SzKSz 2007 10 (a) Margaret Barker - Kínai Vacsora

Margaret Barker Kínai vacsora

Amanda, a gyermekklinika csinos ápolónője sok év után látja viszont kamaszkori rajongásának tárgyát, Edward Burrows doktort, aki annak idején az ő édesapjának rendelőjében dolgozott. A férfi tekintélyes sebészként tér vissza külföldről, és épp az asszony főnöke lesz. Már az első naptól kezdve felébred bennük a régi vonzalom, s amikor Edward a kínai vendéglőből vacsorát visz a nőnek, mindketten tudják, hogy emlékezetes estéjük lehet, hiszen bármi megtörténhet köztük. Amandának azonban gondolnia kell a fiára is…

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

1. FEJEZET Amanda sietős léptekkel haladt át a Szent Erzsébet Gyermekklinika főbejáratán. A melengető napsugarak megtörtek az üvegezett előtér kis üzletsorán. A kórháznak ez a része télikertre emlékeztette, amely arra csábít, hogy leüljön egy nyitott ablak elé, az arcát odatartsa a napnak, és egy csésze kávéval meg a reggeli újsággal a kezében lazítson egy kicsit. Főleg ma! Olyan egyszerű lenne az egész, ha nem tartaná fontosnak az előmenetelét. Otthon maradhatna, és nem kellene egy ostoba értekezleten ülnie olyasvalakivel, aki ennyire mély hatást gyakorolt az életére. Ha nem találkozott volna Edwarddal évekkel ezelőtt, és a férfi nem mondta volna neki… Félt befejezni a gondolatot. Ezek az emlékek nem tettek jót a lelki nyugalmának. A múlt lezárult. És ahogy a nagyanyja mondogatta mindig: az élet olyan, amilyenné tesszük. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. De azt nem mondta, hogy a matrac kényelmetlen is lehet! Amanda rámosolygott Mrs. Lewisra, a gömbölyded, középkorú üzlettulajdonosra, aki éppen egy csokor virágot adott el egy aggódó hozzátartozónak. Mrs. Lewis végigsimított ápolt, dauerolt, szőke haján, amely helyenként már őszült, és viszonozta Amanda mosolyát. – Grayson nővér, itt vannak a jácintjai! – szólt oda neki. – Nagyon köszönöm, maga egy angyal, Mrs. Lewis. Ma este értük jövök, mielőtt hazamennék. Mrs. Lewis tényleg kincset ért! A szótárából hiányzott a „nem”. Tomnak jácintra volt szüksége az egyik iskolai feladathoz, és Mrs. Lewis felajánlotta, hogy hoz a saját kertjéből. Tom osztálytársai többnyire kertes házban laktak, de Amanda londoni lakásában legfeljebb néhány virágláda akadt. Elhatározta, hogy hétvégén a parkban megmutatja fiának a jácintot, feltéve, ha lesz rá ideje. Elment Mr. Good aprócska postája mellett. A férfi éppen megigazította aranykeretes szemüvegét, és bélyegeket rakott egy fiatal nővér elé. A munkaruhája alapján ítélve a lánynak nehéz éjszakai műszakja lehetett. A rózsaszín váll-lap elárulta, hogy az illető még tantiló, vagyis amolyan mindenes, akit mindenki ide-oda küldözgethet. Amanda még jól emlékezett azokra az időkre, amikor maga is ebben a helyzetben volt. Az ambulancián végzett munkájának legnagyobb előnye az volt, hogy nem kellett éjszakai műszakot vállalnia. Erről szó sem lehetett, hiszen gondoskodnia kellett Tomról. A tanulóideje alatt nem volt egyszerű megszervezni a hétköznapokat. Tomnak Alice-nél, a szomszédasszonynál kellett maradnia, ha Amandát éjszakára osztották be. A vizsga után azonban rögtön megpályázta az állást az ambulancián. Három hónappal azelőtt, harmincéves korában kinevezték a kórház vezető főnővérévé. Olykor maga sem hitte el. Kezdetben a felelősség súlyos teherként nehezedett rá, de biztos volt abban, hogy a félelmeit senki sem vette észre. Számításba vette az olykor előforduló álmatlan

2

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

éjszakákat, és a mozgalmas hónapok alatt ügyesen leplezte szorongását a többiek előtt. Úgyis mindenkinek megvan a maga baja, ami lefoglalja. Amanda belépett az irodájába, melynek ajtaján feltűnő betűkkel a neve és a beosztása volt olvasható. Olykor úgy tűnt, hogy szinte hívogatja azokat, akik panaszt akarnak tenni, ha valami nem úgy megy, mint kellett volna. Ebben a pillanatban ő maga is szívesen panaszkodott volna. Miért kellett éppen Edward Burrowst vezető főorvosnak kinevezni? Alig csukta be maga mögött az ajtót, amikor rövid kopogás után megint kinyílt. Kifogástalan fekete kosztümbe öltözve Mrs. Imogen Drew, az ápolási igazgató lépett be. Rendkívüli látogató, legalábbis a napnak ebben az időszakában. – Grayson nővér, jaj de jó, hogy itt van! Ma korábban jöttem be abban a reményben, hogy… – Általában már nyolckor itt vagyok, de ma uszodába kellett vinnem Tomot, és… – Itt van! – Kicsoda? – Amanda sejtette, kire gondol Mrs. Drew, de még halogatni akarta az elkerülhetetlent. – Mr. Burrows. Néhány perccel ezelőtt láttam az irodája előtt, és felajánlottam, hogy megmutatom a szobáit. Éppen a kávéját issza, és megkért, tájékoztassam, ha maga megérkezik. Amanda nyelt egyet. – Hova ez a nagy sietség? Az ápolási igazgató végigsimított tökéletesen vasalt fehér blúzán. – Mától Mr. Burrows az ambulancia vezetője. Sok pályázó közül ő volt a legjobb. – Mrs. Drew halkabban hozzátette: – A bemutatkozó beszélgetés után annyira meg akarták szerezni a kórháznak, hogy még a feltételeit is belevették a szerződésébe. Természetesen nem ismerem a részleteket, de úgy tűnik, egy évig marad nálunk, és átveszi a sebészet feladatait. Tapasztalt műtőorvos, szakértő, különösen a veseátültetés területén. Amanda udvariasan mosolygott. Nem kérdés, Edward sokra vitte, amióta utoljára látta. Mégsem értette, miért pályázott az ambulanciára, ha annyira kitűnő sebész! – Nézze, nővér, ostobaság lenne elrontani a bemutatkozást egy olyan embernél, akit a legmagasabb szinten nagyra becsülnek. Amanda az íróasztala mögé lépett, és leült a forgószékébe. Neki könnyű volna elrontani a bemutatkozást! A telefonért nyúlt. – Fel fogom hívni. Köszönöm, Mrs. Drew. Nem kerülte el a figyelmét, hogy az asszony összeszorította a száját, mielőtt megfordult volna, hogy elhagyja az irodát. Mrs. Drew az ötvenes évei elején járhatott, vagyis húsz évvel idősebb nála, és gyakran próbálkozott azzal, hogy a hatalmát fitogtassa. De Amanda elhatározta, hogy az ambulanciát legjobb belátása szerint fogja vezetni. Ténykedése kezdete óta bevezetett néhány változtatást, és továbbiakat tervezett, de nem akart ajtóstul rontani a házba. Senki ne vethesse a szemére, hogy új seprűként a kipróbált és bevált dolgokat is kisöpri. A kagylót a válla és a nyaka közé szorítva hallgatta, amint kicsöng a telefon. Amikor senki nem jelentkezett, ösztönösen visszatartotta a

3

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

lélegzetét. Ahhoz képest, hogy Mr. Burrows alig várta, hogy láthassa, elég sokára jelentkezik. – De nem is tudja, hogy én vagyok az! – csúszott ki akaratlanul a száján. Amanda minden másodperccel idegesebb lett. Miközben várakozott, emlékezetében visszaforgatta az idő kerekét tizenkét évvel. Ott állt az apja rendelőjében egy fiatal orvos előtt, aki éppen arra készült, hogy kockára tegye a jövendő karrierjét… – Edward Burrows. A férfi hangja egy pillanat alatt visszahozta a jelenbe. Jóságos ég! Tényleg ő az! Megköszörülte a torkát. – Mr. Burrows, itt Grayson nővér. Beszélni akart velem? Javasolhatnám, hogy tíz perc múlva találkozzunk az irodámban? – Jobb szeretném, ha átjönne hozzám, nővér. Tiszta beszéd! Amandának ezernyi dolgot kell még elintéznie, de szigorúan véve a férfi a felettese. Jobb, ha megteszi neki ezt a szívességet. Legalábbis első alkalommal, ugyanis nem volt szokása hajbókolni a főnök előtt. Készségesen elfogadta a javaslatot, és letette a kagylót. Azután besietett a kis fürdőszobába, amely a beosztásával járó előnyök közé tartozott, belepillantott a tükörbe, és gyorsan átfésülte gesztenyebarna haját. El kell ismerni, Michel a múlt héten remekül levágta a haját, de alig tudott megfeledkezni az összegről, amelyet az előkelő londoni fodrászszalonban hagyott. Az, hogy a haját mesterfodrásszal vágatta, azon luxusdolgok közé tartozott, amelyeket a kinevezése óta engedhetett meg magának. Bár a pénznek más helye is lett volna, tudta, mit várnak el tőle. Egy vezető állásban dolgozó nővérnek adnia kell a külsejére. Ehhez tartozott a leheletnyi rúzs is. Amanda végighúzta a száján. A sminkje rendben volt, de ha nem így lett volna, akkor sem tehet semmit. Az alapozó és a pirosító otthon maradt. Talán mindegyikből kellene a neszesszerébe is tennie, hogy a hosszú munkanapok közben is mindig ápolt legyen. A pénztárcája viszont nem engedett meg ilyen külön kiadásokat. Tom valami új sportcipőről beszélt… Amanda elhessegette a gondolatot. Itt a kórházban a munkájára kell összpontosítania. A fizetése jelentősen megnövekedett, és ha elég takarékos, egyszer még saját lakása is lehet. Begombolta a sötétkék kabátkát, és végigsimított a szoknyáján. Ezt a kosztümöt hivatalos alkalmakra tartogatta. A munkája közben fehér köpenyt viselt a fehér blúz fölött, és fekete nadrágot vagy szoknyát. Jobban érezte magát a köpenyében, mint ebben a kosztümben, de ma arra van szüksége, hogy magabiztos legyen a fellépése, legalábbis addig, míg le nem tudja a találkozót Edward Burrowszal! Az íróasztalához lépett, ellenőrizte a mai napra előjegyzett betegek listáját. Ezt a feladatot általában a legteljesebb összpontosítással végezte. Gyakran úgy érezte magát közben, mint kapitány a hajóhídon, amikor tudja, minden megy, mint a karikacsapás. Ma mégis nehéz volt az összpontosítás. Amanda felállt, és az ajtóhoz ment. A vezető főorvosi szobák csak néhány lépésnyire voltak, mégis

4

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

annyira kifulladt, mintha rohamtempóban két emeletet szaladt volna fölfelé. A férfi ajtaja előtt mély lélegzetet vett, és bekopogott. – Szabad! Kinyitotta az ajtót, és gondosan becsukta maga mögött, mielőtt a tekintetét az íróasztal mögött ülő jóképű, elegáns férfira vetette volna. Edward megváltozott, de nem nagyon. Ha az utcán találkoznak, egy darabig törte volna a fejét, hol látta már. Talán a tévében? – töprengene, és csak a mosolya láttán törnének rá az emlékek, ahogyan most is. A férfi az ismerős, megnyerő mosollyal az arcán felállt, és megkerülte az íróasztalát. Amikor ott állt előtte, a kezét nyújtotta. Amanda felnézett, és futólag megállapította, hogy a férfi sötét hajában a halántéka táján ezüstös csíkok jelentek meg. Mégis fiatalabbnak tűnt a koránál. Amanda utánaszámolt. Edward harminchét éves lehetett. – Hát tényleg te vagy az – üdvözölte a férfi, és megfogta a kezét. De aztán gyorsan elengedte, mintha eszébe jutott volna, hogy itt most hivatalos találkozásról van szó. – A név ugyanaz volt, de csak akkor lettem biztos, amikor beléptél az ajtón. Semmit nem változtál. Eltekintve néhány finom ráncocskától a homlokodon. Érzéki szája sugárzó mosolyra húzódott, amikor ezt mondta, és Amanda úgy érezte, hatalmába keríti a rosszkedv. – Becsülettel rászolgáltam mindegyikre. Nem egy éjszaka alatt kerültek oda. A férfi barna szeme felszikrázott. – Kemény időszak volt, ugye? Az árral szemben úszni nem gyerekjáték. Amanda egy lépést tett hátra. – Honnan tudsz ilyen sokat rólam? – Puszta feltételezés. Még élénken emlékszem az utolsó beszélgetésünkre, mielőtt elhagytam volna édesapád rendelőjét. A súlyos klausztrofóbia összes tünete megmutatkozott rajtad. Az asszony nem tudta elfojtani a mosolyát. Bámulatos, milyen gyorsan elfelejti az ember az idő múlásával, milyen felhőtlen gondolatok és érzések határozták meg az ifjúságát, amikor minden egyes nap örökkévalóságnak tűnt, mert nem tudta, melyik irányba induljon. – A diagnózis nem rossz, doktor úr. A férfi is elmosolyodott. – Így már jobb! Nagyon dühösnek látszottál, amikor beléptél. Már attól féltem, hogy hatalmi tébolyban szenvedő nővér lett belőled, aki előszeretettel zsarnokoskodik a személyzettel, főleg az új főorvossal. Megkínálhatlak egy kávéval? Mrs. Drew ellátott egy termoszkannával és csészékkel. Holnap reggelig elég kell hogy legyen. Valahogyan így fejezte ki magát. De sajnos csak feketén adhatom. Edward hátat fordított, amikor a tálca fölé hajolt, Amanda mégis érzett még közöttük némi feszültséget. – Úgyis feketén iszom – mondta, és elvette a csészét. – Foglalj helyet, kérlek! Amanda eleget tett a felszólításnak, és leült az íróasztal előtti karosszékbe, miközben Edward visszaült a helyére. Milyen hivatalosan viselkednek egymással! Egészen másképp, mint akkor régen, amikor utolsó találkozásukkor, tizennyolc évesen, kiöntötte a férfinak a szívét.

5

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Feltételezem, hogy megszakítottad a tanulmányaidat az orvosi egyetemen. – A megállapítás szinte mellékesen hangzott el, de Edward érdeklődve tanulmányozta az asszony arcát. Amanda felhúzta a szemöldökét. – Ki mesélt neked erről? A férfi megvonta a vállát. – Ez volt a szándékod, és mivel ápolási területen dolgozol, feltételezem, hogy megváltoztattad a véleményedet, és mégsem lett belőled orvos. Az asszony ivott egy kortyot. A kávé erős volt, majdnem keserű, de a tálcán semmi nem volt, amivel enyhíthette volna az ízt. Amúgy is feszült idegei nem fogják meghálálni ezt a koffeinadagot. Letette a csészét, és hátradőlt. – Ha jól emlékszem, azt tanácsoltad… – Ó, nem! – szakította félbe a férfi. – Semmit sem tanácsoltam. Bármit tettél, saját elhatározásodból tetted. Velem csak a kamaszkori álmaidat osztottad meg. Például azt kérdezted, nem lenne-e jobb, ha előbb világot látnál, rátalálnál önmagadra, mielőtt a szüleid, a nagyszüleid és a testvéred nyomdokaiba lépve megkezdenéd a pályafutásodat. – És mi váltotta ki ezeket a kamaszkori álmokat? – kérdezte az asszony hűvösen. – Emlékszik még, Mr. Burrows? – Egy egyszerű, ártatlan, tréfás megjegyzés lehetett. Ha jól emlékszem, édesapáddal beszéltem, és ő elmondta, hogy felvettek az egyetemre. Abban a pillanatban léptél a szobába, én meg valami olyasmit mondtam, hogy ezek szerint a másik lányát is ugyanarra a sínre akarja állítani? Valamilyen okból mégis másképp döntöttél. – Kész csoda! Még nagyon fiatal voltam, és te alaposan összezavartad a gondolataimat. Te, érett huszonöt évesként, nem sokkal az előtt álltál, hogy az életed más irányba tereld. Edward letette a csészéjét, és előrehajolt. – Még nem tudom, hova vezet ez a beszélgetés, Amanda, de a szavaidból dühöt hallok kicsendülni. Mivel együtt fogunk dolgozni, ez ellen tennünk kell. Az asszony nagyot sóhajtott. Másodpercekig szóhoz sem jutott, mert az emlékek hatalmukba kerítették. Amikor ismét megnyugodott, gondosan megválogatta a szavait. – Nagyon sajnálom, Edward. Kissé feszült vagyok, amióta megtudtam, hogy megint találkozni fogunk. Edward a hajába túrt. – Nem tudom, miért. Gyakorlaton voltam az édesapád rendelőjében, és ő meglehetősen dühös lett, amikor közöltem vele a döntésemet, hogy az általános orvoslást nem nekem találták ki. Felállt, és az ablakhoz lépett. Az asszonynak háttal, kezét a párkányra támasztva nézett kifelé. Hirtelen megfordult, és megint Amanda arcát kezdte tanulmányozni. – Őszintén megmondom, apádat mindig kis diktátornak tartottam. De a kisebbik lánya valamiért fontos volt nekem. Talán ezért hallgattalak meg figyelmesen, amikor a gondjaidról meséltél. Arról panaszkodtál, hogy nem határozhatsz önállóan az életedről, hogy mindig azt várták el tőled, hogy a családi rendelőben dolgozz. Féltél, hogy soha nem ismerheted meg a világot. 6

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Igen – szólt közbe az asszony -, te tudatosan döntöttél úgy, hogy félbeszakítod az általános orvosi tanulmányaidat, és helyette egy utazási iroda orvosaként világot látsz. Számomra már a gondolat is izgalmasnak tűnt, hogy ilyen módon felfedezheted a nagyvilágot. Edward ismét leült az íróasztalához. – Ezek szerint tényleg komolyan vetted a beszélgetésünket, ugye? – Megfogta a csészéjét, megállapította, hogy üres, és kinyitotta a termoszkannát. – Kérsz még kávét? Az asszony megrázta a fejét. – Köszönöm, de még az első adaggal sem birkóztam meg. Eléggé szörnyű az íze, nem gondolod? Egyszer nálam is innod kellene egy csészével. Az irodámban ugyanis van egy kávéfőző. A férfi elmosolyodott. – Ez a békekötés jele akar lenni? Amanda viszonozta a mosolyt. – Veszekedtünk volna? Edward a fejét hátravetve felnevetett. Ez a hang balzsamként hatott Amanda megtépázott idegeire. Még jól emlékezett arra, hogy Edward mindenkire átragadó nevetése hogyan töltötte be a rendelőt akkoriban. Az édesapja minden alkalommal gúnyosan elhúzta a száját. Edwardnak igaza volt: az apja szigorú kényúr. Egy kicsit szelídült azóta, hogy nyugdíjba ment, és Yvonne átvette a rendelőt, de a családon ugyanúgy megalkuvások nélkül uralkodott, mint régebben. – Na jó, nem veszekedtünk. Csupán kiszellőztettük a puskaporos levegőt, ugye? Mielőtt Amanda válaszolhatott volna, megcsörrent a telefon. – Bocsáss meg egy pillanatra! – Edward felvette a kagylót, és néhány másodpercig fülelt. – Téged keresnek. Amanda elmosolyodott, amikor Clive Goddard hangját hallotta meg a vonal másik végén. Clive az ortopédia főorvosa volt, és gyakran kiállt mellette, amióta az új beosztásában dolgozott. – Hát itt bujkálsz! Van egy kis gondom, Amanda, amelyet csak te tudsz megoldani. – Mi lenne az? Csupa fül vagyok. Az asszonynak nem kerülte el a figyelmét, hogy Edward igyekszik nem hallgatózni. Átnézte a postáját, és Amanda azon töprengett, nem zavarjae, hogy ilyen fesztelenül beszélget a kollégájával. Az édesapja biztosan rendreutasítaná és arra intené, hogy legyen tárgyszerű. Talán épp ezért volt olyan fontos Amandának, hogy a munkahelyi légkör kevésbé legyen feszélyezett. Ráadásul Clive nemcsak munkatárs, hanem barát is volt. Néhányszor együtt mentek színházba. Egyszer még vacsorázni is meghívta. Bár a dolog annyiban maradt, mert Tommy elrontotta a hasát. – Holdsworth nővér megint rosszul lett – közölte vele Clive. – Szegény Julia! Az első három hónap rettenetes, ha az embert elfogja a reggeli rosszullét. Én boldog voltam, amikor túljutottam rajta. De a terhesség előrehaladtával javul a helyzet. Megesküdött volna, hogy Edward hegyezi a fülét. És ha igen? Az viszont meglepte, hogy eddig senki nem leplezte le a férfi előtt botrányos múltját. Általában ezt említették az emberek először, ha róla esett szó.

7

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Szegény Júliát hagyjuk pihenni, mi pedig küszködjünk tovább! – mondta Clive. – Csak az a kérdés, hogyan oldjuk meg a személyzeti gondokat. – Mindjárt lemegyek, és elintézem a dolgot. Adj öt percet, hogy felvehessem a köpenyemet, és azonnal nálad vagyok! – Nagyszerű vagy, Amanda! – Tudom – jegyezte meg az asszony nevetve. Amikor letette a kagylót, Edwardra nézett, de a férfi arca nem árult el semmit. – Valami gond van? – Az ortopédiai rendelőben hiányzik valaki. Van egy olyan érzésem, hogy a délelőtt nagy részét ott fogom tölteni… Edward a homlokát ráncolta. – Azt reméltem, hogy az ambulancia főnővére megmutatja az új munkahelyemet, bemutat a munkatársaknak… Amanda felállt. – Rendben, hadd segítsek egy órácskát Clive Goddardnak, azután megpróbálok visszajönni. Jó? Edward szintén felállt, és megkerülte az íróasztalt. A szája szegletében mosoly bujkált. – Valószínűleg hozzá kell szoknom ahhoz az energikus nőhöz, akivé változtál. Mit szól a férjed az új beosztásodhoz? Nyilván megbarátkozott vele, különben biztosan nevet változtattál volna, hogy visszavonulhass egy otthonos kis fészekbe. A férfi kinyitotta előtte az ajtót, és ránézett. Amanda váratlanul vonzalmat és némi szomorúságot fedezett fel a tekintetében. Megköszörülte a torkát. – Nem vagyok férjnél, de most mennem kell. Clive megőrül, ha az osztályán nem úgy megy minden, mint a karikacsapás. Amanda nem törődött azzal, mit szól Edward a válaszához, egyszerűen az ajtóhoz sietett. Nem vethette a férfi szemére, hogy kihallgatta a telefonbeszélgetést. Hiszen az íróasztalánál ült, és nem kívánhatta meg tőle, hogy fogja be a fülét. De hogy azért, mert gyereke van, feltételezi, hogy férjezett! Amanda büszke volt arra, ahogyan egyedülálló anyaként megküzdött a feladatával. Tom kiegyensúlyozott, értelmes és jókedvű tízéves kisfiú volt. – Örülök, hogy láthatlak! Amanda átöltözve állt Clive szobájában. – Hol van Broughton nővér? – Gyorsan bement a kezelőbe, és kicserélte az összegyűrődött lepedőt a vizsgálóasztalon, amelyen az előbb még Clive utolsó betege feküdt. – Az ő feladata, hogy Julia helyett beugorjon. Észrevette, hogy Clive az ajtóban áll, és őt figyeli. Kék csíkos inge ugyanolyan állapotban volt, mint az előbb kicserélt lepedő. Nyilván még mindig nem talált senkit, aki a holmiját kivasalja. Már két éve, hogy elhagyta a felesége, és még mindig nem boldogult a háztartással. Miközben Amanda feszesre húzta a tiszta lepedőt, és a szélét gondosan a matrac alá gyűrte, elgondolkodott Clive-on. Képtelen vezetni a háztartását, viszont fontos számára a társasági élet. Szívesen megy egy nő oldalán színházba anélkül, hogy ezért elvárna cserébe valamit. Még egy 8

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

jóéjtpuszit sem. Amandának pontosan ez tetszett benne. Ez azt jelentette, hogy lehet férfi barátja anélkül, hogy kényszerű kapcsolatba kellett volna bocsátkoznia. Remélhetőleg így is marad! Mert ha Clive többet akarna tőle… – Broughton nővér ide-oda rohangál a főorvos és köztem. A gyorsaságától egyébként sem vagyok elbűvölve, ha a véleményemet kérdezed. – Jól van, egy darabig itt maradok – jelentette be gyorsan Amanda. – Mint a régi szép időkben. Ki a következő? – Clive asztalához ment, és kezébe vette a legfelső kórlapot. – David Shuttleworth, hétéves – olvasta, és rögtön visszaemlékezett. – Ez az a kisfiú, akivel én foglalkoztam a balesete után nem sokkal, ugye? Amikor ma reggel az időpontokat ellenőriztem, ott szerepelt a neve. El is határoztam, hogy bekukkantok hozzá. Éppen kapóra jön, hogy hívtál. Hogy van a gyerek? Clive félresöpört a homlokából egy szőke hajtincset. – Bátor kis fickó! Az édesanyjáért jobban aggódom. Képtelen volt feldolgozni, hogy a fia lábát amputálni kellett. Továbbra is önmagát okolja, amiért kiengedte Davidet játszani. A család egy csendes mellékutcában lakik, és Mrs. Shuttleworth tényleg nem sejthette, hogy egy teherautósofőr éppen ott akarja lerövidíteni az utat. Amanda szomorúan emlékezett vissza arra a napra, amikor a helikopter Daviddel a fedélzetén leszállt a kórház tetején. Ennek majd egy éve. Ő akkoriban még az ortopédiai rendelőben dolgozott, de kisegítőnek a sürgősségi osztályra küldték. Amikor felvágta a vérrel átitatott farmert, csodáért imádkozott. Ugyanannak a napnak az estéjén odahaza a konyhában ült, magához szorította a fiát, és végtelenül hálás volt azért, hogy Tom egészséges és sértetlen. Tom megkérdezte, mi történt, és ő eleinte nem tudott válaszolni neki. A kép, ahogyan a sebészek csapata kétségbeesetten próbálja megmenteni a kis David bal lábát, szavát szegte. Másnap reggel Clive elmondta, hogy kénytelenek voltak amputálni. Amanda meglátogatta a kisfiút az osztályon, és az járt a fejében, hogyan viselkedne, ha Tom feküdne David helyén. Ő is magát okolná, ahogy David édesanyja tette? Minden bizonnyal. De az időt nem lehet visszaforgatni. Nem volt értelme ilyesmit kívánni. Az egyetlen lehetőség, hogy előre nézzenek, és a legjobbat hozzák ki abból, amit az élet nyújt. – Jól vagy, Amanda? Clive hangja visszatérítette a valóságba, és rájött, hogy csak a semmibe bámul. – Igen, minden rendben van. Szólok Davidnek. A bánata azonnal elszállt a bátor kisfiút látva, aki széles mosollyal lépett be a rendelőbe. – Nézd csak! Már nincs mankóm! – David a botját Clive íróasztalához támasztotta. – És ha az új pro… proszte… – Protézis, David – segítette ki az édesanyja, egy gömbölyded, félénk tekintetű asszony. David elvigyorodott. – Mindegy, tehát, ha megkapom azt az izét, bot nélkül fogok járni, és azután… – Hosszú hatásszünetet tartott. – Azután futni fogok! 9

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Janice Shuttleworth végigsimított őszülő haján. A baleset után elmesélte Amandának, hogy Davidre nagyon vágytak, és negyvenöt éves volt, mire megszületett. Áldás és ajándék, életének napsugara, melyre már nem is számított. A szíve majd meghasadt. Amanda elnézte egy darabig, és látta rajta, hogy fizikailag és lelkileg a végső kimerülés határán áll. – Mrs. Shuttleworth, igyon egy kávét a büfében, amíg Mr. Goddard megvizsgálja Davidet! A megkönnyebbült válasz bizonyította Amandának, hogy éppen a megfelelő hangot ütötte meg az asszonnyal. Emlékezett, hogy David édesanyja minden alkalommal félrenézett, amikor Clive a combcsonkot vizsgálta. – Köszönöm, nővér, jót fog tenni egy kávé. Miután az édesanya távozott, a kis beteg bőbeszédűbb lett, és felszabadultan mesélt mindarról, ami foglalkoztatta. A combcsonkon volt azonban egy érzékeny pont, melyet Amandának gondosan be kellett kötnie. – Fáj, David? – kérdezte, amikor a kötést feltette. A fiúcska elmosolyodott. – Nem, minden rendben van. Amanda viszonozta a mosolyát. Jól tudta, hogy David csak akkor vallaná be, hogy fájdalmai vannak, ha már elviselhetetlen lenne. Rendíthetetlen nyugalommal tűrte a tortúrát, soha nem süppedt bele az önsajnálatba. Mindig a gyógyulás következő lépcsőfoka érdekelte. Az asszony megpaskolta a kezét. – Derék kisfiú vagy, David. A fiú felnevetett. – Az anyukám mást mond. – Hallgatott egy darabig. Az arca elkomolyodott. Végül felemelte a tekintetét Amandára. – Ugye egészséges leszek, nővér? Úgy értem, ha felnőtt leszek, és… Amanda hirtelen gombócot érzett a torkában. Ahogyan a fiú most ránézett, nyilván minden bölcsesség forrásának gondolta. Épp őt, akinek az élete a feje tetején áll. De azért megbirkóztál a gondokkal, ugye? Megint talpra álltál, mondta a józan esze, amely a levertség pillanatain mindig átsegítette. – Természetesen, David. – Megfogta a fiú kezét, és érezte, hogy a gyerek megszorítja. – Te nem adod fel egykönnyen, és ez a lényeg. A hozzáállásoddal mindent elérhetsz. – Mi az a hozzáállás? Amanda elmosolyodott. Az egyszerű kérdés feloldotta a feszültséget. Mielőtt válaszolhatott volna, halk köhögés hallatszott. Edward Burrows állt a kezelő ajtajában. – Kopogtam – szabadkozott a férfi. – Bejöhetek? Clive-ot időközben másik beteghez hívták, ezért Amandán és Daviden kívül nem volt más a helyiségben. – Segíthetsz, ha akarsz – mondta az asszony. – Ő az én kis barátom, David, és éppen azt szeretném megmagyarázni, mi az a hozzáállás. Talán elmagyarázod neki, én pedig befejezem a kötözést. David, a doktor urat Mr. Burrowsnak hívják, és… – Miért szólítják misternek, ha doktor? 10

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Edward mosolyogva lépett a vizsgálóasztalhoz. – Ez jó kérdés. Tulajdonképpen anakronizmusról van szó, de… – Mi az az anakronizmus? Amanda felnézett, és a fiúcska feje fölött elkapta a férfi tekintetét. Mindketten visszafojtották a mosolyukat. Amanda ismét a kötözésre összpontosított, és az ideiglenes protézisért nyúlt, hogy felerősítse. Edward leült az ágy szélére, és Davidre nézett. – A következő ok miatt hívnak Mr. Burrowsnak: sebész szakorvos vagyok és… – Felvágja az emberek hasát, meg ilyenek? – Pontosan. Régen a fodrászok, akiket akkoriban borbélyoknak neveztek, végezték ezt a munkát. Mondhatjuk, hogy ők voltak az első sebészek, és megkülönböztették magukat a többi orvostól… – Azoktól, akik nem vágják fel az emberek hasát? – Igen. A borbélyokat misternek szólították, és mi megtartottuk ezt a címet. Amanda felerősítette a műlábát. – Nem túl szoros, David? – Nem, jó lesz így. Kinyújtotta a fiú lábát. – Mi a véleményed, David? Nem kellett volna már felhagyni azzal, hogy a sebészeket misternek szólítsák? A kisfiú elmosolyodott. – Nagyon úgy tűnik, hogy a szavatossági idő már régen lejárt. – Pontosan. – Edward hálásan pillantott Amandára. – Na, ezt nevezik anakronizmusnak. Amikor már valami idejét múlta. David a homlokát ráncolta. – A másik szót is meg akarta magyarázni. Mi a hozzáállás? Edward elmosolyodott. – A hozzáállás az, ahogyan a helyzeteket szemléled. Például… Amanda figyelte, ahogyan a férfi a mosdóhoz megy, és egy poharat félig vízzel tölt meg. A pohárral a kezében visszament Davidhez. – Mit mondasz, David? Ez a pohár félig tele van vagy félig üres? David egyre csak a homlokát ráncolta. – Természetesen félig tele van – mondta végül. Edward megpaskolta a kezét. – Igazad van. Magad szolgáltattál ezzel példát a jó hozzáállásra. Azok, akik borúlátón szemlélik a világot, azt mondták volna, félig üres. Amanda lépéseket hallott. Clive jött vissza. – Mi van itt? Filozófiaóra? Edward mosolygott. – Valami hasonló. Egy olyan értelmes gyerek esetében, mint David, időt kell szakítani arra, hogy a kérdéseit megválaszoljuk. – Letette a poharat, és kezet nyújtott Clive-nak. – Edward Burrows vagyok. – Clive Goddard. A két férfi kezet rázott. Amanda azon töprengett, képzelődik-e, vagy tényleg kritikusan figyelik egymást. Edwardnak nem volt könnyű a helyzete, ő felelt az egész ambulanciáért. Az elődje évekig töltötte be ezt a posztot, és a múlt hónapban nyugállományba vonult, hogy a golfütésein

11

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

javítson. Amanda tudta, hogy sorban álltak ezért a beosztásért, és a tény, hogy egy külsős kapta meg, sokakból ellenállást váltott ki. Lesegítette Davidet az ágyról. Az édesanya éppen akkor ért az ajtóhoz, és leült az íróasztal előtt álló egyik székre. – Mr. Goddard rögtön a rendelkezésére áll. Amanda hallotta, amint Clive és Edward röviden szót vált. Azután Clive előbukkant a kezelőből. – Nővér, Mr. Burrows meggyőzött arról, hogy egy darabig nélkülöznöm kell – jelentette ki hivatalos hangon, és nem csinált titkot a nemtetszéséből. – Ha küldene valakit maga helyett… – Félórán belül itt vagyok, Mr. Goddard – szólt közbe az asszony gyorsan. – Gondom lesz rá, hogy addig Broughton nővér idejöjjön. A főorvoshoz valaki mást küldök majd. Megfordult, és elbúcsúzott Davidtól meg az édesanyjától. Clive sötét tekintetéről szándékosan nem vett tudomást, és Broughton nővér keresésére indult. – Huszonöt perc – mondta Amanda kifulladva Edwardnak. – Nincs több időm. Először megmutatom a fül-orr-gégészetet, azután… – Amanda. – Edward a karjára tette a kezét, és hirtelen megállt. – Nem zavar, ha az egyes osztályokat egyedül kell felkeresnem. Csak azt gondoltam, mint vezető főnővér szívesen bemutatnád nekem a munkatársakat, de… – Nagyon sajnálom. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy az időm egy részét az osztály megszervezésére kell fordítanom. Néha szeretnék egyszerű nővér lenni, aki elvégzi a munkáját, és este hazamehet anélkül, hogy az adminisztrációs feladatok aggasztanák. Edward az asszony álla alá tette az egyik ujját, és felemelte, hogy Amanda rá nézzen. – Hála istennek, a korona félrecsúszott – mondta halkan. – Már attól féltem, nem találom meg újra az igazi Amandát. Mosolyogva megfordult, és elment. Amanda csak állt, és az jutott eszébe, hogy sokkal szívesebben járná körbe az osztályokat a férfival, és sütkérezne a többiek csodáló tekintetében, ahol csak felbukkan vele. Zavartan megrázta a fejét. Tényleg ezt kívánja?

2. FEJEZET Amanda az egyik szemével hunyorítva, a fültükrön keresztül szemrevételezte a kis beteg fülét. Körülötte hat nővértanuló állt, mindannyian végzősök. Úgy hajoltak előre, mintha egyetlen közös szemmel a beteg fülébe tudnának nézni. Jane Hartley, az ősz hajú, feketébe öltözött oktatónővér figyelmeztette tanítványait, hogy lépjenek hátrébb. – Köszönöm, nővér – mondta Amanda felegyenesedve. – Mindjárt belenézhetnek a kicsi fülébe mindannyian. Ugye nem baj, Jennifer – fordult

12

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

a kislányhoz –, ha a nővérkék sorban belekukucskálnak a füledbe, ahogy az előbb én? Az ölében ülő szőke baba mosolyogva a fejét rázta. Amanda hálát adott a sorsnak, hogy a bemutatásra kiszemelt gyerek ilyen nyugodt. A kis Jennifer láthatóan élvezte, hogy az érdeklődés középpontjába került. Amanda feladatai közé tartozott, hogy a nővértanulóknak biztosítsa a gyakorlati tapasztalatok megszerzésének lehetőségét. A vezető főnővért kinevező bizottság egyik tagja elmagyarázta neki, miért rá esett a választás. Mivel az ambulancián ezen a területen dolgozott, sokrétű tapasztalatokra tehetett szert. Most jól jött, hogy ehhez is ért, mert a papírmunka mellett nem esett nehezére ellátni ezt a feladatot. A fültükröt egy szőke tanulónak nyújtotta oda, aki alig nézett ki tizenöt évesnek, pedig a tanulmányai sorát tekintve legalább húsznak kellett lennie. – Nővér, megmutatná, hogyan vizsgálja meg Jennifer fülét? A többi tanuló árgus tekintetétől kísérve a szegény lány nehezen mondhatott volna nemet. Amanda a remegő, fültükröt tartó kezet a megfelelő helyre irányította. – Őrületes! Az ifjú nővér már nem is volt ideges, és belefeledkezett a szeme elé táruló látványba. – Látja a gyöngyházszínű dobhártyát, nővér? – kérdezte Amanda. – Igen, és látom… – Egy pillanatig tétovázott. – Nyugodtan mondja el, mit lát – bátorította Amanda. Kopogtatás szakította félbe a mondatát. Az oktatónővér nyitotta ki az ajtót. Edward Burrows állt ott. Valami ismeretlen okból Amanda arcát rózsás pír öntötte el. Egyik pillanatról a másikra valahogyan kellemetlenül érezte magát a bőrében, ahogyan a kisgyerekkel az ölében ült, körbevéve egy csapat nővértanulóval. Edward első itt töltött napja emlékezetes maradt a számára. Azóta már négy hét telt el, és őt még mindig bántotta, hogy nem személyesen vezette végig az osztályon. Az, hogy régi ismerőse volt, aki egykor az apja rendelőjében dolgozott, még nem jelenthette azt, hogy most alábecsülheti. Edward a főnöke, és ennek megfelelően kell viselkednie vele. – Hölgyeim, az úr Mr. Burrows – mondta nyugodtan. – Önök közül azok, akik itt az ambulancián képzelik el jövendő pályafutásukat, gyakran fognak vele találkozni. Ő az osztályvezető főorvos. Edward elmosolyodott. – Semmi ok, hogy elijessze őket, nővér. Nem szoktam harapni. Néhány tanulólány vihorászni kezdett, miközben a többiek csodálattal bámulták a férfit. Amandának el kellett ismernie, hogy Edward lenyűgöző látványt nyújt szürke öltönyében és csillogóra fényezett drága bőrcipőjében. Munkába jövet talán igénybe vette egy ügybuzgó cipőtisztító szolgáltatását a metróállomáson. A férfi nyilván addig nem nyugodhatott, amíg Edward meg nem láthatta a saját képmását a cipőjén. Feltéve, ha Edward egyáltalán földalattival jött. Amanda valószínűtlennek tartotta. Biztosan autóval jár, mert nyilván egy gondozott park szélén álló előkelő

13

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

házban lakik az elbűvölő feleségével és a statisztika szerinti 2,4 gyermekével. Sajnos a férfi munkába állása óta semmit sem sikerült kiderítenie róla, és ez titkon bosszantotta. Ráadásul a kórházi hírharangok sem tudtak semmit. A férfi magánélete talány volt. Senki nem sejtette, honnan pályázott erre a feladatra, amelyre többen is áhítoztak a „Bözsiben”, ahogyan a gyerekkórházat tréfásan nevezték. – Ugye nem zavarja, Grayson nővér, ha egy kicsit figyelek? – A többiek előtt a férfi magázta. – Össze kell állítanom egy beszámolót a kórházban alkalmazott oktatási módszerekről. – Természetesen nem. – Amanda nagyot sóhajtott. – Délutáni foglalkozásunk első felében megmutattam a nővéreknek, hogyan vizsgálják meg a fület. Éppen ezért küldték át hozzánk Jennifert a sürgősségi osztályról. – Amanda a kislányhoz hajolt. – Jennifer, elmondanád Mr. Burrowsnak, mit csináltál az új piros gyöngysoroddal? A kislány bűntudatosan elmosolyodott, ugyanakkor élvezte, hogy az érdeklődés középpontjába került. – Kihúztam a cérnát, mert meg akartam számolni a gyöngyöket, azután egyet a fülembe dugtam, hogy kipróbáljam, milyen, de azután nem tudtam kiszedni, és a mami idehozott, és… – Látom a piros gyöngyöt, nővér – szakította félbe a szőke nővértanuló a kislány szóáradatát izgatottan. – Szeretném, ha mindannyian megnéznék – mondta Amanda. – Persze csak akkor, ha nincs kifogásod ellene, Jennifer. Kényelmesen ülsz az ölemben, vagy inkább egyedül ülnél a széken? A kicsi Amanda nyaka köré fonta a karját, és sugárzó arccal kijelentette, hogy az ölében akar maradni. Miután mindenki, az oktatónővért is beleértve, szemügyre vette Jennifer fülét, Amanda fogott egy hosszú, hajlított fogót, óvatosan bedugta a kislány fülébe, közvetlenül oda, ahol a fültükrön keresztül a piros gyöngyöt látta. A fogó összezárult az idegen test körül, és Amanda kihúzta a gyönggyel együtt. Amikor felmutatta a körülötte állóknak, egy kicsit úgy érezte magát, mint egy mágus. Edward még mindig az ajtónál állt, tekintetéből elismerés sugárzott. Amanda fürdött benne. Az utóbbi négy hétben rendkívül fontossá vált számára a férfi véleménye. Ezt azzal magyarázta, hogy Edward a főnöke, bár korábban ez sohasem érdekelte. – Köszönöm, nővér. – Az orvos hangja az elismerő moraj közepette is jól hallatszott, miközben a csillogó gyöngy körbejárt a hallgatók között. – Ha van egy kis ideje, jöjjön át egy pillanatra az irodámba, mielőtt hazamegy! Amanda gyorsan átgondolta, mi mindent kell még elintéznie a műszakja után. A lista meglehetősen hosszú volt, mégsem akart udvariatlan lenni, és a férfi kérését másnapra halasztani. – Természetesen, Mr. Burrows – felelte, mintha semmi dolga nem lenne. Az egyik nővértanuló elejtette a gyöngyöt, és a golyócska az asztal alá gurult. Az oktatónővér felszólította a lányokat, hogy keressék meg. Amandának odébb kellett lépnie. Jennifer belekapaszkodott, és sírni kezdett, nyilván ráunt a példás beteg szerepére.

14

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

 Akkor később még találkozunk – mormolta Edward, és az általános felfordulás közepette sietve távozott. – A tanórákon nem szokott ilyen zűrzavar lenni – hangsúlyozta Amanda, miután elvette Edwardtól a felé nyújtott kávét. A férfi elmosolyodott, és kényelmesen hátradőlt a karosszékében. Amanda észrevette, hogy a nyakkendőjét meglazította, és sokkal fesztelenebbnek látszott, mint amikor jó két órával azelőtt pánikszerűen elhagyta a fülészetet. – Példamutatóan viselkedtél. A beszámolómban dicsérni fogom az „Amanda Grayson Akadémiát”. – Főnök úr, ne túlozzon! – mondta nevetve Amanda. Vajon mit szól Edward a tréfás hangnemhez? Lehet, hogy túl bizalmaskodónak találja? Amanda műszakja időközben lejárt. Az órára pillantott. Negyed hét volt. Hétkor Alice hazahozza Tomot. Amanda elfojtott egy sóhajt. Edward remélhetőleg hamarosan a tárgyra tér. Ivott még egy korty kávét. – A mostani kávéd sokkal finomabb, mint a négy héttel ezelőtti. – Vacakabb már nem is lehetett volna. Éppen ezért beszereztem egy kávéfőzőt. Ugyanakkor Mrs. Drew felhívta a figyelmemet arra, hogy nem illik a beosztásomhoz, ha magam készítem a kávét. A jelek szerint az innivalót egy szolgálatkész tündértől kellene megrendelnem, de azt mondtam Mrs. Drew-nak, hogy… – A férfi félbeszakította a mondatot, és elmosolyodott. Szokatlan látvány, ám ettől még Amanda nem találta kevésbé vonzónak. – őszintén szólva semmit sem mondtam, de szívesen megtettem volna. A felelősségteljes beosztásban lévő nők gyakran fitogtatják a hatalmukat, ha újonc kerül a színre. – A jelenlévők, remélem, kivételek, ugye? – Ez magától értetődik. A férfi rekedtes hangjától Amandának bizseregni kezdett a bőre. Valószínűleg az a baj, hogy az utóbbi időben ritkán volt férfitársaságban. Különben több tapasztalata lenne abban, hogyan kell tréfálkozva csevegni, ahogyan ezt a baráti kapcsolatban álló emberek teszik. Elhatározta, hogy gyakrabban fog találkozgatni az ellenkező nem képviselőivel. Ha Clive Goddard legközelebb vacsorázni hívja, megragadja az alkalmat. Miért ne járna el egy férfival szórakozni, ha megosztja vele a számlát, amennyiben az illető beleegyezik, és az estét baráti jóéjtpuszival zárják? A következő pillanatban az jutott eszébe, hogy Clive helyett egy másik férfi sokkal jobban megfelelne a célnak. Gyorsan előrehajolt. – Attól tartok, indulnom kell. Megbeszélhetnénk gyorsan azt, ami miatt idehívtál? – Azt reméltem, hogy velem vacsorázol. Jóságos ég! Ez az ember olvasni tud a gondolataiban? Amanda nyelt egyet, mielőtt válaszolt volna. – Úgy érted… Edward átható tekintettel nézte az asszonyt. – Tudom, hogy a kérésem váratlanul jött, de tényleg szívesen vacsoráznék veled ma este. Egy csomó kérdésem gyűlt össze a munkával

15

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

kapcsolatosan. Te itt végezted a nővérképzőt, és roppant átfogó ismereteid vannak az egész kórházról. Aha, ezek szerint Edward utánanézett! Amanda figyelte, amint a férfi kihúzza magát, és megigazítja a nyakkendőjét. A kissé tekintélyt parancsoló szavak sem kerülték el a figyelmét. Edward finoman a tudomására hozta, hogy pusztán szakmai okok miatt hívta vacsorázni. Amanda felkapta fekete táskáját, és ellenőrizte, be van-e zárva. – Nagyon sajnálom, de ahogy magad is mondtad, a meghívásod váratlanul ért. Ma este sok dolgom van. Otthon várja egy kisfiú a barátjával, egy halom vasalnivaló, egy szeszélyes és követelőző macska, utána pedig egy illatos habfürdő és az ágy, gondolta magában. Különben is, egy munkavacsora nem fogja előbbre vinni az önként választott kutatási területén, hogy közelebb kerüljön a másik nemhez. – Akkor talán megnéznéd a határidőnaplódat, hogy egy másik estét választhassunk? – Edward ismét hátradőlt. Amanda szíve megint nagyot dobbant. Volt abban valami izgató, hogy egy jóképű férfi oldalán léphetne be az étterembe. De ez csak munkavacsora! – intette magát. – Várj, mindjárt megnézem! – Igyekezett, hogy ne látsszon túl lelkesnek, amikor előveszi zsebnaptárját a táskából. – Hm… – Úgy tanulmányozta az oldalakat, mintha számtalan időpontot kellene átfutnia. – Pénteken este ráérek. Alice péntek esténként általában nem megy sehova. Megfürdik, és meghallgatja a kedvenc műsorát egy klasszikusokat sugárzó adón. – Rendben, halasszuk péntekre! Akkorra úgysincs programom. Amióta idekerültem, még nem nagyon volt alkalmam társas kapcsolatokra szert tenni. Az asszony elmosolyodott. – Egészen úgy hangzik, mintha a Marsról jöttél volna. Edward felnevetett. – Olykor nekem is úgy tűnik. Itt Londonban minden annyira más. – Mint hol? – Mint azokon a helyeken, ahol eddig dolgoztam – felelte a férfi nyugodtan. – És azok hol voltak? Edward felhúzta a szemöldökét. – Mennyi időd van? Egy csomó mindent láttam a nagyvilágból, amióta zöldfülű kezdőként otthagytam apád rendelőjét. Amanda türelmetlenül vágyott arra, hogy mindent megtudjon, de várnia kellett. – Tényleg többet szeretnék hallani erről, hiszen én is elég sokat csavarogtam a világban – tette hozzá gyorsan. – De most már mennem kell. Edward könnyedén felállt, és ott termett mellette. – Elvihetlek valameddig, vagy ma autóval jöttél? Feltűnt, hogy többnyire gyalog jársz munkába. Hát ezt is megfigyelte! Amanda nem tudta, hogy ezt hízelgőnek érezze, vagy inkább nyugtalankodjon miatta. 16

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Minden reggel gyalog jövök. Kocsival nem igazodom el Londonban. – Meg nem is engedhetem meg magamnak, tette hozzá magában. – Köszönöm az ajánlatot, de tényleg nem szeretnék alkalmatlankodni. Nem lakom messze. – Badarság! Egyáltalán nem okoz gondot. Ellenkezőleg, szívesen teszem. – Edward az asszony aktatáskájáért nyúlt. – Meglehetősen nehéznek látszik. Gyere, elkísérlek az irodádhoz, hogy elhozhasd, amire még szükséged van. – Még át kell öltöznöm – mutatott Amanda a kórházi egyenruhájára. – Akkor a kocsinál várlak. A mélygarázsban saját parkolóhelyet biztosítottak. – A VIP-részlegben a többi főorvossal együtt, ugye? Edward elmosolyodott. – Ki gondolta volna, hogy ilyen magasságokba fogok jutni?  Az ember csak csodálkozik, hogyan változnak a dolgok – mondta az asszony inkább magának, és az ajtóhoz sietett. Edward egy acélszürke, elegáns kocsi mellett várt rá. Kinyitotta előtte az ajtót, és Amanda beszállt, közben combjával hozzáért a váltóhoz. – Elnézést! – szabadkozott elfúló hangon. Vajon a tévésztárok hogyan tudnak beszállni egy sportkocsiba anélkül, hogy végtelenül hosszú combjukból ne mutassanak többet az illendőnél? Edward becsukta az ajtót, és beült a kormány mögé. Amikor az indítókulcsot elfordította, a motor elégedetten zümmögve életre kelt. – Jó éjszakát, Mr. Burrows! – köszönt a portás katonásan a kijáratnál. Szinte már csak az hiányzott, hogy szalutáljon. Amanda belesüppedt a puha bőrülésbe. Ehhez a kényeztetéshez hozzá tudna szokni! - A következő lámpánál forduljunk jobbra, azután néhány száz métert menjünk egyenesen.. Edward ügyesen vezetett a forgalmas utcákon. – Nem azt mondtad, hogy nincs messze? Tényleg gyalog jársz ezen az úton mindennap? – Így tartom karban magam. Különben is mindjárt ott vagyunk. Csak még ezen a sarkon túl, és azután… – A mondat éles sikollyal végződött. Az autó kis híján elütötte a két fiút. Tom és a barátja őrületes tempóban rohant át a téren, ahol Amanda lakása is volt. Edward azonnal megállt. – Szabad ezeknek a fiúknak… Tovább nem folytathatta, mert Amanda közbeszólt. – Jaj, dehogy! – Amandának a torkában dobogott a szíve. – Azzal a feltétellel vettem meg Tomnak a görkorcsolyát, hogy csak a parkban és felnőtt jelenlétében használhatja – mondta, és kiugrott a kocsiból. – Tom, ezt mégis hogy képzelted?! – kezdett pörölni a fiával. – Ó, szia, mami! Mrs. Freeman vigyáz ránk, mert Alice-nek korábban kellett kóruspróbára mennie, és Mrs. Freeman azt mondta, hogy… – Nem érdekel, mit mondott Mrs. Freeman! Tudod pontosan, miben állapodtunk meg…

17

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Amanda félbehagyta a mondatot, amikor Edward a vállára tette a karját. A megnyugtató, baráti mozdulat könnyekig meghatotta. Olykor nehéz feladatnak bizonyult, hogy a fiának apja és anyja legyen egyszerre. Egy másik felnőtt támogatása éppen jókor jött. – Tom, az édesanyádnak teljesen igaza van. Túlságosan veszélyes a főút közelében korcsolyázni. Csak az utolsó pillanatban tudtam lefékezni, mert az édesanyád felsikoltott. Egy törékeny, fehér hajú asszony jelent meg a ház bejáratánál. – Amanda, hát itt van? Alice-nek tíz perccel korábban kellett elmennie, és a fiúk megkérdezték, játszhatnak-e még egy darabig odakint. Nagyon sajnálom, ha… – Köszönöm, hogy vigyázott rájuk – mondta gyorsan Amanda, és odament hozzá. Mrs. Freeman jótét lélek volt, és ő nem akarta felizgatni. Az idős hölgy egyedül lakott a földszinti lakásban. Élvezte a fiatalabb lakók társaságát, és elég szabadideje volt, hogy besegítsen, ha szükséges. Amanda adott neki lakáskulcsot, hogy megetesse a macskát, ha ő olykor később jött haza a munkából. Edward követte az asszonyt, és szemlátomást nem tiltakozott volna, ha behívja a házba. – Amanda, nem mutatna be a barátjának? – Mrs. Freeman Edwardra mosolygott. – Az úr Mr. Burrows, Mrs. Freeman. Az idős hölgy a kezét nyújtotta. – Ó, azt hittem, orvos. Edward elmosolyodott. – Az vagyok, a sebészet a szakterületem. – Vagy úgy! – Ezzel a dolog Mrs. Freeman részéről el volt intézve. – Amanda, meg akartam etetni Bolyhoskát, de nem találtam macskaeledelt. Az asszony magába fojtott egy káromkodást. Egészen megfeledkezett arról, hogy bevásároljon a macskának. Tom és Mark már biztosan megvacsorázott Alice-nél, magának is talál majd valamit a hűtőben, de az elkényeztetett macskahölgy nem marad addig nyugton, amíg meg nem kapja a kedvenc falatkáit. – Idefelé eljöttünk egy élelmiszerbolt mellett – szólt közbe Edward. – Megvegyem, ami szükséges? – Nem, ezt nem fogadhatom el… De Edward már a kocsija felé tartott. Amikor a volánnál ült, kikiáltott az ablakon keresztül: – Hányadik emeleten laksz? Amanda hálát adott az égnek, hogy amíg Edward úton van, rendet rakhat a lakásban. Ahogyan reggel hagyta, nem volt alkalmas vendégfogadásra. Főleg nem egy olyan látogatónak, aki ismerte a szülei házát. Amanda édesanyjának lakása mindig tiszta volt, és rendezett. – Első emelet, hetes lakás! Felrohant a lépcsőn, nyomában a két bűnbánó fiúval, és gondolatban már cselekvési tervet dolgozott ki. Csak reménykedhetett, hogy Edwardnak sokáig kell a pénztárnál sorban állnia. Fent csoda várta.

18

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Egy jóságos tündér elmosta és a szekrénybe tette a tányérokat, csészéket és müzlistálakat. Amanda a fiúkhoz fordult. – Ki mosogatott el? Tom büszkén elmosolyodott. – Mark és én. Alice azt mondta, biztosan fáradt leszel, ha hazajössz. A legszívesebben megölelte volna a fiát, de visszafogta magát. Mark előtt a gyerek ezt biztosan kínosnak érezné. – Nagyon köszönöm! Megmentettétek a napomat! – dicsérte a fiúkat lelkesen, de megelégedett annyival, hogy Tom haját összeborzolta a nappaliba menet. Felszedett néhány újságot és cukorkáspapírt a földről, felrázta a kanapé párnáit. Azután Tom szobáját szemrevételezte. Hangosan felnyögött, és úgy döntött, egyszerűen becsukja az ajtót. Végtére is nem kórházi vizitről van szó, mondogatta magának. Mégis berontott a szemben lévő szobába. A következő pillanatban földbe gyökerezett a lába. Miért jutott eszébe, hogy Edward megnézheti a hálószobáját? A fehér ágytakarót mégis gyorsan leterítette. Minden eshetőségre, ahogyan az édesanyja mondaná. Nem gondolhatod komolyan, figyelmeztette magát. Edward tényleg az utolsó, akit a hálószobájába… Férfinevetés szakította félbe furcsa gondolatait. Edward már vissza is ért! Amanda nagyot sóhajtva a konyhába sietett. Ami ott várta, attól megint földbe gyökerezett a lába. Edward fóliával letakart műanyag tálakat halmozott az asztalra, miközben Tom és Mark tányérokat és evőeszközöket vett elő a szekrényekből. Még az evőpálcikáikat is odatették, amelyeket tavaly karácsonyra kaptak Hongkongból az egyik barátjuktól. – Hú, de klassz! – kiáltott Mark egy székre telepedve. – Imádom a kínai kaját! – mondta az egyik tálért nyúlva. Tom leült mellé. – Én is! – Amikor felnézett, meglátta az édesanyját. – Szia, mami! Gyere, ülj le közénk! Edward beugrott a kínaiba. Hát nem klassz? Farkaséhes vagyok! Amanda Edwardra nézett. – Nagyon köszönöm, de… Tovább nem mondhatta, mert a férfi ott termett mellette, és átható pillantással a szemébe nézett. Amanda szíve majd kiugrott a helyéből. – Én is nagyon éhes vagyok – mondta Edward. – Ezért rendeltem a kínainál néhány adagot elvitelre. Remélem, nincs kifogásod ellene. Ne felejtsd el, hogy a vacsora miatt hoztál ide – tette hozzá mosolyogva. Ezzel a mosollyal jeget lehetne olvasztani, gondolta Amanda. – Amint látod, a társadalmi kötelezettségeim miatt kellett kosarat adnom – mondta az asszony tettetett fesztelenséggel. – Az élet egyetlen parti. A következő alkalommal idejében be kell jelentened a meghívást. Edward az egyik ujját az asszony álla alá tette, és lágyan felemelte. – Egészen különleges vagy, Amanda – jegyezte meg halkan. Az asszony a fiúkra nézett, és megkönnyebbülten látta, hogy az evés teljesen lefoglalja őket. – Üljünk asztalhoz – mondta gyorsan –, különben nem marad nekünk semmi. Nem is sejted, milyen éhes vagyok

19

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

A tányérokat a fiúk csillogóra mosogatták, aztán pedig visszavonultak Tom szobájába. Amanda és Edward a kandalló előtt ült. Rahmanyinov II. zongoraversenyének utolsó akkordjai töltötték meg a szobát. Amikor a CDlejátszó megállt, Amanda jólesően felsóhajtott. – Még egyszer köszönöm, Edward. Honnan tudtad, hogy imádjuk a kínai konyhát? – Puszta feltételezés. Ha valaki annyit utazgatott a Távol-Keleten, mint te, akkor feltételezem… – Nem fejezte be a mondatot, és kérdőn nézett az asszonyra. Amanda felnevetett. – Ez félreérthetetlen célzás akart lenni, hogy meséljem el az életem történetét? Edward felállt, és kitöltötte a maradék bort. – Esetleg megvilágítanál nekem néhány részletet? Mesélj az utazásaidról! – Mennyi időd van? A férfi kinyújtóztatta hosszú lábát, és kezét összekulcsolta a feje mögött. – Több mint elég. Edward nyakkendő nélkül – azt nyilván a kocsiban hagyta –, ingének két felső gombját kigombolva, kissé kócosan ült ott. Fiatalos gondtalanság áradt belőle. Amandának vadul dobogott a szíve, miközben őt nézte. – Rendben… – Igyekezett a kérdésre összpontosítani. – Mesélek az utazásaimról, ha te is mesélsz a tieidről, megegyeztünk? – A párnának támaszkodva behunyta a szemét. Az emlékek visszaröpítették azokba az időkbe, amelyekben az édesapja alaposan meggyötörte. – Tönkreteszed a jövődet! – kiabálta a férfi őrjöngve. – Yvonne már túl van az első vizsgáin az orvosi karon. Mindig úgy gondoltam, hogy ti ketten majd átveszitek a rendelőt. Gondold meg, amikor nagyapád helyére leptem, ugyanabban az időben társult be édesanyád is a rendelőbe. Hát semmit sem jelent számodra a családi hagyomány? Amanda megint kinyitotta a szemét. – Elhatároztam, hogy felfedezem a világot. A család óhaja másodrangú volt számomra. Tehát elmentem Közép-Afrikába önkéntes segítőnek olyan helyekre, ahol éheznek az emberek. Élelmiszert, vizet, gyógyszert osztottam, és segítettem az orvosi ellátásban. Amikor a csoport tagjai rájöttek, hogy a szüleim orvosok, és az édesanyámat mindig elkísértem, ha beteghez hívták, egyre bonyolultabb feladatokkal bíztak meg. Volt, hogy kisbabát segítettem a világra a bokrok alján, amit néha segített a kismama rokonsága, néha meg egyenesen akadályozni próbált. És én… – Hol találkoztál Tom édesapjával? Amanda nem számított a kérdésre. Hosszú szünet után válaszolt csak: – Mike orvos volt, ő kezelt, amikor maláriás lettem. Két napig feküdtem kómában, és ő volt az első, akit megláttam az eszmélésem után. – Sóhajtva a mennyezetre bámult. – Beleszerettem ebbe a szélhámosba. Edward előrehajolt. – Úgy érted… szélhámos volt a szó szoros értelmében? – Bigámiát követtünk volna el, ha három héttel az esküvő előtt nem jövök rá, hogy már van egy ausztrál felesége. – Hihetetlen! 20

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Akkor már két hónapos terhes voltam. Edward felállt, leült mellé a kanapéra, és karját a háttámlára fektette. Hozzá sem ért Amandához, de az asszony azt kívánta, bárcsak megtenné. – Számodra nagyon… – Mondd ki nyugodtan! – szólt közbe gyorsan Amanda, mert az együtt érző hang könnyeket csalt a szemébe. – Mike legalább melletted állt? – Nem szóltam neki, hogy kisbabát várok. A szakmai tudását akkor tették vizsgálat tárgyává, és épp azon a napon tűnt el, amikor kiderült, hogy nincs diplomája. – Láttad azóta? - Edward a vállára tette a kezét, és megszorította. Amanda élvezte a védettséget. – Nem. Két évvel azután, hogy elkezdtem a nővérképzőt a Szent Erzsébetben, levelet kaptam a volt munkatársaimtól. Mike autóbalesetben meghalt nem sokkal azután, hogy visszatért a feleségéhez Ausztráliába. – Nehéz időket éltél meg. – Edward magához húzta Amandát, ő pedig a vállára hajtotta a fejét, beszívta arcvizének illatát, és átadta magát azoknak a csodálatos érzéseknek, amelyeket a férfi közelsége váltott ki belőle. Jólesett a megértése. Lehet, hogy az élet őt sem kímélte, ezért képes így együtt érezni vele? – És mi van veled? – kérdezte gyorsan. – Hová vetett a sors, miután hátat fordítottál apám rendelőjének? Rejtélyes mosoly jelent meg Edward szája szegletében. – Nem kellene ezt a Burrows-Grayson-regény második részére halasztanunk? Úgy látom, elalszol, mielőtt az első fejezetbe belekezdenék. Amanda nagyra nyitotta barna szemét. – Nem vagyok fáradt, tényleg nem! A férfi válasza egy csók volt. Amanda jóleső sóhajt fojtott el, amikor Edward ajka birtokba vette az ajkát. Egész testét izgató bizsergés járta át. Sajnos csak néhány pillanatig élvezhette ezt a csodálatos érzést. A férfi elengedte, és az arcát vizsgálta, mintha tiltakozástól tartana. Tiltakozás? Ez eszébe sem jutott. Legszívesebben ismét hozzásimult volna. Ilyesmit már nem érzett azóta, hogy… Amanda képtelen volt visszaemlékezni. Érzett egyáltalán hasonlót, miután találkozott Mike-kal? Akkoriban összetévesztette a megmentője iránt érzett hálát a szerelemmel. És Mike kihasználta ezt. – Az egyetlen, ami a Mike-kal való félresikerült kapcsolatomban jó, hogy megszületett Tom – mondta inkább saját magának. – Remek fickó – mondta Edward. – Büszke lehetsz rá. – Az is vagyok. A férfi felállt. – Holnap találkozunk – mondta, és kezet nyújtott. Felsegítette az asszonyt, aki titkon azt remélte, hogy Edward megint magához húzza és megcsókolja. Ám a férfi ehelyett az ajtóhoz ment. Amanda kénytelen-kelletlen követte. – Jó éjszakát, Edward! A férfi megfordult. – Köszönöm a… – Én köszönöm – vágott a szavába Amanda. – Köszönöm, hogy hazahoztál, és a finom vacsorát is. 21

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Bolyhoska kevélyen odavonult, és a férfi lábához törleszkedett. Közben hangosan dorombolt. – Bolyhoska is mindent köszön! Edward lehajolt, és megcsókolta Amanda arcát. Nem úgy, mint egy csábító, inkább úgy, mint egy jó munkatárs, aki itt maradt vacsorára. Hogyan változtasson ezen? Változtatni akar egyáltalán? Amanda megpróbálta bebeszélni magának, hogy felhevült érzéseit a bor hatása hívta elő. Mindenesetre az nem segített, hogy a férfi ennyire jól nézett ki. Csak bámult rá, magában pedig arra gondolt, mi lenne, ha ismét megcsókolná. Úgy igazából. Bárcsak több tapasztalata lenne az ilyesmiben… – Holnap találkozunk, Amanda – mondta a férfi türelmesen, és becsukta az ajtót maga mögött.

22

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

3. FEJEZET Amanda a különleges fűrésszel óvatosan felvágta a gipszet. – Minden rendben van, Timmy? – kérdezte ötéves betegét. Timmy kinyitotta a szemét, és bólintott. Nyilván összeszorította a fogát, és a pajkos mosoly is eltűnt az arcáról. Két héttel ezelőtt eltörte a karját, és ma reggel játék közben szerencsétlenül elesett. Kellő ok, hogy megröntgenezzék, és új gipszet tegyenek fel. A röntgenasszisztens már várta őket, és Amanda segített a megfelelő helyzetben tartani a kis kart. – Nővérke, ugye nem megy el? – kérlelte Timmy. – Persze hogy nem, Timmy. Ha megnéztük a felvételt, csinos, új gipszet kapsz tőlem. – Megtarthatom a régit? Egy csomó aláírás van rajta. – Maradj csendben, Timmy! – szólt rá az asszisztens. – Természetesen megtarthatod a régit. Majd becsomagolom, ha feltettük az újat. Amanda hallotta, hogy valaki belép a helyiségbe, és megfordult. Edward volt az. – Azt mondták, megint az ortopédián segít ki, nővér – kezdte a férfi hivatalos hangon. – Feltételezem, hogy Holdsworth nővér ismét beteget jelentett. Amanda bólintott, – Sajnos igen. – Kell valaki a helyére, ha ez így folytatódik. – Még a terhessége kezdetén van – mondta Amanda gyorsan. Tudta, mennyire szüksége van Juliának a fizetésére. A férje nemrég veszítette el az állását, és amíg nem talál munkát, Juliának kell eltartania a családot. Timmy nyugtalanul mozgolódni kezdett. – Nővérke, még sokáig tart? – Mindjárt készen vagyunk, csak hadd nézzük meg a felvételt! A röntgenasszisztens visszatért az előhívó helyiségből, és elégedetten mosolygott. – Nem történt semmi baj, Timmy, szerencséd volt. Végre megjelent a kisfiú arcán a csibészes mosoly. – Szuper! Akkor most elmehetek? – Igen, mihelyt megkaptad az új gipszet. Edward a beteg fölé hajolt. – Timmy, mi történt veled? Széles vigyor terült szét a fiúcska arcán. – Először vagy másodszor? – Aha, értem! Törzsvendég akarsz lenni nálunk, igaz? Na, akkor meséld el az elejétől! Timmy belefogott, és élénk színekkel ecsetelte, hogyan járt pórul. Közben Amanda felhelyezte az új gipszkötést. 23

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Várj csak! – állította meg Edward a szóáradatot. – Jól értettem? Először leestél a bicikliről, és ma a görkorcsolyáddal buktál nagyot? Timmy elhúzta a száját. – A gipsz volt az oka. Azzal a vacakkal nem lehet egyensúlyozni. Edward elkapta Amanda tekintetét. – Képzelem. Nem gondolod, hogy jobb lenne a korcsolyázásról lemondani, amíg be van gipszelve a karod? A fiú döbbenten nézett rá. – Formában kell maradnom. Ez a gipsz még egy csomó ideig rajtam lesz, ugye, nővér? – Csak három hétig, de talán tényleg nem kellene koriznod, amíg rajtad van. A gyerek Amandára bámult. – Tényleg? – Igen, jobb volna – mondta az asszony. Timmy megvonta a vállát. – Rendben, ha azt tetszik mondani. Amanda már majdnem elkészült. – Timmy, mozgasd meg az ujjaidat… Jól van, remek! Most odaviszlek az anyukádhoz. – Nővér, mielőtt még elmegy… – Edward az ajtóhoz kísérte. – Ugye nem felejtette el, hogy ma péntek van? Legnagyobb bosszúságára Amanda elpirult. – Természetesen nem – felelte. Hogy is felejthette volna? Az otthonában tett látogatása után Edward másnap az irodájába hívta, megköszönte a csodálatos estét, és megkérdezte, áll-e még a péntekre megbeszélt találkozójuk. Amikor igennel válaszolt, a férfi felvette a telefont, és asztalt foglalt. Ha Amandának nem lett volna annyi tennivalója, biztosan most is azon töri a fejét, mit vegyen fel estére. Edward követte a váróba. Timmyt átadták az édesanyjának, aztán Amanda szólt, hogy vissza kell mennie Clive Goddardhoz, mert talán még szüksége van rá. – Én is megyek – mondta gyorsan a férfi. – Akkor rögtön megbeszélhetem vele a személyzeti ügyeket. Azt hiszem, szükségünk lesz egy kisegítő nővérre az ortopédián. Amanda igyekezett tárgyilagos maradni, miközben a Clive és Edward közötti beszélgetést figyelte. El kellett ismerni, hogy amióta Julia kisbabát vár, gyakran kellett valakinek beugrani helyette. Másrészt viszont Amanda védeni akarta a kolléganőjét. – Meggyőződésem, hogy Julia ismét dolgozni tud, ha túljut a terhessége kezdeti nehézségein – szólt közbe. – Még néhány hét… – Le a kalappal előtted, amiért védeni akarod, de az osztály gördülékeny működése elsőbbséget élvez. Edward bólintott. – Ezzel egyet kell értenem. Én majd gondoskodom Holdsworth nővér helyettesítéséről, amíg a baba néhány hetes lesz. Így nem kell kevesebb fizetést hazavinnie. Hiszen ez aggasztja Amandát leginkább, ugye? Az asszony hálásan Edwardra mosolygott. – Már megint a gondolataimban olvasol? 24

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

A férfi visszamosolygott. – Olykor nagyon könnyű átlátni rajtad. Amanda észrevette, hogy Clive figyelmét nem kerülte el a bizalmas tegeződés. – Ti ketten aztán jól kézben tartjátok az ambulanciát, igaz? – jegyezte meg Clive fegyelmezett hangon. Edward elmosolyodott. – Igen, elmondhatjuk, hogy a kezdeti véleménykülönbségeket tisztáztuk, és a kapcsolatunk egyre javul. – Minden csak tárgyalás kérdése, nem? – Clive elgondolkodva figyelte őket. – Természetesen! – Edwardnak, úgy tűnt, tetszik a téma. – Még arra is sikerült rávennem, hogy ma este eljöjjön velem vacsorázni. Fehér asztalnál lehet a gondokat leginkább orvosolni. Clive zöld szeme furcsán villant. – Valóban? Valami jó kis helyet választott? Amanda szinte a bőrén érezte a feszültséget, amikor Edward egy drága éttermet nevezett meg. Clive a tollával megkocogtatta a fogát. Amanda ismerte ezt a mozdulatot. Amikor bosszús volt, vagy aggódott valami miatt, mindig ezt tette. – Egy kicsit költséges munkavacsora lesz, nem gondolja? – Egyáltalán nem! Nem vihetem a főnővérünket a sarki gyorsétterembe! Amanda úgy érezte, közbe kell avatkoznia. – Egészen úgy hangzik, mintha kizárólag előkelő éttermekhez lennék szokva. Pedig ellenkezőleg, nagyon is megelégszem egy… – Erről meg vagyok győződve – jegyezte meg Clive élesen. – A főnöködnek azonban más tervei vannak. Biztos vagyok abban, hogy ezt a kiadást majd költségként elszámolja. – Viccel? – Edward felhúzta a szemöldökét. – Bár csak egy munkavacsoráról van szó, aligha nevezném kötelezettségnek, ha Amandával megyek el valahová. A telefon csöngése szakította félbe a társalgást. Clive gyorsan elnézést kért, és felvette a kagylót. Néhány pillanattal később elsötétült az arca. Végül a kezét a kagylóra téve azt mondta: – Tim Robertson az a sürgősségiről. Mr. Burrowszal vagy Grayson nővérrel akar beszélni attól függően, melyikük elérhető. – Majd én átveszem – mondta nyugodtan Edward. Amanda figyelte, ahogyan aggódva a homlokát ráncolja. A beszélgetés végén odafordult hozzá. – London egyik elővárosában szerencsétlenül járt egy iskolabusz. A sérültekkel útban vannak hozzánk. Ez azt jelenti, hogy a sürgősségi osztálynak nehéz dolga lesz a betegek ellátásával. A várók tele vannak. Tim azt kérdezi, átküldhet-e néhány beteget. – De hiszen mindjárt hat óra! – szólalt meg Clive. – Az ambulancia személyzete egy teljes műszakot ledolgozott már, és… – Mondd meg neki, hogy küldje csak őket ide! – mondta Amanda gyorsan. – Megkérdezem az osztályokat, és megpróbálok összetrombitálni annyi embert, amennyit csak lehet.

25

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Köszönöm. – Edward átadta az üzenetet, és letette a kagylót. – Önnek nem kötelező maradnia, Clive – mondta azután. – Bár a sérültek között soknak lehet törése…  Természetesen maradok – vágott Clive Edward szavába. – És megpróbálom itt tartani a munkatársakat is. A következő három órában Amanda ki sem látszott a munkából, és nem volt ideje azon töprengeni, miért akaszkodik állandóan össze Clive és Edward. Néhány kis beteg hosszadalmas műtét előtt állt, mivel bonyolult csonttörésük volt. Fájdalomcsillapítóval és nyugtatóval ellátva várták a hordágyakon, hogy egy-egy műtő felszabaduljon. Közben a helikopter újabb betegeket szállított a kórházba. Rossz belegondolni, mi lenne, ha nem volna helikopter-leszálló a kórház tetején, futott át Amanda agyán nemegyszer, amikor a röntgen és a gipszelő között cikázott. A sűrű londoni forgalomban a betegeket szállítani rémálommal is felérne. Nyolc körül jelzett a csipogója. Edward érdeklődött, tudna-e segíteni neki. – Hol vagy? – kérdezte Amanda. – A sebészeti ambulancián. Elláttam a betegeket, akik a váróban ültek, amikor befutott a hír a balesetről. Longman nővér volt eddig a segítségemre, de most haza kell mennie. Ha Clive nélkülözni tudna az ortopédián… – Itt minden megy a maga útján. A műtétre várókról néhány kolléganő gondoskodik. Megkérdezem Clive-tól, de biztosan nem ellenzi, ha átmegyek. Clive nem volt elragadtatva. – A sürgős eseteket elláttuk, Clive – mondta Amanda. – Eltekintve a… A férfi nem hagyta tovább mondani. – Menj csak! – mondta hűvösen. – Ha a főnök téged kíván, futnod kell! Amanda ezt is tette. Ugyanakkor bosszankodott a férfi gyerekes viselkedése miatt. Mi lehet emögött? Clive irigyelné Edward posztját? Vagy féltékeny, amiért ők olyan jól kijönnek Edwarddal? Erről eszébe jutott a ma esti vacsora. Csalódottságot érzett, amikor rájött, hogy nem lesz belőle semmi, de gyorsan elhessegette ezt az érzést. A gyerekek és az aggódó szüleik sokkal fontosabbak. Belépett a kezelőszobába. Edward éppen egy kisfiút vizsgált az aggódó édesanya tekintetétől kísérve. Amikor Amanda a vizsgálóasztal másik oldalára állt, Edward egy pillanatra felnézett, mielőtt a kis beteg hasfalát kitapintotta volna. – Nővér, a kisfiú William, ötéves, és ma reggel óta fáj a hasa. Így van, William? A fiúcska bólintott. Az édesanyja előrehajolt. – Azt gondoltam, hogy csak túloz, és elküldtem az iskola-előkészítőbe. Onnan hívtak fel, és azt mondták, vigyem el inkább orvoshoz. A háziorvosunk küldött ide. Éppen akkor kerültünk volna sorra, amikor a szerencsétlenül járt gyerekeket hozták be. Tudja, azt hiszem, tegnap este túl sok édességet evett.

26

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Szereted az édességet, William? – Amanda nagyon is tudatosan tette fel a kérdést. Egy egészséges gyerek szeme az édesség említésére fel szokott csillanni. A kisfiú undorodva elhúzta a száját. – Nem akarok édességet. Haza akarok menni az ágyamba. – Szerzünk neked itt egy kényelmes ágyat – mondta Edward barátságosan. – És az édesanyád is maradhat, ha akar. Mrs. Fairburn aggódva ráncolta a homlokát. – Valami baj van, doktor úr?  Williamet szeretném megfigyelésre bent tartani. További vizsgálatok szükségesek, hogy kétséget kizáróan megállapíthassuk a fájdalom okát. Rögtön elmondjuk önnek, ha többet tudunk. Addig viszont a támogatására van szükségünk, hogy William a lehető legkellemesebben érezhesse magát nálunk. – Mi a baja Williamnek? – kérdezte Amanda, amikor később egy csésze kávé mellett együtt ültek. Edward ivott egy kortyot, és hátradőlt a karosszékben. – Először vakbélgyulladásra gyanakodtam. A hasfal érzékeny, és a hátfájás is ezt támasztja alá. Behatóbb vizsgálatok után húgyvezetékkólikára gyanakszom. – A vesekő igen ritka ebben az életkorban. – Pontosan ezért rendeltem el egy sor vizsgálatot, hogy felállíthassuk a helyes diagnózist. A sebész főorvos már tud róla. Ha kijön a műtőből, megnézi Williamet. – De a kő magától is távozhat, ugye? – Ebben reménykedem, viszont ha mégsem, lézeres kezeléssel próbálkozunk. Amennyiben viszont komplikáció lép fel, műtenünk kell. Amanda letette a kávéscsészéjét, és elmosolyodott. – Azt, hogy műtenünk kell, úgy érted… Edward viszonozta a mosolyt. – Igen, szeretném átvenni. Bár a legtöbb időt az ambulancián töltöm, heti néhány órát a műtőben is lehetek. Egy sebész mindig sebész marad! – Emlékszem, Mrs. Drew említett is valami ilyesmit az első napodon. – Megköszörülte a torkát. – Tulajdonképpen miért pályáztál egy ilyen adminisztratív posztra? – Ezt a kérdést én is feltehetném neked. – Nehéz válaszolni. Az ambulancián végezhető munka jobban megfelel egy egyedülálló anyának, és a főnővéri jövedelem magasabb. Vagy úgy gondolod, karrierista vagyok? Edward pajkosan elmosolyodott. – Talán hatalomra vágytál, amikor hátat fordítottál apád rendelőjének? Amanda gúnyosan elhúzta a száját. – Alig hiszem. Megmondom őszintén, nem tudom, mire vágytam. Csak egyben voltam biztos, el kell mennem, hogy megtaláljam önmagam. – És? Sikerült? Amanda egy pillanatig elgondolkodott, aztán megrázta a fejét.

27

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Úgy tűnik, még mindig változom. Éppen amikor már azt hiszem, felfedeztem az élet igazi értelmét, történik valami, és minden a feje tetejére áll… Nem folytatta, mert nem akarta bővebben kifejteni a filozófiai nézeteit. Az utóbbi idők lényeges változása éppen azzal függött össze, hogy Edward visszatért az életébe. Edward másképp értelmezte a visszafogottságát. Felállt, és odalépett hozzá. – Biztosan fáradt vagy, Amanda. Hosszú napunk volt. – Az asszony vállára tette a kezét. – Le kellett mondanom az asztalfoglalást. – Számítottam rá. – Valamit mégis ennünk kell. Mi a véleményed arról, ha most hozzám megyünk? Amanda elérzékenyült. A férfi kezének melege lassan áthatolt a ruháján, és képtelen volt tisztán gondolkodni. Igen, ha őszinte akart lenni önmagához, szabályosan égett a vágytól, hogy lássa, miként él Edward. A férfi leengedte a karját. – Látom, nem vagy túl lelkes. Rendben, akkor… – De, de! – Amanda felsóhajtott. – Csak azon gondolkodtam, mi a helyzet otthon. – És? – Tom ma Marknál alszik, és…  Akkor mire várunk még? – kérdezte Edward széles mosollyal. – Nekem tényleg nagyon kényelmes – magyarázta Edward, amikor sportkocsiját a London keleti részén fekvő Barbican lakótömb mélygarázsába kormányozta. – A forgalomtól függően néhány perc alatt a belvárosban lehetek. – Azt elhiszem! – Amanda az ujjaival végigszántott összekócolódott haján. Már előre örült a közös vacsoráinak. A férfi lakása pompás kilátást nyújtott a lakótömb kertjére. Amanda elnézte a gondozott pázsitot, és az egyik padon szorosan összesimuló szerelmespárt látott üldögélni. Halkan felsóhajtott. Milyen lehet beleszeretni valakibe, aki viszonozza ezt az érzést? Aki nemcsak a testét akarja birtokba venni, hanem a teljes személyiségét elfogadja úgy, ahogy van. Edward kikiabált a konyhából: – Hölgyem, lenne olyan kedves összeállítani az ételsort? Amanda odasietett hozzá a vastag szőnyegpadlón, és a fagyasztószekrény előtt talált rá. Amikor a férfi kinyitotta a hűtőt, jeges levegő csapta meg. – Lenyűgöző a választék. Mintha könyvtárban járnánk. Edward felnevetett. – Válassz ki magadnak egy címet, de siess, mert éhen halok. Amanda végigfuttatta az ujját az áttekinthetően feltornyozott mélyhűtött ételeken. – Hm, töltött csirkemell fokhagymás vajjal és dijoni mustármártással – szeretem a kijevi csirkemellet!

28

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Ide vele! – Edward már fel is tépte a csomagolást, és az ételt becsúsztatta a mikrohullámú sütőbe. Utána kihúzta a dugót egy palack borból, és megtöltött két poharat. Amanda ivott egy kortyot. – Ó, teljesen megfeledkeztem arról, hogy ez munkavacsora! Miről is akartál velem beszélni? Edward letette a poharát, a kezét az asszony karjára tette, és magához húzta. – Be kell ismernem, csak kifogásra volt szükségem, hogy veled tölthessek egy estét. – Lassan lehajtotta a fejét, és lágyan megcsókolta Amanda száját. Néhány másodperc múlva elengedte. – Tulajdonképpen nem akartalak megcsókolni, de olyan csábítóan festesz. – Csábítóan? – Amanda végignézett magán. Mi lehetett csábító a munkaruháját képező gyűrött fehér blúzán és a fekete nadrágján? – Rendkívül élénk a képzeleted! – Igaz, de nem annyira, mint gondolod – suttogta a férfi és ismét átölelte. A csókja most sürgetőbb volt, és megdobogtatta az asszony szívét. Amanda ösztönösen közelebb simult hozzá, mert a lába alig tartotta meg. Mennyei érzések kerítették hatalmukba. A mikrohullámú sütő éles hangja törte meg a varázslatot, amikor automatikusan kikapcsolt. Edward nyögve emelte fel a fejét. – Tudomást sem kellene vennünk róla, nem gondolod…? Amandának minden erejére szüksége volt, hogy értelmes szavakat tudjon formálni. – Azt hittem, már félholt vagy az éhségtől! – Az is vagyok, de… – Nem mondta tovább, csak sajnálkozva mosolygott. Hogy a helyzet ne legyen még kínosabb, Amanda odament a sütőhöz, és kinyitotta az ajtaját. – Várj, majd én! – Edward kivette az ételt, és az asztal közepére helyezte. – Parancsoljon, asszonyom! A varázslatos pillanat végleg elmúlt. – Ez pompás volt! – Amanda hosszú lábát maga alá húzva kényelembe helyezte magát a kanapén, és elvette Edwardtól a kávét. – Köszönöm a bókot! – mondta a férfi fanyar mosollyal. – Amint látod, a konyhaművészetemre valóban büszke lehetek. Amanda ivott egy kortyot. Vajon hogyan folytatódik az este? – töprengett magában. – Ha Tom Marknál alszik, megvárja, amíg jelentkezel? Amanda tétovázott egy pillanatig. Hogyan viselkedjen, ha Edward bátorítja? – Nem, nem kell odaszólnom. A férfi a párnának dőlt. – Úgy tűnik, remekül szervezed az életedet. Hogyan ismerkedtél meg Alice-szel? – Néhány héttel előttem költözött be. Mindkettőnknek volt egy egyéves fia, viszont nem volt férjünk. Alice férje biztonsági őrként dolgozott, és 29

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

sajnos rossz időben rossz helyen volt. Egy kábítószeres betörőre akadt, aki leszúrta. – Ez rettenetes! – Alice megpróbálta túlélni a veszteséget, én pedig elhatároztam, hogy ápolónő leszek. Valahogyan gondoskodnom kellett Tomról és magamról. Fizettem Alice-nek, hogy vigyázzon Tomra, amíg tanulok. Idővel ez az egyezség mindkettőnk részéről lazábbá vált, de ragaszkodom ahhoz, hogy minden fizetésemeléskor az ő bérét is emeljem, így mindketten nagyon meg vagyunk elégedve. – Mi van a szüleiddel? Támogattak? – Ismered apámat. Mit gondolsz? Edward bólintott. – Ezek szerint a mai napig nem bocsátotta meg, hogy nem lettél orvos, és elhagytad a meleg családi fészket? – Makacs ember. Mégis elvárja, hogy időről időre meglátogassam őket. Amióta a szüleim nyugdíjba mentek, még írni is szokott néha. Éppen a múlt héten kaptam tőle levelet, amelyben nehezményezi, hogy régen nem látott. – Mikor mégy hozzájuk? Amanda a homlokát ráncolta. – Halogatom a döntést. Hosszú és fárasztó az út odáig, ha vonattal és busszal kell menni. Tom soha nem lelkesedett ezekért a látogatásokért. – Ne vigyelek el benneteket az egyik hétvégén? Az asszony nem számított erre. – Edward, ezt nem kívánhatom tőled… – Miért nem? Úgyis az volt a tervem, hogy ezen a nyáron Yorkshire-ba utazom, aztán a Kocsi és Lóban kiveszek egy szobát. Emlékszel még a falutok szomszédságában lévő kocsmára? Amanda jóízűen felkacagott. – Az apám tett róla, hogy ne felejthessem el. Tizennyolc éves voltam, és az iskolatársaimmal elmentünk oda, hogy megünnepeljük a záróvizsgáinkat. Apa egyik betege elmondta, hogy ott látott engem. Képzelheted, mit szólt hozzá! Tombolt! Egy orvos lányához nem illik, hogy olyan bűnbarlangba járjon, mint a Kocsi és Ló. Nem volt értelme arról győzködni, hogy abban a kellemes kiskocsmában csak kólát ittam. Edward együtt érzőn mosolygott. – Én jól emlékszem azokra a szép órákra, amelyeket munka után ott töltöttem. Ezért gondoltam, hogy néhány éjszakára kiveszek egy szobát. Ha akarod, nevezd nosztalgiakirándulásnak! Az asszony tétovázott. Végül is miért ne fogadhatná el az ajánlatot? Az utazás sokkal szórakoztatóbb lenne, és kevésbé fárasztó. – Ha így áll a helyzet, megragadom a lehetőséget. – Remek! Akkor ezt megbeszéltük. – Edward felállt, és az íróasztalához lépett. Sokáig lapozgatott a határidőnaplójában. – Mit szólnál július első hétvégéjéhez? Amanda a naptárját kereste a táskájában, s amikor megtalálta, látta, hogy a következő hétvégékre semmi sincs beírva. – Tulajdonképpen jó, de… – De…mi?

30

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Tudom, hogy udvariatlanság, de Tomot és engem kitennél az utca végében? Ha egy fekete bárány megjelenik, azzal még valahogy megbirkózik az apám, de ha kettő… Edward leguggolt elé, és megfogta a kezét. – Olyan rémes volt? – Elég, ha csak annyit mondok, nem voltál apám kedvence. És amikor néhány héttel később bejelentettem, hogy elmegyek, én voltam a második számú áruló. Még az is megfordult a fejében, hogy te befolyásoltál engem. – Te is ezt gondoltad? Amanda nagyot sóhajtott. – A függetlenségre való törekvésed bizonyára befolyásolt, de hogy ez jó vagy rossz, azt csak az idő fogja megmutatni. Edward elengedte a kezét, és felállt. – Milyen talányos megjegyzés! Akárhogy áll is a helyzet, nagyon fáradt lehetsz. Gyere, hazaviszlek! – Edward, ezzel nem azt akartam mondani, hogy… – Ne aggódj, Amanda! – szólt közbe a férfi. – Megdöbbentően őszinte vagy. Néhány dologra magyarázatot kaptam. Főleg a viselkedésedre, amikor újból találkoztunk. – A viselkedésemre? – kérdezett vissza Amanda, és ő is felállt. – Az elején meglehetősen fagyosan viselkedtél, emlékszel még? A férfi most szorosan Amanda előtt állt. Az asszony felnézett rá, egyenesen a szemébe. – Lehet, de ezen már túljutottunk, ugye? – Azt hiszem, a kapcsolatunk egyre forróbb lesz – mondta Edward, és megcsókolta. Amandát tüzes hullámok ragadták el. Tudta, hogy ez a csók nem lehet több, mint egy jóéjtpuszi, de annyira csábító volt, hogy minden józan megfontolását sutba vágta.

31

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

4. FEJEZET – De mami, mondtam neked, és te bele is egyeztél. – Tom dacosan nézett az anyjára. – Annyit kérdeztél, elmehetsz-e nyáron cserkésztáborba, de azt nem mondtad, mikor. És én még mindig arra várok, hogy… – Amanda nem folytatta tovább. Úgy beszélt, mint a saját apja! Tom még csak tízéves. Mit vár tőle tulajdonképpen? – Nagyon sajnálom, Tom – mondta megenyhülve. Bolyhoska az ölébe ugrott, mintha sejtené, hogy vigaszra van szüksége. Amanda elgondolkodva simogatta a macska selymes, fekete bundáját, és próbált lehiggadni. Nem akarta, hogy a fia ugyanúgy szenvedjen, mint ő gyerekkorában. – Én is sajnálom, mami. – Tom figyelmesen nézett rá. – Nem gondoltam, hogy neked annyira fontos, hogy veled menjek a nagyiékhoz. Nekik biztosan nem fogok hiányozni. Nagyapa mindig szid, hogy piszkos a cipőm, meg ilyenek… Mami, miért nevetsz? – kérdezte a fiú elámulva. Amanda nem tudta elfojtani derültségét. – Engem is ezért szidott mindig. Biztosan nagyon szigorú, de… – Szigorú? Egyenesen félek tőle. Mindig örülök, ha végre eljövünk onnan. Aha, most jön az igazság pillanata! Bolyhoska nem kedvelte a rossz hangulatot, ezért leugrott Amanda öléből, és a tejestálkájához baktatott. – Amikor három hete elmondtam, hogy Edward ezen a hétvégén Yorkshire-ba visz minket, egyszerűen megfeledkeztél arról, hogy más terveid vannak? Tom elmosolyodott. – Azt gondoltam, szívesebben utazol Edwarddal kettesben. Amandának egy pillanatra még a szava is elakadt. – Ezt hogyan érted? A fiú a szemét forgatta. – Anya, nem vagyok már kisgyerek! Láttam, hogy szeret. Azon a napon, amikor elkaptatok minket korcsolyázás közben, átkarolt! – Tom, akkor rettenetesen ideges voltam, és… – Semmi baj, anya, nem kell magyarázkodnod. Nagyon klassz pasas! A te korodban ideje, hogy barátod legyen. Amanda felnevetett. – Úgy érted, mielőtt még késő lenne? – Pontosan! – Tom felugrott. – Mennem kell! Alice azt mondta, menjek át, ha elkészültem. Suli előtt még elvisz bennünket úszni. – Ezt nem is mondtad. – Bocs, tényleg elfelejtettem tegnap este. Szia! – Tom gyorsan megpuszilta, és az ajtóhoz rohant. Amanda felsóhajtott, és az üres müzlistálakat a mosogatóba tette. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Tom ingatag lábakon a kezébe kapaszkodva megtette az első lépéseket. Holnap meg a mezőn fog sátrazni jól megtermett tehenekkel körülvéve. Talán egy veszélyes bika is 32

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

lesz köztük. A gondolattól libabőrös lett. Úgy döntött, kicsit korábban jön haza, hogy segíthessen Tomnak a csomagolásban. Az sem árt, ha a saját holmiját is összeszedi a hétvégére. Máskor mindig az utolsó pillanatra hagyta. Nadrág, fehérnemű, pulóver, egy váltás blúz és fogkefe elég volt általában. De most egészen más a helyzet. Valami kényelmes, ugyanakkor divatos holmit akart viselni Edward társaságában. A férfi azt javasolta, korán induljanak. Mivel a szülei csak estére várták, biztosan megállnak valahol egy kis pihenőre, hogy egy kávét igyanak vagy bekapjanak egy szendvicset. Arra is fel akart készülni, ha netalán egy elegáns étterembe mennének. – Nem fázol? – kérdezte Edward Amandától kiabálva. A közlekedés zaja és a menetszél zúgása majdnem elnyelte a szavait. Amanda szorosabbra csomózta a kendőjét. – Nem, remek az idő! Valósággal bódító! Élvezte a nyitott tetőt, az arcát melegítő napsugarakat, a suhogó levegő zaját a fülében. Csak az volt a baj, hogy nem beszélgethettek. Pedig annyi mindent szeretett volna megkérdezni Edwardtól! Talán ebéd közben erre is nyílik alkalom. Feltéve, ha valahol megállnak. De az is lehetséges, hogy Edward leteszi a szüleinél, és utána a saját terve szerint tölti a hétvégét. Talán egy régi barátnőjével akar találkozni? A gondolat nem hagyta nyugodni. – Egyenesen oda megyünk… – A Kocsi és Lóban már nincsenek szobák, ezért Leedsben vettem ki egyet. De a Kocsiban megebédelhetnénk. Amanda megkönnyebbülten felnevetett. Edward ismét a gondolataiban olvasott? Mindketten egyszerre kezdtek beszélni. Edward letért az autópályáról. – Mi ebben olyan vicces? – Éppen azt akartam kérdezni, mi a terved velem. – Láthatod, olvasni tudok a gondolataidban. – Inkább ne! – Miért, annyira borzasztóak? – Nem rosszabbak, mint máskor. – Hoppá! – A férfi még éppen idejében lépett a fékre. Egy birka ballagott át előttük éppen. – Ezek az országutak nem éppen veszélytelenek. – De a táj elbűvölő. – Amanda a távoli hegyeket nézte. A napfény bearanyozta a csúcsokat. Az út két oldalán birkák legelésztek, a madarak megtöltötték a levegőt csicsergésükkel. Amanda szíve megdobbant. Heves érzések ragadták magukkal. Bár ő döntött úgy, hogy elhagyja ezt a festői vidéket, a szívében még mindig kötődött hozzá. – Mindig szívesen jövök haza, de akkor is boldog vagyok, ha megint elmehetek. Edward gyengéden megszorította a kezét, s ettől a megértő mozdulattól neki még gyorsabban kezdett kalapálni a szíve. Megkockáztatott egy oldalpillantást a megnyerő arcra, és érezte a férfiból áradó erőt. Egyszeriben rádöbbent, hogy mind jobban belebonyolódik az álmodozásokba és vágyakba. Csak nem fog beleszeretni Edwardba? 33

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

A férfi elvette a kezét, és Amanda rögtön hiányolni kezdte ujjai melegét. Mindenesetre nem volt idő további töprengésre, mert Edward megállt egy ház előtt, amelyet régen Kocsi és Ló néven ismertek. Meglepődve nézték az épületet. – Egészen más lett – szólalt meg először Amanda. – Nagyobb. Mi van a táblára írva? Edward leállította a motort, és előrehajolt, hogy jobban szemügyre vehesse az ajtó melletti elegáns réztáblát. – Kocsiszín étterem – olvasta hangosan. – Gyere, nézzük meg közelebbről! A homlokzaton az arany és a krémfehér szín uralkodott. Amanda egy nem túl bizalomgerjesztő épületkülsőre emlékezett, amely meghatározhatatlan barna és fekete színű volt. Időközben télikertet is építettek a hall megnagyobbítására. Edward kiszállt az autóból, és kinyitotta az ajtót Amandának. – Szerintem a besorolása is megváltozott – jegyezte meg. – Azt majd még kiderítjük – mondta Amanda nevetve. Az ajtó melletti beüvegezett oklevél minden vendéggel tudatta, hogy az étterem háromcsillagos. Udvarias figyelmeztetés intett arra, hogy ajánlatos asztalt foglalni, és a kocsikat ne hagyják az ajtó előtt, mivel elegendő parkolóhely áll a vendégek rendelkezésére a ház mögött. – Várj meg itt, nem tart sokáig. – Edward a kocsihoz sietett, miközben Amanda megkereste a mosdót. Az út elég hosszú volt. Még a szája is tátva maradt, amikor belépett a halvány rózsaszínre festett, aranykeretes tükörrel ékesített helyiségbe. Az akasztókon bolyhos, puha törülközők lógtak, és illatos szappannal lehetett kezet mosni. Hát ez a helyiség tényleg nem olyan volt, mint amilyenre kamaszkorából emlékezett. Tökéletesre rúzsozott ajakkal és megfésülködve hagyta el a mosdót. Edward a recepciós pultnál szolgálatot teljesítő hölggyel beszélgetett. Hosszas telefonálgatás után a hölgy odaintette az egyik pincért, aki kegyesen egy kétszemélyes asztalhoz vezette őket. – Tényleg nagy változások mentek itt végbe. Régebben csak felkuporodtunk a bárszékre, és rendeltünk egy parasztreggelit – suttogta Edward, amikor a pincér az ablak mellé, egy fehér abrosszal megterített asztalhoz kísérte őket. A napfény beragyogott az üvegen, és az ezüst evőeszközök megcsillantak. Minden teríték mellett puha bőrbe kötött étlap feküdt. Amanda megcsodálta az ízléses virágdíszítést, és leült. Edward megfogta a kezét. – Jó, hogy itt vagy velem, Amanda. – Választottak már, uram? Edward nem húzta vissza a kezét. – Még nem – mondta a pincér felé fordulva. – Kezdetnek hozzon nekünk egy üveg pezsgőt! – Tudsz majd utána vezetni? – kérdezte aggódva Amanda. – Úgy gondoltam, ebéd után sétálunk egyet. Nem akarlak esténél előbb a szüleidhez vinni. Mit szólsz a hozzá? – El vagyok ragadtatva! – Amanda figyelte, ahogy a pincér eltávolítja a palack nyakáról a fóliát, és gyakorlott kézzel kihúzza a dugót. 34

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– A hétvégénkre! – Edward megemelte a poharát. Az asszony ivott egy kortyot. A szénsavas buborékok csiklandozták az orrát, amitől nevethetnékje támadt. – Kár, hogy nincsenek szobáik. Edward vagány mosollyal azt kérdezte: – Mit forgatsz a fejedben? – Ó, semmit! – mondta Amanda gyorsan. – Csak arra gondoltam, jó lenne itt tudni téged a szomszédos faluban. Leeds még elég messzire van innen. – Nem baj. Erre a hétvégére úgysem terveztem mást. – Soha nem vagy magányos? – A kérdés csak úgy kicsúszott Amanda száján, amiért a pezsgőt okolta. – Soha! Szeretek egyedül lenni. Ha megmenekülsz egy félresikerült házasságból, értékelni tudod az egyedüllétet… Tudod már, mit szeretnél enni? Jó kérdés. Edward elejtett néhány szót a múltjáról, és ettől Amanda alig tudott az étlapra összpontosítani. Végül úgy döntött, buggyantott tojást eszik spenótágyon sajtmártással, utána pedig sült galambot erdei gombával. Az előétel pompás volt, és Amanda félig már megette, mire összeszedte a bátorságát, hogy tovább faggassa Edwardot. – És mennyi ideig voltál házas? Keserű nevetés volt a válasz. – Túl sokáig! Ahhoz mindenképpen elég sokáig, hogy örökre kigyógyuljak a házasság intézményéből. – Olyan rémes volt? A férfi letette a villáját, és Amandára nézett. – Az elején még nem. Melissa szerelmes volt abba az izgató ténybe, hogy férjhez ment. Akkoriban Szingapúrban laktunk, és keményen dolgoztam azért, hogy a megszokott életstílusát folytathassa. Az apja egy nemzetközi szinten is sikeres üzletember. Melissa ott született, és különleges ízlése volt. – Erről nem tudtál, amikor feleségül vetted? Edward egy pillanatig elgondolkodva hallgatott. – Őszintén szólva nem. Szerelmes voltam, és remekül kijöttünk egymással. Ráadásul Melissa rendkívül szép nő volt… és még most is az, feltételezem. Amanda bizonytalanul a haját igazgatta. Róla még soha senki nem állította, hogy rendkívül szép volna. – Csak egymást láttuk. Egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy egy segédorvos fizetése nem lesz elég. – Neki nem volt munkája? – Hogy képzeled? Az olyan lányok, mint Melissa, nem dolgoznak. Nincs rá idejük, hiszen délig alszanak, ebédre elcsipegetnek egy kis salátát, utána pedig vásárolni mennek. Végül egy szépségszalonban kötnek ki, mert esténként partikra járnak. Késével erőteljesen a marhasültbe vágott. Amanda figyelte a határozott mozdulatot. Nem kerülte el a figyelmét Edward összevont szemöldöke sem. – Úgy festesz, mint aki valami rosszban sántikál – mondta tréfálkozva. 35

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Gúnyos mosoly jelent meg Edward szája szegletében. – A csalódottságomat vezetem le ezen a szelet húson. – A csalódottságodat? – Lehet, hogy nem ez a helyes kifejezés. Melissa az ágyban mindig nagyon figyelmes volt. Amanda legszívesebben már visszaszívta volna a kérdését. A szívét féltékenység mardosta. A további részletekről szívesen lemondott volna, de Edward úgy határozott, többet is elárul. – Aztán egyszer csak rájöttem, hogy kizárólag magára gondol. A tehetetlenségem leírhatatlan volt. Amikor hat héttel az esküvőnk után rajtakaptam az ágyban az egyik kórházi munkatársammal, a szakítás csak idő kérdése volt. Ezt ma már tudom. Noha megbocsátottam ezt a félrelépését, újra viszonyt kezdett valakivel. Felfogtam végre, hogy a „fogyasztás” számára nem csupán a ruhákra és cipőkre terjed ki. Mindent megszerzett, amire kedve támadt, beleértve a férfiakat is. A pincér leszedte az üres tányérokat, és Amanda úgy gondolta, itt a pillanat, hogy témát váltson. – Tetszett a munkád Szingapúrban? – Nagyon, bár nem vitt előre szakmailag. Mégis a sors iróniájának tartom, hogy épp Melissa késztetett arra, hogy jobb állást szerezzek. Odagurították a desszerteskocsit. Amanda tejszínhabos epret, Edward karamellkrémet választott. – Ezt hogy érted? – kérdezte Amanda, amikor a pincér elment. – Állandóan azért rágta a fülemet, hogy keressek jobb állást. Melissa az üzleti életben akart látni. Az apja kész volt a megfelelő összeköttetéseket megszerezni, legalábbis ő ezt mondta. – És? – Számomra ez szóba sem jöhetett! Lehet, hogy az általános orvosi munkát nem nekem találták ki, de a pályaválasztásom helyességében soha nem kételkedtem. Elmagyaráztam Melissának, hogy nem maradok örökre segédorvos. Azt terveztem, hogy visszajövök Londonba, és megpályázok egy főorvosi állást. Tulajdonképpen régóta tervezgettem ezt, de a házasság szó szerint közbejött. Amikor Melissa a szememre hányta, hogy nincs bennem becsvágy, tudtam, hogyan kell döntenem. – Nem akart veled jönni Londonba? Edward felnevetett, és letette a desszertkanalat. – Arról szó sem lehetett. Addigra már rájöttünk, hogy a házasságunk elhibázott lépés volt. Időközben hozzáment egy multinacionális cég igazgatójához, és… – Abbahagyta a mondatot. – Nem túl szívderítő történet, és nem akarlak ezzel terhelni. – Magam vagyok a hibás, végül is én kérdezősködtem. Nagyon úgy fest, hogy első alkalommal egyikünknek sem volt szerencséje. – Igaz. Te végig tudnád csinálni még egyszer az egészet? Mert én nem! – Elfelejted, hogy én soha nem voltam férjnél. Edward gyengéd pillantást vetett Amandára, ő pedig hirtelen azt kívánta, bárcsak egyedül lehetnének, zavaró tekintetek nélkül. – A házasság biztosan jó dolog, ha az ember megfelelő társat talál – jelentette ki a férfi higgadtan. – De ha nem az igazival élsz, akkor maga a pokol. Felér egy börtönbüntetéssel.

36

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Te megszöktél a börtönödből, és teljesen egyedül vitted valamire az életben. – Teljesen egyedül – ismételte meg a férfi elgondolkodva. – Igen, igen… Nappal megmártózom az embertömegben, esténként pedig visszatérek a legénylakásomba. – Edward felnézett, és különösen vidám mosollyal ajándékozta meg az asszonyt, mintha ezzel akarná oldani a helyzet feszültségét. – Gyere, sétáljunk egyet!

37

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

5. FEJEZET Amanda megbirkózott a meredek ösvény utolsó szakaszával is, és egy naptól átmelegedett sziklának dőlt, hogy kifújja magát. Edward, aki néhány lépéssel előtte járt, megfordult és rámosolygott. – Fárasztó túra volt, de megérte, nem gondolod? Nézd ezt a csodálatos panorámát! Az asszony mély levegőt vett. – A levegőnek meg olyan íze van, akár a bornak. Úgy érzem, mintha a világ tetején állnék. Alattuk ott volt a Kocsiszín étterem, mint egy babaház, mely aprócska fákkal körbevéve belesimul a tájba. Amanda a mélybe mutatott. – A parkolóban álló autók olyanok, mint Tom játékai. – Nézd azt a játékfarmot ott a másik oldalon! – mondta Edward nevetve. – A birkák mintha műanyag állatkák lennének. Csak az zavarja meg a látványt, hogy mozognak és legelésznek. – Amandát figyelte. – Ugye jó egy kicsit elmenekülni a nagyvárosból? A férfi most közvetlenül Amanda mellett állt, egyik kezével ahhoz a sziklához támaszkodva, amelyiknél az asszony állt. – Olyan, mintha semmi gondom nem volna – ismerte el Amanda inkább magának. Edward a karjába vette, és szeretettel nézett a szemébe. – Emlékezz erre, ha a jövő héten nyakig ülsz a munkában! Pillantásuk találkozott, és ekkor megtörtént. Amanda végérvényesen rájött, hogy szerelmes. De a valóság hamar utolérte. Edward kedveli az agglegényéletet, épp az előbb hozta a tudomására. Tovább nem törhette a fejét, mert a férfi gyengéden megcsókolta. Az érintés vágyat ébresztett Amandában. Csodálatos volt. Soha életében nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot. Mint ahogy azt sem, amikor először találkoztak a szülői házban. A szülei! Amandának eszébe jutott a kirándulás igazi célja. – Vissza kell indulnunk. A szüleim már biztosan aggódnak. – Várj még egy kicsit! – kérlelte Edward. – Nem azért másztunk fel nagy fáradság árán, hogy rögtön hátat fordítsunk ennyi gyönyörűségnek. Magával húzta Amandát a fák közé, és leheveredtek a fűbe. Amanda a férfi vállára hajtotta a fejét. – Így már tetszik az élet! – sóhajtott fel Edward a szemét behunyva. Amanda is így tett, és élvezte, ahogy a nap sugarai az arcán játszadoznak. Sokáig egyikük sem szólalt meg, mintha nem akarták volna megzavarni ezeket az értékes pillanatokat. Edward egyszer csak megmozdult, mire Amanda kinyitotta a szemét. Zavartan a férfira nézett, nem tudta, mit kezdjen az érzéseivel. Edward vette át a kezdeményezést. Szenvedélyesen birtokba vette az asszony száját, ajka izgató borzongást váltott ki a nő testéből. Amanda szorosan hozzásimult, és átadta magát az édes gyöngeségnek. Úgy

38

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

érezte, még messze nem kapott eleget, amikor Edward elhúzódott tőle, és nagyot sóhajtva felült. – Tényleg vissza kell indulnunk – mondta érdes hangon. – Különben itt helyben megfeledkezem magamról. A könnyedén kiejtett szavak nem vezették félre Amandát. Tudta, hogy Edward ugyanolyan izgatott, mint ő. – Gyere, te kegyetlen, csábító nőszemély! – Ezzel a férfi felállt, és Amandának nyújtotta a kezét. Az asszony nevetett. Tetszett neki ez a könnyedség. Hiszen ezt akarta ő is, nem? A bonyolult érzelmek csak veszélyeztetnék a barátságukat. Amint követte a férfit az ösvényen lefelé, meggyőzte magát, hogy mindketten elégedettek az életükkel. Egyikük sem akar változtatni rajta. Minek akkor szerelemről szőtt álmokat kergetni? Az étterem mögötti parkoló szinte teljesen kiürült, mire visszaértek. – Mit akarsz csinálni ma este Leedsben? – kérdezte Amanda, amikor Edward a főútra kanyarodott. – Meglátjuk, mi a kínálat. Talán elmegyek egy hangversenyre vagy moziba. Amanda hallgatott. Különben biztosan elárulta volna, hogy inkább. a férfival maradna. A feszültség egyre nőtt benne, ahogyan a szülői házhoz közeledtek. Kellett ahhoz valami nagy elszántság, hogy meggyőzze a családját arról, úgy szereti az életét, ahogyan van. – Jobb, ha kiteszel az utca elején – mondta, amikor elérték a települést. Már késő, állapította meg magában nemsokára. A másik sávban egy ismerős autó bukkant fel, csökkentette a sebességet, és az édesanyja integetett neki. Amanda csöndben átkozódott, amiért nyitott tetővel jöttek. Edward fékezett, és megállt Amanda anyjának kocsija mellett az út kellős közepén. – Amanda! Hol voltál ilyen sokáig? Egy órája várunk! Már kétszer voltam a buszmegállóban. – Ne haragudj, anya! Úgy adódott, hogy elhoztak kocsival… A mögöttük jövő autó megállásra kényszerült, és a vezető türelmetlenül dudálni kezdett. – Elálljuk az utat, Amanda! – kiáltott át hozzá az édesanyja. – Hozd el a barátodat is teára, jó? A duda ismét megszólalt. Edward egy kicsit továbbment, azután megállt a járdaszegélynél. Amanda édesanyja pedig megfordult a göröngyös úton. – Anya nem ismert fel – mondta Amanda. – Mi a véleményed, ha most átszállók, és te lelépsz? Mint már említettem, apám nagyon felizgatta magát, amikor három hónap után máról holnapra cserbenhagytad, ahogy mondani szokta. – Mindjárt megszakad a szívem! Hiszen azonnal talált valakit a helyemre. Engem nem zavar, mit gondolnak rólam a szüleid. A mai napig nem bántam meg a lépésemet. – Irigylem a lelki nyugalmadat – sóhajtott fel az asszony. – Én minden látogatásomkor megjátszom magam, és még az sem biztos, hogy a szüleim beveszik. Edward megfogta a kezét. 39

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Amanda, adhatok egy jó tanácsot? Csodálatos lény vagy, maradj mindig önmagad! Amanda elhúzta a száját. – Könnyű ezt mondani, de annál nehezebb megtenni. Mihelyt belépek a házba, rögtön kötelességtudó kislánnyá változom. – De most én is ott leszek, amikor átléped a küszöböt, és támogatni foglak. Nem kell változtatnod a viselkedéseden. Hiszen sikeres és elismert vagy a szakmádban, ráadásul egy csodálatos, értelmes kisfiú édesanyja, akikre büszkék lehetnek a nagyszülei. A férfi szavai megmelengették Amanda szívét. Ha ebből a szemszögből nézné, ő sem találna semmi olyat, amivel csalódást okozott volna a szüleinek. – Köszönöm, Edward. Egykor megesküdtem, hogy soha többé nem fogadom meg a tanácsodat, ha találkozunk még valamikor. – Különös, hogy olykor mit hoz az élet. Én még arra sem számítottam, hogy újból látni foglak. – Tulajdonképpen én sem – mondta gyorsan Amanda, pedig pontosan tudta, hogy ez nem igaz. A szíve mélyén remélte, hogy egy napon valahol a nagyvilágban találkozni fognak. De a világ nagyobb volt, mint ahogy akkoriban képzelte. – Ott van anya! Edward gázt adott, és követte a kocsit. A Grayson-ház előtt leállította a motort, és kiszállt. Amandának is kinyitotta az ajtót, amikor Mrs. Grayson odalépett hozzájuk. – Jó estét, Grayson doktornő! – üdvözölte udvariasan az asszonyt, és a kezét nyújtotta. – Ismerjük egymást? – Edward Burrows vagyok. Tizenkét évvel ezelőtt az önök rendelőjében voltam gyakorlaton. – Ó, igen, már emlékszem. Felicity Graysonnak az arca sem rezzent. Csak Amandának tűnt fel, hogy a nyakán enyhe pír jelent meg. Ezek szerint az Edwarddal való találkozás nehéz helyzetbe hozta. Vajon visszavonja a teára szóló meghívást? Győzött a jó modor. Az édesanyja barátságosan elmosolyodott. – Jöjjön beljebb! A férjem már várja a teáját. – Odafordult Amandához, és az arcát egy pillanatra a lányáéhoz szorította. – Olyan jó, hogy itt vagy. Kellemes volt az út? Amanda jól nevelten megköszönte az érdeklődést, de azonnal észrevette, hogy már megint a szófogadó kislány szerepét játssza. Elhatározta, hogy megfogadja Edward tanácsát, és követte édesanyját a nappaliba. Apja az ablaknál állt, háttal az ajtónak. A régi tweedzakóját viselte, amely Amandának már gyerekkorában is jelezte, hogy a papa nincs szolgálatban. Csak most tűnt fel először a kissé hajlott háta. Lassan meglátszott rajta a kor, miközben karcsú felesége jó tíz évvel fiatalabbnak látszott. – Nézd csak, ki van itt, Geoffrey! Biztosan emlékszel még Edward Burrowsra, ugye?

40

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Jó estét, uram! – Edward, mint mindig, előzékenyen odalépett az idősebb kollégához, és kezet rázott vele. Grayson doktor arcán döbbenet tükröződött, vagy inkább zavar. – Szia, apa! – Amanda arcon csókolta. Az apjának egy pillanatra elakadt a szava, de gyorsan összeszedte magát. – Mit jelentsen ez? A fekete bárányok gyűlést tartanak? – dörmögte. – De Geoffrey! – kiáltott Felicity megbotránkozva. Amanda tudta, hogy az édesanyja gyűlöli a faragatlanságot. Még néhány évtizednyi házasság után is megpróbálta leszoktatni férjét a bántó megjegyzésekről. Edward cseppet sem zavartatta magát. – Remek, uram! Látom, megőrizte a humorérzékét. Amandával együtt dolgozunk a Szent Erzsébetben. Hát nem bámulatos, hogy mi ketten, akikben oly sok közös vonás van, ismét találkoztunk? – De, szinte felfoghatatlan – felelte Grayson doktor szárazan. – Be kell vallanom, hogy akkoriban eleinte azt hittem, Amanda maga miatt vágott mindent sutba, mert magával akart meglépni. Mi a szakterülete? – Edward a vezető főorvos az ambulanciánkon – szólt közbe gyorsan Amanda. – Tényleg? – Az apja szemmel láthatóan meglepődött. – Mégsem akasztotta szögre az orvosi diplomáját? – Grayson doktor ellépett az ablaktól, és odament a vendéghez. – Természetesen nem. Soha nem állt szándékomban. Csupán arra az elhatározásra jutottam, hogy az általános orvosi szakmát a maga korlátaival nem nekem találták ki. – Hozom a teát, anya – ajánlotta fel Amanda a segítségét. – Mit akar ezzel mondani? Soha nem tartottam korlátozottnak az általános orvosi szakmát. Tény, hogy… A többit Amanda nem hallotta, de biztos volt abban, hogy Edward felveszi a harcot az apja érveivel. Az édesanyja utánament a konyhába. – Erre a különleges alkalomra a rózsás készletet vesszük elő. Amanda felhúzta a szemöldökét. – Mi olyan különleges benne? – A látogatásaid mindig különlegesek a számunkra. Meg kell mondanom, csalódott vagyok, hogy Tom nem jött veled. Apád csak most mondta, ebéd közben, hogy telefonáltál. – Azt is elfelejtette mondani, hogy autóval jövök? – Igen. Az utóbbi időben sok minden elfelejt – mondta Felicity aggodalmas mosollyal. Amanda tálcára rakta a csészéket és a tányérokat. – Edwardra azért még nagyon jól emlékszik. – Azt hiszem, őt soha nem fogja elfelejteni. Felicity forró vizet öntött a teáskannába, hogy előmelegítse. Azután ezüstkanalakat tett a csészealjakra. Kint egy autó kerekei csikordultak meg a kavicson. – Ez Yvonne lesz. – Kiöntötte a vizet, majd teát tett a kannába. Amanda az édesanyját figyelte, ahogyan személyenként egy kanállal, majd a kannának külön is tesz az illatos levelekből. Felicity Grayson ugyanolyan 41

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

odaadással végezte a teakészítés szertartását, mint ahogyan a sürgősségi betegellátást a rendelőben. Amanda legfeljebb egy hitvány teafiltert forrázott le olykor magának. Lehet, hogy épp ez az egyik ok, ami miatt eljött otthonról? Mert a saját kedve szerint akarta csinálni a dolgokat? Yvonne határozott lépteit már az előszobában lehetett hallani, a következő pillanatban pedig a látogató már beviharzott a konyhába. – Kié az a pazar kocsi a ház előtt? – Szia, Yvonne! – Amanda a levegőbe puszilt Yvonne arca mellett. – A kísérőmé. A testvére keskeny arca mosolyra húzódott. – Végre van barátod! Tom mit szól hozzá? – Hé, jó lenne, ha nem vonnál le ebből elhamarkodott következtetéseket! Az egyik kollégámnak a környéken volt dolga, és felajánlotta, hogy elhoz. Szerintem ismered is. Úgy hívják… – Edward Burrows – szólt közbe az édesanyjuk savanyúi ábrázattal. – Tudod, az a gyakornok, aki úgy felbosszantotta apádat, amikor egyik napról a másikra itt hagyott mindent. – Anya, ez így nem igaz! – Amanda lassan elvesztette a türelmét. Hamarosan megfogadja Edward tanácsát, és kilép a jó kislány szerepéből. Akkor aztán elszabadulna a pokol! – Bejelentette, hogy nem marad tovább általános orvos. Amanda nyomatékul becsapta a hűtőgép ajtaját, és tejet öntött a porcelánkancsóba. A keze szinte remegett. – Anya meghívta Edwardot teázni – folytatta tovább. – Remélem, örömmel fogod üdvözölni, Yvonne. Ha már apa úgy viselkedik is vele, mint a főinkvizítor. Felkapta a tálcát, és bevonult a nappaliba. Amit ott látott, attól földbe gyökerezett a lába. Az apja és Edward nagy egyetértésben üldögélt egymás mellett, és éppen belemerültek egy szakmai beszélgetésbe a sugárkezelés előnyeiről és hátrányairól. Edward végül észrevette, felnézett rá, és alig észrevehetően rákacsintott. Amanda letette a tálcát, és töltögetni kezdte a teát. Yvonne lépett be a szobába, és az édesapja büszkén mutatta be. – A mi Yvonne-unk vette át a rendelő vezetését, amióta nyugdíjba vonultunk a feleségemmel. Két fiatalabb orvos segíti a munkáját. Pillanatnyilag nincs gyakornokunk. Hála istennek, azt kell mondanom, ha arra a sok bosszúságra gondolok, amely az utóbbi időben ért! Grayson doktor öblösen felnevetett, és Edward csatlakozott hozzá. Amanda nem értette: Edward és az apja együtt mulat Edward rovására! Inkább a teára összpontosított. Az apja gyűlölte, ha a csészealjat lecsöpögtették, nem akarta hát, hogy emiatt a hangulat elromoljék. – Milyen tervei vannak ma estére, Edward? – érdeklődött Felicity udvariasan. – Leedsbe megyek, megnézem a várost, és egy ottani szállodában töltöm az éjszakát. – Már lefoglalta a szobát? – tudakolta Geoffrey. – Igen… – Azonnal töröltesse! Itt marad. Mit csinálna egyedül egy szállodai szobában?

42

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Amanda figyelmét nem kerülte el, hogy a szülei gyors pillantást váltanak, és az édesanyja némán beleegyezett a javaslatba. – Elhelyezhetnénk az istálló fölötti régi szobájában – mondta Felicity. – Nem szeretnék kényelmetlenséget okozni. – Nem okoz, Mrs. Brown, a házvezetőnőm gondoskodik arról, hogy a szoba mindig készen álljon a vendégek részére. Üdvözöljük az otthonunkban! Meg aztán Tomnak is főztem, és csak későn tudtam meg, hogy nem jön Amandával. – Tényleg pazarlás lenne Tom részét a macskával megetetni – jelentette ki Geoffrey fanyar humorral. Amanda félig-meddig arra számított, hogy Edward megissza a teáját, és távozik. A büszkesége nem engedi meg, hogy ebben a házban maradjon. Úgy látszik, tévedtem, futott át az agyán, amikor néhány másodperccel később Edward az édesanyjára mosolygott, és köszönettel elfogadta a meghívást. – Mint a régi szép időkben! – Yvonne a kanapé karfájára ült az édesapja mellé. Ha eltekintünk attól, hogy Edward és én már teljesen mások vagyunk, gondolta Amanda. Később Amanda a szobája ablakánál üldögélt, és az éjszakai égboltot kémlelte. Magasan a dombok fölött, a völgy végében trónolt a hold, és ezüstös fényét szétterítette a tájon. Mintha semmi sem változott volna azóta, hogy ő az ágyából kisurranva, a pehelypaplanába burkolózva az ablakhoz ült kedvenc mackójával. Valaki lehozta a padlásról kopott, foszladozó pajtását, és az ágya közepére tette. Amanda eltöprengett, vajon az édesanyjának jutott eszébe ez a nosztalgikus gondolat? Nem valószínű, inkább Mrs. Brown ötlete lehetett. A jólelkű házvezetőnő gyermekkora óta ismerte. Legalább nem volt teljesen egyedül! Mindenesetre egy macit magunkhoz szorítani egészen más, mint… A térdét felhúzta az állához, és nagyot sóhajtott. Edward csókja ott fenn, a hegytetőn nem ment ki a fejéből. A fáradtságot, amelyre vacsora után hivatkozott, mintha elfújták volna. Harmincéves vagy, és úgy viselkedsz, mint egy kötelességtudó kislány! – korholta önmagát. Miért nem megy le, és mondja meg Edwardnak, hogy jöjjön a szobájába? Azonnal beszélnie kell vele. De miről? Évek óta férfi nélkül élte az életét. Tényleg bele akar bonyolódni egy szerelmi kalandba? Úgy döntött, sétál egy kicsit a kertben. A friss levegő biztosan jót fog tenni, és majd jobban alszik. Szorosra húzta a pongyolája övét, és belebújt a papucsába. Odakint szinte elkábította a tömény rózsaillat. Átment a pázsiton, a papucsa vékony talpán keresztül megérezte a nedvességet. – Te sem tudsz aludni? Amanda összerezzent. – Hogy kerülsz ide? – kérdezte Edwardtól elfúló hangon. – Apádat végre meggyőztem, hogy elegendő portói borom van. Azután láttam, hogy a hátsó bejárathoz lopózol, és már nem gondoltam alvásra. Mintha valami varázserő vonzaná, úgy ment Amanda a férfi felé. A szíve kalapált. A jelenet olyan volt, mint a filmekben. Különben hogyan 43

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

találkozhatna egy nő álmai hősével egy langyos nyári estén, egy rózsakert közepén a holdfényben? Nem tervezte a találkozást, csak mélységesen vágyott rá! Edward kinyújtotta a karját, és Amanda hozzásimult. Az első csók gyengéd volt, de hamarosan szenvedélyessé vált. Amanda megérezte a férfi meleg kezét a hátán, és megborzongott, amikor Edward tovább kutatta a testét. Anélkül, hogy a szájuk elvált volna egymástól, Edward a pongyola alatt megfogta a mellét. A mellbimbói azonnal felágaskodtak. Forróság öntötte el, és hullámokban árasztotta el egészen a lábujja hegyéig. – Gyere fel a szobámba! – suttogta a férfi elfúló hangon. A szavak megtörték a varázst. Amanda ismét a valóságba ért. – Nem tehetem – mondta szánakozva. – Ha a szüleim… – Amanda, felnőtt vagy. Rászolgáltál a döntés szabadságára. A férfi még mindig ölelte, de a pillanat elvesztette a varázsát. – Edward, nem tudok változtatni azon, hogy ebben a házban otthon érzem magam. Ha máshol lennénk… A holdfényben jól látszott Edward mosolya. – Ezt ígéretnek vehetem? – Nem szabadna semmit sem ígérnem, ha nem tudom betartani. A férfi a vállára tette a kezét, és szó nélkül a ház felé vezette. Kinyitotta előtte az ajtót, majd egy lépést tett hátra. Mielőtt még az istállók felé vette volna az irányt, visszaintett. Amanda csak nézte, és alig tudta megállni, hogy ne fusson utána. Talán mégis lehetne közös jövőjük? Hogyan illik ez Edwardnak ahhoz a kijelentéséhez, hogy örökre kigyógyult a házasság intézményéből? Amanda felsóhajtott, és elindult magányos lányszobája felé. A családi körben elfogyasztott reggeli alatt meglepően fesztelen volt a légkör. Amanda olyan élénknek és közlékenynek látta apját, mint korábban soha. – Legközelebb a fiút is hozd magaddal! – hallotta még a papát, amikor beszállt a kocsiba. – Megígérem. – Odaintett a nővérének és az édesanyjának. – Ezt hogyan csináltad? – kérdezte jókedvűen, amikor a főutat elérték. – Nem ismertem rá a saját apámra! Edward felnevetett. – Az alkalmazott pszichológiának köszönhető. Hozd a pácienst olyan helyzetbe, hogy olyan dolgokról beszélhessen, amelyek lenyűgözik, és kerüld azokat, amelyek kényelmetlenséget okoznak. Édesapádat sikerült távol tartani attól, hogy a nem túl örömteli múlt emlékeiben vájkáljon. Az első kérdésem, hogy mi a becses véleménye a rák gyógyításának fejlődéséről, megtörte a jeget. – Még a portói mellett is szakmai dolgokról beszélgettetek? – Miután édesapád a harmadik pohárral is megitta, már nem volt annyira tudományos, de addigra már kegyes hangulatba került. Utána pedig úgy beszélgettünk, mint két jó barát. Amanda szorosabbra kötötte a fejkendőjét, amikor Edward gyorsított.

44

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Rögtön feltűnt, hogy a keresztnevén szólítod. Ez csak igen kevés fiatalabb kollégának lehet a kiváltsága. – Ő maga ajánlotta fel. – A harmadik pohár portói után? Edward elmosolyodott. – A második után. Amanda megkönnyebbült, hogy az édesapja már nem neheztel Edwardra. – Ezek szerint most jó barátok vagytok? – Egészen addig, amíg kedves fickó vagyok, és a vitás kérdéseket elkerülöm. De mit is akarhatnék? Az édesapád sem lesz fiatalabb, és… – Igen? – A harmadik pohár után azt is elmondta, hogy egész életében fiúra vágyott, aki majd átveszi a rendelőt, ahogyan ő is az apjától örökölte. Bevallotta, hogy nagy reményeket fűzött hozzám, és a lehetséges utódját látta bennem. Amanda egy darabig csendben ült, miközben a menetszél az arcába csapódott. – Ez megmagyarázza, miért volt annyira mogorva, amikor elmentél. Talán összetörted a szívét, ahogyan én is. Hátradőlt, és végigpergette magában a szüleinél töltött hétvégét. Edward is hallgatott, és Amanda behunyta a szemét. – Már előre örülök, hogy hazamehetek – kezdte végül. – Alig várom, hogy láthassam Tomot, és meghallgassam, hogyan töltötte a hétvégét. – Ezzel én is így vagyok. Az asszony egy oldalpillantást vetett Edwardra, de az éppen arra összpontosított, hogy megelőzzön egy teherautót. Tom kedveli Edwardot. Az apja is békét kötött vele. Akkor mi tartja vissza attól, hogy viszonyt kezdjen vele? Attól fél, hogy megsérülhet? Vagy attól tart, hogy Edward kereket old, ha az érzelmeit a nyakába zúdítja? De hát miért ne lehetne viszonyuk? Sok nőnek van. Manapság nem olyan fontos dolog ez. Addig kell élvezni egy kapcsolatot, amíg tart. Feltéve, ha Edward ugyanúgy érez iránta, mint ő. Nem, semmin sem akar változtatni! Kedvére van a laza kapcsolatuk. Miért kellene ezt a kellemes állapotot érzelmekkel, különböző igényekkel szükségtelenül megterhelni…? – Olyan csöndes lettél hirtelen. – Nem könnyű ebben a menetszélben beszélgetni! – Semmi baj, amíg nem kezdesz aggódni… – Mi miatt? – Miattunk, hogy hová vezet az utunk… – Azt hittem, haza megyünk – mondta Amanda nevetve. – Haza és vissza a valóságba, ugye? Amanda nem volt biztos abban, helyesen értette-e a férfit. A menetszél elnyomta a hangját.

45

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

6. FEJEZET – Szia, David! – Amanda meglepődve fedezett fel egy ismerős arcocskát a játszósarokban. – Nem is tudtam, hogy ma meglátogatsz minket. Leguggolt a kisfiú elé, aki az amputációja után műlábát kapott. Amióta utoljára látta, biztosan begyógyult már a csonkja. Talán Clive rendelte be, hogy ellenőrizze a művégtagot. De Clive már egy hete szabadságon volt, így Edwardnak kell ellátnia a gyereket. Különös, David neve nem szerepelt a betegek listáján, amikor reggel az időpontokat ellenőrizte. – Hol van az anyukád? A kicsi körbenézett. – Már régen elment. Talán hoz valami ennivalót. Nagyon éhes vagyok, nővérke. – Gyere, megnézzük a kávézóban, hátha ott van. – Megfogta a fiúcska kezét, és a fogadópulthoz vitte. A fiatal nővér nem tudott felelni arra a kérdésére, mikor látta utoljára David anyukáját. – Sajnálom, nővér, csak most vettem át a szolgálatot, és a kolléganőm azt mondta, hogy minden gyerek az édesanyjával jött. A kávézóban sem akadtak Mrs. Shuttleworth nyomára, s Amanda aggódni kezdett. David édesanyja mindig gondoskodó, megbízható benyomást keltett benne. Davidnek rendelt egy sonkás pizzát sajttal és paradicsommal, amelyet olyan mohón tüntetett el a kisfiú, mint aki napok óta nem evett. Végül elindult vele Edwardhoz. A férfi a számítógépe előtt ült, és a jegyzeteit egészítette ki. Amikor beléptek a helyiségbe, rámosolygott. – Mára kapott David időpontot? Érdekes, az én listámon nem szerepel. Szia, David, az anyukád..? – Az édesanyját nem találjuk – szólt közbe Amanda. – Davidet a játszósarokban hagyta, és... – Na, akkor nézzük meg azt a lábat, David! – Edward azonnal megértette, hogy valami gond van. – Hogy tetszik az új protézised? David elmosolyodott. – Jobban, mint a régi. Nézd csak! Ezzel szélsebesen az ajtóhoz vágtatott, lendületesen megfordult a tengelye körül, visszarohant, és az Edward íróasztala előtt álló székben kötött ki. – Remek! – kiáltotta Edward. – Tudod mit, David, azt hiszem, ma nem is kell megnéznünk a lábadat. Mit gondolsz, visszavigyen Grayson nővér a játszósarokba? Még maradhatsz egy kicsit. Davidnek fülig ért a szája, és felugrott. – Köszönöm, Mr. Burrows! – Kérd meg az egyik nővért, hogy tartsa rajta a szemét! – suttogta oda a férfi Amandának. – Utána kell járnunk a dolognak!

46

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Egy órával később Mrs. Shuttleworth még mindig nem volt sehol. A felvételnél nem jelentkezett, így senki sem követte nyomon. Azt tudták, hogy Daviddel egyedül és visszavonultan élnek. Edward értesítette a rendőrséget, akik kifaggatták a szomszédokat, és kiderült, hogy ma senki sem látta David édesanyját. Egyikük megemlítette, hogy van egy nővére, de a címét nem tudta. Végül feltörték a bejárati ajtót, de nem jártak eredménnyel. A rendőrség a kutatást a ház környékére összpontosította. – Fel kell vennünk a kapcsolatot a gyámüggyel. – Edward ismét a telefonkagylóért nyúlt. – Éjszakára szállásra lesz szüksége. – Először is elhozom a játszósarokból, és magammal viszem a szobámba. Az ottani nővéreknek ugyanis hamarosan lejár a munkaidejük. Amanda nem szerette volna a kisfiút teljesen idegenekre bízni. Ebben az is megerősítette, hogy David szorosan kapaszkodott a kezébe, amikor az irodájába mentek. Felhívta Edwardot. – Mit mondtak a gyámügyesek? – Pillanatnyilag nincs emberük, de holnapra segítséget ígértek. Csak az a gond, hogy David a protézise miatt különleges gondozást igényel. Megkérdezték, nem tudnánk-e a kórházban elhelyezni ma éjszakára. Sajnos az ortopédián nincs szabad ágy, de megnyitják az új szárnyat, ha szükséges. Persze David egészen egyedül lenne ott, csak az éjszakás nővérek néznének rá. – Nem tartom jó ötletnek – mondta az asszony. David ijedt tekintettel követte a beszélgetést. Ennek a kisfiúnak ma éjszaka szeretetre és törődésre van szüksége. Megértette, hogy az édesanyja eltűnt. Alig tudta visszatartani a könnyeit. Legkevésbé arra volt most szüksége, hogy egy festékszagú, vadonatúj, hatágyas szobában egyedül éjszakázzon. – Hazaviszem magammal, amíg az anyukája nem kerül elő. Nem tarthat sokáig – tette hozzá Amanda, mert David egyre jobban szorította a kezét. – Hogy mit csinálsz? Erről szó sem lehet. Nincs biztosításod, és… Az asszony megszakította a vonalat, és a kisfiúra mosolygott, aki hatalmas szemet meresztett rá. – Tényleg veled mehetek? – Szeretnél? – Naná! Vannak otthon játékaid? – Vannak, és egy fiam is van, akivel játszhatsz. – Amanda! – Edward rontott be a szobába. – Biztosan a vacsorarendelésünket akarod felvenni, ugye? – Már kora délután megbeszélték, hogy Edward eljön hozzá, és mindenkinek hoz kínai vacsorát. – Milyen figyelmes vagy! – mosolygott ártatlanul a férfira. Edward haragja elpárolgott egy pillanat alatt, és nevetésben tört ki. – Te aztán tényleg egy… – Nem találta a megfelelő szót. – Csak rövid időről van szó. Ismerem Mrs. Shuttlewortht. Soha nem hagyná… – Hagyjuk a feltételezéseket! – szólt közbe a férfi. – Rendben, te győztél. – Odakacsintott Davidnek. – Szereted a kínai kaját?  Naná!

47

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

David eltüntette az utolsó falat csirkét is, és a mártás maradékát kenyérrel törölte ki. A tányér ragyogott, egy rizsszem sem maradt rajta. Ekkor megcsörrent a telefon. Tom felugrott, de Edward gyorsabb volt. – Igen? Hála istennek! Amanda rögtön ott termett mellette, és figyelmesen hallgatott. – Köszönöm, őrmester. Nem gond, elvisszük a fiút. – Megtalálták a mamámat? Edward visszament az asztalhoz, és az ölébe vette a gyereket. – Igen. Nagyon fáradt, ezért ma éjszaka a testvérénél fogsz aludni. – Megint el fog menni, és engem egyedül hagy? – Nem, mindketten Dorothy nénikédnél maradtok. Mit szólsz hozzá? – Inkább hazamennék. Dorothy néninél mindig rendet kell rakni. Utálja a rendetlenséget. Edward együtt érzően mosolygott, és a kisfiúval együtt felállt. – Nézd, David, édesanyádnak egy kis pihenésre van szüksége. Szerintem nagyon rendes Dorothy nénitől, hogy néhány napig mindkettőtökről gondoskodni akar. Jobb, ha elmész hozzá. David a homlokát ráncolta, végül bólintott.  Rendben, ha a mami is ezt akarja. – A rendőrök nagyszerűen viselkedtek! – Amanda beszállt Edward autójába. – Készíteniük kell egy beszámolót, de eltekintenek a feljelentéstől. Az eset a hatáskörünkben marad. Mi gondoskodhatunk az anya és a gyermek biztonságáról. – Mit mondott Mrs. Shuttleworth, amikor négyszemközt maradtatok? – Súlyos depresszióval küzd, amióta a férje tavaly elhagyta egy fiatalabb nő miatt. Amikor néhány hónapja meghalt az édesanyja, összecsaptak a hullámok a feje fölött. Amikor pedig a nővére elmondta neki, hogy a jövő héten elutazik, ez volt az utolsó csepp a pohárban. – Amanda megpróbálta pontosan felidézni az elgyötört asszony szavait. – Nem tudta, mit tegyen. Davidet biztonságban akarta tudni, ezért tette le a kórházban. Azután céltalanul bolyongott a Regent's Parkban, amíg meg nem találta a rendőrség. Értesítették a nővérét, aki azonnal jött. Edward bólintott. – David nénikéje remek asszony lehet. – Én is úgy érzem. Elhalasztotta az utazását, hogy gondoskodhasson róluk, amíg Mrs. Shuttleworth kezelésekre jár. Edward megállt egy piros lámpánál. – Ha kutyaszorítóba kerülsz, csak a családodra számíthatsz. – A te családoddal mi a helyzet? – kérdezte Amanda. – Ők is melletted állnának, ha nyakig ülnél a pácban? – Nem kerülte el a figyelmét, hogy Edward még szorosabban markolja a kormányt. – Milyen család? Egyetlen gyerek vagyok. – De a szüleid… – A szüleim egy túlzsúfolt komp fedélzetén tartózkodtak, amely a Fülöpszigetek közelében elsüllyedt. Nem volt túlélő. Amanda beleborzongott. – Ez szörnyű! Nagyon sajnálom, Edward. Nem gondoltam volna… – Elakadt a hangja. Van értelme egyáltalán az együttérzését felajánlani?

48

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Neki van családja, még akkor is, ha elvi kérdésekben nem értettek egyet, és a bajban több támogatásra számított volna tőlük. A család akkor is család marad. Edward beállt a ház előtti parkolóba. Az ablakok mögött hívogató fény ragyogott. Amanda Tomra gondolt, akiért rögtön átmegy Alice-hez. Milyen csodálatos, hogy van egy fia, egy aprócska családja – ellentétben Edwarddal. Ő nemcsak egy zátonyra futott házasságon van túl, hanem a szüleit is tragikus körülmények között vesztette el. Nem csoda, ha olykor nagyon zárkózottnak tűnik. – Bejössz még egy teára? – kérdezte az asszony kedvesen. A férfi tétovázott. – Nem vagy fáradt? Amanda megrázta a fejét. – Nem, nagyon felpörögtem ennyi izgalomtól. Edward leállította a motort, és Amandához fordult. – Szívesen segítek, hogy el tudj lazulni – mondta, és a mutatóujjával felemelte az asszony állát. Ó, mennyire szerette Amanda ezt a reszelős hangot! A bőre várakozóan bizseregni kezdett. Amikor a házhoz vezető úton Edward megfogta a kezét, nem húzódott el. A lakásban Alice üzenete fogadta őket, hogy Tom ma éjjel Marknál alszik. Amanda belépett a konyhába, és megfogta a vízforralót. Edward szorosan mögötte állt, és kezét a vállára tette. – Szívesebben innék egy pohár bort. Az asszony letette a forralót, és megfordult. – Tulajdonképpen én is. Mi a kínálata a borospincénknek? Edward az elmúlt hetekben minden alkalommal hozott egy-két üveg bort, ha vacsorázni jött. Gyakran tréfálkoztak azon, hogy a felesleget borospincében kellene tárolni. A férfi mosolygott, miközben egy üveg vörösbort vett le a konyhaszekrényen álló bortartó polcról. – Ez a bordeaux-i idevarázsolja nekünk a napsütötte tengerpartot. Nem egészen pontos fordításban ez azt jelenti franciául, hogy ezek a finom cseppek megmelengetik a szívet, és… Amanda jót mulatva hallgatta, amint a férfi franciás kiejtést utánozva a bor kiválóságát dicséri. Két hosszú szárú poharat tett egy tálcára, és előrement a nappaliba. Hamarosan Edward mellett ült szorosan a kanapén, és a borát kortyolgatta. A telt, gyümölcsös íz valóban segített, hogy egy kicsit ellazuljon. – Örülök, hogy a szüleim felől érdeklődtél – mondta Edward némi hallgatás után. – Nem szoktam erről beszélni, de jó, hogy szóba került. Amanda felé fordult, látta, hogy kínosan érzi magát, és azt várta, hogy a férfi folytassa. – Már beletörődtem – mondta Edward szinte magának –, de soha nem tudtam attól az érzéstől megszabadulni, hogy én vagyok az oka korai haláluknak. – De miért? – kérdezte Amanda óvatosan.

49

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Nem sokkal azután történt, hogy olyan hirtelen félbeszakítottam nálatok a gyakorlatomat. Az apám magánkívül volt, amikor egy utazási irodához mentem dolgozni. Olyan fiúról álmodott, akit általános orvosként tisztelet és megbecsülés övez, akire felnéznek az emberek. Csak ennek az álomnak élt, amikor nap mint nap keményen végezte rosszul fizetett munkáját a Bradfordi Textilgyárban. Be akartam bizonyítani, hogy nem hoztam szégyent rá. Kedvezményes repülőjegyeket szereztem, és anyámmal együtt nyaralásra hívtam meg Szingapúrba. Amanda ösztönösen még közelebb húzódott a férfihoz. – Mielőtt találkoztunk volna, egy hétre befizettem őket a Fülöpszigetekre. Nagyon izgatottak voltak. Anyám azt mondta, ez élete legszebb nyaralása. Felhívott Manilából, lelkesen beszámolt, milyen csodálatos ott, hogy már előre örül a találkozásunknak, és hogy másnapra hajókirándulást terveznek… Amanda a két kezébe vette a férfi arcát, és megpuszilta. Így vigasztalta Tomot is, ha éjjel rémálom ébresztette fel. Edward odafordult felé, és a vállára hajtotta a fejét. Egész teste remegett. Az asszony szorosan ölelte, míg a remegés alábbhagyott. – Nem szabad magadat okolnod, Edward – suttogta Amanda. – Nem a te hibád volt. Örömet akartál nekik szerezni. – Nem – mondta a férfi a fejét felemelve -, csak azt akartam bebizonyítani, hogy az életben más utakon is sikert érhet el az ember. Ha nem vettem volna meg azokat a repülőjegyeket… – Nem szabad hátrafelé tekintenünk, és ilyen mondatokkal gyötörni magunkat. Utólag könnyű okosnak lenni. Mi mind a ketten nehéz döntéseket hoztunk az életben. Egyikünk sem választotta a könnyebbik utat. A férfi mosolya a szívéig hatolt. – Igazad van. Hogyan is nevezett bennünket az édesapád? Fekete bárányoknak? Amanda viszonozta a mosolyt, látva, hogy a feszültség lassan csökken Edwardban. – És ezzel nem is tévedett nagyot, ugye? – Kettőnkben egy csomó közös vonás van – súgta Edward. Amikor a férfi átölelte, Amandának hevesebben kezdett verni a szíve. A forró csóktól szinte kifulladt. Edward először gyengéden, azután egyre merészebben kezdte simogatni, és az asszony szívesen adta át magát a gyönyörnek. – Ma éjjel szeretnék nálad maradni, Amanda – mondta Edward mélyen a szemébe nézve. – A karomban akarlak tartani. Tudom, hogy a Mike-kal kapcsolatos tapasztalataid mély nyomot hagytak benned, és az ebből eredő érzelmi hűvösségedet elfogadom. Hagyok időt, amennyit csak akarsz. – Érzelmi hűvösség? – Amanda kibontakozott a férfi öleléséből. – Ez hogy jutott eszedbe? – Bocsáss meg a kifejezésért, de nem tudom, minek nevezhetném a viselkedésedet. Nekem úgy tűnik, minden alkalommal visszahúzódsz, ha közeledek hozzád. Számomra az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy Mike-kal rossz tapasztalatokat szereztél.

50

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Csak annyit mondtam el neked, hogy Mike teljes mértékben gátlástalan volt. De azt nem tudod… – Szégyellte folytatni. Ezeket a részleteket még önmaga elől is igyekezett eltitkolni. Edward magához szorította. – Mondd el, Amanda! Ez a vallomások éjszakája. Mit nem tudok? – Mike visszaélt… a helyzetemmel. Nyugtatót adott be, miközben a maláriás rohamot ki sem hevertem, és kihasználta a helyzetet. Azt hittem, álmodom, amikor felfogtam… Amanda képtelen volt ennek az aljas megrontásnak a megalázó részleteit a szájára venni. – Nem is szeretted? Amanda a fejét rázta. – Amikor találkoztunk, vonzalmat éreztem iránta. Csak tizenkilenc éves voltam, és ő volt az első férfi, aki vágyat ébresztett bennem. Azt mondta, feleségül akar venni… Ó, nagyon elbűvölő tudott lenni, ha ebből előnye származott. Gondoskodott rólam, ápolt. Valahogy izgatott, hogy egy olyan emberhez menjek feleségül, aki megszabadított a betegségtől. Fiatal voltam, a malária teljesen legyengített, távol a családomtól… Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy megvárom az esküvőt… Tudod, hogyan értem. Végtére is a hagyományokhoz ragaszkodó szülők neveltek fel igen szigorú és konzervatív nézetek szerint. A fő ok azonban az volt, hogy a malária testileg nagyon megviselt, és legyöngített. Amanda nagyot sóhajtott, hogy felborzolt idegeit kissé megnyugtassa. Felkavaró emlékek kerítették hatalmukba. – Ne nehezítsd meg a dolgodat! – tanácsolta halkan Edward. – Nem kell mindent elmesélned. – Semmi baj. Jobb, ha az egész történetet ismered. – Nagy levegőt vett. – Miután Mike… kihasználta a helyzetet, elfordultam tőle. Megváltoztak az érzéseim, ő mégis meg akart győzni arról, hogy csak a szerelem vitte rá erre a cselekedetre. Azt mondta, biztos akart lenni abban, hogy szexuális téren összeillünk. Amilyen fiatal és romlatlan voltam, hittem neki. De csak egyszer feküdtünk le. – A Mike-kal átélt szörnyű tapasztalatok után voltak mások… – Ez igen személyes kérdés. – Amanda felsóhajtott. – Nem voltam abban a helyzetben, hogy akár csak fontolóra vegyem… – Ezért minden férfiról örökre lemondtál. – Nem! Edward óvatosan a karjába vette. – Amanda, nem gondolod, hogy ezt a gondot egyszer s mindenkorra meg kellene oldanunk? Ha egy kedves és hozzáértő orvosnak kiöntenéd a szívedet, aki nem fokozná az ijedtségedet… – Edward, én egyáltalán nem vagyok ijedt – vágott közbe az asszony. – Talán csalódott – tette hozzá a férfihoz simulva. – Nem hiszem, hogy tovább tudnék várni, tehát… – A mondat befejezése elmaradt. Edward azonnal felfogta. A karjába kapta Amandát, és a hálószobába vitte. Az asszony még az ingen keresztül is érezte, hogy Edward szíve gyorsabban dobog. Az ujjai önálló életre kelve türelmetlenül elkezdték kigombolni a ruhadarabot. Egymás mellett feküdtek az ágyon. Edward fölé hajolt, a tekintetében azt kutatta, nem erősebbek-e a szörnyű emlékek a vágynál. Amanda ettől 51

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

különösen meghatódott. Érezte, hogy Edward soha nem okozna fájdalmat neki. – Edward… – Megcsókolta a férfi ajkát, és elmerült a szenvedélyben, melyet ez a csók ébresztett benne. Amikor a férfi rájött, hogy szívesen fogadják a közeledését, becézgetései egyre merészebbek lettek. Simogatta az asszonyt, és olyan távoli világba csalogatta, csábította, mely messze áll a valóságtól. A puszta kéj határozta meg Amanda gondolatait és érzéseit. Elfúló kiáltása elvegyült Edwardéval, amikor eljött a beteljesülés pillanata. A reggeli napfény bekukucskált az ablakon. Amanda felébredt, és lassan rájött, hogy nem egyedül van az ágyban. Bolyhoska összegömbölyödve feküdt a takarón, és úgy dorombolt, mintha motor hajtaná. Edward félálomban a hátára fordult, és kinyújtotta a lábát. Ezzel lejjebb húzta a takarót, és felfedte meztelen, izmos és napbarnította mellkasát. A látvány elég volt Amandának ahhoz, hogy a forró, szerelmes éjszaka édes emlékeit felidézze. Edward az oldalára fordult, kinyitotta a szemét, és hosszan elnézte az asszonyt. Azután mosolyogva megsimogatta. – Mindent visszavonok – suttogta a fülébe. – Nem vagy érzelmileg hűvös. – Mondjuk, hogy a gyógykezelés csodát tett, doktor úr. Tizenegy év után eltöpreng már az ember, érezhet-e ismét normálisan. Az éjjeliszekrényen megszólalt a telefon. Amanda nagy nehezen megtalálta a kagylót, és felvette. – Á, te vagy az, Alice – mondta megkönnyebbülve. – Azt hittem, a kórházból hívnak. Minden rendben van? – Tom jól van, éppen reggeliznek Markkal. Azt gondoltam, itt tartom, amíg lehet. – Nagyon kedves tőled, Alice – felelte Amanda óvatosan. – Ma reggel kissé tovább aludtam, de már fel akartam kelni… – Felismertem Edward autóját, amikor az előbb kinéztem az ablakon. Ezért… – Levontad a következtetéseket? – Mázlista! – nevetett bele a telefonba Alice. Edward odabújt hozzá, és a tarkóját kezdte becézgetni. – Alice, adj még tíz percet, addigra Tom is lejöhet. – Ne kapkodj! – Köszönöm, Alice. – Ezzel letette a kagylót, és Edwardhoz fordult. A vágy egyértelműen kiolvasható volt a férfi szeméből. Amanda sokat adott volna azért, ha megfeledkezhetne a körülötte lévő világról, de várta a munka. Ráadásul Tomnak külön adag figyelmességre volt most szüksége. Mostantól fogva a figyelmét két férfi között kell okosan megosztania. A fia és a szeretője más-más odafigyelést igényel. Amikor kibontakozott Edward karjából, és összeszedte a földről a szanaszét heverő ruhadarabokat, tudta, hogy visszavonhatatlan lépést tett meg. De vajon hova fog ez vezetni?

52

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

7. FEJEZET A kórház szürke téglahomlokzata előbukkant a ködből. Amanda elsietett a beüvegezett előtéren át a kis üzletsor mellett, odaintett Mrs. Lewisnak, aki éppen a kötényét igazította meg. – Jó reggelt, Grayson nővér! – köszöntötte vidáman az asszony. – Vigyen haza néhány szem almát munka után! A fiúnak biztosan ízleni fog. Többet hoztam, mint amennyit eladhatok. – Nagyon köszönöm, Mrs. Lewis, kedves magától! Amanda továbbsietett. A szobájában egy cédulát talált az íróasztalán. Edward arra kérte, menjen be hozzá, mihelyt beér. Kopogott az ajtaján, majd belépett. A férfi felállt, és a vállára tette a kezét. Arcvizének finom illata megcsapta Amanda orrát, és összekeveredett annak a szappannak az illatával, amelyet maga is használt a forró szerelmes éjszakát követő zuhanyozáskor. Az emlékek hatására majdnem megfeledkezett arról, hol vannak. Edward közelében minden idegszála megfeszült. Amikor a férfi megcsókolta, alig tudott úrrá lenni növekvő izgatottságán. Gyorsan elhúzódott tőle. Edward felhúzta az egyik szemöldökét. – A légkör lehűlését érzem? Talán az ősz teszi, a kellemetlen időjárás vagy… Nem fejezte be a mondatot. Amanda gondolatai közben irányt váltottak. Ha igazi kapcsolatuk lenne, nem kellene hol itt, hol ott néhány értékes pillanatot ellopniuk. És akkor nem lenne csalódott amiatt, hogy napok óta nem lehettek kettesben. Egyre jobban aggasztotta, hogy Edward szigorúan ragaszkodik a függetlenségéhez. Hetek óta együtt jártak, a férfi mégis ritkán maradt nála éjszakára. Mintha jobban tetszene neki, ha a saját lakásában töltheti az éjszakát, még ha Tom Alice-nél aludt is. A férfi összeráncolt homlokkal figyelte, és Amanda megértette, hogy válaszra vár. – Sok a dolgom, ez minden. Ha tehát… – A nővéred telefonált az előbb. – Hogy mondtad? – Erre aztán végképp nem számított. Edward ismét leült az íróasztalához. – Egy kongresszuson vesz részt itt Londonban, és arra kér bennünket, hogy találkozzunk vele ebédkor. – Miért nem otthon hívott? – Gyakran szokott felhívni otthon? Amanda lerogyott az íróasztal előtti karosszékbe, és elhúzta a száját. – Amióta Londonban lakom, egyetlenegyszer sem jelentkezett. – Látod? Azt hiszem, egy pártatlan harmadikra van szüksége, hogy közölje veled az újságokat. – Miféle újságokat? Edward megvonta a vállát. 53

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Kérdezz könnyebbet! Csak annyit mondott, szeretné, ha én is ott lennék, amikor néhány újságot elmesél. Egykor a Regent's Parkban. Hoz néhány szendvicset, és külön elmagyarázta pontosan a helyet a tó mellett, ahol találkoznunk kell. – Milyen titokzatos! – jegyezte meg Amanda. – Jellemző Yvonne-ra. Mindig volt érzéke a melodramatikus helyzetekhez. – Talán kacsákat akar etetni, vagy a pompás londoni levegőt élvezni, mielőtt visszatér a hideg északra. – Mi nyomhatja a szívét? Miért nem mondhatja el telefonon? – Ma délig türtőztetned kell a kíváncsiságodat. A szemészeten dolgozol, ugye? Amanda bólintott. – Helen Crowther nővér továbbképzésen van. Az ő helyén vagyok, ha szükséged lenne rám. A férfi pillantásától elöntötte a forróság. – Mindig szükségem van rád, Amanda. Rövid csókot váltottak, azután az asszony az ajtóhoz sietett, hogy végre elkezdhesse a munkáját. Az első betege egy kisbaba volt. Mindkét szemét szürke hályog fedte, és meg kellett operálni. George Pearson, az osztály főorvosa hiába fáradozott azon, hogy a kis Fiona szemét megvizsgálja. A baba izgett-mozgott a vizsgálóasztalon. – Azt hiszem, jobban menne, ha a karomba venném – javasolta Amanda. George Pearson, aki tapasztalt orvos volt, és nem sokkal a nyugdíjazása előtt állt, nem szerette, ha kioktatták. Nagyot sóhajtott, és a homlokát ráncolta. – Fiona nehéz eset. Tulajdonképpen csak altatásban nyugodt. – De hiszen csak tizenkét hetes – mondta Amanda megnyugtatóan, és a csöppséget óvatosan a karjába vette. Bejött a számítása. A kicsike ránézett hatalmas kék szemével, és láthatóan élvezte a másik testből áradó melegséget. Különös gondolatok kerítették Amandát hatalmukba. Mi lenne, ha kisbabája születne? Mondjuk egy húgocska Tomnak! Soha nem gondolt ilyesmire korábban, de mióta a személyes helyzete megváltozott… – Fordítsa félre egy kicsit Fiona fejét, nővér! – Dr. Pearson hangja zökkentette ki az álmodozásból. – Köszönöm, így jó lesz. A doktor gondosan megvizsgálta előbb az egyik, majd a másik szemet, végül bólintott, és elégedetten elmosolyodott. – Kitűnő! – Felemelte az egyik kezét, és mozgatni kezdte a kisbaba arcocskája előtt. Fiona a fejét forgatta, és követte a tekintetével. – Ez kész csoda! – lelkesedett Amanda. – A születésekor szinte teljesen vak volt! A főorvos felegyenesedett. – A korszerű eljárások az ilyen esetekben hallatlanul megnövelik a gyógyulási esélyeket. Ezek nélkül Fionának egész életében hátránnyal kellene küzdenie. Visszavinné a kicsit az édesanyjához, és behozná a következőt? Amanda becsavarta a kisbabát egy vékony takaróba, és kiment a kezelőből. A baba illata elfojtott vágyakat ébresztett benne. Fiona

54

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

elégedetten göcögött, és kezecskéjével Amanda fehér gallérja után kapkodott. – Fiona anyukája elment a kávézóba, hogy megigyon egy teát, nővér – mondta a szolgálatot teljesítő kolléganő. – Vigyázzak addig a babára? – Köszönöm, nem szükséges. Megvárom az édesanyát. Bevinné addig Pearson doktorhoz a következő beteget? – Igazi szépség vagy – suttogta a babának, mihelyt a nővérke elment, és leült a váróban egy székre. – Bárcsak nekem is lenne egy ilyen kis napsugaram, mint te! Amanda mély levegőt vett. Ne érzelegj! – figyelmeztette magát. A munkájához tartozott, hogy kisbabákkal foglalkozzon. Ettől eltekintve ezek az apróságok nemcsak a napsütést jelentik. Ellenkezőleg! Alaposan elfárasztják az embert. Jól emlékezett azokra az időkre Afrikában, amikor Tom még egészen pici volt. A moszkitóháló alatt töltött éjszakákra, a hőségre, a pusztító fertőző betegségekre. – Bocsásson meg, nővér, hogy ilyen sokáig tartott! – Fiona édesanyja szakította meg a gondolatait. – Minden rendben van? Annyira eltűnődött… – Ne aggódjon! – mondta Amanda mosolyogva. Átnyújtotta a gyereket. – Csak élveztem, hogy a karomban tarthatom a kislányát. Elbűvölő. – Mi is így gondoljuk. Köszönöm, nővér. Amanda elbúcsúzott, és visszasietett a kezelőbe. A szolgálatos nővér egy kisfiút vitt be Pearson doktornak, akit retinaleválás után meg kellett operálni. A főorvos éppen a beavatkozás részleteit ecsetelte. Amikor meglátta Amandát, felnézett. – A kolléganője megkért, hogy a délelőtt hátralévő részében ismertessem meg az egyes esetekkel, mert a szemészetre akar szakosodni. A váróban való üldögélésből nem tanulhat. Megoldható, nővér? – Természetesen. Majd gondoskodom arról, hogy valaki átvegye a váró felügyeletét. Amanda elrendezte a dolgokat, és megkönnyebbülten sietett vissza az irodájába. Hívta a papírmunka! Ha őszinte akart lenni, tetszett ugyan a kis betegekkel való foglalkozás, de az íróasztalán már hegyekben állt az elintéznivaló. Ám nem akart panaszkodni. Tudta, miért pályázott erre az állásra. Hosszú utat tett meg azóta, hogy Afrikában éhbérért dolgozott.

55

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

8. FEJEZET A reggeli köd teljesen eltűnt, mire Amanda Edward oldaléin a parkon keresztül igyekezett a megbeszélt találkozóra. A férfi időnként a cédulára pillantott, amelyre Yvonne útmutatóját jegyezte le. – Amikor a tóhoz érünk, jobbra kell… Edward gyorsabb tempóra váltott, és Amanda alig tudott vele lépést tartani. A napfény megcsillant a sima vízfelületen. Az édesanyák együtt élvezték gyermekeikkel a szeptemberi napsugarakat. Néhány fiú nagy lelkesedéssel a távirányításos játék hajóját próbálta ki. A jelenet tetszett Amandának. Talán nem is olyan rossz Yvonne ötlete, hogy rendezzenek pikniket a parkban. Csak tudnám, mi rejlik a titkolózás mögött? – gondolta magában. – Ott van! – Edward fedezte fel elsőként Yvonne-t, és Amandának is megmutatta. Yvonne zavart mosollyal üdvözölte őket, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. Általában csak úgy sugárzott róla a magabiztosság. Amandának az is feltűnt, hogy a testvére hajviselete is megváltozott. Eddig a hosszú, világosszőke haját szigorú kontyba csavarta. Most még a válláig sem ért, és előnyösen keretezte az arcát. Yvonne valahogy lágyabbnak és nőiesebbnek tűnt. – Szia, Yvonne, már régóta vársz? – Hét perce, ha pontosan akarod tudni. Ez volt Yvonne, amilyennek Amanda ismerte. Megköszörülte a torkát. – Milyen jó ötlet, hogy itt a szabadban találkozzunk! Miért akartál…? – Kérsz egy szendvicset? – szólt közbe Yvonne, és egy papírzacskót húzott elő a táskájából. – Van sonkás, csirkés, tojásos és zsázsás… vagy osszuk szét egyenlően? – Osszuk szét! – Edward azon mesterkedett, hogy fesztelen hangulatról gondoskodjon. – Ásványvizet is hoztam kis üvegekben. – Yvonne ismét a táskájában kotorászott. – Nagyon kedves vagy, köszönöm. – Amanda kinyújtotta a kezét. – Hát nem szép nap ez a piknikezéshez? Elkapta Edward pillantását, aki alig tudta visszafojtani a nevetését. Amanda a homlokát ráncolta. Csak merjen Edward bármilyen tréfás megjegyzést tenni! Lenyelte az első falatot, és megpróbált a nővéréből némi információt kicsiholni. – Sajnos nincs sok időm, Yvonne. Miért hívtál…? – Én sem maradhatok sokáig. Fél háromkor egy szemináriumon kell részt vennem. – Yvonne egy darabig tétovázott. – Nos, bizonyos mértékig semleges területen akartam találkozni veled… – Sajnálom, de nem nagyon értelek. Ezek a szendvicsek nagyon ízletesek, csak azon töprengek…

56

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Amit mondani szeretnék, az rendkívül bizalmas. Rossz belegondolni, hogy az étteremben a kollégáim esetleg kihallgathatják a beszélgetésünket! Először is megkérlek, hogy apának és anyának egy szót se szólj! – Yvonne, akár hallgatási fogadalmat is teszünk, csak elő a farbával! A nővére gondosan kisimította a fóliát, amelybe a szendvicset csomagolták. – Nem könnyű elmondani, Amanda. Edward megfogta Amanda kezét, és egy pillanatra megszorította, majd előrehajolt. – Fogj hozzá, Yvonne, vissza kell mennünk a kórházba. – Van egy sötét titkom, amelyről senki sem tud. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de erkölcsi támogatásra van szükségem, ha… a dolog kiderül. Ez elég ijesztően hangzott. – Mi történt? – kérdezte Amanda rosszat sejtve. – Öt éve viszonyom van az egyik beteg férjével. Viszonya? A nővérének? A derék és szorgalmas Yvonne-nak, akinek még barátja sem volt soha…? Amandának be kellett ismernie, hogy csalódott a testvérében. – Egy beteg férjével? – Edward rámutatott a vallomás kényes pontjára. – De a férfi nem volt a beteged, ugye? – Csak az elején. Mielőtt… mielőtt még lefeküdtünk volna egymással. – Yvonne elvörösödött. – Amikor elhatároztuk, hogy a kapcsolatunkat elmélyítjük, megkértem Trevort, hogy egy kollégával kezeltesse magát. Edward megkönnyebbülten felsóhajtott. – Bölcs döntés. Akkor mi a gond? Megtudta a felesége? Yvonne idegesen krákogott. – Trevor felesége tavaly meghalt. Tíz évig szenvedett gerincvelősorvadásban. Trevor a körzeti nővér segítségével otthon ápolta, amíg lehetett. Az utolsó két évet már egy otthonban kellett töltenie. – Halkan tovább beszélt: – Nem tudott rólunk. Nem okoztunk neki szomorúságot a kapcsolatunkkal, de az emberek mégis el fognak ítélni bennünket. – Yvonne hangja elcsuklott. – De ha Trevor felesége már nem él, és nem is tudott a viszonyotokról, miért aggodalmaskodsz? – Terhes vagyok, és nem tudom, Trevor mit szól hozzá. – Még nem mondtad meg neki? – kérdezte Edward meglepetten. Amanda szólni sem tudott. – Nem tudom, hogyan fogadja majd a hírt. Sokkal idősebb nálam, és felnőtt gyerekei vannak. Ha nem akar új családot alapítani, akkor magamra maradok… mint te, Amanda. Nem kell sok, és könnyekben fog kitörni, gondolta Amanda. – Látod, épp ezért akartam veled beszélni. Felneveltél egy gyereket. Mit gondolsz, nekem is sikerülhet? Már most attól rettegek, mit fognak mondani apáék. Szükségem van a támogatásodra, ha bevallom nekik. Számíthatok rád? Amanda nyelt egyet. Neki magának is szüksége lett volna erre a támogatásra, amikor Tom pici volt, de a testvérénél akkoriban elutasításba ütközött. 57

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Tudom, minden okod megvan arra, hogy megtagadd a segítségedet – folytatta Yvonne. – Ezért kértem meg Edwardot, hogy jöjjön veled… arra az esetre, ha ellenem fordulnál. Szívből sajnálom, ahogyan akkor viselkedtem, amikor Tommal visszajöttél Afrikából. Nem lett volna szabad apa és anya oldalára állnom, és… – Természetesen melletted állok. Nem kell végigmenned mindazon, amin… – Amanda gyorsan abbahagyta a mondatot. Minek fokozni Yvonne aggodalmait? Életében először gyengédséget érzett a testvére iránt. – Meg kellene mondanod Trevornak, hogy kisbabát vársz tőle – mondta Edward nyugodtan. – Csodálatos lehet, ha egy férfinak olyan nő szül gyereket, akit szeret. Amandának váratlanul könnyek szöktek a szemébe. Ez talán rejtjeles utalás volt arra, hogy Edward a szíve mélyén mégis szeretne saját gyerekeket? Már megfigyelte, milyen óvatosan bánik a kis betegekkel. Biztosan jó apa lenne. Bárcsak ne ragaszkodna annyira az egyedülléthez! – Abban reménykedtem, hogy ezt a tanácsot adjátok. – Yvonne félénken elmosolyodott. – Mondjam meg neki? – Hát persze! – erősítette meg Amanda. Még soha nem látta ilyen határozatlannak a nővérét. Yvonne mindig erős és tettre kész volt. „Szemet becsukni és nyomás!” – ez volt a jelszava, amellyel a kellemetlen helyzeteknek nekifogott. Edward felállt. – Indulnunk kell, Yvonne. A telefonszámomat tudod, ha segítségre lenne szükséged… vagy csak beszélni akarsz valakivel. – Bátorítóan elmosolyodott. Amanda megcsókolta a nővére arcát. – Ne aggódj! Virradat előtt különösen sötétnek látszik az éjszaka. Mostanhoz egy évre már túl leszel az egészen. Mint édesanya, ki sem látszol majd a feladatokból… – Valami eszébe jutott. – Ugye nem gondoltál arra, hogy megszakítsd a terhességedet? – Soha! Ez a gyerek szerelemben fogant. – Akkor vigyázz rá, mert értékes ajándék! Ne hagyd, hogy más emberek tévútra vezessenek! Ez volt az első lecke, amelyet meg kellett tanulnom, hogy túléljem a helyzetet. Gondolj arra, amit nagyanyáink mondott mindig: a szó elszáll, a fenyegetésbe még nem halt bele senki. Yvonne megölelte.  Köszönöm, Amanda. Csodálatos vagy. Jelentkezem, ha már tudom, hogyan tovább. Edward követte Amandát a szobájába, és egyenesen a kávéfőzőhöz ment. – Nagy adag koffeinre van szükségem, mielőtt dolgozni kezdek. A következő műtétem háromra van kiírva, és eltart majd egypár óráig. Te is kérsz egy csészével? – Naná! – hogy David szavaival éljek. Ma délutánra van időpontja, hogy az új műlábát feltegyük. A régit már kinőtte. – Tehát együtt dolgozol Clive-val? – Csak az utolsó betegeknél. Előtte még egy csomó papírmunkát kell elvégeznem. – Elvette a gőzölgő kávét. – Köszönöm, ez most nagyon

58

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

jólesik. Még mindig nem fogtam fel, amit Yvonne mondott. Ő volt mindig az a fajta hűvös, okos teremtés, aki soha nem veszti el a fejét. Edward az íróasztalnak dőlt, és kortyolt egyet a kávéjából. – Javíts ki, ha nem így van, de nem Yvonne volt mindig édesapád kedvence? – Teljes mértékben. Nem kétséges, hogy Yvonne hírei letaglózzák majd. Remélem, megfogadja a tanácsomat, hogy ne vegye nagyon a szívére, amit apa mond. Akkor túlélheti a válságos helyzetet, ahogyan én is. A férfi lehajolt, és puszit nyomott az orra hegyére. – Felvegyük Yvonne-t a fekete bárányok klubjába? Amanda felkacagott. – Esetleg felajánlhatjuk neki a tagságot, mihelyt bebizonyítja, hogy a hasonló helyzetekkel is megbirkózik. Te jó ég! El sem tudom képzelni, amint pelenkát cserél! Ha a rendelőben felfordulás volt, azonnal az egyik asszisztenst hívta. Edward letette a csészét, és átölelte Amandát. – Szerintem a lelke mélyén ő is ugyanolyan harcos alkat, mint a húga. A férfi hangja mély volt, és érdes, s amikor Amanda felnézett, gyengédséget látott a szemében. – Legszívesebben egész délután itt maradnék – sóhajtott fel Edward karjába simulva. A válasz egy hosszú, szenvedélyes csók volt, amelytől Amanda majdnem elolvadt. Forró vágy lett úrrá rajta, és megfeledkezett a külvilágról. Ekkor Edward óvatosan elhúzódott tőle, és mélyen a szemébe nézett. – Vigyázz erre az érzésre ma estig! Hozzád vagy hozzám megyünk? Amanda tétovázott. Megnehezítse Edward dolgát? Így kényszerítse arra, hogy feltételek nélkül kiálljon mellette? Már régóta a feleségének érezte magát, bár nem ugyanazt a nevet viselték, és az életkörülményeik is különböztek, de erre képtelen volt. Ez a fondorkodás nem az ő világa. Ráadásul Edwardnak többet számít a függetlensége, mint hogy feltételeket lehessen szabni neki egy kapcsolatban. – Inkább te gyere hozzám – mondta ezért. – Alice meghívta Tomot, hogy ma aludjon náluk. Valami kiselőadást kell készíteniük közösen az iskolába. Ja, és még valami, Edward… – Mondjad csak! Az asszony nagyot sóhajtott. Tulajdonképpen reggelire akarta meghívni, de nem volt bátorsága hozza. – Mikor jössz? Főzök valami finomat.  Amikor befejeztük a műtétet. Úgy nyolc körül. Amanda úgy osztotta be a papírmunkát, hogy David érkezésére Clive kezelőjében lehessen. Örömmel állapította meg, hogy a kisfiú az édesanyja kíséretében érkezett. – Jaj, de jó, hogy ismét láthatom! – mondta Mrs. Shuttleworthre mosolyogva. – Hogy van? – Köszönöm, jól! Grayson nővér, nem tudom önnek eléggé megköszönni, hogy a… nehéz időkben a segítségemre volt.

59

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– A nővérét illeti a köszönet, nem engem – hárította el szerényen a dicséretet Amanda. – Igen, nagyon közel állunk egymáshoz. – Mrs. Shuttleworth felsóhajtott. – Semmi sem fontosabb a családnál, ha az ember válságba kerül. – Ez így igaz! – erősítette meg Amanda teljes szívből. Clive megköszörülte a torkát, mert el akarta kezdeni a vizsgálatot. David meg sem mozdult. Egy képregénnyel a kezében elmélyülten olvasott. Amanda eltávolította a csomagolást az új protézisről, és David lábához tette, hogy megmutassa, mennyit nőtt az utolsó mérés óta. – Szuperlábat fogsz kapni, David! – mondta a fiúnak, miközben Clive-val együtt felerősítette a műlábát. – Kipróbálhatom? – David még be sem fejezte a mondatot, már az ágy mellett állt. – Hú, de klassz! Nagyon tetszik. Focizhatok vele? – Először megkérdezzük a gyógytornászodat – felelte Amanda. – Meglátjuk, mit mond, ha legközelebb felkeresed. Késő délután Amanda megkérdezte Clive-tól, meg van-e elégedve az új nővérrel. – Örülök, ha Juliának lejár a szülési szabadsága – morogta a férfi. – De a helyettesítő nővér nagyon szorgalmas, ugye? Edward egy igen jól képzett nővért választott. – Messze nem olyan tehetséges, mint Julia. Minek is kellett teherbe esnie? – Clive kikapcsolta a számítógépét. – Azt hiszem, a férjének lehet valami köze a dologhoz – mondta Amanda gúnyosan, és teljes lelki nyugalommal cserélte ki a lepedőt a vizsgálóasztalon. – Tudomásom szerint már évek óta szerettek volna gyereket. – Hát akkor a hármas ikreivel megütötte a főnyereményt! – Ezért is volt annyiszor rosszul az elején. A szervezetét nagyon megviselhette. Clive megvonta a vállát. – Edward meg te pedig végképp elkényeztetitek azzal, hogy csak a szülés után három hónappal kell ismét munkába állnia. – Ugyan, Clive, hadd szusszanjon egy kicsit az a lány! – Amanda fogott egy széket, és leült a férfi íróasztalához. – Te hogyan éreznéd magad, ha hármas ikreket várnál, és a szülés után azonnal vissza kellene menned a folyton zsörtölődő főnöködhöz? Különben is csak azért jön vissza, mert az édesanyja és a húga szívesen vigyáz a kisbabákra. Clive mereven bámult rá. – Ezek szerint én vagyok a folyton zsörtölődő főnök? Amanda nem válaszolt azonnal, a megfelelő szót kereste. Nyilván túl messzire ment a megjegyzésével. Noha a beosztása szerint vezető főnővér volt a járóbeteg-osztályon, rangban nem állt a főorvosok fölött. Ha Clive hivatalosan panaszt tesz a személyzeti munkájára, az az állásába kerülhet. Eddig barátként tekintett a férfira. Együtt jártak színházba. Mindig nyíltan beszélt vele, mert megbízott benne. – Nézd, Clive, a mai napig hálás vagyok, hogy a szárnyaid alá vettél, amikor ide kerültem az ambulanciára, de az utóbbi időben egyre több kifogásod van a munkám ellen. Tudod, megpróbálom minden helyzetben a legjobb döntést hozni, és…

60

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Szóval a szárnyaim alá vettelek? – jegyezte meg a férfi haragosan. – Te így láttad? Soha nem jutott eszedbe, hogy érezhetek irántad valamit? Nem tűnt fel, hogy jó úton haladtam afelé, hogy beléd szeressek? – Clive, nagyon sajnálom… Fogalmam sem volt! Ez nem volt egészen igaz. A gondolat valóban felmerült benne, de egyszerűen félretette. – Nem volt fogalmad! – Clive egyre hangosabban beszélt. – Megmondjam, miért? Amióta Edward betette a lábát, csak őt látod. Amandának nem tetszett ez a hang. – Ezt nem vagyok köteles meghallgatni. – Ezzel felállt, és menni akart, de Clive elkapta a csuklóját. – Csak egyet mondj meg, Amanda! Hosszú távú kapcsolatról van szó, vagy a szerelmed lelép, ha elunja magát? Végül is volt már nős, és a feleségét a világ másik végén hagyta. – Edward mindent elmesélt a házasságáról. Ne felejtsd el, hogy az éremnek mindig két oldala van! A férfi elengedte, és a karosszékébe rogyott. – A hangodból ítélve állandó kapcsolatban reménykedsz, ugye? A pletykafészkek már régen mondogatják, mert mindig együtt vagytok. Többen már az esküvői harangok zúgását is hallani vélik, de én ebben nem lennék olyan biztos. – Én sem vagyok biztos – felelte Amanda halkan, és az ajtóhoz sietett. Clive néhány lépéssel utolérte. – Ez azt jelenti, hogy van még esélyem? Amanda szomorkásán elmosolyodott. Clive lehetett bármilyen tekintélyes orvos, a szíve mélyén kisfiú maradt. Magányos kisfiú! – Köszönöm a lehetőséget, de szeretem a függetlenségemet. Nincs szükségem mindenáron férfira. Ha Edwarddal szakítunk, sokáig fog tartani, amíg kiheverem. A nap narancsvörösen bukott le a házak mögött. Amanda a konyhaablaknál állt. Micsoda napot tudhat a háta mögött! Először Yvonne vallomása, aztán Clive… A telefon megszólalt, és ő a készülékhez szaladt. – Nagyon sajnálom, Amanda, de csak most jöttem ki a műtőből. Az asszony szíve gyorsabb ütemre váltott, amikor meghallotta az ismerős hangot. Ugyanakkor fel is vértezte magát a csalódással szemben, ha csak azért hívná Edward, hogy lemondja a találkozót. – A sütőben csirke sül. Te jó ég! Ez egészen úgy hangzott, mintha az édesanyja mondta volna! Különben sincs joga bűntudatot kelteni a férfiban. Ott tölti a szabadidejét, ahol akarja. De most szüksége volt rá, vele akarta tölteni az estét. – Remek! Úgyis az éhhalál szélén állok. Akkor nálad találkozunk. Amanda mosolyogva tette le a kagylót. Nem csoda, hogy a pletykafészkeknek van miről beszélniük, ha Edward alig várja, hogy megkóstolhassa a sült csirkéjét! Ez a házi boldogság, amelyet egy apró termetű asszonyka teremt meg, aki a tűzhelynél szorgoskodik, hogy imádott férjének meleg ételt adhasson. Mindegy, mikor jön haza… De a valóság mást mutatott. Mindkettejük életében fontos szerepe volt a hivatásnak. Azért azt el kell ismerni, hogy Edwardnak jutott a könnyebbik rész. Őrzi a függetlenségét, ugyan61

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

akkor egy kötelességtudó háziasszony figyelmét is élvezi. Amanda úgy döntött, megkóstolja az ételt. Mintha kiszáradt volna egy kissé. Gondosan feloldott egy húsleveskockát, megmosott egy maréknyi gombát, és az egészet a csirkéhez tette. Egy fél zöldpaprika meg egy paradicsom, és az egész megint nagyon étvágygerjesztőén festett. Gyorsan megkeverte, és a sütőbe tolta az edényt. Amikor meghallotta Edward kocsijának hangját, lassan odament az ajtóhoz, és kinyitotta. Mosolyogva fogadta a férfit, mint mindig, de elhatározta, hogy ma este visszafogottabb lesz. Ettől talán Edward is elgondolkodik az érzésein… Ám mihelyt a férfi karjában volt, minden megfontolását sutba vágta. Edward magához szorította, és forró csókkal köszöntötte. Aztán a karját a dereka köré fonta, és úgy mentek be a lakásba. – Kérsz egy pohár bort a vacsorához? – kérdezte halkan. – Vigyük az üveget az ágyba! Szeretkezni akarok veled, Amanda. Egész nap csak erre a pillanatra vártam. A rekedtes hangon elsuttogott szavak azonnal érzéki és csábító képeket varázsoltak az asszony elé. A testét forróság járta át. A vacsora várhat! Mi az ahhoz képest, hogy szerelemre éhesek? Sietség nélkül adták át magukat a szerelmi játéknak. Már sok meghitt órát töltöttek együtt, és ketten alkottak egy egészet. Később, amikor Edward karjában feküdt, és a teste még a kielégüléstől pihegett, Amanda nem tudta visszafojtani a könnyeit. – Drágám, mi a baj? – Edward arcon csókolta, mintha ezzel megállíthatná a könnyáradatot. – Azért sírok, mert boldog vagyok. – Akkor nem szeretném megtudni, milyen az, amikor szomorú vagy. Biztos, hogy csak a boldogságtól van? – Inkább valami borongós hangulattól. Nem tudom elképzelni, hogy az egész így marad. Mármint ez a csodálatos állapot. Ha szeretkezünk, megszűnik körülöttünk a világ. Utána pedig vissza kell térnünk a valóságba. Edward felült, felrázta a párnákat, és a borosüvegért nyúlt. Öntött az asszonynak egy pohárral, és Amanda a vállának dőlt. – A valóság nem is olyan rossz. – Edward elgondolkodott. – Jó munkánk van, pompás kilátásaink a jövőre, kellemes otthon… – De meddig mehet ez így? – Igen, most kimondta végre. Edward rejtélyes pillantást vetett rá. – Azt hittem, boldog vagy, Amanda. – Az is vagyok, csak olykor… – Nem mondta tovább. Edward nem értette a célzást. Nem érti meg az érzéseit, és nem is kéri meg a kezét, hogy boldogságban élhessenek. Ilyen dolgok csak a mesében történhetnek! Amanda kibontakozott a férfi öleléséből, és felkelt. – Remélem, a vacsora még ehető! – mondta tettetett vidámsággal, bár nem volt különösebben vidám. Mezítláb és köntösben botorkált ki a konyhába. Figyelmeztette magát, hogy a tényekkel szembe kell nézni. Edward elégedett, és neki is a legjobbat kell kihoznia a dologból… amíg tart. Nem fogja ezt a csodálatos viszonyt a jövőt illető kellemetlen gondolatokkal elrontani.

62

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

A tompa hajnali fényben, amikor Edward az ébresztőóra első hangjára kimászott az ágyból, és azt mondta, vissza kell még mennie a lakásába, másképp festett a helyzet. Amanda azon töprengett, vajon meddig fog megelégedni ezzel a kapcsolattal?

63

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

9. FEJEZET A tarka őszi avar zizegett Amanda lába alatt, amikor a folyó menti sétája után keresztülballagott a kerten. A friss októberi szél pirosra csípte az arcát, és a szemébe fújta a haját. Rögtön reggeli után kerekedett fel, hogy nyugodtan gondolkodhasson. Az esküvők az élet megható eseményei közé tartoztak, és épp ez ébresztette fel Amandában a kérdést, milyen céljai vannak. Egy hónap telt el azóta, hogy Yvonne a támogatását kérte. Attól fogva gyakran beszéltek telefonon. Lassan olyan bensőséges testvéri viszony alakult ki közöttük, amilyenben eddig még soha nem volt részük. Amanda felemelte a tekintetét, amikor meghallotta az autót közeledni. Igen, Edward az. Az órájára pillantva megállapította, hogy kora hajnalban kellett elindulnia Londonból, ha már itt van. Szerelem és gyengédség árasztotta el, s futni kezdett. Három napja nem találkoztak, de ez egy örökkévalóságnak tűnt. Amanda szabadságot vett ki, hogy segítsen a nővérének az esküvői előkészületekben. Tom nem volt túl lelkes, hogy északra utazzon, pedig a tanárai elengedték volna. Azt mondta, nem fogja kihagyni a foci- és úszóedzéseit egy ostoba esküvő miatt, azért meg végképp nem, hogy a nagyanyja kedvéért a nap huszonnégy órájában mindig olyan legyen, mintha skatulyából húzták volna ki. Amanda átérezte, mi ijesztette el a fiát. Milyen gyakran élt át hasonló helyzeteket! Tom nyilván örökölte lázadó természetét. Már a határozottan előreszegett álla is jelezte, hogy ezt a fiatalembert nem fogják soha olyasmire kényszeríteni, amit nem akar. Nem mintha neki ez állna szándékában! Saját tapasztalatából tudta, hogy mindenki maga dönti el, hogyan éli az életét. Közben Edward kiszállt az autóból, és sietve elindult felé. Pár pillanattal később már a férfi karjában volt, és csókra nyújtotta a száját. Sóhajtva adta át magát a becézésnek. A szeme sarkából látta, hogy nyílik az ajtó. Az édesanyja állt ott. Amanda gyorsan kibontakozott Edward öleléséből. Nem szívesen kötötte volna az édesanyja orrára, hogy bensőséges kapcsolat fűzi a férfihoz. Annál is inkább, mert igencsak meglepődött, amikor Edward nevét felfedezte a vendéglistán. Yvonne azonban ragaszkodott hozzá, hogy Edward Burrows részt vegyen az esküvőjén. Amanda arra vágyott, hogy ha csak néhány percig is, de egyedül maradhasson Edwarddal. Erre csak egy megoldás kínálkozott. – Anya, segítek Edwardnak felvinni a csomagjait a régi szobájába! – kiáltotta, és felkapta a fotóstáskát meg a ruhazsákot, amelyben Edward öltönye volt. – Megkértem Mrs. Brownt, hogy a vendégszobát készítse elő Edwardnak – magyarázta Felicity Grayson. – Az istálló fölött ilyenkor már hűvös van. Amandának feltűntek az édesanyja arcán megjelent ráncok. Az elmúlt hónap alaposan felforgatta az életét. De úgy tűnt, lassan beletörődött abba, hogy mindkét lánya véglegesen felnőtt. 64

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Edward a kezét nyújtotta. – Nagyon köszönöm, Mrs. Grayson. Bár Amanda édesapját a keresztnevén szólíthatta, az édesanyját nem. Felicity Grayson gondosan ügyelt a három lépés távolságra. A férfi megfogta a bőrtáskáját, és követte Amandát a vendégszobába. Amikor az asszony az ajtóban megfordult, észrevette, hogy Edward alig tudja visszafojtani a nevetést. – Ezek szerint szalonképessé váltam? – kérdezte gunyorosan, és a berendezésre mutatott. Perzsaszőnyegek borították a csillogóra fényezett tölgyfa parkettát, az ablakok előtt vörös bársonyfüggönyök lógtak. Ezekhez illett a barokk bútorzat: a fésülködőasztal, a székek és az Anna királynő stílusú mennyezetes ágy. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést? Amanda az ágyra rogyott, és mindkét kezét kinyújtotta. – Fogalmam sincs. Talán ezzel akarja anya jelezni, hogy szívesen lát. Gyere, ülj ide mellém, és meséld el, mi minden történt veled! Edward odahajolt, és megcsókolta, de állva maradt. – Ha csak melléd ülök, képtelen vagyok uralkodni magamon. A takaró alá vonszolnálak, és… Amanda felvisított, amikor a férfi a kezét a vállára tette. – De Edward, erre nincs időnk! A tiltakozást csak megjátszotta, és érezte, amint újra feltámad az életkedve, amely az Edward nélkül töltött három nap alatt csak szunnyadt benne. Tisztán érezte, hogy a férfi nélkül csak félig élne, és a gondolat elborzasztotta. Eddig senkitől sem függött. Most viszont alig volt képes elviselni a tudatot, hogy egy napon egyedül maradhat. Edward megfogta a kezét, és az ablakhoz húzta. – Itt nagyobb biztonságban vagy – jelentette ki könnyedén, és pajkosan elvigyorodott. – Bizonyára itt lopózik valahol a kertész a rózsakertben fegyverrel a kezében, és parancsa van rá, hogy azonnal lőjön, ha csak egy ujjal is hozzád nyúlok. Tehát mivel érdemeltem ki ezt az előkelő lakosztályt? Amanda elmosolyodott. – Anya nem tért magához azóta, hogy Yvonne bevallotta a terhességét, és bejelentette, hogy hozzámegy Trevorhoz. – El tudom képzelni. Éppen a kedvenc lányától nem ezt várta volna. Csak az a kérdés, hogyan beszélte rá Yvonne Trevort a házasságra. Emlékszel, mennyire rettegett, hogy a fickó esetleg nem akar családot alapítani? – Képzeld, épp fordítva történt – helyesbített Amanda. – Miért feltételezi mindenki, hogy a házasság a nők mániája, és szegény férfiakat csak csőbe akarják húzni? Edward felhúzta a szemöldökét, és ártatlanul azt kérdezte: – Miért, nem így van? Amanda felkapott egy csipkepárnát, és a férfi fejére célzott, aki kivédte a támadást, és a karjába vonta. Nevetve simult hozzá, és magában azt kívánta, bárcsak az előttük álló esküvő az övék lenne Edwarddal! – Éppenséggel nem! – mondta. – Manapság sok nő feleslegesnek tartja a házasságot. Yvonne-nak soha nem jutott volna eszébe, hogy férjhez 65

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

menjen, ha nem lesz terhes. Ha már gyerek is van, minden megváltozik. Yvonne mesélte, hogy Trevor magánkívül volt az örömtől, hogy kisbabát vár, és rögtön megkérte a kezét. – Milyen romantikus! Amanda elmosolyodott. – Yvonne szerint Trevor konzervatív, és tisztességes asszonnyá akarja őt tenni, mielőtt még az emberek pletykálni kezdenek. – Mikor lesz a szertartás?  Ma délben. Igyekeznünk kell. Gyorsan átöltözöm, és lent találkozunk. Edward tökéletes szabású szürke öltönyében ott állt az ablaknál. Gyengéden és csodálattal nézett Amandára, aki földig érő, krémszínű selyemruhájában éppen belépett a nappaliba. Az asszony legszívesebben Edward karjába vetette volna magát, de a társaság jelenléte visszatartotta. Édesapja és édesanyja a kandalló két oldalán állt. A gondosan felhalmozott fahasábok vöröses lánggal égtek. A kandallón elszórt fenyőtobozok kellemes illatot árasztottak. Yvonne a kanapén ült, szinte elveszett fehér esküvői ruhájának tülltengerében. Edward lassan Amanda felé indult, majd megállt mellette. – Elbűvölően festesz. – Köszönöm. – Amanda a férfira mosolygott, azután elvette a sherryt, amelyet az édesapja nyújtott felé. Grayson doktor felemelte a poharát. – A menyasszonyra! Yvonne elmosolyodott, és koccintott vele. – Köszönöm, apa. – Végignézett a társaságon. – Mindannyian csodálatosak voltatok. Teljesen megváltozott az életem, hiszen soha nem terveztem, hogy családot alapítok. Felicity finoman megköszörülte a torkát. – Nagyon helyes, drágám. Az élet az, ami velünk történik, ha átgondolt terveket szövünk. Remélem, boldog leszel a férjeddel. Trevor rokonszenves úriembernek látszik. – Megbízható – ragadta magához a szót Geoffrey. – Ismerem fiatalkora óta, tehát… – Apa, éppen ötvenöt éves. – Yvonne nekikészült, hogy felálljon, de sem gömbölyödő pocakja, sem a ruhaköltemény nem könnyítette meg a helyzetét. Visszahuppant a párnák közé, és tehetetlenül felsóhajtott. – Csak a jó ég tudja, miért engedtem, hogy Trevor rábeszéljen erre a fehér menyasszonyi ruhára. Mindenki a gömbölyödő hasamat fogja bámulni, és rögtön sugdolózni kezdenek. – Hadd sugdolózzanak, ha ettől boldogok. – Amanda odasietett a nővéréhez, és leguggolt hozzá. – A földnek ezen az eldugott helyén alig akad valami érdekes esemény, amelyen a pletykafészkek egész télen csámcsoghatnak. Az emberek lelkendezni fognak, hogy Trevor ismét apa lesz. A postás mesélte, hogy a faluban kifejezetten szeretik. övé a legnagyobb gazdaság Yorkshire-nak ezen a felén, és a helyiek szerint jó partinak számít.

66

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

A nővérére mosolygott, azután a helyi tájszólást utánozva hozzátette: – Valld be, mindig is farmerfeleség akartál lenni! Yvonne felkacagott. – Nem is tudok szebbet elképzelni annál, mint hajnali szürkületben teheneket fejni, mielőtt a rendelőbe indulok. – Ó, Trevornak biztosan vannak emberei a nehezebb munkák elvégzésére – szólt közbe Felicity, aki a nővérek viccelődését nyilvánvalóan teljesen félreértette. Edward megfogta Yvonne mindkét kezét, és felhúzta a kanapéról. – Ha ez megvigasztal, gazdáné doktornő, megnyugtatlak, hogy még mindig karcsú vagy. A babát meg úgysem lehet előlük eltitkolni. Vagy a babakocsit a kismamaruhád alá rejtve akarod tologatni a környéken? Yvonne ismét felnevetett. Az édesanyja felkapta a sherrysüveget, és a szoba másik végében letette egy asztalkára.  Drágám, Yvonne-nak ne adj többet! Már két pohárral ivott. Nem tesz jót a babának. Az esküvői fogadásnak még nem volt vége, amikor az egész falu tudta már, hogy a menyasszony kisbabát vár. Yvonne két pohár sherryből bátorságot merítve maga jelentette be az örömhírt. Az ifjú párt elárasztották jókívánságokkal. Amanda kissé távolabb ment a forgatagtól, és felcsipegetett néhány beszédfoszlányt a megrögzött pletykafészkektől. – Szerencse, hogy Trevor orvost váltott, mielőtt még elkezdődött volna a dolog… – Felicity doktornő nem látszik túl boldognak. Az ember azt hihetné, hogy a menyasszony édesanyja… Amanda kilépett a lakodalmas sátorból. A lenyugvó nap sugarai arany fénybe vonták a völgyet. A konyhaablak melletti tölgyfa alatt megállt, és felemelt egy makkot. Nagy lendülettel behajította a bokorba, akárcsak gyerekkorában. – Valaki nagyon csalódott? Edward ismerős hangjára megfordult. – Meglehet – mondta a vállát megvonva. – El kellett szöknöm. A férfi pajkosan rámosolygott. – Nekem is. Mindenesetre ebben a ruhában nem jutsz messzire. Amanda nevetett. – Úgy gondolod? – Ezzel felemelte a szoknya meg az alsószoknya szegélyét, és az övébe tűrte. – Fordulj el egy pillanatra! – Szélsebesen levette a cipőjét és a harisnyáját. Furcsán érezte magát, hiszen a szenvedély óráiban, amikor alig várták, hogy a másik meztelen bőréhez érhessenek, mindegy volt, ki mit gombol ki vagy vesz le. De itt, a szabadban, egy hűvös októberi délutánon, alig néhány lépésnyire az esküvő színhelyétől, valahogyan szükségét érezte annak, hogy bizonyos távolságot tartson. Még akkor is, ha a szoknyáját a térde fölé húzta. – Gyere, Edward! – Elkapta a férfi kezét. – Kinyithatom a szemem?

67

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Amanda kacagott, amikor a férfi némi tétovázás után először az egyik, majd a másik szemét nyitotta ki, és végül perzselő pillantásául triótól talpig végigmérte. – Fogjál meg! – Amanda elrohant. A friss levegő megtöltötte a tüdejét, szabadnak és gondtalannak érezte magát, ahogyan már régóta nem. Csak akkor állt meg, amikor a derekán megérezte Edward kezét, akkor aztán a karjába omlott. Itt senki sem láthatta őket. Felettük egy óriási tölgy magasodott, amelyen még ott lógott a gyerekkori hintája. – Meglátogatsz ma éjjel a szobámban? – suttogta Edward egy forró, az érzékeit felkavaró csók után. – Nem tehetem, Edward. Tényleg nem. Tudom, hogy ostobán hangzik egy harmincéves nő szájából, de itthon tudomásul veszem a szüleim szabályait. Még akkor is, ha ezek a merev szabályok évekkel ezelőtt arra bírtak, hogy elhagyjam a szülői házat. Attól féltem, minden életerőmet elszívják. A szüleim nem tehetnek arról, hogy olyanok, amilyenek. – Ha így áll a helyzet, visszamegyek inkább Londonba, mintsem hogy az éjszakát egyedül töltsem el ebben a középkori múzeumban. – Ó, nem, Edward, csak nem fogsz engem… – Amanda félbeszakította a mondatot, mert bosszantotta, hogy ilyen nyilvánvalóan kimutatta függőségét a férfitól. Edward magához szorította. – Csak vicceltem. Nem hagynálak itt. Hiszen tudom, mennyire gyűlölöd a hosszú buszozást és vonatozást. Miért nem lépünk le mindketten? A menyasszonynak és a vőlegénynek hamarosan úgyis a repülőtérre kell mennie, ha nem akarják lekésni a nászútjukat, és a vendégek is hazaindulnak. Szerintem a szüleid nagyon élveznék, ha egy kis nyugalom és béke költözne a házba. Csábító volt a javaslat, és minél többet töprengett rajta Amanda, annál vonzóbbnak tűnt. Felsóhajtott. – Na jó, menjünk! Négy óra alatt otthon lehetünk. Edward felvonta a szemöldökét. – Otthon? Nálam vagy nálad? – Van ennek jelentősége? – kérdezett vissza Amanda nevetve.

68

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

10. FEJEZET London utcáit sűrű ködtakaró borította, amikor Amanda sietős léptekkel a kórházhoz ért. Edward kora hajnalban kiugrasztotta az ágyából a telefonhívásával. A bejárat melletti üzletek még zárva voltak. Bement a szobájába, és mielőtt a kabátját levette volna, bekapcsolta a számítógépét. Leült az íróasztalhoz, és néhány emlékeztetőt készített elő a kollégáinak arról, hogy kinek mi lesz a feladata, míg ő egész délelőtt a műtőben van. William Fairburn már hetek óta szerepelt a kórház szervátültetési listáján. A kisfiú mindkét veséjén rosszindulatú daganatot találtak, és csak a szervátültetés menthette meg az életét. Amanda még pontosan emlékezett a napra is, amikor az édesanya heves hasi fájdalmakkal hozta be a gyereket az ambulanciára. A telefon megcsörrent. – Grayson nővér, tessék… ő, te vagy az, Edward! Csak azt akartam… – Ha itt akarsz lenni, akkor most gyere, Amanda! A lélegeztetőkészülékeket leállítottuk. A beteget előkészítjük a szervkivételhez. A férfi hangja tárgyszerű volt, de némi feszültségről árulkodott. – Máris indulok. Edwardot bízták meg a veseátültetést végző csapat vezetésével. Miközben Amanda a liftre várt, megkönnyebbülést érzett, hogy nem abba a csoportba került, amelyik az elhunyt kisfiú veséjét eltávolítja. Ha valami, akkor legalább az vigaszt nyújthatott a gyászoló szülőknek, hogy szemük fényének halála egy másik gyerek életben maradását teszi lehetővé. Az új vese nélkül Williamnek csak hetei lennének. Amanda szinte maga előtt látta, ahogy sápadtan és elesetten feküdt a dialízisrészlegen, amikor legutóbb meglátogatta. Kilépett a liftből, mély lélegzetet vett, és bement a műtőbe. Edward már bemosakodott, és a műtőasztal felé tartott. Amikor meglátta őt, irányt változtatott, és odalépett hozzá. – Minden rendben van? Biztosan itt szeretnél lenni? – Igen, Edward – jelentette ki az asszony gyorsan. – Tudom, érzelmileg távolságot kellene tartanom, de mindig az jár a fejemben, mi lenne, ha Tom állna életmentő beavatkozás előtt. A férfi felhúzta a szemöldökét. Az arcát a szeméig maszk fedte. – Próbálj meg tárgyilagos maradni, különben… – Tudom, tudom – sóhajtott Amanda. – Az leszek. Edward továbbment, és az egyik kolléganője lépett Amandához.  Grayson nővér, örülök, hogy a csapatunkat erősíti. Jöjjön velem a mosdóba! Miközben bemosakszik, az egyik nővér majd magára adja a steril köpenyt. Ugye nem bánja, hogy asszisztensi munkát kell végeznie? A műtőben majd elmagyarázom a részleteket.

69

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Vakító fény világította meg a műtőasztalt. Amanda alig akarta elhinni, hogy az apró test azé a szeretetre méltó kisfiúé, akit a számtalan vizsgálat folyamán annyira a szívébe zárt. Edward a beteg fölé hajolt. – Szikét, nővér! Az asszony ösztönösen visszatartotta a lélegzetét, amikor Edward az első vágást megejtette, és a különböző szövetrétegeken keresztül feltárta a testet. A szervkivételt végző csapat egyik tagja meghozta az edényt, melyben az életet jelentő vesék feküdtek. A műtősnő intett az egyik munkatársnőjének, hogy az edényt tegye a műtőasztal mellé. Edward folytatta a munkáját, és Amanda csak csodálta könnyed, mégis megfontolt mozdulatait. Valaki odanyújtott neki egy törlőkkel teli vesetálat, amelyet a kijelölt helyre tett. Edward eltávolította a beteg veséket. Ezeket később kutatási célokra fogják használni. Miközben a műtétet végző sebészt figyelte, Amanda arra gondolt, mennyit fejlődött a szervátültetés technikája és felszereltsége, mióta tanuló volt. – A vese működik! – jelentette be végül a férfi, és hátralépett. – Ha a kis William megkapja a műtét utáni átfogó gondoskodást, amelyről, a kórházunk közismert, hamarosan túl lesz a nehezén. A csapat tagjai számára ez volt a jel, hogy hozzáláthatnak a rendrakáshoz. Amanda éppen bele akart fogni, amikor Edward odalépett hozzá. – Grayson nővér, megkérhetném, hogy maradjon Williammel, amíg az altatásból felébred? Micsoda kérdés!  Természetesen, Mr. Burrows. – Örülök, hogy arra kértél, gondoskodjam Williamről. – Amanda egy csésze kávét öntött Edwardnak. – A műtét közben egy kicsit féltettem, de amikor most a nővérekre bíztam, egészen jól volt. A hőmérséklete megfelelő, fertőzésnek semmi jele. – Nincs fertőzés, ha a sebész rendesen végzi a munkáját. Az asszony egy pillanatig tétovázott. – Az látszik, hogy lelkes a sebész és meglehetősen jó… Edward előrehajolt. – Csak meglehetősen jó? – Na jó, rendkívül tapasztalt vagy. – Ne túlozz! Mivel szolgáltam rá egyszeriben erre a bókra? – Ez egyszerű megállapítás. – Amanda egy pillanatra elhallgatott. – Tudod, gyakran azon töprengek, miért az ambulancia vezetését pályáztad meg. A férfi szeme felszikrázott. – Ó, hallottam a főnővér lenyűgöző szépségéről, és… – Edward, ne tréfálj! Miért nem teljes állású sebészként dolgozol? Edward hallhatóan felsóhajtott, mielőtt válaszolt volna.

70

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Egy rossz tapasztalat elég hozzá, ugye? Walesben kaptam egy osztályvezető főorvosi állást az egyik kórházban. Én voltam az első, akinek szervátültetést kellett volna végeznie. Azt hittem, kapok egy jó csapatot… – Nem így történt? – Amanda előrehajolt, és kezét a férfiéra tette. – Az egyik főorvost az elődömtől vettem át, aki biztosított arról, hogy az illető kitűnő sebész, de azért tartsam szemmel. Ugyanis alkoholista volt, de már öt éve nem ivott. – Edward a hajába túrt. – Az első évben példásan viselkedett, az egész csapatnak hasznára vált. Gyakran ellenőriztem a munkáját és a társaságát. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy a betegeim jó kezekben vannak nála. Egyre jobban megbíztam benne, meggyőződésemmé vált, hogy kigyógyult a szenvedélybetegségéből. És már nem figyeltem rá annyira. Amanda megnyugtatásképp megszorította a férfi kezét. – Mi történt? – Azzal bíztam meg, a nevét nem említem, mert az újságok tele voltak vele akkoriban, hogy távolítson el egy rákos daganatot. A beteg még a műtőasztalon meghalt. Ha jobban figyeltem volna, nem kerüli el a figyelmemet, hogy a kolléga egész éjjel ivott. A felesége elhagyta, és nem volt abban az állapotban, hogy elvégezze a műtétet. – Már emlékszem az esetre! A bíróság úgy döntött, hogy a betegnek akkor is csak néhány hónapja lett volna, ha a műtét rendes körülmények között zajlik. Az orvos dorgálásban részesült. – De a beteg meghalt a műtőasztalon! Mindegy, mennyi ideig élt volna még. Én voltam az osztályvezető főorvos. Meg kellett volna győződnöm arról, hogy a munkatársam olyan állapotban van, hogy sikeresen végre tudja hajtani a műtétet. – Edward Amandára nézett. – A történet megrendített. Egyszeriben képtelen voltam elviselni, hogy élet és halál ura legyek. – Túl szigorúan büntetted magad. A te neved meg sem említették. – Minden felelősséget a főorvosra hárítottak. Jelentkezett elvonókúrára, én pedig beadtam a felmondásomat, és megpályáztam egy állást egy skóciai kórház járóbeteg-osztályán. – Jó messzire mentél! A férfi elmosolyodott. – Aki pihen, berozsdásodik. – Elkomolyodott. – Ezért döntöttem úgy, hogy változtatok a helyzeten, mielőtt még patina rakódik rám. Jeges kéz szorította össze Amanda szívét. – Ezt hogy érted, Edward? – Az óta a sajnálatos eset óta ma reggel tudtam először feszültség nélkül és határtalan önbizalommal operálni. Messzemenően elégedett voltam a csapattal. Ebbe te is beletartozol, Amanda. – Csak a munkámat végeztem – felelte az asszony kissé élesebben, mint akarta. – Ezek szerint nem vagy túl boldog az ambulancián? Edward egy darabig tétovázott, mielőtt a szemébe nézett volna. – Nem az osztály az oka. Nagyon jól érzem itt magam, de változásra van szükségem. A sebészet volt mindig is a kedvenc szakterületem. – Mikor mégy el? – Amanda csodálkozott, milyen nyugodtan cseng a hangja, pedig belül vihar tombolt benne.

71

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Április végén. A szerződésem akkor jár le, és nem fogom meghosszabbítani. Nem lesz könnyű olyan helyet találni, amely megfelel az igényeimnek, de majd körülnézek. Meg kell tennem. Ugye megértesz? – Természetesen, Edward. – Amanda ismét a számítógépe felé fordult, hogy képes legyen uralkodni magán. Mindened megvan, ami csak kell, mondta magának. Érdekes, kielégítő munka, egy csodálatos gyerek, és anyagi gondjaid sincsenek. – Örülök neked. Edward felállt, és az asszony mögé lépett. Amikor a kezét a vállára tette, Amanda majdnem összerándult. Ne hagyd, hogy észrevegye rajtad, mit érzel! – intette magát. Edward csupán egy munkatárs, semmi több. Hamarosan itt hagyja az osztályt. Nélküled. – Tudtam, hogy meg fogsz érteni – mondta a férfi megkönnyebbülten. – Van valami terved ma estére? – Alice és én moziba megyünk a fiúkkal – mondta az asszony kényszerhazugságba menekülve. Edward megpuszilta az arcát. – Akkor holnap találkozunk. Amanda nem mozdult. Mintha kővé vált volna. Csak akkor tört ki zokogásban, amikor az ajtó halkan becsukódott Edward mögött.

72

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

11. FEJEZET A decemberi és januári sötét téli napok pontosan megfeleltek Amanda komor hangulatának. Edward többször megpróbált a munkahelyükön kívül találkozni vele, de ő erre csak ritkán volt hajlandó. Kétszer színházban voltak, egyszer meg vacsorázni. Az asszony mindig talált okot, hogy ne kelljen vele egyedül maradnia, ezért hamarosan úgy érezte, Edward is visszahúzódott. Viszonyuk barátsággá alakult, és Amanda bebeszélte magának, hogy épp erre vágyott. Különben nem éli túl az elválást. A karácsonyt Tommal a szüleinél töltötte. Kívülről vidámnak és kiegyensúlyozottnak mutatta magát, közben belül ürességet érzett. A hetek teltek, és ő lassan beletörődött a helyzetbe. Még mindig fájt, ha meglátta a férfit, de abban reménykedett, hogy ez majd enyhül, ha Edward elmegy a kórházból. Egy hideg februári reggelen, amikor a szélben nagy hópelyhek csapódtak az ablaküveghez, Amanda ismét megállapította, hogy Tomon kívül csak a munkája űzheti el a szerelmi bánatát. A jövővel kapcsolatos gondjait elfojtotta, amikor olyan beteggel találkozott, mint David Shuttleworth. Óvatosan a vizsgálóasztalra segítette a kisfiút. Az új protézis nem volt olyan kényelmes, mint a régi, és Clive egy egészen modern, a legújabb technikával készült modellt csináltatott, amely kimondottan drága volt. Amikor a protézist feltették, az ajtóhoz kísérte Davidet és az édesanyját. – Remélem, fiatalember, nagyra értékeled, hogy azon kevesek közé tartozol Angliában, akik ilyen csodálatos szuperlábat kaptak! – kiáltott utána Clive. David megfordult, és elvigyorodott. – Már a múltkor is azt mondta, hogy az szuperláb, de nekem egyáltalán nem tetszett. Legközelebb beszámolót kap róla. Idézheti majd valamelyik orvosi folyóiratban. Mrs. Shuttleworth kedveskedve összeborzolta a fia haját. – David, ne legyél szemtelen! – Clive-ra nézett. – Mindig valamilyen természettudományos könyvet búj. Orvos akar lenni. Amanda elmosolyodott. – Biztosan jó orvos lesz belőled, David. – Tényleg így gondolja? – A fiú tágra nyílt szemmel nézett rá. – Dolgozhatok itt a Bözsiben? – Erről majd akkor beszélünk, ha befejezted a tanulmányaidat. Amanda elbúcsúzott mindkettejüktől, és előkészítette a vizsgálóasztalt a következő betegnek. Clive a műszeres szekrénynek támaszkodott. – Igaz, hogy a szerelmed elhagyja az ambulanciát? Az asszony felegyenesedett, és az orvosra nézett. – Tessék? – Te semmit sem tudsz erről? Nem mesélte neked? Edward állását meghirdették a legfrissebb… 73

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

– Tudtam, hogy áprilisban nem fogja meghosszabbítani a szerződését – szólt közbe Amanda, és nem vett tudomást a belenyilalló fájdalomról, melyet a hír okozott. Edward nyilván nem tartotta fontosnak, hogy a dolgok legújabb állásáról beszámoljon neki. – Ha jól emlékszem, beszélt valami hirdetésről. Csak kiesett a fejemből. – Ismét a munkája felé fordult. Képtelen volt meggyőzően hazudni. – Ugyan már, Amanda! – Clive rögtön átlátott rajta. – Ilyen fontos dolgot biztosan nem felejtettél volna el. Lelép, ugye? És épp neked nem szólt? Tudod, mit tennék, ha az én partnerem lenne… – Edward nem a partnerem… Amanda nem tudta tovább mondani, mert az ajtó hirtelen kivágódott, és Edward lépett be. Szorosan Clive háta mögött állt. Clive megfordult, és rosszallóan a homlokát ráncolta. – Mr. Burrows, jóllehet ön az ambulancia vezetője, de ez itt az én szobám, és hálás lennék, ha kopogna, mielőtt belép és megzavar egy magánjellegű beszélgetést. Edward dühében elsápadt. – Az önök magánjellegű beszélgetését már a folyosón lehet hallani! Nem csodálkozom, hogy nem hallotta meg a kopogásomat. Ettől eltekintve, a beszélgetés rólam szólt, így jogom van közbeavatkozni. Clive diadalittasan mosolygott. – Csupán arról számoltam be Amandának, hogy az ön állása hamarosan megüresedik, és már meg is hirdették a szaksajtóban. Csodálkozom, hogy a főnővér elől eltitkolta ezt az újságot. – Bizonyára arra a hirdetésre gondol, amely ma jelent meg. Nem akartam Amandát azzal terhelni, hogy a személyi hirdetésekkel kelljen vesződnie, ezért magam intéztem el. Edward Amandára pillantott. – Van néhány perced a számomra… a következő egy órában? A választ meg sem várva megfordult, és kiment a szobából. Amanda nagyot sóhajtott, hogy az idegeit megnyugtassa. Edwardot egy teljes hétig nem látta, és a telefonrögzítőn hagyott három hívásáról szándékosan nem vett tudomást. – Jobb, ha odamégy hozzá, és megkérdezed, mit akar – jegyezte meg Clive. – Talán gyengéd búcsút akar venni tőled – tette hozzá gúnyosan. Amanda ügyet sem vetett a férfi szurkálódásaira. – Majd küldök valakit, aki helyettesít. – Magam is meg tudom oldani – mondta a férfi sietve. – Említettem már, hogy Julia helyettese jobb, mint hittem? Amanda az ajtóból visszafordult. – Előrehaladás tapasztalható a munkájában? A férfi elvigyorodott. – Fogalmazzunk úgy, bátran küzd, és vannak egyéb jó tulajdonságai is. Elbűvölő… főleg munkaidő után. Edward remekül választott. Az az ember ismeri a nőket.  Örülök, hogy… elégedett vagy, és ha most megbocsátasz, akkor mennék.

74

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Edward nyitva hagyta a szobája ajtaját. Amanda tétovázva lépett be. A férfi éppen telefonált, de intett, hogy üljön le. Amikor végül letette a kagylót és ránézett, az asszony semmit sem tudott leolvasni az arcáról. – Azért kértelek ide, hogy megmagyarázzam, miért nem tájékoztattalak a hirdetésről. Amanda kerülte Edward tekintetét, és kinézett az ablakon. A gyenge téli napsütés megolvasztotta a havat a házak tetején. Nemsokára itt a tavasz, a parkbeli piknikek és a kötelező hazalátogatás ideje. Minden séta az Edwarddal eltöltött boldog időre fogja emlékeztetni. Csak bátran! – figyelmeztette magát. Ne lássa rajtad, mennyire szenvedsz! – A megfelelő időben úgyis tudomásomra jutott volna. Ha csak ezért akartál velem beszélni… – Ó, nem! – A férfi felállt, és megkerülte az íróasztalt. – Tudnom kell, jóváhagyod-e a döntésemet. Most Amanda nézett rá. Edward hirtelen feszültnek, szinte idegesnek látszott. – Mihez kell a jóváhagyásom? Mindig azt tetted, amit akartál, anélkül hogy megkérdeztél volna. Miért érdekel most egyszeriben, mit gondolok? Úgyis elmégy a kórházból. – Éppen hogy nem. A kórház vezetősége egy különleges sebészi státuszt hozott létre a kedvemért. A szerződésem májusban lép életbe. A feladat elsősorban a műtétet végző csapatok összehangolása, ami a szervátültetéshez elengedhetetlen. Az a cél, hogy a sebészeti rutinfeladatokat lehetőleg ne zavarjuk meg. – Miért nem szóltál előbb? – Amanda örömében majd kibújt a bőréből. – A vezetőség arra kért, hallgassak, amíg nem biztos a dolog. Egyébként eszem ágában sem volt elhagyni Londont. Ide akartam pályázni néhány állásra a közelben, amikor a vezetőség előállt a javaslatával. Továbbra is itt akartak tartani, és én kitűnőnek találtam az ötletet. De te annyira visszafogott voltál velem szemben, hogy egyre jobban aggódni kezdtem… – Azt hittem, világgá akarsz menni, csak hogy ne kelljen a kapcsolatunk vállalnod, mert neked talán túlságosan szorossá vált. – Egy pillanat, ezt hogyan érted? – Edward a homlokát ráncolta. – Nem egyeztünk meg abban, hogy mindegyikünk élvezheti a szabadságát, hogy egyikünk sem akarja megváltoztatni az életét? Mit gondolsz, miért tűntem el minden alkalommal, mielőtt még Tom visszajött volna Alice-től? Az asszony értetlenül bámult rá. – Miért? – Ha Tom rájön, hogy együtt alszunk, meg kellett volna kérdeznem, hozzám jössz-e feleségül, és… – Erre nem lett volna szükség. Tom sokkal érettebb a koránál. Tudja, hogy együtt vagyunk. Edward elfintorította az arcát. – Bárcsak megmondtad volna! El sem tudod képzelni, mennyire gyűlöltem, hogy hajnalonként ott kellett téged hagynom, és végig kellett autóznom egész Londont. Amanda elmosolyodott. – Hogy megnézd a postádat, amely még nem is volt ott?

75

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Edward harsogó nevetésben tört ki, és az ismerős hang megmelengette Amanda szívét. – Csak tekintettel voltam rád. Világosan a tudtomra adtad, milyen fontos a számodra a függetlenséged. Hogy semmi változást nem akarsz az életedben. – És így is gondoltam – mondta Amanda inkább magának. – Rendkívül fontos volt, hogy magam uraltam a kis birodalmamat, az időt, melyet a fiammal és a hűséges macskámmal tölthettem anélkül, hogy bárki előírta volna, mit tegyek. De amióta… – A megfelelő szót kereste, hogy megértesse a férfival, a feje tetejére állította az egész világát, és mindent megváltoztatott. – Ez azt jelenti, hogy az életről vallott nézeteidet még egyszer átgondolnád – kezdte felindultan Edward –, ha… valaki megkérdezné, akarsz-e a felesége lenni? Amanda a férfi szemébe nézett. – Nem valaki – mondta halkan. – Egy különleges férfinak kellene lennie, aki türelmes, akiből soha nem kaphatok eleget, akivel nevethetek, aki szereti a gyerekeket, és akinek helyén van a szíve… Edward felsegítette, és magához szorította. – Miért nem adsz fel egy hirdetést a magányos szívek klubjában? – suttogta. – Ha jelentkeznék, lenne esélyem? Amanda mindkét kezével átfogta Edward arcát. – A pályázatát messzemenően figyelembe fogom venni, doktor úr. Szerelme hosszú, szenvedélyes csókkal jutalmazta meg a válaszért. Amikor ajkuk szétvált, a férfi tekintetéből kiolvasható gyengédség könnyeket csalt Amanda szemébe. – Gyere, mondjuk el Tomnak a jó hírt! Neki kell megtudnia elsőként.

76

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

UTÓHANG Hideg márciusi szél süvített végig a völgyön, de a tavasz előhírnökeit már nem lehetett nem észrevenni. A mezőkön újszülött bárányok ugrándoztak, az erőteljes napsugarak melengették fehér gyapjúruhájukat. A templom zsúfolásig megtelt. Amandának az orrát csiklandozta a tavaszi virágok illata, melyeket az édesanyja és a nővére kötött tarka csokorrá. Ma nem kellett arra vigyáznia, nehogy a menyasszony ruhájára lépjen, mert ő maga ment elöl. És a vőlegény, aki az oltárnál várta, a világ legcsodálatosabb embere volt! Edward odafordult felé, és Amanda a fátyolon át is kiolvasta a szeméből a szerelmet és a hódolatot. A család kérésének eleget téve követte a hagyományt, hogy a vőlegény csak a templomban láthatja először menyasszonyát ünnepi öltözékében. Mennyire hiányzott neki Edward, amikor magára öltötte a csipkés fehér selyemruhát! Ma este gyengéden kárpótolni fogja őt és saját magát is az egymás nélkül töltött órákért… Amanda álmodozni kezdett, de a pap zengő hangja hamarosan visszarántotta a valóságba. Egyáltalán fel kell még tenni a kérdést, feleségül megy-e Edward John Burrows-hoz? A jelenlevők saját szemükkel láthatják, hogy fülig szerelmes Edwardba! Semmi és senki sem tarthatja vissza attól, hogy a felesége legyen, hogy élete végéig szeresse, tisztelje, mellette legyen jóban-rosszban. Mögötte elcsöndesült mindenki. A válaszára vártak.  Én, Amanda Grayson… – Végre egyedül vagyunk! Amanda és Edward szorosan összefonódva feküdt a vendégszoba széles, mennyezetes ágyán. – Tetszik a nászéjszakára választott hálóingem? – Amanda a leheletvékony, spagettipántos selyemcsodára mutatott, amely egy Anna királynő stílusú szekrény fogasán lógott. Nagy gonddal választotta ki, és rémesen sokat fizetett érte. Mindenesetre többet, mint amennyit egyébként ilyesmire költene. – Persze, de hiszen már mondtam. Ezért is vettem le rólad. Biztosan nem akarnád, hogy összegyűrődjön, ugye? – A csábító mosolytól bizseregni kezdett Amanda minden porcikája. – De azért őszintén megmondom, nélküle még jobban tetszel! – Ó, Edward! – Az asszony felemelte a fejét, és megcsókolta férje szája szegletét. – Mikor indul a gépünk holnap? – Ne aggódj, minden el van intézve. Nyolcra rendeltem a taxit. Tomot és Markot hétkor ébresztem, és utána ötpercenként, amíg fel nem kelnek. Aztán felügyelek rájuk, amíg megmosakszanak és megtömik a bendőjüket. Amanda a férfi karjába fészkelte magát. – Tényleg nem bánod, hogy Tomot és Markot magunkkal visszük a nászútra? Ez nem túl szokványos, ugye?

77

Margaret Barker

Kínai vacsora

(SZKSZ 2007/10/1.)

Edward csókot nyomott az orra hegyére. – Mióta tartjuk magunkat a hagyományokhoz? Csodálatosnak képzelem a vakációnkat. Tomnak régi vágya teljesül. De azért nem töltünk minden időt Disneylandben. Majd strandolunk, egy kicsit úszunk, és süttetjük magunkat a nappal. Míg sziesztázunk, a fiúknak a szálloda ifjúsági klubjában szerveznek programokat. És képzeld csak el az éjszakákat, amikor fekszünk az ágyunkban, a hold besüt a szobába, és a hullámok zaját hallgatjuk… – Pompásan hangzik! Jó ötlet volt, hogy vigyük magunkkal Markot. A két fiú elválaszthatatlan egymástól, és Tomnak csak javára válik, ha egy póttestvérrel nő fel. Edward lágyan megsimogatta a vállát. – Mit szólnál ahhoz, ha igazi testvérkével is meglepnénk? – kérdezte suttogva. Amanda elmosolyodott, és átadta magát a gyönyörteli érzéseknek, melyeket Edward becézgetése ébresztett benne. – Úgy érted, mielőtt még Tom idősebb lesz? – Csábítóan simult a férjéhez. – Minél előbb, annál jobb, ha javasolhatom…

78