Tijan - Anti-Stepbrother - Vészkijárat

 

Írta: Tijan A mű eredeti címe: Anti-Stepbrother  Copyright © 2016 Tijan Meyer  A művet eredetileg kiadta: EverAfter Romance Fordította: Goitein Veronika A szöveget gondozta: Beke Csilla Cover: Allusion Graphics, LLC/Publishing &C  Book  Book Formatting A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2064-7174 978 963 457 Kiadó, 472 9 2019-ben © Kiadta aISBN Könyvmolyképző Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor, T Tamaskó amaskó Dávid Korrektorok: Budai Zita, Szeles Dorottya  Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának   jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást -nem sokszorosítható.

 

 A mostohabátyám mostohabátyám miatt iratkoztam be be erre az egyetemre.  De mi van, ha beleszeretek beleszeretek valakibe valakibe,, aki pont az ellentéte? ellentéte?  Igen, kicsit naiv voltam, nehezen illeszkedtem be, és túlzottan a  fantáziavilágomban  fantáziavilág omban éltem, de Caden Banks nagyon téved, ha azt hiszi, irányíthat. Új család, új baígy rátok, új élet… és új kihívások.  Minden, amiről egy egy egyetemista élete élete szól: szerelem, buli, tanulás, tanulás, siker, siker, kudarc… és az élet nehéz kérdései is: veszteség, kétség, gyász.  

 

 Jasonnek 

 

1. FEJEZET K EVIN EVIN  EGY  MÁSIK   LÁNNYAL  CSÓKOLÓZOTT. Nemcsak hogy csókolóztak, majdnem felfalta. Odanyomta magát hozzá, sötét hajába túrt, a szája a lány nyakán kalandozott, aztán a mellei közé tévedt. Totális katasztrófa volt. Persze tudtam előre. Olyan volt, mint amikor látod a közelgő fényeket, és tudod, hogy a gyorsvonat jön, mégsem ugrasz félre a sínekről. Én is csak álltam ott, mint valami idióta. Nem tudtam elfordítani a tekintetemet, pedig sokkal jobb lett volna. Kevin… az én Kevinem! Na jó, nem a barátom, hanem a mostohatestvérem. De már két éve szerelmes voltam belé, a gimi harmadik osztálya óta. Azóta, amióta anyukám meghalt, és apukám  beleszeretett a suli legmenőbb srácának az anyukájába. Sheila Matthews, Kevin anyukája nővér volt a kórházban, és ő ápolta anyukámat a hospice-ban. Hatalmas botrány volt. Hogy eshet szerelembe Mr. Stoltz, még mielőtt a felesége távozik az élők  sorából? Nem számított, hogy anyukám akkor már évek óta haldoklóit rákban. Az időzítés pocsék volt, de mit tehettem volna. Az anyám temetése utáni éjszaka apát már Matthewsék házában találta. Volt egy pozitívum is: bár apa és Sheila nem tartották titokban a viszonyukat, kellett Sheilával csak   jóval később. nekem Apa egynem vacsoránál mutatta be,megismerkednem, és akkor tudtam meg, hogy ő lesz a nevelőanyám, sőt a gimi második és harmadik osztálya közötti nyári szünetben még egy mostohatestvért is kaptam. Persze Kevin Matthewst már amúgy is ismertem. Kevin Matthewst mindenki ismerte. Egy évvel idősebb nálam. A focicsapat kapitánya. A kosárlabdacsapat kapitánya. Az atlétikacsapat kapitánya. A diáktanácsban is  benne volt, de szégyenszemre sosem figyeltem oda, hogy ott mit csinált. Nem igazán érdekelt. Annyi mindenben jó volt! Minden srác felnézett rá, és minden lány őt akarta, beleértve engem is, meg a félévente cserélődő barátnőit is. Fél évig járt egy-egy lánnyal, aztán

 

szakított velük, mert beleszeretett egy másikba, és akkor azzal is járt fél évet, aztán odébbállt. Hiába tudtam Kevinről mindent, neki fogalma sem volt róla, hogy én ki vagyok, mielőtt a családjaink összekerültek. Én nem voltam különleges. Úgy értem, népszerűtlen sem voltam, hanem olyan… átlagos, azt hiszem. Mondták páran, hogy szép vagyok, de mindig azok,apa akik magától értetődően eztismondják: anya elmondta mindennap, is úgy havonta, és Sheila mondta egyszer, amikor  összeköltöztünk velük, aztán meg úgy kéthetente. Jólesett hallani, de altkor is. A szülőktől ez természetes. Mindhárom szülőm/nevelőm kedves volt hozzám, és a két legjobb barátnőm, May és Clarissa is. May egy tűzrőlpattant, apró, távol-keleti származású lány, akit hetente más fiú hív randizni, még akkor is futnak utána, amikor van  barátja. Clarissa pár centivel magasabb nálam, és olyan alakja van, mint Britney Spearsnek, amikor az „Oops! I Did It Again” nagyon menő volt. Én akkoriban egész karcsú voltam, hosszú, barna hajjal. Sosem kifejezetten csinosnak, May és Clarissa gondoltam is állították,magamat hogy bármikor nagyon szívesen de cserélnének  velem. Anya mindig azt mondta, hogy gyönyörű a szám vonala, és hogy a mandulavágású szememmel és a hosszú szempillámmal együtt ezt is apa családjának ágáról örököltem. Nagymamám gyönyörű nő volt.  Nem ismertem, de a fényképekről sötét szemű, sötét hajú, elbűvölő nő nézett rám, arca szív alakú volt. May és Clarissa látott róla egy fotót egyszer, és lehuppantak az ágyra, úgy ájuldoztak, hogy mennyire hasonlítok rá. Ezt én addig észre sem vettem. Tehát igazából egyikünknek sem volt semmi különösebb baja, de valahogy nem kerültünk be a gimi legnépszerűbb, legzártabb köreibe. Talán azért, mert mi hárman épp egy meglehetősen zárt klikket alkottunk, vagy azért, mert egyikünk sem rúgott be eszméletvesztésig a bulikon, nem feküdtünk le egy csomó fiúval, és nem voltunk cheerleaderek sem. Nem ítélem el azokat, akik ilyenek, de mi pont nem ilyenek voltunk. Mi már szinte unalmasnak tűnhettünk. Jól tanultunk. Néha elmentünk bulizni, de nem minden hétvégén. Mi inkább bowlingoztunk, ottalvós estéket rendeztünk  egymásnál, shoppingoltunk, vagy elmentünk valahová vacsorázni. Én a helyi könyvesboltba is szívesen beköltöztem volna, talán ezért

 

sem voltunk olyan menők, mint Kevin és a legtöbb barátnője. De nem is vágytunk erre. May talán, de Clarissa és én nagyon elégedettek voltunk így is. Kevin néha járt kevésbé menő lányokkal is. Egyszer összejött valakivel, aki két lépcsővel alatta állt a népszerűséget illetően, és abból jókora felbolydulás lett. A lányok kihívóbban öltözködtek. A folyosón olyanhogy illat az terjengett, mint valami szépségszalonban, és azt rebesgették, illatszerboltban minden dekorkozmetikum elfogyott.  – Kevin – nyöszörögte a lány lány,, és én nem tudtam szabadulni a gyorsvonat alól. Felemelte izmos lábát, Kevin dereka köré fonta, és erősen magához húzta. Elfintorodtam. Te jó ég! Nem lett volna szabad néznem, de nem  bírtam elfordítani a tekintetemet. Kevin pedig csak tovább simogatta a lányt. Magasabbra emelte a lábát, hogy jobban hozzáfurakodhasson, és ettől mindketten felnyögtek. A ruhájuk rajtuk volt, szerencsére. De csak alig. a Kevin farmerja lazán még lógott, mintha már kicipzárazta volna, lány szoknyája pedig egészen felcsúszott. Csipkés, rózsaszín bugyi villant ki alóla, és valami mocorgott ott… Igen, persze. Kevin ujjai.  Na ebből elég! Az alagsor egyik szobájában voltak, közel Kevin kollégiumi szobájához, csak épp nem volt türelmük addig várni. Sejthettem volna, mi zajlik az alagsori szobában, amikor megláttam a kilincsre kötött befőttes gumit. Kisurrantam, de elég kicsinyes voltam ahhoz, hogy levegyem és zsebre vágjam azt a gumit.  Na jó. Igen, évek óta szerelmes voltam Kevinbe. Igen, együtt laktunk. És igen, tulajdonképpen olyan testvérféle volt, de nem szövődött köztünk testvéri szeretet. Inkább barátok, haverok voltunk, és szerintem volt némi flörtölés is. Igen, egyértelműen volt. Csak egy éve laktunk együtt, és Kevin ezalatt meglehetősen hallgatag volt. Alig volt otthon, és ha igen, akkor hozta a barátnőjét is. De azért néha voltak közös pillanatok. Amikor bepakoltam a mosogatógépbe, néha ott sürgölődött és az asztalt törölgette. Párszor  rám vigyorgott, sőt kacsintott is egyszer. Néha megölelt. Akkoriban ez nagy dolognak tűnt, de ha most rágondolok, akkor tudom, hogy

 

tényleg nem volt több egy baráti gesztusnál. Egészen nyárig. Akkor  viszont minden megváltozott. Kevin hazajött a kollégiumból a ballagásomra, és elég sokat ittunk. Elég szabadosan viselkedtünk… egymással. Csókolóztunk. Tapizás is volt. Ha visszagondolok rá, szinte érzem megint. Ahogy megfogja a mellemet, és a farmeromba nyúl. Levettem róla az inget. Micsoda gyönyörű engem. mellkasa van! Fölém hajolt. ő pedig simogatott  csináltunk mást is.Simogattam a hátát, Sőt, Lefeküdtem vele. Még most is kínos belegondolni. Mert az történt, hogy szexeltünk, de mire reggel felébredtem, Kevinnek hűlt helye volt.  Elhúzta a csíkot.  Visszament a koleszba, ami négyórányira volt tőlünk. De valahogy mégsem volt fura. Nem. Nem éreztem annak. Este felhívott és bocsánatot kért, azt mondta, hogy megfeledkezett valamiről, ezért kellett visszarohannia, de nem akart megbántani, és reméli, rosszban emiatt. Ugye? Hát nem lettünk  rosszban.nemA leszünk következő pár hónapban felhívott néhányszor,  pontosabban négyszer. (Általában sosem hívott egyébként.)  Nyilván azért telefonált, hogy az anyukájával beszéljen, de velem is váltott pár szót.  Hogy vagy? Hogy telik a nyár?  Ugratott, hogy van-e pasim. Én a csajokról faggattam, de közben görcsbe rándult a gyomrom, úgy drukkoltam, hogy ne legyen komoly  barátnője. Abból, amit elmondott, tényleg nem volt. Térj észhez, Stoltz! Azt gondoltad, majd te leszel az. Úgy van. Tényleg ebben reménykedtem, és most már látom, milyen hülye voltam. Erre a bulira is hülyeség volt eljönnöm. Ennyi elég is volt belőle. Jobb, ha megyek. Mindenhol tömeg volt, amikor felértem az emeletre, és amikor  megfordultam, valaki rám szólt:  – Hé, kislány, kislány, figyelj oda! Véletlenül belekönyököltem valakibe, és amikor megnéztem, ki az, egy nagyon izmos karra esett a pillantásom. Rengeteg tetkóval. Te jó ég, mennyi menny i tetkó! Az egész kar tele volt. Csak bámultam. illett, de nem megmozdult. tehettem róla. Így A karizmok  megfeszültek, és a Nem kígyós tetoválás teljesen valódinak tűnt.

 

 – Valami Valami baj van? Felnéztem, és a pillantásom a kígyóról egy éjsötét (és gyönyörű) szempárra vándorolt. Engem nézett, kicsit bosszúsan, kicsit zavartan.  – Tessék? –  Azt kérdezte, valami baj van-e.  Megráztam a fejemet. –Semmi bajom. Bocs. – Őt ütöttem meg könyökkel véletlenül. – Nem vettelek észre, és próbáltam kiverekedni magam a tömegből. A bosszúság eltűnt, a szemében vidámság csillant, a szája halvány mosolyra húzódott.  – Sejtettem abból, ahogy nekem jöttél. – Egy pillanatra elhallgatott. – Már mész is? Bólintottam.  – Senkit sem ismerek itt. Mögém pillantott.  – Nem az alagsorból jöttél fel? Odalent sem ismersz senkit? se nkit?  – Eltévedtem – feleltem gyorsan. Éreztem, hogy elv elvörösödöm. örösödöm. –  Ebben a koleszban laksz?az ajkát. A srác összepréselte  – Sajnos igen. Miért? Kevin imádta a koleszt, és az Alpha Mu egyletet. Nagyon  büszke volt, amikor elújságolta, hogy felvették. Az apja is az Alpha Mu fiúegylet tagja volt egyetemista korában. Nem is értettem, hogy ennek a srácnak mi a baja. Kevin mindig arról mesélt, mennyire támogatják egymást az Alpha Mu szövetség tagjai, és hogy a hálózatuk milyen erős és kiterjedt az országban.  – Esetleg nem tudod, hol kell kimenni? kimenn i? A srác mintha megnyugodott volna. A válla ellazult, a kígyó megint tekergőzött egyet a bicepszén. Valamire rámutatott mögöttem.  – Menj el jobbra, jobb ra, végig a folyosón! Ott lesz az oldalsó ajtó. De a nagytermet kerüld el! A srácok fűzik a csajokat, hogy vetkőzős sörpingpongot játsszanak, és… – Lesütötte a szemét, majd ismét rám nézett. – Nem akarlak megbántani, de elég könnyű célpontnak tűnsz. Hogy micsoda? Kihúztam magam, és már készültem valami cinikus válasszal visszavágni… de ő megfordult, és elindult a másik irányba. Két lépés után teljesen el is tűnt a tömegben. Mintha a föld nyelte volna el.

 

Kislisszoltam az oldalsó ajtón, és kicsit azért hálás voltam a seggfejnek, mivel ott tényleg nem volt senki. Amikor kint elhaladtam a nagyterem mellett, hangos ujjongás ütötte meg a fülemet, pont, ahogy mondta.  – Nézzétek! Cickók! – Még több ujjongás, ujjong ás, hangos röhögés. Már a járdán sétáltam, amikor újabb kiáltást hallottam.  –Sietve Odabent van! Matthewsszal. távolodtam a háztól. A sarokról még láttam, hogy egy fiút elrángatnak a többiek az ajtótól. Ketten lefogták a karját, és lekísérték a lépcsőn az utca felé. Megálltam egy fa alatt, ahol nem láthattak meg. Matthews? Vajon Kevinről beszélt? Kinyílt mögöttük az ajtó, és valaki kiabált:  – Szóljatok Cadennek! Itt a tesója. Aki kijött, most megfordult és visszament, de nyitva hagyta az ajtót.  –Valaki A fenébe, csukjátok bevágta az ajtót.már be!  – Ne! – A fiú, akit megpróbáltak elrángatni az épülettől, megmakacsolta magát, és tekergett, hogy kiszabaduljon a szorításból. – Bemegyek a barátnőmért! Nem érdekel, mit szól a  bátyám.  – Ne már, Marcus! – Az egyik fiú elállta az útját. Marcus háborgott. Az orrlyuka kitágult.  – Ne próbálj visszatartani! Az én barátnőm! Matthews meg egy faszfej. Kicsit közelebb húzódtam a fa mögött, hogy jobban halljam.  – Ja. Az lehet.  – Mi az, hogy lehet? Hadd menjek be az oldalsó ajtón, ott senki nem fog észrevenni. A bátyámnak nem kell megtudnia. Bemegyek, megkeresem Maggie-t, és kijövünk. Ígérem, nem lesz bunyó. Esküszöm! A másik fiú felhorkant, és összefonta hatalmas karját a széles mellkasán. Úgy állt terpeszben, mint valami kidobóember, amikor  egy haragos tömeget kell visszafognia. Lassan megrázta a fejét.  – Tudod, Tudod, hogy nem lehet.  – Amúgy is, szerintem mindjárt kijön a tesód – tette hozzá a Csendes Izompacsirta, aki most először szólalt meg.

 

Marcus frusztráltan felmordult, és egy pillanatra ökölbe szorult a keze. A társai kitartottak. Volt egy olyan érzésem, hogy nem ez az első eset, amikor kint kell tartaniuk egy barátnőjét kereső, feldühödött srácot. Kinyílt az ajtó, és egy ismerős hang szólalt meg:  – Mi folyik itt? A két fiú félreállt, hogyhogy az újonnan előrelépjen. Amikor ráesettés a hagyták, fény, láttam, a  seggfejérkező   az, a kígyós tetoválással. Aki nemrég „segített” nekem.  – Caden! – Marcus odalépett hozzá. – Hadd menjek be Maggieért! Csak ennyi.  – Na persze – dörmögött Caden/Seggfej. – Mert aztán biztos nem vered szét a pasiját.  – Kevin egy szarházi, de nem fogom fo gom megverni. Tehát tényleg  Kevinről  Kevinről beszéltek. Annak a lánynak pedig barátja volt. Szívesen a pofáját,–detette nemhozzá fogom. Tudom, hogy az csak –neked lennebeverném rossz. Esküszöm! Marcus. Kinyílt mögöttük az ajtó, és egy újabb srác lépett ki.  – Jön Kevin! Bentről egy lány hangja hallatszott:  – Valami Valami történik kint. Mi az? Mi folyik itt? Caden megkerülte a fiút és becsukta az ajtót.  – Amikor Matthews kijön, csukjátok már be a kurva ajtót!  – Oké, Caden, persze. Becsukom. Becsuko m.  – Senki nem tudhatja meg az ilyen sztorikat! sztorik at!  – Tudom. Tudom. Bocs. Majd jobban figyelek figyelek,, megígérem. Ezt bizonyítva, amikor nyílt az ajtó, és kilépett Kevin, a srác majdnem olyan hévvel vágta be mögötte az ajtót, mint Caden. Kis mosollyal Cadenre nézett, és biccentett, mintha azt mondaná: Látod?  Megy ez nekem. Caden megrázta a fejét, és a mostohatesómhoz fordult:  – Szóval mi folyik itt? Kevin végigmérte Marcust, akinek megint ökölbe szorult a keze. Alig tudta visszafogni magát.  – Itt van Matthews, elmondhatod neki, mi a gáz – fordult Caden Cad en az öccséhez. Marcus felhorkant.

 

 – Most viccelsz? Maggie már rég leléphetett, nyilván ny ilván ugyanarra, ugy anarra, amerről én belóghattam volna. Egy gondolat suhant át hirtelen a fejemen, és megfordultam. Ott, az oldalsó ajtónál, ahol kijöttem, épp távozott a lány, akivel Kevin a  pincében smárolt. Amikor meglátott, megállt. Pánik ült ki az arcára, de aztán elindult az ellenkező irányba, és még csak nem is halkan.  –Jaj, Maggie? ne! Tudtam, mi következik, és lélekben felkészültem. Marcus elszaladt a ház mellett, de megtorpant, amikor meglátott. Összevonta a szemöldökét, és mögém nézett. Én is megfordultam, de a lány már eltűnt.  – Te Te meg ki vagy? – kérdezte Marcus. Felkészültem a következő kérdésre.  Nem láttad a barátnőmet? De amikor visszanéztem, a többi fiú már ott állt Marcus mögött. Kevin odalépett hozzám, és felvonta a szemöldökét.  – Summer?  Nagyot és a válla fölött Cadenre Cad enre pillantottam, és szinte lebénított aznyeltem, éles tekintete. Tétován integettem.  – Hát… sziasztok!

 

2. FEJEZET  – SUMMER ? – KÉRDEZTE ISMÉT K EVIN EVIN. Caden gondterhelten mellé lépett, aztán egyikünkről a másikra nézett.  – Ti Ti ismeritek egymást? Válaszra nyitottam a számat, de Kevin megelőzött.  – A húgom.  – Mostohatesók vagyunk – tettem hozzá.  – Mostohatesók. – Kevin közelebb húzódott hozzám, és távolabb Cadentől. Mindketten oldalra fordultak, farkasszemet néztek, és egy nagyon kínos, feszült pillanatig néma csend volt. Rájuk meredtem. Caden pár centivel magasabb volt. Mindketten nagyon jól néztek ki, de teljesen különbözők voltak. Kevin klasszikus szépfiú, szőke fürtökkel és hosszú szempillával, Caden meg klasszikus rosszfiú. Jóképű, markáns arcvonásokkal, sötét hajjal, de a rengeteg tetoválás és a kisugárzása is azt sugallta, hogy vele jobb nem bizalmaskodni. Izmosabb volt Kevinnél, aki bár nyúlánk volt, mégis úgy gondoltam, hogy Caden bunyóban is, futásban is megverné. Mindig istenítettem Kevint, de most először maradt alul a szememben. Ehhez a másik sráchoz képest mindenben kevésnek  tűnt, egyet kivéve: ahogy a lányokat bűvölte a szavaival. Na ne! Elhessegettem gondolatot. Nem volt értelme. Kevin… Aztán hirtelen elrévedtem,a és bűntudatom támadt. Hiába fájt, hogy mással láttam csókolózni, attól még a családtagom, és az számít, ugye? Felszegtem az államat, és Kevin mellé léptem. Szúrós pillantást vetettem Cadenre, hogy mutassam, mennyire a mostohafivérem  pártját fogom.  – Azért jöttem, hogy meglepjem, de meggondoltam magam. Odalent volt, épp telefonált. Úgyhogy inkább hazaindultam. Marcus nagyot fújt, és hátralépett a többiek mellől.  Nem vettem róla tudomást, és megpróbáltam azt is figyelmen kívül hagyni, hogy Caden szemmel láthatóan gyanította, miben

 

sántikálok. Nagyot nyeltem. Ez a srác okos volt. Jól tudta, hogy mi a helyzet. Kevin is tudta. Ereztem, hogy lopva rám néz, és egy pillanatra megérintette a kezemet. Megköszönte, amit tettem érte.  – Komolyan? – Caden felvonta a szemöldökét.  – Igen. – Kihívón felszegtem a fejem, bár belül pocsékul éreztem hogy magam. Hazudtam Kevinért, akibe szerelmes voltam, tudtam, rosszul tettem. Pislogtam. Tökmindegy. Minden jó, de ha a vége jó.  – Aha. – Kevin köhécselt. – Az apukájával beszéltem. Azért hívott, mert Summerrel akart beszélni, de nem érte el. – Felém fordult. – Szóval hívd fel az apukádat, légyszi.  – Oké, kösz. – Most komolyan? Kevin vállat vont, és megpróbált nagyon lazának látszani.  – Szívesen. Caden egy szót sem szólt, csak figyelt minket, de Marcus grimaszolt, és amutatott. szemét forgatta. Aztán rám  – Ugyan már, fiúk! Ki hisz a csajnak? Matthews húga. Naná, hogy hazudni fog, hogy segítsen neki.  – Hagyd már, Marcus! – Caden hangja fáradtan fárad tan csengett, csenge tt, és volt egy olyan érzésem, hogy ez a helyzet most nem először fordul elő. Megnéztem a többieket is, és mind fáradtnak tűntek. Kevin megint vállat vont, félrehajtotta a fejét, de nem mondott semmit. A tekintete Cadenről a másik két srácra vándorolt. Már nem volt olyan nyegle, mint amikor kimondtam a hazugságot, ami kihúzta a csávából, de azért megpróbált vidámságot erőltetni magára. Megköszörülte a torkát.  – Inni kéne valamit, fiúk. Jöttök? Végigmérték, és Csendes Izompacsirta felmordult.  – Inni? Naná, hogy jövök! A picsába ezzel a drámázással! Kevin közéjük lépett, és megveregette a vállukat.  – Gurítsunk le pár rövidet! Most jólesne. Mindhárman elindultak befelé, engem kint hagytak Cadennel és Marcusszal. Kevin még visszafordult és rám vigyorgott, aztán eltűntek. Kevin otthagyott. Már megint. Déjà vu. Ugyanúgy éreztem magam, mint három hónappal korábban, amikor felébredtem, és csak 

 

a hűlt helyét találtam. Most kimentettem a kutyaszorítóból, erre ő elment piálni a diáktársaival. Magam elé meredtem. Pocsék érzés volt. Micsoda szemét!  – Miért? – sziszegte felém Marcus a fogai között. – De tényleg! Tudom, hogy láttad a barátnőmet! Biztos vagyok benne. Elöntött a bűntudat, de nem válaszoltam. Mégis mit mondhattam volna? Igaza volt. Caden felsóhajtott.  – Hagyd békén! A húga, látod. láto d. Az öccse vállára tette a kezét, de az lerázta, és haragosan szembefordult vele.  – Értem már már.. De Kevin csak a fiúegylet miatt a „fivéred”, én viszont tényleg az  öcséd vagyok. Egyszer úgyis választanod kell, Caden! A francba apával meg ezzel a szar diákegyletével is! – Vádló  pillantást vetett mindkettőnkre. – Nem érdekel, ki mentegeti Matthewst. Ebből háború lesz.  Nem ismertem Marcust, errecsak márúgy én is rájöttem. Nem tűnt olyan típusnak, aki egy ilyen de ügyet elenged. Hátraléptem, és már felkészültem, hogy megüt, de nem tette. Mély csend volt. A két fivér a fogát összeszorítva nézett farkasszemet. Amikor Caden rám pillantott, megértettem a lényeget: ezek  kerten nem most, és nem miattam vesztek össze.  – Ó… – Kínosan elmosolyodtam, és intettem. – Azt hiszem, megyek is, felhívom apukámat. Tudjátok… Kevin mondta, hogy  beszélni akar velem. Marcus felmordult.  – Na persze. Caden csak figyelt, a tekintete rezzenéstelen volt. Kicsit hátráltam, de le nem vette rólam a szemét. Nem kellett volna zavartatnom magam miatta, de valami kis bizsergés támadt a gyomromban. Megfordultam, lehajtottam a fejem, de még mindig éreztem a pillantását. Nem esett jól. Valahogy… felzaklatott. Még egyszer felpillantottam, és megkönnyebbülten elernyedtem. Elmentek. A hasamra szorítottam a kezem, hogy azt a szorító bizsergést lecsillapítsam. Elindultam, hogy megkeressem Kevint, és most már tényleg nagyon vigyáztam, hogy nagy ívben elkerüljem Cadent, a Seggfejet.

 

Kevin tutira épp berúgott vagy kiosont megkeresni azt a lányt. Mindkettőt simán feltételezném róla, de ezúttal tényleg meg akartam találni. Csak már más okból. Nem miattunk,  hanem azért, hogy megkérdezzem, tényleg vissza kell-e hívnom apát. … Legalábbis ezzel hitegettem magamat. Besurrantam ott, ahol Caden mutatta, hogy kimehetek, és amint tiszta a levegő, leszaladtam az alagsorba. számítottam hogy volt Kevin ott lesz. Be akartam menni aNem szobájába, írni arra, egy üzenetet, hogy ott vagyok, és jöjjön le beszélni velem. Feltételeztem, nem akarná, hogy ott keringjek, és Seggfej esetleg megtaláljon és megint megpróbáljon kifaggatni. Tévedtem. Kevin ajtaja résnyire nyitva volt, láttam, hogy ott ül az ágyán, és telefonál. Megálltam kint.  – Rendben hazaértél? – kérdezte. Aztán hallgatott. – Jól… igen, teljesen ki volt akadva. Nem. Nem volt bunyó. Tudom. – Megint szünet, ezúttal hosszabb. – Aha.– Tudom. Majda kitalálunk valamit.–  Hogy micsoda? – Felnyögött. Az a lány mostohahúgom. Hallottam, hogy a lány felnevet a vonal végén, és Kevin vele nevetett. – Tudom. Tudom. Nem, biztos nem fog beköpni. Megvédett. Aha. Aranyos csaj. Jó erősen belekapaszkodtam az ajtófélfába.  – Ne aggódj! Tényleg ne aggódj, Maggie! Semmit nem fog mondani. Szeret engem. Családtag. Ó nem olyan. – Lehalkította a hangját. – Én is szeretlek téged. Komolyan. Minden rendben lesz. Melletted vagyok. ígérem. Az ajtófélfába vájtam a körmömet.  – Jó. Jó . Oké. Oké . Igen. Igen . Lassan fel kéne k éne mennem. m ennem. Megnézem, hogy van Summer.. Ez a neve. Mindjárt írok neki egy üzenetet. Szeretlek. Szia! Summer Hallottam, hogy bontja a vonalat, és egy pillanat múlva rezgett is a telefonom. Le volt halkítva a zsebemben, mint mindig, és mielőtt megnéztem, kicsit össze kellett szednem magam. Micsoda seggfej! És ezt most nem Cadenre értettem. Kevin alig három hónappal korábban lefeküdt velem, és azóta hagyta, hogy azt higgyem, nincs senkije. Azt hittem, eljött az időnk, most, hogy végre egy helyre járunk suliba, de erre ő egy másik lányba volt szerelmes, mégpedig olyanba, akinek van barátja. Elszorult a torkom, és a szemem könnybe lábadt.

 

 Nem fogok sírni! Kevinért nem. Megvolt a válasz, amiért jöttem. Lehámoztam magam az ajtóról, s a telefont a zsebemben hagytam. Nem is fogom megnézni. Elindultam felfelé a lépcsőn. Már a folyosón voltam, az oldalsó ajtónál, amikor megszólalt mögöttem egy ismerős hang:  –Még A mostohabátyád egy faszfej. mindig émelyegve megfordultam. Caden állt ott, és nem tűnt meglepettnek. Keményen a szemembe nézett. Egy lány lógott rajta, átkarolta a derekát. Caden válaszra várt, talán arra, hogy tagadjam, vagy mit tudom én.  – Teljesen Teljesen egyetértek – csúszott ki a számon. számon . Elkerekedett a szeme, látszott, hogy megleptem, de nekem nem volt több mondanivalóm. Kisurrantam az ajtón. Milyen ostoba voltam!

 

3. FEJEZET ELŐZŐ ESTE JÖTTEM FEL KOCSIVAL a North River Universityre, Sheilát és apát megelőzve. Aznap költöztem be, mivel korábban érkeztem, mint a többiek. Azt mondtam nekik, hogy egy barátomnál szállok meg. Nem faggattak. Az a „barát” Kevin lett volna, és mivel ez nem jött be, kivettem egy hotelszobát. Szóval ott virultam (azaz nem virultam) a kolesz nagytermében, és vártam, hogy megérkezzen a terepjárójuk. Sheila és apa Kevint is meg akarták látogatni, és reméltem, megtalálják, miután az én cuccaim a helyükre kerültek.  – Summer…  Nem volt szerencsém. Felnéztem a kanapéról, a gyomrom összeugrott, és a szívem nagyot dobbant. Kevin megint nagyon jól nézett ki. Nemrég zuhanyozott, még vizes volt a haja, farmert és feszes inget viselt, a napszemüvegét magán hagyta. Felgyorsult a szívverésem. Utáltam.  Nem, ez nem igaz. Csak szerettem volna utálni. u tálni. Rám vigyorgott, kivillant tökéletes, fehér fogsora, aztán hozzám lépett. Két kávé volt nála, az egyiket felém kínálta.  – A kedvencedet hoztam. Cuko Cukorr nélkül szoktad, ugye? Elvettem, sóhajjal szorongattam a meleg bögrét. Éreztem, hogyésegycsendes önkéntelen mosoly próbál kiülni az arcomra. Mintha elveszne minden önuralmam, amikor Kevin a közelemben van. Reméltem, hogy ez nem marad örö örökre kre így. így.  – Aha. – Úgy tartottam magam előtt a bögrét, mint valami  pajzsot, és körülkémleltem. – Hol vannak a szüleink? Telefonáltak  már? Kevin nem mozdult. Úgy éreztem, engem tanulmányoz, de a napszemüvegétől nem láttam. Lassan bólintott.  – Igen. Felhívtak, amikor félórányira voltak innen. –  Körülnézett.

 

 Néhány lány sürgölődött a recepción, lopva rápillantottak, de senki más nem volt a helyiségben. Direkt a legtávolabbi sarokba ültem le, de odajött, bár erre semmi szükség nem volt. Megköszörülte a torkát, én pedig felkészültem.  – Hát… szóval ami… a tegnap estét illeti… Legyintettem.  –Rosszallón Ugyan már! nézett.  – Na de… Elfordítottam a fejem.  – Tényleg ne aggódj! Korán jöttem, hogy beköszönjek, de láttam, hogy el vagy foglalva, úgyhogy leléptem. Semmi az egész. –   Légyszi, ne kérdezz kérdezz semmit! Ne faggass! Pillanatnyi csend után Kevin köhécselve hátradőlt a széken.  – Rendben. Akkor köszi. Bólintottam. A nyakam merev volt.  – egész.  – Tényleg Summer,semmi mindenazoké?  – Naná. – Bólogattam, és úgy szorongattam a kávésbögrét, mintha attól félnék, hogy elszalad. Ekkor, mintha válaszra találtak volna az imáim, befutottak a szüleink.  – Nézd! Megjöttek. – Nem tudtam titkolni a megkönnyebbülésemet. Amikor elindultam, hogy üdvözöljem őket, még láttam, hogy Kevin kinéz az ablakon, aztán hirtelen rám mered. De már faképnél hagytam, és reméltem, hogy ezt az egész kínos helyzetet is sikerült lezárnom.  – Anya. Apa. – Integettem, amikor kiszálltak a terepjáróból, és felénk siettek. Letettem a kávét egy padra, mert tudtam, hogy ölelgetni fognak, elvégre már egy teljes napot eltöltöttünk egymás nélkül. Sheila mindenkit ölelgetett, engem is azonnal elkapott.  – Summer! – Magához vont, és a hajamba dünnyögött. –  Kedveském! Nem engedlek ám el, jobb, ha tudod. Maradj csak itt, és halálra ölelgetlek.  – Anya – Kevin odaállt mellénk, és a hangjában mosoly bujkált  –, igazán elengedhetnéd. Tudod, azért némi oxigénre szüksége szük sége van.

 

 – Nem. – Sheila megrázta a fejét, és tovább ringatózott velem. –  Téged már elveszítettelek a pokoli egyetemi kolesz  oltárán. Ezt a drága kislányt nem adom!  Nevettem. Sheila sosem volt tolakodó, nem erőltette, hogy anyukám helyére lépjen, de valahogy apránként mégis megtörtént. A két család problémamentesen egyesült. Ezer gond adódhatott volna, de egy apa semlépjen merülttovább fel. Nekem segített a tudat, hogy anyukám azt akarta, és legyen boldog, és pontosan ez történt. Sheila engedte, hogy én diktáljam a tempót, és tudtam, mennyire örült, amikor végre elkezdtem a konyhaasztalnál írni a leckémet ahelyett, hogy begubózom a szobámba. Ennivalók halmozódtak körém. Meg innivalók. Aztán Sheila munkája. Valahol a lelkem mélyén sajnáltam őt. Kevin alig volt otthon. Amikor hazajött, és egyedül, akkor is este kilenc vagy tíz körül. Csak párszor hallottam, hogy beszélget Sheilával vagy apával, mielőtt felszaladhogy a szobájába. Néhányszor konyhába, és reménykedtem, kedve támad valamitlementem nassolni,a vagy kér egy  pohár vizet, de ilyen ritkán történt. Ha bevonult a szobájába, egész éjjel nem jött elő. Vagy talán látta, hogy ott ülök, és megvárta, amíg kimegyek.  Néha együtt vacsorázott vacsorázo tt a család, és ilyenkor ilyen kor mindenki szívélyes volt. Visszagondolva, mindig mindenki tényleg nagyon udvarias volt. Ez valahogy nem tűnik normálisnak. Elgondolkodtam. Figyeltem, ahogy Sheila elenged, aztán a fiát ölelgeti, és azon tűnődtem, vajon Kevin tényleg   nem bánta-e, hogy új apukája lett.  Nekem mindig úgy tűnt, hogy nem zavarja. Apa is odajött, megölelt engem, aztán kezet fogott Kevinnel. És akkor megtörtént. Mintha lehullott volna a hályog a szememről, és másként látnám a dolgokat. Távolságot, merevséget éreztem Kevin és apa között, ami azonnal elmúlt, amikor apa rám nézett. A szeme megtelt melegséggel, és már nem aggódtam.  – Minden rendben, kicsim? – A vállamra tette a kezét, és magához húzott. Bólintottam, és a karjára hajtottam a fejemet.  – Igen, minden oké.  – Készen állsz a főiskolára?

 

Sheila rosszallón köhécselt.  – Ez maga a pokol – motyogta, de próbálta elfojtani a vigyorgást.  – Igen – bólintottam készen állok. Kevin engem figyelt, és ettől végigbizsergett a testem. Mindig így reagáltam rá, de ez most más volt, mint annyi minden aznap. Rásandítottam. nézettvalami rám, mint idegenre, úgy, mintha meglátott volnaÚgy bennem újat.egy Bármi is voltvagy az, nem tudtam eldönteni, mit gondoljak róla, de most az első dolgom az volt, hogy  beköltözzek a kokszba.  – Korán jöttél, és már be is jelentkeztél? – kérdezte Sheila, még mindig átölelve a fiát. Úgy tűnt, Kevint nem zavarja, és odasimult az anyjához. Bólintottam.  – Igen. Már bejelentkeztem, beszéltem a prefektussal, meg minden. – A prefektus nem ellenezte, hogy már beköltözzek a kollégiumi szobámba.  – És hogy hívják?  – Avery. very. Majd bemutatlak neki, ha felmegyünk. felmegyün k.  – És az új szobatársad? Már megérkezett? Mikor fogtok  találkozni?  – Még nincs itt. – Csütörtökön kezdődtek az órák, az utolsó regisztráció szerdán lesz. És még csak szombat volt. – Addig még van pár nap.  – Ó… – Sheila összevonta a szemöldökét. – Mit fogsz csinálni? Talán arra a néhány napra még hazajöhetnél.  – Nem. – Megráztam a fejem. – Majd kitalálok valami hasznosat. Keresek valami munkát a kampuszon, vagy ilyesmi. –  Kevinre pillantottam. Azért jöttem korán, hogy vele lehessek, és mintha megérezte volna a gondolataimat, félrenézett és nagyokat nyelt. Kilépett az anyja szorításából.  – Indulnom kell. – A kampusz felé intett. – Találkoznom kell a konzulenssel, hogy megbeszéljük a szakirányomat.  – Tényleg? Kevin bólintott.  – Jogra megyek, anya. Büszke Büs zke vagy rám?

 

Sheila feszengve elmosolyodott, mintha nem is tudná, mit gondoljon erről.  – Jog? – Megbökte Kevint. – Apád nyomdokaiba nyom dokaiba léps lépsz, z, kisfiam. Kevin állta a pillantását. Ez volt az egyetlen téma, amiről nem  beszéltünk, amióta összeköltöztünk Sheiláékkal. Kevin apja. Sheila exférje. Apára továbbra pillantottam, fagyos arckifejezéséből tudtam, hogy Mr. Matthews sem és téma. Anya és fia összenéztek, Kevin felsóhajtott, és egy félmosolyt erőltetett magára.  – Legalábbis remélem.  – Hát, Kevin… – Sheila felemelte felem elte a fejét. – Büszke vagyok rád. Kevin összepréselte az ajkát, és kicsit elfintorodott.  – Kösz, anya. – Aztán apára nézett. – Örülök, hogy összefutottunk, Daniel. Apa ismét a kezét nyújtotta.  –Kezet Én isfogtak, örülök,ésKevin. Otthonaz ritka ven dég lettél. éreztem magam. vendég én valahogy  Alkonyzónában Minden olyan… merev és kínos volt velük. Rejtély. Tényleg azt hittem az előző évben, hogy minden a legnagyobb rendben, és Kevin ugyanúgy megszerette apát, ahogy én Sheilát. Kevin most rám emelte a gyönyörű szemét, és ellágyult a hangja.  – Summer, majd később találkozunk.  – Oké. Majd később.  – Milyen jó lesz nektek! Ugyanazon az egyetemen tanultok. A fiam jogot hallgat, az új kislányom meg sportorvosnak készül.  – Ebédelhetnétek együtt minden héten. – Sheila még egyszer  magához ölelte Kevint. – Vigyázz a mostohahúgodra, oké?  – Hát persze. Vigyázni fogok rá. – Újabb búcsúzkodás, aztán Kevin zsebre vágott kézzel elsietett.  – A hatodik emeleten van a szobá szobád? d? – kérdezte apa. Bólintottam. Egy barátja is eljött, hogy segítsen a nehezebb dolgokat felvinni, és most ott állt mögöttünk egy dobozzal a kezében.  – A 614-es szoba – mutattam az épület oldalára. – A szobám a folyosó végén van. A hátsó lépcsőn talán könnyebb felcipekedni.

 

 – Oké. – Apa kiment, közelebb parkolt a kocsival az ajtóhoz, a  barátja pedig elindult a dobozzal az emeletre. eme letre.  – Szerintem egy óra, és mindent felviszünk. felviszünk .  – Remek Rem ek – tapsikolt Sheila. – Kipakoljuk a holmidat, h olmidat, aztán az tán még egy napig a nyakadon maradunk. – Nekem dőlt. – Gondolkozz, hová szeretnél menni vacsorázni, Summer! Kevin biztos valami lány után  jár, ma nem fogom hagyni. Ma szigorú sz igorú anyuka leszek, és kötelező egy de utolsó családi vacsora. Te választhatsz éttermet. Ez jól hangzott. Egész nap készülhetek arra, hogy ismét látom Kevint. Reméltem, hogy nem fogja hozni az épp aktuális barátnőjét. Később, amikor már ott voltunk a kiválasztott étteremben, felnéztem, amikor megérkezett, és nagyot sóhajtottam. Gondolhattam volna. Maggie kezét szorongatva lépett be.

 

4. FEJEZET A VACSORA RETTENETES VOLT. De komolyan. Persze ez nem lepett meg. Kevin állandóan elhozta a barátnőit a családi vacsorákra, miért is tett volna másként hirtelen? Az is kiderült számomra, hogy előző este óta valami megváltozott. Már  nem törődött azzal, ha rajtakapják. Felhorkantam, amikor erre gondoltam. Ne már! Előző este mindenáron el akarta kerülni a bunyót, ezúttal viszont már nem érdekelte az egész. Néztem őket, ahogy kézen fogva nevetgélnek és elpirulnak. Úgy néztek egymásra, ahogy csak azok szoktak, akik már  lefeküdtek egymással, és azt hiszik, mindenki más teljesen hülye, és a többieknek fogalmuk sincs, mit jelentenek azok a nagy sóhajok.  Na persze. Kevin + Maggie = hányinger. Igen, tudom, azért fordult fel tőlük a gyomrom, mert odavoltam Kevinért. De hát a fenébe is, olyan figyelmes tud lenni, és olyan jól néz ki, ráadásul kedveskedni is tud, szóval nem csoda, hogy tapadnak rá a lányok. A vacsora egyetlen pozitívuma az volt, hogy Kevin és Maggie turbékolása mellett egyáltalán nem tűnt fel a feszült viszonya apával. Azért volt pár kínos pillanat. Amikor Kevin megcsókolta Maggie kezét, apa köhécselve az inge gallérját igazgatta, és aztán Sheila áradozni kezdett az előző évi csodálatos családi hétvégéről, amikor  eljöttek látogatóba, csak ültek ott, mint adesültKevin hal. és apa egy kukkot sem fűzött hozzá, Hirtelen elgondolkoztam, mennyi minden lehet még, ami nekem fel sem tűnt egész évben. Amikor a szerelmesek leléptek, Sheila megkérdezte, hogy már a koleszban szeretnék-e aludni, vagy inkább velük tartanék a szállodába. Eléggé pocsékul éreztem magam, úgyhogy inkább a szálloda mellett döntöttem. Másnap is velük maradtam, még vásároltunk néhány szükséges dolgot a tanévkezdésre, aztán visszavittek a kollégiumba, hogy most már ott aludhassak. Egyedül. Az elsőnem? estémet a koleszban az interneten lógva töltöttem. Szánalmas,

 

Persze meggyőztem magam, hogy nem is vagyok szánalmas, csak célszerűbb lesz korán lefeküdni, mert az felelősségteljes hozzáállás. Igen, felelősségteljes. Nem szánalmas. Korán kell felkelnem. Talán elmehetnék futni? Feliratkozhatok az előadásokra… elsőként. Ugye milyen felelősségteljes? Én leszek a legfelkészültebb elsőéves, és már meg is győztem magam, hogy ez mennyire fantasztikusan jó, amikor a prefektus beviharzott a mosdóba. Avery valóban valóba n beviharzott. A mosdó ajtaját kivágta a huzat, ő pedig villámgyorsan  berohant, miközben engem majdnem felborított, ahogy becsapta maga mögött az ajtót. Egy pillanattal később kiszólt a vécéből:  – Máris lefekszel aludni? Körülnéztem. Senki más nem volt ott.  – Summer? – szólított újra.  – Tessék? Tessék?  – Jól Te emlékszem? vagy a 614-es szobában? Tegnap érkeztél. Sportorvosi, ugye? Megjegyzett.  – Igen, az én vagyok. Lehúzta a vécét. Egy pillanattal később nyílt az ajtó, A Avery very kijött kezet mosni, és rám pillantott.  – Summer a neved, ugye? – Aztán zavartan elgondolkodott. –  Várjunk csak! Vagy Autumnnek hívnak? Valamelyik a kettő közül, mert arra emlékszem, hogy évszak.  – Summer vagyok.  – Aha. – Megtörölte a kezét egy papírtörülközőben. – A te  bátyád Kevin Matthews? Összeszorítottam a fogamat.  – Igen. A mostohabátyám.  – Vagyis Vagyis nem vagytok vérrokonok? vérrokon ok?  – Nem. Avery felhorkant, és összegyűrte a pap papírtörülközőt. írtörülközőt.  – Kíváncsi lennék, hogy Maggie ezt e zt tudja-e. Megdermedtem.  – Te Te ismered Maggie-t? Avery beledobta a papírgalacsint a kukába, kinyitotta az ajtót, és kitámasztotta a lábával.

 

 – Aha. Felkaptam a tisztaságcsomagomat. Kinyitotta nekem az ajtót, és kimentem a folyosóra. Együtt indultunk a szobáink felé.  – Kevin Matthews „nagy szerelme”. – Elvigyorodott, és a kezével mutatta, hogy ezt csak idézőjelben mondta. – Bírom Maggie-t. Tavaly szobatársak voltunk, és van itt egy csapat, akikkel már középiskolában is jóban voltunk. Ugyanakkor nem akarom megbántani a mostohabátyádat, de Maggie teljesen el van tájolva.  – Ezt hogy érted? Avery már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megállt és hallgatott. Félrehajtotta a fejét, és elgondolkodott azon, amit mondani akart. Bűnbánón rám mosolygott.  – Bocsi, de talán jobb, ha nem mondok semmit. Nem vagyok  valami jó barátnő. – Legyintett. – Felejtsd el, hogy egyáltalán szóba hoztam! Szaporán bólogattam.  –Felnevetett. Mit hoztál szóba?  – Köszi. A szobájához értünk, és az ajtóban megálltunk. Bent technozene dübörgőit, és Avery Avery egy pillanatig elg elgondolkodva ondolkodva nézte az ajtót.  – Tudod… – Kicsit rágcsálta az ajkát, aztán megkérdezte: –   Nincs kedved velünk jönni? Elkerekedett a szemem.  – Veled Veled és Maggie-vel?  – Tessék? – Aztán felfogta. – Nem! – Elnevette magát. –   Néhányan lesz ott. házibuliba készülünk. Ez egy másik csapat, Maggie nem Most én rágcsáltam a számat. Mit csináljak? Maradjak  szánalmas vagy… bulizzak?  – Megyek.  – Remek! – Avery kihúzta magát. – Oké. – Elővette a telefonját a farzsebéből, és átnézte az üzeneteit. – Tök jó. Húsz perc múlva találkozunk a barátnőm szobájában, úgyhogy tíz perc múlva gyere ide, légyszi. A barátnőm a kampusz másik végén lakik, és… – Egy  pillanatra elhallgatott, és nagy levegőt vett. – Az a helyzet, hogy ivás is lesz. Nem is lenne szabad elhívnom téged, de hát már itt vagy, és elég lazának tűnsz, meg hát amúgy is egyetemisták vagyunk.

 

Bólintottam.  – Nem kell mentegetőznöd. Kevin is állandóan bulizik. Nekem ezzel semmi bajom.  – Oké. – Avery megkönnyebbültem elmosolyodott, és a tartása ellazult. – Akkor menj, csinosítsd ki magad, aztán tíz perc múlva indulunk.  – Rendben. Mindjárt itt vagyok.  Nem tudtam, mire készüljek, milyen buli lesz, de feltételeztem, hogy a szokásos: sörözés, smárolás, aztán megint pia. Oké. Akkor  farmer, fekete top és szandál. Amikor visszamentem Avery szobájába, láttam, hogy eltaláltam a stílust. Az öltözéke csak abban különbözött az enyémtől, hogy fekete melltartót vett fel a szinte már áttetsző felsője alá, ami fehér  volt, és nagyon vékony, átsejlett rajta a köldöke. A haját két fonott copfba rendezte, karika fülbevalót vett fel, és szűk, koptatott farmert. Jól nézett ki, látszott, hogy buliba készül. találkoztam velenem előző nap reggel, sem  jutottAmikor volna, először hogy bulizni jár, pláne velem, és nemeszembe így öltözve. Prefektus volt, diákelöljáró, és amikor beszéltünk, drapp rövidnadrág volt rajta, és galléros, piros blúz. Valiig érő, szőkített haját szépen megfésülve, kibontva viselte. Most kék szemfestéket és vörös rúzst választott, eddig viszont vagy csak nagyon diszkrét, természetes smink volt rajta, vagy semmi. Amikor a szüleimmel beszélt, iratmappát szorongatott, és kicsit görnyedt volt a testtartása. Szerénység és kedvesség sugárzott belőle. Most hófehér mosolyt villantott rám.  –Gyorsan Két perc! írt még valamit a laptopján, aztán kikapcsolta. Felvette a táskáját, átbújtatta a vállát és a fejét a pánton, aztán kulccsal a kezében kijött a folyosóra. Hátraléptem, amikor megállt, hogy bezárja az ajtót. Majd végignézett rajtam. Elismerőn biccentett.  – Jól nézel ki, kis Matthews lány. Összevontam a szemöldökömet.  – Stoltz a vezetéknevem.  – Ó! – Avery Avery bólintott. – Értem. Beillett volna a menő lányok közé a régi középiskolai osztályomban, úgyhogy nem is lepett meg, hogy ismeri Kevint. Szép

 

volt, de ez nemcsak a külsőről szólt, mert magabiztos volt, és szexi. May biztos irigykedett volna rá, és akkor mindhárman utáltuk volna, mert akit egyikünk utált, azt a másik kettő is. De most más volt a helyzet. Avery közvetlen volt, jól éreztem magam vele. Nem azzal foglalkozott, hogy Kevin mostohahúga vagyok. Sőt, ellenkezőleg. Mintha nem is törődött volna Kevinnel, és valahogy emiatt még  jobban kedveltem. Átsétáltunk a kampuszon. Avery kérdezgetett, de sokat is  beszélt, hogy ne érezzem kényelmetlenül magamat. Már láttam, miért őt választották prefektusnak, bár abban szinte biztos voltam, hogy a diákelöljáróknak nem volna szabad bulizniuk és iszogatniuk  azokkal a diákokkal, akikért felelnek. De Averynek remek érzéke volt az emberekhez. Sok csoporttal összefutottunk útközben, és szinte mindenki ismerte őt. Nemcsak ismerték, kedvelték is. Integettek neki, köszöntek, viccelődtek vele. És ő mindig válaszolt. Ha ékelődtek vele, elmésen visszavágott. Ha volt.integettek, visszaintegetett. Nagyon laza és kiegyensúlyozott Ettől én is megnyugodtam, és amikor a barátnője szobájához értünk, már cseppet sem aggódtam. Arra számítottam, hogy nagyon zavarban leszek, de Avery mellett egyáltalán nnem em így volt. Tudtam, hogy minden rendben lesz. Nem fognak kihagyni, nem maradok le, nem fognak kiközösíteni. Amikor régebben olyan lányok közé csöppentem, mint ő és a barátai, mindig ilyenek miatt aggódtam. Bemutatott, és a barátai is ugyanolyan kedvesnek tűntek. Hatan voltak, delányra nem mindenkinek sikerültők azonnal megjegyeznem a nevét. Még egy vártunk, és közben elkészítették az italukat. Bor, rum, szóda, vodka… mindenfélét kevertek, és vizesüvegekbe töltötték. Mindenkinek volt táskája, abba tették az üvegeket, néhányan többet is. Nekem is kínáltak egyet, és én el is fogadtam. Már ittam alkoholt régebben is. Az ivás, a berúgás nem volt nagy ügy, nekem az számított, hogy kivel iszom. Idegentől nem is fogadtam volna el, de Averyben megbíztam. Megkérdezte, akarome, hogy betegyen nekem egy tartalékot a táskájába, és bólintottam. Épp végeztünk, amikor megérkezett a lány, akire vártunk, és akkor  újabb italokat kevertek. A későn érkező lány eltett három üveget.

 

 – Ha nagy buliba megyünk, visszük a saját piánkat – árulta el Avery. – Innen az épületből ismerjük a srácokat, de nem mindig ismerünk mindenkit, aki ott lesz. Hallottunk egy csomó rémtörténetet, nem akarjuk, hogy valamelyikünket bedrogozzák  vagy megerőszakolják. Ezért tankolunk fel úgy, mintha totál alkeszek lennénk. Bólogattam. Teljesen Teljesen megértettem. Okos döntés volt. Egy másik lány is megszólalt:  – Mindig párban, csoportban maradunk. A bulikon ezt nehéz kiszúrni, de soha egyikünk sincs egyedül, hacsak nem szólunk a társainknak, hogy egyéjszakásra készülünk.  – Egyéjszakásra? – hüledeztem.  – Egyéjszakás kaland – felelte vállat vonva egy másik lány. lány. –  Előfordul. Nem ítéljük el miatta egymást.  – Hacsak az illetőnek nincs pasija. – Egy harmadik lány oldalba  bökte az előzőt. – Ugye, Shell?  –Shell Nemelfintorodott. bántam meg azt az éjszakát Caden Banksszel. Meglepődtem.  – Várjunk csak! Kicsodával? A lány, aki oldalba bökte Shellt, felnevetett, és a válla fölött hátrapillantott rám. Felcsillant a szeme.  – Caden Banks. Az egyik e gyik fiúegyletben nagymenő. Ha találkozo találkozoll vele, hidd el, emlékezni fogsz rá. Biztos voltam, hogy már találkoztam is vele. Avery rám sandított.  – Lehet, hogyfelkészülve már ismeri.a Kevin mosto habátyja.  Nem voltam szavai Matthews hatására. a mostohabátyja. Mindenki megállt és megfordult. A figyelem középpontjában találtam magam, minden lány másként nézett rám. Meglepetés, gyanakvás, intrika, zavar. Egy pillanatra mély csend lett, aztán Avery kicsit erőltetetten felnevetett. Csípőre tette a kezét, és felszegte az állát.  – Most mi van? Ne utáljátok azért, amit a mostohatesója mostohatesó ja csinált! Várjunk csald Mi van? Kérdőn néztem Averyre, és felvontam a szemöldökömet.  – Mit nem mondtál el? Az egyik lány előrelépett.

 

 – A bátyád nagy szarházi.  – Claudia! – szólt rá Avery Avery.. Csendben maradtam, mert nemigen voltak ellenérveim. Végül csak ennyit mondtam:  – Mostohabátyám. Shell felsóhajtott.  – Tavaly –jártKicsit velem, és közben legjobb  barátnőmmel. hallgatott, majd lefeküdt hozzátette:a –kétMéghozzá ugyanazon a hétvégén.  – Ez egy Kevin Matthews-ellenes csoport. Azok közül a lányok  közül már senkivel nem vagyunk jóban. – Claudia Averyre pillantott.  – Legalábbis mi, többiek. Nem barátkoznak barátkozn ak velünk. Avery meg sem rezdült, csak felsóhajtott. Összefonta a karját.  – Az egyik lány, lány, akiről beszélnek, Maggie. – A többiekhez fordult: – Együtt jártam vele középiskolába. Néhányan még mindig  barátok vagyunk. Nem hagyhatom hag yhatom faképnél őket.  – Tudjuk – mondtaésShell. – Erről már beszéltünk. De tudod, tu dod, mit gondolunk Maggie-ről Kevinről. Claudia alaposan végigmért.  – Ha azt hiszed, meggondoljuk magunkat, mert elhozod Kevin mostohahúgát, nagyon tévedsz, Av.  – Nem erről van szó! szó ! – tiltakozott Avery Avery.. – Nem ezért hoztam el.  Nem vagyok Kevin-rajongó, de a húga jó fej. Ezért hívtam meg. Mélyen elvörösödtem. Avery megsajnált. Ezt jól tudtam, és ő is tudta, de nem árulta el a többieknek, hogy egyedül szerencsétlenkedtem a fürdőszobában, és tök szánalmas voltam. Kedvességből hívott el.  – Figyeljetek – szólaltam meg feszélyezett mosollyal –, nincsenek illúzióim Kevinről. –  Hazudsz.  – A mostohabátyám, szóval családtag, de higgyétek el, ismerem, és tudok róla, hogy milyen a lányokkal.  Ezt jobb is, ha nem felejted el! e l! Sose felejtsd el, vagy megbánod! me gbánod!  – emlékeztettem magamat, és vártam, hogy lecsillapodjanak az indulatok. Amikor mindenki megnyugodott, tudtam, hogy megfelelően reagáltam. Most már csak nekem is meg kellett volna szívlelnem, amit mondtam.

 

5. FEJEZET HATALMAS  BULI  VOLT, és a kampuszról három nagy háztömbnyit kellett sétálnunk. Felmentünk a kocsibeállón, és egy srác nyitott ajtót nekünk. Átbújtam a karja alatt, és hopp, már bent is voltam egyetemista korszakom első buliján. Hip-hop dübörgött, bikinis lányok szaladgáltak, és én egy videóklipben éreztem magamat. Szinte már láttam a lassított felvételen kiömlő pezsgőt, a lányokat, ahogy fröcskölik egymást, és egy Lamborghinire hajolnak. De odabent nem pénzkötegek vártak, hanem Avery és a barátai. Valaki mély hangon felnevetett, és felénk nyújtott egy tálcát, tele  piros műanyag poharakkal. – A legjobb sör a legszebb hölgy hölgyeknek. eknek. Avery megmondta, hogy nem bíznak az ilyen bulikon az idegen  piában, úgyhogy dermedten dermed ten rápillantottam. Elfintorodott.  – Vidd Vidd innen! Tudod, hogy mi a sajátunkat hozzuk. Mintha korábban elpróbálták volna a jelenetet, a lányok  megemelték az üvegeket, amikből már idefelé iszogattak. A tálcát tartó kar ismét a vállam fölé emelkedett, én pedig oldalra léptem.  Nagyon vastag kar volt. Meg akartam nézni, n ézni, kihez tartozik. Rápillantottam a mellkasára… aztán feljebb. Biztosra vettem, hogy a srác bodybuilder. Csupa izom volt a nyaka, a keze, mindene… biztosan olyan testrészei is, amikre nem is akartam gondolni. Elmosolyodott, és megdörzsölte az állát.  – Ugyan már! Tudod, hogy ez a ház nem olyan. Nálunk nincs  partidrogozás. Avery felhorkant.  – Nem sértésnek szánom, Dave. De tudod, mi  ragaszkodunk  ehhez.  – Aha, tudom. – Dave legyintett. – Értem. – A válla fölött a távolba mutatott. – Mit szólnátok egy vizespóló-versenyhez? Ott hátul mindjárt kezdődik. Tíz perc múlva lesz. – Végigmért minket, és Rittyentett. – Úgy látom, mindegyikőtök győztes lehetne.  – Minden csajnak ezt mondod – grimaszolt Claudia.

 

Dave rákacsintott.  – Nem neheztelhetsz rám örökké a miatt az éjszaka miatt. Claudia elfordult.  – De még mennyire, hogy igen! – Azzal már el is tűnt a buli sűrűjében. Egy másik lány vele ment, és eszembe jutott, hogy mindig  párban járnak. Ki lesz velem? Avery biztosan olvasott olvas ott a gondolataimban, mert megszólalt:  – Rád majd én figyelek.  – Ő hívott meg, felelős érted – tette hozzá egy e gy másik lány lány.. Averyre sandítottam.  – Bocsi. – Kínos érzés lett úrrá rajtam, hogy elsőévesként menynyire zöldfülű vagyok.  – Csak annyi, hogy ne híreszteld, h íreszteld, ki a bátyád.  – Mostohabátyám.  – Mostohabátyád – javította ki magát Avery. Avery. – Ennyire számít? mögénk lépett, és közénk nyújtotta a fejét.  –Dave És ki a mostohabátyád? – Rám nézett, aztán Averyre, majd megint rám. Avery a srác homlokára tette a kezét, és eltolta.  – Semmi közöd hozzá. Egyébként Egyébké nt hol van Marcus? A név hallatán megdermedtem. Ugye nem ugyanaz a Marcus…? Dave felvonta a szemöldökét.  – Miért kérded? Egyébként Maggie-vel. Úgy gondoltam, hogy ezt nem Marcus fizikai helyzetére érti.  – Tehát Maggie is itt van? – Avery hangjában figyelmeztetés csengett. Dave elcsendesedett.  – Úgy értem, járnak. Azt hiszem, Marcus olyasmit mondott, hogy Maggie a barátnőivel tanul ma este. Avery szigorú tekintettel feléje fordult. Én inkább meg sem mozdultam. A szemem sarkából észrevettem, hogy a többi lány is lapít. Mindenki Averyt figyelte. Avery felvonta a szemöldökét. Dave mintha felfogta volna, hogy valami hülyeséget mondott. Elkerekedett a szeme, és a szája kinyílt, mintha azt motyogná, hogy

 

ó, a francba. Aztán megpróbált lezsernek látszani, és megvakarta a fülét.  – Azaz… úgy értem… – felsóhajtott. – A picsába picsába!! Avery mereven megjegyezte:  – Azt tudom, hogy Maggie-vel van együtt. És ez az ő kollégiumi háza. Így feltételeztem, hogy itt van, de el akarom kerülni. Ezért kérdeztem. Dave bólogatott.  – Értem. Igazad van. Marcus ott van hátul. hátu l.  – És Maggie tényleg  itt  itt van? Dave némán megrázta a fejét.  – Csak ennyit akartam tudni – vigyorgott vigy orgott rá Avery Avery..  – Oké. Hát, jó szórakozást, és… – hátrált egy lépést, az italos tálcát szorongatva. – Csá! Azzal el is tűnt a tömegben.  – Ez meg mi volt? – kérdeztem. lendületesen vonogatta v onogatta vállát. megfogta a kezemet, az –Avery Azt hitte, nem szarom le. – aSzorosan (án elengedte, és kirázta a kezét. – Gyere! Menjünk táncolni, és keressük meg a piát! Úgy is tettünk. Avery magával vitt, miközben a tömeget kerülgette. Itt is rengetegen ismerték és üdvözölték, akárcsak a kampuszon.  Néhányan megölelték, részegen szorongatták, és ő most is mindenkinek szellemesen válaszolt. Húsz percünkbe telt, hogy megtaláljuk a pincében a táncparkettet. Hátul megálltunk, és egy srác azonnal táncolni vitte Averyt. Miközben néztem, odahajoltam valakihez, hogy a zenét túlkiabálva megkérdezzem:  – Itt mindig ez van? A lány bólintott.  – Ez van, ha Avery barátnője vagy. vagy. Mindenki szereti. –  Elfintorodott, és hozzátette: – Azaz majdnem mindenki. Szerettem volna kifaggatni. Mindent tudni akartam, de a lány elfordult, és egy barátnőjével kezdett csevegni. Úgy éreztem, nem akarnak részletes ismertetőt adni nekem. A tájékozódásra még várnom kellett.

 

Kivettem a vizesüvegemet, amibe rumot és narancslevet töltöttünk. Hátradőltem, hogy élvezzem az estét, a sok nevetést, a  piát és a táncot. Avery minket is kivonszolt a táncparkettre. Shell és Claudia visszajöttek, a többiek vagy srácokkal ismerkedtek, vagy ajánlatokat utasítottak vissza. Amikor később leültünk egy asztalhoz, Avery közelebb hajolt.  – Nekik van barátjuk – magyarázta, magyará zta, a zenét túlharsogva.  – Értem – kiabáltam vissza. Kicsit összeráncolta a homlokát.  – Neked van pasid? Ezt még nem is kérdeztem. Megráztam a fejemet.  – Nem. Nincs.  – Tessék? – közelebb hajolt, hogy jobban halljon. Megint megráztam a fejemet.  – Semmi. Nem, nincs pasim. Helyeslőn intett.  – Nekem sincs. Ez a legjobb! Sokkal izgalmasabb szinglinek  lenni. Ez igaz is volt, csak Avery nem tudta, hogy én arra számítottam, hogy ilyenkorra már lesz barátom. Nem tudta, miben reménykedtem. De ez nem is volt olyan egyszerű. Volt pár barátom, ám nem éreztem irántuk azt, amit Kevin iránt éreztem, vagy legalábbis amiről azt hittem, hogy érzem iránta. Bár a dolgok kezdtek zavarossá válni, most kellett volna eljönnie a mi időnknek.  – Oké. – Avery felállt az asztal mellől. – Melegem van, és ez a lassú szám is untat. Shell előrehajolva az asztalra könyökölt, és réveteg, becsípett tekintettel nézett rá.  – Hol van Marcus? Claudia otthagyta a táncparkettet, és leült Shell mellé. Grimaszolva odébb simította az arcára és a nyakára ragadt, összeizzadt hajtincseket.  – Mi a helyzet? – kérdezte szinte ugyanolyan kábán, mint a  barátnője, de ő azért kicsit élénkebb volt. v olt. Avery válaszolt:  – Kimennék friss levegőt szívni.  – Marcus kint van.

 

 Ne menjünk ki! Mar Marcushoz cushoz tényleg ne!  Némán reménykedtem, hogy a lányok kitalálnak valami jobbat. Már akkor le kellett volna lépnem, amikor kiderült, kinek a kollégiumi épületében van a buli. Kz Marcus felségterülete volt. Ha még emlékezett rám, tuti, hogy nem akart volna ott látni. Felálltam.  – Én még szívesen táncolnék. Mindjárt valami valam i jobb zene jön. Shell felhorkant:  – Nem hinném. Ha elkezdik tolni a lassúakat, az úgy is marad egy darabig. Így ürítik ki a termet. Biztos elfogyott a sör.  – Mindegy, mit csinálunk, csak Marcus közelében ne legyünk! –  közölte közöl te Avery. Egyetértőn bólogattam. Nagyon egyetértőn. Avery fintorogva csípőre tette a kezét.  – De attól még ki szeretnék menni. – Elfújt az arcából egy hajtincset. – Gyertek már! Menni fog. Jó lesz.  –Avery Berúgtál – intette Shell. felvonta a szemöldökét és félrehajtotta a fejét.  – Tessék? Tessék?  – Marcus kint van az udvaron. Te meg be vagy rúgva. Ez nem fog jól mutatni. Ismerünk már, ilyenkor előbb szólalsz meg, mint hogy gondolkodnál.  – Elbírok Marcusszal.  – Szerintem nem – szólt közbe Claudia is. – Ha ittál, akkor nem. Minél többet vitáztak, annál kíváncsibb lettem. És annál jobban aggódtam. Avery és Marcus? Az a srác két napja odavolt Maggieért.

 – Mondom, hogy tudom kezelni, és komolyan is gondolom. –  Avery sarkon fordult, fordu lt, és átfurakodott a tömegen a lépcső felé.  – A francba!  Nem tudom, melyikük mondta, de Shell és Claudia is feltápászkodott, és utánasiettek. Egy másik lány a táncparkettről észrevette, kiugrott a táncpartnere karjából, magával rángatta a  barátnőjét, és ők is nekilódultak. Én mentem utoljára, mert kicsit  jobban becsíptem, mint gondoltam. Felálltam, de megszédültem. Meg kellett várnom, hogy ne forogjon velem a táncparkett, és csak  azután indultam el. A lányoknak már hűlt helyük volt, amikor  felértem.

 

Megragadtam egy ismeretlen fiú karját.  – Merre kell menni az udvarra? Megmutatta. Az épület mögött találtam Averyt és a lányokat, összedugták a fejüket egy sarokban, háttal az udvarnak. A válluk fölött újra meg újra a másik oldalon égő tábortűzre sandítottak. Kisebb csoport álldogált és üldögélt körülötte, de tudtam, kit figyelnek: Marcust és Seggfejet. Mindketten nyugágyba telepedtek, és sörrel a kezükben kinyújtóztak. Először úgy látszott, hogy csak pihennek, és nem foglalkoznak semmivel, de Caden a lányokat figyelte. Marcus úgyszintén. Kicsit feszültnek tűnt, Caden viszont… Összevontam a szemöldökömet, és megnéztem magamnak. Nem láttam rajta azt az indulatot, amit korábban. Sőt, úgy vettem észre, hogy jól érzi magát, és Averyről az öccsére pillantott, mintha tetszene neki, hogy Marcus feszeng. Ez valamiért idegesített. Kicsit ki az ajtót, mint szükséges lett volna. Nemerőteljesebben tetszett, hogynyitottam Seggfej kineveti az öccsét. Odamentem Avery csoportjához, és szembefordultam Cadennel meg az öccsével. Szerintem mindketten észrevették, de nem reagáltak. Persze nem lehettem biztos benne, hiszen sötét volt. Ráadásul én az udvar másik  végén álltam, és be voltam csípve. De az sem izgatott, ha mégsem láttak meg.  – Mit csinálsz? – sziszegett Avery Avery.. Mellé álltam, de a fiúk felé fordultam, ő meg a barátnői felé. Összefontam a karomat.  – Micsoda? Nem tettetem magam, kész – jelentettem ki szinteígy?  – – nézett rámés rémülten. – Miért viselkedsz ígsértetten. y? Magam sem tudtam, de biztos megvolt rá az okom… legalábbis úgy gondoltam. Marcus előrehajolt, Caden pedig láthatóan jól szórakozott, és most már engem nézett. Egyértelműen. Dacosan felszegtem az államat. Elvigyorodott, felemelte a sörösüvegét, és nagyot húzott belőle.  – Summer, hagyd abba! Nem akarom, hogy Marcus idejöjjön. Összevont szemöldökkel Averyre pillantottam, ahelyett, hogy továbbra is Seggfejjel néztem volna farkasszemet.  – Tessék? Tessék? Azt hittem, épp azt akarod.

 

 – Hát nem. De már késő volt. Marcus felállt a nyugágyról. Avery feínyögött, és elfordult.  – Ne már! Idejön. A lányok közelebb húzódtak.  – Mit csináltál? – kérdezte az egyik.  Nem Averyhez Averyhez szóltak. Mindannyian rám meredtek. mered tek.  – Ó! – Ezt a cikit!  – Azért jöttél, hogy tiszta vizet önts a pohárb pohárba? a? A kérdés a hátunk mögül érkezett, és én megfordultam, bár  tudtam, ki az. Marcus. Itt volt, egy sört szorongatott, és szinte álmatag mosoly ült az arcán. Néha Averyre tévedt a tekintete, de ráébredtem, hogy a kérdés bizony nekem szólt. Felkaptam a fejemet.  – Micsoda? Marcus összehúzta a szemét. Végigmért, aztán megint megemelte az üveget.  – A barátnőm miatt. Meg a bátyád miatt. Azt hittem, azért jöttél, hogy bevalld, hogy valójában mit láttál.  Nagyon  ciki. Kirázott a hideg. Éreztem, hogy Avery és a  barátnői mind engem néznek.  – Most komolyan, miért tenném? Felvonta a szemöldökét.  – Ez az én koleszom. A mi bulink. És idejöttél. – Ivott egy kortyot. – Ezért jöttél, nem? Avery megköszörülte a torkát, és összefonta a karját, akárcsak  én.

 – Én hívtam meg. Marcus csak bámult, de ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint a  bátyja.  – Velem lakik – tette hozzá Avery, very, és egyik lábáról a másikra állt.  – Abban a részlegben, ahol pre prefektus fektus vagy?  – Igen. Marcus a vizesüvegre pillantott.  – És máris jó példát mutatsz, ugye, Av? Avery elpirult.  – Jobb, ha te nem mondasz mondas z semmit.

 

Marcus az üveggel a kezében rám mutatott.  – Ugye tudod, hogy ki a bátyja?  – A mostohabátyám! – javítottam ki, de nnem em számított. Avery fintorgott.  – Megint csak jobb, ha nem mondasz mon dasz semmit. Ez hatásos volt. Marcus eddig laza volt, kicsit pimasz, de most elpárolgott a humora. Harag villant a szemében.  – Av, mi barátok voltunk! Avery felhorkant.  – Na persze. Mert a barátok átverik egymást, ugye? Marcus tekintete elsötétült. Ha szemmel ölni lehetne… Már  nézni is aggasztó volt őket.  – Na jó – Shell rosszallón közéjük lépett –, ebből elég, mielőtt még balhé lesz. – Megfogta Avery karját. – Marcus, remek buli volt. Köszönjük, hogy eljöhettünk, táncolhattunk és berúghattunk, de most ideje indulnunk. Marcus még mondott valamit, már nem figyeltem. Avery engedelmesen ment Shell-lel. Nem de leszénbalhé. Követtem Marcust a tekintetemmel. Cadent nem akartam megkeresni. Nem kedveltem. Nem véletlenül hívtam magamban Seggfejnek. De valahogy mégis végig tudatában voltam a  jelenlétének. Mint valami zümmögő zümmö gő bogár, ami ott zizeg a háttérben, és elvonja a figyelmet. Szinte arra számítottam, hogy közbelép, és visszafogja az öccsét, mint múltkor a másik épületben a fiúegyletnél. De most nem tette. Még csak nem is maradt a nyugágyban. Egy csoporttal állt, mintha részt venne a beszélgetésben, de nem így volt. Már nem tartott sörtaki a kezében, hanem összefonta a karját, és ügyet sem vetett a lányra, a vállára tette a kezét. Engem figyelt. Összenéztünk, és én felvontam a szemöldökömet.  Nem volt ellenséges, mint legutóbb, inkább inká bb csak kajánság villant a szemében, mintha viccesnek találna engem vagy a helyzetet. Magam mögé pillantottam, de ott sem volt semmi vicces. Várjunk  csak! Megint rápillantottam, aztán megpördültem. Senki nem volt mögöttem. A lányok leléptek.  A fenébe! Fogalmam sem volt, hogyan találok vissza a szobám épületébe. Elindultam előre, de a lányok már nem voltak ott. Nem voltak a

 

nagyteremben, a konyhában és a mosdóban sem. Sem fent, sem az alagsorban. Még egyszer visszamentem az udvarra, de hiába kerestem őket. Aztán megéreztem. Caden zsebre vágott kézzel megállt mellettem, és úgy nézett rám, mintha a vesémbe látna.  – Leléptek, amíg te szemmel vertél engem.  – Nem tettem semmi ilyesmit. – Legalábbis szerintem nem. Kezdett megfájdulni a fejem. Megdörzsöltem a homlokomat. Félmosoly játszott a szája sarkában.  – De igen. Nem számít. – Felvonta a szemöldökét. – Nincs, aki visszavigyen? Felsóhajtottam.  – A lányokkal párban buliztunk buliztunk,, együtt jöttünk. Most már tényleg mosolygott, sőt volt egy olyan érzésem, hogy rajtam nevet.  – vezetni, Ugyan már már. . –csak Az egy utcasört feléittam. intett. – Úgyis mennék már, és tudok mert Bízol bennem annyira, hogy  beülsz mellém? Elakadt a lélegzetem. Már az előbb is rajtam nevetett, most meg már gúnyolódik velem? Elgondolkodtam a lehetőségeken. Hívhatok  egy taxit, és reménykedhetek, hogy a sofőr tudja, melyik épülethez tartozik a szobaszámom, vagy gyalog mehetek, és megpróbálhatom megkeresni. Esetleg felhívhatom Kevint. Leginkább ezt szerettem volna, és már nyúltam is a telefonomért. De mi van, ha nem veszi fel? Inkább meg sem próbáltam. Nem akartam tesztelni az elméletet. Az utolsó opcióm pedig… Bólintottam.  – Jövök.

 

6. FEJEZET SEGGFEJ CADEN KOCSIJA egy Land Rover volt.  Nem tudom, mire számítottam, de erre nem. Ráadásul tiszta is volt. Amikor kinyitottam az ajtót, csak  ámultam. Makulátlan! Ő már beszállt.  – Ugye nincs bajod azzal, hogy ho gy valódi bőr az ülés?  – Csak… olyan tiszta.  – És?  Nem tudom, mi ütött belém, de felkiáltottam.  – Hűha! – Felemeltem a kezem, mintha a mennyek kapuja nyílt volna meg, és egy egész zenekart és kórust képzeltem el, ahogy lelkendeztem. – Maga a tökély! Caden félrehajtott fejjel méregetett.  – Mégis mennyit ittál? Lehet, hogy tényleg berúgtam. Megvontam a vállamat, és  beszálltam a kocsiba.  – Bocs. Csak meglepődtem – magyarázkodtam, amikor  elindultunk. – Kevin kocsija mindig csupa kosz. Az első ülés alá hajigálja a szemetet, pont, ahová a lábamat tenném. Mindent oda dobál be. Ha be akarok szállni, egész szeméthegyen kell átgázolnom.  – Nem takarítja ki? Megint vállat vontam.  – Csak ha a barátnőjét viszi valahova. valahova .  – És ha az anyukáját?  – Ha együtt mennek, akkor az anyjának a kocsijával mennek. Szóval nem. Csak a barátnőjének takarít. – Összevissza beszéltem. Gyorsan ráültem a kezemre. Cadennek rögtön feltűnt.  – Mit csinálsz?  – Ezt olyankor olyank or sz szoktam, oktam, ha érzem, hogy mindenfélét kimondok, amit nem kéne, meg olyankor, ha ideges vagyok. – Pislogtam. –  Melletted most ideges vagyok. Ami persze még mindig jobb, mint amikor feldühítesz.

 

 – Feldühítelek? Bólintottam, aztán elgondolkodtam, leszegtem a fejem, és megint a vállamat vonogattam.  – Igen, korábban mérges voltam rád, de nem tudom, miért. Csak  úgy kihozod belőlem. Magamban Seggfejnek hívlak.  – Micsoda? – Megálltunk a pirosnál, és elhűlve nézett rám. – De hát sosem bántottalak! Duzzogva visszagondoltam az első találkozásunkra. Még mindig a fejemben voltak a szavai. – Nem valami szép dolog csak úgy megkérdezni, hogy „Neked meg mi bajod van?”, főleg, ha épp akkor  törték össze a szíve… – Gyorsan elhallgattam. Te jó ég! Majdnem elárultam magam. mag am.  – Mármint úgy értem… – Ezt nem tudtam kimagyarázni. Tényleg az alkohol beszélt belőlem. Még csak el sem tudtam terelni a témát, úgy ültem ott, mint egy rakás szerencsétlenség. A lámpa zöldre váltott, és elindultunk. Caden rám sandított. Ügytörték érted,össze nem szép dolog ilyeteztkérdezni lánytól, akinek  épp –akkor a szívét? Ugye akartad egy mondani?  – Nem! – De még mennyire! Pontosan ezt. Caden morgott valamit, bekanyarodott, és már láttam az épületet, ahol a szobám volt.  – Sejtettem – jegyezte meg. Tudta, hogy nem mondok igazat. Sokkal többet tudott, mint amiről most hazudtam. És nem tehettem semmit. Kezdtem pánikba esni, amikor ráébredtem, mennyire ki fog akadni Kevin. Kimentettem, és számított rám, én meg erre kikotyogtam a dolgot az egyik ellenségének, vagy riválisának mijének. Kevinnek  Vagy az ellensége-riválisa-mittudomén micsodájavagybátyjának. rengeteg ilyen ellenlábasa volt. Eddig általában más sulikba járó lányok barátai akarták  elkalapálni. Valami életösztöne biztosan volt, mert nem azoknak a csajoknak udvarolt, akik a sulinkba jártak, és azoknak sem, akik  különösen nagydarab srácokkal jártak. Sőt, ha így visszagondolok, igyekezett jól megtermett haverokat gyűjteni maga köré. Volt pár  veszélyesebb helyzet, de amikor a barátai megjelentek, a bunyó mindig abbamaradt. Vagy Vagy Kevin lógott meg, m eg, vagy a másik m ásik srác lépett le.  – Na.

 

 – Na micsoda?- kérdezte Seggfej.  – Mi micsoda? – Rápillantottam, és láttam, hogy figyel. figy el. Aztán rájöttem, hogy megérkeztünk. Egészen a kolesz bejárata mellé parkolt.  – Semmi. Mindegy. Mindegy. Kösz, hogy elhoztál! – Már készültem kikapcsolni a biztonsági övét, de hirtelen megfogta a kezemet.  – Várj egy kicsit! Szent ég! Nagyot nyeltem. Az érintésétől enyhe bizsergés futott végig rajtam. Olyan közel volt az a kígyós tetoválás! Gyorsan elrántottam a kezemet.  Ez meg mi volt?  De mivel Caden beszélt, megpróbáltam figyelni. Jobbnak láttam elnyomni a felkavarodó érzéseket, amiket előhozott belőlem. Igen, ezeket jobb volt elnyomni. De nagyon.  – Tessék? Tessék? – kérdeztem vissza. Megrázta a fejét, az arcán türelmetlenség látszott. Feltartotta a kezét, mintha megadná magát, és színpadias mozdulattal elhúzódott.  – Nem foglak bántani! Csak a mostohabátyádról akarok   beszélni. Elvörösödtem. Hazavitt, és tudta, hogy hazudtam Kevin miatt. Legalább annyit megtehettem, hogy végighallgatom. Hátradőltem, és elengedtem a kilincset.  – Jó.  – Minden rendben?  – Persze – bólintottam, és rásandítottam. – Tudtam, hogy nem akarsz bántani. Csak nézett, mintha várt volna valamire. Majdnem elpirultam megint. Nem néztem a szemébe, de lennék, éreztemakia csak tekintetét. viselkedett, mintha valami rémült állat azt lesi,Úgy hol szökhetne meg. De én nem ilyen voltam. Hülyén viselkedtem ugyan, de azért volt bennem némi becsület. És miatta viselkedtem így.  Miatta  viselkedtem úgy, mint valami idegbajos, rettegő kisegér. Másokkal sosem voltam ilyen. Normális voltam, és józan. A francba, szinte már unalmas lehettem. De Seggfej Cadennel valahogy más voltam, sőt most már  gyanítottam, hogy nem is akkora seggfej. Nem viselkedett úgy, és talán ezt a jelzőt eleve ok nélkül akasztottam rá.  En  viselkedtem furán, ő valójában csak megkérdezte, hogy minden rendben van-e.

 

Ha ezt egy lány kérdezi, nem is akadtam volna fenn rajta. De ő kérdezte, és ez a kérdés egy olyan pasitól, aki egyértelműen  erős, izmos, jóképű és magabiztos… Egek, Seggfej Cadenről csak úgy sütött az önbizalom és a határozottság, szexi volt, én meg nem is értettem, miféle gondolatok ezek. A szemébe néztem.  – Mit akartál mondani? – Akaratom ellenére éreztem, hogy forróság kúszik fel a nyakamon, és csak reménykedni tudtam, hogy nem vörösödök el fülig. Gyengéd volt a hangja.  – Miért mentegeted a mostohabátyádat?  – Mármint a társadat a fiúegyletben?  Nem felelt, csak összeszorította a fogát.  – Nem mondhatok semmit. –  Azt végképp nem, amit hallani akarsz. – Talán családi összetartásból?  – Tehát Tehát akkor beismered, hogy mentegetted? a lélegzetemet.  –Visszafojtottam Tessék? Tessék? Caden kissé előrehajolt.  – Maggie-vel volt? Tesztelgetett. Nem tudhatta biztosan. Amikor erre rájöttem, elhallgattam. Eszem ágában sem volt bajba keverni magam. Megint nyitni készültem az ajtót.  – Köszi, hogy elhoztál. Kedves vagy v agy..  – Várj! Kinyitottam az ajtót, és lemásztam. Becsuktam, és megkerültem a kocsit, hogy a kapuhoz lépjek. Lehúzta az ablakot, és utánam szólt:  – Kevinért nem érdemes. Már majdnem három méterre voltam tőle, de megtorpantam és visszafordultam. Mélyen a szemembe nézett.  – Bármi is az okod, hogy kitarts mellette, ő nem viszonozza ezeket az érzéseket. – Semmi kétség. Semmi kérdés. Caden kijelentésében semmi más nem csengett, mint teljes bizonyosság. Feltámadt a szél, és megborzongtam.  – Miről beszélsz? Kiengedte a Land Rover kézifékjét.

 

 – Ő nem állna ki érted. Az olyanok, mint ő, soha nem állnak ki senkiért. Claudia Avery Avery szobájából jött ki, amikor felértem az emeletre. Végigmért.  – Visszaértél. Visszaértél.  Nem mosolygott. És ez feltűnt. Így hát én sem mosolyogtam.  – Igen.  – Figyelj – mondta, miközben megindult felém, a kezét a hátsó zsebébe dugva –, Avery végig veled volt, de hát kiborult. Tavaly Marcusszal járt. Szakítottak, és két hónappal később Marcus összejött Maggie-vel. – Megvető hangon még hozzátette: – Nem értem, miért mondja Avery folyton, hogy Maggie a barátnője. Szerintem Maggie egy ribanc. Összevontam a szemöldökömet. Ezzel most mit kezdjek?  – Sajnálom Averyt, de nekem azt mondtátok, hogy a baráti társaságból sosem hagyjátok egyedül egymást. Engem simán otthagytatok. Claudia csak bámult. Álltam a tekintetét. Valamit reagálnia kellett volna, de nem tette. Talán mert mindent elmondott, amit akart. Nem volt szándékában bocsánatot kérni, és nem voltunk barátnők. Bólintottam.  – Rendben. Vállat vont.  – Nem ellened szólt a dolog. Döntetlen volt, és két lehetőség közül választhattam. Vagy úgy teszek, mintha nem számítana az egész, vagy nem. Felsóhajtottam.  – Pedig sajnos pont hogy igen. – Maradtam a második  lehetőségnél.  – Tessék? Tessék?  – Ellenem szólt. – A szívemre tettem a kezemet. – Merthogy engem hagytatok faképnél.  – Nézd… Holnap Avery biztos bocsánatot fog kérni tőled. Visszahoztuk, és már alszik, de ha neked erre van szükséged, akkor  holnap biztos megkapod. Elfordította a tekintetét, és már menni készült, de én nem nyughattam.

 

Oldalra léptem, mintha az útjába akarnék állni. Megint a szemembe nézett, és a szánalmas félmosolya elillant.  – Most meg mi van? Konfrontálódni készültem egy felsőbb évfolyamossal. Alig ismertem. A prefektuslányt is alig ismertem, de itt most valami nem volt rendjén. Hirtelen eldöntöttem, hogy nem leszek hajlandó eltűrni, hogy átgázoljanak rajtam. Nagy levegőt vettem, és folytattam:  – Lehet, hogy holnap Avery elnézést kérne tőlem, viszont te vagy az első, akivel összefutottam most a csoportból – mondtam. –   Nehezen tudom elképzelni, hogy ti csak úgy hirtelen elfeledkeztetek  rólam. Nem gondolnám, hogy véletlen volt. Claudia összehúzta a szemét.  Nem hallgattam el.  – Igen, Ig en, talán Avery holnap bocsánatot kér, de úgy veszem észre, hogy te cseppet sem sajnálod, ami történt. És felmerül bennem a kérdés, hogy valami bajod van-e velem. Mi ütött belém? Eddig mindig visszahúzódó voltam, és kerültem a konfliktust. Összefonta a karját.  – Hogy jutottál vissza a koleszba? Hát ennyi? Semmi több? Félrehajtottam a fejemet.  – Visszahoztak. Visszahoztak. Felvonta a szemöldökét.  – Valaki Valaki elhozott kocsival? Bólintottam.  – Nem mindenki hagyott cserben. és a szemét forgatta.  –Felhorkant, Ki hozott el?  – Marcus bátyja. Elkerekedett a szeme.  – Caden? Lehet, hogy Caden seggfej volt velem, lehet, hogy nem, ezzel kapcsolatban össze voltam zavarodva, de jólesett látni Claudia meglepetését.  – Igen, ő.  – Biztos? – Lenézőn végigmért. – Nem akarok undok lenni, de Caden eléggé ismert figura itt, és nem arról híres, hogy olyan lányokkal foglalkozik, mint te.

 

Utáltam, hogy muszáj visszakérdeznem, de nem bírtam ki.  – Olyan lányokkal, mint én?  – Aha. – Claudia elvigyorodott. – Kis senkikkel. Elsőéves, felejthető lányokkal. Összepréseltem a számat.  – Caden végzős?  – Harmadéves, de mindegy. mindegy. Népszerű, ha érted, mire gondolok. És aligha hiszem el, hogy téged csak úgy hazahozott. Mit csináltál? Leszoptad?  – Micsoda?! Te így szoktad elérni, hogy valaki hazahozzon? –  Közelebb léptem. – Erre célozgatsz?  – Talán arra célozgatok, hogy egy olyan srác, mint Caden, legfeljebb ezért venne észre egy magadfajta lányt. Te jó ég! Mekkora ribanc!  – És én még azt hittem, hogy jó fejek vagytok – fakadtam ki neheztelve. – Szánalmas. Ez a szánalmas, nem pedig én. – Megint a szívemre tettem a tok. kezemet. – És én még felnéztem rátok, hogy milyen menők vagy vagytok. Ez a szánalmas. Kedveltem Averyt. Averyt.  Nemcsak Claudia tudott ám fagyosan beszélni. Nekem is sikerült metsző hangon folytatnom:  – Nagy kár. Kár értetek. Claudia eddig unottnak tűnt, de most felkapta a fejét.  – Várj csak egy pillanatot! Kevin Caden társa az egyletben. Szóval a mostohabátyámról volt szó. A falnak támaszkodtam, mert különben a következményekkel nem törődve kikapartam volna Claudia szemét.  – mi miatt köze Kevinhez?! Kevinhez?  – Ennek Caden meg Kevin volt rendes! hozzád. Ezért hozott el, nem azért, mert érdekelnéd, vagy ilyesmi. – Megint végigmért. – Most tényleg nem érted, hogy mitől zavarodtam össze? – Felnevetett, és elment mellettem. – Holnap zargasd Averyt! Tuti, hogy hason fog csúszni előtted, mert velem ellentétben, ő bír téged, bár nem tudom, miért. Érezd jól magad! Azzal otthagyott az üres folyosón, ürességgel a szívemben. Megint ott álltam barátok nélkül. Remek.

 

7. FEJEZET CLAUDIÁNAK   EGY  DOLOGBAN  IGAZA  VOLT: Avery tényleg   bocsánatot kért másnap reggel. Karikás volt a szeme, kinyúlt pulóvert viselt, a haja kócos volt, az arca kissé zöldes. Egy üveg vizet szorongatott a kezében. Másnapos volt.  Nem mondtam semmit a Claudiával Claud iával folytatott bbeszélgetésemről. eszélgetésemről.  Nem Avery hibája volt, hogy a barátnője egy undok ribi, viszont amikor meghívott, hogy menjek vacsorázni ugyanazzal a csapattal, nemet mondtam. A rá következő nap ebédelni hívott, de akkor is nemet mondtam. Meglepetten ráncolta a homlokát, és arra gondoltam, hogy többet úgysem hív sehova. Reméltem, hogy nem fog számítani. Mert hamarosan úgyis megérkezik a szobatársam. A következő nap végre elkezdtek hivatalosan beköltözni az elsőévesek. A folyosókon nyüzsögtek az emberek, cipelték a holmijukat, rendezkedtek a szobákban, de én egyedül ücsörögtem. Hamarosan megtudtam, miért. Avery bekopogott hozzám, és elmondta, hogy pár perc múlva házgyűlést tart, és hogy nekem most nem lesz szobatársam.  – Miért? Mi történt? Magához szorította a mappáját.  – Ma reggel regg el telefonáltak, de d e még nem n em volt időm idő m szólni neked. n eked. A szobatársad családjában haláleset történt, és csak a következő szemeszterben tud jönni. Később fog kezdeni.  – Ó. – A vállam fölött a szobámra pillantottam. Nagyon kényelmes volt, de csak az én holmimmal volt tele. A másik ágy, íróasztal, éjjeliszekrény és gardrób üres volt.  – Ne helyezkedj h elyezkedj túlságosan kényelembe! Lehet, hogy bekö beköltözik  ltözik  valaki, de lehet, hogy szerencséd lesz, és erre a szemeszterre az egész szoba a tiéd.  – Mikor derül ki? Avery megvonta a vállát.  – Mindig későn érkezők, vagykészülj az is lehet, hogyesetleg valaki áthelyezést kér.vannak Ha szétrakod a holmidat, fel, hogy

 

vissza kell pakolnod a saját térfeledre.  – Oké. Avery elmosolyodott, azzal a hivatalos prefektusi mosollyal, amivel a szüléimét is köszöntötte. Eltűnt az az Avery, aki bulizni hívott.  – Akkor jössz a megbeszélésre, m egbeszélésre, ugye? – Megnézte a telefonját. –  Van még két órád. A kampuszon a fagyizó ma későig van nyitva az érkező elsőévesek miatt, és arra gondoltam, hogy mindenkit elviszek  fagyizni. Jó lehetőség megismerkedni a többiekkel. A megbeszélésen Avery ismertette a szabályokat az elsőévesekkel, és néha kérdő pillantásokat váltottam a többiekkel. A végén adott fél órát, hogy készülődjünk, átöltözzünk, vagy amit szeretnénk, és utána a folyosón várt minket, hogy fagyizni menjünk. Visszamentem a szobámba, még mindig egyedül, és néhány  percig szöszmötöltem. Már indultam kifelé, amikor megrezzent a telefonom. Kevintől érkezett üzenet. Csak egy szó. Beszélhetnénk? De ettőla aztelefont, egy szótól is felgyorsult a szívverésem. Megszorítottam és egy  pillanatig mozdulni sem tudtam. Tisztában voltam azzal, hogy az érzéseim nem fognak egyik   pillanatról a másikra eltűnni, de ez nevetséges nevetsége s volt. Elárasztottak az emlékek. Ahogy Kevin a vállamra tette a kezét, hozzám hajolt, és összeért az ajkunk. Felforrósodott a testem. Szinte éreztem most is. A keze a vállamon pihent, aztán végigfutott a karomon, és átölelte a derekamat. Egymáshoz simultunk, és követelőzőbb lett a csókja. Többet akart, és én megadtam neki. Átöleltem volna neki.a nyakát, és a szívem hevesen dobogott. Bármit megadtam És meg is adtam. Magamat adtam neki. Megint rezgett a telefon, és megtörte a varázst. Jéghideg vízként zúdult rám a valóság a következő üzenettel: Maggie-ről kellene  beszélnünk. Hát persze. Tényleg. Magamban felnyögtem. Semmi kedvem sem volt a témához, de visszaírtam, és már tudtam, hogy kihagyom a fagyizást az új évfolyamtársaimmal, mert ostoba lábtörlő voltam, ha Kevinről volt szó. Mikor? Hol?  Nem is kellett várnom, azonnal válaszolt: Most? A Brown  bejáratánál, a lépcsőnél.

 

Ez gáz volt. Miért nem jön ide? Láthatná, hol van a szobám, és találkozhatnánk azokkal, akik nem mentek fagyizni. Ragaszkodhattam volna hozzá, de nem tettem. Ahelyett, hogy a többiekkel mentem volna, akik Avery szobájánál gyülekeztek, elindultam lefelé. Kint arra sétáltam, amerre tudtommal a Brown épület volt. Az előző nap feliratkoztam az előadásokra és megvettem a könyveket, de alig sétáltam a kampuszon. Tudtam, hogy három nagy, négyszögletű, épületekkel szegélyezett területre van felosztva, középen az étkezdével és a hallgatói központtal. Az egyik órám a Brown épületben lesz, úgyhogy amúgy is meg kellett tudnom, hol van. Átvágtam a hallgatói központon, és elmentem a fagyizó mellett. Kinyitottam a kaput, ami az utolsó területre vezetett. Erre még nem  jártam, ezért meglepett, mennyire csendes. És sötét. A kampusz többi része sokkal jobban ki volt világítva. Itt úgy éreztem, mintha egy zárt szentélybe léptem volna. A hallgatói központtól akéttérképen, út vezetetthogy két irányba. A kilátást fák  takarták, de emlékeztem hol láttam a Brown épületet, és jobbra indultam. A harmadik épület volt, az út megkerülte, és egy oldalsó ajtó mellett vitt el. Kevin nem volt ott. A járdát követve továbbmentem az épület mellett, és egy másik  ajtónál nagy kőlépcsőket találtam. Szemben egy kis tó volt. Leültem, és már értettem, miért itt akart találkozni. Elég csendes hely volt, a tóval és a szökőkúttal szinte már festőién nyugodt. Nem is volt olyan érzésem, hogy egyetemi kampuszon vagyok. Fura volt, hogy elsőévesek  – Hahó!nyüzsögnek a közeli épületben. Felnéztem. A másik irányból sötét sziluett rajzolódott ki. Kevin a zsebébe süllyesztette a kezét, és összehúzta magát.  – Szia! – feleltem. Közelebb lépett, és most megvilágította a fölém hajló lámpa. Elfacsarodott a szívem. Láttam a bocsánatkérő arckifejezését, és összeszorítottam a fogamat. Nem akartam hallani. Igen, fájdalmat okozott nekem, de nem akartam, hogy még meg is forgassa a tőrt a szívemben. De volt egy olyan érzésem, hogy nem fogom megúszni.

 

 – Szóval… – kezdte Kevin. Nem lépett közelebb. Zavartan krákogott. – Hát… annyira kínos ez az egész. Talán azért, mert láttam Maggie-vel, vagy mert percekkel később megtudtam, hogy Maggie-nek van pasija, vagy mert Kevin rám sem írt azóta, hogy kimentettem őt a hazugságommal. Vagy talán azért, mert a nevetséges családi vacsora óta a színét sem láttam. De bármi is volt az oka, miközben arra vártam, hogy folytassa, valahogy lehullott róla az a kép, amilyennek középiskolában láttam. Dermedtnek és sebezhetőnek éreztem magam, mintha idegen lett volna. Vissza tudtam idézni minden egyes beszélgetésünket az év során, amíg együtt laktunk, de nem emlékeztem tréfára, ölelésre, semmiféle melegségre. Mindig csak az álmaim, az ábrándjaim miatt éreztem közel magamhoz. Ennyi volt. Kevin jelen volt, de visszahúzódott, hacsak nem a  barátnője társaságában volt. Olyankor nevetett, és mindig megkönnyebbülést hallottam a hangjában, mintha csak akkor tudna ellazulni, ha van mellette egy lány. Miért törődtem mégis annyira vele? Mit nem vettem észre? Nem hiszem, hogy teljesen az illúziók rabja vo voltam… ltam… V Vagy agy mégis? Kevin mondani akart valamit, de megelőztem.  – Tévedés voltam?  – Tessék? – Megvakarta a fülét. Meglepve nézett, és lassan leeresztette a kezét. – Micsoda?  – Hogy tévedés voltam-e. Amikor együtt töltöttük az éjszakát. Hiba volt – elszorult a szívem –, ugye?  –Kevin Hát…pislogott, szóval…és zavartan köhécselt. Ez választ adott a kérdésemre. Ez a két szó, ez az ostoba semmiség volt a válasz. Egyre jobban sajgott a szívem, és megborzongtam. A hátam a lépcsőnek ütközött. Egy héttel korábban még választ vártam volna. De most minden megváltozott. A kimondatlan szavak feleltek, és én hallottam. Csak  épp két teljes évig nem figyeltem oda. Két kibaszott hosszú évig. Lehajtottam a fejem.  – Tiszta Tiszta hülye vagyok!  – Tessék? Tessék?

 

 – Hülye vagyok.  – Várj! – Előrelépett, és felém nyújtotta a kezét, de megtorpant. Láttam, hogy elgondolkodik. Mit is mondhatna? Semmit. Hát ez az. Ha hiba volt, nem mondhatja a szemembe, mert félt, hogy akkor  elárulom a titkát. Ha pedig nem volt hiba, akkor már késő, hiszen mással járt. Ugye? Ez a két lehetőség volt. Miért próbáltam magyarázatokat gyártani? Egy pillanattal később Kevin felsóhajtott, és a zsebébe süllyesztette a kezét.  – Szeretem Maggie-t. Ez van. Mindennek ez az oka. Egyelőre ennyi.  – Oké. Közelebb lépett, és a hangja kitisztult.  – Tudom, hogy egész héten itt voltál egyedül. Telefonáltam volna, vagy meglátogattalak volna, de tudod… oda kellett figyelnem, hogy Maggie-vel minden rendben legyen. Érted?  Nem értettem, de azért bólintottam.  – Megértesz? Kicsit sem, de megint bólintottam. Ezek szerint még maradt a régi lábtörlőből elég bennem.  – Akkor jó. – Kevin megkönnyebbült. – Eléggé aggódtam. A  prefektusodnak régi ismerőse Maggie, és nem tudtam, hogy…  – Avery azt mondta, hogy Maggie a barátnője. b arátnője. Megdermedt.  – Beszéltél Averyvel Averyvel Maggie-ről és rólam?  – Tudja, Tudja, hogy a szüleink össz összeházasodtak. eházasodtak. látszott.  –Meglepettnek Szóval meséltél neki rólam.  – Tudta, de… – A szám kiszáradt, és izzadt a tenyerem. Összedörzsöltem a kezemet. – Miért ne meséltem volna? –  Mi folyik  itt? – Nem mondhatom el?  – Mármint kettőnkről? – kérdezte. Előrehajoltam. Most úgy érti, hogy…? Kevin kettőnkre mutatva folytatta:  – Mármint hogy mostohatesók vagyunk, ugye? Mindenkinek  tudnia kell a szaros magánügyeimet. Nem is értem, minek beszélsz rólam egyáltalán. – Megint zsebre tette a kezét, és feszengett. –  Egyébként is inkább csak lakótársak voltunk. Ennyi.

 

Tudtam, hogy igaza van, de mégis megrázott.  – Lakótársak…  – Aha. Igen, pontosan azok. – Kevin összevonta a szemöldökét, mintha összezavarodott volna. – Nem is ismertelek, mielőtt összeházasodtak a szüleink. Egy évet együtt laktunk, de én alig voltam otthon, te meg mindig a szobádban kuksoltál. Sosem kerültünk közel. Aztán tavaly már alig jártam haza. Szinte soha.  Kivéve azt az estét,  tettem hozzá magamban.  Amikor a barátaiddal és velem érettségi buliba mentél. És berúgtunk. És hazamentünk, és csókolóztunk, és több is volt, amire most már   gondolni sem akarok. akarok. Alig voltál otthon, otthon, kivéve azt az éjszakát. Lesütöttem a szememet.  – Értem. Megint köhécselt, és feszengve toporgott.  – Tényleg szeretem Maggie-t. Komolyan. De tudod, most egyelőre Marcusszal jár, és Marcus családja errefelé eléggé  befolyásos. Az nem apjaa legendás egyetemi fiúegyletben, aminek  Marcus ugyan tagja, de az a bátyja, Caden velem együtt az. Bonyolult helyzet. Ha megtudják, hogy valójában mit láttál akkor  este… Kitört belőlem a nevetés. Talán nem kellett volna, talán helytelen volt, de egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Én is nevetséges voltam, de Kevin is. Azt hitte, senki sem tudja. Pedig mindenki tudta.  – Mi az? Még mindig nevettem, úgy ráztam a fejemet. Rázkódott a vállam.  – Semmi. Csak… – Tovább Tovább nevettem. – Semmi. Ne haragud haragudj! j! De képtelen voltam abbahagyni, és Kevin haragosan nézett rám. Pár pillanat múlva végre sikerült lenyugodnom.  – Ezt csináltad középiskolában is? Komolyan azt hiszed, hogy nem fog kiderülni? Nem veszed észre, hogy mindenki tudja már?  – Ezt meg hogy érted?  – Jársz egy lán lánnyal, nyal, és öt hónap hón ap múlva megunod. Elkezdesz újat keresni. Aztán mindkettőjükkel egyszerre kavarsz, és azt hiszed, hogy a barátnődnek fogalma sincs, pedig tudja. És mindig   csúnya szakítás a vége. A suliban mindenki tudta…  – Tényleg?

 

 – Aha. És biztos vagyok benne, hogy akkor is mindegyiknél azt gondoltad, hogy szereted, mint most Maggie-t. Kevin, ezt te komolyan gondolod? Mindenki tud az egészről. Hiszen még vacsorázni is elhoztad.  – De most nincs másik barátnőm. Ez a város pedig elég nagy. nagy.  Nem gondoltam, hogy számít, ha eljön velem vacsorázni.  – Tökmindegy. Tökmindegy. De neki van pasija. Aki múltkor elment az egylet épületébe, mert őt kereste. Tudta, hogy nálad lesz. Csak miattam és az egylettársaid miatt nem kapott rajta. Szerinted ezt meddig lehet így folytatni? Legyél már reális! Megvakarta a fejét, és vállat vont.  – Nem tudom. Majd óvatosabbak leszünk. lesz ünk. Ebbe muszáj volt belekötnöm.  – Majd az ő szobájába mentek, nem pedig a tiédbe? Azt hittem, nevetni fog rajta, és elmondja, mit tervez. Azt hittem, majd tiltakozik, és beavat. De nem tette. Csendben maradt, ésakitbennem egy második is megérett. A mostohabáty, annyira szerettem, vagy felismerés legalábbis azt hittem, hogy annyira szeretem, valójában ostoba szarházi volt. Más magyarázatot nem találtam a dolgaira.  – Ezt komolyan mondod? – kérdeztem. – Ez a terved? Ahelyett, hogy a te szobádban lógtok, ahol Marcusnak semmi keresnivalója, átmentek Maggie szobájába, ahová jó okkal menne. Merthogy, tudod, az a barátnője szobája.  – Nem. – Kevin a fejét rázva hátralépett. – Mármint egyáltalán nem ezt terveztem. De Cadennel egy épületben vagyok.  –Felhorkantam. Szerinted Caden majd a te szobádban szobádba n fogja tölteni az idejét? Kevin nem válaszolt azonnal. Kicsit elgondolkodott, majd megkérdezte:  – Ezt meg hogy érted? Legszívesebben a falba vertem volna a fejemet.  – Aznap este ő is segített neked. Nem en engedte gedte be Marcust.  – De ő nem is tudta, hogy… Közbevágtam.  – Dehogynem! Pontosan tudta.  – Hogyhogy?  – Hát én…

 

 Nem. Ezt már nem. Nem fogom magyarázgatni, hogy Caden elkapott és kikérdezett, sem azt, hogy hazavitt Marcus bulijából.  Az nem tartozott Kevinre, és bár fájt bevallani, de az ő és Maggie magánélete pedig nem tartozott rám… csak annyiban, hogy én HAZUDTAM AZ ÉRDEKÉBEN! Oké. Mély levegő, Summer!  Nyugi! Mély levegő! Visszaszámoltam tíztől, és nem figyeltem Kevinre. Ha közben mondott is valamit, nem hallottam. Az agyamra ment. Még mindig voltak iránta érzések a lelkem legmélyén, de most már láttam azt is, hogy mennyire rettenetesen idegesítő tud lenni. Alig vártam, hogy már semmit se érezzék iránta. Úgy sejtettem, hogy akkor teljesen újjá fogok születni.  Mély levegő! Nyugalom. Zen. Buddha. Uncsi zene. Jóga.  Mindenféle megnyugtató megnyugtató dolgok.  – Valami Valami baj van?  – Tessék? Visszatértem a valóságba, és láttam, hogy Kevin a kezemet figyeli.– Odapillantottam. Legyezgettem magamat.  – Ó, semmi gond. Jól vagyok. vagyo k. Hátrapillantott.  – Tudod, Tudod, elég fura veled erről besz beszélni. élni.  – Tényleg? – Dehogy voltam szarkasztikus! Bólintott.  – De azért, ha esetleg összefutnál Maggie-vel vagy Marcusszal, hidd el, nem rosszindulatú a srác. Ne gondolj róla rosszat! Ö is és a  bátyja is nagyon népszerűek itt, az egyetemen. – Megvonta a vállát.  – Persze én is az vagyok vagyok,, de a nyomukba nyomukb a sem érek ilyen tekintetben. Szóval nem kell utálnod Marcust. Tudom, hogy te mellettem állsz. Elfojtottam egy nyögést. Úgy csevegett tovább, mintha nem tűnt volna fel neki.  – Érted, mire gondolok. – Rám nézett, és pislogott párszor. párszor. –  Sportorvosi szakra készülsz? Kissé felemeltem a fejemet.  – Te megjegyezted, hogy mit fogok tanulni? – Vagy legalábbis milyen terveim vannak. A szívemhez emeltem a kezemet. Az érettségi estéjén meséltem neki a terveimről. De nem is gondoltam, hogy figyel. Úgy tűnt, lefoglalja, hogy levegye rólam a blúzt.

 

 – Anya mondta.  – Ó… Hát akkor mégsem.  – Marcus is sportorvosi szakra jár. Biztos találkozni fogtok. Pompás. Kevin most először mosolyodott el.  – Nem akarok neked kínos helyzeteket teremteni. Kínos helyzeteket. Nekem.  – Igazán kedves tőled. Még szélesebben mosolygott, és végre odalépett hozzám, a lépcső mellé.  – Gyere – intett –, hadd öleljelek meg! Magához szorított, és a fülembe motyogott:  – Tudod, Tudod, örülök, hogy itt vagy vagy.. Gombócot éreztem a torkomban. Ezt úgy mondta, mintha csak   jutott volna eszébe. most  jutott  –Még Köszi. egyszer megszorított, aztán hátralépett, és egy félmosollyal a hajába túrt.  – Örülök, hogy beszélgettünk. Néha összefuthatnánk és vacsorázhatnánk együtt. Szerintem jó lenne. Vacsora. Néha. Szerinte jó lenne. Amikor beiratkoztam az egyetemre, az járt a fejemben, hogy vele lehetek, erre ő közli, hogy „néha összefuthatnánk és vacsorázhatnánk együtt”. Ez az egész beszélgetés egy hatalmas pofon volt.

 

8. FEJEZET  – MEGINT BOCSÁNATKÉRÉSSEL TARTOZOM. Valaki megállt mellettem. Egy jókora tankönyv és egy  jegyzetfüzet fü vönguggolnak füvön tompa puffanással, láttam, hogy landolt csupaszalábak mellém. és amikor felnéztem, Épp szünetem volt, és tanulni próbáltam a keleti épületegyüttes gyepén. Egy hete kezdődött a tanítás, és minden nagyon jól alakult. Azaz majdnem minden. A tantárgyak egyelőre könnyűek voltak, viszont nem ismertem még senki olyat, akivel tényleg jól összebarátkoztam volna. Egyik este néhány lány az évfolyamról  pizzát rendelt, és végignézték a  Dirty Dancing eett  ,,  a  Nulladik órá t  ,,  és a Tökéletes hang ot ot. Én is csatlakoztam, és a sajtos pizza finom volt, a dalok azóta is a fejemben vannak, de az egész leginkább csak… unalmas volt. Unalmas voltam.  Nem értettem, mi ezzel a bajom. Clarissával már középiskolában középisk olában is unalmasak voltunk. May nem volt az, de mi igen, és nem zavart minket. Most azonban… A lányok, akikkel egy emeleten laktam, aranyosak voltak. Jóindulatúak, kedvesek. Na jó. Szóval unalmasak. Örülnöm kellett volna, hogy velük tölthetem az időmet. És a kulcsszó: kellett volna. De én szinte utáltam az egészet. Már indultam a Bardeni után,egyedül. amikor nevetést hallottam a mosdóból. KijöttBellák Avery,zárószáma és nem volt Shell és Claudia követte, meg a másik két lány, akiknek még mindig nem emlékeztem a nevére. Mindenki észrevett. Avery integetett, és  barátságosan rám mosolygott. Shell és az egyik e gyik lány szintén. Claudia  persze nem. Nem intett be, vagy ilyesmi, csak levegőnek nézett. Teljesen rezzenéstelen volt az arca, és kicsit hosszabban meredtem rá, mint illett. Averynek feltűnt, és ahogy kifelé mentek, elgondolkodva nézett minket. Láttam, hogy a táskájukban ott sorakoztak az előre kikevert italok, és ebből kitaláltam, hogy  biztosan valamit. bulizni mennek. Talán megint Caden öccse szervezett

 

Elindultak, én pedig visszafordultam, hogy a szobámba menjek, és lefeküdjek aludni, de volt bennem egy rossz érzés. Velük akartam menni.  Nem akartam a Nulladik órát meg a Tizenhat szál gyertyát nézni hétvégenként, mint a lányok a szomszédos szobákban, és egy csomó elsőéves az osztályomban. Nem akartam pizzázni, legalábbis nem minden pénteken és szombaton. Talán egy-egy szombaton, ha másnapos vagyok egy buli után. Ezt szerettem volna, de Claudia az utamba állt. Semmit nem tehettem ellene. Undok ribanc! Hülye lettem volna megint csatlakozni a csoportjához, hiszen csak egy kis senki vagyok, egy elsőéves. Úgyhogy hagytam, hadd menjenek. Avery most mellém ült a fűbe, és hanyagolta a fűre pottyant könyveit. Elszántan csillogott a szeme.  – Claudia – mondta.  – Mi van vele?  – Van V an egy furcsa betegsége. Komolyan?  – Aha. Az a neve, hogy ribinfluenza. – Avery sóhajtva vállat vont. – Utálatos ribiként viselkedett veled a múltkori buli után, ugye?  Nem is várta meg a válaszomat.  – Láttam, hogy most hétvégén a folyosón hogy néztél rá, és később kifaggattam, hogy mi történt. Szerintem nem mondott el mindent, de eleget tudtam meg. A többit akár ki is találhatom.  Nagyon sajnálom, Summer. sem volt, mit mondhatnék erre. fog kérni  tőled, de  –Fogalmam Nem akarom mentegetni, és bocsánatot leginkább azért volt olyan, hogy Shellt védje. Azt hiszi, hogy ha te itt vagy, az azt jelenti, hogy Kevin is meg fog jelenni. Azt pedig nem akarja. Hátradőltem.  – Hát, ilyen csodálatos előzetes után… – felnevettem, és elfordítottam a tekintetemet. Üresen csengett a hangom. – Hűha.  – Van valami, amit el kell mondanom, de nem pletykálhatod el, mert a csajok nem tudják. Rámeredtem.  – Mi az?

 

 – Ő is járt a mostohatesóddal. Kettővel Maggie előtt.  – Várjunk csak! Shell is járt vele, nem? Avery bólintott.  – Shell nem tud tu d Claudiáról. És Claudia sem tudott tudo tt Shellről most nyárig. Rémesen érezte magát, amikor megtudta. Csak én tudom az egészet, meg most már te is. Légyszi, senkinek egy szót se! Kevin egy csomó lánnyal kavart tavaly, és mindenkinek a lelkére kötötte, hogy ne híresztelje. Azt mondta nekik, hogy azért ne, mert ő nagyon védi a magánéletét. Felmordultam, és igazgatni kezdtem a blúzom alját.  – Igen. Néha annyira hülyék tudnak lenni az emberek.  – Ugye ezért nem jöttél velünk, amikor hívtalak? Claudia miatt? Bólintottam. Arra gondoltam, hogy talán megint hívni fog, és nem tudtam, mit csináljak. Fészkelődtem, átkaroltam a térdemet, és húzkodtam a farmeromat.  – Nem muszáj jönnöd, de a lányokkal részt veszünk egy közösségi szolgálat programban, és a kampuszon néhány másik  csapattal együtt szervezünk egy nagyszabású flamingós jótékonysági gyűjtést. Épp egy megbeszélésre indultam. Körbejárunk kocsival, és szórólapokat osztunk. – Az ajkát harapdálva kibökte: – Eljössz?  Na tessék! Elképzelni sem tudtam, mi fán terem a flamingós jótékonysági gyűjtés, és nem is voltam rá kíváncsi, de pont ekkor ment el mellettünk két elsőéves lány a koleszból. Integettek. A hátitáskájukat lazán a vállukra vetették, és ahogy ránk néztek, valamit láttam a szemükben. Félelmet. félelmeit. Félelem attól, hogy idejében Az elsőévesek megtalálják-e az előadótermeket, hogy lesznek-e barátaik, hogy senki nem áll majd szóba velük, hogy egyedül maradnak, hogy senki nem lesz mellettük. Meggondoltam magam.  – Jövök – mondtam Averynek.  Nem fogok félni. És lesznek  barátaim.  barátaim. Nem maradok egyedül. A parkoló tele volt, fiúk és lányok sétálgattak fel-alá. Néhányan  Közösségi Szolgálat   feliratokat aggattak a teherautók oldalára, jó nagy betűkkel kiírták, hogy  Flamingósítsd a szomszéd kertjét! Mindenhol flamingós képek lógtak, és a teherautók tetejére

 

flamingós kerti díszeket erősítettek. Az egyik teherautón medence volt, tele flamingókkal, és pár fürdőnadrágos sráccal. Voltak, akik  rózsaszínű, flamingós úszógumit vettek fel, és koktélokat szorongattak. Avery integetett valakinek, és elindult a parkolón keresztül. Megtorpantam, és a sok rózsaszín csodát bámultam.  – Hahó! Megfordultam, és láttam, hogy Kevin az.  – Mit keresel itt? A parkolóra mutattam.  – Nem akartam kimaradni a flamingómenhelyről. Inkább az a kérdés, hogy te miért nem hívtál meg. Rám meredt, aztán felnevetett.  – Majd a végén lopok neked egyet.  – És egyébként mi ez az egész? Avery hátranézett, hogy hol maradok. Meglátta Kevint, és elfintorodott, de azért integetett. Visszaintegettem, és ő megint a  barátaihoz fordult.  – Jótékonysági gyűjtés – magyarázta Kevin. – Elég sokan vagyunk a közösségi szolgálatos csoportban. Pénzt gyűjtünk egy alapítvány számára, amely agysérülést szenvedett betegeket támogat.  – Felmordult. – És pont Banks ötlete volt. A közelben lengedező flamingós szalagra mutattam.  – De mi van a rózsaszín madarakkal? madarakk al? Kevin nevetett.  – Már úgy úg y megszoktam, hogy fel sem tűnnek. Az adományozók  azért fizetnek,három hogy dollár. „flamingósítsuk” ismerőseikrakjuk kertjét.a Madaranként Éjszaka aaz kertjükbe flamingókat, és odateszünk egy cetlit, hogy miért. Másnap persze elvisszük onnan a madarakat. Jó móka és jótékonyság egyben. Ma csak körbejárunk kocsival, és szórólapokat osztunk, hírét visszük a lehetőségnek. Összefonta a karját, és ásítva felém biccentett.  – Te Te hogy kerültél bele? Averyre mutattam.  – Megkérdezte, hogy van-e kedvem jönni. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz ez. Kevin a legközelebbi teherautónak támaszkodott.

 

 – Tök jó. Szerintem mindjárt indulunk is.  – EMBEREK! – kiabált egy lány, lány, és tapsolva hadonászott a teherautó mellett, ahol ah ol Avery Avery állt. Mivel nem lett csend, a szájába dugta az ujját, és fülsiketítőn füttyentett.  – Emberek! Barátaim, közösségi szolgálatosok! – Még mindig csevegtek és zajongtak, úgyhogy elkiáltotta magát: – Szarháziak!  Néhány lány elképedt, de a fiúk közül sokan nevettek. Az egyik  nagyot kiabált:  – KUSS MÁR, KÖCSÖGÖK!  – Fecsegők – javította ki a lány.  – Igen, én is ezt mondtam. Légyszi, Légysz i, kuss már, fecsegők!  – Na persze – szólt be valaki hátulról. Kevin közelebb hajolva magyarázott:  – Ő Jill, a közösségi szolgálat vezetője, a köcsög meg ott mellette a pasija, Niall. Kedves volt, hogy elmondta, de úgysem fogom megjegyezni a neveket. Megpróbáltam udvariasan az eszembe vésni a köcsögöt, de hirtelen egy haragos szempárral találkozott a pillantásom. Erre nem számítottam. Két teherautóval odébb Maggie állt karba tett kézzel, és ridegen meredt rám. Megdermedtem, összehúztam a szememet, és a csoportját kerestem. Nem kellett sokáig nézelődnöm. Marcus Banks ott állt mellette, a karját a lány feje fölé tette egy kocsi oldalára, és valakivel beszélgetett hátul. A válla rázkódott a nevetéstől.  – Kevin! Egyetlen szókáromkodott elég volt, egyet, hogy és megforduljon. Látta, amit én láttam. Magában a vállamra tette a kezét.  – Maggie nem hiszi el, hogy csak mostohatesók vagyunk. De mindegy. Majd meglátja, hogy tényleg azok vagyunk csak. Kivéve, hogy ez nem is volt igaz. Összeszorítottam a fogamat. Hiszen összejöttünk egyszer egyszer.. Kevin keze égette a vállamat. Mintha nem is lett volna rajtam felső, hanem a csupasz bőrömhöz ért volna. Maggie látta, és még csúnyábban nézett. Elindult, de amikor Marcus megfordult, visszahátrált. Összepréseltem a számat, és szinte vártam, hogy mondjon vagy csináljon valamit. Gyere csak!  Legszívesebben beszóltam volna

 

neki. Azt akartam, hogy reagáljon.  Mondj valamit! Gyere ide, és  jelezd, hogy a tiéd! Ne is törődj a pasiddal! pasiddal! Gyere Gyere csak! Persze semmi nem történt. Maggie kényszeredetten Marcusra mosolygott, amikor a fiú valamit mondott, és magához húzta. De amint másfelé nézett, Maggie megint engem bámult. Bármit is mondott neki Kevin, látta rajtam az érzéseimet.  – Oké – kiabált a főszervező, és elvonta a figyelmemet. Kicsit várt, aztán intett. – Hajrá, kezdjük! ÖT PERC, és indulunk! Amikor elhallgatott, nagy nyüzsgés támadt. Mindenki rohangálni kezdett. A fiúk felmásztak a teherautók platójára. Ajtók  csapódtak, és mindenki kiabált, fütyörészett.  A francba! Mindenki elindult. Lemaradtam róla, hogy mit mondott a főszervező lány. Kevinhez fordultam, de már elment. Láttam, hogy hátrébb beszáll egy terepjáróba. Várjunk csak! Avery? Keresni kezdtem őt a kifelé szállingózó járművek között. Előrébb éssiettem, hátha megtalálom, de nem volt sehol. Aztán megálltam, csak néztem, ahogy az utolsó teherautó is elmegy. Megfordultam, és láttam, hogy maradt még egy; amelyik tele volt díszekkel, és medence volt a platóján. Egy csapat fiú és lány nyüzsgött rajta, és a szervező lány is hozzájuk indult.  – Figyelj… – szólítottam meg, de elhallgattam. Nem tudtam a nevét. Felnézett.  – Igen? – körülpillantott. – Itt felejtettek a barátaid? Bólintottam. A mostohabátyámmal a barátnőm biztos azt hitte, vele –megyek, de… – Az üres voltam, parkolóraésmutattam.  – Értem. – A teherautója felé fordult, és a homlokát ráncolta. –  Látod, ez tele van. Önkéntes vagy? Nem emlékszem a nevedre,  biztos nem vagy a közösségi közösség i szolgálati csoport tagja. Én Jill vagyok.  – Én meg Summer. Summer. Averyvel jöttem. De semmi gond, visszamegyek a koleszba.  – Oké. Sajnálom, hogy így faképnél hagyott a bátyád meg a  barátnőd. Legyintettem. Nem igazán számított, csak egy kicsit megalázó volt. De ekkor meghallottam, hogy egy kocsi érkezik.

 

Megfordultam, arra számítottam, hogy Kevin vagy Avery, de nem. Caden volt az. Elhalványult a mosolyom. Letekerte az ablakot.  – Még itt van az öcsém? Jill mellém lépett:  – Szia, Caden! Csatlakozol a jó ügyhöz? ügyhö z? Caden megrázta a fejét, ránk nézett, aztán csak rám, úgy felelt:  – Nem. Csak az öcsémet keresem. Ki van v an kapcsolva a telefonja, és tudtam, hogy most itt lesz veletek. Jill a mappájára pillantott.  – Nos… a csoportja a Rose Creek kerületét járja körbe. Nem lep meg. Ha elindulsz arrafelé, megtalálod.  – Rendben. Megyek. Köszi!  – Valami Valami baj van? Caden megrázta a fejét.  – Nem. Minden rendben. Majd megkeresem. megkeres em. – Rám pillantott, és elgondolkodott. Jillnek is feltűnt.  – Te, figyelj… – felém intett. – Mehet veled egy lelenc? A haverjai itt felejtették. Ha megtalálod a többieket, majd csatlakozhat hozzájuk. Egy pillanatra lehunytam a szememet. Ez tényleg ciki kezdett lenni. Caden elvigyorodott. Kicsit kevésbé tűnt ridegnek, ahogy az ajtóra mutatott.  – Oké. Pattanj be, kicsi Matthews! Ez már szinte közös kö zös program prog ram lesz.Éreztem, hogy elvörösödöm, és hátrálni kezdtem.  – Nem, köszi. Jobb lesz, ha visszamegyek v isszamegyek tanulni.  – Summer! Caden hangja megállított. Menekülni akartam. Érzések egész kavalkádja tört rám a gondolattól, hogy megint olyan közel leszek  hozzá, ha beülök a kocsijába. Összeszorult a gyomrom, megbizseregtem, de nem bírtam rávenni a lábamat, hogy mozduljon.  – Ülj be! Udvarias volt, de parancsoló, és valamiért jobban tudtam engedelmeskedni neki, mint saját magamnak. Megkerültem a Land

 

Rovert, és beültem. Becsuktam az ajtót, és láttam, hogy Jill még mindig engem néz, ahogy beszáll a teherautóba. Senki voltam, amikor jöttem, de most hirtelen kiderült, hogy Caden Banks ismerőse vagyok, és tudtam, hogy már nem sokáig maradok senki. Nem igazán tudtam, hogy készen állok-e a változásra. Aki valaki, az célpont is. Nem lenne jobb, ha senki maradnék?

 

9. FEJEZET  – EZT  MIÉRT  CSINÁLTAD? – kérdeztem Cadent, amikor elindultunk. –  Egyébként Stoltz. Nem Matthews a vezetéknevem.  Nem abírtam ki, hogy és ne nem kérdezzem meg. Összeszorult gyomrom nyugtalanságtól, tudtam magam túl tenni rajta.a Tudtam, hogy túlreagálom a dolgot, de nagyon bennem maradt, ahogy Jill és a többiek a kocsiban rám néztek. Lehet, hogy mégiscsak jobb lenne uncsinak maradni. Akkor  láthatatlan lehetek. Caden összevonta a szemöldökét, és egy kereszteződésnél lekanyarodott.  – Tessék? Tessék? Felé fordultam, és nem vettem tudomást a kavargó érzéseimről. O volt az oka. Valahogy megbolondultam mellette. Csak ő hozott ki ilyesmit belőlem.  – Mindenki engem nézett. Miért csináltad ezt? Furcsa pillantást vetett rám, mintha hirtelen két fejem nőtt volna.  – Most meg mi a fasz bajod van? Valami még felkavaróbb érzés lett úrrá rajtam, riasztó forróságot éreztem a combjaim között. Vonzódtam Cadenhez. Hátrahanyatlottam az ülésen. Ez nem létezik! Ez itt csak Seggfej Caden! Na igen, az én seggfejem, de akkor sem gondolhatok  ilyeneket. Nagy levegőt vettem. Le kellett nyugodnom. Észnél kellett lennem.  – Most már mindenki tudja, hogy ismerlek. ismerlek .  – És azzal valami gond van?  – Igen.  – Micsoda? Mégis mit tehettem volna? Tegyek úgy, úgy, mintha ott sem lennél?  – Pontosan.  – Lehet, hogy nem kedvelsz, de azért nem vagyok ekkora ppöcs. öcs.  – Seggfej vagy. vagy. kikanyarodott az autópályára.  –Felmordult, Add csak kiésmagadból, Stoltz! Nehog Nehogyy visszafogd!

 

 – Hát… – Én voltam a pöcs. Nem ő. – Ne haragudj! –  sóhajtottam. – Nem vagyok ehhez szokva. Rám pillantott.  – Mihez vagy szokva?  A láthatatlansághoz. láthatatlansághoz.  – A középsuliban Kevin volt a na nagymenő. gymenő. Én csak…  – Te Te pedig nem voltál az? Bólintottam.  – Nem voltam kiközösítve, vagy ilyesmi, de nem voltam olyan, mint ő, és most sem vagyok olyan. Én csak átlagos voltam. Rám villantott egy félmosolyt.  – Ha ettől jobban érzed magad, Kevin csak a lányok között népszerű, akik meg akarják csalni a pasijukat. Felvontam a szemöldökömet.  – Nem lep meg. Caden felnevetett. Lehunytam a szememet, és a nevetése megsimogatott, A hasamra szorítottam a kezemet, hogy úrrá legyekmegbizsergetett. az ideges zsongáson.  – Ezt ne csináld! – mondtam.  – Mit?  – Ne nevess így!  – Először közlöd, hogy tudomást sem kellett volna vennem rólad, most meg rám szólsz, hogy ne nevessek? – Megdörzsölte az állát, és a fejét ingatta. – Neked aztán van pár elakadásod. Döbbenten hátradőltem. Ez igaz volt. Az elakadásomat úgy hívták, hogy Kevin.  – Csak Majdnem azért mondtam, mert így nevetsz… –  Elhallgattam. bevallottam azt aamikor meleg bizsergést. Cadennek igaza volt. Mi a fene bajom van? Sosem voltam ilyen. Mélyen elgondolkodtam. Régebben kedves voltam. És csendes. És unalmas. De ez a középiskolában volt. Cadenre sandítottam. Mindenféle olyan csúszott ki a számon, amit normális esetben nem mondtam volna ki. Szokatlan érzések kavarogtak bennem. Ez a srác eleinte seggfej volt. Nem kedveltem, de ez mostanra megváltozott. Annyi

 

ideig voltam Kevinnel elfoglalva, erre most valaki más kezdte lekötni a figyelmemet.  – Ne haragudj! Kikanyarodott egy puccos környékre.  – Miért kérsz bocsánatot?  – A sok hülyeségemért. Kurtán felnevetett.  – Elég fura vagy vagy.. Sosem tudom, mit fogsz mo mondani ndani legközelebb,  pedig általában jól ismerem a csajszik észjárását. Megpróbáltam elfojtani egy vigyort.  – Csajszik?  – Aha. – Jobbra kanyarodott, és lelassított, de egy pillanatra rám nézett. – Miért? Baj, hogy ezt a szót használtam?  – Nem. Nem is tudom, miért tűnik viccesnek. viccesnek .  Nem válaszolt, hanem az utca felé intett.  – Jill azt mondta, Marcus ezen a környéken lesz. Te is figyelj!  Nem tudom, hogy a te ismerőseid is erre jöttek-e. A házak nagyon elegánsak voltak. Itt-ott kapu vezetett a kocsibeállókhoz. Néhány előkertben szökőkút csobogott, mások  egészen elbújtak a magas falak mögött. Apám ügyvezető volt egy cégnél a városban, ahol éltünk, Kevin anyukája pedig ápolónőként dolgozott. Tudatában voltam, hogy mindketten jól keresnek, és azért Sheila otthonában költözött össze a két család, mert az nagyobb volt, több volt a hely. Még medencénk is volt, és külön vendégszobáink, de ezekhez a házakhoz képest az semmi volt. Ezek nem is házak  voltak, hanem kúriák. pillantottam.  –Cadenre A családod errefelé lakik?  – Tessék? Tessék? A házakra mutattam.  – A lány a parkolóban mintha arra utalt volna, hogy ismered a környéket. A tiétek itt az egyik ház? Felnevetett, de el is hallgatott.  – Most viccelsz?  – Dehogy. Dehogy. Kihúzta magát az ülésen, és megrázta a fejét. A mostohabátyáddal mostohabá tyáddal egy épületben lakom. Marcusnál is voltál vo ltál már – már. . Nem errefelé lakunk.

 

 – De akkor miért mondták, hogy ismered a környéket?  – Az öcsém ismeri. Itt lakik a barátnője.  – Maggie? Caden bólintott.  – Ő North Riverben lakik a szüleivel.  – Ó.  – Említetted egy barátnődet. Ugyanaz a lány lány,, akivel Marcus  bulijára mentél? Avery? Avery? Bólogattam.  – Avery azt mondta, együtt járt Maggie-vel középiskolába. Akkor ő is North Riverből jött. Caden jobbra fordult egy zsákutcába, és lelassított egy nagy, fehér téglából épült ház előtt.  – Ez Maggie-ék háza. Gondoltam, talán idejöttek idejö ttek egy kicsit.  Nem volt kapu, sem magas kerítés, úgyhogy ú gyhogy jól láttuk a házat. Csak egy ezüstszínű Prius parkolt előtte.  – Nem Maggie kocsija?  – Nem hiszem, de mindegy mindegy.. Marcus teherautója nincs itt. –  Előrehajolt, hogy jobban körülnézzen, aztán megfordult a Land Roverrel, és kifelé indult a zsákutcából. – Majd figyelek.  – Maggie Marcusszal ment, ugye?  – Aha.  – Marcus telefonja ki van kapcsolva, de Maggie-é is? Őt talán felhívhatnád. Caden felvonta a szemöldökét.  – Megvan neked a száma?  –Megint Nekedaznincs meg a tesód ba rátnőjének a telefonszáma? barátnőjének a félmosoly. félmosoly .  – Miért, neked megvan a tiedé? Megvontam a vállamat. A francba! Igaza volt.  – Mostohatesó – motyogtam, de aztán inkább befogtam a számat. Pár háztömbnyit csendben autóztunk, de nem láttuk őket. A pár  háztömbből pár mérföld lett, aztán nemsokára át is fésültük az egész környéket. Caden megállt a pirosnál. Már csak egy utcába néztünk be, aztán kanyar, és balra indultunk, vissza az egyetemre.  – Fontos?

 

 – Micsoda? – Nem nézett rám, a lámpát figyelte, hogy mikor  vált zöldre.  – Hát az, amiért az öcsédet keresed. Fontos? Fonto s? Felmordult.  – Kurvára fontos, különben nem kocsikáznék, hogy megtaláljam. – Rám nézett. – Miért? Csak nem azt akarod mondani, hogy neked tényleg megvan Maggie száma? Elvörösödtem, és gondterhelten pillantottam rá.  – Nem, mondtam már, hogy nincs meg. – Végig nálam volt a telefon, és már ólomsúlyként húzta le a kezemet, ahogy farkasszemet néztünk. – De felhívhatom Averyt, Averyt, és megkérdezhetem. megkérdezhe tem.  – A francba már! Hát ezt miért nem mondtad? Indulat nélkül kérdezte, és én elmosolyodtam. Már tárcsáztam is Averyt, aki ragaszkodott hozzá, hogy elmentsem a számát, amikor  Marcus bulijába készültünk. Caden leállította az indexet, és amikor  zöld lett, egyenesen ment tovább, a benzinkúthoz. Már csöngött Avery telefonja, amikor Caden kiszállt, hogy tankoljon.  – Szia! – vette fel Avery very.. Alig hallottam a hangos zenétől és a nevetéstől a háttérben, de kiabálva folytatta: – Veled meg mi történt? Épp összefutottunk a mostohabátyáddal, és nem vagy vele. Azt hittem, beszálltál a teherautójába. Hol vagy?  – Nem szálltam be. Avery felszisszent.  – Csak nem hagyott faképnél?  – Tessék? Tessék?  – Otthagyott, ugye? Nyugodtan elmondhatod, ha már megint cserbenhagyott. milyenBiztosan szar alakúgy tud lenni.  belőle. AnnyiraTudom, sajnálom! érzed,Simán hogykinézem én is cserbenhagytalak. Pedig én tényleg azt hittem, hogy az ő kocsijában ülsz. Várj csak! Most hol vagy? Visszamentél a szobádba?  – Ezért telefonálok. Caden befejezte a tankolást, és visszatette az adagolót a helyére. A vállam fölött rápillantottam, de nem figyelt. Elment a kocsi mellett, be a benzinkút kasszájához, és már készítette a pénztárcáját. Ahogy hátulról néztem, elfojtottam egy sóhajt. A tetkói szinte hívogattak. Még a bő szabású ingben is látszott, milyen sportos.  Néztem a széles vállát, sikerült a karcsúvisszafojtani derekát, a farmer vonalát a fenekén, feneké n, és azt hiszem, mégsem azt a sóhajt.

 

Avery megszólalt:  – Mi az? Mi történik ott?  – Tessék? Tessék? – Nem bírtam levenni a szememet Cadenről. Caden ről. El tudom képzelni, hogy becsiccsentve megmarkolnám a fenekét, és amikor  kijózanodom, elmosolyodnék az emlékétől.  – Sóhajtozol. Olyan… álmodozón. Mi van veled? Hol vagy? Caden bement a benzinkút kasszájához. Mindjárt visszajön.  – Pont ezért telefonálok. – Megint sóhajtottam. – Nem mentem vissza a szobámba. Caden Banks az öccsét kereste, és Jill megkérdezte, nem hozna-e el engem is, hátha megtalálunk titeket.  – Jill? Várjunk csak! Caden?  – Tessék? Tessék? Összezavarsz.  – Caden Banks elvitt?  – Aha. De miért? – Összevontam a szemö szemöldökömet. ldökömet. Miért kellett  ezen így meglepődni?  – Most is vele vagy?  – Megálltunk tankolni. Reméltem, hogy te megÉstudod adni Maggie számát, hogy Caden beszélhessen az öccsével. reméltem, hogy rá tudom beszélni, hogy megkeressünk titeket, és akkor  átülhetek hozzátok. A vonal túlvégén néma csend volt.  – Halló? Itt vagy? – kérdeztem.  – Itt vagyok vagy ok – Avery hangja zavarodott volt. – Caden Banks már  másodszor segít neked. Ez nem normális dolog. Összeráncoltam a homlokomat.  – Claudia is valami ilyesmit mondott.  – És is volt. Nem abban, amit rólad mondott, hanem abban, amitigaza Cadenről. Bosszantott, ahogy megfogalmazta.  – Caden nagyon menő srác. srác . Összejöttetek, vagy ilyesmi?  – Micsoda? Dehogy! Miért jut ez egyáltalán eszedbe? – De ekkor megint magam elé képzeltem Caden seggét.  – Nyugi! Nem sértegetni akartalak. Ellenkezőleg. Caden nem szokott különösebben kedves lenni a lányokkal.  Nem  az a kedveskedős típus. Csak… Megmarkoltam a telefont.  – Igen, tudom. Másik szint. Értem. Hidd el, felfogtam. felfog tam.

 

 – Nem – Avery Avery nevetett—, tényleg nem sértésnek szánom! Csak  épp Caden nem szokott elsőévesekkel szórakozni, meg másodévesekkel sem. És nem fekszik le mindenkivel. Persze vannak  lányismerősei, akiiekéi szexelhet, ha akar, de azokkal a csajokkal te még nem is találkoztál. Maggie mesélte, hogy Caden Ashley Fontaine-nel is volt, aki a  Hit Club  show-műsorban játszik. Fogalmam sincs, honnan ismeri, de ő általában ilyen lányokkal jön össze.  – Ne aggódj, nem akarom felszedni, vagy ilyesmi – mondtam. –  Különben is, ne felejtsd el, hogy Caden és Kevin egylettársak.  – Aha. Ha nem ismerném jobban, el is hinném, hogy ezért segít neked. Summer, Caden ki nem állhatja a mostohabátyádat. Tudod, én jóban vagyok Maggie-vel, és ő mesélt ezt-azt. Úgyhogy nehogy azt hidd, hogy Kevin miatt rendes hozzád. Kevin miatt legfeljebb csak  szemét   lenne lenne hozzád, de ő nem az a típus. Ha figyelmes veled, akkor az azért van, mert valamilyen okból kedvel.  –Kihúztam Tényleg?magam.  – Le kéne feküdnöd vele.  – Micsoda?!  – Komolyan mondom. Nem szoktam bátorítani a szexuális szabadosságot, de Caden Banksszel igen. Ha teheted, hajrá! Később hálás leszel nekem, hogy rábeszéltelek. Felnevettem, de hamar rájöttem, hogy nem viccelt.  – Ugye nem csak hülyéskedsz? hülyésked sz?  – Halál komolyan mondom. Felejtsd el, hogy én vagyok a  prefektus, eztaztán mostmeséld baráti tanácsnak megteheted, le Cadennel, el, mi volt.szánom. Én meg Ha majd álmodozomfeküdj róla. Ekkor visszajött Caden, és két papírpohár volt a kezében.  – Mennem kell. Visszajött. Visszajött.  – Oké – mondta Avery gyorsan, a hangja hirtelen elhalkult. – De tényleg szexelj vele!  – Várj! – Már majdnem letette. – Add meg Maggie számát!  – Már nem kell – felelte. Caden kinyitotta az ajtót, beszállt, és engem figyelt.  – Még telefonálsz? Intettem, hogy igen.  – Mi az, hogy nem kell? – kérdeztem kérdez tem A Averytől. verytől.

 

 – Most értek ide.  – Hova? – Eltartottam a számtól a telefont, és Cadenhez fordultam. – Maggie és Marcus ott vannak, ahol Avery. Most értek  oda.  – A Country Clubnál vagyunk – válaszolta Avery very.. – Lassan öt óra. Arra gondoltunk, hogy a gazdagok ide járnak iszogatni, és szerintem Marcus meg Maggie is pont erre gondoltak. Mondd meg Cadennek, hogy a Rose Creek Country Clubnál vagyunk. Tudni fogja, merre van.  – Rendben. Letettem, és amikor elmondtam Cadennek, elfintorodott.  – A picsába! Hol máshol lennének?!  – Ezek szerint ismered a helyet?  – Régebben ott dolgoztam. Utálom.

 

10. FEJEZET A COUNTRY  CLUB  PARKOLÓJÁBAN  beálltunk egy Ferrari és egy Porsche közé. Caden felmordult.  – mindig rühellem ezt a helyet.  – Még Itt dolgoztál?  – Igen, elsőéves koromban. Apám barátja a tulaj.  – És mi volt a baj? Kivette a slusszkulcsot, és már a kilincsen volt a keze, de megállt, és rám nézett.  – Utálom az affektáló embereket. Találd ki, milyen emberek   járnak egy elit klubba. – Kiszállt, és elindult befelé. b efelé. Egyetértettem, de nem volt időm nevetgélve ücsörögni. Caden már a fél parkolón átvágott, mire kiszálltam és utolértem. Mellette siettem a járdán, de ő nem a főbejáratot választotta, hanem körbement egy parkettás teraszhoz. Rengetegen voltak ott, mindenki evett, ivott, beszélgetett. Caden áthaladt az asztalok között, le egy lépcsősoron. Én megálltam mögötte, és körülnéztem, hogy hová megy. A domb alján három medence volt, köztük lassú kis folyócska. Caden a középsőhöz indult, és már láttam Marcust, Averyt meg a többi közösségi szolgálatost. Keresni kezdtem Kevint. A harmadik medencénél volt. Itt nem voltak sokan, csak néhány nő úszkált. Egy srác fel-alá tempózott, a mostohabátyám pedig egy  pálmafa alatt ácsorgott a bokrok között. Mögötte kis sétány kanyargóit, és számomra nem volt kétséges, hogy Kevin rejtőzködni akar. Nemigen sikerült neki. Hirtelen megláttam, hogy valaki megfogja az arcát. Összeszorult a gyomrom, és Cadenre pillantottam, aki Marcus asztalához igyekezett.  Nem tudtam, ki áll Kevinnel a fa alatt, de fogadni mertem volna, volna , hogy a neve M-mel kezdődik, és talán „aggie” a folytatása. Feléjük indultam, de Avery az utamba állt.  – Szia! – Kinyújtotta a kezét, és arrafelé mutatott, ahol Caden és Marcus beszélgetett. – Mi folyik ott? Tök dühösnek tűnik.

 

Most kisebb gondom is nagyobb volt, mint Caden.  – Nem tudom. De… izé… a mosdóba kell mennem. –  Körülnéztem. – Hol találom a mosdót? Pocsék színésznő voltam. Elfintorodtam.  – A picsába! Odanézz – biccentettem Kev Kevin in felé. Avery odanézett, és elakadt a lélegzete. A fejét rázva mellém lépett.  – Caden és Marcus mindketten itt vannak. Milyen hülyék ezek!  Nem is értem, mit szeret Marcus Maggie-ben. Varázspuncija van, vagy mi a fene? – Felnevetett. – Mármint tényleg jó fej néha, de akkor sem értem. Tényleg nem. Előreléptem.  – Ennek véget kell vetni.  – Várj! – Avery Avery a karomnál fogva visszatartott. – Miért?  – Mi az, hogy miért?  – Miért? – Kevinre és Maggie-re mutatott, akik most már  csókolóztak. Legalábbis onnan úgy láttam. Kevin feje mintha mozgott volna egy kicsit. A mellkasomba fájdalom hasított. Velem Velem is ezt csinálta azon az éjszakán.  – Gondold csak végig! – válaszolta Avery very.. – Úgyis rajtakapják  őket. Tiszta hülyék, hogy ezt csinálják fényes nappal, szinte Marcus és a bátyja orra előtt. Elkerülhetetlen. – Lehalkította a hangját. –  Csak hagyd, lesz, ami lesz.  – Mármint hagyjam, hogy Kevint jól elkalapálják? elkalap álják?  – Nem. De engedd, hogy történjen, aminek történnie kell! Ne védd! Egyiküket se védd! – Avery felhorkant, és a hajába túrt. –  Egyikük semvolt érdemli meg,Éreztem hidd el. Kevin száját az enyémen, a kezét Csábító a dolog. a bőrömön, éreztem, ahogy rám nehezedik. Ezer érzés futott át rajtam, de nem számított. Összeszorítottam a fogamat, és erőnek  erejével félretettem a vágyódást, ami azóta is kísértett. Azt akartam, hogy elmúljanak ezek az érzések, de amikor  megpróbáltam elszakadni tőlük, valami más került a helyükre… egy másfajta fájdalom, egy másfajta vágyódás. Nem akartam érezni. Sokkal rosszabb volt, mint Kevinről álmodozni, úgyhogy mindig inkább visszatértem a régi gondolataimhoz. Kevin egyébként is családtag volt. Ez azért számított valamit. anyja úgy szeretett engem, mintha a saját lánya lennék. Ez Az sokat jelentett nekem,

 

úgyhogy akkor is illett volna megvédenem Kevint, ha tényleg szar  alak.  – Nem fog tudni róla – Avery Avery finoman megérintette a karomat. Elhúzódtam, és előreléptem.  – De én tudom. És tényleg csak ez volt a fontos. Hogy én tudtam. Pár pillanattal később már majdnem odaértem hozzájuk, de nem volt tervem. Csak el akartam rángatni Kevint, bízva benne, hogy észhez tér, ha látja, hogy Caden és Marcus csak néhány lépésre vannak tőle. Én sem voltam messzebb, amikor kiáltozás ütötte meg a fülemet. Megfordultam, és meghűlt bennem a vér. Caden a falhoz szorította Marcust, és egészen közel hajolt hozzá. Pár srác rohant feléjük, és én is gondolkodás nélkül irányt váltottam. Kevin ki is ment a fejemből, ahogy átfurakodtam a gyülekező tömegen. Ketten lefogták Cadent, pedig nem küzdött, és meg sem  próbált visszamenni az öccséhez. Csak állt ott, és sötéten nézett rá.  – Azt csinálok, amit akarok – sziszegte Marcus. Őt is lefogták a többiek. – Bocs, Caden, de erre nem vagyok hajlandó. Caden kísérteties nyugalommal állt ott. Előreléptem, majdnem olyan közel, hogy megérintsem. Az egyik srác, aki lefogta, az utamba állt, úgyhogy balra húzódtam, amíg sikerült egészen előre kerülnöm. Caden megpillantott, és láttam, hogy elgondolkodik. Valami baljós dolog volt készülőben. Az ajkamat harapdálva farkasszemet néztem vele. Mit akar csinálni? Rideg, szinte ádáz mosoly ült ki az arcára, ahogy az öccséhez fordult.  Jaj, ne…  – Hát baszd meg! – mondta hátborzongatóan fagyosan. – Ha nem segítesz Coltnak, akkor tőlem egyedül is boldogulhatsz a saját szarságaiddal. Marcus megdermedt.  – Miről beszélsz?  – A barátnődről. – Caden elvigyorodott, de a szeme hideg maradt. Jeges. – Amikor utoljára láttam, épp Matthews fogdosta.  – Hol van?!

 

Caden üresen felnevetett, és ellökte magától a két srácot, akik  lefogták.  – Nézz csak körül, Marcus! Esetleg kukkants be a két hátsó medence közt a pálmafa mögé. – Elindult kifelé, és a válla fölött hátraszólt. – Vagy inkább ne. Biztosan magától is visszajön, ha megkapta, amit akart. Aztán már ott sem volt. Eltűnt a tömegben. Senki sem szólt egy szót sem, és én egy pillanat múlva elindultam. Le volt szarva Kevin. És le volt szarva Maggie is. Leszartam, mi történik velük. Követtem Cadent.  Nem kellett áttörnie a tömegen, maguktól is utat engedtek neki.  Nekem már kevésbé. Hátránnyal indultam, és mire kiszaladtam a  parkolóba, ő már a kocsiban volt, és éppen elhúzni készült mellettem.  – Hé! – kiabáltam integetve. Kicsit viharosan fékezett, vészesen közel hozzám. Lehúzta az anyósülés felőli ablakot.  – Mi az? Odanyúltam az ajtóhoz.  – Engedj be! Kinyitotta. Beszálltam.  – Oké, jövök veled. – Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok.  – Hogy micsoda?  – Jövök veled. – Megkopogtattam a műszerfalat, és előremutattam. – Akármit fogsz most csinálni, jövök. Úgy veszem észre, szükséged Úgyhogy jövök. lenne egy barátra. Szerencséd van, mert nekem is.  – De én be fogok rúgni, és szexelni fogok.  – Ó… Felvonta a szemöldökét.  – Még mindig jönni akarsz? Most már nevetett. Még mindig ideges volt, de nevetett.  Nem is tudom, miért, talán tényleg vele akartam menni, vagy a kis belső hanggal ellenkeztem, ami unalmasnak és szánalmasnak  nevezett, de hátradőltem, és összekulcsoltam a kezemet.  –Megrázta Igen. a fejét.

 

 – Fogalmad sincs, mibe keveredsz. – Kiengedte a kéziféket, és elindult. – De az már a te bajod, nem az enyém. Úgy száguldott ki a parkolóból, hogy közben az ajtónak  ütköztem.  Hű, a francba!  Elkaptam a fejem fölött a kapaszkodót. Volt egy olyan érzésem, hogy ez lesz a mai este jelmondata. Hű, a francba!

 

11. FEJEZET  NORTH  R IVER  IVER   LAKOSSÁGA  KÖZEL   NEGYEDMILLIÓ  EMBER , úgyhogy amikor Caden a város másik végébe vezetett, aggódtam, hogy tudjae, hova megy.nem Egészen addigUgyanúgy aggódtam, figyelmen amíg egy mexikói bárhoz ésa étteremhez értünk. kívül hagyta  bejáratot, mint a klubnál, és hátrafelé indult. Nyilván ismerte a helyet. Megkerülte az épületet, és átugrotta a téglával kirakott verandát szegélyező kis vaskerítést. Könnyedén érintette az oldalfal tetejét, és úgy szökellt át fölötte, mint egy gazella. Én meg, akár a teknős. A kerítés alját vizsgálgattam, hogy át tudok-e bújni alatta, de reménytelen volt. Hirtelen két kezet éreztem a derekamon, és valaki felkapott. Caden megint úgy nézett rám, mint korábban: egyszerre szórakozva és bosszúsan. Megkapaszkodtam a karjában, ő pedig átemelt a kerítésen, és letett maga elé. Nem húzta el azonnal a kezét. Csak  tartott és nézett, amitől felgyorsult a pulzusom.  – Biztos, hogy ezt akarod?  – Mit? – Megpróbáltam magabiztosnak tűnni, hogy elcsitítsam a heves szívverésemet. – Berúgni? Bírok annyit, mint akárki más. Caden egy pillanatra lehunyta a szemét, megrázta a fejét, és hátralépett. Elvette a kezét az oldalamról. Úgy tettem, mintha nem hiányozna az érintése, a keze melege és az a biztonságérzet, amit adott.  Nem. Ilyen nincs, és kész.  – Most nagyon kedves ismerőseimmel ismerőseimme l fogsz találkozni.  – A saját kedves ismerőseimből pont eleg elegem em van. Összehúzta a szemét.  – Ne cseszd el!  – Mit? – A szívemre tettem a kezemet. – Én? Mit csesztem el? Mintha nem ismernél. – Összekulcsoltam a kezem, és fontoskodva megropogtattam az ujjaimat. – Készen állok. Kezdődhet az ivászat és az orgia. Caden megdörzsölte a tarkóját, és csak bámult rám.

 

 – Ez neked sok lesz.  – Nem lesz sok. Megpördültem. Nyolc asztal állt a verandán. Néhány ugyanolyan volt, mint a bronzszínű fémkerítés, a többi pedig fehér   piknikasztalka. A legtávolabbi mellett néhány lány cigarettázott, az egyik piknikasztalnál nagydarab fickók ültek ujjatlan pólóban, koszosán, csapzottan, és szintén cigarettáztak. Senki sem tűnt túl  barátságosnak, és mindenki minket nézett. Önkéntelenül hátrább léptem, és Cadenhez húzódtam. Amikor megint megérintette a derekamat, egy pillanatra nekidőltem. Így biztonságban éreztem magam. Nem is bántam, hogy ilyen közel van hozzám a kígyós tetoválás. Kezdtem megkedvelni. Valami nevet kéne adnom ad nom annak a kígyónak. Valamiféle fájdalom hasított belém. El kellett volna húzódnom Cadentől, mégpedig hamar, de nem tudtam rávenni magam. Jó volt, ahogy tartott. Gombócot éreztem a torkomban. Talán túl jó is volt, ezért inkább lenyeltem a nyavalyás gombócot, és odébb léptem. Menni fog. Caden megkerült, és elengedte a derekamat, de kézen fogott, úgy vezetett egy üres asztalhoz a sarokba. Próbáltam nem túl erősen szorongatni a kezét. Nem túl bizalomgerjesztő alakok ültek az asztaloknál. Fölöttünk kis lugas ívelt át, az indák és a levelek adtak némi árnyékot. Itt-ott átsütött köztük a nap, de amikor leültem, úgy helyezkedtem, hogy ne tűzzön az arcomba. nem ült le.  –Caden Egy pillanat, és visszajövök – mondta, és a válla fölött szigorú  pillantást vetett rám. – Senkitől ne fogadd el, hogy meghívjon egy italra, oké? Bólintottam, ő pedig bement. Máris jött a fonott hajú pincérnő. A mellettem lévő üres székre  pillantott.  – Visszajön? Visszajön? A székre tettem a kezemet.  – Remélem. emelte szemét.  –Rám Nem vagy abenne biztos?

 

 – Mostanában sok mindenben nem vagyok biztos. Felvonta a szemöldökét.  – Abban legalább biztos vagy, hogy mit kérsz inni? Válaszra nyitottam a számat, de Caden lehuppant mellém, és felelt helyettem:  – Vizet Vizet kér, vagy üdítőt.  – És te? Az üres székre leült egy fickó, a kezében sörrel. Idősebb volt, negyven körül lehetett, fekete haját hátrafésülte, szeme és szája körül nevetőráncok futottak. Egyenes orra volt, és hegyes álla. Nem volt klasszikusan jóképű, de volt benne valami kellemes. Fekete inget viselt, és mielőtt leült, láttam, hogy szűk szabású farmer van rajta. Engem bámult, miközben a pincérnőhöz beszélt.  – A faszkalap itt mellettem tequilát kér kér.. – Aztán felém nyújtotta a kezét. – És ki ez a gyönyörű kis napsugár? Caden előrehajolt, elkapta a férfi kezét, és visszatolta az asztalra.  – Nem tartozik rád, és én egy Corona sört kérek. Nem tequ tequilát. ilát. –  Elhallgatott, rám pillantott, és helyesbített. – Legalábbis még nem.  – Diego? – kérdezte a pincérnő. A fickó szélesen elvigyorodott, és továbbra is engem bámult.  – Mi az?  – Kérsz még valamit?  – Csak őt – biccentett felém, és a vigyor bársonyos mosollyá szelídült. – Na, mit szólsz, mi hermosa? A pincérnő fintorogva távozott. Caden felmordult.  – Kicsit sok lesz, D. ejtettevolt a Casanova-álcát, és hangosan felnevetett.a  –Diego Bocs.azonnal De muszáj idetolnom a képem, és kikezdenem  barátnőddel, tudod, cserébe a múlt m últ hétvégéért.  – Őszintén szólva, a te barátnőd kezdett ki velem, én rá sem néztem.  – Tudom. – Diego arca barátságosan felragyogott. Előrehajolt, megveregette Caden vállát, és kicsit meg is szorongatta. – Ezért szeretlek. Caden felém biccentett.  – Egyébként nem a barátnőm. Úgyhogy nyugodtan előadhatod magad, már– újfent vagy.  – Azhahát. Megintszingli rám mosolygott. – Remé Remélem, lem, te is. Ugye?

 

Felnevettem.  – Sajnos igen. Régebben elvörösödtem volna, vagy valami unalmasat feleltem volna, például hogy volt valaki, aki tetszett, vagy hogy nincs időm  párkapcsolatra. Meglepett a saját őszintesége őszinteségem, m, és úgy ve vettem ttem észre, hogy őket is. Diego hátravetette a fejét, és hahotázni kezdett. Caden elmosolyodott, és hirtelen én is felvidultam. Legalábbis megpróbáltam nem úgy vigyorogni, mint valami idióta. De néha nem sikerül. Diego megemelte a sört.  – Egészségedre! Egy csónakban evezünk. – Cadenre mutatott. –  Ez a jóképű szarházi beesett ide múlt héten, semmit nem akart, csak  inni egyet a barátaival, erre a csajom mit csinál? Pedig Caden nem  próbálkozott nála. Csak ül, a nők meg ragadnak rá. A barátnőmet is  beleértve, úgyhogy kénytelen voltam elengedni. Szóval már nincs  barátnőm.  – Nagyon saj… Cadenből kitört a nevetés.  – Mintha mindennek ellenére nem vitted volna haza a  barátnődet, hogy alaposan megdugd. me gdugd. Diego mosolyába büszkeség vegyült, kihúzta magát.  – Na ja, de hát frusztrált volt szexuálisan szegényke, merthogy kikosaraztad. Mit tehettem volna? Kielégítetlenül küldjem haza? –  Vállat vont. – Megtettem, ami tőlem telt. Jó alaposan megkeféltem, nem volt rossz. Másnap éjjel meg a nővérét dugtam meg, hát az még  jobb volt. felém fordult. említeni, hogy mielőtt a volt barátnője  –Caden Diego elfelejtette kikezdett velem, a csaj nővére szemet vetett rá.  – Hát mit csináljak? Odavannak értem a hölgyek. – Diego az asztalra csapott. – De azok a nők fabatkát sem érnek. – Lágyabb hangon folytatta, és merőn nézett. – Te viszont, mi bonita,  te igazi kincs vagy.  – Nem – ráztam meg a fejem. Nem volt nehéz döntés. – Utána csak nevetnétek rajtam, és nem is találkoznánk többet, hát inkább szingli maradok. Köszi, de azt nem.  – Tessék? Tessék? – A szívére szorította a kezét. – Ez fájt.

 

 – És Seggfejjel sem akarok kínos pillanatokat. Merthogy néha dolgom van az egyetemen az egyletében. Diego hangosan felnevetett.  – Seggfej… Hát így hív? A pincérnő visszajött, és letette elénk az italokat. Én nem rendeltem, de kaptam egy üdítőt. Caden várt, amíg a nő elment, és akkor nekilátott a sörnek, de végig engem nézett.  – Ezek szerint igen. Diegónak ez igencsak tetszett.  – Igaza van, tényleg az vagy. Caden összevonta a szemöldökét.  – Igen, de te csak örülsz, amikor seggfej vagyok, főleg, amikor  segítek neked, mert valami hülye bunyóba keveredtél.  – Sosem szoktam.  – Tegnap Tegnap este. Diego elhallgatott, és bólogatott.  – Igazad van. Nem kellett volna behúznom annak a pasasnak. Az én hibám volt. – Koccintásra emelte az italát. – Kösz, hogy mellettem voltál. Caden megrázta a fejét, és belekortyolt a sörbe. Diegót nem zavarta, hogy a koccintás elmaradt. Nagyot húzott az üvegből, aztán letette. Megtörölte a száját, és rám nézett.  – Most, hogy túljutottunk a kötelező bájcsevegésen, elárulom, hogy tényleg nagyon bírom ezt a nagy tuskót. – Rám kacsintott. –  Vagy a te szavaiddal élve, seggfejet. De rólad többet akarok tudni. Caden –ide még sosem hozott el egyetlen lányt sem. – Közelebb hajolt. Ti ketten ezek szerint… Már emelte a kezét, hogy valami közönséges mozdulattal elmagyarázza, mire is gondol, de Caden rácsapott.  – Diego! A férfi tudomást sem vett a figyelmeztetésről.  – Komolyan kérdezem. Igen vagy nem? Mert ha nem, akkor ezt veheted meghívásnak. Az ágyam bármikor nyitva áll előtted. Várlak.  – Végigmért, és megint elvigyorodott. – De még mennyire!  – A picsába! – fakadt ki Caden, és felállt. – Bemegyek, láttam egy ismerőst.

 

Megpróbáltam felmérni, mennyire lehet dühös, de meglepő módon egyáltalán nem tűnt annak. A Country Clubból kifelé jövet teljesen ki volt akadva, de amióta ideértünk, lenyugodott. Egy  pillanatra összenéztünk, aztán elindult befelé, de még most sem a szokásos nézése volt.  – Akkor hogy néz rád?  – Tessék? Tessék? Diego a válla fölött arrafelé intett, amerre Caden lelépett.  – Azt mondtad, hogy valaho valahogy gy másként néz rád.  – Ó… – Nem is tűnt fel, hogy hangosan gondolkodtam. –  Általában úgy, mintha ki akarná tekerni a nyakamat, vagy át akarna ölelni, mert szórakoztatónak talál. Ennek a két érzésnek a keveréke.  – Összevontam a szemöldököme szemöldökömet,t, és eltűnődtem. – Fura. Soha senki nem nézett rám így. De hát én sem viselkedtem így soha. Diego csücsörítve figyelt. Magában dúdolt, és az italát szorongatta. A zene ritmusára bólogatni kezdett, én pedig a szememet forgattam.  – Mi az? – kérdeztem.  – Micsoda?  – Hagyd abba! Inkább azt mondd mo ndd el, mire gondoltál. Összehúzta a szemét, megvonta a vállát, és hátradőlt.  – Semmire. Vagy valamire. – Kis félmosoly ült ki az arcára. –  De nem fogom elárulni.  – Ez idegesítő.  – Tudok ám idegesítő lenni. Az mindig működik. – Rám kacsintott, és megemelte az italt. – Ha idegesítő vagyok, azt a lányok  elbűvölőnek tartják.a Ha szinte mindenkiről lebűvölöm  bugyit. – Megrázta fejét,akarom, aztán hosszan kortyolt, majd az asztalraa tette az italt. – De rólad nem. Téged békén hagylak, bármennyire fáj is nekem. Azt hiszem, muszáj lesz.  – Miért? Hátradőlt, és Caden üres székére tette a kezét. Kinyújtózott. Felcsillant a szeme, és már felismertem, hogy ez bajt jelent.  – Ha a barátaimról van szó, mármint az a z igazi barátaimról, akkor  lakat van a számon. Ami téged illet, meg azt, hogy miért nem akarom rólad lebűvölni a bugyit, hát ez olyan kérdés, amiben kell is aszívem. lakat a számra. De be kell vallanom, nagyon fáj. Sajog tőle a

 

Elfintorodtam.  – Ugyan már! – A másik asztalnál a lányok megbámultak  minket, és ketten is nyíltan szemeztek Diegóval. – Van egy sejtésem, hogy nem fog sokáig tartani a fájdalmad. Harsányan felnevetett, és megrázta a fejét.  – Bírlak. Nagyon is. Ha valami gondod van, itt mindig szívesen látunk, Cadennel vagy nélküle. Hallod? Ide bármikor jöhetsz. –  Körbemutatott a verandán. – Résztulaj vagyok itt, szóval számít, amit mondok. Jöhetsz. Tényleg bármikor szívesen látunk. Meghatódtam.  – Komolyan? Diego bólintott.  – Aha. Komolyan. Bármikor.  – Köszi, Diego. Megint felnevetett, és legyintett.  – Igazából nem Diego a nevem, hanem David. De mindenki Diegónak szólít. Te úgy szólíthatsz, ahogy akarsz. És most, hogy így összebarátkoztunk, mesélj nekem Cadenről. Évek óta jár ide, de nem valami bőbeszédű. Mindent tudni akarok. Azzal közelebb hajolt, hátha valami szaftos Caden-pletykával szolgálhatok.

 

12. FEJEZET  NEM  MONDTAM  SEMMIT  DIEGÓNAK , de amúgy sem tudtam semmit, amit elpletykálhatnék. Caden nagymenő volt, de ezen felül semmit nem legfeljebb az öccsét, ismertem. És tudtam, hogytudtam Caden róla, ráuszította Kevinre, mielőttMarcust idejöttünk. Biztos kiült az arcomra egy vigyor, mert Caden megszólalt:  – Pórul járok, ha megkérdezem, mire gondolsz? g ondolsz? Elpirultam volna, de nem tudtam, mert amióta Diego bárjába értünk, folyamatosan vörös volt az arcom. Nem álltam fel az asztal mellől, csak amikor a mosdóba kellett mennem, és akkor is gyorsan, lehajtott fejjel rohantam oda meg vissza. Csak az asztalunknál tudtam lazítani. A sarokban ültünk, és bár tudtam, hogy mások  szemügyre vehetnek minket, nem voltam zavarban. Caden és Diego mellett biztonságban Jókat nevettünk éreztem Diego magamat. sztorijain, nekem főleg azok voltak  szórakoztatók, amikor Cadenről mesélt ezt-azt, és közben elkezdtem iszogatni Caden sörét. Hamarosan ki is sajátítottam, és neki egy csepp sem jutott. Csak nekem. Amikor Diego kiment a mosdóba, megkérdeztem Cadent, nem kerülhet-e bajba miattam, hiszen kiskorú voltam az alkoholfogyasztáshoz.  – Ugyan! – Úgy tűnt, nem aggódik. – Ha esetleg rendőrök   jönnek, majd hátul kiszaladunk. Diego bárja családi étterem, a zsaruk jóban vannak vele is és a családjával is. Diegóék egy csomó adománnyal támogatják a softballcsapatukat. Nem fognak  ellenőrizni. Csak ne ess össze a mosdóban részegen, vagy ilyesmi. –  Végignézett rajtam. – Ugye nem vagy rosszul? Két sörömet is megittad. Két sör meg néhány korty előtte a harmadikból, de máris kavargott a gyomrom. A hasamra szorítottam a kezemet.  – Egész nap nem ettem. Nem hiszem, hogy a nachos és a sör  mennyei párosítás lenne. Caden előrehajolt.  – Menni szeretnél? – Elkomolyodott az arca.

 

 – Tudsz Tudsz vezetni? Bólintott.  – Jól vagyok. Alig ittam, órák óta csak csa k vizet iszom. Amikor felálltunk, Diego épp visszaért az asztalunkhoz. Két italt hozott.  – Ne már! Mentek is?  – Igen. Meg kell k ell néznem, nézn em, mi van Colttal, mielőtt mielő tt túl késő lenne.  Nem akarom elszalasztani az esélyt. Colt? Ezt a nevet Caden egyszer már említette, és éreztem, hogy valami köze van ahhoz, hogy korábban be akart rúgni és szexelni akart… bár egyiket sem tette. Én ugyan berúgtam, de szexről szó sem volt. Lehet, hogy illene elnézést kérnem, de elkalandozott a figyelmem. Ki az a Colt? Diego bólintott.  – Igen, értem. Mondd meg neki, hogy üdvözlöm. Őt is el kéne hoznod. – Rám pillantott, és felcsillant a szeme. – Meg ezt a szépséget. Őt is hozd el még! Az asztalra tette az italokat, átölelt, felemelt és megszorongatott. Aztán letett, de a kezét a vállamon hagyta.  – Kellemes társaság ez a lány. lány. Ha az összes egyetemi barátod ilyen, elhozhatnád őket. Caden arca elkomorodott.  – Nem ilyenek. Ez véget vetett a vidámságnak. Azaz véget vetett volna, ha Diego nem olyan, amilyen. Egy pillanatra elhalványult a mosolya, de aztán máris újra felragyogott.  – Hát akkor ezt a kislányt tartsd magad mellett, és ragaszkodom hozzá, hogy újra elhozd. – Felcsillant a szeme, és csettintett. – A családi piknikvacsorára. Tudom, hogy téged Felicia már meghívott.  – Felém hajolt, átkarolt, és magához húzott. – És most már tudod, kit kell magaddal hoznod. Caden arca kicsit felderült.  – Lehet – mondta nagy nehezen, aztán a kerítés felé biccentett. bicc entett. –  Ideje indulnunk. A számlánkat már kifizettem. Diego tartása megfeszült.  –Caden Nem legyintett, kellett volna… és félbeszakította:

 

 – Dehogynem. Tudod, hogy nem szeretem meghívatni magam. Gyere, Stoltz, indulás! Követtem, és éreztem, hogy a verandán mindenki minket figyel. Diego nyilván szinte mindenkit ismert, és Caden is mondta, hogy nagyon kedves ismerősei járnak ide, de akkor is meglepett, mennyien szólították meg, ahogy elhaladtunk az asztalok között. Korábban is elég sokan odajöttek az asztalunkhoz, hogy pár szót váltsanak vele. Követtem Cadent a kerítéshez, és közben éreztem magamon a sok figyelő tekintetet. Kis melegség járt át. Önkéntelenül elmosolyodtam, és nem is bántam. Különlegesnek éreztem magamat. De ez nem a valóság volt. Igazából nem Cadennel   voltam. Bepillantást nyertem, milyen lenne, ha a barátnője lennék, és csodálatos volt. Ha járt valakivel, hát irigyeltem azt a lányt. Caden már át is pattant a kerítésen. Várakozásteljesen álltam. Megint felemelt, mint amikor befelé jöttünk. Átfogta a derekamat, és átemelt a kerítésen, mintha egy tündérmesében lennénk. Amikor letett maga elé, egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy élvezhessem az érzést. Úgysem tarthat sokáig. Nem tudtam, lesz-e még valaha ilyen, de kellően felpörögtem ahhoz, hogy valamit  beismerjek magamnak:  Nem bánnám, ha Caden barátnője barátnő je lehetnék.  – Mehetünk? – megkerült, és a pillanat varázsa v arázsa már meg is tört.  – Aha. – A Land Roverhez sétáltam mellette, de csak akkor  tettem fel a magától értetődő kérdést, amikor már visszaértünk a szobám épületéhez:  –Caden Miértösszeráncolta engedted meg,a hogy ma veled v eled homlokát, de menjek? teljesen nyíltan válaszolt. Megvonta a vállát, és hátradőlt, még a motort sem állította le.  – Először azt gondoltam, g ondoltam, te is csak egy Matthews-imádó kiscsaj vagy. Lesütöttem a szememet.  – Aztán arra gondoltam, te is olyan vagy, vagy, mint ő: egy idegesítő kis szarházi. De nem vagy az. Felpillantottam, de Caden nem nézett rám. Kibámult az ablakon, és a gondolataiba merült.  – Averytés nem jól, de Marcus azt tudom, az öcsémmel, azt isismerem tudom, valami hogy amikor velehogy volt, járt akkor 

 

nem volt akkora barom. És úgy vettem észre, Avery kedvel téged. Marcus buliján rájöttem, hogy nem vagy olyan, mint a mostohabátyád. – A hangjában kis vidámság csengett. –  Megnevettettél, amikor ott álltál a lányok mellett, és minket  bámultál. Marcus ideges volt, mert Avery ott volt, és mindegyikük  úgy tett, mintha észre sem vennének minket, de aztán te is kijöttél. –  Rám nézett, és elvigyorodott. Megdobbant a szívem.  – Tetszett, Tetszett, hogy nem játszod meg magad – ismerte be. – Túl sok  körülöttem az olyan ember, aki igen. Uralkodtam a heves szívdobogásomon. Ez így nem lesz jó.  Nagyon nem. Megköszörültem a torkomat. tork omat.  – Hát, nálam az van, hogy a látszat nem csal.  – Igen, észrevettem. Kicsit furán viselkedsz társaságban társas ágban néha, de nem vagy megjátszós. Őszinte vagy. És humoros.  Komolyan?  – És ezt kedvelem benned. Melegség öntött el.  – Köszi, hogy megengedted, megengedted , hogy veled menjek. Már kinyitottam volna a kocsi ajtaját, amikor Caden megállított.  – Nem megengedtem, Stoltz. Jó társaság vagy. Az egészen más. Elszorult a torkom.  – Köszi. És bocs, hogy se a berúgás, b erúgás, se a szex nem jött össze. Elvigyorodott.  – Még korán van.  – Ó!  –Felnevetett. Szerintem holnap összefutunk. Jó éjt! Kiszálltam, és bementem, és nem érdekelt, ha a csajok látják, hogy Caden Banks kocsijából szállok ki. Humoros voltam, őszinte és fura. És kedvelt engem. Megint nagyot dobbant a szívem, de ezúttal nem próbáltam elnyomni az érzést. Egész nap a hetedik mennyországban éreztem magam, és pillanatok  alatt elrepültek az óráim. A lány, akivel az előző órán párba kerültem egy projektmunkában, fura vetett ésrám, de a nem törődtem vele. Egyszerűen csakpillantásokat önmagam voltam, amikor nap

 

végén visszamentem a szobámba, máris jobban éreztem magam. Dudorászva haladtam el Avery szobája mellett. Épp akkor jött ki.  – Szia! – szólt oda.  – Halihó! – feleltem, és továbbindultam.  – Beszéltél ma Cadennel? – Lesütötte a szemét. – Vagy bárki mással? A mosoly lehervadt az arcomról, és megtorpantam. A vállam fölött ránéztem.  – Miről beszélsz?  – Cadenről. Tegnap Tegnap este vele mentél, ugye? Bólintottam.  – Aha. – Avery azt kérdezte, beszéltem-e bárki mással. Vajon miért? Máris leszálltam a fellegekből. Avery kihúzta a lábam alól a talajt. Mi történhetett?  – Miért kérdezed?  – Amikor kiszálltál a kocsijából, dühös vvolt? olt? Averynek inkább arról kellett volna kérdezősködnie, merre  jártunk, mit csináltunk előző este. De ez eszébe sem jutott. Nem kérdezte, lefeküdtünk-e. Semmi izgalmas pletyka, csupa tárgyilagosság. Meginogtam. Elszorult a torkom.  – Semmi baja nem volt.  – Részeg volt? Mindenki azt mondja, hogy h ogy be volt rúgva.  – Nem. Ivott pár sört az elején, de aztán semmit. Józan volt, ő vezetett hazafelé.  – Ó… – Avery Avalami very hangjában aggodalom csengett. cs engett. Történt tegnap este? – Magam elé húztam a táskámat, és belekapaszkodtam. – Cadennel minden rendben? Avery nagyot n agyot fújt.  – Cadennel minden rendben. – Hátrálni kezdett. – Én nem voltam ott, és most találkozóm van, de szerintem jól tennéd, ha felhívnád. Annyit tudok, hogy összebarátkoztatok.  – De mi történt? – Elindultam a nyomában.  – Hívd fel, Summer!  – Miért? Mit csinált? már aszarrá lépcsőház ajtajánál állt. Felsóhajtott.  –Avery Alaposan vert valakit.

 

 – Kit?  – A mostohabátyádat. Ennyi. Kicsúszott a talaj a lábam alól. Seggre estem.

 

13. FEJEZET  NEM  TUDTAM  CADEN  TELEFONSZÁMÁT, úgyhogy megpróbáltam felhívni Kevint. Nem vette fel, így hát összeszedtem magam, és lemasíroztam háztömböt a fiúegyletük kollégiumához. Oké, nemnyolc masíroztam. Azaz eleinte igen. De mire odaértem, csak vonszoltam magam, olyan izomláz lett a vádlimban. Jobb lesz megjegyeznem, hogy többet kéne edzenem… vagyis egyáltalán  mozognom kellene valamit. Egy sportorvosjelöltnek ez azért mégiscsak ciki volt. Az épület kapujához értem, és becsengettem.  Nem tudtam, kit keressek, Kevint vagy Cadent. Magam sem tudtam, miért, de nem a mostohabátyámmal éreztem együtt. Annyi  baromságot csinált, hogy valószínűleg megérdemelte, amit kapott. Tudtam, hogy Caden most nema küldene el, de ahogy vártam, hogy valaki kijöjjön, mégis remegett gyomrom. … és csak vártam. És vártam… Összevontam a szemöldökömet, és újra bekopogtam, ezúttal jó hangosan.  – Ez egy fiúegylet – szólalt meg mögöttem egy lány, lány, és átnyúlt mögöttem, hogy benyisson az épületbe. Valami dobozt hozott. –  Csak gyere be! Senki nem fog kijönni ajtót nyitni, kivéve, ha a rendőrség kopog. Ebben igaza volt. Követtem, és odabent láttam is, hogy egy csapat srác videojátékkal szórakozik a nappali helyiségben. A másik oldalon egy  biliárdasztal mellett két fiú állt. A lány hangosan kiabálva köszönt. A srácok szórakozottan visszaköszöntek, aztán a lány eltűnt a folyosó végén, fel a lépcsőn. Én csak álltam az előtérben. Senki nem foglalkozott velem. A biliárdozók befejezték, és elsétáltak mellettem a konyhába. A videojátéknak is vége lett, és a játékosok átrendeződtek: egyikük  leült a kanapéra, hogy nézze, egy másik pedig elsietett mellettem.

 

 – Helló! – Megálltam előtte.  – Helló! – Végigmért, aztán újra köszönt, de most már sokkal  barátságosabban. – Szia! Kit keresel? Megdörzsöltem az államat. Kevint vagy Cadent?  – Itt van Kevin Matthews? Elég csalódottan az alagsor felé intett.  – Ha nem a szobájában van odalent, akkor nem tudom. Tegnap este jól megkapta. Te vagy az új csaja?  – Miféle új csaj?  – Tegnap szakított a meglévővel, méghozzá viharosan. Jól szétrúgták a seggét, úgyhogy ha egy gyors menetre jöttél, akkor  számíts rá, hogy te leszel felül.  – Nem azért jöttem! – morogtam. – Vele Vele főleg nem.  – Nocsak? – A szeme érdeklődőn érdeklődő n felcsillant.  – Veled Veled sem. – És akkor lássuk… – Caden itt van? A srác teljesen elképedt.  – Vele Vele is?  – Nem! – Miért gondol gon dol mindig mindenki a szexre? Ez normális?  – Csak barátok vagyunk, vagy v agy valami olyasmi.  – Nem tudom, hogy Matthews itt van-e, de azt tudom, hogy Caden nincs.  – És tudod, hogy mikor jön vissza? A fejét rázva elindult a folyosón.  – Caden nemigen számol be senkinek. sen kinek. Kevin ajtaja kissé nyitva volt, és amikor benyitottam, láttam, hogy ruhákat pakol egy dobozba. Háttal állt nekem, úgy hajigálta be az ingeket, nadrágokat és zoknikat. Nem tudtam biztosan, hogy mit mondhatnék. Láttam, hogy ki van borulva, de ebben a helyzetben  biztos nem kíváncsi a véleményemre. Támogasd!  Ezért jöttem. Családtagként, mert a kettőnk kapcsolatának ebbe az irányba kellett haladnia.  – Helló! Idegesen megfordult, de amikor látta, hogy én vagyok az, ellazult.  – Ja, J a, te vagy az? Szia! – Visszafordult, és egy e gy ppár ár cipőt cipő t dobott dob ott a dobozba. – Mit keresel itt?  –Megkerültem. Állj meg!

 

Mindkét szeme körül monokli sötétlett, az arca felduzzadt, és véraláfutásos volt, a szája felrepedt. Megnéztem a kezét, tiszta sebes volt, rászáradt vér borította.  – Lemostad egyáltalán a sérüléseidet? Felhorkant, és a háta mögé dugta a kezét.  – Aha. Nem bánnám, ha valak valakii segítene.  – Senki sem segített? – Leültem az ágyára, ő pedig visszament a szekrényhez, és folytatta a pakolást. – Mit csinálsz?  – Szerinted? Kiköltözöm. Ez a kibaszott egylet minden, csak  nem testvériség. Még hogy összetartás! A nagy szart! Mindenki őt választotta.  – Kirúgtak?  – Nem. – Kevin egy szandált dobott a dobozba, de az az oldalához ütődött, és kiesett. – Úgy döntöttem, elmegyek. Nem maradok itt, ha már mindenki az ő pártját fogta.  – Oké. – Kezdett sajogni a fejem. – Mi történt? Avery mesélte, hogy Caden tegnap megvert.  – Avery? – Felém fordult, és elcsendesedett.  Nyeltem egyet.  – Igen.  – Utálja Maggie-t. Ezt ugye tudtad? Összezavarodtam.  – Nem. Úgy tudom, barátok. De hát… te még mindig Maggievel vagy?  – Miért ne lennék? Most már a barátnőm. Kavarogtak a gondolataim.  – Nem Maggie miatt volt a verekedés?  – Tessék? Tessék?  – Egy pillanat. Nem értem. Mi történt tegnap? Láttalak a  parkolóban. Aztán leléptél, lelép tél, és amikor megint észrevettelek, Maggievel smároltál a Country Clubban a pálmafa mögött.  – Te Te ott voltál? Bólintottam. De nem neked köszönhetően.  – Caden Marcussal beszélt, én meg elindultam, hogy szóljak  neked, le fogtok bukni, de… – Elhallgattam. Majdnem elárultam, hogy Avery szólt rám, hogy ne csináljam. – De aztán hirtelen máshova kellett mennem. A mosdóba.  – És utána?

 

Kevin szokatlanul csendes volt. Riadtan gondolkozni kezdtem. Itt most óvatosan kellett  beszélnem, bár nem is tudtam, miért.  – Utána hazajöttem.  – Ennyi?  – Aha. – Pislogtam. – Miért? Történt valami a Country Clubb Clubban? an? Egy pillanatig csak nézett, aztán beledobott egy pár zoknit a dobozba.  – Enyhén Enyhé n szólva igen. Caden Ca den beköpött bek öpött minket. Az egylettársam! El tudod képzelni? Micsoda szarházi!  – Valóban – feleltem –, az egylettársad beköpött az öccsének… Elég szar ügy. Kevin lerogyott a székére az íróasztala mellett. A könyökét a térdén nyugtatta, és a tenyerébe temette az arcát.  – Igen, tudom, de már tökmindegy. tökmindegy. Ez van. Igaz, hogy Maggievel ott smároltam, és igaz, hogy diszkrétebbnek kellett volna lennünk, de Caden Banks akkor is seggfej.  Nehezen tudtam elviselni a szövegét. A kezemre kellett ülnöm, olyan ideges lettem, hogy ez az idióta még a szarkasztikus megjegyzésemet sem érti. Támogasd, Summer! Támogasd! Azért  vagy itt, még akkor is, ha nem értesz egyet azzal, amit csinál. T-á-mo-g-a-s-d! Erőt vettem magamon, és befogtam a számat. Nem voltam együttérző kedvemben. De azért megpróbáltam.  – De legalább most már nem kell titkolóznotok. titkolózno tok. Ugye?  – Igen. –– Igazad Felnézett, nyugodtabb volt,estemég is mosolyodott. van. az Ez arca legalább jó. És a ma utánelmár  nem kell egy kokszban laknom ezekkel a pöcsökkel. A dobozra pillantottam.  – Hová költözöl?  – Maggie szüleihez. Maggie azt mondta, nem lesz gond. Ő is hol otthon lakik, hol a kollégiumi szobájában, de most, hogy én odaköltözöm, ő is inkább otthon fog lakni. – Kevin felélénkült. – Jó nagy a házuk. Voltam már ott párszor. Szerintem tök jó lesz, nem? Kivonom magam a sok szar egyetemi intrikából.  – Aha. – Nemigen tudtam mit mondani. Érthetetlen volt az egész.

 

Egy másik srác barátnőjével kavart. A srác ráadásul az egylettársa öccse volt. És Kevin még úgy gondolta, hogy ő az áldozat ebben az egészben. Olyan idegesítő volt, hogy teljesen kiakadtam, még a vérnyomásom is az egekbe szökött. Szóval csak ennyit tudtam kinyögni:  – Aha. Kevin összevonta a szemöldökét.  – Köszönöm.  – Mit?  – Hogy idejöttél – mutatott a szobájára –, és hogy törődsz velem.  – A hangja, a mosolya és a tekintete tekin tete ellágyult.  Nagyot dobbant a szívem. Ez volt Kevin. Az a Kevin, akiért éveken át odavoltam, akibe beleszerettem, akivel három és fél hónappal korábban le is feküdtem. Ettől azonnal ráncba szaladt a homlokom. Elvégre a bátyám volt. A mostohabátyám. Elegem volt a zavaros érzelmekből és abból is, ami okozta ezeket.  – Nincs mit – mondtam rekedten. Éreztem azt a nagy, nagy, fekete szakadékot, amit a Kevin iránti érzéseim rejtegettek. Miért féltem ettől annyira, bármi legyen is ez? – Csak meg akartam győződni, hogy nem lett semmi komoly bajod a verekedésben.  – Az a verekedés is nagy faszság volt. Marcu Marcuss tegnap rajtakapo rajtakapott tt minket, és hatalmas botrány volt, de verekedés nélkül. Maggie vele ment haza. Tegnap késő estig aztán semmi hírt nem hallottam az egészről. A szobámban voltam, a saját dolgommal foglalkoztam, amikor Marcus berontott. Maggie szakított vele, és nem tudta elviselni, hogy kiütöttem a nyeregből.  – És megütött?  – Nem. Csak a falhoz nyomott, és ordibált. Ennyi volt. Már  kezdett lenyugodni, amikor Caden megjelent. Ahogy belépett, fogalmam sincs, hogy mi történt, de Marcus teljesen megbolondult. Valami Colt nevű akárkiről üvöltözött, és úgy nézett ki, mindjárt egymásnak esnek. Rosszkor voltam rossz helyen. Caden és Marcus egymással balhéztak…  – Verekedtek? Verekedtek?  – Ordibáltak, és aztán Caden hirtelen megfordult, és szájba vágott. Pedig nem csináltam semmit. Csak álltam és bámultam. Semmi több. Kevin egyre hangosabban hadart.

 

 – Visszaütöttem. Jól pofán vágtam, Tuti, hogy ho gy kórházban kötött ki az a pöcs. Legalábbis én biztos kórházba kerültem volna egy akkora ütéstől. A véraláfutásai még lilábbak lettek, ahogy beszélt.  – Ez a sok szarházi meg, mármint az egylettársaim, mind az ő  pártját fogták. – Hátratolta a széket, és felpattanva hadonászott. –  Azt mondták, takarodjak a szobából. Még hogy én takarodjak! Caden kezdte, és én takarodjak!  Nyugtalanul fészkelődtem, és kihúztam a kezemet a combom alól. Megtámaszkodtam az ágytakaró szélén.  – Utána mi történt? – kérdeztem. Kiszáradt a szám. szám . Kevin heves mozdulattal az ajtó felé bökött.  – Idejöttem, és felhívtam Maggie-t. Értem jött, és hazavitt. Nála aludtam. Csak most jöttem vissza, nem is tudom, hogy a többiek  tudják-e, hogy itt vagyok. – Végigmért. – Mondták neked, hogy lejöttem?  – Megkérdeztem egy srácot, de nem tudta, hol vagy vagy.. Kevin fintorogva halkan elkáromkodta magát.  – Jellemző. Mindig Caden pártját fogják. Mintha valami csodatévő szent lenne, vagy mi. Elegem van belőle. Figyi csak! –  Hirtelen támadt egy ötlete, és rám meredt. – Ráérsz a hétvégén? Félrenéztem, mielőtt válaszoltam volna.  – Miért?  – A fiúk focimeccsre mennek, én meg addig összeszedem a maradék holmimat. Jól jönne egy kis segítség. Elképedtem.  – Komolyan? – nyögtem ki. Ennél többet nem sikerült mondanom. Ja, de. Még hozzátettem, hogy „hűha”.  – Maggie azt mondta, megkéri néhány barátját, én pedig szólok  a szüléinknek. Apukád biztos eljönne segíteni. – Belenézett a dobozba, aztán kinyitotta a másik szekrényt. Ott is volt pár doboz. –   Nincs túl sok cuccom. Az íróasztal, az ágy és a szekrény a kollégiumé. – Megbökte a lábával az egyik dobozt. – Kéne ezekből még néhány. Lehet, hogy apukádra mégsem lesz szükség, de talán mégis, mert ti, lányok, nem fogjátok tudni ezeket emelgetni. Felhívnád? A döbbenettől alig tudtam megszólalni.

 

 – Most azt akarod, hogy felhívjam apukámat, hogy vezessen négy órát, és jöjjön ide cipekedni?  – Legalább eltölthetne veled egy kis időt. Biztos örülne, ha elmennél vele vacsorázni. Leesett az állam. Mi van?!  – Akár maradhatna is éjszakára – folytatta Kevin. – De akkor  szállodába kell mennie. Nem szeretném megkérdezni Maggie-t, hogy alhatna-e a szüleinél. Az kínos lenne. Kevin olyan… nem is tudtam, hogy milyen. Csak azt tudtam, hogy milyen nem.  Nem volt tapintatos, érzékeny és racionális. Ahogy tovább beszélt, egyre idegesebb lettem. Le akartam lépni, mert ha nem, akkor nem bírtam volna ki, hogy ne mondjak valami olyat, amit később megbánok. Felálltam, és az ajtó felé indultam.  – Megyek. Csak meg akartam nézni, mi van veled. Látom, túlélted. Tényleg menni akartam, de elkapott. Megfogta a karomat, magához húzott és megölelt. Ledermedtem, de észre sem vette. A nyakamhoz fúrta a fejét.  – Köszi. De tényleg. Kösz, hogy eljöttél. Sokat jelent nekem. –  Elengedett, és kissé elhúzódott, de még fogott.  Nem is olyan régen még repestem volna vo lna a boldogságtól. Rám mosolygott.  – Ne haragudj, hogy ennyire nem értékeltelek, Summer! Nagyon sajnálom. Ott álltam a karjában, és a szavaira bizony még mindig megdobbant a szívem. Utáltam érte magamat. Hátraléptem, és végre elengedett.  – Szia, Kevin! Majd később találkozunk. Integetett.  – Oké. Ne felejtsd el felhívni apukádat! Koszi! Már a folyosón jártam, amikor ezt még utánam kiabálta. Amikor  kiléptem az alagsor ajtaján, hátradőltem. Lehunytam a szemem, és elkáromkodtam magam. A picsába!  – Szóval akkor érzel  iránta  iránta valamit? Ahogy felismertem Caden hangját, megdermedtem.

 

14. FEJEZET CSODÁSAN  NÉZETT  NÉZETT KI. Ez volt az első gondolatom, ahogy álltam ott, és fogalmam sem volt, mit mondjak. Elhúzódtam az ajtótól, és megpróbáltam felelni, de képtelen voltam megszólalni. Egy sör volt a kezében, és a farmerja dereka egészen lent volt a csípőjén. A tetoválásai kilátszottak a felsője alól. Egyszerű fehér   pólót viselt, de micsoda látvány volt, ahogy a testéhez tapadt! Te jó ég! Látszott, mennyire izmos a hasa. Ahogy az ajkához emelte a sört, azok az izmok megfeszültek. Megnyaltam a számat, és teljesen tudatában voltam, hogy  bámulom. A francba! És feltűnt még valami: nyoma sem volt az idegesítő kis  bizsergésnek, amit Kevin ébresztett korábban. Caden keserűen felnevetett, és megkerült.  – Azt hittem, legalább hazudni fogsz, de nem. Ez nem semmi, Stoltz. Te tényleg fájdalmasan őszinte vagy. – Mellém lépett, és kis félmosollyal rám pillantott. – Köszi.  – Várj! – Megfordultam, és követtem a folyosón, aztán kifelé egy hátsó ajtón. – Ezt meg hogy érted? Átmentünk a hátsó udvaron, és követtem Cadent egy sufniba, ami olyan volt, mint egy kis lakás. Balra egy ruhaakasztó állt, velem szemben volt a fürdőszoba. A szoba eleje volt a nappali, és egy nagy vetítővászonnal szemben egy széles kanapé terpeszkedett. Hátul volt a konyha, és amíg én álltam és nézelődtem, Caden a pultra tette a sört, és a fürdőszoba mögött a hálószobába ment. Az ajtót nyitva hagyta, és láttam, hogy készül levenni a pólóját. A szívem majdnem kiugrott. Te jó ég! Még sosem öntött el így a vágy. Olyan volt, mint valami robbanás. Félre kellett volna néznem, de képtelen voltam rá. Minden porcikáját végigmértem, a hasizmait is, lejjebb is, ahogy a farmerja még lejjebb csúszott a csípőjén, amikor levette a pólót. Beleszédültem a sóvárgásba, és amikor Caden felpillantott, látta a szememben. Tudtam, hogy látta. Megdermedt egy pillanatra, és a

 

szeme sötéten felcsillant. Aztán megint csak pimaszul elvigyorodott, és felém lépett. A torkomban dobogott a szívem. Meg fog érinteni… Ja, nem. Elment mellettem, a karja az enyémet súrolta, és a fülemhez hajolt, hogy megkérdezze:  – Kérsz egy sört? Aztán gyorsan biztonságosabb távolságba helyezte magát. Mögöttem kinyílt a hűtő ajtaja, de nem mozdultam. Pár   pillanatig úgy maradtam, hátat fordítva neki, hogy összeszedjem magam egy kicsit. A hajamba túrtam, és gondolatban szitkozódtam. Remegett a kezem. Kevin közelében sosem vesztettem el a fejemet. Soha. Persze álltattam magam, odaképzeltem mindenfélét, ami sosem létezett, győzködtem magam, hogy viszontszeret egy kicsit, de mindig teljesen józan maradtam. Most meg csak megpillantottam Cadent póló nélkül, és majdnem  bepisiltem. Vagy Vagy legalábbis nedves lett a bugyim. bug yim.  Nagyot sóhajtottam.  – Tudom, Tudom, hogy jó pasi vag vagyok, yok, de ne vidd túlzásba! Iszonyú kínos volt, ám azért sikerült felé fordulnom. Egy sört nyújtott felém, és igen sokatmondón vigyorgott rám.  – Csak azért reagálsz így, így, mert eleve kavarogtak az érzelmeid –  tette hozzá. Elvettem a sört. Hideg volt. Legszívesebben az arcomra szorítottam volna.  – Miről beszélsz?  – Nem tudom, mit csinált veled Matthews, de az egyértelmű, hogy összetörte a szívedet. Kezdett elcsitulni a vágy… legalábbis lenyugodtam egy kicsit.  – Egy tízes skálán, ahol a tíz azt jelenti, hogy úgy olvasol, mint egy nyitott könyvet, hová helyeznél? Egy pillanatig csak nézett.  – Nyolc. Elakadt a lélegzetem.  – Komolyan? Leült a kanapé végébe, és az asztalkára tette a lábát. Én a másik  végébe ültem, felé fordulva.

 

 – De csak az első este miatt. Ha akkor nem futunk össze, sosem gondoltam volna.  – Tényleg? – Kicsit megkönnyebbültem.  – Azért vonzódsz hozzám, mert bbántottam ántottam azt, aki bántott téged. Kétkedve pillantottam rá.  – Vagy Vagy nem? – kérdezte elgondolkodva. elgondo lkodva.  – Néztél már tükörbe? – csúszott ki a számon. szá mon. Épp a szájához emelte a sört, de a keze megállt a levegőben, és a szeme tágra nyílt, miközben megrázta a fejét. A gunyoros vigyor  mosollyá szelídült.  – Miért pazarlod az érzéseidet a mostohabátyádra? mostohabátyád ra?  – Tessék? Tessék? Lerakta a sört, előrehajolt, és a lábát letette a padlóra.  – Nincs kamuzás. Tegnap elvittelek Diegóhoz. Megnevettettél,  pedig normális esetben dühös maradtam volna, és szexeltem volna valami csajjal, akit amúgy le sem szarok. Szóval köztünk nincs kamuzás. Rendben? Bólintottam.  – Rendben. – A kanapé támlájába kapaszkodtam, és fogalmam sem volt, mi következik.  – A mostohabátyád egy faszfej. Miért táplálsz érzelmeket érzelmek et iránta?  Nem tudtam felelni. Csak annyit tudtam, hogy félek ezeket az érzelmeket elengedni, bár nagyon szeretném. Nem tudtam megmagyarázni. De Cadennel valami más volt köztünk, valami lappangott az őszinte szavak és pillanatok mögött. Nem tudtam, mi az, de valahogy pattanásig feszültem. Nem kaptam levegőt. Nem  jutott eszembe egyetlen gondolat, egyetlen szó sem. Csak érzések  kavarogtak bennem, és közel éreztem magam hozzá. Megint sötéten csillogott a szeme, szinte érzékien, de nem közeledett hozzám. Csak felém fordította a fejét, és várta, hogy  beszéljek.  – Hát… – megpróbáltam legalább felfogni a kérdést.  – Miért táplálsz érzelmeket iránta? – ismételte meg lágyan.  Mert az ember nem dönti el józanul, hogy kibe szeret bele. És muszáj, vagy pedig…  – leállítottam magam. Nem akartam ezt a gondolatmenetet folytatni. Felvontam a vállamat, és odaszorítottam az arcomhoz, mintha ettől nyugodtabb lehetnék.

 

 – Néha nem döntés kérdése. – Nagyon nehezemre esett  beszélnem mindarról, ami pillanatnyilag kavargott bennem. Caden félrenézett, és elcsitult bennem a vihar. Felszabadultabbnak éreztem magamat. Szinte magában dünnyögött:  – Lehetséges. A számat harapdáltam, aztán eszembe jutott, miért jöttem egyáltalán. Alaposan megszemléltem az arcát és a kezét.  – Nincs rajtad sérülés.  – A mostohabátyád hozzám sem tudott érni.  – Azt mondta, hogy valószínűleg kórházban kötöttél ki. Lassan mosolyra húzta a száját.  – Ez vicces.  – Szóval nem? Mármint jól vagy? Meleg tekintettel nézett rám.  – Jól vagyok.  – Mi történt?  – Kevin belesétált egy vitába, amihez semmi köze nem volt, de  belepofázott, és pórul járt.  – Megütötted? Lesütötte a szemét, és bólintott.  – Beleszaladt az öklömbe… öklöm be… néhányszor. – Felsóhajtott. – Már jó ideje meg akartam verni, mert tavaly kikészítette egy barátomat. Hegyezni kezdtem a fülemet.  – Ez a barát egy lány?  – Igen, azt hiszem, Kevin második barátnője volt tavaly tavaly.. Jó sokat összegyűjtött. Azon agyaltam, mit is mesélt Avery Claudiáról. Ő a második  volt vagy a harmadik? És akkor Claudia és Caden barátok?  – Nem Claudiának hívják?  – Nem. De nem árulom el a nevét.  – Biztos nem Claudia? – Claudia gyönyörű volt, szókimondó, és a barátaiért tűzbe ment volna, ezért volt velem szemét. Caden a fejét rázta, én pedig magyarázkodni kezdtem. – Ő volt az első, aki nagy ügyet csinált belőled. Ezért gondoltam.  – Nagy ügyet csinált belőlem? Akárkezdtem a vágytól, akár valami Hátradőltem mástól ugrotta össze a gyomrom, lassan megnyugodni. kanapén. Már a

 

mellkasomban sem éreztem a szorítást.  – Amikor a buli után hazahoztál, Claudia nem hitte el. Mondott valami olyasmit, hogy te nem szoktál szóba állni az alsóbb évfolyamos diákokkal, elsőévesekkel meg végképp nem. Azt mondta, nem vagy undok, de kedves sem.  – Ezt mondta? – Caden nagyon lassan előrébb hajolt.  Nagy nehezen bólintottam.  – Igen.  – Akkor tiszta hülye, és nem ismer engem. – Elmosolyodott. –  Semmi kifogásom ellene, hogy elsőéves lányokat szállítsak haza  bulik után. Persze tudtam, hogy viccel, de Claudia fejtegetése még mindig fájt. És ezt nem is tudtam titkolni. Caden feszülten figyelt. Tudtam, hogy érzi, mire gondolok. Egy pillanattal később közelebb hajolt, és magához húzott. Megint összeszorult a gyomrom. Caden átölelte a vállamat. Hozzábújtam. Melegséget és erőt sugárzott, és kezdtem függővé válni tőle.  – Nem tudom, miért mondta neked Claudia, amit mondott. De engem egész életemben olyanok vettek körül, akik félreértettek és  bíráltak. Elég rossz a hírem, és tudom, hogy ennek van némi alapja, de korántsem sok. Az persze igaz, hogy megválogatom a barátaimat.  – Tényleg? – Felpillantottam. Megérintette a gödröcskét az államon.  – És valamilyen oknál fogva te is bekerültél bek erültél közéjük.  – Tényleg?  – Tényleg. Aztán csak ültünk. Jó volt. A helyemen voltam. Tévéztünk, és amikor Caden kiment sörért, hozott egyet nekem is, aztán visszaült mellém. Egy idő után végignyúlt a kanapén. Addig fészkelődtem, amíg végigfeküdtem rajta. Addigra már három sört megittam, és ahogy Caden átölelte a hátamat, és a karjában tartott, odahajtottam a fejemet a mellkasára, hallgattam az egyenletes szívverését, és elaludtam. Egy pillanatra felébredtem, amikor ágyba tett és betakart. Megkérdezte, mikor kell kelnem másnap, és aztán az ajtóból  beszűrődő fény elhalványult.

 

A nap besütött a szobába, és néhány pillanatba beletelt, mire rájöttem, hol vagyok. Nem ismertem fel a nagy franciaágyat, sem a fekete ágyneműt, de aztán Caden megjelent az ajtóban, és visszatértek az emlékek.  Nála aludtam. Körbepillantottam… Az ágyában aludtam!  – Tíz perc múlva megszólal a vekkered – mondta. Csak  farmernadrág volt rajta, és egy bögre kávét tartott a kezében. Megpróbáltam uralkodni a tekintetemen, de nem sikerült. A tetoválások érdekes cikcakkban ékesítették a testét, lefelé, egészen lefelé csábítva a tekintetemet. Caden halk, lágy nevetése elárulta, hogy észrevette. Kicsit elpirultam. Ránéztem, és visszahajtottam a fejemet a párnára. – Azt hiszem, ma lehet az első alkalom az eddigi tanulmányaim során, hogy ellógok egy napot.  – Még soha nem lógtál? Megráztam a fejem, és a párnába fúrtam az arcomat.  – Lemaradtam valamiről? Fejlesztenem kellene a deviáns oldalamat? Elvigyorodott.  – Bármilyen okból lehet lógni. A te döntésed. dön tésed. Felültem, és sóváran pislogtam a kávéra.  – De arról volt szó, hogy rossz hatással h atással lennél rám. Felvonta a szemöldökét.  – Talán nem vagyok elég meggyőző? – Felemelte a bögrét. –  Kérsz kávét?  – Igen, talán ma lesz a napja, hogy hog y kávézni is elkezdek.  – Sosem kávéztál?  – Kezdem azt hinni, hogy nagyon gáz vagyok. – Kicsit elgondolkodtam. – Nagyon, de nagyon gáz.  – Inkább gondolj arra, hogy az éjszakát egy pasi ágyában töltötted. – Caden megint vigyorgott. – Szóval nem is akkora gáz. Ezt überelni akartam.  – A fiúegyletben aludtam.  – És sört ittál.  – Két egymást követő napon ittam.  – Na ugye! Nem is vagy olyan gáz.

 

 – Tényleg nem. – Felültem. – Sőt, lassan igazi fenegyerek  leszek. Caden elnevette magát.  – Este mellém is bújtál, arra meg mondhatnád, hogy petting volt. Sőt majdnem megkaptad a magadét. De hát az nem történt meg, és csak barátok voltunk. Miért szorongattam a paplant? A kezemre pillantottam, erőt vettem magamon, és ellazítottam a szorítást, aztán vállat vontam, és tényleg megpróbáltam fenegyerek lenni.  – Ágyba vittél. Ami majdnem ugyanaz… ugyanaz … Hirtelen eltűnt a tréfás hangulat. Caden szeme lángolt. A szoba túlsó végéből is éreztem a forróságot, és a testem is felforrósodott, mielőtt egy szót is szólhatott volna.  – Ahhoz semmi nem fogható, amikor bent lehetek – suttogta. –  Ott bent, érezve a szorítást, tudva, hogy olyan mélyre hatolhatok, ahogy csak akarok, keményen vagy gyengéden, ahogy csak akarom.  Nem, ez nem vicc. Ehhez semmi sem hasonlítható. ha sonlítható. A picsába! A pulzusom az egekbe szökött. Felcsillant a szeme.  – Talán Talán legközelebb kicsit meg is fogdoslak. fogdos lak. Színpadiasan felnyögtem.  – Ó, még egy pluszpont a bennem rejtőző fenegyereknek. Igen, muszáj lesz megfogdosnod legközelebb.  – Hát csak ennyi vagyok neked, Stoltz? Csak trófea? Jaj, Stoltz, te kihasználsz engem! Rendben. Megint a vezetéknevem. Ismerős terep. De a mosolyom azért még bizonytalan maradt egy picit.  – Szokj csak hozzá, Banks! Ez a szende kis senki csak álca. Egy vadmacska lakozik bennem, és csak arra vár, hogy utat törhessen magának. Caden nem felelt.  Néhány pillanatig csak bámult rám, aztán odébb o débb lépett az ajtótól.  – Summer, nem vagy szende kis senki. És ne hagyd, hogy valami faszfej, mint például a mostohabátyád, elhitesse veled, hogy az vagy. – Koccintásra emelte a kávéját. – Csinálok neked valami különlegeset. A mai reggel után nem lesz visszaút. Bele fogsz szeretni a kávémba. Kiment, nekem pedig megszédült a fejem.

 

 – Csak a kávédba?

 

15. FEJEZET CADEN  VISSZAVETT  KOCSIVAL  A  KOLESZBA, és egyáltalán nem volt ciki.  Nem. Semmi zűrzav ar.. Csak barátság. ba rátság.ésCsak anfantáziálok. nyi, hogy hazavitt a haverom, aki…zűrzavar döbbenetesen jóképű, rólaannyi, Persze  plátói. Mi más lenne? Hazudtam magamnak, de jólesett, hogy megbámulnak, amikor  kiszállok Caden kocsijából. Elindultam befelé, és láttam, hogy elég sok lány alaposan szemügyre veszi őt. Aznap volt néhány előadás, az egyik a Bevezetés a fiziológiába címen futott. Találtam magamnak egy helyet az előadóteremben, de majdnem felugrottam, amikor Marcus megjelent két barátjával. Sokan jártak erre az órára, de tudom, hogy észrevettem volna, ha itt lett volna múltkor. Most miben vajon? Fagyos pillantást vetett rám,sántikált és elvonult mellettem. Tökmindegy. Én nem vagyok az ellensége. Én nem Kevin vagyok. Félrenéztem, és az asztalra támaszkodtam. Egész órán éreztem, hogy a hátam mögött ül valahol, és rám mered. Tiszta égés volt. A mellettem ülő lány megpróbált beszélgetni velem, és szerintem válaszolgattam is, mert nem nézett bunkónak, viszont ha valaki megkérdezte volna, miről beszélgetünk, nem tudom megmondani. Hol volt Marcus Marcus az első két hétben? A lánynak feltűnt, hogy néha lopva odapillantok.  – Tetszik Tetszik neked Marcus Banks?  – Nem! – Kérdőn felvontam a szemöldökömet. – Honnan ismered? Szárazon elmosolyodott.  – Mindenki ismeri. Meg a bátyját is.  – Nem tudtam, hogy ebben a csoportban van.  – Nem is volt. Az egyik barátnőm teljesen bele van zúgva. Ne is kérdezd, hogyan, de megszerezte Marcus teljes órarendjét. Valami miatt elcserélt két szemináriumot, és most ebbe a csoportba jár.  – Aha. – Ez remek. Óra után a lány nem tágított mellőlem.

 

 – Esetleg… nem lenne kedved együtt együ tt tanulni velem valamikor? Igent akartam mondani, de Marcus tekintete megtalált, és én minden másról elfeledkeztem. Elszántnak tűnt. Zavartan nyeltem egyet.  – Mennem kell – mondtam a meglepett meglepe tt lánynak. Kirohantam, és meg sem álltam, amíg már messze nem jártam az épülettől. Hátranéztem, ám Marcus nem követett, úgyhogy lenyugodtam egyvolna kicsit. Muszáj lett leülnöm tanulni, de később Avery kopogott be a szobámba. Azt gondoltam, Cadenről fog kérdezgetni, de nem tette. Kevinről akart kifaggatni. Emlékeztettem magam, hogy ennek inkább örülhetek, elvégre kínos lenne, ha Cadenről akarna pletykálni. Elmondtam neki, amit Kevin helyzetéről tudtam: még mindig Maggie-vel jár, és a szüleihez akar költözni. Én meg voltam olyan balfácán, hogy megígértem, segítek a költözésben a hétvégén. Apukámat viszont nem hívtam fel. Azért ami sok, az sok. Meglepett, de Avery felajánlotta a segítségét, és amikor szombat reggel megjelent, magával hozta pár barátnőjét és barátját is. Kevin és Maggie alaposan meglepődött, de amikor aznapra végeztünk, és már folyt rólunk a víz, Maggie hálásan megölelte Averyt. Elgondolkodtam, hogy Avery talán nem elsősorban nekem akart itt segíteni, hanem Maggie-nek. A következő hetekben kiderült, hogy igazam van. Maggie nagyon sokszor jött a koleszba Averyhez.  Nekem pedig kialakult a napirendem, órákra jártam, és ebédelni vagy vacsorázni mentem Averyvel és a lányokkal. A fiziológiaelőadáson megismert csoporttársammal sokat tanultunk  együtt, és néha a lányok a többi szobából az ebédnél odaültek  hozzám és Averyhez. Persze Avery barátnőinek ez nem túlságosan tetszett, de ő mindenkivel jóban volt. Mindenki kedvelte, és szerintem a szomszédos szobákban lakó lányok kissé összezavarodtak, amikor láttak minket. Nem hiszem, hogy tudták, hogy a koleszon kívül is összejárunk. Egyik este épp Cadenhez indultam, amikor megérkezett Maggie. Később megkérdeztem Averyt, hogy mondott-e valamit rólam és Cadenről. Azt felelte, hogy nem, és én megkönnyebbültem.  Nem volt titok barátságunk,miért de nem is híreszteltem. Tudtam, hogy a legtöbb lánya félreértené, vagyok nála olyan sokat. A

 

legtöbb estémet nála töltöttem. Néha tanultam, néha filmet néztünk, de főként söröztünk és sportközvetítéseket bámultunk az egyletbeli  barátaival. Sosem kezdtek ki velem, és sosem viselkedtek furcsán, Egyszerűen elfogadtak. Avery egyszer megkérdezte, hogy Cadenhez megyek-e, és megdermedtem, mintha rajtakapott volna valamin. De csak nevetett és legyintett.  – Érezd jól magad! csinálj gondot abból, hogy jóbanhogy vagya Caden Banksszel. Látom,Ne hogy zavarban vagy miatta. Lehet, többiek nem értik, de semmi közük hozzá.  – Ezt hogy érted?  – Sehogy. Sehogy. – Megnyugtatón rám mosolygott. – Komolyan. A többiek nem ismernek téged, úgyhogy megy a pletyka. Észrevették, mennyit jársz oda, és hogy utána Caden szokott hazahozni. Meg az egylettársai is mindig köszönnek neked. Ezt persze tudtam, de ahogy Avery mondta, úgy másként hangzott.  – Kevin mondott rá valamit? – kérdezte. Riadtan ráztam a fejemet.  – Azt hiszem, ő teljesen el van foglalva Magg Maggie-vel. ie-vel. De ettől függetlenül nem akartam, hogy az én dolgaimmal foglalkozzon. Elvégre összebarátkoztam valakivel, akit ő ellenségnek tekint. Azaz árulónak számítottam. Avery felhorkant.  – Szerintem Maggie-nek kezd belőle elege lenni. lenn i.  – Hogyhogy?  – Mostanában sokat volt nálam, és valamelyik este mesélte, hogy a szülei megkérdezték Kevint, mikor talál magának lakást vagy költözik vissza a kollégiumi szobájába. Kiakadt rajta, Maggie pedig felugrott hozzám, és elpanaszolta, mennyire elege van belőle. Ez nem így szokott történni.  – Általában Kevin megcsalja a barátnőit, és ezért kirúgják. A lányoknak nem szokott csak úgy elegük lenni belőle.  – Eddig talán nem. De most ennek is eljött az ideje. Elkerülhetetlen volt.  – Aha. T Talán alán tényleg.  – kimondom. Nem igazán tudok ügyesen kertelni, úgyhogy inkább kerek   perec

 

 – Mit? Avery lesütötte a szemét, sz emét, és a körmét piszkálta.  – Hát… szóval… – Zavartan nyelt egyet. – Szeretnék kérni egy elég fura szívességet. Mitől jött ennyire zavarba? Sosem szokott ilyen lenni.  Nagyot sóhajtott.  – Marcusszal talán… lehet, hogy… Igazából nem is tudom, mi folyik, azt hiszem, újrakezdjük. Azaz folytatjuk.  – Tessék?! Tde essék?! – Elmosolyodtam. Avery legyintett.  – Nem, ne örülj ennyire! Nem igazán tudom, mi ez az egész, és fogalmam sincs, hogy mi lesz belőle. Felhívott párszor, és a menzán néhányszor együtt ebédeltünk. Azaz ennél azért több. Kicsit egymásba is gabalyodtunk, de csak egy kicsit. Kérlek, de gondolj rosszat rólam! – Gondterhelten sóhajtott. – Ha csak eszembe jut, majdnem bepisilek, de hát ez van.  Szóval arra gondoltam, hogy mivel te velem is és Cadennel is jóban vagy, talán elmehetnénk  négyesben bowlingozni. Összevontam a szemöldökömet.  – Bowlingozni? De hát Marcus ki nem állhat engem! en gem!  – Semmi baja veled. Én viszont meglehetősen biztos voltam az ellenkezőjében. Az előadásokon mindig kínosan viselkedett, éreztem, hogy fagyosan méreget, de Avery csak lelkendezett tovább.  – Biztos, hogy Marcusnak ez így rendben ren dben lesz?  – Igen, tuti biztos – nyugtatgatott. – Te és Caden. Marcus és én.  – Dupla randinak hangzik.  – Nem. Azaz dehogynem. Olyasmi. Vagyis mégsem. Hacsak  nem az a helyzet, hogy te és Caden… Jártok?  – Tessék? Tessék?  – Jártok?  – Nem! – Talán kicsit túl gyorsan ráztam meg a fejemet. –  Dehogyis! Barátok vagyunk. Semmi több. De akkor is. Nem ciki ez neked és Marcusnak? Mármint ha nem ez a cél. Tényleg megint összejöttök? Avery felsóhajtott, és a halántékára szorította a kezét.  – Nem tudom, elég mélységes erős vagyok-e újrakezdeni Lehullott a keze, és ahogy szemében fájdalom csillogott.vele. – 

 

Elszorult a szívem.  – Amikor jártunk, kikészített. Azt mondta, hogy csak pár  hónappal később kezdett el randizni Maggie-vel, de mindig az volt az érzésem, hogy miatta szakított velem. Persze Maggie-vel erről nem beszélünk. Odaléptem, és megszorítottam a kezét.  – Akkor ez olyan barátkozós dolog. Majd szólok Cadennek, szerintem nemkomolyan. lesz ellene. barátság. Felemeltemsemmi Avery kifogása kezét. – De Arra Csak koncentrálj, hogy–   barátok legyetek Marcusszal. Ne siess el semmit, hacsak nem vagy  biztos abban, hogy ezt akarod. akaro d.  – Jó. – Avery Avery bólintott, és lehunyta a szemét. – Oké. Igazad van. Először jobb, ha arra koncentrálok, hogy barátok legyünk  Marcusszal. Ez az új jelszó. Először csak barátság. Én is bólintottam.  – Okos kislány. kislány. Féloldalasan elmosolyodott.  – Hát, barátság extrákkal is lehet, de semmi több. Most csak erre koncentrálok.  – Hogy micsoda? – Rosszallón ingattam a fejemet. – Nem, nem, nem. Először csak barátság. Mondd utánam! Felnevetett, és utánam mondta, de mindketten tudtuk, hogy önáltatás. Baromság. Azt hittem, hogy Averyvel együtt megyünk a bowlingterembe, de neki más tervei voltak. Azt mondta, Marcusszal fog jönni, mert már  korábban találkoznak. Hosszasan magyarázkodott, de nagyon  bonyolult volt. Igazság szerint több időt akart Marcusszal tölteni, kettesben. A bowlingterem nem volt messze, úgyhogy lesétáltam a kollégium épületétől. Épp átmentem az úton, amikor Caden megérkezett a parkolóba. Lassított, és előrehajolva szemügyre vett, miközben bekanyarodott. Megvártam. Zsebre vágta a kulcsát, és ahogy elindult felém, megrázta a fejét. Próbáltam tudomást sem venni arról, hogy a szívem mindig hatalmasat dobban,Szinte amikorhiányzott meglátom. Fekete tetoválás. bőrdzsekitCaden viselt, szexi fehér   pólót és farmert. a kígyós

 

volt, és veszélyesnek tűnt, izmos volt, jóképű, és szinte elolvadtam, ha csak ránéztem. Felsóhajtottam. Arra vártam, hogy elmúljon ez a vonzódás, de már másfél hónapja barátok voltunk, és még mindig egyre erősödött. Valójában…  Nem, ebbe bele sem akartam gondolni. Eszem ágában sem volt még jobban vonzódni hozzá. Lehetetlen. Biztos történni fog valami, és akkor majd testvéri lesz a kapcsolatunk… ugye? Szóval jobban teszem, ha élvezem, amíg tart. Amikor megállt előttem és rám mosolygott, végigbizseregtem. Rávigyorogtam, de egy pillanatra elakadt a lélegzetem.  – Hogy s mint?  – Mikor szoksz le végre arról, hogy mindenhová gyalogolsz? Inkább érted mennék.  – Inkább gyalogolok. Tudod, a fenegyerekek úgy ú gy szokták. Fintorgott, és kinyitotta az ajtót. Megtartotta, előreengedett, és közben megcsipkedte az államat.  – Mostantól érted megyek, és mindenhová mindenh ová én foglak vinni.  – Az kínos lenne. – Elé léptem, és jó érzés volt, hogy szorosan a nyomomban van. Éreztem a teste melegét. Ettől még jobban  bizseregtem, egészen felvillanyozott. – A pasik a barátnőjüket szokták mindenhová vinni. De én nem a barátnőd vagyok.  – A pasik a jó barátaikat is szívesen fuvarozgatják, és mi barátok  vagyunk.  – Aha. – Titokzatosan Titokzatosan elmosolyodtam. – Hogy keveredhettünk  mi barátságba egyáltalán? Elnevette magát, aztán a pulthoz lépett, és magához intett.  – Egy pályát kérünk.  – Hány meccs lesz? – kérdezte a recepciós. rec epciós.  – Lefoglaljuk három játékra, de az öcsém tök béna, és szerintem kettő után feladja.  – Hallottam ám! Marcus és Avery lépett mögénk. Marcus elvette a kezét Avery hátáról, és úgy tett, mintha behúzna egyet a bátyjának.  – Máris le akarsz járatni? Caden kikérte a méretének megfelelő bowlingcipőt, aztán Marcushoz fordult: le, csak igazat mondok.  – Nem járatlak

 

Megveregették egymás vállát, én pedig ott álltam, és Averyvel egymásra vigyorogtunk. Nem öleltem meg, hiszen csak pár órája találkoztunk utoljára. Abban pedig tanácstalan voltam, hogy mit kezdjek Marcusszal. Úgy éreztem, nem különösebben kedvel, és amikor megpillantott, tényleg lefagyott az arcáról a mosoly mosoly..  – Jé, te is itt vagy?  Na jó, ezen még túlteszem magam.  –Avery Jé, tenevetése is? kicsit mesterkélt volt.  – Nézzenek oda! Milyen remekül fogjuk érezni magunkat. Caden megfogta a cipőjét.  – Öcsém, már megint morcos pöcs vagy vagy.. – Megrázta a fejét. –  Summer a barátom. Legyél hozzá kedves, te seggfej! Azzal elindult a pályánk felé, leült, és felvette a bowlingcipőt. Követtük, és Averyvel elmentünk golyót keresni magunknak. Egy élénk rózsaszínű nagyon tetszett, de a hüvelykujjamnak túl szoros volt. Visszatettem, és kivettem egy sárgát, ami úgy nézett ki a lyukakkal, mint egy smiley.  – Fura, nem? – kérdezte Avery Avery..  – Mi fura? – A smileygolyó durcásnak tűnt. Inkább egy lilát választottam, és elneveztem Barney-nak. Avery a smiley-golyóért nyúlt.  – Hogy Marcus nem bír téged. Nem kellene fennakadnom rajta, ugye? – Neki sem volt jó a smiley. smiley. Átadtam neki Barney-t, mert valahogy nem sikerült megbarátkoznom vele.  – Én is fennakadnék rajta. Felsóhajtott, és belepróbálta az ujjait a golyóba.  – Szerintem még mindig érez valamit Maggie iránt. Megpillantottam egy szivárványszínű golyót, és az volt az érzésem, hogy ez lesz az enyém.  – Nem lehet, leh et, hogy csak a büszkesége bántja bán tja még mindig? mind ig? Az jut rólam eszébe, hogy Maggie megcsalta. Szar lehet. Barney sem jött be Averynek. Várta, hogy talán majd a szivárványos golyó jó lesz.  – Ha erről van szó, igazán túltehetné magát rajta. Ő is ezt tette velem. A megérzésem bejött, a szivárványos golyó pont jó volt nekem.

 

 – Nem adom, keress magadnak másikat – mondtam, és magamhoz szorítottam a golyót. Avery nevetett. – Irigyled tőlem?  – Hát persze! Ez a bowlinggolyó a lelki társam. – Becsmérlő  pillantást vetettem a többire. – Látod, mennyi golyót kellett kipróbálnom, amíg megtaláltam az igazit? Avery megfogott egy fehéret, amin egy rózsaszín csík futott körbe, és megdobbant a szívem. Arra a kezéről azt a szépséget, annyira hívogatott azgondoltam, a rózsaszínlecsapom csík. Belepróbálta az ujjait, és felemelte.  – Tökéletes! – sóhajtotta. Magunkhoz öleltük a Szivárványt és a Rózsaszín Csíkot, és visszaindultunk a fiúkhoz. Ők már a bemelegítésnél tartottak.  – Caden eléggé… – Avery Avery kereste a szavakat – viharos, nnem? em?  – Ezt hogy érted? Caden nekem most már egy kedves mackó volt. Na jó, egy kedves, perzselően szexi mackó, akiben semmi mackós nem volt. Legfeljebb grizzly medve. Nem, az sem. Hogy is juthatott ilyen eszembe? Caden egy párduc volt, de reméltem, egy nap majd kedves mackó lesz belőle. Máris kevésbé volt veszélyes.  Néhány pályával odébb megálltunk és figyeltünk. Egyikük sem vett észre minket, legalábbis látszólag nem, de a látszat csal. Caden  jól tudta, hogy őt nézzük, csak nem érdekelte. Azt csinált, amit akart, sosem törődött a közönséggel. Leszarta.  Nyers erőt sugárzott, ősi, kiáradó erőt, ami mindenkit letaglózott. Láttam, hogy Avery szereti Marcust, de így sem kerülte el a figyelmét, hogy Caden milyen hatással van az emberekre. Valahogy egészen zsigeri szinten hatott mindenkire. Nem szándékos manipuláció volt ez, nem akarta a jelenlétével befolyásolni a többieket, de valahogy elkerülhetetlen volt, hogy felfigyeljenek rá.  – Most képzeld el, hogy csak c sak egy alsógatya alsóga tya van rajta – mondtam Averynek. – Talán úgy kevésbé lenyűgöző. lenyűgö ző. Avery szeme elkerekedett.  – Nagypapaféle, trottyos gatya – tettem hozzá. h ozzá. Eltűnt az arcáról a döbbenet, de csak rázta a fejét.  – Nem megy. megy. És ráadásul Marcus bátyja. Attól csak még ijesztőbb.

 

Megpróbáltam Avery szemszögéből nézni, aki újrakezdte a randizgatást Caden öccsével, és beláttam, hogy igaza van. Tényleg ijesztő volt. Bocsánatkérő mosolyt villantottam rá.  – Sajnálom.  – Semmi gond. – Avery az oldalához szorította a Rózsaszín Csíkot. – Amúgy is lehet, hogy Marcusszal nem lesz semmi. Előzőleg működött.  – De sem az miatta  volt. – Szerintem nem is érdemel meg téged, Av.  Nem mondtam ki, hiszen tudtam, hogy ho gy Avery Avery szereti Marcust. Közömbös maradt az arca, de hirtelen egy pillanatra fáradtnak, kimerültnek tűnt. Szomorúságot láttam a szemében. Riadt volt. Félt, hogy Marcus megint kikészíti. Finoman megböktem a vállát.  – Most ne gondolj gond olj a fájdalmakra! – Megpaskoltam a Szivárvány golyót. – Ma este csak Szivárvány és Rózsaszín Csík létezik.  Mano a mano.  – Akkor a bowlinggolyók pa pasik? sik?  – Chica a chica. Avery felnevetett.  – Vége a csajos pletykálkodásnak? Avery, very, hajrá, nekünk ma nyernünk kell! – szólt oda Marcus.  – Szivárványszínű Szivárvá nyszínű golyóm kikacagja az arroganciádat – szúrtam sz úrtam oda.  – Csak nyugodtan, a magabiztosság még nem hátrány – felelte Marcus. Mondta magányos utazó a táborában, és észre sem vette a háta –mögött az aéhes oroszlánt.  – Micsoda? A többi mellé tettem a golyómat. A Avery very halkan kuncogott. kun cogott. Marcus a bátyjára meredt.  – Mi a fene? Caden vállat vont, és leült az eredménykijelző mögé.  – Csak bólogass és mosolyogj! mosolyog j! Én is azt teszem. Leültem mellé.  – Akkor hajrá, kezdjük!

 

16. FEJEZET CADEN  NYER  NYERT T. MARCUS  LETT  A  MÁSODIK , de nekem jutott a legjobb díj: a legtöbb árokba gurított golyó. Szivárvány és Rózsaszín Csík  ugyanis szeretett balra kanyarodni… és kimenni a sávból. Avery is megcélozta a legtöbb árokba gurított golyó díját, de nekem  bárommal több lett. Kicsit sajnáltam is, hogy ezért nem kaptam serleget. Marcus azt mondta, hogy bajnokságot kellene szerveznem, de pechem van, mert erre nincs serleg. Duzzogva feleltem, ahogy elindultunk kifelé:  – Hát, az már nem az én bajom. Marcus kérdőn pillantott rám, de nem szólt semmit.  Nem is vártam mást. Egész este szúrósan nézett rám. Amióta megszoktam a kollégiumot és Cadennel összebarátkoztam, még inkább váltak az effélede megjegyzések. Magam sem tudtam, szokásommá miért szaladnak ki a számon, mindig jelentettek valamit. Caden és Avery már megszokták. Marcus még nem. Hát, az már  nem az én bajom. Caden Marcus vállára tette a kezét, és megsürgette.  – Haladjunk, öcsém! Summer megjegyzései majd pár óra ó ra mú múlva lva fognak leesni. Amúgy viccesek.  – Igen? – Marcust nemigen győzte meg.  – Hidd csak el! – Caden rám pillantott. – Ha Summer hozzád nő, már képtelenség megszabadulni tőle. Felcsillant a szemem.  – Mint a penészgomba. Caden és Avery megint nem akadt fenn, de Marcus felvonta a szemöldökét. A bowlingozás remek volt. Nemsokára még a játéknál is jobban szórakoztatott, hogy Marcus reakcióit figyeltem. Avery visszafogott volt, de aztán ellazult, amikor felfogta, hogy Caden nem foglalkozik  vele. Nem undokságból, egyszerűen inkább velem vagy az öccsével  beszélgetett. Aztán Marcus elkezdte cukkolni, és egész este flörtöltek.

 

Egyetlen rossz pillanat volt az este elején, amikor a mosdóból visszaértem. Caden széke üres volt. Marcus épp gurított, Avery rástartolt Caden helyére. Megbökte a karomat.  – Na, milyen volt a klotyó? Visszaböktem.  – Nagy hajóztam, kaland, kipipálom a bakancslistámon. Aranyló tengereken és klasszikus görög mosdókagylóban fürdőztem. Büszke vagyok magamra. Avery a homlokát ráncolta.  – Egyre furább vagy, ahogy halad a tanév. tanév. Megvontam a vállamat.  – Mint a kokain.  – Micso… na mindegy. mindegy. – Megrázta a fejét, és a válla fölött rámutatott egy lányra. – Ő kicsoda? Most következett a rossz pillanat. Caden a bowlingterem bárjában volt, összefont karral a pultnak  dőlt. Egy lány állt előtte. Olyan közel, hogy majdnem felmordultam. Gyönyörű volt a csaj, hosszú, szőke haja majdnem a seggéig ért. És  persze formás segge volt. Tudom, hogyan jár a pasik agya. Az egyik asztalnál az összes srác őt bámulta. Kis fehér miniszoknyát viselt, és biztos voltam  benne, hogy ha előrehajol, kilátszik a bugyija… már ha egyáltalán volt rajta bugyi. Megfordult, és láttam, milyen mélyen van dekoltálva a testhez simuló, rövid, fehér felsője. A hosszú, sötét szempillája és az ajka fölött az apró anyajegy egészen Cindy Crawford-os külsőt kölcsönzött neki. A szája halvány rózsaszínű volt, és Caden le nem vette róla a szemét.  – Faszfej. Éreztem, hogy Avery sajnál. Nem is akartam odanézni. Összeroskadtam a széken. Végem volt. Avery lehalkította a hangját.  – Keresztbe van téve a karja. Az azt jelenti, hogy elhatárolódik  tőle. Megint a odanéztem, leeresztette karját. Pedig és nemmintha hallhatta,Caden hiszen meghallotta a bár a terem volna, másik 

 

végében volt. Felnyögtem.  – Na, most már nyitott. Tovább beszélgettek, mosolyogtak, pislogtak és csücsörítettek, mármint a csaj, nem Caden. Aztán a csaj odatette a kezét Caden mellkasára, és ő nem söpörte le, és nem is húzódott el. Csak nézte, és a mosolya mintha hívogatóbb lett volna. A csaj erre még közelebb húzódott, odatámaszkodott hozzá, és végigsimította a hasát. Averyegészen felszisszent. Tudtam, hogy közben Marcus befejezte a gurítást, és jobb lenne, ha megfordulnánk, és úgy tennénk, mintha nem kémkednénk a  bátyja után. De nem tudtam félrenézni. Olyan volt, mintha egy autóbalesetet néznék. Haláleset volt készülőben. Összetört szívek. Mégpedig az én szívem. Caden szexelni akart ezzel a csajjal. Látszott rajta. Mivel hetek  óta együtt lógtunk, kezdtem kiismerni. Nem is a szeméből láttam, hanem valahogy legbelül éreztem, ahogy figyeltem őket. Caden úgy fogalmazott volna, hogy meg akarja dugni. A lány a hajával babrált, az arcát birizgálta, és a másik keze nem mozdult Caden hasáról. Nem lepett volna meg, ha Caden beoson vele a mosdóba.  Nem is tudtam, mi lenne rosszabb, ha már most szexelne vele, vagy ha előbb hazavinne engem, és utána felhívná a csajt, hogy találkozzanak. A fájdalmas válasz már meg is érkezett. A pultos odavitte Cadennek az italokat. A lány előredőlt, a melle Caden mellkasához simult, ahogy mögé nyúlt, hogy keressen egy tollat. Nem engedte el Caden karját, amíg írt.  – Megadja a számát – sziszegte Avery Avery..  – Naná! – Marcus leült az egyik székre. – Jó csaj. Én is örülnék  a számának. Avery megpördült. megpördü lt. – Tényleg?  – Csak ha te nem lennél – tette hozzá sietve Marcus.  – Az mindjárt más. – Avery hangja hűvös volt, de én kihallottam  belőle a mosolyt. – Fürgén jár az eszed, Banks. Marcus felnevetett, és a hangjában csengő gyengédségtől összeszorítottam a fogamat. Félrenéztem. Végre. Fájdalmasan összeszorult a gyomrom.

 

 – Hahó! – szólalt meg Caden, amikor amiko r visszaért. – Ki jön?  – Te. Te. Ebben a pillanatban nagyon közel éreztem magam Averyhez. A hangja barátságos volt ugyan, de nem rejtette véka alá a rosszallását. Tudtam, hogy ez Cadennek is feltűnt, de nem mondhatott semmit. Odapillantottam, és láttam, hogy ho gy Avery Avery mesterkélten mosolyo mosolyog. g.  – Oké. – Letette elém az italt, és megérintette a vállamat. – Ezt neked hoztam, aha kéred.  Elmehet francba,  gondoltam.  Elmehet a francba a kedvességével meg a tapintatosságával együtt, és kurvára elmehet a  francba, amiért észre észre sem veszi, hogy valami bajom van. Láttam, hogy a lány telefonszáma a karjára van írva, mint valami cuki tetkó. Bizony. Elmehet a francba. Ledöntöttem az ital felét.  – Summer, te iszol? – lepődött meg Avery Avery.. Caden már a bowlinggolyóval a kezében gurításra készült, de megtorpant.  – Persze hogy iszik, nem is keveset. kevese t. Avery hitetlenkedve meredt rám. Vállat vontam.  – Marcus buliján is ittam.  – Tényleg? Marcus felnevetett, kinyújtotta a lábát, és a karját a mellette álló szék támlájára fektette. Avery odaült, és ellazult, ahogy Marcus kis köröket rajzolt a vállára az ujjával.  – Haneki jólMarcus. emlékszem, azon az estén voltál rúgva –  mondta – Nem hinném, hogyteljesen túl sokrabeemlékszel.  – Való Való igaz. Avery álmodozó mosollyal nézett rá, én viszont legszívesebben  behúztam volna egyet mindenkinek, mindenk inek, aki boldognak tűnt. De uralkodtam magamon, és vidámságot színleltem.  – Vicces Vicces és verekedős kedvemb kedvemben en vagyok. A poharamra pillantott.  – Talán Talán nem kéne meginnod a maradékot. ma radékot.  – Késő! – Egyetlen korttyal felhajtottam az egészet, végig is égette a torkomat.  – Semmi baja, csak fáradt – mentegetett Avery. Avery.

 

 – Mehetünk – mondta Caden. – Nem muszáj befejeznünk az utolsó játszmát.  Hát persze, gondoltam.  Hogy minél előbb hazaérj és felhívhasd  azt a gyönyörű kis ribancot, hogy jól megdugd. Mosolyt erőltettem az arcomra.  – Oké. Avery merőn nézett, amikor visszaadtuk a cipőnket, de Marcus  belecsípett a fenekébe. Rálegyintett a kezére, aztán mindentől elvonta a figyelmét a flört. Marcus előrenyúlt, hogy kinyissa az ajtót, de megtorpant. Csak  állt, és tartotta az ajtót. Vártam, hogy Avery előremenjen, de nem tette. Ő is ledermedt, és meg sem moccant. A bowlingterembe két alak lépett be. Láttam a srác feje tetejét, és visszafojtottam a lélegzetemet. Ezt a hajat megismerem. Caden előrelépett, és maga mögé húzott. Avery és Marcus közé állt, szemben a két újonnan érkezővel, velem a háta mögött. Máskor  azt gondoltam volna, hogy  francba az egésszel, lássuk a balhét,  de abban a pillanatban jobban éreztem magam Caden mögé tapadva.  – Hát újra összejöttetek? Megint legszívesebben felmordultam volna. Maggie hangjából kihallottam a lenézést. Vajon Vajon miért maradt vele jóban Avery?  – Aha. Együtt lógunk.  – Hagyd ezt, Maggie! – figyelmeztette Marcus. – Semmi közöd hozzá, kivel töltöm az időmet. Maggie felnevetett. Olyan keserű volt a nevetése, hogy kirázott a hideg.  – Igazad van – mondta. – Semmi közöm hozzá, de Avery unalmas. Te magad mondtad. Most azt hiszed, hogy ha programokat csinálsz vele meg a bátyáddal, meg a bátyád épp aktuális kis csajával, akkor szórakoztatóbb lesz? Nem hinném, te nagyokos. Avery nem volt unalmas. Vártam, hogy Marcus mondjon valamit, de nem tette. Vártam, hogy Avery Avery mondjon valamit, v alamit, de nem tette. Ökölbe szorult a kezem, és Caden hátához lapultam. A picsába már! Majd én megmondom! Előreléptem volna, de Caden szorosan tartott. Tudta, hogy felment a pumpám. Hátranyúlt, megérintette az oldalamat, hogy lenyugtasson. Nem volt rá szükségem. Arra volt

 

szükségem, hogy kiállhassak a barátnőm mellett, és megint léptem egyet feléjük. Caden megint visszatartott. A háta mögül kellett kikiabálnom.  – Avery nem unalmas!  – Tessék? Tessék? Ezt Kevin kérdezte élesen, csodálkozva.  –Szétvált Summer? körülöttem a tömeg. Vagyis Avery és Marcus odébb lépett. Caden persze nem. Csak állt, mint egy kőszikla, akit úgysem tudok elmozdítani, nem mintha zavart volna, hogy próbálkoznom kell. Végül egyszerűen megkerültem. Kevin szeme összeszűkült, mert feltűnt neki, ahogy Caden elém tartja a karját, hogy megállítson. Odébb toltam, tudomást sem véve a srácokról, és Maggie-re förmedtem.  – Tiszta Tiszta hülye vagy!  – Tényleg? – Maggie felnevetett.  – Baromságokat hordasz össze. Úgyhogy igen, tényleg. – Nem volt valami nagy érv, de jobb híján megfelelt. Elvégre tényleg  hülye   hülye volt.  – Azt tudod, hogy ez óvo óvodás dás színvonal? Az lehet, de ettől még nem álltam le. Vészjósló mosolyt villantottam rá. Erre csak még jobban nevetett. Nyilvánvalóan nem vett komolyan. Annál jobb. Finomabb hangon folytattam.  – Nem tudom, kivel jártál Marcus előtt, de jól elcseszted. Azzal a pasiddal kellett volna maradnod. Kevinhez fordultam, és nem érdekelt, milyen dühös.  – Te is hülye vagy. vagy. Pont olyan csajt választottál, amilyen vagy. vagy. Gratulálok. Vajon te csalod meg előbb, vagy ő csal meg téged: Vagy máris mindketten csaljátok egymást? Maggie abbahagyta a kacarászást. Elégedettség töltött el. Sutba dobtam az óvatosságot.  – Mégis mit gondoltál, Kevin? Ebben a kapcsolatban te vagy a kis ribanc. Elbújtál a szobádba Caden és Marcus elől. Amikor  rajtakaptak, hisztiztél. Amikor kiköltöztél, sunnyogtál. Mindenki háta bújtál, mint csak valami duzzogó kis pisis, ésTényleg most mit érsz vele?mögé Bujkálsz tovább, most a barátnődéknél. ennyire

 

szereted? Rád fog unni. Látszik, hogy vissza akarja szerezni Marcust. Mire gondolsz, amikor nélküled megy el otthonról? Emlékszel, amikor te mentél el a barátnőd nélkül, hogy a következő csajoddal randizz? Emlékszel, milyen ürügyeket találtál? És Maggie mondott már hasonlót neked?  – Micsoda ribi vagy! Visszafordultam Maggie-hez.  – Látod? Hamar kinőttem– az színvonalat. – Dacosan felvontam a szemöldökömet. Te óvodás vajon kinövöd valaha? Mert a megcsalás is gyerekes dolog. Éretlen, önző, korlátolt gondolkodás. És ha valaki úgy jár veled, hogy közben tudja, milyen vagy, az egy szánalmas idióta. Éreztem, hogy Kevint elönti a harag. Eléggé megkapta a magáét. Befejeztem a támogató hugicaszerepet, legalábbis lábtörlő nem akartam lenni soha többet. Valami felszakadt bennem. Megnyílt a szakadék, amit eddig gyengéd érzelmekkel lepleztem. Nyeltem egy nagyot. Nem akartam érezni a szakadékot, úgyhogy eltereltem a gondolataimat. Volt Volt még néhány pillanatom, mielőtt Kevinből kitör a düh, és fogalmam sem volt, hogy erre Caden mit lépne. Maggie felém lendült.  – Nem hiszem, hogy… Marcus és Caden előrelépett, de Avery közéjük állt, és csípőre tette a kezét.  – Nem hiszem, hogy itt még bármit mondhatnál, mon dhatnál, ugye? Mindenki érezte, hogy ezt figyelmeztetésnek szánta. Avery most vágta el a barátságuk utolsó szálát. Maggie megbántotta már  korábban, de ő túllépett rajta, és jóban maradt vele. Most viszont Maggie dobta el ezt a barátságot. Azaz nemcsak hogy eldobta, de még sárba is tiporta. Innen már nem volt visszaút. Éreztem Kevin tekintetét, és rásandítottam. Forrt benne a harag, le nem vette rólam a szemét, és szinte láttam, ahogy füstölög. Erről még beszélni fogunk, abban biztos voltam. Caden kezére siklott a tekintete. Caden még mindig szinte lefogott, a kezét a hasamra tette. Maggie mondott valamit. Avery válaszolt. Marcus is beleszólt. Hárman vitáztak, de Kevin, Caden és én is valami szótlan vitába

 

 bonyolódtunk. Oké, inkább csak Kevin és én, de a szótlanság ellenére nagyon hangosnak éreztem.  Nem akartam ott maradni. Megkerültem Caden kezét, de Kevin megállított. Rám vicsorgott.  – Mióta szexelsz vele? Ledermedtem. Lehetséges, hogy…? Nem! Kizárt, hogy Kevin tudná, mitnem érzek Caden Még fejezte be.iránt.  – Én csak a bemelegítés voltam, vagy meghoztam az étvágyadat? Mindenki Banks új haverjáról beszél, de nem tudtam, hogy te vagy az. Vagy Vagy talán rám gondolsz, gon dolsz, amikor benned benne d van… ? Ez már túl sok volt. Caden torkon ragadta, felemelte, és a falhoz szorította. Avery visszafojtotta a lélegzetét, Marcus káromkodott, és megpróbálta elhúzni a bátyját. Maggie ezúttal szóhoz sem jutott. Elkerekedett a szeme, aztán odadőlt Avery mellé, és a keze után nyúlt, mintha vigaszt várna tőle. Felhorkantam, de egyúttal úrrá lett rajtam a pánik. Nem tudtam, mire készül Caden. Odaugrottam Marcus mellé, és csak kiabáltam, hogy „Hagyjátok  abba!”, miközben ő megpróbálta a karjánál fogva odébb vonszolni. Caden tudomást sem vett rólunk. Megint kősziklának álcázta magát. Odahajolt Kevin füléhez, és valamit súgott neki. Dermedten álltam, a szívem hevesen vert, és láttam, hogy Kevin teljesen lefagy, aztán rám sandít, és bólint. Caden hátrált egy kicsit.  – Megértetted?!  – Aha. – Kevin szaporán bólo bólogatott. gatott. – Megértettem. Caden elengedte, és Kevin a földre roskadt. Aztán Maggie mellé állt, és kézen fogta. Mostanra már két biztonsági őr sietett felénk.  – Ideje mennünk. – Marcus kituszkolta a bátyját az ajtón, és hátrakiáltott. – Gyere már, A Avery! very! Avery és Maggie még egyszer összenézett, és nekem összeszorult a gyomrom. Ami ott elhangzott, azt már nem lehetett visszavonni. Avery végleg elveszített egy barátot. Ezt ő is jól tudta, és Maggie is. Kevin köhögött, és a nyakát dörzsölgette.

 

 – Minden rendben? – kérdezte az egyik biztonsági őr. Kevin rám nézett. Elküldhette a biztonságiakat, szólhatott, hogy engedjék el Cadent, de azt is mondhatta, hogy rendőrt akar hívni. Biztosra vettem, hogy vannak biztonsági kamerák. A bizonyíték  nyilvánvaló volt, de összehúztam a szememet. Ha Kevin rendőrt hív, végünk. Kevin biccentett felém, és az őrökhöz fordult:  –AAha, mindenőrtoké. Nagygyőzte vvolt olt ameg. pofám, nem kellett volna. biztonsági ez nem  – Biztos?  – Igen. Tuti. – Kevin legyintett. – Hadd menjen! – Rám nézett, és hozzátette: – Nem ér annyit. Értettem a célzást. Én nem értem annyit.

 

17. FEJEZET K IDERÜLT IDERÜLT. Úgy éreztem, mindjárt megnyílik alattam a föld, és lezuhanok a mélybe. Eddig senki nem tudta, hogy lefeküdtem Kevinnel, most viszont már mindenki. Minden meg fog változni. Biztosan így lesz. Beszélni akartam Cadennel, érvelni, kimagyarázni, de nem nézett rám, Az arca elszánt és rideg volt. Tudtam, hogy jobb nem háborgatni, úgyhogy lenyeltem a kérdést és a könyörgést, és csak  csendben kiszálltam a kocsiból, amikor hazavitt. Amikor eljöttem, úgy éreztem, megszakad a szívem. Olmos lassúsággal vonszoltam magam a szobámba. Avery küldött egy üzenetet, hogy Marcusszal marad, és másnap beszéljünk. Egész nap a szobámban gubbasztottam.  – Nem hogy atepadlóra. és Kevin… – mondta nélkül, aminttudtam, leült mellém – Mikor történt? Avery kertelés Visszamásztam az ágyamb ágyamba, a, és megpróbál tan elfojtani a sírást.  – Az érettségi utáni éjszaka. – Elszorult a torkom. – Nagy hiba volt.  – Érzel iránta valamit? Magam köré fontam a karomat.  – Nem. Azaz… akkor még éreztem. Most pedig igen is, meg nem is. – A szakadék. Éreztem, hogy tátong, és teret követel. Hogy felforgassa az életemet. De bezártam. – Amúgy sem számít már már..  –Ránéztem. Caden miatt? Átlátott rajtam. Látta a fájdalmamat, és megértett.  – Azt hiszem. Nem tudom. Csak barátok vagyunk, semmi több.  – De szeretnéd, hogy több legyen? leg yen?  Nem tudtam, miért kérdi egyáltalán.  – Nem számít. Caden nem úgy néz né z rám.  – Ezt nem tudhatod.  – Dehogynem. Dehog ynem. Tegnap alig szólt hozzám, hozz ám, amikor eljöttünk. Alig várta, hogy végre ideérjünk, és kiszálljak a kocsiból.  – Marcus felajánlotta, hogy hazahoz mindkettőnket. min dkettőnket.  – Mikor?

 

  Amikor a parkolóba mentünk. Ott voltál, csak nem figyeltél. Caden nemet mondott. Ő akart hazahozni téged. Megráztam a fejemet.  – Csak mert kettesben akart hagyni téged tég ed és az öccsét.  – Ennyi erővel erőve l Marcus feljöhetett volna vo lna a szobámb szobámba. a. Már volt rá  példa, sikerült beosonnia és kiszöknie. – Avery szégyellősen elmosolyodott, és lehajtotta a fejét. – Ezt ne mondd el senkinek! Na persze ezer –dolog miatt. – viccelődtem. – Majd beköplek ezért is, meg még Felnevetett, és csillogott a szeme.  – Sosem lehet tudni.  – Sajnálom, hogy így alakult Maggie-vel. Elhalványult a mosolya, és vállat vont, de attól még láttam, hogy fáj neki.  – Maggie nem jó barát. Ezt tudtam, de attól még szarul esik. –   Nagyot sóhajtott, és átkarolta a térdét. – Nem is Maggie miatt  bánom, hanem a többi lány miatt a középiskolai társaságból. Mellé fognak állni. Már a középiskolában is ez volt. Ezek szerint nemcsak egy barátot veszített el, hanem egy egész  baráti társaságot.  – Sajnálom.  – Hát, ez van. – Megpróbálta lezseren lerázni a dolgot. – A középiskolai barátságok úgysem tartanak örökké, nem igaz?  – Néha így van. A középiskolai legjobb barátnőimre gondoltam. May és Clarissa felől egyáltalán nem hallottam, amióta elkezdtük az egyetemet. Hirtelen nagyon hiányoztak. Eddig fel sem tűnt. Eleinte levelezgettünk, telefonáltunk, de mostanában már nem. Mostanában már nem is gondoltam rájuk.  – Szerinted Kevin szóba áll még veled?  – Fogalmam sincs. – És nem is érdekelt. Biztosan érett a konfrontáció, de nem akartam még siettetni is. – Azt hiszem, ma elmegyek Cadenhez.  – És mit fogsz mondani neki?  Nem igazán tudtam, mit mondhatnék.  – Talán elnézést kérek, amiért megvertem az árokba gurított labdák pontszámában. Avery nevetve megrázta a fejét.

 

  Ilyen is csak te lehetsz, hogy ezt ez t versenynek tekinted. Sértődést mímeltem.  – Mondod te, mert három ponttal megvertelek. Ha te győztél volna, biztosan kupát követelnél, valld be!  – Na jó – nevetett tovább –, lehet. lehe t. De így is kapok díszszalagot. Felcsillant a szemem.  – Meg tiarát is. Ideges voltam, amikor elindultam Cadenhez. Mit fog most gondolni rólam? Lenéz vajon Kevin miatt? Undorodik tőlem? Utál, amiért hazudtam? Már rég nem voltam ideges a közelében, de most újra úgy hasított belém az érzés, mint egy kardcsapás. Megszoktam a közös estéket. Tanultunk. Néha filmet néztünk. Gyakran söröztünk. Meccseket néztem vele. Szerette a sportot. Jobban lekötötte, mint ahogy a barátai gondolták volna, és rengeteget tudott róla, még olyan infókat is, amit a kommentátorok  sem. Engem nem zavart, bármit szívesen néztem a tévében, és ő ugyanilyen volt. Ha nem akartam lemaradni a Walking Dead  legújabb részéről, akkor odakapcsolt, még úgy is, ha épp meccset nézett. Teljesen elolvadtam, amikor elkezdte felvenni nekem a Gilmore Girls epizódjait. Komoly érzéseim voltak Caden iránt. A felszín alatt ezek mindig  jelen voltak és kavarogtak, de most előtérbe is kerültek. Mindenki láthatta, én pedig nagyon erősen éreztem. Nem tagadhattam tovább.  Nem akartam elveszíteni a barátságát. Azt nem bírtam volna v olna ki. Nem akartam hagyni, de még viccelődni sem tudtam. Ennyire komolyan vettem a dolgot. Remegő kézzel kopogtam be. Csak a bowlingteremből nehogy itt legyen az a lány!  Magamban fohászkodtam, és amikor Caden kinyitotta az ajtót, kinyögtem:  – Itt van az a lány?  – Tessék? Tessék?  – Aki a karodra írta a számát. A karjára pillantott.  –Máris Nemkönnyebben hívtam fel. lélegeztem. Beléptem.

 

  Miért nem? Becsukta mögöttem az ajtót, és utánam jött a nappaliba, ahol lehuppantam az egyik kanapéra.  – Hogy miért nem hívtam fel azt a lányt?  – Igen. Gyönyörű volt, és le akart feküdni veled. Tuti befutó. Caden a fejét rázta.  – Néha teljesen összezavarsz.  – Megszoktam, hogy ésmindenkit összezavarok. – Amikor konyhába ment, felültem, egy párnát fogtam az ölembe. – Dea tényleg, miért nem? Miért nem hívtad?  – Kérsz valamit inni?  – Diétás üdítőd is van? Kivett egyet a hűtőből.  – Azért, mert egy bowlingterem bárjában akart felszedni. Hát ezért nem hívtam fel. – Kezembe nyomta az üdítőt, és leült egy székre. Kibontottam az üdítőt, és nekidőltem a párnáknak. – De hát olyan szép volt!  – Nem az esetem. Szent ég! Akkor mi az esete?  – De tényleg gyönyörű volt. vo lt. Caden a hajába túrt. A kígyó tekergőzve rám kacsintott.  – Miért ismételgeted? A szépség nem minden. Felhorkantam.  – Hát nekem nem ezt mondták.  – Ki mondta?  – Az élet. A pasik a melleket meg a feneket nézik, a szájat, az alakot, az arcot. A pasiknak a szép lányok tetszenek. Ne is mondd, hogy ez nem igaz.  – Igaz, viszont sokszor minél szebb egy lány, lány, annál hülyébb. Hidd el, az a csaj nem az esetem. Az őrülteket nem bírom. –  Elgondolkodott. – Kivéve, ha tényleg csak szexelni akarok, de akkor  is. – Megborzongott. – Nem jó ötlet. – Rám nézett. – Egyébként mit keresel itt? Azt hittem, kibékülsz a mostohatesó szeretőddel. Mostohatesó szerető. Felsóhajtottam. Ezt tényleg nem akartam hallani. Remegett a kezem, úgyhogy inkább letettem az üdítőt, és a  párnát szorongattam.

 

  Ami azt illeti…  – Nem kell magyarázkodnod. Ránéztem. Eddig viccelődött, de most halkan, nyugodtan szólt.  Nyeltem egyet. Éreztem, hogy az a halk, nyugodt hang a szívemhez szól. Mikor varázsolt el ennyire?  Nem is vettem észre. Vagy Vagy csak nem vallottam be magamnak. magamn ak.  – Hogy érted?  – Ne felejtsd el, hogy már  – Amikor felismerted, hogyrájöttem. érzéseket tápláltam iránta? A szemébe néztem, és elöntött a forróság. Előrehajolt, a könyökét a térdére támasztotta.  – Sejtettem, hogy valami konkrét oka volt az érzéseidnek. És gondoltam, hogy nem a személyisége. Elhúztam a számat.  – Nem vagy dühös?  – Tegnap este őrjöngtem. Nehezen álltam meg, hogy ne menjek  vissza, és ne verjem szét. Már megint.  – Ezért voltál hazafelé olyan hallgatag? Bólintott.  – Sajnálom.  – Mit? Hogy nem csevegtél velem?  – Hogy megtámadtam a hozzátartozódat. hozzátartozó dat.  Nagyon őszintének hangzott. A párnát néztem az ölemben, erősen szorítottam, és nagyot sóhajtottam.  – Nem a hozzátartozóm. Sosem volt az.  – De szeretted volna, hogy az legyen? leg yen? Valami mást szerettem volna tőle.  – Az anyukám halála után Kevin anyukája úgy szeretett, mintha a saját lánya lettem volna. Azt hiszem, ezért mindig érezni fogok  valamiféle szeretetet Kevin iránt, bármi is történik. Mert Sheila, az anyukája szeretnivaló.  – És aztán mi történt? Vállat vontam.  – Hát… nem tudom. Kevin szülei jóval azelőtt elváltak, hogy apám és Sheila összeköltözött, de persze erről senki nem beszélt. Soha. Egy éven át laktunk együtt, de Kevin mindig a barátnőivel volt.

 

Visszaemlékeztem a napra, amikor segítettek nekem beköltözni a kollégiumi szobámba.  – Kevin is előkerült, hogy segítsen a hurcolkodásban, de nem igazán csinált semmit. Lelépett. Apukámmal elég hűvös a kapcsolatuk. Azt hiszem, apa nem igazán kedveli.  – Apukádnak megvan a m magához agához való esze.  – Ezt meg hogy érted? összedörzsölte a tenyerét. Állandóan a barátnőivel lóg.  –Caden Mondjuk, van egy mostohafiam.  Nyilvánvalóan szexel is velük. És van egy gyönyörű lányom, aki most egy házban lakik ezzel a fiúval. Úgy érezném, mintha a legdrágább kincsemet az oroszlán barlangjába hajítottam volna. Eléggé aggódnék. Tuti bekameráznám a kölyök szobáját. És ha csak  hozzáér a lányomhoz… akkor annyi neki. Lenyisszantanám a farkát.  Egy gyönyörű lány…  Caden azt mondta, gyönyörű vagyok…  Nem igaz…  – Szerinted gyönyörű vagyok? vagyo k? Caden összevonta a szemöldökét.  – Te Te sose nézel tükörbe? Szóval gyönyörűnek tart.  – Jó csajnak tartasz? – Biztosan fülig ért a szám. szá m.  – Summer, szerintem neked nincs szükséged arra, hogy győzködjelek arról, milyen gyönyörű vagy.  – Miért? Felnevetett.  – Biztosan egy csomó srác mondta mond ta már. már. Vagy Vagy nem? Megráztam a fejemet.  – Középiskolában jártam néhány fiúval. Egyikük a vitakör  elnöke volt. A másik az egyetemi előkészítő kosárcsapatában  játszott. Az utolsó egy nyári flört volt, amikor a 4-H klubhoz csatlakoztam. Azon a nyáron rengeteg sütit sütöttem. – De egyikük  sem mondta, hogy gyönyörű vagyok. – Az egyik azt mondta, helyes vagyok, de semmi több.  – Micsoda idióták! Végigbizseregtem, és melegség járt át. A gyomrom összeszorult az izgalomtól.  –Összevonta Köszi. a szemöldökét.

 

  Mit köszönsz?  – Hogy önbizalmat adsz. Valami olyan érzést pillantottam meg a szemében, amit sosem láttam még, kivéve talán apám pillantásában.  – De hát ez az igazság. Nemcsak úgy ú gy mondom.  – Akkor jó csaj vagyok, ug ugye? ye? Sóhajtva felkelt a székből.  – állandóan ezt kell majd mondog atnom, mondogatnom, ugye?  – Most Hívhatsz Csöcsöskének. – Lepillantottam a melleimre. – Talán ezt bóknak veszik, és nőni kezdenek végre.  – Oké, Csöcsöske. – Felém nyújtotta a kezét. – Gyere!  – Hová megyünk? – Megfogtam a kezét, és felhúzott a kanapéról.  – Rábeszéltek, hogy segítsek flamingókat tenni a kertekbe. Eljöhetnél velem. Kipillantottam az ablakon, a kezem még Caden kezében volt.  – Sötétedik.  – Ez a lényeg. – Végigmért. – De át kell k ell öltöznöd!  – Mi a baj a ruhámmal? – Farmer és szürke pulcsi volt rajtam. Azt hittem, a divat netovábbja. Aztán észrevettem, hogy Caden tetőtől talpig feketében van. – Úgy öltözzek, ahogy te?  – Pontosan.  Nem tudtam, mi ez az egész, de Caden visszavitt kocsival a szobám épületébe, és közben végig fogta a kezemet. Megpróbáltam nem gondolkodni a dolgon, de a barátok nem szokták egymás kezét fogni. Szinte biztos voltam abban, hogy ez egy szabály… vagy nem az? Nem tudtam elképzelni, hogy Avery kezét szorongassam, és igazából azt sem tudtam elképzelni, hogy Caden fogja valakinek a kezét, aki nem a barátnője. Amikor kiszálltam volna a kocsiból, elengedte.  – Várj! – Leállította a motort.  – Mit csinálsz? A szobám felé intett.  – Felmegyek veled.  – Miért? – Minden lány rászállna. Pedig az enyém volt.  – Vécére kell mennem. Jillnél vannak a flamingók, és ott már   jártam. Hét szobatársa van, állandóan jönnek-mennek náluk a

 

 barátaik. Inkább szerencsét próbálok itt, a lánykollégiumban. – 

Becsukta a kocsi ajtaját, és követett. – Gondolom, van fiúvécé, nem?  – Gondolom, van. Fogalmam sem volt. Csak a szobámban, Avery szobájában, az előadótermekben, az ebédlőben és Caden szobájában voltam ismerős. Sosem csempésztem fiút a szobámba, de amúgy is még nappal volt elvileg, így Cadennek nem volt tilos bejönni az épületbe. Jött és én megpróbáltam nemtekintete észrevenni, hogyminket. az ügyeletes lányutánam, szeme elkerekedett, és fürkésző követett Azzal sem foglalkoztam, hogy a lépcsőbeugróban a lányok elcsendesedtek, és ugyanez történt az emeleten is, amikor a szobámhoz értünk.  Néhány szoba ajtaja nyitva volt, és amikor elhaladtunk előttük, csend lett. Bekopogtam Avery szobájába. Ajtót nyitott.  – Hogy sikerült a… Caden! Cad en! Hát te mit keresel itt? – Elkerekedett a szeme, mint az ügyeletesnek.  – Tudom, hogy fel szoktad csempészni az öcsémet. Hol a fiúvécé?  – Fogd be! Avery végigpásztázta a folyosót, de megnyugodott, mert nem látott senkit. Nem volt szívem elárulni neki, hogy mindenki hallgatózik az ajtónál, ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő. A folyosó végére mutatott, a szobám melletti hátsó ajtóra.  – Menj le a lépcsőn aazz alagsorba! Ott rögtön balra lesz a mosdó. És ott nem tilos fiúknak tartózkodniuk, csak itt fenn nem szabad. Caden elindult, de még sokatmondó pillantást p illantást vetett Averyre. Averyre.  – Ismerem a szabályokat. Amikor elsőéves voltam, jártam egy lánnyal, aki itt lakott.  – Öreg vagy vagy,, nem voltam biztos benne, hogy nem lettél-e azóta szenilis. Caden beintett, aztán eltűnt a kijáratnál a lépcsőházban. Amint lelépett, Avery Avery megragadta a karomat.  – Nem semmi! Mit keres itt Caden? Behúzott a szobájába, és bevágta az ajtót. Felemeltem a kezem, mielőtt folytatja.  – Semmit. Minden rendben.

 

  Rendben? Avery lelkesen vigyorgott. Úgymint rendben rendben? Úgymint épp ép p most keféltünk, és minden rendben? Vagy…  – Úgymint barátok vagyunk, vagyu nk, és minden rendben. rendben . Azt a flamingó dolgot intézi este. Segítek neki.  – Komolyan? – Avery Avery csalódottan vállat vont.  – Tudom. Tudom. Azt hittem, a flamingó már lejárt lemez.  – Nem. – Avery megvakarta a füle tövét, és elnevette magát. -A flamingó nemnépszerű újdonság, túl vagyunk vele, viszont olyan volt,mert hogyegy ma körön este jönmár a második kör. Megint elárasztanak velük egy csomó kertet. Caden biztos Marcusnak segít, mert a mait az ő csapata szervezi. – Elhallgatott, és kicsit bánatosan nézett. – Felpörögtem, ne haragudj, Summer! Azt hittem, talán valami mást jelent, hogy Caden itt van veled.  – Hát, nem. Barátok vagyunk. –  Barátok, csak épp megfogta a kezem, és ezt mondta, gyönyörű vagyok. De ezt inkább megtartottam magamnak. Avery merőn nézett, aztán felcsillant a szeme.  – Talán Talán csak még meg kell győzni? A hajam felé nyúlt, de én hátrálni kezdtem.  – Szerintem nem. Nem akarom megváltoztatni a külsőmet.  – Ugyan! Csak hadd kísérletezzek!  – Nem. A hajam csillog, a súlyom rendben, a bőröm tiszta és sima. Nem akarok változtatni, kivéve talán nagyobb melleket.  – Tudom. Gyönyörű a hajad. Hosszú és sűrű, ráadásul szép őzikeszemed van. Talán Cadennek az tetszene, ha kihívóbban öltöznél. – Avery Avery a blúzomért nyúlt. Rácsaptam a kezére, és kinyitottam az ajtót. – Na, ne tapizz! Amúgy is át kell öltöznöm. Mindjárt visszajövök.  – Summer!  – Sietek! – kiabáltam vissza a vállam fölött, és a szobámba szaladtam. A folyosó korábban kongott az ürességtől, de most nyüzsgés volt. A többiek, akik ugyanezen az emeleten laktak, kitelepedtek a könyveikkel, laptopjaikkal, jegyzeteikkel meg mindenfélével, ami a tanuláshoz kell. Felhorkantam, és benyitottam a szobámba. Méghogy tanulnak!

 

18. FEJEZET AMIRE  ÁTÖLTÖZTEM, CADEN  ÜZENETET  ÍR ÍRT T, hogy lent vár az előtérben. A recepciós pultnak dőlve beszélgetett egy lánnyal és egy fiúval. Háttal állt nekem, a barátai előbb láttak meg. A fiú végigmért, a lány csak rám sandított. Nem érdekelt, bóknak vettem. Lehet, hogy csak megyünk pár kört Caden Land Roverében, lehet, hogy csak segítek neki, hogy az becsének szívességet tegyen, és lehet, hogy egyszerű fekete ruha is megteszi, szóval mit számít, hogy hogyan öltözöm? Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben átöltöztem. Elég ostobának éreztem magam, de Avery  beszólása nem hagyott nyugodni, úgyhogy végül mégis feltűnőbb ruhák mellett döntöttem. És bejött. Amikor beléptem, és Caden felém fordult, elkerekedett a szemük.  Nem vettem fel szexi, kihívó ruhát, de mégis dögös voltam. Igen, én magam is észrevettem. Szűk, fekete farmert, fekete, ujjatlan felsőt és fekete bőrdzsekit választottam. Caden nem mondta, hogy  pontosan milyen ruhát kellene viselnem azon kívül, hogy feketét, úgyhogy rögtönöztem. Caden szeme elsötétült, a keze megrándult. A bőrdzsekit fürkészte.  – Most komolyan?  – Miért ne? Azt hiszed, csak te lehetsz menő? – Szorosan magam köré a húztam tudtam,valaki, hogyhogy kicsit hangsúlyozza mellemet.a –dzsekit, Nemrég mert azt mondta jó csöcsöm van. Caden felnevetett, és a derekamra tette a kezét. A lánynak rögtön feltűnt, és lebiggyesztette a száját.  – Menjünk! Marcus most telefonált, és ideges, hogy miért nem vagyunk már ott. – Intett a két beszélgetőtársának. – Sziasztok, majd később találkozunk! A fiú kezet rázott vele.  – Van terved estére? – A lányra mutatott. – Feliciával arra gondoltunk, hogy bemegyünk a városba abba a mexikói bárba. Nem

 

új a hely, de nekünk új lesz.

 – Aha – szólt közbe a lány. lány. – A nővérem emlegette. Egy rejtett kincs az a bár. Állandóan oda szokott járni mostanában. Diego bárja, ez a neve. – Megérintette Caden karját. – El kellene jönnöd oda.  El kellene jönnöd. Nem pedig el kellene jönnötök. Legszívesebben letéptem volna a csaj kezét Caden karjáról, de nem volt rá szükség, mert Caden távolságtartón elhúzódott, és hűvösen válaszolt:  – Nem, köszi. – Szorosabban magához húzott. – Már van  programunk. Vártam, amíg beszálltunk a Land Roverbe.  – Mindig itt parkolsz.  – Tudom. – Összeszorította a fogát. – Amit megszeretek, ahhoz ragaszkodom. Végigfutott rajtam valami melegség. A hangjában csengő birtoklás váltotta ki, az, hogy védelmezi a helyet vagy a személyt, ha fontos neki. Micsoda herceg fehér lovon! Mély érzésű, gondoskodó, védelmező… és már megint hevesen dobogott a szívem. De persze ennek semmi különösebb oka nem volt. Legalábbis ezzel hitegettem magamat. Felsóhajtottam, és összekulcsoltam a kezemet. Pocsékul tudtam hazudni, még saját magamnak is. Caden rám pillantott, és elmosolyodott.  – Amúgy jó csöcsöd van. Kihúztam magam.  – Naná!  – Figyelem, figyelem! – A csoportvezető a teherautó platóján állt, és tapsolt. – Mindenki figyeljen rám! Szinte senki nem figyelt, viszont mindenki megfelelően öltözött fel. Mindenki feketében volt, páran símaszkot is felvettek, mások  fekete csíkokat festettek az arcukra, mint a focisták. Nem igazán értettem, minek ez az álca. Caden mondta, hogy a rendőröknek már  szóltak a flamingó-hadműveletről, sőt néhány rendőr kertjébe is madarak fognak kerülni este. Amúgy is felesleges a fekete sejtelmeskedés, amikor neonrózsaszín flamingókat cipelünk. De mégis valami izgalom lett úrrá rajtam.

 

Egy kocsibeállón sorakoztunk fel, és ahogy körülnéztem,

észrevettem, hogy én vagyok az egyetlen lány. A srácok komolyan felkészültek. Tiszta Call of Duty- bevetés.  bevetés. A csoportvezető hangosan beszélni kezdett.  – Mindent a legprecízebben és legprofibban fogunk megoldani. Semmi lógás, semmi lézengés, semmi baromkodás, és főleg semmi humorizálás. Ez itt nem a műkörmös meg a szépségszalon, értve?! a szemöldökömet, és zsebre vágtam a kezem, hogyÖsszevontam elrejtsem a körmömet.  – Minden kocsi tele van flamingókkal. A sofőröknél vannak a címlisták, és hogy egy-egy címre hány madár kerül. Találjátok meg a célpontot, keressétek ki az adott címre kijelölt flamingókat, és dolgozzatok együtt. Egyszerre egy madarat vigyetek, legfeljebb kettőt, ha megy, és hajrá, tegyétek őket a helyükre. Aztán húzás vissza a teherautóhoz, amint az adott kertbe leraktátok az összes oda való madarat. Shotgun Sally fogja az utcához legközelebbi flamingóra akasztani a táblát. Amint ez megvan, tűnés vissza a teherautóba, és irány a következő célpont. NINCS DUMÁLÁS! Ez a küldetés teljes csendben zajlik. Jelekkel kommunikáljatok, aki nem tudja a megfelelő jeleket, az csak KUSSOLJON! Oké? Na, akkor  szórjátok a kibaszott flamingókat! Caden halkan felnevetett. Megmerevedtem. A csoportvezető szúrósan ránk nézett, de csak biccentett üdvözlésképpen, amikor látta, hogy Caden volt a nevetgélő.  – Oké, akkor indulás! – mondta, mond ta, és leugrott a platóról. Caden meghúzta a dzsekim ujját.  – Menjünk! Próbáltam az első háznál gyorsan kiszállni, és segíteni a flamingókkal, de a fiúk túl gyorsak voltak. Egy másik kocsi is velünk jött, hogy minden a lehető leggyorsabban haladjon. Mire egy flamingót sikerült bevinnem a kertbe, Caden már azt kérdezte, hol a tábla. Ezek szerint én voltam Shotgun Sally. Sally. Találtam egy mappát a Land Roverben, és gyorsan felakasztottam az első táblát: „Kedves szomszédjaid flamingósították a kertedet. Kérlek, hagyd így! 24 órán belül új fészkelőhelyre szállítjuk a madarakat.” További információként még

 

volt egy telefonszám és egy megjegyzés, hogy ez egy jótékonysági

gyűjtés az agykárosodást szenvedett betegeket támogató alapítvány  javára. Értékeltem, hogy mindenki mennyire hatékonyan teszi a dolgát. Egy óra sem telt el, és már a negyedik háznál tartottunk. Amikor a Land Rover kiürült, a második teherautó után mentünk segíteni, de már nem az én feladatom volt a táblákat kiakasztani. Végre segíthettem a fűbe szúrni flamingókat, és ez valami elégedettséggel töltött el. aJólesett teljes erőből leszúrnikárörvendő a fűbe a rudakat, amin a madarak álltak, és ezzel alaposan kilyuggatni a gyepet. Már a nyolcadik háznál tartottunk, amikor láttam, hogy egy alak  tart felénk zsebre vágott kézzel és görnyedt vállal. Megtorpantam, mert bárhol felismertem volna. A többiek összeszokottan dolgoztak  tovább, tudtam, hogy pillanatokon belül készen is lesznek. Caden mellém lépett, ahogy Kevin közeledett.  – Maradjak?  – Úgy néz ki, mint akinek vaj van a füle mögött, szóval szerintem nem szemétkedni jött – mondtam reménykedve.  – Akkor itt várlak. A többiek végeztek, és Kevin a szemébe húzott  baseballsapkájában megállt előttem. Elszorult a szívem. Mindig tetszett rajta ez a sapka. Valahogy rejtélyesnek, különcnek tűnt  benne. Most viszont az jutott eszembe, vajon Caden hogyan festene  baseballsapkában. Kevin fáradt pillantással végigmért, aztán a mögöttem sorakozó srácokra nézett. Már a másik teherautóhoz indultak. Caden intett nekik, és felénk mutatott. Gondolom, azt magyarázta, hogy a Land Roverrel majd később megyünk utánuk.  – Szia! Igazam volt. Kevin nem úgy hangzott, mint aki szemétkedni akar.  – Most bocsánatot kérni jöttél, vagy támadni? támadn i? – kérdeztem. Zavartan vakargatta a nyakát.  – Egyik sem. Csak reméltem, hogy tudunk beszélni. – A teherautó felé intett, ami épp elhaladt mellettünk. – Hallottam, hogy az egyletem ma segít a flamingókkal. Ezért jöttem. Látom, itt vannak   páran Marcus csapatából is. Egyébként nem tudtam, hogy te is itt

 

leszel, de örülök neki. – Zsebre tette a kezét. – Úgyis el akartam

menni hozzád.  – Azt hittem, megharagudtál az egyletre. – Láttam rajta, hogy szeretne újra bekerülni közéjük, és része lenni mindennek.  – Hát, igen. Azaz… nem. Nem is tudom. Volt időm elgondolkodni, és rájöttem, hogy hülye voltam. Felhorkantam.  – most jöttél rá?  – Csak Ne már, Summer! Caden Land Roverének az anyósülése felőli oldalán álltunk. Tudtam, hogy ő ott áll a túloldalon, és figyel. Összefontam a karomat.  – Bocsánatot kellene kérned tőlem. A bowlingteremben nekem támadtál, és ehhez nem volt jogod. Kevin hallgatott, toporgott, fészkelődött. Elszorult a szívem. Talán semmit nem fog mondani? Válaszra sem méltat? De ekkor dünnyögni kezdett.  – Miért hazudtál nekem?  – Miről?  – Hogy ki nem állhatod Bankst. Aztán amikor legközelebb látlak, azt veszem észre, hogy védelmez téged. Tőlem.  – Mert barátok vagyunk, va gyunk, de amikor először találkoztam találkoz tam veled az egyetemen, még nem voltunk azok. Ennyire egyszerű.  – Azért ezzel kapcsolatban tapintatosabb leh lehetnél. etnél.  – Miért? Minek legyek veled tapintatos?  – Tudod, Tudod, hogy Banks az ellenségem. Megráztam a fejemet.  – Az öccse barátnőjével kavartál. Akkor Marcus az ellenséged. Caden meg az egylettársad.  – Ezt most komolyan mondod? De tényleg szólhattál volna, hogy jóban vagytok. Kevinnek igaza volt, bár valójában semmi köze nem volt hozzá. Sőt, szándékosan nem szóltam neki. Felsóhajtottam, és a Land Rovernek támaszkodtam.  – Tudtam, hogy nem fogsz örülni neki. Azt hiszem, ezért nem mondtam. Amúgy Caden tényleg nagyon jó barátom lett.

 

 – Caden Banksnek nincsenek nőnemű barátai, Sum. Ezt jó, ha

megjegyzed magadnak.  – De, most már van egy. egy. – Hűvösen válaszoltam, hogy Kevin állítsa le magát. Tényleg semmi köze hozzá. – Hagyd abba, Kevin! Semmi jogod engem a becenevemen szólítani. Csak lakótársak  voltunk, vagy már elfelejtetted? Parázsló tekintettel nézett rám.  –  – Ezt Mit?ne kezdd el!  – Summer, én… – Zavartan rugdosta a salakot az úton. –  Figyelj, az a dolog köztünk…  Nem akartam hallani.  – Mármint az egyéjszakás tévedésünk?  – Hagyd abba! Magam köré fontam a karomat, és már nem támaszkodtam a kocsinak.  – Mit akarsz, Kevin?  – Nem semmit.  – Elég. Tudom. Tudom. Én mondtam sem akarok ak arok erről beszélni. Hibáztun Hibáztunk. k. Ez most már  világos, és járom a saját utamat. Az pedig nem érdekel, ha neked nem tetszik. Semmi közöd hozzá. – Alig kaptam levegőt. – Vagy talán féltékeny vagy, hogy esetleg érdeklődöm valaki más iránt? Micsoda seggfej! Elegem volt belőle. Már nyitottam volna a kocsi ajtaját, amikor megszólalt:  – Aha… lehet, hogy igen. Visszafordultam. Ehhez nem volt joga! Úgy éreztem, mintha  pofon vágott volna.  – Te Te jó ég! Kevin odaállt az ajtóba, hogy ne tudjam becsukni, miután  beszálltam.  – Sajnálom, Summer, de tényleg így van.  – Fejezd már be! – Megpróbáltam odébb tolni, de erre még közelebb lépett, és a térdemre tette a kezét. Lesöpörtem. Legszívesebben rákiabáltam volna, hogy ne érjen hozzám, de akkor Caden biztosan odarohant volna. Úgyhogy egyelőre hallgattam. Képtelen voltam megszólalni, és ránézni sem bírtam.

 

 – Maradnom kellett volna, és veled együtt egy ütt kellett volna valahogy

szembenéznem azzal, hogy mi történt azon az éjszakán, de nem tettem. Gyáva vagyok, Summer. Megszoktam, hogy ilyen vagyok.  Nekem ez a könnyű megoldás. Egész életemben ilyen voltam, akárcsak az apám. Ő is gyáva. Elhagyott minket anyukámmal. – Egy  pillanatra elhallgatott. – Nekem mindig szükségem van arra, hogy legyen barátnőm. Nagyon örültem, hogy az év elején eljöttél hozzám, mit mondhattam Maggie-vel voltam. de Most is vele vagyok…deÉn… nem tudomvolna? jóvátenni a helyzetet, próbálok  megváltozni. Ez, hogy itt vagyok, az első lépés. Meg akarok  változni.  Nem értettem, miről beszél, de nem is számított. Túl voltam rajta. Túl voltam Kevinen. Megfogtam a kezét, megszorítottam, aztán eltoltam, hogy be tudjam csukni az ajtót.  Nem tiltakozott, de bekopogott az ablakon, ablak on, hogy húzzam le.  – Hétvégén jönnek a szüleink.  – Tudom. Tudom. – Ezt miért mondja egyáltalán?  – Tudod, hogy el fognak vinni minket vacsorázni. Ne hozd el Cadent!  – Tessék? Tessék?  – Nem hozom el Maggie-t, ha te se hozod hoz od el Cadent.  – Nincs jogod ilyet kérni tőlem. Ha nem hozod a barátnődet, az a te dolgod. Ha én úgy döntök, hogy nem hozom magammal a  barátomat, az meg az enyém. Semmi közöd kö zöd hozzá.  – Kérlek… – Kevin az ablakba kapaszkodott. – Nem lehetne csak családi vacsora? Csak te meg én meg a szüleink? Csak mi négyen. Kinyílt a vezetőülés felőli ajtó, és Caden beült. Nem néztem rá, de éreztem, hogy vibrál a feszültség a levegőben. Kevin odapillantott a vállam fölött, és mintha lefagyott volna. Elengedte az ablakot, és néma csendben elhátrált. Caden indított, és már mentünk is. Egészen addig néztem Kevin után, amíg el nem tűnt a szürkületben.

 

19. FEJEZET MARCUS  MEGINT  MÖGÖTTEM  ÜL ÜLT T  a „Bevezetés a fiziológiába” előadáson, és szinte fájt, ahogy rám meredt. Amikor előzőleg mögöttem ült, utált engem, de nem érdekelt. Most megint utált. Biztos látta, hogy előző este Kevinnel beszéltem. Még a tanulópárom, Shayla is észrevette.  – Nem értem, hogy Marcus Banks mit bámul rajtad ennyire. Vagy ki nem állhat, vagy meg aka akarr dugni.  – Ki nem állhat. – A másik opciónak még a gondolata is rettenetes volt. – A bátyjával jóban vagyok. Ezt azonban kár volt mondanom. Shayla hirtelen nemcsak a tanulópárom szeretett volna lenni, hanem ebédelni is velem akart, és hétvégén is velem akart lógni. Az előadás végén gyorsan elköszöntem tőle, és leléptem, még mielőtt további talál Avery bejött hozzám, amikor visszaértem a ötleteket szobámba, éski.én mindent elmeséltem neki, ami előző este történt.  – Szóval Kevin csak rád borította ezt a sok szarságot, aztán Caden hazahozott? – Elfintorodott. – Sajnálom, Summer. Micsoda egy seggfej!  – Tényleg az.  – Kivagyok az ilyen srácoktól. – Ökölbe szorította a kezét, és a lábára csapott. – Ha járni akar veled, szólnia kellene. – Megint a lábára csapott. – Ha nem akar járni, akkor is szólnia kellene. – És ismét a lábára vele csapott. – Tudod, mekkora szemét. hogy nem szabadna lenned, sem várnod rá, de amíg És nemtudod, mondja ki konkrétan, addig nem tudsz mit lépni. Seggfej! Szólnia kellene, hogy mit akar! – Avery Avery tovább csapkodta csa pkodta a lábát. Összevontam a szemöldökömet, és figyeltem, ahogy a másik  kezével a farmerját babrálja. Egy kihúzott szálat szorosan az ujjára tekert, egészen elszorította.  – Na, Na , jó. – Felkaptam egy ollót, és elvágtam a szálat. szá lat. – Azért az ujjadat ne operáld le! És hadd találgassak… most már ugye nem Kevinről beszélünk? Avery felsóhajtott, és összegörnyedt. összegörnyed t.

 

 – Jaj! Igazad van. Marcus nem akarja nyíltan n yíltan beismerni, mit akar 

valójában. Megőrülök tőle. Megőrülök a pasiktól.  Miért nem képesek nyílt lapokkal játszani? Mondják meg, mit akarnak, és kész. Megvontam a vállamat.  – Ennyire nyíltnak lenni ijesztő.  – Ezt hogy érted?  – Csak gondolj bele! Ha mindenkinek elárulod a gondolataidat és az érzéseidet… is tudom. – Megint vállat vontam. – Én védtelennek éreznémNem magamat. Sebezhető lennék. Avery szeme s zeme felcsillant.  – Szerinted ezért csinálja ezt Marcus? Mert fél, hogy bántanám? bántaná m?  – Tessék? Tessék? Felvidult.  – Erre nem is gondoltam. Ez meg hogy jut eszébe?  – Nem. – Megérintettem a karját. – Saját magamról beszéltem, nem Marcusról. Ha te  teljesen nyílt kártyákkal játszol, akkor ő   bánthat téged.  – Nem. – Megrázta a fejét, és összevonta a szemöldökét. Hirtelen mintha megvilágosodtam volna. Láttam rajta, hogy mire gondol, és nem volt jó ötlet.  – Várj! Mi van? Én nem úgy gondoltam, hogy… Avery feltápászkodott.  – De teljesen igazad van. Ezt fogom tenni. Én nyavalygok, nyavalygo k, hogy fogalmam sincs, mit akar Marcus, úgyhogy nekem kell megtennem az első lépést.  – Komolyan? – Kezdtem nagyon szorongani. – Beszéljük meg, mielőtt elhamarkodottan csinálsz valamit, jó?  – Például mit?  – Nem is tudom. Mit akarsz ak arsz mondani neki? A bowlingteremben leginkább úgy tűnt a dolog köztetek, mint egy barátság extrákkal. Avery összeroskadt, és lebiggyesztette az ajkát.  – Hát ez az! Vagy tényleg össze akarok jönni Marcusszal, vagy egyáltalán nem. Ez a barátság extrákkal nekem nem megy. Azt hittem, menni fog, de nem. Teljesen kikészít. – A szívére szorította a kezét, és a blúzát gyűrögette. a szívem.  –Elszorult Sajnálom, Avery.. Avery

 

 – Én tehetek róla. Hülye voltam, hogy azt gondoltam, menni

fog. Nem megy, és ezt csak most kezdem belátni. – Áthatóan fürkészett. – Te Te és Caden is extráztok?  – Tessék? Tessék?  – Köztetek barátság extrákkal a kapcsolat? kapcs olat? Elkerekedett a szemem.  – Nem! Dehogyis! – Eszeveszetten ráztam a fejemet. – Csak   barátokCsak vagyunk.  plátói. ennyi. Egyszerű, sima, plátói barátság. Teljességgel Plátói barátság, csak épp Caden néha átölel, az ágyába fektet,  betakargat… és fogja a kezemet a kocsiban. Aha. Pont ilyen a plátói.  – Nem tudom, hogy bírod – vélekedett Avery Avery..  – Mit? A gombóc eltűnt a torkomból, viszont cserébe megint elszorult a szívem. Teljesen elzsibbadt tőle a mellkasom.  – Azt, hogy Cadennel csak barátok vagytok, és nem táplálsz iránta más érzelmeket is.

 Komolyan?  Kirázott a hideg, és szinte kiabáltak a fejemben a gondolatok. Majdnem hangosan felnevettem.  Ne is mondd!  De sikerült észnél lennem, és csak egy kicsit hümmögtem, valami helyeslésfélét.  – Claudia valamelyik nap rólatok beszélt ebédnél. Ő sem érti. Azt mondta, ráakaszkodna Cadenre, ha ilyen jóban lennének. –  Avery felnevetett. – Bár az is igaz, hogy Claudiának is mindig tetszett Caden. Meg a többieknek is, amikor elsőévesek voltak. Aztán persze továbbléptek. Caden alaposan megválogatja a  barátnőit, de Claudia egy kicsit még leragadt leragad t nála.  – Kevinnel is járt?  – Aha. Nagyon rosszul sült el a do dolog. log.  – És Shellnek még mindig nem mondta mond ta el? Avery összevonta a szemöldökét.  – Nem akar kínos helyzetet teremteni. Csak ezért nem áruja el neki. Elég időt töltöttem Avery barátnőivel, hogy tudjam, mekkora  baromság ez. Hallottam a pletykáikat. Claudia tudta, hogy Shell az év elején járt Kevinnel, ő meg később járt vele. És nem azért hallgatott róla, mert nem akart kínos helyzetet teremteni, hanem

 

azért, mert ezzel megszegte a barátnő-becsületkódexet. Ugyanis nem

szabadna egy barátnő expasijával kavarni. Összepréseltem az ajkamat.  – Hát ez… – próbáltam uralkodni magamon, hogy ne tegyek  cinikus megjegyzést – kedves tőle.  – Szerintem is.  Nem értettem Averyt. Nyilván nem voltam túlságosan tisztában aClarissa barátságsosem szociális kötelezettségeivel, az is tudták, biztos, hogy és hajtott rá olyan srácra,deakiről hogy May tetszik  nekem. De hát nem is maradtunk volna barátok végig a középiskolában, ha megteszik. A francba! Hirtelen baromira hiányoztak a barátnőim.  – Valami Valami baj van?  – Tessék? Tessék? Avery figyelmesen nézett rám.  – Sóhajtottál. Valami Valami baj van?  – Nem. – Legyintettem. – Csak hülyeségek hülyeség ek járnak a fejemben.  –  – Mik? Tessék? Tessék?  – Mi járt a fejedben? Mondd el nyugodtan! – Előrehajolt, és rám vigyorgott.  – Csak az, hogy mennyire hiányzik a két középiskolai legjobb  barátnőm.  – Tartjátok Tartjátok még a kapcsolatot? Megvontam a vállam, és megint ott volt a torkomban a nyavalyás gombóc.  – Párszor hívtam őket. – És e-mailt írtam, meg üzentem, meg telebeszéltem a hangpostájukat. De most már minden időmet Cadennel töltöttem, és az jutott eszembe, hogy biztos valami hasonló történik velük is.  – Hová mentek egyetemre? May New Yorkba, Yorkba, Clarissa viszont csak c sak pár órányira innen. in nen.  – Az egyikük a közelben tan tanul. ul. A másik az ország túlvégén.  – Szeretnéd meglátogatni? A szőnyeggel babráltam, de most felkaptam a fejem.  – Tessék? Tessék?  – Elmehetnénk meglátogatni a közelben tanuló barátnődet. Persze ha neki is megfelel. Szerintem a csajok közül páran szívesen

 

velünk tartanának.

 – Mármint te meg Shell? Erre a csapatra gondolsz?  – És talán Marcus. Remek. Akkor majd közelről is undorodva bámulhat.  – Sőt, talán Caden is, mivel rólad van szó. szó . Beleszédültem.  – Eljönnétek velem?  – Hát persze. Jó kis autós lesz. tanul – Avery nevetve megszorította a kezemet. – Jó kirándulás buli lesz. Hol a barátnőd? Tervezzük meg! Ez új volt nekem, még sosem voltam autós kiránduláson, ilyen nagy csapattal főleg nem, mégis megszerveztük. Beszéltem Clarissával és Mayjel, és megállapodtunk, hogy melyik hétvégén legyen. May repülővel fog jönni New Yorkból. Kis idő múlva minden részletet megterveztünk. Pár hét múlva indulunk, a családi hétvége utáni második  hétvégén. Averynek Cadennel kapcsolatban is igaza volt. Azt mondta, de sem ő vezet, és az ő kocsijában csak én ülhetek. A csajoknakeljön, a szeme rebbent a kéréstől. Claudia azt mondta, nagyjából erre számítottak tőle. Ha pedig Caden jön, akkor Marcus is, és még néhány fiú Caden egyletéből. Az egyletnek volt egy testvéregylete Clarissa egyetemén, ami kisebb volt, mint North River. Nálunk tizennégyezer diák tanult, a Dubroise College-ban hatezer hatezer.. Caden egyletének számos egyetemen voltak csapatai, és az ottaniak találtak nekünk egy kibérelhető házat, ahol mindannyian elfértünk. Egyre nagyobb lett a csapatunk, de arra gondoltam, hogy ha a házban végül nem marad hely, alhatok Clarissa kollégiumi szobájában a kanapén is.  – Lófaszt! – jelentette ki Caden, amikor ezt a tervet megosztottam vele. Épp nála voltunk, és két barátjával együtt üldögéltünk a nappaliban. A srácok valami focimeccsről beszéltek, de elhallgattak, amikor Caden megszólalt. Kihúztam magam a kanapén. Caden a másik végében ült, sörrel a kezében. Félig-meddig a focit nézte a srácokkal, de rám is figyelt, ahogy az útról beszéltem.  – Most mi van? – kérdeztem.

 

 – Nem alhatsz csak úgy a barátnődnél a kokszban. Mindenki

veled megy. – A többiek felé intett a sörösdobozzal. – Majdnem az egész ház jön. Ott kell megszállnod, ahol a többieknek.  – De hát nagyon sokan leszünk. lesz ünk. Avery mindennap hozott még egy vagy két embert, és már attól tartottam, hogy kiderül, megint jóban van Maggie-vel, és most ő is  jönni akar. akar. Szerencsére ez egyelőre fel sem merült. nem a régi barátnőjéről, és Igen, tudtam, hogyDeezAvery nem jóegyáltalán jel. Biztos újrabeszélt beszélő viszonyban voltak. el ne felejtsem erről kifaggatni Claudiát. Vele szemben ugyan fenntartásaim voltak, viszont amikor Maggie-ről volt szó, teljesen  pitbull terrierré változott. Mindenkinél jobban utálta.  – Minden rendben lesz – nyugtatott meg Caden. – A csapat harmada fog együtt aludni. Mindenki hozhat hálózsákot.  – A srácoknak bárhol megfelel – mondta az egyik fiú. – Ne lepődj meg, ha lesz olyan is, aki az asztal tetején alszik.  – Vagy az asztal alatt – morgott a másik srác. – Én múlt hétvégén odakint ébredtem. És tök jól aludtam. Az első fiú felnevetett.  – A jó langyos fűben, az ön öntöző töző alatt,  – Nem volt rossz. Egy kis hideg zuhany zu hany.. Kellemes ébresztő.  Nevettek egy nagyot, aztán visszafordultak visszafo rdultak a focihoz. Caden engem figyelt, és hirtelen az ajtóra mutatott.  – Fiúk, kifelé! Dolgom van, és magánügy magán ügy..  – Mi van? Az egyikük elkezdett tiltakozni, de a másik megbökte, és  jelentőségteljesen rám pillantott. Ezzel sikerült is meggyőznie. Feltápászkodtak és elindultak. Caden továbbra is engem figyelt, és összevonta a szemöldökét. Gondolatban felsóhajtottam. Istenem, milyen jól néz ki! Mostanában többet edzett, kicsit fogyott, de az izmai ettől csak még kidolgozottabbak lettek. Egyre inkább egy görög istenre hasonlított, vagy ilyesmi. Amikor testhez simuló inget vett fel, mint most is, nagyon erősen kellett emlékeztetnem magamat, hogy köztünk plátói a barátság. Nem fogtuk meg újra egymás kezét, de ahányszor csak  visszagondoltam rá, mindig bizsergett a kezem, hogy megérinthessem. Végig akartam simítani a tetoválásait, látni akartam, hol végződnek.

 

A hátam mögé tettem a kezem.

 – Miért haragszol rám?  – Nem haragszom. Dehogynem. Hallottam a hangján.  – A picsába! – Caden a tarkójára szorította a kezét. – De, tényleg haragszom.  – Azért, mert azt mondtam, hogy ha túl sokan leszünk, majd a  barátnőmnél  – Aha. – alszom? Sötét pillantást vetett rám. – Nem akarom, hogy máshol aludj. Mindenki miattad jön. Ott kéne megszállnod, ahol nekünk.  – Hát… – felemeltem a kezem. – Szerintem nem mindenki jön miattam, inkább csak ürügy vagyok egy jó kiránduláshoz.  – Pontosan. – Összeszorította a fogát. Vártam, hogy kifejtse, de nem tette. Közelebb hajoltam.  – Pontosan… micsoda?  – Minek jön ez a sok faszfej? Azt hittem, kis csapat lesz. Te. Te. Én. Avery. Marcus. Meg még talán néhány barát. Most meg itt van még vagy – harminc Ezek az idióta. idióták többnyire az egylettársaid. egy lettársaid.  – De hogy a francba kaptak egyáltalán meghívást? Én nem szóltam nekik.  – Na várjunk csak! – Hátradőltem. – Nem akarod akarod,, hogy jöjjenek  az egylettársaid? De hát azt hittem, te hívtad meg őket.  – Én ugyan nem.  – Hogyhogy? – Leesett az állam. Eszembe jutott az az este, amikor először találkoztam Cadennel. Akkkor idegesítette, hogy a fiúegylet tagjának kell lennie, de azóta észrevettem, hogy azért csak megtesz értük mindent. Ott van az eseményeken, és elmegy velük bulizni is, de utána mindig felhív. Filmet szoktunk nézni nála, miközben a házban dübörög a zene. Ledöbbentett, hogy nem akarja, hogy az egylettársai is jöjjenek.  – Én sem hívtam őket – mondtam. – De akkor ki volt?  – A franc tudja. – Caden újabb sört vett elő a hűtőből, és visszaült. Az ölembe húztam egy párnát, és magamhoz szorítottam. Caden kinyújtotta a lábát, és az enyém mellé tette a dohányzóasztalra.  Nagyot nyeltem, mert összeértek. Megmarkoltam a párnát, és visszafogtam magam, nehogy a lábára tegyem a lábamat.

 

 Nem lett volna baj. Caden nem bánta volna, de én igen. Mert

akkor még többet akartam volna. Egy ilyen apró érintés nem lett volna elég. Éreztem, hogy felforrósodik a testem, úgyhogy hadarni kezdtem.  – Kérdezhetek valamit?  – Ezt mióta kell megkérdezned? – Rám vigyorgott v igyorgott a sör fölött. Elengedtem a fülem mellett.  –Visszafojtottam Szeretsz egylettag a lenni? lélegzetemet, és arra számítottam, hogy meglepi a kérdésem, de nem így volt.  – Nem. Nem szeretek, de nem miattuk. A többiekkel nincs baj. Csak nem szeretek sehová tartozni.  – Akkor miért vagy itt? Habozott, és merőn nézett, mielőtt elkapta a tekintetét.  – Mert apám nagyon fontos ember volt az egyletben, és valakinek be kellett lépnie, hogy örüljön. Hát erre nem számítottam.  – apukád miatt léptél be?  – Az És még valaki miatt.  Nem mondott mondo tt többet, és ez olyan pillanat volt, amikor olvasnom kellett volna a jeleket. És be kellett volna fognom a számat.  – Ki miatt? – Nem bírtam uralkodni a kíváncsiságomon. –  Tegyünk úgy, mintha ez egy bizalmas kérdezz—felelek játék lenne. Az úgyis a kedvencem. Kérdezz bármit, és őszintén fogok  válaszolni. De ezt most tudnom kell. Ki miatt még?  Jaj, remélem, nem valami lány, lány, akibe középiskola óta szerelmes vagy.  – Az öcsém miatt.  – Marcus?  – Nem. – Halkan felnevetett, amikor látta a hitetlenkedést az arcomon. – Marcus ikertestvére, Colton miatt.  – Miatta veszekedtetek aznap este, ugye? Aznap, amikor  megverted Kevint.  – Kevin azt hitte, hogy őmiatta. Semmi köze nem volt a dologhoz, de beleszaladt, és faszságokat mondott. Nálam meg már  elszakadt a cérna, úgyhogy az öcsém helyett ő kapta meg a magáét.  – Marcus helyett?  – Igen. – Caden elfintorodott. – Coltont Colton t sosem ütném meg.

 

A hangja ellágyult, és valami merengő kifejezés ült ki az arcára.

Tudtam, hogy az öccse jár a fejében, de most már küldetésemnek  éreztem, hogy minél többet megtudjak. Caden nem volt bőbeszédű. Inkább hallgatott és gondolkodott, és megfeledkezett arról, hogy a  beszélgetés közepén tartunk. Félbehagyta a dolgot, és gyakran elkalandozott, másról beszélt, vagy visszatért a meccshez. A kanapé széléhez húzódtam, és előrehajoltam.  – Miért nem? nem ütném meg soha Hogy miért soh a a másik öcsémet? Bólintottam.  – Máshová jár egyetemre?  – Nem. – Még mindig lágy volt a hangja, és nagyon szomorú. –  Otthon van. Nem jár egyetemre. Az volt az álma, hogy bekerül apa régi diákegyletébe. Nagyon szerette volna, és apa is örült neki. Coltonnak is jó lett volna, Marcusnak is, nekem is. Nekem akkor  nem kellett volna belépnem.  – Na de mikor léptél be?  – T avaly..  – Tavaly Harmadévesként? Caden bólintott, de nem nézett rám. Még abban sem voltam  biztos, hogy lélekben jelen van-e egyáltalán. Abba kellett hagynom a faggatózást. Észrevettem, hogy elkapta a tekintetét, és összeszorította a fogát. Még sosem láttam rajta ilyen világosan, hogy valami fáj neki. Az ösztöneim azt súgták, hogy fogjam be a számat, de nem tudtam megtenni. Egyszerűen többet akartam tudni róla. Be akartam jutni a fal mögé, meg akartam érteni őt. Segíteni akartam rajta. Valami fájt neki, és én meg akartam gyógyítani.  – Mi történt?  – Megütötték.  – Kicsoda? Caden most rám emelte a tekintetét, és belém hasított a fájdalma. A szemében gyász csillogott. – Mit számít az?  – Semmit… – Visszafojtottam a lélegzetemet. Oda akartam menni hozzá, és ugyanakkor el akartam osonni mellőle. Felszaggattam a fájdalmát. De akkor is tudnom kellett.  – Miért akarod, hogy elmondjam?

 

 – Mert kínoz téged.

 – Tessék? Tessék? Döntöttem, bár nem tudtam, milyen következménye lesz a döntésemnek. Felálltam. Zsibbadt a lábam, összeszorult a gyomrom, de odaléptem hozzá. Hátrahajtotta a fejét, a kanapé támlájának dőlt, és csak nézett. Annyira enyhíteni akartam a fájdalmát, hogy az még a szorongásomnál léptem, és leültemisazerősebb ölébe. volt. Nagyot nyeltem, még közelebb  – Mit csinálsz? Halkan beszélt, és még mindig a kezében volt a sör. Elvettem, és a kanapé mellett álló asztalkára tettem. Aztán csak ültem. A többit rábíztam. Én megtettem az első lépést. Lepillantottam a kezére, és teljesen idiótának éreztem magam.  – Mi történt az öcséddel?  – Miért faggatsz ennyire? A szemébe néztem, és láttam, ahogy a zavarodottság viaskodik a vággyal,befészkelődtem hogy végre kiöntse a lelkét. Nem tolt el magától, ezért még  jobban az ölébe.  – Még soha nem beszéltél erről senkinek. – Nem igazán kérdésnek szántam, de láttam, hogy valóban így van. Elszorult a szívem, amikor erre a titokra gondoltam. – Mondd el! Kérlek!  – Nem. – Előrehajolt, és arra számítottam, hogy letesz, de nem így történt. Megfogta a lábamat, és szorosabban magához húzott. Éreztem őt, ahogy lovaglóülésben az ölében ültem, és a mellem majdnem a mellkasához simult. Vártam. Tudni akartam, mit mond még.  – De nem azért, mert nem akarom, hogy tudd – tette hozzá. –  Hanem azért, mert nem az én titkom. Coltoné. Bólintottam, és közben majdnem kiugrott a szívem.  – Értem. És természetesen tiszteletben tartom. És akkor Caden tenyere a fenekemre simult. A szeme elsötétült, és a fájdalom átlényegült valamivé, amit én is éreztem, és amitől már  nem is tudtam racionálisan gondolkodni.  – Most mit csináljunk? – kérdezte, és simogatott a hangja. Közelebb hajoltam, és a száját néztem.  – Nem igazán gondoltam át.  – És most?

 

 – Most sem gondolkodom.

 – És ez így neked rendben van? v an? Ekkor szinte robbant bennem a felismerés. Akartam Cadent. Akartam, ami elkezdődött, sőt… szükségem volt rá.  Nem feleltem. Csak ráhajoltam.

 

20. FEJEZET A SZÁM MEGTALÁLTA CADEN AJKÁT, és megszűnt a világ. Elolvadtam, a kezem elindult a mellkasán, a karján. Szinte  belefulladtam a csókba, és ő viszonozta. Kinyílt az ajka, átvette a kezdeményezést, és én végigbizseregtem. Még jobban hozzásimultam, szinte odapréselődtem, és ő nagyon, de nagyon szorosan magához ölelt. Aztán mielőtt még bármit gondolhattam volna, felállt. Elakadt a lélegzetem, és a nyakába kapaszkodtam. Elhúzódtam volna, de ő tovább csókolt. Beleszédültem. Izzott a testem, egyre  jobban úrrá lett rajtam a vágy. Amikor az ágyra fektetett, szinte önkívületben megragadtam a vállát, és magam mellé húztam. Nem tudtam betelni vele. Nem tudtam betelni ezzel.  – Summer… A karomra tette a kezét, és én megdermedtem csók közben. Félrehajtotta a fejét, és rám nézett. Sötéten izzott a szeme, határtalan vágyat láttam benne. Ereztem. Olyan volt, mint valami kábítószer. Megrészegültem, elöntött az adrenalin, még többet és többet akartam. Az inge alá siklott a kezem, élveztem, hogy megérinthetem. A tenyerem alatt megfeszültek az izmai, és a farmerja derekánál megálltam. A hüvelykujjam a gombján pihent. Ha most kigombolom, akkor megyünk, Elhúzódtam, és atovább szemébe néztem.mint amire számítottam. Mindketten ziháltunk. Caden várt. Rám bízta a döntést. Akartam. A lábammal szorosan átöleltem, és hozzásimultam. Lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta, tág volt a pupillája, mintha ő is elkábult volna, akárcsak én. A szívem majdnem kiugrott. Szinte lángra gyúltam a sóvárgástól. Ilyet még sosem éreztem. A szüzességemet a 4-H klubos exemmel veszítettem el. Kínos és fájdalmas volt, nem élveztem, és rajta kívül csak Kevin volt, egyetlenegyszer. Az kicsit

 

 jobb volt, v olt, de ennek a nyom nyomába ába sem ért. Cadennel Cadenn el már a csók is több

volt, mint korábban a szex. Elengedtem a farmerjét, és belém markolt a félelem. Erre még nem álltam készen. Megsérülhetek érzelmileg. Nem tudtam, hogy azon valaha túl tudnám-e tenni magamat. Caden azonnal reagált. Csak a kezemet húztam el, de az érintése azonnal megváltozott. Eddig forró és követelőző volt, most lágy és megnyugtató lett. Lefeküdt mellém, és a vállamra hajtotta a fejét. Nagyot sóhajtott.  – Hű, a francba! Megkönnyebbülten, kicsit kínosan, magas hangon felnevettem.  – Hát, szerintem is. Végigsimította a hasamat, a blúzom alá csúszott a keze, és körkörösen, megnyugtatón simogatott. Lehunytam a szememet, és halkan felsóhajtottam. Az egész testem ellazult, olyan kimerült voltam, mintha maratont futottam volna.  – Jól vagy? Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy figyel. Bólintottam.  – Igen, jól vagyok. Elmosolyodott.  – Remek. Nem árt, ha tudod, hogy bármikor állok  rendelkezésedre, ha ezt meg szeretnéd ismételni. Én is elmosolyodtam.  – Állsz? A tekintetében ígéret villant, és a keze lejjebb siklott, a farmerom dereka alatt állt meg.  – Tudod, mire gondolok. Állok bizony. bizony. Állok rendelkezésedre, amikor csak akarod. Te jó ég! Alig kaptam levegőt. Forróság vett körül, felültem, és legyezni kezdtem magam.  – Ne beszélj így! Már attól elélvezek, hogy csak cs ak beszélsz róla. Hozzám hajolt, megcsókolta a vállamat, és ő is felült. Lehunytam a szememet. Ahogy a bőrömhöz ért az ajka, végigbizseregtem, és egyre jobban forrt a vérem. Caden az ágy szélére ült, nekem háttal, és a térdén nyugtatta a könyökét. Néztem,

 

és tudtam, hogy a szememből kiolvashatja, mit érzek. Ha most rám

néz, mindent megtud. Lehetne köztünk testi kapcsolat. Már fogtuk egymás kezét, és átöleltük egymást. Ha ez nekem rendben, akkor Cadennek is. De ha látná, mit érzek iránta, elveszíteném, ebben biztos voltam. Nálam sokkal különb lányokkal szokott járni. Hogy is versenyezhettem volna velük?  – Jól vagy? – kérdezte ismét.  Nem akartam elveszíteni. Rám nézett, és én gyorsan lehunytam a szemem. Amikor  kinyitottam, minden megváltozott. Elrejtettem az érzéseimet, és Cadenre vigyorogtam.  – Jól, csak azon gondolkodom, hogy a srácok két másodperc alatt kiverik, ha nagyon nem bírnak magukkal, de vajon a lányok mit csinálnak ilyenkor. ilyenkor. Caden szemében megint vágy csillant, és a farmeromra  pillantott.  –Fészkelődtem. Ha szeretnéd, segítek megoldani a dolgot.  – Nem tudsz segíteni, mert te vagy az oka. – Kezdtem aggódni. Épp ezért fújtam visszavonulót. Cadennek ment volna, de nekem nem. Köhécseltem, köszörültem a torkomat, és szorosabban mellé ültem. A lábunk összeért, és éreztem, hogy figyel. Megpaskoltam a kezét.  – Minden rendben. De tényleg.  – Tuti? Tuti?  – Tuti. Tuti. Kinyújtotta az ujjait a kezem alatt.  – Továbbra Továbbra is barátok vagyunk? vagyunk ? Elszorult a szívem, és az ujjai közé fűztem az ujjaimat.  – Hát persze.  – Akkor jó. – Puszit nyomott a homlokomra. – Mert most tényleg kéne egy ital. Gyere, elmegyünk inni!  – Hová megyünk? – Imbolyogva Imbo lyogva követtem. Zsebre vágta a pénztárcáját, feldobta a levegőbe a kulcsát, és elkapta.  – Diegóhoz – felelte, rám kacsintott, és már indult in dult is.

 

Én viszont mozdulni sem tudtam. Úristen! Az a kacsintás

kikészített, megint alig kaptam levegőt a vágytól. Ez a pasi túl nagy hatással volt a testemre. Azaz… nemcsak a testemre.  – Üdv, Üdv, mis compadres! Diego tárt karokkal üdvözölt minket a bárban. Fényes jókedve volt, és a megölelte farmerjához csak egy bőrmellényt semmit. Majdnem Cadent, de helyette inkábbviselt, engemalatta szorongatott meg. Cadenre csak rákacsintott.  – A bejárati ajtón át érkeztél. Milyen megható! – Szorosabban magához húzott. – És elhoztad a legújabb, legkedvesebb barátomat. Igazán közeli barátom lett. Caden összevonta a szemöldökét, de láttam, hogy majdnem elvigyorodik, csak visszafogja magát.  – Azért ne akarj túlságosan közel kerü kerülni lni hozzá.  – Nocsak! – Diego –odébb lépett, és valami? színpadiasan nézetta egyikünkről a másikunkra. Csak nem történt – Felvonta szemöldökét, és kajánul vigyorgott. Elvörösödtem.  – Nem. – Pedig dehogynem. Pontosan félórával korábban. Diego elindult, és a hátamra tette a kezét.  – Gyere! – Intett Cadennek, hogy menjen. – Te csak keress egy asztalt magadnak. Én a legújabb legjobb barátommal a bárba megyek, és felhörpintünk pár felest.  – Még nincs huszonegy éves. éves .  – Akkor a feleseket nem fogom letenn letennii elé. – Rám kacsintott. Caden a szemét forgatta, aztán rám pillantott.  – Kint leülök. Bólintottam. Majd az esti szél lehűt. Diego az egyik bárszékre tette a kezét.  – Csücsülj fel! – Beállt a pult mögé, és elhessegette az egyik   pultost. – Ezt majd én. Kivett pár üveget, és a pultra tette őket.  – Oké. Ez itt Cadené – Megemelte a tequilát. – Úgy látom, ráfér  egy kis bátorítás, már ha érted, mire gondolok.

 

Rám kacsintott, és keverni kezdte az italokat. Nem értettem,

mire gondol, és jobbnak láttam, ha inkább nem kérdezem meg. Úgy vettem észre, hogy Diego tréfás kedvében van. Tartottam tőle, hogy mi fog következni.  – Nos – megköszörülte a torkát, és felhajtotta az egyik felest –, mondd csak, querida, mi a helyzet közted és a kint ücsörgő régi jó  barátom között?  –Elhallgatott, Hát… és merőn nézett.  – Nem tudod, vagy nem szeretnéd, sze retnéd, hogy tudjam?  – Mindkettő – mosolyogtam rá. Összevonta a szemöldökét.  – Jó kislány vagy. vagy. Te vagy az egyetlen lány, lány, akit idehozott. Ez  biztosan jelent valamit, ne mondd, hogy ho gy nem.  – Azt jelenti… – tétováztam, mielőtt folytattam. – Azt jelenti, hogy barátok vagyunk. Diego elfintorodott, és a szemét forgatta, aztán keverni kezdett egy –második Ne nézzitalt. hülyén ek! Megérzem, ha valami vvan hülyének! an a levegőben, és a vak is látja, hogy köztetek vibrál a levegő. Elkerekedett a szemem.  – Ó…  – Na, akkor mondd el szépen, szépen , mi a helyzet! Úgy éreztem, Diego éles tekintete a vesémbe lát. Semmi nem kerülte el a figyelmét, én viszont tényleg nem tudtam, mi folyik itt. Szóra nyitottam a szám, bár fogalmam sem volt, mit fogok mondani, de ekkor valaki nekem ütközött.  – Pultos! Kaphatunk… még egy kör… fele… felese… feleseket? – dünnyögte részegen. – A barátnőim szomjasak. –  Csuklott, aztán észrevett engem. Megfordult. A keze nagyon meleg volt, a tekintete üres, az ajka duzzadt. Megismertem, ő volt az a lány, aki a kollégiumban Cadennel beszélgetett. Megdermedtem, és keresni kezdtem a fiút, aki akkor vele volt, de őt most nem láttam. Helyette egy csupa lányból álló asztaltársaság volt mögötte, mind hasonlítottak rá. Szépek voltak, tökéletes frizurával és sminkkel. A visítozásból ítélve mind egyformán be is voltak rúgva. A lány lebiggyesztette az ajkát, és rám meredt.

 

 – Jé… én téged már láttalak valahol.

Diego látta a reakciómat, és elkezdett bájcsevegni vele, hogy elterelje a figyelmét. Még szélesebben mosolygott, és erős spanyol akcentussal szólította meg:  – Quieres tiros, mi chinga? A lány csak bámult, és megismételte, amit Diego mondott. Aztán ő is elmosolyodott.  – Italokat. Italokat szeretnénk kérni. Hát persze! A lányt megnyugtatta a kedves hang.  – Hányat kértek?  – Ó… hát… – az asztaltársaságra pillantott, és megszámolta a  barátnőit – kettő… három… öt. Öt koktélt.  – Milyet?  – Legyen mondjuk Sex on the beach. Kinéztem a hátsó ajtó üvegén, de nem láttam Cadent. Márpedig ha én nem láttam, nem látta ez a csaj sem. Diego mintha három poharat, kettőmegérezte már tele isvolna, volt. hogy feszengek. Letett elém  – Az asztalodra – mondta, és egy kancsóból öntött valamit a harmadikba is. – Ez az enyém – magyarázta. Megkocogtatta a második poharat. – Ez a tiéd. – Aztán kacsintott, és a pult másik  végében előkészített öt poharat. A lány kénytelen volt követni. Megköszöntem az italokat, és Diego megint rám kacsintott, aztán kikeverte az utolsó koktélt is.  – Tessék, Tessék, parancsolj! – mondta az elbűvölt elbű völt lánynak. Elhaladtam az asztaluk mellett. Amikor kiértem, láttam, hogy a terasz szinte teljesen üres, és megnyugodtam. Reméltem, hogy a csajok nem fognak kijönni.  – Minden rendben? – kérdezte Caden. Cad en. Átnyújtottam neki az italát, és Diegóét az üres székhez tettem.  – Odabent van pár ismerősöd.  – Tényleg?  – Igen, a lány, akivel a flamingós estén beszélgettél, b eszélgettél, amikor rám vártál a kollégiumban, hogy átöltözzek. Összevonta a szemöldökét.  – Kicsoda?

 

 Nem emlékezett rá. Összepréseltem Összep réseltem a számat, hog hogyy ne vigyorod-

 jak el.  – Nem tudom. Volt Volt vele egy srác is.  – Ja, tényleg. – Cadennek beugrott a dolog. – Valami Jeremy. Jeremy. Marcus barátja, nem az enyém.  – De beszélgettél velük. Az ajtóra pillantott, és megvonta a vállát.  – Odaköszöntek, én jön pedig  beszélgetésnek. Diego nem k i? unatkoztam. Örültem egy kis ki?  – Előbb elkészít pár italt.  – Várjunk csak! – Hirtelen rám nézett. – Ugye nem fognak  kijönni? Egészen megnyugodtam. Megráztam a fejemet, és most már  nem tudtam elrejteni a vigyorgást.  – Remélem, nem, Caden visszamosolygott.  – Elég kínos már m ár Diego előtt is, nemhogy Marcus lányismerősei lányism erősei előtt. Mindenki arról beszélne, hogy mi ide járunk együtt. Elkomorodtam. De hát már mindenki tudott a barátságunkról. A fenébe is, hiszen Caden még a szobámba is feljött, de most olyan volt, mintha nem akarná, hogy bárki megtudja, hogy itt együtt töltjük az időnket. Mintha titok lennék. Megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ez csak a Kevinnel kapcsolatos korábbi elakadásaim miatt akaszt így ki, semmi köze Cadenhez, de összerándult a gyomrom.  – Valami Valami baj van?  – Tessék? Tessék?  – Olyan csendes lettél hirtelen. Ezt nem szoktam meg tőled. Mosolyt kényszerítettem az arcomra.  – Minden rendben, csak… talán kicsit fáradt vagyok. v agyok.  – Biztos? Caden odafigyelt rám. Törődött velem.  – Biztos.  – Barátaim! Diego tárt karokkal közelített felénk. A verandán ülők felnéztek, látták, hogy ő az, és ismét beszélgetésbe merültek. Páran köszöntek  neki, de amikor az asztalunkhoz ült, olyan volt, mint múltkor. Semmi feszengés.

 

Diego mesélt, és ha egy pillanatra elhallgatott, akkor Caden

kezdett mindenféléről beszélni, Diego csatlakozott, átvette a fonalat, és én végig nevettem. Eltelt néhány óra, mielőtt megtörtént a baj. Éreztem, hogy valami készül.  Nem is hallottam, hogy kijöttek a lányok. A veranda megtelt, mialatt kint üldögéltünk. De Diego a vállam fölött elnézett valahová, és elillant aaz mosolya. tekintete hűvös lett, és hebegett. egy pillanattal később megszólalt a részegAlányhang, de most nem Mintha jeges szél fújt volna, pedig a levegő meg sem moccant.  – Caden! Hát te? – kérdezte. Caden nem volt ellenséges, de nem is mosolygott  – A barátaimmal jöttem. A csaj csak állt és várt. Caden nem mondott többet. A lány rám nézett, és felcsillant a szeme. Hamis melegség áradt  belőle.  – Ó,Gondoltam te jó ég, hiszen te Kevin mostohahúga–vagy, vagy ugye? mindjárt, hogy Matthews ismerlek valahonnan. Két, asztallal odébb állt egy üres szék, odahúzta az asztalunkhoz, és letelepedett. Pont mellém ült, karját Caden karjához nyomta. –  Ugyanabban a kollégiumi épületben van a szobám, mint neked. Megint elhallgatott, és körülnézett az asztalunknál. Megpillantotta Diegót, és félrehajtotta a fejét, mintha nem ismerné meg.  – Te Te vagy a pultos, ugye? Caden felnevetett. Diego megköszörülte a torkát.  – Igen. Én vagyok a kisegítő.  – Ó… – A lány hamisan mosolyogva mosolyog va bólogatott. Cadenre pillantott, számítón felcsillant a szeme, aztán megint rám nézett.  – Igaz a pletyka? Ugye nem azért jöttél ide egyetemre, hogy a mostohabátyádra hajts? Amikor hallottam, nevetségesnek tartottam. Mármint hogy elég beteges, nem gondolod? Persze nem vérrokonod, de akkor is. A szüleitek egymással szexelnek. Azért ez elég hányinger. El sem hittem! Tényleg képes ezt felhozni.

 

A csaj várta, hogy mondjak már valamit, de Caden válaszolt

neki helyettem.  – Húzz a picsába! Halkan mondta, de hátborzongató határozottsággal. A lány szeme elkerekedett.  – Tessék? Tessék?  – Azért jöttél ide, hogy sértegesd a barátomat? – Caden meg sem moccant, ettől csaka még fagyosabban hatottak a szavai. –  Takarodj azésasztalunktól a sztalunktól ppicsába! icsába! A lány eltátotta a száját. Caden nem hagyta, hogy megszólaljon.  – Nem érdekel, kik a barátaid. Ha öt másodpercen belül nem húzol el innen, mindenki meg fogja tudni, mit gondolok rólad. És utána nem biztos, hogy lesznek még barátaid. Diego felvonta a szemöldökét, és halkan megszólalt.  – A francba! Caden tudomást sem vett róla. – Nem szeretek seggfej lenni, de ha aHiába. barátaimat sértegetik, akkor nem fogom vissza magam. A lány nem tágított. Diego felállt, és a vállára tette a kezét.  – Szerintem jobb, ha mégy mégy.. Caden nem szokott csak úgy fenyegetőzni. Amit mond, azt komolyan is gondolja. Ne akard felbosszantani! Azzal odébb terelte az asztalunktól a részeg lányt. El voltam hűlve. Ilyet még soha senki nem tett értem. Meg akartam köszönni, el akartam mondani Cadennek, mennyire nagyra értékelem, de csak tátogtam. Halkan felnevetett.  – Ne sírj! A szemem sarkában két könnycsepp csillogott. Megtöröltem, és  pislogtam.  – Ki sír? Én ugyan nem! Nem vagyok vagyo k kisbaba.  – Nem, dehogy.  – Ami azt illeti, Caden Caden,, te sem. Úristen! Soha senki nem állt így ki értem. – Megint gombócot éreztem a torkomban. – Köszönöm. Caden megvonta a vállát.  – Nagyon szívesen. De ideje mennünk, nem? Nem akarok a  bolond csajjal foglalkozni.

 

Mosolyra húzódott a szám.

  Hát igen. A bolond csajok olyanok, mint a sorozatgyilkosok. Visszatérnek.  – Aha. Pont, mint a sorozatgyilkosok. Összenéztünk, egymásra mosolyogtunk, és mindenféle érzésekkel feledkeztünk egymás tekintetébe… olyan érzésekkel, amiket talán nem lett volna szabad éreznünk. Nekem legalábbis. Caden tekintete A pillantása érzéki simogatás végigfutott rajtam, elsötétült. végigbizsergetett, felizgatott. Bevillantvolt,a gondolataimba, hogy ágyban vagyunk. Hogy ott ülök az ölében. Hogy megszorítja a lábamat. Hogy a karjába vesz, magára borít. Hogy az ágyába visz, csókolózunk, felfedezzük egymást. A kezem a hasán, a keze, ahogy megállt a nadrágom derekán, a gombot fogta, és engedélyre várt. Azon gondolkodtam, mi a francért hagytuk abba.  – Halálra Ha lálra rémítetted a csajt. – Diego visszahuppant a székére, és letette az asztalra a sört. – De komolyan. Három ingyenitalomba került, hogy megnyugodjon. Köhécseltem, miközben kiszakadtam az érzéki gondolataim menedékéből. Pedig milyen jó volt!  – Kár volt v olt lenyugtatnod len yugtatnod – felelte Caden, aki hamarabb magához tért, mint én. Diego megköszörülte a torkát.  – Hagytam volna, hogy megint rátámadj? Na ne! Lehet, hogy neked nem tetszik, hogy ide járnak, de én majdnem minden vendégnek örülök. Ami pedig a csinibabákat illeti, akik ráadásul jó sokat isznak, hát ők hozhatják a barátnőiket is. – Felemelte a karját, mint aki fontos bejelentésre készül, de megállt, és ránk meredt. –  Lemaradtam valamiről?  – Nem. – Caden előrehajolt, és megveregette Diego karját. –  Indulunk haza. Azt hiszem, mára eleget ártottunk. Diego ülve maradt, és zavarodottan nézett. – De történt valami. Mi történt? Miről maradtam le? – Aztán felcsillant a szeme. –  Várjunk csak! Ti most…  – Hazamegyünk. – Caden karon fogott, és gyengéden maga elé terelt. – Hazaviszem a koleszba, a szobájába, én meg a saját szobámba megyek.

 

A vállamra tette a kezét, én pedig majdnem kiugrottam a

 bőrömből. Megérintett, maga elé engedett, és elindult velem az asztalok között, hátrafelé, mint múltkor. Elindultunk. Ennyi, semmi több. Ezt mondogattam magamnak, de ahogy Caden elköszönt Diegótól, és átkísért az asztalok közt, csak a keze érintésére tudtam figyelni. A hüvelykujja a gallérom fölött cirógatta a bőrömet. És szorosan mögöttem jött.ésÉreztem a teste amelegét. hogy haa kerítéshez megállok, nekidőlhetek, egy pillanatra karjába Tudtam, venne. Amikor értünk, ezt tettem. Lehunytam a szemem, és nekidőltem. A derekamra csúszott a keze. Mindjárt felkap, és átemel a kerítésen. Mindjárt… azaz mégsem. Caden is dermedten állt. Megszorította a derekamat. Visszafojtottam a lélegzetemet. Még egy pillanat, és elenged… Halkan felsóhajtott, a lélegzete melegítette a nyakamat. Aztán felemelt, és máris a túloldalon voltam. Még remegett a lábam, amikor Caden átugrott a kerítésen, és elém érkezett. Kecses mozdulat volt. Nem is én  bámultam. Összevontam a szemöldökömet, de nézett ő csakrám, kézenpedig fogott, és a kocsijához indultunk. Amikor beszálltunk a Land Roverbe, nem szóltam semmit. Caden nem nyúlt a kezem után, úgyhogy tenyérrel felfelé a combomra tettem. Ha akarja, megfoghatja.  Nem tette. Olyan ürességet éreztem, mintha máris megszoktam volna a kezét a kezemben. Az ajkamat harapdáltam, és azon gondolkodtam, mit is érzek most. Azaz… pontosan tudtam, mit érzek, csak azt nem, hogy mit kellene éreznem. Amikor a kollégiumhoz értünk, megszólaltam.  – Tényleg hazahoztál. Caden felvonta a szemöldökét.  – El szerettél volna jönni hozzám?  Nem válaszoltam. Nem találtam a szavakat. Vágytam rá, és tudtam, hogy mi történne, ha átmennék hozzá. Megcsókoltam volna, vagy ő csókolt volna meg engem. És mindenféle olyat engedtem volna meg neki, ami részéről rendben van, én viszont nem tudtam volna kezelni. Lenyeltem a gombócot a torkomban.

 

 – Nem. Jó ez így. így. Úgyis… elég fáradt vagyok. –  Hazugság.

Tökéletesen éber vagyok. Bólintott.  – Beszélünk holnap? Hatalmasat dobbant a szívem.  – Miről?  – Bármiről. Vagy Vagy külön ok kell, hogy beszéljünk? b eszéljünk?  –Barátok Dehogyvoltunk. – nevettem. – Megint fura vagyok. Persze, beszéljünk. Úgy bizony. bizony . Barátok.  – Oké, akkor beszélünk holnap ho lnap – ismételtem meg.  – Jó éjt, Summer! Elindultam befelé, de nem hagyott nyugodni egy gondolat.  Nem voltam benne biztos, hogy tudom, hogyan legyünk  továbbra is csak barátok.

 

21. FEJEZET A CSALÁDI  HÉTVÉGE  ÚGY  KEZDŐDÖTT, mint valami zombiapokalipszis. Legalábbis nekem úgy tűnt. A reggel egészen úgy indult, mint minden közönséges péntek reggel. Felkeltem, bementem az előadásra, előtte megittam egy kávét és ettem egy bagelt, aztán kezdődött a Bevezetés a fiziológiába. Marcus most nem meredt rám haragosan. Kész szerencse. Mostanában teljesen kiszámíthatatlan volt. Haladtunk, most már  inkább csak levegőnek nézett, ami rendben is volt. Én is levegőnek  néztem őt. Óra után Shaylát magammal vittem, és Averyvel meg a  barátaival ebédeltünk. Claudia még rám is mosolygott. mo solygott. Egy héttel korábban ez még olyan gyanús lett volna, hogy arra gondoltam volna, közeleg a világvége. Most viszont máshol járt az eszem. Leginkább Cadenen, de apa és Sheila hívtak kora reggel, hogy jönnek. Mint kiderült, rengeteg szülő jött. Shaylával a könyvtárba mentem tanulni, és amikor végeztünk, már az egész campus szülőkkel volt tele. Mindenki ölelgette egymást. Az anyák sírtak, az apák meg feszengve ácsorogtak. Voltak sírós apák és visítozós családok is. Gyorsan felmentem a szobámba, és felkészültem a saját ölelgetős, sírós és visítozós családomra. Kopogtak az ajtómon. Kedves mosolyt varázsoltam az arcomra, és kinyitottam. Kevin volt az. Lehervadt a mosolyom.  – Te Te meg mit keresel itt? A hajába túrt, és féloldalasan elvigyorodott.  – Anya felhívott, és azt mondta, hogy itt találkozzunk. – Bejött, zsebre vágta a kezét, és körülnézett. – Tök jó. Idén nincs szobatársad, ugye? Az ajtót néztem. Becsukjam, vagy ne? Jaj! Pár hete még erről álmodtam volna. Kevinnel a szobámban, csukott ajtó mögött, és hátha történik végre valami… Mintha nem is ebben az életben lett

 

volna, pedig nagyon is mostanában volt. Megint azt a fájdalmas szakadékot éreztem. Nyitva hagytam az ajtót, és az íróasztalomhoz

ültem. Kevin továbbra is úgy vizsgálódott, mint valami felügyelő.  – Nem tudod véletlenül, hogy anyukád mit tervez mára? –  kérdeztem. Megint csibészes mosolyt villantott rám. Összevontam a szemöldökömet. Az ágyamra ült,magad aztán aotthon! falnak dőlt, és kinyújtotta a lábát.  Na igen, érezd érezd  – Ismered anyát. Biztos valami nagy terve van. Szerintem vacsora, aztán holnap páholyból nézzük a meccset.  – Ja, tényleg.  – Mármint mi tényleg?  – Elfelejtettem, hogy van focicsapatunk.  – A családi hétvége általában akkor van, amikor a végzősök   bálja. És a focimeccs is fontos esemény.  – Aha. – Eszembe jutott, hogy a meccset Caden is említette. –  Persze, ez logikus.találkozó Ma rengeteg látogató a campusra.  – Mindenféle van ma. Egy jött csomó buli, és programok a családtagokkal. – Kevin előrehajolt. – Ugye tudsz a holnapi nagy reggeliről a meccs előtt?  – Hát…  – A prefektusodnak szólnia kellett voln volna. a. Averyvel egészen más dolgokról beszélgettünk.  – Minden oké. Majd utánanézek. Biztos találok infót a neten, és majd kinyomtatom a programot.  – De előre kell foglalni.  – Ó! – Lesütöttem a szememet. – Akkor inkább ne említsük a reggelit Sheilának.  – Miféle reggelit? – kérdezte az ajtóból Sheila. Késő. A szüleink megjelentek, mindkét kezük tele volt  bevásárlószatyrokkal, a lábuk mellett csomagok csom agok hevertek. Tehát elkezdődött a családi hétvége. Tárt karokkal üdvözöltem őket, és Sheila széles mosollyal ölelgetett minket. Apa elkezdte becipelni a csomagokat.  – Fél óra múlva vacsorázni megyünk, de előbb még mindent fel akartunk hozni.

 

Kevin az egyik csomagot fürkészte.  – Nekem is hoztatok valamit?

Sheila a kezére legyintett. – Talán.  – Talán? Talán?  – Elárulod, hogy hol laksz egyáltalán? egy általán? Kevin megdermedt.  – Ezt hogy érted?  – Tudom, hogy nem a fiúegyleti kollégiumépületben. Egyik nap odatelefonáltam, hogy beszéljek veled.  – Ó…  A francba! Kevin nem káromkodta el magát, de tudtam, hogy mit gondol. Sheilának nem tetszett a dolog. Osszefonta a karját a mellkasán.  – Szóval hol is voltál?  – Hát…  – Pontosan Pon tosan erre gondoltam. gon doltam. – Átölelt és magához mag ához húzott. – Nála Ná la legalább tudom, hogy nem valami pasival lakik, akiről nem is  beszélt, hanem biztonságban van itt. Kevin elfojtotta a nevetést. Köhécselve kibontakoztam Sheila karjaiból.  – Elég szar ilyenkor a közlekedés. Ugye nem akarunk elkésni, ha már le van foglalva az asztalunk? * Egy puccos étterembe mentünk. A pincérek rózsaszínű inget viseltek, és a hosztesz is, aki az asztalhoz kísért minket. Kevin nagyon tetszettmennie neki, akacéran mosolyogva flörtölta vele. vissza kellett bejárathoz, végigsimította vállát.Amikor  Kevin rápillantott, titokban rá is mosolygott. Azaz nem is annyira titokban, hiszen láttam. A hosztesz visszamosolygott, és amikor Kevin az asztalhoz ült, egyenesen a szemembe nézett.  – Most komolyan? – kérdeztem.  – Mi van? – Kevin a menüt tanulmányozta. tanulmány ozta. Sheila egyikünkről a másikunkra nézett.  – Mi folyik itt?  Nem feleltem neki, Kevinhez fordultam.  – Máris eltelt az öt izgalmas hónap?

 

 – Miről beszélsz?  – Tudod jól – megvontam a vállam. – Nem túl hamar? Még van

két hónap, nem? Vagy talán rosszul számolok. Mikor is költöztél Maggie-hez? Sheila felsóhajtott.  – Pont emiatt aggódtam. Kevin sötét pillantást vetett rám, és a fogai közt szűrte a szavakat.  – Nem fognád be? Most tényleg nem kéne.  – Hanem mikor? Kevin hozzám hajolva sziszegett.  – Mi a fene bújt beléd? – Összehúzta a szemét. – Vagy inkább kérdezzem azt, hogy ki a fene? Én is kézbe vettem az étlapot.  – Ó, tényleg! Már el is felejtettem, hogy neked mindig a szexre kell célozgatnod, csak mert van egy jó barátom, aki véletlenségből fiú. Csak barát, Kevin. Plátói. Tudod egyáltalán, hogy az micsoda? Gondolom, sincs. Azilyen egy isolyan barátság, kérlek szépen, amikor nem fogalmad keféltek. Képzeld, létezik.  – Hagyd már abba!  – Szerintem tényleg fogalmad fo galmad sincs. s incs. Volt Volt már olyan, hogy jóban voltál egy lánnyal, és nem tervezted, hogy ágyba is bújsz vele?  – Igen. Például te. Elakadt a lélegzetem.  – És mindketten tudjuk, hogy abból ab ból mi lett. Micsoda faszkalap! Hirtelen halálos csend ereszkedett az asztalunk köré. Apa is itt volt, és Kevin anyja is, aki a saját lányaként szeretett engem.  Micsoda seggfej!  Előrehajoltam, hogy visszavágjak, de apa félbeszakított.  – Mindketten jobban teszitek, ha ezt abbahagyjátok! abb ahagyjátok!  – Úgy van – bólintott Sheila. – Mi ütött belétek? Otthon soha nem beszéltetek egymással így.  – Mert egyáltalán nem beszéltünk egymással. egymás sal.  – Ezt hogy érted?  – Summer és én. Sosem beszélgettünk.  – Miattad, Kevin – tettem hozzá. Igen, jobb lett volna meg sem szólalni…

 

Kevin hátradőlt, és merőn nézett. Úgy éreztem, kihívás van a tekintetében, és nem hátráltam meg. Egyre jobban forrt bennem az

indulat.  – Most viccelsz?  – Úgy nézek ki? – kérdeztem. Összeszorította a fogát.  – Mindig úgy nézel ki, mint aki félig-meddig viccel, vagy  bedilizett, szóval igen. Matthews! – Sheila az asztalra csapott. –   – Kevin Jamison Azonnal kérj bocsánatot a mostohatestvéredtől! Kevinnek esze ágában sem volt. Összehúzta a szemét, és az anyjához fordult.  – Hát ez az! Sosem kérdeztél, akarok-e mostohatestvért. És gondolom, őt se kérdezte senki, akar-e mostohatestvért, vagy éppen mostohaanyát. – Kevin apához fordult, aki sztoikus nyugalommal ült a helyén. – És nem sértésnek szánom, uram, de én nem akartam új apát. Van Van elég bajom a sa sajátommal. játommal.  – Ebből tényleg elég. Távozz az asztaltól! – mondta nagyon halkanaztán és határozottan Sheila. Kirázott a hideg. Egy szót sem szóltam. Apa sem. Vártuk, mit tesz Kevin, mert ez most már anyára és fiára tartozott. Kevin még öt másodpercig farkasszemet nézett az anyjával, aztán lassan felállt, és egyetlen szó nélkül távozott. Még csak ránk se nézett. Visszafojtottam a lélegzetemet. Aztán lassan kifújtam a levegőt, és pislogtam, mert nagy meglepetésemre könnybe lábadt a szemem. Sheila zavartan felnevetett.  – Ez már a levegőben volt egy ideje. ide je. Igazán sajnálom, hogy…  – Hagyd, Sheila! – Apa megköszörülte a torkát, és összekulcsolta a kezét az asztalon. – Igaza van.  – Tessék? Tessék? Azt mondod, hogy igaza… Apa félbeszakította.  – Mindkettőjüknek igaza van. Hogy gondoltuk ezt? Mi egyszerűen csak összeházasodtunk, Sheila, és nekik nem szóltunk  előre, nem hagytunk időt, hogy megszokják az új helyzetet. Egy héttel azelőtt találkoztak, hogy összeköltöztünk, és Kevinnek igaza

 

van az első évvel kapcsolatban. Alig beszéltek. Mindenki alig  beszélt. Csak te meg én beszélgettünk egymással

Apa hozzám fordult.  – Tudnom kellett volna. Egész évben hallgatag voltál, de hát korábban is csendes voltál. Azt hittem, csak azért, mert hiányzott anya. Nem gondoltam, hogy… azaz nem is akartam ezen gondolkodni. Azt akartam, hogy jól kijöjjetek egymással, nem akartam megoldatlan problémákon rágódni. Sajnálom, kislányom. Visszatartottam a könnyeimet. A mély szakadék megnyílt  bennem. Anya… Hirtelen iszonyatosan rám tört a hiánya. Szinte hallottam a hangját. Ott voltam a kórházban, fogtam a kezét. Éreztem, hogy a hajamat simogatja. Summer, csodálatos életed lesz,  sőt szárnyalni fogsz. Tudom, hogy többre többre viszed majd, mint apa és én, mondta halkan. Hirtelen hevesen kalapálni kezdett a szívem.  Nem bírtam. Elszorult a torkom. Fuldoklottam.  – Jól vagy vagy,, kicsim? – Sheila megszorította a kezem, és megnyugtatott. Bólintottam, és letöröltem a könnyeket.  – Igen. Csak… – apámra pillantottam. – Csak hiányzik anya. Sheila elhallgatott. Apa szeme könnybe lábadt, és elszorult tőle a szívem. Elfordultam.  Nem akartam sírni. Anya a gondolataimban volt nap mint nap, de nem engedtem meg magamnak, hogy nagyon lefoglaljon. Mert ha igen… Belefulladnék a könnyekbe. Krákogtam, megtöröltem a szememet, és megráztam a fejem. A szakadék… be kellett zárnom.  – Mielőtt még m ég gyertyafényes virrasztást rendezünk, nem lehetne inkább a Kevinüggyel foglalkozni?  – Tényleg? Szóval egy ügy vagyok?! Kevin visszajött. Megállt, és még nem húzta ki a székét. Az arcára mutattam.  – De jó, visszatért a savanyú fintor.  – Summer! – Ezúttal apám szólalt meg. – Mi ütött beléd?  – Rendben. – Sheila kitárta a karját. – Ez így nem mehet tovább.  Nyilvánvaló, hogy a családunknak akad megbeszélnivalója, és úgy gondolom, hogy ezt ma este meg is kellene tennünk. Lakosztályt

 

 béreltünk a szállodában. Ott családi tanácskozást kellene tartanunk, de előbb élvezzük a vacsorát, jó?

Kevin még mindig nem ült le. Sheila a székre mutatott.  – Nem tudnál leülni, és a következő órában elővenni a legjobb modorodat? Kevin elhelyezkedett, és fagyosan rám meredt. hónappal korábban még beaisszalvétámat. tojtam volnaEgy tőle.pillanatra De most csakHárom rámosolyogtam, és megfogtam felemeltem, aztán hagytam, hogy a földre essen, felszegtem az államat, és még szélesebben mosolyogtam. Ha Kevin párbajozni akar, hát legyen. Semmi kifogásom ellene,  bár a gyomrom azért eléggé elszorult. Kevin felhorkant.  – Most komolyan?  – Mi a baj? Kicsúszott a kezemből! Megrázta a fejét, és hátradőlt a széken.  –Sheila Anya,csúnyán ilyen családi volna?? nézettvacsorát ránk. szerettél volna  – Nem egészen. – Kézbe vette az étlapot, és sokatmondó  pillantást vetett mindkettőnkre. – Rendeljünk, jó? Rendeltünk. Utána pedig egy órán keresztül mindenki felettébb udvariasan csevegett és evett. Apa munkahelyi dolgai nagyon jól haladtak. Előléptették  helyettes cégvezetővé. Sheilának elég nehéz volt a legutóbbi műszak, mert végül elhunyt a páciens. Kevin beszélt egy kicsit Maggie-ről, elmondta, hogy az apja a menedzsere a szállodának, ahol Sheila és apa lakosztályt vettek ki. Ezen mindenki meglepődött, de Maggie-ről senki nem kérdezősködött többet. Mindenki rám nézett. Most nekem kellett beszélnem. Mondhattam volna, hogy jól megy a tanulás. Minden vizsgám  jól sikerült. Két hét múlva itt a félév közepe. Mesélhettem volna a karitatív flamingókról, vagy arról, hogy Avery, a prefektus, akivel találkoztak, milyen jó barátnőm lett. De úgy döntöttem, inkább valami érdekesebbel rukkolok elő. Már befejeztük a vacsorát, de valószínűleg desszertet úgysem fogunk kérni.  – Van egy srác, akivel jó barátok lettünk – jelentettem ki. – És kétszer behúzott Kevinnek.

 

Hallottam, hogy apa lélegzete elakad.  – Most ezt kurvára muszáj volt, ugye?! – mordult rám Kevin.

 

22. FEJEZET

 –  MEGÜTÖTT VALAKI, KICSIM? – kérdezte a fiát Sheila.  – Summer! – szólt rám apám az asztal túlvégéről. túlvégérő l.  – Igen, anya, de semmi bajom nem lett.  – Summer!  – Miért ütött meg? – Sheila egy pillanatra elhallgatott. – És visszaütöttél?  – Summer, figyelj rám!  – Semmi bajom, anya, de tényleg. Másodszorra meg sem ütött.  – Ki ez a fickó?  – Másodjára? Hát két alkalommal történt?  – Summer, válaszolj!  – Anya, esküszöm, nem lett bajom. És valójában mindkét alkalommal az én hibám volt.  – Ezzel a fickóval jársz?  – A te hibád? Miért, mit csináltál?  – Nézz rám!  – Nem csináltam semmit. Azaz mondtam pár dolgot, amit talán nem kellett volna. Apám elhallgatott. Úgy tűnt, feladja, de éreztem a tekintetét. Összekulcsoltam a kezemet az ölemben.  – Úgy érted, ostobaságokat hordtál össze? – Sheila hátradőlt, a széke lába koppant egyet. – Ez nem igazán lep meg. Kevin felhorkant. néztem. A mostohaanyámra  – Ezt hogy érted?  – Mit, kicsim? – kérdezte Sheila.  – Hogy nem lep meg Kevin ostobasága. Ezt miért mondtad? Úgy hangzott, mintha már megszoktad volna. – Kevinre néztem. –  Így van? Kevin szeme résnyire szűkült, keze ökölbe szorult az asztalon. Aztán nagyot sóhajtott, és kényszeredetten kinyújtotta az ujjait.  – Igen, voltak gondok, mielőtt ti beköltöztetek.  – Kevin!

 

Kevin tudomást sem vett az anyja felháborodásáról.  – Amikor beköltöztetek, ezeket a problémákat a szőnyeg alá

söpörtük.  – Nem igaz! – ellenkezett Sheila. – Fogalmam sem volt az érzéseidről. Kevin rámeredt.  – Dehogynem. Aznap este, amikor megmondtad, hogy hozzánk  költöznek, ordibáltam. Sheila felszisszent, és a keze elfehéredett, ahogy a szalvétáját gyűrögette.  – Nem volt ordibálás…  – De igen, anya, volt! – Kevin az asztalra csapott. – Kiabáltam. Úgy ordítottam, mint egy hisztis óvodás. Én beismerem, hogy így volt. Te miért tagadod?  – Mert nem igaz. – Sheila elfordult. Kevin megrázta a fejét.  – Ez nevetséges. Nem vagy hajlandó beismerni a valóságot. –  Apámra és rám hogy nézett.anya – Nem hozzánk  Nem akartam, újraakartam, férjhez hogy menjen. Nem költözzetek. akartam új testvért. Elnézést, ez nem személyesen ellenetek szól, de anya csak  hat hónappal korábban vált el apámtól, és tudtam, hogy ha két új ember költözik hozzánk, minden más a háttérbe fog szorulni. Pontosan így is történt. Minden anya új férjéről szólt, arról, hogy az új házasság csodás legyen, és amikor az már rendben volt, akkor az új kislányra kellett figyelni. A szavai szíven ütöttek. Elhalkult a hangja.  – Tényleg Egész évben tudomástNem sem vettem Semmiről semsajnálom. vettem tudomást akkoriban. akartamrólatok. azzal foglalkozni, mit tett velem anya. Hogy ellökött magától, mintha csak  teher lennék. – Megint az anyjához fordult. – Nem én voltam a teher  számodra, hanem a tönkrement házasságod. De rajtam csattant. Amikor ez a házasságod tönkremegy, azt ne Summerön vezesd le! Már elveszített egy anyát… nem szabadna elveszítenie a másodikat is.  – Kevin! Én soha… – Sheila hangja szigorú volt, de három szó után megremegett. A fia megrázta a fejét, és közbevágott:

 

 – Dehogynem! – Az asztalra támaszkodott, és apám szemébe nézett. – Tényleg jó apának tűnsz, bár nem kerültünk közel

egymáshoz. Ne hagyd, hogy fájdalmat okozzon a lányodnak, ahogy a saját fiának fájdalmat okozott! Felállt.  – Most pedig megyek. Sajnálom, anya. A családi tanácskozást kihagyom. Amit mondani akarok, az csak kettőnkre tartozik, és az exférjedre, aki mégel.mindig   az apám, ha esetleg elfelejtetted volna. Én nem felejtettem Sheila a sírással küzdött, ahogy a fia elhaladt mögötte. Nem állt fel, nem ment utána. Még csak nem is nézett utána. Szálegyenesen ült, a semmibe bámult, és könnyek peregtek az arcán. Még soha nem láttam ilyen elveszettnek a mostohaanyámat.  Nem tudtam, mit mondhatnék, úgyhogy inkább hallgattam. Csak  ültem ott, és némi csend után apám szólalt meg:  – Summer, gyere, visszaviszünk. Sheila és én a szállodába megyünk. Azt hiszem, meg kell beszélnünk néhány dolgot.  –Felálltam. Nem kell visszavinnetek, majd felhívom valamelyik   barátomat. Csak beszélgessetek!  – Biztos? – Apa megfogta a kezemet, és megszorította. – Anya, Sheila és én nagyon szeretünk téged. Soha ne érezd tehernek magad! Sheila most már zokogott, apa szavaira még jobban peregtek a könnyei.  – Tudom, apa. – Éreztem, hogy én is mindjárt sírva fakadok. Megszorítottam a kezét. – Sosem éreztem magam tehernek.  – Akkor jó. – A hangja rekedt volt, és nehezen erőltetett moso mosolyt lyt az arcára. Megint megszorította a kezemet. – Jó.  – Hát… akkor megyek is. Majd visszavisz valaki. v alaki. Megnyugtatón rájuk mosolyogtam, de nem számított. Sheilán látszott, hogy össze van törve. Most először láttam úgy, hogy nem nevetős és vidám. Elszorult a szívem, de amikor kilépve megpillantottam Kevint, láttam, hogy ő is összetört. A járda szélén várt, zsebre tett kézzel, összegörnyedve. A földre sütötte a szemét, és most kisfiúnak látszott, akinek fájdalmat okozott az anyja. Felsóhajtottam. Rám nézett, és elfintorodott.

 

 – Anya sosem akart beszélni róla, és m maa végre kitört belőlem. Megvontam a vállamat.

 – Hűtlen seggfej vagy, vagy, és az étteremben utálatosan viselkedtél, de ezt most én kezdtem. Seggfej voltam.  – Nem vagy seggfej.  – De, most az voltam. Elmosolyodott.  – Talán Talán gyakrabban kellene ilyennek lenned.  – Ezt meg hogy érted?  – Jólesett a veszekedés, nem? Vállat vontam.  – Nem volt rá értelmes okom. Nem is tudom, tudom , miért csináltam. Felnevetett, de szomorkás volt a nevetése.  – Én viszont tudom. Eleged lett abból, hogy nem beszélnek   bizonyos dolgokról. Anyukád meghalt, és alig esik róla szó. A szüleim elváltak, és anya úgy tesz, mintha apám nem is létezne. Rajtad töltöttem ki a mérgemet ahelyett, hogy anyámra figyeltem volna. Igazánelszorult sajnálom,a szívem. Summer. Teljesen  – Én kedvelem anyukádat. Megint nevetett, most már vidámabban.  – Én is, de nem akart a válásával foglalkozni, pedig fontos lenne. Nekem fájdalmat okoz, és nem söpörheti a szőnyeg alá. Hagytam, és ez az én hibám volt. Nem segített, hogy beszélni  próbáltam vele. Az sem, ha ordibáltam. Úgyhogy megpróbáltam levegőnek nézni, ahogy ő tette. Levegőnek nézni az egész helyzetet.  – Kevin felhorkant. – Mindketten tudjuk, mi lett ebből… ágyban kötöttünk ki, mert aznap éjjel végre észrevettelek, de nem álltam rá készen. Felpillantottam. Merőn nézett, és valami olyat láttam a tekintetében, amit nem igazán akartam látni. Kiszáradt a szám.  – Nem álltam készen rád, amikor megláttalak, amikor végre észrevettelek – mondta lágyan, és az ádámcsutkája fel-le mozgott. –  Komolyan mondtad, amit Banksről mondtál az étteremben? Tényleg kedveled? Én… erre a kérdésre nem voltam felkészülve. Nem tudtam, mit felelhetnék, csak toporogtam.  – Vagy Vagy engem akartál felbosszantani?

 

Kissé elmosolyodtam. Ezt vehette válasznak is. Felsóhajtott.

 – Eljátszottam az esélyemet nálad, ugye? Erre vártam időtlen idők óta. És tessék, ott volt előttem. Engem nézett. És a szavai… Elszorult a szívem. Megpróbáltam lenyelni a gombócot a torkomban.  – Ezt pont most mondod? – Nem akartam hallani, de nem tudtam, miért. Nem a vele kapcsolatos érzések miatt. Valami más miatt…  – Tudom. Tudom. Rossz az időzítés, nem? Ez sok volt nekem. Nem bírtam.  – Vond Vond vissza!  – Tessék? Tessék?  – Vond vissza! Amit most mondtál. Vond vissza, mondd, hogy nem is gondoltad komolyan. – Alig kaptam levegőt. – Mondd, hogy csak azt csinálod, amit mindig. Játszmázol. Teszteled, vannak-e még érzéseim irántad. Mondd, hogy nem gondolod komolyan, csak  kegyetlen vagy.  – De hát nemCsak is…nagyon kegyetlen akarsz lenni, és kész.  – Csak mondd! Egy kocsi állt meg előttünk. Zene szűrődött ki, és Maggie hangja.  – Kevin? Kevin tovább bámult rám.  Nem bírtam félrenézni.  – Hé!  – Nem tudok tovább tov ább hazudni – suttogta s uttogta Kevin. – Nem vonhatom vissza. Felszisszentem, és elakadt a lélegzetem. Kevin megkerülte a kocsit, és beszállt. Nem nézett Maggie-re. Végig az én szemembe fúródott a tekintete, és amikor elhajtottak, még akkor is engem figyelt. Akkora üresség volt bennem, mint egy óceán. Azt hiszem, ez mindvégig ott volt…

 

23. FEJEZET

FELHÍVHATTAM  VOLNA  AVERYT. Ezt kellett volna tennem, de nem tettem. Caden azt mondta, amúgy is hazafelé tartott, és tíz perccel később már meg is érkezett, hogy felvegyen.  – Aha. Újragondolom ezt az egésze egészett – mondtam neki. Felvonta a szemöldökét.  – Ezt az egészet? – Kettőnkre mutatott. – Mármint minket? mink et?  – Azt, hogy felhívtalak. Intett, hogy szálljak be.  – Gyere, menjünk vissza! Beszálltam, és elindultunk. Nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezzem:  – És te újragondolsz minket?  – A barátságunkat?  – Hát persze. – Magam mögé dugtam a kezemet. – Mi mást? Egy pillanatig rám nézett, aztán továbbment a kereszteződésben.  Nem válaszolt egészen addig, amíg vissza nem értünk hozzá. Bementünk, és a hálószoba felé sandított. Felém fordult, és kajánul rám mosolygott.  – Nem tudom, mit jelent pontosan, hogy újragondolsz minket, de reménykedtem egy ismétlésben. Mehet? Aha. Tényleg nem Cadent kellett volna felhívnom.  – Azt hiszem, Kevin érez irántam valamit.  – A picsába! – Megfordult, és a szobába indult. – Most már  értem.  – Itt maradhatok? Intett, hogy kövessem.  – Persze. Tegyünk úgy, úgy, mintha a legjobb barátnőd lennék! Hívj csak Carrie-nek!  – Most komolyan?  – Nem!  – Ó… Caden felsóhajtott, amikor leültem vele szemben.  – Szóval megint előbújt a mostohabátyó? mostohabátyó ?

 

Teljesen görcsben volt a gyomrom, de beszélni akartam vele. Avery jó barátnő volt, de Caden… még annál is több. Nem tudtam,

hogy pontosan hogyan több, de ott akartam lenni vele, hogy kiönthessem a lelkemet. Bólintottam, és elmondtam mindent. Kevinről beszéltem, de nem igazán róla akartam. Amiről akartam, az viszont megijesztett.  Nem tudtam, hogy tudok-e róla beszélni. b eszélni. Összevissza csavargattam a kezemet, és mire befejeztem a mondandómat, nyakatekert jógapózba rendeződtem.  – Mit gondolsz? – kérdeztem.  – Felhívtál.  – Aha.  – És elmondtad ezt az egészet.  Nem tudtam, kérdésnek szánja-e, csak bólogattam.  – Pontosan.  – És tudod, hogy nem szoktam udvarias szarságokat összehordani.  – Ettől vagy olyan Tökéletesen imázshoz. Mellesleg a csajokbájos. is odavannak tőle. illik a félelmetes Caden nem jött zavarba, még csak nem is pislogott.  – Akkor őszintén elmondom, am amit it gondolok. Már láttam, mi következik.  – Oké. Mondd csak!  – Mégis mi a faszt csinálsz?  – Tessék? Tessék? Felkelt, hozott magának egy sört, és elém is letett egyet.  – Ezért jöttél hozzám. Mert tudod, hogy hülyeséget csinálsz. Úgyhogy ne csinálj hülyeséget!  – Miféle hülyeségről beszélsz?  – Miért beszélsz nekem a seggfej mostohabátyádról? Korábban talán voltak iránta érzéseid, de ismerlek. Annak már rég vége. Szóval mi folyik itt? Majdnem elmosolyodtam.  – Mi az?  – Téged hívtalak így eleinte. Seggfejnek. – Felsóhajtottam, és  belekortyoltam a sörbe. – Régi szép idők. id ők.  – Kevinre jobban illik a név.  – Most már kedves becenév lett.

 

Caden összevonta a szemöldökét.  – Tényleg? Arra akarod fecsérelni az idődet, hogy róla

 beszélgessünk? Hát jó, legyen. – Elfintorodott. – Fogadnék veled ötszáz dollárban, hogy jövő hónapban új csaja lesz megint.  – De egy hét múlva már a jövő hónap h ónap lesz.  – Akkor is fogadnék. És az a csa csajj nem te leszel. Elköltözik.  – Maggie-től? – Összeráncoltam a homlokomat. homlokom at. Caden vállat vont.  – Feltételezem. Egyletgyűlést akar, azt fogja megkérdezni, hogy visszajöhet-e.  – Biztos vagy benne? Mármint abban, hogy ezt akarja megkérdezni?  – Okot kell találnia, hogy gyűlést hívjon össze, és mivel hivatalosan nem rúgtuk ki, muszáj lesz gyűlést tartanunk. Kevin elhagyja Maggie-t… Nem. Csak Maggie házát hagyja el. Miért nem akartam, hogy eljöjjön onnan? Az ujjaimat csavargattam.  –  – És Én?visszaengeditek? Lófaszt. De a többiek biztosan. Itt nagy divat a második  esély.. Egy csomó srác kerül bajba baro esély baromságok mságok miatt.  – Ha elköltözik, az azt jelenti, hogy szakítanak. szak ítanak.  – Pontosan. – Megkeményedett a pillantása. – Ne mondd, hogy tévedtem, és hogy reménykedsz, mégis te leszel a következő csaja. Most olyan képet vágtál, mint egy éhes mókus, aki mogyorót talált. Összevontam a szemöldökömet.  – Micsoda? Kikérem magamnak! Undorodva felsóhajtott.  – feleségül venni.  – Nem Nemfog akarok hozzámenni! Semmit nem akarok tőle. Túl vagyok rajta.  – Pedig valami kavarog benned. – Caden felnyögött. – Ne járj vele! Féléves pasi. Tudod, fél évig jár egy lánnyal, és…  – Tudom. Tudom. Görcsösen szorongattam a saját kezemet. Cadennek igaza volt. De még mennyire, hogy igaza volt!  – Nem érzek semmit Kevin iránt. – Elszorult a szívem, és éreztem, hogy a szakadék egyre mélyebb.

 

 – Na persze. – Ellágyult a hangja. – Azé Azért rt nézel ki úgy, mint aki mindjárt sírva fakad.

 – A mókus miatt sírok.  – Summer!  – Biztos rettenetesen éhes volt. Lehunytam a szememet. Elég a hülyeségből! Őszintének kellett lennem végre. Kiszáradt a szám.  – Nem táplálok gyengéd érzelmeket Kevin iránt, de… – Nem tudtam, mit mondhatnék. Magam sem tudtam, mi történik, csak  fájdalmat éreztem. Mély, szívbe markoló fájdalmat. Márpedig nem akartam ezt érezni. Inkább Kevinről beszéltem. Ő valahogy segített eltüntetni ezt a fájdalmat.  – Kevin nagyon népszerű volt. Én viszont nem. Minden lány odavolt érte, de ő az én  mostohabátyám lett. Azt gondoltam, ez a sors akarata. A véletlen összehozott minket. Biztos voltam benne, hogy így van. Mi más lehetett? – Felnevettem, és a hideg rázott, hogy mennyire felszínesen gondolkodtam. – Vártam. Folyton csak  vártam. Voltegy egyharmadiknál barátnője, aztán egyMintha másik, nem aztán,bírná mirekiegyetemre ment, már tartott. egyedül. Mindig hazahozta őket, de az érettségi bulim éjszakáján… Ott álltam talárban és kalapban. Amikor láttam, hogy beoson a hátsó ajtón, hatalmasat dobbant a szívem. Tudtam, hogy miattam jött haza. Ez jelentett valamit.  – Egyedül jött. Barátnő nélkül. És azon az éjszakán… Az előszobában voltunk. – Világosan emlékeztem, és megborzongtam.  – Csak álltam ott és bambultam. Bámultam, ő meg visszabámult visszabám ult rám. – Mögöttem volt a szobája. – De csak azt várta, hogy a szobájába mehessen, semmi többet. – Az én szobám az emeleten volt, Kevin háta mögött. – Be voltam rúgva, és csak bámultam.  – Aztán megérintette a vállamat. – Azt hittem, kezdeményezésnek szánja. – Megérintette a vállamat, de én léptem oda hozzá. Valami furcsa érzésem volt aznap, valami érthetetlen fájdalom. –  Megcsókoltam. Én kezdeményeztem. O csak… segített elrejteni azt az ürességet.  – Kihasznált.  – Nem. Ő is sokat ivott. Mindketten berúgtunk. berúgtun k.  – Részeg voltál.

 

 – De ő is…  – Matthews nem issza részegre magát.

 – Tessék? Tessék? Caden megrázta a fejét, szemében alig palástolt harag villant.  – Egy vagy két italnál többet tö bbet nem iszik. Sosem láttam részegen, nem is hallottam olyan esetről, hogy berúgott volna.  – Soha? – hitetlenkedtem.  – Soha. – Caden összeszorította a fogát. – Egész este ugyanazt a  piát szorongatja, mert a csajok feloldódnak, ha h a azt gondolják, ho hogy gy ő is iszogat…  – … és akkor ők is többet isznak. Kevin végig egy sört szorongatott Clarissa érettségi buliján.  – Én azt hittem, mindig újabb sör van nála. – Amikor a konyhapultra tette, mielőtt a szobájába mentünk, hozzáért a kezem a sörösüvegéhez. – Meleg volt az üveg.  – Summer, Kevin pontosan tudja, mit csinál a lányokkal. –  Caden előrehajolt, és a térdére támasztotta a könyökét. – Azt mondta, hogy érezkészen irántadrád, valamit? „Nem álltam amikor megláttalak. ” Izzadt a tenyerem. Nem számított. Nem Kevin miatt folytattuk  ezt a beszélgetést. Ez a fájdalom…  – Tudod, hogy aljas. Tudod, hogy sorozatban szedi fel a lányokat. Tudod, hogy fél évnél tovább nem marad mellettük. Ezt mind tudod. Ha komolyan mondta, amit mondott neked, akkor miért valaki mással ment haza? Minden kijelentésére bólintottam.  – Igen, tudom. Igazad van.  – Ne szeress bele! Szíven ütött az igazság. Ahogy Caden kimondta a szavakat: ne szeress bele! O nem olyan volt, mint Kevin. Teljesen más volt. A szöges ellentéte. Kevin csak talmi csillogás volt. Mint a prizma a horgon, ami elvonja a halak figyelmét, hogy fennakadjanak. Caden sokkal több volt. Ő hiteles volt. Hirtelen valami másféle sajgás nyilallt a szívembe. Lüktetett, és én kezdtem bepánikolni.  Nem bírtam levenni a szememet Cadenről. Kevin fájdalmat okozott nekem, vagy legalábbis azt hittem. De az nem volt valóságos. Csak üresség volt. Játék, amit saját

 

magammal játszottam. De Cadennel ez most… valódi volt. És valóban összetörhet.

Lehullott a szememről a fátyol, mintha most látnám Cadent először. Caden. Igen, Caden…  – Jaj, ne! Caden összevonta a szemöldökét. Az a gyönyörű arc… néha elsötétült, rejtélyes volt, titkolózó, de csodálatos és szédítő. Hiába vágott szigorú képet, akkor is meg akartam csókolni. Hátrahajtotta a fejét.  – Valami Valami baj van?  – Tessék? Tessék? Szerelmes voltam Cadenbe. Ahogy felismertem az érzést, úgy éreztem, mintha bomba robbant volna. Tudtam, hogy van valami, de… erre nem voltam felkészülve. Ilyen kockázatot nem vállalhattam.  –Szerettem Mi a baj?Cadent. – kérdezte ismét. – Kezdek aggódni miattad, pedig nem vagyok aggódós. És már megszoktam, hogy dilis vagy. Összeszedtem magam.  – Most jut eszembe, Avery telefonált, és át kéne menne mennem m hozzá. Tudod, azért, hogy nehogy valami baja legyen Marcus miatt. Marcus nem volt túl rendes hozzá. Már hátráltam is kifelé.  – Summer… – Caden utánam jött az ajtóhoz.  – Jól vagyok, csak beszélni akartam veled, de Avery üzenetet küldött, és akiment – Nekimentem az ajtónak, és megfogtam kilincset.a –fejemből. Megyek, megkeresem.  – Biztos a tábortűznél lesznek.  – Látod? Pont erről van szó. Avery Marcusszal van. Meg kell találnom.  – Summer… – ismételte meg Caden. Kinyitottam az ajtót, és gyorsan leléptem.  – Majd hívlak – szóltam vissza.  Nem hallottam, mit válaszolt. Futottam. Tudtam, hogy ostobaságot csinálok, de az ösztöneimre hallgattam. Ha Caden fájdalmat okoz nekem, azt nem élném túl.

 

24. FEJEZET

 –  JÖSSZ PÉNTEKEN?  – Tessék? Tessék? Clarissával beszélgettem telefonon, és egy pillanatig nem értettem, miről beszél. Hát persze. A kirándulás.  – Hogyne! Két hét múlva autós túra. Igen. Jövünk pénteken. –  Azaz várjunk csak. Mintha Caden mondott volna valamit, hogy csütörtökön. – Nem. Csütörtökön érkezünk. – Vagy szombat lett volna?  – Csütörtökön? Oké, az is teljesen jó. Az ajkamat harapdáltam.  – Lehet, hogy szombaton.  Nem emlékeztem. Fel kellett volna hívnom Cadent, hogy megkérdezzem, de az kínos lenne. Péntek este óta kerültem, amióta felismertem, mit érzek iránta. Leléptem, mielőtt még észrevehette volna rajtam, legalábbis remélem. Caden nagyon jó barát volt, tudom, hogy jól érezte magát velem, de nem érzett irántam többet. Nem hittem, hogy… járna velem.  Nálam sokkal sok kal különb kü lönb lán lányokat yokat választott. Lehe Lehet,t, hogy megcsókolna, sőt, lefeküdne velem, persze, de hogy járjunk, és belém szeressen? Ez reménytelen volt, és nem akartam, hogy Cadennel is úgy  járjak, mint Kevinnel. Nem engedhettem, hogy az álmaim és a képzeletem megint valami nem létező tündérországba repítsenek.  Nem! nem szállhattam el. DeMost Caden már most hiányzott. A szombat és a vasárnap rémes volt. A szombat délutánt Sheilával és apával töltöttem, de ők este hazaindultak. Úgy látszik, még nem sikerült megbeszélniük, ami pénteken felmerült. Miután elmentek, filmet néztem a lányokkal a kokszban, vasárnap pedig a könyvtárban tanultam Shaylával egész nap. Este Averyvel pizzát rendeltünk. Mielőtt rájöttem az elcseszett érzéseimre, a hétvégén mindig Cadennel töltöttem az estéket. Már a gondolatra is bánatosan felsóhajtottam.

 

Caden bulizni ment volna, és elhívott volna engem is. Nemet mondtam volna, és a buli helyett végül inkább nála lógunk. Vasárnap

szintén. Semmi különös, csak épp jól éreztem magam vele, fontosnak éreztem magam, úgy éreztem, tartozom valahová, mert Caden olyan jól illett hozzám. Nekem volt kitalálva.  Nagyon hiányzott.  – Na jó, mondd meg végre, mi van veled!  – Tessék? Tessék? Szinte láttam, ahogy Clarissa összevonja a szemöldökét.  – Már egy órája beszélünk, és alig tudok valamit kihúzni  belőled. Ráadásul úgy sóhajtozol, mint valami gőzmozdony sípja. Mi a fene van veled? Ne dumálj mellé, ötödik óta barátnők vagyunk, és ha nem leszel velem őszinte, akkor rád uszítom Mayt. Megborzongtam.  – Ne! Csak őt ne!  – Akkor ki vele, Stoltz! Mondd meg, mi folyik itt, ne beszélj összevissza!  – megy megy. . – Lehunytam a szememet.  – Nem Pasi van a dologban.  – Honnan tudod?  – Erre nem is kell válaszolnom.  – Igaz – fintorogtam. – Legjobb barátnő. b arátnő. Clarissa morgott.  – Ötödik óta!  – Aha.  – Na szóval, ki az? Ugye nem Kevin? Kev in? Remélem, nem…  – Honnan tudod?  – Csak nem ő az?!  – Tessék? Tessék? – Ne már! – Nem ő, de honnan tudsz Kevinről?  – Mármint honnan tudom, hogy tetszett neked?  – Aha. Clarissa felsóhajtott.  – Summer, az egész isko iskola la odavolt érte. Hidd el, nemcsak nemc sak neked neke d tetszett.  – Neked is?  – Én is csak ember vagyok.  – És May?  – Neki is. Ő le is feküdt vele. Erről te tudtál?

 

 – Fogd be! – Belerúgtam az íróasztalomba, aztán tovább hintáztam a széken. – Mikor?

 – A középsuli utolsó évében. Am Amikor ikor Kevin bejött látogatóba.  – És én hol voltam? – Várjunk csak!—   Nem volt akkor   barátnője?  – Mindig volt barátnője. Felnyögtem, és a homlokomra csaptam.  – Most tök idiótának érzem magam. De ugye te nem n em feküdtél le vele?  – Nem. – Clarissa elhallgatott. – De te… te igen? Az ajkamat harapdáltam. Micsoda elcseszett ügy!  – Mikor? – kérdezte Clarissa. Elvörösödtem.  – Az érettségi buli éjszakáján.  – Summer! Azt mondtad, hogy meg fogod csókolni, de nem gondoltam, hogy tényleg.  – Azt mondtam? Mikor?  –„Matthews A bulin. De részeg Mindenki berúgott. nem isszavoltál. részegre magát. berú ” gott.  – Kevin is? – kérdeztem.  – Mármint hogy ő is részeg volt-e?  – Aha – nyögtem rekedten.  – Nem tudom. Ivott, de most, hogy kérded, nem is emlékszem, hogy ő is berúgott-e. Azt hiszem, nem. – Clarissa elgondolkodott. –  Számít ez? Igen. Nagyon is. „Kihasznált. ”  Nem bírtam kiverni a fejemből Caden szavait. Beledünnyögtem a telefonba.  – Már nem számít.  – Ó, Sum… Hát igen, a legjobb barátnők. Clarissa hallotta a hangomban a szomorúságot.  – Fájdalmat okozott neked? Veletek jön a hétvégén? Szétrúgom a tökét. Felnevettem.  – Nagyon hiányzol, tudod? tudod ?

 

 – Te Te is nekem. Rengeteg a dolgunk, dolgun k, de azért legalább kéthetente  beszélgetnünk kellene.

 – Egyetértek. – Megkönnyebbültem, szabadabban lélegeztem. –  Vagy akár hetente.  – Igen. És e-mailezhetünk mindennap. mindennap .  – Chatelhetnénk.  – Igen, a Hangouts tök jó.  – Az hát!  – Úgyhogy nincs több kifogás, k ifogás, tartanunk kell a kapcsolatot.  – Szerintem is. – Ujjongani volt v olt kedvem. kedv em. Teljesen felvidultam. A barátság tartja össze a világot.  – Ez kurvára igaz – káromkodta el magát Clarissa. – Most ért vissza a szobatársam. Mennem kell. Ha találkoztok, meglátod, kedvelni fogod.  – Oké. – Megint az ajkamat rágcsáltam. – Figyelj, mielőtt még leteszed… azt hiszem, a srácok foglaltak nekünk egy házat. De lehet, hogy megtelik. Ha nem férek el ott, akkor lakhatok a szobádban?  – Komolyan? Igen, de csak ha van hely… h ely…  – Igazából azt reméltük, hogy mi is ott lakhatunk veletek. Itt elég nagy híre kelt, hogy az Alpha Mu egylet kiadta nektek a második házukat. Tök menők lettünk miatta. Magamban szitkozódtam.  – Tényleg? – Alig tudtam leplezni a csalódottságomat. –  Mármint hurrá! Ez remek!  – Kevin is abban a fiúegyletben van. Ő is jön? Ő  az? Nem is válaszoltál.  –  – Mármint Ne játszdkicsoda? az értetlent!  – Nem játszom. – Dehogynem, pont p ont ezt csináltam.  – Tudom, hogy valami pasidologgal vagy elfoglalva, csak arra nem jöttem rá, hogy Kevin-e az illető. Szóval ő az?  – Nem. Az a lehetőség elúszott, aztán, hogy úgy mondjam, visszatért a kikötőbe, de én másik hajóra szálltam.  – Sajnálom. Clarissa tényleg együttérzett.  – De nem baj – vágtam rá.  – Viszont Viszont a pasi is jön veled?

 

 – Muszáj erről beszélnem?  – Ó, Sum, ne haragudj!

A fenébe, sírok. Összevissza pislogtam. Nem akartam bőgni.  – Gyere már, te liba! – hallottam a vonal másik végén a háttérben. Clarissa felelt valamit, de nem értettem.  – Figyi, muszáj mennem – mondta. – Valamit szervezünk, és a szobatársam, aki általában tök cuki, most elsárkányosodott.  – Hallottam ám! – szólalt meg az előbbi hang. hang .  – Akartam is, hogy halljad. Épp a legjobb barátnőmet vigasztalom – mondta neki Clarissa. Beszéltek még valamit, de azt nem hallottam, aztán Clarissa újra hozzám fordult.  – Hívhatlak később? Tudom, hogy nálatok a srácok intézik a dolgot az itteni Alpha Mu egylettel, de azért informálj minket, jó? És szólj, hogy csütörtökön, pénteken, szombaton vagy éppen vasárnap  jöttök. Nekem mindegy, mindegy, csak gyere. És nyugodtan alhatsz itt a szobámban, amikor csak akarsz. hála.  –Elöntött Köszi, aClarissa.  – Hívjalak fel ma este? Beszélhetnénk arról a bizonyos bizo nyos pasiról.  – Nem szeretnék róla beszélni.  – Aha! Szóval van pasi! Legalább enn ennyit yit kiszedtem belőled. Már fájt az arcom az idétlen vigyorgástól.  – Szeretlek, Clarissa. Pont letettem, amikor megszólalt egy hang.  – Minden rendben?  Nem hallottam, amikor kinyílt az ajtó, de ott állt Avery, very, és aggódva nézett. A telefonomra mutatott.  – Bocs, de hallottam egy kicsit. Mi a baj? Teljesen kiszolgáltatottnak és védtelennek éreztem magam, ezt  pedig nem akartam.  – Hülye pasik. Avery bejött, becsukta becsuk ta az ajtót, és az ágyamra ült.  – Kevin? Majdnem megráztam a fejem, de aztán csak ennyit mondtam:  – Nem akarok akaro k előtted titkolózni, de most ne nem m szeretnék beszélni be szélni róla.  – Semmi gond, csak… – Lesütötte a szemét.

 

 – Csak micsoda? – Megfordultam a székemen, és a támlába kapaszkodtam.

 – Kevin szakított Maggie-vel. Caden előre megmondta. Kevin most szórja le a morzsákat, hogy kövessem.  – Tényleg?  – Elköltözött tőlük, és megint az egyletben lakik.  – Beszéltél Maggie-vel? Avery bólintott, és figyelt.  – Maggie azt mondta, hogy Kevin egy másik lány iránt érdeklődik. Úristen! Akkor tényleg úgy van. És itt a bizonyíték. Kevin tényleg érez irántam valamit, és először szakított Maggievel. Az ajtóra pillantottam, mintha arra számítottam volna, hogy varázsütésre megjelenik. Szinte úgy éreztem, mintha ott lenne. Összevontam a szemöldökömet.  – kért, hogy kérjek tőled  egy  egy szívességet – folytatta Avery.  – Arra Ki kért arra?  – Maggie.  – Tessék? Tessék?  – Maggie megkért, hogy kérjek tőled egy szívességet. Kavarogtak a gondolataim.  – Hogyan? Avery félrehajtotta a fejét.  – Jól vagy?  – Igen, miért?  –Szomorúan Kicsit a szokásosnál is elvarázsoltabbnak tűnsz. elmosolyodtam.  – Pénteken Caden is valami ilyesmit mondott. Azt hiszem, ráncba kell szednem a dilijeimet. Avery továbbra is furcsán nézett. n ézett.  – Egy kicsit talán igen. Úgy tűnik, elég nehezen figyelsz most rám. Bólintottam, és megpróbáltam jobban koncentrálni.  – Oké. Szóval miféle szívességről van szó? szó ?  – Szeretné, hogy megtudd, ki az a z a lány. lány.  – Hogy micsoda?

 

 – Kevinnek mindig van tartalékban egy csaja. Ha szakított Maggie-vel, akkor biztos megvan már a következő. Most még a fél

évet sem várta ki. Meg tudnád kérdezni tőle, ki a lány? Hát ez ciki. Eléggé biztos voltam benne, hogy a lány én vagyok, de biztos akartam lenni benne. Vagyis biztos akartam lenni benne, hogy Kevin tudja, nem vagyok opció számára. De hogy valójában miért akartam átmenni hozzá? Hogy Cadent láthassam. Túl hosszú volt a hétvége.  – Átmegyek.  – Komolyan? – Avery Avery szeme elkerekedett. Rávigyorogtam.  – Igen, átmegyek, és megkérdezem. De nem hinném, hogy el is mondja. Avery felhorkant.  – Nem lesz szükség a faggatózásra. Szerintem már a szobájában lesz a csaj.  – Hát, Há t, lehet. De akkor ak kor mi m i most Maggie mellett me llett állunk? Mármint akkor te megint jóban vagy vele? Avery a térdén nyugtatta a kezét, de a kérdésemre gesztikulálni kezdett.  – Nem tudom, de most ott bőg a szobámban, és nem tudtam kirúgni. Közelebb hajoltam, és megfogtam a kezét.  – Ugye tudod, hogy igazi igaz i jó barátnő vagy?  – Lehet, hogy egyszerűen eg yszerűen hülye vagyok. vagy ok. – Borúsan nézett n ézett rám. –  Megint ki fogja vetni a hálóját Marcusra. Érzem, hogy így lesz.  – De az mindegy mindegy,, mert Marcus veled van, nem igaz? – Avery nem felelt, úgyhogyutána, hozzátettem: Látom, Marcus azt akarja, hogy Maggie sóvárogjon de csak –azért, hogy elégtételt vehessen, és elutasíthassa. – Hátradőltem, és elengedtem Avery kezét. –  Szerintem nincs okod aggodalomra. Reméltem, hogy igazam van.

 

25. FEJEZET

AZ  ALAGSORBAN  ÁLLTAM, és a North River-i első estém jutott eszembe, amikor legelőször jöttem Kevin diákegyletének a kollégiumába. Nem igazán értettem, miért pont ez járt a fejemben. Talán a bizonytalanság miatt? Mert nem tudtam, mit fogok találni az ajtó mögött? Mindenesetre most ugyanolyan aggodalom lett úrrá rajtam. Végighúztam a tenyeremet a nadrágomon. Miért izzad a kezem? Jobb lesz mielőbb túl lenni ezen.  – Tragikus Tragikus a viszonyom a pasikk pasikkal al – motyogtam magamban.  – Hát, ha most bemész oda, akkor akk or tényleg az. Ismertem ezt a hangot. Hát persze! Ekkora pechem is csak  nekem lehet. Ugyanakkor… Marcusra pillantottam.  – Te Te mit keresel itt? Elvigyorodott, de a szeme rideg maradt.  – Cadenhez jöttem. Arra gondoltam, keresztülsétálok az épületen, erre beléd botlottam. – Az arca kifejezéstelen volt. –  Viszont közölnék veled néhány tényt. Vitázni akart. Rendben. Felé fordultam, és zsebre vágtam a kezemet. Kényelmesen végig akartam hallgatni, aztán úgy gondoltam, én is megmondom a véleményemet.  – Akkor mondjad – felemeltem az ujjamat tiéd a terep. Egyelőre. A szája sarka egy pillanatra felszaladt.  – Micsoda okostojás vagy!  – Nem mondta a bátyád?  – De igen. Csak nem hittem neki. Azt gondoltam, egyszerűen dilis vagy, és hogy elment az esze, amiért veled lóg, de nem is tudom… tetszik, hogy ilyen gerinces vagy. Gyakrabban kéne kiállnod magadért. Felhorkantam.  – Mármint mihez képest? És mikor? Amikor a bowling óta nem is találkoztunk, csak az előadásokon meredsz rám sötéten? Akkor  kellene balhéznom?

 

 – Nem kell ilyen szarkasztikusnak lenned. lenne d.  – Ó, dehogynem! Pont amiatt, ahogy te beszélsz besz élsz velem. Nagyon

is. Marcus a szemét forgatta.  – Avery kicsit zavarban van melletted. Azt gondoltam, ő is flúgos. Elvigyorodtam.  – Telitalálat. Telitalálat. – Viszont… Viszont… miért lenne A Avery very zavarban mellettem? Marcus felnyögött. Nem hatottak rá a szellemes kis megjegyzéseim. Amikor először beszéltem vele, csupa rosszallás volt, és ez így is maradt. A csukott alagsori ajtóra mutatott.  – Minek mész oda?  – Mert hallottam, hogy Maggie és Kevin szakítottak. Gondoltam, megvigasztalom Kevint.  – Hazudsz.  – Miért mondod ezt? Te Te is azért jöttél, hogy Kevint vigasztald? elmosolyodott.  –Megint Látom,majdnem kicsit tényleg vicces vagy, meg kell hagyni.  – Ezért érdemes volt élnem – feleltem rezzenéstelen arccal. arcc al. Marcus megint elkomolyodott.  – Te Te is azért vagy itt, amiért én.  – Nem gondoltam, hogy te és Kevin ilyen jóban vagytok. Biztos lemaradtam a nagy békülésről, miközben a barátnőddel kavart, akit egyébként nem  áll szándékodban újra felszedni… Ugye? –  Összevontam a szemöldökömet. – Mert az nagy kicseszés lenne Averyvel. tényleg odafigyelt rám, és merőn nézett.  –Marcus Avery most miattmár jöttél?  – Mit gondolsz, kihez szaladt Maggie kisírni magát? –  Rosszallón csóváltam a fejemet. – Nem hozzám, az tuti.  – Maggie Averyhez Averyhez szaladt? – Felnevetett, és a hajába túrt. – Hát ez gáz. Vajon Maggie őt is felhívta, hogy nyomozza nyomo zza ki, ki az új csaj?  – Elég fura, ha egy exbarátnő felhív, felhív, amikor szakít vele a pasija, nem? Tényleg fura. Hacsak… Hacsak nem azért hívott, mert megint össze akar jönni veled.

 

Marcus szeme megvillant. Egy pillanatra megláttam benne a  bűntudatot, mielőtt leplezhette volna.

Toporogtam, és összefontam összefo ntam a karomat.  – Hát…  – Hát… micsoda? – kérdezte gúnyosan gúnyo san mosolyogva. Az ajtó felé biccentettem.  – El tudom érni, hogy meggondolja meggon dolja magát.  – Hazugság! – horkant fel Marcus. Tényleg az volt.  – Tudom, hogyan h ogyan lehet Kevint manipulálni. – Ez sem volt igaz.  – Elérhetem, hogy vissza akarjon menni Maggie-hez. – Marcus felé léptem. – Ehhez mit szólsz? Mélyen a szemébe néztem. Ha Maggie-t akarja, most reagálni fog… És pontosan ez történt. Egy másodpercre láttam a szemében az indulatot, mielőtt uralkodni tudott volna magán. Hátraléptem.  – Tehát Tehát így állunk.  –Rászegeztem Fogalmad sincs, hogy állunk! az ujjamat az arcára.  – Dehogynem. Láttam a szemedben a bűntudatot. Azért jöttél, hogy megtudd, vajon végleg szakítottak-e, ugye? – Elfintorodtam. –  Mekkora seggfej vagy! – Megráztam a fejemet. – Tényleg minden  pasi ilyen szarházi?  – Nem azért jöttem, hogy megtudjam, mi van Kevin és Maggie között.  – Akkor mit keresel itt?  – Azt sem tudtam, hogy szakítottak. Csak téged akartalak  cseszegetni.  – Mi van? – kérdeztem döbbenten. döbbenten . Az ajtó felé intett.  – Láttalak kintről. Általában megkerülöd az épületet, amikor a  bátyámhoz mégy mégy,, de most nem arra mentél, hanem be az első ajtón. Arra gondoltam, talán valami más miatt vagy itt. Mondtam már, hogy nem tetszik, ahogy megváltoztatod a bátyámat. Tudni akartam, miben sántikálsz.  – Követtél? – Leesett az állam.  – Nem! – felelte undorodva. – Igazat mondtam. Tényleg Cadenhez jöttem. Épp kiszálltam a kocsiból, amikor elmentél

 

mellettem. Ennyi. Oké. Ez így valószínűbbnek tűnt, de…

  Cadent véded? Döbbenet. Tőlem? Még nagyobb döbbenet.  – Ne játszadozz vele, oké?  – Miről beszélsz?  – Pontosan tudod. Fogalmam sem volt.  – Fogalmam sincs! Az ajtóra meredt.  – Menj csak, látogasd meg a szarházi bátyuskádat, de ne ugorj az ágyából az én bátyám ágyába! Megértetted?  – Caden elmondta? Marcus nem felelt. Megrázta a fejét, zsebre vágta a kezét, és még egy sötét pillantást vetett rám, mielőtt elindult a hátsó ajtóhoz vezető folyosón.  Nagyot nyeltem. Teljesen fel voltam kavarva. Tetszem   Depedig hát fordítva. éppen hogy ő tetszett Cadennek? célzott Marcus?nem nekem, és énErre voltam a sebezhető, Felemeltem a kezem, hogy kinyissam az alagsori ajtót, de nem tettem. Tudnom kellett, mit akart mondani Marcus. De mielőtt elindulhattam volna megkeresni Cadent, kinyílt az ajtó.  Nem léptem hátra elég gyorsan, és fejbe vágott. v ágott.  – Jaj! – A homlokomra szorítottam a kezemet. kezem et.  – Ó, helló! – Kevin lépett ki az ajtón. – Hozzám jöttél? Ennél rosszabb már nem is lehetett volna. Összevontam a szemöldökömet.  – Ki az?  – Tessék? Tessék?  Nem akartam erre pazarolni az időmet.  – Az új csajod. Ki az? Rám gondoltál? Kevin először szélesen mosolygott, de ahogy egyre több kérdést szegeztem neki, fokozatosan halványult a mosolya. Az ádámcsutkája fel-le mozgott.  – Miről beszélsz?  – Sosem szakítasz a barátnőddel, amíg ki nem nézted a következőt. Otthagytad Maggie-t. Ki az új lány? Csak tudni szeretném.

 

 – Hát… Elfintorodtam.

  Csak hogy tudd, nem pályázom p ályázom a megtiszteltetésre.  – Nem? – Összepréselte az ajkát, és az arcán fájdalom tükröződött. – Szó sincs rólad.  – Komolyan?  – Komolyan. – Még mindig bánatosnak bána tosnak tűnt.  – Akkor ki az?  – Senki. – Vallat Vallat vont.  – Senki?—Az államra mutattam. – Ugyan nem látod, de totál leesett.  – Ne már! – Kevin a plafonra emelte a szemét. – Azért ennyire nem vagyok szörnyű.  – De igen. Hat hónapig bírod egy csajjal. #Hathónap.  – Ne gyere ezzel a hashtag dumával! dumá val!  – #Bocsi. Felsóhajtott, és a farzsebébe süllyesztette a kezét.  – Fegyverszünetet kérek, Tényleg nincsezen másik lány. lány. Amióta a fejemhez vágtad ezt aoké? hat hónap dolgot, rágódom.  Nem egészséges, ugye? Mármint az, hogy nem bírom ki barátnő nélkül. Ezért arra gondoltam, hogy tennem kell valamit.  – Mégis mit?  – Hát… – Kevin kettőnkre mutatott. – Valami ilyesmit. Csak   beszélgetni, semmi több. Semmi flört, semmi szexuális célozgatás, semmi jelzés, hogy később össze kéne jönni.  – Te Te jelezni és célozgatni szoktál?  – Te Te nem? sem volt, én mit és hogyan szoktam jelezni.  –Fogalmam Nem. Te Te tényleg ígyhogy szoktál dumálni?  – Többnyire igen. Volt mit tanulnom.  – Hűha. – Rengeteg tanulnivaló várt v árt rám. Kevin elvigyorodott, és mintha meg is nyugodott volna.  – Ez jó. Ez tetszik.  – Micsoda?  – Egy beszélgetés, ami tényleg csak arról a rról szól, amiről beszélünk. Kezdett megfájdulni a fejem.

 

 – Azt hiszem, nem is értem, milyen beszélgetésekhez vagy szokva, úgyhogy inkább hagyjuk.

  Rendben. Hagyjuk. Még szélesebben mosolygott, és a vállamra tette a kezét. Megszorított. – Hát, ilyen egy normális  beszélgetés. Hűha. Megdermedtem, és a kezére pillantottam.  – Nem, totál nem ilyen.  – Tessék? Tessék? Felvontam a vállamat.  – Ez itt…  – A kezem? – Eleresztett, és hátrált egy lépést, felém nyújtva a tenyerét. – Akkor ez nem volt normális mozdulat?  – Nem egészen. Azaz teljesen normális… – kicsit haboztam –, ha a barátnőd  vagyok.  vagyok.  – Oké. – Még egy lépést hátrált, és megint zsebre tette a kezét. –  Akkor lesz mit tanulnom.  – Amikor egy lánnyal beszélgetsz, nnee gondolj a szexre! Azért csak – mosolygott rám szomorkásan. –  Ezt  – egyetlen pasi ne semilyen bírjagyorsan ki.  – Akkor nem tudok segíteni.  – Semmi gond. Majd kiokoskodom. kiokoskodo m. Aztán ott álltunk kínos csendben. Legszívesebben elrohantam volna Cadenhez. Marcus már nála volt, és lehet, hogy telebeszélte a fejét rólam. Hogy az orránál fogva vezetem, és Kevinnel lógok. Nem tudtam megvédeni magam. De ahelyett, hogy berontottam volna hozzájuk, és kiálltam volna a kapcsolatomért Cadennel, ott ragadtam, és a mostohabátyámat tanítgattam normálisan viselkedni. szar beszélgetés!  –Micsoda Zavarlak?  – Tessék? Tessék? Kevin az arcomra szegezte az ujját.  – Állandóan a szemedet forgatod. Cadennel van valami? Elképedtem.  – Cadennel?  – Tetszik Tetszik neked, ugye? Még csak nem is gondolhattam arra, hogy hazudjak, mert éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Lesütöttem a szememet.  – De hát ezzel semmi baj nincs – közölte köz ölte Kevin.

 

Dehogynem. Mert mondhat valamit, amivel Cadent ellenem fordítja. Vagy ami még rosszabb, elmondhatja neki, hogy odavagyok 

érte. Vagy hogy milyen távol tudok kerülni a valóságtól. Te jó ég! Kevin mindenkinél jobban tudta, milyen őrült tudok  lenni. Már most a megszállottság előtti stádiumban voltam. Kezdtem felismerni a fázisaimat. Első lépés: felismerem, hogy szerelmes vagyok. Második lépés: tagadom, hogy szerelmes vagyok. Harmadik lépés: elkezdem figyelni, hová szokott járni a kiszemelt srác.  Negyedik lépés: megszállottan, állandóan rá gondolok. Ötödik lépés: … Nyeltem egyet, mert ezt már megfogalmazni sem szerettem volna. Nem akartam belegondolni, hogy lassan ott tartok, hogy bebújnék Caden ágyába, egy szál fehérneműben. Utána már csak a távoltartási végzés következhetett.  – Na… – Kevin megint a vállamra tette a kezét. Megfeszültem.  –Megrázta Tudom,a fejét. tudom. De most nem flörtölni akarok, csak  megpróbálok barátként viselkedni. Semmi baj nincs azzal, ha érzel valamit Caden iránt. A csajok fele, akikkel jártam, csak arra használt engem, hogy Caden közelébe férkőzzön.  – Komolyan?  – Igen. Letoltam a kezét a vállamról. Elhátrált, és felemelte a kezét.  – Tudod, örülök ám, hogy itt vagy vagy.. El akartam indulni, hogy megkeresselek.  – Tudtam! Tudtam! Lehullott a keze.  – De nem azért! – tiltakozott fájdalmasan. Vállat vontam. Majd túllép a dolgon.  – Arra gondoltam, hogy újrakezdhetnénk, és megpróbálhatnánk  úgy, ahogy anya szerette volna már a kezdet kezdetén.  – Ezt hogy érted?  – Hogy legyünk család, nem? Szóval arra gondoltam, hogy segíthetnél nekem megtanulni rendes pasinak lenni, és közben testvéri kapcsolat alakulna ki közöttünk. Mit szólsz?

 

Gondterhelt képet vágtam.  – És mi a trükk? – Kevinnel kapcsolatban mindig volt valami trükk.

 – Semmi trükk. Megígérem. – Elvigyorodott, és most egész őszintének tűnt. – Komolyan gondolom. Meg akarok változni, és mivel te szinte a húgom vagy, arra gondoltam, segíthetnél. – Felém nyújtotta a kezét. – Áll az alku? A kezére pillantottam, aztán a szemébe néztem, és észrevettem egy kis mosolyt. Majd elkomolyodott, és biztatón bólintott. Tudtam, hogy ebből még baj lehet, de kezet ráztam vele. Amikor összeért a tenyerünk, felsóhajtottam. Talán nem gondoltam végig elég alaposan…  – Áll az alku – mondta Kevin. Már késő volt meggondolni magam.

 

26. FEJEZET

SOSEM  DERÜLT  KI, MONDOTT-E  VALAMIT  Cadennek Marcus. Gyáva nyúl voltam. Amikor egyezséget kötöttem Kevinnel, a lelkem mélyén azonnal úgy éreztem, hogy elárulom Cadent. Kevin már  másnap elkezdett járni hónappal korábban repestem volna a boldogságtól, de hozzám. most kínosPár volt. Reggelente megjelent, és együtt reggeliztünk. Elmondta, melyik  lányt szemelte ki, tulajdonképpen mindegyiket. Megkértem, hogy mondja el, hogyan szólítaná meg őket, aztán minden mondatát kielemeztem, és elmagyaráztam, hogyan változtathatna a szavain, vagy a gesztusain, hogy ne legyen nyoma szexuális célozgatásnak. Legtöbbször nem mondott semmi olyasmit, aminek szexuális töltete volt, de az a kisfiús, kaján mosoly mindig rejtett értelmet is adott a szavainak. Reggeli után órára mentünk, és esténként folytattuk a „tanulást”. Avery és a barátnői nem voltak elragadtatva, amikor a saját területükön találták az ellenséget, de amikor elmagyaráztam Averynek, hogy szó sincs új csajról, és hogy Kevin meg akar  változni, megenyhültek. Avery az első este után gyakran át is jött. Később a többiek is, és a rá következő héten, a nagy autós túra előtt  pár nappal már Claudia is csatlakozott. Shell viszont nem, mert ő öt  perc után flörtölni kezdett Kevinnel. Úgyhogy sehová nem jöhetett, ahol a mostohabátyám is ott volt.  – Kevin, jössz most hétvégén? – kérdezte az egyik lány a kanapéról. Még nem beszéltem vele az autós kiruccanásról. Lesütöttem a szememet, de éreztem a tekintetét.  – Még nem tudom – felelte.  – De visszaköltöztél a fiúegylet kollégiumába, ugye? – faggatta Avery.  – Igen. Óvatosság csengett a hangjában.  – Akkor jönnöd kéne. Miért ne?

 

 – Te megengednéd egyáltalán? – kérdezte Kevin tréfálkozva. –  Eddig mindannyian utáltatok. Most nem bánnátok a társaságomat egész hétvégén?

 – Hát… – Avery megköszörülte a torkát. – Úgy értem, hogy te most változni próbálsz. Hogy hibáztathatnánk akkor? Érted, ugye?  – Koszi, de úgy gondolom, elsősorban nem rajtam múlik, hogy  jövök-e. Éreztem, hogy mindenki engem figyel, és felnéztem. Igen. Tényleg mindenki engem nézett. Avery, Claudia és két barátnőjük. Csak Kevin nem, és tudtam, hogy azért, mert rendes akar lenni. Bűntudat hasított belém.  – Gyere nyugodtan – mondtam. mon dtam. A lányok nem tudták, hogy mit érzek Caden iránt, Kevin viszont igen. Mereven bólintva ismételtem meg:  – Igen, szerintem jó lesz, ha jössz.  – Hát ez akkor kurvára érdekes hétvége lesz – állapította meg Claudia hátradőlve az íróasztal melletti széken. – Marcus, Caden és mostfoglak Mathews is. Haver,azthamost beszólsz Banks fivérnek, én nem megvédeni, előrevalamelyik megmondom. Kevin arcán megjelentek a gödröcskék, de az ajka mozdulatlan maradt, mert elfojtotta a vigyorgást.  – Köszi a figyelmeztetést.  – Csak hogy tudd, Kev. Csak hogy tudd. Avery összevonta a szemöldökét, és rám pillantgatott. A lány, aki elkezdett a kirándulásról beszélni, folytatta:  – Már szakított Maggie-vel, úgyhogy nem értem, mi lehetne a  baj. Megborzongtam. Bár nemvolt. voltPersze semmiMarcus oka. Cadent szerettem, Kevin a mostohabátyám és Kevin közt még megvolt a fagyos hangulat, de tökmindegy. Áltattam magamat. Hetek óta kerültem Cadent, és csak részben azért, amit éreztem iránta. A másik ok Kevin volt. Tudtam, hogy Caden nem örülne, hogy Kevinnel ennyi időt töltök, annak ellenére, hogy csak a családi kapcsolat erősítése miatt tettem.  – Igazad van. Nem számít, hacsak nem jön el Maggie is –  mondta Kevin halkan. Claudia felhorkant.

 

 – Ki van zárva. Őt nem hívtuk meg. Közülünk csak Avery áll vele szóba.  – Nem – tiltakozott Avery very.. – Maggie jóban van minden

középiskolai barátnőnkkel. Régi barátság. Nagyon nehéz lenne elfordulnom tőle…  – Tudjuk – szólt közbe Claudia. – És nem piszkállak miatta. Remélem, velem is ilyen megbocsátó leszel, ha egyszer ennyire elcseszem a dolgokat. Avery összevonta a szemöldökét.  – Köszi, Claudia. Értékelem. Claudia csettintett.  – Erre valók a jó barátok. Kevin elvigyorodott.  – Megbocsátanak egymásnak. Claudia vállat vont, és ravaszkásan rámosolygott.  – Értékelik egymást.  – Ne már! Láttam! meglepetten nézett a kanapén. de Ő eddig megClaudia sem szólalt, úgyhogy méga amásik nevétlányra is elfelejtettem, most Claudiára mutatott.  – Flörtöltél vele. Hagyd abba!  – Nem is! Avery körbepillantott.  – Mi van? Lemaradtam.  – Claudia flörtölt Kevinnel. Láttam azt a kis mosolyt. Kis csábító mosoly volt.  – Nem igaz – mondta Claudia, és Kevinhez fordult. – Nem is flörtöltem. Mondd meg te is! Kevin hallgatott, és neki inkább rám nézett. A fenébe. Sejtettem, mi lesz ebből. Claudia megijesztett. Kevin felvonta a szemöldökét.  – Te Te figyeltél? Claudia is rám nézett. Felnyögtem, és a kezembe temettem az arcomat.  – Engem ne rángassatok bele!  – Nem flörtöltem!  – Persze – horkant fel Kevin.  – Tényleg nem!

 

A csendes barátnő felemelte a kezét.  – Még Kevin is beismeri. Valld be, Claudia! Nem baj, csak ne tagadd le!

 – Tiszta kamu. – Claudia válla megfeszült. – Kevin, tudod, tudo d, hogy nem úgy gondoltam. Kevin hátradőlt, és kinyújtotta a lábát.  – Márpedig szerintem valami ilyesmi mosoly volt az oka annak  is, amikor összejöttünk.  Néma csend ereszkedett ránk, aztán hallottam, ahogy Avery az orra alatt dünnyög.  – Jaj, ne!  – Micsoda! – Az első barátnő Kevinről Claudiára meredt. – Ti kavartatok? Kevin éles pillantást vetett Claudiára.  – Erről nem tudtak?  – Nem hát – morgott Claudia. – Szóval kösz szépen. szépen .  – Ó! – Kevin bocsánatkérőn nézett né zett rám. – T Tee tudtad?  – Én…figyel. – Ez tényleg volt. gondolkodnom, Éreztem, hogy Avery Claudia is feszülten Gyorsanciki kellett hogy és Avery és én ne kerüljünk még kínosabb helyzetbe. Meglepetést színlelve megráztam a fejemet. – Fogalmam sem volt, bár nem lep meg nagyon. Avery megszólalt m egszólalt mellettem.  – Most komolyan? Claudia felhorkant.  – Ne menj színésznek, Summer! Baromira nem sikerült. –  Gyilkos pillantást lövellt Avery felé, és elindult kifelé. – Kösz, hogy szétkürtölted róla senkinek.a magánügyeimet, amikor külön kértem, hogy ne szólj Avery felpattant.  – Eleve nem bírtad Summert, és azt hittem, ez majd megoldja a kérdést.  – Meg is oldotta – Claudia felrántotta az ajtót. – Nem kérdés, hogy többet nem állok szóba veletek. – Azzal elrohant, és bevágta az ajtót. Kevin mosolygott, és nyugodtnak, vidámnak tűnt.  – Megvilágosodtam.  – Micsoda? – kérdezte a második barátnő. b arátnő.

 

 – Ezért bírom annyira a lányokat. Ti sokkal szórakoztatóbbak  vagytok, mint a pasik.  – Ezt hogy érted?

Megvonta a vállát.  – A srácok másról sem beszélnek, mint sportról, szexről és sörről. Nem úgy a lányok. Egy ilyen drámai kivonulás pasik közt sosem fordult volna elő, legfeljebb egy verekedés. Nem is csoda, hogy ennyi lánnyal randizom. Úgy általában jobban szeretem a társaságukat. –Magára mutatott. – Heteró vagyok, ilyen arccal… nem is csoda, hogy ragadnak rám a lányok. Felállt, és megigazította a farmerját meg az ingét. – Köszi, Summer. Azt hittem, valami nem stimmel velem, pedig rendben vagyok. Csak az a helyzet, hogy nagyon szeretem a lányokat.  – Akkor a hétvégén eljössz velün velünk? k? – kérdezte Avery Avery..  – Nem. – Kevin rám pillantott. – Azt hiszem, csak baj lenne  belőle.  – Lehajolt a táskájáért, és beletette a füzeteit meg a könyveit. –  Holnap tarts szabadnapot, jó? Bólintottam. A vállára kapta a táskát.  – Majd beszélünk, amikor visszajössz. visszajös sz. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül a kiruccanás. Avery felnyögött, és az ágyra roskadt.  – Claudia teljesen ki fog rám akadni. Az első barátnő felnevetett.  – Már így is ki van akadva. Avery sötét pillantást vetett rá. Úgy értem, hhosszú osszú időre. Nag Nagyon yon sokáig s okáig hharagban aragban lesz velem. Mit –csináljak?  – Majd túllép rajta. Most csak attól van kiborulva, hogy mindnyájan megtudtuk, hogy nem volt őszinte. A második barátnő is beleszólt.  – Igen. Shellnek fogalma sem volt, hogy Claudia kavart Kevinnel. Fel kellett volna vállalnia, kivéve, ha utána történt. Mert ha igen, akkor. .. – Elhallgatott, és elkerekedett a szeme. – A francba! A két barátnő összenézett.  – Claudia megszegte a barátnő-becsületkódexet. barátnő-becsületk ódexet.

 

 – De ezt nem tudhatjuk… – Avery elsápadt. – Nem is volt még  jóban Shell-lel, amikor megtörtént. Az első barátnő rosszallón összevonta a szemöldökét.

 – Ha Shell megtudja, óriási botrán botrányy lesz. Nem Claudia miatt kell aggódni. Ő nemsokára úgyis nálad fogja kisírni magát. Viszont magyarázattal tartozik. A két lány lelépett, Avery nálam maradt, és egy könnycsepp gördült le az arcán.  – Tévednek. Claudia ott fogja hagyni a csapatot. Most mit csináljak, Summer? Megráztam a fejemet. Megfoghattam volna a karját, átölelhettem volna, nyugtatgathattam volna, de úgy volt, hogy másnap Cadennel utazom. Viszont hetek óta kerültem. Pillanatnyilag nekem is megvolt a magam baja.  – Fogalmam sincs. Éjfél után valaki halkan zörgetett az ajtómon. Még ébren voltam, pakoltam, és amikor kinyitottam az ajtót, egy ismeretlen lány állt előttem. Bő North River University-póló és fekete leggings volt rajta, a haját kócos kontyba csavarta, és egy ceruzát tűzött bele.  – Szia! – Felemelte a kezét. – Nem ismerjük egymást, én a recepción vagyok most, és csak azért jöttem, mert van lent egy srác, és veled akar beszélni. Összevontam a szemöldökömet.  –Vállat Nemvont. tudod, ki az?  – Fogalmam sincs. Megkérdeztem a nevét, de elfelejtettem. Tanulok. Záróvizsgáim lesznek. Elzavarjam?  – Hát… – Talán Talán Caden az. – Nem. Lejövök. A lány elindult lefelé, de hátraszólt.  – A srácok bármikor bejöhetnek, és lent maradhatnak a társalgóban, de ide nem jöhetnek fel.  – Tudom. Tudom.  – Csak azért szólok, szó lok, mert nem akarom, ak arom, hhogy ogy jelentenem jelen tenem kelljen, az sok papírmunka. Két nap múlva záróvizsgázom. Tiszta ideg

 

leszek, ha elvonsz a tanulástól.  – Rendben. Felkaptam a kulcsomat és a telefonomat, becsuktam az ajtót, és

a lány után indultam. Megjegyzés saját magamnak: az éjszakai recepciós lány elég gáz. A pultnál semmiféle pasi nem álldogált, úgyhogy benéztem a társalgóba. Ott sem volt senki. Lementem. Valaki egy világtérképet tanulmányozott, de mást nem láttam, nemhogy Cadent.  – Helló! A számítógépterembe még nem néztem be. Talán ott van… De akkor megfordult a pasi, aki a térképet nézte. Diego volt az. Megtorpantam.  – Szia! – Meghűlt az ereimben a vér. Diego általában harsány volt, eleven és vidám, de most táskás és komor volt a szeme. Összedörzsölte a kezét.  – Szia. Nem tudom, illendő volt-e idejönnö idejönnöm. m. – Mi újság? Semmi gond. – Felvontam a szemöldököm. szemöld ököm. Biztos történt valami Cadennel. Majdnem kiugrott a szívem. Tudtam, hogy Cadenről van szó. Lehalkítottam a hangomat.  – Valami Valami baja történt?  – Nem, csak nem tudtam, ki mást hívhatnék. – Diego körbepillantott.  – Minden rendben. Csak mondd mond d el, mi van!  Nehogy baja essen! Csak nehogy nehogy vele történjen valami!  – a bárban volt ma este, amikor am ikor telefonáltak neki…  – Caden Ki telefonált? Diego megrázta a fejét.  – Nem mondta, csak annyit tudok, hogy az öccséről van szó. Marcus?  – Colton kórházban van. Összevontam a szemöldökömet.  – Kórházban?  – Tudom, hogy van egy másik öccse is, de nem tudom a számát. Caden senki mást nem hozott el a bárba, csak téged, és emlékszem, hogy egy lány azt mondta, hogy ugyanabban a kollégiumi épületben

 

van a szobátok. Miután elmentetek, egész este rólad beszélt, úgyhogy jól megjegyeztem a nevet. – Elfintorodott, és halkan felnevetett. – Másnap reggel rémes fejfájással ébredtem, és a lány

hangja nem tágított a fülemből… Már nem figyeltem a szavaira. Megragadtam a karját, és közbevágtam.  – Köszönöm, Diego. Diego megnyugodott, a szemébe visszaköltözött a melegség, és megfogta a kezemet.  – Tudtam, hogy jól teszem, ha idejövök. Megmondtam a recepciós lánynak a nevedet, de a vezetéknevedet nem tudtam. Nagy nehezen beleegyezett, hogy megnézi, ébren vagy-e még. Tíz percig kellett könyörögnöm. Azért jöttem ide, mert nem akartam megkockáztatni, hogy kihajítsanak. Bólintottam.  – Aha. Elszorult a szívem. Cadennek bánata van. A lépcső felé vettem az irányt.  – Mennem kell. Amikor már kiértem, akkor jutott eszembe, hogy nincs kocsim. Diego követett.  – Elvihetlek, ha akarod.  Nem éreztem megkönnyebbülést, sem hálát. Illett volna megköszönni, de abban a pillanatban semmi nem számított, csak  Caden. Semmi más nem érdekelt. A szokásos kedvességem elpárolgott, még a dili is cserbenhagyott, csak alig hallhatóan motyogtam.  –ElIgen, légyszi. kellett mennem hozzá.

 

27. FEJEZET

TELJESEN MEG VOLTAM ŐRÜLVE. Miután bebarangoltam az egész kórházat, és nem találtam semmit, útba igazítottak egy másik váróba. És Caden végre ott volt. Amikor a folyosón ostobának állva, a fejét lehajtvamagam. és a telefont a füléhez megláttam szorítva, végtelenül éreztem Párszor  felhívott a héten, és mindig találtam valami kifogást. Hülye voltam. Már közel egy hete nem találkoztunk… túl hosszú ideje. Összeszorult a szívem, és gombócot éreztem a torkomban. Odamentem hozzá. Háttal állt nekem, és bólogatott, miközben beszélt.  – Igen, tudom. Igen. Rendben. – Elhallgatott egy pillanatra. – Ha Marcus be tudna jönni, az nagyon jó lenne. Holnap reggel viszik át oda. – Megfordult, és meglátott. Ledermedt. – Igen, hetvenkét óráig… Anya, mennem kell. Majd hívlak. Annyira meg akartam érinteni, hogy szinte fájt. Letette a telefont, és meglepetten felvonta a szemöldökét.  – Te Te meg mit keresel itt?  – Diego eljött a koleszba. Azt mondta, valaki felhívott az öcséd miatt, és itt vagy. Caden félrehajtotta a fejét, és mögém pillantott.  – Nem jött be velem, csak elhozott.  – Aha. Ah a. – Nagyot nyelt, aztán megkeményedett az arca. – Innen el kell menned. – Elindult, és kikerült. Elkaptam a karját. – Várj!  – Summer, most nincs idő a fura dolgaiddal cseszekedni. Itt súlyos dologról van szó. Az öcsém… – felemelte a kezét, de rögtön el is hallgatott. – Az öcsém…  – Mi történt?  Mondd el, kérlek! Ne hagyj ki, akkor sem, ha semmi okod  elmondani! A kezemre pillantott. Visszafojtottam a lélegzetemet, és a mellkasára tettem a tenyeremet.  Nagyon halkan suttogva tettem fel a kérdést. k érdést.

 

 – Mi történt az öcséddel? Itt vagyok melletted. Csak melletted akarok lenni, ennyi az egész.  – És az elmúlt két hétben hol voltál?

 – Én… – A francba! Csak megráztam a fejemet. – Ma itt vagyok  melletted.  – Csak ma? Megint a nyavalyás gombóc a torkomban. Nagyot nyeltem.  – És a hétvégén is. A kiránduláson is. – És örökké, ha akarod. akarod. Caden a falnak támaszkodott, és összefonta a karját. Az arca ugyanolyan gyönyörű volt, mint amikor utoljára láttam, de fáradtnak  tűnt, akárcsak Diego. Sőt, még annál is jobban. Teljesen ki volt merülve. De valami keménység tükröződött az arcán. Összeszorította a fogát, és tudtam, hogy előttem most a kérlelhetetlen Caden áll.  – Csak ma és a hétvégén? – kérdezte. k érdezte. Felsóhajtottam, és lesütöttem a szememet. Az ingem szegélyét gyűrögettem.  – Nem, nemcsak most. – Ránéztem. – De azt nem fogom elmondani, miért kerültelek.  – Szóvalhogy akkor  kerültél.  kerültél. tényleg  Haboztam.  – Ez most beugratós kérdés? Caden grimaszolt, és újra a falnak dőlt. Szorosan mellé álltam, és az oldalammal én is odatámaszkodtam.  – Csak mondd el, mi a baj – kérte. ké rte.  – Az a baj, hogy nem mond mondhatom hatom el.  – Miért nem?  – Mert ha elmondom, abból egy másik bonyolult beszélgetés lesz, és hogy őszinte legyek, de márnem a gondolatára is be vagyok rezelve. Úgyhogy igen, itt vagyok, akarom elmondani, miért nem voltam itt, csak az a lényeg, hogy most melletted akarok lenni. Ez így eléggé értelmetlenül hangzott, de nem baj. Mit szólnál, ha ma ezt nem boncolgatnánk többet?  – Nem. Meggörnyedtem.  – Miért nem?  – Mert nem tetszik a dolog. Miért tűntél el? Nem maradhatsz itt, ha nem mondod el. Azért csináltad, mert érzel irántam valamit?  – MICSODA?! – Döbbenten meredtem rá.

 

 – Mert ha azt hiszed , hogy érzel irántam valamit, akkor tévedsz.  – Tényleg? Megrázta a fejét, kicsit elmosolyodott, és az övembe akasztotta

az ujját. Közelebb húzott, és hozzám hajolt.  – Annyiban igazad van, hogy vibrál köztünk a levegő a vágytól. A mostohabátyáddal történt elcseszett dolog után nem is csodálom, hogy összezavarodtál miatta. De nincsenek irántam érzéseid.  – Nincsenek? Caden tévedett. De ezzel lehetővé tette, hogy megint a társaságát keressem, és ezt bevállaltam. Mellette kellett lennem. Úgysem tudtam volna tovább kerülni.  Nagyon gyenge voltam.  – Nincsenek. – Egészen magához magáho z húzott. Éreztem őt. Éreztem a szívverését, a teste melegét, és legfőképp azt, hogy akar engem. Összefutott a nyál a számban. Odahajtotta a fejét, amíg már éreztem a számon a lélegzetét.  – De figyelmeztetlek: ma éjszaka szükségem van rád. Ne fuss el!  – Hátrébb hajolt, hogy aésszemembe nézhessen. – Kérlek,Úgy ne fuss el! Ledobta a bombát, hátralépett, amikor robbant. éreztem, végem van, de csak bólogattam, mert abban a pillanatban bármit megadtam volna neki. Erre az éjszakára az övé voltam. Talán többre is, és ha hazugságnak akarta látni, az sem érdekelt.  – Nem futok el – suttogtam. Megfogta az arcomat, és éreztem, hogy oldódik benne a feszültség. Szétáradt benne a nyugalom, és a homlokát az enyémhez szorította.  – Köszönöm. is a tenyerembe fogtam az arcát, de az ajkamat harapdáltam.  NemÉnengedhettem, hogy kiszaladjanak a számon a szavak, amik  helyet követeltek maguknak. Caden tévedett. Nemcsak zavarodottságból táplálkoztak ezek az érzések. Annál sokkal többet éreztem iránta.  – Mr. Mr. Banks? Egy kék egyenruhás nővér jött felénk a folyosón. Caden megdermedt, felkészült, és odafordult.  – Igen? Minden rendben? A nővér aggodalmas mosollyal bólintott.

 

 – Ébren van, és önt akarja látni. – Rám pillantott. – Az orvos egyelőre csak családtagok látogatását engedélyezi.  – Igen, tudom. Nem probléma. – Hátranyúlt, és megszorította a

kezemet. – Köszönöm.  – Nincs mit. – Elindult, de d e megállt. – Kérnek Kérn ek esetleg egy kávét? k ávét? Épp egy kis szünetet tartok, hozhatok egyet.  – Az nagyon jó lenne, kös köszönjük. zönjük. A nővér bólintott, és szomorúan, fáradtan elmosolyodott.  – Ha szeretnék, szívesen hozok kávét egész éjjel, nem gond. Eszembe jutott, amikor anya a kórházban volt. Az a nővér is ezt mondta.  Itt leszek önökkel egész éjszaka.  Takarót hozott, párnát, kávét, vizet, ennivalót. Óránként megnézte, jól vagyunk-e. És tudom, hogy az ajtón még gyakrabban belesett, hogy ellenőrizze, lélegzik-e még anya. Éreztem, hogy mindjárt sírva fakadok, úgyhogy inkább Cadenre figyeltem. Megérintettem a kezét. Ő megszorította az enyémet, és csak akkor engedte el, amikor belépett az öccse kórtermébe. Amikor  kinyílt az ajtó, félrenéztem. lett volna vele. tisztességes, ha így Caden látom az öccsét, amikor előszörNem találkozom Ahányszor  bement, mindig félrenéztem, amíg be nem csukódott az ajtó. Így telt a következő két óra. Caden bement, maradt egy kicsit, én pedig vártam a folyosón. A második kör után a nővér észrevett, hozott nekem egy széket és egy takarót, és letelepedtem. Caden nem sokáig maradt bent. Tíz-tizenöt  percekre ment be, aztán kijött, amikor az öccse elaludt. Amikor  visszajött, mindig megszorította a kezemet, és már ezért érdemes volt ott lennem. Bármi is volt ez a dolog köztünk, megérte. volt Három a szeme.óra után Caden a székem mellett a falnak dőlt. Karikás  – Nem kellene lassan hazamenned?  – És te mit fogsz csinálni? Az ablakra pillantott, kinézett a redőny résén.  – Fogalmam sincs. Reméltem, hogy ma bejön b ejön Marcus. Caden nem mondta el, mi történt. A nyelvemen volt, hogy megkérdezem, de mielőtt Diego elhozott, már sejtettem, hogy ennek  köze van Colton titkához. Fájt látnom a fájdalmat Caden arcán, és még jobban fájt, hogy fogalmam sem volt az okáról. Megszorítottam a kezét.

 

 – Azt fogom csinálni, amit szeretnél. Halvány mosollyal nézett rám.  – Amikor jön a reggeli műszak, téged ki fognak rakni innen.

 – Tudom. Tudom. Akkor majd várok kkint int a váróban.  – Biztos? Az éjszakás nővér, akit már ismertünk, most egy másik fehér  köpenyes nővel jött.  – Maga Colton testvére? testvé re? – kérdezte. – Doktor Do ktor Holbreck Holbre ck vagyok. vag yok. Én leszek ma az ügyeletes, és doktor Reinier minden fejleményről tájékoztatott. – Kezet fogott Cadennel, aztán hozzám fordult. – Ön Colton barátnője?  – Ő velem van. A doktornő az egymásba kulcsolt kezünket nézte.  – Rendben, akkor most bemegyek az öccséhez. Egy kis időre van szükségem a pácienssel négyszemközt, utána mindent ismét elmagyarázok önöknek. – Egy pillanatra elhallgatott, és végigpillantott a folyosón. – Más családtagok is jelen lesznek?  – Apám Pekingben van, anyá anyám m nem tudott eljönni otthonról.  – De van még egy fivér, ugye? Caden összeszorította a fogát.  – Nincs itt. Csak én jöttem. A doktornő nem mozdult, de ellágyult az arca az együttérzéstől.  – És a barátnője.  – Igen. – Caden keze megrándult a szó hallatán, de csak  megszorította a kezemet, és hátrébb lépett, hogy az orvos és a nővér   bemehessenek. Utána átkarolta a vállamat, lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott, amikor becsukódott az ajtó. kezére tettem a kezemet.  –AJól vagy?  – Nem. – Kinyitotta a szemét, és a tekintete zaklatott volt. – De  jobban leszek. Köszönöm, hogy ho gy itt vagy. vagy.  – De… – Tudtam, mi következik. – Most fogsz elküldeni? Válaszra nyitotta a száját. Ám egy darabig nem jött ki hang a torkán, csak a homlokát ráncolta.  – Nem. Beszélnem kell a doktornővel, alá kell írnom pár papírt, aztán elmehetek – mondta végül. Egy csomó kérdéssel küszködtem. Hol van Caden anyja? Az apja vissza fog jönni? Hol van Marcus? Ez nem az első ilyen eset?

 

Caden eddig is egyedül csinálta? És ami a legrosszabb… vajon hányszor? Megszorítottam a vállamon nyugvó kezét.

 – Megvárhatlak a kinti váróban. Az jó lenne? len ne? Ellazult.  – Igen, az jó lenne.  – Oké. – Lehunytam a szemem, közelebb léptem, és a mellkasára hajtottam a fejemet. Egy pillanattal később magához ölelt. Az arcát a fejem búbjához simította, és így álltunk a falhoz támaszkodva, amíg ki nem nyílt az ajtó. A nővér halkan megszólalt:  – Bejöhet, Caden. Caden egy pillanatig még nem mozdult, csak tartott a karjában, aztán mély levegőt vett, és elindult. Megvártam a folyosón, hogy  becsukódjon az ajtó. Aztán kávét káv ét akartam venni, de ekkor megláttam Marcust, aki a legtávolabbi sarokban ült. Előregörnyedt, a könyökét a térdén nyugtatta, a fejét a tenyerébe temette.  Nem tudtam, hogy alszik, sír vagy csak c sak üldögél. Feldühödtem. Itt van, ahelyett hogy Caden mellett lenne? Caden-nek altkor nem kellett volna ezt az egészet egyedül végigcsinálnia. De ahogy mindezt végiggondoltam, megint úrrá lett rajtam a szomorúság.  Nem volt jogom ítélkezni. Az én családomnak is megvoltak a saját problémái, és visszagondoltam a reggelre, amikor anyukám elhunyt. Úgy ültem, mint most Marcus. A váró legtávolabbi sarkában. Jelen voltam, de rejtőzni neméreztem, akartam,sosem hogy enyhül bárki odajöjjön vigasztalni.  Nem voltakartam, vigasz. ésÚgy a fájdalom, és csak  ülni akartam ott, és úgy tenni, mintha mellettem ülne anyám. Töltöttem két bögre kávét, és az egyiket az ablakpárkányra tettem Marcus mellé. Felnézett, én pedig leültem vele szemben, a bögrémmel a kezemben. Halványan elmosolyodtam, és üdvözlőn megemeltem a kávémat.  – Jó reggelt!

 

Aztán félrenéztem. Nem ítélkeztem. Nem kérdezősködtem. Nem akartam kéretlen véleményt mondani. Csak csendben jelen akartam lenni.

És kávét hozni.  – Egész este itt voltál? – kérdezte óvatosan. Bólintottam.  – Diego szólt, és jöttem.  – Diego? Marcus nem ismerte. Még jobban megsajdult a szívem.  – Caden egyik barátja. Marcus kézbe vette a bögrét, és hátradőlt a székén.  – Köszönöm. – Kinézett az ablakon, és szinte csak magának  motyogott. – Cadennek rengeteg barátja van, akiket nem ismerek.  – Biztos neked is van, akiket ő nem n em ismer ismer..  – Nem. – Megrázta a fejét. – Caden az összes barátomat ismeri. Többet tud az életemről, mint én magam. És itt volt a kutya elásva. Ha Colton Marcus ikertestvére, akkor  miért Caden van bent vele? Marcus halkan szitkozódott.  – El van cseszve ez az egész. Fogadnék, hogy csak Caden van itt, ugye?  – Nem tudod?  – Caden felhívott, és üzenetet hagyott. Ennyi. De mivel te még itt vagy, gondolom, anyám nem jött be. Abban meg tuti biztos vagyok, hogy apám nincs itt. – Egyre haragosabban beszélt. –  Kibaszott faszság az egész. Faszság! Volt itt valami a kórházban, ami a többi pácienst és látogatót nem körül, éreztem Cadenen, nővéren, a doktornőn, és most lengte Marcuson is. de Úgy vette körül, minta egy kéretlen burok, és én most döbbentem rá, mi az. Végre. Egy titok. Egy érzés, hogy ami Coltonnal történt, az helytelen volt. Valahogy szégyellnivaló. Nem gyászolhatták igazán a történteket, mert nem lett volna szabad megtörténnie. Rettenetes érzés volt. Ügy éreztem, megfulladok, lebénulok, és ha engem ennyire letaglózott a dolog, akkor el sem tudtam képzelni az érintettek  fájdalmát, bármi is legyen a háttérben.

 

Hallottam a saját hangomat, és összerezzentem.  – Mi történt a testvéreddel?  Nem. Lehunytam a szememet. Nem szabadna kérdezősködnöm.

Ez a dolog Colton titka volt, de tudni akartam. Úgy éreztem, akkor   jobban tudok segíteni. Akkor tudnám, tud nám, mit mondjak, Úgy véltem…  – Nem tudod?  – Nem kérdeztem. Próbáltam tapintatos lenni.  – Ó! – Elhallgatott, és az arcára kiült a fájdalom, aztán megvonta a vállát. – Caden sosem fogja elárulni, ő már csak ilyen. Ha vele történt volna, nem akarná, hogy bárki megtudja, de Coltont nem érdekelné, ha elmondanám neked. Ő sosem titkolózott. Szerintem kurvára bírna téged. Találkoztál vele? Ébren volt? v olt?  – Nem találkoztunk. A folyosón maradtam, amikor Caden  bement.  – A picsába, ez kész röhej – fintorgott Marcus. – Colton biztos elsütött volna valami pocsék viccet, hogy elegánsabban öltözött volna, ha tudja, hogy bejössz hozzá. És nevetett volna, mintha vicces lenne. Találkozni akart volna veled. Caden jobban tette volna, ha  bevisz. De azt Marcus sem mondta meg, hogy mi történt. Ő sem akarja elárulni. És valószínűleg ugyanazért, amiért nem is merészkedett ki a váróból. Rá sem rántottam a morcos külsejére, csak folytattam.  – Caden beszélni akart az orvossal, aztán kitölteni a papírokat. Úgy gondolta, hogy utána mehetünk is. Gondoltam, itt megvárom. Marcus megint kibámult az ablakon, de most rám pillantott. Félelmet láttam a tekintetében, a harag és a zavar mögött. félelmet szólítottam most meg:Nem fogok semmit mondani.  –Ezt Haa szeretnél, menj el nyugodtan.  – Tessék? – hebegett, és előtört a harag, aztán el is csitult. A félelem átvette a terepet. Lehajtotta a fejét. – Kösz Köszönöm, önöm, Summer. Bólintottam. Felállt, én pedig egy pillanatra megszorítottam a kezét. Habozott. Nem néztem fel, de éreztem, mennyire meglepi ez az apró gesztus. Egy pillanattal később elsietett. Húsz perccel később kijött Caden, és a vállamra tette a kezét.  – Mehetünk?

 

Felálltam, és megpróbáltam vidám könnyedséget színlelni a kedvéért, de amikor lehervadt a mosolya, tudtam, hogy nem vagyok  valami meggyőző.

 – Ne haragudj! – dünnyögtem. – Mondták mostanában, hogy Oscar-díjat sosem fogok kapni.  – Mindegy. Mindegy. – Átkarolt, és magához húzott. – Köszönöm, hogy eljöttél és itt maradtál. Gombócot éreztem a torkomban, ahogy bólintottam.  – Nincs mit. Azt gondoltam, indulunk, de Caden meg sem mozdult, úgyhogy felpillantottam. A kávésbögrét nézte a párkányon. Marcus ottfelejtette. Megdermedtem, mert nem akartam hazudni, de Caden csak  megköszörülte a torkát.  – Nem baj, ha most visszamegyünk hozzám, és addig alszunk, amíg délután el nem indulunk? A kávésbögréről egy szót sem szólt, de tudtam, hogy tudja. És csak még inkább elszorult a szívem.

 

28. FEJEZET

 –  COLTON MEGPRÓBÁLTA MEGÖLNI MAGÁT. Caden ágyában voltunk. A hajnal első sugarai beszűrődtek az ablakon. A fény áthatolt a függöny résein. Még csak most értünk  haza. Azténhittem, elalszik, de most rájöttem, hogy nemcsak fekszemCaden ébren,rögtön a plafont bámulva. A szavai a szívem mélyébe hasítottak, ahol csak anya emlékei voltak.  – Caden… – Felé fordítottam a fejemet a párnán. Úgy bámult felfelé, mint addig én is, és nem beszéltem többet. A keze után nyúltam, és összekulcsoltam az ujjainkat. – Sajnálom – suttogtam.  – Két éve egy verekedésbe keveredett. Egy kibaszott idióta verekedésbe – folytatta Caden, és megszorította a kezemet. – Colton ambíciója az Ivy League volt. Az enyém nem. Marcusé sem. Colton akart ebbe a diákegyletbe tartozni. Apánk nyomdokait akarta követni, azt tervezte, hogy egy napon majd átveszi a családi céget, de egy este épp hazafelé indult az edzés után, és akkor minden romba dőlt. Egy kibaszott baromság miatt. Az egyik barátja ötlete volt. Hihetetlen, nem? Az egyik faszkalap barátja ötlete. Azt gondolták, kurva vicces lenne, ha kipróbálnák az új  baseballsisakokat. Coltonnak adtak egyet, hogy vegye fel, és é s kétszer  kétsze r  fejbe csapták az ütővel.  Nagyon erősen szorította a kezemet. Elfehéredtek Elfehéred tek az ujjaink.  Néma csendben hallgattam.  – A sisakok selejtesek voltak. Nem voltak rendesen kibélelve, nem védték a fejét. Colton agykárosodást szenvedett, és azóta már  nem a régi.  – A sérülés miatt próbált öngyilkos lenni? Caden bólintott.  – Az agykárosodást szenvedett páciensek közül minden harmadikat foglalkoztatja az öngyilkosság. Tudod, mit jelent ez?  – Hogy gondolkodnak az öngyilkosságon?  – Igen. Minden harmadik. Nem tudom a statisztikákat arról, hogy ezek közül hányán kísérlik meg, de kurva sokan. Többen, mint

 

kéne. A másik kezemmel is megfogtam a kezét. Szorosan tartottam.  – Ez Colton harmadik kísérlete.  Kísérlet.  Mintha valami

rekordot akarna megdönteni. Ez a szakkifejezés. Ezt mondják, és tudod, hogy arra mit mondanak, amikor valaki meg is öli magát?  Nem válaszoltam. Hagytam, hadd beszéljen. Csak segíteni akartam.  – Azt mondják,  sikeres öngyilkossági kísérlet. Valami doki ránk  zúdította a tényeket, sikeres és sikertelen kísérletekről pofázott, mintha legalábbis aranyérem járna érte. Milyen ügyes vagy, megölted  magad. Jaj, mégsem? Sikertelen volt a kísérlet? Kár, de majd talán legközelebb.  – Caden elhallgatott, és felsóhajtott. – Amikor a doki erről beszélt, legszívesebben megfojtottam volna. Sikeres! Mintha Colton első kísérlete után a kurva statisztikáktól jobban éreznénk  magunkat. A szívem úgy dobogott, mintha ki akarna ugrani, hogy Cadenhez szaladjon. El akartam venni a fájdalmát. De tudtam, hogy nem –tehetem. Annyira sajnálom, Caden! Gondterhelten sóhajtott megint.  – Nem is akarok erről többet beszélni. Mindig felhúzom magam, ha belemegyek. Okkal. Rettenetes volt. Rettenetes volt hallani ezt a fájdalmas, szörnyű történetet, happy end nélkül. Pedig mindig happy enddel kellene végződnie minden történetnek.  – Nagyon sajnálom, Caden.  Nem is tudtam többet mondani.  – Igen. – Caden hallgatott egy kicsit. k icsit. – Csak nagyon fáj. Ez van. Aztán csak feküdtünk.  Nem szóltunk. Csak fogtuk egymás kezét. Lehet, hogy én mozdultam meg. Lehet, hogy ő. Nem tudom, melyikünk kezdte, de nem is számított. Csókolóztunk. A szája a számra tapadt. Rám feküdt, és én még többet akartam. Mindent akartam. A keze a blúzom alá tévedt, égette a bőrömet, ahogy

 

felhúzta a szegélyét. Az ujjai megtalálták a mellemet, Aztán a szája is. Csókolt, nyalogatott, kóstolgatott. Szeretett. Köréje fontam a lábamat, magamra húztam, ahogy csak lehetett.

Éreztem. Hozzám simult, és én megőrültem a vágytól. Igen, mindent akartam. Ki voltam éhezve rá. Ez most nem olyan volt, mint amikor először csókolóztunk.  Nem az a forró, hirtelen robbanás volt, amit akkor éreztem. Ez több volt annál. Mindennél több volt. Sóvárogtunk egymás után. Talán vigaszt kerestünk. Talán valami kis jót akartunk találni ebben a rémes helyzetben. Talán azért történt, mert Caden fájdalma nekem is fájt, és együtt akartunk könnyíteni ezen a fájdalmon. Vagy talán azért az ért volt ilyen, mert szerelmes voltam. vo ltam. De bármi is volt az oka, amikor Caden kimondta, hogy fájdalmat érez, minden józanságom elhagyott. Csak a szívemre hallgattam, és a szívem majdnem kiugrott, miközben végigsimítottam a mellkasát. Erős és gyönyörű volt. És amikor a szája megtalálta a számat, és tovább csókolt, egészen az enyém volt.  – Caden – suttogtam. Átöleltem a vállát, aztán végigkarmoltam v égigkarmoltam a hátát, ahogy fölém hajolt. A keze a farmeromon megállt, és várta a beleegyezésemet. Bólintottam.  – Biztos vagy benne?  – De még mennyire! – Lehúztam róla a farmert, miközben ő is levette az enyémet. Pár óra múlva fel kellett kelnünk, bepakolni, és egy csomó olyan útitárssal elindulni, akiket nem akartam magam körül. Útban lesznek, én arra kettesben akartamhogy lenniegész Cadennel. Az óvszerért nyúlt, énmert pedig gondoltam, hétvégén csak ezt akarom. Őt és engem, együtt. Aztán belém hatolt, lehunytam a szememet, és végre nem éreztem, hogy sajog a szívem. Kitöltött, és csak csókolt, én pedig az ő ritmusára mozgattam a csípőmet. Együtt mozogtunk, élveztem a testét a testemen, és nem tudtam, mikor lesz még részem ebben, de ez így volt jó. Most az enyém volt. És én mindent megtettem érte, amit csak  tehettem.

 

29. FEJEZET

 – VALAHOGY MÁS LETTÉL. Caden Land Roverének támaszkodtam, és vártam, hogy mindenki bepakoljon a csomagtartókba indulás előtt. Megegyeztünk, hogy egyedül utazom Cadennel, de Avery odajött, amígazvártunk.  Nem voltén kedvem beszélgetni. Megnémultam érzelmi zűrzavartól azok után, hogy Cadennel ott voltam a kórházban, mellette voltam, aztán pedig együtt voltunk.  Képtelen voltam gondolkodni, nemhogy értelmesen beszélni, és attól is tartottam, hogy Avery szóba hozza Claudiát. Szerencsére nem tette. Csak  annyit mondott, hogy Claudia nem fog jönni. Hála az égnek! Minél kevesebb a dráma, annál jobb.  – Csak fáradt vagyok – mondtam. mon dtam.  – Biztos? – Avery a járda szélére ült, és gyanakodva fordult felém. Vállat vontam, és igyekeztem közömbös arcot vágni és nyugodtnak látszani. Nem adhattam ki magam. Nem fogok   beleizzadni a titkolózásba, de nem ám! – Aha. Későig voltam fenn, mert pakoltam.  – Azért nem jöttél ma ebédelni, mert pakoltál. Megfeledkeztem a korábbi kifogásomról.  – Igen. Tegnap este nem tudtam befejezni, de későig vacakoltam.  – Mennyire későig?  – Nem tudom.  – Én is későig fenn voltam.  Ne már! Mikor változott Avery Avery magándetektívvé?  – Tényleg nem tudom, de nagyon késő volt. Kábé hajnali négy. –  Maradjunk a lehető legközelebb az igazsághoz. Ezt a Veronica Marssorozatból tanultam. – Te meddig voltál fenn? fenn ?  – Nem annyira későig.  Na végre. Avery elég nehezen nyögte ki, de nekem elég volt. Félrehajtottam a fejemet.

 

 – Tényleg baromi késő volt. – És hozzátettem egy másik tényt, hogy még inkább eltereljem a figyelmét. – Kicsit izgulok, hogy milyen lesz Clarissával találkozni.

 – Igen? Rápillantottam, és láttam, hogy a szemében aggodalom tükröződik. Mellé ültem, és felhúztam a lábamat.  – Elég rég nem láttam. És most mindenkivel találkozni fog. Kissé ideges vagyok miatta.  – Ugye a másik barátnőd is eljön?  – Szerintem igen. Ma érkezik a gépe. – Vagy talán szombat reggel? Aztán eszembe jutott, hogy megígértem Clarissának, hogy szólok, mikor érkezünk.  – Mindjárt jövök. Telefonnal a kezemben elsiettem, amikor Caden megszólított. Megfordultam.  – Mi a helyzet?  – Gyere, indulunk! – A Land Rover Rov er felé tartott.  – Fel kell hívnom…  – Majd útközben felhívod. Hát jó. Elindultam, és szembejött Marcus, aki a furgonja felé tartott. Összenéztünk. Kicsit lassított, de nem állt meg.  – Köszi – mondta, amikor elmentünk elmentün k egymás mellett. Biccentettem.  – Nincs mit.  – Ez mi volt? – Avery állt mellettem, ő is a kocsikhoz igyekezett. Majdnem kiakadtam, mert semmi érzékem eltussolni a dolgokat, de te Marcus elfintorodott,  – Akkor velemcsak jössz, vagy ne nem? m? és a furgon felé intett.  – Nem tudtam, hogy akarod-e – felelte A Avery very..  – Naná. – Marcus ezt úgy mondta, mintha Averynek tudnia kellett volna. Avery felderült, és elsietett, e lsietett, csak a válla fölött fölö tt szólt vissza:  – Mindjárt hozom a cuccomat. Máris jövök. Meg is feledkezett a fura kis párbeszédemről Marcusszal. Marcus megfordult, és hátrafelé sétált.  – Már ne is haragudj, de pocsék hazudozó vagy. Bólogattam.

 

 – Való Való igaz. Valószínűleg Valószínűleg ezért unatkoztam végig a középiskolát. Senki nem akarta, hogy bármiben a bűntársa legyek. Marcus morogva felnevetett, aztán megfordult, és a furgonjához

ment.  – Ez mi volt? – kérdezte Caden, amikor beszálltam. A francba!  – Hmm?  – Meg se próbálj hazudni nekem! Becsuktam az ajtót, és grimaszoltam. Csöbörből vödörbe.  – Ha elég alaposan elgondolkodsz, elgondolko dsz, rájössz magadtól is.  – Miért nem mondod el?  – Nem akarok árulkodni. Megígértem.  – Hogy titkolózol előttem?  – Hogy nem köpöm be az a z öcsédet.  – Nálam? – Caden szeme elsötétült.  – Caden, kérlek! Gondolkodj, mert akkor akk or nem n em ke kell ll megszegnem megsze gnem az ígéretemet. Az szar lenne. A kocsisor eleje megindult, és Caden sebességbe tette a Land Rovert. Rám sandított.  – Nem tetszik, hogy közös titkod van az öcsémmel.  – Ezért mondom, hogy találd ki. Egy pillanatnyi hallgatás után Caden megszólalt:  – Ott volt a kórházban, ugye?  Nem feleltem.  – A kávésbögre az ablakpárká ablakpárkányon. nyon. Az övé volt.  – Nem mondhatok semmit. Caden elkáromkodta magát.  – Rendben. Nem köpöd be. Gratulálok. De többet ne titkolózz előttem! Döbbenten meredtem rá. Ezt olyan vehemensen mondta, hogy összeszorult a gyomrom.  – Oké – válaszoltam.  – Ígérd meg! – Egyenesen a szemembe nézett. – Ez fontos nekem. Kiszáradt a szám.  – Megígérem. Bólintott, és mintha megnyugodott volna.  – Most jut eszembe… milyen vagy utazás közben? Elvigyorodtam, és bekapcsoltam a rádiót.

 

 – Imádom a nyolcvanas évek zenéjét, bébi. Ne is mondd, hogy te nem! Caden felnyögött.

 – Ez hosszú útnak ígérkezik. De mosolygott, és én is mosolyogtam.

 

30. FEJEZET

ELALUDTAM. A szex a hibás, legalábbis ezt mondtam Cadennek, amikor  felébresztett. Grimaszolt, de megint ott volt az arcán az a kis mosoly.  Nem ami történt köztünk. Elaludtunk amikor   pedigbeszéltünk felkeltünk,arról, rohannunk kellett. Visszavitt, hogy utána, bepakoljam a cuccomat, és ő is készülődött. Mielőtt kiszálltam a Land Roverből, hogy felmenjek a szobámba, elgondolkodtam. Nem tudtam, mit csináljak. Megcsókoljam? Integessek? Kacsintsak rá ígéretesen? Fogalmam sem volt, úgyhogy inkább nem csináltam semmit. Caden pedig csak  megsimogatta a karomat. Hát jó. Ez is több volt, mint addig, bár kevesebb, mint amit két órával korábban csináltunk, de semmi gond. Nem is beszéltünk róla, és most ott ültem a Land Roverben a Dubrois College előtt, és figyeltem, ahogy a fiúk minden csomagot bevisznek az épületbe. Azaz nem egészen. Azt figyeltem, ahogy Caden viszi a csomagokat. Nem tudtam levenni róla a szememet, hiába voltak ott mások is. Az ajkamba haraptam, amikor a vállára vett két tömött táskát. A  pólója kicsit felcsúszott, és láttam a hasát, aminek annyira élveztem az érintését korábban. A tetoválásait is láttam, a csodás tetkókat, amik a farmer alatt folytatódtak. Ahogy megmozdult, a farmer is lejjebb csúszott, és én csak bámultam. Micsoda pasi! És az enyém volt. Melegség járt át.  Nem tudtam visszatartani a mosolyt, ahogy ültem ott és élveztem a pillanatot. Lefeküdtem Cadennel. És este megint lefekszem vele… legalábbis ezt feltételeztem. Összevontam a szemöldökömet. Talán mégsem. Talán más tervei vannak. De talán nem, hiszen amikor megtudta, hogy Clarissa szobájában aludtam volna, nem örült. Semmiben nem voltam biztos.

 

 – Hali! Felkiáltottam, és elrebbentem az ajtótól. Clarissa! Semmit nem változott. Ugyanolyan festett szőke volt a

haja, és ugyanúgy hagyta lenőni, mint régen. A hófehér fogai is ugyanolyan tökéletesek voltak.  – Annyira hiányoztál! – Kiugrottam a kocsiból, és a nyakába vetettem magam.  Nevetve átölelt.  – Te jó ég! Ez nagy buli lesz, ugye? – Megfordult, és figyelte, ahogy a fiúk cipekednek. Volt, aki ruhákat és ágyneműt vitt, de mindenkinél leginkább enni- és innivaló volt, ami a legfontosabb egy ilyen hétvégén. Amikor láttam Clarissa szemében az izgalmat, rájöttem, mennyire megszoktam már a fiúegyletet. Számomra hétköznapi volt. Már el is felejtettem, mennyire ámultam eleinte, amikor  összebarátkoztam Cadennel.  – Aha.  – Liba! – Megbökte a karomat. – Szólnod kellett volna, hogy mikor érkeztek. A srácoktól tudtuk meg. Délelőtt fél tizenegykor  megjelentek, én meg tiszta idiótának éreztem magam, hogy azt sem tudom, mikor jön a legjobb barátnőm.  – Elaludtam a kocsiban. Clarissa fintorogva a fejét ingatta.  – Megbocsátok, ha megszerzed nekünk n ekünk a legjobb szobát.  – Hát…  Nem tudtam, mit mondhatnék. Nem volt beleszólásom, és fura lett volna megkérni Cadent, viszont Marcus épp felénk tartott. Amikor Caden Land Roverének hátsó ajtajához ért, látta, hogy nézem.  – Mi az?  – Lógsz nekem. Azonnal gondterheltre váltott az arca.  – Eltereltem Avery Avery figyelmét. Ezzel ki is egyenlítettem.  – Nem igaz! Azt saját magadért csináltad. Szóval még lógsz nekem egy szívességgel. Clarissa egyikünkről a másikunkra pillantgatott tágra nyílt szemmel. El tudtam képzelni, mit gondol. Marcus jól megtermett, izmos pasi volt, és elég fenyegetően nézett ki. Meg hát elég bunkó is

 

volt. Pont Clarissa esete. Tudtam, hogy amint lelép, Clarissa máris áradozni fog róla.  – Ugyan már, Summer! Tudod mit? Becipelem a cuccodat, és

akkor el is van intézve. Összefontam a karomat.  – A barátnőim az egylet házában szeretnének maradni, amíg itt vagyunk. Kellene nekik egy szoba. Segítesz?  – Ez lenne a szívesség? – Kétkedve mérte végig Clarissát. – Te vagy a barátnő?  – Eleve miatta jöttünk ide.  – Kurva jó lenne, ha Cadent kérdeznéd. kérd eznéd.  – De téged kérdeztelek. Félrehajtotta a fejét.  – Miért nem Cadent? Mert az fura lett volna. Én is félrehajtottam a fejemet.  – Mert nekem te tartozol szívességgel, nem ő.  – Most komolyan?  – Tök komolyan. Megint káromkodott egyet, és szükségtelenül nagy lendülettel nyitotta ki a hátsó ajtót.  – Te Te aztán kurvára furcsa vagy. Egyik pillanatban tök jó fej vagy, vagy, a másikban meg teljesen zakkant. – Megfogta a táskámat és Caden holmiját.  – Akkor segítesz? – nyaggattam.  – Jó, majd kitalálok valamit. – Mereven biccentett bicce ntett Clarissának. –  Örvendek.  – Én is – ájuldozott Clarissa. Amikor Marcus halló távolságon ért, máris  pasi?úrrá lett rajta az izgalom. – Summer! Ugye nem ő az akívül bizonyos  – Dehogy. Dehogy. Marcus végigsietett a járdán, felment a lépcsőn, aztán Avery szaladt oda hozzá. Mondott neki valamit, és előtte ugrándozott. Marcus átvette a táskákat az egyik kezébe, a másikkal pedig Avery fenekére csapott, aztán eltűntek a házban.  – Viszont Viszont foglalt – tettem hozzá szárazon.  – Utáljuk a csaját? Éreztem, hogy Clarissa nagyon szeretné utálni.  – Nem, mert a barátnőm.

 

 – Ó.  – Bocsika.  Nagyot sóhajtott, elmosolyodott, és belém karolt.

  Akkor menjünk be, és nézzük meg a többi pasit. Válogathatunk. Azaz válogathatok. Alig várom. Bementünk, és bemutattam Clarissát minden srácnak, akit ismertem. Amikor Avery odajött, tudtam, hogy nincs miért aggódnom. Megölelte Clarissát, és azonnal levette a lábáról, amikor  azt mondta, hogy máris régi barátnőjének érzi, annyit hallott róla. Avery többi barátnője is körénk gyűlt, és hívták Clarissát, hogy lakjon velük az egyik szobában, amit már lestoppoltak maguknak, mielőtt a srácok megtehették volna.  – Nem mintha tényleg mindannyian itt aludnánk majd ma jd – nevetett Avery, amikor Clarissa lefoglalta magának az egyik ágyat. Dupla ágy volt, hogy a szobatársa is elférjen. – Ő mikor jön? – kérdezte Avery.  – Amint vége az utolsó órának. Én szándékosan intéztem úgy, úgy, hogy a péntek délutánom szabad legyen, és máris jöttem, amint hallottam, hogy megérkeztek az Alpha Mu egylet látogatói.  – Hallottad?  – Elég híres itt az egylet. Ők tartják a legjobb partikat, szóval azonnal híre ment, hogy jönnek az egylettársaik egy másik  egyetemről. Elképesztő lesz a ma esti buli. Kicsit aggódni kezdtem. Lehet, hogy jobb lenne ellenőriznem, van-e zár a szobánk ajtaján.  – Summer, te melyik szobában leszel? Clarissa tette fel a kérdést, de éreztem, hogy Avery feszülten figyel. Vállat vontam, hirtelen mindenem viszketni kezdett.  – Még nem tudom.ésMajd kitalálom.  – Azt tervezed, hogy majd elkéred a szobám kulcsát, és oda mész?  – Tessék? Tessék? – kérdezett vissza Avery Avery.. Clarissa rám mutatott.  – Pár hete felhívott, és azt kérdezte, hogy alhat-e a kollégiumi szobámban, ha esetleg túlzsúfolt lesz az egylet épülete. Mondtam neki, hogy marhaság. Mindenki benne akar lenni a mai buliban, nem is értem, ő miért nem. ne m. Te Te tudod? Avery kicsit erőltetetten nevetett.

 

 – Naná, hogy tudom. Megnyugodtam. Nevettek. Az jó. Összemelegedtek. Aztán Avery elkomolyodott.

  Te Te ma este Cadennél leszel? Máris elhallgatott a nevetés. Még jobban viszkettem, és a vállamhoz dörzsöltem a fülemet.  – Hogy micsoda?  – Caden. Vele Vele jöttél. Azt mondtad, eléggé kiborult valamin. Nála alszol?  – Mármint úgy érted, hogy h ogy az ő szobájában fogok-e megszállni? A szemembe nézett, és amikor elkaptam a tekintetemet, éreztem, hogy arra gondol, lelepleztelek.  – Tudod, Tudod, hogy értem – felelte Avery Avery..  – Igen, lehet, hogy ott alszom, de nem tudom. Nem beszéltük  meg.  – Ki az a Caden? Kint az a srác is őt emlegette.  – Akkor kérdezd meg tőle!  – Ő az a bizonyos  pasi? – kérdezte Clarissa egészen közel hajolva.  – Az a bizonyos pasi? – Avery Clarissára meredt. – Ezt hogy érted?  – Van Van valaki, aki… Megragadtam Clarissa karját.  – Úgy érti, hogy a pasi, akivel olyan jó barátok lettünk. Elmeséltem a fura barátságomat Cadennel, és most azt hiszi, hogy valami több is van köztünk. Avery összevonta a szemöldökét. Nem furaCsak a barátságotok. Ellágyult a hangja. – Nem is vagy fura, –Summer. azt gondolod– magadról. Most én is a homlokomat ráncoltam. Ezt meg hogy értette?  – Itt van Paige! – kiabálta Clarissa, és integetett. – Paige, itt vagyunk! Egy rövid hajú, ragyogó zöld szemű, karcsú lány jött be a szobába, és megkerülte a csoportot. Fekete lapszoknyát és rövid, zöld felsőt viselt, ami lazán fedte a hasát. Fölé rövid bőrkabátkát vett fel. Különc volt, menő és gyönyörű, és azonnal megirigyeltem. Avery végigmérte, és láttam, hogy kicsit elhúzza a száját. Nem csak én irigykedtem.

 

Clarissa bemutatott minket, és legnagyobb sajnálatomra Paige szimpatikus volt. Megkedveltem. A déli államokra jellemző tájszólása volt, ami mágnesként vonzotta a pasikat. Hirtelen

megjelent Marcus, hogy üdvözölje a barátainkat. Vele jöttek a haverjai, és aztán még Caden egylettársai is befutottak. Mindenki „csak meg akart győződni arról, hogy minden a legnagyobb rendben”. Avery fintorgott az átlátszó kifogásra, és miután az ötödik srác is udvariasan köszönni akart Paige-nek, az orra alatt morgott:  – Minket bezzeg le sem tojnak? Marcus átkarolta a vállát.  – Rólad egyszerűen csak tudják, tudják , hogy foglalt vagy. Ez bejött. Avery Avery arca kipirult, és egészen ellágyult.  – És te, Summer? A kérdést Paige tette fel, de tiszta déjà vu érzésem volt.  – Tessék? Tessék?  – Neked van barátod? Clarissa azt mondta, mon dta, jön veled egy srác. Avery elfojtott egy mosolyt. Clarissa úgyszintén. Marcus fintorgott.  – Ne is mondd! Nem akarom tudni, ha te meg a bátyám kavartok.  – Szóval van pasi. – Clarissa ravaszul csücsörített. csü csörített. – V Valami alami több mint barátság? Kínosan éreztem magam.  – Hát, tudjátok… barátok vagyunk. vagyunk . – hátrálni kezdtem. Marcus felhorkant, és mindenki ránézett.  – Mi van? Ti nem tudjátok? pánik,semmit. és összeszorítottam a fogamat.  –Elfogott Te sema tudsz – Felemeltem a hangom. – Mert nincs semmi különös. Barátok vagyunk. Ennyi. Marcus zavartan pillantott rám.  – Tudom. Csak azt akartam mondani, hogy nagyon jó barátok  lettetek. Ennyi. Lenyeltem a gombócot a torkomban. Marcus megrázta a fejét, és levette a kezét Avery válláról.  – Megint dilis vagy. Avery Avery,, gyere velem, igyunk valamit! – Nem is hagyott időt Averynek, hogy akar-e menni, hanem magával húzta.

 

Szerettem volna utánuk menni, de visszafordultam a körénk  gyűlt csoporthoz. Most már nemcsak Clarissa és a szobatársa voltak itt, hanem egy

csomó srác is. Az egyikük toporogva vakargatta a fülét.  – Páran tudni szeretnénk, hogy… tudod… – Felvonta a szemöldökét. Eltátottam a számat. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél.  – Tessék? Tessék? Paige a szájára tapasztotta a kezét, és rázkódott a válla. Clarissa megint megbökött. Hozzám hajolt, és a fülembe dünnyögött.  – Azt akarja tudni, hogy foglalt vagy vagy-e. -e. Ó! …  NE MÁR! Felkaptam a fejemet.  – Hogy micsoda? Igen. – A francba! – Azaz nem is tudom. –  Megráztam a fejemet. Le akartam lépni. Elegem volt a témából. –  Hol van Caden? Meg kell találnom a cuccomat. A srác mondott valamit, de oda sem figyeltem.  – Mindjárt jövök – hadartam, és átfurakodtam átfurakod tam a tömegen. A konyha és a nappali zsúfolva volt emberekkel. Máris kétszer  annyian voltak, mint amikor érkeztünk. Clarissának igaza volt, mindenki erre a bulira várt. De akárhogy kerestem, nem találtam Cadent, és kezdtem aggódni. Végigmentem a felső emeleteken és a szobákon, aztán  becsaptam magam mögött az utolsó ajtót. Az sem érdekelt, kinek a szobájába be. egy hangot a szoba túlvégéből. Ekkor rontottam meghallottam  – Eltévedtél?

 

31. FEJEZET

IJEDTEN MEGBORZONGTAM.  – Tessék? Tessék? Kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és egy ismerős cipőt pillantottam megCaden elsőnek. volt az. A megkönnyebbüléstől a padlóra rogytam. Azt hittem, egy vadidegen szobájába keveredtem, és azt sem tudtam, kit találok ott. Abbahagytam a dadogást, mert már saját magamat is idegesítettem.  – Bocs. Azt hittem, h ittem, valaki más van itt. Megtaláltad a szobánkat.  – Caden a törülközőjével a kezében megállt, és rám meredt. –  Valami baj van?  Igen. Szorosan átkaroltam a térdemet.  – Nem.  – Kamu. – Lehajolt, elkapta a kezemet, és felhúzott a padlóról. Leültetett az ágyra, és mellém ült. – Történt valami?  – Nem.  – Mondd el!  – Tényleg nem történt semmi.  – Megmondtam, hogy soha ne n e hazudj nekem. Felsóhajtottam. A francba! Ez talált, de minél tovább ültem mellette, és hallottam, hogy aggódik értem, annál inkább elfelejtettem, mi bántott. Hozzábújtam, és suttogva megkérdeztem:  – Ma este veled maradok? Megsimogatta a hátamat.  – Én úgy gondoltam, hogy igen. Legalábbis ezt terveztem. Mereven bólintottam. Kérdezni akartam kettőnkről, arról, ami reggel történt, de túlságosan féltem. Gyáva voltam.  – Mi a gond? – Kicsit odébb hajolt. – Furán érzed magad a reggel miatt? Végre! Felemeltem a kezemet.  – Miért, te igen?  – Nem!

 

A kezem lehullott.  – Nem?  – Miért érezném furán magam?  – Mert… a szex komoly dolog. Barátok közt k özt főleg.

 – Értem. Rásandítottam, és az ajkamba haraptam. Megint kifürkészhetetlen volt az arca. Nem akarta, hogy lássam, mire gondol. Sosem zavart, amikor másokkal ilyen volt, de most rólam volt szó. Kettőnkről. Nem akartam álarcokat egymás előtt. Rekedten szólaltam meg:  – Tényleg érted? Ezt most hogy értettem egyáltalán?  – Megbántad, ami történt? – kérdezte. Legszívesebben azt kiabáltam volna, hogy nem, de a  büszkeségem nem engedte, hogy így kiadjam magam. Egyre jobban összeszorult a gyomrom. De tudnom kellett. Tényleg tudnom kellett.  – És te?  – Nem.  – Biztos? Összevonta a szemöldökét, és félig lehunyt szemmel nézett rám.  – Ha arra számítottam volna, hogy megbánom, ha lefekszem veled, akkor nem tettem volna. Nem olyan pasi vagyok, aki elhamarkodottan ugrik bele a dolgokba. Az ilyen meggondolatlan fasz viselkedés tette tönkre az öcsém életét. Könnybe lábadt a szemem, de próbáltam leplezni. Tudtam, hogy nem sikerül. Caden látta. Belém Inkább látott. becsuktam a szemem, hátha az segít.  – Ne! – Gyengéden megfogta a kezemet. – Mi a baj? Mondd el! A hüvelykujjával megcirógatta a szám sarkát, aztán végigsimította az ajkamat. Tudtam, hogy ráncolom a homlokomat. Megpróbáltam nevetni, de nem ment. Valami furcsa, gurgulázó csuklás lett belőle. Aztán muszáj volt kimondanom, mert különben beleőrültem volna.  – Mik vagyunk egymásnak?  – Hogy érted?

 

 – Te Te meg én. Mit jelentünk egymásnak, mi m i történt reggel?  – Meg akarod határozni? Elhallgattam, és azon gondolkodtam, kibírom-e, ha nem tudom  biztosan. Nem bírtam volna ki. Bólintottam.

 – Azt hiszem, igen. Ez baj? Ha nem tudom, megőrülök a  bizonytalanságtól. Tudnom kell, hogy mire számítsak.  – Hogy mire számíts? – Felvonta a szemöldökét. szemöld ökét.  – Igen. Hogy ha például itt alszom, akkor te valahol máshol alszol majd… valaki mással?  – Nem. Micsoda? Dehogyis! – Megrázta a fejét. – Ez a baj? Hogy azt hiszed, valami lánnyal akarom tölteni az éjszakát?  – Hát, ha már így kertelés nélkül kimondtad, igen. – Hevesen  bólogattam. – Clarissa barátnője gyönyörű. Minden srác a lábai előtt hever. Cadenre néztem, és azon gondolkodtam, hogy ő is beáll-e abba a sorba. Mert azt nem bírtam volna elviselni. Egyáltalán nem.  – Jaj, ne! – mondta gyengéden. – Azt hittem, ismersz már  annyira, hogy nem vagyok olyan. Te jó ég! Én nem vagyok olyan, mint Kevin. Nem iszom, bulizom, és kefélek összevissza. Régebben  persze előfordult. Középiskolában szinte végig ez ment, és még egy évig utána is. Aztán kaptam egy telefonhívást, hogy az öcsém kórházba került, és soha többet nem lesz a régi. Megszorította a kezemet.  – Senki nem érti. Külsőre nem változott, és látszatra ugyanolyan, de mintha belül meghalt volna. Ez lett az agysérülés következménye. Eltűnt a lényeg, és a helyére valami olyan fájdalom költözött, amit senki sem tud felfogni. Coltonnak sosem lesz olyan a  jövője, amilyet akart.még A diáktanács volt, csapatkapitány a fociés a kosárcsapatban, az újság istagja írt róla… Akár elnök is lehetett volna belőle. Minden esélye megvolt, hogy valóra váltsa az álmait. Caden felsóhajtott, és lesütötte a szemét  – Aztán ott voltam én, meg Marcus. Buliztam, sportoltam, csajoztam. Ennyi. Nem akartam fiúegyletekkel nyűglődni, semmi kedvem nem volt ilyesmihez. Marcus meg szinte még nálam is rosszabb. Másodikos kora óta autóversenyez. A barátaival minden hétvégéjük ezzel telik. – Elkomorodott, és nagyot sóhajtott. –  Summer, te a sztori felét sem tudod, tényleg nem. Szóval ha azt

 

hitted, hogy olyan pasi vagyok, aki szeret baromságokat csinálni, félreismersz. Most már helyette is élnem kell.  – Caden. Cad en. – Megszak Megszakadt adt a szívem. Mintha a keze a mellkasomba nyúlt volna, és a tenyerébe fogta volna. A kezében volt a szívem.

Gondolkodás nélkül megérintettem a karját. Félig ültem, félig feküdtem, és ő felém fordult, szinte önkéntelenül. Talán a gondolataimban olvasott, vagy talán csak így adódott, de felé hajoltam, és ő az ölébe vett. Csak enyhíteni akartam a fájdalmát. Fölé térdeltem, nem ültem le egészen. Végigsimítottam a mellkasát, és az ágyra toltam. Lenéztem rá, ő pedig a hüvelykujjával simogatta a lábamat. Melegség járt át. Elsötétült a tekintete, de nem csinált semmit. Csak nézett fájdalmas pillantással, félig lehunyt szemmel. Gyengéden megsimogattam az arcát, és a tenyerembe fogtam. Lehunyta a szemét, és a kezembe hajtotta a fejét. Felsóhajtottam, és odahajoltam hozzá. Később eszembe jutott, hogy nem határoztuk meg, mi van kettőnk közt, ám ő már aludt, és álmában magához ölelt. Lent zene szólt, de én becsuktam a szememet. Semmi más nem számított.

 

32. FEJEZET

HAJTS FEL EGY FELEST, UGORJ EGY FEJEST! DÜBÖRÖG A BULI, LEKERÜL A BUGYI! A kiabálás mintha egyenesen az ajtónk elől jött volna. Hirtelen ültem fel, mély ébresztett. HAJTS FELálomból EGY JÓ PIÁT, TALÁLJ EGY JÓ Pl… CICÁT! BŰNÖZŐKNEK ÁLL A VILÁG! Elkerekedett a szemem.  – Ezek most viccelnek? Caden egy pillanat alatt felpattant. Melegítőnadrágja egészen lecsúszott a csípőjén, miközben keresztülsietett a szobán. Kiakasztott a kurjongatás, de a látvány lenyűgözött. Tökéletes vonalak. Csupa izom. Csupa keménység. Egyszerűen gyönyörű. Már szinte megfeledkeztem az ordibálásról, amikor Caden kivágta az ajtót, elém állt,Ezhogy ne lássanak,nem és kikiabált.  – KUSS LEGYEN! egy diákegylet, egy lebuj!  – Ki mondta, hogy beleugathatsz… beleugatha tsz… Caden már kint is volt, én pedig odébb húzódtam, mert már nem takart. Felkeltem, magam köré tekertem a lepedőt, és láttam, hogy Caden a falhoz lök egy srácot, és a torkára szorítja a kezét. Felkaptam a blúzomat és a nadrágomat, és a fürdőszobába siettem. Mielőtt becsuktam az ajtót, még gyorsan hátranéztem. Marcus elállta a kilátást, de nekem háttal. Pont úgy takart, mint Caden. Megnyugodtam. Gyorsan felöltöztem, és visszamentem a szobába. Hallottam, hogy valaki magyaráz.  – Beleugathat, ha már egyszer szétrúgta a seggedet.  – Itt ilyet nem csinálunk! – tiltakozott valaki. – Itt mi vagyunk  hazai pályán. És mi nem verekszünk.  – Nem hát – vágott vissza az első hang. h ang. – Itt is titeket vernek el. Az ajtóhoz surrantam, és megérintettem Marcus hátát, csak hogy tudja, ott vagyok. Felszisszent, de megnyugodott, amikor látta, hogy én vagyok az. Kikukucskáltam a karja alatt, hogy lássam, mi történik.

 

A folyosón ott állt egy csapat fiú. Sokan voltak, de a kör  közepén Caden állt, és lefelé nézett.  Nem volt nehéz kitalálni, hogy a vicces kedvű ordibáló lent van a padlón.

Közelebb hajoltam, hogy jobban lássak. Marcus fészkelődött, és takarta a kilátást.  – Hali – suttogtam.  – Ne! Tudják, hogy van bent egy lány. Jobb, ha nem tudják meg, ki az.  – Jókora szívességet teszel nekem.  – A bátyámnak teszek jókora szívességet – vigyorodott el Marcus. – Ő meg neked tett egy jókora… Elfintorodtam.  – Menj a francba! És ki ne mondd!  Nevetett.  – Stoltz, nehéz eset vagy. vagy. Amúgy csodaszép a barátnőd. Meg a  barátnője is.  – Te Te meg Avery Avery pasija vagy. vagy. – Összevontam a szemöldökömet. szemöldökö met.  – Tudom. Csak jelzem, hogy a barátnőid tuti bepasiznak ma éjjel. –Az ágyra pillantott. – Öt perccel ezelőttig azt gondoltam volna, hogy te az ilyesmit erkölcstelennek tartod, és prédikálsz a  barátnőidnek is, hogy ne kavarjanak. ka varjanak.  – Mégis mit gondolsz rólam? Vagyis… tudod mit? Inkább ne mondd el – feleltem. Megint Caden hangját hallottam, túlkiabálta a többieket.  – Nem tudom, ki kezdte az idióta ordibálást, de vége. Elég, ha egyszer felveszi valaki, és akkor az egyletből mindenkit ki fognak  zárni is, nálunk is.  – nálatok De hát csak egy mondóka, mondók a, nem is csináltunk semmit…  – NEM ÉRDEKEL! – förmedt rá Caden. – Az apám legendás Alpha Mu öregdiák, és fogadnék, hogy a tieitek is azok. Az öcsém  bármit megadna, hogy bekerülhessen. Nem fogom hagyni, hogy valami hülye versike mindent elrontson. Ennél többet érdemeltek ti is, úgyhogy szedjétek össze magatokat. És húzzatok a szobám elől a  picsába.  – Caden.  – Mi az?  – Ki az a csaj, aki bent van nálad?

 

 Néhány fiú vigyorogva hozzátette: hoz zátette:  – Igen, jobb, ha tudjuk, mert akkor nem portyázunk a területeden.  – Húzzatok már el!

Hallottam, ahogy nevetve elindulnak. Marcus hátralépett, és  beljebb tolt engem a szobába. Caden is bejött, és Marcus mögül a szemébe néztem. Valaki még megveregette a vállát.  – Jövőre te leszel az elnök, Caden. Ezt remekül elintézted. Amint ellépett az ajtóból, Marcus becsukta, nekidőlt, és összefonta a karját. Cadenről rám esett a pillantása, és szélesen vigyorgott.  – Ez aztán izgalmas új fejlemény!  – Cseszd meg, Marcus! – mordult rá Caden. Caden . Marcus csak nevetett.  – A remény hal meg utoljára. Neked mindenesetre jól sikerült az este, de nekem még tennem kell érte. Micsoda szerencse, hogy az egylet főistene rám ragyogtatta a bölcsességét! Caden kinyújtotta a kezét.  – A bemelegítésen túl vagyok, nin nincs cs ellenemre egy bunyó. Azt hittem, Marcus viccelt, de pillanatok alatt bedühödtek  egymásra. Közéjük léptem, és megköszörültem a torkomat.  – Oké, nekem fogalmam fog almam sincs, mi folyik itt, de hagyjátok békén egymást. – Marcusra mutattam. – Menj, és keresd meg Averyt! Legyél kedves hozzá! Érezzétek jól magatokat! Marcus nagyot fújt, és felkészültem a folytatásra. De nem szólt semmit. Szerintem ez nemcsak engem lepett meg, de most nem néztem Cadenre. elfordult, kitárta az ajtót, és kivonult.  –Marcus Oké. Megyek. Most már senki más nem volt a folyosón. Becsuktam az ajtót, és hátrapillantottam.  – Ez meg miért volt?  – Colton miatt – morgott Caden, és a táskájához lépett. A melegítőnadrág helyett farmert és inget vett fel. Az inget csak  gyorsan magára rángatta, aztán zoknit és cipőt húzott. Utoljára még egy baseballsapkát is felvett. Még sosem láttam rajta baseballsapkát. Amikor lejjebb húzta, takarta a szemét, csak az erős állát, a tökéletes, csókolni való száját

 

és az arccsontját láttam. Dacosnak tűnt. Magamban felsóhajtottam, mert így csak még szexibb volt.  – Szóval… Összeszorította a fogát, és félrenézett.

 – Summer, ne értsd félre, nem te vagy az oka, de én ma este nagyon be akarok piálni.  – Értem.  – Szar passzban vagyok, és szeretnék ugyan veled lenni egész este, de most jobb, ha nem vagyok melletted. Nem akarok  türelmetlen lenni veled, mert nem azt érdemied.  – Nem én vagyok az oka? – A blúzom szélét gyűrögettem. –   Nem én csináltam valami rosszat? Caden cifrát káromkodott.  – Nem. Dehogyis. Te vagy az egyetlen jó a mai napban, reggel, este, éjszaka, egész nap. Csak most kötekedős kedvem van, és ezt  jobb, ha kiadom magamból. Attól félek, hogy valami bántót mondanék neked véletlenül. Ennyi.  – Oké.  – Oké?  – Oké – bólintottam. – Majd lent találkozunk. találkozunk . Megkönnyebbülve hozzám lépett. Megcsókolta a homlokomat.  – Köszönöm. – Megsimogatta a kezemet. – Keress meg egy óra múlva! Addigra jobb kedvem lesz.  – Rendben. Majd megkereslek – mondtam magamnak, ahogy  becsukódott az ajtó. Az üres ágyra bámultam. Az ágynemű még mindig gyűrött volt.

CADEN Summer azt hiszi, bepiálok. Helyes. Nem kell tudnia, hogy valójában hová megyek. Átvágtam a tömegen a nagyteremben. A barátaim. Nem én vezettem az egyletet, nem én voltam az elnök. Az hivatalosan mindig egy végzős volt. De nem hivatalosan én voltam a vezető, és ezt mindenki tudta.

 

 Nem törekedtem rá. Nem én választottam ezt a szerepet. Colton szerette volna, és már a gondolattól is indulatba jöttem. Megláttam Marcust, és megcéloztam. Averyvel és két másik lánnyal beszélgetett. Nem ismertem

egyiket sem, de nem is érdekelt. Egyre közelebb értem hozzájuk. Öt méter. Négy. Három… Marcus felnézett. Egy sör volt a kezében, és gyanakvó tekintettel figyelt. Tudta, miért vettem fel a sapkát. Mert rejtőzni akarok. Akkor viseltem, amikor kötekedni akartam, amikor  hagytam elszabadulni a rosszabbik énemet, és Marcus mögém  pillantott. Kereste, hogy Summer velem van-e.  Nem volt. Tudta, hogy Summer lenyugtat. Elcsendesít. Hogy mellette legtöbbször elpárolog belőlem az indulat. De most nem. És egyre közelebb értem. Három méter. Kettő. Egy.  – Hé! – felemelte a kezét a sörrel együtt. – Fegyverszünet, oké? Sajnálom, amit odafent mondtam. Megráztam a fejemet.  – Ki van zárva. Kivettem a kezéből a sört, és Avery kezébe nyomtam. Megragadtam az öcsém vállát, és magam elé penderítettem.  – Hová viszel? Mit csinálsz?  Nem válaszoltam. Úgyis pontosan tudta.  – Caden? – szólt utánunk Avery. Avery. – Marcus! Megálltam.  – Kérd meg, hogy maradjon itt! Az öcsém elsápadt.  – Miért? Marcus!Mit – Avery Acsinálsz? very most már kiabált.  – Kérd meg!  – Hol van Summer?  – A szobában maradt. Megkértem, hogy adjon nekem egyórányi időt. Marcus rám meredt.  – Miért?  – Szerinted?  – Ezt most Colton miatt csinálod?  – Hé! – kiabálta Avery Avery egészen közelről. A két lány is jött vvele. ele.  

 – Kérd meg, hogy hagyjon magunkra, ha nem akarod, hogy hallja, micsoda pipogya kis pöcs vagy – figyelmeztettem az öcsémet, és szorosabban markoltam a vállát. – Tudja egyáltalán Avery, hogy van egy ikertestvéred?

Lelökte magáról a kezemet, és haragosan villant a szeme.  – Kussolj már!  – Srácok, nem tudjátok, hol van Summer? – Avery már egészen közel volt. A saját érdekében is jobb lenne, ha nem követne. –  Caden! Hol van? Marcus csak bámult rám. Látta, hogy komolyan gondolom, és ki fogom rángatni akkor is, ha követnek. Leszarom. Nekem nem volt rejtegetnivalóm, neki annál inkább.  – Négyszemközt kell beszélnem a bátyámmal – mordult fel végre. – Csak adj egy percet!  – Biztos? – Avery Avery mellénk állt, és a két lány tágra nyílt szemmel  bámulva jött a sarkában. – De tényleg, tényleg , Caden, hová lett Summer? Az öcsém szemébe nézve feleltem.  – Mindjárt jön. Fent volt a szobában. Marcus köhécselve bólintott.  – Mindjárt visszajövünk. Ne gyere velünk! velün k! Elindult, én megfordultam és utánamentem, ki a hátsó ajtón a szabadba. Voltak páran aa udvaron, úgyhogy előrementem, és végül talaltam egy elhagyatott kis részt néhány fa mellett. Vártam. Tudtam, hogy ezúttal az öcsém is jön.

 

33. FEJEZET

CADEN  – MOST MEG MI VAN, CADEN?  – Ott voltál a kórházban. Az öcsém megtorpant, és keserűen felnevetett.  – Elmondta neked? Hát, nem is lep meg. Elvégre az ágyadban volt a …  – Ha ezt ki mered mondani, véged – förmedtem rá, és felemeltem az öklömet.  – Ja. Ott voltam. És?  – Ott voltál. Marcus. Bejöttél. Akár meg is látogathattad volna. Akarta volna, hogy ott legyél. Elegem van belőle, hogy eljössz a kórházba, de nem vagy jelen. Kurva nagy különbség ám. Marcus haragosan felcsattant.  – Most viccelsz? Tudod, milyen érzés látni, ahogy ott fekszik?!  – TUDOM! Mert ott voltam!  – Nyugodj már le, Caden! Értem. Te vagy a legidősebb, de ez csak Coltonra és rám tartozik. Ez más.  – Mi az, hogy más? – Majdnem nekiestem. Nem tettem, mert helytelen. Ahogy a verekedés is az, mégis leütöttem ma valakit. –  Hogyhogy más? Mert rólad van szó?  – Elég!  – Mert te is lehettél volna ott abban a kórházi ágyban? ág yban?  – Mondtam, hogy hagyd abba! – A nyakán kidagadtak az erek. –  Hagyd abba, Caden! Közelebb léptem.  – Azok a te barátaid  voltak,  voltak, Marcus.  – Caden! – Az öcsém most már ordított.  – A te barátaid – mondtam halkabban. – A te arcod. Azt a sisakot neked szánták, téged akartak fejbe csapni, nem Coltont.  – Kuss!  – Előző nap összebalhéztál velük. Hallottam a sztorit.  – KUSSOLJ! – üvöltötte, és meglökött.  

 Nem moccantam. Ott maradtam az orra előtt.  – Ezért nem mész be hozzá? Mert neked szánták azokat az ütéseket?  – Coltonnak is a barátai voltak.

 – Nem. – Megráztam a fejemet. – Vele is lógtak néha, de a te  barátaid voltak. A haverjaid. Minden hétvégén együtt autóversenyeztetek. A te balhéd volt. Veled kellett volna történnie. Ezt gondolod, ugye? Azért bántották, hogy téged bántsanak. Marcus meg sem tudott szólalni, csak zihált. Remegett. Közel volt a kiboruláshoz. Azt akartam, hogy kiboruljon.  – Miért jöttél be a kórházba? És miért nem mentél be hozzá a kórterembe? Miért, Marcus?!  – Mert velem kellett volna történnie! – nyögte ki. k i. Megtörtem.  – Úgy van. Ezt akartad hallani?! Igen! Velem kellett volna történnie! Engem akartak bántani, úgyhogy őt kapták el, mert…  – Mert? – Két kézzel megmarkoltam a gallérját. – Miért?! Mondd ki!  – Mert Colton gyengébb volt. – Megint meglökött, és a mellkasomra csapott. – Mert neki lehetett parancsolgatni. Ő felvette azt az átkozott sisakot. Tudták, hogy selejtes. Mondtam nekik.  Mondtam! Én mondtam meg nekik, hogy selejtes. Könnybe lábadt a szeme, de visszatartotta a sírást. Egyelőre.  – Az én hibám volt, Caden – nyöszörögte. – Az egész az én hibám volt. Ez az igazság. Ezt akartad hallani?  – Tudni akartam, miért nem mész be hozzá, am amikor ikor nyilvánvaló, nyilvánva ló, hogy akarnád.  – Tessék. T essék. Most már tudod. És most akkor mi lesz? lesz ? Semmi.  – Micsoda? – Keserűen felnevetett. – Most nem csinálsz semmit? Ezek után?  – Mi mást csinálhatnék, mint hogy legfeljebb lehülyézlek? Marcus végre sírni kezdett.  – Mi van? – kérdezte.  – Nem te adtad ad tad rá a sisakot. Nem te parancsoltál rá, hhogy ogy vegye fel. Nem te markoltad meg a baseballütőt. Te semmit nem tettél. –  Közelebb léptem, és halkan folytattam: – Nem te ütötted meg. Nem te voltál.  

 – Hagyd abba, Caden! Elfordult, de megfogtam és visszafordítottam. Nem engedhettem, hogy elmenjen, mert ezt el kellett mondanom neki.  – Nem a te hibád. Azoknak a mocskoknak a hibája. Ők tették,

szándékosan bántották. Nem te csináltad. A picsába, Marcus, fogalmam sem volt, hogy ez jár a fejedben!  – Mi más?  – Az arcod. Azt hittem, azt nem bírod, hogy ahányszor ránézel, magadat látod. Hogy arra gondolsz, veled is történhetett volna. –  Kicsit elhallgattam, aztán tovább beszéltem. – Én ezt látom. Magamat. Egy másik életet, ahogy lehetett volna. Én vagyok a kötekedő hármunk körül. Te versenyzel, én bulizom és verekszem. Colton volt az okos. Ő volt a ragyogó tehetség, nem te vagy én.  – Tudom. Tudom. – Marcus összepréselte az ajká ajkát.t. – Tudom.  – Ne kerülgesd! Menj be hozzá! Látogasd meg otthon, vagy a kórházban, akárhol. Megint a szemembe nézett.  – Oké. Rendben.  – Szükségem van a segítségedre, ezért buktam ki ma este. Tudom, hogy ott voltál a kórházban. De Summer egy szót sem szólt róla.  – Akkor honnan veszed?  – Ott felejtetted a kávét.  – Csessze meg, erre nem is gondoltam! gondo ltam! – Marcus kihúzta magát. Megragadtam a vállát, de most együttérzésből, nem fenyegetőn. Finoman megráztam.  – Segíts nekem! Fontos. Bólintott, és a vállamra tette a kezét.  – Rendben. Egymás szemébe néztünk. Csak egymásra számíthattunk. Anyánk megpróbálta a szőnyeg alá söpörni a problémát, és arra várt, hogy a fia majd „túl lesz rajta”, apánk meg állandóan üzleti úton volt. Inkább elutazott, mint hogy olyannak lássa a fiát, amilyen lett. Összetörtnek.

SUMMER   

Szereztem magamnak egy italt, aztán a házban bolyongtam, de nem találtam senkit, se Averyt, se Clarissát, se Paige-et, akit szintén  bevettem a csapatba. Hitegettem magam, hogy nem Cadent keresem, de tudtam, hogy valójában igen. Nem volt sehol, sem az alagsorban,

sem a társalgóban, de még a garázsban sem. Fogalmam sem volt, hol lehet, úgyhogy visszamentem a hátsó udvarra, és végre utánam szólt valaki.  – Hahó, Sum! Sum, itt vagyunk! Clarissa integetett, és a piknikasztalhoz hívott, a távolabbi sarokba. Már egy egész csapat gyűlt össze ott. Clarissa pislogott, gödröcskés mosolyt villantott rám, és átölelte a nyakamat.  – Hol voltál? – kérdezte elmosódottan. Megpaskoltam a hátát.  – Fenn a szobában. És te?  – Mi itt voltunk – mondta. Hátrébb lépett, de nem engedte el a kezemet. – Úgy örülök, hogy eljöttél! Hiányoztál. May is hiányzik. Képzeld, telefonált! Sajna nem jön, lebetegedett, és valami más is közbejött, de azt nem értettem. Mindig hiányoztok.  – Nekem is hiányoztál. – Ez igaz is volt, de a boldogságomat  pillanatnyilag lehűtötte az aggodalmam ag godalmam Cadenért. Körbepillantottam az asztal körül. Az asztal egyik végében Avery és a barátnői ültek, a másik  végén Paige állt egy sráccal. Integetett nekem.  – Már kerestünk!  – Igen! – Clarissa karon fogott, és lábujjhegyre állt.—Láttuk  Cadent. Ugye Caden az a pasi? – Hozzám hajolt, és éreztem, hogy meglehetősen sörszagú a lehelete. – Mondd, hogy igen, mert nagyon, de nagyon jó pasi. És a barátnőd pasijával együtt eléggé letörtnek  látszik.  – Kivel?  – A barátnőd… – A Averyre veryre mutatott.  – Az ő pasijával? – Lassan forogtak a gondolataim, de összeraktam. Caden ki volt akadva Marcusra, viszont… – Most együtt piálnak valahol?  – Nem úgy tűnt, hogy piálni készültek. – Clarissa felkacagott, és a levegőbe bokszolt. – Inkább úgy tűnt, hogy mérkőzés lesz. –  Ugrándozva csapkodott, mint amikor a bokszolok bemelegítenek. –  Érted, mire gondolok?  

 – Oké, értem. De ezt a kalimpálást hagyd abba – szóltam rá, és lefogtam a kezét. Caden azt mondta, inni megy. megy. Hazudott nekem.

Meg kellett találnom őket. Mindegy, mennyire indulatos, Caden akkor sem akarhatja bántani az öccsét.  – Hová mentek? A lányok a vállukat vonogatták és a fejüket rázták. A fiúkhoz fordultam.  – Hová mentek?  – Az ő dolguk.  Nagyot toppantottam a lábammal, és máris megbántam, mert megfájdult. Sebaj. Toporzékoltam továb tovább. b.  – Azonnal mondjátok meg!  – Mondd meg neki! Ő Caden barátnője. barátn ője.  Nem tudom, melyikük mondta, de d e körbepillantottam.  – Köszi. – Igaza is volt. Tényleg  Caden  Caden barátnője voltam. Ugye? Már kétszer együtt voltunk, szóval biztosan így volt.  Fogd be, Summer, Summer,  korholtam magam.  Nem most kellene ezen  pörögni.  Az asztal túlvégén ülő srác egy másik épület mögé mutatott.  – Arra mentek. Még nem jöttek vissza. Elrohantam.  – Nem sze-szeretnéd, ho-hogy veled menjünk? – kérdezte Clarissa, összemosva a szavakat.  – Nem! – Intettem, hogy maradjon, de Avery utánam szaladt. –  Ave…  –Megtorpantam, Veled megyek.ésAz Veled én pasim a másik. rávigyorogtam.  – Akkor már a pasid? Visszamosolygott, és megbökött.  – Caden barátnője, nemde?  – Ha most nem aggódnám halálra magam, akkor erre megpróbálnék valami frappánsat válaszolni. Avery felsóhajtott.  – Én is. Menjünk! Mindenre fel voltam készülve. Vér, üvöltözés, verekedés. Még az sem lepett volna meg, ha Marcus eszméletlenül fekszik a földön,  

de amikor megtaláltuk őket, arra nem voltam felkészülve, amit láttunk.  Nevettek. Megráztam a fejemet.

 – Döbbenet.  – Az hát. Marcus felnézett, és az arcán melegség tükröződött.  – Végre eszetekbe jutott megnézni, élünk-e még? – Kitárta a karját, és magához ölelte Averyt. Averyt. – Aggódik értem a csajom. Ránézett, és megbirizgálta a fülét. Nem mosolygott, de látszott rajta, mennyire szereti.  – De azt mondtad, maradjak. Mégis mit kellett volna voln a csinálnom?  – Semmit. – Megcsókolta a homlokát. – Pont azt tetted, amit kellett.  – Rád se hederítettem?  – Hoztál erősítést. – Marcus most hozzám fordult: – Azt hittem, h ittem,  beárultál, de nem. Köszönöm. Hát, majdnem. Cadenre néztem. Kis félmosollyal figyelt, de a szeme nem nevetett, mint Marcusé.  – Mégis mit gondolsz rólam? Hogy nem tudok betartani egy szaros kis ígéretet? Caden mintha egy egész picit felderült volna. Marcus felhorkant.  – Ugyan már, dehogy! – Rám kacsintott, és Averyt ringatta. –  Ugye? Közelebb léptem Cadenhez, de nem ért hozzám, és én sem hozzá. De azért önkéntelenül közelebb hajoltam. Avery észrevette, és Marcus mellkasára tette a kezét. k ezét.  – Gyere, menjünk vissza a buliba!  – Miért? Én most tök jól érzem itt magam.  – Mert… – Nem jutott eszébe ürügy. ürügy. – Csak. Gyere már! –  Felvonta a szemöldökét, rám pillantott, és magával húzta Marcust. –  Majd figyelek a barátnődre.  – Köszi. Caden nézte, ahogy elsétálnak, aztán rám pillantott.  – Miért van olyan érzésem, hogy mindjárt megkapom a magamét?  – Mert az lesz. – A mellkasára tettem a kezem. – Mi a baj! ba j!  

 – Nincs baj. Csak beszélgettünk Marcusszal. Megböktem.  – Azt mondtad, tilos a hazudozás. De mégis hazudtál nekem. Kinyitotta a száját, de nem tudott megszólalni.

 – A picsába! – nyögte ki végü végül.l. – Igazad van. Sajnálom.  – Akkor most jóváteheted. Mondd eel,l, mi a baj. Cadenből most elpárolgott a feszültség. Kisimult az arca. Felém nyúlt, a csípőmre simította a tenyerét, és magához húzott. A karjába vett, és én teljesen otthon éreztem magam. Felsóhajtott, és a homlokát az enyémhez hajtotta.  – Köszönöm.  – Mit?  – Hogy segítettél elengedni.  Nem tudtam, hogy ezt hogy csináltam, de oké, ha úgy gondolja, akkor biztos segítettem. A szíve fölé tettem a kezem, és éreztem minden szívdobbanását. Tudtam, hogy miattam gyorsult fel egy kicsit. A saját szívem is gyorsabban vert.  – El kell mondanod, mi bánt – suttogtam. su ttogtam.  – Tudom. – Megszorította a derekamat. – Majd később elmesélem részletesen. Most elég annyi, hogy Coltonról volt szó. A kezére pillantottam.  – Nem sérült meg a kezed, legalábbis nem most. – Az egyik  keze kicsit piros volt. Megérintettem. Tudtam, hogy akkor lett sebes, amikor megverte a folyosón ordibáló kretént.  – Inspirálsz – mondtam neki.  – Tényleg? Hogyhogy? – Hátrébb hajolt, hogy hog y lássa az arcomat. Felé fordultam.  – Mert azt teszed, ami helyes.  – Legalábbis Legalább is megpróbálom. – Megborzongott. – De évekig nem így volt. Ha két évvel ezelőtt találkozunk, vagy akár tavaly, akkor  nem lettünk volna barátok. Faszfej voltam.  – Lehet. – És lehet, hogy nem. Volt egy olyan érzésem, hogy akkor is vonzó lett volna. – Köszönöm.  – Mit?  – Hogy megszervezted ezt a kiruccanást. kirucc anást. Felnevetett.  – Ezt csak úgy mondod. Nem is én szerveztem, hanem a srácok.  

 – Komolyan?  – Igen.  – De azért köszönöm. A fülem mögé simított egy elszabadult hajtincset. A keze ott

maradt a nyakamon. Megcirógatta az arcomat.  – Amíg itt vagy vagy,, töltsd nyugodtan a barátnő barátnőddel ddel az időt.  – Visszamegyek, Visszamegyek, csak tudnom kellett, hogy rendben vagy.  – Rendben vagyok. – Elsötétült a tekintete, és már nem a kellemes, nyugodt pillanat vett körül minket. Szikrák pattantak  köztünk, és a testem azonnal felforrósodott. – Később még jobban leszek. Felnevettem.  – Akkor, gondolom, ideje visszamennünk?  – Nem. – Magához ölelt. – Még nem. Úgyhogy még nem mentünk vissza.

 

34. FEJEZET

FANTASZTIKUS VOLT A HÉTVÉGE. Egyszerűen leírhatatlan volt. Clarissa nem tudta túltenni magát a Caden és én ügyön. ü gyön. Ezt mondta rá. „Ügy.” „Ügy.” Tudtam, hogy ez részben van, mert nem voltam meghatározni, mi van köztünkazért pontosan, mivel Caden és hajlandó én azóta nem beszéltünk erről. Nem akartam valami olyasmivel definiálni a kapcsolatunkat, amivel ő esetleg nem ért egyet, úgyhogy Clarissa elnevezte „ügy”-nek. Másról sem beszélt egészen addig, amíg már be nem szálltunk a Land Roverbe, hogy elinduljunk visszafelé. Nem zavart a dolog. Laza, rejtélyes, megfoghatatlan „ügy” volt. Nem lehetett meghatározni. Szabadság. Azt mondtam, laza? Szabadság? Mármint úgy, hogy szabadon le lehet lépni? Mert a szabadság ezt jelenti. Laza kötetlenség… kapcsolat, nincs kötöttség, nem muszáj megmaradni benne. Igen, és igen, megint elkezdtem emészteni magam miatta. Caden nem olyan pasi volt. Nem olyan volt most hétvégén sem. Figyelmes volt, kedves, tapintatos, gyengéd, lenyűgöző, csodálatos, egyszóval olyan, aki nem a hozzám hasonló lányok mellett szokott kikötni. Hurrá, megint parázom. Ereztem, hogy megint ki fogok  akadni a dolgon. Az érzelmi hullámvasutat a telefonom szakította meg. Megkönnyebbült sóhajjal vettem fel.  – Halló? Egy férfihang szólt bele.  – Mehetek az öcsémért.  – Hogy? Caden? Hát persze. Csodálatos a hangja is. Meleg, erős, nyugodt. Nem olyan őrült, mint én.  – Aha. Azért hívtalak, mert kiengedik Colton Coltontt a kórházból.  – Ó! – Kiesett a kezemből a telefon. telefo n. A fenéb fenébe! e! Utánakaptam, Után akaptam, és lehuppantam a székre. – Bocs. Bemész érte?  – Gondoltam, megkérdezlek, bejössz-e bejö ssz-e velem.

 

Megint képtelen voltam gondolkodni.  – Komolyan?  – Képzeld, Marcus tegnap felhívta Coltont, és kitárgyaltak  téged. Colt ragaszkodik hozzá, hogy gyere. Nem érdeklik a

körülmények.  – Én… – Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. – De hát… szóval… nem fogja zavarni, ha tényleg jövök?  – Biztosan nem. nem . Amikor megtud megtudta, ta, hogy egész eg ész éjjel a kórházban voltál, eldöntötte, hogy találkozni akar veled. És tálalkozni.  – Tálalkozni? Az meg mi fán terem?  – Kitálalni a kínos, vicces sztorikat rólam.  – Ó! – Felnevettem, mert tetszett a dolog. – Ezek szerint az öcsédnek van humora.  – Igen. Az semmit sem változott. – Caden egy pillanatra elhallgatott. – Akkor jössz? Azonnal indulok, tehát most kellene  pattannod.  – Igen! – Nem is kellett gondolkodnom gondolkodn om rajta. – Hát persze!  – Akkor jó, mert itt állok az ajtód előtt.  – Tessék? Tessék? Odanéztem, és már nyílt is az ajtó. Ott állt Caden, és épp eltette a telefonját. Rám mosolygott, és elakadt a lélegzetem. Hatalmasat dobbant a szívem. Reméltem, hogy mindig így marad. Én is elmosolyodtam, talán kicsit még erőltettem is, mert láttam, mennyire karikás a szeme. Odaléptem hozzá.  – Szia! És mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felemelte a karját, és én hozzábújtam. A mellkasára hajtottam a fejemet, a szíve fölé, és ő magához ölelt. A legtermészetesebb dolog a világon. Mint a lélegzés.  – Köszönöm – mondta. Felnéztem.  – Részemről a megtiszteltetés. Caden feszült volt, de megpróbált visszamosolyogni. Halványra sikerült.  – Colton… – Elhallgatott. Megráztam a fejel.

 

 – Nem kell magyarázkodnod. Szereted az öcsédet, és csak ez számít. Elvigyorodott.  – Ez giccses volt.

 – Nem érdekel. – Tényleg nem érdekelt, mert nemcsak giccses volt, de igaz is. Semmit nem tudtam az agysérülésről, úgyhogy a hétvégén egy kicsit utánanéztem. Elég kevés időm volt, de azért olvasgattam az interneten, és nagyon szívszorító beszámolókat találtam. Nagyon fájt, hogy Caden öccsének mindezt el kell szenvednie. És aggódtam is. Ez nem múlt el, és fél órával később a Land Roverben ültem a  parkolóban, vártam, amíg Caden kihozza Coltont. Doboltam a lábammal, a blúzomat gyűrögettem, kihúztam belőle néhány szálat, és attól tartottam, hogy ha így folytatom, akkor le fogom fejteni az anyagot. Tíz perc után megállt mellettem egy furgon. Marcus ült benne. Egyedül volt, integetett, de ugyanolyan feszült volt, mint Caden. Sőt,  jobban. Egészen zöldes volt az arca. arca . Amikor kiszállt, lehúztam az ablakot.  – Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elhányja magát. Elfintorodott, és a gyomrára szorította a kezét.  – Nem tudom, hogy emiatt, vvagy agy elkaptam valamit. Azt hiszem, h iszem, Avery is lebetegedett a hétvégén. Amikor eljöttem reggel, pont hányt.  – Avery? Nálad? Marcus grimaszolt.  – El se kezdd!  – Pedig muszáj elkezdenem. Avery a barátnőm. És a bátyáddal is  jóban vagyok. Veled meg egy csoportban tanulok. Szerintem eljuthat odáig a barátságunk, hogy cseszegetlek. Sőt, akár egymás mellé is ülhetünk az órákon.  – Ne ragadtasd el magad!  – Pedig ez a természet rendje, Marcus. Ne is tiltakozz! Olyan, mint az evolúció. Az ellen is hiába tiltakoznál, esélyed sincs. A természet nagy ribi tud lenni. Úgyis legyőz.  – Mi a szarról beszélsz összevissza?

 

 – Hogy jogomban áll téged cseszegetni. Lenyűgöző élmény, élmény, olyan, mint a szülés. Az egyiknek fáj, de a másiknak csoda. És itt én vagyok a kisbaba, aki először érzi a simogató levegőt a bőrén. Hagyd, hogy lélegezzek, Marcus! Hagyd, hogy az újszülött kis

tüdőmet használatba vegyem, és hangoskodjak!  – Komolyan mondom, egyre egy re rosszabbul vagyok a dumá dumádtól. dtól.  – Ha kell, jöjjön a róka. Ne tartsd vissza, jó móka! Rám meredt.  – Ezt most direkt szedted rímbe?  – Lehet. Vagy csak őrült vagyok? – Rákacsintottam. – Efelől kétséget sem hagyok.  – Fejezd be, vagy tényleg kitaccsolok. – Felnyögött, és a fejére szorította a tenyerét. – Valami szellemességgel szeretnék  visszavágni, rólad és Cadenről, de a rímeiddel inkább nem próbálok  szembeszállni.  – Állítólag csodás költő vagyok.  – Ki mondta?  – Inkább az a kérdés, hogy hog y ki nem mondta.  – Ennek semmi értelme.  – Néha értelmetlen vagyok. De a tehetségem ragyog. – Valóban elgondolkodtam, hogy szereznem kéne neki egy zacskót, hátha tényleg rókázni fog.  – Most már komolyan várom, hogy végre megjelenjen a felmentő sereg, mármint Caden és Colton. Azt hittem, miattuk  remegnek az idegeim, de nem. Te vagy az oka. Téped az idegeimet. Már épp megint mondani készültem valami okosat, de amikor  felpillantottam, elnémultam. Caden jött felénk egy sráccal, aki ugyanolyan magas volt, mint Marcus, és az arca is ugyanolyan volt. A haja hosszabb és világosabb volt, lazán keretezte az arcát. Láttam, hogy a szemük is kicsit más. Coltoné borostyánszínnel pettyezett barna volt, mint Cadené; Marcusé szinte fekete, akárcsak a haja. Megint rám tört az aggodalom. Remegett a kezem, úgyhogy gyorsan lesimítottam a nadrágomat. Marcus kihúzta magát, és feléjük lépett.  – Hát szia! – Kinyújtotta a kezét. Az ikertestvére ránézett, féloldalasan elmosolyodott, elkapta Marcus kezét, és magához rántotta.  

 – Ez meg mi a fasz? A tesóddal nem szokás kezet fogni. –  Megölelte, és egy másodperccel később Marcus viszonozta az ölelést. Amikor hátrébb léptek, Colton Marcus vállán hagyta a kezét.

 – Jó, hogy látlak végre.  – Én is örülök. Marcus bólogatott, és Colton ingét markolászta, a vállára tette a kezét, és megint megölelte. Caden csak nézte őket. Aztán engem. Láttam, mindig gondterhelt a tekintete, bár már nem annyira, mint hogy eddig.még Amikor az öccsei elengedték egymást, felemelte a kezét.  – Te Te meg mit keresel itt? Marcus belecsapott a tenyerébe. – Kapcsolódom. Colton elvigyorodott. – Ideje volt. Most, hogy Caden megállapodik, neked kell majd mászkálni velem. És kell keresnem egy barátnőt. Caden felnevetett.  – Szerintem Averynek Averynek van pár helyes ba barátnője. rátnője. Ugye, Marcus?  – Avery? – Colton a fivéreire nézett. – Milyen Avery? Nem az előző csajod? Marcus elkomorodott.  – Az Maggie volt.  – Avery még Maggie előtt volt.  – És visszatért? Húha. Tényleg több időt kell együtt töltenünk. töltenün k. –  Aztán Colton hozzám fordult, és felém nyújtotta a kezét. – Te meg, gondolom, Summer vagy. vagy. Mozdulni sem tudtam. Láttam a szemében a fájdalmat, a szomorúságot, a vihart. Beleláttam a lelkébe. Nemcsak Marcusra hasonlított, Cadenre is. Ugyanolyan volt a szeme. Egészen ugyanolyan. Elállt a lélegzetem. Láttam benne az erőt, az elszántságot, hogy talpon maradjon. Sok  mindent láttam benne, és nem is tudtam mindent megfogalmazni, de minden olyan hirtelen jött, és olyan teljes volt, hogy csak ámultam.  – Szia! – nyögtem ki nagy nehezen. neh ezen. Kezet fogott velem, és kedvesen rám mosolygott.  – Szia! Colton vagyok. Colton lenyűgöző volt.  

 Nevetett. Viccelt. Kifaggatott, és közben kacsingatott és grimaszolt. Cseszegette Marcust (ez nálam pluszpont volt), és imádta Cadent. Önmagát adta. Megálltunk egy kerthelyiséges étteremnél, és amikor leült,

felcsúszott az inge ujja, és egy csomó sebhelyet pillantottam meg. Megfogta az ingujját, hogy megigazítsa, de észrevette a  pillantásomat. Elengedte a ruháját, és kinyújtotta a karját az asztalon, hogy megnézhessem. Az hiszi, egyik hogy sebhely egészen végigfutott a karján.  – Mindenki azt ez volt az ÖGYK.  – ÖGYK?  – Öngyilkossági kísérlet.  Nyugodtan beszélt, nekem viszont a hideg futkosott a hátamon, de uralkodtam magamon. Ha ő kibírja, én ugyan nem fogok  látványosan kiborulni.  – És nem az volt?  – Nem. – Lejjebb húzta az ingujját, és az asztal szélére könyökölt. Aztán a kígyózó sor felé intett. – Srácok, menjetek, rendeljetek valamit! Summerrel addig csevegünk egy jót. Caden az asztal alatt megszorította a kezemet, felállt, és szó nélkül indult is. Marcus még mellettünk maradt, és láthatóan tétovázott.  – Menj már, seggf… – kezdte Colton. Közbevágtam.  – Vigyázz, Vigyázz, Marcus, jönnek a rímek! Felnyögött, és bólintott. Az asztalnak támaszkodott, és megfenyegetett az ujjával.  – Ne kezdd megint! Rosszat fogok álmodni tőle. Rákacsintottam, amikor megkerülte az asztalt.  – Azt mondod, egy rémálom va vagyok? gyok? Hallottam, ahogy felnevet, aztán már hallótávolságon kívül volt. Colton félrehajtott fejjel nézett utána, és finom mosollyal, halkan szólalt meg.  – Kedvel téged.  – Költőzseni vagyok. Elvarázsoltam a rímeimmel.  – Nem. – Megrázta a fejét, a tekintete merengő volt, és kísértetiesen komoly. – Marcus komolyan vesz téged. Látom rajta. És ez lenyűgöz, mert ilyet még sosem láttam.  

 – Ugyan már! – legyintettem. – Biztos egy csomó dolog van, amit komolyan vesz.  – Nem.  – A csöcsöket? A pornót? A vizesp vizespóló-versenyeket… óló-versenyeket…

Colton nevetett.  – A karácsonyi ajándékokat. A cipőket. A viszketős alsógatyákat. A kutyát, ha majd lesz kutyája egyáltalán. Meg a reggeli szexet. –Felemeltem a kezemet. – És még sorolhatnám.  –  – Értem. Mit?  – Hogy miért bírnak téged mindketten ennyire. Colton megjárta a poklot, és még nem került ki belőle, mégis rám és a testvéreire figyelt. Elszorult a szívem.  – Téged is komolyan vesz ám.  – Egy frászt.  – De ig…  – Tőlem csak fél – szakított félbe Colton átható pillantással. Komolyan mondta, és nem aggódott emiatt. Nem volt szomorúság a hangjában, csak józanság. – Aggasztom, mert vele is megtörténhetett volna ugyanez. Bűntudata van, amiért nem lett olyan, mint Caden. Könnyebb a tagadás, mint az elfogadás. Én… szóhoz sem jutottam. Lesütöttem a szememet, aztán Coltonra néztem. Tudtam, hogy a szemem könnybe lábadt, hiába is titkolnám.  – Marcus nem is olyan rémes – mondtam. mond tam.  – Igazad van. Caden rosszabb rosszab b volt.  – Ezt hogy érted? Elhalványult a mosolya.  – Sehogy. Sehogy. Ezt Cadennek kell elmondania. Amúgy is, micsoda dolog ez? Itt cikizem a tesókat, pedig kihoztak a kórházból, kaját vesznek nekem, és még egy csinos lánynak is bemutattak. –  Megpróbált vidámabban mosolyogni, hogy ne legyen annyira szívszorító, de nem sikerült. – Ne haragudj! Alig ismerlek még, csak  a társas érintkezésben nem vagyok olyan jó, mint régen. Fejest ugrom a dolgokba. A pszichológusom azt mondja, lassítanom kéne.  – Miattam ne lassíts!

 

 – De akkor is… – Az arcomra mutatott. – Látom, hogy kiakasztottalak, pedig nem akartam. Ne haragudj!  – Nem akasztottál ki.  – Nem kell udvariaskodnod.

 – De komolyan. – Közelebb hajoltam, és halkan folytattam, mert Marcus és Caden már visszafelé jöttek a kajával. – Én ugyanis rímelő rém vagyok, szóval sosem voltam jó a társas érintkezésben, ha még nem tűnt volna fel.  – Rímelő rém. – Colton lehajtotta a fejét, és a válla hangtalan nevetéstől. – Igazad van. Nem mindenki lehetrázkódott az etiketta nagymestere. Halál komolyan ráztam meg a fejem.  – Kibaszottul nem. Caden és Marcus leült.  – De illene – tettem hozzá. Colton hirtelen hangosan felnevetett.  – Igen, szerintem is. Addig nevetett, amíg potyogni kezdtek a könnyei. De ezek jó könnyek voltak, gyógyító könnyek. Öröm volt látni őket, mert megkönnyebbülést adtak. Olyan volt, mintha borongós hónapok után végre kisütött volna a nap. Caden és Marcus elcsendesedtek, és én tudtam, mi jár a fejükben. Hogy ez nem napsütés. Csak egy kis fény a sötétben. Colton átnyúlt az asztalon, és megszorította a kezemet.  – Köszönöm. – Kicsit megilletődött, aztán nekilátott n ekilátott az evésnek. Egy órával később haza akartuk vinni Coltont, de Marcus felajánlotta, hogy majd ő.  – Biztos? – kérdezte Caden kissé gondterhelten. go ndterhelten.  – Aha. – Marcus felállt, és intett az ikertestvérének. – Gyere! Úgyis lógok neked egy beszélgetéssel. – Eltökélt arccal hozzátette: –  Anyának pedig meg akarom mondani a véleményemet. Colton szeme könnybe lábadt, pislogott, és megköszörülte a torkát.  – Oké. – Marcus mellé állt, és a vállára tette a kezét. – Szerintem is itt az ideje.

 

Caden nem tűnt túl lelkesnek, és őszintén szólva, én sem voltam meggyőződve arról, hogy így lesz a legjobb. Hiába ismertem Coltont csak pár órája, már én is védelmezni akartam. Talán Caden érzéseit vettem át az öccse felé, de lehet, hogy Marcus tétovázását éreztem

meg. Mindenesetre visszafojtottam a lélegzetemet, és reméltem, hogy minden rendben lesz az ikrek között. Nem akartam, hogy Marcus rontson az amúgy is nehéz helyzeten. Ahogy egymás mellé álltak, döbbenetes volt a hasonlóság. És a különbség is. Colton Marcusviszont, erős egyéniségnek tűntszinte még árnyéknak. így, csendben álldogálva is. a tréfái ellenére, Ha a fájdalom egy óceán, akkor Colton humora a hab volt a hullámokon. Csak elterelte a figyelmet a mélységről, de én láttam, mit takar. Colton rám pillantott, és arcán a kedves mosoly átváltott arra, amit valóban érzett: félelemre. Félt, ahogy én is, és azt hiszem, Caden is.  – Oké. Látom, mit gondoltok. – Marcus káromkodott egyet, zsebre vágta a kezét, és kihúzta magát. – Nyugi már, a picsába! Hogy is mondjam… Jelen voltam eddig is, csak mégsem vállaltam szerepet. Úgyhogy most hazaviszem Coltont. És esedezni fogok, meg valószínűleg sírni is, hogy jóvátegyem, és ott legyek a fivérem mellett, akivel megosztottam az anyaméhet. – Lehunyta a szemét, és felsóhajtott, aztán megköszörülte a torkát. – Tudjátok, hogy értettem.  – És anya? – kérdezte Caden.  – Anya rosszabb volt, mint én – felelte Marcus. Colton lesütötte a szemét, és lassan hátat fordított. Egy láthatatlan szöszt söprögetett le a ruhájáról. Marcus lágyabban folytatta. – Én nem a tagadást választottam. Tudtam, hogy nagy a baj, én csak…  – Féltél. Marcus odapillantott, de Colton csak közbeszólt, nem fordult vissza.  – Igen, féltem – mondta Marcus. – Anya viszont kizárja az egészet. Ideje beszélnünk vele.  – Akkor ott kellene lennem – véleke vélekedett dett Caden.  – Miért? Colton keserűen, szárazon felnevetett. Marcus megismételte a kérdést.  

 – Miért kéne ott lenned?  – Együtt kell beszélnünk vele, különben kü lönben nem fog meghallgatni.  – Amúgy sem. – Colton visszafordult, és megrázta a fejét. –   Nektek fogalmatok sincs. Caden, te elég sokat jártál hhaza, aza, de el sem

tudod képzelni, milyen anya, amikor nem vagy ott. Előtted úgy tesz, mintha támogatna. De aztán csak azt hajtogatja nekem, hogy „lépj már túl ezen!” Kérdezget, hogy mikor megyek egyetemre. Meg hogy miért nincs állásom, és miért nem járok edzésre. – Aztán még hozzátette rekedten: A kutyával  jobban támogat, mint–bárki más. töltöm a legtöbb időt. Gus sokkal  Nem találtam szavakat. Marcus sem, inkább félig elford elfordult. ult. Csak  Caden válaszolt.  – Ezért fogunk Marcusszal ketten beszélni vele – mondta. –   Neked ott sem kell lenned. Te csak magaddal törődj! A mi dolgunk, hogy kiálljunk érted. Colton félrenézett. Marcus lehajtotta a fejét. Caden az égre pillantott. Mindenki az érzéseivel küszködött. A három fivér nagyon szerette egymást, ez nyilvánvaló volt, de nagyon behatárolt volt, ahogyan ezt ki tudták fejezni. Itt egy nőre volt szükség, aki kimondja, amit kell, és elmagyarázza, mi legyen. Ez az anyjuk  feladata lett volna, de úgy tűnt, hogy ő magukra hagyta a fiait. Döntöttem.  – Colton, amikor beszélnek anyukáddal, te majd eljössz velem valahova. – Majd én segítek nekik. Mindhárman megkönnyebbülten néztek rám.  – Amúgy is, mi az, hogy nem mondtad, hogy van egy kutyád? Elnevették magukat. Caden felvonta a szemöldökét. – Nem is tudtam, hogy szereted a kutyákat, meg aztán …  – A kutya az enyém – vágta rá Colton. Zsebre tette a kezét, mint Marcus, és felém fordult. – Bármikor eljöhetsz megnézni Gust, amikor csak akarsz. – Cadenre pillantott. – Ha szerinted is oké. Caden bólintott.  – Summer nyugodtan mehet, ahová csak szeretne. – A hangja fájdalmas volt.

 

Colton felszegte a fejét, és tétován elmosolyodott. Megütögette a testvére karját.  – Menjünk! Már kíváncsi vagyok az esdeklésedre. e sdeklésedre. Marcus felnyögött, és megveregette a vállát.

  Ki fogsz facsarni, ugye?  – De még hogy! Készülj a legrosszabbra! legrosszab bra! Marcus biccentett felénk.  – Majd később találkozunk.  – Anyának ne mondj semmit, csak akkor, ha én is ott vagyok!  – Oké, rendben. Colton és Marcus elindultak a furgonhoz. Miután elmentek, felsóhajtottam, annyira sajgott a szívem. Nem értettem Colton sérülését, de a fájdalmat igen, és benne több fájdalom volt, mint amennyit bárki nyugodt lélekkel hordozhat. Ezt pontosan értettem. Caden halkan elkáromkodta magát, aztán átölelt. Úgy éreztem, most én törtem össze, és ő támasztott engem.

 

35. FEJEZET

K ÉT ÉT  HÉTTEL  KÉSŐBB  CADEN  MELLKASÁRA  BORULVA  pihegtem egy olyan orgazmus után, amitől minden porcikám bizsergett. Sosem képzeltem magam nimfomániásnak, de az utóbbi hetekben még ez is megfordult a fejemben. Na jó,éntalán mégsem. nimfomániások  naponta többször is csinálják, azt azért nem, A azaz Caden és én azért ennyire nem voltunk javíthatatlanok, de mindegy. Úgy éreztem, új fejezet kezdődött az életemben, és most már a szex is nagy szerephez jutott benne. Buta kis mosoly terült szét az arcomon. Anyaszült meztelenül feküdtem. Máskor szégyellős lettem volna, de ezen is túlléptem. Kezdtem eltanulni Caden „ki a faszt érdekel” hozzáállását, és csodásan éreztem tőle magamat. Az első eset pár nappal korábban történt, amikor Maggie sarokba szorított a kampusz postáján.akarod megszerezni  – Magadnak megszerezn i Kevint – vádaskodott.  – Kurvára nem. Van Van pasim – feleltem lazán. De nem mondtam többet, mert Cadennel nem beszéltünk arról, hogy járunk. Egyszer felhoztam a témát, többször nem. Féltem, mit fog mondani, úgyhogy inkább hallgattam. Maggie csak mondta a magáét, de én rá sem hederítettem. Nem is értettem, honnan jön az egész. Kevinnel még mindig találkoztam, bár nem olyan sűrűn. Vagyis inkább kifejezetten ritkán. Kétszer összefutottunk, de nem akart több leckét, én meg el voltam foglalva. Elhalasztottuk a testvéri szerepek  gyakorlását. Ő általában a barátaival lógott, és úgy tűnt, jól érzi magát. Lehet, hogy azért, mert megszabadult Maggie-től.  – Semmi közöm a szakításotokhoz – mondtam Maggie-nek. –  Úgyhogy inkább Kevinnel veszekedj! Felszisszent, és elakadt a szava, de mielőtt magához térhetett volna, felemeltem a kezemet.  – Amúgy pedig leszarom. Húzz a fenébe, mielőtt tényleg felidegesítesz! Gúnyosan elvigyorodott.

 

 – És akkor mi lesz?  – Akkor megmondom Claudiának, hogy azt tervezed, lefekszel az összes jövendőbeli pasijával. Ez bejött. Maggie elhallgatott, és én leléptem. Jobbra el.

Azóta nem láttam, de mindig figyeltem, amikor a szobámba igyekeztem vagy a kampuszon járkáltam. Maggie alattomos ribi volt. Bármikor belém haraphatott, mint valami veszett hiéna. Megkérdeztem Averyt, hogy mi lett a barátságukkal, de azt mondta, vége. Claudiával is Maggie-vel, fagyos volt amert viszonya. Örültem, hogy Avery márÉsnem barátkozik jobbat érdemelt, és mert akkor talán Maggie kevesebbet jár a közelben, bár ebben nem voltam biztos. Claudiának nem volt oka így felhúzni az orrát. A Barátnő Becsület- és Etikettkódex értelmében ő hibázott. De Claudia ijesztő tudott lenni, és jobban örültem volna, ha mellettünk van, mintha ellenünk. Ha Maggie nem száll le rólam, akkor be kellett váltanom a fenyegetésemet, de persze csak Avery engedélyével. Claudiánál jobb fegyver egyszerűen nem létezett.  – Mire gondolsz? – Caden megsimogatta a hátamat, és visszahozott a jelenbe. – Nyugtalannak tűnsz. Sóhajtottam, gyengéden megcsókoltam a mellkasát, és odébb gurultam, hogy mellé feküdjek.  – Csak hülyeségekre. Csajos dolgokra. dolg okra.  – A Maggie ügyre? – kérdezte, miközben bebugyoláltam magam a takaróba. Bólintottam.  – A pasiknak könnyű. Megoldjátok egy verekedéssel, fenyegetéssel, vagy csak leszarjátok egymást. Ennyi. A lányok  veszekedései sokkal bonyolultabbak. Elmosolyodott, végigsimította a karomat, aztán beakasztotta az ujját a takaróba, pont ahol a mellem fölé húztam.  – Ez nem mindig igaz. A pasik is tudnak tudn ak veszekedni.  – Tényleg? Bólintott, és elsötétült a tekintete. Oldalra fordult, és a fülembe csókolt.  – Naná. Főleg az egyletben. Csupa pletyka, klikkek, száműzetések… mindenféle ilyesmi.

 

Csiklandozott a lélegzete, és a szívem megint hevesebben dobogott. Elnyújtóztam, és félrehajtottam a fejem, hogy a nyakamat csókolhassa. A keze a csípőmön állapodott meg. Tudtam, mi következik. A hátamra fordít, és addig izgat az őrjítő simogatásaival

és csókjaival, amíg már könyörgök, hogy hatoljon belém. Lehunytam a szememet. Átjárt a vágy és a gyönyör, lebegtem. Caden ajka végigkalandozott a nyakamon, aztán a mellemen. Te jó ég! Caden elképesztő volt az ágyban. Ez már illegális kellene hogyVeszélyes? Túl– veszélyes.  – Igen? Vlegyen. eszélyes? felemelte a fejét. Megdöbbentem.  – Hangosan mondtam? Felnevetett, és az ajka majdnem a számhoz ért.  – Elég sokszor mondod hangosan. han gosan.  – Komolyan?  – Tetszik, hogy hallgathatom, milyen fantasztikusnak tartasz. Összeért az ajkunk, és a szívem majdnem kiugrott.  – Ez baromi kínos!  – Igazából baromi jólesik. Tetszik, amikor szenvedélyes csődörnek nevezel.  – Ne már! – Rém ciki volt. – Ez rettenetes! Caden felnevetett, megcsókolt, és suttogva folytatta.  – A kedvencem, ked vencem, amikor azt mondtad, hogy én vagyok a Télapó, és bármikor becsusszanhatok a kéményedbe az ajándékaimmal. Ezen már nevetni sem volt kedvem.  – Kizárt, hogy ilyet mondtam.  – Pedig mondtad. – Felemelte a fejét. – És aztán egész éjszaka  pörögtem tőle. Eltoltam magamtól, és a tenyerembe rejtettem az arcomat.  – Lesújtó!  – Ne szégyelld! De tényleg. – Magához húzott, és elvette a kezem az arcom elől.  Nem nyitottam ki a szememet.  – Nézz rám!  – Nem. – Kikukucskáltam egy egészen kicsit. – Bármit mondasz, nem fogsz megnyugtatni. Ez túlságosan megalázó.  – De nekem tetszik. Felvontam a szemöldökömet.  

 – Kamuzol.  – Nem. Komolyan mondom. – Megpróbálta elfojtani a nevetést, de remegett tőle az ajka. – Soha nem élveztem úgy a szexet, mint veled.  – Ettől sem érzem magam jobban. Mert igazából úgy ú gy érted, hogy

még sosem volt olyan vicces a szex, mint velem. – Megint megpróbáltam elrejteni az arcomat. Elhúzta a kezem, és fogva tartotta.  –ANem. fejem fölött az ágyra szorította a kezemet, és amikor a hátamra fordultam, fölém feküdt. Elkomolyodott az arca, és a tekintetében sóvárgás sötétlett.  – Sosem élveztem annyira a szexet, mint veled. A humorod miatt is, de csak azért, mert ez te vagy. Veled egészen más. – Az ajkamra pillantott, aztán megint a szemembe nézett. – Egészen más vagy. Már nem feszengtem, csalt valami melegség járt át. Mindenem  bizsergett tetőtől talpig, és nem is értettem, miért beszélgetünk még mindig. A lábammal végigsimítottam Caden lábát, aztán köré fontam a combomat. Néztem. Egészen sötét volt a szeme, a borostyán pettyek  eltűntek. A másik lábammal is átöleltem. Aztán megemeltem a csípőmet, és éreztem őt, ahogy belém hatol, keményen, szenvedélyesen. Egyszer azt mondta, hogy amint meglát, azonnal merevedése lesz.  – Ahogy belépsz, máris rád vetném magam – árulta el. Azt hittem, viccel, de most, hogy megint készen állt, már  sejtettem, hogy nem. A nyaka köré fontam a karomat, és megfogtam a fejét.  – Megmutatod, mennyire vagyok más? Ereztem, ahogy keményen rám nehezedik.  – Naná! A szája a számra tapadt. Csörgött a telefonom. Megint Cadenen feküdtem. Nagy nehezen felemeltem a fejemet.  Nem emlékeztem, mikor cseréltünk helyet. De így is jó volt. Egész

 

életemben szívesen ébredtem volna így, sosem unnék rá.  – A telefonod – mon mondta, dta, és a csípőmre tette a kezét. Felnyögtem, átgurultam rajta, és lekecmeregtem. A telefon a táskámban volt, a táska meg egy kupac ruha alatt. Kutatni kezdtem, aztán a táska cipzárjával vacakoltam. Caden felült.

 – Fel is állítattál volna, nem kellett volna legurulnod az ágyról.  – Sebaj – mondtam, és megfogtam a telefont. – Így esett jól. Felnevetett, én pedig felvettem a telefont.  –AHalló? mostohaanyám volt az. Caden közben kiment a fürdőszobába.  – Szia, kicsim! Caden seggét bámultam. Feszes és gömbölyű volt, tökéletes volt minden mozdulata. Mint valami görög istenség. Visszafojtottam egy nyögést. Sosem untam meg a látványt.  – Itt vagy, vagy, kicsim? – kérdezte Sheila. Megköszörültem a torkomat.  – Igen. – Mivel Caden nyitva hagyta az ajtót, úgy fordultam, hogy az ágynak támasszam a hátamat. Bebugyoláltam magam a takaróba, és visszakérdeztem. – Mi a helyzet?  – Szeretnék kérni tőled valamit.  – Mit? – A homlokomat ráncoltam. A fürdőszobában zubogni kezdett a víz, és elképzeltem, hogy Cadennel zuhanyozom.  – Most beszéltem Kevinnel, és jó lenne, ha rá tudnál nézni, hogy h ogy  jól van-e. A mostohabátyám emlegetése kiverte a fejemből a zuhany gondolatát.  – Tessék? Tessék?  – Csúnyán összevesztünk. Az apjáról volt szó, de még a szokásosnál is rosszabbul reagált. El tudnál menni az egyleti kollégiumba? Megnéznéd, hogy jól van-e? Azt mondta, hogy mostanában több időt töltőtök együtt.  – Ezt mondta?  – Mesélte, hogy te és a barátnőid segítetek neki valamiben. Annyira örülök! Tudom, hogy eddig nem voltatok jóban, de reméltem, hogy ez megváltozik, ha ugyanoda jártok egyetemre. Köszönöm, Summer. Ez nagyon sokat jelent nekem.

 

Elfojtottam egy sóhajt. Nagyon szerettem Sheilát, jó volt hozzám, de ez a telefonhívás most az idegeimre ment.  – Pár perc, és átmegyek hozzá.  – Köszönöm Kösz önöm szépen, Summer. Summer. És kérlek, ne hharagudj aragudj a múltkori hétvége miatt. Apukáddal meg kellett beszélnünk néhány dolgot.

Korábban kellett volna megtennünk, de most már minden rendben. Csak szerettem volna, ha ezt tudod. Apukáddal minden rendben van köztünk. Ezeltűnődtem meglepett.volna, Egy valójában hónappal hogyan korábban még aggasztott volna. Talán is állnak köztük a dolgok, és Kevin miként boldogul azzal, ami az apjával kapcsolatban foglalkoztatja. De most már nem aggódtam miatta. Kihúztam magam, és a fejem a matrachoz nyomódott.  Ez meg  mi volt? Rosszul teszem? Kezdek önző lenni? Hiszen aggódnom kellene miattuk… ugye?  – Rendben, kicsim, nem akarlak feltartani. Köszi, hogy ránézel Kevinre. Légy szíves, hívj fel holnap, hogy tudjam, minden rendben van-e.  – Oké.  – Akkor majd beszélünk. Átadom az üdvözletedet apukádnak.  – Hát persze. Oké. Köszi. Még csak nem is jutott eszembe, hogy üzenjek apának. Amikor  Sheila letette a telefont, fel voltam kavarva. A telefonra bámultam az ölemben, amikor Caden egy törülközővel a dereka körül kijött a fürdőszobából.  – Minden rendben? – kérdezte. – Ki volt az?  – A mostohaanyám. Rá kellene néznem Kevinre. Azt mondta, hogy valamin kiakadt. Caden a szemét forgatta, aztán a szekrényhez lépett.  – Jaj, nehogy Matthews kiakadjon! – Alsót és farmert vett fel, aztán felém fordult. – Ez miért a te gondod? Megpróbáltam nem a mellkasát bámulni.  – Azt hiszem, valami tesó dolog. Te nem néznél rá Marcusra, ha kiakad valamin?  – Marcus tényleg a testvérem, nem valami szarházi, aki ágyba akar vinni.  Na ja.  – Tudod, Tudod, hogy értem.  

Félrehajtotta a fejét, és vállat vont.  – Azt hiszem, attól függ, ki kéri, és mennyire van kiborulva. Marcus nem akarná, hogy foglalkozzak vele, nem olyan köztünk a viszony.  – És Colton?

 – Ő más. Colton sosem kér semmit, de őt ő t azonnal támogatnám.  – Tehát Tehát azt mondod, nem kéne megnéznem, hogy van Kevin? Kevin ?  – Csak azt mondom… – Mellém ült az ágyra. Hátradőltem, és felnéztem rá. – Ellágyult a tekintete. Elsimított egy detincset homlokomról. A te családod, tégy, ahogy jónak látod, ne bízza abban a seggfejben! Rámosolyogtam.  – Szerinted rám hajtana?  – Még szép. Elkomolyodtam.  – Tényleg így gondolod?  – Azért szakított Maggie-vel, hogy felszedjen téged téged..  – Nem így volt. Meg akar változni, nem akar már olyan lenni. Felültem, és Caden felé fordultam. Még szorosabban magam köré vontam a takarót. Leért a földre, a lábamat is befedte.  – Téged akar. akar. – Caden le nem vette rólam a szemét. – Hidd el! A  pasik tudják az ilyesmit. – Mélyen a szemembe nézett. – Biztos nem érzel már semmit iránta? Ez meglepett.  – Azt hittem, úgy gondolod, nem is éreztem iránta semmit  soha   soha igazán, nem? Legalábbis ezt mondtad.  – Igen, Ige n, de az akkor a kkor volt, v olt, mielőtt én beléd szerettem. – Felállt, és megára kapta az ingét. Aztán kisétált. Én meg ott ültem teljesen ledöbbenve. Már becsukódott az ajtó, mire szóhoz jutottam:  – Várj! Mit mondtál?!

 

36. FEJEZET

CADEN  SZERELMES  VOLT  BELÉM, nekem meg a hülye mostohabátyám hogylétével kellett foglalkoznom. Ez a két gondolat kergette egymást a fejemben. Csak ültem, és alig tértem magamhoz. Úristen! Caden szerelmes belém! Sosem gondoltam volna… Hogy lehet… „Nem vagy szende kis senki. És ne hagyd, hogy valami faszfej, mint például a mostohabátyád, elhitesse veled, hogy az vagy.” vagy.” Soha nem is reménykedtem benne, hogy Caden belém szeret. Padlót fogtam, de szó szerint. Meg kellett találnom. Kevin várhat. Kimentem, de Caden nem volt sehol. Mintha a föld nyelte volna el. Nem volt az udvaron, sem az épületben. A Land Rovert sem láttam. Elment.  Nem tudtam elhinni. Ott álltam nála az ajtóban, és azon gondolkodtam, mitmiután tegyek,beszéltél amikor üzenet   Szólj majd, vele. vele. érkezett a telefonomra.   És még egyszer köszi, Summer. Summer. XOXO Felsóhajtottam. Csak Sheila írt. Valamit kellett kezdenem ezzel az egésszel. Átéreztem az iróniát, ahogy lesétáltam az alagsorba vezető lépcsőn. Amikor  először mentem, reméltem, hogy nem találok lányt a szobában, most viszont azt reméltem, hogy van Kevinnél valaki.  – Gyere be! – szólt ki. Egyedül volt, az íróasztalánál ült. Nem volt szerencsém.  – Szia! Mit keresel errefelé? – Felállt, és helyet csinált, hogy az ágy szélére ülhessek. Az ágy tele volt szórva ruhákkal. – Most voltam mosodában. Ne aggódj, mind tiszta! Leültem, és összekulcsoltam a kezemet az ölemben. Caden szavai nem tágítottak a fejemből. A fülemben csengtek, és egy  pillanatra teljesen elvonták a figyelmemet.  – Mi a helyzet? – kérdezte Kevin, és megköszörülte a torkát. Visszaült az íróasztalához, kinyújtotta a lábát, és szembefordult velem.  – Anyukád telefonált.

 

 – Ó… – Kissé elfordította a fejét, és összevonta a szemöldökét. A lábát az íróasztal alá húzta. – Meg kell nézned, hogy mi van velem?  – Pontosan. Halkan felnevetett.

 – Bocs. Gondolom, semmi kedved kedv ed itt lenni. Lesütöttem a szememet, de aztán felszegtem a fejem.  – Ezt hogy érted?  –Majdnem Tudok rólad Tudok és Cadenről. megállt a szívem. Komolyan? Nem tudhatja, mit mondott nekem Caden… vagy mégis? Akkor többet tud, mint gondoltam. Előrébb hajoltam.  – Tényleg?  – Ja… – Ö is előrébb hajolt. – Megértem. Majd azt mondom anyának, hogy eljöttél, beszéltünk, és minden a legnagyobb rendben. Emiatt ne aggódj! Nem hiszem, hogy Caden örülne, hogy itt vagy nálam.  – Nem örül. Kevin szeme elkerekedett.  – Megmondtad neki?  – Miért ne mondtam volna?  – Akkor köztetek komolyabb a dolog, mint gondoltam. Összevontam a szemöldökömet.  – Biztos, hogy ez rád tartozik?  – Az már nagy lépés, amikor mindent megbeszéltek. – Kevin felsóhajtott. – Én ilyenkor általában lelépek, de eddig eljutni is fél évembe telik. Nálatok csak két hét, és máris ott tartotok.  – Miről beszélsz?  – Arról, amikor mindent felelősen elmondotok egymásnak. Ez nagy lépés, Summer. Summer.  – Nála voltam, amikor anyukád hívott. – Elkáromkodtam magam. Ez sem tartozott Kevinre. Minek magyarázkodom? Kevin az ajkát biggyesztve elgondolkodott.  – Akkor is nagy lépés. Szóval akkor Caden meg te összetartoztok. – Felszegte a fejét, mintha hazugságon kapott volna. Kezdett felforrni tőle az agyvizem.  – Semmi közöd hozzá.

 

 – Rendben. – A másik lábát is az íróasztal alá húzta. – Akkor  viszont neked sincs közöd ahhoz, ha veszekszem anyámmal.  – De engem ő kért meg, nézzem meg, hogy vagy.  – Ez igaz. – Halkabban folytatta: – Ne haragudj, seggfej módra viselkedem!

Már a nyelvemen volt egy válasz, de hallgattam. Jó testvér  akartam lenni. Nem vágtam vissza, csak rámosolyogtam. Ez a lényeg. Testvérek. Család.  –Kevin És minden rendben? felsóhajtott, és zsebre tette a kezét. Hátradőlt a székében, és megint kényelmesen elnyújtózott.  – Ki tudja? Tartani szeretném a kapcsolatot apámmal, de anya azt mondja, hogy apa nem akar velem találkozni.  – És nem hiszel neki? – Nagyon szerettem volna üzenetet küldeni Cadennek. „Az akkor volt, mielőtt én beléd szerettem.” Hevesebben vert a szívem.  – Nem tudom. Talán. Apám egy önző pöcs, ez tény tény.. – Rám vigyorgott. – Ezt tőle örököltem, de miféle apa nem akar találkozni a gyerekével?  – Min vesztél össze anyukáddal? – Mért maradtam ott? Caden sokkal fontosabb volt.  – Írtam apámnak egy e-mailt, és elmondtam elmond tam anyának. Kiakadt. Megpróbáltam érdeklődést mutatni.  – Tényleg? Caden berobbant az életembe. De most figyelnem kellett Kevinre.  – Nem tudom, mi történt a szüleim közt. – Felsóhajtott. – Azt hiszem, anya nem meri elmondani, hogy ne haragudjak meg rá. A családok a nagyon szar dolgokat mindig titkolják. Szerintem az én családom nagyjából normális. A nem normális, az te vagy.  – Mi van? Kevin még szélesebben vigyorgott.  – Neked szerető családod volt. A szüleid boldogok voltak  együtt, nem? Szüleim? Anya… Késszúrásként hasított belém újra a fájdalom. Pedig azt hittem, elmúlt. Hetek óta nem éreztem. Tényleg   elmúlt. Most miért tért vissza? A mellkasomra pillantottam, mintha láthatnám.  

 – De. – Persze voltak veszekedések, veszekedések , de nem sok.  – Ha anyukád élne, valószínűleg még együtt lennének a szüleid.  – Aha, valószínűleg – ismételtem. Anya… Hirtelen megnyílt a szakadék.

Ha anyukád élne.  – Ne haragudj! – Kevin megrázta a fejét. – Ha anyukádat említik, mindig elszomorodsz. a blúzomvolt szélét.  –Megmarkoltam Ez van. – Rekedt a hangom. Gombócot éreztem a torkomban, és attól féltem, mindjárt megfulladok. Az a rohadt szakadék. Viszketni kezdett a bőröm a szívem fölött.  – A francba! – Kevin fészkelődött, és megint felém fordult. Előrehajolt, a könyökét a térdére támasztotta. – Ne haragudj! Nem lett volna szabad emlegetnem.  – Akkor miért tetted? Összekulcsolta a kezét, és beharapta az ajkát. A szemembe nézett. Csokoládébarna szeme most úgy nézett rám, ahogy régebben mindig szerettem volna.  – Az én szüleim szinte egész életemben utálták egymást. Tudtam, hogy el fognak válni, és akartam is, hogy így legyen, mert akkor vége a veszekedéseknek. De a legtitkosabb álmom az volt, hogy olyanok legyenek, mint a te szüleid voltak. Szeretet,  boldogság, normális mennyiségű veszekedés. Ilyesmi. Erre vágytam.  – Tessék? Tessék? Kevin nevetve kihúzta magát a székén.  – Ne rágódj ezen, ez egy ilyen Matthews dolog. Nem a te gondod. Anyukámnak nem kellett volna belerángatnia téged. –  Eltűnődött, aztán lassan elmosolyodott. Rám villant az arcán a gödröcske. – Meg amúgy is, te Cadennel voltál elfoglalva, nem? Most viccel, vagy tényleg kedves akar lenni? Nem értettem. De a szakadékot megnyitotta. Összevontam a szemöldökömet, és visszagondoltam arra, hogy mikor jelent meg először ez az emésztő fájdalom. Már Kevin előtt is ott volt. Mielőtt Sheilát megismertem. Mielőtt anya meghalt.  volt.  Anya. Az a szakadék ő  volt. Kevin szótlanul meredt rám. Biztosan azon gondolkodott, mit is mondjon. Aztán valami megváltozott. Valami bensőségesség  

kezdődött. Elszorult a gyomrom, fel voltam kavarva. Fájt. Olyan volt, mintha darabokra szaggattak volna. Mintha valaki kitépte volna a szívemet, és összetörve a földre hajította volna. Kevin nagyon halkan szólalt meg. Alig hallottam.

 – És ha azt mondanám, mon danám, hogy féltékeny vagyok Cadenre? Az baj b aj lenne?  Nem feleltem, de a szavai visszhangzottak bennem. És keveredtek Caden „Az akkor volt,szavaival. mielőtt én beléd szerettem. ” Már nem hallottam Kevint, csak Caden hangját. És éreztem a szakadékot. Anyát. Mindenhol jelen volt. De mégsem volt jelen sehol. Bennem, mellettem. A temetésén. A fülsiketítő hang a monitoron, amikor megállt a szíve. Anya elment, és én nem dolgoztam fel a traumát. Olyan hosszú ideig temettem magamba! Eltaszítottam, de visszatért. A hatalmas szakadék hívogatott, rám zuhant. Nem láttam a könnyeimtől. Hátraléptem.  – Most megyek.  – Ne! – Kevin felállt, és kinyújtotta a kezét, mintha meg akarna fogni, de nem tette. – Ne menj! Ne haragudj, tolakodó voltam! Nem lett volna szabad. Hátráltam.  – Ez nekem nem tetszik.  – Kérlek, Summer! Ne menj el! Megráztam a fejemet, és a kezemre húztam a blúzom ujját. Ahogy szorítottam, a blúz megfeszült a vállamon és a mellkasomon.  – Hagyd abba! – Megráztam a fejemet, és magam mellett láttam anyát. Magam előtt. A szeme mindentudó és rosszalló volt. – Ne nézz így rám!  – Summer… Egészen az ajtóig hátráltam. Kevin felém nyújtotta a kezét. Mozgott a szája, de nem őt hallottam, hanem anyát. Még erősebben ráztam a fejem, mintha ezzel kirázhatnám őt is a fejemből. Nem sikerült… Úgy éreztem, nem bírom ki. Lefojtottam a zokogást, rogyadozott a térdem. Összeesem, és akkor végem, mindig  bennem lesz ez az érzés, és soha nem rázhatom ki magamból anyámat.  

 – Nem – suttogtam.  – Summer… – Megint ugyanazt a tekintetet láttam anya szemében. Kevin szemébe néztem, mégis anyámat láttam, Rajta keresztül figyelt. Tovább ráztam a fejemet.

 – Hagyd abba!  – Summer… Kevin a karomra tette a kezét. Anya a karomra tette a kezét. A józan tudta, ahogy éppésidegösszeomlást kapok. Nem engedtem megeszem magamnak gyászt, ezért jött el hozzám anya. És most már nem enged el. Összeroskadtam. Valaki elkapott. Könnyek peregtek az arcomon, és hirtelen lágy érintést éreztem. Valaki elsimította a hajamat az arcomból. Felnéztem. Anya volt az. Elkapott, és halkan beszélt hozzám. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz.

CADEN Hitegettem magam, hogy azért vagyok az alagsorban, mert Philiptől akarok kérni valamit. Nem azért, mert Philip szobája Matthewsé mellett van, vagy mert Summer épp ott van. Dehogy. Tényleg csak a tűzőgépre volt szükségem. Utáltam ezt az érzést. Ez a lány befészkelte magát a fejembe. Állandóan rá gondoltam, és utáltam, hogytudni. mennyire hiányzik, mennyire állandóan éreztem magam mellett akarom Utáltam, mert teljesen védtelennek magam miatta. Amikor lementem a lépcsőn, sírás ütötte meg a fülemet. Bántotta! Szét akartam verni, de az ajtóban megtorpantam. A látvány, ami a szemem elé tárult, letaglózott. Kevin ringatta Summert, ő meg úgy szorongatta, mintha az élete múlt volna rajta. Kevin félresimította a haját, és vigasztalta, hogy minden rendben lesz. Csak ezt ismételgette. Én meg csak álltam ott. Gyűlölet és

 

rettenet töltött el: rettenet, hogy Summernek ennyire fáj valami, és gyűlölet, hogy Kevin vigasztalhatja. Előreléptem.  – Hadd vegyem át! Kevin szorosabban fogta.

 – Elmondtam neki, mit érzek iránta. Szerinted miért sír? – Ügy nézett rám, mint aki sajnál. – Egyszer már elszalasztottam az esélyemet. Most nem engedem el. Nem azért sír sír,, amert szerelmet vallottál neki, te barom. Miért sír? –– Megérintettem karját. – Summer… De Summer csak még jobban szorította Kevint, és a mellkasához fúrta a fejét. Kevin önelégülten rám vigyorgott, és megsimogatta a haját.  – Látod? Megmondtam! Engem választott.  – Nem igaz! – Megint Summer felé nyújtottam a kezem, de ugyanaz történt, mint előbb. Hangosabban sírt, és szinte remegve  bújt Kevinhez.  – Ha igen, azt majd később megtudod. – Az ajtó felé biccentett!  –Menj ki! Ma éjjel velem marad. Legszívesebben pofán vágtam volna Kevint. De nem tehettem, mert az Summernek fájt volna, és azt nem akartam. A kezem azért még ökölbe szorult. Kevin odapillantott, és szárazon felnevetett.  – Tudod, Tudod, mi a legviccesebb? Ho Hogy gy én ezt eleinte nem is akartam. A középiskolában bármikor megkaphattam volna. Senki nem udvarolt neki, mert tudták, hogy együtt lakunk, és bármikor  lecsaphatom a kezükről. – Megvonta a vállát. – Nem volt gond, és azt hittem, itt sem lesz. Szórakozhatok, és szórakozhat ő is. De a végén mindig tudtam, hogy nála kötök ki, legalábbis mindig gondoltam rá. Itt valami nagyon nem stimmelt. Miért beszél úgy Kevin, mintha Summer nem hallaná? Mit csinált vele?  – Egész idő alatt hitegetted.  – Amíg nem jöttél te. – A szavaitól megdermedtem. – Amíg  beléd nem szeretett. De ennek kurvára vége. – Felemelte Summert, és az ölébe vette. Summer még mindig görcsösen markolta az ingét.  – Most az enyém, és nem engedem engede m el.  – Egyszer úgyis pokolra jutsz.  

Summer csak sírt, és féltem, nehogy még jobban megijesszem.  – Amikor megnyugszik, meg fogom tudni, hogy valójában miről szól ez az egész. Valahogy nem állt össze a kép. Nem vallott Summerre, hogy Kevint választja, és sírógörcsöt kap. Leültem, és elővettem a

telefont.  – Mit csinálsz?  Na igen. Kevin egyszerre aggódni aggódn i kezdett.  –Avery Felhívom barátnőit. márisa indult, én pedig hátradőltem és vártam. Az biztos volt, hogy nem fogom Summert Kevinnel hagyni ilyen állapotban. Rosszul tettem, hogy megkérdőjeleztem Summer érzéseit. Bíztam benne. Csak Kevinben nem. Egy órával később kezdett fény derülni a dolgokra. Avery és néhány  barátnője bevitték Summert a mosdóba. Fél óra múlva Avery kijött.  – Elég összefüggéstelen, de azt hiszem, az anyukája miatt van a dolog.  – Ki miatt?  – Az anyukája miatt.  – Ennek nincs értelme. Sosem szokott az anyjáról beszélni.  – Szerintem épp ez az. Valami Valami történt, ami kiborította. A válla fölött Kevinre pillantott, és a két srácra az egyletünkből, akik ott őrködtek. Nem tudom, hogy azért-e, hogy Kevin ne lépjen le, vagy azért, hogy én ne verjem szét a pofáját. Avery Kevinhez Ke vinhez ford fordult. ult.  – Nem téged szorongatott. Azt hitte, az anyukája an yukája vagy vagy..  – Mit mondtál neki? – Felpattantam. Félrelöktem a srácokat, és az ingénél fogva felrángattam Kevint.  – Semmit! – Nagyot nyelt, és az ajtó felé sandított, mintha a menekülő útvonalat keresné. – Esküszöm! Csak bevallottam az érzéseimet. Ennyi… – Aztán elernyedt. – Ó…  – Mi az?!  – Mi az? – kérdezte Avery is, és csípőre tette a kezét. – Mi az, Kevin? Mit mondtál?  – Semmit. – Megvonta a vállát, azaz csak szerette volna, mert még mindig szorítottam. – Megemlítettem az anyukáját, de semmi

 

rosszat nem mondtam. – Kérlelőn felemelte a kezét. – Komolyan nem akartam felzaklatni. Csak azt hittem, az a baja, hogy nem akar  téged megbántani.  – Engem? – mordultam fel.  – Tudod, azért, mert bevallottam neki az érzéseimet. Nem

tudtam, hogy az anyukája miatt zokog. Azt hittem, amiatt, hogy velem valamit elhibázott, vagy ilyesmi. Próbáltam megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Legszívesebben agyonütöttem volna, de nyugalmat magamra. Elengedtem, és hátraléptem. Le kellett lépnem, erőltettem mert attól tartottam, tényleg végzek vele. Averyhez fordultam:  – Vigyázz Vigyázz Summerre!  – Te Te meg hova mész?  – Bárhova, csak távol ettől a fickótól! A szüleimnél kötöttem ki, és Colton leült mellém. Sört nyomott a kezembe, magának meg vizet hozott. Marcus is bejött, és leült.  Nem telefonáltam neki, de feltételeztem, hogy Avery igen. Colton neki is hozott egy sört. Marcus előrehajolt.  – Mit csináljunk Kevinnel?

 

37. FEJEZET

SUMMER  Caden… Egy belső a nevét suttogta a fejemben. Lassan kezdtem magamhoz térni.hang Caden azt mondta, hogy szeret, utána meg el kellett mennem Kevinhez. A kibaszott szakadék, amit anya halála óta  betemettem, tegnap este megnyílt, és nem tudtam visszatemetni. Összeroppantam. Más szó nem volt rá. Summer Stoltz kihajózott az Elmebaj Óceánjára, de most visszakecmergett a szárazföldre. Szar volt. Szarul voltam. Szaros Summer… ez lesz az új nevem. A kezembe temettem az arcomat, és felnyögtem.  – Jaj, ne!  – Mi az?  – Itt volt, ugye? Avery mellettem állt, ott volt Shell is. És azt hiszem, Claudia, de nem bírtam ránézni. Még mindig nem rajongtam a harcias ribiért, aki sosem kért bocsánatot, ha rosszat tett. Egy fürdőszobában ültem a földön. Kevin fürdőszobája lehetett, mert a törölközőkre K betű volt hímezve. Feltápászkodtam.  – Mennem kell!  – Várj! Hová készülsz?  – Azt mondta, szeret, én meg kiboru kiborultam. ltam. Helyre kell hoznom! Már kimentem, amikor hallottam, hogy Avery megszólal mögöttem:  – Kevin mondta?  – Nincs itt. A házikó üres volt, úgyhogy bementem az egylet épületébe, hogy megkeressem Cadent. Követtem egy srácot a konyhába, aztán az udvarra.  – Mi az, hogy nincs itt? Betette a jeget egy hűtőládába, és vállat vont.  

 – Hát, nincs itt. Elment valahová.  – Hová?  – Carl – kiabált rá egy másik srác, és kidugta a fejét az ajtón. –  Ha megtöltötted, maradj itt! Mindjárt jönnek az italok. Szükség van rád a bárban. Oké?

 – Rendben. Az ajtóból a srác rám bámult, aztán bement. Összevontam a szemöldökömet. Ez mi volt? Mindegy. Helyre kellett hoznom a dolgokat, Karbaelmagyaráznom, tettem a kezemet.mit érzek. Csak ez számított.  – Szóval? Szigorú tekintettel rám nézett. Ott kellett maradnia a bárban, úgyhogy nem lóghatott meg. Én pedig a lábammal doboltam, mint egy türelmetlen óvodás.  – Ki vele! Caden volt a vezéregyéniségük. Mindig tudták, hol van.  – Nézd, jobb lesz, ha Philippel beszélsz. Ő páholyból látta az egészet.  – Szóval akkor volt  mit  mit látni. – Győzelmi mámor öntött el. – Mi történt? Carl összehúzta a szemét.  – Voltál Voltál a mostohabátyád szobájában?  – Azóta nem. Miért lettem volna?  – Akkor nem tudod, hogy kirúgták?  – Egy óráig a mosdóban voltam. vo ltam.  – Közben sok minden történt. Új szemmel néztem körbe. Carlr csak az egyik hűtőládára vigyázott. Még másik négy is volt az udvaron, és tábortűz előkészületei, meg két asztal a sörpingpongnak. Valami baljós előérzet kínzott.  – Kevin itt van? – kérdeztem erőtlenül.  – Nincs. Caden nem volt itt. Kevin sem. Kezdett megfájdulni a fejem.  – Azt mondod, Philip ott volt? Amikor történt, ami tö történt? rtént?  – Aha. Megköszörültem a torkom. Izzadt a tenyerem.  

 – Hol van Philip?  – Ő mondta az előbb, hogy maradjak itt.  – Remek – dünnyögtem. Az a pasi nem bírt engem. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fog velem csevegni. De azért bementem, és megkérdeztem az első szembejövőt,

hogy hol van Philip.  – Lement. A francba! A térdem és remegett a kezem, miközben lementem a lépcsőn, aminelgyengült, nemrég felsiettem. A folyosó szinte fenyegetőnek tűnt. Az egyik szoba ajtaja csukva volt, a másik kettőé nyitva. Nem tudtam levenni a szememet a mostohabátyám szobájáról. Teljesen üres volt. Még az ágynemű is eltűnt. Két fiú rendezkedett, az egyik a szemetet szedte össze, a másik porszívózott. Épp végeztek, és összepakolták a takarítószereket. Ahogy elmentek  mellettem, nagyot nyeltem. Pár pillanat múlva friss ágyneműt hoztak. Avery, Claudia és Shell a fürdőszoba ajtajában ácsorogtak. Az egyik srác elvette mögülük Kevin törülközőit.  – Mi folyik itt? – kérdezte Avery Avery.. Fogalmam sem volt. Megráztam a fejemet.  – Kész vagyunk, Philip – mondták mond ták a takarítók.  – Oké. Óvszert is tettetek a mosdóba?  – Mindjárt – válaszolta az egyik, és már indult indu lt is. Le voltam sokkolva. Remegett a térdem, és hirtelen szemben találtam magam a pasival, aki kinézett az ajtón. Láttam, milyen ellenségesen méreget, és rekedten megkérdeztem:  – Mit mondtál Cadennek? Felhorkant, és intett a mögöttem álló fiúnak.  – Menj csak, D! Köszi, hogy ilyen gyorsan elrendeztétek a szobát.  – Hé! – Claudia utánament, és hhallottam, allottam, hog hogyy kérdezősködik. kérde zősködik. –  Mi folyik itt? D biccentett, és szinte futva menekült. Előreléptem, és megálltam Philip szobájának az ajtajában. Így nem vághatta be az

 

orrom előtt. Azért kinyújtottam magam elé a kezemet, mert hátha mégis.  – Mi történt?  – A mostohabátyád egy faszfej.  – Tudom Tudom – feleltem. – De mi történt?

Tudnom kellett, hová ment Caden. Kezdtem becsavarodni a  bizonytalanságtól.  – Caden ultimátumot intézett a házhoz.  – Az meg mi? – Philip felhorkant. – Találd ki, kit  – Ultimátumot? Ő vagy a mostohabátyád. választottunk. Szóval a bátyókád ki van rúgva. Amint megvolt a szavazás, elzavartuk.  – Micsoda? Avery a fürdőszobára mutatott.  – Mi ott voltunk. Hogy történhetett ilyen gyorsan gyo rsan ennyi minden? Philip megvonta a vállát.  – A fiúd döntött, szólt, a csapat meg mellé állt. Ennyit mondhatok.  – Hol van Caden? Tudom, hogy tudod.  – Nem hívtad fel? A telefonomra pillantottam. Üzenet Kevintől. Hívj fel! A pasid miatt kirúgtak a házból! Sheila is írt. Beszéltél már Kevinnel? Ennyi, semmi több. Nem volt hívás, sem üzenet. Mintha kést szúrtak volna a szívembe. Caden elhagyott, akárcsak anya.  Nem! Ezt a félelmet gyorsan elhessegettem.  – Használhatom a telefonodat? telefo nodat? – Nem tudtam, mi történt köztem és Caden közt. Lehet, hogy fel sem venné, ha hívom, de egy egylettárs hívását biztos fogadná.  – Miért?  – Az enyém nem működik. Elfintorodott.  – Mióta?  – Mostantól – feleltem, földhöz vágtam a telefonomat, és rá is tapostam. Tessék, faszfej!  Feléje nyújtottam a kezem. – Hadd telefonáljak! Káromkodott, de odaadta a telefonját.  – Oké, de ha Caden nem akar ak ar veled beszélni, kimentem magam.  

Úgy szorongattam a telefont, mintha az életem múlna rajta.  – Áll az alku. Felhívtam Cadent. Felvette.  – Mi a helyzet?  – Caden… – szóltam bele.

Philip is belekiabált.  – Bocs! Elvette a telefonomat. Most próbálom visszaszerezni. –  Érte nyúlt, de a kezére csaptam. Sötét pillantást vetettem rá, és ő megadóan felemelte kezét. a szobából. Ha mozgásban maradok, Jobbnak láttam akimenni nem dőlhet össze a világ. Felmentem a folyosóra.  – Szia! Én vagyok. Nem tudtam, hogy felveszed-e, ha a sajátomról hívlak. – Befordultam, végigmentem a folyosón, ahol először találkoztam Cadennel, aztán kimentem az oldalsó ajtón.  – Hogyhogy Philip telefonja van nálad? n álad?  – A picsába! – Egy nagy teherautó az utamat állta. A fiúk kis hordókat pakoltak le róla, és a hátsó udvarba igyekeztek. – Azt hiszem, a házatok ma bulit rendez.  – Ezért hívsz?  – Nem. – A fiúk mellettem cipelték el a hordókat. Szorosabban fogtam a telefont, és halkan folytattam. – Fel kellett hogy hívjalak. Összeomlottam. Nem tudom, miért, azaz szerintem tudom, de abban  biztos vagyok, hogy láttad.  – Igen. Láttalak egy másik pasi karjában. karjában . Meg kellett állnom. Nincs mese, most vagy soha. Lehunytam a szememet, és nagy levegőt vettem. Hallottam, hogy mögöttem kinyílik az ajtó. Nem tudtam, ki az, oda se néztem. Feltartottam a kezem, remélve, hogy akár Philip az, akár Avery vagy Claudia, érteni fogja a jelzést, és megáll. Most egyedül kellett lennem.  – Szerelmes vagyok beléd. – Kimondtam! Most már nem vonhattam vissza. Folytattam: – Kevin baromságokat mondott, de hát ő ilyen. Ostoba volt, és én valami miatt összeomlottam. –  Elhallgattam. Caden nem felelt. – Szerintem jobb, ha ezt személyesen beszéljük meg… Ezt jobban végiggondoltam. Hogy majd áll előttem, és vár, és zárkózottan figyeli, ahogy kiöntöm a lelkemet. Nem. Inkább azonnal

 

 beszéljük meg. Az mégis jobb.  – Kevin akkor került az életembe, amikor az anyukám meghalt. Elhunyt, eltemettük, aztán durr.  Új családom lett. És a fiú, aki középiskolában annyira tetszett, a mostohabátyám lett. A középsuliban minden lánynak ő tetszett. Nem is értem. Tényleg nem

tudom elmagyarázni, olyan, mintha a fájdalom szakadékká nyílt volna bennem, és ostoba álmodozással akartam betemetni. – Caden még mindig nem felelt. – Te sosem csináltál hasonlót? Sosem fojtottad az érzéseidet? ezt csináltam, de extrémalkoholba szinten. vagy Nem édességbe tudtam feldolgozni, hogyÉn elveszítettem az anyámat. Egyetlen lány sem tudná. Tizenöt évesen főleg nem. Anya meghalt, aztán jött Kevin, és én hagytam, hogy kicsússzanak a kezemből a dolgok. Hidd el, hogy amit Kevin szobájában láttál, az nem Kevinről szólt, hanem anyukámról! Még mindig ott volt a fájdalom. Éreztem, hogy éget, perzseli a  bőrömet, ahogy beszélek róla, de mégsem volt olyan szörnyű. Valahogy enyhült. De volt még. Tudtam, és nem fogadtam örömmel, de Caden segíthetett. Csak ott kellett volna lennie velem. Igen, velem. Leguggoltam, és átöleltem a térdemet. Lehunytam a szemem, és suttogva folytattam:  – Olyasmibe menekültem, ami nem volt valóságos. De te az vagy. Melletted szeretve érzem magam. Teljesnek érzem magam veled. Te összeraksz, ha széthullok. – Elhallgattam. Újra nagy levegőt vettem, aztán tovább beszéltem: – Te jártál a fejemben, amióta megkérdezted, mi bajom van. – Elmosolyodtam, minden  bajom ellenére is. – Amióta véletlenül neked mentem az egylet kollégiumában, a hallban. – Még szorosabban öleltem a lábamat, és a térdemhez szorítottam a homlokomat. – Szeretlek, Caden. Egész idő alatt téged szerettelek. Ha vannak tündérmesék, akkor te az vagy. Csak néma, rettenetes csend felelt. Aztán végre hangot hallottam a vonalban.  – A tündérmeséknek egyszer vvége ége szakad, Summer. De… a hang túl közel volt, túl hangos volt. Felnéztem, és Caden ott állt előttem. Lenyűgöző volt. A haja összekócolódott, de így még  jobban tetszett. Le nem vette rólam a szemét, és a tekintete elhomályosult az érzelmektől. Fájdalmat láttam benne. De miért?  

Felálltam. Kiesett a kezemből a telefon. Odarohantam hozzá.  – Caden… Megrázta a fejét.  – Ne! Pár lépésnyire megálltam. De oda akartam menni. Önkéntelenül

előrébb hajoltam, de uralkodtam magamon.  – A tündérmese nem valóság. Megtört hangon válaszoltam:  – De te az vagy. vagy. T Teeel! vagy a valóság. Te Te az vagy vagy..  Nem veszíthettem Előreléptem. A szívemre szorítottam a kezemet.  – Értetted, amit mondani próbáltam? Caden mosolyogni próbált, de nem sikerült.  Nem tudtam, hogy ez jó jel-e, vagy rossz.  – Summer, én tudom, milyen a gyász. Colton agysérülése nemcsak őt törte össze, hanem az egész családomat. Tudom, milyen gyászolni, és milyen, amikor halogatni akarod a gyászt. Hogy mi a különbség közted és köztem? Én nem rejtőztem el előle, hanem átéreztem. Én megtapasztaltam. Te még nem. Összevontam a szemöldökömet.  – Miről beszélsz?  – Szerintem időre van szükséged, hogy meggyászold az anyukádat.  – Caden… – feléje nyújtottam a kezemet. Odanézett, és egy pillanatra azt hittem, megfogja, de nem. Hagyta.  – Nélkülem – mondta halkan.  – Tessék? Tessék? – Belém hasított a fájdalom. – Ezt hogy érted? Megvonta a vállát, és zsebre tette a kezét.  – Szeretnélek a karomban tartani, megcsókolni, és azt mondani neked, hogy minden rendben lesz. El sem hiszem, hogy Kevin ezt csinálta. Belehaltam, amikor láttam, de megértem. Most már tudom, mi történt, és hiszek neked. – Egy pillanatra elhallgatott, és lehajtotta a fejét. – De fel kell tennem egy kérdést.  – Oké. – Hirtelen rám tört az aggodalom. Izzadni kezdett a tenyerem. – Kérdezz!  – Ígérd meg, hogy őszintén fogsz válaszolni!  – Megígérem.

 

 – Amikor velem voltál, éreztél bánatot anyu anyukád kád miatt?  – Én… – Nem. Akkor semmi fájdalmat nem éreztem. Csak  szeretetem Ez hogy lehet rossz?  – Summer, megígérted. Felelnem kellett.

 – Csak akkor voltam boldog, amikor veled voltam. Lehunyta a szemét, és hátralépett.  – Pontosan. Látod, ezért nem lehetek veled. Időre van szükséged. Átanyukádért. kell éreznedKevin a veszteséget, végig kell élned a gyász folyamatát az mögé bújtál a fájdalmad elől, és én nem akarom, hogy én legyek a következő figyelemelterelésed. Nem akarom, hogy ez történjen velünk. Ha nem tudsz gyászolni, amikor  velem vagy, akkor nélkülem kell végigcsinálnod. Megrázta a fejét, és elindult hátrafelé, távolodva tőlem.  – Sajnálom, Summer. Most nem lehetek melletted.

 

38. FEJEZET  Két és fél hónappal később

UTÁLTAM A FEBRUÁRT. A kibaszott szerelmesek hónapja.  –Avery Hali! nem is kopogott. Azóta nem kopogott, amióta az ágyamban talált, vergődve, mint akit elevenen megnyúztak. Ez még novemberben történt. Azóta nem nyitottam ajtót senkinek, így ő egyszerűen besétált. Szimbiózisban éltünk. Felnéztem a laptopról, ő pedig elővett egy zacskó chipset, és lehuppant egy babzsákra. Az új babzsákokat Sheila hozta, mert annyira megsajnált, amikor Caden szakított velem. Kevin elmondta neki, mert Kevinnek mindenki elmondta. Az egész kampusz erről  beszélt. Caden elhagyott. Szakított velem, de azt senki nem tudta, hogy az én érdekemben. Időt adott, hogy feldolgozzam anyukám halálát, és erre szükség is volt. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, összeomlok megint, de akkor is tudtam, hogy igaza van. És neki is fájt. Avery mondta, hogy mindennap telefonált, és megkérdezte, hogy vagyok. Szerettem volna, ha inkább engem hív. Enyhén szólva nem voltam jókedvű és önfeledt. Alig vonszoltam magam. Leginkább a szobámban maradtam, az első két hetet ki sem  bírtam volna másként. Aztán apa felhívott, hogy azért ne felejtsem el, hogy egyetemre járok, és illene látogatnom az órákat. Módosítottam a napirenden, és a szobám meg az előadóterem közt ingáztam. Ebben a szemeszterben Marcus a csoporttársam volt az egészségtanórán. Shayla is, akivel tanulópárban voltam fiziológiából. Mindketten az előadóteremben ültünk, amikor Marcus  belépett. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Nagyon hasonlított Cadenre, és féltem, hogy lelép, ha meglát. Megállt, rám meredt, aztán mellém

 

ült. Ügy örültem, hogy majdnem sírva fakadtam. Megveregette a lábamat.  – A bátyám azt hiszi, helyes, amit csinál. Tiszta hülye. Elbőgtem magam.

Marcus elhúzta a kezét.  – Ne csináljunk jelenetet, jó? Azt is nehezen viselem, amikor  Avery pityereg. Gyorsan elmorzsoltam a könnyeket, és aznap este Caden felhívott.  Nagyon csendes volt.  – Marcus mondta, hogy csoporttársak csopo rttársak vagytok.  – Igen.  – Azt is mondta, hogy lefogytál. Marcus ugyanezt mondta róla is.  – Jól vagy? Caden halkan felnevetett.  – Ezt nekem kellene kérdeznem tőled.  Nem voltam jól. De nem akartam beszélni róla. Nem voltam kész rá. Felsóhajtottam, és lerogytam az ágyamra. – Próbálom elengedni anyát, de nagyon nehéz. Egy pillanatra elhallgatott.  – Ha együtt lennénk, akkor sikerülne? sik erülne? Hallottam a vágyakozást a hangjában. Én is éreztem, de őszintének kellett lennem. Megígértük, hogy nincsenek hazugságok   – Elterelnéd a figyelmemet. Ismét pillanatnyi csend, aztán:  – Szólj majd, amikor készen állsz! Megvárlak. Bólintottam. Tudtam, hogy nem látja, de nem tudtam megszólalni. Fojtogattak az érzelmek, és amikor letette a telefont, összegömbölyödtem, és magamhoz szorítottam a párnát.  Nem Cadent szorongattam ezzel a mozdulattal, mint álmomban. Hanem anyát, és tényleg mintha velem lett volna. Visszatartott. Vissza akartam menni Cadenhez, de előbb magamat kellett rendbe tennem.  – Mit vacsorázunk? – kérdezte Avery az íróasztalom mellől, és kizökkentett az emlékeimből. Morogtam valamit, és előkotortam egy csomag kínai levest.

 

Avery felnyögött.  – Már megint? Kérlek, Summer, egyél már valami rendes kaját!  – A tészta rendes kaja. Ebben a levesben az van, azaz rokona az olasz tésztának, amiről mindenki tudja, micsoda remek kaja. Ennyi. Tiszta ínyencfalat.

Avery a sarokba hajította a csomagot.  – Ez nem kaja, és itt már csak a barátságkártya barátságká rtya segít.  Ne már! Ezt nem teheti. és rábámultam.  –Megfordultam, A barátságkártyát ne!  – De még mennyire, hogy igen! ige n! Úgy tettem, mintha halálra rémültem volna. Tényleg kirázott a hideg, mert ugyan nem vallottam volna be, de azt a levest én sem akartam megenni. Avery egy műanyag műan yag kártyát vett elő, és feltartotta.  – Ez kijelenti, hogy amikor egy barátnőnek szüksége van külső segítségre, beavatkozhatok. Neked már rég szükséged van rá.  – Mindent megteszek a fizikai és a biológiai épségem érdekében. a bizonyíték. és a hűtőre mutattam.Az –  Folyadék. Ott Táplálék. Vécére– Aisvizesüvegre járok. Aludni is szoktam. elvontabb funkcióknak is eleget teszek, például bejárok az órákra… most már – tettem hozzá. – Most már bejárok, bár egy rövid ideig kihagytam. De az nem számít, mert most már rendesen bejárok. Avery fintorogva a fülét vaka vakargatta. rgatta.  – Oké. A vakáció óta két hét telt el, és most csak a  barátságkártya a megoldás. Elmegyünk vacsorázni, és kész. Tiltakozásra nyitottam a számat, hogy rendeljünk inkább kínai kaját, de Avery megelőzött.  – Nem muszáj a kampuszon beülnünk enni, bár vele úgysem futnánk össze. – Ellágyult a hangja. – Arra gondoltam, elviszlek egy étterembe.  – Az meg mi fán terem? Csak nem egy terem, ahol étkeket szolgálnak fel? Elnevette magát.  – De, pont az. Úgyhogy szépen felöltözünk, és elvonulunk  vacsorázni, mint két királynő.  – Tiarát Tiarát is felvehetek?

 

 – Hogyne. – Rám kacsintott, és az ajtóhoz lépett. – Fél óra múlva indulunk.  – Avery…  – Tessék? Tessék?  – Az tényleg egy barátságkártya?

Felkacagott, és meglengette a kártyát.  – Naná! Hitelkártya. A legjobb barát.  – Pedig tényleg jó ötlet a barátságkártya.  – Az– bizony. bizony – Még aszélesebben Tetszik. Na, indulás. Rám .szegezte mutatóujját.mosolygott. – Fél óra. –Két perc alatt szoktál felöltözni, úgyhogy annyi bőven elég lesz. Tényleg elég volt. De amikor odaértünk, zsúfolásig tele volt az étterem. Még a terasz is. Láttam, hogy még nem fogunk helyet kapni, úgyhogy leültem egy padra. Avery megtorpant, de d e nem hagytam annyiban.  – Ez a te ötleted volt. Én nem vagyok hajlandó azzal azza l a tömeggel küzdeni. Felhorkant, és elfintorodott.  –Hátradőltem Örülök, hogy kezd beléd visszatérni a harci kedv. el. A részem a padon. A harci kedv sosem hagyott volt. Sosem hagyom elillanni. Láttam, hogy egy idősebb hölgy rám mered. Lepillantottam. Nem volt keresztbe téve a lábam. A harci kedv szellemében még terpeszbe is tettem. Nesze neked, prűd banya. A nő fintorgott, és felhúzta az orrát. Legszívesebben úgy tettem volna, mintha a tökömet vakarnám.  – Summer? – A mellettem lévő padon Colton ült.  – Szia! – Kihúztam magam. – Mit csinálsz itt? Vajon Caden is itt van? Körbepillantottam…  – Nincs itt. – Colion megpróbált mosolyogni, de szomorúra sikerült. A tekintete üres volt, és láttam, hogy le is fogyott. – Bocs.  – Nincs semmi baj. – Megráztam a fejemet. Mit mondhatnék? A  padra mutattam, ahol üres volt mellette a hely. – Odaülhetek? Megpaskolta a padot.  – Hát persze. Épp a családom elől bujkálok. bujk álok.  – Itt vannak a szüleid? – kérdeztem meglepetten. Bólintott és összegörnyedt, mint én addig.  – Apa tegnap jött haza Pekingből, és azt hiszem, hiszem , a válási papírok  ma reggel érkeztek. Baromi nagy patáliát csináltak este.

 

Megborzongtam.  – Sajnálom, Colton. Vállat vont.  – Persze biztosan engem fognak hibáztatni. – Féloldalasan elmosolyodott. – Ugyanis az agysérüléssel nehéz együtt élni. Az

agysérülttel meg aztán pláne. – Egy pillanatra elhallgatott. – Senki nem szereti, ha valami láthatatlan ok forgatja fel az életét. Caden is mondott valami ilyesmit. Emlékeztem a haragjára és a szomorúságára, és most láttam, milyen összetörtén ül az öccse. Megfogtam a kezét.  – Nagyon sajnálom, Colton. Megpaskolta a kezemet.  – Nem akadok ki rajta túlságosan. Ez van, v an, és kész.  Nem tudtam hinni neki.  – Caden tudja, hogy itt vagytok? vagytok ? Megrázta a fejét.  – Caden és Marcus azt sem tudják, hogy a fater hazajött tegnap este. Tudom, hogy Cadenre bármikor számíthatok, de nem kellene mindent ráterhelni. Ha elmondanám neki, idejönne, és nekiesne szüleinknek, hogy szedjék össze magukat, és viselkedjenek felnőtta módjára. Marcus szerintem itt bujkálna velem. A nehéz dolgokat általában Cadenre hagyjuk. És ez igazságtalan vele szemben. Tudtam, hogy Caden nem akarná, hogy Coltonnak kelljen ezzel foglalkozni. És haragudna, ha megtudná, hogy én tudom, de nem szólok neki. Felsóhajtottam.  – Colton, muszáj lesz felhívnom. Rám nézett, és láttam, hogy tiltakozni készül. Felálltam, és a telefonomat szorongatva elhátráltam.  – Ne haragudj, de muszáj. Viszont, ha le akarsz lépni innen, a  barátnőmmel szívesen elviszünk. Avery pont megjelent, és hallotta a mondat végét. Összevonta a szemöldökét, és Coltonra meredt.  – Mi van?  – Gondold meg! – nógattam Coltont. – Mi lehetünk a megmentőid. Két menő csaj. Na, jó lesz?  – Köszi, Summer, de maradok. Ha balhéznak, jobb, ha mellettük  vagyok.  – Oké. – Meglóbáltam a telefonomat. – Mindjárt jövök. jöv ök.

 

 – De… – Avery nézte, ahogy távolodom, és láttam, hogy össze van zavarodva. – Mi történt? Coltonra pillantott, én pedig halló- és látótávolságon kívülre siettem, megkerülve egy népes csoportot, akik az asztalukra vártak.  Nagyon ideges voltam.

Remegő kézzel tárcsáztam Caden számát. Akkor egyszer  felhívott, de azóta nem beszéltünk. A szívem majdnem kiugrott.  – Summer? és még szorosabban markoltam a telefont.  –Megkönnyebbültem, Szia!  – Szia! Minden rendben? Megköszörültem a torkomat.  – Averyvel Averyvel a Carabera étteremnél vagyunk, és Colton is itt van. Azt hiszem, erről tudnod kell.  – Colton? – Caden hangjában azonnal aggodalom csendült. – Mi történt?  – Itt vannak a szüleid. Colton azt mondja, mon dja, válni készülnek.  – És egy étteremben balhéznak? – Elkáromkodta magát. – Máris  jövök. Köszönöm, hogy  – Még annyit, ann yit, hhogy ogy hívtál. felajánlottam Coltonnak, Co ltonnak, hogy elvisszük, ha le akar lépni – hadartam gyorsan, mielőtt letehette volna. Caden egy pillanatra elhallgatott.  – És elfogadta az ajánlatot?  – Nem. Azt mondta, ha balhéznak, balhéznak , jobb, ha a közelben marad. Caden morgott.  – Naná, hogy balhézni fognak. Köszönöm, Summer. Summer. Te is maradsz? Mármint megkérhetlek, hogy maradj? – Elhalkult a hangja. – Nem bírom tovább ezt a várakozást. Majdnem felvisítottam. Izzadt a tenyerem. Alig tudtam tartani a telefont.  – Hát… – Nagyon hevesen vert a szívem. – Igen. Itt leszek.  – Köszönöm – mondta gyengéden. gy engéden. Te jó ég! Ez a gyengéd hang… Visszagondoltam az utolsó alkalomra, amikor együtt voltunk. Ahogy a karjaiban tartott, megérintett, gyengéden megcsókolt. Nagyot nyeltem. Annyira hiányzott már!  – Colton nekem is fontos.

 

 – Tudom. – Aztán letette, és én egy pillanatig kővé dermedten álltam. Caden idejön. Ide. Hozzám.

És a családjához. És megkért, hogy maradjak. Mert nem bírja tovább a várakozást.  – Ő Marcus tesója? – Avery megjelent mellettem, és Colton felé intett. Bólintottam. Nem tudtam megszólalni.  – Te jó ég! Marcus mondta, hogy van egy ikertestvére, de még sosem találkoztam vele. Te már igen? – Hallottam a hangján, hogy irigyel érte. – Pont úgy néz ki, mint Marcus, csak soványabb. Bólintottam. De Colton nem volt olyan, mint Marcus. Voltak  különbségek, amiket kívülről nem lehetett látni. Erről meg is feledkeztem. Avery nem tudott Colton agysérüléséről. Valamit ki kellett találnom.  – T aztDe hiszem, jobb, ha elmész.  – Te… Te… Tessék? essék? hát miért?  – Mert… Caden is jön, és azt hiszem, ez családi dolog d olog lesz.  – Caden is jön? – Felvonta a szemöldökét, és megragadta a karomat. – Szeretnél lelépni, mielőtt ideér?  – Arra kért, hogy maradjak.  – Ó! – Elengedett, és hátralépett. – Vagyis csak le akarsz rázni? Miért nem hazudtam inkább? Kémnek is szar lennék.  – Dehogy! Nem erről van szó. Nem fogok részt venni a családi akármiben. Csak azért maradok, mert Caden megkért.  – Akkor veled maradok. – Végigmért. – Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul. Meginogtam, de megráztam a fejemet.  – Nem lesz semmi bajom.  – De tényleg rosszul nézel ki. Majdnem rámordultam. Hogy meri a fejemhez vágni az igazságot?  – Jól vagyok. Caden kérte, hogy h ogy maradjak. Meg kellett értenie, mennyire fontos ez, mennyire sokáig vártam erre. Caden nem bírja tovább a várakozást…

 

 – Nem megyek egy tapodtat sem – mondtam. Ha kell, gyökeret eresztek a padon. Avery felsóhajtott.  – Rendben. Biztos, hogy elmehetek? elmeh etek? Bólintottam.

  Majd Caden hazavisz. Elnevette magát.  – Ezt máris kigondoltad, ugye?  – vagyok amiért teljesen sikerült elmeháborodott.  – Nem Pluszpont, beleszőnöd a mondatba, hogy elmeháborodott.  – Kösz. Ilyen hosszú szót rég használtam. h asználtam. Avery nevetve a hajába túrt.  – Jó, itt hagylak, de ígérd meg, hogy szólsz Cadennek, ha rosszul érzed magad. És próbálj enni valamit! Ugyanis ezért jöttünk  ide.  – Ugyan, kérlek. Semmi bajom nem lesz. lesz . Aggódva végigmért.  – Talán Talán szólnom kéne Coltonnak.  – Ne! Ne ! – Megragadtam a kezét, k ezét, mielőtt odamehetett volna. – Van Van elég baja. Nem kell, hogy miattam is aggódjon.  – Oké… Láttam, hogy nincs meggyőzve. Finoman a kocsija felé toltam.  – Tényleg nem lesz semmi bajom. Megígérem. És eszem is valamit. Hoznak ki kenyeret az asztalra váróknak. Majd kérek   belőle.  – Oké, akkor megyek. – De folyton visszanézett, amíg a kocsijához sétált. Biztos voltam benne, hogy Marcus öt percen belül telefonálni fog. Még el sem indultam visszafelé, már jelzett is a telefonom. Átfurakodtam két csoporton, és gratuláltam magamnak a látnoki képességeimhez. Sóhajtva felvettem, és visszaindultam Coltonhoz. Egy harmadik  csoportot is megkerültem. Az utóbbi tíz percben mintha megduplázódott volna az asztalra várók száma.  – Summer Stoltz rajongói klub. Segíthetek?  – Ne dumálj baromságokat, nem vicces! v icces!

 

 – Au contraire, contraire, mis compadr compadre. e. Híresen szellemes vagyok. Marcus felnyögött.  – Erre most nincs időm. Av hívott, hogy Colton valami étteremnél van veled.  – Igen, és már szóltam Cadennek. Ő majd elmondja a

részleteket.  – Nem veszi fel. Coltonnal minden rendben? rendb en?  – Megpróbáltad felhívni az ikertesódat? Leültem mellé,ésésmegrázta ő hallotta a kérdést. Elővette Colton a telefonját, a fejét.  – Felejtsd el! Ha válaszokat akarsz, hívd fel! – Marcus  belekiabált, de letettem. Colton telefonja abban a másodpercben már csörgött is. Kinyomta, és elégedetten mosolygott.  – Ide kell jönnie, ha tudni akarja, mi van. v an.  – A tesóid beszéltek anyukáddal arról, hogy elfogadja az agysérülésed tényét? Colton gondterhelten bólintott.  – Igen. Nem sikerült túl jól.  – Még mindig nem hajlandó tudomásul tudomá sul venni?  – Nem hát. És apa sem. Megvakartam a fülem tövét.  – Muszáj megkérdeznem… miért beszélgetnek egy étteremben, ha válni akarnak?  – Különtermet foglaltak, mert tényleg csak nyilvános helyen képesek beszélni egymással. Otthon vagy elrohan valamelyikük, vagy törnek-zúznak és csapkodnak. Mindkettőjüknek rettenetesen lobbanékony természete van.  – Értem.  – Colton! Megérkezett Caden. Szentséges ég! Csak bámultam. Lenyűgözően festett a farmerban, ami egészen lent volt a csípőjén, fehér pólóban és  bőrdzsekiben. És tényleg ő is lefogyott, nemcsak én. Marcus ugyan mondta, de más volt, hogy láttam is. Caden felvett egy sapkát is, ami nem rejtette el úgy az arcát, mint a múltkori baseballsapka, de halál komolynak tűnt tőle. Majdnem megkérdeztem, hogy ez egy olyan sorozatgyilkos harisnyasapka-e, amit az arcára húzhat, amikor épp

 

valami illegális dolgot követ el, de inkább visszafogtam magamat.  Nem úgy tűnt, mint aki vicces kedvében kedv ében van. Amúgy is mindig összevissza beszéltem, amikor ideges voltam. Minden idegszálammal figyeltem, ahogy közelebb lépett, és rám függesztette a szemét, aztán az öccséhez fordult.

  Fel kellett volna hívnod mondta.  – Minek? Attól még elválnak.  – De ezt neked nem kell végignézned. végign ézned. felállt, és a rossz bátyjahírem: válláranem tettetudsz a kezét.  –Colton Caden, van egy mindentől megvédeni. Anya és apa néha az idegeimre mennek, de attól még a szüleim. Ami a fogyatékosságomat illeti, abban hülyék, de attól még szeretnek. –  Aztán hozzátette: – A maguk módján.  – Különteremben vannak? Colton bólintott. Caden rám nézett.  – Itt maradsz? Itt maradnék örökre, ha kéri.  –  – Persze. Oké. – Coltonhoz fordult. – Be akarsz jönni, vagy inkább kint maradnál?  – Inkább maradok. – A padra pa dra mutatott, ahová leültem.  – Marcus is jön. Nem tudna meglenni üdvözlőkórus ü dvözlőkórus nélkül. Caden ajka szinte mosolyra húzódott, de a szeme komoly maradt. Megbizseregtem. Veszélyesnek is tűnt, nemcsak komolynak.  Nem irigyeltem a szüleit.  – Mindjárt jövök – mondta. Amikor elment, Coltonhoz fordultam:  – Akkor ismét kettesben. Felnevetett és hátradőlt.  – Csak azért megy be, hogy a fejükre olvassa, milyen önzők. Ennyit tud tenni. A válást nem akadályozhatja meg. Szerintem igazán senki nem is akarja megakadályozni. Azóta a levegőben van, amióta engem fejbe vertek. Megszorítottam a kezét. Nem találtam szavakat. Megpaskolta a kezemet.  – Szívesen szorongatnám még a kezed, de nem hiszem, hogy Caden díjazná. Ha már itt tartunk, mi a helyzet kettőtökkel? Azt

 

mondta, hogy időre van szükséged, de nekem nem úgy tűnik, mintha te lennél az, aki időt kért. Összekulcsoltam a kezemet az ölemben.  – Ez is a probléma része volt. Fel kellett dolgoznom valamit, amit a szőnyeg alá söpörtem.

  És mostanra sikerült? Ezen én is gondolkodtam. Minden reggel eszembe jutott anya. Éreztem a parfümje illatát. Éreztem, ahogy a fülem mögé simítja a hajamat. Hallottam, suttog. „Szeretlek, kicsikém.”velem Az utóbbi két hónapban szinteahogy semmi másra nem gondoltam, volt minden pillanatban. És a szakadék még fájt, de egyre kisebb lett, és már nem éreztem állandóan, hogy be kell temetnem.  – Igen. – Eddig én magam sem tudtam, de a válasz igen. Nem veszítettem el anyát, velem volt továbbra is, és sosem hagy el.  – Akkor jó. Nem mintha nem akarnám látni Cadent, de mostanában szinte minden este otthon volt. És tudom, hogy baj van, ha ennyi időt tölt velem az egylet helyett meg helyetted, pedig legszívesebben melletted lenne.  – dehogynem. Ezt úgy mondtad, mintha nem akarna veled is időt tölteni,  pedig Megint megveregette a kezem egy kicsit.  – Nem kárhoztatom érte a bátyámat, de senki nem akarja egy agykárosodottal tölteni az idejét. Ezt elhiheted. Te a jobb napjaimon találkoztál velem. Képes vagyok összeszedni magam, de csak várj, és egy óra múlva előbújik az igazi Colton. Az meg nem akkora poén. Elszorult a szívem  – Ne beszélj így magadról!  – Pedig ez az igazság. – Megpróbált mosolyogni, de nem sikerült. – Olyanok vagyunk, mint a zombik, csak nem akarunk  megenni mindenkit. A normális embereket ez lefárasztja. Caden sosem vallaná be, de tudom, mennyire nehéz ilyennek látnia engem.  Nem tudtam, mit mondhatnék, úgyhogy csak odahajtottam a fejem a vállára. Jó volt most itt ülni mellette a padon. Együtt vártunk  valakit, akit szerettünk.  – Summer? Kevin tőlem pár lépésre állt, és egy lány kezét fogta. Komor   pillantást vetett rám, én meg a válla fölött a távolba néztem. Caden visszafelé tartott. Láttam, ahogy áthalad a tömegen, és le nem veszi

 

rólam a szemét. A várakozók elhúzódtak az útjából, és végre itt volt. Összenéztünk. Végre. Fel akartam állni, de hirtelen megfordult a szemem előtt a terasz és az emberek. Csillagokat láttam, aztán semmit. Elájultam.

 

39. FEJEZET AMIKOR   FELÉBREDTEM, PITTYEGÉST  HALLOTTAM, és kórházi hálóinget

láttam. Csövek álltak ki a karomból, és a csuklómon névvel ellátott karszalag volt. Aztán még sorban a következőkre lettem figyelmes: az aggodalom és a betegség bűze, az egész testemben sajgó fájdalom, és egy kéz, ami a kezemet fogja. Felpillantottam, és hallottam, ahogy nyílik a mennyek kapuja, és az angyalok kara halleluját énekel. Caden ült mellettem csukott szemmel, a fejét az ágyam rácsára hajtotta.  Nem akartam mozdulni. Gyönyörű volt álmában. Csak élvezni akartam a látványt, de kurvára fájt a torkom.  – Au – nyögtem, és felkavarod felkavarodott ott a gyomrom. Caden felemelte a fejét, és kinyitotta a szemét. Igen. Sötét csokoládébarna, imádnivaló. Máris jobban éreztem magam. Na, azért nem túl jól. A gyomrom forgott, úgyhogy rászorítottam a kezemet.  – Mi történt? – Várjunk csak! Emlékszem. – Elájultam?  – El hát. – Caden figyelmese figyelmesenn nézett, aztán elsimította a hajamat a homlokomról. Nagyon gyengéd volt az érintése. – Nem ettél eleget. Nem ittál eleget. Nem aludtál eleget, és Kevin elmondta, hogy órára is alig jártál. – Helytelenítő grimaszt vágott. – Mégis hogy gondoltad? Fogalmam sem volt, hogy ennyire zaklatott vagy. Egyáltalán nem vigyáztál magadra. Rámosolyogtam. Egyre jobban éreztem magam.  –Ellágyult, Te is hiányoztál Te nekem. hátradőlt, és a fejét ingatta.  – Amikor elájultál az étterem előtt, teljesen kiakadtam. Colton elkapott, úgyhogy a padon terültél el. Aztán majdnem legurultál a földre.  – De te elkaptál?  – A mostohabátyád kapott el. – Caden felnevetett. – Sosem gondoltam volna, hogy valaha hálás leszek annak a baromnak, de mégis. Majdnem beverted a fejed.  – Azt hittem, az ájuldozás kecses, nőies ddolog. olog.

 

 – Nem az. Veszélyes hülyeség. – Közelebb hajolt, és megszorította a kezemet. – Főleg, amikor elkerülhető. – Sóhajtott, és megnyugodott egy kicsit az arca. – A picsába, Summer! Komolyan megsérülhettél volna. Miért nem vigyáztál magadra? Most én káromkodtam.  – Ez a kérdés csak egy szar vicc, ugye?

 – Miattam? – Fájdalom ült ki az arcára. – Én nem ezt akartam. Én nem… szinte belehaltam, hogy nem lehetek melletted. Azt hittem, helyesen amit tettem.aDe tényleg.  – Igazad volt.teszem, – Megszorítottam kezét. – Időre volt szükségem, és nem is vesztegettem el. Anya mindennap velem van. Érzem, és most már nem fojtom el az érzéseimet. Nem akarom elfojtani. Szeretem, és iszonyúan hiányzik. Korábban elviselhetetlen volt, ezért nem akartam tudomást venni róla, de most már más. Engedem magamat emlékezni. Az emlékeimtől teljesebb vagyok és jobban vagyok. Komolyan. – Rámosolyogtam. – Csak hogy a tényeket tisztázzuk, továbbra is szexelni akarsz velem? Felnevetett, és a homlokomat simogatta, aztán a tenyerébe fogta az arcomat.  – Többet is akarok. Mindent. Téged. A nevetésedet. –  Megcsókolta a szám sarkát. – A szétszórt hülyeségeidet, amit nagyon viccesnek találok. – Még egy csók a másik oldalra. – A kedvességedet. – Újabb csók a nyakamra. – Az erődet. – És még egy. Szédültem. Nagyon szédültem. A keze lecsúszott a melleim közé. Lejjebb húztam a hálóinget, hogy segítsek a tapizásban. Odahajolt, és megcsókolt, ahol a keze volt. Most már nem szédültem… hanem szárnyaltam.  – A szerelmedet, még ha nem is érdemlem meg – tette hozzá. Felemelte a fejét, és a szemembe nézett. – Téged akarlak. –  Elkomolyodott a tekintete, ahogy fölém hajolt. – Teljes szívemből szeretlek. A legjobb dolog vagy az életemben.  – Tényleg?  Nem válaszolt, csak szájon csókolt, és én viszonoztam. A tenyerembe fogtam az arcát, és nem engedtem volna el, még ha akarja sem. Ez a pillanat az enyém volt. Caden az enyém volt. Nem engedem el. Csak csókoltam és csókoltam.

 

A szívem hevesen dobogott, a vérem felforrt. Bizseregtem, a fejem búbjától a lábujjamig átjárt valami csodálatos melegség. És még mindig csókoltam. Azt akartam, hogy ez a csók örökké tartson.

 

40. FEJEZET ÉPPEN PAKOLTAM, amikor Kevin bekopogott a szobámba.

 – Szia! Mentségére legyen mondva, elég ijedtnek tűnt. A pillantása körbejárt a szobában, csak egy másodpercre tudott a szemembe nézni. Felegyenesedtem az ágyam mellett. A bőröndöm nyitva volt, és beletettem a felsőt a többi ruha mellé, amit a tavaszi szünetre magammal akartam vinni az útra.  – Szia! – feleltem. Még mindig nem jött be, csak toporgott, és az ajtókeretet támasztotta.  – Bejöhetek? – kérdezte. – Nem akarlak ak arlak zavarni. Tehát most jön a beszélgetés. Azóta nem beszéltünk, amióta az után a kínos eset után kirúgták a fiúegyletből. Meglepően könnyen el tudtam kerülni, annak ellenére, hogy a szünetben mindketten hazautaztunk, és a kórházba is bejött, amikor elájultam. Akkor csak annyit mondott: „Hogy vagy? Jól? Akkor jó. Megyek is.” Aztán lelépett. Annyit tudtam, hogy van egy új  barátnője. Láttam az étteremben. Örültem, hogy nem vár rám, már  ha ezt egyáltalán komolyan gondolta valaha is, de azért keserédes volt a dolog. Avery mesélte, hogy a lány aranyos, nagyon kedves, és a mostohabátyám úgyis el fogja cseszni. Nem is kételkedtem abban, hogy igaza van. A kanapéra mutattam.  –Belépett, Ülj le! Ideje megbeszélnünk a dolgokat, dolgo kat, ugye? de megállt, és rám pillantott.  – Aha. Szerintem is. Leültem az íróasztalhoz, a szoba másik végébe. A kezemet összekulcsoltam a szék támláján.  – Elmondtad Cadennek, mi történt, amikor elájultam az étterem előtt. – És ezt még meg sem köszöntem. Kevin kinyújtotta a lábát egy kicsit, aztán a térdére könyökölt.  – Elájultál, ő meg úgy nézett ki, mint aki mindjárt beveri a  pofámat. Csak önvédelemből mondtam – mosolyodott el. – Mert

 

szerintem engem okolt, hogy elájultál. Reméltem, hogy megtudja, hogy valójában ő tehet róla.  – Nemcsak ő. – Valójában én. És anya. – Hát… most el vagyok  akadva. Meg kellene köszönnöm neked, de tök szemét is voltál, ugye tudod?  – Sajnálom, hogy beleártottam magam a dolgotokba. d olgotokba.

Felvontam a szemöldökömet.  – Meg úgy általában, hogy szemét voltam veled – tette hozzá. –  Tudtam, hogy középiskolában tetszettem ez jólesett. Felém nyújtotta a kezét. – Gyönyörű vagy, neked, és errőlésfogalmad sincs.–  És vicces. Humoros. Eleven. Meg egyszerűen csak jó ember vagy.  Nem sok az ilyen lány. lány. Nagy mázlim, hogy megismertem Kiarát. Ő is ilyen lány, de nem hinném, hogy találnék másikat.  – Akkor ne csessz ki vele!  – Nem fogok.  – De komolyan, Kevin, ne csald csa ld meg!  – Nem fogom. Megígérem. Emlékszel, amikor viselkedni tanítottál? Nem tartott soká, de sokat segített.  –Bánatos Ténylegpillantást meg akartál változni? Vhalkan agy csak ürügy volt? vetett rám, ésVagy felnevetett. Felemelte a kezét.  – Mindkettő. Eleinte csak ürügy, mert össze akartam jönni veled, de aztán eljöttél, és rákérdeztél, hogy miattad hagytam-e ott Maggiet. Amúgy igen, de az nyilvánvaló volt, hogy nem kellettem neked, úgyhogy csak hagytam, hadd alakuljon. Felnyögtem.  – Jaj, Kevin! Megvakarta a fejét.  – Csak azt akartam, hogy egy kis időt velem tölts. Úgy gondoltam, akkor megint le tudlak venni a lábadról.  – Caden elmesélte, mit mondtál neki, amikor idegösszeomlást kaptam. – És ez fájt. – Igaz? Hogy miattad nem udvarolt nekem senki a középiskolában? Mert azt gondolták, hogy úgyis lecsapsz a kezükről?  – De hát voltak fiúid.  – Aha – fintorogtam. – Három nagyon béna srác. Nem számítanak, mert azok nem voltak igazi párkapcsolatok.

 

 – Nagyon sajnálom. És sajnos igaz, hogy miattam nem futottak  utánad. Mert néha megjegyeztem, hogy úgyis el tudnálak lopni. Legszívesebben hozzávágtam volna a cipőmet. Körülnéztem, hátha van a kezem ügyében egyéb hajítható tárgy, ami nem annyira kemény. De azt sem bántam volna, ha kárt teszek Kevinben. Sok  kárt.

 – Mekkora szarházi vagy! – tört ki belőlem. belő lem.  – Tudom. – Megadón feltartotta a kezét. – De nem minden volt hazugság, amitmint mondtam nem álltam olyan lányra, te. Nemneked. tudtam,Tényleg mit csináljak. Önző készen vagyok,egy és tudok aljas lenni. Manipulatív hímringyó. De az valóban igaz, hogy te segítettél megváltozni. Otthon nem beszéltél velem a szünetben, és mostanáig nem mertem hozzád szólni. Tudom, hogy szemét voltam. – A szívére tette a kezét. – Eljátszottam az esélyemet nálad. Ez kiborított. Viszont miattad vagyok Kiarával. Ha novemberben vagy decemberben ismerem meg, akkor rá sem néztem volna. Jó kislány,, és én elrontom a jó kislányokat. kislány  – Megmondtam, hogy ne csessz csess z ki vele! – morogtam rá.  – Nem fogok.elveszített Ha valami történne vele… – Kevin ellágyult. Caden majdnem  Láttam az arcát, amikor elájultál.–  téged. Tényleg szeret téged. Összevontam a szemöldökömet.  – Csak ki voltam száradva, és fél napig infúziót kaptam. Nem nagy ügy.  – Nem úgy értem. Majdnem elveszített téged. Szerencsés, hogy mellette vagy.  – Ó! – Ez jólesett. – Köszi.  – Szóval továbbra is utálni fogsz otthon is? Nemsokára itt a nyári szünet. Kínos lesz, ha otthon is meg akarsz ölni.  – Sosem akartalak megölni. Inkább csak kibelezni vagy kiherélni. – Felvontam a vállamat. – Ha megöllek, az nem fáj utána. De ha kibelezlek, és rosszul varrom össze a helyét? Igen, az pont jó.  – Aha. – Megvillant a szeme. – Én is erre go gondoltam. ndoltam.  – Akkor egyetértünk.  – Akkor tényleg semmit nem érzel irántam? Gondolkodás nélkül felkaptam a földről a cipőmet, és hozzávágtam. Elhajolt, és a cipő nagyot koppant a falon.

 

 – Oké, oké! – Kevin felállt, és a kezébe temette az arcát. – Már  itt sem vagyok. – Az ajtóból még visszafordult. – Három év telt el, de most már kezdek örülni, hogy lett egy húgom. Komolyan. Nem kamuzok. Összevontam a szemöldökömet.  – Először maradjunk marad junk abban, hogy csak ismerősök vagyunk. vagyunk . Még

mindig nem bízom benned.  – Nem csodálom, de ez majd megváltozik. Bizonyítani fogok  neked. Kiérdemlem, hogy családtagnak tekints. – Intett, és eltűnt a folyosón. Még nem változott semmi, de a beszélgetésünk után már  legalább nem akartam kibelezni. Legalábbis nem annyira. És rájöttem, hogy mennyire hálás vagyok. Azért jöttem erre az egyetemre, hogy a mostohabátyámmal legyek, és ehelyett  beleszerettem az ellentétébe. Kevin csak egy ideál volt, akivel a sebeimet gyógyítottam, de Caden nem. Caden minden volt, és minden érzést kihozott belőlem. Mindent. A mindenem volt. pillanattal Averyésállt ajtóban.  –Egy Kevin volt az?később – kérdezte, a válla vmeg álla az fölött hátrafelé mutatott.  – Bocsánatot akart kérni, amiért seggfej volt.  – Azért ahhoz egy bocsánatkérés bocsánatkérésnél nél többre lesz szükség.  – Aha. – Az ágyra dobtam egy pár szandált. – Hány pár cipőt hozol? Leült az ágyamra, és a bőröndbe tette a szandált.  – Tizenkét különböző külön böző ruha-összeállítást és négy pár szandált. És szerintem ott is fogok még ruhát meg cipőt venni. Abból sosem elég, főleg, ha az úti cél Key West. Alig várom a holnapot. Csodálatos lesz! Marcus, Avery, Colton, Caden és én együtt utazunk el a tavaszi szünetre. Állítólag Diego is utánunk jön repülővel. Caden ebben nem volt biztos, de ezt csak önzésből mondta. Meg akarta tartani magának Diegót, de amióta egyszer elvitte Coltont a bárba, nem volt visszaút. Aztán Marcus és Avery is elmentek, és szerintem Marcus teljesen odavolt Diegóért, de őt inkább Colton bűvölte el. Múlt hétvégén is áradozott róla. Nem is tudom, hogy Caden vagy Marcus akadt-e ki jobban. Még Colton is meglepődött. Mindenesetre reméltem, hogy Diego tényleg eljön.

 

 – Szomorú, hogy elválnak a szüleik, de az tök jó, hogy az apukájuk délre költözik, és van nála helyünk – mondta Avery. – Ez nagy előnye a dolognak.  – Igen, ez a barátnők számára is előny e lőny.. Azaz a mi számunkra. Egymásra mosolyogtunk.  – Pontosan – helyeselt helyes elt Avery Avery.. – Még nem köszöntem meg, hogy ho gy

februárban elájultál. Tudom, ez fura, de azóta Marcus kifejezetten figyelmes és kedves hozzám. Halálra rémítetted. Azt mondta, reméli, ilyen velem soha történik. –volna Lesütötte szemét. – Azt hogy Caden akkornem elveszíthetett téged,a és ő sosem akarmondta, engem elveszíteni. Felnevettem.  – Örülök. Rólatok is a rá következő héten derült ki, hogy komoly a dolog. – Hátraléptem, és a bőröndömet vizslattam. – Kész vagyok. Szerintem meghaladja a súlyhatárt. Avery felemelte az egyik bbikinit. ikinit.  – Ezt Caden egy pillanat alatt le fogja tépni rólad.  – Remélem is. És miután megérkeztünk Keyis történt. Westre, és áttáncoltuk, átiszogattuk az éjszakát, pontosan úgy

 

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS MINT MINDIG, MOST IS HÁLA ÉS KÖSZÖNET az olvasóknak és a rajongói

klubnak. Mindennap mosolyt csaltok az arcomra. Nagyon sokat  jelent a támogatásotok, főleg, ha fáradt vagyok, és egy kis motivációra van szükségem. Hálás vagyok az adminisztrátoroknak  is, főleg a napi posztokért, amik a csoport alapját adják. Mindig észreveszem, és köszönöm. Hálás vagyok nektek is, Debra Anastasia és Cami, mert amíg ezt a könyvet írtam, számtalanszor  felvidítottatok. És köszönöm a Rock Stars of Romance-nek is, hogy segítettek a borító és a könyv bemutatásával, az összefoglalóval és a  blogturnéval. Csodálatosak vagytok. vagyto k. És még mennyien vannak, akiknek hálás vagyok! Varázslatos szerkesztőmnek, aki rugalmasan kezel engem és a dilijeimet. Lol! És Karának, Chrisnek és Elaine-nek.  Nagyon jól szórakoztam, amíg ezt a könyvet írtam. Summer  különleges karakter számomra, és sokszor attól tartottam, senkinek  nem fog tetszeni ez a könyv. De alkottam tovább, mert reméltem, hogy lesz, akinek pont annyira tetszenek a hóbortjai, mint nekem. Szóval tényleg mindenkinek KÖSZÖNÖM!