Száray Miklós - Történelem 3.

Forrásközpontú történelem  

Száray Miklós  

Történelem III. középiskolák, 11. évfolyam  

Nemzeti Tankönyvkiadó Tartalomjegyzék Előszó   I. A felvilágosodás és a forradalmak kora (1714–1849) 1. Szellemi forradalom – a felvilágosodás 2. Az egyensúlypolitika százada 3. Meghiúsult reformok és forradalom Franciaországban 4. Az alkotmányos rendszer megszilárdításának kísérlete 5. A forradalom radikalizálódása és az új zsarnokság megszületése 6. Napóleon uralma és bukása 7. Mozgalmak és eszmék a XIX. század első felében 8. Az ipari forradalom és következményei 9. Amerika és a gyarmati világ 10. Kísérletek és elméletek a társadalmi ellentétek feloldására 11. Az 1848-as forradalmi hullám   II. Az újjáépítés kora Magyarországon (1711–1820) 12. Magyarország beilleszkedése a Habsburg Birodalomba 13. Az újjáéledő ország 14. Magyarország újjáépítése 15. A felvilágosult abszolutizmus kísérlete Magyarországon 16. II. József bukása és a kompromisszum helyreállítása 17. A napóleoni háborúk – fellendülés és válság

  III. A reformok és a forradalom kora (1820–1849) 18. A reformok megindítói: Széchenyi István és Wesselényi Miklós 19. A reformkor kibontakozása 20. Politikai küzdelmek a negyvenes években 21. A nemzeti ébredés és a nemzetiségi kérdés 22. A törvényes forradalom és konszolidációs kísérlet 23. A védelem megszervezése 24. Fényes győzelmek és tragikus vereség   IV. Nemzetállamok és birodalmak kora (1849–1914) 25. Európa a forradalmak után 26. A német egység és a polgári állam 27. Az ipari forradalom újabb hulláma és hatásai 28. Az Egyesült Államok felemelkedése és az egyenlőtlen fejlődés 29. Nagyhatalmak és gyarmatosítás 30. A szövetségi rendszerek kialakulása 31. A társadalmi, nemzeti és hatalmi ellentétek kiéleződése 32. A boldog békeidők mindennapjai és szellemi pezsgése   V. A polgárosodás és a modernizáció kora Magyarországon (1849–1914) 33. Az önkényuralom kora 34. Út a kiegyezéshez 35. A nemzetiségi kérdés 1849 és 1868 között 36. Politikai viszonyok a századfordulóig 37. A felzárkózó gazdaság 38. A nemzetiségi kérdés a századfordulóig 39. A társadalom változásai 40. A világháború előestéjén 41. A boldog békeidők Magyarországon   A kötetben előforduló új szakszavak Szinkron időrendi táblázat  

 

I. A felvilágosodás és a forradalmak kora (1714–1849) 1. Szellemi forradalom – a felvilágosodás A FELVILÁGOSODÁS KITELJESEDÉSEA XVII. századi Angliábanúj eszmeáramlatjelent meg,a felvilágosodás.Ez a XVIII. században elterjedt éskiteljesedett Franciaországban,majd az egész kontinensen. Az új eszme képviselői a newtoni rendszer (a természeti jelenségek matematikai leírása – lásd Történelem II., 199. o.) alapján megismerhetőnek és kiszámíthatónak vélték a világot. A korábbi vallási alapú világképet, amelynek lényege a változatlanság, az isteni elrendelésen alapuló hierarchia, elavultnak tartották.Az élet minden területét át kívánták vizsgálni a természeti törvények és a józan ész(ráció)szempontjából.(Ezt a szemléletetracionalizmusnak nevezzük.) A világot megváltoztathatónak ítélték, és szinte vallásos meggyőződéssel kívánták átalakítani. A kor felvilágosult elméiúgy vélték, hogy a nevelés, a felvilágosítás révén mind az egyes ember, mind a társadalom felemelhető, átalakítható.Ha az emberek megismerik az ésszerűt, a helyes utat, akkor aszerint cselekednek. A hagyományokra épülő világ alapfogalmai helyettúj,szintén megkérdőjelezhetetlenalapelvekkerültek az emberek gondolkodásába. Ezek legfontosabbika, hogymindenváltozik,fejlődik. A társadalomról elmélkedve a felvilágosult gondolkodók máig értékálló elveket hirdettek meg:toleranciát, türelmethirdetve elutasították a vallási fanatizmust; aszabadságoteszményítve elvetették a zsarnokságot. Ugyanakkor a felvilágosodás gondolkodói sem voltak mentesek a régi értékekkel szembeni türelmetlenségtől és az újakkal szembeni elfogultságtól. A XVIII. században a művelt Európát – társadalmi különbségek nélkül – magával ragadó eszmeáramlat szintedivattá, korszellemmé vált.Híveivé szegődtek a főúri, majd a megjelenő polgáriszalonokés társaságok tagjai. A felvilágosodás szellemisége és a művelt közönség igénye hívta életre először Angliábana korszak tudásanyagát átfogó,mégis könnyen áttekinthető és forgathatókiadványokat,az enciklopédiákat. Ezekszócikkekbe szedve tartalmazták az ismereteket. A francia felvilágosodás szemléletét máig őrző hatalmas összefoglaló munka, az Enciklopédia–Diderot és d’Alembert szerkesztésében – a XVIII. század közepén látott napvilágot.   A FRANCIA FELVILÁGOSODÁS ÁLLAMELMÉLETEA francia gondolkodók többsége abból indult ki, hogya szabadság az ember természettől kapott joga.Olyan társadalmat és államot akartak, amely biztosítja ezt. Az angol államelméletből és – a mintának tekintett – angol alkotmányos királyság rendszeréből indultak ki. Locke társadalmi szerződését (Történelem II., 19. o.) követveMontesquieu(monteszkjő, 1689–1755) híve volt annak, hogya hatalmat a nép választott képviselők útján ellenőrizze.Azt azonban elfogadta, hogy a képviselőket csak azok válasszák, akik egy meghatározott vagyonnal rendelkeznek (cenzusos rendszer).A zsarnokság, az egyeduralom elkerülésének alapvető feltételét a hatalmi ágak megosztásában látta(A törvények szelleméről, 1748). Felfogása szerint a három hatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom) egymástól való függetlensége lehetővé teszi, hogy a hatalmi ágak egymást ellenőrizzék, s kölcsönösen megakadályozzák a hatalommal való visszaélést. Montesquieu a felvilágosodás természeteszményét túlhangsúlyozva azt állította, hogya társadalom működésealapvetőena földrajzi környezettől függ(földrajzi determinizmus). Véleménye szerint az éghajlat befolyásolja az emberek vérmérsékletét, az államok nagysága meghatározza, hogy milyen az államberendezkedés. Rousseau(russzó, 1712–1778) elvetette a képviseleti rendszert, mivel az nem teszi lehetővé a néphatalom (népszuverenitás) érvényesülését. Felfogásaszerint a népnek közvetlenül kell részt vennie a döntésekben.Ezt úgy látta megvalósíthatónak, ha a hatalmi rendszer a társadalom kisebb közösségeire épül. Eszmerendszerébena hatalmi ágakat nem választotta szét,mert – mivel a nép hoz minden döntést – a hatalom nem szorul ellenőrzésre. Sőta többségi akaratnak – amita közjóval azonosított – az egyén szabadságát is alá kell rendelni.

Rousseaua magántulajdonra vezette vissza az emberi társadalom bajainak jelentős részét.Az őskort, „a vademberek” életét az emberiség boldog korszakának tartotta, mivel felfogása szerint e korban sem vagyoni, sem társadalmi különbségek nem léteztek. Rousseau eszméi – a közvetlen demokrácia, a tulajdon korlátozása – a szabadság kiterjesztését szolgálták. Ám később, a francia forradalom idején eszméinek első megvalósítási kísérlete diktatúrához vezetett.   A FELVILÁGOSODÁS ÉS A VALLÁSA felvilágosodás képviselői harcot indítottak a régi értékek és a hagyományok ellen. Így természetszerűen meg kellett határozniuk viszonyukat a valláshoz és az azt megjelenítő egyházhoz. Isten létét csak néhány gondolkodó tagadta. Többségük szerintIsten, „az első mozgató”megteremtette a világot, de működésébe nem avatkozik be(deizmus).Az egyházatazonban sokan a tudatlan nép félrevezetőjének tartották, éstámadták. Jellemző, hogy az egyházat hevesen bíráló és kigúnyolóVoltaire[volter] a társadalmi rend és az erkölcsök fennmaradása érdekében a tömegek számáraszükségesnek tartotta a vallást.   A KOR KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEIA merkantilizmus rendszerét (Történelem II., 181. o.) a korszakbana fiziokrata tanokváltották fel. Az elmélet kidolgozói (Quesnay és Turgot) a felvilágosodás eszméit a gazdaságra is alkalmazták. Szerintüka gazdaság akkor működik jól, haszabad, és fejlődésébensenki nem korlátozza. Az állam feladata csak a tulajdon és a vállalkozás szabadságának a biztosítása,a gazdasági életben a legjobb szervező elv a termelők közötti szabad verseny.Koruk franciaországi viszonyaiból kiindulva úgy vélték, hogy csaka mezőgazdaság teremt új értékeket(innen ered elnevezésük). Így mezőgazdaságot állították a gazdaság középpontjába. Az iparosodottabb Angliában élőAdam Smith(1723–1790) már az ipar és a kereskedelem jelentőségét is felismerte (1776). A szabad verseny feltételei közöttaz egyéni érdektől ösztönzött munkát tartotta a gazdasági fejlődés motorjának.   A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUSA spanyol örökösödési háborúban (1700–1714) vereséget szenvedőFranciaország súlyos pénzügyi válságba sodródott.A XVIII. század során az újabb háborúk és az állam túlköltekezése mélyítette a válságot. Az állam gazdasági irányításával megbízott politikusok ezértreformokkal kísérleteztek.Megpróbálták a gazdaságot fellendíteni, hogy előteremthessék az abszolút monarchia pénzügyi forrásait. XVI. Lajos (1774–1792) a kilátástalan helyzet megoldására Turgot-t tette meg a pénzügyek ellenőrévé. Turgot [türgó] – fiziokrata elveinek megfelelően – lazított a belső kereskedelem korlátozásain, csökkentette a parasztság állami terheit, és néhány illetéket, vámot a nemességtől is beszedetett. A reformok azonban csak ideiglenesen javítottak a helyzeten. Turgot a rendszer haszonélvezőinek (nemesség, gazdag polgárság) nyomására rövidesen megbukott. A XVIII. században afejlett nyugat-európai vidékektől (centrum) elmaradó területeken (amelyeket a centrumhoz képest a történészekperifériának neveznek) az abszolút uralkodók szintén változtatásokra kényszerültek. Országuk nagyhatalmi helyzetének megtartása vagy megszerzése érdekébengazdasági és óvatos társadalmi reformokat hajtottak végre.Lebontották a belső vámokat, pártolták az iparfejlődést, fejlesztették az oktatást, védték a jobbágyokat a túlzott nemesi követelésekkel szemben és megadóztatták a nemességet. A reformok úgy akartak társadalmi és gazdaságimodernizációt,hogy közben az alapvető politikai viszonyok érintetlenek maradjanak.A reformokat az uralkodók vagy kormányzatuk a kiváltságos rendek, sőt sokszor a társadalom zöme ellenére igyekeztek végrehajtani. A reformer uralkodókra erősenhatottak a felvilágosodás ideáljai(pl. az uralkodó a nép első szolgája, az egyházak háttérbe szorítása)de jellemzőek maradtak az abszolutizmus módszerei(felülről, rendeletekkel végrehajtott átalakítás). Ezért ezeket a rendszereketfelvilágosodott abszolutizmusoknak nevezi a történetírás. A felvilágosult abszolutizmus megjelent Portugáliában, Dániában sőt Oroszországban is, de két tipikus állama Ausztria és Poroszország volt.

2. Az egyensúlypolitika százada A HATALMI EGYENSÚLY RENDSZEREMár a XVI. században (cognac-i liga), de különösen a XVII. század végén (franciaellenes szövetség) megfigyelhető, hogy az európai hegemóniára törekvő dinasztiákkal szemben a többi hatalom összefogott. E szövetségek „felülírták” a korábbi kapcsolatokat, sőt, akár a felekezeti ellentéteket is (pl. harmincéves háború).A XVIII. századra az egyensúlypolitika tudatossá vált,és elsősorban az angol diplomácia törekvéseit jellemezte. A hatalmi egyensúly fenntartása, vagyis a legerősebb hatalommal szemben álló országok támogatása az angolok számára biztosította, hogy míg a „kontinens” hatalmai egymással voltak elfoglalva, addig a „szigetország”Anglia előretörhetett a gyarmatosításban. E politika követhető nyomon a XVIII. század háborúiban is. Miután a század elején zajló spanyol örökösödési háborúban Franciaország ereje megtört, az északi háborúban viszont Oroszország megerősödött, az angol politika fordulatot hajtott végre. A Szilézia birtoklásáért Poroszország és Ausztria között kitörtosztrák örökösödési háborúban(1740–1748) Anglia még a Habsburg Birodalom mögött sorakozott fel a franciák által támogatott poroszokkal szemben. Ahétéves háborúban(1756–1763) azonban már a poroszok mögé álltak, mert a megerősödő Oroszország Ausztriát támogatta.   AZ ALKOTMÁNYOS BRIT BIRODALOMAngliában (1707-től, a Skóciával történő egyesüléstől Nagy-Britannia) a „dicsőséges forradalom” (Történelem II., 175. o.) megteremtette a lehetőséget az alkotmányos királyság kiépüléséhez.Atörvényeket acenzusos választójog alapján megválasztottparlament hozta,és a király aláírásával váltak érvényessé.Atörvényeketvégrehajtó hatalomfejeaz uralkodó által kinevezett első miniszter (miniszterelnök), aki minisztereivel együtt intézte az ügyeket ésfelelősséggel,számadássaltartozott a parlamentnek(felelős kormány). A század folyamán kialakult a miniszterelnök kiválasztásának módja. Akirálya parlamenti többséget élvező politikai csoport, párt képviselőjét nevezte ki. Angliában XVII. századi előzményekre épülve két politikai csoportosulás jött létre: atoryktöbbnyire középbirtokosokat képviselték, awhigekpedig jórészt a pénzembereket, ipari vállalkozókat.   A NÉMET–RÓMAI BIRODALOM SAJÁTOS FEJLŐDÉSEA harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke (1648) után a Német-római Birodalomrengeteg kicsi, és néhány nagy önálló(szuverén)államhalmazává vált. (A legnagyobbak: a katolikus Ausztria és Bajorország, illetve az evangélikus Poroszország.) Ezek az államok önálló pénzt és vámrendszert vezettek be, független külpolitikát folytattak, a versailles-i udvarhoz hasonló uralkodói központokat és a francia reguláris hadsereget idéző katonaságot tartottak fenn. Költségeik fedezéséremerkantilista, majd felvilágosult reformokkal kísérleteztek. A kisebb államok esetében ezek az intézkedések csupán a lakosság fokozott adóztatását eredményezték, akadályozták a német gazdaság fejlődését. Ennek ellenére a XVIII. század békésebb éveibenlassú gazdasági fejlődésbontakozott ki német földön (manufaktúrák elterjedése). A reformok a felemelkedőPoroszországbanhoztak átütő eredményeket. Az abszolutista porosz uralkodók a hadseregre támaszkodva – s jórészt a katonai erő növelése érdekében –felvilágosult szellemű és átfogó reformokat hajtottak végre. Katonás módszerekkel, de eredményesen fejlesztették az oktatást. Megadóztatták a nemességet, a XIX. század elején felszabadították a jobbágyságot (földjeinek egy részéért cserébe), és sikeresen támogatták a mezőgazdaság, valamint az ipar fejlődését.A reformoka felvilágosult abszolutizmus mintauralkodójának nevezettII. (Nagy) Frigyes (1740–1786) uralkodása alatt teljesedtek ki(pl. a kínvallatás betiltása). A fejlesztésekegyre erősebb hadseregfenntartását tették lehetővé, s a porosz uralkodókújabb és újabb tartományokat kebeleztek be.A legnagyobb

szerzemények II. Frigyes nevéhez kötődnek (pl. Szilézia – a hétéves háborúban; Posen – Lengyelország első felosztásakor). Az ország területe megduplázódott. A sikeres háborúk és a gazdasági fellendülés révénPoroszország a nagyhatalmak sorába emelkedett. A feltörekvő Poroszország mellett a nagyhatalmi állását megőrzőHabsburg Birodalomhatározta meg a német erőviszonyokat. Miután a Habsburgok Magyarországról kiűzték a törököt, birodalmuksúlypontja a Duna völgyébe helyeződött át.(Ezt nem befolyásolta, hogy a spanyol örökösödési háborúban megszereztek néhány dél- és nyugat-európai tartományt.) A Habsburg uralkodók a XVIII. század elejére az ún. örökös tartományokban megerősítették az abszolutizmust, Magyarországon pedig a rendiség fenntartásával tudták megszilárdítani hatalmukat. Ennek ellenérea Sziléziáért vívott háborúkban(osztrák örökösödési és hétéves háború)alulmaradtaka modernizálódóPoroszországgal szemben.A birodalom megerősítése érdekében Mária Terézia (1740–1780), majd II. József (1780–1790)felvilágosult reformokat vezettek be. Ezeknek voltak eredményei, de a soknemzetiségű birodalmat nem sikerült egységessé formálniuk.   OROSZORSZÁG ELŐRETÖRÉSEA cárokat sem törvények, sem intézmények nem korlátozták, ezért Oroszországban nem is abszolutizmusról, hanemdespotikus hatalomrólbeszélhetünk. II. (Nagy) Katalin(1762–1796) cárnő I. Péterhez hasonlóanfelvilágosult jellegű reformokkal próbálkozott (új iskolák, városok alapítása, a kereskedelem fejlesztése).A legfontosabb célkitűzéseazonbanaz Orosz Birodalom terjeszkedésének folytatásavolt. Az orosz hódításfő célpontjáváa rendek túlzott jogai miatt (pl. liberum veto) egyre irányíthatatlanabbá válóLengyelország vált.A cári politika először egyes arisztokrata családok által vezetett rendi csoportosulások mögé állva szította az ország erejét felemésztő belső ellentéteket. Majd álságos módon a despotikus cár a nemesi szabadságjogok „védelmezőjeként” lépett fel az anarchiát megfékezni kívánó reformerőkkel szemben.Katalin Nagy Frigyes porosz királlyal szövetkezve1772-ben elérkezettnek látta az időt Lengyelország felosztására.Az osztozkodásba – az egyensúly fenntartása érdekében –Ausztria is bekapcsolódott,és kiszakította a maga zsákmányát (Galícia). Ekkor azonban még fennmaradt egy kisebb területű, névleg önálló, valójában orosz befolyás alatt álló Lengyelország, amelyről 1793-ban újabb területeket szakítottak le. A három abszolút hatalom végül 1795-ben egész Lengyelország területén megosztozott. Katalindél felé is folytatta a terjeszkedést, a hanyatló Oszmán Birodalom rovására.Az oroszok kezdetben Ausztriával szövetségben háborúztak, és megszerezték a Krími Kánság jelentős részét. Ausztria azonban nem tudott területeket szerezni a Balkánon. Sőt, felismerte, hogy az erős Oroszország térnyerése a félszigeten számára kedvezőtlen, ezért kilépett a háborúból, sőt közvetett módon a Portát támogatta. Ígya Fekete-tenger északi partvidékének meghódítását követően(1774)az orosz előretörés lelassultebben az irányban.

3. Meghiúsult reformok és forradalom Franciaországban ÁTALAKULÓ GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOMA francia gazdaság a XVIII. században egyre gyorsuló ütemben fejlődött.A népesség22 millióról 26-28 millióranövekedett.Kiépültek a bankok,elterjedtek a manufaktúrák,főleg a hagyományos luxusiparban, valamint a felzárkózó bányászatban és a vasiparban. A gazdasági fejlődés a milliós metropolisszá terebélyesedő Párizsban volt a legnagyobb. A társadalom többsége vidéken élt, a régi rendi keretek között, de egyre többen kapcsolódtak be a vállalkozásokba és polgárosodtak, sokan viszont bérmunkássá váltak a városokban. A nagypolgárságaz adóbérletek és államkölcsönök révénfolyamatosan gyarapította vagyonát,amely már, meghaladta az arisztokráciáét. Sőt, a XVIII. század második felére a földbirtokok jelentős része is a nagypolgárság kezébe került. Aközéppolgárságis megerősödött.A francia iparnagy része azonban továbbra iskisipari jellegű maradt,így jelentős volt a fejlődéssel nehezen lépést tartókispolgárságszámaránya. Az üzemekben dolgozóbérmunkásokszáma gyorsan emelkedett, ez azonban azt jelentette, hogynőtt a városi szegénység létszámais. A nemesi társadalom csúcsán állóarisztokrácianagy birtokokkal rendelkezett. Az udvari élet hatalmas költségei miatt azonban sokukat csak akirályi kegydíjaktartották fenn (lásd Történelem II., 181. o.). Jelentős részük a hadsereg jól fizetett tisztikarát alkotta. Egyesek birtokaik modernizálásával növelték jövedelmüket. Avidéken élő nemességzömeszerény vagyonnalrendelkezett. Többségük nem tudott és a hagyományok miatt („A rang kötelez.”) nem is akart bekapcsolódni a gazdasági életbe. A sajátosköztes helyzetű csoport a taláros nemesek rétege.Ők polgárok, akik magas hivatalt vásároltak, s ezzel nemesi rangot is, melyet életük végéig bírhattak. A nemesi cím azonban az utódok számára különböző módokon (pl. vásárlás) örökölhetővé vált. Az ország lakóinak döntő többségét a parasztság adta.Franciaországban ebben az időszakban már nem létezett a klasszikus jobbágyság. A parasztok a föld használatáérthaszonbérlettel és egyes helyekenterményszolgáltatással tartoztak a föld tulajdonosának (nemesnek vagy polgárnak). A parasztság árutermelésbe bekapcsolódó szűkebb rétege (főleg a nagyobb városok környékén) meggazdagodott, míg zömük csakszűkösen tudta fedezni megélhetésétés fizetni anövekvő állami adókat. Néhány rossz termésű év már éhínséget okozhatott körükben.   AZ ÁLLAMCSŐDA francia abszolutizmus XVI. Lajos (1774–1793) uralkodása idején sem tudott kilábalni afolyamatos pénzügyi válságból. A kiadásokat (hadsereg, udvartartás, járadékok) nem a bevételekhez igazították, mivel az a kiváltságos csoportok érdekeit sértette volna. A bevételeket sem lehetett növelni, merta parasztságmár amúgy istúl volt adóztatva,a nemesség és az egyház megadóztatásának terveit pedig akadályozták a királyi udvarban. Az udvar nem mondott le a dinasztia dicsőségét emelő külpolitikáról. Katonailag támogatta a gyarmatszerzésben vetélytárs Anglia ellen fellázadt észak-amerikai gyarmatokat.A részvétel az amerikai függetlenségi háborúban(9. lecke)tovább mélyítette a pénzügyi válságot. XVI. Lajos egy bankárt (Necker) nevezett ki a pénzügyi gondok megoldására. Azonban a bankár is csak azt tudta tenni, mint elődei (takarékoskodni próbált), így rövidesen megbuktatták. Hasonló történt a rendek bizalmából a pénzügyek élére állított további politikussokkal is. Az összeomlást csak az odázta el, hogy újabbhiteleket tudtak szerezni. Így a reformtörekvések következtébenaz államadósság tovább növekedett, és a rendi erők egyre élesebben támadták a kormányt.   A RENDI MOZGALOMAz uralkodó a pénzügyi válság kezelése érdekében összehívta az Előkelők Gyűlését, amelyena főnemességvehetett részt. Azonban ez a testületis ellenszegült és a rendi gyűlés összehívását követelte(1787) az együttműködésért cserébe. A változásokat követelők között volt az orléans-i herceg (a király rokona), La Fayette [lafajet] márki (az amerikai függetlenségi háború hőse) és Mirabeau [mirabó] márki, akik a közvélemény, sőtaz államapparátus jelentős részének rokonszenvét is élvezték. Több tartományban a rendi jogok biztosításáért a nemesség és a polgárság vezetésével megmozdulásokra került sor. A kivezényelt csapatoknak a tisztek nem adtak parancsot a fegyverhasználatra. Az állampénzügyi csődbe került (nem tudták fizetni a kamatokat és a hadsereget). Az udvar ellen fellépő, s egyre szélesebb tömegtámogatást élvezővezető réteggel szemben tehetetlen XVI. Lajos1789 májusáraösszehívta a rendi gyűlést.   A RENDI GYŰLÉS MEGNYITÁSAA rendi gyűlés összehívásakor az abszolutizmus gyenge lábakon állt. A felvilágosodás szellemisége már áthatotta a vezető réteg zömét. Az abszolút hatalom eszmei támaszát jelentő egyház tekintélye megrendült. Ugyanakkor az alkotmányosság igénye a természetjog alapján egyre nyilvánvalóbbá vált a kortársak számára. Rombolta a királyi ház tekintélyét a fényűző

udvar költekezése, melyet a közvélemény a valóságosnál jóval nagyobbnak hitt. Növelte a tömegek ellenszenvét a kormány iránt az osztrák, vagyis „idegen” királyné, Marie Antoinette [mari antuanett] elleni gyűlölet. Ugyanakkor a csődbe került államnak szembe kellett néznie egy kibontakozógazdasági válsággal éstöbbegymást követőrossz termésű évhatásaival. A parasztság és a városi szegénység már éhezett. A rendi gyűlés követeinek választása politikailag aktivizálta a lakosságot. A választásokon ún.panaszfüzetekezreit állították össze. Ezekbenminden réteg megfogalmazta követeléseit.A hagyományos gondolkodású nemesség rendi monarchiát, a vállalkozó nemesség és a polgárság alkotmányos monarchiát és jogegyenlőséget, a parasztság az adók csökkentését kívánta. Az abszolutizmussal szembeszálló rendi erőkön belül rövidesen szakadás következett be. Felmerült ugyanis a kérdés, hogyan ülésezzenek a rendek. A nemesség zöme és a felsőpapság ragaszkodott a hagyományokhoz: a három rend (papság–nemesség–közrendűek) egyenlő számú követe külön ülésezzék és rendenként szavazzon, éppúgy, mint a XVII. században.A polgárság, a vállalkozó nemesség és az alsópapságviszontnövelni akarta befolyását rendi gyűlésen. Azt akarták, hogy a harmadik rend az első kettővel egyenlő számú követet küldhessen, és a rendek együttesen szavazhassanak.A kormányzat – tehetetlenségét bizonyítva – felemás döntést hozott. A duplájára emelte a harmadik rend képviselőinek a számát, azonban meghagyta a rendenkénti szavazást. Az 1789 májusában Versailles-ban összeülő rendi gyűlésen az ülésezési rend feletti vita elhúzódása miatt az érdemi munka meg sem indult. Mivel a választási szabályok miatt a papságot jórészt az alsópapság képviselte, a papság többsége is a polgárságot támogatta.A harmadik rend képviselőikijelentették, hogy ők a nemzet képviselői, ésa rendi gyűlést Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánították(június 17.). Az uralkodó elhatározta, hogy a helyzet tisztázására személyesen jelenik meg a gyűlésen, s az előkészületek miatt az üléstermet bezárták. A felfokozott hangulatbana harmadik rend képviselőia bezárt üléstermet elutasításként értelmezték.A Labdaházba(a versailles-i palota fedett sportpályája)vonulva kimondták, hogy nem oszlanak fel addig, amíg az új alkotmánynem születik meg(labdaházi eskü). Később La Fayette márki vezetésével az alkotmányos érzelmű nemesek csatlakoztak az Alkotmányozó Nemzetgyűléshez.   A FORRADALOM KITÖRÉSE Az uralkodóa forrongó Párizs körülnövelte csapatai létszámát.Ez félelmet váltott ki a városi tömegekben. A közép- és kispolgárság hangadói – újságírók, ügyvédek, stb., akik a rendi gyűlési választások idején kezdtek politizálni – a párizsiak félelmét az uralkodó elleni agresszióvá változtatták.A tömeglázas fegyverkezésbe fogott, hogy megvédje magát a katonaságtól. 1789. július 14-én,fegyver után kutatva a Bastille-hoz[basztij], az ekkor börtönnek használt középkori erődhözvonultak. A néhány fős őrség tárgyalni kezdett a tömeggel, mikor lövés dördült. Ekkor a sokaságmegostromolta az erődöt.A védőket lemészárolta, fejüket lándzsára tűzte. A lázadó tömeghez egyre több katonai egység csatlakozott. A polgárság az összeomló hatalom helyéreúj polgármestert választott, majd a vagyon és a rend védelmére létrehozta anemzetőrséget. Utóbbi élére La Fayette-t állították. XVI. Lajosaz események hatására engedett, visszarendelte csapatait. Az uralkodó Párizsba ment éselismerte az új hatalmat és a vezetőket.Jelképesen a mellére tűzték az új nemzeti szimbólumot, a háromszínű kokárdát. Győzött a forradalom. A kortársak közül sokan azt hitték vége az átalakulásnak – pedig csak ekkor kezdődött.

4. Az alkotmányos rendszer megszilárdításának kísérlete A FEUDÁLIS KIVÁLTSÁGOK FELSZÁMOLÁSAA király már megkésve lépett vissza. A párizsi események hatásáraa vidék városaiban is futótűzként terjedt a forradalom.Párizsi mintára mindenütt új vezetőket választottak, és a vagyonos polgárokból létrehozták a közrend és a vagyon védelmére a nemzetőrséget. A parasztság körében– ősi beidegződések alapján –félelem lett úrrá.Attól tartottak, a hatalom megtorlása következik a városi forradalmak miatt. Rémhírek kaptak lábra a nemesség bosszújáról. A félelem erőszakba torkollott, rátörtek a nemesekre, felégetve a kastélyokat és a szolgáltatásaikat rögzítő iratokat. (Mindezek miatt 1789 nyarát a „nagy félelem” időszakának emlegették a kortársak.) Az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben az alkotmányos monarchia kiépítését támogató nemesek a közteherviselés bevezetését, a földek után járó hűbéri terhek megválthatóságát és minden személyi szolgáltatás eltörlését indítványozták. Fellépésük és a vidékről érkező hírek hatásáraaz egyház, a nemesség és a városok lemondtak a kiváltságaikról(augusztus 4.). Röviddel ezután (augusztus 26.)azEmberi és polgári jogok nyilatkozatában foglalták összeaz Alkotmányozó Nemzetgyűlés–felvilágosodás alapelveinek megfelelő –céljait és elveit(polgári szabadságjogok, jogegyenlőség, tulajdon sérthetetlensége, népfelség, képviseleti rendszer).   A TÖMEGEK ÚJABB FELLÉPÉSEAz Alkotmányozó Nemzetgyűlésben az alkotmányosság szabályainak megfogalmazása során felmerült a törvényhozás felépítésének és a király szerepének a kérdése.A királypártiakkétkamarás rendszert ésa királynak vétójogot kívántak. Az alkotmányos monarchistákezzel szembentartottak attól, hogy a király kezében erős hatalom legyen.Miután Lajos az augusztusi határozatok szentesítését a vétó megadásához kötötte, újabb tömegmozgalom bontakozott ki Párizsban. A radikális értelmiségi szónokok, például Marat [mará] és Danton a szentesítés mellett most már azt is követelték, hogy az uralkodó költözzék Párizsba, hogy a tömeg ellenőrzése alá kerüljön. A királypártiak a menekülést javasolták az uralkodónak, ám a király rosszul ítélve meg a helyzetet, ismét csapatokat rendelt Versailles-ba.Az éhező tömeg, főként asszonyok Versailles-ba vonultak,és éjjel betörtek a palotába (október 5.). A királyi család életét La Fayette csak úgy tudta megmenteni, hogy a nemzetőrséggel a tömeg élére állt, majda királyi családotaz ujjongó tömeg kíséretévelPárizsbavitte. Bebizonyosodott, hogy a király nem számíthat a hadseregre. Így kénytelen volt együttműködni az alkotmányos monarchia híveivel, a radikálisabb csoportokkal szemben.   KÍSÉRLET A PÉNZÜGYI GONDOK MEGOLDÁSÁRAA régi rendszer apénzügyi csődkövetkeztében bukott meg, így ezt a kérdést az alkotmányos rendszernek orvosolnia kellett. A kiváltságok megszűnésével a probléma megoldódni látszott, a valóság azonban másként festett. Az adók nem folytak be, a bizonytalan helyzetben a tőke nem hitelezett, pedig az államadósságokat és az állami tisztségviselőket fizetni kellett. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés számáraaz egyház hatalmas földbirtokainak kiárusításakínálkozott megoldásként (1789. október). Az állam magára vállalta az egyházak fenntartását, és kamatozó utalványokat ún.assignatákat [ászinyaták] bocsátottak ki, melyeketegyházi földbirtokok vásárlásáralehetett fordítani. Azassignaták rövidesenátvették a pénz szerepét,és átmenetileg megoldották a pénzügyi válságot. Az állami kiadások fedezésére azonban egyre több assignatát (tulajdonképpen papírpénzt) bocsátottak ki, ezért azértékük egyre csökkent.A pénz elértéktelenedése (infláció) tovább rontotta a városi tömegek helyzetét, így radikalizmusuk nem csillapodott.   AZ 1791-ES ALKOTMÁNYAz Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1791-re megalkotta azalkotmányos királyságműködéséhez szükségesalaptörvényeket, melyekben érvényesültek a korszak alkotmányos elvárásai (polgári szabadságjogok biztosítása, hatalmi ágak megosztása, cenzusos képviseleti rendszer). A törvényhozás mandátumát két évben állapították meg. Választott bíróságokat hoztak létre. A végrehajtó hatalom felelősséggel tartozott a törvényhozásnak.A minisztereket a király nevezte ki, de az uralkodó rendelkezései csakminiszteri ellenjegyzéssel voltak törvényesek.A király korlátozott vétójoggal rendelkezett,a nemzetgyűlést nem oszlathatta fel. A

képviselők sértetlenséget élveztek (mentelmi jog). Új, az egész országbanegységes közigazgatást vezettek be: az önkormányzattal rendelkező megyéket. Az államot nem választották el az egyháztól, sőt azzal, hogy az egyházi földeket kiárusították és az egyház fenntartása állami feladat lett, az összefonódás még szorosabbá vált.Az egyház és az új hatalom viszonya fokozatosan romlott.Az állam nem tudta teljesíteni a vállalt finanszírozási kötelezettséget. Későbbfeloszlatták a szerzetesrendeket.A törés az egyház és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés közöttaz egyház világi alkotmányának megalkotásamiatt (1791 júliusa) következett be. A törvényhozás jogot formált az egyház belső ügyeinek meghatározására: a hierarchiát a megyerendszerhez igazították, a plébánosokat, püspököket a választópolgárok választhatták. A papság jelentős része ellenállt, nem esküdött föl az alkotmányra. Válaszul a törvényhozás erőszakot alkalmazott. Az egyház és az új hatalom szembekerülésévela régi rend híveiés az egyházat védeni szándékozó királyesélyt kaptak arra, hogy a vallásos tömegek mögéjük is felsorakozzanak.Különösen igaz ez a parasztságra. Ugyanakkor a változások hívei egyre inkább egyházellenessé váltak.   POLITIKAI IRÁNYZATOKA francia forradalom történetében már viszonylagjól körülhatárolható politikai célokkal rendelkező csoportokat tudunk megkülönböztetni. E csoportokpolitikai klubokat hoztak létre. A klubok nem voltak pártok, de jórészt hasonló szerepet töltöttek be. A klubokban folyópolitikai vitákjelentősen befolyásolták a közvéleményt. Az egyes klubok összetétele – amit részben a tagdíj határozott meg – a forradalom során változhatott. Ígya jakobinus klub– nevüket az egykori Szent Jakab-kolostorról kapták, ahol az üléseiket tartották – kezdetben a vagyonos rétegek gyülekezési helye volt. Majd (1791) alacsony tagdíjjal a gyors és a felsőbb rétegeket nem kímélő változások híveinek,a radikálisoknak aközpontjává vált. Hogy könnyebben átlássuk az eseményeket – kicsit leegyszerűsítve, társadalmi csoportokra vetítve – tekintsük át a forradalom idején jelentkező politikai irányzatokat! Arégi rend híveit összefoglalóankirálypártiaknak nevezhetjük. E csoport zömét az arisztokrácia és a nemesség alkotta. Azalkotmányos monarchistákaz eddig bekövetkezett változásokat támogató arisztokrácia és a nemesség, valamint a nagypolgárság köréből kerültek ki. Ez az irányzat a radikális változások nélküli szerves fejlődést hirdette. A közép- és kispolgárság több csoportban képviselte magát: közülük kerültek kia girondiak[zsirondiak]és a jakobinusokis. A gyakran megélhetési gondokkal küszködő, a politikát hivatásnak és megélhetésnek tekintő fiatal politikusaik jóvalradikálisabb eszméket vallottak,hajlottak a szélesebb tömegek bevonására.   AZ ALKOTMÁNYOS MONARCHISTÁK TÉRVESZTÉSE Az uralkodóegyre inkábba nagyhatalmak beavatkozásától remélterégi– az alkotmány által nem korlátozott –hatalma visszaállítását.Lajos nemcsak az őt korlátozó Alkotmányos Nemzetgyűléssel volt bizalmatlan, hanem az alkotmányos monarchistákkal szemben is, pedig ez volt az egyetlen olyan erő, mely a helyzet további radikalizálódását megakadályozhatta volna.Miután az uralkodó többször ellenszegült az Alkotmányos Nemzetgyűlésnek (pl. többször megtagadta az egyház világi alkotmányának szentesítését), a kormányát alkotó alkotmányos monarchisták, s vezetőjük, La Fayette népszerűsége és befolyása is csökkent. A királyPárizs elhagyása mellett döntött(1791. június).Szökését felfedezték,és visszatoloncolása („a monarchia halottas menete”) a királyi hatalom teljes megalázását jelentette.Az alkotmányos monarchistáknak azonban a királyra szükségük volt a helyzet konszolidálásához, ezértvisszahelyezték őt méltóságába.A tömegek ezáltal a radikálisok felé sodródtak. A radikális Danton vezetésévelköztársaságpárti tüntetést rendezteka Mars mezőn(1791. július 17.). A nemzetőrség fegyvert használt a tömeg feloszlatására (többeket megöltek), ami fordulópontot jelentett a forradalom menetében:az alkotmányos monarchistákvéglegelszigetelődteka tömegektől.. Így amikor azúj választásokra sor került (1791 októbere), az új – nevében is változó – törvényhozó testületben,a Törvényhozó Nemzetgyűlésbenaz alkotmányos monarchisták mellettteret nyertek a radikálisabb girondiak(nevüket Gironde megyéről kapták). A girondiak – így vezetőjük, Brissot [brisszo] is – kezdetben a jakobinus klub tagjai voltak. Ám ahogyközeledtek a hatalomhoz,úgy váltak el tőlük.A jakobinus klubban maradók ekkor alakultak önálló,a girondiaknál radikálisabbpolitikai erővé, Robespierre[robeszpjer]vezetésével.Ettől fogva jakobinusoknak nevezik őket.

5. A forradalom radikalizálódása és az új zsarnokság megszületése A HADÜZENET KÉRDÉSEA király szökésének hírére Ausztria és Poroszország uralkodója felszólították Európa uralkodóit XVI. Lajos megsegítésére (pillnitzi nyilatkozat, 1791. augusztus). Párizsbanfokozódott a nagyhatalmak beavatkozásától való félelem.Az új összetételű Törvényhozó Nemzetgyűlésben a háború és a béke kérdésében csaptak össze az irányzatok.A király a hadüzenet hívevolt, mert bízott a külső hatalmak győzelmében. Agirondiak is háborúpáriakvoltak: azt remélték, hogy a francia győzelem helyreállítja a nemzet nagyságát, levezeti a belső feszültségeket és kiterjeszti forradalmat (forradalom exportja). Azalkotmányos monarchisták a háború ellenfoglaltak állást, mert a radikálisok megerősödésétől tartottak. Az uralkodó az alkotmányos monarchistákat leváltvagirondi kormányt nevezett ki. A Törvényhozó Nemzetgyűléshadat üzent a Habsburg Birodalomnak(1792. április 20.).   A KIRÁLYSÁG BUKÁSA Az uralkodórövidesen szembekerült kormányával, mert vétóivalakadályozta a katonai felkészülést.Majd ismét alkotmányos monarchista kormányt nevezett ki.1792 nyaránaz osztrák és a porosz csapatok benyomultak Franciaország területére.Vezérük nyilatkozatában Párizs feldúlásával fenyegetőzött, ha a királynak baja esik. Ez a végletekig a király ellen hangolta a tömeget.A párizsiaka jakobinusok vezetésével – a girondiak támogatásával –a királyi palota ellen vonultak és elfoglalták azt(1792. augusztus 10.). A királya Törvényhozó Nemzetgyűlésépületébe menekült, amely – a tömeg nyomására –megfosztotta őt a hatalmátólés letartóztatta. Ezzel a király ésaz alkotmányos királyság megbukott Franciaországban.A Törvényhozó Nemzetgyűlés feloszlott, ésúj törvényhozó testület, a Konventmegválasztását rendelte el. A Konvent megválasztására – cenzus nélkül – a király elleni népharag időszakában került sor. Ígya radikális erők jelentős teret nyertek.Az alkotmányos monarchisták be sem jutottak a Konventbe.A jobboldalt a girondiak, a baloldalt a jakobinusok (Hegypárt) alkották.(A jobboldal–balodal kifejezések a francia forradalom idején keletkeztek: a törvényhozásban a radikális változtatók az elnöktől balra, a mérsékeltek jobbra foglaltak helyet.) A két tábor tagjai hasonló társadalmi csoportból érkeztek, de a girondiak ragaszkodtak a forradalomban kivívott politikai és gazdasági szabadsághoz. Míg a jakobinusok – a tömegek támogatását keresve – hajlandónak mutatkoztak ezek korlátozására. A képviselők zöme egyik csoporthoz sem tartozott („mocsár”), és a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelően szavazott. Az új helyzetben bizottságain és biztosain keresztülközvetlenül a Konvent irányította a végrehajtó hatalmat,így az mindig a Konvent többségének kezében volt. Ez a berendezkedés nem biztosította a hatalmi ágak kölcsönös ellenőrzését, ezértmagában hordozta a zsarnokság lehetőségét.   AZ ELSŐ TÁMADÁS VISSZAVERÉSEÉS KÖVETKEZMÉNYEIA porosz és az osztrák hadsereg Belgium felől győzelmesen tört előre. Párizs népe harcra készült. A támadók keltette félelem abelső ellenség elleni hisztériábacsapott át. A tömeg a radikális népvezérek (pl. Danton) szónoklatainak hatására a várost járva ezrével fogdosott össze arisztokratákat, papokat és jól öltözött embereket, és többségüket rövidesen

legyilkolta a börtönökben (1792 szeptembere).A terrorugyan megfélemlítette a forradalom ellenségeit, demegindította a forradalomból való kiábrándulás folyamatát. A Párizs felé vezető út mentén fekvőValmynála forradalmi ezredekmegállítottáka porosz előretörést(1792. szeptember 20.). A csata csak kisebb összecsapás volt, de politikai jelentősége óriási. Ugyanis épp e napon kiáltotta ki a Konvent aköztársaságot. Az ellenség meghátrálását követőena Konvent perbe fogta a királyt.A per a Konvent erői közöttipolitikai harccá vált. A király halálát követelő párizsi tömeg megnyerése érdekében a jakobinusok síkra szálltak Lajos halálra ítélése mellett. A gironde kezdetben ellenállt, majd engedett. A király halálos ítélete így is csak kevés szavazaton múlott.XVI. Lajost nyilvánosan kivégezték(1793. január 21.). A későbbiekben a királyi család több tagját (Marie Antoinette és a király kisfia) is a guillotine [gijotin] alá küldték. Eközbena francia seregekelőretörtek, s a Rajna menténjelentős vereséget mértek az osztrák és porosz erőkre(Jemappes, 1792. november).A forradalmi Franciaország folytatni akarta az abszolutizmus hódító politikáját.A természetes határok (Rajna, Alpok, Pireneusok) biztosítása mellett, most jelszó lett a szabadság kiterjesztése is. A katonákat a forradalom során megszületőnemzeti érzés, a nacionalizmusis hevítette. A forradalom vívmányai és a katonai sikerek nyománbüszkék voltak arra, hogy franciák.Az új francia nemzet fogalma magában foglalta – vagyoni vagy vallási hovatartozástól függetlenül – a francia polgárok közösségét, és kizárta a forradalom ellenségeit (pl. királypárti emigránsok, lázadók). Befogadta a forradalomhoz csatlakozó bretonokat, provanszálokat és elzászi németeket. Nekik is polgári jogokat adott, de megkövetelte a francia nyelv átvételét. Beolvasztva a nemzetiségek jelentős részéta forradalom vált az egységes francia nemzet létrehozójává. A forradalmi Franciaország sikerei kiváltották az angolok félelmét, és a feudális hatalmakat is nagyobb erőfeszítésre sarkallta. Anglia, Poroszország és a Habsburg Birodalom vezetésévelfranciaellenes koalíciójött létre (1793). A több irányból meginduló támadást a francia seregek nem tudták megállítani. Akötelező újoncozáselrendelése a kormány ellen fordította a parasztságot, amely az egyháziak üldözése és a háború anyagi terhei miatt amúgy is ellenségesen tekintett Párizsra. Több helyenparasztfelkelésektörtek ki: a legvéresebb harcok Vendée [vandé] földjén folytak. A válságos helyzetbena jakobinusok– a párizsi tömeg követeléseinek megfelelően –rendkívüli intézkedéseket akartak,amelyek korlátozták volna a tulajdont és az egyéni szabadságjogokat (pl. ármaximálás, az árulók azonnali megbüntetése). A girondiak vonakodtak attól, hogy engedjenek az utca nyomásának.1793 június elején a párizsi tömega Konvent elé vonult, skikényszerítette a girondi képviselők letartóztatását.(Később kivégezték őket.)A Konventa végrehajtó hatalmat kezében tartó bizottságokélére radikális jakobinusokat (Robespierre, Saint-Just, Marat) állított.   A JAKOBINUS DIKTATÚRAA jakobinusok elrendelték a népfelkelést, vagyis azáltalános hadkötelezettséget. A hadianyag biztosítása érdekében engedélyezték a készletek elkobzását. Forradalmi csapatok járták a vidéket, és újoncokat, élelmiszert, nyersanyagokat gyűjtöttek. Hogy a városi tömegek életkörülményei ne romoljanak tovább,bevezettékaz assignaták kényszerárfolyamát ésaz árak, valamint a bérek maximálását. Az intézkedések nyomán a parasztság felkelései kiszélesedtek, a girondisták lefogása pedig a vidéki városok felkelését robbantotta ki (Lyon, Bordeaux stb.). A vidék nem fogadta el Párizs uralmát.Polgárháború bontakozott ki.Ajakobinusok terrort vezettek be(1793. szeptember). A hatalom a Közjóléti Bizottság kezében összpontosult. A forradalmi törvényszékek és a kinevezett biztosok bárkit halálba küldhettek. (A terror eszköze volt pl. a gyanúsakról szóló törvény.) A tízezrek életét követelő terrorralvérbe fojtották a felkeléseket.A majdnem milliósra növelthadsereg visszaverte a koalíció támadását(Fleurus, 1794. június). A jakobinus Konventúj alkotmányt dolgozott ki (1793 nyara). Rousseau nyomán az új alaptörvényben törekedtek a közvetlen népképviselet megvalósítására. Ezért a törvényhozást évente újraválasztották volna, és a legtöbb kérdésben népszavazást képzeltek el. Az alkotmány – a valóságos egyenlőség biztosítása érdekében – az állam feladatává tette volna a legszegényebbek eltartását, és minden polgár számára biztosította a tanulás lehetőségét. Ám az alkotmánybevezetését elhalasztották.A kemény intézkedések miatt lázadozó emberek megfélemlítésére továbbra is szükségesnek tartották a terrort. A jakobinus vezetőka politikai ellenfelekkel való leszámolás utánmár egymásban látták fő ellenséget.A vezető szerepért folytatott küzdelemben előszörRobespierrea mérsékeltekkel (pl. Danton) szövetkezveleszámolt anagyobb egyenlőséget és még féktelenebb terrort követelőszélsőségesekkel.Ezutánlecsapott a mérsékeltekre is.A hatalom egyre kisebb csoport kezébe került.A terrort nem lehetett leállítani.A vádlottaktól már elvették a nyilvánosság és a védekezés lehetőségét is. Újabb és újabb ellenségeket kutattak fel és küldtek a guillotine alá. Mindenki rettegett, mert nem tudta mikor csap le rá a hatalom. Ebben a légkörben egykori társai – a Konvent néhány képviselőjével szövetkezve –vád alá helyezték Robespierre-tés feltétlen híveit.Arémuralomból kiábrándulttömeg nem állt melléjük,így kivégezték őket (1794 júliusa ).A jakobinus diktatúra megbukott.   A DIREKTÓRIUMAz új Közjóléti Bizottság – sok régi taggal –felszámolta a diktatúra kivételes törvényeit(a gyanúsak elítélése, árak maximálása stb.), és a Bizottság jogkörét korlátozták. A katonai sikereket kihasználvabékét kötötteka koalíció tagjaival (1795), amelyjelentős francia hódításokat szentesített (pl. Belgium, Hollandia, Rajna menti területek). A Konvent új alkotmányt dolgozott ki (1795).A tulajdonnal rendelkezők szilárd, alkotmányos uralmának biztosítására törekedtek, s a szélsőségek (királypártiak és jakobinusok) távoltartására a hatalomtól.Így az új alaptörvény az 1791-es alkotmány megújítása volt, dekétkamarássá változtatta atörvényhozást, és a végrehajtó hatalmat azöt fős Direktóriumra bízta.

6. Napóleon uralma és bukása A HATALOM MEGRAGADÁSAA Direktórium konszolidációra törekedett. Ám hiába rendeződtek a pénzügyek (csökkent az infláció) és szilárdultak meg a tulajdonviszonyok, az éveken át egymás ellen harcoló politikai csoportok és társadalmi erők nem könnyen adták fel terveiket. Nem lehetett fenntartani az alkotmányos kereteket, mivel azokat kihasználva hol a jobb-, hol a baloldali szélsőségesek kerültek volna túlsúlyba az évente tartott választásokon.A Direktóriuma törvényeken átlépve,csak fegyveres erővel tudta biztosítani hatalmát.Folytatták terjeszkedő politikátis, hiszen ez a forradalom népszerű öröksége volt.Megnőtta hadsereg, s főlega katonai vezetők jelentősége.A Direktórium több tagja is az erős végrehajtó hatalomban látta a kiutat. Emiatttámogattáka tehetséges, s a főtisztek közül a legnagyobb katonai sikereket elérő tábornok,Bonaparte(Napóleon)katonai erővel történő hatalomátvételét(államcsíny, 1799).   A KONZULÁTUSRENDSZERE Napóleona törvényhozással új alkotmányt dolgoztatott ki, mely gyakorlatilag biztosította számára az egyeduralmat, de igyekezett elfedni a hatalom diktatórikus jellegét: két konzultársa mellett ő lettaz első konzul. Hatalmát az tette elfogadhatóvá, hogya társadalom zöme(polgárság, parasztság) belefáradt a véres politikai küzdelmekbe.Békét, nyugalmat és politikai stabilitást várta hatalomtól. Cserébe hajlandó volt az érdekeit alapvetően nem sértő hatalom javára lemondani a politikai szabadságról. Belpolitikájában Napóleon a polgári viszonyok megszilárdítására törekedett. Elismerte éstörvényesítette aforradalom alatt végbementtulajdonváltást(pl. a polgárok és a parasztok földhöz jutását). APolgári Törvénykönyv(Code Civil) megalkotása (1804) biztosította a polgári társadalom működését (egyéni szabadság, jogegyenlőség, a tulajdon szabadsága). Megalapította aFrancia Nemzeti Bankot (1800), ésmegszilárdítottaaDirektórium alatt létrehozott új valutát,a frankot.Kialakította azállami egyetemek és

középiskolákrendszerét. A pápasággal konkordátumot kötverendezte az egyház helyzetét(1801). A pápasággal elismertette a francia állam jogát az egyházi életbe való beleszólásra (pl. püspökök kinevezése), ugyanakkor az állam gondoskodott az egyház működéséről (pl. papok fizetése) és leállította az egyház zaklatását.   A SIKERES HADVEZÉRNapóleon már hatalomra jutását is jórészt akatonai sikerei (pl. Itáliában az osztrákok legyőzése 1796–1797-ben),nyománkialakulónépszerűségének köszönhette. A forradalomba belefáradó nemzet nem akarta elveszíteni a forradalomban megszerzettnemzeti dicsőséget. Napóleon katonai eredményei zseniális hadvezéri képességein és a forradalomtól örökölt hadseregen alapultak.A francia forradalom igazitömeghadsereget teremetett, amelyet a nemzeti eszme lelkesített, s amelyben a képességek, s nem a származás volt az előrejutás feltétele. E hadsereg taktikájának lényege amozgékonyságvolt: a csatákban mindig döntő pontokon került fölénybe. Jól összehangolták a fegyvernemeket, hatékonyan alkalmazták atüzérséget. Napóleon továbbfejlesztette ezt a hadsereget. Katonái lelkesedtek érte. Hadjáratok idején együtt élt velük, sokukat személyesen is ismert, a legbátrabbakat megjutalmazta, előléptette. Kockázatos pillanatokban maga is részt vett a harcban. Napóleon Angliát tekintette fő ellenfelének.Közvetetten az angolok ellen indította a kalandor jellegűegyiptomi vállalkozást is (1798–1799). A brit gyarmatokra – főleg az Indiába – vezető utat szerette volna megszerezni. Az angolokon azonban nem sikerült sebet ütni, sőt hajóhaduk szétszórta a francia flottát. A szigetország a kontinentális hatalmakbólújabb koalíciót hozott létre.Napóleon legyőzte az osztrákokat(Marengo, 1800), s átmenetilegAnglia is békére kényszerült(amiens-i béke, 1802).   A CSÁSZÁRSÁGNapóleon 1804-ben császárrá koronáztatta magát.Ezzel lehullott egyeduralmáról a konzulátus álarca. Sőt a forradalmi örökség is feledésbe merült,újcímkórságban szenvedőarisztokráciaalakult ki. A külpolitikai cél is módosult: a császáreurópai hegemóniára tört,nem törődve országa kimerülésével. Megjelent a dinasztia alapítására irányuló törekvés is, bár az európai uralkodók Napóleonban nemcsak a felkapaszkodott hadvezért, hanem a forradalom emberét is látták. Apárviadal Nagy-Britanniávalfolytatódott. Az angolok által szervezettkoalíciókatNapóleonrendre legyőzte a szárazföldi csatákban (Austerlitz, 1805; Jéna, 1806; Friedland, 1807; Wagram, 1809). Áma szigetország erejét nem tudta megtörni.Atrafalgari tengeri ütközetben (1805) a halálos sebet kapó Nelson admirális vereséget mért a francia hajóhadra. Így a brit sziget lerohanásának az utolsó reménye is elszállt.Eredménytelennek bizonyult a Berlinben meghirdetettkontinentális zárlatis, mely megtiltotta az európai országoknak az angolokkal folytatott kereskedelmet (1806). Az angolok ugyanis a gyarmataikkal és Latin-Amerikával folytatott kereskedelemmel kárpótolták magukat.   NAPÓLEON BUKÁSAEurópa népei számára Napóleon háborúi, hadseregeinek ellátása egyre nagyobb terhet jelentettek. A hódítóval szemben – éppen francia hatásra –lábra kapott a nemzeti önérzet,s mind nagyobb erőket kötött le azellenállás(pl. Spanyolország).A történelmi dinasztiáksorozatos vereségeik ellenéresem fogadták elaz európai határokat önkényesen tologató, családtagjait és hadvezéreit királlyá emelő Napóleont. Hiába kényszerítette ki a legyőzött I. Ferenctől leánya, Mária Lujza kezét, rokonává téve így Európa legősibb uralkodóházát, a Habsburgokat. Franciaországon a kimerülés jelei mutatkoztak, kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a folytonos háborúk már nem szolgálják az ország érdekeit. A kontinentális zárlat megszegése miatt Napóleonháborút indított Oroszország ellen(1812). A császár hatalmas hadseregével – amelybe a hódoltatott birodalmak is küldtek katonákat – szemben az oroszok Kutuzov tábornok vezetésével a felégetett föld taktikáját alkalmazták. A császárBorogyinónál győzni tudott,és elfoglalta Moszkvát. Ám az orosz cár nem kért békét, így Napóleon sikereinek rabjává vált a városban. Miután az oroszok felgyújtották Moszkvát is, ahideg télés azellátási nehézségekmiatt Napóleon megkezdte a visszavonulást. Azoroszok azonban döntő vereséget mértek hadseregének maradékára(átkelés a Berezina folyón). Napóleonkudarca újra csatasorba állította ellene az európai nagyhatalmakat. A koalíciós erőkkel szemben a császár fiatal korosztályokból felálló seregeLipcsénél(1813)vereséget szenvedett.A „népek csatájában” több mint százezren estek el. A következő évben a császár márfeltétel nélküli megadásra kényszerült. Elba szigetére száműzték, innen azonban még visszatért. Ám a kimerült országnak nem volt esélye: 1815-ben Waterloo-nál végső vereséget szenvedett.Napóleona távoli angol gyarmaton,Szent Ilona szigetén, száműzetésben halt meg(1821).   A BÉCSI KONGRESSZUS ÉS A SZENT SZÖVETSÉGA napóleoni háborúkat követőena nagyhatalmakvezetői – a diplomácia történetében új fejezetet nyitva –Bécsben konferenciát tartottak(1814–1815) a rendezésről. A győzteseket három alapvetőcélvezette:a hagyományos dinasztiák hatalmának visszaállítása, a hatalmi viszonyok tartós rendezése és a forradalmi folyamatok leállítása. Franciaország vereségét követően az oroszok jelentősen megerősödtek. Emiatt az angol diplomácia – más kontinentális hatalmaktól támogatva – Oroszország térnyerését kívánta megakadályozni. Ez csak részben sikerült: az oroszok megtarthatták, sőt bővíthették lengyelországi hódításaikat, megszerezték Finnországot és Besszarábiát. Ezért az angolok támogatták az ellensúly szerepét betöltő Ausztria és Poroszország megerősítését. (Ausztria Velencét és Lombardiát, Poroszország a Ruhr-vidéket kapta.) Hasonló okokból nem törték meg a vesztes Franciaországot sem. Az általa veszélyeztetett országokat viszont terület-hozzácsatolásokkal erősítették meg: Hollandia Belgiummal, a Szárd Királyság Genovával gyarapodott. Nagy-Britannia a gyarmatokon erősítette meg magát (India, Fokföld), és stratégiai pontokat szerzett meg a Földközi-tengeren (Málta, Jón-szigetek). A bécsi kongresszusona feudális nagyhatalmak, Oroszország, Ausztria és Poroszországmegkötötték az ún. Szent Szövetséget,amelyhez Európa államainak többsége csatlakozott (Anglia nem).Aforradalmi és nemzeti mozgalmak elfojtása érdekébenkölcsönös segítséget és együttműködést helyeztek kilátásba. Elfogadták a fegyveres beavatkozás (intervenció) jogát is. A változásokat meggátló, a feudális berendezkedést megőrizni kívánó (ún. reakciós) hatalmak a következő évtizedekben rendszeresenkongresszusokon egyeztettek nemzetközi kérdésekről. Ezzel ugyan megfékezték a forradalmi mozgalmakat, demegakadályozták a nagyobb konfliktusok kirobbanásátis.

7. Mozgalmak és eszmék a XIX. század első felében A HÚSZAS ÉVEK MOZGALMAIA Bécsben kialakított rendszerrel szemben az 1820-as években Európa déli területein robbantak ki az elsőforradalmi mozgalmak.Spanyolországban, majd a Nápolyi Királyságbana Szent Szövetség segítségével abszolút hatalmukat visszanyerő uralkodókat a katonatisztek alkotmány kiadására szorították. A tömegtámogatást nélkülöző tiszti csoportok mozgalmát afrancia, illetveazosztrák beavatkozás(intervenció) gyorsan leverte. Ettől kezdve azonban Itáliában a forrongások állandósultak. Agörög szabadságharc(1821–1829) során a Szent Szövetség működése már akadozott, mivel szembekerült a dinasztikus szolidaritás és a hatalmi érdek. A szabadságharc jelezte a balkáni viszonyok átrendeződését.Az Oszmán Birodalomegyregyengült, és a Balkánon a keletkező hatalmi űrt Oroszország kívánta betölteni.Amikor a görögök fellázadtak a török uralom ellen, Oroszország a nemzeti mozgalom segítségére sietett, mivel a törökök gyengítésével lehetősége kínálkozotta meleg tengeri kijáratot biztosító tengerszorosok(Boszporusz,

Dardanellák) megszerzésére.Az angolok és a franciákezt meg kívánták akadályozni, de nyíltan nem léphettek fel – közvéleményük nyomása miatt sem – a keresztény görögöket véresen elnyomó törökök mellett.A görögök(s így az oroszok)oldalán avatkoztak bea küzdelembe, és flottájuk legyőzte a törököket (Navarinó, 1827).Békekötéskorviszontmegakadályozták az oroszok túlzott megerősödéséta térségben. A Török Birodalom gyengülésével megjelenő feszültség, az ún. keleti kérdés azonban nem oldódott meg.   AZ 1830-AS PÁRIZSI FORRADALOMNapóleon bukását követőenFranciaországbanismét a Bourbon-dinasztia került hatalomra (restauráció). Az uralkodó kezdetben betartotta a győztesek által jóváhagyottalkotmányos monarchiakereteit, s – Napóleon belpolitikáját követve – nem bolygatta a forradalom alatt létrejött tulajdonviszonyokat sem.Áma támaszát jelentő emigránsok keményebb fellépést sürgettek.Megkísérelték a forradalom idején birtokait vesztő nemesség kártalanítását, növelni akarták az egyház szerepét a közéletben és az oktatásban, szigorítani a cenzúrát.A törvényhozás– amelyben a forradalom eredményeihez ragaszkodó polgárság rendre túlsúlyba került – azonbanelutasította ezt.A polgárság és az egykori emigránsok közöttiazellentét oda vezetett, hogy a forradalomtól tartóuralkodó– élve alkotmány adta jogával –feloszlatta a törvényhozást. A felháborodott párizsi tömeg fellázadt.Három nap alatt kiderült (1830. július 27–29), hogy a restauráció milyen gyenge lábakon áll. Az uralkodó elmenekült.A nagypolgárság képviselői– hogy a forradalom radikalizálódását megakadályozzák – sietve a Bourbon-ház oldalágáról származóLajos Fülöpöt választották meg uralkodónak, aki megszilárdította az alkotmányos monarchiát.Eltörölték a cenzúrát és kiterjesztették a választójogot. Amagas cenzusazonbancsak kevesek számára tette lehetővé a közügyekbe történő beleszólást. „Gazdagodjatok meg, és lesz választójogotok!” – mondta az egyik vezető politikus. A leggyorsabban a pénzügyekkel foglalkozók gyarapodtak. Ezért, bár Lajos Fülöpöt „polgárkirálynak” nevezték,rendszereleginkábbapénzarisztokráciának(bankárok)kedvezett,így nem rendelkezett széles társadalmi támogatottsággal. A 1830-AS FORRADALMI HULLÁMA párizsi forradalom Európában jelentős hatást váltott ki. A helyzetet kihasználvaa belgák elszakadtak Hollandiától.A háborút elkerülni kívánó francia kormány a nagyhatalmak megnyugtatására kinyilvánította, hogy – a francia forradalom külpolitikai hagyományaival szakítva – nem akarja Franciaországhoz csatolni a területet. Belgium önállóalkotmányos királyságlett. Függetlenségét a nagyhatalmak (leginkább Anglia) garantálták. Több német államban is forradalmak robbantak ki. Anémet egységet és alkotmányosságot követelő megmozdulásokat a kormányok elfojtották. A bécsi kongresszus azorosz fennhatóságú lengyel területeknek (Kongresszusi Lengyelország) jelentősautonómiátbiztosított. Ezt azonbanaz oroszok egyre inkább korlátozták.A francia események hatására a lengyelek úgy érezték, itt az alkalom az orosz iga lerázására.A lengyelek hősi küzdelmét I. Miklós(1825–1855)cár hadainak nyomasztó túlereje leverte(1831). Ebben szerepet játszott az is, hogy pénzarisztokrácia vezette Franciaország a lengyel kérdésbe nem kívánt beavatkozni. Emellett a lengyel nemesi vezetés nem volt hajlandó a jobbágyfelszabadítás kimondására.   A KORSZAK URALKODÓ ESZMÉIAz egymást követő forradalmakat és nemzeti felkeléseket a gazdasági és társadalmi tényezők mellett a korszak két, egymással összefonódó eszméje hajtotta: a liberalizmus és a nacionalizmus. Aliberalizmus,a szabadelvűség kifejezés a húszas évek spanyol szabadsághőseitől ered, s eszmei előzménye a felvilágosodás. A XIX. század első felébenaz egyéni és a polgári szabadságjogok(szólás-, sajtó-, gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság)érvényesülését,a népképviselet alapján működőalkotmányos államot képviselő irányzatot nevezték így. A liberalizmus elhatárolta magát a kiváltságokon alapuló abszolút hatalomtól és a diktatórikus jellegű jakobinus népuralomtól is. A liberalizmus gazdasági felfogására a korlátozás nélküliszabad versenytámogatásavolt jellemző (Smith, lásd az 1. leckét). Miután a XIX. század első fele Európa jelentős részén az abszolutista államberendezkedések, a feudális-rendi kiváltságokon alapuló társadalmak időszaka, a liberalizmus ekkorforradalmi irányzatnak számított. Anacionalizmus,a nemzeti eszme szintén a korszak szülötte. A társadalmi és vallási különbségeken átívelőnemzeti azonosságtudata francia forradalom alatt vált meghatározó erővé. Terjedését a napóleoni háborúk segítették elő. A népek körében felértékelődtek anemzeti közösségetkifejező éserősítő tényezők: az anyanyelv, a nemzeti hagyományok és a közös történelmi múlt.A múltban romantikus módon a nemzet nagyságát, dicsőségét keresték. A nacionalizmusa nemzet felemeléséttekintette céljának. Ennek eszközét anemzetállamlétrehozásában látták. Közép- és Dél-Európa nemzetei számára a francia nemzetállam szolgált mintául. A nemzeti eszme a korszakban szembe találta magát az uralmuk alatt több népet összefogó dinasztikus nagyhatalmakkal. Ígya század nemzeti és társadalmi törekvései összefonódtak,együtt jelentkeztek. A francia forradalom ellenhatásaként fogalmazódott meg, s vált eszmeáramlattá a konzervativizmus.A konzervativizmusnem azonos a minden változást elutasító a régihez mereven ragaszkodó magatartással. (Bár gyakran a feudális berendezkedés makacs híveit is konzervatívoknak nevezték.) Az irányzat a forradalmi terror, a régi értékek sokszor válogatás nélküli lerombolása, a vallásellenesség, a felesleges áldozatokat követelő mozgalmak láttánelutasította a forradalmi átalakulás szükségességét. Ezzel a hagyományokhoz jobban kötődő, óvatosabb,a kiigazításokra lehetőséget adó, az emberek által „megemészthető”fejlődést állította szembe.A kiépülő alkotmányos rendszerekben a konzervativizmus a liberalizmus alternatívájává vált. Ennek legjellemzőbb példája Nagy-Britanniában a konzervatív toryk és a liberális whigek parlamenti küzdelme.

8. Az ipari forradalom és következményei A MEZŐGAZDASÁG KAPITALIZÁLÓDÁSAAngliában már a XVI–XVII. században megindult a tőkés viszonyok térhódítása. A XVIII. században a falu által közösen használt földeket is bekerítették, ígya földek döntő többsége a bérmunkát alkalmazó birtokosok(arisztokraták, gentryk, gazdag parasztok)kezére került.Ez a mezőgazdasági termelés fejlődését, belterjesebbé válását eredményezte.A földeket trágyázták, vetésforgót alkalmaztak, terjedt az istállózó állattartás és a fajtanemesítés. A további fejlesztések (pl. földek javítása, egyszerű gépek alkalmazása) megkövetelték atagosítást, vagyis a parcellák szétszórtságának megszűntetését, a szántók egy tagban történő kiadását. Ez lehetővé tette hogy mindenki azt termeljen a földjén, amit jónak lát (megszűnt a nyomáskényszer). A nagyobb birtokok kialakulásának másik következménye, hogya mezőgazdasági népesség egy részeelvesztette addigi megélhetését.Kénytelen volt a városokba költözni és ott bérmunkát vállalni.Ugyanakkoraz egyre termelékenyebb mezőgazdaság képes volt csökkenő munkaerővel is anövekvővárosok ellátására.   AZ IPARI FELLENDÜLÉS KIBONTAKOZÁSAA XVII. században az iparban a céhes kereteket kikerülő, és paraszti kiegészítő munkát alkalmazó felvásárlási-kiadási rendszer (Történelem II., 170. o.), majd a bérmunkásokat foglalkoztató központosított üzemek (manufaktúrák) hódítottak teret. A gyarmati piacok bővülésével párhuzamosan a legnagyobb hasznot atextiliparhozta. Emiatt ezen a területen volta leggyorsabb a technikai fejlesztés, a termelés növelése érdekében. Azegyszerű mechanikus gépek(szövő- és fonógépek) a textíliák készítésének két alapvető folyamatában,a fonásban és a szövésbenegymás fejlesztését ösztönözve terjedtek el. Az újításokategyszerű mesteremberektalálták ki, akik maguk is az iparágban dolgoztak. Az egyszerű gépeket a korszakegyetlen jelentős

erőforrásához, a vízikerékhez kapcsolták. Az iparágat gépesítették, ugyanakkor a hagyományos erőforrás korlátozottan állt rendelkezésre.   A GŐZ ALKALMAZÁSA ÉS HATÁSAIAszénfelhasználását Angliában a XVIII. században egyrészt az adottságok (a felszínhez közeli gazdag szénmezők), másrészt a kényszer (a faállomány jelentős megfogyatkozása) eredményezte. A felszín közeli rétegeket hamar kitermelték, a mélyebb rétegekhez csaka felszín alatti vizekkiszivattyúzása után férhettek hozzá. A vízkiemeléséremár a XVIII. század elejétőlgőzzel hajtott szivattyúkat alkalmaztak, és ezeket fokozatosan tökéletesítették.A gőzgépet James Watt fejlesztette a gazdaság minden ágában használható gépi erőforrássá(1769). A gőzzel hajtott dugattyú egyenes vonalú mozgását forgó mozgássá alakította át, s ezzel a gőzgépet alkalmassá tette ipari munkagépek meghajtására. A hatékony erőgépet hamarosanmunkába állították a textiliparban(1787). Ez újabb lökést adott a gép tökéletesítéséhez. Megnyílt az út aszéles körű ipari alkalmazáshoz: a gőzgép fúrókat, fűrészeket, esztergákat hajtott. A gőzgépet már csak kerekek segítségével a bányászatban használt sínekre kellett helyezni, s elkészült a korszak forradalmian új vontató eszköze: agőzmozdony. A gőzgép lehetővé tette, hogy egy üzemben több gép, több munkás dolgozzon.Elterjedteka gépekkel termelő nagyüzemek,a gyárak.   A KÖZLEKEDÉS FORRADALMAAz ipari termelés bővülésével párhuzamosan Nyugat-Európában napirendre került a közlekedés fejlesztése. Tisztában voltak azzal, hogya piac bővítésének alapvető feltételea szállítás teljesítményének nagyarányú fokozása(nyersanyagok beszerzése, az áruk célba juttatása és új területek bekapcsolása). Jelentős csatornaépítésekre került sor, s a postahálózat kiépítésével a szárazföldi személyszállítás is fejlődött (postakocsi járatok). Azonban szárazföldön továbbra sem tudtak nagy tömegeket gyorsan szállítani. Éppen ezért hiába született meg előbb a gőzhajózás – Fulton [falton], 1807 –,a vasút hozta meg a közlekedés forradalmát.Több kísérlet utánStephensonnak[sztívnzon]sikerült forgalomba állítania az első vasútvonalat(1825). Angliában – és rövidesen a kontinensen is – óriási lendületet vett a vasútépítés. A vállalkozók jelentős tőkéket fektettek az üzletágba.A vasútnemcsak újabb és újabb területeket kapcsolt be a kereskedelem körforgásába, de a korábbiakhoz mérten óriási beruházásigénye miatta gazdaság húzóágazata lett.Minden iparágra fejlesztően hatott. Természetszerűleg leginkább a nehézipart, elsősorban a bányászatot, a vaskohászatot és a gépgyártást lendítette fel. Ezeken keresztül tovább bővítette a piaci lehetőségeket. Az 1780-as években Angliában kibontakozó gazdasági fellendülést, melyben korszakalkotó iparszervezési és technikai újítások születtek, illetve folytonossá vált a gazdaság bővülése, ipari forradalomnak nevezzük.A gazdaság bővülése azóta is tart. A történettudomány azonban az ipari forradalmat egy jelentős változással, a gépek gépekkel történő előállításának megjelenésévellezártnak tekinti. (Például a mozdonyt már gépi esztergákkal, fúrókkal stb. hozták létre.) Ez Angliában1850 körülkövetkezett be. A folyamat Angliából kiindulva a század második felében nyugatról kelet felé haladva átformálta Európát.   A DEMOGRÁFIAI ROBBANÁSAngliában a mezőgazdaság fejlődésének hatására a népességszám rohamos ütemben növekedett, s a növekedés az ipari forradalom alatt tovább gyorsult. A folyamatotdemográfiai robbanásnak nevezzük. Okaaz életkörülmények(élelmezés, lakás)és a higiéniai viszonyok javulása,valamintaz orvostudomány fejlődése(oltások). A folyamat részben elősegítette az ipari forradalmat, részben következménye volt annak, s szinténnyugatról keleti irányba terjedt. A XIX. századi demográfiai robbanás – a korábbiakhoz hasonlóan –a halálozási arány csökkenésével indultmeg. A folyamata népességnövekedés lelassulásávalzárult.Ezt azonban – a korábbiaktól eltérően – nem valamiféle válság okozta, hanem éppen a fejlődés. A higiénia és kulturális körülmények javulásával párhuzamosana születések száma egy-két nemzedék múlva csökkenni kezdett.A gyermekhalandóság csökkenése miatt ugyanis a családok alacsonyabb születési számmal is biztosították a nemzedékek továbbélését. Jelentős szerepe játszott a folyamatban a mezőgazdasággal foglalkozók számának fogyása, mert számos tényező következtében (pl., hogy a gyerekek munkaerőt jelentettek) a falvakban magasabb volt a születésszám, mint a városokban. A demográfiai robbanás, valamint a mezőgazdasági népesség elvándorlásaóriási népmozgást (migráció) indított el. Ezországon belüla falvakból a városokba, illetve a kisebb városokból a nagyobbakba irányult. Emellett a lakosság tömegei kerestek új hazát, munkát és boldogulást Amerikában. Akivándorlási hulláma népességrobbanással párhuzamosan szintén kelet felé tolódott Európában.   A VÁROSIASODÁSAkik nem vándoroltak ki, azok a városokban telepedtek le. Évtizedek alattszázezres, milliós városokjöttek létre a gazdaságilag fejlődő területeken. A nagyvárosoksajátos életformát és életkörülményeket teremtettek.A hatalmas embertömeg ellátását, közlekedési feltételeit és higiéniai viszonyait meg kellett teremteni. Lakások ezreit kellett felépíteni, tiszta ivóvizet biztosítani, majd csatornázni, és el kellett szállítani a hatalmas mennyiségű szemetet. Ez nem ment egyik napról a másikra. Emiatt kezdetben a szegények tömegei a minden higiéniát nélkülöző nyomornegyedekbe kényszerültek. A városok terjeszkedésével és az új funkciók megjelenésével speciális feladatú városrészek jöttek létre (kereskedelmi, üzleti, ipari negyedek).Vagyoni helyzetének megfelelően a lakosság is elkülönült(szegregáció). A leggazdagabbak a villanegyedekben és a bérpalotákban, a középrétegek a kertvárosokban, míg a munkások a zsúfolt bérházakban éltek. A bányászat fellendülésével, a szén fokozott felhasználásával és a nagy iparvárosok kialakulásávalúj probléma jelent meg: a környezetszennyezés.Ennek jelképe, hogy Anglia legnagyobb ipari vidékét (Birmingham környékét) „fekete vidék”-nek nevezték.

9. Amerika és a gyarmati világ A GYARMATI IDŐSZAKA XVI. században Észak-Amerikát dél felől az arany után kutató spanyolok kezdték az ellenőrzésük alá vonni. Még ebben a században a Szent Lőrinc-folyó mentén francia telepesek jelentek meg. A következő században az atlanti partvidéken angol (Virginia, 1607) és holland gyarmatok jöttek létre. Afrancia és angol behatolásban nem katonák, hanemtelepesekvettek részt, akik az európaihoz hasonló éghajlatú területeken jórésztegyéni (farmer-) gazdaságokat alakítottak ki.Az őslakos indiánokatfokozatosankiszorítottáka vadászterületeikről. Egy részüket véres küzdelmekben megölték, másokat a fehérek által behurcolt betegségek pusztítottak el. Az első angol telepesek zöme vallási okokból kényszerült elhagyni hazáját, mertradikális protestáns közösségektagjai voltak. Magukkal hozták azönigazgatásigényét és gyakorlatát. A hagyományok és az ellenséges vidéken való magukra utaltság miatt a telepesekönálló, az angol koronától csak lazán függő közösségeket,gyarmatokat hoztak létre (13 gyarmat volt). AXVIII. század közepére minden gyarmatképviseleten(vagyoni cenzus, majd minden honos férfi választhat)alapuló önálló törvényhozással rendelkezett, amelynek joga volt az adók jóváhagyása is. A végrehajtó hatalmat is választott tisztségviselők látták el. Az északi gyarmatokon farmergazdálkodásbontakozott ki. Ugyanakkor a kikötővárosokban (pl. New York, Boston)az ipar is virágzásnak indult(pl. hajóépítés, textilipar). Északon egyre jelentősebbé vált a tengeri kereskedelem (rum és rabszolga).A déli gyarmatokona farmok mellettültetvényeket hoztak létre,melyeken fekete rabszolgákkal gyapotot, cukornádat, dohányt termeltettek. A dél terményeit főleg Európába szállították.

A britek nem avatkoztak be a gyarmatok belső ügyeibe („üdvös elhanyagolás”), sőt védelmet jelentettek a Szent Lőrinc-folyó mentén élő franciákkal szemben. Miutána hétéves háborúban (1756–1763) Kanada is angol gyarmat lett, megszűnt a védelem szükségessége. London viszont – a háború okoztapénzügyi nehézségekmiatt is – éppen ekkor döntött aszigorúbb gyarmatpolitikamellett: megkezdték a gyarmati közigazgatás kézbevételét, s a brit parlament adókat, vámokat vetett ki. Ezzel párhuzamosanélesedett a brit és az amerikai kereskedők versenyea piacokért, így kitiltották az amerikai kereskedőket a Brit Birodalom piacairól.   A FÜGGETLENSÉG KIVÍVÁSAA helyzetet a brit kormány intézkedései egyre inkább elmérgesítették.Több felesleges vagy végrehajthatatlan rendeletet hoztak (pl. a telepesek földfoglalási tilalma nyugaton, újabb vámok kivetése, beszállásolási törvény, bélyegtörvény). Ezek a különböző érdekű gyarmatokat (pl. észak és dél) egységbe kovácsolták.A lakosság megtagadta az adók, a vámok és illetékek fizetését, és bojkottálta az angol áruk vásárlását.A gyarmatok képviselőinek gyűlése kimondta a„képviselet nélkül nincs adózás”elvét. Eszerint amíg nem küldhetnek képviselőket a londoni parlamentbe, addig nem fizetik a parlament által kirótt adókat sem. A brit parlament nem engedett,de a gyarmatok sem. Több helyen elkergették az angol vámtiszteket. Az angol katonák Bostonban belelőttek a tiltakozó tömegbe (1770). Mikor a britek a Kelet-indiai Társaságnak a tea kereskedelmére monopóliumot adtak, a radikális függetlenségpártiak kis csoportja Bostonban indiánnak öltözve a tengerbe szórta egy hajó tearakományát(bostoni teadélután,1773). A britek megtorlással válaszoltak: blokád alá vették Boston kikötőjét, korlátozták a gyarmat (Massachusets – meszecsúzitsz) önállóságát. A megtorlás hírérea gyarmatok képviselői Philadelphiában kongresszust tartottak(1774). Az angolok lépéseit törvénytelennek minősítették, kinyilvánították a gyarmatok jogát az önálló törvényhozáshoz, ésszövetségre léptekegymással. A britek nem hajlottak az engedményekre, így a gyarmatok vezetésében háttérbe szorultak a mérsékelt megegyezés-pártiak. A következő évben megkezdődtek a fegyveres összecsapások. A gyarmatok ismét összehívott kongresszusa elfogadta a Jefferson [dzseförzon] által megfogalmazottFüggetlenségi Nyilatkozatot (1776), mely afüggetlenségkinyilvánításán kívül – a felvilágosodás eszméinek megfelelően – hitet tett azemberi szabadságjogokés aképviseleti kormányzatmellett. A háborúban kezdetben az angol reguláris hadsereg és a flotta fölénye érvényesült.A George Washington vezette gyarmati erők az indiánok elleni harcokban kialakított taktikát követték: lesből, szétszórt alakzatban támadtak.A brit erőklassanfelmorzsolódtak, az amerikaiak pedig kiépítették – részben az angolokkal szembenálló franciák segítségével – hadseregüket, s győzelmet arattak a brit hadsereg felett (Yorktown, 1781).A 13 amerikai brit gyarmat függetlenségét az 1783-ban Versailles-ban megkötött béke rögzítette.   AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKÁLLAMSZERVEZETE ÉS ALKOTMÁNYAAz egykori gyarmatokszövetségeként létrejövő új állam alaptörvényének,alkotmányának (1787) megalkotói természetesen az alkotmányosság alapelveit (képviseleti rendszer, hatalmi ágak megosztása stb.) követték. A fő problémát a tagállamok és a központi hatalom viszonya jelentette. Heves vitákat követőenerős központi kormányhatalommal rendelkező szövetségi köztársaság kiépítésemellett döntöttek. A szövetségi elnök széles körű hatalmat kapott, közös lett a pénz (dollár), a hadügyek és a külügyek. A nagyobb és a kisebb államok arányos képviseletét akétkamarás törvényhozással (Kongresszus) biztosították. AKépviselőházbaa tagállamok lakosságukszámarányának megfelelőenválasztottak képviselőket, aSzenátusbapedigminden állam két küldöttetdelegálhatott. Az első kiegészítések határozottabban körülírták aszabadságjogokat (vallás-, szólás- és sajtószabadság). Az alkotmány elsőként a világon megvalósította az állam és az egyház teljes szétválasztását.   ÚJ NAGYHATALOM SZÜLETÉSEAz Egyesült Államokrendkívül kedvező helyzetben volt: területi növekedése előtt nem állt komoly akadály. Az egymással lekötött európai hatalmaktól területeket vásárolvaa XIX. század közepére kitolta határait a Csendes-óceánig.Hatalmasmezőgazdasági térségek és a nyersanyagokóriási tömege állt a rendelkezésre. Az őslakosság (indiánok) jelentős részét kiirtották, ugyanakkor korlátlanul befogadták az európai demográfiai robbanás nyománbeözönlő munkaerőt. Atőkeerős vállalkozókátvették Európából az újításokat, így azipari forradalomAngliával egy időben bontakozott ki. A megerősödő amerikai állam elsőnek Latin-Amerika felé nyitott. Miután a térség függetlenné vált, az újabb gyarmatosító törekvésekkel szemben az Egyesült Államok kinyilvánította hogy érdekelt a térségben (Monroe-elv – Amerika az amerikaiaké). Míg a Latin-Amerika feletti befolyás érdekében a szabadságot hirdették, addig a rabszolga-kereskedelem kapcsán az azt már betiltó britek léptek fel az amerikai hajókkal szemben.   LATIN-AMERIKAAspanyolokésaportugálok általgyarmatosított Latin-Amerika is fejlődött a XVIII. században, igaz, az amerikai brit gyarmatoknál lassúbb ütemben. A gyarmati társadalom élén az ültetvényeket és az igazgatást kézben tartókreolok,az amerikai születésű fehérek álltak. A népesség zömét ameszticek(indián–fehér félvérek) és az indiánok alkották, akik a kreolok ültetvényein és saját kis gazdaságaikban dolgoztak. A trópusiültetvényeken és abányákban rabszolgaként jelentős számban dolgoztak feketék. A XIX. század elejére a latin-amerikai gyarmatok és az anyaországok kapcsolata meglazult.A növekvőangol befektetésekmódosították a térség gazdasági kapcsolatait, anapóleoni hódítás,majd aforradalmakmeggyöngítették az anyaországokat. Mindezt kihasználvaa kreolok a XIX. század első két évtizedében– a felvilágosodás eszméitől is vezetve –kivívták függetlenségüket.Harcukat Anglia és az Egyesült Államok támogatta. A független Latin-Amerika országaibana mesztic és indián tömegektől elszigetelten élőkreolokvezetése mellett szinte minden változatlan maradt (földbirtokviszonyok, a nyersanyag- és az ültetvényes termények exportjára épülő gazdaság, rabszolgaság). Nem indult meg a gazdasági fellendülés, és az európai bevándorlók tömegei is inkább Észak-Amerikában telepedtek le. Ezzel a térség jelentős fejlesztő forrástól esett el.   A GYARMATOSÍTÁS ÚJ KORSZAKA Afrikábana belső területek kedvezőtlen természeti viszonyai miatt (sivatagok, zuhatagok, őserdők)az európai behatolás akedvezőbb éghajlatú és kereskedelmi szempontból értékesperemterületekenfolytatódott. Afranciák Algériameghódítását kezdték meg, míg abritekmegszerezték a holland (búr) telepes gyarmatot,Dél-Afrikát. A napóleoni háborúkat követően az angolok végképp kiszorították a franciákat az Indiából. Ugyanakkor fordulat történt abrit gyarmatosításmódszereiben is. Az ipari forradalom nyomán a brit termékek olcsóbbá, így versenyképessé váltak. Ez lehetővé tette, hogy a gyarmatosítás korábbi formáit (kereskedés, adóztatás, nyersanyagok megszerzése) felváltsa ateljesgazdasági behatolás.Indiában például az angol textilipar tönkretette a helyi kézműveseket. A gyarmatot Anglianyersanyagszállítójáváés felvevőpiacává alakították. A gazdaságilag és kulturálisan fejlettKína elzárkózott az európaiaktól.Csak néhány kikötőn keresztül bonyolított le előnyös kereskedelmet az európaiakkal, akik a kínai árukért (porcelán, selyem, tea) továbbra is arannyal fizettek. Ez a kínai politika azonban az európai fejlődés eredményeinek az (fegyverek, hajózási technika stb.) átvételét is megakadályozta. Az angolok ópium csempészésével igyekeztek jövedelmezőbbé tenni a kínai kereskedelmet. Mikor a kínai hatóságok felléptek a kábítószer ellen, a brit kereskedőket ért sérelem miatt Anglia hadat üzent a császárságnak.Az első ópiumháborúban(1840–1842) a korszerű brit hadiflotta győzelmet aratott.Kínát Hongkong átadására, valamint öt kikötő megnyitására kötelezték.

10. Kísérletek és elméletek a társadalmi ellentétek feloldására A TÁRSADALOM ÁTALAKULÁSAAzipari forradalomhatására átalakult a társadalom.A társadalmi helyzeteta születés és a kiváltságok helyetta vagyon, főleg a tőke határozta meg.Összeolvadóban volt a földbirtokos és a pénzarisztokrácia. Az ipar és az infrastruktúra fejlődésével párhuzamosanszélesedett a középréteg(kisebb vállalkozók, értelmiségiek), s nőtt politikai-társadalmi súlya. A legjelentősebb változás azonban, hogy a legfejlettebb országokbanaz ipari munkásság vált a legnépesebb társadalmi csoporttá. A korábban nem látottgazdasági fejlődéslehetőséget teremtett arra,hogy az emberek életkörülményei(élelmezés, lakásviszonyok, oktatás, egészségügy, közlekedés stb.)folyamatosan javuljanak.A széles néprétegeket azonban nem élvezhették azonnal az ipari forradalom vívmányait. A gazdasági fellendülés motorja aszabad versenyvolt. Ez a vállalkozókat arra kényszerítette, hogy mindent megtegyenek a jövedelmezőség fokozására. Aki nem tartott lépést a versenyben, az hamar tönkrement. A vállalkozók aköltségek csökkentéseérdekében gépesítettek, napi14 órás munkaidőköveteltek munkásaiktól,nőket és gyermekeket dolgoztattakalacsony bérért. Agyors változásokmiatt a társadalom zömének egy-két nemzedék alattúj körülményekhezkellettalkalmazkodnia, és ezt az emberek nehezen élték meg. Az ismert és védelmet nyújtó falusi közegből tömegek érkeztek a városokba. Itt azonban még nem épült ki mindaz, ami segíthette volna az elesetteket. Ígya városi szegénység életkörülményei nemzedékeken át borzalmasak voltak.   A HELYZET KEZELÉSE ANGLIÁBANA kiszolgáltatott helyzetben élő munkások elsőösztönösmozgalma a gépek ellen irányult, mert úgy érezték, azok elveszik a munkájukat. (Ez rövid távon valóban így volt.) Agéprombolókakcióit azonban a kormányok mindenütt keményen visszaszorították. A munkások rövid időn belül belátták, hogy a problémákat nem a gépek okozzák. Későbbmegpróbálták – a középkori segélyező szervezetek mintájára – szakmánként felkarolni a rászorulókat (pl. rokkantak és betegek segélyezése). A törvények kezdetben tiltották az ilyen szervezkedést. Az angliai parlamenti küzdelmekben azonban mindkét nagy párt (whigek és toryk) meg akarta nyerni a munkásokat. Így törvényben biztosították, hogyszakmánként szervezeteket (innen a szakszervezet) hozzanak létre (1824). A munkások sokáig elsősorbangazdasági harcot folytattak ahelyi munkáltatókkalszemben: beszüntették a munkát (vagyissztrájkba léptek) a bérek emelése és a munkafeltételek javítása (rövidebb munkaidő, fizetett szabadság, munkavédelem) érdekében. A parlamenti küzdelmekhez kapcsolódva jelent mega választójog követelése.Az alkotmányos Angliában lehetőség látszott arra, hogy a munkások vezetőia parlamenti képviselettől reméljenek megoldást.Követeléseiket több nagygyűlésen megfogalmazták, és petícióba (charta) foglalták. Innen származik a mozgalom elnevezése, achartizmus[csártizmus]. A munkásság tömegei számára mégsem sikerült választójogot kiharcolni.A munkások szervezett erejének megnyerése és a konfliktusok elkerülése végettazonbana parlament pártjaiszükségét érezték a munkásvédelmi intézkedések bevezetésének. Ezeket a világ legtermelékenyebb gazdasága – versenyképességét megtartva – képes volt végrehajtani. Az ún.gyári törvényekkel(1819–1847 között)fokozatosan javítottak a munkások helyzetén:korlátozták a női és a gyermekmunkát, bevezették tízórás munkaidőt.   UTÓPISTA SZOCIALISTÁKA munkásság életkörülményei, a nyomor, az alkoholizmus minden együtt érző emberből részvétet váltott ki. Amunkásokkal való szolidaritás(segítő szándékú közösségvállalás) megnyilvánulásai, az egyének, a különböző szervezetek és az egyházak jótékonysági akciói segítettek, de a problémát alapvetően nem oldották meg. Számos gondolkodó: pl. Saint Simon [szenszimon], Fourier [furjé], Owen [óen], egyelméletben kigondolt ideális társadalom felvázolásával vélt javítani a munkásság helyzetén.Felismerték az ipari társadalom visszásságait (pl. gazdagság és nyomor) és azok közvetlen kiváltó tényezőit (piac, verseny). Emiatt elképzelt világukbanvagyoni egyenlőségre és a verseny kiiktatására törekedtek.A megoldástzárt közösségekkialakításában képzelték el (Fourier falansztere, Owen New Lanark-i gyára). Ezekben az embereknek – nevelés és példa útján – kell megváltoznia: el kell vetniük az önzést, a szerzési vágyat, az egyéni boldogulásra való törekvést. Ezek az elméleteka gyakorlatban életképtelenekvoltak, hiszen a gazdaság fejlődése a versenyen alapult, az emberek alapvető tulajdonságai pedig nehezen változtathatók meg. Megalkotóik ezértutópistákvoltak, deszocialistákis. A szocializmus (közösségi) azoknak az eszmeáramlatoknak a neve a XIX. század elejétől, amelyeka társadalmi problémákat a magántulajdon korlátozásával és a közösség (állam) szerepének növelésével kívánták megoldani.   A MARXIZMUSAz utópikus szocializmus példamutatása nem számolta fel a nyomort, így hamar megszületteka társadalom erőszakos átalakítását megfogalmazó irányzatok.Ezek közül a KarlMarx ésFriedrichEngelsáltal megfogalmazottkommunista vagy marxista elméletvolt a legkidolgozottabb. Marx a londoni emigrációjában, Engels támogatásával hozta létre – egy korábbi munkásszervezet átalakításával – a Kommunisták Szövetségét (1847). Az új szervezet 1848-ban adta ki az elveik és céljaik alapvetését tartalmazóKommunista Kiáltványt. Marx és Engels a kizsákmányolástól mentes társadalom elérésére törekedett.A marxi elmélet kora folyamataiból indult ki, és azokat a múltra visszavetítve próbálta megállapítani a történelmi fejlődés irányát, mozgatóit, hogy levezethesse, milyen lesz majd a jövő társadalma. Marx saját korát elemezve megállapította, hogya társadalom két egymással végletesen szembenálló osztályra, a tulajdonos burzsoáziára és a nincstelen proletariátusra oszlik. A történelmet – Hegel német filozófus nyomán – az ellentétes erők harcaként fogta fel, csakhogy mesterével szemben nem az eszmék, hanem az ellentétes osztályok küzdelmeként (osztályharc). Minden történelmi esemény mögött osztályharcot vélt fölfedezni. Gondolatrendszerébenaz emberiség fejlődését az osztályharcok viszik előre.A történelem a magántulajdont nem ismerő, s így osztályok nélküli ősközösséggel kezdődött. A fejlődésben fontos lépés a magántulajdon megjelenése, majd az egyes történelmi korok alapvető osztályainak (pl. rabszolgatartók–rabszolgák; földesurak–jobbágyok) harca egyre fejlettebb (többet termelő) társadalmakhoz vezet, míg eljutunk Marx koráig, a kapitalizmusig. Ebben egyre nagyobb tömegek termelik meg egyre kevesebbek vagyonát, ezért a proletárok és a burzsoák osztályharca egyre élesebb. Marxa proletariátus győzelméterőszakos úton,proletárforradalommal képzelte el,mely majda legfejlettebb gazdaságú országokbantör ki, s idővel az egész világon győzedelmeskedik. Elgondolása szerinta győztes proletariátus diktatúrát gyakorolmindaddig, míg a magántulajdon megszüntetésével fel nem számolja a többi osztályt. Az új társadalomban,a kommunizmusban nincs magántulajdon, ezért megszűnik a kizsákmányolás.Az emberek képességeik szerint vesznek részt a termelőmunkában, és csak valós szükségleteik szerint akarnak részesedni a munka gyümölcseiből.   AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEK JAVULÁSAA gazdaság fejlődése megteremtette a feltételeket a munkások életkörülményeik javítására is. Az XIX. század második felében a legfejlettebb országokban (pl. Anglia)az ipari forradalom vívmányai a munkások körében is kezdtek elterjedni:a városokat a járványok elkerülésére csatornázták, vezetékes vízzel látták el, javultak a lakáskörülmények, olcsóbbak lettek a fogyasztási cikkek (pl. a ruházkodás), kiterjedt az iskolázottság, már a munkások is olvastak újságokat. A munkásszervezetek kemény harcai nyománcsökkenni kezdett a munkaidő, emelkedtek a munkabérek.A jövő nagy kérdése volt, hogy a marxizmus, amely a XIX. század közepétől nagy szerepet játszott a munkásszervezetek létrejöttében, öntudatossá válásában, hogyan tud alkalmazkodni ezekhez a

változásokhoz.  

11. Az 1848-as forradalmi hullám A NÉPEK TAVASZAAz 1848 tavaszánforradalmi hullámsöpört végig Európán. A forradalmak – akár a század korábbi megmozdulásai – aliberalizmus ésanacionalizmuseszméjéből táplálkoztak. Kirobbanásukhoz hozzájárult, hogytöbb rossz termésű évés egyipari válságösszhatásaként 1848 tavaszára a tömegek szerte Európában rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Emiatt szinte futótűzként, városról városra terjedt a forradalom. Az eltérő társadalomszerkezet, gazdasági fejlettség és politikai helyzet következtében azonbankülönbségek voltak abban, hogy melyik társadalmi csoport vezeti a forradalmat, kik sorakoznak föl mögé és melyek a megoldandó problémák.A forradalmak célkitűzései mindezektől függően országonként eltértek egymástól. Nagy-Britanniábana válság hatására amunkásokvonultak az utcára. A chartisták újabb petíciót fogalmaztak meg, s ezután a tüntetésbékésenfeloszlott. A tömeg már bízott az alkotmányos rendszerben.Franciaországbana hatalomból részesülni kívánóközéppolgárságindult harcba, de mára munkásokkalegyütt, akikkel rövidesenszembekerült.Németországban és Itáliábananemzeti egység ésazalkotmányosságmegteremtése együttes célként jelentkezett.Magyarországonazalkotmányosságért, a függetlenségért és a társadalmi átalakulásért vívott küzdelemegységbe kovácsolta a nemzetet, s ezrendkívüli erőkifejtést tett lehetővé.Oroszország és az Oszmán Birodalom népei nem lázadtak fel.A cári hatalom – Oroszország fejletlenségéből fakadóan – szilárd maradt. Ez alkalmat adott I. Miklós cárnak, hogy eljátszhassa Európa csendőrének a szerepét.   A FRANCIA FORRADALOMFranciaországban a kibontakozó ipari forradalom abban a szakaszban járt, amikor a növekvő létszámú munkásság életkörülményei még nem javultak. Ugyanakkor a szabad verseny a kispolgárok tömegeit tette tönkre. A válság miatt elégedetlen párizsiak körében a palermói forradalom hírére pattanásig feszültek az indulatok.Lajos Fülöp és akétes ügyletekbe, botrányokba keveredőpénzarisztokrácia hatalmával szemben a közép- és kispolgárságis fellépett,szélesebb választójogot követelve. A kormányzat megtagadta e követelést, sőt betiltotta a polgárok által szervezett tiltakozó banketteket is. Párizsban ismét barikádok emelkedtek, s a forradalom könnyűszerrel elsöpörte a hatalmat (február 22.). (Lajos Fülöp Angliába menekült.) A hatalomra kerülő polgárságkikiáltotta a köztársaságot(február 24.). A célját elérő kis- és középpolgárságnak azonban szembesülnie kellett a megmozdulásai tömegerejét adó városi nép követeléseivel. Ők kevesellték a polgárság által elegendőnek ítélt alkotmányosságot (cenzus) és a polgári szabadságjogok biztosítását. Végül munkásvezetők is bekerültek a kormányba, ésa városi nép érdekeit szolgáló intézkedéseket fogadtak el:a férfiak általános választójogot kaptak,a hatalom elismerte amunkához való jogot.Később a munkanélküliek számára ún.nemzeti műhelyeket hoztak létre, ahol az emberek közmunkát végezhettek. Aválasztásokon azonban a társadalom országos arányai (a parasztság túlsúlya) érvényesültek: a törvényhozás (nemzetgyűlés) többségét a királypártiak és amérsékelt polgári köztársasághívei alkották. Az új kormányba már nem kerültek be a munkásvezérek. Miután a válság, s így a politikai feszültség nyárra enyhült,a kormány ajelentős költségeket felemésztő és felesleges munkát végzőnemzeti műhelyeket bezáratta.Válaszula párizsi munkásság fellázadt(1848 júniusa). A lázadást a kormány a hadsereg bevetésével, kemény harcokban leverte (több ezer halott). A polgárság és a parasztság szilárd államhatalmat kívánt. Új alkotmányt fogadtak el, amelynagy hatalmatadotta köztársasági elnöknek,akit közvetlenül a lakosság választott meg. Sokak meglepetésére az eddig csak kalandos hatalomátvételi kísérleteiről ismertLouis Bonapartét,Napóleon unokaöccsétválasztották meg elnökké(1848. december). A nép gondolkodásában a Bonaparte névhez a belső nyugalom és a francia nagyság eszméje kötődött. Bonaparte a hadseregre(amelynek elnökként a főparancsnoka lett)és a vidéki szavazókra támaszkodott.Demagóg módon a kisemberek védelmezőjeként tovább erősítette hatalmáta nemzetgyűléssel szemben.A kormányt a nemzetgyűlés akaratát figyelmen kívül hagyva a saját emberiből állította össze. A fontos tisztségekbe fokozatosan megbízható híveit helyezte. Az új hatalmat jellemzi, hogy Párizs, a forradalmi hullám elindítója, 1849-ben már elhatárolódott az európai forradalmak támogatásától.   SIKERTELEN KÍSÉRLET AZ OLASZ EGYSÉG LÉTREHOZÁSÁRAItáliábanaz alkotmányosság és az olasz egység kivívása(a Habsburg uralom felszámolása)volt napirenden.Radikális csoportok Mazzini [madzíni] vezetésével az 1820-as évek óta kísérleteztek forradalmak kirobbantásával. A folytonos kudarcok miatt azonbanaz olasz egységért harcolók egyre inkább abécsi kongresszuson Genovával megerősítettSzárd Királyságra(más néven:Piemont)építettek. Amikor1848-ban Észak-Itáliában felkelésekrobbantak kiaz osztrák uralom ellen,a reményeknek megfelelően a szárd uralkodó sereggel indult ezek megsegítésére (1848. március).A császári hadsereg(Radetzky tábornok)gyorsan vereséget mért a piemontiakra(Custozza, 1848. július). A forradalmak itt-ott még fellángoltak. 1849 februárjában Rómában elűzték a pápát, és kikiáltották a köztársaságot. 1849 tavaszán Észak-Itáliában a véres osztrák rendteremtés miatt Piemont seregei újabb támadást indítottak. Ez szintén vereséggel végződött (Novarra, 1849. március). Ezután az elszigetelt római köztársaságot Bonaparte, a velencei forradalmat pedig az osztrákok számolták fel (1849 nyara).   A NÉMET FORRADALOMA párizsi forradalom híre a válság sújtotta Németországban is forradalmi mozgalmat váltott ki. A liberális polgárság vezette városi tömegekalkotmány megadására és a polgári szabadságjogok elismerésére kényszerítették a kis- és közepes államok uralkodóit.A liberális csoportok azonban megrettentek a tömegmozgalmaktól, s nem akartak további radikális lépéseket. Képviselőik beléptek a fejedelmek új kormányaiba. Tömegtámogatás híján azonban rövidesen félreállították őket (1848 őszétől). Ígya polgárság legfőbb követelése, a német egység nem valósulhatott meg.Frankfurtbanugyan összeült – általános választások alapján – a németalkotmányozó gyűlés(1848. május), de határozatai végrehajtásához csaka német fejedelmek rendelkeztek erővel.(A Habsburg és a porosz uralkodó viszont el sem ismerte a parlamentet.) A frankfurti képviselőkkidolgozták a német nép polgári alapjogait.Azt azonban hagyták, hogy az egységért küzdő tömegmozgalmakat a fejedelmek leverjék. Ígya dinasztiákrövidesenmegszilárdították hatalmukat,s a frankfurti parlamentet is föloszlatták (1849. június). Az események alakulásához hozzájárult az is, hogyNémetországnak nemvolt Párizshoz hasonlóközpontja. A két legnagyobb város, Bécs és Berlin dinasztikus birodalmak fővárosai voltak. A soknemzetiségű Ausztria fővárosa nem lehetett Németország központja. A porosz főváros, Berlin már jelentősebb központ volt, de a porosz király itt gyorsan úrrá lett a tömegmozgalmon.   A HABSBURG BIRODALOM FORRADALMAIA forradalmi hullám 1848. március 13-án érte elBécset.A diákok, a polgárok és a munkások megbuktatták a gyűlölt Metternich kancellárt.Az új osztrák kormány nagyrészt a régi rend embereiből toborzódott, és a csatlakozó liberális polgárok (pl. Alexander Bach) is egyre inkább az ő politikájukat követték. A kormányzat a forradalom hatására, dea császár nevében felszabadította a jobbágyokat.Ennek eredményeként a parasztság a császár híve maradt, és gyanakodva tekintett Bécsre, ahol a forradalom radikalizálódott. A diákság nem fogadta el a korlátozott alkotmányt,újabb

tömegmozgalombontakozott ki (1848. május). A kormány meghátrált (a nyomorgó munkásoknak pl. foglalkoztatást ígért a francia nemzeti műhelyekhez hasonló formában). Az udvar titokban Innsbruckba menekült. 1848 nyarán összeült a birodalom összes tartományainak– kivétel: Magyarország –küldötteiből álló alkotmányozó gyűlés.A küldöttek zömét polgárok és parasztok alkották. A gyűlés etnikai összetétele tükrözte a birodalom tarka nemzetiségi képét. Azalkotmányosságbevezetésének kérdésében egyetértettek, a birodalom felépítését azonban az egyes csoportok másként képzelték el. Az osztrák-németek acentralizációt, a többi nép képviselői – élükön a csehekkel – a tartományoknak önállóságot adóföderalizmust pártolták. Az osztrák-német liberálisok az önállóságért küzdő népek (olaszok, magyarok, csehek) láttán közeledtek az udvarhoz.1848 nyarán úgy tűnt, a Habsburgok úrrá lesznek a forradalmakon.Itáliában a Radetzky aratott győzelmet, a prágai felkelést egy másik császári tábornok, Windischgrätz verte le. Bécsben a kormány teremtett rendet. A helyzet megszilárdulása után az uralkodó visszatért Bécsbe (1848. augusztus). Magyarország ellenJelačić[jellasics]horvát bántküldték.A magyarokazonban a bán hadaitmegverték, és Bécs felé üldözték.Mikor az osztrák kormány a bán segítségére akarta küldeni helyőrséget,Bécsben ismét kitört a forradalom(október 6.). Az udvar Olmützbe menekült. Windischgrätz csapatai megállították az Ausztriába benyomuló magyar sereget, majdvérbe fojtottáka bécsi forradalmat (október 31.). Ezutánaz osztrák kormány teljes mértékben felsorakozott a dinasztia hatalmának helyreállítói mögött. Az 1848 tavaszána változásokat szentesítő– korlátolt képességű –V. Ferdinándot az udvar lemondatta (1848. december).Helyéreaz alig tizennyolc évesI. Ferenc Józsefet állították.Az alkotmányozó gyűlést feloszlatták, és az uralkodó új alkotmánytadott ki (1849. március 4.). A népekre kényszerített (oktrojált)olmützi alkotmányleplezni kívánta az abszolutizmust.Tartományi alapon szervezte meg a birodalmat, de a tartományokban az ott lakó nemzetiségek csak járási szinten tölthettek be tisztségeket, s csak a központi akaratot hajthatták végre. Az alkotmányt később (1851) a nyílt abszolutizmus váltotta fel.    

II. Az újjáépítés kora Magyarországon (1711–1820) 12. Magyarország beilleszkedése a Habsburg Birodalomba AZ UDVAR ÉS A RENDEK ERŐVISZONYAIA Habsburg Birodalom a török kiűzése és a spanyol örökösödési háború nyomán közép-európai nagyhatalommá vált.Magyarország szerepe felértékelődött a Habsburgok dunai monarchiáján belül.III. Károly(1711–1740), hogy az ismétlődő magyar felkelések ne veszélyeztessék birodalma külpolitikai aktivitását,lényegében megtartotta a szatmári békében rögzítetteket. AMagyarországon érvényesülőrendi jogok és kiváltságokelvilegbiztosították Magyarország különállását a birodalmon belül(pl. a rendi gyűlés szerepe). Ugyanakkor nőtt az udvar befolyása a rendekre. Ez tükröződött a szatmári béke utánipozsonyi országgyűlésen (1712–1715).A rendekmegvédték alapvető kiváltságaikat. Azonbanadómentességük fejében lemondtak az önálló magyar hadsereg felállításáról.Megelégedtek azzal a – korántsem jelentéktelen – joggal, hogyaz adók és az újonclétszám megszavazásarévén megőrizték befolyásukat a hadsereggel kapcsolatos kérdésekben. A szatmári békében foglaltaktól leginkább a vallás terén tért el az udvar. Nem folytatódott a nyílt és erőszakos katolizáció, deIII. Károly rendeletben szabályozta a protestánsok helyzetét(Carolina Resolutio, 1731). A rendelet csak meghatározott helyeken és korlátozott mértékben engedélyezte vallásgyakorlatukat, s tiltotta az áttérést a protestáns hitre. A protestáns nemesség részvételét a politikai-hivatali életben akadályozta a katolikus dogmáknak megfelelő esküszöveg (ún. dekretális eskü). A rendelet jelentős mértékben hozzájárult a katolicizmus további előretöréséhez.   A NŐÁGI ÖRÖKÖSÖDÉS ELISMERÉSEMiután III. Károlynak sem született fiúgyermeke, a Habsburg-házat a kihalás veszélye fenyegette. Emiatt az uralkodó országai rendjeivel elfogadtatta a nőági örökösödés szabályát (Pragmatica Sanctio).Az 1722–1723-as országgyűlésenamagyar rendek is így tettek. Anőági örökösödés elismerése fejébena magyar nemesek ismételten megerősítették rendi jogaikatés Magyarország különállását a birodalmon belül. Bevették az okmányba aközös védelemkötelezettségét (ezt a még várható török támadás indokolta), valamint, hogya két birodalomfél(az örökös tartományok és Magyarország)csak együttesen öröklődik(ahogyan megfogalmazták: oszthatatlan és elválaszthatatlan – latinul: invisibiliter ac inseparabiliter).   MAGYARORSZÁG ÁLLAMSZERVEZETEAzt az ellentmondást, hogy Magyarország a birodalom része volt, ugyanakkor elvben független államként működött, arendi dualizmusrendszere (az uralkodó és a rendek együtt kormányoznak) oldotta fel. A rendi felfogás értelmébena had-, a pénz- és külügyek felségjogokvoltak. Ez megkönnyítette az uralkodó számára, hogy a birodalom egysége szempontjából alapvető kérdéseket jórészt saját belátása, s ígya birodalmi érdekeknek megfelelően intézze.Az országgyűlésen és aközépszintű közigazgatást kezében tartóvármegyékbenazonbana rendek akarata érvényesült. A középkorban kialakult magyar államszervezeteta dinasztia modernizálni kívánta. A felső szinten megvalósuló reformok tovább erősítették az udvar pozícióit. A Magyar Kancellária és a vármegyék közöttúj, az ügyeket irányító és összehangoló kormányhivatalt hoztak létre. A Pozsonyban működőHelytartótanácselnöke a nádor lett, tagjai (4 főpap, 10 főúr, 8 köznemes) a kormányzati érdekek mellett a rendek szempontjait is figyelembe vették. A Helytartótanács létrejöttével az államigazgatás szakszerűbbé vált. Jelentős reformok valósultak meg az igazságszolgáltatás terén. Az időlegesen működő bíróságok helyettállandó,székhellyel rendelkezőés egymásra épülő– tehát a fellebbezést biztosító –bíróságokjöttek létre.   AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSEA rendi országgyűlésen (diétán)a király és a rendek együtt alkották meg a törvényeket.A Pozsonyban ülésező országgyűléseketaz uralkodó hívta össze.Meghívólevelében előre meghatározta az országgyűlésen megvitatandó kérdéseket. A magyar országgyűléskétkamarásfelépítéssel rendelkezett. Afelsőtáblánaz arisztokrácia, valamint a katolikus és görögkeleti főpapság (utóbbi 1792-től)személyesenvehetett részt. Hivataluk révén a vármegyék élén álló főispánok is tagjai voltak a felsőtáblának.Az alsótáblára a vármegyék két-két követet, a szabad királyi városok egy-egy követet küldhettek.A megyei követek mindegyike rendelkezett szavazati joggal az országgyűlésen, míg a városi követek összesen egy szavazatot birtokoltak. Az alsótáblán jelenhettek meg a káptalanok képviselői, valamint a távollévő főrendek megbízottai is (utóbbiak szavazati jog nélkül). A jogalkotásfolyamatanehézkes és lassúvolt. Ha egy kérdésben az uralkodó a rendek javaslatát (felirat) elutasította, vagy az egyik tábla tett így a másik tábla indítványával, a kérdést újratárgyalták Ez történt akkor is, ha a javaslaton valamelyik fórum változtatást eszközölt. A vármegyei követek – nem hivatalos formában – az országgyűlési ülések előtt ún.kerületi üléseket tartottak (Dunán inneni, Dunán túli, Tiszán inneni, Tiszán túli). Itt a kormánytól függetlenül megvitathatták az ügyeket. A magyar rendi országgyűléserős ellenpólust jelentetta dinasztia akaratával szemben.Részben jogosítványai (pl. az adó és az újonclétszám megajánlása), részben összetétele révén (a főispánokon kívül szinte valamennyi résztvevőt a rendek választották).

A VÁRMEGYE FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSEA nemesi vármegye szinte állam volt az államban. Autonómiája birtokában a rendek kezükben tarthatták közép- és alsó szinten az államhatalom jelentős részét, az adószedéstől a bíráskodásig. Ezáltala vármegye a rendiség bástyája voltaz abszolutizmusra törő idegen uralkodóval és hivatalaival szemben. A vármegyék élén akirály által kinevezett főispánokálltak, akik azonban a XVIII. században ténylegesen már nem vettek részt a megye irányításában. A nemesi vármegyetényleges vezetőjeaz alispánvolt, akit a megyei közgyűlés választott.A közgyűlésen minden nemes,akinek birtoka volt a megyében,személyesen részt vehetett és szavazati joggal bírt.A közgyűléssaját– az országos törvényekkel nem ellenkező –rendelkezéseket alkothatott.Sőt megtagadhatta a kormányzat intézkedéseinek végrehajtását is, amennyiben azokat törvénytelennek ítélte.A közgyűlés választotta a megye hivatalnokait(szolgabírák, levéltáros stb.). A megyei tisztségviselőket – akik nem részesültek jelentős díjazásban – a jómódú középbirtokos nemesség soraiból választották, s a megyei élet tényleges vezetői voltak. A megye felépítése a XVII. századi szokásjognak felelt meg, ígynem érvényesült a hatalmi ágak megosztásánakelvesem. Ugyanazok vettek részt a megyei ítélőszék és a végrehajtás munkájában. A közgyűlés választotta meg a követeket a rendi országgyűlésbe.A közgyűlés – a királyi előterjesztések alapján – minden kérdést megtárgyalt, majd kialakította az álláspontját, éskövetutasításba foglalta. Ehhez a megválasztott követeknek tartaniuk kellett magukat. Ha előre nem látható kérdés merült fel a követnek pótutasítást kellett kérnie. Amennyiben a véleményük ettől eltért, lemondhattak a megbízatásukról.  

13. Az újjáéledő ország AZ ELPUSZTULT ORSZÁGA török kor háborúit követőenaz ország jelentős része– a természetes és az épített környezet egyaránt –romokban hevert.A hódoltság vidékén és a végvári vonal mentén a települések többsége a népességgel együtt elpusztult. Az egykoriszántók helyét legelőkvagy azelvadult természetfoglalta el. Az Alföld erdőit kivágták, a Kiskunságban a növényzetét vesztett tájon megjelent a futóhomok. A XVII. században hidegebbre forduló időjárás (kis jégkorszak) tovább növelte a károkat (árvizek, a mocsarak terjeszkedése). A környezet romlása azonban jelentőségében eltörpül azemberveszteségmellett. A hadjáratok majd az azokat követő éhínségek és járványok következtében tömegesen pusztultak el az emberek. A régi korok népességének kutatói (a történeti demográfusok) vitáznak a pusztulás mértékén, de azt, hogy ennek mértéke jelentős volt, senki sem tagadja. Ma úgy ítélik meg, hogy a Mátyás korabeli 3,5 millióra becsült népesség két évszázad leforgása alatt mindössze szerény mértékben növekedett, miközben Európa népessége 60 százalékkal emelkedett.   BEVÁNDORLÁS – BETELEPÜLÉSAz ország a demográfiai mélypontot 1711-ben érte el. A XVIII. században mégmindennaposakvoltaka járványok(pestis, vérhas, himlő, kolera),demármegkezdődött a védekezésellenük. A hatóságok vesztegzárral, fertőtlenítéssel egyre eredményesebben próbáltak gátat szabni terjedésüknek. Az utolsó jelentős pestisjárvány az XVIII. század közepén pusztított hazánkban. A himlőt az Angliából átvett védőoltások szorították vissza a század végére.A XVIII. századelső felében a társadalom jelentős része még az éhezés határán élt, ám a békeidőszaknak és a termelés beindulásának köszönhetően a századközepétől az éhezés visszaszorulóban volt.A század végére az ország népessége megkétszereződött (megközelítette a 10 millió főt). Ekkora emelkedést a népszaporulat önmagában nem tudott volna biztosítani –a népességnövekedéshez jelentős mértékben hozzájárult a bevándorlás. A betelepülők számára a lakatlan termőföldek jelentettek vonzerőt. A bevándorlás két módon valósult meg:szervezetten és öntevékenyen.A szervezett betelepítést az udvar és a nagybirtokosok ösztönözték. Az udvart az adózók számának növelése és részben a katolikus hit terjesztése, a földbirtokosokat a munkáskezek hiánya vezette. Aszervezett betelepítésdöntően a Habsburg Birodalmon kívül élő katolikus németek (összefoglaló néven svábok) behívását jelentette. Asvábokszámárajelentős kedvezményeket (pl. az állami adó elengedése) biztosítottak, sőt a Bánátban a XVIII. század második felében felszerelt házak és igás állatok várták a jövevényeket. A svábokat szétszórtan telepítették le. Így jöttek létre Buda, Békés, a Bakony, a Vértes vidékének sváb szigetei, valamint Baranya, Tolna, a Bácska és a Bánát nagy sváb tömbjei. A szabad földterületek az ország határai mentén élőket is csábították. A szomszédos népek bevándorlásaközponti szervezés nélkül, öntevékenyenvalósult meg. A Felvidékrelengyelek(beolvadva a szlovákságba), a Kárpátaljáraruszinok, valamint Havasalföldről és Moldvából nagy számbanrománokérkeztek. A románok bevándorlási kedvét az is növelte, hogy a török uralta dunai román fejedelemségekben a mértéktelen adóztatás miatt rendkívül rosszak voltak az életfeltételek. A szabad földekbelső vándorlást is megindítottak. A pusztítások elsősorban az ország középső és déli területeit érintették. Emiatt a peremterületek népsűrűsége – a többnyire rosszabb minőségű földek ellenére – magasabb volt az Alföldi területekénél. Ez a különbség – a munkaerőhiánnyal küzdő földbirtokosoktól támogatásával – jelentős belső vándorlást (migráció) eredményezett. A hegyvidékek magyar, szlovák, rutén és román lakossága megindult az ország belső vidékei felé.   A NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS ETNIKAI HATÁSAIEgy évszázad alatt az ország jelentős részben pótolta a török kor népességveszteségét. Miután a török időkben elsősorban a magyarság pusztult, a bevándorlás következtében számottevőenmegváltoztak az ország etnikai viszonyai.A becslések szerint a magyarság aránya a XV. századi 80 százalékról 40-42 százalékra esett vissza.Magyarország soknemzetiségű állam lett. A belső vándorlás folyamán a peremterületek magyarsága az ország központja felé húzódott. Így az ország középső vidékein a magyarság megőrizte számbeli többségét,azonban a magyarság és a nemzetiségek közötti etnikai határ beljebb húzódott. Miután a hegyvidékek völgyeiben maradtak magyar szigetek, a nemzetiségek pedig részt vettek az Alföld újranépesítésében, és a svábok is szigetszerűen települtek le, az országban sok helyüttkevert nemzetiségű területekalakultak ki. A nagy etnikai tömbök határa egymásba mosódott,és etnikai szigeteket zártak magukba. Sőt a belső és külső vándorlás eredményeként egy falun belül is két vagy akár három nép élhetett együtt. A korábban szinte lakatlan Temesköz benépesítése eredményezte a legtarkább képet. Itt a többséget közel azonos arányban képviselő magyar, román, szerb és német lakosság mellett szlovákok, csehek, olaszok és ruszinok is éltek.   A NEMZETISÉGEK ÉS TÁRSADALMI HELYZETÜKA társadalom különböző rétegeiben a nemzetiségek eltérő arányt képviseltek. A magyarországi nemzetiségeknek –a horvátokat kivéve – nem volt nemességük(ún. csonka társadalmak). Avezető rétegszerepét – korlátozott mértékben –papságuk vagy a még éppen csak kibontakozópolgárságuk ésértelmiségük töltötte be. Így az ország vezetésében csekély szerepet játszottak. A fentiek következtébenaz egyházaknak meghatározó szerepük volt a nemzetiségek életében.Ez a szerepkülönösen a nemzeti jellegű egyházaknálvált komoly erővé (románok, szerbek), vagyis akkor, ha a nemzetiség körében külön szervezettel rendelkezett. Ahol egyházuk vezetésében a nemzetiségek nem játszottak jelentős szerepet (pl. a katolikus és evangélikus szlovákok), ott csak az alsópapság vált a későbbi nemzeti mozgalmak támogatójává. Aszlovákokzömében a Felvidéken éltek,többségük jobbágyvolt. A XVIII. században a körükben élő és részben szlovákul is beszélő nemesség

a magyar nemesség részének tekintette magát, s a nemzeti ébredés korában a magyar nemzethez csatlakozott. A szlovákság vékony kispolgári mesterréteggel rendelkezett (drótos, üveges), akik műhelyüket a hátukon cipelve a munka reményében bejárták az egész országot. Aruszinok(kárpátukránok) Kárpátalja hegyvidékein éltek.Jobbágyi tömegeik fölött csakgörögkeleti papságuk alkotott vékony értelmiségi réteget. Arománok– folytatva a török kori betelepülést – a XVIII. századbantöbbségbe kerültek Erdélyben.A vezető réteget agörögkeleti, majda katolikus egyházzal egyesült ún.görög katolikus papságképviselte. A XVIII. század végétől a Szászföldre betelepülő románság körében vékony kereskedőréteg alakult ki. Aszerbekzömében délen, ahatárőrterületeken a Haditanács vezetése alattálltak, így gyakorlatilag függetlenek voltak a magyar vezető rétegtől. A Határőrvidéken kívül élő szerbek zömejobbágy,kisebb részekereskedővolt.Erősvolta szerb görögkeleti egyház, amely még I. Lipóttól nyert kiváltságokat: uralkodói jóváhagyással saját maguk választhatták egyházi vezetőiket, s egyházi kongresszust tarthattak.Egyházuk elősegítette nemzeti fejlődésüket. Anémetséghárom társadalmilag is elkülönülő csoporthoz tartozott. Aparasztitársadalmat alkotó és szétszórtan élőkatolikus svábokra, a városoknémet polgárságára és a középkor óta hazánkban élő evangélikus szepességi és erdélyi szászokra.   KISEBB NÉPCSOPORTOKA XV. századtól kelet felől bevándorló indiai eredetű (a korszakban egyiptomiaknak tartották őket)cigányságlélekszáma a XVIII. században még alacsony volt. Alapvetőenvándorló életmódot folytattak. Ekkor kezdett teret hódítani körükben több mesterség (kovács, teknővájó, lókereskedő). A vándorló cigányságot a század első felébena vármegyék időszakonként elüldöztéka területükről. A század második felében a felvilágosult abszolutizmus erőszakos eszközökkel sikertelen kísérletet tett a letelepítésükre. Azsidósága középkorban is jelen volt hazánkban. A török korban jelentősebb közösség élt Budán, mely elpusztult az 1686-os ostrom idején. A XVIII. században bevándorlás révén kezdett emelkedni a létszámuk. Egyrésztmódos kereskedőkérkeztek az örökös tartományokból, másrészt a század végétől az üldözések előlGalíciábólmenekültekszegényebbcsoportjaik. Magyarországon elsősorban – az akkor még fejletlen –kereskedelembe kapcsolódtak be (házalókereskedelem), de voltak akik kocsmát, mészárszéket béreltek a földesúrtól.  

14. Magyarország újjáépítése AZ ÚJJÁÉPÍTÉS MEGINDULÁSAA Rákóczi-szabadságharc után beköszöntő békeidőszakban megindulhatott az építő munka. Az ország előtt évszázadok óta nem kínálkozólehetőség nyílt a felzárkózásra.Az újjáépítés, a fejlődés mást jelentett az ország különböző vidékein, hiszeneltérő szintrőlindulhatott meg a munka. Az ország legfejlettebb területét a török által érintetlenegykori királyi Magyarországjelentette. Itt volt legkisebb a pusztítás mértéke, s a fejlettebb örökös tartományok közelsége miatt e rész termékei számárakedvezőbbértékesítésilehetőségekkínálkoztak. Azegykori hódoltságterületén azonbansok mindent elölrőlkellett kezdeni, a földek feltörésétől a települések benépesítéséig. A kiindulási állapot tekintetébenErdélyköztes helyzetben volt. Azonban távol esett az értékesítési lehetőségektől (Ausztriától), ezértfejlődése lassúbb üteműa másik két országrészhez képest.   A MEZŐGAZDASÁGA XVIII. században Magyarországon – Európa többi országához hasonlóan – a mezőgazdaság jelentette a legfontosabb gazdasági ágazatot. Ígya mezőgazdaság a viszonyai határozták meg alapvetően az ország helyzetét. A voltkirályi Magyarországterületén a nagybirtokokon teret hódított amajorsági gazdálkodás,mivel a birtokosok az örökös tartományokban értékesíteni tudták terményeiket. Így a bécsi udvar mellett a nagybirtokok jártak élen az új mezőgazdasági eljárások meghonosításában. Megjelent azistállózó állattartás,ésúj, nemesített(termelékenyebb)állatfajtákterjedtek el. A szürke marhát kezdték felváltani a nyugatról behozott, jobban tejelő fajták, az ősi magyar juhfajtákat a hosszú gyapjat adó merinó juhok. A növénytermesztésben a háromnyomásos rendszer mellett megjelent avetésforgó. A század végénteret hódítottak a kapásnövények(a kukorica, a nagy tápértékű burgonya, a dohány), melyeket az ugarba vetettek. A nagybirtokon alkalmazott újítások lassan elterjedtek a paraszti gazdaságokban is.A kapásnövények térhódítása szerepet játszott a népesség gyarapodásábanis, mivel a burgonya népélelmezési cikké vált. A kukoricatermesztés pedig a sertéstenyésztést ösztönözte. A munkaigényesszőlőtermesztés jellemzően paraszti tevékenységnek számított. A földesúr ösztönzésére a jobbágyok a majorsági területen telepítettek szőlőt, amelyért a termény egy részével adóztak (szőlődézsma). Az egykor törökjárta vidékekena földek ismételt feltörése is fejlődést hozott. A kezdetiföldbőségkövetkeztébentalajváltó rendszert bontakozott ki. Majd a század folyamán a népesség növekedésével párhuzamosan nyert teret a két- és háromnyomásos gazdálkodás. Ugyanakkor a XVIII. század folyamánaz Alföldöntovábbra is jelentős maradt arideg állattartás(szarvasmarha, juh).   AZ IPARHELYZETEA török kor az ipar fejlődésének sem kedvezett. A népesség csökkent, így megcsappant munkaerő és a felvevőpiac, ami akadályozta a tőkefelhalmozást is. Emiattakorszakban teret hódítómanufaktúrák száma Magyarországon alacsonymaradt. A manufaktúrák döntő többségét a XVIII. század első felébentőkés vállalkozók híján nagybirtokosokvagy az uralkodócsalád alapította. Ezek nem bizonyultak hosszú életűnek. Csak a század végére teremtődtek meg a manufaktúrák alapításának a feltételei. A III. Károlyt követőMária Terézia(1740–1780) 1754-ben a birodalom körémerkantil jellegű védvámot húzott, amelymegvédte Magyarországotisa külföldi áruk versenyétől. Ugyanakkora Magyarország és az örökös tartományok közötti vámok meghagyásávalérvényesíthette a birodalom gazdasági szempontjait a magyar érdekekkel szemben:megkönnyítette az osztrák és cseh manufaktúrák termékeinek beáramlását hazánkba. A belső vámhatár így elősegítette a birodalomban kialakult munkamegosztás fenntartását, az örökös tartományok ipari és Magyarország mezőgazdasági jellegének fennmaradását. Ugyanakkor Magyarországot külön gazdasági egységként kezelveerősítetteannakkülönállásáta birodalmon belül. Magyarországon a XVIII. századbanaz iparcéhes keretekközött fejlődött.Sőt, az alföldi városokban a céhek megjelenése óriási előrelépést jelentett. Az ország lakosságának zömét kitevő parasztságönellátó gazdálkodást folytatott, eszközeit és használati tárgyai jelentős részét maga állította elő. Arendkívül szűk piackeretei között a kézművesek számának gyors emelkedése is a céhes rendszernek köszönhető (5000ről a század végére 100-150 000-re). A középkorhoz hasonlóan a XVIII. században iskiemelkedőszerepet játszott Magyarországona bányászat.Az arany- és ezüstbányászat (alsómagyarországi bányavárosok, Erdélyi Szigethegység) valamint a só (Máramaros, Erdély) jelentősége csökkent, de réz, majd a század második felétől a vasérc szerepe egyre nőtt. A bányászatbanmár túlhaladták a céhes kereteket,nagyobb vállalkozásokjöttek létre. Ennek következtében a korszak modern eljárásai is

elterjedhettek. A víz kiszivattyúzása Magyarországon isa legkorszerűbb,gőzzel és sűrített levegővel működőgépekkel végezték.Selmecbányán állami bányatisztképző intézetet alapítottak(1735). Az itt végzett műszaki értelmiségieket a későbbiekben megtaláljuk Magyarország jelentős építkezésein, a mocsarak lecsapolásától az útépítésekig. Ugyanakkor a bányászatban alkalmazott fejlett technológia – a többi ágazat fejletlensége miatt – nem tudott elterjedni a gazdaság egyéb területein.   A KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉSA korszakban helyi kereskedelem a korábbiakhoz hasonlóan a vásárokon, közvetlenül a parasztok és a kézművesek között zajlott. A távolsági kereskedelmet a XVIII. század első felében örmények, görögök és szerbek bonyolították le. Szerepüket a század második felében fokozatosan a zsidóság vette át. A magyarkivitelt kezdetben elsősorbanmezőgazdasági termékekadták (élőállat, bor, gabona, dohány, gyapjú). A század folyamánaz élőállat jelentősége csökkent, míg a gyapjúé és a gabonáé nőtt.A század végére nőtt a kivitt nyersanyagok, félkész termékek (pl. fémek, főleg réz) mennyisége. Abehozatalelsősorbaniparcikkekből állt. Az ország külkereskedelmedöntően az osztrák örökös tartományokkalbonyolódott le. A magyar külkereskedelmi mérleg a korszakban alapvetően pozitív volt (a kivitt áruk értéke meghaladta a behozott árukét). A korszakbana szárazföldi közlekedés korlátozottlehetőségeket biztosított (szekér, hintó). Az utak még kiépítetlenek voltak. A földutak karbantartása alapvetően a megyék hatáskörébe tartozott, ám hidak és töltések építésén túl nem sokra tellett. Az új kormányszerv, a Helytartótanács is megpróbálta fejleszteni a közlekedést. A kereskedelem fellendítése érdekében csökkenteni kívánták a vámhelyek számát. Azonban ezekből a bevételekből tartották fenn a hidakat és réveket, így jelentős előrelépésre nem került sor. A XVIII. század a nagy csatornaépítések kora Európában, hiszen a vasút megjelenéséignagy tömegű árut csak vízenlehetett szállítani. Hazánkban is lecsapoltak néhány mocsarat, ésmegépítettek néhány csatornát(Bácskában, Bánátban). A kereskedelemben (pl. búzakivitel)a Duna egyre nagyobb szerepet játszott:a folyón a teherhajókat az ár ellenében állatokkal vontatták.  

15. A felvilágosult abszolutizmus kísérlete Magyarországon MÁRIA TERÉZIA ÉS A RENDEK EGYÜTTMŰKÖDÉSEIII. Károly hiába próbálta nemzetközi szerződésekkel biztosítani leánya, Mária Terézia trónját. Halála után a szomszédos dinasztiák kihasználták a kínálkozó alkalmat, s rátörtek a birodalomra (osztrák örökösödési háború, 1740–1748). II. (Nagy) Frigyes porosz király seregei elfoglalták Sziléziát, a bajorok Felső-Ausztriában és Csehországban nyomultak előre. Az örökös tartományok egy része már elveszni látszott. A vészhelyzetben – a néhány évtizede még a Habsburgok ellen lázadó –Magyarország rendjeinek támogatása szilárdította meg a Habsburg-dinasztia helyzetét.A magyar rendek megszavazták a háborúhoz szükséges újoncokat és adót.A magyar nemességet döntésében alapvetően józan számítás vezette. Felismerték, hogy a bajor előretöréssel számukra nem a függetlenség lehetősége nyílik meg. Egy Bajorországgal megerősített még nagyobb birodalomban jogaik biztosítására kisebb esély kínálkozott volna. A Habsburg Birodalmon belül viszont támogatásukkal megerősítették a már kiharcolt kiváltságaikat, s ez egyben az ország viszonylagos függetlenségének a megőrzését is jelentette.Az osztrák örökösödési háborúban elvesztett Sziléziátazonbana hétéves háborúban(1756–1763) a magyar katonák vitézsége ellenéresem sikerült visszaszerezni. Mária Terézia– elődeivel ellentétben –törekedett arra, hogy a magyar arisztokráciát és a nemességet érzelmileg is a dinasztiához kösse.Hangsúlyozta, hogy magyar királynő, többször járt Magyarországon, új kitüntetéseket alapított (pl. Szent István-rend), hazahozatta Dalmáciából (Raguza) Szent István király ereklyéjét, a Szent Jobbot.Amagyar nemesifjak nevelésére alapított bécsiTheresianum(1749)és anemeseket az udvari élethez szoktatómagyar nemesi testőrség(1760) egyaránt amagyar nemesség hivatali és a katonai előmenetelét segítette.   MÁRIA TERÉZIA RENDELETEIAnagyhatalmi állást biztosítóállandó hadseregfejlesztése hatalmas összegeket emésztett fel. Égető szükséggé vált az állami jövedelmek erőteljes növelése. A feltörekvő Poroszország reformprogramja mutatta az utat. A királynő engedett felvilágosult szellemű tanácsadóinak, és maga is areformokútjára lépett. Átszervezésekkel – szerény eredménnyel –olcsóbbá és ésszerűbbé kívánták tenni az állam működését. A kor kívánalmaihoz igazodva – élve az örökös tartományokban érvényesülő abszolutista jellegű hatalommal –Csehországban és Ausztriábana rendekkelelismertették a kiváltságos rétegek adóztatását. Magyarországona királynő kezét megkötötte az ország rendi különállása. A rendek az országgyűlésen (1751) visszautasították a nemesi adófizetést.Az uralkodónőígyközvetett módon, 1754-es vámrendeletében csapolta meg a magyar nemesség jövedelmeit.Rendelete ellentétes hatásokat váltott ki a magyar gazdaságban, de fejlődését semmiképpen nem akasztotta meg. Különösen a mezőgazdaságnak biztosított jó lehetőségeket. A mezőgazdasági kivitel emelkedése elsősorban a nagybirtokok majorságainak volt köszönhető. Emiatta birtokosok igyekeztek növelni majorsági földjeiketa közös földek és a jobbágytelkek rovására. Miután a majorságokat a jobbágyok robotmunkájával műveltették meg,ez a robotterhek növelésével jártegyütt. Az úrbéres földek (jobbágytelkek) csökkenése, illetve a jobbágyok fokozott megterhelése komolyan sértette állam érdekeit. A nemesi adómentesség miatt ugyanis a majorsági földek adómentesek voltak, csak a jobbágytelkek (úrbéres föld) után szedték az állami adót. Miután az országgyűlés visszautasította a kérdés rendezését (1764),a királynő 1767-ben rendeletben(Urbárium)maximálta a jobbágyi szolgáltatásokat: egész telek után heti egy nap igás- (igásállatokkal végzett), vagy két nap gyalogrobot (kézirobot) engedélyezett.Rögzítette a majorsági és az úrbéres földek arányát is.Ezzel gátat szabott a jobbágyi terhek emelkedésének, és egyben az adóalap (ekkor az úrbéres földek) csökkenésének. A társadalmi-gazdasági felzárkózást (modernizációt) szolgálta a királynőtanügyi rendelete (Ratio Educationis, 1777).Egységes,a népiskolától az egyetemig felépülőiskolarendszert álmodtak meg.Államilag előírt tanterveket vezettek be, s ezekben megfogalmazták, hogy az oktatás fő célja az államhoz hűséges és hasznos polgárok nevelése. Előtérbe kerültek a korszakban modernnek számító tantárgyak, mint a történelem és a földrajz, másrészt a gyakorlati ismeretek.Az oktatásugyan jórésztaz egyházak kezébenmaradt,dea tantervek révén érvényesült azállami ellenőrzés.A rendelet a feltételek híján nem mondhatta ki az általános tankötelezettséget, de elősegítette, hogy minél több 6 és 12 év közötti gyermek járhasson iskolába.   II. JÓZSEF – A FELVILÁGOSULT ZSARNOKMária Terézia fia,József a felvilágosodás eszméitől áthatvamár édesanyja életébenreformtervekkel ostromolta a kormányzatot.A királynő a birodalom helyzetét figyelmen kívül hagyó, gyors változtatásokat elhárította. A trónörököst hosszú utazásokra küldték. Országai helyzetét megismerve József újabb reformokkal állt elő. Így amikor negyvenéves korában a tettvágytól égve átvette a hatalmat (II. József,1780–1790),nem koronáztatta meg magátmagyar királynak, hogy ne kényszerüljön esküt tenni a rendi jogok tiszteletben tartására. Abszolút hatalmát elképzelései megvalósítására kívánta felhasználni.Egységes, az alattvalók számára jólétet biztosító birodalomlebegett a szeme előtt. Céljai megvalósítása érdekébenrendeletek ezreit zúdította a birodalom népeire (tíz év alatt hatezret). Ezek

végrehajtásamegoldhatatlan feladatot jelentetteka kis létszámú államapparátus számára. A világmegváltóktürelmetlensége jellemezte: számos rendelete feleslegesen sértette meg a nép hagyományait (pl. a drága koporsó helyett a halottat vászonba csavarva kellett eltemetni; korlátozta az egyházi körmeneteket).   JÓZSEF RENDELETEIII. József nem volt vallásellenes, de az egyházat is reformjai szolgálatába kívánta állítani. A tanítással és betegápolással foglalkozó rendek kivételévelfeloszlatta a szerzetesrendeket(1782). Vagyonukból vallásalapot hozott léte, amelybőlgyarapította anép körében tevékenykedőplébániák számátés növelte a plébánosok jövedelmét. Türelmi rendeletével (1781)az evangélikusok, a kálvinisták és a görögkeletiek számáraa korábbiaknálszabadabb vallásgyakorlatot biztosított. Rendelkezését a felvilágosodás vallási türelme és az egységes birodalom kialakítása vezérelte: fel kívánta számolni az alattvalókat elválasztó, illetve a birodalommal szembeállító akadályokat. Fontos, hogy a rendelet értelmében e vallásúak isminden állami hivatalt betölthettek. II. József az Erdélyben kitört véres román parasztfelkelés (1784) tanulságaiból kiindulva adta kijobbágyrendeletét (1785). A rendelet megszüntette – a jobbágyság egy részét sújtó – röghöz kötést. A szabadon költöző parasztok mesterséget tanulhattak. Ezzel az uralkodó az iparfejlődés számára kívánt szabad munkaerőt biztosítani. Azegységes birodalomeszméje és az ésszerűség vezette Józsefet anyelvrendeletkiadásakor (1784). A Magyarországon hivatalos, de a kor igényeinek már nem megfelelő latin helyett a birodalmi vezető réteg körében elterjedtnémetnyelvet tette megállamnyelvvé. Tehát nem a mindennapi életben, hanem a közigazgatásban kívánta bevezetni a németet. A nyelvrendelet nem vártfelháborodást váltott ki a nemesség körében.Így József szándékaival ellenkezőleg a rendelet nem az egységesítést szolgálta, hanem a magyar rendi ellenzékiséget közelítette a modern nemzeti azonosságtudat fontos eleméhez, az anyanyelvhez.Az anyanyelv használata a rendi ellenállás gondolatkörébe kerülve divattá, mozgalommá vált,és ez jelentős politikai és anyagi támogatást jelentett a kibontakozó magyar nyelvművelés számára. Amagyarságtudategyébkülsőségekben ismegmutatkozott: terjedt a magyar ruha, a magyar tánc. A rendi jogokat megsértő uralkodóval szembeni ellenállás tovább fokozódott, mikoraz uralkodóa rendiség fő bástyája,a nemesi megyék önkormányzata ellen indított támadást.Az országot tíz igazgatási területre osztotta, amelyek élére királyi biztosokat nevezett ki (1785).A nemesség megadóztatásánakelőkészítéseérdekébenelrendeltnépszámlálás és birtokösszeírás(1784, 1786) ellen már hevesen tiltakoztak. Az abszolutizmusnak még volt ereje az összeírás végrehajtására, de az ellentétek pattanásig feszültek a rendek és az uralkodó között.  

16. II. József bukása és a kompromisszum helyreállítása II. JÓZSEF KUDARCAA XVIII. század második felében hazánkban is megjelent az új korszellem, a felvilágosodás. Magyarországon – sajátos helyzetünknél fogva – az állam, a dinasztia közvetítő szerepet játszott. Ígya felvilágosodás első magyar hívei a kormányzat szolgálatában álló arisztokratáklettek. Az új eszmékhez a nemesség számára is Bécsen át vezetett az út. A magyar felvilágosodás kezdetét a testőrként szolgáló Bessenyei György Ágis tragédiájának megjelenésétől számítja az irodalomtörténet (1772). A kultúra felemelésén fáradozó alkotók hamarosan az anyanyelv fejlesztését tekintették fő feladatuknak. II. Józsefnekhazánkban csak acsekélyszámúfelvilágosult nemesi értelmiségiből (jozefinisták – pl. Széchényi Ferenc, Kazinczy Ferenc) állótábora alakult ki.Őket erősítette a néhány nem nemesi származású értelmiségi (honorácior), mint Hajnóczy József. Körükben II. Józsefet népszerűvé tették felvilágosult rendeletei (pl. a cenzúra megszüntetése, a halálbüntetés eltörlése). A politikát meghatározó rétegek azonban nem szimpatizáltak vele. A türelmi rendelet a katolikus egyházat, a rendi jogok megsértése a nemességet, míg a nyelvrendelet a jozefinisták jelentős részét is szembeállította az uralkodóval. Mikor II. József orosz szövetségbenháborút indította Török Birodalom ellen, a sikertelen háború terhei (újoncozás, élelmiszer-rekvirálások) nyománaz elégedetlenség szinte az egész lakosságra kiterjedt.Ennek ellenére az uralkodóeltökélten, rugalmatlanul folytatta reformpolitikáját.A szervezkedő rendek már a Habsburgok riválisával, a porosz udvarral is felvették a kapcsolatot. A válságot afrancia forradalomhíre tetőzte be. (Ennek nyomán Belgium fellázadt a Habsburg uralom ellen.) József számára nyilvánvalóvá vált, hogy alezárult a felvilágosult abszolutizmus időszaka.Az uralkodók nem szállhatnak szembe saját vezető rétegükkel, mikor magát az uralkodói hatalmat kérdőjelezik meg a feltörekvő csoportok.Atörök háborúban megbetegedőcsászár, hogy birodalmát mentse, halálos ágyánhárom kivételével(türelmi, jobbágy- és az alsópapságra vonatkozó rendelet)minden rendelkezését visszavonta.József azonban elkésett, a mozgásba lendülő politikai erők már többet akartak. A magyar rendek nem elégedtek meg az alkotmány korábbi biztosítékaival, a jozefinisták viszont a reformok polgári irányú továbbfejlesztéséről ábrándoztak.   A RENDI DUALIZMUS HELYREÁLLÍTÁSAA trónra lépő II. Lipót (1790–1792) egyik irányzat követelését sem teljesíthette. A külpolitikai helyzet is nyomasztóan alakult: a török háború elhúzódott, a poroszok Lengyelország közelgő újabb felosztása miatt mozgolódtak, a francia forradalom radikalizálódott. II. Lipótszámára a legfontosabb volt a jogaikban megsértett rendek leszerelése. A jó taktikai érzékkel rendelkező uralkodó – hogy szabad kezet kapjon a belpolitikában – a lengyel kérdésben tett engedményekkelsemlegesítette a poroszokat és békét kötött a Portával.A magyar rendeket engedményekkel és fenyegetéssel kompromisszumra szorította. Egyrészt felajánlotta a nemességnek a rendi dualizmus Mária Terézia kori állapotának visszaállítását. E szándékát jelezte, hogy – 1765 óta először –összehívta az országgyűlést(1790–1791). Másrészt az általa felállított titkosrendőrségre támaszkodvaa földesurak ellen hangolta a jobbágyokat és szította a nemzetiségi mozgalmakat.Ezekkel szemben csak az udvartól remélhettek támogatást a magyar rendek. Így megszületett a kompromisszum:a dinasztia lemondott a rendeleti kormányzásról, a rendek pedig függetlenségi törekvéseikről.A kompromisszum jutott kifejezésre abban, hogy – a történelemben először –az uralkodócsalád egyik tagját,II. Lipót fiátválasztották nádorrá.Az ő váratlan halála után lehetett a magyarországi kormányzat vezetője fél évszázadon át – egészen 1847-ig – Lipót másik fia, József nádor, a Habsburgok magyar ágának megalapítója.   A NEMZETESZME ÉBREDÉSEA felvilágosodás, a francia forradalom és II. József politikájának ellenhatása révén a nemesi nemzettudat a magyar nemzeteszmével töltődött fel. Anemzetalatt egyre inkábba magyar nyelven beszélőkközösségét értették.A rendi jogok védelmétfokozatosanfelváltotta a nemzeti érdekek védelme.A Lipóttal kötött kompromisszum után a politikáról a kultúrára helyeződött át a hangsúly.Döntővé vált az anyanyelv művelése és korszerűsítése(a nyelvújítás). A magyarországi nemzetiségekkis számú, elsősorban egyháziértelmiségét szintén megérintette a nemzeti eszme.Lipót taktikai lépései ösztönzést adtak politikai törekvéseiknek (pl. az erdélyi románok negyedik rendi nemzetként való elismerésüket követelték), de a kompromisszum megkötése után az udvar ejtette őket. Így elsősorbanaz egységes nemzeti nyelvek kialakítása,ápolása jellemezte a korszakot. A nemzeteszme nagy fontosságot tulajdonított a dicső múltnak.Ezért a nemzetiségi vezetők – többnyire forráskritika nélkül – a történeti anyagból minél előkelőbb és a nemzetük felemeléséhez lelkesítő erőt adó jelentős ősöket alkottak. A horvátok az ókori illírekhez, a

románok a dákokhoz és a rómaiakhoz, a szlovákok a legendás Nagy-morva Birodalomhoz kötötték az eredetüket. A magyar nemesség pedig a hun-szittya eredetből merített erőt.   A JAKOBINUS ÖSSZEESKÜVÉSA magyar nemesség a francia forradalmat örömmel üdvözölte, hiszen az – a magyar nemesi törekvésekkel rokon – az uralkodót korlátozó rendi mozgalomként indult. Az események radikalizálódása, majd a terror megjelenése azonban a nemességet szembefordította a forradalommal, és a rendek felsorakoztak a Habsburg-dinasztia mögött a franciákkal vívott hosszú háborúban. Ajozefinista értelmiségegy részetársadalmi reformokat tervezett.A titkosrendőrség besúgói (pl. Martinovics Ignác) megfigyelték a megbízhatatlannak tartott elemeket. Ez a tervezgetés a Lipótot követőI. Ferenc(1792–1835) uralkodása idején kilátástalanná vált. Ferenc már a forradalom radikális szakaszában került a trónra, s a forradalom terjedésétől tartvapolitikáját a változások merev elutasítása jellemezte. Az uralkodóval szembenálló reformerek kis csoportjait Martinovics Ignác szervezte országos mozgalommá.Martinovicsot – a titkosrendőrség több tagjával együtt – I. Ferenc elbocsátotta, s erre ő azokat kezdte megszervezni, akikről korábban jelentéseket készített, akiknek a letartóztatásán fáradozott.Két titkos társaságot alakított (1794). Ezek tagjai nem tudtak egymásról. A nemzeti ellenálláson felnőttnemesség számáraa mérsékeltebbReformátorok Társaságáthozta létre. Programja függetlenséget, köztársaságot és a jobbágyi kötelék bérlői viszonnyá alakítását tartalmazta.A radikálisabb értelmiségiek aSzabadság és Egyenlőség Társaságánaktagjaiként a rendi kiváltságok teljes felszámolását tűzték ki célul. A nemzetiségi feszültségeket az ország etnikai alapon történő föderális felosztásával kívánták megoldani. A korszakban a mérsékeltebb elképzelések is rendkívül radikálisnak számítottak, emiatt a vezető réteg kis részét érintették csak meg. A titkos szervezkedés gyorsan terjedt, bár a két társaság létszáma nem haladta meg a néhány száz főt. Martinovics komoly francia kapcsolatokra hivatkozva bátorította a résztvevőket, de ilyen kapcsolatok nem léteztek. Amikora titkosrendőrség Martinovicsot Bécsben letartóztatta(1794. július) ő, hogy saját személyét előtérbe állítsa, felnagyította a szervezkedés jelentőségét, és feladta az általa beszervezett személyeket.Az összeesküvést gyorsan felszámolták.A forradalomtól rettegő hatalom példát kívánt statuálni.A mozgalom vezetőit kivégezték,s számos résztvevőt (pl. Kazinczy Ferencet) hosszú várfogságra ítéltek. A mozgalom hatására a változásoktól irtózóI. Ferenca későbbiekbenmég inkább elutasított minden magyarországi kezdeményezést.    

17. A napóleoni háborúk – fellendülés és válság A NAPÓLEONI HÁBORÚK ÉS MAGYARORSZÁGA magyar nemességa rendi dualizmus visszaállítását követőenfelsorakozott a Habsburgdinasztia mögött,s megadta a kért adókat és újoncokat a forradalmi Franciaországgal, majd a Napóleonnal vívott háborúkhoz. Több mint háromszázezer magyarországi katona harcolt a kor világháborújában, és ezeknek közel fele elesett, illetve megsebesült a háborúban. A francia császár hadai csak egyszer hatoltak be az ország területére (1809). EkkorNapóleon kiáltványábana függetlenség ígéretével kívánta leválasztani Magyarországot a Habsburg Birodalomról.Kísérlete azonban kudarcot vallott, mert a magyar nemesség a forradalom megtestesítőjét és a nemzeteket elnyomó zsarnokot látta a császárban. A franciákkal szemben meghirdették a nemesi felkelést.A már elavult rendszerben toborzódott kiképzetlen csapatok Győrnél vereséget szenvedtek a korszak legjobb hadseregétől. A nemesség kiállásainkább politikai,mint katonaijelentőséggel bírt.   HÁBORÚS FELLENDÜLÉS ÉS VÁLSÁGAfolyamatos háborúk(1792–1815) növelték a mezőgazdasági cikkek iránti keresletet, s így az árakat is. A nemzetközi piacokon főként mezőgazdasági kivitellel jelentkező Magyarország értékesítési lehetőségei jelentősen javultak,nőtt a gabonából és a gyapjúból származó bevétel. A növekvő árak és a gyengébb minőségű mezőgazdasági termékek kereslete a nagybirtokok majorságai melletta birtokos nemesség számára is értékesítési lehetőséget teremtett. A nemesség tömegesen alakította ki a majorságait, s bekapcsolódott az árutermelésbe. A Napóleon által elrendeltkontinentális zárlatpedig a levantei áruk átmenő forgalma révén a kereskedők jövedelmét növelte. Aháborús konjunktúraPestet a gabonakereskedelem központjává tette, s növekedett a nyersanyagok (pl. a vas) exportja is. A jórészt zsidó származásúúj magyarországi tőkés rétegmegerősödött a korszakban. Ahadiszállításoka kincstár számára óriási terhet jelentettek, melyet csakkölcsönökbőltudott fedezni. Azállamadósságóriásira duzzadt, amit a kormány növekvő mértékűbankjegykibocsátással próbált orvosolni. Emiatta bankjegyek értéke gyorsan csökkent(inflálódott). A kormányzat két alkalommal kénytelen volt leértékelni (devalválni) a papírpénzt az ezüstpénzhez képest (1811 és 1816).Aki papírpénzt halmozott fel, jelentős veszteséget szenvedett.A devalváció miatt elsősorban az élelmiszerek exportját lebonyolító terménykereskedők jártak rosszul. A napóleoni háborúkat követőena gazdasági fellendülésnekhirtelenvége szakadt.Az árak estek, az eladási lehetőségek beszűkültek. Ugyanakkor a kereskedelem fejlődése és az örökös tartományok gyors iparosodása megteremtette a lehetőséget a további fejlődés számára. Az árutermelésbe bekapcsolódó,s így polgárosodónemességnehéz helyzetbe került. Hogy fenntarthassa a konjunktúra idején megszerzett életszínvonalat, javítania kellett gazdálkodásán. Ezáltal e korábban minden reformtól elzárkózó rétegnyitottá vált az újítások iránt. A HÁBORÚK TÁRSADALMI HATÁSAIEurópában a lengyel után a magyar nemesség képviselte a legnagyobb arányt saját társadalmán belül: a körülbelül 10 milliós országban létszáma közel félmillió főt tett ki. A vékonyfőnemesi réteghatalmas birtokokkal rendelkezett (10 000 hold felett), melyeken jórészt magas színvonalú majorságokat működtetett. Ezek egy részemintagazdasággá alakult, ahol az országban elsőként vezettek be számos újítást (pl. istállózó állattartás, új állat- és növényfajták, vetésforgó). A magyar főnemesség jelentős számban a birodalmi arisztokrácia köreiből házasodott, s jórészt nem is Magyarországon élt, vagy nem érintkezett az ország lakóival, s alig beszélt magyarul. A főnemesek zömeudvarhűpolitikát folytatott, sőkadtákaz ország legfőbb méltóságait is. Kivételnek számítottnéhány felvilágosult főnemesfelelősségvállalása: például Festetics György Keszthelyen mezőgazdasági főiskolát alapított (Georgikon, 1797), Széchényi Ferenc pedig adományával létrehozta a Magyar Nemzeti Múzeumot (1802). Ajómódú birtokos nemesség(1000–10 000 hold) – új vonásként –bekapcsolódott a gazdasági életbe.A konjunktúra idején kúriákat, kisebb kastélyokat építettek, melyeket jó minőségű bútorokkal rendeztek be. Gyermekeiket taníttatták. XVIII. századi hagyományt követve e rétegirányította a vármegyét, és döntő szerepet játszott az országgyűléseken.Emiatt bírt jelentőséggel nyitottságuk a gazdasági, majd a politikai reformok iránt. A jómódú birtokos nemesség életfelfogását és politikai álláspontját követtea nemesség tömege,melynek birtokai a néhány száz holdtól a saját maguk által megművelt jobbágytelekig terjedtek (bocskoros vagy hétszilvafás nemes) vagy birtoktalanok voltak (armális nemesek). A nagy számú bocskoros nemesrészt vett a megyei közéletben,szavazataik eldönthették a vitás kérdéseket. Egy részük, mely a felemelkedést

a tanulásban látta (ügyvédi, papi, katonatiszti, tanári pálya vagy mesterségek),a magyar értelmiség jelentős bázisát adta,s a reformok támogatójává vált. Ugyanakkor a nemességelszegényedő, felemelkedni képtelen tömegeit– akiket csak a kiváltságaik különböztettek a jobbágyságtól – az alantas eszközöket (leitatás, megvesztegetés) alkalmazókormánypolitika felhasználhattaa reformok híveivel szemben. A XVIII. század során zajló építkezéseknek, a gazdaság és a népesség gyarapodásának eredményekéntnőtt a városok jelentősége.A városlakók aránya a XVIII. század végére elérte a lakosság 8%-át (mezővárosokkal együtt 22%). Néhány város lélekszáma a többszörösére emelkedett. Különös jelentőséggel bírt hogy Buda, Pest és Óbuda százezer főt elérő népességével ismét az ország gazdasági központjává vált. A felvásárló kereskedelem révén megerősödött egyúj kereskedőpolgárság.Az ipar ugyan jórészt még mindig céhes keretek között működött, denőtt a manufaktúrák száma.A városok gyarapodása nem hozta meg politikai súlyuk növekedését. Az országgyűlésre ugyan minden szabad királyi város küldött képviselőket, de ezek csekély befolyással rendelkeztek.Az államapparátus bővülése, az oktatás és a gazdaság fejlődése jelentősen növelte az értelmiség létszámát.Nőtt a nem nemesi származású értelmiségiek (honoráciorok) aránya. Az ország népességének kétharmadát kitevőjobbágyságéletében a majorsági gazdálkodás térhódítása és a népességnövekedés jelentett alapvető változást. A népességszám emelkedésével megindulta telkek aprózódása.Egyre kisebb lett az átlagos telekméret, mely a jobbágyság egyes csoportjainak elkülönülését eredményezte. A kevésjómódú, egésztelkes jobbágymár napszámosokkal, alkalmi munkásokkal is dolgoztathatott. Aközépparasztságot immár aféltelkesekalkották.Növekedettaz 1/8 teleknél kisebb földdel rendelkező jobbágyok,a zsellérek száma.Azok a zsellérek, akik házzal, s az ehhez tartozó kisebb földdel rendelkeztek (házas zsellérek) bérmunkával kiegészítve még fenn tudták tartani magukat. Folyamatosan nőtt aházatlan zsellérekszáma, akik csak napszámosként tudtak boldogulni. A népesség növekedésével a folyamat egyre inkább felgyorsult, növelve a falvakban a társadalmi feszültséget.    

III. A reformok és a forradalom kora (1820–1849) 18. A reformok megindítói: Széchenyi István és Wesselényi Miklós SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS WESSELÉNYI MIKLÓSA Széchenyiek az udvarhű arisztokráciához tartoztak. GrófSzéchenyi István(1791–1860) Bécsben született, s jórészt idegen környezetben nevelkedett. Felmenői között számos, az országért tenni akaró, művelt arisztokratát ismerünk (édesapja Széchényi Ferenc a Nemzeti Múzeum, nagybátyja, Festetics György a Georgikon alapítója). Serdülőként belépett a hadseregbe, és részt vett a napóleoni háborúk utolsó összecsapásaiban. A béke azonban lelassította előmenetelét, megcsömörlött a katonaélettől és otthagyta a katonai szolgálatot. Még katonaként, Debrecenben ismerkedett meg a fiatal erdélyi arisztokratával,Wesselényi Miklósbáróval (1796–1850). A Wesselényiek hagyományai a rendi függetlenségi mozgalmakhoz kötődtek. A ifjú arisztokraták barátságot kötöttek.Együtt járták be– a kor szokásai szerint tanulmányi céllal –Nyugat-Európát.A legendás barátságban a két fiatalember jelentős hatást gyakorolt egymásra.Széchenyi a nemzeti eszméhez és hagyományokhoz, míg Wesselényi a nyugati eszmeáramlatokhoz, főként a liberalizmushoz került közel.   BEKAPCSOLÓDÁS A POLITIKAI ÉLETBE, AZ 1825-ÖS ORSZÁGGYŰLÉSA jómódú Széchenyi a későbbiekben beutazta szinte egész Európát. Megismerte a gazdasági és politikai fejlődés élén járó Angliát és a fejlődésben egyre inkább lemaradó Oszmán Birodalmat is. Felismerte, hogy a felemelkedés érdekében Magyarországnak reformokra van szüksége, és életcélját az ország fejlődéséért végzett munkában találta meg. A forradalmak és Napóleon ellen harcolóI. Ferenc megkísérelte az abszolutizmus kiépítését. A rendeleti kormányzás azonban a rendek ellenállását váltotta ki. A császár a húszas években ismét kibontakozó forradalmi mozgalmaktól tartva javítania jelentős hatalmi pozíciókkal rendelkező (adó- és újoncmegajánlás) magyar rendekhez fűződő viszonyán.1825-ben(1812 óta először) ismétösszehívta a magyar országgyűlést. Az 1825–1827-es országgyűlésen helyreállt az uralkodó és a rendek együttműködése.Törvénybe iktatták, hogy az országgyűlést három évente össze kell hívni. Az uralkodó tiszteletben tartotta a rendi alkotmányt, míg a rendek megadták a kért adót és újonclétszámot. A kormány visszanyerte külpolitikai cselekvőképességét, a rendi jogok megszilárdítása pedig lehetőséget adott a harmincas évektől kibontakozó reformmozgalomnak. Az 1825-ös országgyűlésen mégnem fogadtak el reformokat.Bár az újítások hívei felvetettek néhány problémát (vámok, úrbéri viszonyok, a magyar nyelv használata),a nemesség megelégedett régi jogai védelmével.Ezért számítja történetírásunk a polgári átalakulásért és a nemzeti felemelkedésért folytatott küzdelem időszakát, areformkort1830-tól. Egyedül a magyar nyelv kérdésében léptek előre. Az országgyűlés alsótáblájának kerületi ülésénSzéchenyi István felajánlotta egy évi jövedelmét egy a magyar nyelvet fejlesztő tudóstársaság támogatására.Példáját több arisztokrata követte, s felajánlásaikkal megteremtették aMagyar Tudományos Akadémialétrehozásának feltételei.   PROGRAMADÓ MŰVEK: A HITEL ÉS A BALÍTÉLETEKRŐLA XVIII. száza vége óta számos elemző mű született a gazdasági és társadalmi problémák megoldására. A nemesi vagy polgári származású szerzőkre azonban kevéssé figyelt a korszak közvéleménye, és az átalakulás kényszere is kisebb volt. Amezőgazdasági konjunktúra megszűnése miatt az 1820-as évek végére a nemesség válságba került, nyitottabbá vált a reformok iránt.Ez hozta megSzéchenyiprogramadóművének sikerét: aHitel1830-ban jelent meg, s ezután még hat kiadást ért meg. Széchenyi a gazdaság oldaláról közelítve kívánta meggyőzni olvasóit a reformok szükségességéről. Azt próbálta bebizonyítani a feudális kiváltságokat élvező nemességnek, hogy előjogaik már nem szolgálják az érdekeiket.Az ősiség törvénye megakadályozza a nemest a hitelfelvételben,mert birtoka az elidegenítés korlátai miatt nem szolgálhatott fedezetül.A jobbágyi szolgáltatások (robot) nem kényszerítik ki a termelékeny gazdálkodást. Programjának alapvető vonásai közé tartozott a társadalmi összeütközések kerülése, alassú, de folyamatos és szerves fejlődésbiztosítása. Emiattkerülni kívánta az összeütközést a bécsi kormányzattal.Ausztriát – és a Szent Szövetség révén mögötte álló Oroszországot – túl erősnek ítélte Magyarország erejéhez képest. Sőt éppen Oroszországgal szemben remélt védelmet Ausztriától. Széchenyi iszonyodott az általa befolyásolhatónak tartott tömegektől.Az arisztokráciának továbbra is vezető szerepet szánt,bár programját a magyar köznemesség karolta fel és valósította meg. Eszméi elfogadtatása érdekében Széchenyi a Hitelt követően két újabb műben (Világ, 1831 –Stádium, 1833) foglalta össze politikai programját.A Stádiumban(a változtatások szakaszaira utal a cím)12 pontba szedve,logikai sorrendbe rendezve ismertette a legszükségesebb változásokat. Wesselényi Miklósszinte a Hitel megjelenésével egy időben fogalmazta meg reformprogramját (1831). A báró műve azonban a cenzúra miatt csak 1833-ban jelenhetett meg, s így jóval kisebb hatást gyakorolt. Wesselényi programja alapvetően politikai oldalról közelítette meg a problémákat. Ismerve és becsülvea rendi ellenállást,ezt az erőtkívánta a reformok mellé állítani.Emiatt a felemelkedés zálogát és

kiindulópontját a magyar államélet kiteljesítésében látta, s ezért – ellentétben Széchenyivel – akára kormányzattal való szembekerülést is vállalta.Politikai szempontból közelített a jobbágykérdéshez is.A nemességnek a parasztságotazértkell engedményekkel maga mellé állítania(pl. lehetővé tenni a szolgáltatások megváltását), hogy a fel tudja venni a harcot a kormányzattal nemzeti érdekek védelmében. Az együtt induló két reformer arisztokrata végső célban, apolgárosodó, erős Magyarországmegteremtésében mindvégig egyetértett. A követendő út tekintetében azonban – mint láttuk – eltávolodtak egymástól. A reformok hívei a harmincas évek végétől mindinkább Wesselényi, majd a programját képviselő és folytató politikusok (Kölcsey, Deák, Kossuth) mögött sorakoztak föl.   SZÉCHENYI GYAKORLATI TEVÉKENYSÉGESzéchenyinekmár fellépésétől kezdve nehezen lehet elválasztani az elméleti és a gyakorlati munkásságát. Az alkotó ember az élet számos területén kívánta szolgálni nemzete felemelkedését, a nyelvműveléstől a közlekedésen át a szórakozásig. Széchenyi gyakorlati munkálkodása során is a szerves fejlődést megvalósító Angliát tekintette példának. Fontosnak tartottaaz arisztokrácia megnyeréséta reformok ügyének. Hogy alkalmat teremtsen a társasági életre, az eszmecserére, angol mintárakaszinót alapítottPesten (1827), s meghonosította alóversenyt. Széchenyikiemelkedő szerepet játszott a közlekedés fejlesztésében.Támogatta és szorgalmazta a gőzhajózást (balatoni gőzhajózás), a folyók szabályozását (a Tisza és a dunai vízi utat biztosító Vaskapu szabályozása), a vasút kiépítését, hidak építését (Lánchíd). Szívügye volt aziparfejlesztés(Hengermalom, Óbudai Hajógyár, Ganz Ábrahám vasöntödéje). Az építés érdekében hajlandó volt még kormányhivatalt is vállalni. Az 1840-es években már inkább gyakorlati tevékenysége, s nem politikai álláspontja tette őt népszerűvé.    

19. A reformkor kibontakozása AZ 1832–1836-OS ORSZÁGGYŰLÉS1830-ban Magyarországot is elérteakolerajárvány,amelynek következményei megrázták a politikai életet. A járványban százezrek vesztették életüket.A Felvidék keleti területeina betegségtől való félelem és a földesurak, illetve a vármegyei tisztségviselők iránti bizalmatlanságfelkeléshez vezetett(1831). A nemességre támadó jobbágyságot csak a hadsereg tudta megfékezni. A megmozdulás ráirányította a nemesség figyelmét arra, hogya jobbágykérdésmind gazdasági, mind politikai tekintetbenmegoldatlan. Így a megyék az1832–1836-os országgyűlésre számos fiatal – a reformok szükségességét belátó – követet küldtek (pl. Kölcsey Ferencet Szatmárból, Deák Ferencet Zalából). A nemzeti és liberális alapon álló reformerek ajobbágykérdés megoldásaérdekében két fontos érvet hangsúlyoztak. Amennyibena nemességmagamellé állítja a jobbágyságot(érdekegyesítés), akkor eredményesen léphet fel a kormányzattal szemben is. Másrészt ettől remélték a jobbágyfelkelésben már megnyilvánult véres társadalmi konfliktusok elkerülését. Fellépésüket kezdetben siker koronázta, és az alsótábla elfogadta azönkéntes örökváltságot. Ennek értelmébena jobbágyoka földesúrralönkéntesenkötött megállapodás alapjánmegválthatták volna úrbéri szolgáltatásaikat.Az úrbéres földek (jobbágytelek), amelyeket eddig csupán használtak, a saját tulajdonukba kerülhettek volna (polgári tulajdon).A nemesekpedig a megváltásból származó összegből egyrésztbérmunkát alkalmazhattak volna,másrészt ebből fedezhették volna a robot kiesése miatt szükségesberuházásokat (igásállatok, szerszámok, gazdasági épületek). A feliratot azonban az uralkodó elutasította. Majd az udvar a megyékben ellentámadást indított a követutasítások megváltoztatása érdekében. Megvesztegetéssel, leitatással néhány megyében sikerült a bocskoros nemesek egy részét megnyerni. Így számos utasítást megváltoztattak (Kölcsey is lemondásra kényszerült).Az önkéntes örökváltság ügyeekkor mégelbukott,s csak kisebb engedmények születtek. A kormányzat győzelme azonban időlegesnek bizonyult. A reformtábor létrejött és megszilárdult.   A KORMÁNYZAT TÁMADÁSA ÉS KUDARCAA reformtábor térnyerését a kormányzat is érzékelte. Az I. Ferenc halála után trónra lépő gyermekded V. Ferdinánd (1835–1848) mellett szinte korlátlan hatalommal bíróMetternich kancellár kemény fellépésre szánta el magát. Elsőként az országgyűlésen megfigyelőként résztvevő, főleg joggyakornokokból (jurátusok) álló,a reformok mellett hangulatot teremtő(a reformereket megéljenző, a kormánypártiakat kigúnyoló)országgyűlési ifjakra csapott le,letartóztatva vezetőit (pl. Lovassy Lászlót, 1836).Majdaz országgyűlésnek – a kormány tilalma ellenére – nyilvánosságot biztosítóWesselényit fogták perbeegy szatmári megyegyűlésen elmondott beszéde miatt.Nem kerülte el a letartóztatást a fiatal Kossuth Lajos sem(1837), aki egy távollevő főrend követeként vett részt a diétán, s máris felfigyelt rá a reformellenzék. Kossuth a Wesselényi kezdeményezésére indított kézzel másolt és magánlevél formájában terjesztettOrszággyűlési Tudósításokat szerkesztette. Az országgyűlés bezárása után folytatta tevékenységét. Engedély nélkül kiadta a vármegyei életet bemutatóTörvényhatósági(megyei)Tudósításokat. Lovassyt és Kossuthot börtönbe zárták, Wesselényit szinténelítélték, bár büntetését szembetegsége miatt felfüggesztették. A kormányzat a rendi jogokat sértő eljárásával (nemeseket fogtak le bírói ítélet nélkül) a reformerek mellé állította a nemesség zömét. Ígyaz 1839–1840-es országgyűlésen a Deák Ferenc vezette ellenzék meghátrálásra kényszerítette a kormányzatot.A foglyok kegyelmet kaptak, és számos, a gazdaság fejlesztését szolgáló törvényt elfogadtak (váltótörvény, a kereskedelem, a gyáralapítás és a részvénytársaságok alapításának szabadsága).Megszavazták az önkéntes örökváltságotis,bár ez nem hozott érdemi változást.A jobbágyoknak nem volt pénze, s a nemesség – a tönkremenetel kockázata nélkül – nem engedhette el a váltság megfizetését, ezért 1848-ig a jobbágyoknak csupán az 1%-a váltotta meg magát.   A FONTOLVA HALADÓKA reformtábor fellépése nem hagyta érintetlenül akonzervatív rendi ellenzéket sem. A Hitel ellen röpiratot (Taglalat, 1831) készítő arisztokrata, Dessewffy József [dezsőfi] nem vetette el a reformokat (örökváltság, szólás- és sajtószabadság, a nemesség fizessen bizonyos adókat), azonbanMagyarország felemelkedésétnem a polgárosodásban, hanemaz önállóságot biztosító „régi alkotmány”, a rendi jogok megerősítésében látta. A harmincas évek végénfiatal arisztokratákegy csoportja(újkonzervatívok,fontolva haladók) – a reformtábor általuk radikálisnak tartott programjával szemben –óvatos reformokat javasolt az arisztokrácia gazdasági és politikai érdekeit szem előtt tartva. Támogatták az önkéntes örökváltságot az 1839–1840-es országgyűlésen, felkarolták a magyar nyelv ügyét. Szerény reformjaikkal ––a nemesi közvéleményt próbálták eltántorítaniaz egyre erősödő reformtábortól. Vezetőjük, Dessewffy Aurél Metternichet is meg kívánta győzni, hogy a minden változtatást elutasító politika hibás. Rámutatott, hogy a liberális és nemzeti elvek terjedését nem lehet megállítani. Ígya kormánynak is reformokkal kell előállnia(magyar nyelv, jobbágykérdés), s növelni kell a politikai bázisát.   A LIBERÁLIS TÁBORA negyvenes években – Kölcsey és Wesselényi kiesésével – a börtönéből mártírként szabadulóKossuth Lajos vált az ellenzék vezérévé.Ezt részben a kormányzatnak köszönhette, mely úgy akarta ellenőrizni őt, hogy hivatalos (így a cenzúra által megfigyelhető) nyilvánosságot biztosított számára. Elérte, hogy Kossuth kapjon megbízást a kiadótól, Landerer Lajostól az akkor induló lap, a Pesti Hírlap szerkesztésére (1841. január).Kossuth a Pesti Hírlapotnépszerű újsággá (az előfizetők száma 60-ról rövidesen 5200-ra nőtt), és az általa meghonosított műfaj,a vezércikk révén a polgárosodásért és a nemzeti haladásért vívott harc szócsövévé tette.

Kossuth a Kölcsey és Wesselényi által kijelölt úton haladt. Alapgondolata azérdekegyesítésvolt. Miután az önkéntes örökváltság nem hozott eredményt, a liberális reformerek felvetették akötelező örökváltságszükségességét. Elképzeléseik szerintaz állam fizette volna ajobbágyok helyett amegváltást a birtokosoknak,aközteherviselésrévén befolyónagyobb adóbevételekből. A gazdaság fejlesztése érdekében kiemelten kezelték a vámkérdést. A liberális reformerek kezdetben – a szabad verseny elve alapján – a Magyarország és Ausztria között húzódó vámhatár megszüntetését követelték. A negyvenes években azonban, hogy megvédjék az osztrák és cseh versenytől a kibontakozó magyar ipart, előtérbe került avédvámokkövetelése.   A CENTRALISTÁKA reformtábor sajátos és szűk csoportját képezték a centralisták. Hangadójuk néhány képzett értelmiségi (Eötvös József, Szalay László, Trefort Ágoston) volt. A csoport a nevét onnan kapta, hogya népképviseleten alapuló, erős (centralizált) polgári állam hívei voltak.A központosított francia polgári államot tekinteték mintának, éselvetették a rendi jellegű vármegyei önkormányzatot.Figyelmen kívül hagyták, hogy az erős vármegye a kormánnyal szembeni ellenállás bázisa. A reformtábor többsége azonban az angol mintát követve a polgári alapra helyezett vármegyét tekintette céljának. Így a centralisták nem tehettek szert szélesebb támogatottságra, bár eszmei hatásuk (pl. a felelős kormány elve) jelentősnek mondható.    

20. Politikai küzdelmek a negyvenes években AZ 1843–1844-ES ORSZÁGGYŰLÉSAz új országgyűlésen komoly eredmény született a magyar nyelv ügyében. A sok részeredmény utánMagyarországon a magyar nyelv államnyelvvé vált(1844. évi. II. tc.). A korszakban a hivatalos közélet (országgyűlés, törvények, megyei ügyintézés, bíróságok), valamint a közép- és felsőoktatás nyelvét értették államnyelven. A reformkorban a reformtábor követelései közül egyedül a magyar nyelv ügye oldódott meg teljes mértékben. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy a nyelvkérdésben a magyar politikai élet minden irányzata egységes állásponton volt. Nem vezetett sikerreviszonta védvámokért indított harc.A hazai iparfejlődés jelentőségét felismerő liberálisok néhány törvényi korlát lebontását már elérték (xxx. oldal). Az 1843–1844-es országgyűlésen a védvámok bevezetése került napirendre. A kormány elutasította az egységes birodalmi piacot és Ausztria érdekeit sértő követelést. Erre az ellenzék a magyar áruk védelmében létrehozta aVédegyletet (1844. október). Az egylethez csatlakozó tagok becsületszóra megfogadták, hogy azokból a termékekből, amelyeket a magyarok is előállítanak,hat éven át csak hazait vásárolnak.A Védegylet komolyabb gazdasági eredményt nem ért el, de növelte a reformok híveinek szervezettségét. Miután a kormányzat nyomására 1844-ben a kiadó eltávolította a Pesti Hírlaptól,Kossuth a Védegylet igazgatójaként tudott politikai tevékenységet folytatni.   GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS A REFORMKORBANMagyarországlegjelentősebbgazdasági ágazata továbbra isa mezőgazdaságmaradt. Itt a XVIII. században szórványosan megjelenőújítások(kapásnövények, új állatfajták, istállózás, vetésforgó)térhódításajelentette modernizációt. Az ország kivitelének a zömét a mezőgazdasági cikkek (gyapjú, búza, szarvasmarha, bőr, bor) tették ki. A népesség növekedése, a városi lakosság gyarapodása és a bővülő termelés révénamezőgazdasági és az iparifelvevőpiacisnőtt.Az ipar fejlődésének jelentős lökést adott a mezőgazdaság szerszámszükséglete, a vasút és a gőzhajózás megindulása, valamint Ausztria gazdasági fejlődése (félkész termékek). A negyvenes évektől megkezdődötta magyar gyáripar fellendüléseaz élelmiszeripar (Pesti Hengermalom, cukorgyárak), a vas-, gépipar (Gömörben és a fővárosban) és az építőipar (a főváros) területén. A külföldi tőke mellett (Óbudai Hajógyár) egyre jelentősebb szerepet játszottak a hazai kisműhelyekből kinövőgépgyárak(Ganz Ábrahám, Vidats János, Schlick Ignác vállalkozásai). A gazdasági növekedést jelezte, hogygyors fejlődésnek indult a hitelélet és a közlekedés.A gazdaságban (főleg a terménykereskedelemben) keletkező pénz felhalmozására és a további fejlesztésekhez szükségestőke kölcsönzéséreMagyarországon isbankokjöttek létre; elsőként a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (1840) és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1842). A gőzhajózás megindulása (1831) után megépültek azelső vasútvonalak:Pest–Vác között (1846), majd Pest–Szolnok között (1847). Az országgyűlés adókedvezményekkel támogatta a munkálatokat. A vasútépítés finanszírozásában a bankok is jelentős szerepet vállaltak. A terménykereskedelem és európai hírű vásárai révénPest-Buda az ország gazdasági és kulturális központjává váltreformkorban. A fejlődő piac, a nagy építkezések, a közlekedési fejlesztések a fővárosba vonzották az ipari beruházásokat is. Pest lakossága a reformkor végére meghaladta a százezer főt.   METTERNICH TÁMADÁSAA reformerek térnyerését látvaMetternichakemény kézpolitikájához nyúlt vissza. Kossuth menesztése a Pesti Hírlaptól csak a kezdetet jelentette. Politikájának új vonása, hogyegyüttműködött az újkonzervatívokkal.Az újkonzervatív politikusok kerültek vezető állásokba (Apponyi György magyar, Jósika Samu erdélyi kancellár). Ők tudták, hol lehet jelentős csapást mérni az ellenzékre: a vármegyékben. A vármegyék élére– a törvények sajátos értelmezésével – kormánybiztosokat, ún.adminisztrátorokat állítottak(1845). Az adminisztrátorok pénzzel, sőt karhatalom alkalmazásával elérték, hogy a közgyűlések az udvar politikáját támogató jelölteket küldjenek az országgyűlésbe. (Erőszakossága miatt hírhedtté vált Tisza Lajos bihari és Zichy Ödön Fejér megyei adminisztrátor.) A kemény fellépés és a reformoknak álcázott félmegoldások növelték az újkonzervatív kormányzat támogatottságát. A kormányzat sikere kiélezte a reformtábor belső ellentéteit. Az ellenzék vezetői, Deák Ferenc, Kossuth Lajos és a főúri ellenzék élén álló gróf Batthyány Lajos azonban kölcsönös engedmények árán megvédték az egységet, sőt a centralistákat is csatlakozásra bírták.   PÁRTOK ÉS PÁRTPROGRAMOKA politikai helyzetet tovább élezték agalíciai nemesi felkeléshírei (1846). Az Ausztriához tartozó lengyel terület nemessége föllázadt Bécs ellen. A bécsi kormányzat a jobbágyfelszabadítást elmulasztó nemesek ellen feltüzelt lengyel és ukrán parasztok közreműködésével verte le a felkelést, rendkívül véres módon. Magyarországon a reformküzdelmekben kialakuló csoportok mindegyike saját programja igazolását látta a galíciai eseményekben.Az újkonzervatívoka gyors változások és az udvarral való szembekerülés következményeire figyelmezettek. Ugyanakkor bizonyítva látták azóvatos reformokszükségességét, a robbanás elkerülésére. Az eredményesebb politizálás érdekében létrehozták aKonzervatív Pártot (1846). A liberálisok ésaz egyre jelentősebb szerepet vivőKossuthszintén a társadalmi robbanás megelőzésének fontosságára figyelmeztetett, de éppen ellenkező eredményre jutott:Jelentős reformokkal kell elkerülni a katasztrófát, a jobbágyfelkelést. („Menjünk, különben menettetünk!”) Így az ellenzék is pártot alapított (Ellenzéki Kör, 1847). Egységes, minden irányzat számára elfogadhatóprogramot fogadtak el AzEllenzéki Nyilatkozata következő kívánalmakat tartalmazta: kötelező örökváltság állami kártalanítással, népképviseleti országgyűlés és annak felelős kormány, polgári szabadságjogok, törvény előtti egyenlőség, közteherviselés, a kiváltságok felszámolása, az adminisztrátori rendszer elvetése, alkotmány a birodalom ausztriai felének is.

  A „FIATALMAGYARORSZÁG” SZÍNRELÉPÉSEA negyvenes évek második feléreúj,már a reformkorban eszmélőnemzedékjelent meg. A csoport tagjai birtoktalan nemesek és polgári értelmiségiek (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Degré Alajos, Irinyi József, Irányi Dániel). Nézeteik nem voltak egységesek, de alassú reformok helyett radikális változásokat követeltek.A jobbágykérdésben eljutottak a kártalanítás nélküli megoldásig, nemzeti függetlenséget akartak, a nemzetiségi kérdést megoldását a magyar vezető szerep fenntartásával képzelték el. Ugyanakkor a politikai életben az ifjúság nem került szembea reformtábor vezetőivelés késznek mutatkozott azegyüttműködésre. A radikális nézeteket vallott az ekkor már idősödőTáncsics Mihályis.A paraszti származású író és politikus magányosanképviselte a jobbágyság érdekeita magyar politikai palettán. Elképzelései leginkább a fiatal Magyarország tagjaihoz álltak közel.  

21. A nemzeti ébredés és a nemzetiségi kérdés A MAGYAR POLGÁRI NEMZETESZMEA reformkorban nyugati hatásokra (liberalizmus, nacionalizmus) a nemesség körében az új nemzeteszmény, apolgári nemzettudat, a jogi és vagyoni korlátokat áthidaló nemzeti közösség tudatavált meghatározóvá. A harmincas, negyvenes évek küzdelmei során egyre szélesebb rétegeket ragadott magával az új nemzeteszmény. A magyar polgári nemzeteszmea korábbi nemesi nemzetfelfogás számos elemét átvette(rendi jellegű ellenzékiség, „kurucos” történelemfelfogás, „magyaros virtus”, hagyományos viselet stb.). Tudatosodott „az idegen népek tengerében” való rokontalanság érzése.Rokon népeket keresvea honfoglalás előtti magyarőstörténet felé fordultak.Fellendült s nemzetközi jelentőségűvé vált a magyar keletkutatás. A sort egy székely fiatalember,Körösi Csoma Sándor(1784–1842) nyitotta meg, aki őseinket keresve pénz és támogatás nélkül Tibetig jutott. A születő magyar polgári nemzeteszme képviselői szembetalálták magukat a XVIII. századi változások következtében kialakult etnikai viszonyokkal. A korszak többi nemzetéhez hasonlóanegységes nemzetállamvagy ahhoz minél közelebbi állapot elérésére törekedtek. Miután az ország politikai vezetése a magyarság kezében volt – a nemzetiségeket jórészt jobbágyok alkották –, a reformerek azegy politikai nemzetkoncepciójával kívánták megoldani a problémát. Felfogásuk szerint a politikai nemzet – a kor európai gondolkodásával megegyezően – nem nyelvi, hanem történelmi, jogi képződmény, vagyis a nemzet elismerését az állami léthez kötötték. Magyarországon a magyart és a horvátot ismerték el politikai nemzetnek, amelyen belül léteznek akülönböző népek: magyarok, horvátok, szerbek, szlovákok, ruszinok, németek, románok stb.   MAGYAROSODÁSA XIX. század első felében az ország népessége tovább gyarapodott (kb. 9,5 millióról 13,2 millióra). Anövekedésekkor már nem a bevándorlásból, hanem a higiénia és a gazdaság fejlődése révéna népszaporulatbólszármazott. A liberális reformerek – mint a korszakban Európában mindenütt – anemzetállamlétrehozására törekedtek. Elvárták a nemzetiségek magyarosodását, de elvetették az erőszakos módszereket. A francia forradalom példájára azt remélték, hogy haaz egyéni szabadságjogokat és a jobbágyfelszabadítást aMagyarországon élőnemzetiségekre is kiterjesztik,akkor csatlakozni fognak a nekik jogokat és tulajdont adó nemzetállamhoz. Ám számos megyében az iskolák, az óvodák és az egyházi szertartások nyelvénekmagyarosításával kívánták a folyamatot felgyorsítani. Törekvéseik azonban nem jártak sikerrel. A korszakban az államhatalom – melynek a nemesség csak részben volt birtokában – még nem rendelkezett a maihoz hasonló hatékony eszközökkel, s így az erőszakos asszimiláció lehetőségével. A türelmetlen próbálkozások ezért inkábbnemzetiségi ellenállást, mint elmagyarosodást eredményeztek.Atermészetes asszimilációa városokpénzügyekbe, iparba és kereskedelembe bekapcsolódónémet és zsidó lakosságának körébenbontakozott ki.   A NEMZETISÉGEK NEMZETI ÉBREDÉSEA nemzetiségeknél kisebb késéssel indult meg a nemzeti eszme térhódítása. A magyarokhoz hasonlóana nemzeteszme a vezető réteg körében alakult ki,s ezt követően terjedt el a társadalom alsóbb rétegekben. A reformkorban azonban a nemzeteszme még nem érintette a jobbágyság szélesebb tömegeit. A horvátok kivételével – akiknek volt nemességük –főként egyházi értelmiségiekálltak a nemzetiségi mozgalmak élén. Céljaik megegyeztek a magyarságéval,minél szélesebb nemzetiségi jogokat akartak(ez helyzetüktől függően a saját nemzeti intézmények létrehozásától az önálló tartomány követeléséig terjedt). A magyarokhoz hasonlóan anyelvművelésnek kiemelt fontosságot tulajdonítottak. A magyar államnyelv elfogadását a nemzetiségi vezető réteg támadásként élte meg. Az egyre erősebb magyar és az erősödő nemzetiségi nacionalizmus a negyvenes évek második felében a két vezető réteget szembeállította egymással. Ezlehetőséget adottaz udvarnak, hogyaz „oszd meg és uralkodj” elve alapjánkihasználja az ellentéteturalma fenntartása érekében. A korszak nemzettudatának alapvető része atörténeti jog(mely nép élt előbb az adott vidéken) és adicső múltpéldája. A múltban önálló állammal jórészt nem rendelkező nemzeti mozgalmak történelmük „kiegészítésére” vagy „pótlására” törekedtek. Ahorvátokaz ókori illíreket tekintették a délszláv népek őseinek, s horvát vezetéssel kívánták egyesíteni az összes délszláv népet (illírizmus). Aszlovákoka dicső múltat aNagy-morva Birodalomban találták meg, illetve a szláv kölcsönösségből merítettek bátorítást. Adako-román elmélettel arománoka rómaiakig vezették vissza történelmüket, s azzal kívánták igazolni igényeiket Erdélyben, hogy az elmélet szerint ők a magyaroknál régebben élnek ott. A magyar politikusoka nemzetiségek követeléseit nem vették figyelembe.A nemzetiségek szűk értelmiségi vezető rétegét nem ítélték veszélyesnek. A szláv népek törekvései mögött viszont az orosz vezetéssel megvalósuló szláv egység igényét (pánszlávizmus) látták, melytől az Oroszországtól való félelem miatt komolyan tartottak.   A REFORMKOR KULTÚRÁJAA reformkor a magyar kultúra felvirágzásának a kora.Ennek forrása agazdasági fellendülésés atársadalmi átalakulás,másrészt aszülető nemzettudat,amely kiemelt fontosságot tulajdonított a művészeteknek és az oktatásnak. A művészek, tanárok a nemzet szolgálatának tekintették tevékenységüket. Műveikben nemzeti öntudatra és a tettekben megnyilvánuló hazaszeretetre buzdítottak. A reformkori kultúra az építészetbena klasszicizmushoz,az irodalomban, a képzőművészetekben és a zenébena romantikához kötődött,de mindezsajátos nemzeti tartalom telítődött.Jól példázza ezt Kölcsey Himnusza, Vörösmarty Mihály Szózata vagy Erkel Ferenc ekkor írt nemzeti operája, a Hunyadi László. A reformkor az oktatásban is az alapok lerakásának időszaka. A gazdaság és a bővülő államapparátusegyre több iskolázott embert kívánt. A továbbra is felekezeti keretek között maradó oktatás lassan, de követte az igényeket. Fokozatosan emelkedett a középiskolások és az egyetemisták száma. A korszak végére a középiskolák és a pesti egyetem (1846) oktatási nyelve is a magyar lett. Ugyanakkor a magyar kultúra és az oktatás a kormányzattól nem kapott kellő támogatást, sőt erősödő nemzeti tartalma miatt fejlődését Bécs igyekezett korlátok közé szorítani. Ígya kultúra támogatását a civil társadalom próbálta– a nemzeteszme szolgálatában –átvenni(Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Színház

stb.).  

22. Törvényes forradalom és konszolidációs kísérlet AZ ÁTALAKULÁS KEZDETEAz1847–1848-as országgyűlésmandátumainak megszerzéséért mind az udvar, mind az ellenzék mindent megtett (megvesztegetés, leitatás stb.). A reformerők sikerének könyvelhető el, hogyKossuth Lajost Pest vármegyében követté választották.A megbízatás Kossuth számára lehetővé tette, hogy az ellenzék vezérévé váljon Pozsonyban. Kossuthazalsótáblán a kiegyenlített erőviszonyok között taktikai okokból a rendi jogokat is sértőadminisztrátori rendszert támadta,hogy a konzervatív oldalról is támogatókat szerezzen. Az országgyűlésen azonban így sem születtek átfogó reformok. Az Európában pusztító éhínség, s az azt követő forradalmi hullám hatására azonban a konzervatív többség is hajlott arra, hogy a jobbágyság elégedetlenségét engedményekkel vezessék le.Kossuthfelismerte a lehetőséget. Néhány nappal azután, hogy a párizsi forradalom híre megérkezett Pozsonyba – a jobbágylázadás megelőzése érdekében – azonnali reformokat tartalmazófelirati javaslatot készített (március 3.). Másnapaz alsótábla elfogadtaaz Ellenzéki Nyilatkozat pontjait tartalmazó feliratot (kötelező örökváltság, közteherviselés, népképviseleti országgyűlés, felelős kormány, alkotmány az örökös tartományoknak). A felsőtábla és a kormányzat időhúzással próbálta átvészelni a kritikus időszakot. Ám a bécsi forradalom (március 13.) és a pesti mozgolódás hírérea felsőtábla is megszavaztaa feliratot (március 14.), amelyet másnap az országgyűlés küldöttsége hajón vitt Bécsbe.   A PESTI FORRADALOMA bécsi forradalom hírérePesten március 15-éna „Fiatal Magyarország” ifjúsága – ezután márciusi ifjak – megmozdulást szervezett, amely a hatalmat elsöprőforradalommá terebélyesedett. A fiatalok maguk mellé állították az egyetemistákat, majd a város lakosságát és a József-napi vásárra érkező vidékiek tömegeit. Landerernél a cenzúra mellőzésével – a sajtószabadságot megvalósítva –kinyomtatták aköveteléseiket tartalmazó12 pontot ésPetőfi Sándor mozgósító versét,a Nemzeti dalt.A délután folyamán a siker hatására csatlakozott Pest város vezetése, majd a megrettent és a Budára vonuló tömeg ellen a – jórészt olaszokból álló– helyőrséget bevetni nem merő Helytartótanács. Pesten a rend fenntartása és a tulajdon védelme érdekébenlétrehozták a Közcsendi[közbiztonsági]Bizottmányt,melyben a márciusi ifjak átengedték a vezetést a városi elöljáróságnak és a liberális nemeseknek.A márciusi ifjakmár a forradalom előtt és az alatt is együttműködtek a liberális nemességgel. Tisztában voltak erejükkel, és így nem a törtek a hatalomra. Felismerték, hogy szerepük abban áll, hogya liberális nemességet rászorítják a reformok véghezvitelére.Tudták, hogy túlzott radikalizmussal a nemességet a konzervatívok oldalára állítanák.   A FELELŐS KORMÁNY MEGSZÜLETÉSEAzV. Ferdinándhelyett döntő államkonferencia még szorult helyzetében sem akarta elfogadni a felirati javaslatot.István nádorközvetíteni próbált, de az egyik fél sem engedett. Hogy az eseményeket visszafordíthatatlanná tegye, a nádor az államkonferencia kikerülésével felhatalmazást kért az uralkodótól a magyarországi ügyek intézésére, majdkinevezte Batthyány Lajost magyar miniszterelnökké(március 17.). Az április elejére megalakulófelelős magyar kormányban a magyar politikai élet valamennyi irányzata képviselte magát,a konzervatívoktól (Esterházy Pál) a liberális centralistákig (Eötvös József). A többséget azonban a Kossuth mögött felsorakozó liberális nemesek alkották (Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Klauzál Gábor, Szemere Bertalan). Pénzügyminiszterként Kossuthnak kulcsszerepe volt, de a közlekedés és a közmunkák minisztereként Széchenyi is helyet kapott Batthyány kormányában.   AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEKAz államtanács a márciusi napokban kétszer is megpróbálta visszavonni a hadügy és a pénzügy területén a magyar önállóságot, mert ezeket az egységes birodalom alapjának tekintették. Ehhez azonban ekkor nem rendelkezett kellő erővel.Az uralkodó szentesítette a rendi országgyűlés által kidolgozott reformokat, melyek lerakták Magyarországon a polgári átalakulás alapjait(április 11.). Az áprilisi törvényekfelszámolták a feudális és rendi jellegű kiváltságokat,felszabadították a jobbágyságot.A jobbágyokúrbéresföldjeik(a jobbágytelkek)tulajdonosaivá váltak,s az állam kötelezettséget vállalt a földesurak kárpótlásáért. Az országgyűlés azonban ennek kifizetését a következő évre halasztotta. A közös legelők felosztása révén a házas zsellérek is kis parcellák birtokosaivá váltak. Eltörölték a tizedet és az úriszéket is. Az áprilisi törvények eredményeként Magyarországalkotmányos királysággá vált. Kormányát a király nevezte ki, de az a törvényhozásnak volt felelős. A törvényhozásban a rendi gyűléstnépképviseleti országgyűlésváltotta fel, cenzusos választójog alapján (vagyon, műveltség). (A választásokat nyár elején tartották.)Kimondták Magyarország és Erdély egyesülését(unió). Az Ausztriához fűződő viszonyt nem szabályozták egyértelműen– az lényegében közelített a perszonálunióhoz. Magyarországot csak a közös uralkodó személye kötötte össze a birodalom másik felével. Nem rendezték a hadsereg kérdését, és a külképviseletek is birodalmi kézben maradtak. Nem volt tisztázott a hadügy és a külügy pénzügyi háttere sem.A külügy, a hadügy és a pénzügyek terén lévő ellentétekfeloldását mindkét fél a következő évektől s az erőviszonyok alakulásától várta. A magyar vezető réteg nem akart elszakadni a birodalomtól,de alkotmányos viszonyok között a birodalmi érdekeket nem lehetett a régi módon érvényesíteni. A végrehajtó hatalom a felelős magyar kormány kezébe került, s így ellentéthez vezetett, hogy Bécs – a rendi dualizmus gyakorlatát követve – a külügyet, a hadügyet és az ezekhez tartozó pénzügyeket továbbra is királyi felségjognak tekintette.   A JOBBÁGYKÉRDÉS RENDEZÉSEA magyar kormány a jobbágyfelkelés elkerülése érdekében azonnal életbe léptette ajobbágyfelszabadítást (az úrbéri szolgáltatások megszűntetését). Ezzel kívánta megakadályozni, hogy az udvar felhasználhassa ellene a magyar és a nemzetiségi jobbágyok tömegeit. A kérdés rendezése azonban nem volt könnyű. A jobbágyság minden rétege vágyai teljes megvalósulását remélte a változásoktól.A zsellérek földet akartak, a telkes jobbágyok a majorsági földeken kialakított,s most földesúri tulajdonba kerültszőlőiketkívánták megszerezni. Az összes követelést a kormány nem teljesíthette, mert ezzel azt kockáztatta volna, hogy elveszíti a nemesség támogatását. Ígya vidékre kiküldött kormánybiztosoknaka meggyőzés melletttöbb helyen erőszakot kellett alkalmazniuk.A kormány eredményesen elkerülte a nagyobb társadalmi robbanást. Ez alapvetően annak köszönhető, hogya jobbágyfelszabadításvalóbankedvező feltételekkel valósult mega jobbágyság számára: nem vesztette el földjei egy részét és nem is kellett megváltást fizetnie. Ám szerepet játszottak a sikerben a magyar nemesség igazgatási tapasztalatai is, és a nyár közepétől a pusztító szerb, majd a horvát támadás, mely honvédelemre sarkallta a parasztságot.   AZ ELLENTÉTEK KIÉLEZŐDÉSEA nyár folyamán az államkonferencia és a hozzájuk közeledő osztrák kormányok (lásd az xx. oldalt) többkísérletet tetteka magyar hadügy- és pénzügyminisztérium jogkörének felszámolására.A magyar kormány tárgyalásokkal próbálta

megoldani a kérdést, de ragaszkodott a két minisztériumhoz. Bécs – mivel nem rendelkezett megfelelő erővel – nyíltan nem alkalmazott erőszakot, inkább a magyarokkal szembekerülő nemzetiségeket kívánta felhasználni céljai érdekében. Az ellentétek a hadsereg kérdésében éleződtek ki leginkább.A magyar kormánynak a zúgolódó jobbágyok és nemzetiségiek, majd a Szerbiából is támogatott véresszerb felkelésleküzdése érdekében megbízható csapatokra lett volna szüksége.Az osztrák kormányzatazonban Batthyány többszöri kérését megtagadvanem küldte haza a magyar ezredeket.Emiatt a miniszterelnök elrendeltetíz honvéd zászlóalj,azaz magyar reguláris csapatok felállítását (1848. május). Ezzel a lépéssel a miniszterelnök a független magyar államiságot erősítette. Kossuthpénzügyminiszter a védelmi készültség anyagi hátterének biztosítása érdekében szintén fontos lépésre szánta el magát. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal szerződést kötöttönálló magyar bankjegyekkibocsátására (1848. június). A nyár közepén összeülőnépképviseleti országgyűlés(július 5.) Kossuth javaslatára a külső támadástól tartva egy emberként szavazott meg200 000 újoncotés a felállításukhoz szükségespénzt(július 11.). Az udvar és a magyar kormány közötti ellentét egyre nyíltabbá vált.  

23. A védelem megszervezése A NEMZETISÉGI KÉRDÉSAz országnemzetiségilakossága lelkesedéssel fogadta 1848 rájuk is kiterjedő eredményeit, különösképpen a jobbágyfelszabadítást. Vezetőikgyűléseket hívtak össze(a szlovákok Liptószentmiklóson, a szerbek Karlócán, a románok Balázsfalván), és megfogalmazták nemzeti elképzeléseiket. A gyűléseken elfogadott kiáltványokban megfogalmazódott az igény, hogy nemzetiségként külön jogokat is kapjanak (ennek legmagasabb foka a nemzetiségi autonóm terület). A magyar kormánya nemzetiségieknek biztosította mindazokat az egyéni szabadságjogokat, amelyeket a magyaroknak, de – az egy politikai nemzet gondolatából kiindulva –elzárkózott a kollektív jogok(pl. az autonómia)megadásától.A nemzeti ébredés korában az egymásnak feszülő indulatok megakadályozták a kompromisszumok megszületését.A nemzetiségek vezetői– szembekerülve a magyar törekvésekkel – az ígéretekkel nem fukarkodóbécsi kormányzatban találtak támaszt. Ott, ahol a magyar kormány képes volt végrehajtani a jobbágyfelszabadítást (szlovákok, ruszinok, a magyarországi románok), a nemzetiségi vezetők nem tudták követeléseik mögé állítani a nemzetiség paraszti tömegeit. A szervezkedő értelmiségi csoportok erejéből csak kisebb megmozdulásokra futotta. Ott viszont,ahol a magyar kormányehheznem rendelkezett hatalommal(Horvátország, Erdély), a nemzetiségek vezetőia jobbágyi követeléseket ötvözhették nemzeti önállósodási törekvéseikkel. Jó példája ennek a románság. Míg a magyar közigazgatási területen élő románok nem fordultak szembe a forradalmi kormánnyal, addig Erdélyben román népi felkelésre került sor. Az unióval szembehelyezkedő román vezető réteg – a reformkori magyar nemességhez hasonlóan – a román nemzeti követeléseket összekapcsolta a jobbágyfelszabadítással, így sikerült a román parasztságot maga mögé állítania. A balázsfalvi román nemzeti gyűlések kezdetben szintén jórészt jobbágyi követeléseket fogalmaztak meg. A magyar kormánynak már1848 nyaránszembe kellett nézniefegyveres nemzetiségi lázadásokkal, ami a vegyes lakosságú vidékeken véres összetűzésekhez vezetett. A nemzetiségiekkel vívott polgárháború később összefonódott a honvédelmi harccal.   A SZERB FELKELÉS ÉS A HORVÁT TÁMADÁSA fegyveres összecsapások a szerb felkeléssel kezdődtek. A szerbek egyházi autonómiáját az alkotmányos magyar kormányzat nem akarta elvenni, dea Határőrvidék magyar irányításalá került volna.A szerbek autonómiát követeltek,amit Kossuth elutasított. Ezután a karlócai kongresszuson (1848. május) megfogalmazták egyönálló szerb tartomány, a Vajdaság kialakításának igényét. Ez jelentős magyar, német és román lakosságú területeket is magába foglalt volna.A szerbek támogatást kaptak a császári kormányzattólés Szerbiából önkéntesek ezrei csatlakoztak mozgalmukhoz. Bécs autonóm Vajdaság megalakítását ígérte a szerbeknek. Erre a szerbekfellázadtak a magyar kormány ellen,és rátörtek a Délvidék vegyes lakosságú falvaira (1848. június). A rendi tartományi különállással rendelkező Horvátország autonómiáját hajlandó volt elismerni a magyar kormány. Az udvar által Horvátország élére állítottJellačić[jelasity]bánazonban többet ígért:a birodalmon belül Magyarországgal azonos helyzetben levő önálló horvát tartományt. Ezzel maga mellé állította a horvátok zömét. Jellačić a horvátok jövőjét a birodalmi keretekben látta, s követelte, hogy Magyarország mondjon le az önálló had- és pénzügyről, mert ezek veszélyeztették e kereteket. Az itáliai és a csehországi forradalmak leverését követően Bécs elhatározta – miután saját erőkkel még mindig nem rendelkezett – a horvátok bevetését Magyarország ellen. Az osztrák kormány javaslatáraaz uralkodó elrendelte– magyar miniszteri ellenjegyzés nélkül –az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium megszüntetését(1848. augusztus 31.). A magyar kormány ezt nem fogadta el, mireJellačić csapatai átlépték amagyar–horvát határt jelentőDrávát(1848. szeptember 11.). Az országgyűlés többsége, miután az tárgyalási készségét az osztrák kormányzat ismételten elutasította, a harc felvétele mellett döntött. A tiltakozásul lemondó, de az ügyeket továbbra is intéző Batthyány mellé Kossuth javaslatára a honvédelmi harcot irányító testületet állítottak:az Országos Honvédelmi Bizottmányt(OHB).A magyar vezetésteháta forradalom vívmányainak megőrzése érdekében vállalta a szabadságharcot.A harc sikere, a jobbágyság megnyerése érdekében a nemesség újabb áldozatot hozott. A közelgő szüret előtt eltörölték a szőlődézsmát, állami kárpótlással (szeptember 15.). Jellačić serege a Balaton déli partján tört előre. A fegyelmezetlen csapatok raboltak, aminépfelkeléshez vezetett. A népfelkelők elvágták a támadó horvát erők kapcsolatát Horvátországgal.A magyar ezredek hátráltak,több főtiszt elhagyta a sereget, mert – tiszti esküjéhez híven – nem kívánt harcolni V. Ferdinánd ellen. István nádorszemélyes jelenlétével kívánta a bánt megállásra bírni, ám ez kudarcot vallott. A nádor se családjával (Habsburgok) se a nemzettel nem kívánta a nyílt összeütközést, ezértlemondotttisztségéről.A magyar hadseregélén álló Móga altábornagy az új honvéd zászlóaljakkal érkező Batthyány nyomásáraszeptember 29-én Pákozdnálfelvette a harcot Jellačićtyal, ésgyőzött. A bán háromnapi fegyverszünetet kért, melyet arra használt ki, hogy visszavonuljon Bécs felé. A pákozdi csata jelentőségét az adja, hogy időt biztosított a magyar haderő kiépítésére.   A CSÁSZÁRI HADSEREG TÁMADÁSAMóga követte Jellačićot, de az osztrák határnál megállt. A végrehajtó hatalmat októbertől kézben tartó OHB elnöke, Kossuth már későn utasította Mógát az időközben kitörőújabb bécsi forradalom(október 6.) támogatására. A Csehországban „rendet” teremtőWindischgrätz[vindisgréc]csapataimegérkeztek, éslegyőztékaz osztrák területre lépőmagyar hadsereget(Schwechat, október 30.). A forradalmi Béccsel való együttműködés lehetősége kihasználatlan maradt. A bécsi forradalom leverése és az uralkodóváltás (1848. december 2-án lemondatták V. Ferdinándot és császárrá kiáltották ki Ferenc Józsefet) újabb időt adott a magyaroknak az erőgyűjtésre.Decemberbenazonbanáltalános támadás indultMagyarország ellen.A Windischgrätz vezette császári főerők (közel 50 000 katona) a Duna mentén Pest irányába törtek előre. Velük szemben az alakulóban lévő ún. fel-dunai sereg állt.A magyar főerők élére Kossutha fiatalGörgey Artúrt állította,aki egykor tisztként a császári seregben szolgált. Kossuth bizalmát Görgey elsősorban a schwechati csatában tanúsított határozottságával nyerte meg. Görgey visszavonulta túlerő elől, miközben az OHB óriási erőfeszítéseket tett újabb csapatok felállítására (toborzások, a fegyvergyártás

megszervezése stb.). Kossuth egyre bizalmatlanabbul figyelte Görgey tevékenységét, mivel a fővezér kerülte az ütközetet a császáriakkal, nehogy szerveződő hadserege döntő vereséget szenvedjen. A politikusKossuthviszontgyőzelmeket várt,hogy ezek megerősítsék az országgyűlés kitartását a dinasztiával szemben.Görgey harc nélkül adta fel a fővárost(január 4.),deezzelmegőrizte hadseregétés Pest-Buda épségét. Kossuth pedig elérte – miután az országgyűlés küldöttségét Windischgrätz elutasította –, hogy az országgyűlést és a kormányzatot (OHB) Debrecenbe, a hadiipart pedig Nagyváradra költöztessék. Így a harc folytatódhatott.   ERDÉLY, A HARC FOLYTATÁSÁNAK KULCSAAz Erdélyben állomásozócsászári haderő nyíltan szembefordult a magyar kormánnyal(1848. október). Dél-Erdélyből (Szeben) támadt a gyenge magyar seregekre. Felfegyverezte a vezetői által fellázított román parasztokat. (A román vezetőket az önálló tartomány ígéretével nyerték meg.)A román parasztok és határőrök rátörtek a magyar kastélyokra és a falvakra.A császáriak ősz végére (november 17.) elérték Kolozsvárt. Csak a székely felkelés akadályozta meg, hogy meginduljanak a forradalom új központja, Debrecen felé. A székelység hősi ellenállása támogatás híján már Háromszékre szűkült. (Ez a legendás ágyúöntő, Gábor Áron szülőföldje.)KossuthJózefBem lengyel tábornokot állította az erdélyi magyar erők élére(november 29), aki az 1831-es lengyel felkelés veteránja, és októberben a forradalmi Bécs védelmének irányítója volt.Bema magyarországi friss erőket is felhasználva ellentámadást kezdett. 1849 márciusárakiverte az osztrákokat és a segítségükre siető orosz csapatokat Erdélyből.A román felkelést a Szigethegység területére szorította vissza, de nem alkalmazott megtorlást a román népfelkelőkkel szemben. A magyar ellenőrzés alá kerültErdély szilárd hátországot biztosította debreceni kormányzatnak.   A FELVIDÉKI HADJÁRATGörgeyPest kiürítése után Vácon át aFelvidék felé vonult,hogy elvonja Windischgrätz főerőit Debrecen megtámadásától. Terve sikerrel járt. Windischgrätz nagy erőkkel üldözni kezdte Görgeyt. A fel-dunai hadsereg belső válságot élt át. A kilátástalan helyzet, majd V. Ferdinánd lemondatása (december 2.) miatt az egykori császári és királyi tisztek elbizonytalanodtak. Sokan elhagyták a sereget.Görgey, hogy megtartsa tisztjeit, Vácott kiáltványt adott ki(1849. január 5.). Ebben hangsúlyozta, hogy a harc törvényes, s elhatárolta seregét minden, az áprilisi törvényeken túlmutató radikális lépéstől. A folytonos csatározásokkal visszavonulóGörgey csapatai ütőképesregulárishadsereggé kovácsolódtak. Ez a sereg súlyos harcok áránáttört a császáriak által védett Branyiszkói-hágón(1849. február 5.), s kijutott a Hernád völgyébe. E győzelem eredményekéntGörgeydélnek fordulvaegyesülhetetta Debrecen előterében,a Tiszánál gyülekező magyar erőkkel.  

24. Fényes győzelmek és tragikus vereség AZ ELSŐ ELLENTÁMADÁS ÉS KÖVETKEZMÉNYEIA magyar kormány a Tiszántúl erőforrásaira támaszkodva új hadsereget szervezett Klapka György tábornok vezetésével. A főerőkhöz rendelte a Délvidéken harcoló seregek jó részét is, Damjanich János parancsnoksága alatt (kb. 50 000 katona). Görgey, Klapka és Damjanich egyesülésévelkomoly erőt koncentráltak Windischgrätzcel szemben Debrecen előterében, a Tisza mentén.Kossutha váci kiáltvány miatt nem bízott Görgeyben. Az 1831-es lengyel felkelésben részt vevő,Dembińskit nevezte ki fővezérré.A lengyel tábornok támadást indított, de – részben az ő hadvezetési hibái miatt –a honvédsereg Kápolnánál vereséget szenvedett(1849. február 26–27.), de vesztesége csekély volt, és rendezetten vonult vissza. A vereség lehetőséget adott Görgeynek (akit Klapka és Damjanich is támogatott) és tisztikarának, hogy megtagadják az engedelmességet a hadvezetésre alkalmatlannak tartott Dembińskinek.Kossuthelőször fel akart lépni Görgey ellen, de miután megismerte helyzetet, engedett a főtisztek nyomásának, sleváltotta Dembińskit. A katonainál jelentősebbek voltak a kápolnai csata politikai következményei.Windischgrätzaztjelentetteaz udvarnak,hogy szétverte a magyar erőket.A tévesen informált osztrák kormány kiadta a Magyarországot tartományi rangra süllyesztő és az uralkodónak teljhatalmat adóolmützi alkotmányt (március 4.). A császári alkotmány minden kompromisszumot lehetetlenné tett a magyar vezetés számára.A harc folytatására sarkallt,s meggyengítette a Béccsel megegyezésre törekvő csoportok helyzetét.   TAVASZI HADJÁRAT– FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATA katonai vezetés megszilárdítása – Görgey ideiglenes főparancsnoki kinevezése – után április elején a magyar főerőkbekerítő hadműveletet indítottakWindischgrätz ellen.A honvédsereg–a lelkes honvédek szuronyrohamaival –többcsatában – így pl. április 6-án Isaszegnél –győzelmet aratott.Windischgrätzet az udvar leváltotta, ám az új főparancsnok erejéből is csak arra tellett, hogy kivezesse a gyűrűből a seregeit. A hadjárat folytatásábana Pest környékén állomásozó osztrák főerőket kívánták bekeríteni.Újabb fényes győzelmek születtek, dea császári haderőzöme – Budán helyőrséget hagyva – nyugat felékihátrált a harapófogóból,s Pozsony előterébe vonult vissza. A tavaszi hadjárat következtében az ország területének jelentős része felszabadult. A megszülető új Magyarország bebizonyította, hogy képes meghátrálásra kényszeríteni Európa egyik nagyhatalmát. Azolmützi alkotmányés atavaszi győzelmekhangsúlyosabban vetették föl az uralkodóhoz és a birodalomhoz való viszonyunkat. Kossuth Lajos javaslatáraa magyar országgyűlés– a képviselők vonakodása miatt nyilvános ülésen –kimondta a Habsburg-ház trónfosztásátés Magyarországot független államnak nyilvánította (1849. április 14.). Kossuth ezzel lehetetlenné tette az udvarral megegyezést kereső ún. békepártiak törekvéseit. A függetlenség kimondásától nemzetközi támogatást remélt. A nagyhatalmak azonban a Habsburg Birodalom fennállását az európai egyensúly egyik alapkövének tekintették, ígya függetlenség kimondása nem javított az ország külpolitikai helyzetén. A Függetlenségi Nyilatkozat az ország államformájáról nem döntött. Átmeneti megoldáskéntKossuth Lajostkormányzóelnökké választották.A végrehajtó hatalom(kormány)éléreKossuthSzemere Bertalant nevezte ki (május 2.). Kossuth hatalmát igyekeztek korlátozni, rendeletei pl. csak valamelyik miniszter ellenjegyzésével (aláírásával) voltak érvényesek.   A DIADAL PILLANATAA tavaszi győzelmek után felmerült az osztrák hadak további üldözése, de a honvédség utánpótlási vonalai megnyúltak, míg a császári erők közel kerültek tartalékaikhoz. Ugyanakkor a politika és a közvélemény is az ország függetlenségét jelképező budai vár felszabadítását várta a hadseregtől. A császáriak kitartása és az ostromágyúk kezdeti hiánya miattBuda ostroma elhúzódott.Május 21-én – miután ágyúkat hoztak Komáromból – a honvédek komoly áldozatok árán, rohammal elfoglalták a várat. A sikeres tavaszi hadjáratot és Buda bevételét követően az ország a diadalt ünnepelte. Annál is inkább, mert Bem Erdélyt, más seregek a Délvidéket szabadították fel, ígyaz ország területének kilenctized része a magyar kormány ellenőrzése alá került.A győzelmek hatásáraFerenc József– beismerve birodalma gyengeségét – a Szent Szövetség szerződéseire hivatkozvasegítséget kért I. Miklós orosz cártól(május 1.). A cár félve, hogy a felkelés Lengyelországra is átterjed, és befolyása növelése érdekében bejelentette, hogy kétszázezres hadsereget küld a magyarok ellen. A magyar csapatok rövid időn belül többszörös túlerővel találták szembe magukat.  

A NEMZETISÉGI KÉRDÉS ALAKULÁSA1849 tavaszán mind a magyar, mind a nemzetiségi vezetők némelyikében felmerült aközeledésgondolata. Magyar részről szembesültek a véres polgárháború következményeivel, és Teleki Lászlón – a forradalom párizsi képviselőjén – keresztül érzékelték a nemzetiségi emigráció álláspontját. A nemzetiségi vezetőket a magyar győzelem kilátásai és az olmützi alkotmánynak – a korábbi ígéretekhez képest szerény – engedményei tették nyitottabbá. A tárgyalásokona magyar kormánya nyelvhasználatban, a jelképek (pl. zászló) alkalmazásában számos engedményt tett, dea területi autonómia megadásától elzárkózott.Megegyezés– ahavasalföldi párizsi emigráns Bălcescu [balcseszku] közvetítésével –a románokkalszületett (megbékélési tervezet, július 14.). Ezen a megállapodáson alapult az időközben Szegedre költöző országgyűlésnemzetiségi határozata (július 28.). A határozat – amit nemzetiségi törvényként szoktak említeni –széleskörű nyelvhasználatot biztosított a közigazgatásban és az oktatásban, s a nemzetiségiekegyházi ügyeiket is önállóanintézhették. Ugyanakkor alapként fogadta el amagyar államnyelvet, s elvben sem tartalmazta a területi autonómiát. Az országgyűlés a nemzetiségi határozattal egy időben fogadta ela zsidóság egyenjogúsítását(emancipációját). Ezt a reformnemesség már korábban a zászlajára tűzte, mivel elvi alapon is elítélték a megkülönböztetést. Másrészt az asszimilációra kész zsidóság bevándorlásában a magyarság megerősödését látták. A Szemere-kormány döntésére az is hatott, hogy a zsidóság zöme kiállt a szabadságküzdelem mellett.   A SZABADSÁGHARC VERESÉGEA nyomasztó túlerő ellenébenGörgeyés tisztikara egyetlen megoldást látott. Még az oroszok felvonulása előtt döntő vereséget mérnek az osztrák haderőre, s ezáltal engedményeket csikarhatnak ki az uralkodótól. Az elgondolás, a döntő csapás megvalósítása érdekébenaz erőketa főhadszíntéren,Komárom erődrendszere körülkellett volna összevonni.Kossuthelőször elfogadta Görgey tervét, de június végén a haditanács – Görgey jelenléte nélkül – mégisSzegedet jelölte ki az összpontosítás helyéül.A délvidéki összpontosítás magában hordta annak veszélyét, hogy az ide tartó magyar erőket követve az osztrák és orosz hadseregek is egyesülni tudnak a térségben. Görgeylátszatra elfogadta az új haditervet, de csapataival Komáromnál sikertelen kísérleteket tett a döntés kicsikarására. Emiatt megkésve indult Szeged felé, s Vácnál már az előretörő orosz erőkön kellett átvágnia magát. Észak felé kerülve, többször összecsapva az orosz seregekkel jutott elArad térségébe. Mikor Aradra ért,Bem seregeiaz oroszokkal vívott csatákbanErdélybenmárfelmorzsolódtak, és Segesvárnál megsemmisültek (július 29). A Kossuth által az összpontosított erők fővezérévé kinevezett Dembiński harc nélkül feladta Szegedet, majd a város közelében csatát vesztett a Haynau vezette osztrák főerőktől. Ezután – az utasítások ellenére – nem Arad felé indult, hogy egyesüljön Görgey seregével, hanem délnek, Temesvár felé, amelynek vára még császári kézben volt.Temesvárnál– Kossuth utasítására – Bem vette át a főparancsnokságot, aki vállalta a csatáta magyar fősereget üldöző Haynauval szemben. A gyengébb tüzérséggel rendelkező magyar sereg azonbandöntő vereséget szenvedett(augusztus 9.) és jórészt felbomlott. A vereség híréreKossuthlemondott.A hatalmat Görgeyre ruházta,ő pedig több tábornokkal (Perczel, Bem, Dembiński) Törökországba emigrált. Görgey– főtisztjei egyetértésével – harmincezer fős, lőszerhiány miatt harcképtelen seregévelVilágosnálaz oroszok előtt feltétel nélkül letette a fegyvert(augusztus 13.).Azért bízta magát az orosz vezetők szóban megígért jóindulatára, mert már korábban tudomására jutott, hogy a császáriak az elfogott tisztek közül többeket kivégeztek. A szabadságharcot leverték, ehhez azonban a korszak két nagyhatalmának az összefogására volt szükség. Az ország önmagának és ellenségeinek is bebizonyította élni akarását és életerejét. Amikor az 1848 áprilisában békésen megvalósuló alkotmányosság védelmében háborúra kényszerült, rövid idő alatt ütőképes hadsereget teremtett, s ellátására hadiipart hozott létre. Kialakult az önálló magyar pénzrendszer, s a szabadságharc végére a nemzetiségekkel való megegyezés is kibontakozni látszott. Mindezen eredmények miatt 1848–1849 történelmünk legfényesebb lapjaira tartozik.    

IV. Nemzetállamok és birodalmak kora (1849–1914) 25. Európa a forradalmak után A HATALMI POLITIKA KORAAz 1848-as forradalmak jórészt elbuktak, azonban Európa alapvetően átalakult. Abszolutisztikus hatalmak ugyan még fennmaradtak, deafejlődést akadályozófeudális kötöttségeket(jobbágyság) – Oroszország és az Oszmán Birodalom területét leszámítva – már jórésztfelszámolták.A gazdasági fejlődés és a társadalmi átalakulás az ipari forradalomnak is köszönhetően felgyorsult. Nemzedékeken átEurópa lakosságának életkörülményei– ha nem is egyenlő mértékben –jelentősen javultak.Így elmaradtak a század első felére jellemző forradalmak. A történelmet a politikai-hatalmi játszmák, a diplomáciai manőverek és a belső reformok alakították.   III. NAPÓLEON CSÁSZÁRSÁGANapóleon– nevének hatása mellett – a belső rend és a nyugalom ígéretével szerezte meg a hatalmat. Mivel a törvény szerint a következő elnökválasztáson nem indulhatott volna,államcsínyt hajtott végre.A hadsereggel szétkergette a nemzetgyűlést, majd népszavazással tíz évre meghosszabbította elnöki hatalmát (1851). Újabbnépszavazást követőenpedigcsászárrá kiáltatta ki magát(III. Napóleon, 1852–1870). Személyidiktatúrátvezetett be, s a hatalmat egy szűk, s hozzá feltétlenül hű csoporttal gyakorolta. Gyakran anépszavazássalerősítette meg döntéseit. A császár a nemzet egységét hangsúlyozvaminden társadalmi réteg érdekeit egyszerre kívánta képviselni és szolgálni,hogy a konfliktusokat elkerülve uralkodhasson felettük. Védte a vagyonbiztonságot, ugyanakkor a munkásoknakmegengedte sztrájkot,a szervezkedést, s támogatta a nyugdíjpénztárakat. Az addigi védővámok helyettbiztosította a szabad kereskedelmet.A külföldi (angol) verseny a francia ipar gyors fejlődését, az árak csökkenését eredményezte. Kiépült a vasúthálózat, s a városok (különösen Párizs) jelentős létesítményekkel gazdagodtak. III. Napóleonuralmának fenntartásában jelentős szerepet játszott a külpolitika. A tömegek csak úgy támogatták, ha ápolta a „nagy” Napóleonhoz kötődő hagyományokat (bonapartizmus), s tett is a francia nemzeti nagyságért. Emiatt az uralkodó szinteminden lehetőséget kihasznált,Mexikótól Algérián át az olasz egységmozgalomig,hogy katonai sikereket, területeket és dicsőséget szerezzen az országnak.Bizonyítani kívánta, hogy a nemzetnek szüksége van rá, s hogy méltó utóda a „nagy” Napóleonnak. Amíg vállalkozásai sikerrel jártak, meg tudta őrizni a hatalmát. Jelentőseredményeket ért ela gyarmatosításban(Indokína, Algéria), de Mexikóban kudarcot vallott. A Németországtól elszenvedett vereség (1870) okozta bukását.   OROSZORSZÁG VISSZASZORÍTÁSA1848–1849-ben a szilárdságát megőrző Oroszország jelentősen megerősödött, miközben vetélytársait megtépázták a forradalmak. A magyarok leverésével lekötelezte a Habsburg Birodalmat. A cárizmus úgy ítélte meg, hogyjó alkalomkínálkozika keleti kérdés Oroszország számára kedvező megoldására. A nyugati hatalmak,Nagy-Britannia és Franciaország az európai egyensúly fenntartása érdekében ezt meg akarták akadályozni. Amikor Porta és Oroszország szembekerült egymással,felsorakoztak a törökök mellett. Oroszország követelte, hogy az Oszmán Birodalom területén élő ortodox keresztények védnöke lehessen. A konfliktusháborúba torkollt (krími háború, 1853–1856), amelyben nem is a török, hanem azangol–franciahadsereg játszotta a főszerepet. A nyugati

szövetségesekexpedíciós hadsereget küldtek a Krím-félszigeten levő orosz flottabázis,Szevasztopolostromára.A Habsburg Birodalom– a hálára számító Oroszország várakozása ellenére – a nyugatiak oldalára állt, és seregeivelmegszállta Havasalföldet és Moldvát.Ferenc Józsefet birodalma hatalmi érdekei vezették: tartott az oroszok balkáni térnyerésétől, és félt, hogy a nyugatiak támogatják majd a magyar emigrációt. Lépését ösztönözte, hogy itáliai ellenlábasa, a Szárd Királyság is csatlakozott a nyugatiakhoz.Az oroszok– az elavult közlekedési hálózat miatt akadozó utánpótlás és katonáik rossz felszerelése miatt –elvesztették a háborútés békére kényszerültek. A győzteseka párizsi békében(1856)visszaszorították a cári birodalmat a térségben.Oroszország nem ellenőrizhette a Duna torkolatát, s nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren.   AZ OROSZ VERESÉG KÖVETKEZMÉNYEIA háborús vereség, a nagyhatalmi állás megingása feltárta Oroszország társadalmi-gazdasági elmaradottságát, és a cárt is meggyőzte a reformok elkerülhetetlenségéről.Rendeletben felszabadították a jobbágyokat(1861). Ugyanakkor a jobbágyoknakmaguknak kellett megfizetniük a földesurak kártalanítását.Az állam csak hitelezett nekik, melyet sokszor a jobbágyok még fél évszázadon át törlesztettek. A cár rendeleteiutat nyitottak a tőkés gazdaság fejlődésének(piaci viszonyok érvényesítése, a szabad tőkeáramlás biztosítása). A reformok nem korlátozták a cári hatalmat, de elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy meginduljon a gazdasági fejlődés és elkerülhetővé váljék a társadalmi robbanás. A lengyelek megpróbálták kihasználni a cári kormányzat nehézségeit.Varsóban felkeléstört ki (1863). Ám az orosz hadsereg túlereje és a nyugati hatalmak közönye miatt a felkeléstvérbe fojtották.A vereséget követően fokozódott az elnyomás. A lengyel nyelvet kitiltották az iskolákból, és a lengyelség összetartozását jelképező katolikus egyház földjeit elkobozták, kolostorait bezárták.   HATALMI JÁTSZMA AZ EGYSÉGES ITÁLIÁÉRT1848–1849-ben az olasz forradalmi és egységmozgalmakat az osztrákok és a franciák leverték. Nyilvánvalóvá vált, hogyaz egységet csakaz 1849 után is alkotmányosSzárd Királyság (Piemont) valósíthatja meg.Így nem véletlen, hogy az események irányítója a Piemont miniszterelnöke, a tehetségesCavour[kavúr] lett. A siker azon múlott, hogy képes-e összefogni anépmozgalmakés a királyság erejét, s ki tudja-e használni ahatalmi ellentéteket. Cavour az egység fő akadályát jelentőAusztriával szembenigyekezett hatalmi támogatást szerezni. Felismerte, hogy a franciákkal és az osztrákokkal nem képes egyszerre szembeszállni. A franciák és az angolok jóindulatának megnyerése érdekében jelentős szárd hadsereget küldött a krími háborúba.Az angolok támogatását megszerezte,miután meggyőzte őket arról, hogy az európai egyensúly egyik oszlopának számító Ausztria nem megrendül, hanem szilárdabbá válik itáliai birtokainak elvesztése után.Abelpolitikai okokból területgyarapodásra vágyófrancia császárt Savoya és Nizza átengedésével nyerte megaz Ausztria elleni fellépésre. III. Napóleon nem akart erős Itáliát, ezért elfogadtatta Cavourral, hogy csak az olasz területek egy részét, Észak-Itáliát egyesítik. A kirobbanófrancia–szárd–osztrák háborúban azosztrákhaderővereséget szenvedett (Solferino, 1859).III. Napóleon,aki fékezni próbálta az olasz egység létrejöttét, még egész Észak-Itália elfoglalása előtt – Ferenc József kérésére –fegyverszünetet kötött az osztrákokkal(Villafranca). A megállapodás – melyet a későbbi béke is szentesített – csak Lombardiát adta Piemontnak, míg Ausztria kezén hagyta Velencét. Napóleon becsapta Cavourt, de rosszul számított. A kirobbanó közép-itáliai Habsburg-ellenes mozgalmakat az osztrákok nem tudták leverni. A Piemonttal korábban szövetséges franciák pedig nem léphetett fel nyíltan. Ígya közép-itáliaia kis államok kimondták egyesülésüket Piemonttal(1860).   AZ EGYSÉG GYŐZELMEA tömegmozgalmak Dél-Itáliára is kiterjedtek. Számos korábbi forradalmi vállalkozás vezetője,Garibaldilelkes híveivel – köztük magyar emigránsokkal –támadást indított a Nápolyi Királyság ellen.Szicíliában sikeresen partra szálltak (1860), majd a népfelkelésre támaszkodva megdöntötték a királyi hatalmat. Megnyílt az út Dél-Itália csatlakozásához. Ekkor mutatkozott megCavourpolitikai éleslátása.Seregeitő isNápoly ellen küldte,hogy megakadályozza Garibaldi Róma ellen vonulását, mely kiválthatta volna III. Napóleon beavatkozását. EzzelRóma és Velence kivételével egész Itália az új olasz királyság fennhatósága alá került(1861), amelynek uralkodója a szárd király lett (II. Viktor Emánuel). Az egységfolyamat teljes győzelmét – már Cavour halála után – nem az olaszok vívták ki. A német egységért folyó harcokban Poroszország először Ausztriára (1866), majd Franciaországra (1870) mért vereséget. Így annak ellenére, hogy az osztrák hadak szárazon és vízen egyaránt legyőzték az olaszokat,a német győzelmekelőszörVelence(1866),majd Róma felszabadulását(1870)hozták meg.A rendeződő európai hatalmi viszonyok között Olaszország belenyugodott, hogy nem tud megszerezni további olasz, vagy részben olasz lakosságú területeket (Dalmácia, Isztria, Dél-Tirol). Azonbanerősvolt a minden olaszlakta terület egyesítésére törekvőirredentamozgalom, ami a későbbiekben megterhelte az olasz–osztrák viszonyt. Dél-Európában több mint 30 millió lakosúúj államszületett, amelynél az óriási belső problémák (pl. az északi és déli rész közötti különbségek) ellenére azegységes piac ésaz egységespolitikai irányításmegteremtette a gyorsabb fejlődés lehetőségét.

26. A német egység és a polgári állam A NÉMET GAZDASÁG1848 forradalmainem teremtették meg a német egységet, de vívmányaikkal (alkotmányosság, jobbágyság megszüntetése)kedvezőbb feltételeket teremtetteka gazdasági fejlődéshez.A korszakban kezdett kiteljesedni azipari forradalomNémetországban. Gyors ütemben épültek a vasutak. A kiterjedt szénmezők (Ruhr-vidék, Szilézia) és az alacsonyabb munkabérek vonzották az angol tőkét, mely főlega nehéziparban nagyobbnyereséget, profitot szerezhetett, mint hazai földön. Így ezekben az ágazatokban a németgazdasági növekedésmeghaladta az angol, s messze túlszárnyalta a francia ütemét. A gazdasági fejlődés megnövelte a legjelentősebb iparvidékekkel (Ruhr-vidék, Szilézia) rendelkező Poroszország súlyát a német államok között. Ezt az is megalapozta, hogy az 1834-ben létrehozott német vámszövetségben (Zollverein) nem vett részt Ausztria. A gyors gazdasági fejlődés, a városok ugrásszerű növekedése még tarthatatlanabbá tette Németország politikai széttagoltságát.   AUSZTRIA ÉS POROSZORSZÁG VERSENGÉSEMiután 1848-ban nem sikerült forradalommal létrehozni az egységet, adinasztikus megoldások kerültek előtérbe.Ausztria1848–1849-ben elvesztette tekintélyét. A soknemzetiségű birodalom elevea német államok lazább egységét akartamegvalósítani (nagynémet egység). A Habsburg vezetésű Németországban megmaradt volna a tagállamok önállósága. A XVIII. század óta Poroszország katonailag, majd gazdasági téren is a Habsburg Birodalom fölé kerekedett. A XIX. század közepére döntő tényezővé vált, hogy etnikailag alapvetően német volt. Így a porosz dinasztia, a Hohenzollernek eredményesebben léphettek fel, mint a németség vezetői. Ausztria sorozatos kül- és belpolitikai kudarcai és a porosz király, I. Vilmos liberális reformjai (1861) tovább növelték Poroszország esélyeit. EgyAusztria nélküli, porosz vezetésű Németország(kisnémet egység) a modern,egységes nemzetállamígéretét jelentette.   BISMARCK HATALMI JÁTSZMÁJAA porosz kormány vezetője,Bismarck(1862-től) az ügyes diplomáciában és a porosz hadsereg erejében látta a létrehozni szándékozott német egység biztosítékát. Ennek érdekében – a liberális többségű parlament megkerülésével

–hadseregreformot hajtott végre. Bevezette azáltalános hadkötelezettséget, vagyis minden felnőtt korba lépő korosztály számára kötelezővé tették a katonai szolgálatot. Kiképezésben részesültek, s háború esetén hatalmas számban bevethették őket (mozgósítás). Ezzel párhuzamosan a hadsereg felszerelését is modernizálták (pl. ellátták hátultöltős puskákkal). Diplomáciai szempontból kedvező volt, hogy Ausztriát 1849-es kudarca utánNagy-Britanniamár nem tartotta elégséges egyensúlynak Oroszországgal szemben. Ígytámogatta a porosz vezetésű Németország létrejöttét.Azonban Bismarck tisztában volt azzal, hogya német területekkel szomszédos három nagyhatalomnak nem áll érdekébenegy erős Németország létrejötte. S együttes erejükkel szemben a mégoly ütőképes porosz hadsereg is kevésnek bizonyulhat. Bismarck kezére játszott, hogy a krími háborúban elszigetelődöttOroszország közeledett Poroszországhoz.A szimpátiát a lengyel felkelés (1863) során nyújtott porosz „jóindulat” (az orosz sereg porosz területen is manőverezhetett) tovább erősítette. EzutánBismarcknak arra kellett törekednie, hogya másik két hatalmatkülön-külön tudja legyőzniaz elkerülhetetlen háborúkban. Mielőtt Ausztriával szembekerült, III. Napóleont azzal vezette félre, hogy nem áll szándékában egész Németországot egyesíteni, s a franciák területeket kaphatnak a Rajna mentén. Bécs ellen a magyar kártyát is kijátszotta: Klapka György vezetésével magyar légió indulhatott Ausztria ellen. A magára maradtAusztria hadseregét egyetlen nagy csatában(Königgrätz, 1866)legyőzték ajobban felszereltporosz hadak. A porosz–osztrák háborút lezáró békében (1866) Bismarck jó diplomáciai érzékkel enyhe feltételeket szabott:Ausztrianem veszített területeket, de el kellett fogadnia, hogynem akadályozza a porosz vezetésű német egység létrejöttét.A poroszok joggal remélhették, hogy a magyarokkal kiegyező Ausztria nem fog visszavágni, mikor Poroszország Franciaországgal kerül szembe. (Ez így is történt.) A háborút követően közvetlenül vagy közvetett módonPoroszországhoz csatolták az észak-német államokat(Északnémet Szövetség). A teljes német egységre törekvő Poroszország rövidesen összeütközésbe került Franciaországgal.A francia hadseregrea nagyobb létszámú, jobb hadvezetésűporoszhadseregvereséget mért(Sedan, 1870). Miután Ausztria nem avatkozott be a háborúba, a poroszok Párizsig nyomultak előre. A győzelem nyomán a délnémet államok is csatlakoztak a porosz vezetésű szövetséghez. ANémet Császárságmegszületését I. Vilmos – válaszul a korábbi német sérelmekre – a Versailles-i palota tükörtermében hirdette ki (1871. január 18.). III. Napóleon rendszere közvetlenül a katonai vereség után összeomlott.Franciaország köztársaságlett. Az új francia kormány gyorsan békét akart kötni a németekkel, dePárizsbanemiattmunkásfelkeléstört ki. Városi önkormányzatot alakítottak (kommün, 1871. március). A poroszok átadták a fogságba került francia hadsereget, ígya kormányvéres utcai harcokbanlevertea kommünt (1871. május). A háborút lezáró békét a poroszok diktálhatták.A franciák kénytelenekvoltakelismerniaz egységesNémetországot, hatalmashadisarcot vállaltak és ráadásul – az egykor XIV. Lajos által megszerzett –Elzászt és Lotaringiát Németországhoz csatolták. Az egységes Németországgal 40 milliós népességű, gyorsan fejlődő nagyhatalom született Európa közepén.Szövetségi államlett, Poroszország túlsúlyával, amelyben az alkotmánya császárnak nagy hatalmatbiztosított.   A POLGÁRI ÁLLAM JELLEMZŐIA XIX. század második harmadára megszilárdultak az új,nemzeti alapokon szerveződő polgári államok.A nemzeti állam azonosságtudatot követelt polgáraitól, és a nemzeti kisebbségi törekvéseket nem tolerálták se nyugaton, se keleten (írek, lengyelek stb.). Az állam polgárai számára biztosította azalkotmányos szabadságjogokat. A cenzus leépítésével a férfiak körébennőtt a választójoggal rendelkezők száma.A nők választójogáért csak a korszak végén indult élesebb harc. Ugyanakkor az állam szerepe, az államapparátus nagysága és hatalma folyamatosan nőtt. A rendi államokban százas nagyságrendű, az abszolút államban pár ezer állami alkalmazott intézte az adók beszedését, szervezte az udvar és a hadsereg működését. Ezzel szembena polgári állam az élet valamennyi területét az irányítása alá vonta,így soha nem látott mértékben nőtt a hivatalnokok száma. Ez szükségessé tette az állami bevételek növelését. Az állami szerep bővülésével párhuzamosanemelkedett az adóelvonás mértéke, a jövedelmek állami újraelosztása. A megerősödő polgári állam a nemzeti keretek között biztosította lakói jogait, biztonságát és a nemzeti piac fejlesztésével (vámok, támogatások stb.) a gazdasági fejlődés kereteit.   AZ ÁLLAM ÚJ FELADATAIFolytatódott a felvilágosult abszolutizmus óta tartó folyamat:erősödött az oktatás állami ellenőrzése(tantervek, tananyag, iskoláztatás, tanárképzés) és szélesedett atömeges állami oktatás,az óvodától az egyetemig. Csak így lehetett kielégíteni a gazdaság és az államigazgatásszakképzett munkaerő iránti növekvő igényét. Az állam az oktatásügyön keresztül ideológiai szempontjait is megpróbálta érvényesíteni (államhoz való hűség, a tekintély tisztelete, az asszimiláció elősegítése). A polgári állam fejlesztései következtében emelkedett az oktatás színvonala, s Nyugat- és Észak-Európában gyakorlatilagfelszámolták az analfabétizmust. Az növekvő szerepvállalás az oktatásban, azállami anyakönyvezésbevezetése(születés, házasság, halál) számos korábbi egyházi feladat átvételét jelentette. Megtörténtaz állam és az egyház teljes szétválasztása, vagyis az állami és az egyházi szerepkörök elkülönítése. A folyamat az egyházak korábbi súlyának csökkenését jelentette, így több országban heves politikai csatározások közepette valósult meg (ún. kultúrharc). Állami felügyelet alá került az egészségügy is. Csak az állam volt képes amodern egészségügyi követelményekmegteremtésére (higiénia, tiszta ivóvíz, szemételtakarítás, járványügyi szabályok stb.) és érvényesítésére. Az állam a társadalmi feszültségek enyhítése érdekében a lehetőségekhez képest beleszólt a munkáltatók és munkavállalók viszonyába. Szabályozássaligyekezett a munkavállalók helyzetét javítani:példáulAngliában gyári törvényeket hoztak, Németországban bevezették a kötelező betegség- és balesetbiztosítást (1884), majd az öregségi és rokkantsági nyugdíjat (1889).  

27. Az ipari forradalom újabb hulláma és hatásai A MÁSODIK IPARI FORRADALOMAz ipari forradalom aXIX. század második felébenátformálta egész Európát és az Amerikai Egyesült Államokat. A folyamatos gazdasági és technikai haladás a század végéhez közeledveújabberőteljes fellendüléshez vezetett. A fejlődés motorja anehézipar(vasipar, gépgyártás, vegyipar).A fejlesztésekegyre szorosabbankötődtek a tudományos eredményekhez(elektrotechnika, vegyészet stb.), amelyek új eljárások, új energiahordozók, új erőgépek és anyagok alkalmazását tették lehetővé. Az iparban és a bankvilágban felhalmozotthatalmas tőkéksegítségévellehetőségnyíltaz újítások ipari alkalmazására.A gazdaság újabb, jelentős társadalmi és életmódbeli változásokat hozó nekilendülését második ipari forradalomnak nevezzük.   AZ IPARA század végének alapvető energiaforrását még mindig a szén jelentette, és alapanyagként elsősorban a vasat használták. A vasat azonban egyre több helyen váltotta fel azacél,melyet új, hatékonyabban működő kohókban állítottak elő (Bessemer, Thomas, Martin). A hatékonyságot az üzemméretek folyamatos növelésével is fokozták. Ebben az időben a gőzgépekből hatalmas teljesítményeket hoztak ki: a vasutak 100 km/órás sebességgel robogtak, a gőzhajók néhány nap alatt átszelték az óceánt. A korszak új energiaforrása akőolaj, új erőgépe abelső égésű motor(Otto, Daimler, Benz). A kőolaj megjelenése

ösztönzést adott avegyiparnak (kőolaj-finomítás), a robbanómotor aközlekedésfejlődésének. A korszak végére azautógyártásmár nagyipari méreteket öltött és megkezdődött arepülésfejlesztése (az amerikai Wright testvérek, 1903). A XX. század elején teret hódított és széles távlatokat nyitott azelektromosság.A villamos árammal megoldották avilágítás(izzólámpa, Edison) ésaz energia továbbításának kérdését. A hatékony és szakaszosan működtethető villanymotorok jól beváltak különféleüzemek erőforrásaként, de alkalmasak voltakkisméretű gépekmeghajtására (pl. kézi fúrógép). Az elektromosság tette lehetővé ahírközlésgyorsütemű fejlődését (Bell – telefon, Marconi – drót nélküli távíró). A korszak találmányai fejlesztőleg hatottak egymásra. Az elektromos áram alkalmazása a világítás révén biztosította a három műszakos termelést, és a futószalagok működését, a belső égésű motor feltalálása az autó gyártását stb. A dinamit feltalálása a bányászatot, a vegyipart és a hadiipart egyszerre forradalmasította. S mindezek együtt atömegtermeléskövetkeztében afogyasztásnövelését eredményezte.   ÚJ IPARSZERVEZÉSI MÓDSZEREKAz ipar a XIX. század második harmadáig jórészt a szabad verseny keretei között fejlődött. A versenyben a gyengék kiestek és a hatékonyak megerősödtek, ezáltal a gazdaság növekedett. A közgazdaságtudomány szabad versenyes kapitalizmusnak nevezi ezt a korszakot. Az újabb ipari forradalom beruházásaihatalmas tőkéket igényeltek. Ezek úgy jöttek létre, hogy a versenyben erősebbek egyretöbb vállalkozást olvasztottak magukba(a tőke koncentrációja), vagya bankok is betársultaka vállalatokba (finánctőke). A nagyvállalatok ugyanakkor – a versenyt is korlátozva – szövetségre léptek egymással,monopóliumokat hoztak létre. A monopóliumok sokfélék lehettek: a legegyszerűbb formában csupán a piacot osztották fel és az árakat egyeztették (kartell), de gyakori volt a vállaltok teljes összeolvadása (tröszt). A monopóliumok márkevésbé kötődtek a nemzeti piachoz.Ott fektettek be, ahol a legkedvezőbb feltételek kínálkoztak (nyersanyag, piac, olcsó munkaerő), így jelentős szerepet játszottak atőkekivitelben.   TÁRSADALMI ÉS DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOKNyugatonaz új folyamatok (főleg a városiasodás) megindítottáka születésszám csökkenését. Ugyanakkor XIX. század végére – részben az ipari forradalom kísérőjelenségeként – a demográfiai robbanás kelet felé haladva elérte Oroszországot. A gyors népességnövekedés miattKözép-, majd Kelet-Európából egyre nagyobbméretűvé vált akivándorlás. Míg a XIX. század első felébenNyugat-Európábana munkásság létszáma emelkedett, addig a század második felében számuk még igen, de arányuk már nem növekedett tovább. A kereskedelem, a szolgáltató ágazatok és az oktatás bővülésévelaz alkalmazotti rétegek és a középosztály gyarapodásaindult meg. Közép- és Kelet-Európábana két ipari forradalom közel egy időben jelentkezett, a változások gyorsan zajlottak le. Ezérta régi és az új társadalomszerkezet egymás mellett, egymással összefonódva létezett(ún. torlódó társadalom).A földbirtokosok számtalan előjogot élveztek, a tőkés vállalkozók és a földbirtokosok, valamint a parasztok és a munkások között jellemzőek az átmeneti helyzetű rétegek. A két társadalmi modell együttélése, ha rossz életkörülményekkel együtt jelentkezett, a társadalmi feszültségek kiéleződéséhez vezetett.   A VÁROSIASODÁSA növekvő népesség Európában – a kivándorlás mellett – a városok felé áramlott, mert a mezőgazdaság egyre kevesebb embernek nyújtott megélhetést. A fejlettebb nyugati országokbana városlakók már a népesség nagyobb részét tették ki.Különösena nagyvárosok száma emelkedett.Anagyvárosi életmódmindinkább általánossá vált. Az új korszak vívmányai a villanyvilágítástól az autón át a moziig és a tömegszórakoztatás különböző fajtáiig a nagyvárosokban jelentek meg elsőként, majd terjedtek el fokozatosan vidéken. A hatalmas embertömeg együttélése újabb kihívásokat jelentett. Óriási üzemekké fejlődtek az alapvető szolgáltatásokat (víz, csatorna, gáz, villamos áram, szemétszállítás) ellátó vállalatok. Átalakult a hagyományos városszerkezet. A méretek növekedésével párhuzamosana nagyvárosok negyedeinek feladatkör szerinti elkülönülésefelerősödött. Az egykori városmagok igazgatási és kereskedelmi központokká váltak, melyeket ipari és lakónegyedek vettek körül. Fokozódott a lakosság társadalmi csoportok szerinti különválása (szegregáció). A lakóés munkahely elkülönülése hatalmas embertömegek napi mozgását igényelte, mely atömegközlekedéskialakulásához vezetett.

28. Az Egyesült Államok felemelkedése és az egyenlőtlen fejlődés ÉSZAK ÉS DÉL ELLENTÉTEA XIX. század első felében megszerzett földrésznyi termőföldeketbevándorlók millióivették birtokukba. Hatalmas térségek kapcsolódtak be a civilizációba, de ez együtt járt az őslakosság szinte teljes kiirtásával. Az épülővasutak, a farmerek eszközigénye és egyéb fogyasztásaóriásimértékben bővítette abelső piacot. Ezáltal a keleti partvidék városainak ipara gyors ütemben fejlődött. A kedvező lehetőségek jelentős európai tőkét vonzottak, tovább javítva a fejlődés feltételeit. Anemzetközi kereskedelembeaz Egyesült Államokmezőgazdasági cikkekkelkapcsolódott be. Észak gabonáját és a déli ültetvények terményeit, elsősorban a gyapotot Európába exportálták, ahonnan – versenyt támasztva a hazai iparnak – iparcikkek érkeztek. Ebben az időszakbanaz Egyesült Államok északi és déli része eltérően fejlődött.Az iparcikkeket termelő és családi farmergazdaságokkal jellemezhető észak és a rabszolgatartó ültetvényes, ipacikkeket fogyasztó dél érdekei különböztek.Északabban volt érdekelt, hogy Amerikában dolgozzák fel a gyapotot és a déli államok az észak által előállított iparcikkeket vásárolják. Ennek érdekébenvédvámrendszer kialakítására törekedett.Adéliekviszont az európaiakkal folytatottszabad kereskedelmet pártolták,hogy a gyapotot minél magasabb áron tudják eladni, s minél olcsóbban vásárolhassanak iparcikkeket. Észak és dél ellentétét az újonnan benépesülő nyugati területek csatlakozása élezte ki.Egy-egy új tagállam felvételekor el kellett dönteni, hogyengedélyezik-e az államban a rabszolgatartást.Ez ugyanis meghatározta, hogy a farmer- vagy az ültetvényes gazdálkodás erősödik-e meg, illetve a törvényhozásban az északi vagy a déli érdekek érvényesülnek-e erősebben.   A POLGÁRHÁBORÚ (1861–1865)Észak gazdasági érdekein túl egyre többen vallották – a kor szabadságeszményével és vallási felfogásával egyezően –, hogya rabszolgaságotaz Amerikai Egyesült Államokban isel kell törölni(abolicionista mozgalom). Azabolicionistáktevékenysége (gyűlések, rabszolgakiváltások) elősegítette, hogy északon a lakosság fontosnak tekintse a kérdés rendezését. A rabszolgaság ügye minden új állam felvételekor felmerült, és egyre véresebb összecsapásokhoz vezetett. Mindkét oldalon – a kompromisszumot elvetve – új utakat kerestek.Az északiak megalakították a Republikánus Pártot(1854), amely programjába felvette a védvámok bevezetését, a rabszolga-felszabadítást és a farmereknek kedvező szabad földfoglalás biztosítását. A déliek látva, hogy észak a bevándorlás és az ipar fejlődése révén egyre erősödik, az Unióból való kilépés felé sodródtak. Az1860-aselnökválasztáson a republikánus Lincoln győzött, mire 11 déli állam kilépett az Unióból,s megalakították a Konföderált Amerikai Államokat. Az északiak a lépést törvénytelennek nyilvánították. Ezzelkirobbant a polgárháború(1861). A polgárháború az erőviszonyoknak megfelelően alakult. Miután az amerikai hadsereg tisztikara (pl. Lee) többnyire déliekből tevődött össze, kezdetben a déliek sikereket értek el.Észak22 millió lakosával azonban csupán 9 millió déli (ebből 3,5 millió fekete) állt szemben, és azipari erőforrásokzöme is északon volt. Így rövidesen észak kerekedett felül. A győzelemhez hozzájárult az is, hogy az északiak kezén lévő flotta blokádjával jórészt megakadályozta, hogy a déliek Európából szerezzenek be utánpótlást.

Az amerikai polgárháború voltaz első jelentős „modern” háború,amelyben használták az ipari forradalom vívmányait (pl. vasút, gőzhajó). A nagy tűzerejű fegyverek miatt az áldozatok száma magas volt (kb. 600 000 halott).VégülGrant tábornok vezetésévelészak hadserege legyőzte alerongyolódottdéli hadsereget. A harcok folyamán Lincoln, hogy a tömegeket északon a háború mellé állítsa, kiadta atelepítési törvényt (1862). Néhány dollár ellenében minden amerikai állampolgár jogot nyert arra, hogy egy 113 holdas parcellát kihasítson a nyugati „szabad” földekből. Nagy jelentősége volt annak is, hogy az elnök rendeletefelszabadította a feketéket(1863). Észak győzelmének köszönhetőenaz Egyesült Államok egységes maradt, s ezen anagy belső piacona gazdasági fejlődés az észak által meghatározott úton folytatódott. A rabszolgaságot megszüntették, bára szakképzetlen és nincstelen emberek tömegének a szabadság nem hozott felemelkedést. Tulajdon nélküla valódi egyenlőséget nem nyerték el.Ugyanakkor a déliek kényszernek érezték a változást, emiatt a szélsőségesek létrehozhatták a Ku-Klux-Klant (1866) a feketék és támogatóik elleni terrorszervezetet.   AZ EGYENLŐTLEN FEJLŐDÉSAz ipari forradalom a fejlett világban eltérő ütemben bontakozott ki.A később indulókugyan alacsonyabb szintről kezdték meg a felzárkózást, de a legújabb eszközöket és eljárásokat vezették be, ígygyorsabban fejlődtek,mint a centrum országai (Anglia, Franciaország). Az Amerikai Egyesült Államok és a Német Császárság esetében a tőkebeáramlás, az új eljárások alkalmazása a rendkívül kedvező természeti és társadalmi feltételekkel találkozott. Ez a világgazdaság súlypontjának eltolódásához vezetett. Néhány évtized alatt a XX. század elejéreaz Egyesült Államok a világ első gazdasági hatalmává vált, Németország pedig elérte Nagy-Britannia részesedéséta világgazdaságból. A két állama második ipari forradalom új iparágaiban(elektrotechnika, vegyipar)mind mennyiségileg, mind technológiailag fölénybe kerültNagy-Britanniához és különösen Franciaországhoz képest. A hatalmi politika mindig is összefonódott az adott ország gazdasági erejével. Ám a technikai-haditechnikai fejlődés katonai erőviszonyokra gyakorolt hatása a XX. század elejére hatványozottan érvényesült.A gazdasági fejlődésben elmaradó államok hatalmi pozíciói is meggyengültek.Miután a XIX. század végére a régi gyarmatosító hatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország stb.) lényegében egymás között osztották fel a világot – s ehhez ragaszkodtak is –,az egyenlőtlen fejlődés a világ újrafelosztásának kérdését vetette fel.Sokan a korszakot, mivel azt a nagyhatalmak felfokozott birodalomépítése (impérium) jellemezte, azimperializmuskorának nevezik. AZEGYESÜLT ÁLLAMOKVILÁGPOLITIKAI TÉNYEZŐVÉ VÁLÁSAA természeti erőforrások és az ugrásszerűen növekvő bevándorlás a XIX. század végéreaz Egyesült Államokata világ első gazdasági hatalmává tették. Az ország gazdasági erőforrásaitlekötötte saját, hatalmas területének kiaknázása,s természetesen sokáig ez határozta meg a politikai célokat is. Ezértaz amerikai tőke csak fokozatosanjelent meg a világgazdaságban. A növekvő tőkebefektetéseket azonban fokozódó politikai jelenlét követte. A németekhez hasonlóan az amerikai monopóliumok – a gyarmati kereteket túllépve – több új iparágba törtek be a világgazdaságban. Emiatt az Egyesült Államok elsősorbannem gyarmatok megszerzésére törekedett,hanem– a Monroe-elv szellemében –a gazdasági befolyás biztosítására.Így ellentétben az európai gyarmatosítókkalKínábansem akart saját terület elfoglalni, hanemmeghirdette az ún. nyitott kapuk elvét(1899). Ez az egész Kínára kiterjedő szabad kereskedelmet jelentette. Az európai nagyhatalmak nem szegültek szembe a világ legerősebb gazdaságával.Latin-Amerikábanaz Egyesült Államok szintén agazdasági fölénybirtokában nyert teret. Ahol azonban gazdasági eszközökkel nem érte el célját, mint például Közép-Amerikában, ottkatonai erőtis bevetett.A Panama-csatorna megszerzésével(1914) és katonai ellenőrzésével a térség vitathatatlanul amerikai befolyás alá került. Az Egyesült Államok a gyarmati világ újrafelosztását célzó háborút indított a hanyatló spanyol gyarmatbirodalommal szemben (1898), melyben ellenőrzése alá vontaKubát, illetve megszereztePuerto Ricoés aFülöp-szigetekfelett az uralmat.

29. Nagyhatalmak és gyarmatosítás A GYARMATOSÍTÁS ÚJ VONÁSAIAz ipari forradalom kiteljesedésével a gyarmatok már egyértelműen az anyaország nyersanyagszállítói és bővülő iparának felvevőpiacaivá váltak.A gyarmatok birtoklása a gazdasági fejlődés egyik forrásává vált,ezért a nagyhatalmak mindent megtettek azért, hogy egyre nagyobb területeket szerezzenek meg. . A gyarmatosítási hullám a XIX. század utolsó évtizedeiben – az európai háborúk lezárultával – újabb lendületet vett, és a világ teljes felosztásához vezetett. Akorábbi gyarmatosítók(Nagy-Britannia és Franciaország) már eleve nagyobb területeket szereztek meg, de a korszakban isgyorsabb ütemben terjeszkedtek.Azújonnan indulók(Németország, Olaszország)mérsékeltebb eredményeket értek el. AXX. század első évtizedéremár csak egymástól vagy a meggyengült régi nagyhatalmaktól (Portugália, Spanyolország) lehetett elragadni területeket, mint tette azt az Amerikai Egyesült Államok a Fülöp-szigetekkel (1898). Emiatta gyarmatokért folyó küzdelemvált a nagyhatalmak közötti alapvető feszültségforrássá, mely katonai összecsapásokkal is fenyegetett.   NAGY-BRITANNIAÉS GYARMATBIRODALMAAngliában a XIX. század második felére kiteljesedett a parlamentáris demokrácia. Az ötvenes években kiszélesítették, majda férfiak számára általánossá tették aszavazati jogot (1884).Politikai váltógazdaságalakult ki, vagyis – a szavazók akaratának megfelelően – két nagy párt, a liberálisok (whigek) és a konzervatívok (toryk) váltották egymást a kormányzásban. A kiépülő polgári állam és az erős szakszervezeti mozgalom hatásáramunkásvédelmi törvényeket vezettek be (nyolc órás munkanap, nyugdíjés balesetbiztosítás, munkanélküli segély). A szavazati jog kiterjesztésével a korszak végére márjelentős erővé válta parlamentbe is bekerülőMunkáspárt(Labour Party, 1906). Az angol pártok egységesen támogatták agyarmati terjeszkedést. A korszakban Nagy-Britannia az európai politikáját is e kérdésnek rendelte alá. Így – miközben az európai hatalmak lekötötték egymás erejét – a britek létrehozták a világ legnagyobb kiterjedésű gyarmatbirodalmát. Sajátos helyzetben volt akét telepes gyarmat, Kanada és Ausztrália. A betelepülés során kiirtották az őslakosokat, így fehérekből álló népességük fokozatosan nőtt. A század elején még fegyenctelepnek használt Ausztrália – részben az aranyláznak köszönhetően – fejlődésnek indult. Kanadával együttdomíniumi státust nyertami a Nagy-Britanniától való lazább függést jelentette. A domíniumoknak saját parlamentjük és annak felelős kormányzatuk volt. A britek legértékesebb gyarmata India volt.A brit gyáripar termékei a XIX. századbantönkretették az indiai kézműipart.Mivel gyapot iránti kereslet nőtt, a gabonatermesztés rovására tért hódított a gyapottermesztés. Ez éhínségekhez vezetett. Az Indiát irányító Kelet-indiai Tárasság nem tudta kezelni a nyomorba süllyedő lakosság elégedetlenségét. A bennszülött katonák lázadásának (szipolyfelkelés, 1857) véres leverése után India igazgatásátközvetlenül az állam vette át(koronagyarmat). A hatalmas területet a brit gyarmatosításra jellemzőenkevés angol erővel kormányozták,mert az irányításba bevonták a helyi vezető réteget is. Megnyíltak a gyarmati hivatalok az indiaiak számára. A következő évtizedekben új, az európai kultúrán nevelkedettindiai értelmiségalakult ki. A britek fokozott erővel vettek részt a gyarmatosításból korábban jórészt kimaradt Afrika meghódításában. CéljukKelet-Afrika és a kontinens stratégiai pontjainak megszerzése volt. Ezt tükrözte aKairó–Fokföld vasútvonalmegépítése. A déli kiindulópontot, Fokföldet már korábban megszerezték. A század végén ki akarták terjeszteni a hatalmukat a gazdag arany- és gyémántlelőhelyeket rejtő dél-afrikai területekre. Háborúba keveredtek a brit gyarmatosítók elől korábban északra menekülő egykori holland gyarmatosítókkal, a búrokkal. Abúr

háborúban (1899–1902) a búrok szívós ellenállása miatt csak véres küzdelemben sikerült felülkerekedniük. A vasút északi végpontját,Egyiptomota Szuezi-csatorna megépítése (1869) utánfokozatosan vonták ellenőrzésük alá.Egyiptom egyik állomása volt a Gibraltártól Indiáig kiépítetttámaszpontrendszernek, mely biztosította a britek útvonalát legfontosabb gyarmatukhoz.   FRANCIAORSZÁG ÉS GYARMATAIA franciák nem tudtak belenyugodni Elzász és Lotaringia elvesztésébe. A francia politikáta visszavágás(revansizmus)gondolatahatotta át. Emiatt a gyarmati politika másodlagossá vált mind diplomáciájukban, mind a hadsereg fejlesztése terén. A flotta mellettóriási szárazföldi haderőt tartottak fenn, miközben a francia gazdaság sokkal lassabb ütemben fejlődött, és a népesség lassabban nőtt, mint a vetélytárs Németországban. A franciákmegszilárdították helyzetüket Indokínában,de előretörésükfő irányátÉszak-Afrikajelentette. Elfoglalták a Szahara hatalmas – a korszakban gazdaságilag értéktelen – területeit. Ám nagy tervüket,az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerighúzódó francia gyarmatbirodalmat nem sikerült létrehozniuk. Hiába építették meg francia kistőkések pénzéből a Szuezi-csatornát, ugyanis az angolok fokozatosan felvásárolták a részvényeiket.A katonai előretörés sem sikerült:a Nílus mentén a francia csapatok nem vállalták a jóval erősebb britekkel az összeütközést (Fashoda, 1898). Meghátrálásukban szerepet játszott a revansizmus, mivel nem kerülhettek szembe egyszerre Németországgal és Nagy-Britanniával.   NÉMETORSZÁGÉS GYARMATAIA XIX. század végén Németországban is bevezették azáltalános választójogot. A kormányfőt (kancellár) azonban az uralkodó nevezte ki és kormány az uralkodónak volt felelős, ezérta dinasztia befolyása erősmaradt. A Bismarckkal együttműködő I. Vilmos halála után unokája,II. Vilmosmenesztette a kancellárt, ésúj külpolitikai irányt adott Németországnak. Az 1890-es évekbena német politikaa gazdasági eredményekre építve – az európai politikát sem hanyagolva el –belépett a gyarmatokért vívott küzdelembe. Az angolokhoz és a franciákhoz hasonló agresszivitással igyekezett terjeszkedni. A gyarmatosításba későn bekapcsolódó Németország Afrikán kívül csak néhány kisebb területet tudott megszerezni. Afekete kontinensenazonbanhárom jelentős gyarmatot hozott létre (Kamerun, Délnyugat-Afrika, Német Kelet-Afrika), és birtokba vette a kisebb, de értékes Togót is. A KISEBB HATALMAK GYARMATAIA fejlődés élvonalába kerülőHollandia és Belgiumegyarántjelentős gyarmatbirodalommal rendelkezett. Ezt elsősorban annak köszönhették, hogy a nagyhatalmakat megnyugtatta, hogy ezen területek nem kerülnek a vetélytársaik kezébe. Így uralhatta az Indonéz szigetvilágot Hollandia, de még inkább mutatja ezt a három német gyarmat közé ékelődött Belga Kongó. A németekhez hasonlóanaz olaszokis későn kapcsolódtak be a gyarmatosításba, és Itália fejlődése sem biztosított gazdasági hátteret a nagyra törő tervekhez. Emiattcsak kisebb vagy értéktelenebb területeket tudtak meghódítani (pl. a mai Líbia, Eritrea és Szomália).   A MODERNIZÁCIÓ ÚTJÁRA LÉPŐ JAPÁNA távol-keleti szigetország a XVII. században Kínához hasonlóan elzárkózással válaszolt az európaiak behatolási kísérletére.Az Egyesült Államokflottája azonbankikötői megnyitására kényszerítette(1854). Japán mégsem nem került félgyarmati vagy gyarmati sorba, mivelképes volt az ipari forradalom vívmányainak átvételére.Erre társadalmi felépítése tette alkalmassá. Európán kívül ugyanis egyedül itt jöttek létre a piaci körülményekhez alkalmazkodni képes,a magántulajon alapjánálló tulajdonviszonyok. A szükséges társadalmi és politikai változásokat a kisbirtokos nemességre (szamurájok) támaszkodva Meidzsi császár (1868–1912) hajtotta végre, félreállítva a régi hagyományokat őrző sóguni (nagyvezéri) rendszert. AMeidzsi-reform(1868) nemcsak a régi feudális rend elvetését jelentette, hanemaz európai vívmányok gyors átvételét(polgári alkotmány, európai szabványok és gépek, európai öltözet, tankötelezettség, külföldi tanulmányutak stb.). A modernizáció nem várt sikert hozott. A XIX. század végére Japán fejlődő kapitalista állammá vált. Mivel nyersanyagokban szegény volt, terjeszkedésre törekedett. Bevezették az általános hadkötelezettséget. Japán regionális nagyhatalom lett, amelysikeres hódításokba kezdett (Korea, Tajvan).  

30. A szövetségi rendszerek kialakulása A HÁROM CSÁSZÁR SZÖVETSÉGEA német egység létrejötte utánBismarcka francia visszavágástól (revanstól) tartvaFranciaország elszigetelésére törekedett.Közeledett a krími háborút követően magára maradt Oroszországhoz, nehogy az utat találjon a franciákhoz. A két nagyhatalomhoz a külpolitikai stabilitásra törekvő Ausztria (Osztrák–Magyar Monarchia) is csatlakozott. Az ún.három császár szövetsége(1873) tulajdonképpen Európa három történelmi dinasztiájának együttműködése volt. Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia közöttazonbana Balkánon éles érdekellentétállt fenn. A Oszmán Birodalom felbomlása ugyanis jó lehetőséget kínált a terjeszkedésre. Az itt élő népek erősödésével és néhány állam (Görögország, Szerbia, Montenegró és Románia) létrejöttével a nagyhatalmak érdekeiket, céljaikat ahelyinemzeti törekvésekmögé rejthették. A XIX. században a Balkánon többször sor került zendülésekre, véres összecsapásokra a török és az elnyomott, illetve a mohamedán és a keresztény lakosság között. EzekBulgáriában felkeléssé terebélyesedtek, melyet a törökök kegyetlenül levertek (1875). A rendezés érdekében összehívott konferenciána szultánhajlott az engedményekre, deelutasította Bulgária és Bosznia-Hercegovina autonómiáját.Abalkáni keleti keresztények védnöki szerepében tetszelgőcárezt kihasználvaháborút robbantott ki.Budapesten a cári diplomácia egyezséget kötött a Monarchiával (1877). Ennek értelmében amennyiben a Monarchia semleges marad az orosz–török konfliktusban, Oroszország beéri Besszarábia déli részével és hozzájárul, hogy a Monarchia megszállhassa Bosznia–Hercegovinát. A megindulóháborúban (1877–1878) a szerbek és a románok által is támogatott orosz hadakat a törökök kezdetben megállították. A Balkán-hegységen áttörve azonban márellenállhatatlanul törtek előre az oroszok.Isztambul közelében a törökök békét kértek (San Stefano), s beleegyeztek – Isztambul kivételével – az egész Balkán elvesztésébe.Az oroszok létrehoztáka befolyásuk alatt állóNagyBulgáriát. A nagyhatalmak ekkora arányú orosz térnyerést nem fogadtak el. Együttes fellépéssel a cári birodalmat arra szorították, hogy a rendezést egy nemzetközi kongresszusra bízza. Aberlini kongresszus(1878) nem ismerte el Nagy-Bulgáriát, ésjelentős területeket török kézen hagyotta Balkánon. Orosz fennhatóság alá csak Besszarábia déli része került.A Monarchia megszállta(okkupálta)Bosznia–Hercegovinát(1878). A végeredmény mögött Nagy-Britannia mellett Németország álláspontja volt a döntő. Bismarck belátta, hogy balkáni ellentétük miatt az oroszokat és a Monarchiát nem tudja egyszerre megtartani szövetségesének. A Monarchia mellett döntött, sez a három császár szövetségének fellazulásához vezetett.   ÚJ SZÖVETSÉGI RENDSZEREK KÖRVONALAZÓDÁSAA berlini kongresszuson kibontakozó együttműködést Bismarck és a Monarchia külügyminisztere, Andrássy Gyula gróf szövetséggé erősítette. Akettős szövetség(1879) Németország számára támaszt jelentett a franciákkal, míg a Monarchiának Oroszországgal szemben. A gyarmati politikában a franciákkal szembekerülő Olaszország csatlakozásával jött létre ahármas szövetség(1882), amelynek Románia is tagja lett (1883).

OroszországEurópában szövetséges nélkül maradt, miközben Ázsiában szembekerült az angolokkal. Az elszigeteltFranciaországNémetországgal szemben keresett támogatást. Hatalmi és gyarmati ellentét nem volt a két ország között. A politikai berendezkedés különbsége miatt aszövetségkötésmégis elhúzódott (1893). Nagy-Britannia kívül maradt az új szövetségi rendszereken, hiszen Oroszországgal és Franciaországgal vetélkedést folytatott a gyarmatokon, míg a keleti kérdésben a Monarchiát támogatta.   AZ ÁZSIAI OROSZ HÓDÍTÁSA krími háborúban elszenvedett vereséget követőenOroszországa ázsiai hódításokkal kívánta helyreállítani a tekintélyét. A század második felétől a XX. század elejéig sorrafüggésbe vonta Közép-Ázsianomád és félnomádállamait.Afganisztánt elérve (1885) azonban szembetalálták magukat az indiai gyarmatbirodalmukat féltő britekkel, akik megálljt parancsoltak a cári birodalomnak.Afganisztánbólaz orosz és a brit birodalom közötti ütközőállamlett. Oroszország az Ázsia legnagyobb piacát jelentőKínarovására is terjeszkedett. A hatalmas ország félgyarmati helyzetbe süllyedt, s az európai hatalmakbefolyási övezetekre osztották. Az európai behatolás sértette a kínai hagyományokat, és nyomort hozott a tömegeknek. A idegenek ellen kirobbant felkelést (Tajping-lázadás, 1850–1864) az európai hatalmak leverték, és közben Kínátpiacai teljes megnyitására kényszerítették(második ópiumháború, 1860). Azorosz távol-keleti hódításkiindulópontját egy egész évben jégmentes tengeri kikötő,Vlagyivosztokmegszerzése jelentette (1860). Ezt igyekeztek a századfordulón atranszszibériai vasútépítésével közelíteni a hatalmas távolságra eső Moszkvához.Befolyásuk alá vonták Mandzsúriát,ám itt szembetalálták magukat a japánokkal. A japánok maguk mögött tudhatták az orosz előretöréstől tartó briteket is. A japánok – még a transzszibériai vasút kiépítése előtt – hadüzenet nélkül megtámadták az oroszokat Mandzsúriában. Azorosz–japán háborúban (1904–1905) a szigetország szárazon (Mukden) és tengeren (Csuzimai-szoros) is vereséget mért Oroszországra. Az európai hatalmak meglepődtek, pedig azorosz vereségtörvényszerű: utánpótlási vonalaik kiépítetlenek voltak, míg Japán jóval közelebb feküdt a hadműveleti területhez, és a modernizált japán haderő ütőképesebb volt. A háborúbana japánok megszerezték Mandzsúriát,és kiszorították a térségből Oroszországot.   AZ ANTANT KIALAKULÁSAA nagyhatalmi politikában a századfordulóra jelentős változások következtek be. Németország gazdasági fejlődése révén Európa vezető hatalma lett, ugyanakkor Franciaország elmaradt a versenyben és Oroszország egyértelműen meggyengült. A gyarmatbirodalmának építését szem előtt tartó brit politikában fordulat érlelődött. Nagy-Britannia számára Németország veszélyessévált mind a kontinensen, mind a gyarmatosításban. UgyanakkorFranciaország meggyengült,és Fashodánál (1898) elismerte a britek vezető szerepét a gyarmati versengésben. ÍgyNagy-Britanniafelhagyott Németország támogatásával, ésFranciaország mellé állt.Megszületetta „szívélyes megegyezés” (entente cordiale, 1904), amelyrőlaz angol–francia szövetségetantantnak nevezték. A francia–német erőviszonyok megváltozása és az oroszok gyengülése miatta britek közeledteka franciákkal már szövetségben állóOroszországhoz(angol–orosz szövetség, 1907). Ezáltallétrejött a hármas szövetséggel szemben a hármas antant.Európa két, egymással több síkon is szembenálló szövetségi rendszerre bomlott, ami egy nagy háborús konfliktus kirobbanásával fenyegetett. Ugyanakkor a világ ekkor már vezető gazdasági hatalma, az Egyesült Államok kívül maradt a szövetségi rendszereken.  

31. A társadalmi, nemzeti és hatalmi ellentétek kiéleződése A MUNKÁSMOZGALOM IRÁNYZATAIA XIX. század végérea munkásságlétszáma és termelésben betöltött szerepe miattjelentős társadalmi tényezővé vált.Tovább növelte erejét, hogy anagyüzemeklétrejöttével minden más csoportnáljobban lehetett megszervezniés mozgósítani a munkástömegeket. A polgári szabadságjogok (szervezkedés szabadsága, szavazati jog kiterjesztése) révén Nyugat- és KözépEurópában jelentős munkáspártok jöttek létre.A marxizmust ideológiaként elfogadó pártok1889-ben Párizsban nemzetközi szervezetet hoztak létre, aII. Internacionálét (1889). Az Internacionálé – a marxi tételek alapján – a hatalom megszerzését tűzte ki távlati célként. Ám az eszközök tekintetében három egymással szembenálló irányzat alakul ki. Miután Nyugat-Európa társadalmi fejlődése már túljutott a Marx által vizsgált XIX. századi állapotokon, az ellentétek tompultak, s a társadalomban az alkalmazottak és a középosztály súlya kezdett növekedni. Az évtizedes gazdasági és technikai fellendülés valamint a béke minden réteg számára azéletkörülmények javulásáthozta. Emiatt nyugaton amarxi forradalomelméletet felülvizsgálták,revízió alá vették (revizionizmus). Az igazságosabb társadalom felé a parlamentarizmus keretei között biztosított békés átmenetet részesítették előnyben (szociáldemokrata gondolat).Az általános, titkos választójogbevezetését és aszociális vívmányokkiharcolását (nyolc órás munkaidő, fizetett ünnepnapok, egészségbiztosítás) tűzték ki közvetlen feladatként. A revizionizmus fő ideológusa, Eduard Bernsteinelvetette a proletárforradalmat és a proletárdiktatúrát.Vegyes tulajdonú(állami, szövetkezeti és magán) gazdaságot képzelt el, a demokratikus szabadságjogok fenntartásával. A munkáspártokon belül ideológiai harc bontakozott ki a revizionisták és a marxizmus hívei között. A pártok egysége érdekében léptek föl az ún.centristák,akik revizionizmus gyakorlatát folytatták,ám elvben hűek maradtak Marx tételeihez. A legtöbb munkáspártban túlsúlyra jutottak a centristák illetve a revizionisták, így Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia szociáldemokrata pártjaiban is. Külön úton jártak a századfordulónfelerősödőanarchista irányzatok.Ezek az erősödő államban látták a szabadság legfőbb gátját. A szabadság nevébenmerényleteket követtek el az államot képviselő személyek (pl. uralkodók, kormányfők) ellen. Az anarchisták – pl. Bakunyin – úgy ítélték meg, hogy a szabadság csak az önmagukat irányító kis közösségekben valósulhat meg. Így az anarchizmusszembekerült más szocialista irányzatokkal,mert például elvetette a proletárdiktatúrát (a kevesek uralmát a többség felett). Az Internacionálé kizárta sorai közül az anarchista irányzatokat. Az anarchizmus a szegényebb országokban (Dél-Európa, Oroszország) maradt erős.   A KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS KIBONTAKOZÁSAA XIX. század kihívásaira (a tőkés rendszer igazságtalanságai, városiasodás, elvilágiasodás, a természettudományok fejlődése, az egyház és állam szétválasztása) a katolikus egyház csak a század utolsó harmadában találta meg a válaszokat. A váltásXIII. Leópápa (1878–1903) főpapságához kapcsolódik.Az egyház nyitottabbá válta korszak tudományos eredményei és a társadalmi problémák iránt. A pápatámogatta az egyház szociális munkáját– mint a kereszténység lényegéből fakadó cselekedetet – a munkásság körében, és akeresztény szakszervezetek létrehozását(Rerum novarum körlevél, 1891). E tevékenységből bontakozott ki akeresztényszocialista mozgalom.A szociális körülmények javítását zászlajára tűző keresztényszocializmus Franciaországban és Ausztriában szerzett jelentős pozíciókat. A keresztényszocialista pártok – szemben a marxista pártokkal – nem az ellentétek kiélezésében, hanem feloldásában látták céljukat.   A BOLSEVIZMUSOroszországban a krími háborút követő reformok lehetőséget nyitottak agazdasági fejlődéskibontakozására.A fellendülés forrását a nyersanyaglelőhelyek, a piac és mindenekelőtt az olcsó munkaerő miatt az országba érkező külföldi tőke jelentette. Az

oroszországi munkásság így olyan körülmények között élt, mint nyugat-európai társai az ipari forradalom kezdetén. Sőt, a cári diktatúra magas adói és az életkörülmények javításáért folyatott békés küzdelmet lehetetlenné tevő erőszak az orosz munkások helyzetét még kilátástalanabbá tették. A paraszti országbana munkásság néhány nagyvárosban és iparvidéken koncentrálódott(1914-ben is csupán a népesség 2 százalékát tette ki). E központokban alakult meg azOroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt(1898). A párt vezetése a centrista irányt követte. A munkásvezetők – nyugati társaikhoz hasonlóan – a tagdíjakból kispolgári színvonalon éltek, a náluk rosszabb helyzetűtagságviszontfogékony volt a radikális eszmék és módszerek iránt.Így is csak ügyeskedésselsikerült– a cári rendőrségtől tartva Londonban megrendezett – kongresszusukon (1903)a radikális irányzat vezetőjének, Leninnekátmenetilegmegszerezni a többséget.Az erőszakos hatalomátvételt és proletárdiktatúrát hirdetőbolsevikoktól (többségiek) elkülönülő centristákatmensevikeknek (kisebbségiek) nevezték.   AZ1905-ÖS OROSZ FORRADALOMA cári elnyomó rendszer miatt Oroszországban alig volt mód a feszültségek békés levezetésére: nem létezett parlamenti képviselet, szakszervezetek és szociális gondoskodást végző intézmények. Amikor a cárizmus azorosz–japán háborúbanelszenvedettvereségmiatt tekintélyét vesztette, az elégedetlenség elemi erővel tört fel. A nagyvárosokonsztrájkhullámsöpört végig. Pétervárott,a Téli Palota előtt apapjai vezetésével a cárnak kérvényt benyújtani akarótömegbe a hatalom belelövetett(1905. január). A véres fellépés jelentősen aláásta a despotikus rendszer cárkultuszát.Az ország több részén sztrájkok, felkelésekrobbantak ki, szabadságot, a parasztok földet követeltek.II. Miklós cár(1894–1917) a mozgalmak leszerelése érdekében reformokat jelentett be (1905. október).Akorlátozott jogkörűdumát törvényhozó testületté nyilvánította, és tágította a szabadságjogokat. Az engedményeket a cári kormányzat időhúzásnak szánta. Miután úrrá lett a helyzeten, gyakorlatilagvisszatértek a régi rendszerhez(1907). Leninfelismerte, hogy a helyzet jó lehetőséget kínál a hatalom megragadására. A taktikai célt azonnal ideológiává emelve kidolgozta apermanens(folyamatos)forradalomelméletét. Ennek lényege, hogy a cári rendszer elleni polgári forradalmat a bolsevikok a tömeg élére állva a proletárforradalommá fejleszthetik. Úgy tűnt, aMoszkvábankirobbantottmunkásfelkelés(1905. december) igazolja az elméletet, de ezt a katonaság vérbe fojtotta. A cári rendszer erőszakossága miatt azonban a bolsevik propaganda egyre szélesebb körben hatott.   A NEMZETI ELLENTÉTEK KIÉLEZŐDÉSEA XIX. és a XX. század fordulóján a nemzeti eszme,a nacionalizmusnem veszített erejéből, azonban már nem fonódott össze a liberalizmussal. A nagyhatalmak nemzeteinél erősítette a felsőbbrendűség tudatát,alátámasztotta a gyarmatosítástvagya hódításokat.A kis népeknél a nacionalizmus erőszakosabbá vált. A nemzetük által lakott összesterület egyesítésére törekedtek,akár a fennálló viszonyok erőszakos megváltoztatása árán is. Eközben a nagyokhoz hasonlóan maguk is elnyomták saját kisebbségeiket. Mindez fokozottan vonatkozott aBalkánra. A balkáni (néhol keverten elhelyezkedő) népek mindegyike történelme során – vagy a romantikus nemzeti történetírása szerint – legalább egyszer uralta a félsziget jelentős részét. A kibontakozó nacionalizmusok így azonnal egymás ellen is felléptek. Azellentétes nemzeti törekvéseket a nagyhatalmak saját céljaikra kívánták felhasználni. A századfordulótólaz orosz politika Szerbia mögöttsorakozott fel.A Monarchia,hogy megakadályozza Szerbia kijutását a tengerre,bekebelezte(annektálta)Bosznia-Hercegovinát(1908). A japánoktól vereséget szenvedő Oroszország nem vállalta a háborút, így a szerbek is csak tiltakoztak e lépés ellen. A XX. század elején a balkáni nemzetállamok ereje együttesen már elégséges volt a fellépésre a hanyatló és megújulásra képtelen Oszmán Birodalommal szemben.Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögországszövetségelegyőzte az oszmánokat(első Balkán-háború, 1912). Az osztozkodáskor azonbanaz egykori szövetségesekszembekerültek egymással. Montenegró, Szerbia, Görögország és a csatlakozó Románia a háború terheinek zömét viselő és a legnagyobb területet szerzőBulgária ellen fordultak(második Balkán-háború, 1913).Legyőztéka kivérzett országot és területi engedményekre kényszerítették. A törökök kiszorultak a Balkánról, de a feszültségek nem enyhültek. A Balkán maradt „Európa puskaporos hordója”.   A NAGYHATALMI ELLENTÉTEK KIÉLEZŐDÉSEA angol–francia antant (1904) már a megkötést következő évben eredményesen működött. A franciák – az érdekszférájuknak tekintett Észak-Afrikában – gyarmatosítani akarták Marokkót. Németország azonban – látszólag Marokkó függetlenségének védelmében – szintén megpróbálta itt növelni befolyását (első marokkói válság, 1905). A kierőszakolt nemzetközi konferenciánangol–francia együttműködéssel kimondták, hogy Marokkó francia érdekterület. A németek meghátráltak,hogy elkerüljék a háborút. A német kísérlet néhány évvel később megismétlődött (második marokkói válság, 1911), de az antant megint eredményes volt. Németországa gyarmati térnyerés lehetőségét keresvemegpróbálta erősíteni pozícióit a Közel-Keleten.Támogatta atörök haderőfejlesztését, és a török kormánytól szerzett engedéllyel hozzákezdett aKonstantinápoly–Bagdad vasútmegépítéséhez (1898), amely gyors összeköttetést teremtett volna Berlin és a Perzsa-öböl között. Ezt megakadályozandó, a térségben érdekeltbritekmegszállták Kuvaitot. A német hajóhad kiépítésére válaszul a britek isóriási flottafejlesztésbe kezdtek.Az hosszú békés időszak, a boldog békeidők egyre sérülékenyebbnek tűnt.

32. A boldog békeidők mindennapjai és szellemi pezsgése BOLDOG BÉKEIDŐKA boldog békeidők elnevezést csak később kezdték használni az első világháborút megelőző évtizedek megjelölésére. Az első világháborúból visszatekintve a korszak fő jellegzetessége valóban azévtizedeken át tartó európai békevolt. A béke, mely megteremtette a gyarapodás lehetőségét. Kiteljesedett az ipari forradalom második hulláma,nőtt az életszínvonalés elterjedteka mindennapi életet megkönnyítő vívmányok. Természetesen a társadalom különböző csoportjai – mint ma is – nem egyformán részesültek a boldog békeidők áldásaiból. Megfigyelhető, hogy az újítások (pl. fürdőszoba, telefon, nyaralás) először a felső rétegeknél jelentek meg, mint a luxus velejárói. Az életkörülmények javulásával és az újdonságok tömegtermelésbe kerülésével ezek a dolgokegyre szélesebb rétegekhez jutottak el. Az újdonságok az élet szinte minden területét átalakították. A vezetékes víz és csatorna könnyebbé tette a rendszeres tisztálkodást, az áram- és gázszolgáltatás a világítást, az állandó fűtést, az olcsó textíliák révén elterjedt a váltóruha és az ünnepi öltözet.   A MODERN SPORT MEGSZÜLETÉSEA testedzést minden korszakban felfoghatjuk sportként. Ám a mai értelmében (egészséges emberideál és verseny) az ókor után a boldog békeidőkben jelent meg ismét. Mindez aviszonylagos jólétnek és ezzel összefüggésben anövekvő szabadidőnek volt köszönhető. A korszak vívmánya – a technikai fejlődéssel összefüggésben – a munkaidő csökkenése. Szabad idejükbenegyre többen végezhettek testmozgást,vehettek részt az üzletet és időtöltést egyaránt jelentősportversenyeken. A XIX. századiAngliából indult kia folyamat. A szélesedő angolközéposztályközvetítette az alsóbb rétegek felé az arisztokrácia számos kedvtelését.Egyre több sportágjött létre meghatározott szabályokkal, eszközökkel és nemzeti, nemzetközi versenyeket lebonyolító

szervezetekkel. A század végén született megaz újkori olimpia eszméje(Athén, 1896). Alapítója, Coubertin [kuberten] báró az antik görög világ eszményeit kívánta átültetni korába. Kiemeltea testi és a szellemi kultúra egységét(ép testben ép lélek), ezért szorgalmazta a sportversenyek mellett a szellemi megmérettetést (az első olimpiákon sor került ilyen versenyekre). Fontosnak tartotta a tiszta, a társakat is segítő versenyszellemet. Elképzelése szerint a játékok – az antik olimpiákhoz hasonlóan – összekötő kapcsot hoznak létre a más területeken esetleg egymással ellenséges nemzetek között. E célok érdekében a versenyekrőlkizárták a profikat,a sportból hivatásszerűen élő versenyzőket.   AZ EVOLÚCIÓ ÉS A TUDOMÁNYOK FEJLŐDÉSEA XIX. század közepén a biológiában forradalmi változásra került sor. Világkörüli útja után CharlesDarwinnagy hatású művében (A fajok eredete, 1859)megfogalmazta az evolúció elméletét.Ennek lényege, hogy az élőlények a környezethez való alkalmazkodás során, a létért való folyamatos küzdelemben nyerték el mai tulajdonságaikat. Miután az elméletet összeegyeztethetetlennek tűnt a teremtés tanával, az egyházak elutasították. Nagy értetlenséget váltott ki az az állítás, hogy az evolúció soránaz ember is az állatvilágból emelkedett ki(bár az, hogy az ember a majomtól származik csupán Darwin félremagyarázása). Az evolúció gondolatahatott a társadalomtudományokrais. A „természetes kiválasztódást”, a „létért folytatott küzdelmet” a nemzetekre, az emberfajtákra és a társadalmi csoportokra is alkalmazták. A történelem ilyen értelmezése a szociáldarvinizmus. Nem egy irányzat – megfordítva az evolúció elméletét –,a történelemben sikeres népeket, csoportokataz evolúció győzteseiként állított be, és felsőbbrendűnek ítélte. A második ipari forradalom technikai-technológiai vívmányaiban már nagy szerepük volt a tudományos felfedezéseknek. Ugyanakkoragazdasági növekedés és az új iparágak(pl. vegyipar) továbbilendületet adtak a természettudományok és a technika fejlődésének(tőkebefektetések, laboratóriumok felszerelése stb.). Olyan új felfedezések születtek, melyek eredményei csak a későbbiekben értek be (Mendel, génelmélete, 1866; Curie házaspár, radioaktivitás).   A KIÁBRÁNDULÁS FILOZÓFIÁJAA boldog békeidők embere egyrészt bizakodott a jövőben,hitt a fejlődésben,abban, hogy a gondok a tudományok fejlődésével megoldódnak. S valóban növekedett a jólét, az átlagműveltség. Ugyanakkormegjelent a kiábrándultság, a dekadenciais. A kor polgára a századfordulóhoz közeledve úgy érezte, a világ rossz irányba halad,a régi értékek eltűnnek,és új ellentétek keletkeznek. A fejlődés szétbomlasztotta a régi közösségeket, s a nagyvárosokbanaz egyén magányosnak érezte magátaz idegen, ezért iránta közönyös vagy ellenséges tömegben.Egyre többen tudtak íni, olvasni,korábban elképzelhetetlen mennyiségben adtak ki könyveket és újságokat, de úgy látszott, atömegkultúrafelfalja a korábbi elitek kifinomult kultúráját. A fenti ellentmondásokra a filozófiában több válasz született. A németSchopenhauer(sópenhauer, 1788–1860) úgy vélte,a világ lényegea megismerhetetlen és kiszámíthatatlanakarat,amely az embereket is irányítja.Az akarat szülte vágyak vezetnek az emberi szenvedésekhez,amelyeknek sosincs vége, mert amint valamit elérünk, az akarat új vágyakat támaszt. A megoldás avágyak leküzdése,a vágyakból fakadó törekvések feladása, de Schopenhauer szerint erre csak a lángész képes. A német FriedrichNietzsche(níccse, 1844–1900) szerinta régi világ értékeielveszítették tartalmukat („Isten meghalt”), és a mai korban – amely az egyénekből irányítható tömeget gyúrt –a tömegerkölcs, a szolgaerkölcs értékeivé válnak.Ebből az alacsonyrendű korból csakazönmagának értéket adó, felsőbbrendű embertud kitörni (Übermensch). A felsőbbrendű embert Nietzsche nem kötötte fajhoz vagy társadalmi csoporthoz. A felsőbbrendű ember jellemzői a magas erkölcsi elvárások, az értelmi függetlenség, a képmutatástól független őseredeti tisztaság. Mindezek birtokában az egyénkiemelkedhet a tömegből,s irányítani tudja azt. A felsőbbrendű ember akarata a tömegkultúrán túlmutató felsőbbrendű kultúrát teremt, s ezáltaluralkodik a tömegen. Az egyén és a társadalom közötti összhang megbomlása tükröződik a bécsi orvos, SigmundFreud(frajd, 1856–1939) munkásságában is. Freud az idegi problémákkal, alkalmazkodási zavarokkal küszködő növekvő számú betegekkel foglalkozvaalkotta meg amodern pszichológia alapját jelentőpszichoanalízis módszerét.Freud abból indult ki, hogy a személyiséget, a viselkedést olyan élmények, vágyak is meghatározzák, amelyekről az ember nem tud, mert elfeledte vagy elfojtotta, tehát elméjének a tudatalatti tartományába szorította ezeket.A lelki betegségeket a tudatalatti feltárásával, akarta gyógyítani.A múltban elszenvedett konfliktusokat akár évekig tartó beszélgetések (terápia) során a felszínre hozta, s azokat újraértelmezve megkísérelte feldolgoztatni a beteggel. Freud az emberek lelki betegségeit jórészt a gyermekkori sérülésekre és az elfojtott szexuális vágyakra vezette vissza. Freud így lelki életünket jelentős részben társadalmi meghatározottságúnak tartja, hiszen a szülők, a tanárok és az ideálok az adott világ (nemzet, vallás, társadalmi csoport) elvárásait közvetítik az egyén felé.   A MŰVÉSZET VÁLASZAA XIX–XX. század fordulója a művészetben is fordulatot jelentett. A kor művészei újat akartak, s szinte minden művészeti ágban szembefordultak a hagyományos ábrázolási módokkal. Ehhez hozzájárult, hogya művészeti alkotások „fogyasztóközönsége” kiszélesedett.A kevésbé iskolázott és kultúrált tömegek igényei azonban gyakran ellentétben álltak a művészek törekvéseivel.A megújulni vágyó művészetek nem kívánták kiszolgálni a közízlést. A korszakban a tömegkultúra és a hagyományok elleni lázadás miatt egymás után születtek az újabb és újabb művészeti irányzatok, izmusok (pl. impresszionizmus).A tömegkultúra egyre inkább elszakadt a magas művészetektől. A századforduló újat keresése a képzőművészetben is a régi (pl. a történeti stílusok és az ezek ötvözetét jelentő eklektika) tagadását jelentette.A korszak stílusa, a szecesszióa képzőművészet egészét (az iparművészettől a festészetig) átfogva, egységes környezetet kívánt teremteni. Hullámzó vonalak, keleti és népművészeti motívumok alkalmazása jellemezték.  

V. A polgárosodás és a modernizáció kora Magyarországon (1849–1914) 33. Az önkényuralom kora A MEGTORLÁS ÉS A BIRODALMI CÉLOK A Habsburg-kormányzatmegalázónak tartotta, hogy csak idegen fegyverek segítségével sikerült levernie a magyar szabadságharcot. Így a másutt biztosított amnesztia helyettvéres bosszút állt.Ferenc József a megtorlás végrehajtását az itáliai kegyetlenségei miatt „brescai hiénának” nevezett Haynaura bízta. Miután Komáromot Klapka György a védőknek nyújtott, szabad elvonulást biztosító menlevél fejében feladta, megkezdődött a megtorlás.Október 6-án Aradon tizenhárom honvédtábornokot, Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajos grófot végezték ki.Majd közel 150 embert küldtek a bitóra, s több mint ezret börtönöztek be. Tömegesen alkalmaztak megalázó büntetéseket (pl. nyilvános megkorbácsolást), és honvédek tízezreit sorozták be a császári hadseregbe. A nemzetközi tiltakozás hatására azonban Haynaut rövidesen menesztették (1850 nyara). A véres leszámolás emléke a későbbiekben is érzelmi akadályt jelentette abban, hogy a magyarság tömegei azonosuljanak az összbirodalmi érdekekkel. A levert forradalmak utána birodalom kormányzása a teljes centralizáció híveinek kezébe került.Kezdetben – részben az osztrák-német

polgárság és a nemzetiségek megnyerése érdekében – ezt a célt alkotmányos ígéretekkel álcázták (olmützi alkotmány). Az európai viszonyok megváltozása után (pl. III. Napóleon államcsínye, 1851) Ferenc József még a látszatalkotmányosságot is megszüntette,és személyesen vette át az államügyek irányítását.Nyílt önkényuralmat vezetett be, ezért a korszakotújabszolutizmusnak (neoabszolutizmus) nevezik. A rendszer bázisa ahadseregre, ahivatalnokrétegre és abirodalmi arisztokráciaegy részére szűkült, mivel még az osztrák polgárság is háttérbe szorult. A politikai életben csak olyanok jutottak szerephez, akiket az elvek helyett a rövid távú érvényesülés vágya hajtott, mint pl. a hajdani forradalmárból belügyminiszterré váló Alexander Bach.   A NYÍLT ÖNKÉNY KORSZAKAAz 1850-es években a birodalmi kormányzat Magyarország birodalomba történő teljes beolvasztására és németesítésére törekedett. Az időszakot a belügyminiszterrőlBach-korszaknak is nevezik (1851–1859). Magyarországról leválasztották Erdélyt, Horvátországot és az újonnan kialakított Szerb Vajdaságot. A megmaradt területetöt kerületre osztották fel.A megyék és a városok önkormányzatát eltörölték,a közigazgatás, a hivatalok a központi akarat végrehajtói lettek. Miután a korábbi hivatalnoki kar egy része nem működött együtt a hatalommal, a hivatalnokok harmadát Ausztriából hozták Magyarországra. (Őket magyaros viseletük után gúnyosan Bach-huszároknak nevezték.) Az újabszolutizmuskiiktatta az 1848 előtti rendi közigazgatást, és helyébe a kor követelményeinek megfelelőenmegkezdte a polgári állam kialakítását,a kiterjedtebb állami irányítás bevezetését. Életbe léptették az osztrák polgári törvénykönyvet, egységesítették a mértékrendszereket és az oktatást: ekkor született a nyolcosztályos gimnázium és az érettségi vizsga. Amodernizációazonban az alkotmányosság kizárásával,a lakosság ellenére,idegen (összbirodalmi) érdekeket figyelembe véve, sokszor képzetlen tisztségviselőkkel kezdődött meg. Ezzel hosszú távonaláásta Magyarországon az államapparátus és az állampolgárok viszonyát.Dicsőségnek számított kijátszani az adófizetést és semmibe venni a központi rendelkezéseket. Nem alakult ki a polgári államokra jellemző állampolgári tudat, amely az államot sajátjának érezte és azért áldozatokat is vállalt. Az újabszolutizmusnem merte ésnemisakartaa polgári átalakulás egyik sarkkövét,a jobbágyfelszabadítást megkérdőjelezni.A jobbágyfelszabadításról és a nemesség kártalanításáról kiadott császári rendelkezés (úrbéri pátens, 1853) szerinta végrehajtása jobbágyok számáraaz áprilisi törvények alapjántörtént. Így nem részesültek a szabadságharc alatt hozott, illetve tervbe vett kedvezményekből (a szőlődézsma eltörlése, a majorsági földön élő jobbágyok felszabadítása). A szabadságharcot vezető nemességet jórészt kisemmizték, mivel akártalanításta földbirtokosokállampapírokbankapták meg. A gazdaságaik átalakításához szükséges pénzhez így csak állampapírjaik alacsony árfolyamon történő eladásából, vagy hosszú idő múltán jutottak hozzá. Ezzel a megoldással a nemesség jelentős része – akiket immár a magas adók és korábbi hiteleiknek a törlesztése is terheltek –anyagi csődbe jutott. Az 1850–1860-as években zajlotta jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtása:a paraszti és a földesúri földek szétválasztása, a közösen használ legelők és erdők elkülönítése és a telekkönyvezés (a földek nyilvántartásba vétele). Mivel ennek során a volt földesurak és az egykori jobbágyok érdekei különböztek, e folyamatkiélezte a földbirtokosok és a parasztok ellentéteit.   A GAZDASÁG ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS HELYZETEAz 1850-es években folytatódott az előző évtizedben meginduló gazdaságifellendülés, elsősorban az ipar és a vasútépítés területén.A fejlődésnek számos tényező adott ösztönzést: például akülföldi tőkebeáramlása, ajobbágyfelszabadítás, a háborúk idején kibontakozógabonakonjunktúra.A kormányzat néhány intézkedése szintén ösztönzőleg hatott. Mindenekelőttaz Ausztria és Magyarország közötti vámhatár megszüntetése(1850), mely az egységes birodalmi piac kialakulását szolgálta. Ezáltal a magyar mezőgazdasági termékek versenyelőnybe kerültek a birodalmon kívüli szállítókkal. A gazdaság eredményeiből a kormányzat politikai tőkét akart kovácsolni önmagának.A Bach által készített propagandafüzet (Rückblick) az eredményeket a kormány sikereként állította be. Ebben volt némi igazság, ám – mint arra a döblingi szanatóriumban egyre aktívabban politizáló Széchenyi István ellen-röpiratában (Blick) rámutatott –, a fejlődés alapvetően nem a kormánynak köszönhető, hanem a beinduló gazdasági folyamatoknak.Az önkényuralom ugyanakkor gátolta is a fejlődést.Társadalmi támogatottság nélkül a hatalom csak nagy katonai erővel, vidéken karhatalommal (zsandárság) és széles besúgói hálózatot működtető titkosrendőrséggel tudta a rendszert fenntartani. Az elnyomás óriási költségeit pedig magas adókkal, az államadósság növelésével és az állami vagyon egy részének kiárusításával tudták csak fedezni, s mindez hátrányos volt a gazdaság számára.   AZ ELLENÁLLÁS FORMÁIA magyar vezető réteg az udvarhű arisztokrácia kivételével elutasította az újabszolutizmust, és szembeszállt azzal. Az ötvenes évek elején mégkísérletektörténteka fegyveres harc újrakezdésére(pl. Noszlopy Gáspár gerillaharca a Dunántúlon), ésösszeesküvésekszervezésére. A hatalom azonban a zsandárság és a titkosrendőrség révén megakadályozta jelentősebb ellenállási mozgalom kibontakozását. E kísérletek azonban jelezték a kormányzat számára az ország hangulatát, és így nyomatékot adtak az ellenállás más, enyhébb formáinak. Az ország legjelentősebb politikai ereje,az egykori birtokos köznemesség zöme a passzív ellenállást választotta.Nem vállaltak közösséget a hatalommal, nem töltöttek be a hivatalokat. Bojkottálták a kormányzat rendezvényeit, ahol lehetett, kijátszották intézkedéseit, nem fizettek adót. A passzív ellenállás vezéralakja Deák Ferenc volt.Deák 1848 végéig mindent megtett az áprilisi törvényekhez ragaszkodó magyar vezető réteg és az udvar megbékélése érdekében. A kudarcot tapasztalva visszavonult birtokára, így az egyetlen jelentős reformpolitikus volt, aki az ötvenes években is hallathatta hangját.Deáka király által szentesített 1848. áprilisi törvényekhez ragaszkodva,alkotmányos alapon utasította el az együttműködést.Nem lévén gyermekei, évjáradék fejében eladta zalai birtokait (azokat Széchenyi vette meg). A pesti Angol Királynő Szállodában rendezkedett be (1854), és rövidesen a magyar politikai élet vezéralakjává vált. A passzív ellenállás bizonytalanná tette a kormányzat helyzetét.Azonban nyilvánvaló volt, hogy a szegényebb, birtoktalan nemesség és az értelmiség nem követhette ezt a magatartást, s kénytelen volt hivatalt vállalni. A jobbágyi szolgáltatások kiesése és a kártalanítás elhúzódása miatt a birtokosok számára is az államigazgatásban betöltött állások jövedelme biztosíthatta volna a fennmaradást. Emiatt a passzív ellenállás fegyverétnem lehetett a végtelenségig folytatni. Az ellenállás sajátos formáját jelentette az emigráció. Az emigránsok zöme közvetlenül a katonai vereség után hagyta el az országot.Az emigráció– mint minden száműzött csoport – számos irányzatra oszlott, de döntő többségüka harc újrakezdésén dolgozott.Amikor úgy tűnt, a nemzetközi helyzet lehetővé teszi az újrakezdést, egységesen léptek fel (pl. francia–olasz–osztrák háború). Az osztrák kormányzatnak számolnia kellett azzal, hogyminden nemzetközi konfliktust felhasználnak a magyar ügy érdekében.A kormányok támogatását nem sikerült megszerezni, de a Kossuth vezette emigráció rokonszenvet ébresztett a magyar szabadságkövetelések iránt az európai közvéleményben. Bár az emigránsok látványos eredményeket nem értek el, fellépésük súlyt adott az otthoni passzív ellenállásnak.

34. Út a kiegyezéshez AZ ÚJABSZOLUTIZMUS KÜL- ÉS BELPOLITIKAI KUDARCAA forradalmak leverése után Ausztrianagyhatalmi külpolitikátfolytatott: meg akarta tartani itáliai területeit, és egyesíteni akarta Németországot (nagynémet egység). Az 1850-es évek eseményeifolyamatos kudarcokat hoztak. A krími háborúban elvesztették egyetlen jelentős szövetségesüket, Oroszországot. Az 1859-es francia–piemonti–osztrák háborúban

Itáliában súlyos vereséget szenvedtek. Ráadásul Kossuth vezetésével piemonti és francia támogatással létrejött a Magyar Nemzeti Igazgatóság, s megkezdték az itáliai magyar légió szervezését. A külpolitikai kudarcok és a pénzügyi csődmegrendítettéka kis belső támogatottsággal bíróönkényuralmi rendszert. Az uralkodónak változtatnia kellett, ha meg akarta előzni az összeomlást.Ferenc József menesztette Bachot(1859) és az ötvenes években egyedüliként szabadon politizálókonzervatív arisztokrácia felé nyitott(vezetőjük Apponyi György gróf volt). Az ő elképzeléseik tükröződtekazoktóberi diplomában(1860. október), melyaz 1848 előtti berendezkedést állította vissza,de a magyar önállóságot annál jelentőseben korlátozta (pl. az országgyűlésnek még az adók megszavazása sem tartozott a jogkörébe). A próbálkozás azonban teljes kudarcot vallott.Deák ésnyomábana magyar vezető réteg ragaszkodott az 1848-as törvényekhezés egyértelműen visszautasította az uralkodó javaslatát. Látva a konzervatívok gyengeségét, Ferenc József a centralizációt akaró liberális osztrák-német polgárság felé fordult. Az októberi diplomát módosítófebruári pátens(1861)erősítette a birodalmi központosítástés azalkotmányos vonásokat.Magyarország tartományként – súlyához mérten alulértékelten – képviseltethette volna magát a birodalom törvényhozó testületében, a birodalmi gyűlésben. A pátens értelmében helyreállították a vármegyei önkormányzatot, a magyar államnyelvet és országgyűlési választásokat tartottak. A képviselők azonban egyöntetűenelutasítottáka februári pátensben foglaltakat. Mindaz alkotmányosság korlátozását,minda birodalom föderális(szövetségi)felépítését,amely Magyarország önállóságát jelentősen korlátozta. Megtagadták képviselők küldését a birodalmi gyűlésbe. Az elutasítás formájábanaz országgyűlés egységéntörésmutatkozott.Deák és hívei feliratbankívánták megfogalmazni álláspontjukat (Felirati Párt). Ez Ferenc József uralkodói jogainak elismerését jelentette volna, vagyis közvetve – bár a ’48-as alapról – tárgyalási szándékot fejezett ki.Az országgyűlés másik csoportja határozatban(Határozati Párt) akarta kinyilvánítani véleményét, mely az uralkodó teljes elutasítását jelentette. Vezetőjük az emigrációból kalandos úton erőszakkal hazahozott és amnesztiában részesített Teleki László volt. A Határozati Párt minimális többséggel rendelkezett. Ám a döntő szavazás előtt Teleki László öngyilkos lett. ÍgyDeákék szereztek többséget,ami azt bizonyítja, hogy Teleki pátjából is sokan tárgyalni akartak. A döntés rámutatott a magyar vezető réteg dilemmájára. Érzelmileg teljes mértékben a szabadságharc és a függetlenség mellett és a véres megtorlásért felelős uralkodóval szemben állnak. Ugyanakkor a passzív ellenállásban egyre jobban kimerültek.   A PROVIZÓRIUM (1861–1865)Az elutasítást tartalmazó feliratra válaszul az uralkodó feloszlatta az országgyűlést, és ismét felfüggesztette az alkotmányos intézmények (pl. a vármegye) működését. Azonban a Schmerling [smerling] nevéhez kapcsoló „átmeneti” korszak (provizórium) már nem tért vissza az 1850-es évek erőszakos módszereihez. Az 1860-as évek eseményei és folyamatai mind az uralkodót, mind a magyar vezető réteget a megegyezésre sarkallták. Ferenc József külpolitikai elszigeteltsége növekedett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a német és az olasz egységmozgalmakkal szemben a Habsburg Birodalom tehetetlen.Ausztria a létrejövő erős nemzetállamokkal szemben csak szilárd belső viszonyok esetén tarthatta meg nagyhatalmi állását.Deák és köre számára is egyértelművé vált, hogya magyar vezető réteg nem bírja sokáig a passzív ellenállást.Ez pedig veszélyeztette volna a kedvező megegyezés lehetőségét. Azt is sokan vallották, hogy Oroszország és Németország hatalmi törekvései között a birodalom szavatolhatja a legnagyobb mozgásszabadságot, s abirodalom védheti meg a magyarság vezető szerepéta nemzetiségek erősödő mozgalmaival szemben.   A KIEGYEZÉSAz uralkodó és a magyar vezető réteg legfőbb kérdése az volt, hogyan lehet olyan kompromisszumot találni, amelybena birodalomannyira egységes, hogymegtarthatja nagyhatalmi állását, deemellettbiztosítva van Magyarország viszonylagos önállósága is.A megoldás alapját a konzervatívok (Apponyi György) dolgozták ki. Javasolták, hogy a vitatott ügykörök (külügy, hadügy és pénzügy)legyenek közös ügyek.Ezek alkotmányos felügyeletét – a magyar fél számára elfogadhatatlan közös törvényhozó gyűlést kiküszöbölve – akét független törvényhozásáltal kiküldött un.delegációkrabízták. A terv elfogadásához kölcsönös engedményeken keresztül vezetett az út. Az események akkor gyorsultak fel, mikor az uralkodó közeledési szándékára válaszulDeákFerenc megírta híreshúsvéti cikkét (1865). Felvetette, hogy amennyiben az alkotmányosságot visszaállítják, a birodalom egységének fenntartása érdekébena magyarság hajlandótörvényes keretek közöttengedni a ’48-as alapból a közös a külpolitika, a védelem és az ezek fedezését szolgáló pénzügyek tekintetében. Az uralkodó menesztette Schmerlinget, sösszehívták az országgyűlést.Az új törvényhozásban Deák és tábora – a konzervatívok csatlakozásával – döntő többséget szerzett. Az egykori Határozati Párt két irányzatra oszlott: mérsékeltekre (balközép), és a radikálisokra (szélsőbal). ez utóbbiak jóval kevesebben voltak. Miután Deák nyomására a porosz–osztrák háború idején (1866) az országgyűlés nem használta ki az uralkodó szorult helyzetét, Ferenc József elhatározta magát a megegyezésre. Ismét visszaállították a megyei önkormányzatokat, hatályba léptették a 48-as törvényeket.A kiegyezésről létrejött megállapodásután az uralkodó kinevezteAndrássy Gyulagrófotminiszterelnökké (1867. február). Ezt követően az országgyűlés elfogadta a közös ügyeket tartalmazókiegyezési törvényt, majdmagyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet(1867. június).   A DUALIZMUS ÁLLAMI ÉS GAZDASÁGI RENDSZEREAz Osztrák–Magyar Monarchiakétközpontú alkotmányos monarchia,azaz dualista állam lett. Ausztriát és Magyarországot aközös uralkodómelletta hadügyek, a külügyek és az ezek fedezésére szolgáló pénzügyek együttes kezelésekapcsolta össze. A közös ügyeketközös minisztériumokintézték, amelyeknek alkotmányos felügyeletére mindkét birodalomrész – egymástól független – törvényhozásaegy-egy 60 fősbizottságot, ún.delegációt küldött. A külön ülésező delegációk azonban szerepüket csak részben tudták betölteni, ígya közös ügyekben jelentős maradt az uralkodó befolyása. Az uralkodó hatalmát az is erősítette, hogya hadsereg vezetéseteljes mértékbena kezében maradt.A két törvényhozás csak az adók és az újonclétszám meghatározásán keresztül gyakorolhatott hatást a hadseregre.Ferenc József befolyása megőrzése érdekében a kiegyezés feltételének tekintette azelőszentesítésjogát (bár ezt törvényben nem rögzítették). Eszerint a mindenkori magyar kormányoknak törvényjavaslataikat jóvá kell hagyatniuk az uralkodóval, mielőtt azokat az országgyűlés elé terjesztik. Magyarország a közös ügyeken kívül teljes önállósággal rendelkezett. Azországgyűlésnek felelős kormányalakult. Az országgyűléstcenzusos választójogalapján választották.Magyarországot és Erdélytismétegyesítették. A kiegyezési törvény a két ország gazdasági kapcsolatait is rendezte. A politikai megállapodással szemben azonbana gazdasági megállapodást tízévente újra lehetett tárgyalni,és az adott erőviszonyokhoz igazítani.Abelpolitikailag önálló két ország gazdasági egységet,közös vámterületet képezett, közös valutával, a tőke és a munkaerő szabad áramlásával.Ugyanakkor a kormányok hatáskörében hagyták a gazdaság fejlesztésének lehetőségeit (közlekedés, adószabályozás stb.). Megállapították, hogy a tagállamok anyagilag milyen arányban fedezzék aközös ügyeket.Ausztria részesedése (kvótája) 70%, Magyarországé 30% lett. Ez az ország népességét és gazdasági fejlettségét figyelembe véve méltányosnak ítélhető. A kiegyezéssel Magyarország lemondott a teljes függetlenségről. A birodalmi keretek közötti önállóság azonban a korábbiaknál nagyobb lehetőséget adott a nemzeti érdekek érvényesítésére. Az egységes piac biztosította a térség és Magyarország gazdasági fejlődését és felzárkózásának lehetőségét.

35. A nemzetiségi kérdés 1849 és 1868 között A KÖZELEDÉS KORAA szabadságharc idejéna nemzetiségek vezető rétege szinte mindenütt szembefordult a magyar kormánnyal. Az udvar ígéretei alapján nemzeti céljaikat a dinasztia oldalán látták biztosítottnak. A császári kormányzat azonban – miután a hatalmát visszanyerte – az ígéretei jelentős részét nem tartotta be. Az olmützi alkotmány értelmében nem alakíthattak önálló a tartományokat, de még autonómiát sem kaptak. S ahol ez mégis létrejött, mint a szerbeknél (Szerb Vajdaság és Temesi Bánság), ott is a bécsi kormányzat tartotta kézben a hatalmat. Az újabszolutizmus idején magyarokat és a nemzetiségieket egyaránt elnyomták. Az ismert értékelés, miszerint „a nemzetiségek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül”, azonban félrevezető.A magyarországi nemzetiségek helyzete saját nemzeti szempontjukból 1849 után kedvezőbbé vált.Egyrészt megszabadultak a számukra veszélyes magyar nemzetállami törekvésektől. Másrészt az újabszolutizmus jelentős pozíciókat juttatott számukra a korábban a magyar nemesség által kézben tartott közigazgatásban. Ezáltalfelgyorsulta szabadságharc során megindult folyamat,a nemzeti öntudat kiteljesedése a nemzetiségi tömegek körében is,ami tovább növelte a nemzetiségi vezetők befolyását és erejét. Az önkényuralom alatti közös elnyomás, az udvar be nem váltott ígéretei mindkét félben a közeledési szándékot erősítették meg. Aközeledési kísérletekazonban kimerültek baráti hangú újságcikkekben, összejövetelekben.Hiányoztak atényleges éskölcsönös engedmények.A magyar fél továbbra is az egységes nemzetállam alapján állt, de a megerősödő nemzetiségi vezetők sem mérsékelték önállósági igényeiket. Hogy mennyire bizonyult komolynak a két fél közeledése, az az 1861-es országgyűlésen derült ki, amikor lehetőség volt az álláspontok kifejtésére. Az országgyűlési választásokat megelőzően a nemzetiségek gyűléseket tarthattak, ahol a szlovákok és a szerbek területi autonómiát követeltek, míg a románok elutasították Erdély és Magyarország unióját. Az országgyűlés a kérdés rendezésére Eötvös József vezetésével bizottságot állított fel, mely széles nyelvhasználati joggal kívánta orvosolni a problémát. A vita során nyilvánvalóvá vált, hogy az álláspontok lényegesen nem közeledtek. A nemzetiségek nem mondtak le a területi autonómiáról, a magyarok pedig az egységes nemzetállam koncepciójáról.   EGY MEGOLDÁSI JAVASLATKossuth Lajos a szabadságharc bukásának okait és az újrakezdés lehetőségeit keresve tervezetet készített a nemzetiségi kérdés megoldására. Elgondolása az egész térséget érintette, hiszen a Duna menti népek államszövetségét akarta létrehozni (Dunai konföderáció), de rendezni kívánta a magyarországi nemzetiségek helyzetét is.Kossuthaz uralkodó magyar állásponthoz képestjelentős engedményeket tett.Elismerte Horvátország önállóságát és Erdély önállóságának eldöntésére pedig népszavazást javasolt. A szélesebb területi autonómia helyett a nemzetiségek számára lehetővé kívánta tenni aterülettől független politikai és kulturális önkormányzati testületekmegalakítását. A magyar vezető réteg nagy többsége elutasította a tervezetet,mivel az gátolta volna a magyar nemzetállam kialakítását, illetve a magyar és a nemzetiségi vezetők hatalomban való megosztozását eredményezte volna.A nemzetiségek vezetők is kevesellték az engedményeket. Kossuth elgondolásának ennek ellenére jelentős politikai hatása volt. Szándékaival ellentétesen a tervezettudatosítottaa magyar vezető rétegben,hogynem a független magyar nemzetállam vagy a dinasztiával és Ausztriával való kiegyezés a valós alternatíva.A szomszéd népekkel és államokkal vagy az Ausztriával való szövetkezés között kell választani. A nemzetiségekkel vagy a birodalommal való kiegyezés alternatívája az erdélyi országgyűlés összehívásakor vált egyértelművé (1863). Schmerling, hogy a magyarokat megszorítsa, megváltoztatta az 1848-as választási törvényeket. Leszállította a cenzust, hogy a románság érvényesíthesse számbeli fölényét. A magyar képviselők törvénytelennek nyilvánították és bojkottálták az erdélyi országgyűlést, azonban a szászok és a románok részvételével az erdélyi törvényhozás elküldte képviselőit a birodalmi gyűlésbe, s törvénybe iktatta a románok politikai és vallási egyenjogúságát.   AZ 1868-AS NEMZETISÉGI TÖRVÉNYAkiegyezésmegkötésével a magyar vezető réteg folytathatta anemzetállamkiépítését. A nemzetiségek helyzetét külön törvényben szabályozták (1868:XLIV. tc.). A törvényt előkészítő országgyűlési bizottság az egy politikai nemzet koncepcióján állva elutasította a területi autonómiát és a nemzetiségek kollektív jogait. A törvényt előterjesztő Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban – Deák támogatásával – meg tudta védeni az országgyűlés növekvő ellenállásával szembenaz egyéni szabadságok alapján álló nemzetiségi jogokat. Mindenekelőtt aszéleskörű anyanyelvhasználatot. A vegyes lakosságú vidékeken a 20%-ot elérő kisebbségek számáraa törvényhatóságokbanbiztosították az anyanyelv használatát. Az alsó- és középfokúbíróságokonanyanyelvükön képviselhették ügyüket a nemzetiségi állampolgárok. Alsó- és középfokon engedélyezték anemzetiségi iskolahálózatot, sőt annak fenntartását az állam kötelességévé tették. A polgári egyesülési jog alapján lehetőség nyíltnemzetiségi egyesületekés pénzalapok létrehozására, amennyiben azok nem a magyar államegység megbontásán munkálkodtak. A törvény nem elégítette ki a nemzetiségeket. Ugyanakkornemzetközi összehasonlításban megállja helyét:a nemzetállamok korában szabadelvűsége egyértelmű a nyugat-európai, és még inkább a kelet-európai megoldásokhoz képest.   A HORVÁT–MAGYAR KIEGYEZÉS(1868)A magyar közjog az ország nemzetiségei közül egyedül a horvátot ismerte el politikai nemzetnek. A polgári állam keretei között ismeghagyták a tartomány területi autonómiáját(1868:XLII. tc.). A horvát autonómia széleskörűnek mondható. Horvátországot egyesítették Szlavóniával és a Határőrvidékkel. Az így létrejöttHorvátország saját országgyűlésselrendelkezett, mely képviselőket küldött a magyar országgyűlésbe.A horvát országgyűlés és kormány nyelve a horvát lett. A végrehajtó hatalom élén amagyar miniszterelnök javaslatára az uralkodó által kinevezettbánállt. A horvát kormány hatáskörébe tartozott a teljes közigazgatás, az igazságügy és az oktatásügy. Bár a horvát–magyar kiegyezést számos nép (pl. írek) példának tekintették,a horvát vezető réteg a Habsburg Birodalmon belüli teljes különállásra törekedett.A kiegyezési törvényt a horvát országgyűlés csak jelentős magyar gazdasági és pénzügyi támogatások fejében fogadta el. Az ellentéteketFiumekérdése is kiélezte. Az olasz kikötőváros Mária Terézia óta Magyarországhoz tartozott, de a horvátok is igényt tartottak rá. Miután a magyar kormány fontosnak tartotta a tengeri kikötő biztosítását, a kérdésben nem tudtak megegyezni. A városmagyar igazgatás alá került,hivatalos nyelve pedig az olasz lett.  

36. Politikai viszonyok a századfordulóig A DUALIZMUS PÁRTVISZONYAIA kiegyezést követően akormánypártot az egykori Felirati Párt tagjaiból és a hozzájuk csatlakozó konzervatívokból állóDeák-pártalkotta, Andrássy Gyula vezetésével. Azellenzéketa volt Határozati Pártból alakult mérsékeltbalközépés a radikálisOrszágos 48-as Pártjelentette. A választási rendszer (cenzus) és a hagyományok miatt a képviselők többsége, s a pártok tagjai is a birtokos nemesség köréből kerültek ki. Programjaikban közös volt a polgári Magyarország felépítésének szándéka.

A pártok közötti választóvonalat az Ausztriához fűződő viszony, a közjogi kérdés megítélése jelentette.A Deák-párt teljes mértékben a kiegyezés alapján állt. A balközép fenntartásai is jórészt abból adódtak, hogy nem bízott az udvar ígéreteiben: szerintük az uralkodó a közös hadseregre támaszkodva bármikor visszatérhet az abszolutizmushoz. A 48-asok kis tábora a kiegyezést elutasítva teljes függetlenséget követelt. Mivel a dualizmus rendszerét csak a nemzetiségi kérdés újrarendezésével, a nemzetállam eszméjének (és az ország egységének) feláldozásával lehetett volna a függetlenség irányába megváltoztatni, a magyar országgyűlés pártjaiaz adott keretek között megoldhatatlankérdésre pazarolták energiáikat. Világos volt, hogy csak az a párt kerülhetett kormányra, mely elfogadta a kiegyezést. Adualizmust fenntartó kormánypárt nem veszíthette el többségét,amelyet, ha kellett – a korszak Európájában nem szokatlan módon – választási visszaélésekkel is biztosítottak. A kormánynak kedvezett anyílt szavazásrendszere (a választó szóban közölte akaratát a bizottság előtt). Hátrányos volt, hogya közjogi kérdés elterelte a politikai közvélemény figyelmét számos égető problémáról. Mikor Andrássy Gyula elnyerte a külügyminiszteri széket és a beteg Deák már nem tudta irányítani a pártot,a kormánypárthelyzete megrendült. Nem tudta kezelni az európai gazdasági válság hatásait. A dualizmusválságát a balközép csatlakozása oldotta meg.A Deákpártból és a balközépbőllétrejött a Szabadelvű Párt(1875), amelyTisza Kálmánvezetésével biztos kormányzati többséget szerzett.A szélsőbal és a balközépbőlazok, akik nem csatlakoztak Tiszához, megalapították aFüggetlenségi Pártot. Társadalmi csoportokhoz vagy eszmékhez kötődő pártok csak évtizedekkel a kiegyezés után jöttek létre. A konzervatív-liberális vezető réteg a városi munkásság szerveződését nem akadályozta meg. Több pártkezdemény után 1890-ben megalakulhatott a centrista irányt képviselőMagyarországi Szociáldemokrata Párt(MSZDP), amely azonban a választási rendszer miattnem juthatott be az országgyűlésbe.Ugyanakkoratársadalom zömét kitevőparasztság önálló pártjainak megszerveződését a földbirtokos politikai elit minden eszközzel igyekezett megakadályozni, így ezekcsak a XX. század elejénalakultak meg.   A DUALIZMUS MEGSZILÁRDÍTÁSAA pártegyesüléssel a miniszterelnöki székbe kerülőTisza Kálmán másfél évtizeden átkényelmes parlamenti többség birtokábankormányzott(1875–1890). Tisza („a generális”) kemény kézzel irányította pártját. Az ellenzék nem véletlenül gúnyolta mamelukoknak, a vezér akaratát fenntartás nélkül végrehajtó szolgáknak a kormánypárti képviselőket. Szilárd helyzetét kihasználva Tisza Kálmán jelentős lépéseket tetta polgári állam kiépítéseérdekében. Saját hívei ellenállását is letörve,közigazgatási reformot hajtott végre. Beolvasztották a megyerendszerbe a korábban kiváltságos kerületeket (székely, szász székek, jász-kun, hajdú kerületek).A korszerűsített megye önkormányzatátaz erős, centralizáló állammal szemben jelentősenmegnyirbálták.A megyei – immár fizetett – hivatalokat a volt birtokos nemesség tagjai, a dzsentrik töltötték be. A városokban a közbiztonság fenntartása érdekében a kor követelményeinek megfelelőrendőrséget hoztak létre. A vidék rendjének biztosításáracsendőrségalakult. A csendőrség legénységi állományát a parasztság tagjai közül verbuválták. A polgári állam részvételévelkiépítették az egészségügyi ellátást(körorvosok, kórházak). Továbbfejlesztették apostaszolgáltatást. Azinfrastruktúraterületén gyorsan felzárkóztunk a fejlettebb országokhoz: különösen a vasútépítésben és a folyószabályozásban mutatkozott fejlődés. Tisza Kálmán kormánya – és a későbbi magyar kormányok –a magyarosítás és anemzet felemelkedését szolgálómodernizációszempontjából is fontosnak tartottákaz oktatást. Jelentős erőforrásokat mozgósítva megkezdődöttaz állami elemi iskolákhálózatának kiépítése,ami megvalósíthatóvá tette anépiskolai törvényben (1868) előírt általános tankötelezettséget. Az analfabetizmus gyors ütemben szorult vissza.Gimnáziumoktucatjait alapították, és új államiegyetemeklétesültek (Kolozsvár, Debrecen, Zágráb, Pozsony). A századfordulóra népes, európai szintű értelmiség nevelődött ki. Az állam növekvő szerepe az oktatásban hazánkban is kiélezte az állam és az egyház viszonyát (kultúrharc). Az 1890-es évekbenWekerle Sándor,az első polgári származású miniszterelnökvitte sikerrekormányzata idejénazegyházpolitikai törvényeket(1894–1895).Bevezették az állami anyakönyvezést, kötelezővé tették a polgári házasságkötést, egyenjogúsították a zsidó vallást. A siker oka az, hogy a politikai elit e vitában nem közjogi kérdés mentén oszlott táborokra. Az egyházpolitikai törvényeket támogatók a kormánypárton és az ellenzéken belül egyaránt többségbe kerültek, s velük szemben a katolikus egyház jogait védelmező uralkodó is meghátrált. A magyar országgyűlés a közös hadsereg ügyeire csak aköltségvetésen és azújonclétszámon keresztül gyakorolhatott befolyást. Így a parlamentben avéderővitamindig kiemelt politikai kérdés volt. Az ellenzék sérelmezte, hogy a közös hadsereg nem tükröz magyar vonásokat (német vezényleti nyelv, nincsenek magyar szimbólumok stb.). Az uralkodó azonban ragaszkodott a hadsereg egységéhez. A véderő kérdése körüli politikai csatározások miatt a hadsereg fejlesztése jórészt elmaradt. Tisza Kálmán bukásátisa véderővita okozta.Az újonnan javasolt véderőtörvény az uralkodó akaratának megfelelően emelte volna az újonclétszámot, bevezette volna, hogy erről – az eddigi gyakorlattól eltérően – ne dönthessen tíz évenként az országgyűlés, s ráadásul a német nyelvnek még nagyobb teret adott volna.Tisza úgy tudta keresztülvinni a törvény elfogadását,hogy az csupán az újonclétszám emelését tartalmazta.Az ellenzék így is hevesen tiltakozott, de az uralkodó is neheztelt Tiszára. A tapasztalt politikus tudta, hogy távoznia kell. Ehhez azonban egy nemzeti ügyet használt fel. Javasolta, Kossuthra ne legyen érvényes az a törvény, hogy a külföldön élő személy egy idő után elveszíti állampolgárságát, ha nem kéri annak megújítását az uralkodótól. Ferenc József elutasította a javaslatot, mireTisza lemondott(1890).   GAZDASÁGPOLITIKAA dualista állam kiemelt feladatának tekintette a gazdaság fejlesztését. Bár a magyar kormányok és az országgyűlés jórészt földbirtokosokból állt, nemcsak a mezőgazdaság és az infrastruktúra, hanem az ipar ügyét is szem előtt tartották. Sorozatosan hoztakipartámogató törvényeket. Az Ausztriával folyó versenyben a magyar kormányok atízéventemegújítandógazdasági kiegyezéssorán a vámkérdésben képviselhették a magyar érdekeket. Ennek eredményekéntmind az iparra, mind a mezőgazdaságra kiterjedő védvámrendszert hoztak létre. Amagyar részesedésa kvótában – a gazdaság növekedésénél lassabban –csupán néhány százalékotemelkedett a dualizmus folyamán. Aközös valutakérdésében elértük, hogy az osztrák jegybank átalakult osztrák–magyar pénzintézetté. A magyar pénzügyi és gazdasági élet fejlődését jelzi, hogy a korszak követelményeinek megfelelőaranyalapra való áttérést a magyar fél kezdeményezte (Wekerle Sándor, 1892ben). Kiemelkedő jelentőséggel bírt gazdasági, közlekedési és biztonsági szempontbóla folyók szabályozása és az ármentesítés.Ezzel új szántóterületek keletkeztek, javultak a hajózás feltételei és elmaradtak a pusztító árvizek.Az állam irányításávalés részben anyagi forrásai révén néhány évtized alatt kézi erővel, a kubikosok munkája révénmegépült Európa leghosszabb gátrendszere. A kortársak előtt már a reformkorban nyilvánvalóvá vált, hogy a tengerektől távol eső Magyarországa vasút fejlesztésenélkül nem kapcsolódhat be a világkereskedelembe. Az újabszolutizmus korában magántőke bevonásával folytatódtak a vasútépítések. A pályák kijelölésénél a katonai szempontok mellett a gabonatermő területek, a szén- és vasérclelőhelyek elérését tartották szem előtt. A dualizmus idején a vasútépítés nagy lendületet vett. A kormányok kamatbiztosítási törvénnyel támogatták a folyamatot: a befektetőknekaz államveszteség esetén isbiztosította a nyereséget. A kormány aMagyar Államvasutak(MÁV), létrehozásával maga is épített vasúti pályákat. Majd Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter vezetésével államosították a vonalak jelentős részét. Azállamosításnak köszönhetően a kormányzatalacsonyan tarthatta

aszállítási tarifákat, így a termelők hasznát nem a vasúttársaságok fölözték le. Ez is segítette a gazdaság fejlődését. A Az alacsony tarifák ellenére a MÁV nyereséges maradt, és a folyamatos fejlesztésekkel a korszak végéreaz ország vasútsűrűsége a legfejlettebb államok színvonalára emelkedett. A dualista korszak gyors gazdasági fejlődése révén Magyarország jelentős mértékben közeledett Európa a centrumterületéhez, a fejlett országokhoz.

37. A felzárkózó gazdaság A MEZŐGAZDASÁG FEJLŐDÉSEMagyarország meghatározó gazdasági ágazata hagyományosan a mezőgazdaság volt. Az ország adottságainak és az ausztriai birodalomrész piacainak köszönhetőena magyar agrárexport folyamatosan bővült.Továbbra is jelentős súlyt képviselt a gabonatermesztés. A magyar búza az amerikai búza versenye miatt kiszorult az európai piacokról, de a Monarchiaegységes vámterülete (védvámok) ésszéles piaca elegendő vásárlóerőt biztosított. A korszakbana mezőgazdaság fejlődésetöbb területen megmutatkozott. Nőtt a megtermelt árumennyiség, melyet egyrészt atermőterületek bővülése(folyamszabályozás, erdőirtás, legelőfeltörés), másrészta termelékenység növekedéseeredményezett. Utóbbi a folytatódó fajtanemesítéseknek, a fejlettebb módszerek bevezetésének (talajjavítás, műtrágya) és a gépesítésnek köszönhető. A gépesítés – a cséplést leszámítva – csak egyszerű, állati erővel hajtott eszközök alkalmazását jelentette, mivel a demográfiai robbanás következtébenhatalmas mennyiségű olcsó munkaerőállt rendelkezésre. A korszakban lassú elmozdulás figyelhető meg akülterjes gabonatermesztéstől abelterjes kultúrák(zöldség- és gyümölcstermesztés, istállózó állattartás)ésazipari növények(pl. a cukorrépa) termesztése felé. Tőkeerejüknél fogvaa modernizációban a nagybirtokok jártak az élen.A korszak második felétől kezdett teret nyerni a gazdagparasztság termelése és a tőkés bérleti rendszer. Ugyanakkor a közép- és kisparaszti birtokok gazdasági színvonala alig fejlődött.   A FELLENDÜLŐ IPARA kiegyezés az utolsó törvényi akadályokat is felszámolta a megkésve induló magyar ipari fejlődés útjából (pl. céhek megszüntetése, 1872). Ennek ellenérea kisipar súlyaaz egész korszakon átjelentős maradt.A fejlődést elsősorban a kis számú közepes, és az egyregyarapodó nagyvállalatokteljesítménye eredményezte. A látványos ipari fellendüléshez hozzájárult azállam iparpártoló politikája,azolcsó munkaerő, a mezőgazdasági termékek forgalmazásában felhalmozódóhazai tőkeés a nagy mennyiségben beáramlókülföldi tőke. A fejlődés két területen volt látványos: az élelmiszeriparban és a nehéziparban. A mezőgazdasági kivitelben felhalmozódott tőkék egy részét az élelmiszeriparba, különösen a malomiparba fektették be.Hatalmas malomipari vállalatokjöttek létre, melyek a kor legmodernebb eljárásait alkalmazták (pl. az őrlésnél a hengerszéket).Budapest a világ egyik legjelentősebb malomipari központjává vált. A gőzgépek elterjedése, a gyors ütemű vasútépítés aszénbányászat, avaskohászatésagépgyártásfellendülését eredményezte. A termelés felfutásanehézipari központoklétrejöttéhez vezetett (Borsod, Szörény, Vajdahunyad vidéke, Budapest). Néhány nagyvállalat (pl. Ganz)világszínvonalú termékeket állított elő, és már részt vett a műszaki fejlesztésekben is. Az ipar fejlődése az 1890-es években felgyorsult. Magyarországon az első és a második ipari forradalom egybeolvadt, és kedvező hatásai együtt jelentkeztek. Azélelmiszeripar és a gépiparalkalmazta a korszak újításait, ésa korszak technikai és technológiai élvonalábakerült. Az ipari központokiparvidékekké terebélyesedtek.Számos újítás és találmánymár Magyarországon született meg: ilyen pl. a transzformátor (Déri Miksa, Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly), a villamos mozdony (Kandó Kálmán), a karburátor (Bánki Donát és Csonka János) és a telefonközpont (Puskás Tivadar). A birodalmon belül az új iparágakban a fejlődés már Magyarországon volt intenzívebb. A XX. század elején a belső piac, az állami támogatás és az olcsó munkaerő révén virágzásnak indult a könnyűipar is, különösen a textilipar.   A HITELSZERVEZET FEJLŐDÉSEA hitelszervezet kialakulása alapvető feltétele a gazdaság fejlődésének. A bankok összegyűjtik a kis tőkéket, hitelt nyújtanak a vállalkozásoknak, közvetítik a külföldi tőke beáramlását. A reformkori alapítású bankok (Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Pesti Hazai Első Takarékpénztár) mellettszámos nagybankjött létre nagyrésztkülföldi tőke közreműködésével(Magyar Földhitelintézet, Magyar Általános Hitelbank). Anagybankok behatoltak az iparba(pl. üzletrész vásárlásokkal), és a fejlődő cégek tőkeemeléseit finanszírozták. Így a legeredményesebb vállalatokrészvénytársaságokká alakultak. A külföldi tőke folyamatosan növekvő beáramlása nemcsak a gazdasági fejlődés forrásává vált, hanem a magyar tőke megerősödését is elősegítette. Jól mutatja ezt, hogy miközben folyamatosan emelkedett a behozott tőke, addig évről-évre nőtt a hazai tőke aránya.   BUDAPEST VILÁGVÁROSSÁ FEJLŐDÉSEA dualizmus korának gazdasági fellendülése a leglátványosabb eredményeket Budapesten érte el. Afővárosjogilag 1873-banBuda, Pest és Óbuda egyesítéséveljött létre. Lakóinak száma ötven év alatt közel a tízszeresére nőtt, s a XX. század első évtizedében megközelítette az egymillió főt. EzáltalEurópa legnagyobb városai közé emelkedett. A magyar kormányok mindent megtettek a főváros fejlesztéséért. Ez volt szemükben a nemzet felemelésének záloga. A versenytársnak tartott Bécs utolérése érdekébenaz ország erőforrásainak jelentős részét koncentrálták Budapestre,például adókedvezmények, reprezentatív középítkezések révén (pl. budai Várpalota, Parlament, minisztériumok, színházak). A központi támogatás mellett Budapesten kínálkoztak a legkedvezőbb befektetési lehetőségek. Ehhez hozzájárult a városkedvező közlekedés-földrajzi helyzete, amelyet a Budapest központú vasúthálózat is megerősített. A város tervszerű fejlesztése érdekébenlétrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát,melyben olyan arisztokraták vettek részt, mint Andrássy Gyula gróf vagy Podmanicky Frigyes báró. Ennek köszönhetően a város arányosan és tervszerűenfejlődött (sugárutak, körutak). A gyors ütemű építkezés miatt Budapestbelső övezeteegységes,a történelmi stílusokat ötvözőeklektikus stílusban épültki. A világvárossá emelkedő Budapesten a kor városszerkezetének megfelelően elkülönültek az eltérő funkciójú városrészek (üzleti és igazgatási negyed, lakónegyedek, ipari körzetek, kertvárosok). Az impozáns középületek, pályaudvarok, bérpaloták és a Duna hídjai (Lánchíd, 1849; Margit híd, 1876; Ferenc József – ma Szabadság – híd, 1896; Erzsébet híd, 1903) révén a főváros modern nagyvárossá vált. Az európai fejlődés élvonalába kerülőBudapest ugyanakkor elszakadt a lassabban fejlődő országtól.Az erőforrásokat Budapestre koncentráló államnak nem maradt ereje más régiók hasonló ütemű fejlesztésére. A magyar városszerkezet fejlődése sem tudott lépést tartani a főváros kiugró ütemű gyarapodásával. A második vonalat adó – szintén virágzásnak induló – vidéki nagyvárosok (Pozsony, Kassa, Temesvár, Szabadka, Szeged, Nagyvárad stb.) nagyságrendekkel voltak kisebbek Budapestnél, és így csak korlátozottan tudták az erőforrásokat magukhoz vonzani.

38. A nemzetiségi kérdés a századfordulóig DEMOGRÁFIAI ROBBANÁS ÉS KIVÁNDORLÁSAdemográfiai robbanásaz 1880-as években bontakozott ki Magyarországon. Eredményeként az első világháborúig (1914) az ország népessége néhány évtized alatt a harmadával emelkedett (Horvátország nélkül – a nagy mértékű

kivándorlás ellenére – meghaladta a 18 millió főt). A folyamat hazánkban is ajobb életkörülményeknek, ahigiéniai ésazegészségügyi viszonyokjavulásának volt köszönhető. Miután a fejlődés eltérő mértékű volt az ország egyes területein, anépességnövekedésis jórészta fejlettebb vidékekenjelentkezett, és később érte el az elmaradott régiókat. A korszak demográfiai változásairól márpontos statisztikai adatokkal rendelkezünk, mivel a kiépülő polgári állam a kiegyezést követőenrendszeresenátfogónépszámlálásokat tartott (1880-tól tízévente). A falvak nem tudták eltartani növekvő lakosságukat, ezért innét egyre többen költöztek el. Abelső vándorlás(belső migráció) a városok, skülönösen Budapest feléirányult. Azonban a városok – Nyugat-Európához hasonlóan – nem tudták befogadni a hirtelen megnövekvő népességet. Emiatt az 1890-es évektől Magyarország is bekapcsolódott a nagy európaikivándorlási hullámba (közel másfélmillió ember hagyta el az országot). A fő célpontot az Amerikai Egyesült Államok jelentette. A legtöbbena növekvő népességű, de kedvezőtlen mezőgazdasági adottságokkal rendelkező területekrőlvándoroltak ki (Felvidék, Kárpátalja). A kivándorlási veszteséget részben enyhítette abevándorlás.A birodalom nyugati tartományaiból közel százezernémet és cseh szakmunkásérkezett, akiket a fejlődő ipar munkaerő-szükséglete vonzott az országba. A korszak folyamán keletről,Galíciából több százezer zsidóvándorolt be az üldöztetések elől a befogadó és megfelelő életlehetőséget biztosító Magyarországra.   A MAGYARSÁG ARÁNYÁNAK NÖVEKEDÉSEA XIX. század második felében megállt a magyarság számarányának csökkenése, s ezutána magyarok aránya a népességen belülfokozatosan gyorsuló ütembenemelkedett(Horvátország nélkül 41%-ról 54,5%-ra). A folyamatnak három forrása volt: a népszaporulat, a ki- és bevándorlás és az asszimiláció. Ademográfiai robbanás– mint láttuk – a fejlettebb területeket érintette,ahol a magyarságzöme islakott.Így a magyar népesség létszámánál nagyobb arányban részesedett a növekedésből. A kivándorlásbanpediga magyarság kisebb mértékben vett részt,mint az ország nemzetiségei. Minden száz kivándorlóból csak kb. 33 volt magyar. Ennek hátterében az áll, hogy főként a hegyvidéki lakosság (pl. a szlovákok és a ruszinok) megélhetését nem biztosították földjeik. A XIX. századi bevándorlás résztvevői – a XVIII. századival ellentétben – nem egy tömbben telepedtek le, s jórészt városlakók voltak. A szülőhelyüket (nemzeti, egyházi és családi közegüket) elhagyó emberek az idegen környezetben egy-két nemzedék alatt természetes módon beolvadtak (asszimilálódtak) a többségi (magyar) környezetbe.A asszimiláció fő színtere a főváros volt. Az ide érkezők a világváros olvasztótégelyében magyarrá váltak, ugyanakkor értékeik átmentésével gazdagították a város sokszínű kultúráját. Így olvadtak be a hegyekből a fővárosba érkező szlovákok és ruszinok. Városaink német lakossága a korszakban szintén asszimilálódott. Az asszimiláció azonban főként a vegyes népességű vidékeket és a városokat érintette,a nagy nemzetiségi tömbök jórészt érintetlenek maradtak.Így a korszak etnikai változásai döntően a számarányokban és nem az ország népeinek területi elhelyezkedésében mutatkoztak meg.   A MAGYAROK ÉS A NEMZETISÉGEK A magyar vezető rétega nemzetállam kiépítését tűzte ki célul, s ennek érdekébenszorgalmazta a nemzetiségek asszimilációját.Ugyanakkor – korunk „mindenható” államával szemben – a korszakban még csak kiépülőben volt az erős állam, emiatt lehetőségeik korlátozottak voltak. A társadalom alsóbb rétegei – az emberek többsége – alig került kapcsolatba az államszervezettel, ígyaz erőszakos asszimiláció csak az értelmiséget érintette,amennyiben állami hivatalokat kívánt megszerezni. Azasszimilációgyorsítására leginkábbaz oktatásterén nyílt mód.Elemi szinten itt sem lehetett sokat elérni, mert a javarészt egyházi fenntartású iskolákban a diákok alig találkoztak a magyar nyelvvel és kultúrával. A dualista kormányok nem hajtották végre az 1868-as nemzetiségi törvény számos rendelkezését.Fokozatosan bevezették a magyar nyelv tanítását a nemzetiségi iskolákban(1879, 1907),visszaszorították a nemzetiségi középiskolákatés megakadályozták a nemzetiségek világi felsőoktatási intézményrendszerének a kialakulását.A nemzetiségek azonban az oktatás és a kultúra területén is szembefordultak az állami törekvésekkel. A magyar politika a nemzetiségi kérdés megoldódását a felgyorsuló asszimilációtól várta. Csak néhányan – és jelentősebb hatás nélkül – emeltek szót az 1868-as törvények védelmében (pl. Mocsáry Lajos országgyűlési képviselő). Más politikusaink erőteljesebb fellépést sürgettek a nemzetiségekkel szemben. A nemzetiségek vezető rétegeia kiegyezéssel és a nemzetiségi törvénnyel szembenpasszív ellenállást tanúsítottak,majd folyamatosantiltakoztaka törvény megsértései ellen. Közvetlen célként amegyei szintű területi autonómiakiépítését tűzték ki. A XX. század elején azonban már a Monarchiaföderatív(szövetségi)átalakításáért szálltak síkra. Egyes magyarországi nemzetiségek politikáját befolyásolta, hogy nekik is voltak – Magyarországgal határos – nemzetállamaik (Szerbia, Románia). Ezek hatására megjelentek azelszakadási törekvésekis. A magyar és a nemzetiségi vezető réteg így a korszakban nem talált közös nevezőt,a nemzetiségi kérdés egyre inkább elmérgesedett. Az 1890-es évektől az ellentétek kiéleződtek. Hangosabbá vált a határosnemzetállamok propagandája(irredentizmus). A gazdasági fejlődés következtébenmegerősödött a nemzetiségi polgárság és az értelmiség,másrészt a még mindig jórésztparaszti társadalmakat mozgósította azagrárkérdés(a kisbirtokosok és földnélküliek nagy aránya, munkalehetőségek hiánya stb.).   A ZSIDÓ EMANCIPÁCIÓAzsidó(izraelita vallású) magyarállampolgárokata kiegyezés idejéna törvényekegyenjogúsították.A magyar társadalom továbbra is nyitott és befogadó maradt a zsidóság iránt, így a század végén (1895) sor kerültaz izraelita vallás egyenjogúsításárais. A korszakban a népszaporulat és a nagyarányú bevándorlás révéna zsidóság lélekszáma rohamosan növekedett.Zömük asszimilálódott, és azonosult a magyar nemzeteszmével és kultúrával. A zsidóság tömegeia kiskereskedelemből és a kisiparból éltek,de közülük került ki a magyar nagypolgárok döntő többsége is. Mivel olyan foglalkozásokban találtak megélhetést, melyek felé a magyar társadalom kevésbé törekedett,nem jelentkezett komolyabb konkurenciaharc.A bevándorló és gyorsan polgárosodó zsidó családok gyermekei a dualizmus időszakábannagy számbanjelentek megbizonyos értelmiségi pályákon(újságíró, színész, orvos, ügyvéd). Az egyetemeken a zsidó hallgatók aránya ötszöröse volt országos számarányuknak. A zsidóságazonosult a magyar nemzeteszmével,így kiegyensúlyozott viszony jött létre a zsidóság és a társadalom többi csoportja között. A nagyvárosokban – sokszor a városok főterein – sorra épültek az impozáns zsinagógák. Az antiszemitizmus(zsidógyűlölet) a korszak Európájához képest kisebb mértékben, de jelen volt a magyarországi társadalomban is. Elsősorbana városi kispolgári rétegeket jellemezte,akik számára a zsidó bevándorlók versenytársat jelentettek.A kormányzatazonbanvisszaszorította az antiszemita megnyilvánulásokat,mint a tiszaeszlári per során is történt (1882). Tiszaeszláron egy cselédlány eltűnése okán – néhány antiszemita izgatására – a helyi zsidó közösség ellen fordult a község. Az elszabaduló indulatokat a kormány, személyesen Tisza Kálmán fellépése csillapította le. A lefolytatott per nem igazolta a vádat (hogy a zsidók vallási okokból ölték meg a lányt), s a politikai életből rövidesen mind a kormánypárt, mind az ellenzék kiszorította az antiszemita politikusokat. A magyar szabadelvű politika antiszemitizmussal kapcsolatos álláspontjának az ad jelentőséget, hogy Franciaországban például a Dreyfus-perre (xxx. oldal) a tiszaeszlári per után egy évtizeddel kerül sor.  

A CIGÁNYSÁG HELYZETE A DUALIZMUS KORÁBANA dualizmus korában a népszámlálások ellenérenehéz meghatározni a cigányság számát,mivel a kérdőívek inkább az anyanyelvre kérdeztek rá. Becsült lélekszámuk háromszázezer körül lehetett. Miután körükben a demográfia robbanás még nem bontakozott ki,a cigány népességa Románia felől történőbevándorlás révén növekedett.Fejlődést jelentett, hogy a korszakban a vándorló közösségek száma csökkent, sterjedt a letelepedett életvitel.A foglalkozással bírók közül a legtöbben (60%) iparosok voltak (pl. kovács), de sokan éltek alkalmi munkákból, lókereskedelemből is. A kormányzat a népoktatásba való bevonásukkal próbálta segíteni felzárkózásukat.

39. A társadalom változásai TORLÓDÓ TÁRSADALOMMagyarországon a gyors gazdasági fejlődés megindította a polgárosodást. A folyamat a nagyvárosokban gyorsabban, míg vidéken lassabban bontakozott ki. Így – a térség országaihoz hasonlóan –egymás mellett élt a régi, rendi jegyeket tükröző mezőgazdasági és az új ipari, tőkés jellegű társadalom. A rendi és a polgári világ hatott egymásra, jó és rossz vonásaik ötvöződtek, és létrehozták a századforduló sajátos magyar társadalmát. Összességében elmondható, hogy a dualizmus idején a történelmi hagyományok révénaz emberek életfelfogására és életvitelére a köznemesség gyakorolt hatást, a társadalom többi csoportja hozzájuk kívánt hasonulni.   AZ AGRÁRTÁRSADALOM VEZETŐ RÉTEGEIA magyar társadalom csúcsánmind politikai befolyását, mind vagyonát tekintvea birtokos arisztokráciaállt. A feudális időszakhoz hasonlóanzárt csoportot(kasztot)alkotott és elkülönült a társadalom többi rétegétől. Közülük került ki a vezető politikusok zöme, kezükben volt a magyar termőföldek harmada. Hatalmuk fennmaradását címeik és – többnyirekorszerűen felszerelt – földbirtokaik biztosították. Ezek megtartását segítette elő az ún.hitbizományi rendszer,mely – az ősiséghez hasonlóan – kivonta földjeiket a birtokforgalomból. (Az uralkodó által hitbizománynak nyilvánított birtokot nem lehetett eladni.) A hitbizományi rendszermegakadályozta a nagybirtok felaprózódását, és gátolta a parasztság földéhségének kielégítését. Az arisztokrácia politikai befolyásáta bankok és nagyvállalatokigyekeztek megszerezni. Komoly jövedelmet jelentőigazgatóságaikba beválasztották az arisztokratákat,ami a nagybirtok és a pénzarisztokrácia összefonódását eredményezte. Az egykori középbirtokos nemességből néhány család felemelkedett az arisztokrácia szintjére. Nagy részüket,az ún. dzsenriket azonban a kártalanítás módja és a passzív ellenállás időszaka gazdaságilag kimerítette, ésanyagi nehézségekkel küzdöttek.Fogyatkozó területű birtokaikon gazdálkodtak, de a tőkehiány miattnem tudták gazdaságukat modernizálni.Így eladósodtak, ésegyre többen vesztették el földjeiket.Létfontosságú volt számukra azállami(minisztériumi és megyei)hivatalok betöltése.A kor felfogása szerint állami hivatalnoknak lenni – szemben a vállalatoknál, bankoknál dolgozó magántisztviselőkkel – nem jelentett az „ősi névhez méltatlan” függést. A birtokaikat elvesztő dzsentrik a századfordulótól egyre nagyobb számban jelentek meg azértelmiségi pályákon (ügyvéd, tanár, orvos), és összeolvadtak a feltörekvő polgári származású értelmiséggel. Mentalitásuk hatott az új polgári környezetre. Magukkal hozták nyitottságukat, a kultúra szeretetét és ’48-as hagyományaikat, ugyanakkor számos polgári erény (mértékletesség, takarékosság, szorgalom) tagadását.A dzsentrik jelentősen befolyásolták a kialakuló magyar középosztály szellemiségét.   A PARASZTSÁGA magyar társadalom legnépesebb csoportját – ha csökkenő mértékben is – a parasztság alkotta. A jobbágyfelszabadítás révéna telkes jobbágyok teljes jogú tulajdonosaivá lettek volt úrbéres földjeiknek, sőtaz egykori zsellérek közül is sokan földhöz jutottaka közös legelők felosztásakor. Így jelentős volt a földdel rendelkezők aránya. A népszaporulat következtében azonban a földbirtok gyorsan aprózódott, és a kilencvenes évektől az ország legégetőbb problémájává vált anövekvő számú földnélkülihelyzete. A falu társadalma erősen rétegzett volt. A falu életét agazdagparasztság(50–200 hold) irányította. Földjeikennapszámosok(bérmunkások) dolgoztak, de maguk is közvetlenül részt vettek a munkában. Jellemző a korszakra, hogy egy vagyonos gazdagparaszt kisebb társadalmi tekintéllyel bírt, mint egy szinte vagyontalan városi „nadrágos” ember. Aközép-(10–40 hold)és szegényparasztság(1–10 hold)a maga uravolt, de az utóbbi általábanbérmunkavállalására is rákényszerült. Korszerű eljárások bevezetésére a pénzhiány miatt nem nyílt lehetősége, így földjei megtartása, esetleg néhány hold megszerzése érdekében önkizsákmányoló módon élt. A századfordulóra felduzzadt aföldnélküliek (agrárproletárok)száma.Mezőgazdasági bérmunkákbólésa nagy középítkezéseken (vasút, folyamszabályozás) vagy a városi építkezéseken vállaltfölmunkákból (kubikolás) tartották fenn magukat. A nagy középítkezések befejeződésével, az 1890-es évektől a helyzetük romlott. A paraszti társadalom sajátos rétegét képezték azuradalmi cselédek.Családjukkal együtt az uradalmakban éltek és dolgoztak. A cselédség teljes mértékben a földesúrnak illetve a munkát irányító gazdatiszteknek volt kiszolgáltatva. Életkörülményeit így a helyi viszonyok határozták meg.   AZ IPARI TÁRSADALOMA polgári társadalom élén anagypolgárság,a bankokat és a nagy iparvállalatokat birtokló és irányítópénzarisztokráciaállt. A nagypolgárság a nagybirtokos arisztokráciához hasonlóanzártés más társadalmi rétegektől elkülönülőcsoportot alkotott. A két arisztokrata réteg életvitele sokban hasonlított: a pénzarisztokrácia is kastélyokat vásárolt vagy építtetett, és kifinomult életet élt. A magyar nagypolgárságzömeaterménykereskedelemből meggazdagodott német és zsidó családból került ki, akikhez néhány sikeres vállalkozó csatlakozott. A nagypolgárság származása miatta politikába csak közvetett módon szólt bele.Az aktív politizálás a történelmi osztályok kezében maradt. A polgári középosztálylétszáma az ipar, az államigazgatás, az oktatás és az egészségügy fejlődésével párhuzamosan egyrenövekedett.Felszívta az egykori német polgárságot, az értelmiségi pályákra lépő polgárosuló nemességet, a feltörekvő parasztságot és a zsidóságot. A középosztályközvetített és átjárhatóságot biztosított az agrár- és az ipari társadalom között.A középosztály mentalitása így nem volt egységes: keveredtek benne arendi és a polgári értékek. Miután a kisipar és a kiskereskedelem súlya változatlan maradt a dualizmus korában,a kispolgárság száma és arányanem csökkent, sőtnövekedett.A kisiparosok maguk is dolgoztak, s csak néhány alkalmazottat tartottak. Gondolkodásukatkettős helyzetük határozta meg: mint versenytársszemben álltaka nagyvállalatokkal és az áruházakkal, vagyisa nagytőkével. Ugyanakkor tulajdonosként és munkaadóként természetesenelutasították a magántulajdont támadó irányzatokat. Életmódjukban, mentalitásukban a kispolgársághoz tartoztak azállami kisalkalmazottak(vasutasok, rendőrök, csendőrök, postások, az intézmények altisztjei), akik az infrastruktúra és a polgári állam kiépülésével egyre népesebb csoportot alkottak.   A KIALAKULÓ NAGYIPARI MUNKÁSSÁGA korszakban az ipari forradalom térhódításával párhuzamosan az ipari munkásság – ide számítva a kisipari munkásokat is – néhány tízezres csoportból több mint egymilliós osztállyá vált. Családtagokkal együtt 1910-ben létszámuk elérte a 2,5 milliót, ami a népesség 13%-a. A kialakuló munkásság összetételét az ipar szerkezete határozta meg. Jellemző volt a nehézipar és a nagyvállalati forma, ezértmagas volt a szakmunkások aránya(kb. a munkásság fele).Jó bérezésben részesültek és kispolgári szinten élhettek. Jelentős részük a Ausztriából

vándorolt be (németek, csehek). A városi munkásság körében azasszimilációa századfordulón felgyorsult. Abetanított és a segédmunkásokbére – mivel hatalmas létszámban álltak rendelkezésre –alacsony volt. A női munkaerő alkalmazása csak a XX. század elején kezdett növekedni, a könnyűipar (pl. textilipar) fejlődésének megindulásával.  

40. A világháború előestéjén A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA KIBONTAKOZÁSAAMagyarországi Szociáldemokrata Párt(MSZDP) megalakulásakor (1890) mégszorosan kötődött az osztrák szociáldemokráciához.Centralista programjuk az osztrák párt hasonló dokumentumának egy az egyben történő átvétele volt. Így távlatilag ugyan a magántulajdon megszüntetését tűzték ki célul, a gyakorlatban azonbanaz életkörülmények javítása és az általános és titkos választójogért folytatott küzdelemállt politikájuk homlokterében. Aszervezkedés– a szakszervezetekkel összefonódva –a nagyüzemi munkásság körébenjól haladt. A hatalom, miközben a parasztság mozgalmait csírájában elfojtotta, a városi munkásszervezetek működését – mivel ezektől kevésbé tartott – nem akadályozta meg. A szociáldemokráciaaz agrárkérdéssel és az agrárproletárok szervezésével alig foglalkozott.Programjuk – figyelmen kívül hagyva a parasztság föld iránti vágyát – a földet a marxi elméletnek megfelelően társadalmi tulajdonba kívánta venni.A földosztással nem akarták erősíteni a kistulajdonosi rétegeket, s az általuk elképzelt jövőben a parasztok mezőgazdasági munkások voltak. A fentiek miatt a szociáldemokrácia a korszakban nem tudott hatást gyakorolni az ország legnépesebb rétegére. A szociáldemokrácia a nemzeti kérdés iránt sem mutatott komolyabb érdeklődést.A párt a marxi elveknek megfelelően az internacionalizmus talaján állt, vagyisaz osztályellentéteket tartotta döntőnek.Úgy gondolták, a nemzeti mozgalmak – a burzsoázia érdekében – megosztják a munkásegységet. A párt elvbenelzárkózott a magyar nacionalizmustól– nevében is „magyarországi” és nem „magyar” volt –, lapja, a Népszava több nyelven is megjelent. Ugyanakkora nemzetiségi mozgalmaktól is elhatárolódott,elfogadta a magyar államegységet. Az asszimilációt természetes folyamatnak tekintette, és nem támogatta a nemzetiségi alapon való szerveződést. Emiatt a nemzetiségi nacionalizmusok elutasították a szociáldemokrata mozgalmat.   KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS ÉS POLGÁRI RADIKÁLISOKXIII. Leó pápa enciklikáját (Rerum novarum) követően Magyarországon is megindult akeresztényszocialista mozgalom.A magyar keresztényszocializmus elvi megalapozásátProhászka Ottokár(1858–1927) székesfehérvári püspök végzete el. A szerveződő keresztényszocializmus a kormányzat és az egyházak részéről kevés megértéssel találkozott, és a korszakbannem jelentette a szociáldemokrata mozgalom komoly alternatíváját. A XX. század elejére megerősödött a középosztályba tartozó polgári értelmiség. Közülük került ki apolgári radikálisokszűk csoportja, amely elszakadt a politikai kérdések hagyományos közjogi megközelítésétől, ésradikális reformokért a demokrácia kiteljesítéséértszállt síkra.Nézeteik társadalomtudományi folyóiratok (pl. XX. század) lapjain formálódtak ki. Nem véletlen, hogy egyik szellemi vezérük, Jászi Oszkár nevéhez fűződik anemzetiségi kérdés új, kompromisszumos megoldásának kidolgozása.Az értelmiségi csoport csak 1914-ben szerveződött párttá.   A PARLAMENTI VÁLSÁG A magyar parlament pártviszonyai a századfordulóigalapvetőennem változtak.Az ellenzék nem tudott többséget szerezni, a kormánypárt pedig a dualizmus fenntartása mellett kötelezte el magát.A magyar közvéleményjelentős része érzelmi alapona függetlenséget hirdető ellenzékkel rokonszenvezett.Az eleinte három, majd öt évente tartott parlamenti választásokon a magyar többségű választókerületekben általában az ellenzék győzött. (A kormánypárti többséget választókörzetek kialakítása biztosította.) Ugyanakkoraz ellenzéki politikatársadalmi kérdésekben vagy a nemzetiségi kérdésben nem kínálta kormányzattól eltérőalternatívát. Kormánypárt és ellenzék között – mint már annyiszor – a közjogi kérdésben feszült egymásnak a parlamentben.A haderőfejlesztésről szóló vitábana kormánypárti többséggel szembenaz ellenzék– a házszabályok adta szabadsággal visszaélve – az agyonbeszélés,az obstrukció fegyveréhez nyúlt.Az ellenzéki képviselők hosszú beszédeikkel, akár a tárgyhoz nem illő felolvasásokkal akadályozták az ügy megtárgyalását és megszavazását. A parlamenti válság leküzdése érdekébenaz uralkodóTisza Kálmán fiát,Tisza Istvánt nevezte ki miniszterelnökké(1903). Tisza szilárd meggyőződése volt, hogy a történeti Magyarország fennmaradása – a nemzetiségekkel és Oroszországgal szemben – csak a Monarchia fenntartásával lehetséges. Miután a nemzetközi helyzet egyre feszültebbé vált,szükségesnek tartotta a Monarchia védelmi erejének növelését,nehogy egy háborús vereség maga alá temesse Magyarországot. Emiatt feltétlenül le akarta törni a parlamentet megbénító obstrukciót.Az obstrukciót korlátozó házszabály-módosítástváratlanul, avita előtt,a házelnök zsebkendővel adott jelzésére, közfelkiáltássalszavaztatta meg a parlamenti többséggel(zsebkendőszavazás 1904. november). Az ellenzék tiltakozásul szétverte az üléstermet, mire a király feloszlatta az országgyűlést.   A KOALÍCIÓS VÁLSÁGAzúj választásokon az történt, aminek a dualizmus keretei között nem lett volna szabad megtörténnie. Függetlenségi jelszavakkalgyőzött az ellenzéki koalíció(1905), mely magát a dualista rendszert nem ismerte el. Ferenc Józsefnem nevezhetett ki a dualizmust tagadó kormányt. Átmenetileg – élve uralkodói jogával, de a parlamentarizmus íratlan szabályát áthágva – a parlamenti többség ellenére egyszakértői kormánynak adott megbízást. A koalíció nemzeti ellenállásra szólított fel,mire a vármegyék megtagadták az engedelmességet a kormánynak.A hataloma koalíció megtörésére elterelő politikai manővert hajtott végre. A belügyminiszterkilátásba helyezte az általános és titkos választójog bevezetését.Tárgyalásokat kezdtek az MSZDP-vel, mely az általános választójogértszázezres tüntetést szervezett a parlament előtt (vörös péntek, 1905. szeptember 15.). Ezzel párhuzamosan nem folyósítottak fizetést a bojkottáló megyei hivatalnokoknak. A koalíciómegrettent.A választójog kiterjesztésétkét szempontból isveszélyesnek ítélte.Tartott a jórészt paraszti sorban élő nemzetiségek előretöréséről és a magyar szegényparaszti tömegek képviselethez jutásától. Az előbbitől a történelmi Magyarország egységét féltette, az utóbbitól a földbirtokviszonyokat. A vármegyei ellenállás is gyengének bizonyult – már a fizetések megvonása meghátrálásra késztette. Végül a koalícióengedett, feladtaprogramja lényegét,a dualizmus átalakítását. Az uralkodóígy márkinevezte a koalíciós kormányt.Ez a kormány azonban nem sokat valósított meg programjából. A függetlenségi célok helyett néhány, a nemzetiségeket korlátozó intézkedés született, valamint a tömegek helyzetén javító szociálpolitikai intézkedések. A koalíciókormányra kerülése választóvonalat jelentett a dualizmus kori politikában.Lelepleződöttaz ellenzéki politika erőtlensége (nem tudtak szembeszállni az uralkodó akaratával) és kilátástalansága (nem nyújtottak valós alternatívát). Ezérta következő választásokona koalícióvereséget szenvedett.A koalíciós válság azonban aláásta a parlamentarizmus tekintélyét is.   A VILÁGHÁBORÚ ELŐESTÉJÉNTisza István a Szabadelvű PártotNemzeti Munkapártnéven újjászervezte, smegnyerte a választásokat(1910). Az indulatok azonban nem csitultak. Amikor Tisza István lett a parlament elnöke (házelnök), aszociáldemokratáktiltakozásul azutcára vitték a tömeget(vérvörös csütörtök, 1912. május 23.).Tisza erőszakkalelfogadtatta az új véderő javaslatot– a tiltakozó képviselőket rendőrök vezették ki a „Tisztelt Házból”. (A felháborodást mutatja, hogy ezután egy ellenzéki képviselő több lövést adott le a házelnökre.) Az európai

háborús fegyverkezés közepette lehetővé vált a Monarchia katonai erejének megerősítése. Akatonai felkészüléstaz uralkodó azzal isbiztosította, hogya határozottTisza Istvánt nevezte kiminiszterelnökké (1913). Atöbb pártra széteső ellenzéktovábbra is a közjogi kérdés körül szerveződött. A világháború felé közeledve egy csoportjuk mindinkább belátta, hogy a fegyverkező kormánnyal szembeni fellépés sikere érdekében anyitniuk kell a demokratikus politizálás felé(földkérdés megoldása, választójogi reform). VezetőjükKárolyi Mihálygróf lett. A politikai élet változását jelzi, hogy a korszak végénmegalakultegy parasztgazda,nagyatádi Szabó István vezetésével– a függetlenségi program árnyékában –az első jelentős parasztpárt, a Függetlenségi Országos Gazdapárt (1909). Programjuk a gazdavédelmet és az általános és titkos szavazati jog követelését tartalmazta. Még nem képviseltek jelentős erőt, debejutottak a parlamentbe.Ezzel a gazdag- és középparasztok körében megkezdődött egy a politikához értő réteg kialakulása.    

41. A boldog békeidők Magyarországon BOLDOG BÉKEIDŐKMint láttuk, Európa nyugati felén is csak utólag nevezték boldog békeidőknek az első világháború előtti évtizedeket. Fokozottan igaz ez Magyarországra. Hazánkban a háborús vereség és az azt követő területvesztés (trianoni béke) traumája után a korábbi békés időszakra egy lecsúszó és megalázott ország szemszögéből tekinthettek vissza. Igaz, nem mindenki látta „boldognak” ezt az időszakot. A kibontakozó polgárosodás, a gyors változások miatt – annak ellenére, hogy a társadalom egésze a jobb életfeltételek felé haladt – a századforduló számos réteg számára bizonytalanságokkal, megélhetési gondokkal teli világot hozott. Hazánkban apolgárosodásegyütt jelentkezett az életvitelt átalakítótechnikai fejlődéssel.A vívmányok nálunk is a társadalom felső csoportjai felől terjedtek a szélesebb rétegek felé. Magyarországon azonban még csak elindult ez a folyamat, ésa lakosság zömét kitevő parasztságot kevéssé érintette.A torlódó társadalom és nagy területi különbségek miatt az új kor kedvezőbb életkörülményei az ipari társadalom, s ígya városi lakosság körében hódítottak tért.   AZ ÁLTALÁNOS ÉLETFELTÉTELEK VÁLTOZÁSAAlapvető változásnak tekinthető, hogy a tartós éhezés, az éhínségek megszűntek. Ez hozzájárult a népesség növekedéséhez is.Az élelmezés javult,de a helyzetet nem hasonlíthatjuk napjaink élelmiszer-bőségéhez, amit jól mutatnak a korszakról készült fotók is. Alig találunk túltáplált, túlsúlyos embert. Az étkezési szokások is átalakultak. Szélesebb rétegek étkeztek változatosabban, a gabonafélék melletttöbb húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak. A korszakban váltak jellemzővé a korábbi hagyományokra épülő, mamagyarosnak tekintettételek,mint a pörkölt vagy a gulyás. Az italfogyasztásban is bővült a kínálat. A bor mellett, főleg a városokbanszélesebb körben elterjedt a sör.Ebben közrejátszott a hegyvidéki szőlőinket átmenetileg kipusztító szőlőbetegség is (filoxéra). Alakáskörülményektermészetesen rétegenként eltérőek voltak, de megállapíthatóaz alapterület és a komfort lassú növekedése.A városi középosztály már négy-ötszobás lakásokban élt, ami már közelített a mintának tekintett felső rétegek szintjéhez. E lakásokban a századfordulóra már fürdőszobák és angolvécék találhatók. Természetesen a kispolgárság és a munkásság lakáskörülményei szerényebbek. Már az is előrelépésnek számított, ha a család külön szoba-konyhás lakásban élhetett. Előfordult azonban, hogy lakásonként akár négy-öt család is összezsúfolódott, melyhez emeletenként egy közös vécé tartozott. A polgári állam kiépülése és a tudományos-technikai fejlődés együttesen eredményezték ahigiéniai és egészségügyi viszonyokfejlődését. A városokban kiépült a vezetékes ivóvíz, és fokozatosan bővült a csatornahálózat. Mindez számos olyan, ma már természetesnek tartott jelenség elterjedését tette lehetővé, mint a rendszeres tisztálkodás és a tiszta ruha gyakoribb váltása. Hangsúlyozni kell, hogy ez még csak a folyamat kezdete, a tisztálkodás még nem a napi zuhanyozást, nem a napi váltóruhát jelenti. A higiéniai feltételek és az orvostudomány fejlődése révén csökkent a halálozás, nőtt az átlagéletkor, és egyre több járványt szorítottak vissza. Gyors ütemben épült ki a kórházak hálózata, és a korábbihoz mérten tömeges orvosképzés nyománjavult az orvosi ellátottság.Az 1870-es évek nagy járványa után teljesen felszámolták a kolerát. Az emberek azonban még korántsem érezhették magukat biztonságban. Számos, ma már oltással megelőzhető betegség szedte tömegesen áldozatait, főleg a gyerekek között (pl. torokgyík). A gyermekek közülegyre többen élték meg a felnőttkort,ám még mindig általános volt, hogy néhány gyermeküket elveszítik a szülők. A korszakfertőző népbetegsége,a tüdőbajminden rétegben szedte áldozatait. A szegényebbeknek reményük sem volt arra, hogy a gyógyulás esélyéjét jelentő kedvezőbb éghajlaton (magas hegységekben vagy a mediterrán tengerparton) kapjanak szanatóriumi kezelést. A technika fejlődése a tömegek ruházkodásában is változást idézett elő. A mindennapi, a munkavégzésben hordott ruha mellettaz alsóbb rétegeknél ismegjelent az ünnepi viselet.A városi kispolgárok és szakmunkásoköltönybenés kalapban sétáltak az ünnepnapokon. A falvakban pedig jellemzővé vált a helyi motívumokra épülő díszes, színesünnepi népviselet.   A KOR ADOMÁNYA, A NÖVEKVŐ SZABADIDŐA középosztály megerősödése, az alkalmazotti réteg kialakulása és a munkásságnak a munkaidő csökkentéséért folytatott eredményes küzdelme révén egyre szélesebb körben növekedett a szabadidő. Azonban látnunk kell, hogy a XIX–XX. századfordulón egy munkásjelentős vívmányként élte mega napi nyolc órás munkaidőtés a vasárnapi szabadnapot. Fizetett szabadsággal még csak a középrétegek és az alkalmazottak rendelkeztek.A szabadidő eltöltésének számos korábban is kedvelt módja hódított tért szélesebb körökben(pl. színházba járás, újság- és könyvolvasás). Ezekhez társult a századforduló új vívmánya, a mozi.A mozibámulatosangyorsan népszerű lett,mivel a viszonylag olcsó jegyek miatt azonnal, szinte mindenki számára elérhetővé vált. A korszak sajátos kettősséget mutató jelensége,a modern sportis teret hódított Magyarországon. Egyre többek számára vált elérhetővé atestedzésvalamely módja. Ezzel egy időben hazánkban is aszórakoztatóiparrészévé vált a sport.Budapesten gyorsan népszerűvé vált a futball,amit a fiatalok maguk is űztek a grundokon. Néhányan ebből keresték kenyerüket, az emberek többsége pedig szabadidejében nézte a mérkőzéseket. A futball egyszerre lett időtöltés, az indulatok levezetője, a városrészhez való kötödés új formája. Az utazások, a fürdőhelyeken való pihenés természetesen Magyarországon sem számított új jelenségnek, csak eddig keveseknek adatott meg. A nyugat-európai tanulmányutak már a XIX. század közepére elterjedtek a jómódú nemes ifjak körében is. Korszakunk újdonságaaz utazás tömegessé válásaa középosztály és – persze más szinteken – a kispolgárok, valamint a szakmunkások körében. Mindezt a szabadidő növekedése mellett a közlekedés fejlődése és viszonylagos olcsósága tette lehetővé.A szolgáltatóipar új ágazataként ekkor jelent megaz utazásszervezésésazidegenforgalomegyéb tevékenységei, a szálláshelyek kiépítésétől a programok szervezésén át a bédekkerek megírásáig. A középosztálybeliek a századfordulón már évente utaztak a Tátrába vagy Abbáziába, Velencébe az Adriához, sőt Európa nagyvárosaiba (Párizs, Róma).A munkásság körébenaz utazás aturizmussal indult meg. Egyesületeik a Kárpátokba és a városok közelében levő helyekre tettek túrákat, és itt építettek turistaházakat.   MŰVELŐDÉS ÉS MŰVÉSZETEKAz ipari forradalom óriási változásokat hozott a művelődésben a századforduló Magyarországán. Azanalfabetizmus felszámolásaa fiatalabb korosztályok számára elérhetővé tette az újságok, a könyvek olvasását, a levelezést. Ehhez

természetesen a papíripar, a nyomdaipar, a posta stb. fejlődése is kellett. Azoktatási és a tudományos intézményrendszerkiépülése a kultúra minden területén virágzást indított el. Megszülettek az érdeklődő nagyközönségnek szánt alapmunkák (lexikonok, Magyarország története tíz kötetben, országleírások). A növekvő olvasótábor lehetővé tette akönyv- és lapkiadásfelfutását mind a magaskultúra, mind a tömegkultúra szintjén. Korábban elképzelhetetlen mennyiségben fogytak Jókai, majd az őt követő író és költőnagyságok (Mikszáthtól Karinthy Frigyesig) kötetei. Számos irodalmi folyóirat, köztük a programadó és irodalomszervezőNyugatválhatott nyereségessé a művelt középosztály megerősödésével. A fiatalok számáraszínvonalas ifjúsági irodalom(Egri csillagok, Pál utcai fiúk) ésmesekönyvekjelentek meg. Aszórakoztatásra szánt kiadványokpalettája rendkívül széles volt, a történelmi regényektől (Herczeg Ferenc) a ponyvairodalomig (bűnügyi regények, pornográfia stb.). A szélesebb irodalmi közönség Magyarországon még újdonságnak számított, ígya tömegkultúra térnyerése csak a XX. század elejénkezdett – a nyugatihoz hasonló – ellenérzést kiváltani a magaskultúra alkotóiból. Sajátos, népszerű élettere volt a művészvilágnak és az értelmiségnek akávéház.Az ország szinte minden városában megjelenő kávéházak egyszerre jelentették a szórakozást és az irodalmi élet keretit. Az irodalom mellett azenei életis kiteljesedett.A századfordulón élte a virágkorát azoperett. A Monarchiában és ezen belülMagyarországon – melynek középrétegei a dzsentri ideál felé fordultak – az operett igazán otthonra talált, sa műfaj legnagyobbjait adta a világnak(Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Kálmán Imre). Hasonló okokból a tömegkultúra részévé vált a„magyar nóta”,a magyar népzenei hagyományokra épülő műdalok, melyeketcigányzenekarokadtak elő. A századfordulón anépzene gyűjtésével és feldolgozásávalalkotott újat és az egyetemes zenetörténetben is időtállót Bartók Béla és Kodály Zoltán. A századforduló Magyarországonaz építkezések kora.A virágzó országban az állam középületeket, színházakat, a polgárok bérpalotákat, gyárakat és villákat emeltek. A korszakbana történelmi stílusokat ötvözőeklektikahódított teret, és hozott létre máig maradandó alkotásokat. A történelmi stílusok népszerűsége mögött az épített múltat is rekonstruálni kívánó magyar nemzettudat munkált. Így az eklektika mellett akeleties és magyar népi motívumokfelhasználásával aszecesszióis nemzeti stílusként jelentkezett (Lechner Ödön és Kós Károly).