Szili Istvan - Gombatermesztes

Termésidő alatti rovarölőszeres kezelések ............................................. A meztelen csigák elleni védekezés .......................................................... Eszközök, szerszámok, járművek fertőtlenítése, belépők ................... Higiénia .......................................................................................................... A laskagomba betegségei, kártevői és az ellenük való védekezés ......... A laskagomba betegségei ........................................................................... A laskagomba kártevői ................................................................................ Vegyszeres növényvédelmi technológia ................................................... Higiénia .......................................................................................................... Egyéb gombák növényvédelme ......................................................................

182 183 183 184 186 186 188 189 190 191

Hogyan készíthetünk gombacsírát? ................................................................. 193

Gombaismeret ................................................................................................... 193 A csírakészítés rövid összefoglalása ............................................................. 194 Gombatenyészet készítése kémcsőben ......................................................... 194 Köztes vivőanyag készítése ............................................................................. 200 Csírakészítés ..................................................................................................... 204 A csíra megtöbbszörözése ............................................................................... 209 Új fajták előállítása .......................................................................................... 210

A gombák felhasználása ........................................................................................... 216

A friss gomba felhasználása .......................................................................... Gyorsfagyasztás (mélyhűtés) ......................................................................... Szárítás ............................................................................................................... Ecetes gomba ..................................................................................................... Natúrgomba ....................................................................................................... Tartósítás sóval ................................................................................................. Tejsavas erjesztés ............................................................................................. Üzemi tartósítás ...............................................................................................

216 217 217 218 219 220 221 222

A gombákról általában

Helyük az élővilágban A gombákat régebben alacsonyabb rendű növényeknek tartották. Az utóbbi húsz-harminc év biológiai kutatásai azonban azt igazolják, hogy a gombák az élővilág önálló csoportját képezik, vagyis a növény- és állatvilág mellett külön „gombavilág"-ról is beszélhetünk. A gombákat többnyire mikroszkopikus megjelenésük, szaporítószerveik és sejtjeik (spórák) felépítése alapján rendszerezik. A termesztett gombák legnagyobb része a bazídiumos gombák altörzsébe tartozik. A legfontosabb rendszertani egységek a törzs, illetve altörzs alatt a fajig bezárólag: osztály, rend, család, nemzetség, faj. A kettős latin elnevezés első tagja a nemzetségre, második tagja a fajra utal. A bazídiumos gombákra jellemző, hogy spóráik a gomba (termőtest) lemezeinek (1-2. kép)

Utószó ................................................................................................................................... 223 Irodalom ............................................................................................................................. 225

felületén sűrű, tömött rétegben elhelyezkedő bazídiumokon keletkeznek, rendszerint négyesével, egészen kivételesen kettesével, amint azt pl. a termesztett csiperke elnevezése (Agacicus bisporus) is mutatja.

Gyakorlati szempontból a gombákkal a növénykórtan, az orvosi mikológia, az élelmiszeripar (tejtermékek, szeszipar), a gyógyszeripar (antibiotikumok, vitaminok előállítása), továbbá — nem utolsósorban — a gombatermesztés foglalkozik. A mikroszkopikus és „nagy" gombák szerinti felosztás nem jelent alapvető különbséget közöttük, csupán a felhasználás (gyűjtés, termesztés) jellegére utal. Vannak gombák, amelyeknek termőteltjei szabad szemmel alig láthatók, mások nem is képeznek termőtesteket. A gombákkal tudományos alapon az általános mikológia foglalkozik.

Életmódjuk A zöld növények a klorofill (levélzöld) révén a napenergia segítségével ásványi anyagokból, vízből és szén-dioxidból építik fel testüket. Az élőlények másik csoportja közvetlenül (növényevők) vagy közvetve (húsevők) a növényvilág által létrehozott, felhalmozott szerves anyagokból él, létfenntartásához szükséges energiáit ezen szerves anyagok lebontása (elégetése) szolgáltatja. E csoport ismét kétfelé osztható. Az állatok „bekebelezik" táplálékukat, a baktériumok és gombák viszont a sejthártyán, a sejtfalon keresztül, vízben oldott állapotban, enzimjeik segítségével veszik fel azt. A gombák nagy többsége, köztük a termesztett gombák is, részt vesznek a szerves anyagok lebontásában, humusszá, termőtalajjá való alakításában. A termesztés során a növény szárának, levelének anyagát (lignin, cellulóz, hemicellulóz stb.) a gomba lebontja, illetve átalakítja, miközben szén-dioxid, víz és hő keletkezik. A szerves anyagok lebontásához, „elégetéséhez" oxigénre van szükség, ugyanúgy, mint az állatok vagy az ember esetében. A szerves vegyületek megszerzésének, lebontásának módját illetően az említett korhadéklakó (szaprotrof) gombákon kívül ismerünk még élősködő (növény- és állatparazita), továbbá együttélő (szimbionta) gombákat. Ez utóbbiak közé tartoznak a magasabbrendű növények, fák, gyökerén élő ún. mikorrhizagombák. Ez az együttélés nagyon bonyolult, jelenlegi ismereteink szerint mesterséges körülmények között nem utánozható. E gombák közé tartozik többek között a föld alatti szarvasgomba, a vargánya, a rókagomba, és a gyilkos galóca is. A gombák szervezete egyszerű. Tenyésztestük végtelen sok fonalas sejtből, hifából áll, s e fonalak összességét micéliumnak nevezzük. E pókhálószerű fonalak átszövik az alapanyagot (89. kép), s ha a feltételek ked-

vezőek, termőtesteket fejlesztenek, amelyek szintén hifákból állnak és rendszerint kiemelkednek az aljzatból. A termesztett gombák termőteste hordozza (többnyire az ún. lemezek felületén) a szaporítósejteket, vagyis a spórákat, amelyek leválva milliószámra kerülnek a légáramba (3. kép). A termesztés során a gombák szaporítására mégsem a spórákat használjuk, hanem — gyakorlati okok miatt — rendszerint a micéliummal átszőtt gabonaszemeket. Ezt nevezzük gombacsírának (90. kép).

3. kép. Áteső fényben látható spóraszórás. Ha a közelben shiitakét vagy csiperkét termesztenek szalmán, a „spórafertőzés" következtében laskagomba is teremhet közöttük... (Fotó: Szili István)

Termesztésük A termesztett gombák a szabadban (vadon) kétféle aljzaton fordulnak elő. Egy részük olyan trágyán, növényi maradványon, avaron telepszik meg, amelyet más mikroorganizmusok részben már lebontottak vagy legalább is e folyamatot megkezdték. Mesterséges termesztésük is ennek megfelelően alakult ki. A kétspórás csiperkét (sampinyont) hagyományosan komposztált lótrágyán vagy komposztált szalma-baromfitrágya keveréken termesztik. A hangsúly a komposztáláson van, ami két-három hétig tart, végül az alapanyag alkalmassá válik a gomba számára, kevésbé alkalmassá viszont a káros mikroorganizmusok (pl. penészgombák) megtelepedésére. A gombakultúrát azután a termesztés folyamán is meg kell védeni a különböző betegségektől, kártevőktől. A gombák másik csoportja (pl. laskagombák) elhalt fákon, fatuskókon terem. Természtésük során a lehetőleg nem túl régen döntött fa feldarabolt törzsét oltjuk be gombacsírával. E két, hagyományos termesztési mődszer mellett ma már számos „átmeneti" eljárás ismert, amelyeket a kultúrgombával versengő számos mikroorganizmus (penészgombák stb.) és állati kártevő (gombaszúnyoglárvák stb.) távoltartásának különböző módozatai tettek lehetővé. Tehát a csiperkét is lehetséges pl. nem komposztált szalmán termeszteni, a laskagombákat viszont csak rövid ideig komposztált szalmán vagy fűrészporon. E különböző eljárások képezik könyvünk elsődleges tárgyát.

A shiitakét Kínában legaláb 1000 éve, a csiperkét Európában mintegy 350 éve termesztik. A tiszta tenyésztésű gombacsírával való oltás azonban csak századunk elején kezdődött. Azelőtt a csiperke komposztját a természetben található vagy a korábbi telepítésekből származó átszőtt komposztdarabkákkal oltották be, a shiitake termesztéséhez pedig a szabadban (erdőben) elhelyezett rönköket fejszével bevagdosták, hogy megkönnyítsék a gomba spóráinak megtelepedését. A gombatermesztés igazán csak akkor indult fejlődésnek, amikor laboratóriumban előállított gombacsírát kezdtek használni a táptalaj beoltásához.

A táplálkozásban betöltött szerepük Azt szokták mondani, hogy a gomba húspótló, jóllehet nem feltétlenül emiatt fogyasztjuk. Valóban, a gombafehérje értékes, de amíg a húsfélék átlagosan 20%, a gombák csak 2-5% fehérjét tartalmaznak. Ez a viszonylag alacsonyabb fehérjetartalom azonban biológiailag értékes, bár nem közelíti meg teljesen az állati eredetű táplálékok (hús, tej, tojás) összetételét. Az állati fehérjék tartalmazzák az ember számára nélkülözhetetlen aminosavakat, szám szerint 8-9 félét. A fehérjék biológiai értékét ezen aminosavak megfelelő arányban és mennyiségben való előfordulása határozza meg. Ebből a szempontból rangsorolva, a gombák az állati eredetű fehérjék, illetve táplálékok után következnek. Ha a hús, a tojás és a tej biológiai értékét — az előbbi szempontból — 100-nak tekintjük, akkor hozzávetőlegesen a következő rangsort állíthatjuk fel: tej 100, spenót 60, gomba borsó 80, 50, rizs búza 80, 40, 75, burgonya bab 30, szója kukorica 70, 20. Az esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavak ételünkben kiegészíthetik egymás. Például az olyan étel, amely kukoricát és hüvelyeseket (borsó, bab) tartalmaz, teljes értékűnek tekinthető, mert biológiai tápértéke megközelíti a hús- és tejtermékekét. Ugyanúgy teljes értékű lesz a gombás étel, amennyiben a gomba kiegészíti (komplettálja) a köret (burgonya, tészta, rizs) fehérjéit. Meg kell említenünk azonban, hogy a gombafehérje hozzáférhetőségét, emészthetőségét csökkenti a

sejtfalak kitintartalma, ezért a gombás étel elkészítésénél az alapos aprításnak kiemelkedő szerepe van, ugyanígy az alapos rágásnak. A gombák átlagosan 90% vizet és 10% szárazanyagot tartalmaznak. Ennek a szárazanyagnak már tetemes részét, mintegy 30-35%-át alkotják fehérjék. A magas víztartalom miatt a gombákat nem a húsféleségekhez, hanem inkább a zöldségfélékhez (spenót, karfiol, brokkoli, zöldbab) szoktuk hasonlítani. A szárazanyag másik fő csoportját (a fehérjék után) a szénhidrátok képezik (nyersrost, glikogén stb.). Találhatók a gombákban zsírsavak (az értékesebb linolsav) és nem túl nagy mennyiségben vitaminok (B 1 , B 2 , D, nikotinsav-amid, pantoténsav, biotin, aszkorbinsav), továbbá ásványi anyagok (foszfor, nátrium, kálium, kalcium, vas), illósavak, aromás savak stb. Táplálkozás-élettani szempontból jelentős az a tény, hogy a gombák fűtőértéke (kalőriaértéke) kicsi, ún. telítőértéke viszont — az emészthetetlenrost-tartalom miatt — nagy, ezért az energiaszegény étrend részét képezhetik. Cukorbetegek is fogyaszthatnak gombát. Legtöbben azonban az íz- és aromaanyagok miatt kedvelik a gombás ételeket. Érzékeny gyomrúak, gyermekek és idősebbek azonban tartózkodjanak a túlzott gombafogyasztástől, mert az emésztési zavarokat okozhat. Ugyanez vonatkozik a vesebetegekre is, a gombák viszonylag magasabb káliumtartalma miatt. A fejlett ipari országokban az évenkénti és fejenkénti gombafogyasztás 2-3 kg. Magyarországon — a számottevő exporttermelés miatt — a gombafogyasztás még mindig elmarad ettől, jóllehet az egy főre eső évi gombatermés 2 kg körül mozog.

Egyes gombák gyógyhatásai Japán kutatók évtizedek óta vizsgálják a Lentinus edodes (shiitake) különböző egészségvédő hatásait, elsősorban állatkísérletekben. A vizsgálatokat azóta több gombafajra és több irányba kiterjesztették, figyelembe véve a távol-keleti népi gyógyászat ez irányú hagyományait is. A legtöbb vizsgálatot a shiitakéval végezték. Lényeges tumorgátló hatást mutattak ki, amennyiben a kísérleti állatokat gombaporral táplálták (szarkóma-180, Ehrlich-karcinóma stb. visszaszorítása mesterségesen fertőzött egerekben, patkányokban). A kedvező hatás bizonyos poliszacharidoknak (a shiitakéban a lentinannak) tulajdo-

nítható több gombánál is. A következő termesztett, illetve termeszthető gombák mutattak állatkísérletekben valamilyen mérvű kedvező hatást bizonyos daganattípusokkal szemben: Lentinus edodes (shiitake), Flammulina velutipes (téli fülőke), Coprinus comatus (gyapjas tintagomba), Auricularia auricula-judae (júdásfülegomba), Tremella fuciformis (rezgőgomba), Hericium erinaceus (süngomba), Hypsizygus tessulatus (nincs magyar neve), Kuehneromyces mutabilis (ízletes tőkegomba), Polyporus umbellatus (tüskegomba), Grifola frondosa (bokrosgomba). A megemelkedett vérkoleszterinszintet — emberi táplálkozási kísérletekben — igazoltan csökkentette a Lentinus edodes. Amennyiben tojással fogyasztották, megszüntette annak ilyen irányú káros hatását. Ugyanennél a gombánál bizonyos vírusgátló hatást is találtak. A vér koleszterinszintjét csökkentették még a következő gombák is: Ganoderma lucidum (pecsétviaszgomba), Auricularia auricula-judae, Grifola frondosa. Gyulladásgátló hatást a következő gombák mutattak: Hericium erinaceus, Ganaderma lucidum, Tremella fuciformis, Pholiota nameko („nameko" tőkegomba — nincs magyar neve). A vércukorszintet feltehetően csökkentik: Coprinus comatus, Grifola frondosa. Az immunrendszert kedvezően befolyásoló, jó közérzetet biztosító, a szervezet ellenálló képességét fokozó gombák: Lentinus edodes, Hericium erinaceus, Ganoderma lucidum, Tremella fuciformis, Polyporus umbellatus. A Grifola frondosa pora a HIV (AIDS) vírus aktivitását gátolta bizonyos kísérletekben. Az Egyesült Államokban és Japánban már különböző gombatablettákat, -porokat is forgalmaznak (shiitake, süngomba, pecsétviaszgomba, bokrosgomba) mint gyógyhatású szereket. Az elmondottak szerint nyilvánvaló, hogy a gyógynövények mellé bizonyos gombák is felsorakoznak és azokkal hasonló elbírálásban részesülnek. Csodaszernek azonban ezek sem tekinthetők (az egy más kategória...). Nagyszámú felmérés alapján pl. Japánban télifülőketermesztőknél kimutatták, hogy körükben az átlagosnál valamivel kisebb bizonyos rákbetegségek előfordulása. Erről, ennyiről van tehát szó, nem többről, nem csodaszerről. Ez is elegendő azonban ahhoz, hogy bizakodással tekintsünk az eddigi eredményekre, s hogy az említett

gombák termesztési lehetőségeit megismerjük, fogyasztásukat propagáljuk. El s ősorban a shiitakéra gondolunk, amelynek termesztése — bár szerény méretekben — hazánkban is megkezdődött.

A gombatermesztés nemzetközi és hazai helyzete Chang (1993) gyűjtése alapján az egyes országok 1991. évi gombatermesztése a következőképpen alakult tonnában (1. táblázat) 1. táblázat. Az egyes országok évenkénti gombatermése Ország Ausztrália Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Dél-Afrika Dél-Korea Egyesült Kir. Franciaország Fülöp-szigetek Görögország Hollandia India Indonézia Írország Japán Jugoszlávia Kanada Kína Lengyelország Magyarország Mexikó Németország Olaszország Spanyolország Svájc volt Szovjetunió Tajvan Thaiföld Új-Zéland USA Egyéb Összesen:

Csiperke

Shiitake

Laskag. Bocskoros Fülgomba Téli fülőke g.

25 510 10 2 160 30 000 4 000 2 500 500 8 000 4 680 8 990 12 327 51 782 118 000 231 000 1 000 800 50 500 2000 165 000 350 6 000 600 20 000 15 500 42 000 2 700 149 000 33 475 5 000 53 100 150 170 000 340 000 800 000 65 000 18 000 5 2 500 10 332 360 56 000 100 102 000 62 500 6 050 50 2 000 6 500 21 000 3 500 6 000 150 7 000 6 900 11 341 830 1 841 695 5 170 50 1 500 1 590 172 526 094 917 412

Egyéb 10

350

1 349

160

92 255

58 840

440 000

80 000

265 800 100

800

120

400 35 000

10 000

150 000

5 000 3000 63 000

2 000 4 000

14 000

400 252 600

50 465 330

120 186 725

1 000 3 351 2 500 334 953

Összes 25 530 2 610 30 000 4 000 3 000 8 000 4 680 74 798 118 000 232 000 2 270 2 000 165 350 7000 80 000 42 000 336 430 5 000 53 250 2245 800 65 100 20 505 10 692 56 100 102 000 67 500 6 100 2 000 51 000 80 153 6 911 344 717 9 790 4 273 286

A szerző összehasonlítást tesz az 1986. év és az 1991. év gombatermése között (világviszonylatban) és a következő növekedést állapítja meg: csiperkék 30,9%, shiitake 64,4%, bocskorosgomba 42,1%, laskagomba 442,6%, fülgombák 290,8%, téli fülőke 87,0%, rezőgomba 250,0%, nameko tőkegomba 60,0%. A Korona Gombahíradó (1993/1.) hírei szerint Hollandiában 1993ban már 210 000 t csiperketerméssel számoltak. Az európai gombapiacon érezhető is ez az előretörés. A krefeldi (Németország) gombatermesztési kutatóintézet kiadványa szerint (Korona Gombahíradő, 1993/ 2.) a sorrend is megváltozott: a csiperkegombát a laskagombák, majd a fülgombák követik, és csak ezután következik a korábban második helyen álló shiitake. (Ebben az esetben is csak becslésről lehet szó). A megtermelt gomba nagy részét világszerte friss fogyasztásra szánják és csak kisebb részét tartósítják. Évtizedekkel ezelőtt p1. a csiperkegomba esetében többnyire fele-fele arányban szerepelt a friss és a konzervált gomba, az utóbbi években viszont a friss fogyasztás került előtérbe a konzerválás rovására. Legtöbb esetben a nagyobb gombatermelő üzemek saját fel-dolgozási lehetőséggel rendelkeznek, s ennek segítségével vezetik le a piac és a termés ingadozásából származő időnkénti túltermelést. Ahhoz, hogy a konzerválás egyébként is gazdaságos legyen (piaci áron vá-sárolt gombával), nagyon különleges konzervet kellene előállítani. A laskagomba majdnem teljes egészében közvetlen fogyasztásra kerül, a shiitake azonban kivétel: a Kínában és Japánban megtermelt shiitake nagyobb részét szárítják és az egész világra exportálják, ugyanis ez a gomba különösképpen alkalmas a szárításra. Hazai viszonylatban a gombatermesztés az utőbbi években a mezőgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata, és ez elsősorban a csiperkegombára vonatkozik. A közölt adatokból kitűnik, hogy Magyarországon 1991-ben mintegy 20 000 t gombát termesztettek, míg 1988-89-ben még csak évi 10 000 t-ról beszélhetünk. Mindezt az exportlehetőségek bővülése tette lehetővé, s talán az egészséges piaci verseny kialakulása is. A csiperkegomba jelentős részét exportáljuk, a laskagombát pedig szinte teljes egészében. Utóbbinak oka az igen

kedvező ár, ami 20-40%-kal magasabb a csiperke áránál. Ennek ellenére a laskatermelők nagy része állandó anyagi gondokkal küszködik, sok vállalkozás megy csődbe, de alakulnak újak helyettük, újabb nehézségekkel. Ennek elemzése külön tanulmányt érdemelne, itt azonban csak annyit mondhatunk, hogy egyrészt a laskagomba termesztése nagyobb szakmai követelmények elé állítja a termelőt, másrészt a termesztésnek nincs annyira kialakult hagyománya, mint a csiperkének. A végső okot a szakmai felkészültség hiányában jelölhetjük meg. A hazai gombakutatás a csepeli Duna Termelőszövetkezetben (és annak Műszaki Fejlesztési Osztályán) a nyolcvanas évek végére teljesen megszűnt, a szövetkezet felbomlott. Helyette a kutatást nem vette át állami intézmény. A kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet (ahol szintén folyt kutatás) a laskaalapanyag előállítására helyezte a súlyt, s ott is szervezeti változások történtek. A csiperkegombát illetően a látványosan fejlődő kerecsendi Korona Gombaipari Egyesülés vállalt bizonyos kutatási feladatokat. Az itt évente két alkalommal megjelenő Korona Gombahíradó ígéretes folytatása lehet az 1986-ban elindult és csak a negyedik számig eljutó Gombatermesztési Tájékoztatónak. Ugyancsak szakmai pezsgést visznek a hazai gombatermesztés életébe a Korona Gombaipari Egyesülés által immár hagyományosan megrendezett évenkénti országos gombatermesztési napok előadásokkal, bemutatókkal és újabban szakkiállításokkal is. 1993-tól adják ki a Magyar Gombatermesztésért Alapítvány Bernátsky Jenő-emlékérmét (Pro Cultura Fungorum Hungarica Díj), amellyel kiemelkedő termesztőket, kutatókat jutalmaznak. A gombacsíragyártás terén az utóbbi öt évben annyi változás történt, hogy a csiperkegomba termesztéséhez döntő mértékben importcsírát használnak (a csepeli Duna Termelőszövetkezetben megszűnt a csíragyártás), a laskatermesztéshez viszont elsősorban hazai gombacsírát, amelyet több laboratóriumban állítanak elő. Mindenesetre a magyarországi csiperkecsíra-gyártás újbóli beindítása az elkövetkező évek komoly feladata lesz. A gombatermesztés szervezetét illetően elmondjuk még, hogy mind a csiperke, mind a laskagomba esetében az alapanyag előállítása részben elvált a termesztéstől, bár az előállítók nagy része maga is foglalkozik termesztéssel, és az eladott alapanyagon termett gomba nagy részét visszavásárolja. Tehát — főleg a csiperkénél — az alapanyag előállítása korszerű, nagyüzemi módszerekkel folyik (országosan 6-7 üzemben), a termesztés pedig nagyrészt kisüzemekben. A vállalkozásoknak külón-

böző formái ismertek. Legegyszerűbb kategória a mezőgazdasági kistermelői (lehet főállású is, a társadalombiztosításnál bejelentve). Ebben az esetben az éves árbevétel legfelső határa 2 millió Ft. Az árbevétel 1 millió Ft-ig adómentes (1994), s az e fölötti rész 30%-a az adóalap. Sajnos a társadalombiztosítási járulék magas volta egyelőre teljesen irreálissá teszi a 2 millió Ft-os árbevétel elérését, vagyis visszafogja a termelést. Alaposan mérlegelnie kell a termelőnek, hogy milyen gazdálkodási formát választ.

Termeszthető gombák

A különböző gombák termesztésének határt szab többek között az a tény, hogy mind a gombák, mind a termesztésük kevésbé ismertek, szaporítóanyaguk pedig nem kapható a kereskedelemi forgalomban. Hazánkban jelenleg (1994) csak a csiperkék, laskagombák és a shiitake csírájához lehet hozzájutni hazai és külföldi (francia) cégektől. Ez a helyzet azonban változhat. Könyvünkben ismertetjük a szaporítóanyag (gombacsíra) készítésének viszonylag egyszerű módját, remélve, hogy a gombák, illetve a gombatermesztés iránt érdeklődők lehetőségei ezáltal is bővülnek. Sok helyen, pl. a szomszédos országok magyarok lakta területein is, a gombatermesztés elkezdésének az az első akadálya, hogy a gombacsíra beszerzése (még a csiperke és laskagomba esetében is) nehézségekbe ütközik. A következőkben felsoroljuk a gombatermesztési irodalomban előforduló fontosabb gombafajokat. Latin elnevezésük sok esetben, pl. a laskagombáknál vitatott. Várható, hogy a számunkra ma még szokatlan nevű gombafajok, mint termesztett gombák, Európában is megjelennek, jóllehet legtöbbjük hazánkban is előfordul (ha nem, ezt megemlítjük), csak éppen termesztési lehetőségeikkel nem vagy alig foglalkoznak. Agaricus bisporus (= A. brunnescens), kétspórás csiperke, sampinyon. Agaricus bitorquis, ízletes vagy nyári csiperke. Agaricus macrosporoides, hortobágyi csiperke. Magyarországon találták, igen ritka faj, termesztésével csak itt kísérleteznek, közel harminc éve. Nézetünk szerint, ha e faj törzstenyészete kikerült volna pl. Japánba, ott már termesztenék, ugyanis az ottani technológiák e gombának jobban megfelelnek. Agaricus arvensis, erdőszéli csiperke. Európa egyes országaiban kísérletileg termesztik más, ritkább csiperkékkel együtt. Coprinus comatus, gyapjas tintagomba. Kísérletileg hazánkban is (ZKI., Kecskemét) termesztették.

Lepista nuda, lila pereszke. Termesztésével Nyugat-Európában kísérleteznek. Stropharia rugoso-annulata, óriás harmatgomba. Hazánkban („vadon") csak Szombathely környékén találták. Termesztését a hatvanas években kezdték az akkori NDK-ban. A hazai kezdeményezések kudarcba fulladtak. Pleurotus ostreatus, késői laskagomba. Japán neve: hiratake. Hazánkban már alig termesztik, a hibrid fajták teljesen felváltották. Hasonló változatai a világosbarna P. o. var. salignus és a fenyőféléken gyakoribb galambszürke P. o. var. columbinus. Nem minden törzsük igényel hideghatást a termőre forduláshoz. Pleurotus sp. „florida". Egyes kutatók a P. ostereatus, mások a P. pulmonarius változatának tartják. Magyarországon ezzel a „fajtával" kezdődött az egész éven át tartó intenzív termesztés a hetvenes években, gyengébb minősége miatt a hibridek felváltották. Pleurotus ostreatus x P. sp.„ florida".E hibrid fajtákat termesztik Magyarországon és Európa-szerte. Előállításuk Gyurkó Pál nevéhez fűződik. Pleurotus pulmonarius, nyári laskagomba. A hazai törzsek egy része hasonlította „floridához", más részük inkább a „szakához". Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy e megfigyelések csak néhány, esetlegesen begyűjtött törzsre vonatkoztak, továbbá, hogy véleményünk szerint e faj hazai populációjából igen értékes törzseket lehetne begyűjteni! Pleurotus cornucopiae (= P. sapidus) erestönkű laskagomba; színe világossárgás. Termesztése nem terjedt el. Feltehetően a szállításttárolást kevésbé bírná, mint a ma termesztett fajok, fajták. Pleurotus eryngii, ördögszekér laskagomba. Vannak nagyobb változatai is (P. e. var. ferulae, var. nebrodensis). Igen jó ízűnek tartják, húsa kevésbé rostos, de termesztése nem annyira „egyszerű", mint más lakskagombáké. Termesztésével leginkább Olaszországban foglalkoznak. Pleurotus pulmonarius var. sajor-caju, „szaka" laskagomba. Kínában főnixgomba néven termesztik. Egyáltalán nem lebecsülve a többi termesztett laskagombát, ezt a fajt még ízletesebbnek tartják, tartjuk. Az eredeti Pleurotus sajor-caju fajt a kutatók a Lentinus nemzetségbe helyezték át, s a termesztésben ilyen néven elterjedt laskafajtát a P. pulmonarius egy változatának tartják. Ez a laskagomba is távol-keleti származású, hasonlóképpen az alábbiakban felsoroltak többségéhez. Pleurotus cystidiosus. Fehéres krémszínű. A hozzá hasonló P. abalonus kissé sötétebb árnyalatú, Görögországban is megtalálták.

Pleurotus citrinopileatus, távol-keleti, szubtrópusi rokona a szintén sárgás P. cornucopiaenek. Pleurotus euosmus, a P. ostreatus melegkedvelő rokona a Britszigeteken. Pleurotus djamor. Rózsaszínű. Közeli rokonai a P. eous, Pl. flabellatus, Pl. salmoneo-stramineus. Trópusi, szubtrópusi faj. Lentinus edodes, shiitake. Hazánkban nem fordul elő a szabadban (vadon). Egyes kutatók a likacsgombák (Polyporaceae) családjához sorolják, mások a pereszkékhez (Tricholomataceae), Lentinula edodes néven. Kiváló aromájú gomba, amely gyógyhatású is. Termesztése hazánkban is elkezdődött. Agrocybe aegerita, déli tőkegomba. Kitűnő ízű, hazánkban csak kísérletileg termesztették. Ugyanez a helyzet a következő három gombafajjal is: a laskagombák viszonylag könnyebb termeszthetősége ezeket háttérbe szorítja. Flammulina velutipes, téli fülőke. Japánul enokitake. Csak a TávolKeleten termesztik. Kuehneromyces mutabilis, ízletes tőkegomba. A neve kifejezi a lényeget, kísérleti termesztése (főként Németországban) mégis mintha abbamaradt volna. Hypholoma capnoides, fenyő-kénvirággomba. Hazánkban kísérleti termesztésével nem foglalkoztak. A másik két, nálunk sokkal gyakoribb kénvirággomba (sárga, vöröses) termesztésére is vannak utalások, a hazai fajok (törzsek) azonban — ellentétben a ritka és ehető fenyőkénvirággombával — mérgezőek. Pholioto nameko, „nameko" tőkegomba. Távol-keleti faj. Hypsizygus tessulatus. Japánban és az Egyesült Államokban kezdték termeszteni az utóbbi években. Hazánkban is előfordul ugyanúgy, mint rokon fajai (Lyophyllum decastes — csoportos pereszke stb.). Ez utóbbi termesztésével már Véssey Ede is kísérletezett. A fent említett okokból háttérbe szorultak, bár jó ízű gombák. Tremella fuciformis, rezgőgomba. A távol-keleti országokban kisebb mértékben termesztik. Auricularia auricula, A. polytricha, fülgombák. Mindkettőt a TávolKeleten nagyban termesztik. Ganoderma licidum, pecsétviaszgomba. A taplógombákhoz tartozik. Egészségügyi céllal kezdték el termeszteni néhány éve. Japán neve: reishi, kínai neve: ling-chi, a Távol-Keleten életfagombának is hívják.

Griofola frondosa, bokrosgomba. Japán neve: maitake. Ehető és gyógyhatást is tulajdonítanak neki. Polyporus umbellatus, tüskegomba. Mint az előző. Hericium erinaceus , süngomba. Ez is ehető, gyógyhatású. Morchella angusticeps és rokonai, M. conica (hegyes kucsmagomba). Morchella esculenta, ízletes kucsmagomba. Amíg az összes előző gombák a bazídiumos gombákhoz, a kucsmagombák a tömlősgombákhoz tartoznak. A kucsmagombákat az Egyesült Államokban szabadalom alapján termesztik, nem túl nagy mennyiségben. Ez az utóbbi évtized mikológiai meglepetésének számít, és új fejezetet nyitott egyes gombák termeszthetőségét illetően (nem mikorrhiza gombákra gondolunk — az még nehezebb probléma). Tuber spp., szarvasgombák. Csak „természetutánzó" termesztésükről lehet szó, a többi mikorrhizás gombával együtt. A gomba spóráival vagy tiszta tenyészetével erdei csemetekertek magonacait „fertőzik", hogy majd 10-15 év múlva — az erdőben — gyűjthető legyen alattuk a szarvasgomba. Bővebben lásd: Delmas, 1978 (in Chang—Hayes, 645681. p.), Szemere L. (1970).

Gombatermesztési alapanyagok és előkészítésük

Ugyanazon az alapanyagon többféle gomba is termeszthető és viszont: ugyanannak a gombának többféle aljzat is megfelel mind az összetételt, mind az előkészítés módját illetően. Az alapanyagokat összetételük, előkészítésük és a rajtuk termesztendő gombafajok szempontjából a következő csoportokba oszthatjuk. Farönk, fatuskó. A rönköket oltás után néhány hónapig zárt térben átszövetjük, majd kertben, árnyékos, szélvédett helyen a földbe sülylyesztjük, ahol kedvező időjárás vagy kezelés (öntözés) esetén akár több éven át teremhetnek. Hazánkban a laskagombát termesztik így. Komposztált trágyák, szalmafélék. A meghatározott minőségű trágyát vagy trágya-szalma keveréket benedvesítve és kazalba rakva (hogy begyulladjon) többször átforgatjuk és meglocsoljuk, aminek következtében 15-20 nap alatt komposztálódik. Ezen eljárás üzemi változatában az alapanyagokat csak 7-10 napig tartják kazalban (3 átforgatással, amit forgatógépek végeznek), majd ezután megfelelő helyiségben, „alagútban", egy tömegben hőkezelik. E hőkezelés irányított hőmérsékleti és szellőzési viszonyok között meg végbe. A folyamat elején 57-60 °C-on 5-10 óráig pasztőrözik („fertőtlenítik") az alapanyagot, majd 3-5 napig 45-50 °C-on tartják levegős (aerob) feltételek mellett. Ez alatt az idő alatt elszaporodnak bizonyos mikroorganizmusok (hőkedvelő, termofil baktériumok, gombák), amelyek tevékenysége igen alkalmassá teszi az alapanyagot a termesztett gomba számára. A hőkezelésnek ezt a második szakaszát kondicionálásnak nevezik. A jövő technológiájának irányába mutat az az eljárás, amelynek során az egész komposztálási folyamat lerövidül és az említett hőkezelő helyiségben zajlik le. Ezután a komposztot beoltják gombacsírával, „ágyazzák", zsákolják vagy blokkokba préselik, amelyeket polcokon helyeznek el és később takarófölddel (tőzeggel) letakarnak. Így készítik el az alapanyagot a csiperke és még néhány gomba számára. A kom-

poszt rendszerint lótrágyából vagy baromfitrágya és szalma keverékéből készül vagy mindkettőből, de egyéb anyagok is szóba jöhetnek. Ez az alapanyag nitrogénben gazdag, sötétebb színű. Faanyagon termő gombákat hiába próbálnánk rajta termeszteni. Rövid ideig pasztőrözött és fermentált szalmafélék. A hetvenes években magyar kutatók fejlesztették ki ezt az eljárást, elsősorban a laskagombák számára. A módszer a csiperke alapanyagának hőkezelését utánozza lerövidítve. A szalmát, kukoricaszárat stb. aprítják, nedvesítik, majd hőkezelik. Ez szintén két lépcsőből áll. Első szakaszban — ládákban vagy ugyancsak „tömeghőkezelő" helyiségben — az alapanyag hőmérsékletét gőzzel 60-70 °C-ra viszik fel, mintegy 5-10 órára. Ez a tulajdonképpeni pasztőrözés, amelynek során a legtöbb káros szervet (penészgombák, gombaszúnyoglárvák stb.) elpusztul. Ezután a hőmérsékletet 45-50 °C-ra csökkentik és az alapanyagot megfelelő levegőellátás mellett 2-3 napig ezen a hőmérsékleten tartják (kondicionálás). Az így hőkezelt anyagot becsírázzák, perforált fóliazsákokba töltik és zárják. Az aljzatra jellemző még az alacsonyabb nitrogéntartalom, a szálasabb szerkezet, a világosbarna szín. A termés a zsákok oldalán jelentkezik. A következőkben azokat az eljárásokat ismertetjük, amelyek során ugyancsak cellulóz- és lignintartalmú melléktermékeket (mindenféle szalma, fűrészpor stb.) használnak fel, de nem vetik alá semmilyen mikrobiológiai eljárásnak (fermentálás-kondicionálás), hanem ellenkezőleg: minden versengő mikroorganizmust, kártevőt elpusztítanak vagy számukat olyan alacsonyra csökkentik, hogy ne zavarják a későbbi kultúrgomba fejlődését. Ezen eljárásokat szinte kizárólag a farontó gombák (laskagomba, shiitake stb.) termesztéséhez dolgozták ki, s magyar kutatóké az érdem (Z. K. I., Kecskemét), hogy felfedezték: a hagyományosan komposzton élő csiperke is termeszthető az így hőkezelt, szinte „nyers" szalmán. Sterilezés. A módszert Távol-Keleten fejlesztették ki a shiitake, a téli fülőke és egyéb gombák termesztéséhez. Az alapanyag rendszerint rizsvagy búzakorpával dúsított fűrészpor, amelyet nedvesítés után hőálló műanyag zacskókban sterileznek 1 bar (atm) nyomáson. Az oltás, majd az átszövetés is steril körülmények között zajlik! Európában ez a költségesnek tűnő eljárás nem honosodott meg annak ellenére, hogy Kínában, Japánban stb. órási tömegű gombát állítanak elő vele. Európában megelégedtek a hőkezelés enyhébb változataival, amelyek során nem törekednek teljes csírátlanításra. A módszer a régóta ismert

pasztőrözés, részleges csírátlanítás. Az ilyen módon kezelt alapanyagba kissé több gombacsíra kell, csírázás és átszövés alatt igen higiénikusan kell eljárni, nehogy az aljzatban elszaporodjanak a megmaradt vagy a lehűtés és csírázás során belekerült mikroorganizmusok (penészgombák, baktériumok), szúnyoglárvák vagy más kártevők. Gőzölés 100 °C-on 1 óráig („félsteril" módszer). Az eljárást ugyancsak az említett intézetben (Zöldségtermesztési Kutató Intézetben) fejlesztették ki. Jellemzője, hogy a megdarált vagy szecskázott szalmafélét vagy szalma-fűrészpor stb. keveréket szárazon gőzölik, majd hideg vízzel hűtik le, nedvesítik be. A kis számban visszamaradt káros penészgombák esetleges későbbi elszaporodását a megfelelő higiénián kívül kis mennyiségű gombaölő szer (Fundazol) adagolásával is ellensúlyozzák. Hőkezelés 60-80 °C-on. A felaprított alapanyagot benedvesítik, majd ugyancsak egy tömegben gőzölik. Hőmérsékletét 60-80 °C közé viszik fel és 24, illetve 3 óráig ezen a hőmérsékleten tartják. Vigyázni kell azonban arra, nehogy az alapanyag hőmérséklete 90 °C-ra vagy e fölé emelkedjen, mert akkor az aljzat — érdekes módon — fogékonyabb lesz az újrafertőződésre. A túlságosan nagy mértékben elpusztított baktériumok ugyanis mikrobiológiai űrt hagynak maguk után, ami kedvez a később, elsősorban a lehűtés és csírázás alatt, óhatatlanul rákerült mikroorganizmusok ismételt megtelepedésének, elszaporodásának. A hőkezelés (pasztőrözés) még többféle módon is elvégezhető, a lényeg ugyanaz marad. Kistermelők, hobbitermelők pl. kosárban vagy megfelelő zsákban 70-80 °C-os vízbe is bemeríthetik az alapanyagot 1 óra időtartamra, illetve amíg lehűl. Ismertek még egészen különös előkészítési módszerek is (ezekkel könyvünkben nem foglalkozunk, mert jelentőségük csekély), ilyen például az alapanyag erjesztése víz alatt több napon keresztül vagy vegyszeres áztatása kalcium-hidroxidos vagy hipós vízben, esetleg formalinos gázosítása még száraz állapotban. Az ilyen és ezekhez hasonló módszerek csak kicsiben próbálthatók ki, komolyabb termelést semmiképpen nem alapozhatunk rájuk! A 2. táblázatban összefoglaljuk a gombatermesztésben használatos alapanyag-előállítási módszereket, az ezeken termeszthető (vagy feltehetően termeszthető) gombákat, feltüntetve a termésidő alatt megkívánt hőmérsékletet is (ez utóbbi szintén nagymértékben befolyásolja gombatermesztési lehetőségeinket), gondoljunk itt az évszakokra, a különféle termesztési berendezésekre (pince, épület, fóliaház stb.), azok fűtésére, szellőztetésére.

2. táblázat. Alapanyagok és gombák, a termésidő optimális hőmérsékletének feltüntetésével

Gombafajok

Agaricus bisporus A. bitorquis A. macrosporoides A. arvensis Coprinus comatus Lepista nuda Stropharia r.-a. Volvariella volvacea Pleurotus ostreatus P. „florida" P. - hibridek P. pulmonarius P. cornucopiae P. eryngii P. „saca" P. cystidiosus P. citrinopileatus P. euosmus P. djamor Lentinus edodes Agrocybe aegerita Flammulina velutipes Kuehneromyces m. Hypholoma capnoides Pholiota nameko Hypsizygus tessulatus Tremella fuciformis Nuricularia auricula 4. polytricha 3anoderma lucidum 3rifola frondosa lericium erinaceus

Farönk

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

Komposztálás Pasztőrözés kazalban, után levegős Sterilezés majd fermentálás (2-4 óra) hőkezelés (kondicionálás) (10-20 nap) (3-4 nap)

+

+? +? +?

+ + +

+? + + + + + + + + + + + + + + + +? +? ? ? ? ? ? ? 7 7

+?

Csak pasztőrözés Gőzölés Gőzölés szárazon (100 °C), 1 óra) +? +?! +

nedvesen (60-80 °C), 24-3 óra)

+?

+?

+ + + + + + + + + + + + + + +? +? + + + + + + + +

+ + + + + +? + + + + + + +? +? +? ? +? ? ? ? ? ? ? ?

+ + + + +? + + + + + + +? +? +? ? ? ? ? ? ? ? ? ?

Hőmérsékleti igény termésidö ben (°C) -

12-20 22-26 15-20 15-20 16-21 12-18 15-21 28-34 10-15 15-25 15-25 15-25 15-25 12-20 15-25 18-27 20-29 18-27 18-30 10-27 15-25 8-16 15-25 10-16 12-18 12-18 20-27 15-23 18-28 20-27 12-18 15-24

A táblázatban szereplő kérdőjelek azt jelentik, hogy az illető gombát csak kísérleti mértékben termesztették azon az alapanyagon, illetőleg termesztéséről nincs tudomásunk, de legalább kipróbálásra érdemesnek tartjuk. Az A. bitorquisnál (nyári csiperke) a felkiáltójel arra vonatkozik, hogy ZKI. (Kecskemét) kísérleteiben a 100 °C-on gőzölt szalmán ez a gombafaj, pontosabban ennek egy helyi fajtája, nagyon figyelem-

reméltó terméseredményeket adott. Az utolsó oszlopban megadott hőmérsékleti értékek csak tájékoztató jellegűek. Néhány °C eltérés leés fölfelé egyaránt lehetséges, azonkívül a termőtestképződés kiváltásához a legtöbb gombafajnál előnyös a néhány °C-kal alacsonyabb hőmérséklet. A shiitake esetében vannak „téli" és „nyári" (sőt átmeneti) típusú fajták. A téli törzsek hőmérsékleti igénye termésidőben 16-18 °C, a nyáriaké 21-27 °C. A termőtestek kialakulásához itt is előnyösebb a néhány °C-kal alacsonyabb hőmérséklet.

CHAMPIGNON-UNION KFT. A következő szolgáltatásokkal állunk a Tisztelt gombatermelők rendelkezésére: • komposztértékesítés • szaktanácsadás, • export tevékenység, • gombafelvásárlás Rendszeres oktatóprogramokkal is segítjük a termelők munkáját. Felvilágosítás, jelentkezés a következő címen: 1224 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 115/8 TELEFON: (22) 72-411 • TELEFON/FAX: (22) 68-682 KOMPOSZT ÜZEMÜNK: TÖK (23) 341-282

A kétspórás csiperke (sampinyon) (Agaricus bisporus) hagyományos termesztése

Az alábbiakban a csiperkegomba egyszerűbb termesztésmódját írjuk le, amelynek célja a közvetlen környezetünk, esetleg helyi boltok, piacok, éttermek, üzemi konyhák ellátása, kiegészítő tevékenységként. A termőterület általában kevesebb 100 m -nél. „Főállású" kisüzemi termesztéshez, több száz m-en, célszerűbb kész, becsírázott zsákos komposztot vásárolni. Ebben az esetben az alapanyagot előállító cég rendszerint visszavásárolja a gombát. Saját komposztüzem létrehozása tehát nagyon meggondolandó; ennek egyébként is gátat szab a nagy beruházási költség. A következő fejezetben ehhez is megadjuk az alapismereteket, az alábbiakban pedig az egyszerűbb, „háztáji", „hobbi" jellegű komposztkészítés módját írjuk le. Az alapanyagot 15-20 napig kell komposztálni. Ez a művelet csak faluhelyen végezhető, ahol állattartás is folyik, illetve engedélyezett. A kész, zsákos komposzt azonban már lakóház alatti pincében, alagsorban is elhelyezhető. Egész évben lehet komposztálni kertben, udvaron, de egy köves vagy döngölt padozatú helyiség (régi istálló, fészer, pajta, ól) még előnyösebb, részben az esetleges csapadék, másrészt a gombalegyek könnyebb távol tartása végett. Ezek ugyanis már a komposztot is megfertőzik (rápetéznek), elszaporodnak rajta, később aztán a következő nemzedék „kukacossá" teszi a gombát is. A téli hónapok kivételével a termesztés sikere nagymértékben függ attól, hogy mennyire sikerül távol tartani e kártevőket a komposzttől (még ágyazás után is!), majd pedig a termő kultúrától. Felszíni épületbe nyáron ne telepítsünk vagy csak a legkisebb ajánlott mennyiséget. Nyáron minél mélyebb pincében termesszünk kétspórás csiperkét, mert a 20 °C feletti hőmérsékletet nem kedveli, nem terem. A termesztés egyes fázisait az 1. rajzon szemléltetjük. 2

Komposztálás Az alapanyag lehet tisztán lótrágya, lehetőleg friss (1-2 hetesnél nem régibb) és szalmás. Jobb a trágya, ha a lovak főként szénát és abrakot, illetőleg minél kevesebb zöld és lédús takarmányt kaptak. Érett, fekete, szalonnás vagy túlzottan kiégett trágya nem alkalmas. Lótrágya hiányában szükségmegoldásként használhatunk szavasmarha-, sertés-, birka- vagy nyúltrágyát is, de ezek is minél frissebbek, minél szalmásabbak legyenek. Ha kevés bennük az alom, előkezelt szalmát kell hozzáadni. Ennek mennyisége lehet ugyanannyi, mint a trágya (súlyarány) vagy akár annak kétszerese is. Komposztkészítéshez használhatjuk (kizárólag előkezelt) szalma és baromfitrágya keverékét is. Ez utóbbi mindenképpen száraz, apró jellegű, hízócsirketrágya legyen. Az almozás lehet fűrészpor, tőzeg, pelyva. A száraz szalma tömegéhez viszonyítva 20-30% csirketrágyát használjunk. A komposztkészítés legfőbb eszköze a vasvilla és a locsolókanna. A komposztálás folyamán az alapanyagnak át kell forrósodnia, ezért

legalább 1,5 m széles és ugyanilyen magas, tetszőleges hosszúságú szögletes kazlat vagy ha kevés az alapanyagunk, akkor egyszerű, kisebb szénaboglyára emlékeztető kupacot készítünk. Ehhez legalább 300-400 kg trágyára, illetve 8-10 kisméretű szalmabálára vagy ennek megfelelő mennyiségű szalmára van szükség. Összerakáskor a trágyát először kissé szétterítve, öntözőkannával alaposan belocsoljuk, majd a csomókat teljesen szétrázva kazalba vagy kupacba rázzuk, rakjuk. Ezt a műveletet hívjuk összerakásnak. A kazlat ezután felülről ismét jól megöntözzük, egészen az elfolyás határáig. Közben, ha erősen szalmás, meg is taposhatjuk. 300-400 kg átlagos nedvességű trágyához 100-200 liter vizet adunk. A vízadagolás mértéke függ az eredeti nedvességtartalomtól és az évszaktól: meleg, száraz, szeles időben több vízre van szükség. Végül az összerakott kazalnak 65-70% vizet kell tartalmaznia. Ha markunkkal egy csomőt erősen összeszorítunk, csepegnie kell belőle a lének. Ha a komposztálási folyamat elején nem adunk elég vizet, hanem például később pótoljuk, akkor az ammónia is később távozik, veszélyeztetve a csírát. Az alapanyagok alapos szétrázása és egyenletes összekeverése ugyancsak igen lényeges követelmény, de könnyebben elsajátítható, mint a vízadagolás mértéke. Ha a komposztkészítéshez szalmát is használunk — tehát egyéb trágyákhoz adva —, a szalmát mintegy 5-10 napig előnedvesítjük, hogy összerakáskor már puhább, barnább legyen. Árpaszalmánál 5 nap is elegendő. A szalmát 0,5-0,7 m magas halomba rakjuk, önözőkannával belocsoljuk, majd letapossuk. Ezt a műveletet (átvillázás, locsolás, taposás) 2-3 naponként megismételjük. A kisméretű bálákat kibontatlan állapotban is belocsolhatjuk, 2-3 naponkénti átrakással. Az összerakott bálák bemelegedése elősegíti a szalma puhulását és vízfelvételét. Mind a szalma több napos előnedvesítése, előérlelése, mind a trágya összerakása során tegyünk a vízbe nitrogéntartalmú műtrágyát. A következő műtrágyák, illetve levéltrágyák közül választhatunk: karbamid, pétisó, ammónium-nitrát, ammónium-szulfát, Mikramid, Peretrix, Volldünger, Wuxal, Plantosan. A trágya nedvesítéséhez valamelyik műtrágyát, a szalma nedvesítéséhez inkább valamelyik levéltrágyát használjuk. A locsolóoldat töménysége trágya esetében 0,2%-os, szalmánál 0,3%-os lehet. 1001 vízre számítva ez 200 g (20 dkg), illetőleg 0,3 1 (3 dl). Az így előérlelt, előnedvesített szalmához ezután keverjük hozzá a baromfitrágyát vagy az említett trágyák valamelyikét, majd ezután

„építsük fel" a kazlat (vagy kupacot), alaposan szétrázva, összekeverve az alapanyagokat. Itt jegyezzük meg, hogy kizárólag csak szalmából (+ műtrágya vagy levéltrágya) is készülhet komposzt, de ha van rá lehetőség, inkább szalma-trágya keveréket használjunk. Forgatások. Összerakás után 3-4 naponként és 3-4 alkalommal a kazlat alaposan felrázzuk és újra szögletes formába rakjuk. Az első forgatást az összerakás után a negyedik napon végezzük el (pl. ha szombaton összeraktunk, akkor az első forgatás szerdán legyen). A többi forgatás között egy nappal rövidebb időt javaslunk, az utolsó, negyedik forgatást pedig az előző után a második napon végezzük el. Tehát példánkból kiindulva, ha az összerakás szombati napon történt, akkor a forgatások napjai sorrendben a következők: szerda, szombat, kedd, csütörtök. Természetesen egy-egy nap eltolódás nem okoz problémát, télen, hideg időben még előnyös is lehet. Az első átrázáskor már nem adhatunk semmilyen műtrágyát, csak tiszta vizet, s ez a további forgatásokra is érvényes, kivéve a gipszet. Az első átforgatáskor még elég sok vízre van szükség, mert a kazal közepe a forróságtól, széle pedig (száraz, meleg, szeles időjárás esetén) egyébként is kiszárad. Az első forgatáskor célszerű gipszet keverni a trágyához, ennek mindenképpen jótékony hatása van. 100 kg alapanyagra 2 kg-ot számolva, a gipszet forga-tás előtt a kazalra szórjuk; így átforgatáskor egyenletesen belekeveredik. A második és a későbbi forgatások idején már alig vagy egyáltalán nincs szükség vízadagolásra. Két nappal a harmadik forgatás után ismét felrázzuk a komposztot és újra kazalba rakjuk (negyedik forgatás), majd másnap csírázhatjuk, zsákolhatjuk. A kész komposzt még szálas szerkezetű, de csavaró mozdulattal könnyen szakad, puha, sötétbarna, kellemes illatú, nedvességtartalma 62-68%, markunkban összeszorítva rugalmas, de egyben marad és nem csepeg belőle nedvesség, sőt kezünket sem piszkítja! Szúrós ammóniaszaga nem lehet már, ez megölné a csírát. Nem valószínű, hogy az ismertetett technológia mellett (csomómentes szétrázás, alapos összekeverés) ez előfordul, de ha mégis, egy átrázást és egy napot még iktassunk be. Ha a komposzt túl nedves, keverjünk hozzá 100 kg-ként 0,5-1,0 kg gipszet. Nedvességtartalmát mérjük meg, ez nagymértékben hozzájárul komposztálási tapasztalataink bővüléséhez. Vegyünk több helyről mintát, keverjük össze, ebből mérjünk ki pontosan 1 kg-ot, amit napon vagy sütőben (zsírpapíron) csörgősre szárítsunk ki. Ezt visszamérve 320-380 g-ot (32-38 dkg-ot) kell kapnunk. Ha nem ennyit, illetve lényegesen kevesebbet vagy többet mértünk, akkor vagy túl sok

Takarás után önözőkannával megöntözzük a zsákokat. A víz csak a takarőanyagot nedvesítse be, a komposztba semmiképpen ne folyjon le. Ez a mennyiség m -ként, vagyis 4-6 zsákra, kb. 1-2 1-nek felel meg. Amennyiben tudunk szerezni formalint (pl. gyógyszertárban), ebbe az első öntözővízbe tegyünk 10 1 vízhez számítva 0,5-1,0 dl-t. Az elkövetkezendő 2-3 hétben („lappangás") csak annyi a dolgunk, hogy a takaróanyagot időnként finoman megöntözzük, hogy teljes vastagságában mindig nedves, nyirkos legyen, a túlzott öntözéstől azonban óvakodjunk, nehogy a komposzt beázzon. Takarás után is lényeges szempont a gombalegyek távol tartása. Növényvédő szerekkel azonban már csak legfeljebb a zsákok környéke kezelhető. Egyedül a Piretrinből szórhatunk egy keveset a takaróanyag felszínére (ahogyan az ételt megsózzuk). Ne feledkezzünk meg a szúnyoghálókról, a légyölő, légyfogó csíkokról sem! 2

Termés A termesztőhelyiség a lehetőségek szerint legyen teljesen sötét. Hőmérséklete 14-22 °C között legyen, ingadozhat is, de tartósan 20 °C feletti hőmérsékleten a kétspórás csiperke nem terem. A nagyban való termesztés felszíni épületben nyáron nem tanácsos. A korábban már említett helyiségek mellett megemlítjük még, hogy jól szigetelt fóliasátorban (bővebben lásd a következő fejetezetet) ősszel és tavasszal termeszthetünk csiperkét (télen fűtéssel), de hangsúlyozzuk: nyáron nem. Felszíni termesztőhelyiségben nyáron csak az ízletes (nyári) csiperke termeszthető (lásd ott). A zsákok környékét gyakran locsoljuk meg a levegő párásítása végett, és gondoskodjunk légmozgásról is (pl. gyenge kereszthuzat). Legnagyobb gond a mindenütt jelen lévő aprő gombalegyek, gombaszúnyogok távol tartása, a gomba „kukacosodásának" megakadályozása, rovarölő szerekkel ugyanis sem a gomba, sem a takaróanyag nem kezelhető! Ez alól egyedül a Piretrin háztartási légyölő porzószer kivétel, gombára azonban ez sem juthat! Chemotoxot ne használjunk, mert a gomba beveszi a kellemetlen szagot. Csak az elsötétítés, szitahálók, légyfogók segíthetnek, az említett lehetséges vegyszeres kezelésekkel kiegészítve. A gomba „hullámokban" jelentkezik, 8-10 naponként. 4-5 terméshullám (40-60 nap) utána komposzt összeesik, „leterem", a kártevők,

betegségek is elszaporodnak benne. 100 kg komposzt 5-15 kg gombát adhat attól függően (különösen nyáron és ősszel), hogy mennyire sikerült távol tartani a gombalegyeket, természetesen normális átszövődést is feltételezve. A szedésre érettség nem a gomba nagyságától, hanem az alakjától függ: karcsúbb lesz, és a lemezeket borító hártya már kitapintható a kalap alján. Az esernyőszerűen kinyílt, barna lemezű gomba még fogyasztható, de nem piacképes. Nagyobb szedések után „gyomláljuk" ki a csonkokat, az esetleg beteg, barna, lepuhult kisgombákat. A keletkezett lyukakat, üregeket pótoljuk ki friss takaróanyaggal (tiszta vödörből, tiszta kézzel!). Ezután öntözzünk (0,5-1,5 1/m ). A helyiség padozatát gyakran locsoljuk fel, így a takarőanyag sem szárad ki olyan hamar, és a párás levegő szükséges a gombakezdemények kialakulásához is. A szellőztetés most se maradjon el! Szedéskor a gombák tönkjének alsó, földes részét késsel vágjuk le, hogy rekeszbe rakva ne szennyezzék egymás kalapját. A frissen szedett gomba papírzacskóban (nem fóliában!), hűvös, szellős helyen 1 napig, hűtőszekrényben (itt már célszerűbb a fóliazacskó) 2-3 napig tárolható. Lehetőség van a gomba mélyhűtésére is, fagyasztószekrényben (lásd könyvünk utolsó fejezetét). Amennyiben a gombát értékesítenénk, szedés után azonnal vagy másnap korán reggel, szellős rekeszben vigyük rendeltetési helyére, mert egyébként hosszabb ideig (több napig) csak hűtőtárolóban, 2-3 °Con tárolható. A gomba árusítása esetén — ha kérik — mutassuk fel a csíravásárlási bizonylatot vagy (a megfelelő egészségügyi rendeletben is így szerepel!), írásban igazoljuk (keltezés, a személyi igazolvány száma, aláírás), hogy a megnevezett gombát mi termesztettük és nem „vadon" gyűjtöttük, vagyis termesztett gomba. Ez ugyanis szabadon árusítható, nem kell kijelölt helyen árusítva, piaci gombaellenőrnek bemutatni, mint a szabadban gyűjtött gombákat. Csupán az említett igazolást kérhetik tőlünk (esetleg még piacon helyjegyet, és a vevőnek számlát kell adnunk, amennyiben számlakötelesek vagyunk). Letermés után a zsákokat távolítsuk el, helyüket 5-10%-os hipós oldattal fertőtlenítsük. Termő zsákok közelébe ne tegyünk újakat! A letermett komposzt trágyaként felhasználható. 2

,

A kétspórás csiperke (sampinyon) (Agaricus bisporus) kisüzemi termesztése

Ebben a fejezetben ismertetjük a komposztálás és a szorosabb értelemben vett termesztés minden lényeges szakmai, biológiai jellegű vonatkozását. A nagyüzemi komposzt-előállítás és a gombaházi termesztés műszaki feltételeit azonban nem tárgyaljuk teljes részletességgel, mert ezzel csak néhány nagyüzem foglalkozik, másrészt meghaladja feladatkörünket. A gombatermesztőknél (és a komposzt-előállítóknál is!) elsősorban nem műszaki, hanem szakmai, biológiai, növényvédelmi, higiéniai problémák szoktak inkább jelentkezni, főként terméscsökkenés formájában. Utalunk viszont két kitűnő szakkönyvre, az egyik német nyelvű (Lelley, 1991), a másik angol (Griensven, 1988). E könyvek minden lényeges műszaki ismeretet tartalmaznak, az építészet, a nőtechnika és a klimatizálás vonatkozásában. Itt jegyezzük meg, hogy amíg Magyarországon viszonylag olcsón (havonta 20-40 Ft/m 2 áron) lehet bérelni, esetleg vásárolni használaton kívüli istállókat, addig nem érdemes felszíni gombaházat építeni. Mivel az átfedéseket szeretnénk elkerülni, azoknak, akik behatőbban meg akarnak ismerkedni a csiperkegomba termesztésével, feltétlenül javasoljuk, hogy olvassák át az előző fejezetet, a termesztés egyszerűbb formáját, mert ezt szükségesnek tartjuk a helyes termesztési szemlélet kialakításához, s bizonyos dolgokat itt nem ismétlünk meg. Az üzemi csiperketermesztéshez, amennyiben nem kész, vásárolt komposzttal dolgozunk, szükség van egy betonpadozatú komposztálóhangárra, komposztáló-, forgatógépekre, hőkezelő helyiségekre, csírázó- és zsáktöltő gépsorra stb. Nagyüzem nem dolgozhat teljesen hagyományos módon (ahogyan azt az előző fejezetben leírtuk), elsősorban a kézi munkaerő hiánya miatt (a munkanélküliség nem játszik szerepet ebben). Már kisüzemi szinten (több 100 m 2 termőfelület) is célszerű rendelkezni fedett komposztálótérrel és egyszerűbb, házi kivitelezésű forgatógéppel. Ilyet már sokan használtak, s néhány kisüzeminek

számító gombatermelő épített hőkezelő kamrát is. Mint említettük, részletes műszaki leírásokra nincs módunk, de minden fontos ismeretet közlünk ahhoz, hogy megfelelő szakember segítségével a szükséges - feltételek kialakíthatók, az építészeti, épületgépészeti, lakatos, villany- és vízvezeték-szerelési stb. munkák elvégezhetők legyenek. számítógépes programokkal vezérelt hőkezelést vagy klimatizálást illetően azonban utalnunk kell az említett, angol nyelvű irodalomra, jóllehet a komposzt hőkezelését már szinte minden nagyüzem ennek segítségével végzi. A technikai fejlődéssel azonban a higiéniai szem léletnek is lépést kell tartania, és nem nélkülözhetők a „hagyományos" termesztés szakismeretei sem!

!

Termesztő- és komposztálóhelyiségek, berendezések és használatuk A gombatermesztés gazdaságossága jelentősen függ a termesztőhelyiség megválasztásától, ezért igyekezzünk minden kedvező adottságot kihasználni. Ebből a szempontból vidéken jobbak a lehetőségek, mint a főváros közelében. Mélyen fekvő, föld alatti pincében egész évben lehet kétspórás csiperkét termeszteni (nyári csiperkét nem!). A félig a földben lévő, pl. alagsori helyiségekben lehetőleg úgy telepítsünk, hogy a szedési időből minél kevesebb essen június--július—augusztusra. Még fokozottabban érvényes ez a felszíni épületek helyiségeire. Csak kivételes időjárás esetén lehet megfelelő termésátlagra számítani. A termesztő mindenképpen válaszút elé kerül: vagy nem telepít, vagy megoldást keres olcsóbb hűtésre, hogy a termesztőhelyiség hőmérséklete nappal se emelkedjen 20 °C fölé. Könnyűszerkezetes felszíni építményekben (fóliasátor, üvegház) csak ősztől tavaszig telepíthetünk úgy, hogy a termésidőnek még egy kis része se essen a három legmelegebb nyári hónapra. Ezzel együtt is kellő hőszigetelésre és árnyékolásra, télen fűtésre van szükség. Manapság már a mélyen fekvő pincéket is fűtik télen, mert a komposztálás — amellyel a pince tartósan felfűthető — rendszerint nem itt folyik, hiszen a termesztők nagy része kész, becsírázott (zsákos) komposztot vásárol. A telepítés tervezéséhez, a helyiség megválasztásához, kihasználásához szükséges a termesztési ciklus (1. rajz) ismerete. Mély pincében

mindegy, hogy mikor telepítünk. Félig vagy teljesen felszíni helyiségekben figyelemmel kell lenni az évszakokra. Itt a telepítés (a becsírázott zsákok elhelyezése) első időpontja rendszerint augusztus vége—szeptember eleje, utolsó időpontja március eleje-közepe (igen masszív, vastag falú épületnél március vége). Több helyiség használatakor az egyes telepítéseket eltérő időpontokban végezzük, így a szedési munkacsúcsok nem esnek egybe és a piac ellátása is egyenletesebb lesz. Figyelembe vehetjük a kereslet alakulását is, mert pl. május második felétől általában csökken a gomba iránti igény, majd a zöldborsószezon után ismét nő. Karácsony előtt fokozódik az igény, újév után csökken. Az értékesítés azonban sok tényezőtől függ (helyi, közeli piacok, export stb.), így előfordulhat, hogy a termesztés bővítésével javulnak az értékesítési lehetőségek. A fóliás berendezések, esetleg üvegházak használata két alapvető problémát vet fel. Az egyik a klíma, a másika higiénia. Tulajdonképpen nem igazi fóliasátorról van szó. Lényeges elem a vázszerkezet, a fóliára kívülről szigetelőanyag kerül. Még „ablakokat" sem hagyhatunk, tehát szükség van belső világításra. A berendezés vázának olyan erősnek kell lennie, hogy elbírja a szigetelőanyagot, ellenálljon a szél és a hó nyomásának. A szélesebb (8-10 m) berendezést célszerű középen feltámasztani, T alakban rögzíteni. Ha faanyagból építjük a vázat, e tényezőket még inkább figyelembe kell venni. A könnyűszerkezetes építmény belső fala a fóliasátoréhoz hasonló. A váztartó csövekre, rudakra stb. merőlegesen, 30-40 cm-enként célszerű horganyzott drótot kifeszíteni, hogy minél kisebb legyen a fólia belógása. Erre kerül tehát az első fóliaréteg, majd a szigetelőanyag és a külső fólia. A két fóliaréteg között többféle szigetelőanyag helyezhető el, a szigetelőképesség azonban feleljen meg a 3-4 cm vastag műanyag hab (nikecell, hungarocell) szigetelőképességének. Megfelelő pl. a következő rétegezettség is: fólia, erre gyengébb minőségű fedéllemez (kátránypapír) 10 cm-es átfedéssel, 2-3 cm vastag hőszigetelő anyag, fólia, majd legkívül jobb minőségű fedéllemez (T-500-as Akvavit csupaszlemez) 20 cm-es átfedéssel, 3-4 mm vastag horganyzott dróttal leszorítva az átfedéseknél. A hőszigetelő anyagot illetően igyekezzünk minél olcsóbbat beszerezni, tehát alapos „piackutatást" végezzünk. A külső lemezt meszeléssel, fehér olajfesték vagy ezüstfesték felhordásával tegyük fényvisszaverővé. A fóliás, illetve könnyűszerkezetes berendezést mezőgazdasági környezetben szokták elhelyezni. A gombatermesztést azonban (egyéb

!

építmények esetében is!) higiéniai okokból teljes mértékben el kell határolni az ilyen környezettől (gyomos terület, termőföld, zöldségfélék, szalma, trágya stb.). A termesztőhelyiség a környezettel csak a szellőzőnyílásokon keresztül érintkezhet, ezeket pedig kivétel nélkül apró lyukú szúnyoghálóval fedjük, még a ventilátorok nyílásait is. Erre a célra a közönséges szúnyogháló nem felel meg, csak a fémből vagy az olcsóbb műanyagból készült szitaszövet (pl. a kútháló, kapható a kerecsendi Gombatermesztési Szakboltban). Indokolt a külső fény teljes kizárása, részben a meleg, részben a gombalegyek miatt is. A pinceépítés nagyon költséges, semmi esetre se kezdjük ezzel a gombatermesztést. Csak többéves, eredményes termesztés után lehet szó komolyabb építkezésről. Az elmondottakat figyelembe véve telepíthetünk csiperkegombát épületek alagsorába, használaton kívüli istállókba, magtárakba stb., de meg kell oldani a szellőztetést és fűtést, ki kell zárni a napfényt, szigetelni kell az ablakokat. Legtöbbször az épület állagának, tetőszerkezetének javítását is el kell végezni. A komposztot rendszerint fóliazsákokban helyezzük el egy vagy több szinten (2. rajz, 16. kép). A ládás és a polcos, holland típusú termesztés Magyarországon nem terjedt el. illetően tágak a lehetőségek, mert a külső hőmérsékletnek kisebb a jelentősége, sőt hideg időszakban általában jobbak a komposztok. Higiéniai okokból csak mezőgazdasági környezetben komposztálhatunk, ahol az állattartás is (szarvasmarha, sertés) engedélyezett, vagy mint faluhelyen, természetes. Elvileg a szabadban is lehet

komposztálni (egész évben), de ha mód van rá, inkább fedett, betonozott padozatú térben komposztáljunk. A kazal környéke így könnyebben tisztán tartható, a komposzt kevésbé fertőződik és az időjárás viszontagságainak, esőnek, erős szélnek kevésbé van kitéve. Lényeges a szellős környezet. Összefoglalva: a komposztálótérnek, helynek legyen oldala (szélvédelem), teteje (csapadék ellen) és szilárd padozata, amely nem érintkezik a külső talajjal, esőlével. A komposztálás során igen sok vízre van szükség, ezért a közelben legyen vezetékes víz. A termesztőhelyiségek megvilágíthatók villannyal (pincében 24 V feszültség), a foglalatok legyenek víz- és páramentesek. Gáz- és karbidlámpák beszerzése ma már nehézségekbe ütközik. Télen a megfelelő, legalább 14-15 °C-os hőmérséklet fűtéssel teremthető meg. Kisebb, 50-100 m -es helyiség fűthető bármelyik hagyományos, lakóházakban használatos módszerrel, ezenkívül legegyszerűbben propán-bután palackról, előírásszerűen (nyomáscsökkentő, biztonsági mágnesszelep stb.) működtetett hősugárzóval, de csak felszíni helyiségben. Olajfűtés esetén olaj, olajgőz ne kerüljön a termesztőhelyiségbe, mert ettől a gombák torzulhatnak. Nagyobb helyiségek hőlégfúvóval fűthetők, a meleg levegőt fóliatömlővel vezetjük végig a mennyezet alatt. A berendezést a helyiség légterén kívül helyezzük el, egy másik, különálló kis helyiségben, de a kazán ventilátorának szívócsonkját ugyanolyan átmérőjű csővel meghosszabbítva vigyük ki a szabadba, hogy friss levegőt szívjon, ne a kazántér többnyire olajszagú levegőjét (11. rajz). A termesztőhelyiség szellőztetését lehetőleg úgy oldjuk meg, hogy az elhasznált levegő a padozat szintjéből távozzon. Télen ezzel fűtési költséget takaríthatunk meg, azonkívül, hogy a szén-dioxid egyébként is az alsó szinten halmozódik fel. Egyszintes pincei termesztésnél (télen) még ventilátor nélkül is megoldható a szükséges légcsere: egy 15-20 cm átmérőjű műanyag vagy eternitcsövet lehozunk a padozat közelébe, lehetőleg a pince legmélyebb, illetőleg a bejárattól legtávolabbi pontján. E csövön a levegő mint egy „kéményen" távozik, az utánpótlást szolgáló friss levegő pedig az ajtó közelében, kétoldalt elhelyezett, hasonló keresztmetszetű nyílásokon lép be. Itt is célszerű (különösen nyáron) kisebb teljesítményű (500-1000 m /óra) ventilátorral fóliacsövön keresztül egyenletesen elosztva befúvatni a levegőt. Az is jó megoldás, ha a cső aljára szereljük fel a ventilátort úgy, hogy kifelé nyomja a levegőt. Intenzívebb, többszintes termesztés esetén azonban mesterségesen oldjuk meg a szellőzést. 2

3

A szellőzés mértéke az alapanyag mennyiségétől és a termesztőhelyiség hőmérsékletétől, továbbá a gombakultúra fejlődési állapotától függ. (Erre a termesztési résznél bővebben kitérünk. )A légcserét célszerű úgy megoldani, hogy helyiségenként egy ventilátor mind a friss levegő befúvását, mind a belsőlevegő függőleges irányú mozgatását (cirkulálását) megoldja (3. rajz). Ezt egy vagy két, megfelelőképpen elhelyezett csappantyú megoldja, így tetszés szerint beállíthatjuk a külső és belső levegő arányát, sőt lehetőség van csak külső vagy csak belső légcserére (keverésre, cirkulációra) is. A teljes kapacitás a termőfelület 1 ml-ére és 1 órára legalább 10-15 légköbméter legyen. Másként kifejezve: 80-120 m /óra/1 t komposzt. A ventilátor teljes kapacitására nincs mindig szükség, ezért óraszerkezettel szakaszosan is működtethető, illetve kisebb frisslevegő-igény esetén a csappantyú állításával növelhetjük a belső visszacirkuláció arányát a külső friss levegő rovására. Még ezzel együtt is szó lehet óraszerkezetről, amit tetszés szerint beállíthatunk, pl. úgy, hogy minden őrában 15 percet működjön. Az ábrán látható elvezető gyűjtőcsatorna helyettesíthető több kétoldalt (lent) elhelyezett nyílással, amelyekre finom lukú szúnyoghálót (szita- vagy kútháló) teszünk vagy e nyílásokat csővel felfelé meghosszabbítjuk, amint az az ábrán látható. Csak kivételes esetben, rövid helyiség esetén léphet be (és ki) egy oldalon a levegő (3. rajz). A légbefúvásra és -elosztásra szolgáló fóliatömlőn a nyílások fölfelé és lefelé is elhelyezhetők. Lefelé azonban csak akkor nézzenek a lyukak (30-40 mm átmérő), ha a cső út felett helyezkedik el, így a közvetlen légáram nem irányul a gombákra. A lyukak összkeresztmetszete ne haladja meg a cső keresztmetszetének a felét. Elhelyezésük ne szabályos legyen: a ventilátor felé sűrűbben, a fóliacső vége felé fokozatosan 3

ritkábban helyezzük el a lyukakat. A beszívó- (nyomó-) csonkot ne az épület napos oldalán helyezzük el. A visszacirkuláció lehetősége hőlégfúvó esetében is megoldandó, mert nincs mindig szükség a teljes frisslevegő-kapacitásra (alacsonyabb hőmérsékleten) és energiát is megtakaríthatunk ezáltal (11. rajz). A nyári hűtés megoldása is szükségessé válhat, bár jelenleg a gombatermesztők nem nagyon élnek ezzel a lehetőséggel. Mivel ilyen irányú hazai gyakorlat még nem alakult ki, röviden említést teszünk a lehetőségekről, rábízva a megoldást a jó műszaki érzékkel rendelkező gombatermesztőkre, esetleg klimatizálással foglalkozó szakemberekre. Egy 200 m termőfelülettel (kb. 20 t komposzt) rendelkező felszíni, jól hőszigetelt falú (k = 0,7 W/m x K mennyezet = 0,4) termesztőhelyiség hűtési teljesítményigénye 10-20 kW (télen a fűtési igény 25 kW). A hűtés annyit jelent, hogy pl. nappal a helyiség levegőjének hőmérsékletét 30 °C-ról 20 °C-ra csökkentjük (belső légkeverés mellett). Ilyenkor éjszaka célszerűbb sok friss levegőt bevezetni és a hűtést szüneteltetni. Freonos hűtőgéppel költséges termesztőházakat hűteni, akkor inkább szüneteltetik a termesztést vagy nyári csiperkét telepítenek. Kétspórás csiperke esetében is csak a viszonylag egyszerűbb és olcsóbb lehetőségek jöhetnek szóba. Ilyen berendezés a lemezes, hideg vizes hőkicserélő (rekuperátor), amely — megfelelő szakértelmet feltételezve — házilag is elkészíthető. A már említett, 200 m -es termőfelületű helyiség levegőjének lehűtéséhez óránként 5 m hideg vízre is szükség lehet, ami óriási mennyiségű vizet jelent, különösen, ha sokkal nagyobb a termőfelület. Csak egyféle megoldás jöhet számításba, vagyis vezetékes vízről nem lehet szó. Amennyiben mód van rá és van hozzáférhető talajvíz, két kutat kell létesíteni (az egyik lehet csőkút is), így az elfolyó „fáradt" vizet visszavezetjük a másik kútba, amelyik az előzőtől kissé távolabb van. Télen a beáramló és az eltávozó levegőt kell (kellene) hőkicserélőn keresztül egymással szembe vezetni, így egyszeri beruházással hosszú időre mérsékelhetjük a fűtési költségeket (lásd még a laskagombánál). Hűtőhelyiség nélkül elképzelhetetlen a gombatermesztés. A hűtőhelyiség mérete sok tényezőtő függ (termőfelület, piac). 2-3 °C-on a gomba több napig, legfeljebb egy hétig tárolható a hűtőhelyiségben, de ez már kényszermegoldásnak számít. Tájékoztatásul közöljük: a padozat hőátbocsátási tényezője 0,6 W/m x K, a falaké 0,3. A helyiséget 5-10 cm vastag poliuretán habbal, illetve hungarocellel béleljük ki. A hűtőkapacitás 160 kcal/óra/m = 6000 kJ/óra/m legyen. A gyors lehűléshez 2

2

2

3

2

3

3

erős ventilációra van szükség, hogy a rakatok közepe is minél előbb lehűljön. Sajnos ez súlyveszteséggel jár, amit különböző hűtéstechnikai megoldásokkal igyekeznek megakadályozni. Egyik ilyen lehetőség a vákuumhűtés. A vákuumkamrában a gyors párolgás gyors lehűlést eredményez. 15-20 perc múlva a rakomány 2 °C-ra hűl le és átvihető a hagyományos hűtőhelyiségbe. Kevesebb a száradási veszteség akkor is, ha a hűtőelemeket túlméretezzük (a megadott hűtőkapacitás erre vonatkozik). „Pozitív" ventilációval is gyorsítható a lehűlés a hűtőhelyiségen belül, bár ezt a megoldást ritkán választják. A jégbankos", „jégakkumulátoros" hűtés tekinthető a legkorszerűbbnek, amelynél a vizet hűtik le közel fagypontra, és a jeges vizen keresztüláramoltatják a levegőt, ami által az páradús lesz és nem szárítja a gombát. Az erős lágáram egyben biztosítja a rakomány gyors lehűtését is.

Komposztálás A kétspórás csiperke a szabadban („vadon") leginkább bolygatott, trágyás talajon, korhadó növényi maradványokon terem. A legkönnyebben természtésbe vonható gomba, nem véletlen, hogy évszázadok óta termesztik is. Sokféle táptalajon megél, a komposzttól a nyers szalmáig. A természetben azonban szalmán ritkán fordul elő, mert azt — ha nedvességet kap — egyéb mikroorganizmusok kezdik lebontani, és csak később telepedhet meg rajta a csiperke. E gombának egyik legtermészetesebb táptalaja a komposztálódott lótrágya. (Ezért találták leggyakrabban a kertészek melegágyai vagy a lovak által gyakran járt helyek környékén.) A komposztálás során a lótrágyát vagy egyéb alapanyagot magas hőmérsékleten (kazalban), hőkedvelő baktériumok, sugárgombák, penészgombák segítségével, néhány hét alatt olyan állapotba hozzuk, amely a természetben több hónapig is eltartana. Közben kizárjuk sok más káros versengő szervezet jelenlétét, életlehetőségét, Régóta tudott dolog az is, hogy a komposzt nitrogéntartalma ( N) és a terméseredmény között pozitív összefüggés van, ezért nem készítenek komposztot tisztán szalmából, bár ennek is van lehetősége, amint azt a kísérletek is igazolták. A komposztálás alatta mikroorganizmusoknak vízre és oxigénre van szükségük, ezért a kazlat időnként meg kell forgatni, s a meleg követ-

keztében elpárolgott vizet pótolni. A szalmás szerkezet a forgatások közötti időszakban is lehetővé teszi (bizonyos mértékig) a kazal levegőzését. E légáramban a hőmérséklet-különbség nagy szerepet játszik („pipál" a kazal), kivéve a nyári hőséget, amikor kisebb a „hőlépcső" a kazal és környezete között. A forgatás azonban segít ezen, ráadásul a forgatás következtében az alapanyag egyöntetűbb lesz, a különböző alkotórészek összekeverednek. A mikroorganizmusok elbontják a könynyebben hozzáférhető anyagokat (a vízben oldódó szénhidrátokat), amelyek ha megmaradnának, kedveznének a konkurens baktériumoknak, penészeknek. Eközben értékes tápanyagok (cellulóz) is lebontódnak, veszendőbe mennek, de ezt szükséges rossznak tartjuk, ugyanis a komposztálás során felszabaduló ammóniának is el kell távoznia. A keletkező „biomassza" és a maradék rostanyagok (cellulóz, hemicellulóz, lignin) a komposzt lehűlése után kedvező tápanyagai lesznek a csiperkének. Sokat vitatkoztak a kutatók a keletkező nitrogénben gazdag lignin-humusz komplexum hasznos szerepéről, de ma már úgy tűnik, enélkül is lehet csiperkét termeszteni. A csiperkére igen káros ammónia kezdetben elősegíti a szalma megpuhulását, vízfelvételét, később egy része beépül a biomasszába, másik része elillan. A túl magas (70-80 °C) hőmérsékletek és az ammónia kedvező hatását (a forgatások, vagyis a komposztálás ún. I. fázisa alatt) szintén „kikezdték" a merészebb kutatók, s ennek nemcsak környezetkímélő jelentősége van (az ammónia a savas esők egyik felelőse), hanem az I. fázis lerövidítésével, sőt elhagyásával,tetemes szárazanyag megmarad a csiperke számára. A termofil mikroorganizmusok antibiotikumszerű anyagokat is termelnek, amelyek később védik a csiperkét a versengő penészektől. Azt szokták mondani, hogy a komposzt szelektívvé, vagyis kizárólagosan alkalmassá válik a csiperke számára. Mégis a gombatermesztés egész folyamata a versengő szervezetek (penészek, fonálférgek, atkák, legyek stb.) elleni küzdelemből áll, melynek kimenetelétől függ a termés nagysága. A fejlődés mértékére jellemzőek a termésátlagok. Hazánkban a hatvanas években még jövedelmezőnek bizonyult az 5-10 kg-os termésátlag (100 kg komposztra számolva), a csak forgatásokkal előkészített komposzton. Azóta, a többirányú fejlődés és a forgatások után alkalmazott hőkezelés eredményeképpen lényegesen emelkedtek a termésátlagok; 15-25 kg-ra. A jövedelmezőség is csak 12-14 kg-oS termésátlag felett kezdődik. Hollandiában például, ahol csúcstechnolőgiával dolgoznak, ez a határérték 20 kg fölött van, vagyis a költségek szorosan

követik az emelkedő termésátlagokat. Ahhoz, hogy ott jövedelmező legyen a gombatermesztés, valóban legalább 25 kg gombának kell teremnie 100 kg komposzton. Mindennek ellenére, hazai viszonyok között megfelelő szakértelemmel és munkával eredményesen lehet dolgozni hagyományos, kisüzemi mődszerekkel is.

Komposztkészítés lótrágyából A trágya összerakásához, forgatásához ma már ritkán használnak

kizárólag vasvillát. A legegyszerűbb segédeszköz egy garattal ellátott forgő szöges henger, amely a szétrázást könnyíti meg. A trágyát a garatba kell villázni, és a kidobott, feltépett anyagot vasvillával kazalformába igazítani. Megfelelő alakú „sablon" alkalmazása és időnkénti továbbhúzása megkönnyíti a szögletes forma kialakítását. A forgatás nehéz fizikai munkája további gépesítéssel teljesen kiküszöbölhető. Pl. a régi kazalból villás homlokrakodó, vagy markoló a némileg módosított szervestrágya-szőró gépre rakja a komposztot, erről a forgó szöges hengerek hátrafelé kidobják a széttépett komposztot a sablonba (4. kép). Néhány termelő külföldi minta alapján házi kivitelezésben készített forgatógépet, a nagyüzemek azonban eredeti, külföldi (pl. holland) összerakó- és forgatógépekkel dolgoznak (5. kép).

Gombatermesztésre legalkalmasabb a sport- vagy tenyészlovak trágyája, elsősorban a takarmányozás és a megfelelő almozás miatt. Igáslovák trágyája csak akkor használható, ha azok szénát és abrakot (lehetőleg valamennyi zabot is) kapnak. A lédús vagy zöldtakarmánynyal etetett lovak trágyája (főleg nyáron) kisebb értékű. A gombater-

mesztőknek a legtöbb problémát a lótrágya helytelen tárolása okozza. A friss vagy egy-két hetes trágya a legmegfelelőbb. Minél kevesebb legyen a „kiégett", száraz, szürke részek aránya, de érett, fekete, „szalonnás" részek egyáltalán nem lehetnek benne. A trágya tehát erősen szalmás, aránysárga színű legyen. Az elszállított trágya a komposztálótérben már „biztonságba" helyezhető, feltéve, ha tető alatt van. Itt 6070 cm vastagon, lazán szétterítve (a leendő kazal helyén, vagy amellett hosszában) akár hetekig is tárolható. Egyszintes, zsákos telepítéshez a termesztőhelyiség 1 m -ére 60-80 kg friss lótrágyát számítunk, két szint esetén ennek dupláját és így tovább. A trágya összes nitrogéntartalma függ a szalma és az ürülék arányától, a taposás, illetve a vizelettől való átitatás idejétől stb.; szárazanyagra számítva 1,1-1,4% körül mozog. Nagyobb termésátlag érhető el a nitrogéntartalom növelésével. Ilyen anyagok azonban csak az összerakásig adhatók a trágyához, mert később adagolva a komposzt nem tudja „kidolgozni" a keletkező ammóniát. Szervetlen nitrogénforrás az ammónium-nitrát (34%), az ammónium-szulfát (20,5%), a karbamid (46%), a mészammon-salétrom vagy pétisó (25-28%). A leggyakrabban használt szervesnitrogén-tartalmú dúsító anyag a baromfitrágya, 2-4% nitrogéntartalommal (a szárazanyagra számítva). A többi dúsítő (4-7% nitrogén, a szójaliszt, a lucernaliszt, a malátacsíra, a sörtörköly stb.) drágább, ezért ritkán használatos, jóllehet ezekből feleannyi szükséges, mint a baromfitrágyából. A baromfitrágyával szemben szigorú feltételeket támasztunk: az alom lehet fűrészpor, tőzeg, polyva, szalma, de apró és száraz jellegű legyen. Ennek a követelménynek elsősorban a hízó csirkék trágyája felel meg, de csak friss állapotban vagy teljesen száraz (fedett) körülmények között tárolva! A régi, bomlott, csomós vagy kiégett baromfitrágya több kárt okoz-hat, mint hasznot. A nitrogéntartalmú anyagok hozzáadása után a trágya összes nitrogéntartalma 1,5-1,8% legyen, ami a komposztálás végére 1,7-2,1% lesz. Ennél nagyobb nitrogéntartalom gondot okozhat és a termést sem növeli ami körülményeink között. Mennyiségét laboratóriumi analízissel (Kjeldahl) állapítják meg, azonban a komposzt tapasztalati úton is összeállítható, mert pl. szalmás lótrágyához több baromfitrágya adható. Az előnedvesítések napjainak kezdetét mínusz előjelű számmal, az összerakás napját nullával, a forgatások napjait pozitív számmal szokás jelölni, pl. —3, 0, 4, 8, 12, 15, 17 (azaz tizenhetedik nap). A trágyát megérkezésekor 60-70 cm vastagon és 4-5 m szélesen 2

elterítjük a kazal helyén, gépi összerakás esetén mellette. Ha túl száraz, főleg nyáron, célszerű 2-3 napig előnedvesíteni, mert azonnal összerakva nem volna képes a szükséges mennyiségű vizet egyszerre felvenni. A belocsolást ajánlatos tömlővel végezni, mert a száraz trágya igen sok vizet kíván. Az ilyen anyagot tehát naponta egyszer vagy kétszer alaposan belocsoljuk, ügyelve arra, hogy ne legyen túl nagy az elfolyás. Hi-deg, esős időben azonban előfordulhat, hogy a trágyához még összerakáskor is kevés vizet kell adni. Egy átlagos, 50% nedvességet tartalmazó trágyához a 70% eléréséig tonnánként 650-7001 víz szükséges az előnedvesítés és összerakás folyamán, egyenletesen elosztva. A szétterített trágyára az utolsó napon, belocsolás előtt egyenletesen szétterítjük a nitrogéntartalmú műtrágyák egyikét vagy helyette a baromfitrágyát. Karbamidból tonnánként 2 kg, pétisóból 3 kg, ammónium-szulfátból 5 kg szükséges, lehetőleg vízben oldva. Baromfitrágyából trágyatonnánként 30-60 kg-ot adunk, a szárazból kevesebbet (30 kg), a nedvesből többet (60 kg). Igen lényeges az alapos elkeverés; csomók egyáltalán nem maradhatnak, mert ebben az esetben számíthatunk arra, hogy ammónia marad a komposztban a csírázáskor és egyéb versengő szervezetek (penészek, atkák, fonálférgek) jelentkezhetnek az átszövés alatt. : Összerakáskor ügyeljün k Ös zerakás a kazal méreteire (4. rajz): szélessége és magassága egyaránt 1,6-1,8 m legyen. Nyáron kisebb, illetve keskenyebb, télen magasabb és szélesebb lehet. Az apróbb jellegű trágyára szintén a kisebb, szalmás trágyára pedig a nagyobb méretű kazlak a megfelelőbbek. A kazal hosszúsága nem lényeges, egy folyóméteren kb. 1 t trágyával számolhatunk. Ha villával dolgozunk, akkor a lapos halomból igen alapos szétrázás közepette építjük fel a szögletes kazlat. Célszerű először mindig egy kisebb, 60-70 cm magas kupacba rázni a trágyát, meglocsolni, majd berázni a kazalba és ismét

meglocsolni. Száraz jellegű trágya esetén egy kupacra akár kétkannányi vizet is kiöntözhetünk. Az összerakás befejezése után az egész kazlat még egyszer felülről megöntözzük, egészen az elszivárgás (kifolyás) megkezdődéséig. A kazal szabályos, szögletes legyen. Oldalát igazítsuk egyenesre, a lehullott trágyát az elszivárgott lével együtt a munka befejeztével takarítsuk fel, rakjuk a kazal szélére. Nyitottabb komposztálóhelyen, különösen szeles időben vagy télen, a kazal szélét mindig erősen tömörítsük, a közepét hagyjuk lazán. A gépi összerakást az említett berendezésekkel (homlokrakodó vagy markoló, trágyaszóró, sablon) végezzük (6. kép), ügyelve a vízadagolás megfelelő és egyenletes beállítására. Ehhez is tapasztalatra van szükség ugyanúgy, minta kézi összerakáshoz.

6. kép. Kazalrakás sablon segítségével. Ezután jön a forgatógép, s az lesz a valódi összerakás. Vannak speciális összerakó gépek is (Fotó: Tóth István)

A forgatások időpontjára megadott séma nem tekinthető merevnek, egy-egy nap elcsúszás nem okoz különösebb gondot, sőt, ha előrehaladottabb bomlásban lévő trágyát sikerült csak szerezni, egy forgatás ki is maradhat. Nyáron a kazal előbb bemelegszik, előbb használődik el az oxigén, mert a kisebb hőmérséklet-különbség miatt csökken a kazalban a légmozgás (oldalról befelé, majd középről felfelé), ezért nyáron leg-

alább egy nappal sűrűbben forgatunk (amikor a kazalban csökkenni kezd a hőmérséklet), így a komposztálási idő néhány nappal rövidül. Célszerű tehát a kazalba trágyahőmérőt helyezni, így figyelemmel kísérhetjük a belső hőmérsékletet. Ez 70 °C-ra is felmehet, ami előnyösnek tekinthető. További alapszabály, hogy a komposztálás előreh eladásával a forgatások közötti időtartam rövidül, a kazal méretei (szélesség, magasság) pedig csökkennek. Az első forgatásra összerakás után 4 nappal kerül sor (pl. a szombaton összerakott kazlat szerdán forgatjuk először). Első forgatás előtt a kazal tetejére egyenletesen szórjunk ki tonnánként 20-25 kg gipszet. (Külföldön használnak ipari melléktermékként keletkező gipszeket, amennyiben nem tartalmaznak káros anyagokat, pl. nehézfémsókat. Gipsz keletkezik a foszforsavgyártás, foszfátbontás és ipari tej savgyártás közben is. E gipszek lassabban kötnek és olcsóbbak.) Forgatáskor észre fogjuk venni, hogy — különösen a kazal „vállai" alatt — száraz, kiégett részek is lehetnek. Ekkor még az első forgatáskor is adunk vizet, de a negyedét vagy az ötödét annak, mint az előnedvesítés és az összerak ás idején. A kazal belső (alsó) része nem komposztálódik kedvezően, ezért is van szükség az alapos szétrázásra, összekeverésre. Ezt legjobban úgy érjük el, hogy először 60-80 cm-es kupacba rázzuk ki a trágyát, ha szükséges, meglocsoljuk (pl. fél vagy egy öntözőkannányi víz), és ezután berázzuk az új kazalba. A külső részek belülre, a belsők kívülre kerüljenek. Forgatógépen ezt a „tüskék" állása teheti lehetővé. Egyébként, ha jól sikerült az összerakás (és nem volt túl meleg, száraz, szeles az idő), akkor első forgatáskor nem vagy szinte alig kell vizet adni. Apróbb, nedvesebb, idősebb, sötétebb trágya nedvesítésével azonban vigyázzunk, mert túl sok víz hatására levegőtlen lesz a kazal, a végtermék pedig feketés, szalonnás („zsíros"), esetleg még ammóniás is. Nitrogéntartalmú műtrágyát vagy baromfitrágyát első forgatáskor már nem szabad adni. A második és a harmadik forgatásra 3-4 napos időközönként kerüljön sor. Vizet rendszerint már nem adunk, csak akkor, ha az előző forgatáskor rosszul ítéltük meg a vízadagot, s a komposzt itt-ott kiszáradt, zörög. Ha viszont a kazal egyéb részei túl nedvesek, ne adjunk vizet. Ha a harmadik forgatáskor úgy látjuk, hogy az anyag túl nedves (markunkban összeszorítva csepeg), adjunk hozzá még tonnánként 5-10 kg gipszet. A harmadik forgatás előtt a kazal tetejére szórjunk ki egyenletesen por alakú szuperfoszfátot (esetleg vízben oldva), 3 kg-ot tonnánként. Zárt helyiségben a forgatások alatt tárjuk ki az ajtókat, hogy a komposzt minél több friss levegőt kapjon. Mély pincében forgatva,

nyáron, még ventilátort is célszerű használni, kiszívatni az elhasznált, szén-dioxidos levegőt. A harmadik forgatás után kb. három nappal felrázzuk a kazlat széles, 50-60 cm magas halomba. Ezzel a komposzt egyneművé válik, és a benne kialakulő 45-55 °C hőmérséklet kedvező a mikroorganizmusok számára. Két nap múlva ismét felrázzuk a komposztot, de most még szélesebb, 40-50 cm magas, egyenletes vastagságú rétegbe, majd rászórjuk a szemcsírát, és összekeverés után zsákolhatjuk a termesztésre kész alapanyagot. Ne felejtsünk el minden kazalról naplót vezetni, amelybe minden adatot rögzítünk! Ennek később feltétlenül hasznát vesszük. 100 kg szalmás, száraz lótrágyából 100 kg (vagy több) komposzt készülhet, nedves, vizes lótrágyából csak 80-90 kg. A jó komposzt nedvességtartalma 65% körüli (erről az előzőekben már leírtak szerint győződjünk meg), szálas szerkezetű, de a szalmaszálak csavaró mozdulatra könnyedén szakadnak, nem szúrják a kezünket. Markunkban összeszorítva a komposzt rugalmas, kissé összeáll, nem csepeg, színe csokoládébarna, kezünket nem piszkítja be, szaga kellemes. Szúrós szagú ammóniát egyáltalán nem tartalmazhat, sőt az a jó, ha már felrázáskor sem tartalmaz. Ha csírázás előtti felrázáskor ammóniaszagot érzünk, akkor ismét rakjunk 50-60 cm magas halmot, és egy-két nap múlva rázzuk fel csírázáshoz. Itt említjük meg, hogy a komposzttal érintkező tárgy (villa) okozta sérüléssel azonnal forduljunk orvoshoz az esetleges tetanuszoltás érdekében! Összefoglalva az elmondottakat, a komposztálás menete vázlatosan a következő (az adagok 1 t-ra vonatkoznak): —3. nap: 60-70 cm magas réteg előnedvesítésének megkezdése, majd folytatása (-2., —1. nap); 0. nap: összerakás, 2-4 kg nitrogénműtrágya vagy 30-60 kg baromfitrágya, vízadagolás; 4. nap: első forgatás, 20-25 kg gipsz, esetleg kevés víz (a gipsz igen lényeges, nem hagyható el); 7-8. nap: második forgatás, vizet rendszerint már nem adunk; 10-12. nap: harmadik forgatás, 3 kg szuperfoszfát, kevés víz, ha szükséges, gipsz, ha szükséges, a szuperfoszfát nem annyira lényeges; 12-15. nap: felrázás (50-60 cm magas rétegbe), víz csak kivételes esetben, permetszerűen adandő, ha a komposzt száraz volna; 14-17. nap: csírázás, zsáktöltés.

Minden művelet (szétterítés, forgatások, felrázás) után (kivéve a csírázást) permetezzük meg vagy porozzuk meg a trágya, illetve a komposzt felszínét és környékét rovarölő szerrel (lásd a növényvédelmi fejezetet). Felrázáskor már csak a kevésbé veszélyes Piretrin porozóvagy a Chinetrin 25 EC permetezőszer használható, mert utána 2 nap múlva csírázás következik. Ezek a kezelések (és a zsákolás utáni basudinos kezelés) nem hagyhatók el. Megemlítjük az egyéb trágyák felhasználási lehetőségét is, azzal a megjegyzéssel, hogy használatukat csak kísérleti mértékben javasoljuk. Irodalmi adatokból a sertéstrágya felhasználásáról van konkrét tudomásunk, a következő figyelmeztetésekkel: a takarmányozás alapja a dara és lényeges a bőséges szalmaalmozás. A trágyának frissnek kell lennie, komposztáláskor kevesebb vízre van szükség, a kazalméret kisebb, a gipsz használata igen lényeges, a kazlat tömöríteni nem szabad. A szarvasmarhatrágyával kapcsolatban még kevesebb az adat. Ennek valószínű gyakorlati okai vannak, mert ez a trágya nehezebben tárolható, hamar levegőtlenné, tömötté válik, és jellegénél fogva is nehezebben kezelhető. Egyébként teljesen friss, igen szalmás marhatrágyából is jó komposzt készíthető, de az említett dúsítókon kívül a szerkezet javítására célszerű összerakáskor mintegy 5-10% darált kukoricacsutkát is adni. Ez elősegíti a kazal „begyulladását". A marhatrágya kevésbé „heves", mint a lótrágya, bár mikroflórája igen kedvező a komposztálást és a hőkezelést illetően.

„Szintetikus" komposztok A lótrágya pőtlására az USA-ban már a harmincas évektől kezdve próbálkoztak (Lambert, Stoller, Sinden) az ún. szintetikus komposztok használatával. Az Egyesült Államokban sok helyen évtizedekig széna, kukoricaszár és -csutka volt a legfontosabb alapanyag, jelenleg világszerte a szalma, a távol-keleti országokban pedig mindig a rizsszalniát használták komposztkészítésre, amihez csak nitrogéntartalmú műtrágyát adagolnak. A szintetikus komposztok két fő alkotórészből állnak. Az egyik a jó szerkezetet adó, csekély nitrogéntartalmú (0,5-0,8 szárazanyag- %), rostos növényi maradványok (szalmafélék, kukoricaszár, -csutka, cirokszár, mindenféle pelyvák, maghéjak, puhafák fűrészpora stb.)

' ,'

, I

önmagukban vagy egymással keverve. A másik összetevő (szintén egy vagy több) nagyobb, 2-7% nitrogéntartalmú anyag, amelyek közül manapság leggyakoribb a baromfitrágya (lásd az előzőekben). Fontos szempont az első csoportba tartozó szalmafélék és egyéb anyagok ára, szállítási, tárolási lehetősége (bálázás, préselés) stb. Ugyanez ,vobneasztkrih(áőéglís,troá)amdikcsportépező anyagokra. Nagyon fontos, hogy a baromfitrágya bomlásmentes, friss, száraz, apró legyen, és a gombatermelő is száraz, fedett helyen tárolj a azt. Arra nézve, hogy a kétspórás csiperke az alapanyagok milyen széles skáláján képes megteremni, jó példa az a kísérlet, amelyben komposztált fenyőtűn mint illóolaj-lepárlás után visszamaradt hulladékon, nagyon szépen termett (Orosz Pál személyes közlése 1980-ban). Az említett két, különböző jellegű anyagot tehát olyan arányban kell keverni, hogy a végső nitrogéntartalom 1,5-1,8% legyen, amint azt a lótrágyánál láttuk. A kukoricaszárat 30 cm-es darabokra kell tépetni ( megfelelő géppel), a kukoricacsutkát pedig meg kell darálni, 15-20 mm-es rostát használva. A szálas anyagokat, szalmaféléket 1-2 hétig elő kell nedvesíteni, ér lelni (erről az előzőekben már volt szó), hogy alkalmassá váljanak az összerakásra. Ez 2-3 naponkénti kézi vagy gépi átforgatást jelent kb. 1 m magas halomba, alapos belocsolással, taposással egybekötve. Az előnedvesítés ideje függ az évszaktól és pl. a szalma esetében annak frissességétől, az előnedvesítés alatti szalmahalom magasságától (0,5-1,5 m), a szalmaszálak hosszától stb. Az új szalmának kétszer olyan hosszú időre van szüksége a megpuhuláshoz, mint a réginek. Télen is hosszabb időre van szükség , mint nyáron. A búzaszalma lassabban puhul meg, mint pl. az aárp szalma. A szakirodalomban megadott előnedvesítések ide je 7 és 15 nap között váltakozik. Ha megfelelő géppel aprítjuk a szalmát (nem túl apróra!), akkor 3 nap elég a nedvesítésre. Számos receptet öszszeállíthatunk tetszés szerint, illetőleg a lehetőségeket és az árakat figyelembe véve. A külföldi receptek mind komposztálásra és utána hőkezelésre épülnek, a hagyományos komposztálás már háttérbe szorult. Gyakran készítenek ún. félszintetikus komposztot is, ahol az előkezelt (néhol a friss) szalmát összerakáskor keverik a lótrágyához. Hollandiában nyáron pl. 40-60%-ig is elmennek a szalma (+ baromfitrágya) felhasználásában, mert az istállókban ilyenkor kevesebb a trágya. Hasonlóképpen járnak el hazai nagyüzemeink is. A leggyakoribb szintetikus komposzt szalmából és baromfitrágyából készül, legismertebb a holland (Gerrits) recept. E szerint (megfelelő

analízis alapján, amely a nitrogén- és víztartalomra vonatkozik) 1 t szalmához 0,5-1,0 t baromfitrágyát adnak. Az adott esetben a nitrogéntartalom miatt elég lenne 0,5 t csirketrágya is, de érdemes többet adni, mert így több komposzt készíthető, és ezáltal olcsóbbá válik az alapanyag. 1 t szalmából és 1 t baromfitrágyából hőkezelés után így mintegy 2,0-2,3 t kész komposzt lesz. Hagyományos komposztálás esetén természetesen még kísérleti termesztéshez is csak kevesebb baromfitrágya (0,3-0,6 t) ajánlott, a nedvességtartalomtól függően. Az egyik leglényegesebb szempont a baromfitrágya tökéletes elkeverése; nedves, csomós, darabos részek nem maradhatnak! Az elmondottakat figyelembe véve kiindulási alapul szolgálhat a következő összetétel: —1 t szalma (kukoricsaszár stb.), — 300-600 kg baromfitrágya (szárazból 300 kg, nedvesből 600 kg), — 40-50 kg gipsz (e nélkül nem készíthető szintetikus komposzt), — 3000-4000 1 víz (összerakásig). A szalmafélék, bár kezdetben nehezen veszik fel a vizet, könnyen túlvizezhetők, ami kevésbé tűnik fel. Összerakás után a kazal szélét fokozottabban kell tömöríteni, így az ammónia is nehezebben illan el ( most ez még előnyös), a szalma jobban megpuhul. Egy további (USA) recept a sok közül: —1/3 rész szalma, —1/3 rész darált kukoricacsutka (vagy feltépett szár), —1/3 rész baromfitrágya, 15 napos előnedvesítés, majd összerakás (+ gipsz). A továbbiakban négy forgatás 7 nap alatt, majd hőkezelés. Jelentősége azonban nem a megadott recepteknek van, hanem a megfelelő elméleti alapok elsajátításának, majd a gyakorlati tapasztalatok megszerzésének. Vannak termelők, akik a baromfitrágyát két részletben adagolják (az előnedvesítések kezdetén és összerakáskor), megint mások az előnedvesítés 3-4. napján adják a szalmához. Holland módszer például a következő: 1 t szalmát alaposan összekevernek 500 kg csirketrágyával és esőszerűen megöntözik 3000-4000 1 vízzel. Az alul kifolyó levet — az áztatótér kiképzéséből következően — visszacirkuláltatják a szalmahalomra, 7-10 napon keresztül. Ezután ugyanennyi lótrágyával jól összekeverik, egyúttal e nedves anyag 1 t-jához ismét hozzáadnak 100 kg csirketrágyát. A keveréket 3 nap múlva traktorral ledöngölik és elkezdik ismét locsolni, visszacirkuláltatva az elfolyó trágyalevet a lapos halomra (kazalról még nem beszélhetünk). 3-4 nap

múlva (ez a 0. napi összerakás) az anyag 1-t-jához ismét hozzáadnak 100 kg csirketrágyát és 25 kg gipszet, összekeverik és kazlazógéppel 2 x 2 m-es keresztmetszetű kazalba rakják. A 3. és 6. napon forgatás következik forgatógéppel. Másnap vagy harmadnap a komposztot elszállítják a hőkezelő-termesztő helyiségekbe (a vevőkhöz). A legutőbbi években ez a technológia módosult: a komposztot „alagútban" hőkezelik, egy másik „alagútban" átszövetik („tömegátszövetés"), majd dúsítják és ezután szállítják a vevőhöz, a termesztőházak polcaira, ahol mindjárt le is takarják az így elkészített ágyakat.

Hőkezelés (pasztőrözés, kondicionálás) A hőkezelés a komposztálás folytatása és befejezése, ellenőrzött körülmények között. A kazalban való komposztálást (I. fázis) megszakítva a komposztot ládákban, polcokon vagy ún. tömeghőkezelő helyiségben helyezik el (1,8-2,0 m vastagságban, rácspadozaton), és ellenőrzött szellőzési és hőmérsékleti viszonyok között tartják 5-10 napig (II. fázis). A hőkezelés elején a hőmérsékletet rendszerint gőzzel 6-8 órára 57-59 °C-ra emelik (csúcshő) a kártevők elpusztítása végett, majd erős szellőztetés mellett 45-50 °C-ra csökkentik és ezen tartják több napig a kedvező mikroflóra kialakítása céljából (kondicionálás). Amikor már az ammónia teljes bizonyossággal eltávozott, illetve mennyisége a kritikus érték alá csökkent, az 50 °C körüli hőmérsékletet egy napon belül 25-30 °C-ra viszik le (külső friss levegővel), és elvégzik a csírázást. Ma mára nagyüzemek mind hőkezelnek (hazánkban a hetvenes évek elejétől), és néhány főállású gombatermelő is próbálkozik, illetve dolgozik hőkezeléssel. A hőkezelés azonban csak megfelelő higiéniai környezetben termésnövelő. A hőkezelt komposzt érzékenyebb a fertőzésekre, ezért gombatermesztő helyiségek között vagy azok közvetlen közelében nem lehet hosszú távon eredményesen dolgozni. A hőkezelő helyiség vagy helyiségek építése elég költséges és csak több száz négyzetméteren folytatott termesztés mellett kifizetődő. Kezdő termesztő a szakismeretek elsajátítása után hagyományos eljárással, kisüzemi szinten is folytathat jövedelmező termesztést. Ládás vagy polcos hőkezelés. Ahol polcokon (5 szinten) hőkezelnek (ma már egyre ritkábban, lásd az előbb említett holland rendszert), ugyanitt csíráznak géppel (egyzónás rendszer), ahol pedig ládás hőke-

zelés van (6-8 szinten), ott a hőkezelés után a ládák a csírázógépsorra kerülnek, innen pedig a termesztőhelyiségbe (4-5 szint). Itt tehát speciális hőkezelő termek vannak (szigetelés, gőz, szellőzési rendszer), míg a polcos rendszereknél mindegyik helyiséget fel kell szerelni e berendezésekkel, és ennek megfelelően szigetelni. Elektromos berendezések páravédelméről gondoskodni kell, a dugaszolóaljzatok (konnektorok) a helyiségeken kívül vannak. Egy láda- vagy polcnégyzetméterre 120-140 kg komposzt kerül, ennek kb. 25%-a elvész a hőkezelés alatt. Ládás, polcos üzemekben a komposztálás néhány napos előnedvesítésből és három forgatásból áll. Jellemző menetrend: —6. nap: kb. 10% baromfitrágya bekeverése, előnedvesítés lapos kazalban; — 3. nap: átforgatás, nedvesítés; 0. nap:összerakás, vízadagolás; 4. nap: I. forgatás, 25 kg/t gipsz (igen lényeges!), ha kell, víz; 7. nap: II. forgatás; 9. nap: III. forgatás (ha kell víz), majd töltés, hőkezelés. Ez a recept az elmúlt években gyakori volt Hollandiában. Harmadik forgatáskor az anyag még nyers, („zöld"), erősen ammóniás, összeszorítva csepeg, bepiszkítja a kezet. —A pH: 8,2-8,4; — összes nitrogén; 1,8% (szárazanyagra vonatkoztatva), —ammónia-nitrogén: 0,3-0,4%, —víztartalom: 72-74% (zsákos termesztéshez 68-70%). Az első fázisban is vannak különbségek az egyes országok (és termesztők) között. A holland komposzt nitrogéntartalma elég nagy (1,8%), másutt 1,5-1,6%-ra törekszenek, így a hőkezelés rövidebb ideig, 5-6 napig tart, szemben a holland (Vedder-féle) 7-11 nappal, a több ammónia miatt. Az előnedvesítés és a forgatások idejének tartama általában azonos, ezen belül pl. hosszabb előkészítés utána forgatások ideje rövidülhet. Ahol az alapanyagot összerakás előtt megfelelő géppel kissé aprítják és keverik (homogenizálják), az előkészítés ideje legfeljebb i 1 nap. A hőkezelés idejét rövidíteni lehet nagyobb szénhidrát- és kisebb nitrogéntartalmú (0,5-1,5%) anyagok összerakáskor való adagolásával. Ezek az anyagok „kímélik" a komposzt nitrogéntartalmát, és az ammónia is hamarabb eltűnik. Ilyen a szőlőtörköly, az almatörköly, a cukorrépapulp (-pép), a melasz, a gyapotmaghéj, a kakaóbabhéj. Az adagolt mennyiség 1 t 70% víztartalmú anyaghoz 20-30 kg. Ha a hőkezelésre kész komposzt túl nedves lenne, a harmadik forgatáskor 10-20 kg-ot

kevernek ezekből hozzá. Hőkezelés alatt a fokozott anyagcsere következtében csökken a komposzt nedvességtartalma. A hőkezelő helyiség& hő-és páraszigetelt falának hőátbocsátási együtthatója kb. 0,6 W/m xK (= 2,1 kJ/m x h x 'C). A ventilátor teljesítménye komposzttonnánként és óránként 200-250 m vagy a helyiség térfogatának 15-20-szorosa. Ebből nagyobb rész visszacirkulál, a kisebb rész friss levegő a folyamat igénye szerint. A friss levegőt szűrik. A légcsere felülről lefelé öblítő jellegű legyen, és intenzív belső légkeverés szükséges, nehogy az alsó polcok vagy ládák hidegebbek maradjanak. Gőzszükséglet (0,5 bar) 8-10 kg/t komposzt/h. Kazánkapacitás 5443-6700 kJ/t/ h, kb. 1,7 kW/t. Az egész folyamat automatizált, programvezérelt lehet. A hőkezelés menete a következő (holland módszer, a tömeghőkezelés elterjedése következtében ma már megszűnőben). A komposzt hőmérséklete a ládák keresztmetszetének átlagában 57-58 °C-nál nem lehet magasabb, ezen az értéken is csak 6-8 óráig. A levegő maximális hőmérséklete 57 °C lehet. A töltés napján és éjjelén a komposzt hőmérsékletét belső légkeveréssel és több-kevesebb friss levegővel kiegyenlítik. Erre azért van szükség, hogy a csúcshő alatt egyik ládában 2

2

3

vagy polcon se legyen kiugróan magas, 60 °C feletti a hőmérséklet. Az egalizálás alatt a komposzt hőmérsékletét mindenütt 45-50 °C-ra állítjuk be, 30-40 °C-os léghőmérséklet mellett. Másnap, friss levegő nélkül, a levegő hőmérsékletét gőzzel 56-57 °C-ra viszik fel, és a fűtés szabályozásával 6-8 óráig ezen a szinten tartják. Nem baj, ha a komposzt hőmérséklete ezalatt 60-62 °C-ra megy fel, mert ez csak a belső részekre vonatkozik, ahol az érzékelők vannak (4 db egy 20 t anyag elhelyezésére alkalmas helyiségben). A külső részek hőmérséklete annyi, mint a levegőé. Ezután a gőzbevezetést megszüntetik, és sok friss (szűrt) levegővel (30-50 m /t/h) a levegő hőmérsékletét 15-20 °C-kal csökkentik, amelynek hatására a komposzt hőmérséklete csökkenni kezd. A kondicionálás alatt a továbbiakban már nincs fűtés. A szellőzés (friss levegő) mértékével szabályozzák a komposzt és a levegő hőmérsékletét úgy, hogy a komposzt átlaga 45-50 (48) °C legyen (5. rajz). Ez az átlaghőmérséklet a komposzt és a levegő hőmérsékletét érzékelő műszerek adataiból adódik. A kondicionálás 4-6 napja alatt a komposzt és a levegő hőmérséklete közeledik egymáshoz, és a kondicionálás vége felé már csak 15-25 m /t/h friss levegőt kell a cirkuláló rendszerbe 3

3

bevezetni. Amikor az ammónia teljes biztonsággal eltűnt, gyors lehűtés következik maximális mennyiségű friss levegővel (a csappantyú teljes átállításával). A kondicionálást a legkisebb bizonytalanság esetén is egy nappal még meg kell hosszabbítani. Ha a csúcshő alatt a komposzt átlaghőmérséklete 60 °C fölé emelkedne, ez utólagos ammóniafelszabadulással jár, és még hosszabb kondicionálásra lesz szükség. A kész komposzt jellemzői: — pH: 7,0-7,5, — összes nitrogén: 1,8-2,0% (szárazanyagra vonatkoztatva), — az ammóniatartalom (ammónia-anhidrid) 0,1% alatti (szárazanyagra vonatkoztatva), — víztartalom: '10-72% (zsákos termesztéshez 66-68%). A komposzt pH-ját (amely az ammóniatartalommal is összefüggésben van) megfelelőműszerrel, ennek hiányában indikátorpapírral mérjüka7,0-.5és8 tartományban mérő papírok (Vegyszerbolt, Józsefkrt. 65.) megfelelően tájékoztatnak a kémhatásról, ha érzékszervi vizsgálattal (szaglással) is egybekötjük. Mintegy 0,5 kg átlagmintát 0,51 vízben szétnyomkodunk, és megvizsgáljuk a komposztié pH-ját. Egyébként a komposzt leve a hőkezelés vége felé egyre tisztább, világosabb lesz. Amikor a következő napi minta se lesz már világosabb, a komposzt feltehetően kész. Tapasztalt termesztő már a hőkezelő levegőjének szagáról is meg tudja állapítani, mikor kezdhető el a lehűtés. Véleményünk szerint jól hőszigetelt fóliasátorban elhelyezett ládákban (igen erős, függőleges irányú belső légkeverés mellett), szükség sze-

rinti gőz- és frisslevegő-adagolással, ez a hőkezelési módszer kisüzemben is elsajátítható — kellő figyelemmel és szakismerettel. Ehhez azonban fele mennyiségű baromfitrágyát és egy forgatással többet (+ 3 nap) javaslunk. Hőkezelés tömegben. A tömegben való hőkezelésnek több előnye van, részben szakmai (egyszerűbb a szabályozás), részben technikai. A hőkezelő alagutat szállítószalaggal töltik, homlokrakodóval vagy műanyag kihúzóhálóval (speciális gépek) ürítik. Építése gazdaságosabb, mert kisebb berendezésben több anyag fér el. A csúcshő eléréséhez kevesebb, 5-6 kg gőz kell tonnánként és óránként, bár e megtakarítás egy részét a fő szerepet játszó centrifugális ventilátor felemészti. Igazi nyereségre csak akkor számíthatunk, ha mellőzzük a gőzfűtést és kizárólag a komposzt saját hőenergiáját hasznosítjuk. Ma már az üzemek jelentős része így dolgozik. A tömeghőkezelő (6. rajz) tehát zárt rendszer, amelybe külső friss levegő, és esetleg gőz juttatható. A levegő alulról felfelé átjárja a komposztot és visszacirkulál. Az „alagutak" különböző nagyságúak, 30-130 t komposzt befogadására alkalmasak (Hollandiában ennél nagyobb kapacitású alagutak is épültek a közelmúltban), de kisebb üzemben 1020 t-s berendezés is létrehozható. Az utóbbiak szélessége általában 3 m, ugyancsak 3,0-3,5 m a rácspadozat feletti magasság. A következőkben a tömeghőkezelő fontosabb jellemzőit foglaljuk össze. Álpadozat (rácspadozat). A rések nyílása (8. kép) az összfelület 25%-a. Az álpadozatot keresztben elhelyezett, élükre állított, lefelé kissé ék alakú betongerendákból képezik ki. Traktorok bejárása esetén (nem kihúzóhálós rendszernél) alul középen is alátámasztják. A gerendákon nyugszik a csúszóhálő, ezen a kihúzóháló. (Ezeket a hálókat rendszeresen kell tisztítani, mert a rések eltömődnek.) A komposztréteg magassága 1,8-2,0 m, a komposzt sűrűségétől és a ventilátor teljesít8. kép. A hőkezelő helyiség álpadozata ményétől függően. 1 m -re kb. 800betongerendákkal. A rések aránya itt elmarad a megkívánttól (Fotó: Szili István) 1000 kg komposzt jut. 2

Ventilátor. Centrifugális, 200 t/h teljesítménnyel, 130 mm vízoszlopnyomással (1300 Pa). Gyengébb ventilátorból még nagyobb kapacitásúra van szükség. Meghajtás ékszíjjal vagy közvetlenül. A légcsatornák keresztmetszete azonos a nyomócsonkéval, kívül szigeteltek. Csappantyú (légterelő lapát). „ • , , Ezekkel szabályozható a friss levegő . 9. kép. A hőkezelő helyiség töltése aránya. Modern üzemben a hőérzékesebb üzemben homlokrakodóval kelő által működtetett segédmotor (Fotó: Tóth István) mozgatja, de lehet kézi állítású is. Padozat. Anyaga könnyűbeton, alatta hőszigetelő réteggel. Felülete páraszigetelt, a ventilátor felé 3-5%-os lejtéssel. A rácspadozat 60-80 cm-rel felette, betonperemen helyezkedik el. Zárható lefolyóval rendelkezik. Minden hőkezelés után tisztára kell öblíteni. Ajtók. A nagy hőkezelők mindkét végükön teljes keresztmetszetben nyitottak. Az ajtók szigeteltek; előttük kétoldalt függőleges sínben

10. kép. Hőkezelőt töltő gép nagyüzemben (Fotó: dr. Tasnádi Gábor)

helyezik el a jól illesztett, kiszedhető deszkákat, amelyek a komposzt végét tartják (11. kép). Falak, mennyezet. A homlokrakodók miatt stabil falakra van szükség; a falon helyezkedik el a hő- és páraszigetelő réteg. A falak hőátbocsátási tényezője 0,4-0,6 W/m x K. A belső felület páraszigetelt. A szintén hő- és páraszigetelt mennyezet lehet pl. alulról befestett hullámpala, efölött szigetelőréteg. A tömeghőkezelő épülhet betonból, esetleg téglából, a kisebb lehet könnyűszerkezetes is. A nagy, 50-100 t anyag befogadására alkalmas tömeghőkezelők váza többnyire 10 cm vastag vasbeton, beleértve a mennyezetet is. Belülről, a komposzt felől, vízzáró festékkel (Bonomit, Bitulax, Bitugel) több rétegben lekenik. Mivel a komposzt eléggé tapad e kátrány alapú festékekhez, a komposzt magasságáig erre még egyéb védőréteget is helyeznek (pl. enyvezett faforgács lemezt szögelnek fel). A vasbeton külső oldalára, felül is, többrétegű vízzáró festék és erre fedéllemez vagy többrétegű fólia kerül. Ezen kívül, körös-körül helyezkedik el az 5-10 cm vastag szigetelőanyag (Styrofoam, Roofmate, Nikepanel stb.), majd egy sor tégla, illetve megfelelő lapos tetőszerkezet. Kisebb hőkezelő helyiség más felfogásban is épülhet. Lényeges szempont belülről a tökéletes páraszigetelés, kívülről (alulról is) pedig a hőszigetelés. Ha a téglafal átázik (gőztől), télen szétfagy, a repedéseken eltávozik a gőz egy része, és a hőszigetelő réteg is tönkremegy. Még kisebb, 10-20 t-s hőkezelő épülhet könnyűszerkezetes kivitelezésben, az elmondottak szerint. Külső váza lehet fenyődeszka vagy fém, ezen belül helyezkedik el az 5 cm vastag szigetelőanyag, belülről 2 mm vastag alumíniumlemezzel fedve, légmentesen illesztve. A rácspadozat is lehet alumíniumrostély, alulról megerősítve. Tömeghőkezelő helyiség a hagyományostól eltérően is kialakítható. A komposztot tartó falak — a munkagépek miatt — 6-8 cm vastag vasbetonból vagy erősebb fémlemezből (kívülről szögvastartókkal) készülnek, és az egészet körbeveszi egy hőszigetelt fóliasátor. Az első és hátsó fal lehet könnyűszerkezetes, ugyancsak pára- és hőszigetelt. A hőkezelés a harmadik forgatással alaposan felrázott komposzt betöltésével kezdődik. A komposztot homlokrakodó vagy markoló helye2

zi a töltőgépre, amelynek vége lehet speciálisan ide-oda mozgó, a helyiség szélességében. A komposzt kézi erővel is elegyengethető, de rátaposni nem szabad. A töltés folyamatos, gyors és egyenletes legyen (911. kép)! A hőkezelés elviekben a ládás-polcos hőkezeléshez hasonlóan zajlik le. A hőmérők a rácspadozat alatt, a hőérzékelő mellett és a komposzt legfelső rétegében vannak. Töltés után itt is egalizálás következik, mintegy 12-15 óráig, több-kevesebb friss levegővel 45-48 °C-ra állítva be a levegő és a komposzt hőmérsékletét. Ezután a hőmérsékletszabályozót 57-59 °C-ra állítják, ezzel megkezdődik a fűtés, vagyis a gőz bevezetése a rácspadozat alá. Közben csak igen kevés (5%) friss levegőt juttatnak be. Az 57-59 °C-ot 6-8 óráig tartják, gőzzel vagy anélkül. Ezután több friss levegő bejuttatásával a komposzt hőmérsékletét 45-50 °C-ra csökkentik, mintegy 10-15 óra alatt. A kondicionálás ezen a hőmérsékleten 10-15% friss levegővel folyik kb. 5-6 napig, az ammónia megfelelő (10 ppm alá) szintre való csökkenéséig. Ez Drager-féle koloriméterrel ellenőrizhető. Az utolsó nap a komposzt hőmérsékletét még 45-48 °C-on tartják, majd sok friss levegővel gyorsan a csírázás hőmérsékletére hűtik le. A kondicionálás alatt a friss levegő arányát úgy szabályozzák, hogy a komposzt alatti és a komposzt feletti levegő hőmérséklete között 5-7 °C-nál nagyobb különbség ne legyen. A cirkuláló levegő szén-dioxidtartalma nem haladhatja meg az 1,5-2,0%-ot (ez is ellenőrizhető koloriméterrel). Nagyobb gyakorlattal érzékszervi úton (szaglással) is megállapítható az ammónia eltűnése a levegőkibocsátó csappantyúnál vagy csőnél. A hőkezelés folyamatának hőmérsékleti görbéjét a 7. rajz szemlélteti. A hőkezelés során előforduló hiányosságokat (levegőtlenség, nem megfelelő hőmérséklet, ammőniamaradványok, fertőzés stb.) a következő tényezők idézhetik elő: — a ventilátor elégtelen teljesítménye (vagy az ékszíj lazasága), nem pontos hőmérők, — a levegő valahol kikerüli a komposztot (pl. oldalt, ha a gerendák végei közötti hézagok tömítetlenek vagy fedetlenek), — a levegő a réseken megszökik, illetve bejut, — nem megfelelő a hő- és páraszigetelés, — a komposztréteg egyenetlen, a levegő kikerüli a tömöttebb helyeket, csomőkat, — eltömődött a rácsozat, vagy ha a komposztot tömörítették,

— nem tartották be a megfelelő szellőzést (nagyok a hőmérsékletkülönbségek, szén-dioxid, ammónia túlzott jelenléte), — nem a megadott görbe szerint haladtak, pl. a komposzt túlmelegedett, vagy nem volt elég gyors a lehűtés, — nem szűrték a friss levegőt, ezáltal a komposzt penészekkel stb. fertőződött, — a rácspadozat alatt elfekvő komposztmaradványok különböző penészfertőzéseket okozhatnak, ha nem mosták tisztára minden hőkezelés után. Az előző ponttal kapcsolatban megemlítem, hogy a megfelelő szűrés (1 um felett) hazai viszonyok között nehezen valósítható meg, ezért a friss levegőt beszívó csövet célszerű kéményszerűen felvinni a magasba, ahol kevésbé poros, nem szennyezett a levegő. A gőz nélküli hőkezelés nagy tapasztalatot igényel. A szigetelésnek, a tömítésnek tökéletesnek kell lenniük. A kevésbé aktív komposzthoz töltés előtt nagy szénhidráttartalmú dúsítóanyag (az előzőekben említettek szerint) adható. Télen célszerű egy hőcserélő rendszer alkalmazása, amellyel az eltávozó levegő hőenergiájának egy része átadható a beáramló friss levegőnek. Az üzemek ma már gőz nélkül hőkezelnek; enélkül is jelentősek az elektromos költségek (radiálventilátor!).

2

4

5

6

7. rajz. A tömeghőkezelés 3 diagramja (Vedder nyomán)

7

r

Az utóbbi években világszerte felmerült az alapanyag készítésével kapcsolatban az az igény, hogy a szárazanyag-veszteség kisebb legyen, kevés ammónia (környezetvédelem!) keletkezzen, és a szagártalom (környező lakosság) is lekerüljön a napirendről. A kutatók a külső forgatások (I. fázis) elkerülésére és az egész előkészítés egy tömeghőkezelőben való végzésére („indoor composting") törekednek. Ezen törekvések—évtizedekkel ezelőtt —három irányzatból születtek meg. Ha ehhez hozzávesszük a szintetikus komposzt alapanyagának, a szalmának és egyebeknek a bevezetését (Sinden, 1938; Lambert, 1941; Stoller, 1943), akkor ezt már a negyedik irányzatnak tekinthetjük. E szálak az utóbbi években összefutni látszanak. A „belső" komposztálás első próbálkozásai Stoller (1941) nevéhez fűződnek, aki egy forgó dobban készítette el az alapanyagot. Ez a berendezés volt az „előképe" a tömeghőkezelő helyiségnek, amelyből az elsőt Olaszországban (Giordani és Francescutti) építették, 1971-ben. Magának a hőkezelésnek (kondicionálásnak) a biológiai jelentőségét ugyancsak Lambert (1941) fedezte fel Amerikában. A komposztálás idejének lerövidítése Sinden és E. Hauser (1950) érdeme. Hayes és Randle (1968) oldható szénhidrát (melasz) alkalmazásával tovább rövidítette a komposztálás idejét (az ammónia előbb eltűnt a komposztból). O. Till hamburgi kutató 1962-ben „bebizonyította", hogy a komposztálás bizonyos értelemben felesleges. Szintetikus, steril alapanyagon végzett kísérleteit Huhnke (1965) fejlesztette tovább. A francia kutatók is jelentős eredményeket értek el, így Laborde és Delmas 1969ben kidolgozta a gyorskomposztálás (E. P. S.) alapjait, elhagyva a kinti komposztálást, és az alaposan összeaprított, összekevert alapanyagot ládákban hőkezelték (akkor még nem voltak alagutak, tömeghőkezelők). Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, a „gyors" és „belső" komposztálás lényege napjainkban abból áll, hogy a kiindulási anyagot öszszeaprítják. Pl. a szalmát szecskázzák, de a lótrágyát is megdarálják vagy igen alaposan „megdolgozzák" — ha egyáltalán lótrágyát használnak. Ezután dúsítják az anyagot (baromfitrágya, szójaliszt stb.), gipszet és vizet is adnak hozzá, 70-72%-os nedvességtartalomig. Az aprítás mellett a másik igen fontos tényező a keverés, amihez sajátos berendezéseket alakítottak ki, de erre a hagyományos forgatógépet is használják. A kiindulási anyaghoz adagolhatnak még vízben oldható szénhidrátokat is, mint amilyen pl. a melasz. A hőkezelésnek két fajtáját

alkalmazzák. Az egyik a hagyományos, könyvünkben is leírt eljárás, a másik némileg eltér ettől és még kissé körülményesnek tűnik (Laborde et al., 1993). A gyorskomposztálási eljárást gyakran kötik össze átszövés utáni (takarás előtti) dúsítással (szójaliszt).

Csírázás, átszövés A fajtákat illetően elég nehéz maradandó megállapításokat tenni, mert néhány év alatt kicserélődhet a választék. Hazánkban jelenleg külföldi fajták vannak forgalomban, és úgy látszik, hogy e fajták eléggé hasonlóak. Néhány termesztő külön megrendelésre barna kalapszínű gombát is termel (exportra), ami külföldön sem gyakori. Az ún. biotermesztés teljesen véletlenül kapcsolódott össze a barna törzsekkel. A fehér törzseket — hogy némileg egyszerűsítsük az osztályozást — három csoportba oszthatjuk: pikkelyes darabos (pl. az U1 , a Somycel 205, Sylvan 100), sima kalapú darabos (pl. Somycel 608) és viszonylag sima kalapú, nem annyira darabos és valamivel gyorsabb fejlődésű és a leginkább használt fajták. A termesztési körülmények azonban olyan mértékben befolyásolhatják a termőtestek nagyságát (vagyis a képződő termőtestek számát), a kalap simaságát vagy pikkelyességét, hogy ez utóbbi fajták között nem tudunk lényeges különbséget tenni. Mind exportra, konzerválásra vagy hazai friss értékesítésre megfelelnek. A termesztők néha azonban kitartanak egyik vagy másik fajta mellett. Az utóbbi egy-két évben a következő gyakoribb fajtákkal találkoztunk: Somycel 209-609), Somycel 612, Sylvan 130, Le Champion 229, International 501 (ír) stb., valamennyi hibrid törzs. A Hauser 60,4 és a hazai változat (D10) laposabb, sima kalapú, jellegzetesebb fajta volt, de ma már nincsenek termesztésben, mert a darabos-pikkelyes fajtákkal (U1, 205) és a 608-cal egyetemben néha gondot okoztak a termesztőknek, amennyiben — főként nyáron — nehezebben fordultak termőre. Ebben leginkább a komposzt hőmérséklet-csökkenésének elmaradása, esetleg szaprobionta fonálférgek vagy cecidlárvák jelenléte játszott közre, azonkívül a pikkelyes-darabos fajtákon gyakrabban előfordulhat a „barnagomba" és a „vizesgomba" betegség. A jelenleg forgalomban lévő fajtákat illetően tehát inkább csak a közös tulajdonságokat tudjuk kiemelni, mint amilyen a sokoldalú hasznosíthatóság, a gömbölyded, viszonylag sima kalap, a tartós hártya (sokáig fedi a lemezeket), a köny-

nyebb termőre fordíthatóság. A termőtest nagyságát, darabosságát viszont meg kell tanulnunk befolyásolni. Az említett fajták viszonylag jobban elviselik a kissé magasabb (19-21 °C-os) termesztési hőmérsékletet. A gombacsírát 51-es fólizacskókban vagy 51-es üvegekben (tartalma 41) forgalmazzák. Az utóbbi időben megjelentek a 10 kg-os fóliazsákok is, ugyancsak steril kivitelben. A gombacsírát hűtőhelyiségben, 2-3 °C-on kell tárolni, eredeti göngyölegében (kartondobozokban), hézagosan. Különösen vonatkozik ez a fóliazacskókra, zsákokra, azok így hetekig, 1-2 °C-on pedig hónapokig tárolhatók. A hosszabb szállítást célszerű hűtőkocsiban végezni, bár néhány órát (országon belül) hűtés nélkül is elvisel a csíra. Szellős, hűvös helyen, levegős-hézagos elrendezésben néhány napig tárolhatjuk felhasználás előtt. Az üvegek jobban bírják a tárolást-szállítást, ugyanis a gombacsíra biológiai hője az üvegen keresztül könnyebben eltávozik, mint fólián keresztül. Amennyiben a csírát gombaszállító (hűtő-) kocsiban szállítjuk, a kocsi rakfelületét 10%-os hipós vízzel alaposan mossuk fel, illetve utána még öblítsük is le. Amennyiben ez az elővigyázatosság nem foganatosítható (ellenőrizhető), jobb, ha más, gombával, szeméttel, letermett anyaggal nem érintkező járművei szállítunk. Ugyancsak igen veszélyes a gombacsírát gombahűtőben tárolni. Legvégső esetben a csírát (kartonokat, üvegeket) helyezzük alaposan lemosott műanyag szedőrekeszekbe vagy csak erre a célra elhelyezett polcra. Akik a gombát a hűtőben válogatják, nem nyúlhatnak a gombacsírás göngyölegekhez! Felhasználás előtt a zacskókat, üvegeket (a papírkupakot is) hipós ronggyal át kell törölgetni! A csíra természetesen nem lehet penészes vagy elöregedett (sárga szín, vattás foltok), vásárláskor erről győződjünk meg. Amíg a csíra szép fehér, kellemes illatú, az esetleges vattás foltok eltávolításával még felhasználható, ugyanis a vattásodás (abnormális micéliumfejlődés) a komposzton, takaróanyagon is megjelenhet, bár ha előfordulása nem tömeges, nincs különösebb jelentősége, nem okoz terméscsökkenést. Amennyiben nem vagyunk meggyőződve a csíra életképességéről, tegyünk konzervesüvegekbe kész komposztot és egy-egy üvegbe egy-egy csíragöngyölegből tegyünk 30-40 szemet a komposzt közé, az üveg oldalához, hogy láthatóbbak legyenek a szemek. 20-25 °C-on, 3-5 nap múlva az egészséges szemek körül fehér micélium fejlődik, és hozzánő a komposztszálakhoz. Amely szemek barnák, „mezítelenek", változatlanok maradnak, azok életképtelenek. A penészek nagy részének ugyancsak fehér micéliuma van, de ha az ilyen szemek ki is fehérednének, nem

nőnek hozzá a komposzthoz, és hamarosan zöld, szürke stb. színűvé válnak. (A gombacsírára még egy későbbi fejezetben visszatérünk, lásd csírakészítés.) Az üvegek, zacskók tartalmát csak a felhasználás előtt rázzuk fel, korábban ne. A csírázásra kész komposzt ismérveiről az előző fejezetekben már esett szó. Most csak az esetleges ammóniamaradványokra vagy még kissé aktív komposztra utalunk (ami egyébként előnyös), amely csírázás után bemelegedhet, különösen vastagabb rétegben vagy nagyobb, esetleg szorosan egymáshoz tolt fóliazsákokban. Elősegíti ezt a helyiség magasabb hőmérséklete (25 °C) és az ilyenkor ajánlatos (nyáron éjszakai) szellőztetés hiánya. Tehát csak a teljesen ammóniamentes komposzt csírázható be. Régebben nem is csírázták be azonnal a komposztot, hanem mérték az ágyások vagy a zsákok belsejének hőmérsékletét, és amikor az egy-két nap múlva se ment 30 °C fölé, akkor csírázták be (10 cm mélységig). Mostanában mindenütt a zsákos termesztést alkalmazzák, padozaton vagy polcokon elhelyezett zsákokon. Kisebb menynyiségű termesztéshez természetesen ládák is használhatók 20-25 cm vastag, tömörített komposztréteggel. A felületi csírázást felváltotta a kevert csírázás. A külföldi ládás, polcos (és zsákos) üzemek is mind kevert csírázást alkalmaznak, megfelelő célgépekkel. Annak a j elenségek, hogy a zsákokból sokszor kipusztul a csíra, nem feltétlenül e módszer az oka, hanem a termelő, aki nem volt figyelemmel az említett körülményekre. Ugyanis, ha az ammónia legkisebb nyomát észleljük, a komposztot még egy-két napig 50-60 cm-es halomban fektetni kell, illetve tovább kell hőkezelni (ha ilyen a technológia). A komposztot csírázás előtt köz12. kép. Csírázás-zsákolás kisebb vetlenül felrázzuk, szétrázzuk és a üzemben (Fotó: Mazur Ildikó) 40-50 cm magas rétegre egyenletesen elterítjük a szétmorzsolt gombacsírát, majd alaposan összekeverjük a komposzttal, végül fóliazsákokba töltjük. A csírázás gépesíthető (12-13. kép).

n

A gombacsíra mennyisége 100 kg komposztra számítva 0,5-1,0 1 lehet, ennél többet felhasználni felesleges és költséges. A csíra mintegy 10%-át mindig hagyjuk meg, és a csírázás befejeztével szórjuk a zsákok, a komposzt felszínére. A fóliazsákok mérete kisimítva 78 x 75 cm (szélesség—magasság) kö13. kép. Csírázó-zsákoló gépsor, bal rüli, 0,2 m termőfelülettel, de ettől oldalon a felhodó szállítószalag vége eltérő is lehet. A falvastagság 0,01— (Fotó: Kdvesdi Béla) 0,02 mm. Az említett méretű zsákba enyhén tömörítve 18-20 kg komposzt fér, 30-35 cm magasan. Több termelő használ magasabb és keskenyebb, szögletes aljú, ún. talpas vagy redős zsákokat is, amelyek nem dőlnek el, termőfelületük 0,13 m és 20-25 kg-osak, magasságuk 60-70 cm. Ezek a zsákok nyáron nem érhetnek össze, de télen jól jön a „biofűtés", mert 12-15 °C-os helyiségben szorosan egymás mellé rakják őket. A túlmelegedés veszélye e magasabb és keskenyebb zsákokban valamivel kisebb. Csírázás után a zsákok száját viszszagyűrjük (14. kép) nem egészen a komposzt magasságáig. A zsákokat megfelelő rendben elhelyezzük a padozaton, illetve, ha vannak, a polcokon is. A helyiséget alaposan kitakarítjuk, az összesöpört komposztot a szemétbe dobjuk. Ezután következik az egyik legfontosabb növényvédelmi kezelés, ame14. kép. „Zsákgyűrés", rácsírázás lyet csírázás után minél hamarabb el (Fotó: Szili István) kell végezni. A zsákok (ágyak) felszínére egyeletesen szórjunk ki helyiség-négyzetméterenként 20 g Basudin 5 G granulátumot (a zsákokra és az utakra egyaránt). 100 m -es helyiségben tehát egy szint esetén 2 kg-ot. A második szint kezelésekor már csak a komposzt felületét vegyük figyelembe (lásd a növényvédelmi fejezetet). Átszövés alatt a micélium 24-26 °C-on (a komposztban mérve) növekszik leggyorsabban. A komposztban néhány °C-kal mindig magasabb a hőmérséklet, minta helyiségben. A különbség nagysága több tényezőtől 2

2

2

függ. Rendszerint még a 16-18 °C-os helyiségben is rendesen átszövődik a komposzt, természetesen néhány nap késéssel. Ennek megfelelően az első terméshullám is késik, de ez nem okoz gondot, hacsak nem halasztunk el egy jó értékesítési lehetőséget. 20 °C levegő-hőmérséklet fölött már fokozottabban ellenőrizzük a zsákok belsejének hőmérsékletét, mert a melegedés önmagát serkentő folyamat lehet. 33 °C-os komposztrétegekben a csíra elpusztul. Nyáron tehát még fontosabb a hőmérséklet ellenőrzése, és ha a zsákok belsejének hőmérséklete megközelíti a 28 °C-ot, intenzíven kell szellőztetni, különösen éjszaka. Ha a komposzt vagy a meleg miatt fennállhat a bemelegedés veszélye, ne rakjuk a zsákokat szorosan egymás mellé. Két alkalommal emelkedhet kritikusan a hőmérséklet: az első csírázás után, amikor még a komposzt is szolgáltat meleget, a második az átszövés 10-15. napja, amikor már a csíra „dolgozik". A túlmelegedést mindkét esetben minden eszközzel megkell akadályozni. Átszövés alatt tehát csak az esetleges bemelegedés miatt kell szellőztetni, különben nem. Ha a komposzt felszíne nedves, lecsapódásos (ez lehet a bemelegedés következménye is), szórjunk ki 100 m -re 5-10 kg gipszet és szellőztessünk. Csírázás után egy héttel ellenőrizzük a micélium terjedését. A szemeknek 2-4 cm átmérőjű, szürkésfehér „udvara" van, és kellemes gombaillat érezhető. Ha a szemek barnák és élettelenül fordulnak ki a komposztból, nem tapadnak a szalmaszálakhoz, esetleg zöldpenészesek, sürgősen „rácsírázásra" van szükség, hátha ez még segít. Vagyis pótlólagos csírát kell szórnunk a komposzt felszínére és 10 cm mélyen beledolgoznunk, sőt lyukakat is fúrhatunk (zsákonként 3-4 helyre), és ezekbe is néhány szemcsírát szórunk. A rácsírázás lehetőleg ugyanazzal a fajtával történjen, bár a korábban említett fajták csírái kever* hetők. A csíra a melegtől, az ammóniától (vagy mindkettőtől) pusztulhat el, esetleg fertőzött vagy elöregedett volt. Ha a szemek egy része csírázás után néhány nappal erősen zöldpenészes lesz, akkor fertőzött csíra is kerülhetett a jó közé. Átszövés alatt télen fűtésről kell gondoskodni, a gazdaságosság ha. táráig. Az esetleges füstgázok bekerülése ilyenkor még nem ártalmas. Szárazabb vagy nagyobb hőingadozású helyiségben a komposztot újságpapírral vagy fóliával befedjük, a fóliát azonban takarás előtt egy-két nappal le kell venni, és ha lecsapódásos a komposzt felszíne, szellőztetéssel le kell szárítani. A takarőpapírt, fóliát nem szabad többször felhasználni. Ha az ágyak felszíne erősen kiszáradna, takarás előtt finoman megpermetezhető. Modern külföldi üzemekben, ahol igen szi2

Ború higiéniai feltételek mellett dolgoznak, több helyen átszövés után (a csírázástól számított 10-12 napon) dúsítják az átszőtt komposztot. A legtöbb esetben 0,3%-os formalinnal kezelt, granulált szójalisztet alkalmaznak, 1 kg/100 kg mennyiségben. Külföldön többféle készítmény van forgalomban (Milli Ckamp, Super spawn, Spawn Mate, Calprozyme stb.).

Takarás Takaróanyag nélkül a komposzt nem hoz termőtesteket. Ez a kétspórás csiperkére jellemző tulajdonság. A takaróanyag teremti meg azt a különleges mikroklímát, amelyre a termőtestkezdemények kialakulásához szükség van. A gombák ezenkívül innen fedezik vízszükségletük egy részét is. A takaróföld legfontosabb jellemzője a levegő- és vízgazdálkodás. Az agyag elég sok vizet tud megtartani, de levegőtlen, kiszáradva cserepesedik. A homok jó szerkezetű, de a vizet elengedi. A talaj humusztartalmának nagy szerepe van mind a szerkezet, mind a vízháztartás szempontjából. Régebben speciális, csak erre a célra bányászott mészkőport használtak a mély fekvésű pincékben, ahol nem kellett a gyors kiszáradástól tartani. A terméseredmények növelése érdekében azonban már a dél-budai pincékben is nagy humusz- és rosttartalmú tőzeget kevernek a kőporhoz. Külföldön csaknem mindenütt a tőzeg dominál a takaróanyagokban, bár léteznek még tiszta kőport használó, intenzív termesztést folytató üzemek is. A franciaországi pincékben is többnyire agyagos, márgás mészkőport használnak. A tőzeg sok helyen barnás, rostos Sphagnum tőzeg, amely erősen savanyú jellegű, ezért többféle arányban mészkőport, mészkőőrleményt kevernek hozzá. A hazai, nam savanyú síkláptőzeg megfelelő alapanyag a takaróföld előállításához. Ilyen tőzeget az országban sokfelé bányásznak, pl. Pötrétén és/vagy a kitermelő gazdaságtól, vagy a kertészeti, talajerő-gazdálkodási stb. kft.-ktől szerezhető be. A komposzt-előállító üzemek többnyire ellátják vásárlóikat megfelelő minőségű tőzeg-kőpor keverékkel. Lényeges szempont, hogy a tőzeg tiszta, egészséges, friss legyen, megfelelő szemcsenagyságra darálva és rostálva. A túl nagy, 1-2 cm feletti rögök nem előnyösek, mert nehezen fertőtleníthetők. A tőzeges takaróanyagon intenzívebben, néhány nappal korábban jelenik meg az első hullám. Minél tőzegesebb tehát a takaróanyag, annál kisebb a gombák átlagtömege, de ez nem feltétlenül hátrány.

Ahol darabos gomba elérése a cél, ott nagyobb kőporarányra van szükség, bár az ilyen „fehérebb" takaróanyagon is elaprósodhat a gomba a környezeti tényezőktől függően. Takaróanyag-receptek: 1. Mészkőpor + 20-30 térfogatszázalék tőzeg (építőipari mészkőpor is megfelelő vegyes szemcsenagyságban és 5 mm felső határral). 2. Homok + 20-30 térfogatszázalék tőzeg. 3. Vályogtalaj + 20-30 térfogatszázalék tőzeg + 2-5% mészkőpor (takarmánymész, futor, mésziszap); a vályogtalaj a 2., 3. ásónyom legyen, mert a felső rétegben sok a gyommag és a rovar. 4. Tőzeg + 20 térfogatszázalék cukorgyári mésziszap. (Többféle mésziszap létezik a víztartalmat, illetve a keletkezés módját illetően. Legalább fél év pihentetés után használjuk fel.) A takaróanyag-keveréket még eredeti, „száraz" állapotban fertőtleníteni kell (lásd a növényvédelmi fejezetet). A takaróanyagot a helyiség fertőtlenítése után (és a komposzt érkezése előtt) szokták behordani az egyik sarokba, és ott fertőtleníteni vagy már fertőtlenített állapotban szállítják. Még jobb, ha külön erre a célra szolgáló helyiség áll rendelkezésre, ahol a takaróanyag fertőzésmentesen tárolható, hiszen a szedések, javítások után maradó üregeket csak fertőzésmentes takaróanyaggal szabad pótolni, és ezt a helyiségben meghagyott anyagról nem mondhatjuk el, még kevésbé a helyiség előterében hagyottról. A takarás régen kialakult és bevált időpontja az átszövés vége, amely a csírázás után 12-14 nappal következik be. Általában csírázás után két héttel szoktak takarni. A takaróföldet talicskákkal, vödrökkel hordják szét, a zsákokra adagolhatók vödörrel, lapáttal egyaránt. Kézzel való elsimítás után a vastagság (egyenletesen) 3,5-5,0 cm körül legyen. A kőporos takaróanyaggal vékonyabban, a tőzegessel vastagabban takarnak. Ezt a munkát csak a takaróföld viszonylag száraz állapotában lehet megfelelően elvégezni. Több külföldi üzem takaróanyag-csírázást alkalmaz erre a célra kifejlesztett tőzegcsírával, ugyanazzal a fajtával, amivel a komposztot csírázták. Így a takaróanyag is előbb átszövődik, a termés kissé előbb jelentkezik és egyenletesebb lesz. Nálunk nem terjedt el ez a módszer. Néhány termelő átszőtt komposztot kever a takaróanyaghoz hasonló céllal, de ez higiéniai szempontból nem helyeselhető. A takarás után takarítás, majd öntözőkannás öntözés következik. Ha a takaróanyagban a kőpor dominál, akkor négyzetméterenként 11, ha a tőzeg dominál, akkor 21 juttatható ki. Holland intenzív üzemekben is egy alkalommal csak 1-1 1-t juttatnak ki m 2 -enként, de a komolyabb

öntözéseket a takarás után 4-5 nappal kezdik. Az első öntözés egyúttal növényvédelmi kezelést is jelent, mert az öntözővízbe különböző gombaölő szereket keverünk a pókhálós penész és a mólébetegség elleni megelőzés céljából. Alkalmazott szerek: formalin, Chinoin Fundazol 50 WP, Sporgon stb. A részletes leírás a növényvédelmi fejezetben található.

A takarástól az első terméshullámig A takarást követően — a hőmérséklettől függően — 8-14 nap múlva megjelenik a micélium a takaróanyag felszínén. Ez alatt a 8-14 nap alatt a hőmérséklet 18-22 °C között lehet, az évszaktól függően. Nem történik azonban semmi baj, ha a hőmérséklet alacsonyabb, mondjuk 15-17 °C, legfeljebb az időpontok, illetve az első szedés ideje 5-10 nappal kitolódik. A szellőztetés még nem lényeges, hacsak nem szükséges hűteni a belső levegőt, erre azonban ritkán van szükség. A magas, 90-95%-os relatív páratartalmat az utak, esetleg az ágyak (zsákok) öntözésével alakíthatjuk ki. A takaróanyagnak mindig nyirkosnak, nedvesnek kell lennie. Pincében általában kevesebb önözésre van szükség, mint a felszíni épületben. Egy-egy öntözéskor (apró lyukú rózsájú locsolókannával) 0,5-1,01/m vizet juttatunk ki. Az öntözővíz nem juthat le a komposztba, mert akkor az esetleg még nem teljesen átszövődött komposzt felső rétege megrothad, fekete, nyálkás lesz, és elszaporodnak a szaprofág fonálférgek. A micélium az ilyen, túlöntözött (esetleg korábban lecsapódásos) réteget csak itt-ott képes áttörni, aminek következtében hiányos lesz a termőtestképződés. A termesztőhelyiség jellegétől (felszíni, pince), az évszaktól (télen szárazabb levegő), a takaróanyag összetételétől, vastagságától függően több vagy kevesebb öntözésre van szükség. Mindenesetre az öntözések első fő ideje (a közvetlenül takarás után kijuttatott 11/m -en kívül) a takarás utáni 4-8. nap között van (2-4. öntözés). A „bolygatás", „felgereblyézés" után — ahol ezt alkalmazzák — kevés vizet adunk. A legközelebbi intenzív öntözések ideje: borsó nagyságtól a szedés előtti napokig befejezve. Szedés előtt egy-két nappal már ne nagyon öntözzünk, mert a gombák tönkje megnyúlhat, szedéskor jobban elszíneződik, s a baktériumos foltosodás veszélye is nagyobb (nyáron-ősszel). A borsó nagyságtól kezdve néhány nap leforgása alatt akár 4-6 1 víz is kijuttatható, vagyis annyi liter, ahány kg gombát várunk m -ként. 2

2

2

Az utóbbi években hazánkban is több termelő alkalmazza a „felgereblyézést", amit a hetvenes években Hollandiában és az Egyesült Királyságban kezdtek alkalmazni. Lécre szerelt szögekkel, vagy (Hollandiában) speciális géppel végzik ezt a műveletet, és a takaróanyagot rendszerint teljes vastagságában fellazítják. Bizonyos esetekben azonban csak a takaróréteg felső 1/3 részét gereblyézik fel. E műveletet a takarás utáni 79. napon végzik. A felgereblyézés következtében egyenletesebb lesz a termőtestek megjelenése, vagyis nem csokrosan, hanem egyenként jelentkeznek a termőtestek. Mindezen kívül a gépi szedés elengedhetetlen előfeltétele lett a bolygatás, és arra is rájöttek a termelők, hogy a pikkelyesdarabos fajták enélkül csak nehézkesen fordulnak termőre, illetve kevés termőtest képződik. Ennek a jelenségnek azonban más oka is van. A várható gombakezdemények számát (ettől függ, hogy darabos vagy apró lesz-e a gomba) több tényező befolyásolja. A kritikus időpont akkor jön el, amikor a micélium nagyobb tömegben kezd megjelenni a takaróanyag felszínén. A termesztők ezt a jelenséget kifutásnak, átütésnek nevezik (15. kép). Ez az állapota hőmérséklettől is függ, általában a takarás után 8-15 nappal vagy a már említett felgereblyézés után 4-6 nappal következik be. A termőtestképződést elősegíti a komposzt hő- 15. kép. „Sodródás", ebben az állapotban mérsékletének csökkenése, a levegő dől el, hogy mennyi termőtest képződik, apróbb vagy darabosabb lesz-e a gomba szén-dioxid-tartalmának csökkehé(Fotó: Szili István) se (a takaróanyag felszínén), továbbá a levegő relatív páratartalmának csökkenése. Természetesen ehhez még hozzá kell venni azt a tényt is, hogy minél tőzegesebb a takaróanyag, általában annál több termőtest képződik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag kőport használva, az előzőleg említett három tényező megfelelő alakításával ne lehetne sok termőtestet „előcsalni". Mindenesetre a tőzeges takaróanyagon néhány nappal előbb jelentkezik az első terméshullám, és a takarőanyag vízháztartása kedvezőbb. Az öntözésről már tettünk említést. Attól az időponttól kezdve azonban, amikor a micélium mindenütt megjelenik a takaróanyag felszínén — és ekkor kezdődik az intenzív szellőztetés — nem szabad locsolni. Ennek az időszaknak azonban nedves takaróanyaggal kell nekiindulni. A szellőztetés kezdetétől számított 4-5. napon, amikor már kialakultak

a „tűfejek", lehet finoman, permetszerűen öntözni (0,5-1,0 1/m 2 ). Erősebb öntözés hatására ugyanis a gombakezdemények elhalhatnak, különösen a pikkelyes-darabos fajtáknál. Ha az első terméshullám idején képződnének a következő hullám kis gombái, nedvesnek kell lennie a takaróanyagnak, mert e kis gombák sokszor vízhiány következtében lepuhulnak, és csak később alakul majd ki a következő hullám. Ha kénytelenek voltunk a szedés előtti napokban öntözni, öntözés után erősebben szellőztessünk, hogy a gombák leszáradjanak. Takarás után a páratartalom magas lehet, egészen a szellőztetés megkezdéséig (kifutásig). Ettől kezdve csökkenhet (85% RH), mert a kissé szárazabb levegő elősegíti a „sodródást" (a gombakezdemények kialakulását), de közben a takaróanyag nem száradhat ki. 4-5 nap múlva, amikor a „tűfejek" már döntő többségben kialakultak, ismét emelkedjen a páratartalom 90-95%-ra. Erre azért van szükség, nehogy túl sok kezdemény jöjjön létre, mert az túlzott elaprósodáshoz vezetne. Borsómogyoró nagyságtól azonban az ilyenkor esedékes öntözések ellenére már megint 80-85%-ra csökkenhet a páratartalom (megfelelő szellőztetéssel, az útöntözés elmaradásával). A kissé szárazabb levegő elősegíti a gombák saját párologtatását, ami kedvez növekedésüknek. Ha túl sok termőtest képződött, a takaróanyag szárazabb, a levegő pedig páratelt - ez sok „csenevész", könnyű gombát eredményez. A hőmérséklet szerepét illetően a komposzt hőmérséklete a meghatározó. Amikor kifutás, átütés után (alatt) megkezdjük az intenzív szellőztetést, a komposzt hőmérsékletének ekkor kell drasztikusan csökkennie, hogy elegendő termőtest képződjön. A régebbi pikkelyes-darabos fajták akkor hoztak kevés termőtestet, ha ilyenkor a komposzt hőmérséklete 20 °C fölött maradt. E fajtáknál célszerű 16-18 °C-ra csökkenteni a komposzt hőmérsékletét, különben az egész termésidő elhúzódik, ami önmagában nem feltétlenül káros jelenség, mert a gomba minősége viszont jobb, darabosabb. Legtöbb esetben azonban az elhúzódó termés az atkák, fonálférgek, cecidlárvák megjelenése miatt veszélybe kerülhet. A jelenleg elterjedt fajták esetében elég, ha a komposzt hőmérséklete 22-25 °C-ról 18-20 °C-ra csökken. Nagyobb hőmérsékletesés elaprósodáshoz vezethet. Amikor a kisgombák kialakultak, a komposzt hőmérséklete megint emelkedhet (20-22 °C). A komposzt hőmérsékletét szellőztetéssel csökkentjük, ami nyáron többnyire csak klímaberendezéssel érhető el. Sok helyen mód van mára levegő szén-dioxid-tartalmának mérésére. A szakkönyvek általában meg is adják a kritikus értékeket. A széndioxid-tartalom csökkenése is hozzátartozik a termőre fordításhoz.

Az optimális érték termőtestképződéskor 0,07-0,09 térfogatszázalék. Télen ez az érték felmehet 0,10,14%-ra is, ami a fűtési költségek szempontjából kedvezőbb. Magasabb szén-dioxid-tartalom mellett kevesebb, darabosabb gomba fejlődik, esetleg a micélium vastagon kifut a takaróanyag felszínére („stróma"). A szellőztetés mértéke a ki16. kép. Első terméshullám futáskor a legnagyobb, 80-120 m 3 /t, (Fotó: Szili István) h, illetve másként is kifejezve 10-20 m 3/m 2/h, a hőmérsékletnek (15-20 °C) megfelelően. Ez a légmennyiség az összes cirkuláltatott levegőt jelenti, amelyben a friss levegő aránya kb. egyharmad. A várhatő első hullám (16. kép) nagyságára is kifejezhető a frisslevegő-igény: 1 m 3/m 2/h/kg gomba. A termés előtt álló kultúra azonban nemcsak fokozott mennyiségű szén-dioxidot bocsát ki, hanem egyéb illó gázokat is, mint pl. az etilén és az aceton, de összesen legalább 10 féle anyagcsereterméket mutattak ki. Némelyik fajta, mint pl. a régi D 13 a hiányos szellőztetésre - az említett gázok miatt - a kisgombák felrepedésével válaszolt. Többek között ezért is kellett mellőzni. Az elmondottakból remélhetőleg kitűnik, hogy a termőtestek nagyságát nemcsak a fajta határozza meg, hanem elsősorban az említett klimatikus tényezők is. Olyannyira, hogy pl. holland, klímaberendezéssel rendelkező termelők előre meghatározzák a gomba kívánt méretét attól függően, hogy pl. konzervnek vagy a nagyobb gombákat igénylő friss piaci ellátásra szánják terméküket.

Termésidő Klíma. A második hullám idején a hőmérséklettől függően még mindig elég sok levegőre van szükség (4-6 m 3/m 2/h), de a termésidő előrehaladásával tovább csökken a szellőzési igény (3-5 m 3 ). Pincében termesztve a második hullám néha nagyobb, mint az első, ezért gyakran apró marad a gomba. A tűfejképződéskor erősebben szellőztessünk (8. rajz), de se a levegő, se a takaróanyag ne legyen ilyenkor száraz. Célszerű az

8. rajz. A korszerű holland csiperketermesztés folyamata (Vedder nyomán)

első hullámot mielőbb leszedni, hogy borsó nagyság idején a második hullám is megkapja az első öntözést. Ha ez az öntözés késik, a második hullám minősége gyengébb lesz. Szedés, ápolás. A gombák akkor érik el szedési érettségüket, amikor a kalap széle kissé eltávolodik a tönktől, és a lemezeket fedő hártya tapinthatóvá válik. Ez a tűfej állapottól számítva 5-8 nap, a hőmérséklettő (14-20 °C) és a takaróanyag tőzegtartalmától függően. A gomba szedhetőségére nem a nagyságából, hanem az alakjából következtethetünk: a tönk megnyúlik, a gomba „karcsúbb" lesz. A

gombát ovnrR rRavarrí

mozdulat-

tal vesszük le, és a tönk alsó, földes részét késsel levágjuk (17. kép). A termést a legtöbb helyen 6 kg-os műanyag rekeszekbe vagy más, az igényeknek megfelelő göngyölegbe szedik. A tárolási veszteség miatt a 6 kg-os rekeszbe 10-20 dkg-mal többet teszünk. A gombák osztályozását . . . illetoen a vevők —k igenyelt vagy a luala17. kép. Szedés exportra (Fotó: Szili István) kult szokásokat veszik figyelembe. Exportra kisebb méretű, egyenletes nagyságú gombák felelnek meg. Rossz termelői szokás — és ez a piaci viszonyokat is tükrözi —, hogy a

rekesz aljába apróbb, esetleg hibás vagy kinyílt gombák is kerülnek. A külföldi piacokon általában a kisebb, de egészséges és zárt gombák a keresettek. A leszedett gombát lehetőleg 1-2 órán belül vigyük hűtőhelyiségbe (2-4 °C), de ha a termesztőhelyiségen kívül 1-10 °C-os a hőmérséklet, ez is megfelelő az ideiglenes tárolásra másnap reggelig. Így esetleg kétnapi szedést összegyűjthetünk az elszállításig. Nagyobb volumenű (200-300 m 2 -nél nagyobb) termesztéshez azonban nélkülözhetetlen a hűtőhelyiség, mert ezzel lényegesen csökkenthetők a szállítási költségek: 2-3 napi szedést összegyűjtve egy „körúttal" értékesíthetjük a termést. Egy terméshullám leszedése 2-3 napig tart, a szedési teljesítmény (15-60 kg/h) a gombák számától, nagyságától és a minőségi követelményektől függ. Szedés, illetve hullám után ún. javítás következik, ami abból áll, hogy a tönkmaradványokat, a beteg, lepuhult, barna kisgombákat „kigyomláljuk", majd a következő munkamenetben tiszta műanyag vödrökből fertőtlenített takaróanyaggal pótoljuk a lyukakat a takaróanyag egyszerű beleszórásával („homokolás"). Ezután a következő hullám kifejlődése érdekében öntözünk. E műveletet a szükségletnek és a körülményeknek megfelelően a következő szedésig még egyszer-kétszer megismételhetjük. Ha szedés előtti napon is kell öntözni, utána erősebben szellőztessünk, hogy a gombák szárazak legyenek. Azokon a helyeken, ahol esetleg kevés gomba termett, lényegesen kevesebb vízre van szükség. A hullámok 8-12 napos időközökben követik egymást, a hőmérséklet és a fajta függvényében. Modern, felszíni épületekben négy hullámot szoktak szedni 40-50 nap alatt. Pincében a termésidő jobban elhúzódik, különösen télen. Ilyenkor már nem is tartják számon a hullámokat, a gomba is kiegyenlítettebben és mind kevesebbet terem. A második hónap végére sokszor már a micélium is „eltűnik" a komposztból a kártevők és a betegségek elszaporodása miatt. A termés mennyisége 12-25 kg között alakulhat, de lehet ennél kevesebb, ritkán több is, a körülményektől függően. A termésidő alatti vegyszeres növényvédelmi kezelések eléggé korlátozottak. Némi lehetőség van a móléfertőzés, a légyfertőzés csökkentésére (formalin, Sporgon, Bladafum stb.), de az esetleg előforduló fonálférgek, atkák és cecidlárvák ellen ekkor már nem tudunk védekezni. Minderről a növényvédelmi fejezetben részletesen szólunk. A termésidő végén a letermett, rendszerint igen fertőzött, illetve annak tekintendő alapanyag kihordása higiénikus legyen, ne fertőzzük

meg vele az új telepíté s eket! Az elmondott szempontok azért lényegesek, mert a hazai term é sátlagok viszonylag alacsonyabb voltáért a higiéniai és növényvédelni teendők hiányos ismerete vagy elmulasztása felelős. A korszerű külföldi, felszíni gombaházakban a letermett kultúrát „kifőzik" (70 °C-on 12 őráig tartják), és így az elszállításkor nem fertőzik meg vele a környezetet. Vegyük még hozzá ehhez, hogy sok helyen szűrik a termesztőházak ki- és bemenő levegőjét, hogy egyéb intézkedéseket ne is említsünk. Csak ilyen környezetben képzelhetők el az olyan korszerű és termésnövelő eljárások, mint a tömegátszövetés, a takarás előtti dúsítás, a takaróanyag-csírázás, a felgereblyézés. Mindez közel sem jelenti azt, hogy hazai termésátlagaink a fent említettek hiánya ellenére ne lennnének növelhetők. Erre egyéb „tartalékokkal" rendelkezünk, csak élni kell velük!

Termesztés 100 °C-on gőzölt szalmán Ezt az eljárást a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben dolgozták ki és szabadalmaztatták (Balázs—Kovácsné, 1988). Az aljzat előkészítése a laskagombáéval azonos, 4-51 szemcsíra felhasználásával, 100 kg benedvesített aljzatra vonatkoztatva. A továbbiakban a csiperke zsákos termesztésének megfelelően járnak el. A terméseredmények alacsonyabbak ugyan, de kisüzemi keretek között ennek kisebb a jelentősége, mert ez az eljárás egyszerűbb, mint a komposztálás. Az eljárás eredményesnek bizonyult azAgaricus bitorquis (nyári csiperke) termesztésében is. A le gj obb eredményeket egy kecskeméti törzzsel érték el. Nincs azonban tudomásunk arról, hogy e módszert a gyakorlatban alkalmaznák.

Az ízletes (nyári) csiperke (Agaricus bitorquis) termesztése Az Agaricus bitorquis zömök, rövid tönkű gomba (18. kép). Kalapja többnyire lapos, széle erősen begöngyölt. Tönkjén két gyűrű található. Az alsó gyűrű (bocskor) a kis gombát körülvevő burok maradványa, a később megjelenő felső gyűrű a tulajdonképpeni gallér. Kalapja sely-

mes, fehér, fogásra elszíneződhet. Húsa is kissé vörösödő. Bolygatott talajon, árokszélen, utak, töltések mentén, városokban a járdák mellett találkozhatunk vele. Európában a hatvanas évek végén kezdték termeszteni Hollandiában és Belgiumban. Később a csepeli Duna Tsz is foglalkozott vele, de csak kísérleti jelleggel. Üzemi termesztése külföldön is korlátozott, bár könnyen tenyészthető (táptalajon, szemcsírán), termeszthető gomba. Melegkedvelő. Átszövési optimuma hasonló a kétspórás csiperkééhez (25 °C körüli, esetleg néhány fokkal magasabb), termesztés alatt azonban legalább 5-7 °C-kal magasabb hőmérsékletet igényel (25 °C). A viszonylag ma18. kép. Agaricus bitorquis, gas hőmérséklet ellenére tenyészideízletes csiperke je kissé hosszabb, mint a kétspórás (Fotó: Kovácsné dr. Gyenes Melinda) csiperkéé. Ez a két tulajdonság sajnos a kártevőknek és a kórokozóknak is jobban kedvez, tehát a termesztését ez is korlátozza. Előnyei: — vírusbetegségekre nem érzékeny, a móléra is kevésbé, — gombája tetszetős, a szállítást, tárolást jobban tűri, — nyáron is termeszthető felszíni épületek helyiségeiben.

Hátrányai: — a gomba, bár jobban tárolható, hamarabb kinyílik, — egészben konzerválva az alsó gyűrű leszakadozik, szeletelve jobban színeződik, — ha túl kevés a levegő, a kalapon „légmicélium" jelenik meg, a kalap ettől könnyebben megbarnul, — ha öntözés után nem szellőztetünk erősebben, a tönk szedéskor (vágásfelületnél) jobban vörösödik, — erősebb aromája van, ezt nem mindenki kedveli, — kártevőkre, betegségekre a magasabb hőmérséklet és a hosszabb tenyészidő miatt gyakrabban kell számítani, illetve nehezebb a

védekezés („velőpenész", zöldpenészek, baktériumos foltosodás, atkák, gombalegyek), — csírázáskor még a kétspórás csiperkénél is érzékenyebb az ammóniamaradványokra! Termesztéstechnológiája teljesen azonos a kétspórás csiperkénél leírtakkal, figyelembe véve a magasabb hőmérsékleti igényt (20 °C alatt már nem lehet termeszteni). Néhány apróbb eltérés és megjegyzés: 1. Átszövés alatta komposzt felszínét fedjük le fóliával (vagy papírral, amelyet időnként megpermetezünk), ezt azonban 2-3 nappal a takarás előtt távolítsuk el, nehogy a komposzt felszíne nedves maradjon, mert ez később a takaróanyag alatt átszövetlen, fekete maradhat. 2. Kissé nedvesebb takaróanyagot használjunk, és a takarás után ne öntözzünk azonnal, hanem csak 5-6 nap múlva. Ekkor tehetünk az öntözővízbe vegyszereket (Fundazol 50 WP, Sporgon, formalin), de a formalinból csak fele annyit, mint a kétspórás csiperkénél (bővebben lásd a növényvédelmi fejezetben). 3. Szellőzési igénye a kétspórás csiperkénél említett adatoknakkb. afele. 4. Óvatosabban, kisebb vízadagokkal kell öntözni. 5. Fokozott higiénia, fokozott védelem a gombaszúnyogoktól. Az elsötétített kultúra csak ventilátorokon keresztül érintkezhet a külvilággal. 6. Rácsírázást ne alkalmazzunk! 7. A K-32-es fajtánál mellőzzük a „gereblyézést" (a takarás utáni 89. napi fellazítást ne alkalmazzunk), a K-26-os fajta gereblyézhető (egészen a komposztig). 8. Takarás előtt ne alkalmazzunk dúsítást (szójaliszt...). 9. A K-32-es fajta konzerválásra alkalmasabb. 10. Léteznek még melegigényesebb (28 °C), ún. trópusi törzsek is (Somycel—AGC W20). Megemlítjük még, hogy az ízletes csiperke is termeszthető (kísérletileg) a laskagombánál használatos aljzaton (Balázs—Kovácsné, 1988).

A gyapjas tintagomba (Coprinus comatus) A Coprinus comatus közepes nagyságú gomba (19. kép), kalapja kezdetben hengeres, tojásdad, 3-4 cm átmérőjű, 5-10 cm magas, gyapjas, pikkelyes. Színe fehér, a kalap „teteje" (közepe) okkeres, barnás. Lemezei

fehérek, igen sűrűn állnak, egy-két napon belül alulról felfelé megfeketednek, elfolyósodnak (autolízis). Tönkje szintén fehér, rostos, szálas szerkezetű, de fogyasztható (célszerű „karikákra" vágni). Előfordul füves helyeken, bolygatott, laza talajokon, szeméttelepeken, parkokban, nádasok mellett. A legjobb ízű gombákhoz tartozik. Addig fogyasztható, amíg húsa fehér, kalapja zárt, kemény, hengeres. Ellentétben a ráncos tintagombával, a gyapjas tintagomba alkohol mellett is fogyasztható. (A ráncos tintagomba kalapja hamvasszürke, szürkésbarna és feltűnően ráncos. Ez is jóízű, de alkoholfogyasztással kipirulást, vértó7 9. Kep. copnnus comarus, gyapjas dulást okoz.) A Kalmár—Makara— tintagomba (Fotó: Tóth István) Rimóczi-féle Gombászkönyv (1989) gyapjas tintagombára tett megjegyzése (a mérgezéssel kapcsolatban) nem tűnik megalapozottnak. Felhasználásával kapcsolatban el kell mondani, hogy hamar elfolyósodik, ezért nagyon fiatalon le kell szedni, így hűtőszekrényben 1-2 napig tárolható. Egyes vélemények szerint hideg vízbe téve hűtőszekrényben jobban eláll. A gyapjas tintagomba önbomlási folyamata blansírozással (5 perc főzés forró vízben) megállítható, így tovább eláll, illetőleg konzerválható vagy mélyhűthető is. Külföldi (holland és más) kutatók foglalkoznak jobb tárohatóságú törzsek szelektálásával, illetve spóramentes törzsek előállításával. Mint korábban említettük, bizonyos kedvező egészségügyi hatásokat is felfedeztek e gombával kapcsolatban, ami a cukorbetegek számára előnyös lehet. Lehetséges, hogy a tartósítóipar számára a jövőben értékes alapanyag lehet, egyelőre azonban csak hobbitermesztésről beszélhetünk saját fogyasztásra. Szaporítóanyaga nincs kereskedelmi forgalomban, jóllehet előállítása viszonylag könnyű, szaporítóanyaga még fapálcikákon is fenntartható (lásd a csírakészítésnél), ami utal arra is, hogy termesztése során a fűrészpor is szóba jöhet. Termesztésbe vonását a hetvenes évek közepén kezdték el az akkori

NDK-ban (Dieskau), majd Hollandiában, lótrágya komposzton és szalmán. Hazánkban a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet foglalkozott vele. Egyik termesztési módja teljesen megegyezik a kétspórás csiperke termesztésével, htrágyából vagy bármilyen szintetikus alapanyagból készült komposzton. Némi eltérés csak abban van, hogy ez a gomba kevésbé érzékeny az ammóniamaradványokra, így a komposztálás (pl. a II. fázis) egy-két nappal előbb befejezhető. A termőtestek képződéséhez bizonyos mennyiségű fényre is szükség van. Termeszthető hőkezelt szalmán is, vagy 100 °C-on 1 óráig gőzölt szalmán (lásd a laskagombánál); ezt az eljárást ugyancsak a kecskeméti intézetben dolgozták ki. A csírázástól kezdve azonban a csiperkéhez hasonlóan kell termeszteni.

Erdőszéli csiperke (Agaricus arvensis), lila pereszke (Lepista nuda) E gombákat is csiperkekomposzton termesztették kísérletileg, hasonlóan a csiperkegombához, ezért teszünk róluk itt említést. Mindkét gomba jóízű, ismert, szabadban gyűjtve piacainkon (a piaci gombaellenőrnek való bemutatás után) árusítható. Termesztési lehetőségeiknek egyelőre nincs nagy jelentősége. A kutatók keresik azokat a törzseket, változatokat, amelyek magasabb termésátlagot hoznak. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást találhatnak a szakirodalomban (Lelley, 1991).

A letermett csiperkekomposzt hasznosítása A letermett csiperkekomposztot trágyaként, talajjavítóként szokták felhasználni. Az alábbiakban ehhez fűzünk néhány, a csiperkeirodalomban talált megállapítást, javaslatot. Ezenkívül a felhasználónak is ismernie kell az illető növénykultúra igényeit, mert csak ezután lehet eldönteni a letermett komposzt alkalmasságát. A letermett komposzt só- és szervesanyag-tartalma viszonylag magas, 0,6% nitrogént, 0,8% káliumot és 0,6% foszfort tartalmaz friss anyagra vonatkoztatva, beleértve a takaróanyagot is. Mésztartalma 6%, sótartalma 18-25%, szervesanyag-tartalma 20%, pH-ja 6,3. Kalci-

umtartalma miatt alacsony pH-t igénylő növények alá nem ajánlott. Inkább szántóföldi, mint kertészeti kultúrák trágyázására javasolják, bár jónak találták a káposzta, a karfiol, a bab és a zeller esetében is. Nem javasolt magas sótartalmú talajoknál, sóérzékeny növényeknél, palántáknál, paradicsomnál, reteknél, endíviánál. Biogáz előállítására sem alkalmas. Előnyt jelent viszont alacsony nehézfémtartalma. Kísérletileg felhasználták bizonyos cserepes növényeknél tőzeghez keverten, továbbá konténeres cserjéknél (Contoneaster, Cornus, Forsythia, Weigela). Bármilyen felhasználás esetén előnyére válik néhány hónapos komposztálás, kilúgozódás, de célszerű műtrágyával (N, P, K) feljavítani. Tőzeggel való keverése előnyös. Felvetődött a benne esetleg található csiperkekártevők (atkák, fonálférgek, cecidlárvák) nemkívánatos jelenléte, de nincs konkrét bizonyíték káros hatásukra. A cecidszúnyogok lárvái minden rothadó zöldségfélében előfordulhatnak, de nem elsődleges kártevőkként. Régóta ismert dolog, hogy a letermett gomakomposzt takaróanyagként is felhasználható, amennyiben szabadföldön 2-3 évig 30-40 cm vastagon fektetik és néhányszor átforgatják, miközben talajjal is keveredhet. Az esők jó hatással vannak rá, csökkentik a sótartalmát. Célszerű más anyagokkal, pl. tőzeggel keverni, de mindenképpen gőzöléssel kell fertőtleníteni felhasználás előtt (ládákban, 5 óráig tartani 60 °Con). Egyetlen, szigorúan tiltott felhasználási terület: a gombatermesztő ne használja trágyaként a gombatelep közelében! Amennyiben takaróanyagnak óhajtja felhasználni, ez a lerakat is több kilométeres távolságban legyen!

A laskagombák (Pleurotus spp.) termesztése farönkön

A laskagombát az NDK-ban az ötvenes években, hazánkban a hatvanas évek elején kezdték nagyobb mértékben termeszteni farönkön. A nagyüzemi termesztés nem vált be, de a háztáji keretek között ma is ez a legegyszerűbb módszer. A termesztés rövid folyamata: a nem túl régen döntött fát feldaraboljuk és beoltjuk, a rönkök megfelelő helyen átszövődnek, s ezután kihelyezhetők a kertbe, részben földbe süllyesztve, ahol 3-4 évig teremnek, rendszerint ősszel.

Fajták Régebben kizárólag a késői laskagombát oltották rönkre, amelynek ismertebb fajtái a P5, az L2, az Lsz, a Som, a VL6 stb. voltak. Az utőbbi években már hibrid fajtákat telepítenek farönkre, ezek közül legismertebb a HK35, de tulajdonképpen minden faj és fajta termeszthető faanyagon, hiszen ez a természetes tápanyaga. A hibridek vagy más néven a nyári fajták tavasszal, nyáron is hozhatnak termést. A csíralaboratóriumok egyébként a késői fajtákkal már nem is nagyon foglalkoznak. Mindenesetre a hibrid fajták ősszel egy hónappal korábban kezdenek teremni, arra nézve viszont, hogy a késői fajták ősszel, illetve tél elején tovább teremnének, nincsenek tapasztalataink. Az intenzív termesztés során a hibrid fajták is teremnek alacsonyabb hőmérsékleten, akár 8-10 °C-on is. Szabadban, farönkön a hibrid fajták húsosabb termőtesteket hoznak, mint a zsákos termesztésben, magasabb hőmérsékleten.

Milyen fafajok jöhetnek számításba? Ez a kérdés a laskagomba termesztésének és kutatásának egyik mostoha területe. A szerzők egymás adatait veszik át több-kevesebb meggyőződéssel. Sokkal többet mi sem tudunk mondani. A következő közhelyek ismételhetők: akác és tűlevelű fafajok kevésbé alkalmasak, annak ellenére, hogy a természetben mindegyiken előfordul a laskagomba, igaz, más-más gyakorisággal. A lucfenyő fűrészpora, forgácsa alkalmas termesztésre, az akácé csak kivételes esetben. A szerző például termesztett Pleurotus pulmonariust akácforgácson, ugyanez a H7 és a G24 esetében nem sikerült. A csonthéjas, mézgásodó gyümölcsfákat nem javasolják, bár Véssey Ede (személyes közlés) cseresznyefarönkön termesztett laskagombát. Ezek a kérdések akkor vetődnek fel, ha valaki kivágja régi gyümölcsfáit és gombát szeretne rajtuk és a fennmaradó tuskón termeszteni. Sajnos az öreg fák más farontó gombáktól is fertőzöttek lehetnek, ezért eleve bizonytalan a beoltásuk eredményessége. Azt viszont határozottan állíthatjuk, hogy az almatermésűek és különösen a dió kedvelt táptalaja a laskagombának. Az erdei fák közül megfelelő a bükk, a nyár, a fűz, a csertölgy, a gyertyán, a szil, a juhar, a hárs, a gesztenye és még több más faj is. Az akácot, a nemes tölgyet azonban nem javasoljuk, a fenyőfélék meg amúgy sem szerezhetők be. Vitatott pl. az éger és a kőris termesztési értéke, bár az égerről tudjuk, hogy jó shiitakealapanyag. Amikor tehát laskagombát szeretnénk termeszteni, ne úgy vessük fel a kérdést, hogy kiszáradt a kajszi vagy útban van egy szilvafa, hanem próbáljunk megfelelő fát (pl. nyárfát, fűzfát) vásárolni, amikor valahol irtás van. A nyárfáknál is tegyünk azonban különbséget a színes (barnás) és a fehéres faanyagú fajták között, az utóbbiak javára. Nem közömbös a kivágott fa állapota sem. A reves, pudvás, taplógombás fa nem megfelelő. Ugyancsak bizonytalan a teljesen friss döntésű, lédús faanyag oltása is, mert belsejében kevés az oxigén, és még egyéb gátlóanyagokat is tartalmazhat. A laskagomba ugyanis nem kifejezetten élősködő, az egészséges fát nehezen képes megtámadni. Megfelelőbbnek tartjuk tehát a néhány héttel vagy legfeljebb 1-2 hónappal korábban döntött fát, amely veszített egy kicsit nedvességtartalmából (pl. 50%-os víztartalma 40%-ra csökkent.) A teljesen kiszáradt fa oltásra alkalmatlan, illetve többnapos áztatásra szorul. Ez azonban eléggé bizonytalan kiindulási alapanyag, mert a farontó gombák eluralkodhattak rajta, és így csak csekély termést várhatunk.

Oltás, átszövés

Termőre fordítás

A hosszabb rönköket fűrészeljük fel rövidebb, 30-35 cm-es darabokra. Ezután az átszövés helyén (verem, pince, garázs, kazánház, régi istálló stb.) a hengerekből rakatot építünk oly módon, hogy a vágásfelületek alá, közé és tetejére vékony, 0,5 cm-es rétegben elterítjük a kezünkkel szétmorzsolt gombacsírát. A csíra 2-51-es fóliazacskóban vagy üvegben kapható. 11 csíra 40-50 kg faanyag beoltásához elegendő. Megbontatlan göngyölegben hűvös, szellős, száraz helyen több napig tárolható. Tárolás közben a göngyölegek ne érjenek egymáshoz. A fahengerekból készült rakatot belső helyiségben csak fóliával, szabadban fóliával és ráterített földdel védjük a kiszáradástól, napfénytől (9. ábra). Az átszövési és érlelési idő 15-20 °C-on 3-5 hónapig tart. Hosszabb, nehezebb, fekvő rönk esetében fúrt lyukakba vagy befűrészelésekbe is helyezhetjük a szaporítóanyagot, bár a lyukak elég kicsi támadási felületet jelentenek a gombának. Az ilyen oltást a termőhelyen végezzük el, a rönköt félig földbe süllyesztjük és fóliával, majd földdel takarjuk. Egyedi farönköket, Földben hagyott tuskókat is beolthatunk a termőhelyen. Az ilyen tuskókat se oltsuk Fúrt lyukakkal, mert a gyökérnyomás (víz) következ9. rajz. A laskagomba termesztése farönkön tében a csíra befulladhat.

Tavaszi, nyári oltás esetén augusztus végé, őszi vagy téli oltás esetén tavasszal a rakatot szétszedjük, és az egyes tinköket kertben, kerítések, sövények, falak északi oldalán, tehát árn:ékos és szélvédett helyen, egymástól 20 cm-re földbe süllyesztjük, nintegy 2/3-3/4 részig (20. kép). A rönkök, illetve a gomba később a talajból is vesz fel nedvesség et, ásványi anyagokat. Aj ól átszőtt rönkökön fehér, kellemes illatú mi2éliumszövedék található, a fát felhasítva látható, hogy a kifehéredett Faanyagot a gomba birtokba vette. A helyben oltott rönkökről átszövés után lebontjuk a földtakarót és a fóliát, vagyis szabaddá tesszük a Átszőtt rönkök kihelyezése 20. rönk felső részét. A rönkök körül (Fotó: Tóth István) emelhetünk szélvédő földsáncokat vagy deszkákat, esetleg 20-30 cm magas fóliakerítést. A gyomok is védenek a széltől és napfénytől, bár az ilyen helyen előszeretettel tanyáznak a gombaszúnyokok is, amelyek lárvái nyárm vagy kora ősszel károsíthatják a gombát. Száraz időjárás esetén a rörköket és környéküket megöntözhetjük, különösen akkor, amikor esEdékes a termőre fordulás. A késői laskagomba csak ősszel, párás, ködös időjárás esetén, az első erősebb lehűlések után kezd teremni, és a télbeálltáig 2-3 terméshullám várható. A nyári (hibrid) fajták tavasszal nyáron is teremhetnek, hosszabb esőzések után. A rönkök köré szórhatunk ki szalmát, hogy az eső ne verje fel a talaj szemcséket a gomba lemezei közé. A kihelyezett rönkök 3-4 évig az időnkénti öntözésen kívű más kezelést nem igényelnek. A szedésre érett laskagomba kalapja kissé kiterül, de széle még begöngyölt (21. kép). Nem szabad várni, amíg a kalap széle kiegyenesedik, netalán tölcséresedik, kifakul, mert akkor már a kalap húsa szívós, rágós lesz. Inkább túl fiatalon vegyük le a gombát, mint elkésve! A termés összes mennyisége a fa eredeti tömegének 15-25%-a, de természetesen ennél kevesebb is lehet, az említett körülményektől függően. A legtöbb gombát rendszerint a második év őszén szedhetjük. -

A laskagombák (Pleurotus spp.) termesztése szalmaféléken, fűrészporon, saját fogyasztásra A termesztés rövid áttekintése, fajták

21. kép. Termő gyökértuskó (Fotó: Tóth István)

A laskagomba termesztésének e módszere kissé intenzívebbé tehető azáltal, hogy a rönköket veremben, használaton kívüli melegágyban vagy fóliasátorban stb. helyezzük el, amellyel meghosszabbítjuk az őszi termésidőt. Rönkös termesztésnél a gombaszúnyogok kártétele ellen csak úgy tudunk védekezni, hogy teljesen gyommentes környezetben termesztünk, de akkor más módon kell megteremteni a kellően párás mikroklímát. Szerencsére a gombaszúnyogok a laskagombát nem túlzottan kedvelik, szemben pl. a csiperkékkel.

Az alapanyagot felapítjuk, nedvesítjük, majd hozzákeverjük a szétmorzsolt gombacsírát, végül perforált fóliazsákokba töltjük. Megfelelő helyiségben az aljzat 20-30 nap múlva átszövődik, kifehéredik, összeáll, és kedvező körülmények között a zsákok felszínén lévő lyukakon keresztül megjelennek a gombakezdemények. A termésidő egy-két hónapig tart, különböző tényezőktől függően. A fajták elég gyakran változnak. A késői laskagomba fajtáit felváltják azok a hibrid fajták, amelyek nyáron is, télen is termeszthetők. Késői laskagombát csak augusztus végén olthatunk először, így a termés kezdete szeptember vége, amikor a hőmérséklet már gyakran esik 10 °C alá. A késői fajták termőre fordításához ugyanis hideghatásra, „hidegsokkra" van szükség. Tavasszal legkésőbb márciusban telepíthetjük ezeket a fajtákat, hogy május végével leteremjenek. Mint említettük, az eddigi megfigyelések szerint a hibrid fajták is termeszthetők télen. Ezzel szemben a legnagyobb nyári melegben, hosszan tartó kánikulában e hibrid fajták is nehezen fordulnak termőre, illetve csak akkor, ha jön egy átmeneti, néhány napos lehűlés. A régi fajták közül a G24-es tűrte legjobban a meleget, de csíráját már nem gyártják, az exportképesebb HK35-ös kiszorította.

Felhasználható az egészséges, száraz gabonaszalma, kukoricacsutka, kukoricaszár, cirokszár, repceszalma, lenszalma, kenderpozdorja, továbbá a szója-, magborsó-, maglucerna-, lőhereszalma. E négy utóbbit azonban ne használjuk tisztán, keverjük gabaonaszalmával vagy fűrészporral. Használható még a friss, egészséges, száraz, durva szemcsés lombosfa- (lásd fent a rönkös termesztésnél) vagy lucfenyő-fűrészpor,

-forgács is. Apró szemcsés fűrészport csak durvább anyaghoz keverve használjunk, ez fokozza azok (pl. szalmaszecska, forgács) víztartó képességét. Vegyes fűrészporban minél kevesebb legyen az akác és a nemes tölgy. Ha a fűrészporban sötétebb, ázott, penészes részek vannak, a termesztés sikertelen lesz, elsősorban a cecidszúnyog lárvái miatt. (Ez a szalmafélékre is vonatkozik.) A szálas anyagokat 1-3 cm-re szecskázzuk (22. kép) vagy őröljük, a kukoricacsutkát kalapácsos darálóval 0,5-2 cm-es szemcsékre daráljuk. A különböző anyagok egymással kever-

keverünk, többször átforgatva. Ezután az alapanyagot erősen tömörítve perforált fóliazsákokba tömjük, és a zsákok száját szorosan bekötjük. A kisimítva 40-50 cm széles zsákokba 60-70 cm magasan 10-12 kg aljzat fér, vagyis pl. 1 üveg csírával 4-5 ilyen zsák készíthető. Szélesebb zsákokat ne használjunk, mert (nyáron) a közepük befülledhet. A zsákok oldalát kb. 10 mm vastag, hegyes tárggyal 10 x 10 cm-es kötésben kilyuggatjuk (bőrlyukasztóval ez előre elvégezve sokkal szakszerűbb). A különböző fajták csíráit ne keverjük egymással!

Átszövés A zsákokat tiszta, szellős, 15-20 °C-os helyiségben (pince, alagsor,

22. kép. Kis teljesítményű, villanymotorral működtetett szecskavágó (Fotó: Szili István)

23. kép. Az alapanyag gőzölése kisüzemben, keverő- (nedvesítő-csírázó) tartállyal (Fotó: Szili István)

hetők. A benedvesítés tiszta betonon, fólián, tepsiben vagy kádban történik öntözőkannával, ha lehet forró vízzel, amelybe Chinoin Fundazol 50 Wp gombaölő szert keverünk (100 1 vízhez 1 dkg, 10 1 vízhez kb. egy mokkáskanállal). Fundazol helyett jó még a Topsin-M 70 Wp vagy a Kolfugo 25 FW is. 10 kg száraz alapanyaghoz 15-161 fundazolos vizet adunk, miközben többször átforgatjuk. Biztonságosabb a nedvesítés, ha a felaprított anyagot fél órára 60-70 °C-os (fundazolos) vízbe merítjük (zsákban, kosárban), majd hagyjuk lecsurogni, lehűlni. Üzemi termesztés esetén célszerű gőzölő'berendezést készíteni (23. kép), amelyben a felaprított alapanyagot még száraz állapotban 1-1,5 óráig 100 °C-on gőzöljük, majd hideg vízzel nedvesítjük.

Csírázás Az alaposan benedvesített (65-70%-os víztartalom), majd lehűlt alapanyaghoz, tisztára mosott betonon, fólián vagy kádban hozzákeverjük a kézzel szétmorzsolt gombacsírát. 40-50 kg nedves anyaghoz 5 1 csírát

garázs, folyosó, gazdasági épületek helyiségei stb.) szövetjük át a padozaton, földön vagy polcokon úgy elhelyezve, hogy ne érjenek egymáshoz. Helyüket előzőleg kitakarítjuk és hipós vízzel fertőtlenítjük. Elhelyezés után azonnal porozzuk meg a zsákokat és környéküket valamilyen rovarölő szerrel (Piretrin, Mala, Domotox, Diazinon 5 G, Galition 5 G). Ezenkívül rakjunk ki a zsákok és nyílások közelébe légyölő csíkokat, légyfogókat. Az átszövés a hőmérséklettől stb. függően 15-25 napig tart. Télen is biztosítsunk legalább 15 °C-ot. Ezután megjelennek a gombakezdemények.

Termőre fordítás, termés A kifehéredett blokkokat az átszövés helyén vagy átszállítva egyéb

helyiségben, esetleg árnyékolt fóliasátorban termesztjük le. A zsákokat álló helyzetben vagy 2-3 zsákot egymásra fektetve termesztjük le a padozaton vagy a polcokon. A termesztés feltételei: magas páratartalom, intenzív szellőztetés, kevés természetes vagy mesterséges fény (pl. hideg-fehér fénycső). A jelenlegi törzsek (HK35, 65, 48, 123, PS-szaka stb.) egész évben termeszthetők 15-25 °C-on. 10-12 °C-on már nagyon lassú a fejlődés. A gombakezdemények a fólián készített lyukakon bújnak elő. Ha átszövés alatt a fólia elvált az aljzattól, célszerű még egyszer erősen tömöríteni a zsákot és jó szorosan újra bekötni. A gombaszövedéknek ez nem árt. Régebben átszövés után a főliát felha-

sogatták vagy levették. Ma már ez nem szokás, mert az aljzat könynyebben kiszárad és beáztatása körülményes, bár nem lehetetlen. A padozatot naponta locsoljuk fel, hogy a levegő párás legyen, de a gombákat ne öntözzük meg. Ha a szellőztetés nem kielégítő, a gombák tönkje megnyúlik, megvastagodik, a kalap tölcséresedik, kanalasodik. Torzulhatnak a gombák olajszagtól, füstgázoktól, vegyszerektől is. Az említett rovarölő szerekkel nem kezelhetjük a gombákat, legfeljebb a padozatot. A termés szakaszosan jelentkezik, a termésidő 1-2 hónapig tart. Ezután a blokkokat távolítsuk el messzire, helyüket takarítsuk és hipós vízzel fertőtlenítsük ki. Letermett blokkok mellé ne tegyünk újakat! A még fehér, egészséges, penészmentes aljzat sertésekkel, juhokkal, szarvasmarhákkal feletethető. A várható termés a nedves aljzat súlyának 15-25%-a. A túlérett gomba kalapja kifakul, kiterül, rágós lesz, fokozódik a spóraszórás is, ami allergiát, köhögést válthat ki, ezt ne várjuk meg! A fiatal gomba tönkjének felső része is fogyasztható, ha vékony karikákra szeleteljük. A kalapot is a rostok irányára merőlegesen apítsuk fel. Legegyszerűbb elkészítési módok: rántva, paprikásnak, pörköltnek, levesbe, tojásos gombának, fasírozottnak, szendvicsekhez, salátának stb. A házi tartósítás módja (aprítás után): szárítás (majd darálás), natúr vagy ecetes eltevés kétszeri kidunsztolással vagy a félkész étel mélyhűtése. (Lásd könyvünk utolsó fejezetét.) Az időben, fiatalon leszedett és elkészített laskagomba (különösen az ún. „szaka" fajta) sokak szerint felülmúlja a sampinyont. A friss gomba levelekre szedve és becsomagolva hűtőszekrényben 2-3 napig, a gombás étel egy-két napig tárolható. Laskagombát soha ne tároljunk melegben, fóliazacskóban! A termesztett laskagomba szabadon, szabad áron értékesíthető. Ha szükséges, a termesztésből való származását igazolni kell. Az üveges gombacsíra száraz, hűvös helyen 1-2 hétig eltartható, elszíneződése (sötétebb foltok), nedvesedése, nem jelent feltétlenül értékromlást, ha az alapszíne fehér marad. Ha postán szállítva az üveg eltörött, a csírát néhány napon belül fel kell használni. A csírában ne maradjanak üvegszilánkok, illetve az ilyen blokkokat letermés után ne adjuk állatoknak. Fóliazacskós csírát nyáron nem szabad postán szállítani, és lehetőleg hűtőben vagy hideg helyen hézagosan kell tárolni, mert melegben előbb befülled, mint az üveges csíra.

A laskagombák (Pleurotus spp.) üzemi termesztése

A termesztés rövid áttekintése A „nagyüzemibb" technológia szerint az alapanyagot aprítják, nedvesítik, majd kb. 10-40 t befogadóképességű tömeghőkezelő helyiségekben hőkezelik: 60-70 °C-on pasztőrözik, majd 45-50 °C-on kondicionálják. Az egész folyamat mintegy 3 napot vesz igénybe. A másik eljárás az utóbbi években kezdi kinőni a kisüzemi szintet. Az alapanyagot aprítják, szárazon 100 °C-on 1 óráig gőzölik 1-10 t-s gőzölőben, majd hideg vízzel nedvesítik, csírázzák, zsákolják. Mindkét eljárást Magyarországon dolgozták ki, az előzőt 1969-70-ben, az utóbbit 1979-80-ban. Ez nem jelenti azt, hogy csak így készíthető laskaaljzat, vannak többé-kevésbé eltérő eljárások is (rövidebben ugyan, de ezekre is kitérünk). A becsírázott aljzat megfelelő helyiségben 20-30 nap alatt átszövődik, kifehéredik, összeáll, és kedvező körülmények között (termesztőhelyiségben) a zsákok perforációin (a lyukakon) megjelennek a gombák. A termésidő különböző tényezők függvényében 1-2 hónapig tart. Néhány kisüzem az 1 órás gőzölést 200-5001-es tartályokban végzi. Az említett két eljárás azonban „középúton" átfedi egymást, mert egy 5-10 t-s hőkezelőben, ami kb. 15-30 m térfogatú tartálynak felel meg, némi műszaki eltéréssel mindkét módszer alkalmazható. A nagyobb alapanyaggyártók a zsákok egy részét maguk termesztik le, másik részét eladják, de a gombát rendszerint visszavásárolják és exportálják. Jelenleg Magyarországon szinte mindenki exportra termel, többnyire a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok megüresedett egykori istállóiban, óljaiban — megfelelően kitakarítva, kifertőtlenítve és átalakítva azokat. 3

A laskagomba termesztésére a csiperkénél javasolt összes helyiségtípus megfelel, de a laskagombának kevés természetes vagy mesterséges fényre szüksége van. Lényeges különbség a két gomba termesztésében még az, hogy a laskagomba nyáron is termeszthető felszíni épületben. Itt meg kell jegyezni, hogy a jelenleg elterjedt fajták (elsősorban a csaknem kizárólagos HK35-ös) a legnagyobb melegek idején (25 °C felett) nem fordulnak termőre vagy leáll a termés mindaddig, amíg néhány napos lehűlés be nem következik. Ugyanígy volt ez a H7-es fajtával is. A G24-es viszonylag jól bírta a magasabb hőmérsékleteket, de az exportkihozatal ilyenkor annyira lecsökkent (világos, apró termőtestek), hogy ezért nem volt érdemes termeszteni. A még régebbi „Florida" — ezzel kezdődött a hazai üzemi laskatermesztés 1969-70-ben — ugyancsak termett nyári melegben, de csak konzerv minőséget. Erre sajnos manapság nincs szükség. Így az egyszerű, hőálló, ezüsttel befestett fóliasátrak csak tavaszi és őszi termesztésre ajánlhatók. Átszövetésre lehetőleg masszív téglaépületek helyiségeit, illetve alagsorokat, pincéket használjunk. Az átszövés és a termesztés egyaránt folyhat ugyanabban a helyiségben vagy kinevezhetünk külön átszövetőés külön termesztőhelyiségeket. Télen ez célszerű lehet akkor, amikor az átszövetőhelyiséget jobban kihasználva polcokon helyezzük el a blokkokat és így fűtési költséget takarítunk meg, ugyanis a micélium is tetemes hőt termel. A helyiség minden m -ére 200 kg-ot is elhelyezhetünk minimális fűtéssel, erre is csak az átszövetés első néhány napjában van szükség. Természetesen fokozottabban kell ügyelni a zsákok belsejében uralkodó hőmérsékletre, állandó belső (és esetleg külső) légkeverés, légcsere mellett. Nyáron jobb, ha a termesztőhelyiségben szövetünk át. Ettől csak akkor térünk el, ha a termesztést melegebb jellegű, könnyűszerkezetes építményben folytatjuk. Ekkor feltétlenül érdemes masszívabb, hűvösebb épületben átszövetni, mert ha átszövés alatt nem tudjuk a zsákok belsejének hőmérsékletét 28 °C alatt tartani, könnyen befülledhetnek, bepenészedhetnek. A túl nagy, több 100, esetleg 1000 m -es helyiségeket célszerűbb kisebb egységekké átalakítani — két okból. Az egyik a piac folyamatos ellátása, a másik higiéniai. Egy helyiségben ugyanis nagyjáből egykorú anyagokat helyezzünk el, legfeljebb egyhetes különbséggel, ne többel. A helyiségek padozata lehet földes-homokos, kavicsos, téglával kira2

2

kott vagy betonozott. Fólia leterítése szükségtelen, sőt nem is előnyös. Amennyiben a zsákokat a padozaton helyezzük el, egymásra rakva is (2-3 zsák) csak mintegy 100-110 kg-mal számolhatunk m -enként (10. rajz). Ha a zsákokat egysoros (esetleg iker-) polcokon három szinten helyezzük el, akkor is csak 110-130 kg aljzat fér el a helyiség 1 m -én. Alacsonyabb belmagasságú épületek (ólak, istállók) esetében ez a mennyiség elegendő is, különösen nyáron. Amenynyiben több polcon még több anyagot helyezünk el, fokozottabb gondot kell fordítani a klimatizálásra, mert kisebb üzemzavar, figyelmetlenség következtében az összes termőtest tölcséresedhet, torzulhat. 2

2

10. rajz. A zsákok elhelyezése a laskagomba termesztésében

Mint említettük, fóliasátorban csak tavasszal és ősszel termeszthetünk, a sátrat kívülről árnyékolni kell (24. kép) annyira, hogy bent félhomály uralkodjon. Erre a célra különböző anyagokat használhatunk, de legcélszerűbb a nádtakaró. Ha a sátor 10-15 m-nél nem hoszszabb, elegendő, ha a két végén kap megvilágítást, de úgy helyezzük el, hogy a végeit se süsse a nap köz24. kép. Egyszerű laskagomba-termesztő vetlenül, illetőleg azokat is árnyékolház tavaszi (esetleg nyári) és őszi juk. A belső árnyékolás nem megtermesztéshez, tetején fényvisszaverő, felelő. A sátor két végén nagy abla„golyónyomott" alufóliával, északi oldala fóliából készült. Az átszövés nem itt történik kokat képezhetünk ki, amelyeket szitahálóval látunk el. Így is cél(Fotó: Szili István)

szerűbb azonban téglaépületben, pincében átszövetni és csak a 15-20 napos, átszőtt zsákokat vigyük át a fóliás berendezésbe. A termesztőházakkal, -helyiségekkel kapcsolatban utalunk a csiperkegombával leírtakra. A termesztőházak, -helyiségek fertőtlenítéséről a növényvédelmi fejezetben lesz szó (takarítás, fertőtlenítés, meszelés).

Szellőztetés A megfelelő légcsere a laskatermesztés sarkalatos pontja, különösen ha hűtéssel, fűtéssel és párásítással együtt vizsgáljuk. A laskagombának általában négyszer-ötször nagyobb a szellőztetési igénye, mint a csiperkének. A maximális ventilátorkapacitás 300-500 m'/t/h, a hőmérséklettől, évszakoktól függően. A termesztőhelyiség levegőjének elfogadható szén-dioxid-tartalma a gombák fejlődésekor 0,06-0,07% (600-700 ppm Dráger-csővel mérve), de mindenesetre 0,1%-nál nem nagyobb. A szellőzés megfelelő mértéke tapasztalati úton is elsajátítható. A túlzott légcsere, légmozgás is káros, mert — különösen, ha kissé szárazabb a levegő—a kis gombák leszáradnak, a nagyok széle felpöndörödik, sárgul, szárad. A szükség szerint fűtött, hűtött, illetve párásított levegőt fóliatömlőn vezetik be a helyiségbe a mennyezet alatt, felfelé vagy az útra (nem a zsákokra) irányuló lyukakkal. A visszacirkulációs lehetőséget biztosítani kell, mert nincs mindig szükség a maximális friss levegőre (például télen vagy nyáron, nappal), a helyiségben viszont állandóan mozognia kell a levegőnek. Az elhasznált levegő elvezetése alulról, több helyről (a helyiség oldalán elhelyezett nyílásokon keresztül) történjen. Az épületen kívül ezeket a nyílásokat célszerű csővel felvezetni 3-4 m magasságba. Nagyobb helyiségben a belső légkeverés javítása céljából a fóliatömlőtől kissé távolabb helyezzünk el lefelé „dolgozó", kisebb kapacitású ventiláto25. kép. Időkapcsoló, amellyel a ventilátor rokat (pl. ablakszellőző típus), hogy a légmozgás akkor se szüneteljen, szakaszosan működtethető (Fotó: Szili István) ha a főventilátort leállítottuk [szedés

közben vagy ha óraszerkezettel (25. kép) szakaszosan működtetjük]. Nem engedhető meg, hogy a zsákok körül szén-dioxid-burok alakuljon ki, ezt folyton el kell „mozdítani". Sok esetben a belső légkeverés is elegendő erre, és takarékoskodhatunk a friss levegővel (amikor fűteni kell) vagy kevesebb külső meleg levegőt hozunk be (nyári melegben, napközben). A 27. képen látható „istállóban" (400 m 2 alapterület, 40 t anyaggal) egy 12 000 m 3 /h teljesítményű axiális ventilátor biztosítja a légcserét és a légkeverést. Ezek a ventilátorok mintegy 200-300 Pa nyomáskülönbséget hoznak létre. A szellőzéssel kapcsolatos egyéb információkat (lyukak elhelyezése a fóliatömlőn, szúnyoghálók, gombaszúnyogveszély stb.) lásd a csiperketermesztésnél.

;

Fűtés November végétől február végéig gondoskodni kell a fűtésről. Bármilyen fűtés megfelel a hőlégfúvótól (11. rajz) a melegvíz-fűtésen keresztül a fűrészporos vagy szalmafűtésű kályhákig, ha a következő feltételeknek eleget teszünk: lehetőleg az előmelegített levegőt (26. kép) vezessük be a termesztőhelyiségbe, egyenletesen elosztva (fóliatömlővel), továbbá égéstermék vagy olajszag ne kerüljön be a helyiség levegőjébe. Télen az átszövetés alatt takarékoskodhatunk a fűtéssel, ilyenkor 20 °C-os helyiség-hőmérséklettel kezdjünk, amit a 4-5. napon elkezdhetünk csökkenteni, és a 10. naptól már 15 °C is elegendő, ami maradhat termésidő alatt is. A hőkicserélés lehetőségeiről már a csiperketermesztésnél tettünk említést (12. rajz). Az 1. rajz. Fűtés és szellőztetés hőlégfúvóval esetleges hőkicserélőket úgy

26. kép. A levegő fűtése (hűtése) hőkicserélővel (kaloriferrel), kisüzemben (Fotó: Szili István)

kell megépíteni, hogy könnyen hozzáférhetőek legyenek, és a rátapadó port, laskaspórákat vízsugárral le tudjuk mosni. Tehát termesztőhelyiségben lehetőleg ne alkalmazzunk közvetlen fűtést (ott elhelyezve a kályhát). A meleg vizes fűtés egyszerűbb módját is alkalmazhatjuk, amikor a műanyag gégecsöveket a szedőutak szélén helyezzük el, hogy ne akadályozzák a közlekedést.

levegő esetében szinte nincs is szükség padozatlocsolásra. Különösen télen fontos a levegő előpárásítása. Rossz megoldás a meleg levegő bevezetése és a padozatlocsolás, mert az egyenletlen klíma következtében a termőtestek minősége nagyon változó lesz. Némileg javít ezen a helyzeten az a szellőzési rendszer, ahol a meleg (száraz) levegő a helyiség hosszában (27. kép) sok helyen, egyenletes elosztásban lép be (pl. fóliatömlőn) és ugyanilyen elosztásban (a padozat szintjéből sok helyről) távozik. Igy a párásítás padozatlocsolással is megoldható, de ez csak a végső megoldás legyen. Átszövetés alatt és a termőtestek képződése idején magas páratartalomra van szükség. (Erre a termesztési résznél még kitérünk.)

27. kép. Szellőztetés laskatermesztő házban (volt istálló). A külső vagy a képen látható belső nyílás részleges vagy teljes lezárásával a belső légkeverés frisslevegőaránya tetszés szerint szabályozható. Nyáron, nagy melegben, nappal a külső nyílást zárják, éjszaka a belsőt (Fotó: Szili István)

Megvilágítás Ha lehetőségünk van rá, természetes fényt alkalmazzunk (nyílások az északi oldalon!). A laskagombáknak a természetes nappali fény századrésze elegendő. Ha erre nincs mód, helyezzünk el hideg, kékes fényű fénycsöveket (F-7), 15-20 m -re egyet. Annyi fény elegendő, amennyi mellett az újságot még olvasni tudjuk. Számokban kifejezve ez 70-150 luxnak felel meg, napi 8-10 órán keresztül, a termőtestkezdemények megjelenésétől, illetve az átszövetés 15-20. napjátől kezdve. A teljes fényhiány is okoz elváltozásokat, de a torzulások (tölcséresedés, hosszú szár stb.) mértékét a szellőztetés mértéke még jobban befolyásolja. Amikor például a megnyúlt szárú, fiatal gombák az egyik irányból jövő fény felé dőlnek, ez nem feltétlenül a fény-, hanem a levegőhiányra (illetőleg a szén-dioxid és egyéb illóanyagok túlsúlyára) utal. 2

12. rajz. A hőkicserélés egyik lehetséges elvi vázlata

Párásítás A legszakszerűbb megoldás az, hogyha a levegőt már a légcsatorna elején magasnyomású szórófejekkel párásítjuk. Télen gőzfúvókákat is alkalmazhatunk, amennyiben gőz áll rendelkezésre. Kellően párásított

Laskagombafajták Egy korábbi fejezetben áttekintettük a termesztésbe vont laskafajokat. Hazánkban az utóbbi 2-3 évben a HK35-ös hibrid fajtát termesztik, s szerepel ez a fajta több külföldi csíralabor (pl. Somycel) választékában is. A HK35-ös magyar fajta a Gyurkó Pál által előállított sorozat (H5, H7, G24) csúcsán áll, ami az exportképességet jelenti. Ma már nehéz volna bármelyik korábbi fajtát külföldre eladni. A HK35 egyesíti a késői laskagomba és a H7 előnyös tulajdonságait. Ha spóraképzése gyengébb lenne és hőmérsékleti igényét, pontosabban a termőre fordításhoz szükséges hőmérséklet felső határát (20 °C körül)' még 5 °C-kal tudnánk emelni, akkor nehéz volna kifogást emelni e fajtával szemben. E két tulajdonság más laskafajtákban, illetve -fajokban külön-külön megtalálható. Franciaországban az INRA kutatói már három spóra nélküli törzset állítottak elő, a legutolsó egy P. pulmonarius törzs (3300). Elképzelhető, hogy mint P. pulmonarius néhány °C-kal magasabb hőmérsékleten is termőre fordul, piaci állóképességét stb. azonban nem ismerjük. A pulmonariusok általában minőségben elmaradnak a HK35 mögött, kivéve a szaka törzset (amennyiben valóban ide sorolhatjuk). Ez jó exportminőséget adna, de barnás színe még nem kedvelt az exportőrök részéről. Spóragazdag, a hideget és a meleget még a HK35nél is kevésbé bírja. A P. pulmonariusok közt van tehát spóra nélküli, jó piac- (tárolás-) képes fajta. Meg kell találni a 25 °C-on is termőre forduló törzseket, s ezek jó tulajdonságait kombinálni. A másik lehetséges út a HK35 és a G24 keresztezése és az utódok közül a megfelelő törzs kiválasztása. Ugyancsak célszerű volna a régi „Florida" típus felhasználása elsősorban a melegtűrő képesség és a jó keresztezhetőség miatt. Francia és olasz csíralaboratóriumok (pl. Somycel, Italspawn, Le Champion) néhány hibrid és a spóramentes törzsön kívül a következő laskagombafajok csíráit árusítják: P. ostreatus, P. cornucopiae, P. columbinus, P. pulmonarius, P sajor-caju (szaka), P. eryngii. Ezek közül a P. columbinus kissé hasonlít a HK35-re, valamivel talán világosabb, néhány nappal később fordul termőre, a meleget valószínűleg még kevésbé tűri, kalapja szép, ép szélű. A késői laskagomba változatának tartják, minősége szintén kiváló. Léteznek ezenkívül a kifejezetten hideget kedvelő P. ostreatusnak olyan törzsei vagy igen közeli fajrokonai, amelyek a columbinushoz hasonlóan kissé magasabb hő-

mérsékleten is termőre fordulnak. Ezek felkutatása is fontos lenne ( mint a pulmonarius törzseké), de ma Magyarországon nemhogy nemesítés, de — hazai érdekeltségben — még fajtabegyűjtés és szelekció sem folyik, megfelelő állami intézmény hiányában. Ugyancsak figyelemre méltóak azok az eredmények, amelyeket a spóra nélküli törzsek, hibridek előállításában német és francia kutatók (Eger, Imbernon stb.) elértek. Itt említjük meg, hogy a hazai, Gyurkó-féle H1 hibrid szintén spóraszegény volt, az ezzel gyakran együttjáró tölcséres alakkal. A jelenlegi fajtaválaszték tulajdonképpen eléggé szűk. Hazai laboratóriumokban a HK35 kapható, esetleg ennek hasonló változatai (123, 65, 48 stb.), továbbá a szaka (28. kép) és esetleg—külön kérésre — a régi

28. kép. „Szaka" (Fotó: Szili István)

H7, G24. Az importcsírák magas árai megkérdőjelezik felhasználásuk gazdaságosságát. Ezzel kapcsolatban két cél fogalmazódik meg: biztosítani a HK35-nek és a hozzá hasonló törzseknek az optimális körülményeket, ezenkívül szorgalmazni a hazai nemesítést, elsősorban a spóramentesség, illetőleg a néhány °C-kal magasabb hőtűrő képesség irányába.

A gombacsíra Kapható 5 1-es üvegekben, 21-es (hazai) és 51-es (külföldi) fóliazacskókban. Az 5 1-es üvegeket megbontatlan állapotban, szellős, hűvös helyen több napig tárolhatjuk, akár elfektetve és egymásra rakva is, de az egyik sor üveg kupakjához ne érjen hozzá a második sor üveg talpa, mert így a pára megreked az üvegekben, a gomba azonnal belenő a papírkupakba, hidat jelentve befelé a penészgombáknak. Hűtő helyiségben hosszabb ideig tárolhatjuk az üvegeket: 2-4 °C-on több hétig. A kisebb, de különösen a nagyobb fóliazacskók csak hűtőhelyiségben tárolhatók, az egyes zacskókat kartonpapírrral elválasztva egymástól, hézagosan. Az ilyen csírát kartondobozokban, hűtőkocsival kell szállítani. Melegben, ömlesztve elhelyezve a zacskókat, még néhány óra alatt is befülledhetnek, károsodhatnak. A csíra -1-2 °C-ot is elvisel néhány napig. Pontosabb adattal ezzel kapcsolatban nem rendelkezünk. A csíra felszínének esetleges elszíneződése (barnás, szürkés, feketés foltok) és nedvesedése nem jelent feltétlenül értékromlást, ha összességében fehér marad. Az egyöntetű sárgás szín azonban már az elöregedés jele. Vásárlás előtt göngyölegenként győződjünk meg arról is, hogy a csíra penészmentes-e (lehet zöld, szürkés, sárgás, pirosas stb.). Ha kiszedéskor a csíra nagyon kenődne, keverjünk hozzá gipszet, hogy pergő, adagolható legyen. Ennek többnyire a búza túlfőzése az oka, ami önmagában még nem rontja a csíra értékét, de kellemetlen. Azonban az öreg csíra is kenődhet, s ez már nem jó jel. Amennyiben meg akarunk győződni a csíra életképességéről, egy befőttesüveg aljára terítsünk egy réteg szemet (nedves vattát is helyezhetünk melléje, hogy biztosítsuk a megfelelő páratartalmat) és az üveget fedjük le papírlappal, majd helyezzük 20-25 °C-os helyiségbe. 3-5 nap múlva a szemek kifehérednek, fehér, vattaszerű micéliumréteg veszi körül a szemeket, ismét összeállnak, kellemes illatuk lesz. Ha a szemek többsége „mezítelen", barna marad, netán penészedik, akkor a csíra vagy elöregedett, vagy penészes volt. Egészséges csíraszem néhány nap alatt nem penészedik meg, még a szubsztrátumban, vagyis a zsákos aljzatban sem. Ha csírázás után egy héttel a zsákokban csak a szemek körül található penész, akkora csíra fertőzött volt, még ha nem is látszott rajta. Előfordul ugyanis, hogy a laskamicélium ránő a penészes foltokra, de ettől a penészgomba nem pusztul el, csírázás után -

fejlődésnek indul. Egészséges, de régebbi, hűtőben tárolt csírából használjunk 10-20%-kal többet, hogy a 2-3 napos indulási hátrányt kiegyenlítsük.

Termesztési alapanyagok Az előző fejezetben felsorolt alapanyagok ugyanolyan felfogásban használhatók. Itt csak azt hangsúlyozzuk ismét, hogy az anyag legyen száraz, bomlásmentes. Ezen a téren ne kössünk semmiféle kompromisszumot. A beázott, penészes, kiégett vagy sötét részeket ne használjuk fel. Ha már bekerült a telepre ilyen anyag, akkor rakjuk félre és szállítsuk el, amikor nem folyik csírázás a közelben. Egyébként ahogy az eredményes csiperketermesztés már a lóistállók környékén a trágya megfelelő kezelésével, tárolásával kezdődik, ugyanígy az eredményes laskatermesztés is az egészséges, jól tárolt alapanyaggal. Amennyiben mi tároljuk az alapanyagokat, a fűrészport, kukoricacsutkát, tároljuk fedél vagy fólia alatt úgy, hogy víz ne folyhasson alája. A bálákat szakszerűen rakjuk össze, szalma- vagy fóliaborítással. Körbálákat egyenként is tárolhatunk lefedés nélkül: hengeres oldala ne érjen a földre, tegyünk alá pl. használt autógumiköpenyt. A kukoricaszárnál különösen ügyeljünk a minőségre, mert szárazon való begyűjtése nehezen oldható meg. A szalmának ma már olyan magas az ára (400-600 Ft/100 kg), hogy elvárhatjuk a megfelelő begyűjtését és tárolását vagy erről is saját magunk gondoskodjunk. Várható, hogy a szalmáért való versengés (papíripar stb.) miatt célszerű lesz egyéb anyagokat is beszerezni, amelyek még viszonylag olcsóbban hozzáférhetők. Ezeket az anyagokat bizonyos arányban, akár 50%-os mértékben is keverjük a megszokott szalmához, és végezzünk velük próbaátszövetéseket. Két-három hét alatt elég tapasztalatot szerezhetünk az óvatos továbblépéshez. Csak példaképpen említjük, hogy a cukornád, a gyapot, a kávé, a mák, a napraforgó stb. cellulóz- és lignintartalmú melléktermékeit sokfelé a világon laskagombával is hasznosítják. Lényeges szempont, hogy e melléktermékek, szalmák, héj ak, pelyvák stb. alacsony nitrogéntartalmúak legyenek. A hazai pillangósok és hüvelyesek szalmáját ezért önmagukban ne használjuk. A repceszalmával, len- és kenderpozdorjával önmagukban is megprőbálkozhatunk, először csak kísérleti mértékben. Az alapanyagokat aprítani, darálni kell, kivéve, ha már eleve így keletkeztek (fűrészpor, forgács stb.). A szalmaféléket, kukorica- és

cirokszárat 1-3 cm-es darabokra szecskázzuk, a kukoricacsutkát pedig kalapácsos darálóval (15-25 mm-es rostát használva) daráljuk meg. Szecskázás előtt az anyagokat kissé benedvesíthetjük, hogy ne porozzanak annyira. Vannak egyéb, nagyobb teljesítményű bálatépő, aprító- és darálóberendezések is (2929. kép. 24 kalapácsos daráló. 32. kép). A szalmánál is használhaA meghajtómotor 10 kW-os, óránként tunk kalapácsos vagy ehhez hason0,6-08 t alapanyagot őröl meg ló darálót, de csak szárazon. Ügyel(Fotó: Szili István) jünk arra, hogy fémdarabok, kövek ne kerüljenek a berendezésbe. Ah,ol porelválasztót alkalmaznak és ez kapcsolatban van a hőkezelő tart állyal, ennek rendszeres és alapos tisztítása elengedhetetlen, mert innen visszafertőződhet a frissen hőkezelt alapanyag. A megfelelő aprítás azért lényeges, hogy az anyag felvegye a szükséges, 70-72 °C-os vízmennyiséget. Ezt utólag, kiszárítási próbával ellenőrizzük! Ha csak szecskázunk, célszerű a víztartó képesség fokozása érdekében fűrészport vagy csutkadarát keverni a szalmához, hogy azonnal nedvesíthető legyen. Ellenkező esetben az anyagot 1-2 m magas halomba rakva és két-háromszor átforgatva néhány napig elő kell nedvesíteni. Ez azonban csak szükségmegoldás legyen. A kalapácsos daráló szétzúzza a szalmaszálakat, így az azonnal képes 30. kép. SZÖ-1 típusú felvenni a szükséges vízmennyibálabontó-szalmaőrlő. A meghajtómotor séget. Arra is ügyelni kell azon30 kW-os, óránként 0,5-0,8 t szalmát őröl ban, hogy az esetleg túl apró, poros meg. Manapság már — száraz gőzöléshez anyag (fűrészpor, kukoricacsutka közvetlenül a hőkezelőbe fújják stb.) ne vegyen magába túl sok via szalmadarát (Fotó: Szili István)

31. kép. Láncos szecskavágó, régebben traktorral hajtották (Fotó: Szili István)

32. kép. RSW-130 késes szecskavágó. A meghajtó villanymotor 7 kW-os, óránkénti teljesítménye 0,4-0,5 t szalmaszecska (Fotó: Szili István)

zet, mert pl. a 80%-os víztartalom átszövési nehézségeket okoz es fokozza a baktériumos betegség esélyeit. Apelletált anyagok felhasználása ígéretes lehetne (olcsóbb szállítás, tárolás), magas áruk azonban gátló tényezőnek számít. Kísérletezhetünk azonban hőkezelés nélküli felhasználásukkal is. Amennyiben gőzöljük, számítsunk a térfogat-növekedésre. Benedvesítése során a meleg víz vagy gőz használata gyorsítja a vízfelvételt. Apró jellege miatt szintén csak adaléknak használjuk, pl. szalmaszecskához vagy egyéb, darabosabb anyaghoz. Megemlítjük még, hogy célszerű lenne „elmozdulni" a csak szalmából való alapanyag-előállítás bevett gyakorlatától. A szalma kémiai összetétele kissé egyoldalú, gondoljunk az ugyancsak egyoldalú műtrágyázásra, monokultúrára, soványabb talajokra. Nincs ugyan bizonyítva, de joggal feltehető, hogy a kissé összetettebb anyag jobban szolgálja a gomba fejlődését és befolyásolja összetételét, ízét, termőképességét stb.

Hőkezelés Gőzölés 100 °C-on, 1 óráig. Kisüzemben a gőzőlőberendezés lényege egy 500-1000 1-es, beillenthető lemeztartály (23. kép), amelyet kívülről hullámpapírral szigetelhetünk - kivéve, ha a melegítő víztér az edény aljában van kiképezve. A gőzölés a felmenetel után 100 °C-on 1-1,5 óráig tart, nem tovább, mert a „túlfertőtlenített" anyag érzékenyebb az újrafertőződésre! A vizet rendszerint egy másik, kisebb tartályban

elláthatunk. Amíg azonban az egyik tartály kiürítése megkezdődik, a másik tartály már legyen lezárva, a helyiség felmosva és kiszellőztetve! Az alapanyagot erősen tömörítve rakjuk a tartályokba. Kiborítás után a benedvesítés (70-72% víztartalomig) fundazolos vízzel történik. A 33. képen nagyüzemi gőzfejlesztő látható. Közepes nagyságú üzemekben 5-20 m -es, nyitható, szigetelt lemeztartály is használható, pontosan a csiperkénél ismertetett tömeghőkezelőhöz hasonlóan (34. kép). 20 m körül tehát már kell egy megfelelő kapacitású (200 m /t/h), hőálló (nem műanyag) radiálventilátor is, amely gőzölés alatt teljes belső cirkulációra van állítva. A töltés legtöbb esetben gépesített, de nagyon egyenletes legyen, nehogy a gőz kikerülhessen egyes részeket. Kitermeléskor az alapanyagot kézi erővel vagy műanyag kihúzóhálóval (35-36. kép) juttatják a nedvesítőcsigára (37. kép), amely3

3

3

13. rajz. Laskaaljzat kisüzemi hőkezelése

forraljuk és a gőzt csövön vezetjük az alapanyagot tartó rács alá (13. rajz). A gőzfejlesztő lehet házi kivitelezésű, de szakember által készített. Lényeges szempont az, hogy vagy túlnyomás nélkül, vagy egy-két tized bar túnyomáson dolgozzon. Ez utóbbi esetben 1-2 m magasan elhelyezett tágulási tartály biztosítja az alacsony túlnyomást, tehát a rendszer nyitott és nem is zárható! Amennyiben a víz forralásához gázégőt használunk, azt minden esetben szakemberrel állíttassuk be! Nyomáscsökkentő és biztonsági mágnesszelep nélküli készüléket nem szabad üzemeltetni, és a gázpalackok (PB) használatához is megfelelő ismeretek szükségesek! Egy gőzfejlesztővel felváltva két tartályt is

33. kép. GF-125-ös gyorsgőz fejlesztő. Teljesítménye 250 kg gőz óránként, olajfogyasztása 18-20 I/h. 15-20 t ?lapanyaghoz való szalmaőrlemény száraz gőzöléséhez (Fotó: Szili István)

34. kép. Kisebb méretű (kb. 10 m -es) tömeghőkezelő tartály. Száraz gőzöléshez is tanácsos centrifugális ventilátorral felszerelni (Fotó: Szili István) 3

36. kép. A kihúzóhálót feltekerő henger 35. kép. Kihúzóhálós rendszerű, házi és az alapanyagot felhordó szállítószalag készítésű nedvesító-csírázó gépsor (Fotó: Szili István) (Fotó: Szili István)

nek felső részén megy végbe a csírázás (38. kép). A benedvesítés hideg (normál) vízzel történik, amely 0,01%, vagyis 10 g/100 1 Chinoin Fundazol 50 Wp gombaölő szert tartalmaz. Megfelel a Topsin-M 70 Wp vagy a Kolfugo 25 FW is. A becsírázott aljzat a zsáktöltő garat(ok)ba hullik. Néhány termelő a zsáktöltést is gépesítette (39. kép). Ezekhez a nagyobb tartályokhoz, tömeghőkezelő berendezésekhez már nagyobb teljesítményű gőzfejlesztőkre van szükség (33. kép), és megfelelő műszaki ismeretekre. Gőzölés 60-80 °C-on. Ahogyan már említettük, az alapanyag előkészíthető nedves pasztőrözéssel is, 60-80 °C-on. Erre a célra kisebb vagy nagyobb tömeghőkezelő helyiségek vagy hőszigetelt, ellenőrizhető hőmérsékletű tartályok szükségesek, ahol a belső légcirkuláció biztosí-

37. kép. Nedvesítőcsiga, a végén 38. kép. A csíraadagoló felülnézetben csíraadagolóval (Fotó: Szili István) (Fotó: Szili István)

tott a gőzölés alatt, hogy a kívánt hőmérséklet mindenütt azonos legyen és ne lépje túl az előírt értéket, illetve kevesebb se legyen annál. Az alapanyagot ennél az eljárásnál kellőképpen benedvesítik és azután hőkezelik (gőzölik), tehát energiaigényes folyamatról van szó. A hőmérséklet 60 és 80 °C között váltakozik eljárásonként. Van39. kép. Kisebb átmérőjű zsákok így is nak technológiák, ahol a 60 °C-ot tölthetők! (Fotó: Szili István) 24 óráig tartják, mások a 70 °C-ot 5 vagy a 80 °C-ot 3 óráig. A lehűtés intenzív külső légcserével (szűrt levegővel!) történik, majd a csírázás ugyancsak szűrt levegőjű helyiségben, igen higiénikus viszonyok között. A szűrés itt azt jelenti, mint általában a gombatermesztésben: minden 2-3 mikrométernél nagyobb penészspőrát kiszűrnek. Szerintünk ezt helyettesíthetné az igen magasból szívott levegő. Hazánkban az alapanyag előkészítésének itt leírt formáját nem nagyon alkalmazzák. Pasztőrözés-kondicionálás. A benedvesített alapanyagot tömeghőkezelő'ben (régebben ládákban), a csiperkénél ismertetett elvek szerint hőkezelik. A különbség lényegében csak annyi, hogy az egész folyamat rövidebb, az elmélet azonban ugyanaz. A pasztőrözés 65 °C-on 10 óráig vagy 70 °C-on 3-5 óráig tart. A mikroflóra nem „sérül meg" annyira, hogy a hasznos gombák, baktériumok elpusztulnának, mert nekik a kondicionálás idején van fontos szerepük. A kondicionálás 45-48 °C-on történik, időtartama legalább 48 óra, mintegy 10-15% friss levegő

adagolásával (a belső keverés kezdettől folyik, részletesen lásd a csiperkénél). A kondicionálás alatt elszaporodő mikroorganizmusok tevékenységének eredményeképpen az alapanyag a csírázás után bizonyos védettséget élvez a penészekkel szemben. Itt említhető meg, hogy kísérletképpen a pasztőrözést gőz nélkül is elvégezhetjük az anyag saját biológiai hőjével, esetleg a nedvesítővízbe adagolt 0,1-0,2%-nyi melasz alkalmazásával, ami elősegíti a bemelegedést. Kevés friss levegőt adagolva (csak a mikroorganizmusok számára) a hőmérséklet 2-3 nap alatt eléri a 60-65 °C-ot. Ezt az értéket 10 óráig tartjuk, azután lehűtés következik (több levegővel) a kondicionálás hőmérsékletére (45 °C). Télen célszerű nőkicserélőt alkalmazni, hogy a felmelegedés ne húzódjon el nagyon. A tartálynak, helyiségnek jól szigeteltnek kell lennie. Sterilezés. Európában s így hazánkban is ez az alapanyag-előkészítési eljárás egyáltalán nem honosodott meg. Tulajdonképpen a sterilezéssel nem fejeződik be az eljárás, mert utána steril, laboratóriumi körülmények között végzett oltás következik. Minden kis (2-3 kg-os) egységet kézbe kell venni... A legnagyobb fokú sterilitás ellenére az ilyen üzemek is állandó „penészgondokkal" küszködnek, ki többel, ki kevesebbel, a technológia szigorúságától függően. Talán csak a shiitakénál jöhetne szóba ez az eljárás, tekintettel a magas felvásárlási árakra (1994-ben 1 kg első osztályú exportlaskagomba 250 Ft, 1 kg shiitake 700-800 Ft). Érdemes megemlíteni azt az előnyt is, hogy az alapanyag dúsítható (pl. 10 rész száraz fűrészpor, 1-2 rész búzakorpa), ami lényeges termésnövekedéssel jár. Anélkül, hogy elemeznénk a steril eljárás gazdaságosságát, úgy tűnik, hogy a közeljövőben nem terjed el hazánkban, ezért itt csak utalunk az egyik legkiválóbb irodalomra (Paul Stamets, 1993), ahol ez a mődszer teljes részletességgel és szakmai felelősséggel le van írva. Annyit még megjegyzünk — mert az eljárás lényeges eleme —, hogy a hőálló műanyag zacskók sterilezése végbe mehet nyomás alatt, autoklávban: tökéletes légtelenítés után 34 óráig tartva az 1 bar nyomást (121 °C). A sterilizálás történhet túlnyomás nélkül tartályokban is, 12 óráig 90-95 °C-on tartva a zacskókat, gőz segítségével. (Lásd még a shiitake termesztésénél.) Merítés meleg vízbe. Kistermelők eljárása lehet. Az aprított alapanyagot 70 °C-os vízbe merítjük, majd mintegy fél óra múlva a vizet leeresztjük és az anyagot a csírázás hőmérsékletére hagyjuk lehűlni. A „bemerítés" tulajdonképpen úgy is történhet, hogy a tartályt megtöltjük az alapanyaggal, a tetejét ráccsal lezárjuk, majd feltöltjük 70 °C-os vízzel, illetőleg alulról melegítjük, ennek megfelelően alakítva a beren-

dezést. Kutatók megfigyelték, hogy az áztatott és lecsurgatott anyag— itt legalább kétnapos hideg vizes áztatásra gondoljunk— a „kilúgozódás" folytán megszabadul bizonyos anyagoktól, aminek következtében átszövés alatt kevésbé van kitéve a bemelegedés és penészedés veszélyének. Ezenkívül friss, új szalma esetében elejét veszi a némelyik laskafajta esetében előforduló átszövetési hiányosságoknak (a szaka ez alól is kivétel). Egyébként az új szalmákkal előforduló problémáknak nem a szántóföldön használt gyomirtó- vagy növényvédőszer-maradványok az okai, hanem más, még nem teljesen ismert tényezők. A HK35-ös fajta az új szalmára feltehetően nem annyira érzékeny. Annak idején a G24-es előnyt élvezett ebből a szempontból a H7-tel szemben. A fentebb említett hideg vizes áztatás után — a leírt technológiában — pasztőrözés következik (60 °C, 24 óráig).

A hőkezelés higiéniája Bármilyen módszerrel végezzük a hőkezelést, az alábbi szempontokat vegyük figyelembe: 1. A lehűtés a csírázás hőmérsékletére gyors legyen, erre igen tiszta, szűrt vagy magasból levezetett levegőt használjunk. A száraz gőzölésnél a hideg víz hűti le az anyagot. 2. A csírázóhelyiség és a személyzet nagyon tiszta legyen. A helyiséget pormentes, tiszta levegővel szellőztessék. Alapanyag-aprítás, bolygatás ilyenkor nem folyhat a közelben. 3. A csírázóhelyiségben nem penészedhetnek a falak, a mennyezet (hőszigetelés, időnkénti vegyszeres, fundazolos meszelés). 4. A nedvesítő, csírázó gépsort minden működés után tökéletesen takarítsuk, mossuk le. A gépsorok, szállítószalagok réseiben a leülepedett szalmapormaradványokon elszaporodhatnak bizonyos penészgombák, cecidszúnyoglárvák, a csíraadagolóban a penészgombák. 5. A hőkezelő helyiség vagy tartály rácspadozat alatti részét minden hőkezelés után mossuk tisztára. A porleválasztókat cseréljük, tisztítsuk, fertőtlenítsük, mert ahol ilyen berendezés van, ez forrása lehet a rejtett és tartós penészfertőzésnek. 6. Itt is felhívjuk rá a figyelmet: minden csíraegységet gondosan vizsgáljunk meg kiszedés előtt, és csak egy-két göngyöleg csíráját

keverjük össze előre, mert egy észrevétlenül maradt fertőzött üveg vagy zacskő sokkal több zsákot fertőz meg! 7. A mintegy 0,01%-os (100 ppm) Fundazol viszonylag hatásos a kisebb fertőzésekkel szemben, de fel kell készülni a vegyszermentes termesztésre is. Vannak országok, ahol ez az eljárás nem engedélyezett, és vannak felelős kutatók, akik kijelentik: egy technológia nem függhet növényvédő szertől. Mindenesetre a csak pasztőrözéssel kezelt alapanyag érzékenyebb az újrafertőzésekre, mint a leírt, kombinált eljárás (60-70 °C-on pasztőrözés, majd 45 °C-on kondicionálás).

A dúsítás problémája Az eddigi kutatások egyértelműen igazolták, hogy a fűrészporhoz és szalmafélékhez adagolt magasabb tápanyagtartalmú szerves anyagok a laskagombánál is lényeges hozamemelkedést biztosítanak — steril feltételek mellett. A tajvani, japán és kínai shiitaketermesztők már több mint 20 éve tisztában vannak ezzel, és a fűrészport száraz súlyra számítva 10-20% rizs- vagy búzakorpával dúsítják. A nedvességet 70%-ra állítják be (vagyis az alkotórészeket vízzel összekeverik), fóliazacskókba rakják és sterilezik. Más gombáknál is ezt a receptet használják. A pasztőröző-fermentáló (kondicionáló) eljárásokban még nem sikerült a dúsítást úgy megvalósítani, hogy előbb-utóbb ne vezetett volna erősebb penészfertőzésekhez. A csak pasztőrözést alkalmazó eljárásoknál azonban van némi remény. Előfeltételnek számít a dúsítóanyag alacsonyabb százaléka és a szalmával, fűrészporral stb. együtt való hőkezelése, bár a dúsítóanyag pasztőrözése külön menetben is elvégezhető. Biztató kísérletek folytak a csiperketermesztésben használt, takarás előtti (ott már említett) dúsítószerekkel is. Ezek többsége 0,3-0,6%-os formalinnal denaturált, „stabilizált" szójaliszt-granulátum, amelynek tápanyagfeltárása késleltetett. Tehát amire hozzáférhetővé válik, addigra a laskagomba (vagy a shiitake) átszövi az aljzatot és elnyomja az esetleg jelen lévő penészeket. Az adagolt mennyiség e szójakészítményekből a nedves alapanyag 0,5%-a, csírázáskor adagolva. Mint dúsítóanyag szóba jöhet még (nedves súlyra számítva) a búzakorpa, a lucernaliszt, a fűliszt, a sörtörköly (1-3%), a tyúktolliszt (0,5%). Közelről sem mondhatjuk azonban, hogy a dúsítás kérdése megoldott, és elsősorban csak azért beszélünk róla, hogy a hazai, kísérleti

megfigyelések elkezdődjenek. Annyit még meg lehet jegyezni, hogy a dúsítás a szaka laskagomba esetében vezetett a legtöbb sikerre. Tulajdonképpen a megemelt csíraadag számítana a legegyszerűbb dúsításnak, ezzel kapcsolatban azonban gazdaságossági számításokat kell végezni (lásd még a csírakészítésnél!) Korábbi hazai és saját megfigyelések alapján az átszövést szinte minden vizsgált gomba esetében meggyorsította bizonyos levéltrágyák alkalmazása. Külföldi vizsgálatok is alátámasztották pl. az ammónium-nitrát és egyéb műtrágyák kedvező hatását. Ezek alapján kísérletre javasoljuk egyes levéltrágyák (pl. a Wuxal, a Peretrix, a Volldünger stb.) adagolását a nedvesítővízhez (a technológia szerint hőkezelés előtt vagy után), 0,1-0,2%-os töménységben (1-2 dl, illetve 100-200 g/ 100 1). Megpróbálkozhatunk esetleg még — a benedvesített aljzat súlyára számítva — 1%-nyi lucernaliszttel is. Ez a viszonylag alacsony mennyiségű dúsítószer feltehetően a kondicionálással egybekötött előkészítés során nem okoz esetleges ammóniakeletkezést, mert erre a laska és shiitake nagyon érzékeny. Meg kell azonban jegyezni, hogy a dúsítóanyagot nem a mikrobáknak, hanem a laskagombának szánjuk, ezért a dúsítás eredményességét kísérletekkel kellene igazolni. A pasztőrözéses eljárásoknál (70-80, 100 °C) egyértelmű, hogy a dúsítóanyagot a kultúrgomba kapja, a kérdés csak az, hogy hogyan kerüljük el a versengő penészek elszaporodását. Ezért is szerepel egyébként ezekben a technológiákban a kultúrgombát szerencsére kímélő, penészgátló növényvédő szer (Benomil és rokonai). A dúsítási lehetőségek rendszerint átszövés alatt szoktak meghiúsulni: az intenzívebb anyagcsere-folyamatok következtében a hőmérséklet még a szokásosnál is jobban megemelkedik, és ha nincs megfelelő hűtési-szellőztetési lehetőség (pl. nyáron vagy nagyobb zsákok használatánál), a zsákokban túl magasra (30 °C fölé) emelkedik a hőmérséklet, aminek következtében előtérbe kerülnek a rendszerint jelen lévő penészspórák, amelyek pl. 35 °C-on sokkal gyorsabb növekedésre képesek, mint a laska vagy a shiitake. Ezen utóbbiak micéliuma 35 °Con már nem is növekszik, sőt legyengülhet (40 °C fölött rövid idő alatt el is pusztul). Megemelt csíraadagnál is számítani kell erősebb hőmérséklet-emelkedésre, az átszövés alatt.

E témakört már többször érintettük, hiszen nehéz elválasztani a hőkezelés folyamatától. A száraz állapotban 1 óráig 100 °C-on gőzölt aljzatot ez idő letelte után megfelelő méretű tálcára vagy a lemosott, fertőtlenített betonpadozatra borítjuk. Kisüzemben jó megoldás a rácsos álfenékkel ellátott, gördíthető keverőtartály, amelyben ventilátor segíti a gyors lehűlést (23. kép). 100 kg légszáraz anyagra 180-200 1 vizet számítunk. A víz tartalmazzon 0,01% Chinoin Fundazol 50 Wp gombaölő szert a későbbi penészgomba-fertőzés esélyének csökkentésére. 100 1 vízhez 10 g-ot adunk. Ha azonos alapanyaggal dolgozunk és hosszabb időn keresztül nem fordul elő penészfertőzés, a Fundazol adagját a felére csökkenthetjük (5 g/100 1). Fundazol helyett a hasonló hatóanyag-tartalmú Topsin-M 70 Wp és a Kolfugo 25 FW is megfelel. A benedvesítéssel egyidejűleg az alapanyag is lehűl, és 30 °C-on már megkezdődhet a csírázás. 100 kg benedvesített alapanyaghoz kb. 4-5 1 csírát keverünk, amit előzőleg szétmorzsolunk. A csírával összekevert anyagot erősen tömörítve perforált fóliazsákokba töltjük. A nedvesen hőkezelt anyagot a már említett tisztasági viszonyok között hűtjük le. A csak pasztőrözött (60-80 °C) anyaghoz ugyancsak 4-51 csírát keverünk, a kondicionálthoz 3 1 is elegendő. A zsákokat előzőleg perforáljuk úgy, hogy több zsákot egymásra helyezve 15-20 mm-es bőrlyukasztóval lyukakat készítünk, 10 x 10 cm-es kötésben. Ne legyenek lyukak a zsák felső, bekötött részén és oldalt se, ahol az egymás mellé rakott zsákok majd érintkeznek a termésidő alatt. Megfelelő zsákok készíthetők a kisimítva 40-45 cm széles és 0,04-0,06 mm vastag fóliatömlőből. A mintegy 1 m hosszú tömlőből végül 60-70 cm magas, 10-15 kg-os zsákok lesznek. Szélesebb zsákokat nem javaslunk, mert az aljzat az átszövés alatt könnyen túlmelegszik. Ha mégis nagyobb zsákokat alkalmaznánk, töltés után ütögessük laposra őket, hogy vastagságuk ne legyen több 25 cm-nél. Töltés után a zsák száját szorosan kössük be. Nagyobb üzemben az anyagmozgatás, nedvesítés, csírázás gépesíthető, részben a zsáktöltés is (35-39. kép). Egyes külföldi üzemekben különleges kiképzésű alumíniumkonténerekben végzik az átszövetést és részben a termesztést is. Pl. a tégla alakú konténereket oldalukra állítják, egymásra rakják, így függőleges termőfal keletkezik, de más elrendezések is vannak: hosszú, álló henger,

középen szellőzőcsővel stb. Mivel a fóliazsákos termesztés olcsőbb és praktikusabb, hazánkban ez terjedt el. Mindenesetre az átszőtt blokkokból képzett rakatok mégsem jelentenek tökéletes megoldást, mert belsejükben néhány fokkal magasabb a hőmérséklet, mint pl. egyedi, 10 kg-os zsákoknál, s a nyári melegben ez még jobban hátráltatja a termőre fordulást, illetve a soron következő hullám beindulását.

Átszövés A zsákokat az előzőekben már javasolt helyiségekben (a lényegesebb szempontokat megismételve: lehetőleg masszív épületben, pincében, alagsorban, mesterséges szellőztetés mellett) szövetjük át. Bomló szerves anyag, zöldségfélék, gyomok, kidobott laskaaljzat stb. nem lehet a közelben. A nyitott ajtók, ablakok, rések szintén veszélyesek.

sodik, a veszélyesebb, a 7-15. napon, a micélium által termelt hő következtében. Ezért 15 °C-os helyiségben is átszövethetünk, télen mérsékelve a fűtési költségeket. Egyébként bizonyos mérvű szellőztetés mindenképpen ajánlatos az átszövés vége felé, hogy a gombakezdemények majd a lyukaknál induljanak fejlődésnek. Fényre még nincs szükség, és a pára 42. kép. Zsákok elhelyezése egy sorban, is csak azért fontos, hogy a zsákok három szinten (Fotó: Szili István) még a perforáciőkon keresztül se száradjanak ki (90-95% RH). A zsákok elhelyezése után minden felületet, a zsákokat is, porozzuk vagy permetezzük meg rovarölő szerrrel, ezenkívül helyezzünk ki rovarölő csíkokat, légycsapdákat, ragadós légypapírokat is. A porozást vagy permetezést megfelelő időközökben ismételjük meg (lásd a növényvédelmi fejezetben).

Termőre fordítás, termés

40. kép. Átszövetés alacsonyabb helyiségben (régi istállóban), padozaton, egy sorban. Nyáron a nagyobb zsákokat töltés után kissé laposra kell nyomkodni (Fotó: Szili István)

41. kép. Konténeres átszövetés (Fotó: ifj. Balázs Sándor)

A zsákokat padozaton (40. kép) vagy polcokon (41-42. kép) helyezhetjük el. Mindenütt alapvető követelmény, hogy nem érhetnek egymáshoz. Több helyen kell mérni a zsákok belsejének hőmérsékletét, és_ ha a 25 °C fölé emelkedne, netán megközelítené a 30 °C-ot, intenzíven kell szellőztetni, főleg éjszaka, hogy a keletkező hőt elvezessük. Ekkor több friss levegőre lehet szükség, mint termésidő alatt, ilyenkor tehát nem cirkuláltatjuk vissza a levegőt, hanem csak külső beáramlásra állítjuk a csappantyút. Két bemelegedési csúcs van, az első közvetlenül csírázás után, a szaporodásnak induló mikroorganizmusok miatt, a má-

Ha módunk van rá, célszerű ugyanott termeszteni, ahol átszövettünk, a zsákok mozgatása nélkül vagy átrakásával (41-43. kép). A gombák kétoldalt, a szedőút felé nőnek a lyukakon keresztül. A perforáción való termesztésnek több előnye van: az aljzat nem szárad ki, könnyebb a klimatizálás, a szedés, higiénikusabb az eltávolítás. Az első hullám után (vagy már előtte) sok helyen leszedik vagy felhasogatják a fóliát. Meggyőződésünk szerint ez csak kényszermegoldás (lazák a zsákok, hiányos a szellőztetés). A nagyfőliazsákok fala vastagabb, zsugorodáskor nem követi az aljzatot, elválik. A nagyobb zsákméretnek más, súlyos hátránya is lehet (bemelegedés). Az átszövődött, összeállt, kife43. kép. Termőre helyezés padozaton, két sorban (Fotó: Szili István) héredett zsákok a termesztőhelyen

egymásra is rakhatók (10. rajz, 43. kép), de összefüggő, magas falat semmiképpen se alakítsunk ki. Minden zsákoszlop külön helyezkedjen el. Az egymásra rakott és erősen lenyomkodott (ez nem árt!) zsákok oldalán a fólia megfeszül, még akkor is, ha lazábban töltötték. Így azonban kisebb lesz a termőfelület, a termésidő alatt is fokozódhat a bemelegedés, és nem lesz eléggé egyenletes a termésképződés. Ennek más okai is lehetnek. A nagyüzemek valamilyen módon (néhol talpazatra erősített acéltüskékre húzva) mindenütt egymásra rakják a nagy zsákokat, még polcok esetén is (kettesével). Számunkra legmegfelelőbbnek azonban az egysoros, polcos elrendezés tűnik. Ha megfelelő klímát alakítunk ki, egyenletes terméshullámot és minőséget kapunk, nem áll fenn a befülledés veszélye, és 10 kg-os zsákok esetén a nyári termesztés is biztonságosabb, kevésbé áll le a termés. A szellőztetés 300-500 m /t/h légmennyiség a hőmérséklet (évszak) és a fajta függvényében, a szükségletnek megfelelő visszacirkulációval. Kisebb szellőzési igény mellett óraszerkezettel, szakaszosan is működtethető a ventilátor, de belső légkeverésre mindig szükség van (lásd még a Szellőztetés című fejeztet). A termőtestek torzulása az esetek túlnyomó részében a hiányos szellőztetés következménye. A termőtestek képződése idején magas, 90-95%-os relatív páratartalomra van szükség. Később, a gombák növekedése során, elegendő a 80-90%-os is, sőt ilyenkor kifejezetten káros lehet a nagy páratartalom (túlöntözés), mert ha ez az aljzat nagy nedvességtartalmával és hiányos szellőzéssel jár együtt, a gombákat baktériumos betegség támadhatj a meg (lásd még a Párásítás című fejezetet). A gombakezdeményeket, a gombákat nem szabad locsolni! A fűtéssel a fajta hőmérsékleti igényét elégítjük ki, szem előtt tartva a gazdaságosságot. A késői laska 12-15 °C között terem optimálisan, de a hibrid fajták is termeszthetők ezen a hőmérsékleten. A nyári hibrid fajták egyébként 15-25 °C között teremnek megfelelően. Rövid ideig (nap közben) a 30 °C-ot is elviselik, bár az egyes fajták között vannak különbségek. Mind jobban beigazolódik az a tény, hogy alacsony hőmérsékleten (12-15 °C) is a hibrid fajtákat célszerű termeszteni. Télen a terméshullámok között se szüneteltessük a fűtést (a szellőztetést csökkentjük), mert az újabb terméshullám kialakulásához kedvezőbb a 20-25 °C a zsák belsejében, mint a 10-15. A következő hullám megindulása előtt (vagyis az előző után 7-10 nappal) ismét csökkentsük a fűtést és növeljük a szellőztetés mértékét, 90-95% RH mellett. A megvilágításra a gombakezdemények perforációkon való megje2

lenésétől kezdve van szükség: napi 8-10 óra időtartammal 50-150 lux megvilágításra. A termésidő alatt a növényvédelem az esetleg nagyobb mennyiségben megjelenő (sokszor a hiányosan átszőtt zsákokból előrajzó) gombaszúnyogok elleni védekezésből áll. A szúnyogok nem károsítják a gombát, csak az aljzatot, azt is elsősorban akkor, ha csírázáskor, zsákoláskor, átszövés alatt hozzáférnek. Ez az elsődleges fertőzés. Ha nem védekezünk ellenük, több termesztési ciklus után számuk a kritikus értékre növekedhet, s a lárvák szinte „kieszik" a micéliumot a zsákokból. A gombaszúnyogok, gombalegyek ellen a vegyszeres védekezés lehetősége a termésidőben nagyon korlátozott, részben azért, mert vegyszer nem juthat a termőtestekre, másrészt pedig a termőtestkezdemények a legkisebb vegyszerszagtól is elpusztulnak vagy torz, csökevényes gombákká fejlődnek. Tehát csak teljes hullámvölgyben, a gombák leszedése után permetezhetünk Chinetrin 25 EC-vel, esetleg porozhatunk Piretrin porzószerrel. Ha a csírázás és az átszövés alatt eleget tettünk a higiéniai és növényvédelmi követelményeknek, előírásoknak, nem kell súlyosabb kártétellel számolnunk. A szúnyogok, legyek elterjedését minden eszközzel (csapdák, légyfogók, szitahálók stb.) próbáljuk megakadályozni vagy legalább mérsékelni! Intenzív termesztés esetén mintegy 3, külterjes termesztés esetén (olcsóbb berendezésben) 4-5 terméshullámot várunk meg, ami kb. 1-2 hónapig tart. A letermett blokkokat több száz méterre távolítsuk el a telepről, a helyiséget (helyiségeket) takarítsuk, majd fertőtlenítsük ki. Ez az utóbbi 10%-os hipós oldattal való áztató permetezésből áll (A vagy X betétes légzésvédőt használjunk). Földes helyiségben, illetve fóliasátorban telepítés előtt a talajt is fertőtlenítsük 20 g/m Basudin 5 G vagy Galition 5 G kiszórásával, begereblyézésével. Télen üzemszervezési okokból előfordulhat, hogy a laskaaljzat megfagy. Amennyiben nem száradt ki, tavasszal, a hőmérséklet emelkedésével a termés ismét megindul, de előtte a télen leszáradt kezdeményeket szedjük le. A letermett aljzat szétzúzva komposztként vagy esetleg tüzelőanyagként felhasználhatő. Az egészséges, fehér, penészmentes blokkok szarvasmarhákkal, juhokkal, esetleg sertésekkel, azok takarmányának kiegészítéseként, óvatosan adagolva (szoktatással) feletethető. 2

Szedés, értékesítés A hőmérséklettől és a fajtától függően a hibrid fajták termőtestkezdeményei a csírázás után 15-20 nappal, a későbbi fajtákéi 30-35 nappal jelennek meg apró „dudorok" formájában. Teljes kifejlődésükhöz – ugyancsak a hőmérséklet függvényében – 4-10 napra van szükség. A hibrid fajták tenyészideje jóval rövidebb, mint a késői fajtáké. A terméshullámok (44. kép) 10-15 naponként jelentkeznek, a gomba mennyisége fokozatosan csökken.

44. kép. Szedésre érett termőtestek (Fotó: Szili István)

A gombákat le kell szednünk, mielőtt a kalapok kissé begöngyölt széle kiegyenesedne. Később a kalap kiterül, kifakul, esetleg tölcséresedik. Ilyenkor szedve húsa rágós lesz (és feltehetően késlelteti a következő hullámot is). Az ilyen gombák tartósítás céljára sem alkalmasak, legfeljebb szárítva, gombapor készülhet belőlük. A túlérett gombák nagy mennyiségben szórják a spórát, ami allergiát, köhögést válthat ki, és ez szükségessé teheti légzésvédő (ipari porvédő) használatát. Szedés előtt mindenesetre teljes kapacitással friss levegő beszívására kell állítani a ventilátort, hogy minél több spóra távozzon

4b1 a helyiség levegőjéből. A szedéskor a csokrokat letörjük a per!forációról és egy nagyobb rekeszben összegyűjtve az ugyancsak szellős csomagolóhelyiségbe, illetve -helyre visszük, ahol a csokrokat „levelekre" szedjük szét, a tönk alsó részét a vevő kívánsága szerint levágva. Exportkövetelmények: 10 cm-nél nem nagyobb átmérőjű, fiatal, ép, begöngyölt szélű kalap, 1 cm-nél nem hosszabb szárral, a kívánt göngyölegben (45. kép). Igen alacsony szintű kereskedelmi kultúrára vall az elöregedett csokrok ömlesztett árusításának gyakori látványa a hazai piacokon. A gombának a hűtőpulton lenne a — 45. kép. Csomagolás exportra (Fotó: Szili István) helye 2-4 °C-on, ízlésesen csomagolva! A hazai piac sajnos nem tart itt. A laskagomba még a csiperkénél is rosszabbul tűri a szállítást, tárolást, hamar kiszárad, a széle berepedezik és sárgul, ha a rekesz nem szellőzik, befülled. A napi szedést legkésőbb másnap, kora reggel szállítsuk rendeltetési helyére. Az értékesítést előre meg kell szervezni és pontosan ütemezni. Alaposabb piackutatásra van szükség, mint a csiperke esetében. A gomba szabadáras, a piaci kereslet a nyári hónapokban csökken. Kapcsolatban lehetünk nagyobb üzemi konyhákkal, vendéglátóipari vagy kereskedelmi egységekkel is. Ahol a laskagomba értékesítését bevezettük (megfelelő friss minőségben!), ott tartós igényre számíthatunk! A gombát hűtőhelyiségben 4 °C-on 2-3 napig, 1 °C-on egy hétig tárolhatjuk. Értékesítéskor a gomba termesztésből való származását igazolni kell. A várható termés a becsírázott aljzat tömegének 15-25%-a. 100 kg aljzat tehát – 3-5 terméshullámot bevárva – 15-25 kg gombát teremhet, a gomba szárát is beleértve, ami 20-30%-ot is kitehet, a szakánál viszont 10% alatt van. A laskagomba felhasználásáról, tartósításáról az utolsó fejezetben szólunk.

A termesztés során előforduló leggyakoribb problémák . Torz, kanalas, tölcséres, hosszú szárú, karfiolszerű, abnormális gombákat okozó tényezők: — hiányos szellőzés, — növényvédő szeres füstölés, olajszag, füst, vegyszerszag; felmerült már bizonyos, az elöregedett fólia által termelt illó anyagok káros hatása is, de kísérletileg ezt nem igazolták, — átszövés alatti túlmelegedés, amely különösen az első hullámban okozhat abnormális termőtestképződést, de egyes fajták (pl. a HK 35-ös) még a termésidő alatt is hajlamosak lehetnek a túlmelegedésre; nagy zsákok, széles termőfal, hiányos szellőztetés stb. hatására, az említett tünetekkel; ez a kérdés is tudományos vizsgálatot igényel, — az alacsony, 10 °C alatti, ingadozó hőmérséklet nagy vagy ingadozó páratartalommal, különösen a hibrid fajtáknál. Baktériumos foltosodást, nyálkás rothadást (elhalást) előidéző tényezők: — nagy (95-100%) relatív páratartalom, hiányos szellőztetés, az aljzat túl nagy (80%-os) víztartalma, közvetlen locsolás, — eddig még ismeretlen tényezők. A foltos, hiányos átszövődés okai: — nem megfelelő, elöregedett, barna, elvizesedett vagy fertőzött gombacsíra, — betakarítás utáni friss, esetleg gyomos szalma vagy kukoricaszár, — rosszul tárolt, erősen bomlott alapanyag, — nagy nitrogéntartalmú (esetleg gyomos) árpa-, zab-, továbbá szójaszalma (szójaszalmát csak búzaszalmával keverve használjunk, először mindig csak kísérletképpen), — a hőkezelőt egyenetlenül töltöttük vagy egyéb okok miatt bizonyos részek nem érték el a 100 °C-ot egy órán át vagy az egyéb, előírt hőmérsékletet; ilyenkor a gabonamagvak utólag kicsírázhatnak, — az aljzat átszövés alatt befülledt, mert túl magas volta hőmérséklet, hiányos volt a szellőztetés, túl nagy zsákokat készítettek, átszövés alatt a zsákokat egymásra rakták vagy túl magas volt azok víztartalma,

— a higiénia hiánya: nem tiszították rendszeresen a csírázó gépsort, penészes környezetben csíráztak vagy ilyen környezetbe helyezték el a zsákokat stb.; nem védekeztek szakszerűen a gombaszúnyogfertőzés ellen, a gombaszúnyogok, gombalegyek lárvái elszaporodtak az aljzatban, ez a legsúlyosabb probléma, mert fertőző és terjed. Laskagombaaljzat vásárlásakor ragaszkodjunk a kész, kifehéredett zsákokhoz, illetve magunk is csak ilyet értékesítsünk. Ellenőrizzük a megfelelő nedvességtartalmat is!

A shiitake (Lentinus edodes) termesztése

A shiitake (Lentinus edodes, újabban Lentinula edodes néven is) termesztése Kínában kezdődött. Az első írás a gombát termő rönkök kezeléséről (áztatás, ütögetés) a Sung-dinasztia (Kr. u. 960-1127) korából való. Japánban kínai parasztok vezették be termesztését a XVI—XVII. században. A XIX. század végén a bevagdosott fákat spóraszuszpenzióval oltották be. A fűrészpor alapú gombacsírát a XX. század elején kezdték használni Japánban. Európában német, majd osztrák kuatók a harmincas években dolgozták ki a rönkös termesztés módszerét, de a gomba termesztése nem terjedt el. Hazánkban a hatvanas évek közepén kísérleteztek farönkön és fűrészporon való termesztésével (Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron), de ennek a kezdeményezésnek sem lett folytatása; a nyolcvanas évek második felében a csepeli Duna Tsz állított elő fűrészpor-kukoricacsutka alapú átszőtt blokkokat. Nagy fejlődésről azóta sem beszélhetünk, csupán néhány termelő foglalkozik a shiitake termesztésével. A shiitake a csiperke és laskagomba után a harmadik legnagyobb mennyiségben termelt gomba a világon. A legnagyobb termelő Kína és Japán, egy nagyságrenddel kevesebbet termel Tajvan és Dél-Korea, ismét egy nagyságrenddel kisebb az USA és Franciaország termelése (1. táblázat). A shiitake a Távol-Keleten őshonos, így hazánkban nem fordul elő a szabadban (talán ahhoz is évtizedek kellenek, hogy a termesztésből „kivaduljon"). Elhalt faanyagon él, nem élősködő, tehát az erdőket nem veszélyezteti. Közeli rokona, a pikkelyes nyárfagomba (Lentinus tigrinus) viszont gyakori Magyarországon, de szívós húsa miatt nem nagyon fogyasztható. A shiitake (48. kép) kalapja 5-10 cm széles, kezdetben kúpos, begöngyölt szélű, majd szétterülő (47. kép). Kalapja világosbarna, vörösbarna, világosabb színű, kissé szálasnak, pikkelyesnek tűnő burokma-

radványokkal. Lemezei fehéresek, lehetnek kissé rozsdásak, különösen a sérüléseknél. Spórapora fehér. A tönk 3-5 cm hosszú, 0,8-1,3 cm vastag, fehéres, világosbarna burokmaradványoktól szálas, pikkelyes. A kalap húsa fehéres, jellegzetes, fokhagymára emlékeztető szaga van, ami határozott, de kellemes, igazi „erdeigomba-illat". Nem véletlenül hívják Kínában illatos gombának. A gombát nyersen vagy szárítva forgalmazzák. A megtermett gomba nagyobb részét szárítják (Kínában, Japánban). Szárítmánya kiváló, világmárka. Számunkra kissé szokatlan aromája ellenére igen jóízű, különleges ételek készíthetők belőle. Kedvelt csemege mind hazájában, mind a fejlett ipari országokban. A mindenütt szaporodó kínai éttermek hazánkba is elhozták. Termesztésének viszonylagos bonyolultsága, egzotikus volta, gyógyító híre miatt ára többszöröse a laskagombáénak, a csiperkéének. Amióta a kutatók állatkísérletekben kimutatták érelmeszesedés elleni, vírus- és tumorgátlő hatását (lentinan), az érdeklődés fokozódik iránta. Mindez nem jelenti azt, hogy nagyobb mennyiséget alapos piackutatás nélkül el lehetne adni belőle!

Termesztés farönkön Hazai tapasztalatokkal — a laskagomba termesztéséhez hasonló technológiával — nem rendelkezünk. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet úgy termeszteni, mint a laskagombát. Meg is próbálkoztak vele néhányan, valamennyi gomba termett is, tehát kísérletileg foglalkozhatunk vele, hobbi szinten. Az sem valószínű, hogy kelet-ázsiai, rönkös technológiája elterjedne, hiszen a laskagomba termesztése (rönkön) megmaradt a kedvtelés szintjén. Biztosak vagyunk viszont abban, hogy Kínában vagy Japánban a shiitake rönkös technolőgiája alkalmas volna laskatermesztésre is, más kérdés azonban, hogy a piac a shiitakeszárítmányt igényli, a laskáét egyáltalán nem. A shiitakénál a 8-20 cm átmérőjű és 1 m hosszú rönköket a vágás után 4-8 héttel oltják be (nem a frissen kivágott fát). Leggyakoribb fafaj a pasaniafa, vagyis a shiifa (a „take" gombát jelent), a gesztenye rokona. Termeszthető a gomba egyéb, részben Kelet-Ázsiában is előforduló fafajokon, most csak a nálunk is ismert fajokat soroljuk fel: csertölgy, gyertyán, bükk, nemestölgy, éger, nyír, gesztenye, juhar, kőris, nyár, fűz stb. Az oltóanyag fűrészporcsíra vagy átszőtt fapálcikák, ékek,

amelyeket a rönkök oldalába mintegy 15 x 8 cm-es kötésben elhelyezett, 8-10 mm széles és 30-40 mm mély, fúrt lyukakba tömnek, illetőleg az ékeket kalapáccsal ütik be. A fúrást speciális fúrógéppel végzik. Az átszövés erdőben, árnyékos helyen vagy mesterséges árnyékoló alatt történik és 6-12 hónapig tart. A rönköket különböző formájú rakatokban helyezik el és a termésidő alatt ferdén kitámasztják. Általában tavasszal és ősszel teremnek. Termőre fordításhoz a rönköket előzőleg vízben áztatják, majd magas páratartalom mellett megjelennek a termőtestkezdemények. Szedés (terméshullám) után a rönköket pihentetik, miközben nedvességtartalmuk ismét csökken. Húsz-harminc nap múlva áztatással ismét kiváltanak egy terméshullámot. Ősszel is, tavasszal is 2-2 hullám jelentkezhet, de a gombafajtáktól, kezeléstől függően a termésidő jól széthúzható és ütemezhető is. A rönkök fóliaházban is elhelyezhetők. Mesterséges öntözés, kiszárítás stb. mellett a termésidő még jobban megnyújtható.

„Steril" termesztés Szintén a távol-keleti országokból terjedt el ez a módszer. Az USA-ban részben alkalmazzák, a francia termesztők inkább pasztőrözéssel készítik elő az alapanyagot. A termesztésmódok ismertetésénél és a laskagomba termesztésénél már szóltunk a steril eljárásról, illetve magáról a sterilezésről. Mivel hazai elterjedése nem várható, itt is csak röviden emlékezünk meg róla. Az alapanyag dúsított fűrészpor. A fafajok azok, amelyekről az előző részben szóltunk, de itt még a fenyőfélék fűrészpora (luc-, jegenye-, esetleg erdei-, borovi-) is szóba jöhet, 50%-ban egyéb fűrészporhoz keverve. A fenyőfűrészpor frissen nem olyan jó, mint fél-egy év állás után, természetesen szárazon tárolva. A szemcsenagyság 2-4 mm. Dúsítóanyagok lehetnek: búza-, rizs-, rozskorpa, zabliszt, szójaliszt, esetleg kukoricadara. A dúsítóanyag mennyisége: 4 rész fűrészpor (száraz tömeg), 1 rész korpa. Ahol légköri nyomáson sterileznek, ott a korpa mennyisége fele az előzőnek. Megfelelő keverőberendezésben ( mint a betonkeverő) az anyagokat összekeverik és a nedvességtartalmat 60-65%-ra állítják be, és még — a nedves tömegre számítva — 1-2% gipszet is keverhetnek az alapanyaghoz. Töltés 1,5-2,5 kg-os polipropilén fóliazsákokba, dugózás vattadugóval, vagy más módon oldják meg

a szellőzést („lélegeztetőablak" a fólián, oltás után a zacskó száját lehegesztik). Sterilezéskor a zacskókat hézagosan kell elhelyezni (megfelelő állványzaton), hogy a gőz hozzájuk férhessen, ezután légtelenítés, felfűtés és hőn tartás következik. Ez az időtartam a zacskók nagyságától, az alkalmazott nyomástől és a dúsítás mértékétől függ. A 2-2,5 kg-os, erősebben dúsított anyagoknál a hőn tartási idő 1 bar nyomáson (121 °C) 4-5 óra, csak tiszta fűrészpor esetében 2-3 óra. Nyomás nélküli gőzölőtartályban a gőzölés 90-95 °C-on 12 óráig tart. Lehűlés után az oltás steril körülmények között, oltóhelyiségben, szemmel, fűrészporral vagy oltópálcikával menjen végbe. A nagyobb, lapos, tégla formájú zacskókat célszerű átszőtt szemmel oltani, majd a zacskó zárása (bedugaszolás vagy hegesztés) után szétrázni benne. Amennyiben pálcikával oltják, 10-15 nap múlva kell az addig átszőtt részt szétrázni, hogy az átszövés ne tartson túl sokáig. Gépesített, modern üzemekben folyékony, „rázott" tenyészettel (gombamicélium-szuszpenzióval) is oltanak. A „steril" termesztés további vonatkozásait illetően utalunk az irodalomra (Stamets, 1993; Przybylowicz—Donoghue, 1988; Oei, 1991; Lelley, 1991).

Hőkezelés pasztőrözéssel Az eljárás lényegét már ismertettük (gőzölés nedves állapotban 60 °Con, 24 óráig stb., gőzölés, szárazon 100 °C-on, 1-1,5 óráig és nem tovább). Részletesebben lásd még a laskatermesztésnél is. A gőzölés tartályban vagy hőkezelő helyiségben történik. A laskatermesztésnél 10 (esetleg 15) kg-os zsáknagyságot javasoltunk (legfejlebb 25 cm-es átmérővel), a shiitakénál 5, legfeljebb 8-10 kg-os zsákokat tartunk optimálisnak. Perforációkra ugyanúgy szükség van a levegőigény miatt, bár később a fóliát le kell húzni, mert a shiitake — kisebb lévén a levegőigénye — nem „talál ki" a lyukakon. Megemlítjük még, hogy favagy műanyag rekeszekben (perforált fóliával bélelve, majd visszahajtva a fóliát a 8-10 cm vastag aljzatra) tégla alakú blokkok is készíthetők. Ezeket később nem lehet alámerítve áztatni (mert széttörnek), hanem megszúrkálva, és hogy a vizet jobban magukba szívhassák, permetezésekkel kell az áztatást helyettesíteni — a polcon. A pasztőrözés nem nyújt kellő védelmet a későbbi penészedés ellen, ezért csak igen óvatosan szabad bánni a dúsítószerekkel, vagyis az

említett dózis töredékét szabad csak használni (a nedves tömeg 0,5%át). Megpróbálkozhatunk esetleg a mikroorganizmusok számára nehezebben hozzáférhető tyúktoll-, lucernaliszttel, esetleg a csiperketermesztésben használt, formalinnal kezelt szójakészítményekkel, legfeljebb 1 tömegszázalékig (nedves aljzatra vonatkoztatva). Ebben az eljárásban már szalmaszecska is szerepelhet a technolőgiában, esetleg kukoricaszár, darált kukoricacsutka, lenpozdorja stb., legfeljebb 50%ig, esetleg kellő kipróbálás után még nagyobb arányban, de a fűrészpor mennyisége feltétlenül maradjon 20% (száraz tömegre vonatkoztatva). A laskánál leírtakhoz hasonlóan a shiitakénál is használunk Fundazolt, a nedvesítővízhez adagolva. Egyelőre— sajnos — erről nem mondhatunk le.

Hőkezelés pasztőrözéssel és kondicionálással Itt is vegyük figyelembe a laskagombánál elmondottakat. Az alapanyagokat illetően az előző pontot, vagyis fűrészpor lehetőleg mindig szerepeljen az összeállításban. Tehát ennél az előkészítési módnál valóban már csak a tyúktoll- és a lucernaliszt, továbbá az említett, formalinnal kezelt, késleltetett felhasználású szójalisztkészítmények (esetleg még a melasz, sörtörköly, olajipari magvak présmaradványa) használhatók, azok is csak lépésről lépésre, kísérleteket végezve. Ugyancsak javasoljuk a laskagombánál említett ásványi anyagokat (ammónium-nitrát, levéltrágyák), amelyek steril körülmények között saját megfigyeléseink szerint is határozottan meggyorsították a fapálcikák átszövődését, és ez a puhafáknál (nyár, fűz, luc) különösen előnyös, mert azok gyengébb minőségű alapanyagoknak számítanak, mint a „kemény"-fák (tölgy, bükk, gyertyán stb.).

Fajták, csírázás A hőkezelt alapanyagokat mindig kevert csírázással oltjuk be. A higiénia igen nagy fontossággal bír (lásd a laskagombánál), mert a legkisebb, technológiai-higiéniai figyelmetlenség is „zöld" zsákokat eredményez (Trichoderma, Penicillium stb. penészek).

A gombacsíra mennyisége legalább kétszerese legyen a laskagombánál leírtaknál, vagyis 100 kg nedves aljzatra vonatkoztatva 8-101. Ez felfogható részben dúsításnak is. Még több csíra adagolása még előnyösebb lenne (biztosabb átszövés, gyorsabb termőre fordulás, magasabb termés), de itt már valóban felmerülnek gazdaságossági kérdések is. Létezik egy, a szerző által kidolgozott „csírafelszaporítási" eljárás, amelynek során a felszaporítás is gabonaszemen történik. Erre a csírakészítésnél részletesen kitérünk, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy bár a csíraadag további emelése (10-15 1/100 kg aljzat) feleslegessé teszi a dúsítást (az ásványi anyagok maradhatnak!), mégis, maga ez az eljárás annyi figyelmet igényel, hogy ennek hiányában még fokozottabb lehet a penészfertőzés. A shiitakecsíra tárolását illetően utalunk a csiperke- és laskacsíránál elmondottakra. Az alapanyag előkészítéséhez hasonló súlyú probléma a megfelelő fajta kiválasztása. Ennek több oka van. A legfontosabb talán az, hogy nem rendelkezünk kellő számú jól ismert fajtával, továbbá a meglévő fajták termesztési tulajdonságaival sem vagyunk minden vonatkozásban tisztában. A hazai laboratóriumokba bekerülnek külföldi fajták bizonyos jelekkel, sokszor nem az eredetivel. Az esetleges jogi problémákat most figyelmen kívül hagyva, elég annyit leszögeznünk, hogy egy adott fajtát több termesztési kísérletben is ki kell próbálni, hogy meggyőződhessünk arről, hogy pl. melyik hőmérsékleti csoportba tartozik. A világviszonylatban „közkézen" forgó mintegy 100 törzs három fő csoportba osztható. Növekedés, Fejképződés, 10-15 °C 8-16 °C Hidegkedvelő 15-20 (24) °C 16-20 °C Átmeneti 15-25 (27) °C 16-20 °C Melegkedvelő Mivel fajtaleírásokkal, katalőgusokkal nem rendelkezünk, a szakkönyvekből csak azokat a fajtákat említjük meg, amelyek átmenetiek, vagy „nyáriak", ugyanis e törzsek nagy része termeszthető alacsonyabb hőmérsékleten is, ekkor gombájuk nagyobb, vastagabb húsú és sötétebb lesz, mint melegben. A fő probléma itt is ugyanaz, mint a laskagombák esetében: kevés fajta tűri a nyári meleg időszakokat (felszíni épületben), vagy ha teremnek is, apró, világos kalapú gombákat hoznak. A német nyelvű irodalomban (Lelley, 1991) nyári törzs (12 °C alatt nem termeszthető) az LE-5, LE-53, LEM. Átmeneti: LE—Z3 (10-20 °C), egész évben termeszthető az LE-2. Amerikai átmeneti törzsek: 82/a,

510, 512, 859, CS-15, CS-41, melegkedvelők: 512, 851, 852, 853, CS24, CS-125. Feltehetően átmeneti a francia Royal Champignon 600, 610, a Somycel 4066, 4080. Sok egyéb fajta forog közkézen az európai és hazai laboratóriumokban, azonosításuk, termesztési próbájuk szükséges lenne. Stamets (1993) kifejlesztett egy Kínából származó törzset, amely az első hullámot a csírázás után 30-35 nappal hozza (Stamets CS-2). Korábban is termőre fordítható lenne, de igazán szép hullámot az említett időre produkál. Ugyanakkor a hazánkban is ismertebb törzsek normális körülmények között kétszer ennyi időt igényelnek. Elképzelhető, hogy e törzsek bizonyos termesztési „praktikákkal" (hőmérséklet-csökkentés a megfelelő időpontban stb.) korábban is termőre fordíthatók, de erre vonatkozólag nincsenek megbízható, egzakt kísérletek. Ehhez valóban arra volna szükség, hogy állami intézet vegye kézbe a fajták begyűjtését, ellenőrzését. Azonban, mint már a laskagombafajoknál említettük, ezen a téren az utóbbi két évtizedben nem történt előrelépés.

megválasztásával és a ventiláció kiépítésével (lásd a laskagombánál), végső megoldásként valamilyen hűtéssel. A shiitakénak átszövés alatt is szüsége van fényre (50-100 lux), és szintén hideg fényű fénycsövek kellenek, mint a laskánál, amennyiben nincs természetes megvilágítás.

Átszövés, érlelés Mint említettük, a kicsi, 5 kg körüli zsákokat javasoljuk rácsos polcokon elhelyezni (14. rajz). Átszövetés alatt, esetleg külön átszövetőhelyiségben, a polcokon lényegesebben több zsák helyezhető el, mint termésidőben. Lényeges szempont, hogy az egyes zsákok nem érhetnek össze, továbbá ellenőrizni és kézben kell tartani a hőmérsékleteket. A blokkok közepének (mag-) hőmérsékletéről van szó, amely 20-26 °C között optimális. Mivel az átszövés alatt hő keletkezik, a belső hőmérséklet könnyen 28-30 °C-ra vagy e fölé emelkedik, és ekkor teret nyernek a különböző penészgombák (az esetleges Fundazolos kezelés ellenére is, hiszen az csak mérsékli a penészek tevékenységét). A hőmérséklet emelkedését kétféleképpen csökkenthetjük: vagy le tudjuk hűteni a helyiség levegőjét 15-16 °C-ra (télen, késő ősszel, kora tavasszal), vagy ha nem, intenzív légcserével (külső-belső) elvezetjük a hőt a zsákok környékéről (ha csak 30 °C-os levegőt tudunk bevezetni, ez nem fog sikerülni). 25 °C-os belső hőmérséklet mellett, ha állandóan áramlásban van a levegő, még tudunk segíteni. Ha 25 °C mellett „áll" a levegő a helyiségben, a zsákok befülledhetnek. Minden lehetőséget meg kell tehát adnunk a bemelegedés elkerülésére az évszak, a helyiség

14. rajz. A blokkok elhelyezése a shiitake termesztésében

A növényvédelem megegyezik a laskagombáéval (gombaszúnyogok!) Amennyiben első hullám előtt nem szándékozunk meríteni a blokkokat, tartsunk magas páratartalmat (85-95%) a helyiségben. Az átszövetés és érlelés időtartama sok tényezőtől (csíramennyiség, hőmérséklet, fajta, alapanyag) függ, aminek következtében 30-80 nappal számolhatunk. Maga a micélium rendszerint már a 15-20. napon birtokba veszi az aljzatot, de ezután még olyan változásokon megy keresztül, ami viszonylag hosszabb-rövidebb ideig eltart.

A shiitaketermesztés fázisai Az átszövetés-érlelés az első fázis. Az érlelési szakaszban a micélium feldúsul, erősen összetartva a blokkot, az alapanyag felszínén filcszerűen, túrószerűen megvastagszik, később dudorok alakulnak ki a felszínén és a felszíni fehér szín kezdetben foltosodik, végül nagyrészt barnává válik. A fóliát a dudorok megjelenése és kezdeti barnulása után leveszik, majd a barnulás folytatódik, végül az egész blokk többékevésbé barna lesz. Ez az az időpont, amikor a blokkok termőre fordíthatók. A továbbiakban négy termesztési ciklus következik, eléggé eltérő, de körülhatárolható feltételekkel: Termesztési ciklus Indukálás (1-5 nap)

Fejképződés (5-10 nap) Növekedés, szedés (9-14 nap) Pihentetés (7-20 nap)

esetleg a hőmérsékleti viszonyok kedvező hatása eredményeképpen. Ilyenkor azonban kissé torz, zömök gombák nőnek. Az említett amerikai fajta (CS-2) már a 30. napon szép és sok gombát hoz. A fólia levételének időpontját tehát igen nehéz meghatározni. A zsákok kifehéredése, a micélium megerősödése (keményen összetartja a zsákot) után bizonyos kiemelkedések, dudorok keletkeznek, amelyek megemelik a fóliát (46. kép). Ez a 30 40. napon következhet be. Amennyiben a fajta és a kezelés erre utalna (termőre fordíthatóság), a fóliát levehetjük, és a termőtestképződéshez szükséges feltételeket biztosítjuk: megvilágítás 400-500 lux (egyesek szerint 500-2000!), a szellőztetés megkezdése (50-70 m / t/h vagy 4-5-szörös óránkénti helyiséglégcsere, vagy a szén-dioxid-tartalom 1000 ppm-re vagy az alá vitele), a hőmérséklet csökkentése a fajta igényeinek megfelelően (lásd a 46. kép. Miután a dudorok megjelentek, fejképződésnél a táblázatban), a a fóliát levesszük páratartalom magasan (90-95%) (Fotó: Kovácsné dr. Gyenes Melinda) tartása padozatlocsolással, levegőpárásításssal, mint azt a laskagombánál tárgyaltuk. Stamets (1993) 95-100%-os páratartalmat javasol. Amikor megítélésünk szerint elegendő (nem túl sok) kezdemény „pattant ki" (mint amikor a pattogatott kukorica felreped), azonnal csökkenteni kell a páratartalmat, hogy több kezdemény ne alakuljon ki. Más szerzők akkor veszik le a fóliát, amikor mára zsák felszínének mintegy a fele megbarnult. Lelley (1991) szerint a fólia levétele után olyan feltételeket kell kialakítani, amelyek elősegítik a blokk felszínének teljes megbarnulását: kevés szellőztetés (elsősorban csak belső légkeverés), 90-95% RH, 22-25 °C. Ez az időszak mintegy 10-20 napig 47. kép. Kis méretű, jól megbarnult tart, és amikor a blokkok kellőképshiitakeblokkok pen megbarnultak (47. kép), termásodik terméshullámban (Fotó: ifj. Balázs Sándor) mőre fordítják. Ez kissé több lég3

Hőmérséklet

Páratartalom

10-15 °C permetezés v. merítés

100%

8-20 °C törzsfüggő

95-100%

500-2000 lux

10-27 °C törzsfüggő

70-80%

500-2000 lux

20-25 °C

40-50%

500-2000 lux

Fény —

A fejképződés és a növekedés alatt bizonyos fokú légcserére is szükség van.

A fólia levételének időpontja, termőre fordítás (indukálás, fejképződés) A fejlődés állapotától és a fajtától függ. Ez utóbbi tényező a legkritikusabb. Léteznek olyan fajták (ezeket keresik a termelők), amelyek még a blokkok fehér állapotában termőre fordíthatók. Néha ez más fajtáknál is előfordulhat bizonyos alapanyagokon (amelyeket a shiitake kjeodvbl,mintap.csrögy)vmáascírziányl,

cserét jelent, napi 4-5-szöri, ködszerű permetezést (a blokkokat is!), a hőmérséklet 20 °C-ra, illetve az alá vitelét. A fény természetesen szükséges. Az utóbbi időben az első hullám megjelenését is bemerítéssel indukálják (sokkhatás), bár meg kell jegyezni, hogy vannak szerzők és eljárások, ahol nem merítenek, hanem másképpen biztosítják a nedvességtartalmat (magas pára, gyakori permetszerű öntözés). Lapos, téglaszerű blokkoknál ez is elképzelhető, előtte célszerű azonban megszurkálni a blokkokat, hogy jobban bevegyék a vizet. Tehát még az első terméshullám kiváltásában sincs egység a termesztők (és a kutatók) között. Mindenesetre, ha már az első hullámot is merítéssel (hideghatás-nedvesítés) váltják ki, merítés előtt hagyják kissé kiszáradni a blokkokat, miközben legalább 20-25 °C-on tartják (Lelley, 1991). A merítéssel kapcsolatban eltérőek a vélemények. Az irodalomban 2448 órát említenek, a gyakorlatban azonban rövidebb ideig áztatják a blokkokat, nehogy túlságosan sok vizet szívjanak magukba, ami azután a gombák erős minőségromlásához vezethet, különösen, ha áztatás után nem szárítják le kellőképpen a blokkokat. Maga a beáztatás külön technikai felkészülést kíván. A tartályba előbb behelyezik a blokkokat; felül rostéllyal, rudakkal rögzítik, majd a tartályt feltöltik. A távol-keleti országokban sok helyen a 1,5-2 kg-os zacskókat átszövés és érlelés után a padozatra helyezik, sűrűn egymás mellé, a fólia felső részét levágják, és gyakori permetezéssel biztosítják az „indukálást". Az első hullám után megfordítják a zacskókat, itt is levágják a fólia ( most már) felső részét. A pihentetés (száradás) után újra öntöznek, s a blokkocskák a padozatról szívják fel a szükséges vizet (és amit felülről kapnak). Így váltják ki a következő, második terméshullámot, és legtöbbször ezzel be is fejeződik a termesztés. Másutt 4-5 hullámot is bevárnak.

foltokkal. Stamets (1993) kihangsúlyozza, hogy már a fejképződés alatt is erős páraingadozásokra törekszik, vagyis miután permetezett (blokkokat, gombakezdeményeket is), utána fokozza a szellőzést, hogy mihamarabb csökkenjen a páratartalom és a blokkok felszíne leszáradjon. A zöldpenészek ezt nem kedvelik! Azonkívül a polc rácsos volta biztosítja a szabad légmozgást a blokk körül. Már az áztatás vagy permetezések után (indukálás) sem szabad hagyni, hogy a blokkok sokáig „lucskosak" maradjanak. Amikor szellőzéssel kissé leszárítottuk a blokkokat, útöntözéssel, légpárásítással tartani kell a 90-100%-os RHt, ami a fejképződéshez szükséges, anélkül, hogy — mint mondtuk — a blokkok sokáig vizesek maradnának. A termésidőben is így járunk el, de a páratartalmat egy-egy nedvesítés, permetezés után levisszük (szellőztetéssel) az ilyenkor előírt mértékre (60-80%). A gombákat akkor kell leszedni, amikor már „kinyíltak", láthatóak a lemezek, de a kalap széle még begöngyölt (48. kép). Csonkokat ne hagyjunk vissza!

A termőtestek növekedése, szedés A szellőzés mértéke ugyanannyi, mint a fejképződésnél (50-70 m 3/t/h), a hőmérséklet, páratartalom és fényerősség adatait az előző táblázatokban ismertettük. Tehát viszonylag alacsonyabb páratartalomra van szükség, különösen a szedés előtt 8-12 órával (szellőztetés!), mert ez az időszak határozza meg a gomba viselkedését a tárolás alatt. A vizes, nedves gombák igen könnyen baktériumosodhatnak, nyálkás, rotható

48. kép. Termő shiitakeblokk. (Fotó: ifj. Balázs Sándor)

Szedhetünk csak kézzel, a gomba tönkjét megfogva, csavarő mozdulattal vagy késsel. A gombák szárát azután vágjuk rövidebbre: hossza kb. annyi legyen, mint amilyen széles a kalap, exportra 2 cm. A gomba

tönkje legtöbbször (amikor vékonyabb) szívós, nem ehető, máskor, különösen a túl korai, kissé torz gombákat hozó első hullámban, szépen szeletelhető. Némelyik fajta az első hullámban hajlamos torz gombákra (pl. 610), mások kevésbé (LE-5). A gomba kalapjának tónusa részben fajtabélyeg. Pl. az említett 610-es sötétebb kalapú, mint az LE-5. Ezenkívül a hőmérséklet és a páratartalom is befolyással van a színre, sőt még a fény is: alacsonyabb hőmérsékleten, túl magas páratartalom mellett sötétebb gombák fejlődnek. A shiitake jobban tűri a tárolást, még a csiperkénél is. Szellős, hűvös helyen 2-3 napig tárolható szellős csomagolásban (nem fóliában, hanem pl. zsírpapírban). Hűtőszekrényben 4-6 °C-on egy hétig, 0 és + 2 °C között 2-3 hétig. Eredeti hazájában többnyire szárítják, mesterséges szárítókban, egészben, 1-2 cm-es tönköt hagyva. A levegő hőmérsékletét 40-50 °Con tartják 16-18 óráig, majd 1 óráig 60 °C-on. A legjobb minőség a szépen berepedezett kalapú „donko", majd a „koko" és végül a „koshin" következik, a nyáron termett, kisebb, vékonyabb kalapú gombákból. Természetesen mindez a fajtákkal is összefüggésben van. Hazánkban a felesleges, el nem adott gomba szeletelve való szárítása javasolható. Napon szárítva D-vitamin-tartalma növekszik, tehát az el nem adott gomba tartósítására legmegfelelőbb a szárítás. A shiitakét nem szokták konzerválni. A termésmennyiség a technológiától függ. A dúsítás nélküli termesztésben 15-20 kg/100 kg kész aljzat, a„steril" termesztésben (dúsítás) 25-50 kg, tehát magas termésátlag érhető el. A spóraallergia (köhögés, esetleg hőemelkedés) a shiitake esetében is ismert jelenség, de a shiitake kevesebb spórát képez, mint a laska. Ne várjuk meg a gombák túlérését, szedés előtt szellőztessünk, ha szükséges viseljünk porvédőt!

Pihentetés A táblázatban szereplő feltételek közül kiemeljük a 20-25 °C-os hőmérsékletet. Ezt télen sem nehéz biztosítani, mert minimális szellőztetésre van szükség. 10 nap után a blokkok termőre fordíthatók, de tovább is tárolhatók ilyen állapotban. Nedvességtartalmuk azonban 30-35% alá nem mehet, mert ilyen erős kiszáradás következtében a micélium

elhal vagy legyengül, és fogékonyabb lesz a penészfertőzésre. A shiitake esetében tehát a termés időzíthető. A növényvédelmi kezelések a legyek elleni védelemből állnak. A baktériumos foltosodást, rothadást termesztéstechnikai eljárásokkal akadályozhatjuk meg. A penészek elszaporodása esetén az erősen fertőzött blokkokat el kell távolítani, esetleg a gyengébben fertőzötteket külön kádban és vízben kell beáztatni. Ebbe az áztatóvízbe tehetünk egy kevés Fundazolt (1001 vízbe 5 gr-ot, ami 50 ppm-nek felel meg). A blokkokon található kisebb penészfoltokat kézi permetezővel kezelhetjük, a vízbe tegyünk igen kevés hipót vagy formalint (101-be 20 ml-t). A fentiekből kitűnik, hogy a shiitake tenyészideje jóval hosszabb, mint a laskagombáé, de még így is nagyon változó lehet attól függően, hogy mikor szedjük az első hullámot és hogy hány terméshullámmal számolunk, vagyis összesen kb. 4-6 hónap.

Egyéb gombák termesztése

Harmatgomba (Stropharia rugoso-annulata) Az óriás harmatgombát a hatvanas évek közepén vonták termesztésbe az NDK-ban. A hazai termesztési kísérletek 1970-ben kezdődtek, és a hetvenes évek végén néhány gazdaság megpróbálkozott külterjes termesztésével is, de ennek nem volt folytatása. Jelenleg még a szaporítóanyaga sem szerezhető be. Az érdeklődést az a tény váltotta ki, hogy a gomba termesztése viszonylag egyszerű: a szalmát beoltás előtt csupán be kell nedvesíteni, és az aljzat használaton kívüli, régi palántanevelő ágyakban is elhelyezhető. A harmatgomba hazai termesztése az NDK-ban szerzett tapasztalatokra épült, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a gomba klimatikus igényei ott könnyen kielégíthetők (alacsonyabb hőmérséklet, nagyobb páratartalom), egyúttal a kártevők által jelentett veszély is sokkal kisebb, s ez — a hosszabb tenyészidőt tekintve—nem elhanyagolható szempont. Így hazánkban a harmatgomba termesztése majdnem mindig növényvédelmi problémákba torkollott (csigák, bogarak, atkák, szúnyogok stb.). Ezt részben kiküszöbölte a Kecskeméten kidolgozott átteleltetéses eljárás, azonban ez sem talált követőkre. Ehhez a propaganda és részben a gombacsíra hiánya is hozzájárult. Az óriás harmatgomba (49. kép) nagy termetű, vastag húsú gomba. Kalapja a fajták szerint a sárgásfe49. kép. Stropharia rugoso-annu/ata, harmatgomba (Fotó: ifj. Balázs Sándor) hértől a vörösbarnáig változhat, raj -

ta és főleg a szélén burokmaradványokkal. Fiatalon a kalap bőre ragadós. Lemezei szürkéslilák, elöregedve lilásfeketék. A tönk fehéres, a gallér fölött csíkozott. A gallér többnyire kétrétegű, felül bordázott, alul pikkelyes. Húsa fehér, retekszagú, fiatalon jóízű. Az NDK-ban a burgonyavermek szalmáján figyeltek fel rá. Hazánkban ritka, először a szombathelyi Kertészeti és Parképítő Vállalat kámoni díszfaiskolai telepén találták, fűrészporos aljzaton (Makara, 1978). Legegyszerűbben szalmabálákon (takaróanyag nélkül) termeszthető (Lelley, 1991), bár a hazai szárazabb, melegebb klíma mellett ez nem nagyon jöhet szóba. Termesztőberendezések. Mivel elsősorban háztáji, hobbitermesztésről van szó, külön berendezéseket nem javaslunk építeni. Néhány zsákot elhelyezhetünk pincében, alagsorban, folyosón, garázsban, régi gazdasági épületek helyiségeiben, kevés természetes vagy mesterséges megvilágítás mellett. Elhelyezhető továbbá az aljzat használaton kívüli, árnyékolt palántanevelő ágyban, a keretekre melegágyi szalmatakarót helyezve (15. rajz), árnyékolt üvegházban, fóliasátorban is, de ezek-

15. rajz. A harmatgombaágy keresztmetszete

ben a berendezésekben is sok gondot okoznak a kártevők, hiszen még az épületben lévő helyiségben is nehéz az aljzatot és a gombát megvédeni. Az aljzatot — a csiperkéhez hasonlóan — fóliazsákokban, ládákban vagy az említett süllyesztett ágyakban (kertben) ömlesztve helyezzük el. Alapanyagok, előkészítésük. A harmatgomba legközismertebb alapanyaga a szalma, de ezenkívül felhasználható a lenszalma, a kukoricacsutka, az akác kivételével a lombosfa-fűrészporok, -forgácsok (keverten a fenyőforgács, -fűrészpor is). Szalmát azonban lehetőleg mindig tartalmazzon az alapanyag, bár külterjes termesztésnél forgács-fűrészpor is megfelel.

Az alapanyag előkészítése az aprításból és a nedvesítésből áll, esetleg még hőkezelést is alkalmazhatunk. A szalmát csak zsákos, ládás, „benti" termesztéshez célszerű szecskázni, a kukoricacsutkát meg kell darálni (20-30 mm-es rostát használva). A nedvesítést különbözőképpen végezhetjük. A szalma nedvesítése 5-7 napig tart, többszöri locsolással, átforgatással. Aprított anyag 2-3 nap alatt is benedvesíthető. A végső nedvességtartalom 65-70% legyen. „Benti" termesztéshez célszerű az alapanyagot hőkezelni, amennyiben ez különösebb beruházás nélkül kivitelezhető. Kétféle eljárás közül választhatunk, bár meg kell jegyeznünk, üzemi termesztési tapasztalataink nincsenek. A pasztőrözés vagy a pasztőrözés és kondicionálás alkalmazható a korábbi fejezetekben leírtak szerint úgy, mint a laskagombánál szokásos, kísérleti jellegét azonban hangsúlyoznunk kell. A nedvesítővízbe mindenképpen tegyünk 100 1 vízre számítva 10 g (1 dkg) Chinoin Fundazol 50 WP-t. Kisméretű bálák (Lelley, 1991) felbontatlanul is beáztathatók, alámerítéssel 2-3 napig (a második napon eresszük le a vizet és az új áztatóvízbe tegyük a Fundazolt) vagy többszöri folyamatos öntözéssel 4-5 napig (a Fundazolt itt is az utolsó napok öntözővizébe tegyük). Csírázás, ágyazás, átszövés. A gombacsíra a harmatgomba termesztésénél kulcskérdés. Részben azért, mert jelenleg — tudtunkkal — nem kapható Magyarországon, a külföldi csírák meg túl drágák ahhoz, hogy túllépjük a hobbi szintjét, igaz, ezt nem is javasoljuk. Kezdetben szalmacsírát használtak a csírázáshoz, de a törzsfenntartással problémák voltak, így most ezt nem árusítják. A szemcsíra használatát (elvileg az is készíthető) nem javasoljuk, mert a hosszú átszövődés és a külterjes termesztés során a zöldpenészek és rovarkártevők veszélyeztetik a csíraszemeket. A csírakészítéshez tartozik ugyan, de itt említjük meg, hogy a harmatgomba-tenyészetek fenntartása szokványos módon, malátaagaros táptalajon nehézkes. Célszerű ezt a táptalajt még zabliszttel és élesztővel dúsítani (lásd a csírakészítésnél), sőt ajánlott még a táptalajhoz termesztési alapanyagot is adni, pl. kukoricacsutkát vagy szalmát, porított formában. A kémcsöves vagy Petri-csészés táptalajról a gombát gabonaszemekre visszük, erről pedig a csírát jelentő anyagra, aminek legmegfelelőbb a szecskázott szalma, kukoricacsutka-dara és fűrészpor keveréke (lásd: csírakészítés). Az előkészített, benedvesített alapanyaghoz hozzákeverjük a szétmorzsolt (szalmacsíra esetében darabokra tépett) csírát (3-5 1 100 kg

nedves aljzatra), majd szorosan zsákokba, ládákba tömjük, illetőleg tiszta lábbelivel 20-25 cm-es végleges vastagságban a süllyesztett ágyakba tapossuk. Ez utóbbiak lehetnek régi palántaágyak, vagy 1-1,5 m széles és 20-30 cm mély, fakerettel ellátott ágyak, lehetőleg árnyékos helyen, fák alatt elhelyezve, és a közvetlen napfény ellen árnyékolva. Ágyazás után az aljzat felszínére szórjunk ki m -enként 10 gramm (1 dkg) Basudin 5 G-t, esetleg Galition 5 G-t. Az ágyak, zsákok felszínét a kiszáradástól laza fóliatakarással védjük. Mivel a harmatgomba átszövés alatt nem kedveli a magas szén-dioxid-tartalmat (ellentétben a többi gombával), a takarófóliát előzőleg több helyen perforáljuk. Az átszövés optimális hőmérséklete 20-25 °C. Alacsonyabb hőmérsékleten (15-20 °C) is átszövődik azonban a harmatgomba, kevésbé veszélyeztetve a kártevőktől. Az átszövési idő mindenképpen hosszú, 40-60 napig is eltart. Éppen a hosszú tenyészidő és, a kártevők (gombalegyek, atkák, bogarak, csigák) miatt a harmatgomba telepítését célszerű ősszel (szeptember—októberben) végezni, így az átszövődés (késő ősszel és kora tavasszal) és a termés (tavasszal) nagyobb biztonságban van. Takarás, lappangás, termés. A csírázás után 3-4 héttel, amikor az aljzat nagy része már átszövődött, takarjuk le a felszínét 4-5 cm vastagon takarófölddel, a csiperkénél ismertetett módon. A takaróanyag összetétele azonban eltérő, ugyanis mészkőporra nincs szükség, mert a harmatgomba az enyhén savanyú (pH 6) takaróföldet kedveli. Előnyös a tőzeg és a melegágyi (vagy kerti) föld keveréke, 20% fűrészporral keverve. A takaróanyagot a csiperkénél elmondottak szerint fertőtlenítjük. Takarás után az első öntözéskor tegyünk a locsolóvízbe Chinoin Fundazol 50 WP-t (1001-hez 40 g-ot), ezúttal nem a mólébetegség, hanem a zöldpenészek ellen, amelyek megtelepedhetnek a takaróanyagon. A takaróanyagot később is tartsuk nyirkosan, a túlöntözés elkerülendő. Átszövés és lappangás alatt (takarás után) a kártevőket igyekezzünk távol tartani (lásd a csiperkénél, a laskagombánál és a növényvédelmi fejezetben). Átteleltetéses termesztés esetén a takaróföldet november közepéig hordjuk fel, majd a fagyok beállta előtt végezzük el az ágyak külső fagyvédelmi takarását, dupla fóliával. Március elején a külső fóliatakarót távolítsuk el, ilyenkor az árnyékolót is levehetjük, mert a márciusi napfény még nem okoz az aljzatban túlmelegedést, sőt elősegíti az átszövődés befejeződését, illetve a termés indulását. A takarőanyagot időnként öntözzük meg, hogy 2

állandóan nyirkos legyen, ahogyan az a csiperketermesztésben szokásos. Áprilistól a védőkeretek feltámasztásával fokozzuk a légcserét, hogy ezzel elősegítsük a termőre fordulást. A termőtestek kialakulásához legmegfelelőbb a 10-16 °C, a növekedésükhöz a 15-21 °C. Termő harmatgombaágyat (50. kép) semmilyen rovarölő szerrel nem kezelhetünk, csak az ágyak környékére szórhatunk ki pl. Basudin 5 G vagy Galition 5 G granulátumot, esetleg Piretrin-tartalmú porozószert a gombalegyek, gombaszúnyogok elriasztására. Ugyanezt tehetjük a csigaölő szerekkel is. A termést akkor kell szedni, amikoralemezeket borító fátyol (gallér) 50. kép. Termő harmatgombaágy (Fotó: Tóth István) márj ól tapintható vagy éppen felsz akadt. A szétterült lapos kalapok fogyasztási értéke csökkent, az elöregedett harmatgomba esetleg gyomorpanaszokat is okozhat, míg a friss, félig zárt kalapú gomba kiváló csemegének számít. A tönk is fogyasztható. Nyersen ne együnk harmatgombát! A fajtákat illetően csak annyit tudunk elmondani, hogy a mintegy 10-15 évvel ezelőtti termesztések során a sárga kalapú és darabosabb Gelb, valamint a kisebb, vörösbarna kalapú Winnetou fajtákat használták. A termésidő 2-3 hónapig tart, az egyes hullámok 3-4 hetenként követik egymást. A várható termés 3-6 kg/m 2 , kivételes esetben több is lehet. A fentieket összegezve elmondhatjuk, hogy amennyiben rendelkezésünkre áll gombacsíra, a harmatgomba termesztését csak hobbi szinten javasoljuk, az ún. átteleltetéses termesztést alkalmazva.

Bocskorosgomba (Volvariella volvacea) A bocskorosgombát leginkább a szubtrópusi, trópusi, országokban ( Kína, Thaiföld, Tajvan, Indonézia) termesztik, elsősorban rizsszalmán. A szalma rövid előkezelést igényel (nedvesítés, esetleg pasztőrözés), ami 4-5 napnál nem tart tovább. A termesztés szabadban vagy (bambusz-) házakban, polcokon történik. Az ágyakat a legtöbb esetben

vékony takarófölddel takarják. Az első termőtestek a csírázás után 8-12 nap múlva jelentkeznek.Mind az átszövetés, mind a termesztés 30-32 °C körüli hőmérsékleten folyik. A magas hőmérséklet mellett jellemző még a rövid tenyészidő. A hetvenes évek elején a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési Intézetében kidolgozták hazai termesztést szalmán (Szabó, 1990), azonban az alacsony termésátlag és a rossz munkakörülmények (nyáron, fóliasátorban 30-35 °C-on) nem kedveztek a módszer elterjedésének. További információkat az idézett irodalmakban találhatunk (Szabó, 1990; Stamets, 1993; Lelley, 1991).

Hortobágyi csiperke (Agaricus macrosporoides) A hortobágyi csiperke (51. kép) a

termesztés szempontjából sokkal figyelemre méltóbb lehetne. Ha ezt a gombát pl. Japánban ismernék, feltehetően szerepelne a sterilezett alapanyagokon termesztett gombák között. Mint önálló fajt Bohus G. írta le, 1974-ben. Korábban A. macrosporusként került be a csiperkeirodalomba (Uzonyiné, 1965), pedig az A. macrosporus (nagyspórás csiperke, 52. kép) feltehetően nehezen termeszthető gomba, bár erre is vannak irodalmi utalások... A hortobágyi csiperke micéliuma a csiperkefaj ok között kiemelkedően gyors növekedésű, viszonylag könynyű termeszteni. Már a malátaagaros táptalajon, kémcsőben is fejleszt termőtestkezdeményeket. Mezőgazdasági hulladékanyagon, nagyobb üvegekben steril tenyészete is termőre fordul. Hollandiában évek óta

51. kép. Agaricus macrosporoides, hortobágyi csiperke (Fotó: Albert László)

52. kép. Agaricus macrosporus, nagyspórás csiperke (Fotó: Szili István)

kísérleteznek a hozzá hasonló A. arvensisszel , de ez meg sem közelíti a hortobágyi csiperke termesztési lehetőségeit. E gombafajt mindössze kétszer találták a szabadban, 1954-ben a Hortobágyon és 1974-ben ugyanott, a Nagyiván melletti legelőn. Talán már ki is pusztult. Tiszta tenyészete sajnos hajlamos a degenerálődásra, így a legtöbb laboratóriumból kiveszett. jelenleg egy menedzseriroda keretében (Innovus-Coop, Mikotech) foglalkoznak kísérleti termesztésével. A kutatók, termesztők számára egyelőre tehát nem hozzáférhető, hacsak elő nem kerül ismét a szabadből, esetleg a Hortobágyról. Nem tévesztendő össze azonban az itt gyakori sziki csiperkével. (A. bernardii), amely nagy gomba, de tönkje zömök, rövid, kalapja erősen „cserepes", húsa erősen vörösödő, illata nem kellemes. Az A. macrosporoides küllemre az igen nagy termetűA. macrosporus és a kisebb, hosszú, karcsú tönkű A. arvensis között helyezkedik el. Kalapja fehéres, sárgás, szőrös, pikkelyes, középen berepedező. Tönkje a kalaphoz viszonyítva zömök, vastag, gallérja igen fejlett, széle fogazott. Húsa elvágva idővel gyengén rozsdásodik, vörösödik, gyakran ánizsszagú. Spóráinak mérete 8,0-9,5 x 5,0 5,5 um, az A. arvensisé 6,58,0 x 4-5 }un. Ez utóbbinak a húsa nem vörösödő, legfeljebb gyengén sárga színű lesz, erősen ánizsszagú. Az A. macrosporus igen nagy termetű, és spórái is nagyok (10-12 x 6,5-7,0 hm). A szintén igen nagy termetű szekszárdi csiperke (A. maskae) kalapja erősen pikkelyes, kissé rózsaszínes, szürkés árnyalatú lehet, húsa vörösödik, gallérja fejletlen. A pontos meghatározás specialisták feladata (Természettudományi Múzeum, Növénytár). Egyébként az ismeretlen gombát táptalajra leoltva (lásd a csírakészítésnél) hamarosan meggyőződhetünk arról, hogy A. macrosporoidesről van-e szó: a fajt gyors növekedésű, fonalas micéliuma és később az apró, gömbölyű gombakezdemények igazolják. A hortobágyi csiperke kiváló ízű gomba. Előnye, hogy szintetikus aljzaton is termeszthető. Az eddigi kísérletekben a következő tulajdonságokat lehetett megállapítani: — micéliuma gyors növekedésű, — pasztőrözéssel és kondicionálással vagy csak pasztőrözéssel előkészített, mérsékelten savanyú mezőgazdasági hulladékanyagon is termeszthető, esetleg hagyományos csiperkekomposzton is, — az aljzat takarása nem feltétlenül szükséges, bár a gombák takarőanyagon „szabályosabban", egyenesebben állnak,

— a termésidő alatt 16-20 °C-ot igényel, az ingadozó hőmérséklet elősegíti a termőtestek kialakulását, — a termőtestek normális fejlődéséhez fény szükséges (kb. 100 lux), — viszonylag kevés szellőzésre van szükség, — kedvező feltételek között nagy hozamokra képes. Az alapanyagokat illetően előnyös volt a kukoricacsutka, a szalmával és fűrészporral (nyár) kevert kukoricaszár, esetleg lucernaliszttel dúsítva. A 0,5-1%-os Wuxal lombtrágyaoldattal nedvesített, pasztőrözött aljzaton az átszövési idő a felére rövidült, a terméseredmény pedig lényegesen emelkedett (László Ferencné személyes közlése, 1972, csepeli Duna Tsz). Egyes gombák tenyészetének laboratóriumi fenntartása nehézkes (mint azt láttuk a harmatgomba esetében is), a micélium az egyes átoltások után mind lassúbb növekedésű lesz, eltűnnek a hosszanti micéliumkötegek, és nem jelennek meg termőtestkezdemények az agaros táptalaj felszínén, ami annyira jellemző erre a gombára (az A. macrosporusnál is előfordulnak, de annak micéliuma kezdettől fogva lassan növekszik a malátaugaros táptalajon). Ezen háromféle módon próbálhatunk segíteni. Az egyik a harmatgombánál már említett táptalajdúsítás (kémcsőtenyészetben) a termesztési alapanyag megdarált porával, táptalajfőzéskor. A másik: gyakori visszatérés termőtestszövet- vagy spórafelvételhez, a harmadik: a szép, a gombára jellemző kémcsövek tartós tárolása (lásd a csírakészítésnél). A szép tenyészetekből (kémcső) nagyobb nehézség nélkül készülhet szemcsíra.

Ördögszekérgomba (Pleurotus eryngii) Ördögszekér-laskagomba néven is ismert. Kalapja barnás, domború, majd lapos, esetleg tölcséres vagy lehet kajla. Lemezei fehérek, a fehér tönkre mélyen lefutók (53. kép). Egyes mezei, pusztai ernyős virágzatú növények (Eryngium, Peucedanum, Ferula stb.) lepusztult karógyökerén terem, ősszel. Közepes nagyságú, igen jó ízű gomba, megelőzi ebben a többi laskagombát. Húsa nem szívós, jól szárítható. Vannak nagyobb testű változatai is (ferulae, nebrodensis). Micéliuma ugyanolyan gyors növekedésű, mint a többi laskagombáé. Mesterségesen hazánkban termesztették először, az ötvenes évek végén, komposztált széna és fűrészpor keverékén (Kalmár, 1960).

53. kép. Heurotus eryngii, ördögszekérgomba (Fotó: ifj. Balázs Sándor)

Később hőkezelt, továbbá sterilezett anyagokon (kukoricacsutkán) is termesztették. Steril kultúrájával francia kutatók is foglalkoztak a hetvenes években, zabbal dúsított szalmán és kenderpozdorján. A fűrészport nem találták megfelelőnek. 15-21 °C-on termeszthető, tenyészideje hosszabb, mint a laskagombáké. A legegyszerűbb, 100 °Con gőzölt laskaaljzaton (szalmán) nem termeszthető kiegészíthetők nélkül, ezzel kapcsolatban célszerű kísérleteket végezni különböző alapanyagokon. A pasztőrözött, majd kondicionált aljzat feltehetően alkalmasabb. Perforáción keresztül nem képes termést hozni, de megpróbálkozhatunk vízszintes termőfelülettel is, pl. ládában, esetleg a csiperkéhez hasonlatos talajtakarással. Olaszországban sterilezett, dúsított aljzaton termesztik: az átszőtt műanyag zacskókról eltávolítják a hőálló fóliát, majd a blokkokat üvegházban sűrűn egymás mellé a talajba süllyesztik, és az így kialakított hosszú ágyásokat tőzeges takaróanyaggal fedik. Mint említettük, az átszőtt blokkokról levéve a fóliát, megfelelő páratartalom (90-95%) mellett a blokkok felszínén is kialakulnak a termőtestek. Szemcsírát könnyű készíteni, de a termesztéstechnológia (kivéve a steril termesztést) nem kiforrott. Legutóbb a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben foglalkoztak kísérleti termesztésével.

A Lyophyllum nemzetségbe több, hasonló faj tartozik (L. decastes, L. fumosum, L. connatum, L. loricatum). Csoportosan a talajon növő, zömök gombák (54. kép). Kalapjuk sárgásbarna, szürkésbarna vagy fe_ fehérek, a tönk béres, a l 54. kép. Lyophyllum decastes, csoportos szintén fehér, alul összenőttek. Ez a pereszke (Fotó: Albert László) legfontosabb ismertetőjelük, vagyis közös alapből kinövő gombák. Véssey (1980) steril kukoricacsutka aljzaton a laskagombákhoz hasonlóan termesztette. Ebből a szempontból valószínűleg az ördögszekérgombához állnak közelebb. Igen jó ízű gombák. Nincs tudomásunk arról, hogy jelenleg akár kísérleti szinten is foglalkoznának termesztésükkel.

Laskapereszke (Lyophyllum ulmarium) Egyes kutatók az ugyancsak a pereszkefélék családjába tartozó Hypsizygus nemzetségbe sorolják, mondván, hogy nem a talajon nő, mint a Lyophyllum nemzetség tagjai. Mivel a laskapereszke a laskagombafélék családjához is közel áll (fán növő, kissé féloldalas, „kajla" kalap), ezért ide is sorolták már, bár lemezei nem lefutók. Kalapja sárgásbarna, szürkésbarna, gyakran négyszög alakú, vizenyős foltokkal, később be is repedezhet. Japánban, újabban Észak-Amerikában is a laskagombákhoz hasonlóan termesztik. Stamets (1993) igen sokra értékeli ezt a fajt, a P. eryngiivel és a H. tessulatusszal együtt: fogyasztási értéküket a laskagombák elé helyezi, kiemeli azt a tényt, hogy kevesebb spórát képeznek, mint a laskagombák, ezenkívül állatkísérletekben mind a L. (H) ulmarium, mind a H. tessulatus tumorgátló aktivitást mutatott—eddigi japán vizsgálatok szerint. Hazai termesztési kísérletekről nincs tudomásunk. A gomba az alacsonyabb hőmérsékleteket kedveli. A primordiumok (termőtestkezdemények) képződéséhez 10-13 °C, a termőtestek

növekedéséhez a 13-18 °C az optimális, legalábbis az eddig külföldön termesztésbe vont törzsek esetében. Hazánkban is előfordul, lombos fák (nyár, fűz, szil stb.) törzsén, nyáron és ősszel.

Hypsizygus tessulatus Hazánkban is előfordul, magyar neve nincs. A csoportos pereszkékhez hasonló, de nem a talajon, hanem a laskapereszkékhez hasonlóan lombos fák törzsén él. Kalapja sárgás-, szürkés-, krémbarna. Japánban termesztik, sterilezett, dúsított fűrészporon, a shiitakéhoz és laskákhoz hasonlóan. Előnyös tulajdonságait az előző gombánál említettük. Hazánkban még nem foglalkoztak a termesztésével.

elé helyezendő. Amíg a laskagombák valóban jó „ízhordozók" (fűszerezhetők), addig a déli tőkegomba önmagában is kellemes, sajátos gombaízű. Csírája nem kapható. Könnyen termeszthető, laboratóriumi körülmények között is termőre fordul. Termesztésével a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben foglalkoztak. A laskagombákhoz hasonlóan intenzíven is termeszthető azzal a megjegyzéssel, hogy a szalmafélék mellett célszerű fűrészport, forgácsot is keverni az alapanyaghoz A legmegfelelőbb aljzat és hőkezelési eljárás kidolgozása még hátravan. Stamets (1993) faforgács ágyásokban, szabadban is javasolj külterjes termesztését, takaróanyaggal fedve az ágyakat, a harmatgomba termesztéséhez hasonlóan. Zsákos termesztés esetén a perforációkon keresztül nem terem, bár a kellő levegőzés miatt ezekre átszövés alatt is szükség van. A fóliát termőre fordításkor le kell venni A termőtesteket szívesebben hozza vízszintes, mint függőleges felületen Japánban és Kínában már elkezdték a termesztését.

Déli tőkegomba (Agrocybe aegerita)

55. kép. Agrocybe aegerita, déli tőkegomba (Fotó: Kovácsné dr. Gyenes Melínda)

Az Agrocybe aegerita csoportos vésű, közepes vagy apróbb termetű, meleget kedvelő gomba (55. kép). Kalapja a természetben sárgásbar: na, gyakran berepedező, ráncos, a szélén fehéres. Lemezei sárgásak, majd rozsdabarnák. A tönkje megnyúló, görbe, galléros, fehéres, alul barnás. Lombos fák (nyár, fűz, szil, juhar stb.) tövén, tuskóján terem. Igen jó ízű gomba, már az ókori Itáliában is ismerték. Farönkön a laskához hasonlóan termeszthető, de intenzív, fűrészpor alapú sterilezett aljzaton is kísérleteztek vele francia kutatók. Ez sem olyan „kiadós", mint a laskagomba, talán ezért szorult háttérbe. Pedig—egyáltalán nem lebecsülve a laskagombákat — kiváló ízű gomba, és azok

Ízletes tőkegomba (Kuehneromyces mutabilis) A Kuehneromyces mutabilis lombos fák tuskóján nagy csoportokban növő, kisebb gomba (56. kép). Kalapja, lemezei, tönkje sárgásbarna, a kalap húsa fehér. A tönk a gallér alatt sűrűn felálló vagy felkunkorodó, kicsi, barna pikkelyekkel fedett. Termesztési kísérleteket a laskagombákkal párhuzamosan végeztek vele. A negyvenes évek közepén Németországban már kiterjedt tuskóoltásokat végeztek. A volt NDK-ban kezdetben a laskagombával párhuzamosan termesztették lombos fákon (nyár, fűz, nyír, bükk, éger, tölgy, kőris, juhar stb.). A csonthéj as gyümölcsfákat nem kedveli. A las-

56. kép. Kuehneromyces mutabilis, ízletes tőkegomba (Fotó: Albert László)

kához hasonlóan termeszthető, de nyáron a tuskókat jobban kell árnyékolni, a széltől védeni, permetezni, mert ez a gomba tavasztól őszig teremhet. Intenzív termesztése (hőkezelt fűrészpor és szalma alapú aljzaton) nem javasolt állítólagos hosszú tenyészideje miatt ( Gramss, 1978). Ebben az irányban azonban tovább kellene folytatni a kutatást, mert a gombának sok változata lehet. A csíra ugyanúgy készülhet, mint a laskagombáé, gabonaszemen, esetleg dúsított fűrészporon. Az ízletes tőkegombához nagyon hasonlít a mérgező fenyves turjángomba (Galerina marginata), de mint a neve is mutatja, ez fenyvesek talaján fordul elő, és karcsú tönkje a gallér alatt nem szemcséspikkelyes, hanem szálas, szaga pedig dohos.

Téli fülőke (Flammulina velutipes) A laskagombák viszonylag könnyű termesztése, a látványos eredmény egyelőre háttérbe szorít minden más gombát, amelyet hasonló, esetleg kissé bonyolultabb technológiával lehetne termeszteni. Valószínű azonban, hogy egy idő után a változatosságra való törekvés e kisebb gombák iránt is felkelt; az érdeklődést A téli fülőke (57. kép) esetében pl. a hobbitermesztők még a csírakészítéssel is megpróbálkozhatnak a laskáéhoz hasonlő módon, mert ez a kis gomba minden szempontból hálás. Enyhébb tél végi napokon akáctuskókon, nyárfákon, diófák oldalán, néha egészen magasan jelenik meg. Kalapja mézsárga, középen roszdasárga, ragadós. Tönkje , téli fülőke 57. kép. Flammulina velutipes felül sárga, lefelé mind sötétebb, (Fotó: Tóth István) barnásfekete, bársonyos. Van teljesen fehér változata is (Albert L., személyes közlés). Csoportosan terem. Az átszövetés hőmérséklete, mint a legtöbb gombáé, 20-25 °C. A termésidő alatt a késői laskáéhoz hasonlóak az igényei (8-15 °C). Alapanyaga megegyzik a laskagombákéval, esetleg több fűrészporral. Feltehetően perforáción is terem, erre vonatkozóan még kevés a tapasztalat.

Tajvanban, Kínában és Japánban iparszerűen termesztik, hasonlóan a shiitakéhoz — már ami az alapanyagot és annak előkészítését illeti. Termesztéséhez nemcsak lombosfa-fűrészport, hanem egy évig fektetett fenyőfűrészport is használnak, lombosfi-fűrészporral 1 : 1 arányban keverve. A dúsítás ugyanaz (rizskorpa,búzakorpa ), mint a shiitakénál. A termesztéshez sajátos, 11 hőálló poipropilén műanyag poharakat (a sterilezés miatt) használnak, amelyekbe 0,5 kg aljzatot tömnek. Mind a töltés, mind az autoklávozás utáni oltás gépesített. Termőre fordítás után, amikor a gombakezdemények megjelentek, a palackok szájára mintegy 10 cm magas viaszos papírhengert húznak, aminek következtében a szén-dioxid-tartalom feldúsul, és ez arra készteti a sok apró gombát, hogy felfelé törekedjenek, ezért tönkjük megnyúlik. A mintegy 10-15 dkg gombát egyszerre, egyben szedik le és csokorba kötve árusítják. A vékony „szár" is fogy a sztható. Többnyire csak egy hullámot szednek le,a másodikat nem érdemes bevárni.

Fenyő-kénvirággomba (Hypholoma capnoides) A legtöbb kénvirággomba csoportosan, faanyagon terem. Kalapjuk élénksárga, lemezeik kezdetben zöldessárgák, zöldesbarnák, elöregedve sötétbarnák. Ez alól kivétel a fenyő-kénvirággomba (58. kép), mert lemezein nincsen zöld szín: szürkéből, kékesszürkéből válnak bíborbarnává. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a hozzá hasonló sárga kénvirággomba (H. fasciculare) és a vöröses kénvirággomba (H. sublateritium) mérgezők, és gyakoribbak is. Ugyancsak mérgező a hozzá hasonlő, de nem elhalt tuskón, hanem a talajon termő, már említett fenyves turjángomba is. Amennyiben tehát az erdőben gyűjtött fenyő-kén-

58. kép. Hypholoma capnoides, fenyő-kénvirággomba (Fotó: Albert László)

virággombából szándékoznánk szövet- vagy spórafelvételt készíteni, a pontos meghatározást illetően forduljunk szakemberhez (hivatalos piaci gombavizsgálat, Kertészeti Egyetem Növénytan Tanszék, Természettudományi Múzeum Növénytár). E gombának szerepe lehetne kivágott fenyőrönkök elkorhasztásában. Intenzív termesztésével hazánkban még szintén nem foglalkoztak. Sterilezett fűrészporon (dúsítás nélkül) termeszthető (Stamets, 1993), feltehetően a téli fülökéhez hasonló technológiával is.

Fülgombák

(Auricularia auricula, A. polytricha)

„Nameko" tőkegomba (Pholiota nameko)

59. kép. Pholiota nameko, nameko tőkegomba (Fotó: Kovácsné dr. Gyenes Melínda)

Hazánkban nem fordul elő. Mint minden tőkegomba, csoportosan és faanyagon terem. Kalapja narancssárga, fiatalon nyálkás, ragadós. A távol-keleti országokban termesztik, a shiitakéhoz hasonlóan. Termeszthető farönkökön is, de elsősorban dúsított, sterilezett fűrészporon termesztik. A termőtestek képződéséhez 10-16 °C és igen magas páratartalom (98-100%) szükséges. Növekedési optimuma 13-18 °C, tehát inkább a hűvöset kedveli, mint a shiitake „téli" törzsei vagy a késői laskagomba. Jóízű gombának tartják, hazánkban Kecskeméten (Z. K. I.) foglalkoztak vele, kísérletileg termesztették 100 °C-on gőzölt szalmán, illetve szalma-csutka keveréken (59. kép). Termesztéséhez a fenyő-fűrészpor is felhasználható, lombos fák fűrészporával vegyesen.

60. kép. Hirneola (Auricularia) auricula-judae , júdásfülegomba (Fotó: Albert László)

A júdásfülegomba (A. auriculajudae) hazánkban is előfordul bodzán, akácfán, eperfán, fűzön stb. (60. kép). Termőteste fül alakú, féloldalas, ráncos, sárgásbarna, vörösbarna, kocsonyás tapintású. Mindkét fajt a távol-keleti országokban termesztik farönkön, fűrészporon, gyapotmaghéjon, a shiitakéhoz hasonló módon (a dúsított fűrészport hőálló fóliazacskőkban sterilezik, majd steril körülmények között oltják stb.) A távol-keleti A. polytricha magasabb hőmérsékleten (23-28 °C) termeszthető. Kifejezetten csak Ázsiában termesztik. Frissen vagy szárítva árusítják. Szokatlan megjelenése és íze nem kedvez nyugati elterjedésének. Ugyanezt elmondhatjuk a rezgőgomba (Tremella fuciformis) esetében is.

Pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum, „Reishi", „Ling Chi") A taplófélék családjába és a lakkos taplők nemzetségébe tartozik, erdőtalajon terem (gyökérélősködő, gyengeségi parazita, szaprofita). Hazánkban dísznek gyűjtik és a virágkötészetben is használják. A kalap féloldalas, fényes, színe sötét vörösbarna, széle fehér. Az ugyancsak termesztett G. tsugae nálunk nem fordul elő, kifejezettebben szaprofita. Ezenkívül még több faj is ismert, de a G. lucidum törzsei között is nagy különbségek vannak, amennyiben létezik sárga, piros, bíbor és fekete változata is.

Termeszthető lombos fák tuskóin (tölgy, juhar, fűz, szilfa stb.) a laskagombához hasonlóan. Félintenzív termesztése során a rönköket egyedi „cserepekben", konténerekben helyezik el, árnyékolt üvegházakban. A beoltott rönkre még fűrészport raknak, erre takaróföldet. Intenzív termesztése dúsított, sterilezett fűrészporon folyik. Az átszövés vége felé a műanyag zacskók dugóját vagy fedelét leveszik úgy, hogy a zacskó nyílásában még „megrekedjen" a szén-dioxod, és a páratartalmat igen magasan (95-100%) tartsa. Így a fejlődő termőtestek szára megnyúlik. A gomba növekedése lassú, több mint 2 hónapig tart. Fényigénye megegyezik a fán növő gombákéval, általában 500-1000 lux. Hőigénye termésidő alatt 20-27 (30) °C. Amikor a kalapok kialakultak, növelik a szellőzés mértékét. A gomba akkor szedésre érett, amikor a kalap széle kifehéredik. A pecsétviaszgombát Kínától Malaysiáig termesztik, újabban a nyugati országokban is hozzákezdtek intenzív, fűrészporon való termesztéséhez. Kínában a népi gyógyászat évszázadok óta számon tartja, de a maja indiánok is ismerték. Teaként fogyasztják vagy tablettákat, kivonatokat készítenek belőle. Jelenleg már Észak-Amerikában is a természetgyógyászok érdeklődésének középpontjába került. Ettől függetlenül tudományos publikációk is jelennek meg e gomba gyógyhatásával kapcsolatban.

Bokrosgomba (Grifola frondosa, „Maitake") A likacsgombákhoz tartozik, hazánkban is előfordul, ehető. Csoportosan, „bokrosan" nő lomberdőben fák (tölgy, bükk stb.) tövén vagy a talajon. A kalapok féloldalasak, nyelv alakúak, összenőttek, színük sárgásszürke, szürkésbarna, a kalap felszíne szálas-pikkelyes. Gyengeségi parazita, szaprofita. Termeszthető farönkön, fűrészporon. A beoltandó rönkök — ellentétben a laskagombánál mondottakkal — lehetnek más farontó gombákkal fertőzöttek (Stamets, 1993). Sterilezett, dúsított fűrészporblokkokon is termeszthető, 12-18 °C-on. Az átszövés és érlelés mintegy 60 napig tart, az első hullám további 30-35 nap múlva szedhető. Ugyancsak gyógyhatású gomba, több ország kutatóintézetei vizsgálják tumor- és HIV- (AIDS-)vírus-gátló hatását. Hazánkban nincs tudomásunk kísérleti termesztéséről.

Itt említjük meg a nálunk szintén előforduló tüskegombát (Polyporus umbellatus), amely a bokrosgombához hasonlóan feltételezett gyógyhatásokkal rendelkezik. Tönkje sokszorosan elágazik, de az ágak végén levő kis kalapok szabályosak, nem féloldalasak. A kalap barnás, felszínén szálas-pikkelyes. Termesztése bonyolultabb, mert a talajban a micélium szkleróciumokat képez és majd csak ezekből fejlődnek ki a termőtestek. A szklerócium gömbölyded, kemény, gumószerű micéliumképlet, amely ellenáll a fagynak, szárazságnak. A kucsmagombáknál találkozunk még ezzel a fogalommal.

Süngomba (Hericium erinaceus) A régebben Dryodon erinaceus néven ismert gomba (61. kép) a gerebengomba-félék családjába tartozik. A lemezes gombáknál a spórák a lemezek felszínén, a likacsgombáknál a likacsok (csövecskék) belső oldalán, a gerebengomba-féléknél a kalap alsó részén található, rövidebb-hosszabb tüskék, csapok felszínén képződnek. A sörénygombák nemzetségéhez tartozó süngomba termőteste legyezőszerű, féloldalas, tapló alakú, alsó-oldalsó (néha felső) részén hosszú, lelógó, fehéres tüskékkel, „sörénnyel". Lombos fák tövén, törzsén, korhadó anyagán terem ősszel és télen. Ehető. 61. kép. Hericium erinaceum, süngomba Rönkös termesztése a shiitake (Fotó: Albert László) termesztéséhez hasonló. Sterilezett, dúsított fűrészporon ugyancsak termeszthető. Micélima malátaagaron lassan fejlődik, ez azonban különböző tenyésztési technikákkal korrigálható (Stamets, 1993). Hazai kísérleti termesztéséről nincs tudomásunk. Vélt gyógyhatásai miatt Kínában e gombából is készülnek tabletták. Frissen is fogyasztják, de szárítható és rövid főzés után sós vízben tartósítható, vigyázva, hogy a tüskék ne törjenek le.

Fekete kucsmagomba (Morchella angusticeps)

A fekete kucsmagomba (M. angusticeps) közeli rokon faja a nálunk ugyancsak ismert M. conisa (hegyes kucsmagomba) és a M. elata (nyúlánk kucsmagomba). A kucsmagombák az eddig tárgyalt bazídiumos gombákkal szemben a tömlősgombákhoz tartoznak, ezen belül pedig a csészegombák rendjébe, a kucsmagombafélék családjába. A termőréteg, ahonnan a spőrák szabaddá válnak, a „kucsma" redői mélyedéseinek felszínén található. A rendszertani „távolság" ellenére a kucsmagombák is — hasonlóan néhány bazídiumos gombához (Polyporus umbellatus, P. tuber-regium stb.) — a talajban szkleróciumokat képeznek. Ezekből a kémény, gumószerű, dió nagyságú „kitartó" képletekből fejlődik ki a termőtest a talaj felszínén. Mindez egy befőttesüvegben is reprodukálható: az üveg alső felében elhelyezett, a kucsmagomba által ászőtt tápanyagdús közeget (pl. gabonaszemet) lefedünk tápanyagban szegény közeggel, pl. tőzegmohával, homokkal. Egy idő után a micélium belenő a tápszegény felső közegbe, s ott szkleróciumokat képez. A fény ezt a folyamatot hátráltatj a. Kiszáradás, majd vízzel való telítődés után, megfelelő hőmérsékleten kialakulhatnak a termőtestek, a „talaj" felszínén. A szerző (Stamets) a fekete kucsmagomba szabadbahi termesztését írja le. Az általa vezetett csíragyártó cégtől (Fungi Perfecti) lehet fűrészpor alapú csírát vásárolni. A 2,0-2,5 kg csíra segítségével mintegy 2-9 m -es kucsmagombatelep létesíthető. A legegyszerűbb módszer a következő: erdőben, kertben, ősszel olyan helyet keresünk, ahol tűzrakás volt, tehát hamu, megégett famaradványok vannak. A csírát elássuk a hamu és a fadarabkák közé, a talajt ezután megtapossuk és megöntözzük. Ha elég eső esett, a következő áprilisban már várható a gombák megjelenése. Eső hiányában reggel vagy este néhány perces öntözés segíthet. Érdekes jelenség, hogy az ízletes kucsmagomba is előszeretettel jelenik meg „tűzjárta" helyeken. Bonyolultabb módszer: szintén szükség van fahamura (fatüzelésű kályhából, tűzrakó helyről). 45 1 tőzegmohát, 23 1 talajjal kevert fahamut, 4,5 1 gipszet összekeverünk. Megfelelő, árnyékos helyen eltávolítjuk a feltalajt, a fenti keveréket 10 cm vastagon leterítjük (alaposan belekeverve a gombacsírát), majd visszaterítjük rá az eltávolított talajt ugyanilyen vastagságban, és alaposan beöntözzük. E műveletet ősszel végezve, tavasszal várható a termés. Később a telep „kiterjedhet" és a gombák nagyobb távolságban is megjelenhetnek. A csíra a következőképpen készülhet: hőálló fóliazacskókban sterilezett fűrészport átszövetett gabona- vagy fűmagszemmel beoltunk (a 2

62. kép. Morchella escu/enta, ízletes kucsmagomba (Fotó: Albert László)

A kucsmagombák termesztését Stamets (1993) könyve alapján ismertetjük. Az első sikeres termesztést Ron Ower végezte 1982-ben, az Egyesült Államokban. Az eljárást 1986-ban és 1988-ban szabadalmaztatták, és azóta is sikerrel termesztik ezt a gombafogyasztók közt igen nagy becsben álló, jóízű gombát. Termesztése azonban még mindig ugyanazon farm keretén belül folyik, eddig még nem talált követőkre. A szabadalomra való tekintettel Stamets a Morchella angusticeps termesztési lehetőségeit ismerteti, már elsősorban „külterjes" módszerekkel. A mikológiatudomány szempontjából azonban a kucsmagombák termesztése tisztázottnak tekinthető. Az említett szabadalom az ízletes (sárga) kucsmagomba (62. kép), a Morchella esculenta termesztésére vonatkozik. Ennek igen közeli rokona a M. deliciosa és a M. crassipes.

fűrészpor felszínére szórjuk). Átszövés után a blokk csíraként felhasználható vagy több ilyen blokkot a talajba helyezünk (megfordítva, hogy a gabonaszemek kerüljenek alulra), és 10-15 cm vastagon tőzegmohával letakarjuk. A tőzegmohához előzőleg 10% gipszet keverünk. A. blokkokat természetesen megszabadítjuk a fóliától, így ássuk be a talajba. Előnyös, ha a telepet tűzrakó helyen létesítjük vagy fahamut keverünk a blokkokat körülvevő talajhoz. A kucsmagombából viszonylag könnyen készíthetünk tenyészetet szövetoltással vagy spórával. Micéliuma gyorsan növekedik a táptalajon, színe kezdetben fehéres, majd megbarnul és mikroszkleróciumokat képez. Hosszabb fenntartás (több átoltás) után ez a képessége megszűnhet (lásd a hortobágyi csiperkénél írtakat és a csírakészítést).

A gombák növényvédelme A kétspórás csiperke betegségei és kártevői Vírusok A vírusok a hifasejtekben, spórákban élnek, így fertőzött spórákkal vagy fertőzött micéliummal terjednek. A fertőzött spórák könnyebben csíráznak, mint az egészségesek. Kicsírázva a beteg hifák összenőnek az egészségesekkel. A vírussal fertőzött micélium lassú növekedésű ( malátaagaros táptalajon is, ha a beteg gombábd szövetoltást végzünk). A károsodás mértéke a fertőzés időpontjától . és a fertőző anyag mennyiségétől függ. A beteg területen a takaróanyag „üres" marad, sp. stb.) ahol különböző penészgombák (pl. Botrytis sp, Sporendonema is megjelenhetnek, az üres folt szélén pedig beteg, apróbb, megnyúlt, előbb-utóbb megrothadó gombák nőnek. Színük is megváltozhat, lehet szürkés vagy egy-egy barna példány jelenik meg a fehérek között. A beteg gombák hamarabb kinyílnak, mint az egészségesek (spóraszórás!), kalapjuk félrebillenhet. Akadhat köztük elviesedett példány is. A fertőzött spórák a légárammal eljuhatnak a csírázás, átszövés alatt álló kultúrák légterébe, komposztjába. A fertőzött micélium hiányos fertőtlenítés következtében életben maradhat a polcok, ládák réseiben, és megfertőzheti a következő telepítést. A fertőzés aztán a továbbiakban még nagyobb méreteket ölthet. Mivel csak a rokon csiperkefajták micéliuma nő össze, vírusveszély esetén célszerű váltogatni a fajtákat. A fehér, sima kalapú törzsek nem fertőzik a pikkelyes kalapúakat és viszont. Sajnos az új hibrid fajták mindkét irányba közvetíthetnek. A barna fajták egyesek szerint kevésbé érzékenyek és rezisztens az A. bitorquis (ízletes csiperke) is, de ez csak nyáron telepíthető. Állítólag a vírussal fertőzött gomba megdarázva 3-4 perc múlva megfeketedik, azonban ez sem fogadható el teljes biztonsággal, csak speciális intézetek által végzett tesztekkel bizonyítható a vírusrészecskék jelenléte (Fletcher, 1986). Más betegség is mutathat a vírusokéhoz hasonló tüneteket. A vírussal fertőzött ágyon a termés fokozatosan csökken, márpedig ez nem mondható el a „vizes gombára", sem a „barna

gombára". A sárgapenésszel fertőzött komposzton is hasonló gombák nőhetnek, de a penész a komposztban megtalálható. Hazánkban nincs még felderítve a gombavírusok esetleges jelenléte. Külföldön, ahol ez a betegség megjelent, ott valóban komolyan kellett venni a higiéniai eljárásokat. Általánossá vált többek között a termésidő végén alkalmazott „kifőzés" (70 °C-on 12 óráig) és az átszövető helyiségek levegőjének szűrése. A kifőzés természetesen csak olyan helyiségekben végezhető el, amelyek a hőkezelő helyiségek műszaki feltételeivel rendelkeznek. Az átszövés alatti fólia- vagy papírtakarás is az esetleges fertőzött csiperke spórákat tartja távol a komposzttól. E takarót hetente kétszer megpermetezik 0,5%-os formalinoldattal. A fertőzött csiperkespórák 2-6 évig életben maradhatnak, de a komposzt szakszerű hőkezelését nem élik túl.

Baktériumok Múmiabetegség (Pseudomonas sp.). Ritkán fordul elő, de veszélyes. A baktériumok a hifák sejtjeiben élnek, a betegség a komposztban igen gyorsan, napi 30 cm-t terjed. A beteg gombák elbarnulnak, esetleg kiszáradnak, a termés leáll. Ahol a zsákos termesztést bevezették, ott csökkent a jelentősége, de ahol hosszú polcokon termesztenek (holland rendszer), ott továbbra is veszélyes. A fertőzés körülményei nem nagyon ismertek. Nem túl veszélyes betegség. Baktériumos barnafoltosság (Pseudomonas fluorescens = P. tolaasii). Tavasszal és ősszel gyakoribb, illet63. kép. Baktériumos foltosság ve, amikor túl nagy a páratartalom (Fotó: Albert László) a termesztőhelyiségben, és az öntözés után lassan száradnak meg a gombakalapok. Helyi probléma, külföldön azonban nőtt a jelentősége, különösen az utóbbi években. Szaprofág fonálférgek is terjeszthetik. Még + 4 °C-on is terjed!

A kalapon alig bemélyedő, sárgásbarna, nedvesen fénylő foltok jelennek meg (63. kép). Ha a foltos, pöttyös gombát megöntözik, 12 óra múlva az egész kalap sugarasan, sávosan aranysárga, világosbarna lesz. A Verticillium által előidézett foltokat sokan baktériumos foltosságnak vélik. A verticilliumos foltok is barnák, de nem nedvesek, mélyebbre hatolnak, és a felületüket később szürke penészgyep borítja be (ez már a konídiumok tömege). A baktériumos foltosság ellen a szellőztetés fokozásával, az öntözővízbe kevert hipó (0,2 1/100 1 víz) kijuttatásával védekezhetünk, esetleg 0,2%-os formalinnal is. Egyes oszágokban a hipós vízzel való locsolás nem engedélyezett az esetleges klórmaradványok miatt. A hipót, formalint „erős" szedés után használjuk, hogy a következő napon ne legyen szedés! Külföldön a biológiai védekezés lehetőségével is kísérleteznek. Még két baktériumfaj említhető meg a csiperkekultúrában, az egyik a lemezeken idéz elő barna, nyálkás foltokat (P. agarici), a másik világossárga, sárgásbarna foltokat okoz, elsősorban a kalapok szélén (P. gingeri).

Gyomgombák, versengő penészek Ezek egy része akkor szaporodhat el, ha a komposztálás vagy a hőkezelés nem volt megfelelő. Hozzájárulhat ehhez régi, „zöldetetésű", rosszul tárolt, kiégett vagy éppenséggel „szalonnás", fekete lótrágya bekerülése is. A túlkomposztálás, a túlvizezés, a túlzott nitrogéndúsítás, a levegőtlen hőkezelés, a rosszul elkevert baromfitrágya, az egyenlőtlen töltés a hőkezelőben, a túl magas hőmérséklet a hőkezelés alatt, a lúgos, ammőniás vagy nyers, nem eléggé kidolgozott komposzt stb. mind elősegíthetik valamelyik penész megjelenését a hőkezelés végén vagy még gyakrabban az átszövés alatt. Leggyakoribbak az ún. gipsz- vagy lisztpenészek: Scopulariopsis fimicola, Papulospora byssina, Botryotrichum piluliferum, Sporobolomyces sp.(rózsaszínes), a Trichothecium roseum (rózsaszínes), illetve a Coprinus fimetarius, Oedocephalum sp. Thielavia thermophila, Chaetomium olivaceum. Más esetben, ha például a komposzt nitrogénszegény vagy kondicionálás alatt alacsony (45°C alatti) volt a hőmérséklet (emiatt könynyebben túlmelegszik a komposzt átszövés alatt), és visszamaradtak könnyen felvehető szénhidrátok, a következő penészek szaporodhatnak el: Trichoderma spp., Aspergillus spp., Penicillium spp., Doratomyces microsporus.

Vannak továbbá olyan penészek is, amelyek csak részben a technológia hiányosságai miatt, esetleg ismeretlen okokból fordulnak elő vagy egyszerűen csak a megfertőződés következtében. Ezek lehetnek közömbösek, de antagonisták, „ellenlábasai" is a csiperke micéliumának. Ezek jelentősége — mint a többi penészeké is — időnként, helyenként változik (Sporendonema purpurescens, Diehliomyces microsporus, Chry sosporium spp., Sepedonium sp., Sporotrichum sp., Trichoderma spp., Pythium artotrogus, Chromelosporium fulva = Peziza ostrachoderma, Oidiodendron sp. stb.). Az utóbbi években felmerült az a gyanú is, hogy nyár végén a még túlságosan friss, új szalma, illetve az ilyen szalmát tartalmazó lótrágya ugyancsak a komposzt rendellenességéhez vezethet. Ennek feltehetően az az oka, hogy a friss viaszréteg miatt a szalmaszálak nehezebben puhulnak meg, ráadásul még a meleg időjárás miatt a kazlak levegőzése sem tökéletes. Ez tehát inkább technológiai probléma, és nem valamiféle növényvédőszer-maradék miatt gyengébbek a nyár végi komposztok. A következőkben röviden jellemezzük a fontosabb penészgombákat. Fehér gipszbetegség ( Scop ulariop sis fimicola). Átszövés alatt jelentkezik a komposztban (64. kép), de később a takaróanyag felszínén is megjelenhet azt a benyomást keltve, mintha foltokban gipszet szórtunk volna ki. A csiperke micéliumával versenyez, terméscsökkenést csak tömeges megjelenése okoz. Ha a feltételek a csiperkének kedveznek, 64. kép. Fehér gipszbetegség takarás előtt részben átszőheti a gipszes foltokat a komposzt felszínén és a komposztban is is. Megjelenése komposztálási, hőke(Fotó: Szili István) zelési hiányosságokra, lúgos (8-8,5) pH-ra utal. Láncokban lefűződő konídiumai gömbölyűek, 6,0-7,5 um nagyságúak. Jelentősége a modern termesztéstechnológiákban (külfö rldön) a visszaszorult, nálunk állandóan visszatérő probléma. Barna gipszbetegség (Papulospora byssina). A komposztban fejlődik az átszövés alatt, de takarás után ; megjelenhet nagy, fehér, közepétől kifelé fokozatosan megbarnuló föl(tokban. A barna papulospórák 100 um-nél is nagyobbak lehetnek, ezéért e barna bevonatot ujjunk között

szétmorzsolva szemcsésnek érezzük, ezenkívül átható gyógyszerszagot hagy maga után. Ez a betegség is a trágyát és a komposztot minősíti, de önmagában nem veszélyes. Botryotrichum piluliferum. Magyar neve nincs. Hőkezelési problémára utal; hasonlít a csiperke micéliumához, de púderes, szürke megjelenésű. Kétféle konídiumot képez, a nagyobbak gömb alakúak (10-21 }mi), a kisebbek láncokban keletkeznek, nagyságuk 2,8-4,2 x 1,4-2,8 um. Ivaros alakja (Chaetomium piluliferum) ritka. Olajzöld trágyapenész (Chaetomium olivaceum). Megjelenése ammóniamaradványokra utal. A komposztszálakon apró, 0,5-1,0 mm nagyságú, olajzöld gömböcskék (a gomba termőtestei, peritéciumai) ülnek. Nehéz észrevenni, mert sötét színű és a komposzt belsejében található. Trágyatintagomba (Coprinus fimetarius). Komposztálás vagy átszövés alatt jelenhet meg nagy tömegben, a komposztból kiemelkedve. Hosszú, fehér, vékony szárú gombácska, a kalapja hamar elenyészik, feketén szétfolyik. Legtöbbször semmilyen gondot nem okoz. Komposztálási, hőkezelési hiányosságokra (lúgos pH, ammónia) utal, mint az előző penészgombák, viszont nem antagonistája a csiperkének, de leszedhetjük (65 kép). Barnapenész (Oedocephalum sp.). Szürkés, barnás, rózsaszínes penészgyepe nemcsak a komposztban jelenhet meg mint ,jelzőpenész", hanem a túlfertőtlenített takaróanyagon is. Ujjaink közt szétdörzsölve ez is „grízes" tapintású, de az érdességet nem a papulospórák, hanem a konídiumtartó bunkó alakú feje, illetve ezek tömege okozza. 65. kép. Tintagombák trágyán, szalmán. A gömb alakú fejen képződnek a A gombák kalapja már kezd elfolyósodni, elenyészni (Fotó: Szili István) 25-30 x 15-18 um nagyságú, tojás alakú konídiumok. Nem veszélyes. Thielavia thermophila. Magyar neve nincs. Nagy, fehér micéliumtelepei a hőkezelés végén vagy a csírázás után jelenhetnek meg. Közepük lazacpiros, majd drapp színű lesz. Termésidő végén ugyanitt apró, 190-260 um (0,19-0,26 mm) nagyságú, fekete gömböcskéket találunk. Ezek a gomba termőtestei, bennük a tömlősgombákra jellemző spórákkal. A korábbi, piros, drapp színű konídiumtömeg ugyanennek

a gombának az ivartalan fejlődési formája, amelyet régen külön gombafajként a Sporotrichum nemzetségbe soroltak. Fekete seprőpenész (Doratomyces microsporus, D. stemonitis). Átszövés alatt szaporodhat el a komposztban. Konídiumtartói 2 mm magasságú, seprőszerű képletekbe állnak össze, a konídiumok (6-8 x 4-5 }ím) láncokban fűződnek le a „seprű" végén. Megjelenésének kedvez a komposzt csekély nitrogéntartalma, továbbá a kondicionálás alatti alacsony hőmérséklet. Egyéb zöldpenészek társaságában szokott előfordulni. A termésidő végén, kihordáskor (ha a komposztot megbolygatják) konídiumai légúti panaszokat, allergiát okozhatnak. Fahéjpenész (Chromelosporium fulva, ivaros alakja: Peziza ostracoderma). A konídiumtartó ágvégei hosszúkásak, felfújtak, rajtuk sok apró konídiummal (3-5 um ). A túlpasztörizált vagy túlfertőtlenített takaróanyagon képezhet fahéjbarna penészgyepet, amely később eltűnik. Trichoderma fajok. Zöld színű penészek, külföldön az utóbbi években nőtt a jelentőségük. Ennek oka lehet az új penésztörzsek kialakulása, új termesztéstechnológiai elemek stb. A spórák (konídiumok) a fialidok végén, fejecskékben képződnek, a fialidok palack alakúak és a konídiumtartóra merőlegesen, többnyire örvökben állnak. Mindhárom gyakoribb faj lehet patogén is (a csiperke micéliumán vagy a termőtesten élősködik), de alapjában véve korhadéklakók. A T. viride telepe mélyzöld, a komposztban vagy a takaróanyagban fordul elő. Toxintermelése miatt a gomba szövetei elhalnak, barnulnak és a kalapon is mélybarna foltok jelenhetnek meg. A T. koningii gyapjas, halványzöld telepei a takaróanyag felszínén is terjedhetnek, s a gombákat is beborítva (a pőkhálóspenészhez hasonlóan) azokat elrothasztják. A takaróanyag (tőzeg) alacsony pH-ja kedvez növekedésüknek. Angliában újabban a T. harzianum okoz gondot, és többnyire a komposztban fordul elő. A zöldpenészek előfordulásának gyakori velejárója a piros paprikaatkák tömeges elszaporodása. Az atkák a penész konídiumát fogyasztják. A hazai gombatermesztésben gyakori, „barna gomba" (66 -67. kép) elnevezésű betegséggel kapcsolatban is felmerült e penészgombák jelentősége (Szarka, 1986). Feltehető, hogy ezt a szövet- és kalapbarnulást is a Trichoderma és a Fusarium fajok toxinjai idézik elő. A kérdés további alapos vizsgálatot igényelne, mert helyenként és időnként jelentős termésveszteséggel jár a barna gombák megjelenése (a pikke-

lyes-darabos törzseken gyakoribb). A zöldpenészek előfordulását higiéniai okokkal is kapcsolatba hozzák, mint pl. a „rácsírázás" (a kevert csírázás után a felületre is szórnak csírát) vagy a csírázógépek rendszertelen vagy hanyag fertőtlenítése, a csíra helytelen tárolása, fertőzöttsége stb.

66. kép. „Barna gomba" betegség (Fotó: Albert László)

Sárgapenész. Több konídiumos gomba okozhatja ezt a súlyos betegséget, bár hazai gombapincéinkben csak egy fajról beszélhetünk. A gomba valószínűleg élősködik a csiperke micéliumán. Mindig csak átszövés után jelentkezik, leggyakrabban a termésidő második felében. Volt azonban arra is példa — igen korai és súlyos fertőzés esetén —, hogy szép átszövődés után csak néhány beteges termőtest jelent

67. kép. Szürkésbarna gombák fehérek között: a „barna gomba" betegség első jele (Fotó: Szili István)

meg, és az egész komposzt „besárgult". Megjelenése után a termés csökken, a gombák többnyire megnyúlnak. Nyitott kérdés, hogy az ún. falábú (néha lemez és hártya nélküli) gombát (68. kép) ez vagy egyéb penészgomba jelenléte vagy más is meretlen tényező okozza-e. Érde kes, hogy a falábú gomba után elő fordulhat még normális gomba is. sárgapenészek közül (Myceliophtho ra = Chrysosporium spp., Sepedoni um sp., Sporotrichum spp.) haza gombapincéinkben valószínűleg franciaországi pincékben Nono; 68. kép. „Falábú" gombák, feltehetően ‚, konfetti" (C. sulphureum = C. mer valamelyik komposztban élő penészgomba darian) károsít. Még nem azonosí toxikus távhatásának eredményeképpen tották. A konídiumok igen apró' (Fotó: Szili István) (3-5 x 2,0-2,5 um ), oválisak, egyesé vel keletkeznek a hifán (konídium tartót, klamidospórákat nem találtunk). A fertőzött komposzt úgy né ki, mintha zöldessárga porral szórták volna be. Szaga igen jellegzetes erről is felismerhető. Később a komposzt barna lesz, a csiperkemicéliun és a sárgapenész egyaránt eltűnik, és ekkor mára szaprofág fonálférgek atkák is elszaporodnak. Az egészséges komposztból csak akkor tűnik e a micélium, ha valamilyen kórokozó vagy kártevő elpusztítja. A sárgapenész elszaporodását (a fertőzés idején és mértékén kívül) fajta érzékenysége és a komposzt állapota is befolyásolja. A túl nedves fekete csomós, „zsíros" komposzt elősegíti a terjedését. Általában véve a hőkezelt komposzt is érzékenyebb a fertőzésre, mint a hagyományos Elsődleges fertőzést okozhatnak pl a komposztba jutott mezőgazdaság talaj ok (esővízzel, sárral, porral járművek kerekeivel). Sokkal veszélyesebb azonban a fertőzött, letermett komposzt szétszóródása vagy közeli tárolása. Csak megfelelő higiéniával védekezhetünk ellene Egyes kutatók szerint a komposztáláskor adagolt szuperfoszfát előnyös.

Ajakrúzspenész (Sporendonema purpurescens = Geotrichum sp.). Nevét a színéről kapta. Fehér micéliuma kissé bolyhosabb a csiperkénél. Legtöbbször a takaróanyag rögei között észlelhetjük (69. kép). Később a telep a szögletes szaporítósejtek (arthrospórák) tömegétől piros színű lesz. A komposztban is előfordulhat. Feltehetően a túlzott nitrogéndúsítás (sok baromfitrágya vagy túl sok szervetlen nitrogénműtrágya) is kedvez neki, vagy egyszerűen csak a higiénia hiánya (a hőkezelő helyiség rácspadozata alatti részt rendszeresen kell tisztítani, védeni kell a friss komposztot a közelben lévő fertőzött vagy letermett kultúrától stb.). Nagy terméskiesést ritkán okoz. Velőpenész (Diehliomyces microsporus). A tömlős gombák osztályán belül a szarvasgombafélék rendjébe tartozik. Micéliuma a komposztban világos, krémszínű. A dióbélhez, velőhöz hasonló termőtestei a komposztban vagy a takaróanyagon jelennek meg. Erős fertőzés esetén a helyiségben klórszag érezhető. Ritkán fordul elő, de nyáron veszélyes lehet, mert melegkedvelő. Az ízletes csiperke termesztésében igen nagy gondot okozhat, különösen az erre érzékenyebb fajtáknál. Életmódja nem tisztázott, lehet élősködő is. A fertőzés első forrásaként a mezőgazdasági, kertészeti talajok szerepelnek. Egyedüli védekezési lehetőség a higiénikus komposztálás és a hőmérséklet csökkentése (15 °C-on a fejlődése leáll). A beteg foltokat locsoljuk le 5%-os formalin-oldattal.

A termőtesten élősködő parazita gombák Verticilliumus betegség vagy száraz mólé (Verticillium fungicola var fungicola). A csiperkegomba legismertebb, egyik legveszélyesebb betegsége, amely ellen viszonylag könnyű védekezni, nem úgy, mint pl. a sárgapenész vagy az atkák ellen. Abban az üzemben veszélyes, ahol a termesztés minden fázisa egy időben, egymás közelében megtalálható. A termőtestet minden fejlődési stádiumában megtámadhatja (70. kép). Képződhetnek gömbölyded „puffancsok", torz, felrepedt termőtestek vagy egyszerűen csak kalapfoltok, amelyekről a baktériumos foltosodásnál már szóltunk. Amikor a fehér puffancsok vagy a barna kalapfoltok megszürkülnek, ez a konídiumok tömeges (milliós!) megjelenésére utal. A konídiumok keletkezésük után nyálkás csomőban egybe maradnak az örvösen elhelyezkedő fialidok végén. Közvetlenül tehát nem kerülnek a légáramba (később a porral igen!), hanem öntözővízzel, kézre tapadva, rovarok (szúnyogok, atkák stb.) által terjed-

70. kép. Száraz mólé (Fotó: Szili István)

nek. A kalapfoltosság a termésidő vége felé általánossá válik. Csak a takaróanyagban képes megfertőzni a gombakezdeményeket, a komposzt nem fertőzhető meg. Ebből következik, hogy a takaróanyag védelme a legfontosabb. A megelőző védekezés egyrészt higiéniai, másrészt vegyszeres. A higiénia a takaróanyag fertőződésének megakadályozásából áll, továbbá a már kialakult, beteg termőtestek azonnali, higiénikus eltávolításából. A vegyi védekezés lehetséges Sporgon 50 WP-vel a takarás utáni első öntözővízzel (esetleg később) kijuttatva vagy formalinos öntözéssel. A korábban hatásos, benomil hatóanyag (Chinoin Fundazol 50 WP) a rezisztencia gyors kialakulása miatt veszített a jelentőségéből. Külföldön a benomil mellett tiofonat-metilés karbendazimtartalmú szereket is használtak, sőt a klór-talonil hatóanyagú Daconilt is. A még régebbi Cinebet már jóformán sehol nem használják. Hazai kísérletekben a Ortho-Phaltan is tűrhető eredményt adott (takarás utáni öntözéskor), de a Fundazol, majd később a Sporgon minden egyéb szernél jobbnak bizonyult. Nagyobb járvány kitörése azonban formalinnal is megakadályozható. A csiperkeirodalomban még két Verticillium-változattal találkozhatunk. Az egyik a V. fungicola var. aleophilum, a másik a V. psalliotae.

Mindkettő melegkedvelő és kalapfoltokat idéz elő. Túl magas (22-27 °C) hőmérsékleten, esetleg az ízletes csiperke kultúrájában okozhatnak problémát. A V. psalliotae konídiumai kifli alakúak. Nedves mólé (Mycogone perniciosa). Régebben kisebb jelentősége volt, de az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került nálunk ez a betegség (71. kép). Tudtuk róla, hogy a magasabb, 18-22 °C-os hőmérsékleten szaporodik el inkább — természetesen csak akkor, ha az egyéb feltételek is fennállnak, mint elsősorban a nem megfelelő higiénia. 1992 óta az egész ország 71. kép. Nedves mólé (Fotó: dr. Tasnádi Gábor) területén előfordultak súlyos fertőzések. A „puffancsok" a takaróanyagban jelentkeznek, sokszor az első terméshullám előtt. Ez annak a jele, hogy a takaróanyag már a takaráskor fertőzött volt. A fertőzés tehát történhetett a tárolóhelyen, szállítás közben, a telepen való tárolás idején vagy takaráskor. A fertőzés forrása lehet termő beteg kultúra, letermett anyag, szedési hulladék, gomba, gombásrekeszek stb. A spórák terjedhetnek szerszámokkal, eszközökkel, szedőrekeszekkel, járművekkel, öntözővízzel, porral (széllel), állati kártevőkkel (gombaszúnyog) stb. A Mycogone micéliuma megél a talajban elfekvő tőzegben, szedési hulladékokon. Klamidospórái 3 évig is életben maradhatnak. Mind a Verticillium, mind a Mycogone „vadon" élő gombákon is előfordul, mégis nehezen feltételezhető, hogy innen tömeges fertőzés induljon ki. Lehetséges védekezés a higiéniai eljárásokon kívül: takarás után beöntözés 1%-os formalinos oldattal (21/m ), egy hét múlva 0,3 g/m (100 m -re 3 dkg) Chinoin Fundazol 50 WP kijuttatása, szintén öntözővízzel. Fundazol helyett használható a Kolfugo 25 FW is, esetleg a Sporgon 50 WP. Ahol igen nagy a fertőzés, célszerű a takaróanyag nagy részének eltávolítása (a puffancsokkal együtt), majd teljesen friss takaróanyag felhordása és meglocsolása 1%-os formalinos oldattal (2 1/m ). A Fundazollal és Sporgonnal szemben még nem alakult ki rezisztencia a Mycogone esetében. (Fletcher, 1992). Hogy mégis mi lehet az oka időnkénti szinte katasztrofális előfordulásának, arra nézve álljon itt néhány feltételezés. 2

2

2

2

1. Alapvető higiéniai hiányosságok (a lehetőségeket előbb részleteztük), aminek következtében az „átlagos" fertőzöttségnek (spóraszámnak) akár többezerszerese is fennállhat, ami lényegesen lerontja a gombaölő szerek hatékonyságát. A Mycogone egyes törzsei kevésbé érzékenyek a Sporgonra (ez nem rezisztencia, hanem adottság), márpedig évek óta minden gombatermelő Sporgont használ! Vagyis a Mycogone esetében lehet, hogy a Fundazol használata előnyösebb volna. A 2. gombaölő szerek állandó használata kedvez egyes tűrőképesebb törzsek elszaporodásának. 3. Célszerű volna váltogatni a szóba jöhető vegyszereket. 4. A viszonylag alacsony dózis szintén kedvez a tűrőképesebb törzsek elszaporodásának. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy pl. a Sporgon esetében a hazai engedélyezett dózis a Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok, 1994 c. kiadványban tévesen jelent meg, nem 0,15-0,3 hanem 1,5-3 g/m 2 . A vegyszerek használata azonban a védekezésnek csak egyik oldala, és a törekvéseknek inkább arra kell irányulniuk, hogy a lehető legkevesebb vegyszerrel dolgozzunk. Erre meg is van a lehetőség, ha minden lehetséges tényezőt figyelembe veszünk! Pókhálós penész (Cladobotryum dendroides =Dactylium dendroides). A termésidő vége felé szokott előfordulni az elhanyagolt termesztőhelyiségben. Kezdetben fehér, majd rózsaszín árnyalatú szövedéke van (a spórák, illetve a konídiumok tömegétől). Kihordáskor a spórák légúti zavarokat okozhatnak (köhögés stb.). Szövedéke a takaróanyag fel72. kép. Pókhálós penész színén gyorsan terjed (többnyire kör (Fotó: Szili István) alakban), s az útjába eső gombákat is bevonja, megrothasztja (72. kép). Külön nem szoktak védekezni ellene, mert a takarás utáni öntözéssel kijuttatott Fundazol is és a Sporgon is hatásos ellene. Ha mégis több helyen előfordul, szedjünk le minden ép gombát, és töményebb formalinos oldattal (1001 vízbe 0,51) locsoljuk meg a kultúrát. Az öntözővízbe tehetünk még 20 g Chinoin Fundazol 50 WP-t vagy Sporgon 50 WP-t.

Nem fertőző betegségek A„ lepuhulásnak"(amennyiben nem állati kártevők, pl. a gombaszúnyoglárvák okozzák) helytelen öntözésből, szellőztetésből adódó termesztéstechnikai okai vannak. Terméskiesést nem okoz. A torzulásokat, repedéseket a hiányos szellőztetés, az olajgőzök idézhetik elő. Üreges gomba elő szokott fordulni hullámok között vagy túl magas páratartalom következtében. Ismeretlen okai is lehetnek a torzulásoknak, de ezek nem genetikai megváltozások, hanem valamilyen külső tényező (penészek toxinjai a komposztban, fonálférgek, vegyszerek stb.) káros következménye lehet. A vizesgomba oka ez ideig ismeretlen, de az biztos, hogy nem fertőző. Sajnos az első terméshullám legszebb gombáit sújtja. A sima kalapú fajták kevésbé érzékenyek, mint a pikkelyesek. A „szélső hullám" jelenségét a zsákok közepének átszövés alatti bemelegedése vagy a takaróanyag vékonysága, esetleg valamely általunk ismeretlen tényező idézi elő. Előfordul, hogy a komposzt felső rétege a lecsapódástól vagy a túlöntözéstől feketén megrothad, és a micélium nem képes áttörni ezt a réteget. A fátyol és lemez nélküli gombák megjelenését klimatikus vagy egyéb tényezők (pl. valamelyik komposztban élő penész toxinjai) idézhetik elő. Genetikai (csíra) eredete nem valőszínű. A szerző sok esetben készített csírát ilyen gombákból, de ez a csíra mindig egészséges gombákat eredményezett. Az erős micéliumkifutást szellőzési hiányosság okozza. A tenyérnyi, erősen vattás foltok „vattás" gombacsírától is származhatnak. Ha a takaróanyagot áttörhetetlen micéliumréteg tartja egybe, ezt sztrómának nevezik. Egyik oka a takarás utáni elégtelen öntözés, másik oka lehet a magas hőmérséklet és páratartalom, a nagy széndioxid-tartalom, végül pedig a gombacsíra, illetve a fajta genetikai megváltozása, bár erre kevés tudományos bizonyíték van. Mindenesetre, ha a takarőanyagon erősebb kifutás van, és a szellőztetésre sem reagál megfelelően, felkaparással (szöges fadarabbal kissé „megboronáljuk") segíthetünk rajta. Ez a felkaparás ma már a legmodernebb technológiák része.

Fonálférgek Szabad szemmel nem látható kártevők. Fonálszerű testük alig éri el a 0,5-1 mm hosszúságot. Vannak biomasszával, baktériumokkal táplálkozó, szaprofág fajok (pl. a Rhabditis és a Cephalobus nemzetségben) és szájszuronnyal rendelkező, parazita fajok (Ditylenchus myceliophagus, Aphelenchoides composticola), amelyek a micéliumot károsítják: kiszívják a hifasejtek tartalmát. A szaprofág fonálférgek ágyazás után kezdenek szaporodni, különösen a túl nedves vagy lecsapódásos komposztban. Azokon a területeken, amelyeket a micélium átsző, nem tudnak elszaporodni a szabad vízrétegek hiánya miatt. Egyébként annyira szaporák, hogy egyetlen példánynak két hét alatt elvileg 100 millió ivadéka is lehet, és 1 g anyagban — megfelelő módszerrel — 10 ezer példányt is megszámolhatunk. Ha a komposztban nem, akkor a tőzeges takaróanyagban is elszaporodhatnak, amire a pikkelyes fajták érzékenyek lehetnek. Toxikus anyagaik zavarhatják a csiperke micéliumának növekedését, ezért jelenlétük nem kívánatos. Irodalmi adatok szerint a pikkelyesdarabos fajtáknál terméscsökkenést idézhet elő a takaróanyagban való tömeges előfordulásuk. Túlszaporodáskor milliószámra rajzanak ki a komposztból, a takaróanyagból és mindenre (kéz, szúnyogok, atkák, szerszámok, gombák, szedőládák stb.) rátapadva mindenfelé elterjednek. Kiszáradva anabiotikus állapotba kerülnek, és később a porral is tovaterjedhetnek. A nedves hőre érzékenyek. A parazita fonálférgek nem ennyire szaporák, és életük a micéliumhoz kötött, ezért csak a termésidő vége felé, illetve többszöri termesztés után szaporodhatnak el, ha nem megfelelő a higiénia. Petékkel szaporodnak, és két hét alatt az egyedszám 30-100-szorosára növekedhet. Például a D. myceliophagus 35-40 napos élete során 50-60 petét rak, és a fejlődési ciklusa 18 °C-on 26 nap, 22 °C-on 11 nap. Nem rajzanak ki olyan tömegesen, mint a szaprofágok, nem gyülekeznek úgy a takaróanyag felszínén és a fóliazsákok szélén, mint a szaprofágok, hanem fertőzött komposztmaradványokkal terjednek. Ezek is túlélik a kiszáradást, és akkor mára porral is terjedhetnek. Visszamaradhatnak a padozaton, a polcok faanyagában stb., és ha nem tökéletes a fertőtlenítés, megfertőzhetik a következő telepítést is. A fertőzött komposztban a micélium eltűnik, illetve csak néhány vastagabb szál marad meg. A komposzt összeesik, sötét, nedves lesz, szaga az erdei földére, gyeptégláéra, haléra emlékeztet. Utánuk elszaporodnak a szaprofágok.

Meghatározásuk specialisták feladata, bár 400-600-szoros nagyítással egyszerű fénymikroszkőppal is megállapítható (a behúzott szájszurony jől láthatő), hogy parazitákról van-e szó (16. rajz).

16. rajz. A fonálférgek vizsgálati módszerei (Andrássy—Farkas nyomán)

Megfelelő komposztálással, hőkezeléssel, a higiéniai előírások megtartásával, alapos helyiség-, láda- vagy polcfertőtlenítéssel védekezhetünk ellenük. A fóliazsákokat nem szokták többször felhasználni, bár kimosásuk, fertőtlenítésük (a gombateleptől távol, attól teljesen füg-

getlen helyen) elvben megoldható. Az 5%-os hipós vagy formalinos fertőtlenítés után ismét tiszta vizes öblítés szükséges. Ez fa- és műanyag ládákra is érvényes. Mint érdekességet, megemlítjük, hogy a Fundazol és a Dimilin mérsékelt fonálféregölő mellékhatással is rendelkezik.

Ugróvillások 1-2 mm hosszú, igen apró, hosszúkás, szárnyatlan, szürkés rovarok. Csak nagyobb tömegben vehetők észre. Fokozatos fejlődésűek, ezért kisebb-nagyobb egyedeket láthatunk közöttük. Ha menekülni nem tudnak, egy „pattanással" eltűnnek a szemünk elől. Szerves hulladékokon, micéliumon, gombán is táplálkozhatnak. Megfelelő higiénia esetén nem szoktak elszaporodni és nagyobb kárt okozni. Csiperkekultúrában gyakori az Achorutes armatus.

Kétszárnyú rovarok (legyek, szúnyogok) Ha pl. nyitott abalkú gépkocsival nyáron megállunk egy vidéki udvarban vagy kertben, kis idő elteltével megfigyelhetjük őket a szélvédő belső oldalán. Ugyanez a helyzet, ha mezőgazdasági környezetben felállítunk egy fóliasátrat, mert néhány óra múlva az összes, gombára veszélyes „muslicát" felfedezhetjük a fólia belső oldalán. Ilyen körülmények között néhány nap leforgása alatt több száz, sőt több ezer muslica fertőzheti meg például az átszövés alatt álló kultúrát, aminek következtében 2-4 hét múlva (a hőmérsékettől, a faj szaporaságától függően) már 50-100-szor annyi egyed rajzik elő az aljzatból, tovább veszélyeztetve az aljzatot és a gombát is. Elképzelhető, hogy ha szabad teret engedünk fejlődésüknek, néhány telepítés után annyira fertőzött lesz a környezet, hogy a lárvák egyszerűen „kieszik" a micéliumot az aljzatból, vagy „szitává" rágják a gombákat. A gombatermesztés megkezdése előtt ezt a tényt mindenképpen figyelembe kell venni. Púpos legyek vagy bolhalegyek (Phoridae család, leggyakoribbak közülük a Megaselia fajok). Igen apró, 2-3 mm hosszúságú, mozgékony legyecskék. Figyelmünket könnyen elkerülhetik, bár a helyiség ablakában vagy a bejárat, szellőző környékén felfedezhetjük őket.

A bolhalegyekre jellemző, hogy szaporodásukhoz fényre van szükség, így csak nyílások, ablakok közelében szaporodnak el, teljes sötétségben nem. A Megaselia halterata a komposztban és a takaróanyagban a micéliumot károsítja. A M. nigra lárvái a gombákban élősködnek, a kalapot „szitává" rághatja. Mindkét faj lárvája 3,0-3,5 mm hosszúságú, fekete fejtokjuk nincs. Mivel főként termésidő alatt károsítanak, nehéz védekezni ellenük. (Ezért hangsúlyoztuk, hogy lehetőleg zárt és sötét helyiségben termesszünk, és a helyiség csak ventilátorokon keresztül „érintkezzen" a külvilággal.) A boltokban kapható szúnyogháló nem alkalmas sem a bolhalegyek, sem a többi szúnyog-, illetve légykártevő távol tartására. Ehhez még apróbb lyukú hálóra (pl. molnárszitára, kútszitára) van szükség! Mindenesetre a nyílások közelében helyezzünk el (ragasztós) légyfogókat, légycsapdákat, rovarölő csíkokat. A vegyszeres védekezésre a következő fejezetben még kitérünk. Gyászszúnyogok vagy árnyéklegyek (Lycoriidae = Sciaridae család). Több faj ismeretes, a budapesti pincékben feltehetően a Lycoriella solani károsít. Nem kizárólag gombakártevők, mindenütt megjelenhetnek, ahol szerves anyag van, még a szobai virágcserepek földjében is. Lárváik rothadó zöldségfélékben is előfordulnak. A szúnyog (73. kép) 3-4 mm hosszú, fekete színű, lomha mozgású. Ha a védekezést elhanyagoljuk, a legveszélyesebb kártevőkké válnak. A szúnyogok a trágyába vagy a leágyazott komposztba rakják tojásaikat (egy nőstény akár 170 darabot is!). A trágya és a komposzt szaga csalogatja őket. Alárvák a komposztban észrevétlenül fejlődnek. Fejlődési ciklusuk a hőmér73. kép. Gombaszúnyog, Lycoriella sp. séklettől függ. Hozzávetőleg: 15 °C(Fotó: Szili István) on 30 nap, 20 °C-on 25 nap, 25 °C-on 20 nap. A kifejlett szúnyogok a takarás után, az első hullám idején (a hőmérséklettől függően) rajzanak elő. Ennek a nemzedéknek a lárvái már a takaróanyagban fogyasztják a micéliumot, de a kicsi vagy a nagyobb gombákat is (74. kép) károsítják. A lárvák 5-6 mm hosszúak, fekete fejtokjuk van. E parányi fejtok alapján szabad szemmel is megkülönböztethetők a púpos legyek lárváitól. Mivel az elsődleges fertőzés (komposztálás, átszövés) hosszabb ideig tart, a kirajzás is elhúzódik. Ezért később, a termésidő alatt a nemzedékek egybemosód-

nak, így a populáció egy része imágó-, más része tojás-, lárva- és bábállapotban van. A rovarölő szeres füstölés csak a repülő alakokat pusztítja el, a bábokra, a lárvákra és a tojásokra nem hat, ezért a füstölést többször meg kell ismételni. Alapvető növényvédelmi feladat e kártevők ellen a kazalkezelések elvégzése, majd az ágyazás, illetve a zsá74. kép. Gombaszúnyog kártétele kolás után azonnal granulátum (Ba(Fotó: Szili István) sudin, Diazinon) kiszórása, amit a következő fejezetben részletezünk. A szúnyogok betegségeket, kártevőket (spórákat, atkákat, fonálférgeket) hurcolnak magukkal. Fénycsapdára nem repülnek olyan jól, mint a púpos legyek. Lapospotrohú muslicák (Scatopsidae család). Az árnyéklegyekhez hasonlóak, kissé feketébbek, zömökebbek, fényesebbek. Életmódjuk is hasonló. A csiperketermesztésben ritkábban, a laskatermesztésben gyakrabban fordulnak elő. Gombaszúnyogok (Mycetophylidae család). Lárváiknak szintén fekete a fejtokja, de nagyobbak, hosszúságuk megközelíti az 1 cm-t. Erdei gombákban gyakoriak. Az esetleg szabadban termesztett gombákban is előfordulhatnak. Gubacsszúnyogok (Cecidomyiidae család). A gombatermesztésben szereplő fajok nem gubacsképzők. Hazai azonosításuk még csak részben történt meg, pedig időnként jelentős károkat okoznak. A csiperketermesztésben a fehér lárvájú faj, feltehetően a Heteropeza pygmaea fordul inkább elő, a laskatermesztésben a sárga lárvájú (Mycophila speyeri) a gyakoribb. Lárváik igen aprók, 1-2 mm hosszúságúak és vékonyak. Méretük szerint a gyászszúnyogok lárvái és a fonálférgek között helyezkednek el. A lárvák szabad szemmel egyenként alig láthatók. A csiperketermesztésben a nagy tömegű lárvát már szabad szemmel is ézrevehetjük a zsákok szélén, a laskatermesztésben pedig a narancsszínű lárvatömegek tűnnek fel a fólián, a lyukak környékén. Főként lárvanemzéssel szaporodnak; egy anyalárvában egy hét alatt 20-30 leánylárva keletkezhet. A termésidő második felében egy marék takaróanyagban akár 15-20 ezer példány is előfordulhat. Főleg a micéliumot, de a kis gombákat is károsíthatják. A lepuhult kis gombák

barna, nyálkás felszínén már szabad szemmel is láthatók a lárvák, természetesen, ha tudjuk, hogy mit kell figyelnünk. A szúnyogok ritkán észlelhetők, legfeljebb az ablaküvegen. Igen aprók, 1,5 mm hosszúak, karcsúak, törékenyek. Mivel a cecidlárvák a fonálférgekhez hasonlóan élnek és terjednek, csak helyes technológiával és megfelelő higiéniai rendszabályokkal védekezhetünk ellenük. Végül megemlítjük még, hogy a gombatermesztésben előfordulhatnak még a púpos legyekhez hasonló Leptocera heteroneura ( c(sDSpraholáed)=éimuk. fajok is.

Pókszabásúak Különböző atkák tartoznak ide. Igen apró, fénylő, csepp alakú és külsejű élőlények. Hosszúságuk 0,5 mm-nél is kisebb, szabad szemmel nem nagyon láthatók. A rovarokkal szemben nem 3, hanem 4 pár lábuk van, testük kevésbé tagolt. A gombatermesztés szempontjából három, illetve négy csoportba oszthatjuk őket. Tulajdonképpen négy rendszertani családba is tartoznak: Tarsonemidae (Tarsonemus spp.), Pyemotidae (Bakerdania sp., Pseudopygmephorus spp. stb.), Tyroglyphidae (Tyrophagus spp., Caloglyphus spp.),Gamasidae (Eupodidae),( 17. rajz). A hazai gombatermesztésben szerepet játszó fajok azonosítása, feldolgozása nem történt meg. Legveszélyesebbek a micéliumot károsító atkák, amelyek a komposztban és a takaróanyagban élnek. Az általuk okozott legjellegzetesebb tünet a gombák tövének szívogatása. (75. kép). A gomba tönkje elvékonyodik, barnul és csak egy vékony micéliumköteggel érintkezik a takaróanyaggal. A nemzetközi irodalomban a Tarsonemus myceliophagust emelik ki. A Természettudományi Múzeum Állattárába bevitt károsítókat T. confususnak határozták meg. Ezek a sárgásbarna atkák 0,18 mm nagyságúak, és viszonylag lassan szaporodnak: három héten keresztül naponta egy tojást raknak. Ennek ellenére az utóbbi években 75. kép. Atkakártétel (Tarsonemus sp.) igen súlyos károkat okoznak, ami a tönk alsó részén (Fotó: Szili István)

semmivel! Termő kultúrát semmilyen rovarölő szerrel nem permetezhetünk, legfeljebb füstölhetünk, mint a gombaszúnyogok esetében. Ennek azonban csak gyérítő hatása lehet, különben is, az atkák egy része az ágyak belsejében és a takaróanyagban él. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy az atkák áthurcolását megakadályozzuk. A fertőzést továbbvihetjük lábbelivel, kézzel, ruhával, szedőrekeszekkel, szerszámokkal. Az atkák viszonylag lassan mozognak, saját maguk kis távolságot tesznek meg, viszont egy gombaszúnyog 20 atkák is „cipelhet" magával. A következő csoportot a piros paprikaatkák képezik. Ezek tömeges előfordulása valóban látványos, mint ahogy a nevükből is kitűnik. Nagyságuk 0,25 mm körüli, hátsó részük szögletes. Többnyire penészgombákon (Trichoderma, Monilia stb.) élnek, tehát csak ott szaporodnak el nagymértékben, ahol a komposzt nem megfelelő. Szaporodásuk gyorsabb, mint az előző fajoké: egy nőstény 5 nap alatt 160 tojást is lerakhat, és fejlődési ciklusa 24 °C-on 13 nap, ezért már az első hullám idején nagy tömegben hagyják el a komposztot. A takaróanyagrögök tetején és a gombák kalapján gyülekeznek (nevüket a megjelenésükről kapták), s a gombaszedőknél esetleg allergiát is kiválthatnak. Az említett intézetben a következő fajokat határozták meg: Bakerdania quadrata, Pseudopygmephorus pygmaephoriphae, P. centriger. Üvegházi gombatermesztésben találkoztunk a gyökératkákhoz tartozó Tyrophagus similis kártételével. Ez az atka a gombakalapon apró üregeket rág, 0,3-0,5 mm nagyságú, igen lassú mozgású, világos színű, lágy, áttetsző testű, hosszú szőrökkel. Nem tartják igazi kártevőnek. A komposztálás végén, az átszövés alatt, sőt a takaróanyagon is láthatunk néha pirosas színű, hosszú lábú, gyorsan mozgó, sürgő-forgó 0,5-1,0 mm nagyságú atkákat. Ezek nem kártevők, kisebb atkákkal, fonálférgekkel, légylárvákkal táplálkoznak, vagyis „ragadozó" atkák (Gamasidae). A gombaszedőket irritálhatják.

17. rajz. A csiperketermesztésben előforduló atkák habitusképei a - Tarsonemus sp., b - Pygmephorus sp., c - Tyrophagus sp., d - Caloglyphus sp., (Pinkerton-Vedder nyomán)

szomorú bizonyítványt állít ki gombatermesztésünk higiéniai állapotáról. Bezzeg, amikor a termesztő felfedezi a kártételt, mindjárt azt kérdezi, hogy mivel lehet permetezni... Meg kell mondanunk, hogy

Meztelen csigák A gombatermesztésben több faj károsít. A hűvös, nedves körülményeket kedvelik. A szabadban élők fejlődése egyéves, a tojás vagy a félig kifejlett ivadék telel át. A nagy termetű meztelen csigák fejlődése (pincékben) 1,5-2,0 év, élettartamuk 2-3 év, ezalatt több száz petét rakhatnak le. A védekezésről a következő fejezetben lesz szó.

A kétspórás csiperke növényvédelmi technológiája A fertőtlenítő- és növényvédő szerek használata A vegyszereket megfelelő helyen elzárva kell tartani, nehogy gyermekek, avatatlan felnőttek, állatok hozzáférhessenek! Erre munkavégzés közben is ügyeljünk. Felhasználás előtt mindig olvassuk el az eredeti göngyöleg feliratait, hogy tájékozódjunk annak kezeléséről, veszélyességéről. Mindig az eredeti göngyölegben tároljuk a növényvédő és fertőtlenítőszereket, hogy a felcserélés és az összetévesztés veszélyét kizárjuk. A szer neve mindig olvasható legyen a göngyölegen! Több tragédia származott már abból, hogy boros-, sörös-, üdítőitalos üvegbe töltötték a mérget. A növényvédelmi munkákat úgy végezzük, hogy környezetünket ne szennyezzük, hogy a szerek ne juthassanak élelmiszerbe, takarmányba, ivó-, álló- vagy folyóvízbe. A mérőeszközöket a szerekkel együtt tároljuk, de a védőfelszereléseket ne! A munkavédelmi előírásokat a göngyölegen megadott utasítás szerint tartsuk be! Zárt térben még szigorúbban a feltételek, erre a megfelelő helyen utalunk. A munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási időket tartsuk be! Munkavégzés előtt és közben ne fogyasszunk alkoholt, munka közben ne dohányozzunk, munka után alaposan tisztálkodjunk, mosakodjunk. A növényvédelmi munkát mindig a helyiség belsejéből kifelé haladva végezzük. Kezelés, különösen fertőtlenítés után a helyiséget zárjuk le és ellenőrizzük a belépést tiltó tábát. A figyelmeztető táblát már munkavégzés előtt tegyük ki. A formalin gőzei lakott területre nem juthatnak. Ha ez a veszély fennáll, ne használjuk! A fertőtlenítést mindig másodmagunkkal végezzük, hogy esetleges rosszullétkor segítséget tudjunk kérni! Fertőtlenítés közben „A" vagy „X" betétes légzésvédőt kell használni, még hipó esetében is. A formalint ne öntsük hipós tartályba (és viszont), mert robbanhat. A kiürült göngyölegeket kommunális hulladékként, a szervezett lakossági szemétgyűjtés keretében szállíttassuk el. A fertőtlenítőszerek (formalin, hipó, klórmész) nagyobb tételben

beszerezhetők: Alfa Kereskedelmi Rt., Bp. IV. Dugonics u. 15., Polichem Kft.—Vegytek, Bp. V. Kozma u. 3. Kisebb tételben: Vegyszerbolt Bp. VIII. József krt. 65., továbbá gyógyszertárakban (formalin), háztartási boltokban (hipó, klórmész). A gomba- és rovarölő szerek beszerzési lehetősége ismert, néhány rovarölő szer (Piretrin, Mala, Domotox stb.) háztartási boltokban is kapható, bár ezeket inkább csak a laskatermesztésben használhatjuk, elsősorban zsákolás után, a zsákok és környékük kezelésére. Nagyobb mennyiségű Piretrint célszerű a Phylaxiánál (Bp. X. Szállás u. 5.) beszerezni. Bármilyen vegyszeres növényvédelmi kezelést végzünk, vezessünk róla naplót. Mérgezés gyanúja esetén ezzel tisztázhatjuk a helyzetünket.

Helyiségfertőtlenítés Fertőtlenítés előtt a helyiséget takarítsuk ki, a szerszámokat, polcokat azonban hagyjuk benn! A fertőtlenítést permetezőgéppel végezzük (falak, mennyezet), a padozatra azonban öntözőkannával is kijuttathatjuk az oldatot. 100 m alapterületű helyiségnél a falak, a padozat minőségétől függően 50-100 1 oldattal számolhatunk. Mielőtt a fertőtlenítést elkezdenénk, tegyünk ki a bejáratnál belépést tiltó táblát, stabil feliratot! Fertőtlenítésre használható szerek: —5%-os nátrium-hipoklorit-90 (ballonokban kapható), —10%-os háztartási hipó, — 5%-os formalin- vagy —3%-os klórmészoldat, —frissen oltott mésztejes lemosás. A fertőtlenítés csak légzésvédő („A" betét) használatával végezhető. A polcokat, szerszámokat is permetezzük le, áztatásszerűen. A munka befejezése után a helyiséget zárjuk le, majd két-három nap múlva szellőztessük ki. Megjegyezzük, hogy a formalin hatása 0,5% káliszappannal, a klórmész hatása pedig 0,5% ammónium-szulfáttal vagy ecettel fokozható. Ha a helyiségben erős atkafertőzés volt, a fertőtlenítésen kívül végezzünk még általános permetezést Mitac 20 vagy Neoron 500 EC, vagy Anthio 33 EC permetezőszerekkel (0,2%-os dózis). Zárt helyiségről lévén szó, feltétlenül használjunk „A" vagy „X" betétes légzésvédőt, illetve amilyent a szer előkészítőjének előírnak (a göngyölegen megtalálható)! A helyiséget ugyanúgy zárjuk le, mint fertőtlenítéskor. 2

Kazalkezelések forgatások után

A takaróanyag fertőtlenítése

Mind az összerakás, mind a forgatások befejezése után takarítsuk ki a helyiséget, sehol ne hagyjunk elszórt, letaposott trágya- vagy komposztmaradványokat. Ezután permetezzük meg a kazal felszínét és környékét a következő rovarölő szerek valamelyikével: — Chinetrin 25 EC 0,1%-os, — Cyperil 10 EC 0,1%-os, — Reslin 25 EC 0,1%-os — Ripcord 20 EC 0,1%-os, — Sumithion 50 EC 0,2%-os, — Anthio 33 EC 0,2%-os, — Actellic 50 EC 0,2%-os oldattal, — Galition (Buvatox) 5 G (a felület minden m -ére 5 g-ot —, azaz fél dkg-ot szórjunk ki, Basudin 5 G-t ne most, hanem csírázás után hasz-náljunk). — Bi 58 EC (= Rogor L-40 EC) 0,1%-os oldattal. Fokozott figyelmet fordítsunk a Bi 58 EC használatára, mert magasabb mérgezési kategóriába tartozik, mint az előtte felsoroltak. A permetezéseket zárt térben „X" vagy „A" betétes (vagy amilyet a szer göngyölegén az előkészítőnek előírnak) légzésvédő használatával végezzük. A trágya csak „belépőkön" keresztül legyen megközelíthető.

A takaróanyagot a termesztőhelyiségben, nem a bejáratnál, hanem

2

Csírázás utáni rovarölőszeres kezelés

legbelül vagy teljesen elkülönített, tiszta helyiségben célszerű fertőtleníteni. Odaszállítására mindig a helyiség fertőtlenítése után kerüljön sor! Gondoskodjunk a maradék takaróanyag higiénikus, elkülönített tárolásáról. A termesztőhelyiségben tehát a takarás után ne maradjon semennyi takaróanyag, mert a szedéstől kezdődően fertőződik, és így nem használható már a szedés és javítás utáni „homokolásra". Erre a célra tehát külön tárolóhelyiséget nevezzünk ki, megfelelő helyen. A fertőtlenítést formalinnal végezzük, lehetőleg 15 °C-on vagy magasabb hőmérsékleten. 1 m takaróanyagra 11 formalint juttassunk ki mintegy két öntözőkannányi vízzel, egyenletesen rálocsolva átlapátolás közben. Ezután a kupacot két napra fóliával takarjuk le, majd egyszer-kétszer lapátoljuk át, hogy kiszellőzzön. Ha szükséges, még felhasználás előtt is lapátoljuk át, hogy szúrős szaga eltűnjön, mert ez ártalmas az egészségre. A takaróanyag gőzöléssel is fertőtleníthető, ládákban, 60 °C-on, 5 óráig, hőkezelő helyiségben. A 60 °C-ot pontosan be kell tartani, nem szabad túllépni. 3

Takarás utáni gombaölőszeres kezelés Kétféle öntözést végezhetünk takarás után közvetlenül. Ha hozzájutunk Sporgon 50 WP-hez, csak ezt tesszük az öntözővízbe, mégpedig 100 m -re 150-300 g-ot, vagyis egy 2001-es hordóba legalább 10-15 dkgot, s ebből 2 1/m -t kijuttatva. Egy hét múlva feleekkora dózissal (75 g/ 100 m ) megismételjük a Sporgonos öntözést. Sporgon híján a 200 1-es hordóba tegyünk 1 1 formalint és 40-60 g Chinoin Fundazol 50 WP-t. Fundazol helyett jó a Topsin—M 70 WP vagy a Kolfugo 25 FW is. A formalint 50-60 g Ortho-Phaltannal helyettesíthetjük (lásd még a „mólé" betegségeknél!). 2

A zsákok vagy ágyak elrendezése után az ágyakra (a zsákokra), az utakra gumikesztyűs kézzel azonnal szórjunk ki egyenletesen 20 g/m Basudin 5 G vagy Diazinon 5 G, vagy Diazol 5 G, vagy Drawizon 5 G granulátumot. 100 m -es helyiségben, tehát egy szint esetén, összesen 2 kg szert szórjunk ki. A gyászszúnyogok ellen ez a leglényegesebb, el nem mulasztható kezelés, és más szerrel nem helyettesíthető. A Galition 5 G, a Buvatox 5 G kevésbé alkalmas, csak akkor használjuk, ha az előzőeket nem tudjuk beszerezni. Decemberben, januárban, februárban a dózist felére csökkenthetjük (10 g/m ).

2

2

2

2

2

Takarás utáni rovarölőszeres kezelés Nyáron, a felmelegedő termesztőhelyiségben a takarás utáni öntözővízbe (a formalin vagy Fundazol vagy Sporgon mellé) 100 m -re számítva tehetünk 200-300 g (20-30 dkg) Dimilin 25 WP-t is a gyászszúnyog2

és a Megaselia halterata-lárvák ellen. A M. nigra termésidő alatt csak a gombát veszélyezteti, így ez a kezelés a kártevők ellen kevésbé hatásos. Megjegyezzük, hogy a Dimilin 25 WP bár engedélyezett és nem mérgező, de drága szer, tehát fontoljuk meg, hogy egyéb — esetleg higiéniai — eljárásokkal (csírázás utáni Basudinos kezelés, elsötétítés, megfelelő szúnyoghálók, légyfogók kihelyezése vagy takarás után egy általános, Chinetrinnel való permetezés) nem helyettesíthető-e.

Későbbi öntözések A legelső öntözés utáni további öntözések alkalmával mindig tehetünk az öntözővízbe formalint: a 2001-es hordóba 0,51-t, még termésidő alatt is. Termésidőben, ha mólé vagy pókhálós penész jelentkezne, egy nagy terméshullám után szedjünk le minden gombát, még a kisebbeket is, majd öntözzük meg a kultúrát a takarás után ajánlott formalinFundazol tartalmú öntözővízzel.

Termésidő alatti rovarölőszeres kezelések Ha gombaszúnyogokat észlelünk, munkavégzés után füstöljünk Unifosz 50 EC-vel. A szert (5 m1/100 m ) újságpapíron égetjük el. Pl. egy 1000 légköbméteres helyiségre 50 ml-t (fél dl) használunk fel, 3-4 helyen elfüstölve, belülről kifelé haladva. A művelet egész időtartama alatt viseljünk gumikesztyűt és „X" vagy „A" betétes légzésvédőt. Ez igen lényeges előírás, mert az Unifosz erős méreg, és tömény szerrel dolgozunk, így az „előkészítők" kategóriájába tartozunk, azonkívül a füstöt is tilos belélegezni. Ha a gombaszúnyogok folyamatosan rajzanak elő, akkor hetenként kétszer is füstölhetünk. Füstölés után zárjuk le a helyiséget, a belépést tiltó táblát már füstölés előtt tegyük ki! Másnap reggel, munkakezdés előtt szellőztessünk ki. Kistermelőknél engedélyezett az Actellifog füstpatron. A 20 g hatóanyagot tartalmazó patron 600-700 m -re elegendő. A patronok elhelyezését, „meggyújtását" belülről kifelé végezzük. Nagyüzemben, növényvédelmi képesítéssel rendelkező szakember közreműködésével, engedélyezett a Bladafum II füstpatron használata is (1 patron 400 légköbméterre), hasonló óvó rendszabályokkal, vagyis „X" betétes légzésvédőt minden füstölésnél kötelező használni! Ha az

első hullám előtt erősebb gombaszúnyograjzást észlelnénk (pl. 1 m falfelületen 2-3 szúnyog), permetezhetünk 0,05%-os Chinetrin 25 ECvel, de csak abban az esetben, ha utána még 4 napig nem várható gombaszedés. Az említett dózis: 10 1 vízbe 5m1. Termésidő alatt minden egyéb lehetőséget meg kell ragadnunk a gombalegyek, gombaszúnyogok irtására: szúnyoghálóval, fénycsapdákkal, ragadós légyfogókkal, rovarölő csíkokkal, Soveurode sárga lapokkal, különösen a nyílások környékén.

2

A meztelen csigák elleni védekezés Helyenként kellemetlenek lehetnek és nagy kárt okozhatnak. Mérgek kiszórásával és egyszerűbb eszközökkel védekezhetünk ellenük. A mérgek (Delicia, Mesurol, Metaldehid 5 G) nem kerülhetnek a zsákokra, hanem kizárólag csak a padozatra, a csigák búvóhelyének környékére, elsősorban a falak mentén. A dobozokon található utasítást olvassuk el! Egyszerűbb, veszélytelenebb módszer, ha a következő anyagok valamelyikét szórjuk el a csigák útvonalán: égetett mész, műtrágya, konyhasó, fahamu. Csalétkeket is helyezhetünk ki: földbe süllyesztett söröspohár, répa, burgonya. Az összegyűlt csigákat elpusztítjuk.

3

3

Eszközök, szerszámok, járművek fertőtlenítése, belépők A szerszámokat megfelelő helyen, tisztítás és lemosás után 5%-os hipós vagy 2%-os formalinos oldattal kezeljük. Minden helyiség bejáratánál helyezzünk el át nem léphető tálcákat laticellel, amelyeket hetente legalább egyszer kezeljünk gomba- és rovarölő szerrel. A gombaölő szer lehet Chinoin Fundazol 50 WP és Ortho-Phaltan együtt, a rovarölő szer Basudin 5 G, vagy Galition 5 G. Az USA-ban, ahol alig használnak mérgeket, egyes üzemekben a belépőkre, padozatra, 2-3 naponként konyhasót, mészport vagy gipszet szórnak. A fonálférgek és a cecidlárvák lábbelivel, kerekekkel való áthurcolását ez is megakadályozza!

Higiénia Fő szempont a mólé, a sárgapenész, az atkák, a fonálférgek, a cecidszúnyoglárvák és a csiperkespórák átvitelének megakadályozása. Fertőző anyagok: — a szedési, javítási hulladék és minden, ami ezekkel érintkezik; a gombás rekeszeket a telepre vitel előtt fertőtleníteni és mosni kell, — a gomba, a gombás rekeszek és minden, ami ezekkel érintkezik, a csiperkespórák is veszélyforrásnak tekintendők (vírusok), — a letermett kultúra, kihordás közben is, — az előbbieket szállító járművek, — nagyüzemekben a nem fertőtlenített, elpiszkolódott csírázó gépsor vagy a hőkezelő helyiségbe beszívott poros levegő vagy a hőkezelő rácspadozata alatt hagyott komposzthulladék, egyéb, a komposzttelepen széthagyott, taposott komposzthulladék. Veszélyeztetett anyagok: — a friss trágya, szalma, baromfitrágya és mindezek a szállítás, kezelés, forgatás, hőkezelés alatt, — gombacsíra, ha fertőzött jáművel szállítják és gombával együtt tárolják (tehát ez elkerülendő!), — a komposzt a csírázáskor, szállításkor, elhelyezés közben, átszövés alatt, — a takaróanyag szállátáskor, tároláskor, takarás közben, — a homokolásra meghagyott takaróanyag. A fertőzések terjedése lehetséges: — a szállítóeszközökkel (ezek rakfelülete, futófelülete); a szállítóeszközök fertőtlenítését nagyüzemben ne a gépkocsivezetőre bízzuk, hanem azt mindig vezető beosztású egyén személyes ellenőrzése mellett végezzék el, — a szerszámokkal, eszközökkel: (lapátok, seprűk, tömlők, vödrök stb.), — a lábbelik, a kéz, a ruhák, az öntözővíz, az öntözőkannák stb. útján, — a gombaszúnyogok, legyek maguk is terjednek, de magukkal viszik a móléspórákat, az atkákat, a fonálférgeket, a fertőzött csiperkespórákat stb., — porral, légárammal, ventilátorokkal, — a sárgapenész csak a kihordástól kezdve fertőz, — a már létrejött fertőzést a takaróanyag fellazításával, „bolygatásával" is terjeszthetjük.

A tömegátszövetés higiéniája (lásd még Griensven, 1968): — a tömegátszövető helyiséget ki kell takarítani, a rácspadozat alatti részt kimosni, majd a helyiséget ki kell gőzölni (70 °C-on, 6 óráig), ezután lehet betölteni a csírázott komposztot, — a kitermelőgépeket, gépsorokat le kell takarítani, fertőtleníteni, úgyszintén az étszállítógépeket, a csírázó és töltő gépsorokat is, — átszövetés alatt szűrt levegővel (speciális szűrők!) kell szellőztetni vagy igen magasból kell szívni a friss levegőt (vagy a kettőt egyszerre), — az átszövődött anyag kitermelése előtt a kitermelő-, zsákoló-, préselő- stb. gépeket szintén fertőtleníteni kell, — kitermelés utána tömegátszövető helyiséget tisztítani, fertőtleníteni kell, — be-és kitermelés közben, vagyis csírázáskor, majd az átszőtt anyag kiszedésekor a közelben letermett anyagot bolygatni, mozgatni nem szabad, sőt ne legyen a közeli „alagutakban" még hőkezelés céljából történő betermelés se! (legalábbis ugyanazon az oldalon), — azok a dolgozók, akik csírázáskor és az átszőtt anyag kitermelésekor itt dolgoznak, ne a termesztőhelyiségekből jöjjenek ide, sőt tiszta ruha és fertőtlenített lábbeli szükséges, — a gépek fertőtlenítésére 2%-os formalint használjunk, lehetőleg előző nap; a higiéniai követelmények megvalósításának, végrehajtásának legyen közvetlen felelőse egy személyben. Az eredményes gombatermesztéshez mindezeket figyelembe kell venni. A szerszámokat ne vigyük át egyik helyiségből a másikba, a munkákat úgy szervezzük, hogy mindig a legfiatalabb telepítésnél kezdjünk dolgozni, és termő kultúrából ne járkáljunk át a fiatalabba vagy az átszövés alattiba. A fertőzés annál veszélyesebb, minél korábban fertőződik meg egy kultúra s mennél több kórokozóspórával, fertőzött csiperkegomba-spórával, atkával, fonálféreggel, cecidlárvával stb. Sok károsítót áthurcolunk pl. a szedőrekeszekkel. Ezeket is fertőtleníteni kell, mielőtt az első három terméshullám alatti helyiségbe visszük őket. A gombatermesztők nemcsak a saját, friss telepítéseiket, hanem egymáséit is megfertőzik a szedőrekeszekkel. A szedési, javítási hulladékokat gyűjtsük fóliazsákokba, majd bekötve mindennap távolítsuk el.

A laskagomba betegségei, kártevői és az ellenük való védekezés A laskagomba betegségei Versengő penészgombák. Többnyira olyan gombákról van szó, amelyek rendszerint párhuzamosan növekednek a laskagomba micéliumával az átszövés alatt. Egyedül talán a Trichoderma fajok azok, amelyek élősködhetnek is a laskagomba micéliumán, de ezek is elsősorban szaprofiták, cellulóz- és ligninbontók. A leggyakrabban előforduló penészgombafajok a Monilia, azAspergillus, a Penicillium, a Trichothecium, a Trichoderma és a Botrytis, Mucor, Fusarium stb. nemzetségbe tartoznak. A piros, a szürke és a zöld legkülönbözőbb árnyalataiban fordulhatnak elő. A pasztőrözött, majd kondicionált alapanyagon nehezebben telepszenek meg, mint a 100 °C-on részlegesen sterilezett, illetve csak pasztőrözött anyagon, bár megjelenésük erősen függ a fertőző spórák számától is. Az átszövés biztonságosabbá tehető bizonyos gombaölő szereknek a nedvesítővízhez való hozzáadásával. Ezeket a szereket a laskagomba jól tűri. A leggyakrabban alkalmazott szer a Chinoin Fundazol 50 WP, de használható helyette a hasonló hatóanyag-tartalmú Topsin—M 70 WP vagy a Kolfugo 25 FW is. Az általunk javasolt dózis 50-100 ppm, ez 100 1 nedvesítővíz esetében 5-10 g-ot, vagyis 0,5-1,0 dkg-ot jelent. Az átszövetlen helyeken gyakran előfordulnak a fólia alatt „tekergő" hosszú, vékony fehér szárú trágyatintagombák, ezek apró kalapja később feketén elfolyósodik, elenyészik. A versengő penészgombák tevékenységét a higiénikus előkészítéssel, csírázással és zsáktöltéssel, továbbá a megfelelő (nem túlméretezett) zsákok használatával és az optimális hajtási hőmérséklet tartásával akadályozhatjuk meg. Élősködő gombák. A nagy gombák termőtestén élősködő gombák közül előfordulhat a pókhálóspenész, míg a mólé- (verticilliumos) betegségről csak irodalmi utalásokból van tudomásunk. A csiperkénél ismertetett pókhálóspenész itt is csak elhanyagolt kultúrában, le nem szedett gombamaradványokon szaporodik el. Ha veszélyes méreteket öltene, szedjünk le minden gombát, gombakezdeményt (lehetőleg hullám után), és permetezzük meg a zsákok, blokkok felszínét 0,05%-os Chinoin Fundazol 50 WP-vel (10 1 vízbe 5 g).

Baktériumok (Pseudomonas tolaasi = P. fluorescens). Valószínűleg a túl nagy páratartalom és a hiányos szellőztetés következtében fordulnak elő. A kalapon nyálkás, barna foltok keletkeznek (76. kép), a gombakezdemények pedig nyálkásan lesárgulnak, lebarnulnak, elpusztulnak. Legeredményesebben a klíma javításával, a páratartalomcsökkentésével (jó a 80-85%) védekezhetünk ellene. Hullámvölgyben meglocsolhatjuk a zsákokat 0,2%os hipós vagy 0,2%-os formalinos oldattal. Egyébként a kis gombák, illetve a termő zsákok nem locsolhatók! A padozaton se álljon víz, és tartsunk nagyfokú tisztaságot. Mint a csiperkénél is említettük, a baktériumos foltosodás még + 4 °C-on is terjed, ezért a hűtőhelyiségben + 1 °C körüli hőmérsékletet biztosítsunk, és barna foltos (kalapon, lemezeken, tönkön) gombát ne tegyünk egészségesek közé. Torzulások. A különféle termőtesttorzulásokról (77-78. kép) a termesztési részben tettünk említést. A torzulások mértéke a karfiolszerű, korallszerű képződményektől a megnyúlt, esetleg vastag tönkű, kis kalapú kanalas termőtestek mindenféle változatáig terjedhet. Ezek oka többnyire a hiányos szellőztetés, esetleg valamilyen vegyszer, növényvédő szer gőze, gáza. A torzulósokat illetően különbség van az egyes fajták között, továbbá a kultúrák fázisai között. Gyakran elő-

76. kép. Baktériumos foltok laskagombán (Fotó: Szili István)

77. kép. Hiányos szellőztetés (esetleg még füstgázok is) hatása a laskagombára (Fotó: Stengl Tamás)

78. kép. Káros klimatikus tényezők (túl magas páratartalom, lehűlés, hiányos szellőzés) hatása. A kalapok kissé rendezetlenül állnak, színük néha lehet barnás. Előfordul az is, hogy a kisgombák ráncosak, szemcsések, s ez a „szemcsézettség" megmarad a gomba kalapján is (Fotó: Szili István)

fordul például, hogy ugyanabban a helyiségben egymás mellett termő két telepítés közül a korábbi anyagon szép második hullám van, ugyanakkor a későbbi telepítésen torz első hullám. Az első hullám előtt a legérzékenyebb a kultúra a klimatikus tényezőkre, de előfordulhat az is, hogy például valamely külső hatásra (pl. lehűlésre) a különböző biológiai fázisban lévő anyagok eltérően reagálnak, vagyis lesz olyan közöttük, amelyeken torzulnak a gombák, másokon viszont nem. A klimatizálás lehetőségeiről, fontosságáról a termesztési részben beszámoltunk.

A laskagomba kártevői A laskagomba termesztésében jelenleg a kártevőknek nagyobb jelentősége van, mint a betegségeknek. Az eredményes, folyamatos termesztés egyik alapfeltétele a kártevők elleni céltudatos védekezés. A kártevők többsége nem a termőtestet, hanem az aljzatot támadja meg, és a gombamicélium fogyasztásával okozza a kárt. A blokkok, zsákok belsejében szaporodnak el, különösen akkor, ha létrejöhet a fertőzési lánc a következő telepítés irányába. A meztelen csigák helyenként veszélyesen elszaporodhatnak (az ellenük való védekezésről a csiperkegombánál szóltunk, ezek itt is érvényesek). A fonálférgek és az atkák a rosszul átszövött aljzatban szintén előfordulnak, de az elmúlt évek, sőt évtizedek során nem okoztak lényeges károkat, így nem tekintjük őket veszélyes kártevőknek. Ugyanezt elmondhatjuk a rovarokhoz tartozó ugróvillásokról és a bogarakról is. Meghatározó jelentőségük nincs. A valóban veszélyes kártevők ugyancsak a rovarok osztályába tartozó kétszárnyúak rendjéből kerülnek ki. Az ide tartoző családok fontosabb képviselőit, nemzetségeit a kétspórás csiperke kártevői között, a Kétszárnyú rovarok c. fejezetrészben leírtuk. Itt nem is foglalkozunk velük részletesen, csupán fontossági sorrendben felsoroljuk az egyes családokat: gubacsszúnyogok, lapospotrohú muslicák, gyászszúnyogok, púpos legyek. Előfordulhatnak természetesen más családba tartozó kétszárnyúak is, de kisebb a jelentőségük.

Vegyszeres növényvédelmi technológia Belépők. A csírázó-, átszövető- vagy termesztőhelyiségek bejáratánál helyezzünk el ki nem kerülhető fertőtlenítő- és növényvédő szeres tálcákat (laticell, lásd a csiperke növényvédelménél leírtakat). Gombaölő szerek az alapanyagba. A nedvesítővízbe adagoljuk, rendszerint a Fundazolt. (Lásd az előző fejezetekben.) Rovarölő szerek belekeverése az aljzatba. A hőkezelés bármelyik formája elpusztít minden lényeges kártevőt, és ha a csírázás, átszövés alatt is távol tartjuk őket, nem okozhatnak problémát. Rovarölő szerek ( mérgek!) hozzákeverése csak ott merül fel, ahol nem törődnek a higiéniával. Bár igen kevés és nem túlságosan mérgező vegyszer bekeveréséről van szó (csírázáskor), mégis korszerűtlennek tartjuk ezt az irányzatot. A kísérletek és a szermaradék-vizsgálatok a következő szerekkel folytak: 50 g/t Dimilin 25 WP, 300 g/t Basudin 5 G, 400 g/t Galition 5 G. Vagyis engedélyezve nincsenek. A Dimilin csak a Sciaridés Phorid-lárvák ellen hatásos, a cecidlárvákra való hatása nem egyértelmű. A zsákok elhelyezése után az átszövetőhelyiségben. A zsákok elhelyezése után minden felületet, a zsákokat is permetezzük vagy porozzuk meg a következő szerek valamelyikével: — Chinetrin 25 EC 0,1%-os, — Cyperil 10 EC 0,1%-os, — Reslin 25 EC 0,1%-os, — Ripcod 20 EC 0,1%-os, — Sumithion 50 EC 0,2%-os, — Anthio 33 EC 0,2%-os, — Actellic 50 EC 0,2%-os oldattal vagy — Basudin 5 G vagy Galition 5 G porozás, a felületek minden m 2 -ére 5 g-t szórjunk ki. A permetezést a 3., a 6. és a 9. napon, ha a porozást választottuk, azt a 6. napon ismételjük meg. Ha a kezelés nem lenne hatásos, másnap ismét permetezzünk, de a dózist emeljük másfél-kétszeresére. A hatékonyságot úgy ellenőrizhetjük, hogy fehér füzetlapokat rakunk ki több helyen a fal mentén a földre, elsősorban ablakok közelében, de másutt is. A kezelés után a legyeknek, szúnyogoknak erre rá kell hullaniuk. Termésidő alatt a gombaszúnyogok ellen. Hullámvölgyben permetezhetünk az említett Chinetrinnel, illetve a fent említett első 4 szer

valamelyikével. A permetezőszer gombára nem juthat, még a kis gombákra sem! Ezenkívül helyezzünk ki ragadós légyfogókat, légycsapdákat, Soveurode sárga lapokat. A vegyszerek kezelése, felhasználása során vegyük figyelembe a csiperkegomba növényvédelmi technológiájánál elmondottakat. A helyiségfertőtlenítés jelentőségéről és módjáról szintén a csiperkénél szóltunk, azok itt is érvényesek.

Higiénia Javasoljuk a csiperkegombánál leírtak áttanulmányozását. Itt arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a laskatermesztésben a fertőzésre fogékonyabb időszak rövidebb, a hőkezeléstől az átszövés teljes befejeződéséig, a blokkok kifehéredéséig tart. Ezután már nincs nagy jelentősége az esetleges fertőzésnek. Az alapanyag tárolása. Lehetőleg ne a hőkezelő, csírázóegység közelében tároljuk a felhasználandó anyagokat. A kazalban lévő szalmát könnyebb megvédeni az esőtől, de a kukoricacsutkát, a fűrészport, a forgácsot stb. lehetőleg szín alatt tároljuk, mert ha megáznak, igen nagy mértékben elszaporodnak bennük a penészgombák és a kártevők. Igaz ugyan, hogy ezek hőkezelés alatt elpusztulnak, de addig alaposan elfertőzik a környéket, és lábbelivel, járművekkel, széllel, porral megfertőzhetik a hőkezelt, csírázás alatt álló vagy átszövetés alatti kultúrát. A tartós, eredményes munkához tehát szárazon kell tárolni az alapanyagokat. Egy-egy szállítmány lerakása után — különösen, ha megázik — szórjunk ki az alapanyag felszínére 10 g/m Basudin, Diazinon vagy Galition 5 G granulátumot. Hőkezelés, csírázás, zsáktöltés. A hőkezelő helyiség szívócsonkját vigyük fel minél magasabbra. Ezek a helyiségek ne essenek az alapanyag tárolása, aprítása felől fújó uralkodó szélirányba. A hőkezelés végén való lehűtéskor a ventilátor tiszta levegőt fújjon keresztül az alapanyagon. Még kisebb egységek, kisüzemi hőkezelő, illetve gőzölőberendezések esetében is legyen lehetőleg egy „piszkos" és egy „tiszta" oldal. (Ez utóbbi a gőzölt anyag kiürítése, a csírázás felől.) Ha ez nem lehetséges, a kiszedés, a nedvesítés, a csírázás, a zsákolás idejére teljesen szellőztessünk ki, mossuk fel a padozatot, hogy a száraz, illetve kezeletlen aljzat pora semmiképpen se juthasson rá a már gőzölt aljzatra. Nagyüzemekben ezenkívül még a csírázó gépsort is rendszere2

sen fertőtleníteni kell. Szükség van fertőtlenítőszeres belepőkre is. Bővebben lásd még a laskagomba termesztésénél. Átszövetés. Az átszövetés alatt álló anyag nem érintkezhet termő vagy letermett anyaggal, sem hőkezeletlen alapanyaggal. Minden lehetséges közvetítést zárjunk ki! Olyan üzemben, ahol régi, letermett és frissen csírázott aljzat egymás közelében található, nem számíthatunk tartósan jó eredményre! Az esetleg hiányosan átszövődő, nagyon foltos zsákokat lehetőleg távolítsuk el, mert ezek egész idő alatt fertőzési források. Egy helyiségen belül egy hétnél nagyobb időeltolódás ne legyen az anyagok között. Termesztés. A telepen és környékén mindig legyen tisztaság, a hulladékokat fóliazsákokban gyűjtsük és mindennap szállítsuk el! Belépőkre itt is szükség van, elsősorban a kártevők (cecidlárvák) széthurcolásának megakadályozására. Hullámok között a padozatot legalább egyszer locsoljuk fel 2%-os hipós vízzel.

Egyéb gombák növényvédelme Ízletes csiperke. Kártevői és betegségei nagyjából megegyeznek a kétspórás csiperke károsítóival, a vírusfertőzésre azonban rezisztens, és a mólébetegségre sem annyira érzékeny. Mint már utaltunk rá, a betegségek közül a komposztban, a takaróanyagban élő velőpenész veszélyesen elszaporodhat, ezért fokozott higiéniára van szükség. Ugyancsak nagy veszélyt jelentenek az állati kártevők, amelyek kellő szakismeret és felkészültség hiányában gazdaságtalanná tehetik a termesztést. Fellépésüknek a magasabb termesztési hőmérséklet az oka. A higiénia és a növényvédelem tehát ugyanaz, mint a kétspórás csiperkénél, de azt a nem túl lényeges eltérést megemlítjük, hogy itt ajánlatosabb átszövés alatt papírral vagy fóliával takarni a komposztot, a takarás utáni öntözést pedig — mint azt már e gomba termesztésénél is említettük — néhány nappal későbbre halasztani és csökkenteni a formalin dőzisát: 200 Les hordóba csak 0,5 l-t tegyünk. Harmatgomba. Hazai termesztésének rövid története során a zöldpenészek (szalmában, takaróanyagban) és az állati kártevők jelentettek nagyobb veszélyt. Ha termesztésére megint sor kerülne, esetleg valamivel belterjesebb módon, a termesztéstechnológiánál elmondott útmutatásokat kövessük, amelyek a higiéniát és a növényvédelmet

illetően értelemszerűen megegyeznek a csiperke- és a laskagombánál leírtakkal. Itt is lényeges, hogy termő kultúrát, gombákat nem kezelhetünk közvetlenül növényvédő szerekkel! Shiitake. E gomba termesztéstechnológiája az alapvető szempontokat illetően megegyezik a laskagombáéval. Hazai tapasztalatok még nincsenek, de várható, hogy átszövés alatt a konkurens penészgombákkal itt is meg kell küzdenünk. Egyéb higiéniai, növényvédelmi kérdésekre vonatkozóan is a laskagombánál elmondottak legyenek mérvadók.

Hogyan készíthetünk gombacsírát?

Gombaismeret Megfelelő szakmai felkészültséggel és gyakorlattal házilag is készíthetünk gombacsírát, saját magunk részére (79. kép). Ehhez a szóban forgó gombafajok pontos ismerete szükséges, még akkor is, ha pl. a piacon vásárolt termesztett laskavagy csiperkegomba szövettenyészetéből kívánunk gombacsírát készíteni. Még ebben az esetben is kétséges lehet a fajta pontos azonosítása, tehát igyekezzünk teljesen megbízható információkra támaszkodni. Egyéb gombafajokból úgy készíthe valamelyik csíralaboratóriumból kén gi gombavizsgáló által ellenőrzött, illetve piaci „gombaellenőrrel" azon( nak. Megbízható ismeretet nyújt a G( pest XI. Ménesi út 44., Kertészeti szervezett gombaismerői tanfolyam ségét is igénybe vehetjük, aki legalá További segítséget jelent Kalmárcímű könyve vagy a hasonló régebb

79. kép. A laskagomba micéliumának útja. A továbbiakban a törzs fapálcáról fapálcára oltva is fenntartható (Fotó: Kövesdi Béla)

ünk tenyészetet, hogy vagy kérünk csöves kultúrát, vagy piaci, hatósáazonosított gombát vásárolunk, síthatjuk, és azt oltjuk le magunkmbasz akoktatási Bizottság (BudaEgyetem) által s elvégzése. Olyan személy segít)b középfokú tanfolyamot végzett. Vlakara—Rimóczi: Gombászkönyv kiadványok.

A csírakészítés rövid összefoglalása A kívánt gomba tiszta tenyészetét vagy kémcsőben kapjuk, vagy magunk készítjük. Ehhez agaros (kocsonyásító anyag) táptalajt kell főzni, kémcsövekbe adagolni és kuktában sterilezni. A még forró kémcsöveket elfektetjük, hogy a táptalaj ferdén szilárduljon meg (82. kép). Erre a táptalajra oltjuk a kívánt gomba belsejéből vett szövetdarabkát, amelyből kiindulva a vattaszerű gombafonalak benövik a táptalaj felszínét (85. kép). A csírakészítés legegyszerűbb esetében kisebb üvegekbe főzött búzaszemeket helyezünk, ezt sterilezzük (dunsztoljuk), majd lehűlés után a kém csőből kis tenyészetdarabkát helyezünk a búzára, és amikor (2-3 hét múlva) a gomba micéliuma teljesen átszőtte a szemeket, azt gombacsíraként felhasználjuk. Az egész folyamathoz egy-két hónap szükséges. (Minden háztartásban ismerik a befőttek kidunsztolását. Ez is egy „táptalajkészítési" mód, és gyakran a természet elvégzi az „oltást" is, amelynek során a véletlenül az üvegbe került néhány penészspórából szép penészgombatelepek fejlődnek.)

Gombatenyészet készítése kémcsőben Hozzávalók: — 160 x 15 mm-es kis kémcsövek (Tanért, Bp. VIII. Rákóczi út. 5.), — malátakivonat (Vegyszerbolt, Bp. VIII. József krt. 65.), — agar vagy por alakú elfo-agar (Vegyszerbolt), — papírvatta a kémcsövek, üvegek zárásához (gyógyszertárak), — borszeszégő (Tanért), — denaturált szesz (spiritusz) (háztartási boltokban). Táptalajfőzés. A legegyszerűbb, minden gombánál alkalmazható táptalaj az agarral merevített malátakivonatos oldat. Malátakivonat helyett azonban használható szárított sörgyári malátacsíra, burgonya-, zab-, búzafőzet, amelyhez (a malátacsíra kivételével) 0,5-1,0% (5-10 g/1) szőlőcukrot adunk. Ez utóbbi gyógyszertárakban kapható. Amennyiben agart sem tudnánk beszerezni, készítsünk szilárd táptalajt. Ennek több módja is lehet. A kémcsöveket vagy félig•megtöltjük vékony burgonya- vagy sárgarépaszeletekkel, vagy 1/3 részig búzaszemekkel, majd vizet öntünk rá, hogy ellepje. Mindegyik esetben dugózás,

majd sterilezés következik. Célszerű többféle táptalajjal is megpróbálkozni, ha nem kapunk malátakivonatot. A szárított malátacsíra sögyáraktól szerezhető be. A búzát vagy zabot főzés előtt kávédarálóban durván megdaráljuk. A legegyszerűbb táptalaj összetétele: — 20 g malátakivonat (vagy 30 g malátacsíra, illetve búza- vagy zabdara), — 20 g agar, szálas vagy porított, — 1000 ml (1 1) csapvíz, — 5 g szőlőcukor, ha a táptalajt burgonya, vagy búzadara főzetéből készítjük. Az agart 1 1 vízben, lassú tűzön addig főzzük, amíg fel nem olvad. Szálas agarnál ez az idő 15-20 perc, por alakúnál 5 perc. Ezután hozzáadjuk a 20 g malátakivonatot, és 1-2 percig még kevergetjük, vigyázva, hogy ki ne fusson. Malátacsíra, búzadara stb. esetében az anyagot 20 percig főzzük, majd tüllhálón leszűrve hozzáadjuk az oldathoz az agart, s állandó kevergetés közben, lassú tűzön azt is felolvasztjuk, vigyázva, hogy ki ne fusson. Közben az elfőtt vizet 1 1-re egészítjük ki. Kiegészíthetjük még a táptalajt fél mokkáskanálnyi (késhegynyi) szójaliszt és ugyanennyi élesztő hozzáadásával. A gombák szeretik a kissé savanyú táptalajt, ezért adhatunk 11 táptalajhoz (főzés közben) 1 tabletta citrompótlót is. A pH-t (kb. 6) lakmuszpapírral (a Vegyszerboltban kapható) ellenőrizzük. A még meleg tápoldatot tölcséren keresztül, kanállal vagy tű nélküli orvosi fecskendővel adagoljuk ki (80. kép), mintegy félig töltve a kémcsöveket. A kémcsövek száját lehetőleg ne szennyezzük be a tápoldattal! Ezután következik a dugózás. A többrétegű papírvattát 4-5 cm széles csíkokra vágjuk fel, a rostokra merőleges irányban. A papírvattát magunk felé sodorva készítjük el a dugót, majd az óramutató járásával ellenkező irányú, csavaró mozdulattal dugjuk bele a kémcső szájába, legalább 2 cm mélyre. A dugók olyan szorosan álljanak, hogy csak nagyobb erőfeszítéssel lehessen kicsavarni őket. A dugósodrást célszerű 1-2 réteg papívattával befejezni (illetve még külön rátekerni), így a dugók oltás közben sem nyíl80. kép. A táptalaj kiadagolása nak szét. (Fotó: Szili István)

Sterilezés, dunsztolás. A kémcsöveket nagyobb méretű kuktában sterilezhetjük (81. kép), fémkosárban vagy pohárban elhelyezve. A kuktába előzőleg töltsünk 6-8 dl vizet. Az sem baj, ha a kémcsövek alsó része vízben áll, csak el ne dőljenek. A dugókat teljesen fedjük le több- (2-3) rétegű alufóliával, külön81. kép. A kuktába 5 cm magasan vizet ben a kondenzvíz beszivároghat. A töltünk, majd a kémcsöveket behelyezzük. sterilezés (sípolás után takarékra A dugók nem érhetnek a vízbe. állított lángon) 1 óráig tart. Ezt köveHa magasabb kuktával rendelkezünk, tően kb. félóra múlva a kukta kia kémcsöveket kémcsőkosárral együtt is beállíthatjuk (Fotó: Szili István) nyitható, azután a kémcsöveket kiemelve egyenként elfektetjük úgy, hogy a tápoldat ferdén szilárduljon meg (82. kép), de a dugóhoz ne érjen. 3-4 óra múlva a táptalaj megszilárdul, a dugók leszáradnak. A kémcsöveket ezután lazán a kémcsőkosarakba vagy poharakba helyezve száraz, tiszta helyen tároljuk, egészen a felhasználásukig. A 82. kép. Sterilezés után a táptalajt táptalaj néhány hétig is eláll, de leferdén szilárdítjuk meg hetőleg minél előbb használjuk fel, (Fotó: Kövesdi Béla) mert közben lassan kiszárad. Ha nincs megfelelő magasságú kuktánk, a kémcsöveket az előbbiekben leírtakhoz hasonlóan elhelyezve és lefedve fazékban is sterilezhetjük, víz fölött (nem baj, ha az aljuk vízbe ér). Az egy óráig tartó gőzölést másnap — vagyis 24 óra elteltével — megismételjük. Közben a kémcsövek maradjanak a fazékban. Oltás. A kémcsövekben beszerzett gombatenyészetet célszerű mindjárt átoltani saját táptalajunkra. Amennyiben nincs kémcsőkultúránk, magunknak is elkészíthetjük a teljes biztonsággal ismert gombából. Az oltást legcélszerűbb konyhában végezni, de tiszta, szélcsendes, napos időben a szabadban is olthatunk. Felmosható padozatú belső helyiségben (pl. konyhában) oltva igen fontos előkészületeket foganatosíthatunk. A helyiséget 10-20 percig nyitott ablaknál alaposan ki kell 196

szellőztetni. Minden vízszintes felületet — elsőként az oltóasztalt, legutoljára a padozatot is — le, illetve fel kell törölni 2%-os hipós oldattal. Penészes falak eleve kizárják az eredményes oltás lehetőségét, de előzőleg minden más penészforrást (szemétláda, ételmaradék, kenyértároló, illetve minden gyanús, dohosodó ruhaanyag stb.) is el kell távolítani. Felmosás után kimegyünk a szabadba vagy az erkélyre, ahol alapos fésülködés és ruharázás következik. Oltás közben viselhetünk könnyű vászonsapkát vagy kendőt, ezt is ki kell rázni! Ha külön oltóhelyiséggel (bejárat a szabadból!) rendelkezünk, az is legyen száraz, ahova igen magasból (alumíniumcsövön) vezessük le a tiszta levegőt, hogy a helyiségben állandó túlnyomás uralkodjon. Oltás közben a ventilátort célszerű kikapcsolni. Ki- és beadagoláskor azonban mindig legyen bekapcsolva! Ruharázás után bemegyünk, bezárjuk az ablakot, és hozzáfogunk az oltáshoz. Ennek kellékei: oltókacs, oltófogó (fapálcikákhoz), keskeny pengéjű kés, vagy szike, borszeszégő, denaturált szesz (széles talpú pohárban vagy Erlenmeyer-lombikban), golyóstoll, címke, gyufa, befőttesgumi, légfertőtlenítő és rovarölő szpré (Lysol, Chemotox). Az oltókacs tulajdonképpen egy acéldrót, amelynek vége 2-3 cm hosszan lapított, a lapos rész legvége pedig kanálszerűen kissé le-, illetve felhajlított. Szövettenyészet készítése előtt a gombát kívülről fújjuk le fertőtlenítőés rovarölő szerrel, sőt a kezünket is a fertőtlenítővel. Ezután a gombát óvatosan kettétörjük, és a fertőzésmentesnek tekinthető kalap- vagy tönkhús közepéből kivágunk egy borsónyi szövetdarabkát (83. kép), majd azt a kémcsőbe, a táptalaj közepére helyezzük (84. kép). Oltás előtt a kés vagy a szike pengéjét lángoljuk le, majd mártsuk spirituszba. Nem baj, ha sistereg. Ezután a kést érintsük a lánghoz és várjuk meg, amíg az alkohol leég rőla. Ezt követően használjuk csak vágásra. A gombadarabkát jobb kezünkkel a késen (szikén) tartva vagy felnyársalva, bal kezünkbe fogjuk a kémcsövet, és azt vízszintesen tartva 83. kép. A termőtest belsejéből kis jobb kezünk kisujjával (a láng fölött) szövetdarabkát vágunk ki kicsavarjuk az előzőleg már kilazí(Fotó: Szili István) 197

84. kép. A szövetdarabkát behelyezzük a táptalajra (Fotó: Szili István)

tott dugót, és a táptalajra helyezzük a szövetdarabkát (84. kép). Ezután — a kémcsövet még mindig vízszintesen tartva — a láng fölött csavaró mozdulattal visszahelyezzük a dugót. Ha szükséges, a gombadarabkát a kémcső ütögetésével lerázzuk a táptalajra. Ügyeljünk azonban arra, hogy oltás közben ne a láng fölött, hanem mellette helyezzük be a szövetet a kémcsőbe, mert a hőtől elpusztulna. A kémcső száját tehát a dugó kivétele után is és visszahelyezése közben is lángoljuk le egy pillanatra. Egy gombából több kémcsövet is beolthatunk, ezek ugyanazt a jelet, nevet kapják. A címkézést mindig oltás előtt végezzük el (dátum, gomba neve, jele). Ajánlatos naplót is vezetni, amelyben minden adatot feltüntetünk, hogy a tenyészeteket később is azonosítani tudjuk, és ne keveredhessenek össze egymással. Az együvé tartozó kém85. kép. Szépen fejlődő gombatenyészet csöveket befőttesgumival fogjuk öszkémcsőben (Fotó: Tóth István) sze. A leoltott szövetdarabka 20-25 198

°C-on néhány nap múlva kibolyhosodik, majd a gomba szövedéke lassan benövi a táptalaj egész felületét (85. kép). Oltás előtt célszerű az összes kémcső vattadugóját lelángolni, mert azok esetleg porosak, szennyezettek lehetnek. Kémcsőből oltva kémcsőbe az oltást oltókaccsal végezzük. A gombát tartalmaző kémcsőből az oltókacsot fogó jobb kezünk kisujjával kicsavarjuk a dugót. A lelángolt, spirituszba mártott és leégetett (majd pár pillanatig hűtött) kaccsal kivágunk egy kis táptalajdarabkát a hozzá tartozó micéliummal. együtt. Ezután láng fölött lezárjuk a kémcsövet és letesszük, majd szintén a bal kezünkkel felvesszük az „üres" kémcsövet, láng fölött kicsavarjuk a dugót, és a láng mellett belehelyezzük a tenyészetdarabkát a táptalaj közepére, s láng fölött ezt is bedugaszoljuk. A kémcsövet félretesszük, az oltókacsot pedig függőlegesen a lángba tartva leégetjük, spirituszban lehűtjük, lelángoljuk, majd félretesszük úgy, hogy a tenyészettel érintkező része ne érjen hozzá semmihez. Oltás közben a kémcsöveket mindig vízszintesen kell tartani, a tenyészetet pedig mindig gyors mozdulattal vegyük ki vagy helyezzük be, mert a kémcső szája a lelángolástól forró, és a micélium ettől is károsodhat. Ha oltás közben a dugó lángot fogna, leheletünkkel oltsuk el. Tenyészetek fenntartása. Átszövés alatt a kémcsöveket 20-25 °C-os, tiszta, száraz, pormentes helyen tartsuk. Tulajdonképpen ezután is itt maradhatnak. Mivel a táptalaj idővel beszárad, legkésőbb félévenként át kell oltani a tenyészeteket friss táptalajra. A csíra vivőanyagának számító gabonaszemeket vagy fapálcikákat lehetőleg mindig frissen, nem régen átszőtt táptalajról oltsuk be. Beszáradt tenyészetet csak agaros táptalajra oltsunk át. Időközben tapasztalatokat gyűjthetünk arra nézve, hogy milyen az egészséges, szép, az adott gombára jellemző és milyen a degenerált, vattás, szektoros micélium, illetve hogyan néz ki a baktériumos vagy penészes fertőzés. A csiperke micéliuma pl. akkor szép, ha aránylag gyors növekedésű és fonalas micéliuma van (86. kép). 86. kép. Szép, fonalas és nem előnyös, A vattás micélium nem kívánatos, „vattás" csiperkemicélium komposztagaron (Fotó: Szili István) az ilyen kémcsöveket kiszelektál199

juk. Ezért mindig több kémcsövünk legyen ugyanabból a gombatörzsből. A tárolt kémcsövek dugóit időnként fújjuk le Chemotoxszal, mintegy 0,5 m távolságból (nehogy a címkéken feloldja az írást). Erre és általában a tisztaságra azért van szükség, hogy elkerüljük az atkafertőzést, ami tönkreteheti munkánk erredményét. A tenyészeteket célszerű havonta átnézni, a dugókat ismételten lelángolni. Nyirkos helyen a kémcsövek befertőződhetnek, a penészgombák fonalai a dugón is áthatolhatnak. Télen a kémcsöveket hideg, száraz helyen is tárolhatjuk, de ne fagypont alatt. A hűtőtárolást (0-2 °C-on) nem javasoljuk, mert az nagyobb műszaki és szakmai felkészültséget igényel. A dugókat többször is felhasználhatjuk, de fontos, hogy kifejezetten száraz körülmények között tároljuk. A kémcső zárásakor (a táptalaj kiadagolása után) az ilyen dugóra, ha szükséges, néhány réteg papírvattát tekerhetünk, hogy szorosan álljon. A tenyészetek évekig való tárolását lásd a szakirodalomban (Ubrizsy—Vörös, 1968, 152. old.; Oei, 1991, 229. old.; Chang—Hayes, 1978, 119. old.; Fassatiová, 1984, 27. old.)

Köztes vivőanyag készítése A kémcsőből közvetlenül a gombacsírát képviselő gabonaszemekre is vihetjük a micéliumot, de gyakorlati okokból célszerűbb köztes vivőanyagra oltani, majd ezzel oltani be a csíraüvegeket. A köztes anyag szempontjából a gombákat három csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak a könyvünkben tárgyalt csiperkefajok, a lila pereszke, a szegfűgomba — ezekből a köztes vivőanyag is (ha egyáltalán készítünk) ugyanolyan gabonaszemekből áll, mint a gombacsíra. Ezeket a gombatörzseket azonban mindig táptalajon tartjuk fenn. A második csoportba a harmatgomba, a tintagomba és pl. az őzlábgomba (Macrolepiota procera) tartozik, ezekből a köztes vivőanyag gabonaszemekből is, hurkapálcából (fapálcikákból) is készülhet. A harmadik csoport köztes vivőanyagát fapálcikákból szoktuk készíteni, és ezekkel oltjuk be a gabonaszemeket, vagyis a csíra vivőanyagát. A gombatörzseket fapálcikákon is fenntarthatjuk, 10-12 havonkénti felfrissítő átoltással. A kémcsöves tenyészetekre (ezeknél a gombáknál) a későbbiekben gyakorlatilag nincs is szükség. Ezek a gombák faanyagon teremnek, mint a laska, a shiitake, a tőkegombák, a téli fülőke, de ide sorolható az ördögszekérgomba és a csoportos pereszke stb. is.

200

1. Gabonaszemeken. A gabonafélék közül a búza, a takarmánycirok, a rozs jöhet szóba. A köles megfőzése nehézkes, mert a szemek könnyebben szétfőnek. Legjobb a tiszta, jó minőségű takarmánycirok, de azt igen nehéz beszerezni, ezért a búza a legkézenfekvőbb alapanyag, bár a laskagombáknak az árpa is megfelel. A búzát kb. fél óráig főzzük, majd elzárva a lángot 20-30 percig „szívatjuk" és csak ezután engedjük vagy öntjük le róla a főzővizet. A szemeknek határozottan meg kell duzzadniok, de szét ne főjenek, vagyis a szemek közepe nem maradhat fehér, lisztes, hanem „üveges" legyen. A víz leeresztése után hagyjuk még 10-20 percig szikkadni, majd kiöntjük egy tepsibe, ahol gipsszel és kalciumkabonáttal (modellgipsz, bécsifehér) alaposan, négy-ötször átforgatva összekeverjük a búzaszemeket. 101 főtt szemhez 0,3-0,4 kg gipsz és ugyanennyi bécsifehér kell. A szemek így még sterilezés után sem tapadnak össze. A shiitake csírájához csak gipszet tegyünk, természetesen dupla adagot. Egyébként függetlenül az említett adagoktól, mindig annyi port használjunk (ha kell, többet), hogy a szemek a keverés végére szárazon peregjenek. Keverés után az üvegek töltése következik. Ezek lehetnek sima, fehér, átlátszó falú üdítőitalos üvegek, 2 dl-es pálinkásüvegek köztes vivőanyagnak vagy 5/8-os, 5/4-es konzervesüvegek (ez utóbbiak már csírának). Mindig csak 2/3 részükig töltsük meg az üvegeket, hogy majd fel tudjuk rázni. Ezután lezárjuk az üvegeket, vagyis ugyanúgy dugózzuk őket, mint a kémcsöveket, de higiéniai okokból célszerű még egy zsírpapír kupakot is a dugóra helyezni, amelyet befőttesgumival szorítunk rá. Ezt majd csak oltás előtt vesszük le, és utána ismét visszahelyezzük. A konzervesüvegeket többféleképpen zárhatjuk, ugyancsak lehetővé téve a légcserét. Legegyszerűbb mód a csavaros (Hungarocap) fedéllel leszorított, 6-8 rétegű papírvatta. Oltáskor a kupakkal együtt a papírvatta is lecsavarodik és így túl nagy lesz a nyílás, ami kedvez a fertőződésnek, ezért választhatunk bonyolultabb zárási módszert is (92. kép), de ehhez a fémlapka közepére mintegy 25 mm átmérőjű nyílást kell vágni, sőt a papírvatta közepére is. A sorrend a következő: fémlapka, 8 rétegű papírvatta fekete gumigyűrűvel leszorítva és körülvágva, egy papírvattacsomó (a leeső részekből is összehajtogatható) a nyílás közepére, majd egy-két rétegű zsír-, nátron- vagy pergamenpótló papír két fekete befőző gumigyűrűvel leszorítva. Oltáskor a papírt levesszük és a papírvattacsomót felemeljük. 201

A sterilezést főzés és töltés után hamarosan, még lehetőleg aznap el kell végezni, a délutáni főzéssel, keveréssel azonban várhatunk másnapig. A csírátlanítás (sterilezés) végezhető nagyobb, magasabb kuktában vagy fazékban, mindkettőben vízfürdő felett, gőzben. Nem baj, ha az üvegek alsó része vízben áll, sőt ferdén is elhelyezhetők, ha így több fér el. A sterilezés azonos a táptalajkészítésnél elmondottakkal, csak hosszabb ideig tart: kuktában, sípolás után takarékon 2 óráig sterilezünk, fazékban szintén ennyi ideig, de 24 óra múlva megismételjük úgy, hogy közben nem vesszük ki az üvegeket az edényből. A sterilezőedényt (kuktát, fazekat) hagyjuk magától lehűlni. A sterilezett üvegek elvileg sokáig, gyakorlatilag napokig várhatnak a beoltásra, de azért ne hal asszuk túl sokára az oltást. Addig is tiszta, száraz, pormentes helyen tároljuk őket. Autoklávban — feltételezve a megfelelő ismereteket — az 11-es üvegek sterilezése tökéletes légtelenítés után 1 bar nyomáson, 2 óráig, 51-es üvegeké 1 baron 3 óráig tarthat. A sterilezési idő lejárta után a fűtést megszüntetjük, a készüléket magától hagyjuk lehűlni 100 °C-ra (0 bar). Ekkor vagy később az autokláv kinyitható. Az oltás kémcsőből, oltókaccsal történik, a már elmondott elvek szerint. A gombát tartalmazó agardarabkát az üveg oldalához, kissé a felszín alá helyezzük. Pár nap múlva kibolyhosodik és átszövi a környező szemeket. Amikor már 4-5 cm-es „udvara" van, teljesen szétrázzuk, hogy gyorsítsuk az átszövést. A csiperkés üvegek így (20-25 °C-on) kb. 2-3 hét alatt elkészülnek. Konzervesüvegeket nem szoktunk tovább oltani, mert kissé nehézkes, 1 db üdítősüvegből viszont akár 5-10 konzervesüveg is beoltható. A tenyészet így a kémcsőből egy 2 dl-es üvegbe, búzaszemre kerül, innen ismét búzaszemre (ez lesz a gombacsíra), és ezzel be is fejeződött az átoltások sora. Újabb oltóanyagot megint szép kémcsőtenyészetről indítsunk. (Ennek gyakorlati okai vannak). 2. Fapálcikákon. Felhasználhatók a kereskedelemben kapható, vékony hurkapálcák vagy a vastagabb (4-5 mm, megfelelő hosszúságúra darabolt) fapálcikák. Ilyen pálcikákat a mutatványosboltok árusítanak céllövöldék számára. Érdemes nyárfa pálcikákat beszerezni, és mindig ezt használni, mert a gombák nagy része nem szívesen áll át pl. nyárfáról hársra vagy egyéb fára. A pálcikákat növényi kóróval is helyettesíthetjük, legelőnyösebb az aranyvessző (Solidago sp.) teljesen kiszáradt, tél végén gyűjtött kórója. A pálcikákat feldarabolás után 5 - 6 óráig lassú tűzön 202

főzzük. A főzővízbe tehetünk 101-re számítva 100 g lucernalisztet, 20-30 g malátakivonatot (vagy szárított malátacsírát), esetleg még 0,5%-nyi lombtrágyát (Wuxal, Peretrix stb.). Főzés után a pálcikákat célszerű még egy éjszakára a vízben hagyni (a beszívott vizet pótolva). Másnap a pálcikákat 2-3 dl-es üdítőitalos üvegekbe rakjuk, majd a főzőléből rátöltünk annyit, hogy az alján 2-3 cm magasan álljon. Ezt a pálcikák még sterilezés közben felszívhatják, de ha marad, az sem baj. A dugózást az eddigi elvek szerint végezzük, a sterilezést szintén: kuktában 2,5 óra, fazékban 2 x 2 óra (autoklávban 1 bar nyomáson és 121 °C-on 2 óra).

87. kép. Kémcsőből a laskatenyészet köztes vivőanyagra, fapálcikákra kerül (Fotó: Szili István)

Oltáskor a tenyészetdarabkát a pálcikákra helyezzük (87-89. kép). Az átszövés 20-25 °C-on megy végbe, ezután a pálcikák oltáshoz felhasználhatók, de száraz, tiszta körülmények között hónapokig vagy akár egy évig is tárolhatók, még szobahőmérsékleten (20-25 °C) is. Búzaszemeket több hónapos pálcikával is beolthatunk, ha még egészben ki tudjuk venni az üvegből. Az átszövetés alatt a vattás (93. kép), rendellenes micéliumnövekedésű (esetleg fertőzött) pálcikás üvegeket selejtezzük ki.

88. kép. A törzstenyészetként fenntartott kisebb üvegekről az oltópálca nagyobb üvegbe kerül. Üzemi csírakészítésnél ez lesz a köztes vivőanyag (Fotó: Kövesdi Béla)

89. kép. Az oltópálcáról megindulnak a micéliumfonalak, és birtokba veszik a köztes vivőanyagot képező fapálcákat (Fotó: Kövesdi Béla)

203

Csírakészítés A fejezet elején említett első és második csoport gombáiból (csiperkék stb.) a köztes vivőanyag (búzaszem) is szerepelhet gombacsíraként, de ha több szaporítóanyagot akarunk készíteni, akkor a kis, 2-3 dl-es üvegekből oltjuk be a csíra vivőanyagául szolgáló konzervesüvegeket (90. kép). Egy 2 dl-es üvegből 5-10 nagyobb üveget olthatunk be. Azért

90. kép. Szemcsíra, kisebb üvegekben (Fotó: Szili István)

célszerű konzervesüvegekben készíteni a csírát, mert azokból könynyebb kiszedni, és a kuktában is jobban, gazdaságosabban helyezhetők el. A gombacsíra ugyanúgy készül, mint ahogy azt a köztes vivőanyag készítésénél leírtuk. Oltáskor a vivőanyagot tartalmazó üveget ütögetéssel felrázzuk (előtte azonban hipós ronggyal töröljük át), majd a zsírpapírt levéve, az üveget vízszintesen tartva, kicsavarjuk a dugót, lelángoljuk az üveg száját, és a ferdén elhelyezett csíraüveg nyílásán keresztül (felemelve a papírvattacsomót) beletöltünk kb. 0,5 dl vagy valamivel kevesebb szemet. Ezután ismét lelángoljuk az oltóüveg száját, és vízszintesen letesszük. Nem szükséges minden betöltés után visszazárni. A csíraüveg szájára a betöltés után azonnal visszahelyezzük a papírcsomót, majd jó szorosan a zsírpapírt, és nyithatjuk a következő üveget. Először csak a 204

pergamenpapírt vesszük le, a papírvattacsomőt azonban csak az oltás pillanatáig szabad felemelni. Az oltás befejezése után a beoltott üvegeket fel kell rázni, hogy a gomba micéliumát hordozó szemek egyenletesen elkeveredjenek, lehetővé téve ezzel a legrövidebb átszövési időt. Az átszövés 20-25 °C-on történjék, és amikor már szinte mindenhová eljutott a gomba micéliuma (1-2 hét múlva), még egyszer rázzuk fel az üvegeket. A felrázás eredményeképp szebb, egyenletesebb lesz a csíra, az esetleges fertőzések jobban megmutatkoznak arra az időre, amire az egészséges üvegek elkészülnek, vagyis a szemek egyenletesen, fehéresen kibolyhosodnak és ismét összeállnak. Ez a felrázás után kb. 4-6 nap múlva következik be. A harmadik gombacsoport (laskagombák, tőkegombák stb.) esetében a szemcsíra mindig konzervesüvegekben készül, mert a kész csíra annyira összeáll, hogy szűk nyakú üvegekből nehézkes volna kikaparni. A konzervesüvegeket átszőtt fapálcikákkal oltjuk be: a lelángolt, fertőtlenített fogóval egy pálcikát kiveszünk az ugyancsak vízszintesen tartott pálcikásüvegből, majd az előre elkészített nyíláson keresztül az üveg középvonalában a szemek közé szúrjuk (91. kép). Újab91. kép. Az oltópálca behelyezése, a papírvattát átszúrva (Fotó: Szili István) ban a papírvattarétegre nem is készítünk külön nyílást, hanem a pálcikával szúrjuk át, így még kisebb a rés, amelyen egy-egy porszem vagy penészspóra oltás közben bekerülhetne. A 92. kép az üveg teljes záróberendezését mutatja. Több üveg beoltása esetén nem szükséges minden pálcika kivétele után lezárni a törzstenyészetet, csak a legvégén. Közben mindig vízszintes helyzetben tesszük le, vigyázva, hogy el ne guruljon. Az oltást tiszta, 92. kép. Az 5 l-es üvegek zárása. higiénikus körülmények között véKisebb üvegek is zárhatók így gezzük ugyanúgy, ahogyan a kém(Fotó: Kövesdi Béla) 205

csőoltásnál láttuk. A fogót minden pálcika után le kell lángolni, de ezúttal nem kell spirituszba mártani, csak egyszerűen letenni, lehetőleg úgy (pl. egy drótkeretre), hogy a fogó lelángolt része ne érjen hozzá semmihez, még az asztalhoz sem. A forró, illetve meleg fogó nem tesz kárt a pálcika által hordozott micéliumban, nyilván azért, mert a belső része is tartalmazza a gombafonalakat. Olyan hosszú és keskeny fogóra van szükség, amellyel ki tudjuk venni a pálcikát az üvegből. Ilyen fogót az OMKER bizományi üzletében is lehet vásárolni (Bp. VII. Rózsa F. u. 29.). A papírvattacsomót szintén csak az oltás pillanatára emeljük fel, és a fogó letétele után azonnal tegyük vissza a zsírpapír kupakot is. A „hajtatás" (átszövés), mint említettük, 20-25 °C-os helyen 2-3 hétig tart. Az üvegeket nem mozgatjuk, nem rázzuk, megvárjuk, amíg a fehér micélium teljesen átszövi a gabonaszemeket. Kivételt talán csak a shiitakéval érdemes tenni, mert viszonylag lassú növekedésű. Ezért oltás után mintegy 10 nappal — amikor a pálcika környéki szemek már átszövődtek — alaposan felrázzuk az üvegeket, hogy a gomba micéliuma most már sok helyről kiindulva, hamar birtokba vegye az üveg tartalmát. A laskagombát nehezebb és felesleges is szétrázni. Annyira gyors növekedésű, hogy egyetlen, középre helyezett pálcikából kiindulva a micélium 15-20 nap alatt még az 5 1-es üvegeket is átszövi. Nem érdemes tehát két-három pálcikával oltani, mert ez tovább növeli a fertőzési veszélyt. Ha oltás után 2-3 héttel — a csíra elkészülésének várható idejére — a gomba micéliuma mellett zöld vagy egyéb színű penészfoltok jelentkeznének, ez annak a jele, hogy az üveg oltás közben befertőződött. Ha a szemek barnásak, nyálkásak és savanyú szagot árasztanak, ez azt mutatja (az esetek többségében), hogy a sterilezés nem volt tökéletes, és a túlélő baktériumok elszaporodtak. Az általunk megadott sterilezési időtartamok mellett ez a veszély kicsi. Baktériumos fertőzés oltás közben viszonylag ritkább. A pontos és következetes adminisztrációból (címkék, oltási napló) rendszerint kikövetkeztethető a fertőzés oka. Igen ritkán előfordulhat, hogy 93. kép. Laskagomba micéliumának a pálcikák észrevétlenül baktériumnormális és abnormális (vattás) fejlődése mal fertőzöttek, és ilyenkor ez, nem fapálcákon (Fotó: Szili István) 206

94. kép. Fertőzött (baktériumos) csiperkecsíra. Oka legtöbbször hiányos sterilezés, vagyis tökéletlen légtelenítés vagy a szükségesnél alacsonyabb hőmérséklet, illetve rövidebb idő (Fotó: Szili István)

pedig sterilezési elégtelenség a fertőzés oka. Ha a gyanús pálcikákat, illetve a pálcikákról lekapart gombamicéliumot malátaagaros táptalajra visszük, kiderül, hogy valóban baktériumokkal fertőzött-e. A kész csíra szobahőmérsékleten csak pár napig tárolható, mert pl. a csiperke esetében előbb-utóbb vattás csomók kezdenek növekedni, és 95. kép. Fertőzött (baktériumos) ez rontja a csíra értékét. A vattás laskacsíra. Oka lehet hiányos sterilezés, növekedési forma, mint degenerá- baktériummal fertőzött oltópálca, ritkábban ciós jelenség, a laskánál is előforoltás közbeni fertőződés (Fotó: Szili István) dul, tehát az ilyen pálcikákat, pálcikásüvegeket ki kell selejtezni. Természetesen a csiperke köztes vivőanyagát is alaposan szemügyre kell venni, nem tartalmaz-e kezdődő vattásodási gócokat. A csiperkecsíra 2-4 °C-on több hétig, 1-2 °C-on hónapokig tárolható. A laskacsíra nem 207

A csíra megtöbbszörözése Mivel egy-egy alkalommal csak kevés üveget tudunk sterilezni, viszonylag egyszerű eljárással csírakészletünket öt tízszeresére növelhetjük. Erre a célra mindegyik gombafaj esetében megfelel a kukoricacsutkadara (esetleg — a megfelelő gombáknál — fűrészporral keverve). A csutkát 0,5-1,0'cm-es darabokra kell darálni, majd kb. egy óráig lassú tűzön főzni fundazolos és levéltrágyás oldatban. 10 1 főzővízre 2 g Chinoin Fundazol 50 WP-t és 0,5 dl levéltrágyát (Wuxal, Peretrix stb.) számítunk. Lecsurgatás és lehűlés után tiszta helyen, tepsiben vagy kádban hozzákeverjük a gombacsírát, majd az anyagot 5 l-es uborkásüvegekbe töltjük. A shiitake esetében a csírával együtt egy kevés gipszet is keverhetünk az alapanyaghoz (minta gombacsíránál). Az 51-es üvegekre befőttesgumival azonnal szorítsunk fel 6-8 réteg papírvattát, és szórjunk a papír tetejére rovarölő szert (Piretrin, Basudin, Galition). Mivel az átszövés fokozott hőfejlődéssel jár, az üvegeket 15-20 °C-os, tehát hűvös helyiségben szövessük át. Ügyeljünk arra, hogy átszövés alatt ne érintkezzenek egymással. Nyáron ezenkívül még fokozottan szellőztessünk is. 10-15 nap múlva elkészül a kukoricacsutka alapú gombacsíra. Ez valamivel jobban bírja a tárolást: lassabban öregszik el, szobahőmérsékleten is tárolható 1-2 hétig. Tiszta, száraz, szellős helyiségben tároljuk, ahova se gombaszúnyogok, se egerek nem juthatnak be. Lehetőség van a szemcsíra megháromszorozására is, igen szigorú feltételek mellett, a csiperkét és a lassú növekedésű gombákat kivéve. A módszer alkalmazható a laska- és a shiitakecsíra esetében. Annyi búzát kell főznünk, hogy főzés után porral megkeverve kétszer annyi legyen, mint a rendelkezésre álló gombacsíra. A főzővízbe (10 1-re) előzőleg itt is tegyünk 2 g Fundazolt. A búzát most „szívatás" nélkül, egészen addig kell főzni, amíg a szemek teljesen megduzzadnak, de még nem főnek szét, a szemek közepe nem lisztes, hanem üveges. Ekkor elzárjuk a fűtést, leeresztjük (vagy szitán lecsurgatjuk) a vizet, és a főtt búzát tiszta tepsibe tesszük, ahol ugyanúgy megkeverjük gipsszel és bécsifehérrel, mint azt a csírakészítésnél leírtuk. A shiitake esetében csak gipszet keverjünk a búzához a kalcium-karbonát (bécsifehér) helyett is. A csírát üvegenként kell megháromszorozni. Vagyis egy tiszta lavórba kiszedünk egy üveg csírát, tiszta kézzel szétmorzsoljuk, majd kétszer ennyi lehűlt, porral megkevert búzát teszünk hozzá. -

96. kép. Normális és vattás csiperkecsíra (Fotó: Szili István)

97. kép. Nem igazi vattásodás laskacsírán, csak „szépséghibának" tekinthető (Fotó: Szili István)

98. kép. Az oltópálcáról kiinduló „szektorok" laskagombacsírán. „Szépséghibának" tekintendő, érdekes jelenség, oka nem ismert (Fotó: Szili István)

99. kép. Vattás, kiselejtezendő laskacsíra. Az üveg többi részét csak vékonyan futja át a micélium. Ez a jelenség is a köztes vivőanyagon (fapálcákon) kezdődik, oka rejtélyes (Fotó: Szili István)

ennyire kényes, szellős, hűvös helyen a kész üvegek egy-két hétig is eltarthatók, bár számíthatunk arra, hogy szürkésen, barnásan elszíneződhet és egy kevés vizet ereszthet, különösen, ha túlfőzzük a búzát. 2-4 °C-on a laskacsíra is tárolható 1-2 hónapig. A laskcíréetpgől meggyőződhetünk, ha valamennyit kikaparunk és tiszta üvegbe helyezzük, s az üveget papírral lefedjük: 3-4 nap múlva az egészséges csíraszemek kibolyhosodnak, kellemes illatot árasztanak. Ha a kibolyhosodás csak részleges és a szemek többsége barna marad, akkora csíra már kevésbé életképes. Ha a szemek 3-4 nappal a kiszedés után megzöldülnek, akkor valószínűleg fertőzött volt a csíra. A 93-99. kép a gombacsíra rendellenességeit mutatja be. 208

209

Alapos átkeverés után három tiszta üvegbe töltjük (egyik lehet a csírás üveg is), papírvattával zárjuk. Itt még jobban kell ügyelni oltás közben a tisztaságra, átszövés alatt pedig még 15-20 °C-os helyiségben is ventilátor kell, hogy mozgassa a levegőt az üvegek körül, amelyeket legalább 5 cm távolságra rakjunk egymástól. 20 °C-nál melegebb helyiségben az eljárás nem alkalmazható. 3-5 nap múlva a csíra szépen átszövődik, kifehéredik, és ettől kezdve hűtőbe (2 °C-on) kell tárolni. Ennek az eljárásnak a shiitake termesztésében lenne jelentősége, ahol a csíra jelenti (a könyvünkben ajánlott technológiáknál) az egyedüli dúsítási lehetőséget, ami vásárolt csíra esetében magas költséget jelent. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez az eljárás igen komoly felkészültséget és hozzáállást kíván meg, mert ellenkező esetben még több penészfertőzés lehet a következmény. Mi is csak kísérleti jelleggel ajánljuk a módszert.

Új fajták előállítása E fejezet első részében (Gombaismeret) már utaltunk arra, hogy megfelelő gombaismerettel szabadban gyűjtött gombából is készíthetünk gombacsírát. Tulajdonképpen ez már új fajtát is jelent az illető gombafajon belül. Az egyes, könyvünkben szereplő gombafajoknál utaltunk azok hazai előfordulására is. Kétspórás csiperkét elég nehéz gyűjteni, mert ritka faj, a szabadban termő példányok általában nem fehér, hanem barna kalapúak. Az ízletes (nyári) csiperke sokkal gyakoribb. A laskafajok közül legközönségesebb a késői laskagomba, a nyári laska (P. pulmonarius) viszont sokkal ritkább, pedig ezt lenne érdemes minél nagyobb számban begyűjteni, hiszen nyáron is termeszthető (lásd a laskafajták ismertetését). A P. eryngiit ősszel gyűjthetjük, füves pusztaságokon. Érdemes begyűjteni déli tőkegombát, ízletes tőkegombát, csoportos pereszkét, gyapjas tintagombát stb. Ebből a szempontból valóban nélkülözhetetlen egy „gombászkönyv". Egy fajon belül több fajtát, „törzset" is begyűjthetünk és termesztési értéküket összehasonlíthatjuk. Hazánkban sajnos minden ilyen munka úttörő jellegű. Ezért is ismertetjük röviden az új gombafajták előállításának egyszerűbb módját, amely nem igényel különösebb berendezést, beruházást, legfeljebb a kémcsövek mellé még Petri-csészéket kell beszerezni. A normál Petri-csésze 10 cm széles és 2 cm maga. 210

Kb. 15-20 ml táptalajt töltünk bele, miután megszilárdult, zsírpapírba csomagoljuk (egy-két réteggel) és kuktában, víz fölött, vízszintesen, hézagosan egymás fölé elhelyezve sterilezzük, mint a kémcsöveket. Sterilezés után is óvatosan vegyük ki a csészéket a kuktából, hogy ne billenjenek félre, mert ha a táptalaj beszennyezi a csésze peremét, ez később utat nyit befelé a penészgombáknak. Tehát jobb még melegen kiszedni a Petri-csészéket, így a papír gyorsan leszárad. Oltáskor a Petri-csészét kicsomagoljuk, és a fedélnek csak egyik felét emeljük meg annyira, hogy behelyezhessük a gombatenyészet-darabkát (oltókaccsal). Ezután a fedelet visszahelyezzük, a csészét ugyanazzal a papírral becsomagoljuk, és ráírjuk az adatokat (az oltási naplóba is bejegyezzük!). A bazídiumos gombák bazídiumain (a lemezek felszínén) rendszerint négy spóra képződik. Ezekből kettő az egyik, kettő a másik párosodási típushoz (nemhez) tartozik. Az egyik nemet +, a másikat—jellel szoktuk jelölni. Egy ilyen spórában, szaporítósejtben, illetve annak sejtmagjában fél kromoszómagarnitúra található, vagyis haploid, mint általában az ivarsejtek. Egyetlen, spórából származó micélium lassú növekedésű és rendszerint terméketlen, vagyis nem fejleszt termőtestet. Ha azonban két, ellentétes nemű haploid hifa találkozik, összeolvadnak, és diploid hifa keletkezik, amelynek minden sejtjében már két sejtmag van. Ezek egymástól függetlenül osztódnak, amikor a növekedés során új hifasejt keletkezik. Ez a „magpáros" állapot jellemző a most már gyorsan növekedő micéliumra, amely a táptalajt vagy aljzatot átszövi. A termőtest is ilyen hifákból épül fel. A gomba lemezeiben, pontosabban a termőréteget alkotó, egymás mellett sűrűn elhelyezkedő bazídiumokban a két ellentétes mag végül összeolvad, majd két számfelező osztódáson megy keresztül, s a négy leánysejtmag mindegyike egy-egy spórába vándorol. Az összeolvadáskor a tulajdonságok összekeverednek, így a négy új haploid spóra a „szülők" tulajdonságait négy új kombinációban tartalmazza. Amikor egy gombát „lespóráztatunk" (1-2. kép), majd e spórákat táptalajra visszük, ott csírázás után hamarosan összeolvadnak a megfelelő hifapárok, és így sok-sok új egyedet kapunk (multispórás szaporítás). Megfelelő technikával rendelkező nemesítők egyedi spórákat csíráztatnak s ezeket keresztezik. A dolog azonban ennél kissé bonyolultabb. Nézzük például a laskagombát. A haploid spórákból fejlődő micéliumtenyészetek párosodási típusa csak kereztezési próbákkal állapítható 211

meg. Ráadásul a párosodási típust nem egy gén két formája (allélje), hanem két gén több allélje határozza meg. Az egyik gént „A"-val jelölve, ennek alélljei: A1 A2 A3 stb. A másik gén esetében ugyanez B1 B2B3 stb. Ezeknek a jelöléseknek nincs külön értelme, hanem csak egymáshoz viszonyítva. Normális termőtestek akkor szoktak képződni, ha a két párosítandó haploid micélium párosodási típusa eltérő, pl. az egyik A1B2 a másik A2B1 , vagy A3B4 stb. tényezőket tartalmaz. Mindebből az következik, hogy széles földrajzi körből begyűjtött „monospor" (haploid, egy spórából származó) törzsek nagy valószínűséggel párosíthatók. Amennyiben ismerjük a szülők tulajdonságait, megfelelő új kombinációk állíthatók elő, de csak akkor, ha a párosodási típusuk ezt lehetővé teszi (vagyis különböző). A laskagombafajok egymás közt rendszerint nem keresztezhetők, bár Gyurkó Pálnak (1984) sikerült keresztezni a P. ostreatust a P. pulmonariusszal. A genetika legújabb módszerei még itt is segíthetnek. Ami esetünkben az új fajta előállításának egyszerűbb, kevésbé hatékony módja áll rendelkezésre. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ilyen, viszonylag egyszerű, hagyományos úton állították elő a legismertebb laskafajtákat a késői és „floridai" laskagomba keresztezésével (Gyurkó, 1984). A két, különböző gombát tiszta, esetleg sterilezett papírlapra lespóráztatjuk (zárt térben, pl. egy nagyobb edény aljára helyezve a papírt és rá a gombát egy napig). Ezután mindegyik „spóradobatból" lelángolt (steril) és lehűlt oltókaccsal lekaparunk azonos mennyiséget, és steril vízbe helyezzük. A steril vizet úgy állítjuk elő ledugaszolt kémcsőben, mint a táptalajt, vagyis ugyanúgy sterilezzük, esetleg a táptalajjal együtt. A spórákat jól összerázzuk a kémcsőben, majd egy cseppet e spóraszuszpenzióból Petri-csésze közepébe, táptalajra oltunk (odacseppentjük). Néhány nap vagy egy-két hét múlva a spórák kicsíráznak, természetesen számtalan kombináciőban összeolvadnak, és gyorsan (kör alakban) terjedő micéliumtelepet alkotnak. Célszerű több Petri-csészét is készíteni, mert óhatatlanul lesz fertőzött is közöttük, hiszen a spóráztatás nem „steril" körülmények között történt. Esetleg egy Petri-csészébe 3-4 spóraszuszpenzió-cseppet is elhelyezhetünk, de nem középen, hogy e telepek széléből legyen módunk további leoltásokat végezni. Ha mindig a telep széléről oltunk át (Petri-csésze közepére) egy kis darabkát, három-négy átoltás után egységes telepet kapunk, sugárirányú „szektorok" nélkül. Ezután a tenyészeteket kémcsövekre oltjuk, külön elnevezésekkel. A kémcsőből a tenyészet fapálcikára kerül, majd csírát készítünk a termesztési próbákhoz. Ha az így ,

212

nyert törzsek egy része már a táptalajon, kémcsőben (szobahőmérsékleten) is fejleszt korallszerű termőtestkezdeményeket, biztosak lehetünk abban, hogy nyári törzzsel van dolgunk. Egyéb tulajdonságok (szín, tönkhosszúság, kalaphúsminőség stb.) a termesztési próba során derülnek ki. Két, eltérő laskafajta (törzs) egymás mellé oltva (Petri-csészén) találkozásuk vonalában „gátat" képez (100. kép). Ha nincs gát, akkor feltehetően azonos fajtákról van szó. Kivétel lehet ez alól: egyetlen hibrid laskatermőtest „szaporulata" között előfordulhatnak egymástól eltérő törzsek is, amelyek mégsem képeznek gátat. Az ismert kereskedelmi fajták (H7 G24, HK35) egymással gátat képeznek. És itt eljutottunk egy még egyszerűbb, új fajta előállítására alkalmas módszerhez, amit a szerző is használt. Amennyiben termőtestszövetből készítünk tenyészetet, az fajtaazonos marad. Egy késői laskagomba spóraszaporulata feltehe100. kép. Idegen, különböző tően mind késői lesz, a nyáriak (P. laskagombafajták micéliumai kiemelkedő pulmonarius) utódai pedig nyáriak „gátat" képeznek egymással lesznek, bár egyéb tulajdonságaik(Fotó: Szili István) ban lehet több-kevesebb eltérés. Ha azonban bármelyik hibrid törzset lespóráztatjuk, annak utódai igen sokfélék lesznek (késői, nyári, hosszú szárú, rövid szárú, szürke, barna stb.). Vagyis alkalmasak új törzs előállítására. Természetesen a hibridek spóráit is keverhetjük, így még nagyobb változatosságot nyerünk. Egyetlen (hibrid) termőtest legegyszerűbb spóráztatása a következőképpen történhet: tiszta, nyugodt levegőjű helyiségben (esetleg laboratóriumi oltóhelyiségben) egy Petri-csésze fedelét felemelve a gombát 10-20 másodpercig közvetlenül a Petri-csésze, illetve a táptalaj fölé tartjuk, majd a fedelet visszahelyezzük, a csészét becsomagoljuk. Több Petri-csészével is megtehetjük ezt, hosszabb-rövidebb „expozícióval". Egy-két hét múlva a spórák kicsíráznak, kombinálódnak egymással, és 213

innen végezhetünk leoltásokat új Petri-csészék közepébe. Ezután még 2-3 átoltást végzünk mindig a telep széléből, hogy genetikailag minél stabilabb törzset kapjunk. Lesznek természetesen baktériumos és penészes telepek is, de ezeket kikerüljük, illetve kiselejtezzük (101. kép).

101. kép. Spórafelvételek (csiperke) „tisztítása" több átoltással. A Petri-csészék kinyithatók, a törzsek már kémcsövekben vannak (Fotó: Szili István)

A csiperke nemesítése nem ilyen egyszerű, és talán kevésbé is érdekes, hiszen sok kereskedelmi törzs van forgalomban. Saját magunk részére ezekből is készíthetünk gombacsírát. Itt inkább hazai törzsek begyűjtése volna érdekes, mint ahogy ezt az ötvenes-hatvanas években kutatóink tették. Ki tudja, milyen értékes törzsanyag „megy veszendőbe" (ezt más gombáknál is elmondhatjuk). A kétspórás csiperke szaporodásbiológiáját illetően egyedüli helyet foglal el a termesztett gombák között. A bazídiumon nem négy, hanem kettő spóra keletkezik, mindegyikbe eleve két ellentétes párosodási típusú maggal. Így a kétspórás csiperke monospórás tenyészete diploid, és termőtestet képez. A bazídiumokban a két haploid mag összeolvad, és két számfelező osztódással 4 haploid leánysejtmag keletkezik, mind a 4 a tulajdonságok új kombinációival, a párosodási típust illetően azonban kétfélék, és az el214

lentétes előjelű magpárok kerülnek egy-egy spórába. A keresztezés hagyományos módja itt nem lehetséges. Fritsche úttörő munkásságával (1966) azonban talált megoldást: ha két eltérő fajta csíráját összekeverjük, a hifák között spontán sejtmagcsere jön létre, így a bazídiumon olyan spórák is lesznek, amelyek mind a két szülőtől származó sejtmagot tartalmazzák. Sok ilyen monospórás tenyészetet letermesztve kiszelektálhatjuk a kedvező kombinációkat mutató törzseket. Ez a nemesítési munka sem eléggé hatékony. Azóta a csiperkénél is kidolgozták az egy sejtmagot tartalmazó haploid tenyészetek előállításának módszerét, s a modern génsebészet (plazmafúzió stb.) segítségével, tudatos „párválasztással" lerövidítik a szelekciós munkát (Chang et al, 1993). Mindettől függetlenül a kétspórás csiperkénél is alkalmazhatjuk a régi módszereket: monospórás törzsek előállítása a mikrobiológiában ismert szélesítési eljárással vagy multispórás tenyészetek több átoltáson keresztül való „megtisztítása", vagyis minél egységesebb törzs létrehozása, mint ahogy a laskagombánál is láttuk. Kevert csírázás esetén (lásd Fritsche) a keletkezett termőtesteket lespóráztatjuk, és ezekből is előállíthatunk új törzseket, új tulajdonságokkal. Egy-egy törzsnek, fajtának sok-sok termesztési kísérletben kell igazolni alkalmasságát. Még akkor is sok lehetőség áll rendelkezésünkre, ha egyszerűen csak a szabadban begyűjtött gombák szövettenyészete jelenti az új törzset, gondoljunk csak a laskagombák óriási változatosságára, még egy fajon belül is! Egyéb gombák esetében pedig alig áll törzsanyag rendelkezésre, s fajtaválasztékról egyáltalán nem is beszélhetünk (102. kép). 102. kép. Fajtakísérlet (Fotó: Szili István)

215

A gombák felhasználása

A friss gomba felhasználása A kulturált értékesítés egyik feltétele a gombák tönkjének alsó, földes vagy táptalajos részének levágása. Előfordul azonban még, hogy a laskagombát csokrosan árusítják, ami több szempontból is kifogásolható. A laskagomba összetapadt levelei hamarabb befüllednek, megromlanak, mint szétszedett állapotban. A csokrokat tehát mielőbb szedjük szét és szellős körülmények között helyezzük el. A laska nem bírja olyan jól a tárolást, mint a csiperke, ezért szobahőmérsékleten egy napnál tovább ne tároljuk. Csomagolóanyaga lehet papírzacskó, kosár, de semmi esetre sem nejlonzacskó. Fóliát csak hűtőszekrényben való tároláskor használhatunk, de megfelel a többrétegű papír is. Hűtőszekrényben 5-10 °C-on 2-3 napot kibír a gomba, eközben a csiperke kissé kinyílhat, és a laskagomba is „öregszik", kalapja kiterül, esetleg a széle berepedezik, a húsa pedig kissé szívósabb lesz. Üzemi termesztés esetén hűtőhelyiségben, 1-3 °C-on, 5-6 napig tárolható mindegyik gombafaj, kivéve a gyapjas tintagombát, amely csak 1-2 napig tartható el. Érdekességként említjük meg, hogy a nálunk is jól ismert dobozos konzerv gombát (Kínában) szedés után azonnal vízbe dobják, és így jut el a feldolgozás helyére (Koronczy, 1986). Gombás ételt hűtőszekrényben legfeljebb 1-2 napra tegyünk csak". el. A „zsírjára" teljesen lesütött gomba a romlékonyságot illetően a sült húsokhoz hasonlóan kezelhető. A gombásétel-receptekkel kapcsolatban utalunk a speciális receptkönyvekre (Lévai, 1986; Lexáné, 1987), de a szakácskönyvek, sőt a gombászkönyv (Kalmár és társai) is tartalmaznak ételrecepteket, ezért itt csak rövid felsorolással emlékeztetünk a különböző felhasználási módokra, a teljesség igénye nélkül. A gombákból készíthetők levesek, tojásos gomba, paprikás, pörkölt, rántott gomba, fasírozott, rizses gomba, (majonézes) gombasaláta, főzelékfeltét, fűszeres-paradicsomos svéd gomba, továbbá felhasználható sült húsokhoz, szendvicsekhez stb. 216

A gombás ételek megszokott adalékai, fűszerei: só, paprika, hagyma, bors, petrezselyem és zöldje, babérlevél, torma, zeller, sárgarépa, mustár, koriander, kakukkfű, tárkony stb. A laskagomba kevésbé aromás, ezért jól fűszerezhető, de pl. a shiitakét Koronczyné (1988) szerint csak vöröshagymával és pirospaprikával célszerű ízesíteni, bár az egyéni ízlések ezen a téren különbözőek lehetnek.

Gyorsfagyasztás (mélyhűtés) A gombát a könnyen romló zöldségfélékhez (zöldbab, zöldborsó, karfiol) hasonlóan kezeljük. Mélyhűtés előtt alapos tisztítást, majd mosást (három vízben) kíván. Ezután a gombát előfőzzük (blansírozzuk 4-5 percre lobogó forró vízbe dobjuk). A főzővízbe tegyünk 0,2% citrom- vagy borkősavat a gomba elszíneződésének megakadályozására. A gombát szűrőkanállal kiszedjük, folyó hideg vízzel lehűtjük, majd hagyjuk lecsurogni, szikkadni. Ezután megfelelő nagyságú adagokban fóliazacskókba vagy műanyag dobozokba tesszük, és hűtőládába helyezzük az előírt technológiai utasításoknak megfelelően. A laskagomba mélyhűtési lehetőségeit többek között Bontovics Lajos (1984) hangoztatta, mégpedig rántott gomba formájában. Az előfőzött gombakalapokat (tönk nélkül!) panírozzuk, majd így mélyhűtjük. Tasnádi G. (1987) számolt be a kész, rántott gomba gyorsfagyasztásáról ( USA), amelyet fogyasztás előtt csak fel kell melegíteni. A gyapjas tintagomba mélyhűtéséről is vannak irodalmi adatok: előfőzés után vajban, sóval, borssal fűszerezve megpárolják, majd lehűtik. A hűtőládák elterjedése a gombák házi tartósításának is tág teret nyújt. Nemcsak az előfőzött gomba fagyasztható, hanem a hagymás zsírban (olajban) megpárolt, szeletelt gomba is. Tóth László szerint (személyes közlés) a hibrid laskafajták nyersen is fagyaszthatók, egyesek a csiperkét is fagyasztják nyersen.

Szárítás A gyapjas tintagomba kivételével az ismertetett gombafajok mind száríthatók. A laskagomba szárítás után nehezen puhul vissza, ezért célszerű megdarálni (dió- vagy kávédarálóval), és ízjavítóként adha217

tunk hozzá egy kevés shiitakeszárítmányt is. Megdarálva a laskagomba tönkje is felhasználható. A gombákat szárítás esetén se hagyjuk elöregedni, időben szedjük le, mintha frissen fogyasztanánk. A gombát csak tisztítani kell, mosni nem. A szeletek vastagsága 3-4 mm legyen. A szárítás végezhető napos, száraz, meleg időben, szabadban, padláson, fészerben stb. A gombaszeleteket mindig egy rétegben helyezzük el cserényeken, hullámpapíron, csomagolópapíron. A cserény léckeret, amelyre rozsdamentes drótszitát, esetleg műanyag hálót (szúnyoghálót stb.) feszítünk ki. A gombát időnként meg kell forgatni, éjszakára nem szabad kint hagyni. Lakásban fűtőtest, tűzhely fölött, sütőben, kemencében is száríthatunk gombát, alapvető követelmény azonban, hogy a hőmérséklet csak 40-50 °C legyen, legfeljebb rövid ideig 60 °C. A jó szárítmány 12-14% vizet tartalmaz, csörög, a gomba húsa fehér marad, pattanva törik. A megbarnult, megégett szeletek használhatatlanok! A szárított gombát légmentesen zárható, csavaros üvegekben, csavaros műanyag dobozokban tároljuk. A szárítmányt a felhasználás előtti estén kell beáztatni (alapos mosás után), hogy másnapra megpuhuljon. A szárítmányból gombadarát, -lisztet is készíthetünk, amit ilyen formában tárolunk, ugyanis így kevesebb helyet foglal el, kevesebb üvegre van szükség. Célszerű az őrleményt szitával kettéválasztani durva gombadarára és -lisztre. Ez mártásokhoz, levesekhez, húsételek ízesítéséhez, rántott húsok készítésekor a zsemlemorzsához keverve stb. használható. A szárított gombát bükkfa fűrészporral meg is füstölhetjük: cserényeken sós vízzel megpermetezzük, szikkadás után füstöljük, majd szárítjuk. Az ilyen gomba pl. levesnek felhasználva a füstölt húséhoz hasonló ízt ad.

Ecetes gomba Az előkészítés folyamata: tisztítás, mosás, előfőzés (blansírozás) 0,2%os citrom- vagy borkősavas vízben (a gomba 5 percig legyen 100 °C-os — forrásban lévő — vízben). A hideg vizes hűtés, majd lecsurgatás, szikkasztás után a gombát üvegekbe rakjuk. Tiszta, higiénikus körülmények között fel is szeletelhetjük, és így rakjuk az üvegekbe. A szeletelésre sor kerülhet az előfőzés előtt és utána is, de sokan csak a nagyobb darabokat vágják ketté. 218

A feltöltőlé, amit fel kell forralni, 2% ecetsavat és 4% sót tartalmazzon. Az ecet mennnyiségét a rendelkezésre álló ecet töménysége (5, 10 és 20%) határozza meg. Ha pl. 1 1 vízhez 2,5 dl 10%-os ecetet adunk, akkor az 2% ecetsavat tartalmaz. A használatos fűszereket már a forralás előtt beletesszük a felöntőlébe, majd amikor felforr, hozzáadjuk az ecetet és a sót. Szokásos fűszerek: bors, babérlevél, esetleg kevés tárkony (a lé felöntése után egy szelet vöröshagymát is helyezhetünk a gomba tetejére). A felöntőléhez tartósítószert is adunk 1 g/1 (0,1%) mennyiségben (11-hez késhegynyit). A gyógyszertárakban jelenleg a benzoesavas nátrium kapható, de engedélyezett a kálium-szorbát is, ami sokkal korszerűbb és egészségesebb, de még nem került kiskereskedelmi forgalomba. Az üvegekbe helyezett gombára ráöntjük a még forró felöntőlevet, és mozgatással eltávolítjuk a megrekedt légbuborékokat. Az üvegeket töltsük tele, és csavaros fedővel zárjuk. Ügyeljünk a hornyok, illetve körmök számára (4-4, 6-6), mert ha nem a rá való lapkát használjuk, az üveg tartalma — a tökéletlen zárás következtében — megromlik. Az üvegeket két réteg celofánnal is zárhatjuk, s a két réteg közé szórjunk egy kevés tartósítószert (benzoesavas nátrium, szalicil), mert a penészek nyirkosabb helyen a celofánon megtelepedve jutnak be az üvegbe. Az 5-8 dl-es (500-800 ml-es) üvegeket vízfürdőben hőkezeljük (kigőzöljük, dunsztoljuk). Az üvegeket nagyobb fazékban félig vízbe állítjuk, a fazekat lefedjük, és a vizet lassú tűzön forraljuk. A csírátlanítás (gőzölés) időtartama a forrástól számítva 20 perc. Ezután a hőforrást elzárjuk, a fazék fedelét levesszük, de az üvegeket hagyjuk a vízben állva kihűlni. Amennyiben nem használtunk tartósítószert, 24 óra múlva ismételjük meg a kigőzölést. Az ecetes gomba példájára gombasalátát is készíthetünk. Ebben az esetben csak a felöntőlé változik, amennyiben literenként 40-60 g cukrot, esetleg ízlés szerint egyéb fűszereket (hagyma, mustár, koriander, szegfűszeg, szegfűbors stb.) is adunk.

Natúrgomba A natúrgomba hasonlít az ecetes gombához, de kevesebb sót, továbbá ecetet nem tartalmaz, ezért hosszabb hőkezelést igényel. A natúrgomba közvetlenül (akár a levével együtt) felhasználható gombás ételek készí-

téséhez. Az ecetes gombához hasonlóan készül: tisztítás, mosás, 5 perces előfőzés (blansírozás) rozsdamentes edényben, 0,2%-os citromvagy borkősavas oldatban (0,2% = 2 g/1; egy csapott kávéskanálnyi citromsav kb. 4 g). Ezután lehűtés következik 0,1%-os citrom- vagy borkősavas oldatban. Esetleg blansírozás előtt fel is szeletelhetjük rozsdamentes késsel (konzervüzemben a blansírozott gombát szeletelőgéppel aprítják fel). A gombát azonban gyakran egészben teszik el, és csak a nagyobbakat vágják ketté. A felöntőlé, amit felforralunk, literenként 1% sót és 0,1% borkő- vagy citromsavat tartalmaz. A forró levet ráöntjük az üvegekbe rakott gombára, mozgatással eltávolítjuk a légbuborékokat, majd csavaros fedővel zárjuk, és vízbe állítva, fazékban csírátlanítjuk. A kisebb, 5 dl-es üvegeket 30, a nagyobbakat (7-8 dl) 60 percig tartjuk 95-100 °C-os vízfürdőben, fedő alatt. Az idő letelte után a fedőt levesszük a fazékról, és a vízben állva hagyjuk kihűlni az üvegeket. Hatékonyabb a csírátlanítás, ha 24 óra múlva még egyszer gőzöljük az üvegeket. 20-30 perc 95-100 °C-on elegendő az 11es üvegeknek is, sőt, ha kétszer gőzölünk, akkor az első alkalommal is elegendő a 30 perc.

Tartósítás sóval A gombát tisztítjuk, mossuk, a nagyobbakat kettévágjuk, majd az előzőekben leírtak szerint 3-5 percig blansírozzuk. Kiszedés után hideg vízzel hűtjük, majd félóráig lecsepegtetjük. Ezután a gombát az előfőzés utáni tömegéhez mérten 18%-nyi sóval összekeverjük és tisztára mosott üvegekbe vagy kimosott, kiforrázott polietilén (műanyag) hordókba, vödrökbe tesszük. Fél nap múlva a térfogatcsökkenés miatt újabb előfőzött gombával egészítjük ki az üvegeket (hordót), majd 18%-os sós vízzel teljesen feltöltjük az edényeket, hogy a gombát ellepje. Az így tartósított gomba 10 °C-nál nem melegebb helyiségben (pincében) több hónapig tárolható. Az előtartósításnak ezt a módját nagyüzemek is választhatják, ha a termést vagy annak egy részét nem tudják értékesíteni vagy azonnal feldolgozni. A sózott gombát általában konzervüzemben végtartósítják, kimosva belőle a felesleges sót. A megfelelő ízt a gombadarabok megrágásával ellenőrizzük. A 3-4 hétre való ideiglenes tartósítás menete: tisztítás, mosás, majd sózás (200 g só 1 kg gombához), töltés, felöntés 20%-os sóoldattal. 220

Mivel a sózott gomba felhasználásakor, illetve végtartósításakor nagy mennyiségű a leengedendő sós víz, környezetkímélőbb a Vedder (1978) és Lelley (1991) által leírt, ugyancsak néhány hétre szóló előtartósítás: tisztítás, mosás, blansírozás, szeletelés, töltés 10 1-es üvegekbe vagy műanyag vödrökbe, felöntés 2% sót és citromsavat tartalmazó oldattal. A citromsavval a felöntőlé pH-ját 4,5-re kell beállítani, az edényeket hideg, hűvös helyen kell tárolni. Az egész előkészítési műveletnek maximálisan higiénikus körülmények között kell lefolynia. ApH pontos beállítása igen lényeges. 2-4 °C-os helyiségben az anyag 3-4 hétig tárolható.

Tejsavas erjesztés A volt Csehszlovákiában és Szovjetunióban tartósítottak így gombát (Bötticher, 1974). Az előfőzött, blansírozott gomba súlyára számítva 1,5% konyhasót, 1,5% cukrot adagoltak, és hordóba tömték, fafedővel leszorították és vízzel felöntötték annyira, hogy a gombák mindig a préslé alatt legyenek. Az erjedést aludtej adagolásával indították be. Legutóbb Kress és Lelley (1991) foglalkozott a laskagomba savanyításának lehetőségével — igen jó eredénnyel. Ők a szeletelt és blansírozott gombához nem adagoltak cukrot, csak konyhasót (1,6%), illetőleg a felöntőlé fele-fele arányban felfőzött víz és 3-7 napos savanyúkáposzta-lé volt. A készítmény mind 4 °C-on, mind 25 °C-on 6 hónapig romlásmentes maradt, ugyanígy a kontroll, amelynek felöntőleve csak steril víz volt, káposztalé nélkül (ennek pH -j a a folyamat kezdetén kissé lassabban csökkent, de a 2. nap végére itt is a kritikus 4,5 alá ment). Javított a termék minőségén, ha kierjedés után hőkezelték a lezárt üvegeket (100 °C-on, 2 percig). Így a gomba nem puhult meg. A savanyítással élvezhető termék állítható elő. Bötticher (1974) szerint, ha az ilyen gombákat nem savanyúságként kívánjuk fogyasztani, le kell forrázni (majd a vizet leönteni) vagy egy éjszaka vízben állni kell hagyni, hogy a savak kioldódjanak. Az erjesztett laskagomba szövetei fellazulnak, emészthetősége javul.

221

Üzemi tartósítás Az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény végrehajtásáról kiadott 10/1988. (VI. 30.) MÉM—SZEM rendelet értelmében mezőgazdasági kistermelő is foglalkozhat iparszerű élelmiszer-előállítással. A rendelet megjelent a MagyarKözlöny 1988. június 30-i 29. és a MÉM Értesítő 1988. december 21-i számában. Az iparszerű élelmiszer-előállítás csak engedélyezett üzemben, előírt szakképesítés birtokában, a közegészségügyi, állategészségügyi és az élelmiszer-higiéniai jogszabályokban meghatározott és az előállítandó élelmiszerre irányadó előírások megtartásával folyhat. (Részletesen lásd Szenes E.-né, 1992). A gombatartósítás hozzá tartozik a gombatermesztéshez. Egyes országokban a megtermelt gomba 30-50%-át konzerválják, bár a tendencia a friss áru irányába mutat. Sajnálatos az a szemlélet, illetve még inkább gyakorlat, hogy rendszerint a harmadosztályú, a piaci értékesítésből kimaradt (kizárt) terméket tartósítják. A laskagomba megfelelő szeletelésével is vannak gondok. Mindezek a problémák a tisztességes piaci verseny kialakulásával remélhetőleg megszűnnek. Megemlítjük, hogy a gombaleveskocka (MSZ 08-0193-78) mellett újabb szabványok is készültek, mint pl. a sózott rókagomba, ami tulajdonképpen a csiperkére, laskagombára is vonatkozhatna, vagy a natúrgomba (MSZ 08-1443/7-1988), amely a csiperkére és a laskagombára vonatkozik. Egyelőre a natúrgomba terén látjuk a legsürgősebb feladatokat, hiszen a friss gomba nem juthat el mindig mindenhova, és a vásárlók is bebizonyították (lásd kínai dobozos csiperkegomba), hogy igénylik a megbízható, állandó minőségű gombakonzervet, és nemcsak a natúrgombát! Gombakonzerv készítéséhez további speciális ismeretek szükségesek ( Kardos—Szenes 1972; Szenes—Oláh 1991). Az üvegeket vízfürdőn sterilezik. Az 1 1-es üvegek sterilezési menetrendje 117 °C-on és 0,8 bar túlnyomáson: 25 perc felmenetel, 60 perc hőn tartás (117 °C-on), 15 perc lemenetel. Ehhez a gyors lehűtéshez ellennyomásos autokláv szükséges. Természetés (lassú) lehűlés esetén valamivel alacsonyabb hőmérsékleten, illetve kissé rövidebb ideig is tarthat a sterilezés. Mint említettük, üzemi tartósításhoz, autoklávok használatához megfelelő képzettségű tartósítóipari (konzervipari) szakember közreműködése szükséges.

222

Utósz ó

Könyvünk mindazoknak szól, akik érdeklődnek a gombatermesztés iránt vagy már gyakorló termelők. Elsősorban kistermelőknek, kisüzemeknek ajánljuk, de a nagyüzemek szakemberei is érdeklődéssel forgathatják, mert minden lényeges szakmai problémával foglalkozik, kivéve talán a gépesítés konkrét műszaki feltételeit, bár az alapelvek hiánytalanul megtalálhatók benne. A hangsúlyt a termesztés biztonságát leginkább meghatározó biológiai, higiéniai, növényvédelmi ismeretekre helyeztük. Az eredményes gombatermesztéshez szakismeret, szorgalom, kitartás és termesztési tapasztalatok szükségesek. Bármelyik gomba termesztéséhez körültekintően, kis befektetéssel fogjunk hozzá! Egyegy sikeres termesztést nehéz megismételni, mert változnak a körülmények (legfeljebb nem vesszük észre!). Szükség van tehát alapos ismeretekre, és több termesztési ciklusban szerzett tapasztalatra. A legjobb befektetés az (és termelni is akkor tudunk legolcsóbban), ha szakmai ismereteinket bővítjük. Azonban az eredményesnek mondható technológiától való bármilyen jelentéktelennek látszó eltérést is csak többszöri előzetes kirpóbálás után vezessünk be, párhuzamosan a régivel. Ahhoz, hogy pontos következtetéseket vonhassunk le (akár jó, akár rossz termés esetén), minden műveletről, adatról, hőmérsékletekről stb. vezessünk naplót! Komolyabb vállalkozás esetén nemcsak a termesztés szakmai, hanem egyéb, gazdasági jellegű vonatkozásaival is meg kell ismerkednünk Fontosnak tartottuk a szaporítóanyag-készítés és a gombafeldolgozás alapjainak leírását, hogy ezzel is bővítsük lehetőségeinket. Hasonló okokból foglalkozunk a még kevésbé ismert, nálunk nem vagy alig termesztett gombákkal. A szövegben csak ott utaltunk az irodalomra, ahol azt fontosnak tartottuk, továbbá, ahol helyszűke, illetve könyvünk jellege miatt nem bocsátkozhattunk részletekbe. 223

Köszönetet mondok a lektoroknak, dr. Tasnádi Gábornak az egész kézirat ellenőrzéséért, különösképpen a csiperkegomba termesztésével kapcsolatos hasznos tanácsaiért. Kovácsné dr. Gyenes Melindának a laska-, a shiitake és az egyéb gombák termesztésének átnézéséért, dr. Győrfi Júliának a növényvédelemmel, higiéniával kapcsolatos fejezetek bírálatáért. Végül hálával tartozom még sok „gombás" kollégának, gombatermesztőnek is, akiknek tapasztalatait könyvemmel — remélhetőleg — tovább tudom adni.

Irodalom

Albert L.—Babos L. Bohus G.—Rimóczi I.—Siller J.—Vasas G.—Vetter J.

Törökbálint, 1994. szeptember

(1990): Gombahatározó. OEE Mikológiai Társasága, Budapest Szili István

Andrássy I.—Farkas K (1988): Kertészeti növények fonálféreg-kártevői.

Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Babos M. (1985): A Pleurotus eryngii var. ferulae előfordulása Magyar-

országon. Mikológiai Közlemények, 1/2:41-47. Balázs S. (1982): Termesztett gombáink. Akadémiai Kiadó, Budapest Balázs S. Kovácsné Gyenes M. (1986): Termesztési kísérletek a gyapjas

tintagombával. Mikológiai Közelmények, 1:43-47. Balázs S. Kovácsné Gyenes M. (1988): Einige Erfahrungen über dem Substratbedarf der Kulturpilze. Der. Champignon, 28. 320:31-36. Balázs S. Kovácsné Gyenes M. (1989): Champignonanbau auf Stroh ohne Kompostierung. Der Champingon, 29. 336:37-42. Bánhegyi J.—Bohus G.—Kalmár Z.—Ubrizsy G. (1983): Magyarország nagygombái. Akadémiai Kiadó, Budapest Bánhegyi J.—Tóth S.—Ubrizsy G.—Vörös J. (1985): Magyarország mikroszkopikus gombáinak határozókönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest Benedek A.—Gyurkó P. (1968): Eljárás Lentinus edodes étkezési gomba faanyagon történő termeztésére. Szabadalmi leírás, 155015. Bognár V.-né—Deák T. (1978): Savanyúságok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Bohus G. (1974): Agaricus Studies, IV. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, Budapest, 66:77-85. Bohus G. (1978): The introduction of Agaricus macrosporoides into cultivation. Acta Agronomica Academiae Scientiarum Hungariae, 27. 3/4:282-313. Bohus G.—Koronczy I.-né—Uzonyi S.-né (1961): a termesztett csiperke Psalliota bispora (Lange) Treschow. Akadémiai Kiadó, Budapest 224

225

icher, W. (1974): Technologie der Pilzverwertung. Verlag Eugen Ulmer, Suttgart. isahanan, P. K (1993): Identification, names and nomenclature ot* common edible mushrooms. Proceedings of the First International Conference of Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 21-32.p. Camphell, A. C.—Slee, R. W. (1987): Commercial cultivation of Shiitake in Taiwan and Japan. Mushroom Journal, 170:45-53. Chang, S. T. (1987): World production of cultivated edible mushrooms in 1986. Mushroom Journal Tropics, 7:117-120. Chang, S. T. (1993): „Mushroom Biology: The Impact on Mushroom Production and Mushroom Products". First International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products. Keynote Lecture. The Chinese University of Hong Kong, Shatin, N. T., Hong Kong, 835. p. Chang, S. T.—Buswell, J. A.—Miles, P. F. (1992): Genetics and breeding of edible mushrooms. Gordon and Breach Science Publishers, New

York Chang, S. T.—Hayes, W. A. (editors) (1978): The Biology and Cultivation of Edible Mushrooms. Academic Press, New York

Chihara, G. (1993): Medical aspects oflentinan isolated from Lentinus edodes (Berk.) Sing. Proceedings of the First International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 261-266. p. Derks, G. (1992): A high-yielding, modern tompost that simplifies the indoor system. Mushroom Journal, 509:23-24. Derks, G. (1992): The high-yielding, simple indoor composting system. Mushroom Journal, 510:14-15. Dobray E.-né (1988): A befőzéstől a fagyasztásig. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Eder, J. (1988): Kulturführung im Pleurotus-Anbau. Der Champignon, 28. 319:26-34 Fassatiová, O. (1984): Penészek és fonalasgombák az alkalmazott mikrobiológiában. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Flegg, P. B.—Spencer, D. M.—Wood, D. A. (1985): The Biology and Technology of the Cultivated Mushroom. John Wiley and Sons, Chichester Fletcher, J. T.—White, P. F.—Gaze, R. H. (1986): Mushroom Pest and Disease Control. Intercept, Polteland, Newcastle-upon-Tyne 226

Fletcher, J. T. (1987) Weed moulds. Mushroom Journal, 174:198200. Fletcher, J. (1992): Mushrooms — fungicides and disease control. Mushroom Journal, 506:19-21. Fletcher, J. (1993): Can disease be far away? Mushroom Journal, 522:19-20. Fritsche, G. (1966): Versuche zur Frage der Merkmalsübertragung beim Kulturchampignon Der Champignon. 6. 55:4-12. Gerrits, J. P. G. (1988): Compost treatment in bulk for mushroom growing. Mushroom Journal 182:471-475. Gerrits, J. P. G. (1992): Treends in composting. Mushroom Journal, 508:46-51. Gramss, G. (1978): Der Anbau von Speisepilzen. In Michael-HennigKreisel: Handbuch für Pilzfreunde, Band 1. VEB Gustav Fischer Verlag, Jena, 84-125. p. Grierson, P. (1992): Autumn composting — Aagh!! Mushroom Journal, 512:29. Griensven, L. J. L. D. (editor) (1988): The Cultivation of Mushrooms. Darlington Mushroom Ltd., Rushington. Somycel, Langéais Győrfi J. (1986): A laskagomba baktériumos megbetegedése. Gombatermesztési Tájékoztató 2:48-53. Győrfi J. (1986): Új probléma a csiperkegomba-termesztésben, az ún. barna gomba. Gombatermesztési Tájékoztató, 1:42-43. Győrfi J. (1990): A termesztett gombák növényvédelme. In: Szabó I. szerk. A csiperke, a laska és más gombák termesztése. 271306. p. Gyurkó P. (1973): Laskagomba. In Balázs S. (szerk.) Gombatermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 179-223. p. Gyurkó P. (1984): Pleurotus cultivars in Hungary. Proceedings of the International Symposium on Substrates of Mushroom Growing and Cultivation of Pleurotus Species. Part II. Budapest, 18-33. p. Hilber, O. (1989): Valid, invalid, and confusion taxa of the genus Pleurotus. Mushroom Science XII. Part. II. Braunschweig. 241248. p. Hodeau, G.—Olivier, J. M.—Libmond, S.—Bawadikji. H. (1991): Improovment of Pleurotus cultivation. Science and Cultivation of Edible Fungi. Maher, Balkema, Rotterdam. 549-554. p. Horváth S. (1980): Mikrobiológiai praktikum. Tankönyvkiadó, Budapest 227

Imbernon, M.—Brian, C.—Laborde, J. (1984): Breeding in Pleurotus genus: selection of new strains for the development of cultivation in France. Proceeding of the International Symposium on Substrates for Mushroom Growing and Cultivation of Pleurotus Species. Budapest, Part II. 34-42. p. Kalberer, P. (1992): Moderne Methoden des Pleurotus-Anbaus. Der Champignon, 32. 369:176-184. Kalmár Z. (1960): Termesztési kísérletek ördögszekér-tölcsérgombával. Kísérletügyi közlemények, kertészet, 52/c kötet, 4. füz. 119125. p. Kalmár Z. Makara Gy.—Rimóczi I. (1989): Gombászkönyv. Natura, Budapest Kardos E.—Szenes E.-né (szerk). (1972): Konzervipari zsebkönyv. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Korona Gombahíradó (1993): Korona Gombaipari Egyesülés, Kerecsend. 1-2. Koronczy I. (1986: A Kínai Népköztársaság gombatermesztéséről. Gombatermesztési Tájékoztató. 2:18-27. Koronczy L -né (1987): A csiperkekomposzt. Gombatermesztési Tájékoztató. 1/2:8-22. Koronczy I.-né (1988): A shiitake a hazai termesztésben. Kertészet és Szőlészet, 51/52:10. Kovács F. (1990): Állathigiénia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Kovácsné Gyenes M. (1977): A harmatgomba termesztésének lehetőségei Magyarországon. Dissz. kézirat. Kovácsné Gyenes M. (1983): Laskagomba termesztése szárazon hőkezelt szalmán. Mikológiai Közlemények, 1/2:53-58. Kovácsné Gyenes M. (1986): Termesztéstechnológiai kísérletek a gyapjas tintagombával. Gombatermesztési Tájékoztató, 1:35-41. Kovácsné Gyenes M. (1990): A shiitake termesztése. In: Szabó I. szerk. A csiperke, a laska és más gombák termesztése. 246-253. p. Kress, M.—Lelley J. (1991): Preservation of oyster mushrooms by lactic acid fermentation. Science and Cultivation of Edible Fungi. Maher, Balkerma, Rotterdam. 665-671. p. Kuklis K. (1983): Gombatartósítás. In Terpó A. (szerk.): Gombaismeret, forgalmazás, ellenőrzés. Kertészeti Egyetem, Budapest Kurtzman, R. H. (1991): One-day Phase I. and II: Mushrooms from less. Science and Cultivation of Edible Fungi. Maher, Balkema, Rotterdam. 165-168. p. 228

Laborde, J. (1987): Vorschláge zur Verbesserung der Pleurotus Kultur. Der Champignon. 27. 313:48-53. Laborde, J.—Lanzi, G.—Francescutti, B.—Giordani, E. (1993): Indoor composting: general principles and large scale development in Italy. Proceedings of the First International Conference of Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 93-113. p. Laborde, J.—Olivier, J. M.—Houdeau, G.—Delpech, P. (1987): Indoor Static Composting for Mushroom Cultivation. In: Wuest—RoyseBeelman (editors): Cultivating Edible Fungi. Elsevier, Amsterdam, 91-100. p. Lanzi, G. (1987): The Cultivation of the Oyster Mushroom in Italy. In: Wuest — Royse — Beelman (editors): Cultivating Edible Fungi. Elsevier, Amsterdam, 443-447. p. Lelley, J. (1985) Pilze aus dem eigenen Garten-Anbau, Ernte, Verwendung, BLV Verlagsgesellschaft, München. Lelley J. (1987): Az ehető gombák szerepe az éhezés elleni harcban. Gombatermesztési Tájékoztató. 1/2:23-31. Lelley, J. (1991): Pilzanbau. Umler, Stuttgart. Lemke, G. (1972): Praktische Erfahrungen bei der Champignonbrutherstellung. Der Champignon, 12. 126:3-18. Lévai J. (1986): Terítéken a gomba. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Levanon. D. (1993): Mushroom cultivation: environmental problem to enviromental benefit. Procceedings of the First International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 331-338. Lexáné Regéczi M. (1987): Gombaételek. Minerva, Budapest Linfoot, H. (1989): Single Zone Composting at Minskip Mushrooms. Mushroom Juornal, 195.93-97. Liu, G.—T. (1993): Pharmacology and clinical uses of Ganoderma. Proceedings of the First International Conference of Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 267-273. p. Losonczy Gy. (1968): Iatrogen infectiók. Medicina Könyvkiadó, Budapest MacCanna, C. (1985): Commercial Mushroom Production. Foras Taluntais, Dublin Makara Gy. (1978): Az óriás harmatgomba előfordulása hazánkban. Mikológiai Közlemények 3:160-161.

229

Meulepas, A. F. (1987): Het uitzweten van compost in een teeltcel. De Champignoncultuur, 1:9-17. Middlebrook, P. (1992): Summer peak heating - autumn cropping. Mushroom Journal, 512: 25-27. Middlebrook, S. (1992): Beating those summer composting blues. Mushroom Journal. 510:17-21. Miller, M. W.-Dong, S. C. (1987): Commercial Cultivation of Shiitake in Sawdust Filled Plastic Bags. In: Wuest-Royse-Beelman (editors): Cultivating Edible Fungi. Elsevier, Amsterdam. 421-426. p. Musil, V. (1987): Pilzanbau-Nebenerwerb aus technischer sicht. Der Champignon, 27.311:13-24, 312:17-26. Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok 1994. I -II. FM Agrárkörnyezet-gazdálkodási és Növényvédelmi Főosztálya, Budapest Oei, P. (1991): Manual on Mushroom Cultivation. Tool Foundation, Amsterdam Olivier, J. M. (1987): Evolution of the Phytopathological Situation in the French Caves. In. Wuest-Royse-Beelman (editors): Cultivating Edible Fungi. Elsevier, Amsterdam, 351-360. p. Olivier, J. M. (1994): Developments in the cultivation of speciality mushroom with emphasis on Pleurotus and Shiitake. Mushroom Information Anno XI-N. 6:5-19. Olivier, J. M. (1993): Controllo delle patologie e dell' igienie nella coltivazione di Pleurotus e shiitake. Mushroom Information, 10/ 11:20-27. Overstijns, A. (1984): Die Kompostierung (Phase I.) und die Fermentation (Phase II.) in der Praxis, auf Grund von Untersuchungen und Erfahrungen. Der Champignon, 24. 275:17-23. Parker, G. (1992): Season of mists and mellow fruitfulness. Mushroom Journal, 512:21. Peberdy, J. F.-Hanifah, A. M.-Jia, J. (1993): New perspectives on the genetics of Pleurotus. Proceedings of the First International Conference of Mushroom biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 55-62. p. Perrin, P. S.- Gaze, R. H. (1988): Controlled environment composting. Mushroom Journal, 183:509-510. Przybylowicz, P.-Donoghue, J. (1988): Shiitake Growers Handbook, Kendall-Hunt Publishing Company, Dobuque, Iowa Randle, P. E.-Smith, J. F. (1986): Economic aspects of compost supplementation. Mushroom Journal, 165:297-305. 230

Rasmussen, C. R. (1962): The secrets - if any - of high cropping yields told in 57 paragraph. MGA Bulletin, 151:303-311.

Rucklidge, D. (1992): Autumn growing. Mushroom Journal, 512:28-29. Samp, R. (1992): Avoiding the autumn fall. Mushroom Journal, 512:2325.

Schmithals, K-Schildbach, R. (1992): Der Anbau des Südlichen Schüpplings (Agrocybe aegertia) auf Schüttsubstraten mit Trebern. Der Champignon 32. 367:78-82. Seaby, D. (1987): Infection of mushroom compost by Trichoderma species. Mushroom Journal, 197:355-361. Sinden, J. W.-Hauser, E. (1984): The Nature of the Composting Process and its Relation to Short Composting. Mushroom News, 7:28-32. Sinden, J. W.(1987): The American mushroom industry. Mushroom Journal, 173:165-169. Sinden, J. W.-Peaker, J. A. (1992): Comments on summer composting. Mushroom Journal, 510:16-17. Stamets, P. (1993): Growing Gourmet and Medicinal Mushrooms. Ten Speed Press, Berkeley Stoller, B. B. (1987): Quick composting. Mushroom Juornal, 180:379383. Stubnya Gy.-né (1986): A Budapesti Nemzetközi Gombatermesztési Szimpózium előadásainak első kötetéről. Gombatermesztési Tájékoztató. 1:56-62, 2:65-70. Swatton, A. (1993): Update on Cobweb Disease (Dactylium): Mushroom Journal, 522:21-23. Szabó L (szerk.) (1986): A laskagomba termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Szabó L (szerk.) (1990): A csiperke, a laska és más gombák termesztése. ILK MODUL Vállalkozási Iroda, Budapest Szarka J. (1986): Élősködő gombák csiperkén. Kertészet és Szőlészet, 35. 2:7. Szemere L. (1970): Föld alatti gombavilág. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Szenes E.né-Oláh M. (1991): Konzervipari Kézikönyv. Integra-Projekt Kft., Budapest Szenes E.-né (1992): Zöldségek, gyümölcsök tartósítása savanyítással, tejsavas erjesztéssel. Integra-Projekt Kft., Budapest Szili I. (1990): A csiperke és más gombák háztáji termesztése. Mezőgazdasági Kiadó Kft., Budapest

231

Szili I.—Véssey E. (1980): A csiperke és más gombák háztáji termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Takáts T. (1978): A hulladék faanyag közvetlen felhasználása biomassza-termelésben. Mikológiai Közlemények, 1/2:71-75. Tasnádi G. (1986): A csiperkegomba termesztésének fejlődése és jövője Magyarországon. Gombatermesztési Tájékoztató, 1:7-34. Tasnádi G. (1987): Az USA gombaiparáról, üzemlátogatások és konferencia Pennsylvaniában. Gombatermesztési Tájékoztató, 1/2:33-66. Tasnádi G.—Rácz J. (1991): An intensive method for growing mushroom (Agaricus bisporus) in plastic bags in caves. Mushroom Science XIII. Dublin 799-803. A. A. Balkema, Rotterdam Terpó A. (szerk.) (1983): Gombaismeret, forgalmazás, ellenőrzés 1-2. Kertészeti Egyetem. Gombaszakoktatási Bizottság. Tóth L.—Szili I. (1986): A laskagomba termesztési technológiái. In.: Szabó I. szerk. A laskagomba termesztése 136-156. Ubrizsy G.—Vörös J. (1968): Mezőgazdasági mycologia. Akadémiai Kiadó, Budapest United Nations Environment Programme and Co. (1989): Environmental Helth Criteria, Formaldehide. World-Health Organization. Geneva Uzonyiné Látkóczky A. (1965): Investigations into some conditions for spore germination, and data on the establishment of growing conditions for Agaricus macrosporus. Mushroom Science, VI:65-76. Uzonyi S.-né (1969): Csiperkegomba-komposztok. Témadokumentáció. Agroinform, Budapest Vedder, P. J. C. (1978): Modern Mushroom Growing, EducaboekCulemborg, Stanley Thornes — Cheltenham Véssey E. (1971): Adatok az ördögszekér-laskagomba termesztéséhez. Mikológiai Közlemények 3:121-131. Véssey E. (1973): A barna óriás harmatgomba. Élet és Tudomány, 28. 8:372-374. Véssey E. (1976): A laskagomba termesztése. Élet és Tudomány, 31. 16:755-757. Véssey E. (1977): Lila pereszke termesztése. Az Élet és Tudomány Kalendáriuma, 348-353. p. Vetter J. (1985): A Pleurotus nemzetség mai rendszeréről és biokémiai hátteréről. Mikológiai Közlemények, 1/2:25-40. Vetter J. (1989): Az általános mikológia alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest

Vetter J. (1993): Gyógyhatású gombáinkról. Mikológiai Közlemények, 32. 3:61-73. Visscher, A. R. (1984): Experimenten met oesterzwammen. De Champignoncultuur, 2;55-63. Weig, C.—Eder, J.—Habegger, R. (1989): Der Shii-take-Anbau, aktuelle Erkenntnisse. Der Champignon, 332:22-32. Wood, D. A.—Smith, J. F. (1988): The Cultivation of Mushrooms 1., 2., 3., Mushroom Journal 187:633-637, 188:665-674, 189:688-690. Wuest, P. J.—Bengston, G. D. (editors) (1982): Penn State Handbook for Commercial Mushroom Growers. The Pennsylvania State University. Zadrazil, F. (1974): The ecology and industrial production of Pleurotus ostreatus, P. florida, P. cornucopioides and P. eryngii. Mushroom Science IX./1:621-652.