Terry Brooks: Star Wars I. - Baljós árnyak

STAR WARS

©

I. R É S Z

BALJÓS ÁRNYAK™ TERRY BROOKS GEORGE LUCAS forgatókönyve alapján AQUILA

Episode I. The Phantom Menace Copyright (C) Lucasfilm Ltd. & ™ All Rights Reserved. Used Under Authorization Terry Brooks Episode I. The Phantom Menace Del Rey Books, 1999 Fordította: Nemes István Hungarian translation copyright © 1999, by LAP-ICS Ltd. Budapest 1. kiadás Kiadja: LAP-ICS Kft. AQUILA KÖNYVKIADÓJA ISBN: 963 679 046 9 Felelős kiadó: Rácsay László ügyvezető A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült, az 1999. évben Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

Lisának, Jillnek, Amandának és Alexnek, azoknak a srácoknak, akik a történettel együtt nőttek fel, és Hunternek, a következő generációból

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…

1 Tatuin. A felhőtlen kék égen lángoló napok ragyogó, fehér fényben fürösztötték a bolygó sivatagos pusztaságait. A perzselő hő eredményeként vibráló párafelhők emelkedtek fel a homokos síkságról, hogy megtöltsék a hegységek masszív sziklafalait, és a bolygó egyetlen jellegzetességének számító, magányosan emelkedő oszlopok közötti réseket. A monolitok úgy meredtek ki a nedves párafoltok közül, mintha figyelő őrszemek lennének. Amikor a veszett éhségtől és könyörtelen energiától hajtott versenygondolák bömbölő hajtóművel elszáguldottak, a hőség és a fény is megremegett, és maguk a hegyek is megrázkódni látszottak. A futam első körét tették. Anakin Skywalker élesen megdőlt a kanyarban, amely a Koldus-kanyon bejáratát jelző kő boltív felé vezetett, kiengedte a gázkart, és gyorsított. Az ék alakú rakéták berobbantak az energiától, a jobb oldali egy parányit keményebben, mint a bal, s ettől Anakin gondolája élesen balra sodródott, csaknem kirepült a kanyarból. Sietve igazított a kormányon, egyenesbe hozta a gépet, még több energiát adott, és átzúgott a boltív alatt. Laza homok csapódott fel a nyomában, és a levegő megtelt kavargó, táncoló szemcsék özönével. Miközben berepesztett a kanyonba, a vezérlőpanelen babrált, és keményen szorította a kormányt. Minden rettentően gyorsan, pillanatok alatt történt. Egyetlen hiba, egyetlen téves döntés, és máris kiesik a versenyből, s még örülhet, ha élve megússza. Éppen ettől izgalmas. Ez az iszonyatos erő, a sebesség, amelyet az ujjaival irányít, és ahol nincs helye hibának. Két roppant turbina vontat egy törékeny gondolát a homokos, sík terület fölött, körülötte csipkézett szélű sziklák, alatta homályos, összemosódott táj, aztán szívszorító fékezések egy sorozat kacskaringós kanyarban, majd gyorsítás a lehető legnagyobb sebességre. Steelton-kábelek futnak a gondolából a két

hajtóműhöz, amelyeket energiakapcsok rögzítenek egymáshoz. Ha a három fődarab bármelyike valami szilárd tárgynak ütközik, az egész szerkezet szétforgácsolódott fém és szertefröccsenő rakéta-üzemanyag poklává változik. Ha valamelyik rész leválik, mindennek vége. Vigyor terült szét Anakin fiatal arcán, miközben még több üzemanyagot fecskendezett a hajtóműbe. Előtte egyre szűkült a kanyon, és a homály sűrűsödött. Anakin azt a fénysávot követte, amely visszavezeti a síkságra, és talajközelben maradt, mivel a járat ott volt a legszélesebb. Ha magasabban repülne, könnyen súrolhatná a sziklafalat valamelyik oldalon. Reggával épp ez történt a múlt havi versenyen, és azóta is keresik a darabkáit. Vele viszont nem fog megtörténni. Előrenyomta a gázkart, és felsikoltó hajtóművekkel kirobogott a síkságra a kanyon száján át. Anakin a gondolában ülve, kezét a vezérlőpanelen tartva érezte, amint az energia vibrációja végigkúszik a kábeleken, és betölti őt a zenéjével. Durva készítésű kezeslábasában, versenysisakjával a fején, szemüvegben és kesztyűben annyira szorosan beékelődött az ülésbe, hogy érezte a gondola alján elsüvítő szelet maga alatt. Amikor versenyzett, sosem csupán a versenygondola sofőrje volt; nem csupán még egy főrész. Eggyé vált az egésszel, a gondolával, a hajtóművekkel, és oly módon olvadt össze velük, amit nem igazán tudott megmagyarázni. Minden lendülés, minden kis zökkenés, a merevítések és kötőelemek rándulása meg elmozdulása nyilvánvaló volt számára, s bármely pillanatban képes volt érzékelni, mi történik járgánya széltében-hosszában. Az a saját nyelvén beszélt hozzá, hangok és érzések keverékeként, s bár nem használt szavakat, a fiú mégis tökéletesen értette. Néha, gondolta ábrándozva, még azelőtt érzékelte, hogy a gép mondott volna valamit. Narancsszínű, fémes csillanás suhant el a jobbjánál, és Sebulba jól ismert, osztott X formájú hajtóművének lángja lobbant ki előtte, elvéve tőle ezzel a vezető pozíciót, amelyet egy szokatlanul jó rajttal szerzett. Anakin rosszallóan ráncolta a homlokát saját pillanatnyi figyelemkihagyása és a másik pilóta látványa miatt. A nyakigláb, görbe lábú Sebulba lelke ugyanolyan kifacsarodott volt, mint a végtagjai: egy veszélyes ellenfél, aki sok

versenyt nyert, és élvezetét lelte mások kudarcában. A dug csupán az elmúlt évben több mint egy tucat karambolt okozott, és a szeme gonosz élvezettel csillogott, valahányszor előadta történeteit a hallgatóságának Mos Espa poros utcáin. Anakin jól ismerte Sebulbát – és több esze volt annál, hogy összeakaszkodjon vele. Előretolta a gázkarokat, friss energiát adott a hajtóművekbe, és meglódult. Az nem előny, gondolta, miközben a köztük lévő távolság csökkenését leste, hogy ő ember, vagyis ami sokkal rosszabb, ő az egyetlen humán az egész mezőnyben. A Tatuinon az ügyesség és vakmerőség próbáján, Mos Espa lakosainak legkedveltebb sportágában úgy hitték, többre van szükség bármely emberi ügyességnél és képességnél. Kettőnél több kar, többszörösen ízeit tagok, kocsányszemek, száznyolcvan fokban forduló fejek és szinte csontatlanul hajlékony testek olyan előnyöket biztosítottak más teremtményeknek, amelyekkel egy ember nem mérkőzhetett. A legismertebb pilóták – egy ritka faj legjobbjai – különös felépítésű, bonyolult formájú lények közül kerültek ki, akik kockázatimádata mármár az elmebaj határát súrolta. Azonban Anakin Skywalker, aki semmiben sem hasonlított ezekre, oly intuitív módon érzett rá a sportja által megkövetelt ügyességre, s oly könnyedén irányította gépét, mintha ezen hiányosságok semmit sem számítanának. Ebből eredően mindenki valamiféle rejtélyt szimatolt körülötte, személye ellenszenvet és növekvő idegességet keltett – legfőképpen Sebulbában. Az elmúlt hónapban egy másik versenyen a fortélyos dug megpróbálta nekiterelni Anakint egy sziklafalnak. Csupán azért nem járt sikerrel, mivel a fiú érzékelte a mogulé és alulról közeledő ellenfelet, és meglátta azt az illegális fűrészes pengét, amellyel Sebulba el akarta vágni az ő jobb oldali Steelton-kábelét, és hirtelen magasabbra röppent, mielőtt a fűrészél kárt okozhatott volna. Emiatt elvesztette a versenyt, de megmaradt az élete. Még mindig dühöngött amiatt, hogy rákényszerült erre a kompromisszumra. A versenyzők keresztülsuhantak a Mos Espa szélén emelt aréna ősi szobrai között. Elzúgtak a győztesek diadalíve alatt, az őket éljenző nézőkkel tömött padsorok előtt, el a szerelődroidok, a karbantartó állások és a páholyok mellett, ahonnan a huttok figyelték a küzdelmet elszigetelt pompában

a közönséges nézők fölött. A diadalív tetején lévő megfigyelőtoronyból a kétfejű troig, aki a versenyt közvetítette, a nevüket és a pozíciójukat kiabálta a tömegnek. Anakin ismét engedett magának egy futó pillantást az összemosódott alakokra, amelyek olyan gyorsan elmaradtak mögötte, mintha csupán délibábok lettek volna. Anyja, Shmi ott van közöttük, és bizonyára aggódik, mint mindig. Az asszony nem szerette nézni a fiát verseny közben, de otthon ülni sem tudott volna ezalatt. Sohasem mondta, de Anakin úgy gondolta, hogy az anyja úgy hiszi, a puszta jelenlétével elháríthatja a bajokat. Ez idáig bejött. Kétszer ütközött, egy harmadik alkalommal pedig nem tudta befejezni a versenyt, de több mint fél tucat futamot sérülés nélkül úszott meg. És szerette, ha az anyja jelen van. Ez különösfajta önbizalommal töltötte el, ám hogy miért, abba nem igazán szeretett belegondolni. Mindamellett miféle beleszólásuk lehetne ebbe az egészbe? Versenyzik, mivel jól csinálja, Watto tudja, hogy jó versenyző, és bármit akar tőle, neki meg kell tennie. Egy rabszolgának nincs más választása. És Anakin Skywalker rabszolga volt egész életében. A Boltív-kanyon derengett fel előtte szélesen és mélyen; egy terjedelmes, sziklás rész, amely a Csipkés Szirt-szurdokba vezet, egy tekervényes járatba, amelyen a versenyzőknek végig kell kígyózniuk, hogy eljussanak a fenti fennsíkra. Még mindig Sebulba vezetett; alacsonyan, szorosan a talaj közelében száguldott, próbálva növelni a közte és üldözője közötti távolságot. Anakin mögött, most már elég közel, három másik versenyző sziluettje rajzolódott ki a horizont előtt. A fiú gyors pillantást vetett hátra, és látta, hogy Mawhonic, Gasgano és Rimkar száguldanak a nyomában furcsa, buborék formájú gondolájukban. Mindhárman egyre közelebb értek. Anakin gázt adott, aztán mégis visszavett a tempóból. Már túl közel vannak a szurdokhoz. Ha túl nagy sebességgel érkezik, könnyen pórul járhat. A reakcióidő a csatornában szinte a nullával egyenlő. Jobb inkább kivárni. Úgy tűnt, Mawhonic és Gasgano is osztották ezt az álláspontot, szépen besoroltak Anakin mögé, ahogy közeledtek a szikla repedéséhez. Rimkar azonban nem szándékozott várni. Elzúgott Anakin mellett, egytized másodperccel előtte bevágódott a résbe, és eltűnt a sötétben. Anakin egyenesbe hozta gondoláját, alig valamivel a szurdok sziklás alja fölött suhant, és hagyta, hogy az emlékezete és az ösztönei vigyék végig a

kanyargós vágatban. Amikor versenyzett, minden lelassult körülötte, ahelyett hogy felgyorsult volna. Pedig nem ezt lehetett volna várni. Szikla, homok és árnyak suhantak el minták és alakzatok vad összevisszaságában, ám ő mégis rendkívül tisztán látott. Az összes részlet vakító élességgel rajzolódott ki, mintha éppen azokat a részeket világították volna meg, amelyeket a legnehezebb lett volna meglátni. Akár behunyt szemmel is vezethetne, gondolta. Legalább annyira összhangban állt a külvilággal, mint amennyire tudta, hogy hol van. Sebesen siklott a szurdokban, néha-néha megpillantotta Rimkar hajtóműveinek kilövellő gázait, ahogy vörös színben megmegvillantak a homályban. Messze, magasan a feje fölött az ég csupán egy ragyogó, kék csíknak tűnt, amely lenyúlik a hegy közepéig. A hegyből tünékeny fénypászmák hatoltak le a szurdokba, méterről méterre gyengülő fényességgel, s mire elérték Anakint és vetélytársait, már épp csak belemélyedtek a sötétségbe. Anakin mégis teljes nyugalomban, magába mélyedten vezette a turbinákhoz erősített gondolát; átadta magát gépe lüktetésének és zümmögésének, meg az őt körülvevő, puha, bársonyos sötétségnek. Amint kiértek a fényre, Anakin előrenyomta a gázkart, és sebesen meglódult Sebulba után. Mawhonic és Gasgano közvetlenül a nyomában. Elöl Rimkar beérte Sebulbát, és megpróbált elsuhanni mellette. A hórihorgas dug ráhúzta osztott X hajtóműves gépét Rimkar gondolájára, hogy szinte súrolta. Azonban Rimkar gömbölyített kabinja simán és sértetlenül siklott el tőle. Egymás mellett száguldottak a fennsíkon, egyenesen a Metta-szakadék irányába. Anakin megközelítette őket, s elszakadt üldözőitől, Mawhonictól és Gasganótól. Az emberek mindenfélét beszéltek Wattóról – és róla sok rosszat el lehetett mondani –, de jól értett a versenygépekhez. Az erős hajtóművek engedelmesen meglódultak, ahogy Anakin gázt adott, és másodperceken belül odahúzott Sebulba osztott Xes gépe mellé. Egyszerre érték el a Metta-szakadékot, és egyszerre zúgtak lefelé a mélységbe. Az ilyen függőleges helyzetnek – és ezt minden versenyző tudja – az a trükkje, hogy minél nagyobb sebességre gyorsulva lehagyjuk az ellenfelet, de csak annyira, hogy a gépet még időben vízszintesbe lehessen húzni, mielőtt orral belefúródna a lenti sziklába, így hát amikor Sebulba túl korán húzta fel a

gépe orrát, Anakin egy pillanatra meghökkent. Aztán csak azt érezte, ahogy az osztott X hajtóművek lökete belevág a gondolájába. A fondorlatos dug csupán úgy tett, mintha vízszintesbe akarná húzni a gépét, de aztán szándékosan oldalra rántotta a jármű farát, hogy a kilövellő gázok a sziklafalhoz csapják Anakint és Rimkart egyaránt. Rimkart alaposan meglepte ez az aljas húzás, ösztönösen reagálva gázt adott, és egyenesen belerobogott a hegybe. A gondola és a hajtóművek fémjének vad szökőkútja záporozott szerte, s egy hosszú, fekete csík maradt a lehorzsolt felületen. Anakin ugyanígy járhatott volna, ha nem segítik az ösztönei. Szinte azelőtt, hogy tudatosult volna benne, mit csinál, ugyanabban a pillanatban, ahogy megérezte Sebulba hajtóműveinek lökését, felhúzta a gépét a zuhanásból, és miközben eltávolodott a hegyoldaltól, csaknem belerohant a meglepett Sebulbába, aki vadul kitért az útjából, hogy mentse magát. Ám attól, hogy Anakin hirtelen megrántotta a kormányt, megperdült, letért a pályájáról, és elvesztette uralmát a gép fölött. Visszafelé kormányzott, kiengedte a gázkarokat, megszüntette az üzemanyag-adagolást, és nézte, ahogy a talaj gyorsan közeledik, hogy nagy porfelhő közepette találkozzon vele. Csontrepesztő erővel csapódott a talajhoz, majd a lendülettől tovább csúszott. Mindkét Steelton-kábel elnyíródott, a hatalmas turbinák kétfelé repültek, a gondola pedig először a bal oldalára fordult, aztán a jobbra, majd pedig gurulni kezdett. Anakin csak annyit tehetett, hogy megfeszítette a testét odabenn, és miközben pörgött és gördült a forró homokban, imádkozott, hogy neki ne csapódjon valami sziklanyúlványnak. A fém tiltakozón sikongatott, és por töltötte be a gondola belsejét. Valahol messze jobb felől egy hajtómű robbant fel földrengető dörrenéssel. Anakin nekivetette karját a fülkéje oldalának, így támasztva ki magát, miközben a zötykölődő gondola egyre csak gurult és gurult tovább. Végül megállt, és vadul az oldalára zökkent. Anakin várt egy pillanatot, aztán kikapcsolta a biztonsági övét, és kimászott. A perzselő hőség máris készült rávetni magát, a vakító napfény pedig még a szemüvegén keresztül is bántotta a szemét. Fölötte a leghátsó versenyzők süvítettek bele a kékes láthatárba nyüszítő és búgó hajtóművekkel. Aztán csend lett; mély és átható csend.

Anakin körülnézett, látta a hajtóművek maradványait, felmérte a kárt és megsaccolta, mennyi munkába kerül majd, mire ismét működőképes állapotba hozza őket. Aztán végül a gondolára pillantott és elfintorodott. Watto nem lesz túl boldog. De hát Watto ritkán az. Anakin Skywalker leült, hátát a gondolának vetette, és megpróbált annak árnyékában fedezéket és enyhülést találni a Tatuin ikernapjának heve elől. Pár percen belül úgyis érte jön egy terepjáró, hogy felszedje. Rajta Watto, hogy alaposan megszidja. És az anyja is jön, hogy megölelje és hazavigye. Nem volt túlzottan elégedett az események alakulásával, de oly nagyon nem csüggedt el. Ő nyerte volna a versenyt, ha Sebulba tisztességesen játszik. Könnyedén nyerhetett volna. Sóhajtott, és hátrabillentette a sisakját. Hamarosan tucatnyi versenyt nyer majd. Talán már jövőre, amikor betölti a tízet.

2 – Van arról fogalmad, mibe kerül ez nekem, fiú? Van arról valami halvány fogalmad? Oba chee ka! Watto fölötte lebegett, és öntudatlanul huttra váltott, mivel ez a nyelv a sértő jelzők tekintélyes skáláját kínálta. Anakin sztoikus nyugalommal álldogált, fiatal arcán nem látszottak érzelmek, tekintetét a kövérkés, kék bőrű toydarira szegezte. Watto szárnyai elmosódtak; olyan vadul verdestek, mintha a következő pillanatban leröpülnének a fodrozódó, kicsi testről. Anakin alig bírta leküzdeni a nevelési kényszert, amint elképzelte ezt a látványt. Ám most nem tűnt ajánlatosnak nevetni. Amikor Watto szünetet tartott, hogy levegőt vegyen, Anakin nyugodtan szólalt meg: – Nem én hibáztam. Sebulba kibillentett a bal fúvókájával, és csaknem belevágott a Metta sziklafalába. Csalt. Watto szája úgy mozgott, mintha csócsálna valamit, ormánya összeráncolódott kiálló fogai fölött. – Naná, hogy csalt, fiú! Mindig csal! Ezért győz! Talán neked

is csalnod kellene egy kicsit néha-néha! Talán akkor nem törnéd össze annyiszor a gondoládat, és nem kerülnél annyi pénzembe! Watto üzletében álltak, Mos Espa kereskedőnegyedében egy elhanyagolt sárkunyhóban egy elkerített térség előtt, amely lerobbant és kiselejtezett roncsokból kiszerelt rakéta- és motoralkatrészekkel volt tele. Odabent hús árnyék uralkodott, a perzselő hőséget kívül rekesztették a vaskos falak, ám a por még itt is lusta felhőkben szállongott, ahogy a lámpák megvilágították. A verseny már rég befejeződött, és a bolygó ikernapja a láthatár felé hanyatlott, jelezve az este lassú közeledtét. A sérült versenygondolát szerelődroidok szállították a síkságról az üzletbe. Anakint is hazavitték, bár őt valamivel kisebb lelkesedéssel. – Rassa dwee cuppa, peedunkel! – visította Watto, ismét elhalmozva a fiút néhány újabb hutt sértéssel. A fodrozódó test minden egyes jelző kimondásakor pár centit előrébb dőlt, és Anakin, elhatározása ellenére, mégiscsak hátralépett. Watto csontos karja és lába egyszerre mozgott feje meg teste rándulásaival, s ez komikus látványt nyújtott. Dühöngött, de Anakin látta már haragosnak máskor is, és tudta, mire számítson. Nem hajlongott, még csak a fejét sem hajtotta le alázatosan; keményen megvetette a lábát, és rezzenéstelen arccal tűrte a szidást. Ő rabszolga, Watto pedig a gazdája. A szidások részei az életének. Ráadásul Watto hamarosan lehiggad, kiadja a mérgét azzal, hogy másokat hibáztat, és a dolgok visszazökkennek a normális kerékvágásba. Watto jobb kezének mindhárom ujja a fiúra mutatott. – Nem engedlek vezetni soha többé! Ezt fogom tenni! Keresek másik pilótát! – Ez szerintem is remek ötlet – helyeselt Shmi. Anakin anyja oldalt állt, egy szót sem szólt Watto kirohanásai közben, de most sietve kihasználta annak a javaslatnak a lehetőségét, amelyet ő maga is felvetett volna, ha kérdezik. Watto hevesen feléje perdült, és zümmögő szárnyakkal a nőre rontott. Azonban az asszony nyugodt, határozott tekintete lefékezte, és ott lebegett félúton anya és fia között. – Amúgy is túl veszélyes – érvelt Shmi. – Ő még kisfiú. Watto azonnal visszakozott. – De az én szolgám, az én tulajdonom, és azt teszi, amit én mondok!

– Úgy van. – Shmi sötét szeme elszántan csillogott a megviselt, ráncoktól barázdált arcból. – Éppen ezért nem fog versenyezni soha többé, ha te nem akarod. Vagy nem éppen ezt mondtad az előbb? Watto ettől kissé összezavarodott. Úgy mozgatta a száját és ormányszerű orrát, mintha turkálna, de nem adott ki szavakat. Anakin elismerően nézett az anyjára. Az asszony egyenes szálú, sötét haja már kezdett szürkülni, s egykor kecses mozgása meglassúdott, ám a fiú szépnek és bátornak látta. Tökéletesnek. Watto közelebb nyomult újabb néhány centivel, aztán ismét megtorpant. Shmi ugyanolyan mereven állt, mint a fia, nem volt hajlandó megalázkodni. Watto barátságtalanul rámeredt még egy pillanatig, majd megperdült, és a fiúhoz repült. – Helyrehozol mindent, amit tönkretettél, fiú! – csattant fel, és az ujját rázta Anakin felé. – Megjavítod a hajtóműveket is meg a gondolát is, méghozzá úgy, hogy olyanok legyenek, mint új korukban! Sőt jobbak, mint új korukban! És máris kezded! Most rögtön! Tűnj innen dolgozni! Szinte magyarázkodva fordult vissza az asszonyhoz. – Bőségesen van még napfény a munkához! És az idő pénz! – Odaintett először az anyának, aztán a fiúnak. – El veletek, mindkettőtökkel! Vissza a munkához, vissza a munkához! Shmi melegen rámosolygott a gyermekére. – Menj csak, Anakin! – mondta kedvesen. – Vacsorával foglak várni. Elfordult, és kiment az ajtón. Watto, miután vetett Anakinra egy utolsó gyilkos pillantást, szintén távozott. Anakin csak állt a homályos helyiségben egy hosszú pillanatig, és maga elé meredt. Arra gondolt, hogy nem lett volna szabad elvesztenie a versenyt. Legközelebb – és ismerve Wattot, biztosra vette, hogy lesz "legközelebb" – nyerni fog. Csüggedten sóhajtott, aztán a hátsó ajtón át kilépett az udvarra. Apró termetű fiú volt, még kilencéves korához képest is, ugyanakkor arányos felépítésű, szőkésbarna hajú, kék szemű, pisze orrú és kíváncsi tekintetű. Gyors mozgású volt és erős, s olyan képességeket birtokolt, amelyekkel állandó meglepetéseket okozott a környezetének. Máris kiváló pilótának számított a gondolaversenyben, és ilyesmit még semmilyen korú ember nem mondhatott el magáról ezelőtt. Olyan szerelőügyességgel rendelkezett, hogy szinte bármit össze tudott rakni. Mindkét területen használni lehetett, és Watto nem olyasvalaki, aki nem használja ki a rabszolgája képességeit. Ám azt, hogy képes érzékelni dolgokat, az anyját kivéve senki sem tudta

róla. Rendszeresen érzékelte azokat, mielőtt bárki sejtette volna, hogy be fognak következni. Olyan volt, akár egy rezgés a levegőben, mint egy figyelmeztető vagy javasló sugallat, amit senki más nem érzékel. Ez nagy hasznára vált a versenyzésben, de más alkalmakkor is. Remekül felismerte, hogyan működnek a dolgok, vagy hogy miként kellene működniük. Még csupán kilencéves volt, és máris úgy látta a világot, ahogy a legtöbb felnőtt sohasem fogja. Nem mintha pillanatnyilag sokra ment volna ezzel. A homokot rugdosta, miközben átment az udvar túlsó végébe a turbinákhoz és a gondolához. A droidok oda rakodtak le. Máris azon törte a fejét, hogyan tudja ismét működőképes állapotba hozni azokat. A jobb oldali hajtómű szinte sértetlen, ha nem számítjuk a felületi karcolásokat és horpadásokat. A bal viszont valóságos roncs lett. A gondola pedig alaposan eldeformálódott és meghajlott; a vezérlőpult csupa összevisszaság. – Zűrös! – motyogta halkan. – Elég zűrös! Szerelődroidok érkeztek a hívására, és megkezdték a versenygép sérült részeinek eltávolítását. Perceken át a maradványokat szortírozta, amikor rájött, hogy olyan alkatrészek is hiányoznak, amelyek Wattónál nem találhatók – mint például különböző hőkioldók és rakétarelék. Be kell szereznie ezeket egy másik üzletből, mielőtt nekilát az összeszerelésnek. Wattónak nem fog tetszeni. Gyűlölt máshonnan alkatrészeket kérni, mivel azt állította, nála minden szükséges megtalálható, kivéve ha az egy másik világról származik. A tény, hogy vásárolnia kell a szükséges alkatrészeket, nem felelt meg a helyi lakosok iránt érzett megvetésének. Inkább elnyerte, amire egy gondolaversenyben szüksége volt. Vagy egyszerűen ellopta. Anakin felpillantott az égre, ahol a lenyugvó nap utolsó sugarai is kezdtek elhalványulni. Már megjelentek az első csillagok, parányi tűhegyek az éjszaka fekete szövetén. Világok, amelyeket sosem látott, és amelyekről csak álmodozhatott, várnak rá odafenn, és egy nap majd meglátogatja azokat. Nem marad itt örökre. Ő ugyan nem. – Pszt! Anakin! – suttogta valaki az udvar vége felőli mélyülő homályból, és két kisebb alak bújt be a kerítés sarkánál tátongó, keskeny résen, ahol a drótok nem értek össze. Kitster

volt az, Anakin legjobb barátja, Walddal, egy másik barátjukkal a nyomában. Kitster alacsony volt és sötét bőrű, rövid, körbenyírt hajjal, ruházata laza és jellegtelen; arra tervezték, hogy megtartsa a nedvességet, dacoljon a hőséggel és a porral. Wald, aki bizonytalanul követte, rodiai volt, aki csak nem régen érkezett a Tatuinra egy távoli világból. Ő néhány évvel fiatalabb volt, mint a barátai, de elég belevaló srác ahhoz, hogy engedjék velük lófrálni. – Hé, Annie, mit működsz? – kérdezte Kitster, és közben bizonytalanul pillantott körül, hogy nincs-e Watto valahol a közelben. Anakin vállat vont. – Watto azt mondta, rakjam össze a gondolát, hogy jobb legyen, mint új korában. – Na ja, de nem ma – fűzte hozzá Kitster komolyan. – A mai napnak rögtön vége. Gyere! Ráér ez holnap is. Menjünk, nyomjunk be egy rubinszörpöt! Ez volt a kedvenc italuk. Anakin érezte, hogy megindul a nyáltermelése. – Nem mehetek. Itt kell dolgoznom ezen egészen… Elhallgatott. Sötétedésig kell itt dolgoznia. És már csaknem sötétedett… – Miből fizetjük ki? – kérdezte kétkedve. Kitster Wald felé intett. – Neki van öt druggatja. Azt mondja, találta vagy ilyesmi. – Élesen Waldra pillantott. – Ő mondta. – Épp itt leltem a pénzt, itt ám. – Wald furcsa, pikkelyes feje bizonygatóan bólogatott, kimeredő szeme szaporán pislogott. Felhúzta egyik zöld fülét, és hutt nyelvre váltott. – T'án nem hisztek nekem, he? – De még mennyire hogy hiszünk. – Kitster rákacsintott Anakinra. – Nyomás, húzzunk el, mielőtt az öreg rezgőszárnyú visszatér! Kibújtak a kerítés résén, megindultak a hátsó úton, balra fordultak, keresztülsiettek a zsúfolt téren a szemközti élelmiszerbolt felé. Az utcák még mindig tömve voltak, de a legtöbben már hazafelé vagy a hutt örömtanyák felé tartottak. A fiúk simán cikáztak át a járókelők, szekerek és a talaj fölött lebegő suhanok között, átbújtak a felhúzás közben lévő ponyvák alatt, elsiettek a rácsokkal biztosított áruhalmok mellett. Pillanatok alatt odaértek az üzlethez, ahol a rubinszörpöt árulták, és odafurakodtak a pulthoz. Wald állta a szavát, leszurkolta a szükséges druggatokat a

három italért, és a kezükbe nyomott egyet-egyet. Távoztak az üzletből, és miközben szívószálon keresztül szürcsölgették a ragacsos készítményt, ráérősen visszafelé sétáltak az utcán, és mindenféléről cseverésztek; versenygondolákról, suhanókról, helyi járatú hajókról, csatacirkálókról, vadászgépekről meg az őket irányító pilótákról. Egy napon mindhárman pilóták lesznek, ígérték meg egymásnak, s ezt a fogadalmat a nyálukkal és kézpacsikkal erősítették meg. Heves vitába merültek a különböző vadászgépek erényeit illetően, amikor egy hang szólalt meg mellettük: – Ha engem kérdeztek, én a Z-95-ös Fejvadász mellett szavazok! A fiúk egyszerre fordultak oda. Egy idős űrjáró állt egy suhanó oldalának támaszkodva, és őket figyelte. Azonnal látszott, hogy nem idevalósi, a ruhájáról, a fegyvereiről és a kicsi, kopott vadászrepülős jelvényről, amelyet a tunikájára tűzve viselt. Köztársasági jelvény volt. Nem sok hasonlót lehetett látni a Tatuinon. – Láttalak ma versenyezni – szólt oda az idős űrjáró Anakinnak. Magas, ösztövér férfi volt, barázdált, viharvert, napcserzett ábrázattal, a szeme a szürkének egy szokatlan árnyalata, haja pedig olyan rövidre nyírt, hogy sortéként meredt fel a fejbőréről. A mosolya ironikus és meleg. – Hogy hívnak? – Anakin Skywalker – felelte a fiú bizonytalanul. – Ők pedig a barátaim, Kitster és Wald. Az űrjáró csupán szótlanul odabólintott a másik két fiúnak, de a szemét nem vette le Anakinról. – Skywalker? "Égenjáró?" – ízlelgette az idegen. – Hű vagy a nevedhez, Anakin. Úgy jársz az égen, mintha a tied lenne. Tehetségesnek tűnsz. – Kiegyenesedett, és miközben könnyedén áthelyezte testsúlyát a másik lábára, sorban végignézett a fiúkon. – Egy napon hatalmas hajókkal szeretnétek repülni? Mindhárman egyszerre bólintottak. Az idős űrjáró elmosolyodott. – Semmi sem fogható ahhoz. Semmi. Valaha, amikor fiatalabb voltam, az összes nagy gépen repültem. Repültem mindennel, amivel csak repülni lehetett a seregen belül és kívül. Felismeritek ezt a jelvényt, fiúk? Ismét egyszerre bólintottak. Felkeltette az érdeklődésüket ez a csoda, hogy szemtől szemben állhatnak egy igazi pilótával – nem csupán egy versenygondolással, hanem olyasvalakivel, aki

vadászgépeket, cirkálókat és utasszállítókat vezetett. – Mindez réges-régen történt – folytatta az űrjáró, és hangja hirtelen távolinak tűnt. – Hat évvel ezelőtt kiléptem a seregből. Kiöregedtem. Az idő gyorsan telik, miközben megpróbálod kitalálni, mihez kezdj életed hátralévő szakaszában. – Lebiggyesztette az ajkát. – Ízlik a rubinszörp? Még mindig finom? Évek óta nem ittam. Talán épp most van itt az ideje változtatni ezen. Velem tartotok, srácok? Nincs kedvetek meginni egy rubinszörpöt egy vén köztársasági pilótával? Nem kellett kétszer megkérdeznie. Elballagott velük ahhoz az üzlethez, ahonnan a fiúk jöttek, és fizetett mindegyiküknek egy italt, meg egyet magának is. Elsétáltak a tér egy nyugodt részére, együtt szürcsölték a szörpöt, és az eget bámulták. A napfény kihunyt, és csillagok sziporkáztak szerte a sötét égbolton; feketére fröccsent ezüst festékpöttyök. – Repültem egész életemben – jelentette ki az űrjáró ünnepélyesen, és nem vette le tekintetét az égről. – Repültem mindenhová, ahová csak bírtam… és tudjátok, mi a helyzet? A századrészét sem jártam be az űrnek. Még a milliomodrészét sem. Mégis jó móka volt megpróbálni. Határozottan remek móka. Tekintete visszasiklott a fiúkra. – Köztársasági katonákkal megrakott cirkálót vezettem Makem Tébe a lázadás idején. Rémes egy helyzet volt! Valaha Jedi-lovagokat is szállítottam. – Jediket! – szisszent fel Kitster élesen. – Húú! – Tényleg? – préselte ki Anakin tágra nyílt szemmel. – Tényleg vitt Jediket? Az űrjáró nevetett a csodálkozásukon. – Szakadjon ki a szívem és nevezzetek banthaabraknak, ha hazudok! Réges-régen történt, de négyüket vittem egy bizonyos helyre, amiről még most sem beszélhetek. Megmondtam. Én mindenhol jártam, ahová egy ember eljuthat életében. Mindenhol. – Egy napon én is űrhajót akarok vezetni idegen világokra – mondta Anakin halkan. Wald kétkedőn felhorkant. – Rabszolga vagy, Annie. Nem mehetsz sehova. Az idős pilóta Anakinra pillantott. A fiú nem nézett vissza rá. – Hát – mondta halkan – az életben gyakran nem akként halsz meg, aminek születtél. Nem kell elfogadnod, hogy amit belépéskor kaptál, az az összes, amit magaddal vihetsz,

amikor távozol. – Hirtelen felnevetett. – Erről eszembe jut valami. Egyszer, valamikor teljesítettem a Kessel-futamot. Nem sokan tudták ezt megtenni és túlélni, hogy elmesélhessék. Rengetegen próbáltak lebeszélni róla, mondták, hogy meg se próbáljam, adjam fel és foglalkozzak valami mással. Ám meg akartam tapasztalni, megtettem hát, és megtaláltam a módját, hogy bebizonyítsam: tévedtek. Anakinra nézett. – Lehet, hogy így lesz majd veled is, ifjú Skywalker. Láttam, hogy vezeted a gondolát. Megvan hozzá a szemed, az érzéked. Kétszer olyan jó vagy, mint amilyen én voltam a te korodban. – Ünnepélyesen bólogatott. – Nagy hajókon akarsz repülni, és szerintem fogsz is. Rámeredt a fiúra, és Anakin állta a pillantását. Az öreg űrjáró elmosolyodott, és lassan bólintott. – Úgy bizony, Anakin Skywalker, szerintem egy napon fogsz is. Késve érkezett haza a vacsorára, és megkapta aznapi második megszidását. Watto számára megpróbálhatott volna kitalálni valamit arról, hogy mi miatt késett el, de Anakin Skywalker az anyjának nem hazudott. Soha semmiről. Elmondta neki az igazat, hogy kilopódzott Kitsterrel meg Walddal rubinszörpöt inni, s arról is beszámolt, miféle történeteket mesélt az öreg űrjáró. Shmi nem hatódott meg. Nem szerette, ha a fia olyanok társaságában tölti az idejét, akiket nem ismer, még akkor sem, ha tudta, Anakin elég talpraesett ahhoz, hogy tudjon vigyázni magára. – Ha nem fűlik a fogad ahhoz a munkához, amelyet Wattótól kaptál, akkor gyere hozzám, és majd adok én neked házimunkát! – jegyezte meg szigorúan. Anakin nem vitatkozott; mostanra megtanulta, hogy az ellenkezés az ilyen helyzetekben ritkán vezet eredményre. Csendesen ült, lehajtott fejjel evett, bólogatott, amikor bólogatni kellett, és arra gondolt, hogy az anyja szereti őt, aggódik érte, s ez kelti benne a haragot meg a csalódottságot. Vacsora után a házuk előtt üldögéltek, és a csillagokat nézték a hűvös éjszakában. Anakin szeretett lefekvés előtt odakinn üldögélni. Itt nem érezte annyira a bezártságot és az elszigeteltséget, mint odabenn. Itt szabadon lélegezhetett. Az otthonuk szűk volt és elnyűtt, s szorosan zsúfolódott több tucat hasonlóhoz, a falait agyag és homok keveréke alkotta.

Tipikus rabszolgaszállás volt Mos Espának ezen a részén, egy központi helyiség, amelyből egy vagy két alvólyuk nyílik. Azonban az anyja rendesen és tisztán tartotta, és Anakinnak volt egy saját szobája, amelyik nagyobb volt, mint a legtöbb, s ebben tartotta a holmijait. Egy jókora munkapad és szerszámok foglalták el a hely nagy részét. Jelenleg épp egy protokolldroid készítésével foglalatoskodott, hogy az segítsen a mamijának. Egyenként szerezte be a szükséges alkatrészeket, innen-onnan, ahonnan csak tudta, és már nem sok hiányzott az egészhez. A droid már tudott beszélni, mozogni és elvégezni néhány dolgot. Hamarosan elkészül, és munkába áll. – Fáradt vagy, Annie? – szólalt meg az anyja hosszú hallgatás után. A fiú a fejét rázta. – Nem igazán. – Még mindig a versenyen jár az eszed? – Igen. És ez igaz is volt, de főleg az öreg űrjáróra és a történeteire gondolt; hogy miként járta be űrhajón a távoli világokat, miként szállt harcba a Köztársaságért, és hogyan küzdött vállvetve Jedi-lovagokkal. – Nem akarom, hogy még egyszer versenygondolába ülj, Annie – suttogta az anyja. – Nem akarom, hogy erre kérd Wattot, ígérd meg, hogy nem teszed! Anakin vonakodva bólintott. – Megígérem. – Gondolkodott egy pillanatig. – De mi van akkor, ha Watto rám parancsol, hogy versenyezzek, mami? Mit tegyek akkor? Azt kell tennem, amit ő mond. Tehát ha utasít, versenyeznem kell. Az anyja kinyújtotta a kezét, és gyengéden megveregette Anakin karját. – Azt hiszem, a mai eset után nem kér fel ismét. Keres valaki mást. Anakin egy szót sem szólt, de tudta, hogy az anyja téved. Nincs senki, aki nála jobb lenne versenygondolában. Még Sebulba sem, ha nem csalna. Mindamellett Watto sosem fog fizetni valakinek, amikor Anakin ingyen is a rendelkezésére áll. Egy-két napig még morcos lesz, de aztán ismét a győzelemre fog áhítozni. Anakin ismét versenybe száll még a hónap vége előtt. Az eget bámulta, és miközben az anyja keze könnyedén pihent az alkarján, arra gondolt, vajon milyen lehet odakinn az űrben, csatacirkálókkal és vadászgépekkel repülni, elutazni távoli világokra és idegen helyekre. Nem érdekelte, amit Wald mondott; ő nem lesz rabszolga egész életében. Mint ahogy gyerek sem marad örökké. Talál majd rá módot, hogy itt

hagyja a Tatuint. Talál majd módot arra is, hogy az anyját magával vigye. Álmai úgy kavarogtak a fejében, mint ahogy a csillagokat látta; szikrázó képek kaleidoszkópjaként. Elképzelte, milyen lehet. Tisztán látta az elméjében, és ez mosolyra késztette. Egy napon, gondolta maga előtt látva a sötétben az öreg űrjáró arcát, fanyar mosolyát és különös árnyalatú, szürke szemét, megteszem mindazt, amit te tettél. Mindent. Mély lélegzetet vett, és benntartotta. Még Jedi-lovagokkal is fogok együtt repülni. Lassan kiengedte a tüdejéből a levegőt, ezzel pecsételve meg fogadalmát.

3 A kicsiny köztársasági cirkáló, amely a követek semlegességét jelző vörös színt viselte, átfúrta magát a csillagokkal telehintett feketeségen a smaragdszínben ragyogó Naboo bolygó és az azt körülvevő Kereskedő Föderáció flottájának fürtje felé. Ezek a hajók roppant méretű, vaskos erődök, cső alakúak, amelyek az egyik végükön kettéválnak, és egy gömböt foglalnak magukban, amely otthont ad a hajóhídnak, a kommunikációs központnak és a hiperhajtóműnek. Fegyverzet csillogott minden résben és rekeszben, és föderációs vadászgépek cirkáltak a hatalmas bestiák körül, mint a gnatok. A hagyományosabb formájú, három hajtóműves, lapos testű, szögletes vezérlőkabinú köztársasági cirkáló szinte jelentéktelennek tűnt a Kereskedő Föderáció csatahajóinak árnyékában, ám rendületlenül haladt tovább feléjük. A cirkáló kapitánya és másodpilótája egymás mellett ültek az elülső konzolnál, s az ujjaik sebesen jártak a műszereken, ahogy egyre közelebb értek ahhoz a hajóhoz, amelynek hídján a Kereskedő Föderáció alkirályának címere díszelgett. Mindketten idegesen feszengtek, ez nyilvánvaló volt. Időről időre kényelmetlenül összenéztek – és a válluk fölött hátrapillantottak az árnyékban álló alak irányába. Az előttük lévő képernyőről, annak a csatahajónak a hídjáról, amely felé közeledtek, Nute Gunray, a Kereskedő Föderáció alkirálya bámult le rájuk várakozóan narancssárga

szemével. A neimoidi szokásos savanyú kifejezését viselte, száját lebiggyesztette, csontos homloka pedig csak még inkább kihangsúlyozta elégedetlenségét. Zöldesszürke bőrén megcsillant a hajó belső világításának fénye, s egészen sápadtnak, fakónak mutatta sötét köntöse, gallérja és háromszögletű kalapja között. – Kapitány! A cirkáló kapitánynője kissé elfordult az ülésében az árnyékban rejtőző alak felé. – Igen, uram? – Közölje velük, hogy haladéktalanul a fedélzetre kívánunk lépni! A hang mély volt és sima, de a benne rejlő eltökéltséget nem lehetett nem érezni. – Igen, uram – felelte a kapitány, és lopva összenéztek a másodpilótával. A kapitány szembefordult Nute Gunray képmásával. – A főkancellár követei a legnagyobb tisztelettel kérik önt, alkirály, hogy haladéktalanul engedje őket a fedélzetre lépni. A neimoidi sietve bólintott. – Igen, igen, kapitány, persze. Örömmel állunk a nagykövetek rendelkezésére. Örömmel, kapitány. A képernyő elsötétült. A kapitány tétovázott, hátrapillantott a mögötte álló alakra. – Uram? – Folytassa az utat, kapitány! – felelte Qui-gon Jinn. A Jedi-mester szótlanul figyelte, ahogy a Kereskedő Föderáció csatahajójának csillogó törzse tölti be az elülső ablakot. Qui-gon magas, erőteljes felépítésű férfi volt, uralkodó, oroszlánszerű vonásokkal. Szakáilát és bajuszát rövidre nyírva, haját hosszúra növesztve, a tarkóján összefogva hordta. Tunikát, nadrágot és csuklyás köntöst viselt, jellegzetesen laza és kényelmes ruházatot, széles selyemövvel fogta össze a derekán, amelyről a fényszablyája lógott – épp nem szem előtt, de jól elérhető helyen. Qui-gon úgy nézte a csatahajót kék szemének éles tekintetével, mintha látná, mi történik a belsejében. A Köztársaság adókivetése a csillagrendszerek közötti kereskedelmi útvonalakra a kezdetek óta vita tárgyát képezte, de egészen mostanáig a Kereskedő Föderáció panaszkodáson kívül semmi egyebet nem tett. A Naboo köré vont blokád volt a nyílt szembeszegülés első megnyilvánulása, és bár a Föderáció erőteljes egységet

képezett, ellátva saját hadiflottával és fegyveres droidokkal, a viselkedése egyáltalán nem volt tipikus. A neimoidik vállalkozók, nem katonák. Hiányzott belőlük a szükséges gerincesség, hogy hadat üzenjenek a Köztársaságnak. Ám valahogy most megtalálták ezt a gerincet. Qui-gont az aggasztotta leginkább, hogy nem tudta, miképpen. Egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát, miközben a cirkáló lassan bekúszott a zászlóshajó külső korongjának nyílásán a dokkoló hangár irányába. Vonósugarak ragadták meg, belülre vontatták a cirkálót, és mágneses kapcsok rögzítették a helyére. A blokád lassan már egy hónapja tartott. A Köztársaság Szenátusa folyamatosan tárgyalta az ügyet, próbálva békés megoldást találni a problémára. Azonban nem jutottak semmilyen eredményre, és végül a főkancellár titokban értesítette a Jedi Tanácsot, amely két Jedit küldött közvetlenül a blokád látszólagos kezdeményezőihez, a neimoidikhoz, közvetlen módon igyekezve eredményt elérni. Merész húzás volt. Elméletileg a Jedi-lovagok a főkancellárt szolgálják, neki engedelmeskednek az életet fenyegető helyzetekben. Azonban bármiféle beavatkozás a Szenátus tagállamainak belügyeibe, különösképpen akkor, amikor világok közötti fegyveres konfliktusról van szó, szenátusi jóváhagyást igényelt volna. A főkancellár jelen esetben a hatáskörének peremén egyensúlyozott. Legjobb esetben ezt titkos akcióként kezelik majd, és csak egy későbbi alkalommal lesznek heves viták a jogosságáról a Szenátusban. A Jedi-mester felsóhajtott. Bár ez nem rá tartozott, képtelen volt figyelmen kívül hagyni, miféle bonyodalmakkal járna, ha kudarcot vallana. A Jedi-lovagok béketeremtők; ez a rendjük alapja, a hitvallásuk lényege. Több ezer éven át szolgálták a Köztársaságot, ők képezték a stabilitás és a rend állandó forrását egy változó világegyetemben. A Jedik eredetileg teológiai és filozófiai kutatócsoportként alakultak olyan régen, hogy az eredetük már a legendák ködébe mosódott, és csak fokozatosan ébredtek tudatára az Erő jelenlétének. Sok év telt el a vizsgálatával, a mibenléte fölötti elmélkedéssel, használatának elsajátításával. A rend lassan fejlődött, lassacskán feladta gyakorlatát és hitét az elszigetelt meditációról, amely a külső szemlélődést helyezte előtérbe a társadalmi felelősséggel szemben. Az Erő megismeréséhez és

hatalmának elsajátításához egyéni tanulmányoknál jóval többre volt szükség. Szolgálni kell a tágabb közösséget és olyan törvényeket alkotni, amelyek mindenkinek egyenlő jogokat garantálnak. Ezt a csatát még nem nyerték meg. Soha nem is fogják. De nem azért, mert meg sem próbálják. Qui-gon Jinn idejében tízezer Jedi-lovag vívta tovább mindennapos küzdelmét a Köztársaság szolgálatában százezer különböző világon, amelyek oly hatalmas területen helyezkedtek el a galaxisban, hogy felfogni is alig lehet. Alig észlelhetően odafordult, amikor a társa érkezett a hídra, és odajött mellé. – Kiszállunk? – kérdezte halkan Obi-van Kenobi. Qui-gon bólintott. – Az alkirály fogad minket. Futólag a védencére pillantott, és szemügyre vette. A huszonéves Obi-van több mint harminc évvel volt nála fiatalabb, és még tanulta a képességei alkalmazását. Még nem volt teljes Jedi, de már közel állt hozzá. Obi-van alacsonyabb volt Qui-gonnál, de izmos és rendkívül gyors. Sima, kisfiús képe éretlennek láttatta, ám ezt már rég elveszítette. Ugyanolyan típusú ruhát viselt, mint Qui-gon, de egyenes szálú haját egy padavan tanonc stílusában nyírva hordta, eltekintve attól a szoros fonatú varkocstól, amelyet a jobb vállára hullatott. Qui-gon kibámult a hajó ablakán a föderációs csatahajó belsejére, miközben ismét megszólalt: – Miért épp a Naboo? Te mit gondolsz, ifjú tanítványom? Miért éppen ezt a bolygót vették blokád alá, amikor oly sok közül választhattak volna, amelyek legtöbbje nagyobb és valószínűleg jobban érzékeltette volna a tettük hatásait? Obi-van nem felelt. A Naboo valóban különös választás volt egy ilyesfajta akcióra – egy bolygócska a galaxis peremén, amelynek nincs különösebben fontos szerepe a dolgok menetében. Uralkodónője, Amidala meglehetősen ismeretlennek számított. A királynő alig néhány hónappal a blokád kezdete előtt került a trónra. Ifjú volt, de azt beszélték róla, hogy bámulatosan tehetséges és rendkívül jól képzett. Azt is mondták, hogy bárkivel szemben képes megállni a helyét a politikai arénában. És azt is, hogy szükség szerint körültekintő vagy merész, s jóval bölcsebb, mint a kora mutatja. A Jedi látott egy hologramot Amidaláról, mielőtt elindultak a Coruscantról. A királynő kedvelte a sminket és a túldíszített

öltözeteket; olyan ruházatokba csomagolta magát, amelyek elrejtették valódi külsejét, ám ugyanakkor pompát és szépséget sugalltak. Egyfajta kaméleon volt, aki maszkok mögé rejtőzött a világ elől, és társaságot csaknem kizárólag egy sereg udvarhölgy között talált, akik mindenhová elkísérték. Qui-gon habozott még egy pillanatig, amíg végiggondolta a dolgot, majd szólt Obi-vannak: – Gyere, menjünk! Végigmentek a hajójuk központi folyosóján a főzsiliphez, megvárták, amíg a jelzés zöldre vált, majd oldották a hevederpántot, hogy a rámpa leereszkedjen. Feltették a csuklyájukat, amely segített elrejteni az arcukat, és kiléptek a világosba. Egy TC-14 nevű protokolldroid várt rájuk, hogy a találkozóra kísérje őket. A droid a dokkból jó pár folyosón át egy üres tanácsteremhez vezette őket, és intett, hogy fáradjanak be. – Remélem, a tiszteletreméltó urak kényelmesen várakozhatnak itt. – A bádoghang berezonált a fémborítás alatt. – A gazdám hamarosan idejön. A droid megfordult, kiment, és halkan becsukta az ajtót maga mögött. Qui-gon nézte, amíg el nem tűnt, majd futólag szemügyre vette az ajtó melletti ketrecben kuporgó madárszerű lényeket, aztán csatlakozott Obi-vanhoz a tágas ablaknál, amelyen át a föderációs csatahajók szövevényén túl látni lehetett a Naboo buja, tündöklő, zöld gömbjét a fekete háttér előtt. – Rossz érzésem támadt tőle – mondta Obi-van, miután egy hosszú pillanatig szemlélte a bolygót. Qui-gon a fejét rázta. – Én nem érzékelek semmit. Obi-van bólintott. – Nem a bolygó miatt, mester. Nincs összefüggésben a küldetésünkkel. Ez valami… más. Valami megfoghatatlan… Az idősebb Jedi a társa vállára tette a kezét. – Ne összpontosíts az aggodalmadra, Obi-van! Koncentrálj továbbra is a jelenre, a környezetünkre! – Yoda mester azt mondja, figyeljünk a jövőre… – De nem a jelen rovására. – Qui-gon kivárta, amíg az ifjú tanítvány ránéz. – Az élő Erőre figyelj, ifjú padavan! Becsületére szóljon, hogy Obi-van produkált egy halvány mosolyt. – Igen, mester. – Ismét kipillantott az ablakon, és tekintete a távolba révedt. – Mit gondolsz, hogy fogadja az alkirály a

főkancellár követeléseit? Qui-gon könnyedén megvonta a vállát. – Ezek gyáva fickók. Nem lesz szükség kemény érvekre. A tárgyalások rövidek lesznek. A Kereskedő Föderáció zászlóshajójának hídján a neimoidi Nute Gunray alkirály és hadnagya, Daultay Dofine dermedten meredtek a protokolldroidra, amelyet a főkancellár követei elé küldtek. – Mit mondtál? – sziszegte dühösen Gunray. TC-14 érzéketlen maradt a neimoidi pillantására. – A követek Jedi-lovagok. Egyikük egy Jedi-mester. Ebben egészen biztos vagyok. Dofine, a sima képű, izgága tiszt kétségbeesetten fordult a társához. – Tudtam! Azért küldték őket, hogy kikényszerítsenek egy egyezséget! A terv dugába dőlt! Vakuljak meg, nekünk végünk! Gunray csillapítóan intett. – Higgadj le! Lefogadom, hogy a Szenátusnak nincs tudomása a főkancellár ezen lépéséről. Menj! Szórakoztasd őket, amíg kapcsolatba lépek Lord Sidiousszal! A másik neimoidi szájtátva meredt rá. – Kihagy az agyad? Én ugyan be nem megyek oda, ahol két Jedi-lovag van! Küldd a droidot! Máris intett TC-14-nek, aki válaszképpen kurta nyikkanást hallatva meghajolt, és kisietett. Amikor a protokolldroid elment, Dofine magához rendelte Rune Haakót, a delegációjuk harmadik tagját, és mindkét honfitársát egy zárt, elkülönített helyhez vonta a hídon, ahol nem lesheti ki és nem hallgathatja le őket senki, s holografikus kommunikációt kezdeményezett. Beletelt néhány pillanatba, mire a hologramok megjelentek. Amikor ez bekövetkezett, egy görnyedt hátú, sötét köpenyes alak jelent meg csuklyával a fején, amely teljesen eltakarta az arcát. – Mi van? – csattant fel egy türelmetlen hang. Nute Gunray olyan száraznak találta a torkát, hogy egy pillanatig meg sem bírt szólalni. – A köztársasági követek Jedi-lovagok. – Jedik? – Darth Sidious halkan, csaknem tisztelettudóan lehelte a szót.

Nagyfokú nyugalommal fogadta a bejelentést. – Biztos ebben? Nute Gunray azt tapasztalta, hogy az a kevéske bátorság, amit össze tudott kaparni, e pillanatban szertefoszlik. Delejes rémülettel meredt a Sith Lord fekete alakjára. – Azonosításuk megtörtént, nagyúr. Mintha képtelen lenne elviselni az ezt követő csendet, Daultay Dofine ugrott elő kimeredő szemmel. – A mesterkedése kudarcot vallott, Lord Sidious! A blokádnak befellegzett! Mi nem merünk Jedi-lovagok ellen fordulni! A sötét alak a hologramban feléje fordult. – Vagyis azt mondja, hogy inkább ellenem fordul, Dofine? El vagyok bűvölve. – A csuklya Gunray felé irányult. – Alkirály! Nute sietve előrelépett. – Igen, nagyúr? Darth Sidious hangja lassúvá és sziszegővé vált. – Nem szeretném, ha ez a fejlődésben visszamaradt nyálcsomó még egyszer a szemem elé kerülne. Megértette? Nute mindkét keze remegett, és ő egymásba fűzte ujjait, hogy így fékezze reszketésüket. – Igen, nagyúr. Dofine felé fordult, de a hadnagy rémülettel telt képpel máris kotródott a hídról, s a köpenye úgy libegett mögötte, mint valami halotti lepel. Amikor eltűnt, Darth Sidious folytatta. – Az események ezen fordulata kellemetlen, de nem végzetes. Gyorsítanunk kell a terveink ütemén, alkirály! Kezdje el lerakni a csapatait! Azonnal! Nute sietve pillantott Rune Haakóra, aki legszívesebben felszívódott volna az éterben. – Ó, nagyúr, persze, de… törvényes akció ez? – Majd én azzá teszem. – Igen, természetesen. – Nute vett egy gyors lélegzetet. – És a Jedik? Úgy tűnt, Darth Sidious még sötétebb lett a csuklyája mögött; mintha az arca még visszább húzódott volna a homályba. – A főkancellárnak nem lett volna szabad belekevernie a Jediket ebbe az ügybe. Ölje meg őket! Haladéktalanul! – Igen, nagyúr – felelte Nute Gunray, de a Sith Lord hologramja már eltűnt. Az alkirály rámeredt arra a helyre, ahol egy pillanattal ezelőtt még a holokép volt, aztán Haakóhoz fordult. – Robbantsa fel a hajójukat! Én odaküldök egy osztag roham

droidot, hogy végezzenek velük. *** A tanácsteremben, ahová a droid vezette őket, Qui-gon és Obi-van egymást nézték a hosszú asztal fölött. – A neimoidik mindig ennyire megvárakoztatják a vendégeiket? – kérdezte a fiatalabb Jedi. Mielőtt Qui-gon válaszolhatott volna, nyílt az ajtó, és a protokolldroid jelent meg ételekkel és italokkal a kezében tartott tálcán. TC-14 odalépett az asztalhoz, letette eléjük a tálcát, és mindkettőjüknek nyújtott egy-egy italt. Aztán hátralépett, és várt. Qui-gon intett ifjú társának, aztán az ajkukhoz emelték a poharat, és megízlelték a tartalmát. Qui-gon a droid felé biccentett, aztán Obi-vanhoz fordult. – Szokatlan mértékű hadmozdulatokat érzékelek egy olyan triviális ügyhöz képest, mint ez a kereskedelmi vita. És ugyanakkor félelem is kitapintható. Obi-van lerakta a poharát az asztalra. – Talán… Robbanás rázta meg a termet. A poharak felborultak, az ennivalókkal teli tálca pedig csúszni kezdett az asztal széle felé. A Jedik azonnal talpra ugrottak, előrántották és bekapcsolták fénykardjukat. A protokolldroid sietve elhátrált, mindkét karját felemelte, bocsánatkéréseket motyogott, és azt leste, merre tűnhetne el. – Mi történt? – kérdezte gyorsan Obi-van. Qui-gon habozott, behunyta a szemét, és mélyen visszavonult önmagába. Hirtelen felnyitotta a szemét. – Megsemmisítették a hajónkat. Sebesen körülnézett. Egy pillanat alatt felfedezte az ajtó melletti ventilátorból áradó, halk sziszegést. – Gáz – figyelmeztette Obi-vant. Az ajtó mellett a madárszerű teremtmények kövekként hullottak a ketrecük padlójára. *** Nute Gunray és Rune Haako a híd képernyőjén keresztül nézték, mint masírozik egy osztag roham droid az elé a tanácsterem elé, amelyben a Jediket csapdába ejtették.

Sugárvetőiket készen tartva, ízeit fémlábaikon lépkedtek az ajtó felé, és Nute hologramja irányította őket hátulról. – Mostanra már nyilván halottak, de biztosra kell mennünk! – vetette oda a roham droidoknak, aztán lekapcsolta a hologramot. A neimoidik közvetlen közelről figyelték, ahogy a legelső roham droid kinyitotta az ajtót, és hátralépett. Mérgező, zöld gáz ömlött elő a helyiségből, és egy karjaival kalimpáló, bukdácsoló alak jelent meg a nyílásban. – Bocsánat, uraim, sajnálom – hebegte TC-14, ahogy keresztülvergődött a roham droidokon magasra tartva a szétzilálódott étellel és felborult poharakkal teli tálcát. A következő pillanatban a Jedik bukkantak elő a teremből, villogó fényszablyával a kezükben. Qui-gon fegyvere egyszerre két roham droidot talált el, s azok fém alkatrészek és szikraőzön kíséretében szertehullottak. Obi-van szablyája a sugárvetők lövedékeit védte ki. Aztán az ifjú Jedi tenyérrel kifelé felemelte a bal kezét, és egy droid csattanva vágódott a falhoz. A hídon lévő képernyőt teljesen betöltötte a füst meg a hömpölygő, zöld gázfelhők, és semmit sem lehetett látni. Szirénák szólaltak meg szerte a csatahajón, visszhangot verve a fémfalak között. – Mi a rossznyavalya folyik ott? – vonta kérdőre Nute Gunray tágra nyílt szemmel a társait. Rune Haako bizonytalanul ingatta a fejét. Félelem csillogott narancsvörös szemében. – Sosem volt még dolga Jedi-lovagokkal ezelőtt? – Nos, nem, nem egészen, de akkor sem értem… – A vészjelzés folyamatosan bömbölt, és hirtelen Nute Gunrayn leplezetlen félelem lett úrrá. – Hidat lezárni! – harsogta eszelősen. Rune Haako elhátrált, ahogy az irányítóterem ajtói zárulni kezdtek. Halk hangját senki sem hallotta, amikor szinte magának suttogta: – Az nem lesz elég… Másodpercekkel később a Jedik már a híd előtti folyosón álltak, és elintézték az utolsó útjukban álló droidot is. A két férfi ellenállhatatlan erőként nyomult előre, tökéletes összhangban mozogtak, és láthatólag előre megsejtettek mindenféle támadási formát. Fénykardok villogtak és suhogtak tündöklő szikraesőt húzva. Droidok és a sugárvetők hullottak apró darabokra.

– Romboló droidokat ide, de azonnal! – sikoltotta Nute Gunray, figyelve, mint vágja keresztül az egyik Jedi a híd ajtaját a fényszablyájával. Érezte, ahogy összeszorul a torka, és libabőrös lesz. – Vészlezárás! Máris! A robbanásbiztos, légmentesen záró ajtók sziszegve csukódtak össze. A legénység kővé dermedten bámulta a képernyőn a Jediket, akik nem hagytak fel a művelettel, és fénykardjukkal úgy vágták a masszív acélbeton ajtókat, mint a lágy vajat. Hitetlenkedő mormolások hallatszottak, és Nute rájuk ordított, hogy maradjanak csendben. Szikrák záporoztak a légmentesen záró ajtóról a Jedik munkája nyomán, és egy vörös folt jelent meg a közepén, ahol a magasabbik férfi csaknem markolatig nyomta a fémbe a fényszablyáját. A képernyő hirtelen elsötétült. Az ajtó közepén a fém megolvadt és lecsöpögött. – Még mindig jönnek – suttogta Rune Haako, és felemelte köntöse alját, miközben még távolabb hátrált. Nute Gunray alkirály nem válaszolt. Lehetetlen!, gondolta. Lehetetlen! Qui-gon minden erejével döngette a robbanásbiztos ajtót, azzal a feltett szándékkal, hogy keresztültör az áruló neimoidikhoz, ám az ösztönei máshonnan érkező veszélyre figyelmeztették. – Obi-van! – kiáltott rá a társára, aki erre azonnal feléje perdült. – Romboló droidok! Az ifjú Jedi bólintott és elmosolyodott. – Nagyon úgy néz ki, küldetésünk túllépett a tárgyalási stádiumon. Nem messze attól a területtől, ahol a Jedik a biztonsági ajtót ostromolták, tíz romboló droid gördült be az előtérbe. Csillogó fémkerekekre emlékeztettek, ahogy simán és csendesen gurulva befordultak a sarkon. Egytől egyig elkezdték szétnyitni magukat; háromlábú állványt eresztettek és satnya karokat, amelyekbe lézerfegyvereket építettek. A hajlított gerincek kiegyenesedtek, a droidok álló helyzetbe emelkedtek, és előrefordították páncélozott fejüket. Fenyegető külsejűek voltak és halálosak; egyetlen célra építették őket. Befordultak a híd felé az utolsó saroknál, meghúzták a ravaszt, és halálos kereszttűzzel árasztották el a szabad térséget. Amikor a lézerfegyverek elcsendesedtek, a romboló droidok az áldozataikat

keresve közelebb nyomultak. Az előtér azonban üres volt, a Jedi-lovagok nyomtalanul eltűntek. A hídon Nute Gunray és Rune Haako látták, amint a képernyőbe sercegve visszatér az élet. A romboló droidok visszaalakulva korongszerű formájukba épp ekkor gördültek vissza az előtérből a folyosóra, és még tovább. Egyértelműen a Jediket üldözték. – Megfutamítottuk őket – lehelte Rune Haako, s alig tudott hinni a jó szerencséjüknek. Nute Gunray nem szólt semmit, és arra gondolt, hogy épp csak megúszták. És már maga az is felháborító, hogy egyáltalán Jedi-lovagok ellen harcolnak. Ez gazdasági ügy, nem politikai. A Kereskedő Föderáció teljesen jogosan dacol a Köztársaság Szenátusának azon ésszerűtlen döntésével, hogy adót vetett ki a kereskedelmi útvonalakra, amikor erre nincs is törvényes alapja. Az pedig, hogy a neimoidik találtak egy szövetségest, aki kiállt mellettük és azt tanácsolta, hogy blokáddal kényszerítsék ki a szankciók visszavonását, még nem ok arra, hogy Jedi-lovagokat küldjenek ellenük. Meggörnyesztette a vállát, és nagy gonddal igazgatta a köntösét, hogy leplezze reszketését. Hirtelen egy kiáltás hallatszott a mögötte lévő kommunikációs központból. – Uram, üzenet a nabooi Theed városból! A bolygót mutató képernyő villódzva telt meg élettel, és egy női arc jelent meg rajta. Fiatal, szép és nyugodt. Mélyvörös, festett szépségsáv metszette az alsó ajkát, és arany fejdísz keretezte fehérre púderezett arcát. Úgy nézett le a képernyőről a neimoidikre, mintha elérhetetlen magasságban állna fölöttük. – Ez Amidala királynő személyesen – suttogta Rune Haako, alig kívül a holokamera látószögén. Nute Gunray bólintott, és közelebb lépett. – Végül mégis eredményt érünk el – súgta vissza. Belépett arra a területre, ahol már a királynő is láthatta. Amidala szertartásos palástban ült a trónján, egy emelvényen álló, túldíszített karosszékben, egy alacsony,

sima felületű térelválasztónál. A királynőt öt udvarhölgy vette körül, mindegyikük narancsszínű, csuklyás köpenyben. Szilárd, átható tekintettel nézett az alkirály megviselt ábrázatába. – A Kereskedő Föderációt örömmel tölti el, hogy úgy döntött, leereszkedik hozzánk, felség – kezdte Nute mézesmázosan. – Nem fog annyira örülni, amikor meghallja a mondandómat, alkirály – mondta a királynő, szinte belefojtva a szót. – Az ön kereskedelmi bojkottja véget ért. Nute leküzdötte meghökkenését, és miután visszanyerte lélekjelenlétét, önelégülten Rune-ra vigyorgott. – Igazán, felség? Én nem is tudtam… – Most kaptam a hírt, hogy a Szenátus végre szavaz az ügyben – folytatta a nő, nem is foglalkozva vele. – Úgy sejtem, ezek szerint ön már az eredményt is tudja. – Nute érezte, amint nagy-nagy bizonytalanság tölti el. – Kíváncsi lennék, vajon miért fárasztják szavazással magukat egyáltalán? Amidala valamicskét előrehajolt, és a neimoidi láthatta villámló, barna szemét. – Elég a pózolásból, alkirály! Tudomásom van arról, hogy a főkancellár követei ott vannak önnél, méghozzá azzal az utasítással, hogy jusson megállapodásra velem. Mik a feltételei? Nute Gunray érezte, ahogy mély lyuk nyílik apadó magabiztosságában. – Nem tudok semmiféle követekről. Ön bizonyára téved. A királynő arca megrezzent a meglepetéstől, miközben gondosan szemügyre vette Gunrayt. – Vigyázzon, alkirály! – mondta halkan. – A Föderáció ez alkalommal túl messzire ment. Nute sietve megrázta a fejét, és védekező pozitúrát vett fel. – Mi soha semmit nem teszünk a Szenátus döntése ellen, felség. Ön túl sokat feltételez rólunk. Amidala mozdulatlanul ült, tekintetét a neimoidin tartotta – mintha képes lenne látni az igazságot, amelyet megpróbálnak elrejteni előle, mintha a férfi üvegből lenne, amelyen át lehet látni. – Majd meglátjuk – mondta halkan. A képernyő elsötétült. Nute Gunray mélyet lélegzett, és lassan engedte ki a levegőt, nem nagyon tetszett neki, milyen hatást gyakorolt rá ez a nő. – Igaza van – szólalt meg Rune Haako a könyökénél. – A Szenátus sosem hagyná, hogy…

Nute felemelt karral hallgattatta el. – Most már túl késő. Az invázió kezdetét vette. Rune Haako hallgatott egy pillanatig. – Ön szerint számít támadásra? Az alkirály elfordult. – Nem tudom, de nem akarok kockáztatni. Gyorsan kell cselekednünk, és elvágnunk minden kommunikációs lehetőséget odalenn, amíg nem végzünk! A hajó főhangárjában Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi némán kuporogtak egy hatalmas keringető ventilátor nyílásában, ahonnan ráláttak hat masszív dupla szárnyú föderációs leszállóegységre, amelyeket roppant tömegben sorakozó csapatszállítók vettek körül. A csapatszállítók hatalmas, cipő formájú járművek voltak, gumós orral. Az ajtók, amelyek ezeket az orrokat formálták, tárva-nyitva álltak, és a leeresztett rámpákon ezerszám masíroztak be karcsú, ezüstös alakok rendezett formációban. – Roham droidok – mondta Qui-gon halkan. Meglepetés és döbbenet érződött mély hangjában. – Ez inváziós sereg – tette hozzá Obi-van. Figyelték tovább az előkészületeket, elraktározták magukban a látványt, számolták a csapatszállítókat és a droidokat, amelyek megtöltötték a leszállóegységek belsejét, megállapították a sereg méretét. – A Föderáció különös játékot űz – jegyezte meg Qui-gon. – Figyelmeztetnünk kell a Naboot, és kapcsolatba kell lépnünk Valorum főkancellárral. Obi-van bólintott. – Legjobb lesz, ha valami más helyen próbálkozunk. A mentora rápillantott. – Talán rávehetjük lenti barátainkat arra, hogy magukkal vigyenek. – Ez a legkevesebb, amit megtehetnek azok után, ahogy velünk viselkedtek. – Obi-van lebiggyesztette az ajkát. – Egy dologban igazad volt, mester. A tárgyalás valóban rövidre sikeredett. Qui-gon Jinn elmosolyodott, és intett, hogy induljon!

4

Ködös és látszólag örökkön tartó alkony vonta be ezüstös szürke rétegével a Naboo zöld bujaságait, amikor a föderációs leszállóegységek kiváltak a végtelen, fekete űrből, és lassan kúszni kezdtek a bolygó irányába. Egy hármas csoport eltávolodott a többitől, és csendesen áttört a világ smaragdszínű felszínét körbeölelő, nyugodt felhőtakarón. Szellemszerűen suhantak a ködfátyolban, dupla szárnyaik óriási I betűkként meredtek szét, ahogy libasorban kibukkantak egy roppant kiterjedésű, borongós mocsár szélén. Amint óvatosan landoltak a sötét víz, a korhadt fatörzsek és iszalagok közelében, fémtestük szétnyílt, a gumós orrú csapatszállítók elkezdtek kiáramlani a felszínre, alakzatba fejlődni. Nem messze a legközelebbi leszállóegységtől Obi-van Kenobi feje bukkant elő a mocsár csendes felszíne alól. Gyors levegővétel, aztán máris ismét alámerült. Aztán megint felbukkant, ezúttal jóval távolabb, és most egy hosszú pillanatig visszafelé bámult az inváziós seregre. Roham droidokkal és tankokkal megrakott csapatszállítók tucatjai foglalták el helyüket a sorban a leszállóegység előtt. Némelyik a mocsár vize fölött lebegett. Mások pedig a szárazabb részen találtak szilárd területet maguknak. Messze bal felé egy elmosódott alak futott a ködfoltos fák között: Qui-gon. Obi-van vett egy újabb mély lélegzetet, sietve alámerült, és úszni kezdett. Qui-gon Jinn kísértetként suhant keresztül az ingoványon, s visszacsapódó ágak suhogását és zörgését hallotta maga mögött, ahogy a Kereskedő Föderáció csapatszállítói megkezdték az előrenyomulást. A csapatszállítók hajtóműveinek mélyebb, testesebb nyüszítése keveredett a STAP-ek* – jóval magasabb és élesebb zümmögésével. Ezek a kicsi, egyénenként irányítható mobil fegyveres egységek arra szolgáltak, hogy felderítő roham droidokat küldjenek ki rajtuk a fősereg előtt. A STAP-ek kavarták fel a Naboo vizes felszínét, ahogy suhanó árnyakként lódultak meg a nagyobb csapatszállítók előtt. [* STAP – single trooper aerial platforms = egyszemélyes katonai légi platformok, (angol)]

Mindenféle fajtájú és méretű állatok bukkantak fel a rejtekhelyükből, és biztonságot keresve húztak el Qui-gon mellett. Ikopik, fulumpasetek, mottók, peko pekók – az indulás előtti felkészüléskor megtanult állatnevek önmaguktól bukkantak fel a Jedi-mester emlékezetében. Félreugrott,

nehogy a menekülő állatok eltiporják, majd Obi-vant keresve körülnézett, és meggyorsította a lépteit, ahogy egy csapatszállító sötét árnya vált ki a ködből közvetlenül mögötte. A szárazföld itt véget ért, és épp azt nézte, melyik irányban kerülhetné ki legrövidebb úton a tavat, amikor egy furcsa, békaszerű teremtményt pillantott meg maga előtt. A gumiszerű testű lény a vízben kuporgott egy kagyló fölött, amelyet épp az imént nyitott szét, s hosszú nyelve gyors, ostorszerű csapásával nyalta ki annak tartalmát, és már le is nyelte. Eldobta az üres kagylót, és szembefordult Qui-gonnal. Hosszú, lapos fülek meredeztek kétéltűfejének két oldalán széles szárnyakként, kacsaszerű pofájában pedig még mindig gondosan rágcsálta azt a finomságot, amelyet a kagylóból szippantott ki. A fejtetőn billegő, kiugró szempár zavartan pislogott, ahogy végigmérte Qui-gont meg a körülötte dübörgő állatokat, és csak ekkor pillantotta meg azt a méretes árnyat, amely elől menekültek. – Ohó – motyogta a teremtmény eléggé fura kiejtéssel, de felismerhetően. Qui-gon begázolt a vízbe a furcsa lény bal oldalán, hogy kitérhessen a közeledő csapatszállító útjából. A teremtmény azonban kimeredt szemmel, eszelősen belecsimpaszkodott a köpenyébe. – Segíccség, segíccség! – kiáltotta panaszosán, miközben gumiszerű pofája eltorzult a megdöbbenéstől és a kétségbeeséstől. – Engedj el! – csattant fel Qui-gon, és megpróbálta lerázni a csimpaszkodót. A csapatszállító közvetlenül a mocsár felszíne fölött dübörgött feléjük, lelapítva a füvet és víztölcséreket kavarva a nyomvonalán. Éppen Qui-gon felé tartott, miközben ő még mindig a belekapaszkodó teremtménnyel küszködött, és reménytelen kísérletet téve arra, hogy meneküljön, magával vonszolta oldalirányba. Végül amikor a csapatszállító már csupán néhány méternyire járt és úgy tornyosult fölé, mint egy rádőlni készülő épület, a Jedi-mester lenyomta a lényt a sekély vízbe, és rávetette magát. A föderációs csapatszállító irtózatos dübörgéssel haladt el fölöttük, a vibráció lecsapott a hasaló alakokra, és valósággal beledöngölte őket az iszapba.

Amikor biztonságos távolságba ért, Qui-gon kicibálta magát a sárból, és vett egy mély, üdvözítő lélegzetet. A fura teremtmény vele együtt bukkant elő, még mindig a karjába kapaszkodott, és közben mocskos víz csöpögött majomszerű ábrázatáról. Gyors pillantást vetett a távolodó csapatszállító után, aztán rávetette magát Qui-gonra, és elragadtatottan megölelte. – Ó, fijú, ó, fijú – zihálta torz fejhangon. – Szeredleg, örögre szeredni foglag! Aztán csókolgatni kezdte. – Hagyjál! – förmedt rá Qui-gon. – Hülye vagy? Majdnem meghaltunk miattad! – Hüjje? Éd? – A teremtmény sértetten meredt rá. – Dudog beszéldi. – A beszéd képessége még nem azonos az intelligenciával! – Qui-gonnak már elege volt belőle. – Most engedj és tágulj innen! Kirángatta magát a lény öleléséből, és ott akarta hagyni, de aztán kényelmetlenül nézett körül, mert egy STAP berregése hangzott fel a távolban. A teremtmény egy pillanatig tétovázott, aztán megindult a nyomában. – Dem, dem, ed veled maradog. Maradog. Jar Jar hűséges, gunga szolga. Leszek deged barádod. A Jedi-mester jóformán rá sem pillantott; tekintetét a homályba mélyesztve Obi-vant kereste. – Kösz, de erre semmi szükség. Jobb, ha lelépsz. Jar Jar, a gunga nagy csobogással követte, és miközben hadonászott, be nem állt a szája. – Ó, dehogy didcs szügség! Ezt agarjág az isdeneg. Az éledemed mendedded meg. Ne legyen a nevem Jar Jar Binks, ha dem így igaz! A mocsár szinte visszhangzott a STAP-hajtóművek berregésétől, és hirtelen két platform is kibukkant a ködből, ezek a menekülő Obi-van Kenobit üldözték, és a roham droidok épp támadásra készültek. Qui-gon kirántotta fénykardját, és ellökte magától Jar Jart. – Erre most nincs időm… – De magaddal kell vinned, megdardani… – Jar Jar elhallgatott, meghallotta a STAP-ek zúgását, és amikor megpillantotta a lefelé suhanó platformokat, a szeme ismét kidülledt. – Ohó, meg fogung… Qui-gon megragadta a gungát, és ugyanúgy belevágta az iszapba, mint az előbb.

– Ne moccanj! Bekapcsolta a fényszablyát, és megvetette a lábát, ahogy Obi-van és az őt üldöző STAP-ek egyre közeledtek. Jar Jar feje bukkant elő a sárból. – Meg fogung halni! – sikoltotta. A roham droidok épp akkor nyitottak tüzet a platformok lézerágyúiból, amikor Obi-van elérte a barátját. Qui-gon a lövedékek útjába vágta a fényszablyáját, és visszaterelte azokat a támadók felé. Mindkét STAP forró fémszilánkokra robbant és a mocsárba zuhant. Obi-van kimerültén törölte meg sáros homlokát, és levegő után kapkodott. – Sajnálom, mester. A mocsárban zárlatos lett a fénykardom. Megmutatta a fegyverét. A hatékonyabbik vége megfeketedett és kiégett. Qui-gon elvette tőle, és futólag megszemlélte. A háta mögött Jar Jar feltápászkodott az ingovány iszapos vizében, és kíváncsian pislogott az újonnan érkezett Jedire. – Már megint elfelejtetted kikapcsolni az energiát, ugye, Obi-van? – kérdezte az idősebb Jedi nyomatékosan. A kérdezett szégyenlősen bólintott. – Úgy tűnik, mester. – Nem lesz nehéz újratölteni, de beletelik majd egy kevés időbe, mire megtisztítod. Bízom abban, hogy végre megtanultad a leckét, ifjú padavan. – Igen, mester. – Obi-van fancsali ábrázattal vette vissza fegyverét. Jar Jar leffegő fülekkel totyogott oda hozzájuk úszóhártyás lábain, amelyeket olyan csálén rakosgatott, hogy úgy nézett ki, mintha hosszú végtagjai bármelyik irányba elránthatnák. – Már megind megmendeddél, mi? – tette fel a költői kérdést Qui-gonnak. Obi-van rámeredt. – Ez meg mi? – Egy gunga. Helybeli. A neve Jar Jar Binks. – Qui-gon az ingoványt fürkészte. – Menjünk innen, mielőtt újabb STAP-ek bukkannak fel! – Újabbag? – lihegte Jar Jar aggodalmasan. – Úgy érded, még döbb? Qui-gon máris nekilódult, és egyenletes léptekkel gyúrta maga alatt az iszapot. Obi-van csak egy lépésre maradt le mögötte, és egy pillanattal később Jar Jar is beérte őket eszeveszetten csapkodva hosszú lábaival és a szemét meresztgetve. – Már bocsánad, de a legbizdonságosabb hely Otoh Gungában van –

zihálta, próbálva magára vonni a többiek figyelmét. A köd takarásában minden irányból STAP-ek magas hangú zúgása hallatszott. – Otoh Gunga – ismételte Jar Jar. – Odd csepereddem fel. Bizdonzságos város. Qui-gon megtorpant, és fürkészőn meredt a gungára. – Mit mondtál? Egy város? – Jar Jar buzgón bólogatott. – Oda tudsz vezetni minket? A gunga hirtelen úgy elkezdett zagyválni, mintha megtébolyodott volna. – Ah, o-hó… dalán mégzse nem igazán vezedleg oda… nem igazán, nem. Qui-gon sötét tekintettel hajolt közelebb. – Nem? Jar Jar úgy viselkedett, mint aki a legszívesebben mindörökre elsüllyedt volna a mocsár mélyén. A torka mozgott, csőrszerű szájával pedig úgy tátogott, akár egy partra vetett hal. – Ez gínozs, de… engem elzavardak. Elgülddek. Elfelejdeddem, hogy Nass főnög reddenedezs dolgogad desz velem, ha visszamegyeg. Reddenedezsen fájdalmazs dolgogad. Mély, lüktető bugás fúrta át a STAP-ek nyüszítését, amely a köd és a homály takarásában egyre hangosodott. Jar Jar kényelmetlenül pillantott körül. – O-hó! – Hallod ezt? – kérdezte Qui-gon halkan, és a gunga ványadt mellkasára bökött. Jar Jar vonakodva bólintott. – Ezernyi szörnyűséges dolog közeledik, gunga barátocskám… – És amikor megtalálnak – tette hozzá Obi-van meglehetős vidámsággal –, beledöngölnek a földbe, apró darabokra zúznak, majd cafatokra robbantanak. Jar Jar a szemét forgatva nagyot nyelt. – O-hó! Ez valóban jó érv. – Eszelős sietséggel hadonászott. – Erre! Erre! Siezssedeg! Eliramodtak, és beleolvadtak az alkonyi ködbe. Valamivel később a Jedik és a gunga iszalagokkal és sűrű sással borított területre jutottak egy tó szélén, amely olyan sötét volt, hogy semmit sem lehetett látni a felszínéről visszaverődő alkonyfények miatt. Jar Jar előregörnyedt, és háromujjú kezét a térdére tette, ahogy lélegzetért küzdött. Gumiteste jobbra-balra tekeredett, miközben visszafelé bámult, abba az irányba, amerről érkeztek, hosszú füle pedig

szárnyként verdesett eközben. Obi-van enyhe rosszallással rázta a fejét Qui-gon Jinn felé. Nem örült a Jedi-mester döntésének, hogy csatlakoznak ehhez a bolondos külsejű lényhez. Messze a távolból még hallatszott a föderációs csapatszállítók szűnni nem akaró, mély brummogása. – Milyen messze még? – faggatta Qui-gon kelletlen vezetőjüket. A gunga a tóra mutatott. – Lemegyüng víz alá, ogéjsos? A Jedik egymásra néztek, aztán apró tartályokat húztak elő a ruhájukból, és tenyérnyi méretű légzőegységet vettek ki belőlük. – Figyelmezdedleg dideget. – Jar Jar tekintete egyikről a másikra vándorolt. – Gungág nem szeredig a gülhoniagad. Ne számídzsadog meleg fogaddadázsra. Obi-van vállat vont. – Ne aggódj emiatt! Ez nem a meleg fogadtatások napja. – Indulás! – intett Qui-gon, és a fogai közé vette az egységet. A gunga vállat vont, mintha elhárítana magáról minden felelősséget az ezután következőkért, visszafordult a tó felé, és egy vad dupla szaltóval belevetette magát a homályba. A Jedik begázoltak a vízbe utána. Úszva követték a nyúlánk gungát, aki egyre mélyebbre vitte őket, s látszott, hogy sokkal otthonosabban mozog a vízben, mint a szárazon. Simán és kecsesen úszott, hosszú végtagjait kinyújtotta, teste gyakorlott könnyedséggel hullámzott. Hosszú időn át úsztak, s miközben egyre mélyebbre jutottak, a vízfelszín fénye lassan elhalványult mögöttük. Most már az összes fény felszín alatti forrásokból eredt, de nem lehetett látni, hogy honnan. Teltek a percek, és Obi-vannak több hátsó gondolat is megfordult a fejében a helyzetükkel kapcsolatban. Aztán hirtelen ismét világos lett; határozott ragyogás látszott szemből. Hamarosan megpillantották Otoh Gungát. A város buborékok tömkelegéből állt, amelyek léggömbökként simultak egymáshoz, és több hatalmas kőoszlophoz rögzítették. A buborékok egytől egyig jól kivehetővé váltak, és látni lehetett a belső építményeket és a bennük mozgolódó gungákat. Jar Jar egyenesen az egyik leghatalmasabb buborék felé

úszott, és a Jedik nem maradtak le mögötte. Amikor a gunga odaért, belebökött a buborékba mindkét kezével, és az engedett a nyomásnak; először a fura lény karját fogadta be, aztán a fejét és a testét, s végül, amikor a lábát is elnyelte, összezárult mögötte anélkül, hogy a szakadás nyoma látszott volna. Az elképedt Jedik követték, ők is keresztülhatoltak a különös membránon, és gond nélkül bejutottak a buborék belsejébe. Odabenn egy rámpán találták magukat, amely lefelé vezetett, egy épületektől körülvett térre. A buborékok fala folyamatos fényt bocsátott ki, ez adta a belső tér megvilágítását. A Jedik belélegezhetőnek találták a levegőt. Ahogy víztől csöpögő ruhában a tér irányába indultak, gungák pillantották meg őket, és riadt vészkiáltásokkal szóródtak szét előlük. Szabályos alakzatban egy osztag egyenruhás gunga katona tűnt fel kétlábú hátasokon lovagolva, amelyek madárszerű pofája alig-alig különbözött az ő ábrázatuktól. Kaaduk, idézte fel a nevüket Qui-gon – mocsári futómadarak, erőteljes lábakkal, rendkívüli állóképességgel és kifinomult érzékszervekkel. A gunga harcosok veszedelmes külsejű elektrorudakat lengettek, ezeket arra használták, hogy visszafelé tereljék a tébolyodott lakosokat, ám ugyanakkor határozottan közeledtek a behatolók felé. – Halihó, hé, Tarpals gapidány! – üdvözölte Jar Jar derűsen az osztag vezetőjét. – Visszajöddem! – Nem öröm ez, Jar Jar Binks! – csattant fel a másik szemmel látható ingerültséggel. – Viszleg Nass főnöghöz. Lássug, mid mond ő. Dalán mozsd még nagyobb bajban leszel. A Jedikkel mit sem törődve a kapitány megbökte Jar Jart az elektromos ösztökéjével, s az áramütéstől a szerencsétlen gunga fél méter magasat ugrott. Jar Jar magában motyogva, bánatos képpel dörzsölgette a hátsó részét. A gunga katonák keresztülvitték őket a város néhány épületén, az azokat összekötő folyosókon, és végül bementek egy helyiségbe, amelyről Jar Jar azt suttogta a társainak, hogy ez a Nagytorony Tanácsterem. A terem oldalai áttetszők voltak, és apró világítóhalak úszkáltak a membránon túl, mintha csillagok lennének egy sötét háttérfüggöny előtt. Egy hosszú, kerek asztal uralta a terem egyik végét, egy fokozattal magasabban, mint a többi rész. Az összes széket gunga

hivatalnokok foglalták el hivatali talárjukban, és az a jövevények számára is nyilvánvaló volt, hogy a gungák valami egészen más ügy miatt gyűltek össze már az ő érkezésük előtt. A legtekintélyesebb széken ülő gunga súlyos felépítésű, zömök fickó volt, akit annyira összepréselt a kor és a túlsúly, hogy szinte lehetetlen volt elképzelni, miszerint egykor ő is ugyanolyan nyúlánk lehetett, mint Jar Jar Binks. Bőrredők lógtak a testéről laza rétegekben, a nyaka a vállai közé préselődött, és az ábrázata annyira mogorva volt, hogy még Jar Jar is elbátortalanodott, amikor odaterelték őket. A gunga hivatalnokok egymás között vartyogva meredtek a közeledő Jedikre. – Mid akardog, gülhodiag? – mennydörögte Nass főnök, miután bemutatkozott. Qui-gon Jinn beszámolt arról, miért küldték őket a Naboora, figyelmeztette a főnököt a felszínen zajló invázióra, és kérte a gungákat, hogy nyújtsanak neki segítséget. A gunga tanács türelmesen hallgatta, s egyetlen szót sem szóltak, míg Quigon be nem fejezte. Nass főnök a fejét rázta, vaskos nyakán a hús remegett a mozgástól. – Nem gelledd volna idejönnöd. Ez a robodzsereg odafenn nem a mi problémáng. Qui-gon azonban nem adta fel. – Egy hadseregnyi roham droid épp most készül megtámadni a nabooiakat. Figyelmeztetnünk kell őket! – Mi nem szeredjüg a nabooiagat! – hördült fel a főnök ingerülten. – Ézs őg nem szeredig a gungágad. A nabooiag ogozsabbnag hiszig magugad. Azd hiszig, olyan nagy az agyug. Semmi gözüng hozzájug, mi a mocsárban élüng, őg pedig a szárazföldön. Régen semmi közüng egymázshoz. És ez nem fog megváldozni a robodog miatt. – Miután a sereg elfoglalja a Naboot, idejönnek, és leigáznak benneteket is – jegyezte meg Obi-van nyugodtan. Nass főnök kuncogott. – Nem, szerindem nem. Mi egyszer vagy dalán gédszer beszéldüng a nabooiaggal egész éledüngben, ézs zsozsem beszéldüng még robodoggal. Robodog nem jönnek ide! Még csag nem is dudjág, hogy gungág lédezneg! A tanácstagok egyetértőén bólogattak, és vartyogva tárgyalták meg egymás között a főnökük bölcsességét.

– Ti és a nabooiak összetartoztok – szögezte le Obi-van, és fiatal arcán látszott az elszántság, hogy nem hajlandó feladni az ügyet. – Ami egyikőtökkel történik, az a másikra is hatással van. Ezt meg kell értened. Nass főnök rálegyintett vaskos kezével. – Mi nem izsmerüng dideged, gülhoniagad, ézs zsemmi gözüng a nabooiaghoz. Mielőtt Obi-van folytathatta volna a vitát, Qui-gon lépett előre. – Akkor segítsetek gyorsabban megtenni az utat! – kérte, és egy laza mozdulattal elhúzta a kezét a gunga főnök szeme előtt, s közben úrrá lett fölötte a Jedik elméjének hatalmával. Nass főnök rámeredt, aztán bólintott. – Zsegídüng gyorzsabban megdenni az udad. Qui-gon még mindig fogva tartotta a tekintetével. – El kell vinnetek Theedbe! – Ogéjsos – bólintott Nass főnök ismételten. – Adung negdteg bongód. A leggyorsabb úd Nabooba a magon gereszdül vezed. Mozsd mennyedeg el! Qui-gon hátralépett. – Köszönjük a segítséget. Békében távozunk. Miközben a Jedi megfordult, hogy kisétáljon, Obi-van odasúgta neki: – Mester, mi az a bongó? Qui-gon rápillantott, és töprengve felhúzta a szemöldökét. – Valami hajóféle… legalábbis remélem. Már eltávolodtak Nass főnöktől és a gunga hivatalnokoktól, amikor Jar Jart pillantották meg kétségbeesetten ácsorogva, megbilincselt kézzel, a sorsára várva. Qui-gon lelassított, és a szerencsétlen teremtmény szemébe nézett. – Mester! – súgta Obi-van halkan, figyelmeztetésképpen. Túl jól ismerte ahhoz Qui-gont, hogy sejtse, mi következik. A magasabb Jedi odament Jar Jarhoz, és végigmérte. – Ádverneg bennedeged – jelentette ki a gunga mogorván, és körülnézett, vajon hallja-e még valaki. – A magon gereszdül menni nagyon veszélyezs. Qui-gon biccentett. – Köszönöm, barátom. Jar Jar Binks vállat vont, és szomorúan bámult rá. – Ááá, zsemmizség. – Aztán nyájasan a Jedi-mesterre vigyorgott, és reménykedve pislogott. – Hé, elgelne egy gizs zsegídzség. Qui-gon habozott.

– Fogy az időnk, mester – jegyezte meg Obi-van higgadtan, és oldalra lépett. A Jedi-mester távolba révedő tekintettel fordult védence felé. – Az itt elvesztegetett idő később hasznunkra válhat. Hasznát vehetjük Jar Jarnak. Obi-van csüggedten ingatta a fejét. Mentora gyakorta keveredett szükségtelen dolgokba. Előszeretettel tekintett magáénak nem rá tartozó ügyeket. Emiatt újra és újra a Jedi Tanács elé kellett állnia. Egyszer még ez lesz a veszte. Közelebb hajolt. – Némi iránytévesztést érzékelek. Qui-gon rászegezte a tekintetét. – Légy körültekintő, ifjú Obi-van! – rótta meg gyengéden. – Az élő Erő érzékelésének képessége nem csak a tied. Az ifjú Jedi csupán egy pillanatig állta a tekintetét, aztán a kritikától megbántottan elfordította a fejét. Qui-gon visszaballagott Nass főnökhöz. – Mi lesz Jar Jar Binks sorsa? – kérdezte. Nass főnök, aki éppen az egyik gunga hivatalnokkal tárgyalt, bosszankodva fordult felé, súlyos tokája kidagadt. – Binks megszegde a nemvisszajövézs dörvényéd. Megdörde a számgivedézsd. Bündedézsd fog gapni. – Nem túl szigorút, remélem! – mondta nyomatékosan a Jedi-mester. – Ő nagy segítségünkre volt. Lassú nevetés tört fel a főnökből. – Halálra fogjuk zúzni, ennyi. Valahol a háttérben Jar Jar Binks hangosan felnyögött. Vartyogás kelt a teremben. Még Obi-van is döbbenten nézett mestere oldalán. Qui-gon elgondolkodott. – Szükségünk van valakire, aki a magon keresztül elkísér Theedbe. Én megmentettem Jar Jar életét a felszínen. Tartozik nekem ezért. Követelem, hogy fizesse vissza ezen adósságát! Nass főnök szótlanul meredt a Jedire, mély ráncok képződtek a homlokán, és a szája meg-megrándult. Úgy tűnt még mélyebben a válla közé húzza a nyakát, vagyis inkább a nyakát helyettesítő bőrlebernyegeket. Aztán apró szemét a szerencsétlen Jar Jar felé fordította, és intett. – Binks! Jar Jar engedelmesen közelebb ment, és megállt a Jedik mellett.

– Dardozol az élededdel enneg a gülhoninag? – követelte a választ Nass borús képpel. Jar Jar lehorgasztott fejjel és lekókadó füllel bólintott, de egy halvány reménysugár villant fel a szemében. – Az isteneitek megkövetelik, hogy egyenlítsétek ki a tartozást – sulykolta Qui-gon, és miközben ismét elhúzta a kezét a főnök szeme előtt, ismét bevetette Jedi hatalmát. – Az ő élete immár az enyém. A főgunga csak egy pillanatig fontolgatta a dolgot, aztán beleegyezően bólintott. – Az ő éledé a diéd. Bár ez nem nagy érdég. Mennyedeg el vele! Egy őr lépett oda, és levette Jar Jar bilincseit. – Gyere, Jar Jar! – utasította Qui-gon Jinn, és hátat fordított. – Gereszdül a magon? – zihálta Jar, Jar, aki csak most döbbent rá, hogy mi történik. – Arra ne izs számíccs! Ingább idd haljag meg, mind a magban! Én ugyan nem megyeg… Ám eddigre már a Jedik kirángatták a teremből hallótávolságon kívülre, el Nass főnök szeme elől. A Kereskedő Föderáció zászlóshajójának hídján Nute Gunray és Rune Haako együtt álltak Darth Sidious holoképmása előtt. A neimoidik nem néztek egymásra, és mindketten buzgón remélték, hogy a Sith Lord nem képes olvasni a gondolataikban. – Az invázió terv szerint megkezdődött, nagyúr – jelentette az alkirály, s köntöse meg a fejdísze elrejtették vonásai és végtagjai ideges rándulásait az előtte derengő, csuklyás alak elől. – A seregünk Theed felé közeledik. – Jó. Nagyon jó. – Darth Sidious halk, nyugodt hangon beszélt. – A Szenátust kötik a szükséges eljárási szabályok. Mire ez az incidens szavazásra kerül, már nem lesz más választásuk, mint elfogadni, hogy a blokád sikerrel járt. Nute Gunray vetett egy gyors pillantást honfitársára. – A királynő abban a hitben van, hogy a Szenátus mellé áll. – Amidala királynő ifjú és naiv. Nem lesz nehéz irányítaniuk. – A holokép megremegett. – Jól csinálta, alkirály. – Köszönöm, nagyúr – jött a válasz, miközben a hologram szertefoszlott. A beálló csöndben a két neimoidi sokatmondó tekintettel meredt egymásra. – Ön nem szólt róluk – jegyezte meg Rune Haako vádlón.

– Az eltűnt Jedikről? – Nute Gunray elbocsátó mozdulatot tett. – Nem szükséges beszélni róluk. Egyáltalán nem szükséges beszélnünk bármiről, amíg mi magunk rá nem jövünk, hogy mi történt. Rune Haako hosszan fürkészte az arcát, mielőtt elfordult volna. – Nem, valóban nem szükséges – mondta halkan, és kisétált a helyiségből.

5 Obi-van Kenobi a bongo vezérlőpultja fölé hajolva kuporgott, és a műszerekkel ismerkedett, miközben a mellette helyet foglaló Jar Jar Binks megállás nélkül összevissza fecsegett. Quigon szótlanul ült mögöttük, és figyelt. – Ez remeg! – nyögött fel Jar Jar, miközben a bongó folyamatosan távolodott Otoh Gunga pislákoló fényű buborékjaitól, és egyre mélyebbre hatolt a Naboo vizeiben. A bongó egy esetlen formájú, mini-tengeralattjáró volt, amely elektromos hajtóműből, vezérlőrendszerből és utasülésekből állt. Úgy nézett ki, mint valamiféle tintahal sima, csapott szárnyú uszonyokkal és hátsó csápokkal, amelyek pörögve hajtották a szerkezetet. Három buborékba foglalt utasfülkét alakítottak ki a járgányon szimmetrikusan, egyet-egyet a két szárnyon, a harmadikat pedig az orr-részen. A Jedik és a gunga az orrbuborékban foglaltak helyet, ahol Obi-van kezelte a műszereket, Jar Jar pedig utasításokkal látta el arra vonatkozóan, hogyan menjenek keresztül a magon. Úgy tűnt, víz alatti folyosók hálózzák be az egész bolygót, és ha valaki ki tudja választani a legmegfelelőbbeket, jelentős utazási időt takaríthat meg. Vagy éppen, gondolta Obi-van komoran, magát takarítja el – mindörökre. – Negüng végüng! – siránkozott Jar Jar. Széles orrú pofája felemelkedett a műszerpultról a Jedik felé, hosszú fülével nevetségesen csapkodott. – Hohó, hé! Hová megyüng, Quiggon gapidány? – Te vagy a navigátor – jegyezte meg Qui-gon. Jar Jar a fejét rázta. – Én? Azdad de csak hiszed. Én zsemmid zse dudog erről a görnyégről. Qui-gon a gunga vállára tette a kezét.

– Nyugalom, barátom. Majd az Erő vezet bennünket. – Az Erő? Miféle Erő? – Jar Jar nem hatódott meg. – Valami bazinagy dolog lehed ez az Erő, lefogadom. Megóv minged, minnyájungad, ügyi? Obi-van csüggedten hunyta be a szemét. Ez egy várható katasztrófa volt. De nem ő idézte elő, hanem Qui-gon. Ő nem szólhatott bele. Végül is Qui-gon döntött úgy, hogy magukkal hozzák Jar Jar Binkst. Nem azért, mert képzett navigátor vagy mert a tehetség legcsekélyebb szikrája is pislákolna benne bármely tekintetben, hanem azért, mert Qui-gon, aki örökösen semmibe veszi a Tanács előírásait, valami más elképzeléstől vezérelve úgy vélte, hogy ez a fickó értékes és hasznos lehet. Ez a fajta hozzáállás elbűvölte, ám ugyanakkor bosszantotta is Obi-vant. Mentora talán a legnagyobb élő Jedi, meghatározó személyiség a Tanácsban, erős és bátor harcos, aki még a legfélelmetesebb kihívásoktól sem riad vissza, ráadásul jó lelkű és szívélyes ember. Talán az utóbbi tulajdonságai sodorták oly sok bajba. Számtalanszor dacolt a Tanács határozataival olyan ügyekben, amelyekről Obi-van úgy gondolta, nem érdemes küzdeni értük. Qui-gonnak saját, egyéni elképzelése volt a Jedik céljairól, a szolgálat természetéről és az ügyről, aminek alárendelte magát, és ezt az elképzelését rendíthetetlen céltudatossággal követte. Obi-van fiatal volt, türelmetlen, önfejű, és még nem vált eggyé az Erővel úgy, ahogy Qui-gon, de azt hitte, ő jobban megérti, miféle veszélyeket rejt, ha valaki egyszerre túl sok feladatra koncentrál. Qui-gon bármit meg mert tenni, ha olyan kihívással találta szemben magát, ami felkeltette az érdeklődését, még akkor is, ha ezzel veszélybe sodorta magát és az egész vállalkozást. És íme. Jar Jar Binks a lehető legnagyobb mértékű kockázatot jelenti számukra, és semmi okuk azt hinni, hogy egy ilyen kockázat felkarolása a legcsekélyebb jutalommal is kecsegtethet. A gunga tovább motyogott, és közben úgy bámészkodott az ablakon keresztül, mintha valami útjelző táblát keresne, így legalább valamennyire azt a látszatot kelthette, hogy tudja, mit csinál. Obi-van a fogát csikorgatta. Maradj ki ebből, mondta magának szigorúan. Maradj ki ebből! – Na, most már elég! – ripakodott rá Jár Jarra. Kiszállt az üléséből, hogy Qui-gon elé térdeljen. Képtelen volt visszafogni

magát. – Mester, miért hurcolunk magunkkal egy ilyen szánalmas létformát, amikor semmi haszna? Qui-gon halványan elmosolyodott. – Talán most haszontalannak látszik, Obi-van, de mélyebbre kell látnod! – Már épp elég mélyre néztem, de ott nincs semmi látnivaló! – Obi-van kivörösödött a bosszúságtól. – Ez egy szükségtelen ballaszt. – Talán pillanatnyilag az. Ám idővel ez változhat. – Obi-van bele akart kezdeni valamibe, de a Jedi-mester félbeszakította. – Figyelj rám, ifjú padavan! Oly titkok rejteznek az Erőben, melyeket felfedni nem könnyű. Az Erő határtalan és mindenre kiterjedő, s minden élőlény része annak. Azonban nem mindig nyilvánvaló, hogy mi a rendeltetésük. Néha csupán a rendeltetés létét érzékeljük, a mibenléte pedig csak később nyilvánul meg. Obi-van ifjú vonásai elborultak. – Vannak titkok, melyeket jobb nem háborgatni, mester. – A fejét rázta. – Ráadásul miért mindig épp te vagy az, aki lerántja a titkokról a leplet? Tudod, miként vélekedik a Tanács ezen… kitérőidről. Talán ez alkalommal, csak most az egyszer, valaki másra kellene hagyni a leleplezés lehetőségét. Qui-gon hirtelen elszomorodott. – Nem, Obi-van. A megtalált titkokat fel kell fedni. Meg kell tennünk a kitérőket, amikor szembetalálkozunk velük. És ha te vagy az, aki keresztúthoz vagy a titkok rejtekéhez érsz, sosem szabad hagynod, hogy valaki más döntsön helyetted. Otoh Gunga legutolsó fényei is belevesztek a borongós sötétségbe, és a víz bezárult körülöttük, akár egy sötét felhő. Jar Jar Binks lassú, állandó sebességen vitte előre a hajót, már nem motyogott, nem siránkozott, kezét határozottan tartotta a műszereken. Amikor a sötétség beburkolta őket, felkapcsolta a reflektorokat, és vaskos, sárga fénysugarak vetődtek a sokszínű, roppant méretű, tekervényes korallmezőkre, melyek messzire nyúltak a feketeségben. – Tiszteletben tartom a nézetedet ez ügyben, mester – mondta végül Obivan. – Ám ez még nem tart vissza az aggódástól. Mint az összes Jedi-lovagot, Obi-van Kenobit is még gyerekkorában azonosították és elvitték a szüleitől. Már nem emlékezett sem az anyjára, sem az apjára; a Jedi-lovagok alkották a családját. Azok közül is Qui-gon, a mentora állt hozzá a legközelebb immár több mint tizenkét éve, és ő lett a

legbizalmasabb barátja. Qui-gon felismerte ezt az érzelmi kötődést, és osztozott abban. Obi-van a fiának tekintette, saját nem létező fia helyett. Ő jelentette a jövőt, amelyet maga mögött hagy a halálakor. Nagyra tartotta Obi-vant, de nem mindig osztotta tanítványa nézeteit. – Légy türelemmel irántam, Obi-van! – felelte halkan. – Egy kicsiny hit néha nagyon sokat segít. A bongó egy korallalagút foghídjai között manőverezett, s a mély hasadékok vörösben és mályvaszínben csillogtak a kicsiny jármű lámpáinak fényében. Mindenhol színpompás halrajok úszkáltak az érdes sziklák között. – A gungák és a nabooiak háborúban állnak egymással? – kérdezte elgondolkodva Qui-gon Jar Jart. A gunga a fejét rázta. – Nincsen háború. A nabooiag és gungág nem harcolnag. Valaha réges-rég dalán. Mosdan a nabooiag nem jönneg a mocsárba, a gungág nem mennek a zsíkzságra. Még csak nem is ládjág egymázsd. – De nem szeretik egymást? – faggatózott tovább a Jedi-mester. Jar Jar felhorkant. – Azog a nagyfejű nabooiag mindig izs azd gondoldág, hogy sokkal jobbag a gungágnál! Nagy zsenig! Obi-van odahajolt Jar Jar Binkshez, és miközben kipillantott az ablakon, megkérdezte: – Miért közösítettek ki, Jar Jar? A gunga egy sorozat cuppogó hangot produkált kacsacsőrszerű szájával. – Ez egy hosszú dördéned, de hogy rövidre fogjam, én… o-hó, had, ááá… balfég vagyog. – Azért közösítettek ki, mert esetlen vagy? – kiáltott fel Obi-van hitetlenkedve. A bongó két hatalmas korallágy között roppant kiterjedésű, nyílt terület felé fordult. Sem a Jedik, sem a gunga nem látták a sötét alakot, amely egy nagyobb nyúlvány mögül bukkant elő, és a nyomukba szegődött. Jar Jar fészkelődött. – Had, ogozdam egy-géd gizsebb balezseded. Felrobbandoddam a gasszerd, összedördem a főnögög héjblibbeljét. Ézs aggor elzavardag. Obi-van nem egészen értette, miről beszél Jar Jar, de

mielőtt tisztázhatta volna a részleteket, valami hatalmas dübbenéssel a bongónak csapódott, és az élesen oldalra billent. Egy gigantikus méretű rák kapta el őket hosszú nyelvével, és miközben megvetette vaskos lábait, ellenállhatatlanul vontatta őket fogakkal körített, szélesre látott, masszív állkapcsa felé. – Nyíld dengeri gyilkozs! – sikoltotta Jar Jar kétségbeesetten. – Végüng van! – Teljes sebességgel előre, Jar Jar! – parancsolta Qui-gon sietve, miközben a megnyíló állkapcsokat figyelte mögöttük. Azonban ahelyett, hogy gyorsított volna, Jar Jar pánikba esett, és hátramenetbe kapcsolt, aminek eredményeképpen a kis hajó egyenesen belesiklott a támadójuk pofájába. A bongó nekicsapódott a szörnyeteg torkának a hátsó részéhez, és az ütközés erejétől a Jedik kiestek az ülésükből és a falnak vágódtak. Egyenetlen fogak kezdtek összezárulni körülöttük, miközben a műszerpult fényei bizonytalanul pislákoltak. – Oh-hó – jegyezte meg Jar Jar Binks. Obi-van villámgyorsan visszaugrott a másodpilóta-ülésbe. – Itt vagyok, add át a vezérlést! Megragadta a szelepszabályzókat meg a kormányművet, és az összest megbillentette; teljes sebességgel előre. Legnagyobb meglepetésére a "nyíld dengeri gyilgozs" szája görcsös rándulással kinyílt, és ők úgy száguldottak ki belőle, mintha lézerágyúból lőtték volna ki őket. – Giszabaduldung! Giszabaduldung! – Jar Jar eksztázisban ugrált az ülésében, és ujjongott a szerencséjük miatt. Azonban egy gyors pillantás elárulta, hogy a szerencséjük oka egészen más volt, mint gondolták. A "nyíld dengeri gyilgozs" egy másik ragadozó állkapcsai között vergődött, s támadója oly gigászi volt, hogy hozzá képest még a hatalmas rák is parányinak hatott. Egy hosszú testű, angolnaszerű ragadozó volt, karmos mellső végtagokkal és hátuszonyokkal, s amely veszedelmes agyaraival cafatokra tépte zsákmányát, és mohón falni kezdte. – O-hó – nyüszítette Jar Jar Binks, és a kezébe temette az arcát –, ez egy zsando víziszörny! Obi-van növelte a sebességet, próbált minél messzebbre eltávolodni ettől a legújabb veszedelemtől. A víziszörny eltűnt mögöttük, de a bongó lámpái baljóslatúan pislákoltak. A kicsiny jármű még mélyebbre merült, behatolt a bolygó

magjába. Hirtelen valami felrobbant a műszerpult belsejében, és szikrákkal szórta tele a kabint. Repedés nyílt a fejük fölött, és víz kezdett beszivárogni a bongó külső burkolatán. – Mester – szólalt meg Obi-van, amikor a motor zúgása ki-kihagyott –, fogytán az energiánk. Qui-gon lehajtott fejjel tapogatta a műszerpultot. – Nyugalom. Még nincs baj. – Még nincs! – Jar Jar még a nyugalom látszatát is elvesztette, és összevissza hadonászott az ülésében. – Szörnyedegeg odaginn! Szivárgázs idebenn! Energia nélgül süllyedüng! Ozsdobág! Szerindedeg migor leszüng dényleg bajban? Mintegy végszóra a bongó belsejében kialudt a világítás. Jar Jar Binks választ kapott a kérdésére. A Kereskedő Föderáció zászlóshajójának tanácstermében Darth Sidious hologramja Nute Gunray és Rune Haako fölé tornyosult. A neimoidi alkirály és hadnagya mozdulatlanul álltak előtte, vöröses narancsszínű szemük mereven kidülledt, hüllőszerű arcuk árulkodott a félelemről, amely megbénította őket. A fekete köpenyes Darth Sidious szótlanul szemlélte őket. A csuklya sötétjében rejtező arcvonásai kifejezéstelenek voltak. De a Sith Lord testének merev tartása szavak nélkül is ékesen beszélt. – Csalódást okoz, alkirály – sziszegte Nute Gunraynek. – Nagyúr, biztos vagyok abban, hogy minden… – A Sith Lord haragjának tárgya kétségbeesetten próbált magyarázkodni. – Mi több, ellenem szegül! A neimoidi arca iszonyatos átalakuláson ment keresztül. – Nem, nagyúr! Soha! Ezek a Jedik túlságosan… találékonyak, ennyi az egész. Nem könnyű elpusztítani őket… – Tehát élnek? – Nem, nem, dehogy. Biztosra veszem, hogy meghaltak. Meg kellett halniuk. Mi… mi csupán nem tudjuk megerősíteni ezt a tényt… egyelőre. Darth Sidious meg sem hallgatta. – Ha élnek, ismét feltűnnek majd. Amint ez bekövetkezik, alkirály, azonnal tudni akarok róla! Én magam bánok el velük. Nute Gunray úgy állt ott, mintha menten összeomlana a Sith Lord átható

tekintetének súlya alatt. – Igenis, nagyúr – sikerült kipréselnie magából, miközben a hologram eltűnt. A sérült bongóban Obi-van mindent elkövetett, hogy visszanyerje a jármű fölött az uralmat, miközben az céltalanul süllyedt és sodródott. Hirtelen ismét felhangzott a motor zúgása, és a farokhajtómű forogni kezdett. – Visszatért az energia – lehelte Obi-van hálásan. A műszerpulton felgyulladtak a lámpák, pislákoltak, aztán folyamatosan égni kezdtek. Ezután a külső világítás következett, és egy pillanatra elvakultak, ahogy a fény visszaverődött a közeli kőfalakról és csipkézett sziklanyúlványokról. Aztán Jar Jar felsikoltott. Egy újabb szörnyeteg üldögélt közvetlenül előttük – csupa tüske, pikkely és fog –, s görbe mellső végtagjait védekezőén emelte maga elé. – Colo garmozshal! – sikoltotta a gunga. – Ti Jedig, csináljadog már valamid! Hol van az az Erő, hé? – Nyugi! – vetette oda Qui-gon Jinn halkan, és Jar Jar reszkető vállára tette a kezét. A gunga megrándult, és nyomban elájult. – Ezt kissé eltúloztad – jegyezte meg Obi-van, miközben oldalirányba fordította a bongót, és elzúgtak a sötétbe. Hátra sem kellett néznie, hogy tudja, a colo karmoshal követi őket. Egy alagút belsejében siklottak, amely minden bizonnyal a szörnyeteg lakhelye lehetett. Nagy szerencséjük volt, hogy meglepték. A barlang szája felé fordította a bongót, ahol egy halom kőnyúlvány biztosított némi védelmet a kifelé úton. Valami a bongónak csapódott, egy darabig egy helyben tartotta, aztán elengedte. Obi-van több energiát juttatott az uszonyokba. – Gyerünk, gyerünk! – lehelte. Kivágódtak a barlangból, egyenesen bele az ott várakozó sando víziszörny pofájába. A kreatúra megrándult a váratlan behatolásra, pillanatnyi lehetőséget adva ezzel Obi-vannak, hogy egy éles jobb kanyarral visszafordítsa hajójukat. A szörnyeteg állkapcsa még nyitva volt, amikor átszáguldottak a ház

nagyságú agyarak között. Jar Jar kinyitotta a szemét. Megpillantotta a hatalmas fogakat, és újból elájult. Kifelé suhantak a sando víziszörny agyarai közötti résen, és a bongó rázkódott a maximálisra kapcsolt energiától. Azonban a colo karmoshal, amely még mindig üldözte őket, nem tudott elég gyorsan kitérni, és egyenesen belerepült a nagyobb ragadozó pofájába. A rettenetes agyarak lecsapódtak, és elkapták. Obi-van még inkább fokozta az energiát, amikor karmoshalcafatok bukkantak elő a foghíjakon. Ám a sando víziszörny máris visszaszippantotta azokat. – Reméljük, beéri ennyi rágcsálnivalóval! – jegyezte meg a Jedi, miközben gyors pillantást vetett hátra a válla fölött. Úgy tűnt, a szörnyeteg jóllakott, mivel nem jött utánuk. Beletelt egy kis időbe, mire magához térítették Jar Jart, és lényegesen többe, mire véget ért utazásuk a magon keresztül, azonban a gunga eléggé megkérdőjelezhető segítségével végül is kibukkantak a mélyebb vizekből a napsütötte részek felé. A bongó azúros víztükörből csobbant elő; körülöttük zöldellő dombok és fák emelkedtek, felhős, kék ég ragyogott a fejük fölött. Obi-van a legközelebbi parthoz kormányozta a kis járművet, lekapcsolta a motort, és felnyitotta az orrnyílás fedelét. Qui-gon feltápászkodott és körülnézett. – Mozsd már bizdonzságozs – közölte Jar Jar hálás sóhajjal, és hátradőlt az ülésében. – Mozsd már minden ogéjsos, he? – Ez majd elválik – felelte a Jedi-mester. – El innen! Kimászott a bongóból a partra, és már indult is. Obi-van jelentőségteljesen Jár Jarra pillantott, és követte mesterét. A gunga bizonytalanul bámult a távolodó Jedik után. – Jövög már, jövög – motyogta, és utánuk sietett.

6 Valamivel több mint egy hét telt el a legutóbbi verseny és az öreg űrjáróval történt találkozás óta, amikor Watto behívta Anakint az ócskásboltja dohos belsejébe, és utasította, hogy suhanóval menjen ki a Dűne-tengerre csereberélni a jawákkal. A jawák, ezek a roncskutászok droidokat kínáltak eladásra

vagy cserére, köztük szerelőket is, és bár Watto nem szívesen vált volna meg érvényes bankjegyektől, nem akarta elszalasztani egy kedvező csere lehetőségét. Anakin alkudozott már a jawákkal korábban Watto megbízásából, és a toydari tudta, hogy a fiú ehhez is remekül ért. A kék színű arc közel tolult Anakinéhoz, az apró szárnyak veszettül verdestek. – Hozz mindent, ami kell, fiú! De ne fuseráld el! Azzal bízta meg Anakint, hogy néhány nehezen beszerezhető hajtómű- és vezérlőmű-alkatrészért, amely után a jawák sóvárognak, és Wattónak fölösleges készlete volt, szerezzen jó pár droidot. A fiú suhanóval menjen ki a Dűnetengerre, ahol dél körül találkozik a jawákkal, kösse meg az üzletet, és napnyugtára térjen haza. Semmi elcsámborgás, semmi bolondozás. Watto még nem bocsátotta meg neki a vereséget és a legjobb versenygondolája összetörését, és ezt éreztette is a fiúval. – Ha nem tudsz egy lebegőszánt is cserélni, akkor a droidokat gyalogosan tereld haza! – Watto ide-oda röpködve osztogatta a parancsokat. – Ha nem bírnak eddig elgyalogolni, akkor nem is jók semmire! Peedunkel! Át ne verjenek! A hírnevem forog kockán! Anakin figyelmesen hallgatta, és bólogatott, amikor kellett, mint ahogy már tette évek óta. Még alig múlt reggel, és bőséges idő állt a rendelkezésére. Sokszor csereberélt már a jawákkal, és pontosan tudta, mit kell tennie, hogy a legjobbat hozza ki a lehetőségből. Sok minden van, amit Watto nem tud Anakin Skywalkerről, gondolta magában a fiú, miközben kiment az ajtón a suhanóhoz, hogy megkezdje utazását. A sikeres rabszolgalét trükkje, hogy az ember olyasmit is tudjon, amit a gazdája nem, és amikor eljön az ideje, felhasználja ezt a tudást a saját javára. Anakin tehetséges versenyző volt, ezenkívül remekül értett a gépek szét- és összeszereléséhez, és amit ő javított meg, az jobban működött, mint azelőtt. Azonban az a különös képessége vált a legnagyobb hasznára, melynek révén érzékelt dolgokat, beléjük látott a hőmérséklet, a reakciók és a szavak változásain keresztül. Rá tudott hangolódni más lények gondolkodásmódjára, olyan közel tudott kerülni hozzájuk, hogy szinte azelőtt megérezte, mire gondolnak és mit fognak tenni,

mielőtt bármit is tettek volna. Ez nagy segítségére volt a jawákkal történő alkudozásban is, többek között, és határozott előnyt biztosított részére, amikor Watto nevében csereberélt. Anakinnak volt még pár fontos titka, amelyeket úgyszintén nem osztott meg a gazdájával. Az egyik az a protokolldroid volt, amelyet ő alakított át a hálószobája munkapadján. Már meglehetősen előrehaladott állapotban volt, mert bár még hiányzott a burkolata és az egyik szeme, fel tudott állni, tudott járni, és az intelligencia- meg a kommunikációs processzorjai remekül működtek. Elég jó arra, hogy elvégezze azokat a feladatokat, amelyekkel megbízza, döntötte el; vagyis, hogy vele tartson a csereüzlethez. A droid képes lesz kihallgatni a jawákat, amikor azok egymással társalognak saját zagyva nyelvükön, amit Anakin nem valami jól értett és beszélt. Ezáltal tudni fogja, ha a jawák megpróbálnak elcsenni tőle valamit. Watto semmit sem tudott a droidról, és nem is fedezheti fel a létezését, ha magával viszi a Dűne-tengerre. A második és fontosabb titok azzal a versenygondolával állt összefüggésben, amelyet épített. Csaknem két éve dolgozott rajta, darabról darabra szerezgette be az alkatrészeket, és egy régi fészerben szerelte össze a rabszolgaszállás mögött. Az anyja, aki tudatában volt fia szerelgető szenvedélyének, engedte. Nem látott benne semmiféle bajt, ha engedi a fiának, hogy ezt bütykölgesse szabad idejében, Watto pedig semmit nem tudott a gondoláról. Ezt a fortélyos rejtegetést egy megérzés sugallta Anakinnak. Tudta, hogy akárcsak a droid esetében, ha bármiféle értéket jelentene, Watto elvenné tőle. Így hát nagyon ügyesen úgy álcázta, mintha csak egy halom ócskavas lenne, s az álcázás remekül sikerült. Az anyja úgy hitte, hogy Anakin minden elszántsága és munkája ellenére ez a gondola sosem fog működni. Csupán egy gyermeteg elfoglaltság. Egy kisfiú álmodozása. Ám Anakin Skywalker számára ez jelentette az első lépést élete nagy tervében. Megépíti a világ leggyorsabb gondoláját, és minden versenyt megnyer majd vele, amin csak elindul. Aztán legközelebb egy vadászgépet épít, és elszáguld vele a Tatuinról más világok felé. Magával viszi az anyját, és keresnek maguknak egy új otthont. Ő lesz minden idők legnagyobb pilótája, repül majd az összes létező űrhajón, és az anyja hamarosan büszke lesz rá.

És egy nap, amikor mindezt megteszi, már nem lesznek rabszolgák. Szabad emberként élnek majd. Gyakran gondolt erre; nem mintha az anyja a legcsekélyebb módon is bátorította volna ezzel kapcsolatban, vagy mintha lett volna oka úgy vélni, hogy ez megtörténhet, hanem csupán azért, mert a lelke legmélyén hitte, hogy ennek így kell majd történnie. Most is erre gondolt, miközben a suhanóval Mos Espa utcáin manőverezett. A protokolldroid a hátsó utasrészben ült, akár egy bőr nélküli fém csontváz, és meg sem mozdult, mivel Anakin kikapcsolta az utazás idejére. Arra gondolt, miket tesz majd, mily helyeket jár be, mily kalandokban vesz részt, s hogy miként fogja kiélvezni a sikert, amikor beteljesednek az álmai. Kiért a városból a suhanóval a sivatagba, ahol a Tatuin kettős napjának perzselő heve vibráló hullámokban emelkedett fel, és a fény fehér tűzként verődött vissza a suhanó fémfelületéről. Két órán keresztül tartott keletnek, mire elérte a Dűne-tenger szélét. A jawákkal való találkozás helyszínét Watto még előző nap pontosította rádión. A jawák a Mochot-sziklánál fognak várni rá, egy magányos kőalakzatnál, nagyjából a homoktenger közepén. A fiú szorosra húzta a szemüvegét, kesztyűjét meg a sisakját, nagy gázt adott, és szélvészként suhant a déli hőségben. A jawák már vártak rá; roppant méretű homokjárójuk a Szikla árnyékában parkolt, az üzletelésre szánt droidokat felsorakoztatták a járművük rámpáján. Anakin a várakozó, apró, kámzsás alakok közelében állította le a suhanóját, s miközben azok sárgán fénylő szemmel bámultak felé a csuklyájuk alól, kikászálódott. Bekapcsolta a protokolldroidot, és utasította, hogy kövesse. Az engedelmesen lépkedő droiddal a nyomában elsétált a felsorakozott szerelődroidok sora előtt, és gondosan szemügyre vette mindegyiket. Amikor végignézte ókét, félrevonta a droidját. – Melyek a legjobbak, C-3PO?* – kérdezte. Azért a hármas számot adta a droidnak, mivel egy kicsit családtagnak tekintette, s ő volt a harmadik az anyja és maga után. [* C-3PO – kiejtve: Szi-Thripio.]

– Ó… nos, Anakin gazda, megtisztelő, hogy engem kérdez, ám én sosem merészelnék arra vetemedni csekély tudásommal, hogy az ön tapasztalatához mérjem magam,

ámbár körülbelül ötezer-egyszáz különböző típusú droidról rendelkezem ismeretekkel, továbbá ötezernél is többfajta beépített processzorról, tízszer annyi chipről, és… – Csak azt mondd meg, melyek a legjobbak! – sziszegte Anakin az orra alatt. Elfelejtette, hogy C-3PO elsősorban és legfőképpen egy protokolldroid, aki bár széles körű tudást hordoz, meglehetősen körülményes és udvariaskodó az emberekkel. – Melyek legyenek azok, Szi-Thripio? – ismételte meg. – Balról jobbra. Mondd a számukat! C-3PO megtette. – Óhajtja, hogy részletezzem a képességeiket és a specialitásaikat, Anakin gazda? – kérdezte aggályoskodón oldalra billentve a fejét. Anakin egy legyintéssel lecsendesítette, ahogy a jawák főnöke közeledett. Alkudoztak egy darabig, s közben Anakin pontosan érzékelte, milyen messzire mehet el a jawánál, melyik droidtól szeretnének nagyon megszabadulni, és hogy mennyire szeretnék megszerezni a cserébe kínált holmikat. S a jawa egyik vigyázatlan, társainak szánt megjegyzéséből C3PO azt is kihámozta, hogy a legjobb droidok némelyike még a járgány belsejében van. Persze, a jawa főnök dühösen vartyogott rá, de az elszólását már nem vonhatta vissza. Három újabb droidot hoztak ki, és Anakin – C-3PO-val az oldalán – ezeket is alaposan szemrevételezte. Ezek remek modellek voltak, és a jawák nem szívesen cserélték volna el őket; mindenképpen pénzt szerettek volna kapni. Anakin és a jawák vezetője körülbelül egyforma magasak és súlyúak voltak, és egymáshoz közel hajolva hosszan vitatkoztak efölött. Amikor a megegyezés megszületett, Anakin a magával hozott holmik alig több mint a felétől volt kénytelen megválni, míg cserébe kapott két kiváló állapotú szerelődroidot, három működőképes multifunkciós droidot meg egy sérült hiperhajtómű-konvertert, amelyet semmi perc alatt meg tud majd javítani. Szerezhetett volna még vagy két-három droidot, ám a maradék minősége nem ütötte meg Watto elvárásait, és Watto ezt első pillantásra kiszúrta volna. Mivel lebegő szánt nem tudott beszerezni, Anakin sorba állította az újonnan szerzett droidokat a suhanó mögött, elhelyezte C-3PO-t a hátsó utasrészben, hogy tartsa szemmel őket, és megindult vissza Mos Espa felé. Még alig múlt dél. A kurta menet érdekes látványt nyújtott; az élen egy suhanó,

amely épphogy a talaj fölött lebegve lassan araszol előre, mögötte pedig droidok masíroznak, szögletes léptekkel, keményen igyekeznek tartani az ütemet. – Ez kiváló üzlet volt, Anakin gazda – jegyezte meg C-3PO derűsen, s közben le nem vette egyetlen működő szemét a szerzeményekről. – Gratuláció illeti érte! Azt hiszem, a jawákat ma alaposan megleckéztette! Megtanította őket egykét fogásra az alkudozás művészetéből! Hát az az asztromechanikai droid önmagában sokkal többet ér, mint… A droid egyfolytában fecsegett, de Anakin oda sem figyelt rá, elengedte a füle mellett a szavait, hagyta elkalandozni a gondolatait most, hogy a munka nehéz részét már elvégezte. Még így, a droidok tempójában haladva is, elérik a Dűne-tenger szélét a délután közepén, és még sötétedés előtt Mos Espában lesznek. Marad idő visszacsempészni C-3PO-t a hálószobájába, és átadni az új szerzeményeket Wattónak. Talán ezzel a sikeres üzlettel ismét belopja magát a toydari kegyeibe. Watto biztosan örül majd a konverternek. Az ilyesmikhez elég nehéz hozzájutni errefelé, és ha sikerül működőképes állapotba hozni – és ezt Anakin egészen biztosra vette –, sokkal többet fog érni, mint az összes többi árucikk együttvéve. Keresztezték a központi lapályt, és lassú ütemben kapaszkodtak fel azon az emelkedőn, amely a Xelric-hágóhoz vezetett, egy keskeny, széles szájú kanyonhoz, amely a Mospic-hegységet szelte ketté közvetlenül a Dűne-tenger peremén. A suhanó könnyedén siklott be a kanyonba, és a droidok fényesen csillogó sorban masíroztak be mögötte a napfényről az árnyékba. A hőmérséklet esett néhány fokot, és még a csend is elmélyült itt, ezen a szikláktól szélvédett helyen. Anakin óvatosan nézelődött; tisztában volt a sivatag veszélyeivel, mint bárki, aki Mos Espából jött, bár ő hajlamosabb volt úgy gondolni, hogy biztonságosabb, mint a város. – …rodiaiak és huttok négy az egyhez arányban, amikor a telep már kezdett kinézni valahogy és hasonlítani egy kereskedelmi központhoz, bár akkoriban még egyértelműen a huttok voltak a domináns faj, és a rodiaiak szívesebben maradtak otthon, mint hogy vállalják a hosszú és meglehetősen céltalan repülőutat… C-3PO folyamatosan csevegett, kérdezés nélkül váltott témáról témára, és

semmit sem kért cserébe a folyamatos beszámolóért, csak azt, hogy folytathassa. Anakin úgy vélte, hogy valamiféle szenzoros beszédhiányban szenvedhet a kikapcsolt állapotban töltött, huzamosabb idő miatt. Ezek a protokolldroidok köztudottan elég szélsőséges viselkedésűek. A tekintete hirtelen jobbra vetődött, ahol valami rendellenes, oda nem illő dolgot pillantott meg. Először csupán egy színes alakzat volt a sivatagi homok és a sziklák között, csaknem beleolvadva az árnyékba. Ám ahogy jobban szemügyre vette, kezdte felismerni, mi az. Élesen jobbra fordította a suhanót, és a nyomában masírozó droidok követték. – Anakin gazda, mit művel? – zsémbelődött C-3PO. Egyetlen szemét a fiúra szögezte. – Mos Espába a kanyonon át jutunk, nem pedig a… Ó, egek! Ez az, amire gondolok? Gazda, legjobb lesz, ha máris azonnal megfordul… – Tudom – szakította félbe kurtán a droidot Anakin. – Csak egy pillantást akarok vetni rá. C-3PO aggódva hadonászott. – Tiltakoznom kell, Anakin gazda. Ez nem bölcs cselekedet. Ha nem tévedek, és meg kell mondanom, hogy kilencvenkilenc egész héttized százalékban biztosra veszem, hogy egyenesen egy bizonyos… Anakinnak azonban nem kellett megmondani, hogy mi az, ami felé tartanak, mivel már pontosan tudta. Egy taszken harcos havert a földön, félig betemetve egy rakás kővel az egyik szikla tövében. A buckalakók jellegzetes külsejét és öltözékét még ebből a távolságból is fel lehetett ismerni. Laza, rozsdabarna ruha, vaskos bőrkesztyű és – csizma, derék- és töltényöv, rongyokba bugyolált fej sötét szemüveggel és légzőmaszkkal, és egy hosszú csövű karabély hevert egy méterre a kinyújtott kartól. Friss repedés húzódott le a szirt oldalán, egyértelműen jelezve a kőomlás helyét. A taszken valószínűleg odafönt rejtőzött, amikor a kő megindult a lába alatt, s zuhantában maga alá temette. Anakin megállította a suhanót, és kiszállt. – Szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet, Anakin gazda – jelentette ki C-3PO éles, dorgáló hangon. – Csupán egy pillantást vetek rá, ennyi az egész – felelte a fiú. Óvatos volt és egy kicsit ijedt is, de még sosem látott taszken harcost közelről, bár rengeteg történetet hallott felőlük. A taszkenek zárkózott, vad nomádok, akik saját

birtokuknak tekintik a sivatagot, és azokból éltek, akik elég botorak voltak ahhoz, hogy óvatlanul a területükre merészkedjenek. Gyalogosan vagy banthaháton bukkantak elő a sivatagból, oda mentek, ahová akartak, félreeső otthonokat és pihenőhelyeket fosztottak ki, megtámadták az utazó karavánokat, élelmet és hasznos holmikat loptak, s úgy nagy általánosságban terrorizáltak mindenkit. Alkalmanként még a huttokat is kirabolták. Mos Espa lakossága, akik maguk sem voltak tiszteletreméltó díszpolgárok, szenvedélyesen gyűlölték a buckalakókat. Anakin még nem tudta, mint vélekedjen felőlük. A róluk szóló történetek elég ijesztően hatottak, ám elég tapasztalata volt már ahhoz, hogy tudja, minden mesének két oldala van, s ő csak az egyiket hallja. A taszkenek szabad, vad élete felkeltette a kíváncsiságát, hiszen ez egy felelősség és korlátozások nélküli élet egy olyan közösségben, ahol elvileg mindenki egyenlő. Otthagyta a suhanót, és a pórul járt taszken felé indult. Thripio folyamatosan zsémbelődött, és ékesszólóan igyekezett ráébreszteni arra, mekkora hibát követ el. Valójában Anakin is tudta, hogy a droidnak igaza van. Azonban a kíváncsisága erősebbnek bizonyult az elővigyázatosságnál. Mi baj származhat abból, ha csupán egy kurta pillantást vet rá? Felszínre tört benne az érdeklődő kisfiú, és átvette az irányítást. Majd elmesélheti a barátainak, hogy megnézett egy taszken harcost közvetlen közelről. Elmesélheti nekik, hogyan néz ki egy igazi buckalakó. A taszken hason feküdt, széttárt karokkal, oldalra fordult fejjel. Kődarabok és hulladékok fedték alteste jelentős részét. Egyik lábát egy jókora szikladarab temette maga alá. Anakin óvatosan odament a karabélyhoz, lehajolt, és felemelte. Súlyos volt és ormótlan. Erősnek és gyakorlottnak kell lennie a használójának, gondolta. Felfigyelt a puskatuson lévő furcsa karcolatokra – valószínűleg törzsi jelek. Hallotta, hogy a taszkenek törzsekben élnek. A halottnak hitt taszken hirtelen megmoccant, egyik kezét maga alá húzva feltámaszkodott, és felemelte bebugyolált fejét. Átlátszatlan szemlencsék meredtek Anakinra. A fiú gépiesen elhátrált. Azonban a taszken csak bámult rá néhány pillanatig, szemügyre vette őt, aztán a feje visszaesett. Anakin Skywalker várt, nem tudta eldönteni, mit tegyen. Tudta, mit

mondana Watto. Tudta, mit mondana szinte mindenki. Tűnj innen! Máris! Letette a karabélyt a földre. Ez nem az ő dolga. Tett egy lépést hátra, aztán még egyet. A taszken megint felemelte a fejét, és rámeredt. Anakin visszabámult rá. Érzékelte a fájdalmat a fickó tekintetében, pedig a szemüvegtől nem láthatta a szemét. Erezte a kétségbeesését, a szorultságát, a tehetetlenségét a szikla alatt, megfosztva fegyverétől és a szabadságától. Anakin a homlokát ráncolta. Vajon az anyja is azt tanácsolná, hogy táguljon innen? Vajon mit mondana, ha itt lenne? – Thripio! – kiáltotta oda a droidnak. – Terelj ide mindenkit! C-3PO minden lépésénél hevesen tiltakozva összeszedte az újonnan szerzett droidokat, és odaterelte őket a kiterült taszken közelében álló fiúhoz. Anakin a droidokkal leszedette a taszkenről a kisebb-nagyobb köveket, majd a suhanó erejének segítségével megbillentette annyira a hatalmas sziklatömböt, hogy kihúzhassák alóla a fickót. A taszken rövid ideig eszméletén volt, de aztán belesüllyedt az öntudatlanságba. Anakin utasította a droidokat, hogy kutassák át a taszkent, hogy van-e más fegyvere, s ezalatt biztonságos távolságban tartotta a karabélyt. Míg a taszken nem volt magánál, a droidok hanyatt fektették, és megvizsgálták a sérüléseit. Az a lába, amelyet a szikla maga alá préselt, valósággal szétlapult; a csontok több helyen eltörtek. Anakin látta a sebeket a szakadt rongyok között. Azonban nem ismerte a taszkenek élettani jellegzetességeit, és nem igazán tudta, hogyan lássa el a sérüléseket, így csupán annyit tett, hogy a suhanó elsősegély-ládikájában található sínnel rögzítette a lábat, és bekötözte. Aztán leült, hogy átgondolja, mit tegyen ezután. A fény egyre gyengült. Túl sok időt töltött el a taszken kiszabadításával, s most már nem fog Mos Espába érni alkonyat előtt. Sötétedésre kiérhet a Dűne-tenger pereméről, de csak akkor, ha a taszkent itt hagyja egyedül, ellátatlanul. Anakin a homlokát ráncolta. Tudván, miféle lények kószálnak a sivatagban sötétedés után, ennyi erővel akár élve is eltemethetné a fickót. Így hát előhozatott a droidokkal egy kicsi világítóegységet a suhanóból. Amikor leszállt az alkony, bekapcsolta a lámpást, és egy hosszabbítóval csatlakoztatta az energiatelepekhez, hogy égjen egész éjszaka. Aztán feltépett egy régi szárított élelemmel telt csomagot, és szórakozottan elrágcsálta, miközben az eszméletlen taszkent

bámulta. Az anyja már bizonyára aggódik. Watto örjönghet. Azonban mindketten tudják, hogy képes vigyázni magára, és várni fognak napkeltéig, mielőtt bármit is tesznek. Akkorra pedig remélhetőleg már úton lesz hazafelé. – Mit gondolsz, rendben lesz? – kérdezte C-3PO-t. A suhanót és a droidokat a fénykörön kívül eső sziklanyúlvány takarásában helyezte el, hogy ne legyenek szem előtt, C-3PO-t viszont maga mellett tartotta. A fiú és a droid egymáshoz közel húzódva ültek a fénykör egyik oldalán, míg velük szemközt a taszken továbbra is mozdulatlanul hevert. – Attól tartok, hiányzik a szükséges orvosi kiképzés és információ ahhoz, hogy egzakt választ adjak a kérdésére, Anakin gazda – felelte C-3PO megbillentett fejjel. – Ám azt gondolom, ön megtett mindent, ami módjában állt. A fiú töprengve bólintott. – És ha már itt tartunk, Anakin gazda – folytatta a droid –, úgy hiszem, nem kellene itt töltenünk az éjszakát. Ez egy igen veszélyes vidék. – De nem hagyhatjuk itt egyedül, igaz? – Ó, nos, igen, ez egy rendkívül nehéz döntés – mérlegelte C-3PO az ügyet. – És magunkkal sem vihetjük. – De nem ám! A fiú csendben ült egy darabig, és a mozdulatlan taszkent figyelte. Olyan hosszan nézte, hogy szinte meglepetésként érte, amikor a buckalakó hirtelen megmoccant. Mindez oly váratlanul történt, és készületlenül érte a fiút. A taszken harcos átfordult a másik oldalára, élesen fújta ki a levegőt, feltámaszkodott az egyik kezén, végignézett magán, aztán a fiúra szögezte a tekintetét. Anakin nem mozdult, és hangot sem adott ki. A taszken mereven bámulta egy hosszú pillanatig, aztán lassan ülő pozícióba helyezkedett, s sérült lábát kinyújtotta maga előtt. – Öööö, hello – mondta Anakin, és megpróbálkozott egy mosollyal. A taszken harcos nem reagált. – Nem vagy szomjas? – kérdezte a fiú. Semmi válasz. – Nem hinném, hogy túlzottan kedvelne bennünket – vélte C-3PO. Anakin tucatnyi módon próbált beszélgetést kezdeményezni, de a taszken harcos ügyet sem vetett rájuk. A tekintete is csak egyszer vándorolt el; oda, ahol a karabélya hevert egy sziklának támasztva a fiú háta mögött. – Mondj neki valamit taszken nyelven! – utasította végül C-3PO-t.

A droid megtette. Hosszasan beszélt a taszkenhez annak nyelvén, ám a harcos továbbra sem reagált. Egyre csak a fiút bámulta. Végül, miután C-3PO nem adta fel, a taszken rápillantott, és egyetlen szót ugatott felé. – Ez kedves! – kiáltotta a droid. – Mit mondott? – tudakolta a fiú izgatottan. – Hát… azt, hogy "kussoljak"! Ezzel véget ért a beszélgetési kísérlet. A fiú és a taszken egymással szemben ültek néma csendben, arcukon a lámpás fénye csillogott, és a sivatag sötétje burkolta be őket. Anakin azon tűnődött, mihez fog kezdeni, ha a taszken rátámad. Ez valószínűtlen, ám a férfi hatalmas termetű, vad és erős, és ha sikerülne elkapnia a fiút, könnyedén legyűrhetné. Megkaparinthatja a karabélyát, és akkor azt tehet vele, amit csak akar. Azonban Anakin valahogy egyáltalán nem érezte úgy, hogy a taszkennek ez lenne a szándéka. A buckalakó nem is próbált mozdulni, és jelét sem adta, hogy ilyesmit akarna tenni. Csak ült ott bebugyolálva a sivatagi rongyaiba, arctalanul a maszk mögött, elmerülve saját gondolataiban. Végül ismét torokhangokat adott ki. A fiú sietve C-3PO-ra pillantott. – Azt akarja tudni, mi a szándékod vele, Anakin gazda – fordította a droid. A fiú zavartan méregette a taszkent. – Mondd meg neki, hogy nincs semmilyen szándékom! Csupán segíteni próbálok rajta. C-3PO elismételte ezt taszken nyelven. A férfi hallgatott. Nem felelt. Nem is szólt többet. Anakin hirtelen rádöbbent, hogy a taszken fél. Érzékelte ezt a hangjában, a testtartásában. Itt ül sérülten és fegyvertelenül. Kiszolgáltatva Anakin kényére-kedvére. A fiú megértette a taszken félelmét, de alaposan meglepte. Valahogy nem illett hozzá. A buckalakókat mindenki rettenthetetlennek tartja. Ráadásul ő nem fél a taszkentől. Pedig kellene, de mégsem fél. Anakin Skywalker nem félt semmitől. Vagy mégis? Miközben belebámult a sötét lencsébe, amely eltakarta a taszken harcos szemét, megvitatta magában a dolgot. Legtöbbször úgy gondolta, hogy nincs semmi, ami megijeszthetné. Legtöbbször úgy gondolta, hogy ő elég bátor ahhoz, hogy sose féljen semmitől. Ám tudata legtitkosabb zugában, ahol olyasmiket rejtegetett, amiket nem szándékozott feltárni senki előtt,

tudta, hogy ez csak önámítás. Igaz, önmagát nem félti, az anyját viszont néha igen. Mi lesz, ha valami történik az anyjával? Mi lesz akkor, ha valami iszonyatos dolog történik vele, amit ő nem tud megakadályozni? Érezte, ahogy borzongás fut végig a gerincén. Mi lesz akkor, ha elveszíti őt? Mennyire lesz bátor akkor, ha hirtelen elveszíti azt a személyt, aki a legközelebb áll hozzá, az egész univerzumban? Ez persze sosem fog bekövetkezni. Ez nem történhet meg. De mi van, ha mégis? Rámeredt a taszken harcosra, és az éjszaka mély csendjében érezte, ahogy a magabiztossága megremeg, akár egy széltől megrángatott levél. Végül álomba zuhant, és különös dolgokról álmodott. Az álmok váltakoztak, átalakultak, és különböző történetek elevenedtek meg eközben. Számos személyiséggé változott álmai folyamán. Egyszer Jedi-lovagként küzdött olyan sötét és anyagtalan lények ellen, hogy nem is tudta azonosítani őket. Aztán egy űrcirkáló pilótájaként vitte a hajót a hipertérbe, és teljes csillagrendszereket ugrott át útja során. Aztán egy roppant sereg nagy hatalmú és félelmetes parancsnokaként tért vissza a Tatuinra hajók és csapatok élén, hogy felszabadítsa a bolygó rabszolgáit. Az anyja várta őt, mosolyogva, kitárt karral. Ám amikor megpróbálta megölelni, eltűnt. Buckalakók is felbukkantak az álmaiban. Ők a legvégén jelentek meg; egy maroknyi félelmetes alak, karabélyokkal és szúrásra kész szigonyos rudakkal. Csendben szemlélték, mintha azon töprengenének, mit kezdjenek vele. Ekkor hirtelen felriadt; minden mással összetéveszthetetlen veszélyérzet ugrasztottá fel. Zavartan és rettegve nézett körül. A világítóegység szinte teljesen leégett. A hajnalelő halvány, ezüstös csillogásában álmaiból megelevenedett, sötét, arctalan buckalakók gyűrűjében találta magát. Anakin nagyot nyelt. A taszken támadók mozdulatlan szobrokként rajzolódtak ki a hajnali fényben. A fiú arra gondolt, hogy áttör közöttük és elszalad, de rádöbbent, hogy ez ostoba kísérlet lenne. Esélye sem volt.

Mindössze annyit tehetett, hogy várt, derüljön ki, mi a szándékuk vele. Torokhangú motyogás hallatszott közülük, és fejek fordultak az irányába. A sorok közötti résen Anakin csak annyit látott, hogy egy alakot emelnek fel és cipelnek el. Valószínűleg az a harcos beszélt a társaihoz, akit Anakin megmentett. A többi taszken habozott, aztán lassan hátrálni kezdtek. Másodperceken belül eltűntek. Napfény kúszott be a Mospic sötét tömegének repedéseibe, és Anakin azon kapta magát, hogy C-3PO beszél hozzá viharos sebességgel hadarva, miközben fémkarjaival vadul hadonászik. – Anakin gazda, elmentek! Ó, mily szerencse, hogy életben hagyták! Hála az égnek, nem bántották! Anakin feltápászkodott. Taszkén lábnyomok látszottak mindenfelé. Gyorsan körülnézett. A suhanó és a jawáktól szerzett droidok bántatlanul álltak a nyúlvány alatt. A taszken karabélya eltűnt. – Most mihez kezdünk, Anakin gazda? – szűkölt C-3PO csüggedten. Anakin végignézett az üres kanyonon, a magas, töredezett sziklafalon, és a ragyogó égen, ahol már elhalványultak a csillagok. Hallgatta a mélységes csendet, és hihetetlenül magányosnak, sebezhetőnek érezte magát. – Hazamegyünk – suttogta, és máris mozdult, hogy szavának álljon.

7 Nute Gunray és Rune Haako szótlanul álltak a palota tróntermének közepén, Theedben, a Naboo fővárosában, és türelmesen hallgatták Sio Bibble tiltakozását a Kereskedő Föderáció jelenléte ellen. Mindketten hivatali föderációs palástjukat viselték, arcuk kifürkészhetetlen maszkba merevedett. A helyiségben lévő nabooiakra két tucat roham droid fegyverének torkolata meredt. A város nem sokkal napfelkelte után esett el. A hódítók alig ütköztek ellenállásba – a nabooiak békés nép voltak. Az invázió meglepetésként érte őket, és a droidsereg még azelőtt bejutott a város kapuin, hogy jelentősebb védelmi intézkedéseket hozhattak volna. A nabooiaknál lévő néhány fegyvert elkobozták, a lakosokat pedig fogolytáborokba gyűjtötték. Az utcákon még most is

roham droidok őrjáratoztak, hogy elejét vegyék bármiféle ellenállás fellángolásának. Gunray elfojtott magában egy mosolyt. A királynő láthatólag egészen az utolsó pillanatig abban bízott, hogy megmaradnak a tárgyalások szintjén, és a Szenátus majd gondoskodik a nabooi nép védelméről. – Már az is elég szörnyű, alkirály, hogy meg merészelte gátolni a kommunikációt a királynő és az ügyünket a Szenátus előtt képviselő Palpatine szenátor között. Nem kevésbé szörnyű, hogy törvényes akciónak próbálja feltüntetni ezt a blokádot. Az azonban, hogy egy egész hadsereggel özönli el a bolygónkat és elfoglalja városainkat, annyira felháborító, hogy szavakkal nem is tudom kifejezni! Sio Bibble magas, kopaszodó, hegyesre pödört szakállú és éles nyelvű férfi volt. Még éppen csak belekezdett a mondandójába, de Gunray már most unta az egészet. Végigmérte a többi foglyot. Az egyik oldalon Panaka kapitány, a királynő testőrségének főnöke és négy személyi testőr állt fegyvereitől megfosztva, tehetetlenül. Panaka kifejezéstelen arccal, szúrós tekintettel méregette a neimoidikat. A nagy termetű, izmos férfi sötét, simára borotvált arcában fürgén csillogott a szeme. A neimoidinak egyáltalán nem tetszett, ahogy az a szempár rászegeződött. A királynő a trónján ült, udvarhölgyeitől körülvéve. Nyugodt és fensőbbséges volt, közönyös mindennel szemben, mintha a történteknek semmi közük nem lett volna hozzá, semmi hatást nem gyakoroltak volna az életére. Éjfekete öltözéket viselt, fehérre festett arca élesen elütött fekete tollakból összeállított fejékétől. Királyi homlokán egy vékony aranylánc díszelgett, alsó ajkát egy vörös szépségcsík metszette ketté függőleges irányban. Gunraynek azt mondták, gyönyörű, neki azonban nem volt érzéke az emberi szépséghez, neimoidi mércével mérve pedig egyszerűen színtelennek és jellegtelennek látta. Annál inkább felkeltette az érdeklődését a nő fiatalsága. Még alig nőhetett ki a gyerekkorból, felnőtt nőnek semmiképpen sem lehetett volna nevezni, a Naboo népe mégis őt választotta királynőjének. A bolygó nem azok közé a monarchiák közé tartozott, amelyeken a származástól függött az uralkodáshoz való jog, és így dinasztiák alakultak ki. A nabooiak közfelkiáltással választották ki maguk közül a

legbölcsebbnek tartott személyt, Amidala királynő tehát népe jóváhagyásával uralkodott. Gunray el sem tudta képzelni, miért választottak maguknak egy ilyen fiatal és naiv teremtést. Mindenesetre úgy tűnt, ebben az esetben nem a legjobban jártak a választásukkal. Sio Bibble kormányzó hangja visszhangot vert a tágas csarnokban, felszárnyalva a magas, boltíves mennyezetig, visszaverődve a sima, napsütötte falakról. Theed fényűzőén gazdag város volt, és az elmúlt évszázadok jóléte a tróntermen is tükröződött. – Alkirály, válaszoljon a kérdésemre – ért el Sio Bibble beszéde zárómondatához –, hogyan szándékozik magyarázatot adni a Szenátusnak erről az invázióról? A neimoidi lapos, hüllőszerű arcán átvillant egy mosoly. – A Naboo és a Kereskedő Föderáció hamarosan aláír egy szerződést, amely legitimizálja Theed megszállását. Megbízható forrásból tudom, hogy a Szenátus azonnal ratifikálni fogja a szerződést, amint elkészül. – Szerződést? – kiáltott fel a kormányzó döbbenten. – Ezután a teljes mértékben jogtalan támadás után? Amidala felemelkedett trónjáról, és csuklyás köpenyt viselő udvarhölgyei kíséretében előrelépett. A tekintetében jeges, metsző düh csillogott. – Nem fogom aláírni a szerződést! – jelentette ki határozottan. Nute Gunray egy pillanatra összenézett Rune Haakóval. – Ugyan, ugyan, felség – dorombolta. – Ne kapkodjunk az ilyen horderejű kijelentésekkel! Tartogatunk egyet-mást a népe számára, aminek nem fog örülni. A szenvedésük hamarosan meggyőzi majd arról, hogy érdemes felülvizsgálnia az álláspontját… De elég az üres fecsegésből! – fordult el. – Parancsnok! – csattant fel. Az előrelépő OOM-9 roham droid parányit előrebillentette fémarcát válaszul. – Vezesd el őket! – parancsolta az alkirály. OOM-9 odaintett az egyik őrmesterének, és fémes hangon utasította, hogy a foglyokat kísérjék el a négyes táborba. A roham droidok kiterelték a királynőt, az udvarhölgyeit, Bibble kormányzót, Panaka kapitányt és a nabooi testőröket a trónteremből. Nute Gunray ferde metszésű, vöröses-narancsszínű szemével követte őket, majd visszanézett Haakóra. Mély

elégedettségérzés öntötte el. Minden pontosan a terv szerint haladt. Az őrmester és egy tucat roham droid a palota csiszolt kőből emelt folyosóin keresztül kikísérte a foglyokat a szobrokkal és oszlopokkal díszített, teraszokká szélesedő lépcsősorra, mely egy tágas térre vezetett. A teret a Föderáció tankjai és roham droidjai töltötték meg, nabooiakat egyáltalán nem lehetett látni. A szögletes, csőrös orrú tankok ágyúi a vezetőfülke felett és mögött kimagasodó tornyon helyezkedtek el, lejjebb mindkét oldalukat kisebb lézerfegyverekkel zsúfolták tele. Gyűjtögető bogarakra emlékeztettek, ahogy a tér szélén köröztek. A téren túl Theed épületei terültek el a látóhatár irányában. Magas kőfalak, csillogó kupolák, csúcsos tornyok és domborművekkel díszített boltívek emelkedtek az utcák fölé. A napfényben fürdő pazar építmények ragyogóan ellenpontozták a bolygó növényzetének buja zöldjét. A vízesések morajának és a szökőkutak csobogásának halk, távoli háttérzenéje előtt szinte nyomasztóan hatott a lakosok eltávolítása miatt beállt különös csend. A foglyok áthaladtak a téren, a Kereskedő Föderáció pusztító gépezetei között. Mindannyian hallgatásba burkolóztak. Még Bibble kormányzó is némán, lehajtott fejjel töprengett sötét gondolatain. A teret elhagyva ráfordultak egy széles sugárútra, amely a város peremkerületei és a Kereskedő Föderáció sebtében felállított fogolytáborai felé vezetett. A magasban STAP-ek zümmögtek, árnyékuk egyik épületről a másikra siklott, fémtestük vakítóan csillogott a napfényben. A droidok épp befordultak foglyaikkal egy csendes mellékutcába, amikor a menetet vezető őrmester hirtelen megtorpant. Két férfi állta el az útjukat. Mindketten bő köpönyeget viseltek övvel összefogott tunikájuk fölött. A magasabbik hosszúra növesztette a haját, az alacsonyabb rövidre vágta, csak egy befont tincset hagyott meg. A karjukat lazán lelógatták a testük mellett, de egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akiket váratlanul ért a találkozás. A két csoport egy pillanatig némán bámulta egymást. Aztán

egy tágra nyílt szemű, rémült gunga keskeny arca bukkant fel a két köpenyes alak mögül. – Ön Amidala, a Naboo királynője? – kérdezte előrelépve Quigon Jinn a tollas fejdíszt viselő, fiatal nőtől. – Kik maguk? – tétovázott a királynő. – A főkancellár követei – hajtott fejet a Jedi-mester. – Audienciát kérünk öntől, felség. A droidőrmesternek hirtelen mintha eszébe jutott volna, hol is van és mit is csinál tulajdonképpen. – Tüntessétek el őket! – intett oda a katonáinak. Négy roham droid mozdult a parancsra. Még célzásra sem emelhették a fegyvereiket, amikor a Jedik már bekapcsolták fénykardjukat, és darabokra vágták őket. Aztán a földre záporozó fémdarabok között előreszökkentek, hogy a többivel is végezzenek. Szemkápráztató sebességgel hárították el a feléjük záporozó lézersugarakat, söpörték félre a rájuk irányuló fegyvereket, miközben ócskavassá aprították a megmaradó droidokat. Az őrmester sarkon fordulva menekülni kezdett, Qui-gon azonban felemelte a kezét, és az Erővel kinyúlva megragadta a droidot. Az őrmester darabjai pár másodperc múlva elvegyültek a beosztottjaiéval. A nabooi harcosok sebesen felkapkodták a földre hullott fegyvereket. A Jedi-lovagok kikapcsolták fénykardjukat, és egy intéssel jelezték a csoportnak, hogy a nyílt utcáról húzódjanak be egy keskeny, két épület között futó járatba. Jar Jar Binks követte őket, magában azon a hűvös hatékonyságon ámulva, amivel a Jedik semlegesítették az ellenfeleiket. – Felség – fordult Qui-gon a királynő felé –, Qui-gon Jinn vagyok, a társam pedig Obi-van Kenobi. Mindketten Jedilovagok vagyunk, s a főkancellár követei. – Úgy látszik, a tárgyalásaik kudarcot vallottak, követ – állapította meg Sio Bibble egy horkantás kíséretében. – Nem is került sor tárgyalásra. – Qui-gon továbbra is a királynőre szegezte a tekintetét. A festett arcról semmit sem lehetett leolvasni. – Felség – folytatta –, kapcsolatba kell lépnünk a Köztársasággal. – Lehetetlen – lépett előre Panaka kapitány. – Minden kommunikációs eszközt tönkretettek. Valahol a közelben felharsant egy riadójelzés, amit futó lábak dobogása követett. Qui-gon gyors pillantást vetett az utcára, ahol a roham droidok

maradványai hevertek. – És mi a helyzet az űrhajókkal? A nabooi kapitány bólintott, azonnal felfogva, mire készül a Jedi. – A központi hangárban vannak. Kövessenek! A csapat a kapitány vezetésével végigsietett a sikátoron, majd újabb mellékutcákon és szűk járatokon folytatták az útjukat. Senki sem tartotta fel őket. Gyorsan és halkan haladtak az egyre hangosabban sivító szirénák és a STAP-ek gonosz zümmögése közepette. Javukra legyen mondva, a nabooiak szó nélkül elfogadták Qui-gon vezetését, és hirtelen felbukkanásával kapcsolatban sem kezdtek el kérdezősködni. Most, hogy Panaka és emberei újra fegyverekhez jutottak, a nabooi királynő és kísérői megérezték, miszerint újra a saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását, s készségesen megragadták a szabadítóik kínálta lehetőséget. Nemsokára odaértek úti céljukhoz. Az egyik széles kövesút végét egy sor összefüggő, kupolás, tágas épület zárta le. A központi építmények boltíves bejáratait alacsony, lapos őrbódék biztosították. Mindenfelé roham droidok álltak, tüzelésre kész fegyverrel, Panaka kapitány azonban talált egy őrizetlenül hagyott bejáratot, az épületeket összekötő keskeny folyosók egyikén. A központi hangár oldalajtajánál Panaka megállította a csapatot. A válla fölött gyorsan hátrapillantott, ellenőrizve, hogy nincsenek-e droidok a környéken, majd résnyire nyitotta az ajtót. Qui-gon Jinn-nel szorosan a sarkában bekukucskált. A hangár közepén egy tucatnyi nabooi hajó állt, karcsú, csillogó személyszállítók, orral a szemközti falon tátongó széles nyílás felé fordítva. Mindegyiket roham droidok őrizték, szétszóródva a hangárban, hogy a teljes területet ellenőrzésük alatt tartsák. Panaka rámutatott a hangár másik végében álló, hosszú, alacsony, csapott szárnyú, nagy teljesítményű Headon-5 hajtóművekkel felszerelt hajóra. – A királynő különgépe – súgta a Jedi-mesternek. Qui-gon biccentett. Egy J típusú Nubi-327-es. A távolban a szirénák kitartóan üvöltöttek. – Az jó lesz – súgta vissza. Panaka felmérte a hangárt. – Túl sok a droid. A Jedi hátralépett az ajtóból. – Nem probléma. – Odafordult a királynőhöz. – Felség!

Tekintettel a körülményekre, javaslom, hogy jöjjön velünk a Coruscantra. A fiatal nő megrázta a fejét; fejdísze tollai halkan megzizzentek. – Köszönöm, követ, de itt a helyem, a népemmel. – Én másképp gondolom – nézett a szemébe Qui-gon. – A Kereskedő Föderációnak pedig más tervei vannak. Meg fogják ölni, ha itt marad. – Azt még ők sem mernék! – nyomakodott a királynő mellé Sio Bibble. – Szükségük van rá, hogy aláírja az inváziót legalizáló szerződést! – mutatott rá Panaka kapitány. – Nem ölhetik meg! A királynő tekintetében a bizonytalanság leghalványabb jele nélkül nézett végig az arcokon. – Az itt kialakult helyzet nem az, mint aminek látszik – makacskodott Qui-gon. – Valami más is működik a háttérben, felség. Semmi logika nincs a Föderáció tetteiben. Az ösztöneim azt súgják, el fogják pusztítani önt. A Jedi-mester szavai hallatán Sio Bibble arcára igazi rémület vetett árnyékot. Határozott vonásai meglágyultak. – Felség – kezdte lassan –, talán át kellene gondolnia a döntését. Az egyetlen reményünk, hogy a Szenátus a mi oldalunkra áll a kérdésben. Palpatine szenátornak szüksége lesz az ön segítségére. – Lehetetlen átjutni a blokádon, felség! – tiltakozott Panaka kapitány. – Még ha el is kellene hagynunk a bolygót… túl veszélyes lenne… – Felség, én itt maradok és mindent megteszek, amit csak tudok – vágott a szavába a fejét rázva Sio Bibble. – A Kormányzók Tanácsát meg kell hagyniuk a helyén, ha fenn akarják tartani legalább a rend és a törvényesség látszatát. Önnek azonban el kell mennie innen… Amidala királynő felemelte a kezét, hogy véget vessen a vitának. Elfordulva a kormányzótól, a testőrkapitánytól és a Jediktől, hirtelen az udvarhölgyeire nézett, akik szorosan körülvették. – Mindkét választás nagy kockázatot jelent mindannyiunk számára… – mondta halkan, végigmérve az arcokat. Qui-gon értetlenül figyelte az eseményeket. Mire készül a királynő? Az udvarhölgyek egymásra pillantottak az arcukat szinte teljesen elrejtő vörös és aranyszínű csuklyák alól. Egyikük sem mondott semmit.

– Nem vagyunk híján a bátorságnak, felség – szólalt meg végül a Padmé nevű udvarhölgy. A szirénák kitartóan vijjogtak. – Ha úgy dönt, felség, hogy velünk tart, akkor most kell mennünk – sürgette Qui-gon. Amidala királynő kihúzta magát és bólintott. – Hát legyen. Személyesen fogom a Szenátus előtt képviselni az ügyünket. Vigyázzon magára, kormányzó! – pillantott Sio Bibblére. Egy pillanatra megfogta a kormányzó kezét, majd rábökött három udvarhölgyére. Azok, akiket nem választott ki, halkan sírni kezdtek. Amidala megölelte őket, és bátorító szavakat suttogott a fülükbe. Panaka kapitány kijelölt két testőrt, hogy maradjanak hátra az udvarhölgyekkel és Sio Bibblével. A Jedi-lovagok beléptek a hangárba, helyet hagyva maguk mögött Jar Jarnak és a nabooiaknak. – Ne maradjanak le! – figyelmeztette őket halkan Qui-gon a válla fölött hátraszólva. – Kell egy pilóta is a hajóra – lépett mellé Panaka kapitány feszült arccal. A hangár egyik sarka felé intett, ahol néhány nabooit őrzött egy szakasz roham droid. Az egyenruhák rangjelzései alapján őrök, technikusok és pilóták voltak. – Ott vannak. – Ez hadd legyen az én gondom! – vigyorodott el Obi-van, és a foglyok felé vette az irányt. Qui-gon és a többiek továbbmentek. Merészen átvágtak a hangáron a királynő hajója felé, tudomást sem véve a feléjük induló roham droidokról. Qui-gon megjegyezte magában, hogy a hajó rámpája le van eresztve. Egyre több droid tartott feléjük, kíváncsian, de még gyanútlanul. – Ne álljanak meg, akármi történjék is! – szólt oda a királynőnek, miközben keze a köpeny alatt rácsúszott a fénykardjára. Alig húsz méterre lehettek a királynő hajójától, amikor a legközelebbi roham droid megelégelte a szemlélődést. – Hová mennek? – kérdezte kifejezéstelen, fémes hangon. – Félre az útból! – parancsolt rá Qui-gon. – A főkancellár követe vagyok, és a Coruscantra kísérem ezeket az embereket. A droid gyorsan felemelte a fegyverét, elállva a Jedi-mester útját. – Le vannak tartóztatva!

Pillanatokon belül csak füstölgő fémdarabok maradtak belőle, ahogy Qui-gon fénykardja darabokra szelte. Újabb roham droidok rohantak a Jedi megállítására, aki egyedül állta a rohamukat, miközben társai felrohantak a Nubi hajó fedélzetére. Panaka kapitány és a testőrök oltalmazó kört formáltak a királynő és udvarhölgyei köré, amíg azok felsiettek a rámpán. Jar Jar Binks a nyomukban loholt, hosszú kezeivel a fejét fogva. Minden irányból lézersugarak süvítettek feléjük, és újabb szirénák bőgtek fel vadul. A hangár másik végében Obi-van Kenobi rárontott a nabooi pilótákat őrző roham droidokra, és ádáz elszántsággal aprítani kezdte őket. Qui-gon fél szemmel a tanítványát figyelte, miközben lobogó hajjal verte vissza a roham droidok egy újabb, a királynő hajójának elfoglalására irányuló rohamát. A lézersugarakat elhárítva igyekezett tartani a rámpát. Obi-van már rohanva közeledett, egy maroknyi nabooival a nyomában. Gránátok robbantak körülöttük, halálos energiasugarak martak a fémbe és a húsba. Több nabooi elesett, a Jedit azonban nem tudták lelassítania a roham droidok. Qui-gon élesen odakiáltott a mellette elszáguldó Obivannak, hogy emelje a levegőbe a hajót. A hangár ajtajában újabb droidok tűntek fel és nyitottak tüzet rájuk. Qui-gon gyorsan felhátrált a rámpán a hajó homályosan megvilágított belsejébe. A rámpa felemelkedett, és egy halk hussanás kíséretében bezárult. A Headon-5 hajtóművek még azelőtt feldübörögtek, hogy a Jedi-mester odaért volna a pilótafülkébe és levetette volna magát egy ülésre. A karcsú hajó oldalán lövések dübörögtek, de az már távolodni is kezdett. A pilóta a vezérlőpult felé görnyedve ült, viharvert arca feszült volt, homlokán verejték gyöngyözött, kezei magabiztosan száguldottak a kapcsolók között. – Kapaszkodjanak! – szólt hátra. A Nubi átsüvített a hangárkapun, maga mögött hagyva a roham droidokat és a lézertüzet, élesen felemelkedve Theed városából a kék, napsütötte égboltra. A Naboo bolygó másodpercek alatt összezsugorodott mögöttük, ahogy kilőttek az űr sötétségébe, ívelt pályán közeledve a Kereskedő Föderáció hirtelen láthatóvá vált csatahajói felé. Qui-gon felállt az ülésből, és előrelépve megállt a pilóta mellett. – Ric Olié – mutatkozott be az egy gyors pillantást vetve a Jedire. –

Köszönöm, hogy kiszedtek azoknak a bestiáknak a karmai közül. – Majd akkor hálálkodjon, ha itt fent is minden rendben lesz! – biccentett Qui-gon. – Vettem! – vigyorodott el a pilóta. – És mihez kezdünk ezekkel a nagyfiúkkal? A kommunikációnkat még mindig zavarják. – A beszéd ideje már elmúlt. Egyelőre tartsa ezt a pályát! – Qui-gon odafordult Obi-vanhoz. – Gondoskodj róla, hogy mindenki biztonságosan elhelyezkedjen! – A tekintete Jar Jar Binks felé villant, aki már kíváncsian piszkálgatott egy vezérlőpanelt. A fiatal Jedi gyorsan nyakon ragadta a gungát, és kitette a szűrét a pilótafülkéből a kinti előtérbe. Jar Jar tiltakozását elengedve a füle mellett valami olyan hely után nézett, ahol biztonságban tudhatná a problémás lényt. Hirtelen megakadt a tekintete egy alacsony, szűk ajtón, amelyen az ASZTROMECHANIKAI DROIDOK felirat állt. Elhúzta a reteszt, és betuszkolta a gungát. – Itt maradsz! – nézett rá jelentőségteljesen. – És ajánlom, húzd meg magad! Jar Jar Binks csalódottan nézte a mögötte bezáruló ajtót, aztán körülnézett a helyiségben. Az egyik fal mellett öt alacsony, kupolás tetejű, különböző színű R2-es asztromechanikai droid állt kikapcsolt fényekkel, néma motorokkal. Az öt teljesen egyforma egység zömök testét két-két erős kar rögzítette. Semmi jelét nem adták, hogy tudomásuk lenne a gunga jelenlétéről. Jar Jar végigparádézott előttük, várva, hogy észrevegyék. Talán nincsenek bekapcsolva, gondolta. Talán nem is élnek. – Héhó-hahó, hé! – próbálkozott a kezeit ide-oda lengetve. – Hosszú údnag nézüng elébe, he? Nem kapott választ. Jar Jar megpaskolta a legközelebbi R2-es, egy élénkvörös egység fejét. Üreges kongást hallott, és a fej egy parányit kiugrott a hengeres testből. – Húúú! – álmélkodott Jar Jar. Körülnézett, azon töprengve, vajon miért dugta be ide a Jedi, amikor mindenki odafent van. Itt semmit sem lehet csinálni, gondolta vigasztalanul. Itt semmi sem történik. Kíváncsian megragadta a vörös droid fejét, és óvatosan megpróbálta felemelni. – Ez ginyílig? – suttogta. Tovább emelte. Valami megakadt. Nekifeszült. –

Ez… oppá! A fej teljesen kiemelkedett az aljzatából. Összegabalyodott rugók és kábelek ugrottak elő, Jar Jar gyorsan visszanyomta a vörös droid fejét a helyére, majd óvatosan elengedte háromujjú kezeivel. – Ó-ho-hó! – motyogta. Körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem látta. Hosszú karjait aggodalmasan maga köré fonta. Végigment a droidok előtt, még mindig valami olyasmit keresve, amivel elüthetné az idejét. Nem örült neki, hogy itt kell lennie, de nem hitte volna, hogy jó ötlet lenne valahogy kilógni. Ahogy a dolgok álltak, a fiatalabb Jedi, az, amelyik ide betuszkolta, nem nagyon kedvelte. És valószínűleg attól sem kedvelné jobban, ha rajtakapná, amint megpróbál kiosonni. A hajó közeléből robbanások hallatszottak. Ágyútűz. A nem messze felrobbanó rakéták lökéshullámától a hajó megrázkódott. Jar Jar vadul körülnézett, hirtelen még kevésbé tetszett neki, hogy itt kell lennie. Aztán a kamrát megvilágító lámpák hunyorogni kezdtek, és a hajó újra megrázkódott; ez alkalommal sokkal hevesebben. Jar Jar felnyögött, és lekuporodott az egyik sarokban. Újabb robbanásokat hallott, és a hajó vadul kilengett. – Idd puszdulung! – motyogta a rémült gunga. – Nem jó üzled, nagyon nem jó! A hajó váratlanul pörögni kezdett, mintha örvénybe került volna. Jar Jar felsikoltott, és karjaival körülfont egy támasztékot, hogy ne verődjön ideoda a falak közt. A kamra lámpái újra teljes fénnyel kezdtek világítani, és a droidok hirtelen bekapcsolódtak. Forgolódni és csipogni kezdtek. Miután a rögzítőkarok elengedték őket, a kamra végében lévő zsilip felé gurultak – mindegyik, kivéve a vöröset, amely egyenesen a falnak gördült és felborult. Újabb alkatrészek hullottak ki belőle. A kékre festett R2-es megtorpant vörös társa mellett, majd elviharzott Jar Jar orra előtt. Hangosan felvisított, amitől a gunga rémülten összehúzta magát a sarokban. A négy R2-es egymás után begurult a zsilip liftjébe, hogy onnan egy szívó hang kíséretében a hajó külseje felé távozzanak. Egyedül maradva a kamrában az akaratlanul tönkretett droiddal, Jar Jar kétségbeesetten felnyögött.

8 Obi-van Kenobi épp visszatért a pilótafülkébe, amikor a robbanások dobálni kezdték a hajót. Az ablakon kinézve a Kereskedő Föderáció egyik hatalmas csatahajóját látta, amint az összes ágyújából tüzet nyitott rájuk. A királynő hajóját olyan hevesen megrázták a becsapódó lövedékek, hogy lesodródott a pályájáról. Ric Olié kesztyűs keze a botkormányt markolta, ahogy a pilóta megpróbálta visszaállítani a pályára a karcsú járművet. – Fel kellene adnunk, uram! – kiáltotta oda a mellette álló, tekintetét a csatahajóra szegező Qui-gonnak. – A pajzsaink nem sokáig bírják már! – Tartsa a pályát! – utasította a Jedi-mester higgadtan. Lenézett a vezérlőpultra. – Van álcázóegységük? – Ez nem csatahajó! – csattant fel Panaka kapitány. Dühösnek és csalódottnak tűnt. – Nincsenek fegyvereink! Békés nép vagyunk. Ezért mert először minket megtámadni a Kereskedő Föderáció. Egy sor robbanás rázta meg a Nubit, és a vezérlőpult fényei egy pillanatra kihunytak. Egy sziréna élesen, dühösen felvijjogott. A hajó megremegett, a hajtómű felől sivító hang hallatszott. – Nincsenek fegyvereink! – kapkodott levegő után Qui-gon. A mellette álló Obi-van érezte a másik tekintetének a súlyát, amint az szilárdan, rezzenéstelenül ráirányult. – A Kereskedő Föderáció fegyverei impulzus-nyomkövetőket használnak. Pörgesse meg a hajót! Akkor nehezebben tudnak majd befogni minket. A pilóta bólintott, átkattintott egy sor kapcsolót, és lassan megpörgette a Nubit. Előttük a csatahajó betöltötte az ablakot, aztán kikerült a fókuszból. A királynő gépe felgyorsult, sebesen közeledett az ellenséges járműhöz, elsüvített a lövegtornyok és lőállások, a hangárok és a stabilizátorok fölött, a szaggatott szélű fémkitüremkedések és az ágyútűz között. Egy lézerlövedék beléjük csapódott, megingatva a hajót. Az egyik panelből szikrák pattogtak és füst tört elő. Egy rövid pillanatig irányíthatatlanul bukdácsoltak. Aztán Ric Olié keményen nekifeszült a botkormánynak, és a csatahajó ismét távolodni kezdett.

– Valami nem stimmel! – közölte a pilóta halkan, ahogy a botkormánnyal küzdve megérezte a hajó remegését. – Leváltak a pajzsaink! Tovább pörögtek a Kereskedő Föderáció csatahajójának felszíne fölött, olyan közel, hogy a nagyobb ágyúk használhatatlanná váltak, csak a kisebbek próbálkozhattak eséllyel eltalálni őket. A pajzsok nélkül azonban még egy apróbb találat is végzetes lehetett számukra. – Kiküldőm a karbantartókat! – kiáltotta Olié, és lecsapott egy kapcsolóra. A képernyőn kitárult egy zsilip, és asztromechanikai droidok sorjáztak ki a hajó törzsére. A pilóta egyenes pályára állt, kiegyenlítette az imbolygásukat és megszüntette a pörgést. A droidok sebesen szétszóródtak a burkolaton a sérülések után kutatva, miközben Ric Olié kétségbeesetten próbált a csatahajó árnyékában maradni. Most már azonban más veszély leselkedett rájuk. A Kereskedő Föderáció parancsnoka látván, hogy az ágyúit nem használhatja a menekülők ellen, kiküldött egy vadászgéposztagot. A kicsi, karcsú robotvadászok mindössze egy ikervezérsíkból és egy lekerekített, csapott fejből álltak. Ahogy kidübörögtek a hangárjukból, vezérsíkjaik egy-egy hosszú sávban szétnyíltak, felfedve lézerágyúikat. A királynő gépe után kutatva végigszáguldottak anyahajójuk mentén. A gyors és remekül manőverező vadászoknak nem okozott gondot a csatahajó felszíne mentén repülni. Pár másodperc múlva tüzelő fegyverekkel le is csaptak a királynő hajójára. Ric Olié minden tudását latba vetve próbált fedezéket találni és közben gyorsítani. Elveszítettek két R2-es egységet: az egyiket közvetlen találat érte, a másik pörögve eltűnt az űrben, amikor egy lézersugár darabokra zúzta a fogantyút, amelybe kapaszkodott. A képernyőn a kék R2-es egység dühödten igyekezett összehegeszteni egy köteg kábelt a szétlőtt burkolat alatt. Lézersugarak táncoltak körülötte, a droid azonban kitartóan dolgozott. A mellette sürgölődő negyedik egység hirtelen eltűnt egy fémrészecskékből és vakító lángnyelvekből álló felhőben. Most már csak a kék egység szorgoskodott a Kereskedő Föderáció vadászainak ádáz tüze közepette. Valami megváltozott a pilótafülke képernyőin, és Ric Olié elismerően felkiáltott.

– Működnek a pajzsok! A kis droid megcsinálta! – Ütközésig előrenyomta a tolóerő-szabályzót, és a hajó kilőtt a csatahajó és a vadászok közül, maga mögött hagyva a Kereskedő Föderáció blokádját és a Naboo bolygót. Az egyedül maradt R2-es egység megfordult, visszagördült a zsiliphez, és eltűnt a képernyőről. Amikor elég messze értek a Kereskedő Föderáció csatahajóitól, Ric Olié tüzetesen átvizsgálta a rendszereket, felmérte a sérüléseket, próbálta meghatározni, milyen javításokat kell elvégezni. Obi-van a másodpilóta üléséből igyekezett a segítségére lenni. Qui-gon és Panaka kapitány mögöttük állva várták a jelentést. A királynő és kísérete a kabinjában maradt. – Nem jutunk túl messzire – csóválta meg a fejét kétkedőén Ric Olié. – Szivárog a hiperhajtómű. – Le kell szállnunk valahol, hogy elvégezzük a javításokat – bólintott Quigon. – Melyik rendszer jöhet szóba? Ric Olié a képernyőre varázsolt egy csillagtérképet, és mind a négyen közelebb hajoltak, hogy alaposan szemügyre vegyék. – Ez, mester – szólalt meg Obi-van, éles szemmel felismerve az egyetlen szóba jöhető lehetőséget. – A Tatuin. Kicsi, szegény és minden forgalmasabb útvonaltól távol esik. Senki sem figyel rá különösebben. A Kereskedő Föderációnak nincsenek rajta érdekeltségei. – Miért olyan biztos ebben? – kérdezte Panaka kapitány gyorsan. – A huttok ellenőrzése alatt áll – nézett rá Qui-gon. – A huttok…? – meredt rá rémülten Panaka. – Jár némi kockázattal – ismerte el Obi-van –, de nincs más alternatívánk. Panaka kapitányt nem lehetett ilyen könnyen meggyőzni. – Nem vihetik oda Őkirályi felségét! A huttok gengszterek, rabszolga-kereskedők! Ha rájönnek, ki utazik ezen a hajón… – Semmivel sem lenne jobb, ha a Kereskedő Föderáció egyik bolygóján szaunánk le – vágott a szavába Qui-gon. – Sőt így az az előnyünk is meglesz, hogy a huttok legalább nem keresik a királynőt. A királynő testőrkapitánya ismét szólásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát. Vett inkább egy mély lélegzetet, és elfordította dühös, sima, sötét arcát. – Irány a Tatuin! – veregette meg Qui-gon Jinn Ric Olié vállát.

Egy távoli konferenciateremben, a Kereskedő Föderáció zászlóshajóján, Nute Gunray és Rune Haako egymás mellett ültek egy hosszú asztalnál, idegesen bámulva Darth Sidiousnak az asztal végében tornyosuló hologramját. A kép felfelvillant a Sith Lord sötét, apró mintákkal díszített köpenyének egy-egy libbenésére. A mintákat egyik neimoidi sem tudta kivenni. Nem ők hívták a Sith Lordot. A neimoidik akkor lettek volna a legboldogabbak, ha egész nap nem kell beszélniük vele. Az azonban hűen önmagához – mintha mindig megérezte volna, amikor nem mennek jól a dolgok – hívás nélkül is jelentkezett. Jelentést követelt az invázió előrehaladtáról, hátradőlt ültében, és szó nélkül hallgatta Nute Gunray beszámolóját. – A Naboo északi és nyugati területein az ellenőrzésünk alatt tartunk minden várost – sorolta az eredményeket az alkirály –, és jelenleg is folyik a kutatás az olyan települések után, amelyek az ellenállás lehetséges… – Igen, igen – szakította félbe Darth Sidious váratlanul, halk hangjában leheletnyi türelmetlenséggel. – Jó munkát végeztek. Tehát akkor: végezzenek minden magas rangú tisztviselővel! Feltűnés nélkül, de ne hagyjanak ki senkit! – Egy pillanatra elhallgatott. – Mi a helyzet Amidala királynővel? Aláírta a szerződést? Nute Gunray vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta a levegőt. – A királynő eltűnt, nagyúr. Szökés történt… – Szökés? – A szó egyetlen szisszenéskén hagyta el a Sith Lord száját. – Egy nabooi cirkáló áttört a blokádon… – Hogyan szökött meg a királynő, alkirály? Nute Gunray esdekelve rápillantott Rune Haakóra, helyettese azonban teljesen megbénult a félelemtől. – A Jedik, nagyúr. Megtalálták a királynőt, végeztek az őreivel… Darth Sidious megrázkódott köpenye redői között, mint egy hatalmas macska. Az árnyak mintha felizzottak volna az arcát elrejtő csuklya mélyén. – Alkirály, találja meg! Azt akarom, hogy aláírja azt a szerződést! – Nagyúr, nem tudjuk lokalizálni a hajót, amelyen elmenekült – ismerte be a neimoidi, azt kívánva magában, bárcsak el tudna süllyedni a padlóban.

– Alkirály! – Amikor áttörte a blokádot, azonnal üldözőbe vettük, de maga mögött hagyott minket! Most pedig már kívül van az érzékelőink hatótávolságán… Egy köpenybe burkolt kar intése fojtotta belé a szót. – De nem egy Sithén! – suttogta a másik. Valami felderengett a hologram hátterében, és egy alak bontakozott ki a Darth Sidious mögötti sötétségből. Nute Gunray megdermedt. Egy másik Sith Lord volt az. De amíg Darth Sidious képmása sötét homályba burkolózott, erre a második Sithre egyszerűen nem lehetett rettegés nélkül ránézni. Az arcát maszkként borították a bőrébe mélyedő fekete és vörös ábrák, kopasz koponyáját rövid, görbe szarvak koronázták meg. Izzó sárga szemek meredtek a neimoidikra, áttörve védelmükön, lemeztelenítve, majd jelentéktelennek és bolondnak ítélve félrelökve őket. – Alkirály – szólalt meg Darth Sidious halkan a hirtelen beállt csendben –, ez itt a tanítványom, Lord Mául. Ő majd megkeresi az eltűnt hajót. Nute Gunray engedelmesen meghajtotta a fejét, és elfordította tekintetét a rémisztő képről. – Igen, nagyúr. A hologram megremegett és eltűnt, néma csendben hagyva a konferenciatermet. A neimoidik mozdulatlanul ültek, még csak egymásra sem pillantottak. Hüllőszemeik arra a pontra meredtek, ahol az előbb még a hologram vibrált. – Kezd kicsúszni a kezünk közül ez az egész – kockáztatta meg végül Nute Gunray. A hangja magasan és vékonyán csengett. Arra gondolt, hogy a kereskedelmi útvonalak használatáért fizetendő adó szabotálására szőtt tervükben nem volt szó arról, hogy az életük is veszélybe kerülhet. Rune Haako erőlködve, gyorsan biccentett egyet. – Nem lett volna szabad belemennünk ebbe az alkuba. Mi lesz, ha a Jedik megtudják, hogy összeszűrtük a levet ezekkel a Sithekkel? Nute Gunray ökölbe szorította a kezét az asztalon, de nem mert válaszolni a kérdésre. A királynő hajóján a Jedik Panaka kapitány és az egyetlen

megmaradt R2-es egység mögött állva hallgatták végig, ahogy a kapitány jelentést tett uralkodójának a Kereskedő Föderáció blokádján történt áttörésük eseményeiről. Amidala három udvarhölgye körében ült, hófehér arcát fekete keretbe foglalta a tollakkal díszített fejek, sötét szeme rezzenéstelenül a kapitányra meredt, ahogy az befejezte beszámolóját. – Szerencsések vagyunk, hogy ez a droid a szolgálatunkban áll, felség – pillantott le Panaka a kék asztromechanikai egységre. – Nagyon jól összerakott kis szerkezet. Kétségtelen, hogy megmentette a hajót… az életünkről nem is beszélve. – Ez dicséretre méltó – bólintott Amidala a droid felé fordítva tekintetét. – Mi a sorozatjelzése? A kis kék droid lámpáit villogtatva feldolgozta a párbeszédet, majd egy sor füttyöt és csippantást hallatott. Panaka kapitány lenyúlt, letörölt a fémborításról egy nagy koromfoltot, majd felegyenesedett. – Artu Detu, felség. Amidala királynő előredőlt ültében, és karcsú, fehér kezével megérintette a droid kupolás fejét. – Köszönjük, Artu Detu. Tanúságot tettél bátorságodról és hűségedről. Padmé! – pillantott hátra a válla fölött a királynő. Az egyik udvarhölgy előrelépett. Qui-gon Jinn, fél füllel figyelve csak a párbeszédre – mivel a Tatuinon rájuk váró problémákon morfondírozott –, most felismerte, hogy Padmé ugyanaz a fiatal nő, aki a királynő szökése mellett foglalt állást a Naboon. Azaz… mintha nem pont így nézett volna ki, ráncolta a homlokát. – Gondoskodj róla, hogy ez a kis droid úgy csillogjon, mint új korában! – utasította a királynő a lányt. – Artu Detu megérdemli a hálánkat. – Azzal visszafordult Panakához. – Kérem, folytassa a jelentést, kapitány! Panaka feszengve a Jedi-lovagokra pillantott. – Felség, jelenleg egy távoli bolygó felé tartunk. A neve Tatuin. – Elhallgatott, nem volt hajlandó tovább beszélni a dologról. – A rendszer messze a Kereskedő Föderáció fennhatóságán kívül helyezkedik el – vette át a szót simán Qui-gon. – Ott el tudjuk végezni a szükséges javításokat a hajón, majd folytathatjuk utunkat a Coruscantra. – Felség – szólt közbe gyorsan Panaka kapitány, nem bírva magában tartani a véleményét. – A Tatuin rendkívül veszélyes hely. A huttok tartják ellenőrzésük alatt. A huttok, akik bűnözők, rabszolgakereskedők. Nem értek egyet a Jedik döntésével, hogy ott

szálljunk le. A királynő ránézett Qui-gonra. A Jedi állta a tekintetét. – Bíznia kell a döntésemben, felség. – Valóban? – kérdezett vissza Amidala halkan. Szemét az udvarhölgyeire emelte, hogy végül Padmén állapodjon meg. A lány nem mozdult a királynő mellől, de mintha hirtelen eszébe jutott volna, hogy az előbb kapott egy feladatot. Odabiccentett uralkodójának, és távozott, hogy kezelésbe vegye R2D2-t. Amidala visszafordult Qui-gon felé. – Az ön kezében van az életünk – jelentette ki, lezárva ezzel a vitát. Jar Jar Binks a droidok kamrájában kuporgott, míg a megmaradt R2-es egység vissza nem tért és érte nem jöttek a nabooiak. A testőrök láthatólag semmiféle utasítást nem kaptak a gungát illetően, úgyhogy egyszerűen otthagyták. Jar Jar eleinte vonakodott kimerészkedni a fedélzetre, nem feledve a fiatalabb Jedi nyomatékos parancsát, hogy maradjon a helyén és ne keverjen semmi bajt. A kettő közül az egyiket már megszegte, és nem szívesen hívta volna ki maga ellen a sorsot. Végül azonban kíváncsisága és nyughatatlan természete győzedelmeskedett. A hajó pörgése megszűnt, a Kereskedő Föderáció támadása véget ért, a szirénák elhallgattak. Minden békésnek tűnt, és a gunga semmi okát nem látta, miért kellene akár csak még egy percet is abban a szűk kis kamrában bezárva töltenie. Így aztán óvatosan résnyire nyitotta az ajtót, ormányos arcát kidugva körülnézett – szemkocsányai fürkészve billegtek ide-oda –, és mivel senkit sem látott, meghozta a döntést. Kiszökkent a kamrából, és elindult a folyosón – lehetőleg minél távolabb a pilótafülkétől, ahol minden bizonnyal belebotlott volna a Jedikbe. Szinte várta, hogy valaki rászóljon, hogy azonnal menjen vissza a helyére, amikor azonban senki sem tett így, elkezdett ebbe-abba belekukucskálni. Igyekezett óvatosan hozzányúlni mindenhez, a vizsgálódás csábításának azonban egyszerűen nem tudott ellenállni. Egy keskeny folyosón haladt a hajó alsó szintjeiről a kabinok felé, amikor fejét bedugva egy ajtón megpillantotta a királynő egyik udvarhölgyét, amint egy ronggyal a kék R2-es

asztromechanikai droidot tisztogatta. – Hó-hahó! – kiáltott oda neki. Az udvarhölgy és az R2-es egység megpördültek, a lány egy halk sikoly, a droid egy hangos sivítás kíséretében. Jar Jar is a levegőbe szökkent, aztán lassan bemerészkedett az ajtón, szégyellve, hogy ennyire megijesztette őket. – Sajnálom – kért bocsánatot. – Nem agardalag megijeszdeni. Ogéjsos? – Semmi baj – mosolyodott el a lány. – Gyere csak be! Jar Jar a droid állapotát tanulmányozva tett néhány lépést előre. – Láddam valahol egy olajgannád. Géred? – Jó lenne – bólintott a lány. – Kis barátunk eléggé összepiszkolódott. Jar Jar kiviharzott az ajtón, keresgélt egy kicsit, majd visszarohant a lányhoz az olajoskannával. – Ez zsegíd? – Köszönöm – vette át a kannát a lány. Kinyitotta, ráöntött egy kevés olajat a rongyra, majd elkezdte ledörzsölni az R2-es egység kupolás fejét. – Én Jar Jar Binks – közölte Jar Jar pár percnyi hallgatás után, próbálva folytatni a megkezdett beszélgetést. Tetszett neki ez a nabooi lány. – Az én nevem Padmé – felelte az udvarhölgy. – Őfelsége Amidala királynő kíséretének vagyok a tagja. Ő pedig Artu Detu – törölt le egy fekete foltot a droid testéről. – Te ugye gunga vagy? – Jar Jar hosszú füleit lelapítva bólintott. – Hogy kerültél ide? Jar Jar elgondolkodott egy percig. – Nem izs dudom. A nap rendezsen gezdődött a napfelgeldével. Gagylód majszolgattam. Ézs aggor bumm! Mindenfelé gadonág, repüldeg, gudattak… Nagyon megijedtem. Aztán fudott a Jedi, én megfogdam Quiggont, azsdán gadonág meghaldag, aztán mendüng a dó alá Otoh Gungába, Nass főnöghöz… Elhallgatott, fogalma sem volt, hogyan folytassa. Padmé bátorítóan biccentett, az R2-es csipogott valamit. – Nagyjából ennyi. Ezt dudom mi dördént! Mozst idd vagyog!… Nagyon, nagyon megijeddem – vont vállat fenékre tottyanva. Ránézett a lányra, majd a droidra. Padmé még mindig mosolygott. R2-D2 ismét csipogott. Jar Jar nagyon jól érezte magát. A pilótafülkében Ric Olié egy nagy, sárgás bolygó felé

kormányozta a hajót, amely egyre inkább betöltötte az ablakokat, ahogy közeledtek a felszínéhez. A Jedik és Panaka kapitány mögötte álltak, a válla fölött előrehajolva tanulmányozták a képernyőkre lehívott térképeket. – Ez a Tatuin – erősítette meg Obi-van Kenobi, nem szánva szavait konkrétan senkinek. – Ott van egy település, ahol elméletileg lennie kell mindennek, amire szükségünk van – mutatott az egyik térképre Ric Olié. – Űrkikötőnek látszik. Mos Espa – nézett fel a Jedikre. – A városon kívül szálljon le! – utasította Qui-gon Jinn. – Ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. A pilóta bólintott és belekezdett az ereszkedésbe. Néhány másodperc alatt átvágtak a bolygó légkörén, és a várostól nem messze, egy sivatagos terület felé értek. A Nubi hatalmas porfelleget vert fel, miközben leszállt, kényelmesen elhelyezkedve leszállókarmantyúin. A távolban Mos Espa haloványan csillogott a déli hőség ragyogásában. Qui-gon elküldte tanítványát, hogy szedje szét a hiperhajtóművet, Panaka kapitányt pedig hogy értesítse a királynőt a leszállásról. Úgy tervezte, egyedül megy be az űrkikötőbe. Ahogy valami ruha után nézve kilépett a pilótafülkéből, a folyosón Jar Jar Binksbe, Padméba és a kis R2es egységbe botlott. Megállt és fontolóra vette azt a lehetőséget, hogy ha egyedül bukkan fel a városban, azzal csak feltűnőbbé teszi magát. – Jar Jar – szólalt meg végül. – Készülj! Velem jössz. És a droid is. Azzal továbbment, vissza sem nézett. A gunga előbb hitetlenkedve, aztán rémülten bámult utána. Mire magához tért, a Jedi már eltűnt a szeme elől. A gunga kétségbeesetten felüvöltött, utánarohant, de csak Obi-vant találta meg a gépházban, amint épp kiszerelte a hiperhajtóművet a hajó gyomrából. – Obi-van úr! – lihegte, térdre vetve magát a fiatal Jedi előtt. – Gérem, én nem menni Quiggonnal! Obi-van hajlott rá, hogy egyetértsen vele, de több esze volt annál, hogy ezt szóvá is tegye. – Sajnálom, de Qui-gonnak igaza van. Ez egy multinacionális űrkikötő és kereskedelmi központ. Kevésbé lesz feltűnő, ha vele tartasz. – Összeráncolt szemöldökkel fordult vissza a hiperhajtóműhöz. – Legalábbis remélem – morogta

maga elé. Jar Jar talpra kászálódott, és csüggedten, ajkát beletörődő grimaszra húzva visszabaktatott R2-D2-höz. Az asztromechanikai droid együtt érzően csipogott valamit, majd egy sor bátorító füttyöt bocsátott ki magából. Előkerült Qui-gon is, tunikába, nadrágba és ponchóba öltözve, mint egy farmer. Elsétált a droid meg a gunga mellett, és a gépház felé vette az irányt. – Mit találtál? – kérdezte a még mindig a hiperhajtóművet tanulmányozó Obi-vantól. Obi-van fiatal arca elkomorodott. – A generátornak vége. Szereznünk kell egy újat. – Tartottam tőle – térdelt le a Jedi-mester tanítványa mellé. – Nos, a Coruscanttal nem kockáztathatjuk meg a kapcsolatfelvételt innen, a galaxis pereméről. Valaki elfoghatja az üzenetet, és akkor kiderül, hol vagyunk. Egyedül kell boldogulnunk. – Szinte suttogásig halkította a hangját. – Ne hagyd, hogy bárki is használja az adónkat, amíg távol vagyunk! Légy óvatos, Obi-van! Zavart érzek az Erőben. – Én is érzem, mester. Résen leszek – nézett a szemébe Obi-van. Qui-gon felállt, összeszedte Jar Jart és az R2-es egységet, majd a rakodórámpán lement a bolygó felszínére. Körülnézve csak a hatalmas, minden irányban a végtelenbe nyúló homokszőnyeget látta, amelyet masszív kőalakzatok és Mos Espa távoli épületei törtek meg. A bolygónak életet adó napok olyan hevesen tűztek, mintha feltett szándékuk lett volna mihamarabb visszalopni azt az életet. A meleg csillogó sávokban szállt fel a homokról, a levegő pedig olyan száraz volt, hogy minden párát kiszívott a torkukból és az orrlyukaikból. Jar Jar a szemkocsányait nyújtogatva felnézett az égre, ormányos kétéltűarca elégedetlen fintorba torzult. – Ezs a nap megöli a gunga bőréd – morogta. Qui-gon intésére útnak indultak. A távoli látóhatáron sötét látomásként bukkant fel egy állatokból és lovasaikból, szekerekből és homokszánokból álló karaván. A kép torz volt és fennállt a veszély, hogy egy szempillantás alatt eltűnhet. Jar Jar ismét morgott valamit, de senki sem figyelt rá. Nem jutottak messzire, amikor egy kiáltás visszafordulásra késztette őket. Két alak szaladt feléjük a hajótól. Ahogy közelebb értek, Qui-gon felismerte Panaka kapitányt. A másik

egy durva parasztruhába öltözött lány volt. Megállt, és oroszlánszerű szemöldökét türelmetlenül ráncolva várta, hogy beérjék őket. Panakáról ömlött a veríték. – Őfelsége parancsolja, hogy vigye magával az egyik udvarhölgyét is. A királynő kívánsága, hogy Padmé személyesen számoljon be arról… – Nincs több parancs Őfelségétől, kapitány – vágott a szavába Qui-gon tiltakozva megrázva a fejét. – Mos Espa nem a legmegfelelőbb hely… – A királynő kívánsága – szakította félbe most Panaka dühösen. – Határozott kívánsága. Szeretne minél többet megtudni erről a bolygóról. A lány tett egy lépést előre. Sötét tekintete belemélyedt a Qui-gonéba. – Jártas vagyok az önvédelemben. Számos nyelvet beszélek. Nem félek. Tudok vigyázni magamra. – Kérem, hadd ne kelljen a visszautasításával visszamennem! – sóhajtott fel Panaka kapitány, s a válla fölött hátrapillantott a hajóra. Qui-gon, aki pedig pontosan ezt akarta, elbizonytalanodott. Ismét végigmérte Padmét. Erőt látott a szemében, és meggondolta magát. A lány akár még hasznos is lehet. Átutazóban lévő családnak tűnhetnek, és talán kevésbé lesz fenyegető a megjelenésük. Bólintott. – Nincs időm vitatkozni, kapitány. Továbbra sem tartom jó ötletnek, de velem jöhet a lány. Maradjon a közelemben! – vetett egy figyelmeztető pillantást Padméra. Azzal sarkon fordult, és ismét útnak indult. A többiek követték. Panaka kapitány leplezetlen megkönnyebbüléssel nézte, ahogy a Jedi-mester, az udvarhölgy, a gunga és az asztromechanikai droid alkotta különös csapat Mos Espa felé veszi az irányt a hőségben.

9 Még alig járt kora délután felé az idő, amikor a kis csapat Qui-gon Jinn vezetésével beért Mos Espába, és az űrkikötő központja felé fordult. A szélesen elterülő, tekervényes

utcákkal szabdalt város felülről nézve egy a hőség elől a homokba bújó kígyóra emlékeztetett. Az épületeket a nap elleni védekezés jegyében építették: kupolás tetők, vastag, ívelt falak. Az elárusítópultok és boltok előtt napernyők, tornácok álltak, hogy némi árnyékot biztosítsanak a kereskedőknek. A széles utcákon a legkülönfélébb alakú és méretű, nagyrészt külvilági lények nyüzsögtek. Néhányan a sivatagi klímát jól tűrő eopie-kon lovagoltak. Hatalmas, csavart szarvú, háziasított banthák és nehézkes harmathátúak vontatták a szekereket, homokszánokat és mindazokat a járműveket, amelyek a Tatuin kisebb települései és a távoli csillagrendszerek közötti kereskedelmet bonyolították. Qui-gon feszülten figyelte a környezetét. Sok rodiait, dugót és más fajt látott, akiknek a szándékaira mindig gyanakodni kellett. A legtöbben nem sok figyelmet fordítottak rájuk. Néhányan Jar Jar után fordultak ugyan, de amint alaposabban szemügyre vették, már nem is érdekelte őket a gunga. Összességében remekül beolvadtak a tömegbe. Az ezernyi különböző fajból származó lények forgatagában szinte semmit sem jelentett egy újabb feltűnése. – A Tatuinon él Jabba, a hutt. Ő ellenőrzi az illegális áruk csempészetének, a kalózkodásnak és a rabszolgakereskedelemnek az oroszlánrészét, melyekből a bolygó bevételeinek legjelentősebb része származik – magyarázta Qui-gon Padménak. Járt már a Tatuinon, bár jó néhány évvel azelőtt. – Jabba az úr az űrkikötőkben és a városokban, minden lakott területen. A sivatag a jawáké, akik minden eladható vagy feldolgozható szemetet begyűjtenek, illetve a taszkeneké, akik viszont nomád életmódot folytatnak és mindenkit kirabolnak, akit csak tudnak. A Jedi halkan, társalgási hangnemben beszélt. A lány némán lépkedett mellette, éles szeme egyetlen apróság fölött sem siklott el. Terepsiklók húztak el mellettük, a legkülönbözőbb méretű droidok segédkeztek a sivatagi öltözéket viselő idegeneknek. – Számos farm is akad, amelyek igyekeznek kihasználni a klíma adta lehetőségeket… nagyrészt harmatgyűjtők, ezeket külvilágiak működtetik, nem a helyi őslakosok. Ők nem állnak közvetlen kapcsolatban a huttokkal. – Qui-gon tekintete végigsöpört az előttük elterülő utcán. – Durva, veszélyes bolygó ez. A legtöbben nagy ívben elkerülik. A meglévő néhány űrkikötője azoknak nyújt menedéket, akik nem akarják, hogy megtalálják őket.

– Például nekünk – pillantott fel rá Padmé. Egy háziasított banthapár dübörgőit végig a széles sugárúton. Szőrös testük utat nyitott a szögletes fémlapokból és fémrudakból összetákolt homokszánsornak, amelyet maguk után húztak. Csavart szarvval ékesített fejük álmosan bólogatott, párnás lábuk minden egyes lomha lépésnél sűrű porfelhőt vert fel. Hajtójuk a legelső szán legtetején bóbiskolt, parányinak és jelentéktelennek tűnve a hatalmas állatok árnyékában. Jar Jar Binks igyekezett a lehető legközelebb húzódni a Jedihez és a lányhoz. Szeme ide-oda cikázott, a feje olyan szaporán forgott, hogy attól lehetett tartani, bármelyik pillanatban leeshet a nyakáról. Semmi ismerős vagy kellemes látványt nem talált. Szúrós tekintetek fordultak utána. Az éles szemek olyan dolgokkal kapcsolatban méregették, amikre gondolni sem mert. A pillantások a legjobb esetben kihívóak, a legrosszabban ellenségesek voltak. Egyáltalán nem tetszett neki ez a hely. Bárhol máshol szívesebben lett volna. – Rossz, rossz, nagyon rossz – nyelt egy nagyot nem csak a hőségtől kiszáradt torokkal. – Zsemmi jó nincs idd! – Egy óvatlan lépés után bokáig süllyedt valami bűzlő kocsonyába. – Ó, ó! Ez nem ér! R2-D2 vidáman gurult mellette, hiábavaló erőfeszítéseket téve, hogy füttyeivel és csiripelésével megnyugtassa a gungát. Végigmentek az űrkikötő főutcáján, majd ráfordultak egy mellékútra, amely egy alkatrészárusokkal és roncstelepekkel övezett kis térre vezetett. Qui-gon egy pillantással felmérte az űrhajókból és terepsiklókból származó hajtóműalkatrész-, vezérlőpult- és kommunikációs chippekből álló hegyeket. – Először valamelyik kisebb kereskedőnél próbálkozunk – jelentette ki, állával egy üzlet felé bökve, amely mögött hatalmas halmokban álltak a legkülönfélébb járművek roncsai és alkatrészei. Beléptek az üzlet alacsony ajtaján, és egy köpcös, kék lénnyel találták szembe magukat, aki mint egy megvadult szonda repült az arcukba, parányi szárnyaival olyan gyorsan csapkodva, hogy csak egy elmosódott sáv látszott körülötte. – Hi chubba da nago? – csattant fel gurgulázó torokhangon, afelől érdeklődve, mi járatban vannak. Egy toydari, gondolta Qui-gon. Annyit tudott a fajról, hogy felismerje egy

egyedét, de semmi többet. – Egy J típusú Nubi-327-eshez lenne szükségem alkatrészekre – közölte a tulajjal. A toydari arca felragyogott, bordázott orrnyúlványa rágörbült fogakkal teli szájára, és különös, cuppanó hangokat hallatott. – Á, igen! Nubi! Rengeteg alkatrészünk van hozzá. – A szúrós tekintetű gülüszemek egyik arcról a másikra rebbentek, hogy végül a gungán állapodjanak meg. – Ez meg miféle? Jar Jar reszketve behúzódott Qui-gon mögé. – Ne érdekeljen! – söpörte félre a toydari kérdését a Jedi. – Tudsz segíteni vagy nem? – Tudtok fizetni vagy nem… ez itt a kérdés! – A toydari kék bőrű karjait dacosan keresztbe fonta kerek teste előtt, és megvetően végigmérte őket. – Miféle szemetet keresel, farmer? – A droidomnál van egy lista – pillantott le az R2-es egységre Qui-gon. A toydari továbbra is Qui-gon orra előtt lebegve a levegőben hátrakiáltott a válla fölött. – Peedunkel! Naba dee unko! Egy alacsony, kócos hajú kisfiú szaladt be az üzlet mögötti roncstelepről, és állt meg bizonytalanul a társaság előtt. Rongyos ruháit vastagon borította a mocsok, és egy olyan ember tekintetével nézett föl a toydarira, mint aki hamarosan bekövetkező verésre számít. Összerezzent, ahogy a gazdája megfordult, és fenyegetően felemelte a kezét. – Mi tartott ilyen sokáig? – Mel tass cho-pas kee – felelte a fiú gyorsan, miközben kék szeme egy pillanatra a jövevények felé villant. – A vécét takarítottam, ahogy mondtad… – Chut-chut! – emelte fel a kezét a toydari dühösen. – Hagyd most a vécét! Ügyelj a boltra! Nekem el kell intéznem egy eladást! Visszaszökkent vevői arca elé. – Gyertek hátra! Ott megtalálhatjátok, amit kerestek. Hevesen integetve Qui-gonnak ellibbent a roncstelep felé. A Jedi és R2-D2 követték a toydarit. Jar Jar odalépett az egyik polchoz, és a kezébe vett egy különös alakú fémdarabot. Láthatólag teljesen lenyűgözve találgatta, mi lehet az. – Ne nyúlj semmihez! – kiáltott hátra Qui-gon a válla fölött éles hangon. Jar Jar azonnal letette az ismeretlen rendeltetésű alkatrészt, de fintorogva nyelvet öltött Qui-gon távolodó hátának. Mikor a Jedi eltűnt a hátsó ajtó mögött, ismét a kezébe vette a

fémdarabot. Anakin Skywalker egyszerűen nem tudta levenni a szemét a lányról. Rögtön felfigyelt rá, amint beszaladt Watto üzletébe, még azelőtt, hogy Watto megszólalt volna, és azóta sem tudott betelni a látványával. Alig hallotta, ahogy Watto rábízta az üzletet. Alig vette észre a fura kinézetű idegen lényt, aki a lánnyal érkezett és most a polcokon matatott. Még akkor sem tudta elfordítani a tekintetét, amikor a lány észrevette, hogy őt bámulja. Anakin odalépett a pulthoz, keresett egy üres helyet, és felült rá. A lány úgy tett, mintha teljesen lekötné a figyelmét egy adó-vevőbe való energiacella tisztogatása. Aztán mégis visszanézett a fiúra, kíváncsisága láthatóan legyőzte zavarát. Anakin nem tudta volna mihez hasonlítani alacsony, karcsú termetének, hosszú, befont barna hajának, barna szemének és gyönyörű arcának szépségét. A lány durva parasztöltözéket viselt, de ennek ellenére nagyon is magabiztosnak tűnt. Most kedvesen rámosolygott, és a fiú úgy érezte, zavarában és örömében menten elolvad. Vett egy mély lélegzetet. – Te egy angyal vagy? – kérdezte halkan. – Tessék? – nézett rá tágra nyílt szemmel a lány. – Angyal – húzta ki magát Anakin. – Az Iego holdjain élnek, azt hiszem. Ők a világmindenség leggyönyörűbb teremtményei. Jóságosak és kedvesek, és olyan szépek, hogy még a legelvetemültebb űrkalózok is sírva fakadnak a láttukra. – Soha nem hallottam még róluk – rázta meg a fejét zavartan a lány. – Pedig bizonyára te is közéjük való vagy – makacskodott Anakin. – Talán csak nem tudsz róla. – Vicces fiú vagy – tért vissza a kedves mosoly. – Honnan tudsz ilyen sok mindent a galaxisról? Anakin viszonozta a mosolyt, és megrántotta a vállát. – Rengeteg kereskedő és pilóta jár ide, én meg nyitva tartom a fülem – vetett egy gyors pillantást a roncstelep felé. – Tudod, én is pilóta vagyok. Egy nap el fogok repülni innen. A lány odalépett a pult végéhez, elnézett valamerre, aztán visszafordult Anakin felé. – Régóta élsz itt? – Egészen kicsi korom óta… azt hiszem, hároméves lehettem. A mamámat

és engem eladtak Gardullának, a huttnak, tőle viszont elnyert minket Watto egy fogadáson. Watto sokkal jobb gazdánk, azt hiszem. – Rabszolga vagy? – meredt rá döbbenten a lány. Anakint szégyen és düh öntötte el a hangsúlyától. – Ember vagyok! – nézett a lány szemébe dacosan. – Ne haragudj! – mondta az gyorsan. Zaklatottnak tűnt. – Attól tartok, nem teljesen értem ezeket a dolgokat. Nagyon idegen nekem ez a világ. Anakin egy pillanatig áthatóan fürkészte, közben ezernyi dolog jutott az eszébe, amit el szeretett volna mondani neki. – Különös lány vagy – bökte ki végül. – Engem Anakin Skywalkernek hívnak – ugrott le a pultról. – Padmé Naberrie – simított végig idegesen a haján a lány. A fura lény, aki a lánnyal érkezett, kószálása során visszatért az üzlet elülső részébe, és lehajolt egy köpcös, kidudorodó orrú kis droid fölé. Kezét kíváncsian kinyújtva egyik ujjával megbökte a droid orrát. A szerkezet testéből minden irányba végtagok és manipulátorok ugrottak ki, fémlábai hangos kattanással csusszantak a helyükre. A motorjai felzümmögtek, ahogy életre kelt és céltudatosan elindult előre. Padmé fura társa ijedten nyögdécselve eredt utána, belekapaszkodva próbálta lelassítani, a droid azonban makacsul továbbmasírozott az üzletben, mindent felborítva, ami az útjába került. – Nyomd meg az orrát! – kiáltotta Anakin, amikor lélegzetvételnyi szünethez jutott a rátörő nevetés közepette. A lény a tanácsát követve vadul lecsapott a droid orrára. A gépezet azonnal megállt, karjai és lábai visszahúzódtak a helyükre, motorjai leálltak. Most már Padmé is hangosan nevetett, és a nevetésük csak tovább fokozódott a szerencsétlen lény megnyúlt arcára kiülő kifejezés láttán. Anakin és a lány egymásra néztek. A nevetésüket hirtelen mintha elvágták volna. Padmé öntudatosan megigazította a frizuráját, a tekintetét azonban nem fordította el. – Feleségül foglak venni – mondta váratlanul a fiú. Egy pillanatnyi hallgatás után a lány ismét kacagni kezdett. Anakint egyáltalán nem bántotta az édes, dallamos hang. A fura lény a szemét forgatta. – Komolyan mondom – makacskodott a fiú. – Különös alak vagy – jegyezte meg a lány. Már nem nevetett. – Miért mondod ezt?

Anakin habozott egy kicsit. – Talán azért, mert hiszek benne… A lány elképedten mosolygott. – Hát attól tartok, nem lehetek a feleséged… – Elhallgatott, láthatóan nem jutott eszébe a fiú neve. – Anakin – segítette ki az. – Anakin – biccentett Padmé. – Te még kisfiú vagy. – De nem leszek mindig az – nézett áthatóan a szemébe a fiú. A roncstelepen Watto egy hordozható adatbank képernyőjét tanulmányozta. Qui-gon összefont karral, türelmesen várakozott, oldalán az R2-es egységgel. – Aha, meg is van. Egy T-14-es hiperhajtómű-generátor. – A toydari vadul csapkodó szárnyakkal a Jedi elé lebegett, göcsörtös ujja a képernyőt kopogtatta. – Szerencséd van. Senki másnál nem találtál volna a környéken. Bár ennyi erővel akár egy új hajót is vehetnél. Még olcsóbb is lenne. Erről jut eszembe, hogy akarsz fizetni, farmer? Qui-gon elgondolkodott. – Van húszezer köztársasági kreditem… – Köztársasági kreditek? – robbant ki Watto utálkozva. – A köztársasági kreditek itt semmire sem jók! Nekem valami jobb kell, valami, aminek valóban van értéke… – Semmi mást nem ajánlhatok fel – rázta meg a fejét a Jedimester. Az egyik kezét elhúzta a toydari arca előtt. – De a kreditek is tökéletesen megfelelnek. – Nem, egyáltalán nem felelnek meg! – csattant fel Watto dühösen verdesve szárnyaival. Qui-gon a homlokát ráncolta, majd ismét elhúzta a kezét a köpcös, kék lény előtt, teljes tudatával a Jedik szuggesztív erejére koncentrálva. – A kreditek tökéletesen megfelelnek – ismételte meg. – Nem és nem és nem! – horkant fel Watto. – És mi a fenét hadonászol itt a kezeddel? Tán csak nem valamiféle Jedinek képzeled magad? Hah! Toydari vagyok, te félkegyelmű! Az ilyen trükkök nem hatnak rám… csak a pénz! Ha nincs pénz, nincs üzlet, nincsenek alkatrészek! Arra pedig mérget vehetsz, hogy a közelben senki másnak nincs T-14-es hiperhajtóműgenerátora! Qui-gon bosszúsan visszaindult az üzlet felé, nyomában az R2-es egységgel. A toydari utánuk kiáltott, hogy majd akkor jöjjenek vissza, ha lesz

valami elcserélnivalójuk, majd gúnyos megjegyzésekkel illette a Jedi-mestert, mert az köztársasági krediteket próbált rásózni. Qui-gon épp akkor lépett be az üzletbe, amikor Jar Jar egy alkatrészt kihúzva egy halom aljáról a padlóra borította az egész építményt. A gunga erőfeszítései nyomán, hogy helyrehozza a hibát, egy képernyő is a földre zuhant. A fiú és a királynő udvarhölgye teljesen belefeledkezett a beszélgetésbe. Ügyet sem vetettek a gungára. – Itt végeztünk – közölte Qui-gon a lánnyal az üzlet bejárata felé tartva. Az R2-es egység hűségesen követte. Jar Jar is gyorsan utánavetette magát, sietve maga mögött hagyva az általa teremtett felfordulást. – Örülök, hogy megismerhettelek, Anakin – mosolygott melegen a fiúra Padmé, és a társai után indult. – Én is örülök! – kiáltotta a fiú, nyilvánvaló vonakodással a hangjában. Watto utálkozva csóválta a fejét, ahogy berepült a roncstelepről. – Ezek a külvilágiak! Azt hiszik, csak azért, mert ilyen messze élünk mindentől, semmit sem tudunk! Anakin még mindig vágyakozva bámult Padmé után, tekintete az ajtónyílásra szegeződött. – Nekem rokonszenvesek voltak. Watto felhorkant, és a fiú arca elé libbent. – Csinálj rendet, aztán mehetsz hazafelé! Anakin felvidult, megeresztett egy halk örömkiáltást, és gyorsan munkához látott. Qui-gon a kis téren átvágva a főutca felé vezette csapatát. A Jedi-mester beterelte társait az első árnyas kapualjba, ahol senki sem láthatta őket, és ponchója alól elővette komlinkjét. Padmé és az R2-es egység türelmesen várakozott, Jar Jar azonban úgy toporgott, mintha csapdába esett volna, tekintetét idegesen a forgalmas utcára szegezte. Mikor Obi-van fogadta a komlink hívását, Qui-gon sietve felvázolta neki a helyzetüket. – Biztos, hogy a fedélzeten nem akad semmi értékes? – fejezte be a beszámolót. A vonal másik végén rövid csend állt be. – Néhány ládányi élelmiszer, a királynő ruhatára, esetleg egy-két ékszer. Nem elég. Az értékük meg sem közelíti azt az

összeget, amit említettél. – Akkor nincs mit tenni – ráncolta a homlokát Qui-gon. – Előbb-utóbb megmutatja magát egy másik megoldás. Majd jelentkezem. Visszadugta a komlinket a ponchója alá, és odaintett a többieknek. Tett egy lépést az utca felé, Jar Jar azonban belecsimpaszkodott a karjába. – Nincs érdelme, uram – könyörgött a gunga. – Ezeg idd mind őrüldeg! Girabolnag ézs megnyúznag minged! – Nem valószínű – sóhajtott fel Qui-gon kiszabadítva magát Jar Jar szorításából. – Semmi értékes nincs nálunk. Épp ez a problémánk. Ismét bevetették magukat az utca forgatagába. Qui-gon azon töprengett, mi legyen a következő lépésük. Padmé és R2-D2 szorosan mellette maradtak a nyüzsgő lények sokaságában, Jar Jar azonban le-lemaradozott, lenyűgözve a számtalan látniés szagolnivalótól. Épp egy szabadtéri kávézó előtt haladtak el. Az asztalok körül egy csapatnyi durva külsejű idegen ült, közöttük egy duggal, aki épp a gondolafutamokon szerzett győzelmeivel kérkedett. Jar Jar sietve próbálta utolérni társait, az egyik közeli pultnál azonban megpillantott egy sor, drótra felfűzött békát. A gunga lelassított, szájában összefutott a nyál. Elég régóta nem evett már semmit. Körülkémlelt, hogy figyeli-e valaki, majd hosszú nyelvével kilőve elkapta az egyik békát. A zsákmány egy szempillantás alatt eltűnt a szájában. Balszerencséjére azonban a drót nem engedett. Jar Jar földbe gyökerezve állt a szájából kilógó dróttal, képtelenül arra, hogy eliszkoljon. – Hé, jössz nekem hét truguttal! – rohant elő a pult mögül a tulaj. Jar Jar reménytelenül kereste az utcán a társait, azok azonban már eltűntek a szeme elől. Kétségbeesésében kiköpte a békát, az úgy repült ki a szájából, mintha kilőtték volna, széles körívet leírva a megfeszülő drót végén. Ide-oda pattogott, majd leszakadva a drótról pontosan a dug italában landolt, ragacsos likőrrel terítve be a társaságot. A dug dühödten talpra ugrott, és megpillantotta a szerencsétlen Jar Jart, amint megpróbált eliszkolni a békaárus elől. Az asztalokon átvetve magát egy szempillantás alatt beérte a gungát, és megragadta a torkát. – Chubba! Te! – szörcsögte a dug szelvényes ormányán keresztül, remegő tapogatókkal és ragokkal. – Ez a tied?

A dug fenyegetően a gunga arcába nyomta a békát. Jar Jar egyetlen szót sem bírt kinyögni, fuldokolva kapkodott levegő után, igyekezett kiszabadulni a kegyetlen szorításból. Szemét vadul forgatva szeretett volna valami segítséget találni. Egyre többen gyűltek köréjük, köztük rodiaiak is A dug átkozódva a földhöz teremtette Jar Jart, és fölé hajolt. A gunga kétségbeesetten próbált arrébb kúszni. – Ne, ne! – nyöszörögte esdekelve, miközben lázasan kereste az egérutat. – Miérd mindig engem fognag gi? – Mert félsz – válaszolta egy higgadt hang. Anakin Skywalker átnyomakodott a tömegen, és megállt a dug mellett. A fiú láthatólag nem félt a lénytől, nem rettentette meg a fenyegető csoport, tartása magabiztosságot sugallt. Elismerően végigmérte a dugót. – Chess ko, Sebulba – bólintott. – De azért vigyázz! Elég jó összeköttetései vannak a fickónak. Sebulba szembefordult a fiúval, kegyetlen arca megvető fintorba torzult, ahogy felismerte a jövevényt. – Tooney rana dunko, shag? – csattant fel, magyarázatot követelve a fiú szavaira. Anakin vállat vont. – Összeköttetések… többek között a huttokkal. – Kék szeme rászegeződött a dugra, és felismerte a félelem árnyékát az arcán. – Komoly összeköttetésed vannak, Sebulba. Nem szeretnélek darabokban látni, mielőtt újra versenyezhetnék veled. – Neek me chawa! – köpött ki dühösen a dug. – A következő futam neked az utolsó lesz, wermo! – csapott a levegőbe. – Uto notu wo shag! Ha nem rabszolga lennél, itt helyben szétzúználak! Egy utolsó, fenyegető pillantást vetve a reszkető Jár Jarra Sebulba sarkon fordult, és társaival együtt visszatért a kávézóba. – Hát tényleg szörnyű lenne, ha neked kellene értem fizetni – mondta halkan Anakin a távozó dug után nézve. Épp talpra segítette Jar Jart, amikor Qui-gon, Padmé és R2, végre felfigyelve a gunga eltűnésére, sietve felbukkant a tömegben. – Hello! – üdvözölte őket Anakin vidáman, örülve, hogy ilyen hamar viszontláthatja Padmét. – A haverotokból majdnem narancspépet csináltak. Összetűzésbe keveredett egy duggal.

Egy nagyon veszélyes duggal. – Nemizs, nemizs! – tiltakozott felháborodottan a gunga, miközben leseperte magáról a port és a homokot. – Událom a veregedézsd. Zsoha nem gezdenég ilyezsmit! Qui-gon jelentőségteljesen rámeredt Jár Jarra, vetett egy pillantást a tömegre, majd megfogta a gunga karját. – Akárhogy is, a fiú megmentett egy nagy veréstől. Különös érzéked van a bajkeveréshez, Jar Jar. Köszönöm, ifjú barátom – biccentett oda Anakinnak. Padmé melegen rámosolygott a fiúra, aki elvörösödött a büszkeségtől. – Nem zsináldam semmid! – makacskodott Jar Jar a kezeivel hadonászva a nyomaték kedvéért. – Féltél – nézett fel a gunga hosszú arcába komolyan a fiú. – És a félelem mágnesként vonzza azokat, akik maguk is félnek. Sebulba azzal próbálta elűzni a félelmét, hogy megver téged. Könnyebb lenne az életed, ha kevesebbet félnél – tette hozzá félrehajtott fejjel. – És nálad bevált a dolog? – kérdezte Padmé szkeptikusan, savanyú ábrázattal. Anakin elmosolyodott és vállat vont. – Hát… valamennyire. Mindent megtett volna, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse a lány társaságában, és sikerült is rávennie a kis csapatot arra, hogy kövessék egy darabon egy gyümölcsöspulthoz. A düledező tákolmány fölé ütött-kopott ponyvát feszítettek. Az utca felé lejtő pulton színes gyümölcsökkel teli ládák álltak. Egy idős, ősz hajú, görnyedt, toldozott-foldozott ruhát viselő asszony emelkedett fel az üdvözlésükre. – Hogy érzed magad ma, Jira? – ölelte meg egy pillanatra Anakin. – Tudod, Annie, a hőség továbbra sem kímél – mosolygott rá az öregasszony. – Van egy meglepetésem számodra! – ragyogott a fiú arca. – Megtaláltam azt a hűtőegységet, amelyet kerestem már egy jó ideje. Eléggé le van robbanva, de pár nap alatt rendbe hozom neked, ígérem. Azzal csak könnyebb lesz. – Jó fiú vagy te, Annie – simogatta meg ráncos kezével, mosolyogva a fiú arcát Jira. Anakin egy vállrándítással elintézte a dicséretet, és a gyümölcsöket kezdte szemügyre venni.

– Négy pallit kérek, Jira. Imádni fogjátok! – kacsintott oda Padménak. Benyúlt a zsebébe az összekuporgatott pénzéért, de amikor elővette az érméket, hogy kifizesse Jirát, az egyiket véletlenül elejtette. A mellette álló farmer lehajolt, és felvette. Szétnyíló ponchója alatt a fiú meglátta az övéről lelógó fénykardot. Anakin szeme elkerekedett, de az érmékre koncentrálva elleplezte meglepetését. Csak három trugutja van, döbbent rá. – Hoppá, azt hittem több van nálam – mondta gyorsan, nem nézve fel a tenyeréről. – Legyen akkor három palli, Jira. Én amúgy sem vagyok éhes. Az öregasszony átnyújtotta Qui-gonnak, Padménak és Jar Jarnak a pallikat, és elvette az érméket Anakintól. Heves szélroham söpört végig az utcán, megrázva a póznákat, belekapaszkodva az ócska ponyvába. A következő roham felkavarta a házak között a port. Jira megdörzsölte a karját göcsörtös kezével. – Irgalmas isten, hogy fájnak a csontjaim! Vihar lesz, Annie. Jobban tennéd, ha gyorsan hazamennél. A szél még jobban felerősödött, maga előtt terelve a homokot és a szétszórt szemetet. Anakin felpillantott az égre, majd Quigonra. – Van hol meghúzódnotok? – kérdezte. – Visszamegyünk a hajónkhoz – bólintott a Jedi-mester. – Még egyszer köszönöm, ifjú barátom, hogy… – Messze van a hajótok? – szakította félbe a fiú sietve. Körülöttük a boltosok és árusok becsukták az ajtókat és ablakokat, behordták az árujukat, lefedték a ládákat és pultokat. – A várostól nem messze szálltunk le – válaszolta Padmé elfordítva arcát a metsző homokfuvallatok elől. Anakin gyorsan megfogta a kezét és rángatni kezdte. – Nem értek ki időben a városból. A homokviharok nagyonnagyon veszélyesek. Gyertek velem! Nálunk meghúzódhattok, amíg elvonul. Nem lakunk messze, és a mamám nem fogja bánni. Siessünk! A körülöttük süvöltő szél és kavargó por közepette Anakin Skywalker istenhozzádot kiáltott Jirának, és sietve otthona felé vezette újdonsült védenceit. *** Mos Espa külvárosaitól nem messze Obi-van a Nubi orra

mellett állt. Az egyre erősödő szél belekapott köpenyébe, ahogy végigsüvített a Tatuin szélesen elterülő sivatagja fölött. A fiatal Jedi gondterhelt tekintete Mos Espát fürkészte, amint a város fokozatosan eltűnt egy homokfüggöny mögött. Lépéseket hallott maga mögött, és megfordulva Panaka kapitányt látta ledübörögni a hajó rámpáján. – Ez a vihar le fogja lassítani őket – állapította meg a Jedi aggodalmasan. – Elég keménynek tűnik – bólintott Panaka. – Le kellene zárnunk a hajót, mielőtt komolyabbra fordul. Felsípolt a kapitány komlinkje. – Igen? – vette le az övéről Panaka a kommunikátort. – Üzenet érkezett otthonról – recsegett Ric Olié hangja a hangszóróban. Panaka és Obi-van összenéztek. – Azonnal megyünk – felelte a kapitány. Gyorsan felszaladtak a rámpán, majd becsukták maguk mögött a zsilipet. Az adást a királynő kabinjában fogták. Amidalát és udvarhölgyeit, Eiartét és Rabét Sio Bibble halvány, remegő hologramképét nézve találták. A kormányzó hangja időnként teljesen elhalkult. – …visszatérésükig nem kapunk enni… egyre több a halott, katasztrofális… engednie kell a követeléseiknek, felség… – Sio Bibble képmása és hangja eltűnt, majd ugyanolyan rossz minőségben újra felbukkant. – Kérem, könyörgök, mondja meg, mit tegyünk! Ha hall engem, felség, válaszoljon… A kép felvillant és végleg eltűnt. A kormányzó hangja elnémult. Amidala királynő mereven bámulta a hologram helyét, gyönyörű arcára gondterheltség ült ki. Ölébe ejtett keze ökölbe szorulva árulkodott idegességéről. Obi-van felé fordította a tekintetét. A Jedi gyorsan megrázta a fejét. – Ez csak egy trükk. Ne válaszoljon, felség! Semmilyen üzenetet ne küldjön! A királynő egy pillanatig habozva nézett rá, aztán megadóan bólintott. Obi-van szó nélkül távozott a kabinból, és nagyon remélte, hogy jól döntött.

10

A homokvihar vakító, fullasztó örvényekkel dühöngött Mos Espa utcáin, húsba és ruhába egyaránt kegyetlenül belemarva. Anakin szorosan fogta Padmé kezét, hogy el ne veszítse a lányt, illetve a mögöttük bukdácsoló farmert, a kétéltű lényt és az R2-es egységet, miközben minden erejét összeszedve igyekezett időben elérni a város rabszolganegyedében lévő otthonukat. A mellettük elhaladó helybeliek és idegenek is hasonlóképpen, lehajtott fejjel, meggörnyedt testtel küzdöttek a szél ellen. Valahol a távolban rémülten felbődült egy eopie. A napfény, elhomályosítva a homoktól és a portól, különös, sárgásszürke árnyalatot öltött, és a város épületei lassan eltűntek a mély, áthatolhatatlan félhomályban. Anakin gondolatai azonban a vihar ellenére is máshol jártak. Padmé járt a fejében, a lehetőség, hogy elviheti az otthonába és bemutathatja az anyjának, hogy megmutathatja neki a gépeit, hogy egy darabig még foghatja a kezét. A gondolattól forróság öntötte el a testét, mely egyszerre volt kellemes és valahogy ijesztő. Mindenesetre jó érzés volt. A farmer is sokszor eszébe jutott – már ha farmer volt egyáltalán, amiben Anakin komolyan kételkedett. Egy fénykard lógott az övén, márpedig csak a Jedik viseltek fénykardot. Szinte el sem merte hinni, hogy egy igazi Jedit kísér hazafelé. Anakinnak azonban azt súgták az ösztönei, hogy nem téved, és valami titokzatos, izgalmas dolog vezérelte ezt a kis csapatot az útjába. És persze a magáról és anyjáról szőtt álmai is eszébe jutottak. Titkon remélte, hogy talán valami csodálatos végkifejlete lesz ennek a váratlan találkozásnak, valami, ami örökre megváltoztatja az életét. Beértek a rabszolganegyedbe, az egymásra épített, düledező, hangyabolyra emlékeztető viskók közé. Az ingatag konstrukciót közös falakkal erősítették meg, az emeletekre kanyargós lépcsők vezettek fel. A negyed előtti tér üresen tátongott, hiszen a vihar mindenkit beűzött a maga kis odújába. Anakin odavezette védenceit szállásukhoz, és belökte az ajtót. – Anya! Anya! Megjöttem! – kiáltotta izgatottan. Fehérre meszelt, kínosan tisztán tartott vályogfalak derengtek homályosan a vihartól elsötétült, kicsi, boltíves ablakokon beszűrődő napfényben és a mennyezetlámpákból áradó szórt elektromos fényben. A kunyhó központi helyiségében álltak; a szűk helyet

egy asztal és néhány szék uralta. Az egyik fal mellett egy konyha, a másik előtt egy munkapad helyezkedett el. A hálófülkékbe és kis kamrákba ajtó nélküli nyílások vezettek. Odakint felüvöltött a szél, újabb réteget hántva le a falak külső borításáról. Jar Jar Binks kíváncsian és némileg megkönnyebbülve nézett körül. – Gellemezs, gellemezs – morogta. Anakin anyja a munkapad mellől állt fel, kezét ruhájába törölve. A negyvenes éveiben járhatott, hosszú barna haját hátrafogta megviselt arca elől, ruházata durva volt és egyszerű. Valaha csinos lehetett, és Anakin szerint még most is az volt, az idő és az élet viszontagságai azonban mély nyomokat hagytak rajta. Meleg, fiatalos mosollyal üdvözölte fiát, mely gyorsan lehervadt a mögötte álló idegeneket meglátva. – Ó, nem! – kiáltott fel halkan, bizonytalanul végigmérve a jövevényeket. – Annie, mi ez az egész? – Ők a barátaim, anya – ragyogott Anakin arca. – Ez itt Padmé Naberríe – mosolygott rá Padméra. – Ők pedig… – Elhallgatott. – Hoppá, azt hiszem, a ti neveteket nem tudom – ismerte be. – Qui-gon Jinn vagyok – lépett előre a Jedi –, ő pedig Jar Jar Binks – mutatott a gungára, aki esetlenül intett a kezével. Az R2-es egység rövid csippantást hallatott. – És a droidunk, Artu Detu – fejezte be a bemutatkozást Padmé. – Én is építek egy droidot – közölte gyorsan Anakin, remélve, hogy megmutathatja Padménak művét. – Szeretnéd látni? – Anakin! – Anyja hangja már a szobája ajtajából fordította vissza. Az elhatározás megkeményítette a nő vonásait. – Anakin, miért vannak itt ezek az emberek? – Homokvihar van, anya – nézett rá a fia zavartan. – Hallgasd csak! A nő az ajtó felé pillantott, majd kinézett az ablakon. A süvítő szél homokot és szemetet sodort el a kunyhó előtt. – A fia volt olyan kedves, és menedéket ajánlott nekünk – magyarázta Quigon. – Az üzletben ismertük meg, ahol dolgozik. – Gyere! – kapaszkodott bele Anakin ismét Padmé kezébe. – Megmutatom a droidomat. Miközben beráncigálta Padmét a szobájába, már lelkesen magyarázni is kezdte a részleteket. A lány tiltakozás nélkül követte, figyelmesen hallgatva szavait. R2-D2 is velük tartott, rövid füttyökkel kommentálva a fiú magyarázatát.

Jar Jar nem moccant a helyéről, még mindig a kunyhó belsejét tanulmányozta, láthatólag arra várt, hogy valaki megmondja neki, mit csináljon. Qui-gon a fiú anyjával szemben állt a feszült csendben. A szélfútta homokszemcsék csikorgó zajt keltve csapódtak a vastag ablaküvegeknek. – Shmi Skywalker vagyok – nyújtotta végül az asszony a Jedi felé a kezét. – Anakin és én örömmel vendégül látjuk magukat. Qui-gon már felmérte a helyzetet és meghatározta, mire van szükség. Benyúlt a ponchója alá, és az egyik erszényéből elővett öt kis kapszulát. – Tüdőm, hogy milyen, ha valaki váratlanul érkezik. Fogadja el ezeket. Egy étkezésre talán futja belőlük. A nő tiltakozás nélkül elfogadta a kapszulákat. – Köszönöm – emelte tekintetét Qui-gon arcára, hogy aztán szinte azonnal lesüsse a szemét. – Nagyon köszönöm. Elnézést kérek az udvariatlanságomért. Azt hiszem, sohasem fogom megszokni Anakin meglepetéseit. – Nagyon különleges fiú – bólintott Qui-gon. Shmi ismét a szemébe nézett, és a Jedi azt olvasta ki a tekintetéből, hogy mostantól egy nagyon fontos titkon osztoznak. – Igen – ismerte el a nő halkan –, tudom. Anakin a szobájában megmutatta Padménak C-3PO-t. A droid a munkaasztalán hevert, pillanatnyilag kikapcsolva, mivel a fiú épp a külső borításán dolgozott. A belső kábelezéssel már végzett, a törzse, a karjai és a lábai azonban még fedetlenek voltak. Az egyik szeme sem került még a helyére, ott hevert, ahol Anakin hagyta, miután az előző éjjel még állított fénytörő lencséjén. Padmé a fiú válla fölött áthajolva elmélyülten szemlélte a droidot. – Hát nem remek? – kérdezte Anakin hevesen, idegesen várva a lány reakcióját. – Még nincs kész, de hamarosan befejezem. – Egyszerűen gyönyörű – felelte Padmé, őszintén lenyűgözve. – Tényleg tetszik? – pirult el büszkén a fiú. – Protokolldroid… anyának fog segíteni. Figyelj csak! Bekapcsolta C-3PO-t, és a droid azonnal felült. Anakin sietve megkerülte, körülnézett, majd felkapta a hiányzó szemet a munkaasztalról, és beillesztette a helyére. – Hogy vannak? – nézett rájuk C-3PO. – Én egy protokolldroid vagyok a

kiborg kapcsolatok… a szokások és az emberek… – Hoppá! – mondta Anakin gyorsan. – Egy kicsit még zavaros. Felkapott egy hosszú nyelű szerszámot, a végén egy elektronikus dezignátorral, és óvatosan beillesztette a C-3PO fején lévő aljzatba. Néhányszor elforgatta a nyelet, közben folyamatosan szemmel tartva a beállításokat. Mikor minden úgy állt, ahogy eltervezte, megnyomott a nyél végén egy gombot. C-3PO válaszul többször megrázkódott. Mikor aztán Anakin kihúzta az aljzatból a dezignátort, a droid felállt a munkaasztalról és szembefordult Padméval. – Üdvözlöm! Szi-Thripio vagyok, az ember-kiborg kapcsolatok specialistája. Miben állhatok szolgálatára? – Tegnap adtam neki ezt a nevet – vont vállat Anakin –, de elfelejtettem beégetni a kódot a memóriájába, hogy magától is el tudja mondani. – Tökéletes! – vigyorgott a fiúra Padmé ámulattal. R2-D2 melléjük gurult és egy sor éles füttyöt bocsátott ki magából. – Elnézést… – nézett le rá C-3PO kíváncsian – de hogy érted, hogy meztelen vagyok? R2-D2 tovább trillázott. – Te jóságos! Milyen kellemetlen! – nézett végig C-3PO lábai vázán. – Kilátszanak az alkatrészeim? Te jóságos! Anakin beharapta az ajkát. – Úgy valahogy. De ne aggódj, hamarosan gondoskodom erről is. – Szelíden visszatolta a droidot a munkaasztalra, és közben a válla fölött hátranézett Padméra. – Ha véget ér a vihar, megnézheted a gondolámat is. Tudod, régóta dolgozom már rajta. Watto nem is sejti. Titok! – Rendben – mosolyodott el Padmé. – Nagyon jól tudok titkot tartani. A vihar kitartóan tombolt a nap hátralévő részében is, beborítva Mos Espát, halmokba hordva a sivatagi homokot az épületek falai tövében, eltorlaszolva az ajtókat, porfelhőket kavarva a levegőben és elhomályosítva a napok fényét. Shmi Skywalker a Qui-gontól kapott élelmiszer-kapszulákból vacsorát készített mindannyiuk számára. Miközben az asszony az étel elkészítésével foglalatoskodott, Padmét pedig Anakin kötötte le a másik szobában, Qui-gon behúzódott egy sarokba és lopva kapcsolatba lépett Obi-vannal. Az összeköttetést korántsem lehetett tökéletesnek nevezni, ahhoz azonban elég volt, hogy a Jedi-mester értesülést szerezzen a Nabooról sugárzott üzenetről.

– Helyesen döntöttél, Obi-van – nyugtatta meg fiatal védencét halkan. – A királynő nagyon zaklatott – felelte a másik. A válasz kissé recsegett a vihar miatt. Qui-gon odapillantott a konyhaasztalnál neki háttal álló Shmi felé. – Az az üzenet csak csali volt, hogy felfedjük a hollétünket. Erre mérget mernék venni. – De mi van, ha Bibble kormányzó igazat mondott, és a nabooiak tényleg a pusztulás szélén állnak? Qui-gon felsóhajtott. – Akárhogy is, kezdünk kifutni az időből – suttogta, és kikapcsolta a komlinket. Hamarosan mindannyian leültek, hogy elfogyasszák a Shmi által készítet vacsorát. Odakint még mindig tombolt a vihar, kísérteties háttérzenét szolgáltatva a bent uralkodó csendhez. Az asztal két végén Qui-gon és Padmé foglalt helyet, Anakin, Jar Jar és Shmi pedig az oldala mellé ültek. Anakin a kisfiúkra jellemző módon a szégyen leghalványabb jele nélkül kezdett rabszolgaéletükről mesélni. Csak a tényeket látta, azokat pedig mohón meg akarta osztani új barátaival. Shmi viszont, akit jobban érdekelte a fia reputációjának megóvása, igyekezett érzékeltetni vendégeikkel helyzetük komolyságát. – Minden rabszolgának van egy jeladó a testében – magyarázta a nő. – Megpróbáltam lokalizálni őket egy szkennerrel, de eddig nem volt szerencsém – tette hozzá Anakin komoran. Shmi elmosolyodott. – Ha valaki szökni próbál… –…akkor felrobban! – fejezte be a mondatot a fia. – Places! Jar Jar elmélyülten szürcsölgette a levesét, csak fél füllel figyelve a társalgásra, ahogy elfogyasztotta a valóban ízletes húslevest. Az utolsó mondat hallatán azonban félrenyelt, és olyan hangosan kezdett el krákogni, hogy mindenki elhallgatott. Egy pillanatra minden szempár felé fordult. A gunga zavarában lehajtotta a fejét és úgy tett, mintha nem vette volna észre a rosszalló tekinteteket. – Nem tudom elhinni, hogy még léteznek rabszolgák a galaxisban – fordult vissza Padmé Shmi felé. – A Köztársaság rabszolgaság-ellenes törvényei… – A Köztársaság messze van – vágott a szavába Shmi nyersen. – Mi csak saját magunkra számíthatunk. Kínos csend állt be, ahogy Padmé, nem tudva, mit mondhatna még, félrenézett.

– Láttál már gondolaversenyt? – kérdezte Anakin, próbálva enyhíteni a lány zavarán. Padmé megrázta a fejét. Rápillantva Shmire észrevette a nő arcára hirtelen kiült aggodalmat. Jar Jar kilőtte a nyelvét, hogy megszerezzen egy falatot az asztal másik oldalán álló tál mélyéről. A zsákmányt villámgyorsan visszahúzta a szájába, lenyelte, majd elégedetten cuppantott egyet. Qui-gon megrovó tekintete azonban rögtön elnémította. – A Malasterén is vannak gondolafutamok – jegyezte meg a Jedi-mester. – Nagyon gyorsak és nagyon veszélyesek. – Én vagyok az egyetlen ember, aki képes rá! – vigyorodott el Anakin. Anyja metsző tekintete láttán lehervadt a vigyor az arcáról. – Most mi van, anya? Ez nem hencegés! Ez az igazság! Watto mondta, hogy sohasem hallott róla, hogy egy ember képes lett volna rá. – Olyan reflexeid lehetnek, mint egy Jedinek – nézett a fiú szemébe Quigon –, ha gondolával versenyzel. Anakin széles mosollyal fogadta a dicséretet. Jar Jar nyelve ismét a tál és egy újabb falat felé röppent, Qui-gon azonban résen volt. A keze megvillant, és egy pillanattal később már hüvelyk- és mutatóujja között tartotta a gunga nyelvét. Jar Jar megdermedt, a szája tátva maradt, a szeme elkerekedett. – Ezt meg ne lássam még egyszer! – figyelmeztette Qui-gon, nem kevés éllel halk hangjában. Jar Jar megpróbált mondani valamit, de csak érthetetlen motyogásra futotta az erejéből. Qui-gon elengedte a gunga nyelvét, és az visszacsusszant a helyére. Jar Jar fájdalmas arccal masszírozgatni kezdte ormányszerű száját. Anakin tétovázva a férfi felé fordult. – Én… én kíváncsi lennék valamire – nyögte ki nagy nehezen. Qui-gon bólintott, hogy folytassa. A fiú megköszörülte a torkát és összeszedte minden bátorságát. – Te ugye Jedi-lovag vagy? Egy hosszú pillanatra csend támadt, ahogy a férfi és a fiú egymásra meredtek. – Ezt meg miből gondolod? – kérdezte végül Qui-gon. – Láttam a fénykardodat – nyelt egy nagyot Anakin. – Ilyen fegyvere csak a Jedi-lovagoknak lehet. Qui-gon tovább bámult rá, aztán lassan hátradőlt a székén, és elmosolyodott.

– Talán megöltem egy Jedit, és elvettem a fegyverét. – Nem hiszem – rázta meg hevesen a fejét Anakin. – Egy Jedit senki sem tud megölni. Qui-gon arcáról lehervadt a mosoly, és mintha szomorúság költözött volna sötét szemébe. – Bárcsak így lenne… – Azt álmodtam, hogy Jedi vagyok – mondta a fiú gyorsan, mint aki mindenképpen szeretett volna elmesélni valamit. – Visszajöttem ide, és felszabadítottam az összes rabszolgát. Nemrég álmodtam, amikor kint voltam a sivatagban. – Elhallgatott, fiatal arcára várakozó kifejezés ült ki. – Azért jöttél, hogy felszabadíts minket? – Nem, attól tartok nem… – rázta meg a fejét Qui-gon, majd tétovázva elhallgatott. – Szerintem pedig azért – makacskodott a fiú dacosan. – Mi másért lennél itt? Shmi már szólásra nyitotta a száját, hogy megfeddje a fiát szemtelenségéért, Qui-gon azonban gyorsabb volt. – Látom, téged nem lehet becsapni, Anakin – hajolt előre bizalmasan. – De meg kell ígérned, hogy senkinek nem beszélsz rólunk. A Coruscantra, a Köztársaság fővárosába tartunk, egy nagyon fontos ügyben, aminek titokban kell maradnia. – A Coruscantra? – kerekedett el Anakin szeme. – Hűha! És hogy kerültetek ide a Peremvidékre? – Megsérült a hajónk – adta meg a választ Padmé. – Itt kell vesztegelnünk, amíg meg nem javítjuk. – Én tudok segíteni! – kiáltotta a fiú lelkesen. Minden vágya az volt, hogy a hasznukra lehessen. – Bármit megjavítok! Qui-gon elmosolyodott ekkora lelkesedés láttán. – Elhiszem, de az első feladatunk, amint azt a Watto üzletében tett látogatásunkból is tudhatod, megszerezni a szükséges alkatrészeket. – De nindzs zsemmi, amivel fízedhednéng – mutatott rá Jar Jar komoran. – Biztosra veszem, hogy ezeknek az ócskavaskereskedőknek is van valami gyengéjük – nézett Padmé elgondolkodva Qui-gonra. – A szerencsejáték – vágta rá azonnal Shmi. Felállt és elkezdte leszedni az asztalt. – Mos Espában minden azok körül az átkozott gondolafutamok körül forog. Qui-gon felemelkedett, odament az ablakhoz és kinézett a vastag, homályos üvegen át a szélfútta porfelhőkre.

– Gondolafutamok – hümmögte. – A kapzsiság hatalmas szövetséges lehet, ha megfelelően használjuk. – Építettem egy gondolát! – kiáltotta Anakin diadalmasan, és talpra szökkent. Kisfiúarca ragyogott a büszkeségtől. – Sohasem építettek még ilyen gyorsat! Holnapután lesz egy nagy verseny, a Boonta-futam. Benevezhetnéd a gondolámat! Már majdnem teljesen kész van… – Anakin, higgadj le! – csattant fel az anyja élesen. A szemében aggodalom csillogott. – Watto nem fogja megengedni, hogy versenyezz! – Wattónak nem kell tudnia, hogy a gondola az enyém! – felelte a fiú gyorsan, végiggondolva a problémát. – Azt mondhatnád neki, hogy a tied! – fordult vissza Qui-gonhoz. – Rá tudnád venni, hogy engedje meg, hogy én vezessem! A Jedi-mester figyelmét nem kerülte el Shmi tekintete. Belenézett az asszony szemébe, némán nyugtázta rémületét, és türelmesen várt a válaszára. – Nem akarom, hogy versenyezz, Annie! – mondta a fiú anyja halkan. Megrázta a fejét, hogy nyomatékot adjon a szavainak. A szeméből fáradtság és aggodalom áradt. – Annyira szörnyű! Minden egyes alkalommal meghalok, amikor Watto benevez egy futamra. Minden egyes alkalommal. Anakin beharapta az ajkát. – De anya, én szeretek versenyezni! Nekik pedig szükségük van a segítségemre – intett Qui-gon felé. – Bajban vannak. Az első helyezésért járó pénz bőven fedezné az alkatrészek árát. – Nagyon nagy drutyiban vagyung – bólintott Jar Jar Binks támogatólag. Qui-gon odalépett Anakinhoz, és lenézett a fiúra. – Az anyádnak igaza van. Felejtsük el a dolgot! – Egy pillanatig állta a fiú tekintetét, aztán visszafordult Shmihez. – Nem ismer valakit, aki barátságos érzületekkel viseltetik a Köztársaság iránt, és hajlandó segíteni nekünk? Shmi mozdulatlanul állva, némán elgondolkodott a kérdésen. Végül megrázta a fejét. – Segítenünk kell nekik, anya! – makacskodott Anakin, biztosan tudva, hogy ebben igaza van, segítenie kell a Jedinek és a társainak. – Emlékszel, mit mondtál? Azt mondtad, hogy az az univerzum legnagyobb baja, hogy senki sem hajlandó segíteni senkinek. – Anakin, ne… – sóhajtott fel Shmi. – De ha egyszer ezt mondtad, anya! – A fiú nem volt hajlandó visszakozni. A tekintetük egymásba mélyedt. Shmi Skywalker ez alkalommal nem válaszolt, csak a szemöldökét ráncolta.

– Biztos vagyok benne, hogy Qui-gon nem akarja semmiféle veszélynek kitenni a fiát – szólalt meg váratlanul Padmé. Kényelmetlenül érezte magát az anya és fia közötti összetűzés miatt, és próbált enyhíteni valamelyest a feszültségen. – Majd találunk valami más megoldást… Shmi végigmérte a lányt és lassan megcsóválta a fejét. – Nem. Annie-nak igaza van. Nincs más megoldás. Lehet, hogy én nem örülök neki, de a fiam tud segíteni maguknak. – Elhallgatott egy pillanatra. – Talán ez a sorsa, hogy segítsen maguknak. Mindezt úgy mondta, mintha olyan döntésre jutott volna, amiről eddig nem akart tudomást venni; mintha felfedezte volna a fájdalmas, de magától értetődő igazságot. Anakin arca felderült. – Ez azt jelenti, hogy igen? – Örömében összecsapta a kezét. – Ez azt jelenti, hogy igen! Az éjszaka hatalmas takaróként borult a Coruscantra, mély bársonyredőkbe burkolva a csillogó tornyok végtelen láthatárát. Az ablakokból kiszűrődő fények izzó tűfokoknak látszottak a fekete háttér előtt. Ameddig a szem ellátott, ameddig az ember eljuthatott, acélötvözetből és fényvisszaverő üvegből emelt tűk meredtek ki a bolygó felszínéből. A város már réges-rég bekebelezte a bolygót, és most már csak ő létezett, a galaxis központja, a Köztársaság uralmának szíve. Az uralomnak, amelyet egyesek örökre meg akartak szüntetni. Az uralomnak, amelyet egyesek tiszta szívükből megvetettek. Darth Sidious egy magas erkélyről nézett le a Coruscantra, egész alakját elrejtő fekete palástjában mintha az éjszaka teremtménye lett volna. Arccal a város felé fordult, tekintetét a fényekre, a légiforgalom haloványan látszó sávjaira függesztette, alig véve tudomást mellette várakozó tanítványáról, Lord Maulról. A gondolatai a Sithek és a rend történelme körül forogtak. A Sith majdnem kétezer éve jött létre. Az Erő sötét oldalának szentelt kultusz volt, központi tétele szerint a fel nem használt hatalom elpocsékolt hatalom. Egy kitagadott Jedi-lovag alapította a rendet, egy harmóniában élő közösség egyetlen disszidense, egy lázadó, aki kezdettől fogva tudta,

hogy az Erő igazi hatalma nem a világos, hanem a sötét oldalon rejlik. Mivel álláspontját nem hagyta jóvá a Tanács, szakított a renddel, és titokban megfogadta, hogy egyszer még végez azokkal, akik elűzték maguk közül. Eleinte magányosan kóborolt, de hamarosan csatlakoztak hozzá azok a Jedik, akik osztoztak hitében és hajlandóak voltak vele együtt tanulmányozni a sötét oldal rejtelmeit. Másokat erőszakkal toboroztak, és a Sith rendje nemsokára több mint ötven főt számlált. A Sith a Jedik rendjével szemben kezdte el kiépíteni a kultuszt, megvetve az együttműködés és konszenzusra törekvés elveit, szilárdan meggyőződve arról, hogy a hatalom minden formája erőt és mások feletti uralmat kölcsönöz nekik. Az ő szövetségük nem azért alakult, hogy szolgáljon – hanem hogy uralkodjon. A Jedik ellen viselt háborújuk bosszúszomjas, ádáz és végső soron kudarcra ítélt volt. A Sith rendjét névleg az alapító kitagadott Jedi irányította, nagyravágyása azonban nem engedte, hogy bárkivel is megossza hatalmát. Tanítványai szinte az első pillanattól kezdve összeesküvéseket szőttek ellene és egymás ellen, úgyhogy a belső harcok ugyanannyi erejüket lekötötték, mint a Jedik ellen indított hadjárat. A Sith végül önmagát pusztította el. Először vezérükkel végeztek, aztán egymással. A vérfürdőt túlélő néhány tanítvánnyal gyorsan elbántak a körültekintő Jedik. Pár hét alatt az Erő sötét oldalának minden híve meghalt. Kivéve egyet. Darth Maul türelmetlenül megremegett. A fiatal Sith még nem sajátította el mestere türelmét; de az idő és a képzés majd pótolja ezt a hiányosságot. Hiszen végül a türelem mentette meg a Sith rendjét a teljes kipusztulástól. És a türelem segíti majd győzelemre a Jedikkel szemben. Az egyetlen életben maradt Sith megértette ezt. Ő erényként fogta fel a türelmet, míg a többiek megvetették. Tanításai alapjául a ravaszságot, a fortélyt és a háttérbe húzódást tette – a régi Jedi-erényeket, amelyeket társai elutasítottak. Félrevonulva nézte, hogyan pusztítja el magát a rend. A katasztrófa beteljesedése után pedig elrejtőzött és várni kezdett az alkalmas időre, a lehetőségre. Mikor már mindenki azt hitte, hogy a Sithet megsemmisítették, véget vetett a rejtőzködésnek. Eleinte egyedül

tevékenykedett, azonban egyre öregedett, és ő volt rendje utolsó tagja. Végül elindult, hogy megkeresse utódját. Mikor megtalálta, minden tudását átadta neki, hogy aztán az megkeresse a saját tanítványát és továbbadja a művet. Egyszerre azonban mindig csak két Sith létezhetett: mester és tanítvány. A rend újraélesztője elhatározta, hogy nem esik a régi kultusz hibájába, nem hagy teret a belső hatalmi harcoknak. Az ellenség kívül van, nem belül. A Jedik elleni háborúra kell tartalékolniuk erejüket. A rendet újjáélesztő Sith a Darth Bane nevet vette fel. Egy évezrede már, hogy a Sithet halottnak hiszik, de végül elérkezett az ő idejük. – A Tatuin szinte lakatlan – tört be Darth Sidious gondolatai közé tanítványa durva hangja. A mester a hologramra emelte tekintetét. – A huttok irányítják. A Köztársaságtól távol van. Ha a nyom helyes, mester, akkor gyorsan és gond nélkül meg fogom találni őket. A sárga szemek izgatottan és várakozásteljesen felizzottak Darth Maul arcának furcsa mozaikmintázatában, ahogy türelmetlenül várta ura válaszát. Darth Sidious elégedetten nézte tanítványát. – Először a Jedikkel végezz! – tanácsolta halkan. – Utána már könnyűszerrel visszaviheted a királynőt a Naboora, ahol alá fogja írni a szerződést. Darth Maul fújt egy nagyot. A hangja elégedetten csengett. – Végre felfedjük magunkat a Jedik előtt! Végre bosszút állunk! – Remek képzést kaptál, fiatal tanítványom – csitította Darth Sidious. – Azok a Jedik nem lesznek ellenfelek számodra. Most már túl késő, hogy bárki is megállítson minket. Minden a terv szerint halad. A Köztársaság hamarosan a markomban lesz. A beálló csendben a Sith Lord mellkasát sötét forróság töltötte el, és beborította az ádáz öröm. Anakin Skywalker otthonában Qui-gon Jinn a fiú szobájának ajtaja előtt állt, és az alvó gyereket nézte. Shmi Skywalker és Padmé a másik szobába vonultak vissza, Jar Jar Binks pedig a konyha padlóján feküdt magzati pózba gömbölyödve, és hangosan horkolt. Qui-gonnak azonban nem jött álom a szemére. Ez a fiú, ez a fiú! Valami

különöset érzett benne. A Jedi-mester némán figyelte mellkasának lassú emelkedését és süllyedését, ahogy békésen aludt, nem is sejtve, hogy nincs egyedül. Különleges, mondta Shmi Skywalkernek, és az asszony egyetértett. Ő is tudta. Ugyanúgy érezte, mint Qui-gon. Anakin Skywalker más. Qui-gon a sötét ablakra emelte tekintetét. A vihar lecsendesedett, a szél elállt. Csend volt odakint, az éjszakát lágy, hívogató béke töltötte el. A Jedimesternek egy pillanatra saját élete jutott eszébe. Tudta, miket szoktak róla mondani a Tanácsban. Önfejű, néha egyenesen meggondolatlan döntéseket hoz. Erős, de olyan ügyekre forgácsolja szét az erejét, amelyek nem méltóak a figyelmére. A szabályokat azonban nemcsak az ember viselkedésének korlátok közé szorítására találták ki. A szabályokat azért alkották, hogy utat mutassanak az Erő megértéséhez. Bűn talán, hogy rugalmasan kezeli ezeket a szabályokat, amikor úgy érzi, a lelkiismeretére kell hallgatnia? A Jedi összefonta a karját széles mellkasa előtt. Az Erő bonyolult, összetett jelenség. Az Erő a minden dolgok között meglévő egyensúlyban gyökerezik, és minden beleavatkozás az áramlásába magában hordozza ezen egyensúly felborulásának a kockázatát. A Jediknek az egyensúly fenntartására kell törekedniük, s arra, hogy az Erő áramlásával és akaratával összhangban cselekedjenek. Az Erő azonban nem csak egy síkon létezik, és egy egész élet sem elegendő számtalan aspektusának megismerésére. De talán még több élet sem. Qui-gon tisztában volt a saját gyengéjével. Túl közel állt az élő Erőhöz, pedig az egyesítő Erőnek kellett volna nagyobb figyelmet szentelnie. Észrevette, hogy legtöbbször a jelen élőlényei felé nyúl ki, azok felé, akik az itt és mostban élnek. A múlt és a jövő kevésbé érdekelte, mint ahogy a múltban vagy a jövőben élt és élni fogó lények is. Az élő Erő tartotta össze, az adott neki szívet, elmét és lelket. Ezért érzett együtt Anakin Skywalkerrel, akit olyan ígéretnek tartott, amely mellett nem mehetett el szó nélkül. Tudta, hogy a Jedik legtöbbje elítélte volna ezt az érzést. Obi-van például ugyanazt látná Jar Jarban és a fiúban – haszontalan terhet, értelmetlen kockázatot, szükségtelen figyelemelterelést. Obi-van létét a nagy képre, az egyesítő Erőre való összpontosítás határozta meg. Hiányzott belőle Qui-gon intuíciója. Hiányzott belőle

tanítója szenvedélye és érdeklődése minden élő dolog iránt. Nem ugyanazt látta, amit Qui-gon. Qui-gon felsóhajtott. Mindez persze nem kritika, pusztán megfigyelés. Ki mondhatná meg, melyikük értelmezi helyesen az Erő útmutatását és ösztönzését? A különbségük miatt azonban néha szembekerültek, és a Tanács gyakrabban támogatta Obivan álláspontját, mint a Qui-gonét. És ez most is így lesz, ezt biztosan tudta. És nem is utoljára. Ez azonban nem fogja eltántorítani attól, hogy megtegye, amit hite szerint tennie kell. Meg fogja tudni az igazságot Anakin Skywalkerről. Meg fogja találni a fiú helyét az Erő mintázatában – az éltető és egyesítő Erőében egyaránt. Rá fog jönni, mivé kell felnőnie ennek a gyermeknek. Pár perccel később már a padlón elnyúlva aludt.

11 Az új nap ragyogó, fényes hajnallal érkezett el, a Tatuin ikernapja tiszta, felhőtlen kék égről árasztotta el sugaraival a bolygót. A homokvihar továbbvonult, a hegyeken, a köves szirteken és Mos Espa épületein kívül mindent kisöpörve a sivatagból. Anakin már fel is öltözött, mielőtt vendégei felkeltek volna. Alig várta, hogy bemehessen az üzletbe és ismertesse Wattóval a következő futammal kapcsolatos tervét. Qui-gon azonban figyelmeztette, hogy ne rohanja le a toydarit az ajánlatával, hanem maradjon csendben, és hagyja, hogy ő bonyolítsa le az üzletet. Anakint azonban olyan izgalom fűtötte, hogy alig hallotta a Jedi szavait. Qui-gon tisztában volt vele, hogy minden ravaszságát és diplomáciai képességét be kell vetnie céljuk elérése érdekében. Természetesen a kapzsiság jelentette a kulcsszót Wattóval kapcsolatban – s ez a kulcs minden ajtót megnyithatott, amelyeket a toydari zárva tartott. A rabszolganegyedtől a Watto üzletéig vezető úton Anakin haladt elöl Qui-gonnal és Padméval szorosan a nyomában, majd Jar Jar és R2-D2 zárta a sort. A város lakói már kora reggel lázasan dolgoztak: az árusok és kereskedők homokhalmokat lapátoltak, pultjaikat és napernyőiket rakosgatták össze, a szekereket és a kerítéseket javítgatták. A

nehéz munkát, amelyhez a homokszánokat húzó droidok ereje is kevésnek bizonyult, eopie-k és rontok végezték. A raktárakból már friss áru került az üzletekbe, és az űrkikötő leszállópályái újra nyitva álltak a hajók előtt. Mikor már majdnem odaértek, Qui-gon hagyta, hogy Anakin előreszaladjon az üzletbe. Úgy érezte, meg kell adnia a lehetőséget a fiúnak, hogy először ő próbálkozzon Wattónál. A többiekkel a nyomában átment az út másik oldalára, egy élelmiszerárushoz, rávette a tulajt, hogy adjon nekik egy-egy adag nyúlós masszát, majd várakozni kezdett. Mikor elfogyasztották a pépet, átvágtak a téren Watto üzletéhez. Jar Jar, akit már most nyugtalanítani kezdett a körülötte lévő nyüzsgés, hátát a falnak vetve leült egy ládára az ajtó mellett. Kocsányos szemei ide-oda villantak, mintha arra számított volna, hogy bármelyik pillanatban valami szörnyűség történhet. R2-D2 mellégurult, és halkan csipogva próbálta meggyőzni arról, hogy minden a legnagyobb rendben van. Qui-gon megkérte Padmét, hogy tartsa szemmel a gungát. Nem akarta, hogy Jar Jar ismét valami bajt keverjen. Elindult az üzletbe, a lány azonban megfogta a karját. – Jól meggondolta? – kérdezte kételkedve. – Valóban rá akarja bízni a sorsunkat egy kisfiúra, akit alig ismerünk? A királynő nem helyeselné – ráncolta össze sima homlokát. – A királynőnek nem kell tudnia róla – nézett egyenesen a szemébe Qui-gon. – Nos, akkor én nem helyeslem – állta a tekintetét dacosan a lány. A Jedi kérdően rámeredt, majd szó nélkül elfordult. Az üzletbe belépve Wattot és Anakint egy heves szóváltás kellős közepén találta. A toydari alig néhány centiméternyire lebegett a fiú arcától, kék szárnyai csak elmosódottan látszottak a szapora csapkodástól, ormányát lefelé kunkorította, miközben hevesen gesztikulált mindkét kezével. – Patta go holla! – kiáltotta hutt nyelven. Kövérkés teste beleremegett szavai erejébe. A fiú pislogott, de egy tapodtat sem hátrált. – No batla! – Peedunkel! – Watto előre-hátra, le-föl, jobbra-balra szökkent a levegőben. – Banyo, banyo! – harsogta Anakin. Qui-gon kilépett az üzlet ajtajának árnyékából, hogy mind a ketten

láthassák. Watto azonnal elfordult Anakintól. Fogakkal teli szája némán tovább mozgott, ahogy rosszul leplezett izgatottsággal odalibbent Qui-gon arca elé. – A fiú azt mondja, be akarod fizetni a holnapi futamra! – robbant ki belőle. – Hiszen még azokra az alkatrészekre sincs pénzed! Akkor meg miből akarod kifizetni a nevezési díjat? A köztársasági kreditjeidből? Hah! Rekedt nevetésben tört ki, Qui-gon azonban észrevette a szemében felcsillanó kíváncsiságot. – A hajóm lesz a nevezési díj – közölte a Jedi nyersen. Benyúlt a ponchója alá, és elővett egy parányi holovetítőt. Amikor bekapcsolta, a királynő hajójának képe jelent meg Watto előtt a levegőben. A toydari közelebb lebegett, hogy alaposan szemügyre vegye a hologramot. – Nem rossz, nem rossz – hajlítgatta ráncos, kék ormányát. – Egy Nubi. – Jó állapotban van, eltekintve azoktól a bizonyos alkatrészektől. – Qui-gon hagyott neki még egy másodpercet, majd kikapcsolta a holovetítőt, és visszadugta a ponchója alá. – De akkor is, mivel repülne a fiú? – akadékoskodott Watto ingerülten. – Az én gondolámat összetörte a legutóbbi futamon. A Boontáig nem lehet helyrehozni. Qui-gon rápillantott Anakinra, aki láthatólag zavarba jött. – Izé… nem az én hibám volt. Sebulba megperzselt a fúvókáival. Ami azt illeti, megmentettem a gondolát… nagyrészt. – Meghiszem azt! – nevetett fel Watto nyersen. – A fiú jó, abban nincs vita! De akkor is… – rázta meg a fejét. – Nyertem kártyán egy gondolát – vágott a szavába Quigon könnyedén, visszaterelve magára a toydari figyelmét. – A leggyorsabbat, amit valaha építettek. Nem nézett Anakinra, de el tudta képzelni a fiú arckifejezését. – Remélem, nem valamelyik ismerősömet ölted meg érte! – csattant fel Watto. Ismét rátört a nevetés, mielőtt újra ura lett volna önmagának. – Tehát te adod a gondolát és te állód a nevezési díjat; én adom a fiút. A nyereményt fele-fele arányban osztjuk el, gondolom. – Fele-fele? – söpörte félre a javaslatot Qui-gon. – Akkor inkább fizesd te a nevezési díjat. Ha győzünk, tied az egész nyeremény, kivéve az alkatrészek árát. Ha veszítünk, viheted a hajómat. Watto láthatóan meglepődött. Az ormányát dörzsölgetve

átgondolta a dolgot, szárnyai zümmögő hangot keltve csapkodtak a levegőben. Túl jól hangzott az ajánlat, gyanúsan jól. Qui-gon a szeme sarkából látta, hogy Anakin ideges pillantásokat lövell felé. – Akárhogy is, te csak nyerhetsz az üzleten – mutatott rá a Jedi halkan. – Megegyeztünk! – csapott az öklével nyitott tenyerébe Watto, majd kuncogva odafordult a fiúhoz. – Bolond üzleteket köt a barátod, fiú! Jobban tennéd, ha megtanítanád neki, hogyan kell alkudni! Még akkor is harsányan nevetett, amikor Qui-gon kilépett az üzletből. A Jedi-mester összeszedte Padmét, Jar Jart és R2-D2-t, s meghagyta Anakinnak, hogy azonnal jöjjön utánuk, amint Watto elengedi. Wattot sokkal jobban izgatta a közelgő verseny, mint az üzlet állapota, ezért azonnal hazaküldte a fiút. Előtte azonban még a lelkére kötötte, hogy alaposan vegye szemügyre a gondolát, nehogy valami ronccsal nevezzenek be, hiszen akkor egész Mos Espa rajta röhögne. Így aztán Anakin szinte hamarabb hazaért, mint Qui-gon és társai. A fiú lelkesen elvezette őket a rabszolganegyed roncstemetőjébe, ahol titokban megépítette a gondolát. A jármű törzsét egy hosszában kettéhasított hengerforma alkotta, lapos alján egy vezérműsaru helyezkedett el, domború tetejébe vágták a pilótafülkét. A vezérsíkok az oldalán húzódtak végig. A meghajtásról két hatalmas, légköri stabilizátorral is felszerelt Radon-Ulzer vadászgéphajtómű gondoskodott a Steelton-kábelek végén. Az összhatás leginkább egy két bantha közé beszorult doopbogárra emlékeztetett. A kis csapat közös erővel beindította az antigravitációs emelőket, és áttolta a gondolát Anakinék hátsó udvarára. A fiú Padmé, Jar Jar és R2-D2 segítségével és biztatásaival azonnal nekilátott, hogy felkészítse a járművet a versenyre. Miközben Anakin és segítői lelkesen dolgoztak, Qui-gon odasétált a kunyhó hátsó falához, meggyőződött róla, hogy senki sem látja, és kapcsolatba lépett Obi-vannal. Tanítványa, aki már idegesen várta a jelentkezését, azonnal válaszolt, és Qui-gon beszámolt a fejleményekről. – Ha minden jól megy, holnap délután meglesz a hiperhajtómű-

generátor és továbbmehetünk – fejezte be a történtek ismertetését az idősebb Jedi. Obi-van sokatmondóan hallgatott. – Mi lesz, ha kudarcot vall a terved, mester? Hosszú időre itt ragadhatunk. Qui-gon Jinn elnézett a rabszolganegyed kunyhói és Mos Espa háztetői felett a ragyogó ikernapra. – Hiperhajtómű nélkül sehová sem jutunk. Nincs más választásunk. – Azzal kikapcsolta, és eltette a komlinket. – És van valami különös ebben a fiúban – suttogta maga elé, befejezetlenül hagyva a gondolatot. Shmi Skywalker tűnt fel a hátsó ajtóban, és odalépett a Jedi mellé. Egy darabig szótlanul nézték az udvarban zajló lázas munkát. – Büszke lehet a fiára – szólalt meg végül Qui-gon. – Úgy ad, hogy közben eszébe sem jut viszonzást várni. Shmi egy futó mosoly kíséretében bólintott. – Nem ismeri a kapzsiságot. Az álmaiban él. Anakinnak… – Különleges képességei vannak. – Igen – pillantott rá óvatosan az asszony. – Látja a dolgokat, mielőtt megtörténnének – folytatta a Jedi-mester. – Ezért tűnik úgy, hogy rendkívüliek a reflexei. Erre csak a Jedik képesek. Az asszony rászegezte a tekintetét, és Qui-gon nem tudta nem észrevenni a szemében felcsillanó reményt. – Anakin többet érdemel egy rabszolga életénél – mondta halkan Shmi. Qui-gon visszafordult az udvar felé. – Az biztos, hogy szokatlan érzéke van az Erőhöz. Ki volt az apja? Hosszú csend következett, elég hosszú ahhoz, hogy a Jedimester rájöjjön, olyan kérdést tett fel, aminek a megválaszolására a nő még nem állt készen. Ezért aztán hagyott neki időt és teret, hogy végiggondolja a dolgot. Nem sürgette, még csak azt sem érzékeltette vele, hogy egyáltalán válaszolnia kell. – Nincs apja – bökte ki végül Shmi, lassan megrázva a fejét. – Kihordtam, megszültem. Felneveltem. Ez minden, amit mondhatok. Megérintette a férfi karját, és szembefordult vele. – Tud neki segíteni? Qui-gon sokáig hallgatott, gondolkodott. Olyan kötődést érzett Anakin Skywalkerhez, amire nem talált magyarázatot. A

lelke legmélyén érezte, hogy valamit tennie kell ezért a fiúért, valamit mindenképpen meg kell próbálnia. A Jediket azonban életük első hat hónapja során azonosították be, és azonnal elkezdték a képzésüket, így történt ez vele, Obi-vannal és mindenkivel, akit csak ismert. Nem volt kivétel. Tud neki segíteni? Nem tudta, hogyan tehetné. – Nem tudom – mondta ki hangosan is, szelíd, de határozott hangon. – Nem azért jöttem ide, hogy rabszolgákat szabadítsak fel. Ha a Köztársaságban született volna, hamar rátaláltunk volna és Jedi lehetett volna belőle. Mindene megvan hozzá, így azonban nem tudom, mit tehetnék érte. Shmi beletörődőén bólintott, de az arcán, a belenyugvás maszkja alatt felcsillant a remény. *** Miközben Anakin rögzítette a tolóerő-szabályzót és a hajtóműveket összekötő vezetékeket, az udvaron felbukkant néhány barátja. Az idősebb fiúk Kitster és Seek voltak, a fiatalabb lány Amee, a rodiai pedig Wald. Anakin annyi időre abbahagyta a szerelést, hogy bemutassa őket Padménak, Jar Jarnak és R2-D2-nek. – Hű, egy igazi asztromechanikai droid! – füttyentette el magát Kitster. – Mi az, rád mosolygott a szerencse? Anakin vállat vont. – És ez még semmi – vetette oda, kissé felfújva magát. – Beneveztek a holnapi Boonta-futamra. Kitster elfintorodott, és hátravetette varkocsba font sötét haját. – Micsoda? Ezzel? – Ez a roncs soha nem fog felszállni! – bökte oldalba Amee-t Wald. – Ugye csak viccelsz, Annie? – Évek óta dolgozol rajta – állapította meg Amee. Kicsiny, finom arcán helytelenítő kifejezés tűnt fel. – Nem fog menni – rázta meg szőke fürtjeit. Anakin visszavágásra nyitotta a száját, aztán meggondolta magát. Egyelőre hadd higgyenek csak, amit akarnak. Majd megmutatja nekik! – Gyertek, menjünk inkább labdázni! – javasolta Seek már el is fordulva, hangjában árnyalatnyi unalommal. – Ha így folytatod, Annie, bogáreledel lesz belőled.

Seek, Wald és Amee nevetve elszaladtak. Kitsternek azonban, akit Anakin a legjobb barátjának tartott, több esze volt annál, hogy kétségbe vonja, ha a fiú valamiről kijelentette, hogy megteszi. Ezért aztán, elengedve füle mellett a többiek szavait, maradt. – Mit tudtok ti? – morogta maga elé halkan. Anakin hálásan rávigyorgott. Aztán észrevette, hogy Jar Jar a bal oldali hajtómű energiastabilizáló lapját piszkálgatja. Ez az energiaforrás tartotta együtt és szinkronban a hajtóműveket. Az arcáról lehervadt a vigyor. – Hé, Jar Jar! – kiáltotta figyelmeztetően. – Hagyd békén azt a stabilizátort! Az orrát szinte a lemezhez nyomó gunga bűntudatosan felnézett. – Gi? Én? – Ha a kezed a sugár útjába kerül – tette csípőre a kezét Anakin –, órákra elzsibbad. Jar Jar elfintorodott, de aztán a háta mögé dugta a karját, és ormányos arcával lehajolt a lemez mentén. Szinte ugyanabban a pillanatban egy elektromos kisülés ívelt át a lemezről a szájára. A gunga felvisított és döbbenten hátraugrott. Két kezét a szájához kapva, hitetlenkedve meredt a fiúra. – Dzsibbadt! Dzsibbadt! – préselte ki magából. Hosszú nyelve ernyedten lógott. – Deb érzeb a dnyelbeb! Bég gyajgatdi zsem dudok! – Anakin megcsóválta a fejét, és folytatta a vezetékek rögzítését. Kitster közelebb lépett hozzá. Némán, feszült arccal figyelte mozdulatait. – Még azt sem tudod, el fog-e indulni ez a vacak, Annie – jegyezte meg a homlokát ráncolva. – El fog. – Anakin fel sem nézett. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy kiderítsük – szólalt meg a válla fölött Quigon Jinn. A fiú felé nyújtott egy kicsi, tömzsi hengert. – Tessék, egy energiacella. Az üzletből. Neked nagyobb szükséged van rá, mint Wattónak. – A Jedi szája zavart, szégyenlős félmosolyra húzódott. Anakin tisztában volt az energiacellák értékével. El sem tudta képzelni, hogyan emelhetett el egyet észrevétlenül a Jedi Watto orra elől. De nem is érdekelte. – Igen, uram! – ragyogott fel az arca. Beugrott a pilótaülésbe, beillesztette az energiacellát a

vezérlőpulton lévő aljzatába, és beindította az elektronikát. Aztán felvette ósdi, ütött-kopott sisakját és kesztyűjét. Mindeközben az ismét a hajtóművek körül szaglászó Jar Jar keze sikeresen beszorult az utánégetőbe. A gunga rémülten ugrálni kezdett, az energiastabilizátor áramütésétől még mindig béna ormánya céltalanul libegett balra-jobbra. Padmé az utolsó pillanatban vette észre – ekkor már őrülten szélmalomtáncot jártak a karjai –, és csak egy másodperccel a hajtóművek beindulása előtt sikerült kiszabadítania. Az utánégetőkből lángnyelvek csaptak ki, a Radon-Ulzerek felbődültek, majd zúgásuk fokozatosan magas sivításba ment át, míg végül Anakin vissza nem húzta a gázkart. Az ismét beálló mély dübörgés közepette társai ujjongva felkiáltottak, a fiú pedig visszaintett válaszul. Shmi Skywalker szótlanul, távolba meredő, szomorú tekintettel nézte őket otthonuk verandájáról. Az alkony arany- és bíborszín sugárkoszorúba vonta a Tatuin lenyugvó napjainak koronáját, és a színkavalkád egyetlen hosszú, békés áradatban beborította a látóhatárt. Beköszöntött az éjszaka, elsötétítve az eget, szétszórt kristályszilánkokként felvillantva a csillagokat. A táj néma éberséggel telt meg az egyre sűrűsödő sötétségben. A lenyugvó napok utolsó sugarai megcsillantak egy apró hajó fémburkolatán. A jármű a Dűne-tenger fölött száguldott Mos Espa felé. Az orra tompa volt, hajlatai élesek, szárnyai hátracsapottak, függőleges vezérsíkjai félhold alakban befelé, a törzs felé görbültek. Fürkészve kúszott fel a hegyfokok fölé és ereszkedett le a völgyek mélyére. Sötét, céltudatos külseje egy ragadozó, egy nyomon lévő vadász kinézetét kölcsönözte neki. A Dűne-tengeren túl, az egyre halványuló fényt követve a hajó gyorsan leereszkedett egy széles fennsíkra, ahonnan remekül be lehetett látni a tájat minden irányban. A közeledtére vad banthák futottak szét, szőrös, szarvas fejükkel fenyegetően bólogatva, helytelenítően trombitálva. A hajó megállapodott, a hajtóművei leálltak. Némán várakozni kezdett. Aztán feltárult az orrán lévő zsilip, és Darth Maul lépett ki rajta. A Sith Lord fekete palástját bő sivatagi öltözékre cserélte. Fénykardja galléros zekéjét összefogó övén, a keze ügyében lógott. Tompa, a

csuklya rejteke nélkül tisztán látható szarvai gonosz koronát alkottak különös, vörös és fekete arca fölött. A banthákra egy pillantást sem vesztegetve odasétált a fennsík széléhez, elővett egy éjszakai elektrotávcsövet, és módszeresen átfésülte a látóhatárt. Sivatagi homok és sziklák, gondolta. Terméketlen pusztaság. De egy város arra, egy másik pedig amarra. Ott pedig egy harmadik. Elvette a elektrotávcsövet a szeme elől. A városok fényei szabad szemmel is jól látszottak az egyre sűrűsödő sötétségben. Ha voltak is még települések, akkor azok a Dűne-tenger másik oldalán – ahol már járt –, vagy a látóhatáron túl – ahol megjárni fog – helyezkedtek el. A Jediknek azonban errefelé kellett lenniük, erről szilárdan meg volt győződve. Mozaikmaszk mögé rejtett arca kifejezéstelen maradt, sárga szemei azonban várakozóan csillogtak. Nemsokára. Nemsokára! Maga elé emelte az alkarjára csatolt vezérlőpanelt, kiválasztotta a megfelelő üzemmódot és begépelte a számításokat, amelyekkel azonosíthatta ellenségeit, akik után kutatott. A Jedi-lovagok jelenléte nagyon felkavarta az Erő helyi áramlatait. Az egész mindössze egy percig tartott. Visszafordult a hajója felé. A zsilipen gömb alakú droidok lebegtek ki egymás után. Mikor mindegyik előbukkant, elszáguldottak a három város felé. Darth Maul elmélyülten figyelte őket, míg a sötétség össze nem zárult mögöttük. Halványan elmosolyodott. Hamarosan. Aztán visszament a hajóra, és tanulmányozni kezdte a droidok érzékelőinek adatait. Az éjszaka egyre mélyülő árnyakba burkolta Mos Espát. Anakin szótlanul ült házuk hátsó verandáján, miközben Quigon a karján lévő mély vágást nézegette. A fiú a délután során, a gondolával való foglalatoskodás közben szenvedte el a sérülést, és a tízévesekre jellemző módon mindeddig észre sem vette. Anakin futó pillantást vetett a sebhelyre, miközben a Jedi kitisztította azt, majd hátradőlve a felragyogó csillagokra szegezte a tekintetét. – Maradj nyugton, Annie! – szólt Qui-gon. A fiú mintha nem is hallotta volna.

– Mennyi csillag! Mindegyiknek van bolygórendszere? – A legtöbbnek – vett elő egy tiszta szövetdarabot Qui-gon. – Járt már valaki mindegyiken? – Nem valószínű! – nevetett fel Qui-gon. Anakin még mindig felfelé nézve bólintott. – Akkor én akarok az első lenni, az első, aki mindegyiket megnézi… Aú! Qui-gon letörölt egy vérpatakot a fiú karjáról, majd fertőtlenítette a sebet. – Tessék, jobb, mint új korában. – Annie! Takarodó! – kiáltott ki Shmi odabentről. Qui-gon elővett egy komlinkchipet, és Anakin vérének egy cseppjét elkente a felszínén. – Mit csinálsz? – hajolt előre a fiú kíváncsian. – Ellenőrzöm, nem szedtél-e össze valami fertőzést – válaszolta a Jedi fel sem nézve. Anakin a homlokát ráncolta. – Még sohasem láttam… – Annie! – kiáltotta ismét az anyja, ez alkalommal határozottabban. – Nem mondom még egyszer! – Menj! – intett Qui-gon az ajtó felé. – Holnap nehéz napod lesz. – A szövetdarabot bedugta a tunikája alá. – Jó éjt! Anakin tétovázott, tekintete áthatóan és kérdően meredt a Jedi-mesterre. Aztán megfordult, és beszaladt a házba. Quigon várt egy percet, meggyőződött róla, hogy egyedül van, majd becsúsztatta a fiú vérével bekent chipet a komlink egyik aljzatába, és kapcsolatba lépett Obi-vannal. – Igen, mester? – válaszolt tanítványa a késői óra ellenére teljesen éberen. – Átküldők egy vérmintát – közölte Qui-gon óvatosan körülnézve. – Futtass le rajta egy midi-chlorian-tesztet. Elküldte a vérmintát Obi-vannak, és némán várt az eredményre. Érezte, hogy a szíve izgatottan, hevesen ver. Ha beigazolódik a sejtése… – Mester – szakította félbe Obi-van töprengésében. – Valami nem stimmel a mintával. Qui-gon lassan vett egy mély lélegzetet, majd halkan kifújta a levegőt. – Mi az eredmény, Obi-van? – A midi-chlorian-érték húszezer. Senkinek sincs ekkora! – vékonyodott el a fiatal Jedi hangja. – Még Yoda mesternek sem!

Senkinek. Qui-gon a felfedezése horderejétől lesújtva meredt az éjszakába. Aztán a tekintete visszakalandozott a fiú szobája felé, és megmerevedett. Shmi Skywalker az ajtóban állt, és őt bámulta. Találkozott a pillantásuk, és a Jedi-mester egy pillanatra úgy érezte, mint ha teljes részletességgel feltárult volna előtte a jövő. Aztán Shmi zavartan elfordult, és eltűnt a házban. Qui-gon egy percig hallgatott, aztán eszébe jutott az élő komlinkkapcsolat. – Jó éjt, Obi-van! – mondta halkan, és kikapcsolta az adót. Közeledett az éjfél. Anakin Skywalker nem tudott elaludni, inkább kiment az udvarra, és még egyszer utoljára ellenőrizte a gondolát: a kormányművet, a kábeleket, a reléket, a generátorokat – mindent, ami csak eszébe jutott. Amikor végzett, megállt a jármű mellett és próbált rájönni, miről feledkezhetett el, mit nem nézhetett meg alaposan. Nem engedhette meg magának, hogy hibázzon. Minden tőle telhetőt meg kellett tennie. Hogy megnyerje a másnapi versenyt. Mert meg kell nyerni. Meg kell nyernie! Némán figyelte a gondola körül sürgölődő, a törzsre széles sávokban festéket szóró R2-D2-t. A droid munkáját a vizuális érzékelői felé kidugott nagy teljesítményű lámpa és C-3PO folyamatosan áradó tanácsai segítették. A fiú Padmé tanácsára már délelőtt bekapcsolta a protokolldroidot. Több kéz többet végez, bölcselkedett a lány komolyan, aztán elvigyorodott. C-3PO nem sok mindent csinált a kezeivel, a beszédszintetizátora viszont fáradhatatlannak tűnt. Akárhogy is, úgy tűnt, R2-D2 örül a társaságának, csipogásokkal és füttyökkel megszakítva droidtársa szóáradatát, miközben a gondola körül sürgölődött. A kis asztromechanikai egység fáradhatatlanul, vidáman és szívesen dolgozott. Semmi sem tudta kizökkenteni ritmusából. Anakin egy kicsit irigyelte ezért. A droidok vagy jól voltak összerakva, vagy nem. Az emberekkel szemben nem ismerték a fáradtságot, a szomorúságot vagy a félelmet… Gyorsan elhessegette magától a gondolatot, és felnézett a csillagos égre. Egypercnyi szemlélődés után leült, hátát egy

ládának támasztotta, pilótaszemüvegét és sisakját maga mellé tette. Ujjával lustán végigsimogatta a zsebében lévő zsaborszobrocskát, amelyet Padménak faragott. A gondolatai elkalandoztak. Nem tudta volna pontosan megmagyarázni, honnan, de tudta, hogy a következő nap megváltoztatja az életét. Ezt súgta különös képessége, hogy lássa azt, amit mások nem látnak, hogy betekintést nyerjen a jövő történéseibe. Érezte, hogy szinte rohan felé a végzete. Sebesen közeledett, nem hagyva időt a töprengésre, a naplemente sebességével ereszkedve le rá. Hogy mit hoz majd? A válasz a gondolatai peremén derengett, nem volt hajlandó felfedni magát. Persze, változást, de milyen formában? Qui-gon és társai hozták ezt a változást, ám Anakin nem hitte, hogy akár a Jedi-mester is biztosan tudná, mi lesz a végeredmény. Talán az anyja és az ő szabadsága, amelyről annyit álmodozott, gondolta reménykedve. Talán kilépés egy új életbe, mindkettőjük számára. Minden lehetséges lesz, ha megnyeri a Boontát. Minden. Ez a gondolat járt csapongó, fáradt elméjében még akkor is, amikor a szeme lecsukódott, és mély álomba zuhant.

12 Anakin Skywalker álmodott azon az éjjelen, és álmában idősebb volt, bár nem tudta pontosan, mennyivel. Fiatalnak tűnt még, ha nem is annyira, mint a valóságban, de valahogy öregnek is. A testét mintha kőből faragták volna, gondolataiban pedig olyan rémisztő látomás izzott, hogy nem merte teljes egészében befogadni, hanem csak távolról, vágyai és reményei tüzének fényében vetett rá egy pillantást. Más helyen, más időben volt, egy ismeretlen bolygó soha nem látott tájain. Homály és sötétség borította álmában a sík és mégis szaggatott vidéket, mely folyamatosan, a Tatuin sivatagi délibábjainak sebességével változott. Az álomkép megremegett, és távoli, halk hangok szűrődtek felé. Feléjük nézett, elfordulva az előtte hirtelen feltűnő, sötéten hömpölygő hullámoktól, elfordulva az álmának életet adó alvástól. – Remélem, hamarosan kész leszel – hallotta Padmé hangját.

Padmé azonban álma sötét hullámának taréján táncolt, a hullám maga pedig egy hadsereg volt, amely Anakin felé masírozott… R2-D2 csipogott és fütyült, C-3PO pedig sietve megnyugtatta azzal, hogy minden készen áll. A fiú megremegett. Az arcát lágyan megsimogatta egy kéz, és az álom elhalványult, majd eltűnt. Anakin pislogva, szemét dörzsölgetve felébredt, ásított egyet, és átfordult a másik oldalára. Meglepetésére nem a láda mellett feküdt, ahol előző éjjel elnyomta az álom, hanem az ágyában. A kéz felemelkedett az arcáról, és Anakin felnézett Padméra, a lány szívszorítóan szép arcára. A tekintete azonban zavart volt, hiszen Padmé volt álma főszereplője, még ha nem idősebbnek, szomorúbbnak… és valahogy többnek tűnt is látomásában. – Veled álmodtam – nyelt egy nagyot a fiú. – Egy hatalmas hadsereget vezettél csatába. A lány értetlenül meredt rá, majd elmosolyodott. – Remélem, ez sohasem fog megtörténni. Gyűlölöm a háborút. – A hangja szelíden, kedvesen csengett, de valahogy mégis elutasító volt, és ez aggasztotta a fiút. – A mamád mondta, hogy ébresszelek fel. Hamarosan indulnunk kell. Anakin teljesen felébredve kászálódott ki az ágyából. Odalépett a hátsó ajtóhoz, és kinézett a rabszolgaszállások hangyabolyszerű komplexumára, a munkájukba siető rabszolgákra, a tiszta, fényes reggeli égre, amely jó időt ígért a Boonta-futamra. A gondolája antigravitációs emelőin lebegett előtte, törzsén friss festés csillogott. R2-D2 még mindig egy ecsettel és egy festékesvödörrel sürgölődött körülötte, az utolsó simításokat végezve. C-3PO láthatóan elfeledkezve külső borítása kínos hiányáról, kilátszó alkatrészekkel követte, felhíva a figyelmét a kihagyott foltokra, kéretlen tanácsait osztogatva. A közelben éles hangon felvisított egy eopie. Anakin a hang irányába fordult, és megpillantotta Kitstert, amint az egyik állat hátán lovagolva, a másikat pedig kötőféken vezetve befordult az udvarra. Valóban, futott át Anakin agyán, valahogy el kell vontatni a gondolát az arénáig. Kitster sötét arca várakozásteljesen ragyogott, és vidáman odaintett Anakinnak. – Fogd be őket, Kitster! – intett vissza a fiú, majd visszafordult Padméhoz. – Qui-gon hol van? – Elment Jár Jarral az arénába – válaszolta a lány. – Wattot keresik.

Anakin berohant a szobájába, hogy megmosakodjon és felöltözzön. *** Qui-gon látszólag csak futó érdeklődéssel szemlélve a körülötte zajló tevékenységet vágott át Mos Espa gondolaarénájának föhangárján. A hatalmas, barlangszerű építmény adott otthont az idény során a gondoláknak és a technikusok felszerelésének, illetve innen indították útjukra a futamokat. A munkapadok mellett már egy tucatnyi versenyző gyülekezett, akik csak a verseny miatt jöttek a Tatuinra a galaxis legtávolabbi szegleteiből. A gondolák és hajtóművek fölé hajló pilóták és műszerészek kiabálva társalogtak a motorok egyre erősödő robaja közepette. A hatalmas térben fülsiketítőén visszhangzóit a fémhez súrlódó fém sikolya. A Jedi-mester egyik vállán Jar Jar lógott, a másik mellett Watto zümmögött. A gunga szokásos, nyűgös, ideges formáját hozta, szemei ide-oda billegtek kocsányaikon, fejét olyan hevesen forgatta jobbra-balra, hogy az ember azt hihette, bármelyik pillanatban leeshet a nyakáról. Watto láthatólag csak a saját szavaira figyelt, melyek csak áradtak és áradtak, újra és újra visszatérve ugyanarra a témára. – Tehát remélem, tisztában vagy vele, hogy az alkunkat megpecsételtük, külhoni – ismételte meg legalább harmadszor az elmúlt tíz perc során. Kék, ormányos fejét a nyomaték kedvéért megbiccentette. – Azonnal látni akarom a hajódat, amint vége a versenynek. Nem is próbálta véka alá rejteni abbeli meggyőződését, hogy a nabooi hajó hamarosan az ő jogos tulajdona lesz. Amióta Qui-gon rábukkant a fogadópultoknál, egyszer sem utalt rá, hogy más végkifejletet is el tud képzelni. A Jedi-mester vállat vont. – Csak türelem, kék barátom, türelem. Még naplemente előtt tied lesz a fődíj, én pedig addigra messze járok már innen. – Nemigen, ha az enyém lesz a hajód! – horkant fel Watto, majd elégedett nevetésben tört ki. A nevetése azonban hirtelen elhalt, és szúrósan rámeredt a Jedire. – Figyelmeztetlek, ne próbálj átverni! Qui-gon továbbment, tekintetét másfelé fordította, alaposan meglengetve a toydari számára előkészített csalétket. – Szerinted nem Anakin fog győzni?

Watto egy éles fordulattal az arca elé röppent, megtorpanásra kényszerítve a Jedit. Dühödten csapkodó szárnyakkal rámutatott egy a közelben parkoló, narancsszínű gondolára. A jármű hajtóműveit úgy alakították át, hogy amikor az energiastabilizátorok bekapcsoltak és a két hajtómű szinkronba került, akkor jellegzetes X alakot formáltak. A gondola egyik oldalán Sebulba ült, az a dug, aki két nappal azelőtt rátámadt Jár Jarra. Rosszindulatú szemeit rájuk szegezte, karcsú lábait ugrásra készen, fenyegetően maga alá húzta. A dug vállát és nyakát két hajlékony twi'lek rabszolgalány masszírozta szorgalmasan. A humanoid twi'lekek a Ryloth bolygóról származtak; hegyes fogaik voltak, sima, kék bőrük, szőrtelen fejükről pedig két hosszú tapogató lógott le kecsesen selymes hátukra. Vörös szemeiket egy futó pillanatra Qui-gonra emelték, a mélyükön érdeklődés villant fel, aztán gyorsan visszafordultak gazdájuk felé. – Már félre ne érts! – horkant fel Watto furcsán ingatva a fejét. – Komoly lehetőséget látok a fiúban. Büszke lehet rá a fajtátok. Azonban… – szorította össze görbe fogazatú száját – szerintem Sebulba lesz a győztes. – Miért? – tett úgy Qui-gon, mintha a dugót tanulmányozná. – Mert mindig ő nyer! – nevetett fel harsányan saját elmésségén a toydari. – Sok pénzzel fogadtam rá! – Állom a fogadást! – vágta rá Qui-gon azonnal. Watto abbahagyta a nevetést, és hátraszökkent, mintha forró olaj fröccsent volna rá. – Micsoda? – rázta meg a fejét döbbenten. – Hogy érted ezt? Qui-gon tett egy lépést előre, hátrálásra késztetve ezzel a toydarit. – Felteszem az új gondolámat a… – töprengve elhallgatott, hagyva, hogy Watto idegei pattanásig feszüljenek – …mondjuk a fiúval és az anyjával szemben. – Gondolát rabszolgákért! – hápogott Watto. – Még mit nem! – Elmosódott szárnyakkal, fejét csóválva libbent balra és jobbra. – Na jó, talán. De csak az egyiket. Mondjuk a nőt. A fiú nem eladó. – A fiú még kicsi – ráncolta a homlokát Qui-gon. – Nem érhet túl sokat. Watto ellentmondást nem tűrően megrázta a fejét. – A valaha épített leggyorsabb gondoláért? Watto ismét csak a fejét rázta. – Mind a kettő, vagy nem fogadok.

A hangár első bejárata előtt álltak, ahová már kevésbé hatolt el a benti zaj. Odakint az aréna lelátói a sivatagi ég felé nyúltak. A hatalmas, félköríves építményen helyet kaptak a huttok külön fülkéi, a verseny kikiáltójának kalitkája, a pálya távolabbi szakaszairól képet adó berendezések és az elárusítópultok. A lelátók már kezdtek megtelni, hiszen Mos Espa minden lakója régóta erre a napra készült. Az üzletek bezártak, az egész város szabadnapot vett ki. Fényes szalagok és zászlók lobogtak a szélben, a lassan felsorakozó, fényesre suvickolt gondolák vakítóan csillogtak a napfényben. Qui-gon a tömegben megpillantotta Anakint. A fiú és Padmé egy eopie-n lovagolt, az állatot az egyik hatalmas Radon-Ulzer hajtómű elé kötötték. A másikat barátja, Kitster vontatta, szintén eopiehátról. Az eopie-k bivalyszerű, hosszú pofájú málhás állatok voltak, sima bőrük és rövid szőrzetük különösen alkalmassá tette őket a Tatuin sivatagi hőségének elviselésére. A menetet R2-D2 és C-3PO zárta a gondola törzsével és Shmivel. A Jedimester szándékosan feléjük fordult, Watto figyelmét is rájuk irányítva ezzel. A toydari szeme felcsillant a fiú és a gondola láttán. Visszafordult Qui-gonhoz, és dühösen felhorkant. – Nincs olyan gondola, amely megérne két rabszolgát… még a legjobb sem! Egy rabszolga, vagy nincs üzlet! – Akkor legyen a fiú – fonta össze a karját a mellkasán Quigon. Watto felfortyant, és megrázta a fejét. A benne tomboló feszültségtől megremegett kövér, kék teste. – Nem, nem… Aztán hirtelen benyúlt a zsebébe, és elővett egy apró kockát. Úgy dobálta egyik kezéből a másikba, mintha forró lett volna. – Bízzuk a sorsra a döntést! Ha kék, akkor a fiú. Ha piros, akkor az anyja. Watto ledobta a kockát a hangár padlójára. Qui-gon az egyik kezével tett egy apró, alig látható mozdulatot, jediképességeivel parányi rezdülést keltve az Erőben, A kocka leesett, arrébb gurult, majd megállapodott. Az egyik kék oldal került felülre. Watto dühösen az égnek emelte a karját, és összehúzta a szemét. – Nyertél, külhoni! – fröcsögte. – De a versenyt nem te fogod megnyerni, úgyhogy azt hiszem, nincs jelentősége. – Majd meglátjuk – válaszolta Qui-gon higgadtan. Odaért hozzájuk Anakin a többiekkel és a gondolával. Watto elszökkent Qui-gon elől, és dühösen ráripakodott a fiúra.

– A barátod jobban tenné, ha nem fogadna többet – szögezte le egy horkantás kíséretében –, különben hamarosan ő is az én rabszolgám lesz. Az egyik eopie kíváncsian megszaglászta, mire a toydari olyan ádázul kezdett hutt nyelven káromkodni, hogy az állat rémülten hátrahőkölt. Watto megajándékozta még Qui-gont egy szúrós pillantással, majd berepült a hangár árnyas belsejébe. – Ez meg mit akart jelenteni? – kérdezte Anakin lelassítva Qui-gon mellett. Értetlenül bámult a toydari után. – Később majd elmondom – vont vállat Qui-gon. Kitster odaléptetett Anakin mellé, és izgatottan ragyogó arccal körülnézett. – Ez varázslatos! Biztos vagyok benne, hogy most sikerülni fog, Annie! – Micsoda? – nézett gyanakodva egyik fiúról a másikra Padmé. – Végigmenni a pályán, természetesen! – lelkendezett Kitster. A lány elsápadt. A szeme villámokat szórt Anakin felé. – Eddig még csak végig sem mentél a pályán? – kérdezte fenyegetően. – Hát… – vörösödött el a fiú – az igazat megvallva nem. De Kitster jól mondta – szorította össze elszántan a száját –, most végig fogok. Qui-gon megfogta az eopie kantárát, és megpaskolta a fiú combját. – Persze, hogy végig fogsz – helyeselt. Padmé Naberrie szó nélkül bámult rá az eopie hátáról. Mos Espa központjában kezdett sűrűsödni a tömeg, ahogy a helybeliek és az idegenek egyre növekvő számban vették az irányt az űrkikötő mellett álló gondolaaréna felé. A legtöbb üzlet már bezárt, és a maradék is zárni készült. A kereskedők gyorsan kiszolgálták az utolsó vevőket, de közben sóváran elelnéztek arra, amerre a tömeg áramlott. A hangzavar és tolongás közepén lassan sodródott egy Sithrobotszonda. Mechanikus szeme üzletről üzletre, arcról arcra fordult, kijelölt célpontjai után kutatva. *** A délelőtt közepére több mint százezer lény töltötte meg az arénát, bezsúfolódva a lelátók üléseibe, elárasztva a kilátókat,

betöltve minden talpalatnyi szabad helyet. Az aréna hatalmas szín-, hang- és mozgástengerré vált a környező sivatag ürességében. A versenyzők és szponzoraik jelvényével díszített zászlók emelkedtek a magasba, a kedvenceket ünnepelve és rögtönzött szurkolókórusokat kialakítva. Néhány pilótát egyenesen zenekarok ünnepeltek, a magányos dudák és dobok viszont mindenkiért szóltak. A széksorok között árusok járkáltak, az ételt és italt a lenti napernyős pultokról hordták fel. Egyre fokozódott az izgalom és a várakozás. Eget rengető üdvrivalgás tört fel a tömegből, ahogy a versenyzők kezdtek feltünedezni a hangárból a startvonal másik oldalán. A gondolák egymás után kilebegtek a napfényre. Néhányat eopie-k vontattak, néhányat úgy toltak, másokat antigravitációs hajtóművük vitt előre. A járműveket a pilóták, technikusok és ismerősök hosszú sora követte. A csoportok előtt egy-egy porondszolga magasra emelve tartotta a pilóták és szponzoraik jelvényével díszített zászlókat. A Tatuin ikernapja izzó, éhes ragyogással tűzött le az égről. Miközben a versenyzők végigvonultak a lelátók előtti pályaszakaszon, az uralkodó páholya előtti nyüzsgés elárulta, hogy megérkezett Jabba, a hutt és nőstény barátja, Gardulla. Becsusszanva a páholy hűvös belsejébe a két hutt végigvonaglott a durva követ borító fényes selymek között a számukra fenntartott helyre. Jabba jött elöl, azonnal odaállva a boltíves ablak elé, ahol jól láthatta Mos Espa népe. Párnás kezét üdvözlésre emelve begyűjtötte a tömeg éljenzését. Gardulla elismerően morgott, vastag, formátlan testéhez nyak nélkül csatlakozó fejével biccentett, ferde vágású szemei csillogtak. A két hutt mögé egy emberekből és más lényekből álló társaság zárkózott fel – Mos Espa urainak vendégei a verseny napján. Sokan szívesen lettek volna a helyükben. Utolsóként egy sor különböző fajú, összeláncolt rabszolgalány érkezett, azoknak a szórakoztatására, akik szabad akaratukból jöttek el a futamra. Lent a gondolák pilótái felsorakoztak az uralkodói páholy elé, és vezényszóra meghajoltak, hogy kifejezzék tiszteletüket és nagyrabecsülésüket jótevőjük iránt. – Chowbaso! – mennydörögte Jabba. Mély hangja visszhangozva tört fel az erősítőkből, és szállt ki a sivatag fölé. – Tam ka chee

Boonta rulee ya, kee madd ahdrudda du wundee! Legyetek üdvözölve! A tömeg ismét felüvöltött, a karok és zászlók őrülten lengtek. Felharsantak a kürtök, és Jabba elkezdte bemutatni a versenyzőket. – Kubba tee. Sebulba tuta Pixelito! A közvetlenül Anakin mellett álló dug hátsó lábaira ágaskodott, és a lelátók felé intett. A zenekara harsányan játszani kezdett, rajongói és hűséges fogadói pedig üdvrivalgásban törtek ki. Jabba egymás után megnevezte a gondolák pilótáit. Gasgano. Boles Roor. Ben Quadinaros. Aldar Beedo. Ody Mandrell. Xelbree. Mars Guo. Clegg Holdfast. Bozzie Baranta. Wan Sandage. Anakin idegesen toporogva hallgatta a neveket, már alig várta, hogy elkezdődjön a futam. A válla fölött hátranézve megpillantotta Kitstert, amint a Radon-Ulzereket csatlakoztatta a gondolájára a Steelton-kábelekkel. A rögzítéseket erős rántásokkal ellenőrizte. – Mawhonic tuta Hók – dörögte Jabba. – Teemto Pagalies tuta Moonus Mandel. Anakin Skywalker tuta Tatuin… A tömeg tapsolni kezdett, s bár nem olyan lelkesen, mint Sebulba, Gasgano vagy mások esetében, Anakin odaintett nekik válaszul, és tekintetével lassan végigmérte az összegyűlt ezreket. A gondolatai azonban már kint száguldottak a síkságon. Amikor megfordult, hogy visszamenjen a gondolájához, majdnem nekiütközött az anyjának. Shmi megviselt arca nyugodtnak és elszántnak tűnt, ahogy lehajolt a fiúhoz, hogy megölelje és megcsókolja. Rezzenéstelen tekintettel tolta el magától Anakint, kezét a vállán tartotta, és nem tudta elrejteni aggodalmát. – Vigyázz magadra, Annie! – suttogta. A fiú nyelt egy nagyot és bólintott. – Vigyázok, anya. Ígérem. Az asszony melegen és biztatóan elmosolyodott, majd sarkon fordult és elment. Anakin odalépett a siklóhoz, ahol Kitster és Jar Jar épp kifogták az eopie-kat a hajtóművek elől, hogy Kitster elvezethesse őket. R2-D2 odagurult Anakinhoz, és biztatóan rácsipogott. C-3PO komolyan felhívta a figyelmét a gyorshajtás veszélyeire, és jó versenyzést kívánt gazdájának. Minden készen állt. Jar Jar hátba veregette a fiút, hosszú arcára álarcként ült ki az aggodalom

és döbbenet. – Ezs őrüldzség, Annie. Az Izsteneg legyeneg jog hozzsád, barádom! Anakin a szeme sarkából látta, hogy Sebulba elsétál a saját gondolája mellől, és az övét kezdi szemügyre venni. Hosszú lábain, nem is leplezett érdeklődéssel kerülte meg a Radon-Ulzereket. Végül megállt a bal oldali hajtómű mellett, és hirtelen felnyúlva egy nagyot ütött az egyik stabilizátorra, majd gyorsan körülnézett, hogy látta-e valaki. Felbukkant Padmé, és egy csókot nyomott Anakin arcára. Sötét szeme feszülten csillogott. – Benned van minden reményünk – mondta halkan. – Nem foglak cserbenhagyni benneteket – tett ígéretet a fiú. A lány hosszan rámeredt, majd elment. Sebulba odaszökkent Anakin mellé, és lehajtotta hozzá aszott, szőrös fejét. – Ezt a futamot nem úszód meg, mocsok rabszolga! – sziszegte halkan, vigyorogva. – Banthaeledel lesz belőled! Anakin nem hátrált meg, keményen a dug szemébe nézett. – Álmodozz csak, nyálas pofájú! Qui-gon tűnt fel a közelben, mire Sebulba rosszindulatú tekintettel méregetve a fiút, visszahátrált a saját gondolájához. Ismét felharsantak a kürtök, és a tömeg újra üdvrivalgásban tört ki. Jabba, a hutt vaskos karjait a magasba emelve odavonaglott az uralkodói páholy ablakához. – Kaa bazza kundee da tarn hdrudda! – mordult fel. – Kezdődjék a verseny! A közönség üvöltése az egekig csapott. Qui-gon segített Anakinnak bemászni a gondolába. A fiú elhelyezkedett az ülésben, bekapcsolta a biztonsági övét, fejébe húzta ócska, ütött-kopott sisakját, és szeme elé illesztette szemüvegét. – Készen állsz, Annie? – kérdezte a Jedi-mester higgadtan. A fiú rezzenéstelen, átható tekintettel bólintott. Qui-gon állta a pillantását. – Ne feledd, koncentrálj a pillanatra! Erezz, ne gondolkozz! Bízz az ösztöneidben! Egyik kezét Anakin vállára tette, és elmosolyodott. – Az Erő legyen veled, Annie! Azzal elhátrált, és Anakin Skywalker egyedül maradt. Qui-gon gyorsan átvágott a tömegen ahhoz a lelátóhoz, ahol Shmi, Padmé és Jar Jar várt rá. Csak egyszer nézett vissza Anakinra – a fiú épp nyugodtan

megigazította szemüvegét. A Jedi-mester magában bólintott. Minden rendben lesz a fiúval. Épp akkor lépett fel a kilátóra Jár Jarral és a nőkkel, amikor az elkezdett a helyére emelkedni. Shmi kérdő, aggodalmas pillantást vetett felé. – Minden rendben lesz – nyugtatta meg Qui-gon a vállára téve a kezét. Padmé kételkedve megcsóválta a fejét. – Maguk, Jedik túl önfejűek – mondta halkan. – A királynő… – A királynő bízik a döntéseimben, ifjú udvarhölgy – vágott a szavába Qui-gon, csak a lányhoz intézve szavait. – Talán önnek is ezt kellene tennie. – Túl sokat képzel magáról – meredt rá Padmé. A kilátó a helyére emelkedett, és minden szempár a versenyzők felé fordult. Odalent már beindították az energiastabilizátorokat, és erős elektromágneses áramlatok íveltek át a koaxiális lemezek között, egyetlen egységgé kapcsolva a gondolák ikerhajtóműveit. Aztán maguk a hajtóművek is feldübörögtek. Mély köhögésük és morgásuk először elvegyült a tömeg keltette hangzavarban, aztán elnyomta azt. A zászlóvivők és a technikusok sietve félreálltak, szabaddá téve a verseny kezdő- és végpontját jelölő boltív alatt meghúzott rajtvonalat. A boltív tetején egy vörös lámpa égett, a helyükre szegezve a versenyzőket. A pilóták a zöld jelzésre várva felbőgették hajtóműveiket, a masszív burkolatok megremegtek a visszafogott energiáktól, a gondolák törzseihez csatlakozó kábelek megfeszültek. A Qui-gon mellett álló Jar Jar Binks kétségbeesetten eltakarta a szemét. – Nem isz nézeg oda! Ez borzalmasz! A Jedi-mester, bár a világért sem mondta volna ki hangosan, hajlott rá, hogy egyetértsen vele. Nyugalom, Anakin Skywalker, gondolta magában. Koncentrálj! Abban a pillanatban a rajtvonal fölötti lámpa zöldre váltott, és kezdetét vette a verseny.

13 Amikor az indítólámpa zöldre váltott, Anakin Skywalker ütközésig előrenyomta az ikergázkart, maximális energiát irányítva a Radon-Ulzerekbe. A hatalmas rakétahajtóművek

berobbantak, ketrecbe zárt vadállatként felüvöltöttek, majd azonnal leálltak. A fiú megdermedt. Körülötte a többi gondola fülrepesztő hangorkán és fémes csillogás kíséretében kilőtt a rajtvonalról. Homok záporozott a nyomukban, örvénylő porszemcsékkel felhősítve el a levegőt. A fiú pillanatok alatt egyedül maradt, eltekintve Ben Quadinarostól és annak kvadrogondolájától, amely az övéhez hasonlóan befulladt az indításkor. Anakin kétségbeesetten törte a fejét. Túl sok üzemanyagot irányított a hajtóművekbe. Az átalakított motorok nem tudtak annyit feldolgozni, csak ha már mozgásba lendült a gondola. Visszarántotta üres állásba a gázkarokat. Villámgyorsan lekapcsolta az üzemanyag-adagolót, kifúvatta a csöveket, majd légtelenítette őket. Mély lélegzetet véve lenyomta az indítógombot. Az előgyújtó megcsikordult, felköhögött, és a hatalmas Radon-Ulzerek dübörögve életre keltek. Anakin ez alkalommal óvatosabban adagolta az üzemanyagot, pedig szinte reszketett a türelmetlenségtől, aztán lassan előretolta a gázkarokat. A hajtóművek előreszökkentek, maguk után rántva a gondolát és a fiút. Anakin makacs elszántsággal gyorsított. Semmi sem érdekelte, csak a többi versenyző helyét jelző, távoli pontok. Átsüvített a síkság fölött, a hajtóművek sivítása egyre élesebb lett, alatta a táj elmosódott fénypászmákká vált. A pálya az elején sík és nyílt terepen át vezetett, úgyhogy még előrébbtolta a gázkarokat. Olyan sebesen gyorsult, hogy minden elmosódott körülötte. A látóhatáron feltűntek az első sziklaalakzatok. Anakin most már látta a többi versenyzőt – fémes fényű alakok száguldottak a síkság fölött, a hajtóművekből füstpamacsok és lángok csaptak ki. Gyorsan felzárkózott mögéjük, és a RadonUlzerek felsikítottak. Tudta, hogy nyílt terepen egyetlen más hajtómű sem veheti fel velük a versenyt. Fehéren izzó izgalom öntötte el, amikor utolérte a leghátsó gondolákat. Kicsit visszahúzta a gázkarokat, hogy legyen helye manőverezni. Kettő mellett úgy ment el, mintha álltak volna – balra, majd jobbra kapta a kormányt, átcsusszanva a két vetélytársa közötti tűfoknyi résen. Amikor kiért közülük, újra energiát adott a hajtóműveknek, és a gyorsulástól belepréselődött párnázott ülésébe. Következőként a soklábú

Gasganót kapta el. Felzárkózott a troig tompa orrú gondolája mögé, és felkészült az előzésre. A Boltív-kanyon nem messze derengett előttük, márpedig ő egyedül, zavartalanul akart végigmenni a szurdokon. Óvatosan manőverezve előkészített egy jobb oldali előzést. Gasgano azonban észrevette, és villámgyorsan elé szökkent. Anakin kivárt, majd balra húzott. Gasgano ismét bevágott elé. Ide-oda csúszkáltak a sivatag fölött, mint egy kőcséri patkány és az őt üldöző kraytsárkány. A látóhatáron feltűnt egy alacsony fennsík végének szaggatott vonala. Anakin lassított, azt a benyomást keltve Gasganóban, hogy egyenesen le akar bukni a sziklafal mentén. A szívós pilóta hátrapillantott, hogy meggyőződjön a fiú pozíciójáról, tartotta a sebességét, míg oda nem ért a fennsík pereméhez, és elsőként bukott le. Anakin ugyanebben a pillanatban ütközésig előretolta a gázkarokat, és elsüvített Gasgano fölött, mielőtt az bármit tehetett volna. Egyre közeledett a kanyon határa. Anakin egy varrónő ügyességével suhant át a tűfokon, és beszáguldott a hűs árnyak közé. Az energiastabilizátorok által szinkronban tartott Radon-Ulzerek élénken dohogtak, a gondolát vontató Steeltonkábelek épp a megfelelő mennyiségű vonóerőt adták át a halálos kanyarok bevételéhez. Anakin apró, pontos mozdulatokkal kezelte a gázkarokat, maga elé képzelve a pályát – minden fordulót, minden mélyedést, minden emelkedőt és szirtet. Minden tiszta és bizonyos volt előtte. Minden megvilágosodott. Végigdübörgött a szurdokon, és vissza kilőtt a síkságra. Legelöl, megelőzve tucatnyi versenytársukat, Mawhonic és Sebulba küzdött az elsőségért. A dug jellegzetes, osztott X alakú hajtóművei felemelkedtek és lesüllyedtek, ahogy a legkedvezőbb pozíciót kereste. Mawhonic karcsú gondolája azonban, ha lassan is, de távolodott. Aztán Sebulba gázt adott, és gépét a másik pilóta felé billentve hevesen balra rántotta a kormányt. Mawhonic ösztönösen reagált, kitért balra – egyenesen bele egy masszív kőalakzatba. Azonnal eltűnt a hatalmas tűzgolyóban és a felszálló fekete füstben. A következő kihívó Xelbree volt. Felülről próbált meg Sebulba elé kerülni, hasonlóan ahhoz, ahogy Anakin bánt el Gasganóval. A dug azonban megérezte a közeledtét, és felemelkedve elé vágott. Xelbree kitért balra, és gyorsan

felzárkózott. Sebulba látszólag kezdett lemaradni. Amikor azonban Xelbree melléért, a dug bekapcsolta a bal oldali kipufogója egyik oldalventilátorát. A tűz szó szerint végignyalta Xelbree hajtóművét, úgy vágva szét a fémborítást, mintha műanyagból lett volna. Xelbree kétségbeesetten megpróbált elszakadni, de lassúnak bizonyult. Az üzemanyaga lángra kapott. A sérült hajtómű felrobbant, a megmaradt motor és a gondola, pedig szétzúzódott egy szirten. Sebulba lassítás nélkül maga mögött hagyta a roncsot, s egyedül maradt az üldözőboly előtt. Az aréna lelátóin és a pálya mentén elszórt platformokon a tömeg hordozható képernyőkön követte figyelemmel a verseny alakulását. A képeket droidmegfigyelők közvetítették. Egy toronyból egy szüntelenül saját magával incselkedő, kétfejű bemondó közvetítette az élboly eseményeit. Qui-gon, Padmé és Shmi is egy képernyőt bámult, Anakin azonban sem a képeken, sem a kommentárokban nem szerepelt. A bemondó páros hangja kiszámított ritmusban emelkedett és halkult el, betöltve a levegőt fordulataival, majd hirtelen a magasba csapva, hogy tovább izgassa az amúgy is felhergelt tömeget. Qui-gon elnézett a síkság felé, hátha észrevesz valami mozgást. A jobb oldalán Jar Jar egy ösztövér, savanyú ábrázatú, Fanta nevű lénnyel civódott. Próbált átkukucskálni a válla fölött, kérdésekkel ostromolta, egyszóval igyekezett barátkozni – abban a tévhitben, hogy csak azért, mert hasonlóan néznek ki, a poldt örömmel fogadja majd a közeledését. Fanta azonban semmit sem akart Jar Jartól, és makacsul a hátát mutatta a gungának, szándékosan eltakarva előle képernyőjét. Jar Jar kezdett kijönni a béketűrésből. Qui-gon elfordította a tekintetét. R2-D2, C-3PO és Kitster magányosan, elszigetelten várakozott a hangár előtt. Az egyik, valamivel a Jabbáé alatt és mögött lévő különpáholyban Watto nevetgélt, és a barátaival tréfálkozott. A toydari ide-oda repdesett, a körülötte lévők képernyőin követte a versenyt, és mindeközben idegesen dörzsölgette a kezét. Amikor észrevette Qui-gont, obszcén, félre nem érthető mozdulattal odaintett neki.

Lent, a rajtvonalon, Ben Quadinaros még mindig azzal küszködött, hogy beindítsa kvadrogondolája hajtóműveit. Qui-gon lehunyta a szemét, és minden hangot, minden mozgást kirekesztett a tudatából. Anakint keresve eggyé vált az Erővel, eltűnt az áramlásában. Akkor sem tért vissza tudata ösvényeiről, amikor a tömeg újfent üdvrivalgásban tört ki, és a távolból felhangzott a hajtóművek dübörgése. A látóhatár peremén egy sor sötét pont jelent meg. A rajtvonalon Ben Quadinarosnak végre sikerült beindítania hajtóműveit. A négy szörnyeteg dübörögve életre kelt és vadul remegni kezdett a burkolat alatt. A jármű meglódult, ahogy Quadinaros előretolta a gázkart. A következő pillanatban azonban az energiastabilizátorok összeomlottak a terhelés alatt, az összekötő kábelek elszakadtak, és a négy motor négyfelé repült, hogy végül a kőfalon, a sziklákon és az alacsony dűnéken robbanjanak fel. A közönség döbbenten felhördült, és eltakarta szemét, befogta fülét, miközben a gondola és Ben Quadinaros használhatatlan halommá omlott össze lent a pályán. Szinte ugyanabban a pillanatban dübörgőit végig Sebulba az aréna fölött. Átsuhant a boltív alatt, és belekezdett a második körbe. Két másik versenyző követte, a hajtóműveik bömbölve izzottak, gondolájuk színes fémteste megcsillant a déli napfényben. Anakinnak nyoma sem volt. Qui-gon szemét csukva tartva a tudata legmélyén kutatott. Shmi és Padmé aggódva néztek egymásra. Jar Jar még mindig Fantát nyaggatta, jelenleg épp a hátát lapogatta, miközben a másik fintorogva próbált arrébb húzódni. Újabb három gondola süvített el, hajtóműveik dübörgése hamarosan elhalt a távolban. A negyedik, Ody Mandrell remegő, füstölgő hajtóművekkel húzódott ki az egyik bokszba. Szerelődroidok siettek a versenyző segítségére. Ody felállt a pilótafülkében. A nagydarab, szögletes, hüllőszerű er'kit vadul gesztikulált. A hajtóművei újra beindultak, azonban DUM-4, az egyik szerelődroid épp a bal oldali szívóka előtt állt. A turbina egy szempillantás alatt beszívta, apróra darabolta és a másik oldalon olvadt halomba köpte. A közönség visszafordult a képernyők felé. A verseny izgalmasabb volt. Ekkor R2-D2, Kitster és C-3PO társaságában állva a helyükön, izgatottan felcsipogott.

Qui-gon szeme felpattant. – Itt jön! – kiáltotta gyorsan. Anakin Skywalker dühödten üvöltő hajtóművekkel robbant ki a déli ragyogásból. Qui-gon csak mosolygott társai és a tömeg üdvrivalgása közepette. Anakin kezdte utolérni az üldözőbolyt. A második kör megkezdésekor Anakin a hatodik helyen állt. A verseny előrehaladtával lassan feloldódott gondolája rázkódásában, eggyé vált a hajtóműveivel, érezte minden csatlakozás, csavar és szegecs feszülését. Száguldása közben szél süvített a fülei mellett, beborítva fehérzajával. Csak ő létezett és a gép, csak a sebesség és a reflexek. A verseny mindig ilyen hatást gyakorolt rá: egybeolvasztotta a testét a gondolával és a hajtóművekkel, míg végül mindkettő részévé vált. A szimbiózis másodpercről másodpercre mélyült. Összekapcsolta őket, az érzékszervein és ismeretein túlról származó ismereteket és tudást adott át neki, felvillantotta előtte a múltat, a jövőt és egy helyet, ahová senki más nem juthatott el. A Boltív-kanyonhoz közeledve feszült arccal lecsapott az elöl haladókra. Szorosan a felszín felett repülve elhúzott Aldar Beedo és Clegg Holdfast mellett. Jobbra a gyorsan közeledő Ody Mandrell túl mélyre ereszkedett egy dűne fölött, és az egyik hajtóműve beleakadt a homokba. Ody járműve kártyavárként omlott össze, majd darabokra robbant. Anakint már csak négy versenyző választotta el Sebulbától, és tisztán látta a dug gondoláját a távolban. Innentől nagyon felgyorsultak az események. A gondolák végigszáguldottak a Boltív-kanyonon, majd szaggatott sorban kilőttek a másik végén. Anakin egyre közelebb húzódott a többiekhez. A Taszken-forduló szirtjei mögött rejtőző homoklakóknak szerencséjük volt, és eltalálták Teemto Pagaliest. Teemto és a gondolája egyszerűen köddé vált a robbanásban. Anakin szorosan a többiek nyomában maradva átrepült az izzó gázfelhőn. Egy szökkenéssel elhúzott Elán Mák és Habba Kee mellett. Előtte Mars Guo felzárkózott Sebulba mögé, és tartva a dugtól, alacsonyan, távolról próbált meg elosonni mellette. Anakin gázt adott, és a homokbuckák között

emelkedve-süllyedve lassan beérte Mars Guót. Sebulba váratlanul kidugta a kezét a pilótafülkéből, és egy recés szélű fémdarabot dobott Mars Guo bal oldali szívókájába. Fémet rágó fém szörnyű csikorgása hallatszott, és a sérült hajtómű füstöt és lángokat kezdett köpködni magából. Mars megpróbálta egyenesben tartani a gondolát, de a sérült hajtómű felköhögött és leállt, élesen Anakin felé lódítva a járművet. A versenyzők hangos fémcsikorgás közepette összeütköztek. Mars Guo függőleges stabilizátorának a vezérsíkja beleakadt Anakin bal oldali hajtóművének Steeltonkábelébe, és letépte a csatlakozásról. Anakin gondolája azonnal hevesen rángani kezdett a megmaradt kábel végén. A Radon-Ulzerek az energiastabilizátornak köszönhetően továbbra is szinkronban működtek, maga a jármű azonban irányíthatatlanná vált. Anakin vadul taposta a stabilizátorok pedáljait, kétségbeesetten küszködve, hogy egyenesben tartsa az ingaként lengő gondolát. Az elszabadult kábel ide-oda csapkodott a hajtóműből kiáradó, forró levegőben. Bármelyik pillanatban beakadhatott egy kiálló szirtbe, és a földre ránthatta a gépet. Anakin az egyik kezével végigtapogatta a pilótafülke padlóját a mágneses visszacsatoló után. Amikor megtalálta, felpöccintette a kapcsolóját, és kinyújtotta a szerszámot a bal oldalon, próbálva elkapni vele az elszabadult kábelt. Közben kénytelen volt szinte a minimumra visszavenni a sebességet, úgyhogy ismét lemaradt Sebulba mögött. A dugót üldöző Elán Mák, Habba Kee és még Obitoki is elhúztak mellette. Anakin rémülten hátrapillantott a válla fölött. A lemaradók bolya már közel járt hozzá. Tucatnyi próbálkozás után végül sikerült eléggé koncentrálnia ahhoz, hogy elkapja a kábelt a mágneses fejjel, és visszaakassza a horgára. Az arcát por és verejték borította, a zekéje ujja elszakadt. Ledobta a visszacsatolót, és újra ütközésig előretolta a gázkarokat. Most, hogy rögzítette a Steelton-kábelt, a gondola megint egyenesen repült. A Radon-Ulzerek felbömböltek, és a fiú az elöl lévők nyomába eredt. Anakin először Elán Makót érte utol és kerülte ki könnyedén. Habba Kee felé közeledett, amikor Obitoki megpróbálta leelőzni Sebulbát. A dug kivárta, míg riválisa mellé ér, majd ugyanazt a trükköt alkalmazta, mint Xelbree ellen. A bal

fúvókaján bekapcsolt egy kis oldalventilátort, és lángba borította Obitoki jobbszélső hajtóművét. A csövekben lévő üzemanyag azonnal lángra kapott és felrobbant. Obitoki gondolája orral a sivatagi homokba fúródott, porfelhővel és törmelékkel árasztva el mindent. Habba Kee alacsonyan, szorosan a felszín fölött repült közvetlenül Anakin előtt. Egy pillanatra elvakítva rossz irányba billentette a gépét, és nekiütközött Obitoki egyik, a homokból kimeredő hajtóművének. A gondola teste és hajtóművei összegabalyodtak, majd felrobbantak. Anakin sem látott semmit, amikor Habba Kee nyomában berepült a füst- és homokfelhőbe. Egy füstölgő fémdarab pörgött felé a félhomályból, és alig elvétve a fejét végigkarcolta jobb oldali hajtóműve burkolatát. A fiú azonban nemcsak a szemére hagyatkozott: az elméje is működött. Bensőjét higgadt nyugalom töltötte el. Érezte a rá leselkedő veszélyt, és a kormány finom mozdulataival kikerülte a roncsokat. Aztán megint a nyílt terep fölött száguldott Sebulba nyomában. Az arénában, a boltív alatt érte utol a dugót, és együtt kezdtek bele a harmadik, utolsó körbe. Anakin az elméjével látta az őt figyelő Qui-gont és Jar Jart; a hangárban álldogáló, vadul ujjongó Kitstert, a füttyögő R2-D2-t és a zsörtölődő C-3PO-t. Látta Padmé gyönyörű, aggodalmas arcát; és látta rémült tekintetű anyját. Úgy látta őket, mintha közöttük állt volna, mintha ő is a versenyt leste volna… Kizárta a tudatából az arcokat, elűzte gondolatai közül a képeket, és teljes figyelmével Sebulbára koncentrált. Kifelé száguldottak a Boltív-kanyonból, amikor Sebulba úgy döntött, egyszer és mindenkorra végez Anakinnal. A dug tudta, hol állnak a megfigyelő droidok. Tudta, milyen szöget fednek le kameráik, tudta, hogy hol nem árulja el magát. Gondolájával szorosan Anakin mellé libbent, és bekapcsolta az oldalventilátort. Ugyanazt a trükköt akarta bevetni, ami Xelbreenél és Obitokinál már bevált. Anakin azonban egyszer már áldozatául esett az alattomos oldalventilátornak, és felkészülten várta a támadást. Hajszálnyival a lángnyelv fölé és mellé húzott. Amikor Sebulba követte, Anakin visszaereszkedett – azonban túlságosan is, és egy pillanatra elvesztette az uralmát a gép fölött. A gondolája letért a pályájáról, és végigtarolta az útvonalat kijelölő zászlókat. A fiú egy kétségbeesett mozdulattal az ég felé rántotta a gép orrát,

ütközésig előrenyomta a gázkarokat majd kilőtt. A RazonUlzerek felbődültek, a gondola félelmetesen megrándult, de Anakin a hosszú szökkenés végén egyenesen Sebulba elé érkezett, és átvette a vezetést. A gondolák végigszáguldottak az első barlangokon, és elhagyták a Taszken-fordulót. Anakin haladt elöl, Sebulba közvetlenül a nyomában. Ennél a sebességnél lehetetlen volt pontosan irányítani a járműveket, és a két ellenfél úgy kanyargóit, mintha egyiknek sem számított volna az élete. Végül ismét kirobbantak a nyílt terepre. Sebulba megpróbált előretörni. Anakin elébe vágott, de a bal oldali hajtóműve horizontális stabilizátora hevesen remegni kezdett. A fiú szeme előtt egy pillanatra feltűnt a kép, ahogy a rajt előtt Sebulba rávágott a lemezre. Visszahúzta a gázkarokat, katapultálta a stabilizátort, és átkapcsolt a tartalék egységre. Közben azonban kénytelen volt lelassítani. Sebulba elhúzott mellette, és ismét átvette a vezetést. Egyre közelebb jártak a célegyeneshez, és Anakin Skywalkernek egyre fogyott az ideje. Előretolta a gázkarokat, és a dug nyomába eredt. Sebulba látta, hogy közeleg, és gondolája farát ide-oda riszálva próbálta megakadályozni, hogy elé vágjon. A sík terep fölött felgyorsítottak, igyekeztek előnyös pozícióba kerülni. Anakin minden tudását bevetette, de Sebulba tapasztalt veterán volt, és minden kísérletét meghiúsította. A Metta-szakadék mellett elszáguldva kiértek az utolsó sík szakaszra. Anakin végül balra, majd azonnal jobbra lendítette a gondolát. Amikor azonban Sebulba az útjába vágott, harmadszor is úgy tett, mintha elé akarna vágni, ismét bal felé lendülve. Amint a dug is balra döntötte gépét, Anakin keményen jobbra rántotta a kormányt, és felzárkózott mellé. A gondolák közvetlenül a kör utolsó, sík szakasza fölött száguldottak. Előttük kezdtek alakot ölteni az aréna lelátói és a bejáratot őrző szobrok. Sebulba őrjöngve felüvöltött, és szándékosan nekiment gépével Anakinnak. A fiú makacsságán feldühödve újra és újra nekivezette a gondolát. A harmadik ütközéskor azonban összeakadtak a csűrőlapjaik. Anakin nekifeszült a kormánynak, próbált kiszabadulni, de sikertelenül. Sebulba felröhögött, és megpróbálta a fiút a földre kényszeríteni. Anakin előre-hátra rángatta a gázkarokat, abban bízva, hogy így szétválaszthatja a két gondolát. A Radon-Ulzerek sivítottak a túlterheléstől, a csűrőrudak pedig

ropogva meghajoltak. Végül Anakin csűrőrúdja eltört, leszakítva a felfüggesztését és az elülső horizontális stabilizátort. A gép törzse megrándult, és olyan erővel kezdett pörögni a Steelton-kábelek végén, hogy Anakin kirepült volna a pilótafülkéből, hogy ha nincs bekötözve. Sebulba azonban még ennél is rosszabbul járt. Amikor Anakin csűrőrúdja elpattant, a dug gondolája előreszökkent, mintha katapultálták volna. A vonókábelei elszakadtak, és a hajtóművek sivítva elszabadultak. Az egyik nekiütközött az ősi szoborcsoportnak, és eltűnt a lángokban. A második a homokba csapódott, és egy hatalmas tűzgömbben felrobbant. A dug gondolája, maga után húzva a vonókábeleket, átsiklott a lángoló roncson, míg pattogva, pörögve meg nem állapodott a sivatagi talajon. Sebulba átkozódva mászott ki a pilótafülke maradványai közül, és őrjöngve kezdte a szélrózsa minden irányába szétdobálni a keze ügyébe eső alkatrészeket, míg csak észre nem vette, hogy a nadrágja tüzet fogott. Ahogy a fiú eldübörgött fölötte, a hatalmas Radon-Ulzerek homokot és törmelékdarabokat küldtek a dug pofájába. Anakin Skywalker minden erejével a kormányrúdba kapaszkodva átrepült a rajtvonalon, és kilencévesen a Boonta-futam legfiatalabb győztese lett.

14 Miközben lassan leereszkedett a kilátóplatform, amelyen Shmi, Padmé és Jar Jar társaságában állt, Qui-gon az Anakin gondolája felé özönlő tömeget figyelte. A fiú a homokon csúsztatva megállította a gépet a pálya közepén, kikapcsolta a Radon-Ulzereket, és kimászott a pilótafülkéből. Kitster már oda is ért hozzá és szorosan megölelte. R2-D2 és C-3PO körülöttük lábatlankodott. Amikor a tömeg pár másodperccel később odaért, a fejük fölé emelték Anakint, és a nevét harsogva elvitték. Qui-gon melegen rámosolygott Shmire, és elismerően biccentett egyet. Anakin Skywalker valóban különleges fiú. A kilátóplatform zökkenőmentesen leért a földre, a rajta állók pedig lerohantak a pályára. A Jedi-mester hagyta, hogy társai csatlakozzanak az ünneplő tömeghez, ő maga azonban

a lépcsősorok felé vette az irányt. Gyorsan felszaladt az egyiken, és perceken belül odaért Watto különpáholyához. Néhány idegen lény lépett ki épp az ajtón, különböző nyelveken tréfálkoztak, nevetgéltek és a pénzüket számolgatták. Watto az ablak előtt lebegett, az ujjongó tömeget bámulta, ráncos, kék ormányát csüggedten lógatta. Azonban amint meglátta Qui-gont, a csüggedtségét mintha elfújták volna, és leplezetlen dühvel rontott rá a Jedi-mesterre. – Te! Te átvertél engem! – állt meg a levegőben a haragtól remegve Qui-gon előtt. – Tudtad, hogy a fiú fog nyerni! Valahogy tudtad! Mindent elveszítettem! – Hát a játék már csak ilyen, barátom – mosolygott jóindulatúan Qui-gon. – Ez nem a te napod volt. – A mosoly eltűnt az arcáról. – Azonnal vitesd le a hiperhajtómű alkatrészeit a hangárba! Később majd beugrom az üzletbe, hogy elintézzük a fiú felszabadítását. – Nem lesz a tied! – tolta oda az ormányát a toydari Quigon orrához. – Nem tisztességesen játszottál! Qui-gon jeges tekintettel végigmérte. – Szeretnéd a huttokkal megbeszélni a dolgot? Biztosra veszem, hogy örömmel bíráskodnának. Watto hátrahőkölt, mintha belecsíptek volna, kiguvadó szemei gyűlölettel teltek meg. – Nem, nem! Elegem van a trükkjeidből! Vidd a fiút! – legyintett lemondóan. – Tűnjetek el innen! Megpördült, és őrülten verdeső szárnyai alatt meggörnyedő testtel kiviharzott a páholyból. Qui-gon utánanézett, majd elindult a lépcsőn lefelé. A gondolatai már máshol jártak. Ha nem kötötték volna le a figyelmét az eredeti küldetésével kapcsolatos tervei, akkor talán észrevette volna a nyomában lopakodó Sith-robotszondát. Az aréna egy óra alatt kiürült. A gondolákat bevontatták a helyükre, vagy elszállították a műhelyekbe. A hangár nagyrészt üresen tátongott. Néhány szerelődroid még mindig a verseny során keletkezett roncsokat hordta be. A pilóták közül egyedül Anakin maradt ott, sérült gondoláját mustrálgatta. Rongyos ruháját vastagon belepte a por, a haja az égnek meredt, arcára rászáradt az izzadság és a gépolaj. A zekéje több helyen is elszakadt, és vérpettyek is borították ott, ahol a karját felhasította egy éles fémdarab a Sebulbával vívott küzdelem során.

Qui-gon elgondolkodva figyelte. Shmi és Padmé társaságában, félrehúzódva állt, amíg a fiú, R2-D2 és C-3PO a gondola hajtóművei körül szorgoskodtak. Lehetséges ez? – töprengett már legalább századszor. Ahogy a fiú a gondolával bánt, amilyen érettségről tett tanúbizonyságot, amilyen ösztönei voltak… Lehetséges? Félretette a kérdéseit jobb időkre. A döntés végül is a Tanácsé. Hirtelen magukra hagyta a nőket, odament a fiúhoz és letérdelt mellé. – Egy kicsit gyűröttnek látszol, Annie – mondta halkan, két kezét a fiú vállára téve, mélyen a szemébe nézve –, de remekül csináltad. – Elmosolyodott, és letörölt egy koszfoltot Anakin arcáról. – Tessék, jobb, mint új korában. Beletúrt a fiú hajába, majd segített neki bekötözni sérült karját. Shmi és Padmé is csatlakozott hozzájuk. Újra megölelgették és megcsókolták Anakint, közben sérülések után kutatva végigsimítottak az arcán és a homlokán. – Naa, nee… elég már ebből – motyogta a fiú zavartan. Az anyja a fejét csóválva elmosolyodott. – Annyira csodálatos, Annie… amit tettél. Tudod? Reményt adtál azoknak, akiknek semmi reményük sincs. Olyan büszke vagyok rád! – Mindent neked köszönhetünk – tette hozzá Padmé gyorsan, egy átható, meleg pillantás kíséretében. Anakin arca skarlátvörös lett. – Már ez az érzés is mindent megér – szögezte le visszamosolyogva. Qui-gon odalépett a két eopie mögé kötött antigravitációs szekérhez, amelyre a hiperhajtómű alkatrészeit pakolták fel. Watto teljesítette a kötelezettségét, bár nem minden morgás és burkolt fenyegetés nélkül. Qui-gon ellenőrizte a ládákat rögzítő szíjakat, kinézett a déli hőségbe, majd visszament a többiekhez. – Padmé, Jar Jar, indulás! – szólt rájuk minden bevezető nélkül. – El kell vinnünk az alkatrészeket a hajóra. A csoport nevetve, beszélgetve odasétált az eopie-khoz. Padmé újra megölelte és megcsókolta Anakint, majd felült az egyik állatra Qui-gon mögé, és átölelte a férfi derekát. Jar Jar felpattant a másik hátasra, és azonnal le is csúszott róla. R2-D2 biztatóan csipogott, miközben a gunga újra próbát tett, ez alkalommal megülve a nyeregben. Istenhozzádot és köszönetet mondtak egymásnak. Anakin szörnyen érezte magát. Úgy tűnt, mintha mondani akart volna valamit Padménak. Odalépett a lány mellé, és várakozóan felnézett rá. Azonban mindössze egy szomorú, zavart pillantásra futotta erejéből.

Az eopie-k lassan elindultak, Anakin, az anyja és C-3PO pedig integetni kezdett utánuk. – Pár óra múlva visszahozom az állatokat! – ígérte Qui-gon hátrakiáltva a válla fölött. Padmé egyszer sem nézett vissza. Qui-gon és csapata kilovagolt Mos Espából a Tatuin sivatagába. R2-D2 haladt elöl, kényelmes tempót diktálva a szánt vontató eopie-knak. A napok sebesen közeledtek déli pozíciójukhoz az égen, és a homok hullámokban ontotta magából a hőséget. A királynő hajójához vezető utat azonban hamar, minden probléma nélkül megtették. Obi-van már várt rájuk, azonnal leszaladt a rámpán, amint a közeibe értek. Fiatal arca feszültséget tükrözött. – Már kezdtem aggódni – jegyezte meg minden bevezető nélkül. Qui-gon leszökkent az eopie hátáról, majd lesegítette Padmét is. – Láss neki a hiperhajtómű-generátor beszerelésének! – utasította tanítványát. – Nekem vissza kell mennem. Le kell még rendeznem egy üzleti ügyet. – Üzleti ügyet? – visszhangozta Obi-van felhúzva az egyik szemöldökét. – Nem fog sokáig tartani. Obi-van egy pillanatig az arcát fürkészte, aztán felsóhajtott. – Miért van az az érzésem, hogy megint felszedtünk valakit? Qui-gon megfogta a karját, és félrevonta a többiektől. – Arról a fiúról van szó, akinek az alkatrészeket köszönhetjük. – Egy másodpercre elhallgatott. – És akinek a vérén tegnap éjjel elvégezted a midichlorian-tesztet. Obi-van szúrósan ránézett, majd elfordult. Az egyik közeli emelkedőn, a napok ragyogásának és a dűnék hullámainak rejtekében, a Sith-robotszonda mozdulatlanul lebegve elküldte utolsó jelentését, aztán gyorsan elrepült. Anakin az anyja és C-3PO társaságában ment haza. Még mindig átjárta a győzelme felett érzett öröm, de egyre jobban kezdett ránehezedni a Padmé távozása miatti szomorúság. Korábban eszébe sem jutott, mi lesz a lánnyal, ha ő megnyeri a Boontafutamot. Nem is gondolt rá, hogy akkor Qui-gon megkapja a hiperhajtómű-generátort, amelyre útjuk folytatásához

szüksége volt. Úgyhogy csak akkor gondolkodott el komolyan a dolgon, amikor Padmé lehajolt hozzá, és búcsúzóul megcsókolta. Lezsibbadt, egymásnak ellentmondó érzések törtek rá, és hirtelen szerette volna megkérni a lányt, hogy maradjon. Azonban nem tudta összeszedni magát, hogy kimondja a szavakat. Tudta, milyen hülyén hangzanának, és tudta, hogy Padmé semmiképpen sem maradhatna. Tehát úgy állt ott, mint egy beszédszintetizátor nélküli droid, és csak nézte, ahogy Qui-gon háta mögött ülve ellovagol. Közben arra gondolt, hogy talán most látja utoljára, és azon töprengett, hogyan él majd nélküle. Miután hazaértek, képtelen volt nyugton maradni. C-3PO-t bevitte a szobájába és kikapcsolta, majd visszament Mos Espa utcáira. Qui-gon korábban szólt neki, hogy aznap már egyáltalán nem kell bemennie Watto üzletébe, úgyhogy a Jedi visszatértéig azt csinálhatott, amit csak akart. Az eszébe sem jutott, hogy akkor mi fog történni. A széles sugárút felé vette az irányt. Minden sarokról utána kiáltották a nevét, s ő a dicsőségben sütkérezve, boldogan intett vissza mindenkinek. Még mindig alig tudta elhinni, hogy győzött, pedig úgy érezte, mintha mindig tudta volna, hogy megnyeri ezt a futamot. Megjelent Kitster, aztán Amee és Wald, s hamarosan tucatnyi ismerőse társaságában találta magát. Már majdnem a sugarúinál járt, amikor egy nála jóval nagyobb rodiai suhanc elállta az útját. Anakin csalt, szörcsögte a rodiai. Másképp nem nyerte volna meg a Boonta-futamot. A rabszolgák semmiben sem tudnak győzni. Anakin olyan gyorsan vetette rá magát, hogy a suhanc még a karját sem emelhette föl, már a földre is került. Anakin a tőle telhető legnagyobb erővel ütötte, ahol érte. Nem tudott semmi másra gondolni, csak a rátörő haragra. Még annak sem volt tudatában, hogy a haragja nem ennek a szerencsétlennek szól, hanem Padmé elvesztésének. Egyszer csak Qui-gon magasodott fölé. Elráncigálta Anakint, szétválasztotta a verekedőket, és tudni akarta, mi volt ez az egész. Anakin kissé lenyugodva, de még mindig dühösen elmondta. Quigon elmélyülten hallgatta, vonásaira szomorúság ült ki. Ránézett a fiatal rodiaira, és megkérdezte, még most is úgy gondolja-e, hogy Anakin csalt. A suhanc mogorván rábámult és azt felelte, igen. Qui-gon Anakin vállára tette a kezét, és elvezette a tömegtől. Csak akkor szólalt meg, amikor már senki más nem hallhatta őket.

– Látod, Annie – mondta elgondolkodva –, a veréstől nem változott meg a véleménye. Akár egyetértesz velük, akár nem, meg kell tanulnod tolerálni mások véleményét. Hazakísérte a fiút, és közben halkan beszélt neki az élet dolgairól. Kezét nem vette le a fiú válláról, és Anakin valahogy megnyugtatónak érezte az érintését. Mikor odaértek a fiú otthona elé, a Jedi benyúlt a ponchója alá, és elővett egy kreditekkel teli bőrerszényt. – Ez a tied – közölte. – Eladtam a gondolát. – Beharapta az alsó ajkát. – Egy nagyon savanyú és makacs dugnak. Anakin szélesen vigyorogva elfogadta a pénzt. A verekedésről és annak okáról már el is feledkezett. Felrohant a lépcsőn, és berobbant a kunyhóba. Qui-gon némán követte. – Anya, anya! – kiáltotta izgatottan a fiú. – Nem fogod kitalálni! Qui-gon eladta a gondolát! Nézd, mennyi pénzünk van! Belenyomta a bőrerszényt anyja markába, és élvezettel nézte döbbent arckifejezését. – Ó, te jó ég! – nyögte ki halkan Shmi, a tömött erszényt bámulva. – Annie, ez fantasztikus! A tekintete Qui-gon felé rebbent. A Jedi előrelépett, és a szemébe nézett. – Annie szabad – közölte. – Micsoda? – kerekedett el a fiú szeme. – Mostantól nem vagy rabszolga – pillantott le rá Qui-gon. Shmi Skywalker hitetlenkedve bámult a Jedire. Megviselt arca merev volt, szemében döbbenet és kétely csillogott. – Anya? Hallottad ezt, anya? – Anakin kurjantott egyet, és a levegőbe ugrott. Lehetetlen! De tudta, hogy igaz, tudta, hogy tényleg az! Aztán sikerült ráncba szednie magát. – Ez is rész a díjnak, vagy mi? – kérdezte vigyorogva. – Fogalmazzunk úgy, hogy Watto megtanult egy fontos leckét a fogadásról – vigyorgott vissza Qui-gon. Shmi Skywalker, még mindig döbbenten a hírektől, még mindig rágódva azokon, a fejét csóválta. Anakin arcának látványa azonban egy pillanat alatt mindent megvilágított előtte. Lehajolt, és magához szorította a fiút. – Végre valóra válthatod az álmaidat, Annie – suttogta, sugárzó arccal megsimogatva a fiú fejét. – Szabad vagy! Elengedte Anakint, és ragyogó, várakozásteljes tekintettel Qui-gon felé

fordult. – Magával viszi? Belőle is Jedi lesz? Anakin lelkesen, a válaszra várva Qui-gonra nézett. A Jedi-mester tétovázott. – A találkozásunk nem a véletlen műve. Semmi sem történik véletlenül. Benned lüktet az Erő, Annie, de lehet, hogy a Tanács nem fogad el. Anakin csak azt hallotta, amit hallani akart, minden mást elengedett a füle mellett, látva, hogy a reményeit és vágyait hosszú évek óta tápláló lehetőségek egyetlen pillanat alatt valósággá válnak. – Jedi! – kapkodott levegő után. – Úgy érted, veletek megyek az űrhajóval, meg minden? És ismét együtt lesz Padméval! A gondolat oly villámcsapásként hasított belé, és olyan türelmetlenséggel töltötte el, hogy meg sem bírt szólalni, csak hallgatta a Jedi-mester szavait. Qui-gon komoly arccal letérdelt a fiú elé. – Anakin, Jedivé válni nem könnyű dolog. Hatalmas kihívással kell szembenézned. És ha sikerrel jársz, nehéz élet vár rád. Anakin gyorsan megrázta a fejét. – De hát ezt akarom! Mindig is erről álmodtam! Mehetek, anya? – nézett az anyjára. Qui-gon azonban egy érintéssel leállította. – Az út megnyílt előtted, Annie. De a döntést, hogy rálépsze, egyedül kell meghoznod. A férfi és a fiú egymásra meredtek. Anakint vegyes érzelmek árasztották el, azzal fenyegetve, hogy magukkal sodorják. A legerősebb azonban mégis a boldogság volt, hogy megvalósulhat, amit mindig is szeretett volna – Jedi lehet és bejárhatja a galaxist. Gyorsan rápillantott az anyjára, a megviselt, elfogadó arcra, és azt látta a szemében, hogy ő mindenekelőtt azt akarja, ami neki a legjobb. – Megyek – fordult vissza határozottan Qui-gonhoz. – Akkor csomagolj! – állt fel a Jedi-mester. – Nincs sok időnk. – Juhé! – kiáltotta a fiú ugrálva, alig várva, hogy útnak induljanak. Odarohant az anyjához, teljes erejéből megölelte, majd a szobája felé vette az irányt. Már majdnem az ajtóban járt, amikor rájött, hogy valamiről elfeledkezett. Végigfutott a hideg a hátán, ahogy visszafordult

Qui-gon felé. – És mi lesz anyával? – kérdezte sietve. A tekintete egyik felnőttről a másikra villant. – Ő is szabad? Ugye te is jössz, anya? Qui-gon és az anyja aggódva összenéztek, és Anakin már azelőtt tudta a választ, mielőtt a Jedi megszólalt volna. – Megpróbáltam felszabadítani az anyádat, Annie, de Watto nem ment bele. Itt a Tatuinon a rabszolgák tekintélyt és rangot jelentenek a gazdáiknak. A fiú torka és mellkasa elszorult. – De a pénz… – Közel sem elég – rázta meg a fejét Qui-gon. Néma csend ereszkedett rájuk, aztán Shmi Skywalker odalépett a fiához, leült egy székre, megfogta mindkét kezét és magához húzta. Szilárd tekintettel belenézett Anakin szemébe. – Annie, nekem itt a helyem – mondta halkan. – Itt a jövőm. Ideje… ideje elengedned. Nem mehetek veled. A fiú nyelt egy nagyot. – Akkor én is maradni akarok. Nem akarom, hogy megváltozzanak a dolgok. Shmi bátorítóan rámosolygott. – A változást nem lehet megállítani, mint ahogy a lenyugvó napot sem. Hallgass az érzéseidre, Annie! Jól tudod, mi a helyes. Anakin Skywalker vett egy hosszú, mély lélegzetet, és lehajtotta a fejét. A belsejében minden szétesett, az összes boldogság elolvadt, minden remény elhalványult. De akkor érezte, hogy az anyja megszorítja a kezét, és az érintésében megtalálta azt az erőt, amelyre szüksége volt, hogy megtegye, amit meg kellett tennie. Mindazonáltal a szeme könnybe lábadt, amikor ismét felnézett. – Nagyon fogsz hiányozni, anya – suttogta. Az anyja bólintott. – Szeretlek, Annie. – Elengedte a kezét. – Most pedig igyekezz! Anakin gyorsan, szorosan megölelte, majd arcán patakzó könnyekkel berohant a szobájába. A fiú hirtelen támadt rémülettel nézett körül odabent. Elmegy, és fogalma sincs, hogy mikor jön vissza. Soha nem hagyta még el a bolygót, soha nem ismert még mást Mos Espa lakóin és az ide érkező kereskedőkön kívül. Álmodott persze más világokról, más életekről, arról, hogy egy nagy hajó pilótája lesz, és arról is, hogy Jedi. Azonban annak a súlya, hogy mit is jelent valójában

ott állni karnyújtásnyira a régóta áhítozott célok előtt, szinte váratlan teherként nehezedett a vállára. Hirtelen az idős űrjáró jutott eszébe, aki azt mondta neki, egyáltalán nem lepődne meg, ha Anakin Skywalker nem rabszolgaként élné le az életét. Ez volt az, amit mindennél jobban akart, amiért tiszta szívből reménykedett. Az a lehetőség azonban sohasem fordult meg a fejében, hogy itt kell hagynia az anyját. Letörölte a könnyeket az arcáról, visszafojtotta a kitörni készülőket, és meghallotta anyja és Qui-gon hangját átszűrődni a másik szobából. – Köszönöm – mondta épp halkan az anyja. – Vigyázni fogok rá, megígérem. – A Jedi mély hangja meleg volt és megnyugtató. – Minden rendben lesz? Anakin nem hallotta anyja válaszát, csak az utána következő mondatot. – Olyan rövid ideig volt része az életemnek… Shmi hangja elhalkult. Anakin kényszerítette magát, hogy befejezze a hallgatózást, és elkezdte a ruháit begyömöszölni egy hátizsákba. Nem volt sok holmija, nem tartott sokáig a csomagolás. Körülnézett, hátha meglát még valami fontosat, és a szeme megakadt a munkapadon ülő C-3POn. Odalépett a protokolldroidhoz, és bekapcsolta. C-3PO felemelte a fejét, és kifejezéstelen tekintettel ránézett a fiúra. – Hát, Thripio, én most elmegyek – mondta Anakin komoran. – Szabad vagyok. Elrepülök egy űrhajóval… Nem tudta, mit mondjon még. A droid meghajtotta a fejét. – Anakin gazda, ön az én teremtőm, és minden jót kívánok. Bár jobban örülnék neki, ha nem lennék ennyire pucér. A fiú felsóhajtott, és bólintott. – Sajnálom, hogy nem tudtalak befejezni, Thripio… hogy nem raktam fel a burkolatot, meg minden. Hiányozni fog a munka. Nagyszerű barát voltál. Gondoskodni fogok róla, hogy anya ne adjon el, meg ilyenek. Viszlát! Felkapta a hátizsákot, és kirohant a szobából. – Eladni? – kiáltott utána C-3PO döbbenten. *** Anakin elbúcsúzott az anyjától, ez alkalommal elszántabban, keményebben tartva magát. Qui-gon társaságában kilépett az ajtón, és tudta, hogy most már

nincs visszaút. Alig jutott pár tucat méternyire az otthonától, amikor Kitster, aki a verekedést követően utánuk lopózott, odaszaladt hozzá. – Hová mész, Annie? – kérdezte a barátja rosszat sejtve. Anakin mélyet lélegzett. – Szabad lettem, Kitster. Elmegyek Qui-gonnal. Egy űrhajón. Kitster szeme elkerekedett, szája néma kiáltásra nyílt. Anakin beletúrt a zsebébe, és maroknyi kreditet nyomott barátja markába. – Tessék. Ez a tiéd. Kitster lenézett a pénzre, aztán vissza fel, Anakinra. – Muszáj elmenned, Annie? Tényleg muszáj? Nem maradhatnál? Annie, hiszen hős vagy! Anakin nyelt egy nagyot, – Én… – Elnézett Kitster mellett a még mindig az ajtóban álló, utánabámuló anyjára, majd a távolabb várakozó Qui-gonra. – Nem lehet – rázta meg a fejét. – Kár – bólintott szomorúan Kitster. – Kár – ismételte meg Anakin a szemébe nézve. – Kösz mindent, Annie – mondta a másik fiú. A szeme könnybe lábadt, miközben zsebre vágta a krediteket. – Te vagy a legjobb barátom. – Sohasem felejtelek el! – harapta be az alsó ajkát Anakin. Forrón megölelte Kitstert, majd elfordult, és Qui-gon után szaladt. Mielőtt azonban odaért volna a Jedihez, még egyszer visszanézett az anyjára. A látvány, ahogy ott állt az ajtóban, szíven ütötte. Egy pillanatra tanácstalanul megállt, úgy érezte, szétszakad a benne dúló, egymásnak ellentmondó érzelmektől. Egyébként sem túl szilárd elhatározása megingott, és visszarohant Shmihez. Mire odaért hozzá, hangosan zokogott. – Nem tudom megtenni, mama! – suttogta a nő nyakába kapaszkodva. – Egyszerűen képtelen vagyok rá! Hüppögve, egész testében remegve zokogott, csak arra tudott gondolni, hogy az anyjába kell kapaszkodnia. Shmi egy pillanatra megnyugtatóan, melegen átölelte, aztán eltolta magától. Komoly arccal letérdelt a fiú elé. – Annie, emlékszel, amikor felmásztál arra a dűnére, hogy elzavard a banthákat, mert különben lelőtték volna őket? Még csak ötéves voltál. Emlékszel, hogyan estél el többször is a kimerültségtől, a hőségtől? Emlékszel, hogy azt hitted, nem tudod megtenni? Anakin könnyekben ázó arccal bólintott. Shmi mélyen a szemébe nézett. – Most is olyasmit kell tenned, amiről azt hiszed, hogy

képtelen vagy rá. De én tudom, milyen erős vagy, Annie. Tudom, hogy képes vagy rá. A fiú visszanyelte a könnyeit. Arra gondolt, az anyja téved, ő egyáltalán nem erős, de azt is tudta, hogy Shmi már az elválás mellett döntött, még akkor is, ha ez mind a kettőjük számára nagyon nehéz. – Látlak még valaha? – kérdezte kétségbeesetten, legszörnyűbb félelmének hangot adva. – Mit mond a szíved? – kérdezett vissza Shmi egészen halkan. – Nem tudom – rázta meg a fejét Anakin kételkedve. – Azt hiszem azt, hogy igen. – Akkor úgy is lesz, Annie – bólintott az anyja. Anakin nagyot sóhajtott és kihúzta magát. Abbahagyta a sírást, és megtörölte nedves arcát. – Egy nap Jedi leszek – szögezte le egészen vékony, kisfiús hangon. – Vissza fogok jönni és felszabadítalak, anya. Megígérem. – Akármerre jársz is, a szeretetem mindig veled lesz – hajolt közelebb hozzá Shmi. – Most pedig légy bátor, és ne nézz vissza többet! – Szeretlek, anya – mondta Anakin. Shmi még egyszer utoljára megölelte, majd elfordította magától. – Ne nézz vissza, Annie! – suttogta. Gyengéden meglökte a fiút, aki elszántan elindult. A vállára vetette hátizsákját, tekintetét mereven egy pontra szegezte, jóval Qui-gon háta mögé. Afelé a pont felé menetelt, lassítás nélkül ellépve a Jedi-mester mellett, újra kitörni készülő könnyeivel viaskodva. Mindössze pár percig tartott, és örökre maga mögött hagyta az anyját, az otthonát. Legelőször Watto üzlete felé vették az irányt, ahol a toydari kitöltötte az Anakin felszabadításához szükséges papírokat. A fiút a rabszolgaélethez láncoló jeladót örökre elnémították, azzal, hogy később majd sebészeti úton el lehet távolítani. Watto még akkor is az élet igazságtalan mivoltán morgolódott, amikor otthagyták és kiléptek az utcára. Az üzlettől, Anakin unszolására, elsétáltak Jira nem messze álló gyümölcsöspultjához. A fiú, kezdve kilábalni az anyja elvesztése felett érzett szomorúságból, odalépett az öregasszonyhoz, és ráncos kezébe nyomott egy maroknyi kreditet. – Szabad lettem, Jira – közölte az asszonnyal, száját határozottan összeszorítva. – Elmegyek. Ezt a pénzt fordítsd arra a

hűtőegységre, amit ígértem neked, különben aggódni fogok miattad. Jira hitetlenkedve meredt a kreditekre, majd megcsóválta ősz fejét. – Megölelhetlek? – kérdezte halkan. Kinyújtotta a kezét, és lehunyt szemmel magához szorította a fiút. – Hiányozni fogsz, Annie – eresztette el végül. – Nincs nálad aranyosabb kölyök az egész galaxisban. Vigyázz magadra! A fiú bólintott, és Qui-gon nyomába eredt, aki már tovább is ment, alig várva, hogy maga mögött hagyja a bolygót. Némán mentek végig egy sor mellékutcán. Anakin szemügyre vette az ismerős környéket, tudván, hogy sokáig nem láthatja újra, visszaemlékezett itt eltöltött életére, és mindörökre búcsút mondott neki. A gondolataiba merülve lépkedett, amikor Qui-gon egyszer csak megpördült, de olyan sebesen, hogy a fiúnak a lélegzete is elállt. A Jedi fénykardja ragyogó ívet húzva maga után lecsapott, áthasította az árnyakat két épület között, és egy pillanatra megcsendült a pályája nyomán földre hulló fémdarabokon. Qui-gon kikapcsolta a fénykardot és letérdelt, hogy szemügyre vegye a homokban heverő, még mindig szikrázó és zümmögő alkatrészeket. A száraz levegőt ózon- és az égett szigetelés csípős szaga töltötte be. – Mi ez? – kérdezte a fiú átkukucskálva a Jedi válla fölött. – Egy robotszonda – állt föl Qui-gon. – Nagyon különös. Sohasem láttam még ilyet. – Aggodalmas arccal, összehúzott, csillogó szemmel nézett végig az utcán. – Gyere, Annie! – szólt rá a fiúra, és gyorsan továbbmentek.

15 Qui-gon kivitte Anakint Mos Espából, végigsietve a zsúfolt utcákon, majd a néptelen külvárosi sikátorokon. Közben a szeme és az elméje is éberen figyelt; az előbbi a Tatuin, az utóbbi az Erő rezdüléseire. Az ösztönei figyelmeztették a nyomukban lopakodó robotszondára, most pedig a képzésének köszönhetően az Erő súgta meg neki, hogy valami sokkal veszélyesebb is vár még rájuk. Érezte az elmozdulást a dolgok egyensúlyában, ami arra utalt, hogy valami megtörte az Erő

harmóniáját, mint egy sötét, nehéz sziklaként feléjük zuhanó súly. Mikor kiértek a sivatagba, a Jedi még jobban megszaporázta lépteit. Hamarosan feltűnt egy sötét folt, a királynő hajója, a biztonságot jelentő menedék. Qui-gon meghallotta Anakin kiáltását. A fiú keményen igyekezett lépést tartani vele, de kezdett lemaradni. Hátranézett, hogy szóljon néhány biztató szót, de a fiú mögött megpillantott egy sebesen közeledő terepsiklót, ülésében egy fekete köpenyes alakkal. – Hasra, Anakin! – kiáltotta megpördülve. A fiú azonnal levetette magát a földre, és belefúrta testét a homokba, ahogy a sikló elszáguldott felette, alig elvétve őt, miközben lecsapott Qui-gonra. A Jedi-mester már két kezével maga elé tartotta bekapcsolt fénykardját. A felé száguldó, nyereg alakú, láthatólag fegyvertelen sikló pilótája nyilván a sebességében és a fordulékonyságában bízott, nem pedig a tűzerejében. A jármű semmire sem hasonlított, amit a Jedimester valaha is látott, de homályosan emlékeztette valami rég nem létező dologra. A sikló lovasa kikerült a napok ragyogásából és láthatóvá vált. A démoni arcot vörös és fekete minták borították a fejet megkoronázó tompa szarvak alatt. Emberszerű, humanoid formája ellenére ferde metszésű szeme és kampós fogai állatias, ragadozószerű külsőt kölcsönöztek neki. Az üvöltése a prédájára lecsapó vadászé volt. Az elemi erejű kiáltás még alig halt el, amikor az idegen már rá is rontott Qui-gonra. Az utolsó pillanatban félrerántotta a siklót, kikapcsolta a hajtóműveit és kiugrott az ülésből – mindezt egyetlen mozdulatba sűrítve. A kezében felvillant egy fénykard, és a fegyver már le is csapott a Jedi-mesterre, még mielőtt forgatója lába leért volna a talajra. Qui-gont meglepte támadója elszántsága és gyorsasága, alig tudta hárítani a csapást. A két penge csikorogva csúszott végig egymáson. Az idegen megpördült, fekete köpenye szétterült a levegőben és újra támadott. Fénykardja süvöltve száguldott áldozata felé, az arcán égő gyilkos láz nem ígért kegyelmet. Anakin felállva nézte őket, láthatólag nem tudta, mit tegyen. Qui-gon, miközben azért küzdött, hogy talpon maradjon, a szeme sarkából észrevette a fiút. – Annie! Tűnj el innen! – kiáltotta.

Ellenfele ismét rárontott, hátrálásra kényszerítette, a legváratlanabb szögekből sújtott le rá. Qui-gon azonnal tudta, hogy a férfi jártas a Jedik harcművészetében, s így veszedelmes, képzett ellenfél. Ami még rosszabb, fiatalabb, gyorsabb és erősebb volt nála, és kezdett felülkerekedni rajta. A Jedi-mester egymás után hárította a csapásait, de nem talált egyetlen rést sem a védelmén, amely lehetőséget nyújtott volna a menekülésre. – Annie! – kiáltott fel ismét, látva, hogy a fiú dermedten áll. – A hajóhoz! Szálljanak fel! Menj, menj! Qui-gon Jinn újult elszántsággal sújtott le a démoni arcú támadóra, és látta, hogy a fiú végre futásnak eredt. *** Anakin Skywalker félelmek és kétségek közepette rohant el a küzdők mellett a nabooi hajó felé. A hajó alig háromszáz méternyire állt, fémteste tompán megcsillant a délutáni napfényben. A rámpája le volt eresztve, az utasai közül azonban senkit sem lehetett látni. Anakin gyorsított, testén patakokban folyt a verejték. Szíve majd kiugrott a helyéről, mire odaért a rámpához, és feldübörgött a fedélzetre. A folyosón majdnem ledöntötte a lábáról a kifelé tartó Padmét és a vele lévő, sötét bőrű, egyenruhás férfit. Padmé elkerekedett szemmel meredt a fiúra. – Qui-gon bajban van! – nyögte ki lihegve Anakin. – Azt mondta, szálljunk fel! Azonnal! A férfi kételkedve, gyanakodva mérte végig. – Ki vagy te? – kérdezte. Padmé azonban már megragadta Anakin karját, és a hajó orra felé kezdte vonszolni a fiút. – Jó barát! – kiáltotta vissza. – Siessen, kapitány! Végigrohantak a folyosón a pilótafülke felé. Anakin megpróbálta elmondani a lánynak, mi történt, dőlt belőle a szó, kivörösödött arca feszült volt. Padmé láthatóan egyetlen szavában sem kételkedett, bólintott, sietésre ösztökélte. Mikor beestek a pilótafülkébe, két férfit találtak ott, amint éppen a vezérlőpult műszereit ellenőrizték. A lábdobogás zajára feléjük fordultak. Az egyik pilótajelvényt viselt a zekéjén. A másik – Anakin biztosra vette a frizurája és az öltözéke

alapján – egy Jedi volt. – Qui-gon nagy bajban van – közölte velük Padmé hadarva. – Azt mondta, szálljunk fel! – tette hozzá Anakin. A Jedi azonnal talpra szökkent. Sokkal fiatalabbnak tűnt, mint Qui-gon. Az arca sima volt, a tekintete átható, haját egy befont, jobb vállára lelógó tincstől eltekintve rövidre vágva hordta. – Hol van? – kiáltotta. Aztán meg sem várva a választ visszapördült az ablakok felé, és fürkészni kezdte az üres síkságot. – Én nem látok semmit – mondta a pilóta átkukucskálva a Jedi válla fölött. – Ott! – A Jedi éles szeme észrevette a mozgást az ablak sarkában. – Szálljon fel, és menjen oda! Gyorsan! Alacsonyan repüljön! A Ric nevű férfi ledobta magát a pilótaülésbe, miközben a többiek, így Anakin is, sietve megkeresték a helyüket. A hatalmas antigravitációs hajtóművek mély morgással életre keltek, a rámpa becsukódott, és a karcsú hajó felemelkedett. – Arra – mutatta a Jedi visszafojtott lélegzettel. Most már mindannyian látták Qui-gont, ahogy ádáz harcot vívott a fekete köpenyes, démoni alakkal. A küzdők előre-hátra szökelltek a síkságon, fénykardjaik minden egyes vágásnál felvillantak, ugrásaik nyomán szerteszét repült a sivatagi homok. Qui-gon lobogó, hosszú haja éles ellentétet alkotott ellenfele sima, szarvas fejével. Ric, a pilóta egy terepsiklónál alig magasabban száguldott feléjük, az idegen háta mögül közeledve. Anakin visszafojtotta a lélegzetét, ahogy odaértek a harcosokhoz. Ric keze rácsusszant a rámpa kapcsolójára, és lassan előretolta azt. – Kapaszkodni! – szólt hátra, a helyükre szögezve társait, miközben megpördítette a hajót. A küzdő felek eltűntek a felkavart homokörvényben és a Tatuin ikernapjának ragyogásában. A tekintetek kétségbeesetten kutatva siklottak a képernyőkre. Aztán felbukkant Qui-gon. Némi előnyhöz jutva felugrott a leeresztett rámpára, és az egyik kezével megkapaszkodott egy rúdban. Ric elismerően felszisszent, és minden erejével igyekezett egyenesben tartani az űrhajót. A szarvas fejű támadó azonban már a nyomukban volt, kirobbant a homok felhőből és felugrott a rámpára, épp akkor, amikor a hajó emelkedni kezdett. Óvatosan egyensúlyozva, dühödten izzó szemmel próbálta megvetni a lábát.

Qui-gon azonnal rárontott, és visszaszorította a rámpa széléig. Húsz méter magasan lehettek, és a pilóta egyenesen tartotta a hajót, látva, hogy a küzdő felek ismét összeakaszkodnak. Nem mert magasabbra emelkedni, amíg Qui-gon kint állt a rámpán. A Jedi-mester és ellenfele betöltötték a feljáratot figyelő képernyőt, izzadságtól csillogó arcuk megfeszült a koncentrálástól. – Qui-gon! – hallotta Anakin a másik Jedi halk, kétségbeesett hangját. A fiatal férfi még egy másodpercig a küzdelmet figyelte, aztán elszakította tekintetét a képernyőről, és kirohant a kabinból. A képernyőn Qui-gon hátralépett, két kézzel felemelte a fénykardját, és hatalmas csapást mért ellenfelére. A szarvas férfi hárított, de csak nagy nehézségek árán, és közben teljesen elveszítette az egyensúlyát. A csapás ereje elsöpörte, letaszította a rámpáról a mélybe. Lezuhant a sivatagba, összegömbölyödve földet ért, és azonnal talpra szökkent. A küzdelem azonban véget ért. Dühöngve, lángoló tekintettel nézte, ahogy bezáródott a rámpa, és eldübörgött a királynő hajója. Qui-gonnak alig sikerült felkapaszkodnia a rámpán és beesni a folyosóra, mielőtt a nyílás lezárult, és a Nubi gyorsulni kezdett volna. Elterült a hűvös fémpadlón, ruhája poros volt és teljesen átnedvesedett az izzadságtól, testét horzsolások és zúzódások borították. Mélyeket lélegzett, várva, hogy szívverése lelassuljon. Hajszál híján életét vesztette, és ez komoly aggodalomra adott okot. Az ellenfele erős volt és igencsak próbára tette. Kezdek öregedni, gondolta, és egyáltalán nem tetszett neki az érzés. Obi-van és Anakin odaszaladtak hozzá, és gyorsan talpra segítették. Nehéz lett volna megmondani, melyikük vágott aggodalmasabb képet. Qui-gon a fájdalmai ellenére elmosolyodott. A fiú szólalt meg először. – Jól vagy? – kérdezte, fiatal arcán őszinte aggodalommal. Qui-gon bólintott, és elkezdte leporolni magát. – Azt hiszem. De ezt a meglepetést még sokáig nem felejtem el. – Miféle lény volt ez? – ráncolta sötéten a homlokát Obi-van. Vissza akar menni, hogy ott folytassa, ahol én abbahagytam, gondolta Qui-gon. – Nem tudom – rázta meg a fejét a Jedi-mester. – De akárki vagy akármi is, jártas a Jedik művészetében. Szerintem a királynőt

akarta. – Gondolod, hogy követni fog minket? – kérdezte Anakin gyorsan. – A hipertérben biztonságban leszünk – kerülte meg a kérdést Qui-gon. – De szinte biztos vagyok benne, hogy tudja, hová tartunk. Egyszer már megtalált minket. Miért ne találna meg másodszor is? – Akkor mi most mihez kezdünk? – vonta össze a szemöldökét a fiú. Obi-van ezen a ponton rámeredt a fiúra. "Hogy érted azt, hogy »mi«?" – követelte a tekintete. A fiú észrevette a pillantást, és kifejezéstelen arccal visszabámult rá. – Türelmesek leszünk – jelentette ki Qui-gon felegyenesedve, magára terelve a másik kettő figyelmét. – Anakin Skywalker, bemutatom Obi-van Kenobit. – Örülök, hogy megismerhetlek! – ragyogott fel a fiú arca. – Hú! Te is Jedilovag vagy, ugye? Az ifjú Jedi ránézett Qui-gonra, és kétségbeesetten az égre emelte a szemét. Visszamentek a pilótafülkébe, ahol Ric Olié már a hipertéri ugrásra készítette elő a hajót. Qui-gon bemutatta Anakint a jelenlevőknek, majd odalépett a pilóta mellé. – Kész – közölte Ric egyik szemöldökét várakozóan felvonva. Qui-gon bólintott. – Bízzunk benne, hogy működik a hiperhajtómű, és nem Watto nevet utoljára. A társaság Ric mögé tömörülve, némán figyelte, ahogy a pilóta ráhelyezte kezét a kapcsolókra, és beindította a hiperhajtóművet. Rövid, éles sivítás hangzott fel, és az ablakot betöltő csillagok ezüstös pontjai hosszú csíkokká kenődtek szét. A hajó zökkenőmentesen átlépett a hipertérbe, és maga mögött hagyta a Tatuint. Éjszaka ereszkedett a Naboo bolygóra, Theedre azonban mélyebb csönd borult a megszokottnál. A gazdagon díszített trónteremben, Amidala királynő egykori kizárólagos birodalmában különös gyülekezet jelenlétében került sor Sio Bibble kormányzó elítélésére. Nute Gunray, a Kereskedő Föderáció alkirálya hívta össze a társaságot, mely Rune Haakóból és néhány neimoidiból, a kormányzóból és a királynő maroknyi tisztviselőjéből, illetve a nabooi foglyokra ügyelő, sugárvetőkkel felfegyverzett roham droidok sokaságából állt. A neimoidi egy mechnoszékben ült. A lépegető robot

gazdája gombnyomásai által vezérelve, fémlábain közlekedett a trónteremben. Most éppen Sio Bibble és a nabooi tisztviselők elé vitte Nute Gunrayt, aprólékos gonddal rakosgatva egymás után végtagjait, lehetővé téve a neimoidi számára, hogy kényelmesen, szinte ellazultan élvezhesse a kormányzó mögött álló hivatalnokok szemében bujkáló iszonyatos félelem látványát. Sio Bibble tekintete viszont nem árulkodott félelemről. Dühös elszántsággal, szálegyenes gerinccel, felszegett ősz fejjel, kihívóan meredt Gunray arcába. A neimoidi összerezzent; a kormányzó kezdett egyre több kellemetlenség forrása lenni. – Mikor hagy már fel ezzel az értelmetlen ellenállással? – förmedt Bibblére, enyhén előrehajolva ültében, hogy nyomatékosítsa elégedetlenségét. – Azonnal, alkirály, amint a királynő… – A királynője halott; a népe éhezik! Bibble megmerevedett. – A nabooi népet nem lehet megfélemlíteni, még ártatlan életek árán sem… – Jobban tenné, ha a saját élete miatt aggódna, kormányzó! – szakította félbe élesen Gunray. – Jó esélye van rá, hogy sokkal hamarabb elpusztul, mint a népe! – Elfogyott a türelme, egész testében remegett a dühtől. – Elég ebből! – robbant ki. – Vigyétek innen! A roham droidok gyorsan körülvették Sio Bibblét, és elválasztották a társaitól. – Semmit sem nyer az invázióval! – kiáltotta a kormányzó a válla fölött, miközben kivonszolták. – Itt demokrácia van! A nép már döntött, alkirály! Nem fognak zsarnokságban élni… Szavait elnyelte a trónterem előtti csarnok mélysége. A nabooi hivatalnokok némán, megtörtén sorjáztak ki a kormányzó mögött. A neimoidi egy pillanatig utánuk nézett, majd a felé induló OOM-9-hez fordult. A roham droidok parancsnoka kifejezéstelen fémarccal, érzelmektől mentes hangon szólalt meg. – A csapataim készen állnak átfésülni a mocsarakat az állítólagos víz alatti falvak után – jelentette. – Akármi is van odalent, nem maradhat sokáig rejtve. Nute Gunray bólintott, és egy intéssel elbocsátotta a droidot. Nem nagyon érdekelték a mocsarakban élő vadak. Rövidesen hírmondójuk sem marad. A bolygó minden szempontból az uralma alatt állt.

Valamelyest lehiggadva dőlt hátra a mechnoszékben. Most már csak azt kell kivárnia, hogy a Sith Lordok elé hozzák a királynőt. Nem tartotta valószínűnek, hogy bármilyen problémát jelentene nekik a feladat. Mindazonáltal tudta, hogy csak akkor fog teljesen megnyugodni, ha ez az egész véget ér valahára. A királynő hajóján Anakin Skywalker remegve kuporgott a pilótafülke egyik sarkában, és azon törte a fejét, hogyan melegedhetne meg egy kicsit. Mindenki aludt, mint ő is, amíg fel nem riadt nyomasztó álmaiból. A csendre ébredt föl, és nem tudta rászánni magát, hogy megmozduljon. Nem pusztán a hideg bénította meg. Jar Jar mellette aludt, egy ülésen elnyúlva, és fejét hátravetve hangosan horkolt. A gungát semmi sem tudta megakadályozni abban, hogy aludjon. Vagy egyen. A fiú arcán átsuhant egy mosoly. R2-D2 nem messze állt, fényei halványan villogtak. Anakin belebámult a sötétségbe. Szeretett volna megmozdulni, szeretett volna úrrá lenni tehetetlenségén, de az álmai még mindig kísértették. Azon kapta magát, hogy az anyjára, az otthonára gondol, és minden megdermedt a belsejében. Annyira hiányzott az anyja! Azt hitte, könnyebb lesz, ha már egyszer eljött, de nem lett az. Mindenről Shmi jutott az eszébe, és ha megpróbálta becsukni a szemét ezek előtt az emlékek előtt, akkor is ott látta a megviselt, aggódó arcát gondolatai sötétségében lebegni. Záporozni kezdtek a könnyei. Talán tévedés volt eljönni. Talán haza kellene mennie. Csak éppen most már nem tud. Talán soha többé. Egy karcsú alak lépett be a helyiségbe, és Anakin az egyik képernyő derengésében felismerte Padmé lágy vonásait. A lány kőszoborként állt a vezérlőpult előtt. A Sio Bibble hívásáról készített felvételt nézte vissza, amelyben a kormányzó könyörögve kérte Amidala királynőt, hogy térjen haza, mentse meg népét az éhhaláltól, enyhítsen kínjaikon. Végignézte az egészet, aztán kikapcsolta a lejátszót és csak állt a semmibe révedve, lehajtott fejjel. Mit csinál? Padmé egyszer csak mintha megérezte volna, hogy a fiú nézi, és gyors mozdulattal felé fordult. Gyönyörű arca fáradtnak és gondterheltnek tűnt, ahogy odalépett hozzá, és

letérdelt elé. Anakin megmerevedett, kétségbeesetten próbálta abbahagyni a sírást, de nem tudta elrejteni sem a könnyeit, sem a remegését. Összekuporodva, lelepleződve nézett fel a lányra. – Minden rendben, Annie? – kérdezte Padmé halkan. – Nagyon hideg van – vacogta a fiú. A lány elmosolyodott, lekanyarította magáról vastag kabátját, és belebugyolálta Anakint. – Egy meleg világról jöttél, Annie. Az űr pedig nagyon hideg. Anakin bólintott, és összébb húzta magán a kabátot. – Szomorúnak látszol – dörzsölte meg a szemét. Ha Padmé észre is vette a szavaiban bujkáló iróniát, nem adta jelét. – A királynő aggódik. A népe szenved, haldoklik. Rá kell vennie a Szenátust, hogy lépjen közbe, különben… – A hangja elhalt, képtelen volt folytatni a mondatot. – Különben nem tudom, mi lesz – fejezte be végül távoli hangon. Tekintetét elfordította a fiúról. – Én sem tudom, mi lesz velem – ismerte be Anakin szomorúan. – Nem tudom, látom-e még valaha… Összeszoruló torokkal elhallgatott, szavai belevesztek a csendbe. Vett egy mély lélegzetet, összeráncolta a homlokát, és benyúlt a zsebébe. – Tessék – mondta. – Ezt neked csináltam. Hogy ne felejts el. Egy zsabordarabkából faragtam. Fogd csak meg! Szerencsét hoz. Átnyújtotta a lánynak a finoman megmunkált fafüggőt. Padmé lehajtott fejjel szemügyre vette, majd a nyakába akasztotta. – Gyönyörű! De e nélkül sem felejtenélek el – nézett a fiúra mosolyogva. – Hogy is felejthetném el jövendőbeli férjemet? – Lepillantott a függőre, és elgondolkodva végigsimított rajta. – Sok minden meg fog változni, ha leszállunk a Coruscantra, Annie, de az irántad érzett szeretetem nem. Anakin nyelt egy nagyot, és bólintott. – Tudom. És az enyém sem. Csak annyira hiányzik… Megbicsaklott a hangja, és ismét könnyek szöktek a szemébe. – Annyira hiányzik a mamád – fejezte be halkan a mondatot Padmé. Anakin bólintott, és megtörölte az arcát. Egyetlen szót sem bírt kinyögni, miközben Padmé Naberrie odahúzta magához, és szorosan átölelte.

16

A külvilági utazó már jóval azelőtt megállapíthatta a Coruscantról, hogy más, mint a többi bolygó, mielőtt eléggé megközelítette volna ahhoz, hogy megértse, miért. A tapasztalt veteránokat mindig lenyűgözte, milyen furcsa látványt nyújt a planéta az űrből nézve. Nem a még zöldellő, romlatlan világok lágy, kék és fehér árnyalataiban játszott, hanem különös, ezüstös ragyogásban, ami arra utalt, hogy napjának fénye fémről verődik vissza. És ez a benyomás nem is volt félrevezető. Rég elmúltak már azok az idők, amikor a Coruscant még természetes állapotában leledzett. A főváros az évszázadok során egyre terjeszkedett, míg csak be nem burkolta az egész bolygót. Az egyre szaporodó épületek alatt eltűntek az erdők, a hegyek, a vizek és a természet képződményei. A légkört oxigénszintszabályozókon szűrték át és tisztították, a vizet hatalmas mesterséges tározókban gyűjtötték össze és tárolták. Őshonos állatokat, madarakat, halakat és növényeket csak a múzeumokban vagy a mesterséges klímájú, fedett rezervátumokban lehetett találni. Ahogy azt Anakin Skywalker is látta Amidala királynő lassan ereszkedő űrhajójából, a Coruscant a felhőkarcolók világává lett – a csillogó fémtornyok lándzsaerdőként törtek az ég felé, mintha acéllá dermedt óriások hadserege őrizte volna a látóhatárt minden irányban. A fiú áhítattal bámulta a bolygóvárost. Próbált valami tisztást találni az épületrengetegben, de nem járt sikerrel. Rápillantott a pilótaülésben ülő Ric Oliéra, és a férfi elmosolyodott. – A Coruscant, a Köztársaság fővárosa benőtte az egész bolygót. Egyszer érdemes megnézni, de nem szívesen élnék itt – kacsintott cinkosán. – Olyan hatalmas! – suttogta a fiú döbbenten. Beálltak egy lefelé tartó légifolyosóba, és a légi járműveket útmutatással ellátó mágneses irányvonalak mentén kanyarogni kezdtek az épületek között. Ric lelkesen magyarázta a rendszer működését Anakinnak, a fiú azonban csak fél füllel figyelt rá, figyelmét még mindig a város látképe kötötte le. A hátuk mögött a Jedik halkan beszélgettek valamiről. Jar Jar mellettük kuporgott, láthatólag rémülten meredt ki az ablakon. Anakin tudta, hogy a gunga bizonyára mocsaras hazája ismerős tájai után vágyakozik, mint ahogy ő

maga is arra gondolt, hogy mennyivel jobban tetszett neki a sivatag. A királynő hajója tovább lassított, és kisorolt a légifolyosóból egy leszállóplatform felé, amely egy sor hatalmas épület mellett lebegett. Anakin alig hitt a szemének, ahogy végigmérte őket. Több száz emelet magasak lehettek, kilométeres magasságig felnyúlva az égbe. A fiú nyelt egy nagyot, és elszakította tekintetét a látványtól. A hajó halk döccenéssel leszállt a platformra, mágneses karmantyúi a helyükre kattantak. A királynő a főfolyosón várakozott udvarhölgyei, testőrei és Panaka kapitány körében. Odabiccentett Qui-gonnak, jelezve, hogy a férfi menjen elöl. Anakin rávillantott egy mosolyt Padméra, és a kijárat felé induló Jedi-mester nyomába szegődött. Az ajtó feltárult, a rámpa leereszkedett, és a Jedi-lovagok, Anakin Skywalker, illetve Jar Jar Binks kiléptek a Coruscant napjának fényébe. A fiú az első néhány perc során arra koncentrált, hogy legyőzze a rá-rátörő nyomasztó érzést. Ez azonban a hajón kívül még nehezebbnek bizonyult, mint odabent. Szemét a rámpára és Qui-gonra szegezve tartotta, attól tartva, hogy ha körülnéz, nyomban leszédül a platformról. Egy szakasznyi köztársasági őr kíséretében két, a Szenátus hivatali köntösét viselő férfi várt rájuk. A Jedik odamentek hozzájuk, és üdvözlésképpen meghajoltak. Anakin és Jar Jar sietve követték a példájukat, bár csak a fiú tudta, ki előtt hajolnak meg és miért. Ekkor fekete és arany ruhájába öltözve, fején a tollas fejékkel feltűnt Amidala királynő is. Öltözéke jóval magasabbnak mutatta a termetét és különös, lebegő jelleget kölcsönzött járásának. Karmazsinszín köpenyeikbe burkolózott udvarhölgyei vették körül, arcuk épp hogy látszott a fejükbe húzott csuklyák alatt. Panaka kapitány és a nabooi testőrök sora követte őket. Amidala megállt a két férfi előtt, és ránézett a kedves arcú, ideges tekintetűre. Palpatine szenátor, a királynő megbízottja a Köztársaság Szenátusában, kezét kékeszöld köpenyének ujjába dugva meghajolt. – El sem tudom mondani, micsoda megkönnyebbülés számomra, hogy épen és egészségesen látom, felség – üdvözölte a királynőt felegyenesedve, egy mosoly kíséretében. – Hadd

mutassam be Valorum főkancellárt! Valorum magas, ezüstös hajú, meghatározhatatlan korú férfi volt. Sem fiatalnak, sem öregnek nem mutatta a külseje, valahogy mégis mind a kettő benne volt. Egyenes termete és erős hangja ellenére az arca és kék szeme fáradtságról s gondterheltségről árulkodott. – Üdvözlöm, felség – lopózott egy halvány mosoly szigorú vonásaira. – Nagy megtiszteltetés, hogy végre személyesen is találkozhatok önnel. Szeretném tolmácsolni a Szenátus teljes felháborodását a Naboon kialakult helyzet miatt. Összehívtam egy különleges ülést, melyen előadhatja kérelmét. A királynő rezzenéstelenül állta a férfi tekintetét. Magas, uralkodó jelenség volt köntösében, fehérre festett, jéghideg arcával. – Hálás vagyok a fáradozásaiért, főkancellár – mondta halkan. Anakin a szeme sarkából észrevette, hogy Padmé feléje pillant az arcát elrejtő csuklya alól. Amikor odafordult, a lány rákacsintott, és Anakin érezte, hogy elpirul. Palpatine odalépett a királynő mellé, és a rájuk váró légisikló felé intett. – Felmerült egy eljárásbeli kérdés, de biztos vagyok benne, hogy könnyedén megbirkózunk vele – közölte, és odavezette Amidalát a siklóhoz. Az udvarhölgyek, a testőrök és Panaka kapitány követték őket. Anakin is elindult, Jár Jarral az oldalán, de aztán megtorpant, amikor észrevette, hogy a Jedik még mindig Valorum főkancellár mellett állnak. Anakin kérdően nézett Quigonra, nem tudta, mit kell tennie. A királynő és kísérete azonban lelassított, és Amidala odaintett a fiúnak és a gungának, hogy tartsanak velük. Anakin ismét Qui-gon felé pillantott, aki szó nélkül bólintott. A siklóban Anakin és Jar Jar némán leültek a leghátsó két ülésre. A hátraforduló Palpatine szenátor arcán szkeptikus kifejezéssel mérte végig őket, mielőtt elfordult volna tőlük. – Nem dedszig negem ez a hely, Anakin – suttogta a gunga kétkedőén. Anakin bólintott, és elszántan összeszorította a száját. A felszállást követően hamarosan odaértek úti céljukhoz, egy újabb épületcsoporthoz és egy újabb, láthatólag kifejezetten siklók számára készített leszállóplatformhoz. Miután kiszálltak,

Palpatine elkísérte őket a szállásukra, a királynő és kísérete számára előkészített lakosztályba. Anakin és Jar Jar kaptak egy szobát, ahol meg is tisztálkodhattak, s magukra hagyták őket. Azonban nemsokára értük jött az egyik udvarhölgy – nem Padmé, állapította meg Anakin csalódottan –, és bevezette őket egy váróterembe, amely láthatólag Palpatine irodája előtt helyezkedett el. – Itt várjatok! – utasította őket a lány, és eltűnt a folyosón. A szenátor irodájába nyíló ajtó nyitva állt, a fiú és a gunga szabadon beláthatott. A királynő odabent volt, most egy lila, karcsú alakját redőkbe burkoló, hosszú bársonyruhát viselt, melynek bő, hosszú ujjai kecsesen hullottak alá vékony karjáról. A fejét legyező alakú, gyöngyökkel és bojtokkal díszített korona ékesítette. Egy széken ülve hallgatta Palpatine szavait. Udvarhölgyei mellette álltak, szorosan összevonva magukon köpenyüket. Anakin egyikükben sem vélte felismerni Padmét. Megfordult a fejében, hogy talán a lány keresésére kellene indulnia ahelyett, hogy itt vár, de fogalma sem volt, merre kezdje Az odabent zajló társalgás határozottan egyoldalúnak tűnt. Palpatine szenátor élénken gesztikulálva járkált fel és alá a helyiségben, a királynő ezzel szemben szobormereven ült. Anakin sokért nem adta volna, ha hallja, miről van szó. Rápillantott Jár Jarra, és a gunga ide-oda cikázó tekintetéből azt olvasta ki, hogy ő is ugyanígy érez. Amikor aztán elviharzott mellettük Panaka kapitány és belépett az irodába, egy pillanatra eltakarva őket a bent lévők elől, Anakin talpra ugrott. Odaintett Jar Jarnak, hogy ne mozduljon, egyik ujját figyelmeztetően a szája elé tette, majd egy szökkenéssel nekilapult az egyik ajtófélfának. A nyitott ajtószárny és a félfa közötti résen át, ha kicsit tompán is, de ki tudta venni Palpatine és a királynő szavait. Palpatine felhagyott a járkálással, és a fejét ingatva megállt a királynő előtt. – A Köztársaság már nem az, ami egykor volt. A Szenátus tele van kapzsi, civakodó küldöttekkel, akik csak a saját rendszereik érdekeit nézik… természetesen a személyes érdekeik után. Senkit sem érdekel a közjó, semmi udvariaskodás, csak kőkemény politika – sóhajtott fel fáradtan. – Undorító az egész! Őszintén szólva, felség, nem sok esélyét látom, hogy a Szenátus bármit is tegyen az invázió ügyében. Amidala egypár másodpercig hallgatott.

– Nekem úgy tűnt, Valorum főkancellár lát még reményt. – Engedelmével, felség – válaszolta a szenátor kedves, de szomorú hangon –, a főkancellárnak nincs túl sok valós hatalom a kezében. Bemocskolták az alaptalan korrupciós vádaskodások. Mesterségesen szított botrány tört ki körülötte. Most a bürokratáké a hatalom. A királynő felemelkedett a székről, és egyenes tartással megállt a férfi előtt. – Milyen lehetőségeink vannak, szenátor? Palpatine láthatólag elgondolkodott a kérdésen egy pillanatig. – Talán az lenne a legjobb, ha kikényszerítenénk, hogy válasszanak egy új, erősebb főkancellárt… olyat, aki visszavenné a hatalmat a bürokratáktól, betartatná a törvényeket, helyreállítaná az igazságosságot. – Hátrasimította sűrű haját, majd hegyes ujjaival megmasszírozta a homlokát. – Ön beterjeszthetné a bizalmatlansági indítványt Valorum főkancellár ellen, felség. Amidala nem úgy nézett ki, mint akit sikerült meggyőzni. – Mindeddig Valorum volt a legerősebb támogatónk. Nincs más lehetőség? – Esetleg megpróbálhatjuk bíróság elé vinni az ügyet… – vont vállat Palpatine. – Arra nincs idő – vágott a szavába a királynő gyorsan, hangjában árnyalatnyi dühvel. – A bíróság még a Szenátusnál is lassabban jutna döntésre. – Öntudatosan kihúzta magát, szavai még élesebben csengtek. – A népem haldoklik, napról napra fogy. Azonnal tennünk kell valamit. Meg kell állítanunk a Kereskedő Föderációt, mielőtt még tovább romlik a helyzet. – Ha realisták akarunk lenni, felség – nézett Palpatine szigorú arccal Amidalára –, szerintem kénytelenek leszünk tényként elfogadni a Kereskedő Föderáció uralmát… legalábbis egyelőre. A királynő lassan megrázta a fejét. – Ez olyasmi, szenátor, amit nem tehetek meg. Egymásra meredtek a beálló csendben, és az ajtó mögött lapuló Anakin Skywalker hirtelen nem bánta volna, ha tudja, merre jár Qui-gon Jinn. A Coruscant szorosan egymás mellett burjánzó épületeitől eltérően a Jedi Templom magányosan állt. A soktornyú, kolosszális piramis mindentől távol, egy széles, testesebb,

élesebb körvonalú tornyokhoz vezető sétány végén állt, melyekben kisebb valószínűséggel lehetett volna meglelni a meditációhoz szükséges magányt. A Templomban éltek a Jedilovagok és növendékeik, az egész rend, az Erő tanulmányozásába, természete feletti töprengésbe mélyedve. Itt rendszerezték és sajátították el a tanait, itt készültek fel az Erőben megtestesülő, mindent átható jógás szolgálatára. A Jedi Tanácsterem az épület középpontjában helyezkedett el. Maga a Tanács épp ülésezett – zárt ajtók mögött, a bent lévő tizennégy lény kivételével elrejtve mindenki szeme és füle elől. Tizenketten voltak a nők és férfiak – egyesek emberek, mások idegenek –, akik a Tanácsot alkották. A sokszínű, harcedzett tanácstagok a galaxis legtávolabbi vidékeiről kerültek a rend kötelékébe. A maradék kettő, a Tanács aznapi vendégei, Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi voltak. A tizenkét tanácstag székei befelé néző kört formáltak, melynek közepén Qui-gon és Obi-van állt. Az előbbi az elmúlt hetek eseményeiről számolt be éppen, az utóbbi, egy lépéssel mestere mögött, figyelmesen hallgatott. A kör alakú terem kupolás tetejét karcsú oszlopok támasztották alá, melyek között tágas ablakok nyíltak a városra és a fényre. A terem alakja és a Tanács ülésrendje a Jediknek az egyenlőségbe és a minden dolgok között meglévő kapcsolatba vetett hitét tükrözte. A Jedik világában az élet Erőben megnyilvánuló egyensúlya volt a megértéshez és békéhez vezető ösvény. Qui-gon szemügyre vette a Tanács tagjainak jól ismert arcát, miközben beszélt. A legtöbben Jedi-mesterek voltak, akárcsak ő maga, köztük Yodával és Mace Winduval, a két rangidőssel. Ők ketten sokkal többet tettek a Jedik rendjéért, mint amennyit Qui-gon valaha is tehet. Szétvetett lábbal állt a szószékként funkcionáló mozaikkör közepén. Magas, széles alakja és mély hangja felkeltette az egybegyűltek figyelmét, kék szeme mindenkin elidőzött egy pillanatra, a szavaira adott reakciók után kutatva. Elgondolkodva hallgatták – a méltóságteljes Ki-Adi-Mundi, a fiatal és gyönyörű Adi Gallia, a karcsú Depa Billaba, a tarajos, márványarcú Even Piell és a többiek. Külsejüket tekintve mindannyian különbözőek és egyediek voltak, s mégis mindannyian valami létfontosságút tettek hozzá a Tanácshoz. Qui-gon tekintete visszatért Mace Windura és Yodára, a két

legtiszteletreméltóbb és leghatalmasabb mesterre, akiket meg kellett győznie. – Véleményem szerint – fejezte be halkan a beszámolóját – az idegen, aki rám támadt a Tatuinon, egy Sith Lord volt. Szinte tapintható csend állt be. Aztán suhogni kezdtek a barna köpenyek, ahogy a Tanács tagjai kényelmetlenül mocorogni kezdtek. Összevillantak a tekintetek, és hamarosan felerősödött a hitetlenkedő suttogás. – Egy Sith Lord? – ismételte meg Mace Windu előrehajolva ültében. Erős, sötét bőrű, kopasz fejű, átható tekintetű, kora ellenére ránctalan arcú férfi volt. – Lehetetlen! – csattant fel Ki-Adi-Mundi dühösen, nem is próbálva leplezni méltatlankodását. – A Sith már évezredek óta elpusztult! Yoda csak parányit rezzent meg a székében, kicsi, ráncos termete szinte eltörpült a nála sokkal nagyobb lények jelenlétében. Szemét összehúzta, mint egy jóllakott sivatagi párduc, és elgondolkodva Qui-gon felé fordult. – Veszély, veszély leselkedik a Köztársaságra, ha a Sith megmozdult – állapította meg halk, rekedtes hangon. A többiek újra egymás között kezdtek sugdolózni. Qui-gon hallgatott, várta, hogy befejezzék. Azt hitték, hogy Sith már nem létezik. Azt hitték, hogy saját hatalomvágyuk pusztította el őket. Érezte, hogy Obi-van feszengve mocorog a háta mögött, nehezen megállva, hogy ne szóljon közbe. Mace Windu súlyos mozdulattal hátradőlt, sűrű szemöldökét összeráncolta. – Nehéz ezt megemészteni, Qui-gon. Nem tudom, hogyan térhetett volna vissza a Sith a tudomásunk nélkül. – A sötét oldal nehezen látható – horkant fel Yoda. – Felfedezni, ki volt a támadó, igen, ezt kell tennünk. – Talán majd felfedi ő magát – vélte Ki-Adi-Mundi Qui-gon felé biccentve. – Igen – értett egyet Mace Windu. – A támadásának célja volt, ez egyértelmű. A királynő a célpontja. Mivel most kudarcot vallott, talán újra próbálkozik. Yoda felemelte egyik ösztövér karját és Qui-gonra mutatott. – Ezzel a nabooi királynővel kell maradnod, Qui-gon. Igen, meg kell őt védened. A többiek egyetértőén mormogtak, tanúbizonyságot téve a Jedi-mester képességeibe vetett bizalmukról. Qui-gon most sem mondott semmit. – Minden erőnket arra fordítjuk, hogy megoldjuk ezt a

rejtélyt és felfedjük támadód kilétét – jelentette be Mace Windu. – Az Erő legyen veled, Qui-gon Jinn! – emelte fel elbocsátóan a kezét. Obi-van sarkon fordult és a kijárat felé indult, majd megtorpant, amikor látta, hogy Qui-gon nem követi példáját, hanem továbbra is a Tanács előtt marad. Az ifjú Jedi visszafojtotta a lélegzetét, tudva, mi következik. – Mondani akarsz még valamit, Qui-gon Jinn? – hajtotta félre a fejét kérdően Yoda. – Engedelmeddel, mester – válaszolta a Jedi szilárd tekintettel. – Rátaláltam az Erő egyik csomópontjára. – Egy csomópontra, azt mondod? – kerekedett el kissé Yoda szeme. – Egy személy körül? – kérdezte Mace Windu gyorsan. – Egy fiú körül – bólintott Qui-gon. – Soha nem láttam még az övéhez hasonlóan magas midi-chlorian-szintet. – Elhallgatott. – Lehetséges, hogy midi-chlorianok nemzették. Döbbent csend támadt szavai hallatán. Qui-gon Jinn azt sugallta, hogy a fiú nem emberi módon, hanem az élet esszenciája, az Erő hordozója, a midi-chlorianok által fogant. Kollektív öntudatot és intelligenciát formálva, a midichlorianok alkották az élőlények és az Erő közötti összekötő kapcsot. Azonban nemcsak ez aggasztotta a Jedi Tanácsot. Volt egy prófécia, olyan ősi, hogy az eredete már rég homályba veszett, mely szerint egyszer majd felbukkan egy kiválasztott, midi-chloriannal teli testtel, aki soha nem látott módon uralja és örökre megváltoztatja majd az Erőt. Végül Mace Windu adott hangot a Tanács gondolatainak. – A próféciára utalsz – jelentette ki halkan. – Rá, aki egyensúlyba hozza majd az Erőt. Szerinted a fiú az. Qui-gon tétovázott. – Nem feltételezem… – Dehogynem! – csattant fel Yoda kihívóan. – Látjuk, mi a véleményed, Qui-gon! A Jedi-mester mélyet lélegzett. – Kérem, hogy a Tanács tegye próbára a fiút! Ismét sűrű csend támadt, ahogy a Tanács tagjai egymásra pillantva, szavak nélkül kommunikáltak. Aztán minden szem Qui-gon felé fordult. – Azt kéred, hogy részesüljön a Jedik képzésében? – kérdezte Yoda halkan.

– Az Erő akarta, hogy rátaláljak – váltott át támadásba Quigon merészen. – Ebben biztos vagyok. Túl sok minden történt ahhoz, hogy másképp legyen. – Hozd hát akkor elénk őt! – emelte fel a kezét Mace Windu, lezárva a vitát. – Próbára, igen, próbára lesz téve – bólintott Yoda komoran, lehunyt szemmel. – Ideje indulnunk, felség – jelentette be Palpatine szenátor, felmarkolva egy halom adatkártyát az íróasztaláról. Amidala királynő felállt, és Anakin gyorsan visszaosont a helyére, Jar Jar mellé. A biztonság kedvéért még egyszer figyelmeztetően rámeredt a gungára. – Nem mondom el negig! – tiltakozott az sértődötten. Egy pillanattal később Palpatine kikísérte dolgozószobájából a királynőt és udvarhölgyeit. A szenátor egy pillantást sem vesztegetett a váróteremben üldögélő fiúra és a gungára; egyenesen kiviharzott a folyosóra. Amidala királynő is alig lassított a léptein, miközben elment Anakin mellett. – Gyertek csak velünk! – súgta feléjük sem nézve Rabé, az egyik udvarhölgy. – Most nem kell majd az ajtó mögül hallgatóznotok. Anakin és Jar Jar rémülten, megszégyenülten összenéztek, majd talpra ugrottak, és a menet nyomába eredtek.

17 Míg a többiek odakinn vártak, Amidala királynő az udvarhölgyei kíséretében visszatért a szobájába, hogy átöltözzön egy újabb ruhába, amely egyértelműen uralkodói mivoltát jelzi. Szélesített vállú, aranyszegélyű, vörös bársonypalástban jelent meg és tolldíszes, csúcsos koronában, közepén vert arany lemezzel. A palást és a fejek hatalmat és méltóságot kölcsönzött neki, ahogy elsétált a csodálkozó Anakin és Jar Jar előtt, mintha egy istennő jönne le a felhők közül a halandók közé, csupa hűvös kellem és rendkívüli szépség, megközelíthetetlen és érinthetetlen.

Eirtaé és Rabé, akik korábban is kísérték, ismét vele voltak, s nesztelen, csusszanó léptekkel követték a királynőt vörös csuklyás köntösükbe burkolózva. Anakin ismét Padmét kereste a tekintetével, de nem találta. – Kérem, mutassa az utat! – szólt Amidala Palpatine-hoz, odabiccentve a fiúnak, a gungának és Panaka kapitánynak, hogy tartsanak vele. Palpatine lakrészéből több folyosón végigmenve más termekbe jutottak, végül más épületekbe. A csarnokok szinte kongtak az ürességtől, csupán elvétve lehetett látni egy-két köztársasági őrt, és a kis társaság feltartóztathatatlanul haladt tovább. Anakin elismerően pislogott a magas mennyezetre, a tágas ablakokra és a kívül látható épületrengetegre, s próbálta elképzelni, milyen lehetne egy ilyen helyen élni, mint a Coruscant. Amikor elérték a Szenátusi Termet, a csodálata újfent feltámadt. A hatalmas helyiség olyan volt, akár egy aréna; kör alakú és masszív, amelyből ajtók nyíltak külső folyosókra különböző szinteken. A terem közepén magas, karcsú oszlop tartotta a főkancellár emelvényét, egy széles, félig zárt platformot, amelyben Valorum – aki már jelen volt –, kedve szerint ülhetett vagy állhatott a helyettese és a tanácsadói társaságában. Köröskörül az aréna sima belső fala mentén szenátori páholyok nyúltak ki a bejárati ajtóknál lévő alkóvokból; némelyik a helyén – miközben a szenátor a tanácsadóival és a vendégeivel tárgyalt –, mások viszont ellebegtek valahová. Amikor egy szenátor szót kért és megkapta azt az elnöktől, a páholya az aréna közepére lebegett, a főkancellár pódiumának közelébe, és ott is maradt, amíg be nem fejezte beszédét. Anakin mindezt másodpercek alatt érzékelte, miközben a királynő és Palpatine mögött lépkedett a Naboo szenátusi páholyába nyíló ajtó felé. Zászlók és függönyök csüngtek a kör alakú mennyezetről csillogó szalagokként, és szórt fények világítottak puhán minden sarokból, fénybe borítva a rotunda tágas belsejét. Droidok nyüzsögtek a külső folyosókon, üzeneteket továbbítva egyik küldöttségtől a másikhoz, s a fémtestek mozgása egyfajta gépezet belsejéhez tették hasonlatossá a termet. – Ha a Föderáció javasolja a szavazás elhalasztását, felség – suttogta Palpatine halk és sürgető hangon a királynő fülébe –, könyörgöm, indítványozza, hogy hozzanak határozatot a gyűlés feloszlatásáról és új főkancellár választásáról!

Amidala nem nézett rá; folytatta útját a nabooi páholy felé. – Bárcsak nagyobb bizalommal lenne a kérelmünk ügyében, szenátor! – felelte halkan. – Ki kell kényszerítenie egy új főkancellár megválasztását – sürgette Palpatine. – Higgyen nekem, nagyon sokan vannak, akik támogatni fognak bennünket! Ez a legjobb esélyünk. – A pódium és Valorum felé pillantott. – Az egyetlen esélyünk. Mormolás kelt az egybegyűltek soraiból, amikor megpillantották Amidalát a nabooi páholy bejáratánál királyi palástban, emelt fővel, nyugodt arccal. Ha hallotta is a körülötte lévők hangszínének változását, nem adta jelét. Tekintete egy pillanatra Palpatine-ra vetült. – Ön valóban úgy véli, hogy Valorum főkancellár elutasítja a kérelmünket? – kérdezte halkan. Palpatine a fejét ingatta, magas homloka összeráncolódott. – Össze van zavarodva. Fél. Nem fog segíteni. Rabé átadott egy apró fém képernyőt Anakinnak és Jar Jarnak, majd intett nekik, hogy várjanak ott. Amidala, Palpatine, az udvarhölgyek és Panaka beléptek a szenátusi páholyba. Anakin kissé csalódott, hogy nem invitálták be, ám ugyanakkor hálás volt, amikor felfedezte, hogy a Rabétól kapott képernyőn keresztül láthatja és hallhatja, mi történik a páholyban. – Segítséget fog kérni a Szenátustól, Jar Jar – suttogta izgatottan közelebb hajolva. – Mit gondolsz? A gunga a pofáját ráncolta, és a fejét ingatta. – Szerindem gond lesz, Annie. Dúl zsog mindengineg gell egyedérdenie egy dologban. A nabooi páholy levált a dokkjáról, és pár métert lebegett a főkancellár pódiuma felé, várva az engedélyt, hogy megtehesse a teljes utat. Palpatine, Amidala és a többiek most már ültek benne. Valorum megbiccentette rövidre nyírt, ezüstös haját Palpatine irányába. – Az elnök megadja a szót a Naboo szuverén rendszer szenátorának. A nabooi páholy az aréna közepére siklott, Palpatine felállt, körültekintett az egybegyűlteken lassú, pásztázó tekintettel, s ezzel magára vonta mindenki figyelmét. – Főkancellár, szenátusi képviselők! – Dörgő hangjára elcsendesedett a terem. – Tragédia történt szülőbolygómon, a Naboon. Akaratunk ellenére belekeveredtünk egy vitába,

amelyről mindannyiuknak tudomásuk van. A kereskedelmi útvonalak megadóztatásával kezdődött, s egy békés világ leigázó és törvénytelen megszállásává fajult. A Kereskedő Föderáció a felelős ezért az igazságtalanságért, és tettéért felelnie kell… Egy másik páholy lódult előre most, amely a Kereskedő Föderáció jelvényét viselte, és amelyben a Föderáció szenátora, Lott Dod tartózkodott, meg egy maroknyi kalmárbáró, tanácsadói minőségben. – Ez felháborító! – mennydörögte a Kereskedő Föderáció szenátora, s az öklét rázta a pódium felé. Az ösztövér, aszott neimoidi úgy hajolt ki az alacsony korlátú páholyból, akár egy szomorúfűzfa. – Tiltakozom Palpatine szenátor nevetséges vádjai ellen, és követelem, hogy azonnal vonják meg tőle a szót! Valorum ezüstös feje kurtán Lott Dod irányába fordult, s egyik keze felemelkedett. – Az elnök ez alkalommal nem adott szót a Kereskedő Föderáció szenátorának. – A főkancellár hangja halk volt, de magabiztos. – Térjen vissza a helyére! Lott Dod úgy meredt rá, mintha mondani akarna még valamit, de aztán csak visszaereszkedett az ülésébe, és a páholy lassan visszalebegett. – Állításaink részletes ismertetésére – folytatta Palpatine –, átadom a szót Amidala királynőnek, Naboo nemrégiben megválasztott uralkodójának, hogy beszéljen a nevünkben. Oldalra lépett, Amidala pedig szórványos taps kíséretében felegyenesedett. Odalépett a páholy előrészéhez, és szembefordult Valorummal. – Tisztelt köztársasági képviselők és meghatalmazottak, Valorum főkancellár! Rendkívül súlyos körülmények miatt jöttem el önökhöz. A Köztársaság törvényeinek figyelmen kívül hagyásával és megsértésével a Kereskedő Föderáció droidjainak serege megtámadta és elfoglalta a Naboot… Lott Dod ismét felpattant, és mérgesen rikácsolt: – Tiltakozom! Ez nonszensz! Hol a bizonyíték? – Meg sem várva, hogy szót kapjon, a képviselőkhöz intézte szavait. – Javaslom egy vizsgálóbizottság Naboora küldését, hogy megbizonyosodjunk ezen állítások igazáról. Valorum a fejét rázta. – Elutasítva!

Lott Dod nagyot sóhajtott, és az ég felé vetette a karját, mintha ezen egyetlen szó hatására egy világ omlott volna össze benne. – Elnök úr, ön nem engedheti, hogy elítéljenek bennünket anélkül, hogy helyt adna a kérésünknek egy független bizottság felállítására. Ez teljességgel szabályellenes! Támogatást remélve körbepásztázta a termet, és mormoló egyetértés kelt a képviselőkből. Egy harmadik páholy siklott előre, hogy csatlakozzon a nabooihoz és a kereskedőkéhez. Az elnök megadta a szót Aks Moe-nak, a Malastare bolygó szenátorának. A zömök és lassú mozgású Aks Moe három szemkocsánya enyhén remegett, miközben súlyos, párnás kezét csípőre tette. – Malastare szenátora egyetért a Kereskedő Föderáció tiszteletreméltó képviselőjével. – Hangja mély volt és recsegő. – Ha egy bizottság felállítása kérelmezve lett, akkor engedélyezni kell az ehhez hasonló vitás ügyekben. Ez a törvény. Valorum habozott. – A lényeg az… Bizonytalanul elhallgatott, befejezetlenül hagyva a mondatot, és odafordult tanácskozni az alelnökéhez, aki a nyomtatott névtábla szerint a Mas Amedda nevet viselte. Amedda olyan fajhoz tartozott, amilyennel Anakin még sohasem találkozott. Alkatra olyan volt, akár egy ember, ám a feje úgy nézett ki, mint egy párna, amelyre csak félig húzták rá a huzatot, és egy pár csáppá keskenyedett és lelógott a vállára meg a homlokából kinövő szarvacskáira. Az elnök, az alelnök és a tanácsadóik sietős vitába bonyolódtak. Anakin és Jar Jar aggodalmas pillantásokat váltottak, miközben Palpatine hangját hallották a kézi képernyő kicsiny hangszóróiból. – Most jönnek a bürokraták, a Köztársaság igazi vezetői, és hozzáteszem, akiket a Kereskedő Föderáció lefizetett. – Mindezt a királynő fülébe suttogta. Anakin látta, ahogy a két fej közel került egymáshoz. Palpatine halkabbra fogta a hangját. – Ez az a pont, ahol Valorum főkancellár hatalma elenyészik. Valorum fáradt kifejezéssel az arcán visszalépett a pódiumra. – A kérdés eldöntetett. E helyen az 523A bekezdés alkalmazandó. – A nabooi páholy irányába biccentett. – Amidala királynő, hajlandó lenne felfüggeszteni a kérelmét mindaddig, amíg egy szenátusi bizottság a helyszínen meg nem vizsgálja a vádjai megalapozottságát?

Anakin látta, hogy a királynő összerezzent meglepetésében, és amikor megszólalt, a hangja dühtől és elszántságtól remegett. – Nem vagyok hajlandó felfüggeszteni a kérelmet – jelentette ki, és nem vette le a tekintetét Valorumról. – Én azért jöttem ide, hogy megoldást keressek erre a támadásra, amely semmibe vette Naboo szuverenitását. Engem nem azért választottak királynőnek, hogy nézzem, mint szenved és pusztul a népem, miközben önök bizottságokról vitáznak az invázióval kapcsolatban. Ha a főkancellár tehetetlen, új vezetőség felállítását javaslom. – Tartott egy kurta hatásszünetet. – Bizalmatlansági indítványt terjesztek be a főkancellár személye ellen. Azonnal nagy hangzavar támadt; néhányan egyetértésüknek adtak hangot, mások tiltakoztak. Szenátorok és megfigyelők egyszerre ugrottak talpra, a hangos moraj pillanatokon belül kiabálássá változott és visszhangokat vert a teremben. Valorum szótlanul állt a pódiumon, dermedten és hitetlenkedve. Rámeredt Amidalára, miközben arca megnyúlt a váratlan megdöbbenéstől. Amidala merészen, várakozóan nézett vele szembe. Mas Amedda lépett Valorum elé, átvéve a főszerepet a pódiumon. – Rendet! – harsogta, s fura feje megduzzadt. – Legyen végre rend! A Szenátus elcsendesedett, a képviselők visszaültek Amedda parancsára. Anakin látta, ahogy a Kereskedő Föderáció páholya közvetlenül a nabooi páholy mellé manőverezik. Lott Dod futó pillantást váltott Palpatine-nal, de egyikük sem szólalt meg. Egy újabb páholy lebegett a terem közepére, és az alelnök megadta a szót Edcel Bar Gannek, Roona szenátorának. – Roona támogatja a bizalmatlansági indítványt Valorum főkancellár ügyében – jelentette be Bar Gan sziszegő hangon. Mas Amedda nem igazán örült ennek. – Az indítvány támogatást nyert. Valorumhoz fordult, valamit elhadart neki, de lehalkított hangját nem lehetett érteni, és a száját eltakarta közben a kezével. A főkancellár értetlenül meredt rá távolba révedő, zavart tekintetével. – Nincs lehetőség elnapolásra – jelentette ki a malastare-i Aks Moe fennhangon, magára terelve Mas Amedda figyelmét. – Az indítvány

megtétetett, és a szavazást haladéktalanul meg kell ejteni. Lott Dod ismét talpra ugrott. – Indítványozom egy vizsgálóbizottság felállítását és annak megállapítását, hogy… A Köztársaság Szenátusában ismét elszabadultak az indulatok, és hangos kántálás vette kezdetét. – Szavazást! Szavazást! Eközben Mas Amedda élénk társalgásba mélyedt Valorum főkancellárral, s kezét a vállán nyugtatta, mintha így próbálná visszahozni abból a bizonytalan közegből, ahová jutott. – Látja, felség, a többség minket támogat – hallotta Anakin Palpatine hangját, aki ismét közel hajolt a királynőhöz. A fiú nem bírta levenni a szemét a képernyőről. – Biztosíthatom önt, hogy Valorum elbukik a szavazáson, és új főkancellárt fognak választani, egy erős főkancellárt, aki nem engedi majd, hogy figyelmen kívül hagyják a tragédiáját… Mas Amedda ismét a pódiumra lépett, és az egybegyűltekhez címezte szavait: – A főkancellár szünetet kér. Kiáltások harsantak a képviselőktől, s hullámokban verődtek vissza a visszhangok, miközben Valorum rámeredt Palpatine szenátorra és Amidala királynőre, s Anakin Skywalker érzékelte, hogy a főkancellár döbbent arcára az elárultak csalódottsága ült ki. Alig egy órával később Anakin, Padmét keresve, berontott a királynő előszobájának nyitott ajtaján, ám Amidalával találta szembe magát. A királynő egymagában állt a szoba közepén, tekintetét a fiú felé irányította, palástba bújtatott alakja pompázatosnak és ugyanakkor magányosnak tűnt. – Bocsánat – hebegte Anakin. – Felség… A királynő szótlanul bólintott; fehér arca sima volt és tökéletes. – Padmét kerestem – folytatta a fiú, akinek földbe gyökerezett a lába az ajtónál, s nem tudta, hogy menjen vagy maradjon. Kétségek között forgatta a fejét. – Qui-gon azt mondta, hogy a Jedi Tanács elé visz engem. Ezt akartam tudatni Padméval. Parányi mosoly villant a királynő kifestett ajkán. – Padmé nincs itt, Anakin. Feladatot bíztam rá.

– Ó! – De átadom neki az üzenetedet. A fiú elvigyorodott. – Lehet, hogy Jedi-lovag leszek! – kiáltotta, mivel képtelen volt visszatartani izgatottságát. Amidala bólintott. – Talán. – Szerintem Padmé örülne ennek. – Szerintem is. Anakin elhátrált. – Én nem akartam… – Kereste a szavakat, de nem találta meg a mondat befejezését. – Sok szerencsét, Anakin! – suttogta a királynő. – Légy ügyes! A fiú sarkon fordult, és széles mosollyal kimasírozott az ajtón. A nap gyorsan eltelt Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi számára, s az alkonyat a Jedi Templom erkélyén találta őket. Hosszú ideig egyikük sem szólalt meg. Magukkal vitték Anakin Skywalkert Palpatine szenátor lakosztályából a Tanács elé, és most várták a döntést. Amennyire Obi-van tudta, ez előre várható volt. Az ifjú Jedi zavartan és értetlenül tekintett mesterére, aki ismét túllépte a lehetősége határait. Qui-gonnak beigazolódott az a gyanúja, hogy a fiú szokatlanul magas midi-chlorian-értékkel rendelkezik. Obi-van saját maga futtatta le a tesztet. Ám ez önmagában nem jelentette azt, hogy Anakin a kiválasztott. Már amennyiben létezik egyáltalán kiválasztott, s ebben Obi-van komolyan kételkedett. Több száz régi prófécia és legenda keringett az elmúlt évszázadokban, mintegy a Jedi-tanok részeként. Bárhogy legyen is, Qui-gon ismét az ösztöneire támaszkodott, és az ösztönök csupán akkor hasznosak, ha az Erőből erednek, nem pedig érzelmekből. Qui-gon előszeretettel karolja fel a hátrányos helyzetűeket, együtt érez olyan teremtményekkel, akiket valamiféle különleges, kifürkészhetetlen okból jelentősnek talál a dolgok rendszerében. Obi-van lopva fürkészte mentorát. Miért karolja fel ily megszállottan ezeket a veszett ügyeket? Lehet, hogy a Tanács úgy találja, hogy bár a fiú az átlagosnál jóval nagyobb midi-chlorian-értékkel rendelkezik, de mégsem veszik fel a Jedi-iskolába. A szabályok egyértelműek és

megváltoztathatatlanok, s ennek ésszerűsége már bebizonyosodott és megkérdőjelezhetetlen. Ha a kiképzés egyéves kor után veszi kezdetét, eleve kudarcra van ítélve. És Anakin Skywalker kilencévesen már túlságosan öreg. Azonban Qui-gon nem adja fel ilyen könnyen. Ismételten összehívja a Tanácsot, és az eredmény ugyanaz lesz, mint már oly sok alkalommal: Qui-gon javaslatát elutasítják, s reputációja, mint elismert Jedi-mester, ismét veszít valamelyest az értékéből. Obi-van az idősebb Jedi felé lépett, aki a felhőkarcolók horizontba vesző, végtelen sorát bámulta. Egészen közel állt meg hozzá, és kivárt egy pillanatot, mielőtt megszólalt. – A fiú nem megy át a Tanács próbáján, mester – mondta halkan –, és ezt te is tudod. Túlságosan idős. Qui-gon a lenyugvó napon nyugtatta tekintetét. – Anakinból Jedi lesz, ezt állítom. Obi-van ernyedten sóhajtott. – Ne szállj szembe ismét a Tanáccsal, mester! Ne tedd meg ismét! Az idősebb férfi hirtelen nagyon elcsendesedett, talán még a légzéssel is felhagyott, mielőtt visszafordult pártfogoltjához. – Teszem, amit tennem kell, Obi-van. El tudod képzelni másképpen? – Te már rég tagja lehetnél a Tanácsnak, mester, ha betartanád az előírásokat. És megérdemelnéd ezt a kitüntetést. – Obi-van zavara pillanatnyi haragban tört felszínre. Keményen a társa szemébe nézett. – Ez alkalommal sem fogadják el a javaslatodat. Qui-gon Jinn fürkészőn meredt rá egy hosszú pillanatig, aztán elmosolyodott. – Sokat kell még tanulnod, ifjú padavan barátom. Obi-van visszanyelte a válaszát, elfordította a fejét, és arra gondolt, hogy Qui-gonnak igaza van; de talán ez alkalommal megfogadhatta volna a tanácsát. Anakin Skywalker a Jedi Tanács előtt állt, ugyanazon a helyen, ahol pár órával korábban Qui-gon Jinn. Amikor Qui-gon idehozta és magára hagyta a tizenkét Tanácsnokkal, először ideges volt. Bizonytalanul állt a mozaikpadlón néma fürkészői előtt, és fogalma sem volt arról, mit várnak el tőle; sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak érezte magát. A Jedik

réveteg tekintettel méregették, ám ő érzékelte, hogy nem kívülről nézik, hanem belülről. Aztán minden előzetes bevezetés nélkül kérdezgetni kezdték, és a legminimálisabb erőfeszítést sem tették, hogy megkönnyítsék a helyzetét vagy a segítségére legyenek. Némelyiküket név szerint ismerte. Qui-gon leírta néhányukat, és ő könnyedén párosította az arcokat a nevekhez. Hosszasan kérdezgették, tesztelték a memóriáját és a tudását, s oly módon tették próbára a megérzéseit, amire csak tippelni tudott. Ismerték rabszolgamúltját. Tudomásuk volt arról, miként élt a Tatuinon, tudtak az anyjáról, a barátairól, a gondolaversenyekről, Wattóról, élete minden lényeges mozzanatáról. Jelenleg épp Mace Windu nézett egy képernyőt, amelyet Anakin nem látott, és mégis sorra nevezte meg azokat a képeket, amelyek felvillantak a folyékony felületen. Ezek a képmások oly sebességgel követték egymást, hogy szinte összemosódtak, mint ahogy a hegyek és a sivatag egy-egy verseny forgatagában. – Bantha. Hiperhajtómű. Sugárvető. – A képmások süvítve zúgtak át a tudatán. – Köztársasági cirkáló. Rodiai serleg. Hutt könnyű cirkáló. A képernyő elsötétült, és Mace felpillantott a fiúra. – Jó, jó, fiatalember – dicsérte egy Yoda nevezetű, töpörödött kis idegen. Az álmodozó szemek rámeredtek, mintha a fejébe akarnának látni. – Hogy érzed magad? – Fázom, uram – vallotta be Anakin. – Tehát félsz? A fiú a fejét rázta. – Nem, uram. – Félsz lemondani az életedről? – kérdezte a sötét ábrázatú Mace Windu, és kissé előrehajolt. – Azt hiszem, nem – felelte Anakin, majd elbizonytalanodott. Ő maga sem érezte meggyőzőnek ezt a választ. Yoda pislogott, és hosszú füle előregörbült. – Nézz önmagádba, ahogy mi tesszük! – mondta csendesen. – Légy tudatában az érzéseidnek! – tette hozzá Mace Windu. Ki-Adi-Mundi, egy öregember a szakállát simogatta. – A gondolataid az anyád körül keringnek. Anakin érezte, ahogy a gyomra összeszorul az anyja említésére. Az ajkába harapott.

– Hiányzik. Yoda pillantásokat váltott több tanácstaggal. – Félsz elveszíteni őt, úgy vélem. Anakin elpirult. – Mi köze van ennek bármihez? – kérdezte védekezőén. Yoda álmos tekintete rászegeződött. – Nagyon is sok. A félelem vezet a sötét oldalhoz. A haraghoz és a gyűlölethez. A szenvedéshez. – Én nem félek! – csattant fel a fiú ingerlékenyen, alig várva már, hogy túllépjen ezen a témán és továbbmenjenek. Yoda mintha meg sem hallotta volna. – Egy Jedinek a lehető legmélyebb elkötelezettséggel kell rendelkeznie. A legkomolyabb tudattal. Sok félelem van benned, úgy érzem, ifjú. Anakin mélyet lélegzett, és lassan kiengedte. Amikor megszólalt, hangja ismét nyugodtan csengett. – Én nem félek. Yoda fürkészőn nézte egy pillanatig. – Akkor lépjünk tovább! – mondta halkan, és a kikérdezés folytatódott.

18 Jar Jar Binks, a gunga és Amidala királynő egymás mellett álltak a padlótól a mennyezetig húzódó ablak előtt, és Coruscant varázslatos tornyait szemlélték. Meglehetősen furcsa párost alkottak. A királynő méltóságteljes volt és higgadt, a gunga esetlen és izgága, ám mindketten szótlanul figyelték, amint a lenyugvó nap aranyszínbe vonja az eget, s ez a fény meg-megcsillant a város fém- és üvegfelületein. Jar Jar, Anakin, a királynő és az udvarhölgyei néhány órával ezelőtt tértek vissza a Köztársasági Szenátusból. Elsősorban azért hagyták ott az ülést, mivel semmi lehetőséget nem láttak arra, hogy beavatkozzanak a Naboo jövőjét meghatározó események menetébe. Palpatine szenátor viszont ott maradt, hogy kivegye részét a politikából és az új főkancellár megválasztásából, s Panaka kapitány úgyszintén ott maradt a királynő kérésére, hogy folyamatosan hírekkel szolgálhasson úrnőjének. Azonban ez idáig semmi érdemleges

nem történt. Ezután Anakin is elment Qui-gonnal a Jedi Templomba, hogy a Tanács elé álljon, s egy ideje Padmé is eltűnt valamerre. Így hát Jar Jar csak fel-alá járkált Palpatine lakosztályában, mint valami szédült kaadu, míg végül Amidala megszánta, és odahívta maga mellé. A királynő átöltözött, amint visszatértek, s uralkodói palástját egy kevésbé látványos arannyal szegett, fekete köntösre cserélte, amely kihangsúlyozta karcsúságát és apró termetét. Kifordított sarló alakú koronát viselt, amelyről egy aranymedalion csüngött le sima homlokára, de még így is alacsonyabb volt néhány centiméterrel a gungánál. Szemmel láthatóan borús hangulatban volt; a tekintete oly szomorkás és távolba révedő, hogy Jar Jar szinte fizikai kényszert érzett, hogy megnyugtassa. Ha Annie vagy Padmé lett volna az, akkor minden bizonnyal átöleli a vállát, és megpaskolgatja a fejét, ám a királynő esetében nem próbálkozott ilyesmivel. A helyiségben nem tartózkodtak őrök, csak két udvarhölgy, Eirtaé és Rabé állt szokásos vörös köpenyében az ajtó közelében éber tekintettel, s a gunga biztosra vette, hogy őrök is vannak a közelben. Ő számos dologgal nem törődött, másokról megfeledkezett és meglehetősen könnyelmű módon élvezte az életet, de nem volt ostoba. Végül azonban nem bírta tovább ezt a helyzetet. Feltápászkodott, és megköszörülte a torkát, hogy magára vonja a királynő figyelmét. A nő odafordította fehérre mázolt arcát, amelynek mindkét oldalán piros pöttyök sorakoztak, és alsó ajkát egy vörös szépségcsík metszette ketté; babaszerű volt és kifejezéstelen. – Néha eldöprengeg azon, miérd deremdeddég az isdeneg a fájdalmad – próbálkozott együtt érzőén. Amidala hűvös pillantása megszilárdult és kitisztult. – Feltételezem azért, hogy motiváljon bennünket. – Szerinded meghalnag az aladdvalóid? – kérdezte keményen mozgatva a száját a keserű szavakkal, mintha egyenként megrágná azokat. A királynő fontolóra vette a kérdést, majd a fejét ingatta. – Nem tudom, Jar Jar. – A gungágnag izs végüg, mi? – Remélem, nem.

Jar Jar kiegyenesedett, és vad büszkeség parázslóit a szemében. – A gungág nem halnag meg harc nélgül. Harcozsog vagyung! Nagy zseregüng van! – Sereg? – ismételte a királynő árnyalatnyi meglepetéssel a hangjában. – Nagy zsereg! Csomó gunga. Jönneg mindenhonnan. Ezérd nem háborgadnag minged a mocsári népeg! Jó zsok gunga van. Nagy-nagy energiapajzsog izs. Zsemmi nem jud gereszdül. Vannag energiagolyóg, parittyágból kilőve. Jó bombág. Gungág zsozse hódolnag be a robodognag meg sengineg! Egy pillanatra elhallgatott, aztán vonakodva vállat vont. – Dalán ezért nem szeretneg minged a nabooiag. A királynő most alaposabban szemügyre vette, és szenvtelen pillantása áthatóbbá változott, mintha egy váratlan gondolat fordult volna meg a fejében. Valószínűleg épp szavakba akarta önteni ezt a gondolatot, ám ekkor Palpatine szenátor és Panaka kapitány viharzott be az ajtón. – Felség – szólította meg Panaka kapitány, alig tudva türtőztetni magát, miközben mindkét férfi sietve meghajolt és felegyenesedett. – Palpatine szenátort is jelölték Valorum utódjaként a főkancellári posztra! Palpatine tartózkodó és hódolatteljes mosollyal, tisztelettudó hangon tette hozzá: – Meglepetés, az biztos, de rendkívül kedvező. Megígérem felségednek, hogy amennyiben engem választanak, visszaállítom a demokráciát a Köztársaságban. Véget vetek a Szenátust lealacsonyító korrupciónak. A Kereskedő Föderáció elveszíti a befolyását a bürokraták fölött, és a népük megszabadul ennek a törvénytelen és súlyos inváziónak az elnyomása alól… – Ki mást jelöltek még? – kérdezte hirtelen Amidala, belefojtva a szót a férfiba. – Bail Antillest az Alderaanról és Aks Moét a Malastareról – felelte Panaka, kerülve Palpatine tekintetét. A szenátor máris magához tért a váratlan félbeszakítás után. – Felség, biztosan érzem, hogy a jelenlegi szituáció erős támogatást jelent majd számunkra a holnapi szavazáson. – Hatásszünetet tartott. – Én leszek a főkancellár, ígérem önnek. A királynőt nem bűvölte el ez a bejelentés. Jar Jar mellett elhaladva az ablakhoz sétált, és a lenyugvó nap fényében sziporkázó város fényeit nézte.

– Attól tartok, szenátor, mire ön úrrá lesz a bürokraták fölött, semmi megmentenivaló nem marad a városainkból, a népünkből, az életünkből. Palpatine megrökönyödve meredt rá. – Megértem az aggodalmát, felség. Sajnálatos módon a Föderáció már elfoglalta a bolygónkat. Szinte lehetetlen lesz azonnal elűzni őket. – Meglehet. – Amidala szembefordult vele. Szemében düh és elszántság csillogott. – Mivel a Szenátus átalakulóban van, itt én már semmit sem tehetek. – Odasétált a két férfihoz. – Szenátor, ez az ön küzdőtere. Nekem most vissza kell térnem a sajátomhoz. Úgy döntöttem, hogy hazatérek a Naboora. Az én helyem a népem mellett van. – Hazatér? – Palpatine teljesen megdöbbent; sápadt képe megmerevedett. Panaka egyikükről a másikra nézett. – De felség, legyen realista! Ön nagy veszélyben lesz! Kényszeríteni fogják a szerződés aláírására! A királynő higgadt maradt. – Nem írok alá semmilyen szerződést. Osztozni fogok a népem sorsában. – Panakához fordult. – Kapitány! Panaka vigyázzba vágta magát. – Igen, felség? – Készítse elő a hajómat! Palpatine hirtelen előrelépett, hogy visszatartsa. – Kérem, felség! Maradjon itt, biztonságos helyen! Amidala acélos hangon válaszolt: – Nem létezik biztonságos hely, ha a Szenátus nem ítéli el ezt az inváziót. Számomra immár egyértelmű, hogy a Köztársaság többé nem funkcionál. – Tekintetét a férfi szemébe mélyesztette. – Ha ön nyeri a választást, szenátor, tudom, mindent elkövet, hogy megállítsa a Föderációt. Imádkozni fogok, hogy módot találjon arra, hogy ismét a józan ész és a könyörületesség uralkodjon a Köztársaságban. Könnyed, ruganyos mozgással elsiklott a férfi mellett, és már ki is lépett az ajtón. Az udvarhölgyei és Panaka azonnal indultak a nyomában. Jar Jar Binks is követte, a tőle telhető legnagyobb észrevétlenséggel csoszogva, s elhaladtában csupán egyszer pillantott Palpatine-ra. Meglepetten fedezte fel, hogy nem titkolt mosoly terül szét a szenátor ravasz arcán.

*** A Jedi Templomban Qui-gon Jinn, Obi-van Kenobi és Anakin Skywalker a tizenkét fős Tanács előtt várakoztak. Szorosan egymás mellett álltak a központi emelvényen, szemben azokkal a székekkel, amelyekben a tanácstagok foglaltak helyet, s várták, miféle döntés született a fiú ügyében. Odakinn a fények kifakultak és elhalványultak, ahogy alkonyi homály váltotta fel a lenyugvó nap bíbor sugarait, s éjszaka kezdett ereszkedni lassan a városra. – A fiú ügyében a vizsgálat véget ért – jelentette be Yoda suttogó, reszelős torokhangon. Szemét behunyva tartotta, hegyes fülei előremeredtek. – A megérzésed, Qui-gon, korrektnek bizonyult. Mace Windu jóváhagyóan megbiccentette sötét, sima ábrázatát, amely kifejezéstelennek tűnt a halvány fényben. – A sejtjei rendkívül magas midi-chlorian-koncentrátumot tartalmaznak. – Kihangsúlyozta a "rendkívül" szót. – Az Erő munkálkodik benne – értett egyet Ki-Adi-Mundi. Qui-gon nagy elégedettséget érzett e szavak hallatán; beigazolódott hát a megérzése, mely arra késztette, hogy megszabadítsa a fiút a Tatuinról és idehozza. – Felvételt nyert tehát – jelentette ki diadalmasan. Kényelmetlen csend terpeszkedett el az egymásra pillantó tanácstagok között. – Nem – mondta Mace Windu csendesen. – Nem részesül kiképzésben. Anakin arca rángatózni kezdett, ahogy könnyes szemmel Qui-gonra pillantott. – Nem? – ismételte hitetlenkedve a Jedi-mester. Annyira megdöbbent, hogy alig talált szavakat. Megpróbálta kirekeszteni a tudatából Obi-van Kenobi "én-előre-megmondtam" arckifejezését. Mace Windu határozott, komor tekintettel bólintott. – Túl idős. Máris túl sok benne a harag. Qui-gon felbőszült, de türtőztette magát. Ennek a döntésnek semmi értelme. Ez elfogadhatatlan. – Ő a kiválasztott! – vetette oda vehemensen. – Ezt be kell látnotok! Yoda merengőn oldalra hajtotta kerek fejét. – Felhők takarják e fiú jövőjét. Ifjú kora maszkját viseli. Qui-gon kutatón hordozta végig tekintetét a Tanács tagjain, de nem talált támogatást. Kihúzta magát, és a döntést elfogadva bólintott.

– Rendben van. Akkor majd én képezem őt. Magam mellé veszem Anakin Skywalkert tanítványomként. A szeme sarkából látta, hogy Obi-van Kenobi megdermed a döbbenettől. És ugyanakkor a felcsillanó reményt is érzékelte Anakin szemében. Nem reagált egyikre sem, tekintetét a tanácstagokon tartotta. – Tanítványod már van neked, Qui-gon – jegyezte meg Yoda élesen. – Lehetetlen fogadni egy másodikat. – Megtiltjuk – tette hozzá Mace Windu sötéten. – Obi-van már készen áll – jelentette ki Qui-gon. – Így igaz! – vakkantotta hevesen a pártfogoltja, s sikertelenül próbálta palástolni, mennyire meglepődött és csalódott mentora váratlan döntése miatt. – Kész vagyok a bírák elé állni! Yoda álmatag tekintete elfelhősödött. – Készen, ily korán, csak nem? Mit tudsz te a készről? Qui-gon és Obi-van gyors és kemény pillantásokat váltottak, s új keletű ellenérzéseik szembeszökően látszottak. A hasadék kettőjük között oly sebességgel szélesedett, hogy már követni sem lehetett. Qui-gon mély lélegzetet vett, és visszafordult a Tanács felé. – Obi-van önfejű, és sokat kell még tanulnia az élő Erőről, de jó képességű. Tőlem már csak nagyon keveset tanulhat. Yoda megrázta aszott fejét. – Mi döntünk arról, hogy ki az, aki már készen áll, Quigon. Neki még tanulnia kell. – Erre most nincs időnk – tette hozzá Mace Windu lezárásképpen. – A Szenátus holnap szavaz az új főkancellár személyéről. S arról értesültünk, hogy Amidala királynő hazatér, s ezzel fokozódik a nyomás a Föderáción, és a konfrontáció tovább szélesedik. A felelősöknek gyorsan kell cselekedniük ezen új események ismeretében. – Ki kell bújniuk a rejtekükből a királynő ellenségeinek – suttogta Yoda. – Az események túl gyorsan változnak ahhoz, hogy ilyen kitérőkre pazaroljuk az időnket – tette hozzá Ki-Adi-Mundi. Mace Windu körbehordozta a tekintetét a többi tanácstagon, aztán ismét Qui-gonhoz fordult. – Menj a királynővel a Naboora, és derítsd fel annak a sötét harcosnak a kilétét, aki megtámadott téged, legyen az Sith

vagy bármiféle! Ez a vezérfonal, amely elvezet a rejtély megfejtéséhez. Yoda vontatott bólintása azt jelezte, hogy nem mindenben ért egyet, de nem vitatkozott. – A döntés az ifjú Skywalker sorsáról később születik meg. Qui-gon sóhajtott, s eltelt csalódottsággal az események ezen váratlan fordulata miatt. Anakin mégsem nyerhet képzést, pedig felajánlotta, hogy maga mellé veszi tanítványának. S ami még rosszabb, hogy ezzel megsértette Obi-vant, még ha nem is szándékosan, de igen mélységesen. A köztük nyílt szakadék nem végleges, de sok időbe kerül majd, mire sikerül begyógyítania a fiatalabb férfi büszkeségén ejtett sebeket – és időből van a legkevesebb. Engedelmesen meghajolt a Tanács felé. – Én hoztam ide Anakint; mellettem kell maradnia. Nincs hová mennie. Mace Windu bólintott. – A te gondoskodásod alatt áll, Qui-gon. Ezt nem vitatjuk. – Ám képezned nem szabad őt! – szúrta oda Yoda élesen. – Vidd magaddal, de ne képezd! A szavak szúrtak, szinte sebeztek. Qui-gon a lelke mélyén grimaszolt, de nem szólt semmit. – Védelmezd a királynőt! – utasította Mace Windu. – De ne avatkozz közbe, ha háborúra kerül a sor, mindaddig, amíg nem bírjuk a Szenátus jóváhagyását! Hosszú csend ülte meg a termet, miközben a Tanács tagjai ünnepélyes komolysággal fürkészték Qui-gon Jinnt. Ő csak állt, próbálta kitalálni, mi mást mondhatna még, miféle érvvel hozakodhatna elő. Odakinn a lenyugvó nap utolsó sugarai is beleolvadtak a sötétségbe, és a város fényei pislogni kezdtek, mintha figyelő szemek lennének. – Az Erő legyen veletek! – mondta végül Yoda, s egy intéssel tudtára adta a Jedi-mesternek, hogy a kihallgatás véget ért. A Jedik és a fiú, tudva Amidala azonnali indulási szándékáról, egyenesen a leszállóplatformra mentek, ahol már ott várakozott a királynő hajója. Az űrsiklón való utazást feszült csend jellemezte a Jedik között, és ez elmondhatatlan kényelmetlenséggel töltötte el a fiút. Az idő java részében lesütötte a tekintetét, és azt kívánta, bárcsak véget vethetne

valahogy Qui-gon és Obi-van haragvásának. Amikor kiszálltak az űrsiklóból, R2-D2 már ott várakozott a leszállóplatformon. A kis droid vidáman füttyögött Anakin felé, aztán elgördült a rámpa széléig, hogy megnézze a lenti nyüzsgést. Eközben túlságosan kihajolt, és előrebucskázott. Anakinnak elakadt a lélegzete, de egy pillanat múltán az asztromechanikai droid ismét megjelent, saját hajtóműveinek segítségével röppent vissza a rámpára. R2-D2 ezt követő csicsergését és füttykoncertjét hallva a fiú, rossz kedve ellenére, elmosolyodott. A beszállórámpa tetején Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi heves vitába bonyolódtak. Szél söpört végig a város toronyházai közötti kanyonokban, s elsodorta szavaikat a fiú elől. Óvatosan közelebb húzódott, hogy hallja, miről folyik a szó. – Ez nem tiszteletlenség, mester! – vetette oda Obi-van indulatosan. – Ez az igazság! – Legfeljebb a te nézőpontodból. – Qui-gon ábrázata megfeszült és megkeményedett a haragtól. Az ifjabb Jedi visszavett valamelyest a hangerőből. – A fiú veszélyt jelent. Ők mind érzik ezt. Te miért nem? – A sorsa rejtve van, de ez nem azt jelenti, hogy veszélyes – helyesbített Qui-gon élesen. – A Tanács fog dönteni Anakin jövőjéről. Legyen neked ennyi elég! – Hogy lezárja a vitát, elfordult. – Most már gyerünk a fedélzetre! Obi-van faképnél hagyta, és besietett a hajó belsejébe. R2-D2 még mindig boldogan fütyörészve követte. Qui-gon visszafordult Anakin felé, és a fiú odament hozzá. – Qui-gon mester – kezdte kényelmetlenül, kétségektől és bűntudattól gyötörtén a történtek miatt –, nem akarok a térhetekre lenni. A férfi megnyugtatóan tette a vállára a kezét. – Nem leszel, Annie. – A hajó felé pillantott, majd letérdelt a fiú elé. – Megtiltották, hogy tanítsalak, tehát azt nem tehetem. Ám azt akarom, hogy figyelj engem, és tudatosítsd magadban, amit látsz! Mindig tartsd észben: a fókuszod határozza meg számodra a valóságot. – Elhallgatott, és tekintetét Anakinra szögezte. – Maradj a közelemben, akkor biztonságban leszel. A fiú bólintott, hogy megértette. – Kérdezhetek valamit? – S amikor a Jedi-mester biccentett, megkérdezte: – Mik azok a midi-chlorianok? Szél cibálta Qui-gon haját, s teljesen az arcába fújta.

– A midi-chlorianok mikroszkopikus létformák, amelyek ott lakoznak minden élőlény sejtjeiben és kapcsolatban állnak az Erővel. – Élnek bennem is? – kérdezte a fiú. – A sejtjeidben. – Qui-gon szünetet tartott. – Szimbiózisban élünk a midichlorianokkal. – Szimbi-micsodában? – Szimbiózisban. Különböző életformák együttműködnek közös előny érdekében. Midi-chlorianok nélkül nem létezne élet, és nem lenne tudomásunk az Erőről. A mi midichlorianjaink folyamatosan beszélnek hozzánk, Annie, tudatják velünk az Erő akaratát. – Tényleg? Qui-gon felhúzta a szemöldökét. – Amikor majd megtanulod lecsendesíteni a tudatodat, hallani fogod, ahogy beszélnek hozzád. Anakin elgondolkodott ezen egy darabig, aztán a homlokát ráncolta. – Nem értem. Qui-gon elmosolyodott; a szeme kedvesen és titkolódzóan csillogott. – Idővel és nagyon sok gyakorlással, Annie, majd megérted. Két űrsikló szállt be a dokkba, amelyekből Amidala királynő, az udvarhölgyei, Panaka kapitány és a kíséretet alkotó tisztek és testőrök bukkantak elő. A második űrsiklóból érkezők mögött Jar Jar Binks is feltűnt. Amidala bíborbársony utazóköpenyt viselt, amely lágy redőkben fonta körül a testét, és egy aranyszegélyes csuklyát, amely úgy keretezte a sima, fehér arcot, mint egy kámea portrét. Qui-gon felállt, és Anakin mellett állva bevárta a királynőt és az udvarhölgyeit. – Felség – üdvözölte fejének hódolatteljes meghajtásával. – Nagy öröm számunkra, hogy továbbra is szolgálhatjuk és védelmezhetjük önt. Amidala bólintott. – Örvendek a segítségüknek. Palpatine szenátor attól tart, hogy a Föderáció megpróbál elpusztítani. – Ígérem, hogy erre nem adunk nekik lehetőséget – felelte a Jedi-mester ünnepélyesen. A királynő elfordult, s az udvarhölgyei kíséretében besietett a hajóba. Panaka és a nabooi testőrök és tisztek bemasíroztak utána. Jar Jar odasietett, és hatalmas ölelésébe zárta a fiút.

– Megyüng haza, Annie! – kiáltotta boldog vigyorral, és Anakin Skywalker viszonozta az ölelést. Pillanatokkal később már valamennyien a fedélzeten voltak, s a kecses szállítóűrhajó felemelkedett, és maga mögött hagyta a Coruscantot. Theedben, a Naboo fővárosában éjszaka volt, a kihalt és csendes utcákon csak a szórványosan őrjáratozó roham droidok zörgése és a szél susogása hallatszott. A királynő tróntermében Nute Gunray és Rune Haako figyelmesen bámulták Darth Sidious képmását. A hologram betöltötte a terem egyik végét, s fenyegetően emelkedett előttük. A sötét csuklyás alak intett. – A királynő úton van önökhöz – hangsúlyozta ki a Sith Lord. – Amikor megérkezik, bírják rá a szerződés aláírására. Pillanatnyi csend támadt, miközben a neimoidik aggódó pillantásokat váltottak. – Igen, nagyúr – motyogta végül Nute Gunray tétovázva. – Biztonságos a bolygó, alkirály? – A sötét alak hologramképe megremegett a mozgástól. – Igen, nagyúr. – Gunray szilárdabb talajt érzett a talpa alatt. – Letörtük az utolsó ellenállást is, amelyet főképpen a primitívebb létformák fejtettek ki. Most teljes mértékig uraljuk a helyzetet. Az arctalan beszélő bólintott. – Jó. Gondoskodni fogok arról, hogy a Szenátusban a dolgok változatlanok maradjanak. Odaküldöm Darth Mault. Ő majd elbánik a Jedikkel. – Igen, nagyúr. – Gunray szinte már kántálta ezt. Darth Sidious hologramja elenyészett. A neimoidik dermedten álltak a helyükön. – Egy Sith Lord, itt velünk? – suttogta Rune Haako hitetlenkedve, és erre Nute Gunray egyáltalán nem tudott mit felelni.

19 A királynő hajója kilépett a hipertérből, és közeledett a Naboo csillagrendszer felé. A fedélzeten Qui-gon épp egy

megbeszélésre ment a királynőhöz, de útközben megnézte, mit csinál Anakin Skywalker. A fiú a pilótapultnál állt, közvetlenül Ric Olié mellett. A nabooi pilóta a konzol fölé hajolt, egyenként megmutogatta a műszereket, és elmagyarázta, mire szolgálnak. Anakin megdöbbentő gyorsasággal habzsolta az információt; homlokát ráncolva, élénk tekintettel koncentrált. – És az? – kérdezte. – Az elülső stabilizátor. – Ric Olié várakozóan pillantott fel rá. – És azok szabályozzák a dőlésszöget? – Anakin egy csoport kapcsolóra mutatott a pilóta jobb kezénél. Ric Olié viharvert arca vigyorba fintorodott. – Elég gyorsan tanulsz. Olyan gyorsan, mint ez idáig még senki azok közül, akikkel találkozott, gondolta Qui-gon Jinn. Emiatt volt Anakin annyira különleges. Ez bizonyította a magas midi-chlorian-értéket. És ez ismét azt sugallta, hogy ő a kiválasztott. A Jedi-mester sóhajtott. Miért nem fogadta el ezt a Tanács? Miért félnek megpróbálkozni a fiúval, amikor a jelek ennyire egyértelműek? Qui-gon ismét elbizonytalanodott. Megértette a gondolkodásmódjukat. Elég baj, hogy Anakin már ennyi idős, de ez nem végzetes. Nem a kora aggasztotta őket, hanem az a konfliktus, amelyet a fiúban érzékeltek. Anakin viaskodik a származása miatt, hogy elszakították az anyjától, a barátaitól és az otthonától. Különösen az anyja miatt aggódik. Elég idős ahhoz, hogy felfogja, mi történhet az anyjával, és ez egyfajta bizonytalanságot eredményez, amely úgy viselkedik a lelkében, mint egy szabadulást kereső, ketrecbe zárt vadállat. A Jedi Tanács tudja, hogy nem lehet megszelídíteni azt az állatot a ketrecben, s azon csak belülről lehet úrrá. S ehhez Anakin Skywalkert már túl idősnek tartják, a gondolkodása és a hite már túlságosan szilárd ahhoz, hogy biztonságosan lehessen átformálni. Ez a belső konfliktus sebezhetővé teszi, és a sötét oldal gyorsan kihasználja ezt az előnyt. Qui-gon a fejét rázta, s a fiút nézte a pilótafülke végéből. Igen, valóban kockázatos dolog tanítvánnyá fogadni. Ám kevés értékes dolgot lehet elérni az életben kockázat nélkül. A Jedik rendjének szilárd alapját az ifjú Jedik bevált eljárások szerinti képzése jelenti, de mindenütt léteznek kivételek, még itt is. Az, hogy a Jedi Tanács

még csak fontolóra sem vette, hogy ez is egy ilyen kivételes helyzet lehet, elfogadhatatlan. Mégis meg kell tartania a hitét, ezt tudta. Hinnie kell. Amikor visszatérnek, újra kell gondolni az ügyet és megváltoztatni a döntést. Ha a Tanács nem szándékozik felkarolni önként a fiú kiképzésének ügyét, akkor majd rá, Quigonra vár a feladat, hogy rávegye őket. Hátat fordított a pilótafülkének, végigment a folyosón, és lement egy szinttel lejjebb a királynő lakosztályához. A többiek, akiket Amidala meghívott erre a megbeszélésre, már jelen voltak, amikor ő megérkezett. Obi-van Kenobi csupán egy kurta biccentéssel üdvözölte a borús képű Panaka kapitány mellől. Az egyik oldalon Jar Jar Binks támasztotta a falat, s úgy simult hozzá, mintha bele akarna olvadni. Amidala a helyiség túlsó végében lévő emelvényen felállított trónon ült, és két udvarhölgye, Rabé és Eirtaé állt a két oldalán. Fehérre mázolt arca nyugodt volt, és tekintete, amellyel a belépőre pillantott, hűvös, ám az ezt követően kimondott szavaiban tűz lobogott. – Amint leszállunk a Naboon – informálta a Jedi-mestert, aki tisztelettudó főhajtással helyezkedett el Panaka mellett –, szándékomban áll haladéktalanul véget vetni ennek az inváziónak. A népem már épp eleget szenvedett. Panaka alig tudta türtőztetni magát; sötét ábrázata megfeszült az idegességtől. – Amint leszállunk, felség, a Kereskedő Föderáció őrizetbe veszi önt, és rákényszeríti a békeszerződésük aláírására. Qui-gon töprengve bólintott. Kíváncsi volt, mire gondolhat a királynő. – Egyetértek. Nem tudom, mit remél elérni ezzel. Amidala olyan rezzenéstelenül fogadta, mintha kőből faragták volna ki. – A nabooiak visszaveszik, ami az övék. – Csupán huszonketten vagyunk! – csattant fel Panaka, képtelenül csendben maradni. – Felség – tette hozzá elkésetten. – Nincs hadseregünk! A királynő Qui-gonra pillantott. – A Jedik nem vívhatják meg az ön háborúját, felség – mondta a Jedimester. – Mi csak védelmezzük önt. A királynő tekintete ellebegett róla, és Jar Jaron állapodott meg. A gunga a lábujjait vizslatta. – Jar Jar Binks! – szólította meg a nő. Jar Jart szemmel láthatóan váratlanul érte ez, mert összerezzent. – Én, felzség?

– Igen – biztosította Amidala. – Szükségem van a segítségedre. Mélyen a Naboo mocsárvidékének belsejében, annak a tónak a partján, amely Otoh Gungát, a gungák fővárosát rejtette, a királynő hajójának utasai a víz szélénél csoportosulva várták Jar Jar Binks visszatérését. Amidala, az udvarhölgyei, a Jedi-lovagok, Panaka kapitány, Anakin, R2-D2, Ric Olié meg néhány másik pilóta és egy maroknyi nabooi testőr feszengett kényelmetlenül a csendes ködben. Nyugodtan mondható, hogy egyelőre csupán a királynő tudta, mit akar tenni. Egyelőre mindössze annyit árult el a hozzá közelállóknak, hogy kapcsolatot akar teremteni a gunga néppel, és Jar Jar lesz a követe. Ragaszkodott ahhoz, hogy a mocsár közelében landoljanak, pedig Panaka és a Jedik egyaránt ellenezték ezt. Jelenleg egyetlen csatahajó keringett a bolygó körül; mindössze ennyi maradt a Kereskedő Föderáció blokádjából. Ezen volt az irányító központ, ahonnan a Naboot megszálló droidhadsereget irányították. Amikor Panaka hangot adott emiatti meglepetésének, Qui-gon meglehetősen szárazon elmagyarázta, hogy egy megszállt bolygót már fölösleges blokád alatt tartani. Anakin, aki R2-D2 társaságában valamivel távolabb állt a többiektől, titokban a kis csoportot fürkészte. Jar Jar már jó régen távozott, és a királynőt kivéve mindenki nyugtalankodni kezdett. A nő puha palástba burkolózva állt, szótlanul és kérlelhetetlenül, az udvarhölgyei gyűrűjében. Padmé, Eirtaé és Rabé sokkal alkalmatosabb ruhát öltöttek a piros csuklyás köpeny helyett; nadrágot, tunikát, csizmát és hosszított esőkabátot viseltek, s az oldalukon veszedelmes mordályok lógtak. A fiú még sosem látta Padmét ily formában, s azt találgatta, vajon mennyire lehet jó harcos. Mintha csak megérezte volna, hogy felőle gondolkodik, Padmé otthagyta társnőit, s egyenesen a fiúhoz sétált. – Hogy vagy, Annie? – kérdezte halkan, miközben kedves tekintetét a fiúéba fúrta. Anakin vállat vont. – Rendben. Csak hiányoltalak. – Örülök, hogy újra látlak. Sajnálom, hogy nem beszélgethettem veled

mostanában, de rengeteg dolgom volt. Alig váltottak pár szót egymással azóta, hogy elhagyták a Tatuint, s Anakin még csak nem is látta Padmét, mióta felszálltak a Coruscantról. Ez eléggé nyugtalanította, de türtőztette magát. – Én nem… én… – hebegte, miközben a cipőjét bámulta. – Úgy döntöttek, nem képeznek ki Jedivé. Elmesélte a lánynak a történteket, s részletesen beszámolt a Jedi Tanács előtt való megjelenéséről. Padmé figyelmesen hallgatta, aztán megérintette a fiú arcát hűvös ujjaival. – Megváltoztatják majd a döntésüket, Annie. Ne add fel a reményt! – Aztán valamivel közelebb hajolt. – Mondanom kell neked valamit. A királynő egy rendkívül fájdalmas és súlyos döntést hozott… olyan döntést, amely mindent megváltoztat majd a nabooiak számára. Mi békeszerető nép vagyunk, és nem hiszünk a háborúban. De néha nincs más választás. Alkalmazkodsz vagy meghalsz. A királynő tudja ezt. Úgy döntött, hogy szembeszáll a Kereskedő Föderációval. A nabooiak harcolni fognak a szabadságukért. – Háború lesz? – kérdezte Anakin meglepetten, s sikertelenül próbálta elrejteni izgatottságát. A lány bólintott. – Attól tartok. – Te is harcolni fogsz? A lány szomorkásan mosolygott. – Nincs más választásom, Annie. Qui-gon és Obi-van valamivel távolabb egymás mellett álltak. A Jedik nem beszéltek egymáshoz, vagy csak elvétve. Mióta felszálltak a Coruscantról, szinte kivétel nélkül csak másokkal váltottak szót. Az ellenséges érzelmek, melyeket az váltott ki, hogy Qui-gon tanítványául akarta fogadni Anakint, nem lanyhultak. A fiú egyszer megpróbált szóba elegyedni Obi-vannal a királynő hajójának fedélzetén, hogy elmondja neki, mennyire sajnálkozik a történtek miatt, de az ifjú Jedi egyszerűen faképnél hagyta. Azonban mostanra Obi-van egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát ebben a szituációban. Túlságosan hosszú időt töltött Qui-gon mellett ahhoz, hogy ez a pillanatnyi nézetkülönbség véget vessen húsz-egynéhány éve tartó barátságuknak. Qui-gont

szinte az apjának tekintette; az egyetlen apjának, akit ismert. Dühös volt, amiért a Jedi-mester ilyen egyszerűen eltaszította volna őt magától a fiú kedvéért, de azzal is tisztában volt, mennyire mély tud lenni Qui-gon lelkesedése, amikor hisz valamiben. És azért, hogy ebből a fiúból Jedit faragjanak, sokkal jobban küzdött, mint ez idáig bármiért életében. Nem azért viselkedett így, hogy megszabaduljon jelenlegi pártfogoltjától, hanem azért, mert hitt a fiú rendeltetésében. Obi-van tisztán érezte ezt. És ki tudja? Lehet, hogy ez alkalommal Quigonnak igaza van. Lehet, hogy Anakin Skywalker ügye olyasmi, amiért megéri küzdeni. – Gondolkodtam – szólalt meg váratlanul Qui-gon halk hangon, miközben a társára pillantott. – Veszélyes talajon állunk. Ha a királynő háborúzni akar, mi nem keveredhetünk bele. Még abban sem segíthetjük, hogy rávegyük a gungákat a vele való szövetségre a Kereskedő Föderáció ellen, már amennyiben ezért jött ide. A Jediknek nincs joguk állást foglalni egyik oldal mellett sem. – Arra viszont van felhatalmazásunk, hogy védelmezzük a királynőt – vélte Obi-van. Qui-gon a társa szemébe nézett. – Ez lesz hát az út, amin járni fogunk. – Mester – mondta Obi-van, és szembefordult vele. – Hibásan viselkedtem a Coruscanton, s emiatt szégyen gyötör. Nem akartam tiszteletlenül viselkedni veled. Nem áll szándékomban nehézségeket támasztani a fiú ügyében. – És nem is tetted – felelte az idősebb Jedi halvány mosollyal. – Becsületes voltál velem. És az ilyen viselkedés sosem hibás. Nem túloztam, amikor bejelentettem a Tanácsnak, hogy készen állsz. Ez az igazság. Én már mindent megtanítottam neked, amit tudok. Nagy Jedi lesz belőled, ifjú padavan. Egyszer még büszke leszek rád. Hevesen kezet szorítottak, és a hasadék, amely ott tátongott köztük, oly gyorsan zárult össze, mint ahogyan megnyílott. Pillanatokkal később nagy csobbanással egy sötét alak bukkant ki a felszín alól: Jar Jar Binks gázolt ki a tóból, és kétéltű bőréről vizet rázott a várakozókra. Hosszú füléről és csőrszerű pofájáról vízcseppek csöpögtek, miközben aggodalmasan rázta a fejét. – Zsengi zsincs odd! Mind elmendeg! – A szemét forgatta. –

Valamiféle csada vold az. Robodog valószínűleg. Nagy bombázázs. Otoh Gunga ürezs. Összezs gunga elmend. Mind elmendeg. – Úgy érted, fogolytáborba hurcolták őket? – kérdezte Panaka, s végignézett a jelenlévőkön. – Valószínűbb, hogy kiirtották őket az utolsó szálig – jegyezte meg Obi-van utálkozva. Jar Jar azonban a fejét rázta. – Ezd nem hinném. Gungág dúl eszezseg. Rejdőzézsbe vonuldag. Amigor bajba gerülneg, a szend helyre menneg. Odd nem buggannag rájug a robodog. Qui-gon előrelépett. – Szent hely? – ismételte. – Oda tudsz vinni minket, Jar Jar? A gunga akkorát sóhajtott, mintha már várta volna ezt a kérdést, és intett nekik, hogy kövessék. Átvágtak a mocsáron; eleinte a tó partján haladtak, aztán mélyen behatoltak egy hatalmas fákból álló erdőbe, amelynek magasra nőtt fű képezte az aljnövényzetét, s ahol vízzel borított ösvények kötötték össze a kiemelkedő halmokat, szigeteket. Valahol a távolban a Kereskedő Föderáció STAP-jei zümmögtek a közelben talált űrhajó szökevény utasait keresve. Jar Jar aggódva pislogott hol jobbra, hol balra, miközben a posványban gázolt, de nem lassított. Végül egy mocsári fűvel benőtt tisztásra jutottak, ahol a hatalmas fák kiálló léggyökerei oly szorosan fonódtak össze, hogy szinte áthatolhatatlannak tűnő akadályt képeztek. Jar Jar megtorpant, tűnődve szimatolt, majd bólintott. – Idden van. Felemelt fejjel furcsa, csiripelő hangot hallatott ormányán keresztül, és az hátborzongató visszhangokat vert a csöndben. A csoport várt; valamennyien a kavargó homályt fürkészték. Hirtelen kaadun lovagolva Tarpals kapitány és egy csapat felderítője bukkant elő a ködből támadásra készen tartott villámrudakkal és energiadárdákkal. – Hó-hahó, Tarpals gapidány! – rikkantotta örömmel Jar Jar. – Binks! – kiáltotta a gunga vezér hitetlenkedve. – Micsoda csapázs! Jar Jar közönyösen vállat vont. – A főnöghöz jöddüng! Tarpals a szemét forgatta. – Kevézs az idő, Binks. Kevézs az idő. A kaadun ülő gungák összeterelték őket, s miután minden

oldalról közrefogták a menetet, Tarpals vezetésével egyre mélyebben hatoltak be a mocsárba. A faágak és lombok által formált sátortető olyan szövevényessé és sűrűvé vált, hogy az ég és a nap csaknem eltűnt. Lépésről lépésre kőmaradványok bukkantak fel az ingoványból; részben elsüllyedt, omladozó épülethomlokzatok és párkányok. Indák kúsztak fel a romokra, s ahogy körbevették azokat s egymásba fonódtak, hatalmas fészkeket alkottak. Miután áttörtek a magas fűakadályokon, egy hatalmas tisztásra érkeztek, amelyen gunga menekültek – mindenféle korú és külsejű férfiak, nők és gyerekek – tömörültek össze egy szárazabb területen; a holmijaik körülöttük hevertek. Tarpals elvezette a jövevényeket e csoport mellett egy távolabbi építmény süllyedőfélben lévő romja felé, amely valaha hatalmas templom lehetett, amíg a mocsár magáénak nem követelte. Csupán az emelvények és az azokra vezető lépcsők maradtak teljes épségben, az oszlopok és a mennyezet már réges-rég összeomlottak és darabokra törtek. Elsüllyedt hatalmas kőszoborfejek és – lábak kandikáltak ki az ingoványból; a kezek fegyvereket szorongattak, a szemek pedig vakon bámultak az űr felé. A romok túlsó végén Nass főnök derengett elő a homályból, amint néhány gunga tanácstag társaságában egy részben elsüllyedt, hatalmas szoborfej homlokán álltak. Amidala és kísérete apró szigetecskék s a köztük lévő töltésutak szövevényén át jutottak közel hozzájuk. – Jar Jar Binks! – mennydörögte a főnök haragosan. – Mi hozodd déged vissza? Ezeged az idegeneged gelledd volna elvinned ézs zsoha nem dérni vissza! Ezérd alapozsan megfizedsz! – Vadul forgatta hájas fejét. – Giged hozdál ide, a gungág szend helyére? A királynő azonnal előrelépett, s felemelte fehér arcát. – Amidala vagyok, a Naboo királynője. – Nabooi! – mennydörögte Nass főnök. – Nem szeredjüg a nabooiagad! Di hozdádog ide a robodogad! Őg elpuszdídoddág az oddhonaingad! Elűzdeg mindőnged! – Súlyos karját felemelve a királynőre mutatott. – Mind elpuszduldog! Meg fogdog halni! Anakin hirtelen észlelte, hogy minden irányból gungák veszik körül őket, némelyek kaaduháton, mások gyalogosan, valamennyien villámrudakkal, energiadárdákkal és valamiféle

dobófegyverekkel. Panaka kapitány és a nabooi testőrök idegesen nézelődtek, és a fegyvereik után nyúltak. A Jedik közelebb húzódtak a királynőhöz meg az udvarhölgyeihez, de a kezüket lazán leeresztve tartották. – Szövetségre szándékozunk lépni veletek – próbálkozott újra Amidala. – Mi nem lépüng szövedségre nabooiaggal! – harsogta Nass főnök haragosan. Padmé hirtelen kivált az udvarhölgyek közül, és a királynő elé lépett. – Jól csináltad, Sabé, de most már magam veszem kézbe az ügyet – mondta halkan, majd szembefordult Nass főnökkel. – Ez meg gicsoda? – csodálkozott a gunga főnök. R2-D2 ott állt Anakin mellett, és hangos füttyögéssel adta jelét, hogy felismerte, mi történik. A droid jött rá elsőként. Padmé kiegyenesedett. – Én vagyok Amidala királynő – jelentette be hangosan és tisztán. – Sabé, hűséges testőröm időről időre eljátssza a szerepemet. Elnézést a megtévesztésért, de biztosra veszem, hogy a körülmények ismeretében megértik. – A Jedikhez fordult, s a tekintete egy pillanatra Anakinon is megállapodott. – Uraim, bocsánatukat kérem, hogy félrevezettem önöket! Aztán visszafordult Nass főnökhöz, aki gyanakodva ráncolta a homlokát, és egyáltalán nem értette, mi történik. – Bár a mi népeink nem jutnak mindenben egyetértésre, méltóságos úr – folytatta a nő lágy hangon –, mindig is békében éltünk. Egészen mostanáig. A Kereskedő Föderáció a tankjaival és a robotjaival lerombolt mindent, amit mi kemény munkával építettünk. A gungák rejtőzni kényszerülnek, a nabooiakat pedig fogolytáborokba vetették. Ha nem cselekszünk gyorsan, mindaz, ami számunkra értékes, örökre elvész. – Kitárta a karját. – Kérlek, segíts bennünket, méltóságos uram! – Pillanatnyi szünetet tartott. – Nem kérlek, könyörgök, hogy segíts! Hirtelen fél térdre ereszkedett a megdöbbent gunga vezetők előtt. A nabooiak jól hallhatóan levegő után kapkodtak. – Alázatos szolgáid vagyunk, méltóságos uram – folytatta Padmé jól hallhatóan. – A sorsunk a kezedben van. Kérlek, segíts! Intett, és az udvarhölgyei, Panaka, a nabooi pilóták és testőrök egymás után ereszkedtek fél térdre mellette. Anakin és a Jedik tették meg ezt utolsóként. A fiú a szeme sarkából látta, hogy Jar Jar gyakorlatilag egyedül maradt közöttük, s most csodálkozva

és döbbenten bámult körbe. Egy hosszú pillanatig senki sem szólt semmit. Aztán lassú, mély, dübörgő hahota szakadt fel Nass főnök öblös torkából. – Ha-ha-ha! Ez dedszig! Ez jó! Di nem dardjádog magadogad nagyobbra a gungágnál! A legfőbb gunga odajött, és a kezét nyújtotta. – Állj föl, Amidaba girálynő! Beszélhedsz velem, rendben? Dalán még végül össze izs barádkozung! Az idősebb Sith Lord ugyanolyan sötét kámzsában jelent meg a holoképen, mint a védence, és a neimoidik lassan sétálva tették meg vele az utat a trónteremből a térre vezető folyosón. – Őrjáratokat küldtünk ki – fejezte be jelentését Nute Gunray a kivetített, baljós alak felé. – Már rábukkantunk az űrhajóra a mocsár közepén. Nem kerül sok időbe, és kézre kerítjük őket. Darth Sidious nem reagált. Egy pillanatig Nute Gunray attól tartott, hogy a nagyúr nem hallotta a szavait. – Ez váratlan lépés a királynő részéről – mondta végül a Sith Lord olyan halk hangon, hogy alig lehetett hallani. – Túlságosan agresszív. Lord Mául, ne feledkezz meg erről! – Igen, nagyúr – mordult fel a másik Sith csillogó, sárga szemmel. – Légy türelmes! – duruzsolta Darth Sidious, lehajtott fejjel, köntöse takarásában összefont kézzel. – Engedd át nekik a kezdeményezést! A beálló csendben Darth Maul és a neimoidik folytatták útjukat a folyosón, a hologram pedig elenyészett. *** Nass főnök legalább annyira fürge felfogású volt, mint amennyire tohonya, és a nabooiakkal szembeni viselkedése drámaian megváltozott. Amint azt tapasztalta, hogy a királynőnek esze ágában sincs uralkodni fölötte, mi több, könyörögve esedezik a gungák segítségéért, gyorsan változtatott álláspontján. Legalább annyira gyűlölte a roham droidokat, mint amennyire azt gyűlölte volna, ha a királynő beleszól a dolgaiba. És esetleg abban is tévedhet, hogy a "robodog" nem bukkannak rá a gungákra a mocsárban. Otoh Gungát két nappal ezelőtt pirkadatkor megtámadták, és a

lakóit elűzték otthonaikból. Nass főnök nem ülhetett ölbe tett kézzel. Ha létezik lehetőség a támadók elűzésére, a gunga sereg ki fogja venni belőle a részét. Elvitte Amidalát és társait a mocsár szélénél húzódó sztyeppre, amely egészen a Naboo fővárosáig, Theedig nyúlt. Bármiféle legyen is a támadás, azt innen kell indítani, és a királynő egy nagyon különleges támadási tervvel a tarsolyában érkezett a gungákhoz. A terv első lépése abból állt, hogy elküldték Panaka kapitányt a város felderítésére. Ahogy ott álltak a gőzölgő mocsár peremvidékén és a nyílt sztyepp felé bámulva várták Panaka visszatértét, Nass főnök odadöcögött Jár Jarhoz. – Nagyszerűen csináldad, Jar Jar Binks! – dörmögte, átfogva húsos karjával a karcsú gunga vállát. – De összehozdad a nabooiagad és a gungágad! Ez bádor dedd void! Jar Jar egyik lábáról a másikra billent, és zavartnak tűnt. – Á, ugyan már! Csekélyzség. – Nem, de nagy harcozs vagy! – jelentette ki Nass főnök, s a levegőt is kiszorította fajtársából medveszerű ölelésével. – Ne, ne, ne! – tiltakozott amaz szégyenlősen. – Így had – fejezte be Nass főnök a mondandóját –, a gunga zsereg dábornogává lépdedleg elő! – Mi?! – kiáltotta Jar Jar kétségbeesetten. – Dábornog? Én? Ne, ne, ne! – Levegő után kapkodott, a szeme kifordult, a nyelve kibuggyant, és ájultán esett össze. Padmé a Jedikkel és a gunga tábornokokkal tárgyalt – akik számát immár Jar Jar Binks is gyarapította –, így Anakin, lévén semmi dolga, a gunga őrök körül őgyelgett, akik Panaka érkezését lesték. A gungák kaaduháton járőröztek a mocsár peremvidékén, a társaik pedig elektrotávcsöveken át bámészkodtak a fák és épületmaradványok tetejéről, így biztosítva, nehogy a Föderáció felderítői váratlanul rajtuk üssenek. Anakin az egyik templomoszlop alapjánál ácsorgóit, és próbált megbarátkozni Padmé feltárulkozásának tényével. Persze mindenki alaposan meglepődött, de annyira senki sem, mint ő. Most már fogalma sem volt arról, miként erezzen Padmé iránt, aki immár nemcsak "egy lány", hanem maga a királynő. Már korábban eldöntötte magában, hogy egy napon feleségül fogja venni Padmét, és hitte is, hogy erre sor kerül,

de hogyan vehetne feleségül valaki, aki egész életében rabszolga volt, egy királynőt? Szeretett volna beszélni vele, de erre nem volt semmilyen lehetősége. Feltételezte, hogy mostantól minden megváltozik, de azt kívánta, bárcsak minden maradna a régiben. Ugyanannyira szerette a lányt, mint korábban, és az igazat megvallva az sem zavarta, hogy királynő vagy sem. A lány és a Jedi-lovagok felé pillantott, és arra gondolt, mennyire mások lettek itt a dolgok, mint amilyenek a Tatuinon voltak. Semmi sem úgy alakult, mint azt remélte, és most úgy tűnt, majd csak ezután dől el, jó ötlet volt-e egyáltalán elhagyni az anyját és az otthonát. Az a gunga, aki egy közeli oszlopfőn őrködött a fiú fölött, hirtelen felmordult: – Gyönnek! – kiáltotta le, és szeméhez tapasztott messzelátóval bámult a sztyepp irányába. Anakin válaszképpen felrikkantott, és odarohant Padméhoz, a Jedikhez meg a gunga tábornokokhoz. – Visszajöttek! – kiabálta. Mindenki odafordult, és együtt nézték, ahogy a négy könnyű járőrből álló osztag feléjük száguld a füves területről, aztán lefékeznek, és elrejtőznek a mocsár ködének függönye mögött. Pillanatokkal később Panaka kapitány és néhány tucat nabooi katona, tiszt és vadászpilóta ugrott le róluk. Panaka egyenesen a királynőhöz sietett. – Azt hiszem, sikerült anélkül visszatérnünk, hogy felfedeztek volna, felség – jelentette sietve, és leveregette a port az egyenruhájáról. – Mi a helyzet? – kérdezte a királynő, miközben a többiek köréjük gyűltek. Panaka a fejét rázta. – Népünk java része fogolytáborokban van. Néhány száz tiszt és testőr földalatti ellenállást alakítva harcol a megszállók ellen. Amennyit csak tudtam, magammal hoztam a vezetőik közül. – Jó. – Padmé elismerően bólintott Nass főnök felé. – A gungák serege sokkal nagyobb, mint képzeltem. – Nagyon-nagyon nagyobb! – jelentette ki büszkén a gunga főnök. Panaka fáradtan sóhajtott. – Szükség is lesz rá. A Föderáció serege is sokkal nagyobb,

mint gondoltuk. És erősebb is. – Tűnődve pillantott a királynőre. – Véleményem szerint ezt a csatát nem nyerhetjük meg, felség. Jar Jar Binks a kör szélén állt, a szemét forgatta, és kétségbeesetten nézett Anakinra. Padmé azonban tántoríthatatlan maradt. – Nem áll szándékomban győzni, kapitány. A csata csupán elterelő hadmozdulat. Az a fő, hogy a gungák elcsalják a palotától a droidsereget, hogy mi bejuthassunk és foglyul ejthessük a neimoidi alkirályt. A Kereskedő Föderáció képtelen funkcionálni a feje nélkül. A neimoidik nem valami önállóak. Az alkirály parancsai nélkül nem jelentenek fenyegetést. – Kivárt egy pillanatot, hogy a többiek megemészthessék a terv lényegét, s a tekintete végül automatikusan Qui-gonon állapodott meg. – Ön mit gondol, Jedi-mester? – Ez egy jól kigondolt terv – ismerte el Qui-gon. – Ez tűnik a lehető legjobb lépésnek a jelen körülmények között, felség, ám ugyanakkor elég nagy a kockázat. Még ha a droidsereget sikerül is elcsalni, az alkirályt komoly őrség védelmezi. És sok gunga halhat meg a csatában. Nass főnök gúnyosan felhorkant. – A lövedégeig nem judnag ad a pajzsaingon! Gészen állung a harcra! Jar Jar ismét a szemét forgatva pillantott Anakinra, de ez alkalommal Nass főnök meglátta, és igen kemény pillantással rótta meg újsütetű tábornokát. – Le tudjuk csökkenteni a gungák veszteségeit – töprengett Padmé –, ha elfoglaljuk a főhangárt, és néhány pilótánk vadászgéppel kilövi a bolygó körül keringő vezérlőhajót. Az irányító központ jelzései nélkül a droidsereg működésképtelenné válik. Mindenki egyetértőén bólogatott. – De ha az alkirály elmenekül, felség – jegyezte meg sötéten Obi-van –, egy újabb droidsereggel tér vissza, és akkor ön semmivel sem lesz jobb helyzetben, mint most. Bármi történjék is, feltétlenül foglyul kell ejteni. – Ez így igaz – értett egyet Padmé. – Minden ezen múlik. Vágd le a fejet, és a kígyó meghal. Az alkirály nélkül a Kereskedő Föderáció összeomlik. Ezután továbbléptek, elkezdték megbeszélni a részletes taktikát és a parancsnoki feladatokat. Anakin figyelmesen hallgatta egy darabig, aztán odasündörgött Qui-gonhoz, és megrángatta a köntöse ujját. – És én? – kérdezte halkan. A Jedi-mester a fiú fejére helyezte a kezét, és elmosolyodott.

– Te a közelemben maradsz, Annie, teszed, amit mondok, és biztonságban leszel. A fiú nem egészen a saját biztonságára gondolt, de nem erőltette a témát; megelégedett azzal, hogy amíg Qui-gon közelében tartózkodik, nem lesz távol a történésektől. A theedi palota tróntermében Darth Sidious hologramformában emelkedett Darth Maul, OOM-9 – a roham droidok parancsnoka – és a két neimoidi előtt. Hangja simán és selymesen kúszott keresztül a homályos éteren. – Ifjú királynőnk meglep engem – suttogta töprengve, sötét kámzsája rejtekéből. – Ostobább, mint hittem. – Minden elérhető csapatrészt a serege ellen küldünk – ajánlotta Nute Gunray azonnal. – Úgy tűnik, a mocsár szélén gyülekeznek. Primitívek, nagyúr… semmi jobb. Nem számítunk jelentős ellenállásra. – Fokozom a biztonsági intézkedéseket az összes nabooi fogolytáborban – jelentette ki OOM-9. Darth Maul nem nézett senkire, de aztán megrázta szarvas fejét. – Úgy érzem, több van ebben, mint amit mi tudunk, mester. A két Jedi felhasználhatja a királynőt saját céljára. – A Jedik nem avatkozhatnak bele – emelte fel a kezét Darth Sidious csillapító mozdulattal. – Csupán a királynőt védelmezhetik. Még Quigon Jinn sem törheti meg ezt az egyezséget. Ez a mi előnyünkre szolgál. Darth Maul felhorkant, és már alig várta, hogy indulhasson. – Megkapom tehát a jóváhagyását a folytatásra, nagyúr? – kérdezte Nute Gunray tétovázva, s közben kerülte az ifjabb Sith őrült tekintetét. – Folytassa! – parancsolta Darth Sidious lágyan. – Söpörje el őket, alkirály! Valamennyiüket!

20 Délre, amikor a nap már magasan állt a felhőtlen égen és a szél szinte teljesen elenyészett, Theedtől délre a nabooi főváros és a gunga mocsárvidék közti füves sztyepp üresen és kihaltan terült el. Pára szállt fel a síkságról lágy foltokban, és

olyan csend honolt, hogy a madarak csiripelését és a rovarok döngicsélését száz méterről is hallani lehetett volna, ha vannak ilyenek a közelben. Aztán a Kereskedő Föderáció hadseregének buborékorrú csapatszállítói és páncélozott tankjai tűntek fel zúgva, bőgő motorokkal, csillogó fémtajtékként lebegve a magas fű hullámain. A mocsárban ugyancsak a csend uralkodott; az örökös alkony némán várakozott az ágak és indák sátorfüggönye alatt, az ingovány felszíne olyan sima és töretlen volt, akárha üvegből lenne. A nád és a sás meg sem rezdült a mozdulatlan levegőben. Itt-ott egy-egy vízibogár pattant egyik helyről a másikra, megfodrozva valamelyest a vizet és meghajlítva a fűszálakat, mintha ugródeszkáról rugaszkodnának el. Madarak csaptak le és merültek alá ragyogó színvillanás gyanánt, szinte egyenessé merevedve. Apró állatok bújtak elő a rejtekükből, hogy igyanak és egyenek; az orruk rezgeti, az érzékeik pattanásig feszültek. Aztán a zavaros vízfelszín alól buborékok és örvények kíséretében felbukkant a gunga hadsereg; lelógó fülű fejek csobbantak elő, először egy, aztán egy másik, majd több száz, végül pedig már több ezer. A sztyeppén és a mocsárban a kicsi állatok egyaránt visszarohantak az odújukba, a madarak szárnyra kaptak, a rovarok pedig a földbe menekültek. Kaaduháton lovagló gungák vágtattak elő a rejtekhelyükről testükre erősített páncélban és harcra kész fegyverrel a kézben. Hosszú nyelű energiadárdákat és fémágas csúzlikat tartogattak a távolabb lévő ellenfélnek, és energiapajzsot a közelharcra. A kaaduk megrázták magukat, amikor a szárazföldre értek, szerteszórva a mocsárvizet sima bőrükről, s szemükkel a szilárd talajt lesték, miközben lovasaik tovább noszogatták őket. A sereg egyre dagadt, ahogy a mocsár pereme felé tartottak, és amikor csatarendbe álltak, a soraik olyan messzire nyúltak, hogy a végüket látni sem lehetett. Miután az első hullám ellovagolt, a mocsár vize ismét pezsegni kezdett, ahogy a fambaak kezdtek érkezni – hatalmas, négylábú gyíkok hosszú nyakkal és vaskos, pikkelyes törzzsel. A fambaak pajzsgenerátorokat hordoztak a hátukon, olyan gépezeteket, amelyek összekapcsolva erőteret fognak gerjeszteni. Ezek megvédik a gungákat a föderációsok

lövedékeitől. A fambaak nehézkesen dübörögtek a hatalmas súlyok alatt, és a nyakukat összevissza tekergették, ahogy a hajtóik türelmetlenül ösztökélték őket előre. Jar Jar Binks velük lovagolt új szerepkörében, és azon tűnődött, hogy vajon mi lesz a dolga. Legfőképpen, feltételezte, azt várják el tőle, hogy ne legyen útban. Az biztos, hogy a többi tábornok és még saját beosztott tisztjei is egyértelművé tették, hogy ezt akarják. Nass főnök bizonyára remek ötletnek tartotta, hogy tábornokká nevezze ki, de a hivatásos tisztek ennek kevésbé örültek. Ceel tábornok, a hadsereg főparancsnoka mogorván dünnyögött Jar Jar felé, amikor értesült a kinevezéséről, és azt mondta neki, hogy mutasson példát a népének, és haljon hősi halált. Jar Jar erre azzal reagált, hogy nem is mutatkozott egészen a kivonulás kezdetéig, ám akkor, feltételezve, hogy neki, mint tábornoknak, a csapata élén kell lovagolnia, előre akart ugratni. Ám a vízfelszín elhagyása után alig száz méterrel leesett a kaadujáról. Senki sem foglalkozott azzal, hogy visszasegítse a nyeregbe, így hát most a csapata középrészén ügetett. – Ez bombajó! – suttogta az orra alatt, miközben a társaival együtt lovagolt a gomolygó ködben. Lassan, fokozatosan a gunga hadsereg maga mögött hagyta az ingoványt, és elérte a nyílt sztyeppét, ahol a Kereskedő Föderáció hadserege már várta őket. Anakin Skywalker annak az épületnek az árnyékában kuporgott, amely épp szemben állt a nabooi űrflotta főhangárjával Theed városában. Itt is csend honolt, a roham droidok zömét kivezényelték a mezőre, hogy elintézzék a gunga hadsereget, a maradék pedig elszórtan a városban járőrözött és a peremsávon őrködött. Mindazonáltal tankok álltak a hangárkomplexum előtti téren, és egy erős kontingens roham droid őrizte a nabooi flottát. Nem lesz könnyű megkaparintani a vadászgépeket. Anakin a társaira pillantott. Padmé, továbbra is egy udvarhölgy öltözékében, Eirtaé mellett kuporgott a Jedik mellett, várva, hogy Panaka kapitány és emberei elfoglalják pozíciójukat a négyzet alakú tér túlsó oldalán. Sabé, az álkirálynő és az udvarhölgyei laza és erős anyagú roham öltözéket viseltek, s energiavető lógott az

oldalukon. R2-D2 kijelzői csendesen pislogtak mögöttük húszegynéhány nabooi tiszt, testőr és pilóta társaságában, akik valamennyien harcra készen álltak. A fiú úgy látta őket, mint egy szívszorítóan kicsiny csapatot, amely kész győzelmet aratni; de mindössze ennyi szól mellettük. Qui-gon és Obi-van végre ismét szóba álltak egymással. Már beszélgettek egy keveset útközben, mióta maguk mögött hagyták a mocsarat, néhány szót itt, néhányat ott, tartózkodó megjegyzéseket tettek, s közben a vizet bámulták. Anakin gondosan figyelte őket, s jobban rá tudott hangolódni a beszélgetésük árnyalataira, mint bárki más; a hanghordozásukból is értett, nem csupán a kimondott szavakból. Egy idő után, amikor a szavak beforrasztották a kettejük között tátongó rést, amit mindketten kínosnak éreztek, már egy-egy mosoly is felvillant; igaz, csak kurta és szomorkás mosolyok, de őszinték. A Jedik ismét régi barátok lettek: apa és fia. Nem akartak eldobni mindent egyetlen nézeteltérés miatt. Anakin hálás volt ezért – már csak azért is, mivel a szóban forgó véleménykülönbség miatta támadt. Végre Padméval is beszélhetett, miközben a város felé tartottak a keleti erdőn át. A lány mosolya minden kétségét és félelmét eloszlatta egy pillanat alatt. – Sajnálom, hogy nem mondhattam meg neked hamarabb – mentegetőzött, amiért eltitkolta kilétét. – Tudom, meglepetésként hatott. – Semmi gond – felelte Anakin, és hanyagul vállat vont. – A tudat, hogy királynő vagyok, megváltoztatja az érzéseidet irányomban, ugye? – Azt hiszem, de nem baj. A lényeg, hogy továbbra is kedvelj engem. Mivel én még mindig szeretlek. – Reménykedve nézett a lányra. – Ez természetes, Annie. Az, hogy felfedtem a valódi kilétemet, még nem jelenti azt, hogy megváltoztak az érzéseim. Én most is ugyanaz a személy vagyok, függetlenül attól, tudod-e rólam az igazat vagy sem. A fiú gondolkodott egy pillanatig. – Biztosan. – Felragyogott az arca. – Így hát az én érzéseim sem változtak meg irányodban. A lány eltávolodott, és szélesen visszamosolygott rá, s Anakin e pillanatban tíz méter magasnak érezte magát. Így hát immár nyugodt lehetett a Jedikkel és Padméval kapcsolatban, de új nyugtalanságok gyötörték. Mi lesz, ha valami bajuk esik az elkövetkező küzdelemben? Mi lesz, ha megsebesülnek vagy… Nem bírta befejezni a gondolatot.

Semmi bajuk nem lesz, ennyi az egész. Nem fogja hagyni. Rájuk pillantott, ahogy ott térdeltek csendben a tér szélén, és megesküdött magában, hogy óvni fogja őket, bármi áron. Ez lesz az ő dolga. A szája megfeszült az elszántságtól, miközben megtette esküjét. – Amint bejutunk, Annie, keress magadnak egy biztonságos helyet, ahol megbújhatsz, míg mindez véget nem ér! – hajolt közelebb hozzá váratlanul Qui-gon, mintha csak olvasott volna a fiú gondolataiban. – Jó – ígérte meg Anakin. – És ne mozdulj ki onnan! – tette hozzá szigorúan a Jedi-mester. A tér túloldalán Panaka és katonái elfoglalták a pozíciójukat, ahonnan Padmé csoportjával kereszttűzbe foghatták a tankokat és a droidokat. Padmé előhúzott egy kicsi fényrudat, és kódolt üzenetet villogtatott Panakának a túloldalra. Anakin körül fegyverek siklottak elő a tokjukból, és biztosítókapcsok kattogtak. Aztán Panaka katonái tüzet nyitottak a roham droidokra, energiavetőikkel lézertűzesővé változtatva a fémtesteket. Más droidok megperdültek és viszonozták a tüzet, s miközben előrenyomultak a támadóik felé, eltávolodtak Padmé csapatától. Qui-gon talpra ugrott. – Maradj a közelemben! – suttogta Anakinnak. A következő pillanatban a fiú együtt szaladt a Jedikkel, Padméval, Eirtaéval, R2-D2-val, a nabooi katonákkal és pilótákkal a hangár nyitott ajtaja felé. Jar Jar egyenes tartással ülte meg a kaaduját, s miután visszanyerte nyugalmát, ismét elfoglalta helyét a csapata élén. A gunga hadsereg olyan messzire terjeszkedett szét a sztyeppén, hogy Jar Jar nem látott el a másik széléig. A madárszerű kaaduk egyenletes tempóban trappoltak a magas fűben, s ahogy a fejük billegett, gunga lovasaik követték a mozgásukat. A gungak bőr- és fémsisakot és mellvértet viseltek, kicsi, kerek pajzsokat csatoltak a derekukra, és az erőtér gerjesztésére szolgáló háromágú energiacsomag meredt fel a nyergük hátulján, mintha farktollak lennének. A pajzsgenerátorokat cipelő fambaakat egyenletesen osztották el a sorok között, hogy maximális védelmet nyújtsanak, ha majd bekapcsolják a

generátorokat. Akárcsak a tankok a droidok között, úgy dübörögtek a hatalmas gyíkok a mozgékonyabb kaaduk között, és a sztyepp megremegett, amerre elhaladtak. A hadsereg élén Ceel tábornok és törzskara lovagolt Otoh Gunga és más gunga városok lobogóját emelve a magasba hosszú póznákon. A sereg sötét testek hatalmas hullámaként áthömpölygött egy emelkedőn, aztán Ceel tábornok kézjelére megállt. Egy hosszú és sekély mélyedés túloldalán várakozott a Kereskedő Föderáció hadserege. A STAP-ekből és tankokból álló első sorok több mint egy kilométer hosszan terültek el; páncéllemezek és fegyverek csillogtak a delelő nap fényében. Mintegy ezen kisebb egységek mögötti támfalként, föderációs csapatszállítók masszív törzse lebegett szinte a talaj fölött, s bezárt, gumószerű orrkapui egyenesen a gungák felé mutattak. Roham droidok kezelték a tankokat és a STAP-eket; arctalan és üres fémvázak, érzéketlenek a fájdalomra, érzelmektől mentesen és arra programozva, hogy elpusztulásukig harcoljanak. Jar Jar Binks ijedten bámulta a droidsereget. Egyetlen élő teremtményt sem lehetett látni, senki hús-vér élőlényt, senkit, aki viszonozhatná majd a gungák bősz roham ordítását. Ahogy ebbe belegondolt, a háta is borsódzni kezdett. A fambaak mostanra elfoglalták a pozíciójukat, és Ceel tábornok bekapcsoltatta a pajzsgenerátorokat. A hatalmas turbinák zümmögve keltek életre, és vibráló, piros fény ívelt át egyik fambaa generátorától a másikig, aztán ez az ív fokozatosan szélesedett és tágult, mígnem akkorára növekedett, hogy beborította az összes katonát és kaadut. A védelmező fémburok színe pirosról aranyra változott, s úgy vibrált, akár egy délibáb a sivatagban. Olyan volt az egész, mintha a gunga hadsereg víz alá került volna, mintha elnyelte volna őket egy csillogó, áttetsző vizű tenger. A Föderáció azon nyomban próbára tette a pajzs teherbíró képességét. OOM-9 droidparancsnok jelzésére – aki pedig a bolygó körül keringő irányító központtól kapott parancsot – a tankok tüzet nyitottak, lézerágyúik folyamatos energialövedékekkel árasztották el a védőburkot. Sistergő sugárnyalábok csapódtak a pajzsnak, s hatástalanul fröccsentek szét a folyékony energiafelületen, amelyen képtelenek voltak áthatolni. A védelmező burok belsejében a gungák fegyverrel a

kézben, türelmesen várakoztak, bízva a pajzsuk erejében. A kaaduja nyergében Jar Jar Binks rángatózott és reszketett félelmében, s különféle imákat motyogott, amelyek megóvhatják a pusztulástól, amelynek bekövetkeztében ezek nélkül szinte biztos volt. A föderációs tankok kérlelhetetlenül folytatták a támadásukat, s záporként zuhogtak a sugárnyalábok a védőburokra. A villanások, lángok és robbanások vakítóak és fülsiketítőek voltak, de a gungák nem hátráltak meg. Végül a Föderáció fegyverei elcsendesedtek. A próbálkozásuk a pajzs áttörésére nem hozott eredményt. A védelmező sátor alatt a gungák éljeneztek és diadalmasan rázták a fegyvereiket. Ám ekkor a STAP-ek és a tankok visszavonultak, és a hatalmas csapatszállítók kúsztak előre. A gömbölyű orrkapuk nyílni kezdtek, s ahogy szélesre tárultak, nagy halom tartóállvány jelent meg. Az állványok hosszú síneken gördültek előre, és ügyesen összecsomagolt, kampón lógó roham droidok sora vált láthatóvá, egyik a másik után. Amikor az állványok teljesen kigördültek, leereszkedtek a talaj szintjére, elváltak egymástól, s pillanatokon belül több ezer kampón lógó roham droid töltötte be a csapatszállítók előtti térséget. A gunga hadsereg előtt Ceel tábornok és parancsnokai aggódva pislogtak egymásra. Aztán a tárolók eleresztették a roham droidokat, amelyek egyszerre érkeztek álló pozícióba, kinyújtott karral és lábbal, egyenes testtel. A fémkezek egyszerre nyúltak hátra, hogy előhúzzák a sugárvetőket, amellyel mindegyiküket felszerelték. OOM-9 parancsára a szabályos alakzatban helyezkedő roham droidok menetelni kezdtek a gunga hadsereg irányába; csillogó fémoszlopaik betöltötték a sztyeppét láthatártól láthatárig. A gunga pajzsfalat arra tervezték, hogy eltérítse a hatalmas, lassú mozgású, nagy tömegű objektumokat, mint például a tüzérségi járművek, s kivédje az olyan sebesen mozgókat, amelyek rendkívüli hőt gerjesztenek, mint például a tűzfegyverek lövedékei. Ám nem védelmezett lassan mozgó, kicsi droidok ellen – még akkor sem, ha ilyen hatalmas számban támadnak. Jar Jar Binks azt kívánta, bárcsak valahol másutt lehetne, s arra gondolt, hogy bármily hatalmas is a gunga hadsereg, eltörpül az ellenük vonuló fémszerkezetekhez képest.

Azonban a gungák csatára készültek, és nem rettentek meg annyira az ellenséges túlerőtől, hogy megfutamodjanak. Véges-végig a soraikon a gungák működésbe hozták villámrúdjaikat és egyenes nyelű parittyáikat, s felkészültek az összecsapásra. Annak az emelkedőnek a lábánál, ahol várakoztak, a roham droidok első sorai elérték az energiamező külső peremét, és áthatoltak azon. A pajzs nem hatott rájuk. A droidok a vállukhoz emelték a fegyvereiket, és lőni kezdtek. Hatalmas, görbe harci kürtök rivalgása közben a gungák viszonozták a tüzet. Villámrudak hullottak záporesőként a közeledő droidokra; a nyél és a hegy egyaránt felrobbant becsapódáskor, s fém végtagokat és – törzseket szaggattak darabokra. Csúzlikból és parittyákból kilőtt energialövedékek következtek, s további veszteségeket okoztak. Aknavetőlövedékek csapódtak be a droidsorok közepébe, és hatalmas lyukakat vágtak a szabályos alakzatokban. A roham droidok megtántorodtak és lelassultak, de aztán visszanyerték az egyensúlyukat, és jöttek tovább; százak foglalták el az elesettek helyét, s vakon meneteltek be a védőburok belsejébe és a gunga fegyverek lövedékei elé. A törzstisztjei körében Ceel tábornok sürgette a harcosait, hogy folytassák, és megerősítette a védelmet a fambaak és a pajzsgenerátorok előtt, hiszen tudta, hogyha a védelmező energiaburok megszűnik, a föderációs tankok azonnal lőni kezdenek. A napfény megcsillant a roham droidok fémrészein és a gungák narancsszínű bőrén, ahogy az első sorok összecsaptak. Jar Jar leküzdötte a késztetést, hogy behunyja szemét a közeledő végzet előtt, a kaaduja horpaszába vágta a sarkát, és társaival együtt ő is rohamra indult. *** A theedi palota tróntermének viszonylagos nyugalmában, egy olyan helyen, amit biztonságosnak gondoltak bármiféle valós veszélytől, Nute Gunray és Rune Haako egy óriási képernyőn nézték a főhangárban tomboló csata képeit. A Jedi-lovagok már bejutottak az építménykomplexumba, s miközben a nabooi katonák és pilóták is betódultak a nyomukban, a villogó

fényszablyák félelmetes rendet vágtak az őket feltartóztatni szándékozó droidok között. – Hogy juthattak be a városba? – suttogta Rune Haako döbbenten. Nute Gunray a fejét rázta. – Nem tudom. Én úgy tudtam, a csatát jóval távolabb vívják meg. – Szeme tágra nyílt. – Ez túl közel van! Egyszerre perdültek meg, amikor Darth Maul lépett be a terembe hosszú markolatú fénykardjával a kezében. Sárga szempár villogott a Sith vörös és fekete tetoválású arcából, és sötét köpönyege mögötte hullámzott. Nute Gunray és Rune Haako ösztönösen elhátráltak; egyikük sem szeretett volna az útjába kerülni. – Lord Mául – köszöntötte Gunray, és kurtán felé biccentett. Darth Maul megvetően pillantott rá. – Megmondtam, hogy több van e mögött, mint aminek látszik! – Vad, megszállott tekintettel meredt rájuk. – A Jedik nem véletlenül jöttek Theedbe, alkirály. Megvan a saját tervük, hogy legyőzzenek minket. – Tervük? – kérdezte a neimoidi aggódva. – Amely kudarcot vall majd, erről biztosíthatom. – A tetovált ábrázat gonoszul csillogott a fényben. – Oly rég vártam már ezt. Egy életen át készültem rá. A Jedik megbánják majd a döntésüket, hogy visszatérnek ide. Recsegő hangjának éle ijesztő volt. A Sith alig várta már az összecsapást; teste szinte tekergett, ujjai rászorultak a fegyverre. A neimoidik nem irigyelték azokat, akik megjelenésére áhítozott. – Várjanak itt a visszatértemig! – parancsolta kurtán, és elsietett mellettük. – Hová megy? – kérdezte Nute Gunray szinte eszelősen, ahogy a Sith Lord átvágott a termen a suhanó dokkok irányába. – Mit gondol, hová megyek, alkirály? – gúnyolódott Darth Maul. – A főhangárba, hogy megszabadítsam magát a Jediktől egyszer s mindenkorra.

21 Anakin Skywalker berontott a főhangár nyitott ajtaján a Jedik és Padmé után, s R2-D2 meg a nabooi szabadságharcosok ott tolongtak a nyomukban. Roham

droidok szálltak szembe velük, de a fényszablyák és a sugárvetők darabokra szabdalták az elsőként érkezőket, mielőtt a többi megtudhatta volna, hogy mi történik. Aztán a droidok rendezték soraikat, és megpróbáltak segítséget hívni kívülről, ám Panaka kapitány és társai azokat már foglalkoztatták a téren, és a következő pillanatban a Jedik és a nabooiak kerültek fölénybe. Anakin, Qui-gon utasításának engedelmeskedve azonnal a legközelebbi vadászgép törzse mögé vetette magát, miközben lézerlövedékek surrogtak körülötte tündöklő villanásokkal. – A hajóikhoz! – kiáltotta Padmé a pilótáira, s közben a katonái élén sugárzáport zúdított a hátráló roham droidokra. Lebukva és fél térdre ereszkedve gyors, precíz mozdulatokkal lövöldözött, és egyik droidot a másik után terítette le, lövedékei halálos pontossággal találtak célba. A Jedik közvetlenül előtte küzdöttek, felfogva a droidok lézerlövedékeit a fénykardjukkal, s lecsapva azokra a peches egyedekre, amelyek az útjukba kerültek. Azonban Padmé volt az, akiről Anakin képtelen volt levenni a tekintetét, mert nemcsak hogy nem ismerte a lányt erről az oldaláról, de nem is sejtette, hogy ilyen is tud lenni. Padmé egy harcedzett katona ügyességével és megfontoltságával mozgott, és már egyáltalán nem egy fiatal nőnek tűnt, hanem egy halált osztó harcosnak. Eszébe jutott az az álma, amelyben Padmé vezet harcba egy hadsereget egy másik helyen és időben, és hirtelen ez az álom már nem is tűnt olyan lehetetlennek. A behatoló csapat pilótái és a hangárrekeszekből kiszabadított R2-es egységek sebesen szóródtak szét a lézerlövedékek záporában, hogy megszállják a nabooi vadászgépeket. Felkapaszkodtak a gépek fedélzetére, s a pilóták a pilótafülkében, az R2-esek pedig a foglalatukban azonnal üzembe helyezték a műszerpultot, és beindították a hajtóműveket. Motorok bömbölése töltötte be a hatalmas hangárt, elnyomva a lövöldözés zaját, s szinte fülrepesztő crescendóvá fokozódva. A gépek egytől egyig lebegni kezdtek, és felszállási pozícióba helyezkedtek. Egy nabooi pilóta rohant el Anakin mellett, és bemászott abba a vadászgépbe, amely mögött ő kuporgott. – Jobb lesz, ha eltűnsz innen, fiú! – kiáltotta le a pilótafülkéből. – Keress másik rejtekhelyet! Ez már nem sokáig

nyújt védelmet! Anakin meggörnyedve szaladt el onnan, miközben lövedékek cikáztak a feje fölött, a felszállni készülő hajókat véve célba. A vadászgép, amely mögött egy pillanattal ezelőtt rejtőzött, lebegni kezdett, és a nyitott hangárajtó felé fordította orrát. Néhány gép ekkor már bömbölő hajtóművel zúgott el a kék ég felé. Miközben a Jedik megpróbálták a droidokból álló hangárőrséget még jobban visszaszorítani, Anakin sietve új rejtekhelyet keresett. Aztán meghallotta, ahogy R2-D2 füttyög feléje egy másik, közeli vadászgépből, amelynek foglalatába a kicsi droid már csatlakoztatta magát; domború fejét körbeforgatta, s kijelzőit villogtatta. A fiú záporozó lézertűz közepette keresztülfutott a szétszórtan heverő harcidroiddarabok között a géphez, és megkönnyebbült sóhajjal beugrott a pilótafülkébe. E biztonságos fedezékéből figyelte, ahogy az utolsó pár nabooi vadászgép is kizúg a hangárból. Az elsőnek sikerült, ám a másodikat tanktűz találta el, oldalra taszította, s az megperdülve belefúródott a padlóba, és lángoló gömbbé változva felrobbant. Anakin hunyorgott, és lejjebb húzódott. Ekkor Panaka, Sabé és a nabooi katonák, akik eddig odakinn harcoltak, egyfolytában tüzelve berontottak az ajtón. A kereszttűzbe kapott droidokat pillanatok alatt leszedték és megsemmisítették. A Jedik, Padmé és Panaka sietve megtárgyalták a helyzetet, aztán a teljes nabooi csapat megindult a hangár egyik kijárata felé, amely közvetlenül Anakin rejtekhelye mellett nyílt. – Hé, hová mentek? – dugta ki a fejét a fiú a pilótafülkéből, ahogy elhaladtak mellette. – Annie, te maradj itt! – parancsolta Qui-gon, és intett, hogy húzódjon vissza. Hosszú haja vadul lengett, arca feszültnek tűnt. – Maradj, ahol vagy! A fiú rá se hederítve felállt. – Nem! Veled akarok menni és Padméval! – Maradj a gépen! – recsegte Qui-gon olyan hangon, amely nem tűr ellentmondást. Anakin dermedten bámulta, ahogy a kis csapat fegyverrel a kézben az ajtóhoz ront. Nem akart itt maradni egyedül. Eszében sem volt, hogy elengedje Qui-gont és Padmét a közeléből, mivelhogy nem kelhet a védelmükre, ha itt marad ebben

az üres hangárban. Még mindig ezen morfondírozott, amikor a teljes csoport megtorpant a kijárat előtt. Egy sötét kámzsás alak lépett be azon az ajtón, egyenesen velük szemben. Anakinnak a torkába szorult a lélegzete. Ugyanaz a Sith Lord volt, aki rájuk támadt a Tatuin sivatagában, egy veszélyes ellenfél, s mint Qui-gon később elárulta neki, a Jedi-lovagok ellensége. Úgy lépett ki az árnyékból, akár egy hatalmas homoki párduc, s maszkszerű, vörös és fekete tetovált arcából sárga szeme türelmetlenségtől és haragtól villogott. Elzárta a kiutat, és hosszú markolatú fényszablyával a kezében várta a Jediket és társaikat. Panaka kapitány és katonái azonnal elhátráltak. Aztán Qui-gon parancsára Padmé és udvarhölgyei is utat nyitottak, ámbár kevésbé gyorsan és szemmel láthatóan vonakodva. Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi ketten maradtak a Sith Lorddal szemben. Mindketten ledobták a köpenyüket, és aktiválták fényszablyájukat. Szarvas ellenfelük ugyanúgy levette a köpenyét, aztán magasba emelte hosszú markolatú fénykardját, mintha közszemlére kívánná bocsátani. Ragyogó fénypenge vágódott ki a nyél mindkét feléből, s imigyen egy halálos, kettős pengéjű fegyverré változott. Mosoly suhant végig tulajdonosa kegyetlen arcán, ahogy hanyag, nemtörődöm mozdulattal meglendített fegyverét, így köszöntve a két Jedit. Qui-gon és Obi-van kettéváltak, és lassan közelítettek feléje. A Theedtől délre húzódó sztyeppén a csata a Kereskedő Föderáció és a gunga hadsereg között elérte csúcspontját. Gungák és roham droidok bonyolódtak közelharcba; kétéltű testek és fémvázak vegyültek össze. A pajzsgenerátorok még mindig tétlenségre kárhoztatták a föderációs tankokat. Csupán a droidok jutottak keresztül a védőburkon, ám ezek sokkal többen voltak, mint a gungák, és Cell tábornok már az összes tartalékát bevetette a küzdelembe. Jar Jar Binks e forgatag kellős közepén harcolt; egy villámrudat használva buzogány gyanánt erre-arra forgolódott és bukdácsolt, s vadul ugrándozott. A lába beleakadt annak a roham droidnak a vezetékgubancába, amelyet ő trancsírozott fel pár pillanattal azelőtt, és mivel nem bírt kiszabadulni a roncsból, maga után vonszolta a fejetlen torzót. A droid,

dacára annak, hogy elvesztette a fejét, automata módban működött, s miközben Jar Jar összevissza szökdécselt, ő folyamatosan lődözött, s lövedékei gyakrabban találtak el droidot, mint gungát, s rendet vágott a megingó sorok között. – Ez bombajó! Ez bombajó! – kiabálta a gunga újra és újra, miközben lesújtott a dárdájával, és megpróbált szabadulni fejnélküli társától. Amikor végre kiszabadult, és sikeresen beledöngölte a droid maradványait a földbe, azon kapta magát, hogy egy jókora szabad térség kellős közepén áll, amelyet mindenki nagy ívben elkerült. Egy iszonyatosan hosszú pillanatig Jar Jar a szó szoros értelmében nem tudta eldönteni, melyik irányba forduljon. Ekkor kiáltás harsant fel a legközelebbi gungák felől. – Jar Jar Binks! Jar Jar Binks! – Gi? Én? – zihálta a zavarodott gunga. Fellelkesült gunga katonák özönlöttek köréje, és ismét előrenyomultak, magukkal sodorva őt is ebben a váratlan ellentámadásban. Azonban a föderációsok, a gungákkal ellentétben más fegyvereket is tartalékoltak. OOM-9, a bolygó körüli pályán keringő irányító állomásról kapott parancsnak engedelmeskedve, egy üteg romboló droidot rakodtatott ki a csapatszállítókból. Ezek legördültek a hosszú rámpán, át a szabad füves területen, s a szétcincált roham droidok maradványai között begurultak a gunga energiaburkon belülre. Átalakultak harci formájukba, megkezdték előrenyomulásukat a csatatéren, és kettős sugárvetőjüket kisütötték minden lépésükkor. Gungák és kaaduk dőltek véres halomba, azonban máris újabb gungák léptek az elesettek helyére, lelassítva a romboló droidokat, s nem hátrálva meg. A csata előre-hátra dühöngött, és nem lehetett tudni a kimenetelét. Anakin Skywalker fogadalmat tett, hogy megvédi Qui-gon Jinnt és Padmét a bajtól, s hogy valamiképpen gondoskodik arról, hogy semmi ne történhessen velük. Amikor erre megesküdött, tudta, hogy ezt nagyon nehéz lesz megtartani. Valahol a tudata mélyén, ahol a magánjellegű vallomásokat őrizte, tudta, hogy elég nagy butaság volt ilyesmit megfogadni. Ám ifjú volt és vakmerő, s élete eddigi részét hasonló elhatározások töltötték ki, mivel ha másképp próbált volna életben maradni, már réges-rég összeroppant

volna. Nem lett volna könnyű, különösen egy rabszolga számára. Csupán azért maradhatott életben, mivel apró győzelmeket aratott nehéz helyzetekben, és mivel mindig is hitte, hogy egy napon majd változtatni fog mindazon, amibe beleszületett. Az, hogy hitt önmagában, elnyerte jutalmát. Az életét örökre megváltoztatta az a győzelem, amelyet alig pár nappal ezelőtt a gondolaversenyen aratott a Tatuinon. Ennek tudatában nem volt olyan különleges azon elhatározása, hogy valamiképpen befolyásolni fogja egy Jedi-lovag és a Naboo királynőjének életét, még ha nem is tudta, pontosan miképpen. Nem félt felvállalni ilyen felelősséget. Nem tántorította el a választott feladat nagysága. Ám elhatározása most tétetik próbára. Qui-gon és Obi-van villogó fényszablyával csaptak össze a Sith Lorddal, és ez olyan hangot produkált, mintha gyémántélű fűrész vágott volna bele sikoltva a fémbe. A harcoló felek a hangár közepén forgolódtak, támadtak és védekeztek, aztán ismét támadtak és visszavágtak ebben a heves, irgalmat nem ismerő, könyörtelen küzdelemben. A Sith Lord ruganyos volt és szélsebes, s magabiztosan és nagy könnyedséggel táncolt a két Jedi között, s inkább ő támadta mindkettőjüket, ahelyett hogy védekezett volna. Remek vívó – ezt Anakin azonnal megállapította –, talán még az ellenfeleinél is jobb. És a magabiztossága zavarba ejtő. Nem lesz könnyű legyőzni. Azonban időközben Padmé és a nabooiak még veszedelmesebb helyzetbe kerültek. A hangár túlsó végéből, a tér irányából háromosztagnyi romboló droid gördült be, és harcra készülve megkezdték kicsomagolni magukat. R2-D2 látta meg őket elsőként, és füttyögéssel figyelmeztette a fiút. Anakin erővel vonta el a tekintetét a Jedikről és a Sith Lordról. A romboló droidok átalakultak támadó formába, és máris támadásba lendültek, folyamatos lézertűzzel árasztva el a nabooiakat. Néhány katona azonnal elesett, és egy levágódó sugárnyaláb Sabét is eltalálta, a lány megtántorodott, és Panaka karjába rogyott. Padmé és társai elszántan viszonozták a tüzet, de vissza kellett vonulniuk fedezékbe. – Segítenünk kell, Artu! – szögezte le a fiú, és felállt a pilótafülkében azzal a szándékkal, hogy csinál valamit, bármit. Reménytelenül kutatott valami fegyver után.

Azonban R2-D2 hamarabb kapcsolt. A kis droid már rácsatlakozott a vadászgép komputerrendszerére, és fények villantak fel a műszerpulton, ahogy üzembe helyezte a hatalmas hajtóművet. Abban a pillanatban bömbölve kelt életre az egész, és az ijedt Anakin meglepetésében visszazuhant a pilótaülésre. A hajó lassan lebegni kezdett, és kiúszott a leszállóhelyéről. – Nagy vagy, Artu! – kiáltotta Anakin izgatottan, s máris megragadta a botkormányt. – Na, nézzük… Úgy fordította a vadászgépet, hogy a közeledő romboló droidok felé nézzen. Kétségbeesett sietséggel tanulmányozta a műszerpultot, hogy megtalálja a fegyverrendszert. Tudott valamicskét a vadászgépekről a szétszedett roncsok alapján, de nem ismerte a nabooi vadászgépeket, azok fegyverrendszeréről pedig halvány fogalma sem volt. Tudása java részét az irányító rendszerek és hajtóművek ismerete képezte, s ezeket is csupán versenygondoláknál, suhanóknál és kiöregedő félben lévő utasszállítóknál látta. – Melyik az, melyik? – motyogta, miközben az ujjai határozatlanul jártak a gombok, fogantyúk és kapcsolók között. Egy pillanatra felemelte a fejét. Az egyik nabooi katona épp ekkor esett össze; a sisakja és a sugárvetője csörömpölve repült el oldalra. Lézernyalábok égették a fémpilléreket és a falat a védekezők körül, és a romboló droidok ellenállhatatlanul nyomultak előre Padmé egyre csökkenő csapata ellen. Kétségbeesésében Anakin átkapcsolt egy halom vörös panelba ágyazott kapcsolót. A vadászgép azon nyomban veszettül rázkódni kezdett, jelezve, hogy gond van a stabilizációval. – Hoppá, ez nem jött be! – zihálta a fiú, és visszakattintotta a kapcsolókat a helyükre. A pillantása négy sötét gombra esett, amelyeket zöld körök vettek körül egy bemélyesztett panelrészen. – Talán ezek… Lenyomta a gombokat. Az orrágyúk azon nyomban tüzelni kezdtek, és lézerlövedékeik a romboló droidokba fúródtak. Három közülük megfeketedett, füstölgő ronccsá változott. – Igeeen! Droidelhárítók! – kiáltotta diadalmasan, és mögötte R2-D2 jóváhagyóan füttyögött. A megmaradt romboló droidok feléje gördültek, s szétszóródtak, hogy nehezebb célpontot nyújtsanak. Mögötte Padmé, az udvarhölgyei, Panaka és a megmaradt nabooiak a palota irányába vezető

kijárat felé rohantak. Anakin a pilótafülke pereme fölött leste, mint tűnnek el biztonságosan az ajtón át. – Sok szerencsét! – suttogta. A romboló droidok őt lőtték; mindenfelé sugárlövedékek robbantak, és a karcsú vadászgép rázkódott. Anakin oldalra pillantva látta, ahogy a Sith Lord visszafelé szorítja a Jediket a hangárban, bekényszeríti őket egy oldalsó helyiségbe, s iszonyatos dühvel készteti őket újra és újra meghátrálásra. Aztán ők hárman is eltűntek a szeme elől, és a fiú egyedül maradt a támadóival. Egy lézer telibe találta a vadászgép orrát, és oldalra penderítette. A fiú még erősebben markolta meg a botkormányt. Viszonozta a tüzet, de a romboló droidok kitértek a szórásirányból, és a lövedékei csupán a hangár falát pörkölték. Ismét lebukott a pilótafülke pereme alá, és tekintetét a műszerpulton futtatta. – Pajzsok! – sziszegte, és miközben lézerlövedékek csapódtak be mindenfelé körülötte, kényszerítette magát, hogy összpontosítson. – Mindig a jobb oldalon! A pajzsok mindig jobb felől vannak! Felkattintott néhány gyanús kapcsolót, és az utánégető kamra felmorajlott. Átkapcsolt még egyet, aztán egy újabbat. A botkormány kiszabadult a markából, és a vadászgép körbefordult, majd kisüvített a hangárajtón, és meredeken emelkedni kezdett. A pilótafülke fedőburka simán a helyére kattant, mintegy foglyul ejtve a fiút. – Artu, mi történik!? – sikoltotta. R2-D2 ideges füttyögései hallatszottak az interkomon keresztül. – Igen, tudom, hogy bekapcsoltam valamit! – válaszolta a fiú. – Nem, nem nyúlok semmihez! – Visszanyerte a lélekjelenlétét, ahogy a füttyögések folytatódtak, és leolvasta az R2-es mondandóját a pilóta fülkéje kijelzőjéről. – Robotpilótára kapcsoltam? Jól van, próbáld visszavenni a vezérlést! A karcsú, sárga vadászgép maga mögött hagyta a Naboo légkörét, és kilépett az űrbe; a bolygó zöldes és kékes drágakőként zsugorodott bele a feketeségbe. Előtte egy csomó apró, ezüst pötty tűnt fel, amint egyre növekedtek. Más gépek. – Hová megyünk, Artu? – zihálta Anakin, és még mindig a műszerpultot igyekezett kiismerni. A kommunikációs rendszer felvijjogott, és egy pillanattal

később Ric Olié és a többi nabooi pilóta hangja hallatszott, akik előtte röppentek ki a hangárból. – Itt Bravó Vezér – recsegett Ric ismerős hangja az éteren át. – Bravó Kettő, tartóztasd fel az ellenséges gépeket! Bravó Három, irány az átvivőállomás! – Vettem, Bravó Vezér – jött a válasz. Anakin most már jól látta őket; az ezüst pöttyök felismerhető alakot öltöttek, nabooi vadászgépekké változtak, s szétszóródva a feketeségben a jóval hatalmasabb, szögletes föderációs csatahajó felé tartottak. – Ellenséges gépek előttünk – hallatszott hirtelen Ric Olié hangja a rádión keresztül. Ugyanabban a pillanatban R2-D2 sietve füttyögni kezdett Anakinnak. A fiú érezte, ahogy a gyomra összeszorul, amikor elolvasta az üzenetet. – Hogy érted azt, hogy a robotpilóta keresi a többi gépet? Miféle többi gépet? – Szemét a nabooi vadászgépek felé villantotta. – Nem azokat? R2-D2 gyors füttyögéssel megnyugtatta, hogy igenis azokat. Anakin összehúzta magát az ülésben. – A robotpilóta odavisz minket… hozzájuk? A csatába? – Villámgyorsan döntött. – Nos, azonnal kapcsolj le a robotpilótáról, Artu! Az asztromechanikai droid sípolgatott és fütyörészgetett még valamit. – Nincs kézi vezérlés! – kiáltotta Anakin kétségbeesetten. – Vagy legalábbis nem találom! Át kell alakítanod az áramköröket vagy ilyesmi! Artu, siess! Tehetetlenül meredt ki a pilótafülke üvegén keresztül az űrre, miközben egyenesen a föderációs vadászraj sűrűjébe tartott, és fogalma sem volt arról, hogyan menthetné a bőrét.

22 Qui-gon Jinn az egyik legképzettebb vívónak számított a Jedi-rendben. Az a Jedi-mester, aki kiképezte, a legjobb tanítványának tartotta oktatómunkájának elmúlt négyszáz éve alatt. Qui-gon szerte a galaxisban harcolt már kurta élete alatt, méghozzá legtöbbször olyan reménytelen helyzetben, amikor sokaknak esélyük sem lett volna a helyében. Ám ő túlélte ezeket az összecsapásokat, melyek minden lehetséges módon próbára tették a tudását és eltökéltségét. Ezen a napon azonban "emberére" talált. A Sith Lord, aki

ellen Obi-van támogatásával küzdött, legalább olyan jól bánt a fegyverrel, mint ő, ám jóval fiatalabb és erősebb volt. Qui-gon már a hatvanhoz közeledett; ifjúkora elmaradt mögötte, és az ereje egyre fogyatkozott. Egyetlen előnye, már ha beszélhetünk ilyesmiről, jelentős tapasztalatából és intuitív megérzéseiből adódott, amellyel ki tudta számítani, miként forgathatja ellene a fénykardot az ellenfele. Obi-van életerős ifjúként küzdött, ám őmögötte még alig állt néhány összecsapás, és egyáltalán nem számított harcedzettnek. Együttesen képesek voltak ellenállni a Sith Lordnak, ám arra, hogy megszorítsák a veszedelmes ellenfelet, jóformán esélyük sem volt. Darth Maul elérte tudása tetőfokát, sosem volt még jobb formában, és ereje is a csúcson volt. Ráadásul szinte messiási gyűlöletet és utálatot érzett a Jedi-lovagokkal, a Sithek évezredes ellenségeivel szemben. Egész életében ezért a pillanatért dolgozott és gyakorolt, hogy megküzdhessen egy Jedi-lovaggal. Az már külön jutalomnak számít, hogy egyszerre kettővel vívhat. Nem félt és nem is kételkedett abban, hogy ő fog győzni. Oly módon összpontosított – és ezt Qui-gon azonnal felismerte –, mint ahogy egy Jedi fókuszál a jelenre, pontosan tudva, mi szükségeltetik a megfelelő pillanatban. Qui-gon látta ezt megszállott tekintetében és vörös-feketére tetovált arcán. A Sith Lord élő példája volt annak, amit a Jedimester mindig is magyarázott Obi-vannak arról, miként tudja legjobban érzékelni az Erő akaratát. A három harcos villogó fénykardokkal vívott a hangárban, és minden tudásukat bevetették, amire szert tettek az elmúlt évek alatt. A Jedi-lovagok folyamatosan próbálták a támadást erőltetni, és végül a Sith Lord eltávolodott a nabooiaktól meg a vadászgépektől, és a hangár távolabbi fala felé hátrált. Ám Qui-gon felismerte, hogy bár úgy tűnik, mintha ő és Obi-van szorítanák őt egyre visszább, valójában a Sith Lord irányítja a küzdelmet. Meghökkentő ügyességgel pörögve, forogva, ugrálva, táncolva vitte magával őket az ellenfelük egy önmaga által kiválasztott hely felé. Ereje és gyorsasága révén könnyedén kivédte a támadásaikat, miközben visszavágásaival megingathatatlanul kereste a rést a védelmükben. Qui-gon eleinte nagy elánnal vetette bele magát a

küzdelembe, mivel érzékelte, mennyire veszélyes az ellenfelük; mielőbb véget akart vetni az összecsapásnak. Hosszú haja mögötte lebegett, miközben vadul és elszántan támadott. Obi-van ugyanezt tette; követte mesterét. Harcoltak már együtt ezelőtt is, így pontosan ismerték egymás mozdulatait. Qui-gon képezte ki Obi-vant, és bár az ifjú Jedi vívótudása egyelőre nem ért fel az övével, hitte, hogy egyszer majd Obi-van sokkal jobb vívó lesz, mint ő valaha is. Tehát gyorsan lerohanták a Sith Lordot, és csaknem olyan gyorsan felfedezték, hogy a legjobb tudásuk is kevés ahhoz, hogy gyors sikert érjenek el. Ezután visszafogták a lendületet, és ritmusban összedolgozva fárasztották ellenfelüket, várva, mikor hibázik. Ám a Sith Lord túl jó volt ahhoz, hogy hibázzon, és így a csata egyre hosszabbra nyúlt. Kiverekedtek magukat a főhangárból egy ajtón át, amely az energiaközpontba vezetett. Futóhidak és függő konzolok nyúltak át széltében-hosszában keresztezve egymást egy üreg fölött, amelyben soros generátorok húzódtak. A hatalmas teremben súlyos gépezetek búgtak, zümmögtek. A bizonytalan fény elenyészett a gőzfelhők és az árnyékos részek között. A Jedik és a Sith Lord a generátorok fölötti egyik futóhídon vívták tovább a küzdelmüket, és a fémváz csengve-bongva verte vissza csizmáik dübbenéseit és fénykardjuk csattanásait. Egyedül az energiaközpont belsejében, a theediektől és a megszállóktól nem zavartatva a csata intenzitása fokozódott. A Sith Lord átszökkent a hídról, amelyen eddig verekedtek, egy fentebbire, és különös arca fénylett a csata hevétől és a sajátságos gyönyörtől. A Jedik követték; egyikük előtte, a másikuk mögötte ugrott fel, így két oldalról támadhatták. Szinte végigverekedték magukat a teljes hídon, miközben villogó fényszablyáik szikrákat szórtak szerte a fémről. Aztán Darth Maul kibillentette Obi-vant az egyensúlyából, és egy erőteljes rúgással teljesen átlódította az ifjú Jedit a korláton. Kihasználva, hogy a Sith Lord Obi-vannal foglalkozik, Qui-gon egy erőteljes rohammal Darth Mault is átkényszerítette a korláton. A Sith Lord lebukfencezett, és keményen érkezett egy néhány szinttel Obi-van alatt lévő futóhídra. A zuhanás erejétől vagy talán annak váratlanságától szemmel láthatóan elkábult, és Qui-gon, érzékelve, hogy ez jó alkalom az összecsapás lezárására, leugrott utána. Azonban a Sith Lord pillanatok alatt talpra ugrott, és szélsebesen menekülve

új irányba vitte a küzdelmet. Ekkorra már Obi-van is összeszedte magát, s máris iramodott mestere után, aki Darth Mault üldözve rohant a futóhídon az energiaközpont egy távolabbi kijárata felé. A Jedi-mester teljes erejéből rohant, karjával és lábával segítette mozgását, miközben a fénykardja fel-le villogott. Mostanra alaposan elfáradt, szinte a végkimerülés határára jutott, de a Sith Lord végre védekezni kényszerült, és ő nem akart lehetőséget adni neki, hogy összeszedhesse magát. – Qui-gon! – kiáltott utána Obi-van, próbálva utolérni, de a Jedi-mester nem lassított. Egyik a másik után suhantak ki a keskeny ajtón a folyosóra. Az eszeveszett hajsza hevében szinte gondolkodás nélkül cselekedtek, és már jól benn jártak a folyosón, mire rádöbbentek, mi az. Lézerlövedékek vágódtak le szisszenve a merevítőoszlopokról, s hosszú fénycsíkok osztották öt részre a folyosót. A lézerek akkor léptek működésbe, amikor a Sith Lord és a Jedi-lovagok berontottak az ajtón. Darth Maul, aki legelöl rohant, jutott a legmesszebbre; a négyes és az ötös fal között került csapdába. Qui-gon, aki közvetlenül a nyomában loholt, egy fallal hátrébb ragadt. Obi-van pedig, aki meglehetősen lemaradt tőlük, még az első falon sem jutott túl. Az ellenfelek mozdulatlanná dermedtek a villogó lézerek között, s valamiféle kiutat kerestek, de nem találtak. Az energiaközpont olvasztóverméhez vezető szervizfolyosón álltak. S ezt a folyosót automata lézerek védték az illetéktelen behatolóktól. Valószínűleg a folyosó mindkét oldalán lehetett egy-egy hatástalanító kapcsoló, ám azzal már elkéstek, hogy megkeressék. A Jedi-lovagok rámeredtek a lézertől szabdalt folyosó túlfelén lévő Sith Lordra, aki gonoszul rájuk vigyorgott. Ne aggódjatok, olvashatták ki sötét ábrázatából, nem kell sokáig várnotok rám. Qui-gon jelentőségteljes pillantást váltott Obi-vannal, aztán térdelő helyzetbe ereszkedve meditálni és várni kezdett. Padmé Naberrie, a Naboo királynője az udvarhölgyeivel, Panaka kapitánnyal és a katonáival sietve mentek végig azokon a járatokon, melyek kivezettek a főhangárból és a

városon keresztül a palotába tartottak. Épületről épületre, folyosóról folyosóra meg kellett harcolniuk azokkal a roham droidokkal, amelyeket a Theed őrzésére hagytak hátra. Egyaránt találkoztak magányos droidokkal és egész osztagokkal. Semmi mást nem tehettek, inkább csak kivágták magukat a harcból, de nem bonyolódtak teljes ütközetbe. Ennek következményeként kerülték a közvetlen alagutakat, és inkább kitérő mellékjáratokban nyomultak előre, ahol kevésbé volt valószínű, hogy droidokkal találkoznak. Eleinte nem volt más választásuk, egyenesen a palota felé tartottak, a főhangárban dühöngő harcból menekülve, remélve, hogy a gyorsaságuk és a meglepetés segítségével átverekedhetik magukat az őrségen. Aztán amikor ez nem jött be, Panaka valamivel óvatosabb lett. Föld alatti alagutakon, rejtett folyosókon és összekötő hidakon közeledtek, amelyek elkerülték az utcákon és tereken járőröző droidokat. Amikor felfedezték őket, a lehető legnagyobb gyorsasággal visszavonultak, és meghúzódtak valahol, amíg a veszély el nem múlt. Végül sokkal hamarabb érték el a palotát, mint azt Padmé remélni merte; egy konzolhídon át bejutottak az egyik őrtoronyba, majd a hatalmas termeken át a trónterem felé indultak. Valahol félúton járhattak, amikor egy csapat roham droid bukkant ki az egyik sarok mögül, és azonnal tüzet nyitottak rájuk. Padmé és társai a csarnok bemélyedéseihez és ajtónyílásaihoz lapulva viszonozták a tüzet, és kiutat kerestek. Egyre több roham droid érkezett, és szirénák szólaltak meg szerte a palotában. – Kapitány! – kiabálta túl Padmé a fülrepesztő csatazajt. – Erre nekünk nincs időnk! Panaka verejtéksávos arccal, sietve pillantott körül. – Próbálkozzunk odakinn! – kiáltotta vissza. Célba vett egy hatalmas ablakot, és szétlőtte a keretet meg az acélüveget. Míg az udvarhölgyek és a katonák többsége fedező sortüzet biztosított, a királynő, Panaka és féltucatnyi testőr sietve kimásztak a szétlőtt ablakon. Azonban Padmé és védelmezői most zsákutcába jutottak; egy széles párkányra, amely hat emelet magasságban húzódott egy robajló vízesés és a vízgyűjtője fölött, amely a palota körüli mesterséges tavacskákat táplálta. A királynő a kőfalhoz tapadva, dühösen próbált találni valamilyen

menekülési útvonalat. Panaka odakiáltotta az embereinek, hogy használják a csáklyáikat, s egy négy emelettel magasabban lévő párkány felé intett. A nabooiak csáklyáskötél-egységeket húztak elő az övükből, felerősítették azokat a fegyverük csövére, és felfelé céloztak. A vékony kábelek vonagló kígyóként tekeredtek ki, az acélkarmok pedig belevájtak a kőbe. Padmé és emberei pillanatok alatt aktiválták a bevontató gépezetet, és a kábelekbe kapaszkodva emelkedtek a fal mentén. Mögöttük a folyosón, ahol az udvarhölgyek és a nabooi katonák feltartóztatták a roham droidokat, a lövöldözés egyre hevesebb lett. Padmé nem foglalkozott a csatazajjal, kényszerítette magát, hogy menjen tovább. Amikor elérték a fenti párkányt, félrehajították a kábeleket, és Panaka a fegyverével utat robbantott az egyik ablakon át az épületbe. Acélüveg- és betonszilánkok hevertek mindenhol, ahogy bemásztak a résen, és egy előcsarnokban találták magukat. Most már közel jártak az egy emelettel fentebb és néhány folyosóval arrébb található trónteremhez. Padmé heves diadalmámorban úszott. Mégiscsak sikerült foglyul ejtenie a neimoidi alkirályt! Azonban még a végére sem ért ennek a gondolatnak, amikor egy pár romboló droid gördült elő a folyosó egyik vége felől, és mindkettő nagy gyorsasággal átalakult harci formájába. Alig néhány másodperc késéssel egy újabb páros jelent meg a túloldalon, lövésre kész fegyverrel. Az elöl álló droid gépies, kongó hangon rájuk parancsolt, hogy dobják el a fegyvereiket. Padmé tétovázott. Nincs menekvés, hacsak ki nem ugranak az ablakon, ám ha ezt teszik, csapdába kerülnek a párkányon, és semmi esélyük. Megpróbálhatnák átverekedni magukat ellenfeleiken, ám amíg viszonylag jó eséllyel küzdhettek a roham droidok ellen, erőteljesebb testvéreik ellen biztosan alulmaradnának. Ebben a kínos helyzetben a királynőnek ihletett ötlete támadt, amelynek révén elkaphatják az alkirályt még ebben a szorult helyzetben is. – Dobják el a fegyvereiket! – parancsolta Panaka kapitánynak és katonáinak. – Ezt a kört elvesztettük. Panaka elsápadt. – De felség, még… – Kapitány! – szakította félbe Padmé, és a férfi szemébe mélyesztette a tekintetét. – Azt mondtam, dobják el a fegyvereiket!

Panaka tekintete elárulta, hogy szerinte a királynőjének elment az esze, ennek ellenére mégis ledobta a fegyverét a padlóra, és intett az embereinek, hogy tegyék ugyanezt. A romboló droidok máris megindultak feléjük, hogy foglyul ejtsék őket. Ám mielőtt odaérhettek volna hozzájuk, Padmé még sietve elküldött egy üzenetet a komlinkjén. – Bízzon bennem, kapitány! – szólt oda a zavarodott Panakának hűvös, magabiztos hangon, miközben eltüntette szem elől a komlinkegységet. A gungák számára nem alakult túl kedvezően a csata. Akárcsak a nabooiak, a gungák sem jelentettek komoly kihívást a romboló droidoknak. Lassan, de biztosan visszaszorultak, nem bírták feltartóztatni a megingathatatlan föderációs támadást. Itt és ott az ostromlott vonalak mentén repedések kezdtek támadni a védelmükben. Jar Jar Binks ezen pontok egyikénél tartózkodott. Egy ideig az övé volt a legerősebb pozíció, hiszen a katonái fellelkesedtek az ő viselkedésén, amit tévesen halált megvető bátorságnak gondoltak, és ellentámadásba mentek át. Ám ez az ellentámadás túlságosan messzire nyúlt, és a romboló droidok megjelenésével teljesen összeomlott. Jar Jar és bajtársai végül megfutamodtak, és visszazárkóztak odáig, ahol a sereg maradványa lapult a gyengülő energiapajzs árnyékában, és reménytelenül próbálták rendezni a sorokat. Jar Jar alól már réges-rég kilőtték a kaaduját, így most a saját lábán futott az életéért. Kétségbeesett igyekezetében, hogy minél távolabb kerüljön az őket üldöző romboló droidoktól, utolért egy menekülő kocsit, amelyen a gunga katapultokhoz használt energiagömbök tucatjait szállították. Megragadta a hátsó kilincset, és megpróbált felhúzódzkodni az egyenetlen talajon pattogó, zötykölődő járműre. Ám eközben óvatlanul lenyomta a kilincset, és az ajtó kitárult. Energiagömbök szóródtak ki vad összevisszaságban, és tucatjával gurultak, pattogtak mindenfelé. Jar Jar kitért előlük, nehogy eltalálják. Neki sikerült, ám a nyomukban igyekvő, kevésbé mozgékony romboló droidoknak nem. Az energiagömbök felrobbantak becsapódáskor, és egyik droid a másik után változott megolvadt fém- és szikraesővé. – Ez jó! – üvöltötte Jar Jar mámorosán, ahogy a föderációs

droidok imbolyogva próbálnak kitérni a feléjük gördülő energiagömbök útjából. Máshol viszont a csata kellemetlenebb fordulatot vett. Romboló droidok törtek át a gungák sorain, megálltak a pajzsgenerátorok előtt, és újra meg újra belelőttek a gépezetekbe. A generátorokat cipelő fambaak megrándultak, térdre rogytak, a generátorok füstölögtek és szikráztak. Az erőtér hirtelen megremegett és elenyészett. OOM-9, aki messzelátón át figyelte a csatát, azonnal jelentést tett a neimoidi irányító központnak. A föderációs tankok máris megindultak, és ismét tüzet nyitottak. Amikor Ceel tábornok látta, hogy a generátorok kihagynak, rádöbbent, hogy a csatát elvesztették. A gungák minden tőlük telhetőt megtettek a Naboo királynőjéért. A fővezér a törzskarához fordult, és intett, hogy kezdjék meg a visszavonulást. Megszólaltak a harci kürtök, hangjuk végigzengett a sztyepp fölött, és a teljes gunga hadsereg hátrálni kezdett. Jar Jar elkapott egy gazdátlan kaadut, felküzdötte magát a hátára, és őrülten vágtatott a biztonságos mocsár felé. Azonban miközben átvágott egy csapat droid és tank között, a kaaduja egyszerűen kirobbant alóla, és ő hanyatt zuhanva nagyot nyekkent a legközelebbi tank ágyútornyán. Miközben az életéért küszködve kapaszkodott a tankba, a csata vadul dühöngött körülötte. A tankban ülő droidok hamar rádöbbentek az ottlétére, és a vezető úgy próbálta eltávolítani, hogy összevissza forgatta a tornyot. Azonban Jar Jar elemi erővel csimpaszkodott a csőbe, szorosan magához ölelte azt, és nem volt hajlandó lepottyanni. – Zsegíccség! Zsegíccség! – sikoltozta. Tarpals kapitány épp a tank mellett vágtatott a kaaduján, és azt ordította Jar Jarnak, hogy ugorjon le. Gellert kapott lézernyalábok vágódtak le a tankról, és alig-alig hibázták el Jar Jart, aki keményen igyekezett úrrá lenni a félelmén és elszabadulni kétes helyzetéből. Fedelek nyíltak fel a tank oldalán, és droidfejek bukkantak elő. Jar Jar szeme tágra nyílt, amikor látta, hogy fegyvercsövek merednek felé a nyílásokból. Végre ellökte magát a csőtől, és elrugaszkodott. A következő pillanatban esetlenül huppant a gunga mögé, aki azért maradt hátra, hogy megmentse őt. A kaadu egy pillanatra megtántorodott a kettős teher alatt, de aztán visszanyerte egyensúlyát, és sebesen eltrappolt velük a tank közeléből.

Mindenfelől robbanások hallatszottak, jókora fűcsomók röpködtek a levegőben, és Jar Jar Binks átfonta karjaival lovastársa derekát, és miközben behunyta a szemét, hogy ne lássa a körülötte tomboló káoszt, biztosra vette, hogy beköszöntött a vég. Anakin Skywalker időközben a nabooi és föderációs vadászgépek közelharcának kellős közepén cikázott. Még mindig azon küszködött, hogy kikapcsolja a robotpilótát, és nem bocsátkozott harcba az ellenséggel, már csak azért sem, mivel a gépe minden egyes alkalommal vad, kitérő manővereket hajtott végre, valahányszor lőtávolságon belül került volna. Vadászgépek robbantak fel körülötte mindenhol, némelyik olyan közel, hogy szinte látni vélte a darabokat, ahogy azok elrepültek a pilótafülke teteje fölött. – Hű, fiú, ez meleg helyzet! – lehelte, miközben egyik kapcsolót a másik után kattintgatta a műszerpulton, s közben a gépe hol megrándult, hol pedig imbolyogni kezdett a váratlan beavatkozásoktól. Ám ezen próbálkozásai közben megismerte a vezérlőpultot, és nagyjából meg tudta állapítani, hogy a különböző kapcsolók, gombok és fogantyúk mire szolgálhatnak. Mindezek tetejébe a lézerágyúkat aktiváló tűzgombok beragadtak, és bárhogy próbálkozott is, nem bírta visszahúzni azokat. R2-D2 éles sípolására felpillantott, és azt látta, hogy egy föderációs vadászgép zúg vele éppen szemben. – Artu, Artu, kapcsold ki a ro… Az asztromechanikai droid eszeveszett füttyögése elnyomta a mondat befejezését. – Nálam a vezérlés? – kiáltotta Anakin megrökönyödve. Megragadta a botkormányt, átkattintott egy kapcsolót, és ütközésig tolta a gázkart. Legnagyobb meglepetésére és megkönnyebbülésére a vadászgép valósággal megugrott alatta, elzúgott az ellenséges gép orra előtt, és belerohant egy másik űrcsata kavalkádjába. – Igen! – kiabálta Anakin szinte őrjöngve. – Én vezetem! Ez a te műved, Artu! Az asztromechanikai droid kurta füttysorozattal válaszolt. Anakin a szemöldökét összehúzva olvasta a kijelzőt. – Visszamenni a Naboora? Felejtsd el! Qui-gon azt mondta, maradjak ebben a pilótafülkében, és én ezt teszem! Kapaszkodj!

Lelkesedése elhomályosította józan eszét, és egyenesen a csata közepe felé száguldott. Repülős ösztönei azonnal visszatértek, és úgy érezte, ismét egy gondolaversenyen van a Tatuinon, eggyé válva a hajójával, és semmi más nem érdekli, csak a győzelem. Megfeledkezett a fogadalmáról, hogy megóvja Qui-gon és Padmé életét; ők túl messze voltak tőle, hogy gondolni tudjon rájuk. Csupán az számított, hogy az űrben repül egy vadászgépben, és itt a nagy lehetőség, hogy valóra váltsa álmát. Egy ellenséges gép tűnt fel a látóterében. – Fogózkodj, Artu! – vetette hátra. – Szétlövöm ezt a fickót! Tüzelő helyzetbe siklott a föderációs gép mögött, és csak ekkor jutott eszébe, hogy a lézerágyúk vezérlőgombjai beragadtak. Eszelős sietséggel kapkodva kereste a kioldót. – Melyik az, Artu? – kiabálta. – Hogy lőjek ezzel az izével? R2-D2 vadul füttyögött. – Melyiket? Ezt? Megnyomta azt a gombot, amelyiket az asztromechanikai droid jelezte, de ahelyett, hogy biztosította volna a tüzelő szerkezetet, a vadászgépe még jobban megugrott, és elzúgott az ellenséges hajó mellett. – Húúú! – zihálta Anakin csalódottan. Immár a föderációs vadászgép volt őmögötte, és máris tüzelő pozícióba állt. Anakin keményen félrerántotta a botkormányt, elszáguldott a hatalmas föderációs csatahajó mellett, s egy sorozat kitérő manővert hajtott végre. – Az nem a biztosítógomb volt! – sikoltotta a fiú az interkomjába. – Hanem a gyorsító hajtómű! R2-D2 szégyenlősen fütyörészett. Az ellenséges vadászgép már ismét a nyomában száguldott, és egyre közeledett. Anakin élesen megdöntötte a gépét jobbra, s ívet leírva ismét a csatahajó és az ott nyüzsgő vadászgépek felé vette az irányt. Átállította a stabilizátorkarokat az ellenkező állásba, aztán maximális sebességre kapcsolt. R2-D2 kétségbeesett sípolást hallatott. – Tudom, hogy bajban vagyunk! – kiáltotta vissza Anakin. – De csak kapaszkodj! Csak úgy kerülhetünk ki ebből a zűrzavarból, ha előbb belerepülünk! Maximális sebességgel száguldott az irányító központként szolgáló csatahajó felé, és szinte húzta maga mögött az ellenséges gépet.

Lézerlövedékek surrantak el hajszálnyira mellette. Még kivárt egy pillanatot, majd amikor már olyan közel került a csatahajóhoz, hogy a Kereskedő Föderáció festett emblémája a hajóhídon szinte az orra előtt emelkedett, bekapcsolta a fékezőrakétákat, és teljes erejével jobbra rántotta a hajót. A vadászgépe hajtóműve csaknem leállt, és egy szívszorító pillanatig eldobott kőként hullott tovább, mielőtt stabilizálódott. Viszont az ellenséges vadászgép pilótájának már nem volt ideje reagálni erre a manőverre, elzúgott mellette, egyenesen belerohant a csatahajó oldalába, és tűzijátékként robbant millió darabra. Anakin visszakapcsolt normál meghajtásra, megfordította a gépét, és új ellenfél után kutatott. A pilótafülke fedelén át látta, amint egy maroknyi nabooi vadászgép a Kereskedő Föderáció zászlóshajóját támadja. Ric Olié hangja hallatszott az interkomból. – Bravó Három! Tied a központi híd! – Vettem, Bravó Vezér – jött a válasz. Egy négy gépből álló osztag lódult a csatahajó felé folyamatosan lézertüzet zúdítva rá, de a hatalmas hajó védőpajzsai hasztalanná tették az erőfeszítést. Két gép belerohant az ágyútűzbe, és szétrobbant. A maradék kettő visszavonult. – A pajzsuk túl erős! – kiáltotta idegesen az egyik túlélő pilóta. – Nem bírjuk áttörni! Anakint időközben ismét megtámadták. Egy újabb föderációs vadászgép szúrta ki magának, és üldözőbe vette. A fiú ütközésig nyomta a gázkarokat, és a zászlóshajó törzse mentén száguldva kanyargóit annak vágataiban, és kerülgette a kiálló részeket, miközben folyamatos lézertűzzel szórták meg hátulról. – Tudom, hogy ez nem gondolaverseny! – csattant fel Anakin, amikor az asztromechanikai droid korholó füttyentéseket hallatott. Ám a lelke mélyén úgy érezte, mintha az lenne. Féktelen jókedv áradt szét testében, miközben az őt üldöző vadászgép elől cikázott a csatahajó törzse fölött. A csata intenzitásától megemelkedett az adrenalinszintje. Sehol máshol nem lett volna szívesebben ebben a pillanatban! Ám ekkor elfogyott a szerencséje. Már a csatahajó tatjánál járt, amikor egy lézersugár telibe találta, és gyomorszorító pörgésbe billentette. R2-D2 ismét

felsípolt, és Anakin kétségbeesetten küzdött, hogy visszanyerje a gép fölött az uralmat. – Átkozott bantaköpedék! – sziszegte a fiú, s megpróbálta stabilizálni a gépet. Egyenesen a hajótörzs felé pörgött, és visszahúzta a gázkarokat, hogy kikapcsolt hajtóművekkel lebegve csússzon tova. Túl későn lett úrrá a gépen ahhoz, hogy visszaforduljon, és a gépe orra egyenesen egy hatalmas nyílás felé mutatott a csatahajó középrészén. Ágyútűz cikázott körülötte, ahogy a zászlóshajó fegyverzetét kezelő droidok megpróbálták leszedni, de ő elzúgott előlük egy mikroszekundum alatt, és beszáguldott a hajó roppant méretű főhangárjába. Miközben teljes erővel átváltott fékezőrakétákra, csapatszállítókat, tankokat, vadászgépeket és halomba rakott tartalék anyagokat kerülgetve igyekezett a levegőben maradni, miközben leszállóhelyet keresett. R2-D2 vadul füttyögött. – Próbálok megállni! – kiáltotta Anakin válaszképpen. – Hó! Hó! Próbálok! A gépe a padlónak koccant és visszapattant; a fékezőrakéták teljes energiával próbálták kiegyensúlyozni. Egy rekeszfal derengett fel előttük, elzárva az utat. Anakin csontkocogtató erővel letette a gépet a fedélzetre, és ott tartotta, miközben fémes csikorgással szánkóztak le egy rámpán. A gép lelassult, félig elfordult, de végül is teljesen megállapodott. A hajtóművek ki-kihagytak, aztán véglegesen leálltak. R2-D2 megkönnyebbülten füttyentett. – Jól van, jól van! – zihálta Anakin magában bólogatva. – Leszálltunk. De most gyújtsuk be ismét a motort, és tűnjünk innen! Lehajolt, hogy beállítsa az üzemanyag-adagoló kapcsolókat, és aggódva vette szemügyre a vezérlőpanel kijelzőit. – Az összes lámpa vörösen világít, Artu. Minden túlhevült. Épp a hűtőrendszert aktiválta, amikor R2-D2 figyelmeztetően sípolni kezdett. A fiú felemelte a fejét, és kinézett a hangárba. – Hohó! – motyogta halkan. Tucatnyi roham droid közeledett feléjük lövésre készen tartott fegyverrel. Elzárták az egyetlen menekülési útvonalat.

23 Obi-van Kenobi ketrecbe zárt vadállatként körözött az olvasztóveremhez vezető szervizfolyosó bejárata előtt. Dühös volt magára, amiért Qui-gontól ilyen távol esett csapdába, és dühös volt Qui-gonra, mert előrerohant és nem várta meg. Ugyanakkor aggódott is. Ha másnak nem is, de magának beismerte ezt. Már rég meg kellett volna nyerniük ezt a csatát. És bármely más ellenféllel szemben meg is nyerték volna. A Sith Lord azonban olyan képzéssel és harci tapasztalatokkal rendelkezett, mint még senki, akivel eddig szembeszálltak. Csapást csapásra hárított, és a két Jedi semmivel sem járt közelebb a győzelemhez, mint a küzdelem kezdetén. Obi-van a folyosón végigpillantva felmérte, mekkora távolság választja el Qui-gontól és ellenfelétől. A lézerek ebben a pillanatban kikapcsolódtak. Az előbb, Qui-gon után rohanva már látta egyszer, amint kihunynak, majd pár másodperc múlva újra felragyognak. Gyorsnak kell lennie. Nagyon gyorsnak. Nem akarta, hogy a mester egyedül nézzen szembe ezzel a tetovált őrülttel. Lejjebb, két lézerfal közé szögezve, Qui-gon Jinn arccal a Sith Lord és az olvasztóverem felé fordulva, fejét fénykardja fölé hajtotta, és térdre ereszkedve meditált. Igyekezett összeszedni magát a végső rohamra, kereste az összhangot az Erővel. Obi-vannak nem tetszett az idősebb férfi vállára nehezedő, hátát meggörbítő fáradtság. Qui-gon volt a legjobb kardforgató, akit valaha látott, de felette sem múlt el nyomtalanul az idő. Távolabb a Sith Lord a sebeit kötőzgette. Az égések és karcolások sorát elszenesedett szélű vágások jelezték sötét öltözékén. Háttal állt az olvasztóvermen túli helyiségnek, áthatóan figyelte Qui-gont, vörös és fekete arcára kiült a feszültség, sárga szeme megcsillant a félhomályban. A fénykardja a lába előtt hevert. Észrevette a felé bámuló Obivant, és leplezetlen gúnnyal elmosolyodott. Ebben a pillanatban a szervizfolyosót őrző lézersugarak kihunytak. Obi-van előreszökkent, és felemelt fénykarddal végigrohant a keskeny járaton. Qui-gon is talpra ugrott, fegyvere felvillant. Átvetette magát az olvasztóveremhez vezető nyíláson, és a Sith Lord előtt termett, kényszerítve rá, hogy teljesen

kihátráljon a folyosóról. Obi-van minden erejét összeszedve gyorsított és kétségbeesetten ráüvöltött a küzdő felekre, mintha pusztán a hangja erejével visszahozhatta volna őket magához. Aztán meghallotta a töltődő kondenzátorok bugását. Előrevetette magát, de még mindig túl messze járt a folyosó végétől. Az utolsó kapu kivételével mindegyiken átjutott, s a lézerek most halálos falat szőttek előtte, mindössze pár centiméternyire kényszerítve megállásra attól a helytől, ahol lennie kellett volna. Fénykardját mindkét kezével markolva, tehetetlenül nézte Qui-gon Jinn és Darth Maul küzdelmét az olvasztóvermet körülölelő keskeny párkányon. Mindössze egy elektronsugár zárta el a küzdőktől, de ennyi erővel akár egy három méter vastag duracél fal is lehetett volna. Kétségbeesetten nézett körül, hátha megtalálja a kapcsolóját, de itt sem volt több szerencséje, mint a folyosó másik végén. Nem tehetett mást, várt, figyelt és imádkozott, hogy Qui-gon kitartson. És úgy tűnt, a Jedi-mester ki fog tartani. A meditációja során friss energiatartalékokat szabadított fel, és most olyan heves támadást intézett a Sith Lord ellen, hogy az szinte megbénult. Fénykardjával gyors, erős csapásokat zúdított ellenfelére, szándékosan a belharcot választva, hogy a másik ne használhassa ki dupla pengéjű fegyvere előnyét. Egyre hátrálásra kényszerítette Darth Mault a peremen. A Sith Lord csak a védekezésre tudott koncentrálni a makacsul törtető Jedivel szemben. Lehet, hogy Qui-gon Jinn már nem volt fiatal, de az ereje még a régi volt. Darth Maul tetovált arca eltorzult az erőlködéstől, sárga szemében bizonytalanság csillant fel. Jól van, mester, gondolta Obi-van, némán biztatva Qui-gont, előre látva kardcsapásait, mintha csak a sajátjai lettek volna. Darth Maul ekkor egy hátraszaltóval átugrott az olvasztóverem fölött, és az így nyert idő alatt összeszedte magát, új küzdőállást vett fel. Qui-gon a köztük lévő távolságot egy ugrással átszelve azonnal rárontott, és újra támadni kezdett. Azonban kezdett már fáradni az egyedül felvett harctól. A csapásai nem voltak olyan gyorsak, mint korábban, fáradtságtól merev arca izzadságban fürdött. Darth Maul lassan kezdte átvenni a kezdeményezést, és hamarosan ismét ő támadott.

– Gyorsan! – sziszegte Obi-van némán a rezzenéstelenül fénylő lézerek felé. Qui-gon és Darth Maul csapást csapásra váltva körözött az olvasztóverem peremén. Harcuk végtelennek, örökkévalónak tűnt, melyet egyikük sem nyerhet meg. Aztán a Sith Lord hárított egy lefelé irányzott vágást, villámgyorsan jobbra pördült, és a Jedi-mesternek háttal állva vakon hátradöfött. Qui-gon túl későn ismerte fel a veszélyt. A Sith Lord fénykardjának hegye pontosan a gyomrán találta el, és teljes hosszában átsiklott a ruháin, a húsán és a csontján. Obi-van azt hitte, a Jedi-mester kiáltott fel, aztán rájött, hogy a saját hangját hallja, amint kétségbeesetten üvölti barátja nevét. Qui-gon némán, az ütéstől megmerevedve nézte, ahogy a penge belehatol, majd tett egy rövid lépést hátra, mintha megrántották volna. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, a halálos döfés feletti döbbenetével küzdve. Aztán lecsukta a szemét, leeresztette a karját és súlyos fáradtság öntötte el nemes vonásait. Térdre rogyott, fénykardja egy csörrenéssel a kőpadlóra hullott. Mozdulatlanul hevert, amikor a lézerek váratlanul ismét kialudtak, és Obi-van vad dühtől fűtve a segítségére sietett. Nute Gunray Rune Haako és a Kereskedő Föderáció Megszálló Tanácsának négy tagja társaságában állt a theedi palota tróntermében, amikor Panaka kapitány, a királynő egyik udvarhölgye és az őket védelmező hat nabooi katonát bekísérte egy tízfős harcidroid-osztag. Az alkirály Panakát azonnal felismerte, az udvarhölgy kilétében azonban bizonytalan volt. Ő a királynőt akarta, és bár ez az udvarhölgy valamelyest hasonlított rá… Meglepetten összerezzent. Ez a lány a királynő – a sminkje és díszes öltözéke, hivatali jelképei nélkül, így még fiatalabbnak tűnt, mint teljes uralkodói díszben, de azt a hűvös tekintetet senki máséval nem lehetett összetéveszteni. Rápillantott Rune Haakóra, és a saját zavarát látta tükröződni helyettese arcán is. – Felség – üdvözölte az elé vezetett nőt. – Alkirály – válaszolta az, beigazolva a neimoidi gyanúját a kilétét illetően.

Most, hogy ezt tisztázták, Gunray gyorsan felvette a foglyával tárgyaló győztes hadvezér pózát. – Vége a kis lázadásának, felség. A szedett-vedett hadseregét, amely a várostól délre ránk támadt, szétzúztuk. A Jedik mással vannak elfoglalva. Ön pedig a foglyom. – Az lennék? – kérdezte a nő halkan. Nyugtalanító volt, ahogy kimondta a szavakat. Valamiféle kihívás csengett a hangjában, mintha ellenkezni merészelt volna. Még Panaka is meglepetten nézett rá. – Igen, az! – Az alkirály előrelépett, és azon töprengett, vajon elkerülhette-e valami a figyelmét. – Itt az ideje, hogy véget vessünk a Köztársaság Szenátusában kirobbantott értelmetlen vitának – szegte föl az állat. – írja alá a szerződést! A trónterem ajtaja előtt felfordulás támadt, sugárvetők lövései és fémes csörömpölés hallatszott be. Az előcsarnokban egyszerre csak felbukkant Amidala királynő, körülötte elesett roham droidokkal és a rá vigyázó nabooi katonákkal. – Nem írom alá a szerződést, alkirály! – kiáltotta oda Gunraynek továbbindulva. – Ön vesztett! Nute Gunray egy pillanatig mozdulni sem bírt a döbbenettől. Még egy királynő? De ez az igazi, hivatali öltözékében, fehérre festett arcával és uralkodói hanghordozásával, amit a neimoidi olyan jól ismert már. Odafordult a Panakát és az álkirálynőt fogva tartó roham droidok felé. – Ti hatan! Utána! – intett az elviharzó Amidala után. – Hozzátok ide! De most már az igazit, ne valami utánzatot! A kijelölt droidok a királynő és testőrei üldözésére indultak, magukra hagyva a neimoidikat és négy társukat a nabooi foglyokkal. Gunray odalépett az udvarhölgy elé. – A királynőd ezt nem ússza meg szárazon! – sziszegte az arcába dühösen, mert sikerült becsapniuk. Az udvarhölgy láthatólag bátorsága utolsó morzsáit is elvesztette. Megadóan lehajtott fejjel elfordult, lassan odament a királynő trónjához, és ernyedten belerogyott. Nute Gunray szinte azonnal levette róla a tekintetét, és a többi nabooira pillantott. Azonnal a fogolytáborokba akarta vitetni őket. A következő pillanatban azonban az udvarhölgy ismét

egyenesen állt, fáradtságnak vagy megadásnak nyoma sem látszott rajta. Mindkét kezében egy-egy sugárvetőt tartott, amelyeket a trónszék karfáiba rejtett titkos rekeszekből vett elő. Az egyik fegyvert odadobta Panaka kapitánynak, és tüzet nyitott az ott maradt négy roham droidra. A nabooi testőrökre ügyelő droidokat meglepetésszerűen érte a támadás, és az udvarhölgy meg a kapitány gyors lövései hamarosan végeztek velük. Parancsokat kiabálva a nabooiaknak, az udvarhölgy – már ha valóban az volt, Nute Gunray ugyanis kezdte másképp gondolni – odament a trónterem ajtajához, és lenyomta a kapcsolókat. Az ajtószárnyak bezárultak, a reteszek a helyükre csusszantak, és a lány a pisztolya agyával szétzúzta a kapcsolótáblát. Ezután odafordult a zavartan a trónterem közepén csoportosuló neimoidik felé. Tekintete ide-oda rebbent, fölöslegesen kutatva, kinek kell segítenie. A roham droidok a padlón hevertek, fegyvereik a nabooi testőrök kezében csillogtak. Az udvarhölgy odament Gunrayhez. – Kezdjük akkor elölről, alkirály – mondta hűvösen. – Felség – nyögte ki a neimoidi összeszorított ajkakkal, túl későn ismerve fel az igazságot. A nő bólintott. – Ezzel vége a megszállásnak. A neimoidi nem adta fel. – Ne legyen ostoba! Túl kevesen vannak. Nemsokára több száz romboló droid siet a megmentésünkre. Még mielőtt befejezhette volna, súlyos kerekek dübörgése hallatszott fel az előcsarnokból, majd a kibontakozó fémtestek zaja. Az alkirály megengedett magának egy elégedett mosolyt. – Látja, felség? Már meg is érkezett a felmentő sereg. – Mielőtt áttörik az ajtót – nézett rá eltökélten a királynő –, összeállítunk egy új szerződést, alkirály. És ön alá fogja írni. Obi-van Kenobi végre kiszabadulva a lézerfal mögül kirontott a szervizalagútból, és beugrott az olvasztóverem köré emelt helyiségbe. A legkisebb óvatosságot sem színlelve, olyan heves dühvel támadt rá Darth Maulra, hogy majdnem lesodorta mindkettőjüket a peremről a feneketlen mélységbe. Úgy sújtott le a Sith Lordra fénykardjával, mintha a saját biztonsága semmit sem jelentett volna, mintha eltűnt volna a harag vörös ködében, mely akkor

ereszkedett rá, amikor látta Quigont elesni és rádöbbent saját kudarcára. A Sith Lordot hátraszorította a Jedi-lovag első rohama, felkészületlenül érte a vad támadás, és kénytelen volt egészen az olvasztóverem hátsó faláig hátrálni. Ott megpróbálta távol tartani magától az ifjú Jedit, igyekezve megteremteni kettejük között a védekezéshez szükséges teret. Egymásnak feszültek a fénykardok, és a helyiség visszhangzóit dühös zümmögésüktől. Darth Maul egy döfést és egy pördülést követően visszanyerte a kezdeményezést, és ellentámadásba lendült, fénykardja mindkét hegyét bevetve, hogy eltalálja Obi-van lábát. Obi-van azonban, ha nem is rendelkezett Qui-gon tapasztalataival, gyorsabb volt mesterénél. Előre érzett minden csapást, és sikeresen elhárította ellenfele támadásait. A küzdelem hevében megkerülték az olvasztóvermet, és beértek az azon túl lévő szegletek és beugrók, félhomályos sarkok, füstös oszlopok és csővezetékek közé. Obi-van kétszer is elvesztette az egyensúlyát, megcsúszva az olvasztóverem sima peremén. Darth Maul egyszer olyan elszántan sújtott le rá, hogy válltól derékig sikerült megperzselnie az ifjú Jedi tunikáját. Obi-van csak egy felfelé, a másik gyomra felé irányuló visszacsapás és egy gyors gurulás árán tudott kikeveredni szorult helyzetéből. A harc heve ismét a lézerfallal lezárt szervizfolyosó felé vitte őket. Elhaladtak Qui-gon mozdulatlan teste mellett, és bejutottak egy szellőzőcsövekből és vezetékcsatornákból álló dzsungelbe. A repedt csövekből gőz szivárgott, a levegő megtelt az olvadt szigetelés csípős szagával. Darth Maul az Erő segítségével nehéz tárgyakat kezdett Obi-van felé dobálni, próbálva kibillenteni a Jedit egyensúlyából, hogy megszakítsa sorozatos támadásait. Obi-van ugyanúgy válaszolt, és a levegőt hamarosan betöltötték a halálos lövedékek. A fénykardok balról jobbra villanva hárították el a tárgyakat, s a kőfalaknak csapódó fémdarabok csattogása kísérteties háttérzenét alkotott a félhomályban. A küzdelem tovább folytatódott és egy ideig kiegyenlítetten alakult. Kettejük közül azonban Darth Maul volt az erősebb, és olyan ádáz gyűlölet hajtotta, ami még Obi-van elszántságán is túltett. A Sith Lord lassan kezdett az ifjú Jedi fölé kerekedni. Lépésről lépésre hátrálásra kényszerítette, teljesen átvette a kezdeményezést, kereste a gyenge pontjait. Obi-van érezte, hogy teste gyengül, és elméjében erősödni kezdett az attól

való félelem, hogy mit jelentene, ha ő is elbukna. Soha!, esküdött meg ádázán. Qui-gon szavai jutottak az eszébe. Ne a félelmeid uralják az elmédet! Koncentrálj az itt és mostra! Igyekezett ezt tenni, igyekezett elfojtani a benne tomboló, lefelé húzó érzelmeket. Gondolj az élő Erőre, ifjú padavanom. Légy erős! Érezve, hogy a lehetőség kicsúszik a kezei közül és ereje fogyni kezd, Obi-van felkészült a végső rohamra. Egy sor oldalirányú vágással támadt a Sith Lordra, hogy vízszintes helyzetbe kényszerítse a kétpengéjű fénykardot. Aztán színlelt támadást intézett ellenfele balja felé, majd félkörívben felrántotta fénykardját, és olyan erővel sújtott le, hogy átvágta a másik fegyverét. Ádáz kiáltást hallatva, diadalmasan halálos csapást mért a Sith Lord szarvakkal koronázott fejére. És tökéletesen elvétette. Darth Maul előre látva a cselt, egy hajszálnyival arrébb lépett. Eldobva fegyvere kisebb felét gyorsan ellentámadásba lendült, és egy iszonyatos erejű csapással kibillentette az egyensúlyából az ifjú Jedit. Villámgyorsan újra lesújtott, ez alkalommal még erősebben, és Obi-van letántorodott a verembe, fénykardja pedig kirepült a kezéből. Egy pillanatig pörögve zuhant a sötétségbe. Kétségbeesetten maga elé kapott, és sikerült elkapnia egy fémgyűrűt közvetlenül a verem szája alatt. Ott lógott, tehetetlenül, feje fölött a diadalmas Darth Maullal. Amikor Anakin Skywalker meglátta, hány roham droid veszi körül a vadászgépét, azonnal visszakuporodott a pilótafülke mélyére. Ha tehette volna, eltűnt volna a hajó hajtóművében, és gondolatai erejével kivitte volna magukat a hangárból, egy biztonságosabb kikötőbe. – Ez így nem lesz jó – suttogta maga elé. Gyöngyöző homlokkal próbált kitalálni valamit. Még csak kisfiú volt, de nemegyszer kellett már szűk helyen repülnie, és hűvös fejjel tudta felmérni a problémás helyzeteket. Valahogy ki kell jutnom innen! – döntötte el. A vezérlőpultra vetett gyors pillantása felfedte, hogy a műszerek még mindig vörösen világítanak. Ez tehát nem segít.

– Artu – suttogta. – A rendszer még mindig túl van melegedve. Nem tudsz csinálni valamit? Lépések közeledtek. – Hol van a pilótád? – kérdezte egy fémes droidhang. R2-D2 merészen csipogott valamit válaszul. – Te vagy a pilóta? Az asztromechanikai droid igenlően füttyentett. Zavart csend támadt. – Azonosítsd magad! – parancsolta a roham droid visszaváltva a megszokott rutinra. Anakin hallotta a kapcsolók kattogását és az áramkörök zümmögését. R2-D2 még mindig a megmentésükön fáradozott. A jó öreg Artu. Az asztromechanikai droid halkan odacsipogott Anakinnak, és a fiú látta, hogy a vezérlőpult fényei vörösről egyszer csak zöldre váltanak. – Ez az, Artu! – szisszent fel megkönnyebbülten. – Már itt sem vagyunk! Lecsapott az indítókapcsolókra, és a vadászgép hajtóművei dübörögve életre keltek. Gyorsan kiugrott rejtekhelyéről, és bevetette magát a pilótaülésbe. Keze a botkormány felé nyúlt. A droidparancsnok meglátta, és felemelte a fegyverét. – Azonnal hagyja el a pilótafülkét, vagy megbénítjuk a gépét! – Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam! – kiáltotta vissza a fiú, és a pajzsok kapcsolója felé lendült a keze. – Pajzsokat fel! Hátrarántotta a botkormányt, és bekapcsolta az antigravitációs emelőket. A vadászgép felemelkedett a hangár padlójáról, és elsodorta a droidot, csak egy szikrázó kupacot hagyva belőle. A többi droid tüzet nyitott, de a lézersugarak lepattantak a gép pajzsáról, és fényes csíkokat húzva maguk után szétszóródtak. R2-D2 vadul felcsipogott. – Működnek az ágyúk! – ujjongott fel Anakin. – Na most megmutatjuk nekik! Lecsapott a tűzkioldóra, és miközben lenyomva tartotta, megpörgette a hajót a függőleges tengelye körül. A vadul záporozó lézersugarak belemartak a védtelen roham droidokba, darabokra tépve őket, mielőtt még egyáltalán a menekülésre gondolhattak volna. Anakin diadalittasan üvöltött, teljesen megmámorosodott attól, hogy újra ura lett a gépének. Megtisztította a hangárt a droidoktól, kárörvendően nézte, ahogy a távolabb lévők fedezékbe rohantak, és minden egyes hajó vagy rakomány felrobbanásánál ujjongva

felkiáltott. Aztán valami megmozdult egy hosszú folyosó végén. Nem volt több, mint egy árnyék, de valahol mélyen a fiú belsejében az ösztönei teljes sebességre kapcsoltak, felhíva figyelmét a veszélyre. Anakin nem tudta, hogy amit lát, az valami fegyver, valami gépezet vagy valami más, de ez nem is számított. Ismét a gondolafutamon volt, heves küzdelembe bonyolódva Sebulbával, és látta, amit senki más nem láthatott, ami mindenki más előtt rejtve maradt. Gondolkodás nélkül cselekedett, az egyedül hozzá szóló hangnak engedelmeskedve, ami mindig a jövőről suttogott, de közben a jelenben tartotta. A saját ritmusában, a gondolatnál is sebesebben cselekedve levette kezét a tűzvezérlőről, és lecsapott egy dupla kapcsolóra a jobb oldalon. Abban a pillanatban két torpedó süvített végig a folyosón az árnyék irányába. A lövedékek elszáguldottak a roham droidok, a felhalmozott ládák, a hajók és minden más mellett, majd eltűntek egy széles nyílásban. – A francba! – mordult fel a fiú. – Semmit sem találtam el! Egy pillanatot sem vesztegetett tovább a dologra, hanem gyorsan megfordította a vadászgépet, és ütközésig előretolta a tolóerő-szabályzót. A hajtómű felüvöltött, és a gép elsüvített a hangárfedélzet fölött, szétszórva maga körül a droidokat, majd kilőtt az űrbe. A csatahajó ágyúinak tüze halálos, fehér fénnyel nyúlt utána. Darth Maul lassan odasétált az olvasztóverem széléhez, tetovált arca verejtékben fürdött, vad szemei fényesen csillogtak. A küzdelem véget ért. A másik Jedi sorsa is hamarosan beteljesedik. Elmosolyodott, és kettészelt fénykardját egyik kezéből a másikba dobálva kiélvezte a pillanatot. Obi-van Kenobi tekintetét a Sith Lordra függesztve mélyen lemerült elméje belsejében, kapcsolatba lépve az Erővel, melynek megértésén oly régóta fáradozott. Megnyugtatta magát, lecsillapította szíve heves dobogását, elűzte dühét és félelmét. Megidézte utolsó erőtartalékait. Tiszta szándékkal és megacélozott szívvel ellökte magát a verem falától, és felszökkent a szája felé. Az Erőtől átitatva könnyedén elérte a peremét, majd egyetlen sima, lendületes szállóval a Sith Lord mögé érkezett. Lába még le sem ért a padlóra, de Qui-gon elejtett fénykardja már a kezébe szökkent.

Darth Maul megpördült, hogy szembeszálljon vele. Vörös és fekete arca eltorzult a döbbenettől és a dühtől. Mielőtt azonban bármit is tehetett volna, Qui-gon fénykardja gyilkos tűzzel mélyedt a mellkasába. A Sith Lord fájdalmasan, hitetlenkedve felüvöltött. Obi-van megfordult, kikapcsolta fénykardját, és csak nézte, ahogy haldokló ellenfele beletántorodik a verembe. – Vaó, ez sokkal jobb, mint a gondolaverseny! – kiáltotta oda Anakin Skywalker R2-D2-nek, szélesen vigyorogva, miközben ide-oda cikázott a nabooi vadászgéppel, hogy lerázza az ágyúkat. Az asztromechanikai droid úgy füttyögött és csipogott, mintha az összes áramköre kiégett volna, a fiú azonban nem figyelt rá. Vadul megpördült és lebukott a vadászgéppel, visszakanyarodva a Naboo felé, el az irányító központtól. – Bravó Vezér, mi a fene történik a parancsnoki hajóval? – reccsent fel egy másik vadászpilóta döbbent hangja az interkomból. A következő pillanatban lüktető fényvillanás söpört végig Anakinon. Hátrapillantott a válla fölött, és ámultán látta, hogy a csatahajót, amelyről megszökött, egy sor robbanás rázza meg. Hatalmas darabok szakadtak ki a törzséről, és tűntek el pörögve az űrben. – Valami felrobbant a belsejében! – kiáltotta a hang az interkomból. – Nem mi voltunk, Bravó Kettes! – közölte Ric Olié sietve. – El sem találtuk. A csatahajóról újabb részek szakadtak le, a robbanások egyre terjedtek a belsejében. Megrázták, elnyelték, majd végül egyetlen hatalmas fénygömbben felemésztették. Anakin gépe mellett törmelékdarabok süvítettek, és a robbanás fénye lassan elhalványodott. – Nézzétek! – törte meg ismét Bravó Kettes a hirtelen beállt csendet. – Az a mi gépünk! A főerő mellett! Csak ő lehetett! Anakin meglapult az ülésben. Bízott benne, hogy sikerül észrevétlenül visszasurrannia a bolygóra, és nem kell magyarázkodnia Qui-gon előtt, hogy mit is keresett idefent. Ennyit erről, gondolta lemondóan. R2-D2 megrovóan csipogott valamit. – Tudom, tudom – morogta Anakin fáradtan, és eltöprengett, vajon mekkora slamasztikába sikerült már megint belemásznia.

A theedi palota tróntermének ajtaját lézersugarak döngették. Panaka kapitány és a nabooi katonák védekező állást vettek fel a terem két oldalán, felkészülve rá, hogy kereszttűz alá vegyék a betörő droidokat. Nute Gunray szeretett volna kikerülni a lővonalból, a királynő azonban még mindig előtte állt, pisztolyát a gyomrára szegezve, és az alkirály nem merte megkockáztatni, hogy valami meggondolatlanságra kényszerítse. Úgyhogy a helyén maradt, akárcsak a Kereskedő Tanács többi, dermedt tagja. Aztán hirtelen minden elcsendesedett. A trónterem eltorlaszolt ajtaja mögött elhallgatott a sugárvetők sziszegése, a droidok mozgásának zaja. Panaka kapitány bizonytalan arccal nézett a királynőre. – Mi folyik itt? – kérdezte aggodalmasan. Amidala, fegyverét továbbra is Gunrayen tartva, megrázta a fejét. – Próbáljon meg kapcsolatba lépni valakivel! Kapcsolja be a képernyőket! Testőrségének feje gyors mozdulatokkal engedelmeskedett. Minden tekintet rászegeződött, ahogy lassan beállította a külső képernyőket. A nabooi síkságon a gunga hadsereget legyőzték. Néhányan kaaduikon visszamenekültek a mocsárba, mások a nyugaton emelkedő hegyek felé vették az irányt. Azonban mindannyiukat STAP-ekon repülő roham droidok és a Kereskedő Föderáció tankjai üldözték. Nem remélhették, hogy sokáig szabadok maradnak. A legtöbb gunga, így Jar Jar Binks is, már fogságba esett. Most egy csoport gunga tiszt körében állt, közvetlenül Ceel tábornok mellett. Körülöttük mindenfelé ugyanaz a jelenet játszódott le: a Kereskedő Föderáció roham droidjai kezdték elterelni a gunga foglyokat. – Ez reddenedezs – kockáztatta meg Jar Jar kétségbeesetten. Ceel tábornok ugyanolyan elkeseredetten bólintott. – Remélem, legalább a girálynőn zsegídeddüng. Jar Jar felsóhajtott. És Annie-n, Qui-gonon, Obi-vanon, Artun és a többieken. Sokért nem adta volna, ha tudja, hogy mi történt

velük. Őket is elfogták? Hirtelen Nass főnök jutott az eszébe. Egy cseppet sem fog tetszeni neki ez az egész. Jar Jar forrón remélte, nem őt hibáztatják majd érte, de nem tudta teljes mértékben kizárni ezt a lehetőséget. Váratlanul az összes droid hevesen remegni kezdett. Néhány körbe-körbe kezdett rohangálni, mások úgy bicegtek és inogtak, mintha eltört volna a lábuk vagy rövidre záródtak volna az áramköreik. A tankok megálltak, a STAP-ek lezuhantak. Végül minden mozdulatlanságba dermedt. Jar Jar és Ceel tábornok zavartan összenéztek. A droidhadsereg lefagyott. Ameddig csak elláttak, dermedten állt mindegyik droid. A gunga foglyok rámeredtek a mozdulatlan droidokra. Végül, Ceel tábornok unszolására, Jar Jar kimerészkedett a körből, és megérintette egyik fogva tartójukat. A droid lassan eldőlt és fekve maradt a füvön. – Őrüled! – suttogta Jar Jar. Kíváncsi lett volna, mi a fene folyik körülötte. *** Obi-van nem állt le azon töprengeni, hogy minek köszönheti a Darth Maul felett aratott győzelmét, hanem azonnal odarohant Qui-gonhoz. Letérdelt a Jedi-mester mellé, és gyengéden az ölébe emelte a fejét. – Mester! – suttogta. Qui-gon kinyitotta a szemét. – Már késő, ifjú padavanom. – Nem! – rázta meg hevesen a fejét Obi-van. – Most már készen állsz, akármit is mondjon a Tanács. Tanítóvá lettél. – Erős arca eltorzult a fájdalomtól, sötét tekintete azonban szilárd maradt. – Obi-van! ígérd meg, hogy tanítani fogod a fiút! Obi-van azonnal bólintott, gondolkodás nélkül beleegyezett. Bármit megtett volna, hogy enyhítsen mestere fájdalmain. – Igen, mester. Qui-gon légzése felgyorsult. – Ő a kiválasztott, Obi-van. Ő fogja egyensúlyba hozni az Erőt. Tanítsd jól! Tekintete az Obi-vanéba mélyedt, majd elhomályosult. A légzése megállt. Az erő és az élet elszállt belőle. – Mester – ismételte meg Obi-van suttogva, még mindig a karjaiban tartva, közelebb húzva magához, szorosan átölelve az élettelen testet. – Mester! –

zokogta halkan.

24 Három nappal később Obi-van Kenobi a halott hősök siratásának és az élők ünneplésének helyet adó theedi templom egyik kamrájában járkált fel és alá. Qui-gon Jinn teste a kinti téren felállított halotti máglyán feküdt, az elhamvasztásra várva. A nabooi és a gunga nép polgárai már kezdtek gyülekezni, hogy leróják tiszteletüket a Jedi-mester előtt. Nagyot változott azoknak az élete, akik a Naboo függetlenségéért harcoltak. A droidhadsereg összeomlásával megtört a Kereskedő Föderáció uralma. A csapatszállítók, tankok, STAP-ek, fegyverek és készletek mind a Köztársaság ellenőrzése alá kerültek. Nute Gunray alkirályt, helyettesét, Rune Haakót, illetve a neimoidi megszálló tanács tagjait fogolyként szállították a Coruscantra, hogy ott várjanak az ítéletre. Palpatine szenátor, akit megválasztottak a Köztárság főkancellárjának, a beiktatási beszédében gyors igazságszolgáltatást ígért. Amidala királynő utoljára is túljárt a neimoidik eszén, amikor megadást színlelt, hogy még azelőtt eljuthasson az alkirályhoz, mielőtt az elmenekülhetett volna. Megbeszélte Sabéval, hogy hagyja ott a lent folyó küzdelmet, egy szervizjáraton menjen a királynő lakosztályába, öltse magára az uralkodói öltözéket, majd jelenjen meg az alkirály előtt. Kockázatos vállalkozás volt, hiszen Sabé akár oda sem érhetett volna időben. Ha így történt volna, Amidala akkor is megszerezte volna a fegyvereket a rejtekhelyükről, és harcolni kezdett volna a szabadságáért. Fiatal volt, de nem híján a bátorságnak és merészségnek. Tettei intelligenciáról és bölcsességről árulkodtak, mióta csak megérkeztek a segítségére küldött Jedik. Obi-van úgy vélte, nagyon jó királynő lesz belőle. Végül is azonban egy kilencéves fiú mentette meg mindannyiukat. Anélkül, hogy tudta volna, pontosan mit is tesz, Anakin Skywalker egy vadászgéppel berepült a Föderáció védelmi vonalai mögé, áttört a pajzsaikon, leszállt a

neimoidi zászlóshajón, és a reaktort megtorpedózva elindította az irányító központot elpusztító robbanássorozatot. A központi adó megsemmisülése miatt dermedt meg a droidhadsereg, hiszen kommunikációjuk gyakorlatilag rövidre záródott. Anakin makacsul tagadta, hogy a fejében bármiféle kidolgozott tervvel támadott volna, vagy szándékosan lőtte volna ki a torpedókat a reaktorra. Obi-van azonban, miután meghallgatta a történetét és alaposan kifaggatta a fiút, arra a következtetésre jutott, hogy Anakint valami, a hétköznapi emberek gondolkodásánál magasabb rendű dolog vezérelte. A rendkívül magas midi-chlorian-érték olyan kapcsolatot teremtett a fiú és az Erő között, amelyről még a Yoda szintjén álló Jedi-mesterek sem álmodhattak. Most már elhitte, amit Quigon mondott. Anakin Skywalker a kiválasztott. Obi-van új ruhát öltött a szertartás tiszteletére: a Jedilovagok lágy esésű, bő, homokszínű öltözékét. A derekáról Quigon fénykardja lógott le. A Jedi Tanács is eljött a szertartásra, illetve hogy ismét beszéljen Anakinnal. Ezt tették éppen, nem messze, a végső döntést a legutóbbi találkozásuk óta történtek fényében meghozva. Obi-van úgy gondolta, az ügy kimenetele régen eldőlt. El sem tudta képzelni, hogyan lehetne másképp. Abbahagyta a járkálást, és egy pillanatra elrévedt. Qui-gon Jinnre, mesterére, barátjára gondolt. Életében cserbenhagyta. A művét azonban tovább folytatja, ígéretéhez hűen tanítani fogja a fiút, akármi történjen is. Hallgasd csak, gondolta, keserűen elmosolyodva. Kezdek úgy beszélni, mint ő. Kinyílt az ajtó, és Yoda tűnt fel mögötte. A mester lassan, pálcájára támaszkodva, álmodozó tekintettel, mélyen elgondolkodva lépett be a kamrába. – Yoda mester – üdvözölte Obi-van eléje sietve és alázatosan meghajolva. A Jedi-mester biccentett. – A Tanács Jedi-lovaggá nevezett ki, Obi-van. És igen, döntött a fiú sorsáról is – közölte komoran. – Részesülhet a képzésben? Yoda nagy fülei előrebillentek, álmos szemhéjai teljesen kinyíltak. – Türelmetlen, ajjaj, türelmetlen vagy. És milyen biztos a döntésben! Ajjaj! Obi-van beleharapott a nyelvébe és csendben maradt, kötelességtudóan várva a másikra. Yoda alaposan végigmérte.

– Nagy harcos, igen, Qui-gon Jinn nagy harcos volt – gurgulázta a mester halk, szomorú hangon. – De mennyivel, ajjaj, mennyivel több lehetett volna, ha nem rohan annyira előre! Lassabban, Obi-van, neked lassabban kell haladnod. Obi-van nem hátrált meg. – Qui-gon megértette azt, amit egyikünk sem értett meg a fiúval kapcsolatban. Yoda azonban csak a fejét rázta. – Ne hamarkodd el az ítéleted! A megértés nem minden, ó, nem! Nem mindent tár fel azonnal. Évek, évek kellenek, míg valakiből Jedi-lovag lehet. És még több év, hogy eggyé váljék az Erővel. Odalépett az ablakon lágy aranyszínben betűző fénykévébe. Közeledett a naplemente, a Qui-gon örök elbúcsúztatására kijelölt időpont. Yoda tekintete a távolba meredt, amikor megszólalt: – Igen, a Tanács döntött – ismételte meg. – A fiú részesülhet a képzésben. Obi-vant megkönnyebbülés és öröm árasztotta el. Hálásan elmosolyodott. Yoda észrevette a mosolyt. – Elégedett vagy, he? Biztos abban, hogy ez a jó döntés? – A ráncos arc feszültté vált. – Ködös, Obi-van, ködös a fiú jövője. Hiba kiképezni, nagy hiba. – De hát a Tanács… – Döntött, igen – emelte rá a tekintetét Yoda. – És én nem értek egyet a döntéssel, nem bizony! Hosszú csend ereszkedett rájuk, ahogy egymásra meredtek. Odakintről beszűrődtek a szertartásra készülődök által keltett zajok. Obi-van nem tudta, mit mondjon. A Tanács Yoda véleménye ellenében döntött. Ez már önmagában véve is szokatlan volt. Az pedig, hogy a Jedi-mester előtte is szóba hozta a dolgot, csak még jobban kihangsúlyozta, mennyire aggódik Anakin Skywalker miatt. – Magam mellé veszem a fiút, mester – szólalt meg Obi-van óvatosan, gondosan megválogatva szavait. – A legjobb tudásom szerint fogom tanítani. De mindig észben tartom majd, amit mondtál. Óvatos leszek. Nem feledem a figyelmeztetésed. Szemmel fogom tartani a fejlődését. Yoda egy pillanatig fürkészően nézte, majd bólintott. – Emlékezz hát, mit ígértél, ifjú Jedi! – mondta halkan. – Jó lesz, ha emlékezel. Nagyon jó.

– Emlékezni fogok – hajolt meg Obi-van. Együtt léptek ki a lenyugvó nap fényébe. Meggyújtották a halotti máglyát, a tűz a magasba csapott Qui-gon Jinn holtteste körül, a lángnyelvek lassan kezdték körülvenni és elnyelni. Azok, akiket kiválasztottak a végső tiszteletadásra, körülállták a máglyát. Az egyik oldalon állt Amidala királynő az udvarhölgyei, Palpatine főkancellár, Sio Bibble kormányzó, Panaka kapitány és a százfős nabooi díszőrség körében. Velük szemben helyezkedett el Nass főnök, Jar Jar Binks és húsz gunga harcos. A két csoportot a Jedi Tanács tagjai kötötték össze, köztük Yodával és Mace Winduval. A kört végül egy csoport Jedi-lovag, Qui-gon legrégibb társai zárták be. Anakin Skywalker Obi-van mellett állt, feszült arccal igyekezett visszafojtani könnyeit. Hosszú, kitartó dobpergés kísérte a lángok lobogását, ahogy hamuvá és leiekké választották szét Qui-gont. Mikor a tűz magával ragadta a lelkét, egy csapat fehér galambot eresztettek szabadon a vérvörös napfényben. A madarak szaporán verdeső szárnyakkal, halványan ragyogva emelkedtek a magasba. Obi-van azon vette észre magát, hogy a múlton mereng. Egész életében a Jedik, és különösen Qui-gon keze alatt tanult. Qui-gon azonban eltávozott, Obi-van pedig kilépett régi életéből és újat kezdett. Most már Jedi-lovag volt, nem padavan. Minden, ami elvonult lelki szemei előtt, egy ajtó mögé került, amely örökre bezárult előtte. Nehéz volt ezt elfogadni, de ugyanakkor furcsa módon a szabadság érzése töltötte el. Lenézett Anakinra. A fiú halkan zokogva bámulta a halotti máglya hamvait. – Eggyé vált az erővel, Anakin – tette a törékeny vállra a kezét Obi-van. – El kell engedned őt! – Annyira hiányzik! – rázta meg a fiú a fejét. – Nekem is hiányzik – bólintott Obi-van. – És mindig emlékezni fogok rá. De ő eltávozott. – A keze kissé összeszorult Anakin vállán. – Tanítani foglak, ahogy Qui-gon tette volna – mondta Obi-van Kenobi halkan. – Én vagyok az új mestered, Anakin. Velem fogsz tanulni, és Jedi-lovag lesz belőled. Erre a szavamat adom. A fiú alig észrevehető mozdulattal kihúzta magát. Obi-van magában bólintott. Valahol, gondolta, Qui-gon Jinn mosolyog.

Velük szemben Mace Windu állt Yoda mellett. A Jedi-mester elgondolkodó arccal figyelte, amint Obi-van Anakin Skywalker vállára tette a kezét. – Egy élet véget ér, de azonnal egy új kezdődik a Jedik rendjében – suttogta maga elé. Yoda előrehajolt, rátámaszkodott göcsörtös botjára, és megrázta a fejét. – Ebben nem vagyok olyan biztos, mint Qui-gonban voltam. A fiú még bajt hozhat ránk, tartok tőle. Sorsát sötétség és nehéz választások kísérik. Mace Windu bólintott. Tudta, hogyan érez Yoda a dolog kapcsán, de a Tanács meghozta a döntést. – Obi-van jó tanítója lesz – váltott témát. – Qui-gon jól látta. Készen áll. Mindketten tudták, mit tett az ifjú padavan az olvasztóteremben Qui-gon eleste után. Különleges bátorság és akaraterő kellett hozzá. Csak egy, az Erővel teljes összhangban lévő Jedi-lovag maradhatott állva a Sith Lorddal szemben. Obi-van várakozáson felüli képességekről tett tanúbizonyságot azon a napon. – Készen állt, igen, most készen állt – ismerte el Yoda morogva. – De nem biztos, hogy a fiú tanítására is készen áll. – Egy Sith Lord legyőzése elégséges próba bármihez – makacskodott a Tanács feje, tekintetét továbbra is Obi-vanra és Anakinra szegezve. – Nincs helye kételkedésnek. Egy Sith tette próbára. – Mindig kettő van – pislogott Yoda. – Nem több és nem kevesebb. Mester és tanítványa. Mace Windu bólintott. – És szerinted melyik pusztult el… a mester vagy a tanítvány? Egymásra néztek, de egyikük sem tudott választ adni a kérdésre. *** Darth Sidious azon az éjjelen egyedül állt a város fölé magasodó erkélyen. Alakja sötéten rajzolódott ki a pislogó fények előterében, komor, dühös tekintettel merengett tanítványa elvesztésén. Hosszú éveken át képezte Darth Mault, hogy a Sith Lordja lehessen. Magasan fölötte állt a vele szembeszálló Jedilovagoknak, és könnyedén le kellett volna győznie őket. A balszerencse és a sors vezetett a halálához, az a kombináció, amelyet még a sötét oldal hatalmával sem lehetett mindig

kiküszöbölni. Legalábbis rövid távon. Összevonta a szemöldökét. Valakinek Darth Maul örökébe kell lépnie. Ki kell képeznie még egy tanítványt. Pedig még egy ilyet nehezen fog találni. Darth Sidious odalépett a korláthoz, és rátette kezét a hűvös fémre. Egyvalamiben biztos volt. Azok, akik felelősek Darth Maul haláláért, bűnhődni fognak. Sohasem felejti el azokat, akik szembeszállnak vele. Mindegyik fizetni fog. Felcsillant a szeme. Mindennek ellenére megszerezte azt, amit a leginkább akart. És ez még Darth Maul haláláért is kárpótolta. Ki fogja várni, amíg eljön az ő ideje. Meg fogja várni a lehetőséget. Az alapokat már lefektette. Vékony ajkai mosolyra húzódtak. Hamarosan eljön a leszámolás napja. Másnap hatalmas parádéval ünnepelték meg a nabooi és a gunga nép újonnan kötött szövetségét, súlyos áldozatok árán kivívott győzelmüket a Kereskedő Föderáció fölött, és mindazokat, akik fegyvert fogtak a bolygó szabadságáért. A Theed utcái mentén felsorakozott tömeg előtt elvonultak a gunga harcosok kaaduik hátán és a nabooi katonák robogóik nyergében. A sugárutakon fambaak dübörögtek végig nehéz léptekkel, súlyos selymekkel borítva, gyöngyökkel kirakott hámokban. Fejük jobbra-balra ingott hosszú nyakukon. Itt-ott zsákmányolt föderációs tankok lebegtek a menetelők között, az ágyúcsöveikben és nyílásaikban nabooi és gunga zászlók lobogtak. A gungákat Ceel tábornok és Jar Jar vezette kaaduháton. Jar Jarnak sikerült a parádé egész ideje alatt a nyeregben maradnia, bár akik közelebb álltak, úgy látták, nem minden gond nélkül. Panaka kapitány és a királynő testőrei a központi tér legfelső kőlépcsőin állva figyelték a közeledő menetet. A büszkén feszítő Panaka vasalt egyenruháján megcsillantak a kitüntetések és rendjelek. Anakin Skywalker és Obi-van Kenobi a királynő mellett álltak. Anakin zavarban volt, úgy érezte, nem illik a díszes társaságba. A parádé nagyon tetszett neki, értékelte, hogy őt is megünneplik, de a gondolatai máshol jártak. Qui-gonnál, aki visszatért az Erőbe. Padménál, aki alig szólt hozzá, mióta a Jedi Tanács hozzájárult a képzéséhez.

Az otthonánál, ahová talán sohasem tér vissza. Az anyjánál, aki nem láthatta most. A Jedi-padavanok öltözékét viselte, haját a padavanok stílusában rövidre vágták. Tanítvány lett, a rend leendő lovagja. Mindent elért, amiről csak álmodott, amikor eljött Quigonnal a Coruscantra, majd azon is túl. Elégedettnek és boldognak kellett volna lennie, és az is volt. Boldogságát és elégedettségét azonban beárnyékolta Qui-gon és anyja elvesztése. Persze, másképp veszítette el őket, de mind a ketten eltűntek az életéből. Qui-gon adott erőt neki, hogy képes legyen elhagyni az anyját. A Jedi-mester halálával Anakin úgy érezte, csak sodródik. Senki sem lehetett olyan erős támasza, mint Qui-gon volt – sem Obi-van, sem Padmé. Majd egyszer, talán. Egyszer majd mind a ketten részesei lesznek az életének, és örökre megváltoztatják őt. Ezt tisztán érezte. Most azonban, amikor a leginkább számított, magányosnak érezte magát. Mosolygott ugyan, de a lelke szomorú volt, a szíve sajgott. Obi-van, talán érezve a feszültségét, megnyugtatóan a vállára tette a kezét. – Új élet vár rád, Anakin – kockáztatta meg. A fiú kötelességtudóan rámosolygott, de nem szólt semmit. Obi-van lenézett az előttük hömpölygő tömegre. – Qui-gon mindig is gyűlölte az ünnepségeket. De megértette, hogy szükség van rájuk. Kíváncsi lennék, ehhez mit szólna. Anakin vállat vont. A Jedi elmosolyodott. – Büszke lett volna rá, hogy téged is ünnepelnek. – Komolyan mondod? – nézett fel rá a fiú. – Komolyan. És anyád is büszke lenne rád. Anakin összeszorította a száját és elfordult. – Bárcsak itt lenne! Nagyon hiányzik. A Jedi megszorította a vállát. – Egy nap újra látni fogod. De akkor már Jedi-lovag leszel. A parádé átvonult a központi téren a királynő és vendégei előtt. Amidala az udvarhölgyei, Sio Bibble kormányzó, Palpatine főkancellár, Nass főnök és a Jedi Tanács tizenkét tagja társaságában üdvözölte a menetet. R2-D2 egy sorral az udvarhölgyek alatt, Anakin és Obi-van mellett állt, kupolás fejét ide-oda forgatva. Érzékelői villogó fények kíséretében rögzítettek mindent. R2 rácsipogott a fiúra, Anakin pedig szelíden megérintette a kis droid

burkolatát. Nass főnök előrelépett és a magasba emelte a Béke Gömbjét. – Bicsoda buli! – kiáltotta túláradó örömmel Jar Jar az üdvrivalgást és tapsvihart. – A gungág ézs a nabooiag örögre barádod leszneg, igaz? Anakin a lelkesedését látva rossz hangulata ellenére elmosolyodott. A gunga fel-le táncolt, hosszú fülei lobogtak, vékony lábai ide-oda hajlongtak. Jar Jar sohasem hagyná, hogy az élet rossz dolgai lelombozzák, gondolta a fiú. Ez talán olyan lecke, amit érdemes lenne megtanulnia. – Ünnepeld hőzsög vagyung, Annie! – nevetett Jar Jar mindkét kezét a feje fölé emelve, fogait kivillantva. A fiú felnevetett. Igen, valószínűleg azok. Lent, a széles sugárúton, az élet egy hosszú, színes szalagjában, a parádé, amely elhozta őket erre a helyre és ebbe az időbe, tovább folytatódott. Vége