Tami Hoag - Egy Gyenge Pillanat (Janine Sororzat)

Miért félnek a férfiak az erős nőktől? Amikor Christian először találkozik a temperamentumos Alexandra Giannival, azonnal elhatározza, hogy közelebbről megismerkedik vele. Odalép hozzá, megérinti a vállát, aztán még mielőtt felfoghatná, mi is történt, hirtelen a padlón találja magát. Christian ahhoz van szokva, hogy a nők hevernek az ő lábai előtt, és nem fordítva. Egy pillanatra még a lélegzete is elakad, aztán amikor magához tér, elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, bebizonyítja ennek a gyönyörű és erős nőnek, hogy még neki is lehetnek gyenge pillanatai…

Alex sokáig bámult maga elé szótlanul, a gondolataiba mélyedve: Amikor idejött Virginiába, meg volt győződve róla, hogy senki másra nem számíthat, csak önmagára. Új kapcsolatra pedig végképp nem gondolt És most itt áll előtte ez a csodálatos ember, és azt mondja, hogy feleségül akarja venni. Az életművész, a playboy, aki már számtalan szívet összetört, azt akarja, hogy a felesége legyen…

Tami Hoag

Egy gyenge pillanat

FIESTA

1 – Te jó isten, micsoda gyönyörű nő! – dörmögte Christian Atherton jellegzetes, előkelő angliai intézeti nevelésről árulkodó hanglejtésével. Izmai önkéntelenül megfeszültek sötétkék versenyzakójának finom szövete alatt. Gondosan megkötött, barna nyakkendője fölött felszegte az állát, hogy még jobban érvényesüljön klasszikus profilja. Megérezve hirtelen támadt feszültségét, a ló is izgatottan hegyezte a fülét. Christian figyelmét az a fiatal nő keltette fel, aki épp most lovagolt a győztesnek járó kék szalagért. Jó huszonkét éve ismerte a nőket – akkor töltötte be a tizenharmadik évét azóta az emlékezetes nyár óta, amikor a kertész lányának nagyot nőttek a mellei. A nő, aki ekkora hatással volt rá, kétségkívül figyelemreméltó volt. – Ki ez a nő? – kérdezte Christian, egy pillanatra sem véve le a tekintetét a lovasról. – Hol voltál te az elmúlt hetekben? Talán elástad magad valami kriptában? – kérdezte válasz helyett Robert Braddock, jellegzetes déli akcentusával. Mosolyogva támaszkodott a nyeregkápára, inkább cowbayra emlékeztetve, mint egész Virginia legjobb militarylovasedzőjére, amit huszonhét évesen mondhatott el magáról. – Majdnem – felelte szárazon Christian. – Három hétig Angliában voltam a családi mauzóleumban, ismertebb nevén Westerleigh Manorban. Richard bácsikám visszaadta lelkét a teremtőjének. Braddock kihúzta magát a nyeregben, és az elhunyt iránti tisztelete jeléül igyekezett komoly képet vágni.

– Őszinte részvétem, Christian. – Ne sajnáld! – mosolygott rá barátjára és versenytársára Christian. A mosolya pontosan olyan volt, mint ő maga, vonzó, arisztokratikus és megnyerő. – Dicky bácsi kilencvenhét éves volt, ivott, mint a gödény, úgy vezette a kocsiját, mint egy őrült, és… hogy úgy mondjam, a nyeregben halt meg. Mindenkinek kívánnám, hogy ilyen véget érjen. Egy pillanatra fájdalmas kifejezés jelent meg ragyogó kék szemében, és eltűnt belőle a megszokott, vidám csillogás. Christian nagyot sóhajtott. Dicky bácsi meghalt. Az Atherton famíliából csak a fekete bárány maradt meg, ő maga. – Alexandra Gianni – mondta Braddock, Christian kérdésére válaszolva. – Olyan hideg, mint egy jégcsap – tette hozzá lekicsinylően. – Lerázott, igaz? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Christian. – Három hete van itt, és azóta mindenkinek, aki közeledni próbált hozzá, kosarat adott. – Ez csak azt bizonyítja, hogy jó az ízlése és az ítélőképessége. – Azt hiszed, te több sikerrel járnál nála? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét Braddock. – Kérlek, természetesen több sikerrel járnék. Ismerd el, Braddock, hogy a lóápoló lányoknál vannak ugyan sikereid, de nem vagy velem egy klasszisban. – Pimasz, nagyképű és öntelt vagy – vigyorgott rá Braddock. – Fogadok, hogy neked sem lesz több sikered nála, mint bárki másnak. Hiába számítasz Casanovának a lovasok között, ennél a hölgynél kősziklába fogsz ütközni. Christian fölényes pillantást vetett Alexandra Giannira. Nem látszik kimondottan frigid típusnak. Kreol bőrével, hosszú, fekete hajával és érzéki szájával inkább nagyon is forróvérű és temperamentumos nőnek tűnik. Az a fajta nő, aki bátran szembeszáll a férfiakkal, az ágyban pedig úgy összekarmolja a hátukat, mint egy vadmacska. Braddock figyelmesen nézte, aztán hirtelen elvigyorodott. – Na, mibe fogadjunk? – Tessék?

– Várom a tétedet, te nagyszájú! Száz dollárba fogadok, hogy nem lesz hajlandó elmenni veled a nagy Hayden-Hill bálra a Green-Hill-Classic előtti estén. Christian felnevetett, s a lova riadtan megugrott. Nyugtatólag megveregette az idegesen táncoló telivér mén nyakát, de egy pillanatra sem vette le a szemét Braddockról. – Addig még több mint egy hónap van! Tönkre akarsz menni? – Egyvalamiről megfeledkeztél, barátocskám! – vigyorgott rá Braddock. – Én már beszéltem a hölggyel, és tudom, mire számíthatunk! Nem a levegőbe beszélek. Száz dollár, hogy nem megy el veled a bálba. Christiant egy pillanatra elgondolkoztatta a szokatlanul magas tét. Felébredt benne az a tulajdonsága, ami miatt erényes családja mindig is neheztelt rá, a játékösztön. Egy pillanatig gondolkozott, mit felelne a helyében Dicky bácsi, aztán széles vigyorral közölte, hogy ezer dollárba fogad. – Tartom, öregfiú! – csillant fel Braddock szeme.

2 – Jól csináltad, drágaságom! – lépett hozzá Tully Haskell. Alex valami köszönetfélét mormogott, és máris az egy napra kibérelt boksz felé fordult. Ahogy a férfi elhaladtában megpaskolta a fenekét, összerezzent, és levegő után kapkodott a felháborodástól. Mire azonban visszafordult, Tully Haskell már kint járt az udvaron, olyan természetességgel, mintha mi sem történt volna. Alex egy ideig dühösen bámult utána, aztán megint a két lóra fordította minden figyelmét, amelyek erre a versenyre a rendelkezésére álltak. Mind a kettő Haskell tulajdona. Touch of Dutch az egyik, egy jóindulatú kanca, amelyikkel épp az imént vívta ki a győzelmet, Terminátor a másik, egy neveletlen, erőszakos bestia, pont olyan, mint a tulajdonosa. Ilyen az élet. A nőnemű lények gyengék és befolyásolhatók, míg a teremtés koronái azt tesznek, amit akarnak. Alex igyekezett túltenni magát Haskell pimaszságán, összehúzott szemmel igyekezett összeszedni az akaraterejét. A képet sikerült elhessegetnie, de az érzéseket, amiket ébresztett benne, nem. Minden izma megfeszült, és egész testében reszketett. Gondolkodás nélkül cselekedett, mikor egy erős férfikéz nehezedett a vállára, és egy másodperc múlva Christian Atherton elterült előtte az istálló kövezetén. Alex rémülten meredt rá. Az év lovasát, az Amerikai Lovas Szövetség háromszoros kitüntetettjét, az egész lovasvilág egyik leghírnevesebb emberét küldte padlóra egy válldobással!

– Jaj, ne! – kapott a homlokához, aztán heves szitkozódásban tört ki, természetesen olaszul. Christian óvatosan felült. Kicsit megrándult az arca, mikor éles fájdalom hasított a vállába és a hátába. Ló sem dobta le még a hátáról ilyen kíméletlenül. Zavartan rázta meg a fejét, és felnézett az előtte álló Alexandra Giannira. – A Különleges Kommandónál szolgált ezelőtt? – Nagyon sajnálom – suttogta szégyenkezve Alexandra. Az ajkába harapott, és egy pillanatra lehunyta a szemét, reménykedve, hogy csak álmodta az egész kínos jelenetet. Aligha ez a legjobb módszer, hogy jó hírnévre tegyen szert Virginiában. Nemigen fog barátokat szerezni és tiszteletet kivívni magának, ha befolyásos embereket csapkod a földhöz. A barátokról ugyan le tudna mondani, de arra okvetlenül szüksége van, hogy kivívja az emberek tiszteletét. Eltakarta az arcát a kezével, de ujjai közül kikukucskált. Christian még mindig az istálló padlóján ült, könnyedén átfogva karjával a felhúzott térdeit. Ahogy végignézett az istálló folyosóján, és meglátja a féltucatnyi bámészkodó istállófiút, mérgesen összeráncolta a homlokát, és elhúzta szépen ívelt száját. Szőke haja a homlokába hullott, és egészében nagyon szexis látványt nyújtott. Tulajdonképpen nagyon vonzó – futott át Alexandra fején. A torkában dobogott a szíve, de pontosan tudta, hogy nem az erőfeszítéstől, amibe a válldobás került. Bebeszélhetné magának, hogy az ijedségtől van és semmi köze ahhoz, hogy Christian Atherton az életben még sokkal jóképűbb, mint a lovasmagazinok címlapján, bármit bebeszélhetne magának, de csak becsapná magát. – Borzasztóan sajnálom – dadogta zavartan. – Ezt már mondta. Mindig így viselkedik a férfiakkal, vagy én kivétel vagyok? – kérdezte szárazon Christian. – Úgy megijesztett! – mondta panaszosan Alex, tehetetlenül emelve a magasba a kezét. De aztán gyorsan le is engedte, mintha kínos lenne a számára, hogy kimutassa az érzéseit; kínosabb, mint az a tény, hogy leterítette Christiant. – Nem lett volna szabad így rámijesztenie!

– Értem – mérte végig kutatva Christian. Valahogy talányosnak érezte a nő viselkedését. Megint megrázta a fejét. – Már kiskoromban megtanultam, hogy nem szabad hátulról közelíteni egy lóhoz, de a jövőben a nőkkel szemben is ehhez fogom tartani magamat. – Borzasztóan sajnálom – dadogta megint Alex, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Christian bizalmatlanul méregette a feléje nyújtott kezet. – Nem is tudom, elfogadjam-e a segítségét. Megígéri, hogy nem csavarja ki a karomat, és nem vág a falhoz? Alex megkönnyebbülten és vidáman elmosolyodott. Úgy látszik, ez az ember könnyedébben fogja fel az incidenst, mint a férfiak többsége tenné. Végül is megalázta és nevetségessé tette mások előtt, ő meg csak zavartan mosolyogva néz fel rá a kék szemeivel. Ahogy felfogta, milyen könnyedén leszerelte a férfi azzal a lebilincselő mosolyával, lehervadt arcáról a nevetés. Tisztán szakmai szempontból nézve ennek az embernek a barátsága nagyon hasznos lehetne a számára, magánemberként viszont nagyon veszélyes lehet. – Megígérem, hogy a továbbiakban nem fogok csalódást okozni – mondta olyan hűvösen, amennyire csak tellett tőle. – Az még nem jelent semmit! – vágta rá tréfásan Christian, és megragadta a feléje nyújtott keskeny kezet. – De attól tartok, nincs más hátra, mint hogy megbízzak magában. Elegáns mozdulattal, ruganyosan állt fel, és még a történtek ellenére is sikerült megőriznie a méltóságát. Alex elismeréssel állapította meg magában, hogy még a barna nyakkendője sem csúszott el a helyéről. A férfi nem volt túl magas, legfeljebb száznyolcvan centi, de arányos testalkatú. A méretre szabott zakó kiemelte széles vállát, a csípője és a combja olyan keskeny volt, amilyen csak a táncosoké és a lovasoké, kemény izmai élesen kirajzolódtak a drága bőrnadrág alatt. Térdig érő, fekete lovaglócsizmája fényesen ragyogott. Míg Alex lopva végigmérte, Christian ugyanezt tette, csak sokkal alaposabban megnézte magának, és nem rejtette véka alá a csodálatát. A tekintete felforrósította a vérét, és Alex hirtelen nőiesnek, végtelenül

kívánatosnak érezte magát, és valahogy még a ruházata, az egyszerű lovaglóöltöny is mintha csábítóbb lenne. Alex már majdnem végignézett magán, hogy meggyőződjön róla, nem változott-e csodálatos módon csábítóan áttetsző pongyolává a lovaglóöltözéke. Christian pillantása valósággal levetkőztette. Alex érezte, hogy égető pír önti el az arcát, és zavartan kezdte húzkodni a gallérját, mintha szorítaná. Christian magában nevetve nyugtázta a pillantása hatását, amiben ugyanolyan biztos volt, mint a saját teste reagálásában a látványra. Határozottan tetszett neki ez a nő. Tarkóján összefogott, fekete haja kékesfeketén csillogott a délutáni napfényben, de még a szigorú frizura és a fekete szalag sem csorbította tökéletes nőiességét. Sőt, épp hogy ráirányította a figyelmet az ovális arc finom vonásaira, a széles arccsontokra, a keskeny, egyenes orra és a telt ajkakra. Christian bizsergető melegséget érzett magában. Igen, ezek az ajkak nagyon is csábítóak. Ahogy folytatta a szemlélődést, észrevette, hogy a nő dacosan, szinte szemtelenül felszegi az állát. Nem is sötétbarna a szeme, ahogy eleinte hitte, hanem borostyánszínű, arany pettyekkel. Nagyon szép, kifejezésteljes szempár, de valami megzavarja a kép tökéletességét. Mi ez a furcsa kifejezés a szemében? Bizalmatlanság, gyanakvás? Furcsa. Alex idegesen elfordította a tekintetét, és megpróbálta visszahúzni a kezét, de a férfi nem eresztette. Gyengéden megszorította, de ebben a szorításban nem volt semmi agresszivitás. Mintha csak azt akarná jelezni az ujjai enyhe szorításával, hogy még nem szándékozik elengedni a kezét. Nem csoda, hogy olyan kezesek a lovai – gondolta Alex. Nincs az a ló, amelyik ne engedelmeskedne egy ilyen kéznek. Christiannek nem kell erőszakhoz folyamodnia… mint ahogy most sem. – Tegyünk úgy, mintha nem próbált volna meg nyomorékká tenni! – javasolta a férfi még mindig mosolyogva. – Kezdjünk mindent elölről! – Tekintettel a helyzetre, aligha utasíthatom vissza az ajánlatát – felelte Alex, igyekezve tudomást sem venni a belsejében támadt forróságról. Nem szabad hagynia, hogy Christian Atherton ilyen érzéseket keltsen benne, nem szabad tudomást vennie erről a szinte

mágikus, férfias kisugárzásról, amellyel szemben úgy látszik, ő sem érzéketlen. Christian legszívesebben a fogait csikorgatta volna a nem túlzottan barátságos fogadtatás láttán, de uralkodott magán. Miért ilyen tartózkodó és unott? Bármelyik nő egészen másként viselkedne, ha ő megfogná a kezét. – Christian Atherton – mutatkozott be mosolyogva. Le kellene mondania a tévészerepléseket, nem előnyös neki – gondolta magában Alex. A képernyőn csak jóképűnek látszik, az életben viszont lenyűgöző, magabiztos, és pontosan tudatában van az emberekre gyakorolt hatásának. Alex majdnem hangosan felnevetett, mikor a férfi bemutatkozott. Mintha akadna egyetlen lány vagy asszony is a lovasvilágban, aki ne ismerné fel az első pillantásra! Christian Atherton a lovassport bálványa, minden lehetséges versenyt megnyert már Amerikában és külföldön, ráadásul úgy ismeri a világ, mint valóságos playboyt. Azt beszélik, több női szívet összetört már, mint ahány versenyt megnyert, és Alex nem is kételkedett ebben egyetlen percig sem. Nem, nem nehéz elképzelni, hogy a lába elé vetik magukat a nők – gondolta kesernyésen Alex. Vigyáznia kell, nehogy észrevegye, milyen hatással van rá. Szerencséjére… vagy szerencsétlenségére, az elmúlt években épp elegendő tapasztalatot gyűjtött, hogy palástolni tudja az érzéseit. Kifejezéstelen arcot vágott, amely semmit sem árult el a benne dúló viharról. – Alex Gianni vagyok. Miben lehetek a segítségére, Mr. Atherton? – kérdezte udvariasan. Ahogy most megpróbálta visszahúzni a kezét, a férfi el is engedte. – Először is szeretném, ha Christiannek szólítana – felelte mosolyogva a férfi. – Attól tartok, voltam olyan udvariatlan, hogy külföldön tartózkodjak, amikor ideköltözött, és még nem volt alkalmam, hogy üdvözöljem Briarwoodban, Miss Gianni. Jóvá szeretném tenni a mulasztásomat. Mit szólna hozzá, ha holnap együtt ebédelnénk, és aztán megmutatnám magának a környéket?

Ez nem lehet igaz! – nyögött fel magában Alex, de a szíve hevesen megdobbant. Már megint! Mi lehet benne, hogy ilyen sok férfi figyelmét magára vonja? Tényleg nem tudta, mi lehet az. Nem tartotta magát különösebben csinosnak. Az alakja nem olyan, mint amilyenről a férfiak álmodoznak, nem flörtöl, és nem viselkedik kihívóan senkivel, sőt. Mióta csak ideköltözött, minden elképzelhetőt megtesz, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, és mégis, ezalatt a három hét alatt, amióta ideköltözött a kislányával, Isabellával a Briarwood mellett fekvő farmra, nem kevesebb mint féltucat férfi hívta már meg. És most még Christian Atherton is, az a férfi, akinek a fényképe minden lóbolond kislány hálószobájában ott lóg a falon a nyugati világban! Hihetetlen. Valaha még azt is kitüntetésnek vette volna, ha egyáltalán szóba áll vele, de az az idő már elmúlt. Most nem éjez örömet, legfeljebb enyhe csalódást. – Sajnálom, Mr. Atherton – felelte látszólag nyugodtan – , de sajnos nem érek rá szórakozni. Mindenesetre nagyon köszönöm a meghívást. – Ugyan már! – makacskodott Christian. – Nem gondolja, hogy jobban meg kellene ismernünk egymást? Csillogó kék szeme világosan elárulta, hogy az érdeklődése egyáltalán nem az új szomszédnak szól. Még közelebb lépett, épp csak annyira, hogy Alexet idegessé tegye a közelsége, de nem elég közel ahhoz, hogy okkal tiltakozhatott volna. Christian valóságos művésze volt a hódításnak, és ezt tudta is magáról. Szemének csillogása elárulta, hogy pontosan tudja, mi játszódik le a vele szemben álló nőben, és hogy ezzel a nő is tisztában van. Élvezte a játékot a nőkkel, szívesen gyarapította hódításainak sorát. Mindenki ismeri a játékszabályokat: csak játék, semmi komoly, semmi elkötelezettség, semmi vita. Alex érezte, hogy feloldódik benne a feszültség, de azt is felismerte, milyen veszélyes ez. Christian Atherton soha nem folyamodna erőszakos eszközökhöz, de attól még nem kisebb a fenyegetettség, amit az ő számára jelent. Őszinte volt önmagához, beismerte, hogy rendkívül vonzónak találja a híres-hírhedt lovassztárt, és ijesztő sajnálkozást érez. Talán egész kellemes lehetett volna…

– Fölösleges megismerkednünk, mindent tudok magáról – mondta hűvös mosollyal. – Megelőzött a hírem? – vonta fel önelégülten a szemöldökét Christian, de Alex válaszát hallva mókásan elkomorodott az arca. – Természetesen. Az anyám tizenhárom éves korom óta óvott az olyan férfiaktól, mint maga. – Remélem, nem hallgatott rá? – csipkelődött Christian. Nem – gondolta magában Alex, és elfordította a fejét. Nem hallgatott rá. Ha hallgatott volna, talán még most is a családja körében élne Kaliforniában, és nem ment volna férjhez. Csakhogy ő eleresztette a füle mellett az anyja figyelmeztetéseit, amire aztán rá is fizetett. – Jobban tetszett, amikor mosolygott – hajolt közelebb Christian. Nem tudta, mire gondolhatott Alex, de azt megérezte, hogy nem lehetett valami kellemes emlék. Olyan szomorú és fájdalmas lett az arca, hogy legszívesebbén a karjába vette volna, hogy megvigasztalja, ha nem lett volna biztos benne, hogy elutasításra talál. Ehelyett csak kinyújtotta a kezét, és kisimított Alex arcából egy rakoncátlan hajfürtöt, ami kiszabadult a szigorú hajfonatból, és még közelebb hajolt. – Amikor mosolyog, csillognak a szemében az arany pöttyök – mondta szinte súgva. Alex egy pillanatig szótlanul rámeredt, mintha megbénította volna a pillantása, a hangja és a szemében tükröződő együttérzés. Furcsa érzés volt ilyen közel lenni hozzá, kitéve a személyiségéből sugárzó elsöprő erőnek. Valahogy közelebb érezte magát hozzá, mint bármelyik másik férfihoz, pedig egyetlen ujjal sem ért hozzá. Kábító érzés volt… és nagyon veszélyes. Komor gondolatait elhessegetve, határozottan nézett fel Christianre. Nem szabad megengednie, hogy többet érezzen iránta, mint baráti rokonszenvet. – Nyugodtan megtakaríthatja magának a bókjait, Mr. Atherton – mondta. – Csak az idejét pocsékolja.

– Soha nem időpocsékolás egy szép nővel beszélgetni – vitatkozott Christian, aztán a boksz ajtajára támasztva a kezét, amely előtt álltak; még közelebb hajolt. Volt már tapasztalata, hogy kell bánni az ilyen elutasítóan viselkedő nőkkel. Kicsit nagyobb erőfeszítésbe kerül megszerezni őket, de megéri a fáradságot. Alexandra Gianni fagyos viselkedése mögött égő tűz rejtőzik, ez világosan látszik borostyánszínű szemén, dacosan felszegett állán és szépen ívelt, érzéki száján. Szerette volna, ha ő lesz az, aki megtöri ezt a jeget, és fellobbantja a tüzet. Érezni akarta, ahogy őt is átmelegíti ez a tűz. De ennek semmi köze a fogadáshoz. Pénzre ugyanúgy nem szorul rá, mint önigazolásra. Alex kihívást jelent a számára. Valami olyasmit érzett, ami az első emberekig nyúlik vissza, és primitívebb, mint bármi, amit eddig érzett. Felébredt a kíváncsisága. Alex izgatja a fantáziáját. – Köszönöm a bókot – dünnyögte Alex nekidőlve a boksz ajtajának, egyrészt, hogy növelje kettőjük között a távolságot, másrészt, hogy kivonja magát a férfiból kisugárzó, szinte mágikus vonzerő hatása alól. Kicsit elbizonytalanodott, ahogy Christian bámuló pillantásával találkozott a tekintete. Megint érezte azt a furcsa melegséget, és képtelen volt levenni a szemét a férfi ajkáról. Puha és mégis határozott vonalú szája, szépen ívelt ajkai csábítóan tudtak mosolyogni. Önkéntelenül arra kellett gondolnia, milyen lenne, ha ez a száj megcsókolná, s a gondolattól kicsit megingott amúgy rendíthetetlen akarata. Rég nem csókolta meg férfi olyan gyengéden, de ugyanakkor szenvedélyesen, mint ahogy Christian megcsókolná. Biztosan így lenne, ő pedig már olyan régóta él egyedül… Christian olvasott a szemében, és hívogatóan közelebb hajolt, de még mielőtt összeért volna az ajkuk, Alex lehajolt, és a kesztyűjét kezdte keresgélni a földön fekvő táskájában. Mi az ördög történt velem? – gondolta mérgesen. Remegő kézzel kotorászott a hatalmas, piros táskában, amiben a személyes holmijait tartotta. Pontosan tudja, miféle ember ez a Christian Atherton. Életművész és szoknyavadász, neki pedig sem ideje, sem kedve hozzá, hogy belemenjen egy ilyen kalandba. Különben is, a férfi azonnal

odébbállna, mihelyt közelebbről megismernék egymást. Ha megtudná, kicsoda ő valójában, minden gyorsasági rekordot megdöntve menekülne. – Csak az igazat mondtam – dünnyögte Christian a boksz ajtajának támaszkodva. – Ha egy nő szép, megérdemli, hogy meg is mondják neki. És ha nem szép? – Akkor is azt mondom neki – mosolyodott el a férfi. Természetétől fogva hízelgő volt. Már kisfiú korában kifejlesztette magában ezt a képességet. Már négyéves korában rájött, hogy a nők szívesen veszik, ha hízelegnek nekik, és attól fogva mindig teletömték a malacperselyét a nénikéi meg az anyja barátnői, akiknek szép bókokat mondogatott. Ami Alexet illeti, komolyan gondolta, amit mondott. Ez a nő tényleg nagyon szép a maga sajátos módján. Minél tovább nézi, annál jobban tetszik neki. Finom és egzotikus a szépsége, és Christian csodálkozva fedezte fel, hogy egyáltalán nem festi magát. Még a szempilláit sem, hogy kiemelje a szemét. Ugyanakkor azt is észrevette, hogy kelletlenül érintik a bókjai meg a pillantása, mintha jobban örülne, ha észre sem venné, hogy a világon van. A zavar és a csúfondárosság furcsa keverékével figyelte, ahogy Alex mindenféle tárgyakat húz elő a táskájából, aztán vissza is rakja őket. Zavarban van, és szemmel láthatóan idegesíti a saját zavara. Ezt jó lesz megjegyezni! – Maga feltűnően rendszerető – mondta csipkelődve, és előrehajolt, hogy belenézzen a táskába. Ahogy Alex megint feléje fordult, kis híján újra összeért az ajkuk. – Ugyanolyan megfizethetetlen erény, mint a szépsége – mondta mosolyogva Christian. Alex elpirult, és hirtelen elöntötte a veríték a blúza és a fekete versenyzakó alatt. – Ha már az ellenőrzésnél tartunk, a fogaimat nem akarja véletlenül megnézni? – kérdezte szárazon. – Már megtettem – bólintott a férfi. – Elragadóak. Nem próbálkozott még a televízióban? Esetleg valami fogpasztareklámmal?

– Köztudott, hogy magának az a hobbija, hogy bókokat mond a hőknek – mondta csípősen Alex, mintha csak zavarba akarná hozni azzal, hogy mennyi mindent tud róla. – Inkább elhivatottság – nevette el magát Christian. – Maga igazán lehetetlen alak, de nagyon tehetséges – mosolyodott el akaratlanul Alex, újra engedve a veszélyes jókedvnek. Ellenállhatatlanul érezte, hogy kedveli ezt az embert. – Köszönöm – egyenesedett fel Christian, csak hogy újra lazán a boksz ajtajának támaszkodhasson, mintha fontosabb dolgokra akarná tartalékolni az erejét. – Pedig csak az idejét pazarolja velem, ha azt hiszi, hogy ebből lehet valami – figyelmeztette Alex, még mindig igyekezve visszanyerni az önuralmát. Puha, fekete bőrkesztyűjét gyűrögetve egyenesedett fel. – Van egy ménesem, és fel kell hogy neveljem a kislányomat. Attól tartok, nincs időm flörtölésre. Christian színlelt csodálkozással és felháborodással vonta fel a szemöldökét. Nincs ideje? – rázta meg a fejét sóhajtozva. – De drága gyermekem, a flörtölés az életünk fontos alkotórésze, ugyanúgy, mint a jó lovak és a jó borok. Alex türelmetlenül nézett fel rá. Nagyon igyekezett, hogy nyugodtan tudjon tisztázni mindent ezzel az emberrel. Több félreértést nem engedhet meg magának, az utolsóért túl nagy árat fizetett. Nem akarja, hogy Christian Atherton akár halvány reményeket is tápláljon a szándékait illetően. Semmit nem akar tőle, bármilyen angolos, vonzó és szexis is a megjelenése. Christian lefegyverzően rámosolygott, amitől a nagy nehezen maga köré épített védőfalak pillanatok alatt ledőltek. Alex hitetlenkedve rázta meg a fejét, és bizonytalanul rámosolygott. – Nem adja fel egykönnyen, igaz? – Sosem adom fel! – szögezte le félreérthetetlen határozottsággal Christian. – Előfordul ugyan, hogy vereséget szenvedek, de soha nem adom fel.

– Ezúttal vereségre van ítélve. Gondolom, sportszerűbb, ha előre figyelmeztetem. Egyértelmű volt, hogy Christian egyetlen szavát sem hiszi el, de nem is várhatta el tőle. Az olyan férfiak, mint Christian Atherton, rendíthetetlenül biztosak a nőkre gyakorolt vonzerejükben. A legtöbb ilyen férfi arrogáns, de Christian egyszerűen csak lenyűgöző. Alex jobban örült volna, ha arrogáns és szemtelen, akkor könnyebb lett volna ellenállni. – Majd meglátjuk! – mondta szórakozottan Christian. – Van egy kislánya. Szabad ebből arra következtetnem, hogy elvált? Csalódnék, ha férjes asszonyra vetettem volna szemet. Az egyetlen szabály, amit mindig betartok: férjes asszonyokkal soha! – Jó tudni, hogy legalább valamiben vannak gátlásai – vágta rá szárazon Alex. – Igen, elváltam – tette hozzá gyorsan. Mit árthat vele, ha ennyit elárul a múltjáról? Megtehetné azt is, hogy elhiteti az emberekkel, Isabella házasságon kívül született, de ez nem felelne meg az elveinek. Igaz, hogy a kislánya akkor született meg, amikor már elvált Michael DeGraziától, de szerelemben fogant, bármit is gondoljon Christian. Isabella nem tehet róla, hogy a szülei házassága nem tudott ellenállni a külső és a belső nyomásnak. – Nemrégiben vált él? Alex mentegetőző pillantást vetett Christianre, és Terminátor bokszához lépett. – Nagyon szívesen ácsorognék még itt magával fekete-fehér-igennemet játszadozva, de fel kell készülnöm a versenyre. – És mit szólna hozzá, ha utána folytatnánk a beszélgetést? A vacsoránál – vetette rá megint csábító mosolyát Christian. – Van Briarwoodban egy remek olasz étterem, a tulajdonosnővel nagyon jóban vagyok. – Akkor mindjárt társasága is lesz a vacsorához – felelte mézédesen Alex.– Nekem megvan a munkám meg egy kisgyerekem, akiről gondoskodnom kell. – Hát jó – hajolt meg megadóan Christian. – Az első menet a magáé, Miss Gianni. Milyen vizsgára készül?

– Díjugratás. Kinyitotta a boksz ajtaját, és Christian most először nézte meg a lovat is. Rémülten meredt rá. – Te jó isten, ez nem lehet igaz! – dörmögte hitetlenkedve. Pedig kizárt dolog, hogy tévedne. Ezt a nagy testű, csontos pej csődört nem lehet összetéveszteni! – Azt hittem, már rég lelőtték ezt a dögöt. – Még nem – felelte összeszorított fogakkal Alex. Ha ő mond rosszat a lovakról, amiken lovagol, az egy dolog, és ami ezt a csődört illeti, bőségesen volt oka panaszra, de annak nem örül, ha más lovasok mondják ki nyíltan az ő gondolatait. Christian elfordult a lótól, és megint Alexet kezdte figyelni. Valami furcsa, eddig ismeretlen érzés támadt fel benne. – Nem gondolhatja komolyan, hogy ezt a dögöt akarja meglovagolni – mondta kényszeredetten. – Ezért fizetnek – felelte mereven a nő, és bekapcsolta az álla alatt a sisak szíját. – A világ minden kincséért sem szabad ekkora kockázatot vállalnia! Gondolod te – futott át Alex fején. Christian megengedheti magának, hogy megválogassa a lovait. A Quaid-farmon, ahol ő lovagol, számtalan kiválóan képzett, tökéletes vérvonalú ló akad, ráadásul köztudott, hogy annyi pénze van, hogy megengedheti magának, hogy csak kedvtelésből versenyezzen. Neki viszont minden centért meg kell küzdenie, kunyerálnia kell minden fizetésemelésért, és még az olyan szörnyetegekért is hálásnak kell lennie, mint ez a Terminátor. – Komolyan beszélek, Alex – mondta őszintén Christian. Összeszorította szép vonalú ajkát, és rosszallóan ráncolta a homlokát. – Nekem ugyan soha nem volt olyan pechem, hogy Terminátorral kellett volna versenyeznem, de hírből ismerem. Libabőrös lesz a hátam, ha csak elképzelem, hogy felül a hátára. Maga nem lehet több negyvenöt kilónál, és nem látszik valami nagyon erősnek. Ez a dög pedig olyan, mint egy tehervonat, gránitból van a pofája és közveszélyes. Mintha csak igazolni akarná a szavait, Terminátor féléje rúgott a mellső lábával, ahogy Alex kivezette a bokszból. Christian kénytelen volt

félreugrani előle. A mén csillogó szemekkel és hátracsapott fülekkel, idegesen táncolt, amíg Alex meghúzta rajta a hevedert. – Maga még új itt – folytatta csípőre tett kézzel Christian. Csak újoncok merészkednek fel erre a dögre. Láttam egy militaryvizsgán, még mielőtt megkezdte volna a karrierjét a díjugratásban. A kilencedik ugrásnál megfordult, és egyszerűen nekirohant egy fának. Kár, hogy túlélte – rázta meg a fejét. – Akkor úgy döntöttek, hogy csak zárt pályán engedik versenyezni. – Leplezetlen ellenségességgel mérte végig a lovat. – Több kézen megfordult már, mint bármelyike másik. Most ki a tulajdonosa? – Tully Haskell. – Te jó isten! Már a nyelve hegyén volt, hogy őszintén megmondja Alexnek a véleményét arról az emberről, akinek lovagol, de Alex most minden figyelmét arra összpontosította, hogy minden baj nélkül kivezesse Terminátort az istállóból. Christian fojtottan káromkodott, szidta a férfiakat, akik szégyentelenül kihasználják a gyanútlan nőket. Félretolta Alexet, kivette a kantárt a kezéből, és kivezette a berzenkedő lovat az áprilisi napfénybe. Alex dühösen vágott végig a lovaglópálcájával a csizmáján. Mit képzel ez egyáltalán, kicsoda ő, hogy csak úgy előírja neki, milyen lovat lovagoljon és melyik tulajdonosnak? Mit gondol, hogy először bókokkal akarja elcsavarni a fejét, aztán meg úgy bánik vele, mint egy taknyos gyerekkel? – Adja vissza! – szólalt meg, ügyesen kikerülve Terminátor fogait, ahogy a kantár után nyúlt. Christian nem akarta elengedni a lovat. Olyan komolyan nézett Alexre, hogy még a legelőkelőbb rokonai is büszkék lettek volna rá. – Ha magában a józan ész legcsekélyebb szikrája is pislákol, most azonnal a pokolba küldi ezt a lovat, a tulajdonosával együtt. Csak bajt hozhat magára mind a kettő. – Nagyon köszönöm a bölcs tanácsot – vágta rá csípősen Alex. Átment a ló másik oldalára, és ügyesen felpattant a nyeregbe, miközben Terminátor táncolva, a fejét rázva próbált megszabadulni Christian

vasmarkából. Alex megragadta a kantárt, beledugta a lábát a kengyelbe, aztán dühösen ráförmedt a férfira. – Én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy válogassak, Mr. Atherton! A csődör tud ugrani, én pedig tudok lovagolni. Nem mindig nagy öröm, de végül is ezért fizetnek. Az én hátam mögött nem áll nagy családi vagyon, úgyhogy végzem a munkámat, és nem panaszkodom. Az utolsó szavakra Christian az ajkába harapott. Úgy látszik, érzékeny pontot érintett. A fene egye meg, nem az ő stílusa, hogy tanácsokat osztogasson idegen embereknek, mit tegyenek és mit ne. A testvérei éppen elég jól keresnek azzal, hogy másoknak parancsolgatnak, de ő mindig azon a véleményen volt, hogy mindenkit hagyni kell, tegyen, amit akar. Nem tartozik rá, mit tesznek mások az életükkel. Maga sem értette, miért lett egyszerre hűtlen ehhez a jól bevált filozófiához. Az mindenesetre egyértelmű, hogy Alex megorrolt a gyámkodása miatt. – Sajnálom, Alex – próbált mentegetőzni. – Nem érdekel a sajnálkozása! – vágott vissza Alex, már minden figyelmét a lóra összpontosítva. Terminátor minden izma megfeszült, érezte, hogy egész testében remeg alatta. Mintha egy lőporos hordón ülne, amelyik bármelyik pillanatban a levegőbe repülhet. A ló nyakán már sötét izzadságfoltok jelentek meg, és habzott a szája. Még egy pillantást vetett Christianre, és szinte a szívébe hasított az őszinte aggodalom, ami a szemében tükröződött. – Kívánjon szerencsét! – mosolygott le halványan a férfira. – Kéz- és lábtörést! – engedte el a kantárt Christian, és még egyszer intett. A hatalmas csődör erőteljes ugrásokkal rontott ki, és még jó néhány méteren át rángatta a zablát, míg végül megadta magát, és engedelmes ügetésbe váltott. Christian sóhajtva nézett utána, egyik lábáról a másikra állva. Furcsán érezte magát, amiért így aggódott egy vadidegen emberért. Megrögzött agglegénynek tartotta magát, aki kizárólag a saját személyes ügyeivel törődik, és csak önmagáért felelős. Egészen idáig ehhez az elvéhez hűen élt.

Westly lordjának negyedik fiaként meglehetősen hátul állt az örökösödési sorrendben, úgyhogy a családi birtok miatt nem kellett hogy fájjon a feje. Idősebb bátyjai levették a válláról ezt a felelősséget, így nyugodtan szentelhette magát a hobbijának, a lovaglásnak. A Quaid-farmon is azért vállalta el ezt a trénerállást, mert nem akarta magára venni a felelősséget, amit egy saját ménes jelentett. Agglegény is azért maradt, mert nem akart felelősséget vállalni egyetlen nőért sem. Most pedig figyeli, ahogy Alexandra Gianni küszködik egy gonosz csődörrel, és felelősnek érzi magát miatta, hogy nem akadályozta meg, hogy felüljön ennek az átkozott dögnek a hátára. Kész őrület. Mit szólna hozzá Dicky bácsi? – Kudarcot vallott lordságod a hódító bájaival? – szólalt meg mellette egy gúnyos hang. Christian kedvetlenül vette le a pillantását Alexandráról, aki épp sebesen lovagolt Terminátorral a pálya felé, bizonyára, hogy kicsit lehűtse a lovat. Robert Braddock állt meg mellette, egy elegáns lovasüzlet katalógusában lapozgatva. Braddock ugyanolyan magas volt, mint ő, de erősebb, és a bőre is sötétebb. Más időkben elment volna kalóznak vagy cigánylegénynek. Árulóan megrándult a szája széle, és a visszafojtott nevetéstől apró ráncok képződtek a szeme sarkában. – Mit akarsz? – kérdezte gorombán Christian. Biztos volt benne, hogy Robert azóta már minden apró részletet megtudott az esetről, hogy terítette le üdvözlésképpen Alex az istálló kövezetére. Még azon sem csodálkozott volna, ha Braddocknak valahogy sikerül videóra vennie az esetet. Robert mindig is büszke volt rá, hogy az összes lovas közül ő az, aki mindenről és mindenkiről elsőként tud meg mindent. Christian mindig rossz szemmel nézte eme tulajdonságát. Robert összehúzott szemmel már előre azon törte a fejét, hogyan költhetné el a legértelmetlenebbül a fogadáson nyert pénzt, hogy bosszantsa a barátját. – Na mi van? Rosszkedvűek vagyunk? Gondolj a kékvéredre! – csipkelődött könyörtelenül Robert. – Mit szólna hozzá a királynő, ha látná, hogy így elhagyod magad? – Azt mondaná, hogy egy kiállhatatlan szörnyeteg vagy! Tűnjél!

– Sajnálom, de fontosabb dolgokon kell törnöm a fejemet. Például, hogy mire költsem majd az ezer dolláromat – ráncolta a homlokát Braddock. – Azt hiszem, mindenekelőtt csináltatok magamnak egy új csizmát. – Mindjárt beletömöm a szádba a mostanit – morgott Christian. Sebzett önérzete képtelen volt elviselni, hogy barátja még olajat öntsön a tűzre a csipkelődésével. – Ugyan, ugyan, Christian – csóválta a fejét Braddock. – Csak nem ejtett? – Tűnj el! Braddock mosolyogva hajtogatta össze a katalógust, és a hóna alá vágta. – Csak hogy tisztázzunk mindent: igazi randevút kell kapnod tőle. Veled kell mennie a bálra, együtt kell vacsoráznia veled, táncolnod kell vele, és meg kell csókolnod a nyilvánosság előtt. – Ugyan már, Robert – csóválta a fejét Christian. – Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy az agyad nem fejlődött együtt a testeddel, hanem valamikor a serdülőkorban megállt a növekedésben. – Ez a szabály – vitatkozott rezzenéstelen arccal Braddock. – Rendben? – Rendben – forgatta a szemeit Christian. Miért is ne menne bele ebbe a gyerekes játékba? Senkinek sem tartozik számadással. Abból nem lehet probléma, ha két gentleman fogadást köt, és a hölgyre nézve sem sértő, akiről szó van. Eltöltenek együtt egy kellemes estét, ő gazdagabb lesz ezer dollárral, Robert pedig okul a történtekből. Megint Alex felé fordította minden figyelmét, aki épp az edzőpálya túlsó sarkában próbálta megrendszabályozni Terminátort. – Mit tudsz róla? – kérdezte kis idő múltán Braddocktól. – Nem sokkal többet annál, amit már elmondtam. Kibérelt egy farmot a tiéd közvetlen közelében, és lovakat vállal teljes ellátással, edzéssel és versenyeztetéssel. Egy-két kislányt is elvállalt tanítványnak, de hogy honnan jött és miért, arról sejtelmem sincs – vonta meg a vállát.

Christian elgondolkozva hallgatta. A titokzatos Alex Gianni felébresztette a kíváncsiságát. – Szeretem a rejtélyeket. – Akkor jobb lesz, ha veszel magadnak néhány detektívregényt. Nem hinném, hogy a hölgy szívesen játszana bárkivel is Sherlock Holmest és dr. Watsont. – Majd meglátjuk! – Odanézz, hogy tartja magát! – csettintett elismerően Braddock. – Hogy ül a nyeregben! Tényleg nagyon jó. – Igen – bólintott Christian. – Túl jó ahhoz, hogy hagyja magát kinyírni egy ilyen dögtől. Hogy sózhatta rá Tully Haskell ezt a dögöt egy mit sem sejtő, fiatal nőre? Ha valami történik vele… – Hirtelen elhallgatott, mert tudatosult benne, mit is mondott. Ijedten rezzent össze. Mióta játssza ő a nemes lovagot? Semmi köze hozzá, mi történik Alex Gianni és Tully Haskell között, és nem az ő dolga, hogy az őrangyalt vagy a bosszúállót játssza. Nem tartozik felelősséggel sem Alex Gianniért, sem bárki másért! – Minden rendben? – kérdezte aggódva Robert. – Mintha kicsit sápadt lennél. – Semmi bajom – dünnyögte Christian. – Csak annak az utóhatása, amit Angliában átéltem. – Én most átmegyek, és megnézem a következő lovast. Jössz? – kérdezte Robert. – Menj csak, majd utánamegyek – felelte szórakozottan Christian. Mi történt vele? Talán túl sok időt töltött a családjával, és megfertőzte a jó modor? Lassan a bemelegítőpálya felé indult, ahol épp nekiiramodott egy lovas. Nem fog sokáig tartani – vigasztalgatta magát. Hamarosan magára talál, és gondtalan lesz. Semmi másra nincs szüksége, mint egy kis szórakozásra valamelyik nővel, akinek a nevét öt csillaggal jelölné a noteszében, ha nem tiltaná a jó ízlése. Ő csak kiélvezte a nők erényeit, de a pontozást a közönségesebb férfiakra bízta.

Itt van például Hillary Collins – gondolta. Az ő társaságában biztos kellemes lenne az estéje. Aztán ott van Regina Worth, aki két kiemelkedő jó tulajdonsággal is rendelkezik. Halványan elmosolyodott És Louisa Thomas… Valahogy mégsem tudta lekötni a figyelmét egyikük felismerése sem. Az az igazság, hogy egyikkel sincs kedve találkozni. Az egyetlen nő, akivel szeretne együtt lenni, az az, aki épp most utasította vissza. Az a csillogó borostyánszemű a csábító ajkakkal meg a titokzatos múltjával. Az, aki egy nindzsaharcos ügyességével terítette le. Az egyetlen nő, aki ebben a pillanatban érdekelte, az volt, aki épp most, lovagolt be a pályára egy olyan ló hátán, amilyet a legádázabb ellenségének sem kívánna. Hát jó, lehet, hogy nem lesz könnyű megnyerni a fogadást – gondolta magában Christian, a megingathatatlan Miss Giannit figyelve, aki épp kritikus pillantással mérte fel maga előtt a pályát. Ráér. Christian Athertonnak még soha életében nem volt szüksége egy teljes hónapra, hogy randevút kapjon egy nőtől. Alexandra Gianni sem lesz kivétel.

3 Ahogy lecsukódott mögötte a sorompó, Terminátor felágaskodott. Alex nyugodtan megszorította a térdével, hogy továbbhaladásra bírja. Már rég megtanulta, hogy semmi értelme megbüntetni a lovat az engedetlenségéért. Csak kihívásnak fogná fel az ütéseket, és bosszúból még lehetetlenebbül viselkedne. Alex rájött, hogy az egyetlen remény, hogy némi fegyelemre szorítsa Terminátort; ha tudomást sem vesz az ilyen kisebb kitöréseiről, és mindent megtesz, hogy a munkára irányítsa a figyelmét. Ami az ugrást illeti, Terminátor igazán kiváló képességekkel rendelkezett, eddig ez mentette meg attól, hogy kutyaeledelt készítsenek belőle. Ha rá tudná bírni, hogy összpontosítsa a figyelmét, és kicsit engedelmesebb legyen, még néhány évre megmenthetné a vágóhídtól. Miközben vágtára ösztökélte a lovat, még egyszer végignézett a pályán, ahogy a kerítés mentén az első ugrás felé közeledtek. .Mivel ez nem Verseny volt, csak bemutató, és a legtöbb ló még túl fiatal, vagy nem elég tapasztalt egy komolyabb pályához, az akadályok viszonylag alacsonyak voltak, egyik sem haladta meg az egy métert. Igaz, hogy a pálya nehézségi foka meghaladta a megelőző, A kategóriát, de még mindig jóval alatta maradt Terminátor képességeinek. Nehezebb vizsgákon is indult már, de Alex úgy döntött, hogy egészen az alapokról kezd vele, hogy legyen idejük összeszokni. Ahogy észrevette Christiant a kerítés mellett, azon kapta magát, hogy kihúzza magát a nyeregben, felemeli az állát és hátrahúzza a vállát, hogy

jobban mutasson. Épp az első akadályhoz készülődött, és hirtelen heves harag támadt benne önmaga iránt. Az ő életében nincs hely Christian Atherton számára, ebben a pillanatban pedig különösen nem. Minden figyelmére szüksége lesz, ha hibátlanul akarja teljesíteni a pályát. Terminátor már a második akadály után beleunt a dologba. A zablát harapdálva, a kantárt rángatva iramodott meg minden akadály előtt, aztán olyan laposan vette az akadályokat, hogy épp csak hogy átjusson fölöttük. A pálya végéig folytatódott a hatalmi harc ló és lovasa között, és Alex boldog volt, hogy ezen a bemutatón nem számít a stílus. Itt csak az számít, hogy egyetlen akadályt se verjenek, amit mindenesetre könnyedén teljesített Terminátor. Bekerültek hát a hibátlanok közé, ahol már nem csak a hibapontok számítanak. A következő futamot az a ló nyeri, amelyik a legjobb idővel és a legkevesebb hibaponttal teljesíti a pályát. Christian figyelte, ahogy kilovagol a pályáról. Nagy hatást tett rá a lovastudása, még ha a lovától nem is volt elragadtatva. Furcsa módon valahogy ismerősnek tűnt a stílusa, a fejtartása, és az a mód, ahogy akadály előtt felveszi a lovat, anélkül, hogy zavarná az ugrásban. Különös. A neve tökéletesen ismeretlen, és a beszélgetésük sem ébresztett benne semmiféle emléket. Fejcsóválva döntötte el magában, hogy nem ismerheti. Még soha életében nem találkozott Alex Giannival. Egy pillanatra elmosolyodott magában. Bár eddig még nem találkoztak, ő már eldöntötte, hogy közelebbről meg fognak ismerkedni, és a jövőben gyakran találkoznak. – Piszok jól csinálja, mi? A rekedt hang ugyanolyan hatással volt Christianre, mint hajdan az iskolában a táblán megcsikorduló krétáé. Most is ugyanazzal a trükkel reagált, mint akkor a Winchester-kollégiumban: olyan arrogáns pillantással reagált, hogy még a nála magasabbak is úgy érezték, lenéz rájuk. Haskell a negyvenes éveiben járhatott. A sokéves fizikai munkától megerősödött a felsőteste, de az utóbbi években a megváltozott életmódtól és a sok zsíros ételtől gömbölyű pocakot eresztett.

Odakönyökölt Christian mellé a korlátra, és rubinokkal kirakott, arany öngyújtójával rágyújtott egy szivarra. Christian a farmering felső zsebére kitűzött kék szalagra pillantott, és kedvetlenül elhúzta a száját. – Most már erőszakosságért is osztogatnak díjakat? – kérdezte megvetően. – Ebben a kategóriában maga verhetetlen lenne, Tully. – Nagyon vicces, Atherton! – vágott vissza dühösen Haskell. Vérvörös lett az arca, mintha szorítaná a gallérja. – Majd elmegy a kedve a nevetéstől, ha majd Alex nagy versenyekre is bejut Terminátorral! – Ezt maga sem gondolhatja komolyan! Csak nem akarja Grand Prix versenyekre küldeni ezt a kiszámíthatatlan dögöt? – Christian még a gondolattól is megborzongott. A Grand Prix a legnehezebb és legigényesebb versenykategória, általában nagy pompával rendezik, nem éppen a kispénzű lovasok számára. A pálya és az akadályok nehezek, csak a nagyon jól edzett és különösen fegyelmezett lovak állják ki ezt a próbát. – Mit akar elérni? Hogy Alex kitörje a nyakát? – Ugyan már! – vágta rá farkasvigyorral Haskell. – Alex és én egy tartós és kölcsönösen előnyös kapcsolat kezdetén állunk. Christian homlokát ráncolva, rosszkedvűen mérte végig. – Istenemre, ez aztán tud lovagolni! – folytatta Haskell Alexre szegezve a pillantását, aki kicsit távolabb járatta a lovát. Nagyot szívott a szivarjából, és sóhajtva fújta ki a füstöt. Christian az ébredő vágy első jeleit hallotta ki ebből a sóhajból. Tully kárörvendő vigyorral fordult vissza feléje. – Hallottam, hogy az előbb jól ellátta a baját az istállóban. Épp ideje volt, hogy valaki megmutassa magának, hol a helye. – Azt én nagyon jól tudom, Tully – felelte fagyosan Christian. – Mindig az élen. – A pálya felé nézett, ahol a munkások épp az akadályokat készítették elő a következő körre. Egy-egy akadályt megemeltek, másokat lebontottak. – Csak egy kis félreértésünk akadt Alexandrával, de ne aggódjon, majd megoldjuk. Haskell megfordult, és a mutatóujjával megkopogtatta Christian vállát.

– Jó lesz, ha távol tartja magát a tréneremtől, maga nagyképű, nagyszájú angol! Jobb dolga is van, mint hogy magával szűrje össze a levet. Ismerem a maga kis trükkjeit! Azt hiszi, nem fog olyan keményen versenyezni maga ellen, ha előzőleg bebújt az ágyába. Figyelmeztetem, hagyja őt békén! Christian fagyos pillantást vetett a vállán nyugvó kézre, de minden akaraterejét összeszedve fékezte a haragját. A tekintetéből azonban annyi megvetés sütött, hogy még Haskell is megérezte, hogy túl messzire ment. Önkéntelenül hátrált egy lépést, Christian pedig úgy rángatta meg a zakója vállát, mintha bepiszkította volna Haskell érintése. – Ami Miss Giannit illeti – nézett bele szikrázó szemmel Haskell püffedt, húsos arcába – tudtommal maga se nem a gyámja, se nem az apja, bár ami a korát illeti, lehetne az apja, ha még nem vette volna észre. Maga azért fizeti, hogy lovagolja a lovait, de ahhoz az égvilágon semmi köze, hogy mit csinál a szabadidejében. Haskell gyűlölködve meredt rá, és egy árnyalattal még vörösebb lett az arca. Válaszra azonban már nem maradt ideje, mert szólították az első lovat. Tully sarkon fordult, és pöfékelve odébbállt. – Mocskos, alattomos disznó! – nézett utána dühösen Christian. – A ló, vagy a tulajdonosa? – lépett melléje Robert, épp oda, ahol az imént még Haskell állt. – Mind a kettő. Méltóak egymáshoz. Volt képe fenyegetőzni, hogy hagyjam békén Alexet! Ezt a pimaszságot! – füstölgött tovább dühösen. – Tully is hajt az olasz jéghegyre? – vonta fel a szemöldökét Braddock. – Ki hitte volna! A vén hájpacni. – Hitetlenkedve nevetgélt, aztán beledugta a kezét a lovasöltöny fölött viselt zöld széldzseki zsebébe, és a könyökével oldalba bökte Christiant. – Fogadok, hogy ez a nő őt is elintézi egy válldobással. Christian azonban nem nevetett. – Isten óvja ezt a disznót, hogy odáig jusson, különben velem gyűlik meg a baja. Olyan indulattal beszélt, hogy Robert megint csak kérdőn vonta fel a szemöldökét. Christian zavartan dörzsölte meg a szemét. Már csak ez

hiányzott, a végén még erénycsősz lesz belőle! Dicky bácsi megfordulna a sírjában. – Peched volt a hármas akadálynál, öregfiú – terelte gyorsan másra a szót, megköszörülve a torkát. Robert csak egy rezignált sóhajjal felelt. Épp az ominózus, zöld-fehér rudakból felépített akadályt figyelte, a legnehezebbet az egész pályán. Sok más lóhoz hasonlóan, az övé is leverte az első rudat. Az akadályt most még meg is emelték, és meredekebb szögben kellett rálovagolni. – Azt hiszem, a kanca még nem elég érett rá – mondta tűnődve. – Nem tud igazán jól elugrani. Az utolsó pillanatban mindig lép még egyet, ami már fölösleges. – Még bizonytalan – vont vállat Christian. – Nem bízik meg benned, mert magára hagyod az elugrás előtt, neki pedig még nincs elég tapasztalata, hogy pontosan felmérje egy akadály magasságát és távolságát. Rövidebb szárra kell fognod, hogy több önbizalma legyen. – Te aztán mindig tudod, hogy kell bánni egy nővel? – mondta kicsit rosszmájúan Braddock. – És akkor hogy kell viselkedni, ha az embert leterítik, és a padlón találja magát? – Jó, jó, nem mondtam semmit – nevette el magát Christian. Megint a pályát kezdték figyelni, ahol épp egy újabb lovas verte le a zöld-fehér akadályt. Christian az edzőpálya felé pillantott, ahol már készülődött Alex Terminátorral. És akkor hogy kell viselkedni, ha az ember a padlón találja magát? – csengett újra a fülében Braddock kérdése. Az ember visszaszáll a nyeregbe, és újra próbálkozik. Ő is eldöntötte, hogy minél előbb újra próbálkozik Alexszel. Ő megérdemelte a leckét, Alex pedig mérhetetlenül izgatja. Terminátor hátracsapott fülekkel kapott oda a ló felé, amelyik épp most hagyta el a pályát. Alex felrántotta a fejét, és olaszul mondott neki valamit. Christian világosan hallotta, és magában elmosolyodott. Az olasz nyelv is egyike volt azon kevés hasznos dolgoknak, amiket Cambridgeben megtanítottak neki, még mielőtt idő előtti távozásra nem kényszerült az iskolából, mivel elsüllyesztette a várost átszelő folyóban az egyik professzor csónakját, és sajnos a professzor is benne ült.

– Mit mondott? – kérdezte Braddock. – Megmondta a véleményét a családfájáról. – Gondolom, Tully neve is előfordult benne. Hátulról elképesztően hasonlít a lovára. Hangosan felnevettek mind a ketten, és abban a pillanatban egy fényképezőgép kattanása jelezte, hogy megörökítették őket az utókornak. – Carter, mit csinálsz ott azzal a géppel? – fordult a fényképész felé Robert. Carter Hill felnézett a gép nézőkéjéből, és kisimított a homlokából egy vöröses hajtincset. Harminchárom éves volt, magas és karcsú, mint minden Hill. Barátságosan mosolygott rájuk, és bár most nem a megszokott, tűcsíkos öltönyét viselte, pontosan az ifjú ügyvéd tökéletes képét nyújtotta. – Ez at első verseny az új pályán – magyarázta. – A papa sok felvételt szeretne kapni. Kár, hogy ezúttal nem leszel ott a díjkiosztásnál, Robert. – Ez már csak így van a sportban – vont vállat Braddock. Ebben a pillanatban lovagolt be a pályára Alex, és Christian minden figyelmét a játékra fordította, amit férfiak és nők azóta játszanak egymással, mióta csak ember él a földön. Úgy érezte, mintha neki is át kellene még jutnia egy-két akadályon, de ami a végkifejletet illeti, biztos volt benne, hogy Alex is, ő is győztesen kerülnek ki a harcból, ha azt teszik és azt mondják, amit kell. Alex mély lélegzetet vett, aztán lassan kifújta a levegőt, mielőtt vágtába ugratta volna Terminátort, hogy aztán leküzdjék az első akadályt. Magában szitkozódott, amikor egy nagyon is ide nem illő gondolat futott át a fején. Itt az alkalom, Alex, hogy megmutasd Christian Athertonnak, milyen fából faragtak! Terminátor a fülét hegyezve rohant az első akadály felé, és csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy magasabb, mint az előbb, és nagyobb erőfeszítést igényel. Alex majdnem elveszítette az egyensúlyát a hirtelen zökkenéstől, de mire újra földet értek, már megint biztosan ült a nyeregben, és szilárdan tartotta a kezében a kantárt. A zöld-fehér akadály után gyakorlatilag már a magukénak tudhatták a győzelmet. Míg a többi ló nehezen boldogult az éles fordulóval, és

meredek szöggel, Terminátor itt végre elemében volt. Simán vette az akadályt, aztán vidáman vágtázott a cél felé. Alex mosolyogva veregette meg a nyakát. Jó érzés győzni, és ő annyiszor maradt vesztes az elmúlt években, hogy a legapróbb diadal is segíthet visszanyerni megtépázott önérzetét. Ahogy kilovagolt a pályáról, a többi lovas gratulált, ő pedig mosolyogva köszönte meg. Levette a sisakját, és beletúrt a hajába. – Na, mit mondtam, drágaságom? – szaladt oda hozzá Tully Haskell, miután átadta a lovat az egyik lóápoló kislánynak. Tully széttárta a karjait, mintha csak arra várna, hogy Alex beleveti magát. Minden fej kíváncsian fordult feléjük, és Alex bosszúsan ráncolta a homlokát. – Kérem, Mr. Haskell, szólítson csak Alexnek! – mondta látszólag nyugodtan, de csak úgy forrt benne a méreg. Tully vállat vonva elmosolyodott, de a szemében semmi vidámság nem volt. – Ahogy akarod, drága… Alex. – A pálya felé intett a fejével. – Menjünk, hadd fényképezzenek. A karját nyújtotta, de Alex úgy tett, mintha észre sem venné, és egyedül indult vissza a pályára. Haskell igazán lehetetlenül viselkedik! Úgy tesz, mintha épp most nyerték volna meg a Nemzetek Nagydíját. Egy ilyen jelentéktelen győzelem után a lótulajdonosok nem szokták a lovasaikkal fényképeztetni magukat, mint a nagy versenyeken.. Csak nyugodtan, Alex! Essél túl rajta, aztán mehetsz haza Isabellához. – Hol van a díj? – kérdezte fényképezőgéppel a kezében Carter Hill a versenybíróság sátra felé nézve, amely körül féltucatnyi, vadul hadonászó alak gyülekezett. A csoportból hirtelen kivált Christian Atherton, diadalmas mosollyal az arcán, és egy kis aranyserleggel a kezében. Egy pillanatra sem véve le a szemét Alexről, ragyogó mosolyt vetett rá. Alex dermedten állt meg, maga is megrémült, milyen heves érzelmeket váltott ki belőle ez a mosoly. Megijedt a hirtelen rátörő, heves vágytól.

– Engem ért a megtiszteltetés, hogy átadhatom magának a kupát, Miss Gianni! – lépett Alex és Haskell közé Christian. Az igazság az volt, hogy egy kilencéves kislány kezéből vette ki a kupát, akinek vigasztalásul egy egydollárost nyomott a kezébe. Közönséges zsarolás volt, de bevált. – Ez az enyém, Atherton! – kapott utána egy elkényeztetett gyerek mozdulatával Haskell. Christian szélesen elmosolyodott, látva, hogy Carter Hill épp fényképezi őket. – Itt van ez az izé, Mr. Haskell – mondta hangosan, aztán jóval halkabban hozzátette, hogy dugja, ahová akarja. – Gratulálok! – fordult újra Alex felé. – Köszönöm – mondta Alex, uralkodva gyerekes vágyán, hogy kiöltse rá a nyelvét. – Úgy látszik, jobban boldogulok Terminátorral, mint gondolta. – Úgy tűnik. – Alex borostyánszínű szemének csillogása és harciasan felszegett álla csipkelődésre buzdította Christiant. Milyen gyönyörű ez a nő! Csak úgy lobog benne az a belső tűz, amit már az istállóban megérzett benne. Ujjával megfricskázta Alex orrát, amitől az dühösen felkapta a fejét. Tán még arra is képes lesz, hogy felkészítse az őszi versenyekre. – Addig még megnyerünk egy-két Grand Prix versenyt – vágott vissza csípősen Alex, maga is csodálkozva, mennyire élvezi a szópárbajt Christiannel. A szíve pontosan olyan izgatottan vert, mint amikor Terminátor hátán repült át az akadályok felett. Haskell szélesen mosolyogva szorította a hasához a serleget. – Csodálkozni fog még, szépfiú! Majd ő megmutatja magának! Christian ügyet se vetve rá, továbbra is csak Alex borostyánszínű szemébe nézett, amely olyasmiről árulkodott, amitől felgyorsult a szívverése. Érezte, hogy megfeszülnek az izmai, és lágyan elmosolyodott. – Remélem is? – suttogta. – Még egy fotót? – emelte fel a gépét Carter Hill. Tully büszkén, széles mosollyal emelte a magasba a kupát, Alex azonban továbbra is csak Christiant látta, képtelen volt levenni róla a

tekintetét. Christian ebben a pillanatban előrehajolt, és fesztelenül megcsókolta. Carter Hill fényképezőgépe hangosan kattant. Alex úgy érezte, egész testében szétárad a forróság és elgyengül a lába, pedig ez a csók nem volt sem erőszakos, sem bizalmaskodó. Christian ajka épp csak futólag súrolta az övét, mégis beleszédült. Igyekezett bebeszélni magának, hogy ez csak a meglepődöttségtől van. Régóta nem csókolta meg férfi. A válása óta egyetlen férfit sem engedett közel magához. Christian viszont egyszerűen csak kihasználta az alkalmat, és olyan magától értetődően csókolta meg, mintha minden joga meglenne rá. Pedig semmi joga hozzá, hogy csak úgy megcsókolja az ő beleegyezése nélkül! Alexben régi seb szakadt fel, és az a tény, hogy egy pillanatra még élvezte is a csókját, csak még jobban megnehezítette a dolgot. Alex hátrahajolt, aztán heves olasz szitokáradat kíséretében hatalmas pofont kent le neki, miközben Carter Hill szorgosan kattintgatta tovább a fényképezőgépét. Christian csak nevetett. Őt nem tévesztette meg ez a heves dühkitörés. Alex egy pillanatig kísértést érzett, hogy odasimuljon Christianhez, és Christian épp elég tapasztalt volt, hogy ezt pontosan megérezze. Végül Alex ehelyett egy jól megérdemelt pofont kevert le neki. Christiannek égett az arca, de az a néhány pillanat, amíg Alex puha ajkát érezte, bőségesen kárpótolta. Csodálatos, elbűvölő és kábító! – Bocsánatot kérek, Miss Gianni – ragadta meg Alex vadul hadonászó kezét. – Attól tartok, egy pillanatra elveszítettem a fejemet. Alex még mindig olaszul morgott valami olyasmit, hogy ha még egyszer megfeledkezik magáról, nem csak a fejét fogja elveszíteni. – Megjegyzem magamnak – bólogatott mosolyogva Christian. – Az anatómiai struktúrám bizonyos részeihez különösen ragaszkodom. Ahogy rájött, hogy Christian minden szavát megértette, Alex mélyen elpirult. Forrt benne a düh, amiért a férfiban nem volt annyi udvariasság, hogy megmondja neki, beszél olaszul. – Akkor meg annál inkább vigyázzon, hogy ne forduljon elő többé, Mr. Atherton! – mondta végül fagyosan, sarkon fordult, és emelt fővel kisétált a pályáról.

– Ezt nem ígérhetem meg – dünnyögte utánabámulva Christian. – Egy árva centet sem tennék rá, Miss Gianni. Alex még mindig dühöngve lépett be az istállóba, még a napot is elátkozva, amikor a Jóisten megteremtette a férfiakat. Elég lett volna, ha megteremti a nőt, és aztán leáll. A világon minden problémát… legalábbis az ő világában… kizárólag a férfiak okoznak. Semmi hasznuk, legfeljebb, hogy bánni tudnak a csavarhúzóval, és magas-polcokról is le tudnak emelni dolgokat és… és csókolni tudnak. A gondolattól megint hangosan szitkozódni kezdett. Még mindig bizsergett az ajka Christian csókjától. Leráncigálta a kesztyűjét, bevágta a táskájába, s a szájához kapta a kezét, ahogy hirtelen elöntötte a vágy forró hulláma. Még mindig érezte az arcán Christian forró leheletét. Christian Atherton, úgy látszik, túlságosan csábító. Nagyot sóhajtott. Igazán nem engedheti meg magának, hogy vonzódjon Christianhez, és azt sem engedheti meg magának, hogy nagy nyilvánosság előtt nevetségessé tegye. Újra feléledő haragja elnyomta azt a zavarba ejtő érzést, amely az imént ébredt fel benne. Mit képzel egyáltalán ez az alak, hogy csak úgy meg meri csókolni? Alex a homlokát ráncolta. Christian ősi angol nemesi családból származik, még egy ok, hogy távol tartsa magát tőle. Szamár lenne, ha azt hinné, hogy egy lord fiának komoly szándékai lehetnek vele. Minden naivitása elszállt azon a napon, amikor Michael DeGrazia elhagyta. Új életet kellett kezdenie, és egyedül kell felnevelnie a kislányát. Christian Athertont ő aligha érdekli komolyan, hát még a kislánya! Ezt a fajta férfit csak a saját szeszélyei érdeklik, ennyit már ő is megtanult. Igyekezve száműzni a gondolataiból Christiant, Terminátor bokszához lépett, és levette róla a takarót, amit Heather terített rá. Ellenőrizte, hogy rendesen ki van-e kötve, aztán visszahátrált az istálló folyosójára, egyetlen pillanatra sem fordítva hátat a lónak. Terminátor dühösen rázta feléje a fejét. Ugyanúgy nem kedveli ezt a dögöt, mint a gazdáját, de egy koldus nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy válogasson. Itt

Virginiában senki sem ismeri. Csak akkor számíthat arra, hogy jobb lovakat kap, ha már nevet szerzett magának. – Bon giorno, Signorina Gianni! A lágy hangra mintha vészcsengő szólalt volna meg Alexben. Rég elfelejtettnek hitt érzések éledtek fel, bizsergető forróság és örömteli izgalom. Bűntudatosan igyekezett elfojtani őket, még mielőtt odafordult volna Christianhez, aki épp vele szemben támaszkodott a boksz ajtajának. Időközben átöltözött, most agyonmosott farmernadrágot, kék szeméhez illő színű pólót és drapp bőrzakót viselt. Könnyed és szexis volt, és az az átkozottul megnyerő mosolya mintha csak hívogatná, hogy Alex a karjaiba vesse magát. Ráadásul az a legrosszabb, hogy tulajdonképpen pontosan erre vágyik. Alex dühösen nézett fel, ahogy Christian ruganyosan, természetes eleganciával közelebb lépett. – Mi fa molto piacere vederla – mondta folyékonyan és minden akcentustól mentesen, olaszul. A hangja olyan volt, mintha selyemfátyol borulna Alexre. – Hát, ami engem illet, én egyáltalán nem örülök, hogy látom – felelte csípősen Alex, szilárdan elhatározva, hogy ellenáll a Christianből áradó vonzásnak. A férfi szomorú képet vágott, amitől Alex elhatározása kissé megingott. – Perche? – kérdezte Christian, még mindig olaszul. – Miért, miért?! – Alexben csak úgy forrt a méreg, közelebb lépett hozzá, és fenyegetően felemelte a mutatóujját. – Majd én megmondom magának, miért… – Végül csak sikerült megfékeznie a haragját, és mégsem támadt rá tettleg. Csak nyugodtan, Alex! – figyelmeztette magát. Nem szabad elvesztenie az önuralmát, nem szabad semmiféle érzést vagy gyengeséget kimutatnia. Leejtette a kezét, és hátrált egy lépést, mintha így kivonhatná magát Christian bűvös vonzereje alól. – Na most már elég legyen! Tűnjön el! Va al diavolo! Mi lasci in pace, perfavore!

Christian pontosan megértette a figyelmeztetést, hogy menjen a pokolba, de a leghalványabb jelét sem mutatta, hogy engedelmeskedni akarna, Túlságosan felkeltette már a kíváncsiságát a szép, olasz nő. Meg kell tudnia, miért visszakozik mindig, ahányszor csak kitöréssel fenyegetnek az érzései és olvadozni kezd a jégburok, amit maga köre vont. Meg kell tudnia, miért igyekszik ennyire ellenállni a kettőjüket egymás felé közelítő tagadhatatlan vonzerőnek. Közelebb lépett, és abban a pillanatban megérezte a kettőjük közt támadt feszültséget. – Ne haragudjon rám! – kérte őszintén, lefegyverzően, bűnbánó arccal. Alex lekicsinylően húzta fel az orrát. Csak nem képzeli, hogy így megpuhíthatja egy lefegyverző pillantással? – Addig haragszom, amíg nekem tetszik! Maga egyáltalán nem bánta meg, amit tett, csak az piszkálja, hogy felpofoztam. – Azt hiszem, ebben igaza van – derült fel Christian arca, de Alex csak elhúzta a száját. Kemény dió! – gondolta magában a férfi. Tud ő ennél szebben is mosolyogni! Össze sem tudja számolni, hány szívet olvasztott már meg ezzel a mosollyal. Megköszörülte a torkát, és komoly képpel újra mentegetőzni kezdett. – Ide figyeljen, Alex, nagyon sajnálom, ha zavarba hoztam, nem akartam semmi rosszat. – Ez nem mentség a viselkedésére – dünnyögte Alex, gondolatban egy másik önhitt, gazdag, jó házból való és elkényeztetett férfinél járva, aki szintén azt hitte, hogy bármit megengedhet magának, még ha aztán az illem kedvéért odavetett is valami mentegetőzésfélét. – Akkor engedje meg, hogy jóvátegyem! Mit szólna egy vacsorához? Nick remek pollo del padronét készít. – Majd valamelyik este megkóstolom. – Szóval nem ma este… és nem velem? – Pontosan. Christian felsóhajtott, mintha fárasztaná az egész vita. Nagyon jó – gondolta magában Alex. Csak unja meg! Úgyis ezt szerette volna kezdettől fogva. Bosszúsan állapította meg, hogy enyhe csalódást érez.

– Megkérdezhetem, miért? – hajolt közelebb összehúzott szemmel Christian. Alex megpróbált hátrálni, de szó szerint falhoz állították. – Hát… talán egyszerűen csak azért, mert nem kedvelem magát – szegte fel dacosan az állát. – Ahogy az előbb megcsókoltam, a teste másról árulkodott – mosolygott alattomosan Christian. – És a pofonom miről árulkodott? – Arról, hogy temperamentumos. – Maga mindenre talál választ, igaz? – Nem. Fogalmam sincs például, hogy kicsoda maga, Alexandra Gianni, de rá fogok jönni. Alex szemében abban a pillanatban olyan páni félelem jelent meg, hogy még arra sem maradt ereje, hogy Christian előtt leplezze. A pokolba vele, hát miért nem képes egyszerűen elfogadni, hogy nem, és békében hagyni, mint a többiek? Christian szeméből eltűnt a veszélyes csillogás, kíváncsiságnak és aggodalomnak adva át a helyét. Micsoda talány! Tűz és víz, szemtelenség és félelem. Ez a nő akarata ellenére megbabonázta. Biztos volt benne, hogy Alex nem örülne, ha csak sejtené, hogy visszautasító viselkedése csak olaj a tűzre. – Majd még kárpótlást veszek a kútba esett vacsoráért – dünnyögte. Képtelen volt ellenállni a kísértésnek, lehajolt, és megcsókolta Alexet. A pillanat töredékéig megint érezte, hogy a nő is szeretné viszonozni, de aztán megint megmerevedik. Gyorsan hátralépett, és elkapta a már ütésre emelkedő kezét. Hiába tiltakozott Alex, az ajkához emelte és megcsókolta a kezét. – A viszontlátásra! – mosolygott rá. – Arrivederci, Alexandra!

4 Christian jó hangulatban lovagolt az erdei úton. A tartása most is tökéletes volt, mint mindig, pedig a gondolatai máshol jártak. Egészen pontosan a domb másik oldalán. Pontos terve még nem volt, de bízott benne, hogy eszébe jut valami, még mielőtt Alex farmjára érne. Életében először nem tudta, hogy viselkedjen egy szép nővel szemben, és mit mondjon neki. Még mindig érezte az ajkán Alex szájának ízét, még friss volt az élmény, ahogy egy pillanatra, szinte észrevétlenül hozzásimult. Ugyanilyen friss volt azonban a szikrázó, borostyánszínű szempár emléke is, meg az éles nyelvé és a heves olasz szóáradatot követő pofoné. Elmosolyodott a gondolatra. Temperamentumos a hölgy! Ráadásul abban is biztos volt, hogy más tekintetben is ugyanilyen temperamentumos, hiába határozta el valamilyen oknál fogva, hogy féken tartja az érzéseit. Tűnődve ráncolta a homlokát, ahogy eszébe jutott Alex spontán reagálása a csókjára, aztán ahogy gyorsan összeszedte magát. Még jobban elkomorodott, ahogy eszébe jutott Alex arckifejezése, amely a mosolygásból bizalmatlan gyanakvásba csapott át. – Rejtélyek, és megint csak rejtélyek, Alexandra – dünnyögte maga elé Hirtelen támadt, eddig ismeretlen, szokatlan érzésekkel. – Minden rejtélyt meg fogok oldani, ha tetszik, hanem! Ahogy az erdőből a nyílt terepre ért, magányos lovast pillantott meg, aki egyenesen feléje közeledett. Elmosolyodott, ahogy felismerte a fekete pulóvert és piros sapkát viselő lovast, de elkomorodott, amikor Alex lovát

is megismerte, gyorsan jobbra rántotta a lova kantárját, hogy elkerülje az összeütközést. Alex pontosan ugyanabba a irányba lovagolt tovább Terminátorral, s a két ló egy magasságban vágtázott felfelé az enyhe emelkedőn. A két ló egyre jobban közeledett egymáshoz. Terminátor a fülét hegyezve rángatta a zabláját, Alex pedig szitkozódva, minden erejét megfeszítve próbálta megfékezni, de a csődör nemhogy lassított volna a futásán, sőt, egyre sebesebben nyargalt. Jó mérföldnyi nyílt terep feküdt előttük, és Terminátor láthatóan úgy döntött, hogy bármi áron, de hamarabb fogja elérni a mező túlsó végét, mint a vele egy magasságban vágtázó másik ló. – A fene egye meg, Christian, térjen már ki! – kiabált oda Alex. – Terminátor azt hiszi, versenyen van. Christian kicsit visszafogta a lovát, aztán még erősebben, de Terminátor nyaktörő tempóban száguldott tovább. Christian a kengyelben felállva, előrehajolva hajtotta meg kézzel és combbal a lovát. Most már utól akarta érni a másikat, s a két ló hamarosan fej fej mellett haladt. Alex a nyeregben hátradőlve, teljes erejéből visszarántotta a lovát, szemmel láthatóan a legcsekélyebb eredmény nélkül. Christian jobb kezébe fogva a két kantárszárat előrehajolt, és a ballal vasmarokkal ragadta meg Alex kantárszárát. – Eressze el! – kiáltott rá Alex, mikor megint hátradőlt a nyeregben, és próbálta megfékezni a lovát. A pej megváltoztatta a szándékát, és irányt váltott. Most már nem a versenyt akarta megnyerni, hanem az ellenfelet megtámadni. Hátracsapott fülekkel, elszántan közeledett Christian felé, fogaival a lova felé kapkodva. Christian lova megijedt és kitört, hogy elkerülje Terminátor támadását, de megbotlott és elbukott. Christian nagy ívben repült ki a nyeregből. Mikor Terminátor oldalt ugrott, Alex is elveszítette az egyensúlyát, s a földön találta magát. Tompa puffanással ért talajt, s ahogy óvatosan felült, még épp meglátta Terminátort, ahogy eltűnik az erdőben az istállók irányában. Dühösen szitkozódva rántott ki kesztyűs kezével egy fűcsomót a földből, és odacsapta.

Christian lova már magához tért az ijedségből, és most az erdőszélen ácsorgott békésen, hol legelészve, hol a gazdájára bámulva. Alexnek hirtelen összeszorult a torka, ahogy meglátta, hogy Christian még mindig mozdulatlanul fekszik a földön. Remegő hangon szólongatta, és közelebb kúszott hozzá a földön. Kioldotta a lovaglósapkája szíját, amely hirtelen szorítani kezdte, de még mindig úgy érezte, nem kap levegőt. Mi van, ha elájult? Nem volt rajta sisak, lehet, hogy beverte a fejét, vagy megrúgta a ló. Mi van, ha… Alex nagyot nyelt, és nem merte továbbgondolni… Christian föle hajolva a sérülés nyomát kezdte keresni. – Christian! Mondj valamit! Christian felnyitotta a szemét, és halkan megszólalt. – Nagyon tetszik, ahogy kiejted a nevemet, drágám. Alex először csak megkönnyebbülést érzett, de a megkönnyebbülést azonnal harag váltotta fel. Felugrott, és olasz szitkok özönével árasztotta el Christiant. – Nem is sérültél meg, nincs semmi bajod! – Muszáj ezt ilyen csalódottan mondanod? – ült fel óvatosan Christian, a karját tapogatva. Néhány kis zúzódás, semmi több. Minden végtagja mozog, semmije sem tört el. – Madre di Dio! – hadonászott hevesen Alex. – Már azt hittem, szörnyethaltál az eséstől. – Ezt akartad? – dörzsölte meg fájó vállát Christian. – Már másodszor fordul elő, hogy miattad a földön találom magam. Egyébként semmi kifogásom ellene, hogy ide ülj mellém, ha már úgyis összetegeződtünk – tette hozzá pimasz vigyorral. Alex mérges pillantást vetett rá, aztán keresztbe font karokkal fel-alá kezdett járkálni. Egy igazi olasz nő, amilyen te vagy, nem is tud igazán szitkozódni, ha nem használja a kezeit. A megjegyzéssel újabb dühös pillantást vívott ki magának.

Christian csendesen elmosolyodott. Alex nem akarta ugyan, hogy észrevegye, mennyire megrémítette a gondolat, hogy esetleg halálra zúzta magát, de ő látta rajta az aggódást. Kezdetnek már ez is valami. Inkább megköszönhetnéd, hogy megmentettem azt a csinos kis nyakadat – próbálkozott újra, de eredményként ismét csak dühös pillantást kapott a macskaszempártól. – Te mentettél meg a nyaktöréstől? Miattad dobott le a ló! – Jó, jó, de úgy látszott, hogy nemes paripád meg sem akar állni Marylandig. Megspóroltam neked a hosszú utat hazafelé. – Azt legalább nem gyalog kellett volna megtennem – nézett morogva az út felé Alex, amely az erdőtől a farm felé vezetett. Legalább egymérföldnyi gyaloglás. – Felülhetsz a lovamra, majd én megyek gyalog. Elmegyünk hozzád, az közelebb van állt fel Christian. Ahogy azonban ráállt a jobb lábára, önkéntelenül felkiáltott a fájdalomtól, és visszahuppant a fűbe. – Úgy látszik, elsiettem a dolgot – mondta kényszeredetten. – Attól tartok, mégsem tudok gyalogolni. Alex torka megint összeszorult, minden haragjáról megfeledkezve odaszaladt hozzá, és letérdelt mellé a fűbe. – Mi baj van? Eltört valamid? – A bokám – csikorgatta a fogait Christian. Az éles fájdalom lassacskán enyhült, de kellemetlen, tompa fájdalom maradt utána. – Úgy látszik, megrándult, amikor leestem. Alex egyszerre érzett bűntudatot és haragot. Igaz, hogy Christian egy katasztrófától próbálta megmenteni, de ha eleve békén hagyja, semmi baj nem érte volna. A fene egye meg, nem ő kérte meg rá, hogy beleavatkozzon az életébe! Nem kell ez a hirtelen támadt gyengédség sem, meg a vágy, hogy megvigasztalja! – Lennél olyan drága, hogy lehúznád a csizmámat, még mielőtt beledagad a bokám? – kérte Christian. – Biztos ezt akarod? – habozott Alex. – Fájni fog.

– Sokkal rosszabb lenne, ha úgy kellene levágni a lábamról. Ez a kedvenc csizmám. És egy vagyonba került – gondolta magában Alex, elismerően végigmérve a puha, fényesre pucolt, fekete bőrt. Abból a pénzből, amibe ez a csizma került, ő egy hónapig fedezte volna az eleséget, pedig ez csak a hétköznapi csizmája. – Szorítsd össze a fogaidat! – parancsolt rá, és megpróbálta lehúzni a csízmát. Christian elfehéredett, és kövér izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, de a hosszú szárú csizma meg sem mozdult. – Állj, állj! – kiáltott fel. – Meg kell támaszkodnom valamiben. Fordulj meg! Alex kétkedő pillantást vetett rá, de úgy tett, ahogy mondta, és megint szétterpesztett lábai közé fogta a csizmáját. – Így már mennie kell – mondta Christian. – És ha nem, a figyelemre méltó látvány akkor is megérte. Alex egyáltalán nem örült, amikor észrevette, hogy a szívverése mintha felgyorsult volna Christian szavaira. – Háromra. Egy… kettő… Christian Alex hátsófelének támasztotta a másik lábát, mély lélegzetet vett, és háromra ellökte magát. Felnyögött a fájdalomtól, de a csizma végre engedett. A szorítás megszűnése és a friss tavaszi levegő jót tett sajgó lábának. Sóhajtva támaszkodott fel a könyökére, a homlokára tapadt néhány nedves hajtincs. Mosolyogva nézett fel Alexre. – Neked is ilyen jó volt? – kérdezte még mindig lihegve. Alex fejcsóválva nézett le rá. Ügyet sem vetve a kétértelmű megjegyzésre és a csábító látványra, amit Christian nyújtott, ledobta a csizmát, és letérdelt eléje. Lehúzta a zokniját, és óvatosan körbetapogatta a máris feldagadt bokát, nincs-e valahol törés, de semmi gyanúsat nem tapasztalt. – Ha gondolod, az egész testemet végigtapogathatnád, nincs-e törés valahol – mondta halkan Christian. A fájdalom ellenére is élvezte a finom

kis kéz érintését. Egy fájdalmas nyögést elfojtva gondolt vissza az álmára, amelyben Alex játszotta a főszerepet. – Itt kellene hogy hagyjalak – morgott Alex, igyekezve elfojtani a mellében támadt furcsa, feszítő érzést, és az arcát elöntő, égető pirosságot. – Akkor nem jöhetnél velem vacsorázni ma este. – Így se, úgy se megyek – nézett határozottan a szemébe Alex. – Sem vacsorázni, sem máshová. Semmi közöm hozzád, sem most, sem a jövőben. – Hogy mondhatsz ilyet azok után, hogy megsimogattad a lábamat? – nézett rá sértődötten Christian. – Minek nézel engem? – Jobb lesz, ha nem mondom meg. – De, mondd csak meg, tudni akarom! – Ahogy Alex fel akart egyenesedni, Christian felült, és megragadta a csuklóját. Alex szeme önkéntelenül tágra nyílt az ijedségtől, és mert képtelep volt elrejteni rémületét, inkább lesütötte a szemét. A viselkedése megint felébresztette Christianben a kíváncsiságot és az együttérzést. – Mindent meg akarok tudni rolád, Alex. – A hüvelykujjával finoman és megnyugtatóan megsimogatta Alex csuklóját, és érezte, hogy a vére hevesen lüktet. Alex rámeredt. A szíve vadul vert, s úgy érezte magát, mint egy csapdába esett nyúl. Christian kutatva mérte végig. Túlságosan is közel kerültek egymáshoz. Alex szinte érezte a belőle kisugárzó vonzerőt, ami arra csábította, hogy csókra nyújtsa az ajkát. Nyelve hegyét önkéntelenül végighúzta a szája szélén, és csak most fogta fel Christian korábbi szavainak az értelmét. Mindent meg akarok tudni rólad. – Nem – suttogta Alex. – Nem ezt akarod. Zavartan és bosszúsan felpattant, és az erdőszélen legelésző ló felé indult Az engedelmesen és bizalommal tűrte, hogy megfogja. Alex magában megint elátkozta a saját lovát, amelyik hidegvérrel cserbenhagyta. A megbízhatatlanság is egyike Terminátor rossz tulajdonságainak. Christiannek nehezen ugyan, de sikerült felszállnia a nyeregbe. Összehúzott szemmel várt egy kicsit, hogy csillapodjon a bokájában a

fájdalom, aztán elkínzott arccal ugyan, de lemosolygott Alexre, és megkocogtatta maga előtt a nyeregkápát. – Felülhetsz ide elém – mondta, bár nagyon jól tudta, hogy Alex el fogja utasítani az ajánlatát. Már a gondolattól is, hogy ilyen közel lenne Christianhez, egyszerre elöntötte a forróság. Nagyon is jól el tudta képzelni, milyen lenne érezni erős karjait, ha ott ülne előtte a nyeregben. A mellük egymáshoz simulna, és a ló minden lépésére egymáshoz préselődnének. Dühös volt magára, amiért egyáltalán eszébe jutott ilyesmi, és amiért áruló pirosság öntötte el az arcát, hát megsemmisítő pillantást vetett Christianre, és gyalog indult el az úton. Christian utánanézett, ahogy az ő egyik csizmáját magához szorítva lassan távolodott, és képtelen volt megszabadulni a gondolattól, hogy Alex menekül valami elől. De mi elől? Elhatározta, hogy mindenáron kideríti. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de leleplezi a titkát. – Úristen, Alex, már halálfélelmeim voltak – kiáltott fel Pearl Washington, ahogy Alex besétált az udvarra, nyomában egy lóháton ülő férfival. A hatvannyolc éves Pearl sötét bőrű, kerek arcán mintha újabb ráncok gyűltek volna az aggodalomtól. Gömbölyű csípőjéhez támasztva Isabellát, szabad kezét a mellére szorítva nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől. – Az a dög egyedül rohant be az udvarra! Már a legrosszabbtól tartottam. – Minden oka megvan az aggodalomra, Pearl, ha Alex azzal a döggel indul el – csúszott le óvatosan a nyeregből Christian. Alex dühös pillantást vetett rá, és olyan mérgesen nyújtotta oda a csizmát, hogy Christiannek egy pillanatra még a lélegzete is elakadt. – Csak egy kis baleset volt. Christiannek megrándult a bokája, de nekem semmi bajom – magyarázta gyorsan Alex. Terminátor kicsit odébb álldogált. Alex dühös pillantást vetett feléje, aztán már mosolyogva fordult Pearl felé, hogy átvegye tőle a kislányát.

– Mama – gagyogta ragyogó arccal Isabella; és úgy kapaszkodott az anyjába, mint egy kis majom. Aztán megráncigálta Alex szabadon lógó sisakszíját, utánakapott a kezével és a szájába dugta. Alex szeretettel simogatta a kisbaba göndör, fekete haját, és lehajolt, hogy megcsókolja az arcát. Mikor Alex Virginiába költözött, félt, hogy kénytelen lesz hetes bölcsődébe adni Isabellát. Nyomasztotta a magas költségek és a hosszú távollét gondolata. A sors azonban kivételesen kegyes volt hozzá, hogy rátalált Pearl Washingtonra, azaz pontosabban, hogy egymásra találtak. Pearl nemrégiben özvegyült meg, és épp bérlőt keresett a farmra, meg valami értelmet az életének. Egy évvel korábban felmondta titkárnői állását egy iskolában, hogy nyugodtan élvezhesse az életet férjével a farmon, amit évekkel ezelőtt vásároltak meg. Aztán Robert hirtelen meghalt, és ő itt maradt egyedül és kétségbeesetten. Alexnek egy istállóra volt szüksége, meg valakire, aki gondoskodik tíz hónapos kislányáról. Pearl habozás nélkül bérbe adta neki a farmot, és egyszerűen ottmaradt, hogy gondoskodjon Isabelláról. Mindkettőjük számára ideális megoldás volt. – Nem akarsz bemutatni a bájos hölgynek? – hajolt előre Christian, hogy a kicsi beleláthasson az arcába. – Ez a lányom, Isabella. – Milyen szép név, Isabella! – A kicsi elengedte a sisak szíját, és nagy szemeket meresztett Christianre, aki elbűvölően mosolygott. Egy nő az nő, mindegy, mennyi idős. – Hello, Isabella! Milyen szép kislány vagy! – Ne ijedj meg, ha sírva fakad – figyelmeztette Alex. – Nem szereti a… A kislány nem engedte, hogy befejezze a mondatot, sikongva nyújtotta karocskáit Christian felé, és nevetve tűrte, hogy a karjába vegye. – …a férfiakat – fejezte be a mondatot Alex, zavartan ráncolva a homlokát. Idegenekkel, különösen idegen férfiakkal szemben Isabella mindig félénk volt, talán mért megérezte az anyja bizalmatlanságát. Christian karján azonban szemmel láthatóan jól érezte magát. Ragyogó mosoly áradt szét az arcán, ahogy a férfi a fülébe súgott valamit, és elmerülten

játszani kezdett a bőrkabát cipzárjával. Alex elképedten nézte őket, nem értette a kislánya hirtelen támadt rokonszenvét a férfi iránt. Eddig nemigen hitte Christianről, hogy kimondottan apatípus lenne, sőt, nem is az a fajta férfi, aki megnősül. Fogadni mert volna, hogy a csecsemőkről semmi mást nem tud, mint hogy hogyan hívják őket életre. – Ne nézz rám ilyen elkeseredetten – nevette el magát Christian. – Engem minden nő szeret… te vagy az egyetlen kivétel. Alex összeszorított szájjal nyúlt a ló kantárja után. – Ellátom a lovakat. Christian mosolyogva nézett utána. – Csak nevessen! – nézett rá fejcsóválva Pearl. – Alexbe beletörik a bicskája. Ő nem tartozik azok közé a könnyű kis nőcskék közé, akikkel maga szórakozni szokott, ezt ne felejtse el! – Igenis, asszonyom! – nézett rá bűntudatosan Christian. Pearl szigorú arckifejezése azonnal jóindulatú mosolynak adta át a helyét. – De a kicsit egy rohammal meghódította – vette újra a karjára a kisbabát. – Menjen be a házba, fiam! Majd megnézem a bokáját, és haj ól viselkedik, esetleg még egy meggyes süteményt is kaphat. – Én mindig jól viselkedem – vigyorgott rá Christian. – Szegény Miss Alex! – dünnyögte fejcsóválva Pearl, és visszaindult a házba. Christian utánabicegett. Maga a ház még viszonylag jó állapotban volt. A veranda előtti virágágyásban nárciszok és tulipánok virítottak, s ettől az egész környezet barátságossá és vidámmá vált. A többi épület már nem állt ellen ilyen jól az idő vasfogának. Az istállóról pergett a vakolat, és az a kevés, ami megmaradt, lassacskán fehérből piszkosszürkévé változott. A kerítés sem volt jobb állapotban. Egy-egy lécét odadrótozták az oszlophoz, az oszlopok többsége pedig alaposan megdőlt. A farmon csend volt, csak az istállóban álló, vagy a csűr mögött legelésző lovak horkantása hallatszott hébe-hóba. Az istállók mérete és a bokszokban álló lovak száma után ítélve Alexnek úgy tizenöt-húsz lovat

kell ellátnia, méghozzá teljesen egyedül. Úgy látszik, még egy istállófiú sincs. A luxus leghalványabb jelét sem tapasztalta itt. A csűr mellett álló ócska lószállító kocsi is legalább húszéves, de még mindig jobb állapotban van, mint a 77-es évjáratú, kék Impala, amely Pearl piros Escortja mellett állt a ház előtt. Az abroncsok simára koptak, hiányzott az egyik hátsó ablak, és a nyílást ragasztószalaggal felerősített fóliával tüntették el. A kocsi egészében véve pontosan ugyanolyan veszélyesnek és megbízhatatlannak tűnt, mint Terminátor. Christian valósággal beleborzongott a gondolatba, hogy Alex ezzel a ronccsal bukdácsol a környék göröngyös útjain. Egyértelmű, hogy nincs pénze. Azt mondta, hogy csak azért kényszerül rá Tully Haskellre és Terminátorra, mert nincs pénze, de a problémát kevésbé veszélyesen is meg lehetne oldani. Biztos könnyedén talált volna magának állást a Quaid-farmot körülvevő valamelyik ménesben. Mégis úgy döntött, hogy egyedül boldogul. Vajon miért? – Jöjjön már be, fiatalember! – kiáltott rá a verandáról Pearl. – Nem szeretném, ha a kicsi megfázna. Az asszony belépett a házba, és Christian szökdécselve követte. Hirtelen eszébe jutott, hogy ha van egyetlen ember is Briarwoodban, aki tud valamit Alexről és a titkáról, az csak Pearl lehet. Egy óra múlva a bokájára kötözött jegeszacskóval ült a vontató vezetőfülkéjében, és semmivel sem tudott meg többet a volán mögött ülő törékeny nőről, mint addig. Mikor Pearlből megpróbált kicsalni valamit a fiatal nőről, akivel egy fedél alatt él, az csak hallgatott, mint a sír. Ha ismerte is Alex titkát, hát jól megőrizte. Úgy látszik, nincs más hátra, mint megpróbálni, hogy magától az érintettől tudjon meg valamit. – Mit is mondtál, honnan jöttél? – kérdezte mintegy mellékesen. – Az akcentusod semmit nem árul el. – Mert nincs is – tért ki a válasz elől Alex. – Te beszélsz akcentussal. – Otthon, Wessexben nem.

Most Alex volt soron. Ha nem kellett volna minden figyelmét a kanyargós útra összpontosítania, amely helyenként már alig látszott az egyre sűrűsödő ködben, most lopva Christianre pillantott volna. – Miért jöttél az Államokba? – kérdezte, hogy elterelje magáról a figyelmet. – Anglia a lovassport bölcsője, ott egész biztosan nevelhettél volna magadnak egy remek ménest. Christian csak hümmögött. Igen, otthon is sikeres lehetett volna, csak ő nem akart a családja szeme előtt maradni. Az ő családjában a lovaglás nagyon is elfogadható kedvtelésnek számított egy úriember számára, foglalkozásként viszont elfogadhatatlan. – Hosszú história – mondta végül, csodálkozva magán, hogy szívesen elmesélné Alexnek az egészet. Normál körülmények között soha a legcsekélyebb vágyat sem érezte, hogy egy nővel olyasmiről beszélgessen, ami komolyan foglalkoztatja. A komoly beszélgetések csak megzavarnák az ő gondtalan, könnyű kis viszonyait. Most viszont úgy érezte, Alex megértené. – Egy tányér paradicsomos scampi mellett esetleg elmesélném – mosolygott rá alattomosan. Alex önkéntelenül elnevette magát. Lefegyverző a makacssága. Hosszú idő óta először esett kísértésbe, hogy elfogadjon egy meghívást. Csábító volt egy kellemes kis étterem meg egy jó vacsora gondolata... különösen Christiannel. A józan ész hangja azonban megint megszólalt benne, és szorosabban markolta a kormányt. Óvatosnak kell lennie, és meg kell őriznie a függetlenségét. – Ahogy felszeged az álladat, az semmi jót nem ígér – dőlt hátra sóhajtva Christian a szakadt huzatú ülésen. – Úgy érzem, ma este kénytelen leszek egyedül vacsorázni. Alex, ahogy ránézett, önkéntelenül elnevette magát a csalódott arckifejezése láttán. Abban biztos volt, hogy minden megerőltetés nélkül találna magának kellemes női társaságot. Talán azért ilyen makacs vele, mert kihívást jelent a számára. – Nem megyek el veled, Christian – mondta halkan. – Én pedig újra meg újra hívni foglak – makacskodott a férfi. – Te is tudod, hogy egy igazi gentleman soha nem adja fel – tette hozzá nevetve.

Alex fejcsóválva fordult vissza az út felé. – Gondolj arra a rengeteg csinos nőre, akivel bárhová elmehetnél, miközben itt rám fecséreled az idődet. – Te vagy az egyetlen nő, aki érdekel, Alex – dünnyögte Christian váratlanul elkomolyodva. Vibráló feszültség támadt közöttük. Alex hirtelen megint ráébredt, milyen mágikus sugárzás árad a mellette ülő férfiből, bőrkabátjának illatából és átható pillantásából. – Elhatároztam, hogy udvarolni fogok neked, Alexandra – mondta Christian, nagy nehezen visszanyerve valamennyit megszokott könnyedségéből. Összefonta a karjait a mellén, és lefegyverzően mosolygott. – Abban pedig verhetetlen vagyok, ha szabad így mondanom. – Nem kétlem, hogy a szakma mestere vagy – szögezte le szárazon Alex –, de ezúttal kénytelen leszel elkönyvelni egy vereséget. – Azt majd meglátjuk. Szerencsére ebben a pillanatban kedvező alkalom kínálkozott, hogy Alex másra terelje a szót. – Itt kell elkanyarodni? – Igen. Alex lassított, kitette az irányjelzőt, és alacsonyabb sebességbe kapcsolva kanyarodott le a kavicsos útra. Sűrű erdővel borított domboldalon haladtak felfelé, és hamarosan felértek a dombtetőre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tölgyfa kerítésekkel körülvett, dús legelőkre. Az első rét szélénél fehér alapon kék betűkkel hirdette egy tábla, hogy ez a Quaid-farm. Alex akarata ellenére enyhe irigységet érzett. Mindig valami ilyesmiről álmodott. Fasorral szegélyezett, hosszú felhajtó, dús réteken legelésző, gyönyörű lovak, és vakító fehérre meszelt épületek. Ilyet hagyott ott, és még hosszú időbe telik, míg úgy tud felhajtani egy ilyen útra, hogy ne kelljen kifutófiúnak éreznie magát. – Állj meg az első istállónál! – mondta Christian.

Alex engedelmeskedett. Épp abban a pillanatban, amikor leállította a motort, az istállóból kilépett Rylan Quaid, és egyenesen feléjük tartott. Alex már gyakran látta a fényképét szaklapokban, és azonnal felismerte. Köztudott volt, hogy az egész országban ő a legjobb és legigényesebb lótenyésztő. Alex nagyot nyelve nézett fel a Quaid-farm tulajdonosára. Már a fényképeken is elég robusztusnak tűnt, de az életben szinte ijesztő. Valóságos óriás, legalább százkilencven centi, és olyan erős, mint egy bika. Éles metszésű arca mintha nem is tudna mosolyogni. Busa szemöldöke alól kutató pillantást vetett Alexre, mélyen ülő, szürke szemeivel. – Alex, ez a rosszkedvűnek tűnő, úriember itt Rylan Quaid. Alex összerezzent, ahogy közvetlen közelből meghallotta Christian hangját. Ő is kiszállt a kocsiból, és átbicegett a túloldalra. – Ry, ez Alexandra Gianni, a lovasnő, akiről meséltem. – Örülök, hogy megismerhetem, kisasszony – billentette meg udvariasan kifakult, kék sapkáját Ry, aztán azonnal visszafordult Christianhez, és dühösen mérte végig. – Hol a fenében bujkáltál, Atherton? Kiküldtem az erdőbe Bobbyt és Marlint, hogy megkeressenek. Már azt hittük, kitörted a nyakadat. – Egy kis balesetünk volt Metallicával – magyarázkodott Christian, miközben Alex megkerülte a kocsit, hogy kinyissa a lószállító ajtaját. – Alex mentett meg. Mihelyt Alex elővezette a lovat, Ry odasietett hozzá, és aggodalmas képpel tapogatni kezdte a lábát. – Neki semmi baja – szökdécselt be mögötte Christian az istállóba, egyik kezében a csizmájával, a másikban a jegeszacskóval. – De én már nem úsztam meg ilyen simán. Köszönöm az aggódásodat. Ry homlokát ráncolva fordult vissza feléje. Teljes magasságában kiegyenesedve, csípőre tett kézzel mérte végig. – Megsérültél? Hogy az ördögbe csináltad, mikor olyan vagy, mint a macska, mindig talpra esel? Christian felemelte fájós lábát.

– Attól tartok, jó ideig nem léphetek rá. Megrándult a bokám. – Megérett a kegyelemlövésre, nem, főnök? – lépett oda hozzájuk a Charlie nevű lovászlány, akit Christian még Angliából hozott magával. A nagybátyja kérte meg rá, aki az Atherton család jó barátja volt. Agyonmosott farmer és fekete bőrzakó volt rajta, az arca erősen kifestve, a fülében hatalmas karikák himbálóztak, és sünifrizurát viselt. Nevetve vette át a lovat Alextől. Christian mérges pillantást vetett a lányra. – Több tisztelettel lehetnél a főnököd iránt – morogta. Charlie fesztelenül kacarászva fenyegette meg az ujjával. – Lordságod netán rosszkedvű? – Jobb lesz, ha befogod a szádat, te piaci légy! – mordult rá Christian. – Vidd be a lovat az istállóba, és ápold le! Úgy csillogjon a szőre, mint az ezüst, különben meglátod, mit kapsz! – Ne tartsd vissza magad, pofozz meg nyugodtan! – tartotta oda az arcát Charlie. – Csak üss meg tanúk előtt, majd feljelentelek testi sértésért, és meglátod, mi lesz! Az a kedves Mr. Hill úgyis ügyvéd, már megyek is hozzá. Ry elmosolyodott, ahogy Christian arca kivörösödött a haragtól. – Tűnj el, kislány – fordult aztán Charlie felé. – Jobb lesz, ha inkább a munkáddal törődsz, amíg meg nem nyugszik egy kicsit. Alex szótlanul figyelte a jelenetet, és közben azon törte a fejét, vajon valóban képes lenne-e Christian megütni egy nőt. – Na, hadd lássalak! – fordult vissza Christianhez Ry. – Bevigyelek a klinikára? – Nincs szükségem orvosra – morgott Christian felfigyelve arra, hogy Alex búcsúzkodni készül. – Csak egy kis rándulás, elég, ha kímélem a lábamat. – Hirtelen eszébe jutott valami, és diadalmasan elmosolyodott. – Gondolom, úgy egy-két hétig. Ryan sóhajtozva dörzsölgette a nyakát. – A fene egye meg, a lovakat edzeni kell, Greg pedig Németországban van.

– Gondoltam, esetleg rábeszélhetnénk Alexet, hogy lovagoljon nekünk addig, amíg rendbe jövök – vetette Alexre sugárzó mosolyát Christian. – Fantasztikusan jó lovas, habozás nélkül rábíznám a lovaimat. Alex átlátott rajta, és dühösen villantotta rá a szemét. – Mit szólna hozzá, Miss Gianni? – kérdezte Ry, aki úgy látszik, semmit sem vett észre a két ember közt vibráló feszültségből. – Chris mesélte, hogy maga igazán remek lovas. Van néhány versenylovunk, amiket naponta lovagolni kell, hogy formába hozzuk őket a Devontornára. A Quaid-ménes közismerten kiváló lovaira gondolva Alex kísértést érzett, hogy elfogadja az ajánlatot. Quaid lovai mellett az övéi öreg poroszkák. Másrészt viszont meg akarja őrizni a függetlenségét, és nem akar másoknak lovagolni. Christiannek meg, aki szemmel láthatóan úgy vadászik rá, mint a macska az egérre, különösen nem akar számadással tartozni. Ráadásul a saját lovait is el kell látnia, és edzésben kell tartania. Már így is napi tizenkét órát dolgozik, nincs több energiája újabb feladatokra. – Attól tartok, nem érek rá, Mr. Quaid – mondta sajnálkozással vegyes megkönnyebbüléssel. – Ha lenne egy jó lovászod, akkor ráérnél legalább a Grand Prix lovaimat lovagolni – szólt közbe Christian. – De nincs lovászom – nézett a szemébe kihúzva magát Alex. – Pedig szükséged lenne rá – makacskodott Christian, és megint érezte azt a furcsa felelősségtudatot. Nem akarja, hogy Alex úgy robotoljon, mint egy rabszolga, túl finom és törékeny hozzá. – Ha átadnám neked Charlie-t, lenne segítséged – folytatta elégedetten mosolyogva. Két legyet ütne egy csapásra. – Nem fogadnám el. – Nem egészen önzetlen az ajánlatom – mondta szárazon Christian. – Egyszer még az őrületbe kerget ez a lány. Nagy szívességet tennél nekem, ha átvennéd. Boldogan fizetném a saját zsebemből az ellátását és a bérét. – Nincs szükségem alamizsnára – tiltakozott mereven Alex. Senkitől nem akar függeni, és csak önmagában bízik meg. Egyszer már megbízott

valakiben, és aztán keservesen csalódott. Meg kellett tanulnia megállni a saját lábán, és csak baj lenne belőle, ha engedne Christiannek. – Ez nem alamizsna, hanem üzlet, kislány – szólt közbe Ry. – Nekünk sürgősen szükségünk van egy trénerre. Ha azzal, hogy adunk magának egy lovászt, megszerezhetnénk magát, hát tessék… mármint ha Charlie is egyetért. – De… Ry a szavába vágott, és rátért arra a témára, ami szerinte kulcskérdés. Olyan összeget nevezett meg, hogy Alexnek elakadt a lélegzete. Már el is felejtette, milyen béreket engedhet meg magának egy jól menő istálló. Túl nagy a kísértés, nem engedheti meg magának, hogy visszautasítson egy ilyen ajánlatot. – Hát akkor ezt el is intéztük – mosolyodott el jókedvűen Christian, könnyedén Alex vállára téve a kezét. Érezte, hogy megmerevedik a válla. Alex figyelmeztető pillantást vetett rá, de nem próbálta meg lerázni magáról a kezét. Christian lágy, behízelgő hangon folytatta. – Mit szólnál hozzá, Alex, ha egy pohár bor mellett beszélnénk meg a részleteket?. – Sejthettem volna! – sóhajtott fel szemforgatva Ry, aztán megköszörülte a torkát, és Alex felé nyújtotta a kezét. – Nagyon köszönöm, hogy kisegít a bajból, Miss Gianni! Nagyra értékelem a segítségét! – Nincs mit – felelte Alex magában csodálkozva, milyen lágy keze van ennek az óriásnak. Akkora a keze, hogy akár kókuszdiókat is könnyedén feltörhetne vele. Alex a szemébe nézett, és meglepően barátságos fényt látott benne felcsillanni. úgy látszik, az ijesztő külső mögött jószívű, érző ember rejlik. Egy lovászfiú szakította félbe őket, aki zavartan köhécselve szólította meg a gazdáját. – Uram, Mr. Quaid, Mrs. Quaid épp most telefonált le a házból, kéri, hogy menjen fel. Ry elsápadt, sarkon fordult, és már futott is az udvaron át a lakóház felé. Alex kérdőn felvonta a szemöldökét Christian nevetését látva.

– A felesége most várja a második gyereket – magyarázta az. – Folyton aggódik érte, pedig semmi oka rá. Maggie olyan erős, mint egy ló. – Milyen kedves – dünnyögte Alex, és hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Michael soha nem aggódott miatta, és nem is kényeztette a terhessége alatt. Kitért az útjából, megbántotta, bűntudatot akart ébreszteni benne, és vádlón figyelte a távolból. Aztán elvált tőle, még mielőtt Isabella a világra jött volna, anélkül, hogy csak egyszer is a karjába vette volna a kislányát, aki pedig, a sors iróniájaként, úgy hasonlít hozzá, mint egyik tojás a másikra. Christian lopva figyelte, és megint úgy érezte, szeretné átölelni és vigasztalni. Ezúttal távolról sem ijesztették meg annyira a saját érzései, mint eddig. Természetesnek érezte, hogy meg kell vigasztalni egy nőt, ha olyan boldogtalannak látszik, mint Alex ebben a pillanatban. Sejtelme sem volt, mire gondolhat, de most már egészen biztosan tudta, hogy meg akarja fejteni a titkát.

5 Christian óvatosan kormányozta ezüstszürke Mercedesét a hepehupás ösvényen, ami Alex szerint a felhajtó. Sóhajtva parkolt le az istálló mellett, futólag nyugtázva magában, hogy Charlie piros-fehér motorkerékpárja ott áll a falnak támasztva. Charlie Simmonds előbb-utóbb a sírba viszi. Már elátkozta azt a napot is, amikor a szüleik megismerkedtek. Charlie tehet róla, hogy most lelkiismeret-furdalása van, neki, aki még soha életében nem érzett ilyesmit. – Szégyellhetnéd magad! – támadt rá dühösen a lány. – A szegény kisasszony halálra dolgozza magát, és miért? Azért, hogy te nyugodtan lustálkodhass és nézhesd, ahogy mások dolgoznak. Szégyen! Igazán jobbat érdemelne, mint egy ilyen elkényeztetett, lusta semmirekellőt, mint te! Christian még most is bosszúsan ráncolta a homlokát, ahogy eszébe jutottak Charlie szavai. A lány csak azért ment vissza munka után a Quaid-farmra,, hogy alaposan megmondja neki a véleményét. Utána egész éjjel le sem hunyta a szemét, nyomorult, önző, érzéketlen fráternek tartotta magát. Nem tudott megszabadulni a rossz lelkiismerettől. Morgolódva szállt ki a sportkocsiból. Lovasöltönyt viselt, fekete nadrágot és khakiszínű pólót. Bár a bokája még mindig sajgott egy kicsit, már lényegesen javult. Igyekezett tudomást sem venni a tompa fájdalomról, és enyhén bicegve belépett az istállóba.

Nem csak az ő hibája, hogy Alex agyondolgozza magát. Ő küldött neki egy lovászfiút, illetve – lányt, nem? Számtalan hibája ellenére Charlie megbízható munkaerő. Ő tehet róla, hogy Alex ennek ellenére magára vállalja a munka oroszlánrészét, és hajnalban felkel, hogy lekezelje az egyik rábízott ló sérült patáját? Olyan makacs, mint egy öszvér. Fafejű! Igaz, hogy neki talán épp ez tetszik benne. Fogcsikorgatva mérgelődött magában. Mióta találja vonzónak, ha egy nő olyan makacs, mint egy öszvér? Vonzó lehet egy szép mell, de nem a fafejűség! Mintha földbe gyökerezett volna a lába, megállt az istálló ajtajában. Alex a nyeregtartó előtt állt, ráborulva az egyik nyeregre. Sápadt volt, és lehunyta a szemét. Christian odasietett hozzá. – Alex! – ragadta meg a vállát, és aggódva nézett bele a krétafehér arcba. Beteg lehet, vagy valami nagyon fájhat neki. Alex felnézett, és a tekintetében felvillanó páni félelem késszúrásként hatolt Christian szívébe. Alex olyan hevesen hátrált, hogy Christian beverte a csípőjét a nyeregtartó rúdba, de azért nem eresztette el a lányt. – Alex, én vagyok az! – mondta nyomatékosan, észre sem véve, hogy az ujjai harapófogóként szorítják Alex vállát. Még soha nem nézett rá nő ilyen kétségbeesetten. – Úristen, nyugodj már meg! Alex egy darabig úgy meredt rá, mintha meg sem ismerné, aztán lassan megenyhült az arca. A tekintetéből eltűnt a félelem, de a bizalmatlan gyanakvás megmaradt. Már megint lassan és egyenletesen lélegzett. – Christian – mondta kifejezéstelen hangon. – Megijesztettél. – Megijesztettelek? – kérdezte hitetlenkedve, még mindig döbbenten. – Halálos rémület volt a szemedben. Mi van veled? Amikor bejöttem, egy nyeregre borulva álltál, és… Alex lesütött szemmel bámulta a sötét színű bőrt. Szörnyű hibát követett el. Christian egy olyan pillanatban lepte meg, amikor elengedte magát, és ettől sebezhetővé vált. – Alex? – Semmi, csak egy kicsit fáradt vagyok. – Elhallgatta, hogy Terminátor megrúgta, és pokolian fáj a combja.

Arra számított, hogy Christian beéri a válasszal. Azok a férfiak, akiket ő ismer, nemigen érdeklődnek a nők problémái iránt, sőt, úgy kerülik a problémákat, mint a pestist. Christian Atherton viszont más, mint a férfiak többsége. – Ez még nem magyarázat – vitatkozott Christian. – Úgy néztél rám, mintha bántani akarnálak! Alex hevesen elrántotta a fejét, hogy kitérjen a pillantása elől, és ezzel akaratlanul is megválaszolta a kérdését. Az igazság még nagyobb sokk volt Christian számára, mint Alex iménti reagálása. – Jaj, nem, ez… – elhallgatott, és leejtette a kezét. Rosszullét környékezte. Nekidőlt az egyik nyeregnek, és beletúrt a hajába. Eszébe jutott, hogy Alex mindig kitért előle az elmúlt napokban, aztán az is, ahogy egy válldobással védekezett ellene azon a napon, amikor váratlanul a háta mögé lépett. Hirtelen megtalálta a magyarázatot. Most már minden világos. Alex a falnak támaszkodva állt, és szeretett volna a föld alá süllyedni. Abban a pillanatban, amikor Christian megsejtette róla az igazat, úgy kapta el a kezét, mintha fertőzne. Persze mi másra számított? – Alex – suttogta Christian, mélységes együttérzéssel a máskor vidáman csillogó, kék szemében. – Rettenetesen sajnálom. Nem tudtam. Most hogy lesz tovább? Elbúcsúznak, és ezentúl külön utakon járnak? Miért is nem hagyta békén Christian kezdettől fogva! Mind a kettőjüket megkímélte volna ettől a kellemetlen pillanattól. – Nem akarsz beszélni róla? – kérdezte lágyan a férfi. Alex olyan elveszettnek és megszégyenülnek tűnt, mintha legszívesebben kibújna a bőréből, ha tehetné. Görcsösen tapadt a falhoz, mint a halálraítélt, aki nyitott szemmel várja a kivégzőosztagot. Alexben felmerült, hogy kiszaladhatna Christian mellett, biztosan nem jönne utána, de túlságosan fáradt volt, hogy elfusson. Különben sem az ő stílusa. Mindig is igyekezett inkább szembenézni a problémákkal. Igaz, hogy amikor utoljára küzdött az igazáért, keserűen csalódnia kellett mindenkiben. Miért is ne mondana el neki mindent? Vesztenivalója már úgy sincs! – A nevem akkoriban DeGrazia volt – mondta halkan.

– Alexandra DeGrazia – mondta ki Christian, és abban a pillanatban tudta, hol látta már. – Láttalak lovagolni Kaliforniában. – Rábámult a nyeregre, mintha újra átélné az egész jelenetet. – Háromnapos verseny volt valahol Napa mellett. Azért mentem oda, hogy megnézzek egy nagyon ígéretes kancát, amit árultak. – A férjein és én a Wide-Acre istállónak lovagoltunk, Reidelléknél – folytatta Alex. Christian bólintott, de még mindig nem értette, hová akar kilyukadni. Alex hitetlenkedve állapította meg magában, hogy Christian, úgy látszik, nem tud semmit, és majdnem hangosan felnevetett. Meg volt győződve róla, hogy aki csak meghallja a férje nevét, levegő után fog kapkodni, és jogos megvetéssel méri végig. Mivel ő maga állt az események középpontjában, biztos volt benne, hogy mindenkinek hallani kellett a perről. Valahogy egyszerűbb lenne, ha Christian tudta volna. A sajtóból megtudhatott volna minden részletet, és akkor ugyanarra a következtetésre jutott volna, mint mindenki más, hogy ő egy szégyentelen hazudozó. Másrészt viszont így lehetősége van rá, hogy a saját szemszögéből mondja el a dolgot. Persze még soha senki nem hitt neki, miért éppen Christian lenne a kivétel? Éppen ő? A lelke mélyén már szomorúam készült rá, hogy Christian végleg el fog tűnni az életéből. Rezignáltan felsóhajtott, aztán belefogott a történetbe, az áldozat kifejezéstelen hangján, aki már szinte kívülről látja az eseményeket, annyiszor kényszerítették már, hogy elmondja. – Körülbelül hat hónapja dolgoztunk a Wide-Acre farmon, és minden a legjobban ment. Nagyon jól kijöttünk Mr. Reidellel. A fia, Greg, körülbelül egyidős volt velünk, valamivel fiatalabb. Azt hiszem, huszonkét vagy huszonhárom éves volt, én meg két évvel idősebb. Barátok voltunk hármán, Greg, Michael meg én. Legalábbis én azt hittem, hogy Greg a barátom. Sokat csipkelődött velem, megjegyzéseket tett rám, nagyon személyes megjegyzéseket, de soha nem vettem komolyan. Mindig csak tréfának vettem, és ugyanolyan szemtelen válaszokat adtam. Egy este, amikor Michael nem volt otthon, Greg bejött

a lakásunkba, és azt mondta, hogy itt lenne az ideje, hogy beváltsam az „ígéretemet”. Megerőszakolt. Christiant mintha fejbe vágták volna. Együtt szenvedett Alexszel. Az ő számára egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi megerőszakoljon egy nőt. Primitív, állati kegyetlenség. Attól, hogy Greg Reidell jóképű, művelt és gazdag, a dolog csak még megvetendőbb. – Feljelentést tettem – folytatta Alex, igyekezve a lehető legrövidebbre fogni az akkor végtelennek tűnő szörnyűség elmesélését. – Csak nem voltak megdönthetetlen bizonyítékaim. Az ő szava állt szemben az enyémmel; a családja pénze és jó híre az én jelentéktelenségemmel. – Keserűen felnevetett. – Azt állította, hogy már hónapok óta viszonyunk volt, és én szerettem, ha kicsit brutális velem. Ezzel magyarázta az orvosi látleletet. Azt mondta, hogy szeretett volna megszabadulni tőlem, én pedig bosszúból megfenyegettem, hogy feljelentem. A bíróság előtt azt mondta, hogy neki tiszta a lelkiismerete, és nem hajlandó olyasmiért bűnhődni, amit nem követett el. Azt állította, hogy csak azért hagyta, hogy egyáltalán sor kerüljön a perre, hogy leleplezzen engem, és mindenki megtudja, hogy egy ócska kis kurva vagyok. – A disznó! – sziszegte dühösen Christian. Életében először érzett halálos gyűlöletet egy ember iránt. – Mocskos, aljas disznó! Alex furcsa, csodálkozó pillantással nézett fel rá. – Hiszel nekem? – kérdezte hitetlenkedve. – Persze, hogy hiszek neked – ráncolta a homlokát Christian. – Miért ne hinnék? – Mert senki nem hitt nekem – suttogta Alex. – Azt akarod mondani, hogy a családodon kívül senki? – Senki. A családja ugyan befogadta a válása után, de nem sok köszönet volt benne. Csak kötelességtudatból tették. A család férfitagjai hajlamosak voltak rá, hogy inkább férfitársuknak higgyenek, a Gianni-lányok és – asszonyok pedig a szemére hányták, hogy állítólag kacérkodott Greggel, kihívóan öltözködött, és csak azt kapta, amit megérdemelt. Mindannyian az egész család szégyenének érezték az ügyet. Egyikük sem tartotta elképzelhetőnek, hogy Greg Reidell megerőszakoljon egy nőt.

Túlságosan jóképű és túlságosan gazdag volt. Nem felelt meg annak a képnek, ahogy ők az erőszaktevőt elképzelték, és nem voltak hajlandók változtatni az előítéleteiken. Nem akarták, hogy felboruljon az ő nyugodt kis világképük. Ha egy olyan férfi, mint Greg Reidell, képes lenne megerőszakolni egy nőt, akkor kiben bízhatnának még meg, és miben hihetnének? – De a férjed biztosan… – dadogta tehetetlenül Christian, de Alex szomorú mosolyát látva elhallgatott. – Michael megpróbálta, de úgy érezte, hogy elárultam, és bűnös vagyok, és nem tudta túltenni magát a dolgon. Mindig is nagyon féltékeny volt, Reidell hazugságai elbizonytalanították, és végül teljesen meggyőzték. Sóhajtva simított végig a kezével göndör haján. – Négyhetes terhes voltam, amikor történt. Michaelnak még nem szóltam róla, a megfelelő pillanatot vártam. – Keserű mosolyba húzódott a szája. – Mikor aztán később megmondtam neki, nem akarta elhinni, hogy a gyerek nem Gregtől van. Azt hiszem, épp a terhességem adta meg neki a végső lökést, hogy véget vessen a házasságunknak. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy egy másik ember gyerekét nevelje fel. Az istállóban csend támadt, és Alexben most már minden feszültség feloldódott. Belefáradt a bujkálásba, a félelembe, hogy valaki felismeri, és hogy minden tekintetben megvetést keressen. Már semmi másra nem vágyott, csak hogy Christian csendben elmenjen, ő pedig összegömbölyödhessen az egyik sarokban, legalább egy kis időre megfeledkezhessen a világról, és aludjon, aludjon… Christian szótlanul nézte. Eszébe jutott az a mosolygós, csinos lány, akit Kaliforniában látott. Sugárzott belőle az életöröm és az ártatlanság. Christiannek vérzett a szíve. Elnézte a szinte már túlságosan is karcsú alakot, amelyen lötyögött a bő, kitágult pulóver, a világba néző, gyanakvó szemeket a sötét karikákkal. Ez a nő el akar tűnni, menekülni akar a múltjától. Christian vele szenvedett. Azok az emberek hagyták cserben, akikre a leginkább szüksége lett volna. Most már megértette, miért törekedik mindenáron függetlenségre… és még nagyon sok minden mást is megértett.

Heves vágy ébredt benne, hogy megvigasztalja, enyhítse a fájdalmát, és minden újabb fájdalomtól megóvja. Olyannyira csak Alexre gondolt, hogy ezúttal nem is próbálta elrejteni az érzéseit. Talán életében először érezte másodrendűnek a saját érzéseit. – Úgy szeretném meg nem történtté tenni az egészet, ha lehetne – suttogta közelebb lépve, és szelíden magához ölelte Alexet, aztán magához szorította, és megcsókolta a halántékát. Alex döbbenten hajtotta a mellére a fejét. Annyira hozzászokott már az elutasításhoz és a kételkedéshez, hogy fel sem tudta fogni, hogy valaki együttérzéssel és megértéssel fordul feléje. Christian egyetlen pillanatig sem kételkedett abban, hogy a történet fedi a valóságot. Átöleli, és kimutatja az együttérzését. Hány hónapja várt már erre! Az emberek, akiket szeretett, megbélyegezték, és akkor ez az ember, akit alig ismer, megosztja vele a fájdalmát, vigasztalást és védelmet kínál neki! Hosszú idő óta először, szabad folyást engedett a könnyeinek. Kisírta minden fájdalmát és magányosságát, míg végül már csak ürességet és fáradtságot érzett, és elapadtak a könnyei. Christian zsebkendőt halászott elő a lovaglónádrágja zsebéből, odanyújtotta, aztán egyszerűen felkapta Alexet, mint egy gyereket, és kivitte az istállóból. – Mit csinálsz? – kérdezte, Alex a sírástól még mindig rekedten, a zsebkendővel törölgetve könnyáztatta arcát. – Tegyél le! – parancsolt rá nem túl meggyőzően, de ugyanakkor a nyaka köré fonta a karjait. – Beviszlek a házba – mondta határozottan Christian. – Kiveszel egy szabadnapot, és kipihened magad. Ha nem tudnád, mi az a pihenés, nézd meg a lexikonban. – De még egy csomó mindent meg kell csinálnom… – Majd én megjáratom a lovakat helyetted. – De… – Semmi ellenvetés! – nézett keményen a szemébe Christian. – De a bokád… – Már egész jól van, ki fogom bírni.

Alex tiltakozni akart, de Christian összehúzott szemöldökét látva meggondolta magát. Hirtelen végtelen boldogság öntötte el, és alig tudott uralkodni magáig hogy hangosan fel ne kacagjon. Christian épp be akart lépni a konyhába, amikor kinyílt az ajtó, és Charlie lépett ki, maga után húzva a kabátját. Alex Christian nyakához bújtatta az arcát, hogy kisírt szemeit elrejtse, közben mélyen beszívta a meleg, tiszta, férfias illatot. – Miss Alex, csak nem serült meg? – ugrott oda aggódva a lány. Alex csak a fejét rázta, rá sem mert nézni Charlie-ra. – Nem sérült meg – magyarázta Christian, igyekezve bejutni a konyhába a kíváncsi Charlie mellett. – Csak hirtelen kedvem támadt, hogy a karomon vigyem. – Nem gondolod, főnök, hogy kicsit középkori vagy? – vigyorgott rá Charlie, aztán csillogó szemmel utat engedett nekik. – Eredj, és fújjál hajlakkot a hajadra, vagy lakkozd ki a körmeidet, Simmonds! – szólt rá mérgesen Christian. – Én dolgozom, még ha neked nincs is fogalmad róla, mi az a munka – húzta fel az orrát sértődötten a lány. Azzal sarkon fordult, és az udvaron át fütyörészve indult az istálló felé. A konyhában Christian leültette Alexet az egyik kopott, piros műbőr huzatú székre, és a tűzhely mellett serénykedő Pearlhöz fordult. – Pearl, figyeljen oda, hogy Alex tisztességesen megreggelizzen, és aztán bújjon vissza az ágyba. Pearl a fakanállal a kezében, szótlanul meredt rá. – Maga megőrült, fiam? – nyögte ki végül. Úgy valahogy – gondolta magában Christian, lenézve Alexre, aki az ölébe vette Isabellát. Hirtelen megrémült. Alex felnézett rá. Borostyánszínű szeme még vörös volt a sírástól, de puha ajkai körül már halvány mosoly játszadozott, Isabella is felnézett rá nagy, ártatlan gyerekszemével. Szép kép, anya és lánya… csak az apa hiányzik. Christiannek hirtelen összeszorult a torka, és végigfutott a hátán a hideg. Villámgyorsan az ajtó felé hátrált.

– Majd később benézek – dünnyögte, és válaszra sem várva, már kint is volt. – Úristen! – motyogta maga elé az istálló felé haladtában. – Teljesen elgyengültem, fázom és melegem van, mintha influenzás lennék, ráadásul magamban beszélek. – Hirtelen megállt, elsápadt, és döbbenten bámult maga elé, ahogy rájött, mi is történt vele. Szerelmes. Szerelmes! Az ördög vigye el! Nem állt szándékában valaha is szerelmesnek lenni. A szerelem komoly dolog. A szerelem azt jelenti, hogy felelősséget kell vállalni egy másik emberért, ebben az esetben ráadásul nem is csak egy nőért, hanem még egy gyerekért is. Gyerek! A gondolattól is megborzongott. Lehunyta a szemét, és újra maga előtt látta Alexet és Isabellát, ahogy, bizalommal néznek fel rá. Úgy olvadozott a szíve a gondolattól, mint a vaj. Igen, szereti őket. Christian Atherton, a lovas Casanova, az életművész és playboy fülig beleszeretett egy harapós kis bestiába meg az édes kislányába. Ő, a megrögzött agglegény! Most már csak az a kérdés, rá tudja-e bírni Alexet, hogy viszonozza az érzéseit. Vajon el tudja-e feledtetni a lelki sérüléseket, amiket mások okoztak, és meg tudja-e nyerni nem csak a bizalmát, de a szívét is? A határozottsága és a küzdőszelleme tette a világ egyik legjobb lovasává. Most is ebből fog erőt meríteni. Kihúzta széles vállát, és felvetette arisztokratikus állát. Hercegnőket is az ujja köré csavart már, a világ leggazdagabb és legelőkelőbb hölgyeit is meghódította, akkor talán Alexandra Gianninál is el tudja érni, hogy belészeressen. Hát persze, hogy belé fog szeretni!

6 – Na, itt jön a következő szerelmi küldönc, Miss Alex! – kiabálta Charlie az istálló ajtajának támaszkodva. Kíváncsian figyelte, ahogy a Quaidfarm kékesszürke teherautója közeledik a hepehupás felhajtón. – Mit gondol, most mi lesz? – Sejtelmem sincs – lépett ki az istálló ajtaján Alex Isabella mellett, aki az istálló folyosóján játszott. – Ha megint virág lesz, akkor akár virágüzletet is nyithat – vigyorgott Charlie. Alex mosolyogva törölte bele a nadrágszárába kenőszappanos kezét. Két hét telt el azóta, hogy mindent elmondott Christiannek, s a férfi azóta elhalmozta ajándékokkal. Nemhogy nem kerülte, hanem még sokkal határozottabban igyekezett meghódítani, mint eddig. Minden nap újabb ajándék érkezett, hol egyetlen szál vörös rózsa, hol tarka léggömbök, hol egy csokor ibolya. Ha pedig személyesen hozta el az ajándékot, forró csókokkal kísérte, ami ellen Alex már rég nem tiltakozott. Nem átallta a gyereket megvesztegetni, Isabellának is mindig hozott valami apróságot, amivel végleg meghódította a kislányt. Isabella már előre örült, amikor Christiant várta. Alattomos taktika, de beválik – gondolta magában Alex. Egy anya szívéhez nincs rövidebb út, mint a gyerekén át megközelíteni. Egyszerűen ellenállhatatlan látványt nyújtott az elegáns Mr. Atherton, a hírhedt playboy, ahogy a kicsivel játszadozott, méghozzá őszinte lelkesedéssel.

Christian kényeztetése lassacskán kicsalogatta a csigaházából. Csodálatos ember Christian Atherton, kedves, gyengéd és szórakoztató, megszépítette az életét. Bebizonyította, hogy a vonzó külsején és a szívtipró hírén kívül még nagyon sok minden van benne. Sokáig vitatkoztak rajta, ottmaradjon-e Charlie a farmon, ha Alex már nem fog a Quaid-farmnak lovagolni. Miután elárulta a titkát, Alex ösztöne azt súgta, hogy húzódjon vissza a csigaházába. Az első megkönnyebbülés után, amit akkor érzett, amikor végre őszintén kisírhatta magát, visszatért a régi gyanakvása. Szilárdan elhatározta, hogy a jövőben is egyedül intézi a dolgait, maga fizeti ki a számláit, és senkitől nem fogad el semmit ajándékba. Christian azonban kitartó volt. Ragaszkodott ahhoz, hogy Alex megtartsa Charlie-t, azzal, hogy szamárság lenne visszautasítani egy ingyen munkaerőt. Végül Alex megadta magát. Lehet, hogy még mindig ugyanolyan makacs és keményfejű, de már rég nem az a naiv, buta kislány, mint valaha volt, és végül is Charlie nagy segítség. Christian szenvedélyes csókkal fogadta engedékenységét. Alex arcát már az emléktől is égő pirosság öntötte el. Ami a csókolózást illeti, abban tényleg verhetetlen. Eddig semmi mást nem kívánt tőle, de félreérthetetlenül tudtára adta, hogy csak egy biztató jelre vár. Alexet aggasztotta is, izgatta is a gondolat. Nagyon régen nem érintette férfi. A megerőszakolása után Michael nem feküdt le vele, ő pedig nem is nehezményezte, mert a saját érzéseiben sem volt biztos, és tartott tőle, hogy már semmit nem lenne képes érezni, legfeljebb undort. Azóta sem volt alkalma rá, hogy megtudja. A férje elhagyta, mert képtelen volt elviselni, hogy valaki másé volt, de Christiannek, úgy látszik, semmiféle aggályai nincsenek. Nem őt hibáztatja a történtekért. Talán eljött az idő, hogy meg merjen próbálkozni egy új kapcsolattal. Azért jött Virginiába, hogy új életet kezdjen, miért ne lehetne része ennek az új életnek az is, hogy eljár ide-oda Christiannel? Nem úgy néz ki, mintha Christian egyhamar fel akarná adni. Alex mosolyogva figyelte, ahogy a Quaid-farm egyik lovászfiúja hatalmas kartondobozt emel ki a ménes szállítóautójából.

– Jó reggelt, Miss Gianni! – köszönt szégyenlősen a fiú. – Mr. Atherton küldött, hogy adjam ezt oda. – Ha nem bunda, akkor már viheted is vissza – csipkelődött a fiúval Charlie. Az a haja tövéig elvörösödött, és zavartan nevetgélt. Alex átvette a dobozt, és belenézett. – Nem egy bunda, hanem öt! – mondta felcsillanó szemmel. – Az nem lehet! – kiáltott fel Charlie, és még a kacérkodásról is megfeledkezve, kíváncsian szaladt oda. A dobozban öt kismacska mászott egymás hegyén-hátán, mindegyiknek világoskék masni a nyakán. Az egyik szürke volt, egy másik vöröses, egy fekete-fehér, egy fekete-vörös, az utolsó pedig háromszínű. Szemmel láthatóan alig várta már mind az öt, hogy megismerje új otthonát. Alex letette a dobozt a földre, és Isabella kíváncsian mászott közelebb. – Idenézz, Isabella, kiscicák! A kislány nagy szemekkel figyelte, ahogy a kismacskák egymás után kimásznak a dobozból, aztán kacagva ő is utánuk eredt, hogy megfogja őket. Alexet végtelen gyengédség öntötte el, ahogy utánanézett. – Asszonyom, még egy üzenetet is át kell adnom. Mr. Atherton azt üzeni, hogy estefelé átjön. Alex megköszönte, Charlie pedig egy kacsintás kíséretében közölte a fiúval, hogy bármikor jöhet, ha kedve tartja. A fiú zavartan gyűrögette a kezében öreg baseballsapkáját, és visszamászott a kocsiba. – Mi a véleményed Christianről, Charlie? – kérdezte szórakozottan Alex, visszafordulva, hogy szemmel tartsa a kislányát. Charlie vállat vont. – Utálatos, szemtelen, nagyképű fickó… De maga nagy szamár lenne, ha visszautasítana egy ilyen pompás embert, mint ő – tette hozzá nevetve. – Azt hiszem, igazad van – sóhajtott fel Alex, aztán mosolyogva figyelte a kiscicákkal bújócskázó Isabellát.

– El sem hiszem, hogy mindez velem történik! – csóválta meg a fejét Alex. Ujjai közt forgatta a kehely formájú poharat, és a napsugár játékát figyelte a fehérbor felszínén. A földön kiterített piros-fehér kockás abroszon két porcelántányér feküdt a finom étel maradékaival, sült csirkemell, oregano, tortellini saláta, friss olasz kenyér, vaj, kétféle sajt és szőlő. Kellemesen jóllakott, elálmosodott, és élvezte a tavaszi nap meleg sugarait a bőrén. – Tulajdonképpen dolgoznom kellene – motyogta nem túl nagy meggyőződéssel, a könyökére támaszkodva. A nap felé emelte az arcát, és nagyot sóhajtott. – A munka nem minden – felelte a pohara pereme fölött rápillantva Christian. – Lehet, de én azzal keresem a kenyeremet. – Még neked is szükséged van néha egy kis pihenésre, drágám. Enni muszáj, akkor pedig miért ne együnk finomat? Ez az ő egész életfilozófiája – gondolta mosolyogva Alex. – Kell egy jármű, amivel mozogni lehet, akkor miért ne legyen Mercedes? Öltözködni is kell, akkor pedig miért ne a legelegánsabb modellekbe? Velejéig arisztokrata, de van valami lefegyverző a sznobizmusában. Soha nem fölényes vagy rosszindulatú, inkább védőpajzsnak használja a származását és a neveltetését, amely mögé elrejti igazi, érzékeny énjét. – Remekül főz a barátnőd. – Így igaz, és nagyon szeretné, ha valamelyik nap együtt vacsoráznánk vele meg a férjével – vágta rá azonnal Christian, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy randevút kérjen tőle. Egyszer majdcsak igent fog mondani. Alex elgondolkozva nézte, aztán végül lassan bólintott. Azt hiszem, ennek semmi akadálya. Christiannek majdnem torkán akadt a bor. – Tényleg? – Enni kell – utánozta a hanglejtését Alex. – Akkor miért ne együnk kellemes társaságban?

– Úgy is van, miért ne? – mosolygott rá Christian mézédesen. Döntő fordulat volt ez a kapcsolatukban, és érezte, hogy ennek Alex is tudatában van. Azt is érezte, hogy Alex nem szeretné, ha nagy fontosságot tulajdonítana a dolognak. Szinte szégyenlősen, lesütött szemmel forgatta tovább a poharat az ujjai között. Istenem, milyen szép! – gondolta Christian, és megint elárasztotta a lassan ismerőssé váló gyengédség hulláma. Élvezettel futtatta végig a pillantását Alexen, hollófekete haján, finom metszésű arcán és kislányos alakján. Lovaglónadrágját kopott térdű farmerrel cserélte fel, csizma helyett vászon tornacipő a lábán, és a lovagláshoz viselt kinyúlt, fekete pulóver helyett bő, zöld pólót húzott, amely ugyanúgy elrejtette a formáit. Ahogy azonban letette maga mellé a poharát és a kezére támaszkodott, a vékony póló alatt világosan kirajzolódott kicsi, feszes melle. Christian lélegzet-visszafojtva nézte. Alex a legcsekélyebb mértékben sem változtat természetes külsején. Nem festi magát, és nem illatozik drága parfümtől. Ráadásul, ó borzalom, úgy öltözködik, mint egy lovászfiú. Ő a szépségükről híres nőkkel szokott mutatkozni, akik nagy francia divatházak kreációit viselik, és hozzá bűnösen drága ékszereket, mégsem érzett egyikük iránt sem soha semmit, ami csak emlékeztetne arra, amit Alex iránt érez. Az érzései valahol a lelke legmélyén gyökereznek, csodálatosak, és ugyanakkor ijesztőek voltak. Szorongó félelem kerítette a hatalmába a gondolattól, hogy Alex talán soha nem lesz képes, vagy nem akarja viszonozni az ő érzéseit. Időnként teljesen idiótának érezte magát, mégsem cserélt volna senkivel a világon. Beleestem – gondolta mosolyogva, miközben végignyúlt a pokrócon, egy pillanatra sem véve le a szemét Alexről. Mit szólna ehhez Dicky bácsi? – Jobban élveztem ezt a pikniket, mint a legutóbbi találkozásunkat ugyanitt – szólalt meg Alex. – Elhiheted, hogy én is – nevetett fel hangosan Christian. Szinte pontosan ugyanazon a helyen voltak, ahol Christian megrándította a bokáját, amikor megpróbált segíteni Alexnek megfékezni

Terminátort. Körülöttük a fák lombjai már zöldben pompáztak, és a rétet belepték a tarka mezei virágok. Christian piknikkosárral a hóna alatt jelent meg a farmon, szólt Charlie-nak, hogy vigyázzon Isabellára, mert Pearl egész nap távol van, aztán rábeszélte Alexet, hogy egyenek kint a szabadban. Alex örült, hogy eljött vele. Mióta tisztába jött a saját érzéseivel, nagyon helyénvalónak találta, hogy semmittevéssel töltsenek együtt egy délutánt. Kellemes meleg áradt szét benne, ahogy elnézte Christian profilját, széles vállát a zafírkék ing alatt. Ő is farmernadrágot és kényelmes cipőt viselt, de sportos öltözéke ellenére sem vesztett eleganciájából. Alex úgy gondolta, bármit felvehetne, semmi sem csökkentené mágikus vonzerejét. A belső értékei vonzzák, nem a külseje. Tapasztalatból tudta, hogy a gazdagság és a jó modor még távolról sem ad egyenes jellemet és jó természetet. Csak a szíve számít, csak az, amit érez. Christian nézte, ahogy összecsomagolja az edényeket. – Olyan csöndes vagy! – szólalt meg felülve, és karjával átfogta felhúzott térdét. – Hmmm...csak elgondolkoztam… – Min? Alex nagyot nyelt. Mintha kiszáradt volna a torka. – Rajtunk. Christian válla észrevétlenül megrándult, és kutatva nézett Alex arcába. – És mit gondolsz rólunk? Alex jellegzetes olaszos mozdulattal megvonta a vállát, és feszülten bámulva a kosarat, megszólalt. – Elgondolkoztam, hogy… hogy mi lesz velünk. Christian kinyújtotta a kezét, és kicsit odébbrakta a kosarat, amely, úgy látszik, Alex minden figyelmét lekötötte. Megfogta Alex állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A borostyánszínű szempár melegen csillogott, de még mindig nem tűnt el belőle egészen a bizalmatlanság. Christian megint elátkozta magában azt a férfit, akinek ezt köszönheti, és újra megfogadta magában, hogy mindent meg fog

tenni, hogy Alexet megszabadítsa a félelemtől. Annyira kívánta, hogy néha már attól félt, nem tud tovább várni, pedig türelmesnek kell lennie, semmit nem szabad siettetnie. – Csak rajtad múlik, édesem – mondta halkan, – Én azt teszem, amit te akarsz. – Igazán? – kérdezte Alex, és megint érezte, milyen sokat jelent a számára, hogy megbízik benne. Ha Christian cserbenhagyná... Ha ő cserbenhagyná Christiant… – Mondd meg, mit szeretnél! Bármit megadok neked, Alex! Sem a múltat nem tudja eltüntetni, sem az emberekbe vetett hitetnem tudja visszaadni, de jövőt és szerelmet kínálhat. Ezt olvasta ki a szeméből Alex, miközben Christian lélegzet-visszafojtva, a válaszát várva nézett le rá. Alex felemelte a kezét, és mintha álomban tenné, megsimogatta az ujja hegyével Christian arcát. – Lefeküdnél velem? – kérdezte alig hallhatóan. – Nem – ragadta meg a kezét Christian. – Szeretni foglak, Alexandra. Az ajkához emelte a kezét, és egyenként végigcsókolgatta az ujjait egy pillanatra sem véve le a tekintetét az arcáról. Alex a száját nézte, és lassan elhomályosult a szeme a vágytól. – Félsz tőlem, Alex? – Nem – rázta meg a fejét lassan, halvány mosollyal a szája körül. – Önmagamtól félek. – Én nem félek tőled. Bizonyítékképpen és néma felszólításként a mellére tette mindkét kezét. Alex minden bátorságát összeszedve igyekezett elnyomni magában a megaláztatások emlékét, és visszagondolni arra az időre, amikor még az ő számára is természetes volt, hogy vágyódik valaki után, és őt is kívánják. Két kezével végigsimított Christian széles mellkasán, lapos, izmos hasán, egy pillanatig habozva megállt a csípőjénél, aztán kihúzta az ingét a nadrágjából, s a keze továbbhaladt meztelen bőrén. Christian lehúzta az ingét, és hanyagul félredobta. Alexre szegezve a tekintetét hagyta, hadd csodálja meg napbarnított testét. A sokéves fizikai

munka formálta karcsú testét, és Alex szinte megbabonázva nézte sima, napbarnított bőrét. Aztán megragadta a kezét, és a saját csípőjére emelte. Alex sóhajtva hajtotta hátra a fejét, és lehunyta a szemét. Milyen jó egy ilyen gyengéd és szeretetteljes érintés! Hátradőlve élvezte ébredező érzéseit, ahogy Christian finoman simogatni kezdte a mellét. Aztán mikor Christian fölébe hajolt és megcsókolta, ő a nyaka köré fonta a karjait, és viszonozta szenvedélyes csókjait. Christian ajka egyszerre volt erőszakos és gyengéd, és Alex érezte, hogy lassan oldódni kezd a belsejében a félelem. Christian az ajkára szorítva a száját lassan felállt, és őt is magával húzta. A kezük egymás nadrágjának cipzárja felé tapogatózott, és levetkőztették egymást. Aztán ott álltak egymással szemben meztelenül, és Alex Christian nyaka köré fonta a karjait. Hozzásimult, és hozzászorította a mellét. Christian fojtottan felnyögött. A karjába kapta, tovább csókolta, és lassan lefektette a fűbe. Ő is melléje feküdt, és kezével és ajkával simogatta a testét. Nem sietett, tudta, hogy ez az első alkalom túlságosan is fontos ahhoz, hogy alárendelje saját vágyának. Előbb biztosnak kell lennie abban, hogy Alex ugyanúgy kívánja, és hogy legyőzte minden félelmét. A keze továbbsiklott Alex bársonyosan puha bőrén, gömbölyű csípőjén és szép formájú combján. Alex megborzongott, és Christiannek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne vesse rá magát. Alex egyre hevesebben zihált, és egyre szorosabban simult hozzá. – Kérlek, Christian! – suttogta, megragadva a vállát, és közelebb húzva magához. Szükségem van rád, nem bírok tovább várni! Kérlek! Christian gyengéden mosolyogva hajolt fölébe, és kisimított egy nyirkos hajfürtöt a homlokából. Igen, Alex kívánja, de ennyi elég is? Miután egyszer már annyira megalázták, nem marad benne később szégyenérzet, amiért odaadta magát egy férfinak? Csak egyetlen megoldást látott, hogy megszabadítsa ettől a félelemtől. Számtalanszor mondta már ugyanezeket a szavakat, de most először jöttek a szíve mélyéből. – Szeretlek, Alex.

Alex némán átölelte a nyakát, és magára húzta. Míg Christian óvatosan beléhatolt, folyton az arcát figyeltetnem látja-e rajta a félelem vagy a fájdalom nyomát. Életében először érzett mardosó féltékenységet a gondolatra, hogy a nő, akivel együtt van, egyszer már valaki másé volt. El akarta törölni a múlt minden emlékét, azt akarta, hogy csak az övé legyen. Alex nyöszörögve simult hozzá, s az arcán megjelenő mosolytól Christiannek elakadt a lélegzete. – Köszönöm, Christian – sóhajtotta halkan. Elárasztotta a megkönnyebbülés és az öröm hulláma, s Christian csípője köré fonta a combjait. Nem érzett sem félelmet, sem undort, sem szégyent, csak vágyat, olyan mindent elsöprő vágyat, mint még soha életében. Tisztának és szabadnak érezte magát, és két év óta először tudta élvezni, hogy nő. Ez az elsöprő boldogság kábítóbb volt, mint a bor, amit az imént ittak. – Mindent meg akarok adni neked, engedd el magad? – csókolgatta gyengéden az izzadságot a homlokáról Christian. Alex elengedte magát, és olyan odaadóan simult hozzá, hogy Christian már alig tudott uralkodni magán. Egész testében reszketett, miközben Alex keze a hátát és a csípőjét simogatta. Egyszer csak egy halk sikolyt elfojtva belevájta a körmeit a hátába. Christian gyorsított a ritmusán, s Alex engedelmesen alkalmazkodott hozzá. – Meg akarom mutatni neked a Paradicsomot, édes – csókolgatta gyengéden a nyakát. – Jaj, Christian… a Paradicsom… mutasd meg… – sóhajtotta nyöszörögve Alex. Mindkettőjük teste megfeszült, és átadták magukat elsöprő érzéseiknek. Aztán kielégülten és boldogan feküdtek egymás mellett a fűben, a madarak énekét és a méhek zümmögését hallgatva. De aztán véget kellett vetni az idillnek. Alex sóhajtozva bontakozott ki Christian karjából, és kedvetlenül feküdt. Még meg kell járatnia egy-két lovat, és az istállót is ki kell takarítania. Christian mosolyogva nyújtotta felé a ruhadarabjait.

Szótlanul, mintha még mindig az imént átélt varázslat hatása alatt állnának, felöltöztek, és kéz a kézben indultak vissza a farmra.

7 Alex a homlokát ráncolva méregette a tükörképét. Gondosan megfésülködött, finoman kikészítette az arcát, és felvette az egyetlen ékszerét, egy nagy, arany fülbevalót. Azt a báli ruhát viselte, amit Christiantől kapott ajándékba. A ruha álomszép volt. A vállát szabadon hagyó, feszes, fekete bársony felsőrész bő, mélykék, majd egyre világosodó szoknyába ment át, a szélén a legfinomabb fekete csipkével. A ruha ízléses, elegáns és minden bizonnyal nagyon drága. Mintha ráöntötték volna, de valahogy mégsem érezte igazán jól magát benne. Túl sokáig igyekezett elrejteni minden női báját. Mosolyogva gondolt vissza a sok közös estére és éjszakára, amit együtt töltött Christiannel. Christian csodálatos szerető. Lassan minden szégyenkezésétől megszabadította, és ő maga is csodálkozva fedezte fel egyre újabb tulajdonságait. Napról napra mind jobban szerette. Összehúzta a szemöldökét. Még mindig nem tudott egészen megszabadulni a bizalmatlanságától. Félt, hogy túlságosan függőségbe kerül Christiantől és a szerelmétől. Már megtanulta, hogy csak önmagára számíthat. Nem engedheti meg, hogy Christian döntsön helyette, akár magánügyekben, akár szakmai kérdésekben. Nincs rá semmi garanciája, hogy mindig itt lesz mellette. Michael DeGraziát fenntartás nélkül szerette, most pedig, kétezer mérföldnyi távolságra van tőle, de ugyanúgy lehetne akár húszezer is.

Arra riadt fel, hogy kopogtak az ajtón. Christian. A szíve hevesen dobogott, ahogy elésietett. Pearl, Isabellával a kajan már kinyitotta az ajtót. Christian szmokingot; hófehér inget és csokornyakkendőt viselt. Mintha rá nem is hatna a rekkenő hőség. Mintha túl elegáns és jól nevelt lenne ahhoz, hogy izzadhasson. A szmokingja a legutolsó divat szerint készült. A keskeny hajtóka és a rafinált szabás még jobban kiemelte a széles vállát. Elegáns megjelenésével furcsán festett a kopott kis konyhában. Alexnek elakadt a lélegzete, ahogy Christian feléje fordult, és találkozott a pillantásuk. Christian mosolygott, s a szemében leplezetlen csodálat bujkált. Alex elpirult, és hirtelen úgy érezte magát, mintha meztelenül állna előtte. – Tökéletes – állapította meg Christian. – Te leszel az est fénypontja. Alex gyorsan Isabella felé fordult, hogy elbúcsúzzon tőle. Homlokon csókolta, aztán visszafordult Christianhez. – Mehetünk. Christian átölelte a vállát, puszit dobott Isabella felé, aztán kivezette Alexet a kocsihoz. Mielőtt kinyitotta előtte az ajtót, magához ölelte, és megcsókolta meztelen vállát. – Ne félj, édesem – mondta halkan. – Gondolj mindig arra, hogy ott vagyok melletted. Alex nem is csodálkozott, hogy tudja, milyen ideges, és azt is megérti, miért. Pontosan tudja, hogy fél elmenni a Hill család által évente, a Grand Prix előtt megrendezett, nagy báljára. A lovassport minden kiválósága ott lesz. Bár már kezdte levetkőzni a szorongását amiatt, hogy mindenki tudja róla, kicsoda és honnan jött, de mivel ez a bál a lovasoké volt, az ő múltja pedig épp a lovasvilággal volt kapcsolatban, könnyen előfordulhat, hogy olyan valakivel találkozik, aki már hallott a botrányról. Már a gondolattól is megremegett. – Úgy örülök, hogy velem jössz! – lépett a háta mögé Christian, és könnyed mozdulattal egy nyakéket akasztott a nyakába. – Christian! – tiltakozott Alex kitapogatva a drága zafírokat, amelyek tompán csillogtak napbarnított bőrén. – Már így is túl sok mindent kaptam tőled.

Christian maga felé fordította, és megint átölelte. – Még a felét sem annak, amit szeretnék adni – csókolta meg szenvedélyesen. Mikor Alex lábujjhegyre állva átölelte a nyakát, és a vállára hajtotta a fejét, tompán felnyögött. Ajka végigsiklott a karcsú nyakon és a meztelen vállon, és Alex ugyanazt az ébredező vágyat érezte, mint már az első csókjánál, sőt, többet is annál. A gyengédség hulláma valósággal melengette a szívét. Christiant még mindig megrémisztette a gondolat, hogy feladja agglegényéletét, de egyre inkább csökkent az ellenállása, és eddigi önzését fokozatosan elnyomták új, mélyebb érzései. Megadóan fogadta el a tényt, hogy hamarosan megnősül. Szorosabban ölelte magához Alexet, és gondolatban bocsánatot kért a jó öreg Dicky bácsitól. Az Atherton család utolsó fekete báránya a legjobb úton halad a tisztes házasélet felé. Green Hills gyepszőnyege olyan volt, mint egy smaragdszínű szőnyeg, amelyen üde színfoltokként hatottak a vendégek tarka ruhái. A feketefehérbe öltözött férfiak mellett a sokszínű estélyi ruhákba bújtatott nők olyanok voltak, mint a paradicsommadarak. Hatalmas, zöld-fehér csíkos sátrat állítottak fel a gyepen, s oldalait felhajtották, hogy a leggyengébb szellő is behatolhasson a rekkenő hőségben. A sátor közepén állt a bőségesen megrakott büféasztal sült hússal, friss gyümölcshegyekkel és jég között mindenféle tengeri ínyencségekkel. A bárpultot a büfével szemben állították fel, s ott még nagyobb volt a sürgés-forgás. A vendégek megszomjaztak az élénk társalgástól és a melegtől. A sátor egyik végében hosszú, fehér abrosszal letakart, szépen feldíszített asztalok álltak, míg a sátor többi részét a táncparkett foglalta el. A háttérben egy ötszemélyes zenekar játszott divatos számokat, örökzöldeket és klasszikusokat. Az oldott, könnyed hangulat mindenkire átragadt. Másnap már a lovak állnak a középpontban, de ebben a pillanatban még a tulajdonosok és a lovasok a sztárok.

Alex felismert néhány arcot a kisebb versenyekről, amiken eddig indult. Másokat a sportújságokból ismert… Katie Prudent, Debbie Schaffner, Greg Best, George Morris, Rodneys Jenkins… A lovassport krémje gyűlt össze ma este a Hayden Hilli partin. Izgalmas volt a híres sztárok közelében lenni, és még izgalmasabb, hogy egyikük épp az ő társaságában van. Sok szempár fordult utánuk, és Alex hamarosan megérezte, hogy nem egy hölgyvendég irigyli az oldalári álló férfi miatt. Érdeklődő és irigykedő pillantások kísérték Christian elegáns alakját. Ő vagy nem vette észre, vagy annyira hozzá volt szokva, hogy felkelti a nők érdeklődését, hogy tökéletesen hidegen hagyta… éles ellentétben Alexszel. Őt határozottan zavarták a Christianre szegeződő, csodálattal teli tekintetek. Heves féltékenység ébredt benne, ahogy eszébe jutott, hogy a hölgyek közül nem egy minden bizonnyal közelebbről is ismeri Christiant. Valami oka kellett hogy legyen, ha playboy hírében állt. Szeretem – gondolta magában, és a felismerés még mindig megdöbbentette. Természetesen ezt már napok óta tudta, – és ha egészen őszinte magához, akkor azt is be kell vallania, hogy tulajdonképpen már az „összeütközésük” napján beleszeretett, sőt, talán még előbb. Az is lehet, hogy szerelem volt az első pillantásra. Aznap, amikor Christian magához ölelte, és ő mindent elmondott neki a múltjáról, végleg meghódította a szívét. Hogy is ne szeretné, mikor megajándékozta azzal a bizalommal és vigasztalással, amit annak idején a saját férje megtagadott tőle? Vagy ellökte magától, vagy őt tette felelőssé a történtekért, vagy szégyennek fogta fel az egészet. Christian azt mondta, szereti, de ő nem igazán tud hinni benne. A hozzá hasonló férfiak könnyen beszélnek szerelemről, és Alex a lelke mélyén képtelen volt elhinni, hogy egy lord csinos, elegáns és gazdag fia épp vele akarná megosztani az életét. Túl szép, hogy igaz legyen. Mivel érdemelte volna ki? Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valami nem stimmel. De mi van, ha Christian komolyan gondolta? Mi van, ha az, ami kettőjüket összeköti, tényleg valami egészen rendkívüli és csodálatos? Felébredt benne a reménység, és a nyomasztó hőség ellenére is megborzongott.

Christian, aki épp Carter Hill-lel beszélgetett, feléje fordult, és sugárzó mosolyt vetett rá. – Tudod, hogy messze te vagy itt a legszebb? – kérdezte halkan. – Te hazug – bökte oldalba a könyökével Alex. – De azért jó hallani. Christian átölelte, és mélyen a szemébe nézett. – Még sokkal többet is fogok mondani, ha végre kettesben leszünk – súgta a fülébe. Alex szívverése önkéntelenül is felgyorsult, ahogy a rájuk váró éjszakára gondolt. Christian szemében olyan leplezetlen vágy égett, mintha megfeledkezett volna róla, hol is vannak, és most rögtön, mindenki szeme láttára szeretni akarná. Alex bizsergető forróságot érzett. Elég Christian egyetlen pillantása, szava vagy érintése, hogy fellobbanjon benne is a tűz. Vágyik a szerelmére, és képtelen elfojtani a vágyát. – Gyere, táncoljunk! – fogta meg a kezét Christian. – De még senki nem táncol – pillantott a zenekar felé Alex. – Annál jobb. A táncparkett felé vezette. Nem engedi, hogy Alex átengedje magát a félelemnek, hogy felkelti a figyelmet és valaki felismeri. Egy pillanatra sem engedte el a kezét, odahajolt az énekesnőhöz, és a fülébe súgott valamit. Mikor visszafordult Alexhez, a nő barátságosan mosolygott rájuk. – Mindenki minket néz – mormogta Alex, mikor Christian átölelte. A férfi érezte a benne rejlő feszültséget, de elhatározta, hogy nem vesz tudomást róla. Alex mereven állva várta, hogy felcsendüljön a dal, amit Christian rendelt. – Hadd nézzenek! – vonta meg a vállát Christian. – Nézzenek addig, míg kiugrik a szemük. Engem nem érdekel, én úgyis csak téged látlak. Alex felnézett rá, és idegesen az ajkába harapott. Tudta, mit akar ezzel mondani a férfi, és ettől még jobban szerette. Mindegy neki, ki látja őket együtt, és az is mindegy, hogy itt valaki tudhat az ő múltjáról. Nem számít, mit gondolnak. Olyan fontos a számára Alex, hogy a többi ember véleménye nem számít.

A zenekar rövid hangolás után halk, lassú zongoraakkordokkal kezdett bele a dalba. Alex szemét elfutották a könnyek, ahogy az énekesnő rekedt hangján elénekelte az első szavakat: „When a Man loves a Woman.” Christian lassan mozgott a zene ritmusára, és Alex arcára szegezve tekintetét, szorosabban ölelte magához. A derekán nyugvó keze némán irányította, kényszerítve, hogy elengedje magát, és élvezze a pillanatot. Mikor a dob és a basszusgitár is bekapcsolódott, Alex átölelte a nyakát, és még odaadóbban simult hozzá. Már nem számított, mit gondolhatnak a többiek. Mintha csak ők ketten lennének a világon, beburkolva az éjszaka melegébe és a zene halk hangjaiba. Csak ők ketten vannak, és a bennük égő érzések. Mikor a dal véget ért, felemelte a fejét, és viszonozta Christian csókját. Most van az a pillanat, amikor meg kellene mondanom neki – gondolta Alex, mikor újra felnyitotta a szemét. Az izgalomtól hevesen dobogó szívvel, kezeit tördelve nézett fel rá. – Christian, én… – Gratulálok, öregfiú, mégiscsak sikerült! – veregette meg ebben a pillanatban Christian vállát a kicsit már kapatos Robert Braddock. – Őszintén szólva, nem hittem volna, de neked mégis sikerült. – Mi sikerült? – kérdezte hirtelen támadt rossz érzéssel Alex. Egy lépéssel Christian mögött állt, és nem láthatja az arcát, ahogy Robert Braddockhoz fordul. – Robert! – mondta figyelmeztetően Christian. Mozdulatlanul állt, mintha abban reménykedne, hogy ezzel eltereli magáról Braddock figyelmét, és elmegy. – Nem ez a megfelelő pillanat. – A megfelelő pillanat, mire? – ráncolta a homlokát zavartan és gyanakodva Alex. Braddockot, úgy látszik, hidegen hagyta Christian figyelmeztetése. Egy hajtásra kiitta a pezsgőjét. – Én úriember vagyok, és egy úriember mindig fizet, ha elveszít egy fogadást – mondta kicsit dadogva.

Szabad kezével bankjegyköteget halászott elő a nadrágzsebéből, és Christian zakója zsebébe gyömöszölte. – Úgy látszik, megolvadt az olasz jéghegy. Szívből gratulálok. Alex hirtelen felfogta a szavak értelmét, és jeges dermedtség áradt szét benne. Az első döbbenetteljes pillanatot aztán olyan heves fájdalom követte, hogy könnyek szöktek a szemébe, és levegő után kapkodott. Becsapták, és mélységesen megalázták! Fogadást kötöttek rá. Semmi többet nem jelentett Christian számára, mint egy kihívást. Egy egyedülálló nő, akivel jól el lehet szórakozni. Tehát nem alaptalanul gyanakodott egész idő alatt. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Hát itt volt a kutya elásva. Hitetlenkedve, tágra meredt szemmel bámult rá Christianre. A férfi bűntudatos arckifejezése minden szónál többet mondott. Tehát jól értette, amit Braddock mondott. Szereti Christiant. Christian áttörte az érzelmi falat, amit maga köré vont, rábeszélte, könyörgött neki és ajándékokkal halmozta el, csak hogy beleszeressen, pedig az ő számára csak játék, fogadás volt az egész. – Alex… – nyújtotta feléje a kezét Christian. Alex szemében félreérthetetlen kifejezés jelent meg. – Te mocsok! – sziszegte magánkívül, teljes erejéből belevágott Christian arcába, aztán sarkon fordult, és elrohant. – Alex, várj! – kiabált utána Christian, tudomást sem véve róla, hogy kíváncsi és szenzációra éhes szemek figyelik. A pokolba velük! Nem titok, amit mondani akar. – Alex, szeretlek! A szavai ökölcsapásként érték Alexet, s az eddig visszafojtott könnyek most már feltartóztathatatlanul folytak végig az arcán, miközben utat tört magának a tömegben. Szerelem! Annak már vége. Soha senki nem szerette igazán, és most Christian is becsapta. Tudnia kellett volna. – Braddock, te átkozott hülye! – förmedt rá Christian a mellette álló barátjára. Robert a vállát vonogatva, üveges szemmel nézett rá. – Miért, mit csináltam?

– Semmit, csak tönkretetted az életemet! – kiabálta a dühtől elvakultan Christian. Kirántotta a zsebéből a pénzt, földhöz vágta, és dühösen rátaposott elegáns, olasz cipőjével. – Azt akarod mondani, hogy tényleg szereted? – kérdezte Robert a megrögzött agglegény őszinte hitetlenkedésével. – Igen, tényleg szeretem, te agyalágyult hülye! – Felejtsd el, Chris! – vonogatta a vállát Braddock. – Örülj neki, hogy az utolsó pillanatban visszatartottalak egy végzetes hibától. Christian már emelte a kezét, hogy pofon vágja a barátját, aztán a jó nevelése mégiscsak visszatartotta. Most vette észre, hogy Robert újabb teli pohár pezsgőt emel le egy pincér tálcájáról. Kikapta a kezéből a poharat, és végigöntötte a nadrágján. Ki sem várva Robert reagálását, sarkon fordult, és kirohant a sátorból. Meg kell találnia Alexet.

8 Alighogy sikerült átverekednie magát a vendégek tömegén, Alex lehúzta magas sarkú cipőjét, és mezítláb futott át a gyepen. Csak minél távolabb a sátortól, minél távolabb a kíváncsi pillantásoktól! Ösztönétől vezettetve az istállók felé indult, de aztán eszébe jutott, hogy ott legalább tucatnyi lovásszal találkozna, ezért inkább irányt változtatott. Inkább a sötét épületsor felé indult, amely a főépület mögött húzódott meg. Minden bizonnyal még a polgárháború korából származott, és legfeljebb történelmi okokból őrizték meg. A hajdan konyhaként szolgáló második épülethez érve megállt, és zihálva nekitámaszkodott a falnak. Mivel a hold az épület másik oldalát világította meg, elrejtette a ház árnyéka. Itt biztonságban van a kíváncsi pillantások elől, és végre kisírhatja magát. Miért kellett így történnie? Ő mindent megtett, hogy elkerülje az újabb, nyilvános megaláztatást. Talán nem? Amennyire vissza tud emlékezni, semmit sem tett, amivel felhívná magára a figyelmet, mióta Briarwoodba érkezett. Rá sem nézett, egyetlen férfira sem, sőt. Minden férfi útjából kitért, és mindent megtett, hogy elvegye a kedvüket a közeledéstől! És éppen ezért láttak kihívást benne. Tehát mégiscsak ő volt a bűnös! A ház falának támaszkodva hevesen felzokogott. Siratott mindent, amit elveszített. Siratta megtört szívét, siratta a szerelmét egy olyan férfi iránt, aki ugyanúgy becsapta, mint a többiek. Mindenekelőtt azt siratta, hogy nem érti, miért vonzza éppen ő ennyire a bajt, a szerencsétlenséget.

Nem ő akarta, hogy így legyen. Igyekezett becsületes lenni, igyekezett távol tartani magát a mások életétől. Miért éppen ővele történik mindez, aki soha semmi rosszat nem tett, nem mondott és nem is gondolt? Letörölte a könnyeit, és végignézett magán. A sötétségben alig látszott a ruhája. Száz nő közül száz gyönyörűnek érezné magát ebben a ruhában, ő viszont rosszul érzi magát benne, és szégyelli, hogy felvette. Belevájta az ujjait a felsőrészbe, és felhasította a finom anyagot. Bárcsak a munkaruhája lenne, rajta, farmernadrág és egy ócska pulóver! A ruhát azonban semmiféle varázslattal nem tudja eltüntetni magáról, és könyörtelenül eszébe juttatja rokonai minden szemrehányását. Túlságosan feltűnő, extravagáns vagy, Alex! Túlságosan kihívó vagy! Csak te vagy a hibás, senki más! – Nem tehetek róla, én nem akartam! – suttogta maga elé elkínzottan. Végigfolytak az arcán a könnyek, és kétségbeesetten temette a kezébe az arcát. Addig sírt, míg elapadtak a könnyei, kiégettnek és üresnek érezte magát. Fájt a feje, és égett a szeme. Kimerülten és erőtlenül állt a sötétségben. Megint nekidőlt a falnak, ügyet sem vetve rá, hogy a kiálló kövek felsértik meztelen vállát. Mély lélegzetet vett, aztán csak csendben hallgatta a tücskök ciripelését a langyos, nyári éjszakában. A távolból hallotta a zenét, amely elnyomta a vendégek hangos fecsegését. Idáig hatolt a basszusgitár tompa hangja, az énekesnő rekedt éneke és a dob puffogása. Alex lehunyt szemmel idézte fel magában azt a táncot Christiannel. Néhány percig felhőtlenül boldog és szerelmes volt, aztán hirtelen minden összeomlott. Az előbb még majd szétpattant a szíve a boldogságtól, most pedig mintha nehéz kő feküdne rajta. A szerelmet, amellyel Christiant szerette volna megajándékozni, most újra hosszúhosszú időre eltemeti. A könnyek elapadhatnak, de az éles fájdalom még sokáig kínozni fogja. Hirtelen neszt hallott a ház mögül, és kővé dermedt. Valaki itt van, a közvetlen közelében. Egy férfi. Hallotta, hogy fojtottan szitkozódik, valószínűleg megbotlott a sötétben. Alex a fejét felemelve, feszülten

figyelt. A férfi az első épület, a hűtőház mellett járhat. Csak egy homályos árnyékot látott a sötétben. Az épület hátsó falánál osont, aztán eltűnt egy bokor mögött. Alex szíve árulóan megdobbant a gondolatra, hogy talán Christian az, és őt keresi. De aztán gyorsan el is vetette a gondolatot, igyekezve elfojtani örömteli izgalmát. Óvatosan, a falhoz simulva tapogatózott előre, nehogy a férfi, aki egyenesen feléje tart, felfedezze. Ha Christian lenne az, és őt keresné, egészen biztosan nem a régi épületek között tenné. A kavicsokkal kirakott, széles úton jönne, mint egy herceg, és határozottan ráparancsolna, hogy jöjjön be. Christian azonban egészen biztosan nem keresi. Megnyerte a fogadást, és ezzel a játéknak vége, neki pedig semmi kedve bárkivel is összetalálkozni, aki itt oson a sötétségben. A holdfénytől megvilágított kavicsos út felé nézett. A ház sarkánál egy pillanatra mindenképpen a holdfénybe kell hogy kerüljön. Életében egyetlenegyszer esett ilyen pánikba, mint most, ahogy alig néhány méternyire hallotta a neszezést. Hirtelen ráébredt, milyen könnyelmű volt, és milyen veszélyes helyzetbe került. Messze van a tömeg biztonságától. A régi, használaton kívül álló épületek mögött mindjárt az erdő kezdődik. Ha Christian egyáltalán gondolkozott rajta, hogy hová tűnhetett, csak arra gondolhat, hogy fogott egy taxit és hazament. Holnap reggel előtt senki nem fogja keresni. Összeszorult a torka a félelemtől, és nagyot nyelt. Egy utolsó pillantást vetett abba az irányba, ahonnan a neszt hallotta, aztán kilépett a fénybe a ház sarkánál. Ahogy megfordult, hogy elszaladjon, egyenesen beleütközött egy széles vállú alakba. Úgy megrémült, hogy még sikoltani sem volt képes, csak ijedten hátrált, miközben két erős kéz markolta meg a vállát. – Alex! – kiáltott fel megkönnyebbülten Christian. – Hála istennek! Már mindenhol kerestelek! Alex egy szót sem szólt, csak rémülten pislogott a hűtőház felé. Bárki is lett volna ott, már elment. Semmi sem mozdul. Biztos a WC-t keresi valaki, de hiába. – Édesem, beszélnünk kell! – Mi lehet még beszélni valónk? – kérdezte fáradtan Alex.

– Az én számomra minden világos. Egész szép kis summát hoztam neked. Igazán örülhetnél. – A pokolba Roberttel meg a hülye fogadásával! – kiáltott rá Christian, és az ujjai még erősebben mélyedtek bele a vállába. – Hozzánk ennek semmi köze! – Ne-em? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan Alex. – Szerintem nagyon is sok köze van hozzád. Az olasz jéghegy… nem így neveztek a barátaid? – Keserűen felnevetett. – Igazi hős vagy! Már eddig is a szakma mesterének számítottál. Hány rovátka van már az ágyad lábán, most, hogy engem is besorolhatsz a hódításaid közé? – Hagyd már abba, Alex! – rázta meg dühösen Christian. – Nem így van! Alex felnézett rá, és kiszabadította magát a karjából. – Na ne mondd! – Nem. Tökéletesen megfeledkeztem erről a hülye fogadásról, mihelyt megismerkedtünk. – Hát persze – vágott vissza csípősen Alex. – Azért udvaroltál nekem olyan kitartóan, és azért ragaszkodtál ahhoz ennyire, hogy veled jöjjek ma este erre a bálra. – Könnyes szemmel nézett végig magán. A holdfényben megcsillant a ruha selyme. – A büszkeséged mindennél fontosabb. Biztosan ez is közrejátszott a fogadásban. Christian a fogait csikorgatta. Mélységesen sértette, hogy Alex bármit képes feltételezni róla, és ennyire nem tulajdonít semmi fontosságot annak, ami kettőjük közt történt. – Te tényleg azt hiszed, hogy kitettelek volna ennek a kínos jelenetnek a táncparketten, ha csak eszembe jut a fogadás? – Nem – mosolyodott el önkéntelenül Alex, és Christian megkönnyebbülten felsóhajtott. – Ehhez te túlságosan angol vagy. Lehet hogy egy mocskos alak vagy, de a modorod kifogástalan. – Alex… – Robert kicsit melléfogott, igaz? Christian tehetetlenül megvonta a vállát. – Alex, mit mondjak, hogy elhidd, hogy szeretlek?

– Semmi olyat nem tudsz mondani. A saját szememmel láthattam, mennyire szeretsz. Annyira, hogy fogadásokat kötsz rám. Kikapcsolta a nyakán a smaragd nyakéket, és Christian felé nyújtotta. Már vitatkozni sem volt ereje. – Holnap átküldőm Charlie-t a ruhával – mormogta fakó hangon. Christian csak rámeredt a kezében tartott ékszerre, de egy ujjal sem nyúlt hozzá. A szíve a torkában dobogott és égett a szeme. Istenem, mennyivel egyszerűbb volt az élet, amíg nem volt szerelmes! Sok minden szól a gondtalan agglegényélet mellett. Futó kalandoknak könnyedén véget lehet vetni, de Alexszel minden más. Ha tőle kellene elválnia, megszakadna a szíve, és ha Alex elhagyná, soha többé nem lenne boldog az életben. Még soha nem volt ilyen elkeseredett és kétségbeesett, mint ebben a pillanatban. Ahogy Alex szemébe nézett, üresnek, elveszettnek és bűntudatosnak érezte magát. Igen, ő a bűnös! Amíg Alexet nem ismerte, azt sem tudta, mi az a lelkiismeret, azóta pedig szüntelenül szenved tőle. Miért is akarná, hogy így maradjon? Mert szereti. Szereti, Alex pedig épp most akarja elhagyni őt. Alexnek megint sikerült a szokásos hűvös, kifejezéstelen álarc mögé rejteni az érzéseit. Ugyanazt az álarcot viselte, mint amikor először találkoztak. Alex lassan kifordította a tenyerét, leejtette a földre a nyakéket. Christian a fájdalomtól összeszoruló szívvel nézte, ahogy az annyi szeretettel kiválasztott ékszer leesik a fűbe. – Alex, ne tedd ezt velem! – suttogta kínlódva. Nem mert felnézni, mert maga sem tudta, mit tenne, ha látná, hogy Alex sarkon fordul, és otthagyja. – Egyetlenegyet mondj meg nekem! – szólalt meg Alex, akinek fontosabb volt a válasz a következő kérdésre, mint a vágy, hogy azonnal elszaladjon. – Én voltam a hibás… én csináltam rosszul valamit? Christiant saját fájdalmából csak Alex fájdalma volt képes kiragadni. Az első pillanattól erősebb volt benne az aggódás Alexért, mint a saját önzése. Alex hangjából fájdalmat és bizonytalanságot hallott ki, s erre

felkapta a fejét. Ugyanezt olvashatta ki a könnyben úszó szempárból is. A remegő ajkak mélységes fájdalomról árulkodtak. Úristen, Alex önmagának tesz szemrehányást a történtekért! Kitekeri Robert Braddock nyakát, ha a keze közé kaparintja! – Alex, ez a hülye fogadás csak két, későn érő kamaszfiú hülye ötlete volt. Több eszünk is lehetett volna. Úgy gondoltam, nyugodtan elmehetünk ide-oda kettesben, és jól szórakozhatunk. Nem számítottam rá, hogy belédszeretek. Még soha nem voltam szerelmes – mondta leverten. – Bár ebben a pillanatban nagyon szégyellem magam, de igazán szeretlek. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy nem szeretsz, és nem hiszel nekem! Alex minden fájdalma és minden kételye ellenére boldogan hitt volna nekik, de valahogy nem tudott belenyugodni abba, ami történt, Christian nevetségessé tette és megalázta, összetörte a szívét. Aztán olyan emlékek tolultak elő, amelyek Christian mellett szóltak. Együttérzéssel hallgatta meg a történetét, és igyekezett megvigasztalni. Gyengéden magához ölelte, míg ő elsírta minden bánatát. Visszaadta az önbizalmát és az élet örömét. Hosszú idő után elhitette vele, hogy nő, méghozzá valami egészen különleges nő. Biztonságban érezte magát mellette, úgy érezte, szeretik, és nem szégyenkeznek miatta. Idegen emberek előtt átölelte, és nyíltan kimutatta, hogy fontos neki, és nem érdekli, ki mit tud a múltjáról, és mit gondol róla. When a Man loves a Woman… Istenem, bárcsak igaz lenne! Ahogy felnézett Christianre, a holdfény épp az arcába sütött, és leleplezte minden érzését. Christian közelebb lépett, két keze közé fogta az arcát és gyengéden megsimogatta az ujjával. A keze lecsúszott meztelen vállára, aztán a hátára, és gyengéden magához ölelte. – Szeretlek, Alex! – csókolgatta az arcát, aztán a derekára fonta a karját, és beletemette az arcát illatos, selymes hajába. – Kérlek szépen, higgyél nekem! Az ing puha, nyirkos anyagán át Alex érezte kemény izmait és hevesen dobogó szívét, ahogy válaszra várt. Megadóan hozzásimult, és átölelte. Valószínűleg okosabb lenne, ha most elmenne. Okosabb lenne

elhagyni, de hirtelen elviselhetetlennek tűnt a gondolat, hogy visszatérjen abba a hideg, magányos életbe, amiben a találkozásuk előtt része volt. Ha csak a legcsekélyebb esély is van rá, hogy Christian igazán szereti, meg kell ragadnia a lehetőséget. – Alex? Olyan halkan suttogta a nevét, hogy Alex maga sem volt biztos benne, valóban hallotta-e, vagy csak képzelődött. – Igen – felelte ugyanolyan halkan. – Hiszek neked. A hálószoba könyvespolcába beépített hangszóróból lágy, érzelmes zene hallatszott, a sötétségben egy szorosan összesimuló pár táncolt a romantikus dallam ritmusára, elmerülve a pillanat kábulatában. When a Man loves a Waman… Christian zakója Alex selyemharisnyájával együtt ottmaradt a kocsi hátsó ülésén. Christian levetette a nyakkendőjét, és kigombolta az ingét. Alex lehunyt szemmel, boldog mosollyal az ajka körül, szorosan hozzásimult. Szinte egymásba olvadva élvezték a másik félmeztelen testét. Csak a halk zene, és a ruhák suhogása hallatszott. A vékony függönyön át besütő holdsugár ezüstös fénybe borította a szobát. A hőségtől és a bennük égő vágytól szinte elviselhetetlenül melegük lett. Égett a testük, és a szívük vadul vert. Christian lenézett Alexre, ő pedig hátrahajtott fejjel viszonozta éhes pillantását. Feszültség vibrált a levegőben, mikor Christian lehajolt, és végre találkozott az ajkuk. Szenvedélyes és gyengéd csókjuk mindent elmondott a szerelemről, amit kis híján elveszítettek. Alex Christian meztelen mellét simogatta, élvezve a meleg, sima bőr tapintását. Mikor Christian felsóhajtott, lejjebb csúsztatta a kezét, és vetkőztetni kezdte. Christian ajka a nyakát és a vállát csókolgatta, miközben lehúzta a ruha cipzárját és ledobta a földre. Alex megborzongott, és lehunyta a szemét. Christian a karjába vette, úgy vitte a baldachinos mahagóni ágy felé. Alex elégedetten sóhajtott fel a lepedő hűvös érintésétől, aztán tágra nyílt

szemmel figyelte, ahogy Christian levetkőzik, hanyagul szanaszét dobálva a ruhadarabjait a vastag, rubinvörös szőnyegen és a csillogó parkettán. Vágyakozva feküdt mellé, egy pillanatra sem véve le tekintetét az arcáról, aztán mélyen a szemébe nézett. Mind a két szempárban ugyanaz a vágy csillogott. Christiannek a homlokába hullott egy nyirkos hajtincs, s egy izzadságcsepp Alex mellére esett. Még egy ujjal sem ért hozzá, de Alex már érezte a belőle áradó, mindent elsöprő vágyat, és a szíve vadul vert. Christian a könyökére támaszkodva simogatta szabad kezével Alex mellét, hasát, combját, és a pillantása követte a kezét. Alex, ahogy megérezte a mellén a kezét, megint megborzongott. Christian végtelenül szelíden simogatta bársonyos bőrét, aztán lehajolt, és rátapasztotta ajkát a mellére. Alex beletúrt nyirkos hajába, s a világon mindenről megfeledkezett. Sűrű ködbe borult minden, s ő átengedte magát a leírhatatlan érzéseknek, amiket a férfi ébresztett benne. Christian karjai közt mindig meg tudott feledkezni a múltról, a szégyenéről és a félelmeiről. Még soha nem érezte magát ilyen biztonságban. A távolból tompa mennydörgés jelezte a vihar közeledtét, de egyikük sem hallotta. Teljesen elmerültek a szerelemben, a boldogságban, hogy szerelmet adhatnak és kaphatnak. Christian ajka egyre lejjebb vándorolt Alex testén, ő pedig levegő után kapkodva simult hozzá. Ujjai belemélyedtek Christian vállába, a nevét suttogta, s egész teste várakozásteljesen megfeszült. Christian az arcába nézett, és felnyögött, ahogy megértette a szemében bujkáló néma könyörgést. – Szükségem van rád, Alex! – suttogta a nyakába. – Még soha életemben nem volt ennyire szükségem semmire… és senkire. Ahogy kimondta, megint feléledt benne a régi félelem. Alex már az élete részévé vált, soha, egyetlen nő sem volt még ilyen közel hozzá. Még soha nem érezte ezt a mindent elsöprő vágyat, hogy egy nő csak az övé legyen, és az egész valósággal szemben megvédelmezhesse. Alex fontosabb a számára, mint a saját élete.

Alex átölelte a nyakát, és közelebb húzta. – Nekem is szükségem van rád – csókolta meg a halántékát. – Christian, kérlek, mutasd meg nekem a Paradicsomot… Christian a hátára fordulva magára húzta. – Szeretlek, Alex – suttogta fojtottan. Alex még a lélegzetét is visszafojtotta, és lehunyta a szemét. Végre. Christian a vállánál fogva lehúzta magához, és megmarkolta a csípőjét. A ritmusuk egyre gyorsult, és mindkettőjüket elborította az égő testükből áradó szenvedély. Egyikük sem élt még át soha semmi hasonlót. Úgy olvadt össze a testük, mintha egymásnak lennének teremtve. Alex érezte, hogy eltűnik belőle a félelem legapróbb szikrája is, s a szívében csak a szerelemnek marad hely. Egy hang mintha halkan azt súgná a lelke mélyén, hogy veszélyes ilyen közel engedni magához valakit, és ilyen feltétlenül megbízni benne, de oda sem figyelt rá, és igyekezett elfojtani magában az aggodalmat, hogy meg sem érdemelt ekkora boldogságot. Aztán ahogy megérezte Christian boldogságát, a saját öröme is szinte az elviselhetetlenségig fokozódott, elfojtva minden sötét gondolatot. Majd szétrobbantották az érzései, és észre sem vette, hogy könnyek folynak végig az arcán. Sokáig feküdtek kábultan, nehezen lélegezve egymás mellett. Christian lassan elfordította a fejét, és belenézett Alex arcába. Ez az a nő, akit testének minden idegszálával szeret. Majdnem elveszítette. A gondolattól még most is végigfutott a hátán a hideg. Sokkal több köti őket egymáshoz, mint az a felszínes öröm, amit más nők karjai közt érzett. Csak Alex mellett tanulta meg, mit jelent szeretni valakit, és eggyé válni vele. Soha többé nem engedi el. Az övé, hozzá tartozik… örökre. Csak most hallotta meg a közeledő vihar jeleit, a mennydörgést, és ösztönösen közelebb húzta magához Alexet.

9 Harminc lovat neveztek be a Green-Hills Grand Prix versenyre, aztán három nevezést az utolsó pillanatban visszamondták, mert a nagy meleg miatt vérkeringési zavaroktól tartottak. Terminátor nem volt e három között. Christian Diamond Lifes hátán ülve figyelte, ahogy Alex próbálja bemelegíteni Terminátort, de a pej nem engedelmeskedett, idegesen táncolt, vadul rángatta a fejét, és orrlyukai kitágultak az izgalomtól. Szőre már fekete volt az izzadságtól, fehér tajték borította az oldalát. Alex nagyon egyenesen tartotta magát, minden erejével igyekezve megfékezni Terminátort, nehogy rátámadjon valamelyik lóra. Christian gyomra összeszorult az idegességtől. – Ha kíváncsi vagy a véleményemre, megérdemelné, hogy kitörje a nyakát – irányította Christian paripája mellé a lovát Robert. – Téged senki sem kérdezett – nézett rá dühösen Christian. – Mi az ördög bújt beléd? – szidta Braddock. – Nem szokott nők miatt fájni a fejed! Ahhoz a Christian Athertonhoz, aki fogadott a barátjával, hogy meghódítja a fagyos olasz nőt, valóban nem illett ez a viselkedés, de nagyon is illett ahhoz a Christian Athertonhoz, akivé az utóbbi hetekben vált. Rövid idő alatt nagyot változott. Sokkal érettebb lett, és még mindig meglátszott rajta, hogy a tanulás nem volt fájdalommentes. Az arca komoly és elgondolkozó volt, s a válla megfeszült.

– Mit szólnál hozzá, ha felhajtanék egy-két lányt? – vigyorgott rá Braddock. – Bőven van telefonszám a kis fekete noteszomban. Akármibe fogadok, hogy még ma éjjel elfelejted ezt az éles nyelvű kis kígyót! Christian megsemmisítő pillantást vetett rá, és megsarkantyúzta a lovát. – Ideje lenne már, hogy felnőtt légy, Robert! Keze fejével letörölte a homlokáról az izzadságot, és megpróbálta Alexről a saját dolgára terelni a figyelmét. Nehéz pályát kell lovagolnia. Egy Grand-Prix pálya lóval és lovassal szemben egyaránt magas követelményeket támaszt. Nehezek az akadályok, és két ugrás között szűken mérik a távolságot. A mai pálya sem kivétel, ráadásul az éjszakai vihar alaposan feláztatta a talajt. A lovak a hőséget és a levegő magas páratartalmát is nehezen viselik el. Aki ma győz, az megérdemli a díjat. Nem lesz könnyű győzelem! Christian szokásos határozottságával készítette fel fiatal csődörét az ugrásokra. Bármilyen kellemes ember volt a pályán kívül, ha versenyről volt szó, kőkeménnyé vált. Mikor a pályára szólították, magabiztosan, ügyesen és bátran vezette végig négylábú társát a pályán. Az első kört hibapont nélkül teljesítették. Mások kevésbé voltak szerencsések. Rengeteg rudat vertek le, és különösen az egyik akadályon bukott el sok ló, amelyre nagyon meredek szögben kellett rálovagolni. A csúszós talajon sok ló megcsúszott, és kiesett az ütemből. Két lovas le is esett. A húsz induló közül csak négy maradt hibapont nélkül. Alex már készen állt a sorompó mögött, várva, hogy szólítsák. Igyekezett elfojtani magában rossz előérzetét, nehogy az idegessége Terminátorra is átragadjon. Elképzelhetetlen, hogy ez a ló teljesítse ezt a pályát, de nincs más választása. Nem csak arról van szó, hogy szüksége van a pénzre, amit Terminátor hoz neki. Bizonyítania kell. Régi adósságokat kell törlesztenie. Mikor szólították, belovagolt a pályára, és az első akadály felé irányította Terminátort. A ló még mindig a zablát harapdálta, az ugrás előtt az utolsó pillanatban még egy fölösleges lépést tett, és elvétette az ugrást. Mellső lábai nekiütődtek a legfelső rúdnak, de a rúd nem esett le.

Azonban alighogy újra szilárd talajt érzett a lába alatt, elölről kezdődött a hatalmi harc. Olyan hevesen rángatta a nyakát, hogy majd kirepítette Alexet a nyeregből. A következő akadálynál, ügyet sem vetve lovasának segítő jelzéseire, túl korán rugaszkodott el, de valahogy csak átjutott az akadályon. Alex karjai elmerevedtek az erőlködéstől, hogy legalább kézben tartsa Terminátort, és lassacskán fogytán volt az ereje. Éles fájdalom hasított a vállába, és hirtelen megrémült. Mivel Terminátor egyáltalán nem engedelmeskedett az utasításainak, nem volt egyetlen hibátlan elugrása sem, és már ahhoz is minden erejére szüksége van, hogy ki ne repüljön a nyeregből. A ló, hála kiváló ugróképességeinek, egyedül teljesíti a pályát, ő pedig szerencsés lesz, ha nem veszíti el az egyensúlyát. A pálya nehezebb része még előtte van. Egy hármasugrás következik, ahol az akadályok között csak egyetlen lépésnyi hely van. Ezután éles forduló következik, és jön a karám. Ahogy Alex rálovagolt az ugrásra, Terminátor megint lerántotta a fejét, és kicsúszott a kantár Alex erőtlenné vált kezéből. Minden ellenőrzés nélkül, nyaktörő iramban vágtatott az első akadály felé. Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy ezúttal hibátlanul sikerült az elugrása. Az első akadályon hibátlanul jutottak túl, a másodikon egy rudat levert. Alex előrezuhant, és kicsúszott a szár az ujjai közül. Terminátor hatalmasat szökellve vágott neki a hármas akadályból az utolsónak, aztán szédítő tempóban kanyarodott a karám felé. Alex nemegyszer bukott már, ez is hozzátartozik a szakmához, de ami itt következett, az nem egyszerűen bukás volt, hanem kész katasztrófa. Az a fajta súlyos baleset, ami véget tud vetni egy ígéretes karriernek, sőt akár a lovas életébe is kerülhet., Terminátor úgy rohant a karám felé, mintha fúriák üldöznék. Megcsúszott a felázott talajon, aztán kétségbeesett erőfeszítéssel ugrott, csakhogy már nem volt meg a kellő lendülete. Hátsó lába beakadt, és hatalmasat bukott. Alex mintha lassított filmen látta volna az egészet, a ló megcsúszását, a kétségbeesett ugrást, az előrebukó lovat és a ráboruló piros-fehér rudakat, aztán elsötétült körülötte a világ.

Mikor magához tért, és felnyitotta a szemét, tucatnyi aggódó szempárt látott maga körül. Pillantása megakadt az egyik fölébe hajló arcon. – Christian? Christian ott térdelt mellette, hófehér lovaglónadrágja csupa piszok, hamuszürke arcán patakokban folyt a veríték. A szemében páni félelem. – Maradj nyugodtan fekve, édesem! – mondta feszülten, és remegő ujjakkal kisimított egy nedves hajtincset Alex homlokából. – Csak maradj nyugodtan, már jön az orvos. – Semmi bajom – próbált nyögve felülni Alex. A „semmi” azért túlzás volt. Mintha összetaposták volna, de hogy mozogni tud, úgy látszik, nem tört el semmije. Aggodalmaskodva pillantott fel Christianre. – Mi van a lóval? – A pokolba azzal a sátánnal – morogta dühösen, kivörösödött arccal a férfi. A ló! Ha fegyver lenne nála, itt helyben lelőné! Soha életében semmitől nem ijedt meg ennyire, mint most, ahogy látnia kellett, hogy Alex elveszti az uralmát a csődör fölött, aztán karok, lábak, rudak és paták őrjítő forgatagában zuhan le a földre. Még a szívverése is elállt a rémülettől. A legrosszabbtól tartott, és lelkében a kínok kínját élte át, míg Alex ott feküdt ájultan a földön. Alex pedig még most is amiatt az átkozott dög miatt aggódik! – A lónak semmi baja nem történt, Miss Gianni – szólt közbe az egyik pályamunkás a fejük fölül. Alex bólintott, de abban a pillanatban éles fájdalom hasított a halántékába. A bukósisak felfogta ugyan az ütés erejét, de azért mégiscsak fáj. Persze nem tört el semmije, és semmi oka rá, hogy ne mutassa meg az ötszáz nézőnek is, hogy semmi baja. Christian karjára támaszkodva nagy nehezen felállt. Tapsviharral jutalmazták az igyekezetét. Egy órával később már túl volt a mentőorvosi vizsgálaton, amely megállapította, hogy ép és egészséges. A teste féloldalán ugyan bőven lesznek majd kék-zöld foltok, és a jobb arcán is éktelenkedik egy csúnya seb, de ilyesmi már máskor is előfordult vele.

Egy ládán ült a holmijai tárolására kapott bokszban, és épp egy jegeszacskót szorított az. arcára, amikor Christian belépett az istállóba. Miután a pályáról besegítette a mentőautóba, úgy téblábolt körülötte, mint egy riadt tyúkanyó, egy pillanatra sem tágított, amíg az orvos meg nem vizsgálta, de aztán a pályára szólították a következő fordulóra. – Hogy sikerült? – próbált meg mosolyogni Alex, de az arcán húzódó sebtől nemigen sikerült. – Vertem a kombináltat – felelte fakó hangon Christian. – Harmadik lettem. Alex csak nézte, ahogy nyugtalanul járkál fel-alá az istálló folyosóján, csípőre tett kézzel. A fejét lehajtotta, szőke haja a homlokába hullt. Szinte kézzel fogható idegesség sugárzott belőle. Aztán megállt Alex előtt, és összehúzott szemöldökkel, villámló szemmel nézett le rá. Magánkívül volt a dühtől, csak a jó nevelése miatt fékezte magát. Látszott rajta, hogy minden akaraterejére szüksége van, nehogy elveszítse az önuralmát. – Kitörhetted volna a nyakadat! – törte meg végül az egyre nyomasztóbb csendet. – De nem törtem ki – vont vállat Alex. – A fene egye meg, Alex, nem ilyen egyszerű! – kiabálta dühtől kivörösödve Christian – A lovaglás veszélyes sport, Christian – vitatkozott nyugodtan Alex. – Te is tudod. Te is kockázatot vállalsz nap mint nap. – De elfogadható kockázatot – legyintett türelmetlenül Christian. – Vannak határok, Alex, amiket nem szabad túllépni. – Mit akarsz ezzel mondani? – Hogy nem teheted könnyelműen kockára az életedet. Még ma visszaküldöd azt a dögöt Haskellhez! Szemrehányó, kioktató hangja bosszantotta Alexet. – Azt én döntöm el, Christian! Nem írhatod elő, mit csináljak, és mit ne! – De valaki észre kell hogy térítsen, még mielőtt megölöd magad – tiltakozott hevesen a férfi. – Végzem a munkámat.

– Ez már jóval túlmegy a kötelességeiden és a függetlenség utáni vágyad határain – rázta a fejét Christian. – Büntetni akarod magadat. Azt hiszed, ilyen gonosz bestiákkal kell megküzdened, hogy jóvátegyél minden bűnt és hibát, amiről azt hiszed, hogy elkövetted Kaliforniában, és… – Ez őrültség! – ugrott fel Alex. – Ez önsanyargatás, Alex. És butaság. – Hazugság! – kiáltott rá izgatottan Alex, vadul dobogó szívvel. – Az? – kérdezte lágyan a férfi. Ujjai Alex állára fonódtak, és szelíd erőszakkal kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nézz a szemembe, Alex! Nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy nem érzed magad felelősnek azért, amit Reidell, az a mocsok művelt veled! Alex szemét könnyek homályosították el, és bár igyekezett kihívóan visszanézni, egy szóval sem tiltakozott. A torkán akadtak a szavak, képtelen volt mondani bármit is. Dühösen villámló szemekkel mérte végig Christiant, és ebben a pillanatban gyűlölte, amiért rákényszeríti, hogy olyasmit érezzen, amit nem akar, és olyasmit lásson, amivel nem akar szembenézni. Christian sóhajtva simogatta meg sérült arcát. – Szeretlek, Alex – mormolta –, de képtelen vagyok elnézni, ahogy kitöröd a nyakadat, hogy bűnhődj valamiért, amiben nem vagy hibás. – Mit akarsz ezzel mondani? – Azt, hogy vagy a ló tűnik el, vagy én megyek. – Christian még soha életében nem állított nőt ultimátum elé, és soha senkire nem próbálta rákényszeríteni az akaratát, de szerelmes sem volt még soha. Még soha nem kellett tehetetlenül néznie, ahogy a nő, akit szeret, kockára teszi az életét és majdnem belehal. Tennie kell valamit, hogy megvédje önmagát és őt is, de nem jutott eszébe más, csak az ultimátum. – Nem engedhetem meg magamnak… – kezdett bele Alex, de Christian nem engedte, hogy folytassa. – Nem engedheted meg magadnak, hogy egyetlen napig is magadnál tartsd még azt a dögöt. Mi lenne, ha kitörted volna a nyakad, vagy nyomorékká tett volna? És az egészet semmiért! – tette hozzá nyomatékosan. – Tudom, hogy anyagi gondjaid vannak, de boldogan

segítek, ha megengeded. Nincs szükséged Haskellre. – Rám van szükséged. Könyörgöm, mondd ki! – tette hozzá magában. – Nekem meg nincs szükségem senkire, hogy megmondja, mit csinálhatok, és mit nem – felelte ehelyett gorombán Alex. Christian olyan sebeket tépett fel, amelyek jobban fájtak, mint a bukás következményei. – És nem tűröm, hogy pszichoanalízist játssz velem! Túlzol, ha azt képzeled, hogy tiszta sovinizmusból beleszólhatsz az életembe! Van egy hírem a számodra! – folytatta, dühösen hozzávágva a jegeszacskót. Épp Christian vállát találta el, aztán a zacskó leesett. Alex oldalt lépett, és dühösen kihúzta magát. – Egyedül is képes vagyok dönteni, és senkitől sem tűröm el, hogy előírja, mit tegyek, hogyan öltözködjek és hogyan viselkedjek? – kiabálta egyre hangosabban. – Mindent el tudok dönteni! Maga is hallotta, hogy a hangja éles, sikoltó, és ezzel meghazudtolja önmagát, de semmiképpen sem akarta megadni magát. Christian kifejezéstelen arccal nézte. – Tudod, hol találhatsz meg – mondta nyugodtan, minden akaraterejével visszafojtva feltörő fájdalmát. – Miből gondolod, hogy keresni foglak? – kiabált utána mérgesen Alex, de e szavak jobban fájtak neki, mint Christiannek. A szíve fájdalmasan összerándult, ahogy nézte, hogy Christian megfordul, és kimegy az istállóból. Mindennek vége.

10 Minden mozdulat kész szenvedés volt. Mintha ezernyi tűvel szurkálnák a teste jobb oldalát. A válla sajgott, mintha húsdarálóba esett volna. Alex nem először esett le lóról, és nem először sérült meg, úgyhogy pontosan meg tudta különböztetni az egyes fájdalmakat. Az izomszakadásra a húzó fájdalom jellemző, az ütésekre a lüktető fájás, a szúró fájdalom pedig rándulásra utal. A testi fájdalom azonban kész élvezet volt a lelkét betöltő mélységes elkeseredéshez képest. Hétfőn korán reggel kimászott az ágyból, és végigbicegett a folyosón, hogy egy meleg fürdőt vegyen. Görcsös izmai ellazultak kissé, és mire húsz perc múlva kimászott a fürdőkádból, már vállmagasságig fel tudta emelni a jobb karját. Ahogy számított rá, a jobb oldala, amely hozzáütődött a széttört rudakhoz, kék-zöld színekben játszott. Nem tudott elég óvatosan törülközni, hogy ne hasítson belé a fájdalom, és ahányszor felszisszent a fájdalomtól, megfeszültek az arcát összefogó varratok. Összeszorította a száját, de ettől meg a fejfájása lett rosszabb. Tökéletesen beleillene egy horrorfilmbe, még sminkre sem lenne szüksége, így is elég rémes látványt nyújt. Mintha minden csepp vére az egész testét elborító duzzadt, kék foltokba áramlott volna, az arca hófehér. A szeme alatt sötét karikák árulkodnak, hogy nem sokat aludt az éjjel. A fájdalomtól nem tudott elaludni, sem a fizikai fájdalomtól, sem a lelkitől, amely a szívébe hasított, ahányszor csak eszébe jutott Christian

és a rá váró magányosság. Ráadásul kétségek is kínozták, meg a saját büszkesége. Egész éjjel éberen bámulta a sötétben a szobája mennyezetét. A végén már égett a szeme, de a kínzó gondolatok csak nem akartak eltűnni. Óvatosan belebújt lazacszínű pongyolájába, és ügyetlenül megcsomózta az övét. Kibicegett a hálószobából, és kínlódva lefelé indult ahhoz az egyetlen emberhez, aki feltétel nélkül szereti. Isabella az ágyacskájában ülve gügyögött valamit sárga plüss pónijának, amit Christiantől kapott. Ahogy Alex megjelent az ajtóban, felragyogott az arca. Egészen az apja lefegyverző, vidám nevetése. – Mama! – Hello, kicsikém – próbált meg a kínzó fájdalmak ellenére is mosolyogni Alex, ahogy az ágyhoz sietett, és bal karjára emelte a kislányát. – Úgy örülök, hogy megismertél. Nem bírtam volna elviselni, ha elsírod magad, amikor meglátsz. Isabellát jobban érdekelték a varratok az arcán, mint az, amit mondott. Kíváncsian böködte meg a mutatóujjával a sebet, és Alexnek össze kellett szorítania a fogait, hogy fel ne kiáltson a fájdalomtól. – Ne, kicsikém, ez fáj a mamának! – nyögte ki. – Nem, nem, nem, nem… – rázta a fejét határozottan Isabella. Alex mosolyogva dörgölte össze az orrát a kicsiével. – Hé, ne olyan hangosan, még felébreszted Pearlt! Aztán még elköltözik az unokahúgához, és a sorsunkra hagy bennünket, ha nem viselkedünk rendesen. Isabella kacagott, inkább az anyja arckifejezésé láttán, mint a szavain. Alex odavitte a pelenkázóasztalhoz, és nekilátott a szokásos reggeli szertartásnak. Tiszta pelenka, hintőpor, frizura féltucat aprócska csattal. Sokkal lassabban és ügyetlenebbül mozgott, mint máskor, de a világ minden kincséért sem engedte volna át másnak ezt az örömet. Isabella az egyetlen biztos pont az életében, az egyetlen ember, aki igazán szereti, és most, hogy ilyen rettenetesen magányosnak érezte magát, leginkább erre a szeretetre volt szüksége.

Milyen gyorsan meg tud változni minden! Tegnap reggel még Christian karjai közt ébredt, érezte az ajkát a meztelen bőrén. Hajnalban szeretkeztek, szótlanul és boldogan egymás szemébe nézve élvezték a testük egyesülését. Ma pedig a domb, másik oldalán ébredt, a saját ágyában, boldogtalanul. Megint kezdődik az a magányos élet, amit azelőtt folytatott, hogy Christiant megismerte. – Hiányzik – vallotta be magának suttogva. Rámeredt Isabella pici hajkeféjére a kezében, és hirtelen eleredtek a rég visszafojtott könnyek. Ahogy hangosan kimondta az igazságot, átszakadt a nagy fáradsággal felépített gát. Nem kevésbé fájdalmas gondolatok követték, mindig egyetlen kérdés körül forogva, amin már egész éjjel tépelődött, de nem talált rá választ. Miért? Miért kellett olyan erőszakosnak lennie? Ő pedig miért volt olyan makacs? Miért szól mindig közbe a sors, valahányszor csak úgy érzi, hogy végre megtalálta a boldogságot? És miért fáj ilyen rettenetesen? – Alex! Miért keltél már fel? – sietett feléje Pearl. Még hét óra sem volt, de ő már felöltözött. Egyszerű fehér pamutruhát viselt, ősz haját gondosan megfésülte. Pearl egyszer elmagyarázta, hogy hatvan éven át minden áldott nap fél hétkor kelt, és most már öreg hozzá, hogy változtasson a szokásain. – Jobb, ha mozgok – felelte Alex, próbálva leplezni dadogó, fájdalmasan rekedt hangját. Háttal állt Pearlnek, és gyorsan megpróbálta eltüntetni a könnyek nyomait. – Tudod, hogy nem először fordult elő velem ilyesmi. Csak akkor fáj, ha nevetek. – Nem úgy nézel ki, mintha ma már nevetni próbáltál volna – jegyezte meg szárazon az idősebb nő, és leemelte Isabellát a pólyázóasztalról. Nem is nagyon fogok az elkövetkező időkben – gondolta keserűen Alex. – Ha úgy érzed, jólesne, ha kibeszélhetnéd magad, hozzám bármikor fordulhatsz, kicsim – mondta lágyan Pearl. Valamikor régen Alex talán hálásan fogadta volna az ajánlatot, de azóta már megtanulta, hogy egyedül kell megoldania a problémáit. Túl sokan voltak már, akikben megbízott, és akik aztán cserbenhagyták.

Ennek ellenére hálás volt Pearlnek, és megpróbált halványan rámosolyogni. – Köszönöm, Pearl, de semmi bajom. Pearl a homlokát ráncolta. – Csak a Jóisten képes egyedül boldogulni mindennel, kislány, te pedig nem vagy a Mindenható. Ezt ne felejtsd el? – Megfordult, és a karján Isabellával kisietett a szobából. Alex visszabicegett a szobájába, hogy felöltözzön. Az apró helyiségben máris fojtogató volt a hőség. Az ablak mellett nyikorogva forgott az öreg ventilátor, látszott, hogy bármelyik pillanatban kilehelheti a lelkét. Alex levette a pongyoláját, és odaállt az enyhe légáramba, amely alig nyújtott felfrissülést. Rámeredt a tükörképére a komód felett. A haja kócos, az arca beesett, a szemében elkínzott kifejezés. Eszébe jutott az az ellenállhatatlanul vidám, nyílt lány, aki valaha volt. Ez az asszony, aki a tükörből néz vissza rá, olyan, mint egy rab. A saját múltja tartja fogva, rabja mindazoknak a szemrehányásoknak, amikkel a megerőszakolása után elhalmozták. Nem vagy elég tartózkodó, Alex. Mindig is szerettél kacérkodni. Te tehetsz róla, magadnak kerested a bajt. Te vagy a hibás. Aztán Christian hangja is csatlakozott a múlt hangjainak kórusához. Olyasmiért bünteted magad, amiről nem tehetsz. Igaza lennie? Bal kezével beletúrt kócos hajába. Pánik környékezte. Aztán hirtelen leengedte a kezét; és elhessegette a kellemetlen gondolatot. Nem, nem büntetni próbálja magát. Nem tesz semmit, hogy megsemmisítse önmagát. Csak megpróbált felépíteni egy új életet, az pedig nem könnyű, és sok kockázattal jár, ezt mindenki tudja. Törlesztenie kell az adósságát. Miféle adósságot? Rosszullét környékezte, s a gyomrára szorította a kezét. Olaszul szitkozódva hátat fordított a tükörnek, és odabicegett a szekrényéhez.

Nem, nem töri többé a fejét. Belebújt a farmernadrágjába, bő, ujjatlan inget vett fel, aztán az istálló felé indult, ahol Charlie már nekilátott a munkának. – Te jó isten, Miss Gianni! – kiáltott fel rémülten a lány, ahogy meglátta, s még a vödör is megállt a kezében a zabbal, amit már türelmetlenül várt a szép, világos pej. A még éhes lovak izgatottan horkantgattak, és a patájukkal verték a kövezetet, Charlie azonban ügyet sem vetett rájuk. Úgy meredt Alexre, mintha jelenést látna. – Még ágyban lenne a helye! – Úgy látszik, mindenki jobban tudja nálam, mire lenne szükségem – vonta fel rosszkedvűen a szemöldökét Alex. – Hát, úgy tűnik, hogy maga nem nagyon tudja – vitatkozott szokásos őszinteségével Charlie. – A maga állapotában még biciklire sem lenne szabad felülnie, nemhogy lóra! – Ebben igazad van, de legalább az etetést átvehetném, míg te kihordod a trágyát. – Tőlem! – sóhajtott fel Charlie. – Az a néhány kék folt szóra sem érdemes, és a jó öreg Terminátornak igazán nem volt semmi rossz szándéka. Mindketten az istálló túlsó vége felé néztek, ahol mérgesen toporgott a bokszában a sötét pej, és gonosz pillantással figyelte őket. – Jót fog tenni a munka – erősködött Alex. – Az aztán biztos! – húzta el a száját Charlie, aztán szemrehányó fejcsóválások kíséretében letörölgette az izzadságot a homlokáról az inge ujjával. – Maga egy fafejű, makacs öszvér, semmi más! Azzal morogva megfordult, és még mindig fejcsóválva elindult a zabosláda felé, hogy a még hátralévő lovakat is megetesse. Alex fején egy pillanatra átfutott, hogy mire is menne Charlie nélkül, pontosabban mit fog csinálni nélküle. Rég a szívébe zárta a nagyszájú, szemtelen lovászlányt, de nem fogadhatja el tovább, hogy Christian fizesse a bérét. Ő maga pedig nem engedheti meg magának ezt a luxust. A szállítóautót rendbe kell hozatni, és Terminátor a legjobb nyergét is tönkretette a bukásánál. Ez a két dolog a legfontosabb, egy plusz munkaerő nagy luxus lenne.

Vannak emberek, akik a zenében találnak vigasztalást, mások a kertészkedésben, megint mások az imádságban. Alex mindig megnyugodott, ha módszeresen végigcsutakolta a lovait. A keze gépiesen mozgott, a gondolatai pedig egész másutt jártak, míg végül a ló szőre csak úgy fénylett. Ma azonban ebben sem talált megnyugvást. Minden mozdulat fájt, és nehezen ment a munka, mert az egyik karját alig tudta használni. Vadul kavarogtak a gondolatai. Újra meg újra feléledt benne a dac és a büszkeség, egyre újabb mentségeket talált a saját viselkedésére, ahelyett, hogy nyugodtan és hideg fejjel végiggondolt volna mindent. Rosszul esett, hogy mindenki beleszól abba, mit tegyen és hogyan. Fájt, hogy folyton elemzik az érzéseit. Azért jött ide, hogy új életet kezdjen, és meg is teszi. Nagyon jól tudta, hogy Terminátor még nem felel meg egy ilyen pálya követelményeinek. Egyetlen hibát követett el, azt, hogy nem ragaszkodott a nevezés visszavonásához. A lónak még időre és sok megértésre van szüksége. Majd ő megmutatja, hogy így van! – Menj odébb, te dög! – hallotta hirtelen Charlie ijedt hangját, aztán horkantás, fához csapódó paták zaja, és egy sikoltás. Alex leejtette a kefét, és rohant oda, ügyet sem vetve a fájdalmaira. Az eleséget szállító kiskocsi Terminátor boksza előtt állt, és a hatalmas mén tombolva, hátracsapott fülekkel toporgott a bokszában. Alex ereiben megfagyott a vér. Charlie-t sehol nem látta. – Charlie! – rántotta fel rémülten az ajtót A lány összegömbölyödve, hátát a falhoz szorítva feküdt a szalmán, védekezően az arca elé emelve a kezét. Egyik karján hatalmas sebből spriccelt a vér. A ló a szíjat rángatta, amivel kikötötték, és mellső lábaival Charlie felé csapkodott. Ügyet sem vetve a saját sérüléseire, Alex felkapta a vasvillát, és teljes erővel Terminátor felé csapott. A mén fenyegető szemforgatás kíséretében, horkantva táncolt hátrafelé. Jobb kezével nagy nehezen a magasba tartva a vasvillát, Alex lassan belépett a bokszba, és leguggolt a földön fekvő, összegörnyedt lány mellé. – Charlie?

– A fene egye meg! – zokogott fel szitkozódva Charlie. – Ez a dög eltörte a karomat. – Meg tudsz mozdulni? Félek, hogy nincs elég erőm, hogy kihúzzalak. Charlie sírva, szitkozódva, lassan térdre emelkedett, és kimászott a bokszból, miközben Alex a vasvillával sakkban tartotta Terminátort. Tíz perc múlva mindketten a kocsiban ültek, és a kórház felé tartottak. Charlie minden erejét igénybe vette, hogy uralkodjon a fájdalmán, Alex pedig szemrehányásokkal halmozta el magát. A lány két órával később begipszelt karral elhagyhatta a klinikát. – Nem maga tehetett róla, kisasszony – vigasztalta Charlie, mikor már visszafelé tartottak a farmra az öreg Forddal. Elálmosodott a nyugtatóktól, hátrahajtotta a fejét, és fáradtan bámult a gipszre. – Maga igazán nem tehetett róla. Alex csak hallgatott. Miután Charlie-t bevitte a házba, az istálló felé indult, és határozottan odalépett Terminátor bokszához. Az ajtó előtt megállt. Ő volt a hibás. Kezdettől fogva tudta, hogy a csődör veszélyes. Miért tartotta itt mégis? Duchess felé pillantott, aki békésen evett a szomszéd bokszban, és hirtelen tisztán látta, hogy Christiannek volt igaza. Nem a kanca kedvéért tartotta meg Terminátort. Ezt csak bebeszélte magának, mert elfogadható magyarázatnak tűnt, de nem volt igaz. Ha egészen őszintén magába néz, el kell ismernie, hogy a két évvel ezelőtti szörnyű élmény óta a lelke mélyén mindig is meg volt győződve róla, hogy valóban ő hívta ki a sorsot maga ellen, ő tehetett róla, hogy megerőszakolták, és ő a hibás, amiért mindent elveszített. Lehet, hogy igaza volt Christiannek. Lehet, hogy valóban a lelkiismerete hajtotta, hogy kockára tegye az életét. A fojtogató hőség ellenére is beleborzongott a gondolatba. Miért nem jött rá erre korábban? Miért nem látta be, hogy milyen buta és önfejű? Önsanyargató és felelőtlen volt, és most még ráadásul arról is ő tehet, hogy Charlie eltörte a karját. Akár meg is halhatott volna. Visszagondolt a saját bukására és a többi sérülésére, amit ez a csődör már okozott neki. Kockára tette az életét, és miért? Azért, mert tudat alatt büntetni akarta önmagát.

– Madre di Dio – suttogta maga elé. Elöntötte a szomorúság, és az arca elé kapta a kezét. Mi lett belőle? Mivé tette Greg Reidell? Tönkretette az életét, elvette a tartását, elvette azokat az embereket, akik valaha szerették. Visszahúzódott a csigaházába, és semmi mással nem törődött, csak hogy megbüntesse önmagát. És ezzel most még másokat is életveszélybe sodort. Meddig fogja még Greg Reidell meghatározni az életét? – Elég volt – suttogta maga elé. Nem, nem akar többé áldozat lenni. Kimerülten lépett be a kis irodába, és onnan hívta fel Tully Haskellt. Nem találta otthon, de az üzenetrögzítőn kérté, hogy jöjjön el. Aztán kivezetett egy lovat az istálló folyosójára, és nekiállt csutakolni. Míg a keze gépiesen dolgozott, azon törte a fejét, hogy szerezhetné vissza Christiant. Christian a kerítés tetején üldögélve, gondolataiba merülve bámulta a Quaid-farm legelőit. Furcsán érezte magát. Mióta csak Amerikába érkezett, itt van az otthona. Bizonyos szempontból inkább otthon érezte magát ezen a farmon, mint valaha is Westerleigh Manorban. És most semmi sem maradt abból a biztonságból és elégedettségből, amit eddig itt érzett. Nem maradt, csak a tanácstalanság és a vágy, amit egy borostyánszemű vadmacska ébresztett fel benne. Egyszer csak vágyódni kezdett mindarra, amitől egész életében rettegett, rendezett életre, felelősségre, feleségre és gyerekekre. Szegény Dicky bácsi! – gondolta szomorú mosollyal. Az Atherton család utolsó fekete báránya is megtért. Már elült benne az érzelmek tomboló vihara. Megnyugodott, és elfogadta, hogy megváltozik az élete. Játssza valaki más a playboy és a gondtalan agglegény szerepét! Christian Atherton valami másra vágyik, valami sokkal fontosabbra. Csak az a kérdés, hogy hogyan győzze meg Alexet? Sok szempontból pontosan olyan, mint az az átkozott ló, amit lovagol. Tüzes, temperamentumos és bizalmatlan. Elmosolyodott a gondolatra. Nem lesz könnyű meggyőzni, de ő már tudja, milyen gyengéd és kedves is tud

lenni, milyen készségesen reagál az ő gyengédségére, és milyen sebezhető a lelke mélyén. Nagyon hiányzik. Még soha semmi nem esett annyira nehezére, mint amikor otthagyta az istállóban. Egész éjjel éberen forgolódott az ágyában. Úgy érezte, megfosztották az énje egy darabjától. Súlyos kőként nehezedett a mellére a félelem. Alex olyan átkozottul önfejű, olyan büszke. Mi lesz, ha soha nem fog engedni? Mi lesz, ha tévedett a feltételezésében? Talán távol akarja majd tartani magát tőle, ha mégis igaza volt, és inkább olyan valakit keres magának, aki semmit sem tud a legtitkosabb félelmeiről? Nem, ezt nem engedheti meg. Még soha nem bilincselte le ennyire egy nő sokszínű személyisége sem. Majd ő segít neki, hogy túltegye magát a múltján, feltéve, ha sikerül legyőznie Alex makacsságát és büszkeségét. Kezdett ébredezni az önbizalma. Leugrott a kerítésről, és gyors léptekkel elindult. Azt az akadályt, amit Christian Atherton ne tudna leküzdeni, még nem találták fel. Alex becsukta maga mögött a boksz ajtaját, és sóhajtva nekidőlt. Minden lovat tisztára csutakolt. A takarítás várhat, amíg este visszajönnek a tanítványai. Erre már igazán nincs ereje. Úgy érezte, nincs egyetlen ép csontja sem. Minden mozdulat pokoli kínokkal járt. Felemelte a padlóról az ásványvizes üveget, és nagyot kortyolt belőle, aztán a maradékot a fejére öntötte, hogy lemossa magáról a port és a verítéket. – Jó meleg van, mi? Alex riadtan összerezzent, és a nyitott istállóajtó felé bámult. A szeme csak lassan szokott hozzá a fényhez, és beletelt egy kis időbe, míg felismerte az ajtóban álló hatalmas, kövér embert. A szíve még mindig riadtan vert, de igyekezett úrrá lenni az ijedségén. – Mr. Haskell! Úgy megijesztett! – Csak nem? – kérdezte fesztelenül Tully. Csizmasarka kopogott az istálló kövezetén, ahogy közeledett. Sárga ingén izzadságfoltok, húsos

arca fénylett a verítéktől. Szorosan Alex elé lépett, s a tekintete rászegeződött az átizzadt, mellére tapadt ingre. – Te hívtál, drágaságom! Alex előrelépett, és idegesen rángatta meg átázott ingét. A fene egye meg, mikor lesz már ennek vége, hogy mindig zavarba jön, ha csak ránéz egy férfi? Talán soha, pedig Tully Haskellt még nemegyszer látnia kell, akkor is, ha felmondja a szerződését. – Gondoltam, hogy előbb vagy utóbb hívni fogsz – vigyorgott rá Tully. – Ugye tudja, miről van szó? – El tudom képzelni! – vigyorgott a férfi. – Ott voltam tegnap, amikor elzavartad Athertont. Sejtettem, hogy előbb-utóbb ráunsz végre az ágyban. Alex a homlokát ráncolva, idegesen nézett fel rá. – Mr. Haskell, nem tudom, mi köze lehetne ennek a hívásomhoz? – Előttem nem kell megjátszanod magad, Alex, én mindent tudok rólad. Alex kővé dermedve nézett fel rá, reménykedve, hogy rosszul értette, amit hallott. – Tudom, miféle nő vagy – lépett közelebb Haskell, olyan pillantással mérve végig, hogy Alexnek végigfutott a hideg a hátán. – Tudom, mi kell neked. – Nem tudom, miről beszél! – felelte gépiesen Alex, és egyre hátrált. – Dehogynem tudod, drágaságom – mondta halkan Haskell. Ügyet sem vetve Alex hátrálására, követte a kis kamra felé. – Mond neked valamit a Reidell név? Páni félelem lett úrrá rajta, és még egy lépést hátrált, hogy minél távolabb kerüljön Haskelltől. – Szoktam néha üzletelni az öreg Jackkel – folytatta vigyorogva Haskell. – Mindent elmondott rólad, drágaságom. Alex szája kiszáradt a rémülettől, s a szíve a torkában dobogott. Mármár azt hitte, sikerül megszabadulnia a gyanakvásától, sikerül elhinnie, hogy senki nem ismeri a múltját, vagy legalábbis senkit nem érdekel. És most Tully Haskellről kiderül, hogy kezdettől fogva mindent tudott róla.

Felfordult a gyomra a gondolatra. Hányszor nézhetett rá, hányszor érhetett hozzá úgy, hogy ki tudja, miket gondolt közben magában? – Tudom, hol követte el a hibát Jack – folytatta a férfi. – Oda kellett volna adnia a pénzt, és ott kellett volna tartania Wild Acre-on. Jó hatással lettél volna arra a taknyos orrú fiára. – Nem így volt – próbált kétségbeesetten magyarázkodni Alex, de Tully Haskellt ugyanúgy nem érdekelte az, amit mondani akart, mint az összes többit. A szeme csillogásán látta, hogy Reidell a történet legelferdítettebb változatát mesélhette el neki, ő pedig szóról szóra el is hitte. – Ne aggódj – folytatta a férfi, és lassacskán beszorította a kis kamra ajtaja és a fal közé. – Én nem fogom elkövetni ezt a hibát. Én gondoskodni fogok rólad, kicsikém. – A pillantása Alex ajkára szegeződött. – Te pedig rólam fogsz gondoskodni! – Nem! – sikoltott fel Alex, amikor Haskell előrehajolt, és megpróbálta megcsókolni. Elfordította a fejét, és minden erejét megfeszítve fellendítette a térdét, hogy ágyékon rúgja Haskellt. Tully fájdalmas nyögéssel tántorodott hátra. – Te kis bestia! Alex ki akart rohanni mellette az istállóból, de Haskell rávetette magát, és vasmarokkal szorította meg sérült karját. A fájdalomtól elsötétült körülötte a világ, és térdre rogyott. Haskell megragadta a vállát, és befelé rángatta a kamrába. Alex egy pillanatig kísértést érzett, hogy átengedje magát az egész testében szétáradó tehetetlen fájdalomnak, de Haskell hangja visszatérítette a valóságba, és megvédte az ájulástól. – Azt hiszem, túl jó lennél nekem, mi? Te csak az olyan fickóknak teszed szét a lábaid, mint Reidell meg Atherton, mert jó nevük van, mi? Hát majd én megmutatom neked, hogy nekem is meg fogod tenni, és még élvezni is fogod. Alex megpróbált talpra állni. Haskell szorítása lazult egy pillanatra, és ő megpróbált kirohanni, de a vasmarok megint visszarántotta Haskell mellére. Hányinger környékezte az izzadság és a szivarok szagától. Felsikoltott a dühtől és a fájdalomtól, amikor Haskell sérült bordáihoz

szorította fájó karját, és magához rántotta. Ez igazságtalanság! Ezt nem érdemelte meg! Semmi rosszat nem tett, az égvilágon semmit!

11 Christian bekanyarodott az Alex farmjára vezető útra. A homlokát ráncolta, ahogy az istálló előtt álló járműben felismerte Tully Haskell szállítóautóját. Ez a mocskos disznó! Még annyi fáradságot sem vett magának, hogy Alex állapota felől érdeklődjön a bukás után! Tűnjön el innen, de azonnal! Mindegy, hogy fogja elérni, de kidobja innen! Az sem tetszett neki soha, ahogy Alexet nézi! Már a gondolattól is féltékeny volt, hogy ott van a közelében. Épp kiszállt a Mercedeséből, mikor hangos sikoltást hallott a sötét istálló felől. Mintha szíven szúrták volna. Berohant, és földbe gyökerezett a lába a jelenettől, ahogy Tully Haskell még mindig erőszakkal próbálta beráncigálni a kamrába a kétségbeesetten védekező Alexet. Mikor Haskell hátranézett, hogy lássa, ki merészeli megzavarni, Alexnek sikerült kiszabadítania az egyik karját. Felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került, az ajtó melletti kampón függő kantárszárat. Amennyire csak tudta, hátralendítette, aztán teljes erejével lecsapott vele Haskell fejére. A zabla vasa épp a halántékán találta el. Mikor aztán Christian rávetette magát Haskellre, mind a hárman a padlóra zuhantak. Alex odébbvonszolta magát, és a fájdalomtól nyöszörögve tápászkodott fel a fal mellett. Zihálva nézte, ahogy Christian talpra rántja Haskellt, és hatalmas ütést mér először a gyomorszájára, aztán az állára. Haskell megtántorodott, megpróbált Christian arcába vágni, de ő gyorsabb volt, lehajolt, és az orrcsontjára mért ütéssel leterítette. Haskell vérző orra elé kapva a kezét, térdre rogyott.

– Állj fel! – parancsolt rá még mindig felemelt ököllel Christian. – Állj fel, te mocskos disznó! Még nem végeztünk! Hátrafordult, ahogy Alex a karjára tette a kezét. A fülében dobolt a vér, s a szíve a torkában vert. Még soha életében nem érzett ilyen elvakult dühöt, ilyen gyilkos indulatot. Lehullott róla a jó nevelés máza abban a pillanatban, amikor felfogta, mire készül Haskell. – Hívom a seriffet – mondta Alex remegő hangon, hogy szinte alig lehetett érteni a suttogását. Felnézett Christian dühtől eltorzult arcára és villámló szemére. – A többit bízd a rendőrségre – mondta halkan. Christian megvetően nézett le a padlón vértócsában fetrengő emberre. – Gyere innen! – ölelte át Alex vállát, és kifelé vezette. – Még a látványát sem bírom elviselni. – Biztos vagy benne, hogy semmi bajod? – kérdezte már sokadszor Christian, amikor leállította a Mercedest az istálló előtt. Haskell szállítóautója már eltűnt, egy rendőr vitte be Briarwoodba. Különös konvojt alkottak, ahogy a kis, egyetemi város felé haladtak. Egy rabszállító autó, egy lószállító kocsi és az ezüstszürke Mercedes lassan haladt a bíróság épülete felé. Nem volt éppen kellemes érzés a járókelők kíváncsi pillantásaitól kísérve felmenni a lépcsőn. Ami utána következett, az pedig valóságos rémálom volt. Christian hallgatta, ahogy Alex erejéhez mérten nyugodtan próbál válaszolgatni. Míg felvették a jegyzőkönyvet, látta, ahogy a könnyeivel küszködik, mert felszakadt a régi seb, s megint gyilkos indulat öntötte el Haskell iránt. Valósággal belebetegedett a gondolatba, hogy egy férfi képes lehet ilyen megalázóan és brutálisan bánni egy nővel. Megszakadt a szíve a gondolattól, hogy Alexnek mindezt már egyszer át kellett élnie, méghozzá teljesen egyedül, és mindenki megvetésétől kísérve. Még soha nem szenvedett így együtt valakivel. Mindig együttérző embernek tartotta magát, de csak az önzése határain belül. Az ő igényei és vágyai álltak az első helyen, de ennek már vége. – Sokkal jobban vagyok, mint akkor lennék, ha nem bukkansz fel hirtelen – próbálta Alex kicsit oldani a hangulatot. Közel állt az ideg-

összeroppanáshoz, amikor kiszállt a kocsiból, és reszketve nekitámaszkodott. Christian megkerülte a kocsit, és megállt előtte. – Istenem, Alex! – suttogta elgyötörten. Gyengéden átölelte, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon. Magához kellett szorítania, meg kellett bizonyosodnia róla, hogy még időben érkezett. Ha még a legcsekélyebb kétsége is maradt volna, készen áll-e, hogy felelősséget vállaljon egy másik emberért, hát most az is semmivé foszlott. Abban a pillanatban párolgott el az utolsó kétsége is, amikor meglátta, hogy Alex kétségbeesetten küzd egy férfi ellen, aki meg akarja erőszakolni. Soha többé nem ereszti el maga mellől. – Meg tudtam volna ölni! – Én is. – Alex most végre szabad folyást engedett az órák óta nagy nehezen visszafojtott könnyeknek. Most, hogy nem bámulnak rá kíváncsi szemek, már nem kell szégyenkeznie. Az udvaron békés csend honolt. A nap már a látóhatár széle felé haladt, és nem tűzött olyan elviselhetetlenül. Alex megpróbálta magába fogadni, átvenni ezt a békés nyugalmat, de nem sikerült. Piszkosnak és kimerültnek érezte magát. Libabőrös lett a háta a gondolattól, mi minden történt vele, és mi minden történhetett volna még. – Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy hozzám mert nyúlni! – kiáltott fel dühösen. Dühös volt Haskellre, aki kényszeríteni akarta valamire, és dühös volt önmagára, amiért nem volt ereje megvédeni magát, és amiért nem tudja lerázni magáról a történtek emlékét. – Soha többé nem fog hozzád érni egy ujjal sem, édesem. Majd gondoskodunk róla, hogy megkapja a büntetését. Bíróság elé fogjuk állíttatni! Alex borzongva gondolt vissza arra a másik perre. Túl friss még az emlék, a megaláztatás, a reménytelen harc a jogaiért, az, hogy senki sem bízott benne, és azok is cserbenhagyták, akikre leginkább számított. Képtelen lenne még egyszer elviselni. Christian megérezte, mi játszódik le benne. – El sem fogok mozdulni mellőled, édesem. Állandóan ott leszek melletted. – Lehajolt, és megcsókolta a halántékát.

Alex önkéntelenül feljajdult. Christian szemrehányóan nézett rá. – Szóval mégis bántott! – Téged is – felelte halkan, a könnyeivel küszködve Alex. Ép kezével gyengén végigsimított Christian feldagadt jobb arcán, és Christian elkapta a fejét. Alex hátrált egy lépést, és tetőtől talpig végigmérte. Christian nadrágja mind a két térdén elszakadt, kék pólóján vérfoltok éktelenkedtek, de nem a saját vére. Az ujjai vörösek voltak és feldagadtak. Aztán önmagán is végignézett. Az egyik vállán elszakadt a blúza, és a nadrágja mocskos volt. A térdén megsebesülhetett, mert a nadrágján vérfolt terjedt szét. – Gyere, menjünk be a házba! Pearl majd ellátja a sebedet. Már úgyis gondolkozott rajta, hogy kórházat rendez be a farmon. – Rögtön – tartotta vissza Christian, ahogy megfordult, hogy induljon. – Előbb beszélnünk kell egymással. – Nem ér rá, amíg kicsit rendbe szedjük magunkat? – nevetett idegesen Alex. – Már így is túl sokáig vártunk. Megfogta Alex kezét, az istálló falánál álló kis padhoz vezette, és intett, hogy üljön le. Alex engedelmesen leült, és nézte, ahogy izgatottan járkál fel-alá előtte. Mintha valami fontosat akarna mondani. Alex szíve megdobbant. Vajon valami jót vagy rosszat kell most rögtön megtudnia? Christian bizonyára azt akarja megmondani neki, hogy örökre elválnak útjaik. Nem is csoda, ha meggondolja, mibe keveredett miatta. Csak egy ártalmatlan kis kalandot keresett, aztán összeakadt egy nővel, akinek az életét beárnyékolja a múlt, és aki makacsul küzdött a függetlenségéért. Christian végre megállt előtte, és lenézett rá. Olyan nyomás nehezedett a mellére, hogy alig kapott levegőt. Tudta, hogy nem ez a megfelelő hely és időpont, jobb lenne valami romantikusabb környezet. Az elmúlt huszonnégy órában átélt megrázó élmények után azonban nem tudott tovább várni.

– Szeretlek, Alex. Minden igaz, amit tegnap mondtam, de nem bírok nélküled élni. Szeretlek, és azt akarom, hogy a feleségem legyél. Olyan nyomatékosan beszélt, mintha elutasításra számítana. Alex elképedten pislogott fel rá. – Azt szeretném, ha összeházasodnánk, vennénk egy házat, és lenne egy tucat gyerekünk – nézett rá határozottan Christian. – Úgy hangzik, mintha te már mindent elterveztél volna – nézett rá kutatón Alex, megérezve a Christianből sugárzó akaratot, amelytől felmelegedett a szíve. Christian beletúrt a hajába, és dacosan összeszorította a száját. – Tudom, hogy nem akarod engedni, hogy beleavatkozzak az életedbe, de tévedsz, Alex, ha azt hiszed, hogy nincs jogom hozzá. Nagyon is van hozzá jogom, hogy eldöntsem, milyen kockázatot vállalhatsz. A szerelem ad rá jogot, mert most már nem csak a saját életedet tennéd kockára, hanem az enyémet is. Összetartozunk, most és mindörökké, ha kíváncsi vagy a véleményemre. Ha tetszik, ha nem, így van. Alex sokáig bámult maga elé szótlanul, a gondolataiba mélyedve. Amikor idejött Virginiába, meg volt győződve róla, hogy senki másra nem számíthat, csak önmagára. Új kapcsolatra pedig végképp nem gondolt. És most itt áll előtte ez a csodálatos ember, és azt mondja, hogy feleségül akarja venni. Az életművész, a playboy, aki már számtalan szívet összetört, azt akarja, hogy a felesége legyen. – Én… én nem is tudom, mit mondjak… – dadogta zavartan, a legellentétesebb érzésekkel küszködve. – Mondd azt, hogy szeretsz! – könyörgött Christian. Letérdelt elébe a földre, és fájdalmasan megrándult az arca, ahogy a kövek felsértették sebes térdét. Alexnek elakadt a lélegzete. Hogy kételkedhet benne egyetlen percig is, hogy szereti? Annyira szereti, hogy szinte már fáj. – Szeretlek! – mondta ki hangosan. – Mondd, hogy a feleségem leszel! Alex sokáig hallgatott, és Christian úgy érezte, minden másodperccel éveket öregszik.

– Christian, én… félek – mondta végül Alex, maga is meglepődve a vallomásán. Olyan sokszor volt már vesztes. Túl sok álma foszlott semmivé, mint a szappanbuborék. Most pedig itt térdel előtte a csábítóan vonzó Christian. Túl szép, hogy igaz legyen. Szerette volna átölelni, de félt, hogy semmivé válik a levegőben, ha hozzáér. – Félek. – Ne félj megragadni a boldogságot, Alex! – fogta meg a kezét Christian. – Megérdemled. Megérdemled, hogy szeressenek és védelmezzenek. Ne büntesd magad tovább azért, ami akkor történt. Tekints előre! Előttünk a jövő! Igaza van. Túl sokáig árnyékolta be az életét a múlt. Eleget szenvedett, és épp elég könnyet ontott már. Ideje, hogy eltemesse a múltat, és a jövő felé forduljon. Egy olyan férfi oldalán, akit szeret, és akiben megbízik. Christian megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor Alex arcán halvány mosoly terült szét. A borostyánszínű szempár felcsillant. Leírhatatlan boldogság árasztotta el, lehajolt, és gyengéden megcsókolta Alexet. – És most gyere, menjünk Pearl doktorhoz! – húzta fel a padról. Átölelte a vállát, és együtt indultak lassan az öreg ház felé, egy új élet elébe. Isten áldjon, Dicky bácsi, bárhol is vagy! – mosolyodott el Christian. vége