Szívhang 016. - Sharon Wirdnam - Sebzett lélek

Sharon Wirdnam Sebzett lélek

Kéthetes szabadságáról tér vissza a vidéki kis kórházba Jenny Hughes ápolónő. Rémülten veszi tudomásul, hogy távollétében nagy változások történtek. Elhunyt az a főorvos, akit régóta szeretett és tisztelt, s helyére egy fiatal doktor érkezett. Anthony Trentham az újítások embere, s Jenny emiatt első perctől fogva folyamatosan összetűzésbe kerül vele. Egy idő után azonban riadtan észleli, hogy egyre nehezebben tudja kivonni magát a férfi személyes vonzerejének hatása alól…

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

1. FEJEZET – Biztos vagyok benne, Mr. Fogg. – Jenny jelentőségteljesen elhallgatott. – Egészen biztos. – Ezzel a lány lecsapta a kagylót. Ezek a férfiak! Állandóan kiskorúnak tekintik a nőket, és azt hiszik róluk, hogy ha nincs férjük, még a legegyszerűbb döntések meghozatalára sem képesek. Most már talán Mr. Fogg is felfogta, hogy ő nem akar drága biztosítást kötni nála. Ég önnel, Mr. Fogg! – gondolta a lány, és megigazította ápolónői egyenruháját. Kissé félrehúzta a függönyt, és kinézett az ablakon. Ha egy januári reggel egyáltalán szépnek mondható, akkor ez a mai az volt. Nem nagy öröm, ha az embernek ilyen időben kell szolgálatba lépnie. Ráadásul munka is biztosan bőven akad majd. A jeges és havas utak miatt a töréses balesetek időszakát élték éppen. Jenny megkötötte ruhája övét, és hátralépett az ablaktól, hogy tetőtől talpig megnézze magát a tükörben. Arra legalább jó volt ez a két hét, hogy most már nem vagyok annyira sápadt, gondolta. A lány az édesanyját követte az ápolónői pályán. Meglehetősen hosszú ideje dolgozott már a kórházban, és időközben átvette az ortopédiai osztályt, amelyet évekig az édesanyja vezetett. Tudta, több barátja nem érti, miért nem akar előbbre lépni, pedig még arra is lett volna lehetősége, hogy külföldre menjen dolgozni. Ő azonban tökéletesen elégedett volt nyugodt életével és munkájával, amely teljesen kitöltötte mindennapjait. Aprócska településről származott, s talán ezért is kedvelte a nyugalmat, a biztonságot meg a kiegyensúlyozottságot. Mostani lakóhelyén védettnek érezte magát, és számára ez volt a legfontosabb. Az órájára pillantott. Még lemehet a falusi boltba, mielőtt kocsiba ülne, hogy bemenjen a kórházba. Kávét és édes süteményt kell vennie, friss gyümölcsöt is akar vásárolni Mrs. Jessopnak. Az idős hölgy már régóta feküdt combtöréssel Jenny osztályán, és a lány mármár úgy érezte, hogy az öreg hölgy legszívesebben bent maradna a kórházban. Ott legalább volt társasága, míg hideg és üres lakásában állandóan egyedül kellett lennie. Jenny lesietett a boltba. Kicsit szomorú volt amiatt, hogy véget ért a szabadsága, ugyanakkor örült, hogy újra láthatja munkahelyén az ismerős arcokat. Amióta a denburyi kórházba került, mindig doktor Marlow-val és Collins főnővérrel dolgozott együtt. Elutazása előtt senkinek nem árulta el, hogy rokonainál tölti a szabadságát. Ha tudták volna, hogy a közelben van, biztosan folyton felhívják, pedig éppen azért „vett ki sürgősen szabadságot, mert úgy érezte, egy darabig hallani sem bír a kórházról. Bristolban lakó unokatestvére, Joan tagja volt az egyik sportklubnak, így hát Jenny naponta lejárt az uszodába, fallabdázott, vagy a napágyon barnította magát. Amikor a boltból kilépett az utcára, nekiütközött egy férfinak. Az ismeretlen ösztönösen széttárta a karját, hogy elkapja az egyensúlyát vesztett lányt. Jenny azonban valamilyen megmagyarázhatatlan ösztöntől vezettetve kitért előle, s most már visszavonhatatlanul elvágódott a járdán. A kávészacskó sértetlenül átvészelte a zuhanást, de a narancsok szétgurultak a világ négy tája felé. A férfi lehajolt. – Most már talán megengedi, hogy segítsek – szólalt meg különösen mély hangon. – Magam is elboldogulok – fortyant fel a lány, mert a férfi vidáman csillogó szeme nem hagyott kétséget afelől, hogy tulajdonosa magában jót mulat rajta. Jenny

2

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

feltápászkodott, ám amikor talpra akart állni, észrevette, hogy valami nincs rendben a bokájával. – Legyen, ahogy óhajtja – mondta a férfi –, de az ellen csak nincs kifogása, hogy megmentsem a narancsokat? – Nem várta meg a lány válaszát, hanem azonnal nekilátott, hogy összeszedje a gyümölcsöket. Jenny megtapogatta a bokáját, aztán végignézett magán. Gyapjúkabátja igencsak összekoszolódott, de azt még kikefélheti. Sokkal rosszabb volt, hogy megütött bokáján hatalmas lyuk tátongott a fekete harisnyán. Most még haza is mehet harisnyát váltani… – Azt hiszem, mindent felszedtem. A lány a férfira nézett, aki feléje nyújtotta a gyümölcsös zacskót. Az idegennek sötétbarna szeme volt. – Köszönöm szépen – mondta Jenny bizonytalanul, és elvette a narancsokat. – Örömömre szolgált. – A férfi elmosolyodott, ami nyugtalanító hatással volt a lányra, bár nem tudta volna megmagyarázni, miért. Mindenesetre feltűnt neki, hogy a férfinak vörös a szeme, s jót tenne, ha megborotválkozna végre. Ha valaki azt mondja, hogy az idegen napszámos, és már napok óta úton van, Jenny első szóra elhiszi, bár a férfi értelmes és iskolázott ember benyomását keltette. Testre simuló, mosott farmert és barna, repülős félkabátot viselt. – Nos? Hány pontot kapok az elérhető tízből? – Tessék? Miről beszél? – Milyennek értékel? – Aligha kapna többet nulla pontnál – felelte éles nyelvvel a lány, aki tisztelettudóbb viselkedéshez volt szokva. A férfi arcáról azonban mindent leolvashatott, csak tiszteletet nem. Az idegen most kissé összehúzta mogyoróbarna szemét, és így gyönyörködött Jennyben. – Legyen szíves, engedjen utamra – folytatta aztán a lány olyan fagyosan, ahogy csak kitelt tőle, a férfi azonban továbbra is útját állta. A januári szél hirtelen belekapott Jenny kabátjába, és kivillant alóla ápolónői egyenruhája. Az idegen arckifejezése egy csapásra megváltozott. – Ejha! – mondta meglepődve. – Maga ápolónő? – Tíz pont a versenyzőnek – felelte harapósan a lány, és megpróbált átbújni a férfi mellett. – Ne fusson már el! – tiltakozott az ismeretlen, és elkapta Jennyt. – Végül is az én hibám, hogy elesett, és még a harisnyája is kilyukadt. Legalább hadd vegyek magának egy másik párat. – Nem harisnya, hanem harisnyanadrág – bukott ki a lány száján, és ugyanabban a pillanatban meg is bánta, hogy egyáltalán megszólalt. A férfi mosolya mindent elárult. – Kár – jegyezte meg halkan az idegen. – Egy ilyen láb valóban izgalmasabb viseletet érdemelne. – A férfi szemtelenségétől Jennynek elállt a szava. – Elvihetem? – kérdezte váratlanul az ismeretlen, s fejével a bolt mellett leállított, hatalmas motorkerékpárra bökött. A lány rájött, hogy alighanem ebből a járgányból eredt az iménti fülsiketítő zaj. Magában háromig számolt. – Elvből nem megyek el idegenekkel, főleg nem szemtelen alakokkal – jelentette ki aztán határozottan. – Most pedig hálás lennék, ha végre félreállna. De a lány bosszúságára a férfi csak tovább mosolygott. Jenny szóra sem méltatta, hanem emelt fővel megkerülte, és elindult az utcán. Tudta, hogy az ismeretlen utánanéz, s gyerekes módon arra gondolt, narancs helyett bárcsak paradicsom lenne nála. Akkor megfordulhatna, és egyet a férfi önelégült képébe vághatna. Jenny sok férfinak tetszett, így például Mr. Foggnak, a biztosítási ügynöknek is. Eddig azonban egyetlen hímnemű lény sem volt rá akkora hatással, mint ez a motoros.

3

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

A denbuiyi kórházban valamennyi osztály egy-egy virág nevét viselte. Jennyé a Rózsa nevet kapta, s itt rózsaszínűek voltak az ágyneműk és a függönyök. A lány örült, hogy nem olyan helyen kell dolgoznia, ahol az egyformaság az első számú parancs. Beakasztotta kabátját a szekrénybe, s gyorsan feltette fityuláját. Az osztályon szokatlan nyugalom uralkodott, és egyetlen nővér sem mutatkozott. Amikor a lány pár pillanat múlva az irodába lépett, ösztönösen megérezte, hogy valami megváltozott. Igen, de mi? Az íróasztalon szokás szerint kórlapok feküdtek, a falitáblán, mint mindig, most is az orvosok és ápolónők jegyzetei függtek, és az átvilágító asztalról sem hiányzott a röntgenfelvételek halmaza. Jenny hirtelen rádöbbent, mi az, ami hiányzik. A nagy vörös könyv, amely az íróasztal közepét szokta elfoglalni! Bibliának becézték, s az orvosok és nővérek továbbították benne egymásnak üzeneteiket. A lánynak még eszébe sem jutott, hogy ápolónő legyen, amikor ez a felbecsülhetetlen értékű könyv, amely mindig pontosan ugyanazon a helyen feküdt, már létezett. Csak nem vezetett be új rendszert Maxlow doktor, amíg ő szabadságon volt? Türelmetlenül a karórájára pillantott. Judy Collinsnak már rég itt kellene lennie, hogy beszámoljon az osztályon történtekről. A pontatlanság egyáltalán nem vallott rá. Valószínűleg valamilyen sürgős eset miatt marad el ilyen sokáig. Jenny nekilátott, hogy átnézze a kórlapokat, amikor meghallotta, hogy valaki belép az irodába. Megfordult, s egy ismeretlen ápolónőt pillantott meg maga előtt. Szőke haja puhán omlott a vállára, és nem a Denbury egyenruháját viselte. A fiatal nő barátságosan Jennyre mosolygott. – Jó napot! – mondta, és helyet foglalt az íróasztalnál. – Kit tisztelhetek önben? A lány annyira meglepődött, hogy nem válaszolt azonnal. – Ezt a kérdést inkább nekem lenne jogom feltenni – mondta végül akarata ellenére bizonytalanul és ingerülten. Az ismeretlen nő időközben észrevette, hogy Jenny egyenruhát visel, és valószínűleg a nevét is leolvasta kitűzőjéről. – Ó, szóval maga is ápolónő! – jegyezte meg teljesen feleslegesen. – Így van – mondta Jenny. – Ha megkérem, maga is bemutatkozik? – Én… – kezdte a fiatal nő, de félbeszakította a telefon csörgése. Fel akarta venni a kagylót, Jenny azonban megelőzte benne. – Rózsa osztály, Jenny nővér. – Ó, Jenny! Hát visszajött? Hála istennek! A lány megismerte a személyzeti irodán dolgozó Sonia Walker hangját. – Természetesen visszajöttem. Mi folyik itt? – Szeme sarkából látta, hogy az ismeretlen nő kíváncsian figyeli. – És hol van Judy? Sonia hangja aggodalmasan csengett. – Azonnal beszélnem kell magával, Jenny. Át tudna jönni az irodámba? Nem tart soká. Mondja meg a helyettesítő nővérnek, hogy tíz perc múlva elmehet ebédelni. Addigra maga is visszaér, de most rögtön beszélnünk kell. – Rendben, máris lent vagyok. – Jenny letette a kagylót. – Magát küldte a munkaközvetítő? – kérdezte aztán a nővértől. – Igen, engem. Jenny bólintott. Így már érthető a szokatlan egyenruha. – Le kell mennem a személyzeti irodára – közölte a nővérrel. – Mindjárt visszajövök. Itt maradna addig, kérem? A szőke lány feltűnően elsápadt, és ijedten nézett Jennyre.

4

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Nagyon hálás lennék, ha sietne – mondta. – Ugyanis elájulok, ha nem ehetek azonnal valamit. Jenny elhitte, hogy így álla helyzet. A lány vékony volt, s úgy festett, mint aki hetek óta nem evett rendesen. Mégis meglepő volt a válasza. Jenny pár perccel később belépett a személyzeti irodába. Sonia Walker azonnal felállt íróasztala mögül. – Jenny! – kiáltotta. – Üljön le! Nagyon sajnálom, hogy rögtön rossz hírrel kell kezdenie a munkát. A lány feszült várakozással nézett Soniára. Az asszony két kézzel az asztalra támaszkodott. – Nem könnyű közölnöm magával, de… Marlow doktor meghalt. Jenny hitetlenkedve nézett Somára. – Meghalt? Harry meghalt? Nem lehet… – Rémülten az asszonyra meredt. – Valamennyiünk közül ő volt a legegészségesebb. – Tudom. Teljesen váratlanul történt, a kórházba jövet. Mindannyiunkat nagyon megviselt a hír. Jenny két keze közé rejtette arcát. Nem akart sírni, de nem bírta visszafojtani könnyeit. Amióta az eszét tudta, ismerte Harry Marlow-t, hiszen az orvos már az édesanyjával is együtt dolgozott, s ő maga is évek óta csapatának tagja volt. Minden karácsonykor együtt ettek hármasban, hacsak a férfi el nem repült Ausztráliában élő nővéréhez. Ápolónői szakvizsgájára a lány tőle kapta azt a gyönyörű karórát, amelyet azóta is viselt. Sonia megkerülte íróasztalát, és egy zsebkendőt nyújtott Jennynek. A lány letörölte a könnyeit, és kifújta az orrát. – Sajnálom, Sonia – suttogta. – Nem akartam sírni, de nagyon megdöbbentem. Mikor… mikor… – Két nappal azután történt, hogy maga szabadságra ment. Sajnos nem tudtuk, hogyan érhetnénk el. Hát persze! Semmit sem árult el, még egy telefonszámot sem adott. – A temetés… – …a múlt héten volt. Nagyon sajnálom, Jenny. – Így hát az utolsó tisztességet sem adhattam meg annak az embernek, aki szinte az apám volt – mondta a lány szomorúan. – Trentham doktor – folytatta Sonia – nem akarta visszahívni a szabadságáról. Jenny, aki alig figyelt oda az asszony szavaira, most felkapta a fejét. – Hogy kicsoda? – Trentham doktor, doktor Marlow utóda. Nem tartotta helyesnek, hogy magát visszahívjuk a szabadságáról, s ebben én is egyetértettem vele. Valamennyien tudjuk, mennyit dolgozott. – Judy hogyan viselte a történteket? – kérdezte a lány. Sonián látszott, hogy annak örülne legjobban, ha azonnal elnyelné a föld. – Judy… Judy elhagyott bennünket, Jenny. – Elhagyott? Ezt meg hogy érti? – Elment, amikor Trentham doktor belépett. Azt hiszem, túl sok volt neki ez az egész. Már csak néhány éve van hátra a nyugdíjig, és azt hiszem.., – Jól értettem? – vágott munkatársnője szavába Jenny. – Az új orvos elérte, hogy Collins nővér elhagyja a kórházat, ahol több mint húsz évig boldogan dolgozott? Sonia csodálkozva felvonta a szemöldökét. – Így azért nem fogalmaznék. Ha gondolja, mára küldhetek maga helyett valakit az osztályra. Hazamehetne, és feldolgozhatná magában a hallottakat.

5

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

A lány felpattant, és üres tekintettel nézett Soniára. – Köszönöm, de ne tegye. Fel kell mennem az osztályra, nagyon sok a munka. Egyébként is szeretném ezt a… ezt a Trentham doktort megismerni. – Ugye nem követ el semmilyen butaságot, Jenny? Nem szeretném még magát is elveszíteni. Jennynek sikerült valami halvány mosolyt magára erőltetni. – Emiatt aztán ne aggódjon! Tőlem nem szabadul meg egykönnyen. – Biztos benne, hogy át tudja venni a délutáni szolgálatot? – Igen, természetesen – mondta Jenny meggyőzőbben, mint ahogy valójában érezte. E pillanatban azonban nem tudta volna elképzelni, hogy hazamenjen a lakásába, s egyedül maradjon gondolataival. Hirtelen úgy érezte, kicsúszott lába alól a talaj. Kicsit később emelt fővel, belülről azonban teljesen összetörve ment vissza az osztályra. Most alighanem az a legfontosabb, hogy egyetértés és nyugalom uralkodjék az osztályon. Elhatározta, hogy mindent a lehető legtermészetesebben csinál. Először beszámoltatja a helyettesítő nővért az eddig történtekről, aztán elküldi ebédelni a délelőttös ápolónőket. Amíg a többiek esznek, ő átnézi a legújabb kórlapokat, s amint újra teljes lesz a létszám az osztályon, sorra járja a betegeket. Meg akarta ismerni az újonnan felvetteket, és úgy gondolta, elbeszélget a már régebben bent fekvőkkel, hogy megtudja, mennyit gyógyultak. Mrs. Jessopnak is oda szerette volna adni a gyümölcsöt. Irodája felé közeledve beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülét. Amint közelebb ért, úgy érezte, ismeri a helyiséget betöltő mély férfihangot. Egy pillanatra megállt az ajtóban, és a neki háttal álló két alakot nézte. A férfi, aki szemmel láthatóan orvos volt, éppen egy röntgenfelvételen mutatott valamit a helyettesítő nővérnek. Jennynek elég ideje volt arra. hogy felmérje, milyen izmos és széles válla van a férfinak. Sokkal magasabb volt, mint doktor Marlow. A lány nem értette, miért érez haragot, és miért táplál tudat alatt ellenséges érzéseket ezzel a férfival szemben, akit nem is ismer. Feszítő vágyat érzett arra, hogy megmondja neki a véleményét, és alaposan összevesszen vele. Azok ketten is meghallhatták, hogy belépett, mert egyszerre fordultak hátra. A nővér bizonytalanul rámosolygott. Jenny azonban most mindebből semmit sem vett észre. Abban a pillanatban ugyanis, amikor meglátta a férfi arcát, szíve heves és vad dobogásba kezdett. Nem csoda, hogy ismerősnek találta ezt a mély hangot! A férfi egyáltalán nem volt idegen számára. Nem is olyan régen látta ezt a mogyoróbarna szemet meg ezt a sötét hajat! Tulajdonosa azonban most nem mosott farmert, hanem sötét kordnadrágot viselt hófehér köpenye alatt. Teljes volt a lány döbbenete. Elképedésében azt sem vette észre, hogy a férfi is kétségtelenül felismerte őt. Jenny teste jelezte, hogy mindjárt baj lesz. Zúgott a füle, káprázott ő szeme… Életében eddig egyszer esett meg vele ilyesmi, de akkor még csak tizennégy éves volt. Kibetűzte a férfi kitűzőjén az Anthony Trentham nevet, és érezte, hogy térde felmondja a szolgálatot. A következő pillanatban ájultan feküdt a padlón.

6

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

2. FEJEZET Jenny úgy érezte, hogy a kórház hirtelen színházzá alakult át, és a Rózsa osztály padlója benne a színpad. Hol tisztán, hol homályosan látta maga körül az alakokat, s csak sok idő múlva tért teljesen magához. Még mindig a földön feküdt, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Valaki kinyitotta egyenruhája felső gombjait, Anthony Trentham pedig fölébe hajolva guggolt. Meglehetősen megkönnyebbültnek tűnt, amikor meglátta, hogy Jenny kinyitotta a szemét. – Na végre! – kiáltott fel a férfi. – Tudom, hogy bizonyos nőkre végzetes hatással vagyok, de be kell vallanom, ehhez hasonló még nem történt velem. – Csak ne hencegjen! – támadt az orvosra a lány, és megpróbált felülni. Kísérletével azonban szánalmas kudarcot vallott. Azonnal visszafeküdt, mert a mozdulattól szörnyű rosszullét tört rá. – Ne mozogjon! – parancsolta a doktor. Fél kézzel felkapta, és magasba tartotta Jenny mindkét lábát. Bevett eljárás volt ez olyanoknál, akik vérkeringési zavar miatt hirtelen elájultak. – Vegye le rólam a kezét! – sziszegte a lány, Anthony Trentham azonban nem hallgatott rá. Szeme jókedvűen megcsillant. – Ne beszéljen úgy, mintha egy ócska regényből lépett volna elő! A vérnyomása a föld alá süllyedt, én meg csak megpróbálom magát talpra állítani. Te vagy az utolsó lény a világon, akitől szívesen venném az elsősegélyt, gondolta dühösen Jenny. Lehunyta a szemét, mintha meg akarna szabadulni a valóságtól. Szép lassan visszatért belé az élet. Kinyitotta a szemét, és meglátta, hogy Anthony fürkészőn nézi. – Ugye nem terhes? Jenny a legszívesebben galléron ragadta volna a férfit, keze azonban gyanúsan remegett. – Mi nem jut eszébe? – Csak nehezen tudta elfojtani a dühét. – Nem vagyok férjnél! Anthony Trentham halkan felnevetett. – Korunkban igencsak figyelemre méltó vallomás – jegyezte meg. – Vagy esetleg elkerülte a figyelmét, hogy egy bizonyos emberi együttléthez nem feltétlenül szükséges a jegygyűrű? Legalábbis manapság. – Itt, mifelénk igenis szükséges – ellenkezett Jenny. – Most pedig megtenné, hogy elengedi a lábam, vagy kiáltsak segítségért? – Kiáltson nyugodtan – felelte teljes lelki nyugalommal a férfi. – Ha a többiek iderohannak, egyszerűen azt mondom majd, hogy maga hisztériás rohamot kapott. Hinni fognak nekem, végül is én vagyok az orvos. – De nem az enyém! – Másrészt – folytatta Trentham doktor mézédes mosollyal az ajkán – maga is a kórház személyzetéhez tartozik. Én pedig osztályvezető orvosként felelős vagyok a munkatársaimért. Bármi történjék is magával, először nekem kell szakvéleményt mondanom. Úgyhogy maradjon csendben egy percig! Próbáljon meg felülni, de támaszkodjon a karomnak, nehogy megint elájuljon! Jenny belátta, hogy nincs más választása. Soha életében nem érezte gyámoltalanabbnak magát. Igaz, dühösebbnek sem. Amikor kicsit jobban lett, az is eszébe jutott, hogyan került ide ez a férfi, s hogy ő maga miért viselkedett ilyen idétlenül. Marlow doktor halott. A lánynak újra könny lepte el a szemét, és kínlódva igyekezett leküzdeni a sírást.

7

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Hé – mondta Trentham doktor, és mutatóujjával felemelte Jenny állát, hogy a szemébe nézhessen. – Minden rendben? A lány rádöbbent, milyen furcsa helyzetbe került. Itt ül a padlón, kinyújtott lábbal, fejét az orvos karjának támasztva. Nem a legkedvezőbb állapot ahhoz, hogy vitatkozni kezdjen Trentham doktorral. – Természetesen minden rendben van – felelte hűvösen. – Segítene felállnom? Szeretnék átülni a székre. Jenny utálta, hogy Anthony Trentham segítségét kell igénybe vennie. Legfőbb ideje, hogy megszabaduljon a tehetetlenség érzésétől. Végül is még messze van a szolgálat vége. – Megkértem a helyettesítő nővért, hogy hozzon jeges vizet – mondta Anthony. Ebben a pillanatban meg is érkezett a sápadt szőke lány, és egy pohár vizet nyújtott oda Jennynek. Ő azonban csak a fejét csóválta. – Nem kérek. – Rajta, igya meg! – parancsolt rá Trentham doktor. A lány engedelmeskedett. – Köszönöm szépen – mondta aztán a nővérnek. – Megmondaná, kérem, a többieknek, hogy végezzék a munkájukat, ahogy szokták? Rögtön jobban leszek. És szóljon a délelőttösöknek, hogy elmehetnek ebédelni. A nővér bólintott. Látszott rajta, hogy örömmel távozik. Jenny figyelmét azonban nem kerülte el, hogy előbb kíváncsi pillantást vetett Anthonyra, s csak azután csukta be maga mögött az ajtót. Trentham doktor az ablaknál állt, ajkán vidám mosoly játszott. – Úgy látszik, különleges hatással vagyok magára – jegyezte meg. – Tessék? – Mindkét találkozásunk úgy végződött, hogy maga a földre került. A férfin egyértelműen látszott, arra vár, hogy Jenny vele nevessen, ő azonban fagyosan nézett rá. Továbbra is dühítette az orvos pökhendisége és önkényeskedése. – Csak ne legyen ilyen beképzelt, annyira azért nem szívtipró! – felelte a lány. – Egyébként pedig nem bájcsevegni kívánok magával, hanem tisztázni akarok egy-két dolgot. – Mik lennének azok? – Megmondom – kezdte. – Nem értem, mi késztette arra, hogy utasítsa a személyzeti irodát, ne értesítsenek Marlow doktor haláláról és temetéséről. Anthony Trentham meglepetten nézett a lányra. – Sonia kikérte a véleményemet, és én megmondtam neki, mit gondolok a dologról. Ugye jól tudom, hogy nem rokona az elhunytnak? Egyébként is úgy ment szabadságra, hogy még a telefonszámát sem hagyta meg. – Sok-sok éven át dolgoztam közvetlenül mellette! – Jenny hangja természetellenesen magas volt, a férfi azonban nem törődött ezzel. – Beszéltem néhány nővérrel az osztályról. Elmondták, hogy maga mekkora odaadással dolgozik, hányszor túlórázik minden fizetség nélkül, s hogy mennyire szüksége volt már a szabadságra. Manapság nem könnyű ilyen munkatársat találni. Bevallom, tetszett, amit hallottam magáról. Természetesen fel sem vetődött bennem, hogy ráadásul még ilyen csinos is. Az orvos hangjából egyszerre kicsendülő csodálat és pimaszság végtelenül feldühítette Jennyt. – Legyen szíves, és ne térjen el a tárgytól! – fortyant fel. Trentham közönyösen vállat vont. – Lehet, hogy nem egyezik a véleményünk, nekem azonban régóta meggyőződésem, hogy az ápolónőknek szükségük van a kemény munkával kiérdemelt szabadságra. Ez

8

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

mindenkinek csak javára válik. Megbeszéltük a kérdést, és végül arra jutottunk, hogy jobb lesz, ha nem zavarjuk meg a pihenését. Tényleg nem értem, hol itt a baj. Hacsak nem tartozik azok közé a csodanők közé, akik azt hiszik, nélkülük megáll az élet az osztályon. – Hogy beszél maga velem? – Miért izgatja így fel magát? Feltett egy kérdést, én pedig őszintén válaszolok rá. Sajnálom, hogy nem ért egyet velem. Attól, hogy maga az osztályvezető nővér, még nem tartozom magyarázattal magának. Jenny az alsó ajkába harapott. – És mi van Collins nővérrel? Neki mi volt a véleménye? Ő sokkal jobban ismer, mint bárki más. Ő is azt mondta, hogy töltsem ki végig a szabadságomat? És hogy annak az embernek, akit apámnak tekintettem… – hangja rekedtesre váltott – …ne adjam meg a végső tisztességet? Anthony Trentham a lányhoz lépett. Arcán most nem volt más, csak rokonszenv. – Fel sem merült bennem, hogy csalódást okozzak magának. Sajnálom, hogy úgy érzi, rosszul döntöttem. Azt azonban bizonyára tudja, hogy nem csak a temetésen való részvétellel adhatjuk meg valakinek a végső tisztességet. Nem gondolja, hogy a gyásza hamis útra vezette, s kissé eltúlozza az ellenem táplált haragot? – Abbahagyná végre az elemzésemet? – kérdezte nekikeseredve a lány. – Nagyon szeretném, ha válaszolna a Collins nővérrel kapcsolatos kérdésemre. – Igen – felelte nyugodtan a férfi –, ő is egyetértett velem. – Nem hiszem el! – Akkor kérdezze meg tőle! – Meg is teszem! Erre mérget vehet. És azt is meg fogom kérdezni tőle, miért adta fel ilyen hirtelen az állását. Bár feltételezem, hogy ez a kérdés tulajdonképpen fölösleges, hiszen magam is tudom a választ. Anthony Trentham kérdőn felvonta a szemöldökét. – Nocsak! – Igen. Természetesen semmi kedve nem volt ahhoz, hogy olyan pökhendi emberrel dolgozzon, mint maga, Trentham doktor! Egy kurta pillanatig úgy tűnt, mintha Anthony Trentham dühös választ készülne adni Jenny illetlen megjegyzésére, de aztán meggondolta magát. – Miért nem vág falhoz egy tányért, vagy tesz valami hasonlót? – kérdezte. – Utána biztosan jobban érezné magát. – Akkor viszont gyorsan menjen ki innen! – sziszegte Jenny a foga között. – Ha ugyanis tényleg odavágok valamit, akkor nagyon szerencsésnek kell ahhoz lennie, hogy elhúzza előle a fejét! – Megyek már, megyek már! – mondta a férfi ingerkedve. – Egyébként is szívesen kitérek a nők útjából, amikor ilyen dühösek, mint maga, kedveském. Mielőtt Jenny még felszólíthatta volna az orvost, hogy ne hívja őt a kedveskéjének, a férfi már ki is ment a szobából, és ő magára maradt. Bosszantotta, hogy bután viselkedett. Mi a csudának kellett így beszélnem? – töprengett. Anthony Trenthamnek ráadásul fura kifejezés ült ki az arcára, amikor a vérmérsékletemről beszélt… Jenny kissé megborzongott. Mit képzelsz, hogy csak ülsz itt, és ezen a férfin töröd a fejed?! – utasította rendre magát. Arra legyen inkább gondod, hogy rendben átvedd Marlow doktor hagyatékát, és hogy a helyettese a lehető leghamarabb eltűnjön innen! Felkelt, ujjaival végigszántott a haján, megigazította fityuláját, és begombolta a ruháját. Nyugalmat erőltetett magára. Ideje, hogy körbemenjen az osztályon, és üdvözölje a betegeket.

9

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

♥ A kórházépület nagyon kicsi volt. Vidéken, csodaszép falusi környezetben feküdt, távol minden nagyobb várostól. A nagyobb havazások időnként teljesen elvágták a külvilágtól. Jennynek gyakran feltették azt a kérdést, hogy fiatal kora és kiváló képzettsége ellenére miért éppen ezen az isten háta mögötti vidéken telepedett le. A lány nem tudta volna elképzelni, hogy valamelyik zaklatott nagyvárosban éljen. Mindig is kedvelte az egyszerű és nyugodt vidéki életet. Úgy gondolta, itt legalább még láthatja, hogyan váltják egymást az évszakok. Itt még nem gázoltak le mindent az autók és a gépek. Jenny családszerető alkat volt, és együtt akart maradni azokkal az emberekkel, akik között felnőtt. Időnként ő maga is eltöprengett azon, hogy miért nem ment férjhez, és miért nem alapított családot. Voltak férfiak az életében, akikkel időnként eljárt ide-oda. Közülük kettőt gyerekkorából ismert, a harmadik egy orvos volt, akivel még akkoriban találkozgatott, amikor az ápolónőképzőbe járt. Egyikük iránt sem táplált azonban olyan mély érzéseket, hogy kapcsolatuk igazán szorossá válhatott volna. Ez talán azzal is összefüggött, hogy a lány édesanyja mindig egyedül élt, s Jenny gyakran hallotta tőle, hogy milyen gonoszak a férfiak. Most határozott mozdulattal köpenye zsebébe dugta jegyzetfüzetét, és kilépett az osztály folyosójára. Valahogy még mosolyt is sikerült magára varázsolnia, hiszen nem jó, ha a betegek észreveszik, mi megy benne végbe. Néhányan közülük még biztosan nem is értesültek Marlow doktor haláláról. – Jó napot, nővérke – üdvözölte néhány férfi. – Örülünk, hogy újra itt van! Jenny végigjárta a betegeket, és mindegyikük ágyánál elidőzött egy keveset. Érdeklődött a hogylétük felől, és időnként felírt néhány dolgot. Később majd beszámol róluk az osztályos orvosnak. Ha azonban Trentham doktorra gondolt, máris rendkívül kellemetlen érzése támadt. Ezentúl mindent vele kell majd megbeszélnie? Miközben Mr. Walker kezét paskolgatta, biztosította a férfit, hogy gyorsan lel fog épülni a combnyaktöréséből, s közben arra gondolt, hogy a kórházban senkinek nem szabad észrevennie, mennyire nem kedveli az új orvost. Aláásná a férfi tekintélyét, ha ő kimutatná, hogy ellenszenvesnek találja. Végre eljutott Mrs. Jessop ágyához, és nagyon meglepte, hogy az öreg hölgyet rendkívül jó hangulatban találta. Ágyában ülve kötögetett, szemmel láthatóan frissen mosott és fésült hajjal, vadonatúj, puha, rózsaszín ágykabátban. – Nahát, Mrs. Jessop! – kiáltott fel meglepetten a lány. – Nagyszerű színben van… és még kötöget is! Nem is említette eddig, hogy tud kötni. – Üdvözlöm, Jenny nővér – mondta boldogan az idős hölgy. – Örülök, hogy újra látom. – Mi történt? – érdeklődött a lány. – Egyszer csak fejébe vette, hogy megtanul kötni? – Dehogyis, nővér – felelte Mrs. Jessop. – Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még Skóciában éltem, a falu összes gyerekének én varrtam a keresztelőre ruhát, és kabátkát is kötöttem hozzá. Az évek során aztán jócskán ellustultam, és szinte már el is felejtettem kötni. Ez a helyes új orvos azonban kirángatott a búskomorságból. – Magasba emelte, és Jenny elé tartotta kötését. – Hogy tetszik? A lány csak bólintott. Trentham doktor említése elég volt ahhoz, hogy azonnal elromoljék a hangulata. Mrs. Jessop viszont boldog sóhajt hallatott. – Bizony, bizony. A doktor úr még pszichológust is szerzett, aki sokat foglalkozott velem. – De hiszen itt közel s távol nincs is pszichológus! – De most már van, nővérke. Trentham doktor gondoskodott róla, hogy legyen. Igencsak nagy felfordulást okozott vele, legalábbis a nővéreken úgy láttam. A doktor úr viszont azt mondta, hogy a betegek sokkal hamarabb meggyógyulnak, ha a lelkükkel is

10

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

törődik valaki. Azt az érvet pedig, hogy a kórháznak nincs pénze rá, egyszerűen lesöpörte az asztalról. Közölte, hogy ismer egy fiatal hölgyet, aki hetente egy délutánra ingyen átjön a kórházba. Képzelje ezt el! Csak néhány hét múlva kezdi majd itt a munkát, de egyszer már eljött, hogy megismerkedjék a kórházzal. Elbeszélgettünk, aztán alig telt bele egy kis idő, és már hozta is nekem ezt a fonalat. Nagyon helyes, sportos lány. Mielőtt egyetemre ment volna, még Wimbledonban is teniszezett! Mit szól ehhez, nővérke? – Hihetetlen! – felelte Jenny, és igyekezett némi elragadtatást lopni a hangjába. De aztán amilyen gyorsan csak lehetett, távozott Mrs. Jessop szobájából. Folytatta körútját az osztályon, s közben igyekezett megszabadulni a lelkében elhatalmasodó zavartól. Alapjában véve természetesen tudta, hogy Trentham doktornak igaza van. Ő maga már évek óta szerette volna elérni, hogy a kórháznak legyen pszichológusa. Többször beszélt is erről doktor Marlow-val, és kérte, hogy intézkedjék. A barátságos orvos azonban nem lépett egykönnyen, és nem is tett semmit az ügy érdekében. Egyetlenegyszer ugyan megemlítette a dolgot valamelyik értekezleten, ám oly erőtlenül, hogy tisztességesen még csak meg sem vitatták a kérdést. Akkor hát miért bosszankodik most amiatt, hogy Anthony Trenthamnek kevesebb mint két hét alatt sikerült elérnie, amiért ő éveken át hiába küzdött? Már csak a betegek miatt is örülnie kellene. Vagy talán főnővéri rangjában érzi sértve magát? Vajon mi minden változott még meg, amíg távol volt? Magához kérette Daisy Galloway tanulónővért. Nagyon kedvelte a lányt, aki már két éve dolgozott a denburyi kórházban. Daisy boldogan üdvözölte. – Milyen jó színben van! Jól telt a szabadsága? – kérdezte. – Igen, hogyne. – Legalábbis addig, amíg nem találkoztam az új orvossal, tette hozzá gondolatban. – Megkérhetem, hogy két órakor jöjjön körbe velem, és ossza ki a gyógyszereket? – Természetesen, Jenny nővér. Kihozták a kerekes kocsit, aztán sorra kinyitogatták a szekrényeket, hogy előírás szerint előkészítsék a betegek orvosságait. Jennyt igencsak meglepte, hogy a gyógyszerek nem betűrendben álltak, hanem össze-vissza voltak bedobálva a szekrényekbe. Először megpróbálta kitalálni, ki lehet ezért felelős, de aztán eszébe jutott, hogy többen is helyettesítették távolléte alatt. Kis tálkákba rakta az orvosságokat, és közben a tanulónővérre pillantott. – Meg tudja mondani, Daisy nővér, hogy miért kell egy kórházban nagy hangsúlyt fektetni a rendre és fegyelemre? – kérdezte nevetve. A lány a torkát köszörülte. – Azért, mert… a kórházak kicsit hasonlítanak a katonaságra. Jenny felkacagott. – Ez meg hogy jut eszébe? Daisy félénken nézett vissza rá. – Apám a tengerészetnél szolgált, és tőle hallottam. Jenny bólintott. – Nem is sántít a hasonlat. Főleg, ha belegondolunk, hogy nekünk is rengeteg szabályt kell betartanunk. A legtöbbre persze szükség is van, és nem azért találták ki őket, hogy megnehezítsék velük a tanulónővérek életét. Tegyük fel, hogy arra kérem, sürgősen hozzon oda nekem valamilyen gyógyszert. Ugye könnyen megtalálja, ha betűrendben tartjuk az orvosságokat? – Igen.

11

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Vagy képzelje el, milyen szörnyű lenne, ha valamelyik nővér nem rakná vissza a helyére, hanem egy másik osztályon hagyná a lélegeztető készüléket, amelyre éppen egyik betegünknek volna szüksége. – Igen, tényleg borzalmas lenne, Jenny nővér. – Jelszavunk tehát, hogy mindennek megvan a helye, és mindennek a helyén is kell lennie. Csak így működhet rendesen egy kórház. Együtt járták végig az ágyakat, s Jenny minden alkalommal feljegyezte a kórlapokra, hogy a beteg bevette az orvosságot. Végül egy körülbelül ötvenéves nő ágyához értek, akit csípőműtétre hoztak be. Jenny elővette a kórlapját, hogy alaposabban utánanézzen a dolognak. Azonnal megütötte a szemét Anthony Trentham lendületes aláírása. A férfi ráadásul világító ibolyakék tintával írta feljegyzését. Ilyesmi itt eddig nem fordult elő! Dalsy észrevette, hogy Jenny a homlokát ráncolja, és átlesett a főnővér válla fölött. – Jaj, de fura! – kiáltotta. – Viszont szembetűnő – jegyezte meg Jenny, és gyorsan félrerakta a kórlapot. Miért nem képes legalább egy kicsit alkalmazkodni ez az orvos? A viselkedése inkább orvostanhallgatóra vall, és nem osztályos orvosra. Tovább járva az osztályt, Jenny a kórlapokról megállapíthatta, hogy Trentham doktor nemcsak az ibolyakék színt kedveli, hanem a tengerzöldet és a türkizt is. Egyszóval a kék és a fekete kivételével minden árnyalatot. Az már biztos, hogy nem a hagyományok embere! Nem sokkal azután, hogy befejezték a körútjukat, visszaérkezett az ebédből a délelőttös műszak. Jenny végre részletes beszámolót kaphatott az elmúlt két hét eseményeiről. A helyettesítő nővér félénken Jennyre nézett. – Jobban érzi magát? – kérdezte. – Igen, jól vagyok, nagyon köszönöm. – Sokkal jobban örült volna, ha a nővér egyáltalán nem hozza szóba a történteket. Ő maga mindenesetre szerette volna elfelejteni. – Furcsa – folytatta a másik nővér –, hogy már egy orvos látványától elájult. Persze nem csoda, hiszen Trentham doktor remek pasas. Ez a megjegyzés a legkevésbé sem tetszett Jennynek. – Nem a doktor úr szépsége miatt ájultam el – biztosította a lányt, ám úgy érezte, ennél bővebb magyarázattal is kell szolgálnia. – Nagyon rossz híreket kaptam ma, és rendkívül hálás lennék, ha nem említené többet ezt az esetet. Főleg nem a tanulónővérek előtt. Semmi szükség arra, hogy összezavarodjanak. – Igenis, Jenny nővér – felelte a helyettesítő lány, és hangjából csak úgy sütött a gúny. Jenny elbizonytalanodott. Mi van itt ma? Úgy tetszik, mindenkivel össze kell vesznie. Vágyakozva gondolt arra, milyen baráti viszonyban volt a régi szép időkben Judy Collinsszal és Marlow doktorral. De nem akarta visszasírni a múltat. Ezentúl kénytelenkelletlen együtt kell dolgoznia új munkatársaival. – Hogy hívják tulajdonképpen, nővér? Nem kapott névkitűzőt a munkaközvetítőtől? – kérdezte Jenny. A sápadtkék szemben semmi melegség nem volt. – Csak egy-egy csekket kapok hétvégén, és nem is akarok ennél többet – felelte a nővér. Jenny most már csak abban bízott, hogy a lánynak legalább a mindennapi munkába sikerül majd beilleszkednie. Eddig a legtöbb esetben nagyon rendes nővéreket küldtek a munkaközvetítők, de akadt köztük néhány, akit csak a magasabb munkabér érdekelt. Az ügynökségek természetesen olyan nőket is foglalkoztattak, akik nem akartak hosszabb időre szóló munkát vagy állást vállalni. Az állandó nővérhiány miatt azonban a

12

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

kórháznak nem maradt más választása, kénytelen volt időnként közvetítők szolgálatait igénybe venni. Az alacsony fizetések miatt egyre több, szakmailag magasan képzett ápolónő hagyta el a pályát, és választott más foglalkozást. Jenny több olyan nővért is tanított, akik azután Ausztráliában vállaltak munkát, ahol, Amerikához hasonlóan, sokkal jobban megbecsülték és megfizették őket. A lány még egy kísérletet tett arra. hogy bátorítóan rámosolyogjon újdonsült munkatársára. Lehet, hogy túl keményen beszélt vele. Végül is nincs abban semmi rossz, ha egy nővér istenít egy orvost. – Szóval mi a neve, nővér? – kérdezte Jenny. – India – felelte a fiatal nő kissé mogorván. – India Westwood. – India! Szép név. És nagyon ritka. A kisegítő nővér csak rövid habozás után válaszolt. – Gyűlölöm a nevem! Most már Jenny is felhagyott a közeledési kísérlettel. – Elmondaná, kérem, mik történtek távollétem alatt? India nővér beszámolója hozzáértésről tanúskodott, bár Jennynek feltűnt, hogy a lány hangjában semmi melegség nincs, amikor a betegekről beszél. Végül is csak rövid időt töltött ezen a helyen, még nem szokhatott meg itt, és nem alakíthatott ki bizalmasabb viszonyt az emberekkel. – Nagyon köszönöm, hogy helyettesített – mondta Jenny, mikor India Westwood befejezte beszámolóját. – Most pedig beküldené, kérem, az irodámba a délutánosokat, hogy tájékoztassam őket a legújabb helyzetről? – Megszólalt a telefon. Jenny meghallgatta az utasítást, aztán még hozzátette: – Mrs. Currant ki lehet hozni a műtőből. Nehézségei voltak az altatás után, ezért örülnék, ha képzett nővér venné gondjaiba. Elvállalná? És kérjen meg két tanulónővért, hogy a szomszédos szobában fordítsák úgy az ágyakat, hogy Mrs. Curran közvetlenül az iroda mellett feküdjön. Láttam, hogy erről eddig nem intézkedtek. – Nem volt rá időm – védekezett azonnal a szőke nővér. Persze, gondolta Jenny, arra viszont volt időd, hogy Anthony Trenthammel cseveréssz. – Nem számonkérés volt, Westwood nővér, hanem megállapítás. Mielőtt elmenne, megmondaná még kérem, hogy mi történt azzal a vörös könyvvel, amely mindig itt szokott lenni az asztalon? Úgy látom, eltűnt. – Ó, igen. – India hangja diadalmasan csengett. – Nincs már rá szükségünk. Jenny csak nehezen bírt nyugalmat erőltetni magára. – Ó! Nincs már rá szükségünk? Ezt meg ki mondta? – Anthony… Azaz Trentham doktor. Szerinte az ilyen könyvek elavultak. Ki azért nem dobta. Ott van az ajtó melletti szekrény tetején. – Igazán rendes volt tőle – jegyezte meg Jenny barátságtalan és bosszús hangon. – Most pedig menjen le a műtőbe, kérem!

13

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

3. FEJEZET A vörös könyv! Az osztály bibliája! India Westwood távozása után Jenny egy pillanatig mozdulatlanul ült íróasztala mögött. A vörös könyvet egyszerűen kiselejtezték, és most egy ócska szekrény tetején kell porosodnia. Ez az ember alig tette be ide a lábát, még ki sem ismeri magát igazán a kórházban, és máris veszi magának a bátorságot, hogy mindent a feje tetejére állítson! Mit képzel ez magáról? Jenny elhatározta, hogy komolyan kérdőre fogja vonni Trentham doktort, de nem most. Ebben a pillanatban biztosan elragadná a harag. Néhányszor mélyet lélegzett, hogy megnyugodjék, amikor kopogtattak. – Tessék – szólt ki aztán. Daisy Galloway kukkantott be. – Szóltak, hogy jöjjünk az irodájába, nővér. Valami baj van? Kissé kimerültnek látszik. – Köszönöm, jól vagyok. Gyertek be valamennyien! Szeretnék megbeszélni veletek néhány fontos dolgot. A tájékoztató után Jenny Anthony Trentham számát tárcsázta a csipogón. Kevéssel rá megszólalt a telefon. – Ön az imént Trentham doktort kereste – mondta egy hang a vonal túlsó végén. – Igen. Ott van? – Éppen műt. Átadhatok valamilyen üzenetet? Sürgős? Hát persze hogy műt, gondolta a lány. Milyen buta vagyok, hogy elfelejtettem! Mi lehet velem? – Jenny nővér vagyok a Rózsa osztályról. Megmondaná, kérem, a doktor úrnak, hogy hívjon vissza, ha befejezte? Nem sürgős a dolog. – Hogyne, nővér. Trentham doktor nem jelentkezett. Nem is ment vissza az osztályra, és munkaideje végéig Jenny a hírét sem hallotta. A lány dühösen az órára nézett. Már majdnem fél tíz volt, s a műtét hatkor, de legkésőbb hétkor biztosan véget ért. Belepillantott a műtéti naplóba, és megállapította, hogy az utolsó beavatkozás igen egyszerű volt, nem tarthatott tovább félóránál. A férfinak tehát egyszerűen nem volt kedve ahhoz, hogy beszéljen vele. Jenny meglehetősen dühösen adta át az osztályt az éjszakás nővérnek, aztán a kocsijához sietett. A szokásosnál jóval gyorsabban hajtott, s nem sokkal később már le is állította a kocsit a kis ház előtt, amelyet már hosszabb ideje bérelt. Előbb az összes függönyt összehúzta, és fényt gyújtott a kis nappaliban, azután puha, tengerzöld háziruhába bújt. Utána lement a konyhába, hogy teát és némi ennivalót készítsen magának. Hogy ez az Anthony Trentham micsoda beképzelt alak! – gondolta. Éppen kitöltötte a teáját, amikor valami zajra kapta fel a fejét. Rendkívül nyugodt környéken lakott, ahol az éjszakai csendben minden hang még jobban felerősödött. Kevéssel később lépteket hallott, amelyek kétségtelenül a ház felé közeledtek. Azután megszólalt a csengő. Jenny leakasztotta a biztonsági láncot, résnyire nyitotta az ajtót, és kilesett a sötét éjszakába. Mogyoróbarna szem nézett vissza rá mosolyogva: Anthony Trentham! – Mit keres itt? – Biztosíthatom, nem azért jöttem, hogy Dél-Amerikába hurcoljam fehér rabszolgának – felelte Anthony nevetve. – Hideg van idekint. Nem mehetnék be végre? – Minek? – kérdezte bosszúsan a lány.

14

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Természetesen azért, hogy beszélhessek magával. Azt hittem, ez nyilvánvaló. Persze az ajtórésen át is társaloghatunk, ha ez boldoggá teszi. – A férfi jelentőségteljes pillantást vetett a szomszéd ház felé. Jenny még éppen meglátta, hogy Mrs. Potterton visszabújik a függöny mögé. – Igen, talán mégis jobb lesz, ha bejön – mondta a lány meglehetősen barátságtalanul. Szélesre tárta az ajtót, és Anthony belépett a házba. Akárcsak első találkozásukkor, most is kopott farmert és bőr félkabátot viselt. Bukósisakját a hóna alá szorította. A szűk folyosón szinte óriásnak hatott. A lány idegesen nézett fel rá. – Menjen be a nappaliba, és várjon egy pillanatot! – Jenny karjával mutatta az irányt. – Csak átöltözöm. Felszaladt a lépcsőn, és bezárta maga mögött a hálószoba ajtaját. Gyorsan levetette háziruháját, aztán farmerba és pulóverbe bújt. A nagy igyekezetben kihullott néhány hajtűje, így aztán valamennyit ki kellett vennie. Sebtiben végigszántott egy kefével a haján, hogy kissé elfogadhatóbb legyen a megjelenése. Sűrű haja súlyosan, csillogva omlott a vállára. Anthony háttal állt neki a nappaliban, amikor Jenny néhány perc múlva újra lement. Éppen a könyveket nézegette, de azonnal megfordult, amikor meghallotta a lány lépteit. – Ejha! – kiáltott fel. – Kibontott hajjal még csinosabb! A háziruha viszont jobban tetszett, mint a farmer és a pulóver. Mi köze van hozzá? – gondolta a lány, majd hangosan így szólt: – Ne pazarolja a szép szavakat! Egyáltalán nincsenek rám hatással a bókok. Elárulná kérem, hogy mit óhajt? Épp vacsorázni készültem. Anthony vállat vont. – Egyen nyugodtan, nem zavar. Evés közben is beszélgethetünk. – Nem meghívásnak szántam, Trentham doktor. Jut is eszembe: miért nem hívott vissza, ahogy kértem? – Hiszen emiatt vagyok itt. Azt üzente, nem sürgős, én meg nem sokkal ezelőttig műtöttem. Utána azonnal átmentem az osztályra, de maga addigra már elment. – Ne mondja, hogy csak most hagyta abba a műtétet! – sziszegte Jenny. – Véletlenül nem tegnap óta dolgozom itt, és nagyon jól tudom, hogy legkésőbb hétkor befejezték a munkát. És azt se akarja bemesélni, hogy volt még egy sürgős eset, arról ugyanis szóltak volna nekem. – Kedveském! – mondta Anthony mosolyogva, és nem látszott rajta, hogy észrevette volna, mennyire megütközött Jenny ezen a megszólításon. – Higgye el, hogy műtöttem, de nem az ortopédián! Rob Glovernek asszisztáltam. Megkért, hogy segítsek, én pedig igent mondtam. – Ezt a magyarázatot már Jennynek is el kellett fogadnia. Trentham éhes oroszlánként beleszimatolt a levegőbe. – Jól érzem, hogy teát főzött? Pompás illata van. – Azt akarja mondani, hogy szívesen inna egy csészével? – kérdezte gúnyosan a lány. – Semminek nem örülnék jobban. – A férfi vidáman felnevetett. – Egy ujjnyival is beérem. – Hálás lennék, ha a felesleges megjegyzéseit megtartaná magának. – Rendben van, asszonyom! – Anthony tisztelgett, és közben olyan mulatságosan festett, hogy Jennynek el kellett fordulnia, mert majdnem elnevette magát. A férfi kiment utána a konyhába, és megjegyzéseket fűzött a lakásban látottakhoz. A konyhában Jenny mindkettejüknek töltött egy csésze teát, s tejet és cukrot rakott az asztalra. Beleborzongott, amikor látta, hogy Anthony két púpozott kanál cukrot tesz a teájába. A férfi, mintha kitalálta volna a lány gondolatát, felnézett. – Ettől erőre kapok, amire igencsak szükség van az éjszaka közepén, ha az ember egészen mostanáig műtött – mondta gyorsan, és bocsánatkérően elmosolyodott.

15

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny nem tudta, hogy a konyhában maradjon-e Anthonyval, vagy inkább menjenek vissza a nappaliba. Nem tetszett neki, hogy a férfi megzavarta megszokott menetrendjét. Éppen szendvicset akart készíteni magának, mert rettenetesen éhes volt. – Zavarná, ha összecsapnék magamnak egy szendvicset? – kérdezte fagyosan. – Egyáltalán nem. – Az orvos ivott egy korty teát, és a csésze pereme fölött a lányt figyelte. A férfi tekintete annyira zavarta Jennyt, hogy sokkal több vajat kent a magos kenyérre, mint szeretett volna. – Csss – szólalt meg Anthony. – Idáig hallatszik, hogy tiltakoznak az ütőerei. – Ha nem tudná, ma csak egyszer ettem – védekezett a lány. – Ez a második étkezésem. – Így is eggyel vezet előttem. – A férfi komolyan beszélt, és Jenny csak most vette észre az orvos szeme alatt a sötét karikát és száj a körül a mély ráncot. Trentham doktor valóban kimerültnek látszott. – Ez azt jelenti, hogy ma még semmit sem evett? – Azt. A lány megadóan felsóhajtott, és Anthony elé tolta tányérját a kész szendviccsel. – Egye meg, szüksége van rá – mondta. – Menjen át a nappaliba, én addig készítek magamnak is valamit. Az orvosnak nem kellett kétszer mondani, hogy egyen. Jenny sajtot, paradicsomot és uborkát vágott a szendvicséhez, s közben azon töprengett, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe. Vacsorát készített egy férfinak, akit alig ismer, aki tökéletesen összezavarta életét az osztályon, és mindennek tetejébe még arról is gondoskodott, hogy Judy rövid úton elhagyja a kórházat. Elkészült a szendviccsel, ám határozott mozdulattal eltolta magától a tányért. Hirtelen elment az étvágya. Hogyan folytathatna úgy komoly beszélgetést Anthony Trenthammel, hogy közben boldog egyetértésben sajtos szendvicset majszolnak a lakásában? Gyorsan ivott még egy korty teát, aztán átment a nappaliba. Anthony időközben a lány legnagyobb bosszúságára kényelembe helyezte magát. Levetette és szépen összehajtogatva a padlóra tette a kabátját. A tetejében koronaként díszelgett a bukósisak. Jenny bizalmatlan pillantást vetett a kanapéra, mintha attól tartana, hogy menten olajfoltok jelennek meg rajta. Trentham már elfogyasztotta a szendvicset, és elégedetten hátradőlt a kanapén. – Hát ez pompás volt – mondta, aztán valószínűleg észrevette a lány megkövült arckifejezését, mert hirtelen felült, és fürkészőn nézett Jennyre. – Hát a maga vacsorája? A lány megállt az orvos előtt. – Valami, vagyis inkább valaki elvette az étvágyamat. Ugyanis nem azért kerestem ma délután telefonon, hogy közöljem, szeretném, ha együtt vacsoráznánk. Az osztályon folyó munkáról akartam komolyan elbeszélgetni magával. Egyébként honnan tudja, hogy hol lakom? – Nem volt nehéz kideríteni – felelte Anthony rezzenéstelenül. – Amikor délután a boltban vásárolt, egyszerűen megkérdeztem a címét. – Szélesen a lányra vigyorgott. Jenny minden humorérzékét elveszítette. – Ehhez nem volt joga! Azt sem tudhatta, hogy együtt fogunk dolgozni. Anthony szeme megcsillant. – Nem hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra? – kérdezte gyengéd hangon. A lány egyszerre egészen kicsinek és sebezhetőnek érezte magát. – Valóban nem hiszek benne. Mondhatom, maga igencsak balszerencsés. Maga lenne ugyanis az utolsó férfi a világon, akibe beleszeretnék. Nem az esetem. – Maga sem az enyém – felelte a férfi teljesen nyugodtan, és olyan hangon, amely teljesen összezavarta Jennyt. Anthony rendkívül határozottan a kanapé előtti asztalra tette

16

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

csészéjét, aztán felegyenesedett, és tárgyszerű hangon folytatta. – Hát akkor árulja el, Hughes nővér, miről akar beszélni velem! – Először is azt szeretném megtudni, miért selejtezte ki a vörös könyvet. Tudta, hogy sokan hosszú évek óta használtuk? – Hogyne. Mégis fölösleges. – Nekünk nagy hasznunkra volt. – Nem hiszem. – Az orvos újra hátradőlt, mintha élvezné a vitát. – Ide figyeljen… – kezdte Jenny, Anthony azonban nyomban félbeszakította. – Kérem, ne! – mondta. – Ne mondja ki! Beszélgessünk felnőtt emberek módjára. A lánynak ez nem volt könnyű feladat, az orvos társaságában ugyanis mindig gyereknek érezte magát. Ilyenkor mintha elpárolgott volna szokásos higgadtsága. Ha Anthony Trenthammel került szembe, azonnal túlérzékeny lett. Újabb kísérletet tett arra, hogy lecsillapodjék, de ez nem járt túl nagy sikerrel. – Tehát akkor, ha így megfelel, milyen változtatásokat kíván végrehajtani az osztályomon? – kérdezte. – Jaj, szívecském – sóhajtott fel színpadiasan a férfi –, soha életemben nem találkoztam még magához hasonlóan érzékeny nővel. Inkább elmagyarázom, miért változtattam meg egyet-mást, s akkor talán majd nem néz az ellenségének. – Próbálja meg, bár sok jóval nem biztathatom. – Jenny nem akarta Anthony mellett ülve nyugodtan végighallgatni az orvos magyarázatát, ezért inkább a kandallóhoz lépett, aztán papírt és gyufát vett elő, hogy tüzet gyújtson. – Tudnia kell, hogy az osztályon teljes volt a felfordulás – kezdte Anthony. – Collins nővér közvetlenül Harry Marlow halála után elhagyta a kórházat, a kisegítő nővér pedig még nem ismerte ki magát igazán, úgyhogy én voltam az egyetlen biztos és nyugodt pont. Jenny rémülten a férfira emelte szemét. – Ezek szerint maga nemcsak helyettesít nálunk? Anthony fáradtan elmosolyodott. – Sajnos ki kell ábrándítanom. A szerződésem legkevesebb hat hónapra szól. – A férfi figyelmét természetesen nem kerülte el Jenny megváltozott arckifejezése. – Meglepődést vagy csalódást látok magán? – Mindkettőt – felelte a lány. – Bocsásson meg, de meg kell mondanom, hogy nem egészen olyan, mint amilyennek én egy orvost elképzelek, de nem ez a fontos. Éppen meg akarta magyarázni, miért tartotta szükségesnek a változtatásokat. Anthony felsóhajtott. – Azt hittem, hogy manapság a nővérek korszerűbb módszerekkel dolgoznak. – Korszerűek is vagyunk. – Nem azok. Egy ósdi könyvbe írták bele az üzeneteiket. De mi történt volna, ha nem olvassák el őket? – Mindig elolvastuk őket. – Maga talán így tett, tökéleteském – vágott vissza az orvos. – Én viszont olyan nővérekkel is találkoztam már, akik nem tették meg, vagy egyszerűen elfelejtettek bizonyos dolgokat. Túlságosan elfoglaltak voltak ugyanis ahhoz, hogy belenézzenek a könyvbe. Időnként úgy gondolták, hogy valaki más már úgyis elolvasta a bejegyzéseket. Ha valamilyen gond adódik az osztályon, erről közvetlenül az érintett munkatárstól vagy az osztályvezető főnővértől szeretnék értesülni. Ha pedig én tervezek valamit valamelyik beteggel, akkor magam fogom ezt közölni az illetékessel, mégpedig szemtől szembe. Nem akarok kisfiú módjára mindent felírni egy könyvbe. Minden reggel és minden délután fel fogom keresni az osztályt. És ha kell, ennél gyakrabban is átmegyek. – Hogy maga milyen szorgalmas, Trentham doktor! – mondta keserű felhanggal Jenny. Haragja lassanként elpárolgott, de valahogy mégsem örült ennek.

17

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Valóban az vagyok – helyeselt a férfi. – Eszem ágában sincs megbántani magukat. Remélem, jól tudunk majd együtt dolgozni. – A maga helyében én is így tennék – felelte gyerekesen Jenny, és megpróbálta elérni a kanapé melletti lámpa kapcsolóját. – Hagyja csak – mondta Anthony –, majd én felgyújtom. – Felkattintotta a lámpát, és a helyiségre tompa fény borult. Jenny úgy húzta vissza a kezét, amikor a férfié hozzáért, mintha áram ütötte volna meg. Anthony szelíden megmosolyogta a heves mozdulatot, szeme azonban ugyanolyan barátságos maradt. – Nagyon is értem, miért ellenzi ilyen hevesen a változtatásokat – folytatta az orvos. – Éveken át minden nagyszerűen működött, és minden ugyanúgy maradt, ahogy már az édesanyja idejében volt. A változásokat az ő műve elleni támadásnak érzi. De téved. Haladnunk kell a korral. Egyre ritkábbak lesznek az olyan kis kórházak, mint Denbury. Örülhetünk, hogy egyáltalán még vannak ilyenek, ezért rendkívül haladó szelleműnek kell lennünk. – Kérem, ne tartson itt előadást! – szólalt meg Jenny barátságtalanul. – Már megmondtam, mi a véleményem a műkedvelő pszichologizálásról. Most pedig, ha nem haragszik, megkérem, hogy távozzék. Szeretnék aludni menni, magának pedig hosszú utat kell még megtennie vissza a kórházig. Anthony szeme felcsillant. – Nagyon kedves, hogy ennyire aggódik miattam, de feleslegesen teszi. Csak át kell sétálnom ugyanis a gyepen, és máris otthon vagyok. – Miről beszél? – Csak annyit szerettem volna tudomására hozni, hogy helyes kis házat béreltem, amely kőhajításnyira fekszik a magáétól. Mit gondolt, miért vásároltunk ma ugyanabban a boltban? Képzelje, mostantól naponta átintegethetünk egymásnak! Trentham szórakozik velem, gondolta a lány. – De hát ott a szobája a kórházban! A legtöbb orvos… Anthony csitítóan elmosolyodott. – Mikor fogja már föl végre, hogy én nem vagyok azonos a legtöbb orvossal? – Felemelte a padlóról a bukósisakot és a kabátját, aztán felállt. – Valószínűleg tényleg jobb lesz, ha most elmegyek. Holnap reggel amúgy is találkozunk a kórházban… Kivéve, ha úgy döntött, hogy meghív reggelire… – Ki innen! – kiabált Jenny dühösen a férfira, Anthony hangosan nevetve végigment a folyosón, és kinyitotta a bejárati ajtót. – Jó éjszakát, kedveském! – szólt vissza a lánynak, aztán eltűnt. Jó darabig eltartott, amíg Jenny felfogta, hogy a férfinak valóban csak a gyepen kellett átvágnia hanyagul vállára vetett kabátjával. A lány becsukta a bejárati ajtót, aztán a konyhába szaladt, hogy onnan még egy utolsó pillantást vethessen Anthonyra. A férfi pont ebben a pillanatban fordult hátra, mintha megsejtette volna, hogy Jenny figyeli. Meglátta a lányt, és mosolyogva visszaintegetett neki. Ez megadta a kegyelemdöfést Jenny higgadtságának. A lány csak most vette észre, hogy Anthony mindennek tetejébe az ő ajtaja előtt állította le a motorját. Ezzel azt a látszatot keltette, hogy titkos kapcsolat fűzi össze őket. Pedig tudnia kellene, hogy egy ilyen kis faluban könnyen szóbeszéd tárgya lesz az ember. Jennynek végleg elment a kedve a vacsorától. Leoltotta az összes lámpát, aztán fölment az emeletre, forró fürdőt vett, és megmosta a haját. Utána még egyszer kinézett az ablakon, mintha abban bízna, hogy az egész csak valami rossz álom volt. A motor azonban még mindig ugyanott állt, fémtestén meg-megcsillant a hold fénye. Mit fognak ehhez szólni a szomszédok?

18

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

♥ Jenny ébresztőórája reggel hatkor szólalt meg. Ma azonban nem is lett volna órára szüksége, hiszen már négy óra óta ébren volt. Felkelt, felvette a nővéregyenruhát, kávézott, zabhelyhet és pirítóst evett, s minden erejét összeszedve igyekezett követni a rádióban a híreket. Valójában azonban egész idő alatt fülelt, hogy meghallja, ha Anthony berúgja a motort, és elmegy vele. A lány hétkor lépett ki a házból, a motor azonban még akkor is ott állt, ahol az este látta. Ki kellett kerülnie, hogy eljusson a kocsijához, és a legszívesebben feldöntötte vagy a kulcsával végigkarcolta volna. Általában nyugtató hatással volt rá a vezetés. A nem túl forgalmas úton a kórházba menet mindig szívesen elnézegette a természetet. Ezen a reggelen azonban semmi sem köthette volna le sokáig a figyelmét. A visszapillantó tükörben feltűnt egy sebesen közeledő motor fényszórója. Anthony Trentham az, semmi kétség! Jenny egy pillanatig csábítást érzett arra, hogy elzárja a férfi elől az utat, és ne engedje előzni, mielőtt azonban végiggondolta volna a dolgot, már el is vetette az ötletet. Nem kedveli ugyan az orvost, ez azonban még nem ok arra, hogy ostoba játékkal veszélyeztesse az életét. A lány az út szélére húzódott, és megpróbált tudomást sem venni a mellette elszáguldó Anthony Trenthamról, aki még oda sem integetett neki üdvözlésül. Ha így száguldozik, akkor örülhet, ha megéri a negyvenet, nézett utána Jenny. Valószínűleg Cavellék házát bérelte ki, szőtte tovább gondolatait. Az épület egész télen üresen állt, amióta az öreg Miss Hogkirk úgy döntött, hogy az unokahúgához költözik. Megpróbálta eladni a házat, de nem járt sikerrel, ezért a bérbeadás mellett döntött. Vajon mit kereshet egy Anthony Trentham-féle férfi egy ilyen elhagyatott vidéken? – töprengett Jenny, aki úgy gondolta, hogy az orvos sokkal inkább valamelyik nagyvárosba lenne való. Ha szerencséje lesz, a férfi hamarosan elunja itt magát, és odébbáll. A lány tíz perccel azelőtt érkezett a kórházba, hogy az éjszakás műszak átadta volna a szolgálatot a délelőttösöknek. Reggelente általában nagyüzem volt bent. Ilyenkor kellett előkészíteni a műtét előtt álló betegeket, s megmosdatni és ellátni az ágyhoz kötötteket. Arra azonban végképp nem számított Jenny, hogy Sonia Walker felhívja, és közli vele, a kisegítő nővér beteget jelentett. – Beteg? – kiáltott fej a lány. – Mi baja? Tegnap még nagyszerű színben volt. – Sajnálom, Jenny – mondta Sonia. – Így viszont nem vagyunk elegen – jelentette ki a lány. – Ráadásul ma nagyműtéti napunk van. Nem tudna küldeni valakit helyette? – Megnézem, mit tehetek – ígérte Sonia de tudja, hogy állunk. Jenny természetesen tudta. Denbuiy állandó munkaerőhiányban szenvedett. – Rendben van, Sonia – sóhajtotta. – Nem maga az oka. Valahogy majd csak elboldogulok. Pontosan szólva ez azt jelentette, hogy mindenhol össze kell húzniuk magukat, s csupán a legégetőbb dolgokat végezhetik el. Jenny irodájába kérette a délelőttösöket. Daisy nővér mellett egy elsőéves tanulónővér volt beosztva, egy nagyon lassú lány, aki nem jelentett igazán nagy segítséget. A harmadik szolgálatost, Lawson nővért, aki utolsó tanulóévét töltötte, Jenny alig ismerte. Miután röviden ismertette a feladatokat, a csapat szétszéledt. Jenny és Daisy segített azoknak, akik maguk is meg tudtak mosakodni. A tanulónővér boldog volt, hogy Jennyvel dolgozhatott. Ágyazásnál vigyáztak, hogy csak ott váltsanak ágyneműt, ahol tényleg halaszthatatlannak tűnt a csere. Nagy hiány volt ugyanis ágyneműben.

19

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Ez az összes? – kérdezte Jenny. Daisy bólintott. – Ennyit sikerült félretenni. Rengeteget levittek a műtőbe. – Időnként úgy érzem magam, mintha háborús területen dolgoznánk – sziszegte a lány a foga között. Nem is vette észre azonnal Trentham doktort. Annyira megijedt, amikor meglátta, hogy ágyazás közben beütötte a csípőcsontját az ágy peremébe. Ráadásul még az egyik hajtűje is kiesett, és kiszabadult egy vaskos tincse. Mielőtt a lány megmozdulhatott volna, Anthony mutatóujjával a füle mögé igazította a haját. – Megengedi? – kérdezte mosolyogva. Jenny csak nehezen tudta elfojtani a haragját. – Daisy nővér, megtenné, hogy kiviszi a koszos ágyneműt? – kérdezte fojtott hangon a kislányt. – Hát persze – felelte Daisy barátságosan. Jenny szeme szikrákat szórt. – Tetszik, ha haragszik – jegyezte meg Anthony. – Többet ne tegyen ilyet! – mondta Jenny. Nyugodt, de vészjósló volt a hangja. – Sem a tanulónővérek, sem a betegek előtt! – Ez azt jelenti, hogy kettesben élvezné? – piszkálódott a férfi. – Nagyon jól tudja, mit jelent! – A lány megköszörülte a torkát. – Szóval mit óhajt? Nem látja, mennyire elfoglalt vagyok? – De látom. Csak arra gondoltam, a műtétek előtt beugrom, hogy lássam, van-e valami gond. Amíg maga meg nem jelent, semmi gond nem volt, gondolta rosszkedvűen a lány. Hangosan azonban természetesen mást mondott. – Nincs semmi. Tudom, mi a dolgom. Anthony bólintott. – Később majd visszajövök, és akkor vizitelünk. – Rendben van. Amikor aztán együtt végigmentek a folyosón, Jennynek feltűnt, hogy Anthony máris sokkal népszerűbb, mint Marlow doktor volt. Több beteg odaintett neki, és köszöntötte. Sok orvos hangsúlyt fektet arra, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartsa a betegektől, Anthony Trentham azonban szemmel láthatóan nem tartozott közéjük. Olyan férfi volt, akinek fontos, hogy sikere legyen a nőknél. Engem meg nevetségessé tesz, mert nem úgy táncolok, ahogy ő fütyül, gondolta keserűen Jenny.

20

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

4. FEJEZET A reggeli teendők a szokásos módon folytak. Jennynek gyakran eszébe jutott Judy Collins. Nagyon hiányzott neki az idős ápolónő, akivel főleg műtéti napokon tudott remekül együtt dolgozni. Judy már az osztályon volt, amikor Jenny a kórházhoz került. A lány eleinte aggódott, nem lesz-e kellemetlen a sokkal idősebb és tapasztaltabb ápolónő számára, hogy egy nálánál jóval fiatalabb nőt neveznek ki felettesének. Aggodalmai azonban feleslegesnek bizonyultak, Judynak ugyanis esze ágában sem volt, hogy egy grádiccsal feljebb lépjen a hivatali létrán. Számára a férje volt a legfontosabb az életben. De vajon miért hagyta itt ilyen hirtelen a kórházat? Vajon nem tudta, hogy ezzel őt, Jennyt is cserbenhagyta? A lánynak megint eszébe jutott Anthony Trentham, ám határozottan elhessegette magától a gondolatot. Elhatározta, hogy munka után felhívja Judyt. Talán megihatnak együtt valamit, és közben megtudhatja az asszony hirtelen távozásának okát. Mire megérkezett a délutános műszak, Jenny annyit dolgozott már, hogy azt hitte, menten összeesik. A második beteg rosszul viselte az altatást, és a lány magára vállalta a műtét utáni megfigyelést. Tizenöt percenként mért pulzust és vérnyomást, közben még sok egyébbel is foglalkozott, többek között gyógyszereket adott ki. A délutánosok átvették az osztályt, a lány pedig ebédelni küldte a három tanulónővért. – Leszaladok a büfébe, és felhozok magamnak egy szendvicset meg egy csésze kávét – mondta aztán Christine Grahamnek, a délutános osztályos nővérnek. – Kérem, különösen figyeljen a kettes ágyban fekvő betegre. Nagyon rossz állapotban jött vissza a műtőből. Lehet, hogy át kell hívnunk hozzá Trentham doktort. – Jenny huncutul elmosolyodott. – Magának is megadatik az az öröm, ami nekünk, hogy három emberrel kell tartania a frontot az osztályon – folytatta aztán. – Charly Towerst ma még meg sem mosdatták. Charly mindenhova motorral közlekedett, és már másodszor feküdt az osztályon. Nem sok idő telt el azóta, hogy előző balesete után összefoltozták. Most megint utolérte a végzete. Egy autó nem adta meg neki az elsőbbséget, ő pedig megperdült, és csúnyán felbukott. De szerencséje volt, mert bár a sisakja kikapcsolódott, és leesett róla, mégis megúszta külső fejsérülés nélkül. Az agyrázkódástól azonban már nem menekült meg. Emiatt nem lehetett azonnal megműteni. Ilyen esetben ugyanis veszélyes az altatás, és csak akkor alkalmazzák, ha nincs más lehetőség. Charly Towers szemtelenül Jennyre vigyorgott, amikor közeledni látta a lányt. – Jó napot, nővérke! – üdvözölte. – Azt akarja mondani, hogy mindjárt elmehetek egy kicsit motorozni? – A maga helyében soha többé nem ülnék motorra – vágott vissza Jenny. Természetesen azonnal eszébe jutott egy másik motorkerékpár meg a jármú gazdája is. A lány az ágy melletti asztalkára állította a vizestálat, és megvárta, hogy Charly nyögve felhúzza magát az ágyban. Észrevette, hogy a férfi arca eltorzul a fájdalomtól. – Jól van, Charly? – Hogyne, nővér, teljesen jól vagyok. – Minden gyakorlatot elvégez, amit a gyógytornász mutat? – kérdezte aggódva Jenny. – Kellemetlen mellékhatásai lehetnek, ha kihagyja őket. Elsatnyulhat az izomzata, és a végtagok vérellátása szempontjából is fontos a torna. De ugye ezt maga is tudja? – Persze, persze, nővér. – Akkor emelkedjen fel kicsit, hogy kicserélhessem a lepedőjét!

21

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny már majdnem elkészült, amikor megkérdezte Charlyt, nincsenek-e fájdalmai, és nem kér-e fájdalomcsillapítót. A férfi először nemet mondott, a lány azonban nem hagyta egykönnyen lerázni magát. – Nem hiszem, hogy ilyen súlyos sérülések mellett nincsenek fájdalmai, Charly. Nem árt, ha időnként gyógyszerrel csillapítja őket. A lány pár perc múlva visszatért a pirulákkal, és Charly szó nélkül, szemmel láthatóan megkönnyebbülve vette be őket. Ebben a pillanatban Anthony Trentham lépett a szobába. Fehér köpenye alatt még mindig a zöld műtősruhát viselte. – Jó napot, Jenny nővér! Jó napot, Charly! Hogy van a lába? – Megvan, doktor úr. Maga viszont nagyon elégedettnek látszik. – Az is vagyok – mondta Anthony. – Az én szememmel nézve ma szép a világ. – Tekintete Jennyn állapodott meg, és végigmérte a nővér karcsú alakját. A lány érezte, hogy egyre jobban elpirul. – Segíthetek valamiben, doktor Trentham? Mint látja, éppen dolgozom. – Meg akartam kérdezni, hogy velem tudna-e jönni – felelte a férfi. – Attól tartok, csak ha már itt végeztem. Kivéve, ha sürgős az ügy. – Annyira nem sürgős, várhatok. – Az orvos bátorítóan a lányra mosolygott. – Úgyis dolgom van még az irodában, ott megvárom. Charly mosdatása közben Jenny gondolatai máshol jártak. Semmi kétség, Trentham doktor tökéletesen megtestesíti álmai lovagját. Jennyt bosszantotta, hogy kis gimnazista lányként elpirul, hacsak Anthony ránéz. Már sokszor előfordult vele, hogy megfordultak vagy érdeklődtek utána a férfiak. Ebben semmi különöset nem talált. Rá azonban még soha nem volt olyan hatással férfi, mint most Anthony Trentham. Nemcsak tetszett neki az orvos, hanem izgalmat és állandóan növekvő kíváncsiságot is ébresztett benne. Ez kissé megijesztette, s úgy gondolta, talán emiatt csattan fel mostanában olyan könnyen. Habozva lépett be az irodába. Anthony az íróasztalnál ült, és éppen feljegyzéseket készített. Amikor felnézett, a lány azt olvasta ki a pillantásából, hogy a doktor magában mulat rajta. Jenny tulajdonképpen szívesen viszonozta volna az üdvözlésül felé küldött mosolyt, bizonytalansága azonban nem engedte, hogy megtegye. Különös, hogy ennyire vonzza a férfi, miközben erős ellenszenvet érez iránta. Pillantása Trentham doktor tollára esett. – Feltétlenül ilyen rikító színekkel kell írnia? – lendült azonnal támadásba. Az orvos felsóhajtott, és lerakta a tollat. – Szóval megint kezdi! Gondolom, most elmagyarázza, miért nem tetszik magának, hogy némi színt viszek egyhangú kórlapjainkra. – Nem szakszerű. – Nem szakszerű? Ugyan már! Ne beszéljen butaságokat! Az nem szakszerű, ha állandóan megalkuszunk a gyógyításban. – Halálosan komolyan nézett a lány szemébe. – Az nem szakszerű, ha nem valljuk be, hogy félünk kérdezni, amikor nem tudunk valamit. Ne beszéljen nekem szakszerűtlenségről, amikor egészen másra gondol! Magának az nem tetszik, hogy nem illek bele a rózsaszín világába! A férfi arcáról eltűnt a mosoly. – Hogy őszinte legyek, Jenny nővér, azért használom ezeket a színeket, mert felvidítanak. Szerintem a kórházak amúgy is eléggé lehangolóak, nem kell még nekünk is tovább rontanunk a helyzetet. Mi idegesíti ebben annyira? – Maga idegesít! – bukott ki a lány száján. – A pökhendisége és a felfuvalkodottsága! És hálás lennék, ha a jövőben nem hagyná egész éjszakára a házam előtt a motorját.

22

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Tessék? – Úgy tűnt, Anthony egy pillanatig nem érti, miről beszél Jenny. – Nem akartam felébresztem a szomszédokat – mondta aztán. A magyarázat meggyőző volt, Jenny azonban egy szót sem hitt el belőle. – Ó, hogyne! Az viszont eszébe sem jutott, hogy mi lesz a jó híremmel. A lány legnagyobb bosszúságára Anthony arcára mosoly ült ki. – Értem. Nem túl kellemes, ha valaki elveszíti a jó hírét, és még öröme sem telt a dologban, ugye? Mit szólna hozzá, ha ma este is meglátogatnám, és teljesen lerombolnánk a jó hírét? Jenny egy pillanatig komolyan azon volt, hogy pofon vágja az orvost. Már lendült is a keze, aztán mégis jobb belátásra tért. Az ilyen férfiak élvezik, ha sikerül felbosszantaniuk egy nőt. Ezekkel másként kell bánni. Úgy döntött, hogy inkább bűbájosan elmosolyodik. – Pontosan ilyen megjegyzést vártam magától – mondta. – És ha befejezte a kórlapokon végzett elvont, művészeti tevékenységét, akkor talán megkezdhetnénk a tervezett vizitet. A lányt meglepte, hogy Anthony Trentham azonnal felkelt a székről. A férfi arcáról eltűnt a gúnyos mosoly, és komoly érdeklődéssel nézett a lányra. – Hogyne, természetesen mehetünk. ♥ Jenny határozott léptekkel ment végig a folyosón, Anthony a nyomában haladt. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy amikor két tanulónővér mellett haladtak el, a kamaszok nagy szemet meresztve nézték Trentham doktort. Tekintetükből csak úgy sugárzott a csodálat. A férfi ügyet sem vetett rájuk. Könnyedén megtehette, hiszen rajzottak körülötte a nők. Nem volt rászorulva az ilyen bátorításokra. Az orvos először egy fiatal lányhoz fordult, aki a többiekhez hasonlóan szintén imádattal csüngött rajta. Jenny fogát összeszorítva nézte a jelenetet. – Hogy van? – kérdezte Anthony ifjú betegétől. – Ó, sokkal jobban, Trentham doktor. Csak nem bírom már sokáig, hogy nyugodtan és mozdulatlanul kell itt feküdnöm. Mi lesz velem? Mikor kelhetek fel végre? – Sajnos néhány hétig még nyugodtan és laposan kell feküdnie. Tudom, hogy ez nagyon unalmas, de nem szeretném megműteni, ha nem feltétlenül szükséges. – Szörnyű, hogy minden apróság miatt szólnom kell valakinek – mondta szomorúan a fiatal lány. – Biztosan a nővérek sem örülnek… – Emiatt ne aggódjék, Sally! – szakította félbe Jenny kedvesen a beteget. – Nekünk semmi gondot nem jelent. Komolyan mondom. – Én pedig biztosíthatom – szólt közbe Anthony –, hogy valamennyi nővér ennél többet is megtenne azért, hogy ne kelljen megműtenünk magát. – Annyira veszélyes lenne a műtét? – A lány hangján hallatszott, hogy fél. Anthony rendkívül gondosan válogatta meg a szavait. – Nem létezik teljesen veszélytelen műtét – felelte. – A magáé súlyos beavatkozás lenne a szervezetbe, s csak altatásban végezhetnénk el. Mindkettőnek megvan a kockázata. De nem kell ilyen rémülten néznie! Maga fiatal, erős és egészséges. A statisztika az ön oldalán áll, Sally. – Pillanatnyilag nem egészen biztos, hogy ez a helyzet. – A lány mosolyt erőltetett magára. – Csak nem dohányzik? – Dehogy! – Helyes. Túlsúlya sincs. Ez mind nagyon jó. De azért csak feküdjön nyugodtan tovább, aztán majd meglátjuk, megúszhatjuk-e a műtétet.

23

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– És tartsa be a gyógytornász valamennyi utasítását! – tette még hozzá Jenny. – Természetesen, nővér. Köszönöm szépen! Folytatták kőrútjukat az osztályon. A lány végig abban bízott, hogy Anthony valamilyen hibát követ el, egy idő után azonban el kellett ismernie, hogy az orvos érti a dolgát. Ráadásul hihetetlenül jól el tudott beszélgetni az emberekkel. Jenny csodálattal figyelte, hogy Anthony minden beteggel másként bánik, s a maguk módján beszél velük. Azzal az idős hölggyel például, aki már régóta nyomta combnyaktöréssel az ágyat, úgy társalgott, mintha rég nem látott unokaöccse volna. Miss Heslop időközben terhessé vált a személyzet számára, mert mindenbe belekotyogott, és mindenkinél jobban tudta, mit hogyan kellene csinálni. Anthony Trenthammel szemben azonban jelét sem adta állítólagos szakértelmének. Valamikor ugyanis Miss Heslop is ápolónő volt, ám a legtöbb javaslata rég idejét múlta. – Biztosan maga is észrevette, doktor úr – kezdte az öreg hölgy sipító hangon –, hogy már a nővérek sem a régiek! Anthony Jennyre pillantott. A lány látta a szemén, hogy a férfi mulat magában. – Tökéletesen igaza van, Miss Heslop – felelte az orvos, és nagy nehezen elfojtotta a rátörő nevetést. – Az én időmben sző sem lehetett arról, hogy leüljenek beszélgetni a betegekhez ahelyett, hogy teljes erőbedobással végeznék a munkát az osztályon. Akkoriban erre még nem kellett külön kérvényt benyújtani! – Az öregasszony színpadiasan felsóhajtott. – És ezek az egyenruhák! Túlságosan szűkek! Olyanok benne, mintha semmi sem lenne rajtuk. Na meg a hajuk! A legtöbb nővér úgy fest, mintha állandóan viharban rohangászna. Egyetért, doktor úr? – Hogyne, Miss Heslop. – Anthonynak minden erejére szüksége volt, nehogy elnevesse magát. Jenny nagy hibát követett el azzal, hogy a férfira nézett. Az orvos ugyanis éppen őt vizsgálgatta behatóan. Tekintete izgató lassúsággal végigsiklott a lány egész testén. Jennynek még a bő köpenye sem rejthette el, mennyire formás a melle, keskeny a dereka és a csípője, szép hosszú a lába. Rajta kívül senkinek sem tűnt fel, merre jár az orvos szeme, neki azonban felforrt tőle a vére. Gyorsan félrefordult. – Nagyon érdekes lehet az a kórlap – jegyezte meg ingerkedve Anthony, és átlesett a lány válla fölött. Lehelete Jenny arcát cirógatta. – Igaza van, valóban nagyon érdekes – mondta hetykén a lány, ám valójában csak most pillantott a kartonra. Döbbenten látta, hogy egész idő alatt fejjel lefelé tartotta a kórlapot. Jóságos ég, már megint bolondot csinált magából! Természetesen észrevette, hogy az orvos szája széle vidáman megrándul. Anthony megfordult, kiment a folyosóra, és visszaindult az irodába. Jenny jobbnak látta, ha inkább a betegszobákban marad. Egészen addig elfoglalta magát, amíg látta, hogy az orvos a nagy szárnyas ajtón át távozik az osztályról. ♥ Délután semmi különös nem történt. Jennyt teljesen lekötötte a munkája, és csak nagy sokára jutott be az irodába, hogy átadja az osztályt Christine Grahamnek, a délutános műszakvezető nővérének. – Hogyhogy még itt van?! – kiáltott fel Christine, amikor meglátta munkatársnőjét. – Nincs kedve hazamenni, Jenny? Már rég lejárt a munkaideje. Christine kedvelte a lányt, bár véleménye szerint Jenny túlságosan alárendelte életét a hivatásának. Elhatározta, hogy szóba hozza neki Marlow doktort. – Gondolom, nagyon elszomorította doktor Marlow halálhíre?

24

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

A lány bólintott. Csak most döbbent rá, hogy a sok munkától egész nap egyszer sem gondolt az elhunyt orvosra. – Judy is nagyon hiányzik – mondta aztán Christine-nek. – Nem árulta el, miért távozott ilyen hirtelen? Munkatársnője vállat vont. – Nem tudom az okát, de úgy sejtem, nem jött ki igazán az új orvossal. – Ezt nagyon is el tudom képzelni – mondta Jenny teljes meggyőződéssel, aztán kissé szórakozottan jó éjszakát kívánt munkatársnőjének és a betegeknek. Átment az öltözőbe, levette fityuláját, kiszedte hajából a tűket, és megfésülködött. Judy a barátnője volt. Vajon rá tudná-e venni, hogy visszajöjjön, ha valóban azért lépett ki, mert összetűzött Anthony Trenthammel? Úgy döntött, meglátogatja az asszonyt. Judy Collins a kórháztól öt mérföldnyire lakott nyugat felé, egy akkora helységben, amelyet már-már városnak is lehetett mondani. Jenny szilveszterkor járt ott utoljára, amikor a munkatársnője és férje összejövetelt rendezett barátaiknak és szomszédaiknak. Annak ellenére szép napként maradt meg ez a január elseje az emlékezetében, hogy a szomszéd fiú egész idő alatt le nem szállt róla. Végül a télikertbe menekült előle, és az üvegtetőn kopogtató esőt hallgatva egy pohár bort iszogatott. Ott lelt rá Judy. – Úgy látom, nem talált el Ámor nyila – mondta vidáman. – Nem, és még csak nem is súrolt. – Iskolás lányokként vihogtak, koccintottak, és egymás egészségére kívánták az italt. Judy és férje, Dávid, ötvenes éveik végén jártak, és nagyon szerették egymást. Penny, a lányuk egy amerikai fiúhoz ment férjhez, és most Floridában élt. Jenny a család minden tagját nagyon kedvelte. A házuk egy csendes, egyirányú utcában állt. Már majdnem besötétedett, amire a lány odaért. Az ablakokból nem szűrődött ki fény, és Jennynek csak most jutott eszébe, hogy talán okosabban tette volna, ha előbb ideszól telefonon. Kiszállt a kocsiból, ám ahogy előre sejtette, kopogtatására senki sem jelentkezett. Éppen visszaindult az autóhoz, amikor meghallotta, hogy Mrs. Savendish, a szomszédasszony, az újévi szerelmes ifjonc édesanyja, az ő nevét kiáltja, és futva közeledik feléje. – Üdvözlöm, kedvesem – kiáltotta kifulladva. – Mi járatban? – Csak úgy beugrottam – mondta Jenny. – Szerettem volna meglátogatni Judyt. – Hát akkor hosszú utat kell megtennie! – bukott ki Mrs. Savendish száján. Jenny zavartan nézett az asszonyra. – Hogyan? Nem értem. – Hát nem hallotta? Elmentek! – Elmentek? Hova? – A lány rosszat sejtett. – A dél-amerikai szigetekre, egy hajóútra. Penny gyermeket vár, úgyhogy utána egyenesen hozzá utaznak. Mrs. Savendish behívta magához Jennyt egy csésze teára, így a lány többet is megtudhatott barátnője utazásáról. – Nagyon rosszul érezte magát a munkahelyén – mondta a szomszédasszony, és süteménnyel kínálta Jennyt. – Rosszul érezte magát? – kérdezte meglepődve a lány. – Nem is tudtam. – Pedig így volt. Már rég nem szeretett a kórházban, aztán ráadásul meghalt a jó öreg Marlow doktor, és megjött az új orvos… – Igen? – kérdezte reménykedve Jenny. Bízott benne, hogy beigazolódnak sejtései. – Judy azt mondta, az új orvos kész szélvihar. David korengedménnyel már nyugdíjba ment, Penny is terhes lett, Judy meg egyre kevésbé kedvelte a kórházat, így hát úgy

25

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

döntöttek, hogy elutaznak. Egyik pillanatról a másikra! Azt mondták, hónapok is elmúlhatnak, talán egy egész év is beletelhet, mire visszajönnek. Megígérték, hogy majd írnak. Biztosan hamarosan kap levelet, Miss Jenny. Judy nagyon szereti magát. – Igen – mondta a lány, és elhárította a felkínált második csésze teát. – Inkább visszamegyek. Köszönöm a meghívást. – Ó, nem maradna még? Roger, a fiam, mindjárt itthon lesz, és tudom, hogy nagyon… – Nem, nem, mennem kell – vágott közbe gyorsan Jenny, és legszebb mosolyával ajándékozta meg vendéglátóját. – Már így is éppen eléggé igénybe vettem az idejét. Még egyszer köszönöm a teát. – Nagyon örültem – mondta csalódottan Mrs. Savendish. – Roger szomorú lesz, hogy nem találkozhatott magával.

26

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

5. FEJEZET Jenny beindította az autót, és nekivágott a sötétségnek. Képtelen volt feldolgozni a rövid idő alatt bekövetkezett sok-sok változást. Úgy érezte, életében minden megszűnt vagy összetört. Azon töprengett, minek kell még ahhoz történnie, hogy teljesen elvesszen eddigi nyugalma. Vajon mitől szánta el magát Judy és Dávid ilyen hirtelen? És miért nem árulta el neki Judy, hogy nem teszi boldoggá a munkája? Bizonyára Anthony Trentham megjelenése volt az utolsó csepp a pohárban. A lány négyesbe kapcsolt, és rátaposott a gázpedálra. Bármit tett vagy mondott is az orvos, arra mindenképpen elég volt, hogy Judyt elkergesse vele a kórházból. – A gazember! – mondta hangosan Jenny, és egyre gyorsabban hajtott. Nem is jutott el igazán a tudatáig, hogy Harry Marlow régi háza felé vette útját. A férfi a szomszéd településen élt, egy Viktória királynő korából való, csodaszép kertes házban. Jenny az épület elé érve azonnal észrevette, hogy az utóbbi időben senki sem ápolta a rózsakertet, és a füvet is régen nyírták már le. Az ablakokat belepte a por, a függönyöket szorosan összehúzták. A lány csak ebben a pillanatban fogta fel igazán, hogy az az ember, aki egykor nagyon sokat jelentett neki, hirtelen és minden figyelmeztetés nélkül örökre eltávozott. Eszébe villant, hogy vajon ki gondoskodik most a házról. Talán doktor Marlow nővére, akit az orvos néhány esztendővel ezelőtt meglátogatott Ausztráliában? Ő biztosan eladja majd a házat. Kár, mert így nemsokára alig-alig emlékezik majd valaki Marlow doktorra. Vajon miért nem nősült meg soha a férfi? – töprengett. Hiszen jóképű, barátságos, tréfát kedvelő ember volt. Jennyt nyugtalanság fogta el. Kocsijával arra a helyre hajtott, ahonnan rá lehetett látni a tengerre. Kiszállt, és a széllel szemben határozott léptekkel elindult felfelé a földúton. Az utolsó szakasz igencsak meredek volt, s a lány kifulladt, amire felért. Fáradsága azonban elnyerte jutalmát. Lélegzetelállító kilátás tárult elé. Leült a puha fűbe, füle mögé simította a haját, és térdére támasztotta a könyökét. Hosszú ideig ült így mozdulatlanul, és a messze távolba meredt. Úgy tűnt neki, bele kell törődnie, hogy Judy nem jön vissza, Anthony Trentham pedig itt marad a kórházban. Most már csak azt kellene kitalálnia, hogyan viselkedjék a férfival. Hátradőlt, és hanyatt feküdt a fűben. A történtek ellenére elégedett volt a munkájával és az életével. Olyan osztályt vezet, ahol sok minden történik, és élvezi, hogy nagy felelősséget kell viselnie. Abban az egyben biztos, hogy semmiképpen sem akarja elhagyni a kórházat, és ezt a környéket sem. Így hát nemigen marad más választása, kénytelen lesz kiegyezni Trentham doktorral. Talán az lenne a legjobb, ha egyszerűen nem venne róla tudomást. Az is lehet, hogy az orvos fél év múlva máshová megy dolgozni. A lány lehunyta a szemét. Akkora volt odafönt a csend, hogy Jenny szinte a fűszálak zizzenését is hallotta. Hirtelen megérezte, hogy nincs egyedül. Rémülten fel akart ugrani, ám ebben a pillanatban meglátta, hogy nem idegen huppant le mellé a fűbe. A lány felült, és kihívóan Anthony Trenthamre nézett. – Maga meg hogy a csudába került ide? – kérdezte. A férfi vidáman rámosolygott, és rendkívül elégedettnek tűnt. – Pontosan úgy, ahogy maga – felelte. – A lábamon. – Nagyon jól tudja, hogy nem ezt kérdeztem. Tudta, hogy idefönt vagyok? – Hogyne tudtam volna, amikor követtem? – felelte az orvos.

27

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny annyira meglepődött, hogy először nem talált megfelelő szavakat. – Követett? És miért? – kérdezte aztán. Anthony hosszasan a lányra nézett. – Ugye emlékszik, már megkérdeztem, hisz-e abban, hogy létezik szerelem az első látásra? A férfi olyan lágy hangon tette fel a kérdést, hogy Jenny nemigen hitte, hogy Anthony csak ugratni akarja. Úgy érezte, az orvos igazat beszél. – Szamárság! – csóválta meg a fejét. – Hiszen nem is ismer. Anthony vállat vont, és szemmel láthatóan nem volt rá nagy hatással a lány ellenvetése. – Igaz. Még azt sem tudom, hogyan issza a teáját. Tejjel? Cukorral és citrommal? Puccinit szereti jobban, vagy Verdit? Fogalmam sincs, milyenek a politikai nézetei, és hogy milyen, amikor reggel kinyitja a szemét? De majd… – Elég volt! – kiáltotta Jenny. Sokkal jobban megijesztette, ahogy teste válaszolt Anthony szavaira, mint az, hogy késő este egy idegennel van kettesben fent a hegyen. A férfi tekintetéből ráadásul annyi melegség és vágy áradt felé, hogy szinte meztelennek érezte magát. – Mondtam már, hogy ki nem állhatom a modorát. – Jaj, Jenny! – kezdte Anthony sejtelmesen. – Nagyon jól tudom, hogy nem így gondolja. Most pedig árulja el… – egy fűcsomót szedett ki a lány hajából, s közben hozzáért az arcához –, ...hogy mikor vacsorázunk együtt! – Soha! – sziszegte Jenny, azután felállt, és leverte ruhájáról a füvet. – De hát akkor hogyan ismerjem meg jobban? – folytatta Anthony. Bárcsak ne nézne így rá azzal a barna szemével! – Nem fog jobban megismerni – jelentette ki határozottan Jenny. – Együtt fogunk ugyan dolgozni, de nem megyünk együtt sehova. Megértette?! – Szóról szóra. – A férfi is felállt, és egy lépést tett a lány felé. Mielőtt Jenny megakadályozhatta volna, Anthony átölelte. A lányhoz hozzáért az orvos motoroskabátjának nyers bőre, és fülén érezte a férfi meleg leheletét. – Ne küzdjön ellene, Jenny! – suttogta. – Ugye maga is akarja, hogy megcsókoljam? Őrültség! Tiszta őrültség! Meg kellene állítania, el kellene löknie magától, az arcába kellene vágnia. Tennie kellene valamit! – Igazam van? – Anthony hangja úgy kúszott bele a fülébe, akár egy mélyhegedű zengő muzsikája. Jenny válaszra nyitotta a száját, ám a következő pillanatban a férfi ajkát érezte a sajátján. Adósa maradt hát a felelettel. Ezután már egyáltalán nem tudott gondolkodni. Talán azt sem vette volna észre, ha hirtelen kisüt a nap. Az sem tudatosult benne, hogy átkulcsolja a férfi nyakát, és olyan hevesen viszonozza a csókját, ahogy még életében nem csókolt. Úgy érezte, eggyé olvad a természettel. – Azt hiszem, szeretlek, Jenny – mondta Anthony halkan. Őrültség! Tiszta őrültség, gondolta megint a lány, és gondolkodás nélkül átadta magát a férfi újabb csókjának. Jenny később nem tudta volna megmondani, mennyi időt töltött Anthony karjában. Végül elég durván kellett kijózanodnia. Egy nagy kutya rohant hozzájuk, és fel-felugrált ráfluk. A lány úgy érezte, mély álomból riasztották fel. Rádöbbent, hogy kezét a férfi pólója alá tolta, és éppen odaadóan simogatja Anthony hátát. A férfinak viszont sikerült kinyitnia Jenny ruhájának három felső gombját. A lány dermedten Anthonyra nézett, és tekintetében némi bűntudat bujkált. Nem igazán értette, mi történt. Mondani akart valamit, de egy hangot sem bírt kinyögni.

28

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Egy idősebb házaspár sétált fel az úton, nyilván övék volt a vidám ugatással Jennyék körül ugrándozó kutya. A két kisöreg ugyan szemmel láthatóan arra igyekezett, ahol ők álltak, ám most másfelé indultak tovább. Alighanem látták, ami az imént történt. A lány szörnyen érezte magát. A házaspár mindentudó mosolyát nem lehetett félreértem. Ha nem zavarják meg őket, a dolognak bizonyára az lett volna a vége, hogy itt, a fűben szeretkeznek Anthony Trenthammel. Ránézett a férfira, és szinte egyszerre szólaltak meg. – Maga… Közönséges alak! – Jenny… A lány támadásba lendült. – Legyen szíves, ne szólítson Jennynek! Miből gondolta egyáltalán, hogy csak úgy hozzám érhet? Nem tudja megérteni, hogy nem érdekel? Jenny természetesen pontosan tudta, hogy iménti viselkedése meghazudtolja szavait, de most nem törődött ezzel. Túlságosan félt attól, hogy Anthony újabb csókkal vet véget dühkitörésének. Most már csak a menekülést választhatja. Megfordult, és lefutott a domboldalon. A férfi nem mozdult, csak szemével követte. Leérve az útra ujjával néhányszor beletúrt a hajába, és begombolta a ruháját. Még akkor sem nyugodott meg teljesen, amikor már a kocsiban ült. Felbőgő motorral indított, mintha maga az ördög üldözné vasvillával. Állandóan belenézett a visszapillantóba, de egyetlen sötét szemű férfi sem üldözte motorkerékpáron. Otthon azonnal összehúzta a függönyöket, és sokáig sötétben üldögélt. Legalább annyira remélte, hogy Anthony nem fog bekopogtatni hozzá, mint azt, hogy mégis megteszi. A férfi azonban nem jelentkezett. Jennynek csak hosszú idő után sikerült valamennyire összeszednie magát. Megfürdött, megnézte a tévéhíradót, vasalt egy keveset, és közben a West Side Storyt hallgatta. Éhes volt, de semmi másra nem volt étvágya, mint csokoládéra. Egy ültő helyében meg is evett egy nagy táblával. Lassanként működni kezdtek az érzékszervei, és csak most ébredt tudatára, mennyire fáradt. Várakozása ellenére gyorsan mély és pihentető álomba zuhant. ♥ Másnap reggel azon gondolkodott, valóban megtörtént-e vele előző este mindaz, amire emlékezik. Úgy érezte, mintha mindent csak álmodott volna. Azt hitte, fel fogja bosszantani, ha eszébe jut, milyen hatással volt rá Anthony csókja, ám legnagyobb meglepetésére teljesen nyugodt maradt. Hányszor, de hányszor mondta már a betegeinek, hogy reggelre mindent jobb színben látnak majd, és most nagyon is igaznak bizonyult ez a kijelentés. A lány józan gondolkodásúnak tartotta magát, és napvilágnál szemlélve annak látta a tegnapi esetet, ami az valójában volt. Sem többről, sem kevesebbről nem volt itt szó, mint tagadhatatlan érzéki vonzerőről. Jenny számára megdöbbentő volt a felismerés, hogy huszonhat éves koráig nem tudta, mit jelent az érzéki vonzerő. A leghalványabb sejtelme sem volt arról, hogy egy csóknak akkora jelentősége lehet, mint a tegnap estinek. Alig ért véget, máris magányosnak és elveszettnek érezte magát. Egyet azonban biztosan tudott, mégpedig azt, hogy ennek nem szabad még egyszer megtörténnie! Anthony Trentham nem az esete, és ezen semmi sem változtathat. Nem kerülhet még egyszer olyan helyzetbe, hogy kettesben legyenek, és újra kísértést érezzen arra, hogy megcsókolja a férfit.

29

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Leginkább az aggasztotta, hogy nem tudta, lesz-e ereje ahhoz, hogy ellenálljon Anthony Trentham vonzásának. Elhatározta, csakis szakmai kapcsolatot fog tartani az orvossal, egyetlen szót sem beszél vele a magánéletéről. Végül figyelmeztette magát, hogy éppen eleget foglalkozott már Anthonyval. Ideje, hogy úgy folytassa a délelőttöt, ahogy mindig is szokta, amikor délutános volt. Lement tehát a faluba újságért és zöldségért. Hazaérve nekilátott, hogy előkészítse az olasz rakott tésztát, amelyet másnap este eszik majd meg egyik barátjával. Utána lezuhanyozott, belebújt a nővéregyenruhába, kocsiba ült, és munkába indult. A kórházban beszámoltatta India Westwoodot a délelőtt történtekről. A lány meglehetősen rossz bőrben volt, szeme alatt mély, sötét karika húzódott. Jenny nem lepődött volna meg, ha munkatársnője arra panaszkodik, hogy előző éjszaka le sem hunyta a szemét. Beszámolója azonban így is összeszedett volt. Jenny átvette és zsebébe süllyesztette a kulcsokat, aztán nekilátott a gyógyszerosztásnak. Igyekezett olyan gyorsan és célszerűen dolgozni, ahogy csak tudott, de azért így is szakított időt arra, hogy elbeszélgessen egy-egy beteggel, és utasításokkal lássa el a tanulónővéreket. Ám tulajdonképpen egész idő alatt csak azt várta, hogy Anthony végre belépjen az osztályra. A legvadabb gondolatok kavarogtak a fejében. Mit tegyen, ha a férfi az egész személyzet szeme láttára megöleli? Rúgja sípcsonton? Sikítson? Nem volt egészen biztos abban, hogy valójában ellökné magától az orvost, aggodalma azonban tökéletesen feleslegesnek bizonyult. Anthony ugyanis csak a műtétek végeztével jelent meg az osztályon, amikor a lány éppen vacsorát osztott a betegeknek. Jenny szinte biztosra vette, hogy a férfi odamegy hozzá, csakhogy nem így történt. Miután végzett a betegszobákban, Jenny az irodába ment. Az orvos az íróasztalnál ült, és jegyzeteket írt egy könyvbe, ezúttal rikító ibolyakék tollal. – Szép jó estét – köszönt, aztán tovább írt. Jenny nem tudta volna pontosan megmondani, milyen viselkedésre számított a férfitól, az azonban még véletlenül sem jutott eszébe, hogy így fogja üdvözölni. Olyasféle válaszokra készült, hogy „Ne haragudjon, de beszéljünk inkább másról!”, vagy esetleg „Nem foglalkozhatnánk a munkával?”, Anthony pedig úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna közöttük. – Bocsásson meg, doktor Trentham, de nem kíván most vizitelni? – kérdezte barátságosan, és bosszantotta, hogy már megint elbizonytalanodott a hangja. Anthony azonnal felpattant. – Dehogynem. Csak úgy láttam, hogy nagyon elfoglalt volt, amikor átjöttem. Inkább megvártam, amíg jobban ráér. A férfi igazán kedvesen beszélt, és Jenny nem tudta, miért érzi úgy magát, mintha a bütykére léptek volna. Csak kurtán odabólintott az orvosnak, aztán előreindult, vissza az osztályra. Anthony kifogástalanul viselkedett. Nyugodtan és ellenvetés nélkül hallgatta végig a lány jelentéseit a betegek állapotáról. Csak olykor-olykor tett fel kérdést, vagy érdeklődött Jenny véleménye iránt. Rendkívül barátságos volt a betegekhez, a tanulónővérek pedig most is álmodozó pillantásokat küldözgettek felé, és persze állandóan a közelében akadt valami fontos dolguk. Jenny semmit nem talált, amibe beleköthetett volna. Az egyetlen különbség a tegnap este előtti napokhoz képest az volt, hogy a férfi most nem incselkedett vele annyira elbizakodottan. Ridegnek sem volt azonban mondható, csak éppen természetesen viselkedett. – Egyetért, nővér?

30

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

A lány csak most döbbent rá, hogy Anthony egészen eddig hozzá beszélt, s ő egy szót sem fogott fel abból, amit az orvos mondott. Gondolatai kilométerekre jártak innen. Ilyesmi még soha nem történt vele! – Sajnálom, de… Azt hiszem, nem figyeltem. – Persze, persze – mondta Anthony rendkívül lágy hangon. – Biztosan nagyon fáradt. Jenny ösztönösen felszegte az állát, szeme pedig szikrákat szórt. Ez talán célzás volt arra, hogy álmatlanul töltötte az éjszakát? – Elnézést, de mire gondol? – kérdezte. – Semmi különösre – vágta rá azonnal a férfi. – Csak tudom, hogy ma nagyon sokat dolgozott. Rengeteg volt a tennivaló az osztályon. – Ó, igen. – Miért is érzi még mindig tökéletlennek magát az orvos társaságában? Folytatták a vizitet. Anthony szokás szerint utasításokat adott, ellenőrizte a korábbiak végrehajtását, és időnként még egy-egy apró, ha nem is túl bátorító tréfát is elsütött. A lány azonban csak akkor könnyebbült meg igazán, amikor az orvos a vizit befejeztével távozott az osztályról. Jennyben zűrzavaros érzések kavarogtak. Ha a férfi tényleg szereti, ahogy állította, akkor most nem nézte volna levegőnek! Vagy ma már nem is találja annyira vonzónak és érdekesnek? Mit jelent ez az egész? ♥ Nem tehetjük meg, hogy semmibe vesszük azt az embert, akivel szorosan együtt kell dolgoznunk. Az osztályvezető főnővérnek és az osztályos orvosnak súrlódás nélkül és tökéletes egyetértésben kell együttműködnie. Jenny betegei javát akarta, így hát szüksége volt Anthony Trenthamre. A férfi jó szándékát nem vonhatta kétségbe, és az orvos továbbra is barátságos, kedves és magabiztos volt. A lány mégis úgy érezte, hogy kicsúszott lába alól a talaj. Egyszerűen nem tudott feloldódni Anthony társaságában. Az orvos az egyik pillanatban szörnyen feldühítette az állítólag a betegek érdekében bevezetendő változtatásaival, a kővetkező pillanatban azonban Jenny kénytelen volt belátni, hogy javaslatainak túlnyomó része nagyon is jogos. Anthony Trentham és Harry Marlow bizony két külön világot képviselt. Idővel Jenny maga is megállapította, hogy a vörös könyvre, a bibliára, tényleg nincs szükségük. Az új rendszer, amelyben szemtől szembe közölték egymással a tudnivalókat, sokkal jobban működött. Csak az volt benne a kellemetlen, hogy neki éppen Trentham doktorral kellett mindent megbeszélnie. Ahogy teltek-múltak a napok, a lány azt is elismerte, hogy Anthony valóban rendkívül vonzó egyéniség. Csupán az a vidám csillogás tűnt el a szeméből, amely kezdetben annyira bosszantotta Jennyt. A férfi egyébként is megváltozott. Az osztályon mindenkivel kitűnően megértette magát, és mindenkivel tréfálkozott, csak vele, Jennyvel nem. A lány időnként teljesen kívülállónak érezte magát. Egyik nap az orvos egy fiatal, szőke nő társaságában lépett be az ajtón. Jenny első látásra felismerte, hogy a lány kiváló sportoló lehet. – Jenny – mondta Anthony –, már beszéltem magának a pszichológusunkról, de azt hiszem, személyesen még nem találkoztak. – Kérdőn hol az egyik, hol a másik nőre nézett. – Még nem mutattak be minket egymásnak – felelte Jenny leereszkedően, bár úgy érezte, torkában ver a szíve. Nem tudta volna megmondani, mitől ez az érzés. – Lisa Brook, a hölgy Jenny Hughes, osztályunk főnővére. Jenny… Lisa az új pszichológusunk.

31

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Egy pillanatra akkora csend támadt, hogy még egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. – Kettesben hagyom magukat – mondta aztán gyorsan az orvos. – Az osztályon leszek, ha szükségük lenne rám. Jenny igyekezett barátságos hangot megütni. – Sajnálom, hogy eddig még nem találkoztunk. Úgy hallottam, egyszer már bevetették magát nálunk, de akkor éppen szabadságon voltam. Lisa felnevetett. – Jó szó a bevetés! Csak részmunkaidőben dolgozom. Anthony tudta, hogy errefelé lakom. Felhívott, és rábeszélt, hogy hetente egyszer járjak be ide. Valójában nem is akartam dolgozni, ugyanis vizsgára készülök. De hát tudja, milyen Anthony! Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt tűzzel-vassal meg is valósítja. – Tényleg? – kérdezte Jenny olyan barátságosan, ahogy csak kitelt tőle. – Azt hiszem, én még ezt nem tapasztaltam, de lehet, hogy így van. Nincs szüksége valamire? Talán már hallotta, hogy hosszú évek óta nincs pszichológusunk. Egyrészt a költségmegtakarítás miatt, másrészt mert a kórház vezetése azon a véleményen volt, hogy a nővérek is képesek elbeszélgetni a betegekkel, és meg tudják adni nekik a szükséges segítséget. Még olyankor is, amikor arról van szó, hogyan illeszkedhetnek be újra a hétköznapi életbe. A lány magának persze bevallotta, hogy az ápolónőknek mindennapi munkájuk mellett nem sok idejük jutott arra, hogy a betegek lelkével törődjenek. Ő maga már régóta szerette volna, hogy betöltsék a pszichológusi munkakört, ajánlatát azonban újra és újra elutasították. Jenny szerette volna tudni, hogyan sikerült Anthony Trentham-nek ilyen gyorsan meggyőznie a vezetést. Néhány nap múlva Anthony belépett Jenny irodájába. Az orvos, mint mindig, most is rendkívül elfoglaltnak látszott. Ráadásul ma az osztálynak is rossz napja volt. – Remélem, hogy Mrs. Jessopot hamarosan elhelyezhetem az öregek otthonában – mondta a férfi minden bevezetés nélkül. A lány a hírnek megfelelő elképedéssel nézett fel rá. – Ne beszéljen már ostobaságot! – tiltakozott. – Egy napot sem bírna ki ott. – Tudja, hogy nem lesz egyedül – ellenkezett Anthony. – Külön kis lakásban fog lakni, és egész nap gondoskodnak róla. Mindig lesz valaki a közelében, aki vigyáz rá. – Elvileg! Gyakorlatilag azonban nem tudom, hogyan válna ez be Mrs. Jessopnál. Nincs hozzá elég jó állapotban. – Nekem más a véleményem. A törése szépen meggyógyult, és a mellkasi fertőzés is szépen eloszlott. Lisa szerint is nagyszerűen halad a beteg. A pszichológusnő említése ellentmondásra késztette a lányt. – Mrs. Jessop túl gyenge. – Szó sincs róla. Éppen ellenkezőleg, megerősödött – mondta Anthony. – Megerősödött? – Jenny a fojtott haragtól egyre halkabban beszélt. – Azt hiszem, Mrs. Jessop függővé vált a kórháztól. Nem teszünk jót vele, ha tovább korlátozzuk a szabadságát. Épp ellenkezőleg, vissza kell adnunk neki. – Hát persze, maga könnyen beszél! – kiáltotta Jenny dühösen. – Végül is maga az orvos! Azt mondja, meggyógyult a lába. Pompás! Amilyen gyorsan csak lehet, meg akar szabadulni tőle. Arra nem gondol, hogy utána mi lesz a beteggel. Már ezer éve itt van! – Pontosan erről van szó – mondta Anthony még mindig nyugodtan. – Ezzel meg mit akar mondani? – Valóban érdekli? Rendben van. Az a véleményem, hogy túlzásba viszi az anyáskodást a betegekkel. Túlságosan függővé válnak magától, és ez szerintem nem

32

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

helyes. Bárhová nézek, ezt látom. Egy jó nővérnek természetesen az ápolás mellett is foglalkoznia kell a betegekkel, de nem teheti őket magától függővé. Jennyt a sírás környékezte. – Úgy sejtem, azt akarja tudomásomra hozni, hogy nagyon örülne, ha felmondanék. Mert akkor alkalmazhatná még néhány barátnőjét! Az orvos elképedve nézett a lányra. – Miről beszél? Á… Csak nem Lisára gondol? Semmi oka az aggodalomra, ő nem a barátnőm. – Nem aggódom! – Jenny hangja majdnem elcsuklott. – Csak és kizárólag a maga dolga, mit és kivel tesz. Most pedig örülnék, ha békén hagyna. Rengeteg a dolgom. – Szóval egyetért a Mrs. Jessopról mondottakkal? – kérdezte az orvos. Jenny felnézett a férfira. – Ő nem fog egyetérteni vele – jelentette ki. – Mrs. Jessop hajlandónak mutatkozott. – Úgy érti… – A lány alig tudta felfogni, amit hallott. – Már beszélt vele? Anthony idegesen felsóhajtott. – Mondjuk úgy, hogy tapogatóztam nála. – Szóval már a munkámat is átvette? Miért nem jelenik meg reggel hétkor ápolónői egyenruhában az osztályon? Segíthetne az ágyazásban. – Jóságos ég, kislány! – tört ki most már Anthony. – Azt kérdeztem magától, hogy elvileg mit szól az ötletemhez. Pontosan tudtam, hogy legalább négy okot fel fog sorolni arra, miért ne tegyük meg. Amióta itt vagyok, minden javaslatomat így fogadta! – Maga is kezdettől fogva csak bírál engem! – Ó, egek! – A férfi végigsimított a homlokán. – Mindössze néhány építő javaslatot tettem arra, hogy min lenne jó változtatnunk. El kell ismernie, hogy nem is voltak annyira rosszak az ötleteim. Miért ilyen merev? Vagy csak az vezérli, hogy nem akarja beszennyezni az édesanyja emlékét? Jenny most már alig bírt uralkodni magán. – Hogy merészel… – Egyszerűen csak nyíltan beszélek magával. Már nem tudom, hogyan tehetnék a kedvére, kislány! Valószínűleg a kislány megszólítás volt az oka, hogy Jenny kirobbant. – Leghőbb vágyam, hogy ezentúl csak akkor beszélgessünk, ha okvetlenül szükséges. És elvárom, hogy a jövőben ne nyúljon hozzám! Jóságos ég, miért kellett még ezt is szóba hoznia? A lány látta, hogy Anthony barna bőre ellenére elsápad. Amikor a férfi aztán megszólalt, megvetés és leplezetlen harag csendült ki a hangjából. – Emiatt aztán nem kell aggódnia – sziszegte a foga között. – Még soha nem süllyedtem olyan mélyre, hogy valakinek könyörögjek. Azért mégis kár a dologért. Attól tartok, lekéste a csatlakozást, kedveském! Anthony elmosolyodott, a szeme azonban nem mosolygott. Mielőtt Jenny bármit válaszolhatott volna, a férfi elhagyta a szobát.

33

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

6. FEJEZET A lány még sokáig Anthony Trenthamen törte a fejét. Vajon miért nem képes arra, hogy ne gondoljon rá, amikor pedig tudja, hogy a férfi már nem érdeklődik iránta? Képtelenség, hogy a nemiség irányítsa az életet. Vagy mégis? Minden további nélkül eljárogathatott volna ide-oda az orvossal, esetleg le is fekhetett volna vele. Az egyéniségük nagyon eltérő, ezért biztosan nem tartott volna sokáig, hogy nézetkülönbségek támadjanak közöttük. Anthony egyébként is valószínűleg másik munkahelyet keres majd magának. Talán a kertkapuban állva, fehér zsebkendővel integetve kellene búcsúztatnia? De mit is töri ennyit a fejét? Édesanyja mindig azt mondta, hogy a férfiakkal csak bosszúsága van az embernek, márpedig ő igazán tudhatta, mit beszél! Aztán mégis olyasmi történt, ami megváltoztatta a lány Anthony Trenthamről alkotott véleményét. Judytól kapott egy St. Lucián feladott levelet. Kész kisregény volt, amely hosszadalmas szabadkozással kezdődött, amiért Judy se szó, se beszéd távozott a kórházból. Már régóta tervezgettük, hogy változtatunk az életünkön, főleg azóta, amióta tudtuk, hogy David korengedménnyel nyugdíjba mehet. Hirtelen lehetőség kínálkozott az indulásra, és mi megragadtuk. Nagyon gyorsan peregtek az események, de Pennynek hamarosan szüksége lesz ránk. Az orvos szerint a kicsi jól van. Ugyanakkor meg kell mondanom Neked, Jenny, hogy már régóta elégedetlen voltam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy egész életemben állandóan ugyanazt kell-e tennem. Marlow doktor halála nagyon megrázott, ám egyúttal életem egy szakaszának természetes lezárásául is kínálkozott. Ráadásul nagyon hamar rájöttem, hogy az új osztályos orvos belépése számtalan változtatást hoz majd magával. Nemigen tudom elképzelni, hogyan boldogulsz mostanában. Rendkívül kezdeményezőnek láttam, de remélem, hogy ki tudsz jönni vele. Harry halála nagyon váratlan volt Sonia Walker értesíteni akart téged, Trentham doktornak azonban más volt a véleménye, és én egyetértettem vele. Nagyon rád fért már a pihenés. Jobban tennéd, ha gyakrabban elutaznál valahova. Neked is csak egy életed van, Jenny, amit úgy kell leélned, ahogyan te akarod, nem pedig úgy, ahogy édesanyád, vagy valaki más elvárná tőled. Azt hiszem, közel sem voltunk annyira korszerűek az osztályon, mint gondoltuk magunkról. Túlnyomórészt a régi hagyományokat követtük. Édesanyád és Harry nagyszerű csapatot alkottak, mégis azt hiszem, a jövőben egyszerűbb lesz számodra, ha megszabadulsz örökké fejed fölött lebegő árnyékuktól. Ó, ha tudná! – gondolta Jenny. A levél további részében Judy úti élményeiről számolt be, szavai azonban nem igazán jutottak el a lány agyáig. Gondolatait teljesen a levél első fele töltötte be. Amit a barátnője írt, azt akár Anthony is mondhatta volna. Judy ugyan kedvesen és óvatosan fogalmazott, szavai azonban nem hagytak kétséget afelől, hogy keveselte a változtatást, az újítást… Vajon ő eddig tényleg annyira az édesanyja hatása alatt állt, hogy ez még az új dolgok elfogadásában is meggátolta? Szóval Judy valóban egyetértett Anthonyval abban, hogy őt ne hívják vissza a szabadságáról. És nem a férfi üldözte el a barátnőjét a kórházból. Még odahaza, teljesen

34

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

egyedül is belepirult a gondolatba, hogy mennyire rosszul ítélte meg az orvost. De vajon miért? Aznap, amikor Judy Collins levele megérkezett, Jenny alig-alig bírt munka közben Anthony Trentham szemébe nézni, annyira szégyellte magát. Többször is észrevette, hogy a férfi kérdőn néz rá. Szívesen megmondta volna neki, mennyire sajnálja, hogy így bánt vele, de nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Minél tovább halogatta a dolgot, annál nehezebben szánta rá magát. India Westwoodnak azonban szemmel láthatóan nem jelentett gondot a kapcsolatteremtés. Ha Anthony Trentham megjelent az osztályon, a kisegítő nővér azonnal mellette termett. Jenny egyszer végignézte, ahogy India a konyhában lecsapott az orvosra, és tágra nyílt szemmel, részletesen beszámolt neki arról, hogyan gondoskodott reggel az egyik betegről. A férfi időnként bólogatva hallgatta a tudósítást. Kiselőadása végén a lány megkérdezte: – Ugye nem ügyel a hétvégén, Anthony? Micsoda véletlen! Én sem dolgozom. – Aztán még hozzátette: – Van két jegyem egy rockhangversenyre. Lenne kedve velem jönni? Az orvos arca nem árulta el, mit gondol az ajánlatról. Mosolyogva válaszolt: – Sajnos vissza kell utasítanom, India, de azért köszönöm szépen. – Hangja szelíd volt, mégsem tűrt ellentmondást. – Ó! – A lány kissé sértettnek, ám legfőképpen csalódottnak látszott. Ezt a férfinak is észre kellett vennie, ő azonban szó nélkül magára hagyta a konyhában. Jenny csodálkozva, ám ugyanakkor megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Anthony szemmel láthatóan elfelejtette utolsó összetűzésüket. A férfi kifogástalanul viselkedett vele. Aligha önemésztő alkat! A lány újra és újra elgondolkodott azon, miért viselkedett kezdettől fogva annyira ellenségesen az orvossal. Valószínűleg saját félelme és bizonytalansága volt ebben a ludas. Igyekezett rendkívül kedvesen bánni a férfival, s ez csodálatos módon nem is esett nehezére. Nem tudta, hogy Anthony egyáltalán észrevette-e a változást, mindenesetre nem adott hangot a dolognak. Egy hét után Jenny azon vette észre magát, hogy egyre jobban élvezi munkáját. Egyik nap az orvos a műtétek után átment az osztályra. A lányt megijesztette, mennyire kimerültnek látszik a férfi. Szeme alatt sötét karika, szája körül mély vonal húzódott. Jenny hirtelen ötlettel a konyhába sietett, és kisvártatva nagy bögre teával tért vissza. Anthony meglepődve felnézett, amikor a lány letette elé a gőzölgő italt. – Hát ez meg mi? – Tea – felelte Jenny tömören, és elégedetten állapította meg magában, hogy a férfi kellemesen meglepődött. Amikor a lány pár perc múlva elhagyta az irodát, úgy érezte, a föld fölött lebeg. Jenny nem tudta pontosan, hogy Judy levele volt-e közvetlen oka megváltozott viselkedésének. Mindenesetre úgy döntött, hogy nemcsak a kórházban, hanem a magánéletében is változtatnia kell. Két tanfolyamra is beiratkozott, franciául tanult, és tornázni járt. Egyik este, ahogy kiszállt a kocsijából, Anthonyt látta meg. A férfi valószínűleg éppen kiadós sétát tett, és meglepve nézett az autóból kilépő Jennyre, aki tarka sportmezben, fölébe húzott bő pólóban, enyhén csillogó harisnyanadrágban, sokszínű kötött lábmelegítőben és tornacipőben volt. Az orvos megállt, és becsukta a lány mögött a kocsi ajtaját. – Köszönöm szépen – lehelte Jenny olyan elfúlva, mintha kilométeres kocogásról érkezett volna vissza. Anthony a közeli kisvendéglőre bökött a fejével.

35

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Éppen oda készültem, hogy megigyam valamit. Kár, hogy nincs rendesen felöltözve, akkor velem tarthatna. – Esetleg… – kezdte a lány, és már-már kimondta, hogy át is öltözhet. De aztán megjelent előtte India Westwood rajongó tekintete, és úgy döntött, hogy nem fogja más nőkkel egy kalap alá vennie magát. – Igen? – kérdezte a férfi, és kissé felvonta a szemöldökét. – Ó, azt hiszem, rám fér egy nyugodt este – tért ki Jenny a kérdés elől, és az orvos azonnal rábólintott. – Persze. Akkor nem is állok tovább szépítő álma útjába. Jó éjszakát, Jenny. – Jó éjszakát, Anthony. Egyik éjjel a lány kénytelen volt csipogón keresni az orvost. Anthony azonnal felhívta az osztályt. – Parancsoljon, Jenny! – Jó lenne, ha gyorsan meg tudná nézni az egyik beteget. Kissé aggódom miatta. Anthony pillanatokon belül ott is volt. – Ki miatt aggódik? – Joe Lyons miatt. Harminchat órával ezelőtt volt sípcsontműtétje, és panaszkodik, hogy nem érzi a lábát. Nem kellene ideggyógyászati vizsgálatot végezni nála? Anthony bólintott. – De igen. Ha igaza van, és pozitív lesz az eredmény, akkor azonnal vissza kell vinnünk a műtőbe. Ráérne segíteni? – Természetesen. Ha egyetért, akkor szólok az egyik tanulónővérnek is. Ez a jelenség annyira ritka, hogy én is csak egyszer találkoztam vele Jenny szólt Daisy Gallowaynek, hogy jöjjön át a vizsgálóba, aztán előkészítette az orvos számára a műszereket, örült, hogy Anthony komolyan vette a kórisméjét. Kezet mosott, és elmagyarázta Daisynek a helyzetet. – Ilyesmi a legritkább esetben lép fel műtéti beavatkozás, törés után. A lábban négy vérkamra található, s a vérellátásukat befolyásolhatja egy esetleges duzzadás. Ha ez túl erős, a beteg arra panaszkodik, hogy nem érzi a lábát. Az újbóli műtét előtt mindenképpen ki kell derítem, hogy ennek nemcsak a műtét utáni félelem és idegesség-e az oka. Trentham doktor most ennek érdekében ideggyógyászati vizsgálatot végez. Ha pozitív eredményt hoz, a beteget a lehető leggyorsabban vissza kell vinnünk a műtőbe, hogy elhárítsuk a bajt. – Komoly ez a betegség, Jenny nővér? – kérdezte Daisy, miközben a beteg ágya felé tartottak. – Nagyon komoly, Daisy. A két nővér teljes odaadással figyelte a vizsgálatot. Amikor Anthony végzett, felegyenesedett, és odabólintott Jennynek. A lány azonnal elértette a jelzést. Hallotta, hogy az orvos elmagyarázza a helyzetet a fiatalembernek, vigyázva arra, nehogy megrémítse, ám mégis megértesse vele, mennyire komoly a dolog. Jenny csodálta a férfit. Kiléptek a folyosóra. – Azonnal lemegyek a műtőbe – mondta Anthony. – Lehozná a kórlapot, kérem? Felírok egy előkészítő gyógyszert, rögtön adja is be a betegnek. Látszik rajta, hogy rettenetesen fél. – Természetesen. Már fél háromra járt, mire Jenny végre megérkezett Joe Lyonsszal a műtőbe. Szolgálata hátralévő része szinte elrepült. Igyekeznie kellett, hogy behozza a rendkívüli eset miatt elvesztett időt. Röviddel azelőtt, hogy lejárt a munkaideje, Joe-t is felhozták a műtőből.

36

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny gyorsan átfutotta a műtéti jelentést. Úgy látta, hogy minden jól ment. Ellenőrizte a beteg vérnyomását és pulzusát, mindent rendben talált. Kicsit később Anthony lépett be az irodába. Nagyon fáradtnak és kimerültnek látszott. Arcára azonban némi vidámság ült ki, amikor meglátta, hogy a lány barátságosan rámosolyog. – Hogy van Joe Lyons? – kérdezte a férfi, és leroskadt a legközelebbi székre. – Teljesen rendben – jelentette a lány. – Mindent ellenőriztem. Úgy látom, megint remek munkát végzett. – Hát igen. Köszönöm szépen. – Az orvost szemmel láthatóan kínosan érintette Jenny dicsérete. Túlságosan új volt számára ez a hang. A lány levette fityuláját, és haja szabadon a vállára omlott. Zavarban volt, s nem igazán tudta, mit tegyen. – Azt hiszem, lassan indulnom kell – mondta aztán gyorsan. – Igen, nekem is. Tud róla, hogy holnap nem vagyok bent? – Nem, nem tudtam. – Ne aggódjon, gondoskodtam helyettesről. Holnap lesz a második orvosi szakvizsgám. – Nekilátott, hogy felírjon valamit Joe kórlapjára. – Anthony? – Igen? – nézett fel a férfi. Abban a pillanatban, ahogy az orvos ráemelte sötét szemét, a lány mindent megadott volna azért, ha kezdetben nem hadakozik ellene. – Sok szerencsét holnapra. Az orvos boldogan elmosolyodott, és Jenny hirtelen rádöbbent, miért imádják annyira a többiek ezt a férfit. – Köszönöm szépen. Két nappal később a kíváncsi nővérek kérdésére Anthony elárulta, hogy írásbeli vizsgája nem sikerült a legrosszabbul. Egy hétre rá valóban be is hívták szóbelizni. Jenny aznap éppen a műszakváltást készítette elő az osztályon, amikor Anthony az irodába lépett. A férfi csak úgy ragyogott, és a lány azonnal tudta, hogy sikerrel tette le a vizsgát. – Levizsgázott! – kiáltotta boldogan Jenny, és egy kurta pillanatig azt hitte, hogy Anthony azonnal átöleli. Ő azonban csak túláradó örömmel rámosolygott. – Méghozzá kitüntetéssel – közölte a férfi, és kétségbeesetten igyekezett elérni, hogy ne tűnjék hencegőnek. – Hiszen ez csodálatos! – Jenny öröme valódi volt, és a férfi kutatón nézett rá. – Hogy őszinte legyek… Szóval azt gondoltam… Mondja egyszerűen utánam: Szívből gratulálok, Anthony. – Szívből gratulálok, Anthony. – Most pedig mondja azt: Nagyon örülnék, ha ma együtt vacsorázhatnánk. – Az orvos hangja ugyanolyan könnyed és felszínes volt, mint eddig, arca azonban egyértelműen elkomolyodott. Jenny tisztán hallotta a saját szívverését. – Meg sem kérdezte, hogy én szeretnék-e magával vacsorázni – mondta halkan. – Ha megkérdezem, akkor biztosan nemet mond. – Talán mégsem. – Eddig mindig úgy tett. – És a nők sohasem változtathatják meg a véleményüket? – kérdezte Jenny incselkedve. Anthony szinte suttogóra fogta mély hangját. – Maga meg akarja változtatni? – Igen – felelte egyszerűen a lány.

37

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Akkor nyolckor ott vagyok magáért. – Nagyon kedves. – Jenny boldogan elmosolyodott, és miközben elhagyta az irodát, újra tizenhat évesnek érezte magát. A lány a tükör előtt ellenőrizte megjelenését. Azon gondolkodott, megfelel-e majd így Anthony igényeinek. Szinte megrémült, amikor eszébe jutott a szokásos kérdés, hogy mit vegyen fel. Sejtelme sem volt ugyanis arról, hová akarja vinni a férfi. Végül szűk, rövid szoknya és puha, barátságos színű selyemblúz mellett döntött. Ékszerként egy nefrit nyakláncot és hozzáillő fülbevalót tett fel. Pontban nyolckor kellett ajtót nyitnia, és Anthony arckifejezése azonnal elárulta neki, hogy jól választotta meg a ruhákat. Sok férfi öltönyt vett volna fel erre az alkalomra, gondolta a lány, az orvos azonban fekete farmernadrágot és homokszínű vászoninget viselt, s nagyon jól festett. Anthony figyelmét nem kerülte el, hogy Jenny gyorsan végigmérte. – Megfelelek az igényeinek? – huncutkodott. – Nem rossz – ment bele a lány a játékba. – Remélem, nem baj, hogy ma este itt maradunk a faluban. Az volt az érzésem, hogy nem ülne fel túl lelkesen a motoromra. – Ebben igaza van – mondta Jenny. – Hogy őszinte legyek, azt sem akartam megkérdezni, hogy mehetnénk-e a maga kocsijával. Szóval maradjunk itt! Rendben van? – Igen – mondta a lány –, rendben van. – A vendéglő különtermében foglaltam magunknak asztalt – közölte Anthony, és nagyon elégedettnek látszott. – Hát ezt meg hogyan sikerült elérnie? A férfi elmosolyodott. – A vendéglős egyszer szívességet kért tőlem. A lábával volt valami, és eddig tartozott a viszonzással. Tényleg nagyon jó a konyhájuk. A külön szobát ő ajánlotta fel, amikor elmondtam, hogy szeretnék kissé bizalmasabb keretet teremteni a találkozásunknak. Átsétáltak a gyepen. Jenny gyorsan hátrafordult, és úgy tett, mintha azt akarná még egyszer ellenőrizni, minden rendben van-e a házával. Valójában azonban el akarta kerülni, hogy Anthony olvasni tudjon a tekintetéből. Amikor ugyanis a férfi a bizalmasabb légkört említette, a lánynak a dombon történtek jutottak eszébe. Mi történik, ha megint kettesben lesznek? Megbízhat-e a saját érzéseiben? Jenny még jobban elbizonytalanodott, amikor John, a tulajdonos keresztülvezette őket a vendéglőn. A törzsvendégek, akik szinte minden áldott este itt ültek, és egyik sört a másik után eresztették le a torkukon, kíváncsi tekintettel kísérték a párt. Végre az asztalnál ültek, és felszolgálták nekik az ételt. A lány hatalmasat kortyolt az aperitifből. Azt remélte, ettől majd megnyugszanak feszült idegei. Nagy igyekezetében azonban félrenyelt. – Én is ugyanolyan ideges vagyok, mint maga – szólalt meg Anthony Jenny legnagyobb meglepetésére. – Ideges? Miből gondolja, hogy az vagyok? A férfi szeme vidáman megcsillant. – Hát… ha továbbra is ilyen iramban iszik, akkor később valószínűleg ölben kell majd hazavinnem. Na meg azt is abbahagyhatná, hogy apróra összehajtogatja az összes, keze ügyébe eső szalvétát. A lány lenézett, és csak most vette észre, hogy valóban azon igyekszik, hogy mind kisebbre és kisebbre hajtson össze két rózsaszín szalvétát. Erre aztán ő is felkacagott.

38

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Így mindjárt jobb – jegyezte meg Anthony, majd kisvártatva folytatta: – Egyébként nagyon meglepett, hogy elfogadta a meghívásomat. – A férfi megvárta, hogy a lány letörjön egy darab kenyeret. – Hát már nem utál? Jenny mélyet sóhajtott. – Igazából sosem utáltam, Anthony. Egyszerűen túlzásokba estem. A legtöbb változtatásnak, amelyet bevezetett, nagyon is volt értelme. Valószínűleg csak túlérzékeny voltam. – Azt hiszem, én sem kaptam volna kitüntetést a tapintatomért és kifinomultságomért – ismerte be a férfi. – Mindig is jobb voltam a szárazabb tudományokban. – Voltaképpen semmit sem tudok magáról – jegyezte meg a lány. – Dehogynem. Tudja, hogy nagyszerű orvos vagyok. Vagy nem ez a véleménye? – És a szerénység nem a legerősebb oldala – tette hozzá Jenny. – Mit szeretne tudni rólam? – Anthony bort töltött a poharaikba. – Például azt, hogy hová való. Hol született? Hol élnek a szülei? Ilyesmik érdekelnének. – Rendben, ha utána magáról is elmeséli ugyanezeket. A lány elmosolyodott. – Sportszerű ötlet. A férfi gyorsan elsorolta, amit fontosnak tartott: harmincharmadik évében jár, szülei Londonban laknak, akárcsak Louis, a bátyja. – Apám bankigazgató – mondta –, és nagyon csalódott, hogy egyik fia sem lépett a nyomdokaiba. – Nem szeretett volna inkább valamelyik nagyvárosban maradni? – Jennynek összefutott a nyál a szájában, amikor eléjük tették a bőséges haltálat. – Nagyvárosban? Rettenetes lett volna. Számomra túlságosan zaklatott a nagyvárosi élet. Ott egyébként majdnem mindenki csak a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb pénzt akarja megkeresni. Jobb, ha tudja: egy lázadóval ül szemben! Családom tagjai legalábbis még mindig azt remélik, hogy egyszer észhez térek. – Ellenezték, hogy orvos legyen? – kérdezte elképedve a lány. – Szerintük ez rabszolgamunka – felelte a férfi. – Akkor talán elfogadnák a dolgot, ha mellékesen magánrendelést is folytatnék, nekem azonban nem áll szándékomban az ilyesmi. – Helyes – mondta Jenny halkan. Egymás szemébe néztek, és mindketten elmosolyodtak. Anthony ívott egy korty bort. – Most pedig maga következik. – Az én életem nem különösebben érdekes – szabódott a lány. – Köti az ígérete. – Igaz. – Jenny eltolta maga elöl a tányért. – Mindig is ebben a faluban laktam. Most egyedül élek, de három évvel ezelőttig, amíg édesanyám élt, vele laktam. – És az édesapja? – érdeklődőit a férfi. Ha édesapja került szóba, Jenny ösztönös fájdalmat érzett. Most is így történt. – Apám négyéves koromban elhagyott bennünket. – Rettenetes lehetett magának. A lány életében először nem akart túl erősnek, keménynek látszani. Úgy érezte, Anthonyval szemben nem kell így tennie. – Rossz volt, de már túl vagyok rajta. – Az édesanyja nem ment újra férjhez? Jenny a fejét rázta.

39

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Nem tudom, miért, de sohasem váltak el. Azt hittem, Harry Marlow nagyon közel áll hozzá, de semmi sem lett belőle. – Nem lett volna jogom megakadályozni, hogy részt vehessen a temetésén – ismerte be a férfi. – Meg tud nekem ezért valaha bocsátani? Anthony bocsánatkérése a lány maradék kétségeit is eloszlatta. – Hát persze. Csak azt tette, amit a legjobbnak látott. Talán jobb is volt így. Rám fért a pihenés. Édesanyám halála óta egyfolytában dolgoztam. Talán a túlterheltség miatt jöttem ki időnként túl könnyen a sodromból. – Azért annyira nem hirtelen természetű – ellenkezett a férfi. – De az voltam. Maga is mondta egyszer. – Mondjuk úgy, hogy gyakran változott a hangulata. Ma este azonban egyáltalán nem úgy fest, mintha fel akarná idegesítem magát. – Igaza van – ismerte be Jenny. – De azt hiszem, hogy nekem is bocsánatot kell kérnem magától. Anthony éppen meg akart vajazni egy szelet kenyeret, de most megakadt ez a mozdulata. – Ugyan miért? – Amikor megismerkedtünk, és rájöttem, hogy számtalan újítást akar bevezetni, meglehetősen idegenkedve fogadtam a dolgot. Még azzal is meggyanúsítottam, hogy maga kergette el a kórháztól Judyt. Most már tudom, hogy ez nem igaz, mert levelet kaptam tőle. Megírta, hogy régóta változtatni akart már az életén, és hogy egyetértett magával abban, hogy ne hívjanak vissza a temetés miatt. Judy minden újítását helyesnek tartja. Sajnálom, hogy oly sok dolgot félreértettem. – Nem akkora a baj – mondta Anthony, és az asztal fölött átnyúlva megfogta a lány kezét. Sötét szemében visszatükröződött a gyertya fénye, amely a helyiségnek meleg hangulatot adott. A dombon töltött este óta a férfi most először érintette meg Jennyt, ő pedig azonnal úgy érezte, villamos feszültséggel töltődik fel körülötte a levegő. Olyan erős vágy járta át, hogy nem is tudta, mit kezdjen vele. Semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy Anthony a következő pillanatban megcsókolja. Ekkor kinyílt az ajtó. John, a vendéglős jelent meg hogy, leszedje a terítéket. Megtört a varázs, és később már csak általánosságokról beszélgettek. Jenny később nem tudta volna megmondani, mit ettek és ittak, és éppilyen kevéssé tudta volna felidézni a társalgásukat is. Kristálytisztán emlékezett viszont Anthony mosolyára és a szemében megbúvó kifejezésre. A férfi hazakísérte, és útközben kedvesen átkarolta a vállát. Mindketten hallgattak. A kapu elé érve Jenny megállt Anthony előtt, és ideges várakozással nézett fel rá. A csók, amelyet ezután kapott, rettenetesen meglepte. Nem volt több ajkuk leheletnyi összeérésénél. – Csodálatos este volt, Jenny – mondta a férfi. – Megismételhetnénk holnap? – Igen… én… nagyon jó lenne – hebegte a lány. – Akkor a holnapi viszontlátásig – suttogta Anthony, és már ott sem volt. Jenny a gyepen átvágó férfi után nézett. Az orvos egyszer még hátrafordult, és visszamosolygott. A lány kinyitotta az ajtót, és bement a házba. Nem igazán tudta, hogy a meglepetése vagy a csalódása volt-e erősebb. Egy héten át minden ugyanígy ment. Esténként találkoztak, kivéve, ha az orvos ügyeletes volt. A férfi még autót is bérelt. Jenny nem akart hinni a szemének, amikor Anthony egyik este kocsival jelent meg érte. – Hát ezt meg honnan szerezte? – kérdezte csodálkozva.

40

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Béreltem. – Minek? – Szerintem kézenfekvő a magyarázat. Ha jól tudom, maga nem nagyon akar felülni a motoromra. – Hát ez igaz. – Ha tehát nem óhajt minden estét a falu kétségtelenül kiváló légkörében tölteni, akkor másik szállítóeszközre van szükségünk. – De hát nekem van kocsim! – Én pedig meglehetősen maradi vagyok. A lányt újra és újra meglepte a férfi viselkedése, hiszen Anthony most úgy bánt vele. mintha drága porcelánbaba lenne. Jenny örült volna, ha az orvos felhagy ezzel. Csakis arra vágyott, hogy a férfi végre átölelje és megcsókolja. Ráébredt, hogy sok mindenben valóban nagyon különböznek egymástól Anthonyval. A férfi számára nem igazán voltak fontosak az anyagi javak, Jenny viszont nem értette, miért nem vásárol magának Anthony saját házat. – Nem készültem még fel rá, hogy gyökeret verjek valahol – hangzott a férfi magyarázata. Ennek a kijelentésnek talán figyelmeztetnie kellett volna a lányt, ő azonban úgy döntött, hogy nem vesz róla tudomást. Abban is különböztek, hogy Jenny rendkívül gyakorlatias volt, Anthony viszont egyáltalán nem. – Tudom, hogy van valami az életben, ami nagyon fontos lesz számomra – mondta egyik este az orvos –, de még nem találtam meg. – Nincs már túl késő ahhoz, hogy szakmailag más irányba induljon? – vetette ellen a lány. – Sohasem túl késő, Jenny kedves. – Egyáltalán nem illünk össze – sóhajtotta a lány. – Ugyan, csak éppen nem vagyunk teljesen egyformák – ugratta a férfi. Jennyt időnként kihozta a sodrából, amit Anthony mondott, máskor viszont megnevettette. Más férfinak ez eddig sohasem sikerült. Így hát a lány rendszeresen eljárogatott Anthonyval ide-oda, ám közben kényszerítette magát, hogy lehetőleg ne gondoljon arra, lesz-e valami ebből az egészből.

41

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

7. FEJEZET Már hatodszor töltötték együtt az estét, s aznap Anthony egyenesen a kórházból vitte moziba Jennyt. Pattogatott kukoricát és fagyit ettek, s hazafelé egész úton beszélgettek. Amikor befordultak a férfi házához vezető útra, Anthony megkérdezte: – Főzzek valamit vacsorára? A lány szíve azonnal vad dobogásba kezdett. Végül is huszonhat éves, és nagyon tetszik neki a mellette ülő férfi. Ha most elfogadja az ajánlatát, annak alighanem következményei lesznek. – Nagyon jó lenne a vacsora – felelte mégis. Az orvos a háza előtt állította le a kocsit. Jenny megborzongott az izgatottságtól, amikor belépett. – Hagyja magán a kabátot! Gyorsan begyújtok a kandallóba – mondta Anthony. Hamarosan kiderült, hogy az orvos nem boldogul igazán a tűzgyújtással. – Majd én megcsinálom – mondta Jenny. Kivette a férfi kezéből a gyufát, kissé arrább tolta a fahasábokat, és lángra lobbantotta a papírt. Pillanatokon belül sercegve lobogott a tűz. – Maga kész tehetség! – jelentette ki Anthony. – Ne mondja, hogy erre csak most jött rá! A férfi a lány vállára tette a kezét, és komolyan a szemébe nézett. – Ugye tudod, hogy szeretlek, Jenny? A lány nem számított ilyen hirtelen nyíltságra. Furcsamód pillanatnyi kétsége sem támadt Anthony szavainak őszintesége Iránt – Igen, tudom. – Jenny… – kezdte a férfi, de folytatás helyett a következő pillanatban karjába ölelte, és megcsókolta a lányt. – Jóságos ég, Jenny – nyögte –, egész idő alatt erre vártam. – Újra megcsókolta a lányt. – Még soha életemben nem éreztem így magam. Az első pillanatban beléd bolondultam. Úgy viselkedtem, mint egy őrülten szerelmes kamasz. Pedig időt kellett volna adnom magamnak és neked. Már azt hittem, mindent elrontottam, és most félek még egyszer megcsókolni téged. Nem tudom, képes leszek-e abbahagyni, és talán nem örülnél neki, drágám. Anthony feleslegesen aggódott, Jenny ugyanis akarta, hogy a férfi megcsókolja. Ezért most ő kezdeményezett, és közben arra számított, hogy Anthony erős karja újra átöleli majd. De nem ez történt. A férfi keze meg sem érintette a testét, ehelyett ajkával kezdte gyengéden simogatni. Érintése oly szelíd volt, hogy Jenny nem tudta igazán, megtörtént-e egyáltalán. Az apró csókok annyira felkorbácsolták a lány érzéseit, hogy egy idő után nem bírta tovább. Karjával átkulcsolta Anthony nyakát, és teljes odaadással megcsókolta a férfit. Nem telt sok időbe, és egymást szorosan átölelve a kandalló előtt feküdtek a padlón. Anthony hosszasan a lány szemébe nézett, amelyben visszatükröződtek a kandallótűz lángjai. – Egészen biztos vagy benne, hogy akarod? A lány állta a férfi tekintetét. – Egészen biztos vagyok benne. – Nagyon jó – suttogta Anthony. – Régóta álmodom arról, hogy lobogó kandallótűz előtt lehessek együtt azzal a nővel, akit szeretek.

42

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Egyszerre Jenny is úgy érezte, hogy maga is mindig így akart szeretni egy férfit. Anthony számtalan apró csókkal borította be a lány nyakát és nyakhajlatát, és Jenny minden fenntartásáról megfeledkezett. Mintegy messzi távolból érzékelte, hogy a férfi keze lassan végigvándorol a blúzán, és egyik gombot a másik után nyitja ki rajta. Aztán félretolta a könnyű anyagot, és gyengéd ujjai megérintették a lány mellét. Jenny úgy érezte, szétveti az izgalom, amikor Anthony előbb kezével, azután ajkával fedezte fel és becézte érzékeny pontját. Halkan a férfi nevét kiáltotta, közben Anthony keze lejjebb vándorolt a testén. A lány magától értetődő mozdulattal nekilátott, hogy ő is kigombolja a férfi ingét. Ugyanúgy, mint akkor a dombon, Jenny most is úgy érezte, eggyé olvad a természettel. Egy lett a földdel, a széllel, sőt a tűzzel is, amely táncoló árnyékot vetett a testükre. Érzéseik csúcsán Jenny és a férfi egymás szemébe néztek, és a lány ebben a pillanatban rádöbbent, hogy mindennél jobban szereti Anthonyt. Jenny arra ébredt, hogy a férfi mellette fekszik az ágyban. Mindketten meztelenek voltak, és Anthony egyik lábát félig keresztülvetette rajta. A lány hirtelen teljesen felébredt. Villámként hasítottak bele az előző este történései. Mit tett? Megengedte, hogy Anthony szeresse, és semmi jelét nem adta annak, hogy számára ez kellemetlen lett volna. Egy idő után elhagyták a kandalló előtti helyet. A férfi karjába vette, és felvitte a lépcsőn a hálószobájába. Ott is szerették egymást, beszélgettek, aztán megint szeretkeztek. A tartózkodó Jenny Hughes minden elővigyázatosságát félredobta! – gondolta nagyot sóhajtva a lány. – Hadd találjam ki, mire gondolsz! – szólalt meg mellette váratlanul egy mély hang. – Jenny nővér itt fekszik az ágyban, mindent megbánt, ami történt, és a legszívesebben több millió kilométerre lenne innen. – Anthony barna szeme ragyogott. A férfi félig megfordult, aztán felkönyökölt, másik kezével pedig kisimított egy tincset a lány arcából. – Nem is szabadna itt lennem – mondta halkan Jenny. – Az éjjel nem beszéltél erről – jegyezte meg vidáman a férfi. Mi mindent mondhatott az éjszaka? A lány a legjobb akarattal sem tudott visszaemlékezni a részletekre. Csak az maradt meg benne, hogy egész bensejét izgató érzések töltötték be. Lehunyta a szemét. Úgy érezte magát, mintha álmodna, és nem akart felébredni. Anthony csókolgatni kezdte a lány vállát, amit Jenny leírhatatlanul kellemesnek talált. – Nem szeretném, ha azt hinnéd… – kezdte a lány. – Pillanatnyilag nem tudok tisztán gondolkodni – szakította félbe halkan Anthony. – Nem szoktam ilyesmit termi… A férfi megnyugtatóim elmosolyodott. – Nem érdekel, Jenny. Soha nem ítélkezem ilyesmi felett. Mindegy, hogy csak egy vagy… sok szeretőd volt-e. Szeretlek. Fontos vagy nekem. Most pedig gyere ide! – Mennem kell… – Most nem. Most semmit sem kell… Anthonynak nem lehetett ellenállni, amikor ilyen volt. A lány azonnal megfeledkezett az ésszerű gondolkodásról, ha a férfi átölelte. Teste és agya teljesen ellentétes parancsokat adott neki. – Csodálatos volt – sóhajtotta Anthony. Megint szerették egymást, és most szorosan összebújva feküdtek. A lány szabadon eresztette gondolatait. Életében eddig egyetlen férfival feküdt le. Még nővériskolába járt, amikor egy évig egy fogorvostan-hallgató volt a barátja. Jenny beképzelte magának, hogy szereti a fiút, de így

43

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

is csak hosszú idő után volt hajlandó ágyba bújni vele. A dolog kudarccal végződött, ami rádöbbentette a lányt, hogy mégsem táplál mély érzéseket barátja iránt. Most pedig habozás nélkül úgy döntött, hogy lefekszik Anthonyval. Ezek szerint szereti a férfit? Az éjszaka megesküdött volna rá, hogy igen, most azonban… – Min merengsz? – érdeklődött Anthony. – Semmin. – A lány szívesen eltitkolta volna aggodalmait a férfi elől, ő azonban észrevette, hogy valami nincs rendben. – Nem lehetnek titkaid előttem. Tudok olvasni a gondolataidban. – Pályát tévesztettél – mondta nevetve a lány. – Közmondásos a rábeszélő képességed. Pszichológusnak kellett volna menned. – Még mindig megtehetem. – Butaság, hiszen orvos vagy. – Ma még talán igen, meg holnap is, és talán egész évben. De jövőre? Ki tudja… Lehet, hogy körbevitorlázom a földet, és téged is magammal viszlek. Anthony akár azt is hihette volna, hogy már nem Jenny kezét, hanem egy darab jeget tart a kezében. A lány benseje megfagyott a férfi szavait hallgatva. Eszébe jutott első benyomása az orvosról. Nem tiszteli a hagyományokat, különc és nyugtalan. Már nem számított, hogy Anthony erős, kedves és Jóképű. Jennyt most sokkal inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy beleszerethet-e olyasvalakibe, aki számára ennyire idegen tulajdonságokkal rendelkezik. A férfi természetesen észrevette, hogy a lány érzelmei hirtelen megváltoztak. – Szóval mi jár a fejedben? – kérdezte. – Épp arra gondoltam, hogy még életemben nem késtem el a munkából – lódította Jenny. – És most sem szeretnék. – Elviszlek. – Ne! – utasította vissza határozottan az ajánlatot a lány. – Képzeld el, mi történne, ha együtt jelennénk meg a kórházban! – Ugyan már! – tett még egy kísérletet Anthony. – Nem! Jenny kimászott az ágyból, és maga köré tekerte a lepedőt. Szeme sarkából látta, hogy a férfi magában jót mulat a viselkedésén. – Sonkás tükörtojás? – kérdezte reménykedve Anthony. – Szó se lehet róla! A férfi kipattant az ágyból. Átölelte a lányt, ő azonban hevesen eltolta magától, mert észrevette, hogy kintről megláthatják őket. – Vége a jó híremnek – mondta Jenny, de látszott rajta, hogy nem nagyon bántaná a dolog. – Akkor gondoskodnom kell róla, hogy visszaszerezd. Hozzám jössz feleségül, Jenny? A kérdés felbőszítette a lányt. – Ne légy felelőtlen, Anthony! Nem kínálhatsz házasságot valakinek, akit alig ismersz. Ez nem csak egy szelet torta. Az ilyesmit nem lehet félvállról venni. Nem hallottál arról, hogy minden harmadik házasság válással végződik? – Köztük a szüleidé is – mondta hirtelen elkomolyodva a férfi. – Ők sohasem váltak el hivatalosan. – Attól az még ugyanaz volt. Te pedig természetesen nem akarod megismételni a szüleid hibáját, ugye? – Persze hogy nem akarom. Ha valaha is férjhez megyek, csak hosszú próbaidő után teszem meg. – Jaj, csak túl hosszú ne legyen! Nem vagyok nagyon türelmes.

44

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Lehetetlen alak vagy, Anthony Trentham! Miből gondolod, hogy érdekelnek a kívánságaid? A férfi közben háttal a falnak szorította Jennyt, és testével tartotta fogva. Napsütötte arca és barna szeme túlságosan közelvolt a lányhoz. Jenny úgy érezte, csapdába esett, de élvezte a helyzetét. – Megengednéd, hogy bemenjek dolgozni? – kérdezte. – Csak akkor, ha megismétled, amit az éjszaka mondtál. Jenny ugyan meglehetősen sok mindent mondott az éjszaka, mégis pontosan tudta, mire gondol Anthony. Ám okos dolog-e viszonyt kezdeni egy ilyen férfival? Anthony harminchárom éves, s valószínűleg még mindig nem tudja, mit vár az élettől. – Jól van, Anthony Trentham, hogy az ördög vigyen el – suttogta a lány a férfi fülébe. – Szeretlek, ahogy magad is tudod. S hogy akkor miért nem akart Anthony felesége lenni? – Korai még – mondta Jenny, amikor Anthony másodszor tette fel neki a kérdést. Már megint az ágyban kötöttek kim és a férfi citranccsal etette a lányt. – Anthony! Az egész leve az ágyba csöpög… – Majd felnyalom – mondta a férfi rezzenéstelenül. – Hogy te milyen lehetetlen vagy! – Te is. Szóval miért nem akarsz hozzám jönni? – Mondtam már… Túl korai… Miért kellene elhamarkodnunk a dolgot, ha amúgy is rendben van a kapcsolatunk? – Jellemző! – panaszkodott Anthony. – Egyetlen nő van, akit elvennék, az is visszautasít. – Biztos vagyok benne, hogy száz más nő szívesen élne az alkalommal – gondolkodott hangosan Jenny. – Egy-kettő kétségtelenül – mondta a férfi. – Lehet, hogy csak élvezed a játékot, és inadba szállna a bátorságod, ha tényleg igent mondanék. – Hagyd abba! – figyelmeztette Anthony. – Szeretjük egymást, és ezen semmi sem változtathat. A szerelem is mulandó, töprengett a lány. „Soha ne dobd oda egy férfinak az életed!” – óvta minden adandó alkalommal az édesanyja. „Egyikük sem ér annyit.” Jenny és Anthony nem igyekeztek eltitkolni kapcsolatukat, bár különjártak dolgozni. A férfi ugyanis mereven ellenezte, hogy a lány vigye be kocsiján, Jenny viszont nem mert felülni a motorrá. Egyikük sem engedett a negyvennyolcból. Egyedül India Westwood magatartása változott meg Jennyvel szemben. A két nővér eddig sem jött ki igazán jól egymással, ellenszenvük azonban most nyíltan a felszínre tört. Jenny boldogságát azonban ez csöppet sem zavarta meg. Csak most jött rá, milyen régen nem volt már barátja. Minden szabad percüket együtt töltötték. Mindenféléről beszélgettek, és Jenny sem félénk, sem szégyenlős nem volt Anthony mellett. Az ágyban is egyre jobban érezték magukat. Jenny pedig néha úgy gondolta, nem tisztességes a többiekkel szemben, hogy mindig repeső boldogsággal megy be dolgozni. Arca kipirult, és csillogott a szeme, ha eszébe jutott egy-egy részlet együttlétükből. Munka közben Anthony a tisztesség és a tárgyilagosság mintaképe volt. A lánynak napközben néha kétségei támadtak afelől, hogy előző éjszaka ugyanezzel a férfival feküdt-e egy ágyban. ♥ Március végén még egyszer vadul esni kezdett a hó, és olyan erős viharok támadtak, amilyeneket utoljára a múlt század végén éltek meg ezen a vidéken. A rendkívül rossz idő

45

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

miatt már attól kellett tartani, hogy a hó elzárja a kórházhoz vezető utakat. Ezért a személyzet legnagyobb részét az épületben helyezték el, hogy kéznél legyenek, amíg nem változik meg az idő. – A nővérszállón kaptam szobát – közölte Jenny Anthonyval, amikor délután együtt teáztak a büfében. – Nem lesz rá szükséged. Lakhatsz nálam. Az orvosok szobái sokkal tágasabbak. – Nem fogják furcsállani a többiek? – A többiek? – Megfogta a lány kezét, és mélyen a szemébe nézett. – Nem érdekel, mit gondolnak mások. Ápolónő vagy, nem apáca. Jenny rendkívül izgatónak találta, hogy a keskeny kórházi ágyat kell megosztania Anthonyval. Olyan volt, mintha egy olcsó külföldi szállodában laknának. Nem tehettek mást, vagy órákig egymást átölelve feküdtek, beszélgettek, szenderegtek, vagy szeretkeztek. Egészen addig az éjszakáig, amikor hatalmas vihar tört ki. A rádióból értesültek arról, hogy fákat tépett ki, s számos telefonvonalat megrongált. Ráadásul az utak is eljegesedtek, és sokat elzárt a hófúvás. Az autósoknak azt tanácsolták, hogy maradjanak otthon. – Ma éjszaka aligha hoznak be sürgős esetet – mondta Anthony. – Reméljük – felelte Jenny. Már majdnem éjfélre járt. Anthony szobájában üldögéltek, s a férfi éppen megírta szokásos jegyzeteit, amikor megszólalt a telefon. Jenny néhány tömör választ hallott a beszélgetésből, Anthonyn azonban látszott, hogy komoly dologról lehet szó. Amikor végül letette a kagylót, tenyerébe fogta Jenny kezét. – Mondanom kell valamit, drágám. A Glower úton súlyos baleset történt. Egy gazda éppen egy sérült juhot igyekezett megmentem, amikor egy távírópózna rádőlt, és maga alá temette. Mentőhelikopter nem tud leszállni a közelében. Az utak miatt mentőautóval sem lehet megközelíteni. Tapasztalt orvosra van szükség, mégpedig azonnal. Odamegyek. Arra az esetre, ha esetleg meg kell műtenem a sérültet, velem kell jönnie egy ápolónőnek. Vállalod? Csak az a baj, hogy a motoromon kell mennünk. Azzal jutunk át legjobban a hófúváson. – Évek óta nem dolgoztam műtőben – mondta Jenny. – Viszont általános ortopédiai képzettséged van – vetette ellen a férfi. – Az osztályon senki másnak nincs annyi tapasztalata, mint neked. Szükségem van rád, Jenny, de nem akarlak arra kényszerítem, hogy motorra ülj. A lány egy darabig nem válaszolt. Már évek óta félt a motorkerékpároktól. Az ortopédiai osztályon ugyanis testközelből láthatta, milyen szörnyű következményei lehetnek a motorozásnak. Ha rajta múlik, minden motort kivonatott volna a forgalomból. Most azonban az volt a kérdés, eléggé megbízik-e Anthonyban ahhoz, hogy ma éjszakára legyőzze a félelmét. Azonnal tudta, hogy erre egyetlen felelet létezik csupán. – Veled megyek. Anthony hálásan rámosolygott. – Akkor induljunk! Minden perc drága. A férfinak gondja volt rá, hogy Jenny melegen felöltözzék. A lány pólót, vastag pulóvert, bélelt mellényt és meleg nadrágot vett fel. Tetejébe még vízálló kezeslábast kellett öltenie. Amikor mindez rajta volt, vaskosnak és merevnek érezte magát. Végezetül Anthonytől még bukósisakot és bőrkesztyűt is kapott. Valaki közben a bejárat elé állította az orvos motorját. Anthonynak odahoztak egy sürgősségi táskát, amelyben az erős fájdalomcsillapítók mellett a helyszíni műtéthez szükséges eszközök is benne voltak.

46

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny felmászott az orvos mögé a hátsó ülésre, és amilyen erősen csak tudott, belekapaszkodott a férfiba. Remegett az idegességtől. Életében nem ült még motorkerékpáron, és már a hangos zaj is megijesztette. Nem sok ideje maradt azonban a kétkedésre és aggódásra, Anthony ugyanis gázt adott, és nekilódultak. A hideg szél ezernyi apró tűként csapott Jenny arcába. A lány később nem tudott volna beszámolni az utazásról. Annyira el volt foglalva önmagával, hogy szinte semmit sem vett észre környezetéből. Amennyire csak lehetett, Anthonyhoz bújt, de így is szörnyen fázott. Csupán az öntött belé némi erőt, hogy a szeretett férfi közvetlen közelében lehetett. Görcsbe rándulva és a férfiba kapaszkodva ült a motoron, s csak akkor mozdult meg, amikor igyekezett az orvos mozdulatait utánozni. A motor a síkos talajon időnként megcsúszott, és a lány ilyenkor arra gondolt, vajon fekszike még valaha is együtt Anthonyval a keskeny kórházi ágyon. Egész úton tudatában volt, hogy rendkívül nagy veszélyben vannak. Az orvost pontosan tájékoztatták a baleset helyszínéről. Mikor megérkeztek, először a döglött juhot látták meg, amelyért Jeff Farlow az életét kockáztatta. Az állat fagyos rongycsomóként feküdt, tetemét már vékonyan belepte a hő. Anthony leállította a motort, és szinte azonnal megláttak a hatalmas, kidőlt távírópózna mellett egy nagy termetű, erős alakot. A lány rögtön megismerte Mr. Farlow fiát. – Hol van a sérült? – kérdezte az orvos aggódva a fiatalembert. – Ott fekszik az édesapám! Anthony meg-megcsúszva odabotorkált a földön fekvő férfihoz, és zseblámpájával az arcába világított. Jenny azonnal meglátta, hogy a sérült sokkos állapotban van. Az orvos megkerülte a póznát, és megpróbálta kideríteni, mennyire súlyosak a férfi sérülései. A lány eközben kitapogatta Mr. Farlow gyenge, és rendkívül gyors pulzusát. Utána takarót vett elő hátizsákjából, és amennyire tudta, a beteg alá és vállára terítette. Anthony elkeseredett arccal jött vissza. – Az egész alsó lábszára a pózna alá szorult. Még ha elegen lennénk is ahhoz, hogy felemeljük az oszlopot, akkor is menthetetlenül összeroncsolódott a lába. Egyetlen esélye van: csonkolnom kell. Jenny látta, hogy Jeff Farlow fia elsápad. Az orvos túlságosan nyíltan beszélt. Ebben a helyzetben azonban nem volt helyük a kíméletes szavaknak. – Segítségre lesz szükségem – mondta Anthony a sérült fiának. – Olyanokra, akik a zseblámpákat tartják. Van valaki odafönt a házban? – A testvérem – felelte a fiatalember. – Le tudná hívni? A fiú bólintott, és már futott is befelé. Anthony Jennyhez fordult. – Először a sokkból kell kihoznunk a sérültet, csak utána műthetjük meg. Szívj fel húsz milligramm morfiumot, légy szíves! Én addig előkészítem az infúziót. Jenny kétségbeesetten igyekezett nyugalomban tartani a kezét, miközben a fecskendőbe szívta a fájdalomcsillapítót. A vastag kesztyű nélkül úgy érezte, azonnal jéggé fagynak az ujjal. Közben az orvos egyelőre reménytelen kísérletet tett arra, hogy vénát találjon a sérült karján. A lány tudta, hogy ilyenkor minden másodperc számít. – Megvan! – kiáltott az orvos, és kinyújtotta kezét a fecskendőért. Miután Anthony beadta a sérültnek a morfiumot, azonnal bekötötte az infúziót is, amely egészen lassú csepegésbe kezdett. Közben végig nyugodt hangon beszélt a földön fekvő férfihoz, bár Jenny nem hitte, hogy Mr. Farlow bármit is felfog abból, ami történik vele. Anthony felnézett a lányra.

47

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Emlékszel még, mit tanultál a sürgősségi csonkolásról? – Jenny természetesen olvasott erről, de sok-sok évvel ezelőtt, amikor utoljára dolgozott műtőben. – Majd mindig mondom, mit tegyél. Jeff Farlow fia futva ért vissza testvérével. Jenny előszedte a táskából és csíramentes kendőre rakta a műszereket. Amennyire csak lehetett, három másik kendőt is kiterített a csonkolandó láb köré. Anthony hangos parancsokat osztogatott Jennynek, és a két fiúnak is pontos utasításokat adott arról, hogyan tartsák a lámpákat. – Nem lesz kellemes dolog – mondta a sérült gyermekeinek –, de sajnos nem tarthatom a lámpákat. Mindkét kezemre szükségem lesz. Gondolják, hogy ki fogják bírni? – Komolyan a fiúkra nézett. Az idősebbik testvér bólintott. – Csinálja csak, doktor úr! KI fogjuk bírni. A lány adogatta és elvette az orvostól a műszereket. Valamennyi utasításra azonnal mozdult, hiszen sietniük kellett. Anthony nagyon gyorsan dolgozott. Jennyt meglepte, hogy a férfi ilyen körülmények között is ugyanolyan szakszerűen varrta el a sebet, mintha a kórházban műtene. A lány azt is észrevette, hogy a két fiú közül az egyik kénytelen volt elfordítani a tekintetét. Anthony lezárta a sebet. – Újra meg kell majd műteni, ha már jobban lesz – kiáltotta aztán. Ha valaha is jobban lesz, gondolta magában a lány. Az orvos kiáltásain és a vihar morajlásán kívül semmit sem lehetett hallani, csak egyszer jutott el hozzájuk kissé távolabbról földcsuszamlásra utaló zaj. Anthony végre elkészült. – Ezzel meglennénk – mondta megkönnyebbülten.

48

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

8. FEJEZET A szél olyan hangosan süvített, hogy saját szavukat is alig értették. – Itt nem hagyhatjuk – kiáltotta Anthony, miután kellőképpen ellátta a sebet. – Be kell vinnünk a házba. Jenny később nem tudta volna megmondani, hogyan sikerült a rettenetes időben és a csúszós talajon a házba juttatniuk a testes és nehéz férfit. Valahogy mégiscsak odaértek vele, bár olyan erős volt a hófúvás, hogy a lány szinte semmit sem látott. Mivel a sérült fejét kellett tartania, még a szeméből sem tudta kitörölni a havat. Egész idő alatt attól félt, hogy Jeff Farlow belehal a szállításba, a férfi azonban erős volt, és kibírta. A felesége nyitott nekik ajtót, és azonnal eleredtek a könnyei. – Jaj, Jeff! – zokogta. – Hála istennek, megmenekültél! Anthony nem volt tekintettel az asszony érzelmeire, most csak betege javát nézte. – Gyorsan! – kiáltotta. – Csináljon helyet a padlón, hogy laposra fektethessük! Az asszony gyorsan hátrább tolta a kanapét és a két fotelt, aztán gyapjútakarót terített a szőnyegre. Jenny, Anthony és a két fiú nagyon óvatosan a takaróra fektette Jeff Farlow-t. A lány meg az orvos biztos helyzetbe igazította a beteget, és ellenőrizték, hogy szabadon tud-e lélegezni. Csak később hallották valakitől, hogy négy órán keresztül harcoltak a nappaliban Jeff Farlow életéért. Jenny újabb és újabb infúziót kötött be. Anthony pedig a sebet kezelte. Észre sem vették, hogy közben lassan elállt a szél, és megvirradt. A férfi hirtelen felszegett fejjel fülelni kezdett. – Figyelj csak! A lány eleinte semmit sem tudott kivenni, és már azt hitte, Anthony csak képzelgett, de aztán meghallotta egy légcsavar megváltó hangját. – Segítség érkezik – sóhajtotta kimerülten Jenny. Az orvos az éjszaka folyamán most mosolyodott el először. – Úgy tűnik. Igen. Jön a mentőhelikopter, Mrs. Farlow – fordult a szerencsétlenül járt ember rémült feleségéhez. – Végre kórházba vihetjük a férjét. – Egy pillanatig úgy tűnt, mintha az asszony az orvos nyakába akarná vetni magát, aztán mégis jobb belátásra tért. A helikopter hangja egyre erősebb lett. – Kérem, gyújtson mindenhol villanyt a házban! – rendelkezett Anthony. – És húzza szét a függönyöket! Jenny a beteg mellett maradt, az orvos pedig felállt, és kinyitotta a bejárati ajtót. A helikopter kis idő múlva leszállt, s másodpercekkel később a mentőápolók is megjelentek a hordággyal. Nyomukban egy férfi és egy nő lépett be, ruhájuk után ítélve orvos és nővér. A lány egyiküket sem ismerte, valószínűleg a városi nagy kórházból jöttek. Jenny végighallgatta Anthony beszámolóját az eddig történtekről. – Ebben a rossz időben nem repülhetünk messzire vele – mondta a másik orvos. – Denburybe visszük – Anthonyról most Jennyre nézett. – Ugye abban a kórházban dolgoznak? – Igen – mondta bólintva a lány. Az ápolók óvatosan hordágyra fektették Jeff Farlow-t. – Elkísérik a helikopterrel a beteget, vagy megvárják, amíg szabaddá válnak az utak? – Magukkal megyünk – határozott azonnal Anthony.

49

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

A repülés nem tartott sokáig. Amint leszálltak a kórház előtt, azonnal ápolók rohantak elő. Kiemelték, kerekes hordágyra tették és a baleseti felvételre vitték a súlyosan sérült beteget. Jenny és Anthony utolsóként szállt ki a helikopterből. Nagy volt a felfordulás. Sonia Walker utasításokat adott az ápolónőknek, néhány orvos pedig az ajtó előtt állva figyelte az eseményeket. Anthony átkarolta Jenny vállát, a lány pedig a férfi mellére hajtotta a fejét. Teljesen kimerült, ugyanakkor izgatott is volt. – Utálom a motorkerékpárokat. Rettegek tőlük. Te viszont olyan óvatosan vezettél, hogy biztonságban éreztem magam. Köszönöm – mondta halkan. Anthony rámosolygott a lányra. – Csodáltam a bátorságodat, és szeretlek érte. – A férfi szeméből sugárzott a szerelem, és Jenny arra gondolt, hogyan kételkedhetett egy percig is benne. – Tessék? – kérdezte Anthony nyugodtan, mintha a lány mondott volna valamit. – Én is szeretlek – felelte most már tényleg Jenny. – Tudom. – A férfi szeme melegen csillogott. – Hozzád megyek feleségül, Anthony. – Ez igaz? Vehetem ígéretnek? – Igen, azt hiszem, annak veheted. Akarod? Anthony lehajolt, és Jenny fülébe súgta: – Kérdezd meg még egyszer ugyanezt, amikor nem leszek ennyire fáradt, és tudok majd tisztán gondolkodni. Most még gyorsan be kell mennem az irodába, hogy jelentést írjak a történtekről. És néhány óra múlva újra meg kell műtenem Jeff Farlow-t. – Veled megyek – ajánlotta a lány. – Ellenőrizni akarom, hogy rendesen ellátják-e a beteget az osztályon. Együtt indultak a főbejárat felé. A hófödte vörös téglaépület csillogott a reggeli napfényben. Jenny nem vette észre, hogy jégre lép, és megcsúszott. A derekát átölelve tartó Anthony el akarta kapni a lányt, de ő is csúszni kezdett. Mielőtt még a lány felfoghatta volna, mi is történik, a férfi menthetetlenül elcsúszott. Anthony megpróbálta fél kézzel tompítani az esést, de így is fejjel az egyik bejárati oszlopnak zuhant, és elterült. – Anthony! – kiáltotta Jenny, de már késő volt. A lány letérdelt, és ölébe vette a férfi fejét. Anthony, az ő erős, csodálatos Anthonyja öntudatlanul feküdt a hóban. ♥ Jennynek életében nem volt olyan rossz betege, mint Anthony. A lány éppen feljegyzéseket készített, amikor Daisy Galloway lépett elé kissé bizonytalanul. – Izé… Trentham doktorról van szó, Jenny nővér – hebegte. – Igen, Daisy. Mi van vele már megint? Jenny látta a lányon, hogy alig bírja visszafojtani a kuncogást. – Azt mondta, hogy csak maga mosdathatja meg. Ez már sok volt! Jenny dörgő léptekkel Anthony szobája felé indult. A lány már korábban úgy intézkedett, hogy a férfit az irodájától legtávolabb eső szobában helyezzék el. Most dühtől fújtatva tépte fel az ajtót. Anthony párnáira dőlve feküdt. Az a kék pizsama volt rajta, amelyet a lánynak kellett megvennie, a férfinak ugyanis semmiféle hálóruhája nem volt. Nem sok jót ígért, ahogy az orvos Jennyre mosolygott. A lánynak nehezen ugyan, mégis sikerült komolyan visszanéznie rá. – Ez már nem vicc – mondta bosszúsan Jenny. – Micsoda? – kérdezte ártatlanul a férfi.

50

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Az, hogy Daisy Gallowayjel üzensz, hogy mosdassalak meg! Nagyon szépen meg tudsz fürdeni saját magad is, kedvesem! De ha még rá is szorulnál az ágyban mosdatásra, akkor is én lennék az utolsó, aki ezt a jótét cselekedetet elvégezné. – De amikor annyira fáj a karom! – nyafogta Anthony. – Küldök egy nővért, majd megmasszírozza – felelte rezzenéstelenül a lány. – Jenny, drágám… – Hagyd abba! És ne nevezz a drágádnak! – Amióta betegként vagyok itt, egyszer sem jöttél karnyújtásnyinál közelebb hozzám – panaszkodott a férfi. – Persze hogy nem mentem. – Jenny fejcsóválva fogadta a gyerekes viselkedést. – Nem ápolhatom gerliceként turbékolva a szeretőmet! – A vőlegényedet – javította ki Anthony szigorúan a lányt. – Jó, hát akkor a vőlegényemet. – Jenny elmosolyodott. A férfi nevetve arról győzködte a lányt, hogy a többi nővérnél siker szokta koronázni próbálkozását. – Nem értem, miért ne tehetnéd? – kérdezte kisfiús durcássággal. – Anthony Trentham – mondta Jenny szigorúan, bár alig bírta magába fojtani a nevetést –, el tudod képzelni, mi lenne abból, ha megmosdatnálak? – De még mennyire! – A férfi szemtelenül vigyorgott. – Amióta ebben az ágyban kell feküdnöm, nagyon is élénk lett a képzeletem. A lány az ilyen megjegyzésekre mindig elpirult, most is ez történt. Rettegve gondolt arra, hogy esetleg valamelyik ápolónő meghallhat valamit a beszélgetésükből. – Van egy ajánlatom. Galloway nővérrel küldök neked egy ágymelegítő palackot. És ne felejtsd el, hogy csak a felkarodat törted el! Jenny ezzel kivonult a betegszobából, és visszatért az irodába. Kész szerencse, hogy Anthony holnap hazamehet! Az osztály összes ápolónője egész nap mást sem tesz, csak a doktor urat kérdezgeti, nincs-e esetleg szüksége valamire. Állandóan körüludvarolják, és természetesen nem győzik meregetni a szemüket. A viszonylag könnyű töréssel csak azért tartották bent a férfit, mert a fejét is beütötte, és agyrázkódástól lehetett tartani. Daisynek feltűnt Jenny szótlansága. – Minden rendben, Jenny nővér? – kérdezte. A lány elmosolyodott. – Ne foglalkozzon Anthonyval, Daisy! Holnap hazamehet. – Haza, a házamba, folytatta magában. Az otthonom most az otthonunk. – Eddig egyetlen betegem sem csinált ekkora felhajtást egy kartörés miatt. – Nagy szerencse, hogy nem a jobb karját törte el a doktor úr, igaz? – kérdezte Daisy. – Akkor sokáig nem tudna műteni. – Igen, szerencséje volt. – Meg nekem is, gondolkodott, megint magában tovább Jenny, Szerencsés vagyok, mert megtaláltam Anthonyt. Időközben minden fontosat megbeszéltek. A férfi átköltözik a lány házába, arra a hathét hétre pedig, amíg a törött karja miatt nem dolgozhat, helyettest szerződtetnek. – És mivel akarod tölteni a napjaidat? – kérdezte Jenny Anthonyt. – Végre megírhatom azokat a dolgokat, amelyekre már régóta nem jutott időm – felelte azonnal a férfi, aztán huncutul elmosolyodott. – Meg majd azon töröm a fejem, hogyan szeresselek begipszelt karral. – Anthony! ♥

51

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny még életében nem volt ennyire boldog. Reggelente virágos jókedvvel ült be kis kocsijába, hogy munkába induljon, a férfi pedig nekilátott tudományos tevékenységének. – Ebbe bele kell bolondulni – panaszkodott egyik nap Anthony. – Olyan gyámoltalan vagyok, akár egy kisgyerek. A cipőfűzőmet sem tudom bekötni, és arra sem vagyok képes, hogy megtisztítsak egy fej hagymát. Nagyon bánt, hogy nem tehetek eléd csodás vacsorát, amikor estelente megjössz a kórházból. – Nem érdekes – nyugtatta a férfit Jenny. – Helyette bevásárolsz, és már ez is valami. Anthony kényszerű otthonléte idején egyre közelebb kerültek egymáshoz. A férfi többször is szóba hozta azt az éjszakát, amelyen a baleset történt. Jeff Farlow időközben szépen gyógyult. – Annyira… Jaj, biztosan butaságnak fogod tartani – mondta egyszer Anthony a lánynak. – Tudod, amikor ott kint műtöttem… elevenemben voltam. Úgy tűnt, hogy valóban fontos, sőt nagyon fontos, amit teszek. – Az a munka is nagyon fontos, amit a kórházban végzel. – A kettő mégsem ugyanaz, Jenny. Amit akkor éjszaka tettem, az sokkal fontosabb volt. Te nem érezted? – Nem, nem éreztem – felelte a lány. Mosolygott, de csak azért, hogy elrejtse a nyugtalanságot, amit Anthony szavai váltottak ki belőle. Minden jó úgy, ahogy van, Jenny semmin sem akart változtatni. Este néha begyújtottak a kandallóba, és sokáig elüldögéltek a tűz előtt. A férfi ilyenkor gyakran makacs hallgatásba burkolózott. – Nagyon elmerengtél – mondta egyik este a lány. – Gondolkodom. – Min? Anthony tűnődve játszogatott Jenny hajával, majd félretolta, és belecsókolt a lány nyakába. – A jövőn. Rajtunk. Azon töprengek, hogy hol éljünk. – Mi baj van ezzel a házzal? – kérdezte a lány, és belső vészjelzője azonnal megszólalt. – Semmi, drágám, az égvilágon semmi. De egyszer abba fogom hagyni az itteni munkát. Előbb-utóbb valami más után kell néznem, de ezt magad is tudod. Jenny nemigen tudta elképzelni, hogy máshol éljen. Egész életét ebben a kis faluban, s többnyire ebben a házban élte le. A falu és a ház volt élete biztos pontja, ezekbe kapaszkodhatott. ♥ Anthony felépülése után elvitte szüleihez a lányt. A tekintélyes, előkelő ház lenyűgözte Jennyt. Ott maradtak éjszakára, de külön szobában kellett aludniuk. Másnap reggel, amikor közös lakásuk felé tartottak, a férfi szokatlanul mogorva volt a kocsiban. – Miről beszélgetett veled anyám tegnap egész este? – kérdezte váratlanul. – Úgy általában az esküvőkről. – A lány abban reménykedett, hogy kicsit még elodázhatja ezt a kérdést, de most már nem tehette. Ezért így folytatta: – Édesanyád úgy gondolja, jó lenne, ha Londonban tartanánk az esküvőt, és a fogadást is ott… – Mondd csak tovább! – szólt rá Anthony nem sok jót ígérő hangon. – Szerintem nem rossz ötlet. Nekem nincs családom, a házunk pedig tényleg kicsi ahhoz, hogy sok embert fogadjunk. A szüleid mindent megszerveznének. Fontos lenne számukra… – Nem! – A férfi elutasítása nem tűrt ellentmondást. Jenny elképedve látta, hogy Anthony olyan erősen szorítja a kormányt, hogy ujjperecei is belefehérednek. – Nem megyek bele, és erről ez az utolsó szavam! Nem áll szándékomban, hogy kakasnak

52

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

álcázzam magam, és cirkuszi felvonulást tartsak, csakhogy eleget tegyek anyám társadalmi kötelezettségekről alkotott elképzeléseinek. Mondd csak… – Lekanyarodott az útról, egy pihenőben állította le a kocsit, és a lány felé fordult. – Te valóban ilyen esküvőt szeretnél? Jenny észrevette a férfi szemében a kérést. Egész éjjel hatalmas esküvőről álmodott, s most rá kellett jönnie, hogy álma szappanbuborékként szétpukkadt. – Természetesen nem – felelte kedvesen. – Az édesanyád azonban még nálad is jobban tud hatni az emberekre. Most pedig engedd át nekem a vezetést! Nem hiszem, hogy ennyire igénybe szabadna venned a karodat. – Igenis, Jenny nővér – bólintott Anthony. Este, az ágybanfekve elhatározták, hogy egészen egyszerű esküvőt tartanak valamelyik kis templomban, utána pedig szűk körű fogadást adnak az egyik helyi étteremben. – És mikor? – kérdezte a lány. – Amint új állást találtam. Ettől kezdve Anthony állandóan az állásajánlatokat böngészte az újságokban, és a központi munkaközvetítőnek is írt. Levelét a kórházi titkárnő gépelte le, aztán a férfi hazavitte, hogy Jenny is elolvashassa. – Hatásosnak tetszik. – A lány mosolyogva nézett Anthonyra. – Nem hiszem, hogy nehezen találsz majd jó állást magadnak. Jennyt egyáltalán nem lelkesítette a gondolat, hogy a férfival együtt valószínűleg másik, számára idegen városba kell költöznie, ahol egyetlen ismerőse sem lesz. Félve gondolt arra, hogy Anthonynak az új helyen minden bizonnyal sokkal többet kell majd dolgoznia, ő pedig többnyire egyedül lesz otthon. ♥ Egyik nap rendkívül szomorú esemény történt az osztályon, amely valamennyiüket mélyen lesújtotta. Egy Philip Simms nevű, huszonegy esztendős fiatalembert hoztak be, aki motorbalesetben sípcsonttörést szenvedett. Anthony megoperálta a sérültet. A műtét rendkívüli esemény nélkül lezajlott, és úgy tűnt, utána sem lesz semmi gond a beteggel. Két nap múlva Phil felült az ágyban, s már az udvarláshoz is volt elég ereje és kedve. Viharos gyorsasággal meghódította a nővérek szívét, és vidám természetével léptennyomon megnevettette az ápolószemélyzetet. Az ebéd utáni csendespihenőt a legtöbb beteg ágyában töltötte, sokan közülük el is szundikáltak ilyenkor. Jenny végigjárta a szobákat, és ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. Tudta, hogy hamarosan megjön majd Anthony, aztán pedig együtt vizitelnek. Az orvos fehér köpenyben érkezett az osztályra, ám alatta most is, mint oly sokszor, még mindig a zöld műtősruhát viselte. Szemmel láthatóan jó hangulatban volt. – Mit szólnál hozzá, ha este elmennénk valahova vacsorázni? – Pompás lenne! – A lány legszívesebben Anthony nyakába ugrott volna, hogy helyben összecsókolja. – Rendben, akkor foglalok asztalt. No, lássuk – mondta aztán a férfi jóval hivatalosabb hangon –, hogy vannak a betegeim! Végigjárták az ágyakat. Az orvos az egyik betegnél elrendelte az antibiotikumok leállítását, egy másiknál pedig megváltoztatta a gyógyszer adagolását. Végül Philip ágyához is eljutottak. A fiatalember takaróján halomban hevertek a motorsporttal foglalkozó szaklapok. – A végén az egész osztályt a feje tetejére állítja – jegyezte meg Jenny nevetve. – Hányszor mondjam még, hogy egyszerre csak egy lapot vegyen elő? Egyébként sem

53

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

ártana, ha időnként valami másról is olvasna. Nem gyógyította ki a motorszenvedélyéből ez a baleset? – Ugye tréfál, Jenny nővér? Alig várom, hogy kikerüljek innen, és végigsöpörhessek a mocimmal a városon! – Ne figyeljen a nővérre, Phil! – javasolta bajtársiasan Anthony. – Egyetlenegyszer sikerült felültetnem a hölgyet a gépem hátsó ülésére. Úgy vezettem, mint egy angyal, mégsem volt hajlandó soha többé felszállni mögém. – Magának is van motorja, Trentham doktor? – kérdezte Phil elismerő csodálkozással. – Hát persze. Ezután a két férfi szakmai beszélgetést kezdett a különféle gyártmányok előnyeiről és hátrányairól. A lány akkor sem értett volna kevesebbet a társalgásukból, ha azok ketten idegen nyelven beszélnek egymással. Jókora időbe beletelt, amire Jennynek sikerült elcsábítania Anthonyt motorostársa ágyától. Már a folyosó felénél jártak, amikor Phil szobájából kiáltást hallottak. Olyan volt, mintha fojtogatnának valakit. A különös és szörnyű hangra azonnal sarkon fordultak, és visszafutottak a fiatalember szobájába. Philip torkára tapasztott kézzel, elkékült ajakkal feküdt. Anthony és Jenny odarohantak az ágyhoz, de elkéstek. A beteg meghalt. Akár egy jól beprogramozott gép részei, nekiláttak az újraélesztési kísérlet első lépéseinek. Jenny az ilyenkor szükséges műszerekkel ellátott sürgősségi kocsiért rohant. Útközben Daisy Gallowayért kiáltott, és utasította, hogy szóljon az altatóorvosnak, majd a kocsival visszaszáguldott Anthonyhoz. A férfi deszkalapot tolt a fiatalember háta alá, hogy a puha ágy ne hajoljon be a szívmasszázs közben. Megmutatta az ütemet, azután Jenny vette át az élesztést, hogy Anthony közben fecskendőbe szívhassa a megfelelő gyógyszert. Az egész osztályra síri csend telepedett. Pillanatokon belül megérkezett az altatóorvos, és másodpercnyi késlekedés nélkül csövet vezetett Philip légcsövébe. Utána bekötötte a szívhangokat kijelző képernyőt. Most megint Anthony vette át a szívmasszázst. Szó nélkül, nagy szakértelemmel, összeszokottan dolgoztak. Jenny lelke legmélyén azonban már sejtette, hogy elveszítették a játszmát. Mindent megpróbáltak, amit csak lehetett. Még áramütést is alkalmaztak, amikor egyszer halvány kamrarebegést mutatott a képernyő. Utolsó esélyként adrenalint fecskendeztek a szívizomba, a képernyőről azonban hamarosan eltűnt a remegés is, és csak az az egyenes vonal maradt rajta, amely már a halál beálltát mutatta. Anthony szürke arccal felegyenesedett. – Vége – mondta. Az altatóorvos egyetértően bólintott. A két nővérnek már csak az a szomorú feladata maradt, hogy kikapcsolják és lekössék a fiatalemberről a gépeket. Daisy most először látott ilyesmit, és patakzott a könnye. Jenny nem szólt rá, hiszen ő is szörnyen érezte magát. Képtelen volt elhinni, hogy Philip, aki két perccel ezelőtt még motoros szaklapokról csevegett, halott. Annyira fiatal volt, és néhány perce még sugárzott belőle az életkedv, most pedig… Embólia lehetett, gondolta a lány, miközben gépiesen tovább tevékenykedett. Igen, valószínűleg az okozta a halált. A nagy csontok törésekor mindig fennáll az érdugulás veszélye. Biztos választ azonban csak az ezután következő vizsgálatok adhatnak majd. Az osztályon természetesen hamar híre ment az esetnek, és rendkívül nyomott lett az általános hangulat. Jenny és Daisy helyükre vitték a műszereket, utána megkérték a betegeket, hogy menjenek vissza szobáikba. Becsukták az ajtókat, és várták, hogy a kórbonctanról feljöjjenek Philip Simms élettelen testéért. Nem akarták, hogy a többi betegnek végig kelljen néznie a halott elszállítását.

54

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Jenny kis idő múlva hazaküldte Daisyt, aki az átélt izgalmaktól képtelen volt arra, hogy dolgozzék, ő maga pedig visszament az irodába. Anthony az ablaknál állt; és mereven kibámult a kertbe. De semmit sem látott a szélben ide-oda hajladozó fákból. Arca hamuszürke volt. Aznap reggel egy kocsival jöttek munkába. Jenny röviddel a munkaidő lejárta előtt felhívta a férfit, hogy megkérdezze tőle, meddig kell még bent maradnia. Anthony hangja idegenül csengett. – Inkább ne várj rám! Otthon majd találkozunk. – És mi lesz a vacsorával? Még mindig étterembe akarsz menni? Anthony csak rövid hallgatás után válaszolt. – Nem hiszem, hogy el kellene mennünk valahova. Baj? – Nem, dehogyis. Akkor otthon várlak. De hogy fogsz hazajönni? – Majd megoldom valahogy. Mennem kell, drágám, dolgom van. De hiába öntött némi erőt a kedvesen kimondott becézés a lányba, a nyugtalanság már befészkelte magát a szívébe.

55

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

9. FEJEZET Miután hazaért, a lány lezuhanyozott, átöltözött, tüzet rakott a kandallóban, és előkészítette a paradicsomos olasz tésztát. Az idő múlt, ám Anthony csak nem akart megérkezni. Fél tízkor, amikor Jenny úgy döntött, hogy nem vár tovább a vacsorával, kulcs fordult a zárban. – Jó sokáig elmaradtál! – fogadta Jenny rosszkedvűen a vőlegényét. A férfi odalépett hozzá, és át akarta ölelni. – Te ittál! – Jóságos ég, ezt meg miért kellett kimondania?! Anthony felsóhajtott. – Két pohár whiskyt ittam Andy McClarennel, az altatóorvossal. – És hogy jöttél haza, amikor ittál? – Jaj, Jenny! – emelte fel a hangját a férfi. – Mi folyik itt? Kihallgatás? Ide figyelj! – Anthony Jenny vállára tette a kezét. – Alison Banbury hozott haza kocsival. – Alison Banbury? A műtősnő? – Az asszonynak nem volt igazán jó híre. – Micsoda megtiszteltetés számodra! – Jenny, Jenny! Csak nem vagy féltékeny Alison Banburyre? Tudod, hogy téged szeretlek. – Akkor mondd meg, légy szíves, hogy miért nem jöttél haza, és miért nem velem ittál két jókora pohár whiskyt! – kérdezte a lány. – Mert eszem ágában sem volt, hogy igyak valamit, és mert nem tudtam, hogy Andy whiskyvel fog kínálni. Továbbá azért, mert nem tudtam segíteni Philip Simmsen. Hirtelen véget ért az élete… Így! – Csettintett az ujjával. Szóval erről van szó! Aki kórházban dolgozik, annak előbb vagy utóbb mindenképpen el kell idáig jutnia. Az orvosok és nővérek időnként óhatatlanul szembe találják magukat a halállal. És sohasem könnyű elviselni, ha tehetetlenül kell végignéznünk, hogyan hal meg valaki, akin nem tudunk segíteni. A lány átölelte a férfit, magához szorította, és leültette a kandalló elé. Azután kiment a konyhába, hogy vacsorát készítsen, de már semmi kedve nem volt ahhoz, hogy főzni kezdjen. Helyette sajttálat rögtönzött, kétszersültet és gyümölcsöt vitt be hozzá, ám egyikük sem evett túl sokat. Anthony viszont majdnem kiitta azt az üveg bort, amit Jenny röviddel azelőtt nyitott ki, hogy a férfi hazaért. Alvás közben Anthony szorosan magához ölelte Jennyt, aki viszont sokáig éberen feküdt. A rátörő irigységgel és féltékenységgel viaskodott, amelyet azért érzett, mert vőlegénye Andy MvClarenhez és Alison Banburyhez fordult a gondjával, és nem őhozzá. ♥ Az élet a szokásos módon ment tovább, a lány azonban észrevette, hogy Anthony megváltozott, neki pedig a szerelem kellemetlen oldalait is meg kellett ismernie. Mintha hatalmas szakadék támadt volna közöttük, amely egyre szélesebben, egyre áthidalhatatlanabbul választja el kettejüket. Anthony nyugtalan lett. Szokásává vált, hogy hosszú, magányos sétákat tegyen a dombokon, és Jenny egyre biztosabb volt abban, hogy el fogja veszíteni a férfit. Egyik délután telefonon kereste a kórházban, ám közölték vele, hogy a doktor úr fél napra szabadságot vett ki. – Boyden doktor helyettesíti. Adjam őt?

56

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Ne, köszönöm – felelte gyorsan a lány. – Ráér holnapig. – Ezzel lerakta a telefonkagylót. Úgy érezte, megsértették és megszégyenítették. Anthony eddig mindig szólt neki, ha elment valahova. Vajon hol lehet? Egy kurta pillanatig az is megfordult a fejében, hogy nem Alison Banburyhez ment-e, de aztán gyorsan rendre utasította magát. Mindig is elítélte, ha valaki féltékenykedett, és Anthony nem adott okot ilyesmire. Jenny délutános volt. Átadta a szolgálatot az éjszakás nővérnek, és éppen hazaindult, amikor a folyosón, nem sokkal a bejárat előtt összetalálkozott Anthonyval. – Á, már vissza is jöttél? – kérdezte a lány, és bizalmatlan pillantást vetett a férfira, aki úgy ki volt öltözve, mintha ünnepélyre készülne. – Hol jártál? – Majd otthon elmondom. Közben kiértek a parkolóba. Anthony magához vonta, és mohó, forró csókokkal borította el. Jenny boldogan felsóhajtott. A férfi már rég nem csókolta ilyen szenvedélyesen. Anthony felemelte a fejét, és mélyen a lány szemébe nézett. – Azt hiszem, elviselhetetlen voltam az utóbbi napokban – mondta. – Nem lehetett könnyű velem élned. Sajnálom. Jenny számára már attól is szép lett a világ, hogy a férfi tudta, hogyan viselkedett vele, és még bocsánatot is kért érte. Anthony akart vezetni, és a lány engedelmesen a másik ülésre telepedett. Eleredt az eső. Jermy megvárta, hogy kihajtsanak a kórház területéről, és csak akkor kérdezte meg: – Na, áruld el azt a nagy titkot! – Inkább majd otthon, nem itt a kocsiban mondom el. Szeretném közben látni az arcodat. Mi lehet ez? Mit akarhat elmesélni? – töprengett Jenny izgatottan, de hazáig erőt vett magán. Anthony azonban ott is tovább gyötörte, mert előbb még tüzet rakott a kandallóban, és csak utána fordult felé: – Mit szólnál hozzá, ha egy hónap múlva összeházasodnánk? A lány tágra nyílt szemmel nézett vissza rá. – Nem abban maradtunk, hogy csak akkor tartjuk meg az esküvőt, ha találsz magadnak állandó munkahelyet? – Találtam! Ez az utolsó… A fenébe, azt sem tudom, hol kezdjem! – Próbáld meg az elején! – javasolta Jenny. – Ma reggel felhívott a kórház igazgatója, hogy megbeszélje velem, mikor tudnék bemenni hozzá – vágott bele végre a férfi. – Hallották ugyanis, hogy másik kórházba készülök. – Én ártatlan vagyok – mondta azonnal a lány. – Senkinek sem beszéltem a tervedről. – Azt nem is mondtam. De tudod, milyen gyorsan terjed a pletyka, főleg ha a titkárnő is hallott valamit. Egyébként nem érdekes. – Miért akartak beszélni veled? – Végleges állást ajánlottak, és négy év múlva, amikor Aliot doktor nyugdíjba megy, kineveznének főorvosnak. – Hát ez pompás, Anthony! A férfi vállat vont. – Azt mondták, nagyon szívesen dolgoznának velem. A lány kutató pillantást vetett Anthonyra. – És ez baj? Nem látszol túl boldognak. – Nem is vagyok az. – Miért? Nagyon is elégedettnek kellene lenned! Mikor kezdesz? – Semmikor. Visszautasítottam az ajánlatot – felelte a férfi. Jenny egy pillanatig úgy nézett rá, mintha nem hallotta volna jól, amit mondott.

57

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Tessék? – Nem fogadom el az állást. – Az isten szerelmére, mit beszélsz, Anthony? – tört ki a lány. – Óriási lehetőség lenne! Szeretsz a kórházban dolgozni, és magad mondtad, hogy szereted a munkádat. Képzeld el, hogy ilyen fiatalon már főorvos lehetnél! – Hadd mondjam el előbb, hogy hol jártam még ma! Jenny az ajkába harapott. – Alig várom, hogy megtudhassam. – Annál a szervezetnél voltam, amelyik a harmadik világba közvetít orvosokat és ápolónőket. Szükségük van jó orvosokra. Meg nővérekre. Mindkettőnk számára lenne helyük, összeházasodhatunk, és egy hónap múlva már itt sem vagyunk, Jenny, éppen olyan embereket keresnek, mint mi vagyunk. A férfi elszánt hangja megijesztette a lányt. Biztos élete, biztonságos jövője egyik percről a másikra megingott. Mélyeket lélegzett, és nyugalmat erőltetett magára. – Itt is szükség van ránk – felelte. – Tudom, hogy mindenféle orvosi segítségre szükség van. Ott azonban egyenesen az élet alapját jelenti. Segíthetünk, taníthatunk. Elmagyarázhatjuk például az anyáknak, hogy szoptatniuk kell gyermekeiket, és nem szabad vízzel hígítaniuk a tejüket, mert az tele lehet baktériummal. – A férfi csak úgy ragyogott a lelkesedéstől. – Hát nem érted, Jenny? – Nem, Anthony, nem értem. Mint ahogy azt sem, hogyan változhattál meg ennyire ilyen hirtelen. Két héttel ezelőtt még megpályáztad az osztályos orvosi állást, most pedig egészen mást akarsz. Mitől van ez? A férfi megfogta a lány kezét. – Már régóta foglalkozom ezzel a gondolattal. Akkor ütött szöget a fejembe, amikor ott, a hóban kellett csonkolnom. Soha nem voltam annyira elememben. Megmentettem Jeff Farlow életét, és kiderült, elég fiatal vagyok még ahhoz, hogy bírjam az ilyesfajta terhelést. Nem vágyom a kórházi nagyüzem egyhangúságára, Jenny. Hatvanévesen nem dolgozhatom egészségügyi sátorban, ezért akarom most megtenni. Rengeteget tanultam, és azoknak a javára akarom fordítani a tapasztalataimat, akik a legjobban rászorulnak. A lány a fejét csóválta. – Fel nem foghatom! – Mindjárt megmagyarázom. – Jenny érezte, hogy Anthony lassan elveszíti a türelmét. – Amikor ott feküdt előttem a halott Philip Simms, hirtelen elrémülve arra gondoltam, életem végén visszanézve esetleg majd azt kell mondanom, hogy soha nem azt tettem, amire hivatottnak éreztem magam. Kezembe akarom venni a sorsom irányítását, és azt szeretném, ha velem tartanál. Gondolj bele, mennyi jót tehetnénk, ha csak két évig maradnánk is! Jenny hangja majdnem elcsuklott a nagy igyekezetben, hogy lenyelje a mérgét. – Életed nagy lehetőségét kínálták fel neked. Nem sűrűn ajánlanak valakinek főorvosi állást. Te meg fogod magad, és visszautasítod! Helyette pedig valamelyik isten háta mögötti országba akarsz utazni, és még elvárod, hogy én is veled menjek. Odadobod a szakmai felemelkedést! Mit gondolsz, fog neked valaki is állást ajánlani, ha majd visszatérsz? Nagyon jól tudod, hogy a kórházi kasztrendszer nem tűri a kívülállókat. – Ha ez igaz, akkor nem is akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá – felelte hevesen a férfi. – Egyébként pedig szerintem nem igaz. Sok orvos talált már magának munkahelyet azután, hogy visszatért a külföldi munkából. – Anthony, kérlek, gondold át még egyszer a dolgot! – mondta a lány. – Gondolj bele, mekkora lehetőséget kínáltak fel neked! Gondolj bele, mit jelentene mindkettőnknek, ha elfogadnád! Nem kellene elköltöznünk, és én is megtarthatnám az állásomat. Annyira boldogok voltunk itt! Miért akarsz tönkretenni mindent?

58

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Jaj, drágám! Fiatalok, egészségesek és szabadok vagyunk. Mit tennénk tönkre? – Itt akarok maradni – jelentette ki makacs elhatározással Jenny. – Nem hiszem, hogy helyes, ha valaki csak úgy elmegy egy olyan lehetőség mellett, mint amilyet neked felajánlottak. Gondolkodj még rajta, Anthony… Marlow doktor háza eladó… Lenne miből megvennünk… Csodaszép ház! Nekem már régen tetszik, és te is meg fogod szeretni… – Folytasd csak! – mondta a férfi tőle idegen hangon. – Mi mindent vársz még el tőlem? – Nem értem, mit akarsz ezzel mondani. – Azt, hogy semmi kedvem dróton rángatott bábuként annak rendje és módja szerint beilleszkedni csinosan felépített kis életedbe. Nem Harry Marlow vagyok, hanem Anthony Trentham! Hát nem érted, hogy teljesen új életet szeretnék kezdeni veled? A lány hangja is egyre fagyosabban csengett. – Nem tudom elképzelni, hogy a sivatagban kezdjek új életet. – Nem akarlak magammal rángatni a sivatagba – tört ki a férfi. – Azt hittem, ugyanolyan lelkes leszel ettől az ötlettől, mint én. – Meg sem beszélted velem. – Szent ég, édesem… Szerinted mit teszünk éppen? Jennyt hirtelen elragadta az indulat. – Ez nem megbeszélés. Anthony. Te már döntöttél. Vagy talán nem? – kérdezte emelt hangon. A férfi csak sokára válaszolt. Hangja most egészen nyugodt volt. – Igen, döntöttem. – Anthony szomorúnak látszott. – Ezt kell tennem, Jenny. Azt hittem, meg fogsz érteni. Ha nem mehetek el, nem bírnék ezzel a tudattal tovább itt élni. – Ujjai a lány arcához értek, ő azonban elhúzódott tőle. – Valamikor te voltál az, aki kölcsönös engedményekről beszélt – jegyezte meg Jenny keserűen. – Engedményt akarsz? Akkor maradj itt, és várj meg! Hajlandó vagy várni? Két év… – Nem hiszem, hogy együtt tudnék élni valakivel, akibe ilyen kevés felelősségtudat szorult. – Jenny – mondta Anthony még mindig megőrizve nyugalma maradékát –, nem gondolod, hogy bolhából elefántot csinálsz? – Ne bánj úgy velem, ahogy a gyerekekkel szokás! – A lány már kiabált. – Nagyon jól tudom, mit jelent egy felelőtlen emberrel élni! Emlékezz csak… az apám… A férfi a beszélgetés kezdete óta most először szólalt meg hűvös, önuralomról árulkodó hangon. – Nem vagyok az apád – mondta ijesztő nyugalommal. – Valóban nem, de nagyon is olyan vagy, mint ő. – Jó ég, Jenny! – tört ki Anthony. – Mikor hagyod már abba, hogy mindenbe belekevered a szüleidet?! A te életedről van szó, most tehát neked kell válaszokat adnod a kérdésekre. Édesanyád nevelése igencsak eredményes volt. Sikerült is elérnie, hogy senkiben ne bízz meg. – Ki innen! – sziszegte Jenny reszketeg hangon a foga között. A férfi felállt, és vette a kabátját. A lány csak most fogta föl igazán, mit is mondott. Döbbenten nézte, hogy Anthony engedelmeskedik felszólításának. – Holnap reggel talán még egyszer beszélgethetünk erről – ajánlotta a férfi. – Akkorra valószínűleg mindketten lecsillapodunk kissé. – Nincs ezen már mit megbeszélni. – Jenny semmiféle engedményt nem akart tenni, ráadásul saját büszkesége is keresztülhúzta számítását. Most semmiképpen sem engedhetett. – Nem fog megváltozni a véleményem.

59

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Anthony hosszasan a lány szemébe nézett. Jenny egy pillanatig azt hitte, a férfi odamegy hozzá, és tovább győzködi, de nem így történt. – Holnap eljövök a holmimért – mondta. – Viszontlátásra! És már csukódott is mögötte az ajtó. Másnap reggel a lány először azt hitte, mindent csak álmodott. Mikor azonban meglátta maga mellett az üres ágyat, visszatért az emlékezete. Még mindig úgy érezte, neki van igaza, és Anthony becsapta. Két ember számára, akik ennyire eltérően gondolkodnak, nem létezik közös jövő. Minden oka megvolt arra, hogy így viselkedjék a férfival. Nem figyelmeztette talán első találkozásukkor egy benső hang, hogy óvakodjék az orvostól? Bárcsak az ösztönére hallgatott volna! Jenny aznap délutános volt, és rengeteg munkája akadt. Amikor Anthony végre átment az osztályra, a lány Daisy Gallowayt küldte maga helyett vizitelni. Ő csak este hétkor találkozott a férfival, aki kimondottan barátságos volt vele. Jennyt bosszantotta a dolog, mert mit sem változott az a véleménye, hogy mindenben igaza volt. Egyetlen szót sem akart visszavonni. Mostanra azonban arra is rádöbbent, hogy mit jelent ez valójában. Szerelme romokban hevert. A lány este tízkor ért haza. Szinte biztos volt abban, hogy Anthony motorkerékpárja ott fog állni a kapuja előtt. Úgy gondolta, fény szűrődik majd ki az ablakból, tűz duruzsol a kandallóban, és a férfi mosolyogva vár rá. Csalódnia kellett. Kinyitotta az ajtót, belépett a lakásba, és azonnal észrevette, hogy valami megváltozott. Első pillanatban nem tudta volna megmondani, mi az. Aztán hirtelen rájött. Anthony elköltözött, és minden holmiját elvitte! Jenny felrohant az emeletre, és feltépte a szekrény ajtaját. A férfi egyetlen ruhadarabja sem lógott benne. Semmit nem hagyott itt. Minél jobban körülnézett, annál inkább erősödött azaz érzése, hogy Anthony minden nyomot el akart tüntetni maga után. A férfi nem a konyhaasztalra tette lakáskulcsát, ahogy az várható lett volna, hanem a Jenny ágya melletti szekrénykén hagyta, a könyv mellett, amelyet a lány esténként olvasott. Ez volt az utolsó tőrdöfés. Jenny hosszasan a kulcsra meredt, aztán szabad folyást engedett könnyeinek. ♥ A következő időkben a lány minden erejével azon volt, hogy összeszedje magát. Természetesen hiányzott neki a férfi, akiről azonban nem lehetett megállapítani, neki is hiányzik-e Jenny. India Westwood persze megragadta az első adandó alkalmat, és a lány orra alá dörgölte, hogy Anthony egyszer műtét után Alison Banburyvel távozott. Mindenki tudta, hogy a férfi időközben beadta a felmondását. Annak is gyorsan híre ment, hogy a harmadik világba készül, és a kórházban azonnal hőssé avatták. A lány bosszúsan vette tudomásul, hogy legtöbb munkatársa úgy viselkedik, mintha Anthony kiválasztottként a Szent Vér megkeresésére indulna. Jenny az ebédlőben ült; és éppen nekilátott az ételnek, amikor Alison Banbury és Andy McClaren társaságában Anthony lépett a helyiségbe. A lány hirtelen rosszul érezte magát. Észrevette, hogy India Westwood diadalmas pillantást lövell felé, és lerakta az evőeszközt. Az orvos be akart állni a sorba, amikor meglátta Jennyt. Egy pillanatra összeakadt a tekintetük. A lány már-már azt hitte, a férfi odamegy hozzá, amikor megszólalt Alison Banbury: – Elhozná a sonkás rántottámat, Anthony? Addig foglalok magunknak asztalt. Jenny csak arra vágyott, hogy eltűnhessen innen. Emelt fővel, szándékolt lassúsággal kivonult az ebédlőből. Odakint sütött a nap, ő mégis fázott. Vállára terítette sötétkék

60

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

félkabátját, és elindult az ágyások mellett. Az első tavaszi virágok már bontogatták szirmaikat. Anthony három hét múlva hagyja el a kórházat. Helyesen döntöttem, nyugtatta magát, kitudja, hányadszor Jenny. Nem lehetnénk egymással boldogok. Mielőtt Anthony megjelent volna a színen, és összezavarta volna az életét, a lánynak sohasem okozott gondot, hogy nincs mellette férfi. Elégedett volt a helyzetével. De most már soha többé nem lesz semmi olyan, mint amilyen volt. Ezentúl bármennyire is nem akarja, bizonyára mindenkiben és mindenben azt fogja majd keresni, amit Anthony mellett megélt. Ameddig a férfi itt van a kórházban, és folyton az együtt töltött időkre emlékezteti, nem lelheti meg a nyugalmát. Eltökélte: ha még egyszer összeköti valakivel az életét, akkor biztosnak kell lennie abban, hogy a kiválasztott férfi megérti az ő életcéljait és a világról alkotott elképzeléseit.

61

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

10. FEJEZET A kórházban töltött utolsó előtti napján Anthony több tálca szendviccsel és rengeteg pezsgővel jelent meg az osztályon, hogy munkatársaival és betegeivel megünnepelje búcsúzását. Jenny nem tudta rászánni magát, hogy részt vegyen a búcsúztatón, és kimentette magát Christine Grahamnél. – Már majdnem fél öt van – mondta, miután átadta munkatársnőjének az osztályt. – Lejárt a munkaidőm. Christine csodálkozva nézett a lányra. – Mi történt közöttetek? Azt hittük, ti lesztek a mintapár. – Nem szeretnék erről beszélni – felelte Jenny. – Vége van, és ez valószínűleg jó is így. – Csodálatosképpen még mosolyt is sikerült magára varázsolnia, Christine-t azonban nem győzte meg vele. Élete leghosszabb délutánja és estéje következett. Nem tudott másra gondolni, mint a búcsúztatóra, és arra, hogy Anthony örökre elmegy. Kilenckor megcsörrent a telefon. A férfi volt a vonalban. – Beszélni szeretnék veled – mondta köszönés nélkül. Jenny a másodperc töredéke alatt felvonultatta magában az utóbbi napok és hetek összes töprengését. Alison Banbury személye is erős érv volt amellett, hogy így feleljen: – Azt hiszem, már mindent megbeszéltünk. Talán más lenne a helyzet, ha Anthony megváltoztatta volna a véleményét, gondolta a lány. Ő azonban nem az a fajta férfi, aki egykönnyen beadja a derekát. – Szerintem nem – hangzott a vonal túlsó végéről –, de ha elhatározásod visszavonhatatlan, akkor semmi értelme a beszélgetésnek. – Szünet. – Viszontlátásra, Jenny. – Viszontlátásra, Anthony. – A lány gyorsan lerakta a kagylót, mielőtt kibuggyantak volna a könnyei. Jenny a férfi utolsó munkanapjára szabadságot vett ki a kórházban. Reggel, hogy elterelje a gondolatait, kocsiba ült, áthajtott a legközelebbi városba, leállította az autót, és vásárolni indult. Sajnos azonban egyik kirakat sem tudott még halvány érdeklődést sem kelteni benne. Gondolataiba merülve járta az utcákat, és az üzletek kínálatát látva eszébe jutott, mekkora itt a felfordulás, amikor karácsony és húsvét előtt az emberek újra és újra áldozatul esnek a fogyasztási kényszernek. Anthony számára a sivatagból nézve ez már olyan lesz, mintha egy másik világban, egy másik életben történne. A fél világ éhezik, miközben a másik fele belefullad a túlkínálatba… Jenny megcsóválta a fejét, és visszaindult a kocsijához. Semmit sem vásárolt. Besötétedett, mire hazaért. Először azt vette észre, hogy Anthony már kiköltözött bérelt házából. Az épület most éppoly elhagyatott volt, mint amikor a férfi nála lakott. Jenny szinte még ki sem szállt a kocsiból, amikor John, a vendéglős ugyanerre figyelmeztette. – A doktor úr elutazott – mondta. – Előtte még beugrott, hogy elbúcsúzzon. Azt hiszem, néhányunknak nagyon fog hiányozni. A férfi kék szemével metszően nézett rá, a lánynak azonban sikerült elmosolyodnia. – Biztosan, John – mondta egyetértően. – Nagyon jó orvos volt.

62

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Most, Anthony végleges távozása után, már Jenny is világosan érezte, hogy nagyon hiányzik neki a férfi. Ameddig a kórházban legalább a közelében lehetett, addig nem volt ennyire erős ez az érzése. Nem találta helyét a saját lakásában, állandóan Anthony kedvenc lemezeit hallgatta, és életében először álmatlanságtól szenvedett. Többször is a telefonkagyló után nyúlt, hogy megpróbálja utolérni a férfit, valami azonban minden alkalommal visszatartotta ettől. Még mindig nem tudta eldönteni, nem úgy lesz-e jobb, ha megvárja, hogy bánata lassan elmúljék. Körülbelül két héttel Anthony elutazása után este fél nyolckor csöngettek Jenny ajtaján. A lány szíve vad dobogásba kezdett, s egyszerre fázott és öntötte el a forróság. Feltépte az ajtót, és csodálkozva nézett a küszöbön állóra. Nagyon is jól ismerte a napbarnította arcot, csak nem számított arra, hogy itt fogja viszontlátni. – Hát így kell fogadni egy régi barátnőt? – kérdezte a látogató. – Be sem engedsz? Jenny végre magához tért. – Szervusz, Judy! – kiáltotta, és átölelte egykori munkatársnőjét. – El sem hiszed, mennyire örülök neked! A nappaliban telepedtek le, és Judy Collins alaposan szemügyre vette ifjú házigazdáját. – Rettenetes színben vagy – közölte aztán köntörfalazás nélkül. – Meglehet – felelte Jenny nyersen. – Nagyon lefogytál, és sápadt vagy. Ki hallott már olyat, hogy a szerelem ilyesmiket okoz? – A szerelem? Mit tudsz te… Az asszony elmosolyodott, és az asztalra tette a táskáját. – Te meg Trentham doktor. Mindent tudok rólatok. – Én… – Jenny válaszolni készült, helyette azonban keserves sírásba kezdett. Kis idő múlva teljesen összetörten anyai barátnője karjában találta magát. Judy egy szót sem szólt, csak hagyta, hogy a lány minden fájdalmát kisírja magából. Jenny végül kifújta az orrát, és most már a nyelve is megeredt. – Ne haragudj – hüppögte –, nem tudom, mi történt velem. Sohasem szoktam sírni. – Meglepte a saját viselkedése, nem gondolta volna, hogy ilyen érzelemkitörésekre képes. – Számomra nem újdonság – mondta Judy –, hogy te is olyan vagy, aki mindent magába fojt. Már gyerekkorodban így ismertelek. Most pedig töröld meg a szemed, és meséld el szóról szóra, ml történt! És ne légy ilyen levert! A szerelmesek vitái sohasem helyrehozhatatlanok. Jenny csak a fejét ingatta. – Nem – mondta aztán –, azzal már elkéstünk. Sok mindent mondtunk egymásnak, amit nem kellett volna. – Ezt talán én jobban meg tudom ítélni – vélekedett az asszony. – Meséld csak el, mi történt! A lány megdörzsölte a szemét. Nemigen tudta, hol kezdje. – Amikor megismertem Anthonyt… – fogott bele aztán kissé még mindig bizonytalan hangon – …először utáltam. Úgy éreztem, minden megvan benne, amit nem szeretek a férfiakban. Túlságosan ösztönösek és hirtelenek voltak a döntései, túl érzelgős volt, és egyáltalán nem tisztelte a hagyományokat. De aztán – Jenny az ajkába harapott –, nos, aztán rájöttem, hogy mindezzel együtt vonzónak találom. – Ebben eddig semmi különös nincs – mondta Judy nevetve. A lány arcáról még mindig nem tűnt el a bánat. – Később úgy alakult, hogy időnként el-elmentünk valahova. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Beleszerettünk egymásba, ő ideköltözött, és megkérte a kezemet. Én pedig igent mondtam neki.

63

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– De hát ez pompás! – Igen, Judy, valóban az volt. Tökéletesen! Utána azonban egyszeriben minden összeomlott. Jenny elmesélte az asszonynak, hogyan műtöttek odakint a hóviharban. Beszélt arról a fiúról is, aki belehalt az embóliába, és elmondta, mennyire megviselte az eset Anthonyt. – A dolognak az lett a vége, hogy visszautasította az itteni kórház állásajánlatát, noha a főorvosi beosztást is kilátásba helyezték. Úgy döntött, hogy inkább két évre a harmadik világba megy dolgozni. Azt akarta, hogy én is tartsak vele. Judyra nem voltak különösképpen hatással a hallottak. – Igen? – kérdezte. Jenny elképedve nézett barátnőjére. – Igen. Hát nem érted, miről van szó? Minden jogom megvolt arra, hogy képtelennek tartsam az ötletét! Boldog vagyok itt, és itt is szeretnék maradni. Nem kérek a bizonytalan jövőből! Az nem az én világom. Te is tudod, hogy szeretem a rendet és a nyugalmat meg a biztonságot. Judy eleresztette füle mellett a magyarázkodást. – Szereted Anthonyt? – Igen… nem. – A lány gyámoltalan kézmozdulatot tett. – Igen, természetesen szeretem. De a szerelem még nem minden. – Ezt meg kitől hallottad? – Édesanyámtól, például. Nagyon jól tudod, hogy jártak. Egyáltalán nem illettek össze, és a végén apám el is hagyta. – Édesanyád küldte el – felelte Judy nyugodtan. A lány felkapta a fejét. – Hogyan? – Pontosan ugyanazt tette vele, amit te most Anthonyval. Olyan életre kényszerítette, amelyet apád egyetlen porcikája sem kívánt. Saját képére akarta faragni. Csak annyi a két eset között a különbség, hogy Anthonynak volt annyi bátorsága, hogy elmenjen, mielőtt idáig fajultak volna a dolgok. Édesapád ellenben maradt, és a végén nem maradt más lehetősége a menekülésre, mint hogy elhagyja anyádat. – A mamának máshoz kellett volna férjhez mennie. Olyasvalakihez, akivel jobban hasonlítottak egymásra. Például Harry Marlow-hoz. – És mit gondolsz, miért nem ment hozzá? – Talán mert Marlow nem kérte meg a kezét. Judy elmosolyodott. – Nem ez volt az oka. Harry évek óta futott édesanyád után. – Nem házasodhattak össze, hiszen anya sohasem vált el. – Na látod! – kiáltotta az asszony diadalmasan. – És miért nem? Mert még mindig édesapádat szerette. Mert sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer talán visszajön hozzá. Ő azonban nem jött. Jenny teljesen összezavarodott. – Honnan tudod ezeket? – Édesanyád a barátnőm volt. Mindent elmondott nekem, olyasmiket is, amiket neked, a lányának, sohasem mondott volna el. – Judy megfogta Jenny kezét. – Az élet rettenetesen unalmas lenne, ha ahhoz mennénk hozzá, akivel mindenben összeillünk. Ha szereted Anthonyt, akkor légy a felesége! Hova vezet, ha másként teszel? Nézd csak meg magad! Szörnyű állapotban vagy. Biztos vagy benne, hogy nélküle akarod leélni az életed? Képes vagy rá? – Már késő! Anthony elment.

64

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

– Akkor keresd meg! Keresd meg, és menj utána! Még ma éjjel, ha lehet. Ne habozz tovább! Az idő drága kincs. Igen, Judynak igaza van. Az idő drága kincs. Jenny hirtelen úgy érezte, hályog hullott le a szeméről. Anthony is ezért akart azonnal a harmadik világba utazni. Amíg fiatal és erős, addig segíthet másokon. Ő meg le akarta beszélni erről, és rá szerette volna venni, hogy a biztosat válassza. Miféle élete lenne itt a férfinak? Nem állna másból, mint alkalmazkodásból. Vajon meg tud neki valaha is bocsátani? – Tudom, hol laknak a szülei – szólalt meg hirtelen. – Ők meg bizonyára tudják, merre van a fiuk. Holnap nem vagyok szolgálatban. – Akkor indulj útnak, ahogy lehet! És írj majd egy lapot! Judy távozása után Jenny azonnal felhívta a tudakozót, és megkérdezte Anthony szüleinek a telefonszámát. A férfi édesanyja vette fel a kagylót. – Jövő héten utazik el – mondta az asszony. – Addig a bátyja lakásában lakik. – Meg tudná adni a címét, kérem? – kérdezte Jenny kifulladva. A vonalban csönd támadt. Trenthamné nem örült, hogy a lány újra kapcsolatot keres Anthonyval. Tudta, hogy a fiát nagyon megviselte a szakítás. Azt hitte, vége ennek a viszonynak, most azonban kiderült, hogy nem így áll a helyzet. Nagy sóhaj után mégis úgy döntött, nem avatkozik bele a dolgukba. Férjével együtt már sokszor megpróbálták irányítani Anthony életét, de mindannyiszor csak keserűségük származott belőle. – Knightsbridge-ben van – mondta végül. – Megadom a címét. ♥ Jenny farmerba és meleg pulóverbe bújt. Lekapcsolta a lámpákat, bezárta az ajtót, és kocsiba ült. Judynak igaza volt. Még ma éjjel el kell indulnia. Nem vesztegethet el több időt. Ha Anthony még hajlandó vele… Sötét és viharos volt az éjszaka. Arra az éjszakára emlékeztette a lányt, amelyen a férfi motorjával mentek ki a balesetet szenvedett Jeff Farlow-hoz. Igen, a motorkerékpárral kapcsolatban is túlságosan makacs volt, pedig Anthony sohasem vezetett elővigyázatlanul. Akkor sem kellett mögötte félnie, amikor jeges úton, hóviharban motoroztak, mégsem volt hajlandó soha többé felülni a motorjára. Anthony mindezt szó nélkül vette tudomásul. A férfi kedves, jó, tisztességes és őszinte volt vele, ő pedig vakságában nem látta meg, hogy ezek a legfontosabb dolgok. A lakás és a munkahely csak mindezek után következik. Bekapcsolta a fényszórót, hogy jobban lásson. Hosszú utat kellett megtennie. Fél tíz felé indult el, és éjfél is elmúlt már, amire London külvárosába ért. Reménytelenül eltévedt, és végül egy éjjel-nappal nyitva tartó boltban térképet kellett vásárolnia. Hosszas keresgélés után végre megtalálta a keresett háztömböt. Előkelő épület volt, már a külsejéről is látszott, hogy drága lakások lehetnek benne. Jenny a lépcsőn rohant fel a harmadik emeletre. Odafent azonban tétovaság lett rajta úrrá. Éjjel egy órára járt az idő. És ha nincs egyedül? – töprengett a lány. Ha egy másik nővel fekszik az ágyban? Hiszen neki semmi joga, hogy bármit is számon kérjen a férfitól. Gondolatban kifogásokat keresett, hogy az utolsó pillanatban még megfutamodhasson, de aztán felülkerekedett a vágya, hogy láthassa Anthonyt. Nem fordulhat vissza, még akkor sem, ha utoljára találkozik is vele. Becsengetett. Semmi sem mozdult, és az ajtó alatt sem szűrődött ki fény. Lehet, hogy nincs itthon? Hova mehetett? Leülhetne a küszöbére, és megvárhatná, hogy hazajöjjön. Az ajtó előtt álldogálva azon gondolkodott, mit tegyen. Biztonság kedvéért még egyszer csengetett.

65

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

Hirtelen zajt hallott, és szíve vad kalapálásba fogott. A lakásban felgyújtották a villanyt, és lépések közeledtek az ajtó felé. És ha Anthony bátyja lesz az? Hogyan magyarázza meg neki, mit keres itt? Kinyílt az ajtó. Anthony állt a küszöbön, és úgy nézett Jennyre, mintha kísértetet látna. A fényűző körülmények szokatlanok voltak ugyan, a férfi azonban mit sem változott. Mindössze farmert viselt. A személyes találkozástól a lányt teljesen magával ragadta a szerelem. A szeretett férfi földbe gyökerezett lábbal állt előtte. – Nagyon sajnálom – kezdte bizonytalan hangon Jenny. – Nem volt igazam. Szeretlek, és nagyon hiányoztál. Rettenetesen hiányoztál! Veled akarok menni. Ha csak nincs már túl késő ehhez. Mindent elmondott, egyenesen, az igazságnak megfelelően. Látta, hogy Anthony feszültsége lassan oldódni kezd, és arca felragyog. A férfi kézen fogta, a lakásba húzta, és átölelte a lányt, majd lábával berúgta az ajtót. – Gyere beljebb! – mondta. – A szomszédok nem olyasfélék, akik az éjszaka kellős közepén szerelmi vallomásokat szoktak hallgatni. Egyenesen otthonról jössz, te kis bolond? – Igen – vallotta be Jenny Anthony mellére borulva. – Nagyon hiányoztál. Meg tudsz nekem valaha is bocsátani? – Csak akkor, ha abbahagyod a sírást, és megcsókolhatlak végre. A lány úgy érezte, egy örökkévalóságba is beletelt, amire végre ajkán érezhette a férfiét. – Csurom víz vagy – mondta aztán Anthony. – Azt hiszem, jó lenne, ha levetkőznél. Én addig forró fürdővizet engedek neked. De még a nappaliig sem jutottak el a folyosóról. – A… a bátyád? – kérdezte Jenny két csók között. – Párizsban van – felelte kurtán a férfi, akit pillanatnyilag a legkevésbé sem érdekelt a bátyja. A lány csak sokkal később jutott be a kádba, és Anthony is vele fürdött. – Most pedig, halljam, mitől változott meg a véleményed! – mondta a férfi, és közben fürdőhabot kent Jenny orrára. – Arra számítottam, hogy rögtön a küszöbön részletes magyarázatot fogsz kérni. Anthony elvigyorodott. – Ott más járt a fejemben. – Újra komolyra fordította a szót. – Borzalmasan hiányoztál. Amikor aztán megláttalak az ajtó előtt, nem akartam mást, csak hogy szerethesselek. Érdekel, miért? Egyszerre megdöbbentő és egyszerű a magyarázat. – Mondd csak! – suttogta Jenny. – Biztos akartam lenni abban, hogy megint az enyém vagy, és el akartam feledtetni minden rosszat, amit csak mondtunk egymásnak. – Sok meggondolatlan butaságot mondtam – ismerte be a lány. – Őrültség volt tőlem, hogy olyan életre akartalak kényszerítem, amelyre te egyáltalán nem vágytál. És mindezt csak azért, mert féltettem a saját biztonságomat. – Lehet, hogy gyakran ösztönösen cselekszem – szakította félbe a férfi Jennyt –, de hidd el, mindig vigyázni fogok rád. Szeretlek, és gondoskodni akarok rólad. Össze fogunk házasodni. – Jaj, Anthony, majdnem elveszítettelek! – Mi indított arra, hogy idegyere? – kérdezte a férfi. A lány beszámolt a Judyval folytatott beszélgetésről. – Az édesanyámról hallottak után megértettem, hogy több oldalról kell nézni a dolgokat. Soha nem jutott eszembe, hogy ne édesapám lett volna minden bánatunk

66

Sharon Wirdnam

Sebzett lélek

(Szívhang 016.)

kiváltója. Judytól megtudtam, hogy anyám olyan életre akarta kényszeríteni, amelytől idegenkedett. Ugyanezt próbáltam én nálad elérni, te azonban ellenálltál. Anthony elmosolyodott. – Éppoly konok vagyok, mint te. – Sőt még konokabb. – Bizony, drágám, be kell látnunk, hogy nem mindig helyes, amit a szüleink tesznek. Beleszólnak az életünkbe, mert nem akarják, hogy ugyanazokat a hibákat kövessük el, mint ők. Valószínűleg mi is ilyenek leszünk a gyerekeinkkel. – Anthony tekintetéből szeretet áradt a lány felé. – Szememre vetetted, hogy nem vagyok hajlandó engedményekre. Gondolkodtam a dolgon. Még mindig el akarok menni Zambiába, és legalább két évet ott kell töltenem. De újra megkérdezlek: várnál-e rám? Bármikor eljöhetsz hozzám látogatóba. – Nem, nem várok! – jelentette ki határozottan a lány. – Veled megyek. Már csak azért is, mert nem engedhetem, hogy kikezdjenek veled az Alison Banburyhez hasonló nővérek. Anthony hahotázni kezdett. – Ó, Alison Banbury! Ugye megfojtottad? – Nem – ment bele Jenny a játékba –, de ami késik, nem múlik! – Szeretem, ha rád tör a féltékenység – incselkedett tovább a férfi. – Figyelj csak! Mi lenne, ha megpróbálnék kivételes engedélyt szerezni, hogy már a jövő héten összeházasodhassunk? – Hát próbáld meg! – sóhajtotta boldogan a lány. – Reggel tüstént elmegyünk a nemzetközi orvosközvetítőhöz, és elintézzük, hogy mielőbb utánam jöhess. Tényleg képes vagy arra, hogy gyerekeket segíts a világra? – Hát persze! – Nagyon jó! Ugyanis Afrikában erre nagy szükség lesz. Megtörülköztek, és a férfi hatalmas fürdőlepedőbe tekerte Jennyt, majd bevitte az ágyba. Órákig feküdtek még egymás mellett, közben ki is világosodott. Anthony felkönyökölt, és Jennyre nézett. – Tudom, hogy azt hiszed, nem illünk össze, de szerintem tévedsz. – Valószínűleg így van – ismerte be halkan a lány. – Szeretlek, Jenny. – Én is szeretlek. A férfi gyengéden végigsimított a lány haján. – Egészen biztos vagy abban, hogy velem akarsz tartani Afrikába? – Az utóbbi hetekben sokkal jobban megismertem önmagamat, és sok mindenre rájöttem – felelte a lány. – A legfontosabb az volt, hogy nem számít, hol élek, és mit teszek, ameddig melletted lehetek. És Jenny még soha életében nem volt semmiben oly maradéktalanul biztos, mint most ebben.

67