólintott. – Miért ne? – Marie-re néztem. – Tarthatunk egy zártkörű bulit valamikor.

77

– Megtérítenénk a kiesett bevételt, ha megtennétek ezt a kedvünkért – szólt Cal. – Csak szóljatok, melyik nap lenne jó, és megoldjuk – feleltem. Cal és Gary lejátszottak egy biliárdjátszmát, majd Pete és Ryan játszott Cal és Gary ellen. Pete és Ryan a földbe döngölték ellenfeleiket. Mindenki remekül szórakozott. – Na, most már folytatjuk végre a pókert? – kérdezte Ryan, miközben visszatette a fali tartóra a dákót. – Szeretnék visszanyerni valamennyit a pénzemből – ugratott, és ujjával megbökte a hasamat. Szédítő volt a tekintete, ahogy rám nézett. – Hát akkor sok szerencsét – vágtam vissza, és megrángattam a szájából kiálló pálcikát. Ryan ráharapott a pálcikára, és tréfásan rám mordult. Mindannyian visszatértünk a kártyaasztalhoz a következő körre. Mindenki a lapjaira összpontosított; síri csend volt. Ryan és én már néhányszor meglöktük és megrúgtuk a másikat az asztal alatt, és mindketten cinkosan mosolyogtunk. Pete törte meg a csendet. – Tudjátok, mire fáj most leginkább a fogam? – kérdezte, miközben a zsetonjait rendezgette. – Pinára? – kérdezett vissza csípőből Gary. – Gary! – förmedt rá Marie, és nagyot csapott a karjára. Ryan éppen belekortyolt a sörébe; most majdnem magára köpte az egészet a nevetéstől. – Miért? – hajolt el Gary Marie-től. – Én csak válaszoltam a kérdésre. Tényleg, az most igazán jólesne, nem igaz, fiúk? – Most szépen hazaviszed a férjedet – mutattam nevetve Marie-re. – Jóllehet egyet kell értenem Garyvel, igazság szerint most arra a szaftos bélszínre gondoltam, amit Taryn pár héttel ezelőtt grillezett nekünk. De finom is volt! – nyalta meg Pete a szája szélét. – Látjátok? Pete-nek most is csak a szaftos husikon jár az esze – cukkolta Gary. – Nem, neked jár azon az eszed – morgott Marie. A könyökét Gary oldalába bökte. Én csak mosolyogtam, és zavartan nevettem. A barátaim tiszta idióták.

78

– Ryan, te szereted a pi... a bélszínt? – kérdezte Pete. – Aha – bólintott Ryan, és szégyenlősen elmosolyodott. – Te majdnem megkérdezted tőle, hogy... – nevetett fulladozva Gary, és Pete-re mutatott. Be se tudta fejezni a mondatot. Az arca a vörös egyre sötétebb árnyalatait öltötte, miközben nagyokat köhögve próbálta visszanyerni a lélegzetét. Ryan zavartan lesütötte a szemét, de azért csak vigyorgott, amikor felnézett rám. Pete oda se figyelt Garyre. – Meg kell mondanom, hogy ez a lány rohadtul ért a grillezéshez – jelentette ki büszkén, felém mutatva. – Az biztos, hogy annál jobb steaket még nem ettem – erősítette meg Tammy. – Mit is mondhatnék? – vontam vállat. – Legalább néha hasznát veszem az egyetemi tanulmányaimnak. – Hol tanultál? – kérdezte udvariasan Ryan. – A Brown Universityn, Providence-ben. Közgazdaság-tudományi kar, vesepecsenye szakirány – soroltam. – Na szóval, sütsz nekünk megint olyan húst, vagy nem? – igyekezett a tárgyra térni Pete. – Pete, tudod jól, hogy szívesen grillezek nektek akár mindennap. Mindig is imádtam a barátaimnak főzni. – Na és hol készíted el azt a csodás pecsenyét? – kérdezte Ryan. – A tetőn – nevettem. – Most viccelsz – nézett rám zavartan Ryan. – De tényleg, a tetőn – ismételtem kuncogva. – Az épület lapos tetős. Fent van egy kis kertem. Király bulikat tartunk ott nyáron, ugye? A barátaim bólogattak. – A tetőről látszik az óceán is – folytattam. – Grillparti? Hm, de megennék egy szelet steaket! – mondta Cal. – Na jó, hadd kérdezzem meg, hány embert akartok elhívni a zártkörű partira? – fordultam Calhez. – Kábé tíz-tizenkettőt. – És nem bánnátok, ha ez a négy barátom is jelen lenne?

79

– Dehogyis, szeretettel látjuk őket, mindenképpen – szögezte le Cal. – Csak szólj, melyik este lenne jó, és már készítem is elő a húsokat. Mit szólsz? Mindenki nyugodt lesz és vidám, na és persze jóllakott. Ryan a lábam alá csúsztatta a lábfejét. Így egymáshoz ért a lábunk, és nagyon intenzíven éreztem a jelenlétét. – Egyeztetünk mindenkivel, és visszaszólunk. Jó lesz így? – kérdezte Cal. – Persze. Annyi van még, hogy péntekre és szombatra már elő van jegyezve a program, de akármelyik hétköznap vagy a vasárnap is jó, ha megfelel nektek. Csak szóljatok időben, hogy megvehessem a húst. Játszottunk még egy órát, amikor Marie elkezdett ásítozni. – Kész vagytok? Késő van már. Megfogta Gary karját, és megpróbálta felhúzni őt a székről. – Jahajj, túl sokáig ültem... fáj a derekam – nyögött Gary. – Marie, ma éjjel te leszel felül – vigyorgott. Ryan és én nem bírtuk abbahagyni a nevetést. Lassan mindenki kezet rázott egymással, és sorra elhangoztak a szokásos „örülök, hogy találkoztunk, máskor is nagyon szívesen” mondatok. Cal elővette a mobilját, és felhívta a sofőrjüket. Elszomorodtam, hogy vége az estének; Ryan társaságában csak úgy repült az idő. Kikísértem a barátaimat, és bezártam utánuk az ajtót. Ryan és Cal elindult a hátsó bejárathoz. Cal bement a mosdóba, így egyedül maradtam Ryannel. Elkezdtem takarítani. – Nagyon jól éreztem magam ma este – mosolygott Ryan, és a pultra tett néhány üres poharat. – Jó fejek a barátaid. – Köszi – mosolyogtam vissza rá. – Mindenesetre bocs a kérdések miatt. Ryan vállat vont. – Semmi gond. – Örülök, hogy mindenki jól szórakozott – szóltam, bár igazából arra gondoltam: örülök, hogy ő jól szórakozott.

80

– Hívlak, ha kisakkozzuk, melyik este lenne jó a bulihoz, oké? Ööö, és milyen számot hívjak? Egy pillanatra megálltam, és magamban elmosolyodtam. – Milyen számot szeretnél hívni? – kérdeztem, nagyon is jól tudva, hova akar kilyukadni. De azt akartam, hogy ő mondja ki. – Azt a számot szeretném, amit egyszer már elkértem, de nem vagyok biztos benne, hogy meg fogom kapni. Ryan rám mosolygott, kivett a tartóból egy tiszta Mitchell’s Pub feliratú szalvétát, és megfordította. Nagy levegőt vettem, és felemeltem a pénztárgép mellől a tollat. Magam sem tudtam, helyesen cselekszem-e, miközben felírtam a mobilszámomat. A barátaimon kívül senkinek sem adtam még meg. Ezzel a cselekedettel hivatalossá tettem a mi kettőnk barátságát is. Ryan szélesen mosolygott. – Köszönöm. – Gyorsan felkapta a szalvétát, és a zsebébe csúsztatta. Kikísértem mindkettőjüket a hátsó ajtóhoz, ahol Cal is köszönetet mondott a csodálatos estéért. Ügyetlenül megölelt, azután felvette a kabátját. A kocsijuk már a sikátorban várakozott; Cal megveregette Ryan karját, és kilépett az ajtón. Ryan lenézett rám, elmosolyodott, és közelebb lépett. Átkarolta a vállamat, magához húzott, és kedvesen megölelt. Régóta elnyomott érzések rohantak meg, amikor összeért a testünk. Szorosabban átölelt, teljesen hozzám simult. Egy pillanatra átengedtem magam a melegségének, az illatának, a hátizmai tapintásának, az ölelése élvezetének. Ryan gyengéden megsimogatta a fejemet, ujjai a hajamba merültek. Finoman megcsókolta a homlokomat, ajka néhány másodpercig elidőzött a bőrömön, mielőtt elengedett. – Szia, hamarosan újra találkozunk – suttogta halkan, hátralépett pár lépést, majd kisurrant az ajtón.

81

5 . FE J E ZE T

Kapcsolatok – NA, MEGPRÓBÁLT MEGCSÓKOLNI TEGNAP ESTE? – suttogta a fülembe Marie. – Nem – ráztam meg a fejemet, a kérdésen bosszankodva. – Megígérted – emlékeztettem. – Jó, tudom. Nem szólok bele. Csak szerettem volna tudni, vagy inkább reméltem, hogy ez az oka annak, hogy végre mosolyogsz. Szóval, nem próbált megcsókolni? Felbontottam egy újabb láda sört. – Nem. Nem csókolt meg... a számon – fejeztem be halkan, remélve, hogy a végét már nem hallotta meg. Marie ugrálni kezdett. – Naaa! Meghalok a kíváncsiságtól! – Csak megölelt, jó? – mormoltam. – És hát, homlokon csókolt. – Egy vállvonással lezártam a témát, és tovább pakoltam az üvegeket a hűtőbe. – Ne felejtsd el, hogy senkinek egy szót sem szólhatsz arról, hogy itt voltak. Nem akarom, hogy a sörözőm és a barátaim bekerüljenek a médiacirkuszba. Érthető? Egyetlen szót sem! Marie a szájára szorította a kezét, aztán cinkos mosolyt villantott rám. – Csak figyelmeztetésképpen mondom: úgy nézem, simán be tudnálak egészben dugni ebbe a hűtőbe. Senki sem találna meg! Marie válaszra sem méltatott. Bekapcsolta a tévét, hogy le ne késse a hét órakor kezdődő bulvárhíradót. Állítása szerint csak arra volt kíváncsi, hogy szerepel-e a söröző a sztárpletyka televíziós

megfelelőjében, de engem nem csapott be. Felkaptam a fejem, amikor meghallottam az ő nevét. – Ryan Christensen ma délután érkezett meg a Los Angeles-i repülőtérre... – jelentette egy pasas a tévében. A kamera Ryant mutatta, amint éppen keresztül siet a repülőtéren. Megkönnyebbülten láttam, hogy több biztonsági őr is körülveszi; a fotósok és az autogramért tolakodó emberek most is könyörtelenül a nyomában voltak. Vajon ezek a piócák mást sem csinálnak egész nap, csak a reptér körül leselkednek, hírességekre várva? – Mit keres Los Angelesben? – kérdezte Marie. Láthatóan ugyanúgy meglepte a hír, mint engem. – Csss, hadd hallgassam – suttogtam. Ryan hol mereven nézett maga elé, hol bosszús arcot vágott, amikor a riporter, aki végre utolérte őt, ostoba kérdéseket tett fel neki. Fáradtnak tűnt. Még sikerült felvenniük, amint lefirkant egy-két aláírást, aztán beugrott egy autóba, ami már a járdaszegélynél várta. Meglepett, hogy a nyugati parton van. Tegnap este egy szóval sem említette, hogy másnap repülőre ül – de végtére is, miért is említette volna? Rögtön ezután megcsörrent a mobil a zsebemben. SMS-t kaptam. Megdöbbenésemre valaki egy piros és fehér virágokat ábrázoló gyönyörű képet küldött nekem. Azonnal elmosolyodtam. Eddig még soha nem kaptam virtuális virágokat. Az üzenet így szólt: „Üdvözlet LA-ből”. A torkomban dobogott a szívem. Válaszoltam. „Ki az?” Nem akartam elárulni, hogy tudok a hollétéről. Már jött is a válasz. „A lovag, aki azt mondja, Ni”. Hangosan felnevettem az idézet olvastán. „Jó vicc. Miért vagy LAben?” „Interjú és találka az ügynökömmel és a producerrel, csüt. jövök” „Jó ott?”, küldtem a választ. Pár perccel később írt vissza: „Nem nagyon”. „Sajnálom”, feleltem, és hozzátettem egy szomorú arcú szmájlit. „Felhívhatlak még ma este?”

83

„Persze”, pötyögtem be gyorsan. Majdnem hajnali három volt már, amikor végre ágyba kerültem. Ryan és barátai szombati látogatásának köszönhetően érezhetően emelkedett a vendégek száma. Magamban kajánul megállapítottam, hogy az új tömeg nagyrészt nőkből áll. Az ágyban fekve azon töprengtem, hogy milyen szánalmasan tud néhány rajongója viselkedni. Az egyik lány ma este képes volt egy Ryan arcképével díszített pólóban jönni. Vajon Ryan mit gondol minderről? A legtöbb férfi bizonyára sütkérezne a felé irányuló figyelemben, és hatalmasra növesztené az egóját, de Ryanről ezt egyáltalán nem tudtam elképzelni. Ahhoz túlságosan szerény volt. Úgy gondoltam, az efféle dolgok bizonyára inkább kellemetlenül érintik Marie és én aznap is rengeteget dolgoztunk, és még csak kedd volt. Azon gondolkoztam, hogy megkérdezem Tammyt, van-e kedve hétvégenként besegíteni, amíg a sztárok a városban vannak. Ha elmennek, minden vissza fog térni a normális kerékvágásba. De most túl sok a vendég kettőnknek. Felvegyek még egy embert? Jól jönne egy harmadik pultos. Ásítottam egyet; szemhéjam egyre nehezedett. Magasabbra húztam a vállamon a paplant, még jobban összekucorodva az ágyban. Már éreztem, hogy elringat az álom, amikor összerezzentem: a telefonom megzörrent az éjjeliszekrényen. A kijelzőre néztem, de csak annyit írt ki: „Nincs szám”. – Halló – suttogtam kissé kásás hangon. – Szia. Bocs, hogy ilyen későn hívlak. Aludtál már? – suttogta Ryan. – Nem... majdnem. Hogy vagy? – Újabb nagy ásítás szakadt ki belőlem. – Én is fáradt vagyok. Hosszú volt a nap – szólt borongósan. – Hány óra van ott? – Az ébresztőórámra néztem, de az agyam képtelen volt időzónákat számolgatni. – Mindjárt éjfél – sóhajtotta Ryan. – Köszönöm a virágokat – suttogtam. – Aranyos volt. Megleptél vele.

84

Ryan halkan felnevetett. – Akkor jó – felelte. Ahhoz képest, hogy ő hívott fel engem, elég szűkszavú volt. – Na és mit csinálsz ott? – Csak homályos elképzeléseim voltak arról, miféle elintéznivalói lehetnek egy híres filmsztárnak. – A szállodai szobámban vagyok. Most értem vissza. A telefonja recsegéséből ítélve épp most pakolta ki a holmiját. – Hmm. Jó napod volt? – mormoltam, igyekezve fenntartani a beszélgetés fonalát. Még jobban beburkolóztam a takarómba. – Ja, nem volt rossz. Azért jó, hogy már vége van. A hangja másról tanúskodott – nagyon másról. Hallottam, hogy bántja valami. – Ryan, mi a baj? Jól vagy? – Kipattant a szemem, és felültem; elfogott az aggodalom. – Valami baj van. A férfi felsóhajtott. – Honnan tudod? Úgy tűnt, meglepte, hogy így átlátok rajta. – Csak tudom. Hallom a hangodon. – Minden rendben lesz. Az életem néha tiszta káosz. A mai nap is ilyen volt. – Megremegett a hangja, és szippantott párat. Tudtam, hogy hazudik. Semmi sincs rendben. Nagy levegőt vettem, és elképzeltem őt a karjába temetett fejjel, ahogyan az első nap megláttam a lépcsőfordulóban. – Akarsz róla beszélni? Hallgattam, ahogy kifújja a levegőt a telefonba. – Á, nem hiszem, hogy attól jobb lenne – mormolta. Annyira hasonlítottunk mi ketten. Most ő volt az, aki csak ült, és sajnálta magát. – Hmm. Van egy ötletem. Mi lenne, ha bebújnál a takaród alá, és elmondanál nekem mindent? – Egy pillanatra azt kívántam, bárcsak átmászhatnék a telefonon keresztül, hogy megvigasztaljam őt. Ryan halkan felnevetett. – Tudod tartani egy percre? Valahova le kell raknom a telefont. – Hogyne – suttogtam. Hallottam, ahogy jön-megy. Elképzeltem, ahogy levetkőzik... a hasán világos szőrszálak kandikálnak ki a gumiszegély fölött. Vajon hogy néz ki meztelenül? Ryan sóhajtása szakította félbe a gondolataimat.

85

– Most már jobb? – kérdeztem. – Sokkal – felelte, de nem hittem neki. Nagy levegőt vettem, és hangosan kifújtam. – Nem túl meggyőző. Ryan halkan nevetett. Már a válasz hiányából is tudtam, hogy nyomasztja valami. – Bebújtál már a takaró alá? – suttogtam csábosan, azt remélve, hogy ezzel felvidítom kicsit. – Igen – kuncogott. – Hunyd le a szemed... lazulj el. Csak a hangomra figyelj. Vegyél nagy levegőt... engedd ki... csak lélegezz. Annyira szerettem volna, ha levehetem róla a terhet. Elborítottak az érzelmek. – Egy puha takarón fekszel a tengerpart fehér homokján. Mély, felhőtlen kék az ég... Szünetet tartottam, hogy elképzelhesse a jelenetet. – A nap melengeti az arcodat... hallod az óceán moraját, ahogy a hullámok a partot mossák. A lágy szellő végigsimítja a bőröd, és végigsusog a fák lombján át... érezd, ahogy a feszültség elillan a testedből... az ujjaidon át... a lábujjaidon át. Halk „mmm” hagyta el a torkát. – Ez nagyon jó. – Mmm, mi jó? – leheltem. – Ez... a béke... te. – Hmm – sóhajtottam puhán a telefonba. Boldoggá tett, hogy szavaim segítettek neki ellazulni. – Szeretnék ott lenni veled – suttogta. – Én is szeretném, ha itt lennél – suttogtam lágyan. Miután a szavak elhagyták a számat, már nem szívhattam őket vissza, de nem számított, nem is akartam visszavonni őket. A szavaim a szívemből jöttek, nem a fejemből. Az egyik felem nagyon remélte, hogy Ryan komolyan gondolta, amit mondott. Csütörtökön Ryan háromszor hívott fel csak azért, hogy beköszönjön, és hogy megkérdezze, hogy telik a napom. Teljesen le voltam döbbenve, hogy ilyen sokszor hív. Ryan már beszélt Callel, és az összejövetel tervezett időpontját a következő vasárnapra tűztük ki. Meghívták az egész szereplőgárdát,

86

de nem mindenki tudott eljönni. Így végül nyolc emberre számítottunk. Amikor Ryan harmadjára telefonált, Los Angelesben éjfél volt, és minden kötelezettségét letudta. Úgy volt, hogy másnap délben repül Detroitba, aztán onnan Providence-be, végül csütörtök estére ér vissza a városba. Magamban nevettem azon, hogy szükségét érezte, hogy pontosan tájékoztasson az útvonaltervéről. Még csak kérdeznem sem kellett, magától sorolta az információkat. Olyan aranyos volt. Általában mindketten bekuckóztuk magunkat az ágyunkba, ő pedig megosztotta velem a nap eseményeit. Először interjút adott egy talkshow-ban, aztán késő este találkozott valami producerrel, az ügynökével és a menedzserével, hogy tárgyaljanak egy készülő filmről, amiben szerepet kínáltak neki. Bár Ryan nem vallotta be, de az volt a benyomásom, hogy a karrierjével kapcsolatos döntések nincsenek mindig a kezében, és elvárják tőle, hogy csak bólogasson arra, amit mondanak. A hírneve és népszerűsége annyira új volt, hogy bedarálta őt ez az ipar. A filmmogulok addig akarták ütni a vasat, amíg meleg. Nem kellett bennfentesnek lennem ahhoz, hogy erre rájöjjek. Ryan volt az ő új játékuk; a filmje dollármilliókat kaszált, és nem volt nehéz elképzelni, ahogy a mohó Hollywood ráveti magát, akár egy parázna démon. Amíg a hangját hallottam, hagytam szabadon rohanni a képzeletemet, láttam magam előtt, amint mellettem fekszik – olyan közel, hogy megérinthetem, elcsitíthatom, megvédhetem őt az őrülettől. Hú! Hol jár az eszem? Le kell állítanom ezeket a gondolatokat. Majdnem három órán át beszéltünk; odakint már kezdtek ébredezni és csiripelni a madarak. Lassan megnyíltunk egymásnak, és beszélgetésünk bensőségesebb lett. Elmesélte, hogy egy kisvárosban nőtt fel Nyugat-Pennsylvaniában, és a szülei a mai napig ugyanabban a házban élnek. Elmondta, hogy volt egy Bailey nevű Jack Russell terrierje, aki folyton gödröket ásott az udvaron. Én meséltem neki az állásajánlatról, amit Manhattanben kaptam egy nagy brókercégtől, és hogy miután elfogadtam az ajánlatot, miért

87

kellett mégis visszamondanom, amikor az apám hirtelen meghalt. Egy héttel később költöztem volna. Ryan beszélt nekem a főszereplő színésznőről, akivel együtt kellett dolgoznia a forgatáson, és elmondta, hogy a lány néha úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett kölyök. Ryan csak „BB”-ként emlegette a nőt, mert a magazinok előszeretettel nevezték őt a Brit Bombázónak, de igazából Suzanne Strass volt a neve. Korábban gyerekszínész volt Londonban, nemrég töltötte be a huszonegyedik évét. Bár jó barátságban voltak, a lány néha mégis az őrületbe kergette, és Ryant rendkívül bosszantotta, hogy az összes pletykalap azt a hazugságot terjesztette róluk, hogy romantikus kapcsolat van közöttük, ő is Ryanen lógott azon az estén, amikor eljött a pubba. A beszélgetésünk során végig nevettünk, és ugrattuk egymást. Olyan könnyű volt vele csevegni. De arról, ami igazán bántotta, továbbra is csak tartózkodóan beszélt. Éreztem, hogy van valami a felszín alatt, de soha nem ment bele a részletekbe, én pedig nem akartam faggatózni. Hallottam a hangján, hogy valamit elhallgat előlem. Csütörtökön történt, késő délután, hogy Marie a tévét kapcsolgatta a sörözőben. Ryan adott egy rövid interjút az egyik esti bulvárhíradónak, és ma adták le az anyagot. Furcsa volt őt a televízióban látni. Bár a hangja ugyanaz volt, a képernyőn látott sztárimázs mintha köszönőviszonyban sem állt volna azzal a férfival, akibe a telefonbeszélgetéseink során olyan elszántan próbáltam nem beleszeretni. Néhány dologban mégis ugyanolyannak láttam: elbűvölő volt és szégyenlős, és kissé kényelmetlenül érezte magát a rá irányuló figyelemtől az interjú alatt. Észrevettem az ideges kis rándulásokat és a megszokott mozdulatokat, amikor valamilyen kellemetlen kérdést tettek fel. De még akkor is szerény volt és imádnivaló. Aztán összeszorult a szívem, amikor az interjút lezáró felvételen azt mutatták, ahogy az őrjöngő tömegen keresztül töri neki az utat hat tagbaszakadt testőr. Egy ponton abban sem voltam biztos, hogy a saját lábán megy-e egyáltalán, vagy a biztonsági csapat viszi. A rajongók a kezüket nyújtottak felé; sokan fényképezőgépet emeltek a magasba, és vaktában fotóztak, hátha sikerül lekapniuk őt. Mások a portréját szorongatták abban a reményben, hogy aláírást

88

szerezhetnek. Néhány nő sírva fakadt, és levegő után kapkodott pusztán attól, hogy egy pillantást vethetett rá. A testőrök gyakorlatilag belökték az ott várakozó autóba; a rajongók sikoltoztak, és elállták a kocsi útját. Mindenhol paparazzo-hordák álltak lesben. Megszorítottam a bárpult szélét, mert a térdem rogyadozni kezdett. Olyan volt, mint a préda, akit bekerítettek a farkasok. Ekkor vált világossá számomra annak a jelenségnek a nagysága, amitől meg akart óvni engem. Nem attól riadtam meg, hogy milliók imádták szupersztárként őt. Erősebb volt az az érzés, hogy eléjük akarom vetni magam, hogy megvédhessem őt. Egy óra múlva megrezzent a mobilom a zsebemben. Ryan írt SMS-t: „Szia, megjöttem.” Gyorsan visszaírtam: „Minden ok?” „Igen, miért?” „Semmi, örülök, h. rendben visszaértél.” Nem tudtam elmondani neki miért aggódtam. „Éjszakai jeleneteket forgatunk, sokáig fog tartani.” Elmosolyodtam a szomorú szmájli láttán. „Ne hajtsd agyon magad, jó munkát.” „Hívlak mielőbb, ok?” „Ok.” Megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy már Rhode Islanden van, távol a kaliforniai őrülettől, bár úgy tűnt, az őrület egy része követi őt, bárhová is megy. Ahhoz képest hogy hétköznap volt, nagy volt a forgalom. Már látszott, hogy a sörözőt elárasztó női rajongótábor magával vonz egy sereg eddig nem látott férfi vendéget is – mindenki vadászaton volt, de a férfi résztvevők sokkal jobb esélyekkel indultak. – Basszus, mintha párzási időszak lenne, komolyan – üvöltöttem oda Marie-nek A barátnőm felhorkant. – Látom! Beteges, nem? – Azt nem tudom, hogy megijedjek vagy örüljek neki? – nevettem vissza rá.

89

– Én örülök, az biztos! Marie a zene ritmusára mozgatta a fejét, és betömött még néhány dollárt a borravalós befőttesüvegünkbe. – Eredj, válassz párt magadnak! – ugratott. Nem volt ellenemre, hogy találjak valakit, és a szerelem újra az életem része legyen, de furcsa módon minden szembejövő fickó ugyanolyan volt. Béna próbálkozások, olcsó megjegyzések, ijesztően agresszív viselkedés, vagy csak egyszerűen nem az, amire vágytam. Addigi életem során még sosem éreztem a késztetést a megállapodásra, sem arra, hogy megosztozzam valakivel a nagy semmin. Megint három órára járt, mire ágyba kerültem. A kezem megfájdult a sok piszkos pohár és üres korsó elmosogatásától, és zavart, hogy nem tudom úgy az állam alá gyűrni, ahogy elalvás előtt szokásom volt. Sosem hittem el azt a sok tündérmesét, amiért a legtöbb lány odáig van, de most egy pillanatra mégis együtt éreztem Hamupipőkével, akinek mindent fel kellett takarítania a gonoszok és háládatlanok után. Másnap is többször eszembe jutott Hamupipőke. Hogy lehet az, hogy soha nem állt a sarkára, és nem vágta gonosz mostohája és mostohatestvérei arcába, hogy menjenek a pokolba? Máshogy alakult volna az élete, ha a köténye alá egy baseballütőt rejtett volna, és nem lett volna szüksége arra, hogy a herceg eljöjjön érte, és kiszabadítsa? Miért nem jön már le ez a ragacs a pultról? Meddig kell még sikálnom? – Helló, kislány! Hogy vagy ma este? – kérdezte Pete, kezével a bárpulton dobolva. Annyira elmerültem a gondolataimban takarítás közben, hogy összerezzentem a dobolás hangjától. Ránéztem vidáman mosolygó arcára, és megpróbáltam visszarázódni a valóságba. – Megvagyok – feleltem, és mosolyt erőltettem az arcomra. – Jó nagy péntek esti forgalmunk lesz ma – lelkesedett a férfi.

90

Még szélesebben mosolyogtam, amikor viccesen húzogatni kezdte a szemöldökét. – Frank és a fiúk épp most parkoltak le. Megyek, megnézem, kell-e segíteni a kipakolásban. Az első vendégek már szállingóztak, miközben az aznapi banda felállította a színpadot. Lassan az agyam is felvette a ritmust, korábbi elkalandozásaimat felváltotta az italrendelések sokaságával való zsonglőrködés. Az este előrehaladtával egyre nőtt a tömeg, a zenészek egyre hangosabban játszottak, és én repdestem és táncoltam a pult mögött, mint mindig. Tammy vállalta, hogy beugrik néhány hétvégére, őt kértem meg, hogy vigye ki a rendeléseket az asztalokhoz. A bárpultnál két férfi ült, akik iránt Marie szerint érdeklődnöm kellett volna. Folyton feléjük taszigált, de képtelen voltam elhessegetni a képet, hogy nyakukhoz hatalmas rugók vannak erősítve, azért bólogatnak folyton felém. – Mi bajod van? – karolta át a vállamat Marie. – A baseballsapkás olyan helyes. Na, menj, flörtölj vele. Kényszeredetten elmosolyodtam, és köhécselni kezdtem. – Na ne bomolj! – csattant fel Marie. – Bátorság, és tessék végre összekapni magad – vágott hátba. Mr. Baseballsapka épp akkor mutatta felém kiürült poharát, amikor megrezzent a mobil a zsebemben. A szívem a torkomba ugrott. – Igen? – szóltam bele, de nagyon jól tudtam, kinek a hangja fog válaszolni. Be kellett fognom a fülem, hogy halljam, amit mond. – Szia! Hogy vagy? – kérdezte Ryan. – Én jól, és te? Őszintén örültem, hogy hallok felőle. Ryan figyelmét egy pillanatra elvonta egy másik beszélgetés. Hallottam, ahogy egy férfihang beszél a háttérben. – Szevasz, öcsém, mi újság? Miért olyan ismerős ez a hang? – Minden oké – felelte kis nevetéssel Ryan. – Örülök, hogy látlak. Na, menj csak be – szólt a férfihang. – Kösz. Majd még találkozunk – köszönt Ryan.

91

– Szomjas vagyok – válaszolt végül az eredeti kérdésemre. – Egy sört kérek szépen. Felnéztem, és ott láttam őt pár méterre tőlem, a pult felé közeledve. Széles, csábító mosollyal az arcán a zakózsebébe csúsztatta a mobilját. Ryan egy ötfős férfitársaság középpontjában állt. Calt rögtön felismertem. A másik három közül is ismerősnek tűnt az egyik – talán már láttam valami filmben –, de nem tudtam beazonosítani. A maradék két férfi testőr lehetett – úgy festettek, mint akik bárkiben kárt tudnak tenni. – Hát, szia! – üdvözölt Ryan azzal a mosollyal, amitől kiszállt a térdemből az erő. – Szia! Hangomban akaratlanul is keveredett a meglepetés és a bosszúság. Nagyon örültem neki, de most megint küszködhetek a tömeggel és a pubot ellepő elmebeteg rajongóival. A háta mögé néztem, és igen: máris egy fél tucat vihogó lány toporgott az ajtóban. Cal Ryan mellé lépett. Láthatóan kanbuli készült. – Taryn, bemutatom Shane Richardsot – intett Ryan Shane felé. Shane magas volt és valószínűtlenül vékony, fején fésületlen barna lobonccal. Úgy nézett ki, mint akinek inkább egy rockbandában lenne a helye, mint a filmvásznon. De meg kell hagyni, a mosolya szédítő volt. – Mit szeretnének inni az urak ma este? Próbáltam szívélyes maradni, miközben egyre több felajzott nő áradt be a sörözőbe. Attól a perctől kezdve, hogy megpillantották Ryant és barátait, képtelenek voltak uralkodni magukon. Amíg a fiúk végigfutottak az itallapon, a prérifarkasok egyre közelebb merészkedtek. Ryant kerülgették leginkább, pedig Shane és Cal ugyanolyan jóképű volt. A legbátrabbak közülük máris megpróbálták behízelegni magukat a színészek kegyeibe. Csapoltam a színészeknek egy-egy sört, és miközben kénytelen voltam végignézni a túlbuzgó lányok kacérkodását, bosszúságom egyre nőtt. Amikor letettem az utolsó poharat is a pultra, Ryan megkérdezte, mennyivel tartozik. Intettem.

92

– Semmivel. A vendégeim vagytok – mosolyogtam. De a mosoly gyorsan lehervadt az arcomról, amikor még több és több vihogó nőszemélyt láttam bevágódni az ajtómon. Kirontottam a pult mögül: szent küldetésemnek tekintettem, hogy megállítsam az inváziót. – Pete, ne engedj be több embert – mordultam rá akaratlanul. – Oké, oké – felelt kissé védekezően. – Bocs, már most túl sokan vagyunk? – Nem, de betelt a megszállott rajongóknak fenntartott létszám – vágtam vissza, és a beugró kifizetésére várakozó lányokra néztem. Ezeknek nincs jobb dolguk? – dohogtam magamban, és visszatrappoltam a pult mögé. Ryanék még mindig a pult előtt álltak, de már minden oldalról körülvették őket a nők. Rohadt kurvák! – dübörgött az agyamban, miközben elviharzottam mellettük Ryan követett a szemével, de én nem néztem rá. Visszaálltam a pult mögé, és egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy néhány lányt lecsapok a baseballütőmmel. Tüntetőleg a lehető legmesszebb álltam meg tőle és a libák falkájától, így aztán egyenesen szembetaláltam magam Mr. Baseballsapkával. Marie-t Ryan felé toltam. Szerencsére nagy volt a forgalom, sietve töltöttem egyik italt a másik után. Tudatos erőfeszítéssel megálltam, hogy tekintetemmel ne keressem Ryant, bár nem volt könnyű. Időnként megengedtem magamnak egy gyors pillantást, de nem hagytam, hogy elidőzzön rajta a tekintetem. – Haragszol, amiért itt van? – suttogta a fülembe Marie. Megráztam a fejem két vodka-tonik készítése közben. – Pedig dühösnek látszol – nevetett rám Marie. – Mi a baj? – Allergiás vagyok a ribikre – morogtam a fogam közt. – Á, értem. Nem dühös vagy, hanem féltékeny – helyesbített Marie. Hangosan fújtattam. – Ezzel versenyezzek? – intettem fejemmel a nők hada felé. – Á, tökmindegy.

93

– Te tiszta hülye vagy – vágott vissza Marie egy ital keverése közben. – Ha nem vetted volna észre, idejött a te söröződbe. Jó, kedves hozzájuk, de távolról sem flörtöl egyikükkel sem. Ideje sincs észrevenni őket, mert folyton téged néz. Marie oldalba bökött, jelezve, hogy a további mondanivalóját csak az én fülemnek szánja. Vágtam egy grimaszt. – És még valami. Ha féltékeny leszel, az azt jelenti, hogy jobban szereted őt, mint amennyire hajlandó vagy elismerni. Ez a felfordulás az élete része – mutatott a lányok sorfala felé. – Ez vele jár, úgyhogy el kell döntened, hogy el tudod-e fogadni, vagy nem. – Marie elém állt, és megfogta a csuklómat.– Taryn, te olyan vonzó és szeretni való lány vagy. Mindenki látja, ő is látja. Te vagy az egyetlen, aki nem látod. Hagytad a Thomas-féle férgeknek, hogy lerombolják az önbecsülésedet. Nyilvánvaló, hogy tetszel Ryannek, hiszen rájuk oda se figyel. Marie-ről Ryan felé fordítottam a tekintetemet, és láttam, hogy tényleg engem néz. Ebben a pillanatban Mr. Baseballsapka meglengette a pénzét a levegőben. – Ki kell szolgálnom valakit – szabadítottam ki magam Marie szorításából. – Kér még egyet? – fordultam a férfihoz. – Szia. Jesse vagyok. Téged hogy hívnak? – kérdezte Mr. Baseballsapka. – Tarynnek – feleltem erőltetett mosollyal. – Taryn, minden hétvégén itt dolgozol? – Ööö, igen. – Témánál vagyunk... a szokásos béna duma. – Tudod, mi a neve a zenekarnak, ami ma este játszik? – kérdezte. – „Being Frank”-nek nevezik magukat. Tetszik a zenéjük? De rosszindulatú vagyok. Hiszen csak próbál barátságos lenni. – Igen, tök jók. De most mondd meg, az a csávó nem pont olyan, mint Art Garfunkel? Felnevettem. Mindannyian azért cukkoltuk Frankét, mert tényleg úgy nézett ki, mint Art Garfunkel.

94

– Ugye? – tréfálkozott Mr. Baseballsapka, hangosan felnevetve. – A haja teszi. Bólintottam. Eszembe villant, ahogy valamelyik este Frank fejfogást alkalmazott Pete-en ezért a megállapításért. – Nem mondhatom, hogy nem értek egyet veled. Igen, pont úgy néz ki – nevettem én is. – Csak arra vigyázz, hogy előtte ezt soha ne ejtsd ki a szádon! – Letöröltem a nevetés könnyeit az arcomról, és ekkor észrevettem, hogy Ryan három szék távolságra ül legújabb csodálómtól. Mögötte kötelességtudóan álldogált az egyik testőre. – Taryn, azt szeretném kérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem valahova. Szórakozni egyet. Mit gondolsz? – bökte ki végül Mr. Baseballsapka. Az ideges arckifejezését valahogy mulattatónak találtam. Apró kuncogás tört ki belőlem. Szegény ember megkövülten ült; végre sikerült összeszednie a bátorságát, én meg bunkó vagyok vele. Gyors pillantást vetettem Ryanre. Ryan feszült testtartásban ült a széken, és láttam, hogy szorosabban markolja a poharat. Úgy tűnt, visszatartja a lélegzetét. – Nagyon kedves tőled, Jesse. De sajnos nemet kell mondanom. Sajnálom. Valójában a szemem sarkából Ryan reakcióját figyeltem. Ryan nagyon sóhajtott, és kis félmosoly jelent meg az arcán. Azt hiszem, igazából mosolyogni akart, de küzdött az érzelmei ellen. Én nem rejtettem el őket – hagytam, hogy a széles mosoly beragyogja az arcomat. – Hát, gondoltam, hogy van barátod, de egy próbát megért – vont vállat Jesse. Ryan kiitta a sörét, és előretolta az üres poharat a bárpulton. – Elnézést, kisasszony, kérhetnék még egy sört? – kérdezte cinkos mosollyal. Fogtam az üres poharat, és friss sört csapoltam egy tiszta korsóba. Letettem a korsót, és Ryan felé fordítottam a fülét. A pultra csúsztatott egy tízdollárost, és rám hunyorított. A pohár mellett hagytam a pénzt, és arrébb léptem; ki kellett szolgálnom egy másik vendéget, és nem állt szándékomban elfogadni

95

a pénzét. Csodálkoztam, hova tűnt Marie, aztán megláttam a színpad mellett, amint Frankkel beszél. Ryan és a testőre visszamentek az asztalnál várakozó barátaikhoz, nyomukban egy csordányi nővel. Nehezen tudtam elfojtani a dühömet. Amikor a banda befejezte a számot, Frank beszélni kezdett a mikrofonba. – Hölgyeim és uraim, ma este sorainkban üdvözölhetünk egy nagyon tehetséges hölgyet, és ha mindannyian bátorítjuk kicsit, talán meg tudjuk győzni őt, hogy jöjjön a színpadra, és játsszon nekünk. Felnéztem, és a tömeget fürkésztem az emlegetett személy után kutatva. Csatlakoztam a többiek tapsához. – Taryn – szólított meg ekkor Frank –, feljönnél, és játszanál valamit ezeknek a kedves embereknek? A kezem megállt a levegőben. Úgy éreztem, mintha összeragasztották volna a két tenyeremet. – Jaj, nem – megszédültem, és rémület fogott el. – Nem! – Na, Taryn! Csak egyetlen dalt – unszolt Frank. – Gyerünk, mindenki, köszöntsük együtt Tarynt! – Nem. – Akkora erővel ráztam meg a fejem, hogy beleszédültem. – Nem megy. Marie megfogta a karomat, és kivonszolt a pult mögül. – Gyerünk, mutasd meg nekik, milyen különleges vagy – súgta a fülembe, aztán a színpad felé lökött. A szívem úgy dobolt a mellkasomban, hogy úgy éreztem, menten elájulok. – Majd szólj, hogy ne felejtselek el kirúgni, ha ezzel végeztem – morogtam. A zongorához léptem, a tömeg ütemes tapsától kísérve. Borzasztó zavarban voltam. – Mit játsszak? – kérdeztem Frankét. – Amit csak akarsz – felelte. – Megpróbálunk kísérni. Nagy levegőt vettem, és beállítottam a zongoraszékemet. Jó rég nem játszottam mások előtt, és nem most kellett volna pánikrohamot kapnom. Átgondoltam, mik azok a számok, amiket kívülről tudok. Végigpillantottam a zsúfolt pubon, és megláttam Ryant, aki felállt, és engem nézett. Egyszerre eszembe jutott egy bizonyos dal. – Mmm,

96

köszönöm. – A számhoz igazítottam a mikrofont, és nagyot sóhajtottam, hogy úrrá legyek az idegességemen. – Ez a dal az egyik örök kedvencem, remélem, nektek is tetszeni fog. Öö, a címe: „You ve Got a Friend”. A billentyűkre helyeztem az ujjaimat, nagy levegőt vettem, és játszani kezdtem. A zene hullámai szerteáradtak, és én csodálatos módon emlékeztem a szövegre és a dallamra is. Éreztem, ahogy egyre nő bennem az erő és a bátorság, miközben ujjaim a billentyűkön táncolnak. Játék közben tudtam, hogy minden szó, minden hangjegy Ryannek szól, senki másnak Reméltem, hogy amikor lehunyja a szemét, valóban rám gondol, és ha szüksége van rám, csak szólítania kell. Túláradó érzelmeimre nem volt magyarázat; úgy vonzódtam hozzá, mint pille a lánghoz. Egy pillanatra a tekintetünk összekapcsolódott a terem fölött. Csakis Ryanre akartam nézni. Megdicsőült mosollyal állt, és nézte, ahogy játszom. Megkettőzött erővel nyomtam le a billentyűket, és bíztam benne, hogy felismeri: ez a dal neki szól. Megdöbbenésemre felállva tapsolt a bár közönsége, amikor befejeztem a dalt. Forróság öntötte el az arcomat, rettenetes zavarban voltam. Egy pillanatra a kezembe rejtettem az arcomat. Újra Ryanre néztem: még mindig állt, és szélesen mosolyogva tapsolt, fejét lassan előre-hátra ingatva. Udvariasan köszönetet mondtam mindenkinek, és gyorsan lekapcsoltam a mikrofont. A világ minden kincséért sem fogok még egy dalt előadni. Pete a bejáratnál állt, és vadul tapsolt. Az biztos, hogy ő éljenzett a leghangosabban. – Hölgyeim és uraim, Miss Taryn Mitchell! – kurjantotta Frank a mikrofonba. Kissé meghajoltam, és gyorsan lementem a színpadról. Nehéz volt visszajutni a pult mögé a sűrű tömegen keresztül. Ismeretlen kezek érintettek meg, és veregették meg a hátamat, és az emberek elém furakodtak hogy gratuláljanak. Nagyon kényelmetlen érzés volt, és egy pillanatra azon gondolkoztam, vajon ezt érzi-e Ryan folyamatosan. Pont mellette mentem el, de nem lassítottam, pedig fülig érő mosollyal nézett rám. Megpróbáltam viszonozni a

97

mosolyt, de ahhoz is túlságosan izgatott voltam, hogy egyáltalán ránézzek. Kinyújtotta a kezét, de nem álltam meg. Már-már futva értem el a lépcsőházat; szükségem volt egy pár percre, hogy megnyugodjak. Négy lépcsőfokot tudtam megtenni, aztán lerogytam, és a kezembe temettem a fejem. A szívem majd kiugrott a helyéből, és alig kaptam levegőt. Kipattant a szemem, amikor hallottam, hogy nyílik a lépcsőház ajtaja. Ryan besurrant, majd gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Mosolygott, és halkan nevetett magában, ahogy ott állt, és nézett engem. – Neked is ilyen? – kérdeztem, és a szívemre szorítottam a kezem, nehogy kiugorjon a helyéből. – Hát attól függ – felelte. – A rettenetes zavarra gondolsz, vagy a durva pánikrohamokra? Csak bólintottam, és zihálva vettem néhány nagy levegőt. – Akármelyikre is... igen – bólintott. – Gyere csak ide – nyújtotta felém a kezét Ryan, és megfogta a kezemet. Kedvesen átölelt, erős karjával finoman átfogta a vállamat. – Egyszerűen lélegzetelállító voltál – suttogta megnyugtató hangon. – Egyáltalán nem kell szégyenkezned. A fejemet a mellére vonta, és lágyan megcsókolta a hajam; zavarba ejtően természetes volt az ölelése. Összekulcsoltam a kezem a csípője körül, és még mélyebbre fúrtam az arcomat a mellkasába. A bőréből áradó finom illat olyan volt, akár egy afrodiziákum, beleszippantva még erősebben vágyakoztam utána. Lehunytam a szemem, és éreztem, hogy a szívem egyre nyugodtabban ver, miközben kezével csillapítóan simogatta a hátamat. – Jól van, édes. Csak lélegezz velem – mormolta Ryan.

98

6. FE J E ZE T

Menedék – VASÁRNAP ÉS HÉTFŐN SZABADNAPOM VAN, és nagyon szeretnék találkozni veled... már persze ha nincs már programod valamelyik csodálóddal – ugratott Ryan összetéveszthetetlen szarkazmussal a hangjában. Kaján mosollyal néztem rá. Szóval nem csak én vagyok kissé féltékeny. – Na ne nevettess. – Én? – Aha, te. Még te beszélsz csodálókról? Ryan összevonta a szemöldökét. – Na mindegy... – dőlt neki a lépcsőház falának. – Csak eszembe jutott, hogy csinálhatnánk valamit együtt, te meg én. Visszaültem a lépcsőre. Akármennyire is vissza akartam utasítani és megvédeni magam, korábbi határozottságom már a múlté volt. Többé nem tudtam ellenállni az erőnek, ami ellenállhatatlanul vonzott felé. – Mire gondoltál? – Bármire – suttogta elszántan. – Csak szabaduljak el. Ryan a falhoz kocogtatta a fejét. – Nincs semmi programom – vallottam be készséggel. – Hétfőnként pókerezünk, de azt már tudod. – Ja igen, ha már itt tartunk, szeretnék lehetőséget kapni rá, hogy visszanyerjek valamennyit a pénzemből.

– Hogyne. Ezúttal örömmel fogom elnyerni az összes zsetonodat – kuncogtam. Néhány percig csend volt. A cipőm orrát bámultam, próbáltam megnyugodni és lecsillapítani a zavarodottságot, amit a férfi keltett bennem. Ryan láthatóan a gondolataiba merült. – Hú – sóhajtott, és felpillantott a lépcsőre. – Mi az? Hátranéztem, követve a tekintete irányát. – Semmi – rázta meg a fejét. – Csak eszembe jutott, amikor múltkor itt voltam ebben a lépcsőfordulóban. Sokkal vacakabbul néztem ki, mint te egy pár perccel ezelőtt. Felnevettem. – Akkor ez a legjobb hely pánikrohamokhoz, nem? – Én éppen arra gondoltam, hogy inkább a béke kapuja van itt. Ott kint az őrület... – intett az ajtó felé. – Itt bent a menedék – állapította meg határozottan. – Készen állsz arra, hogy visszatérj az őrületbe? Ryan kinyújtotta a kezét, és felhúzott engem a lépcsőről. – Nem bújhatsz el itt örökké. Nagyot nyögtem. – Nem, de a menedékben jobban érzem magam. – Nagy sóhaj szakadt fel a tüdőmből. – Örülök, hogy eljöttél ma este. – Én is örülök – felelte gyengéden; a szemembe nézett, és megsimogatta az arcomat. – Gondolj bele, lemaradtam volna a mennyei előadásodról és a titkos pánikrohamodról egyetlen éjszaka leforgása alatt. – Ne szívass! – Megpróbáltam oldalba bökni az ujjammal, de elkapta a kezem. Kezének érintése érdekes dolgokat művelt a szívemmel. – Gyere, édes – intett a fejével, és az ajtóhoz vezetett. – Az őrület már vár. Én léptem ki az ajtón elsőként. Ryan néhány percig hátramaradt, mert nem akartuk felbolygatni a kedélyeket azzal, hogy kettesben bukkanunk elő. A testőrcsapat egyik tagja a lépcsőház ajtaja előtt állt őrt. Meg kell hagyni, megdolgozott a pénzéért.

100

Elfoglaltam a helyemet a pult mögött, ahol Marie és Tammy üdvözölt, mindketten fülig érő szájjal. – Na, kirúgsz, vagy fizetésemelést adsz? – cukkolt Marie. – Lenyűgöző voltál odafent! – áradozott Tammy, és egy pillanatra a karjába szorított. A szememet forgatva rájuk mosolyogtam, aztán mentem tovább a dolgomra, csapolni. Éjjel fél egy felé járt már, amikor megrezzent a mobil a zsebemben; Ryan a bokszból írt SMS-t. „Túl sokan figyelnek, holnap hívlak.” „Ok, forgatsz?” Ryan nézte, ahogy bepötyögöm a választ. „Igen, egész nap, és éjjel is, kb. 1-ig.” összeszorította a száját, amikor beírta az üzenetet. „Itt leszek”, írtam be. „Gondolkozz a vasárnapi programunkon, jó?” „Ok.” „Megígéred?” Ryan most egyenesen a szemembe nézett. Ránéztem, elmosolyodtam, és a szívem fölé rajzolt kereszttel jeleztem, hogy becsületszavamat adom. Ryan visszadugta a telefont a zakójába. Néztem, ahogy elindul az ajtó felé, testőreitől körülvéve. Abban a másodpercben, ahogy kilépett a saját privát őrületébe, női sikolyok és vakuvillogás töltötte be az éjszakát. A SZOMBAT DÉLELŐTT JELENTŐS RÉSZÉT azzal töltöttem, hogy megpróbáltam kiötölni, hova mehetnénk vasárnap. Nem mintha bárhová is elvihetném Ryant anélkül, hogy feltűnést keltenénk. Vajon a többi híresség mivel kapcsolódik ki? Egy sereg olyan képet láttam már, amin egy-egy híres sztár jött-ment a városban, és hétköznapi dolgokkal foglalatoskodott; például megpróbált meginni egy vacak csésze kávét, vagy éppen megebédelni. Az a szimpla tény, hogy láthattam ezeket a képeket, ráébresztett, hogy kevés olyan dolog létezhet, amit vizsla tekintetek nélkül megtehetnének. Eszembe jutottak Ryan mellékesen elmormolt szavai, amikor először

101

találkoztunk: „Sok mindent magától értetődőnek hiszünk”. Most már értettem, mire gondolt. Ő már soha nem sétálhatott ki úgy egy bolt vagy egy étterem ajtaján, hogy ne álljanak rá lesben, fotóra és autogramra várva. Vajon hozzászoknak a sztárok valaha is az őrülethez, vagy csak kifejlesztenek egy technikát, amivel ki tudják zárni a külvilágot? Ryan még csak most lett híres, és én tudtam, hogy nem szereti ezt a felhajtást. Olyan helyre akartam vinni, ahol önmaga lehet. Nevetnem kellett, amikor arra gondoltam, hogy eddig még semmi más nem jutott eszembe, mint hogy bebújjunk a lépcsőházamba. Hmm... egy hely, az emberektől távol; egy hely, ahol szabadon mozoghat, mégis észrevétlen marad. Nyugodt... elzárt... szórakoztató... biztonságos. És akkor beugrott. – Szia, Al bácsi, Taryn vagyok. Hogy vagy? Némi udvariaskodás után rátértem a lényegre. – Használja valaki a papi kunyhóját a hétvégén? Eljött egy barátom látogatóba, és az jutott eszembe, hogy elmehetnénk oda kirándulni. Ha már így sziporkázni kezdtem, ideje volt a terv többi részét is megvalósítani. Be kell szereznem némi ennivalót, és be kell pakolnom az autóba, írtam egy listát, hogy semmit se felejtsek el, és célba vettem a boltot. Két órával később minden megvolt, amit felírtam a listára, és a csomagtartómban ott várakozott minden szükséges holmi. A vendégszoba gardróbjába tartottam épp, amikor Ryan hívott. – Szia, mi újság? – kérdeztem, és nyögve arrébb toltam néhány súlyos dobozt az útból. – Mire készülsz? – nevetett Ryan a telefonon is áthallatszó mordulásokra. – Előásom a hűtőtáskámat. Maguk alá temették a dobozok. – Hűtőtáska? Mire kell az neked? – Holnapra kell. A franc! – kiáltottam fel, mert a telefon kicsusszant a fülem alól, és a földre esett. – Halló? – szóltam bele sietve.

102

Reméltem, hogy nem tettem le véletlenül, aztán megkönnyebbülten hallottam a nevetését. – Bocs, leugrott a mobilom. Na jó, most már abbahagyhatod a röhögést. – Na szóval te hova mész holnap? – kérdezte. Imádtam a szarkasztikus humorát. – Ó, az titok. Majd meglátod, ha odaérünk – ugrattam. – Titok? Tényleg nem akarod elárulni, hova megyünk? – Nem ám! Meglepetés. De tuti tetszeni fog – nevettem. – Meg kell bíznod bennem. – Ajjaj. Kezdek aggódni. – Aggódsz? – kérdeztem. – Ne aggódj. Jól elduglak az emberek elől. Olyan helyre megyünk, ami... nyugodt. De az odaút eltart pár óráig. – Kezd izgalmas lenni a dolog – szólt Ryan, hallható kíváncsisággal. – Ja, és hozzál meleg, kényelmes ruhákat, mert egy darabig a szabadban leszünk. A biztonság kedvéért pótruhákat is csomagolj. Elképzeltem, ahogy egyikünk beleesik a tóba. – Ez egyre izgalmasabb. – Jól van. Most mondd el, hogyan, mikor és hol vehetlek fel holnap. – Ezen már gondolkoztam – sóhajtott fel. – Tudod, hogy nem ugorhatok be csak úgy egy kocsiba a szálloda előtt. Talán felvehetnél a forgatáson, de... Hallottam a lélegzetét, ahogy töprengett. – Nos? – kérdeztem. – El kell bújnom, hogy a többiek ne vegyék észre, amikor elmegyek – szólt aggodalmasan. – Elbújni? Hogyan? Bebújsz a csomagtartóba? – viccelődtem, hátha ezzel felvidítom egy kicsit. – Á, csak hozz egy takarót. A rohadt életbe, hogy utálom ezt – dohogott. – Semmi gond, Ryan. Megértem. Megtesszük, amit kell. Nem probléma.

103

Ryan elmagyarázta, hogyan jutok el a beszállítóknak fenntartott kapuig, ahol már előre jelzi az érkezésemet a biztonsági őröknek. Így lehetett a legkönnyebben elhozni őt, de így sem volt egyszerű. A forgatásról mindig kiszivárogtak a hírek, és Ryan aggódott, hogy a lesifotósok követni fognak minket. A megbeszélésünk után új ötletem támadt. Újra elővettem a telefont. – Szia, Tammy. Kérni szeretnék valamit... Vasárnap, kora reggel lefékeztem a körülzárt forgatási terület bejáratánál. Az egész helyszínt három méter magas, zárt kerítés és betonfal vette körül. Félelmetes volt. A biztonsági őr, aki hozzám lépett, pisztolyt viselt a derekán. – Jó napot. Taryn Mitchell vagyok. Egy küldeményt hoztam – mondtam az őrnek. A férfi ránézett a táblájára felírt névsorra. Elkérte a jogosítványomat, hogy azzal igazoljam magam, aztán kinyittatta a kocsi hátulját, mielőtt továbbengedett volna. – Mehet – intett, és jelzett a másik biztonsági őrnek, hogy félretolhatja a torlaszt. Megálltam egy sor áruszállító autó mellett, és megláttam Ryant az egyik sátornál. Mindenhol emberek jöttek-mentek, úgyhogy megpróbáltam elvegyülni a tömegben. – Jó reggelt, Mr. Christensen – üdvözöltem, megpöccintve a kalapomat. Néhányan elsétáltak mellettünk. – Jó reggelt – rezzent össze zavartan Ryan. – Kész vagy? – formáztam hangtalanul a szavakat. Ryan felemelte a táskáját, és követett a teherautók és furgonok közé. Megnyomtam a távirányító gombját, mire felvillant a kocsi lámpája. – Szép furgon, Miss Mitchell – mormolta Ryan. – Bond, Taryn Bond – dörmögtem vissza. Ryan beugrott a kisteherautó hátuljába, én pedig gyorsan rácsuktam az ajtót. Az őrök félretolták a torlaszt, és én szépen elhajtottam az ott várakozó paparazzosereg szeme láttára. Ryan nem tudta abbahagyni a hahotázást, mikor már az úton haladtunk.

104

– Honnan a fenéből szereztél furgont? – kérdezte, miközben átmászott az első ülésre. – Tammyé. Levettem a fejemről a T&P Áruszállítás feliratú baseballsapkát, és megráztam a hajamat. – Tammynek ételszállító cége van. Ne merj hozzáérni azokhoz a sütikhez, különben kinyír. – Miss Bond, maga elképesztő – nevetett Ryan. Visszagurultam Pete és Tammy házához. Tammyvel slusszkulcsot cseréltünk, és Ryan mindkettejüknek köszönetet mondott. – Nagyszerűek vagytok – jelentette ki. – Jó szórakozást! – paskolta meg a karját Pete. – Érezzétek jól magatokat. – Most már elmondod, hová megyünk, vagy még mindig titok? – bökött oldalba Ryan, amikor felhajtottam az autópályára. Ránéztem, és elmosolyodtam. Ryan a táblákat nézte, hátha így rájön az útirányra. – Észak-kelet felé – válaszoltam. Ryan rám nézett, és csak ingatta a fejét. Majd szétvetette a kíváncsiság, de én kitartottam. – És meddig megyünk északkelet felé? – tapogatózott. Ránéztem az órára a műszerfalon. – Még egy óráig és negyven percig. Ryan az utazás jó részében az ujjait harapdálta. Észrevettem, hogy rágja a körmét. – Tetszik ez az autó – szólalt meg, és lehunyta a szemét. – Nagyon kényelmes az ülése. Infiniti, ugye? – Az. M45-ös. – Ébressz fel, ha megérkeztünk – vetette oda nekem. – Fenéket! – döftem oldalba. Ryan megrezzent, és nevetve elhúzódott előlem. – Ébren kell maradnod. Már csak negyedórára voltunk az úti célunktól, amikor megálltam a helyi vegyesbolt és benzinkút parkolójában. A családommal mindig itt álltunk meg, mielőtt a faházhoz értünk. Hátratolattam a parkoló végében húzódó fasorig, hogy Ryant senki ne vegye észre.

105

– Iszom egy kávét – feleltem Ryan kimondatlan kérdésére. – Te kérsz valamit? – Igen, hoznál nekem egy hosszú kávét? – kérdezte, és kotorászni kezdett a zsebében. Vágtam egy grimaszt, és figyelmen kívül hagytam a kezében tartott pénzt. – Kérsz bele valamit? Tejszín, cukor? – kérdeztem. Fél lábbal már kiléptem az autóból. – Igen, jó világosan kérem, és három cukorral. Tessék, vedd el – erősködött, és felém nyújtott egy húszdollárost. – Hagyjuk, van nálam. – Ugyan, engedd már meg, hogy legalább egy nyavalyás csésze kávéra meghívjalak! – unszolt Ryan. Kissé idegesnek látszott. – Hát jó – suttogtam, és vágtam egy grimaszt. Nem akartam vitatkozni. Kihúztam a pénzt az ujjai közül. Amíg fizettem a két kávéért, megláttam, hogy Ryan képe van az egyik pletykalap címoldalán. A háta mögött a sörözőm bejárata látszott. Fogtam a magazint, és gyorsan átlapoztam, hogy lássam, mit hordtak össze. A fotóit körülvevő süketelés között találtam még egy olyan képet, ahol Ryan és a két színésznő kilép a pub ajtaján. Elolvastam a képfeliratot: Suzanne egyre közelebb kerül Ryanhez. A páros sok időt tölt kettesben a forgatás alatt és a szünetekben egyaránt, bár mindketten tagadják a kapcsolatot. A párost október 4-én is látták egymás társaságában, amikor távoztak az egyik helyi klubból egy éjszakába nyúló parti után Seaport belvárosában. „Ryan és Suzanne egész este egymás közelében voltak, és boldognak tűntek” – számolt be egy szemtanú. Becsaptam az újságot, és visszatettem a polcra. Én tudtam az igazságot; Ryan alig nézett rá Suzanne-ra azon az éjszakán – azzal volt elfoglalva, hogy engem nézzen, és az én pólómat viselje, az én kocsmámban. Féktelenül mosolyogtam; ebben a szent pillanatban is éppen az én autómban ül, és rám vár.

106

– Vettem két kolbászos-tojásos-sajtos muffint – szóltam, és átadtam Ryannek a visszajárót és a zacskót. – Nagyszerű! Éhes vagyok. – Gondoltam, hogy az lehetsz. Hé, nekem is hagyj belőle! – kacsintottam rá. Már a második szendvicset csomagolta ki, miközben még az elsőt ette. – Tessék, harapj egyet – kuncogott, de mielőtt a számhoz tartotta volna a muffint, még kiharapott egy jókorát belőle. Befordultam utunk utolsó útszakaszának utolsó kanyarjába. Az utolsó néhány kilométeren az utat mindkét oldalon magas fenyők és terebélyes fák szegélyezték; a levegőt betöltötte az erdő friss illata. A fák levelei most kezdtek őszies színeket ölteni, a szélvédőn csodálatos árnyalatok pompáztak. Ráfordultam a nagyapám kunyhójához vezető árnyas behajtóra, és megálltam, hogy kinyissam a rácsos fémkaput, ami arra szolgált, hogy távol tartsa az idegen autókat a birtoktól. Ryan levette a napszemüvegét; szeme tágra nyílt a csodálkozástól. – Üdvözöllek a nagyapám horgászkunyhójánál – mosolyogtam rá, miközben felhajtottunk a házhoz. – Kunyhó? Ez nem kunyhó – jelentette ki Ryan, és a házra mutatott. Ámulva mosolygott. Az erdő rejtekében meghúzódva A alakú gerendavázra épült ház állt, tetején faborítással, ami oldalról is körülvette az építményt és a hozzá csatlakozó hatalmas kőkéményt. A ház csupa üveg homlokzatában visszatükröződött a fák lombján áttörő napsugár. Az épület hátuljához lábakon álló, fedett verandát építettek, ami a tóra nézett. – Nem is olyan nagy. Csak két hálószoba van benne – feleltem Ryan pillantására. Leparkoltam a kövezett kocsibeállón, ami közvetlenül a tornáchoz vezető lépcső mellett helyezkedett el. Ryan segített felcipelni a hűtőtáskát a bejárathoz. Gyorsan körbevezettem a házban, közben felkapcsoltam az áramot és a vizet. – Ez fantasztikus – lelkendezett Ryan. Néztem, ahogy sétálgat a szobákban, és közben mindent megérint és megfigyel.

107

– Hát ezért nem akartam elrontani a meglepetést – mutattam izgatottan mosolygó arcára. – Ha kipakoltunk az autóból, akkor szerintem ki is mehetnénk a tóra... horgászni – lengettem meg előtte a gilisztás dobozt. – Horgászni megyünk? – esett le Ryan álla. – Te tudsz horgászni? – Mi az hogy! – vágtam rá. – Hát ezért hoztalak ide. Arra gondoltam, hogy kivihetnénk a csónakot a tóra. Leballagtunk a köves fölhajtón át a kis garázshoz, ahol a csónakot tartottuk. A csónak ezüstszürkére volt festve, cirkalmas fekete és piros csíkok díszítették, belseje sötétszürke volt. – Szép! – szólt Ryan, miután kinyitotta a garázskaput. – Ötméteres, ugye? – A1 nagybátyámé – bólintottam. – Ez volt az apámmal közös csónakjuk, de... szóval... kelten épp belefértek. Felmásztam a nagy quadra, amivel a vízhez szoktuk vontatni a csónakot, de amikor megpróbáltam beindítani, kiderült, hogy lemerült az akkumulátor. – Hozd ide a kocsidat. Bebikázzuk – szólt magabiztosan Ryan. Ryan remekül érezte magát, miközben az indítókábellel ügyeskedett, és a quadot bütykölte. Olyan volt, akár egy gyerek az édességboltban, boldog volt és nyugodt. Imádtam, hogy meg tudja szerelni a dolgokat. Az apámra emlékeztetett. Hátratolatott a quaddal, én pedig segítettem neki ráakasztani a kötelet a csónakszállítóra. A vállába kapaszkodva felültem mögé a terepmotorra. A szükségesnél egy kicsit jobban meg is szorongattam a vállát, hogy megmasszírozzam feszült izmait. A nyögéséből ítélve jólesett neki az érintésem. – Kapaszkodj! Ryan megveregette és megszorította a combomat, aztán gázt adott, és elindultunk. Az államat a vállán pihentettem, a könnyű szellő az arcomba fújta a hajam. Fagyos orromat meleg nyakába fúrtam, hogy emlékezetembe véssem a mostani finom illatát is. Azt kívántam, bárcsak messzebbre kellene mennünk, hogy tovább kapaszkodhassak így belé, de a garázs és a tó között nem volt nagy a távolság.

108

Fényesen ragyogott fölöttünk a déli nap. Ryan betolta a vízbe a csónakszállítót, és segített a vízre ereszteni a csónakot. Jó csapatot alkottunk. Vidáman meg-meglökött, miközben visszasétáltunk a felhajtóra a holminkért. Nem tudta abbahagyni a vigyorgást, és egyre csak a fejét rázta. Becuccoltunk minden szükséges dolgot a csónakba – horgászfelszerelést, sört és szendvicseket –, majd Ryan beindította a kis csónakmotort. A levegő még mindig csendes volt, és nem volt olyan hideg, mint az előző napokban. A tó mozdulatlan vize visszaverte a fák és az ég képét, akár egy óriási tükör. Lejjebb toltam a napszemüvegemet, hogy jól megnézhessem Ryant, amint a csónakot vezeti. Olyan jól festett a kék farmerjében, fehér pólójában és barna kabátjában. Arcán üdvözült mosoly ragyogott. Nagyon örültem, hogy így élvezi ezt a kis mininyaralást. – Menjünk azok felé a fák felé – mutattam előre. – Az volt apa kedvenc helye. Ott mindig jól kaptak a halak. – Na és honnan jött az ötlet, hogy horgásszunk? – kérdezte Ryan, miközben bedobta a horgot. – Tőled – nevettem fel. Úgy döntöttem, giliszta helyett inkább műcsalit teszek a horogra. – Tőlem? Mondtam én neked valaha is, hogy szeretek horgászni? – Igen, amikor először találkoztunk. Megmutattad a sebhelyet, ahol a bátyád a karodba akasztotta a horgát. Ryan rám nézett, és elmosolyodott. – Jó a memóriád. Én ezt már el is felejtettem. Itt horgászott apukád legszívesebben? Most már értem is, hogy miért. Gyönyörű ez a hely. Mélyet szippantottam a fenyő- és avarillatú levegőből. Teljesen más volt, mint az óceán felől áradó illat. Ryan egy pillanatra rám nézett, és az ajkába harapott. – Megkérdezhetem, mi történt? – szólt habozva. – Az apukáddal? Elszorult a torkom; már a gondolat is fájt. – Az orvosok szerint súlyos szívrohama volt – szipogtam. – Pont a munka ünnepe után volt, tavaly szeptemberben. Valamiért éppen kicsi volt a forgalom, és apa azt mondta, ne dolgozzak aznap este, majd ő bezárja a bárt.

109

Mintha még most is hallottam volna apám szavait. Elborult az arcom. Amikor hazaértem, a földön fekve találtam rá. Megpróbáltam újraéleszteni, amíg a mentő kiér, de már késő volt. – Nagyon sajnálom – nézett rám bocsánatkérően Ryan. – Köszönöm. Először nagyon nehéz volt, de már kezdem feldolgozni. Próbálok csak a szép időkre gondolni. – És... az anyukád? – Ryan úgy nézett, mint aki máris megbánta a kérdést. Újra nagy levegőt vettem, és pár másodpercig bent tartottam. – Anyukámat elütötte egy autó. – Összerándultam az emléktől. – A bevásárlókocsit tolta a parkolóban, amikor egy idősebb nő túl gyorsan tolatott ki a parkolóhelyéről, és elütötte. Anyukámnak összetört a csípője, és megsérült a combartériája. Az orvosok már nem tudták megmenteni. Óvatosan féken tartottam az emléket, hogy ne uralkodjon el rajtam. Amikor a szüleimről beszéltem, mintha újraéltem volna a történteket. Ryan átlépett mellém a csónakban, és gyengéden megdörzsölte a hátamat. – Sajnálom. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet neked. – Igen, nehéz, de tovább kell lépni, tudod? Addig nem is tudhatod, mennyire hiányzik valami, amíg véget nem ér – feleltem a szemébe nézve. Ryan a derekamon tartotta a karját. A jelenléte hihetetlenül vigasztaló volt. Hirtelen éreztem, hogy megrándul a horgászbotom. – Hoppá, azt hiszem, kapás van! Elkezdtem feltekerni a zsinórt. Ryan gyorsan megfogta a hálót, és kihajolt oldalra, hogy lássa, mit fogtam. – Ez igen! – szólt lelkesen, és beszákolta a horgomra akadt pisztrángsügért. – Van vagy harminc centi. Ryant megkértem, hogy szedje le a horogról a halat. – Szép munka! – mosolygott. Cuppogtam néhányat szerencsétlen halra, aztán visszaeresztettem a tóba. – Viszlát, Sügér uraság! – Mesélj még magadról! – kérte Ryan.

110

– Mit szeretnél tudni? – Mindent – jelentette ki határozottan. Horgászás közben egy csomó kérdést tett fel, én pedig azon kaptam magam, hogy az egész életemet elmesélem neki. Néhány témával kapcsolatban nekem is eszembe jutott egy-egy kérdés, és habozás nélkül megosztott velem mindent ő is, amit csak tudni akartam. – Igazából New York állam északi részén születtem – mondtam, szippantottam egyet a hegyi levegőből. – Watkins Glentől nem messze nőttem fel. Hallottál már róla? – Persze – felelte. – Egyszer jártam is ott. Apám elvitt megnézni egy futamot. Elmosolyodtam. – A házunk két kilométerre volt a versenypályától. – Meddig laktatok ott? – Majdnem tizennégy éves koromig. Akkor költöztünk Seaportba, amikor a nagyapám megbetegedett. Hátrasöpörtem a hajam a vállamról. – Azt hittem, Seaportban nőttél fel. Valamiért azt gondoltam, mindig is apukád vezette a sörözőt. – Nem, apa a Corning üveggyárban dolgozott. Sokáig a gyár alelnöke volt. De aztán a nagyapám agyvérzést kapott, úgyhogy ideköltöztünk, hogy ápolhassuk. Azt hiszem, apa nagyon szerette a munkáját, de amikor ez történt... úgy érzem, éppen ideje volt, hogy lemondjon, és kicsit visszavegyen a tempóból. Az az igazság, hogy boldogabbnak láttam, amikor a pubot vezette. – És az anyukád? Ő is dolgozott? Bólintottam, és belekortyoltam a sörömbe. – Az Ithaca Egyetem felvételi irodájában dolgozott. Én is oda készültem középiskola után, de... ember tervez, Isten végez. Átköltöztünk ide, és a Brown közelebb volt. Hát te? Hová jártál egyetemre? Ryan zavartan elmosolyodott. – Két évig jártam a Pittre. – A pittsburghi egyetemre? – hitetlenkedtem.

111

Bólintott. – Komolyan azt terveztem, hogy építészetből diplomázom – folytatta bűnbánóan. – Házakat és épületeket akartam tervezni. Imádok rajzolni. – De aztán félbehagytad? – Akkoriban otthon laktam, eljártam az órákra, és néha szerepeltem a helyi színházban. Az egyik színésztanárom szólt, hogy nyílt meghallgatás lesz Los Angelesben, úgyhogy elmentem, és nem sokkal ezután megkaptam az első komolyabb filmszerepemet. Azóta már sokkal bonyolultabb az életem – nevetgélt. – Szereznem kellett ügynököt és menedzsert... meg persze ügyvédet! – Bedobta a horgot a vízbe. – Néha elgondolkozom rajta, vajon hogyan alakult volna az életem, ha az egyetemen maradok, és nem szállok fel arra a Los Angelesbe tartó gépre. – Én szeretem azt hinni, hogy minden okkal történik. Ha nem ültél volna azon a repülőn, akkor valószínűleg most nem ülnél itt ebben a csónakban sem. – Igazad van – mosolygott vidáman. – Márpedig ezt igazán kár lett volna kihagyni. Egyszer szeretnék én is egy ilyen helyet. Egy házat a tó partján az erdő szívében, csónakkikötővel, odabent nagy kőkandallóval... – Néha hiányzik a házunk, amiben Glen mellett laktunk – szóltam. – Ott is volt a közelben egy tó, olyasmi, mint ez, csak kisebb. Nagy, fehér farmházban laktunk, amihez hatalmas udvar tartozott. Volt egy kötélhintánk, ami az egyik nagy tölgyfán függött, és a tó fölé lehetett lendülni vele; emlékszem a töltés tetejéről indultunk, leszaladtunk a kitaposott ösvényen, és akkorát ugrottunk, amekkorát csak tudtunk. Az volt a játék, hogy ki tud messzebbre lendülni. Ryan vigyorogva rám nézett. – Jó nagy csibész lehettél kiskorodban. Kinyújtottam a lábamat, ahogy eszembe jutott, hogy ugráltam le annak idején a kötélhintáról. – Az volt a nyár legjobb része, amikor megérett a szőlő. Apa épített egy hatalmas lugast az udvaron, amit befuttatott szőlővel. Emlékszem, reggel az volt az első dolgom, hogy leszedjem a harmatos szőlőfürtöket. Apa mindig azt mondta, hogy ez a természet bora – merengtem. – Te tudod, hogyan készül a bor?

112

– Valamennyire. Összességében azért az elfogyasztásáról többet tudok. És te? Bólintottam. – A családom sokáig néhány pincészet résztulajdonosa volt. Most három működő pincészetben van érdekeltségem. – Tényleg? – kérdezte meglepetten Ryan. Ismét bólintottam. – A szüleim sok pénzt fektettek be helyi pincészetekbe. Régebben ötnek is a résztulajdonosai voltunk, de az egyiknek eladtuk a részvényeit, kettő pedig egyesült. Miután apám meghalt, én örököltem a részvényeket. Most kültag vagyok, de néha még mindig részt veszek a döntésekben. Nagyon jó barátságban voltunk a pincészetet működtető családokkal; néhányukat születésemtől fogva ismerem. – Igazi üzletasszony vagy – jegyezte meg Ryan. – Szeretem a változatosságot. Nem is szólva a biztos jövedelemről és a remek borkapcsolatokról – vontam vállat. – Tammy szállítmányozási cégében is csendestárs vagyok; csendben maradok, és ráhagyom, hogy irányítsa a céget saját belátása szerint. Ryan újra bedobta a horgot. – Nem nehéz közös üzletet vinni a barátoddal? – Nem, még nem. Tammy és én mindent lepapíroztunk. Mindketten hivatalosan is társak vagyunk egy korlátolt felelősségű társaságban. Én adtam neki az indulótőkét. Segíteni akartam a barátomnak, de meg is akarom tartani a barátomat, akármi is történik. Egy dolog az üzleti kapcsolat, és egy másik a régi barátság. Tammy bármikor kivásárolhatja a tulajdonrészemet. – Akkor csak, hogy tisztán lássunk: van egy söröződ, résztulajdonos vagy néhány pincészetben, és csendestárs egy ételszállító cégnél. Kihagytam valamit? – Hát, van még az ólomüveg-biznisz – mormoltam. – De az már inkább csak hobbi. Emlékszel a nagy, üvegből készült „Mitchell’s Pub” feliratra, ami a bárpult mögött lóg? Ryan bólintott. – Azt én csináltam. – Te csináltad? – ismételte elismerően.

113

– Készítettem pár munkát néhány helyi cégnek is. Ott van például a pub melletti könyvesbolt... azoknak is én csináltam a feliratot. – Hoppá, fogtam valamit! Ryan feltekerte a zsinórt: egy kisebb sügér akadt a horogra. – Finom volt a kukac? Hm? – kérdezte a haltól, mintha jó barátok lennének. Felnevettem. – Na és a te szüleid? – kérdeztem. – Apám fogorvos – felelte büszkén. Felhúzta az ajkát, hogy megvillantsa a fogait. – Ez itt az ő keze munkáját dicséri – mutatta a fogsorát az ujjával. – Tizenhat éves koromig fogszabályzót viseltem. – Menő lehettél a csajoknál – ugrattam. – Ja persze, csak úgy ragadtak rám. Örültem, amikor végre levehettem. – Egy pillanatra elhallgatott, és meghúzta a sörét. – Anyám öröktől fogva apám asszisztense volt. Nagyjából ő működteti az egész rendelőt. Mindig azzal cukkoljuk apát, hogy nincs más dolga, minthogy beessen, és megkérje az embereket, hogy mondják: „áá”. A többit anya csinálja. Eltelt egy vagy két perc, én pedig magam előtt láttam Ryan apjának fogorvosi rendelőjét, ahogy elárasztják az új páciensek. Hangosan fel kellett nevetnem. – Mi olyan vicces? – kérdezte. – Csak elképzeltem apukád várótermében az új páciensek százait, akik mind fiatalok és nőneműek! „Ó, Dr. Christensen, azt hiszem, kilyukadt a fogam. Ja igen, és nem tudna bemutatni a fiának?” – Hah! Vicces, hogy ezt mondod. Ha ismeretlen telefonál, hogy időpontot kérjen... ha még nincs negyvenéves és nőnemű, esélye sincs. Anyám azonnal lecsapja a kagylót. – Még szerencse, hogy már van fogorvosom – nevettem. – Gondoltam, a szüleid akár osztályozhatnák is neked a nőket. Csak azok kaphatják meg a telefonszámodat, akiknek nincs fogköve. Ryan annyira nevetett, hogy észre se vette az újabb kapást. Letettem a botomat, és felemeltem a szákot. – Odanézz! – rikkantotta Ryan.

114

Hatalmas hal akadt a horogra. Szegény jószág vadul dobálta magát. Ryan arcát beragyogta a mosoly; ez a hely neki is szerencsét hozott. – Hm, ez finom lesz – emelte fel a halat. – Nem, nem... visszaengedjük – emlékeztettem. Egész délután horgásztunk a tavon. Megtudtam néhány belső titkot a filmiparról, és elmondta, hogy egy alkalommal megsérült, amikor kaszkadőr nélkül vettek fel egy veszélyes akciójelenetet. Elmesélte, hogy a Tengerpart forgatásán milyen mutatványokat kellett elvégeznie, és hogy minden mozdulatot pontos koreográfia szerint hajtanak végre. Érdekes dolgokat tudtam meg a zöld háttér előtt felvett jelenetekről, és arról, hogy olykor egy hatalmas épületben forgatnak, de a számítógépes grafika és látvány beállítása után úgy tűnik, mintha odakint lettek volna. Békésen ejtőztünk a csónakban, és néztük a lengedező szélben repkedő sólymokat. A lemenő nap csodálatos narancs és vörös árnyalatokat festett a horizontra, a víz tükrét fagyos szél borzolta. Órák hosszú során át osztottuk meg egymással történeteinket, gondolatainkat, rokon- és ellenszenveinket, reményeinket és álmainkat. Sokszor megnevettettük egymást. Az egész olyan valószerűtlen volt. – Hát ez nagyon jó volt – jelentette ki Ryan, miközben kikötötte a csónakot. Felgyalogoltunk a faházig, és ő kivette a horgászbotjaimat a kezemből. – Köszönöm – szólt halkan. Mosolya igazán őszinte volt. Finoman megbökte a karjával az enyémet. Nagyon boldog voltam, hogy jól érezte magát, és hogy több halat fogott nálam. Bár nem tűnt hiúnak, de azért csak férfi volt, az önérzetének kellett a siker. Hirtelen úgy éreztem, muszáj megfognom a kezét, miközben a ház felé sétálunk; a karja majdnem hozzám ért. Ez lett volna a tökéletes pillanat, de nem voltunk olyan viszonyban. Azon gondolkoztam, hogy leszünk-e egyáltalán valaha. Az az igazság, hogy szinte láttam magam előtt, hogy Ryan az életem része, és én az övé. De életének az a szelete, amit elképzeltem, az itt és most volt, a béke és az

115

együttlét ideje – a normális élet. Az a fajta élet, amit a legtöbb ember él ezen a bolygón. A valóságban Ryan élete most minden volt, csak nem normális, és ezt nehéz volt elképzelnem. A zűrzavar, a felhajtás a mindennapjaihoz tartozott, folyamatosan nyomon követték, és vadásztak rá. Semmi magánélete nem volt. Ahhoz, hogy a legbizalmasabb ügyeit megvédje a nyilvánosságtól, a puszta létezését is titokban kellett tartani. Micsoda szervezkedésre volt szükség most is ahhoz, hogy azt csinálhassa, amit szeret! Végig, amíg a tavon voltunk, a nyelvemen volt a kérdés, egyáltalán miért éri meg neki a színészkedés – megéri-e mindezt a nagy felhajtást. Talán mégis volt a személyiségének egy olyan vonása, ami igényelte a felé áradó állandó figyelmet? Vagy izgalmas volt, hogy mindig más bőrébe bújhat, hiszen ezt teszik a színészek – egy rövid időre valaki más életét élik. De képtelen voltam kimondani a gondolataimat. A kérdéseim így megválaszolatlanok maradtak. De a leggyötrőbb kérdésem az volt, hogy egyáltalán megférhet-e egymás mellett a béke és az őrület.

116

7. FE J E ZE T

Felismerések – FÁZOM. – VACOGOTT A FOGAM a tavon töltött órák után. Feltekertem a fali hősugárzókat, hogy felmelegedjen a ház. – Ryan, megtennéd, hogy hozol néhány fahasábot a ház oldala mellől? Tüzet akarok gyújtani. A pult alól elővettem a nagy teáskannát, megtöltöttem vízzel, és a tűzhelyre tettem. A gyomrom meg-megkordult, közelgett a vacsoraidő. Ryan behozott egy nyaláb tűzifát, és én segítettem neki lerakni a hasábokat a kandalló mellé. – Abban a dobozban van az alágyújtós – mutattam neki az irányt. Raktam egy marék aprófát is a tűzre, hogy feléledjen a láng. – Igazi cserkészlány vagy – viccelődött Ryan, és megbökte a lábamat. – Nem éppen. Nem tudok tüzet gyújtani öngyújtó és gyufa nélkül. Nagy bajban lennék, ha az erdőben kellene életben maradnom. – Egyszer találkoztam azzal a túlélő csávóval a tévéből – mondta Ryan. – Tudod, kire gondolok? – Kire? Arra a pasira, akit ledobnak a legdurvább helyeken, aztán lefilmezik, ahogy békákat meg ilyeneket eszik? – kérdeztem vissza. – Aha, arra – bólintott. – Találkoztam vele egy partin. Elég fura figura. Vad dolgokat mesélt. – Te is eléggé hasonlítasz rá – nevettem fel. – Teli van az inged fadarabokkal. – Lecsippentettem néhány szálkát az ingujjáról, ő

pedig leszedett még párat, ami a mellkasára tapadt. – Menjünk ki, és söpörjük le rólad a többit. Kiléptünk a fapadlós tornácra, és nekiláttam, hogy kezemmel letisztogassam a port a karjáról. Ahelyett, hogy segített volna, Ryan moccanás nélkül állt, és engem bámult, mialatt az ingujját porolgattam. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy vajon most megpróbál-e megcsókolni. Olyan közel voltunk egymáshoz; másra sem tudtam gondolni, mint hogy megkóstoljam őt. Csak egy pár centit kellene előrehajolnia. Örömmel megadnám magam... A mozdulataim lelassultak, ahogy megpróbáltam a legapróbb szálkákat is kiszedegetni. Tekintetemet Ryan ingének anyagára és vonalára szegeztem, mivel a szemébe képtelen voltam belenézni. Vajon milyen érzés lenne telt ajkának érintése az ajkamon? Milyen érzés lenne, ha a kezemet izmos mellkasára simítanám? Egy pillanatra megértettem azokat a beteg rajongókat, akik le akarják tépni róla az inget. Most én is ezt fontolgattam, azután jöhet a cipő, az öv, a farmer... El kellett hessegetnem ezeket az érzéseket. Veszélyes vágányra tévedtek a gondolataim. – A többit már te is le tudod szedni – motyogtam, majd gyorsan sarkon fordultam, és visszasiettem a faházba. Ne tedd ezt magaddal, Taryn. Ő nem lehet a tiéd. Alaposan megmostam a kezem a csap alatt, és kivettem az ennivalót a hűtőből. – Mi készül? – kérdezte Ryan, amikor belépett a konyhába. Éppen két hatalmas homárfarkat mostam le, amit frissen vettem a halboltban. Ryan átpillantott a vállam fölött. – Mmm, homár – vigyorgott, és cuppantott egyet. – Segítsek? Feltűnt, hogy amikor mellettem áll, ügyel arra, hogy testünk ne érjen egymáshoz. Tartott egy szerény, de biztonságos távolságot. Nem voltam biztos benne, hogy szándékosan teszi-e. Ryan leült az asztalhoz, ugyanarra a székre, amin az apám ült mindig. Elmosolyodtam az emléktől. Úgy képzeltem, apámnak tetszene az a férfi, aki most elfoglalta a helyét az asztalnál. Ryan és az apám nagyon jól kijöttek volna egymással.

118

Kellemesen megvacsoráztunk, mögöttünk ropogott a tűz, a rádióból halk zene szólt. Ami azt illeti, elég romantikus volt az este. Ekkor azonban a gyomromba idegesség kúszott a tudattól, hogy itt vagyok egyedül A Férfival egy elzárt kunyhóban az erdő közepén. Teljesen egyedül... vele, ismételtem magamban. Egy üveg bor... kandalló... a hálószoba a folyosó másik oldalán. Nagyot nyeltem. Lehetséges, hogy többre számít? Végül is én hoztam őt ide. Mondhatni előkészítettem a terepet egy romantikus légyotthoz. – Ez nagyon finom volt, Taryn – dőlt hátra Ryan a széken, a hasát veregetve. – Tele vagyok. Örültem, hogy ízlett neki, de már úgy növekedett bennem a pánik, akár a szökőár. Most mi következik? Már éppen mosolyogni kezdtem újra, amikor megint elfogott az émelygés. Ryan segített leszedni az asztalt, én pedig nekiláttam a mosogatásnak, és ekkor rám tört a hányinger. – Nem érzem jól magam – fogtam meg a hasam és kirontottam a fürdőszobába. Olyan sokáig kint maradtam, hogy Ryan közben mindent elmosogatott, és már a tűz előtt ejtőzött a kanapén. – Jól vagy? – kérdezte. Hallottam a hangján, hogy valóban aggódik – Nem. Elég rosszul érzem magam. – Az én gyomrom sem az igazi. Ránéztem; meglepett, hogy neki is megfájdult a hasa. Úgy látszik, nemcsak én vagyok ideges. Alig ültem le a kanapéra, amikor úgy éreztem, megint hánynom kell. Visszafutottam a fürdőszobába, és még épp elértem a vécéhez, amikor visszajött a vacsora... nem is egyszer. Ryan sápadt arccal várt a szobában, aztán elrobogott mellettem, és becsapta a fürdő ajtaját. Végigtámolyogtam az előszobán át a hálószobáig, hogy lefekhessek; tényleg pocsékul éreztem magam. Bekapcsoltam a tévét, hogy ne halljam Ryan öklendezését a fürdőszobából. – Akármit is csinálsz, ne menj be oda – nyögte, miközben ledobta magát a mellettem levő ágyra.

119

De hiába figyelmeztetett, nem várhattam. Berontottam a mosdóba a második kör durva hányásra. A következő néhány órában felváltva gyaláztuk meg a fürdőszobát. Évek óta nem voltam ennyire rosszul. – Már csak levegőt hánytam – szóltam, és összegörnyedtem az ágyon. Ryan halkan kuncogott. – Én már olyan ételt is kihánytam, amit még meg sem ettem. Felnevettem. – Szerinted a homár volt? – kérdezte, és feljebb húzta a takarót a vállán. – Én is erre gondolok – feleltem, mert most már tudtam, hogy nem az idegesség ment a gyomromra. A puszta szavak is úgy marták a torkomat, hogy köhögnöm kellett. – De még fagyos volt, és jól le is mostam. Azon is gondolkodtam, hogy mit ettünk még ma. Talán a reggeli szendvics? A kolbász? – Lehet. De mindketten azonnal rosszul lettünk. Szerintem romlott lehetett a homár. Vagy esetleg a saláta. – Mindjárt meghalok – rándultam össze és megnyomkodtam a hasamat. – De nem is baj, soha többé nem akarok rosszul lenni. – Én sem. Egyébként mintha már kicsit jobban érezném magam. – Annyira sajnálom – néztem rá bocsánatkérően. – Most utálsz, ugye? – Nem utállak – suttogta kedvesen, és tapogatózva megsimogatta a homlokomat. Aztán feljebb húzta a hátamon a takarót, hogy jól betakargasson. – Annyit azért szögezzünk le, hogy soha többet nem veszünk tengeri herkentyűt abból a boltból, ahol azt a homár vetted. Bármilyen pocsékul éreztem is magam, és bármennyire forgott is a gyomrom, az a tény, hogy Ryan többes szám első személyt használt, az ujjongás hullámát indította el a lelkemben. Ryan teljesen összegömbölyödött az ágyon, aztán hallottam, hogy hangosabban szuszog. Elaludt, úgyhogy lekapcsoltam a tévét, és becsuktam a szemem. Ez után a maratoni undorfutam után én is gyorsan álomba merültem.

120

Tudtam, hogy álmodom, amikor nem láttam a lábam alatt a földet, amin a lábaim futottak. Próbáltam kijutni egy magas sövényből álló labirintusból, amilyet filmekben lehet néha látni, de bármerre is indultam, falba ütköztem. Vissza kellett fordulnom, és végigszaladnom ugyanazon az úton, amerről jöttem, miközben végig hallottam Ryan hangját, aki a nevemet kialtozta, és szólított, hogy „gyere gyere”. Meg kellett találnom őt. Végigfutottam egy hosszú sövényfal mentén, és balra fordultam, arra, amerről a hangjai véltem hallani. Amint befordultam a sarkon, szembetaláltam magam egy csapat nővel, akik mindannyian Ryan arcképével díszített pólót viseltek, és elzárták az utamat. Nevetni kezdtek rajtam; néhányan olyan éles hangon vihogtak, akár a boszorkányok. A bozótból ekkor fotósok léptek elő, és rám villogtatták a gépeiket, én pedig sírva fakadtam. Elfogott a rémület, amikor az egyik lány az első sorban átalakult Suzanne Strass hasonmásává. Megragadta a hajamat, és vadul húzni kezdte, úgy, hogy megtántorodtam. – Ő az enyém, te kurva! – sikoltotta az arcomba. – Álmodban se merészeld! Ettől az érzéstől kipattant a szemem. Hosszú hajam néhány fürtje Ryan feje alá szorult. Fényesen sütött a nap, úgy saccoltam, nyolc óra múlhatott valamivel. Az oldalamba belenyilallt a fájdalom, amikor kikászálódtam az ágyból; izomláz keletkezett a hasamban a sok hányástól. Kimentem a nappaliba a táskámért, hogy megkeressem a törülközőmet. Sürgősen le kellett zuhanyoznom; a hajam borzasztóan állt, és úgy néztem ki, mint aki egész éjjel hányt. A forró víz jólesett, és megállapítottam, hogy már sokkal jobban érzem magam. Fogat mostam, hogy megszabaduljak a pocsék szájíztől, és kétszer is megmosakodtam, hogy a pórusaim megtisztuljanak a kórságtól. Úgy éreztem, nem tudom eléggé tisztára mosni magamat. Felvettem a farmeremet és a pólómat, hogy vissza tudjak menni a nappaliba; a hajkefém a kézitáskámban maradt. Ryan

121

kijött a hálószobaajtóig, ott megállt, és nekitámaszkodott az ajtófélfának. – Végeztél már? – kérdezte, és nagyot ásított. Miközben beszélt, végignéztem rajta. Az éjszaka folyamán valamikor levette a nadrágját. Ott állt egy szál fehér pólóban és szürke boxeralsóban, és, te jó ég, derekas reggeli merevedéssel. SZEVASZ! – kiabálta egy hang a fejemben, amikor a szemem beazonosította a gatyájából kiemelkedő jókora dudort. Ryan félrebillentette a fejét, és kaján vigyorral konstatálta, hogy a szemem és a gondolataim meglehetősen elkalandoztak. Azt hiszem, igazából szándékosan hagyta, hogy meglássam, mert nem is próbált megmozdulni vagy eltakarni magát. – Ööö, igen, menj csak – motyogtam, zavartan a ténytől, hogy rajtakapott, amint az alsónadrágját bámulom. Megfordultam, és sietve elléptem az útjából, ügyet sem vetve a kuncogására. Miközben még magam előtt láttam reggeli cimborájának agyamba égett körvonalait, kivettem a táskámból a fogamzásgátló dobozát, és bekaptam a hétfői tablettát. Bár az aznapi tabletta csak placebo volt, nem akartam megszakítani a mindennapos rutint. Ezen a hétvégén akkor sem fekhettem volna le senkivel, ha akartam volna; talán épp ez volt a másik oka, hogy kimerültnek éreztem magam. Egyetemista korom kezdete óta fogamzásgátlót szedtem, és az erotikus látomás, ami ebben a pillanatban lejátszódott a fejemben, pontosan meg is adta a dolog magyarázatát. Jobb félni, mint megijedni, mert nem akartam gyerekeket, mielőtt férjhez nem megyek, de az is biztos, hogy nem akartam egészen addig megőrizni a szüzességemet. – Taryn! Tudsz adni egy törülközőt? – kiáltott Ryan a fürdőszobából. – Igen, egy pillanat. Kihúztam az egyik táskámból egy tiszta, fehér törülközőt. Ryant félig eltakarta a fürdőszoba ajtaja, de azt azért láttam, hogy már nincs rajta póló. Megpróbáltam teljesen másfelé nézni, miközben a kezébe

122

adtam a törülközőt. Már így is őriztem róla egy képet, méghozzá egy jó nagy képet, ami újra és újra eszembe jutott. Visszamentem a nappaliba, és közben azon gondolkoztam, vajon hány nőnek volt már része abban a szerencsében, hogy ilyen közeli képet kapjon a berendezéséről. Azt tudtam, hogy nekem hány férfival volt már dolgom – egyjegyű számról volt szó... na nem a kisebb számjegyek közül, de ugyebár a kilenc is kevesebb a tíznél. Úgy képzeltem, hogy ilyen testtel és ilyen szerszámmal, figyelembe véve a magukat a lába elé vető nők kínálta végtelen lehetőségeket, valószínűleg már annyi nőnek vette ki és mutatta meg azt a dolgot, amennyinek csak lehetséges. Ijesztő gondolat volt, és titokban reméltem, hogy feltételezésem nem állja meg a helyét. Éppen elpakoltam az edényeket, amikor bejött a nagyszobába egy szál, derekára csavart törülközőben. Bal kezével összefogta a törülköző két végét, másik kezével nedves haját söpörte el a homlokából. – A táskámért jöttem – mormolta. Aztarohadt! A fejemben újra felsikoltott a hang a férfi látványára. Szemem végigsiklott meztelen mellkasán és karján, a bőre kissé még csillogott az ottfelejtett vízcseppektől. Levegő után kapva elfordultam a mosogató biztonságosabb látványa felé. Te csak töröld le a mosogatót. Ne nézz oda. A konyhaablakban láttam Ryan tükörképét; hátat fordított nekem, amíg kinyitotta a törülközőt, és újra rátekerte a derekára. Egy pillanatra megállt, hogy mindkét kezével végigszántson nedves haján. Uramisten, de szexi! Marie-nek igaza volt. Örültem, hogy a fém mosogató elég erős, hogy kibírja a szorításomat, és egy helyben tartson, miközben összeszorítottam a térdeimet. Már túl sok idő telt el azóta, hogy utoljára félmeztelen férfit láttam, és ez a mostani látvány kikészített, akármerről néztem is. Azt hiszem, észrevette, hogy szándékosan fordultam el, mert mintha megsértődött volna, felkapta a táskáját, és visszament a hálószobába. Mire visszatért a konyhaszigethez, ami elválasztotta a konyhát a szoba többi részétől, addigra végeztem a takarítással. Rákönyökölt a

123

pultra pont azon a helyen, ahol a táskámat hagytam. A francba! Amikor törülközőért mentem, elfelejtettem visszatenni a tablettáimat a táskába. Megfordultam, hogy helyrehozzam a hibámat, de a doboz már a kezében volt. Ryan első kíváncsi pillantását gyorsan felváltotta a kaján mosoly, amikor rájött, mi az. – Azt nem kellett volna meglátnod – motyogtam. Kikaptam a kezéből a dobozt, és visszadugtam a táskába. – Miért, mi ezzel a baj? – kérdezte könnyedén. – Oké, tablettát szedsz. Jó tudni – mosolygott. Nem akartam belemenni ebbe a párbeszédbe. – Végeztél a fürdőszobában? Mert ha igen, gyorsan megszárítanám a hajamat. – Igen – bólintott. – És ha már itt tartunk, hogy érzed magad ma reggel? – Jobban. De a hasizmom fáj. Olyan, mintha kétszáz felülést csináltam volna. Hát te? – Én egész jól vagyok. – Felegyenesedett, és nyújtózkodott egyet. – Biztos a homár volt. Mit gondolsz, kimenjünk megint a tóra? A hangján hallatszott, hogy reménykedik az igen válaszban. – Persze, menjünk. Gyorsan végzek, és indulhatunk. Ryan kikormányozta a csónakot a tóra, miközben én lustán süttettem az arcomat a nappal egy takaróba burkolózva. Már jobban éreztem magam, de még nem voltam százszázalékos. A tegnapi gyomorrontástól teljesen kimerültem. Ryan szótlanul dobta be a horgot újra és újra. Néhányszor úgy tűnt, hogy mondani akar nekem valamit, de aztán inkább elfordult, és alig láthatóan megrázta a fejét. – Ma nem fogsz horgászni? – kérdezte végül. – Talán kicsit később; most olyan jó itt pihenni. Ryan egy pillanatra rám meredt. – Biztos nem bánod, hogy kijöttünk? – kérdezte őszinte aggodalommal. – Nem. Igazából nagyon kellemesen érzem magam. Itt csónakázom egy tó közepén ezen a gyönyörű, napsütéses délelőttön. Nem kell mennem sehova, nem kell csinálnom semmit. Senki sem

124

parancsolgat nekem. Tökéletesen kiélvezem az élet egyszerű örömeit – mosolyogtam rá. – Hát igen, ez tényleg ász – vigyorgott egyetértően. – Gondolkoztam valamin – nézett rám Ryan egy perccel később. – A barátaid tudják, hogyan találkoztunk? Nem értettem, miért kérdezi ezt. Önkéntelenül összevontam a szemöldökömet, miközben a kérdésen tűnődtem. – Mire gondolsz? – Szerettem volna világosan érteni a kérdést. – Hát arra a kínos esetre, amikor berohantam a sörözőbe. Beszéltél róla nekik? – Nem – feleltem gyorsan. – Mármint azt tudják, hogy bejöttél a bárba, de azt senki sem tudja, milyen körülmények között. Sajnálom. Megígértem, hogy nem fogok semmit elárulni, de nem volt más választásom, muszáj volt nekik elmondanom, hogy egyszer már jártál ott – csak így vehettem elejét a kérdezősködésnek, amikor átjöttetek pókerezni. Esküszöm, csak annyit mondtam, hogy beugrottál egy sörre valamelyik délután. Semmi mást nem árultam el nekik. Ryan furcsán nézett rám. – Jól van. Csak arra gondoltam, hogy olyan közel álltok egymáshoz a barátaiddal, hogy talán elmondtad nekik azt is, hogyan szaladtam fel a lépcsődön. – Nem – ráztam meg erőteljesen a fejem. – Az nem rájuk tartozik. Ryan, ami veled történt, az magánügy. Ezenkívül megígértem neked, hogy nem mondok el semmit. Soha nem fogom megszegni az ígéretemet. Ryan kedvesen rám mosolygott, aztán visszadobta a horgot a vízbe. Felvettem a horgászbotomat, és rácsíptettem egy kis úszót a zsinórra. Nem akartam, hogy úgy érezze, egyedül horgászik, úgyhogy én is bedobtam a csalit, aztán visszahelyezkedtem korábbi kényelmes testtartásomba. Ha fogok valamit, az úszó úgyis jelzi. Két perccel később kapásom volt, és kihúztam a nap első fogását. Újabb sügér akadt a horogra. Ryan levette nekem a halat. Én túlságosan be voltam bugyolálva ahhoz, hogy olyan messzire nyújtózzak.

125

– Elég kicsi! – állapította meg Ryan, miután közelről megvizsgálta az apró halat. – Na jó, két nap után megvan az első halad – viccelődött. – Csak nem vagy féltékeny? – ugrattam. – A következő ötöt úgyis te fogod. – Csak annyira vagyok féltékeny, mint te – vágta rá Ryan. Gyors mozdulattal visszadobta a kis halat a vízbe. – Taryn, valamit meg kell ígérned nekem. – Ryan megvárta, amíg én is ránézek. – Meg kell ígérned, hogy semmit nem fogsz elhinni, amit olvasol vagy hallasz rólam. Szóra nyitottam a számat, de nem tudtam, hogy pontosan mit is akarok mondani. – Csak ígérd meg – erősködött Ryan. – Megígérem – feleltem ünnepélyesen. – Ha bármi kérdésed van, vagy meg szeretnél tudni valamit, először kérdezz meg engem, mielőtt elhiszel valamit abból a sok szemétből, oké? – Arca eltorzult az aggodalomtól. – Úgy lesz. – Jó. Ryan kissé megnyugodott, de láttam, hogy mélyen a gondolataiba merül. Magamban végigfutottam azokon a kérdéseken, amelyek még mindig foglalkoztattak, és azon gondolkoztam, vajon feltehetem-e őket, elég erős-e hozzá a barátságunk. Vajon tényleg váltakoznak az ágyában a nők? Találkozgat valakivel, esetleg akár több nővel is egyszerre éppen most? Megérte a színészetért feladni a szabadságát? Néztem, ahogy békésen horgászik ezen a gyönyörű tavon. Tudtam, hogy az élete egy őrült akváriumban zajlik, állandó megfigyelés alatt. Elő merjek hozakodni ezekkel a kényesebb témákkal is? Volt egy kérdés, amiről úgy éreztem, jogom van feltenni. – Ryan – kezdtem, és megvártam, hogy felém forduljon. – Egy kérdésem valóban lenne. Mivel te már megkérdezted ezt tőlem, és én őszintén válaszoltam, szeretném, ha te is őszintén válaszolnál nekem. – Zavartan összehúzta a szemét. – Van esetleg... van

126

valakid... most éppen? Úgy értem, gondolom, szoktál nőkkel találkozni. – Annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam rendesen kifejezni magam. De tudnom kellett, hogy én is csak egy vagyok-e a sorból. Ryan arca kifejezéstelen maradt, úgyhogy úgy éreztem, folytatnom kell. – Csak... te is megkérdezted tőlem, amikor először találkoztunk. Csak szeretném tudni. Ryan arcán a merev tekintetet széles mosoly váltotta fel. Egyenesen a szemembe nézett. – Nem – mondta nyugodtan. – Nem járok senkivel. És a másik kérdésre, amit nem tettél fel, a válasz: hónapok óta... pár hónapja. – De miért? – kérdeztem habozva. Ryan újra szótlanul nézett egy darabig, mielőtt válaszolt. – Honnan tudhatom, hogy valaki nem csak a sztárra bukik, vagy esetleg nem az egyik szerepembe szeretett bele? Elmosódnak a határok a között, ami vagyok és a között, aki vagyok. – Rosszkedvűen megrázta a fejét. – Aztán meg félek is... hogy megjelenik rólam valami intim részlet. Már az is éppen elég, amikor a hazugságaikat megírják. Ryan megdörzsölte a homlokát, ebből tudtam, hogy nehezére esik erről a témáról beszélni. – Sajnálom – suttogtam. – Én... nem lett volna szabad megkérdeznem. – Miért mondod ezt? – nézett rám a homlokát ráncolva. – Kellemetlenül érzem magam, hogy felhoztam a dolgot. Elég bajod van már úgyis, semmi szükséged arra, hogy még én is butaságokat kérdezzek. – Az, hogy itt vagy, és velem vagy, feljogosít téged arra, hogy választ kapj a kérdéseidre. Nemcsak rólam van szó. Egy pillanatra se gondold, hogy nem jutott eszembe, hogyan hat ez az egész rád és a te magánéletedre. Kétszer láttak már a pubodban. A paparazzók sem hülyék. Megpróbáltam elhitetni, hogy csak azért járok oda, hogy elrejtőzhessek, de nem nagyon sikerült. Már megjelentek az első pletykák arról, hogy téged bámultalak. – Ryan lecsüggesztette a fejét, és megfogta a lábához tett üdítős üveget. – Az egyáltalán nem

127

érdekel, hogy megírták, hogy téged néztelek, de hidd el, az nagyon is érdekel, hogy téged békén hagynak-e. Kérlek, azonnal szólj, ha... – Ryan, te hogy bírod ezt elviselni? – szakítottam félbe. – Neked is jogod van az élethez. Megérdemled, hogy boldog legyél. Megéri mindezt elvállalni a karrieredért? – bukott ki végre belőlem a kérdés. Ryan elnézett a tó fölött. Láttam, hogy tépelődik. – Igen is, meg nem is – felelte végül. – Szeretem a munkámat. Imádok játszani. De ez az egész mocsok, ami vele jött, ez váratlanul ért. És már kezd eluralkodni az életem fölött. – Úgy sajnállak – suttogtam. Zavartan nézett rám. – Nem igazságos, hogy ilyen kemény árat kell fizetned azért, mert azt csinálod, amit szeretsz. Már csak azért sem, mert amit teszel, azzal épp azokat az embereket ajándékozod meg, akik aztán üldöznek. A te munkád a szórakoztatás; nem kellene rejtőzködve élned, de tudom, miért kell mégis. Tudom, hogy soha nem hagynak nyugtot neked, hogy folyamatosan a nyomodban vannak. – És akkor még enyhén fogalmaztál – mormolta Ryan. – Taryn, én tényleg nagyon jól érzem magam melletted, de félek, hogy... – Elhallgatott, és nagy levegőt vett. Félsz, hogy véget kell vetnünk ennek. Ne légy gyáva, mondd csak ki. Úgyis tudtam, hogy ez lesz a vége. – Te is látod, hogy ha együtt vagyunk, annak számodra is ára van. Tudnom kell, hogy tisztában vagy vele, mit vállalsz azzal, ha velem vagy. Ha veled vagyok? Hát, nem erre számítottam. Csak ránéztem, és máris összekuszálódtak a gondolataim. – Én is jól érzem magam melletted – vallottam be halkan. – Mindketten tudjuk, hogy én nem a te világodban élek, de azért elég jól átlátom, hogyan működnek a dolgaid. Ryan, megteszem, amit meg kell tennem ahhoz, hogy része legyek ennek a kedvedért, ha akarod. Elviselem az őrületet, mert tudom, hogy ez a velejárója annak, hogy veled... – TARYN, elszólod magad! – Ööö, vagyis annak, hogy barátok legyünk – helyesbítettem.

128

– Megtennéd a kedvemért? – kérdezte, mintha nem lenne teljesen biztos a szavamban. – Igen – feleltem gondolkodás nélkül. – Igen, megteszem. – És elviseled a lesifotósokat, a rajongókat és a magánéleted lerohanását? Tudod egyáltalán, mire mondasz igent? – dörmögte, és megvakarta a fejét. – Te is elviseled. Miért olyan nehéz elhinni, hogy más is megtenné ezt érted? – Nagy kérés ez – mormolta szinte bűntudatosan. A válla meggörnyedt, ahogy újra és újra megdörzsölte a homlokát. – Nagyon nagy. – Márpedig ha azt akarod, hogy barátok legyünk, akkor rám kell bíznod a döntést, hogy képes leszek-e megbirkózni a dologgal, vagy nem – szögeztem le. – A média megpróbál majd előásni rólad valami kompromittálót. Van valami, amit tudnom kell, mielőtt az egész világ megtudja? – fúrta a szemembe a tekintetét. – Semmi olyan nem történt velem, ami miatt szégyenkeznem kéne – feleltem egyenesen. – Már sokat meséltem neked magamról. Nem drogoztam, nincs priuszom. Nem készültek rólam meztelen fotók, sem kínos pornóvideók – soroltam kuncogva. – Nincsenek sötét titkaim. Az utolsó megjegyzésemen Ryan egy kicsit elmosolyodott, de a derűs pillanat nem sokáig tartott. Ryan tovább sorolta a figyelmeztetéseit. – Mindig vigyáznod kell, mit teszel, mit mondasz. Válaszokat követelnek majd tőled; üldözni fognak, hogy számolj be mindenről. – Beszívta az ajkát az emlékek hatására. – Feltételezésekkel és rágalmakkal provokálnak majd, hogy kihúzzanak belőled valamit. Követnek, és lefényképezik minden percedet. Képes leszel kezelni mindezt? – kérdezte szinte támadóan. – Kit akarsz meggyőzni, engem vagy magadat? – szóltam csendesen. – Ryan, ha szeretnéd, hogy az életed része legyek... hogy barátok legyünk, akkor elviselem ezeket. De úgy beszélsz, mintha valamelyikünket le akarnád beszélni róla.

129

– Olyan ez, mintha valakit meghívnál, hogy vegyen részt a rémálmaidban. Nem szép dolog tőlem, hogy ezt teszem veled – mormolta szomorúan. – És akkor mi lesz? Neked nem lehetnek barátaid, nem kerülhetsz közel senkihez? Nem érezheted jól magad, nem élheted az életedet? Sajnálom, de nem fogom megengedni ezeknek, hogy helyettünk döntsenek. – Átkaroltam a térdemet. – És ha azt hiszed, hogy én majd megijedek tőlük, megijedek attól a sok rossztól, amit neked el kell viselned, akkor rosszul ismersz. Miközben beszéltem, vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Mennyi erőfeszítést teszek, hogy a barátja lehessek, miközben a szívem mélyén sokkal többre vágyom. – Nem így ismerlek; éppen ez az egyik oka, hogy most itt vagyunk – mosolygott rám Ryan, és felsóhajtott. Ekkor harag és undor kerekedett bennem, csakis önmagam ellen, és a torkomat égette. Miért vagyunk most itt? Miért ülök itt ebben a csónakban veled? Egymás után követtem el a hibákat, baklövéseket. Nem szerethetek beléd. Nem engedhetem meg magamnak, hogy olyasmi után vágyakozzam, ami soha nem lesz, soha nem lehet az enyém. Csak áltatom magam. A békés tó egyszerre cápákkal telt katlannak tűnt. Úgy éreztem, ki kell szabadulnom a csónakból, és nagyon gyorsan vissza kell jutnom a biztonságos szárazföldre. Vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak azonnal a tóba, hogy a partra úszhassak. Ránéztem az órára a mobilomon. – Mindjárt két óra. Vissza kell vinnem téged. Biztosan sok tennivalód van. – Nem igazán – vallotta be, és megint a szemembe nézett. – Az jutott eszembe... hogy ma fogtok pókerezni, ugye? Kavargó félelmeim ellenére magamban önkéntelenül felujjongtam a gondolatra, hogy aznap este is velem lesz. – ÉHES VAGYOK – SZÓLALT MEG RYAN, miközben a kunyhó felé ballagtunk. – Már a fejem is megfájdult.

130

– Hazafelé menet beugorhatunk valamiért. Mit szólnál egy pizzához? Kikanyarodtam az autópályára, és Ryan feltette a karját a vezetőülés háttámlájára. Időnként sodort egyet a hajamon a fejem tetején, amitől megborzongtam és elmosolyodtam. – Csiklandoz? – kérdezte. – Aha! – nevetgéltem, de csak folytatta. Ha megpróbáltam elkapni az ujját, kuncogva elvette a kezét. Jól eljátszadoztunk. Úgy a kilencedik alkalommal sikerült elég gyorsan felnyúlnom a jobb kezemmel, és rálapítottam a kezét a fejemre. Még egyszer megforgatta az ujját a hajamban a tenyerem alatt. – Jó, jó, abbahagyom – jelentette be, aztán olyasmit tett, amivel meghökkentett. Gyors mozdulattal a kezébe kapta a kezemet, és két összefogott kezünket a combjára tette. Döbbenten néztem rá. Enyhe izgalom fogott el, a szívem nagyot dobbant, az érintése nyomán támadt érzés szétáradt az ereimben. Ryan összekapcsolt kezünkre meredt; lassan kinyitotta a tenyerét, és elengedte a kezemet, de én nem húztam el – nem akartam elhúzni, pedig tudtam, hogy el kéne. Az iránta érzett vágyam minden logikus érvet félresöpört. Ryan ajkán kis mosoly jelent meg. Néhány perc múlva áthelyezte a kezemet úgy, hogy tenyérrel lefelé feküdjön a combján. Aztán elengedte, és bal kezével lazán vakargatni kezdte az állát, miközben továbbra is a lábán pihenő kezemet nézte. Elmosolyodtam, úgy gondoltam, ez egy újabb próba. Várt, hogy elveszem-e a kezemet. Figyelte, hogyan reagálok. Ott hagytam a kezem, ahova letette. Ezután ráhelyezte a kezét az enyémre, és összekulcsolta az ujjainkat. Arcán lélegzetelállító mosoly ragyogott. Átállította az ülését, hogy jobban hátradőlhessen, és elégedett sóhajjal lehunyta a szemét. Már alkonyodott, amikor lefékeztem a kis hátsó utcában. Ellenőriztem, hogy az utasoldali ajtó közvetlenül a pub hátsó bejáratára nyíljon, hogy Ryan minél gyorsabban bejuthasson. Először végigpásztáztam a sikátort; meggyőződtem róla, nem ólálkodik-e ott néhány kóbor lesifotós. Kinyitottam Ryan előtt az ajtót, és tartottam, amíg beugrott az autóból a konyhába. Végre biztonságban volt.

131

– Maradj bent. Behozom a hűtőtáskát és a cuccokat. Ryan mérgesen és tehetetlenül állt az ajtó mögött. Láttam, hogy legszívesebben kilépne az utcára, hogy segítsen kihúzni a hűtőtáskát a csomagtartóból, de nem lehet. Nem engedhettük meg magunknak, hogy hibázzunk. Végül azért csak kimerészkedett az ajtón, hogy segítsen. – Ryan, megláthatnak! Nyugi, megvan. Lépj csak hátra, légy szíves. Amilyen hamar csak tudta, kivette a kezemből a hűtőtáskát, és lerakta a sötét konyhában. – Add csak ide azokat – emelte le a vállamról az ő táskáját és az enyémet. – Van még? – Csak a pizza és az italok, és vége. Visszahajoltam az autóba, és kivettem a pizzás dobozt a hátsó ülésről. Amikor átadtam neki a dobozt, hamiskás mosolyt villantott rám. – Na mi van? – kérdeztem kíváncsian. – Semmi – felelte, és úgy tett, mintha rá akarna csapni a fenekemre. – Oké... akkor leparkolom a kocsit. Bezárhatod ezt az ajtót... várj, először felkapcsolom neked a villanyt. Majd elölről jövök be. Beültem az autóba, és visszamentem a szokásos helyemre a Mulberry utca sarkánál levő parkolóban. Amikor a pub felé sétáltam, észrevettem egy embert, aki egy régi autóban ült a túloldalon. Nem láttam, hogy nő vagy férfi, csak a körvonalait. Ne legyél máris paranoiás, nyugtatgattam magam. Gyorsan kinyitottam a söröző bejárati ajtaját, és besiettem. Félóra múlva megérkezett Pete és Tammy is a pókerpartira. – Sziasztok, gyerekek! – rikkantott Pete. – Szevasz, Ryan. Örülök, hogy látlak, öreg. – Szia, Pete – rázta meg a kezét Ryan. – Mi újság? – Hoztam egy kis édességet – nevetgélt vidáman Tammy. A pultra tett egy tálca csokival bevont valamit. – Arra gondoltam, meózzuk le ezeket. Ha jó lesz, akkor a vasárnapi bulira is ilyet hozok.

132

Amikor megbizonyosodott róla, hogy senki más nem néz oda, Tammy cinkos mosollyal rám kacsintott. – Na, hogy sikerült? – kérdezte halkan. – Jól, igazán jól – feleltem, bár épp ebben a pillanatban próbáltam legyűrni az újra rám törő hányingert. – Jól éreztétek magatokat odafent? – suttogta a fülembe. Bólintottam és elmosolyodtam. Senkivel nem óhajtottam megosztani a részleteket. A hétvégénk csakis a miénk volt, és azt akartam, hogy Ryan tudja: nem kotyogok el semmit, még a legközelebbi barátaimnak sem. Arról nem is beszélve, hogy Ryan is figyelt a szeme sarkából. Hoztam tiszta korsókat Ryannek és Pete-nek, és töltöttem nekik sört a kancsóból. – Kösz – mosolygott rám Ryan, amikor letettem mellé a poharát. A gyomromba éles fájdalom hasított. Eltorzult arccal összegörnyedtem. – Na és Ryan, haraptak a halak odafent? – kérdezte Pete, miközben kezét feltartva várt a sörére, amit éppen a poharába töltöttem. – Naná! Mindketten sokat fogtunk. Bár mindkét napon Taryn fogta az elsőt – kacsintott Ryan, és megpaskolta hátulról a combomat. – Hát igen, de te a végén többet fogtál, mint én – tettem hozzá. Nem akartam kisebbíteni az érdemeit. Leültem Ryan mellé, és nagyot kortyoltam a gyömbéremből. A pizzaszelet úgy ült a gyomromban, akár egy kőszikla. Legszívesebben az asztalra hajtottam volna a fejemet. – Nem iszol ma este, Taryn? – kérdezte Pete az üdítőmre mutatva. Hirtelen megszédültem. – Nem. Kicsit elrontottam a gyomromat. Ryan felém hajolt, és suttogva kérdezte: – Jól vagy? Megint rosszul érzed magad? – Jól vagyok – hazudtam, és egy pillanatra megint eltorzult az arcom a hasamba nyilalló fájdalomtól. – Rosszul voltatok? – kérdezte Pete, miután gyanakodva rám nézett. Az asztalra meredtem. Nem akartam semmit elárulni, emellett

133

tényleg úgy éreztem, megint a rosszullét kerülget – a számban összegyűlt a nyál. Ryan titokban megveregette a lábam az asztal alatt, és felsóhajtott. – Mindketten nagyon rosszul voltunk tegnap este. Nem tudjuk biztosan, hogy mitől, csak azt, hogy ételmérgezés volt – magyarázta Ryan, és gyengéden megdörzsölgette a hátamat. – Elnézést – motyogtam, és kiszaladtam a lépcső felé. Épp időben értem be a fürdőszobámba, mert már jött is vissza a pizza. Jól megmarkoltam a vécéülőkét, a gyomorsav a torkomat mardosta. – Taryn! – szólt fel Ryan. – Jól vagy? Épp a fogamat mostam, mikor megjelent az ajtóban. – Minden oké? Kissé szédelegve ráztam meg a fejemet. – Nem. Megint rosszul vagyok. A pizza. – Mi lenne, ha mára lemondanád a pókert, és lefeküdnél? Úgysem fogsz valami jól szórakozni, ha közben vacakul érzed magad. – Ryan belépett a fürdőbe, és a homlokomra tette a kezét. – Úgy érzem, hőemelkedésed is van. – Nem küldhetem el őket. Menj csak le, és játssz tovább. Érezzétek jól magatokat. Talán én is lemegyek kicsit később, ha már jobban érzem magam. – Nem. Itt maradok veled. Mindjárt jövök. Eltűnt, mielőtt válaszolhattam volna. Bementem a hálószobába, hogy felvegyek valami kényelmeset. Nagyon vonzott a gondolat, hogy leheveredjek a kanapéra. A fürdőszoba közelségéről nem is beszélve. Épp lehúztam az ágytakarót a kanapé háttámlájáról, hogy magamra terítsem, amikor Ryan visszatért. – Pete felhívta Marie-t, és szólt neki, hogy nem vagy valami jól – közölte, miközben a telefonját nyomkodta. – Kicseréltük a mobilszámunkat. Most már nekem is megvan Marie száma. Megígértem Pete-nek, hogy később felhívom, és beszámolok róla, hogy mi van veled.

134

– Nem kellett volna – suttogtam. – Igazán játszhattatok volna tovább. Pocsék érzés, hogy tönkretettem az estéteket, és most miattam elmarad a hétfői póker. – Ne hülyéskedj. Nélküled úgyse játszottunk volna. Tessék, hoztam neked még egy pohár gyömbért. Igyál vizet is. Mindketten csúnyán kiszáradtunk. – Letette a poharat az asztalra. – Én sem kívánom a sört most. – Köszönöm – feleltem komolyan. – Azt hiszem, igazad van abban, hogy kiszáradtunk. Talán éppen ezért vagyok olyan pocsékul. Innom kell egy kis vizet. – Levettem a lábamról a takarót. – Megmutassam a többi szobát? – Végigvezettem Ryant a lakásomon. – Ez itt a mosókonyha, és ezen a lépcsőn lehet felmenni a tetőre. Követett az előszobán át a konyhába. – Hűha, nagyon szép a lakásod. Ez a konyha gyönyörű. Nagyon tetszik a gránit munkalap és a cseresznyefa konyhaszekrény. Meg a borhűtő, meg minden. – Köszi. Épp pár hónapja újíttattam fel. Korábban borzasztó zöld színű volt a konyha, fehér ajtólapokkal. Lehangoló volt. Most a fürdőszoba következik. Kérsz vizet? Kivettem mindkettőnknek egy-egy poharat a konyhaszekrényből. Miközben kitöltöttem a vizet, felmerült bennem a kérdés, miért akar Ryan egy olyan lánnyal lógni, aki épp az imént dobta ki a taccsot. Egész biztosan lenne jobb dolga is. De ha azt vesszük, úgyis egész este velem lett volna, úgyhogy végül is akkor már nem olyan sokat számít, mivel tölti azt a pár órát. Igazából örültem, hogy itt van velem, ahol nem fenyegeti az őrület. – Nézünk tévét? – kérdezte, miközben lerúgta a tornacipőjét. Melegség áradt szét a belsőmben; ezek szerint velem akar maradni. Elvette az egyik díszpárnát, és befészkelte magát a kanapé sarkába. – Tessék, feküdj csak le – tette le a párnát a lába mellé. – Nem, jó így. Így kényelmes. Leültem a kanapé másik végébe, és magam alá húztam a lábam. Féltem, hogy megint elfog a hányinger, ha lefekszem. Ryan

135

összeszorította a száját, és csalódott pillantást vetett rám, majd előkotorta a zsebéből a mobilját, hogy meghallgassa a hangüzeneteket. Úgy vettem észre, harminc üzenetet törölt ki. Figyelembe véve, milyen keresett ember volt, csodálkoztam rajta, hogy senki sem hívta horgászat közben. Most, hogy belegondoltam, egyetlen hívást sem fogadott egész idő alatt, amíg velem volt. Még kétszer lenyomott valamit a mobilján, aztán a füléhez emelte a készüléket. – Szia, apa – szólt bele vidáman. – Na mi a helyzet? Ránéztem, és elmosolyodtam. Örültem, hogy Ryan az a fajta ember, aki nem felejt el telefonálni a szüleinek Ryan visszamosolygott. Lehetetlen volt nem kihallgatni a beszélgetésüket, hiszen alig egy méterre ült tőlem, de azért próbáltam másfelé figyelni. Miközben beszélt, kattintgattam a tévét, kerestem valami érdekesebb műsort. – Nem fogod elhinni, mit csináltam tegnap és ma. Horgásztam! Elmesélt az apjának mindent a tóról és a faházról, és hogy milyen nyugodt volt odakint. Titokban örültem neki, hogy ilyen boldog és vidám. Még telefonálás közben hozzám fordult. – Taryn, hol a táskám? – Még lent van minden a konyhában. Kilépett a lakás ajtaján, és lecsattogott a lépcsőn. Azt hittem, el akar vonulni a beszélgetés folytatásához, de csak lefutott, fogta a táskáinkat, és azonnal visszajött, hogy megint elfoglalja helyét a kanapén. – Foglaltál már repülőjegyet? Meg kell néznem a naptáramat. Ryan a mobilja képernyőjét nyomkodta. – Egy pillanat, apa. Megvan – felelte, miközben átlapozta a naptárat. – Anya születésnapja harmincegyedikén, pénteken lesz. Nem, akkor forgatáson leszek. Ha ideértek csütörtök este, akkor maradhatnátok egész hétvégén. Hallatszott a hangján, hogy várja a szüleivel való találkozást. Amíg telefonált, azon gondolkoztam, vajon hogy néznek ki a szülei. Ryan az anyjára vagy az apjára hasonlít inkább? Ahogy az apjával beszélt, abból kiderült, hogy nagyon jó a kapcsolatuk.

136

– Tizenhetedikén dolgoznom kell. Nem nagy ügy. A születésnapomat megünnepelhetjük, amikor hazamegyek hálaadásra. Jó, most add anyát... Felnéztem, amikor a születésnapjáról beszélt. Úgy látszik, novemberben született, mert a hálaadás ünnepét említette, ő is a huszonhetet tölti idén. – Szia, anya. Hogy vagy? Egy barátomnál vagyok. Tarynnek hívják – kacsintott rám. – Hosszú történet, majd később elmesélem... mert most itt ül mellettem, anya. Nagyon kedves lány. Imádni fogod. Úgy gondoltam, kicsit egyedül is szeretne beszélni a szüleivel, és valahogy reméltem is, hogy többet mondana, ha nem lennék a szobában, úgyhogy gyorsan kitakartam a lábamat, és kimentem a konyhába. Teleöntöttem a poharamat vízzel, és körülnéztem a kamrában valami kímélő ennivaló után. Éppen rábukkantam egy doboz sós kekszre, amikor Ryan belépett a konyhába, továbbra is a telefonnal a fülén. Elkezdte a homlokát dörzsölgetni. – Egyre rosszabb, anya. Már sehova se tudok elmenni. Nem volt nehéz kitalálnom, miket kérdezhetett az anyja. A pultra könyököltem, és a kezemre támasztottam a fejemet. Kicsit megfájdult a fejem a gyomorrontástól és attól, hogy egy ideje nem került táplálék a szervezetembe. A hűtő melletti konyhaszekrényben tartottam a legtöbb gyógyszeremet. Meg is találtam az aszpirint, de Ryan kikapta a kezemből az üveget. – Ezt most inkább nem kéne beszedned. Anya, Taryn aszpirint akart bevenni, pedig nem szabadna üres gyomorra aszpirint ennie. Értetlenül néztem rá. – Még jobban megfájdulna tőle a hasad – magyarázta. – Mindketten rosszul voltunk, anya. Szerintem ételmérgezést kaptunk tegnap este, de Tarynben még mindig nem marad meg semmi. Bevehet aszpirint üres gyomorra? Én is úgy gondoltam – szólt önelégült mosollyal. Lehajtottam a fejem; úgy látszik, az a sorsom, hogy kibírjam a fájdalmat. Ryan hozzám lépett, és megint a homlokomra tette a kezét. Azt hiszem, az eredményt elfogadhatónak találta; kinyitotta a

137

kekszes dobozt, és felbontott nekem egyet. Nekem sem okozott volna nehézséget a doboz kibontása, ugyanakkor nagyon élveztem a gondoskodását. És én még azt hittem, hogy ő az, aki gondoskodásra szorul. – Anya szerint pirítóssal kéne próbálkoznod, és sok vizet kellene innunk. – Ryan hátrasöpörte a vállamról a hajamat, és újra rám nézett. – Biztos vagyok benne, hogy találkoztok majd, amikor meglátogattok, anya. Elmosolyodott; olyan boldognak tűnt. – Majd elmondok róla mindent... később – suttogta. A pirítós jól hangzott, de attól még mindig nem tértem magamhoz, hogy azt mondta az anyjának, hogy találkozni fogunk. – Jól van, anya, én is szeretlek. Majd hívlak még este. – Ryan letette a telefont, és bekapott egy kekszet. – Van kenyérpirítód? Kinyitottam az alsó konyhaszekrényt, ahol a pirítót tartottam. – Menj, pihenj csak. Majd én megcsinálom. Ryan megfogta a vállamat, és kiterelt az előszobába. Mosolyogva mentem vissza a nappaliba. Nem tudtam elhinni, hogy Ryan pirítóst akar nekem csinálni. A szívem egyszerre csordultig telt. – Na és a szüleid mit szólnak hozzá, hogy olyan népszerű lettél? – kérdeztem tőle, amikor már mindketten a pirítóst majszoltuk a kanapén ülve. – Szerintem még nem tudták teljesen feldolgozni. Az ő életük is megváltozott miattam. Tudod, apa és anya mindig azt mondják, hogy büszkék rám, de aggódnak is. Anya folyton azt mondogatja, hogy ne bízzam el magam. Egyetértően bólintottam. – Erre mindig oda kell majd figyelned. Ne hagyd, hogy a hírnév és az ismertség mássá tegyen, mint aki vagy. A szüleid a fiukat szeretik, akit felneveltek, nem a sztárt, akivé lettél. Ryan furcsán nézett rám, és elvigyorodott. – Tudod, hogy anyám szóról szóra ugyanezt mondta? És igazatok is van – tette hozzá szárazon -, de nem tudjátok, hogy megy ez.

138

– Nem, nem tudom – ismertem el szelíden -, és nem fogok itt ülni és úgy tenni, mintha lenne róla fogalmam, hogy milyen ez neked. Meg kell magyaráznod, ha azt akarod, hogy értsem. Megrázta a fejét, és vállat vont. – Amikor forgatunk, az király. Imádom. De a Tengerpart óta minden felbolydult körülöttem. Ez az egész rajongósdi... hát nem is tudom... olyan felfoghatatlan. Folyamatos nyomás alatt vagyok, hogy megfeleljek az ideálnak, amit rólam képzelnek. Vannak keményebb napok, és vannak könnyebbek. Látszott, hogy nehezen találja a szavakat, amelyek kifejezhetik az érzéseit. – Hát, csak ne felejtsd el, ki vagy, és ne hagyd, hogy ez az egész a fejedre nőjön. Abban a percben, amikor megfeledkezel az alázatról, nagy bajban leszel. Egyetértően bólintott. – Ryan, te nem olyan embernek tűnsz, aki azért akarna színészkedni, hogy az egóját növelje. Jól megy neked a játék, és szereted is csinálni. De ez csak a munkád; akit itt őrzök, az teljesen más – jelentettem ki, és megütögettem a szívem tájékát a kezemmel. – Soha ne feledd, hogy ez csak egy munka, és ne hagyd, hogy ez határozzon meg téged. Akkor nem lesz gond. – Úgy beszélsz, mint az anyám – szólt Ryan. – Nem, nem akarok anyáskodni feletted – védekeztem gyorsan. – Nem, dehogy. Nem úgy értettem – nevetett. – Úgy értem, pont ugyanazokat a dolgokat mondod, amiket az anyám is mondott nekem. Fura. – Hm, anyukád nyilvánvalóan nagyszerű asszony – jelentettem ki. – Folyton az ismételgeti, hogy nagyon figyeljek oda, kiben bízom meg. Mintha magamtól nem tudnám. Újra megdörzsölte a homlokát. – Ryan, azt hiszem, sejtem, miért olyan nehéz megbíznod az emberekben, és miért kell megkérdőjelezned mindennek és mindenkinek a hitelességét. – Félrebillentett fejjel vártam, hogy a szemembe nézzen. – És azt is tudom, hogy ki kell érdemelnem a bizalmadat; ahogy neked is ki kell érdemelned az enyémet. Ha két ember barátságot akar kötni, az ezzel jár. Mindketten sokat

139

kockáztatunk. De tudom, hogy te sokkal nagyobb kockázatot vállalsz; a szabadságodat veszítheted el, és veszélybe sodorhatod magadat. – Tudom. Ezen a pályán nehéz megbízni az emberekben. Amikor az olyan banális dolgokból is főcím lesz, mint például hogy mit vacsoráztam, az azért kiveri a biztosítékot. – Nos, ünnepélyesen megfogadom, hogy ezt az információt soha nem fogom kiszolgáltatni senkinek. Magammal viszem a sírba. – Na igen, te megbízhatónak tűnsz. Még azt sem voltál hajlandó elárulni a legjobb barátaidnak, hogy tegnap egész éjjel rókáztál – ugratott. – Nem – igazítottam helyre. – Azt nem voltam hajlandó elárulni, hogy te rókáztál egész éjjel. – Ha már itt tartunk... hogy érzed most magad? Bevált a pirítós? Bólintottam, és ittam egy korty gyömbért. – Kezdek jobban lenni, köszönöm. – Akkor jó – felelte, és játékosan megdobott egy párnával. Úgy tettem, mintha vissza akarnám dobni a párnát, de ehelyett csak letettem a lábam mellé. Ryan szeme fel-alá járt a párna és énközöttem. Aztán hirtelen mozdulattal összegömbölyödött a kanapén. Úgy tűnt, szándékosan addig szöszmötöl a párnával, amíg kényelmesen el nem sikerül helyeznie a feje alatt, de még inkább a combomon. Két lába lelógott a kanapé szélén. Összekapcsolódott a tekintetünk, és abban a pillanatban újra megéreztem a mágneses vonzást. Többé nem tudtam ellenállni. Gondolkodás nélkül beleborzoltam ujjaimmal a hajába. A szeme lecsukódott, és felsóhajtott, ahogy hozzáértem. A másik kezemet leemelte a válláról, és a szívére tette.

140

6. FE J E ZE T

Gondolatok – TAR, SIESS, MINDJÁRT MEGISMÉTLIK – rikkantott Ryan a kanapéról. Éppen a hűtő mellett álltam, és telitöltöttem a vizespoharamat. – Nézd csak meg! Nézd! Ez a hülye meg fogja gyújtani a dinamitot, és aztán nem fut el. El sem hiszem, hogy ezt mutogatják a tévében. Várj... vissza fog röpülni vagy száz métert. És bumm! – visszhangozta. Összerándult az arcom, miközben néztem, ahogy valami idióta a levegőben repül a puszta ostobaságának köszönhetően. Elfoglaltam helyemet a kanapén; Ryan megigazította a párnát a combomon, és visszahúzta a kezemet a mellkasára. – Kíváncsi vagyok, ezúttal meddig volt kórházban – szóltam, és valamivel jobban fölé hajoltam, hogy tovább simogathassam a haját. Olyan jó volt együtt. – Ez a rossz a tévénézésben: három perc műsor után nyolc perc reklám jön – morgott Ryan. Épp csatornát akart váltani, amikor megszólalt a mobil a zsebében. Ránézett a számra, aztán felvette. – Szia, Pete. Igen, már jobban van. Ryan felnézett, és felemelte a kezét, hogy megtapinthassa a homlokomat. – A Nagy robbanásokat néztük éppen. Te is? Öcsém, láttad azt a csávót? Micsoda barom! Mégis mit gondolt, mi fog történni?

Amíg Ryan az ölemben feküdt, titokban arra gondoltam, milyen jó, hogy Ryan és Pete olyan jól kijönnek egymással. Mindig reménykedtem benne, hogy a férfi, akinek a társa leszek, jól kijön majd a barátaimmal. A volt vőlegényem, Thomas és Pete sosem értették meg egymást. Mindig feszült volt a viszony közöttük. Ezt már a kezdet kezdetétől intő jelnek kellett volna tekintenem, de szerettem volna mindenkit boldognak látni, miközben legbelül nyomorúságosan éreztem magam. Ryan és Pete ezzel szemben rögtön egy hullámhosszon volt. Ez a gondolat mosolyt csalt az arcomra. – Taryn, Pete beszélni szeretne veled – nyújtotta felém Ryan a telefont. – Szia, szivi, hogy érzed magad? – kérdezte Pete. – Jobban vagyok, köszi. Azért még nem vagyok a topon. Ryan csinált nekem pirítóst, most már nem fáj annyira a fejem. – Ó, tehát Ryan csinált neked pirítóst? – cukkolt Pete. – Aha... miért? – kuncogtam. – Semmi. Csak örülök neked. Jó, hogy már jobban vagy. Tammy arra kér, hogy hívd fel holnap. Össze kell állítanotok a vasárnapi menüt, hogy beszerezhessük a hozzávalókat. – Oké, felhívom. De a Shecky s-ből nem veszünk semmit, az tuti. Szinte biztos vagyok benne, hogy a homárfaroktól lettünk rosszul tegnap este. Ahogy megettük, azonnal hányingerem lett. Oké, amúgy finom volt, de kábé félórán belül mindketten iszonyatosan rosszul lettünk tőle. Lenéztem Ryanre, és a hajába túrtam. – Látni sem akarok semmit onnan, ahonnan az a homár jött! – erősítette meg Ryan olyan hangosan, hogy Pete is hallja. – Jól van, megmondom Tammynek. Hát akkor, sajnálom, hogy rosszul voltatok, de úgy tűnik, most már javulóban vagytok, úgyhogy... várj, beszélhetnék még egyszer Ryannel? – Persze – feleltem meglepetten. – Itt vagyok, mi a helyzet? – ült fel Ryan, kezében a telefonnal. – Igen, az vagyok, miért? Vasárnap este nyolckor játszanak; remélem, látom majd a meccset. – Megint elkezdte rágni a körmét. – Ő is? Ne

142

hülyéskedj! – Ryan rám meredt. Kezdtem kíváncsi lenni, vajon miről beszélhetnek. – Komolyan mondod? Nem hiszem el! – Hangosan kifújta a levegőt. – Ezt... jó tudni – kuncogott. – Igazán kösz. Ryan széles mosollyal az arcán eltette a telefont. Szótlanul ránéztem, és vártam, hogy engem is beavasson a beszélgetés részleteibe. – Taryn... Pete azt mondta, nagy Pittsburgh Steelers-szurkoló vagy. Igaz ez? – Aha. Meg Pittsburgh Penguins-szurkoló is – biccentettem. – Te is szereted a hokit? – Ryan úgy nézett rám, mintha legalábbis hazudtam volna. – Imádom a hokit – feleltem nagyot ásítva. Álmos voltam és kimerült. – Azt tudod, hogy Pittsburgh mellett nőttem fel, ugye? – kérdezte. – Nem, nem tudtam. Csak annyit mondtál, hogy Pennsylvaniából származol, vagy PA-ből, ahogy felétek mondják. Ja, várj csak, azt tényleg mondtad, hogy a Pittre jártál egyetemre – ásítottam újból. – Szóval te is szereted a focit, ha jól értem? Ryan csak ült, és hitetlenkedve rázta a fejét. – Mi az? – kérdeztem. – Semmi – intett, és felállt, hogy kinyújtóztassa a tagjait. Láttam, hogy szétnéz a szobában, a dolgaimat nézegetve. Végigfuttatta ujjait a DVD-gyűjteményemen, és megállapította, hogy a polcomon nincs ott egyik filmje sem. – Bocsi, nem vagyok a rajongód – ugrattam vállat vonva. Ryan rám vigyorgott. – Várjunk csak! – szólt, és kihúzta az egyik DVD-t. – Itt van az egyik film, amiben játszottam! – Megmutatta a borítót. Komolyan nem emlékeztem rá a filmből. – Nem is játszottál benne. – De igen – erősködött. – Elvileg nagyobb szerepet kaptam volna, de aztán megvágták a jelenetet, és csak négy mondatom volt. A bolti jelenetben vagyok.

143

Ryan mesélni kezdett a pályája kezdeteiről, és arról, hogy azokban az időkben még egész normális életet élt. Nyugodtan kimehetett az emberek közé anélkül, hogy bárki is felismerte volna. – Na és hány filmben szerepeltél? – Ez a Tengerpart-film, amit most forgatunk, a hatodik lesz, és akkor már beleszámoltam ezt az apró szerepet is – emelte fel a DVD dobozát. – Az első filmem egy független mozi volt, a Mindig többet akarunk. Közepesen szerepelt a Sundance Filmfesztiválon, de most kihozták DVD-n is, csak tudnám, minek. Aztán eljátszottam Ashbyt a Világítótoronyban. Tulajdonképpen ez a film tette ismertté a nevemet. – Várj csak, mikor mentél Kaliforniába? – Amikor a Világítótorony meghallgatása volt. Kibéreltünk egy lakást Alan Scheflerrel. Ryan könnyen leolvashatta az arcomról, hogy fogalmam sincs, kiről beszél. – Ő is egy színész, még akkor ismertem meg, amikor elkezdtem forgatni. A Világítótornyot láttad? – Nem – feleltem kukán. Kezdtem zavarba jönni attól, hogy egyetlen filmjét sem láttam. Ryan rosszalló pillantást vetett rám. – Hát, nem sokat vesztettél. Szörnyű halált haltam a csatamezőn. Azután következett ez az időtlen darab – tette vissza a polcra a DVD-t. – Miközben a jeleneteimet szinte a nullára redukálták, belekezdtem az első Tengerpart forgatásába. Néhány héttel ezelőtt pedig elkészültünk a Jóvátétel felvételeivel. Arról hallottál már? – kérdezte kajánul. Kezdtem bűntudatot érezni, és ez nyilván látszott is rajtam. – A Világítótoronyról és a Tengerpartról már hallottam, az is számít? – Attól tartok, le kell vonnom néhány pontot – felelte. Ryan most a zenei gyűjteményemet kezdte nézegetni, egy-egy CD-t ki is húzott, hogy jobban szemügyre vegye. – Ezt én is meg akartam venni – szólt, és felmutatott egy CD-tokot. – Kölcsönadhatom, ha szeretnéd. Nekem megvan az iPodomon is. – Kölcsönkérhetem ezt is... és ezt is?

144

A kezében egész kupac CD gyűlt össze. Elmosolyodtam, és elismerően biccentettem a kiválasztott darabok láttán; kellemesen meglepett, hogy hasonló a zenei ízlésünk. – Sirály... új zenék lesznek az én iPhone-omon is – vigyorgott. – Várj csak, ebben nincs benne a CD. – A lejátszóban van – mutattam a polcra. – Vedd csak ki. Ryan visszakucorodott a kanapéra, és betuszkolta a nyolc CD-t a táskájába. Belülről repestem a boldogságtól, hogy lesz oka, hogy visszajöjjön. A következő néhány percben Ryan rám nézett, aztán vissza a tévére, aztán megint rám – végig mosolyogva. Szerettem volna tudni, mire gondol. Előrehajolt a párnáért, megfogta, és eligazgatta a lába mellett. – Nem fekszel le egy kicsit? Rád férne a pihenés. Valóban fáradt voltam, és jó ötletnek tűnt, hogy egy kicsit ledőljek. Fogtam a takarót, felhúztam a vállamig, és kinyújtottam a lábam a kanapén. Most, hogy már nem gyötört a hányinger, jólesett a pihenés. Ryan a karomra tette a karját. Valami szellemekről szóló műsort néztünk, de tudtam, hogy Ryan leginkább engem néz. A keze fejével finoman megsimogatta az arcomat. Úgy tűnt, szinte fél megérinteni, a keze tétován mozdult. Nem tudtam eldönteni, hogy magát teszteli, vagy engem. Éreztem, hogy egyre magabiztosabb, miközben ujjai a hajammal játszadoztak. Most már határozottan több volt köztünk puszta barátságnál. Az érintése annyira ellazított, hogy nehezen tudtam nyitva tartani a szemem. Ryan hangjára ocsúdtam fel. Felhívott valakit, hogy vigye el a szállodába. Csodálkoztam, hogy miért nem megy gyalog. – Indulnom kell. Holnap vár a munka engem is, téged is. Összeszedte a holmiját, én pedig lekísértem a hátsó ajtóhoz. – Köszönöm, hogy elvittél horgászni. Nagyon jól éreztem magam. – Én is. – Holnap hívlak. Ryan átkarolta a vállamat, és átölelt. Tenyerébe fogta a fejemet, és arcon csókolt. Egy pillanat múlva már el is engedett. Meglepett, hogy nem próbál megcsókolni. Látszott, hogy őrlődik. Meg is értettem... a

145

mai nappal határozottan elmosódott a határvonal a barátság és a között, ami már több a barátságnál. – Szia, majd találkozunk – integettem, miközben beugrott a rá várakozó autóba. Azon az éjszakán gyönyörű álmokat láttam. – MA MÁR JOBBAN ÉRZED MAGAD? – nézett rám Marie, amikor délután négykor megérkezett, hogy felvegye a műszakot a pult mögött. – Igen, sokkal – feleltem. – Azt hiszem, a homár tett be a gyomromnak. Vagy esetleg a zacskós saláta. – Ryan is rosszul volt? – kíváncsiskodott Marie. – Aha, mindketten teljesen kikészültünk, de ő hamarabb kiheverte. Hazafelé jövet megálltunk pizzáért, de miután megettem egy szeletet, úgy éreztem, mintha tégla lenne a gyomromban. Sajnálom a tegnap estét... nem akartam, hogy miattam lefújjátok a pókert. – Nem kell elnézést kérned. Rosszul voltál. Előfordul. Ráadásul Gary és én fantasztikusan töltöttük az időt, ha érted, mire gondolok. Marie rám kacsintott, és feltartotta három ujját. – Három? – akadt el a lélegzetem. – Neked vagy neki? – Természetesen nekem – biccentett mosolyogva Marie. – Ez már valami, csapj bele! – emeltem fel a tenyeremet, és összecsaptuk a kezünket. – Na és te hány pontot szereztél a hétvégén... édes kettesben a hercegeddel az erdő mélyén? – Szó sincs ilyesmiről – ráztam meg a fejem. – Csak kimentünk a tóra. – Mikor találkoztok legközelebb? Feltételezhetem, hogy lesz legközelebb? – firtatta Marie. – Nem tudom, ő is dolgozik, én is dolgozom. Szerintem vasárnap látom legközelebb. – Vállat vontam, és tovább tettem-vettem a pult mögött. – Nem terveztünk el semmit. Amúgy sem marad sokáig. Pár hét múlva már itt sem lesz.

146

A gondolat, hogy Ryan el fog menni, futótűzként száguldott át az agyamon, és mindent felégetett maga mögött a torkomtól kezdve egészen a szívemig. A Ryannel kötött barátságunknak és az iránta érzett éledező érzelmeimnek fenyegetően közeledett a lejárati ideje. Bár többnyire igyekeztem a pillanatnak élni, a tudat, hogy a pillanatok nem tartanak örökké, mégiscsak beárnyékolt minden mást. Tettem a dolgomat, de úgy éreztem, a szívem porrá ég. Elvégeztem a pub körüli teendőket, aztán Tammyvel véglegesítettük a vasárnapi menüt. Hirdetést adtam fel a helyi újságban, amiben kisegítő csapost kerestem hétvégi munkára, és kifüggesztettem a kirakatba egy hirdetést, „Munkatársat keresünk” felirattal, amit magam készítettem a számítógépen. – Marie, fel fogok venni egy kisegítő csapost – szóltam, miközben az üvegre ragasztottam a hirdetést. – Úgy gondolom, hasznát vennénk még két dolgos kéznek pénteken és szombaton. Ketten már nehezen bírunk a forgalommal, és Tammy nem akar minden hétvégén dolgozni. – Szerintem jó ötlet. Mostanában alig látszunk ki a munkából – helyeselt Marie. – Igen, legalább amíg a forgatás tart. Ha elmennek, tovább nemigen kell a segítség, de most túl sok ez kettőnknek. Marie a tévét kapcsolgatta, amíg meg nem találta a helyi híradót. Számomra csak háttérzaj volt a tévé, egészen addig, amíg a riporter ki nem ejtette a száján a „Tengerpart forgatása” szavakat. „Több mint száz embert kellett kimenteni arról az eldugott helyszínről, ahol a Tengerpart második részének forgatása zajlik. Az elszánt rajongók bármit megtesznek, hogy akár csak egy pillantást vethessenek a filmben szereplő sztárokra, köztük a főszereplőre, Ryan Christensenre. Ma a rendőrség közbeavatkozására is szükség volt, amikor néhányon betörtek a lezárt forgatási helyszínre, és megrohanták a parton dolgozó stábot. A két helyi rendőrőrs dolgozóinak kisegítésére az Állami Rendőrség emberei is a helyszínre érkeztek, hogy megfékezzék a tömeget. A beszámolók szerint jelen pillanatban két nő áll letartóztatás alatt.

147

A nőket a biztonsági őrök és a stáb tagjai állították meg amikor megkíséreltek forgatás közben Mr. Christensen és Miss Strass közelébe férkőzni. A helyszínen tartózkodó szemtanúk állítása szerint legalább az egyik nő obszcén megnevezésekkel illette és halálosan megfenyegette Miss Strasst, bár egyelőre nincs tudomásunk a fenyegetések tartalmáról.” A kamera ekkor négy rendőrt mutatott, amint épp letartóztatták a két nőt, és a rendőrségre vitték őket. Azonnal aggódni kezdtem Ryan biztonságáért, de ellenálltam a késztetésnek, hogy felhívjam őt. Bár a száma megvolt az SMS-ekből, amiket küldött, de nem akartam megismételni a korábban elkövetett hibáimat. Nem futok egyetlen férfi után sem. Magamban meg is fogadtam, hogy nem mentem el a számát a mobilomon. Az a tény, hogy aggódtam érte, és tudni akartam, hogy jól van-e, figyelmeztetett arra, hogy máris túlságosan kötődöm hozzá, hogy még nehezebb lesz feldolgoznom, amikor majd elhagyja Seaportot. Az este folyamán többször is elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, nincs-e elmulasztott hívásom, de korábbi ígérete ellenére egyszer sem hívott. Talán csak félreértelmeztem a kapcsolatunkat, vagy többet láttam bele, mint amennyi valójában volt. Nagyon bíztam benne, hogy nem egy másik lány foglalja le éppen. Mit művelek? – korholtam magam. Nem szabad elgyengülnöm. Véget kell vetnem ennek. Eszembe jutottak a korábbi barátaim, és végiggondoltam, miért nem működött sokáig egyik kapcsolatom sem. Be kellett látnom, hogy néhányuk esetében elkövettem a szokásos női hibákat... túlságosan követelőző voltam, rájuk tapadtam, vagy éppen túl nagy igyekezettel próbáltam azzá válni, aminek elképzelésem szerint látni szerettek volna. Akkoriban még túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, hogyan működik az egészséges párkapcsolat. Volt olyan viszonyom, ami azért ért véget, mert a szex után rá kellett jönnünk, hogy semmi közös nincs bennünk. Semmi más nem volt, ami összekötött volna minket. Timmel azért szakítottam, mert rájöttem, hogy nem ő az, akivel elképzelem a jövőmet. Ő az a fajta pasas volt, aki csak önmagával és

148

a saját igényeivel törődik. Nem mintha szükségem lett volna rá, hogy valaki gondoskodjon rólam, de arra igen, hogy eléggé szeressen ahhoz, hogy legalább megpróbálja. Amikor összejöttem Deannel, szent célommá vált, hogy megragasszam összetört szívét. Dean pár évvel idősebb volt nálam, és már elvált az előző feleségétől. Nem könnyítette meg a helyzetet az sem, hogy már volt egy hároméves fia. Én őszintén törődtem a kisfiúval. Amikor vele voltam, megpróbáltam jó pótanyuka lenni, amíg egy napon Dean rám nem szólt, hogy nem vagyok a fiú anyja, és hogy többé egyetlen gyereket sem akar senkitől sem. Innentől fogva hozzám sem ért többé. A Thomasszal kötött eljegyzésem csúfos véget ért, keserű szemrehányások és szörnyű vádak repkedtek a levegőben. A fejemben élénken élt még az a nap, amikor beléptem a lakásába, és egy másik nőt találtam az ágyában. Utólag szinte biztos vagyok benne, hogy szándékosan rendezte így. Azt akarta, hogy én legyek az, aki véget vet a kapcsolatnak, hogy ne neki kelljen szakítania velem. Azzal, hogy rátörtem az ajtót, csak megerősítettem abban a meggyőződésében, hogy jogosan lépett félre nem is egyszer. Úgy gondolom, hogy bár egyszer-másszor azt hittem, hogy szerelmes vagyok ezekbe a férfiakba, valójában egyszer sem voltam az igazán. Valami mindig hiányzott – az a bizonyos kozmikus, mély lelki kapcsolat, az érzés, hogy ketten együtt alkotunk egy egészet. Nem akartam olyasvalakit, aki csak nagy erőfeszítések árán képes szeretni engem, ami pedig önmagamat illeti, nem akartam még egyszer tettetni a szerelmet. Mindig azt reméltem, hogy a szerelem kölcsönösen ösztönös és természetes lesz – akár a levegővétel. Amikor már úgy éreztem, eleget rágódtam a múltbeli hibáimon, lekapcsoltam a lámpát az éjjeliszekrényemen. Egy biztos: Ryan életre keltette azt a zugát a szívemnek, ami még mindig kitartóan reménykedett a mindent elsöprő, örök szerelemben. Álmomban apámat láttam, és nem értettem, miért nem veszi fel a telefont. A készülék a kedvenc széke mellett csörgött a nappaliban, ahol éppen ült. Talán elaludt ültében? Apa, vedd fel a telefont! Kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy a saját mobilom szól.

149

– Igen? – szóltam bele álomittas hangon. – Aludtál még? – kérdezte Ryan. – Aha. Hány óra van? Ránéztem az órára. Nyolc negyvenkettő volt. – Háromnegyed kilenc – dörmögte Ryan. – Szeretnél még aludni? – Nem, semmi gond. Hogy vagy? – Reméltem, hogy biztonságban van. – Jól vagyok. Bocs, hogy nem hívtalak tegnap. Elaludtam a lakókocsimban, és későn ébredtem fel. Gondoltam, hogy esetleg megpróbáltál felhívni. – Értem. Szóval akkor jól vagy? – kérdeztem felülve az ágyamban. – Igen. Miért? – kérdezte zavartan. – Tegnap este láttuk a hírekben, hogy letartóztattak két lányt. Aggódtam miattad. – Képtelen voltam leplezni, mennyire féltettem. – De hát akkor miért nem hívtál fel? – kérdezte. Nem válaszoltam azonnal. Gondolkodtam, mit is mondjak. – Ryan, nem akartalak zavarni. Van úgyis elég bajod. – Huh. Taryn, akkor hívsz fel, amikor csak akarsz! Soha ne félj attól, hogy engem zavarsz. Azt tudnod kell, hogy forgatás közben kikapcsolom a mobilomat, de amint látom, hogy kerestél, azonnal visszahívlak. Szótlanul megráztam a fejem. Eddig akárhányszor én kezdeményeztem telefonhívást valamelyik pasimnak, a végén mindig azt éreztették velem, hogy rájuk telepszem, és megfojtom őket. Számtalanszor hallottam már azt a mondatot, hogy „térre van szükségem”, és ebből nagyjából biztosra is vehettem, hogy hamarosan eliramodnak az ellenkező irányba. Ryan is hamarosan elmegy innen; nem akartam még egy okot szolgáltatni neki, hogy még gyorsabban szedje a lábát. – Taryn, itt vagy még? – kérdezte Ryan bosszús hangon. – Igen, itt vagyok. – Nem válaszoltál a kérdésemre – szólt egyenesen. – Talán nem mersz felhívni engem? – Nem tudlak felhívni – suttogtam.

150

A válaszom több szempontból is igaz volt. – Hogy érted, hogy nem tudsz felhívni? – Nincs meg a számod. – Reméltem, hogy a hazugságom hihetően hangzik. – Elég ügyetlenül hazudsz, tudsz róla? Még jó, hogy nem vagy színésznő, mert nem sok munkád lenne – kuncogott. – A számom minden SMS-emben ott volt. Huh, ez olyan furcsa. Azok, akikkel nem akarok beszélni, egyfolytában hívogatnak, az egyetlen ember pedig, akiről valóban tudni akarok, nem mer felhívni. Ha legközelebb találkozunk, beírom a számomat a mobilodba. Hmm, lehet, hogy teszek rá saját csengőhangot is, csak hogy bosszantsalak. – Ezt fenyegetésnek vegyem vagy ígéretnek? – próbáltam könnyedebb irányba terelni a beszélgetést. – Nyugodtan veheted ígéretnek. Onnantól vége a kifogásoknak – nevetgélt. – Ma este kezdhetjük is a gyakorlást, jó? Egész nap dolgoznom kell. Tizenegyig forgatáson leszek, de hét körül vacsoraszünetet kapok. Hét és fél nyolc között szeretném, ha megcsörrenne a telefonom. Így félórán belül nyugodtan eldöntheted, mikor óhajtasz telefonálni. Most pedig szeretném, ha őszintén válaszolnál. Megvannak még az üzeneteim, vagy kitörölted mindet? – Nem, megvannak – mosolyodtam el. – Akkor nincs kifogás, szivi... hacsak nem az, hogy nem is akarsz beszélni velem? Baszki, ez eddig eszembe se jutott, de most, hogy belegondolok, azt hiszem, jobb, ha rákérdezek. Akarsz velem találkozni, vagy nem? El sem tudod képzelni, mennyire várom már, hogy találkozhassam veled. Nagy levegőt vettem. Csak lazán, Taryn. – Barátok vagyunk, nem igaz? Miért ne akarnék találkozni veled? – Huhh – fújta ki a levegőt. – Micsoda megkönnyebbülés! Jó, akkor, ööö, mit hordtak össze a tévében a tegnapi eseményekről? – A riporter szerint a rendőrségnek kábé száz rajongót kellett eltávolítani a forgatásról, két nőt pedig le is tartóztattak. Az egyik mintha megfenyegette volna Suzanne-t. Ott voltál, amikor ez történt?

151

– Igen. A parton forgattunk egy jelenetet, de én akkor épp a visszajátszást néztem. Hallottam, hogy valaki ordítozik, de fejhallgató volt rajtam, úgyhogy nem értettem, mit. – Az a hírekben sem szerepelt. Csak annyit mondtak, hogy az egyik lány trágárságokat és fenyegetéseket kiabált Suzanne-nak. Mutatták, ahogy letartóztatták a két lányt. – Ne hülyéskedj! – hördült fel Ryan. – Nagyon remélem, hogy megerősítik a védelmeteket, ezek a rajongók félelmetesek tudnak lenni – szögeztem le. – Addig oké, hogy képet és autogramot kérnek, de a halálos fenyegetés már mégiscsak túlzás. – Igen, tegnap este szóltak, hogy hoznak még testőröket, amíg itt vagyunk. Hallottam a hangján, hogy dühíti a téma. Ekkor hangosan kopogtak az ajtaján. – Egy pillanat! – hallottam a kiáltását. – Tar, mennem kell. Akkor felhívsz este? – Igen. A vacsoraszünetben. Megígérem. Túlságosan éber lettem ahhoz, hogy megpróbáljak visszaaludni. A hangjától felpezsdült a vérem. Kimentem a nappaliba, leültem az asztalhoz, és bekapcsoltam a laptopomat. Ellenőriznem kellett a pénztárgép blokkjait, és be kellett vezetnem őket a naplóba. A postafiókomban harminc új üzenet várt, a legtöbb Al bácsitól, aki nemrég kapta meg első számítógépét ötvenöt évesen, ő és néhány más rokonom versengve küldte a vacak e-mailes vicceket. Érkezett Marie-től is egy üzenet, a következő ígéretes tárggyal: „Ryan a Tengerpartban”. „Ezt meg kell nézned. Ez az egyik legjobb jelenet a filmben. Ha már a filmet nem láttad, legalább tudd, milyen jó színész. Ezért imádja minden lány.” Az üzenet után Marie csatolta a videóhoz vezető linket. Mutatóujjam tétovázott az egér fölött. Akarom én ezt látni, vagy nem? De az ujjam önállósította magát, és kattintott. Az interneten elindult a videó. Ryan egy baljós kastély sötét folyosóin lopakodott. Kezében hangtompítóval felszerelt nagy,

152

ezüstös pisztolyt tartott, lövésre készen. Suzanne tépett ruhában simult hozzá, miközben végigosontak a sötét falak mellett. Látszott, hogy Ryan védelmezi a nőt. – Azt hiszem, mind elmentek – szólalt meg ekkor. – Gwen, mégis miért kellett idejönnöd? Suzanne csábos pillantással nézett fel rá. – Hogy védjelek így meg? – feddte meg Ryan. – Csak szeress engem, Charles – suttogta Suzanne. A férfi a falhoz szorította a nőt, és szenvedélyesen megcsókolta. Megrándult az arcom attól a látványtól, hogy Ryan megcsókol egy másik nőt. Suzanne visszalökte őt a szemközti falhoz, továbbra is vadul hozzátapadva. Ryan mohón csókolta a nőt. – Ha tényleg úgy szeretsz, ahogy mondod, akkor életben maradsz a kedvemért – suttogta. Nehéz volt őt így látnom. Ez nem ő volt... nem az a férfi volt, aki pirítóst készített nekem, és megtapintotta a homlokomat. Nem volt könnyű feldolgozni, hogy Ryant látom a felvételen. Az évek során rengeteg filmet láttam már, és a színészek olyan bámulatosan tudnak a különböző karakterek bőrébe bújni, hogy az ember észre sem veszi, hogy amit néz, csupán színjáték. De minden film minden egyes szereplője a forgatás végeztével visszaváltozik, és marad, aki volt: valaki fia vagy lánya, férj vagy feleség, szerető, testvér, anya vagy apa. Ryan tagadhatatlanul nagyon jóképű, és a szereplő, akit eljátszott, férfias és vonzó volt. De a szerep nem több mint bűvészmutatvány. Charles nem létezik. Csak papíron alkották meg. Ryan keltette életre, de Ryan nem Charles. Ryan egy pittsburghi fiú, aki rágja a körmét, és figyel rá, hogy ne vegyek be aszpirint éhgyomorra. Ebbe az emberbe szerettem én bele, méghozzá egyre jobban. Betartottam az ígéretemet, és felhívtam a megbeszélt időben. – Jó estét, Mr. Christensen – suttogtam csábító hangon a telefonba. – Stacy vagyok a szobaszolgálattól, az este hétórás ébresztő hívással jelentkezem. – Gondoltam, ugratom egy kicsit.

153

– Nos, jó estét, Stacy – kuncogott Ryan. – Köszönöm a pontosságát. – Ez csak természetes, uram. A vezetőség tudni szeretné, hogy kellemesen telik-e a vacsorája. – Hmm, nos, el tudnék képzelni néhány dolgot, amivel emelni lehetne a hangulatot. Kérem, adja a felettesét, hogy panaszt tehessek nála. – Hogyne, egy pillanat türelmet kérek... Megpróbáltam megváltoztatni az eddigi fülledt hangomat. – Jó estét, Megan vagyok, az éjszakai ügyeletvezető. Ha jól értem, ön nem teljesen elégedett. – Jó estét, Megan. Mellesleg nagyon bejön ez a játék. Igen, nagyon elégedetlen vagyok. Megkérdezhetem, mit tud tenni ez ügyben? – Ha gondolja, visszatérítjük önnek a pénzét, vagy ha úgy jobban megfelel önnek, pókerzsetonokban ellentételezzük a veszteségét. – Öö, sajnos nem tudom elfogadni. Mit tud még felajánlani? – Vasárnap vacsorát rendezünk, amelyen minden résztvevő korlátlanul fogyaszthat. Mit szólna egy tiszteletjegyhez? – Már van jegyem. Más ajánlat? – Említettem már, hogy a vacsorához egy jegy is jár a Steelers és a Giants vasárnapi meccsére az első sorba? – Igen, és már nagyon várom – felelte lelkesen Ryan. – De én most vagyok elégedetlen – folytatta tréfásan panaszos hangon. – Nos, uram, mivel az ön elégedettsége számunkra mindennél fontosabb, kérem, árulja el, mivel tudnánk önt kiengesztelni. Megkönnyebbültem, hogy végre az ő térfelére dobhatom a labdát. – Egyetlen dolgot tudnék elképzelni, ami jelen pillanatban örömet okozna, és nem hinném, hogy egy Megan nevű lány ennek eleget tudna tenni. Nincs önöknek véletlenül egy Taryn nevű munkatársuk? – kérdezte. – De, lehetséges – mosolyodtam el. – Igazán ügyesen tudsz felvidítani, tudsz róla? – kérdezte Ryan. – Mielőtt hívtál, nem voltam valami jó hangulatban. Most meg már nem is emlékszem, miért voltam rosszkedvű.

154

– Nagyon örülök. Akarsz róla beszélni? – kérdeztem. – Á, csak kicsit feszült vagyok. Hosszú volt ez a nap. Szeretném, ha elhúzhatnám innen a csíkot, és megpihenhetnék a kanapédon, de nem lehet. Mivel ilyen szép idő van odakint, megcsinálunk néhány éjszakai jelenetet pluszban. De már annyira lemosnám ezt a szart az arcomról! – panaszkodott. – Milyen szart? – Rám kentek valami cuccot, hogy úgy nézzek ki, mintha felhasadt volna a szám. Viszket. Annyira levakarnám. – Szívesen megnézném magamnak. Verekedtél valakivel? Megpróbáltam elképzelni, hogy nézhet ki. – Küldjek egy képet? Lekaphatom magam, ha már olyan kíváncsi vagy. – Simán! Csak egy szimpla vágásnak néz ki, vagy úgy festesz, mint az a balfék, aki nem szaladt el a meggyújtott dinamit mellől? – Nem – nevetett Ryan. – Bunyó volt. Látnod kéne a másik fickót. – Péppé verted? – Magam elé képzeltem Ryant, amint éppen verekszik valakivel. – Maradjunk annyiban, hogy azok ketten már nem fognak több bosszúságot okozni. – Ez úgy hangzik, mintha egy film egyik sora lenne – kuncogtam. – Az is – nevetett. – Meg tudod mondani, melyik filmben szerepel? Egy pillanatra elgondolkodtam a feladványon. Ryan megismételte a mondatot, és adott még egy kis segítséget. – A Két tűz közöttből – feleltem örömmel, amiért felismertem a hanghordozását. – Bill Payton mondja Jamie Lee Curtisnek, amikor azzal kérkedik, hogy megölte azokat a pasasokat a bevásárlóközpont mosdójában. – Nem hiszem el, hogy ezt is kitaláltad! – felelte büszkén Ryan. – Hogy lehet az, hogy más filmeket kívülről tudsz, az enyémek közül meg egyet sem láttál? Meglepett, hogy ezt kérdezi tőlem. – Honnan tudhatnád akkor, hogy Charlest kedvelem, vagy egy egyszerű, Ryan nevű pasit? Nem jobb ez így?

155

– Hmm. Igazad van. A mai naptól fogva eltiltalak valamennyi filmem megtekintésétől. Tudtam, hogy viccel, de ugyanakkor felvillant előttem a kép, hogy nem hívnak meg egyetlen premierre sem. Nem hiányzott a hírnév és a vörös szőnyeg; csak ott akartam lenni az oldalán, fogni a kezét, szeretni őt, és büszke lenni az eredményeire – akármifélék is azok. Már megint olyasmit reméltem, ami lehetetlen, olyan kapcsolatra vágytam, ami soha nem jöhet létre. Fenyegetően közeledett Ryan elkerülhetetlen távozásának időpontja. – Figyelj, Ryan, most mennem kell. Marie egyedül van a pult mögött, és elég sokan vannak. Jó volt veled beszélni. – Úgy éreztem, azonnal menekülőre kell fognom. – Oké. Hát, akkor majd később beszélünk. Azt hiszem, még csak el sem köszöntem. Gyorsan a nadrágzsebembe csúsztattam a mobilt, és siettem a pult mögé. Minél előbb elterelem valamivel a figyelmem, annál jobb. Újra és újra megbotlottam, az óvatosságom alábbhagyott vele kapcsolatban, és egyre veszélyesebb vizekre eveztem. Pár perccel később újra megrezzent a telefonom. Megnyitottam a képet, amit Ryan küldött: vicces arccal mutatta a szájára festett sebet. Kénytelen voltam elnevetni magam. Megpróbáltam meggyőzni magam arról, hogy megúszom ezt a kalandot fájdalom nélkül, ha kettőnk kapcsolata szigorúan plátói marad, de ahhoz arra lenne szükség, hogy biztosan ne érjen hozzám soha többé. Nem foghatjuk meg többé egymás kezét, nem cirógathatom többé puha fürtjeit, nem nézhetek többé a szemébe. Nem ölelhetjük meg egymást, az túlságosan veszélyes lenne. Bármi, ami fizikai érintkezéssel jár, innentől kezdve szigorúan tilos. Még álmomban is azzal akartam áltatni magam, hogy csak barátok vagyunk, és együtt baseballozunk a Mitchell’s Pub csapatában, de még a tudatalattim is elárult engem. Másnap megpróbáltam elhessegetni a róla szóló heves és fülledt álmom vissza-visszatérő emlékeit, amikor letéptem a testéről a baseballmezt...

156

– Szia, bébi! – köszönt rám Marie, amikor beállt a pult mögé csütörtök este. Bedobtam egy vödör jeget a tartóba, és arra gondoltam, hogy legjobb lenne, ha magamra is borítanék egy vödörrel. – Szia! Mára várok néhány jelentkezőt. Szeretném, ha te is elbeszélgetnél velük, hiszen mindkettőnknek jól ki kell jönnie azzal, akit végül felveszünk. – Oké, persze – felelte Marie, és betömte a törlőrongyát a hátsó zsebébe. – Van híred Mr. Csodálatosról? Elmosolyodtam. – Ma már háromszor hívott. – Háromszor? – kérdezte meglepetten Marie. – Ma nem volt sok jelenete, és unatkozott – mormoltam halkan. – Unatkozott? Na persze! Tutira megőrül érted – jelentette ki Marie. A pubban éppen elviselhető nagyságú volt a tömeg, amikor belépett a második jelentkezőnk. A fiú huszonvalahány éves lehetett, normálisan öltözködött, és időben érkezett. Marie vagy húsz percet beszélgetett vele, mielőtt visszatért volna a pulthoz. – Nekem bejön – mormolta mellém érve. A fiatalembert Corynak hívták. Huszonhárom éves volt, magas és izmos testalkatú, rövidre nyírt hajjal és kis sötétbarna szakállal. A helyi főiskolán tanult gazdaságtant és számítástechnikát, és szüksége volt pénzre, hogy kifizethesse az albérletét. Félúton tartottunk az elbeszélgetésben, amikor Ryan újra hívott. Az órára néztem; éppen vacsoraszünete volt. – Szia, öö, majd visszahívlak, jó? – szóltam bele gyorsan. – Éppen állásinterjút tartok. Pár perc múlva hívlak, oké? – Nem, semmi baj. Tíz perc múlva vissza kell mennem a forgatásra, aztán néhányan a stábból elmegyünk vacsorázni. Csak eszembe jutott valami, amit el szeretnék mondani. Majd hívlak, ha visszaértünk a szállodába – hadarta Ryan, és letette. – Elnézést – fordultam Coryhoz. Ryant ismerve valószínűleg csak beszélgetni akart.

157

Kikísértem Coryt a pultig, de ahelyett, hogy elment volna, leült az egyik bárszékre. Tetszett, hogy meg akarja figyelni a söröző hangulatát. Látszott, hogy valóban érdekli ez a munka. – Nekem is tetszik a fiú – mondtam Marie-nek. – Ha a referenciái hitelesek, talán a hétvégén tehetünk is egy próbát. – Okés – bólintott Marie. – Ismeri az italokat, és rendes gyereknek látszik. Legalább a nőstények is legeltethetik valakin a szemüket – tette hozzá. – Különben is, két dudás éppen elég egy csárdában.

158

9. FE J E ZE T

Gesztusok PÉNTEK DÉLUTÁN EGY ÓRÁT TÖLTÖTTEM AZZAL, hogy felhívjam Cory referenciáit, bár nagyjából biztos voltam benne, hogy őt fogom felvenni. Cory vállalta, hogy már aznap kezd, és ez nekem nagyon is megfelelt. Kíváncsi voltam, vajon Ryan megint beugrik-e; ha igen, annak egész biztosan megint tömegnyomor lesz a vége. Nagy volt a kísértés, hogy felhívjam Ryant, mert előző este nem hívott vissza. Azon gondolkoztam, vajon tőlem várja-e, hogy felhívjam – hogy így tesztel-e. Nem számít; akkor sem fogok eltérni a saját szabályomtól, és soha nem fogom üldözni. Már feladtam a reményt, hogy hallok felőle, amikor éreztem, hogy megrezzen a telefon a zsebemben. Ránéztem az órára: tíz harminc volt. – Marie, mindjárt visszajövök – szóltam, és a lépcsőhöz szaladtam. – Szia – vettem fel a telefont; jól tudtam, kinek a hangját fogom hallani. – Szia, hogy vagy? – kérdezte Ryan. – Remekül. Hát te? – Valóban boldog voltam, hogy végre jelentkezett. – Én is jól vagyok. Most jöttem el a vacsoráról. Nagyon szeretnélek látni még ma este. – Én is szeretnélek látni. – A francba, megint elszóltam magam. – Jó – felelte boldogan.

– Két perc múlva belépsz a bejárati ajtón? – kuncogtam, hogy helyrehozzam a hibát. – Mike, itt állj meg. Holnap találkozunk. Úgy hangzott, mintha eltartotta volna a telefont az arcától, aztán valahol becsapódott egy kocsiajtó. Hallottam, hogy gyorsabban veszi a levegőt. – Miért tűnik úgy, mintha futnál? – kérdeztem. – Mert félúton járok a hátsó utcában – lihegte. Szaladtam a hátsó ajtóhoz. Pár perccel később beosont az ajtón egy sötét köpenybe öltözött alak. Arcát eltakarta a szemébe húzott csuklya, vállán jókora táskát cipelt. A szemembe nézett, és ragyogó mosollyal üdvözölt. – Hát, szia! Hátratolta a kapucniját. A konyhai megvilágítás jól kiemelte sötétszőke hajának vöröses árnyalatát. – Szia – köszöntem vissza hasonlóan széles mosollyal, miközben könnyed mozdulattal átkarolta a vállamat. – Brrr, hideg van – rázkódott össze Ryan, és elengedett. – Ööö, izé, hogy vagy? – Jól. – Olyan szélesen mosolyogtam, hogy megfájdult tőle az arcom. Ryan rám kacsintott. Ennyit arról, hogy nem engedem hozzám érni. – Nagyon csinos vagy – bókolt. Tekintete végigsiklott a testemen, ujjával megérintette a pólóm szélét. Pillantása elidőzött rajtam, végül a pubból beszűrődő zene zökkentette ki a mélázásából. – Úgy hallom, ma is jó lesz a banda – mozgatta fejét a zene ütemére. – Köszi! Ma a Far from Human lép fel nálunk – intettem. – Jó kis együttes, ismert számokat játszanak. – Jól nyomják a fiúk – szólt Ryan. – De ma nem bírnám a tömeget. Jobban szeretném, ha senki se tudná meg, hogy itt vagyok. Tökéletesen megértettem az aggodalmát. – Nem bánod, ha odafent lógok, amíg végzel?

160

Rám mosolygott azzal a játékos, huncut mosolyával, amivel a legnagyobb csapást tudta mérni a védőpáncélomra. A „nem” szót mintha kitörölték volna a szótáramból. A fejemmel intettem, hogy kövessen. Résnyire nyitottam a konyhaajtót, a lépcsőház ajtajához léptem, és Ryan felé nyújtottam a kezem. A tekintetünk összetalálkozott, miközben kezét óvatosan az enyémbe tette, majd átszöktettem az egyik ajtótól a másikig anélkül, hogy bárki is észrevette volna. Leemelte a válláról a táskát, és ledobta a kabátját, a cuccaiból kis kupacot képezve a nappalim padlóján. Ösztönösen az ablakhoz léptem, és leeresztettem a rolókat. Simán el tudtam képzelni, hogy a fotósok felmásznak a falon, hogy képeket készíthessenek. – Milyen volt a napod? – kérdeztem, hogy megpróbáljak visszalépni baráti üzemmódba. – Sűrű. Egész nap forgattunk. Amikor végre elszabadultam, néhányan kiugrottunk harapni valamit. – Háborúban nincs vasárnap – ugrattam. – Hát nemigen – felelte. – De ami azt illeti, ma este végre meg tudtam vacsorázni sikoltozó rajongók nélkül. – Bevetetted a nindzsa lopakodó-trükköt? – mosolyogtam. – Elmeséltem Calnek, mit mondtál, amikor vacsorázni indultunk. Alig tudta abbahagyni a nevetést – kuncogott Ryan. Vele nevettem, amikor eszembe jutott a tegnapi hülyéskedésünk – Éppen visszafelé mentetek? – Aha, de úgy döntöttem, teszek egy kitérőt. Bár jólesett volna egy zuhany – szólt az arcát dörzsölgetve. – Hát a vágás hova tűnt a szádról? – Kerestem az arcán a maszkmester munkáját, de hiába. – Már nincs meg – fintorgott Ryan. – De hosszú volt ez a nap. Te, lezuhanyozhatok nálad? Az agyamat azon nyomban bűnös víziók árasztották el. – Persze, nyugodtan – próbáltam semleges hangon válaszolni. – Ismered a járást; érezd otthon magad. – Megesik, hogy az egyik barát lezuhanyozik a másik barát lakásában, győzködtem magam.

161

Veszedelmes volt arra gondolni, hogy Ryan meztelen, nedves testtel flangál odafent, különösen hogy mindeközben nekem a zsúfolt bárban kell majd helytállnom. Sietve bekészítettem neki a fürdőszobában egy tiszta törülközőt a polcra. A gondolataim ide-oda cikáztak, miközben megpróbáltam elhessegetni a fejemből a képet, amint szappanosan és nedvesen zuhanyozik az én fürdőszobámban. Túlságosan is tisztán láttam magam előtt, ahogy a forró vízsugár alatt áll, a szappanhab megakad izmos alakja mélyedéseiben, tisztára mosva őt. Vajon megesik, hogy az egyik barát megmosdatja a másik barátot? Meztelen, nedves, forró szex a zuhany alatt... talán szóba jöhetne afféle „barátság extrákkal” jellegű viszony kettőnk között? Elég! A bárpulthoz. Vár a munka. Szedd össze magad, Taryn! – Le kell szaladnom, nem tudom, Marie hogy boldogul egyedül a kiszolgálással. Hozzak fel neked valami italt? – vettem elő újra az üzleti hangomat. – Persze, menj csak. Tedd a dolgod – biccentett. – Á... és egy sört szívesen meginnék – tette hozzá. – Milyet szeretnél? – Gondoltam, megkérdezem. Ryan elmosolyodott. – Válassz te valamit. Miután megkértem Marie-t, hogy egy darabig vigye egyedül a kiszolgálást, visszatértem Ryanhez, egyik kezemben egy hatos csomag sörrel, a másikban egy üveg tequilával. Felpillantott a papírkötegből, amit olvasgatott, érzéki mosolyt villantott rám, és újra hitetlenkedve megrázta a fejét. – Na és mit olvasol? – nyújtottam felé egy üveg hideg sört. – Az ügynököm adott egy új kéziratot, hogy olvassam el – emelte fel a papírokat. – Csúszócsomó a címe. Még sosem láttam filmforgatókönyvet, és meglepett, milyen vaskos köteg. – Miről szól? – kérdeztem. Komolyan érdekelt, milyen típusú filmekkel keresik meg. – Állítólag egy fickóról szól, akinek megölték a szüleit és a nővérét, és ki kell derítenie, ki tette ezt, és miért. – Ryan ivott egy korty sört. – Hmm, szóval gyilkossági ügy? Érdekel a dolog?

162

– Nem is tudom. Keddig el kell olvasnom az egészet, és szólni az ügynökömnek, hogy érdekel-e, bár úgy látszik, ők már kiosztották rám a szerepet. – A következő keddig? – kérdeztem csodálkozva. – Négy napod van arra, hogy válaszolj nekik? Elég sokat kell elolvasnod ilyen rövid idő alatt. – Nem tudtam, hogy sokszor ilyen gyors ütemben intézik a filmes szerződéseket. – Jó nagy nyomás van rajtad, az már biztos. Nem csoda, hogy feszült vagy. Ryan felemelte a tekintetét a papírokból. – Hát, ez egy stúdiófilm, és gyorsan nyélbe akarják ütni. Bólintottam, bár igazából gőzöm sem volt, miről beszél. Ryan rám nézett. – Fogalmad sincs, miről beszélek, ugye? – nevetett fel. Elmosolyodtam; meglepett, hogy így olvas a gondolataimban. – Jól van, akkor kezdjük az első leckével. Figyelj, találós kérdés következik. Ryan felemelte a forgatókönyvet. – Gondolom, hallottál már a Paramountról? Égnek emeltem a tekintetemet. – Oké... hát ők a „stúdió” – gesztikulált Ryan. – Egyszerűen szólva ők azok, akik a pénzt adják. Ez a film már zöld utat kapott. Márpedig mit teszünk, ha zöld a lámpa? – Elindulunk – feleltem. – Forgatókönyv... a film összedobva... megvan rá a pénz is... zöld út... indulás! Eddig megvan? Próbáltam a nézésemmel értésére adni, hogy azért teljesen hülye mégsem vagyok. – A projekt a preprodukciós szakaszban van. Ez azt jelenti, hogy most verbuválják a szereplőket, most határozzák meg a költségvetést, és ha jól tudom, Jonathan Follweiler lesz a rendező. Ez számomra két kérdést vet fel – mutatta az ujján Ryan. – Egy: meg akarom-e csinálni, kettő: megfelelnek-e nekem a tervezett forgatási időpontok. Ha nem tudom biztosra, hogy ott leszek, nem vállalhatom a filmet. – Szóval még akár le is mondhatod, ugye? – kérdeztem.

163

– Igen. Még semmit sem írtam alá – lengette a kezét. – És még ajánlatot is kell tenniük. – Nem kell meghallgatásra menned először? Próbáltam úgy tenni, mint aki valamit azért tud. – Nemigen... már nem. Az a sikoltozó rajongóhad a legjobb ajánlólevél. Az előfordulhat, hogy próbafelvételeket kell csinálnom néhány színésznővel, hogy látsszon, jók vagyunk-e együtt, de ez minden. – Értettem – vigyorogtam. – Jó. A holnapi lecke: mindent a filmkészítésről. – Basszus. Holnap a trükkfelvételekről szerettem volna tanulni – biggyesztettem le a számat. – Oké. Akkor amint ezt végigolvastam, lefestem az összes faladat szép élénkzöldre, és játszhatunk a CGI-vel a számítógépeden. Na, mit szólsz? – Akkor gyorsan láss neki. Felálltam, hogy visszainduljak a munkába, de mielőtt egy szót is szólhattam volna, meghökkenve láttam, hogy ő is feláll. – Vissza kell mennem a pubba, hogy befejezzem az estét; nagyon sokan vannak odalent. Ma még Tammyt is megkértem, hogy segítsen be. Akkor megleszel itt magad? Ryan hozzám lépett, és megdörzsölgette a karomat. – Miattam ne aggódj. – Olyan rosszul érzem magam, hogy itt hagylak egyedül – szóltam bánatosan, az érintésétől olvadozva. – Tar, tudom jól, hogy az üzletre oda kell figyelni. Én már annak is örülök, hogy... szóval... hogy itt vagyok. Nem lesz gond – erősködött. – Nem fogok unatkozni: hallgathatok egy rakás kitűnő CD-t, és olvasgathatok egy vaskos forgatókönyvet – kacsintott rám. Lenéztem a lábára. Őszintén szólva leginkább vele szerettem volna maradni. – Azért én még vacakul érzem magam. Ryan keze végigsiklott a karomon, és ujjaival megcirógatta az enyémet; másik kezével felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen.

164

– Kérlek, ne tedd. Igazság szerint jól fog nekem esni egy kis béke és nyugalom. Majd találkozunk, ha végeztél. Amikor megérintett, mintha elektromos áram cikázott volna át a testemen; le kellett küzdenem a szívemben éledő új vágyakat. – Jól van. Három óra múlva jövök – sóhajtottam. – Mielőtt elindulsz, kérem a mobilodat – nyújtotta felém a kezét Ryan. – Nem ellenőrizni akarlak. Csak átprogramoznám kicsit. – Nem érdekel. Nincs rejtegetni valóm – feleltem. Elővettem a telefonomat, és odaadtam neki. – Csak ne tegyél rá valami rémes csengőhangot. – Ne félj, vigyázok rá. Na, menj csak. Vár a munka. Megfogta a két vállamat, és az ajtó felé fordított, örültem, hogy nagy forgalmunk van aznap este; így gyorsan eltelt a három óra, de azért a zenekar igazán pattogósabban is összepakolhatta volna a hangszereit. Olyan izgatott voltam, amikor végre bezárhattam a kaput, és visszatérhettem hihetetlen vendégemhez, hogy a lépcsőn felfelé már futottam. Ryan a kanapén feküdt, és békésen aludt. Hosszú lábát kinyújtotta, meztelen talpai lelógtak a kanapé szélén. Meglepetten láttam, hogy fémkeretes szemüveget visel. Olyan jófiúsan csinos volt így. Óvatosan kiemeltem a vaskos forgatókönyvet mellkasán összefont karjai alól, és letettem a dohányzóasztalra. Ryan olyan mélyen aludt, hogy meg se moccant erre. Fogtam a nagymamám készítette ágytakarót a kisebbik kanapé háttámlájáról, és betakartam vele. Ryan haja még nedves volt, és az alvástól összekócolódott. Leültem a kis faasztalkára, és jól megnéztem magamnak minden vonását. Ajka kissé szétnyílt, egyenletesen szuszogott, és én reméltem, hogy szépeket álmodik. Jó éjszakát, hercegem, gondoltam, miközben vetettem rá egy utolsó pillantást, aztán lekapcsoltam a lámpát, és elindultam lefeküdni én is.

165

Sötét volt még a hálószobámban, amikor felriadtam. Az ágyam megrezzent, ahogy Ryan óvatosan a takaróm alá csusszant. Szó nélkül befészkelte magát mögém, és kényelmesen elhelyezkedett a szabad párnán. Kissé hátrahajoltam, hogy nyugtázzam a jelenlétét, és a mellkasához simultam. Ő még szorosabban mögém kucorodott; éreztem, hogy még a nappali ruhájában van. Ryan keze végigsiklott a karomon. Nagyon lassan kinyitotta a tenyerét a kezem fölött, és összekulcsolta ujjainkat. Kis sóhajjal válaszolt, amikor megszorítottam a kezét. Bármilyen keményen próbáltam megóvni magam a lelki sebektől, olyan magától értetődő volt, hogy ott fekszem mellette. Testünk tökéletesen simult egymáshoz – mint akiket egymásnak teremtettek. Látszott, hogy ő is épp annyira vonzódik hozzám, mint én őhozzá. Lassan megvirradt, halvány fény töltötte be a hálószobámat. Ryan közelebb húzott a mellkasához, meleg lehelete a vállamat simogatta, miközben átölelve tartott. Lélegzete újra egyenletesebbé vált, úgyhogy én is hagytam, hogy újra magával sodorjon hihetetlen álmom. Arra ébredtem újra, hogy Ryan megmozdul. Ujját behajlította, és megfogta a csípőmet. Ujjhegyeivel körözni kezdett, hogy kitapogassa, mi van rajtam. Kinyújtotta a lábát, és kissé rám simult, miután agyába beérkezett az üzenet, hogy mindössze bugyit és pólót viselek. Érintésétől szédítő lobbanás cikázott végig a testemen. Agyamat egy pillanat alatt elárasztották a fantáziaképek, hogyan markolhatná meg másféle módon is a csípőmet acélos kezével. Újra feltámadt bennem az egyre erősödő vágy. – Jó reggelt – súgta a fülembe Ryan, és kezével végigsimított a hasamon. – Mmm, szia. Ennyit voltam képes kinyögni, miközben egymás szemébe néztünk. Ryan rám mosolygott, és ujja hegyével finoman elsöpörte a homlokomba hullott tincseket.

166

– Ne haragudj, hogy úgy bealudtam tegnap este. Miért nem ébresztettél fel, amikor feljöttél? – kérdezte, és ásított egyet. – Olyan békésen aludtál, nem volt szívem felkelteni téged. Ryan rám nézett azzal a csábító mosolyával – amitől mindig felgyorsult a pulzusom míg ujjai a bőrömet cirógatták, és az arcomat simogatták. Olyan erős vágy fogott el, hogy ráhajoljak, és az ajkára tapasszam a számat, hogy úgy éreztem, nincs már elég erőm ahhoz, hogy harcoljak ellene. Úgy látszott, ő is ugyanezzel az érzéssel küzd, de nem lépte át azt a bizonyos küszöböt. A másik oldalamra gurultam, hogy szembekerüljek vele, és az arcomat a vállára fektettem, a tenyeremet a mellkasára simítottam. Meg akartam érinteni valahogy, akárhogy. Ryan átkarolta a vállamat, hogy fejemet a melléhez foghassa. Az életem tökéletes lenne, ha minden reggel erre az érzésre ébredhetnék. Miután lezuhanyoztam és felöltöztem, beléptem én is Ryan után a konyhába. Kezében kávéscsészével a pultnak dőlt – ezt a képet is elraktároztam az emlékezetemben. Arca felderült, amikor meglátott; ez a reakció megint felkészületlenül ért. Miért örül annyira nekem? Éppen nekem? Ryan igazán otthonosan festett ismerős sötétkék pólójában és foszladozó zsebű farmerjában, ami kicsit lógott a csípőjén. Még nem vett sem zoknit, sem cipőt; meztelen talpán kényelmes biztonsággal álldogált a padlón. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen izgató lehet egy kávézgató férfi látványa a konyhámban. – Szia. Ryan széles mosollyal üdvözölt, tekintete végigsiklott rajtam. – Remélem nem bánod, hogy főztem kávét, önthetek neked is? – Igen, köszönöm. Kinyitottam a hűtőt, hogy kivegyem a tejet. – Várj, add csak ide – szólt, és kivette a tartót a kezemből. Visszafordultam a hűtő felé, és elővettem a tojástartót. Éhes voltam; feltételeztem, hogy ő is az. – Készíthetek neked reggelit? – kérdeztem. Ryan mosolyogva bólintott. – Az szuper lenne.

167

Különös volt, ahogy egymás mellett jöttünk-mentünk a konyhában. Még soha nem éreztem magam ilyen meghitten egyetlen férfival sem. Bár csak nemrég találkoztunk, olyan volt, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Semmi feszültség vagy feszélyezettség nem volt közöttünk. Azt hiszem, ő is ezt érezte. – Mi a programod mára? – kérdeztem, miközben megvajaztam neki egy pirítóst. Úgy tűnt, Ryan életének minden perce be van táblázva, és nem feltételeztem, hogy aznap másképp lenne. – Tízre kell visszaérnem a forgatásra – nézett fel. Rámosolyogtam. Nem akartam, hogy azt higgye, zavarnak az elfoglaltságai. Megbeszéltük, hogyan viszem vissza titokban a forgatásra. Végül abban maradtunk, hogy elviszem félútig, és valami félreesőbb helyen átszáll egy másik autóba, ami a helyszínre szállítja őt. A legfontosabb az ő biztonsága és az én anonimitásom volt. Maradék időnket a nappaliban töltöttük. Felderült az arca, amikor meglátta az akusztikus gitáromat, ami egy állványhoz támasztva állt a sarokban. A térdére fektette a hangszert, és megpengette a húrokat. Meglepett, milyen jól játszik rajta. – Ezt már láttam hétfőn is, de akkor nem tudtalak megkérdezni. Gitározol is, vagy csak dísznek tartod? – firtatta hátrapillantva. – Nem, játszom is rajta – feleltem magabiztosan, bár messze jártam a profizmustól. – Tudok egy pár dalt. Néha megpróbálok saját dallamokat is írni, ha elkap a hangulat, de nem vagyok túl jó dalszerző – vallottam be. Ryan átadta nekem a gitárt, és bátorítóan bólintott. – Játssz nekem valamit! Azonnal felgyorsult a szívverésem, erőt vett rajtam a lámpaláz. Rettegtem a gondolattól, hogy teljesen bolondot csinálok magamból. – Jól van, de ígérd meg, hogy nem fogsz nevetni. – Soha nem nevetnélek ki – emelte fel a kezét Ryan. – Megígérem.

168

– Jól van, akkor lássuk, felismered-e ezt a dallamot. – Lejátszottam néhány taktust. – Ez könnyű. Pink Floyd – mosolygott Ryan. – A Wish You Were Here. Ryan saját költésű szöveggel kezdte előadni a számot. Felnevettem. – Nem, nem egészen így van – csaptam tréfásan a lábára. Újrakezdtem a dalt. Hamarosan már együtt énekeltük a szöveget. Amikor vége lett, kivette a kezemből a gitárt, és intett, hogy adjam oda a pengetőt. Vigyorogva rám kacsintott, és lejátszott néhány akkordot. – Ezt én írtam – szólt könnyedén, és megigazította a lábán a gitárt. Gyönyörű dallamba kezdett. Nagyon erőteljes dal volt, a szöveg megérintette a szívemet. Amíg Ryan énekelt, úgy éreztem, egyre mélyebb és mélyebb szerelembe esek vele. Csodálattal néztem őt, amint teljesen belemerült a zenébe. A fantáziám eközben tiltott területre tévedt, eljátszottam afféle tilalmas gondolatokkal, mint például hogy kitépem a gitárt a kezéből, rávetem magam, és szenvedélyesen megcsókolom. Elképzeltem, hogyan tartaná erős kezével a csípőmet az ölében. Hogyan ízlelném meg nyelvét a nyelvemmel. Már a gondolattól teljesen izgalomba jöttem. – Na, mit gondolsz? – kérdezte a dal végeztével Ryan. Az igazság az volt, hogy olyan helyeken bizseregtem, ahol már nagyon régen nem bizsergett semmi. – Ez... lenyűgöző volt. Nagyon tetszett. Ryan széles mosollyal nézett rám. Miközben visszatette a gitárt a helyére, én fürdőszobám magányába menekültem. Bezártam magam mögött az ajtót, és megmarkoltam a mosdó szélét. Féken kell tartanom az érzéseimet. Ryan túlságosan valószerűtlen volt. Olyan könnyű lenne őrülten, tébolyultan, mélységesen beleszeretni ebbe a férfiba, és minden pillanat, amit vele töltöttem, tovább taszított a felé a határvonal felé, ahonnan már nincs visszatérés. A szívem vadul vert, a vér lüktetett az ereimben, és szédelegtem. Nagy levegő, Taryn. Ne tedd ezt

169

magaddal! Vess véget neki! Ha majd távozik Seaportból, onnantól nem is hallasz többet felőle. A fejemben háború dúlt: engedjek a sodrásnak megadjam magam teljesen, és engedjem, hogy történjenek a dolgok a maguk útján –, vagy véget vessek az egésznek most rögtön, hogy megelőzzem az elkerülhetetlen, mindent elsöprő csalódást? Azt tudtam, hogy a könnyed flört ezúttal szóba sem jöhet, úgyhogy ez az opció kilőve. Ha ebben a pillanatban képtelen voltam is feloldani a dilemmát, tudtam, hogy előbb-utóbb döntenem kell. Amikor visszatértem, Ryan már a holmiját pakolta, ideje volt indulnia. Nem akartam, hogy elmenjen. Meg akartam ragadni a kezét, hogy visszavonszoljam őt a hálószobába. Az iránta érzett vágyam erősen nyerésre állt. De mennie kellett. Kötelességei voltak. Kelletlenül a kocsikulcs után nyúltam, és elindultunk az ajtó felé. Ryannek sikerült észrevétlenül beugrani a hátsó ajtóból az ott várakozó autómba. Útközben nem sokat beszéltünk. Gondolom, azért volt olyan szótlan, mert az autócsere lebonyolítása foglalkoztatta. Az én fejemben pedig még mindig dúlt a belső harc. Az egyik helyi textilüzem üres hátsó parkolójában találkoztunk Ryan sofőrjével, ahol nehéz lett volna elrejtőzni és fotókat készíteni. Innen már a tervek szerint a saját autójával ment tovább a forgatás mai helyszínére. Ryan hozzám fordult, hogy elbúcsúzzon. Megérintette az arcomat, és köszönetet mondott a csodás reggelért. – Majd hívlak, jó? – szólt, a kezét leengedve. Mosolyogva bólintottam. Ennél több válaszra nem futotta kavargó fejemtől. Ryan kiszállt a kocsimból, és gyorsan beugrott a rá várakozó autó nyitott ajtaján. Már csak integetni tudtam neki. Mire hazaértem, Pete már megérkezett, és éppen dobozokat pakolt ki a furgonból. – Beteszem az összes húst a hűtőszekrénybe, hátul pedig ott vannak a rendelt italok – szólt. A pult mögé léptem, hogy betegyem a kasszafiókot a pénztárgépbe.

170

– Ja és a többi ennivalóról Tammy gondoskodik. Minden megvan a listán, úgyhogy készen állunk a holnapi bulira. – Kösz, Pete. Rendesek vagytok. Adtam elég pénzt, vagy még tartozom valamennyivel? – A garnéla többe került, mint gondoltuk, de még így is belefértünk a költségvetésbe. Azt hiszem, kábé negyven dollár maradt. – Azt tartsátok meg. A benzin sincs ingyen. Így is hálás vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, mint ti ketten – mondtam széles mosollyal. – Na és amúgy hogy vagy? – kérdezte Pete. Nem tudtam, mit mondjak, hogyan is írhatnám le a hangulatomat. – No, mi a helyzet? – Pete megkerülte a pultot, amíg nem néztem oda. – Tudom, hogy mostanában... megváltoztak a dolgaid. Akarsz róla beszélni? A szemébe néztem, és úgy éreztem, az igazat kell mondanom – nagyjából. Pete szinte olyan volt nekem, mintha a bátyám lett volna, és eléggé ismert ahhoz, hogy tudja, valami nem stimmel. – Belezúgtam, Pete. Már nem tudok mit tenni. Megpróbáltam baráti viszonyban maradni vele – folytattam. – De akarom őt. Soha nem akartam még ennyire egy férfit sem, és most félek, hogy hamarosan úgy össze fog törni a szívem, mint eddig még soha. Pete mackósan átölelt. – Tudod, amikor Thomas úgy átvert téged, meg akartam ölni. Te túl jó ember vagy ahhoz, hogy beérd a tökéletesnél kevesebbel. Megérdemled, hogy boldog légy, Taryn. Nem minden pasas olyan, mint Thomas. Az igaz, hogy Ryan, szóval... de azért baromi rendes gyereknek látszik. Tudtam, hogy Pete nem akarja kimondani a „híres” vagy „sztár” szavakat. Hátraléptem egyet. A „sztár” az én szótáramban megegyezett az „elérhetetlen” szóval. – Csak adj egy esélyt annak a szegény fiúnak. Néha igazán te vagy önmagad legnagyobb ellensége – korholt Pete. – Ha soha nem kockáztatsz, akkor persze, hogy nem is sérülsz. De hát erről szól az

171

élet, kislány. Egyszer fenn, egyszer lenn, aztán – ha szerencsénk van – begyógyulnak a harci sérülések. – Pete, Ryan pár hét múlva elmegy. Nem fog itt vesztegelni. – Nagyot sóhajtottam, amikor eszembe jutott az a gondolat, ami a legtöbb fájdalmat okozta most nekem. – Mégis mit kéne tennem? Kínáljam fel a szívemet ezüsttálcán, és nyújtsam át neki? Milyen praktikus, hogy minden fickó, akibe beleszerettem, éles kést tart a kezében. Ebben a pillanatban rezegni kezdett a telefonom, összerezzentem. Ennyit az éles késekről. „1 új üzenet” – villogott a képernyőn. Elolvastam Ryan SMS-ét, és felnevettem magamban. „Szigszalag kellene.” „Mihez?” írtam vissza. „BB megint bedobta a hisztit, nem bírja a mai jelmezét.” Összevontam a szemöldökömet, és gyorsan bepötyögtem: „Zárd be egy lakókocsiba.” „Jó lenne.” „Ő is jön holnap?”, kérdeztem. „Igen, bocs, amúgy tegnap éjjel tök jót aludtam, régóta nem aludtam ilyen jól.” Már írtam is a választ: „Nem igaz.” „De igen!”, olvastam azonnal. Elmosolyodtam. „Holnap 5-kor találkozunk?”, írtam vissza. „Ma este is, ha akarod.” NEM TUDTAM VÁLASZOLNI. Annyira nagyon akartam látni őt, de szívemnek és agyamnak az önfenntartásért felelős része NEM-et sikoltott. Ha azt mondom: „Persze, gyere csak, ugorj be ma is az ágyamba”, akkor nem fog könnyű prédának tartani? Ha azt mondom: „Nem, mert valódi kapcsolatot szeretnék, nem pedig egyéjszakás viszonyt”, nem fog odébbállni?

172

Miért gyötröm magamat? Ne feledd, Taryn, még néhány hét, és ő lelép a városból, kilép az életedből. Csak azért, mert népszerű és ismert, már felmentést kap az alól, hogy meg kelljen harcolnia a szívemért? Nos, ez elég buta gondolat volt. Minden egyes alkalommal megtörte az akaratomat, ha csak egy légtérben voltunk is, úgyhogy igazán nem kellett nagy erőfeszítést tennie, hogy elnyerje a vonzalmamat. Talán egy napon, amikor ősz öreganyó leszek, majd mesélgethetem, milyen hihetetlenül őrült szexben volt részem egy filmsztárral hajdanán? Legalább lesz mit mesélnem az unokáknak. Még talán szerepelhetek is egy kis színes hírben az ő neve alatt valamelyik Ryan Christensen-weboldalon. Október – lefeküdt egy bolond csajjal Rhode Islanden, majd találkozott filmsztár feleségével, leendő kék szemű gyermekei anyjával. Azelőtt mindent fekete-fehérben láttam. Ha valamit eldöntöttem, ahhoz tartottam magam. De amióta ez a férfi belépett az életembe, egész létezésem elmosódott szürkés árnyalatú mi-lenne-ha töredékekre hullott. Egyvalamit tudtam biztosan: ha engedek neki, akkor újra és újra akarni fogom őt. Az lehetetlen, hogy túléljek egy egyszeri kalandot vele. Már az is felkorbácsolta a vágyamat, amikor a lábfeje az enyémhez ért. Amikor pedig átkarolt ma reggel, kezünk egymásba fonódott, és teste az enyémhez simult, akkor másra sem tudtam gondolni, mint hogy azonnal szeretkezni akarok vele. – Taryn, jól vagy? – rántott vissza a jelenbe Marie hangja. – Miért ücsörögsz a sarokban? Rosszul érzed magad? – Csak gondolatban kínzom magam – morogtam. – Á, értem. És hogy megy? – kérdezte Marie vigyorogva. – Nem túl jól. Az angyal és az ördög vitatkozik bennem, hogy beadjam a derekam, vagy tartsam magam. – Na, végre! Elég sokáig tartott – felelte izgatottan. – Na és? Vállat vontam. – Tudod, mit gondolok? Fejezd be végre a nyavalygást, döntsd be az ágyba, és dugjatok, amíg csak ki nem purcan. Amikor felébred, mosd fel, és dugás megint, amíg csak bírja szusszal. – Marie rám vigyorgott. – Na persze közben etetned is kell, hogy bírja energiával,

173

de ne felejtsd el elrejteni a ruháit, nehogy fel tudjon öltözni. A férfiak nem tudnak meztelenül elmenekülni. Úgy nevettem, hogy abba se bírtam hagyni. – Köszi! Épp erre volt szükségem. – Na, gyerünk! – szólt, és felrángatott a sarokban álló dobozról. – Koncentrálj a célra. Kezdheted a bemelegítést. Ahhoz képest, hogy szombat este volt, nem sokan voltak a bárban. Aznap estére nem hívtam zenekart, úgyhogy nem is vártam, hogy túl nagy tömeg lesz, de amióta Ryant kétszer is látták nálunk, azóta minden este nagy volt a forgalom. Csodálkoztam, hogy ma más a helyzet. Feltűnt, hogy elmarad a női vendégek szokásos áradata. Néhány fickó be-beesett, de miután látták, hogy aznap este nemigen lesz kapás, pakoltak is és mentek tovább. – Azt hittem, mostanára alig látunk ki a munkából – dohogott Marie. – Hol marad a második hullám? A pultnál üldögélő egyik nő adta meg a választ. – Újabban felteszik az internetre, hol van éppen Ryan Christensen. A barátnőm hívott is, hogy a stáb a The Synful Grillben vacsorázik. Nemrég az étterem mellett kialakítottak egy night clubot is, a Synergyt. A barátnőm szerint akkora a tömeg, hogy egy lépést sem lehet tenni odabent. – Egyszer már jártam ott – jegyezte meg Cory. – Már a beugró is tíz dollár. Az italok nagyon drágák. Most persze biztos elárasztják a nők. Remek! Ryan ezek szerint más elfoglaltság után nézett. Vajon azért, mert nem válaszoltam az utolsó SMS-ére, amiben megkérdezte, találkozunk-e ma este? Ilyen gyorsan odébbállna? Ezek szerint... Már tizenegy óra felé járt, amikor megcsörrent a mobilom a szokásos rezgés helyett. Figyeltem az új csengőhangomat, egy darabig nem vettem fel, hogy a szöveget is meghallgathassam. Boldogan elmosolyodtam. – Na szia – suttogta Ryan. – Sok a munka?

174

– Nem annyira. Pangás van. Veled mi a helyzet? – Alig tudtam palástolni kitörő örömömet. – Valami étteremben vagyok. Most végeztünk a vacsorával. – Hű. Ilyen későn? – pillantottam az órámra. – Mindjárt tizenegy. – Bocs, hogy nem hívtalak hamarabb, de nyolckor a rendező megbeszélést tartott, aztán meg eltartott egy darabig, mire az összes ételt kihozták. Egyébként elég gány volt a kaja – tette hozzá Ryan. – Ígérem, holnap jobb lesz az ellátás. – Hmm, már alig várom. Eszembe jutott az a szám, amit Ryan beállított a telefonomra. Vajon őszinték az érzelmei? I’m yours – A tied vagyok, szólt a dal. – Nagyon tetszik az új csengőhangom – mosolyogtam. Akármi is volt a szándéka, sikerült ráhibáznia, mi a kedvenc számom. – Az jó. Örülök neki – sóhajtott megkönnyebbülten. – Elég érdekes a szövege, nem gondolod? – kérdeztem, hátha sikerül kiugrasztani a nyulat a bokorból. – Talán épp ez volt a szándékom – vágta rá Ryan. – Üzenni szerettem volna, úgyhogy a dolog nem véletlen. Nagyot nyeltem, a tudatalattim azonnal védekezésbe lendült, hogy megóvjon engem az újabb csalódástól. – Imádom Jason Mrazt – próbáltam veszélytelenebb irányt adni a társalgásnak. – Az egyik legnagyobb kedvencem. – Tudom. Minden CD-je megvan neked... kivéve azt az egyet, amit zsebre tettem – felelte kis nevetéssel. Eszembe jutott, ahogyan ma reggel a karjában tartott, és hogy mennyire kívántam, hogy újra átöleljen... meleg karjába fogjon. Vajon az enyém lehet örökre? – Szóval... úgy értsem, hogy az enyém vagy? – kérdeztem könnyed hangon. – A tied leszek, ha te is úgy akarod, Taryn – suttogta. Elakadt a lélegzetem. A szívverésem felgyorsult, ujjaim remegni kezdtek. – Tényleg ezt akarod? – kérdeztem, még mindig kétkedve. Ryan megköszörülte a torkát.

175

– Azt akarom, hogy tudd, mit érzek. A többi... a többi már rajtad múlik – felelte halkan. Újra nagy levegőt vettem. A szívem majd kiugrott a helyéből. – Akkor... most mi lesz? Hogyan tovább? – Megpróbáljuk – jelentette ki határozottan Ryan.

176

10. FE J E ZE T

Lehetőségek ÉJFÉLRE JÁRT, AMIKOR RYAN BEOSONT a pub hátsó ajtaján. A lámpák nem égtek, a konyhában sötét volt, amikor megérkezett. Most is a fején volt a csuklya, és jól ismert válltáskája is az oldalán lógott. Alig zártam be mögötte az ajtót, a földre dobta tömött táskáját, lassan hozzám sétált, és megállt velem szemben. – Helló – suttogta tétova mosollyal, majd hozzám hajolt, és átölelt. Egyik karjával habozás nélkül átkarolta a derekamat, a másikat a hátamra tette. Más volt most az ölelése – teljesen más volt, mint ahogy eddig közeledett hozzám. Eddig mindig a vállamat karolta át, és én tettem a karomat az ő derekára. Mostani mozdulatával meglepett engem, két karom így önkéntelenül a vállára siklott. Orrom hozzáért a mellkasához, amikor magához vont. Úristen, de jó illata van! Ujjhegyei a hátamhoz préselődtek, miközben lágyan homlokon csókolt. Tűz áradt szét az ereimben; ahogy megéreztem ajkának érintését a bőrömön, egész bensőm felbolydult. Kezem abban a pillanatban ösztönösen megmozdult, és minden tudatos szándék nélkül simogatni kezdtem a nyakát. A bárból beszűrődött a fény a konyhaajtó repedésein keresztül, megvilágítva arcát a sötétben. Ujjaimmal megérintettem a fényfoltot az arcán. Ryan parázsló szemmel nézett le rám. Lassan felém hajolt,

és a számra szorította a száját. Első, tapogatózó csókjai közben ajka meg-megpihent az ajkamon (gondolom, hogy felmérje a reakciómat), de a szám hamar felbátorította. Ajkai kettéváltak, nyelve puha hegye is beszállt a játékba. Szája lágy volt és nedves, és hipnotikus erővel bírt. Testem minden sejtjét megrohanta, minden gondolatomat felemésztette a vágy. A nyakamra tette meleg tenyerét, hogy a magáéhoz vonja arcomat, és csókolt tovább szenvedélyesen. Jól felépített önvédelmi páncélom ezer apró darabra tört, a világ megszűnt létezni. Ajkunk tökéletes harmóniában mozdult együtt, nyelve a nyelvemre siklott. A csókja jobb volt, mint azt valaha is képzelhettem volna. Erősen próbáltam visszaemlékezni, miért is tagadtam meg ilyen sokáig magamtól ezt a fajta élvezetet, de a szaggatott lélegzetéből áradó forróság egyenesen a fejembe hatolt, és az agyam cseppfolyóssá vált. Még mindig a kezében tartva arcomat, megszakította a csókot. Karját a testem köré fonta. Ne, ne hagyd abba!, könyörgött az a kis darabka, ami még megmaradt az agyamból. – Nem is tudod, mióta vágytam már erre – suttogta Ryan. A szívem olyan gyorsan vert, hogy talán még ő is érezte a dobogását a kabátján keresztül. Tettem egy kis lépést hátrafelé, és nekimentem a mögöttem álló pultnak; kissé szédelegtem. Egyensúlyomat keresve megmarkoltam a kabátját a mellkasán, szorításommal magam felé húzva a testét. Mint a villám, megfogott a hónom alatt, felkapott, és a pultra emelt. Határozottsága még inkább felizgatott. Kezemmel a hajába túrtam, lábam a csípője köré kulcsoltam, ajkunk elárulta egymás iránt érzett vágyunkat. Teste hozzám simult, a farmerján át is éreztem, hogy ő is izgalomba jött. Másra sem tudtam gondolni, mint hogy szeretném magamban érezni őt. Keze nadrágom hátsó zsebébe kapaszkodott, előrehúzott, és magára rántott engem. Elképzeltem, ahogy magáévá tesz itt helyben, a konyhapult tetején. Abból, ahogy hozzám dörzsölte magát, biztosra vettem, hogy ő is ugyanerre gondol. Halkan felnyögtem, miközben a vágy szenvedélybe csapott át.

178

Csókjaink ereje elcsitult és lelassult, végül ajkunk egymáshoz tapadva megállt. Mindketten elmosolyodtunk. – Nem is emlékszem. Köszöntem én egyáltalán? – suttogta Ryan évődve. – Igen. Már a hellónál levettél a lábamról – kuncogtam az ajkain. A számba nevetett. – Azt hiszem, összekeversz, egy másik híres színésszel – szólt, újra és újra megcsókolva engem két nevetés között. Azután ajka újra az enyémre simult, megerősítve engem abban, hogy kettőnk fantasztikus kapcsolata megérdemli az esélyt a kiteljesedésre. Kezünk felfedezőutakra indult a másik bőrén. Ujjai a felsőm alá keveredtek, és félúton jártak a hátamon felfelé; az én egyik kezem lejjebb siklott a nyakán, és becsusszantak a pólója gallérjába. Éppen a fogaim közé fogtam az alsó ajkát, amikor az agyamba kúszott a gondolat, hogy Marie bármikor betoppanhat a szexpartink kellős közepén, és ez kissé lehűtötte a vágyamat. – Figyelj... mielőtt ránk nyitnák az ajtót... Lecsúsztam a pult tetejéről egyenesen karjába. Ryan felvette a földről a táskáját. Jót mosolyogtam azon, hogy meg kellett igazítania a nadrágját. Szemmel láthatóan ő is izgalomba jött. Kikukucskáltam az ajtón, hogy szabad-e a pálya a lépcső felé. A tömeg nagy része már elment. Olyan húsz ember lézengett csak a pubban, de azt akartam, hogy Ryan teljesen észrevétlen maradjon. Épphogy csak becsusszant a lépcsőház ajtaján, amikor Marie felbukkant a sarkon. Engem keresett, és most jól lefülelt. Szája izgatott mosolyra húzódott, amikor látta, mire készülök. – Ryan? – formázta hangtalanul a szót, és az ajtóra mutatott. Megvontam a vállam. Zavart mosolyom meg is adta a választ a kérdésére. – Örömmel látom, hogy megfogadtad a tanácsomat. Menj csak, majd én bezárok. Alig van már itt valaki. Pete-tel majd lerendezzük őket. Menj csak, jó mulatást!

179

Félúton jártam felfelé, amikor Marie visszahívott. A kulcsomat Ryan markába nyomtam. – Azonnal jövök – szóltam gyorsan, és intettem a fejemmel, hogy menjen előre. Leügettem a lépcsőn, és majdnem nekiszaladtam Marie-nek. – Nem felejtettél el valamit? – kacsintott Marie, és egy üveg behűtött pezsgőt nyújtott felém. Ryan már levette a kabátját, és a nappaliban várt, amikor a lakásba léptem. – Ajándék Marie-től – adtam át neki a pezsgőt. – Meglátott. Ne haragudj – szabadkoztam. – Ne aggódj, nem fog szólni senkinek. – Felbontsam? – kérdezte, de már bontogatta is a kupak borítását. – Persze. Hozok poharakat. Ryan kilőtte a dugót, és öntött, míg én tartottam a két poharat. Aztán elvette az egyik poharat, és felemelte. – A... lehetőségekre. Finoman az enyémhez koccantotta a poharát, és pajkosan rám mosolygott. – Mit gondolsz, hánykor végzel ma? – kérdezte a pezsgőt kortyolgatva. – Az az igazság, hogy kimenőt kaptam. Marie és Pete bezárnak ma. – Tényleg? Mára végeztél? – kérdezte örömmel. – Aha. Ma valamiért nem volt túl nagy forgalom. Most a Synful Grillben volt valami banzáj... a vendégeim nagy része átpártolt oda. Ryan aggódva félrebiccentette a fejét. – Annyit tudok, hogy az egyik vendégünk üzenetet kapott, hogy ott vagytok. Azt mondta, az interneten fenn van, mikor hova mész. – Nem igaz – mormolta Ryan. Látszott, hogy felzaklatta a hír. – Jaj, sajnálom. Nem akartam... Félbeszakított. – Nem, nem, nem rád haragszom. Csak már annyira elegem van. Még vacsorázni se tudok kimenni anélkül, hogy ne lennének a nyomomban. Olyan, mintha folyton figyelne valaki, azzal a különbséggel, hogy ezek hordában vonulnak. Nem értem, mi olyan rohadt érdekes rajtam.

180

Ryan erősen dörzsölgetni kezdte az arcát, úgyhogy megpróbáltam kitalálni valamit, amivel másra terelhetem a figyelmét. – Figyelj, tudsz segíteni egy kicsit? Kinyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a székből. Készségesen követett a konyhába. – Ki tudnád venni a többi steaket a hűtőből? Meg kell forgatnom őket. Tizenöt szeletet pácoltam be a vasárnapi vacsorára. – Fantasztikusan néz ki. Miben pácolod? – kérdezte Ryan. – Ó, titkos recept alapján csinálom. Elmondhatom éppen, de akkor meg kell, hogy öljelek! – ugrattam. – Holnap majd segítségre lenne szükségem, hogy felvigyük ezeket a tálcákat a tetőre. Számíthatok rád? – Természetesen – felelte, sértett arcot vágva, amiért egyáltalán megkérdeztem. Látszott, hogy lassan oldódik a feszültség benne. Elég könnyen lehetett nála sebességet váltani. – A páclé csak az első lépés. A grillezés technikája is sokat számít. – Az is titok, vagy azt megosztod velem? – Bevallom, a Maximból loptam az ötletet. – Hogyhogy egy férfimagazint olvasgatsz? Talán csak nem magadat kerested benne? – bökött oldalba. – Na persze. Egyszer a nagybátyám előfizette apámnak karácsonyra, és volt benne egy egész cikk a grillezés módjairól – vontam vállat. – Na és te hogy szereted? Véresen vagy jól átsütve? – Közepesen. Nem dob fel különösebben, ha vérzik az étel – borzongott meg. – Én is – feleltem, újra megdöbbenve azon, hogy még egy dolog közös bennünk. Amikor a konyhában végeztünk, Ryan a DVD-gyűjteményemet kezdte nézegetni. – Ne nézzünk filmet? Látok itt egyet, amit szívesen megnéznék. Ryan lerúgta a cipőjét, és leheveredett a kanapéra. Amikor mellé ültem, felém nyújtotta a kezét.

181

– Gyere csak ide – suttogta, és úgy helyezkedett, hogy a mellkasára felehessek. Rám mosolygott, és finoman homlokon csókolt, majd ujjával felemelte az államat, és gyengéden szájon csókolt. Meglepett, hogy nem próbál megint ledönteni a lábamról. Ehelyett néhány szerelmes csók után csak átölelve tartott, amíg a filmet néztük. Ezt a filmet már többször is láttam, úgyhogy nehezen tudtam odafigyelni – különösen Ryan karjai között, miközben lágyan cirógatta a hajam és a hátam, amitől nagyon ellazultam. Olyan kényelmes volt rajta feküdni, hogy úgy éreztem, lassan lecsukódik a szemem. – Taryn, ébresztő – súgta álmos hangon Ryan, és fészkelődve felült a kanapén. Megdörzsöltem a szemem, és az órára esett a pillantásom – két perc híján két óra volt. Ryan bement a fürdőszobába. Vártam, hogy végezzen, hogy én is lezuhanyozhassak utána. – Nem bánod, ha maradok? – kérdezte. – Ha nem, még mindig visszakocoghatok a szállodába. A paparazzók most remélhetőleg alszanak. – Nagyon késő van – suttogtam, a szavakat keresve. Nem akartam, hogy bárhová is elfusson. Egy pillanatig egymásra meredtünk; Ryan szája csalódottan legörbült. Én is hasonlóan elszomorodtam a gondolattól, hogy elmehet tőlem. Egyetlen helyes válasz volt. – Maradj – suttogtam. – Van tartalék párnád? – Tekintete az előszobán át a nappaliba vándorolt. Gondoltam, felajánlja, hogy a kanapén alszik. Csendben álltunk az előszobában, a két szemközti falnak támaszkodva, és csak néztük egymást várakozva, és mérlegelve a másik reakcióját. Ryan próbált úriember maradni, és hívás nélkül nem akart betörni a hálószobámba, de én úgy éreztem, a kanapé túl nagy távolságot jelentene közöttünk. A hálószobában ma már egészen máshogy alakulnának a dolgok, mint tegnap éjjel, ezt mindketten tudtuk. A testi kontaktus és a szexualitás ajtaja feltárult.

182

Kinyújtottam a kezem, sóvárogtam arra az ölelésre, amivel aznap reggel ébresztett. Ryan kedvesen elmosolyodott, és az ujjai végét az ujjaimra helyezte. Én a tenyerembe zártam a kezét, és bevezettem őt a sötét hálószobába. Felkapcsoltam a komódon álló kis lámpát, hogy lágyan megvilágítsa a szobát, és besiettem a fürdőszobába átöltözni. Ryan megvárta, hogy visszaérjek. Ott állt, és le nem vette rólam a szemét, miközben áthúzta a fején a pólót. Mellkasán és karján jól kirajzolódtak az izmok, a lámpa fényében megcsillant a bőre. Néztem, ahogy kigombolja a farmerját, és lehúzza hosszú lábairól. A nadrágot az ágy mellett álló székre akarta tenni, de elvétette; a parkettán megcsörrent néhány elszabadult pénzdarab, ami kiesett a zsebéből. Gyorsan lehúzta a zokniját, és egymás után a földre dobta őket. Ezután bebújt az ágyba, és kényelmesen eligazgatta a párnákat. Közelebb húzódtunk egymáshoz, és a kezemet tétovázva meztelen mellkasára tettem. Szerettem volna szabadon kalandozni az ujjaimmal, de a kezem mintha megdermedt volna. Lejjebb csúszott az ágyon, hogy szemünk egy magasságba kerüljön. Egymás szemébe néztünk, majd finoman megsimogatta az arcomat, körülöttünk kimondatlan szavak kavarogtak mindazokról a lehetőségekről, amik megtörténhetnek közöttünk. Ujjaival az arcához vezette az arcomat, és lágyan megcsókolt. Finom érintésével mosolyt csalt az arcomra. Kezünk lassan érzéki felfedezőutakra indult a másik testén. Ujjunk hegye könnyeden végigsiklott egymás bőrén, szabadon kószálva addig ismeretlen tájakon. Átölelt, és a derekamnál fogva közelebb húzott magához; csókjaitól felpezsdült a vérem. Lágyan harapdálta és beszívta alsó ajkamat a szájába, és én felnyögtem a gyönyörtől. Végigsimítottam a kezem a hátán, és megnyomkodtam a bőrét, hogy izmait masszírozzam. Már olyan régóta akartam érezni a testét, és most végre teljesült a kívánságom. Válaszul megragadta a csípőmet, amitől mintha újra áramot vezettek volna az ereimbe. Ujjai megfeszültek és a csípőcsontomba fúródtak, miközben nyelvemet végigvezettem mézédes ajkain. Kezem továbbvándorolt a mellkasáról a hasára; teste megremegett az érintésem alatt. Éreztem, hogy őt is magával ragadta a vágy.

183

Ekkor már olyan messzire sodort az ár, hogy még néhány perc, és nem lesz visszatérés. Kétely és félelem ütötte fel a fejét a gondolataimban, lehűtve az eksztázist és a sóvárgást. Tenyeremet a mellére tettem, és finoman eltoltam magam tőle; szükségem volt egy másodpercre, hogy visszanyerjem a lélegzetemet. Megdörzsöltem a szememet, ahogy a fejemben megszólalt a józanabbik énem. – Én megértelek, Taryn. Annyira kellesz nekem, de nem akarok semmi olyat tenni, amire te nem érzed késznek magad – suttogta Ryan. Az akaratom már semmivé foszlott. A testem sóvárogva várta, hogy érezhesse őt – mindenestül. A gondolataim bírókra keltek a vággyal, és minden vészcsengő veszettül csilingelni kezdett a fejemben. Ryan megfogta a csuklómat, és leemelte a kezemet a szememről. – Mondj valamit. Mondd el, mi jár a fejedben. – Aggódom – kezdtem egy kis vállrándítással, minden erőmmel azon igyekezve, hogy ne tűnjek egy éretlen, idegbajos perszónának. Az erőmből csak suttogásra futotta. – Mi miatt aggódsz? Nagy levegőt vettem, és felsóhajtottam. – Tudom, hogy te nem... – mormoltam, de félbeszakítottam a mondatot. – Az alkalmi szex nem az én műfajom. A testi kapcsolat számomra az érzelmekről is szól, és az igazság az, hogy... te már nem sokáig leszel itt. – Nézz rám, kérlek! Nézz a szemembe – kérlelt halkan. Felé fordultam, és visszanéztem rá. Belevesztem a tekintetébe. – Ha nem vetted volna észre, megőrülök érted. Csak rád bírok gondolni – szólt, és megsimogatta az arcomat. – Nem te vagy az egyetlen, aki érzelmi befektetésben gondolkodik. Tudom, miért aggódsz, Taryn – vett nagy levegőt Ryan. – Nem azért vagyok itt, hogy kihasználjalak, vagy bántsalak. Meg kell értened... nekem nem könnyű bármilyen kapcsolatot létesítenem, akármit is gondolnak az emberek. Nehéz megőriznem a magánéletemet, nehéz megbíznom bárkiben is. Az egyik korábbi barátnőm pénzért eladta a kapcsolatunkat a pletykalapoknak.

184

Ryan elfordította a fejét, arca fájdalmasan eltorzult az emlék hatására. – Ezek után, mondjuk úgy, hogy sok idő telt el, mire újra közel tudtam volna kerülni bárkihez is. – Ismét a szemembe nézett. – Hidd el, nem az én stílusom, hogy egyéjszakás kalandokba bonyolódjak Arról nem is beszélve, hogy más sem hiányzik, mint hogy ilyenekkel szerepeljek az újságokban. – Akkor úgy látszik, rokonlelkek vagyunk – feleltem. – Hogy érted? – nézett rám kérdően Ryan. – Te nem bízol a nőkben, én pedig nem bízom a férfiakban. – Huh – fújta ki a levegőt Ryan. – És miért nem bízol a férfiakban? – Hát... én is együtt voltam valakivel pár hónappal ezelőtt – kezdtem habozva. Nem akartam, hogy kicsússzon a számon az ijesztő „jegyesség” szó, még a végén Ryan menekülőre fogja, mert azt hiszi, csak a házasságon jár az eszem. – Hát mondjuk úgy, hogy egy nő neki nem volt elég. Összeszorítottam a számat, ahogy eszembe jutottak az emlékek. – Na mindegy, úgy tűnik, mindkettőnknek jutott elég fájdalmas élmény. – Igen, de a különbség az, hogy a te csalódásaid nem szerepelnek milliós példányszámú újságok címlapján – dohogott Ryan, és a hajába túrt. – És neked nem kell egyeztetned a sajtosóddal, ha szakítasz valakivel. Felkönyököltem, és a mellkasára tettem a kezem. – Ryan, te tetszel nekem, nagyon is. Azt hiszem, éppen ezért félek beleugrani a dologba... mert mindkettőnknek tudnunk kell megbízni a másikban. De azt megígérem, bármi is történjen köztünk, soha, de soha nem foglak elárulni. – Belenéztem sötét szemébe. – Idebent együttérzés és gyengédség lakik, és látok egy gyönyörű lelket, aki megérdemli, hogy szeressék. Csak remélni tudom, hogy most már megbízol bennem annyira, hogy elhidd, ha azt mondom, soha nem tennék olyat, amivel megbántanálak. Ryan kedvesen megdörzsölte a karomat, aztán a kezét a mellkasán nyugvó kezemre tette. Végre elmosolyodott. – Tudom. – Nagy

185

levegőt vett, és a szemembe nézett. – Az utóbbi pár évben a feje tetejére állt az életem. Úgy érzem, folyamatos káoszban élek. De amikor veled vagyok, akkor... akkor béke vesz körül. Érzem, hogy rád bízhatom a titkaimat. És benned van valami, ami senki másban nincs meg. Amikor rád nézek – állta a tekintetemet –, eláll a lélegzetem. A szavaitól egy pillanatra nekem állt el a lélegzetem. – Taryn, én sze... – Ryan az ajkába harapott, felsóhajtott, és nagyot nyelt. – Nekem is nagyon tetszel, sokkal jobban, mint hinnéd. Tudod, nem véletlen, hogy nem kapkodtam el a dolgot... nem akartam semmit elsietni. De veled lenni olyan könnyű és természetes, és biztos vagyok benne, hogy te is így érzed. – Igen, így – leheltem, elámulva azon, hogy mindkettőnk ilyen mély érzéseket táplál a másik iránt. – Nem tehetek semmit az érzéseim ellen, és többé nem is akarok küzdeni ellenük. – Én sem – suttogtam. Ryan gyengéden elmosolyodott. – Taryn, amikor távol vagyok tőled, csak azt várom, hogy újra lássalak. Nem akarok mást, csak veled lenni – simította el a szememből a hajam. Ebben a pillanatban úgy éreztem, lelkem minden részecskéje készen áll a feltétlen bizalomra. Már teljesen beleszerettem Ryanbe, és a vallomását hallva még könnyebb volt meghoznom a döntést. Nem számít, mi történik innentől kezdve, már túl késő aggodalmaskodni vagy megbánni bármit is. Az egész testem bizseregve vágyott az érintésére. Előrehajoltam, és lágyan megcsókoltam. Ujjai a hajammal játszadoztak, és éreztem, hogy ő is mohón kíván engem. Finoman a hátamra fordított, szemét kinyitotta, és a szemembe nézett. – Egészen biztos vagy benne? Mert most jobban kellesz nekem, mint a levegő – sóhajtotta. Felemeltem a kezem, és magamhoz vontam az arcát. – Szeretkezzünk – mormoltam az ajkain. – Kérlek! – tettem hozzá könyörgő hangon.

186

Szánk egymásba olvadt. Nem sietett; érzéki lassúsággal csókolt. Éreztem, hogy szeretkezni akar, nem pusztán lefeküdni velem. Ryan csók közben a pólóm alá csúsztatta a kezét. Felhúzta a pólómat, én segítettem levenni magamról. Anélkül, hogy a szemét levette volna rólam, gombóccá gyűrte a kezében a felsőmet, és maga mögé hajította. Ujjaival végigsimított a nyakamon, felébresztve érzékeimet, majd lassan a tenyerébe fogta a mellemet. Bensőm megremegett a szilaj vágytól, miközben ajkai elengedték a számat, és a mellemre vándoroltak. Egész testem bizsergett; vajon tudja egyáltalán, milyen jó nekem ez az érzés? A hajába túrtam, és még erősebben a testemhez szorítottam az arcát. Lehunytam a szemem, és átadtam magam a tiszta gyönyörnek, amit a bőrömet cirógató nyelve okozott. Kezem a hajából a vállára csúszott, és felnyögtem az érintésétől. Visszahúztam az arcomhoz az arcát, mert érezni akartam az ajka ízét. Keze végigsiklott a hátamon, ujjai behatoltak a bőröm és a bugyim közötti résbe. Játékos mordulással megmarkolta a hátsómat. Ezután a hüvelykujját beakasztotta a bugyim szegélyébe, és lehámozta rólam. Lassan tekeregve a lábához simítottam a lábamat, miközben lehúzta a bugyit rólam. Az is a padlón végezte. Lassan végighúzta erős kezét a testemen, a mellemtől a hasamig, a csípőmtől a combomig, majd a lábam belső oldalán vezette vissza az ujjait, még mélyebbre taszítva engem az őrületbe. Levegő után kaptam, és megremegtem. Játékszer voltam hosszú ujjai között, amelyek mindig éppen a megfelelő pontokra tapintottak. Annyira forrt bennem a vágy, hogy úgy éreztem, mindjárt felrobbanok. Az én ujjaim is útra keltek, és öve alá csusszantak, alkarommal lejjebb toltam a csípőjére a kettőnket elválasztó vékony anyagot. Kezem simogató mozdulattal köré zárult, és ő a számba nyögött csókjaink közben. Ryan kiszakította magát kölcsönös élvezetünkből, és lehúzta az alsónadrágját. Ott feküdtünk egymással szemben az ágyon, mindentől megszabadulva, olyan nyíltan és sebezhetően, amilyen csak lehet egy emberi lény egy másikkal szemben. Ő felemelte a kezét, és óvatosan a tenyerébe fogta az arcomat. Nem csókolt meg;

187

csak végighúzta a hüvelykujját az arcomon és az ajkamon, miközben a szemembe nézett, olyan sokáig, ahogy eddig még soha. Végül elmosolyodott, és én visszamosolyogtam rá. Lassan a testem fölé emelkedett. Térde finom mozdulatával kissé szétnyitotta a lábaimat, amivel a vágy újabb hullámát indította el az ereimben. Lehajolt, és lágyan megcsókolt. Lassú, szenvedélyes csókjának minden apró mozdulata különleges, új érzésekkel ismertetett meg. Könnyed érintéssel végighúztam az ujjaim a karján, amire támaszkodott, miközben lassan elindult bennem. Levegő után kaptam a gyönyörteli kíntól egyesülésünk közben. Szeme egy pillanatra lecsukódott, és apró nyögéssel teljesen belém hatolt. Ajka újra az enyémre tapadt, teste óvatosan rám nehezedett. Még szélesebbre tártam a lábamat, és a teste köré kulcsoltam a térdem; szinte fájt a vágy, hogy minden centiméterét érezzem magamban. Tekintetét az enyémbe fúrta, csípője lassan körözni kezdett. Lágyan megcsókolta ajkamat és arcomat, kezével felemelte a fenekemet az ágyról. Lassú volt, erőteljes és pontos. A fülembe sóhajtott, én pedig még szorosabban átöleltem a karommal. – Ó, Tar. Ó, istenem, olyan jó vagy – lehelte, miközben beleszívott a nyakamba. A szeretkezésünket nem árnyékolta be a legkisebb zavar vagy félelem sem. Testünk úgy illeszkedett a másikéhoz, mint egy kirakó két elveszett darabja, amelyek végre egymásba kapcsolódhatnak. Ryan a hátára gurult, és magára emelt engem. Kezével segítette a mozdulataimat, én pedig finoman cirógattam a mellkasát. Szeme tágra nyílt a gyönyörtől. A kezem letámasztottam az ágyra a feje két oldalán, hogy még nagyobb erőt tudjak kifejteni, ő levegő után kapott. – Ó, Tar – nyögte, és finoman megcsókolta az államat. A kezét összefonta a hátam mögött, és közelebb húzott a mellkasához. Fogával finoman a kulcscsontomba harapott, és mindketten felnyögtünk. – Feküdj mellém – súgta a fülembe. Lecsúsztam róla, és az oldalára gördültem; ő a combom alá tette a kezét, és hátulról hatolt belém.

188

– Ah, ne hagyd abba – lihegtem. Keze csatlakozott egyesülésünkhöz, éppen azt a pontot találta meg, amitől végképp elveszítettem az eszem. Ryan a számra tapasztotta a száját, hogy ne sikoltsak fel hangosan az őrjítő orgazmustól, ami átjárta egész testemet. Amikor a remegésem alábbhagyott, átfordított a hasamra. Testünk még mindig összekapcsolódott, így húzott fel térdelő helyzetbe. Összeszorított fogaim között szívtam be a levegőt, miközben éreztem, hogy ujjával és mozdulataival hamarosan eljuttat a második orgazmusig. Lehajoltam, és megmarkoltam őt, még jobban magamba húztam, és éreztem, hogy belém remeg. Hosszan felnyögött, ahogy mindketten együtt a csúcsra repültünk. Ryan levetette magát mellém az ágyra, mindketten erősen ziháltunk. Hangosan kifújta a levegőt, és beletúrt a hajába. Izzadság csöppent a nyakamra, majd onnan le a párnámra, miközben boldogan figyeltem a holdfény csíkjait a hálószobám mennyezetén. Keze tapogatózva elindult a takarón, az enyémet keresve, végül megszorította a kezemet. Kifújtam az összes levegőt a tüdőmből, megpróbáltam lecsillapítani dobogó szívemet. – Ez igen! – kuncogtam. A számban egyetlen csepp nyál sem maradt. Ryan is halkan nevetgélt. – Jól mondod. Ez nem volt semmi! Az oldalára gördült, a szemembe nézett, és mindketten egymásra mosolyogtunk. Gyengéden elsimította a hajam a homlokomból, ujját végighúzta az arcomon, és felemelte az államat, hogy újra megcsókolhassuk egymást. Sokáig feküdtünk ott, egymásba gabalyodott karokkal és lábakkal, tekintetünket a másik szemébe mélyesztve. Ryan apró, finom csókokkal borította el az ajkamat. Néhány perccel később nagyot ásított, és elmosolyodott. Mindketten kimerültünk, és még mindig az elképesztő orgazmusunk utóhatását élveztük. Egyre nehezebben és nehezebben tartottam nyitva a szemem. Az ásítozása ragadós volt. – Készen állsz az alvásra? – nyomott egy csókot az orrom hegyére. Mosolyogva bólintottam.

189

– Mmmhmm. Megfordultam, és meztelen mellkasához simultam. Ő feljebb húzta rajtunk a takarót, és körém zárta hosszú karját. Én az ajkamhoz vontam a kezét, aztán összefontam az ujjaim az övéivel. – Jó éjszakát, szerelmem – suttogta, és megcsókolta csupasz vállamat. Minden izmom ellazult, és lassan álomba szenderültem, elmerülve hihetetlen álmom melegségében és boldogságában. Éreztem, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa, miközben együtt lélegeztünk be és ki, és békésen lebegtünk egy felhő tetején. Mintha hallottam volna, ahogy Ryan halkan kiejti: „Szeretlek”. Bár suttogásnál is halkabb volt, olyan tisztán hallottam a hangját, hogy azonnal teljesen éber lettem. Kipattant a szemem. Vállamon éreztem erős, forró leheletét, karja megmoccant, és még szorosabban magához vont. Hallgattam a lélegzetét, és próbáltam kideríteni, ő vajon alszik-e. Tényleg belesúgta ezt a fülembe? Úgy tűnt, már alszik. Lehunytam a szemem, és abban maradtam, hogy csak képzelődöm. 9.18-at mutatott az óra, amikor felébredtem. Ryan meleg, meztelen teste összefonódott az enyémmel. Bárhogy is szerettem volna mozdulatlanul tovább élvezni kényelmes fészkünket, szólított a természet. Kiszabadítottam magam a karjából, és kicsusszantam az ágy szélére. Körülnéztem a padlón a ruháimat keresve, de sehol sem találtam őket. Átmentem Ryan oldalára. Hova a francba tűnt a pólóm? Ryan megfordult, úgy figyelte a kutatást. – Jó reggelt – dörmögte vidáman. Megfordultam és rámosolyogtam, és közben feljegyeztem magamban, hogy ha legközelebb vásárolni megyek, vegyek egy köntöst is. – Jó reggelt. Nem láttad a pólómat? – kérdeztem mosolyogva. – De. Pontosan tudom, hol van, de nem árulhatom el – rázta meg a fejét, és a hajába túrt. Rohadtul szexi volt, ahogy ott feküdt meztelenül az ágyamban.

190

Kajánul rámosolyogtam. Az ő pólója a földön hevert; felkaptam, és belebújtam. A puha anyag megőrizte bőrének finom illatát. – Csinos! – vigyorgott Ryan. – Siess vissza. Amikor feltettem a kávét, Ryan felváltott a fürdőszobában. Aztán ahelyett, hogy utánam jött volna a konyhába, visszafeküdt az ágyba. Megálltam a hálószoba küszöbén, az ajtófélfához támaszkodtam, és egy pillanatig csak gyönyörködtem a látványban. Ott feküdt az ágyon, kezét összekulcsolta a feje alatt, az ablakon beragyogó fény megcsillant a bőrén. Tekintetem végigsiklott fedetlen testén, most jobban láttam világos szőrszálait, amik a mellkasán indultak, és a köldöke környékén besűrűsödtek. A takaró éppen csak eltakarta a teste többi részét, de már nem volt szükségem arra, hogy a képzeletemet használjam. Ryan rám mosolygott, és megveregette az ágy szabad felét. Elvigyorodtam, és lassan megráztam a fejem. Más helyszín jutott az eszembe. Ryan zavartan nézett rám. Én kuncogva visszaléptem az előszobába, és kibújtam a pólójából. Ezután meglengettem a pólót a levegőben úgy, hogy ő is lássa, majd a padlóra ejtettem. Úgy gondoltam, van elég esze, hogy megértse a célzást. Alig engedtem meg a zuhanyt, amikor már éreztem is a karját a derekam körül. A forró víz jólesett sajgó izmaimnak. Már régóta nem végeztem ilyesféle testgyakorlatokat. Fantasztikusan ellazított, ahogy a vállamat, masszírozta a vízsugár alatt. Felváltva mostuk egymás testét. Kezével eloszlatta a sampont a hajamban, és közben megnyomkodta fejbőrömet és nyakamat. Mozdulata egyszerre volt megnyugtató és izgató. Élvezettel húzta végig a testemen a habos szivacsot, figyelmesen megtisztogatva a legapróbb hajlatokat és réseket is. Én is mosdatni kezdtem őt szappanos kezemmel, ő pedig szenvedélyes csókokkal borított el. Engedtem, hogy számba folyjon a mellkasát verő víz, aztán letérdeltem elé. Felpillantottam, hogy lássam az arcán a gyönyört. Ujjai nedves hajammal játszadoztak, miközben erősebben megmarkoltam őt. Annyira felizgatott a nyögése, hogy azt akartam, ott, azonnal elélvezzen.

191

Ryan megfogta a két csuklómat, és felállított. – Menjünk ki – mondta. Adtam neki egy törülközőt, és én is magam köré csavartam egyet. Ryan nem vesztegette az idejét szárítkozásra. Ledobta a törülközőt, és a mosdóhoz vezetett. – Foglalj helyet – szólt huncut mosollyal, és felültetett a pultra. Letérdelt, és a pult szélére húzott; kezével szétfeszítette a combomat. Megéreztem a nyelve érintését, és azonnal szétáradt bennem a gyönyör. Ujjaival szétnyitott engem, a fejét a testembe temette. Még jobban széttárta a lábamat. Kezemmel nedves haját simogattam, miközben nyelvével kényeztetett. A bensőmben égő tűz elérte legmagasabb pontját, és úgy éreztem, lényem legbelső magjában tör ki a robbanás. Nyelvének minden apró mozdulata újabb és újabb hullámot indított el egész testemben egészen ujjaim és lábujjaim hegyéig, és én remegtem az eksztázistól, amit rám szabadított. Esküszöm, hallottam halk nevetését, miközben megcsókolta combom belső oldalát. Felállt, és belém hatolt. A hajából hűvös vízcseppek hullottak a mellemre és a hasamra, testünk közös ütemre mozdult. Karjával széthúzta lábamat, még szélesebbre nyitva engem. Szemét szorosan összezárta, nyitott szájjal, hangosan zilált. Mindkettőnkből halk nyögések törtek fel. – Ryan, menjünk vissza az ágyba – lihegtem. Ő felemelt, és bevitt a hálószobába úgy, hogy testünk továbbra is egybeforrt. Lefektetett az ágy szélére, megragadta két bokámat, és a vállára tette a lábamat. Szabad kezét rám fektette, hüvelykujja pontosan a megfelelő helyen ért hozzám, amitől kapkodni kezdtem a levegőt. Basszus, de jól csinálja! Tudtam, hogy közeleg a második orgazmus. – Mindjárt elmegyek... bent vagy kint? – kérdezte két ütem között. – Úristen, ne hagyd abba – nyögtem, és még jobban megszorítottam. Éreztem, ahogy óvatosan beleharap a bokámba. – Maradj csak bent.

192

Elállt a lélegzetem, miközben hagytam, hogy a tetőpont végigsöpörjön rajtam. Hátam ívbe feszült, kezem a takarót markolta. Ryan rögtön utánam ért a csúcsra, teste megremegett, miközben kiáradt bennem. Torkából halknak a legkevésbé sem mondható nyögés tört fel.

193

11. FE J E ZE T

Kisütve – KÉRDEZNÉK VALAMIT TŐLED – szóltam a második zuhanyozásunk közben. Ryan a vízsugár alá hajolt, és lemosta a válláról a szappant. – Mit, cica? – Hogy tudtál a hátsó ajtómhoz surranni anélkül, hogy a paparazzók észrevettek volna? Tudom, hogy mindenhová követnek, de valahogy mégis sikerült meglépned előlük. Elmosolyodott. – Nem volt egyszerű. Tudod, hogy kell itt a pirost játszani? – Aha – feleltem. – Ki kell találni, a három doboz közül melyikbe rejtették a pénzt. – Pontosan – bólintott Ryan. – Legtöbbször autót cserélek. Tegnap is így volt; visszavittek minket a szállodába, de a hotel parkolóházában átugrottam egy másik kocsiba, és a nyilvános kijáraton hajtottunk ki. – Ügyes – mosolyogtam, és magam köré tekertem a törülközőt. – Na és a fotósok követni fogják ide a többi színészt ma este? – Minden bizonnyal. Túl sokan jönnek közülük – felelte, miközben megdörzsölte vizes haját. – Hidd el, fontolgattam, hogy lefújom az egész bulit, hogy ne hívjam fel a pubra a figyelmet. De ha idejön a stáb, majd azt mondjuk, hogy zártkörű partit tartunk, amihez te biztosítod a helyszínt.

– Ugye tudod, hogy nem távozhatsz a többiekkel a végén? Abban nem lesz semmi különös, ha nélküled érkeznek, de ha meglátnak, amikor elmész. .. – Tudom, már eszembe jutott nekem is... miután már megérkeztem hozzád tegnap. Bocsánat. – Nem kell bocsánatot kérned. De várj csak! Ezek szerint ma éjjel is veled kell aludnom? – Tréfásan meglöktem, és elszaladtam a hálószobába. – Most megkapod a magadét! – rikkantotta, és utánam szaladt. Elkapott a derekamnál fogva, és a karjába kapott. Néhány gyors mozdulattal az ágyhoz szegezett. – Ezt vegyem ígéretnek? Ne játssz az érzelmeimmel, Ryan Christensen – kuncogtam. Lehajolt, és újra szenvedélyesen megcsókolt. – Ha így folytatod, soha nem öltözünk fel – mormoltam a szájába. – Nem rossz terv – nevetett, és lepillantott a törülközőjéből kiemelkedő domborulatra. – Azt hiszem, el tudnék játszadozni veled ebben a szobában még néhány órát. – Mennyi az idő? – kérdeztem. Ryan épp eltakarta az ébresztőórát. Hátrafordult, és megnézte a számlapot. – Mindjárt fél tizenkettő. – Hmm, tényleg nagyon korán van még – mosolyogtam, és csavargatni kezdtem nedves haját. – Ami azt illeti, pár órán keresztül még el kell ütnünk valamivel az időt. Ryan rám villantotta jól ismert szexi mosolyát, aztán visszatapasztotta az ajkamra a száját. Nem viccelt, amikor azt mondta, el tudna még játszadozni velem néhány órán át. Ezúttal még kalandosabb volt a szeretkezésünk, alaposan felfedeztük egymás testét. – Húú, basszus – lihegte, és leroskadt mellém az ágyra. Én még mindig levegő után kapkodtam. – Le kell még egyszer... zuhanyoznom... ezek után – fújta ki a levegőt Ryan. – Nekem is.

195

Letöröltem a verejtéket a homlokomról. A testem tetőtől talpig bizsergett az újabb hihetetlen eksztázistól. – Tedd a kezed a mellkasomra – kérte. Nehezen sikerült eleget tennem ennek az egyszerű kérésnek. A kezem a bőrére ejtettem. – Au! – kiáltott fel. – Bocs, még nemigen érzem a karomat. – Érzed ezt? Te tehetsz róla – lihegte Ryan. – Miről tehetek én? – motyogtam. Az én szívem is ugyanúgy zakatolt, mint az övé. Ryan az oldalára fordult, és közelebb húzott magához. Egyenesen a szellembe nézett. – Miattad ver újra a szívem – felelte ragyogó mosollyal. Gyengéden megcsókolt, és én éreztem, hogy minden érintéséből sugárzik a szenvedély. A szemébe néztem, és finoman végigsimítottam az arcán. Egyetlen szó villant át az agyamon, miközben őt néztem, de képtelen voltam hangosan kimondani. Ryan kezébe fogta a kezemet, és az ajkához emelte. Vajon neki is ugyanaz az egy szó jár a fejében? Vajon egy napon kimondja majd ő ezt a szót hangosan? Ebben a percben ez egyáltalán nem számított; elég volt az is, amit a szemében láttam. A mellemre tettem a kezét. – Te is ugyanezt tetted velem. Ryan megcsókolta az ujjam hegyét, és elmosolyodott. – Na gyerünk... zuhanyozzunk le... még egyszer. Kézen fogott, és felhúzott az ágyról. – Mikor kell visszaérned a forgatásra? – kérdeztem. Megnyitottam a fürdőkád csapját, és ellenőriztem a víz hőmérsékletét a kezemen. – Hétre sminkben kell lennem. Tizennégy órás műszakom lesz – morogta, és letette a törülközőinket a polcra. Azon gondolkoztam, vajon holnap is én fogom-e őt elszállítani a titkos átszállóhelyre, vagy sofőr jön érte reggel. De ezt a kérdést későbbre halasztottam, mert gondolni sem akartam arra, amikor majd el kell mennie tőlem.

196

Újra a zuhany alá léptünk. Ryan elkomolyodott. – Taryn, őszinte leszek hozzád. Néhány dolgot meg kell tudnod, mielőtt még a többiek megérkeznek. A szívem majd kiugrott a helyéből, mert úgy sejtettem, hogy kellemetlen dolgokkal kell szembenéznem. De az időzítés tökéletes volt, azt meg kell hagyni – hiszen hogyan oldhatnék kereket éppen most? Anyaszült meztelenül álltam a zubogó víz alatt. Felnéztem Ryanre; ha valami borzasztó dolgot akar tudatni velem, akkor egyenesen a szemembe kell mondania. – Csak azt akartam, hogy tudd: semmi sincs köztem és Suzanne között, még ha sokat is vagyok vele olyan helyzetekben, amikor úgy tűnhet, van valami. – Nem tudom, mire gondolsz – feleltem a fejemre hulló víz alól. – Ő a film női főszereplője, és tudom, hogy te nem láttad, de sok olyan jelenetünk van, amikor meg kell csókolnom őt; de ez csak a szerep miatt van. Elég közel kell kerülnünk egymáshoz, de szeretném, ha tudnád, hogy nincsenek efféle érzéseim iránta. Ryan átható pillantást vetett rám, és várta, hogy mit válaszolok. Zavartan néztem rá. – Mégis mit akarsz mondani? – Suzanne olyan, mintha a húgom lenne; néha elég idegesítő hugica tud lenni. Attól tartok, hogy esetleg mond majd valami olyat, amit nem kéne. Ezért akartam, hogy tőlem tudd, hogy semmi sincs közöttünk. – Oké. Szóval, ha mond valamit nekem, akkor ne is figyeljek rá? – Fenntartásokkal kell kezelni, amit mond. Akármilyen jó fej csaj is, attól félek, mond majd valami butaságot. Ha bármit mondana neked, csak szólj nekem, oké? – kérte, és a víz alá tartotta az arcát. – Jó, szólni fogok. Zuhanyozol még, vagy elzárhatom a vizet? Már nyúltam volna a csaphoz, de még felnéztem, a válaszát várva. Mellbe vágott a félelem; az arca még mindig felhős volt. – Van még valami, amit tudnod kell – folytatta. Úgy éreztem, minden erőm elhagy, amikor megfogta a két kezemet. – Francesca és én...

197

Ryan bűnbánóan lesütötte a szemét, összeszorult a gyomrom a félelemtől, mert nem tudtam, mit fog majd bevallani nekem. Aztán egyenesen a szemembe nézett, és folytatta. – Csak egyszer történt meg, és már több mint egy éve volt. Hátranyúltam, és elzártam a vizet. Nem tudtam, mit gondoljak az iménti beismeréséről. Elhúztam a függönyt, és már ki akartam lépni a kádból, amikor finoman megfogta a karomat. – Taryn, nézz rám. Esküszöm, csak egy alkalom volt... és miután megtörtént, azonnal rájöttem, hogy nagy hiba volt. Azt akarom, hogy tudd, hogy nem érzek semmit iránta – fejezte be őszinte arccal. – És ő, ő érez valamit irántad? – kérdeztem suttogva. Nem tudtam leplezni a csalódottságomat. – Nem tudom. Néha mond ezt-azt... Tudom, hogy soha nem lett volna szabad átlépnem vele a határt. Felemelte az államat, hogy a szemébe kelljen néznem. – De mindegy is. Nem érdekel, hogy érez-e irántam valamit, vagy sem, mert én nem érzek iránta semmit. Soha nem is éreztem. Soha nem is fogok. Kiléptem a zuhany alól, és szorosan magam köré tekertem a törülközőt. Azt reméltem, a textil szorítása megóvja szívemet attól, hogy kettéhasadjon. Ryan is gyorsan a dereka köré csavarta a törülközőjét, aztán a csuklóm után kapott, kényszerítve engem, hogy újra ránézzek. – Sajnálom. Nem akartalak megbántani, de azt akartam, hogy tudd, méghozzá tőlem tudd, hogy mi az igazság. Azért mondom el mindezt, mert nem akarom, hogy titkaink legyenek egymás előtt. Francesca is jön ma este, én pedig nem szeretném, ha a kapcsolatunk… Ryan elfordította a fejét, és a szavakat kereste, aztán újra a szemembe nézett. – Taryn, én... – Elhallgatott, és nagyot sóhajtott. – Én csakis téged akarlak. Senki mást, csak téged. De nem változtathatom meg a múltban elkövetett hibáimat. Azonnal döntenem kellett. Vagy hagyom, hogy felemésszen a féltékenység, és megharagszom, vagy megköszönöm a jó szerencsémnek, hogy olyan embert vezetett hozzám, aki szeret annyira, hogy elmondja az igazságot.

198

Lassan felemeltem a kezem, és az arcára tettem. A hajáról még csöpögött a víz. A szívem már attól nagyot dobbant, hogy hozzáértem, és már tudtam, hogy az, amit iránta érzek, túl erős ahhoz, hogy a múlt megváltoztathassa. Életemben először történt meg, hogy az a férfi, akinek a kezébe tettem a szívemet, őszinte volt velem. Bátor lépés volt tőle, hogy elmondja, mit érez. – Köszönöm, hogy őszinte voltál, és elmondtad nekem – mosolyodtam el. A szívemet megkönnyebbülés töltötte be, amikor megfogta a kezem, és tenyerem az ajkához emelte. – Haragszol rám? – kérdezte óvatosan. – Nem, nem haragszom. Nem örülök a dolognak, de mindkettőnknek megvan a maga múltja. Az is része annak, aki vagyunk. Mindketten követtünk el hibákat. Ryan a kezébe fogta a fejemet, és a szemembe nézett; két hüvelykujjával gyengéden megsimogatta az arcomat, aztán közelebb hajolt, és lágyan megcsókolt. Köré fontam a karomat, miközben csókja egyre szenvedélyesebbé vált. Nem volt ott kamera, sem rendező, sem szemtanúk – csak Ryan és én, és a mi nyers, forgatókönyv nélküli érzelmeink. – Jobb, ha elkészülünk. Hamarosan megérkeznek a vendégek – figyelmeztettem Ryant. Fésülni kezdtem nedves hajamat, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy elhessegessem a fejemből a képet, amint Ryan és Francesca együtt vannak. Amikor Ryan színész volt, minden sarokból, minden irányból rászállhattak a nők. De most velem volt, a saját választása alapján, és az érzések, amelyeket megosztott velem, valódiak voltak, és ott álltak előttem feketén-fehéren, a szürke egyetlen árnyalata nélkül. Ryan belebújt egy tiszta fekete pólóba; farmere lazán lógott a csípőjén, és kilátszott az alsónadrág gumiszegélye, miközben átbújtatta bőrövét a nadrág övtartóin. Elmosolyodtam, ha arra gondoltam, hogy három zuhanyozásba került, mire idáig eljutottunk. Végre kész volt a hajam és a sminkem is.

199

Úristen, micsoda férfi! Szívesen tölteném vele az egész napot az ágyban meztelenül. – Mi az? – kérdezte halkan, a pillantásomra válaszolva. Én még mindig azt a helyet néztem a derekán, ahol az imént előbukkant a csupasz bőre. – Mondd el, mire gondolsz – unszolt Ryan. Egy pillanatnyi töprengés után úgy döntöttem, legjobb a nyers őszinteség. – Azon gondolkoztam, hogy leszaggatom rólad a ruháidat, és visszabújunk a takaró alá. Egy ugrással mellettem termett, átkarolt, és felemelt a földről. Megnevettetett a támadásával. – Én is szívesen letépném rólad a ruhát, de az az igazság, hogy hihetetlenül szexi vagy ebben a göncben. Ryan végignézett rajtam. Aznap kedvenc True Religion farmeremet vettem föl, azt, amit elöl csini bőrszalag fogott össze, hozzá egy fekete pólót és a fekete, magas sarkú csizmámat. – Viszont tudnék aludni egyet. Teljesen kikészítettél! – kuncogott. – Hamar ki kell rúgnunk a vendégeket. A hajába túrtam, és adtam neki egy csókot; élveztem, hogy ebben a percben ő az enyém... mindenestül az enyém. Majdnem fél négy volt már, amikor Pete hívott, hogy Tammyvel együtt kint várnak a hátsó utcában, és kipakolnák az ételeket. – Taryn, ezt a dobozt fogd meg – utasított Pete. Tammy furgonja roskadásig meg volt pakolva. – Hm, de jó illata van! – vette el tőlem a dobozt Ryan. – Ezt hova tegyem? – Egyelőre tegyetek mindent a polcokra. Még el kell rendeznünk az asztalokat. Ryan segített Pete-nek kivinni egy asztalt az ételeknek, aztán a többiekkel együtt kivitte a holmit a konyhából a bárba. A finomságok egész során végignézve egyértelmű volt, hogy ma este királyi lakomában lesz részünk. Marie és Gary akkor érkeztek, amikor nekiláttunk berendezni a helyiséget. Megkértem őket, hogy hamar jöjjenek, mert biztos helyen

200

akartam tudni a barátaimat, mire a sztárok megérkeznek. Semmi szükség rá, hogy a barátaimat is fényképezgessék. Tammy terítőket vett elő, hogy letakarjuk a büféasztalokat, én pedig éppen nekiláttam az első terítő széthajtogatásának, amikor Ryan lépett mellém. Villámgyorsan a fenekembe csípett, amikor úgy látta, senki sem figyel. – Na és... veletek mi a helyzet? – vonta fel a szemöldökét vigyorogva Marie. Feltűnt neki, hogyan mosolygunk egymásra Ryannel. Körülnéztem, hogy biztosan magunk között vagyunk-e, aztán feltartottam a kezem, és kinyújtottam mind az öt ujjamat. – Ötször? – suttogta ámulva Marie. Válaszul sokatmondó mosollyal bólintottam. – Megfogadtad a tanácsomat, és jól tartottad, hogy az energiaszintje magas maradjon? – Ó, valóban többször is teli volt a szája. Vagy várj csak, úgy érted, ételt adtam-e neki? – böktem oldalba. – Hát ti miről sutyorogtok itt, lányok? – tért vissza Ryan a következő dobozzal. Marie-vel egymásra néztünk, és elmosolyodtunk; arcunkról lerítt, hogy miféle témáról társalogtunk. Ryan átfogta a derekamat. – Jól sejtem, hogy fény derült a titkunkra? – nevetett. – Miféle titokra? – vágott vissza Marie. – Csak a vak nem látja, hogy csak úgy ragyogtok egymás közelében. Ennél már csak az lehetne feltűnőbb, ha a homlokotokra lenne írva, hogy „fantasztikus volt a szex” – mutatott ránk Marie. Ryan és én felnevettünk, és ő még jobban magához szorított. – Több volt, mint fantasztikus – suttogta a fülembe, és egy csókot lehelt a nyakamra. Pete egy újabb dobozt hozott be a bárba, és észrevette, hogy Ryan a karjában tart. Kicsúszott a száján egy kevéssé udvarias szó. A nyomában Gary jött be a helyiségbe, és a láttunkra felnevetett. – Úgy nézem, jössz nekem pár dolcsival – dörmögte. – Ez még nem jelent semmit – torkolta le Pete.

201

Marie-re pillantott, aki összeszorította szájjal bólintott, ezzel megerősítve Pete gyanúját. – Azt a kurta... csak két napot... nem bírnátok ki még két napot? – esett nekünk Pete. Marie-re néztem. – Ne rám nézz! Tudod, mennyire szeretnek versengeni ezek ketten. Nem az én ötletem volt! Ryan elengedett, és Pete-hez fordult. – Ti gazfickók, ti fogadást kötöttetek ránk? – kérdezte tréfásan. – Ja – felelte Pete. – És húsz dollárom ugrott miattad, te fasz. Ryan a zsebébe csúsztatta a kezét, és kihámozott egy húszdollárost a gyűrött papírpénzek közül. – Tessék, Gary. Pete vesztesége az én nyereségem – nevetett. – Minden pennyért megérte. Gary habozás nélkül kikapta Ryan kezéből a pénzt, és a zsebébe tömte. Marie vigyorogva oldalba bökött. – Tudod, Ryan, Gary nagy Giants-szurkoló – vetette be a csalit Pete. – Csak nem? – nézett Ryan kérdően Garyre. – Huh. Csak azt ne mondd, hogy te is annak a rohadt Steelersnek szurkolsz – nyögött fel Gary. – Akkor nem csodálom, hogy ilyen jól megértitek egymást Tarynnel. – Mit szólnál egy újabb fogadáshoz? – nézett Ryan összehúzott szemmel Garyre. – Van rá még húsz dollárom, hogy a Giantsot földbe döngöljük ma este. Amíg ők hárman megbeszélték a fogadás feltételeit, Tammy, Marie és én befejeztük a büféasztal elrendezését. – Olyan jól közéjük illik – suttogta a fülembe Marie. – Nézz csak rájuk. Mintha régi egyetemi haverok lennének. – Tudom – súgtam vissza. Szívmelengető volt látni, milyen jól kijönnek ők hárman. – A csodálatos Ryan Christensen! – kuncogott Marie, és átkarolta a vállamat. – Na és mondd csak, jó a fegyvere? – Szerinted? – morogtam. Marie hangosan felsóhajtott.

202

– Hékás, csak semmi fantáziálás – figyelmeztettem. – Van neked sajátod. Ez itt az enyém. És légy szíves, ne nagyon kérdezősködj a hülye filmjükről, oké? Ők is csak olyan emberek, mint bárki más. Tammy gondosan összeállított egy változatos sajt- és vegetáriánus tálat; hozott meleg és hideg előételeket, meleg fogásokat a grillezett húsok kiegészítéseként, garnélát és homárfalatkákat, valamint különböző apró csemegéket és csokiba mártott édességeket. Nekiálltam, hogy kibontsak egy üveg merlot-t, miközben a pasik kitárgyalták a futballhíreket, és a játékosokat sorolták. Sosem értettem, hogy lehet az, hogy a férfiak a legapróbb részletekre is emlékeznek, ha sportról van szó, de képtelenek fejben tartani, hova tették a kocsikulcsot vagy a pénztárcájukat. A minap is tőlem kérdezte Ryan, hol van a válltáskája. Vajon tényleg nem emlékezett rá, hova tette, vagy van a férfiak agyának valami primitív része, ami abban a pillanatban leáll, amikor belép egy nő az életükbe? Ryan szemmel láthatóan megéhezett; két szó között mindig bekapott egy-egy falatot. Éppen egy jókora darab sajtot tömött a szájába, amikor megszólalt a mobilja. Néhány rövid mondat után hozzám lépett a bárpult mellé. – Cal és a felesége már úton vannak. Maguk vezetik az autót. A többiek külön jönnek; most veszik fel őket a szállodánál. Cal azt mondja, a paparazzók a nyomukban vannak. Ryan szinte dühös hangon beszélt. – Fel kell mennem, hogy elkezdjem a grillezést; nem akarsz te is feljönni? – kérdeztem reménykedve. Ő némán bólintott. Miközben átmentünk a lakásomon, magunkhoz vettük a kabátunkat. Számítottam rá, hogy hideg lesz odakint. Ryan pajkosan csipkedte és paskolta a hátsómat végig a tető felé vezető lépcsőn. Vettem a célzást, miszerint tetszik neki a fenekem. Kinyitottam a tetőkert ajtaját, és megfordultam, hogy lássam, mit szól Ryan a látványhoz. A férfinak elkerekedett a szeme. – A mindenit, Taryn. Ez elképesztő. A tető jelentős részét hangulatos pihenőterasszá alakítottam át. A hatalmas, lábakon álló, fautánzatú gerendával burkolt teraszt kőből

203

épített, gránittal fedett bárpult egészítette ki. A terasz egyik végébe sarokkandallót terveztem; az ajtóhoz közelebb eső részen pedig hatalmas, terméskő pult állt, rajta a rozsdamentes acélrostéllyal. A terasz teljes felületét fából ácsolt pergola fedte; megpróbáltam szőlőt is futtatni az oszlopokra, de az októberi szelek a levelek nagy részét már elhervasztották. A tető rácsai alá apró fehér izzókat erősítettem, hogy beragyogják a teraszt az esti sötétségben. Középen tizenkét személyes, tekintélyes teakfa asztal foglalt helyet, közvetlenül fölötte kovácsoltvasból és üvegből készült gyertyatartó csillárral. Felkapcsoltam a villanyt, hogy Ryan lássa a lemenő nap sugaraiban szikrázó fényeket. – Hát ez... gyönyörű – jelentette ki Ryan, akit láthatóan lenyűgözött a látvány. Rámosolyogtam; örültem, hogy ő is így gondolja. – Innen tényleg látszik az óceán – sóhajtott nagyot. Bekapcsoltam a gázt a grillrács alatt, és fellobbantottam a gyújtólángot. A rács alatt táncra keltek az apró lángnyelvek. – Nincs olyan hideg, mint gondoltam. Szerinted szívesen feljönnének ide már vacsora előtt is a vendégek? Begyújthatok a kandallóba is. – Igen. Az biztos, hogy én örömmel elidőznék itt akármeddig. Kivettem néhány fahasábot a tartóból, és a kandallóba tettem. Ryan a terasz szélén állt, kezét zsebre dugta, és csak nézte az óceánt és a lemenő napot. Arcán boldog mosoly terült szét. – Azt hiszem, mostantól ez a kedvenc helyem a világon – jelentette ki. – A lépcsőházadról eddig is azt gondoltam, hogy a béke kapuja. Ez a hely maga a béke. Megálltam mellette, és elmerültem az óceán fölött ragyogó színek látványában. Már ezerszer láttam a víztükörbe hanyatló napot, de Ryannel az oldalamon olyan volt, mintha először látnám életemben. Ryan kivette a kezét a zsebéből, és megfogta a kezemet, majd az ajkához emelte, és gyengéd csókot lehelt a bőrömre. Lehajolt, hogy

204

megcsókoljon. Meg kellett állapítanom, hogy vagy tökéletes színész, vagy ő is belém szeretett. Reméltem, hogy az utóbbiról van szó. Halkan felnevettem, amikor a háta mögé húzta a kezemet, amitől elvesztettem az egyensúlyomat, és nekiestem, ő rám mosolygott, és az ajkamra tapasztotta az ajkát. Gyorsan elengedte a kezem, és mindkét kezét a nyakamra tette, hogy felemelje magához az arcomat. Olyan szenvedélyes volt a csókja, hogy teljesen belevesztem az érzésbe, olyannyira, hogy meg sem hallottam, amint nyílik a tetőajtó. Azt azért már észrevettem, hogy valaki megköszörülte a torkát. Pete felkísérte Calt és a feleségét a tetőre. Suzanne és Francesca szorosan követték őket. Ryan azonnal elengedett, amint észrevette, hogy már nem vagyunk egyedül. – Úgy látom, idefent máris jó a hangulat – jegyezte meg Suzanne, szokott brit akcentusával. Ryan szúrós pillantást lövellt rá. A lánnyal mit sem törődve Calhez és a feleségéhez vezetett. – Szevasz, Cal – rázta meg barátja kezét Ryan. – Taryn, bemutatom Cal feleségét, Kellyt. Kelly, ő Taryn, Taryn Mitchell. Ő a tulajdonosa ennek a gyönyörű helynek. Kinyújtottam a kezem Kelly felé. A tévében már sokszor láttam őt, de élőben még sokkal bájosabb volt, mint a képernyőn. Megjelenését meghatározta egyenes szálú szőke haja és csinos arcformája, bájos mosolya határozottan ragadós volt. Emlékeztem, hogy csak egy-két évvel idősebb nálam. Magasságra, termetre is nagyjából egyformák voltunk. – Szia, Kelly, örülök, hogy megismerhetlek! – Én is igazán örvendek, Taryn – ölelt meg kedvesen. – Hűha! Cal, nézd ezt a kilátást! Hangja ismerősen csengett. Évekig hűségesen követtem a műsorát. – Ryannel pont a kilátásban gyönyörködtünk, mielőtt megérkeztetek – fordultam hozzá. Ryan a derekamra tette a kezét. – Ez csodálatos, Taryn – helyeselt Cal is. Láttam, hogy Ryanre néz, és elmosolyodik.

205

Kelly a kandallóhoz lépett; közelebbről is meg akarta nézni. – Cal, nekünk is ilyet kellene tetetni a terasz sarkába. Kell nekem egy ilyen. – Elég egyszerű megépíteni – magyaráztam. – Ha jól tudom, van egy kislányotok. Biztonságosabb, ha magasabbra építitek a tűzteret. Elé pedig betehettek valamilyen kályharostélyt. Kellyvel kitárgyaltuk a grillezőt és a bárpultot is. Nagyon érdekelte a tervezés folyamata. – Igazából csak felvázoltam a látványtervet. A fejemben egy az egyben láttam, milyennek szeretném a végeredményt, aztán egy helyi kivitelező megépítette nekem. – Gyönyörű lett. Velünk kell jönnöd Kaliforniába, hogy nekünk is tervezz egyet. Most lett kész a házunk Malibuban. Kelly jó társalgó volt. Nyitott és barátságos személyiségével az a típusú ember volt, akit a barátomként is könnyen el tudtam volna képzelni. A szemem sarkából láttam, hogy Suzanne és Francesca felénk ballagnak. Nem akartam udvariatlan lenni a többi vendégünkkel sem, úgyhogy mosolyogva feléjük fordultam. Ryan és Cal éppen az egyik kameráról beszélgettek, amivel valami történt a forgatás alatt, és észrevettem, hogy Ryannek szinte fel sem tűnik a többi lány jelenléte. A két színésznőre néztem, és szívélyes mosollyal üdvözöltem őket. – Szia – nyújtottam a kezem Suzanne felé. – Taryn vagyok. Üdvözöllek az otthonomban. Suzanne megfogta az ujjaim hegyét, és gyorsan megrázta a kezem. – Suzanne vagyok – mormolta. Határozottan az volt az érzésem, hogy azt várja, hogy el leszek ájulva a hírnevétől, és természetesen tökéletesen tisztában vagyok vele, kicsoda is ő. – Örvendek. Te pedig biztosan Francesca vagy – fordultam barátságosan a társához, és felé is kinyújtottam a kezem. – Igen – felelte kurtán, és alig nézett rám.

206

Bár egyetlen szót ejtett ki, feltűnt, hogy francia akcentussal beszél. Pont olyan undok volt velem, mint amilyenre számítottam. – Amikor a pubban jártatok, sajnos nem volt lehetőségem találkozni veletek, de örülök, hogy eljöttetek ma este. Semmiképpen sem akartam udvariatlan lenni az enyhén szólva barátságtalan fogadtatás ellenére, amit cserébe kaptam. Ryanre pillantottam, aki rám mosolygott, és bólintott. Láttam, hogy nagyra értékeli, hogy szívélyes próbálok maradni. – Elfogadtok egy italt? Örömmel felhozok egy üveggel a boraink közül, vagy bármilyen más italt, amit szívesen fogyasztanátok. Reméltem, hogy lejönnek velem a bárba. Nem akartam egész éjjel fel-le cipelni az italokat. Bosszúságomra Suzanne összevonta kabátját a mellén, és lezuttyant az egyik székre. – Egy pohár fehérbort kérek. Francesca leült mellé. Szó sem volt arról, hogy visszajöjjenek a bárba. De akkor legalább legyen több értelme, hogy lemegyek. – Francesca, hozhatok neked is valamit? – kérdeztem kedvesen. Mielőtt válaszolhatott volna, újra nyílt a tetőajtó, és néhány új vendég lépett be. Shane Richardsot azonnal felismertem; egyszer már járt a pubban Ryannel és Callel. Mellette alacsony, huszonévesforma, rövid szőke hajú nő állt, valamint egy hórihorgas férfi, aki túl sok zselét kent barna hajára. Ryan mellém lépett, és rámosolygott új vendégeinkre. – Üdv mindenkinek! – szólt a fiatal nő. – Szia, Ryan! – lépett hozzánk. Nem tudtam, ki lehet ő, de nem is számított. Ragyogott a jókedvtől, és látszott, hogy jól akarja érezni magát, nem úgy, mint az a másik kettő, akik székükön gubbasztva pislogtak felém. – Taryn, bemutatom Kathleen Jarrettet. Ő játssza a filmben a fifikás kis segédemet – mosolygott Ryan, és évődve átölelte a lány vállát. – Kat, ő Taryn. – Szia, Taryn – üdvözölt Kathleen. Kinyújtottam felé a kezem, ehelyett ő megölelt. – Örülök, hogy végre találkozunk.

207

– Én is örülök a találkozásnak – feleltem, és viszonoztam az ölelését. Kíváncsi voltam, miért mondta, hogy „végre”. Kissé zavartan felnéztem Ryanre, de ő csak mosolygott. – Ryan sokat mesélt rólad – suttogta Kathleen a fülembe. – Annyira örülök, hogy boldognak látom. – Taryn, ő Ben... Ben Harrison – mutatott a lány a mellette álló férfira. – Szia, Ben. Nagyon örülök – nyújtottam a kezem, és Kathleen vidám sürgölődését látva szinte azt vártam, hogy a következő percben mindannyiunkat egymás felé húz egy nagy, csoportos ölelésre. Megkönnyebbültem, amikor Ben egyszerűen megrázta a kezem. Ryan hozzám hajolt, és a fülembe suttogott. – Megengedték, hogy elmondjam, hogy ők igazából együtt vannak, még ha a szerepük szerint halálos ellenségek is. Elmondtam Katnek, hogy benned megbízhatunk. Ryan gyors pillantást vetett Katre, de a lány csak mosolygott, és boldogan ugrabugrált. – Egy ideje már együtt járnak, de ez nem publikus. Jobban szeretnék, ha a nagyközönség kimaradna a magánéletükből. – Tökéletesen megértem – feleltem. Úgy látszik, Ryan is megosztotta az ő magánéletének eseményeit Kathleennel. Nem bántam; a lány is megbízhatónak tűnt. – Ryan, mit gondolsz, vissza tudnánk terelni mindenkit egy percre a pubba? Akkor mindenki választhatna magának italt, és hamarosan ehetnénk is. A barátaimra is gondoltam, akik észrevehetően távol maradtak a tetőn zajló eseményektől. Ryan hangosan kihirdette a kérést, aztán a csapatot az ajtó felé terelte. Megkönnyebbültem, hogy vállalta ezt a feladatot. Nem akartam senkit megsérteni, különösen azt a két nőszemélyt nem, akik még mindig engem bámultak. Minél tovább bámultak, annál kevésbé éreztem késztetést arra, hogy körülugráljam őket. Amikor átmentünk a lakásomon, Kelly és Kat megálltak.

208

– Na mit gondoltok, gyerekek? – kérdezte őket Ryan, és körülnézett. – Király ez a lakás – felelte izgatottan Kat. – Jó nagy. Ryan gyorsan körbevezette őket, aztán megállt a konyhában. Meglepett, hogy ilyen mély benyomást tett rá a konyhám. – Taryn tervezte – jelentette ki büszkén. örültem, hogy a többiek már lementek. El tudtam képzelni, hogyan forgatná Suzanne a szemét Ryan megjegyzéseire. – Imádom ezt a tűzhelyet – tette hozzá Ryan. – Annyi hely van rajta, hogy akár negyven emberre is lehetne főzni egyszerre. – Talán egyszer lesz majd annyi barátom, akikre főzhetek – jegyeztem meg tréfásan. – De ha már a főzésnél tartunk... menjünk most már le mindannyian inni egyet, aztán felteszem a húsokat sülni. Suzanne és Francesca a nagy, kerek asztalnál ült. Észrevettem, hogy a ruhájuk is hasonló. Mindketten egy híres tervező felsőjét viselték, és tornacipőjük is egyforma volt, csak különböző színekben. Vajon ki másolt kit? A színészeken végignézve nem volt nehéz megállapítanom, kivel van Ryan jó viszonyban, és ki az, aki nehezebb eset. Azon gondolkoztam, mi vonzotta Ryant Francescában, persze a kinézetén kívül. A lány szép volt, akár egy modell, de úgy tűnt, a lelke kemény, mint a kő. Nem láttam semmi vonzót benne; talán egy részeg pillanatban, vagy éppen a nyomasztó gondok közepette Ryan nem annyira a személyiségre utazott. Suzanne feltűnően unatkozott. Francescán viszont látszott, hogy mindent megnéz és gondolatban feljegyez magának. Szinte láttam, ahogy forognak a fogaskerekek a fejében. Amikor Suzanne felkelt, hogy kimenjen a mosdóba, Francesca követte. Épp letettem két nyitott üveg bort a büféasztal végébe, amikor hallottam, hogy a lányok kijönnek a mosdóból. – Nem tartott sokáig, hogy itt is felszedjen valakit – szólt hidegen Suzanne. – Persze kell a változatosság. Amikor Suzanne észrevette, hogy ott állok a közelében, végigmért. Nem mozdultam. Csak álltam ott keresztbe font karral. A

209

frontvonalakat meghúzták itt a szemem előtt, és még csak most kezdődött az este. – Ne hagyd, hogy kikészítsenek – szólalt meg mögöttem Kelly, aki éppen egy sor falatkát halmozott egy kistányérra. – Megijedtek tőled – tette hozzá könnyedén. – Nem értem – suttogtam neki. – Nem is ismerem őket. – Épp most húzod ki Ryant a partiképes férfiak listájáról, ezért féltékenyek. Ez a két nő minden lányba belekötött, akivel Ryan csak szóba állt. És mivel ő barátságos pasi, mindenkivel szívesen beszélget. – Kelly elrágcsált egy garnélás falatkát. – Furcsa, mert úgy tesznek, mintha a tulajdonuk lenne. Már várom, hogy befejezzük a harmadik rész forgatását, hogy végre megszabaduljunk tőlük. – Rám mosolygott, mintha lenne egy közös viccünk, amit csak mi ketten értünk. – Nem tudom, mivel bántottam meg őket – szóltam. – Felkeltetted Ryan figyelmét. Ennyi nekik elég – kuncogott Kelly. Bekapott egy újabb falatot, és komolyra vált az arca. — Na és hogyan ismerkedtetek meg? Erre a kérdésre nem voltam felkészülve. Nem tudtam, mit mondjak. – Erről inkább Ryant kérdezd, kérlek – válaszoltam udvariasan. – Remek – felelte. – Gyorsan tanulsz. De máris nekem szegezte a következő kérdést. – Jártok? – Nem. Nem járok senkivel – feleltem. A válaszom részben igaz is volt. Még egyszer sem mentünk sehova együtt. A kapcsolatunk a legkevésbé sem volt szokványos. – Szerintem Ryan jól választott – tette a kezét a vállamra Kelly. – Ha valaki egy sztár párja lesz, annak szembe kell néznie néhány nehézséggel. Ryannek tudnia kell, hogy miközben az oldalán állsz, önálló, erős egyéniség maradsz. Nem szabad hagynod, hogy a pletyka és az ármánykodó színésznőcskék kikezdjenek. – Mi ez, talán valami próba? – szegeztem neki egyenesen a kérdést, és körülnéztem a teremben. Öntöttem magamnak egy pohár bort, hogy megnyugtassam az idegeimet.

210

– Nem, ez egy parti – nevetett, aggódó pillantásomat látva. – De az igaz, hogy gyakorlásnak megfelel. Vedd úgy, hogy elsőre csak a lábujjadat mártod a vízbe. Továbbléptünk a büféasztaltól, hogy a többiek fülétől távol folytathassuk a beszélgetést. – Ryant már majdnem két éve ismerem – mosolyodott el Kelly, mint akinek eszébe jut egy mókás emlék. – Annyit mondhatok, hogy nagyon beléd zúgott. Még sosem láttam ilyennek senkivel. Belekortyoltam a borba, és közelebb húzódtam Kellyhez. Tudni akartam, amit ő tud. – Taryn, ő nagyon aggódik miattad, és félt a mi világunktól. Ryan nagyon érzékeny. Sokat vívódik. Rosszul érinti az a nagy figyelem, amiben a hírneve miatt részesül. Kelly elhallgatott, és megvárta, amíg Francesca elmegy mellettünk. – Az lehetetlen, hogy egy ilyen nagyszabású film főszereplője ne kerüljön a reflektorfénybe. Ryan most tanulja, hogyan kezelje a sztárságot. Ha a társa akarsz lenni, neked is tanulnod kell vele együtt. – Kelly Ryan felé intett a fejével. – Amit most látunk, az az igazi Ryan. De az ajtó másik oldalán – pillantott a bejárati ajtó felé – már lesben állnak a fotósok. – Tudom. De jó lenne, ha mindannyiótokat békén hagynának végre, különösen őt. Ryannel találkozott a pillantásunk. Szerettem volna odafutni hozzá, és védelmező karomba zárni őt. – Mondtam neki, hogy szívesen segítek – mosolyodott el Kelly a férfi pillantását látva. – Szeretném, ha boldog lenne, és látom, hogy te nagyon boldoggá teszed őt – veregette meg a hátamat. Ryan elindult felém; arcán végig azzal a szédítő mosolyával. – Szia – suttogta. – Mi a helyzet, lányok? – Á, semmi különös. Csak állunk itt, és rólad beszélgetünk – nevetett könnyedén Kelly. Nem volt félős természet. – Valahogy éreztem – vágott vissza Ryan, és szabad kezével megsimogatta a karomat.

211

Somolyogva néztem rá. Amilyen paranoiás voltam, egy szót sem árultam el róla a barátaimnak, most meg kiderül, hogy ő a saját barátainak már mindent elfecsegett rólam. Gyanítottam, hogy azok közül, akik most itt vannak, nem egy emberrel osztotta már meg a gondolatait rólam. – Tudsz mondani valami jót is? – kérdezte. Válaszul csak elmosolyodtam, és megráztam a fejem. – Sajnálom. Azt hiszem, nem ismerjük egymást, ön kicsoda? Kelly kacagásban tört ki. Ryan viszont játékosan elkapta a fejem, és maga felé húzta. – Később majd felfrissítem az emlékezetedet – dörmögte a fülembe. – Becsszó? – nevettem. – Így görbüljek meg – vigyorgott. Az évődés közben hallottam, hogy megkordul a gyomra. – Azt hiszem, ideje lesz elkezdenem a grillezést – szóltam két nevetés között. – Aha. Mindjárt éhen halok – helyeselt Ryan. – Kelly, megbocsátasz? Szívesen beszélgetnék még veled, de... – paskoltam meg Ryan hasát – most el kell készítenem a vacsorát. Ryan követett a konyhába, és ígéretéhez híven segített felcipelni a húst a tetőteraszra. Kinyitottam az egyik nemesacél fiókot a rostély mellett, és elővettem a szükséges eszközöket és a nagy öntöttvas lábasomat. – Látod ott azt a kampót a kandallóban? Felakasztanád oda ezt a lábast? – Persze, de csak ha előbb megcsókolsz – mosolygott Ryan, és felém hajolt. Csókja gyors volt, de meggyőző. Amikor visszalépett hozzám, átölelte a derekamat. – Mire jó az időzítő? – suttogta a nyakamba. Nem ígérkezett egyszerű feladatnak, hogy úgy süssek ki tizenöt szelet húst, hogy a kedvesem teste a hátamnak préselődik. Ryan félresöpörte a hajamat, és csábítóan megcsókolta a tarkómat. – A grillezés nagy pontosságot igénylő művelet – kuncogtam. Ryan meleg ajka a fülcimpámmal játszadozott. – Tudod, hogy megőrjítesz – suttogtam.

212

– Nem, szerintem te őrjítesz meg engem – búgta a fülembe. – Azért vagy itt, hogy tanulj, vagy azért, hogy megzavarj? – morogtam. – Bocsi, bocsi. Segíteni jöttem – engedte el a csípőmet. Megpördültem, átfogtam a nyakát, és szenvedélyesen megcsókoltam. Válaszul szorosan megölelt. Látszott, hogy rám jobban éhezik, mint a steakre. Éppen a hátsó zsebébe csúsztattam a kezem, amikor csapódott a tetőajtó, és egy női hang felhördült. Ryan elengedett, én megfordultam, és Suzanne-nal és Francescával találtam szemben magam. – Remek – morogtam elég hangosan ahhoz, hogy Ryan is meghallja. – Átveszed még egyszer a szerepet, Ryan? – vetette oda Suzanne, és lehuppant az egyik székre az asztal mellett. – Nem éppen – felelte hűvösen a férfi. – De ha zavar, visszamehetsz a bárba. – Jaj, ne legyél ilyen tüskés. Csak azért jöttem, hogy szóljak, Cal téged keres – dohogott Suzanne, és a körmeit nézegette. – Nem hiszem, hogy Calnek olyan sürgős lenne. Ha szüksége van rám, maga is megtalál. Elmosolyodtam. Az időzítő felberregett, úgyhogy felemeltem a fedőt, és megfordítottam a hússzeleteket. – A grillezés titka, hogy három percen át pirítjuk a húst mindkét oldalon, aztán három percig pihentetjük, végül megismételjük a folyamatot. – Felnéztem Ryanre. – Idehoznád a tűzről az edényt, légy szíves? Mostanra biztosan felmelegedett. Tessék, itt egy kesztyű, hogy ne égesd meg magad. – Persze, szívesen – felelte vidáman, és végighúzta a kezét a fenekemen. Biztos vagyok benne, hogy a savanyú nővérek látták a mozdulatot; hallottam, hogy egyikük ciccegni kezd. Betettem az első hússzeleteket a forró vaslábasba, és befedtem az edényt. Éppen a második adag húst rakosgattam a grillrácsra, amikor Marie lépett ki az ajtón.

213

– Ryan, a férfiak dartsoznak, és szeretnék, ha te is beállnál, hogy meglegyen a két csapat – szólt. Zavartan nézett a két nőre, akik az asztalnál gubbasztottak. – Nem, itt maradok Tarynnel – felelte gyorsan Ryan, miközben gyors pillantást vetett Suzanne-ra. Alighanem úgy gondolta, hogy meg kell védenie engem. Megérintettem az arcát. – Semmi gond. Megoldom – mosolyogtam. – Menj, szórakozz csak a fiúkkal. Marie majd itt marad velem. – Cinkos mosollyal adtam tudtára, hogy egyáltalán nem fogom felvenni a lányok piszkálódását. – Biztos? – suttogta. Tudtam, hogy egyetlen szavamba kerül, és velem marad. – Persze – nyugtattam meg. Ryan hozzám hajolt, és a fülembe suttogott. – Ne törődj a mocsokságaikkal. Elmosolyodtam. Egy hullámhosszon voltunk. – Nem áll szándékomban. – Most már velem van Marie; van rá ürügyem, hogy figyelmen kívül hagyjam őket. – Ügyes kislány. Nemsokára jövök. – Ryan gyorsan megcsókolt, és megpaskolta a fenekemet. Távozóban megszorította Marie vállát. – Jók legyetek, lányok – szólt, miközben hátrapillantott az asztalhoz. – Mi van azzal a két csajjal? – súgta oda nekem Marie, és leült az egyik bárszékre. Az égre emeltem a tekintetemet. – Találkoztál Kellyvel és Kattel? – kérdeztem hangosan. – Aha – bólintott. – Nagyon jó fejek. Tammy lent maradt velük. Kat nagyon vicces lány. – Bocs, hogy nem mutattalak be mindenkinek. Megzavartak. – Na ne mondd – kuncogott Marie. Suzanne beszélgetni kezdett Francescával. Bár halkan beszélt, nyilvánvaló volt, hogy a szavait nekem szánja. Annyira azért nem volt halk. – Tudod, a stúdió nem fog örülni neki, hogy jár valakivel. Minden a tálaláson múlik. Amíg a nagyközönség úgy tudja, hogy nincs senkije, nagyobb a rajongótábora, és több pénzt hoznak a filmjei.

214

Nyilván te sem gondolod, hogy meg fogják engedni neki, hogy nyilvánosan együtt mutatkozzanak... a csaj még csak nem is híres. A stúdió hamar rövidre fogja zárni az ügyet. Bár nyilvánvalóan a gonoszság és a bosszúállás szándéka vezette a lányt, lehetett némi igazság a szavaiban. Nem szabhatja meg a stúdió, kivel jöhet össze, és kivel nem? Nem kell aláírnia valami szerződésfélét, ami a magánéletét is szabályozza? Semmit sem tudtam a hírnévvel együtt járó szabályokról. – Na és, Taryn... – szólalt meg most már fennhangon Suzanne, félbeszakítva a gondolataimat –, hogyan jöttetek össze Ryannel? Mosoly suhant át az arcomon, aztán hátrafordultam. – Nahát, Ryan még nem mesélt erről? Őt kéne megkérdezned. Sokkal jobban el tudja mondani a sztorit, mint én. – Nem, nem mondott semmit – felelte Suzanne. – Amúgy is ő olyan jó színész, és olyan jól hazudik, hogy egy szót sem hinnék el abból, amit mond. Marie rám nézett. Azonnal tisztában volt vele, hogy ami itt zajlik, az nem könnyed csevegés, hanem kőkemény harc. – Bevallom, nem sokat tudok a színészi képességeiről. Sosem láttam egy filmjét sem – vetettem hátra. – De amikor rám néz, akkor tudom, hogy őszinte. Semmi oka nincs rá, hogy velem alakoskodjon. – Halkan nevettem; az arcomat csak Marie látta. – Na igen, élvezd csak amíg lehet. Pár hét múlva úgyis elmegy. Akkor mit fogsz tenni? A mosoly gyorsan lehervadt az arcomról. Megtalálta a gyenge pontomat a dög. Suzanne a hirtelen beállt csöndet az előnyére fordította. – Csak nem hitted, hogy itt marad majd, ugye, nem? – szólt leereszkedően, azzal az idegesítő akcentusával. Amikor erre sem válaszoltam, kilőtte a következő nyílvesszőt. – Jaj, te tényleg azt hitted! Mennyire szánalmas. Gondolom, azt hiszed, ami kettőtök között zajlik, az valami különleges dolog; mintha te lennél az első lány ebben a városban, akivel megpróbált lefeküdni. Sajnálom, hogy nekem kell elmondanom, de nem te vagy az első. Az én kedves Ryanem annyira tehetséges színész. Mindig ugyanaz a

215

történet, városról városra, milyen könnyen bedől mind. Mindegyiknek épp azt mondja, amit az hallani akar, így könnyen leveszi őket a lábukról. Aztán sírhatnak utána szegénykék összetört szívvel. Az egyik kezemben éles kést tartottam, a másikban hegyes húsvillát. Megfordult a fejemben, hogy az ő szívét döföm át. – Amúgy is hamarosan átmegyünk Skóciába, és már több filmre is leszerződött ezután. Nincs ideje semmiféle kapcsolatra. Bejárja az egész világot, és hát tudjuk, hogy van ez, amit nem látok, amiatt nem fáj a fejem. Csak addig fog gondolni rád, amíg a következő lány szét nem teszi előtte a lábát. Eszembe jutottak Kelly szavai arról, hogy erősnek kell lennem. Rögtön ezután Marie figyelmeztetése ugrott be, aki előre szólt, hogy ez is Ryan életének része. De most kétségbeesetten néztem Marie-re. Nem jutott eszembe semmi frappáns visszavágás. – Igen, mind tudjuk, hogy Ryannek vannak kötelezettségei, de nem hiszem, hogy ez képes lenne szétválasztani őket – védelmezett Marie. – Látom, hogy néz rád Ryan – fordult most hozzám –, és ez nekem éppen elég. Az az ember szerelmes beléd. Tökéletesen illetek egymáshoz. A lelki társa vagy. Egy pillanatra elöntött a megkönnyebbülés, és elmosolyodtam. – A lelki társa? – szólt gúnyosan Suzanne. – Ó, úgy látom, Ryan tényleg jól átvágott mindenkit. Megérdemli az Oscart az alakításáért. – összecsapta a tenyerét. – Ugye, tényleg nem is sejted, hány nővel feküdt már le? És mindegyikükkel elhitette, hogy ő számára a tökéletes társ. – Ki tudja? Hátha tényleg Taryn a tökéletes számára. Ahogy átöleli, ahogy megcsókolja, azt mind a szíve diktálja, nem holmi forgatókönyv – vágott vissza Marie. – Ó, ezek az ostoba amerikai nők. Mind egyformák – fordult Suzanne Francescához. – Hadd találjam ki... ugye folyton telefonál, és SMS-eket küldözget neked? Ez a szokása; így bolondítja magába őket mindig. Gondolom, ugyanazokat a mondatokat is használja. – A lány visszafordult felém. – Ryan színész. Azért fizetik, hogy elhitesse az emberekkel, hogy más, mint aki valójában. Nagyon

216

nehéz a mi szakmánkban hosszú távú kapcsolatot kialakítani, különösen, ha hazudni kell a megélhetésért. Felvillant előttem a kép, amint letaszítom Suzanne-t a tető széléről. – Ryan most van a legszebb korban. Esze ágában sincs megállapodni, amíg a világ a lábai előtt hever, és ilyen lehetőségek nyílnak előtte. Egyik parti a másik után, egyik nő a másik után... mind csak játékszer a számára – jelentette ki határozottan. – A következő filmjét januárban kezdi forgatni. Hónapokig lesz távol. Azután pedig több száz fotózáson és fogadáson kell részt vennünk, hogy az Új nap virradot reklámozzuk. Még mindig nem tudni, hol fogjuk felvenni a harmadik részt, de azt bizton állíthatom, hogy nem itt. Marie szúrós pillantást vetett Suzanne-ra. – A többi színésznek is vannak kapcsolatai, és egyik a másik után házasodik. Nem tudom, miért gondolod, hogy Ryan kivétel lenne ez alól. Suzanne kihúzta magát a széken. – A házasság és Ryan? Kétlem. Nem az a nősülős fajta. Amúgy is mindenki tudja, hogy a sztárok mindig sztárokkal házasodnak össze. – Nem mindig – vitatkozott Marie. – Matt Damon is boldognak látszik. Én éppen úgy látom, hogy a színészek közötti házasságok végződnek többnyire válással. – Na igen, szóval ezek a pillanatnyi kilengések a karrierjébe kerülhetnek. A rendező már figyelmeztette, hogy szedje össze magát – folytatta szenvtelenül Suzanne. – Nem lehet, hogy a forgatáson történt valami, ami elvonta a figyelmét, és megzavarta? – tettem fel a kérdést. – Esetleg valakinek gondja támadt a jelmezével, vagy az egyik szereplő úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett kölyök? Vagy netán valaki még mindig egy olyan eseményen kotlik, ami csak egyszer történt meg, és már az is rég volt? Biztos vagyok benne, hogy ezek az idegesítő tényezők is rossz irányba befolyásolják a teljesítményét. Ezt nyomd le a torkodon, te dög! – tettem hozzá magamban.

217

Az utolsó megjegyzésem betette a kaput. Suzanne nagy dérreldúrral felállt, és ellökte a széket az útjából. Francesca két másodperc késlekedéssel követte. Az ő arca is láthatóan elborult. – Ne égesd oda a steakemet – vetette oda Suzanne, és elindult az ajtó felé.

218

12 FE J E Z E T

Tálalva – Ez MEG MI A JÓISTEN VOLT? – kérdezte Marie abban a másodpercben, hogy Francesca mögött becsukódott az ajtó. – Nem tudom pontosan – sóhajtottam. – Azt hiszem, Suzanne szerelmes Ryanbe. Vagy legalábbis úgy tesz, mintha az lenne. Mi a francba keveredtem? Marie megmozgatta az ujjait. – Ne aggódj miatta. Látszik, hogy Ryant a legkevésbé sem érdekli. Visszatettem a hússzeleteket a rácsra az utolsó körre. Miközben a villával arrébb tologattam őket, Suzanne állításai jártak a fejemben. Tényleg, mit fogok tenni, ha Ryan elmegy Seaportból? Már megint egy olyan fickóval kavarok, aki pár héten belül örökre eltűnik innen. – Taryn, de hiszen te mindjárt sírva fakadsz! Ne vedd a szívedre, amit ezek a boszorkányok összehordanak. – De Marie, Suzanne-nak igaza van. Tényleg hamarosan elmennek innen. Ryannek más filmekben is játszania kell, és sok más helyre kell utaznia. Hogyan működhetne ez az egész egyáltalán? – A rostélyról felszálló füsttől még jobban viszketett a szemem. – A távkapcsolatok sosem tartanak sokáig. – Erre ne is gondolj! – torkolt le Marie. – Ryan szeret téged. – És akkor mi van? Teljesen mindegy, mit érzünk egymás iránt. A végén úgyis el kell mennie. És ha elmegy, akkor annyi. Ez a kapcsolat, ha egyáltalán annak lehet nevezni, már a kezdetektől

halálra volt ítélve. – Éreztem, hogy mellkasomat összeszorítja a jól ismert fájdalom, ami rendszerint a könnyek előhírnöke. Ryan elképesztően híres. Ha nem vagyunk egymás mellett, minden oldalról kísértés fogja körülvenni. Milliónyi jobbnál jobb nő közül válogathat, és biztos, hogy összeszűri majd a levet az első csinos színésznővel, akivel együtt dolgozik. Nagy levegőt kellett vennem. Egyszerre maga alá gyűrt a valóság. Csak áltatom magam, ha azt hiszem, hogy együtt akar maradni velem. Soha nem lesz képes hűséges lenni hozzám, és miért is kéne annak lennie? Fiatal, egyedülálló, és nem abban az életszakaszban van, amikor meg akarna állapodni valaki mellett. Egy hülye liba vagyok, semmi több. Megtöröltem a szemem. A szemceruzám nyomot hagyott az ujjamon. Éreztem, hogy az első könnycsepp kibuggyan a szememből, és az arcomra folyik. Marie futva megkerülte a grillezőt, és megölelt. Nem bírtam tovább visszatartani a sírást, arra gondoltam, hogy elveszíthetem őt; s a könnyek végigfolytak az arcomon. – Mi történt? – kiáltott Ryan, és odaszaladt hozzánk Marie adta meg a választ. – Az a Suzanne egy aljas dög. Őrülhet, hogy nem kapott egyet a pofájára. – Mit mondott neked? Mondd el! – húzta maga felé a karomat. Marie elengedett, én pedig megfordultam, hogy levegyem a rácsról a húsokat. Visszanyeltem a könnyeimet, és megpróbáltam elfojtani a mellemet szorító zokogást. Bedobtam a steakeket az edénybe. Képtelen voltam ránézni Ryanre. – Add ide a villát – szólt rám Marie, felmentve engem a főszakácsi kötelességek alól. Ryan megfogta mindkét karomat, és erővel megfordított. – Taryn, édesem, mit mondott neked? Mondd el most rögtön! Megráztam a fejem. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Egyébként sem akartam erről beszélni vele Marie jelenlétében. – Marie, levinnéd a húst a bárba? Kérlek! Szükségem van pár percre – motyogtam.

220

Ryan letörölte ujjaival az arcomat. – Légy szíves, mondd el, mint mondott – kérlelt. – Sok mindent mondott, Ryan. Leginkább arra emlékeztetett ismételten, hogy te hamarosan elmész innen, és nem fogsz visszajönni ide... és ha erre gondolok, az nagyon fáj. – Szorosan lehunytam a szemem; újult erővel tört föl belőlem a zokogás. – Felvilágosított, hogy nemsokára Skóciába mentek, és hogy még sok filmszerződésed van, és az egész világ tárt karokkal vár. – Nagyot nyeltem, és próbáltam összeszedni magam. Nem akartam, hogy lássa, hogy miatta sírok. Megtöröltem az arcomat. – Érdekes, hiszen végig tudtam, hogy nem fogsz itt maradni. Hogyan is tudnál... – Az a rohadt dög! Most már elegem van a szemétségeiből! – kiabálta. Nem egészen értettem, miért olyan dühös Suzanne-ra. – Ne hibáztasd őt. Nem mondott semmi olyat, amire nem gondoltam volna már eddig is. Csak éppen nem hiányzott, hogy éppen ma juttassa eszembe. – Elfordítottam a fejem, mert rájöttem, hogy a mai nap lett a leszámolás napja. – Nem lett volna szabad hagynom, hogy ennyire elragadjanak az érzelmeim – ostoroztam magam. Hátraléptem egyet, hogy lezárjam a témát, de Ryan megint megfogta a két karomat. Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedett. – Hát éppen ezért... – Nem fejeztem be hangosan. Kezem ökölbe szorult. Éreztem, hogy a szívem most fog darabokra törni, és dühös voltam magamra. – Ó, istenem. Miért hagytam, hogy így legyen? Olyan buta vagyok. Soha, soha nem lett volna szabad...– Zihálva szívtam be a hűvös esti levegőt. – Taryn? – szólított meg zavart arccal Ryan. Tudtam, hogy nem értheti meg a kétségbeesésemet. – Ne haragudj, Ryan. Tudtam, hogy végül eljön ez a perc is. Ezért akartam, hogy inkább csak barátok legyünk. Nem is akarlak ezzel terhelni. Az én bajom. – De miről beszélsz? – rázta meg a karomat. Meg akartam törölni a szemem, és próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy kimondjam, amit mondanom kell. Szeretlek, de nem lehetsz az enyém. – Arról beszélek, hogy jobb, ha nem

221

találkozunk többet. Akkor senki szíve nem fog összetörni, amikor majd el kell menned innen. Ryannek tátva maradt a szája. – Micsoda? Nem! – kiáltotta. – NEM! Miért csinálod ezt? – Ryan, mindketten tudjuk, hogy hamarosan el kell menned. Akkor mi lesz? Megpróbálkozunk a távkapcsolattal? Annyira azért nem vagyok naiv – töröltem meg az arcomat. – Minél többet vagyok veled, annál nehezebb lesz, ha elmész. Ennek a kapcsolatnak semmi esélye, és tudom, hogy ezt te is tudod. Akkor miért tegyünk úgy, mintha bármi jó származhatna belőle? Vessünk véget most az egésznek, ne halogassuk tovább az elkerülhetetlent, így szabad leszel, amikor elmész innen, és azzal ismerkedsz meg, akivel csak akarsz. Kötelékek nélkül, aggályok nélkül... megbánás nélkül. Akármilyen keményen próbáltam tartani magam, a könnyek megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. El kellett fordítanom a fejem. – Már most túlságosan fáj, és már most túlzottan kötődöm hozzád – mormoltam alig hallhatóan. – Taryn, nézz rám – könyörgött. Észrevettem, hogy elcsuklik a hangja. Megráztam a vállamat, próbáltam kiszabadulni a szorításából. – Nem tudok. – A szívem épp most tört apró darabokra, és minél messzebb akartam kerülni a fájdalom forrásától. – Légy szíves! – kérlelt. – Nem. Nem – ismételtem hajthatatlanul, de nem tudtam úrrá lenni hangom remegésén. Hiába küzdöttem, nem engedett el. – Nem. Jobb ez így – nyeltem nagyot. – Nem kell mondanod semmit. Nem tartozol semmivel. Csak menjünk vissza a többiekhez, és ha a partinak vége, búcsút mondunk egymásnak. – A szavaim a torkomat égették, a szívem darabokra hullott. El kellett engednem őt. Bármennyire is szeretlek, soha nem lehetsz az enyém. Ryan megrázta a karomat. – Kérlek, csak... engedj el – suttogtam zokogva.

222

– Taryn? Nem. Nem. Kérlek, édesem. Nézz rám. Nézz a szemembe. Kérlek. – Olyan volt a hangja, mintha ő is sírna. – Nézz rám! – kiáltotta. Felnéztem, és szememből újra patakzani kezdtek a könnyek. Nem akartam, hogy így lásson. – Eszem ágában sincs itt hagyni téged, vagy hagyni, hogy bármekkora távolság tönkretegye, ami köztünk van. Nehéz lesz? Igen. Nekem is ugyanúgy fog fájni, hogy távol vagyok tőled? Igen. – Ryan szeméből könnyek gördültek alá. – De egyvalamit biztosan tudok... – Felemelte az államat, hogy biztosan ne fordíthassam el a tekintetemet. – Szeretlek téged. A térdem össze akart csuklani alattam. Erre a válaszra nem számítottam. – Téged, Taryn – ismételte, és egyenesen a szemembe nézett. – Nem akarok senki mást. Csak téged. És bárhol is vagyok, bárhová is megyek, a szívem csakis a tiéd marad. Ryan megérezte, hogy már nem állok ellen, úgyhogy engedett a szorításból. Eddig azért fogta a karomat, hogy ne meneküljek el, most pedig azért, hogy talpon maradjak. – Mindent megoldunk majd. Megígérem – szólt ünnepélyesen. – A forgatások között bőven lesz időm, hogy visszajöjjek ide, ha pedig éppen nem tudok itt lenni, te repülsz utánam. Akármi is lesz, nem engedlek el – fejezte be nyomatékosan. – Én is szeretlek – tettem vallomást, és belenéztem meleg, kék szemébe. – Ezért fáj ennyire. Ő gyengéden magához vont, és határozottan megcsókolt. Olvastam az ajkáról, éreztem csókja üzenetét, és szívem egyszerre megszabadult a kétségek súlyától. Éppen erre volt szükségem a továbblépéshez: tudnom kellett, hogy engem akar, hallanom kellett, hogy nem akarja, hogy vége legyen. Ryan ajka elvált az enyémtől, és nagyot sóhajtott. – Ne aggódj, szívem. Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. – Ezt igazán jó tudni – mormoltam bele a mellkasába. Ryan átölelt, és megsimogatta a hajamat.

223

– Nem tudtam, mit gondoljak. Attól tartottam, hogy mi ketten hamarosan... – szipogtam. – Hogy talán csak addig tart ez az egész, amíg el nem mész Seaportból. – Nem. Én egy percig sem gondoltam így – csókolta meg a fejem búbját. – Amit irántad érzek, na és a tegnapi fantasztikus éjszakánk, és ez a reggel... – Hátradöntöttem a fejem, elhallgattam, és nagy levegőt vettem. – Azt nem tudom, te hogy vagy vele, de az én érzéseim már jóval az előtt kezdődtek – próbált tréfálni. – Az enyémek is – vallottam be. – De Suzanne addig szurkálódott, amíg el nem találta a gyenge pontomat – sóhajtottam, és most már igyekeztem teljesen összeszedni magam. – Ryan, tudom, hogy a feladataid el fognak szólítani innen. Suzanne minden munkádról beszámolt, és azt különösen hangsúlyozta, hogy szükséged van a szabadságodra. Gyötrelmes érzés volt arra gondolni, hogy talán sose látlak többé. Azok után, hogy hagytam, hogy beléd szeressek, nem is tudom, túléltem volna-e egyáltalán, ha örökre el kell engednem téged. Ryan gyengéden megcsókolt. – Tudom, mit érzel. Pár perccel ezelőtt, amikor szakítani akartál velem, én is ugyanazt a gyötrő fájdalmat éltem át. – Annyira sajnálom – suttogtam. Nagyon bántott, hogy fájdalmat okoztam neki. – Semmi baj. Megértem – felelte, és lágyan ringatott előre-hátra. Megtöröltem a sírástól nedves arcomat. – Ne haragudj, hogy így kiborultam. – Nem kell bocsánatot kérned semmiért. Nincs semmi baj – vont magához még szorosabban. – De légy szíves, soha többé ne szakíts velem. Ryan hangján érződött, hogy őszintén megrázták a történtek. Homlokon csókolt. – Esküszöm, hogy nem fogok. És ez rád is vonatkozik – mormoltam. – Én már teljesen beléd estem, szóval tőlem már nem szabadulsz – biztosított Ryan. – Tudod, hogy a szüleim két hét múlva

224

meglátogatnak itt, és már várják, hogy találkozzanak azzal a nővel, akibe szerelmes lettem... azaz veled. Elmosolyodott, és hüvelykujjával megsimította az arcomat. – Anyámnak már elmondtam, hogy meg vagyok őrülve érted. Bólintottam, és visszamosolyogtam rá. – Nagyon örülök, hogy találkozhatok a szüleiddel. Ryan újra megcsókolt, majd a homlokát a homlokomnak támasztotta. – Én is örülök, hogy találkoztok. Már várom, hogy bemutathassam nekik az én egyetlen barátnőmet. Azon gondolkoztam, vajon a körülötte levő többi nő tudja-e, kit szeret Ryan igazából. – Azt hiszem, Suzanne is szerelmes beléd. Mondott néhány valóban fájdalmas dolgot. – Megmondtad neki a magadét? – kérdezte reménykedve Ryan. – Egy találatot én is bevittem. Marie többet is. Mintha élvezte volna a kihívást. – Tudtam, hogy nem lett volna szabad itt hagyni téged. Ezért nem akartam lemenni. – Előbb-utóbb úgyis megtalált volna. Nagyon elszántnak tűnt. Ryan megfogta a kezemet, és az ajkához emelte. – Nos, most már pontosan tudod, hogy érzek irántad, úgyhogy nem számít, mit mond akár ő, akár más. Rendben? Bólintottam. – Megmondtam, hogy a tiéd vagyok – emlékeztetett. – Tudtam, hogy nem hiszel nekem! Most már elhiszed? Milyen buta voltam, hogy kételkedtem benne! – Igen – nevettem. Ryan a hajamba fúrta a kezét, magához húzta az arcomat, és szenvedélyesen megcsókolt. – Gyere, tedd rendbe magad egy kicsit – javasolta, és megdörzsölte a hüvelykujjával a szemem alját. – Tudod, ha most forgatáson lennél, egy egész csapat sminkes ugrana neki az arcodnak. – Tapasztalatból beszélsz? – kérdeztem, kezemben a szemceruzával. A választ előre tudtam.

225

– Igen, így van. Bevallom nyíltan. Nagyjából mindennap ki van festve az arcom és a szám – viccelődött. – Kicsit férfiatlan érzés, bár utána mindig kellemesen frissnek érzem a bőrömet. Színpadiasan szorgoskodott körülöttem, láttam, hogy fel akar vidítani. De akármennyire is igyekezett, tudtam jól, hogy Suzanne odalent már epedve várja, hogy kiderüljön, eredményes volt-e az ármánykodása. – Várj, mielőtt lemennénk, hadd kérdezzem meg, akarsz valamit mondani neki? Ryan nagy levegőt vett. – Nem is tudom. Te szeretnéd, ha mondanék valamit? – Nem – feleltem gyorsan. Előre féltem az újabb összecsapástól. – Biztos? Tudtam, hogy Ryan megvéd, ha arra kérem. – Igen, biztos. Szerintem most az lesz a legjobb, ha nem bolygatjuk az ügyet. – Akkor nem mondok neki semmit... ma este. Ryan megtorpant a legalsó lépcsőfokon. Magához húzott, és érzéki csókot nyomott a számra. Önkéntelenül elmosolyodtam. – Sokkal jobb – vigyorgott, majd kézen fogott, és kinyitotta az ajtót. A bárban először is feltűnt, hogy a színészek és a barátaim nem vegyültek el egymással, külön-külön asztalnál ültek. Ryan letette a tányérját a Pete melletti üres szék elé. Odahúzott nekem is egy széket maga mellé. – Tar, iszol valamit? – kérdezte, és a hátamra tette a kezét. Fel akartam állni, hogy hozzak magamnak inni, de Ryan fölém hajolt, és megállított. – Egy pohár bort esetleg? Marie épp a szájához emelte a következő falatot. Rám villantotta a tekintetét. Ryan ténykedését látva elmosolyodott. – Jól vagy? – kérdezte hangtalanul. Mosolyogva bólintottam. Marie megkönnyebbülten felsóhajtott, és dühös pillantást vetett Suzanne-ra.

226

Miután Ryan elhelyezkedett, Pete felállt, és felemelte a poharát. – Szeretnék köszöntőt mondani. Igyunk az én kedves Tammym egészségére, aki hajnali háromig dolgozott, hogy elkészíthesse nekünk ezt a csodás lakomát, és Tarynre, aki ismét megsütötte Rhode Island legfinomabb steakjét. Igazán szerencsések vagyunk, hogy barátaink között tudhatjuk ezt a két csodálatos hölgyet. – Pete lehajolt, és kedvesen megcsókolta Tammyt. Annyira szerette őt. Ryan hozzám hajolt, és a fülembe suttogott. – Én vagyok a legszerencsésebb. – Azzal gyengéden megcsókolt. Miután mindenki befejezte az evést és a beszélgetést, Ryan és Pete afféle szórakoztató bizottsággá alakultak. Pete pókerjátszmába fogott Kattel, Bennel, Shane-nel és Tammyvel. A nagy asztal felől zajos huhogás és kiabálás hallatszott. A társaság igazán jól mulatott. Ryan és én biliárdozni kezdtünk Callel és Garyvel. Marie és Kelly hosszas beszélgetésbe mélyedt a biliárdteremben, a sarokasztal mellett. Kelly a mellrák elleni küzdelem egyik híres szószólója volt, Marie pedig a közelmúltban vesztette el legkedvesebb nagynénjét, aki a betegség áldozata lett. A két nő teljesen belemerült a beszélgetésbe. A savanyú nővérek jól elvoltak magukban, SMS-eket irkáltak, és telefonálgattak. Aztán Francesca felbátorodott annyira, hogy elszakadjon Suzanne-tól, és beállt pókerezni. Természetesen Suzanne hamarosan maga is letelepedett a nagy asztal mellé. Mindig feltűnően kerülték azt a helyiséget, amiben én tartózkodtam. Ryan végig ott maradt mellettem, vagyis egészen pontosan a hátam mögött. Akárhol is álltam éppen, bármikor hátradőlhettem, és rátámaszkodhattam. – Mielőtt elfelejteném, nagyon tetszik a csizmád – suttogta a fülembe. – Úgyszólván pont a megfelelő magasságban vagy. – Hátrahúzta a csípőmet, hogy nekiütközzek, és megértsem a célzást. – Szeretnéd, ha később újra felvenném? – feleltem évődve. – Megtennéd? – súgta vissza csábítóan. – Akárhányszor a biliárdasztal fölé hajolsz, úgy érzem, elvesztem az eszem.

227

Ryan felé fordultam, és a szemébe néztem. – Lenne egy kérdésem. Amikor először találkoztunk, és itt voltunk a biliárdteremben, benéztél a pólóm alá? – suttogtam. – Lehetséges, de csak egyszer vagy kétszer. – Ryan megnedvesítette az ajkát, és elmosolyodott. – Igazán tetszett a melltartód csipkeszegélye. De az még megkapóbb volt, amikor behajoltál a hűtőbe. Az a farmer, amit akkor viseltél... mmm – sóhajtott kéjesen. – Bár a mostani még jobban tetszik. Már várom, hogy kibogozhassam azt a madzagot a fogammal. – El ne tépd! Elég drága volt. Ryan ajkát biggyesztve vállat vont. – Majd odaadom a hitelkártyámat, vegyél még vagy egy tucatot. Nekem minden pennyt megér, hogy letéphessem rólad azt a farmert. Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését, és visszatértem az eredeti témánkhoz. – Hát a figyelemelterelő hasvakargatás? Az mire volt jó? Ryan szégyenlősen elmosolyodott, és a szívószálat rágcsálta. – Biztosan azt akarod, hogy válaszoljak erre? – Igen. Némi tétovázás után megszólalt. – Néhány pillanatig azt fontolgattam, hogy megerőszakollak a biliárdasztal tetején. Igazság szerint most is pont ugyanezen gondolkozom, csak az a különbség, hogy a mostani gondolataim már inkább az emlékezetemből, mint a képzelőerőmből táplálkoznak. Valami nekiütközött a biliárdszoba ablakának. Összerezzentem. Éppen senki sem volt az ablak mellett, úgyhogy a hang csakis kívülről jöhetett. – Azt hiszem, valaki be akar nézni az ablakon – pillantottam át Ryan válla felett. Ő megfogta a karomat, és megakadályozta, hogy közelebb menjek. – Ne – figyelmeztetett. – Ne törődj vele. – Mivel ne törődjek? Mi van odakint? – Paparazzók és rajongók. A biztonsági szolgálat már tájékoztatott minket. – A testőreitek is odakint vannak?

228

– Igen. Megpróbáltam magam elé képzelni a biztonságiakat és a sofőröket, akik ott állnak kint a hidegben... unottan és éhesen, a sztárokra várva. – Miért nem hívjuk be őket? Bekaphatnának valamit ők is. – Nem. Nekik az a munkájuk, hogy mi lazíthassunk, és ne kelljen amiatt idegeskednünk, ami miatt ők idegeskednek. – Kezét megnyugtatóan végigsimította a karomon. – Emiatt ne aggódj. – De mi lesz, ha lefotóznak, amint holnap reggel kilépsz innen? – kérdeztem. Nem magam miatt aggódtam, hanem Ryan miatt. Komoly arccal nézett rám. – Ha ma este távozom, a fotósok azt hihetik, hogy én érkeztem először, egyedül, csak lemaradtak rólam. Ha reggel távozom, kibújik a szög a zsákból. – Akkor mit fogsz tenni? Neki kellett meghoznia a döntést. – Azt tudom, mit kellene tennem. De nem akarom azt tenni. Ha reggel távozom, ezek rád fognak szállni – intett fejével az ablak felé. – Nem mindegy? Már kétszer jártál itt, most pedig zártkörű partit rendezünk. Már biztos feltűnt nekik, hogy ez nem lehet véletlen. – Ha reggel megyek el, akkor a kérdés eldőlt. A hajsza megkezdődik. Felkészültél erre? Eszembe jutott, milyen szavakat használt ma este Ryan: „szeretlek” és „barátnőm”. Aztán arra gondoltam, milyen természetes számomra a szabadság érzése mindennap. Többet nem járhatok a föld felszínén észrevétlenül, névtelenül. – Ha komolyan gondoltad azokat a szavakat, amiket a tetőn mondtál, akkor igen, készen állok. – Taryn, én csak szeretnélek megvédeni. Ugye tudod? Bólintottam. Tudtam, hogy nem akarja, hogy engem is üldözzenek. De meddig tud, meddig akar egyáltalán titokban tartani? Azt hiszem, egy pici csalódottság ült ki az arcomra. – Nos, nem kell azonnal döntenünk. Még úgyis meg kell néznünk a meccset – szólt Ryan, reményt adva szavaival.

229

Átkapcsoltam a tévét a Vasárnap esti futball című műsorra. Felcsendült az ismerős főcímzene, és a fiúk közül néhányan együtt dúdolták a dallamot a tévével. – Amerikai focit fogunk nézni? – nyafogott Suzanne. Ryan csak a fejét fordította hátra, úgy vetette oda a választ. – Hívhatunk neked kocsit, ha nem akarsz tovább maradni. Magamban elmosolyodtam. Ryan figyelmessége nyilvánvalóan azt jelentette, hogy meg akar végre szabadulni a lánytól. – Én is ide tudom hívni a saját autómat, köszi – vágott vissza Suzanne. Örömmel láttam, hogy előveszi a mobilját. Kivittem a fiúknak egy kancsó friss sört. Mindannyian odagyűltek a tévéhez legközelebb eső asztalhoz. – Gary, máris készítheted a pénzt – tréfálkozott Ryan. Megtöltöttem Ryan üres poharát. Olyan gusztusos volt a habzó sör, hogy én is belekortyoltam a poharába, mielőtt átadtam neki. Ő jól meghúzta a sörét, aztán visszaadta nekem. – Te készítheted a pénzedet – vágott vissza Gary. – Egy húszasod már a pénztárcámban figyel, várja a haverját. A következő húszast szerintem már oda is adhatnád Tarynnek, hogy melegen tartsa nekem. Ryan megveregette a lábamat. – Ne aggódj a húszasom miatt. Kényelmes, meleg helyen van, és alig várja, hogy találkozzon a társával. Ryan a székem háttámlájára tette a karját, és a fülembe suttogott. – Dobjunk be valami erősebbet is. – Mégpedig? – Legyen az a tequila, amit egyszer ittunk. Van még belőle? – Aha. Szerintem maradt még elég az üvegben. – Akkor csapjunk bele. Adok pénzt az újabb üvegre. Jó volt az a cucc. Suzanne és Francesca felvette a kabátját, és Suzanne bejelentette, hogy távoznak. Alig valaki köszönt el tőlük. Kat jó hangosan odakiáltotta, hogy „szevasztok”, de ez is inkább siettetésnek tűnt, mint őszinte búcsúnak.

230

Amikor a lányok kiléptek az ajtón, hallottam némi sikoltozást odakintről, de hamar csend lett. A rajongók a hangok alapján főként nők lehettek, akik nyilván a színészeket akarták látni, nem a színésznőket. Gyanítottam, hogy leginkább egyetlen színész felbukkanására várnak. Azt eddig is tudtam, hogy odakint letáboroztak a paparazzók, de csak Suzanne és Francesca távozásakor láttam, milyen sokan vannak. A vakuk villanása bevilágította az egész járdát és a söröző előtti térséget, nappali fénybe vonva az ablakaimat. Amint a két lány távozott, mintha minden jelenlévő fellélegzett volna. A férfiak hangosabbak lettek, kiabálva biztatták a csapatukat, nekem és a többi nőnek is üvöltöznünk kellett, hogy egyáltalán meghalljuk egymás szavát. Akkor figyeltem fel megint Ryanre, amikor láttam, hogy telefonál valakivel. Nem sokáig beszélt, de az látszott, hogy valami alaposan felbosszantotta. Öklével az asztalra csapott. Láttam, hogy Calhez hajol, és valamit a fülébe súg. Cal undorodva megrázta a fejét. Miután mindenki lehajtotta a tequilát, leültem a kerek asztalhoz, hogy kártyázzak egyet a lányokkal. Katnek kicsit fejébe szállt az ital; nagyon aranyos volt, ahogy magában nevetgélt. – Örülök, hogy végre távoztak a pszichopata nővérek – jelentette ki Kelly. Jót kuncogtam a megjegyzésén. – Tényleg, mi van Suzanne-nal? – kérdezte Marie. – Undok egy nőszemély. – És akkor még finoman fogalmaztál – nevetett hangosan Kat. – Furcsa, a filmvásznon olyan jól mutatnak együtt Ryannel. Azt hittem, kedvesebb lesz – jegyezte meg Tammy. – Ez azért van, mert Ryan angyali türelemmel van megáldva – kiáltott Kat Ryan felé fordulva. – Javaslom, hogy mától kezdve hívjuk őt Szent Ryannek. Ryan hátranézett, és rávigyorgott Katre. – Már mondtuk neki, hogy csak nyírja ki, és akkor mind hazamehetünk. Megígértük, hogy kihozzuk a sittről, ha megcsinálja – viccelődött Kat. – Ugye, Ryan? Seperc alatt kihozlak onnan, tesó.

231

– Na, ezért ellenőrzőm én minden jelenet előtt a pisztolyomat – nevetett Ryan. – Rettegek, hogy valamelyikőtök egy napon igazi töltényt fog belecsempészni. – És mi a helyzet Francescával? – kérdezte Tammy Kattől. – Alig szólt valakihez. – Ez azért van, mert újabban Suzanne beszél mindkettejük nevében. Néha elgondolkozunk rajta, hogy Francesca talán fából van, és Suzanne a fenekén keresztül mozgatja a száját – felelte Kat. Ryan megfordult, és hahotázni kezdett Kat tréfáján. Kezével úgy tett, mintha egy bábut mozgatna. – Francesca nem egyszerű eset – tette hozzá Kelly. – Eleinte nagyon kedves volt, de aztán elkezdte bálványozni Suzanne-t, és lassan ő lett Suzanne gonosz klónja. – Kelly halkabban folytatta. – Fran őrülten szerelmes Ryanbe, vagy legalábbis az volt. Most nem tudom, mi a helyzet. Szerintünk mivel Suzanne ilyen közeli kapcsolatba került Ryannel, Fran úgy döntött, hogy utánozni fogja őt, hátha ezzel felkelti Ryan figyelmét. Aztán ez a beteg dolog lett belőle. – Én a magam részéről továbbra is a földönkívüli elméletre voksolok – jegyezte meg Kat. – Na mindegy, még egy forgatás, és végeztünk velük. A hátam közepére sem kívánom a promóciós turnét, amit megint együtt kell végigcsinálnunk. Borzasztó lesz. – Hát, Suzanne durva dolgokat mondott ma Tarynnek – tette hozzá Marie. – Nyilvánvaló, hogy ő is bele van zúgva Ryanbe. Lenéztem a lapjaimra. Nem örültem, hogy elkotyogta ezt a többieknek. – Taryn, Suzanne nagyon szemét volt veled. Annyira szerettem volna behúzni neki egyet. Most már végig arra fogok gondolni, miközben a következő filmet nézem, hogy bárcsak Charles hagyná őt elvérezni a barlangban. Eszembe jutott, hogy Ryannek holnap dolgoznia kell. Vajon mond majd valamit Suzanne-nak, vagy inkább hagyja a fenébe az egészet, nehogy elveszítse a munkáját? Úgy gondoltam, hogy megőrzi a nyugalmát, és a legjobb tudása szerint játssza majd a szerepét. Nem vallott volna rá, hogy kiverje a balhét.

232

Örültem, hogy elmondta ma reggel a zuhany alatt, mit tett. Őszinte volt velem. Kíváncsi voltam, van-e még valaki itt az asztal körül, aki tud a Francescával kapcsolatos botlásáról. Ha tudják is, nyilván nem fogják előttem felhozni a témát. Kelly és Kat ennél sokkal finomabb lélek. Felnéztem a képernyőre, és láttam, hogy a Steelersnél van a labda. – Bocsánat, hölgyeim. Ezt látnom kell. Átültem Ryan mellé. Az irányító éppen dobott egy húszyardosat, a Steelers elkapója rohant a kapuhoz. Felállva szurkoltam, Ryan közvetlenül mögöttem pattant fel. – Touchdown! – üvöltöttük egyszerre. Ryan a magasba lendítette a karját; én felemeltem a kezem, hogy egymás tenyerébe csapjunk. A rúgó játékos a kapuba juttatta a labdát a jutalompontért. Ryan újra a tenyerembe csapott, és megcsókolt. Olyan boldog volt, és az öröme láttán én is még boldogabb lettem. Én voltam az egyetlen nő a jelenlevők között, aki akár csak a legcsekélyebb érdeklődést mutatta a mérkőzés iránt, de nem érdekelt. Mindenem megvolt, amit a szívem kívánt: remek barátaim, új, leendő remek barátaim, és a legnagyszerűbb férfi, akit csak kívánhattam. A félidőig Ryannel maradtam. A Steelers 21-7-re vezetett, Ryan a fiúkkal mulatott, engem pedig elfogott a kísértés, hogy ott helyben az ölébe üljek lovaglóülésben. A néhány ital, amit elfogyasztottam, tovább erősítette pajkos gondolataimat. Zsongott a fejem, és teljesen izgalomba jöttem. – Játssz nekem egy dalt – súgta a fülembe Ryan. Úgy néztem rá, mintha megőrült volna. – Hogy érted, hogy játsszak neked egy dalt? – vigyorogtam a szemébe nézve. – A zongorán. Játssz valamit. – Miért nem játszol te nekem valamit? – kérdeztem kihívóan. – Szívesen lehozom a gitárt – mutattam az ajtó felé. – Neeem, én kértem először! Na, csak egyetlen dalt. Ryan felállt, felhúzott a székemről, felkapott, mint egy focilabdát, és odavitt a zongorához.

233

Felemeltem a zongora fedelét, és a billentyűkre meredtem. Fogalmam sem volt, mit játsszak. Leütöttem néhány hangot, hátha bevillan egy dal, és felidéztem magamban az összes dalgyűjteményemet, amiből régen játszottam. Végül lejátszottam néhány ütemet, és Ryan arca felderült. – Journey-t játszol? – kérdezte. Bólintottam, és énekelni kezdtem. Hamarosan egyre többen a zongora köré gyűltek, mindannyian próbáltuk felidézni a dal szövegét. Vicces volt a barátaim hamis nótázását hallani. A gyönyörű dal előadása botrányos véget ért, még én sem emlékeztem minden sorra. – Mit szóltok inkább ehhez? – játszottam le néhány újabb taktust. A Mitchell’s Pubban aznap este karaoke-buli volt. – Eljátszod azt a dalt, amit valamelyik este játszottál? – kérte félénken Ryan. – Kérlek! Biztatására eljátszottam újra a „You ve Got a Friend”-et. Ezúttal elkerült a lámpaláz. Cal átkarolta Kellyt, és táncolni kezdtek. Olyan szépek voltak együtt. Pete megforgatta Tammyt, Ryan pedig a zongorára dőlt, és rám mosolygott. Neki énekeltem, egyedül neki. Mindannyian jól éreztük magunkat, énekeltünk és nevettünk, egészen addig, amíg rendőrautók szirénája nem harsant odakint, és villogni nem kezdett a piros-kék fény a pub előtt. Azonnal felugrottam a zongoraszékről. – Pete! – üvöltöttem. – Megyek – felelte Pete, és kilépett a bejárati ajtón. Az ajtó mellett vártam, hogy visszajöjjön. Mintha egy örökkévalóság telt volna el, amíg odakint maradt. Ki akartam nézni az ablakon, hogy lássam, mi történik, de Ryan nem engedett. Amikor Pete végül visszatért, nem volt egyedül; két rendőr jött be vele. – Pete, mi történt? – kérdeztem idegesen. Régóta nem jártak zsaruk a pubomban. Általában akkor néztek be, ha valaki tüzet gyújtott odakint, de most el sem tudtam képzelni, miért jöttek.

234

– Jó estét, kisasszony – szólított meg egyikük, és végignézett a vendégeimen. – Jó estét, uram – feleltem. – Taryn Mitchell vagyok. Én vagyok a tulajdonos. Mi történt? Ryan kötelességtudóan álldogált mögöttem. – Panasz érkezett hozzánk, miszerint a tömeg elállja a forgalmat az utcában – felelte a rendőr. – Mint látja, magánjellegű rendezvényt tartunk a vendégeinknek. Ránéztem Ryanre és Calre. Amilyen kicsi város volt Seaport, feltételeztem, hogy a körülbelül tucatnyi helyi rendőr jól tudja, miféle sztárok érkeztek hozzánk. A rendőr Ryanre nézett, és biccentett. – Jó estét, Mr. Christensen. – Jó estét, biztos úr – felelte Ryan karba tett kézzel. – Elnézést kérünk a tömeg miatt. Sajnos nem sokat tudunk tenni ellene. – Mi majd biztosítjuk, hogy az utca újra járható legyen. Túl sok gyalogos csoportosult össze a járdán. Fel fogjuk szólítani őket, hogy oszoljanak el, de a távozásunk után bizonyára újra össze fognak gyűlni – jegyezte meg a rendőr. – Köszönjük a segítséget – felelte Ryan. – Igen, köszönjük – tette hozzá Cal is. – Ha gondolják, rendőri kíséretet hívunk önöknek, amikor távoznak – ajánlotta fel a férfi. – Nem is tudom. A mi biztonsági szolgálatunk is a helyszínen van – válaszolt Ryan. – Igen, odakint beszéltünk velük – szólt a rendőr. – Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy fenntartsák a rendet, de sajnos sokat nem tudnak elérni. – Minden rendben lesz. Köszönjük a felajánlást – nyújtotta Ryan a kezét a rendőrnek. A szívem vadul vert, de úgy tűnt, Ryan megőrizte a hidegvérét. Pete kikísérte a rendőröket; abban a pillanatban, hogy kinyílt az ajtó, vakuk százai villantak fel a sötétben. Ryan megfordult, hogy arrébb lépjen, gondolom, nem akarta, hogy meglássák. Leült a székébe a tévé elé, és megdörzsölte a homlokát. A mozdulata megerősítette a gyanúmat.

235

Megálltam mögötte, és dörzsölgetni kezdtem a vállát. Tudtam, hogy nyugtalanítja a kinti felfordulás, és szerettem volna, ha elfeledkezik róla. Mekkora nyomást visel el az ember, mielőtt végleg összeroppan? Ryan hátradöntötte a fejét, és becsukta a szemét. – Nagyon jó – mormolta. Megpróbáltam nem haragudni a kinti tömegre amiatt, hogy tönkretették az esténket. Homlokon csókoltam Ryant, szerettem volna megnyugtatni őt. Nem kellett gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam, milyen aggodalmak gyötrik. A vendégeink megvárták a meccs végét, de aztán mindenki szedelőzködni kezdett. Gary vonakodva átadott Ryannek húsz dollárt, és Ryan nagy kegyesen elfogadta a pénzt. – Visszamegyek a szállodába a többiekkel – szólt Ryan szomorúan. – Annyira szeretnék veled maradni, de azt hiszem, most jobb, ha elmegyek – intett szemével az ablak felé. – Holnap úgyis korán kezdődik a forgatás. Megölelt, én pedig átkaroltam a derekát. – Nem akarom, hogy elmenj. De értem, miért érzed úgy, hogy menned kell. – Tar, úgyis tudják, hogy itt vagyok. Suzanne elmondta nekik kifele menet – súgta Ryan a fülembe. – Szeretném, ha minden barátom biztonságban kijutna innen, az már sok lenne nekem, ha a lesifotósok utánad is kémkedni kezdenének. – Ryan Pete-hez fordult. – Pete, Tammy, mennyivel tartozom? Van számlátok a beszerzésekről? Tammy oldalvást Pete-re nézett; nem tudta, mit mondjon. – Á, nem, Ryan, Taryn már kifizette a számlát – felelte Pete. – Mennyi volt? – fordult hozzám Ryan. – Nem olyan sok. Ne foglalkozz vele. Bármit is diktált az ésszerűség, szomorú lettem, hogy nem marad. – Nem ezt kérdeztem – nevetett Ryan, de kissé bosszúsan. – Mennyi volt a számla? A kérdést válasz nélkül hagytam, és nekiláttam a takarításnak. – Miért nem akarod elmondani?

236

– Hát, Ryan, azt hittem, ennél okosabb vagy – szólt közbe Marie, miközben a piszkos poharakat tornyozta fel a bárpulton. – Taryn nem a pénzedért akar téged. Marie felé fordultam, és vágtam egy grimaszt. – Emellett – folytatta nevetve – attól nem kell félni, hogy Taryn pénz nélkül marad. Tudtam, hogy csak magyarázatot akar adni Ryannek, mégis bosszúsan néztem rá. Nem szerettem kérkedni a vagyonommal. Ryan a hátamhoz tapadt. – Előbb-utóbb hozzá kell szoknod, hogy néha engem is hagyj fizetni, ugye tudod? – suttogta. – Szó sem lehet róla, hogy bárki is úgy gondolja, hogy kihasznállak. Téged is beleértve. – Csak egyvalamire van szükségem – tettem a kezem a szívére. – A többi részletkérdés. – Nem akarok veled ma este vitatkozni, de a téma még távolról sincs lezárva – fejezte be röpke mosollyal, és megcsókolt. Néhányan a biztonsági őrök közül bejöttek a bárba. Ryan lehozta a holmiját az emeletről, aztán a lakásom lépcsőjéhez vezetett, hogy válthassunk pár szót négyszemközt. – Köszönöm, amit értünk tettél. Nagyon kedves háziasszony vagy. Mindenki nagyszerűen érezte magát. – Hozzám hajolt, és szenvedélyes búcsúcsókot adott. – Holnap hívlak. Azt még nem tudom, el tudok-e jönni pókerezni; attól függ, mikor végzünk. Bólintottam, és újra megcsókoltam. Az ajtó előtt mindenki búcsúzkodni kezdett; mindenkit megöleltem, és ők melegen viszonozták az ölelést. Tudtam, hogy ma este néhány igazi jó barátra tettem szert. Pete és Tammy még maradtak, hogy összecsomagolják a maradékot, Marie és Gary pedig segítettek a takarításban. Először két biztonsági őr lépett ki az ajtón, a csapatot Cal és Kelly vezette fel, Kat és Ben követte őket, végül Ryan és Shane zárta a sort, három másik testőr gyűrűjében. Azonnal fülsiketítő és szinte ijesztő sikoltozás támadt odakint. Hátraléptem, és elbújtam Pete mögé. A vakuk felvillanó fénye bevilágította az éjszakai eget.

237

13. FE J E ZE T

Ablakok MÁR MAJDNEM FÉL KETTŐ VOLT, mire ágyba jutottam. Az utóbbi pár nap emlékei töredékes, de élénk képekben kavarogtak a fejemben. Eszembe jutott a legfontosabb emlék – Ryan szerelmi vallomása, és az én válaszom, amelyben én is vallomást tettem. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy érzelmeink kölcsönösek, és ezentúl nem kell elfojtanom az érzéseimet iránta. Tudtam, hogy nem lesz könnyű fenntartani a kapcsolatunkat, de tényleg annyival nehezebb lenne, mintha más férfival jöttem volna össze? Akárki is lenne a társam, ahhoz, hogy a szerelem életben maradjon, türelemre és megértésre van szükség – és tudtam, hogy Ryan birtokában van ezeknek a tulajdonságoknak. Az igaz, hogy hozzá kell szoknom az ő világához, a hírnév világához. De a mai nap után nagyon is tudtam, hogy akarom a folytatást, tovább akarok lépni életem következő szakaszába. Könnyen el tudtam képzelni magam Ryan oldalán, amint támogatom őt kalandos élete során. Ugyanakkor nem akartam megismételni a múlt hibáit, főleg azt nem akartam, hogy újra feladjam azt, aki vagyok, csak hogy a szeretett férfi mellett lehessek. Végiggondoltam, mi mindenről kellene lemondanom Ryanért. Lehet, hogy el kell majd adnom a sörözőt? Talán megtarthatom, és átadom valakinek a vezetését. Nem akartam kiadni a kezemből az irányítást, a Mitchell’s név nem veszhet el.

Talán Ryan is Kaliforniában akar majd élni, mint Cal és Kelly. Igaz, hogy azt mondta a tetőkertemre, hogy az a kedvenc helye a világon, de vajon mindig az is marad? És én magam vajon mindig ebben a lakásban akarok majd élni? Amikor Thomasszal eljegyeztük egymást, hallgatólagosan megegyeztünk, hogy a bár fölötti lakásban fogunk lakni. Ez volt a terv, tekintve, hogy Thomas nem sok mindent hozott a kapcsolatunkba. De én mindig többről álmodoztam – mondjuk egy nagy házról egy félreeső farm közepén, körülötte ágas-bogas öreg fákkal, amikre lombházat is lehet építeni. Egy olyan helyről, ahol a gyerekek szabadon rohangálhatnak és hancúrozhatnak a család kutyájával. Ahol kertészkedhetek, és virágot ültethetek. És a barátaim? Vajon búcsút kell majd mondanom azoknak a barátoknak, akikkel majdnem az egész életemet együtt töltöttem? A szüleim már elmentek; testvérem nem volt, semmi más nem kötött Seaporthoz, csak az a tény, hogy jelenleg itt volt az „otthonom”. Ez a városka volt a biztos kikötő a bizonytalanság óceánján. Most, hogy Ryan megjelent az életemben, egész sor új kérdésen kellett eltöprengenem. Azt akartam, hogy legyen egy társam az életben, és Ryan olyan közel járt számomra a tökéleteshez, amennyire csak lehet. Férfi volt a javából, erős volt és kemény, ugyanakkor gyengéd és gondoskodó. Nem volt önző, mint Tim, és nem állt ellen a szerelemnek, mint Dean. És ami a legfontosabb, számára több mint elég volt egyetlen nő. Imádtam, ahogy minden helyzetben megállta a helyét. Ahogy a rendőrséggel beszélt ma este – különös, de felizgatott, ahogy átvette a vezetést. Nem az a típus volt, aki elbújik a másik ember háta mögött. Erős volt és ura önmagának, és már nem egy alkalommal bizonyította, hogy gondoskodni akar rólam. Minden tette természetes volt – olyan ösztönös, akár a levegővétel. Minél többet gondolkoztam rajtam, annál szilárdabbá vált a döntésem, hogy bármerre is vezet engem az élet, megéri rálépnem az útra, amíg Ryan áll mellettem.

239

Befészkeltem magam a takaró alá; arcomon mosoly futott át, ahogy fejemben visszhangzott Ryan vallomása: „szeretlek”. Engedtem, hogy ezzel az utolsó gondolattal elringasson az álom. Amikor megszólalt a riasztó, rémülten ugrottam ki az ágyból. Agyamat elöntötte az adrenalin, a hálószoba ajtajához rohantam, és bezártam. Az órára néztem; majdnem öt óra volt. Nem telt el harminc másodperc, és már hívott is a riasztót üzemeltető cég. – Halló, itt Taryn Mitchell – leheltem a telefonba. – Miss Mitchell, Jeff vagyok, a Shield Security munkatársa. Jelzést kaptunk az ön épületéhez tartozó egyik készülékről. Ön az épületben tartózkodik jelenleg? – Igen – hebegtem. – Biztonságos helyen van? – kérdezte a férfi. – Igen, bezárkóztam a hálószobába. A szívem majd kiugrott a helyéből; a riasztó szüntelenül vijjogott. – Az érzékelőink az egyik földszinti ablakot jelzik. Már értesítettük a helyi hatóságokat. A rendőrség úton van, a várható érkezési idejük négy perc. Amíg meg nem érkeznek a hatóságok, a vonalban maradok. Szüksége van orvosi segítségre? – Nem. Jól vagyok. Megijedtem, de más bajom nincs. Remegő tagokkal próbáltam felhúzni a ruhadarabjaimat. – Miss Mitchell, megérkezett a rendőrség. Nem tudnak bejutni a házba. Kinyitottam az ajtót, és kiosontam az előszobába. Hallottam, ahogy a rendőrök dörömbölnek a bejárati ajtón. – Már elindultam lefelé, hogy beengedjem őket – értesítettem Jeffet. Amint kinyitottam a bejárati ajtót, a rendőrség gyorsan kivezetett az épületből, hogy átfésülhessék a helyszínt, a betolakodót keresve. Remegtem, mint a nyárfalevél, miközben beültettek egy járőrkocsiba. A Negyedik utca felől újabb rendőrautó közeledett, egyre csak villogott a piros-kék fény. Azt hiszem, az összes rendőr megjelent, aki csak szolgálatban volt aznap Seaportban. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után hozzám lépett az egyik rendőr. Felismertem: ugyanaz a

240

férfi volt, aki bejött a pubba, amikor nálunk volt Ryan és a többi vendég. – Kisasszony, a nevem Carlton őrmester. – Igen, őrmester. Ön járt itt az éjjel. – Igen, hölgyem. Átfésültük az egész épületet. Senki sincs odabent. De a homlokzati ablakot valaki bedobta egy nagy kővel. Más nyoma nincs erőszakos behatolásnak. Szótlanul bólintottam. Fáztam, és majdnem összepisiltem magam a rémülettől. – Van valaki, akivel kapcsolatba tud lépni, hogy segítséget kérjen tőle? Be kell deszkázni a kitört ablakot. Először fotókat készítünk a helyszínről, aztán fel kell vennem az ön vallomását. A mobilomat még mindig a kezemben szorongattam. – Pete? – szóltam bele elcsukló hangon. Pete és Tammy fél órával később be is futott. – Tammy! Átöleltem, és elöntött a megkönnyebbülés érzése. – Taryn, jól vagy? Mi történt? – kérdezte Tammy. Neki is elmondtam a történteket. Az asztalt és a bokszot üvegszilánk borította, és az egyik neonfelirat is leszakadt. – Már évek óta működtetjük a sörözőt, de ez az első alkalom, hogy vandalizmus történik. Nem értem. – Megráztam a fejem. Megpróbáltam elképzelni, mi visz rá valakit, hogy bedobjon egy követ az ablakomon. Egy pillanatra az is eszembe jutott, hogy talán az egyik megszállott rajongó volt a tettes. Tammyvel farostlemezeket tartottunk az ablak elé, Pete pedig beszögelte a nyílást. Közben felkelt a nap; nagyjából egy óra múlva hívhattam valakit, aki megcsinálja majd az ablakot. A biztosítótársasággal is fel kellett vennem a kapcsolatot. És ez az egész felfordulás mire volt jó? Bárki is dobta be az ablakot, remélem, most örül. Tammy velem maradt, Pete pedig elindult dolgozni. Rémesen éreztem magam, hogy miattam ilyen korán kellett kelnie. Jó, ha négy órát alhatott.

241

– Miért tesz valaki ilyet? – kérdeztem, miközben az üvegszilánkokat a kukába öntöttem. – Nem tudom. Olyan értelmetlen és gyerekes dolog – morogta Tammy. – Szerinted én voltam a célpont? – töprengtem. – Remélem, nem. Gondolod, hogy az egyik rajongó volt? Ezek szerint nemcsak én jutottam erre a gondolatra. Bólintottam. Ryan rajongói megszállottak voltak: nem lepett volna meg, ha valamelyikük ilyesmire is képes lenne. Végül is már az ismeretségünk is úgy indult, hogy az egyik rajongó túllépett a csodálaton, és megtámadta rajongása tárgyát. – Hát, most már legalább tudom, hogy jól működik a riasztórendszer. Amikor megszólalt a riasztó, az üzemeltető cég másodperceken belül felhívott. Miután végeztünk a takarítással, hazavittem Tammyt. Alig pár lépést tettünk meg a kapun kilépve, már ránk is mozdultak a paparazzók, és kattogtatni kezdték a masináikat. Nyolcan vagy kilencen lehettek, és már tudták a nevem. Nem néztem semerre, csak a kezemben tartott kulcscsomóra és a járda repedéseire, úgy siettünk az autómhoz. Ahogy Ryan előre figyelmeztetett, máris letámadtak a kérdéseikkel. – Hogy van Ryan? Maga a barátnője? Taryn, balra! Balra nézzen! Milyen alkalomból rendeztek partit? Mi történt az ablakkal? Ön és Ryan együtt vannak? Taryn, nézz ide! Gyönyörű vagy, már értem, miért téged választott. Kinyitottam az autó ajtaját, és Tammyvel olyan gyorsan ugrottunk be a kocsiba, amilyen gyorsan csak tudtunk. A fotósok újabb és újabb képeket készítettek, miközben kitolattam a helyemről. – Úristen, Taryn. Kurvára remegek – dadogta Tammy, miközben végiggördültünk a Mulberry utcán. Valóban reszketett a keze. Engem is megrázott, ami történt, de nem annyira, amennyire előre tartottam tőle. Talán éppen azért, mert lélekben már felkészültem minderre, nem hatott rám olyan súlyosan, mint hittem. Egy pillanatra az is eszembe jutott, hogy Ryan büszke lenne rám, ha látná, milyen jól tartottam magam a fotósok előtt.

242

Kitettem Tammyt a lakásuknál, aztán visszavezettem a parkolóhelyemre, ami a pubom melletti háztömb előtt volt. A legtöbb fotós már távozott, de hárman még az ajtóm előtt lebzseltek. Nem mosolyogtam rájuk, és más módon sem vettem tudomást a jelenlétükről; a szememben nem voltak mások, mint vérszívó piócák. Bezárkóztam a házba, és vártam, hogy megérkezzen a biztosító kárbecslője. Eszembe jutott, hogy esetleg felhívom Ryant, de aztán mégsem hívtam. Végül is ő hívott fel. Addig nem akartam az ablak ügyével nyugtalanítani, amíg forgat. A munkájára kell koncentrálnia, nem akartam még több stresszt vinni az életébe. Úgy döntöttem, csak akkor szólok majd az ablakról, ha már visszaért a szállodába. Némi telefonálgatás után töröltük az esti pókert. Úgy tűnt, mindenki szívesen marad otthon, bár Tammy és Marie is felajánlotta, hogy átjön hozzám. Megköszöntem a kedvességüket, de nem fogadtam el. Jólesett egyedül gitározgatni egy kicsit. – Pókereztek még? – kérdezte Ryan nyolc órakor, amikor felhívott. Meglepett, milyen jókedvű, hiszen majdnem tizenhárom órán keresztül forgatott. – Nem, nem pókerezünk. Mindenki otthon maradt inkább. – Mindenki ennyire elfáradt? – kérdezte nevetve. – Hát, mondhatni. Addig nem akartam elmondani, amíg dolgozol, de valaki bedobta kővel az elülső ablakomat hajnali öt órakor. – Micsoda? – üvöltött fel Ryan. – Melyiket, a fentit vagy a lentit? – A lentit. A középső ablak volt, amelyiken rajta van a Mitchell’s felirat. Az egész ablak ripityára tört. – Te jól vagy? – kérdezte Ryan aggódva. – Igen, semmi bajom. Amikor megszólalt a riasztó, halálra rémültem, de a riasztókezelő cég azonnal ideküldte a rendőrséget. Úgyhogy itt jártak a rendőrök... újra – sóhajtottam. – Ugyanaz a rendőr vette fel a vallomásomat, aki korábban is bejött. – Ott kellett volna maradnom – mondta bánatosan. – Nem volt gond. Szóltam Pete-nek. Azonnal átjöttek Tammyvel. Pete bedeszkázta az ablakot néhány farostlemezzel, Tammy pedig

243

segített összesöpörni az üveget. – Megdörzsöltem a szemem, és ásítottam. – Felhívtam a biztosítót és az üvegest. Az ablakot csütörtökön megcsinálják – Tar, sajnálom – suttogta Ryan. – Te nem tehetsz semmiről – feleltem gyorsan. – Ha ott lettem volna, magam is bedeszkázhattam volna az ablakot – szólt öntudatosan. Bár készséggel elhittem, hogy komolyan gondolja, amit mond, mégsem tudtam elképzelni őt, amint hajnali hatkor az utcán áll, és deszkákat szögez az ablakomra. A paparazzók örömünnepet ültek volna. De persze tudtam, hogy jót akar. – Akkor is el kellett volna hívnom Pete-et. Nem tartok itthon farostlemezt. Pete-ék felújítják a házukat, tudtam, hogy akad náluk ilyesmi. – Fel kell hívnom Pete-et, hogy megköszönjem. Pete nagyon jó ember, és nagyon jó barát. Örültem, hogy Ryan ezt mondja. Boldog voltam, hogy ő is a barátjának tekinti Pete-et. – Kifizetted neki az anyagot? – kérdezte Ryan. – Nem. A francba. Eszembe se jutott. Hú, de gáz. Olyan korán történt ez az egész, én pedig nem gondolkoztam. De ki fogom fizetni, most, hogy említetted. – Nem. Majd én. Holnap felhívom. – De miért? Az én ablakom tört ki. – Taryn, hagyd, hogy kifizessem. Kicsit mérges is vagyok, hogy nem szóltál korábban. Felsóhajtottam. – Azért nem szóltam, mert nem akartam, hogy kizökkenjél a munkából. Ezenkívül úgy gondoltam, elég baj neked az is, hogy Suzanne-t el kell viselned. Hallottam a hangodon, amikor hívtál, hogy megint felbosszantott. – Hát az igaz – kuncogott Ryan. – Szerencsére, ha forog a kamera, profin tud viselkedni. – Mondtál neki valamit a tegnappal kapcsolatban? – kérdeztem. Kíváncsi voltam, kérdőre vonta-e a lányt.

244

– Nem – vallotta be. – Nem akartam veszekedést kirobbantani. Remélem, te sem bánod. – Dehogy, nekem is jobb így. Nem érdemes emiatt idegeskedni. – Én is így gondoltam. Úgyis tudod, mit érzek irántad – suttogta. Elmosolyodtam. – Igen, azt hiszem, tudom. – Ha már itt tartunk... mit csinálsz most? – Semmit, gitározgatok, és zenét hallgatok – feleltem, és lejátszottam néhány akkordot. – Ne ugorjak át? – Versenyezzünk, ki ér előbb a hátsó ajtóhoz? – kérdeztem tréfásan. Ryan még csak el sem köszönt. Csak a halk kattanásból tudtam, hogy letette a telefont. A hátsó ajtónál vártam rá. A Lexington Hotel mindössze háromháznyi távolságra volt a pubtól. Elmosolyodtam, amikor megláttam Ryant befordulni a sarkon. – Huh – fújtatott. – Nem vagyok formában. Ryan még kissé zihált a futástól. – Kerülnöm kellett, mert a paparazzók letáboroztak a szálloda előtt. – Merről jöttél? – kérdeztem. – Kiosontam az uszoda ajtaján, és a deszkasétányon megtettem egy háztömbnyi távolságot. Az egyik szállodai dolgozónak azt mondtam, hogy kocogni akarok egyet, úgyhogy odaadta a benti medencéhez vezető ajtó kulcsát, hogy vissza tudjak jönni. – Vigyorogva mutatta fel a kulcsot. – Mindössze egy aláírt poszterembe került. Felnevettem. – Már csodálkoztam, mi tart olyan sokáig. – Ölelj át, teljesen leizzadtam – viccelődött Ryan, és átkarolt. Ledobta a kabátját a nappaliban a székre, és azonnal felemelte a gitáromat. – Na és mit játszottál? – kérdezte. – Semmit, tényleg – vallottam be. Ryan rákezdett egy kis bluesos dallamra. – Hiányzik a gitárom. Jó lenne, ha nálam lehetne, de a legutóbbi sajtóturné idején elküldettem anyához és apához. Nagyon féltem, hogy megsérül, vagy ellopják.

245

– Miért nem kéred meg a szüleidet, hogy ideküldjék? – javasoltam. – Gondoltam rá, de most jó helyen van a többi cuccommal együtt. Minden evilági tulajdonom bedobozolva áll a szüleim pincéjében. – Emlékszem, mondtad, hogy volt egy lakásod még Los Angelesben. Az már nincs meg? – Nincs. Az első Tengerpart forgatásakor minden holmimat összepakoltam. Úgy saccoltam, hét vagy nyolc hónapig leszek a forgatáson... a Tengerpart után rögtön a Jóvátétel forgatása következett; mi értelme lett volna ott tárolni a dolgaimat? Amúgy sem volt már kedvem Kaliforniában lakni. Úgyis azt terveztem, hogy átköltözöm a keleti partra. Mondtam már? Örömmel hallottam, hogy újra az országnak ezen a felén akar élni. – Igen, mondtad – bólintottam. – Te, nincs valahol a környéken hangszerbolt? Az egyik asszisztens mondta, hogy látott valami feliratot errefelé. – Volt, de már egy ideje bezárt. De egy félórányira innen tudok egy nagy hangszerboltot. Miért? Meg akarod nézni? – Lehet, hogy vennék egy új gitárt – szólt Ryan könnyedén. – Valamikor a napokban, ha egyáltalán eljutok oda valahogy – mondta vigyorogva. – Vagy az is lehet, hogy inkább ellopom a tiédet. – Belecsapott a húrokba. – Nagyon jó a hangja. – Nekem jobb ötletem van: tartsuk csak itt, biztos helyen, és akármikor idejöhetsz érte. Na, mit szólsz? – kérdeztem évődve. Ryan vágott egy grimaszt. – Mondd csak, mit csinál nálatok egy asszisztens? – A produkciós asszisztens? Hát, mindenfélét – vont vállat Ryan. – Most már sokkal okosabb vagyok – ironizáltam. – Az első asszisztensnek segít – vigyorgott rám kajánul. – Aha. Gondolom, az első asszisztensek a főasszisztensek segédei, akik a vezérasszisztenseknek asszisztálnak. Ryan nagyot nevetett. – Pontosan! – Aha, már értem. Világos, mint a vakablak. – Jól van, jól van – fújt visszavonulót Ryan. – Az első asszisztens felel például a forgatási menetrend betartásáért, tudod, hogy melyik

246

nap mit csinálunk. Ők követik, mennyit haladunk egy nap, figyelnek rá, hogy tartsuk az ütemtervet. Néhányuk arra is figyel, hogy a szereplők és a stáb ott legyen, ahol lenniük kell... ilyesmi. A produkciós asszisztenseknek tényleg sokféle dolguk van. Vannak, akik a stábbal dolgoznak, mások a forgatási helyszín ügyeit intézik, vagy elvégzik a papírmunkát, vagy éppen szólnak, hogy jöjjek ki a lakókocsiból. El sem tudnám sorolni neked, hány első asszisztens és produkciós asszisztens dolgozik ezen a filmen. Rengeteg. – Oké, és mikor lesz a vizsga? – kérdeztem tréfásan. – Remélem, azért szólsz majd előre, hogy felkészülhessek. – Hamar. Nagyon hamar – felelte, és szavait egy akkorddal kísérte. – Csak még azt kell eldöntenem, milyen módszerrel bizonyosodjak meg a tudásodról. Nem volt nehéz megérteni a célzást. Minél tovább gitározott, annál erősebb lett az elhatározásom, hogy követem őt, bármit is mond. Jó volt nézni az arcát játék közben – olykor szorosan lezárta a szemét, máskor száját mozgatta a zene ütemére. Tekintetem inas nyakára vándorolt; milyen jóízű lehet, ahol csatlakozik a kulcscsontjához! A látvány többi részét elfedte szürke pólója. Amikor megnedvesítette az ajkát, úgy éreztem, többé nem állok jót magamért. – Tessék – szólt, és átadta a gitárt. – Te jössz. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy pár másodpercig csak ültem tovább ködös szemmel. – Na mi az? – kérdezte Ryan, furcsán nézve rám. Tudtam, hogy a gitárért kellene nyúlnom, de a karom nem reagált. – Tessék... játssz valamit – noszogatott kedvesen Ryan. Amikor végre visszanyertem az uralmai a tagjaim fölött, játszani kezdtem az egyik kedvenc számomat, de ujjaim folyton összegabalyodtak. Újra belefogtam a dalba, másodjára sikerült eltalálnom az akkordokat. Ryan átfogta a gitár nyakát, és felemelte az ölemből a hangszert. Visszavitte az állványra. Mit mondjak, értett a finom célzásokhoz. Azt hiszem, tényleg jól helybenhagytam szegény dalt.

247

– Sajnálom – szóltam szégyenkezve. – Ennyire rossz volt? Megrázta a fejét, és kezeimnél fogva felhúzott a kanapéról. Egyetlen szó nélkül a karjába kapott, megcsókolt, és elindult velem az előszobán át. A HÁLÓSZOBÁBAN MÉG SÖTÉT VOLT, amikor Ryan telefonján pittyegni kezdett az ébresztő. Megmoccant és megfordult, hogy lekapcsolja. Álmosan kinyitottam a szemem, és megnéztem az órát: 5.30 volt. Ryan nyögve felült az ágy szélén, és elkezdte összeszedegetni a ruháit a földről. Végigsimítottam a hátán ujjaim hegyével, jelezve, hogy ébren vagyok. – Jó reggelt, szerelmem – szólt halkan. Hozzám hajolt, félresöpörte a hajam az arcomból, és lágyan megcsókolta az ajkamat. Végigsimítottam izmos mellkasán. – Indulnom kell – szólt rosszkedvűen. – Tudom – suttogtam szomorúan. Lekapcsoltam a riasztót, és kinéztem mindkét irányban a sötét utcácskára. A sikátor két végét bevilágította egy-egy utcai lámpa. Aludt az egész város, még a madarak is. – Nem látok senkit odakint. A part kihaltnak látszik. – Oké. Majd hívlak. – Ryan búcsúzóul átölelt, és megcsókolt. Visszamásztam az ágyba, és magamhoz húztam a párnáját, mélyen beszippantottam kölnijének finom illatát, amit még mindig őrzött a párnahuzat. – TE FÜTYÖRÉSZEL – JEGYEZTE MEG MARIE, miközben sört csapolt az egyik vendégnek. – Bocs. Már abba is hagytam – mentegetőztem; nem akartam senkit bosszantani. – Két dollár lesz, uram – mosolyogtam rá az idősebb férfira, akit az imént kiszolgáltam. Marie rám meredt. – Fütyörészés? Feltűnő jókedv? Itt volt az éjszaka, ugye? – szögezte nekem a vádat.

248

Nem tudtam elrejteni a mosolyomat. – Talán. – Nem csoda, hogy lebeszéltél, amikor felajánlottam, hogy átjövök – bökött meg a vállával. – Hidd el, nem tudtam, hogy át fog jönni. – Ha felhív, kérdezd meg tőle, hova tette azt a sok pókhálót. Most miből készítünk kalapot a szegényeknek? – kérdezte komoly arccal. – Vagy talán már hívott is ma? Sokatmondóan mosolyogtam, és csak magamban vallottam be, hogy már ebédidőben és délután is beszéltünk. Marie megfogta a könyökömet, és a következő szavakat úgy mondta, hogy csak én halljam. – Ha elcseszed ezt a kapcsolatot, akkor esküszöm, a saját kezemmel fojtalak meg. – Hidd el, nem áll szándékomban – feleltem, és visszatértem a mosogatóban várakozó poharakhoz. – Na és találkoztok ma? Ha gondolod, bezárok egyedül, ha nincs nagy forgalom. Szívesen kaptam volna a szaván, de Ryan aznap nem ért rá. – Nem, ma este elmegy az éjszakai járattal New Yorkba. Holnap megbeszélése és munkavacsorája lesz Manhattanben. Marie kérdőn nézett rám. – A legújabb filmjét reklámozza – dörmögtem. Szinte láttam, ahogy világosság gyúl a fejében. – Ja, a Jóvátételt, ugye? Halkan felnevettem. Milyen abszurd, hogy ő sokkal többet tud a barátomról, mint én. Ryan persze felhívott még az este folyamán. – Na, kész vagy a pakolással? – kérdeztem. – Majdnem. Épp most pakolok. Jó lenne, ha nem kellene Manhattanbe mennem, de legalább innen nincs olyan messze. Ugye megtaláltad a programomat? Elmosolyodtam. Ryan ragaszkodott hozzá, hogy ismerjem a teljes programját, és már másodjára kérdezte meg, hogy megvan-e. – Igen, kitettem a hűtőre. Remélem, észrevétlenül átjutsz a reptéren.

249

– Én is remélem. Megfogtam a programját, és újra átfutottam. Szerda reggel jelenése lesz egy reggeli műsorban hét órakor. Egy órakor fotózás, végül közös vacsora a menedzserével és valami producerrel. Csütörtökön kora reggel repül vissza Rhode Islandre. – A program szerint csütörtökön már vissza is kell menned a forgatásra. Vécészünetet nem iktattál be valahova? – nyögtem fel. Hogy lehet ilyen hektikus életet élni? Ryan felnevetett. – Nem. Tartogatnom kell. – A program szerint vasárnap este nyolc óra körül el tudsz menni vécére. – Át kell írnom a programot. Remélem, akkor más elfoglaltságra tudok sort keríteni – jelentette ki Ryan, mintha üzleti találkozóra készülnénk. – A szerdai interjú baromi korán van – nyögött fel. – Azt nem tudom, hogy fogom túlélni. – Tudod előre a kérdéseket, vagy meglepetés lesz? – kérdeztem kíváncsian. Elképzeltem, ahogy csípőből válaszolnia kell a kérdésekre; idegpróbáló feladat lehet, hogy mindig a megfelelő szavakat találja meg az ember. – Néha nagyjából felvázolják, mire lesznek kíváncsiak, de legtöbbször nincs előre megírva a forgatókönyv. De komolytalan az egész, és a legtöbb ilyen interjú egy kaptafára megy. Mesélj a filmről, miről szól, milyen érzés eljátszani a szerepet. Nem olyan nagy szám. – Legalábbis amíg nem tesznek fel valami kínos, magánjellegű kérdést – viccelődtem. – Feltűnt, hogy mindig megdörzsölöd a homlokod, ha nem örülsz a kérdésnek. – Mit csinálok? – Megdörzsölöd a homlokod. Ha kellemetlenül érzed magad, vagy dühös vagy, megdörzsölöd a homlokod. Gondolom, te magad észre sem veszed – jegyeztem meg. – „És mondd csak, Ryan...” – kezdtem elváltoztatott hangon, felvéve a talkshow háziasszonyának szerepét. – „A közönség soraiban ülő nők mind nagyon szeretnék tudni, milyen alsóneműt

250

viselsz ma reggel.” Vagy: „Áruld el, van barátnőd?” Olyankor fészkelődni kezdesz a széken, aztán megdörzsölöd a homlokodat. Ez nálad a tell. – Tessék? – nevetett Ryan. – Hát a tell, tudod, mint a pókerben. Az az öntudatlan mozdulat vagy tett, amivel mindenkinek elárulod, hogy blöffölsz. – Ja, hogy tell! Persze, tudom, mi az. Király, ezentúl még magabiztosabb leszek adás közben. Nemcsak a hülye kérdések és a félszeg válaszaim miatt kell idegeskednem, hanem már attól is félni fogok, nehogy véletlenül hozzáérjek az arcomhoz, és eláruljam magam. – Bocsánat, nem akartam rontani a helyzeten. Nem volt könnyű egyszerre mentegetőzni és visszafojtani a röhögést. – Most kereshetek új mozdulatot, ugye? – Mit szólnál ahhoz, hogy mondjuk a középső ujjadat végighúzod a szemöldöködön, ha nem tetszik a kérdés? Ez tuti jót tenne a nézettségnek. Ryan akkorát nevetett, hogy szólni sem bírt. – Látom, tetszenek az ötleteim – nevettem én is. – Az biztos! De arra is emlékszem, hogy egyszer te is ezt a mozdulatot tetted. – Jó, hát akkor találj ki mást. De majd mondd el nekem, mi az új jel, hogy figyelhessek. – Lássuk csak. Olyan sok apró mozdulat létezik, amit senki se venne észre. Hmm, ez tetszik, olyan gonosz. Hadd gondolkozzam... Meg is van. Ha megvakarom az állam, az azt jelenti, hogy a pokolba kívánom az illetőt. Mit szólsz? Felnevettem. – Szerintem jó lesz. Senki nem fogja észrevenni. Na és mit fog jelenteni, ha egyszerre dörzsölöd a homlokodat és vakarod az álladat? – Elég az okoskodásból – vágta rá Ryan. – És ha megkérdezi, vane barátnőm, akkor persze le kell tagadnom, hogy titokban tartsam a magánéletemet, de mit szólnál ahhoz, ha megérinteném az orromat, és abból tudnád, hogy nem mondok igazat?

251

A szívem nagyot dobbant, amikor Ryan kimondta a barátnő szót. – Nahát, van barátnőd? Ismerem őt? – bolondoztam. – Ne akard, hogy lecsapjam a telefont – szólt fenyegetően. – Nem, tényleg tudni szeretném. Csinos? – Nem, nem mondanám csinosnak. – Ryan szünetet tartott, aztán más hangon folytatta. – Inkább... ellenállhatatlanul gyönyörű és hihetetlenül szexi. És őrülten odavagyok érte, úgyhogy válogasd meg a szavaidat, ha róla beszélsz. – Hűha – leheltem, és éreztem, hogy kiszökik a vér az arcomból. – Még jó, hogy nem ismerem. Kezdek féltékeny lenni. – Nos, ha mindenképpen szembe akarsz kerülni vele, keress egy tükröt. Addig várok. Nem tudtam, mit mondjak. Meg voltam döbbenve. Tátogtam, mint a partra vetett hal. – No, Miss Mitchell, elakadt a szava? – évődött Ryan. – Igen. Teljesen. – Helyes. Addig is kihasználom a beállt csendet, és elköszönök. Megpróbálok aludni két órát, mielőtt indul a gép. – Oké, jó szórakozást, és vigyázz magadra New Yorkban. – Igyekszem. A vasárnapom és a hétfőm szabad, ha jól látom a programban – ásított. – Baromi fáradt vagyok. Szerintem hamar elalszom, bár nincs nálam a kedvenc párnám, amit átölelhetek. De hétvégén remélem, ezt is megoldjuk! Hívlak New Yorkból, ha lesz egy szabad percem, jó? Jó éjszakát, szerelmem. Álmodj szépeket! A NAP ELSŐ SUGARAI RAGYOGTAK BE az ablakon, amikor megszólalt az ébresztőórám. Amikor a szemem hozzászokott a fényhez, leolvastam a nagy, pirosán villogó számokat: 6.55 volt. Az egyik felem azt súgta, hogy csapjak rá a szundigombra, és szunyókáljak még tíz percet, de a másik felem nagyon vágyott rá, hogy újra lássam őt. Úgy éreztem, kapcsolódnom kell ahhoz az élethez is, amit sztárként él. Tudni akartam, hogyan zajlanak a napjai, amikor éppen nem mezítláb sétálgat a lakásomban. Ha őszintén akarom szeretni őt,

252

teljesen, egész valójában, akkor ismernem kell személyiségének minden oldalát, és mindet egyenlő módon el kell fogadnom. Összekucorodtam a kanapén, és gyorsan végigkattintgattam a csatornákon, míg meg nem találtam azt az adást, amelyiken a reggeli beszélgetőműsor ment. Kissé bosszúsan vártam, hogy vége legyen a percekig tartó reklámnak Nagyon fáradt voltam, s el tudtam képzelni, hogy Ryan is legalább ilyen kimerült. Végül is nekem csak fel kellett kelnem, aztán heverészhetek tovább pizsamában. Ő már biztosan legalább egy órája felkelt, azóta már eltöltött egy jó időt a sminkmester keze alatt, miközben egy csapat stylist kiválasztotta számára a megfelelő ruházatot és frizurát, és púderrel fedték el fénylő arcát. Te szegény pára, gondoltam magamban, és elmosolyodtam. Most biztosan ott fészkelődsz már a széken. Persze Ryant a műsor utolsó tíz percére tartogatták. A többi negyven percben vicces képeket és videókat mutattak, és vagy százszor elhangzott a „műsor további részében” kecsegtetés. Ryan mosolyogva, integetve lépett be, és leült a színpadon álló székre. Észvesztően jóképű volt sötét zakójában és sötétszürke, lezser ingében, amit lazán a nadrág fölött viselt. Az arcán kiütközött a borosta, a nők sikoltozása hallatán vágott egy fintort. Páran kiabálni kezdték, hogy „szeretlek”, amikor leült, erre, mintegy végszóra, megdörzsölte a homlokát. A házigazda sorra feltette a szokásos kérdéseket a legutóbbi filmről, felnevettem, amikor megkérte Ryant, hogy mesélje el a közönségnek, miről szól a film. Ryan mosolyogva a fejét rázta, én pedig tisztán érzékeltem, milyen gondolatok zajlanak le a fejében tudat alatt. Igaza volt – ezek a beszélgetős műsorok mind egyformák. A reklám után a házigazda előhozakodott a nagy kérdéssel: van barátnője? Nem tudtam megmaradni a kanapén, odaálltam a tévé elé, és izgatottan vártam, mit mond erre a kérdésre. Ryan egy pillanatra lesütötte a szemét, és magában felnevetett. Aztán felnézett a kamerába, megrázta a fejét, és pókerarccal kijelentette: – Nem, nincs senkim. Még beszélgetni sincs időm senkivel.

253

És akkor megtette. Ajkán pimasz mosollyal felemelte a jobb kezét, és megdörzsölte ujjaival az orrát. A mozdulatot végül azzal fejezte be, hogy az állát is megvakargatta. Tomboló tetszésnyilvánításban törtem ki a tévé előtt. Még mindig reggel volt, amikor Ryan telefonált. Az interjú befejezése után csak annyi ideje volt, hogy éppen átérjen a másik stúdióba, ahol újabb fotózáson kellett részt vennie. – Mit csinálsz most? – kérdeztem az ágyban heverészve. – Fotóztatom és videóztatom magam, miközben megyek végig a járdán – nyögte. – Mit szólsz, micsoda izgalmas hír lesz ebből, képes vagyok egyenes vonalban gyalogolni. A francba! – suttogta. – Na mi az? – dermedtem meg. – Á, csak elejtettem a papírjaimat. Remek, most lefényképezik, ahogy összeszedegetem a cókmókomat a járdáról. Igen, sziasztok, köszönöm, csak egy napot. Hallottam, ahogy az emberek kérdéseket tesznek fel neki, ő pedig gyorsan válaszolgat. Újra és újra autogramot kértek tőle, és hogy készíthessenek közös képet. – Már éjjel kettő óta itt vagy? Te tiszta őrült vagy! – hallottam az egyik női rajongójához intézett szavait. – Tar, várj egy pillanatot. – Ryan, Ryan, készíthetek veled még egy fényképet? Ryan, ide nézz! A hangok alapján egyre sűrűbb tömeg vette körül. Aztán hallottam a testőrség hangját, ahogy felszólítják az embereket: adjanak utat Mr. Christensennek. – Nem, maga már kapott tőle egyet – hallottam egy férfihangot. – Miért akarod, hogy erre írjam rá a nevemet? Tönkre fog menni – kérdezte az egyik rajongótól Ryan. Hallottam, amint a lány kérleli. – Jól van, te már kaptál két autogramot – szólalt meg újra az ismeretlen férfihang. Végül csapódott egy autó ajtaja, és Ryan megkönnyebbülten felsóhajtott.

254

– Marla, ideadnád azt az üdítőt? Köszönöm... Oké, most már beszélhetünk. Bocs. Ez egyszerűen hihetetlen – mormolta. – Itt vagy még? – Igen, itt vagyok – Hogy kérhette az a lány, hogy aláírjam a hegedűjét? Nemet kellett volna mondanom. A háttérben egy női hangot hallottam, amint Ryanhez beszél. – Hé, az már nem az én bajom, ha nem az övé volt a hegedű. És, ha tönkrement, az nem az én hibám. Visszautasíthatom, hogy aláírjak olyasmit, ami nem kép vagy könyv, vagy hasonló? A nő válaszát nem értettem. – El tudod képzelni, mit mondana nekem David, ha megkapná a hegedűről a számlát? „Az ön ügyfele megrongálta a Stradivarimat.” Gyorsan közbevágtam. – Ryan, végül sikerült venned valamit anyukád születésnapjára? – kérdeztem, visszaemlékezve arra, hogyan találkoztunk először. – Nem. A francba... kösz, hogy szólsz. Teljesen elfelejtettem. – Hát akkor most, amíg New Yorkban vagy, biztosan találsz majd valami szépet. Vagy ha nem sikerül, még mindig kereshetsz valamit, amikor visszajössz. – Az mindegy is. De mit vegyek neki? – Bármi olyat, amit minden férfi utál kiválasztani – tréfálkoztam. – Nem is tudom... ékszert, parfümöt, új táskát? Szerinted minek örülne? – Legyen ékszer – felelte. – Még sose vettem parfümöt anyának. Majdnem mindre allergiás vagyok. Most, hogy eszembe jutott, meg is próbálom ezt elintézni. Hétkor munkavacsora. Utána hívlak. – Oké. Jó szórakozást. Sajnáltam, hogy le kellett tennem a telefont. Este Marie megkereste a tévében az esti bulvárhíradót. Én is felfigyeltem, amikor a műsor elején felsorolták a legfontosabb híreket, amikről később szó lesz, és felvillant Ryan képe is a képernyőn. Amikor rá került a sor, felhangosítottam a készüléket.

255

„Ma esti exkluzív beszámolónk következik: Ryan meghódítja New Yorkot. A fiatal, jóképű filmcsillagot akkor kapták lencsevégre, amikor kilépett a stúdióból a Jó reggelt, New York forgatása után Manhattanben. Nincs könnyű dolga az elfoglalt színésznek, aki egyszerre telefonált és autogramot osztott a rajongóinak. Arra a kérdésre, hogy meddig marad Manhattanben, a szexi sztár azt válaszolta: „Csak egy napot”. Ryan legutóbbi filmje, a Jóvátétel promóciójára érkezett a városba. A filmet áprilisban mutatják be.” „Később látták, ahogy belép az elegáns Park Avenue-n található gyémántkereskedésbe, ahol elmondások szerint néhány ajándékot vásárolt. Vigyázat, hölgyek! Ryan és a filmjeiben szereplő színésznők között tagadhatatlanul felforr a levegő a filmvásznon, és állítólag ez az életben sincs másképp. Azt rebesgetik, hogy gyengéd szálak szövődtek a színész és Suzanne Strass között, aki ismét Ryannel játszik a Tengerpart sorozat második részében. Bennfentes információink szerint Ryan és Suzanne a forgatások szünetében is feltűnően jól megértik egymást. Talán több van köztük, mint puszta barátság? Feltétlenül értesíteni fogjuk önöket a történet folytatásáról.” És ott volt ő – mozgóképekben megörökítve a televízióm képernyőjén. Ryan körül fel-feltűnt egy magas, vékony, rövid fekete hajú nő is, miközben a színész autogramot osztogatott, aztán aláírta a hegedűt. Ő lehet Marla. Végül mindketten beszálltak a limuzinba. A világ Ryan életének minden apró részletét tudni akarta, és felvették azokat a pillanatokat is, amikor velem beszélt telefonon. Elvigyorodtam. Mennyire szerettem az én kis titkomat! – Miért mosolyogsz? – kérdezte Marie, kizökkentve álmodozásomból. – Ryan éppen velem beszélt, amikor ezt felvették – biccentettem a tévé felé. Rémisztő volt látni, ahogy a pletykaműsorok és híradók tálalják színtiszta hazugságaikat róla és a többi sztárról. Nem csoda, hogy olyan óvatosnak kellett lennie. A média a legapróbb elszólásra is azonnal ráharapott, aztán a hír úgy terjedt, mint a futótűz, és milliók hitték el fenntartások nélkül.

256

Azt eddig is tudtam, hogy minden lépésemet meg kell gondolnom, de most már azt is tudtam, miért kell neki is folyton résen lennie. A média számára Ryan minden pillanatban mozgó célpont volt.

257

14. FE J E ZE T

Randevú – SZIA, MI ÚJSÁG? – KÉRDEZTE RYAN, amikor felhívott pénteken, az ebédszünetben. – Én éppen... vásárolgatok – szóltam szándékosan pajkos hangon. Ryan felnevetett. – Úgy sejtem, rosszban sántikálsz. – Lehet. A hétvégén remélhetőleg randevúra megyek, és szeretnék valami csinosat felvenni. Várj csak, te férfi vagy. Hadd kérdezzem meg... a férfiak tényleg annyira szeretik a miniruhát, vagy egy új farmer pont úgy megteszi? – Attól függ. Hova fog elvinni a pasas? – kuncogott a fülembe. – Sehova. Elég szégyenlős, és nem szereti, ha nézik. Szívesen otthon maradok vele, ahol melegben és biztonságban tudhatom. Talán kényeztethetem is egy kicsit. Ami azt illeti, egy kis trikó és hozzá egy tűsarkú is megtenné, de azt akarom, hogy leessen az álla. Mit javasolsz? Nagyon jó volt mókázni vele. – Mit szólnál egy aprócska törülközőhöz? A legtöbb férfinak tetszik, ha a nő törülközőt visel. Olyan praktikus; mindig van hol megtörölni a kezünket. – Törülköző? Hmm. A javaslata váratlanul ért, de örültem, hogy belement a játékba. – Várj, most látom, hogy a Victoria’s Secretnél ma épp törülközőakció van. Micsoda véletlen! Na és mit gondolsz, milyen színű törülköző felel meg a leginkább a férfiak ízlésének?

– A szín nem számít. Az a lényeg, hogy minél kevesebb kapocs és csat legyen rajta. A törülköző ne legyen bonyolult – felelte csevegő hangon. – Mondasz valamit. Az illető nagyon mozgalmas életet él. Nem szívesen növelném az életében jelen levő stresszt további bonyodalmakkal. Lehet, hogy megveszem ezt a kapocs nélküli fekete törülközőt itt. Feldobhatom, mondjuk combfixszel, esetleg egy tangával, bár bugyi nem is feltétlenül kell... és egy csinos magas sarkúval. Mit szólsz? – Na, és melyik este lesz a randevú? Nem akarlak rosszkor zavarni. Hallottam, hogy halkan nevetgél. – Még nem tudom – feleltem. – Ő nagyon elfoglalt ember. Azért biztos, ami biztos, veszek több törülközőt is, hátha piszkos lesz, és meg kell mosdatni. Úgy gondolom, így segíthetnék neki csökkenteni a feszültséget. – Tudod, hogy húsz perc múlva ott kell lennem a forgatáson? Van fogalmad róla, micsoda kárt okoztál? – dohogott Ryan. – Most nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy azonnal elhúzom innen a csíkot, és betöröm a hátsó ajtódat, de attól tartok, jelenlegi állapotomban nem lenne szerencsés nyilvánosan mutatkoznom. – Bocsánat. Talán mégis inkább növelnem sikerült a feszültséget? – kérdeztem. – Csak hogy tisztában legyek a jelenlegi állapotoddal. – Eléggé – erősítette meg Ryan. – Akkor kvittek vagyunk. Kezemet végighúztam egy sor csipkés melltartón, és elképzeltem, mit tenne, ha meglátna egy ilyenben. – Kvittek? Okoztam én neked valaha ekkora gyötrelmet anélkül, hogy aztán kielégítettelek volna? Eszembe jutott az első alkalom, amikor megbizsergette a testemet. – Igen, azon a reggelen, amikor eljátszottad a gitáron a dalodat. Akkor határozottan kielégítetlenül maradtam. – Tényleg? Érdekes. Ezt nem gondoltam volna. De jó tudni. Te is hasonló hatással voltál rám az egyik este – vallotta be Ryan. – Mikor? – kérdeztem meglepetten.

259

– Amikor hétfő éjjel játszottál. Mit gondolsz, miért vettem ki olyan gyorsan a gitárt a kezedből? Már teljesen elvesztettem az eszemet – nevettem. – Én is majdnem kitéptem a gitárt a te kezedből ugyanazon az éjjelen. Azon gondolkoztam, hogy beleharapok a nyakadba – suttogtam kéjesen. – Na jó, most már beszélj valami másról, mert nem vagyok teljesen jó formában – nyögte Ryan. – Abban nem lennék olyan biztos. – Hagyd abba – könyörgött. Megpróbáltam szolidabb vizekre evezni. Nem volt könnyű, hiszen éppen egy pajkos, csipkés holmikkal teli fehérneműboltban sétálgattam. – Kimerültnek tűnsz – suttogtam. – Az is vagyok. Hosszú volt ez a nap, és még éjjeli jeleneteket is forgatunk. – Dőlj le egy kicsit a lakókocsidban – javasoltam. – Te gondolatolvasó vagy – felelte suttogva. – Majd három és hét között valamikor lekapcsolom a telefont, és alszom egyet. Jó néhány dollárt elköltöttem mindenféle színű selyemre, szaténra és csipkére. Elég régóta nem éreztem késztetést arra, hogy csábító ruházatot szerezzek be, így aztán kissé elragadott a hév, míg válogattam – az ő kedvéért. Fejemben újra lejátszottam a beszélgetésünket, és ahogy elképzeltem, hogy a mondataim izgalomba hozzák, még nagyobb lendülettel vásároltam az újabb és újabb darabokat. A két egyszerű, de ízlésesen vonzó koktélruhácskára is kicsit többet költöttem, mint szerettem volna: az egyik fekete szaténból készült, és fekete csipke borította, és vettem egy különleges királykék árnyalatút is, csak a biztonság kedvéért. A ruhatáramból teljesen hiányzott az alkalmi viselet, hiszen sosem vettem részt olyan rendezvényeken, ahova ki kellett volna öltözni, arra meg álmomban sem gondoltam volna, hogy egy olyan férfival megyek majd szórakozni, mint Ryan. Az is eszembe jutott, hogy a szüleivel is találkozom majd. Az tényleg olyan alkalom, ahol a lehető legjobban

260

kell kinéznem. Vettem magamnak egy rakás holmit, úgyhogy a ruhatáram innentől fogva minden igénynek megfelel majd. Aznap este Marie visszakapcsolta a tévét a bulvárhírekre, hiába berzenkedett néhány férfivendégünk, akik a sporthíradót nézték volna. Összeszorult a szívem, amikor meghallottam a nap főhírét. „Ryan forró manhattani flörtje” – pont erre volt szükségem, hogy teljesen elboruljon a hangulatom. A képernyőn felvillant a kép, ahol az elegáns öltönyt viselő Ryan átkarol valami lányt. A lány fiatal volt és vonzó, és ott állt Ryan oldalán, több képen is egymás után. Éreztem, hogy őrült féltékenység lobban lángra bennem. Ekkor megszólalt a telefonom. – Szia. Na mi az? – szóltam bele. A hangomon érezhető volt a nyugtalanság. – Taryn, mi a baj? – kérdezte Ryan. – Jól vagy? – Nem igazán – morogtam. – Miért? Mi történt? – Marie bekapcsolta a „Sztárvilágot” – mormoltam. – Szólnom kellett volna előre. – Nem számít. A katasztrófa már megtörtént. – Dehogynem számít – szólt halkan. – Nem szabad elhinned semmit, amit látsz vagy hallasz rólam. Kérlek. Megígérted. Az a lány, akit láttál, a producer lánya. Mondtam, hogy őt is elhozta a vacsorára. – Nem, Ryan... hagyd. Ne folytasd... kérlek – suttogtam. Nagyot sóhajtott. – Akkor mi zaklatott úgy fel? – kérdezte egyenesen. Nem szóltam, csak fújtattam tehetetlenségemben. – Arra kértél, hogy bízzam meg benned. Ez rád is vonatkozik. – Ryan, ne folytasd. Nem ezért vagyok dühös. Csak bosszant, hogyan cifrázza ki a média hazugságokkal az igazságot. Bárcsak ne mondták volna rólad ezt a dolgot – sóhajtottam. Képtelen voltam rávenni magam, hogy eláruljam neki rosszkedvem valódi okát. Ryan halkan felnevetett. – Tar, tudod, hogy ez nem igaz.

261

Tudtam, hogy miért nem akar Ryan kiállni velem a nyilvánosság elé, ugyanakkor ott akartam lenni az oldalán, hogy támogassam őt. Talán ha az emberek tudnák, hogy van barátnője, nem állítanának valótlanságokat. Talán ha én lennék azokon a képeken... talán ha csak bejelentené a reggeli műsorban, hogy jár valakivel, ahelyett, hogy letagadja. – Tudom, hogy ez nem igaz. Én igyekszem. Nem könnyű minden féltékenység nélkül nézni, amikor a tévében mutogatnak téged valaki mással – mormoltam. – Nos, ha már túljutottál a rosszkedveden – felelte nyugodt hangon –, akkor megkérdezném, hogy szívesen felvennéd-e az egyik új ruhádat holnap este. Ezek után alig vártam a szombatot. Marie-t és Pete-et megkértem, hogy aznap felügyeljék helyettem a pubot, és örültem, hogy estére nem jegyeztem elő semmilyen műsort. Aznap Cory is dolgozott Marie-vel, úgyhogy nem aggódtam a kiszolgálás miatt. Ryan felajánlotta, hogy kocsit küld értem, de nem akartam magyarázkodni, sem felkelteni mindenki gyanúját – különösen a lesifotósokét. Úgy sejtettem, hogy az estét valami elegánsabb helyen akarja kezdeni, de ő csatlakozik hozzám, hogy kerüljük a feltűnést. Megegyeztünk, hogy ugyanabba a textilgyár mögötti parkolóba megyek, ahol egyszer már kitettem őt, és onnan együtt megyünk. Belebújtam új kék ruhámba, miután felvettem a hozzáillő pánt nélküli, kék, csupa csipke és selyem fehérneműszettet. A ruha vékony pántját strasszkövek díszítették azon a részen, ahol a szatén felsőrészhez csatlakozott, kiemelve a domborulataimat. Úgy döntöttem, nem veszek nejlonharisnyát, meztelen lábamra magas sarkú cipőt húztam. Odakint hideg volt; amíg odaérünk a célponthoz, bárhol is legyen az, addig elegáns kabát alá rejtettem a ruhámat. A nagy meglepetés addig várhat. Az biztos, hogy vacsorázni fogunk, de hogy hol, arról fogalmam sem volt. Ryan ezt is titokban tartotta. Amikor megérkeztem a parkolóba, már várt rám egy elsötétített ablakos, fekete limuzin. Amikor leállítottam a motort, az autóm mellé lépett egy férfi, akit nem ismertem, és kinyitotta előttem az ajtót.

262

– Jó estét, Miss Mitchell. Richard vagyok. Mr. Christensen engem kért meg, hogy vigyázzak az autójára, amíg ön visszatér. – Kinyújtotta a kezét, és kisegített az autóból. – Elkérhetem az autókulcsot, hölgyem? Az autóját visszaszállítjuk erre a helyre, amint visszatér – biztosított a férfi. – Erre legyen szíves. Richard intett, hogy kövessem a limuzinhoz. Kitárta előttem az ajtót. Bekukkantottam, és láttam, hogy üres a hátsó ülés – leszámítva egy szál hosszú szárú vörös rózsát. Zavartan visszanéztem Richardra, és vártam, hogy adjon valami magyarázatot. A férfi elmosolyodott, és intett, hogy szálljak be az autóba. Elöl két férfi ült: a sofőr és egy termetesebb férfi, aki testőr lehetett, bár öltönyt viselt. – Jó estét, Miss Mitchell – üdvözölt a testesebb férfi. – Anthony vagyok. Én fogok gondoskodni a biztonságáról, amíg megérkezünk a helyszínre. – Jó estét, Anthony – feleltem. – Örvendek a találkozásnak. A fejemben egymást kergették a feltételezések, hogy vajon hol fogok kikötni ma este. Hova visznek ezek engem? Majdnem egy óráig autóztunk dél felé a part mentén, végül az autó elkanyarodott az óceán felé. A limuzin befordult egy kisebb kikötőbe, és megállt a part mellett, ahol több jacht ringatózott egymás mellett a hullámokon. Ekkor döbbentem rá, hogy első hivatalos randevúnk alkalmából Ryan kibérelt egy jachtot. Hihetetlen!, gondoltam, miközben testőröm kinyitotta előttem az ajtót. – Erre legyen szíves, Miss Mitchell. Elhaladtunk néhány hatalmas jacht mellett, úgy tűnt, egyre nagyobb és nagyobb hajók következnek, ahogy haladunk előre. Óvatosan lépkedtem a fapallókon magas sarkú cipőmben, féltem, hogy az egyik cipősarkam beszorul két deszka közé. Anthony odavezetett az egyik hajóálláshoz, ahol megfordultunk, hogy a pompás jacht fedélzetére lépjünk, amely az „Álmodozó” nevet viselte. Elképesztően gyönyörű volt. Az ablakok sora feketén csillogott, akár az éjszaka, és visszatükrözte a kikötőnek csapódó hullámokat. A szívem hangosan dobogott, ideges és izgatott voltam

263

egyszerre. Ryannel még nem is találkoztam, de már most ez volt messze a legjobb randevú, amin valaha is részt vettem. Felmentem a pallón, hogy a hajóra lépjek, és amikor felemeltem tekintetemet, megláttam Ryant. Ott állt a holdfényben, és engem várt. Felém nyújtotta a kezét, arcán csodálatos mosoly ragyogott. – Hát szia – sóhajtott, és lágyan megcsókolt. Szótlanul mosolyogtam, és hitetlenkedve megráztam a fejem. – Na, mit szólsz? – kérdezte huncut mosollyal. – Hihetetlen – suttogtam. – Szóhoz sem jutok. – Gyere, menjünk be a melegre. Kézen fogva bevezetett a díszes üvegkapun. A zárt hajótérben finom fénnyel égtek a lámpák, csodálatos árnyalatokat festve a csupa márvány és üveg belső térre. A társalgó olyan kifinomult volt, amilyenről az ötcsillagos szállodák is csak álmodozhatnak. A kárpit és a dekoráció barna és rozsdaszín árnyalataival meleg, hívogató hangulatot árasztott. Az asztalokat pazar, rózsából és liliomból összeállított virágkompozíciók díszítették, a levegőt betöltötte a finom illat. A rejtett hangszórókból lágy, kellemes zene szólt. – Szabad lesz? – lépett mögém Ryan, hogy lesegítse a kabátomat. Lassan kigomboltam a kabátomat, Ryan pedig lecsúsztatta a szövetet meztelen vállamról. A kabátomat átadta egy ott várakozó hajópincérnek, aki azonnal eltűnt a helyiségből. Lassan megfordultam, és megálltam Ryannel szemben. – Fantasztikusan gyönyörű vagy – szólalt meg halkan. Sötét öltönyt és fehér inget viselt. Most láttam először kiöltözve. Arcát simára borotválta, és azt a kölnit használta, ami mindig megrészegített engem. – Te is elég lélegzetelállító vagy – mosolyogtam vissza rá. Ryan továbbvezetett a jacht belseje felé, ahol pompás lépcsősor vezetett a felső és az alsó fedélzetekre. A falakat aranyozott tükrök és festmények díszítették. A hajó előrésze felé menet elhaladtunk egy díszes bárpult és egy kisebb hajókonyha mellett. Az elülső szalont kék és bézs árnyalatokkal rendezték be, a középső térséget két félkör alakú kanapé uralta. A helyiséget minden

264

oldalról ablakok vették körül, amelyeken át csodálatos kilátás nyílt a holdfényes óceánra. A hajóorra néző ablakok előtt pazar mahagóni étkezőasztal állt, két terítékkel. Valódi ezüst, kristály borospoharak, fehér porcelán és középen hatalmas, illatozó virágcsokor; az egész egyszerűen tökéletes volt. – Jó estét, uram. A kapitány szeretne érdeklődni, hogy készen állnak-e az indulásra? – kérdezte Ryantől az egyik hajópincér. – Igen, köszönöm – felelte előkelően Ryan. A hajómotor felmordult, és a legénység behúzta a kötelet. Az ablakhoz léptem, hogy közelebbről is megnézhessem a matrózok mozdulatait. Az égen majdnem telihold volt, puha felhők foltozták a csillagos eget, időnként eltakarva előlünk a holdat. Az éjszakánk tökéletesnek ígérkezett. Ryan megállt mögöttem; kezét a derekamra tette, és lágyan megcsókolta meztelen vállamat. – Na, mit szólsz? – súgta a fülembe. Nehéz volt összefüggő szavakat találnom. – Lenyűgöző első randevú. – Nem ez az első. Ha jól emlékszem, te vittél el engem először vízi randevúra – szólt Ryan. – Van fogalmad róla, mennyire vágytam rá, hogy megcsókoljalak odakint a tavon? – Igazság szerint én is gondolkoztam rajta a csónakban, hogy megcsókollak – vallottam be halkan. – Én is majdnem megcsókoltalak akkor – tett vallomást ő is. – És miért nem tetted meg? – néztem rá kíváncsian. – Tétováztam, te pedig megszöktél – sóhajtott sajnálkozva Ryan. Perceken belül kint voltunk a nyílt tengeren. A hold fáklyaként világította meg az utunkat. – Nagyon tetszik a ruhád – mormolta Ryan. Oldalra söpörte a hajam, és finoman megcsókolta a nyakamat. Éreztem a nyelvét, majd a fogait, ahogy simogatják és dörzsölik a bőröm. Többé nem tudtam leküzdeni az iránta érzett vágyam. Karjaiba fordultam; egymás szemébe néztünk, és ajkunk összetalálkozott. Izmos karjával a mellkasához szorított, és hosszasan

265

megcsókolt. Ujjaim a hajában játszadoztak, átadtam magam egyre szenvedélyesebb csókunknak. Lassan lecsúsztattam kezem az ingére, majd végigsimítottam a derekán, amíg ujjaim el nem érték nadrágja hátsó zsebét. Ryan halkan felnyögött, miközben ujjaimat megfeszítettem a zsebében; meleg kezével az arcához emelte az arcomat. Csókja lassan finomabb, ráérősebb lett. Egy örökkévalóságig tudtam volna csókolni ezt a férfit. Ryan melegen magához ölelt, majd elengedte az ajkamat. Elégedetten elmosolyodott. A meghitt pillanatot a hajópincér törte meg, aki épp ekkor tért vissza a szobába. – Elnézést, uram. A vacsora körülbelül tizenöt perc múlva elkészül. Hozhatok egy üveg pezsgőt, vagy esetleg inkább bort parancsolnak? Ryan rám pillantott. – Pezsgőt vagy bort szeretnél vacsora előtt? – Válassz te – feleltem. Azt akartam, hogy ő hozza meg a döntést. – Pezsgőt legyen szíves – felelte Ryan. Vacsora előtt körüljártuk a jachtot; lesétáltunk a lépcsőn, hogy megnézzük az alsó fedélzetet is. A luxuskabinokhoz vezető folyosót sötét, dús faborítás és ízléses tapéta borította. Bekukkantottunk néhány szobába; mindegyik kabint más-más színekkel és mintákkal dekorálták. Szemem pajkosan a királyi lakosztály ajtajára villant, hátha becsalogathatom Ryant egy lopott percre, ő felnevetett. – Nagy a kísértés, nagyon nagy, de kihűl a vacsoránk. Az asztalnál sorra hozták elénk a remekebbnél remekebb fogásokat. Én már a rostélyossal teljesen jóllaktam. Minden ínycsiklandozó volt; azt hiszem, vagy két órán át csak ettünk. A desszertet inkább elhalasztottuk. Miután kiürült a tányérunk, belépett a szalonba egy szmokingot viselő idősebb férfi. Leült a baloldalon elhelyezkedő kecses rövidzongorához, és játszani kezdett. Ryan felállt, és felém nyújtotta a kezét. – Táncoljunk – suttogta. Átkarolt, megfogta a kezem, és lassan forogni kezdtünk a parketten. Másik kezével gyengéden simogatta a derekamat;

266

összefont ujjainkat a mellkasához fogta. A fülébe suttogtam. – Köszönöm neked életem legjobb randevúját. Nem szólt semmit, csak kissé felvonta a szemöldökét, és rám mosolygott. Arcunk egymáshoz simult, és én lehunytam a szemem. Testünk a zene ütemére ringott. Közben Ryan meg-megcsókolt. Éjfél felé járt, amikor a hajó újra kikötött. Miközben partra szálltunk, feltűnt, hogy a kis jachtkikötő teljesen megváltozott. Anthony már várt, hogy visszakísérjen a limuzinhoz. Miközben elhagytuk a kikötőt, rájöttem, hogy más felirat áll a bejáratnál, mint korábban; tehát nem ugyanott kötöttünk ki, ahol hajóra szálltunk. Most északkelet felé tartottunk. Ryan a kezébe fogta a kezem, csendben ültünk egymás mellett. – Itt a piros? – mormoltam. Ryan szótlanul mosolygott, és az ajkához emelte a kezem. Az ölembe tettem összekulcsolt kezünket, és rajzolgatni kezdtem ujjai hegyével combom belső oldalára. A testem szinte parázslott. A limuzin befordult az üres parkolóba; az autóm már ott várakozott, mellette Richard állt őrt. Amikor a motor leállt, a sofőr és Anthony kiszállt. Vártam, hogy egy pillanattal később kinyíljon az én ajtóm is, de nem így történt. Visszanéztem Ryanre; olyan imádnivaló volt, ahogy ott ült, és mosolygott rám. – Remélem, jól érezted magad ma este – szólt magabiztos mosollyal. Már a fogantyún tartottam a kezem, hogy kinyissam magamnak az ajtót. Zavarban voltam – tényleg elérkezett a búcsú ideje? – Mi az? – kérdezte Ryan az arckifejezésemet látva. – Nem gondoltam, hogy itt ér véget az esténk – mormoltam tréfásan bánatos hangon. – Azt hittem... – fordítottam el a fejem. – De ezek szerint tévedtem. – Én sem szeretném, ha véget érne az este, de nem is akarok tolakodó lenni – felelte halkan. – Azt hittem, én voltam a tolakodó – mosolyogtam rá. – Akkor gyerünk – intettem. – Vigyél haza minket.

267

Amikor kiszálltunk az autóból, Ryan megállt, és kivette a táskáit a limuzin csomagtartójából. Huncut vigyorral nézett rám, és megvonta a vállát. Olyan volt, mint a kisfiú, akit rajtakapnak, amint belenyúl a lekvárosüvegbe. Magam is egy kicsit félszeg voltam, hiszen hárman is tanúi voltak meggondolatlan viselkedésünknek. Ryant ez láthatóan nemigen érdekelte. Habozás nélkül elvette a slusszkulcsomat Richardtól, és kinyitotta előttem az utasoldali ajtót. – Menj tovább a hátsó utcába – utasítottam. – Ott gyorsan kiugorhatsz. – Azt a rohadt... – dörmögte Ryan. A kocsi fényszórója megvilágította a sikátort, valamint a hátsó ajtóm körül ólálkodó fotósokat. Ryan gyorsan rükvercbe tette az autót, és kitolatott az utcából. Végighajtott a másik utcán a pub előtt; a paparazzók ott is lesben álltak. Ryan elhajtott mellettük, a stoptáblánál is alig fékezett. Ránéztem dühös arcára. – Ryan, csak állj meg valahol – suttogtam. Néhány háztömbbel később leállt az élelmiszerbolt előtti parkolóban. Öklével a kormányra csapott. – Ryan, én felkészültem, ha te is készen állsz rá, hogy velem mutatkozz. Ryan rám nézett; a harag egy része eltűnt az arcáról. – Akkor végleg kibújik a szög a zsákból. – Már így is gyanakodnak. Visszajöttek, hogy az ajtóm előtt szobrozzanak. Egész héten követtek és fotóztak engem. – Tudom – suttogta. – Láttam a képeket. Ott vagy te is a pletykalapokban. – Akkor is lefotóztak, amikor elindultam ma este – szóltam sajnálkozva. Lesütöttem a szemem. Úgy látszik, Ryan nem akarja, hogy hivatalosan is együtt mutatkozzunk. Végül is én csak egy civil vagyok, egy „senki” a hírnév világában. Minden félelmem kezdett a felszínre törni, amikor láttam, hogy nem válaszol.

268

– Semmi baj. Csak vezess vissza a szállodádhoz. Én majd hazahozom az autót. – Nem tudtam elfojtani a csalódottságomat. A tökéletes randevú egy pillanat alatt megkeseredett, még ha lelkem mélyén meg is értettem őt. – Ott biztonságban leszel. – Emiatt nem aggódom. Miattad aggódom. Az életed ugyanolyan zűrzavaros lesz, mint az enyém. A lesifotósok nem ismernek könyörületet. Úgy érzem, bedoblak téged az oroszlánok elé. – Nem dobsz be, Ryan. Önszántamból megyek... ha igazán azt akarod, hogy a társad legyek. De megértelek. Ryan megfogta a kezem, és gyengéden maga felé húzta a karomat, hogy újra rá kelljen néznem. – Követni fognak, akárhová mész. – Na és? – feleltem. – Már el is kezdték. – Nem zavar téged? – Ryan fürkészve nézett rám. – Az biztos, hogy idegesítőek, de lássuk be, ha annyira zavarna a dolog, akkor most nem ülnék itt veled ebben az autóban. A kérdés az, hogy téged zavar-e? – fejeztem be szinte suttogva. – Igen, zavar. De nem amiatt, amire gondolsz – vágott vissza. – Félek attól, hogy elveszem a szabadságodat. Kicsit úgy hangzott, mintha magányra és bezártságra akarna ítélni engem. De én nem így láttam a dolgokat. Megráztam a fejem. – Attól félek, szégyellsz velem mutatkozni – suttogtam. – Hogy téged szégyellnélek? – Úgy nézett rám, mintha valami különösen bizarr dolgot mondtam volna. – Tényleg ezt gondolod? Hogy szégyenkezni fogok, ha nyilvánosságra kerül a kapcsolatunk? Némán bólintottam. Ryan sebességbe tette az autót, és csikorgó gumikkal megfordult. Kisvártatva leállt a szokásos parkolóhelyemen. A fotósok már akkor megindultak felénk, amikor még ki se szálltunk az autóból. – Várj, hadd vegyem ki először a táskáimat, aztán kinyitom az ajtót neked – utasított. Amíg a pub bejáratához siettünk, végig követtek minket. A vakuk villanása teljesen elvakított. Olyan volt, mintha stroboszkópba néznénk. Elkövettem azt a hibát, hogy felnéztem az egyikükre, amikor átmentünk az úton. Egy percre sem hagyták abba a tolakodó kérdezősködést.

269

Miközben remegő ujjakkal betettem a kulcsot a zárba, az egyik rajongó autogramot kért Ryantől, amit ő udvariasan visszautasított. Meglepetten láttam, hogy férfiak is várnak autogramra. Mindegyikük Ryan fénylő portréit szorongatta a kezében. Eszembe jutott, hogy Ryan egyszer beszélt nekem az autogramvadászokról. Olyan gyorsan nyitottam ki a zárat, ahogy csak tudtam. Ryan és én besiettünk, ő pedig becsapta az ajtót, hogy kizárja az őrületet. Ekkor kissé pánikba estem, mert nem láttam rendesen a gombokat a riasztó kapcsolóján. Újra és újra pislognom kellett, mire végre be tudtam ütni a kódot. Aztán újra bekapcsoltam a riasztót, hogy biztosan ne törjön be hozzánk az őrület. – Színes pontok ugrálnak a szemem előtt. Nehézkesen találtam meg az utat a sötétben. Ryan kuncogott. – Nekem is. Akármilyen sokszor élem át ezt... valamelyiknek mindig sikerül a szemembe vakuznia. Ryan lesegítette a kabátomat, és a nappali székére dobta. – Ne haragudj, hogy így reagáltam – szólt, és bocsánatkérően nézett rám. – Tudnod kell, hogy csak meg akarlak védeni. – Tudom. Én is meg akarlak védeni – suttogtam. Kezemet inge és zakója közé csúsztattam, és ujjaim a vállára siklottak. Nem érdekelt, hogy most támadtak ránk a fotósok; érezni akartam a bőrét a bőrömön. A hajába túrtam; csókunk erőteljes és szenvedélyes volt. Mindkét kezével a vállaim közötti területet simogatta. Hallottam a fémfogak halk kattanását, ahogy lehúzta a cipzárt. Ujjai a hátamon kalandoztak, miközben lehámozta a ruhát rólam. Éreztem a szatén finom érintését a bokámon. Ryan végignézett rajtam, ahogy kiléptem a ruhámból. Azt hiszem, tetszett neki a színben harmonizáló csipkés selyemegyüttes, amit a ruha alatt viseltem, és a hozzáillő magas sarkú cipő. Fejét ide-oda ingatta, és szaggatottan vette a levegőt. Nyitott száját az enyémre tapasztotta. Kigomboltam az ingét, ő pedig lerúgta a cipőjét, és kicsatolta az övét. Ujjammal végigsimítottam meztelen mellkasán, és kihúztam

270

betűrt ingét a nadrágjából. Remegés futott át a testén, amikor hozzáértem. Egyetlen gyors mozdulattal lehajolt, és vállára kapott. Karjával átfogta a lábamat. Hangosan kuncogtam, miközben a sötét előszobán át a hálószobába vitt. A NAP NAGY RÉSZÉT AZ ÁGYBAN HEVERÉSZVE töltöttük. A maratoni szexmenetek és egy-egy szunyókálás között sikerült lezuhanyoznunk is. Még meg is reggeliztünk az ágyban. – Na és hogy bírod? – kérdeztem, és felhúztam a vállamra a takarót. – Mit hogy bírok? – nézett rám Ryan. – Mindent. A sűrű programot, az elvakult rajongókat, a fotósokat, és hogy mindeközben még a forgatásokra is maradjon energiád. Ryan halkan nevetett. – Őszintén szólva nem tudom. Néha úgy érzem, testen kívüli élményben van részem. – Na, mesélj! – tettem a kezem csupasz mellkasára. Ryan kicsit forgatta a szemét. – Neked is van programod, nem? Mindennap felkelsz, és vagy dolgozni mész, vagy ügyeket intézel. – Aha, de közben nem kiabálnak az arcomba az emberek. – Ez nem igaz – erősködött. – Láttam, hogy sokszor csak úgy odavetik neked a rendeléseket. Hatszáz koktélt és negyven korsó sört ide, de azonnal! – Az azért nem ugyanaz – tiltakoztam. – Miért, mi a különbség? Van egy vállalkozásod, ez kötelességekkel és felelősséggel jár. Ki kell állnod az emberek elé, azok elé is, akiket esetleg nem szeretsz, vagy nem is ismersz. Mégis mosolyogsz, és eljátszod a szerepedet. Várnak valamit tőled, és neked nyújtanod kell valamit. Ha őszintén belegondolsz, mindannyian színészkedünk így vagy úgy. Bólintottam; volt valami abban, amit mondott. – Vegyük a bátyámat. Sokat kell utaznia a munkája miatt. Minden hónapban legalább egy hétre el kell mennie, és még csak nem is nagyon szereti, amit csinál. Folyton repülőre kell szállnia, és ott kell

271

hagynia a feleségét, Janelle-t és kislányukat, Sarah-t. De eljátssza a szerepét; mosolyt erőltet az arcára, és mindennap elindul dolgozni. Megteszi, mert ebből él. Én nagyon szeretek játszani. Könnyedén belebújok egy másik karakter bőrébe, és örömmel fedezem fel, milyen lehet valaki másnak lenni. Nem unalmas, az egyszer biztos. De van, akinek az az ideális munka, ha ülhet egy asztal mögött egész nap. Kinek a pap, kinek a papné. – Na és a stressz? – Mi van vele? Minden munka stresszel jár. Az én munkám feszültségét is csak a sajtó fújja fel. Az összes rendező arra törekszik, hogy jó filmeket csináljon, amikkel dollármilliókat kaszálhat. Ezen mérik őket. Engem meg a színészi képességeimen és a reklámértékemen mérnek. Minél nagyobb számokat hozok, annál jobban fizetnek. Ha te nem teremtesz meg odalent olyan hangulatot, ami bevonzza a vendégeket, a forgalom visszaesik, és nem lesz bevételed. – Értek a számokhoz. Közgazdaságtant tanultam, nem emlékszel? – feleltem. – Csak attól félek, nehogy egyszer végleg besokallj a sajtótól. Ryan elgondolkozott a megjegyzésemen. – Emlékszel még, milyen érzés volt a színpadon énekelni egy csomó ember előtt? – Igen. – És milyen érzés volt? – Ki voltam akadva, hogy hülyét csináltam magamból mindenki előtt. Ryan rám mosolygott. – Oké, és amikor ugyanazt a dalt előadtad a múlt hétvégén, szintén sok ember előtt, akik közül néhányat alig ismertél, az milyen érzés volt? – Könnyebb volt. Egyáltalán nem idegeskedtem. – És miért? – Hát először is már tudtam, hogy képes vagyok rá. – Hittél magadban. Nálam is ez a dolog kulcsa. Minél többet játszom, annál jobban hiszek a saját képességeimben. – Igen, de a világ legmagabiztosabb emberét is maga alá temetheti a nyomás – hangsúlyoztam.

272

– Igen, tudom. Érzem is néha. Te tudod a legjobban. De millió okom van rá, hogy kibírjam... több millió – somolygott. – Szóval csak a pénzről van szó? – mormoltam. – Hát, mindenkinek meg kell élnie valamiből. Anya javasolta, hogy lépjek be a színjátszókörbe, apa meg azt mondogatta, hogy keressek munkát. Ők a hibásak. Jót nevettem a tréfáján. – Tudod, hány évi munkával keresi meg azt a pénzt a legtöbb ember, amit én fél év alatt összehozok? Egyetlen filmért milliókat adnak. – Igen, de egy dolog az anyagi biztonság, és egy másik a mohóság. Szeretnél te is a világ leggazdagabb sztárjai közé kerülni? Tudod, akiket már csak a keresztnevükön emlegetünk: Brad, Tom... Egy pillanatra elfogott a rémület, amikor eszembe jutott, hogy a végén majd faképnél hagy engem, hogy egy híres sztárpáros egyik fele lehessen. Nekem sem kellett aggódnom a bankbetétem miatt, de azért távolról sem vagyok milliomos. – Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ki tudja, egy napon talán elegem lesz az egészből. Máshogy is kiélhetem a művészi ambícióimat. Néha a bátyámra nézek, és irigykedem rá: irigylem a normális életét, a családját. Többek között ezért is vagyok itt most veled. Te vagy számomra a béke ebben az őrült világban, te vagy az egyik legfontosabb dolog az életemben. – Á, értem. Egy vagyok a sok közül – vádoltam tréfásan. – Te is tudod, hogy nem így értettem – csiklandozott meg. – És miért szereted annyira a színészetet? – kíváncsiskodtam. Ryan a kezébe támasztotta a fejét, és komolyan rám nézett – Azt akarod tudni, miért szeretek színész lenni? Mert tök jó buli. Csak képzeld el mondjuk ezt: legközelebb, ha sört öntesz valakinek, azt akarom, hogy dühösnek tűnj. Az arcod maradjon így... figyelj rá, hogy abba a kamerába nézz... aztán tégy meg másfél métert a célpontig, és add át a sört a vendégnek. Várd meg, amíg kortyol egyet, aztán mondd el a szöveget. Ilyen bonyolult. – Mi a szövegem? – kérdeztem. – Á, tényleg el akarod játszani? Rendben.

273

Ryan felkönyökölt. – A következőt kell mondanod: „Már régóta meg akartalak ölni, Joe. Ma végre teljesül a kívánságom.” – Mi a motivációm? – kérdeztem tovább, és próbáltam beleképzelni magam a szerepbe. – Joe megölte a társadat... vagy mit tudom én. Gondolj valami olyasmire, ami igazán feldühít. Felültem, és magam köré tekertem a takarót. Nem volt könnyű meztelenül eljátszani a jelenetet. – Hé, mit csinálsz? – vont kérdőre Ryan, és megpróbálta kicibálni a kezemből a takarót. – Nekem tetszik a látvány. Tréfásan elütöttem a kezét. – Koncentrálnom kell. – A forgatókönyv szerint meztelen jelenetről van szó – erősködött Ryan a takarót rángatva. – Ne is törődj a kamerákkal – ugratott. A magasba emeltem a tekintetemet. Esélyem sem volt vele szemben. Elképzeltem, hogy előttem áll az az idióta, aki bedobta az ablakomat, elképzeltem, mennyire szeretném én is betörni az ő ablakát. Ryanre néztem, és dühösen rámeredtem. – Már régóta meg akartalak ölni, Joe – szóltam hidegen. – Mennyire örülök, hogy ma végre teljesül a kívánságom. Amit most megittál, az nem sör volt. Mérget tettem bele. Ha elmondod, hova rejtetted őt, talán odaadom az ellenszert is. Ryan szélesen rám mosolygott. – Egész jó volt. Tetszett a rögtönzés. Még mindig rámeredtem, szerettem volna, ha beszáll a játékba. Arcáról eltűnt a vidámság, látva, hogy továbbra is álnokul sandítok rá. Úgy tett, mintha bekapna valamit. – Elfelejtetted, Peaches, hogy az én ügynökségem fejlesztette ki a mérget. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked, de nem ma fogok meghalni. Te viszont... – Ryan felugrott, és az ágyhoz szegezett. Lovaglóülésben rám ült, csuklómat a matrachoz szorította. Agresszív játéka komolyan felizgatott. – Talán hajlandó leszek életben hagyni téged – folytatta. – De ez attól függ, milyen áldozatra vagy képes a hazádért.

274

– Soha nem adom meg neked magam, Joe! – feleltem szilárdan, és tekeregve próbáltam kiszabadulni a szorításból. – Talán elég erős vagy hozzá, hogy megszerezd a testem, de a szívem Ryané. Lehajolt, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem tudom, hogy játszott-e még, de a csókja egész biztosan valódi volt. Elengedte a csuklómat, én pedig a hajába túrtam, miközben nyelve az enyémmel játszadozott. – Hát nem Ryané a szíved? – kuncogott. – De igen. És a testem többi része is. – Hmm – folytatta ragyogó mosollyal. – Jó tudni. Most pedig fordulj meg, hogy beléd égethessem a kezdőbetűimet. Felsikítottam, ahogy megmarkolta a hátsó felemet.

275

15 . FE J E ZE T

Vacsora – IDEJE FELKELNÜNK ÉS FELÖLTÖZNÜNK – nézett Ryan az órára. – Megőrültél? – kérdeztem. – Nem az volt a terv, hogy egész nap ágyban maradunk? – Meglepett, hogy el akar menni valahova. Éppen ő. – Nem lehet. Ma este vacsorázni megyünk. A mosolya láttán aggódni kezdtem. – Tényleg? – kérdeztem értetlenül. Egy szóval sem említette eddig, hogy vacsorázni akar menni. Talán újra hajóra szállunk? – Aha. Cal és Kelly meghívott vacsorára, és mondtam nekik, hogy téged is magammal vonszollak – felelte, és már húzta is a kezemet, hogy legalábbis az ágyból kivonszoljon. – De, de... – nyüszítettem. Szívesebben maradtam volna az ágyban, ahol nem leselkednek rám álnok fotósok – Ígérem, holnap egész nap ágyban maradunk, ha ez boldoggá tesz – szólt csúfondárosan. – Persze, mintha téged nem tenne ugyanolyan boldoggá – löktem meg őt. Ryan megfogta a derekamat, és félretolt, hogy ő ugorhasson ki elsőként az ajtón, aztán nevetve szaladt be a fürdőszobába. Éppen felhúztam egy fehér trikót, amikor Ryan visszaért. – Csinos! – jegyezte meg. – Pizsamaparti lesz?

– Nem egészen. A trikó fölé felvettem egy sötétszürke kötött ruhát. A ruha félcombig ért, nagy V-kivágású nyaka volt és kapucni tartozott hozzá. Ezt a darabot is most szereztem be. Végül a látvány betetőzéseként felhúztam fekete, magas sarkú hasítottbőr csizmám cipzárját. Ryan kissé furcsán nézett rám. – Jó ez így? – kérdeztem aggodalmasan. Tudtam, hogy a kint várakozó paparazzók lefotóznak majd minket. – Nagyon is – bólintott. – Tüneményes vagy. Nagyon szexi. Ryan a tőle megszokott stílusban öltözött fel, farmerbe bújt, és fehér pólójára hosszú ujjú, acélszürke inget vett fel. – Várj csak! Mielőtt elindulunk, van nálam valami, ami szerintem feldobná a szerelésedet. Kicipzározta a táskáját. Egy pillanatig tanakodott, hogy biztosan a megfelelő csomagot húzta-e elő, aztán átadott egy csodás ajándéktasakot. – Tessék, ezt a tied. Vettem neked is egy apróságot, amikor New Yorkban voltam – szólt, és várakozva nézett rám. – Ryan! – néztem rá elbűvölten; meglepett, hogy ajándékot vett nekem. – Rajta, nyisd ki! – sürgetett. Bekukucskáltam a táskába; a szép csomagolópapír mögött fekete ékszeres dobozka lapult. Ryan várakozóan figyelt, miközben felemeltem a doboz tetejét. A dobozban egy ezüst nyaklánc volt, rajta két gyémánttal kirakott, egymásba fonódó szívvel. Döbbenten néztem Ryanre. – Úristen, Ryan. Ez egyszerűen gyönyörűséges – suttogtam, és óvatosan megérintettem a medált. – Észrevettem, hogy jobban szereted az ezüstöt, mint az aranyat, úgyhogy fehéraranyat választottam. Gyere, segítek feltenni. Ryan kivette a finom ékszert a dobozból. Felemeltem a hajam, hogy összekapcsolhassa a láncot. Miközben az apró kapoccsal bíbelődött, idegességemben egyre gyorsabban vert a szívem. Amikor végzett, a vállamra tette a kezét. Mellkasát a hátamhoz szorította.

277

– Tetszik? – suttogta csábítóan a fülembe. Bőrömön éreztem forró leheletét, orra hegyét végighúzta a nyakamon. – Csodálatos – sóhajtottam, és még jobban lehajtottam a fejem, hogy élvezhessem kedves játékát. – Nem kellett volna. Teljesen meglepett ez a gesztus. Szembefordultam Ryannel, ő pedig rám mosolygott, és vállat vont. – De szerettem volna. Gyönyörű vagy, és így mindenki látja, hogy a tiéd a szívem. – Köszönöm – hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Felvette az ágyról a tasakot, és felém nyújtotta. – Van még benne valami. Csodálkozva néztem rá. Belenyúltam a tasakba, és találtam még egy fekete ékszeres dobozt. Ez kisebb volt, mint az előbbi. Éreztem, hogy a vér kiszalad az arcomból. Lassan felemeltem a fedelet. Elállt a lélegzetem, amikor megláttam a szikrázó gyémánt fülbevalókat, szintén fehéraranyba foglalva. Az akasztótól apró gyémánt téglalap mutatta az utat a gyönyörű gyémántfüggőig. Mindegyik darab legalább egykarátos volt. – Ez túl sok – leheltem. Elfogott a szédülés. – Nem fogadhatom el. – Nem tetszik? – kérdezte aggodalmas arccal. – De, gyönyörű – meredtem a fényben sziporkázó ékszerre. – De nem fogadhatom el. Túl sok. Nem kellett volna ennyit... Elképzelni sem tudtam, milyen sokba kerülhetett ez a fülbevaló. Ryan ujját az ajkamra tette. – Ha tetszik, vedd fel. A tiéd. A dobozra bámultam, képtelen voltam megmozdítani az ujjaimat. Vacsora a jachton, gyémántok... ez már túl sok volt. Az előttem álló férfi nem azért volt itt, mert gazdag és híres. Egyetlen ajándékot akartam tőle, és azt sem pénz, sem hírnév nem vásárolhatja meg soha – hogy legyen az egyetlen, igaz szerelmem örökké. Becsuktam a dobozt, és felé nyújtottam. – Nem tehetem. Egy ajándék is bőven elég. Kérlek. – Megráztam a dobozt, hogy vegye el a kezemből. – Szeretnél valami mást? Becserélhetem karkötőre, vagy bármire. Csak mondd el, mit szeretnél.

278

Látszott, hogy próbál a kedvemre tenni. – Nem – szóltam szelíd mosollyal. – Nem akarok mást. Kérlek. A lánc bőven elég nekem. Ryan zavartan nézett hol rám, hol a kezemben tartott kis fekete dobozra. Végül vállat vont, és látszott, hogy kissé bosszankodik. – Nem is próbálok úgy tenni, mintha megérteném. Ezzel letette a kis dobozt a komódra. Amint kinyitottam a bejárati ajtót, már villantak is a fényképezőgépek. Ryannel sietve elindultunk az autómhoz, végül szinte futva értünk oda. Most igazán örültem volna, ha közelebb van a parkoló, de a házam nagyon közel épült a tengerparthoz, és a legtöbb ház megépítésekor nem számoltak azzal, hogy parkolóhelyekre is szükség lesz. A slusszkulcs Ryan kezében volt, és időről időre megéreztem a kezét a hátamon, amikor nem szedtem elég gyorsan a lábam. Mire átkeltünk az úton, már vagy harmincan vettek körül minket. Fotósok és rajongók vették fel minden mozdulatunkat, egyre csak villogtak a vakuk. Szüntelenül kattogtak a fényképezőgépek. A tömegben ott várakozott néhány férfi is, Ryan felé tartva fényes fotóikat, és pár hisztérikus női rajongóval is találkoztunk. Ryan nem szabadulhatott tőlük. Egy göndör barna hajú lány úgy megmarkolta Ryan zakójának ujját, hogy megtántorodott. – Hé! Kérem, ne érjen hozzám! – kiáltotta Ryan, és elrántotta a karját. – Ez már igazán nem vicces! Mindenki fényképért és autogramért könyörgött. – Ryan, Ryan, ide nézz! – hangzott fel újra és újra a válogatott, tolakodó fenyegetések között. Megnéztem néhány rajongó arcát; a legtöbben fiatal nők voltak – többnyire huszonévesek de volt néhány idősebb nő is. Az sem számított, hogy Ryan velem volt. Úgy vették, mintha ott sem lennék. Furcsa módon még örültem is, hogy körülvettek a fotósok; ők jelentették a korlátot közöttünk és a női csodálók között. Végignéztem a parkolón, az autómat keresve, és amikor megláttam, elborzadtam: a fekete metálfényezést fehér, piros és

279

rózsaszín foltok csúfították el. Amikor közelebb értünk, megkönnyebbültem, de egyben fel is dühödtem: az autót szerelmi üzenetek, képeslapok és mindenféle papírfecni borította el. A kilincs és az ablaktörlők alá Ryannek szóló üzeneteket dugdostak. A szélvédőt elborította a szemét. Én gyorsan letakarítottam az utasoldalt, Ryan pedig letépett több marék papírt a másik oldalról, és a földre dobta őket. Olyan sebesen ugrottam be az autóba, ahogy csak tudtam, és magamra zártam az ajtót. Rémisztő volt a tömeg. Ugyanaz a lány, aki az előbb megfogta Ryan karját, most az oldalsó ablakhoz préselte a kezét, és azt üvöltötte Ryannek, hogy „szeretlek”. Észrevettem, hogy nagy hézag van az elülső fogai között. Ijesztő, beteg emberek voltak ezek. Ryan hátranézett, hogy kitolasson, de minden oldalról körülvettek minket. Megpróbáltam eltakarni a szemem, hogy ne vakítsanak el a vakuk villanásai; a fotósok nem ismertek könyörületet. – Hívnom kellett volna a biztonságiakat – morogta maga elé Ryan. – Rohadtul nevetséges. Mozduljatok már! Centiről centire tolatott hátrafelé, míg végre szétvált annyira a tömeg, hogy teljesen kitolasson a parkolóhelyről. Még akkor is szaladtak mellettünk a fotósok, amikor már kifelé gurultunk a parkolóból, és folyamatosan kattogtatták a gépeiket. Ryan végre kikanyarodott az útra, és a gázra taposott; csak úgy csikorogtak az abroncsok, ő pedig úgy festett, mintha éppen bankot raboltunk volna; arcán pánik, tehetetlenség és düh keveredett. – Jól vagy? – kérdezte szinte kiabálva. – Semmi bajom – feleltem nyugodtan, és ránéztem. – Na és te? Ryan megrázta a fejét, és kiengedte a levegőt. – Aztakurvamindenit. Pontosan erről beszéltem délelőtt az ágyban. Hogy bírja elviselni ezt a szüntelen tébolyt? Nyilván nem a mai napon történt vele először ilyen. Mikor jön el az a pont, amikor valaki úgy dönt, ennyit nem ér meg a pénz és a hírnév? De a gondolataimat inkább megtartottam magamnak. Tudtam, hogy most nincs teljesen magánál; az iménti felfordulás forgószele az agyán is végigsöpört.

280

– Hogy kell rámenni innen az autópályára? – kérdezte izgatottan. – A harmadik lámpa után fordulj jobbra. – Igyekeztem megőrizni a nyugalmamat. – Tudod a címüket? Ryan behúzta a féket, és gyors jobbkanyarral befordult az egyik mellékutcába. Egyik kezemmel megragadtam az ülést, a másikkal pedig a könyöktámaszba kapaszkodtam, miközben ide-oda cikázott az autómmal. – Követnek minket – morogta. – Figyelj, hogy ne hajtsak zsákutcába. A szívem vadul kalapált, a rémülettől kővé meredtem. – Taryn! – kiabált Ryan. – Most merre? – Balra – leheltem. Kihúzott a zakózsebéből egy papírfecnit, és felém nyújtotta. – Ide kell eljutnunk. Navigálj. – A benzinkútnál jobbra. Ott fordulj rá a 103-asra. Látod a táblát? Ryan bólintott. Száját összeszorította. Láttam, hogy belül csak úgy fortyog. – Ryan, minden rendben van. Senki sincs mögöttünk – suttogtam, és megveregettem a lábát. Amint kiejtettem ezeket a szavakat, jókora terepjáró fordult be mögöttünk a sarkon. – Tévedsz! – kiáltotta Ryan, és jobbra kanyarodott a piros lámpánál. – Fordulj balra, aztán jobbra, aztán menj rá a 103-asra. Autópálya lesz. Ryan még jobban megnyomta a gázt. – Ryan – leheltem, és a lábára tettem a kezem. Majdnem százötvennel mentünk. – Csak megpróbálom növelni a távolságot – mormolta. Még mindig dühös volt a hangja. Hátrafordultam, és kinéztem a hátsó ablakon. – Még mindig követnek? – Nem tudom, sikerült-e leráznom őket, de nem akarok kockáztatni. Beírtam a címet a navigációs rendszerbe; innentől a számítógép diktálta az irányt. Ryan nagyot sóhajtott; láttam rajta, hogy

281

megnyugodott valamennyire. Visszavett a tempóból, már csak százhússzal mentünk. – Jól vagy, szívem? – kérdeztem. – Aha, minden oké – szólt röpke mosollyal, és megveregette a combomat. A következő tíz perc csendben telt el. A sok szemétre gondoltam, amit leszórtunk a kocsimról, és hogy az most mind a parkolóhelyemen hever. Egy cseppet sem voltam kíváncsi rá, mit akarnak üzenni Ryannek a rajongói. – Ryan, ma este, ha hazaérünk, fel szeretném szedni azt a sok papírt a parkolóból. Nem az enyém az a hely, havonta fizetek azért, hogy ott parkolhassak. Nem hagyhatom így, tele szeméttel. – Elintézem – bólintott határozottan. Felvette a telefont, és intézkedett, hogy Jason takarítsa ki a parkolót. – Köszönöm – suttogtam. Ryan már nem markolta olyan szorosan a kormányt. – Megbeszélted már Marie-vel, hogy vegye át a bárt, amíg ott vannak a szüleim? – Még nem – feleltem. Még mindig halogattam ezt a beszélgetést. – Tar, légy szíves. Nem vehetnél ki pár nap szabadságot? – kérlelt Ryan. – Végre lesz egy normális hétvégém, és szeretném, ha velem lennél. – Milyen programokat tervezel a hétvégére? – kérdeztem, és azon töprengtem, hogyan lehetnék egyszerre két helyen. – Nem tudom – felelte. – Abban reménykedtem, hogy majd te kitalálsz valamit. Péntek este, mondjuk el szeretném vinni az egész társaságot vacsorázni, méghozzá valami igazán jó helyre, anya születésnapja alkalmából. Szerinted hova vihetném őket? – Tudok néhány jó éttermet. – Ja és még valami... ne Seaportban legyen – tette hozzá. – Voltál már Bostonban? Autóval nincs messze. Providence-be is ellátogathatunk – javasoltam. Arra gondoltam, hogy ha nappal a környékbeli látványosságokat nézzük meg, este még mindig dolgozhatok a bárban.

282

– Azt jól tudom, mit csinálnék legszívesebben a hétvégén – jegyezte meg hamiskás hangon Ryan. – Na, mit? – Nagyon szívesen elvinném a szüleimét a tóhoz – nézett rám felvont szemöldökkel. – Szeretném kivinni apát csónakázni. Lehet róla szó? – kérdezte izgatottan. – Ryan, Halloween lesz. Zenekarokat is hívtam. Ez az év egyik legfontosabb hétvégéje számunkra. Először hadd tisztázzam a bár dolgát, oké? Egy szűk félórán át a parton mentünk végig, aztán behajtottunk egy körülkerített tengerparti lakóparkba. Megkönnyebbülten láttam a bejáratnál posztoló biztonsági őrt és a hatalmas fémkaput, ami kizárta a területről a külvilágot. Nem is tudtam, hogy ilyen közel hozzánk is vannak lakóparkok. A kerítésen belül kétemeletes villák sorakoztak szorosan egymás mellett. A házat, amit Cal és Kelly bérelt, mindössze három másik épület választotta el a tengerparttól. – Szuper lehet itt nyáron – mosolyogtam Ryanre. – Ja, kár, hogy most október van – helyeselt. Örömmel láttam, hogy kezd visszatérni önmagához. Kinyitotta előttem a kocsi ajtaját, és kézen fogott, így sétáltunk végig a járdán Calék kapujához. – Sziasztok, kerüljetek beljebb! – üdvözölt minket Cal, és elvette a kabátunkat. A háta mögött hosszú szőke hajú, édes kicsi lány szaladt ki az előszobába, majd elbújt apja lába mögött. Cal mögé kukucskáltam, és a lánykára mosolyogtam. – Szia – köszöntem halkan, és leguggoltam hozzá. – Te biztosan Cami vagy. Cami kuncogva nézett rám, és elrejtette az arcát. – Cami, csak nem vagy szégyenlős? – simogatta meg Cal a kislány fejét. – Sziasztok! – lépett az ajtóhoz Kelly is. – Örülök, hogy el tudtatok jönni. Kelly melegen megölelt. – Nagyon köszönjük a meghívást – viszonoztam az ölelést.

283

– Jájen! – mutatott Ryanre Cami, és lassan kisomfordált Cal lába mögül. – Gyere csak ide, te kis huncut! – Ryan felkapta a kislányt, és puszit nyomott az arcára, aztán megfordította, és megcsiklandozta a hasát. Cami csilingelve kacagott. Látszott, hogy jól ismerik egymást. A hallon át beléptünk a tágas nappaliba, ami a hatalmas konyhába nyílt. Isteni illat csapta meg az orrunkat. A házat a fehér, a kék és a bézs árnyalataival rendezték be, a dekoráció alapját kagylók és tengeri csillagok képezték, a tengerparti bérvillák szokásos stílusában. – Jól utaztatok? – kérdezte Cal Ryant. Ryan letette Camit, és rám pillantott, csak azután válaszolt. – Kicsit kaotikus volt, de megoldottuk. Taryn autója tele volt ragasztva üzenetekkel – Kissé bűntudatosan nézett rám. – Ne hülyéskedj! – felelte Cal. – Hogyhogy... – A paparazzók már vártak ránk, amikor visszaértünk a jachtról tegnap este. Mindkét ajtónál ott voltak. Amikor ma reggel elindultunk, már a rajongók is odagyűltek. A fotósok még üldöztek is minket egy darabon. Cal rám pillantott. – Hogy viselte? – suttogta Ryannek, de én is meghallottam. – Ő remekül, csak én gőzöltem be. Bármennyire is érdekelt a beszélgetés, nehezen tudtam odafigyelni, mivel közben ketten is bámultak engem: egy gyermeki, kék szempár és egy meztelen Barbie baba. – Ő a te Barbie babád? – kérdeztem Camit. – Igen. Nézd meg! – tartotta felém a kislány a babát. – Szia, Barbie, engem Tarynnek hívnak. Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Cami kuncogni kezdett. – Nem Bajbi. Dója. – Dóra? Milyen szép neve van! Örülök, hogy találkoztunk, Dóra. Dóra, Dóra, Dóra, kalandra fel! – énekeltem, mire Cami újra rám nevetett. – Honnan ismered Dóra dalát? – kérdezte Kelly, miután Cami újra kiszaladt a szobából.

284

– Délután kettőkor nem sok érdekes megy a tévében, úgyhogy sokszor a rajzfilmeknél kötök ki. Két perc múlva Cami újabb meztelen Barbie-val tért vissza. – Tesszék, te leszel Szépszég, én leszek Dója. Megfogtam a Barbie-t, és táncoltatni kezdtem a lábamon. – Cami, ne nyaggasd Tarynt – szólt ki Kelly a konyhából. – Gyere, Cami, vigyük el a babáinkat kirándulni. – Feltáncoltattam a babát a konyhapultra, ami mellett néhány termetes szék állt. – Dóra, segítsünk anyának a konyhában? – Nem kell, köszönöm, Szépség. A vacsora mindjárt kész – felelte Kelly. – No és Taryn kér egy pohár bort esetleg? Válaszul rákacsintottam, és bólintottam. – Hát te, G.I. Joe? – szólt ki Kelly a konyhából. – Kérsz valamit Malibu Ken barátoddal? Kihúztam az egyik széket, mire kis barátnőm azonnal mellettem termett. Cal és Kelly telerakták az asztalt ínycsiklandó illatokat árasztó, válogatott finomságokkal. Olyan szép volt minden, hogy szinte sajnáltuk megenni. – Kelly, minden isteni finom – szóltam elismerően, végig próbálva minden fogást. – Köszi! Callel leckéket vettünk egy szakács barátunktól. Amúgy legtöbbször készen vett sajtos makarónit eszünk, de olykor-olykor jó ilyesmivel is előrukkolni. Cami nem evett semmit; inkább mogyoróvajas kenyeret kért, de nem kapott. Fellapátoltam a villájával egy falatnyi ételt, és úgy tettem, mintha meg akarnám enni. Erre felém tátotta a száját, és bekapta a falatot. – Ez igen! Most én jövök – haraptam én is egy nagyot. – Most Cami jön. Most én jövök. Az sem érdekelt, hogy az asztalnál ülő másik három felnőtt engem bámul. A játék lényege az volt, hogy megetessem a vacsorát a kicsi lánnyal.

285

– Taryn, szeretném, ha hozzánk költöznél. Ilyen jól már nem evett, hát, nem is tudom, mióta – közölte döbbenten Kelly. – Bocs, de nem engedhetem el – vetette közbe Ryan. – Mi a keleti parton maradunk, ahol normálisan működnek a dolgok. Hirtelen rágós lett a falat a számban. Jól hallottam? Legszívesebben a szalvétámra köptem volna az ételt, hogy levegőhöz jussak, de nem akartam modortalan lenni. Nagyot kortyoltam a borból, hogy megnedvesítsem a szám, hátha úgy jobban le tudom nyelni a falatot. Tényleg másra sem vágytam, csak hogy vehessek néhány nagy levegőt. Mi... keleti part... maradunk... mi... aztaaamindenit! Ezek után képtelen voltam többet enni. Agyam elködösült, ha eszembe jutott a mi... keleti part... gyerekek... beavatási szertartások... kék szemű kisbabák... A vacsora végeztével segítettem Kellynek leszedni az asztalt, a férfiak pedig kivitték Camit a nappaliba, hogy lefoglalják. Éppen a maradékot kapartam a szemetesbe az egyik tányérról, amikor Kelly hozzám fordult. – Jól vagy? Egy darabig pislognom kellett, mire felfogtam a szavait. – Igen, miért? – Olyan szótlan lettél. Csak nem amiatt, amit Ryan mondott? Elmosolyodtam. – Kelly, ahányszor csak a mi szót használja... – Nagy levegőt vettem. Kelly visszamosolygott rám. – Olyan jó szerelmesnek lenni, ugye? – suttogta. – Hát igen. Később mindannyian visszaültünk az asztalhoz, és beszélgettünk; Cami az ölemben ült, és együtt rajzoltunk egy kifestőbe. Nagy élvezettel próbáltam a lila különböző árnyalataira színezni a papírra rajzolt virágszirmokat. Már majdnem kilenc óra volt, amikor Kelly bejelentette, hogy Caminek ideje elköszönni tőlünk és ágyba bújni. A kislány olyan csendesen üldögélt Ryan ölében, annyira elmerült a színezés komoly munkájában, hogy alig lehetett észrevenni, hogy ő is ott van. Amikor

286

Kelly felvette, sírva fakadt. Ryan adott egy puszit az arcára. Nekem meg kellett ölelnem; ragaszkodott hozzá. – Jó éjszakát, kis királylány. Hamarosan újra találkozunk, megígérem – suttogtam neki. A kicsi megpuszilta az arcomat. – Azt hiszem, felhívom Mike-ot, mielőtt elindulunk – fordult Ryan Calhez. Ryan megdörzsölte a homlokát. Tudtam, hogy zavarja a gondolat, hogy testőrt kell hívnia. A karjára tettem a kezem. – Mi lenne, ha megpróbálnánk csak úgy kiugrani az autóból? Meglátjuk, hogy sikerül. Ha túl nagy a tömeg, hívom a rendőrséget. A zaklatás törvénybe ütközik, és amúgy sem örülök, hogy megtámadták a házamat. – Hallottam róla – szólt Cal. – Sajnálom, hogy betörték az ablakodat. – Köszönöm. Szerencsére azonnal meg tudtam csináltatni az üveget. Jövő héten a lógót is visszatesszük. Egy biztos: akárhol is fogok lakni, riasztót biztosan szereltetek a házra. Már magától a tudattól nyugodtabban alszom. – Hát igen, riasztó az kell – helyeselt Cal. – Malibuban, az új házunkban mindent beszereltünk, ami csak létezik. Van ott mozgásérzékelő, udvari érzékelő; annyi érzékelőt raktak fel, hogy a feléről azt se tudom, mire való. Ryan, te is kövesd a példámat, plusz még szerezz be egy falka vérszomjas rottweilert is házőrzőnek. – Először még a házat kell beszerezni – vallotta be Ryan. – Már olyan régen élek bőröndből, hogy azt sem tudom, milyen lehet otthon lenni. – Lassan ideje lenne saját lakás után nézned. Nem leszel örökké úton – tanácsolta Cal. Ryan egy fél pillanatra felnézett rám, aztán újra az ott felejtett kifestő felé fordult, és tovább forgatta elgondolkozva. – Már sokat gondolkoztam ezen, de még nem tudom biztosan, hogy hol szeretnék letelepedni. – Egy tó partján – mormoltam, és elkezdtem visszarakosgatni a ceruzákat a dobozba. – Csónakkikötővel – mosolygott maga elé Ryan.

287

– Az erdő mélyén – tettem hozzá. – Néhány szőlőtőkét is ültethetnénk. – Ryan lába az asztal alatt hozzáért az enyémhez. – Ősszel a tornácról néznénk a sárguló leveleket – koccantottam hozzá én is a lábamat. – Lakhatnánk tágas farmházban... vagy inkább menő rönkházat vegyünk? – morfondírozott Ryan, és felvont szemöldökkel rám nézett. Vállat vontam. Nekem mindkét stílus tökéletesen megfelelt. – A nappaliban terméskő kandalló... Kihúztam az ujjai közül a kifestőt, és lapozgatni kezdtem, mint egy katalógust. – Lehetne egy a hálószobában is, nem? – kérdezte Ryan, a hüvelykujját rágcsálva. – Valahol a hatalmas, épített zuhanykabin közelében. – Úgy érted, a csúszásmentes mosdópult mellett? Most már nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Ryan fülig érő vigyorral válaszolt. – Széles üvegajtón át lépünk ki a teraszra... – Ahol újabb kandalló áll? – Persze közvetlenül a beépített, gázgrilles kültéri konyhasziget mellett – helyeselt Ryan. Cal ide-oda fordította a fejét, mint aki teniszmeccset néz. – Látom, ti már mindenre gondoltatok. Most már csak a színeket kell kiválasztani, na meg a helyszínt – nevetett. – Cami lefeküdt – ült vissza Kelly az asztalhoz, és végignézett rajtunk. – Min mosolyogtok úgy? – Ryan és Taryn az előbb tervezték meg az álomházukat, ahogy észrevettem. Úgy tűnik, már minden részletet kidolgoztak. Nagyon helyes, nagyon helyes – veregette meg Cal Ryan karját. – Sok vitát megspóroltok ezzel a későbbiekben, hidd el. – Mit akarsz ezzel mondani? Nem is veszekedtünk olyan sokat építkezés közben. Cal csak a szemét forgatta Kelly megjegyzésére.

288

Bármennyire is jólesett elképzelni mindezt, a valóságban Ryan és én még nem ismertük elég régen egymást ahhoz, hogy efféléről beszélhessünk. A legkevésbé sem akartam irreális ábrándokba ringatni magam. Védd magad, figyelmeztetett a tudatalattim. Gondolj valami másra... de mire? Témát kell váltanunk. Kérlek, kérlek, valaki dobjon be valami mást. Elkezdtem magamban visszaszámolni száztól, és reméltem, hogy valaki kisegít. De hiába: a számokon át is élesen láttam a fejemben a képet, ahogy nap nap után Ryan karjai között ébredek gyönyörű tóparti otthonunkban. Ekkor új nyakláncom beleakadt a hajamba. Szúró fájdalmat éreztem a nyakamban, ahol a hajfürt meghúzódott. Megigazítottam a láncot, hogy kiszabadítsam a beakadt hajszálakat, néhányat ki is tépve közben. A kezembe fogtam a medált, és újra megnéztem: két gyönyörű, egymásba fonódó szív. – Nagyon szép a nyakláncod – szólt Kelly. – Köszönöm – feleltem, és Ryanre mosolyogtam. – Igazi gyémántokkal van kirakva? – kérdezte Kelly, és közelebb hajolt a medálhoz. Ryanre meredtem. Meg sem fordult a fejemben, hogy a drágakövek valódiságára rákérdezzek; feltételeztem, hogy igaziak. Kelly észrevette, hogy Ryanre nézek. Elmosolyodott. – Ajándékba kaptad? Ryan ajka megrándult, és a férfi bólintott. – Jó az ízlésed, Ryan. – Köszönöm. Örülök, hogy Taryn sem találta csúnyának. – Gyönyörűnek találtam – helyesbítettem. – Vettem neki egy pár gyémánt fülbevalót is, de nem akarja felvenni. Felsóhajtottam. – Bőven elég egy méregdrága ajándék is. A kifestőre bámultam. Nem szoktam hozzá, hogy egy férfi ékszert vásároljon nekem, vagy bármi mást. Ryan felhorkant. – Jobb lesz, ha hozzászoksz – szögezte le. Kelly megveregette a karomat. Azt hiszem, ő megértett, és kedvesen másfelé terelte a beszélgetést.

289

– Azt hiszem, ti ketten csodás szülők lesztek majd, ha eljön az ideje. Cami meglepően viselkedett ma este. Soha nem barátkozik könnyen ismeretlenekkel. De téged – folytatta elgondolkozva Kelly, miközben elém tett egy szelet süteményt – azonnal megszeretett. Elmosolyodtam. Engem is egészen elvarázsolt a kicsi lány. Ryan megszorította a kezemet. – Cami annyira édes, Kelly. Talán majd egyszer. – Válts témát, Taryn! – Ryan, lehet egyáltalán barátnőd, amíg a Tengerpartot forgatod? Ryan úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. – Micsoda? – Van olyan szerződés vagy bármi, ami kimondja, hogy nem mutatkozhatsz nyilvánosan barátnővel? – Nincs – rázta meg a fejét Ryan, és rám sandított. – Hogy jutott ilyesmi eszedbe? – Suzanne mondott valamit – rándítottam meg a vállam. – Mit mondott? – Azt mondta, hogy a stúdió vezetői nem fognak örülni, ha felfedezik, hogy jársz valakivel... hogy nem fogják engedélyezni. Ryan hirtelen kihúzta magát, a szék lábai megcsikordultak a kövön. – Hogy mit mondott? – kérdezte elkerekedett szemekkel. – Pontosan azt, amit az előbb mondtam, és azt is, hogyha nincs barátnőd, nagyobb a rajongótáborod, és több pénzt hoznak a filmjeid. De ha az emberek megtudják, hogy van valakid, sok rajongót elveszítesz, kevesebb lesz a bevétel, és ezt a főnökök nem fogják megengedni. – Ezért is voltál olyan feldúlt vasárnap? Ezek miatt a hazugságok miatt? – kérdezte Ryan. – Hát, részben. Suzanne azt sugallta, hogy a stúdióvezér seperc alatt szét fog választani minket. Kelly levegő után kapkodott. – Hát ez képtelenség – motyogta. – Ezt nem tehetik meg. – Calre nézett megerősítésért. Cal egy szót sem szólt; hitetlenkedve ingatta előre-hátra a fejét. – Na és miket hazudott még össze Suzanne? – Ryan arca olyan haragos volt, hogy megrémített.

290

Lenéztem az asztalra, és szerettem volna véget vetni ennek a beszélgetésnek, de Ryan újra megszorította a kezem. – Taryn, mit mondott még? Nagy levegőt vettem, és ránéztem Calre és Kellyre. Nem akartam előttük beszélni erről. – Majd később elmondom – feleltem halkan. – Nem, most akarom tudni. – Én megmondtam, hogy az a lány csak bajt okoz – vetette közbe Kelly. – Tulajdonképpen nagy kujonnak nevezett téged, csak sokkal bővebben kifejtve – suttogtam. – Micsoda? Minek nevezett? – Ryan szeme zavartan összeszűkült. – Az mit jelent? Nem mertem felnézni a süteményes tányérból. – Azt mondta, hogy minden városban mással fekszel le. Minden nőnek azt mondod, amit hallani akar, hogy megkapd őket, és mindenhol összetört szíveket hagysz magad után. – A szemébe néztem. – Azt is mondta, hogy hazugságokkal szédíted a nőket, hogy úgy érezzék, pont ők kellenek neked; hogy tehetséges színész vagy és ügyes hazudozó, és én csak egy vagyok a sok bolond közül, akit sikerült rászedned. „Ostoba amerikai nők...” Aztán még azt is hozzátette, hogy ha elmész a következő forgatás miatt, és találsz újabb prédát, azonnal el is fogsz feledkezni rólam. Cal felnevetett. Úgy látszott, mulatságosnak találja a dolgot. – Te jó isten! Hát ilyen nincs! – kiabált Kelly. – Taryn, ekkora hazugságot! Ryan pont az ellentéte ennek. Ryan dühösen elvörösödött. – Ez a lány egyszerűen elképesztő. Miért nem mondtad el ezt nekem eddig? – Mert megijedtem, és nem akartam neked gondot okozni. – Eltakartam a szemem a kezemmel. – Még arra is gondoltam, hogy ha elengedlek, akkor nem érzed korlátozva magad, és talán neked is könnyebb lesz így. Elég feszültség nyomaszt már így is, nem hiányzik, hogy még én is a karrieredet romboljam. A legkevésbé sem szeretnék én lenni a legújabb stresszfaktor az életedben.

291

– Nem csoda, hogy annyira sírtál. Csak tizenöt percre mentem le; amikor ott hagytalak Marie-vel, még minden rendben volt, amikor visszajöttem, akkor meg már teljesen össze voltál törve, és szakítani akartál velem. Hát most már értem. – Szakítani akartál vele a partin? – sikkantotta elborzadva Kelly. Ryan bólintott, aztán újra rám nézett. – Ha legközelebb találkozunk, kitekerem a nyakát – szűrte a fogai között. Átfutott a fejemen, hogy miattam képes lenne kockára tenni a karrierjét és a filmjét. – Hát éppen ezért nem szóltam róla – motyogtam bűntudatosan. – Taryn... – kezdte kedvesen. – Ryan, jelen pillanatban egy sokmilliós film legyártása múlik azon, hogy megfértek-e egymással. És már a harmadik részre is leszerződtél. Nem akarom, hogy miattam széthulljon a csapat. – Igaza van, Ryan – szólt Kelly. – Akármennyire is megvetem azt a lányt, vannak szerződésbeli kötelezettségeid. Nem lenne túl jó ötlet, ha mindenki előtt letámadnád. – De miért csinálja ezt velem? – markolt a hajába Ryan. – Régebben olyan jól megvoltunk. – Nyilvánvalóan el akarja riasztani tőled a többi nőt, szóval vagy szerelmes beléd, vagy pedig... – Hirtelen megvilágosodtam. – Vagy pedig valaki más kedvéért akarja eltávolítani a vetélytársakat. Ryan rám nézett, és neki is beugrott. – Francesca – morogta. Rápillantott Calre és Kellyre, akik meglepetten bámultak vissza rá. – Taryn mindent tud a botlásomról. Előtte nincsenek titkaim. És hidd el nekem, Taryn... – Ryan Cal felé fordult. – Cal, légy szíves, mondd el Tarynnek, mikor, hol és miért történt. – Igazán nem szükséges – vetettem közbe. Cal megköszörülte a torkát. – Hát, a miértet nem tudom, Ryan; erre csak te tudsz válaszolni. De az biztos, hogy már több mint egy év telt el... azóta. – Cal fürkészve rám nézett. – Éppen Maine-ben forgattuk az első filmet. Olyan tisztán emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. Úgy láttam, nyomasztják az emlékek.

292

– Ryant akkor sokkolta először a rajongók rohama. Teljesen ki volt készülve. Mindenhol sikoltozó fanatikusok várták. Bementünk valami klubba, és egy lány a nyakába akaszkodott. A barátja pedig vagy őt akarta lerángatni onnan, vagy Ryanre mozdult rá, ezt már nem tudjuk meg, de az biztos, hogy Ryan végül kapott egyet az arcába. – Cal elfintorodott. – Na, aztán megpróbáltuk lecsillapítani; néhány órán át a sarokban ücsörgött, és egyik whiskyt dobta be a másik után. – Fran akkor már régóta folyton ott sündörgött a lakókocsija körül; mindenki tudta, hogy odáig van érte – tette hozzá Kelly. – De Ryan sokáig észre se vette őt. Ami engem illet – tette hozzá Cal Ryan felé fordulva –, szerintem csak honvágyad volt és ki voltál borulva. – Hát ez igaz, mindkettő – grimaszolt Ryan. Ryan hangját hallva el tudtam képzelni, milyen magányos volt, amikor engedett Francescának. – Az után az egyetlen alkalom után Francesca furcsán kezdett viselkedni. Akkor valami nagyon félrement. És amióta belekezdtünk a második részbe, a két lány teljesen össze van nőve – mesélte Cal. – Ki volt az a lány, aki eladta a sztorit a magazinnak? – kérdezte Kelly. – Az még az a csaj volt a színházból, akivel otthon jártam. Egyszer te is találkoztál vele, emlékszel? Amikor meglátogatott Maine-ben. Ki tudja, lehet, hogy hozzá is eljutott a két boszorkány? Á, mindegy is. Az jobban érdekelte, hogy összejöjjön az ügynökömmel, és hogy rávegyen, hogy bejuttassam a meghallgatásokra, mint a kapcsolatunk. Ryan elhessegette a kellemetlen gondolatot. – Ezzel még kezdenem kell valamit – morogta, és elgondolkozva rágcsálta a szája szélét. – Ryan, ne foglalkozz vele – tanácsoltam. – Bármit teszel is, a dolog csak rosszabb lesz. Csak tedd a dolgod, játszd el a szereped. Néhány év, és túl leszel az egészen. – Igen, igazad van – felelte kurta mosollyal, és megszorította a kezem.

293

Örömmel láttam, hogy egyetért velem. Suzanne-nak van már elég oka így is, hogy gyűlöljön engem.

294

16. FE J E Z E T

Együtt RYAN A KEZEMET SZORONGATTA hazafelé menet; karunk a középkonzolon pihent. – Szeretem ezt az autót vezetni – jegyezte meg. – Nagyon kezes. – Látszik is, hogy élvezed a vezetést. Én pedig élvezem, hogy most az egyszer csak úgy visznek ide-oda. Annyira hozzászoktam a vezetéshez, hogy a tájat sosem tudom megnézni menet közben. – Arra azért szükség lesz, hogy elsötétíttessük az ablakokat. Akkor kevesebbszer tudnak lefotózni téged nap közben a kormánynál – dörmögte Ryan. – Ezen még sosem gondolkoztam, bár az is igaz, hogy eddig nem kellett aggódnom amiatt, hogy bármikor is lefotóznak – Viszont továbbra is imádtam a többes számot hallani Ryan szájából. Megigazította a kezét a kormányon. – Olyan ritkán vezethetek. Mindig csak a hátsó ülésre kell beugranom. – Vagy oda tuszkolnak be. Ryan gyors oldalpillantást vetett rám. – Hogy érted, hogy betuszkolnak? – Láttalak egyszer a tévében. Néhány biztonsági fazon keresztülvitt a tömegen. Olyan volt, mintha csak belöknének az autóba. – Ez mikor volt? – kérdezte Ryan. – Amikor Los Angelesben voltál pár hete. Egészen pánikba estem, amikor láttam, hogy bánnak veled.

Ryan még erősebben megszorította a kezem. – Az autódat teljesen körülzárták a sikoltozó rajongók; az ablakodat ütötték. Már attól féltem, hogy betörik az üveget. Ez volt az az éjszaka, amikor először hívtál, ugye? – Igen – emelte Ryan az ajkához a kezem. – És ez volt az az éjszaka, amikor megnyugtattál. Emlékszem, be kellett másznom a takaró alá, amikor beszéltünk telefonon. – Emlékszem, azt kívántam, bárcsak ne lennél az ország másik végében – suttogtam. – Azt hiszem, mindkettőnknek teljesült a kívánsága – mosolygott. Befordultunk a Mulberry utcába; már csak egyetlen háztömb választott el minket a céltól, és készenlétben tartottam a mobilomat, hogy bármikor hívhassam a rendőrséget. A pubbal szemben parkolt néhány terepjáró, egy kisteherautó és egy-két autó. A járdán is őgyelgett néhány fotós, de nem láttam a rettegett tömeget. Ryan mindkét irányban végignézett az utcán. – Készen állsz a menekülésre? Megkönnyebbülten láttam, hogy a parkolóhelyem megszabadult a sok szerelmes üzenettől és szeméttől. – Jasont majd rendesen fizesd meg – kértem halkan. Ryan fél karjával átölelt, úgy haladtunk végig a járdán az épületek közelébe húzódva. Szinte futólépésben siettünk a pub felé. Nem telt sok időbe, hogy a lesifotósok felébredjenek és kattogtatni kezdjenek. Néhány fotós kiugrott a furgonokból, már menet közben vadul nyomkodva a gép gombját. Nem néztem fel, csak a járda csíkjait figyeltem, no meg a lábam és az ajtó közötti egyre csökkenő távolságot. Egyetlen pillanatra néztem fel veszélyt sejtve, amikor észrevettem a göndör hajú, hézagos fogazatú lányt, amint felénk rohan. Valamit szorongatott a kezében, nyilván egy-két képet, amit Ryannel akart aláíratni. Különösnek találtam a jelenséget, mert a lányok a legtöbbször csapatostul mozogtak. Ritkán lehetett őket úgy látni, hogy legalább egy barátnő ne lett volna velük... pont mint Suzanne és Francesca. De ez a lány egyedül volt.

296

Az emberek folyamatosan kiáltozták, hogy „Ryan, Ryan”, néhányan még egy-egy „Miss Mitchell” vagy „Taryn” felkiáltással az én figyelmemet is igyekeztek magukra vonni, de követtem Ryan példáját, és csakis arra figyeltem, hogy eljussunk az ajtóig. Néhány fotós elővette az udvariasabbik énjét, és megkérdezte, kellemesen töltöttük-e az estét. Ryan nem válaszolt. Leszegte a fejét, és még erősebben szorította a derekamat. Jobb kezemben már készenlétben tartottam a kulcsot. A göndör hajú lány utolért minket, még mielőtt elértük volna az ajtómat. Szinte rávetette magát Ryanre, tolakodó viselkedésével annyira megdöbbentett, hogy csak kapkodtam a levegőt. Ryan ösztönösen felemelte előtte jobb kezét, és felém fordult. Éreztem, hogy őt is ugyanúgy elfogta a pánik, mint engem. – Hé, hé! – kiáltott a lányra. A rajongó hebegni kezdett valamit arról, hogy mennyire csodálja a filmjeit és a színészi képességeit. Ryan nagylelkűen kihúzta a filctollat a kezéből, és belefirkantotta a nevét a könyvébe, igyekezve barátságos maradni. Addigra előlépett még néhány idegesítő férfi és nő, hogy autogramot kérjen, és Ryan nekik is a lehető leggyorsabban leírta a nevét. Vágtam egy grimaszt, és bedugtam a kulcsot a zárba; reméltem, most már boldogok, hogy sikerült felzaklatniuk őt, és kaptak a fotójukra egy aláírást. Elfordítottam a kulcsot, másik kezemmel pedig megragadtam Ryan kabátujját, és behúztam őt az ajtón. Csendben felmentünk a lakásomhoz vezető lépcsőn, mindkettőnket megviselt, hogy ilyen felfordulással járt az az egyszerű esemény, hogy hazaértünk egy barátokkal eltöltött kellemes vacsora után. A nappaliban egyetlen lámpát kapcsoltam fel; nagyon is el tudtam képzelni, ahogy a járdámon álldogáló sok ember most az ablakaimat fürkészi, és próbálja kitalálni az árnyékok alapján, mit csinálhatunk. Vajon elég jól takarnak a rolók? Lehet, hogy sötétítőfüggönyöket is be kéne szereznem? Beakasztottam a kabátunkat a szekrénybe. – Ryan, nálad van a telefonod, vagy a kabátod zsebében maradt?

297

Megtapogattam a zsebeit, hogy benne van-e a mobil, miközben az egyik csukott ablakra bámult, és mélyen elmerült gondolataiban. A szavaimra felfigyelt. Rámosolyogtam, de az agya valahol teljesen máshol járt. Bementem a konyhába, és kivettem egy kétéves jégbort a borhűtőből – a kedvencemet. Kitöltöttem két pohár bort; úgy gondoltam, jól fog esni neki egy kis lazítás lefekvés előtt, és szerettem volna, ha kipróbálja az egyik saját borunkat. A nappaliban üldögélt a fotelben; a fejét a kezébe temette. Leguggoltam előtte, hogy magamra vonjam a tekintetét. – Minden oké? – nyújtottam felé a bort. – Csak elfáradtam, azt hiszem – mormolta. Nem vettem be a szavait. Láttam, hogy újra gyötrődik, és nem volt nehéz kitalálnom, miért. Az agyamon végigfutott néhány ötlet, amivel kizökkenthetném a gondolataiból. Hamar ki is találtam, mit fogok tenni. Sietve kimentem az előszobába. Szükségem lesz néhány dologra és pár nyugodt percre. Gyorsan lezuhanyoztam a fürdőszobában, aztán magamra zártam a hálószoba ajtaját, és átöltöztem. Majd ez eltereli a figyelmét az aggodalmairól, gondoltam, miközben becsatoltam a cipő finom bőrszíját a bokám körül. Amikor végeztem, elindultam visszafelé a sötét előszobában, és megálltam azon a helyen, ahol a fény és a sötétség találkozott. Ryan felnézett, és elállt a lélegzete. – Tetszik? – kérdeztem, és kissé elfordultam, hogy a másik irányból is megnézhesse a csábos fekete alsóneműt, ami többet mutatott, mint amennyit takart. Ryan úgy ugrott ki a fotelből, mintha a ruhája lángot fogott volna, és három lépéssel megtette a köztünk levő távolságot. Beletúrtam a hajába, és finoman a fülcimpájába haraptam. – Na, megerőszakolsz a biliárdasztal tetején? – suttogtam a fülébe, mielőtt ajkát az enyémhez húztam.

298

ORDÍTOZÓ EMBEREK HANGJA RIASZTOTT álmomból. Felkaptam a fejem a párnáról, és hunyorogni kezdtem a hajnali fényben. – Huh, mi történt? – motyogta Ryan álmosan. Alighanem felébresztettem a mocorgásommal. Odalent teherautók fékeztek csikorogva, és ajtócsapódás hallatszott; a zajok a hátsó utca felől jöttek. Lábujjhegyen az ablakhoz botorkáltam; hideg volt a fapadló. Odakint fényképezőgéppel felfegyverkezett férfiak veszekedtek az egyik áruszállító autó sofőrjével, de ebből a szögből nem láttam az egész utcát, mert a tűzlépcső takarta a kilátást. Félrehúztam még egy centire a rolót, hogy jobban kilássak. – Szívem, mielőtt kinézel az ablakon, mindig vegyél fel valamit – motyogta Ryan, és a szemét dörzsölgette. Kivettem az egyik pólóját a földön heverő nyitott táskából, és belebújtam. A pamut még őrizte bőrének illatát, és bár igazán szerettem férfias szagát, ez a póló már határozottan megérett a mosásra. – Mi történt odakint? – kérdezte Ryan. Még nem egészen láttam át a helyzetet. – Néhány fotós veszekszik egy teherautó sofőrjével. – Néztem, ahogy a magasba lendítik a kezüket; úgy tűnt, az utcai vita egyre hevesebb lesz. – Az utcában mindenhol autók parkolnak; azt hiszem, a teherautó nem tud átmenni. Nem szabadna ott parkolniuk. A paparazzók nyilvánvalóan letáboroztak az ajtóm elé, várva, hogy előbukkanjon a nagy Ryan Christensen. Eszembe jutott, hogy telefonálok a rendőrségnek, de már nem volt rá szükség; a sarkon épp most fordult be egy járőrkocsi. – Megjöttek a zsaruk – szóltam. Az autóból kiszállt két rendőr, mindketten a fegyverükön tartották a kezüket. A vitatkozó felek tovább hadonásztak, most már a rendőrök felé fordulva, hogy igazukat bizonygassák. – Azt hiszem, a paparazzók nem ismerik a „várakozni tilos” táblát. – Letartóztatni mindet! – dörmögte Ryan, és az arca alá gyűrte a kezét a párnán. Elmosolyodtam.

299

– Bébi, gyere vissza az ágyba – kérlelt. Ránéztem, aztán az ajtóra; végül úgy döntöttem, ha már felkeltem, akár le is zuhanyozhatok. Ryan látta, hogy tétovázok, és felébredt benne a versenyszellem. Ha nem lökött volna félre az előszobában, egész biztosan én győzök. Míg feltettem a kávét, hallottam, ahogy megengedi a zuhanyt. Elhúztam annyira a függönyt, hogy jól lássam őt. Többé nem voltak korlátok közöttünk. Néztem, ahogy a víz és a szappanbuborékok végigfolynak a testén. Hű, de kívánatos volt! – Jössz te is? – kérdezte, miközben bedörzsölte a sampont a hajába. Nagy volt a kísértés. Bár a kádban mindketten elfértünk, valamelyikünk mindenképpen a hidegebb végébe szorult, és most szerettem volna a szépítkezésre is szánni egy kis időt. – Megvárom, amíg végzel. Ryan felém nyújtotta a kezét. – Addig nem tudok várni. Gyere. Beléptem mellé a kádba. – Nem lenne jobb, ha két zuhanyfej lenne itt? – kérdezte, mintha olvasna a gondolataimban. Bólintottam. – Mikorra tervezed a fürdőszoba átalakítását? Eddig nem gondolkoztam komolyabban a kérdésen. – Nem tudom. Először be kell fejezni a látványtervet. Még csak néhány vázlatot készítettem. – Amikor Los Angelesben laktam egy szállodában, a fürdőben jó tágas, épített zuhanykabin állt. Még külön zuhanypanel is tartozott hozzá, annyi dolgot lehetett rajta beállítani – mutatott a fal felé. – Sose láttam még olyan bonyolult zuhanyt. Oldalról is több lyukon átjött a víz, mozgatható zuhanyfejek voltak több helyen, középen pedig hatalmas zuhanyrózsa. – Biztosan gőzfürdőre is lehetett állítani – tettem hozzá. – Na, hogy tetszik az ötlet?

300

– Jó drága lehet. Nem hiszem, hogy megengedhetem magamnak – mormoltam, és megdörzsöltem szappanos mellkasát. – Arról nem is beszélve, hogy nem férne el a fürdőszobában egy ekkora monstrum. – Úgy örülnék, ha végre nem aggódnál ilyenek miatt – nézett rám, meleg szeme csillogott. – Amúgy sem arról beszélek, hogy ebbe a fürdőszobába tegyünk ilyesmit. Kinyújtotta a kezét, megmarkolta a fenekemet, és magához húzott. Az ujjai a nyakamra siklottak, és hosszas, sokatmondó csókot nyomott a számra. Azt hiszem, értettem a célzást, de továbbra sem akartam ennyire előreszaladni. – Van róla fogalmad, milyen hihetetlenül szexi vagy? – kérdezte. Bókja hallatán halkan felmordultam. – Vicces... pont ezt gondoltam én is rólad. Ryan lebiggyesztette az ajkát, és a szemét forgatta. – Látod, te is épp ugyanígy vagy ezekkel a bókokkal – öntöttem sampont a tenyerembe. – Egyébként, köszi a tegnap éjjelt – szólt Ryan sokatmondó mosollyal. – Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem, amiért miszlikbe téptem a bugyidat. Nem tudom, mi ütött belém. Elmosolyodtam a kellemes emléken, amikor szétszakította leheletnyi fehérneműm varrását, majd tenyerét a hátamon végigsimítva a biliárdasztalra döntött. – Majd odaadom a hitelkártyámat, hogy vehess másikat – mormolta. – Nem kell, köszi. Nem gond, van még bőven. Emiatt ne aggódj. Minden figyelmemet arra összpontosítottam, hogy ne vágjam meg a lábam a borotvával. – Miért állsz olyan makacsul ellen mindig, ha venni akarok neked valamit? Vállat vontam, nem tetszett a téma. – Nem szoktam hozzá, hogy valaki vásárolgatni akarjon nekem, Ryan. Az eddigi kapcsolataimban ilyesmi nemigen volt. Mindig magamról kellett gondoskodnom. Valójában mindig én vettem mindenfélét a fiúknak, ahelyett, hogy

301

fordítva történt volna. Az összes eddigi pasim saját magát is alig tudta ellátni, nemhogy még ajándékokat vegyen nekem. – Hát, én más vagyok, Taryn. Tudtam, hogy Ryan nagylelkű, és csak jót akar. – Ryan, én sosem voltam az a fajta nő, és nem is leszek, aki ajándékokat vár, vagy ki akar használni másokat. Ha venni akarsz nekem valamit, nem akadályozhatlak meg benne. De nem is várom el. Az pedig egészen biztos, hogy nem viszem el a hitelkártyádat shoppingolni. – Akkor erre felelj nekem: miért fizetted ki Tammynek és Petenek a bevásárlást? Szerinted én az a fajta ember vagyok, aki ki akar használni téged? A hangja kezdett ingerültté válni. Átfutott az agyamon, hogy talán ez az első veszekedésünk... és éppen a pénz miatt. Kezdett nagyon idegesíteni ez az egész téma. – Talán csak én is ugyanannyira szeretnék gondoskodni rólad, mint te rólam. Erre nem gondoltál? Te miért vettél nekem gyémánt fülbevalót és nyakláncot? – Elzártam a vizet, és Ryan a kezembe adta a törülközőt. – Azért adtam neked azokat a dolgokat, mert szerettem volna, és kész. Ott voltam az ékszerboltban, és csak rád tudtam gondolni – felelte lágyan. – Én pedig azért fizettem ki a buli költségeit, mert vendégül akartalak látni téged és a mi barátainkat egy kellemes vacsorára. Én is csakis rád gondoltam. – Akkor miért nem voltál hajlandó elfogadni a fülbevalót, ha én ezzel akartam kedveskedni neked? – Mert drága és felesleges. Mondtam, hogy egyetlen ajándékra vágyom tőled – tettem a kezem a mellkasára. – És ha nem tudnád, mi az, pont itt van a tenyerem alatt. – Az már a tiéd – suttogta. – Akkor mindenem megvan, ami csak kell. Lábujjhegyre emelkedtem, és megcsókoltam. Amikor végeztem a hajszárítással, és kiléptem a fürdőszobából, azt hittem, még a hálószobában találom Ryant, de nem volt ott. A

302

konyhában találtam rá; épp a hűtőben nézett szét. Még mindig egy szál törülközőt viselt. – Pizsamapartit tartunk? – ugrattam. Vajon ma is az egész napot az ágyban akarja tölteni? Elővettem két kávéscsészét, és mindkettőnknek öntöttem kávét. Ryan ártatlan mosollyal nézett rám. – Igazából nincs több tiszta ruhám. Használhatom a mosógépedet? Ryan beleborította a táskája teljes tartalmát a gépbe, az öltönyt leszámítva. Jellemző – eszébe se jutott, hogy szétválogassa a fehér és a sötét ruhákat. Ezek a pasik már csak ilyenek. Kihúztam mindent a dobból, és kettéválasztottam a kupacot. – Jó lenne, ha a többi ruhám is itt lenne, amit a szállodában hagytam; mindegyikre ráférne már a mosás. – Nem tudja valaki elhozni neked? – kérdeztem. Ryan elintézett három telefonhívást, és már meg is beszélte Jasonnel és a szállodával, hogy áthozza ide a holmiját. Jason vállalta, hogy ideszállítja a csomagjait, de csak pár óra múlva. Már vártam, hogy találkozzak Jasonnel, szerettem volna neki megköszönni, hogy rendbe rakta a parkolóhelyemet. Bementem a lomtárnak használt szobába, hogy keressek Ryannek valamit, amit felvehet; tudtam, hogy maradt még pár doboznyi ruha apámtól, amit még képtelen voltam elvinni a szeretetszolgálatnak. Ryan utánam jött – Találtam néhány melegítőt ebben a dobozban. Tiszta minden. Ryan megnézte a nadrág méretét, aztán belebújt. Apám kicsivel nagyobb darab volt Ryannél, de nem sokkal. Egy másik dobozban pár pamutpólót is találtam. Az egyik fekete pólót odadobtam Ryannek. – Ez mind az apukádé volt? Bólintottam, és arrébb tettem az egyik dobozt az ólomüvegeim mellől. Nem örültem volna, ha leesik, és összetör valamit. – Ugyanolyan puha, mint a kék póló, amit adtál. És pont jó rám! Ezektől a holmiktól mind meg akarsz szabadulni? – Arra gondoltam, hogy eladományozom őket. Nyugodtan vegyél ki bármit belőle.

303

– Biztos? Nem bánod? – Nem, nem bánom – mosolyogtam. Ryannel az oldalamon apám elvesztése sem fájt annyira. – Király. Az én ruháim úgyis folyton eltűnnek a szállodából. Kíváncsi vagyok, Jason talál-e még valamit egyáltalán. Felnevettem. – Erről már hallottam. Valaki eladogatja a cuccodat az interneten, mi? Ryan rám vigyorgott. – Ezért nem foglalkozom azzal, hogy drága cuccokat vegyek magamnak. Akárhányszor megszállok valahol, a ruháim mindig eltűnnek. Összeállított egy kis kupac ruhát, amit meg akart tartani magának. Meglepett, hogy nem ódzkodik a használt ruhától. Akármilyen híres volt is, nem voltak sztárallűrjei. Ezt is imádtam benne. Amíg a pólós dobozban kutatott, végiglapoztam az egyik ólomüveggel foglalkozó könyvemet. Arra gondoltam, hogy ha már meghívott az anyukája születésnapi ünnepségére, készíthetnék neki valami ajándékot. Nem akartam üres kézzel menni. – Anyukád szereti az ólomüveget? Találtam egy szép képkeretet, amit szívesen elkészítettem volna neki. – Ja, biztos. Ryan ki se látszott az újabb hatalmas dobozból. – Sirály! Thermopólók. Figyeld, ezen még az árcédula is rajta van. – Rádobta a pólót a kupac tetejére. – Miért kérdezed? – Arra gondoltam, készítenék neki valamit a szülinapjára. Szerinted ez tetszene neki? – mutattam felé a képet. – Nagyon szép. De igazán nem kell. Már vettem neki ajándékot. Az lehetne kettőnk közös ajándéka. A szívem megint nagyot dobbant, amikor „kettőnkről” beszélt. – Köszönöm, de az a te ajándékod. Arra gondoltam, hogy szeretnék valami személyesebb meglepetést is adni neki. Kiválasztottam egy darab mintázott felületű, tiszta üveget, és a fény felé tartottam.

304

Leültem az asztal mellé a mintával a kezemben, és keresgélni kezdtem a különböző méretű szögletes formák között, amikre szükségem lesz, miközben Ryan még mindig a dobozokban kutatott újabb darabok után. Fogtam az üvegvágómat, és elkezdtem kivágni az üveget a felrajzolt vonalak mentén. – Ez de jó! Megpróbálhatom? – kérdezte tétován, de hallottam a hangján, hogy nagyon szeretné. Nem tudtam elfojtani egy mosolyt. Eddig egyetlen barátom sem mutatott egy szemernyi érdeklődést sem a hobbim iránt – ebben is Ryan volt az első. – Persze! Foglalj helyet. A kezét az üvegvágóra helyeztem, és addig irányítottam az ujjait, amíg rá nem érzett, pontosan mekkora nyomást kell kifejtenie. – Hogy csinálom? – kérdezte a mozdulatra koncentrálva. – Nagyszerűen! Egy kicsit vágd még a vonalon túl, hogy átfedjék egymást az élek; így szebben fog törni. – Remek munka, Mr. Christensen – dicsértem meg a végén. – A következő lépés a csiszolás. – Úú... a csiszolás – ismételte mély, szexi hangon. – Ez olyasmi lehet, mint amit tegnap éjjel csináltál velem. – Talán ha szépen megkérsz, megint megteszem majd ma este is – rántottam meg kissé melegítőnadrágja elejét. – Te vagy a legkedvencebb emberem az egész világon. Tudod, ugye? – Tessék, vedd fel a védőszemüveget – nevettem. – Mindenfelé üvegszilánkok fognak repkedni, úgyhogy vigyáznod kell a szemedre. – Tisztára, mint a gimis technikaóra – kuncogott, és feltette a fejére a nem túl csábos szemüveget. Bekapcsoltam a csiszológépet, és ezúttal Ryan a hátam mögött maradt, úgy tette a kezét az enyémre, és addig csúsztattuk körbe mindegyik darabot a korong körül, amíg teljesen sima nem lett a széle. Igyekeztem minden figyelmemet a kezemben tartott üveg éles peremének elsimítására fordítani, de az nem könnyítette meg a dolgomat, hogy Ryan ajka majdnem a fülemhez ért. Lecsiszoltam néhány darabot, aztán megálltam. – Szeretnéd te is megpróbálni?

305

– Rám mered bízni a szerszámgépeidet? – Csiszolni vagy fóliázni szeretnél inkább? – mutattam rá a szerszámokra. – Választhatsz. – Férfi! – verte a mellkasát Ryan. – Férfi kezeli szerszámgépet. Férfi iszik előbb még egy kávét – kapcsolta le a gépet. – Nő is akar még kávét? – Nő ad férfinak reggelit – nevettem, és meghúztam nadrágja hátulját, szabaddá téve csupasz fenekét. Miután összedobtam magunknak pár falatot, beleharaptam a szendvicsembe, és elnéztem Ryant a csiszológép mellett. – Jól szórakozol? – kérdeztem. Ryan visszanézett, és elmosolyodott. – Aha, tök jól. Ez király. Nekem találták ki! Amikor már mindegyik darab körbe volt fóliázva, kiraktam a mintát, és a kezébe adtam a forrasztóvizet. – Forrasztottál már korábban? – kérdeztem. – Igen, de nem így – intett fejével a munkám felé. – Nézd csak, így csináld. – Megmutattam, mit kérek tőle. Lassan összeforrasztottam a darabokat. – Tessék, próbáld meg. Átadtam Ryannek a helyem. Meglepően szépen dolgozott. Két óra elteltével a műalkotásunk készen állt. Ryan a fény felé tartotta a keretet. – Anya imádni fogja! Bementem a hálószobába, hogy magamra vegyek valamit, mert most már minden percben megérkezhetett Jason Ryan csomagjaival, én pedig még elég lengén voltam öltözve. Felvettem egy farmert és még egy pólót, aztán visszatértem a nappaliba. Ryan a falhoz támaszkodott az utcai ablak mellett a kávéjával a kezében, és az utcát nézte. Arca újra gondterhelt volt. Mellé léptem, hogy lássam, mit néz, de mellkasával elállta az utat. – Inkább ne – morogta. – Semmi értelme, hogy mindketten felidegesítsük magunkat. Kérdő tekintettel néztem rá. Ryan összeszorította a száját, aztán egyetlen szót mondott. – Rajongók. – Mennyi?

306

– Sok. Szabad kezét a kezembe fogtam. – Gyere, csinálok neked ebédet. Bevezettem Ryant a konyhába. Készítettem szendvicseket, és csendben leültünk a kis faasztal mellé. Tudtam, hogy a gondolatait teljesen lefoglalja a kinti tömeg. Az érzelmei mindig kiültek az arcára. Alig evett. – Miért zavarnak annyira a rajongóid? – dörzsöltem meg a keze fejét. Ryan rosszkedvűen elfordította a fejét. Majdnem egy teljes percen át csak rázta a fejét sóhajtozva, és a homlokát dörzsölgette. Végül a szemembe nézett. – Félek tőlük – suttogta. Megszorítottam a kezét. – Rettegek, hogy egyszer csak valamelyik túl messzire megy. Néhányan közülük tényleg eszelősnek tűnnek. Sikoltoznak... azt mondják, szeretnek. – Lenézett a tányérjára, és felsóhajtott. – Hogy mondhatnak ilyet egyáltalán? Letettem a csészémet az asztalra. Szerettem volna, ha végre egyszer mindent kiad magából, és csakis rá akartam figyelni – Oké, játszottam egy hülye filmben. Na, és akkor mi van? Több ezer színész játszik egy csomó filmben minden rohadt nap. Egyszerű ember vagyok, mint bármelyik másik pasas. Elhallgatott, és megvakarta a szemöldökét. – Akárhová megyek, követnek mindenhová. Akármit teszek, a legapróbb részletekig kielemzik. És még ezt is el kell viselnem? – intett az utca felé. – Mégis mit várnak? Hogy lemegyek, és kiválasztok valakit a tömegből? „Jöjjön a negyvennyolcas szám”? Ezek a nők tényleg azt hiszik, hogy ha elég sokáig szobroznak a járdán, talán randira hívom őket? Olyan sokszor kellett mobilszámot váltanom, hogy már nem is számolom. Ezek a lányok mindenhol üzeneteket és leveleket hagynak; az autómon, a szálloda lépcsőjén, a te autódon... mindenhol. De minek? Talán Mindy vagy Cindy azt gondolja, hogy ha leírja egy fecnire, hogy ő az ideális nő számomra, akkor felhívom? Mi ütött ezekbe? Láttad, mennyi üzenetet szórtak a kocsidra tegnap. Tegyük fel, volt ott negyven üzenet. Ami azt jelenti,

307

hogy létezik legalább negyven olyan nő, aki elhiteti magával, hogy szívhez szóló levele olvastán azonnal meg akarok majd ismerkedni vele. Ryannek megremegett az ajka, ahogy eszébe jutott még valami. – Negyven... és még több ezer másik; láttad, hogy lazán utánam nyúltak, megérintettek, el akarták tépni a ruhámat. Bármelyik képes lenne rá, hogy... – dohogott Ryan. A másik kezét az enyémre fektette. – De a legjobban attól félek, hogy most téged is bevontalak ebbe az őrületbe. Most már a te ablakodra is köveket dobálnak... Ha bármi történne veled, sosem bocsátanám meg magamnak. – Az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja. Szorosan lehunyta a szemét, és szipogva lehajtotta a fejét. Felpattantam, és átöleltem a vállát. Ő a derekam köré fonta a karját, és az ölébe húzott. A fejét a mellemre vontam, és hagytam, hogy utat engedjen a fájdalomnak. A könnycseppjei a pólómat áztatták. El tudtam képzelni, milyen régóta tartogatja mindezt magában. Hány hónapon keresztül szenvedett némán, mindenkitől rejtegetve a gyötrelmeit, még előttem is. Nem akarta, hogy bárki észrevegye, milyen sebezhetővé tették a rajongói. Finoman megdörzsöltem a nyakát és a vállát, és újra és újra homlokon csókoltam. Az volt az egyetlen vágyam, hogy megnyugtathassam, és levehessem a válláról a terhet. – Nincs semmi baj – suttogtam. – Én itt vagyok veled. Soha nem fogom hagyni, hogy bántsanak. Az ujjai a bőrömbe fúródtak, ahogy markában gombócba gyűrte a pólóm elejét; végre utat engedett a feszültségnek. Gyötrődése láttán, az én arcomon is végigfolytak a könnyek. Megcsókoltam a feje búbját, és még szorosabban magamhoz öleltem. Egymásba kapaszkodva sírtunk a félelemtől és az aggodalomtól. Ebben a pillanatban újabb kötelék szövődött közöttünk, olyan kapcsolat, aminek alapja az érzelmi támasz és a bizalom. Ryan felnézett rám; szeme még vörös és duzzadt volt a sírástól, és nyomot hagyott rajta a szomorúság. Gyengéden végighúztam két

308

hüvelykujjam a szeme alatt, hogy letöröljem az utolsó könnycseppeket. Lágyan megcsókoltam. – Taryn Mitchell – szólt a szemembe nézve. – Szeretlek. Teljes szívemből. Úgy éreztem, minden vér kiszalad a testemből, és a szívembe áramlik. Mióta vártam már, hogy egy férfi ezt a szót mondja nekem, méghozzá őszintén, és most végre annak az embernek a szájából hallottam, akitől leginkább vágytam rá. Hosszan a szemébe néztem, és kimondtam, ami amit a szívem diktált. Olyan könnyű volt és természetes, akár a levegővétel. – Én is szeretlek. Mindennél jobban.

309

17 FE J E ZE T

Költözés MÉG AKKOR IS MOSOLYOGTAM, AMIKOR letrappoltam a lépcsőn, hogy beengedjem Jasont. Ryan a pub belsejébe húzódott, nehogy lefényképezzék, amíg kinyitottam a bejárati ajtót. Mielőtt ott hagytam a bárpult sarkánál állva, még egyszer megcsókoltam. Már több mint egy óra eltelt azóta, hogy Ryan kimondta azt a szócskát, amitől dalra fakadt a szívem, és még mindig ragyogtam. Nem érdekelt, hogy nézek ki a széles vigyorral az arcomon; teljesen, százötven százalékig betöltött a szerelem. Jasont teljesen körülvették, amíg az ajtó előtt várakozott. Vele volt egy barátja is – egy másik fiú, aki fésületlen barna loboncából és pattanásos arcából ítélve kamaszkora vége felé járhatott. – Szia, Jason – köszönt neki Ryan is. A fiú vállán ruhatartó zsák lógott, és hatalmas bőröndöt gurított maga mögött. Barátja sporttáskát cipelt a vállán, és egy jókora dobozt egyensúlyozott a kezében. – Szevasz, Ry – felelt Jason, miközben félregurította a bőröndöt, és megrázta Ryan kezét. – Ő a barátom, Shawn. – Fiúk, bemutatom a barátnőmet, Tarynt – szólt büszkén Ryan, és átkarolta a vállamat. Felcipeltük Ryan holmiját a lépcsőn. Ryan az ágyra tette a nagy bőröndöt, és kicipzározta. A ruhái rendezetlenül egymás hegyérehátára voltak hajigálva. Észrevettem, hogy a bőrönd céduláján nem

Ryan neve áll, hanem a „Shell-B Enterprises” felirat és egy Los Angeles-i cím. Ryan a legtöbb cuccot azonnal átvitte a mosókonyhába, aztán csatlakozott a két fiúhoz, akik azóta kényelmesen elfeküdtek a nappaliban. Pár másodperc múlva Ryan visszajött a hálószobába. – Adok nekik egy kis pénzt – szólt. Visszatette a pénztárcáját az éjjeli-szekrényre, és gyorsan megcsókolt. – Várj csak – kiáltottam, mielőtt túl messzire jutott volna. – Megvettem azt az új videojátékot, ha esetleg játszanátok egyet a fiúkkal. Ott van abban a nagy fiókban a tévé alatt. Van egy focis és egy nindzsás játék is. Ryan arca felderült. Kihúztam a sporttáskája cipzárját, és kiborítottam a táska tartalmát a hálószoba padlójára. Egy pillanatra megdermedtem, amikor megláttam egy óvszeres csomagot és egy üres óvszeres tasakot a cuccai között. Felemeltem az üres tasakot – a belseje száraz volt. Hét tasak még érintetlen volt. Végiggondoltam mindazt, amit tudok. Először is egyszer lefeküdt Francescával, de az már több mint egy éve történt. Másodszor, állítólag viszonya volt egy kezdő színésznővel, akit még Pittsburghből ismert, de az még a Francesca-féle affér előtt volt. Harmadszor, az utolsó barátnője, akiről tudunk, nyáron dobta őt, és végül negyedszer, Kelly állítása szerint Ryan éppen az ellentéte mindannak, amivel Suzanne megvádolta. Ryan egyszer azt mondta, hogy már hónapok óta nem történ semmi. De mégis mi nem történt? Szex? Randi? Próbáltam visszaemlékezni, mit is válaszolt a kérdésemre, amikor horgásztunk – hogy van-e valakije. Azt mondta, nincs, és a ki nem mondott kérdésemre válaszolva még hozzátette, hogy – hónapok óta. Már csak egyetlen kérdésem maradt: ki volt a használt óvszer szerencsés nyertese? A bőröndje teteje még kidomborodott, úgyhogy kicipzároztam, és kirámoltam a tartalmát. Akadt ott összegyűrt beszállókártya és poggyászcímke, aztán használt szalvéták és üres rágópapírok.

311

Hébe-hóba egy-egy koszos zokni. Becsúsztattam a kezem a széles zsebbe, hogy ellenőrizzem, nem maradt-e bent valami, és ujjaim valami kemény tárgyba ütköztek. A kezemben egy szokványos üdvözlőkártyát tartottam, a közepén „Hiányzol” felirat állt a lemenő napot ábrázoló kép előtt. Kinyitottam a lapot; odabent Ryan fotóját találtam, amint egy nőhöz simul, akiben azonnal felismertem Lauren Delaney színésznőt. Hosszú, selymes barna haj, gyönyörű arc és alak – összerándultam a gondolattól, hogy Ryan valaha ezzel a nővel járt. A másik oldalon kézzel írt üzenet állt:

Szerete ttel küld öm ezt a kis emlék eztetőt , hogy bárm ikor eszedbe juth assak, amíg táv ol vagyunk egymástól. Lauren Bedugtam a kezem a nagy zsebbe, hátha megtalálom a borítékot is, de a zseb üres volt. Megfordítottam a képet, és máris megkaptam a választ a kérdésemre: február 9-e. Magamban felnevettem a sors iróniáján: nagyjából ekkortájt bukott le Thomas azzal a csajjal az ágyban. Gyorsan visszadugtam az üdvözlőlapot és a képet a bőrönd zsebébe, és belegyűrtem az utazásokról maradt fecniket is. Bár hallottam Ryan és a fiúk hangját a nappaliból, a legkevésbé sem szerettem volna, ha meglátja, hogy a holmija között turkálok. Fogtam az óvszereket, és azokat is visszadobtam az üres sporttáskába. Erről eszembe jutott valami: Ryan egyetlen szeretkezésünknél sem törődött a védekezéssel. Meg sem próbált óvszert feltenni, egyetlen egyszer sem. Bár tudta, hogy fogamzásgátlót szedek, de így is volt némi kockázat a dologban. Korábban, más nőkkel nyilvánvalóan használt óvszert – velem miért nem? Én miért voltam más?

312

Szeretkezésünk mindig spontán és szabad volt, a fogamzásgátlás soha szóba sem került. Miért nem törődött egyikünk sem azzal, hogy teherbe esek-e? – Tar, hova mész? – kérdezte Ryan, amikor kinyitottam a lakás ajtaját. Ránéztem; a gondolataim még mindig a védekezés nélküli szeretkezéseink körül jártak. – Megnézem, jött-e már a posta – feleltem gyorsan. Ryan néhány ugrással mellettem termett. – Ugye nem akarsz kimenni? – mormolta alig hallhatóan. – Nem. A levélnyílás a bejárati ajtón van. Mindennap fél négykor jön a postás. – Huhh – sóhajtott Ryan. – Kérlek, ne lépj ki az ajtón, ha nem feltétlenül szükséges. Túl sok rajongó várakozik most odakint. Az ajtó előtt a szokásosnál nagyobb halom küldeményt találtam. A levelek tetején ott hevert néhány lap is, amire egyszerűen a Ryan Christensen nevet írták. Hitetlenkedve megráztam a fejem. Amikor visszatértem, Ryan egy pillanatra rám mosolygott, aztán újra elmerült a videojátékban. Jasonnel a nindzsás játékkal játszottak; mindketten vadul emelgették és rázták a joystickot. Elég viccesen néztek ki. – Hú, mintha edzésen lennék – nyögte Ryan. Átnéztem a postát: villanyszámla, két hitelkártya-ajánlat, egy új divat-magazin és néhány reklám, plusz Ryan rajongói üzenetei. Felemeltem a Ryannek címzett borítékokat, és meglengettem őket a levegőben. – Hát az mi? – kérdezte Ryan, miközben egy erőteljes karmozdulattal megölte a képernyőn fenyegetőző animált rosszfiút. – Ryan Christensen rajongói levelei – jelentettem be. – Ne hülyéskedj – morogta. – Csak dobd az egészet a kukába. Majd elemésztett a kíváncsiság, hogy megtudjam, vajon miket írnak neki a rajongói. – Felbonthatok egyet? Ryan vágott egy grimaszt.

313

– Mi a csudának? Tar, hidd el, jobb, ha nem akarod tudni. Csak dobd ki az egészet úgy, ahogy van. – Hangosan felnevetett. – Szép ütés, Jay! Úgy gondoltam, neki bizonyára tökmindegy, úgyhogy feltéptem a legfelső borítékot. A borítékban egy szívekkel telerajzolt üdvözlőlap lapult, és a lány, aki küldte, még a fényképét is nagy gonddal a lap mellé tette, a telefonszáma kíséretében. Ryannek igaza volt; ezek a nők nem normálisak. – Na, mit gondolsz, szívem? Ez a bolond lesz a nekem való? – nevetett Ryan, aki meglátta, hogy a lány képét nézem. – Talán. Nagyon elszántnak tűnik – ugrattam. – Megnézhetem? – nyúlt a képért Jason. – Öcsém, ezt a bigét figyeld! – Odaadta a képet Shawnnak. – Baszki! – csukladozott Shawn. – Igazi kétzsákos a csaj. Ryan nevetni kezdett. – Na, add csak ide. – Leállította a játékot, és kivette Shawn kezéből a képet. – Mi az, hogy kétzsákos? – kérdeztem. Jason annyira röhögött, hogy válaszolni se tudott. – A kétzsákos csaj olyan ronda, hogy mindkettőtöknek zsákot kell húzni a fejére. Így ha a csaj zsákja leesik dugás közben, nem vakulsz meg a látványtól – magyarázta Shawn. – Van több kép is? – kérdezte Jason. Kivettem a borítékokat a szemetesből, és egyesével felbontottam őket. Az üzenetekkel nem foglalkoztam; csak a képekre mentem. Összesen négy fényképet találtam. Az egyik rajongó nagylelkűen a melleit is megmutatta. Mindegyik fotót odaadtam a fiúknak. Belenéztem az utolsó borítékba, hogy biztosan egyetlen kincset se hagyjak ki, és láttam, hogy ebben az esetben az üdvözlőlap belsejébe van ragasztva a lány fényképe. Úristen. Elállt a lélegzetem, amikor kihúztam a teljes lapot a borítékból. Ott volt előttem a göndör hajú, hézagos fogazató őrült. A lapot elborították Ryan fénylő portréi, amiket a lány szemmel láthatóan több különböző magazinból vágott ki. Néhány képen a férfié mellé a saját arcát is odaragasztotta Suzanne arca helyére. A

314

képek köré „Szeretlek” és „Szeretlek, Charles” feliratokat firkált. Angelnek nevezte magát. Kirázott a hideg, amikor elképzeltem, amint ez a tébolyult ember időt nem kímélve kivagdossa Ryan arcképeit, és egyesével a lapra ragasztgatja őket. Teljesen kiszáradt a torkom. Igyekeztem minél gyorsabban megszabadulni a laptól; remegő ujjakkal a szemetesbe dobtam, aztán szaladtam a fürdőszobába kezet mosni. Rám tört a félelem és a pánik; ez már túlment a csodálaton, és ez az eszelős némber itt állt a kapum előtt. Enyhén remegve hajtogatni kezdtem a szárítóból kivett ruhákat. Most már értettem, mitől félt annyira Ryan. Engem is elfogott a rettegés. Miközben Ryan tiszta ruháit az ágyra tettem, egyre kavarogtak a gondolataim. Hogy merik, azok ott mind, ezt tenni vele... velünk! Fogtam a mobilomat, és az utcai ablakhoz léptem. Olyan sokan gyűltek össze a járdán, mintha hetivásár lenne az utcánkban. – Halló, Taryn Mitchell vagyok. A Déli Negyedik utca 114-ből beszélek, a Mitchell’s Pubból. Szeretném bejelenteni, hogy az utcában hatalmas tömeg akadályozza a közlekedést. Az üzletem előtt is nagyon sokan állnak. Szeretném, ha távozásra szólítanák fel őket. Köszönöm. Ryan magában kuncogott. – Semmi értelme a rendőrséget hívni, de persze ha ettől jobban érzed magad, már megérte. – És ha hozatnánk magasnyomású tűzoltófecskendőt? – motyogtam, kikukucskálva a roló mögül. – Hozhatok bűzbombát – ajánlkozott Jason. Ryan rágrimaszolt. – Nem, komolyan mondom. A trükkmesterek lakókocsija tele van király cuccokkal. Most, hogy Jason szóba hozta a forgatási helyszínt, eszembe jutott, hogy még valakinek telefonálnom kell. Felhívtam Coryt. Egyrészt kellett valaki, aki helyettesít, amíg Ryan szülei nálunk vannak, másrész az utóbbi események fényében megnyugtató volt a tudat, hogy még egy férfi dolgozik a bárban. – Na, szevasz tesó – szólt Jason kifele menet, és belecsapott Ryan tenyerébe.

315

Lekísértem őket a lépcsőn, hogy újra kikapcsoljam a riasztót. – Jason, nagyon köszönöm a segítséget. Hálás vagyok érte. – Nincs mit – mosolygott vissza Jason. – Örülök, hogy minden okés vele – intett a fejével Ryan felé. Amikor a fiúk elmentek, láttam, hogy néhány rendőr arrébb tereli az embereket. Örültem, hogy a rendőrök az út túloldalán parkoló furgonokat is elküldték. A kocsik a fizető parkolóban álltak; de sajnos este hat után díjtalan volt a parkolás. Visszatértem a ruhák rendezéséhez; Ryan is segített összehajtogatni néhány darabot. Azokat a pólókat, amiket kiválasztott a dobozokból, most áttettem a mosógépből a szárítógépbe. – Taryn, beszélnünk kell – szólt Ryan, és visszavezetett a hálószobába. Fogalmam sem volt, miről akar velem beszélni. Leültetett az ágyra. – Azon gondolkoztam, mit gondolsz arról, hogy itt vagyok. Ezek követnek, bárhová is megyek – intett fejével a nappali felé. – Aggódom, hogy gondot okozok neked, és hát az üzletnek is. Vállat vontam. Az ő biztonságáért jobban aggódtam, mint az enyém miatt. – Ryan, én örülök neki, ha itt vagy. Azt hiszem, kicsit túlreagáltam a dolgot, amikor láttam, hogy terrorizálnak a rajongóid. Dühös lettem. Amíg itt vagy, legalább megvédhetlek. Hogy őszinte legyek, imádom, ahogy átölelsz éjszaka, és hogy melletted ébredek reggel. Végül is nem ez a lényeg?... hogy akik szeretik egymást, együtt legyenek? Ryan a kezébe fogta a kezem, és elmosolyodott. – De igen. De sajnos a rajongók és a lesifotósok sem akarnak kimaradni a buliból – emlékeztetett. – Tudom, de nem érdekel. Te viszont érdekelsz – néztem egyenesen a szemébe. – Hmm – dorombolt válaszul Ryan. – Szóval neked jó így? – Igen – bólintottam mosolyogva. Ryan nagy levegőt vett.

316

– És ahhoz mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ezután is itt szeretnék maradni? Esetleg akár minden éjjel? Nagyot nyeltem, boldogság öntötte el a szívemet, gondolkozni is alig tudtam. – Micsoda? – leheltem. – Azt mondod, hogy hozzám akarsz költözni? A kérdés annyira meglepett, hogy csak suttogni tudtam. – Hát, csak arra gondoltam, hogy munka után inkább idejönnék vissza, mint a szállodába. Amúgy is itt szeretek lenni. Mit gondolsz? – kérdezte tétován, az alsó ajkát harapdálva. Nagy levegőt vettem, és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Szabad neki egyáltalán ilyesmit tenni, amíg szerződés alatt áll? Ezt meg kellett kérdeznem. – Azt gondolom, hogy... Ekkor az éjjeliszekrényen megcsörrent Ryan mobilja. – A francba, szavadat ne felejtsd! – Ránézett a kijelzőre, és felvette a telefont. – Szia, David. Remekül. Igen, van egy percem. – Ryan eltakarta kezével a telefont. – A menedzserem – suttogta. Arcán a ragyogó mosoly egy pillanat alatt rosszkedvű fintornak adta át a helyét. – Nem, nem költöztem ki a szállodából. Nem tudom, miért hívtak téged. Csak összeszedettem a holmimat, hogy kimoshassam a ruháimat, ennyi – sóhajtott. Néztem, ahogyan Ryan a homlokát dörzsölgeti. Kiment a hálószobából, de nem ment messzire; továbbra is tisztán hallottam minden szót. – Tarynnél vagyok – hallottam a beismerő szavakat. Úgy tűnt, a menedzser már tud rólam. – Vállalom a kockázatot. Tudod, David, most már egész egyszerűen leszarom. Teljesen kész vagyok attól, hogy bujkálnom kell, és minden kibaszott mozdulatomat lesik. Ryan most hangosan, ingerültebben beszélt. – Elegem van abból, hogy be vagyok zárva egy hotelszobába, mintha börtönben lennék. Elég volt! Már két éve ez megy. Megőrülök. Végre normális kapcsolatot akarok... Igen, azt hiszem, igazad van. Többé nem lehet magánéletem – morgott. – Jobb lett volna, ha valaki előre szól, hogy többé nemhogy magánéletem, de

317

egyáltalán semmilyen életem se lehet, mert az ezer százalék, hogy ilyen kitétel nem szerepelt egyik szerződésemben sem. Dermedten álltam, és hallgattam, ahogy az előszobában kiabál. A szívverésem felgyorsult, a kezem remegni kezdett, mert tudtam, hogy miattam védekezik. – Remek, ha így áll a helyzet, akkor tudasd a stúdióval, hogy majd magam gondoskodom a védelmemről. Tedd csak meg, mert többé nem vagyok hajlandó elzárva élni. Nem megy... jobb, ha megszokod a gondolatot. Kis szünet következett, majd Ryan felsóhajtott. – Miért? Hogy még több ruhám eltűnhessen rejtélyes körülmények között? Majd kimosom magamnak. Nem akarom, hogy idegenek érjenek a ruhámhoz; a hideg is kiráz tőle. – Biztos vagyok benne, hogy ő is tisztában van vele, mit vállal. A paparazzók már hetekkel ezelőtt rászálltak, már akkor, amikor még nem is volt nyilvános a kapcsolatunk... – Nem érdekel, mit mond a média. Egyetlen ember miatt aggódom, és egyetlen ember érdekel, az pedig Taryn... – Miattam ne aggódj. Ezután is rendesen fogok dolgozni. Az alakításomra egy szavuk sem lehet. – Ryan hangja dühös lett. – Láttam minden eddig felvett anyagot, teljesen jók. Kenneth egy rossz szót sem mondott rájuk; bízom benne, hogy a rendező először nekem szólna, ha gondja lenne velem!... – Viccelsz? Ha beszélgetni akarnak velem, bármikor jöhetnek. Nem, te figyelj ide, David. Úgy elhúzom a csíkot, mint a szél, amint valaki bele akar szólni az életembe. Azt hiszem, kényelmesen meg fogok élni az eddig félretett húszmillió dolláromból... – Itt én vagyok az, aki próbál profin viselkedni. A csajt nyilván feldühítette, hogy nem kopogtathat át bármikor a szobámba, hogy a lelkét ápolhassam. – Ha a harmadik rész bebukik, azt ajánlom, keressék a hibát a megfelelő helyen. Már bánom, hogy egyáltalán aláírtam ezt a projektet. Igen, tudom, David. Oké. Ledobtam a kimosott fehér ruhák kupacát az ágyra – legalább a látszata legyen meg, hogy nem szándékosan hallgattam ki a

318

beszélgetést. Ryan megállt az ajtóban, és keresztbe font karral az ajtófélfának támaszkodott. Nem szóltam semmit. Tudtam, hogy feszült. Azt hiszem, érezte, hogy én is az vagyok. Mi más lehettem volna? – Tudom, hogy hallottad a beszélgetést – szólt csendesen. – Gondot okozok neked – suttogtam bűntudatosan, és alig bírtam visszafojtani a könnyeimet. – Nem – rázta meg a fejét. – Csakis neked köszönhetem, hogy még nem bolondultam meg. – Ezt nehezen tudom elképzelni – feleltem komoran, és minden figyelmemet a ruhák szétválogatására összpontosítottam. Ryan mellém lépett, és kivette a zokniját görcsösen összeszorított ujjaim közül. – Szeretsz? – kérdezte nyomatékosan, átható tekintettel. Ujjával felemelte az államat. – Úgy értem, valóban szeretsz? – Igen! Igen, szeretlek – jelentettem ki egyenesen a szemébe nézve. – Teljes szívemből. Ryan arcán mosoly suhant át. – Tudod, hogy az életem a legkevésbé sem normális. Akkor megkérdezem még egyszer. Biztos, hogy neked nem gond, ha itt maradok veled? – Szabad ezt neked? – Félig-meddig azt vártam, nemmel válaszol. – Megengedik ezek? – Felnőtt ember vagyok. Azt teszem, amit akarok – dörzsölte meg a karomat. – Megszeged a szerződésedet – szóltam. Biztos valahol az apró betűs részben szerepelt ez a kitétel. – Nekik csak az a dolguk, hogy fizessenek, és gondoskodjanak a biztonságomról és a kényelmemről. Nem fogom hagyni, hogy kisajátítsanak. Taryn, én veled akarok lenni, ha te is akarsz engem. Igéző kék szemét egyenesen a lelkembe fúrta, úgy várta a választ. – Csinálok helyet a holmidnak – szóltam halkan. – Taryn, nem ezt kérdeztem. Ryan gyengéden elkapta a csuklómat. Ekkor erőt vett rajtam a bűntudat.

319

– Ryan, el sem tudod képzelni, mennyire szeretném, ha itt lennél velem. De azt is tudom, hogy megvan az oka, hogy miért rejtegetnek, és miért őriznek a szállodai szobádban. Félek, hogyha itt maradsz, akkor mindent kockára teszel, amit a stúdió eddig biztosított neked. Már így is épp elég nagy stresszben élsz miattam. – Miattad? Komolyan beszélsz? Miért mondogatod ezt folyton? Vállat vontam, és nem értettem, hogyhogy nem látja ő is ugyanolyan tisztán, mint én. – Összevesztél Suzanne-nal, és most már a menedzsereddel és a stúdióval is... arról nem is beszélve, mi mindent összeirkálnak majd a magazinok a kapcsolatunkról. Ezzel is meg fog még gyűlni a bajod. Nem akarom tönkretenni a karrieredet, Ryan. Ryan felnevetett ezen a képtelenségen. – Te nem okozol nekem semmiféle stresszt. A kapcsolatunkról megjelenő írások pedig a legkevésbé sem ártanak a karrieremnek, éppen ellenkezőleg, úgyhogy kérlek, ne gondolkozz így. Édesem, egyedül te vagy az, akinek köszönhetően nem ugrom le most azonnal a tetőről. A magasba emeltem a tekintetemet. – Ez az egész egy dekányit sem érdekel. Ha úgy alakul, majd felveszek külön biztonsági őröket. – Ryan vállat vont. – Akárhogy is, emiatt neked nem kell aggódnod. Meglepetten néztem rá. – Akármit is mondasz, fogok aggódni emiatt. Ami téged bánt, az engem is bánt. Ryan nagyot sóhajtott. – Taryn, azt hiszem, már látod, milyen nagy ára van annak, ha velem vagy. Már mondtam, hogy nehéz bármiféle kapcsolatot teremtenem, és most láthatod azt is, miért. Nagyon bízom benne, hogy nagyjából egy év múlva, amikor végzek a trilógiával, és más filmekbe kezdek, vége lesz ennek az egész bolondériának. De most ez van. Testőrök, titkok, hazugságok, bujkálás, őrült tempó... Mindez a munkámmal jár. Ez az életem. – Ryan megfogta a kezemet. – Az én őrült életem innentől fogva a te őrült életed is lesz. Már el is kezdődött. Akkor is szeretni fogsz, ha miattam a te életedbe is beköltözik a zűrzavar és az őrület?

320

Egy pillanatig sem haboztam. – Igen, nagyon is – suttogtam. – Na és te? Te is készen állsz? Akkor is szeretni fogsz, ha még jobban felfordul az életed? – Nagyon is. Ez nem is lehet kérdés – felelte széles mosollyal. Ryan meleg kezét végigsimította a nyakamon, magához húzott, és megcsókolt. MÁR MAJDNEM HÉT ÓRA VOLT, AMIKOR Pete felhívott, és közölte, hogy csak két házzal arrébb tudtak megállni, mert az utcán kissé nagy a jövésmenés. Ryannel a hátsó ajtónál vártuk a barátainkat. Nem akartam villanyt kapcsolni, nehogy a paparazzók idő előtt felfigyeljenek ránk. Ryan nagyon édes volt apám szürke flanelingében, amit a tiszta, fehér póló tetejére vett föl. Felhívta a testőrét, Mike-ot, és elintézte, hogy reggel jöjjenek érte. Boldog voltam, hogy biztosan velem fog maradni aznap éjjel. Az ajtónál vártam, hogy bekopogjanak, de jobb lett volna, ha gyorsabban cselekszem – abban a pillanatban, hogy megálltak az ajtó előtt, máris villogni kezdtek a fényképezőgépek. – Gyertek be gyorsan – intettem az ajtó mögé bújva. Feldühített, hogy a paparazzók bárkit lekapnak, aki csak belép a sörözőmbe. Kirázott a hideg, ha arra gondoltam, mi lesz holnap, amikor meg kell nyitnom a kaput a nagyközönség előtt. Pete három pizzásdobozt egyensúlyozott maga előtt. – Baszki, hova dugtad az elnököt? – kiáltotta. Felkapcsoltam a lámpát, és Pete biccentett Ryan felé, aki a pulthoz támaszkodott. – Jé, szia, Ryan – dörrent rá Pete. – Nem láttad itt valahol az elnököt? – Itt a zsebemben akad néhány elnök, de másról nem tudok – rázta meg Pete kezét Ryan. – Állítólag maga Brad Pitt érkezett látogatóba – viccelődött Marie is a helyiségbe lépve. – Ja, csak te vagy az, Ryan. Valaki szóljon már nekik, hogy Brad nincs itt. A francba.

321

– Én is örülök, hogy látlak, Marie – fogta meg Marie vállát Ryan, és úgy tett, mintha meg akarná fojtani. – Gary, de jó, hogy látlak – rázott kezet Garyvel Ryan. – Szevasz, Ryan. Ma este a gatyádat is el fogom nyerni, ugye tudod? – ugratta Gary. Tammy az egyik karjával átölelt; a másikban süteményestálat tartott. Ryannek is kijárt egy félkarú ölelés. – Kipróbáltam egy újfajta sütit, szeretném, ha mindenki megkóstolná. Pete letette a pizzákat a kerek asztalra. A termet betöltötte az olvadó mozzarella és a paradicsomszósz illata, és egyszerre mindenki nagyon éhes lett. Csapoltam egy kancsó sört, és mindannyian elfoglaltuk megszokott helyünket az asztalnál, hogy hozzálássunk a lakomához. Ryan kivett egy szeletet, aztán felállt. – Pete, válthatunk egy szót? – Fejével intett Pete felé, hogy kövesse, és mindketten eltűntek a konyhában. Kíváncsi voltam, miről lehet szó. – Taryn, nagyon sokan vannak odakint – biccentett Marie az ajtó irányába. Hátranézett, Ryant keresve a tekintetével. – Mióta állnak azok ott? – Tegnap óta. Ryannel elmentünk Calhez és Kellyhez vacsorára. A rajongói még a kocsimat is elborították a szerelmesleveleikkel. – Hogy bírja ezt elviselni? – kérdezte Tammy, és összerázkódott. – Nehezen. Azok a lányok nem épeszűek. Egyikük még a karját is megfogta, miközben az autómhoz sprinteltünk. Még örültem is, hogy ott vannak a fotósok; ők legalább körbevettek minket, és elzárták tőlünk a lányokat. – Tudom, láttam a képeket – suttogta Marie. – Tar, tele van veletek az egész rohadt internet. Csak keress rá a nevére, és egyből a tegnapi képek jönnek fel. Egyébként szuperül nézel ki rajtuk. Nagyon jól állt az a szürke kötött ruha a bőrkabátoddal és a fekete csizmáddal. Egy pillanatra minden elsötétült előttem. Majd elájultam a tudattól, hogy a képem tényleg fenn van az interneten, és a nevem most már örökké összekapcsolódik Ryan Christensen nevével.

322

Ryan és Pete kiléptek a konyhából; mindketten nevettek valamin, de Pete mintha kissé gondterheltnek tűnt volna. Ryanre sandítottam, és kérdő pillantást vetettem rá. Hozzám hajolt, és halkan a fülembe súgott. – Adtam Pete-nek pár dollárt a farostlemezekre, és kifizettem a pizzát. Azonkívül megköszöntem neki, hogy ilyen jó barát, és hogy olyan sokat segített. Megszorítottam a lábát. Ryan tényleg jó ember volt. Miután befejeztük az evést, belekezdtünk a szokásos pókerjátszmába. – Hogy megy az üzlet, Tammy? – kérdezte gyanúsan könnyed hangon Ryan, és bedobta a kártyáit az asztal közepére. – Jól! Bár az igaz, hogy nehéz tartani a tempót, ha minden ételt a saját konyhájában készít el az ember. Remélhetőleg hamarosan felvehetek néhány embert, és akkor keresünk majd magunknak üzlethelyiséget valahol. – Mi lenne, ha kölcsönadnád Tammynek a konyhádat, Tar? – javasolta Ryan. – Olyan nagy ez a konyha, és nem is használod. Eszembe jutott az a sok beszélgetés, amit Pete-tel ebben a témában már lefolytattunk, és az is, miért nem vezetett egyik sem eredményre. Amúgy is volt annyi eszem, hogy észrevegyem a csapdát. Ellentámadásba lendültem. – Már gondoltam erre, Ryan, de a konyha a jelenlegi állapotában nem alkalmas főzésre és sütésre. Új gázcsöveket kéne bevezetni, és minden készüléket cserélni kéne. Még a rézcsövek helyére is újakat kéne tenni. Költséges mulatság lenne. Ezért nem szolgálunk fel ételt a bárban. – Azért gondold csak át, és számold ki, mennyibe kerülne – szólt Ryan. Megráztam a fejem. Vajon miért firtatja a dolgot? Szerettem volna már témát váltani. – Mi az? – kérdezte. Hozzá hajoltam, és a fülébe suttogtam. – Kérlek, hagyd. Nem megy. Így is hatalmas kölcsönt vettem fel a biliárdterem, a színpad és a hangrendszer felújítására. A konyhát már nem tudom bevállalni.

323

– Biztosan ki tudunk találni valamit – felelte. – Mégis mit? – kérdeztem. Ryan finoman a lábamba rúgott, és megvakarta az orrát. Néhány körrel később siralmasan álltam a pókerben. Ma este nem nekem állt a zászló; valahogy nem tudtam olvasni a többiek testbeszédéből. Ryan minden alkalommal ördögi mosollyal söpörte be a zsetonjaimat. – Még néhány ilyen leosztás, és fel kell tenned a ruháidat is – javasolta kaján mosollyal, és a lábamba rúgott. – A vetkőzős pókerhez még nem vagyok elég részeg – morogtam. Ryan azonnal kihúzta magát, és felkiáltott. – Hol a tequila? – Lassan a testtel! Még van pár zsetonom – szóltam. – Ja, ja, de már nem sokáig – ugratott. – De csak kérj tőlem nyugodtan. Bármikor kölcsönadok néhány zsetont. Akár szívességnek is nevezhetjük. Rávigyorogtam. – És ha már szívességekről beszélünk... – folytatta Ryan, az egész társasághoz intézve szavait. – Szeretnék mindannyiótoktól kérni valamit. Ryan végignézett a barátaimon. – A szüleim csütörtökön érkeznek a városba, és hétfőig maradnak. Szeretnénk elvinni őket vacsorázni, és a lehető legtöbb időt együtt tölteni velük. – Kedvesen rám mosolygott. – Nagyon örülnék, ha az egész hétvégére elrabolhatnám Tarynt. Mit gondoltok, fiúk-lányok, meg tudnátok oldani egy pár napot nélküle? Ingerülten az asztalra meredtem. Nem igaz, hogy képes volt megtenni. Még csak esélyt sem adott nekem. Gondolom, attól tartott, hogy elmismásolom a dolgot. – Hát persze! – vágta rá azonnal Marie. Marie beszédes arccal nézett rám. Szinte hallottam az „Úristen” és „azt a rohadt” felkiáltásokat, amiket éles, izgatott sikkantások követnek. Nagy esemény volt ez – a csodálatos Ryan Christensen be akar mutatni engem a szüleinek.

324

És azt még el sem mondtam neki, hogy Ryan tulajdonképpen hozzám költözött. Már előre hallottam magamban a bejelentést követő újabb sikongatást. Komoly kétségeim voltak afelől, hogy le tudják-e nélkülem vezényelni az egész halloween-hétvégét. A halloween mindig nagy esemény volt a Mitchell’s Pub életében, és engem mardosott a bűntudat, hogy magukra hagyom őket. Péntekre és szombatra is előjegyeztem egy-egy zenekart. A héten Cory is mindennap jön majd. Marie-re néztem, és felsóhajtottam. Marie mosolyogva rám kacsintott. – Én is szívesen besegítek – tette hozzá Tammy, aki maga is izgatottan vigyorgott rám. – Gyerekek, egészen biztosak vagytok benne? Annyira szégyellem magam... – kezdtem mentegetőzni, de Marie leintett. – Taryn! Semmi gond! Megoldjuk. Pete majd számolja a vendégeket. Csak arra kell figyelnünk, hogy ne legyen túl nagy tömeg, és kész – nyugtatott meg. – Na és kitehetnénk egy táblát is az ablakra, amire felírjuk, hogy ő elutazott a hétvégére, úgyhogy nem érdemes itt keresni – mutatott Ryanre. – Nyugodtan – kacsintott Ryan. Pete megköszörülte a torkát. – Khm, ennyi jó hír után mi is szeretnénk bejelenteni valamit Tammyvel. Érdekes módon nem voltam meglepve. Éreztem, hogy valami van a levegőben. Pete és Tammy egész éjjel szerelmesen nézték egymást, mintha sötét titkot őriznének. – Tammy és én hivatalosan is kitűztük az esküvőnk időpontját. – Szeptember negyedikén, szombaton fogunk összeházasodni – áradozott Tammy Pete szemébe nézve. Feltűnt, hogy Ryan fészkelődik a székén. Hangos szusszanással fújta ki a levegőt, de szája sarkában kis félmosoly jelent meg. Vajon melyik szó volt rá ilyen nagy hatással? Talán az „összeházasodni” vagy az „esküvő” volt az?

325

18. FE J E ZE T

Hírek KINYÚJTOTTAM A KEZEM, ÉS RÁCSAPTAM a szundigombra. Ilyen korai órán igazán szentségtörés volt felkelni, de Ryant szólította a kötelesség – várta a zuhany és a mindennapi sztárrobot. – Csak még tíz percet – dörmögte, és a hátamba fúrta a fejét. Becsuktam a szemem, és azonnal visszaaludtam, de ébresztőórám könyörtelenül felzümmögött újra. – Édesem, fél hat van. Az autó mindjárt itt lesz érted. Megdörzsöltem a hátát, hogy felébresszem. – Mmm – nyögte. – Ez nagyon jó. Végül megszólalt a mobilja, úgyhogy muszáj volt kinyújtania a kezét. – Jó reggelt, Mike. Igen, ébren vagyok. Ryan kikászálódott az ágyból, megdörzsölte a szemét, és kinézett az ablakon. – Úgy látom, üres a hátsó utca. Akkor mindjárt találkozunk. Magamban mosolyogtam, miközben elkészítettem a kávéját. Annyira szerelmes voltam abba a férfiba, aki mellettem ébredt, és most éppen zuhanyzik, hogy felkészüljön a mai napra. Eszembe jutott, mennyire más volt minden, amikor először töltötte nálam az éjszakát. Emlékszem, két érzés viaskodott bennem: nem akartam, hogy újra összetörjön a szívem, de eközben égett bennem a vágy, hogy újra szeressek.

– Ma huszonnégy órázom. Hívlak, ha végeztem – szólt boldogan, miközben megtörülközött. – Te mit tervezel mára? – Először be kell tennem a pénzt a bankba, aztán bevásárolok. Alig maradt kávé, és ennivaló se nagyon van már. – Ha mész a boltba, vennél nekem is pár dolgot? Jó lenne egy olyan tusfürdő, aminek nincs gyümölcsillata – szagolta meg a bőrét a karján. – Választasz nekem valamit? Ja és mindig legyen nálad a mobilod, biztos, ami biztos. A konyhában felírt pár dolgot egy cetlire. – Adok rá pénzt, összesen ennyi készpénz maradt nálam, Gary mindent elnyert tőlem tegnap. Kivett a zsebéből néhány összegyűrt papírpénzt, és az asztalra tette. – Tessék. Lementünk a hátsó ajtóhoz, hogy megvárjuk a sofőrjét. Beütöttem a kódot, hogy kikapcsoljam a riasztót. – 283091 a kód, aztán ezt a gombot kell megnyomni. Ryan utánam mondta a számot. – Majd még gyakorlom; nem biztos, hogy elsőre meg tudom jegyezni. – A születésnapom fordított sorrendben... emlékszel? Nyolcvankettő, március tizenkilenc. Legalább az évet jegyezd meg – böktem oldalba. – Tudom, mikor van a születésnapod – búgta tréfásan. – Na, és te tudod az enyémet? – November tizenhetedike – vigyorogtam. – Három hét múlva lesz. A sofőr megnyomta a dudát, és Ryan búcsúzóul megcsókolt. – Mennem kell. Majd hívlak. Az átkozott fényképezőgépek abban a pillanatban kattogni kezdtek, amint kilépett az ajtón. Éppen csak felértem a lakásom ajtajához, amikor a mobilomon megszólalt Ryan csengőhangja. – Valamit elfelejtettem – szólt kissé bocsánatkérően. Leszaladtam a konyhába. – Ráírjak még valamit a listádra? – A tollat már a kezemben tartottam.

327

A szívem újra nagyot dobbant, amikor kimondta azt a szót. – Én is szeretlek – suttogtam. Lerogytam a konyhai székre, és egy percig elmerültem a vallomás igézetében; a bevásárlólista még mindig a kezemben volt. Végigfutottam a listán – mindennapi használati cikkek szerepeltek rajta: sampon, borotva, tusfürdő és kontaktlencse-folyadék. Kuncogva olvastam a „férfiszagú borotvahab” tételt. Szegény ember. A fürdőszobámban minden tisztálkodószer határozottan női illattal rendelkezett. Felmértem a kamrám tartalmát, és még egy csomó dolgot felírtam. Ryan a mazsolás gabonapehellyel zárta a listát. Nem voltak nagy igényei. Bekapcsoltam a számítógépet, hogy ellenőrizzem a bankszámlámat, mielőtt vásárolni indulok, csak hogy tudjam, mennyire rúghatok ki a hámból. Rákattintottam az internetkapcsolat megnyitásátjelző ikonra; abban a pillanatban, hogy ujjam lenyomta az egérgombot, eszembe villantak Marie szavai arról, hogy tele van velem az internet. Keresés: Ryan Christensen. Néhány másodpercig haboztam, hogy ráüssek-e az enterre. Végül kisujjammal csak lenyomtam a gombot. Mintha magát a pokol kapuját tártam volna fel. A kereső 62 millió olyan weboldalt talált, amelyen szerepel Ryan neve. Az oldal tetején néhány cím külön volt listázva a „Híroldalak” cím alatt. RYAN CHRI STENSEN FORRÓ ÉJSZAKÁI SEAPORTBAN RYAN ÉS S UZANNE – A VÉGZETES SZAKÍTÁS VISZÁLY A PARADI CSOMBAN! MI LESZ A K ÖVETKEZŐ TENGERPART SORSA? VÉGE! – RYAN TOVÁBBLÉP RYAN ÚJ SZERELME

Rákattintottam az utolsó címre, és egy angliai online pletykamagazin oldalára jutottam. A képen magamat és Ryant

328

láttam, amint éppen visszatérünk Caléktől. Abból láttam, mikor készült a kép, hogy melyik oldalamon állnak az épületek. Elolvastam a cikket. RYAN

Ú J SZ E R E L M E

Jóllehet Ryan Christensen és Suzanne Strass a filmvásznon szerelmespárt alkotnak, a valóságban mást tartogatott számukra a sors. Ryan véget vetett majdnem két évig tartó kapcsolatának Suzanne-nal, és a beszámolók szerint a forgatás helyszínéül szolgáló Rhode Island-i Seaport városka egyik vállalkozásának tulajdonosával, Taryn Mitchell-lel kezdett viszonyt. „Ryan pár hete találkozott először Tarynnel, és a lány teljesen elbűvölte” – állítja egy bennfentes. Ryan (26) és Taryn, a New York-i születésű 27 éves bártulajdonos között azóta egyre forróbb a viszony. Ryant többször látták érkezni és távozni a lány lakásába a nappal és az éjjel legkülönbözőbb óráiban, és a sztár már többször is a csinos szőkeségnél töltötte az éjszakát. „Értesüléseink szerint Ryan hétfőn minden holmiját elvitette a Lexington Hotelben foglalt lakosztályából, ahol a forgatás ideje alatt tartózkodott, és Miss Mitchell lakásába szállíttatta a csomagokat. Szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt.” „Ryan mostanában sokszor eltűnik, és kevesebb időt tölt a többi szereplővel” – számolt be róla egy másik bennfentes, bár amint arról a múlt héten hírt adtunk, szinte a teljes szereplőgárda részt vett a Miss Mitchellnél rendezett több órán át tartó, zártkörű partin.” „Suzanne és Francesca korán távoztak a partiról, és mindketten rendkívül feldúltnak tűntek. Ezen a napon tudatta Ryan Suzanne-nal, hogy már mást szeret.”

329

A hajamba túrtam. Akármennyire valótlanok is voltak a Ryan és Suzanne viszonyáról szóló pletykák, a cikk szövegébe sok valós részlet is keveredett. Úristen, az itt leírtak nagy része óta még huszonnégy óra sem telt el, és már itt áll az újságban! Nem csoda, hogy Ryant felhívta tegnap a menedzsere. Rákattintottam egy másik linkre. „A SZAKÍTÁS VÉGZETES KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT A TENGERPART-SOROZATRA

Ryan és Suzanne kapcsolata a lehető legrosszabbkor hullott darabjaira – Charles és Gwen a Tengerpart harmadik részében az eddiginél is közelebb kerülnek egymáshoz, és az ő kapcsolatuk adja a történet gerincét. Mindenki aggodalmasan figyeli, hogy kettejük forgatáson kívüli viszonya milyen hatással lesz a filmvásznon mutatott közös alakításukra. Ha bármi feszültség támad közöttük, az nyilvánvalóan meg fog mutatkozni a filmben is. Eddig szinte szikrázott közöttük a levegő, és ezt akár a legkisebb változás is tönkreteheti – véli egy jól értesült ismerős.” A következő órát azzal töltöttem, hogy Ryanről szóló oldalak után kutattam a neten. Megdöbbentett, mennyi képet találtam Ryanről, köztük több ezer Suzanne-nal közös képet is. Rábukkantam néhány, rajongók által készített weboldalra is, ahol minden mozdulatát bálványozták; az egyik ilyen oldal írója egyenesen napi blogbejegyzéseket írt Ryan életéről. Magamról is találtam képeket néhány online bulvármagazinban. Az egyik fotós készített rólam néhány olyan felvételt, amelyen egyedül sétálok a járdán; voltak olyan képek is, amelyeken Tammyvel szerepeltem azon a napon, amikor betörték az ablakomat. Arról az estéről, amikor Ryannel kettesben Calhez indultunk, rengeteg képet találtam.

330

A rólam alkotott általános vélemény az volt, hogy ráakaszkodtam Ryanre, és én voltam az oka, hogy Ryan és Suzanne szerelmének vége szakadt. Tisztán láttam magam előtt, ahogy a mindenre elszánt Tengerpart-rajongók üldözőbe vesznek, hogy máglyára vethessenek. Milyen praktikus, hogy már itt is vannak, a házam előtt! Eszembe jutott, hogy hamarosan ki kell mennem a házból, hogy elintézzem a bevásárlást, és rám tört a pánik. Vajon a lesifotósok követnek majd a boltba, hogy dokumentálhassák, milyen tusfürdőt veszek Ryannek? A legtöbb kép, amelyet a hírességekről láttam, az utcán készült róluk, esetleg még a repülőterek csarnoka jöhetett szóba; lehetséges, hogy utánam jönnek az élelmiszerboltba is? Kinéztem az utcai ablakon; úgy tűnt, tiszta a terep, csak a normál utcai forgalom zajlik. Talán látták Ryant elmenni ma reggel, és a paparazzók meg a ködös tekintetű rajongók mentek utána? Lezuhanyoztam, és különös gondot fordítottam a frizurám és a sminkem elkészítésére, biztos, ami biztos. Nem siettem; minden sejtem tiltakozott az ellen, hogy elhagyjam a biztonságos odúmat, és az utcára lépjek... a kinti világba. Már értettem, miért rejtőzött Ryan a szállodai szobájában. Felhúztam a legjobb farmeremet és azt a fekete bokacsizmámat, aminek közepesen magas, masszív sarka volt – hátha futni kell. Végül felvettem a fekete bőrkabátomat és a napszemüvegemet. Megszámoltam a pénzt, amit Ryan itt hagyott – százhúsz dollár és betettem a pénztárcámba. Bevásárlólista, pénztárca, bankba szánt pénz, kulcsok, mobil... bátorság? Miért remeg úgy a gyomrom? Ne hagyd, hogy ők döntsenek helyetted; meg tudod csinálni. A hátsó ajtónál megálltam, beállítottam a riasztót, nagy levegőt vettem, és kiléptem az utcára. A fotósok már kattintottak is. Vagy öt lesifotós követett, és az utca egész hosszán kérdésekkel ostromoltak. Nem válaszoltam; csak mentem tovább az autóm felé. Egy idő után észrevettem, hogy szinte képes vagyok kizárni a faggatózásukat, ha valami másra gondolok. Leszedtem az ablaktörlő alá tömködött, Ryannek szóló szerelmes üzeneteket, hogy ne zavarjanak a vezetésben. Azt hiszem, egy ízben

331

el is mosolyodtam. Csinos halomba rendeztem a papírokat, és az anyósülésre tettem őket. Ezek a hibbant nők tényleg azt hiszik, hogy Ryan barátnője gondosan átadja majd a szerelmes leveleiket a címzettnek? Nyilván tudják, hogy ez az én autóm, nem az övé! Talán abban bíznak, hogy ha netán összeveszünk, Ryan fogja az első üzenetet a kupac tetejéről, és a feladó karjába veti magát? Hogy ezek a levélkék a Ryan Christensen-lottó szelvényei, és a szerencsés nyertest véletlenszerűen húzzák ki a levélhalom közül? Mégis mit gondolnak ezek? Tökéletesen értettem, miért borult ki úgy tegnap Ryan; ezek az emberek szabadon járnak közöttünk. Eszembe jutottak a régi zombifilmek, és elképzeltem, ahogy Ryan és én vagyunk az utolsó túlélők, akik nem váltak zombivá – még. Mielőtt gázt adtam, beállítottam a lejátszót. Á, itt van – tudtam, hogy megvan valahol: a „Zombie” a Cranberries-től. Elmosolyodtam, feltekertem a hangerőt, és rükvercbe tettem az autót. Na, ezt fotózzátok le. Mivel nálam volt a bár egész bevétele, a banknál álltam meg először. Beálltam a rövid sorba, ami az első felszabaduló ügyintézőre várt; az esélyek romlottak, amikor a két, hivatalban levő tisztviselő egyike kitette a „Zárva” táblát a pult tetejére. Amilyen szerencsém volt, épp az az ügyintéző maradt ott, akivel együtt jártunk gimnáziumba, Michele Weeks – hiába, a kisvárosi életnek megvannak a maga hátulütői. Michele észrevett engem a sorban, és fülig érő mosollyal nézett rám. Remek. Ez a lány a gimnázium évei alatt jó, ha két szót szólt hozzám, most pedig úgy vigyorog rám, mintha rég nem látott barátja lennék. De miért is állt volna szóba velem akkoriban? Én nem tartoztam közéjük; a normális gyerekekkel lógtam, akik nem gondolták, hogy jobbak mindenki másnál. Akkoriban ő volt a pompomlányok vezetője, és a suli három legnépszerűbb pasija közül járt az egyikkel, akinek sikerült is teherbe ejteni őt rögtön érettségi után. Most pedig ő volt a bank vezető tisztviselője. Magamban nevettem azon, hogy a „vezető” szócska sosem maradhatott el a neve mellől. – Szervusz, Taryn! – üdvözölt izgatottan. – Hogy vagy?

332

Mintha érdekelne. – Köszönöm, jól. Ezt az összeget szeretném betenni – szóltam, és odacsúsztattam neki a gumiszalaggal átfogott pénzköteget és a szelvényt. Michele a számláló alá tette a pénzt, és bevitte az adatokat a számítógépébe. Továbbra mosolyogva nézett rám, én pedig tudtam, hogy bármelyik percben felteheti a nagy kérdést. – Taryn, kérlek, áruld el. Igaz a hír? – suttogta könyörgő tekintettel. Közben ide-oda tekingetett, nem hallgatózik-e valaki. – Tényleg Ryan Christensennel jársz? Fantasztikus, egy újabb kotnyeles rajongó. Átfutott az agyamon néhány szellemeskedő válasz, például hogy „Nem, csak hozzám költözött, és annyit szexelünk, amennyire egy férfi fizikailag képes lehet a kiszáradás veszélye nélkül”, de inkább megőriztem a méltóságomat, és csak némán bámultam vissza rá. – Na, mondd! – sürgetett. – Nem mondom el senkinek. – Ezt jó tudni. – Kicsivel közelebb hajoltam a pulthoz, és jobbrabalra sandítottam, hogy növeljem a várakozását, aztán ledobtam a bombát. – Mert én sem. Michele arcán a mosoly helyét azonnal sértődött arckifejezés vette át, és dühösen átszámolta a pénzt, majd átadta az igazolószelvényt. – További szép napot – dünnyögte. Valamiért az volt az érzésem, ezt nem gondolja teljesen komolyan. Úgy döntöttem, átmegyek a szomszédos városba, és ott intézem el a bevásárlást. Hogy miért? Hát, nem is tudom. Talán le akartam rázni a zombikat? Elhajtottam az egyik nagy barkácsáruház mellett, és újabb ötletem támadt. Megfordultam, és beálltam a tágas parkolóba. Le akartam másoltatni a kulcsaimat, hogy Ryannek is adhassak kulcsot a lakásomhoz. Talán úgy jobban megérti, mennyire szeretném, hogy velem legyen. Éppen a Super CostMart felé tartottam, amikor Ryan hívott. – Szia. Mit csinálsz most? – kérdezte.

333

– Titkos küldetést teljesítek – tréfálkoztam, és betettem a táskámat egy üres bevásárlókocsiba. Egy pillanatra megtorpantam, mert úgy éreztem, valami van a cipőmben. Feltettem a lábamat a másik térdemre, hogy jobban megnézzem. Ekkor vettem észre a régi Plymouthot, amint lassan elhalad mellettem. Végül az autóm közvetlen közelében állt meg. – Úristen – suttogtam, miközben letéptem a rágót a cipősarkamról. Rohantam a bevásárlókocsimmal a bejárat felé. – Mi az? – ijedt meg Ryan is. Mintha a göndör, hézagos fogú lányt láttam volna, de nem voltam teljesen biztos benne. Az biztos, hogy a sofőr hatalmas napszemüveget viselt. Semmi értelme Ryant is halálra rémíteni. – Ráragadt egy rágó a cipőm talpára. – Hú, megijesztettél – szólt Ryan. – Te, lehet kapni zoknit az élelmiszerboltban? Már megint kilyukadt az egyik zoknim. – Azt nem tudom, de most éppen a Super CostMartba tartok. Vegyek neked ott, vagy a magadfajta hírességek mindig egyenesen a divattervezőtől vásárolnak zoknit? – ugrattam. – Várj, megkérdezem Calt – nevetett. – Csak vegyél néhány pár egyszerű fehér sportzoknit, lehetőleg lyukak nélkül. Tudod, amilyet hordani szoktam. – Még valamit? – kérdeztem. – Szigetelőszalagot és lapátot tudnál hozni? Felsóhajtottam. Suzanne biztosan pokollá teszi az életét a forgatáson. – Nagyon gáz ma? – Hát nem könnyű vele – mormolta Ryan. – Taryn, tudod, hogy meg kell csinálnom ezt a filmet, ugye? Kérlek, ne légy féltékeny, ha elmondom, de ma reggel volt egy csókjelenetünk, és Suzanne panaszkodott, hogy kávészagú a leheletem, és hatalmas balhét csapott. Nagyon kínos volt. Tudtam, mit gondol Ryan Suzanne-ról, úgyhogy egy szemernyi féltékenységet sem éreztem.

334

– Ryan, tudom, hogy szerepet játszotok. Semmi okom rá, hogy féltékeny legyek rá. A rendezővel való kapcsolatod sokkal jobban aggaszt. Végül felvettétek a jelenetet? – Igen. Többször is neki kellett futnunk, mire a visszajátszás elfogadható lett. Kenneth csak a negyedik felvételre bólintott rá. Ha nem felejted el, vegyél egy csomag mentolos rágót, légy szíves. Azzal hátha eltüntethetem az ő rossz ízét a számból. Inkább elhessegettem a csókolózásuk gondolatát. – Meddig tart ma a forgatás? – A napi diszpó szerint nekem hétig, de sose tudhatja az ember. Már két jelenetet leforgattunk. Most akarom átfutni a következőnek a szövegét, nagyjából negyedóra múlva kezdünk – ásított Ryan. – Szerencsére abban Suzanne nem szerepel. Hét körül valószínűleg már nálad leszek, legkésőbb nyolckor. – Majd nyitva hagyom neked a hátsó ajtót; remélhetőleg nem sok két lábon járó pióca marad ott addigra. – Reggel szépen mosolyogtál a fotósokra? – kérdezte mulatva. – Igyekeztem. Arra külön figyeltem, hogy a kocsimról mosolyogva szedjem le a mai termést. Félretettem neked mind egy csinos kupacba, ha esetleg olvasgatni szeretnél a vécén. – Puhább vécépapírnak jobban örülnék – nevetett. Közben végigsétáltam a csarnokon, és éppen egy rakás férfizoknit méregettem. Végül három párat bedobtam a bevásárlókocsiba. – Hozok neked három zacskót is; ma este az összes vacak zoknidat kidobjuk a francba. – Várj csak, vegyél egy zacskó nachos chipset is, meg salsa szószt. Úgy ennék egy kis mexikóit. – Mit szólnál, ha ma este tacost ennénk? – Gondoltam, tetszeni fog neki az ötlet. – Becsszó? Ne játsszon az érzelmeimmel, Miss Mitchell! – Ne marháskodj. Na, szia, még vennem kell pár férfias illatú cuccot a barátomnak. Újra melegség áradt a szívembe, amikor kimondtam ezt a szót, méghozzá fennhangon. – Oké, Peaches – nevetett fel Ryan.

335

Becsuktam a mobilomat, és befordultam a tusfürdők polca felé. Még mindig mosolyogtam a beszélgetésünkön. Megtaláltam a férfi tusfürdőket, és sorra kinyitogattam és megszaglásztam a flakonokat. Elmosolyodtam magamban, ahogy magam elé képzeltem Ryant meztelenül, nedvesen, szappanhabbal borított testtel. Imádtam az én kis titkomat. Ryan kért új borotvákat is, úgyhogy átgurítottam a kocsit a következő sorba, hogy ezt a tételt is kihúzhassam a listáról. Miközben a különböző borotvahab márkákat nézegettem, a szemem sarkából egyszer csak megpillantottam őt – a göndör hajú, hézagos fogú lányt. Ott volt ugyanannak a sornak a végén, és úgy tett, mintha keresne valamit a polcon, de közben engem figyelt. Megdermedtem a rémülettől. Szóval tényleg őt láttam a parkolóban! Csak nyugalom, nyilvános helyen vagyunk. Talán csak véletlen. Gyorsan összeszedtem a borotválkozáshoz szükséges holmit, és a samponokhoz siettem. Elhatároztam, hogy miután mindent megkeresek, amiért jöttem, elrejtőzök a bolt egy távoli szegletében. Mire végeztem a bevásárlással, a kocsi színültig megtelt; most már kétszemélyes volt a háztartás. Bár igyekeztem kizárólag a listára figyelni, időnként idegesen hátrapillantottam. Vajon követ a göndör hajú lány? Szerencsére nem láttam többször. Nem volt könnyű a jól megrakott kocsit végigtolni a parkolón. Az elülső kerék ide-oda forgott, két kézzel kellett fognom, hogy egyenesen tudjam tartani. Ekkor abroncsok csikorgására kaptam fel a fejem; ösztönösen körülnéztem, a zaj forrását keresve. És akkor megláttam a régi, kék Plymouthot, amint egyenesen felém közeledik a parkoló végéből. Parkolóban halok meg, mint az anyám, futott át a fejemen. Valami mélyről jövő késztetésnek engedelmeskedve elengedtem a bevásárlókocsit és gondolkodás nélkül beugrottam két parkoló autó közé. Ha ez az őrült némber végezni akar velem, néhány autót is le kell tarolnia útközben. Végül a lány elhajtott mellettem. Felém se nézett. Néztem, ahogy kihajt a parkolóból. Nem is én voltam a célpont. Elég ostobán éreztem magam, hogy így elragadott a képzelet. Megráztam a fejem, és az előttem álló feladatokra

336

koncentráltam. A bevásárlókocsit az autó mögé toltam, hogy átpakoljam a csomagokat. Amikor behajtottam a házam mögötti utcácskába, a paparazzók már vártak rám. Mi lenne, ha kattogtatás helyett inkább segítenének bepakolni? – gondoltam a buzgó fotósok láttán. Rendkívüli hírek! Ryan Christensen barátnője vásárolni ment! Szenzáció! Szerte a világon dúl az éhínség, a sok kibocsátott méreganyagnak köszönhetően egyre csökken az ózonréteg, a világgazdaság a béka feneke alatt, de ebben a pillanatban nincs annál izgalmasabb, dokumentálásra érdemesebb hír, mint hogy hazaértem, és kipakolok a csomagtartóból. Beraktam az összes zacskót a konyhába, aztán visszaszálltam a kocsiba, és célba vettem a parkolót. Miután bezártam az autót, és elindultam, hogy átvágjak a Mulberry utcán, megpillantottam a régi kék Plymouthot, amint két házzal arrébb befordul a sarkon. Ha így folytatja, távoltartási végzést kell szereznem ellene. Gyorsan visszamentem a hátsó utcába; megint előállt az a furcsa helyzet, hogy örültem, hogy mások is vannak az utcán, még ha azok a bosszantó fotósok voltak is. Végül is ők csak le akartak fényképezni, nem pedig meggyilkolni. Most, hogy egy ideje nap mint nap láttam őket, már szinte ismerősként tekintettem rájuk. Az egyik fotós, akit megjegyeztem magamnak, alacsony, olaszos kinézetű férfi volt, rövid, őszülő hajjal és ápolatlan szakállal. Ő volt a legszimpatikusabb mind közül. Nem tett fel tolakodó kérdéseket; legfeljebb annyit kérdezett, hogy hogy telt a napom. Kíváncsi voltam, vajon a többi hiéna között akad-e olyan, akiben maradt némi emberi érzés, ha a választott szakmájáról van szó. Volt egy magasabb, talán 190 centi körüli horgas orrú, olajbarna bőrű férfi is a fotósok között. Ő is elég kedvesen viselkedett, folyton az öltözködésemet dicsérte. Ma a kabátomra tett elismerő megjegyzést. Kíváncsi voltam, mikor kerül terítékre az a tény, hogy nem viselek mindennap híres divattervező által készített ruhát. Miközben kinyitottam a hátsó ajtót, az alacsony olasz kellemes estét kívánt nekem.

337

– Köszönöm, uram. Önnek is – válaszoltam barátságos mosollyal. Felvittem az összes cuccot az emeletre, és nagyjából elpakoltam, aztán felhívtam Tammyt. – Szia, szeretném, ha megkérdeznél nekem valamit Tonytól. – Tammy öccse rendőrként dolgozott Providence-ben. – Azt hiszem, gond van az egyik rajongóval. Meg tudnád kérdezni tőle, mik a feltételei a távoltartási végzésnek? Tammynek elakadt a lélegzete. – Ennyire rossz a helyzet? – Nem tudom. Ez a lány folyton felbukkan valahol. Nem tudom, véletlen-e vagy sem, de most láttam a CostMartban South Hamptonban. Most pedig épp akkor hajtott át az utcán, amikor kipakoltam az autóból. Már kicsit kivagyok. – Meg fogom kérdezni. Nem lenne jobb, ha nem egyedül nyitnál ma? Megvárhatnád, amíg valaki odaér. Tammynek igaza lehetett. – Jó ötlet. Megvárom, amíg Cory megérkezik. Négyre jön. Amúgy se délután fogok bankot robbantani. – Jobb félni, mint megijedni – jegyezte meg Tammy. – Igazad van. Kérlek, akkor kérdezd majd meg Tonyt, mit javasol. Eltettem az élelmiszereket, aztán feltettem egy kis darált húst egy serpenyőben a tűzre. Gondoltam, nekilátok már most a vacsorának, hogy amikor Ryan itthon lesz, azonnal vacsorázhassunk. Itthon? Várjunk csak... tényleg az „itthon” szó fordult mega fejemben? Végigjártam a lakást, és rájöttem, hogy Ryan jelenlétének nyomai minden helyiségben fellelhetők. Az összes ruhája a hálószobámba került, a székemen ott a tegnapi nadrágja, értékes óráját és mandzsettagombjait a komódomon hagyta, közvetlenül a kölnisüvege mellett, a dohányzóasztalon ott hever egy új forgatókönyv és egy másik könyv, a fürdőszobában pedig az én fogkefém mellett ott lóg az övé is. Olyan könnyed természetességgel olvadt össze az életem az övével. Nemigen tudtam felidézni, hogyan és mikor történt ez az egész. Majdnem négy óra volt már – ideje felkapcsolni a bárpult lámpáit, és kinyitni. Megnyugtatott a tudat, hogy Cory hamarosan

338

megérkezik. Háttérzajnak bekapcsoltam a tévét, és beállítottam a nyitvatartási időt jelző táblán az új nyitási időpontot. Arra számítottam, hogy Coryt látom meg elsőként az ajtó túloldalán, ehelyett néhány női vendég érkezett először – kétségtelenül a Ryan Christensennel való találkozás reményében. A három lány leült a bárpulthoz; mindhárman elég fiatalok voltak. – Jó estét, hölgyeim – üdvözöltem őket. – Mit hozhatok? Egyikük leplezetlenül bámult engem, de nem foglalkoztam vele. – Egy rumos kólát kérek – szólt. – Azonnal. Elkérhetem először a személyi igazolványát? – kérdeztem udvariasan. Ha nem vagy huszonegy, fel is út, le is út. Egyikük most töltötte be a huszonegyet, a másik kettő huszonkét éves volt; mindhárman Massachusettsből jöttek, aminek a széle is negyven percnyi autóútra van tőlünk. Annyira megkönnyebbültem, amikor Cory belépett az ajtón, hogy nem tudtam visszafojtani egy mosolyt. Az egyik lány hátrafordult, hogy megnézze, kire mosolygok így. – Szevasz, főnök. Bocs, hogy késtem pár percet – mentegetőzött Cory. Valóban mindössze négy percet késett. Nem nagy szám, főleg hogy most változtattam meg a beosztását, így a korábbi részmunkaidő helyett majdnem teljes állásba került. – Semmi gond, Cory. Nagyon örülök, hogy be tudtál állni – veregettem vállon. Magamban hálát adtam a jó szerencsémnek, hogy nem egyedül kell dolgoznom. – Hol a lime? – nézett körül Cory. Még nem vágtam fel egyet sem. – Máris hozok – szóltam vidáman, és visszaügettem a konyhába. Néhány lime-mal és citrommal a kezemben tértem vissza a bárba. Abban a szent pillanatban belépett az ajtón a göndör hajú, hézagos fogú lány. Hátrahőköltem a rémülettől, és majdnem elejtettem az egész rakás gyümölcsöt. Gyorsan beálltam a pult mögé, a lehető legközelebb Coryhoz és a baseballütőmhez.

339

Tudtam, hogy Angelnek hívják, de a szememben inkább ördöghöz hasonlított, mint angyalhoz. Körülnézett a helyiségben, aztán tétován a pult másik végéhez lepett. Örültem, hogy a hosszú bárpult távolabbi végében foglalt helyet, nem ott, ahonnan rálátni a konyhára. Ryan a hátsó ajtón fog bejönni. A lány belenyúlt apró retiküljébe, amitől egyszerre megemelkedett az adrenalinszintem. Ettől a nőszemélytől egyszerűen kilelt a hideg; ki tudja, mit őrizget abban a retikülben? Addig nem is voltam hajlandó közelebb menni, amíg ki nem derül, mire készül. Végül csak letett némi pénzt a pultra, és összekulcsolt kezét a pénzre tette. Lassan közelebb léptem. – Jó estét. Mit hozhatok? – Egy whisky sourt kérek – suttogta. Nagyon furcsa volt; végig kerülte a szemkontaktust. – Elkérhetem a személyi igazolványát? Tudni akartam, kicsoda ő, és honnan jött. A lány belenyúlt az ominózus kistáskába, és előhúzott egy apró tárcát. Némi matatás után megtalálta a jogosítványát. Angelica Staunton, szül. 1978.02.17. 943 South Bridge Street, 12C Brooklyn, New York A lány tehát harmincegy éves, és jó messziről érkezett Most már legalább többet tudok majd mondani Tammy öccsének. Nagyon bíztam benne, hogy utána fog nézni a kedvemért ennek az őrültnek. Bekevertem neki az italt, amit kért, és próbáltam a lehető legbarátságosabb maradni, miközben elé teltem a poharat. Szándékosan enyhén készítettem el a koktélt; semmi szükség rá, hogy az elmebaját még alkohollal is tetézzük. Marie ötkor érkezett, hogy felvegye a műszakot. Fintorogva konstatálta, hogy szinte csak nők vannak a pubban. Cory éppen három lányt bűvölt a pult mellett. Úgy láttam, ő is tetszik nekik. Cory helyes fickó volt – magas, ápolt, karja izmos, mosolya csábító. Bíztam benne, hogy valamennyire leköti a lányok figyelmét.

340

Marie feltartotta a táskáját, és megrázta a kulcscsomóját, jelezve, hogy bezárja a holmiját az irodába. Teljesen megértettem: a bár lassan olyan formát öltött, mintha itt rendeznék a névtelen zaklatók klubjának éves gyűlését. És valóban, már vagy egy tucat fiatal nő jött be a pubba, és még távolról sem volt vége. Az összes rajongó, aki eddig kint várakozott, most bent volt a pubomban. – Mi a... – kapkodta a levegőt Marie. – Hát ezek honnan a pokolból jöttek? – Az utcáról, honnan máshonnan? – suttogtam vissza. – Taryn! – Marie megrázta a fejét. – Hát ez kész! Most mit fogunk csinálni? Fogalmam sem volt, mit mondjak neki. Amiatt is aggódtam, nehogy véletlenül kiskorúakat is kiszolgáljunk. Ekkora tömeg csak hétvégén szokott lenni, de olyankor mindig ott van Pete, hogy elkérje a vendégek igazolványát, még mielőtt beteszik a lábukat a bárba. – Mindenkit igazoltatni kell, és valahogy megjelölni, akit már ellenőriztünk – szóltam. – Cory, mindenkinek kérd el az igazolványát, mielőtt kiszolgálod őket. Mindjárt megnézem, van-e még olyan papír karszalagunk. Gyorsan hátramentem az irodába, és átkutattam apám régi íróasztalát. Megtaláltam a karszalagköteget, de úgy elöregedett már rajtuk a ragasztó, hogy nem lehetett összeragasztani őket. Egy másik fiókban találtam bélyegzőpárnát és dátumbélyegzőt. Most be kell érnünk ezzel. Asztaltól asztalig sétáltam, és ellenőriztem a vendégek igazolványát. És milyen jó, hogy ellenőriztem: többükről kiderült, hogy még kiskorúak. Őket azonnal megkértük, hogy távozzanak. Külön öröm volt számomra, hogy kirúghattam Ryan néhány rajongóját. A söröző megtelt nőkkel; a látvány leírhatatlan volt. Mindenféle rendű-rangú nők nyomultak be az ajtón egymás után. És mindezt miért? Abban a reményben, hogy egy pillanatra megláthatják az én barátomat? Azt a férfit, aki engem szeret teljes szívével? Kezdett arra emlékeztetni a helyzet, amikor Ryan autóját Los Angelesben

341

körülvették a sikoltozó, hisztérikus rajongók. Eddig csak feszült voltam, most már kezdtem dühös is lenni. Marie odalépett az egyik asztalhoz, ahova négy nő telepedett le anélkül, hogy rendeltek volna valamit. – Ha nem rendelnek semmit, akkor legyenek szívesek távozni! – hallottam a hangját. – Nem, vizet nem rendelhetnek. Itt alkoholt szolgálunk fel. Ez egy bár. Marie lecsapta a tálcáját a bárpultra. Láttam, hogy őt is éppúgy eszi a méreg, mint engem. – Ez egyszerűen nevetséges, Taryn. – Tudom. Nem tudom, mit tegyek – mormoltam védekezőn. – Nem tudom, mit tehetek egyáltalán, azt leszámítva, hogy felállok a pult tetejére, és kihirdetem mindenkinek, hogy ő nincs itt. Tényleg legszívesebben mindegyiküknek elmondtam volna, hogy ő az enyém, és hogy ők mind álomvilágban élő, hibbant libák, és a szónoklatomat egy erőteljes „mindenki tűnjön innen a fenébe” felkiáltással fejeztem volna be... de sajnos nem tehettem. Annyira lefoglalt a vendégek igazoltatása, hogy észre sem vettem az idő múlását. Ekkor a zsebem egyszer csak dalra fakadt. – Szervusz – suttogtam, és kiszaladtam a konyhába. – Szia, minden oké? – kérdezte Ryan. – Nem. A bárt elárasztották a rajongóid. Nem tudom, mit csináljak. – Éreztem, hogy rám tör a pánik. – Ha meglátnak... – Ettől a gondolattól a lélegzetem is elállt. Alig kaptam levegőt. – A francba. Ettől féltem. Oké, csak nyugalom. Megoldom. Megbízol bennem? – Igen – feleltem. – Csak folytasd a munkát. Maradj kint a bárban. Lesz egy kis kavarodás, de ha megkapják, amiért jöttek, szépen el fognak menni – intézkedett tárgyilagos hangon Ryan. Idegesen járkáltam fel-alá a pult mögött, és sorra kevertem az italokat, hogy lefoglaljam az agyam. Fogalmam sem volt, miről beszél, de erre az éjszakára már épp elég rosszindulatú tekintetet kaptam. Tudom, hogy mindegyiküknek ugyanaz járt a fejében – miért éppen ő? Mi volt bennem olyan különleges, amire Ryan

342

felfigyelt? Még azt is meghallottam, amint páran megállapítják, hogy nem vagyok elég szép hozzá. Olyan érzés volt, mintha beszökött volna a szomszéd kutyája, és merő rosszindulatból összepisilte volna a szőnyegemet. A ház előtt ekkor fekete limuzin állt meg. Ryan testőre kinyitotta előtte az ajtót, és mindketten a bejárati ajtóhoz léptek. Abban a pillanatban, hogy Ryan belépett a küszöbön, a nők sikoltozni kezdtek. Összegörnyedtem, és befogtam a fülem. Mindenhol fényképezőgépek kattogtak. Több lány még a székekre is felállt. Ryan mosolyogva integetett ájuldozó rajongóinak, míg testőre a biliárdterembe kísérte. Feltűnt, hogy az egyik lesifotós is követi őket. Ekkor a mobilomon megszólalt a kedvenc dallamom. – Nem tudtam mást kitalálni. Ne legyél dühös rám – suttogta. – Szeretlek. – Hölgyeim! – szólt fennhangon Mike, a testőr. – Mr. Christensen egy órán át autogramot oszt, és fényképezkedési lehetőséget biztosít. Minden vendég egy fotót kaphat. – Remek ötlet! Én is szeretlek – feleltem Ryannek. A sor egy pillanat alatt felállt. Tulajdonképpen már akkor formálódni kezdett, amikor Mike még meg sem szólalt. Az órámra néztem – majdnem hét óra volt. Kitöltöttem egy nagy pohár szódát, és bevittem a biliárdszobába. – Jó estét, Miss Mitchell – üdvözölt kis félmosollyal Mike. A testőr keresztbe fonta izmos karját a mellkasán, így még inkább tiszteletet parancsoló látványt nyújtott. – Jó estét, Mike. Odaadná ezt neki? Hozhatok magának is valamit? Mike megrázta a fejét. Marie, Cory és én csak álltunk és néztünk a bárpult mögött. Észrevettem, hogy a többi paparazzo közül egy sem jött be a bárba, de bejött valaki, aki még nagyobb veszélyt jelentett: egy riporter. Az ízlésesen öltözött nő leült a pult mellé, és rám mosolygott. Elnéztem a bárpult végéig, és láttam, hogy a hézagos fogú bolond rajongó is beállt a sorba.

343

– Miss Mitchell, Sheila Moore vagyok a Celeb Entertainment Networktől. Feltehetek önnek néhány kérdést? – villantotta rám fényes, fehér fogsorát a riporter. – Nincs mit mondanom – feleltem gyorsan. – Nem adok interjút senkinek. – Csak egy kérdés, kedvesem – noszogatott a nő. Egyetlen ember volt a földön, aki „kedvesemnek” szólíthatott, és az nem ő volt. – Nem – feleltem határozottan. – Kérem, távozzon. – Tudja, ezzel a hozzáállással nem tesz jót a karrierjének – ragyogtatta rám hamis mosolyát Sheila. Nem dőltem be a trükkjeinek. Mintha azzal jót tennék Ryan karrierjének, ha felelnék az ő tolakodó kérdéseire! A riporter most Marie-re nézett, és szinte láttam, ahogy agyában csikorogva fordulnak egyet a fogaskerekek. – Nem, az alkalmazottaimat sem interjúvolhatja meg – szóltam élesen. – Most pedig szeretném, ha távozna. Sheila szúrós pillantást vetett rám; láttam, hogy nem túl boldog, de nem érdekelt különösebben. A kapcsolatomról a legbizalmasabb barátaimnak is alig beszéltem; nem gondolhatja komolyan, hogy majd neki fogok bármit is kikotyogni. A figyelmem ekkor az újonnan betérő vendégek felé fordult. Szerencsére ezúttal a szokásos férfivendégek érkeztek meg. Szemmel láthatóan megörültek a mai választék láttán. Néhány fickó gyorsan nyomkodni kezdte a mobilját; napjainkban így üzennek egymásnak a törzs férfitagjai füstjelek helyett. Úgy tűnt, Ryan terve bejött. Azok a nők, akik már átestek a nagy találkozáson, azonnal az ajtó fele indultak. A tömeg egyre apadt. Marie olykor bólintott egyet, látva az újabb és újabb távozókat. Bosszankodva hallgattam, milyen megjegyzéseket tett némelyik nő Ryanre. A legtöbbjük még mindig a találkozóról áradozott – hogy milyen szexi volt, és milyen szívesen „elkapnák” őt. Két fiatal nő pont előttem ült le a bárpult mellé, és kitárgyalták Ryan haját és gyönyörű szemét, és hogy el sem tudják hinni, milyen szerencséjük volt ma este, hogy épp jókor voltak jó helyen.

344

Éppen pár piszkos poharat mostam el, amikor az egyik lány fennhangon közzétette legújabb megfigyelését. Azt mondta, hogy mivel Ryan Suzanne nélkül érkezett, nyilván nincsenek már együtt, ahogy mindenki gondolja. És mivel Ryan Seaport utcáit járja (és a helybeliek közé vegyül), biztosan szórakozni akar egy kicsit. A lány szerint most megnőtt a férfi megszerzésének esélye. El is gondolkodott, mi lehetne a nyerő mondat, amivel tudathatja vele, hogy bármikor szívesen nekiadja magát. Végül a „Gyere fel a lakásomba, és dugjunk” mellett döntött. Pár héttel ezelőtt az ilyesféle szövegeket meg sem hallottam volna. De most úgy éreztem, mintha lyukat égetnének a szívembe. Felébredt bennem a vörös farkú szörnyeteg, a Düh. Ezek a nők úgy beszéltek Ryanről, mintha csak egy tárgy lenne, amit birtokolni lehet. És ez a tárgy, az ő vágyuk tárgya az a férfi volt, akit szeretek. Marie két másodpercig az arcomat fürkészte, mielőtt levonta volna a következtetést, hogy mindjárt elszakad nálam a cérna. – Menj, járj egyet. Coryval addig tartjuk a frontot. Megfogta a vállamat, és kifelé tolt. – Megnézem, hogy van, aztán felmegyek, és megvacsorázom vele. Nemsokára jövök vissza. Képtelen voltam tovább palástolni a dühömet. Ryannek már csak tíz perc volt hátra a közönség kielégítésére szánt órájából, és még vagy tizenöt nő állt a sorban. Mike rám mosolygott, és kissé arrébb húzódott, hogy rálássak Ryanre. Éppen két lány próbált lyukat beszélni a hasába, a hajukat dobálták, mosolyogtak, tetszelegtek. Felfordult a gyomrom. Ryan keresztbe font karral állt, és igyekezett kedves lenni. Amikor meglátott, rám vigyorgott, az ujját végigcsúsztatta az orrán, és megvakarta az állát. Felnevettem. Még két lány volt hátra, azután a göndör hajú, hézagos fogú Angelica következett. Ő is engem méregetett, mint az összes többi. Megigazítottam a pólóm, végigsimítottam a fenekemen, és gúnyosan elmosolyodtam. Ezt nézzétek, lányok – ezt szereti a legjobban. Ryanen most már látszott, hogy szeretné végre letudni az egészet; intett Mike-nak, hogy engedje be a következőt. A két lány együtt

345

lépett be hozzá. Teljesen magukon kívül voltak – szemtől szemben álltak a bálványukkal. Amikor végre távoztak, Ryan távolabb lépett az asztaltól. Nyújtózott egyet, és odajött hozzám. – Na, szia – mosolyodott el, és titkon megsimította a kezemet. – Szia. Ryan ásított egyet. – Már annyira elegem van. Hányan vannak még? Gyors fejszámolást végeztem. – Tizenketten. Csak végezz velük gyorsan; akkor talán békén hagynak végre. Ryan vágott egy grimaszt, és összerázkódott. – Nagyon éhes vagyok. Már a fejem is kezd megfájdulni. – Akkor húzz bele. A vacsora már vár – rántottam meg az inge alját. Angelica kezdett ideges lenni; egyik lábáról a másikra állt. Ryan látta, hogy ő következik, és valamit a testőr fülébe súgott. Mike sajnos beengedte Angelicát is. A lány a kezében szorongatta retiküljét. Komolyan aggódni kezdtem. Minden mozdulatát figyeltem, készen arra, hogy lecsapjak rá, ha bármivel is próbálkozik. Angelica egy pár percig ömlengett Ryannek, aztán a táskájáért nyúlt. A kezében valami ezüstös dolgot láttam megcsillanni; felszökött bennem az adrenalin. Már majdnem félrelöktem Mike-ot, hogy lebirkózzam a lányt, amikor előhúzott egy ezüstszínű fényképezőgépet. Ryan gyorsan pózolt vele egyet; most már értettem, miért hívták a fotóst. A lány a fényképezőgépre nézett, és kérte, hogy készítsenek még egy képet, de a fényképész nemet intett, és kifelé irányította. Angelica kissé elvarázsoltan lépett ki a biliárdszobából. Azt hittem, a bárban marad majd, úgyhogy meglepődtem, amikor kisétált az épületből. Végre megszabadulunk tőled, te elmebeteg. Néhány újabb lány állt be a sorba, úgyhogy a létszám újra a húszhoz került közelebb. – Mike, Ryan már teljesen kikészült – suttogtam. – Még két csaj, és vége. Fáj a feje, és már várja a vacsora.

346

– Oké, Taryn. – Mike odafordult a várakozókhoz. – Maguk ketten még bejöhetnek, aztán végeztünk. Letelt az idő. Néztem, ahogy a rossz hír végigsöpör a soron. Sokan hangos „óó” felkiáltásokkal fejezték ki nemtetszésüket, de nem törődtem vele. Ryan már így is elég sokat tett a rajongóiért ma. Amikor végeztek, Ryan megveregette Mike vállát. – Kösz, haver. Örök hálám. – Szívesen, Ryan. Akkor hatkor találkozunk. Menj, pihenj egyet. Ryan elmosolyodott, és még egyszer integetett azoknak a lányoknak, akik még mindig ott álltak a sorban; mindannyian őrült módjára kattogtatták a gépeiket. Majd hátat fordított a várakozó rajongóknak, és eltűnt a lépcsőház ajtajában.

347

19. FE J E Z E T

Bejáratok – IMÁDLAK, AMIÉRT IGAZI SZÓDÁT HOZTÁL NEKEM – szólt lelkesen Ryan. A doboz sziszegő hangot hallatott, amikor meghúzta a nyitófület. – Na, hogy telt a napod, szívem? Megfordultam, és a szájába tömtem egy falat tacót, hogy beléfojtsam az ironizálását. Ryan elmosolyodott, és nagyot csapott a fenekemre. – Vettem születésnapi üdvözlőlapot az anyukádnak. Ott van az asztalon. Ryan megfogott egy újabb darab tacót, és a salsába mártotta. – Á, király. Én teljesen elfelejtettem venni neki. – Gyorsan átfutotta a lapot. – Ó, anya teljesen el fog olvadni, ha ezt elolvassa. Ryan hátulról átfogta a derekamat. – Köszönöm – suttogta, és megcsókolta a nyakam. Megfordultam a karjában, és a kezemet a vállára tettem; már egy ideje vártam, hogy tisztességesen köszönjön, és most megkönnyebbültem, hogy egy másodperccel sem kell tovább várnom. Ryan csókja sós volt és csípős, pont mint a taco chips. Még jobban megéheztem tőle, de nem a vacsorára. – Köszönöm, hogy hatástalanítottad a rajongóid seregét – szóltam melegen. – Tényleg nagyon rendes tőled, és meglepett, milyen sokan elmentek, miután találkozhattak veled.

Ryan a tacóját ropogtatta. – Mmm. Pont ilyennek képzeltem az ízét. Annyira kiéheztem egy jó mexikóira; egész nap csak erre tudtam gondolni. Úgy tűnt, sikerült ellazulnia. – Hoztam neked ajándékot. – Felemeltem a táskámat a szék háttámlájáról. – Tessék. – Kulcsok? – kérdezte tele szájjal, aztán leesett neki, miről is van szó. – A hátsó konyhaajtóé az ezüst kulcs, a lakásé az arany. Tessék, most már neked is van saját kulcsod. Próbáltam elrejteni a mosolyomat, miközben nekiláttam a vacsorámnak. Ryan gyorsan hozzám hajolt, és megcsókolt. – Köszönöm. Na, és mi történt még veled ma? – kérdezte. – A banktisztviselő tudni akarta, tényleg veled járok-e – kuncogtam. Ryan meglepetten nézett rám. – Na és mit feleltél? – Azt feleltem, hogy nem járunk; azt mondtam, csak fantasztikus élményekben részesítjük egymást az ágyban. – Gondoltam, ezzel megnevettetem Ryant. – Ne hülyéskedj! – Ja, és azt is elmondtam neki, milyen édes és figyelmes vagy, és hogy mindig odafigyelsz, hogy először nekem legyen őrjítő orgazmusom. Ennek biztosan örült. Ryan rám mosolygott, és tovább rágta a tacót. – Az már nem annyira tetszett neki, amikor letoltam a nadrágomat, hogy megmutassam neki az autogramodat. Ezt csak abból gondolom, hogy elég ingerülten dobta elém a nyugtát, és csak a foga között szűrte, hogy „További szép napot”. – Na, most már tudom, hogy csak kamuzol. Visszamosolyogtam rá. – Azt mondta, hogy tud titkot tartani, mire azt feleltem, hogy én is – árultam el az igazságot. – Na és a te napod hogy telt, szívem? – Ma többször is meggyilkoltam Suzanne-t. Miután őrjöngve beledöftem a nagykést, biztosra vettem, hogy meghalt, de a némber

349

csak felkelt! Úgyhogy fogtam a csákányt, és a homlokába vágtam, pontosan ide, látod? – mutatta. – De még mindig nem maradt a földön. – Bébi, hát semmit sem tanultál tőlem? Méreggel nem is próbálkoztál? – Méreggel? – horkant fel Ryan. – Az túl sokáig tart, és én türelmetlen voltam. Valódi ezüstgolyókat tettem a pisztolyomba. Tizenkettőt kapott a mellkasába. Ryan bedobta a szájába az utolsó falat tacót. – Na és? Sikerült végezned vele? – Jó is lenne. De nem hiszem, hogy meg lehetne ölni az Antikrisztust – nevetett. A vacsora végeztével Ryan segített rendbe rakni a konyhát és elpakolni a maradékot. Örültem, hogy nem várja el, hogy a cselédje vagy a házvezetőnője legyek. Ezután szemrevételezte a hűtő tartalmát, megnézte, mi mindent szereztem be a boltban. – Nézz be a kamrába is. Remélem, jó csokis kekszet választottam. Nem írtad, milyen fajtát hozzak. – Hú, ezt már szeretem! – szólt izgatottan. – Pont, mint otthon. Ryan feltépte a kekszes zacskót, és rögtön be is kapott egyet, egy másikat pedig már előre kivett. – Elég volt a pénz? – Kábé a költségek felét álltad – mormoltam, és nekiláttam a mosogatásnak. – Nem igaz – súgta a fülembe. Ryan megnyitotta nekem a csapot, hogy leöblíthessem a tányért. Elmosolyodtam. Igaza volt, füllentettem. Majdnem négyszáz dollárt hagytam ott ma a boltban. – Mi lenne, ha később egyeztetnénk az ilyen apróságokról? Köthetnénk kölcsönös megállapodást – gondolkoztam hangosan. – Tárgyalni akarsz a szerződésünk feltételeiről? – Szerződés? – kérdeztem vissza. – Nem tudtam, hogy szerződésben állok veled.

350

– Hát persze. Már aláírtam itt a szaggatott vonalon – húzta végig hosszú ujjait a hátsómon. – Köt a megállapodás. Nagyon szigorú szerződés egyébként. – Lenne egy kérdésem. A szerződés kizárja a versenyt? – Természetesen. És egyébként sincs verseny. Semmiben. – Kivette a kezemből a vizes tányért, és megtörölte. – Hát, nem is tudom. Ma elég hosszú volt a sor. Mindegyikük annyira szeretett volna tárgyalásokat kezdeményezni veled. Ryan fürkészve nézett rám. – Tar, komolyra fordítva a szót... Ami ma este történt, zavar téged? Őszintén válaszolj. – Nem – feleltem rögtön. – A közönségtalálkozó ellen semmi kifogásom. De néhányan olyan megjegyzéseket tettek, ami már nem annyira tetszett. Arra gondolok, hogy mindenki tudja, miért fogadod a rajongókat éppen az én pubomban, és hogy miért jött ez a sok lány éppen ide. És amikor ott ülnek ezek a csajok az én sörözőmben, és az orrom előtt csevegnek arról, milyen szívesen lefeküdnének veled, az azért bosszantó. Olyan, mintha pofon vágnának – vallottam be. – Nem tudom, hogy magyarázzam el. – Megértem. Én is így éreznék, ha egy csapat fickó hasonlóan beszélne rólad. De a Tengerpart óta rájöttem, hogy a világ tele van durva, könyörtelen emberekkel, akik mind egyetlen gyenge pillanatodra várnak, hogy azonnal lecsaphassanak Ryan megdörzsölte a karomat. – Én már legalább hozzászokhattam ez alatt a pár év alatt. Tudom, hogy neked ez új, és nem fog érintetlenül hagyni téged; én is így voltam vele. Össze kell kapaszkodnunk, hogy erősek legyünk. Ketten a világ ellen, bébi. – Ez valami filmből van? – nevettem. – Alighanem. De attól még a mi történetünkbe is pontosan beleillik. Ryan gyengéden megcsókolt. – Visszamész dolgozni? – kérdezte Ryan, és kutatni kezdett a táskájában. – Igen. Azt mondtam Marie-nek, hogy megvacsorázom veled, aztán jövök vissza. Az micsoda?

351

Ryan néhány kék színű lapot tartott a kezében. – A holnapi diszpó. Ez a napi beosztásunk. Rajta van, hogy milyen jelenetekben fogunk forgatni, ki hánykor kezd, a szövegem... ilyen vicces dolgok. Na, megyek is – intett a fejével. – Olvasok egyet – mondta huncut mosollyal. – Kéred a szerelmes leveleidet? – ugrattam, látván, hova indul. – Na, irány lefelé, vár a munka – dörmögte Ryan. Ekkor a mobilján igazi zúzós zene szólalt meg. A kijelzőn az „otthon, otthon” szavakat olvastam. – Apa – felelt kérdő pillantásomra. – Szia, apa, mi újság? – Arca elkomorult – Hogy érted, hogy törölték a járatot? Aha, és akkor mikor jöttök? Várj csak, felírom. Intett, hogy adjak egy tollat. A mindenes fiókra mutattam. Ryan felírta, hogy 1560-as járat, Newark, 10.30. – Én nem tudok kimenni, forgatáson leszek. Nem kell autót bérelnetek, csak gyertek el a reptéri járattal a szállodához... Hát, ki akartam menni elétek, de fél tizenegykor sajnos lehetetlen, apa. Nem, nem a szállodában vagyok. – Nagy levegőt vett, és rám nézett. – Tarynnél vagyok. Hajlandó elviselni engem – szólt mosolyogva. – Igen, Taryn csodálatos nő. Majd meglátod. – Apa, anyával csak csütörtökön és pénteken kell a Lexingtonban aludnotok... mert elviszünk titeket valahová a hétvégére. Jeleztem, hogy mondani akarok neki valamit. – Kimehetek értük a reptérre – suttogtam. Ryan felemelte egyik ujját. – Egy pillanat, apa. – Kimehetek értük, ha el kell hozni őket a szállodába. Nem hiszem, hogy van járat Providence-ből egészen Seaportig. Ryan letakarta a telefont a kezével. – Arra gondoltam, megkérdezem, ki tud-e eléjük menni az egyik sofőrünk. – Egy pillanat – nyögte. – Tessék, apa?... Arra gondoltam, hogy megkérdezem, ki tud-e elétek menni valamelyik sofőrünk, de Taryn azt mondja, el tud hozni titeket. Nem, saját üzlete van, nem emlékszel? – A telefonnal a kezében hozzám fordult. – Egész biztosan nem okoz gondot, hogy elhozd a szüleimét a reptérről?

352

– Nem, nagyon szívesen – feleltem. – Lexington Hotel, apa. Ott fogtok megszállni – közölte Ryan az édesapjával. – Ide is nyugodtan jöhetnének a szüleid – javasoltam. – Ide? Ryan összeráncolt homlokkal mérlegelte a meghívást. – Ott a vendégszoba – mutattam a folyosó felé. Ryan nem tudott tovább várni; kiszaladt a konyhából, én pedig elindultam lefelé a pubba. Mire visszaértem, a fanatikusok nagy része elpárolgott. Nem sokan voltak, Marie és Cory könnyen boldogult. Talán ha húsz nő őgyelgett még a bárban. – Ez okos húzás volt Ryantől – szólt Marie. – Miután felmentetek, a legtöbben távoztak. Nézz csak ki az utcára. Közelebb léptem az ablakhoz, és kikukkantottam. A járda meglepően üres volt. Néhány paparazzo még kitartott, de a rajongók hordája eltűnt. Úgy látszott, mindenki tudomásul vette, hogy Ryan Christensen az este további részében nem kíván mutatkozni. – Na és mit gondolsz, biztosan tudjátok majd nélkülem is tartani a frontot? Biztos akartam lenni benne, hogy Marie nem neheztel rám, amiért pár napra elmegyek, főleg az aznapi események után. – Tar, már évek óta nem voltál szabadságon. Nagy dolog ez. Menj és érezd jól magad Ryannel és a szüleivel. Ki tudja, mire visszaérsz, már házasok lesztek, vagy valami más csodálatos dolog történik. – Aha, na persze – feleltem. – Ez a hely volt eddig az egész életem. De most már... nem annyira. – Megváltozott a fontossági sorrend – állapította meg Marie. – Hát igen, valahogy úgy – vallottam be idegesen. Marie a plafonra mutatott. – Az ő időbeosztása teljesen más. Biztosan azt akarja majd, hogy utazz vele és legyél mellette, akárhova is megy. És ide hallgass, ha a helyedben lennék, én követném is őt bárhová! Rávigyorogtam.

353

– Nem így értettem. Vagyis de, így értettem, de nem ez a lényeg. Mielőtt megismertem Ryant, csak filmsztárként tekintettem rá. De ő több annál, most már tudom. Ezért vagy őrülten szerelmes belé. Ryan tök jó pasas. És úgy tűnik, készen áll arra, hogy megállapodjon valaki mellett. Nemcsak flörtölni akar, az biztos. – Hát igen, én is így látom... tekintve, hogy tegnap kvázi hozzám költözött – mormoltam, és előre felkészültem a barátnőm reakciójára. – Micsoda?? – hápogott Marie. – Áthozattuk a ruháit, hogy kimoshassuk őket, és, hát, megkérdezte, nálam maradhat-e. – Újra nagy levegőt vettem, még mielőtt Marie-ből kitör a lelkendezés. – Most minden cucca itt van fönt. Azért van itt. Nálam akar lakni. – Ugye csak viccelsz? Marie döbbenten vigyorgott, aztán megölelt, és közben ugrándozott örömében. – Nem. Ezzel sosem viccelnék – suttogtam a szorításában. – Ezért gondolkozom olyan sokat a dolgokon, hiszen ez a pub az, amivel én a kenyeremet keresem. – Mással is – emlékeztetett Marie. – Tudom, de ez jelenti az elsődleges bevételemet. Nem akarok kizárólag a férjem jövedelmétől függeni, főleg ha végül mégsem házasodunk össze. Szeretnék erős, egyenrangú társ lenni a kapcsolatomban. Nem fogom megismételni a korábbi hibáimat, nem fogom feladni azt, aki vagyok. – Eddig mindig okos üzletasszony voltál. Biztos vagyok benne, hogy jól fogsz dönteni. A zsebemben megszólalt Ryan csengőhangja. – Szia, mi a helyzet? ... Nem, én nem kopogtatok az ajtón. Várj, megnézem, mi az. A telefonnal a fülemen a lépcsőházba szaladtam. Agyamat elöntötte a düh, amikor a lépcső tetején megpillantottam két lányt, amint kuncogva kopogtattak az ajtómon. – Hékás! Ti meg mi a fenét csináltok itt? – kiabáltam; hidegzuhanyként ért a jelenlétük. Mindketten úgy néztek rám, mintha zavarnám őket.

354

– Ez Ryan Christensen lakása, nem? – felelte pökhendi hangon az egyik liba. – Nem, ez az én otthonom, és magánterület. Tűnés az ajtóm elől! – Most mit van úgy oda? – vágott vissza az egyik. Nagy volt a kísértés, hogy felrobogjak a lépcsőn, és lerángassam a hajánál fogva. – Ryan odabent van, ugye? – kuncogott, mint aki tudja, amit tud. – Teljesen mindegy, ki van az ajtó túloldalán. Mitől érzitek magatokat feljogosítva arra, hogy csak úgy betörjetek ide? Becsaptam a telefonomat. Ezzel meg is szakítottam a hívást, de ennek nem sok jelentősége volt; tudtam, hogy Ryan tökéletesen hallja az ajtón keresztül, ahogy leordítom a lányok haját. – Nyugi. Csak szerettünk volna találkozni vele, és szórakozni egy kicsit. A másik lány megrázta előttem a cickóit. Marie mögöttem állt, a baseballütővel a kezében. Újra kinyitottam a telefonomat. – Két másodpercetek van, hogy elhúzzátok a csíkot, mielőtt hívom a rendőrséget. EGY... – Szerencsére nem kellett kettőig számolnom. – Szedjétek a cókmókotokat, és tűnés! – Köcsög – morogta az egyik lány, amikor elhaladt mellettem. Alig tudtam elhinni, hogy ezek után még ő szól be nekem! – Tessék? – csattantam fel. – Ha még egyszer beteszed a lábad a bárba, feljelentelek birtokháborításért. Becsaptam az ajtót mögöttük. Megfordultam, hogy visszamenjek a pult mögé, de a fejem még mindig füstölgött. – Ki következik? – kérdeztem Marie-től, de úgy, hogy a többi, még mindig itt lebzselő nő is meghallja. Annyira feldühödtem, hogy legszívesebben az összeset kidobtam volna. – Zárat kell szereznem – morogtam a lépcsőház ajtaja előtt állva. De annak meg mi értelme lenne? Eggyel több kulcs, és eggyel több akadály, ami megnehezíti Ryan észrevétlen feljutását. Beléptem a konyhába, és a használhatatlan konyhapult mögött húzódó falra meredtem. Megkopogtattam a gipszkarton falat, és azon gondolkoztam, hogyan tudnám áthelyezni a lakásom bejáratát.

355

Bíztam benne, hogy egyszer beköltözhetek az erdőben álló álomházacskámba az én hercegemmel; már nem gondoltam úgy, hogy életem hátralevő részét a bár fölött fogom leélni. Márpedig ha ki akarom adni a lakást, a bérlő így csak a nyitvatartási idő alatt tudna bejönni és kimenni. Kinyitottam a mobilomat, és felhívtam Pete-et. Pete házfelújítással foglalkozik, biztosan ki tud találni valamit. Pont akkor nyitottam ki a lakás ajtaját, amikor Pete felvette a telefont. Ryan a kanapén pihent, az egyik kezében kék lapokat tartott, a másikban a tévé távirányítóját. Időközben átöltözött melegítőbe és pólóba. Leültem mellé; amikor letettem a telefont, átkarolta a vállam. A fejemet a mellkasára hajtottam. – Taryn, már látom, hogy ez nem volt olyan jó ötlet. Talán mégis inkább a szállodában kéne laknom. Mintha kiszippantották volna belőlem a boldogságot. – NEM. Teljesen kizárt. – Tudtam, hogy ez fog történni, mégis hagytam megtörténni. Az, hogy itt vagyok, sok gondot okoz neked is és a pubnak is. Hallatszott a hangján, hogy bántja a lelkifurdalás. – Ryan, teljesen mindegy, hol vagy. Ahogy mondtad is, ez az egész megy utánad, akárhova is mész. – Felültem, és a szemébe néztem. – Veled akarom leélni az életem, ha te is őszintén így gondolod. A mai roham felkészületlenül ért, de megígérem, hogy még egyszer ez nem fog előfordulni. Legközelebb jó előre felkészülök. Azt akarom, hogy itt legyél velem, ahol megvédhetlek az őrülettől. – De ki fog megvédeni téged? Az nem az én feladatom? – fúrta Ryan a tekintetét az enyémbe. – És úgy gondolod, hogy ennek az a legjobb módja, hogy távol tartod magad tőlem? A megjegyzésem inkább kijelentés volt, mint kérdés. – De hát én hoztam ezt az egész mocskot a küszöbödre, Taryn! Én tehetek róla! – vitatkozott Ryan, és a mellkasát böködte. – Na, és akkor mi van? Azt hiszed, nem tudtam, mire számíthatok? Ne nézz afféle naiv kislánynak, akit elszédített a

356

hírnév, és azt se tudja, mi történik vele. Kizárt, hogy téged tegyelek felelőssé olyan dolgok miatt, amiket a legkevésbé sem tudsz befolyásolni. Nekem is meg kell tanulnom, hogyan kezeljem a hírnevedet, és meg is fogom tanulni. Ryan megadóan visszahanyatlott a kanapéra. – Mondd csak, te tényleg szeretsz engem, vagy csak véletlenül kicsúszott a szádon? Ryan szeme összeszűkült. – Komolyan gondoltam minden egyes alkalommal, amikor kimondtam. Szeretlek. – Akkor ketten a világ ellen, és semmi sem tántoríthat el minket. Így hangzik a mi történetünk, nem emlékszel? Ryan a dohányzóasztalra dobta a kék papírokat, és szorosan megölelt. Pete és Tammy negyedóra múlva érkeztek. Pete hozta a szerszámosládáját is, mérőszalagja az övén lógott. Ryan leosont a konyhába, és üdvözölte őket. Megtárgyaltuk, hogyan tudnánk megoldani, hogy lezárjuk a pubba nyíló eredeti ajtót, és új ajtónyílást alakítsunk ki, ami a konyhába nyílik. Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. – Így viszont ha egyszer kiadom a lakást, a bérlőknek a konyhán át kellene bejönniük. Á, ez se jó. Mi akadályozza meg őket abban, hogy rögtön a bárba menjenek? – kérdeztem, és benyomtam ujjaimmal a konyha lengőajtaját. – Hát igen, nem egyszerű – tette hozzá Pete. – Ezeket az öreg épületeket nem üzlethelyiségnek szánták; az egész lakóépületként szolgált. És ha lezárjuk a konyhát, megszeged a biztonsági előírásokat, mert nem lesz vészkijárat. Körülnéztem a konyhában. A lépcsőt lehetetlen áthelyezni. Pete és Ryan visszaszaladt az emeletre, hogy megszemléljék a fenti helyzetet. Hallottam, ahogy belülről a lépcsőház falát kopogtatják. – Beszéltem az öcsémmel – suttogta Tammy. – Ryan tud a távoltartási végzésről? – Nem – ráztam meg a fejem. – Egyelőre nem is akarom elmondani neki. – Nem akartam, hogy Ryannek még emiatt is aggódni kelljen.

357

– És mit mondott? – Azt mondta, hogy kaphatsz távoltartási végzést, ha úgy érzed, zaklat téged. De be kell menned a rendőrségre, aztán iktatni kell a papírokat a bíróságon. Meg is kell jelenned a bíróságon. Nem egyszerű a téma. – Semmi sem egyszerű. Viszont ma megszereztem a csaj nevét – jelentettem büszkén. – Bejött délután a bárba, és elkértem az igazolványát. – Nem mondod! – felelte meglepetten Tammy. – Hétfőn bedobott egy Ryannek szóló lapot az ajtómon, amit „Angel” néven írt alá. Megnéztem a személyijét, Angelicának hívják. Angelica Staunton, egyenesen Brooklynból. – Írd le nekem a nevét. Hátha Tony utána tud nézni. Alighogy Tammy kezébe nyomtam a cetlit a lány nevével, Pete és Ryan belépett a konyhába. – Tar, azt hiszem, megoldottuk a problémát – kiáltotta lelkesen Pete. – Idenézz! Pete olyan büszkén mosolygott Ryanre, mintha legalábbis a világ túlnépesedésének problémáját oldották volna meg az imént. – Mi ez a vonal? – kérdeztem a rajzukat silabizálva. – Egy új fal. Gyere, Ryan, mérjük le. Mennyi? – Kilenc kilencven – felelte Ryan. – Baromi hosszú fal lesz! Egyenesen odáig, a hátsó falig fog tartani – mutatta Pete. – Lesz egy külön bejárat a hátsó utca felől, és akkor vágatunk ide középre egy ajtót, hogy ne kelljen kimenned, ha fel akarsz menni a lakásba. Ha pedig le akarod majd zárni, egy pillanat alatt megoldható. – Pete megkocogtatta a rajzot. – Itt vége lenne a lépcsőnek, és hozzátennék még két lépcsőfokot, hogy leérjen a padlóig. Az összveszteség csak egy méter húsz centi lenne. Azt a pultot le kell majd bontani. Ryan, tartsd megint a mérőszalagot, légy szíves. Látod? Igazad volt. Még csak át sem kell raknunk a hátsó ajtót; pont jó ott, ahol van. Az új fal ide jön majd, tizenöt centire az ajtófélfától. – Pete fém mérőszalagja egy csattanással visszacsúszott

358

a helyére. – A téglafalat nem lesz egyszerű lebontani, de megoldható. Kell majd egy új biztonsági ajtó... na és persze építési engedély. – Fantasztikus – lelkendeztem. – Pete, te baromi okos vagy. – Nem az enyém az érdem; ő tervezte – mutatott Pete hüvelykujjával Ryanre. – Legalább nem volt teljesen hiábavaló a Pitten elvégzett két év – szólt öntudatosan Ryan, és rántott egyet a fején, mint akinek igazán nem nagy ügy egy átalakítás megtervezése. Titokban hozzáadtam a listához még egy dolgot, amit imádok benne. – Ryan, átrajzolnád ezt a vázlatot? Akkor csatolhatnám az építési engedély kérelméhez – kérte Pete. – Persze. Szívesen. Tammy, mekkora sütőre lenne szükséged a konyhában? Gondolom, ezt a tűzhelyet le kell cserélni; elég tűzveszélyesnek tűnik. – Ryan, addig nem kapok engedélyt, amíg fel nem újítom a kályhák fölötti tűzelfojtó rendszert – szóltam neki halkan. – Az összes vízvezetéket is le kell cserélni. Az önmagában több mint húsz ropiba kerül. Ryan átkarolta a vállamat, és a fülembe suttogott. – Kiszámoljuk, mennyi lenne az egész, és megbeszéljük. Valamiért zavart, hogy annyira be akar szállni az átalakításba. Olyan volt, mint egy gyerek, aki kapott húsz dollárt, és most alig várja, hogy elköltse. Pete és Tammy nem sokkal az után elmentek, hogy Ryan még egyszer lerajzolta a terveket; Cory és Marie pedig kézben tartották a bárt, úgyhogy a lakásban maradtam Ryannel. – Nos, Miss Mitchell, most, hogy új megállapodásokat kötöttünk, készen áll a szerződés feltételeinek újratárgyalására? – vonta fel a szemöldökét Ryan, és reménykedve somolygott, miközben a hálószobába tartottunk. – Ez attól függ, mi az ajánlata. – Mit szólna mondjuk, ha minden csütörtökön egyet fizet, kettőt kap akciót tartanánk? – kuncogott, és lassan becsukta maga mögött az ajtót.

359

RYAN OLYAN MÉLYEN ALUDT, HOGY AMIKOR megszólalt az ébresztőóra, meg sem moccant. Csak feküdt a hátán, pontosan ugyanabban a pozícióban, amiben álomba zuhant fantasztikus éjszakánk után. Gondoltam, kap még egy pár percet, úgyhogy kimentem a konyhába, és feltettem a kávét. – Au – mormoltam, és az ajtóhoz bicegtem; a csípőm még sajgott Ryan tegnap esti mozdulatai nyomán. Magamban elmosolyodtam, amikor felidéztem magamban a fájdalom okát. – Szívem, ideje felkelni – keltegettem Ryant, miután visszatértem a szobába, és finoman megdörzsöltem a mellkasát. A reggel olajozottan indult, kezdtünk belerázódni a közös napi rutinba. Amíg Ryan lezuhanyzott, én elkészítettem a kávéját – kiöntöttem egy fehér melegen tartó bögrébe, abba a fajtába, ami pont úgy néz ki, mint a legócskább műanyag pohár, aztán amíg fogat mostam, Ryan ismertette az aznapi beosztását. Olyanok voltunk, mint bármelyik hétköznapi, munkába készülődő pár. Kikészítettem a kulcscsomója mellé az új csomag rágógumit, és összeszedtem a kék papírjait, nehogy elfelejtse őket. A mobilja még a töltőn volt, úgyhogy azt is odakészítettem neki. – Nálad jobb asszisztenst álmodni sem lehetne. – Ryan átkarolta a derekamat, és búcsúzóul megcsókolt a hátsó ajtónál. – Szeretlek. Majd hívlak. Felcaplattam a lépcsőn. Most, hogy már teljesen felébredtem, előttem álltak a reggel üres órái. Bekapcsoltam a számítógépemet azzal az ürüggyel, hogy ránézek a bankszámlámra, de ehelyett újra Ryan nevére kerestem rá. Először átfutottam a rajongó által vezetett blogot, aztán körülnéztem, mik az új hírek. A mai főcímek a következők voltak: R Y A N C I I R I S T E N S E N A U TO G R A M O T O S Z T O G A T F É L T É K E N Y A R A J O NG Ó K R A R Y A N Ú J S Z E RE L M E !

360

Mi a... Rákattintottam arra a linkre, ami a féltékenységemről szóló beszámolóval kecsegtetett. „Vigyázat, hölgyeim! Ryan új szerelme nehezen viseli a rajongókat! Kedd este hosszú sor kanyargott Ryan új búvóhelyén, a Rhode Island-i Seaport egyik bárjában, a rusztikus Mitchell’s Pubban, ahol a rajongók rögtönzött közönségtalálkozó keretein belül láthatták kedvencüket. Az a néhány szerencsés hölgy, aki jókor volt jó helyen, személyesen is találkozhatott a jóképű színésszel, majd közös fényképpel és Ryan aláírásával térhetett haza.” „Azok a lányok, akik már a színész este 7 órakor történő érkezése előtt a helyszínen tartózkodtak, beszámoltak róla, hogy Ryan vidám, barátságos hangulatban köszöntötte rajongóit.” Csak húsz percet kellett várnunk, ami igazán nem rossz. És nagyon megérte – közölte az egyik rajongó. Mások, akik több mint egy órát álltak sorban, elmondták, hogy Ryan feltételezett új szerelmének, a bártulajdonos Taryn Mitchellnek egyáltalán nem volt ínyére, hogy a színész autogramot osztogat. Több lányt is kiküldött, aztán mindenkivel üvöltözött a teremben – persze csak nevettünk rajta!” „A sztár egyik barátja nincs meglepve, hiszen elmondása szerint Ryan új barátnője féltékeny, uralkodó típusnak tűnik. Szerinte Ryan nem sokáig fogja bírni mellette. A lány még azt is meg akarja szabni, kivel töltheti az idejét. A színész már a legtöbb kollégájával megszakította a kapcsolatot, és csak Taryn barátaival találkozhat. Ryan csak addig tartózkodik a forgatáson, ameddig feltétlenül szükséges. Amikor a helyszínre ér, az első dolga, hogy felhívja a barátnőjét. Úgy tűnik, mindenről be kell számolnia neki.”

361

Egy másik bennfentes beszámolója szerint Taryn teljes mértékben irányítja Ryant. Még ahhoz is ragaszkodott, hogy a színész hozzá költözzön, hogy ezzel is elmélyítse a kapcsolatukat. „Ryan holmiját hétfőn elvitették a szállodából.” Úgy éreztem, menten elájulok. Ez a cikk mindent kiragadott a kontextusból, és most az egész világ azt fogja hinni, hogy egy parancsolgató, mániákus boszorka vagyok! Tényleg nem sokáig bírja majd mellettem, ahogy a sztori írja? Ryan olyasvalakit akar, aki odafigyel az igényeire, vagy esetleg egyszer úgy érzi majd, hogy rátelepszem? Még jól emlékeztem, mi történt, amikor Deannel jártam, ő nem akarta, hogy gondoskodjak róla. Akárhányszor az odaadó barátnő szerepét próbáltam eljátszani, egyre távolabb húzódott tőlem. Lehetséges, hogy már most rombolom a kapcsolatunkat? Rossz útra léptem, anélkül, hogy észrevettem volna? Eddig nem gondoltam, hogy uralkodnék rajta. Vagy mégis? Lehetséges, hogy Ryan úgy érzi, megfojtom a túlzott anyáskodásommal, amikor kikészítem neki a mobilját, a kulcsát és a csomag rágót? Talán ezzel mégis inkább fel kéne hagynom. Tíz perccel ezelőtt felhőtlenül boldog voltam, most pedig totálisan ki vagyok borulva. Összegömbölyödtem a kanapén a takaró alatt, és bekapcsoltam a tévét, hogy eltereljem a gondolataimat, de teljesen hiába; a fejem egyre csak kavargott, és a bizonytalanság és szorongás könnyei hullottak a párnámra. Mi ez a zene? – tűnődtem álmomban. Aztán felriadtam, és rájöttem, hogy a telefonom szól a konyhában. Kissé még kába voltam. Meddig alhattam? Ránéztem a dvd-lejátszó órájára, pár perc híján tíz óra volt. Ledobtam a takarót, és kibotorkáltam a konyhába. A mobilom két elmulasztott hívást jelzett, mindkettő Ryantől jött. Azonnal visszahívtam. – Minden oké? – kérdezte hangosan.

362

– Igen, jól vagyok. Csak elaludtam a kanapén. Bocs, nem hallottam meg a telefont. Ryan nagyot sóhajtott. – Már aggódtam, hogy miért nem veszed fel. – Jól vagyok – ismételtem, és megdörzsöltem a szemem. – Hogy telik a nap? – Elviselhető. Épp szünetet tartunk. Figyelj, megkérhetlek valamire? Emlékszel, nemrég szóba került, hogy anyukámat elvisszük valahova a szülinapja alkalmából, de azóta még nem kerestünk éttermet. Cal tud egy helyet valahol Providence mellett, talán Sabatinis vagy Salatini’s a neve, vagy valami ilyesmi. Megpróbáltam rákeresni a neten, de nem találtam. – Várj csak! – Rákattintottam az egérgombra, hogy eltűnjön a képernyővédő. A korábbi összeomlásom okozója még mindig ott virított a képernyőn. – Rákeresek a providence-i olasz éttermekre – szóltam, és átlapoztam az eredményeket. – La Scalatini? Lehetséges? – kérdeztem. – Wyndhamben van, valóban a városon kívül. – Rákattintottam a linkre. – Cal, ide tudsz jönni egy percre?... La Scalatini, ez lehetett az? Remek! Szívem, látsz telefonszámot? Beolvastam neki a számot. – Nagyszerű. Foglalok asztalt péntekre. Szerinted hány órát mondjak? Fél kilenc, kilenc? – Mikor végzel a forgatással pénteken? – Hétkor. Szerinted hogy legyen? – Lőjük be a kilenc órát, aztán legfeljebb lesz egy kis ráhagyás – feleltem. – Jól hangzik. Mész valahova ma? – Nem. Megcsinálom az itthoni dolgaimat. – Ki akartam takarítani a lakást, és a mosást is be kellett fejeznem. – Ki kell mosnom a piszkos ágyneműt – tettem hozzá nevetve. – Na igen, jó nagy felfordulást csináltál tegnap éjjel – ugratott. – Volt segítségem – kuncogtam. – Képzeld, azt hiszem, meghúztam a csípőmet.

363

– Hogy te? Amióta felkeltem, csak bicegek ide-oda – vallottam be. – Tényleg? Hát ez vicces. És én még azt hittem, csak én sérültem meg. Azt hiszem, jól elintéztük egymást – dörmögte Ryan. – Cal még rá is kérdezett, miért vonszolom magam ennyire. – Utána vagy öt percre bealudtál... végig ugyanabban a pozícióban – nevettem. – Teljesen kikészítettél a sok szerelemmel. Jobb, ha nem is gondolok rá. Felhívom az éttermet. Hét körül találkozunk Szeretlek. – Én is szeretlek. Mosolyogva cibáltam le az ágyneműt a mi ágyunkról, és átvittem a kupacot a mosókonyhába. Újra megszólalt a telefonom, de ezúttal nem Ryan csengőhangján. – Szia, Marie, mi újság? – Szia, Taryn... Marie hangján hallatszott, hogy sír. – Marie, mi a baj? – ijedtem meg. – Gary anyukája meghalt ma reggel. – Jaj, istenem, Marie. Nagyon sajnálom. – Átfutott az agyamon az a régi emlék, amikor felhívtam Marie-t, hogy elmondjam neki, hogy meghalt az anyám. – Mi történt? – Valószínűleg agyvérzése volt álmában. Gary apja már nem tudta felébreszteni. És csak pár hete láttuk őket. – Gary hogy van? – Nagyon ki van borulva – szipogott Marie. – Most láttam először sírni életemben. Már beszólt a munkahelyére, hogy ma nem megy, és, hát, ezért is akartalak felhívni. Légy szíves, ne haragudj ránk – kérlelt –, de Gary már megvette a Tampába szóló repülőjegyünket holnapra. Ott akar lenni, hogy segíthessen elrendezni a dolgokat az apukájának. Reggel fél kilenckor indulunk holnap. – Persze, teljesen megértem. Emiatt egyáltalán ne aggódj. – Tar, pár napig ott leszünk. Nem hiszem, hogy hétfőnél vagy keddnél hamarabb vissza tudnánk jönni. Jaj, annyira sajnálom, hogy így cserbenhagylak.

364

– Marie, tényleg ne aggódj emiatt. A család a legfontosabb, bármi is történjen. Tudok segíteni valamiben? Nincs szükségetek valamire? – Nem. Csak a megértésedre és a szeretetedre van szükségünk. Olyan pocsékul érzem magam. Tudom, hogy Ryan családjával akartad tölteni a hétvégét; most úgy érzem, kiszúrok veled. Nagyon bánt a dolog. Annyira sajnálom! – Marie. Kérlek. Nincs semmi baj. Majd kitalálok valamit. Csak add át részvétemet Garynek és a családjának. Bekapcsoltam a mosógépet, és betettem a mosóport. Basszus. Most mihez kezdek? Miközben kipakoltam a szárítógépet, újra megcsörrent a telefonom. Milyen népszerű leltem hirtelen. – Szia, Pete – szóltam borúsan. – Minden rendben? – kérdezte Pete. – Igen. Nem. Most beszéltem Marie-vel. Gary anyukája meghalt ma reggel. Miután gyorsan elmondtam neki azt a keveset, amit tudtam, Pete rátért hívása eredeti okára. Kiszámolta, mennyibe kerülne a lépcsőház átalakításához szükséges alapanyag. Egyedül a biztonsági ajtó több száz dollárt kóstál; ha hozzávesszük a gipszkarton falat és a fagerendákat, máris majdnem kétezer dollárnál tartunk. És akkor munkadíjjal még nem is számoltunk. Pete úgy vélte, hogy ha csütörtök délelőtt megkapja az építési engedélyt, még a nap folyamán neki is állhat a munkának, de nagy zajjal, kalapálással fog járni az átalakítás, és át kell vágnia a téglafalat, hogy kialakítsa az utcára nyíló új ajtó helyét. – A gipszkarton fal bontását már ma elkezdhetem, és akkor az már nem lesz útban. Tammy úgyis el lesz foglalva, egy holnapi díszebédhez ő szállítja az ételt. Ja, és még mielőtt elfelejteném, szombatra előjegyzett egy partit, úgyhogy péntek és szombat éjjel nem tud dolgozni – tette hozzá. Ez volt a hab a tortán. Abban bíztam, hogy Tammy be tud ugrani, hogy segítsen kiszolgálni a hétvégi tömeget, de most már ez a lehetőség is ugrott. Becsuktam a mobilt, és egy darabig csak mozdulatlanul ültem. Egyedül nem tudom levezényelni a halloweeni tömeget. És már előre

365

vártam a hétvégi kirándulást is Ryannel és a szüleivel. Ryan most foglalt péntek estére asztalt. Azonkívül lemondta a szülei szállodai szobáját. A francba. Nagyot sóhajtottam. Nem fújhatom le Ryan programját, és nem ronthatom el a legelső találkozásomat a szüleivel. Fel-alá jártam a lakásban, és azon gondolkodtam, mit tehetnék. Éppen a mosógépnek támaszkodtam, amikor sikoltozást hallottam odakintről. Felkaptam a fejem. – Ilyen nincs – nyögtem, miután kinéztem az utcai ablakon. Tisztán láttam a lányokból álló, hosszan kanyargó sort a járdán. A nyitásra vártak, és nyilvánvalóan nem iszogatni jöttek. Legalább negyvenen voltak, ha nem többen. Lefutottam a lépcsőn, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a dolgot. Kikukucskáltam a roló mögül, és a látvány letaglózott. A ház előtt rengeteg lány várt; sokan a falhoz támaszkodtak, mások a járdán ücsörögtek. Kinéztem a másik irányba, és láttam, hogy a sor valóban az ajtóm előtt kezdődik. Egyszerűen hi-he-tet-len! Azonnal meghoztam a végső döntést. Kimentem a konyhába egy darab kartonpapírért. Az irodában fogtam egy vaskos kijelölő filctollat, és nagy betűkkel felírtam a táblára:

A MITCHELL’S PUB FELÚJÍTÁS MIATT BIZONYTALAN IDEIG ZÁRVA TART Miután kitettem a táblát, a tömeg felzúdult. Hallottam a felém irányzott jókívánságaikat, de nem törődtem vele. Visszamentem az emeletre. Még el kellett intéznem néhány telefont, és le kellett mondanom a zenekarokat. A halloweeni bevételnek lőttek. – Elindultam – telefonált Ryan már az autóban ülve. – Nagy a tömeg? Minden rendben van?

366

– Nincs tömeg. A legtöbb lány elment, miután kitettem a „Zárva” táblát az ablakba, bár néhányan még dörömböltek egy darabig – sóhajtottam. – Zárva? Taryn, hogyhogy... – Nem volt más választásom – feleltem. – Gary édesanyja ma reggel meghalt. Gary és Marie holnap reggel indul Tampába, hogy Gary az édesapja mellett legyen. Marie holnap is ott marad vele, Gary teljesen össze van törve. – Basszus, miért nem hívtál? – De miért, Ryan? Hogy közöljem a rossz híreket, amikor már amúgy is tiszta stressz a napod? Gondoltam, majd elmondom, ha megjössz. – És mi van Coryval? Nem úgy volt, hogy ő is dolgozik ma este? – Lemondtam. A zenekarokat is lemondtam, akik a hétvégén játszottak volna. Tulajdonképpen egész délután telefonáltam. Ja, és Pete is hívott. Ma este jön, és elkezdi leszedni a gipszkartont a lépcsőről. Ez volt a másik ok; Tammynek pedig rendelései vannak a hétvégére, úgyhogy ő sem tud dolgozni. – Most fordultunk be a hátsó utcába. Na, lássuk azokat az új kulcsokat. Mindjárt ott vagyok. Pár perc múlva Ryan felrobogott a lépcsőn, és berontott a lakásba. – Tar! – kiáltotta az előszobában. – A konyhában vagyok. – Na, szia. – Ryan megölelt és megcsókolt. – Jól vagy? – Gyengéden megsimogatta az arcomat. – Igen, csak kicsit le vagyok törve – csüggesztettem le a fejem. Ryan homlokon csókolt. – Sajnálom, hogy ilyen ramaty napod volt. Ryan olyan szorosan megölelt, hogy szinte fájt. A lelkem mélyén el voltam ámulva, hogy így érdekli a napom, ő az első a pasizásom történetében, aki efféle érzelmeket mutat. Ryan beleszagolt a levegőbe. – Minek van ilyen jó illata? – A sült húsra gondolsz? – mutattam az üvegtálra, amit most vettem ki a sütőből. – Pete mindjárt itt lesz; gondoltam, őt is meghívom vacsorára, Tammy most úgyis alig látszik ki a munkából.

367

– Tar, mi a baj? Látom rajtad, hogy szomorú vagy. – Garyn gondolkozom. Nagyon összejöttek most a dolgok. Kitettem három tányért az asztalra, és próbáltam nem gondolni a saját anyám temetésére, inkább azt kezdtem számolgatni magamban, honnan különítsek el pénzt Pete költségeire. Ryan feltöltött három poharat jéggel és vízzel. – Pete készített már becslést a kiadásokról? – Igen. – És? – kérdezte kissé idegesen Ryan. – Két rugó lesz az anyag; ebben még nincs benne a munkadíj. – Nem is rossz. Azt hittem, több lesz. Ő könnyen beszél... még mindig nemigen tudtam, hogy fogom kibekkelni a hétvégi tizenhárom ezer dolláros buktát. Ha elhalasztom a lépcsőház átalakítását, akkor már csak tízezret veszítek, mínusz a lemondott zenekarok fellépti díja. Ez a tetemes bevételkiesés éppen elég okot adott az idegességre. Halloween mindig is az egyik legjövedelmezőbb esténk volt. Pete farkaséhesen érkezett. – Isteni volt, Taryn – szólt a vacsora végén. Villájával még mindig a tányért kapargatta. – Már el is felejtettem, milyen a házikoszt. Tammy már csak másoknak főz. – Nagyon finom volt. Köszönjük – mosolygott rám Ryan is, és adott egy gyors csókot. A mosogatóhoz vitte a tányért, és elöblítette. – Na, nekiesünk a gipszkartonnak, Pete? – Micsoda? Te is segítesz? – Hát hogy a fenébe ne! Remélem, van tartalék nagykalapácsod, mert meg kell szabadulnom attól a sok felgyülemlett feszültségtől, amit Suzanne-nak köszönhetek. Ja, és mielőtt elfelejteném... Ryan visszatrappolt a hálószobába, és a csekkfüzetével tért vissza. Beletúrt a mindenes fiókba, és előhúzott egy tollat. – Hát te mit csinálsz? – kérdeztem. – Kiállítok Pete-nek egy csekket. – Mire? – A felújításra. Úgy nézett rám, mintha különösen értetlen lennék.

368

– Nem, ezt nem engedhetem – jelentettem ki határozottan. – Ez az én házam... az én felelősségem. – Ki mondta, hogy te fogod kifizetni? Én fizetek Pete-nek – húzta össze a szemöldökét Ryan. – Nem! Ezt nem engedhetem – ismételtem szilárdan. – Nem igazán érdekel, mit gondolsz. Én fizetem ki az átépítést, punktum. Vitának helye nincs – szögezte le Ryan. Pete, ki tudja, miért, rámosolygott Ryanre. – Ez azért már sok, Ryan. Nem! Nem engedhetem meg, hogy kifizesd. – Taryn, kérlek, ne vitatkozz velem. Visszahajolt a csekkfüzet fölé, és folytatta a csekk kitöltését. – Pete, szeretném, ha megkeresnéd a biztonsági céget, és kérnél új riasztórendszert az új ajtókhoz. A tetőajtóra is szeretnék egy új érzékelőt – szólt. – Oké, meglesz. Pete feltehetően érzékelte az egyre növekvő feszültséget a konyhában. Elővette a kulcsait a zsebéből. – Megyek, behozom a szerszámokat. Lent találkozunk. Visszafordultam a mosogató felé, de egyre jobban fortyogott bennem a tehetetlenség és a düh. Ryan mögém állt, és a mosogató szélére tette a kezét, hogy ne mozdulhassak el onnan. – Tudom, hogy mérges vagy rám – suttogta a fülembe. – De ha nem jöttem volna ide lakni, akkor erre az egész felfordulásra egyáltalán nem került volna sor. Miattam csináljuk ezt az egészet. És amikor nem vagyok itt, akkor is szeretném tudni, hogy biztonságban vagy. Úgyhogy kérlek, ne haragudj rám túl sokáig. – Odadugta az orrát az arcomhoz. – Arról nem is beszélve, hogy még én is tartozom neked a csokis keksz miatt. – Ryan félresöpörte a hajamat a homlokomból. – És az anyukámnak vett lap miatt... és az összes többi cucc miatt, amit nekem vettél. – A nyakamhoz érintette az ajkát. – És a süti miatt, amit sütni fogsz, mert látom a pulton a hozzávalókat. Jól gondolom, hogy az én anyukámnak készül? – Ryan átölelt. – Én gondoskodom rólad, te gondoskodsz rólam. Ezt a megállapodást írtad alá tegnap éjjel.

369

Nekidőltem, és hátrafordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek. – Szeretlek – szólt Ryan, és lágyan megcsókolt, aztán kilépett az ajtón. Egy óra elteltével kivettem a süteményt a sütőből, aztán lementem, hogy megnézzem, hogy haladnak a fiúk. A kalapálás egy ideje elhallgatott, úgyhogy gondoltam, már végeztek a bontással. Nagyon más volt a látvány a lépcső tetejéről így, hogy a lépcsőház egyik fala hiányzott. A gipszkarton rétegei alatt régi vakolatréteg és vékony falécek rejtőztek. Lecsippentettem egy gipszkartondarabot, ami a sarkon lógott, hogy kicsit kiegyenesítsem a lépcsőfordulónál kialakult tépett felületet. – Taryn megdöbbent engem – hallottam Ryan hangját. Megdermedtem a nevem hallatán. A lélegzetem is visszafojtottam. – Mindig olyan makacsul ellenáll, ha bármivel kedveskedni akarok neki. Vettem neki egy pár fülbevalót, de nem hajlandó felvenni. Szerinte túl sokba került. Azt hiszem, kénytelen leszek visszavinni az ékszerüzletbe. – Ryan felsóhajtott. – Azt hittem, biológiai képtelenség, hogy egy nő visszautasítsa az ékszert, de úgy látszik, ő másképp működik. – Taryn nem egy átlagos csaj. De erre már nyilván te is rájöttél – felelte Pete. – Még sosem találkoztam hozzá hasonlóval. Az első olyan barátnőm, aki semmit nem akar tőlem. Nem tudom, hogyan kezeljem a dolgot. Mindig ilyen volt? – Igen – válaszolt Pete. – Amióta ismerem, mindig csak adott, sosem kért. Taryn már nagyon sokszor kisegített minket az évek során; ezért vagyok itt mindig, ahányszor csak szüksége van rám. Még ha mindennap tennék érte valamit, az sem lenne elég. – Pete könnyedén felnevetett. – Mint ahogy ma is. Ma végre ledolgozhatok valamit a tartozásomból, ő meg fogja magát, és vacsorát főz nekünk, hogy gondoskodjon rólunk. És most nemcsak rólam van szó, hanem rólad is. Addig nem nyugszik, amíg meleg étel nem kerül a gyomrodba.

370

– Én is annyira szeretnék gondoskodni róla, hidd el. De egyszerűen ellenáll, akármennyire próbálkozom. Nem is tudom, mit tegyek – tette hozzá megadóan. – Tessék – szólt Pete. Hallottam a szisszenést, ahogy valaki letekerte a sörösüveg kupakját. – Nem tudom, mit mondjak, Ryan. Neki csak az kell, hogy szeressék. Tudod, úgy igazán. Pár hónapja nagy csalódás érte; azt hittem, soha többet nem enged férfit a közelébe. – Miért, mi történt? – Á, nehogy elmondd Tarynnek, de tudod, járt azzal a csávóval... nekem nagyon nem jött be amúgy – vallotta be Pete. – Igazi seggfej volt. Szerintem csak azért viselte el Taryn a köcsögségeit, mert elterelte a figyelmét a faterja elvesztéséről... nem tudom. Mindannyian gyanítottuk, hogy az ürge megcsalja, de ha Taryn rákérdezett, mindig jött valami kifogással. És még ő érezte sértve magát, és azt is elérte, hogy Taryn megbánja, hogy egyáltalán megszólalt. Én már totál biztos voltam benne, hogy Tarynnek is elege van belőle, de aztán egy szép napon az a köcsög kirukkolt az aduásszal: szerelmet vallott, és megkérte Taryn kezét. Még egy rohadt gyűrűt is vett neki. – Na és mi történt aztán? – suttogta Ryan. Pete megköszörülte a torkát. Annyira halkan folytatta, hogy alig hallottam a hangját. – Egyszer Taryn átment hozzá délután, és az ágyban találta egy csajjal. Ennyi volt. Végre a saját szemével látta. Nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne menjek át, és ne verjem szét a fejét. – Taryn egyszer említett egy pasast, akinek egy nő nem volt elég. Most már értem. Azt viszont sosem említette, hogy eljegyzés is volt. – Mit számít az? – kérdezte Pete. – Semmit. Egyáltalán semmit. Csak nem tudom, miért nem mondta nekem. – Hát, pedig elég egyértelmű. Te nem egy átlagos pasi vagy, Ryan. Az egész világon sorban állnak érted a csajok. Nem gondolod, hogy ez bárkit elbizonytalanítana? Taryn úgy érezheti, borotvaélen

371

táncol, és hogy bármelyik pillanatban megpattanhatsz, ha találsz valaki mást. Megmondom neked őszintén, erre mindannyian fel vagyunk készülve. – Hát pedig ez nem fog megtörténni. Az a nő ott fent az enyém. Soha nem engedem el. Számomra csak ő létezik – jelentette ki Ryan. A szívem dübörögni kezdett, lélegzetem elakadt a szavai hallatán. – Hát én remélem, hogy ez így is van. Végül is még csak pár hete ismered – szögezte le Pete kissé kétkedve. Hallottam, ahogy valaki kis csörrenéssel a pultra teszi az üveget. – Tudni akarod, miért harcol veled annyit? – kérdezte kissé nyersen Pete. – Mert van annyi esze, hogy tudja, hamarosan nem leszel itt mindennap. Te annyi jó nővel találkozol, amiről a legtöbb férfi csak álmodhat. Még csak erőlködnöd sem kell; egész sor csaj várja, hogy ledöntsed a lábáról, és ezek a csajok ráadásul itt állnak kint az ő háza előtt. Taryn okos és vonzó nő. Igaz, ami igaz, neki is van miből válogatnia. Látnod kéne, hány pasas próbálkozik be nála mindennap. – Tudom. Láttam már jó párat rámozdulni – vallotta be Ryan. – Hát igen. De Taryn nem vevő az ilyesmire, soha nem is volt. És ha egy seaporti kis mocsadék sem becsüli annyira, hogy ne csalja meg, akkor miért ne tehetnéd meg te is ugyanazt? – tette fel a kérdést Pete. – Ha miközben teszed a dolgod, egy dögös modell az öledbe mászik, és az arcodba tolja a dudáit... képes leszel ellenállni? Ez itt az ő élete, Ryan. Az ő biztos pontja. Erre az egy dologra számíthat az egész világon. Minden darabkájáért keményen megharcolt és megszenvedett. És most idejössz, és át akarod venni az irányítást. Ha netán szakítanál vele, minden egyes alkalommal, ha az új falra vagy az új ajtóra néz... – Á, csak tegyél meg nekünk egy szívességet: ha nem vagy száz százalékig szerelmes Tarynbe, és nem állsz készen arra, hogy vele éld le az életed, akkor még most lépj ki. Ne folytasd, amit csinálsz. Kérlek, ne okozz neki ekkora fájdalmat. – Pete, én egyáltalán nem akarok semmit irányítani, még kevésbé fájdalmat okozni – felelte komoran Ryan. – Mindent meg akarok

372

osztani vele. Az életemet, a pénzemet... azt akarom, hogy egyszer majd ő legyen a gyerekeim anyja. A vallomás annyira megdöbbentett, hogy hátrahőköltem. Ryan hangosan felsóhajtott. – Pete, tudom, hogy nem ismersz olyan jól, de hidd el, már leszámoltam az értelmetlen baromságokkal. Már akkor teljesen beleestem Tarynbe, amikor először... Amikor először mi?? Közelebb hajoltam a falhoz. – Hoppá. Rájöttem valamire. Taryn már azon a napon is gondoskodott rólam, amikor először találkoztunk. Igazából már abban a másodpercben, hogy először betettem ide a lábamat. Tarynt ismerve valószínűleg nem mondta el nektek, hogyan is találkoztunk igazából. Ő állította meg a rajongókat, akik engem üldöztek. Bezárta a kedvemért az egész pubot, és most tessék... megint ez történt. Nem csodálom, hogy olyan szomorú ma. Tönkreteszem a biztonsági hálóját. A rohadt életbe, hogy fogom ezt helyrehozni? – Nem tudom – mormolta Pete. – Talán úgy, hogy feleségül veszed? Hogy soha nem hagyod el valami hollywoodi cafka kedvéért? Milyen választ vársz? – Pete, én nagyon szerelmes vagyok Tarynbe, és ezt már el is mondtam neki. Eddig soha nem éreztem ilyet, senki iránt. Tudom, mit akarok. Vele akarom leélni az életemet. – Tudom, Ryan. Már abból látom, ahogyan ránézel – sóhajtott nagyol Pete. – Jaj, öcsém, csak bánj vele szépen, mert ha valaha is összetörnéd a szívét, a legnagyobb sajnálatomra ketté kéne törnöm azt a csinos állkapcsodat.

373

2 0. FE J E ZE T

Bepillantás – AMIKOR A SZÜLEIM ELÉ MÉSZ, én éppen forgatni fogok, úgyhogy majd hívlak, ha szünetet kapok – szólt Ryan, és bedörzsölte a sampont a hajába. Hátradőltem, hogy lemossam magam a vízsugár alatt. – Arra gondoltam, hogy a forgatási helyszín közelében vinném el őket ebédelni; van ott egy jó kis vendéglő a mólónál. – Csak hogy tudd... apám ragaszkodni fog hozzá, hogy kifizesse az ebédet. Ha vitatkozol vele, megsérted – nézett rám sokatmondó vigyorral. – Az alma nem esett messze a fájától? – kérdeztem mosolyogva, és eldörzsöltem a szappanbuborékokat a mellkasán. – Pontosan. De holnap, ha elvisszük őket vacsorázni, rám hagyja majd a számlát, csak figyeld meg. Te, nem akarod inkább elhozni őket a forgatásra délután? Szeretném, ha te is látnád, mivel keresem a kenyerem, ha már a filmjeimet úgysem nézed meg. – Nem is tudom – mormoltam. – Nem lesz baj tudodkivel? Ryan elfintorodott. – Nem érdekel. Én csak azt akarom, hogy a barátnőm... a szerelmem – nézett a szemembe – tudja, hova indulok nap mint nap. Szeretném, ha megbíznál bennem, Taryn. Szükségem van rá, hogy megbízz bennem. – Biztos vagy benne, hogy nem fogunk zavarni téged, és nem tesszük tönkre az alakításodat? Nem szeretném, ha mmm...

Nedves ajkát az enyémre tapasztotta, belém fojtva a szót. – Kérlek! – csókolt meg lágyan még egyszer, és a homlokomhoz támasztotta a homlokát. – Szükségem van rá, hogy megértsd, mivel foglalkozom. Hogy lásd, amikor a forgatáson vagyok, színész vagyok. Hogy amit teszek, az csak színjáték. A szám, a szívem, na és a testem... csak a tiéd. Felnéztem rá, és bólintottam. Miután kihallgattam a beszélgetését Pete-tel, tudtam, mennyire fontos számára, hogy megbízzak benne. – Ugye nem kell feliratot készítenem, és azt sikoltoznom, hogy „Ryan, Ryan”? – ugrattam. – Hah! – nevetett Ryan. – Neked elég, ha szeretkezés közben sikoltozod a nevemet. Mondjuk az is igaz, hogy az egyik éjjel istennek neveztél. Az is elmegy. Lehajolt, és újra megcsókolt. Kiválasztottam az egyik sötétkék, elegáns szabású farmeromat, hozzá fehér, hosszú ujjú pólót és a barna, hasítottbőr, cipzáros kabátomat vettem fel, végül nyakam köré kanyarítottam egy puha, zöld sálat. Csinos akartam lenni az első alkalommal, amikor a szüleivel találkozom, és ideges voltam, mert egyedül mentem eléjük. Ryannel már megbeszéltük, hogy másnap elviszem a szüleit a forgatásra, hogy lássák őt munka közben. Ryan megmutatta képen az édesanyját és az édesapját, hogy könnyebben felismerjem őket, bár be kell vallanom, nehezen tudok az emlékezetembe vésni egy egyetlen alkalommal látott fényképet. Mindketten erős ötvenesek voltak, de élénknek és fiatalosnak tűnlek. Mindenesetre azt legalább tudtam, hogy ők is engem fognak keresni a repülőtéren. Természetesen most is lefotóztak, amikor az autómhoz mentem. Úgy döntöttem, a főbejáraton távozom, tekintve, hogy mostanra a paparazzók nagy része a hátsó ajtónál táborozott le. Óvatosan végignéztem a környéken, nem bukkan-e fel valahol a régi, kék Plymouth, és megkönnyebbülten láttam, hogy sehol sincs Angelica Staunton autója. A szélvédőmre viszont most is jutott néhány szerelmes üzenet. Összegyűjtöttem őket, és bedobtam a középkonzolba.

375

A repülőtérre menet bele-belenéztem a visszapillantó tükörbe, és ellenőriztem, követnek-e a fotósok. Szerencsére egyet sem láttam. Összeszorult gyomorral megálltam a reptér nyitott bejáratánál. Az apákat mindig könnyű megnyerni; tapasztalatból tudtam, hogy mindig az anyák jelentik az igazi kihívást. Majdnem fél tizenegy volt már, amikor újabb utasáradat indult meg a kijárat felé. Pár perccel azelőtt ért be a newarki járat. – Taryn? – szólított meg egy bájos asszony. Ryan anyukája pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. Pár centivel alacsonyabb volt nálam, talán 1,65 lehetett, vékony testalkatú, de már itt-ott kikerekedett az évek során. Dús, vörösesbarna haja a feje tetején hosszabbra volt hagyva, a nyakánál viszont rövidre vágatta. Azonnal felismertem őt; Ryan az édesanyjára ütött, a szeme szakasztott az övé volt. – Igen! Jó napot, Mrs. Christensen. Nagyon örülök a találkozásnak! Megöleltük egymást. – Ó, én is nagyon örülök, kedvesem. Kérlek, hívj csak Ellennek, ő pedig Ryan apukája, Bill. Ösztönösen a férfi felé nyújtottam a kezem, ehelyett ő sután megölelt. – Nagyon örvendek, Mr. Christensen. – Én is nagyon örülök, hogy végre találkozunk, ifjú hölgy – felelte Bill széles mosollyal. Ryan édesapja magas volt, akárcsak Ryan, de legalább tíz kilóval nehezebb nála. Ryan az apjától is örökölt néhány vonást. Bill arca kerekebb volt és simára borotvált, orrán szögletes, fémkeretes szemüveg ült. Ryan a hajszínét tőle örökölte, bár Bill már itt-ott őszülni kezdett. Elképzeltem Ryant, amint egy napon majd hasonlóan néz ki, mint az apja. – Szóval erről az Infinitiről áradozik annyit a fiam – jegyezte meg az anyósülésen ülve Bill. Mosolyogva néztem, ahogy végigsimította a műszerfalat. – Ryan szereti vezetni, és őszintén szólva én is szeretem, ha ő vezet. Remek sofőr – jelentettem ki büszkén.

376

– Az autója most is ott várja a garázsunkban. Az első komolyabb fizetéséből vette. Ha jól belegondolok, mást nem is vett. Azt hiszem, ideje figyelmeztetnem, hogy lassan saját garázst is megengedhet magának. Akkor az én kocsimnak sem kéne a felhajtón ácsorognia. – Meg ne próbáld, Bill! – szólt rá Ellen. – Így legalább ha másért nem, az autója kedvéért hazaugrik néha-néha. – A fiunk azt állítja, hogy egy filmjét sem látta. Ez tényleg igaz? – kérdezte Bill. – Igen, igaz – bólintottam. – Nem láttam még játszani. Viszont szeretné, ha holnap kimennénk a forgatásra, úgyhogy ha minden igaz, hamarosan megnézhetem az alakítását. Ellen hangosan felnevetett. – Azt hiszem, te vagy az egyetlen nő a földön, aki még nem látta a filmjeit. – Őszintén szólva szerintem jobb is így – jegyeztem meg. Megszólalt Ryan csengőhangja a telefonomon. Tudtam, hogy addig tűkön ül, amíg a szárnyaim alá nem veszem a szüleit. Kezdtem kiismerni a viselkedését. Végigmentünk a part mentén, és megálltunk a kellemes, óceán fölé nyúló étterem mellett. Az ablak melletti asztaltól gyönyörű kilátás nyílt az Atlanti-óceánra. Ryan szülei nagyon kedvesek és barátságosak voltak velem. Felkészültem rá, hogy elárasztanak a kérdéseikkel, de mint kiderült, Ryan már nagyon sok mindent elmondott rólam nekik, úgyhogy a beszélgetésünk inkább csak megerősítette őket abban, amit már úgyis tudtak. Elmeséltem nekik, hogy a Brown Egyetemre jártam, és beszéltem az akkori pályaválasztási terveimről, azután megemlítettem jelenlegi érdekeltségeimet a pincészetekben és a pubban. Ryan szüleit érdekelték a pincészetek ügyei és a résztulajdonosság feltételei, és én örömmel elmondtam nekik mindazt, amit tudtam. Ryan édesapja minden lehetőségre kíváncsi volt, mert nyugdíjba vonulás helyett inkább részvényei és befektetései változatosabbá tételét tervezgette. Hosszan beszélgettünk erről a témáról.

377

Mialatt megtárgyaltuk a részvényekkel kapcsolatos ügyeket, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Ryan édesapja aggódik a fia pénze miatt, és szeretné, ha Ryan rendesen befektetné a vagyonát. Elmondtam nekik, hogy Ryan új területekre szeretné kiterjeszteni a befektetéseit, de nem bocsátkoztam részletekbe. Úgy gondoltam, jobb, ha nem tudják, hogy Ryan jelen pillanatban épp a pub konyhájának kipofozására készül kidobni egy rakás pénzt. A legkevésbé sem szerettem volna, ha a szülei azt hinnék, csak a híres fiuk pénzére utazom. Ezért akaratlanul is igyekeztem a saját anyagi helyzetemet hangsúlyozni, és megnyugtatni őket, hogy tisztességes bankbetéttel rendelkező ügyes üzletasszony vagyok, aki megáll a saját lábán. Bill és Ellen meséltek Ryanről is, például hogy mennyire szeretett házakat rajzolni fiatalabb korában. Akkoriban megvoltak győződve róla, hogy építész lesz a fiúból. Még gyerekkorában is ügyelt arra, hogy minden rajza és építménye szimmetrikus legyen. Akár fakockával, akár legóval játszott, mindent gondosan megtervezett. Ellen felidézte Ryan modellkarrierjének kezdeteit – háromévesen elvitte fényképészhez a fiát, és a mester azt javasolta, hogy vigye el az egyik helyi modellügynökségbe a kisfiút. Ryan képe hamarosan már egy országos ruházati bolt szórólapján díszelgett. Még néhány babamama magazin is felhasználta a fotókat. Ellen meg is ígérte, hogy megmutatja majd az újságokat egyszer. Biztos voltam benne, hogy Ryant megpukkad a méregtől, ha ezt meghallja. Iskolás évei végén lépett be a színjátszókörbe. Édesanyja szerint igazi őstehetség volt. Nagyon szerettem Ellent hallgatni – öröm volt hallani büszke hangját, akárhányszor Ryan került szóba. Sokat meséltek a másik fiukról, Nickről is, és a feleségéről, Janelle-ről. Nick a munkahelyén ismerkedett meg Janelle-lel, és azonnal egymásban szerettek. Már három éve házasok, és az első kislányuk, Sarah majdnem tíz hónapos. Ryan szülei nagyon jó társalgók voltak, ugyanolyan érzés volt velük beszélgetni, mint amikor először találkoztam Ryannel. Ahogy Ryan előre megmondta, az édesapja már a pincérnő kezéből kikapta a számlát. Kinyújtottam a kezem, mert tényleg úgy

378

gondoltam, hogy ők most az én vendégeim, de Bill intett, hogy tegyem le a kezem, és sűrű „nem, nem, nem” közepette előhúzta a pénztárcáját. Nem tiltakoztam, nem akartam megsérteni. Elvittem őket egy rövid sétakocsikázásra a környéken, megmutattam nekik azt a két helyet, amiről tudtam, hogy Ryan ott is forgatott. Attól a hírtől megkíméltem őket, hogy letartóztattak két nőt, akik betörtek a helyszínre, mialatt a tengerparton forgattak. Gondoltam, nekik is van elég aggódni valójuk. Végiggurultunk az utcánkban, és megmutattam nekik a házamat, közben titokban felmértem, mennyi rajongó és paparazzo lebzsel a ház előtt. Aztán befordultam a hátsó utcába, bár ott is készenlétben álltak a fotósok. Ryan édesapja gyorsan kipakolta a csomagokat a kocsim hátuljából. Meglepetten láttam, hogy ismeri a kis olasz fotóst. – Jimmy? Jimmy Pop? Még mindig a fiamra vadászik? – kérdezte. – Á, Mr. Christensen, hohó! – szólt erős akcentusával Jimmy, és eldobta a csikkét. – Mrs. Christensen, csodálatosan néz ki! Nocsak, nocsak. Micsoda szerencsés nap. Hogy vannak? – Jól vagyunk. Meglátogatjuk a fiunkat. Ugye nem kínozzátok nagyon, fiúk? – tréfálkozott Bill. – Dehogy, dehogy. De hát tudja, ez a munkánk. De jó lenne, ha a fiuk megint valami melegebb, kellemesebb vidéken dolgozna. Ez a hideg nem tesz jót a kezemnek. Sssz – dörzsölgette meg reumás ujjait Jimmy. Amíg Jimmyvel beszélgettünk, a többi fotós bőszen kattogtatott. Úgy tűnt, Ryan szülei a legkevésbé sem zavartatják magukat ettől. – A maguk fia... csodálatos lányt talált. Nézzék csak, milyen csinos. Ó, repes a szívem – veregette meg a mellkasát Jimmy. – Ő nem olyan, mint a többiek – intett görbe ujjaival. – Nagyon rendes teremtés. – Köszönöm, uram. Igazán kedves – mosolyogtam rá. – Látják? Uramnak hívott. Soha senki nem hív uramnak. Mind csak azt mondják: „Tűnés, Jimmy.”

379

Jimmy nadrágja legalább két mérettel nagyobb volt a kelleténél. Elöl, ahol az öv összefogta a felesleges centiket, kitüremkedett az anyag. A férfi meglehetősen alultápláltnak tűnt. – Jimmy, nem éhes? Van egy fél szendvicsem, amihez hozzá se nyúltam. Nem kéri? – nyújtottam felé a hőtartó dobozt. – Maga ételt ad nekem? Jimmy bekukucskált a megmaradt fél csirkehúsos tekercsre és a bontatlan zacskó sült krumplira. Bólintottam. – Egye csak meg. Most beviszem Ryan szüleit. Hosszú út áll mögöttük. – Isten áldja, Miss Taryn. Isten áldja! Gyorsan leparkoltam a kocsit, és ekkor megláttam a Mulberry utca túloldalán álló régi, kék Plymouthot. Angelica ezúttal is a kocsijában ült. Már a puszta látványától, és attól a tudattól, hogy a lány semmi mással nem foglalkozik, mint a mi megfigyelésünkkel, kirázott a hideg. Gyorsan visszasiettem a hátsó bejárathoz, hogy ne is lássam az őrült csajt. – Elnézést a felfordulásért, de éppen átépítjük az alsó szintet. Kérem, kerüljenek beljebb. Bevezettem őket a bár belső terébe, és szolid fényt kapcsoltam. Felkapcsoltam a biliárdszoba világítását is, hogy az egész pubot lássák. Bill a biliárdasztalhoz lépett. – Szóval ezen a helyen történt? – kocogtatta meg az asztal filcborítását, és kérdőn nézett rám. Hirtelen elvörösödtem, és elfogott a pánik. Vajon mennyit osztott meg az apjával Ryan? Csak nem mesélte el neki, hogyan tépte le a bugyimat, és hogyan döntött a biliárdasztalra? Bill szinte pont az ominózus helyen állt. Úgy néztem rá, mint a csapdába esett vad. – Ahol találkoztak? – tette hozzá Ryan apja. Huh, hála istennek. – Igen – leheltem. – Ryan belépett azon az ajtón, és... – tártam szét a karom. – Ryan elmesélte, hogyan üldözték a lányok – tette hozzá Ellen. Ellen tudta, hogy nem akartam őket a részletekkel nyugtalanítani. – Ha már a lányokról van szó...

380

A bejárati ajtóhoz léptem, és összeszedtem az aznapi levélkupacot. Legalább harminc jött. – Jó sok leveled érkezett – jegyezte meg Ellen. – Nem nekem jöttek. Ez itt mind a fiuké. A rajongói újabban az én levélnyílásomba dobálják be a szerelmes leveleiket. Az autóm is mindig tele van üzenetekkel. Nem tudom, a lányok talán úgy képzelik, hogy Ryannek afféle nyitott felfogású barátnője van? – Megnézhetek egyet? – nyújtotta a kezét Bill. Készséggel átadtam neki az egész kupacot. Ryan apja feltépte az egyik borítékot, ami, mint kiderült, történetesen éppen egy meztelen fényképet is tartalmazott. Már abból is láttam, ahogy elkerekedik a szeme. – Ezek nem fogják vissza magukat – mormoltam. – Pár napja elkaptam kettőt, amint éppen a lakásomba próbálnak behatolni, hogy láthassák Ryant. – Ellen, a helyzet egyre rosszabb. Beszélnünk kell vele. Láttam, hogy Billnek a legkevésbé sem tetszik, amit a következő néhány borítékban lát. Segítettem felvinni a csomagokat a lakásomba. Úgy láttam, Billt és Ellent kellemes meglepetésként éri, milyen szép helyen lakik a fiuk. Nem fukarkodtak a bókokkal. Az érkezésükre készülve előző éjjel különös gonddal készülődtem és takarítottam a lakásban, hogy biztosan elégedettek legyenek. – Mit szólnának egy pohár borhoz az egyik pincészetünk borából? Bevezettem őket a konyhába. Ellen arca felderült, és széles mosollyal nézett szét a helyiségben. Hát igen, valóban király volt a konyhám. – Taryn, ez lenyűgöző! Idenézz, Bill. Nekem kell egy ilyen tűzhely – szögezte le. Elővettem egy üveg chablis-t, és kihúztam a dugót. Inkább fehérborhoz volt most hangulatom. Ekkor hallottam meg Ryan gyors lépteit a lépcsőn. Ryan ledobta a kulcsát az előszobaasztalra, és hóna alatt egy dobozzal lépett be a konyhába. Először az apját ölelte meg, mert ő

381

még nem ült le. Jöttére az anyja is felállt, szorosan megölelte és megcsókolta Ryant. – Jaj, de jó, hogy végre látlak – örvendezett Ellen, miközben karjában ringatta a fiát. Igazán szívmelengető találkozás volt. Amikor az édesanyja elengedte, Ryan hozzám lépett, és szelíd, tisztelettudó csókkal üdvözölt. – Szervusz, szívem. Hogy vagytok? Végignézett rajtunk, hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben van-e. Ellen beszámolt a kellemes étteremről, ahol megebédeltünk, és elmondta, mennyire tetszett neki a kilátás az óceánra. Kitöltöttem négy pohár bort, és mindenkinek odaadtam a poharát. – Kitűnő ez a bor, Taryn – szólt Ryan apja elismerően, és megforgatta a bort a pohárban. – Ezt nézd – nyomta a kezembe Ryan a dobozt. A doboz belsejében különböző stílusú napszemüvegek lapultak. – Egy cég küldte, akik szeretnék, ha az ő napszemüvegüket viselném. Elküldték egy egész dobozzal nekem és a partneremnek. Csodálkozó tekintettel néztem vissza rá. – Komolyan. Nézd meg a levelet. „Tisztelt Mr. Christensen! Megtiszteltetés számunkra, hogy bemutathatjuk önnek a Sun Jammer Eyewear őszi kollekcióját. Örömmel küldjük el önnek az itt látható, különböző stílusú férfi és női termékeket – hogy szíve hölgye is megtalálhassa közöttük kedvenc darabját.” Látod? Itt áll a papíron vastag betűvel, hogy „szíve hölgye” – bökte meg a hasamat a kamrába menet. Ryan kinyitotta a kamraajtót, és elővette a csokis kekszes zacskót. – Jaj, fiam, képes vagy vele is megvetetni az adagodat? – korholta Ellen. Körbevezettük Ryan szüleit a lakáson, aztán újra felvettük a kabátunkat, hogy megmutassuk a tetőteraszt is. Bill és Ellen le volt nyűgözve – Ellen odáig ment, hogy kijelentette: az egész udvarukat át akarja építeni, hogy olyan legyen, mint a tetőm. Tudtam, hogy Ryan majd éhen hal; amikor visszatértünk a konyhába, minden ehetőt bekapott, ami csak a keze ügyébe került. Bekapcsoltam a sütőt, és elővettem a hozzávalókat, amiket már előkészítettem a csirke cordon bleu-höz. Kiklopfoltam a

382

csirkemellfiléket, Ryan pedig még gyorsan elcsent néhány szelet sajtot. Olyan éhes volt, hogy már semmi hasznát nem lehetett venni. – Na, mit gondolsz, fiam? Leiskolázzon biliárdban az öreged? – bökte oldalba az apja. Amíg a férfiak odalent játszottak, elkészítettem a vacsorát. Ryan anyja figyelte a ténykedésemet. – Eddig nem is jutott eszembe, hogy ilyet is rakjak a morzsába – jegyezte meg. Segített bepanírozni a hústekercseket, és nagyon tetszett neki, ahogy továbbfejlesztettem a receptet. Mindig is szerettem kreatívan főzni. Később mind leültünk az ovális, fa étkezőasztalhoz, ami a nappalimban állt a fal mellett. Már nagyon régóta nem terítettem ezen az asztalon. Jó érzés volt újra családi körben vacsorázni. – Isteni lett, Taryn – dicsérte meg a főztömet Ellen. Ryan az asztal alatt a lábamba rúgott, és rám kacsintott. – Ugye megmondtam, milyen jó dolgom van mellette? – vigyorgott. – Mondjátok csak, gyerekek, eláruljátok végre, hova visztek minket a hétvégén, vagy továbbra is hagyjátok, hogy anyáddal tűkön üljünk a kíváncsiságtól? Ryan kaján mosollyal rám nézett. – Elmondjuk nekik, vagy hagyjuk őket szenvedni, ahogy én szenvedtem annak idején? Felszúrtam a villámra néhány zöldbabot. – Szerintem mondjuk el nekik. – Tarynék családi faházába viszünk titeket a tó partjára, ahol mi ketten horgászunk majd egy jót – mutatott az apjára. – A lányok pedig addig járhatják a boltokat, amíg el nem kopik a lábuk. Lassan véget ért a Ryan szüleivel töltött esténk. Ryannek másnap kora reggel kezdődött a forgatás, a szülei pedig elfáradtak a repüléstől. Besiettem a hálószobába a párnámért, és kivittem a nappaliba. Ryan teljes értetlenséggel meredt rám. Fogta a párnámat, és elindult vele visszafelé. – Cica, nem bújunk ágyba? – ásított.

383

– Nem – suttogtam. – Hagyd itt, légy szíves. Kint fogok aludni a kanapén. – Miért? – kérdezte döbbenten Ryan. – A szüleid – suttogtam újra. – Mi van a szüleimmel? – Illetlenség lenne! – feleltem fojtott hangon. Hát mit nem ért ezen? – Miről beszélsz? Kicsit visszavehetett volna a hangerőből. – Ryan, nem fogok veled aludni előttük – suttogtam. – Viccelsz? Ebben a pillanatban lépett be az anyja. – Miről sugdolóztok ti ketten? – kérdezte. – Nem is tudom, anya. Taryn valamiért úgy gondolja, a kanapén kell aludnia. Teljesen zavarba jöttem, és most még magyarázkodhattam is. – Nem szeretnék tiszteletlen lenni, ennyi az egész. Semmi gond – szóltam udvariasan. – Szívesen alszom idekint. Ki akartam rántani a párnámat Ryan kezéből, de ő nem engedte el. Ellen először értetlenül nézett ránk, aztán láttam, hogy fény gyúl a szemében. – Ó, kicsikém, ez igazán nem szükséges! – Hozzám lépett, és megölelt. – Köszönöm, hogy ilyen figyelmes vagy, de Bill és én nem vagyunk annyira ódivatúak – nevetett kedvesen a fülembe. – Ez a te otthonod. Ellen, miközben a karjában ringatott, megérintette Ryan arcát. – Maradj csak Ryannel a szobádban – szólt gyengéden. – Ó, de szerettem volna találkozni a szüleiddel. Ellen megcsókolta az arcomat. – Miért gondoltad, hogy a kanapén kell aludnod? – kérdezte Ryan már négyszemközt, a hálószobánkban, és a vállamra húzta a paplanunkat. Kissé dacosan vontam vállat. – Nem akarok rossz benyomást kelteni a szüleidben, ennyi. Nem úgy neveltek.

384

– Ó, emiatt ne aggódj. Máris nagyon jó benyomást tettél rájuk – suttogta Ryan, és lejjebb araszolt az ágyon, hogy a szemünk egy magasságban legyen. – Apa lyukat beszélt a hasamba, amíg odalent biliárdoztunk. Áradozott rólad, hogy milyen intelligens vagy, és hogy igazán sokat tanulhatnék tőled a pénzügyekről. – Örülök, hogy tetszem nekik; igazából meg is könnyebbültem. Nekem nagyon fontos, hogy nekik is megfeleljek. Közelebb csusszantam Ryanhez, és beszéd közben finoman dörzsölgetni kezdtem a nyakát. – Nagyon is megfelelsz nekik. Teljesen megnyerted őket, ebben biztos vagyok. – Hátrasimította a hajamat. – Van fogalmad róla, mennyire szeretlek? – Nincs – suttogtam, és várakozóan néztem rá. – Mennyire? – Hadd mutassam meg – suttogta. Lágyan megcsókolt, egyszer, kétszer, míg végül nedves ajka egy ütemre mozdult az enyémmel. KORÁN FELKELTEM, AMIKOR MÉG MINDENKI aludt, így volt időm lezuhanyozni és kényelmesen elkészülni. Már most izgultam, milyen lesz az első látogatásom a nagy költségvetésű stúdió nagyszabású filmjének forgatásán. Korábban a legvadabb álmomban sem jutott volna eszembe, hogy egy napon olyasmiben veszek majd részt, amire most készültem. – Izgatott vagy? – kérdezte Ryan, és kihúzta a szívecskés medált a pólóm alól, miközben a hátsó ajtónál várakoztunk. – Inkább ideges – feleltem bizonytalan mosollyal. A gyomrom öklömnyire zsugorodott. Odakint még sötét volt, amikor megérkezett értünk az autó. A lesifotósok ilyen korán még nem keltek föl. Ryan munkanapja rendszerint napfelkelte előtt kezdődött. Megnyugtató volt a tudat, hogy Ryan szülei is velem lesznek az előttem álló kaland során. Egy percre megálltunk a sorompó előtt, aztán továbbhajthattunk a forgatási helyszínre. A limuzin egy darabig lakókocsik és teherautók

385

közt kanyargott, míg végül megállt egy hosszú, fehér lakókocsi mellett. – Tessék, ezeket vegyétek fel. Ryan mindhármunknak átadott egy-egy hosszú fonalra felfüggesztett jelvényt, ami igazolta, hogy engedéllyel tartózkodunk a helyszínen. A kezében tartotta az összetekert kék papírokat. – Megyek, hogy megcsinálják az arcomat. Tar, gyere velem – fogott kézen Ryan. – Apa, anya, majd ott találkozunk – mutatott abba az irányba, ahol a forgatás fog zajlani. Ryan testőre, Mike és egy másik férfi egy hosszú lakókocsihoz kísért minket. Odabent jól felszerelt fodrász- és kozmetikai műhely fogadott, székekkel, szépségápolási szerek egész sorával, tükrökkel felszerelt hosszú sminkasztallal. Abban a pillanatban, hogy beléptünk az ajtón, néhányan máris Ryanhez ugrottak. Alig volt ideje bemutatni engem a maszkmesteri csapatnak. Mindenki udvarias volt velem, de sürgette őket a munka. Mindenki folyton rohant valahova. Ryannek először is át kellett öltöznie; sötét nadrágot és fehér, elegáns inget vett föl, ami látszólag tele volt vérfoltokkal. Aztán a feje köré tekertek egy kendőt, és néhány sminkmester azonnal munkához látott. Ryan csak ült ott, míg ők mindenféle krémeket és festékeket kentek az arcára, annyiféle szivacsot és kefét használtak a művelet közben, amennyit még sosem láttam. Az egyik maszkmester, egy vastag keretes, piros szemüveget viselő idősebb ázsiai nő, aki hosszú, ébenfekete haját lófarokba kötötte, nagy gonddal lila festéket kent Ryan bal szeme alá. Mire végeztek, Ryan úgy festett, mint akit alaposan helybenhagytak, még az orrából szivárgó művér sem hiányzott. Mosolyogva rám kacsintott. – Elég durván nézek ki, mi? Még így is, hogy az egész átalakulását végignéztem, legszívesebben sírva fakadtam volna, olyan összetörtnek nézett ki. Ehelyett csak elmosolyodtam és bólintottam. – Pete közölte, hogy ő is ezt csinálja az arcommal, ha valaha is összetörném a szíved. Szóval azt hiszem, jobb, ha nem vetemedem ilyesmire.

386

Örömmel állapítottam meg, hogy Ryan mit sem sejt arról, hogy kihallgattam a beszélgetését Pete-tel. A szememet forgattam, mintha most hallottam volna ezt először. Egy férfi asszisztens bele-beleszólt az állandóan a kezében tartott rádió adóvevőbe. – Ryan, várnak a kilences helyszínen. Pár másodperccel később már egy egyszerű golfkocsi tetején suhantunk a cél felé, a fáradhatatlan Mike társaságában. Amikor megálltunk, Ryan gyorsan a fülembe súgott pár dolgot. – Ma látni fogsz néhány kaszkadőrmutatványt is, és a jelenet végén meg kell majd... csókolnom... – fintorgott – őt. Odasétáltunk a díszletekhez; pislognom kellett néhányat, mire tudatosítottam magamban, hogy a díszes kastélybelső valójában egy egyszerű raktárépület belsejében épült fel. – Jake, légy szíves, küldj ki valakit a szüleimért. Szeretném, ha itt lennének Tarynnel – kérte az asszisztenst Ryan, majd hozzám fordult. – Itt jó helyen lesztek. Csak semmi kérdezősködés! – Ryan homlokon csókolt, aztán elsietett. Elbújtam az egyik fal végében, és igyekeztem, hogy ne legyek útban. A padlón mindenütt vaskos, fekete vezetékek tekeregtek. Mindenfelé vakító lámpák, állványok és a legkülönfélébb szerkentyűk álltak. Moccanni is alig mertem, nehogy véletlenül leverjek valami roppant drága vagy fontos holmit. Mindenki fel-alá rohangált körülöttem. Sokan fejhallgatót hordtak, mások ismeretlen műszaki berendezéseket cipeltek. Hirdetőtáblák, kamerák, reflektorok – hatalmas zűrzavar mindenütt. Valaki megérintette a hátamat. Ryan anyukája állt mellettem. – Ijesztő, ugye? – kérdezte. Én még mindig szédültem az elém táruló forgatagtól. Ekkor hozzánk lépett egy nő, a nyaka körül fejhallgatóval. – Jó reggelt! Isten hozta önöket! Nem akarnak átmenni oda? Onnan többet látnak majd. Jöjjenek velem! A tekintetemmel Ryant kerestem; néhány férfi mellett állt, és mindannyian a karjukat lengették a magasba, valószínűleg azt vitatták meg, milyen mozdulattal üsse le Ryan az ellenfelét. Úgy tűnt, a jelenet leforgatása előtti utolsó próba zajlik. Ryanhez

387

odalépett egy idősebb, alacsony, csaknem teljesen kopasz férfi, fejhallgatóval a nyakában és a kezében valamilyen eszközt tartva, ami leginkább kisebbfajta távcsőnek tűnt. – A rendező – világosított fel az apja. Egy jó darabig Ryan csak bólogatott és a mozdulat kivitelezéséről tárgyalt a rendezővel. – Azt hiszem, az ott Ryan bal oldalán a kaszkadőrszakértő. Örültem, hogy Bill a hátam mögül elmagyarázza, ki kicsoda. Nekem fogalmam sem volt, ki ez a sok ember. Ekkor valaki hangosan elkurjantotta magát, hogy „csöndet kérek!”. Visszafojtottam a lélegzetemet. Néztem, ahogy az egyik férfi a kamera elé tartja a csapót. Ryan elfoglalta helyét a mesterséges teremben. A rendező közelében három kisebb képernyő mutatta az alakját. – Kamera indul! – harsant fel egy másik hang. – Felvétel! – kiáltotta a rendező. Ryan tett néhány lépést, majd rávetette magát egy köpenyes férfi. Ryan bevitt egy jobbhorgot, mire a másik férfit egy kötél visszarántotta egy rakás habszivacs tetejére. Ennyi volt? A helyszínen újrakezdődött a zajos jövés-menés. Ránéztem Ryan apjára. – Csak ennyit vettek fel? Bill rám mosolygott. – Úgy tűnik. Ryannek vissza kellett mennie a kiindulópontra, majd újra leütötte ugyanazt az embert. Majdnem egy órába telt, mire felvették ezt az egy jelenetet. Rengeteg különböző szögből forgatták le az eseménysort. Én csak egyszer voltam biztos benne, hogy éppen állnak a kamerák, amikor a sminkmester igazított valamit Ryan arcán. Képtelen voltam felfogni, honnan tudja ez a sok ember, hogy éppen mi zajlik. Egy részüknek az volt a munkája, hogy lélekszakadva rohangásszon ide-oda, a másik részüknek pedig fontoskodó arccal ácsorognia kellett. – Szia, csajszi! Hallottam, hogy itt vagy – ölelt át Kat. – Szia, Kat! Hű, de jó, hogy látlak!

388

Jó volt ismerős arcot látni ebben a felfordulásban. – Jó napot, Ellen és Bill! Eljöttek megnézni a fiukat munka közben? Hol is van most? – Kat körülnézett, Ryant keresve. – Á, remek. Utat a királynőnek! Egy másik bejáraton belépett Suzanne. Természetesen körülnézett, és azonnal meglátta, hogy ott állok. Tágra nyílt a szeme. – Csak lazán, oké? – bökte meg a karomat Kat – Tudod, Ryannek most, ööö, meg kell csókolnia. Fúj. Nem kell odanézned, ha zavar a látvány. Igazság szerint látni akartam a dolgot. Szükségem volt rá, hogy lássam őt, amint... szerepet játszik. – Nem lesz gond – mormoltam. Úgy tűnt, Suzanne nem zavartatja magát attól, hogy ott vagyok. Ami azt illeti, nagyon is jókedvűnek látszott. Nevetgélt és kacérkodott Ryannel, és ő is nevetett Suzanne minden megjegyzésén. Megkönnyebbülten láttam, hogy a kapcsolatuk nem ment végleg tönkre miattam. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után végre mindenki beállt a helyére. Ryan egy pillanatra a szemembe nézett; mintha némán üzenni akart volna nekem. Már tudtam, mi következik. Ebből a távolságból nem hallottam a közöttük zajló párbeszédet, de azt láttam, hogy Ryant még ebben a jelenetben is vérző sebek borítják. Megragadta Suzanne mindkét felkarját, és mintha verekedni kezdtek volna A lány felemelte a kezét, hogy pofon csapja őt, ő pedig megfogta a csuklóját. Eszembe jutott, hogy amikor az első találkozásunk napján biliárdoztunk, tréfásan meg akartam lökni, ő pedig ugyanígy elkapta a levegőben az én csuklómat is. Ryan a másik kezével elkapta hátulról a lány nyakát, durván magához rántotta, és megcsókolta őt. Egy másodpercnyi ellenállás után Suzanne megadta magát a férfi csókjának. Hosszan beszívtam a levegőt a csókjelenet alatt. A szeretett férfit látni, amint megcsókol egy másik nőt – hát ez nehezebb volt, mint gondoltam. Hiába tudtam, hogy az egész csak színjáték, akkor is hatalmas erővel tört rám a féltékenység. Öntudatlanul ökölbe szorítottam a kezem, körmöm a tenyerembe vájt. Ryan anyja a

389

vállamra tette a kezét, hogy megnyugtasson, és jelezze, hogy minden rendben lesz. Amikor már nem bírtam tovább, lenéztem a földre, aztán a szemközti falat kezdtem bámulni. Ekkor különös dologra lettem figyelmes – miért fényképezi az az ember Ryant, amint Suzanne-nal csókolózik? Nem is használja a vakut. – Hogy vagy? – súgta oda Kat, kissé feszült, aggódó hangon. Meg kell hagyni, hogy Suzanne beleadott apait-anyait; talán a jelenlétem Oscar-díjra érdemes alakításra sarkallta. – Legszívesebben lehámoznám róla a csajt és felgyújtanám, de inkább visszafogom magam. A rendező ekkor újra elkiáltotta magát. – Ennyi! Kat jót nevetett a válaszomon. – Idővel könnyebb lesz. De afelől legalább nyugodt lehetsz, hogy Ryan szívből utálja ezt a részét a munkájának. – Biztos? Nem úgy nézett ki a dolog. – Látja, Ellen? Taryn legszívesebben felnégyelné Suzanne-t. Jaj, ez a lány annyira szereti a fiát. – Kat elmélázva tett néhány tánclépést. – Senkit sem akarok felnégyelni – feleltem gyorsan. Nem akartam, hogy a szülei azt gondolják, hogy mániákus vagyok, vagy hogy uralkodni akarok a fiúkon. Ryan és Suzanne csókjelenete félbeszakadt, és a rendező mondott nekik valamit. Mindketten bólintottak. Úgy tűnt, elölről kell kezdeniük. Néztem, ahogy újra nekifutnak a párbeszédnek, aztán Ryan újra megszorítja Suzanne karját, majd újra megfogja a nyakát. Ezúttal Suzanne valamivel tovább ellenkezett, mielőtt megadta volna magát. Másodjára már nem volt olyan rossz, mint először, bár még mindig zavart, hogy Ryan mással csókolózik. Gondolatban végigfutottam a különböző filmeken, amiket életem során láttam, és mindazokon a csókokon, amik a filmekben elcsattantak. Azoknak is hihetőnek kellett lenniük, ha el akarták adni a filmet. Eszembe jutott

390

az egyik kedvenc színészem, és az a jelenet, amiben megcsókolta a színésznőt. De este ő is hazament a bájos feleségéhez és a gyerekeihez. Képes vagyok rá, bizonygattam magamnak. Az ajka az enyém – ő maga mondta. Ez itt csak színjáték; én az övé vagyok – ő az enyém. Kattel és Ryan szüleivel épp kitárgyaltuk a forgatás egyik háttérsztoriját, amikor Ryan átkarolta a derekamat. A mozdulat meglepetésként ért, úgyhogy kissé összerezzentem. – Na, mit gondolsz? – suttogta a fülembe. – Azt, hogy nagyon kemény voltál, amikor leverted azt a fickót. Azt hittem, tényleg megütötted! Ebből a szögből olyan igazinak látszott – nevetgéltem Ryan kezével a hasamon. – Ez a mozi varázslata – kuncogott Ryan. – Szerintem király a munkád – mormoltam hátra. – Na, és a másik rész? – firtatta Ryan a nyakamba suttogva. Tudtam, hogy arra céloz, amikor megcsókolta azt a... Suzanne-t. – Először nehéz volt, de a második, ööö... felvételnél? Akkor már sokkal könnyebben ment. Bár mintha úgy láttam volna, hogy ő is jobban megdolgozott a jelenetért most, hogy itt vagyok. – Szerintem is. Az alakítását egyértelműen neked köszönhetjük – felelte Ryan. – Lehet, hogy mindennap el kéne jönnöd? Láttad, milyen kedves volt velem? Körbesétáltunk a forgatási helyszínen, és Ryan megmutatta az ő lakókocsiját is. Barátságos kis hely volt; mint egy kerekeken gördülő lakás. Külön felhívta a figyelmemet a kocsi hátuljában álló terjedelmes ágyra, ahol olykor ledől, amikor a forgatáson éppen nincs rá szükség. A hálószoba falába nagy televíziót építettek be, a hűtő pedig tele volt Ryan kedvenc üdítőjével. Még Ryan kocsijában voltam, amikor hívott Tammy. – Taryn, most telefonált az öcsém. Utánanézett annak a lánynak. Lehet, hogy tényleg el kéne menned a rendőrségre. Taryn, a csaj nem teljesen kerek. Ryan engem nézett; a szemöldökét zavartan összevonta, miközben próbálta kitalálni, miről lehet szó. – Pontosabban? – kérdeztem.

391

– Ugye tudod, hogy Tonynak nem szabadna ilyesmit csinálnia? Nem szólhatsz róla senkinek, főleg a rendőrségen, oké? Kezdtem aggódni. Annyi mindent szerettem volna kérdezni, de mivel nem voltam egyedül, nem beszélhettem nyíltan. – Persze. Légy szíves... folytasd. – Felolvasom a jelentést, amit odaadott. Angelica Staunton, 31 éves, korábbi lakcímei Bridgeport, New Jersey, Brooklyn, New York, és van egy Los Angeles-i címe is. Háromszor állt letartóztatás alatt: egyszer prostitúcióért New Yorkban, és kétszer egyéb bűncselekmények miatt Kaliforniában. Taryn, tíz évvel ezelőtt már hoztak egy távoltartási végzést ellene. Los Angelesben is meggyanúsították egy másik híresség zaklatásával. A második letartóztatásának oka egy bírói rendelet megsértése. Harmadjára betörésért és magánlaksértésért tartóztatták le – hajnali háromkor találtak rá egy híresség otthonában, ahol meztelenül fürdött a medencében. A híresség nevét nem tudom, Tony nem volt hajlandó elárulni. Nagy levegőt vettem, és szorosan lehunytam a szemem. Ez a lány éppen most az én barátom után leskelődik. Bementem Ryan kocsijának fürdőszobarészébe. – Testi sértést is okozott már? – kérdeztem suttogva. – A jelentésben csak fenyegetésekről esik szó, de a zaklatás biztos. Én nem kockáztatnék. – Kösz, Tammy. Nagyon sokat segítettél. – Mi történt? – kérdezte Ryan. – Semmi – mosolyogtam kényszeredetten. – Majd később elmondom. Ebéd után beültünk az autóba, és elmentünk egy külső forgatási helyszínre. Ryan kapott még egy kis fazonigazítást; most még több lila festéket vittek fel a szeme alá. Elmondta, hogy a film jeleneteit nem időrendben veszik fel. El is magyarázta, miért. Addig nem is tudtam, hogy így forgatják a filmeket; mindig azt hittem, hogy csak haladnak szépen sorban, mint a színházi előadásokon. Megálltunk egy átlagos ház mellett a parton, ami a forgatás következő helyszínéül szolgált. Miközben végighajtottunk az utcán,

392

körénk rajzottak a legkülönbözőbb rendű-rangú női rajongók, és valamennyien hangosan sikoltoztak kedvencük láttán. Gyorsan betereltek minket a házba. Ryan szándékosan hátra maradt. Amint kilépett az autóból, a rajongók üdvrivalgásban törtek ki. Az ajtóból néztem őt; a testőrök közrevették, úgy tették meg az autótól a házig vezető néhány lépést. Ryan alig törődött a tömeggel. A paparazzók valahogy kiszagolták, hol találhatnak rá, és mindannyiunkat lefotóztak, ahogy kiszálltunk a limuzinból, de Ryan felbukkanására kétszeres sebességgel kattogtak a masinák. A szerelmem minden lépését szemmel tartották. A házban leforgatott jelenetben Ryannek volt néhány igazán erős mondata. Remek alakítást nyújtott. Amióta ismertem, most láttam először másnak. Ezekben a pillanatokban ő nem Ryan volt, hanem Charles. Lenyűgözve néztem. Most már értettem, miért imádják annyira a rajongói. De profi fellépés ide, fantasztikus színészi képességek oda, én akkor is egészen másért imádtam. Szörnyen elfáradtam a hosszú nap után, amit az ő világában töltöttem. Azt hiszem, az álldogálás és a tétlen bámészkodás volt az, ami igazán elfárasztott. Megszoktam, hogy a munkám folytonos lótás-futással és tevékenykedéssel jár; az ő munkája viszont szellemileg volt nagyon megterhelő. Rámosolyogtam, miközben a stábbal tréfálkozott. Bár a forgatás komoly üzlet, mindenki jól érezte magát és mindenki segítette a másikat. Hazafelé menet a Mulberry utcán megpillantottam őt, Angelicát, most is ott ült jól ismert kék Plymouthában a parkolóhelyemmel átellenben. Önkéntelenül megragadtam Ryan karját, és gyorsabban szedtem a levegőt. – Mi a baj? Rám nézett, és meglátta a rémületet az arcomon. – Tar, kedvesem? – Semmi. Majd később elmondom. Ösztönösen lejjebb csúsztam az ülésen, hogy a fejem takarásban legyen.

393

Pete még a pub konyhájában kopácsolt, amikor megérkeztünk. A régi pult eltűnt, és már részben fel is épült az új fal. Ámulva láttam, milyen sokat haladt. Ryan és a szülei beszélgetni kezdtek Pete-tel a felújításról; én meglehetősen feldúlt voltam, úgyhogy inkább felmentem az emeletre. Nemsokára el is nyúltam az ágyon. – Tar, fáradt vagy? – kérdezte Ryan, miután rám talált a hálószobában. Begyűrte a párnáját a hóna alá. – Na, szóval mi is volt az ott a kocsiban? Miért szorítottad meg úgy a karom? – Megint ott ült a rohadt autójában – motyogtam bele a párnámba. – Ki? Miről beszélsz? – Angel. Valódi nevén Angelica Staunton – néztem Ryanre rettegő szemmel. – Emlékszel a göndör hajú, hézagos fogú lányra? Azt hiszem, követ téged... és engem is. A CostMartba is utánam jött. Ott volt a bárban, amikor autogramot osztogattál, és most megint itt ül a kocsijában a Mulberry utcán. Szívem, nagyon félek tőle. Ryan két másodperc múlva már vette is elő a mobilját, és tárcsázott. Amikor letette, hozzám fordult. – A menedzserem azt mondja, menjünk a rendőrségre, és tegyünk panaszt. – Ryan visszaült az ágyra. – Taryn, nem haragszom, de meg kell ígérned, hogy ezentúl azonnal szólsz nekem, ha bárki is követ vagy megijeszt téged. Tudod, hogy a rajongók... szóval... tudod. Csak ígérd meg, hogy azonnal szólni fogsz – erősködött. Bólintottam. – Megígérem. RYAN NAGYON CSINOS VOLT FEKETE NADRÁGJÁBAN és elegáns fehér ingében. Én az új, empire stílusú fekete koktélruhámat vettem fel, és nagy gonddal eligazítottam a mell alatt végigfutó szaténövet. Ő leemelte a kis fekete dobozt a fiókos szekrény tetejéről, és kinyitotta, emlékeztetve az eddig sosem viselt gyémánt fülbevalóra. – Kérlek. A kedvemért – erősködött. Kicsit tétováztam, és nagy levegőt vettem. Megszorítottam az egymásba fonódó szíveket ábrázoló medált, ami a nyakamban függött.

394

– Nem fogom visszavinni, úgyhogy akár fel is vehetnéd! – nyomta a kezembe a dobozkát Ryan. – Nézd, Taryn, a fülbevaló ajándék volt, tiszta szívből adtam. Te kedves és gondoskodó vagy velem, és nagyon sokat teszel értem; én is kedves és gondoskodó vagyok veled. Kvittek vagyunk – hangsúlyozta. Nem tudtam mit mondani erre, bár továbbra is kellemetlenül éreztem magam, amiért elfogadom az ékszert. Az étterem igazán kellemes hely volt, és egy egész termet lezártak a kedvünkért, hogy nyugodtan vacsorázhassunk. Néhány vendégnek elkerekedett a szeme, amikor Ryan átvágott a nagyobbik termen. Mike és a sofőrünk, aki egyben testőr is volt, elállták a különterem bejáratát, hogy senki se zavarhasson minket vacsora közben. – Egészségedre, anya – kezdte a köszöntőt Ryan, és felemelte a poharát. – A világ legjobb édesanyjának egészségére! Boldog születésnapot! – Ryan az anyjához hajolt, megölelte, és megcsókolta. – Ajándékokkal is készültünk, de azt inkább később adjuk oda, amikor majd magunk között leszünk – nézett körül az étteremben. Tudtam, hogy sokan figyelnek minket; bármelyikük beszámolhat valamelyik magazinnak az este eseményeiről. Már szavak nélkül is megértettem Ryan minden pillanatnyi tétovázását, a tettei mögött meghúzódó okokat. Akár akartuk, akár nem, mindenkire gyanakodnunk kellett. – Taryn sütött neked szülinapi tortát. Vacsora után visszamegyünk majd a lakásunkra. Eufórikus érzés fogott el, amikor „a mi lakásunkat” emlegette a szülei előtt. – Remélem, szereted a csokitortát – tettem hozzá boldogan. Nagyjából egy órája tartott a vacsoránk, amikor újabb vendégek kezdtek beszállingózni az étterembe. A különterembe is behallatszott a nevetgélés és a jövés-menés zaja. – Azt hiszem, kiszivárgott a hír – somolygott Ryan. Nem tudtam megállapítani, zavarja-e a dolog, vagy tetszik neki a felé irányuló figyelem. – Éppen erről is szerettünk volna beszélni veled, fiam. Aggaszt minket ez a sok rajongó és főleg, ahogy viselkednek. – Ryan szóra

395

nyitotta a száját, de az apja leintette. – Még mielőtt biztosítani akarnál róla, hogy ura vagy a helyzetnek, elmondanám, hogy belenéztem néhány levélbe, amit Tarynhez bedobtak, és meg kell mondanom, félelmetes, amit művelnek. – Bill megdörzsölte a homlokát, ugyanazzal a mozdulattal, amit Ryannél is megfigyeltem, ha feszült volt. – Tudod, hogy anyád és én minden döntésedben támogatunk, de ha a döntéseid veszélybe sodornak téged és a családodat, nos, azt nem állhatom meg szó nélkül. – Minden közszereplőnek vannak rajongói, apa – próbálta elhessegetni apja aggodalmait Ryan. – Nem hiszem, hogy te és anya veszélyben lennétek. – Azt én tudom jól, fiam, de a te rajongóid a neked szóló perverz üzeneteiket bedobálják ennek az ifjú hölgynek az ajtaján – intett fejével felém Bill. – Látom, milyen sokat jelent neked Taryn, ezért most őt is a családunk tagjának tekintem. – Tudom – dörzsölte meg most már Ryan is a homlokát. – Most szereltetek újabb riasztókat a lakásába, és fontolgatom, hogy személyi testőröket is felveszek, akik vigyáznak rá, amikor én nem lehetek mellette. Ryan rám nézett, a reakciómat figyelve. Felsóhajtottam, és befogtam a szám. – Fiam, éppen erről beszélek! A bátyádnak, anyádnak és nekem nincs szükségünk testőrökre ahhoz, hogy reggelenként dolgozni induljunk. Megvan az oka, hogy itt állnak ezek a derék emberek, és téged őriznek, védenek. Ha nem lenne semmi veszély, nem lenne szükséged védelemre sem! Tudod, hogy büszkék vagyunk rád, és örülünk minden sikerednek, de csak addig, amíg nem sodrod komoly veszélybe magad – rázta meg a fejét erőteljesen Bill. Abban a pillanatban magam előtt láttam Angelicát a kék autójában, amint minden mozdulatunkat figyeli. És arra vár, hogy... mire? A jó alkalomra? Hogy megtalálja a védelmünk gyenge pontját? – Apa, senki sem fog bántani minket – felelte magabiztosan Ryan. Vicces, hogy két órával korábban éppen a hézagos fogú zaklatónk miatt telefonálgatott. Megszorítottam a combját a kezemmel. Nem tetszett, hogy nem mond igazat a szüleinek.

396

– Nem hagyom, hogy bármi is történjen veled – veregette meg a kezem. – Én csak azt szeretném, ha elgondolkodnál rajta, hogy esetleg valami másba kezdj, ami nem veszélyezteti a biztonságodat. Mi akkor is ugyanolyan büszkék leszünk rád, ha mással foglalkozol – jelentette ki Bill. – Tudom. Igazából már gondolkodtam is ezen. Taryn adott néhány jó ötletet – kacsintott rám. Fogalmam sem volt, mire gondol. – De egyelőre nem léphetek ki. Tudjátok, hogy már több szerződést aláírtam a következő filmekre. Végig kell csinálnom. Gyanítottam, hogy Ryan akkor sem szeretne kilépni semmiből, ha tudna. Imádta a színészkedést! A játék segítségével teljesen más személyiségek bőrébe bújhatott, és az egész világgal el tudta hitetni, hogy ő most valaki más. – És te mit gondolsz minderről, Taryn? Egy pillanatig hallgattam, amíg összeszedtem a gondolataimat. – Szerintem Ryannek nagyon sokat jelent a színészet, és csakis ezzel szeretne foglalkozni. Ma a saját szememmel láttam, milyen ragyogó színész. Ha valaha úgy dönt, hogy nem akarja folytatni, akkor ez az ő döntése kell, hogy legyen. Én támogatom, akármit is választ. – Ryanre néztem. Túl sokan voltak körülöttünk, úgyhogy halkan odasúgtam neki. – Tudod, mit érzek irántad. Azt akarom, hogy boldog légy, akármi is a munkád. Ryan elmosolyodott, és titokban megszorította a kezem az asztal alatt. Az étteremből való kivonulásunk határozottan a tévében látott vörös szőnyeges eseményekre emlékeztetett. Mike szorosan Ryan oldalán lépkedett; Ryan hátul a derekamra tette a kezét, úgy vezetett a kocsi felé. Időközben nyilvánvalóan híre ment, hogy Ryan az étteremben tartózkodik A rajongói felsorakoztak a bejárat előtti sétány két oldalán, és mind arra vártak, hogy egy pillanatra megláthassák Ryan Christensent. Amikor befordultunk az utolsó sarkon hazafelé menet, újra rám tört a félelem. Angelica kocsija továbbra is ott állt a mellékutcában, nem messze az én autómtól.

397

Többször erősen megszorítottam Ryan kezét, hogy jelezzek neki. Amikor rám nézett, a régi kék Plymouth felé biccentettem. Ryan elhúzta a száját, és a b betűs szót formázta. Kifelé nem mutatta a dühét. – Ha visszajövünk a faháztól, a végére járok a dolognak – mormolta a fülembe úgy, hogy a szülei ne hallják. – Azt hiszem, elaludt a kocsiban – suttogtam vissza. A paparazzók már felsorakoztak a hátsó ajtónál; gondolom, mostanra rájöttek, hogy Ryan számára ez a főbejárat. Én léptem ki az autóból elsőként Mike-kal, mire a vakuk máris villogni kezdtek. Úgy elvakítottak, hogy alig találtam bele a kulccsal a zárba. Miután felértünk, átadtuk Ryan anyukájának a születésnapi ajándékait. – Ez Ryan ajándéka – nyújtottam át Ellennek az ékszeres tasakot. Ellen kinyitotta a tasakot, és kivette a fekete dobozkát. Egy pár aranyból készült, gyémánttal díszített Chanel fülbevaló lapult benne. Elegáns és ízléses volt, pont amilyenre számítottam. Ellen is kijelentette, hogy ez az ajándék túl értékes. Vigyorogva néztem Ryanre. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki kissé túlzásnak tartja az ajándékait. Ezután átadtam Ellennek egy nagyobb ajándéktasakot. – Ez pedig a kettőnk ajándéka. Vigyázat, nehéz darab. – Mit vettetek? – kérdezte Ellen, megérezve a táska súlyát. – Nem vettük, anya. Mi csináltuk. Elmosolyodtam, szép emlék volt az a nap, amikor elkészítettük a képkeretet. Ellen leszedte róla a csomagolópapírt. – Ó, te jó ég! Ez gyönyörű! – Ellen arca felderült, amint a fény felé tartotta a keretet. – Tényleg ti készítettétek? – Ryan vágta ki és csiszolta le az összes darabot, és még a forrasztás nagy részét is ő csinálta – jelentettem ki büszkén, és átkaroltam Ryan derekát. – Nagyon jó tanárom volt. – Hihetetlen, hogy ezt ti ketten csináltátok! – Ellen felállt a kanapéról, és mindkettőnket megölelt. – Köszönöm! Nagyon tetszik! Gyönyörűséges! És most már igazán beleegyezhettek, hogy készítsek

398

rólatok egy közös képet, ha már ilyen csinosak vagytok. Megfelelőbb képet nem is találhatnék ebbe a szép keretbe. Most az egyszer nem bántam, hogy lefotóznak. Másnap reggel Ryan minden tiltakozása ellenére leszaladtam a hátsó utcába, hogy közelebb hozzam az autómat a hátsó bejárathoz. Nem akartam végigcipelni az összes csomagunkat az utca hosszán, hogy a fotósoknak még több csámcsognivalójuk legyen. Éppen elég volt, hogy a paparazzók így is követtek az autómig. Bepakoltuk a holminkat a csomagtartóba, és Ryan egy pillanatra rám mosolygott, amikor a kezébe nyomtam a kocsikulcsot. Tudtam jól, hogy amint a kormányra teszi a kezét és a gázba tapos, máris felszabadultabban érzi majd magát. A vezetés mindig boldogsággal töltötte el; hogy annak örült inkább, hogy elmenekülhet a fotósok és a rajongók elől, vagy egyszerűen a sebesség mámorát élvezte, nem tudom. – Felzárkózott mögénk a fehér furgon – jelentettem Ryannek, miközben a pubtól kétutcányi távolságban álltunk a pirosnál. – Ne félj, lerázom őket. Ryan kétségkívül élvezte, ha a kocsim határait feszegetheti a nyílt autópályán. A vezetési stílusának köszönhetően másfél óra múlva már ott is voltunk a faháznál. A minket üldöző fotósokat már az első tíz percben leráztuk. Ryan szüleit lenyűgözte a látvány, amikor odaértünk. Bill újra és újra hátba verte a fiát, és szünet nélkül mosolygott. Miután mindenki elfoglalta a szobáját, Ryannel ketten kihoztuk a csónakot a garázsból, hogy kimehessenek az apjával horgászni. Felültem mögé a quadra, és a nyakához bújtam, immár ismerős mozdulattal. A kapcsolatunk ma már teljesen más volt, mint amikor utoljára itt jártunk. Emlékszem, akkor azon töprengtem, vajon lehet-e belőlünk egy pár, és tessék – mára egy pár voltunk. Nem is értettem, hogyan lehet Ryan máris ilyen biztos a dolgában. Vajon tényleg létezik szerelem első látásra, vagy csak meg akarja győzni magát, hogy megtalálta, amire vágyott? De az érzelmeimet nem hazudtolhattam meg én sem: őszintén, őrülten szerelmes voltam belé.

399

Nemsokkal később, amikor a tó partján végighúzódó töltésen álltunk Ellennel, Ryan megjegyezte. – Egy napon majd nekünk is lesz egy ilyenünk! A ház nagyobb lesz, de a tópart stimmel. – Milyen nagyobb házról van szó? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Bill is, és Ryan vállára tette a kezét. – Csak arról beszélgetünk, hogy egyszer nekem is lesz saját házam, apa. Nem élhetek örökké hotelszobákban. – Helyes. Vegyél saját házat. Ne dobd ki a pénzt bérleti díjra. A ház jó befektetés. Végül is most már megengedheted magadnak, fiam. – Viszont szeretném magam megtervezni. Ha nem is teljesen egyedül – fogta át a vállamat. – Ismerek egy tehetséges nőt, aki megtervezte a legcsodásabb konyhát és a legfantasztikusabb tetőteraszt, amit valaha láttam. Azt hiszem, őt is megkérdezem majd, mekkora gardróbot szeretne. Esetleg legyen a házban egy komplett alkotóműhely, kizárólag ólomüveg-készítés céljára? Rámosolyogtam, bár a szavai egészen felkavartak. Még csak egy hónapja vagyunk együtt, és máris arról beszél, hogy tervezzünk együtt házat? Komolyan gondolja? Komolynak látszott. És még komolyabban hangzott. – Na, és mi lesz a mai program, hölgyek? – kérdezte Ryan, és hátulról átölelt. Ellen és a férje elmentek sétálni a kikötő felé. Valójában azt hiszem, csak kettesben akartak hagyni minket néhány percre. – Elmehetnénk az outiét centerbe. És meg akarok állni a régiségboltnál is. Már évek óta nem voltam ott. De az is lehet, hogy azt inkább áttesszük holnapra. Ryan fél karjával elengedett, és a zsebébe süllyesztette a kezét. Aztán éreztem, hogy valamit betuszkol az én farmerom zsebébe. – Ezer dollár – suttogta a fülembe. – Vedd meg, ami csak megtetszik. Fészkelődni kezdtem a karjaiban, jelezve a nemtetszésemet. – Ryan. – Kérlek, Taryn. Csak menjetek, és érezzétek jól magatokat az anyukámmal.

400

– Az édesapád is belegyűrt ezer dollárt édesanyád zsebébe? – kérdeztem halkan. – Őszintén szólva fogalmam sincs – vallotta be. – A szüleim harmincnégy éve házasok, és mindent megosztanak egymással, többek között a pénzt is. Ezenkívül apa nem kap mostanában ötmillió dolláros gázsit, és nem ígértek neki még nyolcmilliót a következő munkájáért. Szorosan lehunytam a szemem. – Nem akarok tőled pénzt, Ryan. – Tudom – mormolta a nyakamba, és nem engedte, hogy kihúzzam a kezemet a zsebemből. – Vedd úgy, hogy most gyakorolsz a következő harmincnégy évre. – Nos, amikor az a harmincnégy év hivatalosan is elkezdődik, visszatérhetünk a kérdésre – szóltam lágyan. Kivettem a pénzt a zsebemből, és megpróbáltam visszaadni neki, de ő nem volt hajlandó elvenni. – Úgy érted, össze kell házasodnunk ahhoz, hogy kényeztethesselek, és megoszthassam veled, amim van? – sóhajtott fel. – Nem. Csak éppen... ez nagyon sok pénz, Ryan. Ő a fülembe kuncogott. – Nem, ez nem sok pénz. Ennyiért egy cipőt sem kapsz Beverly Hillsben. Égnek emeltem a tekintetemet, bár ezt Ryan úgysem láthatta. – Ha tényleg annyira szeretsz, ahogy mondod, akkor mi a gond? Csak szeretnék örömet okozni neked. Pontosan tudtam, mire megy ki a játék. Ryan a hátamhoz simult, a karjával átfogott, nehogy megszökjek, és megpróbálta kijátszani ellenem a szavaimat. – Tényleg szeretlek. Szeretem, hogy gondoskodni akarsz rólam. De ez – emeltem fel a pénzt – nem egyenlő sem a boldogsággal, sem a szerelemmel. – Tudtam, hogy Ryan csak azt szeretné, hogy semmiben se szenvedjek hiányt, de a fejemben egy kis hang mégis azt súgta, hogy így próbálja meg megvásárolni a szerelmemet. Bal karjával átölelte a mellkasomat. – Taryn, én tudom, hogy te önálló, független nő vagy, többek között ezért is szeretlek. És az, hogy szeretlek, azzal is jár, hogy szeretnék gondoskodni rólad –

401

testileg, lelkileg és anyagilag is. Ha most igazán fel akarnálak dühíteni, betömtem volna száz rugót a zsebedbe – dörmögte a fülembe. Elernyedtem a karjaiban. – Enyém, tiéd, miénk... – Hosszú ujjaival még mélyebbre nyomta a bankjegyeket a zsebembe. – Nem épp te mondtad, hogy ezek lényegtelen dolgok? Hogy csak ez számít? – ütögette meg jobb kezével a szívemet. Hátrahajtottam a fejem a vállára, és kényszeredetten bólintottam, beismerve a vereséget. Kénytelen voltam egyetérteni vele, miután visszadobta a saját korábbi szavaimat. – A te szüleid is gondoskodtak egymásról. Az én szüleim is gondoskodnak egymásról. Te már egy ideje gondoskodsz rólam; hadd próbáljak meg most már én is gondoskodni rólad. – Orra hegyét fel-alá húzogatta a nyakamon, tudván, hogy ezzel végleg ripityára töri az akaratomat. – Kérlek! – Ajka a bőrömet súrolta. – Menj, és rúgjatok ki a hámból anyámmal. Vegyetek magatoknak új ruhát, vagy cipőt, vagy valami gyümölcsillatú krémes izét. Bármit, ami örömet okoz nektek – noszogatott. Végül biztos győzelme tudatában elégedetten elengedett. Először az outiét center előtt parkoltam le; annyi üzlet sorakozott ott egymás mellett, hogy az egész napot el tudtuk volna ott tölteni. Ryan ezer dollárja mázsás súllyal húzta le a zsebemet. Azonnal jobban éreztem magam, miután megvettem az első három holmit; három farmert Ryannek. A ruhatárát ismerve feltétlenül szüksége volt új nadrágokra. Ellen csak a fejét rázta, amikor elővettem a pénzt a zsebemből. Csak akkor vont kérdőre, amikor már kiléptünk a boltból. – Tudom, hogy Ryan azt szerette volna, ha magadra költöd azt a pénzt, nem pedig rá – szólt egyszerre gyengéd és rosszalló arccal. – Ryannek már nagyon kellett néhány farmer. Akár hiszed, akár nem, már alig van nadrágja. Egy csomó ruháját ellopták a szállodából – bizonygattam az igazamat. – Te tényleg olyan önzetlen vagy, ahogy Ryan mondta – felelte Ellen, és a könyökömnél fogva behúzott egy márkás ruhaboltba.

402

Találtam is néhány csinos holmit. Ryan édesanyja örült, hogy végre magamnak is választottam valamit. Úgy emlékeztem, nincs már annyi készpénz a zsebemben, amennyibe a ruhák kerülnek, úgyhogy elővettem a tárcámból a bankkártyámat. A pult mögött álló tinilány furcsán nézett rám, miután ellenőrizte a kártyán az aláírásomat. – Taryn! Ellen szemrehányó hangja meglepetésként ért. – Atyavilág! – tört ki végül az eladólányból. – Maga Taryn! Taryn Mitchell! – Ismerjük egymást? – Maga Ryan Christensen barátnője, nem? Ránéztem Ellenre. Nemigen tudtam, merre nézzek. – Igen, maga az! Ó, istenem! Ő is itt van? – nézett körül a lány. – Nem, kedvesem, ő nincs itt – válaszolt helyettem Ryan anyja. – Elkérhetem a kártyát? Inkább készpénzzel fizetnénk. Az eladólány hatalmas szemekkel bámult rám. – Maga baromi szerencsés! Ryan annyira jó pasi. Már legalább harmincszor láttam a Tengerpartot. Úristen! Mit fognak szólni a barátaim, ha elmondom, hogy láttam magát! – A lány úgy pattogott, mintha elektrosokkot kapott volna. – Várjon, várjon, maga pedig Ryan anyukája, ugye? Úristen, úristen! Lefényképezhetem magukat? Kérem! – És már húzta is elő a mobilját a zsebéből. – Le akar fényképezni minket? – kérdeztem, teljesen megzavarodva eszelős viselkedésétől. Miért akar lefényképezni minket? Nem mi vagyunk a sztárok. Ellen átölelte a derekamat, és mindketten gyorsan mosolyogtunk egyet a kép kedvéért. Egy pillanat, és meg is volt. Ellen visszaadta a bankkártyámat, és megveregette a zsebemet, hogy vegyem csak elő a készpénzt. Én megráztam a fejem, mire ő kissé erősebben megkocogtatta a lábamat. Olyan volt, mintha Ryan saját őrszemet állított volna rám. Kelletlenül elővettem a bankjegyeket. Kifelé menet kinyitottam Ellen előtt az ajtót. – Hát ez furcsa volt. – Ez volt az első, kedvesem?

403

– Az első? Az első micsoda? Hogy Ryan pénzét költöttem? – Az első alkalom, hogy felismertek Ryan nélkül is? – felelte Ellen. – Most először ismert fel idegen, igen. – Nagyot nyeltem az izgalomtól. Ellen halkan felnevetett. – Én sosem tagadom le, ha megkérdezik tőlem, hogy én vagyok-e az anyja. De azt ugye tudod, hogy ezenkívül soha nem mondok semmit! Egy idő után majd megszokod, ahogy a fotósokat is. – Örültem volna, ha hagyod, hogy a bankkártyámmal fizessek a ruhákért – mormoltam. Ellen elmosolyodott, és belém karolt. – Tudod, hogy öt éve te vagy az első lány, akit Ryan bemutat nekünk? – Tényleg? Alig hiszem el – feleltem döbbenten. Talán csak rosszul emlékszik. – De azzal a lánnyal csak találkoztatok, akivel akkor járt, amikor elkezdték forgatni az első Tengerpart-filmet? Pittsburghi lány volt, nem? – Melyik lány? – kérdezte Ellen. – Akit a színjátszókörben ismert meg. Azt mondta, a lány meg is látogatta őt Maine-ben, amikor ott forgatott. – Ja, igen, már emlékszem. Brooke-nak hívták, ő volt az a lány, aki ugródeszkának akarta használni Ryant. Valóban találkoztunk vele egyszer, de csak akkor, amikor együtt szerepeltek a színpadon még Pittsburghben. Ryan beszélt nekünk róla, de soha nem láttuk együtt őket. Aztán sok gondot okozott neki az újságokban a hazugságaival – fejezte be, és feljebb rántotta a vállán a táska pántját. – Nem, utoljára azt a lányt mutatta be nekünk, akivel másodévesen jött össze. Mandynek hívták, de szakítottak, amikor Ryan játszani kezdett a színtársulatban. Egészen pontosan a lány szakított vele, ha jól emlékszem. Igen... talált magának valaki mást. Aztán telefonált hozzánk a Tengerpart bemutatója után, de én letettem a telefont. Egyszerre mégis megfelelt volna neki Ryan. – De azóta, sok barátnője volt, gondolom?

404

– Hát igen, azt hiszem, volt jó néhány próbálkozása. De az még mind azelőtt volt, hogy híres lett volna – tette hozzá szomorkás arccal. – Ryan egy ideig Kaliforniában élt, és sok lánnyal összeismerkedett. Mindegyikről tudtam, mármint persze azokról, akikről Ryan beszélt nekünk, de egyikkel sem találkoztunk. Ha engem kérdezel, számító nőszemély volt valamennyi. Még az a Los Angeles-i lány volt a legkomolyabb, de annak is hamar vége lett, amikor a lány meghamisította Ryan egyik csekkjét, hogy kifizethesse a mellműtétjét. – Ellen dühösen megrázta a fejét az emlék hatására. – De amióta bemutatták a Tengerpartot, Ryannek sokkal nehezebb lett a dolga. Pár hónappal ezelőtt összejött azzal a színésznővel, de aztán a nő otthagyta egy másik színészért. Az egész ügy legnagyobb nyertesei persze a pletykalapok voltak. Kíváncsi voltam, Laurenre gondol-e, vagy volt valaki más is. De Ellen nem hagyott időt a kérdezősködésre. – De ami téged illet, kedvesem, Ryan folyton rólad beszél. Teljesen elvarázsoltad. Én látom a legjobban, hogy új szakasza kezdődik most az életének. Végre kezd felnőni. Azt hiszem, lassan rájön, hogy az, hogy teljesült a régi álma, és híres színész lett, sok gondot és fejfájást fog még okozni neki. – Ryannel már sokat beszélgettünk erről – vallottam be. – És őszintén szólva, szerintem semmi gond nem lenne, ha a média békén hagyná őt. Csak tudnám, hogyan védhetném meg őt, anélkül, hogy még nagyobb bajt okoznék. – Nos, talán nem is kell ezen sokáig gondolkodnod. Ryan már többször mondta nekem, hogy nem biztos benne, hogy egész életében ezt akarja csinálni. Úgy gondolom, hogy a találkozásotokkal benne is átrendeződött a dolgok fontossági sorrendje. Már kezdte feladni, hogy olyasvalakit találjon, aki valóban önmagáért szereti. Érted, mire gondolok? Ryan már azt is mondta nekem, hogy te vagy az, akit majd... – Ott vannak!

405

Egy kisebb csoport fiatal nő kiáltozása szakította félbe a beszélgetésünket. A lányok gyors léptekkel közelítettek felénk a járdán, széles mosollyal az arcukon. – Ryan itt van? Hol van? – kérdezte izgatottan az egyik, és minden boltba benézett a kirakatokon át. – Ott van Taryn! És Ryan anyja! – kiáltotta egy másik lány, és lélekszakadva indult felénk a járdán, mobilját a füléhez tartva. – Menjünk, Ellen – ragadtam meg Ryan édesanyjának a karját, és már futottunk is a parkoló felé. Vajon mit mondott neki Ryan? Én vagyok az, akit majd... micsoda? Ezt már nem tudtam meg; a rajongói üldözőbe vettek minket.

406

2 1. FE J E ZE T

Döntések MIELŐTT VISSZAÉRTÜNK A FAHÁZHOZ, megálltunk az élelmiszerbolt előtt. Sikerült meggyőznöm Ryan édesanyját, hogy könnyebb lesz, ha magunknak főzünk, mert ha étterembe megyünk, hamar híre megy, hogy itt vagyunk a közelben. Szerettem volna, ha a faház és környéke megmarad a mi nyugodt menedékünknek, ha ez egyáltalán lehetséges. Elég baj az is, hogy már felismertek engem és Ellent. Miközben sorban álltunk a pénztárnál, feltűnt, hogy most már az én arcom is ott van két magazin címoldalán is Ryané mellett. Az egyik lap címoldalát teljesen betöltötte kettőnk fotója. A kép akkor készült, amikor Calhez és Kellyhez tartottunk. A kép alatt öles betűkkel a következő felirat állt: „Megmutatjuk Ryan új szerelmét”. Ott volt tehát az én arcom és Ryané alig fél méterre tőlem. Előkotortam a napszemüvegemet a táskámból, és feltettem. Oldalba böktem Ellent; addigra ő is felfedezte a képeket. Nagy levegőt vett, és felsóhajtott. Láttam, hogy felháborítónak találja a dolgot. Szívesen elvettem volna egy újságot, hogy lássam, mit írnak rólunk, de erőt vettem magamon. Tudtam, hogy csak feldühíteném magam. Arról nem is beszélve, hogy nem kell hozzá újságot olvasnom, hogy tudjam, mi történik az életemben. Éppen most élem. Ryan és az édesapja még mindig a tavon horgásztak, amikor visszaértünk. Integettünk egymásnak, amikor meglátott a tóparton. Ellennel kipakoltunk a csomagtartóból, és kiraktuk az élelmiszert a konyhaszigetre. Az asszony nagy gonddal válogatta össze a

hozzávalókat a boltban; meg akarta mutatni, hogyan készíti Ryan kedvenc ételét. – Mindig ezt kéri, amikor hazajön – szólt, miközben pirítani kezdte a feldarabolt marhahúst a tűzhelyen. Ryan és Bill behozták a horgászbotokat és a felszerelést a házba. Ryan gyors csókot nyomott a számra, mielőtt elindult kezet mosni. – Anya, mit főzöl? – kérdezte, holott alighanem jól tudta, mi készül. – Jól látom, amit látok? – Édesanyád elárulja nekem a titkos családi receptet – szóltam, és kihúztam az egyik magammal hozott borosüveg dugóját. Ryan jobbnak látta, ha előre figyelmeztet. – Ugye tudod, hogy a titkot soha nem adhatod ki senkinek? Ez még a nagyanyám receptje volt. Csak az örökösödnek adhatod tovább. – Szerződést kötöttem, nem emlékszel? Titoktartást fogadtam – tettem az ujjamat a számra. Borozgatás közben Ryan bekapcsolta a mobilját, hogy ránézzen az üzeneteire. Hamarosan elborult a tekintete. – Húsz elmulasztott hívás – nyögte. Végigfutott az üzenetein, sorra kitörölgetve őket. – A szentségit! – kiáltott fel izgatottan. – Tar, tollat, papírt ide! – emelte fel a kezét. – Emlékszel arra a forgatókönyvre, amit pár hete olvastam? Azt akarják, hogy én játsszam el a főszerepet – jelentette ki önérzetesen. Ryan derékon kapott, és megforgatott a levegőben. Nagyon boldog volt. – Szívem, ez csodálatos! – öleltem át, miközben körbe-körbe forgott velem a szobában. Ahogy mindig is gyanítottam, a nagy stúdiók és filmmogulok addig akarták ütni a vasat, amíg meleg. A szüleit is elfogta az izgalom. Ryan felhívta az ügynökét. – Szevasz, Aaron. Éppen a családommal pihenek a hétvégén – kezdte. Ryannek tátva maradt a szája, miközben felírta a papírra a kilences számot, majd többször is bekarikázta. – És igen, öcsém, benne vagyok! David szólt, hogy már írhatom is be az időpontokat a naptáramba. Találkozunk pár hét múlva Los Angelesben. – Letette a

408

telefont, és körbehordozta rajtunk a tekintetét. – Kilencmillió dollárt ajánlanak a Csúszócsomóért – jelentette ki büszkén. – A mindenit, fiam! Ezen a hétvégén igazán van mit ünnepelnünk! – Apja szorosan megölelte és férfiasan hátba veregette Ryant. Kimentem a ház elé tűzifáért. Ryan persze jött utánam. Két nagy fahasábot cipeltem a karomban, amikor Ryan elállta az utamat. Kivette a kezemből a hasábokat, és a földre tette őket. A mobilt most is a füléhez tartotta. – Szia, David. Igen, már hívott is Follweiler. Azóta beszéltem Aaronnel is. Április még szabad, ugye? ... Kösz, David. Remek hírek! Oké, majd még hívlak. – Szeretném, ha velem lennél a következő hívás alatt – szólt, és megérintette az arcomat. – Maradj. – Mr. Follweiler, Ryan Christensen vagyok. ... Igen, uram. Most kaptam meg az üzenetét. Igazán köszönöm a lehetőséget! Én is várom, hogy önnel dolgozhassam. Megtiszteltetés számomra. Ryan teljesen magán kívül volt az örömtől. – Még Rhode Islanden vagyok; már majdnem befejeztük a második filmet, aztán december elején tíz napra Skóciába utazom, hogy megcsináljuk az utolsó jeleneteket. ... Nem, most Rhode Islanden lakom. Igen, úgy van, Miss Mitchell-lel. Nem, ő nem színésznő. Nem, nem is modell – nevetett fel Ryan. – Tessék? Igen, hogyne! – Ryan meglepett arccal nézett fel rám. – Nagyon szívesen vacsorázunk önnel. December harmadik hetében Los Angelesben leszek a Tengerpart zárópartiján. – Igen, nálam van a forgatókönyv. Igen, uram, hétfőn telefonálok az irodájába, hogy egyeztessük a találkozó időpontját. Nagyon köszönöm! – Ryan sugárzó mosollyal nézett rám. – Mr. Follweiler meghívott minket vacsorára. Hihetetlen volt, hogy egy számomra ismeretlen rendező ennyire otthon van Ryan magánügyeiben. Hollywood rosszabb volt, mint a titkosszolgálat. Semmi sem maradhatott titokban. A finom vacsora után úgy döntöttünk, kártyázunk egyet. Borozgattunk, a kandallóban barátságosan ropogott a tűz. Minden olyan békés volt. – Anya, jó volt a mai napod? – kérdezte Ryan.

409

– Beugrottunk pár divatüzletbe, kedvesem – kacsintott a fiára Ellen. – Tarynt felismerte az egyik eladólány. Tudta, hogy együtt vagytok. Még meg is kért, hogy lefényképezhessen minket. – Tudod, anya, tele van a közös képeinkkel az internet. Tudod, hogy van ez. A héten már az összes pletykalap is le fogja hozni az anyagot. Először aggódtam, mit fog ehhez szólni Taryn, de úgy látom, jól kezeli a dolgot. Ryan hangján hallatszott, hogy büszke rám. Nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. – Csak arra vigyázz, hogy el ne olvass egy sort se abból a mocsokból, és akkor nem lesz gond – rúgott tréfásan a lábamba. – Kedves fiam, sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a rossz hírt, de már most is rajta vagytok a magazinok címoldalán. A Weekly Reporter a címlapon hozta a kettőtök fotóját, jó nagy méretben. Most láttuk a boltban. Ellen arcán bosszúság és büszkeség keveredett. – A bevásárlóközpontban még meg is kergettek minket a rajongóid – tettem hozzá. – Vagy felismertek engem, vagy az az eladó szólt a barátainak. Alighanem azt remélték, hogy elvezetjük őket hozzád, de meglógtunk előlük. – Isten hozott az én világomban – ráncolta a homlokát Ryan. – Na és mit vettetek? – Taryn vett neked pár farmert – kotyogta el azonnal Ellen. Bár nem néztem fel a kártyából, így is magamon éreztem Ryan tekintetét. Tudtam, hogy fejmosás következik, ezért feltartottam a mutatóujjam, és már előre leintettem. – Még mielőtt bármit is mondanál, el szeretném mondani, hogy miután személyesen mostam ki az összes nadrágodat, láttam, hogy szükséged van pár szakadásmentes darabra. Csak három farmert vettem neked, és az egyik pontosan ugyanolyan, mint a régi kedvenced, aminek gombos a slicce. Most is az van rajtad. – Remélem, azért magadnak is vettél valamit – sóhajtott Ryan. Láthatóan nem volt ínyére, hogy rá költöttem a pénzét.

410

– Igen, találtam magamnak pólókat és nadrágokat is. Köszönöm, hogy megvetted nekem őket. – Hozzá hajoltam, és gyors csókot nyomtam az ajkára. – Köszönöm, hogy rám is gondoltál. – Hát, mégsem hagyhatom, hogy a barátomnak kilátsszon a gatyája a hátsó zsebén át. Az alsóneműd színe és fazonja csak maradjon szigorúan a családon belül – kuncogtam. Ryan édesanyja rám nevetett. – Csak azt tudnám, miért akarják azok a rajongók annyira tudni, milyen az alsóneműd? Ezt a kérdést minden egyes interjúban felteszik neked. – Ryan filmsztár. Minden nő szeret eljátszani a gondolattal, hogy nézhet ki a kedvenc színésze... lengébb öltözékben – válaszoltam. – Minden nő? – vonta fel egyik szemöldökét Ryan. Tudtam jól, mire gondol. – Biztos vagyok benne, hogy neked is megvan az álomlistád. De nem akarom tudni, ki van rajta, hátha valamelyikükkel még dolgoznod is kell majd. – Na, és a te listádon ki van? – firtatta Ryan. – Csak egy név van rajta. Ryan Christensen. Jaj, ő annyira édes! A szülei hahotázásban törtek ki az utolsó mondatom hallatán. – Azt hiszem, megtaláltad a magadhoz való lányt, fiam – rikkantotta az apja. Miután mindannyian elindultunk lefeküdni, Ryan alsónadrágbemutatót tartott a tiszteletemre a hálószobában. – Kár, hogy nem hoztam magammal a forgatókönyvet. Azt hiszem, valakinek elő kell majd olvasnia nekem. Mit gondolsz, tudnál nekem segíteni, majd ha hazaértünk? Follweiler szeretné, ha csinálnánk próbafelvételeket néhány színésznővel Los Angelesben. Ryan bemászott a takaró alá, én pedig hozzásimultam. – Persze. Nagyon szívesen segítek, bár nem tudom, mennyire fog menni. Nem vagyok színésznő. – Nem is kell annak lenned, bár Follweiler azt hitte, az vagy. Nem nagy ügy, édes. Csak fel kell olvasnod a szöveget – ásított, majd fürkészni kezdte az arcomat. – Mi a baj?

411

Úgy látszik, nem tudtam leplezni az aggodalmamat. – Nem is tudom. Azt hiszem, hátrányban érzem magam, amiért idegen számomra ez az egész filmvilág. Olyan ügyetlennek érzem magam néha. – Majd belejössz. A végén többet tudsz majd az egészről, mint én – csavargatta a hajamat Ryan. Szótlanul vállat vontam a karjában. – Mondd csak, mi bánt valójában? – kérdezte aggódva. Nagyot sóhajtottam. Nem voltam benne biztos, hogy el szeretném mondani neki. Ryan várakozón félrebillentette a fejét. – Színészek... és színésznők. Ritkán hallani színészekről és kocsmatulajdonosokról – suttogtam. Kezdetnek talán ennyi elég is lesz. Ryan a homlokát ráncolta. – Taryn, nekem tényleg nagyon bejön, hogy te nem vagy színésznő. Szeretem, ha el tudom választani a magánéletemet a kinti őrülettől. Talán ez is hozzájárul, hogy ennyire vonzódom hozzád. Általad én is normálisnak érzem magam. Nyugodtan lehetek önmagam – dörzsölte meg a karomat. – Úgyhogy emiatt ne edd magad. Ryan kihúzta alólam a karját, és a kezére támasztotta a fejét. – Számomra az a tény, hogy okos, rátermett cégtulajdonos vagy, sokkal, de sokkal vonzóbb. – A tekintette lejjebb vándorolt az arcomról, az ujját követve, ami végigsiklott a nyakamon. – A szüleid itt vannak a szomszéd szobában – emlékeztettem. Ryan ujja már a bőrömet csiklandozta csipkés melltartóm alatt. – Na és? – Elég hangos szoktál lenni – ugrattam. – Én? Nem hiszem. Hadd mutassam meg, milyen halk is tudok lenni. A csendet csak nehéz, szaggatott lélegzetünk hangja törte meg szenvedélyes csókjaink közben. Ryan lejjebb csúsztatta a melltartóm pántját. – Erre már nem lesz szükség – suttogta az ajkamon. Elfordultam, hogy elérje a hátamat, de ekkor valami neszt hallottam. – Csss – emeltem fel az ujjamat. – Hallod ezt? – Mit? – suttogta ő is, miközben keze már a kapoccsal matatott.

412

– Várj. Valamit hallottam. – Kiugrottam az ágyból, és lábujjhegyen az ajtóhoz osontam. És akkor újra meghallottam azt a zajt, amit már korábban is hallani véltem. Arcomon széles mosollyal intettem Ryannek, hogy ő is jöjjön oda. Csendben hallgattuk az ütemes, huppogó hangot, majd az édesanyja nyögését. Ryan azonnal visszasprintelt az ágyba, és bebújt a takaró alá. – Te jó ég! – Most meg mi van? A szüleid is emberek. Biztos van valami a hegyi levegőben, amitől kedvük támadt a dologhoz! – Visszamásztam az ágyba. – Neked is van kedved hozzá? – Gondoltam, miután a szülei olyan nyitottak voltak... – Nincs! – vágta rá gyorsan Ryan, és még a gondolattól is összerázkódott. – Most hogy a francba nézek holnap a szemükbe? Az ott az én anyukám és apukám! – Hát legalább most már tudod, hogy ha te is annyi idős leszel, mint apukád, még mindig elég... ööö... aktív maradsz – kuncogtam. Ryan a kezével eltakarta a szemét. – Ők a szüleim, Taryn! Nekik nem kéne... nem akarok arra gondolni, hogy azt csinálják. – Ahogy ők sem akarnak arra gondolni, hogy te azt csinálod? Inkább nem kellett volna ugratnom. – Jaj, szívem. Nézzünk tévét. És ha hazamegyünk, beiratkozom egy rohadt terápiára – motyogta. Ryan teljesen ki volt készülve, a korábbi hangulatunknak nyoma sem maradt. De ezek után aludni sem tudott. Ismertem annyira, hogy tudjam, mennyit rágódik mindenen. Lássuk csak, mivel terelhetném el a figyelmét? Kiszálltam az ágyból, és öltözködni kezdtem. – Hát te hova mész? – kérdezte. – A tópartra – feleltem szemérmesen, mindössze egy szál férfipulóverben, amit Ryan ruhái közül vettem kölcsön. – JÓ REGGELT – ÜDVÖZÖLTEM Ryan anyját a konyhában.

413

Ellen úgy festett, mint akit skatulyából húztak ki, gondosan elkészített frizurájából egyetlen kósza hajszál sem lógott ki. Ő is rám mosolygott. Mindkettőnknek megvolt a titkos okunk a mosolyra; legfeljebb az enyém nem volt olyan hangos, mint az övé előző éjjel. Az viszont már nehezemre esett, hogy komoly tekintettel nézzek Ryan apjára. Ha elképzeltem őt Ellen fölött, majdnem elnevettem magam. Ott álltunk mind a négyen a konyhában, és hallgattunk; mindenki egyik arcról a másikra nézett a kávéja fölött. Ryan úgy festett, mint aki komolyan szenved. Nem bírtam tovább elviselni a csendet. – Ellen, úgy gondoltam, hogy ma elnézhetnénk pár régiségboltba, amíg a férfiak horgásznak. Mit szólsz? – Remek ötlet! Oda megyünk, ahová csak szeretnéd. Azt hiszem, Ellennek bármilyen hely megfelelt, ahol polcok és áruk vannak. Megpaskoltam Ryan hasát. – Először készítek reggelit, hogy ne üres gyomorral kelljen azt a sok halat kifognotok. Ryan elmosolyodott, és lágyan megcsókolt. Hamar odaértünk a hatalmas, pirosra festett pajtához, amit megtöltöttek a helyi régiségek, örültem, hogy olyan jól kijövünk Ellennel. Nem volt az a tesztelgetős, fontoskodó típus, mint némelyik korábbi barátom anyja. Útközben elmesélte, milyen teendőkkel jár Bill fogorvosi rendelőjének menedzselése; úgy vettem észre, nagyjából ugyanazokat a feladatokat végzi, mint amikkel a bár irányítása is jár, leszámítva a biztosítási igények kezelését. Megnyugtató volt, hogy más is összeköt minket, nemcsak az a tény, hogy a fiával járok. Ellen társaságában lenni olyan volt, mintha anyát és barátnőt nyertem volna egy személyben. Eszembe juttatta, mennyire hiányzik a saját anyukám. – Szeretnék venni valamit Ryan születésnapjára, amíg itt vagyunk, de már nem tudom, mit vehetnék neki. Olyan sokat utazik; bármit is veszünk neki, az mindig a mi pincénkben köt ki – szólt Ellen, és megfordította egy régi mosdószekrény árcéduláját.

414

– Tudom. Én is gondolkodtam már rajta, mit adhatnék neki. Már három hét sincs a születésnapjáig. Egyszer említette, hogy szeretne hokijegyeket, de nem ismerem a pontos időbeosztását. Mindig csak egy hétre előre tudom, mikor mit fog csinálni. Ellennek felderült az arca. – Ryan mondta, hogy a Pittsburghnek szurkolsz. Mintha az Isten is neki teremtett volna. Zavartan nevettem a megjegyzésén. – Hát azt nem tudom, de azért örülök, hogy így gondolod. Az igaz, hogy őszintén szeretem őt. Szeretném mindig boldognak látni. – El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy ezt hallom. – Ellen egy pillanatra átfogta a vállamat az egyik karjával. – Annyira aggódtam, hogy a végén rosszul választ. Nagyon megnyugtató, hogy megtalálta a tökéletes párt. És az igazat megvallva én örülök neki, hogy ott állsz te is mellette a magazinok címlapján. Mindig elszorul a szívem, amikor a média összeboronálja azzal a Suzanne-nal. – Ha jól sejtem, nemigen szíveled őt – szóltam, és várakozón néztem rá. Kíváncsi voltam, miért érez így. – Nem, tényleg nem. Megpróbáltam megkedvelni, de... – Ellen összerázkódott. – Az a lány csak magával törődik. Azt hiszi, körülötte forog a világ. Az asszony mélyen a szemembe nézett. – Nem tudom, rájöttél-e már, de Suzanne nem közömbös a fiam iránt. Ryan hál’ istennek nem viszonozza az érzelmeit. De nagyon aggódtam, hogy beleszeret valami hasonló nőbe, tekintve, milyen sok színésznővel találkozik, és milyen sokkal kell együtt dolgoznia. Rettegtem, hogy egyikük egy napon a menyem lesz. A szavait hallva elkalandoztak a gondolataim. Könnyen el tudtam magam képzelni Ryan feleségeként és gyermekei anyjaként. Lelki szemeim előtt olyanok voltunk, mint bármelyik férj és feleség. De egy filmsztár feleségeként hogyan maradhatok aktív és alkotó ember? Én is a bőröndömből élek majd, és követem őt a világ körül? Rajta élősködőm, mint egy szánalmas potyautas? Való vagyok én egyáltalán színészfeleségnek? Mivel járulhatok hozzá a családi kasszához, ha folyton járjuk a világot? A francba, még az se volt

415

könnyű döntés, hogy bezárjam a pubot a hétvégére. Hogy a pokolban tudnék hosszú távú kapcsolatot fenntartani egy olyan férfival, aki sosem marad sokáig egy helyben? Hamarosan jön a következő film, a következő távoli helyszín, és nyilván a következő csinos primadonna is. Mi lesz, ha miközben én a fürdőszoba csempéjének mintáját tervezgetem, valami csinos boszorkány elnyeri az óvszercsomag következő darabját? Akármerről is nézem, mindenhogyan az lesz a vége, hogy elveszítem őt. Az egész világ tálcán kínálja magát neki, ahogy Suzanne is mondta. Partik... nők... kísértés mindenfelől. Úgy éreztem, valami összetört bennem. – Taryn! Jól vagy? – vette észre elrévedésemet Ellen. Öntudatlanul megráztam a fejem. Nem voltam jól. Gondolataim végül kitörtek remegő ajkaim közül. – Először éppen azért fojtottam el az érzelmeimet a fiad iránt, mert olyan híres. Aztán egyre több időt töltöttünk el együtt, és megismertem a valódi énjét. Abba szerettem bele. Remélem, elhiszed nekem, hogy nem azért vagyok vele, mert híres. És a pénze sem kell. Ryan kedves, gondoskodó, szerető egyéniség, és én nagyon szeretem őt. Még soha nem éreztem ilyet senki iránt. És tudom, hogy ő is szeret engem. Mégis félek. Annyi nő van a világon, aki mind őt akarja. Nekünk soha nem lehet normális életünk. Egy átlagos kapcsolatnak is megvannak a maga nehézségei, hát még ha az egész világ azon dolgozik, hogy kielemezze és szétszaggassa a szerelmünket. Ryan mindig úton lesz, és mindig hónapokig marad majd távol. Akkor mit teszek? Mi lesz, ha nem leszek elég neki? Mi lesz, ha nem leszünk elég erősek? Úgy éreztem, alig kapok levegőt. Olyan régóta tartottam már magamban ezeket a gondolatokat, sosem beszéltem róluk senkinek, még a legközelebbi barátaimnak sem – és most mind a felszínre törtek. Ellen szembefordult velem, és egyenesen a szemembe nézett. – Taryn, úgy gondolom, nem bízol eléggé önmagadban. Még sose hallottam Ryant úgy beszélni egy lányról sem, ahogyan rólad beszél. Azt hitte, miután híres lett, már sosem találhat rá az igaz szerelemre,

416

és most mégis megtalálta benned. Benned! – ismételte nyomatékosan, és megszorította a csuklómat. – Csak hagyd, hogy szeressen, Taryn. Csak erre van szüksége. Tudom, hogy sok feszültséggel jár, hogy az egész világ titeket figyel, de ha igazak maradtok egymás iránt, minden félelmet legyőztök együtt. Mindent meg fogtok oldani ti ketten. És mindenről nyugodtan beszélj neki. Nyíltan meg kell osztanotok egymással a gondolataitokat, csak így maradhat meg minden házasság – simította meg az arcomat Ellen. – Tudom. Igyekszem. Egész szívemmel szeretem őt. – Ó, édesem. Nem lesz semmi gond. Majd meglátod – ölelt meg vigasztalan az asszony. – Ryan majd gondoskodik róla. – Köszönöm – susogtam a fülébe, és úgy szorítottam őt, mintha a saját anyukám lenne. – Igazán nincs mit. Bármi nyomja a szívedet, én mindig örömmel meghallgatlak. Bár mondani könnyebb volt, mint ténylegesen szembenézni a félelmeimmel, mégis megnyugtattak Ellen szavai. Most még élesebben éreztem, mennyire hiányzik a saját anyám. – Azt hiszem, Ryan még a születésnapján is itt lesz – szólt Ellen. – Úgyhogy jobb, ha még itt találok neki valamit. – Arra gondoltam, rendezek neki egy kis szülinapi bulit a pubban. Mit gondolsz, ide tudnánk csábítani néhány otthoni barátját is Rhode Islandre? – Egy kérdést megér. Már sok barátjával elvesztette a kapcsolatot. De Mattet és Scottot mindig megkeresi, amikor hazajön. Rajtuk kívül nemigen tudok más barátjáról. El kell kérned a telefonszámokat Ryantől. Gondolkoztam, hogy is legyen. Azt biztos, hogy tőle nem fogom elkérni a számukat; akkor odalenne a meglepetés. Cselhez kell folyamodnom. – Azt hittem, hálaadásra hazajön, vagy azóta változtak a tervek? – kérdezte Ellen.

417

– Sajnos nem tudom. Erről még nem beszélt nekem. – Erről eszembe jutott valami. – Mesélte, hogy olyankor mindig összefutnak a fiúkkal, és elautóznak Potter megyébe szarvasvadászatra. Eszembe jutott a tavalyi hálaadásom, és hogy milyen kényelmetlenül feszengtem Pete és Tammy asztalánál. Örültem, hogy rábeszéltek arra, hogy náluk töltsem ez a napot; korábban többször is köszönettel visszautasítottam a meghívásukat, amíg csak Thomas nem dobott az utolsó pillanatban. Anyámnak mindig a hálaadás volt a nagy napja. Hatalmas pulykát sütött, az asztal roskadozott a sok finomságtól, és vendégül láttuk az összes rokont; mindenki degeszre ette magát. Ahogy telt az idő, az unokatestvéreim családot alapítottak, és a rokonság elszéledt a szélrózsa minden irányába. Miután a szüleim meghaltak, és már a sokadik meghívást mondtam le, egy idő után a telefonom nem csengett többé az ünnepek előtt. A nagy családi összejövetelek ideje úgy tűnt, végleg lejárt. Ryan nem említette a hálaadással kapcsolatos terveit, de reméltem – pontosabban feltételeztem –, hogy együtt leszünk, főleg az édesanyjával való beszélgetés után. Ellenkező esetben megint egyedül maradok. Lehet, hogy Ryan inkább egyedül akarja tölteni a hálaadást a családja körében, aztán a többi szabadidejében vadászni megy a barátaival? A hálaadást még kibírom, de még egy magányos karácsony... az már sok lenne. Előző évben Thomas jó érzékkel pont két héttel karácsony előtt veszett össze velem, és ideiglenesen szakítottunk. Még mindig azt gondolom, hogy egyszerűen meg akarta spórolni az ajándékozást. Miközben ezen töprengtem, a régiségbolt hátsó sarkában megpillantottam egy Gibson akusztikus gitárt. Felvettem, és megpendítettem a húrokat; csodásan szólt. Átnyújtottam a pénztárosnak a bankkártyámat, és ötszázkilencven dollárral később kisétáltam a boltból Ryan születésnapi ajándékával a kezemben. Miután egész nap egyik boltból a másikba mentünk, estére mindkettőnknek elege lett a vásárolgatásból. Hazafelé vettük az irányt. Ryan és az apja a tó partján szöszmötöltek valamivel.

418

– Hát ti mit csináltok? – kérdeztem. Ryan jókora csontozókéssel a kezében guggolt a földön, és egy hal megtisztításával foglalatoskodott. – Ide süss, mekkora sügér! Ezt vétek lett volna visszadobni. Taryn, bemutatom a vacsorát. Vacsora, bemutatom Tarynt – próbált viccelődni szerencsétlen hal levágott fejével. – Mit szólnátok, ha idekint sütnénk meg? – mutattam a tűzrakóhelyre. – Szép munka volt, ember – tettem hozzá tréfás ősasszonyi hangon, és megszorítottam a vállait. – Ember fogni hal asszonynak – jelentette ki büszkén. Tüzet raktam a nagy, kör alakú tűzrakóhelyen, és leültem a körülötte elhelyezett faszékek egyikére. A nap lassan nyugovóra tért, a tűz kellemesen melengette a kezemet. Ryan feltette a fémrostélyt az parázs fölé, és a zsákmány hamarosan sülni kezdett. – Taryn, mekkora ez a birtok? – kérdezte Ryan. – Azt hiszem, kicsivel több, mint egy hektár. Miért? – Kié az a másik birtok? Csak egy rozoga kis kunyhó van rajta – mutatott Ryan a tó keleti oldala felé. – Nem tudom. Még sosem láttam ott senkit. De biztosan könnyen kideríthetjük. – Imádom ezt a tavat – lelkendezett Ryan. – Egész nap kint voltam, és gondolatban házat terveztem. – A szemembe nézett. – Mondd csak, ha választhatnál, hol szeretnél élni? – Nem tudom, de egy tóparti ház nem lenne rossz – feleltem őszintén. – Azon gondolkoztam, megvehetném-e azt a földet – mutatott arrafelé Ryan. – Na, mi az? – kérdezte, csodálkozó pillantásomat látva. Meglepett Ryan kijelentése. – Azt hittem, közelebb szeretnél költözni a szüleidhez, valahova Pennsylvaniába. – Na, hogy áll a hal? – kérdezte Bill, és letelepedett a mellettem álló székre. – Alakul, apa.

419

Ryan a rostély közepére tolta az alufóliába csomagolt halat. Nem hagyta, hogy eltérítsék a gondolatmenetétől. – Szívem, az nekem mindegy. Csak legyen a közelben repülőtér, akkor akárhol szívesen letelepszem. Na, azért Pittsburghnél nyugatabbra nem megyek, őrület, micsoda pénzeket fizetnek az emberek egy házért Kaliforniában. Azért az összegért, amiért egy egyszobás lakást adnak Los Angelesben, itt felépíthetnék egy ezer négyzetméteres házat. – Ryan, hálaadásra hazajössz? – szakította félbe Ellen. – Azt tervezem – felelte Ryan, és az anyja felé fordult. – Szeretném, ha Taryn találkozna Nickkel és Janelle-lel, és el akarom vinni a Mellon Arénába hokimeccsre. Majd meg kell kérnem Davidet, hogy nézzen utána, mikor lesznek a meccsek. Ryan újra felém fordult, és visszatért a korábbi témához. – Csak azt kell eldöntened, mit szeretnél kezdeni a bárral. Ha továbbra is te szeretnéd irányítani, közelebb kell költöznünk a parthoz. – Húzd vissza a szélére, fiam. Meg fog égni ott középen – szólt Bill. Amíg Ryan másra figyelt, felálltam a székről. – Mindjárt visszajövök – mormoltam. Elővettem a kocsikulcsot a kabátzsebemből, és átvágtam a füvön. Ryan hamar felzárkózott mögém. – Tar, mi történt? Mész valahova? Az egyik felem azonnal ki akarta venni a gitárt az autóból; a másik felem pedig egy cseppet sem akart azon gondolkozni, hogy el kell-e adnom a bárt, hogy megtarthassam a pasimat. – Nem. Nem megyek sehova – feleltem. – Megbántottalak valamivel? – Ryan megfogta a karomat, így már nem tudtam megtenni az utolsó öt lépést az autó felé. – Nem, egyáltalán nem. Én csak... – Felsóhajtottam. – Még nem állok készen arra, hogy ilyen döntéseket hozzak, Ryan. – Megértem. Sajnálom. Tudom... túlságosan siettetlek. – Igen, egy kicsit – suttogtam. – Nekem még időre van szükségem. Azt hittem, még egy darabig a lakásomban maradunk.

420

Úgy értem, ott kezdünk. – Nem tudtam leplezni az idegességemet. Talán még fújtattam is. Úgy éreztem, az események hirtelen felgyorsultak körülöttem, és bármelyik percben kihúzhatják a lábam alól azt a bizonyos közmondásos talajt. Ryan maga is feldúltnak látszott. – Gyere, sétáljunk egyet. Kézen fogott, és a kikötő felé vezetett. Leültünk a hosszú padra a faházból kiszűrődő fények árnyékában. – Taryn, amióta megismertelek, nagyon sokat gondolkodom a jövőn. – Megdörzsölte a homlokát, csak azután nézett újra a szemembe. – Nem tehetek róla. – Felemelte a kezem, és összefonta az ujjainkat. – Ma, amíg kint voltam a tavon, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy építünk egy házat oda arra a tisztásra. Tisztán láttam magam előtt az egészet. Nagy, farönkből épített házat képzelek el, amit zárt kerítés vesz körül. A víz fölé csónakkikötő nyúlik. Kis csónakház a parton. De minden elképzelésemben ott vagy te is. Nem magamra gondolok többé, hanem magunkra. Lehet, hogy nagyon előresietek ezekkel a gondolatokkal, de pontosan tudom, mit akarok. Megértem, ha még nem állsz készen minderre, de tudnom kell, hogy te is el tudod-e képzelni, amit én. Akarod-e, hogy így legyen? A szemébe néztem, úgy válaszoltam a kérdésre. – Igen, nagyon is. Ryan nagyot sóhajtott, és elmosolyodott. – Ezt jó tudni. Akkor mi ketten egy hullámhosszon vagyunk. De... tegnap éjjel, amikor kint a parton beszélgettünk, eléggé bezárkóztál – sóhajtott. – Mielőtt folytatjuk... nos, szeretnék biztos lenni benne, hogy ugyanazt akarjuk. – Én eléggé biztos vagyok benne – szóltam halkan. – Akkor miért lettél olyan hallgatag hirtelen tegnap este? Eszembe jutottak Ryan édesanyjának délutáni szavai. Nem szabad attól félnem, hogy Ryan elmenekül, ha nyíltan beszélek vele az érzelmeimről. Nagy levegőt vettem, és a szemébe néztem. – Ryan, sokszor hallottam már életem során azt, hogy „szeretlek”, és valahányszor elhittem, később mindig kiderült, hogy csak üres szó

421

volt, semmi több. Időre van szükségem, hogy tudjam, bízhatok a szavadban, amikor azt mondod, szeretsz. Eddig nem voltam túl szerencsés a kapcsolataimban. – Én sem – vetette közbe Ryan. – Akkor miért szaladjunk annyira előre? Ryan a földre bámult, és tornacipőjével kapargatni kezdte a deszkapadló egyik görcsét, összeszorította a száját, és vállat vont. – Nem tudom – szólt. – Valamiért úgy érzem, készen állok arra, hogy új fejezetet kezdjek az életemben. Ez a két év vándorélet éppen elég volt. Tudtam, hogy Ryan magányos, és a hirtelen jött világhír mindenkitől elszakította. Magam is hónapok óta küzdöttem az egyedülléttel. – Tegnap éjjel mondtál valamit – fészkelődtem kényelmetlenül a padon, a szavakat keresve. – Tudnom kell, hogy valóban én kellek neked, nemcsak az a vágy vezérel, hogy egy hozzám hasonló valakivel kezdj új életet. Ryan újra felém fordult. Mielőtt válaszolt, egy pillanatig némán bámult rám, mintha különösen értetlenül viselkednék. – Taryn, hát persze, hogy te kellesz nekem – felelte könnyed nevetéssel, jelezve, hogy már megint butaságot kérdeztem. – Hiszen épp te vagy az oka, hogy ilyesmiről gondolkodom. Csak szeretnék biztos lenni benne, hogy mi ketten egy irányba tartunk, ennyi az egész. Eszembe jutott mindenféle irány, amerre tarthatnánk. De nem akartam előreszaladni. – Hát, mivel te magad is kiejtetted már a házasság szót a szádon, talán nem kell félnem attól, hogy szóba hozzam. – Nem, nem kell – szögezte le Ryan kedvesen. – Gyerekek? – Úgyszintén – felelte kis mosollyal. – Ha te is ezeket akarod, akkor véleményem szerint ugyanabba az irányba tartunk – néztem a szemébe. Ryan bólintott.

422

– Akkor csak hadd haladjon minden szép lassan a maga útján – kértem csendesen. – Jól van – suttogta. Könnyű szellő fodrozta a víz felszínét. Megborzongtam. Talán jobb lenne, ha mégis a tűz mellett folytatnánk a beszélgetést. – Fázol? – kérdezte Ryan. Egyik karjával átölelt, és dörzsölgetni kezdte a karomat, hogy felmelegítsen. Nagyot szippantottam a csípős esti levegőből, és összekoccantak a fogaim. – Egy kicsit. Ryan még mindig a gondolataiba merült. Homlokát barázdák szántották – beszédes jeleként annak, hogy továbbra is rágódik valamin. Befészkeltem magam az ölelésébe, és vártam. – Azon gondolkodom, amit az előbb mondtál – felelte kérdő pillantásomra. – Tudom, hogy nagyon könnyű a „szeretlek” szóval dobálózni. Én magam is kimondtam már egy jó párszor. – És gondolom, sok lány is mondta már neked ugyanezt – tettem hozzá. – Hát igen. Ryan szeme felderült, és felnevetett. – Mondhatok valamit? De meg kell ígérned, hogy nem nevetsz ki. Felemeltem az ujjamat. – Megígérem. – Emlékszel az első éjszakára, amit itt töltöttünk a faházban? Akármilyen vacakul voltunk is, sehova máshova nem vágytam a világon, csakis itt akartam lenni veled. Vallomása mosolyt csalt az arcomra. – Az biztos, hogy azon az éjszakán meglehetősen intim oldaláról ismerhettük meg a másikat. – Hát igen. De valamire rájöttem akkor... rájöttem, milyen jól érzem magam melletted. És azon az első éjjelen, amit veled töltöttem az ágyban, amikor felébredtem, és a karomban voltál, azt gondoltam: „Ez az a nő, aki mellett ébredni szeretnék életem hátralévő részében.” Ezt már az előtt tudtam, hogy először megcsókoltalak. Ahányszor dühös vagy ideges leszek, varázslatos képességed van rá,

423

hogy visszahozz a földre. Nem tudom, hogy csinálod, de valahogy mindig segítesz, hogy megőrizzem az ép eszemet. – Te is ezt jelented számomra – tettem hozzá. – Ezt igazán jó tudni – villantotta rám szexi mosolyát. Ryan az ajkához emelte a kezem. – Szóval, amikor azt mondom, szeretlek, erre gondolok. Tudnod kell, hogy amit akarok, és amire szükségem van, az te vagy, így, ahogy vagy. A szívem csordultig telt. A szemébe néztem. – Ez nem igazság... elloptad a szövegemet. – Ryan, Taryn! Kész a vacsora – kiáltotta a tornácról Ellen. Ryan rám nézett. Én gyorsan megráztam a fejem; még nem mondtam el mindent. – Kezdjétek el nélkülünk! – kiáltotta vissza Ryan. – Mi jár még a fejedben? – kérdezte tőlem. Felnéztem a csillagokra; figyeltem, ahogy egy repülő villogó fénye átszeli az éjszakai eget. Szükségem volt erre a pár másodpercre, hogy a fejemben elrendezzem azt a sok nyugtalanító gondolatot, ami az utóbbi időben gyötört. Nem tudtam biztosan eldönteni, hogy tényleg beszélni akarok-e bármelyikről is. Ryan újra megszorított. – Ha nem csal az emlékezetem, tegnap éjjel akkor zárkóztál be előttem, amikor a Csúszócsomó forgatása került szóba. Önkéntelenül lehajtottam a fejem, és felsóhajtottam. – Félek, Ryan – kezdtem lassan. – Többször leszel forgatáson, mint otthon; bárhol is lesz majd ez az otthon. Távolság, elhidegülés... – összeszorítottam a szám. – Nem lesz könnyű, és attól félek, hogy ha már most olyan szakaszokba hajszoljuk bele a kapcsolatunkat, ami nem a maga természetes útján következik, akkor... – Egyenesen a szemébe néztem. – Mi lesz akkor, ha forgatás közben szerelmes jeleneteket is el kell majd játszanod egy másik nővel? Mi lesz, ha a csókja közben úgy érzed, kihagysz egy lehetőséget? A forgatások közben folyton románcok szövődnek, néha véletlenül is. Te is pont olyan jól tudod, mint én. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy a

424

színészek a végén mindig színésznőkbe szeretnek bele. Mi lesz, ha egy Rhode Island-i bártulajdonos már nem lesz elég? – Szívem, nagy különbség van a között, hogy veled csókolózom, vagy a film kedvéért tettetem – nevetett Ryan. – Elég sok romantikus filmbe beválogattak, úgyhogy csókjelenetben bőven lesz részem. Minden néző romantikára vágyik. De az nem igazi. Nem ugyanaz. Ami közted és köztem történik... az igazi. Meg kell bíznod bennem. – Hát, ezeken a dolgokon rágódom. Nem könnyű megbíznom a férfiakban – suttogtam. – Tudom. Be kell bizonyítanom, hogy én nem vagyok olyan, mint a többiek. Rendben. Képes vagyok rá – bökött oldalba. – Mondjuk, mit szólnál ahhoz, ha negyedóránként felhívnálak, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd? Na? Fejcsóválva felnevettem. – Vagy viselhetek olyan vasból készült erényövet is, ha az megnyugtat. – Megtennéd? – dobtam vissza a labdát. – Majd adok neked még egy nyakláncot, hogy az erényöv kulcsát mindig a nyakadban hordhasd. Kaján mosollyal néztem rá. – De nem akarom, hogy azt hidd, valami zavart fejű hisztérika vagyok. Csak annyi, hogy ez gyakran megtörténik, és hát... – És ha Marie-re bíznád a bár irányítását? – vágott közbe Ryan. Remek... el is érkeztünk a következő témámhoz. – Ryan, nekem a pub a bevételi forrásom. Marie biztosan elvállalná, hogy a távollétemben menedzseli, de őszintén szólva szükségem van arra, hogy a saját lábamon is megálljak, akár veled, akár nélküled. Nem fogok ölbe tett kézzel hátradőlni, és a te pénzedet szórni. Nekem ez nem megy. Egyenlő társ akarok lenni a kapcsolatunkban. Ryan a térdére támasztotta a lábfejét. – Gondolkoztál azóta azon a kérdésen, hogy kiadod-e a konyhát Tammynek? Az is hozna valamennyit pluszban. Vagy ha Tammy nem akarja használni, másnak is bérbe adhatod.

425

– Az nagyon sok pénzt elvinne, Ryan. Többet, mint amennyit jelenleg rá tudok szánni a pubra. – Nem olyan sok az a húsz ropi, Taryn. És még mindig azt gondolom, hogy ennél sokkal kevesebbe kerülne a csőhálózat cseréje. Ha akarod, le is papírozhatjuk, és akkor nem kell emiatt aggódnod. Vagy fizethetsz természetben is – húzott maga felé a vállamnál fogva, hogy a mellkasához ütközzek. Felsóhajtottam. – Idefigyelj, Taryn, én nem megyek sehova. Oké, amikor forgatok, utaznom kell. És akkor mi van? Ahogy mondtam is, néha mindketten elutazunk. Aztán olykor akad egy-két szabad hetem is. Ha megígérem, hogy... visszaveszek a tempóból, megígéred, hogy nem idegeskedsz tovább? Bólintottam. – Mondd ki – nógatott mosolyogva. – Ígérem – nevettem fel. – Jól van... én is megígérem. Ryan felemelte az államat. Szerelmesen néztem a szemébe. Elvesztem csodásan kék, szenvedéllyel és bizalommal csordultig telt tekintetében. Láthatatlan vonzás kötött össze bennünket, ami lényem legmélyéig hatolt. – Szeretlek, Taryn Lynn Mitchell – szólt Ryan, és elmosolyodott. – Én is szeretlek, Ryan William Christensen. Bár azt hittem, voltam már szerelmes más férfiakba, de ez a kis szócska soha nem jelentett még ilyen sokat számomra, mint itt, most, ezzel a férfival. Az érzelmek olyan természetesen, minden erőfeszítés nélkül áramlottak kettőnk között, akár a levegő. Forró csókunk közben egyszer csak megkordult Ryan gyomra. – Na, gyerünk, irány a vacsora – húztam fel a kezénél fogva. – Tudod, Taryn, amikor elindultál a kocsikulccsal a kezedben, azt hittem, el akarod húzni a csíkot. – Nem – nevettem. – Az igazság az, hogy ma megvettem a szülinapi ajándékodat. Kizárt dolog, hogy titokban haza tudjam csempészni, úgyhogy arra gondoltam, már most odaadom. Kinyitottam az autó csomagtartóját. Ryan elengedte a kezem.

426

– A közeli régiségboltban vettem. Remélem, tetszik. – Tyűha! A mindenit! Ez egy régi Gibson. Ryan megpengette a húrokat, de ekkor megszólalt a zsebében a mobilja. – Á, csak most kapcsoltam be ezt a vackot, és máris csörög. – Halló! Ki az? Ó... micsoda? Bárki is volt a vonal túloldalán, Ryan elég kurtán válaszolgatott. Félrefordult, és suttogva folytatta. – Azt hittem, ezt már egyszer tisztáztam. Elmondtam világosan... megváltoztak a dolgok. Akkor ne hívogass többet – fejezte be meglehetősen gorombán. Ryan kikapcsolta a telefont, és megtett pár lépést, mire észrevette, hogy nem követem őt. Felém nyújtotta a kezét, és megvárta, hogy utolérjem, majd csendben elindult velem a ház felé. – Jól vagytok, gyerekek? – kérdezte Ellen, amikor a konyhába léptünk. – Igen, anya. Tarynnel meg kellett beszélnünk pár dolgot, amelyek fontosabbak a vacsoránál. Ryan bekapott egy darab sült halat. – Látod? – suttogta a fülembe. – Itt a család, béke van, sehol egy sikoltozó rajongó, sehol a testőrség, csak házias ételek és normális élet. Ez kell nekem. Ez hiányzik az életemből. – Ezt örömmel hallom – feleltem. – Mert én nem is ismerek mást. Vacsora után fogtam néhány takarót és két üveg bort, és kimentünk a kertbe. Ryan és az apja dobtak még pár hasábot a parázsra, így hamarosan újra barátságosan lobogott a tűz. A felhőtlen égen ezernyi csillag ragyogott. Az ölembe vettem Ryan gitárját, és megpendítettem néhány akkordot. – Mit játszol? – kérdezte Ryan. – Semmit... csak eszembe jutott néhány sor. Felváltva játszottunk a gitáron, a dallam egyre tovább és tovább kígyózott. Megpróbáltunk rímeket is faragni a sorok végére. Egy óra elteltével részben készen állt a dal... a mi dalunk.

427

– Mikor kezdődik a következő filmed forgatása, fiam? – kérdezte Bill. Ryan abbahagyta a játékot. – Január harmadikán kezdünk próbálni. Majdnem három hónapig forgatok majd Miamiban – felelte, és rám nézett. – Mi lesz a címe a filmnek? – Ezer mérföld. A tervek szerint jövő novemberben mutatják be, gondolom, megint hálaadás környékén. – Miről fog szólni? – kérdezte Ellen, és teletöltötte a poharát. – Egy FBI-ügynök története – mutatott magára Ryan aki elvállalja, hogy elviszi a legjobb barátja húgát a vőlegényéhez, aki a floridai szigeteken lakik. Aztán kiderül, hogy a vőlegény hírhedt erőszaktevő, aki éppen szökésben van. A szerepem szerint egyre jobban belehabarodom a lányba az út során. – Kivel dolgozol majd együtt? – kérdezte Ellen. – Vannak ismerős nevek a szereposztásban? – Csak egy szerepről tudok, amit már kiosztottak, a női főszereplőét. Laurennel fogok dolgozni. Lauren Deraney-vel – tette hozzá gyorsan. A bor, amit az imént kortyoltam, égetni kezdte a torkom. Lauren? Mármint a volt barátnő Lauren? Abból, ahogy Ryan a nevét mondta, arra következtettem, hogy számít rá, hogy Ellen már tudni fogja, kiről beszél. Ösztönösen az asszonyra pillantottam, hogy lássam, mit szól a hírhez. Ellen arca mindent elárult: döbbenet és riadalom tükröződött a tekintetében.

428

2 2 . FE J E ZE T

Védelem A FAHÁZBÓL EGYENESEN A REPTÉRRE HAJTOTTUNK. Bár Seaport tőlünk kétórányi útra feküdt északnyugat felé, Providence csak negyvenöt percnyire nyugat felé. Ryan nem mulasztotta el ezt jó hangosan megemlíteni. Mivel az erre látogató hírességek köztudottan a providence-i repülőtéren keresztül érkeznek és távoznak, néhány paparazzo most is ott strázsált... várták, hogy feltűnjön valamelyik sztár a radarjukon. Ryan tudta, mi vár ránk, úgyhogy már a kocsiban elbúcsúztunk tőlük. A lesifotósok úgy elleptek minket, mint a legyek, tönkretették a Ryan szüleivel töltött utolsó pillanatainkat. Gyorsan megöleltük, megcsókoltuk őket, miközben kivették a csomagtartóból a táskáikat a vakuk zavaró és bosszantó villogása közepette. Megdönthetetlen, fényképes és videós bizonyítékok születtek arról, hogy Ryan Christensen új barátnője csakugyan a színész szüleivel töltötte a hétvégét. Remek. Szívesen körbelendítettem volna Ellen bőröndjét, kíváncsi lettem volna, hány paparazzót tudok kiütni vele. Ryan percről percre dühösebb lett. Megkönnyebbülten láttam, hogy közlekedésbiztonsági ügynökök sietnek az autóhoz a megsegítésünkre. Bármennyire is szerettünk volna pár percet tölteni még a szüleivel, nem maradhattunk. A kényszerű fényképezkedés azonban még mindig sokkal elviselhetőbb volt, mint a kérdések és megjegyzések áradata, melyet a paparazzók ontottak ránk.

Ryannel beugrottunk a kocsiba, és sietősen elhajtottunk. – Mikor hálaadáskor meglátogatjuk a szüleimét, testőrökre lesz szükségünk – mormolta, és átsorolt a repülőtérről kivezető sávba. – Rendelek majd kocsit, hogy kivigyenek minket. Amint megérkeztünk az utcánkba, lerohantak minket a fotósok. A fényképezőgépek kattogása közepette gyorsan bepakoltuk a maradék táskákat és Ryan új gitárját a konyhába. Csak úgy záporoztak ránk a kérdések. Jól éreztük magunkat? Merre jártunk? Jól telt az együtt töltött hétvége? Sok ostobaságot is kérdeztek, az egyik fickó képes volt még azt is beszúrni, hogy mit gondolunk az elnök ösztönző csomagjáról. Aztán megkérdezte, hogy hallottunk-e az újabb hírességről, aki részt vesz abban a táncos tévéshow-ban. Ugyan mi a csudának felelnénk vagy reagálnánk bármit is ilyesmire? Elhangzottak kifejezetten bosszantó kérdések is. Az egyik fotós azzal fordult Ryanhez, hogy Suzanne vajon tudta-e, hogy találkoztam a szüleivel, és milyen érzéseket keltett ez benne. Nem féltékeny? Szerettem volna elküldeni a pokolba, de inkább az autó kipakolására koncentráltam. – Kész van az új ajtó – szólalt meg Ryan. Igyekezett figyelmen kívül hagyni a zaklatóinkat, és próbálta az én gondolataimat is másra terelni. Láttam, hogy a már meglévő konyhaajtótól egy méternyire ott az új acélajtó. Annyira lefoglaltak a fényképészek, hogy észre sem vettem, mennyit haladt Pete az új fallal. Végighajtottunk a sikátoron, át a Mulberry utcán a nyitott parkolóba. Már épp megálltunk volna, mikor Ryan hirtelen a fékbe taposott, és rükvercbe tette a kocsit. – Ryan? Mi a baj? Követtem a tekintetét. Ott ült Angelica a rohadt kék Plymouthjában a Mulberry utcai parkoló átellenes sarkán. Ryan felpörgette a motort, és kitolatott a parkolóból. – Kék Gran Fury. Ennek most azonnal véget vetünk. Merre van a rendőrség?

430

Tíz perc múlva besétáltunk a seaporti rendőrállomásra. Az ügyeletes rendőr tájékoztatott minket, hogy kivizsgálja az ügyet, de a kerületi bíróságon kell kérelmeznünk a zaklatás elleni védelem elrendelését. Ez nem a rendőrséghez tartozik. Átrohantunk a járdán a bíróság kapujába. Ryan sötét napszemüveget viselt, próbált elvegyülni az emberek között, de bárhová ment, mindenhol felismerték. A járdán megállított minket két izgatott nő, és autogramot kértek tőle. Ryan most is igyekezett a közönség kedvében járni. Végtelenül udvariasan viselkedett. Fellifteztünk a bíróság harmadik emeletére, és beléptünk az ilyen jellegű ügyekben illetékes irodába. Szerencsére csak két hivatalnok volt bent, más senki. Az egyik, egy szőkített hajú, idősebb nő egy barna fémasztalnál ült, és teljesen lefoglalta a gépelés. Egy pillanatra ránk nézett, aztán gyorsan visszatért bokros teendőihez. Még arra se méltatott minket, hogy megkérdezze, segíthet-e valamiben. A másik, pult mögött ülő nő azonban, aki fiatalabb volt az elsőnél, azonnal felismerte Ryant. Felpillantott, aztán elképedve pislogott. Még a száját is eltátotta, egy pillanatig azt hittem, sikítani fog. Elképesztő, mennyire készségessé válnak azonnal az emberek, ha egy sztárral kerülnek szembe. Korábban nem is sejtettem, micsoda hatalom jár az ismertséggel. Ha Ryan arra kérte volna ezt a nőt, hogy ugorjon kútba, azt is megtette volna. Ha Ryan minden hírnevét és báját bele tudnám sűríteni egyetlen palackba, halálos fegyvert tartanék a kezemben. Seperc alatt kitöltöttük a papírokat, és máris a bíró előtt álltunk. – Nyomoztattam a nő után – tájékoztattam a bírót. Ryant meglepte ez a kijelentés, de megőrizte a nyugalmát. Megszorítottam a kezét. – Távoltartási határozat van érvényben ellene Kalifornia államban egy másik híresség követése miatt. Azzal is megvádolták, hogy betört és behatolt az illető otthonába. Egy alkalommal ténylegesen megérintette Mr. Christensent, mikor hazafelé tartottunk, és egy ideje az autójában alszik az üzlethelységünk előtt, ahol az otthonunk is van. Engem egészen South Hamptonig követett, és ismételten üzeneteket hagy Mr. Christensennek az autónkon és leveleket dob be az ajtón.

431

Azonnal ideiglenes távoltartási határozatot hoztak ellene, és miután Ryan három percen át beszélgetett telefonon a bíró tizennégy éves lányával (aki történetesen nagy rajongója), királyi bánásmódban részesültünk. Tájékoztattak, hogy egy seriffhelyettes majd átadja a végzést Angelicának. A végleges távoltartási határozat tárgyalását következő szerdára tűzték ki. Ryannek és nekem is meg kell majd jelennünk a meghallgatáson. A határozat két másolatával felszerelkezve – mindkettőnknek adtak egyet-egyet – hagytuk el a bíróságot, még rendőri kíséretet is kaptunk hazáig. Ryan beállt a parkolóba a kocsimmal, aztán csak ültünk, és néztük, ahogy két rendőrautó megállt Angelica mellett, hogy ne tudjon elhajtani, miközben a seriffhelyettes átadja neki a végzést. – Mi történt? – kérdeztem fennhangon. Az egyik rendőr kihúzta Angelicát a kocsiból, és megbilincselte. – Nem tudom – felelte Ryan. – Úgy tűnik, letartóztatják. A paparazzóknak aznap szerencsés napjuk volt: lefényképezhették őt is, meg minket is, ahogy a kocsiban várakozunk. Angelicát betuszkolták az egyik rendőrautó hátsó ülésére, két tiszt pedig közben átkutatta a Plymouthját. Körbevettek minket a fényképészek, autogramvadászok, filmesek és rajongók. Ryannel a kocsma hátsó ajtajához rohantunk. Vajon most már mindig ebből fog állni az életünk? Bezártam magunk mögött az acél konyhaajtót, és beütöttem a biztonsági kódot. Ryan felkapcsolta a lámpát, a fény rávetült az egész konyhán végighúzódó új falra. – Tyű! – futott ki a számon. A tízméteres fal végre új vágányra terelte a gondolataimat. Láttam, hogy Pete már le is festette az egészet fehérre. – Hú, de jól néz ki! – ragyogott Ryan. Örültem, hogy az új belső ajtó is kapott zárat, de Ryan most még ki tudta nyitni. A fal előszoba felőli oldalán új kapcsolót helyeztek el. Mellette egy szintén új biztonsági berendezés nyomógombjai csillantak meg a sötétben. Pete még díszes farácsozatot is felállított az eredeti fal helyére.

432

Ryan levette a nyomógombok mellé ragasztott üzenetet. – Hívd fel a biztonsági társaságot az kód beprogramozásához; a kulcsokat a konyhapulton találod az emeleten – olvasta hangosan. – A nyugati parton most van egy óra. Ne felejtsd el, hogy ma fel kell hívnod Follweiler irodáját! – dobtam a slusszkulcsot a konyhaasztalra. – De jó, hogy szólsz! Mi is lenne velem nélküled? – csókolt meg gyorsan Ryan. – Gondolom, az, hogy mindig mindent elfelejtenél – ugrattam. Játékosan taszított egyet rajtam. – Hívd fel a biztonsági társaságot, hogy kapcsoljanak rá minket a rendszerre! Én addig felhívom Follweilert. Mindketten elővettük a mobilunkat, és intézkedni kezdtünk. Én beprogramoztam az új kódot a panelba az aktiváláshoz, Ryan pedig megbeszélte a vacsora időpontját Mr. Follweiler asszisztensével. Mikor visszajött a konyhába, már újra az ügynökével telefonált. Egy csomó hívást kellett elintéznünk mindkettőnknek. Ryannek másnap kora reggel kezd a forgatáson; megkérte Mike-ot, hogy szerezzen neki sofőrt, aki biztonságban kiviszi. Én Marie-t hívtam fel, hogy megkérdezzem, mi újság velük. Fél órával azelőtt értek csak haza, és lemondták az esti pókerpartit. Ryan eközben beszélt Pete-tel is, aki részletes beszámolót adott mindenről a tervezéstől kedve egészen az utómunkálatokig. Utoljára Coryt hívtam fel, hogy tudna-e négykor kezdeni, mivel igazából semmi okunk nem volt rá, hogy aznap is zárva tartsunk, örültem, hogy bármikor be tud állni, amikor csak hívom. Még a szobatársát, Trevort is felvettem telefonon keresztül. Kellett valaki erre a hétre, aki az ajtónál ellenőrzi minden vendég személyijét. Nem hagyhattam, hogy a múlt keddi események megismétlődjenek. Lerohantam az emeletről a postáért, és bevettem a kartonpapírra rögtönzött „zárva” táblát az ajtóból. A söröző padlóján óriási kupac küldemény hevert. Még egy FedEx csomagot és több dobozt is találtam a pulton. Elővettem egy szemeteszsákot, és beletömtem az összes levelet és csomagot, hogy fel tudjam mindet vinni az emeletre.

433

– Ryan? – kiáltottam, és letettem a zsákot a földre. – A fürdőszobában vagyok! – jött a válasz. Elég jól ismertem már őt is meg a napi rutinját is ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor jó sokáig nem kerül még elő. Felkaptam a mobilját a konyhaasztalról, és gyorsan átfutottam az elmentett számait, Matt és Scott nevű bejegyzések után kutatva. Elég sok nőt találtam a névjegyzékében, ami nem esett túl jól. Amy, Brandy, Cheryl, Gina, Heather; és a lista még folytatódott. A féltékenység még jobban belém mart, amikor megláttam Lauren Delaney számát. Reméltem, hogy soha többé nem lesz rá sem szüksége, sem kedve, hogy ezeket a számokat felhívja. Olyan egyszerűen ki tudtam volna törölni mindet, de az nem lett volna szép. Na, vissza a lényegre... találtam jó pár Scottot, de Mattet csak egyet. Gyorsan leírtam a számát egy papírra, és bedugtam a tárcámba. A FedEx csomagra pillantottam. Kaliforniából küldték másnapi kiszállítással, és William Baileynek címezték a Mitchell’s Pubba. Észrevettem, hogy Pete a hátulján üzenetet hagyott, jelezve, hogy ő vette át. – Te ismersz olyat, hogy William Bailey? – kérdeztem, miközben átnyújtottam a csomagot Ryannek. – Aha. Én vagyok az. Elég zavarodottan nézhettem. – Mi a középső nevem? – kérdezte. – William. – Hogy hívták a kutyámat? – Bailey. – Most már értettem. – Rendben, összeállt a kép, de minek neked álnév? Mi ez az egész? – Ez a titkos nevem. Vagyis az egyik – vallotta be. – Nem használhatom mindenhol az igazi nevemet. Ha a rajongók vagy bárki meglátja a „Ryan Christensen” nevet valamilyen tárgyon, az rögtön eltűnik, vagy éppen közkinccsé válik. Ezen a néven szoktam bejelentkezni szállodákba, meg ilyesmi. – Láttam, hogy a csomagodon az áll: „Shell-B Enterprises”. Az is álnév?

434

– Hát igen, az a cégem neve – sóhajtott, és megvakarta a homlokát. – Fogalmad sincs róla, mit meg nem tesznek az emberek, hogy magánjellegű adatokat halásszanak. – Elővette a pénztárcáját, és megmutatta a hitelkártyáját. – Ezen rajta van az igazi nevem, hisz ez vagyok én, de látod, a nevem alatt ott áll a cégem neve. A hitelkártyaszámom, a telefonszámom, mind a cégem neve alatt fut. Csak így tudom megóvni az adatokat a nyilvánosságtól. Ha a csomagom elveszik, senki nem fogja megtudni, hogy az enyém. Elküldik Kaliforniába a menedzseremnek. – Ja, már értem – feleltem, de még mindig furdalt a kíváncsiság. – De honnan jött a Shell-B? Felnevetett. – Ez volt álmaim autója, amit mostanra meg is szereztem. Apám garázsában áll egy 2008 Shelby GT500 KR. Kék, ezüst csíkokkal. Pontosan háromszázharminchárom kilométert futott. Aztán meg, nos, emlékszel, amikor az itt a piros, hol a pirosról beszélgettünk? Bólintottam, közös zuhanyzásunk emléke mosolyt csalt az arcomra. – Hát ez az én rejtőzködős játékom. – Az arca csak úgy ragyogott a titkától. – Ezentúl, ha elutazol, álnév lesz a csomagodon. Ellenőriznünk is kell, mi mindenen szerepel a neved. El sem hinnéd, miket ki nem derítenek az emberek a neten! Beszélgetés közben a telefonomat forgattam. Furdalta az oldalamat valami, aminek semmi köze nem volt a társalgás témájához. Megnyomtam pár gombot, aztán vártam. Ryan telefonja zenélni kezdett. Ismerős volt a dallam, de az előadóra nem jöttem rá. – Miért hívsz? – nevetett. – Kíváncsiságból – vallottam be. – Ez a csengőhangom? Mi ez? Ryannek megrándult az ajka, és elmosolyodott. – Ez egy régi szám. Hallottál már a Creamről? Bólintottam. Ryan felemelte a telefonját, de megállítottam. – Várj, hadd játssza le! Szeretném végighallgatni Sunshine of your love? Ez a dal címe?

435

– Aha. Jó szám, de ritkán hallom, mert valakinek mindig nehezére esik felhívnia. – Finoman megrúgta a lábamat az asztal alatt. Ryan feltépte a FedEx csomagon a fület, és három papírköteget húzott ki belőle. Mindegyik legalább négy-öt centi vastag lehetett. – Mi ez? – kérdeztem, miközben kiborítottam a levelekkel teli szemeteszsákot az asztalra. – Forgatókönyv. Még egy forgatókönyv. Ez meg mi a franc? – kiáltott. A szám is tátva maradt, amikor megláttam a rengeteg tízszer tizenötös fényképet Ryanről és a zaklatónkról, Angelicáról; akkor készült, amikor a pub előtt pózoltak. Küldött még Ryanről készült fényes képeket is, főként profilból látszott rajtuk, amint belép a söröző hátsó ajtaján. A legijesztőbb az a kép volt, amelyen Ryannel együtt sétáltunk a járdán. Angel fekete filccel kisatírozta az arcomat, a mellkasomra pedig céltáblát rajzolt. Majdnem leestem a székről. Megfordítottam az egyik képet, és elolvastam az írást a hátulján. „Mindig rád gondolok. Szeretettel, Angel.” Kétségbeesetten kihalásztam az összes képet a levélkupacból. Ryan szeme egyre jobban elkerekedett, arca egyre sápadtabb lett. Mindegyik képen egy-egy kézzel írt üzenet állt:

„Szeretl ek! Angel ” „Mi ért kerül sz? Kérlek, hívj fel!” „Ő sosem fog úgy szeretni téged, aho gy én! ” „Örökk é a ti éd – Ryan és Angel” „Kérlek , hívj fel!” „Bárhová mész, én mindig veled leszek. Szeretettel , Angel” „Összetarto zunk.”

436

Az én célkeresztes fotóm hátulján három szó állt...

„BUMM! HALOTT VAGY!” Ryan arcáról még akkor sem tűnt el a rémület, amikor remegő kézzel nekiállt felbontani a neki címzett dobozokat. Hallottam, hogy megint döbbenten levegő után kap. A dobozban barna játék mackó ült, a mellkasát hatalmas vágással felhasították, kilógott belőle a fehér töltőanyag. A nyílást ragasztószalaggal összefogták. A dobozban a következő üzenet állt:

„Megszakad a szívem nélküled.” A többi dobozon is ugyanez a kézírás állt. Ryan hozzájuk sem ért. Mindet visszasöpörte a szemeteszsákba. Remegtem, de a józan eszem most sem hagyott cserben. – Ryan, ne dobj ki semmit! Szükségünk lesz rájuk a bíróságon. A lány összesen négy csomagot, tizenhét képet, három fenyegető levelet és kilenc üdvözlőlapot küldött. Az egyik kártyába mintha még a vérét is belecsepegtette volna. Ryan gyorsan felhívta a menedzserét. – David, Tarynnek azonnal személyi védelemre van szüksége! Azt akarom, hogy munkaidő alatt ott posztoljon valaki a sörözője előtt, és mindenhová elkísérje, ha nem vagyok vele. És ügyvédet fogok fogadni itt, Rhode Islanden. Csak azért nem kezdtünk el mindketten rémülten sikoltozni, mert tudtuk, hogy Angelica épp rendőri felügyelet alatt áll. Másnap reggel minden azonnal visszatért a rendes kerékvágásba, én pedig megígértem Ryannek, hogy nem hagyom el az épületet. Kezébe nyomtam egy adag kávét hőtartó pohárban, és búcsúzóul megcsókoltam az előszobában. Ryan Mike takarásában beszállt a kocsi hátsó ülésére, amely a forgatásra vitte őt. A paparazzók már beélesített kamerával várták, hogy kilépjen a kapun.

437

Lélekben felkészültem, hogy újra megnyissam a kocsmát a vendégek előtt, és átfutottam az óvintézkedéseket, amelyeket a bejárati ajtó kinyitása előtt meg kellett tennem. A tegnapi rengeteg ijesztő élmény ellenére még meg kellett szerveznem a szigorúan titkos születésnapi meglepetésbulit is. – Halló, Mattel beszélek? – kérdeztem tétován, miközben a papírfecnit bámultam, melyen a Ryan telefonjából kicsent szám állt. – Igen. És én kivel beszélek? – hangzott a válasz. – A nevem Taryn. Taryn Mitchell. Tudod, ki vagyok? – Fogalmam sem volt róla, hogy Ryan barátai követik-e a híreket. – Nem. Kéne? – kérdezte védekezőn. – Hogyan mondhatnám el úgy, hogy ne csapd le a telefont... Számítógépközelben vagy? – Micsoda? – kérdezett vissza Matt. – Le tudsz most ülni egy számítógéphez? – kérdeztem újra. – Épp a gép előtt ülök. Miért? – kérdezte. – Kérlek, menj fel a netre, és keress rá a nevemre. – Kibetűztem a teljes nevemet, nehogy elírja. – Jaj, ne már... Miért nem bírtok leszakadni róla? – mordult fel Matt. A válaszából tudtam, hogy megtalált. – Matt, kérlek, csak hallgass végig! Tényleg Taryn Mitchell vagyok. A régi barátod, Ryan velem él Rhode Islanden. – Marhaság – felelte. – Nem, tényleg! Igazat mondok! – Nem győztél meg, de örülök, hogy Ryannek ilyen dögös nője van. – Kösz. Ezt bóknak veszem. Eszembe jutott egy vicces sztori, amit Ryan Mattról mesélt. – Oké, na és ez meggyőző? Az apja garázsában védőponyva alatt egy 2008-as Shelby GT500 áll, kék alapon ezüstcsíkokkal. Valahányszor találkoztatok, mindig könyörögtél neki, hogy mehess vele egy kört, de nem engedte meg, mert minden kocsit meghúztál. Te vagy az egyetlen pasi, aki képes meghúzni még az anyja kombiját is.

438

– Haha! – nevetett fel hangosan. – Ott van? Hadd beszéljek vele! – Most már hiszel nekem? – kuncogtam. – Nem, nincs itt. Forgatáson van. – Elmagyaráztam neki, hogy szeretném, ha ő és Scott eljönnének a meglepetésbulira. Ezután Kellyt hívtam fel. Csalafinta tervre volt szükségem, amivel az egész stábot átcsődíthetem magamhoz Ryan születésnapján. Azt mondta, Callel majd üzen a rendezőnek. Utoljára egy providence-i ügyvédet tárcsáztam, szándékosan halasztottam a végére ezt a hívást. – Időben oda kell érnem a forgatásra, úgyhogy nélkülem kell elmenned az ügyvédhez – mondta Ryan, mikor ebédidőben felhívott. – Vagy meg akarod változtatni az időpontot, hogy én is veled tudjak menni? – Nem, semmi gond. El tudok menni egyedül is. Majd én elintézem. Az ügyvéd azt mondta, hogy nem kell mindkettőnknek jelen lennie. – Egyedül sehová nem mehetsz – jelentette ki határozottan. – Az őrző-védő cég küld hozzád valakit. Azt mondták, már ma délután ott lesz az embered. Este találkozunk. Pár perccel később csengettek a kocsma ajtaján. Lerohantam a lépcsőn, arra számítottam, hogy egy idősebb, apatípusú testőrt találok az ajtó előtt, de a FedEx futára állt ott. Levél méretű csomagot adott át Taryn L. Mitchellnek címezve. A bankomtól jött, a dél-dakotai Sioux Fallstól. Feltéptem a zárószalagot; a csomagban újabb borítékot találtam, abban pedig új platina hitelkártyát, melybe azt gravírozták: Taryn L. Mitchell, Shell-B Enterprises. Az arcom összerándult a dühtől, a konyhaasztalra dobtam a csomagot. Amikor Ryan hazaér, ezt mindenképp meg kell majd beszélnünk. Majdnem két óra volt, mikor újra csengettek. Ezúttal egy hihetetlenül jóképű fiatal srác állt az ajtóban. Fekete bőrkabátot viselt, kék farmert és ezüstkeretes Oakley napszemüveget. Az arca Heath Ledgerre hasonlított, a teste meg Vin Dieselre, csak épp sötétszőke hajjal. Kis híján megdörzsöltem a szemem. Az egyik felem máris a pokol tüzére került.

439

– Jó napot. Miss Mitchellhez van szerencsém? Kyle Trent vagyok a Protection Servicestől. – Üdvözlésképp felém nyújtotta a kezét. – Szia. Nagyon örülök. Gyere be! Kérlek, szólíts csak Tarynnek! – Amikor lehúzta a dzsekijén a cipzárt, nagyot nyeltem. A bőrdzsekije és a kölnije illata átjárta a levegőt. Testhez álló fekete felsőjén át jól látszott, milyen izmos a mellkasa, a jobb hóna alatt pisztoly lapult. Miért nem valami öreg pasast küldött az őrző-védő cég? Jóságos ég, hisz ez a fickó tök fiatal, és ráadásul szívdöglesztő! Ennek még rossz vége lesz. Leültünk a söröző közepén álló hatalmas asztalhoz, hogy sort kerítsünk az első megbeszélésünkre. Kyle közölte, hogy háromdanos feketeöves karatés, fegyverspecialista és edző az ügynökségénél. Próbáltam odafigyelni a beszélgetésre, de a figyelmem minduntalan elkalandozott. Azon kaptam magam, hogy a száját bámulom. Tájékoztattam a jelenlegi helyzetemről, közöltem vele az összes fontos részletet a filmsztár pasimról meg a zaklatónkról. Mutattam neki egy képet is Angelicáról. Kyle-lal nagyon könnyen ment a társalgás. Elmondta, hogy Providence másik oldalán lakik egy kis massachusettsi városkában, úgyhogy kocsival hamar ideér. Felmérte a kocsmát, megismerkedett az elrendezésével, a biztonsági rendszerrel, a kijáratokkal. Végül megmutattam neki a lakást. Kellemetlenül éreztem magam, mintha bűnt követnék el azzal, hogy beengedtem Kyle-t a lakásba. Ugyan Ryan bérelte fel, az pedig mégiscsak más, mintha az utcán felcsíptem volna egy dögös pasast, akit aztán felhívtam egy csésze kávéra, de akkor is rossz érzés volt. Ennek oka pedig csakis a bűntudat lehetett; lelkifurdalás gyötört, amiért másik férfira emeltem a tekintetemet. El kell tüntetnem a lakásból, méghozzá gyorsan. A járdán már várakozott néhány rajongó, de nem akartam kinyitni az ajtót, míg Cory és a szobatársa, Trevor meg nem érkezik. Bemutattam a fiúkat az új testőrömnek, és tájékoztattam őket, miért vettem fel Kyle-t. Cory furcsán nézett rám, aztán megrázta a fejét. Azon gondolkodtam, vajon a zaklató miatt aggódik-e, de hamarosan,

440

mikor egymaga hozott ki három láda sört a bárba, útközben megvillogtatva a karizmait, megértettem, miért viselkedett így. Trevor leült a bejárati ajtónál, és mindenkinek elkérte a személyijét, aki csak belépett a kocsmába. Természetesen rögtön beözönlött vagy fél tucat lány. Felbosszantott, hogy Ryan rajongói egyszerűen nem veszik észre, mikor kell lelépni. Marie-nek egy pillanatra földbe gyökerezett a lába, és látványosan leesett az álla, mikor először meglátta az új testőrömet. – Neked véged – súgta oda nekem, miközben elment mellettem. A szeme Kyle-ra rebbent, aki a pult szélénél ült, és árgus szemekkel figyelt. – Tudom. Ryan nem lesz boldog, ha meglátja – suttogtam. – Mennyi idős? – kérdezte Marie. – Azt mondta, huszonkilenc – feleltem. – Nős? Megráztam a fejem. Kilenc után pár perccel felcsendült a telefonomon Ryan csengőhangja. – Hazaért – közöltem Marie-vel. Ryan persze látni akarta új védelmezőmet. A földszinten találkoztunk, a bár konyhájában. Ahogy sejtettem, Ryan hazaérés feletti öröme azonnal elpárolgott, és féltékenység és düh lépett a helyére. Amint belépett az ajtón, gyorsan megöleltem és megcsókoltam. Szándékosan Kyle szeme láttára tettem ezt, így akartam üzenni mindkét férfinak, kihez is tartozom. A kezem beledugtam Ryan farzsebébe, és a Kyle-lal folytatott beszélgetés alatt egyetlen pillanatra sem engedtem el. A megbeszélés után kézen fogtam Ryant, és felmentünk az emeletre, hogy kettesben megvacsorázzunk a lakásban. Hallgatott... feltűnően hallgatott, és már elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam az okát. Felálltam, lovagló ülésben az ölébe ültem, és köré fontam a lábamat, hogy csakis rám figyeljen. Ettől végre elmosolyodott. A kezembe vettem az arcát, és érzéki csókot nyomtam az orcájára. – Milyen napod volt?

441

– Tűrhető – mormolta. Tudtam, hogy hazudik. Somolyogva néztem rá, hogy lássa, nem vettem be a meséjét. Ryan beharapta az ajkát. – Folyton elrontottam a szöveget. Nem bírtam koncentrálni – rázta meg rosszkedvűen a fejét. Megmasszíroztam a vállát. – Vége a mai napnak. Felejtsd el! Holnapra minden jobb lesz, meglátod! – súgtam a fölébe. Ryan kurtán elmosolyodott, és vállait megadóan leeresztette. Meleg tenyere végigsiklott a hátamon. Azon kaptam magam, hogy egészen felcsigázott, hogy megpróbálom őt jobb kedvre deríteni. Megharapdáltam a füleit. Élvezettel felnyögött. A keze előrecsúszott a hátamon; a hüvelykujja a melleimet súrolta. A testem azonnal bizseregni kezdett az érintésétől. – Mr. Christensen – mormoltam az ajkához érve – a hálószobában szükség van önre. Elmosolyodott, és az ajkát az enyémre tapasztotta. Húsz perccel később újra elfoglaltam a helyem a pult mögött, arcomon fölényes mosollyal. Úgy hagytam ott Ryant, hogy még mindig a bal bokájára tekeredett a nadrágja, és a hátán feküdt az ágyon kiterülve. Kellemesen meglepődtem, mikor kicsivel később lejött a kocsmába. A rongyos Mitchell’s Pub feliratú baseball sapkámat viselte, és elégedetten vigyorgott. Jólesett, hogy megint az én egyik holmimat látom rajta. Leült Kyle mellé, és egy percre sem vette le rólam a szemét az este hátralévő részében. Kyle minden lányt megállított, aki oda akart menni Ryanhez, és udvariasan megkérte őket, hogy hagyják békén Mr. Christensent. Az új testőröm hirtelen nagyot nőtt a szememben, ahogy Ryanéban is. Másnap reggel Kyle pontosan a megbeszélt időpontban érkezett, és elvitt az ügyvédhez. Mielőtt kikísért a sörözőből, betette a kocsi csomagtartójába az összes bizonyítékot, amit Ryan meg én

442

összeszedtünk. Amikor kinyitotta előttem a kocsiajtót, megéreztem a keze érintését a derekamon. Finom, férfias kölnijének illatától a fejem egészen megzavarodott. A lesifotósok ujjongtak, hogy újabb témájuk akadt. Mikor befejeződött a találkozó az új ügyvédünkkel, Kyle hazavitt a kocsmába. Miután bekísért az épületbe, biztonsági ellenőrzést tartott a pubban, a WC-kben és a lakásomban, mielőtt egyedül hagyott volna délutánra. Négyre kellett visszajönnie, nyitásra. Miután Ryan hazajött, és együtt meg vacsoráztunk, ismét elfoglaltam a helyem a pult mögött. Ryan végül lejött a földszintre, és leült Kyle mellé. A testőröm kiválóan visszaverte a nemkívánatos nőszemélyeket. Ryan végre nyugodtan lazíthatott és sörözhetett, miközben a sportközvetítést nézte a nagyképernyős tévén – mint bármelyik hétköznapi ember. Ez persze még nem akadályozta meg a rajongóit abban, hogy fényképeket készítsenek róla a mobiljukkal. Ryan épp egy mondat közepén tartott, egy vicces történetet mesélt arról, mit művelt Kat aznap reggel a forgatáson, egy csapat nő lépett be a bárba. Egyikük különösen feltűnő volt: göndör hajú, a szeme akár az ördögé… – Istenem, Ryan! – lihegtem. – Most jött be! Menekülj! – kiáltottam rá. – Kyle! Ő az! – lehelte Ryan. Ryan olyan hirtelen pattant fel, hogy a kapkodásától felborult a bárszék, amin ült, és beleakadt a lába, ő pedig hátraesett, és rám zuhant. Ügyetlenül elkaptam, mire mindketten a falnak dőltünk. Rémülten néztük az egyre közeledő Angelicát. A lány egyenesen felénk tartott, a szemét egy pillanatra sem vette le rólunk. A bár homályában bőre fakó volt, a szeme alatti fekete karikák még fenyegetőbbé tették a megjelenését. Küldetést kellett végrehajtania, és semmi sem állíthatta meg. Kyle olyan gyorsan cselekedett, hogy szinte alig lehetett követni a mozgását. Egy pontos csapással elkapta a zaklatónk karját és fejét, Angelica pedig a másodperc töredéke alatt a földre került arccal lefelé. Kyle szakavatott mozdulatokkal a nő háta mögé szorította a karját.

443

– Ryan! Miért teszed ezt velem? – kiabált és sikoltozott Angelica. – Szeretlek! – ordította. – Az a szuka átmosta az agyad! Megölöm! Remegő kezekkel húztam ki a telefont a zsebemből, és tárcsáztam a 911-et. A BÍRÓSÁGI MEGHALLGATÁS REGGELÉN Ryant elengedték a forgatásról. Ő a zakóját vette fel, én pedig az elegáns kosztümnadrágomat egy krémszín pulóverrel, arra pedig a fekete hasítottbőr kabátomat. Tudtam, hogy végig fényképezni és filmezni fognak minket. Ryan menedzsere elintézte, hogy biztonsági őrök egész csapata kísérjen minket be a bíróságra, majd a végén ki a kocsihoz. Ryannel odasiettünk a hatalmas, fekete terepjáróhoz, ami már az utcánkban várt. Kyle és Mike, a testőreink eltakartak minket, miközben beszálltunk a kocsiba. Közvetlenül a kocsink mögött még egy fekete terepjáró állt, további biztonsági őrökkel. Ryan sajtófelelőse, Marla a másik kocsiban ült. Riporterek, fotósok és rajongók vették körbe a bíróság épületét, amikor megérkeztünk. Teljes volt a káosz. – Ha a kettes csapat a helyén van, kimegyünk – közölte Mike az első ülésről. Mélyebbre nyomta a fülében a fülhallgatóját. Ryan és Kyle között szorongtam a hátsó ülésen. Annak ellenére, hogy teljes biztonságban kellett volna éreznem magam a két férfi között, megállíthatatlanul remegtem. Kyle felsóhajtott, aztán megveregette és megdörzsölte az alkarom, hogy megnyugtasson. Ryan csak nézte, mit művel Kyle. Aztán a kezébe fogta az egyik remegő kezemet, és az ajkához emelte. – Nem lesz semmi baj, cicám – suttogta, és magához húzott. – Hamarosan túl leszünk rajta. A riporterek megpróbáltak interjút készíteni velünk, miközben kiszálltunk a kocsiból. Ryan és én nem néztünk se jobbra, se balra, csak siettünk a bíróság kapuja felé. Bírósági tisztviselők és magántestőrök gyűrűjében léptünk be az épületbe. Mike és Kyle,

444

ezúttal a lőfegyverük nélkül, bekísértek minket a hármas számú tárgyalóterembe. Kyle nemcsak a védelmezésem miatt jött: most tanúként is kihallgatták. Ryant és engem leültettek egy hatalmas faasztalhoz a bíró emelvényen álló, sötét tölgyfa padjával szemben. A jogászunk már a helyén várt minket; mellette a földön az ijesztő bizonyítékokkal teli doboz állt. Cory és Marie az első sorban, mögöttünk ült. Ők is tanúskodtak Angelica fenyegetéseiről. Velünk átellenben, a másik asztalnál Angelica ügyvédje ült. A mi ügyvédünk hozzánk hajolt, és tájékoztatott, hogy a vádlott kirendelt ügyvéddel védekezik. Angelicát egy női és egy férfi rendőr kísérte be a terembe. Narancssárga rabruha volt rajta, a kezét hozzábilincselték a derekára tekert lánchoz. A lábát megbéklyózták. A haja kócos volt, szanaszét állt, mint a szénaboglya. A szeme alatt mély, lila karikák sötétlettek, amitől a bőre még sárgábbnak tűnt. – Mindenki álljon fel! – szólalt meg a bírósági titkár. – A tárgyalás megkezdődött. A tiszteletreméltó Brian Keller bíró úr vezeti az ülést. Hosszú, fárasztó bírósági eljárás volt. Az ügyvédünknek külön be kellett mutatnia minden levelet, képet és csomagot, mindegyiket egyenként vezették be a bizonyítékok listájára. Még az arról készült kép egy másolatát is benyújtottam, amikor Calhez és Kellyhez menet Angelica elkapta Ryan karját. A támadásáról készült kép minden magazinban megjelent, elárasztotta az internetet. Az ügyvédünk tájékoztatott, hogy gondosan be kell mutatni minden bizonyítékot, hogy a bíróság is úgy ítélje meg: Angelica tettei valós fenyegetést jelentenek a biztonságunkra. Minden tanúnkat behívták, mindnyájuknak meg kellett erősíteniük, hogy ők is hallották, amikor Angelica azzal fenyegetett, hogy megöl. A kirendelt ügyvéd megpróbálta keresztkérdések alá vetni a tanúkat, de semmit nem ért el vele.

445

Az ügyészünk lejátszotta a 911 magnószalagjáról azt a felvételt, amin bejelentettem a rendőrségnek, hogy Angelica bejött a sörözőbe. Remegve hallgattam a saját rémült hangomat, amint a rendőrségnek könyörgök, hogy jöjjenek azonnal, miközben Angelica a háttérben azzal fenyegetőzik, hogy fel fog engem darabolni. A könnyeimet nyeltem, feltörtek bennem annak a rémes estének az emlékei. Ryan erősen megszorította a kezem az asztal alatt. Ültünk tovább, hallgattuk, ahogy a bírónak felolvasták Angelica minden egyes levelét. Felkavart a tartalmuk. Ez a holdkóros nőszemély ténylegesen azt hitte, hogy megszabadítja Ryant a karrierjére törő ribancoktól, akik ellopják tőle a szerelmét. A bíró egyenesen Angelicához fordult, megkérte, hogy magyarázza el a viselkedését. Angelica Ryanre pillantott, ő azonban elfordította tőle a tekintetét. – Üzeneteket rejtett el nekem a filmjeiben. Tudta, hogy elég okos vagyok, és meg fogom fejteni. Nem akarta, hogy mások is megtudják, hogy engem szeret – suttogta. – Csak meg akarom védeni, de ez a nő rákényszerítette, hogy menjen el vele három napra, mert át akarta mosni az agyát. Angelica rám mutatott. – Attól fél, hogy Ryan elhagyja értem. Ezért kúszott be a fejébe, mint valami féreg, és fordította őt ellenem. Levegőt sem kaptam, miközben őt hallgattam. Ez a nő a modern horrorfilmek életre kelt arca. Miatta léteznek egyáltalán rémálmok. A bíró tanácskozott az ügyvéddel, aztán ítéletet hirdetett. Azonnali hatállyal végleges távoltartási határozatot kaptunk. Angelicát tájékoztatták, hogy ez azt jelenti: nem írhat emailt, nem telefonálhat, nem SMS-ezhet, nem küldhet semmit. Minden arra tett kísérlete, hogy bármelyikünkkel is kapcsolatba lépjen, vagy beleavatkozzon a mi, bármely családtagunk, barátunk vagy munkatársunk ügyeibe, a határozat megszegésének tekintendő. Utasították, hogy tartson mindig legalább ötszáz méter távolságot tőlünk. A bíró azt is elrendelte, hogy pszichiátriai vizsgálatnak vessék alá. Aztán kitűzték az ideiglenes távoltartási határozat megszegéséért kiszabandó ítélet tárgyalását.

446

– Ennyi? – kérdeztem halkan az ügyvédünket. – Igen. Egy időre bezárják – felelte. – Majd tájékoztatom önöket, ha megszületik az ítélet a távoltartási határozat megszegése ügyében. Ott már nem kell jelen lenniük. Biztos vagyok benne, hogy ez is elég traumatikus élmény volt. Ryan és én megkaptuk a végleges távoltartási végzés új másolatait, és ezzel véget ért a bíróságon töltött napunk. Az utolsó akadály persze még előttünk állt: a ránk várakozó riporterek és paparazzók sorfala közötti vesszőfutás.

447

2 3. FE J E ZE T

Ünneplés – CSENDBEN KELL MARADNUNK? – kérdezte hangosan Scott, Ryan barátja. – Nem, gyanút fogna, ha csendes lenne a bár – feleltem. Most nagyon örültem neki, hogy a kocsmának külön bejárata van, nem a lakás hátsó ajtajából nyílik. Ryan nem is tudja meg, hogy mindenkit begyűjtöttem a pubba, míg le nem viszem a földszintre. A vendégszobába sem fog benézni, ahol a barátai letették a bőröndjüket. Tammy pazar büfét állított össze ételekből és desszertekből, és mindenki a bárban mindenfelé elhelyezett falatkákat csipegette. Az összes barátunk eljött, mind a díszvendég megérkezését várták. Felmentem az emeletre, hogy ott fogadjam Ryant; nagyon megkönnyebbültem, amikor végre belépett az ajtón. Gyorsan felhívtam Marie-t, hogy közöljem vele: Ryan az épületben van. – Szia, cica – köszönt morcosan, és kedvetlenül megcsókolt. Tudtam, miért ilyen letört, de nem ronthattam el a meglepetést. – Mi a baj? Rossz kedved van? – kérdeztem, pedig már számítottam erre. – Mondhatni. Á, nem, igazából dühös vagyok. Azt hittem, ezek az emberek a barátaim. Cal és Kelly velünk vacsorázik az étteremben, de rajtuk kívül mindenkinek volt valami jó kifogása. Még Kat is leépített. – Sajnálom – próbáltam együttérző képet vágni.

– Na, igen, de... áh, nem számít. – Ledobta a kulcsait a konyhaasztalra. Láttam, hogy bántja a dolog. – Holnap lesz az utolsó forgatási nap. Utána mindenki elmegy. Azt hittem, összejövünk még egyszer, mielőtt... Odaléptem hozzá, és átkaroltam a derekát. – Megígérem, hogy remekül fogsz szórakozni ma este. Ha visszajövünk a vacsoráról, különleges születésnapi meglepetést kapsz. Bízz bennem! – vigyorogtam rá. – Ugyan már... gyere, dobjunk be egy felest, mielőtt Mike visszaér. Szeretnélek teljesen leitatni a szülinapodon. Vonakodva követett a földszintre, de közben végig csak morgott, hogy a gyogyós rajongói sikoltozni fognak, ha meglátják a kocsmában. Már nem volt, aki elhajtsa a Ryan Christensenrajongókat; Ryan rögtön elbocsátotta Kyle-t, amint véget ért a bírósági eljárás, és Angelica lakat alá került. A nyafogására ügyet sem vetve felhívtam Pete számát. Ez volt a jel, hogy Ryan elindult. – Miért érzek kajaszagot? – kérdezte, mikor beléptünk a lenti konyhába. Elmosolyodtam, mögé kerültem, és a csípőjénél fogva betaszítottam a pub lengőajtaján. – Meglepetés! Boldog szülinapot! – kiáltott mindenki. Ryan arca kivirult, amikor látta, hogy az összes barátja, akikről azt hitte, hogy nem is törődnek vele, összegyűlt és őt várja. A stáb nagy része is megjelent. – Jól rászedtél – vallotta be Ryan. – Nem csoda, hogy mindenkinek más terve volt ma estére! Végigjárta az összegyűlteket, kezet rázott a vendégekkel, megölelte őket. Végül észrevette, hogy régi barátai, Matt és Scott a pultnál állnak. – Te jó ég! – kiáltott Ryan, azután férfiasan megrázta Matt kezét, és megölelte a barátját. – Mi a...? Hogy a csudába kerültetek ide? Ryan pontosan úgy viselkedett, ahogy reméltem. Megmámorosodott, és teljesen váratlanul érte az egész.

449

– Reggel jöttünk – felelte Matt. – A bűbájos barátnőd hozott el minket a reptérről. – Nahát, haver, úgy örülök, hogy látlak! – Ryan most Scottot lapogatta. Odaléptem hozzá, Ryan átkarolta a vállamat. – El sem hiszem, hogy ezt mind megszervezted! – Óriási csókot kaptam. – Boldog szülinapot, szívem! – mosolyogtam rá. – Mennyi ideig maradtok? – kérdezte Ryan Mattet. – Vasárnap megyünk haza. – Ez elképesztő. El se tudom hinni. Hol fogtok aludni? Tar, hol fognak aludni? – Nálatok! – Scott belebokszolt a karjába. – Így nem kell messzire mennünk, hogy felszívjuk magunkat. Ryan rám nézett, láthatóan megerősítésre várt Scott szavainak igazságát illetően. – Matt és Laura a vendégszobában alszanak, Scott pedig a kanapén. A táskájuk már fenn van. Nem láttam értelmét, hogy hotelbe küldjük őket – vontam vállat. Ryan átkarolta a vállam, és magához ölelt. – Köszönöm – súgta a fülembe. – Annyira szeretlek! – Na, gyere, szülinapos! Mindenki rád vár! Ideje elkezdeni a bulit – húztam Ryant magam után a kezénél fogva. – Cory! Ezeket töltsd tele! – mutattam a pulton sorakozó pezsgőspoharakra. – Várj csak! Nem ihatjuk le magunkat ma este. Holnap lesz az utolsó forgatási nap – mondta Ryan. – Hallottad ezt, Kenneth? – kiáltott Cal a film rendezőjének. – Ryan nem akarja ma kiütni magát, mert holnap dolgoznia kell! Kenneth elmosolyodott, aztán hangosan felnevetett. – Igazából, Ryan, tartozom neked egy vallomással. Ma... szóval... végeztünk. A holnapi diszpód hamis. Egyedül te nem tudtál róla, hogy ma volt az utolsó forgatási nap.

450

– Micsoda? – Ryan teljesen zavarodottnak tűnt. – Tehát akkor az a sok marhaság a jelmezekkel, meg mikor elküldtél a sminkeskocsiba, az mind vakítás volt? Kenneth vigyorogva bólintott. – Két órát ültem abban a székben! Mia két órán keresztül festette az arcomat! – kiabált tréfásan Ryan. Felnevettem, és a biliárdterem felé mutattam, ahol Mia, a sminkes állt, aki aznap lefoglalta őt. – Hékás, valahogy ki kellett vonjalak a forgatásról! – nevetett Kenneth. – Ebben te is benne voltál? – nézett rám kérdőn Ryan. – Hogy benne volt-e? – kérdezett vissza Kenneth szívből jövő nevetéssel. – Ő vezényelte le az egészet! – Azért nem engem illet minden érdem – védekeztem. – Sok készséges cinkosom akadt. Aki most itt áll ebben a teremben, az mind benne volt. Coryval szétosztottuk a pezsgőspoharakat. Pete egy kanállal megkocogtatta a poharát, hogy mindenki rá figyeljen. Felemelte a poharát, hogy köszöntőt mondjon. – Igyunk Ryanre... aki csodálatos ember és csodálatos barát. Kívánok neked jó egészséget! Vagyis... – Elhallgatott. – Erre nincs szükséged. Hisz teljesen egészséges vagy. – Megnyomkodta Ryan bicepszét, összehúzta a szemét, és a következő kijelentésén töprengett. – Akkor mondjuk... Ryanre, áldjon meg nagy gazdagsággal az ég! Nem, ha jobban belegondolok, már így is mocskosul megszedted magad. Ryan kuncogott. Kicsit feszengeni látszott. – Megvan! Megvan... Ryan, a születésnapod alkalmából egy csodálatos nő szerelmét kívánom neked! Azaz... a francba. Hisz már azt is megszerezted! – bökött rám Pete. – Most akkor mit mondjak?... – siránkozott tettetett undorral Pete. Mindenki nevetett a köszöntőjén. Pete végignézett a sörözőben sorakozó arcokon, meglengette a poharát a levegőben, és így szólt:

451

– Igyunk Ryanre, és azt kívánom, hogy idd le magad ma este a sárga földig, te rohadt mázlista! – Ryanre, Ryanre! – A barátaink mind magasra emelték a poharaikat. Ryan kézen fogott, és elvegyültünk a barátaink között. Alig várta már, hogy beszélhessen Matt-tel és Scott-tal, hiszen olyan rég találkozott velük utoljára. – Ryan, ő a barátnőm, Laura – mondta Matt. Laura kezet fogott Ryannel. Kíváncsi voltam, hogy fog viselkedni, és nagyon megkönnyebbültem, hogy megőrizte a nyugalmát. Egyáltalán nem hiányzott, hogy egy viháncoló rajongó aludjon a szomszéd szobában ma éjjel – Haver, hát a magányos csajok hol vannak? – nézett körbe a kocsmában Scott. – És ezt nevezed te bulinak? – ugratta Ryant. – Laura, gyere, hagyjuk itt a fiúkat! Hadd beszélgessenek! Megveregettem Ryan hátát, és elindultam a barátaim felé. – Szóval tényleg Ryan Christensennel jársz? – kérdezte Laura. Talán félreismertem... lehet, hogy mégis a rajongója? – Szóval tényleg Ryan legjobb barátjával jársz? – mosolyogtam rá. – Hát, úgy néz ki – döbbent rá Laura fennhangon. – Láttad a filmjeit? – kérdeztem, de már sejtettem, mit fog válaszolni. – Ühüm – bólintott, aztán halkan folytatta –, de magunk közt szólva, fogalmam sincs, miért csapnak ekkora felhajtást körülötte. Kitört belőlem a röhögés. – Mi olyan vicces? – kérdezte Kelly. Laura megjegyzését megtartottam magamnak, inkább bemutattam őt a többieknek. – Ryan mondta, hogy decemberben jössz vele Los Angelesbe – szólt Kelly vidáman. – De jó lesz! – Kelly... – intettem neki a fejemmel. Szerettem volna négyszemközt váltani vele pár szót. – Kéne nekem egy ruha a partira. Tudnál segíteni találni valami cuccot, mielőtt elutazol Kaliforniába?

452

Az egyetlen, estélyi ruhát árusító üzlet járt a fejemben, amit ismertem, Seaport és Providence között félúton. Az lesz a vadászterületem. – Inkább akkor keressünk majd ruhát, ha Los Angelesben leszel! Ott több divattervező kollekciójából válogathatunk – javasolta Kelly. – Nincs szükségem tervezői ruhára, csak jól akarok kinézni. – Ryan Christensen karján fognak fényképezni. Igenis szükséged van tervezői ruhára – erősködött. – Ne aggódj, gondoskodom róla, hogy káprázatos legyél! A pult felé pillantottam, Ryan körül egy csapat fickó gyülekezett. Csak úgy döntötték magukba a feleseket. – Ben, Kenneth... gyertek már ide! – üvöltött Ryan szertelenül. – Tényleg ki fogja ütni magát, ha így folytatja – nevetett Marie. – Nem lesz egyedül – vontam fel a szemöldököm, és Ryan felé intettem a fejemmel. – Az összes fickó ott gyülekezik, csak úgy pusztítják a feleseket. Még szerencse, hogy ma este egyiküknek sem kell vezetni. – Hol találtad ezt a cuki pultost, Taryn? – kérdezte Kat. A tekintetem a pult túloldalára rebbent. – A neve Cory. A hétvégékre vettem fel, de már majdnem főállásban dolgozik nálunk. Marie-vel úgy gondoltuk, Ryan rajongói biztos örülnek majd, ha máson is legeltethetik a szemüket, nem csak rajtunk. És az igazat megvallva megnyugtató, hogy dolgozik itt egy férfi is. Az ijesztő rajongók rohama még nem ért véget. – Ha már ijesztgetésről van szó, hol vannak a pszichopata ikrek? – kérdezte Marie, aki észrevette, hogy Suzanne és Francesca hiányzik. – Nem tudom, de nem is érdekel – vallottam be. – Lassan elkezdhetnénk etetni a tömeget – javasolta Tammy. Segítettem felnyitni az összes melegentartó edényt. Hosszú sor alakult a meleg étel előtt. Ryan betolakodott mögém a sorba. Az egyik karját átfonta a mellkasom körül, és belesuttogott a fülembe. – Köszönöm a bulit. Teljesen megleptél. – A szabad kezével megpaskolta a fenekem. Mike Murphy, Ryan személyi testőre odasétált mellénk a sorba.

453

– Gondolom, ma már nem viszel el minket vacsorázni, te hazug disznó! – ugratta Ryan. – Ma nem. Ma csak vendég vagyok. Viszont beszélnünk kell – komolyodott el a hangja. – Most hívott Suzanne sofőrje, hogy ő és Francesca is elindultak. És csak hogy tudd, a hotel bárjában már iszogattak, mielőtt szóltak a sofőrnek, hogy hozza ide őket. Ryan a vállamra ejtette a homlokát. Tudtam, hogy kelepcébe került. Gyengéden megsimogattam a mellkasomon nyugvó kezét. – Semmi baj. Eljöhetnek, hiszen végül is ők is meg lettek híva. Megváltoztak a dolgok, ez pedig egyfajta záróbuli is. Ryan nagyot sóhajtott a nyakamba. Éreztem a whisky és sör szagát kiáramlani belőle az idegességével együtt. Miközben Ryan és én szedtünk magunknak ennivalót, én egyre csak arra gondoltam, milyen elkötelezetten végzi Mike a munkáját mellette. – Ryan, Mike kinek dolgozik? Ryan garnélát pakolt a tányérjára. – Egy PSG nevű vállalatnak, valami őrzővédő magáncég. A stúdió bérelte fel. Miért kérdezed? – Most dolgozik veled először? – Aha. Akkor adták mellém, mikor idekerültem. Ugyanaz a cég, akiknek Kyle is dolgozik. Azt hiszem, valami világhálózat. Leültünk enni az asztalhoz. Rám nézett, várta a folytatást. – Csak annyi, hogy tényleg figyel rád. És úgy tűnik, jól kijöttök egymással. Azon töprengtem, mióta védhet már téged. – Fura, hogy ezt mondod. Már beszéltem Mike-kal arról, hogy dolgozhatna nekem. – Ryan megsimogatta a combom, aztán vállat vont. – Bárhová megyek, mindig új arcok vesznek körül. Nem könnyű úgy biztonságban érezni magad, ha nem is ismered azokat, akiknek meg kell védeniük téged, és nem bízol bennük. Bárcsak ne lenne szükségem rá! – dörzsölte meg a homlokát. – Nos, nekem tetszik, ahogy Mike vigyáz rád. Jobban érezném magam, ha tudnám, hogy ilyen ember őriz téged mindig.

454

– Ja, én is – simogatta meg Ryan a hajam. – Meglátom, mit tehetek. Frank meg a Being Frank banda többi tagja belekezdett az első számba a színpadon. Lejjebb vetettem a hangerőt, így még mindig dübörgött a zene, de nem kellett üvöltöznünk ahhoz, hogy halljuk egymás hangját. – Még együttest is fogadtál? – kérdezte Ryan két harapás között. Folyamatosan a fejét rázta. Rámosolyogtam, a vacsorámat rágcsálva. – Boldog szülinapot, szívem! – Te meg letoltál, mikor fülbevalót vettem neked. – Lebiggyesztette az ajkát. – Aztán fogod magad, és megszervezed ezt az egészet. – Komoly arccal nézett rám, pedig tudtam, hogy csak viccel. – Akkor én meg veszek neked egy bazi nagy gyémántot, csak hogy bosszantsalak! A magasba emeltem a tekintetem. A kezem az arcára nyomtam, aztán adtam neki egy gyors puszit. – Meg ne próbáld! Nem akarok semmiféle vacak gyémántot, csak téged akarlak! Ryan hirtelen közelebb húzta magához a székemet, és körbefonta a lábával. Olyan fürkésző tekintetet vetett rám, hogy letettem a villám, és teljes figyelmemmel felé fordultam. Végigsimította a hátam, aztán az ujjai közé fogta az állam. Egy pillanatra az ajkamra nézett, mielőtt megcsókolt. – Szeretlek – mormolta. – Ebben ne merj kételkedni! – Boldog szülinapot, Ryan! – kiabált Suzanne, durván félbeszakítva a meghitt pillanatot. Összefolytak a szavak a szájában, esetlenül próbálta megölelni Ryant. – Nem tudtuk biztosan, hogy ideérünk-e még ma. Ryan alig fordult meg, hogy megköszönje Suzanne-nak és Francescának, hogy eljöttek. Kedvesen javasolta nekik, hogy inkább egyenek valamit, ne igyanak. – Hé, ki az a dögös szőke? – vetette oda Scott Ryannek. – Bejön? – ugratta Ryan. – Menj, mozdulj rá! Sok sikert!

455

Nevetve néztem, ahogy Scott kiéhezett kutya módjára Suzanne után veti magát. Még mindig ez járt az eszemben, mikor megláttam az ajtóban Kyle-t. Mike-kal beszélgetett, a kezében már egy pohár sört tartott. Nem is láttam, mikor jött be. Nem számítottam rá, hogy eljön. Ryan először oda se figyelve hátranézett a tekintetem irányába, aztán visszarántotta a fejét. – Mit keres itt Kyle? – a hangjából hallottam, hogy bosszantja Kyle jelenléte. – Én hívtam meg – feleltem. Ez úgy hangzott, mint valami vallomás. Ryan rám bámult. – Már jó pár hete szervezem ezt a bulit, szivi – ismertem be. – Még akkor hívtam meg, amikor nekünk dolgozott. – Szia, Ryan, boldog szülinapot! – Kyle Ryan felé nyújtotta a kezét. A mozdulata kissé kihívó volt. – Szevasz, Kyle – felelte Ryan tompán, és megrázta a kezét. Néztem, hogy mindketten igyekeztek kicsit erősebben megszorítani a másik kezét. – Taryn, beszélhetnénk egy percre? – Kyle intett, hogy kövessem. – Hová mész? – kérdezte Ryan mogorván. – Nem tudom. Beszélni akar velem. Átmegyünk oda – feleltem, és azon töprengtem, minek köszönhetem ezt a harapós hangnemet. – Szia – suttogta Kyle. – Hát hogy vagy? – Jól, köszönöm. – Próbáltam barátságosan, de visszafogottan felelni. – És te? – Én is jól vagyok. Sokat gondoltam rád. Igazság szerint kicsit aggódtam érted. A bírósági meghallgatás után nem sokat tudtunk beszélni. – Kyle tekintete Ryanre tévedt, aki a pultra dőlve bámult minket. – Bíztam benne, hogy az az eset meg a bírósági eljárás nem rázott meg nagyon. Tehát, mi újság veled azóta? – kérdezte, újra felém fordulva. Kyle ügyet sem vetett arra, hogy Ryan minket bámul. Én viszont úgy éreztem, mintha lyukat égetne a hátamba a szemével. Tudtam,

456

hogy Ryant kicsit megijesztette Kyle, de akkor sem volt semmi oka így féltékenykedni. – Jól vagyok – feleltem könnyedén. – Eléggé megviselt a dolog, de rémálmaim azért nem voltak. Köszönöm, hogy mellettem voltál. Biztonságban éreztem magam veled. – Igyekeztem kifejezni az elismerésemet. – Nagyra értékelem, hogy megvédtél engem meg Ryant. – Na, ja. Ez a munkám – szerénykedett Kyle. – Más rajongó azóta nem okozott gondot? – Nem, de az üzlet egyértelműen fellendült – feleltem. – Most már minden este kidobófiú áll az ajtóban. Kyle felnevetett. – Na, igen, odakint most is nagy a sírás-rívás. A rajongók le vannak sújtva, hogy ma este zártkörű rendezvényt tartasz. – Sokan vannak odakint? – A nyakamat nyújtogattam, hogy látoke valakit az ablak túloldalán. – Elég sokan. Gyűlést tart a Megszállottak Klubja – horkant fel Kyle. – Szuper! Hamarosan elkezdhetnek adománygyűjtést szervezni, meg sorsjegyeket árulni. – Kíváncsi vagyok, lesz-e sütivásár is? – viccelődött Kyle. – Imádom a mentás-csokisat! Tejbe mártogatva isteni. – Akkor gondolom, a te támogatásodra már számíthatnak – ugrattam. – Két-három dobozzal biztos simán eltüntetnél. – Persze. Miért ne? Hiszen értelmes célt szolgál, nem igaz? – Elvigyorodott. Elmosolyodtam ezen az apró, Ryan elleni szurkálódáson. – Tök jó ez a banda – közölte Kyle lelkesen. Az ujjaival a sörösüvegen dobolt. – Nagyon jó kis bulit dobtál össze. – Köszi. Nem volt egyszerű, de végül egész jól sikerült. – Körbenéztem a hatalmas társaságon. A kocsmám megtelt emberekkel, és láthatóan mindenki remekül szórakozott. – Tudod, az én szülinapom áprilisban van. Ha gondolod, nyugodtan szervezhetsz nekem is egy ilyen bulit – bökött oldalba Kyle, és belekortyolt a sörébe.

457

– És te a barátnőddel jöttél? – kérdeztem, és körülnéztem, látok-e valahol egy magányos nőt. – Nem – felelte feszengve. – Miért nézel így rám? – Csak azon töprengtem, hogy lehet az, hogy egy magadfajta fickónak nincs nője, ennyi az egész. Úgy nézett rám, mintha nevetséges kérdést tettem volna fel. – Na, ne nézz így rám – mosolyogtam. – Tehát? – Nem tudom – nyögte Kyle. – Talán túl félénk vagyok? – Na, ja, persze – gúnyolódtam. – Nem, szerintem nincsenek ilyen problémáid. – Akkor lehet, hogy túl válogatós vagyok – közölte, és megint belekortyolt a sörébe. – Nehéz manapság mindent egyben megkapni. – Akkor írj listát az elvárásaidról! Biztos akad odakint egy-két lány, aki egész jó pontszámot érne el – feleltem csúfondárosan. – Áh! Nem kell olyan messzire mennem, hogy megtaláljam, amit keresek – közölte félreérthetetlenül, miközben egyenesen a szemembe nézett. Már épp szellemesen vissza akartam vágni, mikor Kyle mosolya lehervadt. A könyököm alá egy kéz csúszott; Ryan visszakövetelt magának. – Taryn... Szívem, szeretnélek bemutatni pár embernek, ha mindent megbeszéltetek. A hangneméből egyértelműen éreztem, hogy ezt a beszélgetést be kell fejeznem, méghozzá most azonnal. Szívesen csevegtem volna még Kyle-lal, Ryan türelme azonban láthatóan elfogyott. – Akkor majd később folytatjuk – mondta Kyle kissé bosszúsan. Próbált úgy tenni, mintha hidegen hagyná Ryan viselkedése, de sugárzott róla a harag és sértettség. – Ne haragudj, Kyle, és érezd jól magad! – mosolyogtam rá kedvesen, és próbáltam elrejteni a zavaromat. Ryan kézen fogott, és behúzott a tömegbe. A biliárdterem felé terelt, én azonban inkább berántottam a konyhaajtó mögötti üres helyre. – Mi van? – kérdezte kurtán Ryan.

458

– Mi bajod? – kérdeztem édesen, és próbáltam megfékezni a bensőmben egyre dagadó haragot. Eljött az ideje, hogy erről is beszéljünk. Amikor elküldte Kyle-t a biztonsági szolgálatból, nem szóltam semmit, most azonban véget kellett vetnem a féltékenykedésének. – Hogy érted ezt? – összehúzta a szemét, úgy tett, mintha nem értené a kérdésemet. – Csak beszélgettem vele. Nem értem, miért kellett így viselkedned – suttogtam, miközben az járt a fejemben, hogy nem bízik bennem. – Nem tetszik, ahogy rád néz, na! – mordult fel. – Nem értelek. Hogy néz rám, Ryan? Ryan igazán nevetségesen viselkedett. Most pedig gúnyolódni kezdett, mintha én lennék az értetlen. – Mi van? Hát nem látod? Pedig szerintem nagyon is észreveszed, ha rád mozdul valaki, Taryn. A szemeimet forgattam. – Kérlek! – korholtam. – Csak annyi, hogy nem szeretném, ha véletlenül téves elképzelései támadnának – felelte nyugodtan. Felsóhajtottam. – Ryan, én téged szeretlek. És semmi okod a féltékenykedésre. – Benned bízom, csak benne nem. – Ryan Kyle felé bökött a fejével. Amikor átpillantottam a vállam felett, Kyle pimasz vigyorral felénk emelte a sörét. – Fölöslegesen aggódsz – nyögtem fel. – Akkor most szórakozhatunk tovább? – Igen, persze – mormolta Ryan. – Sajnálom. – Hallgass és csókolj meg, te bolond! – ugrattam, az ujjaimat becsúsztattam a farmerje zsebébe. – Ott van! – kiáltott Tammy, és odarohant hozzánk. Elkapta Ryan egyik karját, Marie pedig erővel letekerte a másikat a derekamról. – Gyere, fújd el a gyertyákat! – sürgette Ryant Marie, miközben odarángatták őt az asztalhoz.

459

Tammy óriási születésnapi tortát sütött, és mindannyian énekeltünk Ryannek, miközben ő elfújta a gyertyákat. Mindenki remekül mulatott, az emberek táncoltak, biliárdoztak. Ryant a haverjai megpróbálták leitatni, ő azonban egy bizonyos pont után nem volt hajlandó több felest dönteni magába. Én jó barátnő módjára viselkedtem, próbáltam távol maradni Kyle-tól, amennyire tudtam, pedig többször is megpróbált beszélni velem. Feltűnt, hogy Suzanne és Francesca egész este a pultnál ülnek. Cory a pulton át hozzájuk hajolt, és Francescával flörtölt. Párszor még a haját is megsimogatta. Francesca mosolygott, és úgy tett, mint aki húzódozik, de határozottan élvezte Cory közeledését. Scott és Suzanne egészen összemelegedtek. Suzanne folyton hozzáért Scotthoz, a karizmait szorongatta, és minden mondatán nevetett. A látszat ellenére így is mindig pontosan tudta, hol van Ryan. Későre járt, a vendégek közül sokan elmentek. – Nem baj, ha én meglépek? – kérdezte Cory, Francesca felé pillantgatva. Suzanne és Scott már gyakorlatilag egymásra tapadtak, le sem tudták venni a kezüket a másikról. Francesca az ajtóban állt, türelmetlenül várakozott, és a velem beszélgető Coryt figyelte. – Meghívtak minket a hotelszobájukba – vallotta be Cory. Valahogy nem lepődtem meg. – Menj csak! Jó mulatást! Várj, vezetni akarsz? – kérdeztem. – Igen, de semmi vész, már jó ideje nem ittam. A következő néhány óra minden részletére emlékezni akarok, ha érted, mire gondolok! – Cory magabiztosan elmosolyodott, és Francescára pillantott. – Holnap visszahozom Ryan haverját. – Hé, hát ezek meg hová mennek? – Ryan megtorpant és hátrapördült, amikor észrevette, hogy Scott elmegy. Scott meg sem látta Ryant; éppen mással volt elfoglalva. Lassan a többi vendég is elment. Már majdnem hajnali három volt, mire lekapcsoltam a lámpákat. A takarítást reggelre hagytam. Most fontosabb dolgom volt.

460

Matt és Laura kényelmesen elfoglalta a vendégszobát. Becsuktam a hálószobánk ajtaját, és hitetlenkedve elmosolyodtam. A szülinaposom az ágyon kiterülve feküdt pontosan úgy, ahogy 27 éve megszületett, leszámítva a pityókás vigyorát ...és a születésnapi ajándékát várta.

461

2 4. FE J E ZE T

Kijózanodás – MI A FRANC TÖRTÉNT MÚLT ÉJJEL SCOTT-TAL? – kérdezte Matt, és bekapott még egy harapás szalonnát. Laura épp a fürdőszobát foglalta el. – Lelépett Suzanne-nal – felelte Ryan. – Remélem, kicsit helyreteszi – kuncogott magában. – És Frannek is lesz kiről ábrándoznia ezután – kacsintottam rá. Ryan rám mosolygott a kávés csészéje felett. Mikor már mindenki lezuhanyozott, felöltözött és evett, lementem a földszintre, hogy kitakarítsam a sörözőt. Épp az asztalokat szedtem le, mikor Ryan felbukkant az ajtóban. Nekiállt összeszedni a szemetet. – Én mit csináljak? – kérdezte Laura. Hálás voltam, hogy felajánlották a segítségüket Ryan szülinapi bulijának romeltakarításánál. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy így megszervezted ezt az egészet – mondta Ryan, és mikor mellém ért, adott egy puszit. – Mióta szövetkezel a hátam mögött? – kérdezte. – Néhány hete. A barátaid lelkesen csatlakoztak a meglepetéshez. – Matt mondta, hogy rákerestettél vele magadra a neten – ugratott Ryan. – Hát igen. Nem hitte el, hogy nőd van – bokszoltam bele a gyomrába, aztán kimentem ajtót nyitni, ugyanis csengettek.

– Szevasztok! Hát itt vagytok! – harsogta Ryan, amikor Cory és Scott belépett a bejárati ajtón. – Ember! Mi a francot keres odakint az a rengeteg fotós meg tyúk? – bökött Scott a hüvelykujjával az ajtó felé. – Ezek sosem mennek haza? – Nem. Ideköltöztek. Olyanok, mint a zombik, csak nem halnak meg a napfénytől. – Jót nevettem a saját viccemen. – Milyen éjszakád volt, Scott? – Ryan heccelve megbökte a könyökével. Scott szeme összeszűkült. – Szerinted? Felrepítettem a mennyekbe... és nem is egyszer – dicsekedett. – Hallod, tud sikítani a csaj! Magasra emelt egy fehér nejlonzacskót. – Még jó, hogy visszafelé beugrottunk a gyógyszertárba. Ma éjjel megint megsikíttatom. Ryan arcán ráncok gyülekeztek. Elkapta Scott karját, és berángatta a biliárdterembe. Suzanne-nal nem sokat törődtem, de mivel Ryan színésztársa és világsztár volt ő is, az ő élete is a nagyközönség előtt zajlott. A médiában már így is elég pletyka meg botrány keringett a Tengerpart stábja körül. Nem hiányzott, hogy Suzanne indiszkréciója tovább rontson ezen. Biztosra vettem, hogy Ryan is ugyanezt fogja mondani Scottnak. – Francesca és Suzanne át akarnak jönni ma este – tájékoztatott halkan Cory. – Remélem, nem baj. Vállat vontam, és megráztam a fejem. Engem nem zavar, feltéve, hogy Fran nem Ryan miatt jön. De annyi eszem volt, hogy tudjam: az ilyesmi komoly visszhangot tud verni. – Cory, én nem szabhatom meg neked, hogy mit csinálhatsz, és mit nem, de ugye tudod, hogy Fran is sztár? Remélem, diszkréten fogod kezelni a magánügyeiteket. Ugye megértettél? – Persze, értelek. Tudom, mibe keveredtem. De ne aggódj, én nem fogok úgy viselkedni, mint ő, nem kürtölöm világgá a dolgot. – A fejével Scott felé bökött. – Francesca nagyon édes, sosem tennék vele ilyet. De szeretnék még találkozni vele. És ő is látni akar engem, úgyhogy... – Cory vállat vont.

463

– Csak ne verd nagydobra! Ennyit kérek. Mindnyájunkat folyamatosan figyelnek – hangsúlyoztam ki. – Rendben. Ja, és bocsi, hogy nem tudok maradni segíteni a takarításban. Muszáj aludnom egy kicsit. Négykor találkozunk! – mondta Cory, aztán felvette a napszemüvegét. – Még mielőtt elfelejteném, már beszéltem a szobatársammal. Vállalja az ellenőrzést ma este. – Cory már el is ment? – kérdezte Ryan pár perccel később. Bólintottam. – A francba. Vele is beszélni akartam. – Én beszéltem vele – súgtam oda Ryannek. – Figyelmeztettem, hogy kezelje diszkréten a magánügyeit. Esetleg beszélhetnél Matt-tel és Laurával is. – Megvolt. – Ryan halványan elmosolyodott. A délután gyorsan elröpült. Beletelt pár órába, mire feltakarítottunk. Felmostam a padlót, még a WC-ket is átsúroltam. Ryan párszor felajánlotta, hogy felvehetnék valakit, aki mindennap kitakarítja a helyiséget, de már megszoktam, hogy magam végzem el a piszkos munkát is. Scott kiterült az emeleti vendégszobában; biztos ő sem aludt sokat előző éjjel. Ryan, Matt és Laura a nappaliban heverésztek, és a tévét nézték. Bejelentkeztem az internetre. – Mit csinálsz, szívem? – kérdezte kedvetlenül Ryan. – Csak utánanézek pár dolognak. – Miért nézegetsz ilyesmit? – mordult fel aggódva. Felnéztem rá, és igyekeztem nyugodt hangon válaszolni. – Mert az a kép, amit a nyilvánosság lát belőled, engem is érint. Mielőtt elfelejtem, Francesca és Suzanne átjönnek ma este. Szükségünk lesz biztonsági őrökre a bárban. Szeretnéd elhívni Mikeot? Ryan válasz nélkül hagyta a kérdésemet. Rákattintottam egy linkre, amely egy pletykamagazin weboldalára vezetett. Megakadt a szemem a főcímen: Ryan Christensen szívügyei. Az oldalon egymás mellett hozták azokat a képeket, amelyen Ryan Suzanne-nal csókolózik, amelyen velem sétál, és amelyen együtt

464

látható azzal a lánnyal a manhattani üzleti vacsoráról. A történet gyakorlatilag felelőtlen aranyifjúnak állította be. A „virágról virágra száll” kifejezés szó szerint szerepelt a cikkben. Rákattintottam egy másik linkre, ahol azt láthattam, ahogy Ryan megcsókolja Suzanne-t, ráhajol, rámosolyog, átöleli. A felirat azt állította, hogy még mindig lángol köztük a szerelem. Rányomtam a vissza nyílra, aztán rákattintottam egy újabb linkre: ez az új testőrömről, Kyle-ról szólt, aki belépett az életembe, azt állították, hogy Ryan dühös és féltékeny miatta. Egy képen az látszott, amint együtt belépünk Kyle-lal a söröző ajtaján. A cikk emellett lehozott egy találomra kiválasztott képet, amin Ryan dühöngött. Feltételeztem, meg akarták döbbenteni az olvasókat. Úgy tüntették fel a dolgot, mintha csalnám Ryant. Az utolsó kattintással olyan képhez jutottam, amin Ryan és Suzanne ágyban ölelkeztek. Mindketten meztelennek tűntek, bár Suzanne-ból csak a csupasz válla látszott ki. Ryan meztelen törzsének nagy része szabadon maradt. Megrezzentem, amikor Ryan feje bukkant fel az enyém mellett. – Kapcsold ki, mielőtt kivágom az ablakon azt a rohadt laptopot! – suttogta dühösen a fülembe. Gyorsan kikapcsoltam az internetet. Ryan megragadta a csuklómat, és felrántott a székről. Végigsiettünk az előszobán át a hálószobába. A szobába érve Ryan becsapta az ajtót maga mögött, és rám meredt. – Mióta szörfölsz így a neten? – morogta csikorgó fogakkal. Nem feleltem. Váratlanul ért a kitörése. – Mi a francnak kell ilyen szemetet keresned az interneten? Újabb ürügyet akarsz, hogy ne kelljen bíznod bennem? – Kérlek, ne kiabálj. Vendégeink vannak, nem emlékszel? Sajnálom – suttogtam. Rettenetesen bántott, hogy így felbosszantottam. – A belemet is kiteszem, hogy a kapcsolatunk működjön, mivel nagyon jól tudom, hogy jóval több akadállyal kell megküzdenünk,

465

mint másoknak. Erre azt látom, hogy ilyen marhaságot csinálsz! Mi ütött beléd, Taryn? Nem tudtam, hogy magyarázhatnám meg neki a dolgot. – Kíváncsi voltam, látni akartam, mit olvasnak az emberek. – Annyira szégyelltem magam, hogy alig lehetett hallani a szavaimat. – Sajnálom. Többé nem fordul elő. – Mit akarsz még tudni? Ez a mi életünk, ami itt zajlik! Épp most! Itt állok melletted ebben a szobában. Én nem azokon a képeken vagyok. És rohadtul nem érdekel, mit olvasnak az emberek! – És ha fordítva lenne, a magazinok rólam cikkeznének, hogy világ kurvája vagyok, aki egyszerre három pasival kavar? Szerinted az téged nem érintene? – kérdeztem. – De nem vagy az! Ahogy én sem vagyok olyan, mint amilyennek beállítanak. Nincs hatalmam afelett, hogy milyen szemetet adnak ki. – De igen, van! – Eszembe jutott pár dolog, amivel megértethetné az egész világgal, hogy ő amolyan monogám fickó, hogy tulajdonképpen csak egyetlen nő iránt érdeklődik, de ezt a lépést neki kell megtennie. – Hogyan? – vetette oda Ryan. Visszariadtam, ráharaptam a nyelvemre. – Talán nincs sajtófelelősöd? – közöltem nyugodtan. Ryan felhorkant. – Ha a Tengerpart rajongótábora arról akar fantáziáim, hogy tényleg az a marhaság az életem, amit filmre vettünk, hogy én meg Suzanne afféle balsorsú szerelmesek vagyunk, akkor mit tehetek ellene? Adjam ki nyilvános közleményben, hogy mind megkergültek? – tárta szét a kezét. – Az a fénykép rólam meg a New York-i lányról, az a kis kép, folyton fel fog bukkanni, még évek múlva is. Azok a szennylapok képesek lesznek azt is leírni, hogy téged csallak vele. – Nagy levegőt vett. – Meg kell értened, hogy ennek a baromságnak egy részét egyenesen azért adják ki, hogy érdeklődést keltsenek. Mindenféle mocskot kinyomtatnak, csak hogy izgalmas, aktuális legyen a karrierem. Talán olyasmire is meg fognak kérni engem, ami felháborít téged, csak hogy felpiszkálják az emberek érdeklődését. Ez is a játék része. – Leült az ágyra velem

466

szemben. – Taryn, a kapcsolatunknak a bizalmon kell alapulnia. Az ilyesmi pedig épp ezt rombolja le. Lenéztem a kezemre. Igaza volt, javíthatatlan vagyok, de ezzel nem voltam egyedül. Ryan megfogta a kezem, és a mellkasára nyomta. – Ez... ez a valóság. – Tehát ha a PR-csapat arra kér, hogy fektess meg egy színésznőt, csak hogy felpiszkáld az emberek érdeklődését, akkor hajlandó leszel rá, csak hogy izgalmas maradjon a karriered? Csak tudni szeretném, milyen messzire vagy hajlandó elmenni. Dühös, szarkasztikus hangon felelt. – Igen, Taryn. Akkor lehúzom a klotyón a kapcsolatunkat, elfelejtem, hogy téged szeretlek, és rávetem magam minden nőre, aki szétdobja nekem a lábát. Ezt akartad hallani? Komolyan ilyennek akarsz gondolni? Mint a volt vőlegényedet? Hogy én is ugyanolyan vagyok, mint a többi barom, aki megcsalt téged? Elfordultam, összerezzentem szavainak élétől. Övön aluli ütés volt, de bizonyos értelemben megérdemeltem. A mellkasomba belehasított a fájdalom, a szemembe a szégyen könnyei gyülekeztek. Ryan felállt az ágyról, és letérdelt elém a padlóra. – Én más vagyok, Tar. Nem tudom, mit tehetnék még, hogy higgy nekem. Miért nem bízol bennem? – De én bízom benned – motyogtam, és letöröltem a könnyeimet. – Ennek az egésznek semmi köze a bizalomhoz. Csak annyi minden van még, ami befolyásol. Nehéz lépést tartani velük. – Egyenesen a szemébe néztem. – Ryan, a te életed a nyilvánosság előtt zajlik. Tudnom kell, mit beszélnek rólad. Meg akarlak óvni a hazugságoktól. – Kivettem egy zsebkendőt az éjjeliszekrényen álló dobozból, és megtöröltem az arcom. – Nem tudsz megvédeni; túl sokan vannak – felelte megadóan. Nagy levegőt vettem. – Nemcsak erről van szó. Más oka is van, hogy ilyesmit olvasok. Néha úgy érzem, mintha két emberrel élnék együtt... azzal a férfival, akit szeretek, meg egy olyannal, akit alig ismerek. A fotózások, premierek, nyilvános fellépések, riportok, interjúk: ezek is mind itt vannak. – A mellkasára nyomtam a kezem.

467

– Megnézem őket, mert szeretnék mindent megérteni; mert a teljes lényedet akarom ismerni és szeretni. Ryan megdörzsölte az arcát, és felsóhajtott. – Erre nem gondoltam. Sajnálom, hogy kiabáltam veled – suttogta, miközben komolyan a szemembe nézett. Visszaszippantottam a könnyeimet, és egy biccentéssel nyugtáztam a bocsánatkérését. – Nem akarom, hogy elhomályosítsák a gondolataidat a hazugságok, Taryn. Ez minden. – A két kezébe fogta a kezem. – Olyan egyszerű hihetőnek feltüntetni a kitalációkat! Még képeket is hamisítanak, aztán valódinak tüntetik fel őket. – Ettől függetlenül, Ryan, az összes valódi képed, a pózaid, a képkockáid, a hosszú riportok, az interjúk mind-mind belőled mutatnak meg valamit; abból, aki vagy, amin átmentél, amit megtapasztaltál. Ez mind olyan részed, amit én nem ismerek. Bizonyos értelemben segít, hogy jobban megértselek. Ryan újból felsóhajtott, és a két egymáshoz szorított kezünket a homlokára nyomta. A szemembe nézett. – Azt hiszem, most jön az a rész, ahol bocsánatot kérek, aztán megcsókoljuk egymást, és kibékülünk – javasolta halkan. Kicsit fészkelődtem; az arcomról még mindig törölgettem a könnyeim nyomát. – Szerintem meg az a rész jön, amikor rájövünk, hogy még mindig sokat kell tanulnunk egymásról. Hogy a testi szerelemnél sokkal több kell ahhoz, hogy két ember együtt maradjon. Ryan felállt, és engem is felhúzott az ágyról. – Igazad van – zárta le a vitát. – Sajnálom, hogy letámadtalak. – Sajnálom, hogy okot adtam rá, de remélem, megértetted, miért nézek ilyesmit, és legközelebb nem leszel dühös. Megrázta a fejét, és nagyot fújt. – Látni fogsz dolgokat, és el fogod hinni őket. Jobb szeretném, ha többé nem tennéd. A következő pár órában próbáltam vidámnak látszani a vendégek előtt, igyekeztem nem elárulni, hogy egyre csak a kettőnk közötti indulatos vita jár a fejemben.

468

Később Suzanne és Francesca is beugrott, ez volt az utolsó estéjük Seaportban. Mindkettejüknek másnapra szólt a repülőjegye. Scott próbált újabb és újabb feleseket tukmálni Suzanne-ra – hogy kicsit megint feloldódjon, gondolom, de ő egyre csak azt figyelte, Ryan mit csinál. Flörtölt kicsit Scott-tal, aztán gyorsan Ryanre pillantott, hogy vajon látta-e. Pechjére Ryannek aznap este más gondja is akadt: már megint a rajongók. Hamar híre ment, hogy Ryan Christensen megint megjelent a Mitchell’s Pubban. A lányok falkákban érkeztek. Cory barátja, Trevor az ajtóban állt, és egy idő után már senkit nem engedett be, de így is hemzsegtek odabent a rögeszmés nőszemélyek. Ryan mindent megtett, hogy kezelni tudja a dolgot. Láttam rajta, hogy próbál jól mulatni, elvegyülni, nem törődni a rengeteg figyelemmel, ami mind rá irányult, de nem ment könnyen. Suzanne-nak egyáltalán nem tetszett, amikor Scott otthagyta, és beállt falazni Ryannek. Ryan közelségének köszönhetően egy csapat csinos nő gyűrűjébe került, akikkel szóba elegyedhetett. Suzanne hamarosan utat tört magának Ryan és Scott közé. – Taryn? A nevemet hallottam. Egy női hang szólított, francia akcentussal. Francesca intett felém. – Igen, Francesca? – kérdeztem, próbálva udvariasan viselkedni. – Beszélhetnénk négyszemközt? – A szeme fürkészőn vizslatta az arcom, hogy mit reagálok erre. Ryan persze észrevette, hogy a konyhaajtó felé indultunk. Kérdő pillantására csak széttártam a karom. – Csak bocsánatot akartam kérni – kezdte Francesca. – Csúnyán bántam veled, igazságtalan voltam, nagyon sajnálom. A hangja őszintének tűnt. – Semmi baj – feleltem, és igyekeztem ugyanolyan őszintének tűnni. – Valószínűleg rájöttél már, hogy sokáig tetszett nekem Ryan, de tudom, hogy ő nem viszonozza az érzelmeimet. – Francesca lesütötte a szemét. – Megérdemli, hogy boldog legyen, és látom, mennyire

469

szeret téged. – Az ajkán futó mosoly suhant át. – Csak remélni tudom, hogy egy nap én is megismerem ezt a boldogságot. – Meg fogod – bátorítottam. – Azon töprengtem... nem mondott rólam valamit Cory? Egy pillanatra megdermedtem. Úgy éreztem magam, mintha tinik lennénk, akik a titkos szerelmükről beszélgetnek, ő pedig belső információra vadászna. – Azt hiszem, biztosan állíthatjuk, hogy tetszel neki – feleltem végül, hirtelen úgy éreztem, mintha a nővére lennék. – Ő is tetszik nekem, nagyon is. Olyan kedves, aranyos, helyes, de... – Elhallgatott, elgondolkodott. – De mi? – kérdeztem. Megrándult, nem merte befejezni a mondatot. Nem is kellett. – Attól félsz, mit fognak gondolni az emberek – mondtam ki helyette. Rám nézett, és bólintott. – Te hogy érzed magad vele? – kérdeztem; tudtam, hogy ezzel még nincs vége. Francesca kábultan elmosolyodott, a kezét a szívére nyomta. – Te is megérdemled a boldogságot. Tényleg a te kezedben van a döntés. Cory nagyon ambiciózus, de a te igényeidet akkor is a saját érdeke elé helyezi majd, a tenyerén fog hordozni. Még csak most próbálja kitalálni, milyen karriert építsen magának. És sikeres lesz benne. De mindig ott van a másik lehetőség: összejöhetsz valami fiatal, gazdag pasassal, aki folyamatosan azon agyal, hogy a következő csaj, akit megdönt, még nálad is jobb lesz. – Hallgattam, míg újra rám nem nézett. – Francesca, engem megrémiszt, hogy mit gondolnak rólam az emberek – vallottam be. – Tudom, hogy a világon mindenfelé úgy érzik, hogy Ryan jobbat is találhatna nálam, de miben jobbat? Gazdagabbat... híresebbet? Tényleg ez számítana, ha az ember teljes szívéből szeret valakit és tudja, hogy akármi történjék, bármi jó vagy rossz, az illető ugyanúgy viszontszereti? – Nem – értett egyet. – Akkor menj, és légy boldog! Aznap este korán elengedtem Coryt.

470

AMIKOR VASÁRNAP ESTE BELÉPTEM a konyhába, Ryan épp megpróbált vacsorát főzni. A barátai még reggel elmentek, indult a gépük vissza Pittsburghbe, így ötnapi vendéglátás után végre magunkra maradtunk. Bár Ryan szomorú volt, hogy a barátai elmentek, tudta, hogy nemsokára viszontlátjuk őket, mikor elutazunk a szüleihez hálaadásra. – Jó illata van! – dicsértem meg. – Kell segítség? – Nem – vigyorgott rám. – Ura vagyok a helyzetnek. A fürdőszobába menet magamban nevetgéltem. Ryan csak hamburgert meg zacskós sajtos makarónit készített, de a konyhapulton így is hadiállapotok voltak. Felkaptam a forgatókönyvkupacot az éjjeliszekrényről, és kivittem a konyhába. – Ezt már elolvastad? – Az elején álló címre pillantottam. – Szavak mögött? Hátranézett a válla felett, és felhorkantott. – Nem bírtam. Annyira gagyi. Nem fogok egy homofób írót megtestesíteni, aki nővé akarja operáltatni magát! – Még mindig úgy gondolom, hogy emellett kellene kitartanod... Az Isletin-megoldás. Ezt még akár Oscarra is jelölhetik. – Azt akartam elolvasni legközelebb. Szerinted jó? – kérdezte, és megnyalta a hüvelykujját. – Te már végigolvastad, ugye? – Igen, múlt éjjel, miután elaludtál, befejeztem. Fantasztikus. – Miről szól? – Két kanadai orvosról, akik felfedezték az inzulint, és kitalálták, hogyan kezelhető a cukorbetegség. Tökéletesen játszanád a főszerepet, Charles Herbert Bestet. Pszichológus volt és vegyész – mondtam, a forgatókönyvet lapozgatva. – Igaz történeten alapul. Best nézőpontjából íródott, bár nem ő volt a felfedezésben a vezető kutató. – Remek. Már megint egy Charles – nyögte. – Na és akkor mi van? Már úgyis megszoktad, hogy az emberek Charlesnak szólítanak! – ugrattam. – Honnan tudsz ennyit a szereplőkről? Bele van írva a forgatókönyvbe? – Nem. Kicsit utánuk néztem a neten. Kíváncsi voltam.

471

– Szóval szerinted jó szerep lenne nekem? – kérdezte, és vizes kezét megtörölte a vállán lógó konyharuhában. – Szerintem tökéletes lenne. Ezzel a szereplővel az érzelmek szélesebb skáláját mutathatnád be. Van benne egy csomó szívszaggató jelenet. Kutyákon végezték a kutatást, és az egyik kutya, akihez Best erősen kötődik, elpusztul. – Szomorúnak hangzik. Szerinted tényleg esélyes lehet az Oscarra? – méregette a forgatókönyvet. – Szerintem igen. Lenyűgöző történet, és akcióhős helyett végre valódi hőst játszhatnál. Miközben olvastam, beleképzeltelek a szerepbe. Könnyfakasztó. Pont olyan típusú szerep, amiért díjakat osztogatnak. – Mióta tudsz ennyit a filmekről és a díjakról? – kérdezte incselkedve. – Amióta egy dögös filmsztárral járok, aki folyton romantikus rágógumi-filmekben játszik. Elolvastam ezt-azt a színészetről meg pár dologról – ismertem be. – Na jó, akkor tedd a kupac tetejére! Beszélek majd Aaronnal meg Daviddel... meglátjuk, ők mit gondolnak. – Nem akarod előbb elolvasni? – Meglepett, hogy ilyen feltétlenül elfogadja a véleményemet. – Bízom benned – mosolygott. – Ezt már olvastad... a Gordon útját? – kérdeztem, kíváncsian méregetve a lapokat. – Ezt a szövegkönyvet még nem is láttam. – Aha, múlt héten átolvastam. Odahozták a forgatás helyszínére. Nekem nagyon tetszett, de Aaron azt mondta, hogy erre már leszerződtették Chase Westwoodot, úgyhogy ez kiesett. – És mit gondolsz az Egy palack vörösről? – emeltem fel egy forgató-könyvet a kupacból. Azt olvastam el elsőként. – Béna – felelt szárazon. – Egyetértek. Kuka. – A szent hegy? – folytattam, a kupacban bányászva. – Miről is szólt? – kérdezte, miközben a tűzhelyen készülő vacsoránkat kóstolgatta. – Titkos ufóbázisról a hegyekben.

472

– Ja, persze. Kőkemény sci-fi. Szerinted milyen? – kérdezte, majdnem reménykedve. Gúnyos mosolyra biggyesztettem a számat. – Ez meg mit jelentsen? – támadt rám. – Űrlények? – forgattam a szememet. – Óriási váltás lenne az eddigi szerepeid után. Tetszene neked? Vállat vont. Úgy tűnt, nem biztos a céljában. – Ryan, mi a célod? Úgy értem, amikor arról álmodoztál, hogy egyszer színész leszel, miféle színész akartál lenni? – Brando – felelte őszinte csodálattal a hangjában. – Marlon Brando akartam lenni. Tudod, olyan, mint A Keresztapa. El sem tudom mondani, hányszor néztem magam a tükörben, miközben megpróbáltam őt utánozni. Miatta akartam színpadra állni, és játszani. Ryan leült mellém az asztalhoz. – Mikor először játszottam a Tengerpartban, Gary Cooperre gondoltam, hogy ő hogyan adná elő. Csak reménykedhetek benne, hogy egy nap olyan kaliberű színész leszek, mint ő. Ez az álmom. – Tehát ez a célod. Ha azt akarod, hogy az emberek így tekintsenek rád, mikor a játékodra gondolnak, akkor ennek megfelelő szerepeket kell vállalnod. Nem ebben kellene segítenie az ügynöködnek meg a menedzserednek? Úgy értem, itt egyik-másik forgatókönyv... nos, egyáltalán nem visz téged előre. – Csak próbálnak munkát szerezni nekem, hogy az emberek megismerjék a nevemet. Ez azért nem olyan egyszerű. Néha azt kell szeretni, amit kapsz – felelte. – Ehhez nem tudok hozzászólni. De nekem úgy tűnik, lehetnél egy kicsit válogatósabb is. – Megveregettem a kilenc forgatókönyvet. – Talán ha nagy szükséged lenne a pénzre, akkor esetleg elvállalhatnád bármelyiket, ha viszont az álmodat akarod valóra váltani, akkor a célod felé kell haladnod. Felmutattam Az Isletin-megoldás forgatókönyvét. Ryan elvigyorodott. – Igen, igazad van. Ja, igen, vacsora után megint át kéne futnunk a Csúszócsomó szövegét.

473

Elmosolyodtam. Szívesen segítettem neki, szerettem látni, ahogy beleéli magát a szerepbe. Olyannyira igyekeztem „színészkedni” a puszta szövegbemondás helyett, mikor felolvastam a soraimat, hogy Ryan végül korrepetált a közös próbáinkon. Gyakran próbáltunk együtt, már kezdtem megjegyezni a többi szereplő párbeszédeit, és hogy milyen érzelmeket kellett megtestesíteniük az egyes jelenetekben. Ryan kiváló munkát végzett. Furcsamód felszabadító volt más bőrébe bújni, és a sajátomtól teljesen eltérő érzelmeket és reakciókat eljátszani. Megértettem, miért szereti annyira a munkáját. A női főszereplő sok párbeszédet kapott. Orvostanhallgató volt, aki imád hegyet mászni – ő mentette meg Ryan karakterét a hegyekben. Legjobban azt szerettem benne, hogy nem foglalkozik mások halandzsájával. Ez az élmény felnyitotta a szemem, sokat megtudtam belőle arról, milyen is vagyok valójában én magam.

474

2 5 . FE J E ZE T

Köszönet – VÁRJATOK MEG ITT! EGY PERC, ÉS JÖVÖK. Előbb hadd vigyem el a csomagjaitokat, aztán beviszlek titeket a terminálba – szólt Mike az első ülés fölött hátrahajolva. Majdnem ötven fotós, rajongó és kíváncsi szájtátó ácsorgott a járdán az induló gépekhez vezető bejárat előtt. – Tiszta őrület – mormolta Ryan. Hátat fordított a kocsiajtónak, de erre a fotósok az autó másik oldalához rohantak, hogy lencsevégre kaphassák. Pedig alig lehetett belátni a sötétített ablaküvegen. – Gyűlölöm a repülőtereket – suttogta. – Készen állsz? Bólintottam, pedig idegroncsnak éreztem magam. A reptér biztonsági emberei már odakint várakoztak; megpróbálták felszabadítani a terminál bejáratát. Mike kinyitotta a kocsiajtót, Ryan kisurrant rajta. Még le sem tette a lábát a földre, már elkezdődött az őrjöngés. – Ryan! Ryan! Adj egy autogramot! – kiabálták az emberek újra meg újra. – Ryan, erre! – A vakuk folyamatosan villogtak. – Lefényképezkednél velem? – kérdezte behízelgő hangon az egyik lány. Szegény Ryanem azt sem tudta, hová nézzen. Mike és a sofőrünk két oldalról közrefogták, miközben kiosztott pár autogramot. Némelyek a filmszerepe fénylő fotóit hozták magukkal, ámultan néztem, mennyire felkészültek az érkezésünkre.

Ryan egy kölcsönkapott tollal ide is, oda is lefirkantotta a nevét, miközben Mike a kezével tolta el a nyomakodó embereket. Észrevettem, hogy Ryan kerüli a profi nyomtatványokkal érkezőket, inkább a rajongóknak osztogatta az autogramokat. Majdnem húsz fényképhez pózolt és mosolygott. Kivettem a hátizsákomat a kocsi csomagtartójából, átvetettem a vállamon, és előkészítettem a kézipoggyásznak szánt kis bőröndömet. A fényképészek úgy dongtak körülöttünk, mint a feldühödött méhek, egymással harcoltak a jobb pozíciókért. Mike végül átadta Ryannek a válltáskáját és a sporttáskáját, aztán megkérte a tömeget, hogy lépjenek hátrébb. Tehetetlennek éreztem magam. Ezek az „emberek”, ha már nincs rájuk más szavam, körbevettek minket. Belemarkoltam Ryan kabátjába, attól féltem, hogy lemaradok tőle ebben a felfordulásban. Ryan érezte, hogy valaki megrántja a kabátját, hátranézett, hogy ellenőrizze, én voltam-e az. Próbáltam nem ránézni a fotósokra, pedig tudtam, hogy folyamatosan fényképeznek. Mike Ryan mellett állt; Ryan pedig húzott engem maga után. Most már körbevettek minket a reptér biztonsági emberei. Soha életemben nem éreztem még ennyire ijesztőnek azt az egyszerű feladatot, hogy feljussak egy repülőgépre! – Ryan! Ez most már hivatalos? Ön és Miss Mitchell tényleg együtt vannak? – kérdezte az egyik paparazzo. Ryan nem felelt. – Igaz, hogy együtt élnek Tarynnel? – kérdezte egy másik fotós, aki mellettünk futott. Ryan erre sem felelt. Az arcán ismerős kifejezés ült: már rosszul volt ettől az egésztől, de próbált közönyösnek mutatkozni. – Ugyan, fiúk! Elég már! – szólt oda Mike a paparazzóknak, akik hátrafelé lépkedve fényképeztek és filmeztek minket. – Erre, Mr. Christensen – kiáltott az egyik repülőtéri biztonsági tiszt. Kinyitott egy másik átjárót a korláton, és követtük őt az átvilágításhoz vezető sorok felé. Egy kisebb pulthoz tereltek minket, ott Ryan megmutatta a beszállókártyánkat az ott várakozó közlekedésbiztonsági ügynöknek, aki igazolta, hogy van helyfoglalásunk az egyik kimenő járatra.

476

– Menj előre, szívem – súgta Ryan, és előre tessékelt. Az idő jó részében fel sem nézett. Egy pillanatra hátranéztem a válla felett, és láttam, hogy a lesifotósok azt is videóra veszik, ahogy levesszük a cipőnket meg kabátunkat. Mike szerencsére megakadályozta, hogy túl sokáig filmezhessék Ryant. Felkaptam egy szürke műanyag tálcát, és beledobtam a kabátomat meg a cipőimet. A hátitáskámat meg a kis bőröndömet a görgőkre löktem, amelyek továbbvitték a csomagokat az átvilágításhoz vezető futószalagra. Ryan a zsebeit ellenőrizte, nem maradt-e bennük aprópénz. Rámosolyogtam; mindig akadt némi pénz egyik-másik zsebében. Megvártam, míg Ryan és Mike átmegy a fémérzékelőn. A reptér biztonsági emberei mellettünk maradtak, ám nem a kapu felé vezettek minket, hanem átkísértek egy sima fehér biztonsági ajtón. – Hová megyünk? – suttogtam Ryannek. – Korán jöttünk. A VIP-váróba megyünk. Még sosem voltam VIP-váróban. Gyönyörű volt! A két hatalmas, nagy belmagasságú termet kisebb részekre osztották falak és földig érő, áttetsző függönyök segítségével. A falakat sötétszürke burkolólap fedte, rozsdamentes acél szegélyekkel. Minden falra négy lapos képernyős tévét szereltek, mindegyik más hírműsort sugárzott. Mindegyik tévé előtt egy-egy kényelmes, dekoratív szék és asztal állt, ahol az utasok leülhettek és megpihenhettek. Még szabadon fogyasztható italokat és egy megpakolt büféasztalkát is betettek az egyik kisebb terembe. Ryan elővette a telefonját, és bekapcsolta, hogy átfussa az üzeneteit és a naptárját. Én azonban még nem tettem túl magam az idevezető út kábulatán. Ryan láthatóan már el is felejtette az egész felfordulást. El sem tudom mondani, hányszor szálltam már fel erről a repülőtérről, és hányszor érkeztem meg ide, mégsem tudtam ennek a teremnek a létezéséről. A hatalmas ablaküveg mellett álltam, és néztem, ahogy felszállnak és landolnak a gépek; próbáltam lecsillapítani a szívverésem. Ryan odajött, megállt mögöttem, és a vállamra tette a kezét.

477

– Hogy vagy? – súgta. Felnéztem rá, és bólintottam. – Jól – próbáltam meggyőzően kimondani ezt a szót, de a szívem mélyén még mindig meg voltam rendülve. – Még tíz perc, és beszállunk – mondta, miközben kinyitotta a táskáját, és kivette belőle a Mitchell’s Pub baseballsapkámat. Elmosolyodtam, mikor rám kacsintott, és a fejébe nyomta. – Észrevettem, hogy mostanában kerülöd az autogramvadászokat – szóltam. Ryan bólintott. – Eladják az aláírásomat. Rosszul vagyok tőlük. A közlekedésbiztonságiak azonosító jelvényét viselő öltönyös férfi jött be értünk a váróba. Végigkísért minket egy hosszú folyosón, majd át egy másik sima fehér ajtón, mely egyenesen a kapunkhoz vezetett. A többi utas már mind felszállt a Newark felé tartó járatra. Ryan, Mike és én elfoglaltuk helyünket az első osztályon. Ryant beküldtem az ablak mellé. Az emberek máris nyújtogatták a nyakukat, hogy jobban lássák. Gyorsan odaértünk a newarki repülőtérre, és miután leszálltunk, a repülőtér személyzete segített nekünk kijutni a gépből. A reptér biztonsági embereinek gyűrűjében sétáltunk át a másik kapuhoz. Mike elkísért minket, aztán elköszönt. Dél-Karolinába ment a családjához. – Kellemes ünnepeket, Mike! – Ryan megveregette a karját, és megrázta a kezét. – Nektek is, Ryan. Szia, Taryn. – Mike megölelt engem. – Boldog hálaadást, Mike! Köszönünk mindent! – viszonoztam szeretettel az ölelését. – Egy hét múlva találkozunk – veregette meg Mike Ryan vállát. – Aztán nehogy túlzabáld magad pulykával! A közlekedésbiztonsági ügynökök és a reptéri biztonságiak elkísértek a Pittsburghbe tartó gépre. Három tini lány rohant utánunk, és könyörögtek Ryannek, hogy szánjon rájuk egy percet. Ryan

478

nyájasan megállt, hogy lefényképezkedjen velük... mosolygott, mint mindig... a rajongói kedvét kereste, mint mindig. Mikor földet értünk, megint kikísértek minket a reptér biztonsági emberei. Miközben átsiettünk a terminálon, az emberek sorra húzták elő a fényképezőgépüket és a mobiljukat, hogy megörökítsék, amint Ryan Christensen átsétál a reptéren. Éreztem, hogy Ryan megszorítja a kezem, mikor megláttuk a szüleit, akik már vártak minket. Mind a négyen mosolyogtunk, és örültünk a viszontlátásnak. Persze a reptér ajtaja előtt megint várt pár lesifotós. A nap egyre lejjebb ereszkedett az égbolton, miközben Ryan szülővárosához közeledtünk. A 12. utcánál Ryan megmutatta az ominózus dombot, ahol annak idején lerobogott a ruháskosárban. Mikor annak idején elmesélte, milyen helyen nőtt fel, megpróbáltam elképzelni, de a szavak meg sem közelítették azt az élményt, amit a látvány okozott. A fákkal szegélyezett utakat gyönyörű őszi levelek takarták, jó részüket már egy kupacba söpörték. A szülei utcájában a házak elég távol álltak egymástól. Egyiket sem közvetlenül az utca mellé építették, jókora előkertek választották el őket az úttesttől – itt aztán lehet füvet nyírni! Rákanyarodtunk a hosszú kocsibejáróra, melyet szintén fák szegélyeztek, es egyszerű, de ízlésesen elrendezett kertbe jutottunk. Ryan felsóhajtott. Gyönyörű házban nőtt fel: kétemeletes téglaépület volt fehér műanyag falburkolattal, a főbejárathoz hatalmas kőlapokkal kirakott veranda vezetett. A veranda ereszénél a díszes fabetétek boltíveket formáltak, mindegyik közepéről egy-egy kosár függött, a hidegtől már kissé megfonnyadt zöld páfrányokkal. Leparkoltunk a házzal egybeépített kétállásos garázs elé. Ryan apja megnyomta a kocsi napellenzőjén lógó garázsajtónyitót. Úgy tűnt, a család általában a garázson keresztül lép be a házba. Ryan még a konyhaajtóig se jutott el: azonnal le kellett rántania a szürke autóponyvát a Shelbyjéről. Gyönyörű királykék kocsi volt, az első lökhárítótól a hátsóig két ezüstcsík húzódott végig rajta. Tényleg lenyűgözően festett.

479

– Néha járattam kicsit. Be kell indulnia – közölte az apja. A védőponyvát Ryan a garázs sarkába dobta egy kupacba. – Ne hagyd már úgy ott! Hajtsd össze! – korholta Bill. – Mindjárt, apa. Csak hadd köszönjek neki! – Ryan a kocsijára mosolygott. – Helló, bébi. – Gyengéden megsimogatta a lökhárítót. – Hiányoztam? Jót mosolyogtam rajta. A fiúk meg az ő játékaik! Ryan benyúlt a falra szerelt szekrénybe, kivette a slusszkulcsot, és kinyitotta a drága járgánya ajtaját. Már be is ugrott a sofőrülésbe, amikor az apja megint ráförmedt. – Nem hívnád be előbb Tarynt a házba? – Csak tudni akarom, hogy tényleg beindul-e. Intettem Billnek, hogy ne haragudjon a fiára. – Semmi baj. Hadd indítsa csak be! Úgysem tud mással törődni, míg ki nem próbálta. – Letettem a hátizsákomat a földre, a bőröndöm mellé. A slusszkulcs elfordult, a kocsi felbőgött. Ryan olyan boldogan vigyorgott, mint aki meghalt, és egyenesen a mennyországba került. – Ugorj be! Elviszlek egy körre! – kiáltotta oda nekem. Már szaladtam is a kocsi ajtajához. Lehuppantam a fekete bőr kagylóülésbe, és becsatoltam a biztonsági övemet. Ryan felpörgette a motort, remegve dorombolt alattunk a gép. Hosszú ujjai elfehéredett ujjpercekkel fonódtak a sebváltóra. Persze meg kellett csikorgatnia a gumikat, amikor kihajtott az útra, kicsit ki is farolt a kocsi. Vigyázat, szomszédok, az őrült Christensen gyerek hazajött! Farmokkal és kukoricamezőkkel szegélyezett, hosszan kanyargó mellékúton haladtunk végig, többnyire sokkal gyorsabban a kelleténél. Ryan balra kanyarodott, tövig nyomta a gázpedált, és villámgyorsan felváltott a sebességeken. Egyszer még a levegőbe is emelkedtünk egy bukkanón. Veszélyesen, izgalmasan vezetett. Tudtam, hogy már iszonyúan vágyott erre az adrenalinlöketre. A pittsburghi fiú hazatért. – Jól mulattatok? – kérdezte Ellen, mikor a táskáinkkal beléptünk a konyhaajtón. – Ryan, vidd fel a táskákat az emeletre!

480

Bill egy sötétbarna pihenőfotelben ült a konyhából nyíló nappaliban. Újságot olvasott, és néha ki-kikukucskált fölötte, hogy ránézzen a tévére. Elmosolyodtam a látványtól, felidézte bennem azt a jóleső emléket, mikor apám a kedvenc fotelében újságot olvasott. Követtem Ryant a kárpitozott lépcsőn át a szobájába. Ő rám mosolygott, és vállával belökte a jobb oldali utolsó ajtót. A régi szobájában a fal közepén egyetlen négyes osztású ablak helyezkedett el, amely az előkertre nyílt. Ryan felkapcsolta a villanyt; a szobát az ágy melletti éjjeli szekrényre állított lámpa világította meg. A lágy fény letisztult bézs falakra és új barna padlószőnyegre vetett árnyékot. Ryan sötét tölgyfa íróasztalán régi számítógép és nyomtató állt. A magas fiókos szekrény tetején két baseballtrófea és egy szép kis lámpa kapott csak helyet. A szoba sarkában fafogas állt, amelyen régen nem lógott se kabát, se más ruha. A szívemet enyhe szomorúság járta át. Ryan szobájából, ahol a gyerekkorát töltötte, és ahol felnőtt, láthatóan elpakolták a holmija jó részét. Nem volt lakása, háza, de még egy saját szobája sem, ami még mindig csak az övé lett volna. Az egész élete kellékeit bedobozolták, aztán félretették vagy elfelejtették. Nem csoda, hogy egyből a kocsijába akart beugrani, amint megérkeztünk! Csak az az autó volt az övé... igazán az övé. Ami ennél is fontosabb, most már azt is megértettem, miért költözött hozzám olyan gyorsan, és miért unszolt, hogy építsünk házat egy tó partján. Az én szerelmem kétségbeesetten sóvárgott otthonra... kapcsolatra... biztonságos menedékre, melyet a sajátjának nevezhet – ugyanis nem volt semmije ezen a világon, csak egy bőröndje, meg a következő magányos úti célja. Ledobtam a táskámat a vállamról, és mindkét kezemmel elkaptam a kabátja elejét. Azt akartam, hogy az ajkamon keresztül megérezze a szerelmem mélységét. Kétségbeesetten vágytam rá, hogy megértse: többé nincs egyedül; és én már életem végéig menedéket nyújtok neki, biztos rév leszek számára ebben a bizonytalan világban. Az ujjait a vállamra csúsztatta, és hátratolta a kabátomat. Következőnek az ő kabátja esett le. Az ágyához hátrált, és engem is

481

magával húzott. Lerúgtuk a cipőinket, ruhástól összefonódtunk, és szenvedélyesen csókolóztunk az ágyon. – Szeretlek – mormoltam, közben egyenesen belenéztem a szemébe. – Én is szeretlek – lehelte. A mellkasán nyugtattam a fejem, hallgattam a szívverését, míg ő finoman simogatta a hajamat. Többször csókot nyomott a fejemre, és még szorosabbra vonta körülöttem a karját, néma válaszul ki nem mondott üzenetemre. Hangtalan beszélgetésünket hamar félbeszakította az édesanyja hangja. Ellen a lépcső aljáról felkiabált nekünk, hogy Nick és Janelle megérkeztek. – Szia, tesó! – ölelte meg Ryan Nicket. Félreálltam, és mosolyogva vártam, hogy bemutassanak. Ryan és a bátyja nagyon hasonlítottak egymásra, de Nick jobban emlékeztetett az apjukra, mint Ryan. Nicknek sötétebb barna haja volt, és vagy öt centivel alacsonyabb lehetett Ryannél, de csukott szemmel nem tudtam volna megmondani, melyikük beszél. Hátborzongatóan hasonlított a hangjuk. Ryan Janelle-t is megölelte, és arcon csókolta. – Szia, te filmsztár! – ugratta Janelle. – Hogy vagy? Janelle bűbájos volt, és épp csak valamicskét alacsonyabb nálam. Tépettre vágatott, melírozott világosbarna haja volt. Divatos fekete keretes szemüveget hordott, és elbűvölő volt a mosolya. – Nick, Janelle, ezt itt Taryn – mutatott be ragyogó mosollyal Ryan. Nick azonnal magához húzott, és alaposan megölelt. – Nagyon örülök a találkozásnak. És isten hozott a családban – súgta a fülembe. – Köszönöm. Én is nagyon örülök. Ezután Janelle ölelt meg. Ő is üdvözölt a családban. Ryan már karjába is vette a lányukat, Sarah-t. A baba sírva fakadt. – Hat hónapja látott utoljára, Ryan – mondta Janelle, és elvette tőle a gyereket. Szegény Sarah még mindig bömbölt. – Mennyi idős? – kérdeztem.

482

– Tíz hónapos. – Gyönyörű baba! – Finoman megrángattam a csipkés ruhácskáját. – Nahát, de szép kis virágok vannak a ruhádon! A baba elhallgatott, rám nézett. – Szia, Sarah! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Nagyon csinos vagy a kis ruhácskádban. A kicsi rám mosolygott. Janelle a gyerekre pillantott, aztán rám, ő is mosolygott. – Idejössz hozzám kicsit, hogy anya levehesse a kabátját? Janelle felém nyújtotta a babát, én pedig a karomba fogtam. – Hát szia! Sétálunk egyet? Körbesétáltunk a nappaliban Sarah-val. Gügyögni kezdett, valami óriási sztorit akart elmesélni, én meg kedvesen felelgettem neki. Levettem a pici kabátját, miközben ő tovább csacsogott. – Köszönj szépen Ryan bácsinak! Ryan felé integettem az aprócska kezekkel, ő pedig szünet nélkül mosolygott rám. – Hát hol van az én kis csillagom? – nyújtotta a kezét Bill az unokája felé. – Gyere ide nagypapához! – A karjába vette a kislányt. Mind átmentünk a társalgóba, ahol Janelle kirakott néhány játékot a lányának a padlóra terített takaróra. Sarah egyre nyűgösebb lett, miközben kézről kézre adták. Ryan megint megpróbálta fogni kicsit, de Sarah-nak egyáltalán nem tetszett a dolog. A kis arca egyre vörösebb lett. Leültem melléjük a kanapéra, és elkezdtem beszélni a kislányhoz. Örömmel láttam, hogy elhallgatott, így végre Ryan is foghatta egy kicsit. – Hogy csinálod ezt? – kérdezte Ryan. – Úgy hatsz rájuk, mint a kábítószer. Képtelenségeket beszélt. A magasba emeltem a tekintetemet, és elengedtem a kérdését a fülem mellett. – Figyelj csak! – Eltartotta tőlem a gyereket, mire a kicsi sírva fakadt. Aztán mellém tette, erre elhallgatott. Megismételte, Sarah megint sírva fakadt, mikor elvitte tőlem. A harmadik próbálkozás után akkor sem hallgatott el, mikor visszatette. – Ennyit az elméletedről – ugrattam.

483

– Mit csináltok az én szerencsétlen gyerekemmel? – kiabált Janelle. – Kísérletezünk vele – felelte Ryan. – Taryn minden gyereket úgy vonz, mint valami mágnes. Figyelj csak! Úgy gondoltam, csak felfújja a dolgot. Távol tartotta tőlem Sarah-t, a kicsi még mindig sírt. Aztán az ölembe ültette. Felállítottam a lábamon, és magamhoz vontam. Sarah elkapta a nyakláncomat apró ujjaival. Ryan önelégülten vigyorgott rám, amikor a kicsi abbahagyta a sírást. Széttárta a kezét. – Érted már, mire gondoltam? – Nem miattam hallgatott el, hanem a nyaklánc miatt – feleltem. – Varázsereje lehet. – Szerintem viszont miattad. Sarah-t lefoglalta az ékszer. Kis arca csalódottan elfancsalodott, amikor nem tudta begyömöszölni a szájába a függőmet. Vicces arcot vágtam neki, amitől viszketni kezdett az orrom. Ekkor csapott meg az újabb szag. A kis fenekét az arcom elé tartottam, hogy megerősítsem a feltételezést. – Nem drog vagyok, Ryan, hanem hashajtó. – Felálltam a kislánnyal, mert tisztába kellett tenni. – Bekakilt? – horkantott Nick. – Hát igen. Bárhová megyek, tapadnak rám a székrekedéses gyerekek – nevettem. – Fogadni mernék, hogy Rynak is szorulása volt, mikor rád akadt – viccelődött Nick. – Hát az biztos, hogy elég sokáig visszafogtam magam előtte – motyogta Ryan a bajsza alatt, és megigazította a derekán a farmerját. – De aztán Taryn ölébe ültem, és pár perc múlva már jobban is éreztem magam. – Ryan ördögi vigyort villantott fel, Nickből pedig kitört a röhögés. Somolyogva néztem rá. – Na, mi van? – kérdezte. Átadtam neki Sarah-t. – Tessék, itt a következő beavatási szertartás – nevettem.

484

– Micsoda? Azt akarod, hogy én tegyem tisztába? Nem nagy ügy – felelte Ryan laza, magabiztos mosollyal. – Már szilárd kaját eszik, Ry. Biztos kibírod? – kérdezte Nick. – Add csak ide nekem! – rendelkezett Janelle. – Én majd felviszem az emeletre. Nem lenne jó, ha a szupersztárunk bepiszkolná a kezét. – Nem hiszitek el, hogy képes vagyok rá, nyavalyások? – kérdezte Ryan öntudatosan. – Tíz dolcsiba, hogy nem bírod ki! – gúnyolódott Nick. – Mit mondasz, apa? Beszállsz a fogadásba? Bill a zsebébe nyúlt, és pénzt keresett. – Tartom a fogadást! – vágott vissza Ryan. – Mindkettőtökkel – bökött rájuk. Az egész család követte Ryant az emeletre, Nick régi hálószobájába. Janelle letett egy alátétet az ágyra, és kikészítette az új pelenkát. Mi, többiek körbeálltunk, és figyeltünk. Minden szem Ryanre tapadt, és vártuk a reakcióját. Ryan levetkőztette Sarah-t pelusra, aztán a show kedvéért megropogtatta, megtornáztatta az ujjait. – Hozni kéne a kamerát – merengett Nick. – Nicholas! – feddte meg Ellen. – Mi van? Tudod, mennyi pénzt kaphatnék egyetlen képért, amin a filmcsillag kakis pelust cserél? Janelle és én is elnevettük magunkat. – Annyit nem, mintha feltennéd a koszos alsógatyáját az eBayre! – mormoltam. – Mindketten szemetek vagytok, ugye tudjátok? – Ryan már épp készült volna feltépni a pelenka ragasztószalagját, de a viccelődésünk miatt meg kellett állnia. – Taryn – súgta Nick. – Szedj össze párat az öcsém büdös alsóiból, aztán add el őket gyorsan, hogy mindnyájan Hawaiin karácsonyozhassunk! – Te barom! – nézett egyenesen a bátyjára Ryan. Mindnyájan nevettünk. – Mind befoghatjátok, a pénzt pedig máris előkészíthetitek.

485

Janelle Ryan kezébe nyomott pár nedves popsitörlőt. – Oké, lássunk hozzá – szólt Ryan. – A nőknek is ezt szoktad mondani? – ugratta Nick. Ryan annyira nevetett, hogy levegőt is alig kapott. – Fiúk! – kiáltott Ellen. – Szegény Sarah csak vár. Cseréld már ki azt a pelenkát! – Nick, hozd a búvármaszkot! – Ryan szemébe könnyek szöktek. – Fogó, lámpás, lángszóró... – bukdácsoltak ki a szavak röhögés közben Nickből. – Menj onnan, majd én megcsinálom! – Janelle kezdte elveszíteni a türelmét. – Nem! Ez most az én feladatom! – lihegte Ryan két röhögés között, és próbálta összeszedni magát. Habozva hátrahúzta a pelenkát, így egy pillanatra felfedte a feltakarításra váró zöld terméket. – Áu! – kiáltott Nick hangosan. – Hűha, baba! Hát téged mivel etetnek? – tréfálkozott Ryan. – Sörrel, tojással, na és természetesen borsóval – nevetett Nick. Janelle azonnal közbelépett, és törölgetni kezdte a lányát. – Elég! Meg tudom csinálni. – Ryan félrelökte az útból Janelle-t. – Ezeket a popsitörlőket tonnaszám árulják, nem igaz? – Nyilván. Raklapjával vesszük – ütötte vissza a labdát Nick nevetve. – Már nem szöszölünk kötegekkel. – Még mindig megteheted, hogy kiviszed, és ráirányítod a slagot a fenekére – javasolta Ryan. – Áh, azzal még várunk, míg egész a háta közepéig összekeni magát – felelte Nick. – Majd kiviszlek én titeket a kertbe, és rátok irányítom a slagot! – figyelmeztette őket Janelle. Egyre csak nevettem a kötekedésükön. Ryan teljesen megtörölgette a babát, és amíg az új pelenkával küzdött, közölte az apjával és bátyjával, hogy fizethetnek. Végül átadta Sarah-t Janelle-nek. Keresztbe font karral álltam, mikor Ryan odabaktatott hozzám.

486

– A következő a tiéd – csapott nagyot a fenekemre. – Menjetek, mossatok kezet! Ideje vacsorázni – rendelkezett Ellen. Már mind az étkezőasztalnál ültünk, mikor Nick engem kezdett heccelni. – Taryn, anya azt mondja, hogy még az öcsém egyetlen filmjét sem láttad – bámult rám szemtelenül. – Azt hiszem, én vagyok az egyetlen – viccelődtem. – Ryan azt hitte, hazudok, mikor bevallottam neki. Ryan megrúgott az asztal alatt, úgyhogy visszarúgtam. Véletlenül pont bokán találtam, mire összerándult fájdalmában. Bosszúból belém csípett. – Akkor meg is van a ma esti program! Betanítunk! – Nick rám mutatott a villájával. – Ti azt csináltok, amit akartok, de én nem fogom megnézni – jelentette ki Ryan határozottan. – Mit szólsz hozzá, Taryn? Akarod látni a Tengerpartot? – kérdezte Nick. – Hogy lásd, micsoda hatalmas színész? Ryan felhorkant a megjegyzés hallatán. – Nem, inkább most nem. – Tudtam, hogy Ryan kényelmetlenül érezné magát. – Talán majd máskor. – Pedig meg kéne nézned! Tényleg jó! – tette hozzá Janelle. – Én az összes könyvet is elolvastam. Akkor majd megérted, miért imádják annyira a nők – nevetett. Ryanra pillantottam, és elmosolyodtam. Nagyon is jól tudtam, miért imádják a nők, nekem viszont teljesen más okaim voltak rá. – Egyszer majd megnézem, de nem ma este. Egyébként meg, Nick, Ryan azt mondja, pocsékul pókerezel. Érdekelne, hogy igaza van-e. – Éreztem, hogy Ryan megszorítja a combom. Miután elpusztítottuk a vacsorát, nekiálltunk kártyázni. Ryannek igaza volt; Nick akkor sem tudott volna blöffölni, ha az élete múlik rajta. Mondanom sem kell, hamar személyeskedés lett a dologból. Következőnek társasoztunk, az már sokkal szórakoztatóbb volt. Régóta nem nevettem ennyit. Azt hiszem, egész jól beilleszkedtem

487

Ryan családjába, és jól vettem a folytonos ugratásaikat, bár Nick néha kicsit keményen bánt az öccsével. A kis Sarah megéhezett, előkerült a cumisüveg. – Add ide! – kérte Ryan, és kivette a kislányt a nagyanyja karjából. A látvány, ahogy a kezében tartotta és etette a gyereket, újabb okkal gazdagította az én személyes „Miért imádom Ryant?” listámat. Már majdnem éjfélre járt, mire végre lefeküdtünk. Kifárasztott a repülés, és elnehezedtem a finom vacsorától. Ryan ágya jóval keskenyebb volt, mint a mi kényelmes franciaágyunk, amelyen otthon aludtunk. Hmm... otthon... Már a gondolattól is elmosolyodtam. Ryan teste az enyémhez simult, kellemesen megmelengetett a kényelmes kis fészkemben. A hátam a mellkasának préseltem, mint minden éjszaka. Ryan egyre csak a fülembe fújtatott. Zsémbes, és nyugtalan volt. – Mi a baj? – suttogtam. – Nem tudok aludni. – Meghúzogatta a pólóm. – Nem vennéd le? Érezni akarom a bőrödet. Haboztam. Otthon mindig meztelenül aludtunk, most azonban nem voltunk otthon. – Ne aggódj, anya nem fog bejönni! Lehúztam a felsőmet, és a padlóra dobtam. – Mindjárt jobb! – kuncogta. – Van benne valami izgalmas. Mi van, ha a szüleim rajtakapnak, hogy egy meztelen lány fekszik az ágyamban? Halkan felnevettem, ő pedig magához szorított. Nagyon is értettem, mire gondol. Úgy éreztem magam, mint egy tini, aki megszegi a ház szabályait. – Akkor csendben kell lennünk – suttogtam kacéran. A borostás állát a vállamhoz dörzsölte, majd kinyitotta a száját, és játékosan belém harapott. Ettől megint nevetnem kellett. – Imádom, amikor megharapsz. Ryan a kezembe kulcsolta a kezét. – Tudom – suttogta. – És az is megőrjít, ha végighúzom az orrom a nyakadon.

488

– Igen – ismertem be. – Téged pedig az vadít be, ha beleharapok a fülcimpádba. – Szembefordultam vele. – A szüleim azt hiszik, hogy ma éjjel Jennyéknél alszom. Biztos, hogy a te szüleid alszanak? Elmosolyodott, halkan felnevetett, majd halk mordulással belemarkolt a hátsómba. – Holnap este elvihetnél valami eldugott helyre azzal a menő kocsiddal – ugrattam. – Majd ledöntelek a motorháztetőre – sóhajtott csábítóan. – Egyébként holnap nem mehetünk el a Shelbyvel. Jön értünk egy limuzin, és kivisz a hokimeccsre, nem emlékszel? De van egy ötletem. Ha megígérem, hogy reggel nagyon kedvesen bánok veled, ma éjjel nekem adod a szüzességed? – Nem fog fájni? – kérdeztem félénken, a szempilláimat rebegtetve. – Ígérem, nagyon gyengéd leszek. ARRA ÉBREDTEM, HOGY RYAN ANYUKÁJA fazekakkal és serpenyőkkel csörömpöl. Megígértem, hogy segítek, mivel aznap nagy lakomát akart csapni. – Ellen, a pite mehet is a sütőbe. – Félretoltam az útból az üveg pités tálat, és letöröltem a receptkártyáról a lisztet. – Most mi jön? Ellen újabb receptkártyát nyomott a kezembe. – Ez Ryan kedvence – suttogta. – Mi Ryan kedvence? – kérdezte Ryan. Az ebédlőasztalnál ült kinyújtott lábbal, és a telefonját nyomkodta. – Sütőtöktekercs? – feleltem. Felnézett, és elmosolyodott. – Csak jó sok tölteléket tegyél bele. Ellen odaállt mellém. – A krémsajtos töltelékhez mindent duplán kell venni. Azt hiszem, mindenből van itthon elég. Épp a receptet olvastam, amikor hallottam, hogy Ryan dühösen felfor-tyan. Elkezdett SMS-t írni valakinek. – Minden rendben? – kérdeztem. – Gyere ide! Szeretnék mutatni neked valamit. Átadta nekem a telefonját, elolvastam a válaszát. „Hízelgő, de nem vonz. Boldog kapcsolatban élek.”

489

Zavarodottan ránéztem. – Nyomd meg a küldést! – mondta. Engedelmeskedtem. – Mi ez az egész? Kivette a telefont a kezemből, és párszor megütögette a képernyőjét, mielőtt visszaadta. Újabb üzenetet láttam. „Szia! Ha LA-be jössz, összefutunk? Jól fogod érezni magad, megígérem, garantálom a csodás éjszakát!” Miután elolvastam, undorodva elhúztam a szám. Visszaadtam Ryan telefonját. – Kitől kaptad? Ismerem egyáltalán? Megnyomott egy másik gombot, kiderült, hogy egy nagyon híres színésznő küldte az üzenetet. Megdöbbentem. Fejcsóválva néztem rá. – Ne húzd fel magad! – intett. – Engem nem érdekel. És láttad, mit írtam vissza. – Belekortyolt a kávéjába. – Különben meg pont olyan lenne lefeküdni vele, mintha fél Los Angelesszel bújnék ágyba. Pfuj! – Összerázkódott, kinyújtotta a nyelvét, próbálta elviccelni a dolgot. – Hány ilyen ajánlatot kapsz naponta? – kérdeztem. – Emiatt ne idegeskedj. Elég, ha a válaszomat tudod. – Hányat? – kérdeztem újra. – Téged hány fickó hív randira naponta? – vágott vissza élesen. – Úgy is mondhatnám, hogy egálban vagyunk. A mosogatónál álltam, elmostam néhány piszkos edényt, és közben azt reméltem, hogy a nyomasztó féltékenységem elfojtja a más jellegű aggodalmaimat. Ryan már több ezer nővel találkozott, régebben jól ismert színésznőkkel járt, beutazta az egész földgolyót, egzotikus helyekre jutott el... nem bírtam felfogni, miért akarna megállapodni egyetlen nő mellett, mikor annyi mindenkit megkaphatna. Arra gondoltam, mi lenne fordított helyzetben. Ha nekem lenne ilyen lehetőségem, én vajon váltogatnám a pasikat, vagy inkább egy férfi mellett akarnék lehorgonyozni? Könnyű kérdés volt. Természetesen az értelmes kapcsolatot választanám. A férfiak viszont mások.

490

Rápillantottam a szemem sarkából. A fa étkezőasztalnál ült, a kávéját kortyolgatta, miközben a keresztrejtvényt fejtette az újságban. A híres színész, aki nemrég nyert három díjat a színészi képességei elismeréseként, most gyűrött pólóban és melegítőben üldögél a konyhában. Csupasz lábfejét begörbítette, és a lábujjaira támaszkodott, két sarka fel-le ugrált, miközben egy toll végét rágcsálta. Ryannek fogalma sem volt róla, micsoda pusztítást okozott az imént a gondolataimban. Az a pár szavas üzenet mintha újabb szeget vert volna a koporsómba. Ez a nő ugyan nem érdekelte, de mi van, ha egyszer olyan ajánlatot kap, amit nem tud visszautasítani? Ryan túl féltékeny volt Kyle-ra, így gyorsan elbocsátotta. Milyen könnyen kiiktathatja az igazi versenytársakat egyetlen telefonhívással! Bármilyen vonzó és édes volt is Kyle, a fejem és a szívem a helyén volt. A férfiak azonban nem mindig a fejükkel gondolkodnak. Nagyon is gyakran átveszi felettük az irányítást a gatyájukban rejtőző agyuk. Vajon Ryan irántam érzett szerelme meg tudná őt állítani, ha a kisördög a lábai között rossz útra akarná vinni? – A csudába! – morgott Ellen. Gyorsan felé fordultam. A feneke égnek állt, miközben átkutatta a hűtőt. – Nincs elég krémsajt – mordult fel. Próbáltam elhessegetni a személyes gondolataimat. – Mit akarsz csinálni a pulykával? Szerintem már teljesen kiolvadt. – Megböktem a jószágot az ujjammal. Ellen egy ideje betette a másik mosogatóba. – Nincs hely a hűtőben – hangzott a válasz. – Fogalmam sincs. – Éjjelre pácba meg jégbe kellene tenni. Holnapra kellemes, zamatos lesz tőle. Ellen döbbenten nézett rám. – Pácba? Ryan bekísért az apukája irodájába, hogy kinyomtathassak egy receptet a netről. Szerintem csak azért jött velem, nehogy kihasználjam a lehetőséget, és szörföljek a neten.

491

– Itt a recept – nyújtottam át Ellennek a papírt. – El kell rohannom a boltba. Nincs itthon minden, amire szükségünk lesz. – Az asszony feszültnek tűnt. – Janelle nemsokára áthozza Sarah-t. Nektek kell majd vigyázni rá helyettem. Nagyjából húsz perccel később Janelle lépett be az ajtón egyik karjában Sarah-val, a másikban egy pelenkázótáskával, melyben a babaholmik egész arzenálját tárolta. Késésben volt, megbeszélésre rohant. Amikor Janelle kirobogott az ajtón, Ryan már a padlón játszott Sarah-val. Segített a kislánynak egymásra pakolni a betűs fakockákat. Sarah keményen koncentrált, angyali arcocskája teljes elszántságot mutatott. Nem tehettem róla, a látvány, ahogy Ryan a babával játszik, levett a lábamról. Kikapcsoltam a turmixgépet, és leültem melléjük a földre. Ryan megsimogatta párszor a combom, aztán megszorította a lábamat. – Mit gondolsz? Egyet vagy kettőt szeretnél? – merengett, az ujjai között Sarah fürtöcskéit csavargatva. – Szerintem már tudod a választ – mosolyogtam. Ryan szélesen elvigyorodott. – A kettő jól hangzik. – De azért megleptél – folytattam. – Hiszen a te lehetőségeiddel... az hinné az ember, hogy a gyerek az utolsó, amire vágysz. – Ezt meg miből gondolod? Elcsodálkoztam a kérdésén. – Nem is tudom... fiatal vagy. Azonkívül híres filmsztár is. Beutazod az egész világot. Ryan a szemét forgatta. – Néha azon is csodálkozom, hogy egyáltalán barátnőt akarsz. Minek kötöd le magad, mikor ennyit nőt megkaphatnál? Ryan a hátára gördült, és felnyögött. – Már megint ide lyukadtunk ki! Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Nagy levegőt vettem, és felsóhajtottam. – Ryan, huszonhét éves vagy. És te is nagyon jól tudod, hogy bármelyik lányt megkaphatod. Hiszen még ajánlatokat is küldenek

492

neked! Tele van a világ nőkkel, akik még fizetnének is azért, hogy lefekhessenek veled. Mielőtt a gyerekvállalásról beszélsz velem, biztos, hogy kiélted már magad? Ryan eltakarta a szemét. – Nem hiszem el, hogy ezt kérdezed tőlem! – mormolta. – Hisz pasi vagy! A pasik ezt akarják: gyors autókat, gyors numerákat. Nem akarom, hogy egy reggel, mikor már terhes vagyok, arra ébredj, hogy megbántad. – Ingerkedve megszorítottam a belső combját. Ryan felnevetett. – Szerinted mennyi pénzt fizetnének nekem a nők, akik le akarnak feküdni velem? – Milliárdokat! – feleltem gyorsan. – Tényleg? Gyorsan, húzzunk ki matracokat az előkertbe! Te limonádét árulsz, én meg egész nap kefélek! – röhögcsélt. A baba odamászott Ryanhez, és fejbe vágta az egyik fakockával. – Au! – Ryan a fejét dörzsölte. – Igazad van, Sarah. Buta ötlet volt. Ryan bácsi himbilimbije leesne, ha egész nap dolgoztatná! Sarah most Ryan mellkasára mászott, és párszor arcon csapta. – Hékás! Miért akarsz összeverni? Hm? Csúnyán beszéltem? Menj, verd meg akkor Taryn nénit, ő sokkal csúnyább dolgokat mond. – Kezébe vette a gyereket, és felemelte a levegőbe, aztán letette a földre, és oldalra fordult. – Figyelj, Sarah – Ryan egy jó darabig sugdosott a kislány fülébe. – Na gyerünk, mondd meg neki! Ryan az ujjaival Sarah alsó ajkát mozgatta. Elvékonyította a hangját. – Ryan bácsi azt mondta, hogy ő már kiélte magát, úgyhogy csak nyugi. Megint a kislány fülébe suttogott. – Ryan bácsi azt is mondta, hogy előbb meg kell házasodnod, csak utána lehet gyereked. Egyébként meg bűzlök, úgyhogy tisztába kéne tenned. – Na, add ide! – mondtam, és a babáért nyúltam.

493

Lefektettem Sarah-t a padlóra a lábaim közé, és magamhoz húztam a pelenkázótáskát. Ryan bekapcsolta a tévét, épp akkor váltott csatornát, amikor a nevét említették. – Ma a CTV-n... Lencsevégre kaptuk Ryan Christensent a providence-i repülőtéren az új barátnőjével. Hatalmas rajzok úsztak át a képernyőn, aztán visszatért a bemondó hangja. Különféle kínos képek villantak fel Ryanről a beszámoló alatt. – Most kössétek fel a bugyit, Tengerpart-rajongók! Mikor már azt hittétek, hogy mindent láttatok; láttátok, ahogy Ryan Christensen eszik; ahogy Ryan Christensen az orrát piszkálja; ahogy Ryan Christensen kocsiba ül; mi megmutatjuk nektek... – Rajtakaptuk, amint magához nyúl. Videofelvétel következett arról, amikor Ryan megtapogatta a farmere elülső és hátsó zsebeit a reptéren, Providence-ben. – Hát ennek meg mi baja? – kérdezte a show házigazdája. – Nem tudom, de az operatőrünk felvette, ahogy magához nyúlt, mielőtt átment a fémdetektoron – felelte egy fiatal pasas. – Magához nyúlt? – kérdezte a műsor házigazdája. – Hát igen, átkutatta a zsebeit, meg ilyesmi. Mégis ki az a marha, aki apróval a zsebében megy ki a reptérre? A zsebeit tapogató Ryant bemutató felvételbe most én is belekerültem. – Ismerjük ezt a lányt? Ő is valami színésznő? – A műsorvezető kört rajzolt a képem köré a tévé képernyőjén. – A neve Taryn Mitchell. Valami kocsmája van Rhode Islanden. Most különféle régi, találomra összeszedett fotókat mutattak Ryanről, amelyeken piákat tartott a kezében, gyakorlatilag úgy állították be a dolgot, mintha iszákos lenne. – Nahát, lenyűgöző! Hollywoodban minden csaj kipurcant? – horkantott a műsorvezető. A televízió képernyőjén mindenki röhögött. – Ryan rajongói most tutira bepöccentek – jegyezte meg egy nő. Ezután egy régi, fekete-fehér filmből vágtak be egy képet, amelyen egy város lakói fáklyákkal és vasvillával gyülekeztek.

494

– Szerintem sokkal csinosabb, mint Suzanne Strass – szólt közbe egy másik lány. – Hogyne, és neki köszönhetően újabb celebünk lesz alkoholista – kontrázott rá egy férfi. – Az operatőrünk megkérdezte, hogy hivatalosan együtt járnak-e, de nem felelt. Pedig kézen fogva vonszolta át a reptéren. Olyan nyilvánvaló, nem? Nem értem, miért nem vallja be. Nyilván nem az öltöztetője. A kép megint rám fókuszált, előbb az arcomra, aztán azt nagyították ki, hogy Ryan a kezemet fogja, miközben átmegyünk a repülőtéren. A felvétel alá zokogó női hangokat vágtak be. A kisfilm állóképek sorozatával fejeződött be, melyeken Ryan a hátsó zsebét tapogatta, aztán még egy közelit mutattak arról, mikor belenyúlt az elülső zsebébe. Még női nyögéseket is bevágtak azok alá a képek alá, amelyeken Ryan végigtapogatta a nadrágját. Felsóhajtottam, és felemeltem Sarah-t, hogy felhúzhassam a sárga harisnyáját a tiszta pelenkára. Megpusziltam párszor a homlokát, miközben ő a nyakláncommal játszott. Ryan kikapcsolta a tévét, és a távirányítót a kanapéra dobta. Olyan arcot vágott, mint akit gyomorszájon rúgtak. Felé nyújtottam a kezem. Mindkettőnket felháborított a tévében látott szemét. Ryan lassan mellém kúszott a padlón. Nekidőltünk a kanapénak, és egymásra néztünk. Ryan mögöttem pihentette a karját, a hajamat fésülgette az ujjaival, a másik keze finoman Sarah barna kis fürtjeivel játszott. Nagyot sóhajtott, tudtam, hogy felkavarta a dolog. Hozzá hajoltam és megcsókoltam, hogy tudja, minden rendben lesz. Az ujjai megfeszültek, nekinyomódtak a koponyámnak, gyengéden magához húzta a számat. Az ajkán is éreztem a nyugtalanságot. Eltöprengtem, melyikünket fogja előbb megtörni ez a mocsok. A délután hátralévő részében az anyukájának segítettem a konyhában. Ellen hálaadási lakomát készített, én meg azon gondolkodtam, szerinte ugyan ki fog megenni ennyi mindent.

495

Elkészítettem a pácot a pulykához. Az asszony nézte, ahogy összekeverem a kotyvalékot. A mosogatónál álltam, amikor Ryan mögém lépett, és hosszú karjaival elzárta az utamat. Félresimította a hajamat a vállamról, és az orra hegyét végighúzta a nyakamon fel és le. Próbáltam visszafojtani a kitörni készülő nyögéseket. – Bármennyire örülök is, hogy a fiam boldog és szerelmes, tűnés a segédemtől! – parancsolta Ellen. – Már így sokat segített neked, anya. Készülnünk kell a meccsre. Az autónk egy óra múlva itt lesz. Nem sokkal azután, hogy Nick és Janelle is megérkeztek, fényes, fekete, hosszú limuzin gördült fel a kocsibejáróra. Négyesben mentünk el a meccsre, Ryan szülei vigyáztak Sarah-ra ma este. – Gyakrabban kellene jönnöd – ugratta Nick Ryant, mikor észrevette, hogy a limuzint dugig megtömték sörrel, röviditalokkal, és még két üveg pezsgőt is raktak bele. Janelle egy darabig a táskájában matatott; végül egy magazint húzott elő. – Tessék, gondoltam, ezt szeretnétek megtartani – szólt tréfásan, és a fényes újságot Ryan ölébe dobta. Ryan belekortyolt a pezsgősüvegbe, melyen mi ketten osztoztunk, és összehúzta a szemét a borító láttán. A kezembe nyomta az üveget, aztán felkapcsolta a feje feletti kis lámpát, hogy jobban lásson. A borítót – az egész borítót – Ryan és én foglaltuk el. Mindketten elegáns ruhában feszítettünk a képen, láthatóan azon az estén készült, mikor a szüleit elvittük vacsorázni. A felvétel alatt a következő állt: „Ryan szerelmes!”, mellette pedig néhány széljegyzet a vastag betűvel szedett „Ryan Christensen büszkén mutogatja új barátnőjét” cím alatt. Aztán arról tájékoztatták a világot, hogy Ryan velem él a „kis Rhode Island-i szerelmi fészekben”, és hogy már a szüleinek is bemutatott. – Nos, ez legalább egy jó kép rólunk – jelentette ki Ryan közönyösen. – A sztori se rossz – tette hozzá Janelle. – Gondoltam, talán szeretnétek megtartani. – Láthatóan nem volt biztos a dolgában. Ryan kaján mosollyal az ajkán odatolta nekem a magazint.

496

– Te biztosan el akarod olvasni. Letettem magam mellé a magazint az ülésre, és újból belekortyoltam a pezsgősüvegbe. Csak elképzelni tudtam, milyen borzalmas dolgokat állítanak rólam. Elég lenne egy negatív megjegyzést látnom bármelyikünkről, és máris odalenne a jókedvem. Ryan döbbenten nézett rám. Azt hitte, azonnal feltépem majd a magazint, és alig várom, hogy lássam, mit írnak benne. – Most inkább nem olvasnám el. Nem akarok kisírt szemmel érkezni a hokimeccsre – suttogtam. – Miért? – kérdezte Janelle. – Nem rossz. Tényleg. – Tudom, hogy hazugságokat írtak bele – ellenkeztem. – Mint mindig. Megvádoltak már azzal, hogy elválasztottam egymástól őt és Suzanne-t, ráadásul veszekedést szítok a forgatáson a színészek között. Aztán azt is megírták, hogy nem engedem találkozni a barátaival. Még azon az országos szavazáson is vesztettem, hogy melyik lánnyal látnák őt együtt legszívesebben. Suzanne hetvenkét százalékkal nyert. Megdörzsöltem az arcom, próbáltam nem felizgatni magam. – Nos, ebben semmi ilyesmi nincs – felelte Janelle. – Biztos vagyok benne, hogy van – motyogtam, és még távolabb toltam a magazint. Nekem ez volt a papírformájú méreg. – Mindegyik cikkíró úgy érzi, hogy muszáj belém rúgnia egyet. Nem értem, miért gondolják, hogy nem vagyok elég jó. – Szívem! Kit érdekel, mit irkálnak? – mondta Ryan. – Engem ugyan nem. – Na, hadd nézzem! – kérte Nick – Majd én megmondom, nyugodtan elolvashatod-e. Gyorsan átlapozta a magazint, csak egy pillanatra állt meg, hogy felvillantsa előttünk a cikk melletti hatalmas fotót, amin Ryan és én a járdán sétálunk, nyilvánvalóan ügyet sem vetve a paparazzókra. – Te jóságos ég! – Nick átnézett a magazin teteje felett. – Szerintük rákényszerítetted az öcsémet, hogy megtanuljon ólomüveg képkeretet készíteni. Igaz ez? – vágott rémült fejet Nick. Ryan felnevetett a bátyja bolondozásán. – Bevallom, ez igaz – bólintottam.

497

– Azt nem írják, hogy amikor Taryn kényszerített, hogy részt vegyek az iparművészet és a szerszámgépek napján, akkor alig volt rajta ruha? – kérdezte Ryan. Hirtelen feltámadt az érdeklődése. – Vannak róla képek? Mert azok nekem is kellenének! – Nem, semmi ilyesmi – felelte Nick. Folytatta az olvasást. – Mi ez? Csak nem... – Nick levegő után kapott, és remegő ujjait a szája elé kapta. – Szülinapi tortát sütöttél neki, amit aztán volt bátorságod megetetni a szüleimmel is? – A hangja elvékonyodott, mintha sírna, és összerándult. – Hogy tehetted? Ryan ingerkedve megbökött. – Igen, Taryn! Hogy tehetted? Lehajtottam a fejem. – Sajnálom. Nincs mentség arra, amit tettem – suttogtam. – Nem kapsz több pezsgőt! – Ryan kivette a kezemből az üveget. – Még nekünk is könyörgött, hogy menjünk el valami szülinapi buliba Rhode Islandre! Még szerencse, hogy múlt héten el kellett utaznom, különben Janelle és én is kitettük volna magunkat ennek a sok borzalomnak! – Nick újra a magazinba mélyedt. Aztán olyan hangosan kapott levegő után, hogy kicsit összerezzentem. – Állítsátok meg a sofőrt! Ki kell raknunk Tarynt! Itt azt állítják, hogy csak szexre kell neki az öcsém! Ryan gyorsan kihúzta magát. – Ez igaz! Kényszerít rá... – Eltakarta a szemét a pezsgősüveggel, úgy tett, mintha sírna, és összeroskadt az ülésen. – Folyamatosan! – nyöszörögte. – És meg is ver. Olyanokat mond, hogy: „azonnal vetkőzz le, és mássz be az ágyba, vagy különben adok én neked igazi okot a sírásra, miszter.” Pedig én emberi lény vagyok, nem egy gép! – Janelle is folyton ver engem – zokogta Nick. – Egyszerűen kihasznál. – Csak szeretnéd! – nevetett a felesége. – Én nem tudom, te hogy vagy vele, Janelle, de ha nekem kell összeszednem a piszkos zoknijait meg alsógatyáit, elvárom a viszonzást – mondtam.

498

– Hát igen – helyeselt Janelle. – A Christensenek egyáltalán nem rózsaillatúak. – Hé, nagyon büszkék vagyunk a szagunkra! – vitázott Ryan. – Ha a rajongóid tudnák... – feleltem. – Talán nem ácsorognának olyan közel az ajtónkhoz. – Azt hittem, a rajongókat annyira leköti, hogy a Tengerpartos párnahuzatukat csókolgatják, hogy nem érnek rá Rhode Islandre utazni – viccelődött Janelle. – Jól van, nevess csak, Janelle. Én is mindig nevetek a bankba menet. – Párnahuzat? – kérdeztem. Fogalmam sem volt róla, miről beszél. – Meg lepedő. A lányok most világszerte Charlesszal alszanak éjszaka – nevetett Janelle. – Múlt éjjel én is a saját Charles-párnámmal élvezkedtem! – gúnyolódott Nick, miközben obszcén mozdulatokat tett. Ryan hozzávágta a pezsgő dugóját. Olyan erővel hajította oda, hogy úgy éreztem, nem igazán tetszett neki ez az utolsó beszólás. Nick mosolyogva elhajolt előle. – Én az igazi Ryan Christensent használtam múlt éjjel szexjátéknak – súgtam Ryan felé, nehogy elromoljon a kedve. Ryan a tenyerembe csapott, és rám kacsintott. – De még hogy! Én pedig bespricceltelek a személyes szagommal, hogy távol tartsam tőled a többi állatot. A limuzin elhagyta az aréna főbejáratát, a sofőr továbbhajtott. Talán nem tudta, hol kell kitenni minket? Végül az aréna mögött álltunk meg, néhány jókora busz mellett. A sofőr kinyitotta Ryan ajtaját, a magánbejáró felé indultunk. Ryan kézen fogott; nagy levegőt vettem, és követtem a hátsó ajtó felé. Ryan Christensen többé sosem léphet be a főbejáraton, mint a többi ember. Az aréna két alkalmazottja már várt minket. Egy lifthez kísértek minket, amivel felmentünk a felső szintre, ahol a magánpáholyok voltak. – Ez kinek a páholya? – kérdezte Nick.

499

– A bankom kibérelte az egész évadra – felelte Ryan. – Négyjegyűket átadták nekünk, de nem leszünk egyedül. Nyolc férőhelyes. Az összes páholy teljesen teli van. Ennél zártabbat nem tudtam szerezni. – Ryan megdörzsölte a homlokát. – Akkor buli lesz? Csúcs! – Nick böffentett egyet, és kinyitott egy sört. A páholyt telepakolták sörrel és borral, egy hosszú asztalon pedig meleg ételek vártak minket. Ryan én Nick egyből megcélozták a büféasztalt, és kiszolgálták magukat a főtt ételek és egyéb finomságok sokaságából. A két testvér már kissé felöntött a garatra, úgyhogy örültem neki, hogy Ryan eszik is valamit. Kinéztem a hatalmas üvegablakon át az arénára. Az üveg túloldalán tizenkét magánülés helyezkedett el. Ekkor nyílt a páholy ajtaja, az üvegről visszaverődött a beáramló fény. Ösztönösen megfordultam, hogy lássam, ki jött be. Nagy hiba volt! Négy vihorászó lány lépett be az ajtón. Mikor meglátták, hogy Ryan Christensen tényleg a páholyban van, szinte hisztérikus rohamot kaptak. Gyorsan Ryanre pillantottam; észrevettem, hogy egy pillanatra abbahagyta a szájába tömött kaja rágcsálását, és dühösen összeszorította az ajkát. Janelle finoman megbökött, mindketten halkan kuncogni kezdtünk. Az összes lány miniszoknyát és mélyen dekoltált topot viselt. Az egyik ráadásul a Tengerpart egy példányát tartotta a kezében. Ryan gyorsan elinalt a büféasztal mellől, és elfoglalta a helyét Nick és köztem. Bárhová is mentünk, nem szökhetett meg a rajongói elől. MÁSNAP DÉLUTÁN RYAN EGÉSZ CSALÁDJA összegyűlt a konyhában, hogy elkészítsük a hálaadási vacsorát. – Szívem, ezt hová tegyem? – kérdezte Bill, miközben egy hatalmas pulykát emelt ki a sütőből. Ellen a látványosan üresen hagyott helyre mutatott a gáztűzhelyen; kissé bosszantotta, hogy a férje még ezt sem képes magától megoldani.

500

Hirtelen felvillant előttem, ahogy apám ugyanezt kérdezi az anyámtól. Az én apám is ilyen gyámoltalan volt. Tovább lapátoltam az édesburgonyát a kínálótálba. Janelle halkan dudorászott, miközben megterítette az asztalt. – Szívem! Hol van Sarah cumisüvege? – kiáltott Nick a nappaliból, a barna fotelből. Amikor Nick elkiáltotta magát, ösztönösen odanéztem. Annyira hasonlított a hangja Ryanéra, hogy nehezen tudtam különbséget tenni közöttük. Ryan besomfordált a konyhába az egyik új farmerjában, amit én vettem neki. Ez a gondolat valamiért jóleső melegséggel töltött el. Észrevettem, hogy körbenéz a nappaliban, mintha keresne valamit. – Szívem! Nem tudod, hol a tornacsukám? – kérdezte Ryan, és egy pillanatra leragadt a tévé előtt. Automatikusan odafordultam, hogy feleljek. Válasz helyett azonban kirobbant belőlem a nevetés. A konyhapultba kapaszkodtam, kétrét görnyedtem, úgy kacagtam a komikus felfedezésemtől Mindenki abbahagyta, amit épp csinált, és rám meredt; nem értették, mi üthetett belém. – Túl sok „szívem” van ebben a helyiségben! – ziháltam nevetve, válaszul Ryan kérdő tekintetére. Ez a kedveskedő megszólítás láthatóan mindnyájukba beleivódott. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy mostanra a Christensen család egyetlen férfitagja sem képes önállóan gondolkodni és cselekedni. – Valahányszor valaki elkiáltja magát, hogy „Szívem!”, felkapom a fejem. Nos, én akartam. Azonnal mindhárman „Szívem!” kiáltásokkal kezdtek bombázni. Ryan az első hálaadási vacsoránkat úgy kezdte, hogy játékosan belém rúgott az asztal alatt. Mindketten elmosolyodtunk, mikor a lábfeje az enyém alá csúszott, így a lábaink egymáson pihentek. – Jól mulattatok tegnap este? – kérdezte Bill, és a kezembe nyomta a töltelékes tálat. Már épp felelni akartam, de Nick megelőzött.

501

– Minden jól ment, míg Ryan rajongói fel nem bukkantak a páholyunkban – vetette oda kurtán, és a vajas késével Ryanre bökött. – A szupersztárnak autogramot kellett osztogatnia, meg képekhez kellett pózolni a kis barátnőivel. – Egyértelműen kihallatszott a rosszindulat a hangjából. – Ó, én is akarok egy fotót! Nem, inkább velem pózolj! – ingerkedett Nick vékony hangon. Ryan a tányérjára csapott némi krumplipürét. A szedőkanál hangosan csendüléssel ért hozzá a porcelánhoz, a zajtól összerezdültem. Ryan arcán nyilvánvaló bosszúság látszott. Ahelyett, hogy Nick hálás lett volna, amiért az öccse egész este első osztályú szórakozást biztosított nekik, most is kapott az első alkalmon, hogy gúnyt űzhessen az öccséből. – Ez meg hogy történhetett? – kérdezte Bill. Ryanre nézett. – Azt hittem, magánpáholyt kaptatok! Ryan vállat vont. – Tényleg azt kaptunk, apa, de így is nyolc nézőt engedtek be a páholyba. Az egyik lány apja valami igazgató a banknál, ahol kibérelték a páholyt az egész évadra. Elhozta a barátnőit. Bill rosszallón csóválta a fejét. – Tudod, ez elég megalázó. Persze tudom, a legtöbb színész ölni tudna azért, hogy ilyen gondjai legyenek, mint nekem. Mindenki ezért küzd. A-listás filmek, A-listás szerepek... már nem kell meghallgatásról meghallgatásra járnom, ahol úgyis visszautasítanak, vagy válaszra sem méltatnak. Hálásnak kéne lennem, végtére is hálaadás van – Ryan pillanatnyi szünetet tartott, amíg bekapott egy falatot. – Különben már kezdek egészen hozzászokni a nemkívánatos figyelemhez. – Egyenesen Nickre nézett, mikor ezt mondta. – Régen nagyon zavart, de már képes vagyok kiszűrni és figyelmen kívül hagyni. Észrevettem, hogy így akart finoman visszaszúrni a bátyjának. A testvéri rivalizálás nagyon is jelen volt itt és most, az étkezőasztal mellett. – Fleurynek volt pár hihetetlen védése tegnap este, és a három gólból kettőt Crosby ütött – mondtam az apjuknak, remélve, hogy

502

sikerül megtörnöm a két testvér közötti feszültséget. Ryan bal kezét a vállamra telte, és rám mosolygott. – Egész életemben nagy Pensrajongó voltam, de most először láttam őket otthoni jégen játszani. Remekül éreztem magam. Nagyon köszönöm, hogy elvittél – áradoztam, és közben reméltem, hogy Nick veszi a lapot, hogy neki is értékelnie kéne az öccse erőfeszítéseit. – Anya, ez a pulyka valami fantasztikus! – dicsérte meg Nick. – Az idén minden nagyon jól sikerült. – Ne nekem köszönd, hanem az öcsédnek – jelentette ki Ellen két harapás között. Szünetet tartott, hogy lenyelje a falatot. Nick gyorsan bevitte a következő döfést. – Miért? Talán az idén kinyitotta a kövér erszényét, és felvett egy hivatásos szakácsot, hogy főzzön ránk? Észrevettem, hogy Janelle rácsapott a lábára az asztal alatt. Eltöprengtem, vajon Nick mindig ilyen-e, vagy most külön erőfeszítéseket tesz, hogy minél bunkóbbnak tűnjön. – Nem, Nicholas – fakadt ki Ellen a fenyítő, anyai hangján. – De az öcséd hozta el hozzánk Tarynt. Márpedig Taryn főzte ennek a sok finomságnak a javát, beleértve a pulykát is, ami annyira ízlik neked. Ryan letette a szószos tálat. – Ki tudja, Nick. Jövőre talán nálam ehetjük meg a vacsorát a több millió dolláros hatásvadász kastélyomban – vicsorgott. – Biztosra veszem, hogy Taryn hálás lesz, ha még egy egész napot tölthet azzal, hogy a családomra főz. Egyébként meg, ha legközelebb úgy érzed, hogy nagyon szeretnél élvezkedni a „Charles” párnáddal, akkor előbb képzeld el, hogy a jogdíj tíz százaléka a lányod letéti alapjára megy! Mire kétéves lesz, tízszer annyit fog érni, mint te. – Jól van, ebből elég – dorgálta meg Bill; próbálta leállítani a fiait. – Csak ugrattam, apa. Nem tudom, miért ilyen érzékeny a szupersztár – mondta Nick. Ryan letette a villáját, és hátralökte a székét, mintha a ricsajjal akarná bejelenteni, hogy elhagyja az asztalt. Az ujja az államhoz ért. – Szívem, szívok egy kis friss levegőt. Majd jövök.

503

– Fiam, ülj vissza! – kérte Bill komoran, Ryan azonban rá sem hederített. Felkapta a kabátját meg a kulcsait, és kiviharzott a konyhából. Keresztbe fontam a kezem az ölemben, miközben hallottam, hogy a Shelby csikorogva kihúz a garázsból. – Taryn, sajnálom – mondta Nick komoly képpel. Egy percig csak bámultam rá. – Köszönöm, Nick. De nem tőlem kellene bocsánatot kérned. – Nem tehetek róla, ha nem érti a viccet! – nevetett Nick kényelmetlenül, és újabb adag kaját tömött az arcába, mintha a sértegetése igazán apróság lett volna. Döbbenten ültem. El sem hittem, hogy Ryan közvetlen családtagja, az egyetlen testvére, akire mindig is felnézett, ilyen érzéketlen és kegyetlen lehet. Azok után, hogy Ryannek mennyi mocskot kellett elviselnie a színészkarrierje miatt, megkönnyebbülésnek kellene lennie, hogy hazajön a családjához, nem újabb szenvedésnek. A szülőkre pillantottam, aztán visszafordultam Nickhez. Képtelen voltam tovább tartani a számat. – Mielőtt tovább gyötröd az öcsédet, Nick, tudnod kell, mennyire irigyel téged. – Még hogy irigyel? – horkant fel Nick. – Igen – feleltem nyugodtan. – Olyasmiket kapsz meg az élettől, amit mindennap természetesnek veszel: szabadságot, névtelenséget, privát szférát, biztonságot. Olyasmiket, amiket ő elveszített. A sikere, amivel hecceled, nagy árat követel tőle, de ezt biztosan te is tudod – rábámultam. – Te birtokában vagy mindannak, amire ő is vágyna: van otthonod, feleséged, gyereked, normális életed. Tudod, az öcsédnek mije van? – Oldalra biccentettem a fejem ügyelve, hogy fenntartsam a szemkontaktust. – Akut paranoiája az őt üldöző őrült rajongóktól és fanatikusoktól, a világméretű nyilvános megaláztatástól, mikor negyven nyelven nyomtatják ki a róla szóló hazugságokat, a negatív kritikáktól mindennel kapcsolatban, amibe nekivág, meg attól, hogy mindenki, és ez alól még az imádott bátyja sem kivétel, mikroszkóp alá akarja dugni – soroltam. – De ezt biztosan te is tudod. Úgyhogy ha szeretnéd tudtára adni, mennyire

504

megbántad, amit tettél, akkor talán a bocsánatkérés előtt ezt kellene végiggondolnod. Nick láthatóan teljesen megdöbbent. Még a száját is eltátotta. – Ugye megbocsátasz? – súgtam oda Ryan anyukájának, mielőtt felkeltem az asztaltól. – Szeretném tudni, hogy jól van-e. Kivettem a kabátom a szekrényből, és felhívtam Ryant. – Szívem, gyere vissza értem! Én is szeretnék menni egy kört. Odakint várlak.

505

2 6. FE J E ZE T

Próbatételek – MAJD HÍVJ FEL A LIMUZINBÓL, RENDBEN? – sóhajtott Ryan. – Csak hogy tudjam, egyben hazaértél-e. Lerítt az arcáról a szomorúság. Ahogy az enyémről is. Mindketten tudtuk, hogy szűk három hétig nem látjuk egymást, és épp most repülnek el az utolsó közös perceink. Rákanyarodott a Shelbyvel a reptérre vezető főútra. – Rendben – szipogtam, és próbáltam nem bőgni. Nem akartam itt hagyni, de muszáj volt hazamennem, hogy kinyissam a sörözőt. Ryan eközben a jól megérdemelt szabadságát fogja eltölteni Matt-tel, Scott-tal és a bátyjával még a skóciai útja előtt. A négy pasas vadászni megy. Ráadásul a két testvérnek még ki is kellett békülnie. – Ugye tudod, hogy erre semmi szükség... Marie vagy Pete is elém jöhetett volna – mormogtam. – Taryn – nyögte, rám pillantva. – Ne tégy úgy, mintha nem értenéd! Már annak sem örülök, hogy egyedül repülsz haza. Kibámultam az ablakon, és arra gondoltam, hogy túl sokat aggódik. A zaklatónkat börtönbe zárták, a Tengerpart rajongóinak többsége pedig elutazott, miután a forgatás véget ért. Már nem kell rettegnünk, semmi oka a paranoiának. – Rendben leszek. Igazán nem kéne ennyire aggódnod – suttogtam. Megrázta a fejét, az ajka megrándult a szavaim hallatán. Túl hamar értünk oda a terminál bejárati ajtaja elé. Áthajoltam a

középkonzolon, hogy megcsókoljam. El kellett fordítanom a fején a Mitchell’s Pub baseballsapkámat, mert útban volt a sildje. – Szeretlek – mondtam; máris hiányzott. – Én is szeretlek. Találkozunk Los Angelesben tizenhatodikán. – A kezei közé fogta az arcomat, és megint megcsókolt. – Egy örökkévalóságnak fog tűnni – suttogta, a homlokát az enyémnek nyomva. Még egyszer utánafordultam, mielőtt besétáltam a repülőtérre... teljesen egyedül. Nem kísértek se biztonságiak, se rendőri kíséret, senki nem akart lefotózni, senki nem kiabálta egyikünk nevét sem. Beálltam a sorba a kézipoggyász átvilágításához, a biztonságiak észre sem vettek. A repülőtér megtelt szünidőre utazó turistákkal, de mindegyikük tekintete átsiklott rajtam. Leültem a váróterembe a kapum elé, nem rejtőztem el semmiféle VIP váróban. Nem volt rá okom. Most vettem csak észre, hogy a szívem... normális tempóban vert. Nem akart kiugrani a mellkasomból, mint idefelé jövet A félelem kellemesen hiányzott a véremből. Fiatal nő közeledett felém. Kedvesen elmosolyodott, és megkérdezte, hogy foglalt-e a mellettem lévő ülés. Magamban én is elmosolyodtam; még apró villanást sem okoztam a radarján. Csak abban különbözött ez az út a korábbi repüléseimtől, hogy első osztályon utaztam, nem pedig turistaosztályon, a gép végében. Az első osztálynak egyértelműen megvoltak a maga előnyei, de olyan rövid ideig tartott az út, hogy nem számított, hol ülök, míg hazaérek. Mikor a gép leszállt Providence-ben, gyors hálaimát rebegtem. Nem rajongtam túlzottam a repülésért. A kis bőröndömből kihúztam a fogantyúját, megigazítottam a hátizsák vállpántját, és követtem a többi utast a kijárat felé. Körbenéztem az embereken, akik a családtagjaikat vagy szeretteiket várták, és közben azt kívántam, bárcsak engem is ismerős arcok fogadnának. Csakhogy engem egy ismeretlen visz majd haza. Ettől a gondolattól még magányosabbnak éreztem magam. Hányszor vettem erőt magamon, és gyűrtem le a késztetést, hogy felhívjam Marie-t, és megkérjem, hogy vigyen haza, csak mert tudtam, hogy Ryan saját

507

zsebből fizette a sofőrömet! Ráadásul ragaszkodott hozzá, hogy testőrök kísérjenek haza. Melyik idegen lehet a sofőröm? Már az előtt kiszúrtam az arcát, hogy megláttam volna a teste elé emelt „Mitchell” feliratú táblát. Egy pillanatra behunytam a szemem, a sorsnak csakugyan elég aljas a humora. Meglátott, és rám mosolygott, de nem olyan „Azért mosolygok, mert kedvesnek kell lennem veled” mosollyal, inkább pimaszul – mintha bűnt követne el azzal, hogy ott áll, és magasra emeli a táblát rajta a nevemmel. Megálltam előtte, nagy levegőt vettem, erőt gyűjtöttem a köszöntéséhez. – Üdv itthon – mondta Kyle magabiztosan. – Vihetem a csomagját, Miss Mitchell? Átvette a bőröndömet, és beterelt a kocsiba; itt ért a következő meglepetés. A szokásos fekete limuzinra számítottam vagy egy terepjáróra, de hosszított limuzinon sem lepődtem volna meg. Ehelyett azonban Kyle saját kocsija várt rám... egy helyes kis kétajtós ezüst Audi. – Jól telt az ünnep? – kérdezte Kyle. Éreztem, hogy próbál udvariasan csevegni. – Igen. Köszönöm a kérdést. – Magamban kuncogtam, és próbáltam ügyet sem vetni rá, milyen helyes. – De itt inkább az a kérdés, hogyhogy épp te viszel haza engem? – Már azzal is bajba kerültem, hogy beültem a kocsijába. Elmosolyodott, tudta, miért kell magyarázkodnia. A gázba taposott, hogy hamarabb kijussunk a repülőtérről. – Megláttam a feladatlistán, hogy fel kell venni téged, és elvállaltam – vallotta be. – Csak tudni akartam, hogy vagy. – Rám nézett, aztán vállat vont. – Miért, haragudni fog a barátod? A hangsúlyán érződött, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy Ryan mérges lesz-e vagy sem. Úgy hangzott, mintha egyenesen örülne a megmérettetésnek. Kinéztem a kocsi ablakán, ismerős jelzőtáblák suhantak el mellettem. – Talán – suttogtam. – Ha majd elmondom neki.

508

Kyle gyorsan rám pillantott. – Akkor spórolj meg magadnak egy vitát, és ne mondd el! – De el kell – mondtam. – Már csak azért is, mert lehet, hogy valaki lefotózott. Értesíteni kell a PR-csapatát. – Hűha! – Megdöbbentnek hangzott. – Tényleg Hollywoodban érzed magad, mi? A megjegyzésétől kicsit fejembe szökött a vér. – Miért mondod ezt? Csak mert véletlenül egy olyan emberrel élek együtt, akinek minden lépését kamerák követik? Csak mert nem akarok még én is belerúgni egyet; ettől máris Hollywoodba képzelném magam? – Ugyan már, Taryn, nem akartalak felbosszantani. Csak épp nem olyan nőnek tűnsz, aki örül neki, hogy minden lépését követik. De hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Talán neked tetszik, hogy a te képeiddel vannak tele a magazinok a boltban. Honnan tudjam? – mormolta, miközben hátranézett a válla felett, sávot akart váltani a pályán. – Hát egész jól meglennék, ha nem nyomtatnának ki rólam mindenféle hazugságokat – puffogtam. Kyle felnevetett. – A nyakamat nem tenném rá, de szerintem korábban, mikor más fickókkal jártál őelőtte, nem kellett ilyesmi miatt aggódnod. Végiggondoltam a megjegyzését; felidéztem a kudarcba fulladt korábbi kapcsolataimat. – Minden eddigi kapcsolatomat hazugságok kísérték. – A beismeréstől elkomorodtam. – Még a koholt kapcsolataimat is. – Nem tudom. Én úgy éreztem, hogy az állítólagos viszonyunkról szórakoztató, igényes történeteket írtak – felelte Kyle tréfásan. – Gondolom, Ryan ezért rúgott ki engem olyan gyorsan. – És nem is tévedsz – suttogtam. – Tehát belefáradtál már a hazugságokba? – kérdezte, miközben váltott, gyorsítania kellett, hogy megelőzzön pár kamiont. Rábámultam. – Miféle kérdés ez?

509

A szeme rám villant, mielőtt újra az útra és a vezetésre fordította volna a figyelmét. – Szerintem jobbat is kaphatnál. Szerintem jobbat érdemelsz. – A kezén megfeszültek az inak, ahogy megszorította a kormányt. – Minél jobbat? – kérdeztem. Ha ítélkezik, meg kell védenie a véleményét. – Annál, hogy veszélybe sodorjanak. Hogy köznevetség tárgyává tegyenek. Hogy a média bokszzsáknak használjon. – Rám meredt. – Folytassam? Mert elég hosszú listát össze tudok hozni. Az ablakom mögötti tájra koncentráltam, próbáltam elnyomni az égető érzést a mellkasomban. – Nem kell – mormoltam hűvösen. – Megértettem. – A telefonom megcsörrent a táskámban. Ryan csengőhangja volt. – Szia – vettem fel, örültem, hogy beszélhetek vele, de bosszantott, hogy nem várta meg, míg én hívom. – Hol vagy? – kérdezte. – A kocsiban. Épp most hagytuk el a repteret – hazudtam. Kyle rám nézett, és elvigyorodott, jelezve, hogy rajtakapott a füllentésen. – De miért nem hívtál? Úgy aggódtam! – Még csak most ültem be. Fel akartalak hívni, de megelőztél. – Próbáltam halkan beszélni, de Kyle bő húsz centire ült tőlem. Ezt a beszélgetést nem lehetett úgy lefolytatni, hogy ő ne hallja. A szabad kezemmel megdörzsöltem az arcom. A fejem már lüktetni kezdett ettől az egésztől. – Hát, csak tudni akartam, hogy rendben leszállt-e a géped, és várt-e rád a kocsi, hogy hazavigyen. Ez minden. Tudtam, hogy Ryan csak aggódik miattam, de kezdett kicsit rám telepedni. – Igen, várt a sofőr – suttogtam. Hallottam, hogy Kyle kuncog. – Minden rendben. – A hangod nem úgy tűnik – erősködött. – Mi a baj? A szerelmem elég jól ismert, rajtakapott a hazugságon. – Semmi. Lüktet a fejem, biztos a repüléstől. Visszahívhatnálak inkább, amikor hazaértem? Jó lesz úgy? Majd akkor beszélünk. Kyle hangosan felnevetett, mikor becsuktam a telefonom.

510

– Mr. Christensen ellenőrizget? – ugratott. Rosszalló pillantást vetettem rá. – Csak aggódik. Különben meg érdekli, hogy tényleg vigyáznak-e rám. – Szerintem úgy bánik veled, mintha a tulajdona lennél. – Talán mert úgy érzi, érdemes birtokolni engem – vágtam vissza. Kyle mocorgott az ülésen. – Hát, ebben igaza van. Nem tudom hibáztatni érte. Végighajtott az utcánkban, és megállt a házam hátsó bejárata előtt. Régóta nem fordult elő ilyesmi: az ajtóm körül senki nem ácsorgott: se paparazzók, se rajongók. Üdítő megkönnyebbülés volt. Kyle a bejárathoz vitte a bőröndöm, semmiképp nem akartam beengedni a lakásba. – Köszönöm, de magam is boldogulok. Tedd csak le! – Megint megdörzsöltem az orcáimat. Valamiért fájt az arcom. – Köszönöm, hogy hazahoztál. – Persze... szívesen. Nahát, akkor ezek szerint ma este kinyitsz? – kérdezte. – Igen. Ezért jöttem haza. Az üzletnek mennie kell. – Az órámra pillantottam, úgy számoltam, három órám maradt pihenésre, mielőtt újabb hosszú éjszakát töltök a pult mögött. Visszakísértem az utcára, és bíztam benne, hogy gyorsan el tudom küldeni. Kyle lecsukta a kocsija csomagtartóját, és elmosolyodott. Széttárta a karját, szavak nélkül kért búcsúölelést. A testem gondolkodás nélkül engedelmeskedett, öntudatlanul belezuhantam a veszélyzónába. – Nagyon jó volt újra látni téged – vigyorgott, a szeme az enyémbe kapcsolódott. – Hamarosan találkozunk! Felvonszoltam a bőröndömet a hálóba, és mindent ledobtam a padlóra, még a kabátomat is. Az ágyunk olyan puhának, hívogatónak látszott, hogy nem tudtam ellenállni neki, leheveredtem pár percre. A párnámra kucorodtam, Ryan párnáját a mellkasomra húztam, beszívtam az ismerős illatot, és azt kívántam, bárcsak itt feküdne mellettem. Csak pár percre hunyom le a szemem...

511

A fejem felpattant a párnáról, mikor meghallottam a telefonom csörgését. – Taryn! Mi van veled? – kiabált Ryan. – Hol vagy? – A francba. Mennyi az idő? – Az órámra pillantottam. Háromnegyed négy volt. Gyorsan felültem, a fejem mintha száz kilót nyomott volna, a torkom égett. – Elaludtam az ágyunkban – mormoltam. – Sajnálom, hogy nem hívtalak. Ryan dühös volt. – Nem tudtál volna felhívni, mielőtt lefeküdtél? – Mondtam már, hogy sajnálom. – Erőlködve préseltem ki újra a szavakat sajgó torkomból. – Azt hiszem, megfáztam. Az orrom teljesen bedugult. Pocsékul érzem magam. – Hallatszik a hangodon, cicám. Sajnálom. Nagyon aggódtam. – Tizenöt percem van, hogy összeszedjem magam nyitás előtt – nyögtem fel. Ekkor kezdtem tüsszögni. Mire lekászálódtam a földszintre, Marie már a pult mögött állt. Cory pár perccel később érkezett. Péntek este mindketten dolgoztak; aznapra zenekart is hívtam. Marie vigyora lehervadt, és aggodalmasan nézett rám, amikor észrevette a kezemben a zsebkendőköteget. Alig pár percet tölthettem a kocsmámban, mielőtt a vállamnál fogva kipenderített onnét, és visszazavart a lakásba. – Alig várom, hogy elmeséld, milyen volt az utazás, de csak ha már nem vagy fertőző. Mi majd tartjuk a frontot – erősködött. – Cory meg én mindent elintézünk. Menj, és vidd innen a bacijaidat! Összegömbölyödtem a kanapén egy doboz zsepivel meg a takarómmal, és visszaaludtam. Arra ébredtem, hogy az együttes rázendített a bárban. A hangszórók vibrálásától remegni kezdtek a képek a falamon. – Na, mi újság idelent? – kérdeztem Marie-től. Alig tudtam nyelni. Körbenéztem a kocsmában összegyűlt tömegen. Pete integetett a bejárati ajtó előtt álló székéből. Marie lopva körbenézett. – Kyle a biliárdteremben biliárdozik – mondta. – Mi a francot keres itt? Egyszer már érdeklődött utánad. Mindkét kezemmel megdörgöltem az arcom.

512

– Ő hozott haza a reptérről. – Micsoda? – kiáltott Marie. – Hogyhogy? – Látta a feladatlistán, hogy értem kell menni, és elvállalta. Nyakig ülök a pácban. Marie rám nézett, s azt latolgatta, vajon miért érezhetem magam pácban. – Nem mondtam meg Ryannek... egyelőre. Baromi dühös lesz. – Történt valami kettőtök között? Úgy értem, Kyle-lal? – pontosított. – Nem, nincs köztünk semmi. – Hátranéztem a vállam felett, hogy meglátom-e a biliárdteremben. Véletlenül találkozott a tekintetünk; néztem, ahogy a falnak dönti a biliárddákóját, és megindul felém. – Szia Taryn! Mi a baj? Jól vagy? – kérdezte Kyle. Megráztam a fejem. – Nem, megfáztam. Más gondolatok is átfutottak a fejemen, például, hogy mennyire szeretném, ha Ryan most itt lenne, és nem kellene megpróbálnom elmagyarázni neki mindezt a mobilomon keresztül. A vendégsereg a kocsmában egyértelműen kezelhetőnek tűnt, de azért nekiálltam poharakat mosogatni. Cory úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna – nem tudhatta, hogy a mosogatás ürügyén próbáltam távolabb kerülni csodálatos Kyle-tól. – Főnök, te meg mit csinálsz? – morgott Cory, visszadobva a tálcára egy üveg házi whiskyt. Marie elkapta a karom, és elrángatott a mosogatótól. – Menj vissza az emeletre! Mi itt mindenről gondoskodunk. Beteg vagy. Pihenned kell – parancsolta olyan hangosan, hogy Kyle is meghallja. Kyle búcsúzóul integetett nekem, én azonban ügyet sem vetettem rá, csak mentem tovább. Olyan furcsa volt ez az egész. Kyle profi testőr; mellette nagyobb biztonságban kellett volna éreznem magam, de pontosan az ellenkezője történt. Meglepően veszélyesnek éreztem a jelenlétét. Szombaton nem sokkal dél előtt csengettek, így kénytelen voltam felkelni kényelmes pihenőhelyemről. A hajamat hajgumival hátrafogtam, útközben felkaptam pár zsebkendőt. Az utcánkban Kyle állt hatalmas, barna papírzacskóval a kezében.

513

– Szia, hogy vagy? – kérdezte. Jaj, Istenem, miért gyötörsz engem? – Valójában rosszabbul – cincogtam. Felemelte a bevásárlózacskót. – Hoztam neked némi ellátmányt – közölte vidáman. – Gondoltam, szükséged lehet pár dologra. Követett a lakásomba, a zacskót letette a dohányzóasztalra. – Zsebkendő, éjszakai gyógyszer megfázásra, nappali gyógyszer megfázásra, köhögés elleni szirup meg egy teljes edény húsleves a kedvenc sarki boltomból. – Minden tételt előhúzott a zacskóból. – Ja, és egy kis keksz. – Köszönöm, de nem kellett volna – motyogtam. Fogalma sem volt róla, mennyire árulkodó volt a megjegyzése. Biztos forrásból tudtam, hogy egy órát kellett vezetnie, míg ideért. Kyle nem a szomszédban lakott. Nyilvánvalóan komoly kerülőt tett, hogy meglátogasson. – Eszel egy kis levest? – kérdezte, a kezével ellenőrizve az edény hőmérsékletét. – Még mindig elég meleg. Bólintottam, és elkezdtem feltápászkodni. A fájó torkomnak kifejezetten jól jönne a forró leves. – Ülj le! – erősködött. – Szerintem rá fogok jönni, hogy működik a mikród. A tekintetem elkísérte a hihetetlen testét és a csinos fenekét a konyhámba. Eltakartam a szemem, és megdörgöltem az arcom, hogy kiirtsam magamból ezeket a gondolatokat. El kell tüntetnem a lakásomból, méghozzá minél hamarabb! Aztán másik gondolat villant be. Hisz ez most már nemcsak az én lakásom. Ez a kettőnk otthona, melyet önként megosztottam Ryannel, az az otthon, ahol boldogan élünk együtt, és ahol semmi keresnivalója másik férfinak. – Óvatosan, lehet, hogy forró! – intett Kyle, és átadott egy csésze levest. – Köszönöm. – Alig volt hangom; a csészét letettem az asztalra. – Kyle... nagyon kedves tőled, de miért... miért vagy itt? – Mi van, talán barátok sem lehetünk? – válaszolt gyorsan. Egy pillanatra elgondolkodtam a kérdésén, aztán magam is kérdéssel feleltem.

514

– Ha a barátnőd elutazna üzleti útra, szerinted örülne, ha az otthonában másik nőt fogadnál, míg ő távol van? – Mi köze ehhez a mi barátságunkhoz? – vágott vissza. Bármilyen beteg is voltam, nem dőltem be ennek a marhaságnak. – Szerintem te nem azért vagy itt, mert a barátom akarsz lenni. – Szerinted hátsó gondolataim vannak? – kérdezett rá Kyle a tekintetem láttán. – Kérlek – nyöszörögtem. – Ennyire ne nézz hülyének! – Megtörölgettem a taknyos orromat egy zsebkendővel, remélve, hogy ezzel még jobban elkedvetlenítem. – Rendben. Megmondom őszintén, amikor láttam, hogy egyedül repülsz haza, arra gondoltam, hogy talán szakítottatok azzal a szépfiúval. Hiszen azért vannak hátulütői annak, hogy vele jársz, ezt te sem tagadhatod! Bosszantott, hogy áskálódik Ryan ellen. – Igen, és gondolom, sokkal jobb dolgom lenne, ha valaki mással járnék? Talán mondjuk veled? – reméltem, hogy elég szarkasztikusra sikerült a hangom. – Az életed sokkal nyugodtabb lenne, az biztos. Nem lennének kamerák, fotósok, fanatikusok. – Odatolt elém egy csomag kekszet. – Egy pillanat. Hadd foglaljam össze, hogy lássam, jól értettem-e! Szóval szerinted ahelyett, hogy olyasvalakivel járok, mint Ryan, aki minden tőle telhetőt megtesz, hogy megvédjen a veszélyektől, jobban járnék olyasvalakivel, mint te, aki mindennap hajlandó kockára tenni az életét vadidegenekért. Jól értem a dolgot? Elfordult, aztán fölényes mosoly jelent meg az ajkán. – Legalább már gondoltál rá. Kezdetnek nem rossz! Én sokkal jobban megvédenélek, mint ő. Különben meg az én társaságom semmiféle kockázattal nem jár. – Csak ne bízd el magad! Te kényszerítesz rá, hogy összehasonlítsalak vele, és hogy őszinte legyek, nem is lehet egy lapon említeni titeket. – Felkeltem a kanapéról; kezdett bosszantani a jelenléte. – Kyle, értékelem a levest meg a kedvességedet, de nem lehetünk barátok.

515

A lábfejét a térdére tette, és még kényelmesebben elhelyezkedett a fotelben. – Miért nem? – Mert te nem pusztán a barátságomat akarod – mondtam ki megvetően, amit mindketten tudtunk. – Kyle, én Ryant szeretem. Elköteleztem magam mellette. – Felemeltem Kyle kabátját. – Sajnálom, de azt hiszem, ideje menned. – Milyen kár. Sosem fogod megtudni, milyen lett volna. – Láttam, hogy nem is akar felkelni. – Csakhogy még nem mentél hozzá, nem látok gyűrűt az ujjadon, úgyhogy az én értelmezésem szerint még mindig szabad vagy. – Szabad? Nem hallottad, amit mondtam? – A bosszúságom kezdett komoly haraggá duzzadni. – De, hallottam – mormolta. – Csak épp azt is tudom, hogy nem kell sokáig várni, hogy hülyeséget csináljon, és megcsaljon. Végül mind megteszik. Nem ő az első színész, akire vigyáznom kellett. Meglepődnél, ha tudnád, mire nem képesek, hogy titokban tartsák a kis viszonyaikat. Még a házasok is félrelépnek. – Áh, és feltételezem, ha veled járnék, te teljesen más lennél. Te sosem csalnál meg – nevettem gúnyosan. – Nem, én nem. És ha velem járnál, csak helyi megbízásokat vállalnék, hogy ne kelljen elutaznom, és mindig veled lehessek – folytatta. – Még csak okod sem lenne kételkedni bennem. – Ryanben sincs okom kételkedni. Te is férfi vagy, ő is férfi; vagy mindkettőtöknek ilyen a természete, vagy nem. – Mintha borotvapengét nyeltem volna, úgy fájt a torkom, kezdtem megint belázasodni. Lassan tényleg távozhatott volna. – És annyit mondhatok, Kyle, hogy a megcsalás nekem sem természetem. Szeretem Ryant. És ezzel mindent elmondtam. Most pedig ha nem bánod, szeretnék végre lepihenni. – Megráztam a kabátját a kezemben, hogy megértse végre az utalást. Mielőtt kivette a kabátját a kezemből, megállt, és rám nézett. – Várni fogok, és figyelek. Okos nő vagy. Nemsokára észhez fogsz térni. Egyre hátborzongatóbb lett a magabiztossága.

516

Örültem, amikor végre elment. Félútig elkísértem a tekintetemmel a hátsó utcában, hogy meggyőződjek róla: tényleg nem jön vissza, aztán bezártam az ajtót, és beállítottam a riasztót. Mikor visszaértem a lakásba, felkaptam a mobilomat, és megnyomtam az első bejegyzést a névjegyzékben. Ideje tisztázni a dolgokat Ryannel. Hétfőre a megfázás valami sokkal kegyetlenebb és aljasabb dologgá fajult. A homlokom és a mellkasom most már elviselhetetlenül fájt, és szüntelenül köhögtem. Az állandó rázkódástól már sajgott az oldalam és hasizmaim, egyre nagyobb nehézséget okozott a légzés. Marie besegített a kocsijába, amivel a hátsó ajtónál parkolt le. Megnyugtató érzés volt, hogy orvos is látni fog. – Beszámoltam Ryannek Kyle-ról – suttogtam, amikor épp nem köhögtem fel valami váladékot. Marie rám nézett, a folytatást várva. – Őrjöngött. – Megtöröltem az orrom. – De miután lenyugodott, örült neki, hogy elmondtam. Persze nem tud mindent. Bizonyos részletektől megkíméltem. – Milyen részletektől? – kérdezte, és megveregette a hátam, miközben én köhögtem. Vállat vontam, nem tudtam, hogyan mondhatnám el. – Kyle gyakorlatilag azt mondta, hogy vele jobban járnék, mint Ryannel. – Neeee! Lehetetlen! És még miket mondott? – Azt mondta, el kellene gondolkodnom azon, hogy mi lenne, ha inkább őt választanám. Merthogy ő jobban illene hozzám. Levest is hozott. – Az utolsó szavak már köhögés közben szakadtak ki a számon. – Levest? – nevetett Marie. – Hát ez rendes tőle. Mit feleltél neki? – Közöltem vele, hogy Ryant szeretem, és megkértem, hogy menjen el. A végén kicsit azért megijesztett. Úgy nézett ki, mint aki nem fogad el nemleges választ. Marie megvárt a váróteremben, míg én bementem az orvoshoz. A doktor közölte, hogy arcüreggyulladásom és légcsőhurutom van.

517

Amilyen pocsékul éreztem magam, már azon töprengtem, nem hagyott-e ki a diagnózisból valami tüdőbajt. Megálltunk a helyi gyógyszertárnál, ahol egy rakás antibiotikumot, orrsprayt meg inhalálót vettem. Miközben sorban álltam a kasszánál, ostoba módon rápillantottam a Celebrity Weekly címlapjára. A magazin első oldalán azt írták, hogy a távolság tönkretette a kapcsolatunkat Ryannel. Épp aznap reggel indult Skóciába; hogy szakíthattunk volna máris? – Miért veszel ilyen szemetet? – hordott le Marie. – Nem érzed magad így is elég ramatyul, muszáj rátenned még egy lapáttal? – Nem veszem meg – köhögtem csúnyán az ingujjamba. – Utálom a médiát. Miért csinálják ezt? – mutattam neki a borítót. Egyetlen centet sem szándékoztam erre a szemétre pazarolni. Pontosan az ilyen hazugságok csábítják az embereket arra, hogy megvegyék a szennylapokat. Minden egyes példány megvásárlása hozzájárul, hogy egy idióta újabb hazugságokat koholjon, egy másik idiótát meg arra ösztönöz, hogy továbbra is tolakodó fotósként keresse a kenyerét. Minden tízcentes, amit ilyen magazinokra költenek, csak tovább élteti ezt a marhaságot. Marie ekkor elmesélte, hogy valamelyik nap megkereste egy fényképész, és kétezer dollárt ajánlott neki azért, ha lefényképezi a lakásomat belülről. Ezek a piócák már a barátaimat is megkörnyékezték. Marie persze visszautasította, de úgy tűnt, a magazinok mindent megtesznek, hogy lencsevégre kaphassák a „szerelmi fészkünket”, ahogy ők nevezték. Most már még paranoiásabb lettem a lakásomba látogatókkal szemben. RYAN MINDENNAP FELHÍVOTT SKÓCIÁBÓL, még ha csak öt percre is. Megpróbálta leírni a tájat meg az épületeket, hogy elképzelhessem, milyen élményeket él át; még néhány képet is küldött, amit a telefonjával készített, de én ettől függetlenül még mindig arra vágytam, hogy ott lehessek vele, és a saját két szememmel láthassam mindezt.

518

Nem kellett sokáig várni, hogy a skóciai forgatásról készült képek felbukkanjanak az interneten. Ryan rajongói oldala azonnal közreadta a legújabb lesifotókból készült válogatást. A világ minden táján megeredt a nők nyelve, mikor a Ryan és Suzanne „szerelmi jeleneteiről” készült fotók kiszivárogtak. Még Kat is felhívott, nehogy elveszítsem a fejem a botrányos képek láttán. Valami okból kifolyólag a Ryan és Suzanne felmelegített románcára utaló hazugságok most nem bántottak annyira, mint amikor először találkoztunk. Talán mert mindkettejüket elég jól ismertem már, és tudtam, hogy Ryan semmiféle gyengéd érzelmet nem táplál a a kollégája iránt, akármilyen gyakran összeért is az ajkuk. Azt is tudtam, hogy Ryan mélyen neheztel Suzanne-ra és az allűrjeire. Suzanne túl sokszor átverte már őt ahhoz, hogy túltegye magát az ellenszenvén, ahhoz meg különösen, hogy beleszeressen. Suzanne miatt azonban aggódtam. Az apró kis trükkjeinek sokasága azt sejtette, hogy őrülten szerelmes Ryanbe. Régen bedőltem a kisded játékainak; hisz egyszer én is voltam fiatal és ostoba. Nem Francesca kedvéért próbált elszakítani minket egymástól – ebben tévedtem. A megjegyzései és a szurkálódásai csakis a maga érdekét szolgálták. Miután kudarcba fulladtak a találkái Ryan barátjával, Scott-tal, azt kezdte mondogatni, hogy reméli, hogy ha már a barátjának elég jó hálótárs volt, akkor Ryannek is kedve szottyan végül hozzá. Suzanne pechjére azonban a tettei épp ellenkező hatást váltottak ki Ryanből. A média persze remekül szórakozott ezeken a pletykákon meg hazugságokon. A híreik szerint Ryan visszament Suzanne-hoz, Suzanne pedig több ízben közölte velem, hogy tartsam magam távol a pasijától, miközben én titokban, Ryan háta mögött, viszonyt folytatok a volt testőrömmel. Ez már a nevetségesség határán is túlment. – Na, összeszedted már magad annyira, hogy kimozdulj otthonról? – kérdezte Marie, félbeszakítva az internetezésemet. Épp pár régi Ryan Christensen-interjút néztem meg. Megállítottam az aktuális videót, és Marie-re is fordítottam egy kis figyelmet. Már egy hete, hogy ki se mozdultam a lakásból.

519

– Tammy el akar vinni minket ebédelni. Be kell ugranunk az ékszerészhez, aztán meg kell néznünk a koszorúslányruhákat is – fecsegett a telefonba. Már sokkal jobban éreztem magam, és vonzott a friss levegő gondolata. Reméltem, hogy néhány új aggodalmamtól is megszabadulhatok, melyek titokzatos módon mostanában beférkőztek az agyamba. Marie és Tammy valahogy... nem is tudom... furcsán viselkedtek velem az elmúlt néhány napban. Nem tudtam volna konkrétan megmondani, mi változott meg, csak éreztem. Talán azért éreztem így magam, mert mostanában mindketten olyan furcsán mosolyogtak rám? Tényleg nagyon beteg voltam, és végtelenül hálás voltam azért, hogy a két legjobb barátnőm segített, de nem tudtam nem aggódni amiatt, hogy talán kezd elegük lenni az új, dramatikus életemből. – Tammy, gyönyörű a jegygyűrűd! – áradoztam, miközben néztem, ahogy a gyémánt megcsillan a fényben. Tammy átadott egy csekket az eladónak. – Köszi! – ragyogott. – Már csak hat részlet, és tényleg az enyém. – Hé, Taryn, gyere csak ide! – kiáltott oda Marie. A smaragdgyűrűket nézte. – Ez itt mennyibe kerül? – mutatott egy kifejezetten ízléstelen darabra. Az eladónő kivette a gyűrűt a tokjából, és megnézte az árcédulát. – Háromezer dollár. Kikerekedett a szemem. Háromezer dollár ezért a ronda gyűrűért! Marie fel akarta próbálni, de nagyon erősen meg kellett volna nyomnia, hogy átcsússzon az ujjpercén. – Tessék, Tar, neked kicsi ujjaid vannak! Mutasd, hogy áll! Felhúztam a jobb kezemre, és kinyújtottam felé. Olyan típusú foglalata volt, amivel pár réteg bőrt le lehet kaparni bárkiről, akin véletlenül végighúzza az ember. Marie eljátszott az ujjamra húzott gyűrűvel, minden lehetséges szemszögből megvizsgálta. Meglepett, hogy tetszenek neki az ilyen stílusú ékszerek.

520

Marie az ékszerész felé tartotta a kezem. – Mit gondol? Illik rá? – Rá kellene méretezni – felelte a nő, és megforgatta az ujjamon a gyűrűt. – Valószínűleg fél számmal kisebb kellene neki. Azonnal levettem, és visszaadtam az eladónak. Nem akartam, hogy bárki is azt higgye, meg akarom venni ezt a rondaságot. – Pedig milyen apró gyűrű! Hányas? – Marie megint beledugta az ujját. – Hatos – felelte unottan a nő. – Szabványméret. – Tessék, Taryn! Ha legközelebb állást keresel, jelentkezhetsz kézmodellnek, hiszen itt minden gyűrűt be tudnál mutatni – ugratott Marie. Arra gondoltam, a középső ujjamat is szívesen bemutatnám neki. – Az ő ujja mekkora? – kérdezte Marie. Az eladó ráhúzott pár fémkarikát az ujjamra. – Öt és feleset kellene viselnie. – Mindkét keze egyforma? Úgy hallottam, az egyik mindig nagyobb – mondta Marie. A nő a másik kezemet is megmérte. – Egyformák. – Próbáld fel azt! – mutatott Marie egy másik gyűrűre. A nő átadott egy opállal és smaragddal díszített borzalmat. – Tudod, ha a kezeddel akarsz dolgozni, kénytelen leszel rágyúrni az ujjaidra – Tammy remekül mulatott a saját poénján. – Biztosra veszem, hogy Ryan szívesen segít – nevetett Marie. – Na, menjünk, próbáljunk fel pár ronda selyemruhát is! Itt elintéztük, amit akartunk. – Ja, igen, ruhák... – mondtam, és kinyitottam a táskámat, hogy megkeressem a mobilomat. Tammy esküvője előtt lesz még egy nagyon fontos esemény, ahol különleges ruhára lesz szükség. – El sem hiszem, hogy megvan neked KellyAnn Gael száma, és csak így egyszerűen felhívod, hogy ruhákról csevegjetek, mintha ez lenne a leghétköznapibb dolog a világon! – ugratott Marie. – Ki van még ott? Drew? Gwyneth? Demi? – A telefonom után nyúlt, csakhogy közben megcsörrent az övé.

521

– Szia, Cheryl – mormolta Marie feszélyezetten. – Figyelj, visszahívhatlak később? Most két barátnőmmel vagyok, Tarynnel és Tammyvel. – Felnyögött. – Rendben, mondjuk... hadd gondolkodjam... Felhívhatlak fél hatkor? Akkor fél hat – ismételte. – Gary tesója volt – felelte Marie a kérdő tekintetemet látva. – Mostanában elég sok gond van vele.

522

2 7. FE J E ZE T

Hollywood ODAKINT MÉG MINDIG SÖTÉT VOLT, mikor Tammy a következő kedd reggel kivitt a reptérre. A gépem délután egykor száll le a nyugati parton, így rengeteg ideje maradt Kellynek, hogy elszórakoztasson. Ryan azt mondta, hogy feltétlenül könnyű holmikat csomagoljak, mivel Los Angelesben sokkal melegebb van, és vigyem magammal az új Shell-B Enterprises hitelkártyámat is a szállodai bejelentkezéshez, ő csak este kilenc előtt nem sokkal érkezik meg a LAX reptérre Skóciából. Kétszer kell átszállnia, mire Kaliforniába ér. Fényesen sütött a nap, amikor átsétáltam a repülőtér terminálján. Magamban mosolyogtam azon, hogy a kamerás piócák szinte figyelemre sem méltatnak. Helyes volt a megérzésem: ezen a reptéren non-stop paparazziszolgálat őrködött. Az örömöm azonban hamar szertefoszlott, mikor rájöttem, hogy Ryannek teljesen más élményben lesz része, mikor ma este megérkezik, őt biztosan nem hagyják figyelmen kívül. Jó néhány sofőr álldogált a kijárat mellett az érkezőkre várva. A szemem gyorsan végigfutott a magasra tartott kártyákon, de a nevemet egyiken sem láttam. Megint végignéztem rajtuk. Biztosan átsiklottam fölötte elsőre. Minden egyes táblát végigböngésztem, Ryan neve után kutatva. Ekkor láttam meg az egyiken a Bailey nevet. Alá azt írták: Shell-B Enterprises. Amikor a sofőr megkérdezte, én

vagyok-e Mrs. Bailey, elmosolyodtam. Még nem, de ki tudja, mit hoz a jövő? Kívülállónak éreztem magam ezen a Los Angelesnek nevezett idegen földön... minden utcán pálmafák és drága kocsik sorakoztak. A hotel, ahol megszálltam, minden eddigi tapasztalatomat felülmúlta. Áradt belőle a gazdagság. – Jó napot, szeretnék bejelentkezni – mondtam a márványpult mögött álló férfinak. – Bailey – vetettem oda félénken, nem tudtam, erre a névre van-e a foglalás. A recepciós beírta a számítógépbe. – Az igazolványát kérem – felelte. Ismerős pánik áradt szét az ereimben. Semmiféle igazolványom nem volt, amin a Bailey név szerepelne. Átadtam neki a jogosítványomat, miközben azon járt az eszem, vajon mennyi idő alatt érne ide Kelly kocsival, hogy megmentsen, ha ez a fickó kirúg a hotelből, amiért hamis személyazonosságot használtam. Mosolyogva adta vissza. – A hitelkártyáját kérem, azzal tudja igazolni a foglalást – pontosított. A kulcskártya, melyet viszonzásul átadott, nem átlagos, lelakott hotelszobát nyitott. Nem is vallott volna Ryanre, ő nem így kényeztette a barátnőjét. Hatalmas, burgundivörös és krémszín árnyalatokkal díszített, pompás mahagóni parkettás lakosztályba kerültem. Elegáns faajtók választották el a hatalmas nappalit a hálószobától, a saját erkélyünkre két külön üvegajtó is nyílt,és még ebédlő is helyet kapott a lakosztályban. Letettem a táskámat a bézs és vörös csíkos, puha pehelypaplanra, mely az otthoninál is nagyobb baldachinos ágyat takart, és hangosan felsóhajtottam. Mr. Christensen később feltétlenül királyi bánásmódban fog itt részesülni. Felkapcsoltam a lámpát a fürdőszobában, és meglepve láttam, hogy a falra plazmatévét szereltek a hatalmas fürdőkáddal szemben, pont a megfelelő szögben. Végül megláttam az utolsó fontos részletet is: az üvegtáblás zuhanyt a különféle örömöket kínáló zuhanypanellel. Ryan becsületére legyen mondva, egyszerű ember

524

volt egyszerű igényekkel, mégsem hibázott, mikor luxuskörülményekről kellett gondoskodnia. Kelly egy órával később értem jött a szállodához, és elvitt Los Angeles legelegánsabb boltjaiba. – Csak két dolog, mielőtt bemegyünk – közölte Kelly, miközben leparkolta a kocsiját. – Először is, nem akarom, hogy szívinfarktust kapj az áraktól, úgyhogy inkább rá se nézz az árcédulákra! Másodszor pedig Ryan ötvenes korlátot állított be a hitelkártyádon, úgyhogy viselkednünk kell. – Ötvenezer dollár? – éreztem, hogy elsápadok. A kocsi légkondijának a gombjához nyúltam, és feljebb tekertem. Kelly csak nevetett rajtam. – Nincs az az Isten, hogy én ennyi pénzt... – Nagyot nyeltem. Összeszorult a torkom. – Akármennyit is keres Ryan. – Nyugi! – intett. – Nem költjük el mindet. – Csak egy estélyi kell a partira, meg valami helyes ruha Mr. Follweiler vacsorameghívására. Ennyi. Még a fekete tűsarkúmat is magammal hoztam. A következő néhány órában Kelly úgy öltöztetett, mintha a Barbie babája volnék. – Kelly, négyezer dollár két ruháért? – súgtam a fülébe idegesen. Az országnak ezen a felén élőket láthatóan nem viselték meg különösebben ezek az árak. – Ezt mind kérjük – tájékoztatta Kelly a pult mögött álló lányt. Egy kupacba tette a farmerokat, a topokat, még a szexi fekete bőrcsizmát is, amelybe beleszerettem. – Ja, és a Dior táskát is – dobta a csinos darabot a kupac tetejére. – Kelly – szűrtem a fogaimon keresztül. Minden ott volt, amire csak egy jó szót is mondtam. Csak maga a táska több volt ezer dollárnál. – Nem – közöltem elszántan a pénztárossal. – Csak a két ruha, meg a cipők. A többit nem akarom megvenni. Kelly elmosolyodott, aztán lopva a fülembe súgott.

525

– Egész héten fényképezni fognak. Úgy is kell kinézned. Itt nem valami feltörekvő színészpalántáról beszélgetünk. A közönség elvárja, hogy stílusos és szexi barátnője legyen. Megfordultam, és csendben feleltem. – Nem érdekel. Nem fogom fölösleges cuccokra költeni a pénzét. – A többi tételt félre toltam. – Várna egy pillanatot? – kérdezte Kelly a pénztárostól, majd félrehúzott, hogy kövessem. – Taryn, Ryan azzal bízott meg, hogy feltétlenül vetessek meg veled mindent, amit csak szeretnél. – Csak a két ruhát és a cipőt szeretném – tájékoztattam a pénztárost. – Az összesen négyezer-hétszázkilencven dollár – közölte. Nagyot nyeltem, és átadtam a Shell-B hitelkártyámat. Már majdnem tizenegy óra volt, mire Ryan végre kinyitotta a lakosztályunk ajtaját. Talán négy lépést tehetett odabent, mielőtt a nyakába ugrottam. Ledobta minden cuccát a padlóra, és átölelt. Mikor az ajka az enyémekre simult, úgy éreztem, minden rossz elszállt. – ÚGY LÁTOM, JÓL SZÓRAKOZTATOK TEGNAP – közölte Ryan, állával az ajtón lógó ruhás szatyrokra bökve. Nagyon hiányzott már, hogy a karjaiban ébredhessek. – Szórakozásnak épp nem mondanám – leheltem a nyakába, és a hajába temettem az arcomat. Ryan felemelte a takarót, és végignézett magunkon. – Oké, most már tényleg aggódom. Mindent ellenőriztem, és tudom, hogy lány vagy. Mindened megvan, ami a lányoknak szokott lenni. – Végigsimította a hátsómat; beleremegtem az érintésébe. – Azt hittem, a nők imádnak vásárolgatni. Tehát, mi folyik itt? Elfordultam, nem akartam megint arról beszélgetni, mennyire nem szeretem költeni a pénzét. – Nem is tudom. Persze, tényleg jól éreztük magunkat Kellyvel. Én csak... hát, bűntudatom van.

526

– Bűntudatod? Csak nem kiraboltátok azokat a boltokat? – Úgy nézett rám, hogy kénytelen voltam visszafordulni, és megmondani neki az igazat. – Én csak egy szép ruhát akartam. Nem hittem volna, hogy ennyibe fog kerülni. És csak pár óráig lesz rajtam. – Mennyit költöttél? – kérdezte szemrehányóan. Bűntudatos szemmel néztem rá. – Összesen? – nagyot nyeltem. – Négyezer-nyolcszázat... Két ruhát vettem, egyiket a ma esti vacsorára, másikat a szombati partira, meg hozzájuk egy-egy pár cipőt. Ryan megrázta a fejét, és mogorván nézett rám. – Mégis, mit hittél? – Tudom. Mondtam Kellynek, hogy ez túl sok, de azt mondta, hogy a te barátnődnek stílusosan kell öltöznie – vallottam be. – Otthon találhattam volna kedvezőbb ajánlatot is, de már késő. Visszaadom, megígérem. – Nem kell. Semmi baj. Kénytelen leszek elvállalni még egy filmszerepet. Vagy pedig megint ki kell húznunk a matracot az előkertbe – zsörtölődött, aztán fölém gurult. – Tar, a jövőben is ki kell majd öltöznöd, ha nyilvánosan meg kell jelennem valahol, mondjuk díjátadókon, premiereken. Ugye tudod? Bólintottam. – A ruhák meg egyebek nem olcsók. De ha nagyon bánt, hogy az én pénzemet költöd, mindig ledolgozhatod az adósságod – folytatta huncutul, és lágyan megcsókolta az ajkamat. – De figyelmeztetlek: néha talán undorítónak és perverznek fogod gondolni a kéréseimet. – Az ördögi vigyorától a torkomba ugrott a szívem. – Na, azt már nem! Hozom a táskám, írok neked egy csekket. – Kötekedve mocorogni kezdtem alatta. – Nem fogadok el csekket. – Az ágyhoz szegezett hosszú karjaival, és úgy tett, mintha ki akarna harapni egy darabot a fedetlen melleimből. – Különben meg reméltem, hogy ötven év kemény munkának vethetlek alá. – Ez azt jelenti, hogy újra kell tárgyalnunk a feltételeket? – siránkoztam, a bokáimat a hátsója mögé kulcsolva.

527

– Egyértelmű. Most fordulj meg, hogy megváltoztathassam az apró betűs részleteket a szerződésünkön. Csak elő kell vennem itt lent a radíromat – viccelődött. Az együtt töltött reggel gyorsan elillant, és máris mennie kellett. – Hat körül találkozunk – mondta Ryan, és búcsúzóul megcsókolt a szobánk rejtekében. – Figyelj, egyszerűen csak szórakozz, érezd jól magad ma délután Kellyvel! És ne kérdezd meg, mi mennyibe kerül, rendben? Csak írasd a kártyára; az én kártyámra, nem a tiedre – helyesbített. – A próba-felvételek után fel kell vennem az új öltönyömet, aztán itt találkozunk. Búcsúzóul megcsókoltam, aztán elborult tekintettel néztem utána. Kelly gondoskodott róla, hogy a fürdőben minden szolgáltatást megkapjak, amire el akart vinni. Megdörzsöltek, megmasszíroztak, megtisztítottak. Sosem lazultam még el ennyire egész életemben. A bőröm ragyogott. A manikűr és pedikűr után a hajamat is levágták és beállították. Lélegzetelállítónak éreztem magam. – Csak hogy tudd, mikor visszaérünk a szobába, le fogom tépni rólad ezt a ruhát – tájékoztatott Ryan az étterembe menet a kocsiban. A szememet forgattam. – Komolyan beszélek! – Megfogta a kezem, és hozzányomta a nadrágja elejéhez. – Érzed? Csak a gondolattól! – Koncentrálnod kell – böktem oldalba. – Jonathan Follweiler filmjeinek címe... sorold! Hármat nagy nehezen összeszedett, én még hozzátettem tizenkettőt fejből. – Kinyomtattam az összes munkáját – mondtam, kibontva a papírt, melyet a táskámban tartottam. – Lássuk csak, televíziós munkák... A város pulzusának rendezője és producere, A gyötrelem igaz történetei és a 13 hazugság rendezője – ezek mind futó projektek. Oscar-díjat sosem kapott, jelölést viszont 2004-ben kettőt is: a legjobb film és a legjobb rendezés kategóriában A vándorútért. Ja, és a Biztonságos távolság című filmje kétszázmillió dollárt hozott. Lapoztam egyet.

528

– Az utolsó projektje a Gyalázatos szívek volt, májusban mutatták be. Egészen az étteremig vizsgáztattam Ryant. A fényképezőgépek folyamatosan kattogtak, amikor kiléptünk a limuzinból, de a testőrünk gyorsan az épülethez vezetett minket. Elég ijesztő érzés volt egyedüli nőként asztalhoz ülni négy nagy hatalmú férfival. Közvetlenül Mr. Follweiler mellett foglaltam helyet; ő tűnt a jelenlévők közül a legkevésbé ijesztőnek és a legbarátságosabbnak. Bár szívélyes fogadtatásban részesítettek, nem tudtam elhessegetni magamtól az érzést, hogy agyatlan cicababának gondolnak, aki tökéletesen beleillik a híres színészek mutatós barátnőinek sztereotípiájába. Teljes természetességgel hagytak ki a társalgásból, úgyhogy csak csendben ültem, és figyeltem. Észrevettem, hogy egyikük sem vette a fáradtságot, hogy bármit is kérdezzen tőlem. Ryan megpróbálta megkönnyíteni a helyzetem egy-egy rám vetett mosollyal, de láttam, hogy ő is épp olyan kényelmetlenül érzi magát, mint én. Sejtettem, hogy ez fog történni, úgyhogy jó előre az ingujjamba rejtettem néhány ászt a biztonság kedvéért. Ryan ügynöke, Aaron éppolyan volt, amilyennek képzeltem: erélyes, befolyásos, emellett meglehetősen arrogáns és okoskodó. Mindenkit ismert a városban, és egyértelműen a pálya egyik legerősebb játékosa volt. Mikor Ryanre nézett, éreztem, hogy csak egy megfejhető tehenet lát maga előtt. Ryan volt a nyersanyag a manipulációihoz. Ryan menedzsere, David rengeteget szöszölt a csuklóján lógó Rolexszel, próbálta átállítani rajta az időt, közben pedig, pontosan tizenkét másodpercenként, szemügyre vette az arra járó miniszoknyákat és nagy melleket. A beszélgetés egy ponton kissé megakadt, én pedig lecsaptam az alkalomra. – Mr. Follweiler, szeretnék gratulálni önnek. – Idegesen, halkan törtek elő belőlem a szavak. – Olvastam, hogy a filmjét, a Gyalázatos szíveket több Oscar-díjra is jelölték, köztük a legjobb film

529

kategóriában is. Ez rendkívül izgalmas! – Udvariasan elmosolyodtam. – Köszönöm! Arra a filmre különösen büszke vagyok. – Kicsit elfordult, hogy szembekerüljön velem. – Volt módja megnézni? – vonta fel a szemöldökét. – Igen, uram, volt. Bár elnézést kell kérnem, mert csak akkor találtam rá időt, mikor már kijött DVD-n. Nem járultam hozzá a nyitási nézőszámhoz, de ettől függetlenül csodálatosnak találtam. Rám mosolygott, a testsúlyát áthelyezve felém dőlt, letette a whiskyjét, és az ujját kíváncsian a szájához érintette. – Akkor mondja el, kedvesem, mi tetszett benne a legjobban? Ryan tűkön ült. Éreztem a rettegését, én azonban felkészültem a szellemes csevegésre. Azonnal tudtam, hogy Jonathan most vizsgáztat, tudni akarja, hogy tényleg láttam-e a filmjét, vagy a szemébe hazudtam. – Nagyon érdekesnek találtam a jellemfejlődést: az összes jelentős karaktert visszaemlékezésből ismerte meg a néző. Újszerű fogás. Teljesen hatalmába kerített. Be kell vallanom, a főszereplő, Giles nem nyert meg azonnal. Hát igen, elég ellentétes érzelmeket keltett bennem. Nem tudtam, hogy szeressem-e vagy gyűlöljem. – Udvariasan nevettem. – De a végén persze drukkoltam neki. Ezért ismerte el a filmet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia is. Szerintem Gerard fenomenális teljesítményt nyújtott ebben a szerepben is. Az asztalnál persze senki sem tudhatta, hogy csak két héttel azelőtt néztem meg a filmet, miközben a hörghurutból lábadoztam, és több filmkritikát is elolvastam, mire összeraktam azt a sok zagyvaságot, ami most kiömlött a számból. Valójában a film több ponton is rettenetesen összezavart. Jonathan biccentett, és széles mosollyal nézett rám. Folytattuk a társalgást a szereposztásról, ám a rendező feje egyszer csak Ryan felé billent. – Na és te, Ryan? Te meg tudtad nézni a legutóbbi művemet? Ryan felegyenesedett a székében, közben belerúgott a lábamba, és megigazította az inge gallérját. Szeretettel néztem rá, tudtam, hogy

530

nem látta a filmet, és nem is készült fel erre a találkozóra. David félrenézett, mintha valami elvonta volna a figyelmét. – Ryan – szóltam ragyogó mosollyal. – Nem bánod, ha én mesélem el, hogy történt? – Végighúztam az ujjam az orromon, aztán a festett körmömmel finoman megdörgöltem az államat. Ryan idegesen megköszörülte a torkát, aztán nyugtázta a titkos jelünket. – Csak nyugodtan – intett a kezével, hogy folytassam bátran. Ismét Jonathanra pillantottam, úgy tettem, mintha szeretettel idézném fel ezt a bődületes hazugságot. – Ryan és én akkor vitatkoztunk össze először egy filmen, mikor Grant bevallotta Giles-nek, hogy lopott és véletlenül ölt is. – Ryanre mosolyogtam. Tisztán láttam az összehúzott szeméből, hogy nagyon kíváncsi, hová akarok mindezzel kilyukadni. – Ryan azon a véleményen volt, hogy Grant kijelentése súlyos árulás lenne az öccse ellen, és végül testvér testvér ellen fordulna. Én azonban nem értettem vele egyet. Volt valami Giles gyerekkori szokásrendjének kínos pedantériájában, amitől egyszerűen úgy éreztem, hogy a testvérek a végén ki fognak békülni. – Egyébként azt hiszem, Mr. Christensen még mindig tartozik nekem azzal az üveg borral, amit a fogadásunkon nyertem – ugrattam. – Én pedig azt hiszem, mostanra már egy egész szőlőskerttel tartozom, édesem. – Éreztem, hogy Ryan keze az enyémbe csusszan. – Nagyon intuitív személyiség lehet, ha így kitalálta a végét. Gratulálok! – bókolt Jonathan, és elhallgatott, hogy újra belekortyoljon a whiskyjébe. – Akkor mesélje el, mit mondanak az intuíciói a Csúszócsomóról! Ryan azt mondta, maga gyakorolta vele a szövegeket, így ha jól sejtem, elejétől a végéig elolvasta a forgatókönyvet? Nagy levegőt vettem. – Igen uram... többször is – feleltem. – Akkor halljam! Mit súg az intuíciója?

531

– Van benne akció, feszültség meg egy egészséges adag romantika. Talán nem ez a sikeres filmek szentháromsága? – mutattam rá. Jonathan mocorgott a székében. – Ön szerint ez a történet esélyes lehetne az Oscarra? – kérdezte, kíváncsian várva a válaszomat. – Ő nem kompetens ebben a kérdésben, Jon – vágott közbe Aaron érzéketlenül. – Igaza van. Erre nem válaszolhatok – ismertem be elszántan. Jonathan felemelte a kezét, hogy mindkettőnket elhallgattasson. – A kérdésemnek semmi köze a kompetenciához – vetette el a tiltakozásunkat. – Azt akarom hallani, hogy mi a megérzése ezzel kapcsolatban. – Jonathan! Ugyan! Hisz mindnyájan tudjuk, hogy fenomenális lesz. – David körbenézett a társaság tagjain, és magabiztosan felnevetett. – Miért ne kaphatna Oscar-jelölést? Úgy értem... – Kérlek, David, hadd beszéljen a hölgy! – tromfolta le Jonathan. – Taryn? Kérem, folytassa! – Őszintén? A legjobb filmre? – haboztam, és nagyot kortyoltam a borospoharamból. Éreztem, hogy Aaron gondolatban azt üvölti nekem, hogy fogjam be, David pedig úgy tűnt, kész átvetni magát az asztal felett, hogy rányomja a kezét a számra, csakhogy a kérdést egyenesen nekem tették fel. Végiggondoltam mindazt, amit az Oscarról megtudtam, amikor azon gondolkodtam, miféle szerepért kaphatná meg Ryan a legjobb férfi főszereplő díját, és az jutott eszembe, hogy a legjobb film kategória nyerteseiben mind volt valami közös. – Nem hiszem, uram. Hogy hoz-e milliókat? Nyilvánvalóan, különösen olyan erős főszereplővel, mint Ryan. Az ön zsenialitásával és meglátásaival biztosan kasszasiker lesz. De azt hiszem, a forgatókönyvből a jelenlegi formájában hiányzik az az epikus felhang, ami a legjobb film díjához szükséges. A történet lebilincselő, a főszereplő azonban rejtélyek megoldásával foglalkozik, nem pedig hős.

532

Aaron a tányérjára dobta a villáját, kifejezve a nemtetszését. Pár másodpercre lehunytam a szemem, és megtiltottam magamnak, hogy kinyissam azt a nagy rúzsos számat. Talán a butuska cicababa, a plázanyuszi biztonságosabb megközelítés lett volna? Jonathan Ryanhez hajolt, és most egyenesen őt szólította meg. – Hol is találtad ezt az elképesztő nőt? – A keleti parton – kuncogott Ryan. – Miért? Le akarod csapni a kezemről? – Talán, ha nem figyelsz rá eléggé. El sem mondhatom, milyen üdítő érzés őszintén beszélgetni valakivel. – Jonathan elmosolyodott, és megveregette a kezem. – Ez a tulajdonság sajnos hiányzik ebből az üzletágból. A szeme kedvesen rám villant. – Nyugodjon meg, kedvesem! Nekem is pontosan ez az érzésem a forgatókönyvvel kapcsolatban. Máris tárgyalásokat folytatok az átírásáról. – Jonathan magában kuncogva folytatta. – Most pedig térjünk a tárgyra! Beszéljünk a filmkészítésről! Hátradőltem a székemben, az idegeim cafatokban lógtak. Alig bírtam legyűrni a késztetést, hogy repülőre szálljak, és hazarohanjak. Mikor a limuzin sofőrje visszavitt a szállodánk magánbehajtójához, Ryannel gyakorlatilag futva tettük meg a lifttől a szobánkig vezető utat. Nekinyomott az ajtónak, szenvedélyesen megcsókolt, kizártuk az őrült világ többi részét. Ahogy korábban figyelmeztetett, szinte letépte a ruhámat, türelmetlenül kínlódott a cipzárral. Már a lakosztályunk előszobájában vadul levetkőztettük egymást, mint két kiéhezett, izgatott tinédzser. A testünk egymáshoz tapadt, leteszteltük a nappali bútorok, a dohányzóasztal szilárdságát, még a polírozott mahagóni ebédlőasztalt is kipróbáltuk, mielőtt belezuhantunk volna a frissen megágyazott baldachinos ágyba. Másnap reggel alig volt időnk elfogyasztani a szobánkba hozatott reggelit, máris megint indulnunk kellett. Azt hittem, lesz egy kis időnk egymásra, de ez vágyam nem teljesülhetett. Ismét csak idegen sofőr mögött, egy másik limuzin hátsó ülésén utaztunk; elhajtottunk a hegy oldalába állított híres Hollywood felirat

533

mellett, és a stúdió felé tartottunk, ahol Ryannek magazinfotózáson kellett részt vennie. David, Ryan menedzsere, most is a drága óráját tekergette a csuklóján. – Elolvastad a forgatókönyveket, amiket Aaron küldött? – Igen – felelte Ryan, miközben újra az SMS-ei között lapozgatott. – A szent hegy, Ryan. Az lesz a következő sikerfilmed! – Most nem igazán érdekel a sci-fi, David. Mondtam már, hogy Az Isletin-megoldást szeretném csinálni. Neked meg Aaronnak épp ezen kellene dolgoznotok. David összeszorította a száját. – Nem tudom, miért akadtál meg annyira annál a forgatókönyvnél! Az emberek nem fognak sorba állni a mozik előtt, hogy lássák Ryan Christensent valami 40-es évekbeli orvostanhallgató szerepében kutyákon kísérletezgetni. – A húszas években történt, 1921-ben, hogy pontosak legyünk – vágtam közbe. David rosszalló pillantást vetett rám. – Mit mondott? – kérdezte, dühítette, hogy félbeszakítottam. – 1921-ben történt. Nem pedig a 40-es években – felelte az öntudatlan nagy szám. – Tök mindegy. Nem számít – felelte feszülten, és gyorsan visszafordult Ryanhez. – Sokkal jobban járnál A szent heggyel. Kell egy másik projekt a sorba, ennek pedig elég jó a költségvetése, nagy akciófilm nagy stúdióval a háttérben, a nagy fizetési csekkedről nem is szólva! Ryan rám nézett, próbálta kitalálni a véleményem, mielőtt válaszolt volna. Én az államat dörzsölgettem. – Sci-fi, David? Tényleg? – ráncolta az orrát. – Igen, Ryan. Tényleg. Újabb projektet kell leszervezni a harmadik Tengerpart után, és ez épp megfelelő lesz. Én mondom neked; máris a tiéd! Aaron már beszélt róla Stevensszel a Universalnál. Csak rá kell bólintanod, és nyélbe is üthetjük az üzletet. De most kell cselekedned, Ryan! Le akar szerződni, úgyhogy szerződjünk! – David lelkesedése nyilvánvaló volt.

534

– Nem is tudom. Elolvastam a forgatókönyvet, és elég gyenge a történet. Értelmesebb, emlékezetesebb filmeket szeretnék csinálni, amikben fontos a jellemrajz. Inkább abbahagyom a színészkedést, minthogy pocsék filmeket csináljak, különben meg Taryn elolvasta az Isletint, és úgy érzi, hogy az jobb szerep lenne nekem. Megdöbbentem. Miért kellett Ryannek megemlítenie a nevemet? Közönyösen vetette be, aztán egyszerűen visszafordult a telefonjához. David azonnal rám bámult, éreztem a megvetését. Szerettem volna megvédeni magam, de most inkább tartottam a számat. Ez Ryan és a menedzsere ügye. – Az Isletin unalmas – nyögött fel David. – Karriersüllyesztő. – Egyenesen rám nézett, mikor ezt mondta. – Most igazi akciófilmre van szükséged. Hogy kihasználd a lendületet. – A következő évre máris három filmem van. Ráadásul szeretném, ha közben saját életem is lehetne. – Ryan felemelte a kezemet, és egymásba fűzte az ujjainkat. David rosszalló tekintete titokban követte a mozdulatot. – Ryan, hadd adjak egy jó tanácsot! Még nem vagy olyan régóta a szakmában, hogy kihagyhass egy ilyen lehetőséget. Felejtsd el, hogy lassíthatsz! Ha most lelassítasz, a karrierednek ebben a városban vége. A szent hegy pénzes projekt, és a producere még arra is hajlandó lenne, hogy megvárja, míg végzel a Tengerpart harmadik részével. Bele kell vetned magad ebbe a projektbe, és el kell felejtened az olyan forgatókönyveket, amiket senki nem támogat. Ryan nagy levegőt vett, a határozatlansága kezdett kiütni. Megszorítottam a kezét, hogy magamra vonjam a figyelmét. Rám pillantott, megdörzsöltem a homlokom, aztán megvakartam az állam. Olyan filmmel, mint A szent hegy, sosem lesz komoly drámai színész. Kritikán aluli történet. – Hadd gondolkodjam rajta! – felelte Ryan. – Előbb szeretném átbeszélni Tarynnel. Marla, a sajtófelelős már a stúdióban várt, amikor megérkeztünk. Ryannek rövid interjút kellett adnia a fotózás után; Marla azért jelent meg, hogy cenzúrázza Ryan szavait, és ügyeljen rá, hogy megfelelően fényképezzék.

535

Azt hittem, hogy a fotózásra csak a magazin számára írandó cikk és a Ryannel készített interjú miatt volt szükség; ez a feltételezésem azonban hamar semmivé foszlott, mikor megláttam Suzanne-t a sminkes székében. A következő hét órában csak néztem, amint Ryan és Suzanne rengetegszer átöltözik, és együtt pózolnak újra meg újra. Suzanne persze most igazán a helyzet magaslatán érezte magát. Kiélvezte, hogy ezeken a képeken ő jelent meg Ryannel, nem pedig én. A fotózások között a sminkes csapat gondjaiba vette, és még elbűvölöbbé tették füstös tekintetét. Amikor Ryan egyedül pózolt, kicsit megnyugodhattam. Néha úgy nézett ki, mint aki kényelmetlenül érzi magát, viccelődött, olykor pofákat vágott, hogy gyorsabban teljen az idő. Eszembe jutott, amikor legutóbb igazi fotós fényképezett le: akkor történt, amikor végeztem a Brown egyetemen. Ez is azok közé az élmények közé tartozik, melyeket próbáltam visszanyomni az elmém legsötétebb sarkaiba. Összerándultam, felidéztem azt a végzetes napot, amikor az anyámat vártam, hogy hazaérjen a boltból, és együtt elmenjünk a fényképészhez a képeimért. Azon a napon halt meg. Ha a hiszti helyett elmentem volna vele vásárolni, megakadályozhattam volna. – Minden rendben? – kérdezte Ryan a szünetben. – Igen – bólintottam. – Csak elgondolkodtam. – David választ vár. – Ryan bizonytalannak tűnt. – Mit fogsz mondani neki? – Mit kellene mondanom neki? – vágott vissza. – Ez a te döntésed, szívem. Bármit mondasz is, én támogatni foglak. Morcos pillantást vetett rám. – A véleményedet akarom hallani. Nagy levegőt vettem. – Ryan, minden bálványod szerepelt többféle filmben is. Volt köztük emlékezetes, jól fizető és katasztrofális alkotás. De te magad mondtad... épp ezek a döntések alapozhatnak meg vagy tehetnek tönkre egy karriert.

536

– Jelenleg három projektet vállaltál el, az összes filmed kasszasikernek ígérkezik, de akár valami magasabb célokhoz vezető lépcsőfokok is lehetnének. Te is éppen olyan jól tudod, mint én, milyen különleges pozícióban vagy, hiszen irányíthatod a saját karrieredet. De neked kell választanod. Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted! – Leszerződtél az Ezer mérföldre, rögtön utána kezded a Csúszócsomót. Aztán jönnek a sajtótájékoztatók, a körutak, a Jóvátétel bemutatója április elején, aztán a Tengerpart kettőé júliusban. A harmadik Tengerpart próbái szeptemberben kezdődnek. Utána nincs semmi előjegyezve, és ha a Universal hajlandó várni rád... Ryan bólintott. – De szívem, ez nem csak ütemezés meg szabadidő kérdése kellene, hogy legyen. Olyan film A szent hegy, amihez szívesen kölcsönöznéd a neved? A véleményem szerint ez nem olyan jellegű történet, amiben megcsillogtathatnád a tehetséged, amiben erőteljes főszereplőként tűnhetnél ki. Mit gondolsz, Leonardo DiCaprio elvállalná? Ryan gyorsan megrázta a fejét. – Aligha. – Akkor miről is beszélünk? Az ufókkal megszedheted magad. De az ufókkal nem fogsz díjakat beseperni, nem leszel köztiszteletben álló profi színész. Az álmok csak akkor válnak valóra, ha elindulsz feléjük. Néztem, ahogy megváltozik az arckifejezése: megértette. Meglepett, hogy a menedzsere és az ügynöke is ezt a sci-fit erőlteti. Ryan korábban sosem vállalt ilyen szerepeket, és bár én is láttam, milyen fontos, hogy különféle karakterekben domborítsa ki a tehetségét, A szent hegy főszerepe elég nagy kitérésnek tűnt az eddigiek után. Miközben kiöltöztünk a zárópartira, úgy éreztem, megint fel kell vetnem a témát. Ryan nyíltan megvitatta velem a szerep előnyeit és hátrányait. Azt akartam, hogy jól átgondolt döntést hozzon, és hogy a befolyásom ne akadályozza meg egy értékes szerep elvállalásában.

537

– Meg kell várnod a kíséretet – tájékoztatta Marla Ryant, mikor megálltunk a hatalmas hotel előtt, ahol a Tengerpart zárópartiját rendezték. Az ellentmondást nem tűrő hang kizökkentett a személyes gondolataimból. – Tudom – motyogta Ryan, nyilvánvalóan tisztában volt az elvárásokkal. Marla közelebb kúszott Ryanhez, hogy rögtön mögötte szállhasson ki a kocsiból. Ryan ajtaját kinyitották, azonnal körbevette pár félelmetes biztonsági őr. Négyen gyorsan átkísérték az utca túloldalára, ahol már fényképészek és a rajongók százai várták. A kamerák fényei és a fényképezőgépek vakui megcsillantak az éjjeli égbolton. Tehetetlenül ültem, néztem, ahogy Ryant elvakítják a lámpák, megsüketítik az izgatott sikolyok. Átcsusszantam a bőrülésen, hogy kiszálljak a kocsiból a járdaszegélyre, de Marla nem hagyta. Miután Ryan már biztonságban átment az úton, én is kiszállhattam. – Erre, kisasszony – rendelkezett egy öltönyös férfi. Kiengedtek a kocsiból, és a hotelbejáró közeléből, egy diszkrét helyről nézhettem, amint az utca túloldalán kitör a káosz. Az emberek sikítoztak, kiabáltak Ryannek, autogramot és fényképet kértek tőle. – Ryan, Ryan, ide, Ryan! – Több száz kamera villogott a szemébe, akár egy stroboszkóp, miközben ő önként megadta magát a hírnév parancsának. Egymás után osztogatta az autogramokat, mindenkivel pózolt, akinek csak fényképezőgépe volt. Marla és David, az „idomárjai”, engedelmesen Ryan mögött csellengtek, miközben ő eljátszotta a szerepét. Annyira szerettem volna átrohanni az utcán, és kirángatni ebből az őrületből! Mindenki akart magának egy darabot belőle, én viszont már abban is kételkedtem, hogy ezek után még meg tudott őrizni önmagából annyit, ami a parádé folytatásához kellett. Ryant majd tíz perc elteltével végül újra kivezette az utcára a biztonsági csapata. Azonnal beterelték a szőnyeges terembe, ahol a sajtó várakozott. Nem egyedül ácsorgott a szőnyegen: több

538

színésztársa is interjút adott. Ben és Cal mindketten megveregették a karját, mikor elment mellettük. Félreálltam, miközben Ryan pózolt, és riporterekkel beszélt; úgy tűnt, megint a kényelmetlen üzleti üzemmódra váltott. Nem tudtam, hogy büszke legyek rá, vagy inkább aggódjak érte. – Csodálatosan nézel ki! – suttogta Kelly a fülembe. Megfordultam; ott állt mögöttem. – Ó, Kelly! – öleltem meg megkönnyebbülve, hogy már nem egyedül ácsorgok ott. – Te is csodásan nézel ki! Suzanne limuzinja megállt a járdaszegély mellett, azonnal odakísérték a szőnyegre Ryan és a fiúk mellé. Habozás nélkül Ryan mellé lépett. – Odabent találkozunk! – Kelly megveregette a vállamat, mikor Cal elhívta. Néztem, ahogy a fotósoknak pózolnak. Megint magamra maradtam, Ryan egyik idomára félretolt, eltüntetett az útból. Beállítottak a sötétbe valami bokor mellé, nehogy magamra vonjam a figyelmet, így teljes titokban érezhettem magam idiótának a háromezer dolláros szerelésemben. Egyáltalán nem találtam a helyemet. – Jó estét, Taryn! – üdvözölt David az árnyékban. Egy pillanatra sokkolt a hirtelen jött barátságossága. Tegnap sokkal tartózkodóbban viselkedett. A tekintete végigsiklott a testemen, a hátborzongató viselkedésétől rossz érzés hasított belém. – Jó estét, David! – feleltem udvariasan, bár a tekintete még mindig a dekoltázsomra tapadt. – Tehát... ön az, aki olyan rossz karriertanácsokat ad Ryannek – közölte a feltételezését, és a szokásos könnyedségével felnevetett. – Sokat gondolkodtam, ki tömheti meg a fejét ennyi sületlenséggel. Most már tudom. Rábámultam, az udvariaskodás percei egyértelműen véget értek. – Nos, nyilván más a véleményünk arról, hogy mi a rossz karriertanács, David. – Tökéletesen egyetértek – felelte arrogánsan. – Ön pedig nyilván szabadon rákényszerítheti a véleményét.

539

Remek, újabb vita. Úgy tűnt, még mindig bántja, hogy megsértettem a területét. – Csak beszélgettünk a forgatókönyvekről, ennyi az egész. Ryan felnőtt ember. Ő maga hozza meg a karrierjével kapcsolatos döntéseket – vágtam vissza. A távolból néztem, ahogy Ryan egy riporterrel beszélget. – Régebben csakugyan ő maga döntött, de mostanában úgy tűnik, másképp alakulnak a dolgok – jelentette ki David udvariatlanul. – Egyébként elég kockázatos fogás volt az a múltkori: hogy így beszélt Follweilerrel. Talán jobb lenne, ha olyanokra hagyná a karriermenedzselési tevékenységeket, akiknek ez a munkája: ránk. Rendben, édes? Önnek csak az a feladata, hogy jól mutasson mellette. Micsoda idegei vannak ennek a fajankónak! Hirtelen nem tudtam eldönteni, mit szeretnék jobban: pofon vágni vagy lágyékon rúgni a térdemmel. Végül mégis inkább szavakkal válaszoltam. – Tudja, David, maga olyan távol áll az igazságtól, hogy ahhoz már szkafander kell. Semmit nem tett, hogy felkészítse Ryant arra a találkozóra, aztán hagyta volna elvérezni, amikor Jonathan a filmjéről kérdezte. Ahogy én látom, én vittem a hátamon a megbeszélést, és megmentettem Ryant egy kínos megaláztatástól. Úgyhogy ahelyett, hogy nekem támad, inkább köszönetet kellene mondania. A szemem sarkából mozgást láttam. Ryan közeledett felénk. – Mehetünk, szívem. Én végeztem. – Ryan elkapta a derekamat. – David, döntöttem. Nem kellenek űrlények – közölte még Ryan határozottan. – Mindkét forgatókönyvet elolvastam, és Tarynnel értek egyet. Nagyon jók a megérzései, és szerinte az Isletin nagy siker lesz, a karrierem egyik fénypontja. Azt hiszem, igaza van. Te az én menedzserem vagy. Azt akarom, hogy Aaront a karriersüllyesztő felé tereld. – Ryan! Abban nincs pénz! – tiltakozott David. – Óriási hibát követsz el! – Az már az én bajom. Jövő őszre ötvenmillióm lesz a bankban. Talán beszállok a filmgyártásba, vagy visszavonulok, és szőlőt fogok

540

termeszteni, de az is az én döntésem lesz. Kérlek, csak tedd, amit mondtam! – Ryan! – David megpróbálta megállítani. – Csak nem a pultoslány barátnőd tanácsára hallgatsz? Ryan megfordult, és rámeredt. – Csak tedd, amit mondok, David, vagy találok mást, aki megteszi.

541

2 8. FE J E ZE T

Ünnepek – OLYAN JÓ ÚJRA ITTHON LENNI – sóhajtott nagyot Ryan, majd ledobta sporttáskáját és bőröndjét a földre. Lehuppant az ágyunkra, és szélesen elvigyorodott. – Hmmmm – nyögte, miközben orrát beletúrta a párnába. Négykézláb utána másztam, és kezdtem rájönni, hogy ugyanannyira otthon érzi magát nálam, mint én magam. Egyértelműen kezdett valódi otthonra hasonlítani a lakásom. – Tudom, hogy csak most szálltunk le a gépről, de mi lesz majd karácsonykor? El akarsz repülni Pittsburgh-be a szüleidhez, vagy nem? Szerettem volna, ha már most döntést hoz, hogy én is előre tudjak tervezni. Elvégre öt nap, és itt az ünnep! Ryan hangosan felnyögött. – Bármennyire is szeretem az ősöket, nem akarok sehova repülni. Csak két hét szabim van. – Végül is bármikor felteheted őket egy gépre, hogy idejöjjenek – javasoltam. – Nem – fintorodott el Ryan. – Majd menjünk hozzájuk máskor, addig úgysem hagynak békén. Tudod, mit akarok igazán karácsonykor? – Szorosan átölelt, és közelebb húzott magához. – Egy örökzöld fenyőt, hogy végre meglehessen az első igazi karácsonyfám! Anya és apa minden évben ugyanazt a műfenyőt díszítették fel. Sosem volt igazi karácsonyfám, még akkor se, amikor már egyedül laktam.

Elmosolyodtam, és gyengéden megcsókoltam. Olyan csodás volt visszatérni a normális kerékvágásba! Másnap reggel kölcsönkértük Pete pickupját, hogy elmenjünk a fáért. – Itt az útvonal, amit Pete-től kaptam – mutatott fel Ryan egy darab papírt. – Itt rákanyarodok a főútra, és onnan hogyan tovább? Gyorsan átfutottam a papírt, és észrevettem, hogy épp az imént haladtunk el egy olyan hely mellett, ami tele van eladó fákkal. De Ryan ragaszkodott hozzá, hogy maga vágja ki az első karácsonyfáját. – Még öt lámpás kereszteződés, aztán fordulj balra. Kell egy állvány is, no meg égők! Ott egy bolt! Ryan leparkolta a kocsit, és láttam, ahogy kezd kiülni a pánik az arcára. – Képtelen vagyok bemenni oda – suttogta. – Ugyan már – mondtam gyengéden. – Ez egy aprócska családi bolt. Látod? Van egy csomó égőjük meg egyéb karácsonyi cuccaik! Erre megrázta a fejét, mintegy jelezve, hogy ő bizony egy tapodtat sem mozdul. – Minden rendben lesz. Nem mindenki ismer fel ezen a bolygón! – próbáltam nyugtatgatni. – Ráadásul eléggé borostás is vagy... egész jó kis álca! Ha bármi történne, már szaladok is utánad. Megígérem! – emeltem fel a kezem. Alig volt valaki a boltban két idősebb úriemberen és egy kedves öreg hölgyön kívül. A két férfi ott dolgozott, a néni pedig gondosan becsomagolta az általam kiválasztott üvegtárgyakat. Az őszes hajú férfi vagy tíz percen keresztül magyarázta Ryannek, melyik állvány is lenne a legmegfelelőbb a fának, és hogyan kell rátenni a fenyőt, hogy biztosan ne essen le. Fogalma se volt róla, kicsoda Ryan: számára csak közönséges kuncsaftok voltunk. Ryan fülig érő mosollyal jött vissza velem a kocsihoz. Sikerült átlagemberként bemennie egy boltba, hogy megvegye a karácsonyi égőket, miközben senki sem akarta lefényképezni, és autogramot sem kértek tőle. Boldog voltam; egy ilyen egyszerű dolog, ami mindenki másnak magától értetődő, ilyen örömöt okozott neki.

543

Még eltöltött odakint pár percet, hogy lerázza a fenyőről az elszáradt tűleveleket, mielőtt gyönyörű fánkat felvittük volna a lépcsőn. – Hiszen ez csodálatos! – jelentette ki, miután többször is végignézett az egész utcán. – Nézd, szívem! Egyetlen lesifotós sincs itt! Ryan az ablak előtt állította fel a fát. Fülig érő szájjal megállt előtte, megcsodálva két keze munkáját. A háttérben közben szólt a magnó, és felcsendült az összes hagyományos karácsonyi ének, hogy megadja a megfelelő hangulatot, miközben feldíszítjük a fát... együtt. Szenteste átmentünk Pete és Tammy házába vacsorázni. Olyan jó volt nyugodtnak és boldognak látni Ryant. Mikor késő este hazaértünk, észrevettem, hogy végre egyikünknek sem ver hevesebben a szíve. Senki sem üldözött minket végig az utcán néhány fotó és pár ostoba kérdés kedvéért, senki sem háborgatta Ryant autogramért. – Már most ki szeretnéd nyitni az ajándékaidat, vagy megvárod vele a reggelt? – kérdezte Ryan, miután letette a slusszkulcsot az asztalra. Szemében reménysugár csillant. – Kinyithatsz két ajándékot – mondtam neki, mivel tudtam, hogy teljesen odalesz az első, neki szánt csomagtól. – A többivel várd meg a reggelt – azzal kivettem a csomagok közül azt a bizonyos különleges példányt, és átadtam neki. – Oké, akkor te is kibonthatsz kettőt. – Odamászott a fához, és felvett az általa becsomagoltak közül egy kisebbet. – Hölgyeké az elsőbbség. A doboz egy különleges ezüst karkötőt rejtett, rajta ragyogó akvamarin kövekkel díszített kelta csomóval. Ryan még Skóciában megvette a karácsonyi ajándékok java részét. Minden, amit vett vagy az interneten rendelt, egyenesen a Mitchell’s Pubba érkezett. – Ryan, hiszen ez gyönyörű! Köszönöm szépen! – Feltettem a karkötőt, majd előre dőltem, hogy megcsókoljam. Ryan mohón letépte a csomagolást az ajándékáról. A szeme elkerekedett, miközben ujjai hegyén kiemelte a dobozból a selyemharisnyát.

544

– Remélem, ezt magadnak szántad – szólt önelégült mosollyal. – Nem hinném, hogy ez az aprócska darab az én méretem lenne! – Finoman kihámozta a csomagolásból a ruha többi részét, és a magasba emelte. – Te ki akarsz készíteni, igaz? – kérdezte nevetve. – Meg merjem egyáltalán kérdezni, hogy mikor is szeretnéd ezt felvenni? – Most – feleltem közömbösen. – Az lesz a második ajándékcsomag, amit még ma este feltéphetsz! Elvettem tőle a dobozt, és finoman a fülcimpájába haraptam. – Találkozzunk a fa alatt pár perc múlva! Az egész nappali sötétbe borult, leszámítva a karácsonyfánk ágai között fel-felvillanó lágy fehér fényeket. Ryan az oldalára dőlt a padlóra fektetett paplanon, és csak rövid fekete boxere volt rajta. Én egy üveg pezsgővel és két pohárral érkeztem. Ahogy odaértem, egyből felült. Lassan megfordultam, hogy minden irányból láthasson. – Ó, kösz szépen, Mikulás! – lehelte. Mire engem is kicsomagolt, a ruhám rongyosan hevert a földön. Már kora reggel volt, mikor Ryan halkan a fülembe kuncogott. A nevetésétől egyből felébredtem, de hirtelen nem tudtam, hogy álmában csinálta, vagy már azt várta, hogy én is felkeljek. A szájában összegyűlő nyál pezsgő hangot adott, majd egyszer csak felnyögött. Nem fájdalmas nyögés volt ez, inkább nagyon is örömteli. Kíváncsi voltam, vajon miről álmodhat. Már az égbolton is látszott, hogy mindjárt felkel a nap. Ránéztem a vekkerre: még 7 óra sem volt – ilyenkor még a kakasok sem kukorékolnak. Hirtelen megrándult a karja; keze elkapta a csupasz mellem, és újra felnyögött. Most akkor alszik vagy sem? Erre varázsütésre horkolni kezdett. Képes volt álmában megfogni a mellemet! A karjai közé gurultam, hogy szembenézzek vele. Erre felriadt, és hunyorogva nézett rám. Morgott egyet, majd visszafeküdt a hátára. – Bocsi, bébi – motyogta, majd magára húzta a takarót.

545

Arccal a mellére feküdtem, ő pedig meleg karjával magához ölelt. Egy szempillantás alatt visszaaludt. Én viszont ébren maradtam, és az álmán járt az eszem. Csókot nyomtam meztelen mellkasára; meg akartam ízlelni csintalan kis nyelvemmel. Nyitott tenyeremet végigfuttattam az oldalán, és egy pillanatra megtorpantam a csípőjénél kiemelkedő izomkötegen. Szemét továbbra is csukva tartotta, de elmosolyodott álmában, majd elégedett dorombolást hallatott. Aztán az ujjaim irányt váltottak, és pár percnyi cirógatás után tökéletesen egy hullámhosszra kerültünk. Égtem a vágytól, hogy gyönyörhöz juttassam, az volt a célom, hogy valóra váltsam az álmait. Halk kuncogással eltűntem a takaró alatt. Ajkammal megtaláltam a sötétben; kéjes megelégedéssel töltött el, mikor hallottam, hogy felnyög az élvezettől. Hosszú ujjai a hajamban matattak. Nem kellett hozzá sok idő, hogy paplan és a takaró is a földön landoljon, miután arrébb löktünk mindent az utunkból. Eggyé olvadva gurultunk és forogtunk az ágyban; egyre cifrább és cifrább pozitúrákba gubancolódva. Mikor múlt éjjel szeretkeztünk a fa alatt, szinte izzott köztünk a szenvedély, habár a ruhám láttán teljesen új oldaláról mutatkozott be. Sokkal erőteljesebb és agresszívebb lett: szinte az extázisig izgalomba jött. Ez a mostani alkalom a hajnal gyér fényében viszont a szöges ellentéte volt az elmúlt éjszakának: ezúttal jobban kiélveztük magát az utat, nem rohantunk úgy a célba. Erős kezével a bőrömbe markolt, izmos karjával egész testemet átfonta, miközben szeretkeztünk, őszintén és szabadon élvezhettük egymást, halkan olvasva a finom mozdulatokból, gyengéd csókokból és játékos harapásokból. Tetőtől talpig bizseregtem értő érintése alatt; a gyönyörtől egész lényem lüktetett. Egyre gyorsabbak és energikusabbak lettek a lökései, amivel tovább fokozta az orgazmusomat. Tudtam, hogy ő is a csúcsra ért, éreztem, ahogy belém árad. Összeszorított ujjai nyomot hagytak a csípőmön, és nagyot nyögött a kielégülés okozta élvezettől.

546

Forrón átölelt. – Szeretlek... teljes szívemből! – suttogta szenvedélyesen, és egy másodpercre sem vette le rólam a szemét, miközben hátrasimította a hajam. Ujjaimmal én is a fürtjei között kezdtem matatni, hogy még egy csók erejéig magamhoz húzzam. – Én is szeretlek! Mindennél jobban a világon – szóltam lágyan, teljesen elveszve csillogó kék szemének mélységében. RYAN KÁVÉJÁVAL A KEZÉBEN KISÉTÁLT A NAPPALIBA, majd törökülésben letelepedett a fa elé a padlóra. Már alig várta, hogy kinyissa a karácsonyi ajándékait. – Remélem, később majd tartasz divatbemutatót – emelte fel ördögien a szemöldökét. Kinyitottam az aprócska dobozt, és néhány piros kockás bugyit találtam benne. – Csak akkor, ha te meg ezekben pózolsz – dobtam oda neki egy gondosan becsomagolt dobozt, ami tele volt boxeralsókkal. – Azt hiszem, ez megoldható – kacsintott rám. A következő, amit kicsomagolt, egy számítógépes szoftver volt, amit a laptopjához vettem. – Mi ez? – kérdezte, a borítót tanulmányozva. – Arra van, hogy felvedd a saját zenéidet. Nyisd ki azt is – mutattam egy másik csomagra. – Bedugod a mikrofont az USBcsatlakozóba, aztán kezdhetsz is pengetni és felvételt készíteni. Reméltem, hogy esetleg befejezed a közös számunkat, amit még a kunyhóban kezdtünk el kreálni. Erre elvigyorodott. – Ezzel ellehetsz egy darabig, ha éppen akad pár perc szabadidőd – javasoltam. Ezután egy meglehetősen vékonyka borítékot adott nekem. Telistele volt brosúrákkal meg magazinokból kivágott gyűrött képekkel. Tanácstalanul bámultam rá.

547

– Már jó ideje tartogattam ezeket a képeket – mondta. – Ezeket a helyeket szeretném megnézni. Gondoltam, választhatnál egyet, és elmehetnénk együtt. Sorra néztem a képeket: a kínai nagy fal, az Eiffel-torony, és a világ számos egyéb jól ismert csodája; majd megtorpantam egy fényképnél, hogy gyönyörködhessek a türkizkék tengervíz és a mély, azúr égbolt látványában. Nem kellett tovább lapozgatnom. Megmutattam neki a fotót. – Bora Bora – szólt, és sugárzott a boldogságtól. – Oda szeretnél menni? Bólintottam és szélesen elvigyorodtam, miután ráképzeltem magunkat a képre, ahogy a hasunkat süttetjük a tengerparton. – Legyen! Tahiti, vigyázz, jövünk! – jelentette be nagy örömmel. – Tulajdonképpen reméltem, hogy emellett döntesz. Megszállhatnánk egy olyan tenger fölé nyúló kis kunyhóban. Kicsomagolt egy tőlem kapott üvegcsét, benne a kedvenc kölnijével. Én éppen egy Kaliforniából érkezett ajándékot bontogattam. Egy csokoládébarna Dior bőr kézitáska volt benne. Kajánul Ryanre mosolyogtam. – Kelly szerint nagyon csíped az ilyeneket, szóval... – fejezte be a mondatot egy vállrándítással. A földön ezernyi széttépett csomagolópapír-foszlány hevert körülöttünk, amitől úgy festettünk, mint két izgatott kisgyerek karácsony reggelén. Ryan sok új játékot kapott, videojátékokat, plusz egy szoftvert, hogy elfoglalja magát. – Már csak kettő maradt – vigyorodott el, miközben visszaügetett a hálószobából a nappaliba. Két csomagot tartott a kezében, amik nem voltak ott a fa alatt. Egy újabb lapos csomagot és egy kis dobozkát nyújtott felém. Éreztem, ahogy az adrenalin tetőtől talpig végiggyűrűzik bennem. – Nagyon meglepett, hogy nem kérdeztél semmit, amikor elkértem a kocsidat – sandított rám. – A nők többsége ilyenkor addig nyaggatja az embert, míg elfogadható választ nem kap. De persze, te nem mindennapi hölgy vagy, igaz?

548

– Azt mondtad, el kell intézned néhány üzleti ügyet. Gondoltam, csak elmész bevásárolni. – Valóban üzleti ügyben jártam el, és a bevásárlást végül is vehetjük annak – intett fejével a tárgyakra. – Előbb a laposabbat nyisd ki. Leszedtem a ragasztót a csomagolásról, közben alig kaptam levegőt. A szívem egyre hevesebben vert. Kezét az enyémre helyezte, hogy egy pillanatra megállítson. – Ez mindkettőnk ajándéka – jelentette be nyomatékosan, és a beleegyezésemet várta. Mikor bólintottam, visszahúzta a kezét, hogy folytathassam. Elolvastam a lapra írt szavakat, aztán gyorsan újra rápillantottam.. – Ryan, mi a... – Próbáltam megfejteni, ami előttem állt. – Tulajdoni lap a nagyapád kunyhója mellett elterülő tizenkét holdas földterületről. Immár hivatalosan is a miénk. – Hogyan? Mikor? – Annyira megdöbbentem, hogy képtelen voltam teljes mondatokat alkotni. – Tizenkettő? – Sok embert ismerek – mondta tréfásan. – Nem te vagy ebben a házban az egyetlen trükkmester. Én is tudok ám a hátad mögött szervezkedni! Rámosolyogtam. – Micsoda? Csak nem vetted meg az egész tavat? – Nem – mondta nevetve. – Csupán a keleti oldal java részét. Habár megpróbáltam megvenni az egészet – vonta meg ártatlanul a vállát. – Jelenleg is komoly tárgyalásokat folytatok annak érdekében, hogy a telek melletti két hektárt még megvegyem, mert abba pont beleesne apád kedvenc pecázó helye. Hogy a tulajdonos eladja-e vagy sem, az még elválik. Ha megkapjuk, akkor a tó keleti részét körülölelő terület fele a miénk lesz. – Akkor gondolom, mégiscsak hasznos ajándék lesz az a 3-D építészszoftver. Legalább most már tudom, hogy a kellő motivációd is megvan ahhoz, hogy használd. Nem csoda, hogy elnevetted magad, mikor kinyitottad – böktem vállon.

549

Még mindig ott pihent az a másik aprócska csomag a tenyeremben. A piros-zöld mikulásos csomagolás egy dobozt rejtett... egy gyűrűs dobozt! Tágra nyílt szemekkel bámultam rá; ő pedig jóízűen mosolygott. Szinte kővé dermedten készültem arra, hogy kinyissam a dobozkát. Hirtelen ezernyi gondolat suhant át az agyamon. – Nyisd csak ki – bátorított. Gombóc nőtt a torkomba. Vajon tényleg azt akarja? Éppen most akar megkérni? Te jó ég! Mielőtt kinyitom a dobozt, már eldöntsem, mit fogok mondani? Mondjak neki igent? Igen! Naná, hogy igent mondok! Miért is ne tenném? Csak rá kell nézni: hát nem imádnivaló, amikor így mosolyog? Annyira gondoskodó és figyelmes. Nem is tudod, mennyire szeretlek, Ryan Christensen. Igen! A válaszom: igen! Óvatosan felnyitottam a fehér dobozka fedelét. A zsanér meglehetősen feszes volt, erőlködnöm kellett, hogy elérjem a célom. Tágra nyílt szemekkel néztem a dobozkában pihenő gyűrűt. Apró sóhaj hagyta el a torkomat, ahogy gondolatban gyorsan igazodtam az új helyzethez. Egy gyönyörű ezüst gyűrű tárult elém: hatalmas ovális akvamarin kő, tekervényes kelta csomóval díszítve mindkét oldalról. – Hiszen ez gyönyörű – sóhajtottam. – Köszönöm! A gyűrű tökéletesen illett a tegnap este kapott kelta karkötőhöz és a ma reggel kicsomagolt fülbevalókhoz és nyaklánchoz. Ryan kivette a gyűrűt a dobozból, majd kezébe vette a kezem. – Ezüstből van. Azt vésettem bele, hogy „A szívem a tiéd”. Miután megmutatta az írást, ráhúzta a gyűrűt a jobb kezem gyűrűsujjára. Tökéletesen passzolt. Kicsit megremegett a kezem. – Amikor azt mondtam, hogy az a birtok a jövőnket jelenti, komolyan gondoltam. Akkor is, ha csak egy nyaralót tervezünk oda. Nem kell most rögtön döntenünk. És amikor majd mindketten készen állunk, szándékomban áll gyűrűt tenni ide is – emelte Ryan a szájához az ujjaimat, majd megcsókolta a bal kezemet.

550

NAGY HIRTELEN AZON KAPTUK MAGUNKAT, hogy Ryan tíz szabadnapjából már csak három volt hátra. Két napot töltöttünk a családjával Pittsburgh-ben, és majdnem egy teljes nap eltelt csak az oda-visszarepüléssel. Sokkal könnyebb volt úgy végigmenni a reptéren, ha nem várta egy hadseregnyi fotós, de azért így is megállította párszor néhány rajongója. Én csak annyit észleltem, hogy egyre gyorsabban telnek a Ryannel töltött értékes percecskék. Majd elérkezett szilveszter éjjel, és a pub dugig volt tömve. Néhány abszolút fanatikus rajongója egészen Seaport kicsiny városáig utazott, miután a média visszhangzott attól, hogy Ryan az ünnepeket titkos Rhode Island-i szerelmi fészkében tölti. Ryan felvette Mike-ot személyi testőrének teljes munkaidőben, és én jobban éreztem magam attól, hogy őt is Ryan mellett tudhatom az esti bulin. Cory barátja, Trevor az ajtóban őrködött, a barátaim pedig Ryan köré csoportosultak a biztonság kedvéért. A banda már hangolt a színpadon; Marié, Cory és én pedig a pult mögött pihentünk. Mikor Ryannel találkozott a tekintetünk, rámosolyogtam. A bárpult közelében üldögélt a bár lógójával díszített baseballsapkájában Mike-kal, Pete-tel és Coryval. A srácok piálgattak, dumáltak, és jól érezték magukat. Nagy boldogsággal töltött cl, hogy Ryant ennyire nyugodtnak láttam, és valahányszor hahotázva felnevetett, én is elmosolyodtam. A tömegnek is nagyon hálás voltam; a rajongók többsége beérte azzal, hogy távolról csodálta Ryant. Néhány hölgyikének ugyan sikerült közelebb férkőznie, hogy váltsanak vele pár szót, de úgy tűnt, nemigen keltették fel az érdeklődését. Éppen kivettem két üveg sört a hűtőből, amikor felnéztem és megpillantottam Kyle-t a bárpult másik végében ácsorogni. Nagyot sóhajtottam, kissé megijedve attól, hogy itt látom. – Kaphatnék én is egy üveggel, hölgyem? – kérdezte, fejével a kezemben lévő üvegek felé biccentve. – Hogyne! Máris hozom. – Ösztönösen elmosolyodtam, majd a következő vendég irányába igyekeztem. Aztán Ryanre néztem, mert jól tudtam, Kyle ittléte idegesíteni fogja. Ryan éppen jóízűen

551

nevetett, amíg észre nem vette az arckifejezésemet. Az addigi kimondatlan aggodalmak helyére azonnal a puszta düh lepett, amikor szembenézett a pult túlsó végében álló Kyle-lal. Megmerevedett a székében, és farkasszemet nézett vele. Odacsúsztattam egy üveg sört Kyle-nak, miután kényelmesen átpréselte magát két lány között, hogy a bárpulthoz érjen. – Úgy látom, a szépfiú nagyon örül, hogy újra láthat – mosolyodon el gúnyosan Kyle, majd jókorát kortyolt a söréből. – Ne kezdd, Kyle – figyelmeztettem, majd sietve kiléptem a pult mögül. – Gyere ide, légy szíves – rángattam oda bőrdzsekije ujjánál fogva, hogy négyszemközt beszélhessünk. – Itt és most tudni akarom, hogy van-e nálad fegyver – közöltem vele, mivel pontosan tudtam, hogy van fegyverviselési engedélye. Húzott egyet a söréből, majd megtapogatta ruháját a jobb hóna alatt. – Egy lépést sem tennék nélküle – mondta büszkén. – És miért is érezted szükségét, hogy magaddal hozd a kocsmámba? – kérdeztem tőle nyíltan. – Sosem tudhatom, mikor lesz rá szükségem – magyarázta. – Egyetlen törvényt sem szegek meg. Ráadásul, elnézve az itteni rajongókat, bármelyikük lehet zaklató pszichopata – mondta hátborzongatóan. – Hé, Kyle! Hogy ityeg? – csapott a vállára Mike inkább fenyegető, mint baráti mozdulattal. – Csak legurítok egy sört az újév alkalmából. És veled mizu? – Csak megbizonyosodom róla, hogy mindenki békés és nyugodt – veregette vállon ismét, és közben megszorította Kyle kulcscsontját, hogy vegye az adást. – Mike, éppen most akartam Kyle-t megkérni, hogy legyen szíves visszavinni a pisztolyt a kocsijába. Sokkal jobban érezném magam, ha tudnám, hogy senki nem hord fegyvert az én sörözőmben ma éjjel. Kyle egy hajtásra kiitta maradék sörét, majd erősen az asztalra vágta az üveget a többi vendég előtt. – Elteszem, ha te is a tiédet – kötekedett arrogánsán Mike-kal.

552

– Biztos vagyok benne, hogy nem akarod, hogy a dolgok idáig fajuljanak, Kyle. Taryn megkért rá, hogy hagyd kinn a stukkert. Ez csak egy egyszerű kérés. – Jól van, elmegyek – csattant fel Kyle. – Nehogy a szépfiú megbántódjon! – Egy szóval sem mondtam, hogy távozz. Csak nem szeretném, ha pisztoly lenne nálad, miközben idebent iszogatsz, ez minden. – Gyerünk, vidd csak ki szépen – javasolta higgadtan Mike, majd enyhén megfogta Kyle karját. – Vedd le rólam a kibaszott mancsod! – reagált Kyle dühösen, majd arrébb lökte Mike kezét. Ryan egy szempillantás alatt ott termett, a pult mögött jött, hogy gyorsabban mellém érjen. – Mi a gond, Kyle? – kérdezte hűvösen. Elém lépett, és egy védelmező mozdulattal maga mögé tolt. – Csak nincs itt valami probléma? – csörtetett elő Pete a tömegből. Gary szorosan a nyomában. Cory kilépett a pult mögül, és felsorakozott Ryan mögé. Kyle dacosan elvigyorodott, azt latolgatva, vajon elég gyors lenne ahhoz, hogy egyedül kiiktassa mind az ölüket. Az agyamnak egy része azt súgta, valószínűleg igen, és csöppet sem volt ínyemre ennek az esélye. – Figyelem! Mindenki higgadjon le – rendeltem el tűzszünetet, miután Kyle és Ryan közé léptem. – Kyle, felettébb szívesen látunk itt, élvezd a zenét, mulass jól – mint akárki más. Csak nem szeretném, ha olyan emberek is fegyverrel járkálnának idebent, akik nem nekem dolgoznak. Menj ki a kocsidhoz, tedd vissza a játékszeredet, bármi legyen is nálad, és már jöhetsz is vissza. Oké? – igyekeztem a lehető leggyorsabban hatástalanítani a helyzetet. – Oké – egyezett bele Kyle, majd mélyen beszívta a levegőt. – Taryn, kijönnél velem egy percre, kérlek? – Egy nagy büdös frászt – csattant fel Ryan, és ismét elém állt. Kyle felhorkant Ryan reakciója hallatán. – A te neved Taryn? – gúnyolódott. – Nem mész sehová a barátnőmmel – vicsorgott Ryan.

553

– És miért ne, Ryan? Csak nem félsz, hogy elmondom neki? Tán attól tartasz, hogy kiderül, nem ő volt az első pipi a városban, akit megdöntöttél? – kérdezte gúnyosan. – Nem tudsz te szart se! – emelte fel mérgesen a hangját Ryan. – Ó, csakugyan? Ezek szerint nem meséltél neki arról a dögös cicababáról, akit a forgatások alatt dugogatsz? – Fogd be a pofád, vagy én fogom be, baszd meg! – fenyegetőzött Ryan, és közelebb lépett Kyle-hoz. Mike Ryan mellkasára tette a kezét, finoman figyelmeztetve ezzel. – Szóval akkor most letagadod? Csak rajta! Hazudj még neki, Ryan – cukkolta Kyle. Ryanre pillantottam, és vártam a magyarázatát. Teljesen elvörösödött a dühtől. – Te megcsalsz engem? – ejtette ki a szám magától azt, ami a szívemen volt. – Nem, dehogy! Soha nem tenném – nézett a szemembe Ryan, és kihúzta magát. – Amiről ő itt hadovál, az még jóval előtted történt. – De akkor ezek szerint mégiscsak történt valami, nem? – cincogtam. – Igen. Hát aztán? – motyogta. – Ami előtted történt, az már történelem, de mivel úgy tűnik, a barátod kutakodott, gondolom, a múltam magyarázatra szorul. Csak, hogy tudd, Kyle, csak egyszer feküdtem le egyetlen lánnyal, és mindez még jóval azelőtt történt, hogy összejöttem volna Tarynnel, csak hogy tisztába tegyük a dolgokat. Ryan gyorsan felém fordult, és tekintetet rám szegezte. – Soha nem voltam hűtlen hozzád. Soha! – hangsúlyozta. Mellé álltam. – Kyle, miért csinálod ezt? – követeltem tőle magyarázatot. – Mert jobbat érdemelsz – győzködött félreérthetetlenül. – Jobbat érdemelsz a tőle kapott hazugságoknál. – Mégis mi a fene bajod van neked? Azt hiszed, attól, hogy idejössz, és jelenetet rendezel, majd téged választalak helyette? Mintha azzal, hogy szétválasztanál kettőnket, halvány esélyed is lenne nálam...

554

– Huh. Szóval hiszel neki? – támadott vissza. Hirtelen az összes gyönyörű Ryannel kapcsolatos élményem végigcikázott az agyamon. Már annyi mindenen mentünk keresztül, hogy nem tudtam benne kételkedni. – Igen. Hiszek. – Öcsém, te aztán tényleg jó színész vagy. Újra megteszi majd veled, Taryn. Mind ilyenek – kiabálta Kyle túl a zenét. Azzal, hogy ilyen elszántan próbált maga melle állítani, csak még jobban felbosszantotta Ryant. És ezzel betelt nála a pohár. Ettől az utolsó megjegyzéstől eldurrant az agya. Kezével már kapott is volna Kyle torka után. Pete és Mike villámgyorsan közbeavatkoztak, nehogy elérje. – Kyle, távozz. Most! – förmedtem rá. – Kifelé a kocsmámból! – Ne merj többet Taryn közelébe jönni! Vetted? – fenyegetőzött Ryan. Pete még erősebben szorította a karját, Mike pedig a pólóját markolta. Kyle továbbra is egy helyben állt, mint akire senki és semmi nincs hatással – azt remélte, esélyt kap, hogy megverje Ryant. – Azt mondtam, kifelé! – léptem közéjük, egyenesen Kyle szemébe nézve. Ryanre pillantottam, és vártam a magyarázatát. Teljesen elvörösödött a dühtől. Elegem volt az egészből. A vendégeim csak azt lesték, vajon a híres színész, Ryan Christensen belekeveredik-e egy kocsmai bunyóba. A látványtól felfordult a gyomrom, úgyhogy megfordultam, és a lépcsőház felé indultam. Ryan sietve átugrotta a lakáshoz vezető első három lépcsőt. Azután megtorpant, amikor észrevett engem a lépcső tetején. Hátával a falnak dőlt, és nagyot sóhajtott. Megpróbált lenyugodni és higgadtnak tűnni, és összeszorított fogakkal kibökte a kérdését. – Kérdezek tőled valamit, és az igazat akarom hallani. Történt valaha... bármi... közted és a között a seggfej között?

555

Felhorkantam; megdöbbentett, hogy egyáltalán kétségbe vonja a hűségemet. De ugyanakkor annyira mégsem lepődtem meg. A féltékenységgel mindketten hadilábon álltunk. – Nem... semmi... soha – mondtam egyenesen a szemébe nézve. – Még egy csók se? – morogta. – Soha – feleltem hajthatatlanul. – Egyszer búcsúzóul megöleltem, mikor kivitt a reptérre hálaadáskor, de azt már elmondtam. – Tenyerembe temettem a fejem. – Azt hiszem, már az is hiba volt – motyogtam. Ryan felsietett a maradék lépcsőfokokon, és mellém telepedett. Csak ültünk ott csendben, próbáltunk lenyugodni. – Azt hiszem, bátran kijelenhetjük, hogy egyikünk sem szende szűzként kezdte ezt a kapcsolatot – szólt Ryan. – Én sosem kérdeztelek arról, kikkel voltál előttem, mert csak megőrjítene. Eddig te sem kérdezted, feltételezem, hasonló okokból. Változna bármi is közöttünk akármelyik korábbi kapcsolatunk vagy kalandunk miatt? Mindkettőnknek megvan a maga múltja. Egyetértően bólintottam, mert tudtam, hogy igaza van. Ryan mély levegőt vett. – Az első héten, amikor itt jártam, összemelegedtem az egyik asszisztenssel – ismerte be. – Néhányszor összeszűrtük a levet, és... – Ryan, elég! – szakítottam félbe, miközben próbáltam nem belegondolni, hogy talán ez a szerencsés hölgyemény bontotta ki a hiányzó óvszert. Rám bámult, teljesen összezavarodott képpel. – Ne hazudj nekem – suttogtam. – Nem hazudok – biztosított őszintesége felől. – Kyle-nak azt mondtad, egy lány volt, egy alkalommal. Most már néhány alkalomról van szó. Akkor most mi az igazság? – sóhajtottam fel kétségbeesetten. – Hát nem veszed észre, hogy csak éket akar verni közénk? – kérdezte szinte könyörgő hangon. – Ő és még sokan mások – helyesbítettem. – Nézd, neki semmilyen magyarázattal nem tartozom; de hozzád hűséges vagyok! Nagydolog, lefeküdtem valakivel, kétszer, mielőtt

556

még egyáltalán megismertelek volna! – hangsúlyozta. – Semmiség. Nem jelentett számomra semmit. És már rég vége. Istenemre esküszöm, mióta találkoztunk, nem érintettem meg vagy fektettem le más nőt, de még csak nem is néztem másra! Nem számítva persze Suzanne-t – nevetett fel, majd ismét komolyra fordította a szót. – Mindvégig hű voltam hozzád. A földre szegeztem a tekintetemet, és próbáltam ura maradni az érzelmeimnek. – Mikor kint jártunk a tónál, azt mondtad, már hónapok óta nem történt ilyesmi... és akkor azt hittem, a szexre gondolsz. Ryan nagyot sóhajtott. – Taryn, addigra már réges-rég őrülten beléd estem! És nem hazudtam; tényleg hónapok óta nem volt már barátnőm. – Két keze közé fogta az enyémet. – Mikor először jártam itt, én... magányos voltam. És emiatt kihasználtam egy adódó lehetőséget – ismerte be. – Akad még más titkod is, vagy ez volt az utolsó? – kérdeztem tőle. Ezen egy pillanatig elgondolkozott. – A szüzességemet Kelsey Bowmannel vesztettem el, tizenhat éves koromban – vallott színt. Elmosolyodtam és lábon böktem. – Kíváncsi vagy a részletekre? – Isten ments! – kacagtam jóízűen. – És mi a helyzet veled? Te titkolsz még valamit előlem? – kérdezte gyanakvóan. – Nem – mondtam egyenesen a szemébe. Megforgatta az ékes gyűrűt, hogy jobban illeszkedjen az ujjamra. – Emlékszel még, mit mondtam karácsony reggel, mikor az ujjadra húztam ezt a gyűrűt? Szívem, te vagy az egyetlen. Nem is volt soha senki más. Szerelmes vagyok beléd, Tar. Miközben vártam, hogy elteljen az év utolsó perce is, arra a döntésre jutottam, hogy jobb fátylat borítani a múltra... mindkettőnk múltjára.

557

Ryan a farmerem övbújtatójánál fogva behúzott az üres, sötét konyhába. Karjával átfogta a derekamat; így tekintettünk együtt az új esztendő, és ezzel életünk egy új fejezete elé. – Tíz, kilenc, nyolc... – számolta apró csókokkal a másodperceket. Nem tehettem róla, de szédítően hatott rám ez a közelség; karjaimat szorosabbra fontam a nyaka körül, gyorsan még közelebb húzva őt a testemhez. – Boldog új évet, drágám! – suttogta, majd egy forró és szenvedélyes csók következett. Az egész pub tele volt emberekkel, de ott és akkor, abban a pillanatban a homályban úgy éreztem, hogy mi vagyunk egyedül ezen a bolygón. EGYÜTT TÖLTÖTT NAPJAINK ELŐBB ÓRÁKKÁ, majd szűk percekké zsugorodtak; Ryannek Floridába kellett repülnie, hogy megkezdje új filmjének forgatását. Kivételesen most én vittem ki egyedül a reptérre. – Hívj fel, ha megérkeztél – kértem tőle, miközben próbáltam magamba fojtani közelgő távozásából fakadó mérhetetlen szomorúságomat. Ráadtam a gyújtást a kocsimra. Kezével gyengéden végigsimított az arcomon. – Úgy lesz! Ne szomorkodj. Három hét múlva találkozunk, ígérem. – Ryan idegesen a válla mögé pillantott, azt várva, hogy bármelyik pillanatban feltűnhet néhány lesifotós az autómnál. – Három hét – bólintottam. – Azt hiszem, ennyit még kibírok. – Bármikor otthagyhatod az éjjeli műszakot, és lakhatsz nálam – cukkolt. – Dolgozom rajta. – Tudom. Találkozunk huszonkettedikén. Figyeld a naptáradat – emlékeztetett. Mike eközben már ott ácsorgott a csomagtartó mögött, és türelmesen várt, kezében a bőröndökkel. – Indulnod kell. Gyere, csókolj meg. – Szeretlek – súgta nekem.

558

– Én még jobban! – Azt kétlem. – Ryan hozzám hajolt, és újra megcsókolt. – Ó, majd elfelejtettem – kiáltott fel, miközben fél lábbal már kint volt a kocsiból. – Holnap reggel érkezik a brigád, hogy szétkapja a pub konyháját. – Micsoda? – kérdeztem, kicsit hangosabban, mint eredetileg akartam. – Várj egy percet. A költségvetésre még csak becsléseink vannak. – Tudom. Én fizetem őket. Azzal kipattant az autóból, mielőtt még vitába szállhattam volna vele. – Szóval, ha kiabálni akarsz velem, kénytelen leszel felhívni később, és megvitatni mindezt telefonon keresztül! – Ryan! – reklamáltam. – Bocsika, de nem hallak! – kiáltott vissza a csukódó ajtó mögül. Arcán széles vigyorral farkasszemet nézett velem az ablakon keresztül. Leolvastam a szájáról, ahogy halkan azt mondja: „Szeretlek!”, majd tenyerét az ablaküvegre téve búcsút intett nekem. Elmosolyodtam, és néztem, ahogy szexi hátsója távolodni kezd a terminál felé.

559

2 9. FE J E ZE T

Választások – Hű, EZEK AZTÁN BELEHÚZTAK! – kommentálta Pete a konyhaátalakulás negyedik napját. – Gyönyörűen fog festeni, ha elkészül! Bólintottam, és néztem, ahogy a munkások beállítják az új, rozsdamentes acélsütőket. – Vagyis ezek szerint megbocsátottál neki, igaz? – tudakolta Pete, akinek némileg elvonta a figyelmét a szerelők bámulása, akik a cuccokkal bajlódtak. Feltételezem, elég kiszámítható volt a viselkedésem. – Soha nem is haragudtam rá, Pete. És most, hogy végre a konyha is elkészül, tulajdonképpen egészen megkönnyebbültem. Gondolom, nem árt, ha hozzászokom a nagylelkűségéhez. – Jó ötlet. – Pete kissé támolyogni kezdett, és jó erősen oldalba is bökött. – Tudod, a legkiválóbb férfiakba beleivódott, hogy gondoskodjanak a családjukról. Csak arról van szó, hogy ő akar lenni a családfenntartó. Nagyot sóhajtottam Pete szavai hallatán. – Tudom. – Figyelj, szerintem meg fogja kérni a kezed. Főleg most, hogy egy ikermosogató boldog szülei lettetek! – kacsintott rám. – Ja, hát persze – böktem meg válaszul a könyökömmel. – Fogadni nem akarsz rá?

– Dehogynem! Mit szólsz egy kilóhoz? – kérdezte, s közben úgy tett, mintha a tárcájáért nyúlna. – Inkább passzolok. Tartsd csak meg a pénzed. Lehet, hogy a végén tőled kell kölcsönkérnem, hogy ennek legalább egy részét visszafizessem. – Mondá Miss Kishitű – szólt Pete, és megveregette a fejem búbját. – Na, ha befejezted a piszkálásomat, akkor megbocsáss, de én most elolvasom a leveleimet. Még akkor is nevetgéltem, amikor lehajoltam a bejárati ajtó előtt összegyűlt levélhalomért. Ryan mindig egy rakás rajongói levelet kapott; ezek száma az utóbbi időben még jobban megemelkedett, mióta az emberek hozzájutottak rajongásuk tárgyának tényleges címéhez. Szerencsére a seaporti posta úgy próbált védekezni az áradat ellen, hogy az ilyen rajongói leveleket csak heti kétszer kézbesítette. Nem tudtam nem elmosolyodni, mikor felfedeztem, hogy azért egy-két rajongói levél csak becsusszant valahogy a többi közé. Az ujjammal kinyitottam egy sima fehér borítékot, ami Taryn Mitchellnek volt címezve. Ijedtemben a lélegzetem is elállt, mikor átfutottam a sima, fehér lapra íródott félelmetes üzenetet:

RYAN AZ ENYÉM! TARTSD TÁVOL MAGAD TŐLE, VAGY MEGHALSZ, RIBANC! Összeszorult a torkom, és úgy éreztem, menten elájulok. Az ösztöneim azt súgták, azonnal sikítva meneküljek. Újrakezdődtek a rémálmok. – Mitől vagy olyan ideges? – kérdezte Marie a műszakja kezdetén. Éppen telepakolta a hűtőt üveges sörrel, és valahányszor az üvegek összekoccantak, öntudatlanul összerezzentem.

561

Kivettem a levelet a hátsó zsebemből. – Taryn, ez nem tréfa! Hívtad a zsarukat? Összehajtottam a levelet, és visszadugtam a zsebembe. – Nem, nem hívtam őket. Mégis mit tehetnének a zsaruk? Ráadásul, már tele van az ujjlenyomataimmal. Megragadta a karomat. – Ryan tud róla? – Nem. A mai postával érkezett. Még nem beszéltem Ryannel. – Ki fog borulni. De azért elmondod neki, ugye? Idegesen elfordítottam a tekintetem. Ugyanis nem állt szándékomban elmondani Ryannek. Már így is épp elég dolog miatt aggódott. – Ilyesmit nem szabad eltitkolni, Taryn! Hirtelen egy csomó okot találtam arra, miért is ne közöljem a dolgot Ryannel. Először is, az utóbbi időben újra a pletykalapok célkeresztjébe került. A Laurennel forgatott próbajeleneteket lefotózták, és a lesifotók természetesen kiszivárogtak. Minden egyes médium azzal a zavarbaejtő sztorival állt elő, hogy Ryan újra akarja kezdeni korábbi kapcsolatát Laurennel. Tavalyi képeket vágtak össze olyan új képekkel, amelyeken egymást ölelgetik. A lapok leporolták a régi fotókat, és vadiúj bizonyítékokként tálalták őket. A laikus szemnek talán fel sem tűnt a különbség. De engem, aki számtalan órát eltöltöttem már azzal, hogy alaposan utánanézzek a szerelmemnek a neten, nem lehetett ezzel becsapni; tudtam, mi új, és mi nem. Néhány magazin egészen odáig ment, hogy ezer éves interjúrészleteket közölt más kontextusba helyezve, hogy úgy tűnjön, egyenesen a forrástól származnak legfrissebb híreik. Kicsit elkalandoztak a gondolataim, majd bekapcsoltam a tévét, hogy megnézzem a Sztárvilágot. Ryan állítólagos floridai viszonya a fő hírek között szerepelt. Marie odajött hozzám, és kikapta kezemből a távirányítót. – Ez az egész egy nagy marhaság, és ezt te is tudod! – fakadt ki, majd csatornát váltott, mielőtt még bármit is mondhattam volna.

562

A következő napokban szerencsére egyetlen rémisztő levelet sem találtam a postámban. Reméltem, hogy az a bizonyos levél csak egyszeri alkalom volt, de ettől függetlenül továbbra is aggódtam. Sajnos csütörtökön újabb fenyegető levél érkezett. A következő állt benne:

DARABOKRA FOGLAK SZABDALNI. RYAN AZ ENYÉM. KOPJ LE! A bárpultra ejtett slusszkulcs hangjától ismét összerezzentem: az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni – szabadkozott Kyle. – Szia – mosolygott ártatlanul. – Nem baj, ha kérek egy sört? Jól viselkedem, becsszó. Látod? – szétnyitotta a dzsekijét, hogy lássam, ezúttal nincs nála fegyver. Hirtelen arra eszméltem, hogy teljesen elvesztem hipnotikus mosolyában és a személyét körüllengő biztonságérzetben. Annyira be voltam rezelve, hogy az egyik felem azt kívánta, bárcsak ott lapulna nála egy pisztoly. Újra a szemébe néztem, és finoman viszonoztam a mosolyát. A fene egye meg, muszáj ennyire jóképűnek lennie? Lecsavartam a kupakot a sörösüvegről, majd gyorsan besöpörtem a pénzét a bárpultról. Nem állt szándékomban ingyen piákat osztogatni neki, főleg nem azok után, amit legutóbb rendezett. Néhány duhaj vendég éppen biliárdozott, és egyre hangosabbak voltak. Valaki leejtett egy dákót a földre; az éles csattanás megint a frászt hozta rám. – Mintha totál ki lennél borulva – suttogta Kyle. – Az az oka, hogy itt vagyok? Mert ha nem akarod, hogy maradjak, megiszom a sörömet és már el is húztam. – Nem, maradj csak – feleltem. – Illetve maradhatsz, egészen addig, amíg nem balhézol.

563

– Ő is itt van? Azt hiszem, tartozom neki egy bocsánatkéréssel. Na, ez meglepett. Bocsánatot akar kérni Ryantől? – Nincs itt – válaszoltam csalódottan, amiért ezt hangosan is ki kellett mondanom. – Megint forgat, mi? – tudakolta Kyle. A hangjából ítélve gyanítottam, hogy már tudta, Ryan Floridában van. Az volt a munkája, hogy tudja, kit hol talál meg, én pedig első kézből tudtam, milyen leleményes tud lenni. Immár a nap huszonnégy órájában Mike védte Ryant, de még most is ugyanannál a cégnél dolgozott, mint Kyle. Volt némi fogalmam arról, hogy valójában ki véd kit és kitől. – Figyelj, tudom, hogy nagy seggfej voltam legutóbb, szóval csak bocsánatot szeretnék kérni, ez minden – mondta Kyle jámboran. – Remélem, tényleg megbocsátottál. Nem lett volna szabad így viselkednem. Imádnivaló volt, ahogy szinte térden csúszva esdekelt. – Minden oké. Csak vegyük lazán a dolgokat, rendben? – A kukába küldtem az üres üvegét, majd elé raktam egy csurig töltött korsót; közben végig az járt a fejemben, miért nem tudok rá haragudni. – Rendben. Megígérem – fogadkozott, akár egy leszidott kisgyerek. Tekintélyes tömeg gyűlt össze aznap estére, és én örültem, hogy végre valami eltereli a figyelmemet a fenyegető levelekről. Habár próbáltam nem rátapadni, mégis, egyfolytában a tömeget kémleltem, merre lehet Kyle. – Éppen biliárdozik – súgta a fülembe Marie, amikor elhaladt mellettem. – És szemmel tart téged, akár egy sólyom. Felhorkantam, holott a maga bizarr módján megnyugtató érzés volt, hogy a Kyle a közelben őrködik, és ugrásra készen áll, ha veszélybe kerülnék. Éppen egy asztal letakarításával foglalatoskodtam, amikor Kyle odajött, hogy elbúcsúzzon.

564

– Akkor nem lenne gáz, ha egyszer-egyszer benéznék? Végül is itt melózom a közelben. De ha ez így nem okés, csak szólj. Nem akarok még több gondot okozni neked. Kyle tényleg úgy viselkedett, mintha őszintén emésztené a bűnbánat. Megitta a sörét, és felkapta a fekete bőrdzsekijét. – Ha nem kimondottam azért jössz, hogy balhét okozz, akkor jöhetsz – figyelmeztettem, remélve, hogy veszi az adást. – Meglesz. Mától fogva mintagyerek leszek – esküdözött. – Becsszó! Visszakísért a pulthoz. – Csak tudni akarom, minden rendben, mielőtt elindulok. – Körbepillantott, hogy megnézze, hány ember van hallótávolságon belül. – Elég nyugtalannak tűntél. Biztos minden oké? Semmi flúgos rajongó? Tudom, hogy most nincs kijelölt testőröd. Eszembe jutott a zsebemben lapuló levél, és hogy mennyire megijedtem, amikor elolvastam. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, és már jöhetett is a hazugság. – Minden rendben, esküszöm – válaszoltam kapásból. Tudtam, ha szólnék neki a levelekről, ragaszkodna hozzá, hogy vigyázzon rám, márpedig ahhoz Ryannek is lenne egy-két szava... – Akkor békén hagynak a rajongói? – tette fel a kérdést újból. – Igen – ismételtem önmagam, remélve, hogy ezzel majd eloszlatom az aggodalmát. – Hmm, akkor jó – bólintott furcsán, némileg kizökkentve a biliárdasztal körül nyüzsgő tömeg hangjától. – Nos, mivel minden frankó, én elhúzom a csíkot. Jó éjszakát! – Azzal gyengéden megszorította a vállamat, majd kilépett az ajtón. MEGKÉRTEM MARIE-T, HOGY JÖJJÖN EL velem bevásárolni péntek délután, mert kicsit féltem egyedül kimozdulni. Napról napra egyre paranoiásabb lettem, és az otthon nyújtotta menedék elhagyása egyre ijesztőbbnek tűnt. – Szóval elmondtad neki? – kérdezte Marie, miközben bekapcsolta a biztonsági övét.

565

– Mit is? – Hát a leveleket... meg azt, hogy Kyle tegnap este lejött a kocsmába – emlékeztetett. Kifejezéstelen arccal bámultam ki a szélvédőn. – Taryn? – Ne kezdd megint! Ha elmondom Ryannek, hogy Kyle tegnap este nálunk iszogatott, akkor be fog pöccenni, és nem hiányzik, hogy kiakadjon rám. – Tudhatnád már, hogy mindig mindenre rájön valahogy. Sokkal jobban fel fogod bosszantani, mintha most rögtön elmondanád neki. Ismét felhorkantam. Utáltam, hogy igaza van. Ryan már-már nevetségesen féltékeny volt Kyle-ra. – Próbálom megóvni Ryant, Marie – kerestem igazolást a titkolózásra. – Kyle feketeöves. Egy két lábon járó halálos fegyver. Meglep, hogy Ryan egyáltalán megpróbált leállni vele bunyózni szilveszterkor. – A férfiak annyira hülyék – mondta nevetve. – A tesztoszterontól és a sörtől keménynek érzik magukat. Lelki szemeim előtt ijesztő képsorok villantak fel, ahogy Ryan úgy harcol Kyle-lal, mint azzal a kaszkadőrrel a Tengerpart forgatásán. Már az is elég volt, hogy láttam, amikor úgy sminkelték ki, mintha bunyózott volna; így a gondolattól is megborzadtam, amikor elképzeltem azt a véres masszát, ami Ryan arcából maradna, ha Kyle-lal egyszer igazán komolyan összebalhéznának. Nem volt kétségem afelől, hogy Ryan tudja használni az ökleit, viszont Kyle jártas volt az önvédelmi sportokban. Ryan minden igyekezete ellenére alulmaradna egy ilyen verekedésben. Meg kellett akadályoznom, hogy ez megtörténhessen – bármi áron. Sajnos, mostanság kisebb gondom is nagyobb volt Kyle-nál. A pénztár melletti polcon egy hatalmas fénykép nézett velem farkasszemet egy újság címlapjáról, amin a barátom szerelmetes pillantásokat lövell az állítólagos „régi-új barátnője”, Lauren Delaney felé. Nagy, kövér betűkkel kiáltotta a világba a főcím, hogy ketten:

566

ÚJRA EGY PÁR! Lauren vallomása: „Soha nem felejtettem el Ryant!” Minden gondolatom a nő szavai körül forgott. Mikor Thomas megcsalt, legalább megvolt az a luxusom, hogy a tudatlanok boldogságával viszonyulhattam hozzá, de sokkal megalázóbb volt mindezt hallani és ezzel együtt tétlenül nézni, hogy a hazugságok tovább gyűrűzzenek. – VISSZATÉRT – DALOLTA MARIE, mikor péntek este Kyle ismét feltűnt a bárban. Meglepett, hogy Pete egyáltalán beengedte. – Szia, hogy vagy? – szólt mosolyogva, majd biccentett, és helyet foglalt a zsúfolt pult utolsó szabad székén. – Nagyszerűen – füllentettem. Mélyen legbelül úgy éreztem, talán hiba volt neki azt mondani, hogy nyugodtan lejárhat ide. Kyle egyszerre volt a biztonság és a veszélyforrás. – Ez már két nap zsinórban – súgta Marie, ő is figyelemmel kísért engem a szeme sarkából. A Kyle mellett ülő csinos, barna hajú lány megpróbált beszédbe elegyedni vele, de Kyle könnyedén lekoptatta. – Marie, az a rész ma a te reszortod. Én nem bírok a közelében lenni – ráztam meg a fejem. – Még csak beszélni se akarok vele. Cory, tiéd az a rész. Helyet cseréltünk. – Használtad ma a telefonodat? – kérdezte szigorú tekintettel Marie. Grimaszoltam egyet, majd odatoltam egy whisky-kólát a pultnál várakozó lány elé. Még mindig nem beszéltem Ryannek Kyle látogatásáról. – Na és milyen érzés? – kérdezte a lány, miközben átnyújtott nekem öt dolcsit. – Mi milyen érzés? – kérdeztem vissza, mivel fogalmam sem volt róla, mire kíváncsi.

567

– Hát Ryan Christensennel járni? – kuncogott. A barátnője épp olyan buzgón várta a válaszomat, mint ő. Összeszorítottam a számat, nehogy kicsusszanjon belőle az, amit legszívesebben mondtam volna neki. Nagyon feldühített a tolakodó kérdése és a magánéletem ilyen mértékű semmibe vétele. – Hé – intett Marie a kiscsajnak, hogy jöjjön közelebb. – Álmodoztál már arról, milyen lehet Ryan Christensennel lenni? – Naná! Egyfolytában – ömlengett. – Hát, akkor álmodozz csak tovább – vágott vissza Marie. – Taryn, beszélhetnénk egy percre? – jött oda Cory. Követtem a konyháig, és őszintén hálás voltam neki azért, hogy kimentett. – Na, akkor most mi is van ezzel a Kyle gyerekkel? Tényleg itt kell lennie? – kérdezte. – Nem, nem igazán – morogtam dühösen, mert még mindig pipa voltam azokra a lányokra. – Azt sem tudom, minek járkál ide egyáltalán. Természetesen nagyon is tudtam, miért van itt Kyle. Egy pillanatig eltöprengtem, milyen is lenne most az életem, ha először Kyle-lal találkoztam volna. Vajon akkor is ismeretlen libák kérdezgetnék tőlem, milyen lehet, ha valakinek ilyen pasija van, ha Ryan helyében Kyle lenne? Mi történt volna, ha annak idején, amikor először találkoztam Ryannel, igennel felelek arra a kérdésre, hogy járok-e valakivel, ahogy azt tettem minden más hasonló esetben? Valószínűleg akkor láttam volna utoljára Ryan Christensent. – Ryan tudja? – Mit? – kérdeztem, miután gondolatban egész máshol jártam. – Hát azt, hogy Kyle idejár – ismételte meg Cory. – Jaaa, nem. MÉG nem. De meg fogom neki mondani – fogadkoztam. – Nos, vagyunk itt elegen: kipenderíthetjük – ajánlotta fel Cory, és úgy tűnt, meglehetősen tetszik neki az ötlet. – Egyedül is megtenném, de kétlem, hogy elbírnék vele. Megfordultam, mikor meghallottam Pete-et belépni a konyhaajtón.

568

– Taryn, nem tudtam, mit csináljak ezzel a seggfej Kyle-lal – morogta. – Közöltem vele, hogy elég szar ötlet itt koslatnia, de azt felelte, hogy veled már letárgyalta. Most akkor szeretnéd, hogy itt legyen, vagy sem? Tudod jól, hogy Ryannek mi lenne a véleménye ezzel kapcsolatban. Ryannek volt egy pár őrszeme, az biztos. Csípőre tettem a kezem, és azon gondolkoztam, most mitévő legyek. Nem akartam, hogy bármelyik barátomnak is baja essen; ráadásul ma este nem is került szóba, van-e nála fegyver. – Tudom, hogy Ryan be fog pöccenni; még mindig nem meséltem neki Kyle-ról. Nagyra értékelném, ha ti sem tennétek. Hagyjátok, hogy én tálaljam neki – kérleltem. Pete lesújtó pillantást vetett rám. – Pete, nem tudom, mit is tehetnék. Elvégre ez nem egy privát szórakozóhely, szóval nem fogok rendőrt hívni vagy ilyesmi. Kyle most nem fog bajt keverni; éppen azért, mert tudja, Ryan most nincs itthon. Pete kezdett dühös lenni. – Azt hittem, legutóbb kioktattad ezt a bohócot, hogy többé nem szívesen látott vendég, erre folyton visszajön? Ennek az ürgének semmi nem elég? – Nyilvánvalóan nem – mormoltam. – Tényleg kezd egy kissé megszállottként viselkedni. Tudja jól, hogy Ryannel vagyok. Nem tudom, minek járkál ide. Azt képzeli, ettől majd meggondolom magam? Egy pillanatra elgondolkodtam, miért nem száll le rólam Kyle. Miért voltam még mindig lezáratlan fejezet számára? – Talán még nem adta fel – szólt közbe Cory. – Hát, egy távoltartási végzésed már van egy flúgossal szemben. Esetleg kérhetnél még egyet – vetette fel Pete. Az jutott eszembe, mennyi időbe kerül, míg egy ilyen végzést az ember megszerez. Mindamellett ironikus lett volna ilyesmit kérvényezni épp egy testőr ellen, akinek a munkája elvileg az emberek védelmezése volt.

569

– Hagyd csak békén – motyogtam. – Ma este nem akarok jelenetet. Ha legközelebb felbukkan, majd megmondom neki, hogy többet ne jöjjön. – Annak ellenére, hogy mindezt hangosan kimondtam, jól tudtam, kicsivel nehezebb lesz majd Kyle-lal mindezt személyesen is közölnöm. – Oké – bólintott rá Pete. – A te bárod, a te döntésed. De csak egy szavadba kerül, és felnyalatjuk vele a járdát. Vasárnap késő délután Ryan felhívott. Akkor akartam neki beszámolni Kyle-ról, szóval felkészítettem magam a vitára. Még öt nap volt hátra Ryan érkezéséig, és remélem, hogy a két férfi közötti párharc elkerülhető. – Kyle az utóbbi időben lejött párszor a bárba – mondtam neki. – Próbáltam levegőnek nézni, de... Ryan természetesen egyből bepöccent. – Mi a frászért nem mondtad neki, hogy kopjon le? Netán szereted, hogy körülötted settenkedik? – Nem, szó sincs róla! De mivel ez egy nyilvános kocsma, nehéz távol tartanom az embereket – vágtam vissza. – Drágám, tegnap újabb fenyegető levél érkezett. Nagyon megijedtem! – Azonnal kerítek neked egy új testőrt – közölte velem. – Ryan – sóhajtottam fel. – És egyszer és mindenkorra lerendezem ezt a szarházit – mondta mérgesen. Annak ellenére, hogy Ryan milyen buzgón próbálta lekoptatni Kyle-t, a testőr két nap múlva újra felbukkant a bárban. – A cégem Dallasba akar küldeni – mondta komoran. – Valami brit diplomatát kéne védenem. Próbáltam meglepettnek látszani, holott gyanítottam, hogy valami hasonló fog történni. Néztem, ahogy ott áll lebiggyesztett szájjal, és egyszerre bűntudatom lett, hogy én voltam a titkos oka a nem kívánt beosztásnak. – Remek, legalább végre melegebb helyen lehetsz – próbáltam tréfálkozni. – Ma például alig két fok van odakint. – Nem vállalom – mondta, és úgy tűnt, ezt már tényleg eldöntötte. – Azt nem teheted! Vagy mégis?

570

Legbelül úrrá lett rajtam a pánik, mert láttam magam előtt, ahogy megjelenik, és újra beleköt Ryanbe. – Mondtam, hogy nem vállalok olyasmit, ami miatt el kellene mennem a városból, Taryn – biztosított döntése felől. – Itt maradok, hogy biztonságban légy, és gondoskodom a védelmedről. Felsóhajtottam. Az egyébként elbűvölő személyisége most hirtelen ijesztő lett. Megkérdeztem a pultnál ücsörgő egyik vendéget, hogy kér-e még egy kört: ez megfelelő apropó volt arra, hogy egy percre arrébb menjek. – Senki nem akar bántani. Fogadd el azt a megbízást – mondtam hamis mosollyal, és úgy néztem rá, mintha már a gondolat is nevetséges lenne. – Ezt úgy értsem, hogy azt akarod nekem bemesélni, hogy a pasas rengeteg félcédulás rajongója közül már egyik sem ijesztget vagy fenyeget azzal, hogy bántani fog? Nekem nem kell hazudnod, Taryn. Az utóbbi pár napban olyan nyugtalan voltál, hogy számomra egyértelmű: valami nincs rendben. Felgyorsult a szívverésem, és földbe gyökerezett a lábam. Kezdtem azt gondolni, hogy az egyetlen ember, aki ellen meg kellene engem védeni, maga Kyle. – Kyle, Ryan épp most vett fel nekem még egy testőrt. Nem a te dolgod, hogy miattam aggódj. A férfi morcosan nézett rám. – Egyszerűen nem fér a fejembe, miért volt erre szükség. – Nyilvánvalóan nem volt ínyére a hír. Nagyot nyeltem, és gondosan megválogattam a szavaimat, szinte könyörögve, hogy megértsen. – Kyle, ne izgulj miattam. Nem neked kell megvédened. Tudom, hogy ezzel te is tisztában vagy. – Reméltem, látja a szememben az őszinteséget. Kyle viselkedése megrémített; nyilvánvalóan a megbántottság és a harag határmezsgyéjén egyensúlyozott. – Van egy magánnyomozóm, aki megvizsgál minden egyes nekem címzett fenyegető levelet – tódítottam. – És úgy véli, a

571

levelek olyasvalakitől jönnek, aki itt él, nem pedig olyantól, aki csak ideköltözött. Kyle mocorogni kezdett a bárszéken. – Azt is mondta, hogy a levélíró minden bizonnyal férfi – folytattam egyre újabb részletekkel kiegészítve a kezdeti hazugságomat. – Bámulatos, hogy jönnek rá ilyesmikre. Kyle kortyolt egyet a söréből, majd letette az üveget a bárpultra. Kicsit elbambult, majd mogorván felém fordult: – Miért nem mondtad, hogy ilyen leveleket kapsz? – Kyle, bármit is forgatsz a fejedben, kérlek... kérlek, fejezd be. Ezzel mindkettőnknek csak ártasz. Tátva maradt a szája, annyira megdöbbent. – Te most komolyan engem akarsz vádolni? Na jó, ha mondani akarsz valamit, csak bökd ki! Próbáltam előrukkolni valami mentséggel, de a tekintete úgy megbabonázott, hogy minden erőm elszállt. – Tényleg ezt gondolod rólam? – kérdezte óvatosan. – Valóban azt hiszed, hogy képes lennék ilyesmire? Hogy képes lennék bántani téged? – Kyle, fogalmam sincs, mire lennél képes. Már másnak adtam a szívem, de te mégis itt ülsz. – Azt akartam, hogy inkább rám legyen dühös, mint másra. – Taryn, te nagyon tetszel nekem. Ezért vagyok itt. És teljesen kikészít, hogy egy ilyen csodálatos és gyönyörű nő, mint te, egy olyan fickóra pocsékolja az érzéseit, mint Ryan – mondta fogcsikorgatva. – Egyszer azt mondtad nekem, hogy én a védelmet igénylők és az őket bántani akarók között állok. – Mélyen a szemembe nézett. – De én legalább nem azzal keresem a kenyerem, hogy minden nővel kikezdek. Egy napon, mikor annak a férfinak megbotlik az igazságérzete, és túl messzire megy az egyik színésznőcskével, vajon ki lesz a vesztes? Ő maximum egy percig bánkódik majd rajta. Ellenben a te szívedet darabokra fogja törni. Nem álltam a tekintetét. Olyan szúrósak voltak a szavai, mintha ezer tűt döftek volna belém.

572

Gondolataim egyszerre egész máshol kezdtek járni – egy biztonságos és barátságos útra tértem vissza képzeletben, ami nem vezetett szívfájdalmakhoz. Talán jobb lenne, ha ismét egyedül lennék? – Azért vagyok itt, mert a tettek többet mondanak minden szónál – mondta, és hirtelen reményteljes arcot öltött. Szavai kezdték életre kelteni a legmélyebb félelmeim. Bármennyire is próbáltam ragaszkodni a gondolathoz, hogy feltétel nélkül szeretem Ryant, egy részem még mindig habozott. „Hát nem veszed észre, hogy éket akar verni közénk?” – Ryan szavai visszhangzottak a szívemben, és azt kiáltozták, hogy ne hallgassak Kyle-ra. „Szeretlek! Ezt sose feledd” – emlékeztetett a szerelmem; eszembe jutott, ahogy ajka az ajkamhoz ért, és ettől bizseregni kezdett a szám. – Kyle... – ráztam meg a fejem – ezt... ezt abba kell hagynod. Kérlek! Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmenj. Sértődött horkantásából ítélve sokkolta a reakcióm. Egyetlen hajtásra kiitta a maradék sörét, majd a bárpultra tette az üres üveget. – Rendben. Később találkozunk – morogta. Zsebre tette a kulcsát, és felvette a dzsekijét. – Nem, nem fogunk – mondtam, miközben közelebb léptem hozzá. – Üzenem Ryannek, hogy ennél sokkal többre lesz szüksége, ha ki akar vonni a forgalomból – morogta hátra. – Kyle, ne kényszeríts – súgtam oda neki. – Őrizd meg a méltóságodat. – Tényleg ezt akarod? – kérdezte egyszerre éles és fájdalmas hangon. – Igen – feleltem hezitálás nélkül, holott fájt, hogy ezt kell mondanom. – Minden jót, Kyle! Néztem, ahogy Kyle kiviharzik az ajtón. Vissza se nézett. – Minden rendben? – kérdezte Marie. Az egészet végignézte a pult másik végéből.

573

Bólintottam. Gyűlöltem magam, amiért megbántottam Kyle-t. – Vissza fog még jönni? – Nem tudom. Remélem, nem. Az idegeim tropára mentek – motyogtam. – A héten még meg se jött a sok stressz miatt. Arra gondoltam, hogy igyekezett Ryan, hogy eltávolítsa Kyle-t – és arra, hogy ez mennyire nem vált be. A zsebembe nyúltam a mobilomért; okvetlenül tájékoztatnom kellett Ryant, mielőtt hazarepül. A világért se tettem volna ki őt semmilyen veszélynek.

574

3 0. FE J E ZE T

Pletyka RYANEN MÉG MINDIG RAJTA VOLT a kabátja, mikor a pub hátsó ajtaján át beosont a konyhába. Elvileg azt beszéltük meg, hogy felhív, amikor már elhagyta kocsival a repteret, de ehelyett úgy döntött, meglep. Azonnal a pult mögé lépett, a vállára kapott, és szélsebesen kiviharzott velem a konyhába. Felültetett az új rozsdamentes acél konyhapult tetejére, és én lábaimmal átkaroltam a csípőjét. – Ó, édes istenem, mennyire hiányoztál – mondta, miközben megcsókolt. – Te is nekem – feleltem kuncogva. Hagyta, hogy kapkodva lehámozzam róla a dzsekit. – Mi a véleményed... a konyháról? – nyögtem ki nehezen, mivel pajkos nyelve miatt kissé nehezen koncentráltam. – Aha – suttogta, egyre szenvedélyesebben csókolva engem. Egyébként töksötét volt a konyhában, ráadásul a szeme is csukva volt. – Nagyon... jól néz ki... – mondta, majd szája szorosan az enyémre zárult. – Olyan jó itthon lenni – sóhajtotta végül, miután végre mindketten egy kis levegőhöz jutottunk. Nem kellett hozzá sok idő, és cuccaival a kezünkben már siettük is fel a lakásba. – Hosszú nap volt ez a mai – szólt Ryan ásítva. – Egyáltalán nem aludtam valami jól – motyogta bele a nyakamba. Még szorosabban magához húzott, és fejét a párnára tette. – Rájöttem valamire: nem

tudok elaludni anélkül, hogy a karjaimban tartanálak – mondta szomorúan. – Valahogy nem ugyanaz. – Tudom, mire gondolsz – suttogtam. – Az ágyam hideg és üres nélküled. Ryan gyengéden megcsókolt. – Jaj, édesem! Tudom, hogy nehéz ennyi időt külön tölteni, de ez nem lesz mindig így. Amint tudok, mindig haza fogok jönni! Persze, nem lesz könnyű dolgom, mert elég zsúfolt napirendünk van a forgatáson. De ha te is le tudsz jönni egy kis időre, meg én is haza tudok repülni pár napra, akkor nem lesz annyira vészes. A következő pár hét gyorsan el fog telni. Nagyot sóhajtottam. A kapcsolatunk olyan volt, mintha óriási gátak sorakoznának előttünk; az volt a cél, hogy a naptár minden napján átugorjunk. – Mi a baj? – kérdezte, és puszit nyomott az orromra. Megvontam a vállam, mert nem tudtam, mit is válaszoljak. – Tar, szívem – suttogta. – Min járatod az agyad? – Olyanok leszünk, mint két hajó, amik véletlenül keresztezik egymás útját éjszaka – feleltem, tudva, hogy sokkal több időt töltünk majd külön, mint együtt. – Ugyan... – Ryan feltámaszkodott a könyökére. – Ne aggódj! Tudom, hogy kemény év áll előttünk, de minden rendben lesz. – Csak azt nem szeretném, hogy az életünk is csak úgy tovaszálljon – súgtam neki. – Valamikor így lesz, valamikor nem. Hálásnak kell lennünk az együtt töltött percekért. Csak gondolj bele, mivel kell megbirkózniuk azoknak a családoknak, ahol a férjnek katonai szolgálatot kell teljesíteni a tengerentúlon. Legalább mi gyakran tudunk találkozni, és mindennap beszélhetünk telefonon. Ryan átmászott rám, és incselkedve a nyakamba harapott. – Túl sokat aggódsz. Ráadásul én már mindent kigondoltam – morogta ördögien. – Nocsak, valóban? – kuncogtam. A vállára tettem a kezemet, majd szép lassan haladtam lefelé a hátán, és masszíroztam az izmait.

576

– Ühhüm – mormolta, és puszit nyomott az arcomra. – Szépen átvészeljük egyik napot a másik után, együtt. Miközben még mindig csókoltam őt, pislogni kezdtem. Az együtt töltött harminchat óra során szinte repült az idő, és már alig volt pár órácskánk hátra Ryannek vasárnap este vissza kellett repülnie Miamiba. – SZIA, MIKE – ÖLELTEM ÁT RYAN HŰSÉGES testőrét, amikor eljött érte, hogy kivigye a reptérre – Vigyázol majd az emberemre? – kérdeztem. – Hiszen ismersz, Taryn. Mindig van nálam egy ólmosbot – tréfálkozott Mike. – Helyes. Tartsd csak távol tőle az összes rajongót – mondtam nevetve – Tizennégy nap – súgta Ryan a fülembe. – Hozd a bikinidet, mert egy napra kicsempészlek a szigetekre! Rávigyorogtam. – Már alig várom. Biztos megvan mindened? – Igen, ennyi tiszta ruha jó darabig elegendő. Csókolj meg, mennem kell – nyomta az arcomhoz az orrát Ryan. – Mike, itt ne hagyd Ryan gitárját – emeltem magasba a tokot. – Kivigyem nektek a kocsiba? – Nem, maradj csak Taryn. A paparazzók már itt nyüzsögnek – sóhajtott Mike. – Szeretlek bébi – csókolt meg Ryan. – Este felhívlak a szállodából. Amint kinyílt az ajtó, már hallottam is a fénykepezőgépek kattogását. Láttam, ahogy Ryan gyorsan beugrik a sötét limuzinba, mielőtt még az új acélajtó bezárult volna mögötte. FEBRUÁR ELEJE CSÍPŐS HIDEGET, HAVAT és jeget hozott Rhode Islandre – plusz sok egyéb bosszúságot: számos lesifotós még mindig utánam koslatott.

577

Egyik kedd este éppen a bárban takarítottam, mikor Cory dörömbölt be az ajtón. A rossz idő miatt kicsit korábban zártam. Az alkohol és az ónos eső sosem jó kombináció. – Taryn, nem indul a kocsim! – Cory a tenyerébe lehelt. – Ja, és fel tudnád sózni a járdát? Elég csúszós. Magamra kaptam a vastag kabátomat és a kesztyűmet, majd egy kis sót is kihoztam az irodából. – Hoppá – kiáltottam fel, amikor az ajtón kilépve megcsúsztam a jégen. Cory kapott el, mielőtt elestem volna. – Óvatosan – emlékeztetett. – A mindenit! Kész korcsolyapálya van idekint. – Egy műanyag pohárral nagyot merítettem a zacskóból, és alaposan besóztam a pub körüli járdát. – Én megmondtam – csipkelődött Cory. – Haza tudnál akkor dobni? – Cory, nem vezethetek ilyen időben. Túl veszélyes. – Alig tudtam megállni a lábamon csúszkálás nélkül. – Miért nem húzod meg magad itt ma estére? – javasoltam neki. – Alhatnál a vendégszobában. – Részemről oké, ha te nem bánod. A holnapi órák úgyis elmaradnak – mondta, miközben még több sót szórt a járdaszegélyre. – Szerinted Mario pizzériája még nyitva van? Megpróbáltam visszamenni a sóval teli zacskóhoz, hogy újra merítsek belőle, de egyszerűen nem tudtam előrelépni a jégen. – Segíts! – kértem. – Megakadtam. Nem tudok megmozdulni! – Mi a gond? Tán nem tudsz korizni? – kérdezte nevetve Cory. – Hát, ebben a bakancsban nehezen – nevettem vissza rá. – Gyere, fogd meg a kezem. Majd én behúzlak – csúszkált oda hozzám. Hangosan felnevettem, mert nagyon mókás volt ez az egész. – Tapadós talpú csizmát kéne venned – mondta. – Azok nem csúsznak. Megint csúszkálni kezdtem, úgyhogy a karjába kapaszkodtam. – Gyere csak... Elviszlek az ajtóig, mielőtt még elesel és eltöröd a fenekedet.

578

– Nagyon vicces. El lehet egyáltalán törni a fenekünket? – kérdeztem. – Ki akarod próbálni? – ugratott. – Isten ments! Csak vigyél el az ajtóig, mielőtt tényleg letesztelném! Ezen jót kacagott. – Még ha haza is tudnál fuvarozni, elképzelem, hogy itt ragadsz egy helyben a járdán egész éjszakára. Reggelre fagyi lenne belőled! – Hallgass, vagy elmarad a ma esti pizsamaparti! És popcornt sem csinálok! – Jaj, annyira jó lesz – válaszolt Cory női hangot imitálva. – Egész éjjel fent maradunk, kifestjük a körmünket, és pletyizünk a pasikról! A következő reggel melegen sütött a nap, így a jég nagy része elolvadt. – Óvatosan, Taryn – figyelmeztetett Cory. – Még akadnak jeges részek – nyújtotta felém a kezét. Alig haladtunk tíz métert, és máris megjelentek a lesifotósok. – Ki ez a pasas, Taryn? – kérdezte az egyik bosszantó fotós. – Talán az új barátod? – Nem, egyáltalán nem – kértem ki magamnak. Ezzel digitálisan is megörökítésre került a válaszom erre az ostoba kérdésre. – Mi a fenének fényképezget minket? – méltatlankodott Cory. Épp a motorháztető alatt matattunk, és próbáltuk bebikázni a terepjáróját az Infinitim segítségével. – Engem fényképezgetnek – világosítottam fel Coryt halkan. – Ülj be a kocsidba – nyögte a lehető leghalkabban. – Ez egyszerűen nevetséges. Ryan minden egyes alkalommal végigszenvedi ezt? – Igen – bólogattam. – Szerencsétlen – súgta Cory. – Én kikészülnék ettől. – Oké, fiúk – emeltem magasba a kezem, hogy jelezzem a fotósoknak, betelt a pohár. – Jó barát, ónos eső, kipurcant aksi. Kapisgáljátok már? Észrevettem, hogy az öreg, olasz fotós csoszogva közeledik a járdán, hogy beérje a többi keselyűt.

579

– Jimmy Pop, vigyázzon! Nagyon csúszós! Ha elesik, nagyon megütheti magát – figyelmeztettem. – Segítsek, Miss Taryn? – kérdezte Jimmy. Ahelyett, hogy fotózgatott volna, a gépe a vállán csüngött; látszott, hogy őszintén aggódik. – Köszönöm, nem kell, Jimmy. Corynak lemerült az aksija, de azt hiszem, megoldjuk. – Rendben. Hogy van Mr. Ryan? – kérdezte, és ráncos arca ettől csak még ráncosabb lett. – Remekül, Jimmy – mosolyodtam el. – Jól érzi magát a napsütötte Floridában. És maga hogy van? – Hát, fájnak a kezeim – nyöszörögte. – Gondolom, nem tudja megmondani, mikor tér vissza Mr. Ryan? Jaj, ez a hideg... – mondta dideregve, majd elpöckölte kialudt cigarettáját. – Jimmy – mondtam panaszos hangon – tudja, hogy nem tehetem. – Igen, tudom. – Közelebb jött hozzám. Ide-oda pillantott, lesve, ki hallhat bennünket. – Vigyázzon, mikor kiteszi a lábát otthonról – suttogta, és intett a szemével. – Érti, amit mondok, igaz? – Igen, Jimmy – bólintottam. – Akkor menjen vissza gyorsan, Miss Taryn. – Oké, mindjárt. Ha fel akarna melegedni, mindig szívesen látom a bárban – súgtam neki vissza. – Isten áldja, kedves. Most pedig menjen. Gyorsan – sóhajtotta. Négy nappal azután, hogy Ryan visszarepült Floridába, a pletykalapok tele voltak azzal, hogy Ryan szakított velem és kiköltözött. A mellékelt képeken Ryan idegesnek és szomorúnak látszott, és Mike épp a cuccait pakolta be a csomagtartóba, míg ő beszállt a fekete limuzinba. A szakítás oka szintén meg lett örökítve: a hűtlen Taryn Mitchell a neki dolgozó, jóképű csapos kezét fogja és viháncol vele a hóban. Örültem, hogy még azon az estén közöltem Ryannel, hogy Cory itt fog aludni, így pontosan tudta, miért készültek fényképek kettőnkről. Persze, mindez nem akadályozta meg a hazugságáradatot:

580

SZERELEM A JAVÁBÓL Bár Ryan szóvivője tagadja, hogy a pár szakított volna, azt nem tagadhatja, amit lapunk a szívtipró titkos Rhode Island-i menedékén, Seaportban látott múlt hétvégén. Ryan Christensen és a testőre vasárnap este 7 órakor indult útnak, kocsijukat jól megpakolták bőröndökkel és egyéb személyes tárgyakkal. Egyenesen a repülőtérre hajtottak, ahol Ryan azonnal felszállt egy Miamiba tartó járatra. „Ryan nem maradt túl sokáig Seaportban, csak összeszedte a holmiját.” Vajon valóban szakítottak? Nagyon úgy fest, hiszen Ryan Miamiban titkon összeszűrte a levet Lauren Delaney-vel, ugyanis a színésznő nemrég ismét szabaddá vált. Úgy tűnik, ők ketten újra egy hullámhosszon vannak. – Gondolom, akkor már nem látjuk sűrűn Ryan Christensent itt, Seaportban, ha már szakított vele – suttogta a bárpultnál ücsörgő ismeretlen női vendég a barátnője fülébe, és felém intett a fejével. Csapoltam egy újabb korsó sört egy másik vendég számára, és megpróbáltam elengedni a fülem mellett a megjegyzést, de nem volt könnyű. – Hogy lehetett ennyire hülye? Érted, ha képes volt hagyni, hogy kicsusszanjon a kezéből egy ilyen pasi, akkor meg sem érdemli – súgta vissza a barátnő. Na, ezzel betelt a pohár. – Már megbocsáss, de nem szakítottunk! Mikor fogjátok már fel végre, hogy az ilyen bulvárlapok tele van hazugságokkal? – Tar, ne is törődj velük – avatkozott közbe gyorsan Marie. – Nem! Torkig vagyok ezzel! Elegem van abból, hogy az emberek rólam sutyorognak a saját kocsmámban – néztem egyenesen a két lányra, tirádám kiváltóira. – Még mindig együtt vagyunk a barátommal, csak ő most éppen filmet forgat Floridában. Heti hét napot forgat megállás nélkül, napi tizennégy órában, hogy egy igazán

581

élvezhető filmet készítsen a hálátlan közönségének – emeltem fel a hangom. – Így köszönitek meg neki? – Tar – ragadta meg a karomat Marie – senkinek nem tartozol magyarázattal a magánéleteddel kapcsolatban – mondta jó hangosan, hogy mindenki hallhassa. – Hol vannak a ti pasijaitok, he? – kérdeztem a két lánytól. – Szexeltetek velük tegnap éjjel? Esetleg képek is készültek róla? Gyerünk, ki vele! Jogom van tudni: ez így fair. Ha ti mindent tudtok az én magánéletemről, én is tudni akarok a tiétekről! Ha a nyilvánosság elé kerültök, többé nektek sem lesz magánéletetek. – Bocsi, nem akartunk feldühíteni – kért elnézést egyikük. – Ryan és én is éppen olyan emberek vagyunk, mint ti – vágtam vissza. – Attól, hogy színészként keresi a kenyerét, ő is vágyik egy kis privát szférára. Ha nektek jogotok van a magánéletre, akkor nekünk is! A hamis vádak, Kyle megkérdőjelezhető viselkedése, a nyomomban koslató paparazzók és Ryan távolléte együttesen kezdett az őrületbe kergetni. Már alig vártam, hogy végre felszálljak egy gépre, és Floridába repüljek, hogy együtt sütkérezzek a szerelmemmel. Már csak nyolc óra és két járat választott el attól, hogy újra láthassam őt. Belebújtam egy fehér pólóba, és próbáltam eldönteni, milyen kabátot vegyek fel. Odakint fagypont alá süllyedt a levegő, de tudtam, hogy Miamiban lesz vagy húsz fok. A pólóm tetejére felhúztam egy vékony topot, arra gondolva, hogy legjobb lesz rétegesen öltözködni. Még egyszer leellenőriztem, bezártam-e a hátsó ajtót, majd poggyászommal megindultam a hátsó utcában. Persze, amint kitettem a lábam, Jimmy Pop és két másik fotós már vártak rám, hogy megörökítsék, ha valami rosszban sántikálnék. Már csak ez hiányzott: egy újabb fénykép, hogy szárnyra kaphasson a bulvárlapok hazug pletykája. Bár tudomásul vennék végre ezek a magazinok, hogy hány életet tettek kis híján tönkre kitalált meséikkel és hamis vádjaikkal. Milyen

582

szánalmas módja a pénzkeresésnek! Utáltam minden ilyen lapot, és mindenkit, aki nekik dolgozott. – Kellemes és biztonságos utat kívánok, Miss Taryn – mondta Jimmy Pop. – Köszönöm, Jimmy – feleltem, és egy mosollyal háláltam meg a kedvességét. A gépe épp a föld felé nézett; ő volt az egyetlen fotós, aki egy másodpercre békén hagyott. Mivel láthatóan távozni készültem, a három fotós már el is indult a másik irányba. Már nem volt értelme az ajtóm előtt lógni. Végighaladtam a kásás aszfalton, majd megálltam egy kicsit az utca végén, ahol a hóeke tekintélyes mennyiségű, mocskos latyakot hagyott maga után. Azt akartam, hogy a bőröndöm tiszta maradjon és száraz, és ez a kis séta a sikátorban nem könnyítette meg a dolgom. Némi időbe telt, míg sikerült megtennem az utolsó pár lépést az utca felé. A hideg februári levegő az elolvadt hó nagy részét újra megfagyasztotta, és nem akartam, hogy olyan fotókkal legyen tele a sajtó, ami a fenekemre huppanva ábrázol. Átemeltem a bőröndömet egy hóbuckán, majd le-föl járattam a tekintetem a Mulberry utcán. És akkor végighasított bennem a dermesztő rémület: megdermedtem attól, amit láttam, és próbáltam elfojtani a sikolyt. Magasra szökött bennem az adrenalin, amint megpillantottam Angelicát ott ülni öreg, kék Plymouth Gran Furyjében, alig húsz méterre tőlem. A félelem úgy hatolt belém, mint forró kés a vajba: a lány kiszabadult a börtönből, és csak rám várt. Tekintetünk találkozott; szinte tapintani lehetett irántam érzett gyűlöletét a levegőben, és ettől a földbe gyökerezett a lábam. Eljött hát az ő ideje, amire oly sokáig várt: végre eltehetett engem az útból. Láttam, ahogy kezével a sebváltó felé nyúl, hogy beindítsa a kocsiját. Ennyit arról, hogy miszlikbe aprít. A vastag acél lökhárítóval felszerelt többmázsás öreg autójával kábé úgy fog kilapítani, mintha úthengert vezetne. Megindult a vén Plymouth-szal a padka mellől, és a stoptábla előtt megállt. Gyors fejszámolásba kezdtem: vajon elérem a járdát a latyakos, jeges úton átsprintelve, a bőröndöt vonszolva, mielőtt áthajtana

583

rajtam? Mindenesetre ott sem voltam biztonságban, ahol jelenleg álltam, az ajtóm már túl messze volt, hogy odafuthassak; ráadásul el kellett érnem a gépemet is. Nem maradt más választásom; egyedül a kocsim mentsvárában bízhatok. Még mindig farkasszemet néztem vele, amikor kiléptem az útra; nem akartam megadni neki azt az elégtételt, hogy másfelé nézek, miközben ő el akar gázolni. Nem fogok gyáván meghátrálni! Már majdnem félúton jártam, de ő még egy centit sem mozdult. Miért nem nyomja tövig a gázpedált? Azt hittem, egyből padlógázzal felém hajt majd. Egy pillanat erejéig az utca túloldala felé fordultam, amikor megláttam az ezüstcsíkot magam előtt. Ha nem indult el, miért hallottam fékcsikorgást? Az első, amit éreztem, a gyomromat érő perzselő fájdalom volt – olyan fájdalom, amekkorát azelőtt soha életemben nem tapasztaltam. Mintha egy faltörő kossal ütöttek volna ki: a levegő egyből kiszökött a tüdőmből. Az ujjaim öntudatlanul elengedték a bőrönd fogantyúját. Éreztem, ahogy az állam erősen belecsapódik a sima, hideg aszfaltba. Az ütközéstől az arcom szinte szétkenődött a homályosan csillogó ezüst folton. Olyan volt, mint amikor Ryan a harci jeleneteket forgatta: úgy éreztem, mintha kötelekkel rángatnának, aztán meg úgy, mintha repülnék. Most meg miért gurulok? Aztán visszatért a fájdalom; szorosan a nyomában egy újabb fájdalommal, ezúttal a bal kezemben, majd végig az egész karomban, aztán mintha fejbe vertek volna. Fáztam, és elöntött a víz. Az életem lepergett a szemem előtt. Az utolsó, amire emlékszem, a kulcscsomóm csilingelő hangja volt, ahogy a zsebemből kiesve a földön landolt. Aztán... minden elsötétült előttem.

584

3 1. FE J E ZE T

Rágalmak HALLOTTAM, AHOGY A SÖTÉT ÁRNY AZT SUTTOGJA: „nem lélegzik”; mielőtt ajka az enyémet érte volna. Az árnyalak lehelete áporodott és élettelen volt; vér- és cigarettaízű. Éreztem rajta, milyen erős, mikor megfogta az arcom, és jól az orromba csípett. Au, ez fájt! Óvatosabban! Ahogy forró lehelete a mellkasomba áramlott, szinte lángra lobbantotta a tüdőm. – Jaj, istenem! Jaj, istenem! – sírt fel egy női hang. Kalapjának széles karimája csillogó szivárványként ragyogott feje körül. – Én próbáltam megállni! – zokogta. Ne aggódj, mennyei angyal. Minden rendben! Ezt mondtam volna neki, de nem jött ki hang a számon. Meg akartam nyugtatni, hogy abbahagyja a sírást. Miért nem vagyok képes megszólalni? – Miss Taryn! – kiáltott fel a férfihang újabb perzselő szélfuvallatot árasztva a tüdőmbe. A harmadik levegő-áradat az egész testemet betöltötte; úgy éreztem, mintha mellkasom felemelkedne a fény felé. Tüdőrepesztő széllöket száguldott végig bennem, és én összeszorítottam a szemem a fájdalomtól. Ismét elsötétült minden; testem levegőért sóvárgott. Szám és a szemem hirtelen kinyílt, miközben vettem egy mély levegőt. Zihálva kapkodtam levegőért, mert még mindig nem tudtam elég gyorsan lélegezni.

Kábultan, zavarodott tekintettel újból szemügyre vettem az engem vizslató arcokat. Páran oldalra döntötték a fejüket, néhányan fejjel lefelé álltak. Milyen különös! Próbáltam értelmet keresni a látottakban, de lángoló tüdőm és számban érzett vér íze megnehezítették a dolgot. Kik ezek az emberek? Miért fekszem az utcán? Elfordítottam a fejem, hogy lássam, ki beszél hozzám. Jimmy Pop volt az, és éppen mellettem térdelt. – Ó, Miss Taryn! Ajjajaj! – kiáltotta. – Ó, Miss Taryn! Ne fényképezgesse! – üvöltött, és megpróbált eltakarni. Fel akartam tápászkodni; nem akartam tovább feküdni az utcán, a hideg hóban. Amint megmozdultam, a hasamba nyilallt a fájdalom, majd tovább terjedt a csípőmre. A távolból hallottam, ahogy felsikoltanak a szirénák, és a hang egyre közelebbről hallatszott. – Ne mozogjon! Ne mozogjon! – szólt rám egy másik hang. A szirénák sivítása egyre hangosabbá vált. Hangjuk megváltozott ahogy közeledtek. Tisztán láttam a villogó kék és piros fényeket, amint visszatükröződtek a nedves utca pocsolyáiban. – Jimmy! – fuldokoltam. – Jimmy! – a számban lévő vér eltömítette a torkomat. Ránéztem az idős, olasz férfira, aki mellettem térdelt: szemei könnyben úsztak. – A táskám... – dadogtam. – A telefonom... hívja fel Ryant. – Hátrébb! Mindenki hátrébb! – kiabálta egy másik férfi. Egy új arcot pillantottam meg magam előtt, szintén fejjel lefelé. Bőrkesztyű érintését éreztem az arcomon, amikor a kezébe fogta a fejemet. Bár az arcát fordítva tartotta, így is ismerősnek tűnt. – Ne próbáljon mozogni – szólt rám. – Hogy hívják? – Taryn – megpróbáltam lenyelni a vért, de nagyon rossz íze volt. – Taryn Mitchell. – Taryn, én Carlton őrmester vagyok. A mentő már úton van. Allergiás valamilyen gyógyszerre? – Nem. – Megkönnyebbültem. Hamarosan megmentenek. – El tudná mondani, mi történt? – kérdezte a rendőr.

586

A szemem sarkából láttam, hogy Jimmy Pop kezében van a telefonom. Egy másik férfival kettesben ügyetlenkedtek vele. Csak adják oda a telefont, hogy hívhassam Ryant. – Adják ide... – szóltam erőtlenül, feléjük nyújtva a karom. – Taryn! Emlékszik arra, hogy mi történt? – kérdezte Carlton őrmester sürgetően. – Éppen... átmentem a zebrán, ő meg... autó... várakozott. – Megpróbáltam felemelni a karom, hogy abba az irányba mutassak, ahol Angelica autója volt, ám ekkor a könyökömbe nyilallt a fájdalom. Eltörhettem a karom. – Nem láttam. – Megpróbáltam nyelni üegyet. A vér összeállt a számban. – Ó, Mr. Ryan! Mr. Ryan, itt Jimmy! Jöjjön gyorsan! Miss Tarynt elütötte egy autó! Jaj, jaj, jaj! – tört ki belőle a zokogás. Újabb szirénák csatlakoztak a zajos kakofóniához. Olybá tűnt, mindegyik másik irányból jön, és mindnek másféle hangja van. – Túléltem – motyogtam abban reménykedve, hogy mindezt Jimmy is közli Ryannel. A fejemet tartó rendőrtiszt továbbra is a kérdéseivel bombázott. – Szedek gyógysz... csak fogamzásgátlót – válaszoltam éppen arra a kérdésére, hogy milyen gyógyszer(eke)t szedek. Valaki betakart egy takaróval. – Éppen a rendőrséggel beszél – hallottam Jimmy hangját. Most már legalább Ryan is tudta, hogy életben vagyok. Ó, Ryan, sírtam fel legbelül. – Megjött a mentő. Jöjjön azonnal! – utasította Jimmy. – Nem tudom! Majd kiderítem. Örültem, hogy a rendőrök hátrébb tessékelték a tömeget. Túl sok volt már ez nekem; eléggé összezavarodtam. – Árulja el a nevet – kérte egy újabb hang. Gumikesztyűs kezek váltották fel a rendőr kezét, és egy másik fejjel lefelé fordított arcot láttam. Ezúttal a rohammentős kérdezgetett. – Taryn Mitchell. – Próbáltam lekaparni a számról az alvadt vért. Fura volt így beszélni, túlzottan is nagynak tűntek az ajkaim. Megduzzadtak. Kisebb fájdalmat éreztem a jobb karomban.

587

– Huszonhét – motyogtam, felelve a koromat firtató kérdésére. Ugyanazokat a kérdéseket tette föl a gyógyszerekre és az allergiára vonatkozóan. Csak vegyenek már föl erről a rohadt, hideg kőről – mondtam volna legszívesebben. A fejemet valami piros, rugalmas gallérfélébe csomagolták. Kissé rám tört a klausztrofóbia, mikor két oldalról az arcomnak préselődött. Most már nem láthattam Jimmy Popot, és a telefont, amely összekötött engem Ryannel. Hallottam, ahogy a sofőr közli Jimmyvel, hogy a Szent Lukács Kórházba szállítanak, ami a szomszédos városban volt. Jimmy továbbította az üzentet Ryannek. Megkönnyebbültem, hogy már ő is tudni fogja, hol talál. Miamiba és a szállodájáig biztos nem jutok el... ma már nem. A mentősök az oldalamra fordítottak, és én felkiáltottam fájdalmamban, mikor a karomra görgettek. Ezután lassan visszafektettek a hátamra, majd szorosan a hordágyra szíjaztak. – Át akartam menni az úton. Egy nő zaklat minket. A kocsijában várt. – Kicsit ki kellett fújnom magam. Kínzó fájdalom nyilallt a hasamba. – Azt hittem, el akar ütni. Ezért futásnak eredtem. Rohantam. Nem vettem észre a másik autót. Már könnyebben jöttek a szavak, habár a fogaim még összeösszekoccantak, és mintha az ajkam vagy 10 kilósra duzzadt volna. – Őrmester! – kiáltott fel a mentős. El kellett ismételnem a sztorimat. – Angelica... Staunton. Ő... zaklat engem és a barátomat. Bizonyára kiszabadult a börtönből. Van egy távoltartási végzésünk, a tárcámban találják. – Próbáltam a megfelelő irányba mutatni. Még mindig fájt a levegővétel. – Az autójában várakozott. Mikor meglátott, megindult a járdaszegély mellől. Azt hittem, el akar gázolni. Ezért kezdtem el futni. Nem láttam... – nyeltem egy nagyot –, nem láttam a másik autót. Az én hibám volt. Örültem, hogy végre felemeltek, és már nem kellett az utcán hevernem – még akkor is, ha épp egy hordágyon kellett feküdnöm. Tudom, hogy próbáltak rám vigyázni, de mégis egy kis lökdöséssel járt, amikor a mentőautóba raktak.

588

A vakuk csak úgy kattogtak egymás után, akkor is, amikor már a kocsiban voltam. Remek, még több kínos nyilvánosság – pont erre van szüksége Ryannek. Éreztem, ahogy tűt szúrnak a karomba, de a kellemetlenség elhanyagolható volt. Tűk, ragtapasz, kérdések, cipő le... A fejem egyre kavargott. A szirénák felbőgtek, és végre úton voltunk a kórház felé. Éppen ideje volt! Nagyot sóhajtottam; megkönnyebbültem, hogy már úton vagyunk. A mentősre pislogtam, akinek vészjóslóan csattogott a kezében egy ezüstös olló. Alighogy elindultunk, a férfi már kezdte is nyiszálni a farmernadrágom szárát. – Mit művel? – kérdeztem pánikba esve. Azt a nadrágot vagdosta, amit akkor viseltem, amikor először találkoztam Ryannel. – Nyugodjon meg, Miss Mitchell. Meg kell néznem, mennyire súlyosak a sérülései. Becsuktam a szememet, míg ő ollójával egészen a derekamig szétvágta a nadrágom szárait. Aztán a két felsőm következett, és a melleim között metszette el fehér csipkés melltartómat. Ezután az alsóneműt is levágta; és a rongyos, vizes ruhafoszlányokat félretolta az útból, feltárva ezzel meztelen testemet. Olyan volt, mintha megerőszakoltak volna – és én semmit nem tehettem ellene. Minden ruhám szét lett vágva, egytől egyig; sorban mindegyik darab lekerült a testemről. Éreztem, ahogy szemem sarkából kicsordulnak a könnyek. A mentős ezt követően a fejem búbjától fokozatosan lefelé haladva a testem minden porcikáját átvizsgálta, és én reszkettem a félelemtől. A karjaim következtek, és mikor a bal csuklómhoz érve megszorított, felkiáltottam. A francba, ez biztosan újból eltört. A sztetoszkóppal meghallgatta a légzésemet, és ahogy a keze a bordáimhoz ért, az akkora fájdalommal járt, hogy hangosan felnyögtem. Megszorongatta a lábaimat is; örültem, hogy ez nem járt különösebb gyötrelemmel. Meleg kezeinek minden tapintását éreztem. Mezítelen voltam, teljesen kitárulkozva, és majd megfagytam.

589

Beakasztotta azt a zavaró oxigénes izét, amit az ember orrába tesznek. Habár igen kényelmetlen volt, tényleg segített. – Fázom – közöltem vacogó fogakkal. Nagyon megörültem, amikor végre betakart egy vastag, meleg takaróval. – 1784-es egység, vétel, 10-12 perc múlva érkezünk. – A sofőr rendben van? – kérdeztem, mikor már nem beszélt a rádión. – Egyelőre foglalkozzunk az ön állapotával – közölte határozottan. – Minek is mentem neki? – tudakoltam motyogva. – Egy terepjáró volt, hölgyem. – Ezüstszínű kocsira emlékszem. Olyan volt? – Hunyorogva próbáltam felidézni a részleteket. – Igen, ezüst volt – bólogatott. Megkönnyebbült sóhajjal vettem tudomásul, hogy az emlékezetem még működik. A mentős és a társa begurítottak a sürgősségi osztály üvegajtaján, ahol azonnal továbbvittek egy lefüggönyözött helyiségbe. Nővérek és orvosok dongtak körül, és a hordágyról áttettek a kórházi ágyra. Az elkövetkező öt órában megbökdöstek, végigtapogattak, megröntgeneztek, és MRI-t is csináltak. Jobb kézfejembe új branül került, az ujjamra pedig egy kis csipeszt tettek, amivel mértek valamit. Mindent gondosan a helyére ragtapaszoztak. Volt rektális vizsgálatom, vaginális vizsgálatom, újra és újra tűket döftek belém; valamint a vérnyomásomat is megmérték azzal a hülye automata géppel vagy ezer alkalommal. Azokban a percekben, amikor épp nem szurkáltak vagy faggattak, sírdogáltam. Olyan egyedül éreztem magam; csak Ryant akartam látni. Szükségem volt rá, hogy átöleljen. A bal karomat végül könyöktől csuklóig begipszelték. A doki kék gipszet adott, mert azt mondta, az illik a szemem színéhez. Azt hiszem, csak meg akart nyugtatni. Egy idősebb nő határozottan visszatolt a sürgősségi osztályra, ahol ismét a korábbi függönyös szobában találtam magam. Egy orvos

590

és egy nővérke jött be pár másodperc múlva, a nővér egy nagy gépet hozott magával. – Miss Mitchell, az én nevem Dr. Willsten. Én vagyok az ügyeletes szülész-nőgyógyász. Megjött a vizeletminta eredménye, ön terhes. Csinálunk egy ultrahangot. – Micsoda? – A gondolataim vadul kavarogtak. Hitetlenkedve megráztam a fejem. – Ööö, az lehetetlen. Kizárt, hogy terhes legyek. Fogamzásgátlót szedek. Biztosan tévednek. Elmosolyodott, miközben felírt valamit a táblára – Bizonyára tudja, hogy a fogamzásgátló tabletták nem biztosítanak száz százalékos védelmet a terhesség ellen. Szedett mostanában valamilyen más gyógyszert is? Bármilyen vény nélkül kapható terméket? Eszembe jutott, milyen rosszul voltam hálaadás után, de az már hetekkel ezelőtt történt. – Csúnya arcüreggyulladásom és hörghurutom volt még december elején, amire az orvosom antibiotikumot írt fel. Dr. Willsten felnézett a papírjaiból, és ismét rám mosolygott. – Akkor már meg is van az ok, amiért a fogamzásgátló nem bizonyult elég hatékonynak. Valami felfordulás zaját hallottam a folyosóról beszűrődni, ami elterelte a figyelmemet. – Erre van – mondta egy női hang. Kicsit feljebb húztam a takarót a nyakamig, arra az esetre, ha új fent riporterek és fotósok közelednének kíváncsiskodni. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor megláttam Ryant előlépni a függöny mögül. Egyből az ágyamhoz sietett. – Szívem, jól vagy? – Megcsókolta az arcomat, a homlokomat. Tisztában voltam vele, hogy mennyire fel lehet dagadva a szám. – Ó, szívem – jajdúlt fel halkan. Fürkésző szemmel próbálta felmérni a sérüléseimet. A megkönnyebbülés könnyei folytak végig az arcomon; egy bólintásnál többre nem futotta tőlem. – Éppen most akartam konzultálni a hölggyel a sérüléseivel kapcsolatban – jelentette be az orvos, akinek névtábláján a Dr.

591

Carlino felirat díszelgett. – Megkérhetem, hogy addig odakint legyen szíves várakozni, uram? – Nem – mondtam határozottan, és közben el nem engedtem volna Ryan kezét. – Ryan marad. Ő a barátom. Dr. Carlino bólintott. – Átnéztük az összes teszt eredményét és örömmel közölhetem önnel hogy a sérülései minimálisak. A bal singcsont eltörött a csukló fölött, de mint láthatja, ezt már helyreraktuk azzal a gipszkötéssel. A bordái alaposan megzúzódtak, de szerencsére egyik sem tört el; bár pár hétig még meglehetősen érzékenyek lesznek. A bőrt ért zúzódások nyomai napokon belül elhalványulnak. A sérüléseket fájdalomcsillapító gyógyszerekkel fogjuk kezelni. Ennek a mellékhatása az, hogy az arca és az ajkai megduzzadtak, de szerencsére egyik sérülést sem kell összevarrni. Jócskán tele van a teste kék-lila foltokkal, szakmai szlenggel „közúti kiütéssel”, de ezek idővel mind begyógyulnak. Teljesen fel fog épülni – mosolyodott el. – A kollégám, Dr. Willsten azért jött, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a magzattal minden rendben van-e. Felpillantottam Ryanre; épp próbálta megemészteni a hallottakat. Zihálva vettem pár mély levegőt. – Ryan, épp az előbb mondták el, hogy terhes vagyok – közöltem vele félelemtől remegő hangon a híreket – Sajnálom – suttogtam. Újra a szemébe néztem. – Terhes vagy? – Megrázta a fejét. – Azt hittem... – A doktor úr szerint az antibiotikum, amit néhány hete szedtem, semlegesíthette a fogamzásgátlót. – Éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül ki a szememből. – Annyira sajnálom. Fogalmam sem volt róla. – Minél előbb szeretném megultrahangozni – szólt közbe Dr. Willsten, és közelebb jött az ágyamhoz. A lábaimat lepedőbe bugyolálták, míg az orvos felhelyezte a hosszú ultrahangfejet. Annyira aggódtam annak a lehetőségétől, hogy terhes lehetek, hogy valósággal remegtek a lábaim. – Au! – rándultam össze a fájdalomtól. – Sajnálom. Tudom, hogy kényelmetlen.

592

A fájdalom csak nem akart szűnni. A doktor eközben vadul kalapálta a billentyűket, és a jegyzeteit nézegette. Az egyik kör végét beikszelte, majd még egy X került az átellenes oldalra. Fürkészve bámultam a monitort, azon tűnődve, honnan a fenéből tudja, hogy éppen mit néz. – Nagyjából hat és fél hetes terhes. Hmm – végigpörgetett egy kis naptárt, és visszaszámolt. – Karácsonyi baba – mosolygott ránk. Éreztem, ahogy Ryan megszorítja a kezemet. Dr. Willsten megnyomott még néhány gombot, mire valami furcsa zajt hallottunk a gép mikrofonjából. Gyors, süvítő hang volt. – Mi ez? – kérdezte Ryan tétován. – A szívverése – válaszolta a doktor úr. A gép kinyomtatott egy képet, amit Dr. Willsten átadott Ryannek. – Íme az embrió. Ryan a párnára hajolt, egészen a fejem mellé. Boldog mosoly rajzolódott ki az arcára. – Ő a mi babánk? Apa leszek? Ó, Tar! – cuppanós puszit nyomott a homlokomra. Annyira rettegtem a reakciójától. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy dühében kiront a sürgősségi szobából – ezeket a víziókat végre felválthatta a nyugalom és az öröm. Annyira megkönnyebbültem, hogy ilyen jól fogadta a híreket. Az életünk óriási fordulópont elé érkezett. Dr. Willsten eközben egy másik orvossal konzultált a függöny mögött. Csak néhány szót tudtam elcsípni a beszélgetésből, olyanokat, mint „tartsák megfigyelés alatt”, vagy „lehetséges lepényleválás”. Mikor visszatért, hogy velem beszéljen, az arca nem mutatott érzelmeket. – Miss Mitchell, már várja önt egy külön szoba. Felvisszük az emeletre. Az ultrahangvizsgálat kimutatott néhány rendellenességet. Még megfigyelés alatt kell tartanunk a ma este folyamán, nehogy szem elől tévesszünk valamit. A baleset során sérülés érte a hasát, és kicsit aggódunk emiatt. Ha mindent rendben találunk, egy pár napon belül hazamehet.

593

Ezután egy két ágyas szobába kerültem, de biztosítottak afelől, hogy – a helyzetemre való tekintettel – szobatárs nélkül maradok. Rendre feltűnt egy-egy nővér az ajtóm előtt; ügyetlenül próbálták leplezni, hogy meg akarják maguknak nézni Ryant. Ryan az ágyamhoz tolta a vendégszéket, és megfogta a kezem. – Mi történt, szívem? Nagyot nyeltem, és megpróbáltam felidézni az előző pár óra történéseit. – Épp a reptér felé igyekeztem, végigmentem a hátsó utcán. Amikor át akartam menni a Mulberry utcán, megláttam Angelicát az autójában. – Micsoda? Azt akarod mondani, hogy szabadlábon van? – Érződött a hangján, hogy tombol benne a düh. – Igen. A Plymouthjában ült. Halálra rémültem – folytattam remegő ajkakkal. Úgy éreztem, menten kitör belőlem a zokogás. – A Mulberry utca másik oldalán parkolt, szokásához híven. Amint az utca sarkára értem, előregurult egészen a stoptábláig. Azt hittem, el fog ütni. – Megvakartam felduzzadt ajkamat. – Átfutottam az úttesten. Annyira ostobán viselkedtem, őt néztem, ahelyett, hogy az orrom elé néztem volna. Ryan gyengéden megpuszilta az arcom. – Nagyon szeretlek. – Borzasztóan festhetek. – Alig vártam, hogy egy másodpercre levegye rólam a szemét. – Megpróbáltam vadiúj kék gipszkötésemmel eltakarni a szememet. – Au! – jajdultam fel. Amint megmozdultam, egyből a vállamba hasított a fájdalom, ami újabb részleteket juttatott eszembe a balesettel kapcsolatban. – Elütött egy autó! Nem érdekel, hogy nézel ki! Örülök, hogy túlélted! Megpróbáltam mosolyogni. – Olyan vagyok, mint amilyen te voltál, miután verekedtél azokkal a rosszfiúkkal, nem? – Még jobban odanyomtam a jeget a számhoz. Ryan elmosolyodott és bólintott.

594

– Igen, egy kicsit. De a te sminked nagyon élethű – simította végig az arcomat. Természetesen nem maradhattunk sokáig kettesben. Két fiatal nővér jött a szobába, mindketten feltűnően mosolyogtak Ryan láttán. – Jó estét! Az én nevem Kerry – mondta a lila műtősruhát viselő, karcsú, barna hajú lány. – Ő pedig Natalie. Ma este mi fogjuk gondját viselni. – Natalie eközben buzgón felírta a szobám falán függő fehér táblára a nevüket és a dátumot. Amíg a nővérek velem foglalkoztak, Ryan visszahúzódott a sarokba, és telefonálgatni kezdett. Felhívta a szüleit, és beszélt az apjával – már foglalták is le a jegyeket a legközelebbi járatra. Hallottam, ahogy az ajtóm előtt két férfi röviden szót váltott egymással, majd egy öltönyös pasas bekopogott, és rögtön be is nyitott. – Miss Mitchell, én Walter Krause vagyok, a kórházi adminisztrátor. Hogy érzi magát? Elgázolt egy kocsi. Mégis hogy érezném magam? Ehhez hasonló ostoba kérdésekre kellett válaszolni Ryannek is minden interjú alkalmával. – Voltam már jobban is – motyogtam, ránézve a kézfejembe rakott kütyüre, ami kezdett igencsak kényelmetlenné válni. – Nos, mindenesetre tudatni szerettem volna önnel, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ne zargassák önt, míg a kórházunk vendégszeretetét élvezi. De remélem megérti, hogy nem ellenőrizhetünk minden egyes folyosót. Vagyis lényegében bármikor bárki besétálhatott a kórházba, akár az én szobámba is. – Jó estét, Mr. Krause. Ryan Christensen vagyok – nyújtotta Ryan a kezét. – Testőrt fogadtam Taryn számára. Közvetlenül engem értesítsen minden észrevételéről vagy esetleges nehézségről, míg Taryn a betegük. Nem akarom, hogy akár ön, akár a személyzet bármelyik tagja őt zargassa ezekkel a részletekkel. Neki pihenésre van szüksége, hogy meggyógyuljon. – Hogyne, Mr. Christensen. Hiszen éppen ezért jöttem. Beszélhetünk négyszemközt az irodámban.

595

– Bízom benne, hogy a teljes személyzete tisztában van az orvosi titoktartás fogalmával – hangsúlyozta Ryan. – Ez csak természetes. Ugyanakkor a mi felelősségünk csupán az egészségügyi állapotára, valamint a leleteire terjed ki. Felhívom a személyzet figyelmét a helyes magatartásra – mondta Mr. Krause. – Kapcsolatba lépek a szóvivőmmel, hogy tegyen hivatalos nyilatkozatot a médiának. A kórház egyetlen tagja sem mondhat semmit egyetlen médiumnak sem ezen kívül, hacsak azt én személyesen nem engedélyeztem. Világos? – Ryan ellentmondást nem tűrő parancsolgatása hallatán elvigyorodtam. – Igen. Megértem. Befáradna, kérem, néhány percre az irodámba? – Köszönöm, de nem, legalábbis nem most. Mike? – szólt ki Ryan. A szobámba belépett Mike, Ryan testőre. – Mr. Krause, ő itt a biztonsági menedzserem, Mike Murphy. Innentől ő intéz minden biztonsági kérdést. – A két férfi kezet rázott. – Egyetlen riportert, vagy fotóst sem akarok látni ezen a folyosón. Egy kisebb csapat biztosítja majd Miss Mitchell ajtaját a nap huszonnégy órájában. Később még beszélhet velem, vagy megvitathatja közvetlenül Mr. Murphyvel is, ha felmerülne valami a biztonsággal kapcsolatban. Jelenleg ő a legfontosabb számomra – simította végig Ryan a homlokomat. – Nos, rendben. Később is beszélhetünk. Ha bármire szüksége lenne, kérem, azonnal szóljon. Úgy vettem észre, Mr. Krause-t egy kissé felkavarta az, ahogyan Ryan viselkedett vele. De engem nem érdekelt. Imponált Ryan „nem szarozok, kézbe veszem a dolgokat” hozzáállása. Ez egyike volt azon tulajdonságainak, amelyeket a legjobban szerettem benne. Ryan éppen csak odabiccentett Mr. Krause-nak. A hajamat cirógatta, teljesen rám koncentrált. A nővérkék még mindig a szobámban vártak – de hogy mire, azt nem tudom. – Rögvest megvizsgáljuk újra a magzat szívverését – közölte velünk az egyik nővér.

596

Felhajtotta a köntösömet, és véraláfutásos hasamhoz nyomta azt a pálcaszerűséget. Pár másodperc múlva ismét hallhattuk a babánk szívverésének „huss-huss” hangját. Ryan diadalmasan elmosolyodott, és homlokon csókolt. – Ő ott bent a mi kisbabánk – súgta boldogan a fülembe. – Annyira szeretlek! Annyira örültem annak, hogy ilyen lelkesen fogadta a terhességemet; tulajdonképpen több mint boldog volt a hír hallatán. Végre megnyugodhattam, és nem kellett aggódnom; úgy éreztem, ez minden fájdalmat megért. Teljes szívemből örvendezve, boldogan mosolyogtam rá vissza. Apa lesz belőle, belőlem pedig anya. Kék szemű csemetéje itt növekedett bennem. A nővér megmozgatta a mikrofont, amikor a jellegzetes hang abbamaradt; egyből rászegeződött a figyelmem. A két nővérke hirtelen egymásra nézett, és egyikük sem tűnt boldognak, majd az egyik kiviharzott a szobából. Arcomról lehervadt a mosoly, és éles fájdalom nyilallt a köldökömbe. Úgy éreztem, nedvesség ömlik ki a lábaim közül. Fájdalom hasított a mellkasomba, amikor összezúzott bordáimmal megpróbáltam felülni. Zihálva be- és kifújtam a levegőt, abban a reményben, hogy a folyamatos ki- és belégzés eltereli a figyelmem a fájdalomról. – Valami baj van! Úgy érzem, mintha valami kidurrant volna – közöltem zihálva a nővérrel. Tudni akartam, hogy miféle nedvességet éreztem a lábaimnál. A takaró végét próbáltam elérni, hogy alá nyúlhassak, de az az átkozott intravénás gyógyszeradagoló beakadt az ágy korlátjába. Éreztem, hogy a vénámba döfött cső jól megbök. – Au! – A kellemetlen érzéstől összehúztam a szemem. Abban a pillanatban ismét erősen belém hasított a fájdalom, ez egyszer olyan intenzíven, hogy kínomban felordítottam. A nővér lehúzta lábaimról a lepedőt, így a másodperc töredékére odanyúlhattam a kezemmel. Mikor felemeltem, csurom vér volt minden ujjam. A másik nővér eközben visszatolta a szobába a méretes ultrahangkészüléket. Dr. Willsten futva érkezett. Azon nyomban rám

597

tették a vérnyomásmérőt. Amint az orvos meglátta a vérmennyiséget, csendesen közölte a nővérrel, hogy hozza a köpenyét. Tudtam, hogy ez műtétet jelent. A doki ultrahangfelvételt készített a hasamról, közben az egyik nővér a vérnyomásomat mérte. Ryan az ágyam támlájánál maradt; úgy tűnt, mozdulni sem tud. Feszülten figyeltünk a baba szívverésének jellegzetes hangjára, ami fokozatosan lassult, majd egyszer csak megállt. Teljes csend volt. Gyengének éreztem magam. Egy pillanat alatt ott termett négy ember, hogy a lepedőnél fogva felnyaláboljanak, és áthelyezzenek egy kerekes ágyra. Sietve kigördítettek a szobámból. – Most hová viszik? – kérdezte aggódva Ryan. Kinyújtottam felé a kezem, de egy nővér az útját állta, és Ryannel maradt, míg engem átszállítottak a szobámból. A következő dolog, amire emlékszem, hogy egy fényes szobában találtam magam. Körülöttem mindenki sietve végezte a dolgát. Nagyon zavarban voltam, ráadásul már a nyugtató is hatott, úgyhogy ha akartam, se tudtam volna hozzájuk szólni. Egy nővér megfogta mindkét gyenge lábam, és kengyelbe tette őket. Műanyag maszkot helyeztek az orromra és a számra. Aztán hirtelen újra elsötétült minden. A szemhéjam meg-megrebbent, amikor kezdtem ébredezni. Igencsak nehéz volt nyitva tartani a szemem akár csak rövid ideig is. Valami készülék ütemesen pittyegett a háttérben, amitől ismét elálmosodtam. Éreztem, hogy hideg levegő árad az orromba. Biztos megint az orromba dugták azt az oxigéncsövet vagy micsodát. – Taryn! Hogy van, kedveském? – kérdezte egy hölgy hangosan. – Fel tudna ébredni a kedvemért? Az egyik szememmel ránéztem. Ki a fene maga, és miért ordít a fülembe? – Jó estét. Ideje felébredni! Most szépen visszavisszük a szobájába. Minden a legnagyobb rendben lesz – mondta mosolyogva. Még mindig kissé kótyagos voltam, amikor visszatoltak a szobámba. Láttam, ahogy Mike és egy másik férfi az ajtóm előtt ülnek. Egyből felpattantak, ahogy a nővér megállította az ágyamat.

598

Láttam Ryant egy széken gubbasztani a szobámban; arcát a kezébe temette, egészen addig, míg meg nem hallotta a folyosóról beszűrődő zajt. Mikor közelebb értünk, észrevettem, hogy szemei vörösek és duzzadtak – láttam, hogy sírt. A kórház lelkésze is ott ült mellette a szobában. Dr. Willsten elmagyarázta, hogy az ütközés hatására levált a méhlepény, és a baba nem élte túl. El kellett távolítania az embriót, de biztosított afelől, hogy ettől még a későbbiekben lehet gyermekünk. A lelkész próbált vigasztalást nyújtani nekünk, lágy hangján arról beszélt, hogy hinnünk kell Isten akaratában. Mondott egy imát az ártatlan életért, mely ma odaveszett. Habár nagyra értékeltem, hogy ennyire próbálkozott, köszönetet mondtam neki és arra kértem, egy kicsit hagyjon minket magunkra. Ryan a mellemre hajtotta a fejét, és finoman megölelte agyonkínzott testemet; én pedig átkaroltam őt ép karommal. Éreztem, ahogy könnyeivel eláztatja a köntösömet. Borzalmas veszteségünktől keservesen megtörve, vigasztalhatatlanul zokogtunk. – NA, ÍGY JÓ IS LESZ – MONDTA MARIE mosolyogva, miután körbetekerte a nyakamat és az arcomat egy sállal. – Így már senki nem láthat felpuffadt szájjal. – Sokan vannak odakint? – kérdeztem állammal az ablak felé intve. – Vannak egy páran – dörmögte Ryan. – Ne aggódj miattuk! Nem látnak majd, amikor elmész. De biztosan így döntesz? Bármikor bérelhetek magángépet. – Ne, Ryan. Kérlek! Haza szeretnék menni. Ki akarok végre kerülni ebből a kórházból, és a saját ágyamban aludni. – De Marla szerint... – Nem érdekel, mit mondott a sajtósod! – emeltem fel a hangom. – Ne haragudj, de eszem ágában sincs bujkálni. Talán jobb lett volna, ha halálra gázol az a rohadt kocsi; vagy pláne, ha maga Angelica lapít ki: a média bizonyára imádta volna a sztorit.

599

Ryan mérgesen összeráncolta a homlokát. – Ne dramatizáld túl! – Marie, kérlek, szólj a nővérnek, hogy hazamennék. Juttass ki innen, légy szíves! – könyörögtem. A tolószékemet a raktárhelyiség felé tolták, ahová az ételek és egyéb készletek érkeztek: mindezt azért, hogy elkerüljük a főbejáratnál ólálkodó riporter- és fotóshadat. Nagyon örültem, amikor végre helyet foglalhattam a limuzin hátsó bőrülésén, hogy elinduljunk hazafelé; már ettől az érzéstől is könnyebb volt elviselni a fájdalmat, amit megkínzott testem kénytelen volt elszenvedni a bekászálódás során. Újságírók, fotósok és egyéb bámészkodók tömkelege torlaszolta el az utat a kocsmám mögötti sikátornál. A sofőrünk kénytelen volt hosszasan dudálni, hogy végre oszolni kezdjenek az utunkból. Annyira felidegesítettem magam ezen, hogy dühömben szinte felforrt a vérem. Mégis mire jó ez a nagy felhajtás? Arra, hogy még több fotóval próbálják bizonyítani, hogy Ryan megcsalja Laurent, aki iránt nemrégiben újra fellángolt a szerelme, a Rhode Island-i „senkivel”? Végül ezen a mesés napon az tette fel a pontot az i-re, hogy Kyle kötelességtudóan ott állt az ajtó előtt, hogy a többi biztonsági őrrel együtt visszatartsa a fotósok tömegét. Levette a napszemüvegét, és a zsebébe süllyesztette, amikor meglátta, hogy megérkeztünk az autóval. A mániákus Angelica továbbra is szabadlábon járt-kelt, de Kyle legalább még mindig itt volt – készen arra, hogy a saját életét kockáztassa az épségemért. Fájdalmas arccal nézett rám, és tudtam, hogy tekintetével és széttárt karjaival közli: „Én megmondtam!” Látod ezt? Ezt a mindenre kiterjedő kíváncsiságot? Ezt az érthetetlen, nem kívánt figyelmet? Ezt a rengeteg fényképet, amivel tovább szőhetik hazugságaik hálóját? Még mindig nem telt be nálad a pohár, Taryn? Kyle arckifejezése azon nyomban megváltozott, amint megpillantotta Ryant. Láthatóan megvetette őt; a két férfi farkasszemet nézett egymással, és kölcsönösen állták egymás

600

tekintetét. Nem tudtam, melyik utálja jobban a másikat, de a gyűlölet kézzelfogható volt. – Gyere, cicám. Segítek. – Ryan megfogta a kezemet és a könyökömet, hogy kisegítsen a kocsiból. Nehéz volt feltápászkodni. Merev térdem tele volt zúzódással; a fájdalom az oldalamból a csípőmbe nyilallt. – Au! – jajdultam föl. – Tartalak – biztosított Ryan a segítsége felől, és segített is megtenni a következő lépést. – Akarod, hogy vigyelek? – kérdezte suttogva. – Nem kell – nyöszörögtem, és csoszogtam egy pár lépést. Nem akartam, hogy a fotósok megörökítsék, ahogy cipelnie kell engem, hogy aztán újabb hazugságokat gyárthassanak. Kyle előrenyomakodott Mike mellett, és egyből Ryan képébe mászott. – Most örülsz, Christensen? Az egyik rajongód kis híján megölte! Mike gyorsan megfordult és közbeavatkozott; kezét Kyle mellének szegezve megálljt parancsolt neki. – Hékás, vissza! Csigavér, Kyle! – Mikor lesz már végre neked is elég, Taryn? – kiáltott Kyle. Mike és egy másik őr dulakodott vele, hogy minél hátrébb tolják. Ryan is megfordult, hogy rendezze az ügyet Kyle-lal; az arcán nem lehetett nem észrevenni, mennyire dühös. – Ryan! – kiáltottam felé, zihálva a fájdalomtól. Ezzel a figyelme ismét rám irányult. – Csak vigyél be, kérlek. Légy szíves! Azt akartam, hogy rám koncentráljon, és ne Kyle vádaskodásával törődjön. Egy komor és boldogtalan Ryannek senki nem venné a hasznát, főleg nem én. Átfogtam a karját, és a fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig óvatosan az ajtóhoz vezetett. Ryan csak négy órát tudott még velem maradni. El kellett érnie egy járatot, hogy visszaérjen Floridába forgatni. Nem tarthatta fel tovább a produkciót, csak maga a forgatás több millió dolláros befektetés volt. Már így is három napot volt távol.

601

Mikor elment, úgy éreztem magam, mint akinek egy újabb méretes darabot téptek ki a szívéből. Még az sem segített, hogy pár óránként felhívott. Ryan anyja ragaszkodott hozzá, hogy pár napig ápolhasson; Marie pedig egy nap legalább hússzor benézett hozzám. Azon tűnődtem, mikor lesz elegük abból, hogy naphosszat előttük sírok. Végül az orvosom csak felírt néhány antidepresszánst, hogy talpra álljak. A közeli ismerőseink közül mindenki tudta, hogy elvesztettem egy kisbabát. Három nappal azután, hogy kiengedtek a kórházból, a világ fennmaradó része is megtudta mindezt. Nagy nap volt a média számára, mikor napvilágot látott a hír. Mivel a csecsemőosztályon voltam, mikor a kórházban feküdtem, a spekuláció egyből megindult. Egészen addig viszont csak spekuláció maradt míg néhány névtelenséget kérő kórházi alkalmazott meg nem erősítette a hírt. Ezek az informátorok azt is kegyesen az újságírók tudomására juttatták, hogy elveszítettem a kisbabát – Ryan törvénytelen gyermekét. Ryan sajtófelelőse közleményt adott ki arról, hogy elütött egy autó, amikor átmentem az úttesten, és a balesetért senki sem felelős. Minden médium ezt a verziót hozta le, megtoldva azzal a dumával, hogy Ryan szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg a terhességről szóló pletykákat. Marla még külön engem is felhívott, hogy újfent emlékeztessen az általános némasági fogadalomra. Nos, végül is nem mondta ki szó szerint, hogy „tartsam a számat”, de voltaképp ez volt az üzenet lényege. Legszívesebben megmondtam volna neki, hová dughatja fel az „imázs-alakítási kódexét”. Az én alkalmazottaimat is kioktatták a szájzár-szabályzatról, és nyomatékosan közölték velük, hogy semmilyen körülmények között ne beszéljenek nyilvánosan senkinek semmiről. Mindez nem sokkal azt követően történt, hogy Ryannel borzalmasan összevesztünk telefonon, ráadásul az anyja ott ült velem egy szobában, amikor mindez lejátszódott. – Mégis mi a fenét mondtál Marlának? – mordult a fülembe Ryan. – Azt mondta, hogy többé nem hajlandó veled szóba állni!

602

– Marla elmehet a pokolba! Az én életemben csak az apróbetűs részben kaphat helyet. – Taryn, ő a sajtósom. Már évek óta együtt dolgozunk! – Ahh – mordultam fel. – Ryan, ha olyan marhára aggódik amiatt, hogy én kikotyogok valamit, akkor közben miért hagyja szó nélkül a Laurennel való állítólagos viszonyodról szóló pletykákat? Ja és mi a helyzet azokkal a cikkekkel, amik azzal vannak tele, hogy Suzanne vállán akartad magad kisírni? Nem látom, hogy bármit is tenne annak érdekében, hogy azok a hazugságok ne kapjanak szárnyra – hát ezért tudattam vele, hogyan is érzek! – És mégis mit kéne tennie? – emelte fel újból a hangját. – Mondjuk, végezhetné a munkáját, a francba is! A te hírnevedet kellene védenie, nem igaz? Most meg már engem is ő képvisel? – Te nem tudod, miről beszélsz. Nem szabhatja meg, hogy mi kerüljön a nyomdába – vágott vissza Ryan. – Egy frászt nem! Seperc alatt lezavart egy sajtótájékoztatót, hogy aztán a lapok megírhassák, micsoda ostoba liba vagyok: egyik irányba sem néztem szét, mielőtt leléptem a járdáról. Szerinted egy szava sincs abban, hogy mi lásson napvilágot az állítólagos viszonyaidról? Mit szólnál egy bazi nagy sajtóközleményről, ami kategorikusan kijelentené, hogy Ryan Christensen nem fekszik le mostanság se Lauren Delaney-vel, se Suzanne Strass-szal? – Ilyet nem tenne – felelte hűvösen. – És meg se próbáld ilyesmire kérni! – Miért ne? – Árulásától könnyek szöktek a szemembe. – Mert az ilyen pletykák miatt kapkodják el a jegyeket! Gúnyosan fakadtam ki. – Ezt nem hiszem el! Az én hírnevemnek persze mindegy, az én életemen nyugodtan csámcsoghatnak, de isten őrizz, hogy eggyel kevesebb mozijegy keljen el! – Taryn, fejezd be. – Nem! Csesszék meg! Itt ülök, tele kék-zöld foltokkal és törött testrészekkel, az első kisbabánk elment, és én mindezt nyeljem le a jegyeladások miatt! Tudod mit, Ryan? Baszd meg! – azzal lecsaptam a kagylót.

603

Az anyjának leesett az álla, de engem ez már nem érdekelt. Hiszen épp az imént közölte velem a fiacskája, hol is állok a fontossági sorrendben. Két perc múlva visszahívott – nem vettem fel, sőt, még a telefonomat is kikapcsoltam. Könnyek potyogtak a szememből. Megrepedt bordáimra már nem hatott a fájdalomcsillapító sem. Egy párnát tettem a jeges borogatás fölé, és vigasztalhatatlanul zokogtam. – Taryn, szívecském – próbált vigasztalni az anyukája. – Ne izgasd fel magad annyira! Megszólalt a telefonja. – Nem akarok vele beszélni – fakadtam ki. – Ryan, nem szabadna Tarynt ennyire felzaklatnod. Most gyógyulnia kellene. – Ellen kiment a konyhába, de még így is hallottam, miről beszélgetnek. – Fiam, most veszítette el a babáját. Légy vele egy kicsit megértőbb! Éppen vörösre sírja a szemét a nappaliban. Semmi szüksége most még erre a feszültségre is. Tudom, szívem, neked sem. Ellen visszajött a nappaliba, és felém nyújtotta a telefont. – Veled akar beszélni. – Mondd meg neki, hogy kérdezze meg Marlát, mit kéne mondanom! – A ruhám ujjába töröltem a szememet. – Taryn. – Azon a komoly, anyáskodó hangján szólt hozzám. Nem bírtam tovább. Megragadtam a kanapé szélét ép kezemmel, és arrébb csúsztam, hogy felállhassak. – Au! – jajdultam fel, összegörnyedve az egész testemen végignyilalló fájdalomtól. – Maradj csak ülve – dorgált meg Ellen. – Nem! Muszáj felállnom – feleltem csikorgó fogakkal. Megpróbált támogatni, de nem volt egy ép pont sem meggyötört testemen. Valahogy sikerült magam alá ügyeskednem a lábaimat, és lassan felegyenesedni. Ellen felém nyújtotta a telefont, Ryannel a vonalban: kivettem a kezéből. – Tudod, mikor ott feküdtem az úton, annyira megkönnyebbültem, mikor a mentősök a hordágyhoz szíjaztak és végre beraktak a kocsiba. Végre nem engem bámultak, mint valami

604

kiállított képet. A paparazzók végre nem fotózták többé a tehetetlen, vérző testemet. Aztán mikor a mentős minden egyes ruhadarabot levágott rólam, és úgy éreztem, mint akit megerőszakolnak, azt hittem, az volt életem legrosszabb pillanata. Majd mikor az orvos közölte velem, hogy a közös gyermekünk meghalt a méhemben, azt hittem, az életem legeslegrosszabb pillanata. De miután most szembesültem vele, hogy az életem azért lesz továbbra is csupa hazugság és fájdalom, hogy minél többen nézzék meg a filmedet, úgy érzem, megérte. Köszönöm! – azzal lecsaptam Ellen telefonját, és visszaadtam neki. Ezután bezárkóztam a hálószobámba. Pár órával később Ellen halkan kopogtatott az ajtómon. – Taryn, drágám! Nem vagy éhes? – Köszönöm, nem. – Már egy egész csomag zsebkendőt telesírtam. Tisztában voltam vele, hogy legalább ötször beszélt azóta Ryannel. Húszpercenként csörgött a telefonja – Ugyan, gyere már, szívecském! Nem ettél egész nap semmit. Valamit azért harapnod kell! Nem érdekelt. Egyszerűen nem voltam éhes, úgyhogy nem is feleltem. Tíz perc múlva aztán újra kopogtak az ajtómon – ezúttal kicsit hangosabban. – Taryn, itt Marie. Nyisd ki! Azt meg kell hagyni, hogy Ryan anyja leleményes volt. Díjnyertes találékonyság. – Jól vagyok, Marie. Hagyj magamra. – Nem akartam beszélni senkivel. Saját nyomorúságomba akartam süppedni. – Hé, Pete, itt Marie. Ide kellene jönnöd, hogy leszedd Taryn hálószobaajtaját. Bezárta magát. Csak hozz egy fúrót és egy fűrészt, hogy leszedjük a kilincset. Mi? Csak rúgjam be a lábammal? Marie rám mosolygott, amikor kinyitottam az ajtót. Csak tettette, hogy Pete-tel beszélt a mobilján. – Pontosan ez fog veled történni, ha még egyszer bezárod magad oda – fenyegetőzött. Hallottam, amint Ellen telefonál – nyilvánvalóan Ryannel. Átsietett a nappaliba, amikor meglátta, hogy kijöttem a szobámból.

605

Mozzanatról mozzanatra tájékoztatta Ryant a viselkedésemről. Ryan még este is többször tárcsázta az édesanyját, de én minden egyes alkalommal közöltem, hogy nem vagyok hajlandó beszélni vele. Annyira megbántott, hogy semmilyen bocsánatkéréssel nem tehette jóvá. A következő délután virágok érkeztek. Három tucat hosszú szárú vörös rózsa és egy „Szeretlek, ne haragudj!” feliratú üdvözlőkártya várt rám. Hagytam őket ott rohadni a dobozban. Mintha a rózsák bármit is helyrehozhatnának – talán rózsásan fogok tőlük kinézni? Na persze! Ennyit a boldog Valentin-napról. Ha nem lett volna ott az anyukája, ment volna az egész a kukába, de Ellen rátalált a kristályvázámra, és elpepecselt velük egy pár percet. – Ugye tisztában vagy vele, hogy ez számára sem könnyű? – szólt, miközben az ebédlőasztalon rendezgette a rózsákat. – Ő is szenved veled együtt. Tudtam, hogy azt akarja, lássam az érme másik oldalát is, ne csak az én nézőpontomat. De én még mindig annyira mérges voltam, hogy most csak magamat akartam védeni. Ryan az én hírnevemet láthatóan nem tartotta elég fontosnak, szóval magamra maradtam Ellen bútorápoló spray-t fújt egy rongyra, és elkezdte leporolni a bútoraimat. Egyszer csak elmosolyodott. – Emlékszel még arra, mikor Ryan felhívta innen az apját, és azt mondta, elvitted horgászni? – Megfordult, és a rám nézett – Igen – feleltem. Elég tisztán fel tudtam idézni azt az estét. – Még aznap este, egy kicsivel később felhívott engem is a hotelből – mosolyodott el. – Annyira lelkes volt. Azt mondta: „Anya, megtaláltam a nőt, aki a feleségem lesz!” Természetesen majd kiugrottam a bőrömből, ugyanakkor, édesanyaként kicsit aggódtam is. Alig néhány hete ismert csak, de már kezdettől fogva tudta, mit akar. Taryn, ugye tudod, hogy a világon mindennél jobban szeret téged? Bűntudat csapdája remekül bevált. Próbáltam ragaszkodni az érveimhez hogy elárultak – csak hogy nyeregben érezzem magam a vita során, de egyoldalú érvelése miatt kezdtem egyre kevésbé biztos

606

lenni az elhatározásomban. Olyan vacakul éreztem magam amiért haragudtam a fiára. – Tegnap éjjel azt mondta, felelősnek érzi magát a baleset miatt. Végül is mégiscsak az ő egyik tébolyult rajongója hozta rád a frászt, és te épp hozzá igyekeztél, mikor ő nem lehetett itt. – Nem az ő hibája – motyogtam. – Nem kéne így gondolnia. – De mégis így gondolja – biztosított Ellen. – Olyan keservesen sírt tegnap a telefonban – folytatta remegő hangon. – Azt... azt mondta, ő ölte meg a kisbabát. – Kezét remegő szája elé kapta, miközben kimondta ezeket a szavakat. Sírással küszködött. Gyorsan eldobta a portörlőt, és tenyerébe rejtette az arcát, amikor kitörtek a könnyei. Az én szemembe is könnyek szöktek; csak homályosan láttam, ahogy a fürdőszobába siet. Nem Ryan ölte meg a kisbabánkat – hanem én. Én voltam a gyalázatos szörnyeteg. – Taryn, annyira sajnálom – zokogta Ryan a telefonba, amikor felhívtam. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ennyi könnyem van.

607

32 . FE J E ZE T

Lefelé a lejtőn MIKOR MÁR NAGYON ELEGEM VOLT, kikapcsoltam a laptopomat. Új képek terjedtek a világhálón: Ryan éppen kilép egy exkluzív nightclub hátsó ajtaján Miamiban. Szemén látszódott, hogy totál be van nyomva, ami igencsak feldühített. Szívet tépő volt látni, ahogy a dögös Lauren Delaney ugyanazon a képen feszít, és alig két méterrel Ryan mögött mosolyog. Ahogy egyre több képet néztem arról, hogyan segíti be Ryan Laurent a kocsiba, hogy aztán együtt térjenek vissza a hotelbe, teljesen padlót fogtam. Mostanság elég sokat bulizott. Késő esti vacsorák a stábbal, az éjszakába nyúló ivászatokról szóló pletykák, privát kiruccanások Laurennel; és az, hogy mindezt tagadta a telefonban, csak azt eredményezték, hogy egyre jobban felgyülemlett bennem a harag. A forgatásról kiszivárgott képek egyből felkerültek az internetre. Közeli felvételek, amelyeken Ryan a Lauren ujjait díszítő gyűrűkkel játszadozik, miközben szinte összesimulva ülnek egymás mellett: az ilyenektől mindig sírva fakadtam. Nehéz volt eldönteni, mi az, amit a film kedvéért csinálnak, és mi az, amit... nem. No és ugye ott volt az a bizonyos csók... Olyan fotók jelentek meg a lapokban, amelyeken az ajkaik összeérnek, ilyesmi szövegekkel: „Újra lángol a szerelem”; vagy: „Ryan dobja Taryn Mitchellt régi szeretőjéért”. Na, ez szinte tébolyító volt.

Ryan számtalanszor felhívta a figyelmemet arra, hogy Laurennek van pasija – ennek ellenére minden egyes fénykép csak azt bizonyította, hogy ez a legkevésbé sem igaz. Teljes szívemből hinni akartam neki. Bizonyos napokon bíztam is benne; máskor viszont igencsak megingott a hitem. Az se nagyon javított a helyzeten, hogy a bulvárlapok honlapjai szerint Lauren szakított Lucas Banksszel. Az, hogy nem lehettem mellette, csak egyre mélyebb és mélyebb éket vert közénk. Nagyon ijesztő volt, hogy az exbarátnőjével ilyen sok időt tölt intim közelségben. Minden nap elmondta, hogy szeret. De minden külön töltött nap egy örökkévalóságnak tűnt. Megkértem az orvosomat, hogy írjon fel újabb adag gyógyszereket – kifogásnak azt találtam ki, hogy még mindig fájdalmaim vannak. És bár a testem valóban gyógyult, a lelkem és az elmém csak egyre jobban megfájdult. Kezdtem élvezni azt a zsibbadtságot, amikor egyszerre éreztem az antidepresszánsok és az altatók hatását. Olybá tűnt, Ryan is egyedül küzd a maga fájdalmával: bánatát az alkoholba fojtotta. Attól féltem, hogy ezzel egy másik nő karjainak kényelmébe csúszik – egy olyan nő karjaiba, aki nem közvetlen forrása a szomorúságának. Ellen végül visszarepült Pittsburghbe. Valamivel több, mint két hétig maradt velem, de aztán haza kellett térnie, hogy Bill fogorvosi praxisát vezesse. Már elég jól tudtam gondoskodni magamról, így már nem volt szükségem a segítségére. Bármennyire is szerettem, kezdett az idegeimre menni. Amint elhagyta a házat, Tammy be is költözött a vendégszobába. Voltak percek, amikor szinte ellenállhatatlan kényszert éreztem arra, hogy felszálljak egy gépre, és meg se álljak Floridáig: hogy lássam, mégis mi a fene folyik ott – de nem tettem. A bordáim még mindig sajogtak, a karom fel volt kötve, és nem kaptam orvosi engedélyt a repülésre. Az arcomat borító kék-lila foltok zöme már nagyjából begyógyult, és kellemetlen, sárga árnyalatot kezdett ölteni. Tetőtől talpig mindenhova jutott a „közúti kiütésekből”. Rengeteg ponton

609

lehorzsolódott a bőröm – még a fejem búbján is. De ezek is már szépen gyógyultak. De ott volt az akut agorafóbia is, amivel meg kellett birkóznom. Angelica azóta is szabadlábon volt, lesifotósok vártak minden utcasarkon, a balesettől pedig úgy néztem ki, mint a mosogatórongy. Egyértelműen az tűnt a lehető legvonzóbb opciónak, hogy a négy fal között bujkáljak. És volt egy sztori, ami sokkal jobban fájt az összes többinél – mind közül ez volt a legnagyobb hazugság: olyan cikkek íródtak és keringtek a világ körül, miszerint a terhességemmel próbáltam magamhoz láncolni Ryan Christensent. Ezen állítólagos tervem kudarcba fulladása volt a firkászok szerint az oka annak, hogy Ryan ismét Lauren karjaiban kereste a boldogságát. Mindez annyira távol állt az igazságtól; mégis, az emberek még a tévében is folyton erről beszéltek. Úgy lettem beállítva, mint egy pénzhajhász, számító kisvárosi liba, aki egy híresség kihasználása révén akart előrébb jutni az életben. És ekkor azt gondoltam, ehhez képest semmi volt, amikor Thomas dobott engem. Az csak egy méhcsípés volt összehasonlítva ezzel az egésszel, ami olyan érzés volt, mintha egy meteor zuhant volna egyenesen a fejemre. Marie és Cory minden munkát elvégeztek a bárban, míg én lábadoztam; közben én az időm nagy részében félig kábultan hevertem a kanapén. – Taryn! – szólított meg Marie, miután belépett az lakásom ajtaján. Immár neki és Tammynek is saját kulcsa volt a lakásomhoz. – Kyle odalent vár. Azt mondja, van nála valami, amit neked szeretne adni – közölte aggódó tekintettel. Amikor annak idején elköszöntem Kyle-tól, azt hittem, utoljára látom őt; de ő újra és újra felbukkant az életemben. Meglehetősen nyugtalanított, hogy ismét látni fogom; egy részem egyenesen félt tőle. Tammy lesegített a lépcsőkön, nehogy elessek.

610

Kyle egyedül ült az egyik bokszban; mellette egy barna zacskó foglalt helyet. A két legjobb barátom a bárpult mögött állt, és figyelemmel kísérték Kyle minden mozdulatát. – Üdv – köszönt röviden. – Nézd, sejtem, mennyire vagy rám kíváncsi, de hoztam neked valamit. Sokkal jobban érezném magam, ha biztonságban tudhatnálak. Idegesen foglaltam helyet; felkötött karomat az asztalra tettem. – Hoztam neked pár cuccot. – Kinyitotta a zacskót. – Olyasmiket, amik elférnek a kistáskádban vagy bárhol, a biztonság kedvéért. Az első dolog, amit kivett a zacskóból, egy hétköznapi darázsirtó spray volt. – Jobb, mint a gázspray, és messzebbre is lehet vele spriccelni. Csak fújj bele a támadód arcába, és azonnal cselekvőképtelenné válik. Csak egyet hoztam most neked, de valószínűleg érdemes belőle többet is beszerezni. Figyeltem, ahogy újra a zacskóba nyúl – közben alig nézett a szemembe. – Ez egy fényjelzős riasztó némi gázzal, kizökkenti és időlegesen megvakítja a támadót – magyarázta. – Úgy nevezik, a „rikoltó” – elég hangos. Felteheted a kulcstartódra, vagy tarthatod a kocsidban. Nézegettem ezeket a kütyüket, és azon járt az agyam, miért is lenne szükségem ilyesmikre. Korábban sosem kellett effélét használnom; Ryan rajongói úgy-ahogy békén hagytak. – Csak azt kell észben tartanod, hogy ezeket nem viheted magaddal a repülőre, ha esetleg bárhova is menni készülnél. Egy sokkolót is be akartam szerezni neked, de Rhode Islanden illegális. Próbálkoztál már valamilyen önvédelmi sporttal? – közelítette meg más irányból a témát. – Nem igazán – vallottam be. Kyle még csak el se mosolyodott. – Akkor lehet, hogy el kéne látogatnod egy ilyen jellegű edzésre, ha már felépültél. Mutathatok neked néhány módszert, de... Minden tárgyat visszarakott a zacskóba, és nagyon sóhajtott. – Láttad errefelé Angelicát mostanában? – váltott csendesen témát.

611

– Nem – ráztam meg a fejem. – Bár igazság szerint mostanság nem tettem ki túl sűrűn a lábamat a házból. Kétszer hagytam csak el a lakást, akkor is az orvoshoz mentem, és Jamaal elkísért. Kyle bólintott. – Jó. Mr. Jones kiváló testőr és remek ember. Idegesnek és lehangoltnak tűnt, amikor hozzám beszélt. – Próbáltam Angelica nyomára bukkanni, de mostanában színét se láttam. Van pár emberem, akik éberen figyelnek, hátha újra felbukkan a térképen. Ne aggódj! Hamarosan megtalálom. – Kyle elővette a kulcsát a zsebéből, és kicsusszant a bokszból. – Hát akkor... ez minden. Vigyázz magadra! Már kifelé igyekezett, amikor megállítottam. – Kyle! – szóltam rá, titokban azt remélve, még marad egy kicsit. A férfi azonnal megtorpant, de alig pillantott vissza rám. – Nem maradnál egy italra? – kérdeztem elfogódottan. Szomorú szemekkel nézett vissza rám; és úgy fájt, hogy tudtam, melankóliájának én vagyok az oka. Mintha még egy ok kellett volna rá, hogy én magam is szomorú legyek, örültem, hogy úgy döntött, hogy mégis visszaül hozzám. Megragadtam egy üveg tequilát, és mindkettőnknek töltöttem belőle. – Csak annyi a teendőd, hogy tiszta erőből a lábukra taposol ezeknek a barmoknak – nevetett kicsit később Kyle, miközben kioktatott önvédelmi manőverekből. – Más szóval, azt akarod mondani, hogy az mit sem érne, ha jól fejbe kólintanám őket ezzel az üveggel? – kuncogtam. Eléggé becsíptem a sör-feles-gyógyszer kombótól. – Bármikor hasznodra lehet ez a nagy, kék fegyver – cukkolt, végigfuttatva ujjait a gipszkötésemen. – Ha elég nagyot lendítesz, tuti kiverhetsz pár fogat ezzel az izével. Önelégült vigyorral válaszoltam a tréfás megjegyzésére. – Én ugyan nem félek. Aki engem akar bántani, annak pokoli küzdelemben lesz ám része! A rajongóinak a többsége ártalmatlan, de biztosra veszem, hogy sokuk fog rühellni az elkövetkezendő negyven év során. A fenébe, ám legyen. Kyle hirtelen szörnyen elcsendesült.

612

– Hékás, már emlékszem, mit akartam kérdezni tőled – böktem ki. – Hol van az a sarki kifőzde, ahol azt a csirkehúslevest vetted? – Ezek szerint ízlett? – kérdezte vigyorogva. – Naná! Nagyon finom volt! El kell árulnod, merre van. Elkezdte részletezni, merre kell menni, de az ötödik kanyarnál elvesztettem a fonalat. Igencsak berúgtam az utolsó felestől. – Nem tudnád leírni nekem? Különben sose jegyzem meg – panaszkodtam. – Van nálad toll? – kérdezte. Egy papírral, egy tollal, és két újabb üveg sörrel tértem vissza. Kyle elkezdte lekörmölni nekem az útirányt. – Balkezes vagy, mi? – cukkoltam, mikor észrevettem, hogy a bal kezével ír. Kyle elmosolyodott, miközben nézte a papírt. – Tudtad, hogy én is tudok ám bal kézzel írni? – kérkedtem. Rángatni kezdtem a papír szélét, hogy Kyle írását elrondítsam. – Ja, kétkezes vagyok. Mi a véleményed erről? – Megint rángatni kezdtem a papírt. Elvigyorodott, és folytatta az írást. – Az, hogy van még valami, ami közös bennünk. – Kizárt! Tuti, hogy nem! – Nagyot kortyoltam a sörből, és vártam, hogy mit reagál – de bosszantóan hallgatott. Amint Kyle befejezte az írást, kirántottam a lapot a keze alól. Megpróbált megállítani, de nem volt elég gyors. Egy szempillantás alatt megváltozott a viselkedése. Eddig csak bohóckodtunk, és egymást hecceltük; de úgy vettem észre, hogy most felpiszkáltam benne valamit. Az órájára pillantott, és gyorsan lehúzta a maradék sörét. – Mennem kell – motyogta, és kicsusszant a bokszból. Teljesen összezavart, hogy most egyszerre mehetnékje támadt. – Hát, köszönet a cuccokért – ütögettem meg a zacskót. Látszott, hogy már teljesen máshol jár az esze, miközben magára kapta a bőrdzsekijét. – Később még találkozunk. Pihengess csak – ajánlotta.

613

Néztem, amint Kyle beletúr a hajába, miközben kifelé igyekszik. Marie és Tammy szúrós szeme és rosszalló tekintetük arról árulkodott, hogy szerintük túl sok időt töltöttem Kyle-lal. Ettől bűntudatom lett, és sietve felvonszoltam magam a lépcsőn, hogy felhívjam Ryant. – Még mindig úgy gondolom, hogy megtehetnéd – kérlelt panaszos hangon Ryan. – Biztos vagyok benne, hogy akadna szabad hely valamelyik járaton. Ismét a sárgás-barnás foltokat kezdtem el vizsgálni, melyek beborították az arcomat. Még részeg szemmel is úgy láttam, nincs az a smink, ami ezeket elfedné. Örültem, hogy végre továbbléptünk az ikszedik Kyle-lal kapcsolatos vitánkon. – Ryan, beszéltem az orvossal: még két hétig nem repülhetek. Ráadásul az arcom még mindig feketés-lilás, sőt, mostanság inkább sárgás-barnás. Nem akarhatod, hogy így pózoljak melletted. – Nem érdekel – közölte velem. – De ha a doki mondta, hogy ne repülj, akkor azt megértem. – Szívem, én is ott szeretnék már lenni, de jelenleg kizárt, hogy Los Angelesbe utazzak. Még mindig fájnak egy kicsit a bordáim. De a tévében mindenképpen megnézem az Oscart. A világért sem hagynám ki, ahogy konferálsz! – Holnap repülök, aztán lesz még egy próbám, nehogy elrontsam a szöveget. Nagyon izgulok – vallotta be. – Menni fog az! Tök profi vagy – próbáltam bátorítani. – Totál be vagyok táblázva! Másnap reggel kilenckor szállok fel Los Angelesben, de már aznap este fel kell vennünk pár jelenetet Miamiban – bosszankodott. – Háborúban nincs vasárnap – mondtam tréfásan. – Tar, azért esetleg le tudnál jönni ide a következő két hétben valamikor? Kérlek! Ha már most hétvégén sem találkozunk, legalább Miamiba ugorj le! Valami igazán különlegeset gondoltam ki a szülinapodra! – Azért ne ess túlzásokba! Az is csak ugyanolyan nap, mint a többi – sóhajtottam. – Az, hogy végre látjuk egymást, nekem bőven elég lesz.

614

– Hagyjuk is a terveimet – suttogta. – Mindent elrendezek az iderepüléseddel kapcsolatban. És ezúttal biztosra megyek, nehogy bármi bajod essen. Szóval, küldök melléd egy testőrt, és nem fogadok el semmiféle nyavalyás kifogást, oké? – Csak arra van szükségem, hogy a karodba zárj – mondtam. – Én is ugyanígy érzek – suttogta Ryan. – Miért beszélsz ilyen halkan? Van ott veled valaki? – kérdeztem. – Nincs. Tartsd egy kicsit – mondta. – Na, mindjárt indulnom kell. Én csak, ööö, szóltam a szobaszerviznek, és már itt is vannak. Mintha egy nő hangját hallottam volna a háttérből, akit Ryan éppen lepisszegett. – Oké, akkor, gondolom, később még beszélünk – szóltam bele. – Szeretlek! – Én is téged – suttogta sietősen, majd egyből le is telte. Még csak el sem köszönt. Ezt a beszélgetést másnap újra és újra lejátszottam a fejemben. Tudtam, hogy Los Angelesbe repül, ahol egy csomó feladat vár rá, de akkor is meglepett, hogy meg sem próbált elérni telefonon. Ez nem vallott rá. Következő nap már én hívtam őt, mert zavart, hogy nem is hallottam felőle. Próbáltam olyan lágyan és kedvesen beszélni, hogy ne érezze a hangomon a feszültséget. Ryan rosszkedvű volt. Ezt azzal indokolta, hogy ide-oda kell rohangálnia egyfolytában. Éppen az Oscar-gálára öltözött be. Még aznap késő este lehuppantam a tévé elé, hogy megnézzem a díjkiosztót. Annyira jóképű volt a vörös szőnyegen az interjú alatt. Persze megkérdezték tőle, hogy kivel érkezett, és csak annyit felelt: „Nem, nincs partnerem.” Partner? És mi van „egyetlen igaz szerelmeddel”, aki még mindig lábadozik majdnem halálos kimenetelű balesetéből? Dühömben felmordultam. Sehol egy cinkos mozdulat, amivel jelezné, hogy gondol rám. Továbbra is titok voltam, akit nem vállalt a nyilvánosság előtt. Néhány nappal később ismét veszekedtünk.

615

– Szívem, miért van tele az internet olyan képekkel, amin ölelgeted Laurent és a kezét fogod? – tudakoltam finoman. Ryan vérig sértve a fülembe mordult. – Taryn, hiszen megígérted, baszki – morogta idegesen. – Ez nagyon egyszerű kérdés, Ryan. Én sem fogom Pete vagy Gary kezét, soha. Csak tudni szeretném, miért érezted égető szükségét annak, hogy gardedámoskodj a gála utáni bulin? – Mert berúgott. Nem akartam, hogy totál hülyét csináljon magából a nyilvánosság előtt – felelte Ryan védekezően. Lelki szemeim előtt egyszer csak megjelent Thomas, ahogy hasonló kérdésekkel bombázom. Neki is mindig volt valami remek kifogása: „Lerobbant a kocsija és nem hagyhattam egyedül a pácban. Szóval, hazafuvaroztam, aztán csak beszélgettünk egy kicsit.” „Együtt jártam suliba ezzel a lánnyal. Most nehéz időkön megy keresztül.” „Még fel kellett becsülnöm egy ingatlant. Nagy dolog, késtem pár órácskát. Talán tíz percenként jelentkeznem kellene, vagy mi?” Nagyot sóhajtottam. – Azt hittem, Laurennek van pasija. Miért nem ő istápolta? – kérdeztem. – Mert ő éppen forgatáson van Új-Zélandban – közölte élesen Ryan. – A barátja, Lucas Banks szintén forgat – mondta olyan hangon, mintha komplett idióta lennék, akinek ennyit igazán illene tudnia. – Bocsánat – esdekeltem ösztönösen. Kezdett újra felszínre törni a bizonytalan énem. Thomasnak megvolt a maga trükkje, hogy minden vita úgy végződjön, mintha én és az én gyanakvásom vagy paranoiám lenne a hibás minden egyes veszekedésért. – Csak tisztában akartam lenni a körülményekkel, ez minden. – Semmi okod nincs a gyanakvásra, Tar. Ezek a képek semmiben sem különböznek attól a képtől, amin Cory kezét fogod, nehogy megcsússz a jeges járdán. Emlékszem, hogy láttam a te kezed az ő

616

kezében. Jusson eszedbe, milyen könnyedén kiragadható egy ártatlan részlet a kontextusból. – Igazad van, de... Nem szeretném, ha Lauren félreértené ezeket a gesztusokat, Ryan. – Örökké ezt fogod csinálni, Tar? Vádolni kezdesz majd minden egyes alkalommal, amikor hozzáérek egy másik emberhez? – mordult rám Ryan. – Nem. De így fogok reagálni valahányszor, amikor olyan nők kezét fogdosod, akikkel már korábban lefeküdtél. Próbáltam higgadt maradni. Habár nem voltam biztos benne, hogy Laurennel ténylegesen lefeküdt-e vagy sem, mikor állítólag összejöttek, de az, hogy Ryan meg sem próbálta tagadni, éppen elegendő volt nekem. – És én elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, amennyiben te látnál olyan képeket rólam, amiken egy olyan ex-pasim kezét fogom, aki... – Vettem egy mély lélegzetet, hogy némi szünetet tartsak, míg átgondolom, hová is vezetnek a vádaskodásaim. – Szóval, ha olyannal látnál, akit nem ismersz, vagy akiben nem bízol, és nagyban taperolnánk egymást mosolyogva valami vad bulin, akkor tuti ki lennél rám akadva – böktem ki. – Ja, igazad van. Ki lennék – vallotta be készségesen. – És te miért reagálnál így, Ryan? Talán azért, mert te nem bíznál bennem, vagy esetleg azért, mert nem akarnád, hogy az egész világ ezt gondolja? – Bízom benned – suttogta. – Nagyon zavarba ejtő és szomorú látvány, ha a barátod túl gyengéd az egyik ex-barátnőjével két forgatás között is – mondtam finoman. – Ha már forog a kamera, az más tészta... – Ha eljöttél volna Los Angelesbe, ahogy kértem, akkor most nem veszekednénk emiatt. Tartottam ettől... Féltem, hogy a távolság nem tesz jót nekünk – bökte ki végül Ryan a telefonba. – Ryan, nem a távolság az oka. Tudom, hogy te és Lauren összejöttetek tavaly, és egy darabig együtt voltatok. Ő már kiaknázott terület számodra. Azért viselkedem így, mert szerelmes vagyok

617

beléd, és nem akarlak elveszíteni egy másik nő miatt. – A gondolat, hogy a karjaimból Lauren karjaiba siklik, szívbemarkoló volt. – Sejtettem, hogy rájössz. Nem is csoda... – sóhajtotta. – Azt hiszem, megint elbaltáztam. El kellett volna mondanom. – Nos, fogalmazzunk úgy, hogy most erősítetted meg azt, amit már régóta sejtettem – suttogtam. – Bárcsak őszintébb lettél volna kettőtökkel kapcsolatban. Most találgathatok. – És mégis mit akarsz tudni? – dohogott. – Bocsánat. Beszélnünk kellett volna erről, csak nem gondoltam, hogy ez ennyire nagy dolog; úgyhogy csak döntsd el, megbízol-e bennem, vagy nem. – Ryan, én bízom benned – mondtam, remélve, hogy el is hiszi. – De mégis, hogy gondolhattad, hogy ez számomra nem nagy dolog, mikor egy olyan színésznővel forgatsz egy romantikus filmet, akit megkettyintettél? Még csak nem is említetted soha – emlékeztettem. Közbe akart vágni, de nem hagytam. Ki kellett engednem magamból a gőzt. – Ideje észrevenned, hogy pont ezek az apró, lezáratlan titkok azok, amik éket vernek közénk. Arra adj okot, hogy bízzak benned, ne arra, hogy kételkedjek, Ryan! – Taryn, már mondtam, hogy sajnálom! Őszintébbnek kellett volna lennem, de attól féltem, hogy mérges leszel. Így nem mondtam semmit, nehogy összevesszünk. Már látom, hogy így csak rosszabbodott a helyzet. Nem akartam tovább rágódni ezen. Reméltem, most már érti, mit is jelent számomra az őszinteség. – Szeretsz engem? – kérdeztem. Ryan felsóhajtott. – Teljes szívemből! – Akkor megbízom benned – jelentettem ki ünnepélyesen. – Igazán? – kérdezte durván. – Akkor meg tudnád magyarázni, mégis mit keres Kyle Miamiban? Egy pillanatra ledöbbentem, mikor megint Kyle nevét hallottam a szájából. – Mégis hogy érted azt, hogy Kyle Miamiban van? – vágtam vissza. – Mikor láttad őt?

618

– Kint volt velünk a forgatási helyszínen ma reggel, Tar – morogta Ryan. – Mit keres itt? – Fogalmam sincs, miért van ott – szögeztem le, miközben próbáltam rájönni, hová akar kilyukadni. – Jobban teszed, ha elmondod nekem az igazat, Taryn – közölte erélyesen. – Ryan, esküszöm. Nem hazudok. Halvány fogalmam sincs, mit keres ott. – Mikor láttad utoljára? – kérdezte. Ezen elgondolkodtam egy pillanatra. – Mikor kábé egy hete átjött mindenféle önvédelmi cuccal. De ezt már elmondtam neked. Valahányszor átjött, mindig tudattam veled. Nem én vagyok az, aki titkolózik. – Add a szavad, hogy nem tudtál róla, hogy ide készül – suttogta elszántan Ryan. – Ryan, esküszöm az életemre, hogy nem tudom, mit keres ott. – Halálra idegesít. Nem tudom, miért van itt, de ki fogom deríteni. Hosszú szünet következett, mire Ryan újra megtörte a csendet. – Nem akarok veszekedni, Taryn. Csak annyira elegem van már abból, hogy... – újabb szünet következett, és nem tudtam, hogy nekem kéne megtörni a csendet, vagy inkább hagyjam, hogy ő beszéljen. Ezer és ezer gondolat futott át az agyamon. Elege van belőlem, mert folyton nyavalygok. Mert nem mentem el az Oscar-gálára. Mert elveszítettem a gyermekét. Sajnos hagytam, hogy a következő gondolat kicsússzon a számon, hogy végre megtörjem a csendet. – Belőlem van eleged. – A mondat nem kérdés volt, hanem kijelentés. – Jelenleg mindenből elegem van, Taryn. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon.

619

3 3. FE J E ZE T

Megsemmisítve A KÖVETKEZŐ HÉT MINTHA GYORSABBAN elszaladt volna. Fizikailag is egyre jobban éreztem magam, és az, hogy lent a bárban is egyre több időt töltöttem, mentálisan is a javamra vált. Fel sem tűnt, mennyire jót tesz a lelkemnek, ha beszélgetek a többiekkel. A törzsvendégek örültek, hogy újra látnak. És – bár sokan még mindig eléggé aggódtak – néhányan még azt se tudták megállni, hogy ne viccelődjenek a balesetemmel. Még mindig rajtam volt az az utálatos kék gipszkötés, hogy állandóan emlékeztessen rá. – Taryn, hát te mit csinálsz itt? – rivallt rám Marie. – Csak feltöltöm a hűtőt – mormoltam. – Neked még nem szabadna emelgetned vagy hajolgatnod! Tűnés innen – kezdett el vonszolni a karomnál fogva. – Nyomás, leülni. Csak lazán. Nem akarom, hogy megsérülj az utazás előtt. Ami az általam végzendő fizikai munkát illeti, Marie aztán nem engedett a negyvennyolcból. De azt nem tudhatta, mennyire jólesett újra mozogni és kinyújtóztatni a végtagjaimat. – Azért egy sört még csapolhatok? – kérdeztem tréfásan. – Rendicsek, de sörösládák emelgetéséről szó sem lehet – figyelmeztetett. Nagyon nyugtalan voltam a közelgő floridai út miatt. Ryan olyan... fura és szeszélyes volt. Mivel egyfolytában dolgozott, a beszélgetéseinket be kellett osztani; de Ryan újabban nem állt a helyzet magaslatán, ha a nyugodt beszélgetésre szánt időről volt szó.

Nyugodtan... ejtette ki ezt a bizonyos szót egyik beszélgetésünk alkalmával. Hirtelen miért lett olyan fontos, hogy nyugodtan tudjunk beszélni? Netán amiatt, hogy Lauren egyfolytában körülötte sertepertélt, még akkor is, ha két forgatás között akadt némi szabadideje? Ryan továbbra is részletesen tájékoztatott Kyle idegesítő jelenlétéről, szinte engem vádolva amiatt, hogy Kyle időről időre felbukkan. Kyle-nak sikerült feltűnést keltenie az egyik forgatás helyszínén jó pár napon keresztül, míg Ryan véget nem vetett ennek. Ryan elmesélte, hogy sikerült közvetlenül beszélnie Kyle főnökével, akivel közölte, hogy azonnal távolítsák el a helyszínről Kyle-t. Többet nem mondott arról, hogy mi történt – mindenesetre mindenképp nagy dolog lehetett, ami lezajlott kettejük között, mivel Ryan irtó dühös volt. Közölték Kyle-lal, hogy a továbbiakban ne akarjon velem kapcsolatba kerülni, és lehetőleg huzamosabb ideig tegyen le arról, hogy bármilyen formában vagy bármilyen indokkal személyesen találkozik velem. Biztosra vettem, hogy Ryan a jó öreg „nem szarozok” hangnemében beszélt Kyle felettesével. Azt kívántam, bárcsak lenne valaki, akit felhívhatnék, hogy tartsa távol Lauren csókos száját Ryantől; valaki, aki elrendelhetné, hogy Lauren ne merészkedjen Ryan közelébe. Ezer örömmel felhatalmaztam volna bárkit, hogy felszólítsa Laurent a „jogsértés abbahagyására”. Újra és újra próbáltam meggyőzni magam, hogy Ryan csak filmet forgat; hogy a Laurennel való csókolózás semmiben sem különbözik attól, mintha Suzanne-t csókolgatná. Néha megpróbáltam Lauren feje helyére Suzanne-ét képzelni, csak hogy kordában tartsam a féltékenységemet – de mivel még sosem találkoztam Laurennel, ez nehéz volt. Nem ismertem, így hát nem is bíztam benne. Ryan állandóan biztosított afelől, hogy engem szeret, de nem tehettem arról, hogy folyton-folyvást eszembe jutott elbukott eljegyzésem, és az összes alkalom, amikor Thomas szintén „biztosított” az érzései felől, közben meg gondosan leplezte

621

hűtlenkedéseit. A rossz tapasztalatokon nehezen teszi túl magát az ember. Az sem segített túl sokat, hogy az elmúlt pár napban Ryan viselkedése igencsak megváltozott. Ideges és furcsán izgatott volt amiatt, hogy Miamiba készülök. A repülési idő, az indulás és az érkezés pontos ideje – mind-mind gondosan előre meg voltak tervezve. Még a barátaim is kezdtek máshogy viselkedni... folyamatosan kínosan rám mosolyogtak, mintha tudnának valamit, amit én nem. Azok a kétértelmű tekintetek jutottak eszembe, ahogy akkor néztek rám, amikor úgy vélték, túl ostoba vagyok ahhoz, hogy észrevegyem, Thomas megcsal. Végül csak elérkezett az utazás napja. Ezúttal teljes biztonságban voltam; Ryan gondoskodott róla. Egy általa fizetett sofőr vitt ki a reptérre, és Jamaal, az újsütetű testőröm – egy drabális, díjbirkózó méretű fickó – mindenhová elkísért. Jó érzés volt, hogy Ryan mindent megtesz a sértetlenségem érdekében – főleg így, hogy Angelica továbbra is szabadlábon volt. – Mintha azt hallottam volna, hogy Florida napos és meleg – mondtam a sofőrnek, hogy megtörjem végre a csendet. Morcosan bámultam a komor szürke eget, ami sötétbe borította a délutánt. A zuhogó eső végigfolyt az ablakomon, úgyhogy alig láttam valamit a külvilágból. – Az is, hölgyem – válaszolta a sofőr erős jamaikai akcentussal. – Csak nem ma – mondta nevetve. – Azt hiszem, vissza kellene kérnem a pénzemet, ha már ilyen hamis reklámokkal csalogatnak. – Magamban nevettem a saját viccemen, mivel úgy vettem észre, ő vagy nem hallotta, vagy nem értette. A zord idő ellenére Miami belvárosában még most is zajlott az élet. Próbáltam figyelni, merre is megyünk, miközben az ujjaimmal az ablaktörlő ritmusára doboltam. Amikor lassítani kezdtünk, megláttam a díszes előtetőt a Regency Hotel bejárata felett. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy végre megérkeztem, és már csak pár perc választott el attól, hogy újra

622

lássam a szerelmemet. Már alig vártam, hogy szorosan magamhoz öleljem, és véget vessek minden aggodalmamnak. A garázs acélajtaja közvetlen mögöttünk záródott be, kizárva a hotelt körülvevő kíváncsiskodó szemeket és a fotósokat. Nehéz volt nem királyi felségnek érezni magam, mikor egy nagy mélák testőr segített ki a limuzinból, a sofőröm cipelte a poggyászomat, és a hotel teljes biztonsági személyzete várta az érkezésemet a magánbejáratnál. Gyomrom izgatottan remegett, amikor becsúsztattam a kulcskártyát Ryan magánlakosztályának zárjába. – Csak hagyja itt a csomagjaimat – mutattam a padlóra az ajtó mellett. – Ugyan, hölgyem, beviszem önnek a hálószobába – szólt idegesen a boy. – Elbírom én is – mondtam neki. Azt akartam, hogy a boy mihamarabb elmenjen, hogy az a pillanat, amikor meglátjuk egymást Ryannel, igazán bensőséges legyen. Már napok óta csak erre tudtam gondolni. Külön erre az alkalomra választottam ki a ruhámat: egy szimpla pamut topot és a kedvenc farmerét. A világért se akartam volna, hogy felesleges ruhadarabokkal bajlódjunk, ha már egyszer újra egyesülhetünk. Mindamellett nem tudhattam, hogy Ryan éppen nem meztelenül-e fekszik az ágyban, csak rám várva. Azért reméltem, hogy így van. – Ne! Nekem kell cipekednem – közölte hajthatatlanul a fiatalember, csaknem kiabálva. Mielőtt újra nemet mondhattam volna, gyorsan a hálóba vitte a táskáimat. – Ez a magáé – nyújtottam át mosolyogva a tíz dollár borravalót. Gyorsan elvette a pénzt a kezemből, és már ki is viharzott az ajtón – még csak nem is nézett a szemembe. Gorombaságnak gondoltam, hogy még csak meg sem köszönte. Ryannek természetesen pazar lakosztálya volt: külön háló, hatalmas nappali, valamint egy óriási ebédlőasztal friss, buja virágkompozícióval díszítve. Úgy festett az egész, mint egy komplett lakás.

623

– Ryan! – kiáltottam, azon tűnődve, miért nem várt már az ajtóban. A fő hálószoba felé vettem irányt, és kinyitottam a kétszárnyú ajtót. – Merre vagy? Minden szobát végignéztem, de Ryan nem volt a lakosztályban. Hol lehet? Azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk. Az órámra néztem. Azt hittem, itt fog várni, és amint meglát, egyből a karjaiba kap, hogy a hálóba cipeljen. Megpróbáltam elérni a mobilján, mert mielőbb tudatni akartam vele, hogy megérkeztem. Rögtön lehervadt az arcomról a mosoly, amint meghallottam a hangpostáját. Levettem magamról vékony kabátomat, kissé megszenvedve a gipszkötésemmel, ami folyton beakadt a mandzsettába, aztán letettem a szék selyem háttámlájára. Ekkor csillogó fekete, kék és krémszín holmira lettem figyelmes. A fényes mahagóni asztal mellett hosszú, kerekeken guruló fém ruhaállvány állt. Kissé habozva közeledtem felé, miközben a párnázott vállfákon függő csodaszép estélyi ruhákban gyönyörködtem. Ujjaimat finoman végigfuttattam a selymes tapintású, változatos anyagokon. Egy csodás ruha különösen kitűnt a többi közül: a fűzős felsőrész vajpuha, elefántcsontszín bőrből készült, a derékrészen átlapolós megoldással. Kíváncsiságból megnéztem a címkét: Atelier Versace, olvastam rajta. Úgy éreztem, már azzal is bűnt követek el, hogy hozzáérek a ruhákhoz. A földön több tucat cipős doboz tornyosult: Jimmy Choo, Christian Louboutin, amit akarsz. Minden neves tervező képviseltette magát. Miért sorakozik ennyi női holmi Ryannél? Jó lehet színésznőnek lenni – mennyi jó cucc jár együtt vele! Várjunk csak! Most Ryan szobájában vagyok, vagy Laurenében? Zavaromban sarkon fordultam, és visszasiettem a hálószobába, ahol megláttam Ryan bőröndjét és Gibson gitárját. Kétszer is ellenőriztem a poggyászcímkéket, és megkönnyebbülten sóhajtottam, miután elolvastam a feliratot: „Shell-B Enterprises”. Oké, a szoba stimmel.

624

A táskámért nyúltam, és észrevettem, hogy mellette az ágyon egy boríték hever. Hmm, ez különös. Tán a boy hagyott itt egy számlát valamiről? Kinyitottam a borítékot, és kihalásztam a benne rejlő összehajtogatott papírkát. Ah! Ryan mégiscsak hagyott nekem üzenetet! A kézírásra meredtem... ami nem Ryané volt.

Jó reggelt, édes! Bocs, hogy már nem voltam itt, amikor felébredtél. Visszaosontam a szobámba, nehogy gyanakodni kezdjenek ránk. Tudom, hogy ez mennyire nehéz számodra, de neki is az lesz a legjobb, ha megtudja, hogy köztetek mindennek vége. Tudom, hogy nem akarod megbántani Tarynt, de már így is elég sokáig húztad a dolgot. Meg fogja érteni, miért akarsz véget vetni a kapcsolatotoknak. Már alig várom a ma esti vacsorát, hogy újra kettesben lehessünk! Én is teljes szívemből szeretlek! Örökké a tiéd, Lauren Ez most komoly? Nem, az lehetetlen! Az agyam próbálta felfogni az előbb olvasott sorokat. Nem, ő sose tenne velem ilyet. Főleg nem ma, a szülinapomon. Újra a betűkre koncentráltam, és megpróbáltam őket kiolvasni, de a kezemben remegett a papír. Az én nevem állt ott...

Taryn

625

Mintha rám omlott és maga alá temetett volna az egész világ, hogy szilánkosra törje minden egyes csontom. Mintha darabokra tépték és a porba tiporták volna a szívem.

Lauren ... Az ő aláírása állt ott, és egyértelműen arra bátorította az én barátomat, hogy hagyjon el. A pletykák, a hazugságok, a fényképek – hát mégis igaz volna minden?

mindennek vége ...A szavak éles tőrként ugrottak a papírról egyenesen a szívembe. – Nem! A fenébe is, NEM! – ordítottam fel. – Nem! Ő engem szeret, nem őt! Csakugyan azért akart volna iderepíteni, hogy szakítson velem? Vagy elvileg meg sem kellett volna látnom hűtlenségének ezen mementóját? Hogy tehette ezt velem? Tényleg ennyire kőszívű lenne, hogy szándékosan itthagyja nekem ezt az üzenetet, hogy végigolvassam? Miért is ne? Végül is, Thomas is megtette. Nem, Ryan nem olyan, ő jó ember... aki megcsal engem. Kapkodva vettem a levegőt. Ezer és ezer kép suhant át az agyamon... Ryan, amint kezet csókol; az a szívdobogtató mosolya; a hangja, amint azt mondja, mindennél jobban szeret. Nem! Kell, hogy legyen ennek egy ésszerű magyarázata! Muszáj! Kissé tántorogni kezdtem, mert hirtelen megszédültem. Ráléptem valamire, ami a földön hevert, közvetlenül a bőröndöm mellett. Lehajoltam, hogy felvegyem a csillogó ruhadarabot. Széthajtottam: egy fekete női selyembugyi volt az. Viharfelhőkként gyülekeztek egyre-másra a bizonyítékok Ryan hűtlenségére. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy éppen vele szeretkezik, éppen ezen az ágyon, ami előttem van – és ez kitörölt az agyamból minden kedves emléket.

626

Zsebemben ekkor megcsörrent a mobilom, a frászt hozva rám. A pulzusom hirtelen az egekbe szökött, és majdnem hanyatt estem. – Halló – szóltam bele zokogva. – Taryn Mitchell-lel beszélek? – érdeklődött sietősen egy férfihang. – Igen. Ki az? – motyogtam, miközben arcomat a ruhám ujjába töröltem. – Az most nem fontos. Írja le ezt a címet – utasított mogorva, tompa hangon. – Mi van? – kérdeztem teljesen összezavarodva. – Éppen együtt vannak – mondta az idegen. – Mi meg fotózzuk őket. Kerítsen elő egy tollat! Miközben hallgattam a vad kattintgatást, az asztalon keresgélve ráakadtam egy jegyzettömbre – ugyanezt használta Lauren is. – Megvan már az a toll? – kiabált a férfi. – Igen, de még mindig nem értem. – Látnia kell az igazságot. Siessen! A hotel majd rendel magának taxit. Jöjjön a West Palermo sugárút 2950-be, ott egy étterem a sarkon! Kapd le, megint csókolóznak! Ah! Megvagy, csődör! 2950 West Palermo! – Kivel beszélek? – kérdeztem ismét. – Halló? Letéptem a lapot és a táskámért nyúltam. – 2950, West Palermo – olvastam be a címet a taxisofőrnek, majd visszasüllyesztettem a papírlapot a zsebembe. Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék, a szembejövő kocsik fényszórói elvakítottak. Koromfekete volt az ég a Miamira törő vihartól. A baljós sötét felhőkkel együtt jött a szél, még az eső is ferdén esett. A cikázó villámokat fülsiketítő mennydörgés robaja kísérte. A hátsó ülés peremén ültem, hogy minél jobban kikémlelhessek a taxi szélvédőjén. Láttam, hogy az útjelző táblákon immár a „Palermo sugárút” felirat áll. A várakozástól gombóc nőtt a torkomban. A taxisofőr lehúzódott a padka mellé. – 2950 Palermo – bökött ujjával a magas épületre. – Tizennégyötven lesz.

627

Előhalásztam egy húszdollárost a tárcámból; remegő kézzel nyújtottam át neki a pénzt. – Kér blokkot? – kérdezte érdes hangon. – Nem – feleltem sietve, a kezem már a kilincsen volt. Becsaptam a taxi ajtaját, majd a zuhogó esőben a menedéket jelentő bejárat felé igyekeztem. Ijesztően dörgött mögöttem az ég; a fülsértő reccsenéstől ösztönösen kétrét görnyedtem – hatalmasat visszhangzott a magas épületek között. Megremegtem ettől a hangtól; amilyen a formám, még a villám is belém fog ma csapni. A szürke kőépületen álló jókora számokat néztem... 2950. Egy bank volt az, fölötte több emeletnyi irodával. Végképp összezavarodtam. Mi a...? Valaki ilyen kegyetlen tréfát űzne velem, hamis nyomra vezetve engem? A zsebembe nyúltam, hogy ellenőrizzem a címet, de a jegyzeteim helyett újra Lauren levele akadt a kezembe. Na, az egyáltalán nem volt tréfadolog. Étterem a sarkon, ugrottak be a pasas szavai. Nézegettem balrajobbra, mert fogalmam sem volt, melyik irányba induljak el. Pont a háztömb közepénél álltam. Feltüzelve a kezem ügyébe akadt bizonyítéktól, sietős léptekkel elindultam végig az utcán. Bőrig áztam az esőtől; vizes lábam kényelmetlenül csúszkált a bőrcsizmámban. Gondosan beállított hajam szintén odalett. Dideregtem a heves széltől, táskámat feljebb húztam a vállamon. Bárcsak lett volna nálam egy esernyő, hogy megvédjen az esőtől. Felhajtottam a galléromat, hogy legalább a nyakamba ne folyjon be a víz. Két férfi ácsorgott a sarkon, szorosan egy épülethez lapulva; mindketten esőkabátot viseltek. Mindkettejük kezében fényképezőgép volt, hosszú fehér lencséjüket átlátszó, műanyag borítás takarta. A szemben lévő utcasarkot pásztázták. Én is átpillantottam a szemközti ablakra. Ott volt az étterem, és ott volt Ryan is, tisztán látszott az utcáról. A lélegzetem is elállt, amint megláttam. Hajamról az arcomba csöpögött az esővíz; tönkrement szemfestékem valósággal égette a szememet, ahogy az esőpászmákon keresztül az ablakot kémleltem.

628

Láttam, ahogy Ryan felemeli Lauren kezét az asztalról. A két kamera ütemes zümmögéssel kattant. Ryan csavargatni kezdte a Lauren ujján lévő gyűrűt. Könnyek szöktek a szemembe, a mellkasomba leírhatatlan fájdalom nyilallt. Ryan felemelte a lány kezét, és a saját tenyerébe fogta; majd rámosolyogott, és az ujjbegyeit kezdte csókolgatni. Rémület és harag örvénylett bennem, mintha mérgező pára kavargott volna a belsőmben. – Ne – súgtam fájdalmamban. Azután Ryan felállt a székből, az asztalnak dőlt, és ajkát Lauren ajkához nyomta. Ott, mindenki szeme láttára... A fényképezőgépek hangja olyan volt, mintha a szívemet miszlikbe aprító kések lettek volna. Harag, neheztelés, és színtiszta gyűlölet áradt szét bennem, miközben szívem utolsó darabját is kiszakították a mellemből. Az út közepéig értem, amikor megállított egy autó dudája. A kocsi csikorogva fékezett, hidroplán módjára manőverezve az esőben: csak pár centi választotta el tőlem. A lábam a földbe gyökerezett; a tekintetemet nem tudtam levenni Ryan arcáról. Észre se vettem semmi mást magam körül. A sofőr türelmetlenül nyomkodta a dudát, de én képtelen voltam megmozdulni. Egy részem azt kívánta, bárcsak elütne, és véget vetne a fájdalmamnak egyszer s mindenkorra. Hajrá! Gázt bele, és végezzen velem! Újra nagyot dörrent felettem az ég, de ezúttal meg se rezzentem. Közvetlen belém kellett volna csapjon a villám, hogy ismét dobogni kezdjen a szívem. A sofőr egyre türelmetlenebb lett; immár jóval hosszabb ideig tenyereit a dudára. – Miért? – zokogtam az utca közepén. Meg nem született gyermekünk elvesztése semmi volt ahhoz a kínzó fájdalomhoz képest, amit most éreztem.

629

Abban a percben, éppen ott a szemem előtt következett be a dolog: életem szerelme egyszer csak nem volt más egy újabb férfinál, akinek nem voltam elég jó. – Hé, hölgyem! Menjen már az útból! – üvöltött rám a sofőr a letekert ablakból, újfent vadul tülkölve. Ránéztem; undok hangja kizökkentett a bambulásból. – Mi a fene baja van magának? Meg akarja öletni magát? – kiabált tovább. Mi a fene bajom van? Az autók fényszóróitól homályos szememben csillogtak a könnyek. Olyan keservesen sírtam, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hol is vagyok. A lábaim öntudatlanul mozogtak; követtem a sárga vonalakat, abban reménykedve, hogy olyan helyre vezetnek, ahol megszűnik a fájdalom. Az ujjaim egy autó kilincsére bukkantak a sötétben. Lauren mérgező tintával írt üzenetét eldobtam, magam mögött hagyva a járdán. Többé már nem volt rá szükségem. Hiszen saját szememmel láttam annak bizonyítékát, ami a lapon állt. – Taryn! – egy emlék szólított meg tompa hangon, furcsamód Ryan hangján, de én képtelen voltam rá válaszolni. Már teljesen magához ragadott a sötétség. – Merre lesz a fuvar, hölgyem? – kérdezte egy férfihang. – Hölgyem? – Hát... hazafelé – feleltem. – És az mégis merre van? – tudakolta a fickó. Reszkető ajkammal nehezemre esett a beszéd. – Vigyen a reptérre. Az elhagyatottság és a kétségbeesés ölelt magához újra, olyan szorosan, hogy alig kaptam levegőt. Minden Ryannel kapcsolatos reményem és álmom szilánkokra tört. Újra megszólalt a telefonom azon a bizonyos hülye csengőhangon, emlékeztetve Ryan legnagyobb hazugságára, amivel darabokra törte a szívem... ő már nem volt az enyém. Letekertem a kocsi ablakát, és kihajítottam a telefont, szélnek eresztve ezzel a hangját.

630

– Taryn! – hallottam meg egy nevemet kiáltó férfihangot. Az elmém goromba tréfát űz velem: már hangokat hallok! Hát ilyen egy idegösszeroppanás! De legalább már nem zokogok. – TARYN, VÁRJ MEG! A lábaim maguktól cammogtak, ösztönösen követve a körülöttem sürgölődő embertömeg lépteit. Ha elég sokáig követem őket, talán a villogás is abbamarad? – Szia! Hát te mit keresel itt, a repülőtéren? Jobbra pillantottam; valaki hozzám beszélt. Akkor vettem észre Kyle arcát. – Ne fotózzák már annyit! Elég lesz! – kiabálta. Egy kar nyomódott be elém, hogy pajzsként védelmezzen. – Hol áztál meg ennyire? – kérdezte Kyle csendesen. – Taryn, csak gyere tovább. – Valami idegesítően tolta a hátamat, arra kényszerítve, hogy gyorsabban szedjem a lábam. Fáztam, bódult zsibbadtság vett erőt rajtam, és úgy éreztem, teljesen összetörtem. Már itt van bennem a lopakodó halál, hogy mindent felfaljon. Kyle tüzetesen végigmért, majd azt kérdezte: – Hol vannak a poggyászaid? Lenéztem a kezeimre: üresek voltak és remegtek. Kék gipszem kilógott a ruhám ujjából, és víz csöpögött a gézkötésből. Képtelen voltam felidézni, hogy kéne-e valaminek lennie a kezemben vagy sem. Hirtelen összeszorult a mellkasom, és egyre nehezebb lett a levegővétel. – Ugyan, ugyan – vont a mellkasára Kyle. – Nyugodj meg! Cssss, minden rendben lesz. Itt vagyok. Próbáltam eltolni a kezemmel. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Nem akartam, hogy akár csak egyetlen férfi is újra hozzámérjen. A fülembe súgta: – Ne aggódj, kicsim. Vigyázok rád. Menjünk szépen haza.

631

3 1. FE J E ZE T

Összetörve – TARYN, DRÁGÁM: HÁLA ISTENNEK! – rohant az ágyamhoz Marie. – Minden rendben lesz. Itt vagyunk. Kezét a nyakam és a vállam köré fonta, hogy átölelhessen. Pete őrült módjára kapcsolgatta föl az összes lámpát a hálószobámban. Kint sötét volt, ezért feltételeztem, hogy biztosan megint éjszaka van. A szemeim be voltak dagadva, nehezemre esett, hogy összpontosítani tudjak velük a fényben. – Hívjam az ügyeletet? – kérdezte rémülten Tammy abból a nyílásból, ahol egykor a hálószobám ajtaja állt. Marie végigsimított kezével az arcomon, és félresöpörte a hajamat a szememből. – Taryn, beszélj! Mit gondolsz, bevigyünk a kórházba? – kérdezte elcsukló hangon. A fájdalom ismét a mellkasomba lobbant, és újból zokogni kezdtem. Kétségeim voltak afelől, hogy a világ bármely kórháza képes lenne meggyógyítani egy összetört szívet. – Nem hiszem, hogy kellene neki a mentő, Tammy – szólt Pete az ágyam másik oldaláról. Éreztem, ahogy simogatja a hajamat. – Ó, Taryn, rendbe fog jönni minden – Marie szorosan magához ölelt. – Mi történt, drágám? – Vége... – nyögtem ki. Gyötrelmes volt fennhangon kimondani ezt a szót.

Marie Pete-re nézett, és megrázta a fejét. – Mondd el, mi történt – suttogta. – Láttam azzal a nővel – feleltem zokogva. – A saját szememmel láttam. Megérintette az arcát, és a kezét csókolgatta, azután pedig végignéztem, ahogy áthajolt az asztal fölött, hogy megcsókolja. Ott az étteremben, mindenki szeme láttára. – Újra maga alá temetett a szörnyű igazság kimondása. – Kivel, Taryn? Kivel volt? – kérdezte szelíden Pete. – Laurennel. Laurennel volt. Minden róluk szóló pletyka... igaz. Minden szó nehezemre esett. – Taryn, Ryan épp filmet forgatott – szólt halkan Marie. Könnyeimen keresztül Marie arcát bámultam, és azon tűnődtem, hogy ő miért hitt neki. – Persze. Ezért voltak ott a paparazzók – motyogtam. Marie rám nézett, és vágott egy grimaszt. – Mi van a pólódon? A mellkasomra néztem, és sárga foltokat vettem észre az anyagon. – Azt hiszem, tegnap éjszaka hánytam – böktem ki. A szomorúság újból elviselhetetlen erővel hasított a szívembe. – Gyerünk a zuhany alá! Marie lefejtette a takarókat a testemről, és megtámasztotta a hátamat, hogy felsegítsen. – Ettél már valamit? – kérdezte, miközben a fürdőszobába kísért. Zavartnak és gyengének éreztem magam. Nem emlékeztem, hogy mikor ettem utoljára. Amikor megráztam a fejem, már a mozdulattól szédülni kezdtem. – Tammy, össze tudnál dobni valami harapnivalót Tarynnek? – kérdezte Marie. – Nem vagyok éhes – suttogtam. Rászolgáltam, hogy érezzem az ürességet a mellkasomban. Végül is a saját hülyeségem eredménye volt. – Taryn, enned kell! – korholt Marie, miközben megnyitotta a zuhanyt. – Mi történt a gipszeddel? – Egy nagy darabot hántott le belőle. A gézbetét a kezemen fityegett.

633

– Elázott – feleltem, és kihúztam egy cérnadarabot, amely a hüvelykujjam körüli lyuknál lógott ki. – Pete, nincs valami ragasztószalagod? Ezt nézd meg. Esik szét. Holnap felhívom az orvosát. Pete a szerszámos dobozával jött vissza. Azt kívántam, bárcsak egyszerűen levágná ahelyett, hogy körbetekeri ezüstszínű ragasztószalaggal. – Miért nem hívtál minket, Taryn? A barátaid vagyunk – mondta Tammy, és lehúzta rólam a melegítőnadrágomat. – Nem vagy egyedül. – Tammy, mosdassuk meg – Marie lehúzta a pólómat a fejemen keresztül, és a fürdőszoba sarkába hajította. – Először is be kell valamivel fednünk a gipszét. – Én akkor lehúzom az ágyát – vállalkozott Tammy. – Ezek a nyugtatói? Tessék, Taryn, ezt vedd be. Igyál. – Meg tudsz állni a lábadon, vagy inkább engedjek vizet a kádba? – kérdezte Marie, és elhúzta a zuhanyzófüggönyt. Beálltam a zuhanyzóba, és észrevettem, hogy a horzsolások a hasamon már szinte teljesen begyógyultak, volt viszont egy új kékesfekete folt a combomon. Nem emlékeztem, hogy azt hogyan szereztem. Az igazat megvallva jólesett a meleg víz érintése, noha az arcomat csípte egy kicsit ott, ahol korábban a szememet dörzsölgettem. A jobb kezemmel alaposan átöblítettem a hajamat, és abban reménykedtem, hogy a vízsugár valahogy eléri majd az emlékeimet is, és megtisztítja a fejemet a lidércnyomásoktól. Kihullott néhány hosszú hajszálam, és pókhálóként az ujjaim köré tekeredett. Ó, de jó lett volna, ha elég erősek ahhoz, hogy amikor kiszakadnak a fejemből, magukkal húzzák a fájdalmat is a gondolataimból. Marie odaadta a fogkefémet. – Moss fogat, amíg odabent vagy. Hagytam, hogy a vízsugár cserepes ajkaim közé folyjon, és le is nyeltem egy kevés vizet, annyira szomjaztam. Gyengének, fáradtnak és nyomorultnak éreztem magam. A falnak dőltem.

634

Lesz majd erőm valaha is ahhoz, hogy továbblépjek? Mobiltelefon éles hangjára riadtam. Tudtam, hogy nem az enyém. Az én mobilom mostanra valószínűleg darabokban hevert egy floridai autópályán. – Megtaláltuk – hallottam Marie hangját. – A lakásban van... – Marie hangja eltávolodott. Tudtam, hogy Ryannel beszél. Azon tűnődtem, hogy Ryant egyáltalán miért érdekli ez az egész. Lehet, hogy lelkiismeretfurdalása volt, amiért így meggyötört? Én nem éreztem szánalmat iránta. Felőlem aztán furdalhatja a lelkiismeret akár egész hátralévő életében is. A zuhanyzófüggöny megmoccant, és Marie dugta be a fejét a nyíláson. – Így nehezen tisztulsz meg – nézett rám rosszallóan. – Valamivel hatékonyabb, ha vízzel is érintkezel. – Felgyűrte a karján a ruhája ujját, és elfordította a vízszabályozó kart, hogy elzárja a fenti zuhanyrózsát. – Na, hadd segítsek. Ülj le a kádba! – Marie bedugta a lefolyó dugóját, és elkezdte teleengedni a kádat meleg vízzel. Kezével a vizet kavargatta a lábamnál. – Sandy említette, hogy ebben a hónapban lesz nála egy csomó különlegesség lent a szalonban. Meg kellene csináltatnunk a körmünket. Meg van neki ez az új lábfürdős cucca; azt mondja, olyan mentolos illata van... – Kivel beszéltél az előbb telefonon? – vágtam közbe. Marie abbahagyta a vállam csutakolását, és még több szappant tett a szivacsra. Összeszorította az ajkát, és tudtam, hogy nem akarja kimondani a nevet. – Nem beszéltem senkivel – hazudta. – Na, most pedig mosd le magad! – Egy kis sampont nyomott a hajamra. – Sandy mesélt nekem az új csodasamponjáról is, áradozott, hogy tengeri moszat és plankton keveréke van benne, de mondtam neki, hogy ez nem hangzik valami csábítóan. Érezted mostanában az óceán szagát? Ki akarja a haját azzal a mocsokkal mosni, ami ott lebeg az óce... – Marie, hallottam, hogy beszéltél valakivel – szakítottam félbe ismét. – Kérlek, legyél őszinte!

635

Marie ujjai egy pillanatra megdermedtek a hajamban. – Szeretlek, Taryn. Mi mindannyian szeretünk téged. Olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél. És tudom, hogy most nagyon fáj, ezért segíteni akarok neked, hogy túljuthass rajta, és aztán újra tisztán láss – szólt, miközben ujjaival a fejbőrömet dörzsölgette. – Pontosan tudod, hogy kivel beszéltem. Tudom, hogy zaklatott vagy, ezért nem fogom hangosan kimondani a nevét, de tőle értesültünk arról egyáltalán, hogy meg kell keresnünk téged – vallotta be Marie. – Felhívott. Pete-et is felhívta. Könyörgött nekünk, hogy lépjünk veled kapcsolatba, amikor sorozatban nem fogadtad a hívásait. Még azt sem tudta közülünk senki, hogy hazajöttél. – Nem akarom, hogy újra beszélj vele – parancsoltam rekedt hangon. – Most csak fürödj meg alaposan, aztán meg bejuttatunk valami ennivalót a szervezetedbe. Majd ha felfrissülsz kicsit, újra megvizsgálod a helyzetet, rendben, drágám? – Marie elengedte a füle mellett a tiltásomat. – Ígérd meg nekem, hogy többé nem beszélsz vele! Vége – suttogtam. – Nem tehetem – mormolta. – Ígérd meg! – könyörögtem, a szemébe nézve. – Nem! – mondta Marie meggyőződéssel. – Nem fogom megígérni. – Akkor válassz, most rögtön, ő vagy én! – követeltem, szememben újabb könnycseppekkel. – Tammy, tudnál hozni nekem egy nagy műanyag poharat a konyhából? – kiáltott hátra Marie a válla fölött. – Mosd meg inkább a büdös hónaljadat! Irtózatos szagod van! – vágott vissza, miközben a mosogató alatti szekrényben turkált. – Itt van egy új borotva. Kivettem a borotvát a kezéből, és a szemeteshez vágtam. – Ez nem az enyém. Azokat a kékeket mind dobhatod is a kukába. – Figyelj, tudom, hogy most nagyon rossz neked. És azt is tudom, hogy szomorú vagy, és össze vagy zavarodva. De mindennek a tetejébe ne bosszants fel még engem is!

636

Tammy odaadott neki egy poharat. Marie újra és újra megtöltötte vízzel, és a fejemre öntötte, hogy leöblítse a hajamat. – Csináltam spagettit – jelentette be Tammy, miközben Marie segített nekem felöltözni. – Nagyjából ennyi kaja van a lakásban összvissz. El kell mennem bevásárolni. – Kösz, Tammy – mondta Marie. – De azt hiszem, itt az ideje, hogy Taryn tovább folytassa az életét. Ma este csak pihenünk, és odafigyelünk arra, hogy egyen és bevegye a gyógyszerét. Holnap pedig majd kimozdul ebből a lakásból, és elkezdi újból összerakni az életét. Marie egy pólót dobott oda nekem a fiókos szekrényből. Ryané volt. – Ez nem az enyém, ez az övé. – Félredobtam a felsőt az ágyra. – És akkor mi van? Vedd fel! – dobta vissza Marie. – Talán majd eszedbe jut mindaz, amiért szereted, és amiért annak idején megbíztál benne? Újra zokogni kezdtem. – Nem akarom, hogy eszembe jusson. – Falhoz vágtam a hazug gazember pólóját. – Minél előbb el tudom felejteni, annál jobb. – Érzed rajta az illatát? – kérdezte Marie, megszagolva a földről fölszedett pamutpólót. – Nem? Hát, ezen tudok segíteni. Levette Ryan parfümös üvegét a komód tetejéről, és befújta vele a pólót. Majd a levegőbe fújt párat, és karját lengetve oszlatta el az illatot a levegőben. – Hagyd abba! Ne csináld ezt! – kiáltottam fel. Nem akartam foglalkozni semmivel, ami rá emlékeztetett. – Mit hagyjak abba? Hogy emlékszem arra az emberre, aki szeret téged? Felejtsem el, hogy létezik? – üvöltött Marie. – Marie! – mordult fel Tammy. – Tényleg szükség van erre most? – Igen! Igenis szükség van rá! Csakis az ő érdekében teszem. Tarynnek vissza kell zökkennie a valóságba, amilyen gyorsan csak lehetséges – erősködött Marie, ujjával felém bökve. – Minél hamarabb, annál jobb. Ezzel hozzám vágta Ryan pólóját. – Vedd fel! – parancsolta, most már csak azért is.

637

– Menj a pokolba! – sziszegtem neki. Marie ismét a levegőbe spriccelt Ryan kölnijéből. A friss illat átjárta a levegőt, és boldogabb idők emlékét idézte fel bennem. – Isten engem úgy segéljen, hogy seggbe rúglak, ha ezt még egyszer megteszed! – kiáltottam rá. – Gyerünk, próbáld csak meg! Úgyis úgy le vagy gyengülve az éhezéstől, hogy egy a szellő is felkapna – gúnyolódott. – Vedd föl Ryan pólóját! – Miért csinálod ezt velem? – kiáltottam. – Elrepültem egészen odáig. Elmentem abba az étterembe, amelyikbe mondták! – Kezdtem kapkodva venni a levegőt. – Vége! Láttam! A saját szememmel láttam. Láttam, ahogy áthajolt az asztal fölött, hogy megcsókolja azt a nőt, és végignéztem, ahogy a nyelvét a szájába dugja. Ott, egy nyilvános étteremben. Pont, mint Thomas. Pont, mint egy gyáva köcsög. A hazug! Minden pletyka igaz volt tehát arról, hogy megcsal azzal a kurvával. Akkor miért csinálod ezt velem? – ordítottam újra. – Azért, mert tévedsz, és ezt be is tudom bizonyítani – sóhajtott Marie. – Gyerünk már... vegyél fel valamit. Kézen fogva odavezetett a számítógépemhez, ahol a barátaim hirtelen körbevettek, hogy ne tudjak elmenekülni. – Ezeket látnod kell. – Marie megnyitotta Ryan egyik emailjét. – Ez az, amit láttál? – kérdezte, miközben megnyitotta a csatolt fájlokat. Az első képen ugyanazt lehetett látni, mint amit én láttam az étterem ablakában. Ryan és Lauren voltak rajta, egy asztalnál ültek úgy, ahogy azt az utcáról lehetett látni. Olyan volt, mintha újra átéltem volna azt a rémálmot, amikor láttam, ahogy Ryan megcsókolja Laurent. Az égető fájdalom miatt muszáj volt másfelé néznem. – Hány órakor jártál az étteremnél, Taryn? – kérdezte Marie. – Miért? Min változtat ez? Talán az a csaló szemétláda éppen azt akarta, hogy ezt lássam? Marie minden egyes szavát külön hangsúlyozva ismét föltette ugyanazt a kérdést.

638

– Nem emlékszem. Négykor, négy harminckor? – könnyek csorogtak végig az arcomon. Tammy gyengéden masszírozta a vállamat. – Miért mentél egyáltalán oda? – mutatott a képernyőre Marie. – Az volt a terv rád vonatkozó része, hogy a szállodájából egyenesen Key Biscayne-be mész. A szomorúságomba némi értetlenség vegyült. – Key Biscayne-be? – kérdeztem vissza. – Miről beszélsz? – Mindegy – terelte el a szót gyorsan Marie. – Egy pillanat. Honnan tudod, hogy hová kellett volna mennem, mikor azt még én magam sem tudtam? – kérdeztem. Marie nem vett tudomást a kérdésemről, és körmeivel az étteremablak képén kopogott. – Honnan tudtad, hogy Ryan itt van? – kérdezte ismét. – Valaki felhívott a mobilomon, és azt mondta, igyekezzek, és akkor a saját szememmel láthatom, mi történik. – Ki hívott? – Marie hirtelen hátrafordult, és rám nézett. – Nem tudom. Egy fickó. Azt mondta, meg kell tudnom az igazat. Marie elszörnyedve nézett Pete-re. – Mondott neked valamilyen nevet? Mit mondott pontosan? – faggatott aggodalmas tekintettel. – Nem mondott nevet. Azt mondta, hogy valami riporter vagy ilyesmi. Megmondta nekem, hol van Ryan. Még a címet is megadta. Taxit hívtam, hogy odavigyen. – A francba, Pete! Ryannek tudnia kell erről – Marie ismét rám pillantott. – Taryn, te mit gondoltál, hol van Ryan? – Azt hittem, a hotelben lesz. – Megtöröltem a szemem. – A forgatás elvileg csak kettőig tartott. Próbáltam hívni, de csak a rögzítőjét értem el. Bementem a hálószobába, hogy kicsomagoljak, és ott találtam egy szerelmes üzenetet, amit Lauren hagyott Ryannek. Marie lecsüggesztette a fejét. – Tudom. Ryan megtalálta a levelet a taxiállomás mellett a járdán – motyogta. – El akart hagyni – böktem ki. Megint könnyek folytak le az arcomon az árulása miatt érzett fájdalomtól.

639

– Nem, ez nem így volt – erősködött Marie hangosan. – Nem értem, Pete. – Sóhajtott, és kérdőn nézett a férfira. – Taryn, minden kertelés nélkül megkérdeztem Ryant, hogy megcsalt-e téged valaha, és azt mondta, hogy nem, egyáltalán nem – állította Marie határozottan. Gúnyosan vetettem oda: – És te elhitted neki? – Nos, van még más is. De azt nem mondhatom el... megígértem. Igen, hiszek neki. – Jól mondtad. Nem érted. Egyikőtök sem érti – üvöltöttem dühösen. A saját barátaim képesek az ő pártjára állni. – Láttam, hogy együtt vacsoráztak. Olvastam a nő kis szerelmes levelét, melyben arra buzdította Ryant, hogy szakítson velem. Megtaláltam annak a ribancnak a bugyiját a hálószoba padlóján. A saját szememmel láttam, ahogy Ryan megérintette és megcsókolta! Ennyi, vége! A tiétek lehet! – Már fájt a torkom az üvöltözéstől. Nem volt erőm tovább veszekedni. – Úgy látszik, végül mégsem voltam elég neki. Tammy átölelt, és finoman csitítani próbált, de én csak egyre idegesebb lettem. Már az egész testem remegett. – Gyerünk, Taryn! El kell ismerned, hogy ez nem stimmel. Gondolj bele, honnan tudná bármelyik riporter a mobilszámodat? – kérdezte Pete. – Mit számít ez? – zokogtam Tammy vállán. – Nyugodtan menj el hozzá, és húzz be neki egyet. – Szó sem lehet róla. Főleg így, hogy tudjuk, amit tudunk. Egyetértek Marie-vel. Ryan nem hazudna erről. Ez biztos. Valaki felültetett... de ki? – tűnődött Pete. Haragos tekintetet vetettem rá. – Ja, persze. Valami nagy összeesküvés zajlik itt. – Megtöröltem a szemem. – Mi más is lehetne? – tettem hozzá gúnyosan. Nem értettem, hogy a barátaim miért dőlnek be olyan könnyen. – Taryn, nézd meg ezt a képet. Ez az, amit láttál? – Marie a számítógépem képernyőjére mutatott. – Ezek azok a képek, amelyeket azért küldött, hogy eltüntesse a nyomokat maga után? Ezek bármelyik napon készülhettek.

640

– Fordulj meg, és válaszolj a kérdésemre! Ez az, amit láttál? – Marie egy másik képet mutatott nekem. – Valami hasonlót – morogtam. Az összes képet, amit mutatott, az étterem belsejéből készítették. Vajon miért készültek ilyen jó minőségű képek belülről? – Nem, ez pontosan ugyanaz, mint amit láttál. Látod ezt? – Marie a mindegyik kép alján megtalálható hosszú, vékony sávra mutatott. – Ryan azt mondta, hogy ezeken mindig pontosan feltüntetik a felvétel dátumát és időpontját. A dátum és az idő megegyezett azzal, mint amikor én ott jártam. Az én születési dátumom volt mindegyiken. A döbbenettől felszökött a pulzusom. – Az ott micsoda? – mutatott Marie valami szürkére a kép tetején. Nehéz volt kivenni, mi is az. – Nem tudom – suttogtam. – És ezen a képen? Ne figyelj arra, hogy Ryan épp megcsókolja azt a nőt. Marie letakarta őket a kezével. – Mi az? – Ismét valami szürkére mutatott a kép felső részén. Az elnyújtott ovális forma most hangsúlyosabb volt. Elakadt a lélegzetem. Marie megfordult, hogy rám nézzen. – Most már látod? – mosolygott. Most már kristálytisztán látszott, hogy mi az a szürke dolog... a belógatott mikrofon volt. Ryan valóban forgatott, és ezt bizonyítja a dátum és az időpont is. – De hát miért? – A tekintetem elhomályosult, a szoba forogni kezdett. – A nő üzenetet hagyott... Én elolvastam... Mi... mi... Úgy volt, hogy már nem forgat. Mindkét fülemben éles hang csilingelt, és nem éreztem a lábaimat. Ekkor történt, hogy a szoba megbillent... majd eltűnt. – Taryn! – Hallottam, hogy az ismerős hangok sürgetve a nevemen szólongatnak. Valami hideg és nedves ért az arcomhoz. Valami idegesítő dolog pofozgatta az arcomat. – Hahó! Üdvözlünk újra köztünk! – mosolygott Pete, miközben az arcomat ütögette egy hideg törlőronggyal.

641

– Mi az? – Megpróbáltam felülni. – Mi történt? – A szoba még mindig forgott kicsit. – Elájultál. De már jól vagy. Tessék, idd meg ezt! – Pete a számhoz tartotta a poharat. – Pfuj! Ez borzalmas. – Leszedtem egy kis darab szemcsés anyagot a nyelvemről. – Tammy összetört pár vitamint, és beletette egy pohár vízbe. Be kell juttatnunk valami táplálékot a szervezetedbe – tájékoztatott kedvesen Pete. – Vagy ez, vagy pedig viszünk az ügyeletre. A pohár után nyúltam. – Nem akarok kórházba menni – motyogtam. – A riporterek... A következő óra csendesen telt, a barátaim etettek és itattak, és ami a legfontosabb – megnyugtattak. A floridai utam bizonyos részletei villantak keresztül az agyamon, de valamilyen oknál fogva nem emlékeztem minden részletre. Talán az önfenntartás és a túlélőösztön utolsó darabkái mélyen lenyomták az emlékeket a tudatalattimba, hogy megvédjenek a teljes idegösszeroppanástól? Eszembe jutott, hogy sírtam egy repülőgépen. Eszembe jutott, hogy Kyle besegített egy kocsiba. – Nem tudom ezt tovább csinálni – suttogtam, és üres tekintettel meredtem a spagettis tálamra. Tammy ült előttem a puffon. Megpaskolta a lábamat. – Egyél még egy kicsit, Taryn! – nógatott. – Marie majd a végére jár ennek. Egy falat sem ment le a torkomon. Marie Ryannek ecsetelte, az összeomlás milyen fázisában járok éppen. – Hagyd abba, Ryan! Nem ármánykodik Kyle-lal a hátad mögött – mondta mérgesen Marie. – Mert te nem láttad, milyen állapotban volt, amikor megtaláltuk, azért vagyok ebben ilyen biztos. – Ryan, annak, hogy be kellett rúgnunk a hálószobája ajtaját ahhoz, hogy eljussunk hozzá, melyik része nem világos számodra? Majdnem hívtuk a mentőket, annyira rosszul volt. Hidd el, hogy Taryn most éppen igencsak távol van attól, hogy boldog és szerelmes

642

legyen valami másik pasiba. Igen, tudja, hogy éppen veled beszélek. Most épp őt nézem. Felhorkantam. Hát persze, hogy ez az egész végül ellenem fordul! A feltételezett hűtlenkedésem Kyle-lal mentségül szolgál neki. – Ryan! Figyelj rám! Taryn azt mondta, hogy megtalálta az üzenetet a lakosztályodban, majd rögtön ezután valaki felhívta a mobilján. Ez a rejtélyes telefonáló az, aki elmondta neki, hogy hol vagy. Elhitette vele, hogy megcsalod. Mit gondolsz, különben hogy lett volna képes Taryn megtalálni téged, amikor kint voltál a forgatáson? Figyeltem, ahogy Marie fel-alá járkált, miközben vele beszélt. – Nem, Taryn azt mondta, hogy nem mondta meg a nevét. Azt mondta neki, hogy fényképeket készítettek rólad, szóval gondolom, lesifotós volt? Elvette a kagylót a fülétől. Hallottam, hogy Ryan ordít. – Ryan, nyugodj meg, oké? Gondolkozz! Kinek van még meg Taryn száma? – kérdezte Marie. Rám nézett. – Taryn, nem emlékszel, hogy volt-e valamilyen név vagy szám a mobilodon? – Nem, nem volt – suttogtam. – Hol van a telefonod? Add csak ide! Már bántam a butaságomat, de késő bánat volt. – Egy floridai autópályán hever – vallottam be. Tammy rám nézett, és a szemét forgatta. – Ryan, mondom, hogy nem tudta, hogy még tart a forgatás! ... Hát megmondtad neki egyáltalán, hogy megváltozott a program? – üvöltött vissza neki Marie. – Azt mondta, a reggeli forgatás elmaradt, mert Lauren nem érezte jól magát, de később jobban lett, így az éttermi jelenet felvételekor már csúszásban voltak a tervezett menetrendhez képest – súgta oda nekem. – Nem tudott neked telefonálni, mivel már a repülőgépen ültél, ő pedig a forgatáson volt. – Gondolom, annyira igyekezett, hogy találkozhasson vele, hogy még a szerelmes levelét is elfelejtette kidobni – motyogtam, végképp

643

megundorodva a hazugságoktól. – Kérdezd meg tőle, mióta keféli Laurent. Marie csúnyán nézett rám, és a kezével eltakarta a kagylót, nehogy Ryan meghallja, amit mondok. – Hagyd csak, hogy elkenje, amit tett – szóltam megvetően. – Rajta, higgy csak neki, de én már biztos, hogy nem hiszek. Marie felsóhajtott. – Ryan, azért nem válaszolt a hívásaidra, mert úgy tűnik, nincs már mobilja... Ne üvölts már a fülembe! – ordított vissza neki. – Hagyd már abba, Ryan! Szereted Tarynt, és Taryn is szeret téged. Össze van zavarodva, és te is össze vagy zavarodva. Lazítsatok már egy kicsit! Ryan, a tényekre figyelj! Van köztük akár egy is, ami logikusan hangzik valamelyikőtöknek? Marie még húsz percen keresztül próbálta lecsillapítani Ryant. Végül egy pattintással becsukta a mobilját. – Vissza fog hívni. Ekkor az agyam összeomlott a nagy igénybevételtől. – Ha visszahív, mondd meg neki, hogy jöjjön csak és vigye el a vackait a lakásomból, mert én ezt befejeztem. Elegem van a hazugságokból, a pletykákból és a fotókból, és abból, hogy a barátom egy másik lány szájába dugja a nyelvét, amikor azt hiszi, nem látom. Ennek vége – csuklott el a hangom. A jól ismert fájdalom ismét végighullámzott a mellkasomon. – Nyugi már! Semminek sincs vége. Túlreagálod. Most már végleg elegem lett a leereszkedő pátyolgatásukból. – Tűnj el – fortyogtam. – Tűnj el, és vidd magaddal a Ryan Rajongói Klub többi tagját is! – Elviharzottam mellette, és közben azt kívántam, bárcsak ne lenne betörve a hálószobám ajtaja, hogy most jól bevághassam. – Tar, ne legyél már ilyen! – jött utánam Marie. – Nem értem, Marie. Azt hittem, te az én legjobb barátom vagy. Nem az én oldalamon kellene állnod? Vagy annyira elvakított a színész úr csodálata, hogy inkább neki hiszel? – ordítottam. – Hívd csak vissza! Biztos vagyok benne, hogy téged is megdug majd. Marie a fogát csikorgatta, és visszakézből pofon vágott.

644

Kezemmel eltakartam a pofon okozta csípős fájdalmat az arcomon. Marie ütésének erejétől könnybe lábadt a szemem. Rögtön ezután sírva is fakadtam. Mindenki, akit szerettem ezen a világon, elárult. – Szedd már össze magad, a fenébe is! – kiáltott rám Marie. – Megmondtam neked, hogy ha elrontod ezt a kapcsolatot, én magam foglak seggbe rúgni. És tessék, profi módon rontod el a legjobb dolgot, ami valaha is történt veled. Ryan szeret téged, te idióta! És nem dugja Laurent! Marie fel-alá járkálni kezdett a hálószobámban. Tammy próbált átölelni engem, miközben az ágyamon zokogtam. – Pete! Én most... – mondta Marie határozottan, elveszítve a türelmét. – Ne, Marie, ne! – lendült előre hirtelen Pete. – Ez legyen a végső megoldás... Marie egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, mielőtt haragos tekintetét ismét felém fordította volna. – Hogyha közös jövőt akarsz azzal az emberrel, akkor be kell fejezned ezt, de azonnal! Gondolod, hogy Ryan Christensen, az a férfi, aki őrülten szerelmes beléd attól a naptól fogva, hogy először meglátott, ezt tenné veled? Valóban azt gondolod, hogy felrakna egy gépre, első osztályon utaztatna, hogy aztán luxus lakosztályban szállhass meg azért, hogy hagyja, hogy véletlenül megláss valami kamu szerelmeslevelet, és így szakíthasson veled? Rám bámult, és a válaszomat várta. Nem tudtam mit felelni. – Mi várt téged a hotelszobájában? – kérdezte mérgesen Marie. – Marie – figyelmeztette Tammy. Marie leintette. – Taryn? – Semmi – szipogtam. – Szívfájdalom és pusztulás... és valami cafka bugyija. Marie felsóhajtott. – Nem, Taryn. A ruhákra lennék kíváncsi.

645

– Ó, igen... Lauren többi ruhája is ott volt – motyogtam. – Egy tele állvány káprázatos holmi. Még több bizonyíték arra, hogy ott volt Ryan szobájában. – Taryn! – korholt Tammy. – Azok a ruhák mind neked voltak ott. A magasba emeltem a tekintetemet. – Nem hiszem. Egy pillanat, honnan tudtok ti a ruhákról? – Versace, Vera Wang, Jimmy Choo... ismerősen hangzanak? – kérdezte Marie. – Kérlek, mondd, hogy legalább megnézted azokat a ruhákat! – Megnéztem. Azt hittem, rossz szobában vagyok; hiszen miért lennének Ryannél estélyi ruhák a fogason? – kérdeztem. – Neked voltak ott – erősködött Marie. – Ryan úgy intézte, hogy legyen ott többféle ruha. Azt akarta, hogy te válaszd ki, hogy mit veszel fel majd a vacsorához. Marie-re néztem, és meg voltam lepve, hogy ezekről a részletekről mind tudott, és megdöbbentett, hogy a ruhák tényleg nekem voltak ott. – És mit gondolsz, vajon miért akart Ryan téged drága ruhába és Jimmy Choo-cipőkbe öltöztetni? Azért, hogy elhagyhasson Lauren miatt? – Marie a fejét rázta. – Rengeteget készülődött... – Marie! – Tammy és Pete egyszerre üvöltöttek. Marie mindkettőjükre szemrehányó pillantást vetett, majd folytatta. – ...arra, hogy elvigyen egy meghitt, romantikus vacsorára a Biscayne Bayen a születésnapod alkalmából – fejezte be a mondatot. A szívem a torkomban dobogott. Marie leguggolt elém. – Mi itt mind boldognak akarunk látni téged, nem pedig olyan nyomorultnak és összetörtnek, mint amilyen most vagy. Ryan annyira szerelmes beléd! – mosolygott. – Ne mondj le róla. – TAR, HÚZD MEG MÉG EGY KICSIT azt a végét! – mondta Tammy, miközben a tiszta lepedőt igazgatta az ágyamon. – Marie, kéne még egy párnahuzat.

646

Pete már összeszedte az utazótáskákat, és mindenki velem maradt. A barátaim nem szándékoztak magamra hagyni. – Akár kártyázhatnánk is – ajánlotta Pete reménykedő tekintettel. – Az Taryntől függ – mondta Tammy. Bemásztam az ágyamba, és magamra húztam a paplant. – Ma este nem – motyogtam. Marie már fel is vette a pizsamáját, noha még csak fél tíz volt. Beugrott mellém az ágyba Ryan helyére, és felkapcsolta az éjjeli lámpáját. – Ne haragudj, amiért megütöttelek. – Mögém kucorodott, és megpaskolta a hátam. – Tényleg nagyon megütöttél – suttogtam. – Nem akartam – felelte bűnbánó hangon Marie. – De egyre esztelenebbül viselkedtél. Remélem, megbocsátasz. Ígérem, hogy soha nem teszek ilyet. – Ezt mondtad tizenöt éves korodban is, amikor elmondtad Adam Caldwellnek, hogy meg akarom csókolni. Marie kuncogott. – De hát tényleg meg akartad csókolni. – Igen, de attól még nem kellett volna ezt az egész baseballcsapat előtt kihirdetni – sóhajtottam. Mindketten nevettünk. – Ryan nem hívott vissza – mondtam szomorúan. – Adj neki időt – suttogta. – Most épp olyan feldúlt, mint te. Próbálja kitalálni, ki tette mindezt, és közben ott a forgatás is. Ő is össze van most törve. – Marie sóhajtott, és felpolcolta a párnát a feje alatt. – Valaki tényleg nagyon megdolgozott azért, hogy megpróbáljon szétválasztani titeket. – Nem kellett volna felbontanom azt a borítékot az ágyán – sóhajtottam. – Először azt hittem, hogy egy számla vagy valami ilyesmi. Talán ha nem láttam volna... – Nagy levegőt vettem. – Jaj, de miért is áltatom magam? Azon a tényen semmi sem változtat, hogy Lauren írta az üzenetet.

647

– Tar, nem Lauren írta azt az üzenetet. Ryan rákérdezett nála. Azt mondta, Lauren kézírása még csak nem is hasonlít ahhoz, ami azon a papíron volt. Ezt még Mike is megerősítette. Megpróbáltam visszaemlékezni arra, hogy is néz ki Lauren kézírása. Egyszer már láttam azon a kártyán, amelyet Ryan bőröndjében találtam, aznap, amikor Ryan megmondta nekem, hogy hozzám szeretne költözni. – Tehát az üzenet valóban kamu volt, és Ryan tényleg filmezett? – kérdeztem. A mellkasom újra összeszorult. – Hé, ácsi! – mondta gyorsan Marie. – Hol is volt az üzenet? – Amikor a hálószobába mentem, a boy az ágy végébe rakta le a bőröndömet. Az üzenet Ryan ágyán volt, a bőröndöm közelében. – Az ágyon volt? – kérdezte Marie. Szeme töprengve összeszűkült, miközben kérdezgetett. – Igen. A bugyi pedig a földön, pont a bőröndöm mellett. – Ha te üzenetet akarnál hagyni valakinek, aki még feltehetően alszik, vajon nem olyan helyre tennéd, ahol megláthatja, például egy asztalra vagy az éjjeliszekrényre? Hogy került vajon az ágyra? – Nem tudom. De még ott van az a tény is, hogy ahhoz a fekete bugyihoz egy lánynak is kellett tartoznia. Lehet, hogy nem feküdt le Laurennel, de egy lány akkor is a hálószobájában járt. – Taryn, Ryan nem csal meg téged semmiféle lánnyal. Az ágya már be volt vetve vagy még nem? – kérdezte. – Be volt ágyazva – mondtam, és azon tűnődtem, vajon mire akar kilyukadni. – A takarító személyzet – mondta, levonva a tanulságot. Ezen a ponton a katasztrófa már megtörtént. Az egyedüli kérdés már csak az volt, hogy a károk helyrehozhatatlanok-e vagy sem. – Úgy érzem, mintha kezdettől fogva minden összeesküdött volna ellenünk – mondtam. – És ha mindez még nem lenne elég bonyolult, mindennek a tetejébe a sors még Kyle-t is folyton az utamba veti. Ha ő nincs, valószínűleg még mindig kábultan bóklásznék a miami reptéren. – Taryn, mit keresett Kyle a reptéren?

648

– Én is ezt kérdeztem tőle a gépen. Azt mondta, valami munka miatt járt ott, de a feladata már befejeződött. Ryan említette, hogy látta Kyle-t az egyik forgatási helyszínen a múlt héten. Föl is hívta Kyle cégét, hogy távolítsák el onnét, szóval elvileg már nem kellett volna Miamiban lennie. Ryan elmondta nekem, hogy Kyle azt az utasítást kapta a cégtől, hogy tartsa távol magát tőlem. – Tudom – vallotta be Marie. Tágra nyílt szemmel bámultam rá. Én egy szóval sem említettem Marie-nek, hogy Kyle Floridában volt. Ryannel ezen folyton összekaptunk, ezért nem osztottam meg ezt a hírt senkivel. – Tudod, hogy a paparazzók lefényképeztek vele a reptéren? Ezért olyan dühös Ryan – folytatta óvatosan Marie. – Vannak olyan képek, amiken Kyle téged ölelget. Ledobtam magamról a takarót, és a számítógéphez siettem. Pete és Tammy is a nappaliban voltak, és a szokásos vasárnap esti tévéműsorokat nézték. Keresgélni kezdtem a lesifotók egyik általam ismert internetes gyűjtőhelyén. Nem volt könnyű átsiklani a rosszindulatú főcímek fölött. – Ó, te jó ég! – nyögtem fel a képek láttán, amelyeken úgy néztem ki, mint egy vízbe fúlt patkány. – Ryan szerint ezek a képek azt mutatják, milyen boldog vagyok, hogy találkoztam Kyle-lal? Szemügyre vettem azt a képet, amelyiken Kyle ölelget és vigasztal. – Nézd, a karjaim le vannak engedve. Még csak nem is viszonzom az ölelését. Itt pedig úgy tűnik, mintha ellökném magamtól. Hogy hihette azt Ryan, hogy bármit is érzek ez iránt a fickó iránt? – Te pedig hogyan vonhattad kétségbe Ryan irántad érzett szerelmét? – suttogta Tammy. – Nekem korábban soha nem voltak kétségeim Ryant illetően, de amikor a szerelmeslevelet és a bugyit láttam..., aztán meg jött valaki, és felhívott, hogy épp a másik nővel van... mégis mit kellett volna gondolnom? – vágtam vissza. Megint a számítógépemen lévő képekre néztem.

649

– Amikor hazafelé jöttem a gépen, azt hiszem, kezdtem egyetérteni Kyle-lal. Azt mondta, semmi sem történik ok nélkül, és talán jobb, hogy mindez most történt meg, mintsem hogy akkor hagyott volna el Ryan, miután már összeházasodtunk és gyerekeink születtek. A sztárok házasságai általában ilyenkor szoktak felbomlani. Marie dühösen sóhajtott. – Ezt a dörzsölt disznót! Megnéztem még néhány képet, és ismét átéltem azt a megsemmisítő érzést, amelyet akkor éreztem, amikor ezeket készítették. – Az üzenetben az állt, hogy már épp elég sokáig hagyta működni ezt a kapcsolatot. Nem tudtam, mit higgyek. – Az ujjaimat végighúztam a számítógép képernyőjén. Marie nem tudta tovább türtőztetni magát; bepötyögött pár gombot a mobilján. – Ryan, mit tudtál meg? Azt tudtam, hogy Ryannek megvolt a Marie mobilszáma, azt viszont nem tudtam, hogy Marie-nek is megvolt az övé. – A takarító személyzet azt mondta, hogy semmiféle alsónemű nem volt a földön, amikor beágyaztak – súgta oda nekem Marie. Elmondta Ryannek, hogy szerinte a boy tehette az üzenetet az ágyra, kifejezte továbbá a gyanúját azzal kapcsolatban, hogy Kyle keze is benne lehet a dologban. – Veled akar beszélni – mosolygott Marie, felém tartva a mobilját. – Szia – súgtam félve. Nem tudtam, mit mond majd nekem ezek után. – Szia – felelt halkan Ryan. – Jól vagy? – Nem – vallottam be; és a belsőmet mardosni kezdte a bűnbánat. – Azt hittem, elvesztettelek. – Tar, szívem... – sóhajtott nagyot. – Miért?... Hogy gondolhattad ezt? – Ryan hangja elcsuklott. – Kiabáltam neked. Utánad futottam – remegett a hangja. – Nem tudtam, miért hagytál el. – Az üzenetben... az állt, hogy be akarod fejezni velem. Azt gondoltam, hogy... te és Lauren – a könnyek végigfolytak az arcomon. – Meg akartalak várni, hogy megmutathassam neked és

650

hogy a szemembe nézve mondassam ki veled, hogy őt akarod, de akkor egy férfi felhívott, és megláttalak titeket az étteremben... Nem tudtam, hogy épp forgatsz... Esküszöm, hogy nem tudtam. – És feladtad volna? Csak így? – kérdezte Ryan. – Ha neked Lauren kell a boldogságodhoz, mi értelme harcolni? Változtatna ez bármin is, és meggondolnád magad tőle, ha egyszer valaki mást akarsz? Már voltam ilyen helyzetben, Ryan. Ha egyszer egy kapcsolatban az egyik ember más irányba fordul, semmi sem hozhatja vissza. Ryan hallgatott. Hallottam, ahogy lélegzik. A némasága még jobban megrémisztett, de türelmesen vártam. – Hogyan... – fulladt el a szava. – Hogyan sikerülhet... ez nekünk valaha is... hogyha nem hiszel nekem? A mellkasomat ismét összeszorította a tompa fájdalom. Ryan azon volt, hogy más irányba forduljon. – Én hiszek neked! – erősködtem. – Tényleg – suttogtam esdeklő hangon. – De minden, amit láttam, az ellenkezőjét bizonyította. Ryan zihálva vette a levegőt. – Mi lesz, ha legközelebb valamelyik rajongó küld majd egy ócska levelet, amiről te majd azt gondolod, hogy igaz? Akkor majd ugyanez fog lejátszódni ismét? – csattant fel dühösen. – Nem, nem hiszem, mivel egy postai úton érkező levelet elolvasni egész más, mint találni a szállodai szobádban a földön az ágyad mellett egy szerelmeslevelet, amit a sztárpartnered és volt barátnőd írt, illetve egy selyembugyit, ami nem az enyém. – Ezek után attól félek, hogy soha nem fogsz tudni megbízni bennem – motyogta. Hallottam a hangján, és már elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, hogy ennek ellenkezőjéről igyekezett meggyőzni magát. – Az attól függ... – szóltam halkan, a könnyeimet törülgetve. – Mitől? – Hogy adsz-e esélyt a folytatásra – sóhajtottam, és már előre féltem a válaszától. Ha ki akart szállni, itt volt rá az alkalom. Ryan a fülembe sóhajtott. – Nem tudom – motyogta. – Tar, én színész vagyok. Ez a munkám. Ha nem tudsz megbízni bennem...

651

Behunytam a szemem, és újabb könnycseppek égették az arcomat. – Na és te? – kérdeztem, és a könnyektől elszorult a torkom. – Fogsz-e arra gondolni, hogy más férfiakkal van viszonyom, amikor épp nem vagy ott? Azt hiszed, hogy úgy intéztem, hogy annak a seggfejnek a karjaiba rohanjak? Még mindig nem emlékszem rá, hogy hogy kerültem a repülőtérre, Ryan. Megtöröltem a szemem a kezem fejével. – Láttam a képeket, amelyek rólam készültek a reptéri terminálon. Boldognak látszom bármelyiken is? Én ugyanis úgy láttam, hogy pontosan tükrözik, mennyire nyomorult állapotban voltam. – Tudom – sóhajtott Ryan. – Nem könnyű felülemelkedni azon a tényen, hogy a képeken éppen Kyle van, de látom, mennyire magad alatt voltál. Egy pillanatra mindketten elhallgattunk. Nekem eszembe jutott az a szinte katatón állapot, amelyben akkor voltam, amikor ezek a képek készültek. Ryan közben alighanem belépett a számítógépére. Ám egy kérdés még mindig megválaszolatlan maradt. – Mondd meg, kérlek, hogy kinek a fekete bugyija volt a hálószobádban? – kérdeztem, odafigyelve arra, hogy ne legyek vádaskodó. – Drágám, esküszöm, hogy nem tudom. Fogalmam sincs, hogy került oda, de ígérem, ki fogom deríteni. Esküszöm az Istenre, hogy nincs senki más rajtad kívül. – Esküszöl? – kérdeztem vissza. – Az életemre – erősítette meg. – Taryn, tudod, hogy szeretlek, de ha nem tudsz megbízni bennem, akkor jobb, ha már most megmondod. – Bízni akarok benned, igen. Annyira szeretlek! – fakadtam könnyekre újra. – De kérve kérlek... csak egy pillanatra... képzeld magad az én helyzetembe. Nehezen vette a levegőt. – Miért kell a kapcsolatoknak ilyen rohadt bonyolultnak lenniük? Végiggondoltam minden csodálatos percet, amit együtt töltöttünk, valamint azokat az időszakokat, amikor a dolgok nehézre fordultak.

652

– A mi kapcsolatunk csak akkor vált bonyolulttá, amikor hagytuk, hogy külső hatások befolyásoljanak minket. Minden tökéletes volt, amikor elrejtőztünk a mi kis lakásunkban. Ryan felnevetett. Azt reméltem, hogy ő is azt képzeli maga elé, ahogy a karjaiban tart, ahogy én is láttam magam az ölelésében. – Szóval, akkor hogyan tovább? – kérdezte. Eszembe jutott, hogy én ugyanezt kérdeztem tőle egyszer korábban, amikor a kapcsolatunkban válaszúthoz érkeztünk. Csupán egy helyes válasz volt. – Megpróbáljuk – ismételtem meg suttogva hajdani válaszát.

653

35 . FE J E ZE T

Válaszok – OLYAN FURCSA A KAROM – MOTYOGTAM, és hat hét óta először dörzsöltem végig a kezemmel a bőrt a bal karomon. – Kisebbnek is látszik. – Megint letűrtem az ingem és a kabátom ujját, mert vacogtam a hidegtől. Marie egy pillanatra elfordította a tekintetét az útról, és rám mosolygott. Az elmúlt néhány lidércnyomásos nap után végre képes voltam újra tisztán látni a dolgokat. – Na, akkor mondd meg, honnan tudtad, hogy Ryan hova akart engem vinni a születésnapomon? – kérdeztem, és azon tűnődtem, ezúttal vajon mivel fog kitérni a válasz elől. Marie tegnap este nagyon óvatosan felelgetett a kérdéseimre, került bizonyos témákat, és talányos válaszokat adott. Egy percig hallgatott. Tudtam, hogy előre kitervelte, mit fog mondani. – Ryan elmondta nekem, hogy beugorhassunk helyetted a bárba, amíg távol vagy – válaszolt könnyedén. – Aha – bólintottam. A válasza olyan volt, mintha csak begyakorolta volna. Azt gyanítottam, hogy többről van itt szó, mint amennyit hajlandó volt megosztani, így ha már témánál voltunk, kiböktem a következő kérdésemet is.

– És hogyan tudtatok ti Tammyvel az estélyi ruhákról? – néztem rá mereven, miközben vezetett. Nagyot sóhajtott. – Ryan megkért, hogy ellenőrizzem a cipőméreted, mivel nem volt biztos benne, hogy 39-es vagy 40-es cipőt hordasz-e. Tekintve, hogy mennyire rossz állapotban voltál, azt akarta, hogy elbűvölőnek érezd magad a születésnapodon. Marie megbökte a lábam. – Van fogalmad róla, milyen őrülten szerencsés vagy? Elgondolkodtam azon, amit mondott. Számos indok jutott az eszembe, amelyek miatt szerencsésnek érezhettem magam. Az első és legfontosabb az volt, hogy az a terepjáró nem ölt meg. Miután nem válaszoltam, Marie rám pillantott. – Tudod, én mit kaptam Garytől a szülinapomra? – Azt tudom, hogy elvitt vacsorázni – idéztem fel. – Mintha karkötőt vett volna neked, nem? – Az a házassági évfordulónkon volt. Nem, a születésnapomon a McDonald’s-ba mentünk, majd elvitt a CostMartba, hogy vehessünk egy új légszűrőt a kocsimba. Egy sajtburgert és egy légszűrőt kaptam, Taryn. – Kicserélte legalább az olajat is? – ugrattam. – Azt nem. És az is eltartott neki csaknem két hétig, hogy azt az átkozott szűrőt beszerelje a kocsimba. Kénytelen voltam elnevetni magam. – Én mondom neked, ez a Ryan Christensen őrülten romantikus fickó! – szaladt ki Marie száján, de aztán nagyon úgy tűnt, mintha túl sokat mondott volna. – Mit értesz az alatt, hogy „romantikus”? – kérdeztem, és azt reméltem, hogy megmagyarázza, mire gondolt, amikor ezt a szót használta. – Semmit – motyogta. – Csak a ruhákat meg ilyeneket. Szörnyen éreztem magam: Ryan végül nem láthatta a tervét megvalósulni. Marie-re bámultam; valami még járt a fejében, de nyilván megvolt rá az oka, hogy ezt nem osztotta meg velem. – Tényleg jól elcsesztem, mi?

655

Marie vállat vont, és megrázta a fejét. – Ha csupán tizenöt perccel tovább maradtál volna a lakosztályában... – Na, ki vele, akkor mi lett volna? – sóhajtottam. Vajon mit ronthattam még el? – Inkább ne akard tudni – intett. Aztán rám pillantott, és a „mondd már, vagy megöllek” üzenetet olvasta le az arcomról. – Masszőr, sminkmester, fodrász... Ryan egy egész csapatot bérelt fel, hogy téged kényeztessenek. – Jaj... bassza meg...! – csúszott ki a számon. – Ühüm – értett egyet Marie. – Taryn, ha életben akarsz tartani egy házasságot, néha meg is kell küzdened érte – tanácsolta. – Azt hiszem, megtanultam a leckét – ismertem el. – Tudod, Marie, tényleg aggódom. Tudom, hogy a baleset és a baba elvesztése után Ryan saját magát vádolta. Az egyik felem még mindig azon gondolkodik, hogy vajon meddig fogunk mi együtt maradni, mielőtt továbblép egy másik kapcsolatba, amely nem okoz neki ennyi fájdalmat. Marie a szemét forgatta, és felnyögött. – Bárcsak én is olyan biztos lehetnék a dologban, mint amilyenek ti vagytok mind. – Ha te azt tudnád! – mormolta maga elé. – Na jó! Ez meg mi a fenét jelentsen? Hallottam, hogy valamit motyogtál, úgyhogy most már mondd csak el szépen! Mi az, amiről nem tudok? – Gyerünk már! Jobbra van a gázpedál! – hőbörgött Marie az előttünk haladó lassú autó miatt. – Marie! – ordítottam. – Mi van? – üvöltött vissza nekem. – Tizenhárom éve vagyunk legjobb barátnők. Tizenhárom! Marie-nek megszólalt a telefonja, ami megmentette attól, hogy válaszolnia kelljen a kérdésemre. – Szia, mi a helyzet? – szólt bele vidáman.

656

– Mondom, Ryan, sőt fogadni mernék rá, hogy beszélt Kyle-nak a vacsoraterveidről. Biztos vagyok benne, hogy ez kiverte nála a biztosítékot. Kint várok Tarynre a kocsiban; beszaladt a boltba kenyérért – Marie ujját a szájára tette, hogy csendre intsen. – Nem sokkal ezelőtt vette le az orvos a gipszét, most pedig elviszem, és szerzünk neki egy új mobiltelefont. Marie megint eltartotta a telefont a fülétől. Úgy tűnt, Ryan kissé ideges valami miatt. – Bocsánat! Nem tudtam, hogy ehhez is biztonsági kíséret kell. Jól van, jól van... – vonta fel a szemöldökét. – Gondoskodni fogok róla, hogy mostantól kezdve felhívja azt a kétajtós szekrény Jamaal fiút. De most már túl késő: már házon kívül vagyunk... Tudod jól, hogy ebbe nem fog belemenni... Jó. Jó! Meglátom, mit tehetek. Jól van. Jézusom! Marie visszaejtette a mobilját a táskájába. – Néha az ember agyára tud menni, tényleg! – motyogta. Nem értettem ezt az egészet. Miért bőszítené fel az Kyle-t, ha Ryan el akar vinni engem vacsorázni? Még ha Ryan egy drága étterembe is vinne, márpedig persze, hogy oda vitt volna, miért verné az ki Kyle-nál a biztosítékot? – Marie, mi a fene folyik itt? – kérdeztem magyarázatot követelő hangon. Marie nagy levegőt vett. Hosszan hallgatott, mielőtt válaszolt volna. – Kyle ott szaglászott lent Floridában. – Tudom – vallottam be. – Arról viszont, gondolom, nem tudsz, hogy Kyle elmondta néhány embernek, hogy te kérted meg arra, hogy leutazzon Floridába. Ryan ezt már úgy hallotta vissza, hogy te küldted Kyle-t, hogy nézze meg, megcsal-e téged. – Viccelsz velem? – sóhajtottam, és megdörzsöltem az arcomat. – Ugye tudod, hogy nem tettem ilyet? Esküszöm, hogy semmi közöm sem volt ahhoz, hogy ott volt. – Tudom. Ryan és én hosszan beszéltünk erről. Mike rákérdezett a főnökénél a Protection Servicesnél. Kyle-t azonnal áthelyezték, de ahelyett, hogy ment volna az új feladatot teljesíteni, kivett két hét

657

szabadságot. Az alatt az idő alatt tartózkodott Floridában. Kyle tudta, hogy jönni fogsz. – Nem tudom elhinni, hogy Kyle ilyet tett volna. Mégis mit gondolt? Hogy majd nem fogom megtudni? – kiabáltam. – Mennyire kapóra jött, hogy a megfelelő időben épp ott volt a reptéren! Valószínűleg követett. – Ryan azt mondta, hogy sokszor látta Kyle-t ki-be járkálni Lauren lakókocsijába. Vajon a nő meg is fektette? – tűnődött Marie. – Nem csoda, hogy Ryan úgy őrjöngött, amikor valamelyik nap beszéltem vele... Kyle az összes nőjét megkörnyékezte. – Ismét nyugtalanság fogott el. – Marie, tudod mit?... Vigyél haza, kérlek. – Nem, elviszlek, hogy vegyünk neked egy új telefont. Fontos, hogy kapcsolatban lehessetek Ryannel, és hogy megbeszéljétek a dolgot – jelentette ki határozottan. – Miért? Tegnap este óta nem beszéltem vele. Te többet beszéltél vele, mint én. Egyfolytában csak a házasságról beszélsz nekem... pedig a fenébe is, jó, ha ez a kapcsolat még egy hétig kitart. – Ebből elég! Elegem van a negativitásodból! Te jó ég! Grrr! – fakadt ki rám. – És még csodálkozol, miért vágtalak pofon tegnap este? Megint meg akarlak ütni, most azonnal. Taryn, hát BÍZZÁL már bennem! – ordította, miközben leállította a kocsit. – Ha bemegyünk, szerintem kérned kéne egy kimutatást az összes hívásról, ami a számodra érkezett. Abból majd megtudjuk, ki a fene hívott téged aznap Floridában – mondta Marie, miközben a bolt felé tartottunk. – Ja, és Ryan megkért, hogy próbáljalak meggyőzni arról, hogy az ő hitelkártyáját használd, amikor kifizeted az új mobilt, ő akarja pótolni neked. Felfortyantam, miközben kinyitottam az ajtót. – Na, azt már nem! – Ne harcolj ez ellen. Jobb, ha hozzászoksz, hogy a férjed millióit költöd – ugratott Marie. Csak legyintettem a tréfájára. Máshol járt az eszem. – Vajon Lauren barátja tudja, hogy Kyle a lakókocsijában járt? – Lauren hűségén vagy annak hiányán gondolkodtam, és hogy vajon a barátja dühös volt-e. – Miféle barátja? – kérdezte Marie, és megállt.

658

– Nincs viszonya azzal a színésszel, Lucas Banksszel? Miatta ejtette Ryant, nem? – Azt hittem, Marie képben van a legújabb sztárpletykákat illetően. Marie nagy levegőt vett. – Tar, Lauren már hónapok óta nincs együtt Lucasszal. Lauren ugyan azt mondta Ryannek, hogy ő és Lucas még mindig együtt vannak és őrülten szerelmesek egymásba, de épp ma reggel küldtem egy linket Ryan telefonjára olyan képekkel, amelyeken Luc nyilvánosság előtt csókolózik valami manökennel, csak hogy láthassa, hogy Lauren hazudott neki. – Miért küldözgetsz képeket? – Megint szédülés fogott el. – Miért foglalkozik ezzel egyáltalán Ryan? – A gondolataim azonnal visszatértek azokhoz a képzelgésekhez, amelyben együtt láttam Ryant és Laurent. – Ryan és én mindketten azt gondoljuk, hogy Kyle nem egyedül tette mindezt. Szerintem Lauren akart téged kiiktatni, hogy Ryan visszafogadja – mondta halkan. A régi, ismerős maró érzés visszatért a mellkasomba. Abban a pillanatban, hogy visszaértünk a lakásomba, Marie azonnal munkához látott, és megvizsgálta az előzményeket a mobilomon, aztán telefonálgatni kezdett. – Ez nehezebb lesz, mint gondoltam – sóhajtotta. – Az ügyfélszolgálat azt állítja, hogy ez egy nyilvános fülkének a száma Miamiban. Bekarikázott még valamit a mobilom híváslistáján, majd a konyhaasztalra ejtette a tollat. – Azt hiszem, fel kéne hívnom Garyt. Van kedved ma este pókerezni? Semmi gond, ha nincs... – Igen, van – feleltem határozott bólintással. – Vissza kell térnem a megszokott életemhez. – Remek. Na, jól van – szólt Marie, és felállt az asztaltól. Az órájára nézett, majd fogta a kabátját. – Érzed ezt az illatot? Bármit is süssön Tammy odalent, fantasztikus illata van. – Úgy van! Gyerünk, teszteljük! – kuncogtam.

659

Miután Marie elment, úgy döntöttem, hogy ott maradok a konyhában Tammyvel. Tammy a rácsokon hűlő tálcára mutatott. – Azokból is vehetsz egyet, ha szeretnél. Csináltam plusz adagot. Épp a csokoládéba mártott eprekkel szemeztem, amikor többször egymás után megszólalt a csengő. Marie pár perccel azelőtt ment el; azon gondolkodtam, hogy miért nem a konyhaajtó felől jön vissza. – Mit felejtettél itt? – kuncogtam, miközben kitártam a lakásomhoz vezető új hátsó ajtót. A mosolyom azonnal lehervadt, és rémületre váltott, amikor megpillantottam Kyle-t. Erővel nekifeszültem az ajtónak, és megpróbáltam olyan gyorsan becsukni, mint ahogy kinyitottam, Kyle azonban nehéz fekete bakancsát berakta az ajtónyílásba. – Kérlek, Taryn! Csak hallgass meg! – könyörgött Kyle. Ujjaival megfogta az ajtó szélét, és tolta, hogy kinyíljon. Teljes súlyommal az ajtónak támaszkodtam, de hasztalan, nem tudtam visszaszorítani. Sokkal erősebb volt nálam. Hiába vetettem meg a lábam, megcsúsztam a sima padlón. – Nem! – üvöltöttem. – Menj el, és hagyj békén! Kyle jól meglökte az ajtót, úgyhogy az pont homlokon talált. Egy lépést hátratántorodtam, és közben továbbra is próbáltam tartani az ajtót, nehogy bejöjjön. – Ugyan már, Taryn! Csak beszélni akarok veled... hadd magyarázzam meg! Testének nagyobbik részével már az ajtónyíláson belül volt. Megint meglökte az ajtót, ezúttal erőteljesebben, amivel engem, mint valami rongybabát, a mögöttem lévő falhoz taszított. Hamar összeszedtem magam, és a menekülés következő lehetőségeként a konyhába vezető szemközti ajtó felé iramodtam. Sikerült megragadnom a kilincset, de Kyle gyorsabb volt. Kezét az enyémre szorította, megakadályozva, hogy lenyomhassam a kilincset. Testét használta, hogy beszorítson az ajtókeretbe, amivel úgy ejtett csapdába, hogy nem tudtam megmozdulni. Lábammal az ajtó alsó részét rugdostam.

660

– Ne bánts, kérlek! – könyörögtem neki, az életemért esedezve. Már az is fájdalmas volt, ahogy a kezemet szorította. – Nem foglak bántani – suttogta a fülembe, és alig hallhatóan kuncogott a félelmemen. – Csak ne csinálj semmi hülyeséget, rendben... Taryn? Éreztem, ahogy a kilincs egy kicsit megmozdul. Abban reménykedtem, hogy Tammy segítségért fut majd ahelyett, hogy megpróbálna megmenteni. Nem szerettem volna, ha Kyle két túszt is ejt. Egészen kővé dermedtem a félelemtől, hogy bántani fog, vagy ami még rosszabb – hogy megöl. Megrémisztett az erőszakossága és az, ahogy a nyakamba lihegett. Sietve bólintottam. Mást nem is tehettem. – Megengeded, hogy ellenőrizzem, hogy van-e nálad valami fegyver? – kérdezte kissé mulatva, miközben vette magának a bátorságot, hogy megtapogassa az első és hátsó zsebeimet. – Nagyon utálnám, ha ma lefújnának gázsprayvel. A zsebeim sajnos üresek voltak. Úgy tűnt, Kyle örül ennek, szinte élvezte, hogy fegyvertelenül és teljesen kiszolgáltatott állapotban kapott el. Úgy éreztem magam, mint a csapdába esett nyúl. Az agyam pörögni kezdett, és megpróbáltam felidézni azokat az önvédelmi mozdulatokat, amelyekről még ő beszélt nekem hajdanán. Térdét a lábamhoz nyomta, kibillentve ezzel az egyensúlyomból. Vajon rá tudnék-e lépni a lábára, és aztán orrba tudnám-e vágni a könyökömmel? Csak hagyj nekem egy kis mozgásteret, és egyből tökön rúglak, te anyaszomorító! – Nem kell félned tőlem – nevetett, és kicsit lazított a szorításán, viszont el még mindig nem engedett. – Drágám, én téged soha nem bántanálak. Csak amiatt aggódom, hogy esetleg te próbálnál ártani nekem. – Engedj el, és megtudod – feleltem élesen. – Harcias! – vigyorgott Kyle a fülembe. – Mi lenne, ha inkább te engednéd el az ajtót, hogy beszélhessünk? – Miről akarsz beszélni? – leheltem bele a fa mintázatba, és továbbra sem tudtam megmozdulni. Megpillantottam a

661

riasztórendszer világító zöld gombjait. Úgy saccoltam, elérném a rendőrségi hívógombot még azelőtt, hogy Kyle megakadályozhatna ebben. Az ujjaim ugyanis csak pár centire voltak tőle. – Azért jöttem ide, hogy elmondjam neked, hogy elkaptuk Angelicát. Floridában fogták el, és egy bírósági végzés értelmében ismét kiadták Rhode Islandnek. Kicsim, ő most már rendőrségi őrizet alatt áll, nem kell tehát tovább aggódnod. Hideg kúszott végig a hátamon, amikor „kicsimnek” nevezett. Kyle kissé enyhített a szorításán, amellyel az ajtóba préselt. Erőlködés nélkül fejtette le kezemet az ajtókilincsről. – Most már megnyugodhatsz – mondta biztatóan, szemmel láthatóan elégedetten önmagával. – Megmondtam neked, hogy elkapom, és így is lett. Most már biztonságban vagy. – Valóban? – suttogtam; az ijedtség könnyei hullottak az arcomra. Annyira törékenynek éreztem magam a szorításában; csupán egy hirtelen csavarás kellett volna, és könnyedén újra eltörhette volna a bal csuklómat, melyet most erős kezében tartott. – Drágám, én soha nem bántanálak. Hinned kell nekem – mondta gyengéden, miközben homlokát a vállamon nyugtatta. – Taryn, nekem semmi közöm sem volt ahhoz, ami Floridában történt veled – mondta lágyan, meggyőzően. – Azért voltam ott, mert Angelica követett téged Miamiba. Mit gondolsz, miért voltam ott a reptéren? A megfigyelőim szem elől tévesztették néhány órára, így aztán biztosítani akartam, hogy semmikor se eshessen bajod. Elakadt a lélegzetem. Kyle nagyon tudott manipulálni. – Tényleg börtönben van? – suttogtam. Szóval az első zaklatómat lecsukták, hála a második üldözőmnek, aki éppen most tart fogva. – Igen – susogta halkan a fülembe. – Már nem tud neked ártani. – Na és te? – kérdeztem, és a félelemtől kapkodva vettem a levegőt. Kyle felhorkant. – Nem én vagyok az, aki összetörte a szívedet. Azt csakis ő tette – sóhajtotta, és néhány lépést tett hátrafelé, végre szabadon engedve engem.

662

Kicsit elfordultam, hogy ránézhessek. Kíváncsi voltam, vajon képes-e a szemembe nézni, miközben a hazugságait fröcsögi. Azon kaptam magam, hogy a félelem helyét a szívemben átveszi az izzó düh. – Szóval akkor melyikőtöktől származik a bugyi ötlete? Te vagy Lauren volt az, aki ezt kieszelte? – kérdeztem mérgesen, miközben a fájdalomtól lüktető csuklómat dörzsölgettem. – Meg kell hagyni, szép munka volt. A szemeteseket meg se néztem, pedig egész biztos találtam volna valamelyikben egy használt óvszert is, ott, mindenki szeme elé tárva.... nincs igazam? – Na, tessék, már megint elhamarkodott következtetéseket vonsz le – mondta határozottan. – Mennyit fizettél a boynak, hogy odategye? Remélem, jól megfizetted, amiért segített az ördögi terved végrehajtásában, vagy talán mégis Lauren eszelte ki az egészet? Kyle hitetlenkedve bámult rám, mintha legalábbis őrült lennék. – Azt akarod mondani, hogy a szépfiú lebukott, hogy egy másik csaj bugyija hevert ott nála, és ennek ellenére mégiscsak sikerült meggyőznie téged arról, hogy nem dugott félre a hátad mögött? – kérdezte nevetve, tekintetével megkérdőjelezve a józan eszemet. – Hát, te aztán tényleg hiszékeny vagy! Lenéztem az akvamarinköves gyűrűre, amelyet Ryan húzott az ujjamra, és eszembe jutottak azok a szavak, amelyeket a belső oldalára vésett: „Tiéd a szívem”. Rettentő dühös lettem, amiért hagytam, hogy áldozatul essek Kyle alattomos tervének. – Ryan szeret engem – mondtam védekezően, miközben kósza emlékek és hangok villantak át az agyamon. Taryn, te vagy az, akit el akar...; van még más is, amiről nem beszélhetek – igen, én hiszek neki; jobb, hogy mindez most történt meg, mintsem hogy Ryan akkor hagyjon el, miután már...; ha te azt tudnád...; szokj hozzá ahhoz, hogy költöd a férjed... – Ryan meg akarta kérni a kezemet – suttogtam, rádöbbenve végre arra, amit mindenki igyekezett titokban tartani. – Tudomást szereztél róla, hogy meg akart kérni, ugye? – Tekintetemet Kyle-ra szegeztem, és figyeltem, hogyan reagál. Ajkát összeszorította. Szemmel látható

663

volt, hogy ez érzékenyen érintette. – Ryan elmondta Laurennek, mivel azt gondolta, hogy nem lehet baj abból, ha mesél neki a terveiről most, hogy Laurennek már volt stabil párkapcsolata... Lauren pedig elmondta neked! Ezért akar tehát Ryan bizonyítékot arról, hogy Lauren hazudott azzal kapcsolatban, hogy még mindig együtt van Lucasszal. Most már összeállt a kép. Kyle összevonta a szemöldökét. Láttam, ahogy megváltozott az arckifejezése, miközben taktikát változtatott. – Engem ők cseppet sem érdekelnek. Engem csak te érdekelsz. Van itt valami, Taryn – mutatott magára és rám. – Ami nagyon is erős, és tudom, hogy te is így érzel. Csak adj nekem esélyt, hogy törődhessek veled... hogy úgy szerethesselek, ahogy azt megérdemled, és hogy rendes életed lehessen anélkül, hogy az egész világ téged figyelne, és esetleg még családot is alapíthass. Te kedves vagy és gondoskodó, okos és erős... – Ugyan, fejezd már be, Kyle! Te tudtad! Nem igaz? Csak ismerd be, a fenébe is! – üvöltöttem rá. – Mit tudtam? Hogy Christensen nem való hozzád? Hogy azzal, hogy viszonyt folytatsz egy olyan emberrel, aki más körökből való, szükségtelenül kockáztatod az életed minden áldott nap? Tudod te, hogy mennyi fájdalmat okoz nekem az, hogy látom, hogy a nő, akit szeretek, egy mocskos, semmirekellő színészre vesztegeti az energiáit? Leesett az állam ettől a beismerő vallomástól. – Na, tessék, elmondtam. Most már tudod – szólt védekezően. – Szerelmes vagyok beléd, Taryn. Kyle tett egy lépést előre, de én feltartottam a kezem, hogy megállítsam, mielőtt még közelebb jöhetne. Meg voltam döbbenve. Hogy lehetett Kyle ilyen szerelmes belém? Hiszen olyan kevés időt töltöttünk még együtt, hogy meg sem ismerhettünk egymást igazából. A kapcsolatunk annyira felszínes volt, még barátoknak is alig tarthattuk magunkat. Valóban volt valamiféle vonzalom, de pusztán fizikai – részemről legalábbis –, és soha nem kezdtünk vele semmit. „Azt kiabálják, hogy szeretnek...

664

hogy mondhatnak ilyet egyáltalán?” – hallottam magamban Ryan hangját. Kyle ugyanolyan szánalmas volt, mint Ryan elvakult rajongói. – Te nem szeretsz engem, Kyle – szóltam halkan. – Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit érzek! – kiáltotta dühösen. – Te nem is akarod a csillogó játékot igazán... te csak azt akarod, hogy ne a másik kisfiúé legyen az a csillogó játék – vontam le a következtetést. – Féltékeny és dühös vagy, hogy egy Ryanhez hasonló emberrel kell versenyezned. – Te nem tartozol ahhoz a világhoz, Taryn! Ha komolyan azt hinnéd, hogy igen, akkor soha nem jöttél volna el Floridából. Csakhogy elvonultál megsemmisülten, hisz mélyen legbelül te is tudod, milyen könnyen lecserélhető vagy – szólt Kyle haragosan, mutatóujjával felém bökve. – Hidd el, Kyle, amikor egy munkanélküli kretén lecserélt egy sztriptíztáncosnőre, az semmivel sem volt jobb ennél. Ryan hivatásának ehhez semmi köze. Amúgy is teljesen mindegy, hogy Ryan folytatja-e a filmezést, vagy nem. Kyle szeme összeszűkült, megzavarták a szavaim. – Elküldtem egy írásszakértőnek az útbaigazításokat, amiket te írtál nekem, és a Ryan hotelszobájában talált levelet – szóltam. – Ezeket, és a postán kapott fenyegető leveleket ma reggel mind feladtam expresszlevél-ként. Egyre jobban ment nekem ez a „színjátszósdi”. Már-már elhittem a saját szavaimat! – Még mindig azt hiszed, hogy én írtam őket? Nem számít; úgysem fognak egyezni – jegyezte meg Kyle alattomosan. Gyanúsan magabiztos volt. Mintha már felkészült volna rá, hogy a végén majd felelnie kell erre a vádra. – Megvizsgáltathatod rajta az ujjlenyomatokat is. Nem fogod megtalálni rajta az enyémet. – Miért? Azért, mert rávettél pár gyanútlan lánykát, hogy megcsinálják helyetted a piszkos munkát? – teszteltem. – Elhiheted, hogy semmi közöm nem volt ahhoz a szerelmes üzenethez és a többi levélhez sem – vetette oda.

665

Eddig soha nem beszéltem Kyle-nak a Ryan hotelszobájában talált levélről. Honnan tudta vajon, hogy egy szerelmes üzenet volt? Elmosolyodtam. – Nem találtál Ryanen fogást, igaz? Azon a héten ott szaglásztál... de nem találtál semmit. Ryan mindig maximálisan hűséges volt hozzám, és mivel semmi bizonyítékot sem találtál, hát gyártottál egyet te magad. Kyle gúnyosan felhorkant. – Talán ha hajlandó lennél két másodpercre kinyitni a szemed, és körülnéznél a való világban, akkor látnád, hogy a színészek kapcsolatai soha nem tartanak sokáig. Minden kínálkozó alkalmat megragadnak. Én úgy látom, hogy ez az egész még éppen idejében történt. Ébresztő! Ez a valóság! – Te aztán nem változol! – ordítottam. – Talán azt hiszed, hogy egy Christensenhez hasonló figura majd szépen lehorgonyoz melletted az elkövetkező negyven évre? Én ezt erősen kétlem. A forgatáson csak úgy hemzsegtek a dögös pipik... most, amíg így az elején vagytok, talán képes ellenállni, de csak idő kérdése, és be fogja adni a derekát. Örülj neki, hogy nem vesztegettél el rá túl sok időt. Óvd meg magad a további megaláztatástól, amikor majd elhagy egy magafajta nőcskéért. Néhány percig üres tekintettel bámultam rá, miközben kifőztem a következő tervemet. – Igazad van, Kyle. Teljesen igazad van – szipogtam, azt tettetve, hogy végre feladtam a reményt, és hirtelen támadt rettenetes szomorúságot színleltem. Nekidőltem a falnak. – Csak áltattam magam azzal, hogy azt hittem, lehet közös jövőnk. Hogy is lehettem ilyen naiv? Lauren fantasztikus. Vele nem versenyezhetek. – Megtöröltem a szemem abban a reményben, hogy Oscar-díjas alakítást nyújtok. – Véget vetek az egésznek – motyogtam, és még bólogattam is hozzá. – Aztán már nem leszek többé Lauren útjában, és nem fogják újból összetörni a szívemet. Színpadiasan ziháltam. – Esélyem sincs a sztárok világában. Lauren sokkal-sokkal finomabb és műveltebb, mint én. Ő híres színésznő, én pedig... egy

666

senki vagyok – folytattam szomorúan, már-már túljátszva a szerepemet. – Egy kis vidéki senki. Észrevétlenül a riasztó billentyűzete közelébe kerültem, miközben folytattam drámai előadásomat. – Teljesen érthető, hogy egyetlen férfi sem állhat ellen neki. Igazad van... Ryannek jobb lesz vele. Most már belátom. Lauren tudja, mi kell egy első osztályú kapcsolathoz. Valószínűleg sokkal jobb szerető is, mint én – fejeztem be tettetett csüggedéssel. Kyle gúnyosan lebiggyesztette a száját. – Láttam már jobbat is – mormolta. Amint ezek a szavak kicsúsztak a száján, azonnal rájött, mekkora hibát követett el. – Kicsim, te sokkal kívánatosabb vagy, mint ő! Ne becsüld alá magad! – szólt, és lassan megindult felém. – Állj meg! – suttogtam, nehogy még közelebb jöjjön. – Tudom, hogy jobb vagyok nála; végül is épp most erősítetted meg, hogy Lauren csak egy manipulatív ribanc, semmi több. Csak azon csodálkozom, hogy ti ketten hogyhogy nem vagytok őrülten szerelmesek egymásba, tekintve, hogy mennyire hasonlítotok egymáshoz. – Taryn – duruzsolta Kyle, és még egyet lépett felém. – Ne közelíts! Csak megnyomom ezt a gombot, és már itt is a rendőrség – szóltam magabiztosan, mutatóujjamat a billentyűzeten világító gomb fölött lebegtetve. – Erőszakos behatolás, a homlokomon okozott sérülés, amit az ajtóval okoztál, plusz néhány könnycsepp, és egykettőre bilincsbe vernek. Vajon büntetett előélettel is lehetsz még testőr? – Taryn, kérlek. Ne! Baleset volt. Elveszítem az állásomat – könyörgött. – Talán inkább akkor kellett volna emiatt aggódni, amikor Laurent dugtad a lakókocsijában, vagy amikor Miamiban vártál a reptéren, és eljátszottad a hős megmentőt. – Csak még egy perc türelmet kérek, oké? – kérlelt Kyle. – A türelmem rég elfogyott. Húzz bele, vagy azonnal megnyomom ezt a gombot! – fenyegetőztem.

667

– Ő szállt rám, nem pedig fordítva – kezdte, és figyelmeztetően kinyújtotta a kezét, nehogy elhamarkodottan megnyomjam a gombot. – Mekkora hazug vagy! – gúnyolódtam. – Az igazat mondom! Megittunk pár italt. Egyszerűen rám vetette magát. Felnevettem. – Te persze kaptál rajta. Ez volt az utolsó húzásod Ryannel szemben, hogy tettél róla, hogy ha valóban vissza akarja fogadni Laurent, visszakaphatja... használtan. Ekkor nyílt a bejárati ajtó; könnyedén felismertem az otthonom minden finom neszét. – És a levél? – mennydörögtem. – A levél az ő ötlete volt, nem az enyém, ő tervelte ki. Csak ne...! – Biztos vagyok benne, hogy el tudsz futni, mielőtt a zsaruk ideérnek, de vajon hová futnál? Kérvényezni fogom a bíróságon, hogy hozzanak ellened távoltartási végzést. Gondolom, egy óra alatt lezavarják az ügyet, hiszen itt az erőszak nyoma – tűnődtem, a homlokomon keletkezett érzékeny pontot dörzsölgetve. – Kíváncsi vagyok, egy védelmi rendelet vajon milyen hatással lesz a karrieredre. – Jól van, jól van! Inkább ne! – esedezett Kyle. – Nem kerülhetek be a rendőrségi nyilvántartásba. Akkor mindent elveszítek Kedvesem, kérlek... – Nem vagyok a kedvesed – jelentettem ki határozottan. – Kyle, hogy gondolhattad egyáltalán, hogy bármi is lehet köztünk azok után, hogy ilyen fájdalmat okoztál nekem? – Szeretlek, Taryn. Mindent, amit tettem, szerelemből tettem. Egyszerűen nem nézhettem tétlenül, ahogy Ryan tönkretesz téged. Szenvedtem tőle. – Ez nem szerelem, ez betegség. Te tettél tönkre engem, Kyle. Nem Ryan. Te! Kitépted a szívemet! – kiáltottam neki. – Soha nem akartalak bántani – mondta mély meggyőződéssel. – Taryn, jól vagy? – üvöltött Pete az ajtó másik oldalán. – Igen – válaszoltam gyorsan, és Kyle riadt arcát néztem.

668

– A rendőrség már úton van. Van nála fegyver? – kérdezte Pete. Felharsant a szirénák hangja. Kyle szeme tágra nyílt a félelemtől. – Nincs – szólalt meg. – Azt mondja, nincs nála fegyver – kiáltottam vissza a barátaimnak. Pete berúgta az ajtót, kezében az ütésre emelt baseballütőmmel. Marie szorosan a nyomában. – Ne merj hozzáérni! – morgott fenyegetően Pete, és meglengette az ütőt Kyle felé. – Nem fogom bántani – felelt összetéveszthetetlen gúnnyal Kyle. Marie megpróbált kirángatni az előszobából, és a konyhába tuszkolni; gondolom, biztos helyen akart tudni. – Taryn! – kiáltotta Kyle. – Hallod? Bocsáss meg! Nem kerülhetek börtönbe. – Ezzel már kicsit elkéstél! – ordította Pete dühösen. Megérintettem Pete vállát, hogy lecsillapítsam. – Kyle, én is sajnálom, de egyszerűen nem bízom benned. Ha most elengedlek, akkor mi akadályoz meg abban, hogy visszagyere, és elölről kezdd a mocsokságaidat? Tudod, hogy én nem érzek irántad semmit, és mégis itt vagy... megint. – Nem látsz többet. Megígérem. Békén foglak hagyni, és soha többé nem zaklatlak. Esküszöm! – Kyle könyörgése sürgetővé vált. Tudta, hogy fogy az idő. A rendőrautók szirénái már a hátsó utcából hallatszottak. Döntenem kellett, méghozzá gyorsan. – ÉS AZTÁN MI TÖRTÉNT? – KÉRDEZTE RYAN. – A rendőrség felvette a vallomásunkat. Kyle-t nagyon gyorsan kivitték a járőrkocsihoz. Azt mondtam a rendőröknek, hogy nem kívánok vádat emelni. – Azt akarod mondani, hogy ennyi rémség után, amit mind annak a szemétnek köszönhetünk, te csak úgy hagytad, hogy ez a fasz odébbálljon? – üvöltötte Ryan a fülembe.

669

– Igen – feleltem komoran. Tudtam, hogy Ryan úgy érzi, cserbenhagyták. Tovább dühöngött. – Légy őszinte hozzám, kérlek. Érzel valamit iránta? Mondd csak meg! – Nem, Ryan. Nem érzek semmit iránta. De nem tehettem meg, hogy börtönbe juttatom. Nem ítélhettem egy embert erre a sorsra pusztán azért, mert engem akart. – Azért nem jelentettem fel, mert féltem – folytattam lassan. – Féltem, hogy ha tönkreteszem az életét, egy nap esetleg bosszút akar majd állni rajtunk. Most szabad emberként távozott; nincs mit megbosszulnia. Vége – sóhajtottam. Ryan nem válaszolt. Hangosan zihált, tudtam, hogy fortyog a dühtől. Azt akarta, hogy Kyle drágán megfizessen minden rosszért, amelyet valaha is okozott nekünk, csakhogy az én véleményem szerint, ha két rosszat összeadunk, annak nem a jó lesz az eredménye. – Ryan – szólítottam meg. Szerettem volna lecsillapítani, és alaposan átbeszélni vele az egészet. – Mi van? – kérdezte ingerülten. – Mindezek után nem lehet, hogy még te is dühös legyél rám – szóltam szinte könyörgő hangon. – Én... – kezdte tétován. – Mennem kell – szólt komoran. – Ryan! – leheltem. – Szükségem van egy kis gondolkodási időre – felelte hidegen. Amilyen könnyű volt nála sebességet váltanom korábban, olyan hozzáférhetetlennek tűnt most számomra. – Rendben – suttogtam. A torkom elszorult; úgy éreztem, a szívem darabokra törik. Leroskadtam a szokásos helyemre a nagy, kerek asztal mellett. A barátaim mind engem néztek, és nem értették, vajon miért vagyok megint ilyen kétségbeesett a Ryannel folytatott beszélgetés után. Marie döbbent pillantása lassan haragosra vált. Előhúzta zsebéből a mobilját, és lerítt az arcáról, hogy azt tervezi, felhívja Ryant, és jól beolvas neki.

670

– Ne! – tiltakoztam, és egy Mitchell’s Pub szalvétába töröltem a szemem. A SZÍVEM MÉG TOVÁBB HASADT, amikor két teljes nap eltelt úgy, hogy meg mindig nem beszéltem Ryannel. Én sem hívtam őt; az egyik felem halálosan rettegett attól, hogy a legnagyobb félelmem beigazolódik. A tudatlanság biztonságosnak tűnt, biztonságosabbnak az igazságnál. A Floridából való visszatérésemet követő két és fél napot leszámítva, amelyet a sötétség vermében töltöttem el, ez a mostani volt a leghosszabb idő, amelyet anélkül töltöttünk el, hogy beszéltünk volna egymással. Ryan küldött nekem egy SMS-t, de az is meglehetősen kurta volt. Tudtam, hogy még mindig Miamiban van, és az Ezer mérföld utolsó jeleneteit veszik fel, és azt is tudtam, hogy még a héten be akarják fejezni a forgatást. Naponta tizenöt órát dolgozott. Csak elképzelni tudtam, milyen kínos lehetett számára Laurennel filmezni... színlelni, eljátszani a kamerák előtt, hogy szerelmes ebbe a nőbe, aki olyan alattomosan próbálta tönkretenni a kapcsolatunkat. A borzasztó floridai utam keserves emléke még mindig gyötörte a szívemet, és a fájdalom napról napra csak erősebb lett. Minden szabad pillanatomban magamat ostoroztam amiatt, hogy ilyen bolond és hiszékeny voltam, és kételkedtem Ryan hűségében. Olyan mélyen megsebeztem volna, hogy nem tud megbocsátani többé? A lelkem mélyén nem tudtam hibáztatni Ryant, amiért dühös volt rám; végül is hogyan maradhatna életben a kapcsolatunk, ha azt látja, hogy nem bízom meg benne? Voltak azonban olyan pillanatok is, amikor ő kérdőjelezte meg az én hűségemet, miért kéne hát egyedül viselnem a felelősséget nyomorúságos lelkiállapotomért? És azzal a hosszú lábú kurvával vajon mi van ott lent, Floridában, aki továbbra is nyugodtan kóstolgathatta Ryan ajkait? Vajon Laurennek volt egy hangyányi megbánás is abban a szilikonmellű lelkében? Könny csordult ki a szememből, miközben egy korsó sört csapoltam a soron következő vendégnek. Eszembe jutott az a sok

671

gond, amellyel Ryannek meg kellett birkóznia: Suzanne és David és a stúdió emberei, Lauren és Kyle, és a meg nem született kisbaba elvesztése... és mindezeknek a dolgoknak, amelyek fájdalmat okoztak neki, egyetlen közös nevezőjük volt: én. – Taryn – emelte fel a kezét Marie a könnyeim láttán. Letettem a korsót a pultra, és intettem, hogy elhárítsam vigasztaló közeledését. Tammy azonban megállított, miközben keresztülsiettem a konyhán; megragadta a karomat, még mielőtt eljuthattam volna az ajtóig. A kulcsom még mindig be volt szorulva a zárba. Gyengéd öleléssel átkarolt, miközben bánatom elérte végső csúcspontját, és teljes súlyommal rá zuhantam. A térdem összecsuklott, és a földre hullottam, arcomat a kezembe temettem. Egyetlen lehetőség maradt számomra... El kell engednem Ryant.

672

3 6. FE J E ZE T

Mit felelsz? SZEMEM SARKÁBÓL MARIE-T NÉZTEM, aki már megint telefonált, miközben éppen italt kevert a várakozó vendégnek. Gary az utóbbi napokban munka közben is fel-felhívta, holott ez eddig a legkevésbé sem volt rá jellemző. Gary sosem volt valami beszédes, nem is értettem, hogyhogy most olyan gyakran hívja Marie-t. A beszélgetésükből elcsípett szavakból azt szűrtem le, hogy valami családi összejövetelt terveznek; úgy tűnt, több vendéget is vártak, aki repülővel fog érkezni a városba. Marie feszültnek látszott, többször is bosszús hangon válaszolgatott a férjének. Időnként annyira ingerült lett, hogy kiszaladt a konyhába, hogy fültanúk nélkül üvöltözhessen vele. Nem kérdeztem, mi a gond, és nem is fordítottam különösebb figyelmet a magánügyeikre. A lelkem egy darabja, ami meghalt múlt csütörtökön a Floridából hazafelé tartó gépen, a legkevésbé sem érdeklődött a világ dolgai iránt. Ryan végül péntek reggel hívott fel, de a beszélgetésünk elég sutára sikerült, mintha csak udvariasságból keresett volna. A hangja alapján nem tudtam biztosan eldönteni, hogy egyenesen a hivatalos szakítás felé tartunk, vagy csak azért hívott, mert kötelességének érezte. Az érzelmi biztonságomat az sem nagyon növelte, hogy a beszélgetés során kizárólag bokros teendőiről esett szó. – Ne! Most nem alkalmas rá az idő – hebegte furcsán a telefonba, amikor felajánlottam, hogy felülök egy repülőre, és meglátogatom.

Ryan elmondta, hogy megérkezett Los Angelesbe, és most végzik el a végső simításokat a Csúszócsomóhoz készített jelmezein. Fotózásokon és interjúkon vesz részt, és pár nap múlva a Jóvátétel bemutatóját megelőző sajtóturné is kezdetét veszi. Rögtön utána indulnak a próbák és a forgatás Vancouverben. Ráadásul sziklamászásból is órákat kell vennie, hogy felkészüljön a szerepére. Képes lettem volna akár tízszer körberepülni a világot, csak hogy a végén a karjaiban köthessek ki, de ő nem akarta ezt. – Borzasztó zsúfolt most a programom. Nem tudom, mikor tudnék veled találkozni, még ha ide is repülnél – sorolta tovább az érveit az utazásom ellen. – Ne érts félre, én tényleg szívesen találkoznék veled, csak most... nem alkalmas rá az idő. Nem alkalmas rá az idő... és ezt az az ember mondja, aki régen számtalanszor ellógott a forgatásról, hogy felhívjon és SMS-eket küldjön nekem; és most hirtelen nincs rám ideje. Milyen gyorsan megváltoznak a dolgok! Majdnem visszahívtam, hogy megkérdezzem, kellek-e még neki egyáltalán... hogy tud-e még szeretni úgy, mint régen... de képtelen voltam rá. Féltem, hogy ha kierőszakolom a választ, az egy határozott „nem” lesz. Visszaemlékeztem az ünnepélyes esküre, amit néhány hónappal ezelőtt a tetőteraszon tettem neki: hogy soha, de soha nem fogok vele szakítani. Márpedig az eskümet tartani fogom. Ha a kapcsolatunknak vége, neki kell kimondania az utolsó szót. A BÁR MÉG A SZOKÁSOS SZOMBAT ESTI forgalomnál is zsúfoltabb volt. Tettem a dolgomat, egymás után kevertem az italokat és szolgáltam ki a vevőket, de belül tompa és érzéketlen voltam. Megtöröltem vizes kezemet a törlőkendőben, és közben nagy gonddal megigazítottam a gyűrűt, amit még mindig a jobb kezemen viseltem – mintha ez lenne az egyedüli mágikus kapocs, amely összeköt engem az egyetlen férfival, akit igazán szerettem életemben.

674

Annyi mindenen átmentem az alatt a hat hónap alatt, amióta Ryannel együtt voltunk, hogy csoda, hogy egyáltalán életben maradtam. De ez sem számított. Ebben a pillanatban akár izzó szénen vagy perzselő tűzön is keresztülmentem volna, csak hogy újra vele lehessek. – Egy ilyen férfi minden lány szívét megdobogtatja – szólt hangosan Marie. Úgy éreztem, élettelen szívem újra nagyot dobban. Gyorsan Marie felé fordultam, és sóvárogva vártam, hogy megpillantsam azt az egyetlen arcot, ami visszahozhatná a napsugarat az életembe. De csak Phil, a tűzoltó állt ott a bárpultnak támaszkodva. Befurakodott két másik vendég közé, akik próbálták folytatni mellette a megkezdett beszélgetésüket. Butácska reményeim semmivé foszlottak. Éreztem, hogy közel a végső pillanat, az utolsó nap, amitől annyira rettegtem. – Szervusz, Taryn – üdvözölt Phil. Széles mosolya kissé elbizonytalanodott, amikor látta, hogy nem viszonzom a lelkesedését. – Szia, Phil – feleltem sötéten. Megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Borzasztóan képmutatónak éreztem magam. – Taryn, kéne egy új üveg Jack – szólt Cory, és türelmetlenül csettintett. – Gyorsan. Meg mertem volna esküdni rá, hogy már előkészítettem az új üveget, de meg kell hagyni, meglehetősen szétszórt voltam. Éppen a lenti szekrénnyel matattam a bárpult mögött, amikor Marie hátralépett, és megállt mellettem. – Taryn, látogatód érkezett – szólt különös hangon. Felgyorsult a szívverésem, és elöntött a forróság. Felugrottam a szekrény mellől, és vadul forgattam a fejem, hogy lássam, ki keres. – Szervusz, Taryn! Azonnal felismertem ezt a hangot, de nagyon meglepett, hogy itt látom őket. – Ellen? Bill? Ó, istenem! Hát ti mit kerestek itt? – hajoltam át a pult fölött. – Várjatok, kijövök.

675

Mindkettejüket megöleltem és megcsókoltam. – Mi éppen, ööö... Ellen Billre nézett, mintha elfelejtette volna, mit is akart mondani. – Martha’s Vineyard – segítette ki Bill. – Igen, Martha’s Vineyard szigetére tartunk. Gondoltuk, útközben beugrunk hozzád – szólt Ellen. Marie kirontott a pult mögül. – Taryn, nem mentek hátra a konyhába beszélgetni? Itt nagyon nagy a zaj. Coryval ketten is elboldogulunk addig – rángatta a karomat Marie. – IGEN, IGEN, MENJÜNK CSAK – tette a hátamra a kezét Bill, és gyors léptekkel a konyhaajtó felé vezetett a tömegen keresztül. Láttam, hogy összehúzza a vállát a hangosan dübörgő zenétől. – Annyira örülök, hogy beugrottatok. Szóval Martha’s Vineyardon fogtok pihenni? Ó, nagyon jól fogjátok érezni magatokat – lelkendeztem. Ez a találkozás teljesen feldobott. Napok óta most mosolyogtam először. – Meddig maradtok ott? – Hol? – kérdezte Bill. Kissé zavartnak tűnt. – Hát Martha’s Vineyardon – feleltem. Bill és Ellen egymásra néztek, mintha mindketten a másiktól várnák a választ. – Csak pár napig, kedvesem. Csak pár napig – válaszolt gyorsan Ellen. Bill az órájára nézett. Kicsit furcsán viselkedett, mintha sietne valahová. – Meddig maradtok Seaportban? Tudjátok, hogy mindig szívesen látlak titeket. Remélem, nem foglaltatok szállodai szobát. Nem is tudom, miért csapongtam így. Bill viselkedése feszültté tett. Úgy tűnt, nem bájologni jöttek. – Nem akarunk a terhedre lenni – sietett válaszolni Ellen. – Ma estére foglaltunk szobát, aztán pedig, ööö, holnap sok dolgunk lesz.

676

– Ó, rendben. És... vacsoráztatok már? Elmehetünk valahova, ha éhesek vagytok, vagy szívesen összedobok nektek valamit odafönt – ajánlkoztam. Miért tűnnek olyan idegesnek? Folyton egymásra pillantgatnak. Ez azért már furcsa. A zenekar abbahagyta a játékot, úgyhogy már nem volt olyan nagy a zaj, de az emberek most mintha még hangosabban beszéltek volna odakint a pubban. – Nem, már ettünk, mielőtt idejöttünk – felelte komoran Bill. Elakadt a lélegzetem. A torkomhoz kaptam. – Mi a baj? Úgy érzem, valami rossz hírt akartok közölni velem. Fürkésző pillantással néztem hol egyikükre, hol másikukra. – Talált valaki mást, ugye? – Néztem az arcukat – vártam... figyeltem, hogyan reagálnak a kérdésemre. Ellen döbbentnek tűnt. – Tudtam. Meggondolta magát. Azt hiszi, többé nem tudok megbízni benne, úgyhogy továbblépett. Annyira ismerősek voltak a lelkembe markoló érzelmek: a fájdalom, a kínlódás. Mindössze egy hétre volt szüksége ahhoz, hogy eldöntse, elég volt belőlem. A szemem könnybe lábadt, és éreztem, hogy a torkomat újra perzselő tűz fojtogatja. Nem elég, hogy le kell mondanom az egyetlen férfiról, akit valaha is igaz szívemből szerettem, ráadásul két csodálatos szülőt is elveszítek. Beleharaptam felső ajkamba, hogy visszafojtsam a zokogást. – A holmijáért küldött titeket? – suttogtam. Biztosan összepakolni jöttek a szülei. Szememből kibuggyantak és patakzani kezdtek a könnyek, ha arra gondoltam, hogy Ryan kiköltözik a lakásomból. – Nem is akar velem beszélni többé? – Jaj, kedvesem, nem – felelte gyorsan Ellen. – Ellen, annyira sajnálom. Sajnálom, hogy csalódtatok bennem. – Csak zokogtam feltartóztathatatlanul. – Jaj, az isten szerelmére – dohogott Bill, majd sarkon fordult, és sietve elindult az ajtó felé. Remek. Most már az apját is megbántottam.

677

A széles rozsdamentes mosogatóhoz léptem, amit Ryan fizetett ki, és letéptem néhány papírtörlőt a tartóból, hogy megtöröljem a szemem. Annyira bíztam benne, hogy Ryan és én még teszünk egy próbát a problémák megoldására, mielőtt végleg elválnak útjaink, de úgy tűnt, erre már nincs lehetőség. – Azt hiszem... van valahol pár dobozom – motyogtam a zokogástól zihálva, és megszorítottam a pult szélét, nehogy összeessek. Hát eljött végül az igazság pillanata. Hivatalosan is vége. – Taryn, Ryan nem küldött ide minket. És biztos vagyok benne, hogy bármit is akar közölni veled, azt maga fogja elmondani. Kérlek, ne sírj, minden rendben lesz. Bill bedugta a fejét a résnyire nyitott konyhaajtón. – Ellen, itt az idő. Gyere – szólt kurtán. A döbbenettől elállt a lélegzetem. Tényleg nagyon megbánthattam Billt. Annyit se mondott, hogy szevasz, menj a pokolba, ne merészeld még egyszer felhívni a fiamat... semmit. Ellen rám mosolygott, aztán matatni kezdett a táskájában. – Gyere, előbb rendbe szedlek kicsit. – Kinyitotta a púderes dobozát, és nekilátott, hogy bepúderezze az arcomat. – Jöhet egy kis rúzs is? Vállat vontam. Fogalmam sem volt, miért csinálja ezt. Talán úgy gondolja, jobb, ha a vendégek nem látják, hogy megint sírtam? Talán kedves akar lenni hozzám még egyszer utoljára, ha már soha többé nem látjuk egymást? Ellen már kente is fel a rúzst a számra. Remek... sajnál engem. Utoljára még kicsinosít, hogyha kimegyek innen, azonnal rám startolhasson valami részeg állat, akiből később a lúzer férjem lehet, tekintve, hogy nyilvánvalóan újra szingli lettem. – Így – szólt, és hüvelykujjával megdörzsölte az ajkamat. Ujjával átfésülte a hajamat, az egyik oldalon a fülem mögé simította a tincseket. – Máris jobb. Na, mehetünk? – Hogyhogy? Hova? Kiléptem Ellen nyomában a konyhaajtón. Könnyben úszó szememnek kellett egy kis idő, amíg hozzászokott a pub sötétjéhez. Ellen azonnal Bill mellé lépett, aki éppen leült egy kétszemélyes

678

asztalhoz a biliárdszoba közelében, egy itallal a kezében. Úgy tűnt, mégsem sietnek annyira. Mi a fene folyik itt? Csak álltam, és bámultam őket, életem legutóbbi öt perce teljesen összezavart. Nem értettem az egészet. Ha jól értem, épp most pattintottak le a barátom szülei, akik azért jöttek, hogy elvigyék a cuccait a lakásból, most meg itt ülnek, és iszogatnak? Mi a...? A háttérben megszólalt egy akusztikus gitár, a zenekar a következő számhoz készülődött. Bill a színpadra nézett. Talán meg akarja hallgatni a bandát? – Ezt a dalt annak a nőnek írtam, akit szeretek – szólt bele a mikrofonba egy nagyon is ismerős hang. Borzongás futott végig rajtam, és elakadt a lélegzetem a mélységes döbbenettől. Hogyan lehetséges, hogy az ő hangját hallom? Az lehetetlen, hogy itt áll mögöttem... hiszen éppen Kaliforniában van, az ország túlsó felén! Megpördültem, és a szám elé kaptam a kezem, mert a meglepetéstől majdnem hangosan felsikoltottam. – Remélem, most is ugyanúgy érez majd, mint amikor először gitároztam neki – folytatta kedves mosollyal. Valóban ő volt, fent ült a színpadon egy magas széken, és az ölében ott pihent az ismerős Gibson. Elmosolyodtam, mire ő még szélesebben mosolygott vissza rám. – A dal címe: „Mit felelsz?” Ryan lágy dallamba kezdett. Én csak álltam ott enyhén remegve, és hallgattam varázslatos hangját és a lelkemig ható sorokat. A szívem majd kiugrott a helyéből. Ha az összes apró darabkát összerakhatnám Ha az idő súlyos kerekét visszaforgatnám Azt hinnéd, semmi baj nem történt Ha a fájdalmat megszüntetném Ha elmondom, hogy másik felem csakis te lehetsz A felhőkről kiáltom szét imádott nevedet

679

Akkor hiszel még nekem? Ha a füledbe suttogom Azt kérdezed, miért? De én nem haboztam sosem Bár újra meggyőzhetnélek Hogy igent mondj nekem Egyetlen kérdés marad, mit fel kell még tegyek Mielőtt mindent eldobunk Mit felelsz nekem? Kérlek, mondj igent nekem A szívem neked adtam, a kezedbe tettem A holnapi álmainkért, ahogy elterveztem Hogy életünk minden napján velem maradsz De te szavak helyett inkább tetteket akarsz Hogy ne maradjon kétely Ha a magasból kiáltom szét Hogy mindenki megtudja Akkor hiszel még nekem? Ha a füledbe suttogom Azt kiáltod, miért De mi nem haboztunk sosem Ha újra meggyőzhetnélek Hogy igent mondj nekem Egyetlen kérdés marad, mit fel kell még tegyek Mielőtt mindent elengedünk Mit felelsz nekem? Kérlek, mondj igent nekem Ha kezed felém nyújtod, aranyszalaggal kötöm át Örökké együtt leszünk, ez nekem a boldogság A karomban tartalak, ez lesz a kettőnk meséje Mellettem Te voltál az egyetlen szerelmem, ez az igazság

680

Ha a magasból kiállom szét Hogy mindenki megtudja Akkor hiszel még nekem? Ha a füledbe suttogom Legyek én az ok Szerelmünk fénye világít nekünk Ha újra meggyőzhetnélek Hogy igent mondj nekem Egyetlen kérdés marad, mit fel kell még tegyek Mielőtt mindent eldobunk Mit felelsz nekem? Kérlek, mondj igent nekem Lenyűgözve álltam a színpad előtt, lábaim a földbe gyökereztek. Szememből egyre csak potyogtak az öröm könnyei, a tiszta szerelem könnyei. A kezemet a számra szorítottam, miközben a tömeg tapsviharban tört ki. Ryan letette a gitárját, kifújta a levegőt, és felállt. Szemét rám szegezte. Arcát soha nem láttam még ennyire eltökéltnek, öles léptekkel átszelte a kettőnk közötti távolságot. Egyenesen a bár közepén álló nagy, kerek asztal felé tartott. Egy pillanatra átfutott az agyamon, vajon látja egyáltalán, merre megy? Csak észrevette, hogy egy terebélyes asztal áll az útjában? A szemét továbbra is csakis rám szegezte. A következő lépésével felpattant az útjában álló üres székre, ezután pedig szinte felröppent a nagy tölgyasztal tetejére, vigyázva, nehogy rálépjen egy pohárra. Végül az asztal közepén állt meg. Minden tekintet rászegeződött, ahogy ott állt a magasban. Akkora csend támadt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomban, miközben felnéztem rá. – Jól megkavartuk a dolgokat az utóbbi időben, nem igaz?

681

Rám nézett azzal a szexi félmosollyal, amitől mindig repesni kezdett a szívem. Bólintottam. – De ez a mi kettőnk őrült meséje – folytatta. – A mienk, csak a mienk. Volt benne romantika, olykor a kelleténél is több dráma... – Cinkos mosollyal felvonta a szemöldökét. – Aztán emlékezetes komédiák, egykét izgalmas akciójelenet... – Ryan vállat vont, és felsóhajtott. – Jutott elég feszültség és félelem is, és sajnos nem kerülhettük el a gyomorszorító szívfájdalmat sem. Azt hiszem, tényleg mindent letudtunk, talán csak az ufótámadás hiányzik! Jót kuncogtam a szavain. – De bármin is mentünk keresztül, a szerelmed végig elkísért, és én tudom, milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen lány szeret engem. Többé nem akarok nélküled élni egyetlen percig sem, egyetlen másodpercig sem. Azt akarom, hogy az életem meséjének hátralevő oldalait veled élhessem át... csakis veled. – Az asztal széléhez lépett, és leugrott róla. Pontosan előttem ért földet. – Ezen a helyen szerettem beléd – suttogta, és megfogta a két kezemet. – Fél térdre ereszkedett. – És a sors akaratából most ezen a helyen térdelek eléd alázattal, és ezen a helyen kérem meg a kezedet. Taryn Lynn Mitchell, hozzám jössz feleségül? Felnézett rám tengerkék, csillogó szemével, a tekintete csordultig telt érzelemmel... és várta a választ. Egyetlen szó csengett-bongott a szívemben. – Igen! – bólintottam határozottan. Sós könnyeim keresztülfolytak az ajkaimon. – Igen! Igen! – ismételtem újra és újra. Ryan olyan ragyogó mosollyal nézett rám, hogy a lélegzetem is elállt tőle. Benyúlt a farmerzsebébe, és elővett egy gyűrűt. Semmi dobozka, semmi hangzatos felvezetés. – Örökké – suttogta, miközben felnézett rám, és a gyűrűt az ujjamra húzta.

682

3 7. FE J E ZE T

Ünnepek és hétköznapok – SZÓVAL TETSZIK? – KÉRDEZTE RYAN, amikor észrevette, hogy az eljegyzési gyűrűt bámulom. Felemeltem a kezem, hogy újra megcsodálhassam remekbe szabott gyémántgyűrűmet. Bár a fejemben még mindig kavarogtak a gondolatok, minden elhomályosult az ujjongó öröm mellett, amit az iránt a férfi iránt éreztem, aki a karjaiban tartott, és most a válaszomat várta. – Ha nem tetszik, vehetek mást is. De most komolyan, nem sértődök meg, ha nem tetszik. Választhatsz olyat, amit jobban... Gyorsan felemeltem a fejem meztelen mellkasáról, és az ajkára tapasztottam a szám, hogy ne folytathassa az aggodalmaskodást. – Tökéletes – nyugtattam meg. – Egyszerűen tökéletes. Ryan felsóhajtott. – Jó. Ennek örülök. – Kedvesen elmosolyodott. – Nem voltam biztos benne, hogy tetszeni fog. Egy csomó gyűrűt végignéztem. A kő lehetett volna nagyobb is, de három karáton nem mertem túlmenni, mert azt úgyis túlzásnak találtad volna. – Úgy van – nevettem fel. – Van benne egy véset is – folytatta gyengéden Ryan. – Tényleg? – kérdeztem meglepetten. Olyan hirtelen húzta fel az ujjamra a gyűrűt, hogy épp csak egy pillantást vethettem rá.

Ryan kihúzta a kezét meleg paplanunk alól, és lehúzogatta ujjamról a gyűrűt. – Látod? Közelebb tartottam a szememhez az ékszert, és lassan körbeforgattam, hogy elolvashassam, mi van a belsejébe vésve. Egyetlen szó állt benne. – Örökké – suttogtam. – Igen... örökké – ismételte halkan. – Egyetlen lánnyal kötök házasságot egész életemben. Ahogy apám is tette... ahogy a te apád is tette. A szüleink együtt élték le az életüket, minden nehézséget együtt küzdöttek le. Mi is így fogunk tenni. Visszacsúsztattam a gyűrűt az ujjamra. – Annyira örülök, hogy ezt mondod – sóhajtottam nagyot, és megcirógattam az arcát. – De a legjobban annak örülök, hogy itt vagy velem. Azt hittem, örökre elveszítettelek. – Taryn, tudom, hogy mostanában nagyon félrementek köztünk a dolgok. – Ryan elhallgatott, és a hajába túrt. – De... – De nyitottabbnak és őszintébbnek kell lennünk a másikkal szemben – fejeztem be gyorsan a mondatot suttogva. Az ajkam a bőrét súrolta. – Igen. Pontosan – helyeselt Ryan. – Sokkal nyitottabbnak. Eszembe jutott, miért is fájt úgy a szívem még néhány órával ezelőtt is. – Azt ugye tudod, hogy azzal, hogy az ujjamra húztad ezt a gyönyörű gyémántgyűrűt, még nem oldottunk meg mindent? Beszélnünk kell a bizalomról. – Tudom, őszintén sajnálom. Szólnom kellett volna neked Laurenről. Meg kellett volna beszélnünk a dolgot. – Ujját végighúzta a hátamon, kiegyenesítve egy rakoncátlan hajfürtöt. – Akkor mondd el most! – mormoltam halkan. Ryan fészkelődni kezdett alattam. – Nem sokat tudok mondani, komolyan. Az Ezer mérföld próbafelvételén találkoztunk először. Aztán a forgatást egy évvel elhalasztották, és hát ott voltunk mindketten Los Angelesben, és éppen mindketten szabadok voltunk.

684

– Amikor elmentem a Jóvátétel forgatására, a hátam mögött találkozgatni kezdett Lucasszal. Az egyik barátom hívott fel Chicagóban, hogy látta őket egymás karjaiban a Chateau Marmontnál – folytatta sötéten Ryan. Látszott, hogy nehezére esik hangosan felidézni a történteket. – Azt hittem, mi mások vagyunk. Na igen, én elég régimódi vagyok ebben a tekintetben: egyszerre csak egy nővel járok. Persze ezzel vége is lett a dolognak. – Szeretted őt? – kérdeztem. Szerettem volna tudni, komolyak voltak-e az érzései a lány iránt. Ryan elgondolkodva vállat vont. – Őszintén és nyíltan – emlékeztettem. – Nem igazán. Persze fontos volt számomra. Jó barátságban voltunk. Az egész még új volt és izgalmas. Ryan az egyik hajtincsemmel játszadozott, újra és újra az ujja köré csavarta. – Az a jelentéktelen érzés, amit iránta éreztem, össze sem hasonlítható azzal, ahogy veled kapcsolatban érzek. Magamban felujjongtam a szavai hallatán. Ekkor Ryan elnevette magát. – Mi olyan vicces? – kérdeztem aggodalmasan. – Tudod, egyszer beszéltünk róla, hogy nem időrendben vesszük fel a jeleneteket. Na, az egyik utolsó jelenet, amire épp a héten került sor, a nagy szakításunk volt – kuncogott. – Mondhatom, lubickoltam a szerepben. Önkéntelenül is úgy éreztem, én vagyok a hibás, amiért szakítani akart. Újra elfogott a bűntudat. – Sajnálom, amit veled tettem... hogy kételkedtem benned – szóltam szégyenkezve. – Remélem, meg tudsz bocsátani nekem. Ryan a mellkasára vonta a fejem. – Nem, Taryn. Én vagyok a hibás. Én ültettem el benned a kételyt. Nehogy magadat hibáztasd. – De igen. Mindent tönkretettem. Az összes tervedet... – Nem. Szólnom kellett volna neked róla. Többet kellett volna tennem azért, hogy megnyugtassalak, én pedig semmit sem tettem – ismerte el. – Ehelyett haragudtam rád, amiért megkérdőjelezed a

685

hűségemet. Már rájöttem. Szerencsére még akkor rájöttem, mielőtt még túl késő lett volna. Ryan a karjai közé szorított. – Én kérem a te bocsánatodat. Még szorosabban megöleltem, magamhoz vontam őt, melegsége és jelenléte újra összeforrasztotta a lelkemet. – Nincs mit megbocsátani – suttogtam. – Csak tanulnunk kell még. Ryan lágyan megcsókolta a fejem búbját. Miközben átölelve tartott, a gondolataim elkalandoztak. Vajon mit teszek majd, ha valaha szembetalálkozom Lauren Delaney-vel? Útjaink még bizonyára keresztezni fogják egymást, most, hogy Ryan és én hivatalosan is eljegyeztük egymást. Az Ezer mérföld bemutatóján is részt kell majd vennem. A képek, amelyek felvillantak az agyamban kettőnk első találkozásáról, a legkevésbé sem voltak úrinőhöz illőek – Lauren végül szerelmet vallott neked? – kérdeztem. Eszembe jutott Kyle tizenkettedik órában érkező vallomása. – Tagadta, hogy bármit is érezne... eleinte. Ryan megvakarta a homlokát. Nemigen akaródzott folytatnia. – Semmi baj, mondd csak el. – Sírt. Zokogott. Azt mondta, nem lett volna szabad elengednie engem – húzta el a száját Ryan. – De hogy nagyon megijesztette a viszonyunk intenzitása, vagy mi a szösz. Legalábbis ezzel akarta kimagyarázni, hogy megcsalt. – Ryan megvetően lebiggyesztette az ajkát. – Miután megmondtam neki, hogy teljesen kizárt, hogy én bármikor is visszatérjek hozzá, bevallotta, hogy csak meg akar menteni attól, hogy nagy hibát kövessek el. Azt gondolta, elhamarkodottan és hirtelen felindulástól vezérelve akarlak eljegyezni téged. A karjára fektettem az arcomat, és az utolsó mondatán töprengtem. Elképzeltem Laurent, amint könyörög, hogy Ryan fogadja vissza. – Erre Taryn csak hallgatott – szólt Ryan. Az oldalára fordult, és az arcomat fürkészte.

686

Nagyot nyeltem, mielőtt újra megszólaltam. Arcomat a párnába temettem, hogy elrejtsem gyötrődő tekintetemet. – Egészen pontosan fel tudom idézni, mikor történt ez a beszélgetés. Akkor, amikor közölted velem, hogy gondolkodási időre van szükséged. Ryan felemelte az államat. – Nem tagadom, hogy elgondolkoztam a szavain. Na persze nem azon, hogy Lauren milyen mocskos kis dög, és most vissza akar kapni engem – pontosított. – A másik dolgon. – És? – kérdeztem tétován. Ryan hallgatott néhány másodpercig. – Nézz a szemembe – kérte halkan. A kérése először zavarba ejtett, mert azt vártam, hogy mond még valamit. Ehelyett csak feküdtünk egymás mellett, és egy hosszú percig csak némán egymás szemébe néztünk. És akkor megértettem... hirtelen minden világossá vált. Egy-egy villanásra láttam magam előtt a közös életünket, a jövőnket. Elképzelhetetlen volt, hogy nélküle boldog legyek. Az arcára tettem a kezem, és ajkát az enyémhez vontam. Ryan csókjától új értelmet nyert az életem. – Múlt héten, amikor minden összeomlott, új mélységeket jártam be – vallotta be Ryan. – Ilyen mélyre még soha nem kerültem. Felnevettem. – Hát még én, tíz emelettel voltam a kétségbeesés legmélyebb bugyra alatt. Ryan egyetértően kuncogott. – Na, és mit gondolsz, mit tanít nekünk ez az egész szenvedés? Egy pillanatra elgondolkoztam. – Számomra világossá vált, hogy senki mással nem tölthetem el életem hátralevő részét, csakis veled. Ryan lágyan megcsókolt. – Márpedig ha mindketten ugyanazt éreztük, és mindketten szenvedtünk a másik nélkül, akkor szó nincs hirtelen felindulásról és elhamarkodott döntésekről. Ugye? Elmosolyodtam, és megráztam a fejem. – Hát nem.

687

Melegség árasztott el, és láttam magam előtt a boldogságos jövőt a férfi oldalán, akibe olyan őrülten szerelmes voltam. Ő itt volt ebben a szobában, ebben az ágyban, és újra a karjai között tartott! Mennyire más volt most minden, mint tegnap! A kisiklott vonat, ami maga alá temette a lelkem ezernyi apró darabját, csodálatos módon teljes épségben visszakerült a korábbi vágányra, és a halottak egyszerre mind feléledtek. Sajnos pár másodperc múlva emlékezetem torokszorítóan felidézte azt az érzést is, amikor a szívem darabokra törve a vagonok alá szorult. A mennyezetre bámultam, hogy összeszedjem a gondolataimat. – Tudom, mi a mi bajunk. Mindkettőnket olyan sokszor megcsaltak, kidobtak és megtiportak már, hogy a múltunk megakadályozza, hogy előrelépjünk. Ryan kurtán felnevetett. Újra a szemébe néztem. – Te azt hitted, Kyle-lal vagyok, és hogy kijátszunk téged a hátad mögött. Én pedig azt hittem, hogy el akarsz hagyni egy olyan nőért, mint Lauren, aki nem egy magamfajta lelki roncs. Nem tudtunk megbízni a másikban. – Tudom. És azt is tudom, hogy ez a két gyűrű nem teszi semmissé, ami köztünk történt. – Ryan megigazította az ovális gránátot a jobb kezem ujján. – De számomra ez a két gyűrű akkor is több mint egyszerű ékszer. Mindkettő egy-egy üzenet, amely az elkötelezettségemet fejezi ki. Azt akarom, hogy légy a feleségem, a társam, az egyetlen szerelmem, Taryn... örökké. Ezután soha nem nézek senki másra, csakis rád. – Én sem. – Akkor talán segítsünk egymásnak, hogy jobban megbízzunk a másikban. Szívem, egyikünk sem csaló. Én soha nem tettem ilyet egyik barátnőmmel sem; úgy sejtem, te sem csaltál még meg senkit. Mindketten tudjuk, mennyire fáj, ha elárulják az embert. Talán elég is, ha mindig észben tartjuk, hogy egyikünk sem az a fajta, aki hűtlen lenne a párjához. Idefigyelj, bébi, ha mi egyszer kimondjuk az „igen” szót, akkor válásról szó sem lehet, soha többé. Minden mocskot legyőzünk, oké?

688

Arra gondoltam, miért is éltem mindeddig a kétségbeesés kútjában, és hogyan voltam képes annyi éven át a csorba ígéretek fogságában élni. – Tudom, de a hűtlenség számomra akkor is szerződésbontást jelent – mormoltam. – Meg kell ígérned, hogy ha én nem... hogy ha bármikor úgy érzed, hiányzik valami, vágysz valamire, ami a kapcsolatunkból hiányzik... ha egy színésznő... – Te fogod elsőként megtudni; előbb, mint hogy odáig jutna a dolog. Megígérem. – Megcirógatta az arcomat. – És ez rád is vonatkozik! Megbeszéljük, megoldjuk, nem hagyjuk, hogy ilyesmi szétválasszon minket – folytatta határozottan. – Tökmindegy, mennyi elcseszett, őrült figura próbál belerondítani a kapcsolatunkba. – Ezentúl egyszerűen megölöm, aki csak megpróbálja – tréfáltam. – És ha már itt tartunk... – Igen? – noszogatott Ryan. – Szeretném, ha teljesen őszinte lennél hozzám, és szólnál, ha olyan lánnyal kell dolgoznod, akivel volt már dolgod. Tudom, hogy ez kínos neked, és nem akarsz majd a lelkembe gázolni, de ha előre tudom a mocskos részleteket, akkor talán nem borulok úgy ki az ilyesmin. Nem akarok más forrásokból értesülni a dologról, azt meg pláne nem szeretném, ha egy magazin címoldala világosítana fel, miközben sorban állok a pénztárnál. Az sem kifejezetten erősítené meg a bizalmamat, ha derült égből villámcsapásként a tévében hallok először a dologról. Reméltem, hogy ezzel végleg sikerül elcsitítani az aggodalmaimat. – Oké. Egyébként a lista elég rövid – tette hozzá. – Na és ha már ilyen nyíltan beszélünk... Kyle-ból elég volt. Nem akarom, hogy ott legyen a bárban, nem akarom, hogy találkozzon veled, felhívjon, ajándékot meg leveseket hozzon neked... soha többé. És ez vonatkozik minden más férfira is, aki a leendő feleségem körül szaglászik. – Ne aggódj. Én sem akarom többé látni Kyle-t – feleltem, és eszembe jutott, hogy tört rám a pánik, amikor az ajtófélfához

689

szorított. – Megmondtam neki, hogy távoltartási végzést hozatok ellene, ha még egyszer a közelembe kerül. Ryan halálosan komolyan beszélt, amikor a „Kyle és egyéb pasik” téma került szóba. Ebben a témában nem ismert tréfát. – Azért, Ryan, a kettős mércéd sem egészen normális dolog – szóltam. – Miféle kettős mérce? Miről beszélsz? – Ugyan már! Be kell látnod, hogy te sokkal féltékenyebb vagy, mint én. Én egy tál levest sem fogadhatok el akárkitől, te pedig dögös színésznőkkel csókolózol? Aztán kiakadsz rám, ha kérdőre vonlak a volt barátnőddel kettesben töltött idő miatt? Képzeld csak el, ha Kyle-nak és nekem lett volna közös múltunk. Azt hiszem, szögesdróttal és harapós kutyákkal vettél volna körül. Ryan kissé felhúzta az orrát. – Ha tekintetbe vesszük, mivel jár a nagy Ryan Christensennek lenni, szerintem igazán megértő voltam, és jól kezeltem a féltékenységemet – tettem hozzá. – Hát igen – ismerte el Ryan. – Bocs, nem tehetek róla. Csak éppen... tudom, mi kell a férfiaknak. Kaja, szex, alvás... nem feltétlenül ebben a sorrendben. Az első pillanattól kezdve gyanakodtam Kyle-ra. Láttam, mire megy ki a játék. – Ha! És azt hiszed, a nők nem ugyanazokat a játszmákat játsszák? – Megváltoztattam a hangom, mintha én lennék Lauren, és a szempillámat rebegtetve néztem rá. – „Minden rendben, Ryan. Lucasszal nagyon boldogok vagyunk. Nyugodtan szóba állhatsz velem. Tessék, hajtsd csak a vállamra a fejed... ide rögtön a cickóim mellé.” Valószínűleg minden csókjelenetnél lecsekkolta a sliccedet, hogy feszül-e a gatyád. Ryan jót nevetett. – Te csak ne nevess! Komolyan beszélek! Ryan megfordult, és viccesen belemarkolt a fenekembe. – Az én sliccem egyedül érted domborodik, kedvesem. – Na persze – nevettem.

690

A vasárnap délelőtt jelentős részét az ágyban töltöttük, összegabalyodott karokkal és lábakkal, és élveztük boldog együttlétünk nyugalmát és a békéjét. Ryan az ébresztőórámra pillantott. – Na, most már keljünk föl. Gyors zuhany, és öltözhetünk – szólt, és az ő takarórészét a fejemre borította. – De miért? – kérdeztem, mert már ismertem ezt az arckifejezését: tudott valamit, amit én nem. Ryan játékosan elkapta a bokámat, és végighúzott az ágyon. – Nem késhetünk el a saját bulinkról – kuncogott, és a kezem után nyúlt, majd kézen fogva talpra segített. – Milyen buliról beszélsz? – Nem is sejtetted, igaz? – kérdezte meglepett vigyorral. Fürkészve néztem rá, még mindig fogalmam sem volt, miről beszél. – Mármint hogy el akarlak jegyezni. Ryan félrebillentett fejjel elmosolyodott, és a hüvelykujjával végigsimított az arcomon. Összeszorítottam a szám, és kissé zavartan megráztam a fejem. – Azt hittem, azért jönnek a szüleid, hogy kiköltöztessenek téged a lakásomból. – Azt hiszem, veszek Marie-nek és Tammynek egy-egy új kocsit – nevetett könnyedén maga elé Ryan. Másfél óra múlva megálltunk Marie és Gary háza előtt, hogy részt vegyünk a tiszteletünkre rendezett eljegyzési bulin. Ryan szülei már ott vártak ránk. MÉG MINDIG ALIG TUDTAM ELHINNI, hogy az elmúlt két nap valóban megtörtént. Ryan és én még mindig őrülten szerettük egymást, hűsége gyémántba foglalt záloga az ujjamon ragyogott, a fájdalmat szinte teljesen elfelejtettem. – Fel kéne hívnom Pete-et, hogy megkérdezzem, hánykor jönnek pókerezni – szóltam.

691

Ryan visszatekerte az üdítő kupakját, és betette az üveget a hűtőbe. – Ma nem pókerezünk. A mai este csak a miénk. Elmegyünk valahova. – Elmegyünk? – kérdeztem döbbenten. Addig nagyon ritkán mentünk bárhová is. – Ja. Elviszlek randevúra... rendes randevúra – pontosított. – Öltözz fel. Ryan felhúzta a farmerját, a gardróbhoz lépett, és levett egy tiszta inget a vállfáról. – Na és hova megyünk? – kérdeztem. – Fogalmam sincs. Vacsorázni, bowlingozni... amit csak akarsz. Megpróbálunk normálisan szórakozni egyet, még ha álruhát is kell vennem hozzá. Randira viszlek, és kész. Autóba ültünk, és elmentünk az egyik kedvenc helyi éttermembe. Közben ellenőriztem, hány óra van, nehogy elkéssünk a következő helyszínről. Ryan az asztal alatt a lábamba rúgott, és magában kuncogott, amikor összerezzentem. A leghátsó sarokban megbújó bokszban ültünk, ahol szinte senki sem láthatott minket. – Nos, gyönyörű mátkám – mókázott –, most merre? Kortyoltam egyet az üdítőből, hogy leöblítsem az utolsó harapás pizzát, közben ütemre rugdostam a lábát. – Legyen, mondjuk mozi – feleltem könnyedén. – George Clooney legújabb filmjét most játsszák a Galaxyban. Ryan próbált lazán viselkedni, de láttam, hogy kirázza a hideg a gondolattól, hogy elvegyüljön a tömeg és a nézőközönség között. Amikor felálltunk, hogy elinduljunk, a biztonság kedvéért még egyszer körbetekerte hosszú sálját a nyakán, félig eltakarva az arcát Ryan megrángatta a kezem, amikor az ajtón kilépve az ellenkező irányba indultunk el. – Ööö, szívem... nem arra van az autó? Megálltam, megvetettem a lábam, és magam felé húztam Ryant. – A mozi csak háromutcányira van innen. Látod azokat a fényeket? Nem lesz semmi gond. Sétáljunk egyet!

692

Kézen fogva andalogtunk a néptelen, sötét utcán. Senki nem vett észre minket, azt se tudták, hogy a világon vagyunk. Csodálatos volt. Erősen megszorítottam Ryan kezét, annyira magával ragadott az öröm, hogy végre itt van velem. A szívem nemrég még romokban hevert a gondolattól, hogy elveszítettem őt, most pedig újra egybeforrt, mintha soha egy repedés sem lett volna rajta. Jobb ragasztót nem is kívánhattam volna az ő szerelménél, amely újra egésszé varázsolt engem. Tudtam, hogy nem követhetem el még egyszer ugyanazokat a hibákat. A kételyeim helyére bizalomnak és bizonyosságnak kell lépnie. Soha nem kételkedem többé a szerelmében, sem abban, hogy velem akarja leélni az életét. De még mindig féltem, hogy ha túl sokat pislogok, egyszer csak felébredek az együttlét gyönyörű álmából. – Király volt a pizza – szólt Ryan, és megpróbált elnyomni egy böffentést, de sikertelenül. A teste mindenféle hangokat adott. – Ha ezt a rajongóid tudnák... – ugrattam, és a csípőmmel taszítottam egyet rajta. – Ha kiderül, fújtak az egész rejtélyes, szexi imázsodnak! Egyébként ez elég gyenge volt. Nem adnék rá 2,7 pontnál többet. – Látod, ezért szeretlek. Nem ítéled el a gyengeségeimet, hanem lepontozod őket. A vállamra tette a karját, és incselkedve a könyökébe fogta a fejem. Erre én a kabátja alá nyúltam, és bosszúból jól megcsiklandoztam az oldalát. Miután újra kézen fogtuk egymást, Ryan fejével a mozi felé intett. – Fogadni mernék egy millió dolcsiba, hogy George Clooney sem mindig rózsaillatú – viccelődött. – Erre nem fogadok. Tudom én, hogy a maszkmesterek és sminkesek remekműve mögött igazából ugyanazok a sörivó, böfögő, büdös gatyájú pasik vannak. – Aha – helyeselt ő is és az emésztése is. – De csak húzzanak ránk egy Armani-szmokingot, és máris mehetünk a vörös szőnyegre. A Galaxy Filmszínház városunk egyik nevezetessége volt, amely az 1930-as években épült. A régimódi jegyáruda fölött emelkedő

693

díszes tető szélén színes, villódzó fények világították meg az aznapi film címét. Amikor megérkeztünk, már senki nem állt sorban. Beszereztünk egy zacskó pattogatott kukoricát és egy üveg üdítőt az apró büfépultnál, aztán beléptünk a félhomályos mozi terembe. – Király ez a hely – suttogta Ryan, és egy picit meglazította a sálját. Leültünk a leghátsó sorba, ahol rajtunk kívül nem ült senki. Ryan érdeklődve nézett körül, tekintete elidőzött a szecessziós tapétán, a színpad két oldalán leomló nehéz, vörös függönyökön, a díszes csillárokon és falikarokon – mind annak a letűnt kornak az emlékei voltak, amikor a filmek még valóban formálták a társadalmat. Ryan belemélyesztette a kezét a popcornos zacskóba, és hangosan hahotázott egy régi Tom és Jerry epizódon, amit a film előtt vetítettek. Végre eltölthetett egy egész estét anélkül, hogy üldözőbe vennék a lesifotósok és az ájuldozó rajongók. – Ugye tudod, hogy a Jóvátétel bemutatója, amire pár nap múlva elviszlek, egészen más lesz? – suttogta a fülembe. – Tudom – feleltem, és máris láttam magam előtt a sikoltozó rajongók ezreit. – És készen állok. – Az lesz a bemelegítés a valódi őrületre, ami júliusban következik – folytatta Ryan kissé nyugtalan és bűnbánó hangon. Azonnal tudtam, hogy a Tengerpart bemutatójára gondol, amit három héten át tartó világ körüli turné tetőz majd be. A vállára hajtottam a fejem, és tovább élveztem a filmet, de még inkább az oly sokáig nélkülözött, együtt töltött perceket. Ryan gyengéden homlokon csókolt, és a fülembe suttogott. – Szeretlek. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Sajnos a boldogság édes percei közé mindig befurakodnak a kellemetlen pillanatok is. Alighanem ezek kellenek az egészséges egyensúlyhoz. Másnap már tehetetlenül néztem a hálószobánkban, ahogy Ryan újra összepakolja a bőröndjét. A táskáiban ott volt minden szükséges holmi – tiszta zokni és alsónemű az ingek és farmerok halmai közé

694

tömködve, a legújabb forgatókönyv és némi rágó, amit Ryan a kézitáskájába rejtett a laptop mellé. Azokat a szükségleteit pedig, amelyekről csakis egy szerető társ gondoskodhat, reményeim szerint szintén minden szempontból kielégítettem. – Beírtad a programomat a naptáradba? – kérdezte Ryan, miközben levonszolta a bőröndjét a lépcsőn. – Igen – feleltem, harmadjára is biztosítva őt arról, hogy az új telefonom rendesen szinkronizálva lett az övével. – Ellenőriztem az e-mailemet, ott van minden járat időpontja. A repülőtéren már várni fogja az autó, Mrs. Bailey – szólt cinkos mosollyal Ryan. – Marla asszisztense gondoskodik majd a... – Tudom, tudom, szívem – szóltam közbe halkan, és a zsebeibe süllyesztettem a kezem, hogy még egy percre visszatartsam. – Ne aggódj! Már beszéltem Trish-sel. Minden rendben lesz. Megígérem, hogy minden premieren bombanő leszek – néztem rá ragyogó mosollyal. – Ja és ne felejtsd el az útleveledet. – Nem felejtem el. – A szüleim, Nick és Janelle egy órával utánad érnek majd földet Los Angelesben, úgyhogy nem sokáig leszel egyedül. De várj csak. Mit is beszélek? Nem leszel egyedül... ott lesz veled az egész csapat, aminek most örülök is, mert engem majdnem három egész napig lefoglalnak majd a sajtófogadások és hivatalos megjelenések. Ne felejtsd el, hogy a szállodát titokban kell tartanod, és... – Ryan... – Igen? – Szívem, agyon idegeskeded magad. Nyugi, ne aggódj. Holnap találkozunk Los Angelesben, megígérem. Ryan nagyot sóhajtott. Ekkor megszólalt egy autóduda. A szemem az arcáról az ajtóra vándorolt. – Szeretlek – mormoltam az ajkain a búcsúcsókja közben. – Én még jobban szeretlek – felelte, és még szorosabban átölelt.

695

– Menj csak, vár a munka, sztárocskám – ugrattam. – A következő gépen már én is ott leszek. Ryan megfogta a két kezem; hüvelykujjaival végigsimított mindkét gyűrűmön, és megforgatta őket az ujjamon. Így emlékeztetett a gyűrűbe vésett üzenetekre. – Hamarosan találkozunk – szólt bánatosan. Még egyszer utoljára megcsókolt, azután elengedte a kezem, és az utcán várakozó autóhoz lépett.

Ryan és Taryn története folytatódik…

696