Susan Elizabeth Phillips - Luxusmucus

Luxusmucus

2

Susan Elizabeth Phillips

A mű eredeti címe: Fancy Pants Copyright © 1989 by Susan Elizabeth Phillips All rights reserved. Fordította Molnár Gabriella Szerkesztette Kátay Zsófia Kiadási és fordítási jogok fenntartva! © 2012 Victoria Kiadó Tilos a borító és a fordítás részének vagy egészének bármilyen módszerrel való másolása és annak felhasználása a Victoria Kiadó írásos engedélye nélkül! Minden jog fenntartva!/All rights reserved! Felelős kiadó: Falb Magdi Borító fotó Marjai Judit ISBN 978-963-9803-51-0

Kiadja a Victoria Kiadó 1067 Budapest Eötvös u. 42. Tel./Fax: (1) 269-4043, 354-0579, 354-0580 E-mail: [email protected] www.victoriakiado.hu

Csak Könyvek

3

Luxusmucus

Nyomdai előkészítés: Kuulcs-Szintagma Kft. Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. 2012-ben – 120329 Felelős vezető: Pogány László igazgató

Csak Könyvek

4

Susan Elizabeth Phillips

Susan Elizabeth Phillips

LUXUSMUCUS

Csak Könyvek

5

Luxusmucus

Szüleimnek, szívem minden melegével

Add nekem fáradt, szegény, elnyomott tömegeidet… Emma Lazarus: „Az új kolosszus”

Csak Könyvek

6

Susan Elizabeth Phillips

Prológus

tkozott coboly – mormolta az orra alatt Francesca Serritella Day, miközben vakuk villantak az arcába. Behúzta a nyakát orosz szőrmebundájának magas gallérjába, és azt kívánta, bárcsak nappal lenne most, akkor feltehetné a napszemüvegét. – Nem túl hízelgő vélemény, drágám – felelte Stefan Marko Brancuzi herceg, míglen belekarolt és átvezette a paparazzók tömegén, akik a New York-i La Cote Basque előtt strázsáltak, hogy lencsevégre kapják a zártkörű partiról kilépő hírességeket. Stefan Brancuzi volt annak a pici balkáni hercegségnek az egyeduralkodója, amelyik ripsz-ropsz vált az adókkal sújtott gazdagok új menedékévé a túlzsúfolt Monaco után. A fotósok azonban mégsem iránta érdeklődtek a leginkább. Helyette a gyönyörű angol hölgyet figyelték az oldalán, ők is és az amerikai nagy nyilvánosság is. Miközben Stefan a várakozó limuzinhoz kormányozta, Francesca hiábavaló igyekezettel emelte magasba kesztyűs kezét, hogy véget vessen a még mindig záporozó kérdéseknek – kérdéseknek a munkájáról, a Stefannal való kapcsolatáról, még a „Kínai Csikó” nagy sikerű tévéműsor sztárjához fűződő barátságáról is.

Á

Csak Könyvek

7

Luxusmucus

Amikor végre elhelyezkedtek Stefannal az extravagáns bőrülésen és a limo besorolt a keleti Ötvenötödik utca késő esti forgalmába, felnyögött. – Emiatt a kabát miatt van az egész médiacirkusz. A sajtó ügyet sem vetett rád. Engem pécéztek ki. Ha a régi esőkabátom lett volna rajtam, a kutya se vett volna észre. – Stefan szórakozottan figyelte. Francesca szemrehányóan nézett rá. – Le kell vonni egy fontos erkölcsi tanúságot, Stefan. – És mi lenne az, drágám? – A világéhínség korában a nők, akik cobolyt viselnek, megérdemlik a sorsukat. A férfi nevetett. – Bármit viselnél, téged akkor is felismernének. Láttam, hogyan fordultak utánad az utcán, amikor melegítőben kocogtál. – Nem tehetek róla – zsörtölődött Francesca. – A véremben van. A Serritellák átka. – Komolyan, Francesca, még egyetlen nővel sem találkoztam, aki ennyire gyűlölte volna, hogy szép. Mormogott valamit, amit Stefan nem értett, talán így is volt jó, és a bunda zsebébe süllyesztette a kezét. Ahogy máskor, úgy most sem ragadtatta el magát az izzó szépségére tett megjegyzéstől. Ő törte meg a csendet hosszú várakozás után. – Attól a naptól fogva, hogy megszülettem, az arcom mindig csak bajt hozott rám. A csodás kis testedről nem is beszélve, gondolta Stefan, de bölcsen megtartotta magának a véleményét. Miközben Francesca a füstszínű ablakon át bámult kifelé elgondolkodva, a férfi kihasználta az alkalmat, hogy megcsodálja hihetetlen adottságait, melyek oly sokakat rabul ejtettek. Még mindig emlékezett egy jól ismert divatlapszerkesztő szavaira, aki eltökélten kerülve a Vivien Leigh-kliséket, amiket az évek során Francescára ragasztottak, azt írta: „Francesca Day gesztenyebarna hajával, ovális arcával, hamvaszöld szemével olyan, mint egy mesebeli hercegnő, aki délutánonként aranyhálót fon várkastélya Csak Könyvek

8

Susan Elizabeth Phillips

kertjében”. Privátim kevésbé fantáziadúsan fogalmazott. – Bizton tudom, hogy Francesca Day még szarni is rózsaillatút szarik… Stefan a limo oldalába diszkréten besüllyesztett, diófából és rézből készült bárra mutatott. – Kérsz egy italt? – Nem, kösz. Nem bírok több alkoholt inni. – Nem aludt jól, és angol akcentusa markánsabbá vált, mint általában. A kabátja szétnyílt, lenézett gyöngyös Armani ruhájára. Armani ruha… Fendi szőrmebunda… Mario Valentino cipő. Behunyta a szemét, mert hirtelen eszébe jutott egy régi forró őszi délután, amikor piszkos farmerben és huszonöt centtel a farzsebében feküdt egy taxasi út kellős közepén a porban. Az volt a kezdet. A kezdet és a vég. A limo délre fordult az Ötödik sugárúton, és még régebbi emlékek törtek rá Angliában töltött gyermekkorából, amikor még azt sem tudta, hogy létezik a világon egy olyan hely, amit Texasnak hívnak. Micsoda elkényeztetett szörnyeteg volt – elkapatott, agyondédelgetett kis vakarcs, akit az anyja, Chloe egyik európai szórakozóhelyről a másikra, partiról partira hurcolt magával. Már gyermekként is vérbeli arrogáns volt – abszolút mértékben biztos benne, hogy híres Serritella szépsége majd szétrobbantja a világot és visszahulló darabjait a számára kívánatos új térszerkezetbe rendezi. Kicsi Francesca – egy hiú, gyarló teremtmény, teljesen felkészületlen arra, amit az élettől kapni fog. Huszonegy éves volt akkor, 1976-ban, amikor a texasi út porában feküdt. Huszonegy éves, férj nélkül, egyedül, terhesen. Most nemsokára harminckettő és bár megvolt mindene, amiről álmodott, ugyanolyan egyedül volt, mint azon a forró őszi délutánon. Behunyta a szemét és megpróbálta elképzelni, milyen lett volna az élete, ha Angliában marad. Amerika azonban olyan véglegesen megváltoztatta, hogy elgondolni sem tudta. Elmosolyodott magában. Amikor Emma Lazarus megírta költeményét a szabad levegőre vágyó szegény tömegekről, bizony nem egy hiú ifjú angol lányra gondolt, aki kasmírpulóverben és Louis Vuitton bőrönddel érkezik az országba. De szegény gazdag Csak Könyvek

9

Luxusmucus

kislányoknak is kell valamiről álmodniuk, és az amerikai álom elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy még Francescát is behálózza. Stefan tudta, hogy valami zavarja Francescát. Szokatlanul hallgatag volt egész este, ami nem vallott rá. Úgy tervezte, hogy ma este megkéri a kezét, de eltöprengett, nem lenne-e jobb várni. Francesca annyira különbözött azoktól a nőktől, akiket ismert, hogy pontosan soha nem tudta megjósolni a következő lépését. Gyanította, hogy több tucatnyi sorstársa, akik szerelmesek voltak belé, hasonló cipőben jártak. Ha hinni lehet a pletykáknak, Francesca első fontos hódítását kilencéves korában aratta a Christina jacht fedélzetén, amikor megigézte Aristotle Onassist. Pletykák… rengeteg keringett Francesca körül, többségük lehetetlen, hogy igaz legyen… de Francesca életvitelét tekintve Stefan hajlott rá, hogy volt némi alapjuk. Francesca egyszer csak úgy félvállról azt vetette oda neki, hogy Winston Churchill tanította meg rablórömizni, és köztudott volt, hogy a walesi herceg udvarolt neki. Egyik este, nem sokkal a megismerkedésük után, pezsgőztek és anekdotákat meséltek a gyermekkorukból. – A legtöbb gyerek szerelemben fogantatik – közölte Francesca –, én a Harrods szőrmeosztályának kifutóján. Miközben a limuzin elhajtott Cartier mellett, Stefan elmosolyodott magában. Különleges történet, de egy szavát se hitte.

Csak Könyvek

10

Susan Elizabeth Phillips

AZ ÓVILÁG

Csak Könyvek

11

Luxusmucus

1

A

mikor Francescát először tették anyja karjába, Chloe Serritella Day könnyekben tört ki, és kötötte az ebet a karóhoz, hogy a nővérek a londoni magánkórházban, ahol szült, elcserélték a gyermekét. Még a vak is láthatta, hogy ez a csúnya kis teremtés a nyomott fejével és duzzadt szemhéjával nem bújhatott ki az ő dekoratív testéből. Mivel férj nem volt jelen, hogy lecsillapítsa a hisztérikus Chloét, a nővérekre maradt, hogy biztosítsák, a legtöbb újszülött az első pár napban nem a legjobb formáját mutatja. Chloe megparancsolta nekik, hogy vigyék tőle a rút kis imposztort, és vissza ne jöjjenek addig, amíg meg nem találták az ő drága kisbabáját. Aztán megigazította a sminkjét és fogadta látogatóit – köztük egy francia filmsztárt, az angol belügyminisztert és Salvador Dalit – könnyes beszámolójával a szörnyű tragédiának, amit elkövettek vele. A látogatók, akik már régen hozzászoktak a gyönyörű Chloe drámáihoz, csak paskolgatták a kezét és megígérték, hogy utánanéznek a dolognak. Dali nagylelkűségi rohamában bejelentette, hogy megfesti a kérdéses kisded szürreális festményét keresztelőajándékként, de hála istennek Csak Könyvek

12

Susan Elizabeth Phillips

elvesztette érdeklődését a vállalkozás iránt, és inkább aranyozott serlegkészletet küldött. Eltelt egy hét. Aznap, amikor kiengedték a kórházból, a nővérek segítettek neki felöltözni egy lenge fekete Balmain zsákruhába széles organdi gallérral és mandzsetákkal. Aztán beültették egy kerekesszékbe, és a karjába helyezték a megtagadott újszülöttet. A közbeeső időszak nem sok változást eredményezett a kisbaba külsejében, de abban a pillanatban, ahogy Chloe lenézett a karjában fekvő batyura, villámgyorsan megváltozott a hangulata, ahogy az nála nem volt ritka. Belenézve a rezes arcba, kijelentette, hogy be van biztosítva a Serritella szépség harmadik generációja. Senki nem volt olyan modortalan, hogy berzenkedjen, amit, mint kiderült, nagyon jól tettek, mert pár hónap leforgása alatt Chloe igaza bebizonyosodott. Chloe női szépség iránt megmutatkozó érzékenysége saját gyermekkorából fakadt. Kislányként dundi volt, úszógumival a derekán, finom arccsontjait húsos párnák takarták el. Ahhoz nem volt elég kövér, hogy a világ szemében hájas legyen, de ahhoz elég kövér, hogy ő csúnyának érezze magát, különösképp elegáns és stílusos anyja, a kiváló olasz születésű couturiere, Nita Serritella mellett. 1947 nyaráig, tizenkét éves koráig senki nem mondta neki, hogy szép. Rövid szünetre érkezett haza az egyik svájci bentlakásos iskolából, ahol gyermekkorának igen nagy részét töltötte, és meghúzva magát, amennyire csak tudta, telt csípőjét egy aranyozott székre emelve ücsörgött anyja elegáns szalonjának sarkában a rue de la Paix-n. Megvetéssel vegyes irigységgel nézte, ahogy Nita nádszál vékonyan, szigorú szabású, málnaszínű szaténhajtókás fekete kosztümjében eszmecserét folytat egy elegáns vevővel. Kékesfekete haja rövid volt és egyenes, s úgy kanyarodott le sápadt bal arcára, mint egy hatalmas vessző, modiglianis nyakában tökéletesen passzoló fekete gyöngysor lógott. A füzér, hálószobája kis faliszéfjének tartalmával együtt ajándék volt a csodálóitól, külföldi Csak Könyvek

13

Luxusmucus

jómódú férfiaktól, akik boldogan vásároltak ékszereket egy olyan nőnek, aki elég sikeres volt ahhoz, hogy vegyen magának. Egyikük volt Chloe apja, bár Nita állította, hogy nem emlékszik melyikük, és természetesen soha egyetlen egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy hozzámenjen. A szőke szépség, akinek Nita aznap délután figyelmet szentelt a szalonban, spanyolul beszélt, akcentusa meglepően darabos volt ahhoz képest, hogy 1947 nyarán mekkora érdeklődés övezte a világban. Chloe félfüllel a beszélgetést hallgatta, félszemmel a Nita legújabb tervezéseit bemutató madárcsontú manökeneket tanulmányozta, akik a szalon közepén parádéztak. Ő miért nem olyan vékony és magabiztos, mint ezek a modellek? Miért nem tud pont olyan lenni, mint az anyja, mikor ugyanolyan fekete a haja és ugyanolyan zöld a szeme? Bárcsak szép lenne, akkor az anyja nem nézne rá olyan undorral. Századjára fogadta meg, hogy felhagy a tésztákkal, hogy elnyerje anyja elismerését – és századszorra érezte a gyomrában azt a kellemetlen rossz érzést, hogy nincs hozzá akaratereje. Nita mindent felemésztő céltudatossága mellett ő hattyútoll púderpamacsnak érezte magát. A szőke hirtelen felnézett egy vázlatból, amit tanulmányozott, és világosbarna szemét minden átmenet nélkül Chloéra vetette. – Egy nap igazi szépség lesz a kicsike – jegyezte meg furamód harsány spanyol kiejtésével. – Nagyon hasonlít magára. Nita rosszul leplezett megvetéssel pillantott Chloéra. – Én egyáltalán nem látok hasonlóságot, senora. És soha nem lesz szép, amíg meg nem tanulja félretolni a villáját. Nita ügyfele felemelte a kezét, melyet számos ízléstelen gyűrű súlya lassított le, és intett Chloénak. – Gyere ide, querida. Gyere, adj egy puszit Evitának. Chloe egy pillanatig nem moccant, próbálta felfogni, mit mondott a nő. Aztán tétován felállt a székről, és zavarban a tudattól, hogy vászon nyáriszoknyája alól kilátszik zömök vádlija, átvágott a szalonon. Amikor odaért a nőhöz, lehajolt és zavart, mindazonáltal hálás csókot nyomott Eva Perón enyhén illatos arcára. Csak Könyvek

14

Susan Elizabeth Phillips

– Fasiszta szuka! – sziszegte Nita Serritella később, midőn Argentina First Ladyje kiment a szalon ajtaján. Ébenfekete szipkát csúsztatott az ajka közé, hogy hirtelen ki is kapja, skarlátvörös folttal a végén. – Kiráz a hideg, ha hozzáérek. Köztudott, hogy nem volt náci Európában, aki ne talált volna menedéket Perónnál és a talpnyalóinál Argentínában. Párizs német megszállásának emléke még elevenen élt Nitában, és csak megvetéssel tudott gondolni a náci szimpatizánsokra. Mindazonáltal gyakorlatias asszony volt, és Chloe tisztában volt vele, hogy az anyja nem olyan hülye, hogy Eva Perón pénzét, bármilyen mocskos úton szerezte is, elzavarja a rue de la Paix-ből a Montaigne sugárútra, ahol a Dior-ház korlátlanul uralkodott. Ezek után Chloe Eva Perón minden fényképét kivágta az újságokból, és egy piros borítós emlékkönyvbe ragasztotta. Amikor Nita kritikái különösképp maróak voltak, ránézett a fényképekre, és alkalmasint csokoládés ujjlenyomatot hagyva az oldalakon emlékezett arra, hogy Eva Perón azt mondta, egy nap igazi szépség lesz. Tizennégy éves korának telén csodával határos módon megszabadult felesleges kilóitól a tejfogaival együtt, és a legendás Serritella csontok végre fogalommá váltak. Elkezdte órákon át bámulni magát a tükörben, megigézve az előtte álló nádszálkarcsú alaktól. Mostantól, mondta magának, minden más lesz. Amióta csak az eszét tudta, számkivetettnek érezte magát az iskolában, hirtelen azonban a középpontban találta magát. Fogalma sem volt róla, hogy a többi lányt sokkal inkább vonzotta újonnan felfedezett magabiztossága, mint ötvenhat centis dereka. Chloe Serritella számára a szépség egyet jelentett az elfogadással. Nita örülni látszott súlyveszteségének, így amikor Chloe hazatért Párizsba a nyári szünetre, összeszedte a bátorságát, hogy megmutasson anyjának pár vázlatot, amit abban a reményben tervezett, hogy egy nap belőle is couturiere lehet. Nita kiterítette a vázlatokat a munkaasztalára, cigarettára gyújtott, és azzal a kritikus szemmel, ami kiváló tervezővé tette, megvizsgálta egymás után mindegyiket. Csak Könyvek

15

Luxusmucus

– Ez a vonal nevetséges. Az arányok itt teljesen rosszak. Látod, mennyire tönkretetted ezt a túl sok részlettel? Hová tetted a szemed, Chloe? Hová tetted? Chloe lerántotta a vázlatokat az asztalról, és soha többé nem próbált meg ruhát tervezni. Amikor visszatért az iskolába, annak szentelte magát, hogy csinosabb, szellemesebb és népszerűbb legyen bármelyik osztálytársánál, eltökélve, hogy senki nem sejtheti meg, lélekben még mindig suta hájpacni. Megtanulta hatalmas taglejtésekkel és eltúlzott sóhajokkal dramatizálni napjai legjelentéktelenebb eseményeit, mígnem minden, amit csinált, sokkal fontosabbnak tűnt, mint amit mások valaha is tehetnek. Chloe Serritella életében fokozatosan a leghétköznapibb dolgok is óriási drámával terhelődtek. Tizenhat éves korában egy nyári lakban, mely a Luzerni-tóra nézett, odaadta szüzességét egyik barátja testvérének. Az esemény esetlen és kellemetlen volt, de a szextől Chloe sudárnak érezte magát. Gyorsan el is döntötte, hogy kipróbálja valaki tapasztaltabbal. 1953 tavaszán, tizennyolc éves korában Nita váratlanul meghalt egy perforált vakbélgyulladásban. Chloe kábultan és némán ülte végig anyja temetését, túlságosan dermedten ahhoz, hogy megértse, a fájdalmát nem annyira az anyja halála okozza, mint az érzés, hogy soha nem is volt anyja. Magánytól való félelmében belehemperedett egy nála sok-sok évvel idősebb gazdag lengyel gróf ágyába. A férfi átmenetileg megszabadította démonjaitól, és hat hónap múlva segített neki eladni Nita szalonját csillagászati összegért. A gróf végül visszatért a feleségéhez, Chloe pedig elkezdett élni az örökségéből. Fiatal, gazdag és egyedülálló lévén mágnesként vonzotta a tunya fiatalembereket, akik aranyszálként fonták be magukat a nemzetközi felső tízezer kelméjébe. Gyűjtővé vált, egyikbe a másik után kóstolva bele, miközben kereste azt a férfit, aki megadhatja neki azt a feltétel nélküli szeretetet, amit az anyjától sosem kapott meg, a férfit, aki mellett nem fogja többé boldogtalan kövér lánynak érezni magát. Csak Könyvek

16

Susan Elizabeth Phillips

Jonathan „Black Jack” Day egy Berkeley Square-i játékterem rulettasztalának túlsó oldalán cseppent az életébe. Black Jack Day nem a külsejéről kapta a nevét, hanem mert a szerencsejáték volt a gyengéje. Huszonöt évesen már tönkretett három nagy teljesítményű sportkocsit és jóval nagyobb számú nőt. A Chicagóból származó ördögien jóképű amerikai playboynak gesztenyebarna haja volt, mely zabolátlan fru-fruban hullott a homlokába, pajkos bajsza és hét gólos hendikepje a pólóban. Sok szempontból semmi különbséget nem mutatott a többi ifjú hedonistától, akik oly nagy szerepet kaptak Chloe életében; gint ivott, méretre szabott ruhákat hordott és évszakonként cserélte a szórakozóhelyeit. A többiekből azonban hiányzott Jack Day vakmerősége, az, hogy képes volt feltenni mindent – még az amerikai vasúti részvényekből örökölt vagyonát is – egyetlen pörgetésre. Chloe, teljes tudatában a fiú rátapadó tekintetének a pörgő rulettkerék fölött, nézte, ahogy a kis elefántcsont golyó a rouge-ról a noirba ugrik, majd vissza, mielőtt végre megállapodik a fekete tizenhéten. Megengedte magának, hogy felnézzen, és azon kapta Jack Dayt, hogy őt bámulja az asztalon át. A fiú mosolygott, a szeme megvillant. Chloe visszamosolygott rá, biztos tudatában, hogy legjobb formáját mutatja szatén és tüll ezüstszürke Jacques Fath ruhájában, mely kiemeli hajának feketeségét, bőrének fehérségét és szemének mély zöldjét. – Ma úgy látszik, nem tud veszíteni. Mindig ilyen szerencsés? – Nem mindig – felelte a fiú. – Hát maga? – Én? – Chloe egyik hosszú, drámai sóhaját hallatta. – Mindenben vesztettem. Je suis misérable. Sosincs szerencsém. Jack elővett egy cigarettát az ezüsttárcából, miközben tekintetével vakmerően végigmérte tetőtől talpig. – Dehogy nincs. Épp most találkozott velem, nem? És haza fogom vinni ma este. Chloét egyszerre nyugtalanította és izgatta a fiú merészsége, és ösztönösen belekapaszkodott az asztal szélébe. Úgy érezte, mintha Jack fakószürke szeme áthatolt volna a ruháján, és belelátott volna teste legmélyebb zugaiba. Anélkül, hogy pontosan meg tudta volna Csak Könyvek

17

Luxusmucus

határozni, mi különbözteti meg Black Jacket a többiektől, érezte, hogy csak a legkivételesebb nők nyerhetik el ennek a fölöttébb magabiztos fiúnak a szívét, és ha ő az a nő, soha többé nem kell aggódnia a benne lakozó kövér lány miatt. De bármennyire is akarta, türtőztette magát. Az anyja halála óta eltelt évben sokkal éleslátóbb lett a férfiakkal, mint önmagával szemben. Figyelte a fiú szemének vakmerő csillogását, miközben az elefántcsont golyó a rulettkerék rekeszeiben kattogott, és gyanította, hogy Jack nem értékeli túl nagyra, amit könnyen megszerezhet. – Sajnálom – felelte hűvösen. – Más terveim vannak. – Mielőtt a fiú válaszolhatott volna, felkapta a retiküljét és távozott. Jack másnap telefonált, de Chloe megparancsolta a szobalánynak, hogy mondja azt, házon kívül van. Egy másik játékteremben látta a fiút egy héttel később, és miután megkínozta azzal, hogy egy pillanatra megmutatta magát neki, kisurrant hátul, mielőtt Jack a közelébe férkőzhetett volna. Teltek a napok, és azon kapta magát, hogy másra se tud gondolni, mint a jóképű fiatal chicagói playboyra. A fiú ismét telefonált; most sem fogadta a hívását. Még ugyanaznap este észrevette a színházban, és egy közömbös bólintás meg egy halvány mosoly után a páholyába vonult. Harmadik alkalommal, amikor Jack telefonált, felvette, de úgy tett, mintha nem emlékezne rá. A fiú szárazon felnevetett, és azt mondta: – Fél óra múlva magáért megyek, Chloe Serritella. Ha nem lesz kész, soha többé nem lát. – Fél óra? Képtelenség, hogy… – De Jack már letette. Chloe keze remegett, mikor visszatette a kagylót. Lelki szemei előtt megjelent egy forgó rulettkerék, az elefántcsont golyó rouge-ról noirra, noirról rouge-ra ugrált a játékban, amit játszottak. Reszkető kézzel öltözött fel egy ocelotmandzsettás fehér gyapjúruhába, majd feltett egy finom selyemtüllel fedett kis kalapot. Maga nyitott ajtót pontosan fél órával később. Jack egy Isotta-Fraschini piros sportkocsihoz kísérte, amit lélegzetelállító sebességgel vezetett Knightsbridge utcáin, fél kézzel fogva a kormányt. Chloe a szeme sarkából figyelte, imádta Csak Könyvek

18

Susan Elizabeth Phillips

gesztenyebarna hajtincsét, ami oly hanyagul hullott a homlokába, és azt, hogy forróvérű amerikai volt, nem pedig kiszámítható európai. Jack végül egy félreeső étteremnél állt meg, ahol Chloe valahányszor a borospoharáért nyúlt, megérintette a kezét. Chloe úgy érezte, elemészti a vágy. A nyugtalan szürke szempár vizsgálódása alatt őrülten szépnek és éppolyan vékonynak érezte magát belül, mint amilyen kívül volt. Jacknek mindene borzolta az érzékeit – a járása, a hangja, dohányszagú lehelete. Jack Day volt a végső trófea, önnön szépségének utolsó megerősítése. Ahogy elhagyták az éttermet, a fiú egy fáradt fügefa törzsének nyomta és titokzatos, csábító csókkal rohanta le. Hátracsúsztatta a kezét és megfogta a fenekét. – Kívánlak – mormolta Chloe nyitott szájába. Chloe testét annyira elárasztotta a vágy, hogy fizikai fájdalmat jelentett eltávolodnia. – Túl gyors vagy nekem, Jack. Időre van szükségem. A fiú nevetett és megcsípte az állát, mintha rendkívül elégedett lett volna azzal, ahogy Chloe a játékát játszotta; aztán megmarkolta a mellét, épp mikor egy idős pár kilépett az étteremből és arra nézett. Hazafelé vidám anekdotákkal szórakoztatta, és egy szóval sem említette, hogy újra látni akarja. Két nappal később, amikor a szobalány bejelentette, hogy Jack keresi telefonon, Chloe a fejét rázva utasította vissza, hogy beszéljen vele. Aztán a szobájába rohant és szenvedélyes sírógörcsben tört ki attól való félelmében, hogy túlfeszítette a húrt, de nem merte megkockáztatni, hogy bármi egyebet tegyen, és Jack elveszítse iránta az érdeklődését. Legközelebb, amikor egy galéria megnyitóján látta, a fiú egy hennás hajú showgirllel a karján jelent meg. Chloe úgy tett, mintha nem vette volna észre. Másnap délután Jack feltűnt az ajtaja előtt, és elvitte kocsikázni a városon kívülre. Chloe azt mondta neki, hogy korábban már elkötelezte magát, és nem tud vele vacsorázni aznap este. A szerencsejáték folytatódott, Chloe pedig másra sem tudott gondolni. Ha Jack nem volt vele, maga elé képzelte – izgága Csak Könyvek

19

Luxusmucus

mozdulatait, bohém hajtincsét, huncut bajuszát. Folyton a testét elborító nedves, buja vágy járt a fejében, mégis elutasította a fiú szexuális közeledését. Jack durván beszélt vele, míg a fülét cirógatta az ajkával. – Azt hiszem, túl kevés vagy nekem. Chloe átölelte a nyakát. – Azt hiszem, túl szegény vagy nekem. A játékgolyó a rulettkerék rekeszeiben ugrált, rouge-ból noirba, noirból rouge-ba… Chloe tudta, hogy hamarosan megáll. – Ma este – mondta Jack, mikor Chloe felvette a telefont. – Készülj el éjfélre. – Éjfélre? Ne légy nevetséges, drágám! Ez képtelenség. – Éjfélkor vagy soha, Chloe. A játéknak vége. Aznap este strasszgombos fekete bársonykosztümöt vett fel pezsgőszínű krepdesin blúzhoz. Szeme élénken ragyogott a tükörben, miközben apródfrizára fésülte fekete haját. Black Jack Day pontosan, amikor az óra elütötte az éjfélt, megjelent az ajtajában szmokingban. Mikor Chloe megpillantotta, úgy érezte, vére olyan folyékonnyá válik, mint az illatos olaj, amit égő bőrére kent. Az Isotta-Fraschini helyett a fiú egy sofőr vezette Daimlerhez kísérte és közölte, hogy elviszi a Harrodsba. Chloe nevetett. – Nincs egy kicsit túl későn éjfélkor indulni bevásárlókörútra? Jack nem válaszolt, csak mosolygott, miközben elhelyezkedett a puha bőrülésen és egy lóról kezdett csacsogni, amit talán megvesz Aga Khantól lovaspólózni. A Daimler kisvártatva megállt a Harrods zöld és sárga védőtetője előtt. Chloe a kihalt áruház ajtaján át kiszűrődő félhomályt nézte. – Úgy tűnik, a Harrods nem maradt nyitva, Jack, még a te kedvedért sem. – Majd meglátjuk, kedvesem. – A sofőr kinyitotta nekik a hátsó ajtót, Jack pedig kisegítette. Chloe legnagyobb meglepetésére egy libériás portás bukkant elő a Harrods üvegajtaja mögül, és miután lopva körülnézett az utcán, hogy nem látja-e valaki, kinyitotta az ajtót és kitárta előttük. – Isten hozta a Harrodsban, Mr. Day. Csak Könyvek

20

Susan Elizabeth Phillips

Chloe hüledezve nézte a nyitott ajtót. Kétségtelenül még Black Jack Day sem sétálhat be a világ leghíresebb áruházába jóval zárás után úgy, hogy egyetlen eladó sincs bent. Amikor nem mozdult, Jack a derekára téve a kezét egy határozott mozdulattal előretolta. Amint beléptek az áruházba, a portás a legmegdöbbentőbb dolgot tette – megbillentette a kalapját, kilépett az utcára és bezárta maga után az ajtót. Chloe nem akart hinni a szemének, és magyarázatért fordult Jackhez. – Amióta találkoztam veled, a rulettkerék különösen kedvezett nekem, kedvesem. Arra gondoltam, biztosan élveznél egy zártkörű bevásárlómurit. – De zárva vannak. Egyetlen eladót sem látok. – Annál jobb. Chloe magyarázatot sürgetett, de a fiú nem sokkal szolgált azon kívül, hogy külön – és Chloe biztos volt benne, hogy illegálisan – megegyezett a Harrods néhány új és kevésbé lelkiismeretes alkalmazottjával. – De nincs itt senki, aki éjszaka dolgozik? Takarítószemélyzet? Biztonsági szolgálat? – Túl sokat kérdezel, kedvesem. Minek a pénz, ha nem élvezhetem? Nézzük, mi nyeri el a tetszésedet ma este. – Jack kivett a vitrinből egy ezüst- és aranyszínű kendőt, és Chloe kabátjának bársonygallérja köré kerítette. – Jack, nem vehetem csak úgy el. – Nyugalom, kedvesem. Bőségesen kárpótolom az áruházát. Most pedig továbbra is untatni fogsz az aggódásoddal, vagy jól érezzük magunkat? Alig tudta elhinni, mi történik. Színét sem látta eladóknak, felügyelőknek, őröknek. Tényleg az övé ez a nagyszerű áruház? Lenézett a nyakában lévő kendőre, és izgatottan felkiáltott. Jack körbemutatott az elegáns árucikkek bőséges választékán. – Gyerünk. Válassz valamit.

Csak Könyvek

21

Luxusmucus

Chloe vakmerő kuncogás közepette kinyújtotta a kezét és levett egy flitteres kézitáskát a polcról, majd a vállára akasztotta fonott szíját. – Nagyon szép – mondta Jack. Chloe a fiú nyakába ugrott. – Te vagy a legizgalmasabb férfi a világon, Jack Day! Imádlak! A fiú tenyere a derekáról levándorolt a fenekére, és magához húzta. – Te pedig a legizgalmasabb nő. Nem engedhettem, hogy valami közönséges helyen teljesedjen be a szerelmünk, nem igaz? Noirról rouge-ba… rouge-ból noirba… A Chloe hasához préselődő keménység nem adott okot a félreértésre, és úgy érezte, egyszerre fázik és izzad. A játék véget ér itt… a Harrodsban. Csak Jack Day volt képes ilyen vérlázító dologra. A gondolattól úgy forgott a feje, mint egy fekete-vörös kerék. Jack lehúzta a válláról a retikült, levette a kabátját, és mindkettőt egy rózsafanyelű selyemesernyőket bemutató polcra terítette. Aztán kibújt szmokingkabátjából, odarakta a Chloéjé mellé, s ott állt előtte pliszírozott elejű fehér ingben gagát-fekete mellgombbal, vékony derekán sötét övsállal. – Majd később visszajövünk értük – közölte, megigazítva a kendőt Chloe vállán. – Fedezzük fel az áruházat. A Harrods híres élelmiszerosztályára mentek, mely hatalmas gránitpultokkal és freskókkal díszített mennyezettel dicsekedett. – Éhes vagy? – kérdezte Jack, leemelve egy ezüstdobozos csokoládét a polcról. – Rád. A fiú ajka mosolyra húzódott a bajusz alatt. Levette a doboz tetejét, kivett egy sötétbarna csokoládébonbont, és mikor beleharapott, a közepéből egy csepp krémes meggylikőr buggyant ki. Gyorsan Chloe ajkához nyomta és bekente vele, hogy a sűrű töltelék ráfolyjon. Aztán bekapta a csokoládét, közelebb hajolt és megcsókolta Chloét. Mikor Chloe szétnyitotta az ajkát, mely édes és ragacsos volt a meggylikőrtől, Jack előretolta nyelvével a bonbonhéjat. Chloe nyögve vette át a csokoládét, teste éppolyan híg és alaktalan lett, mint az édesség folyékony belseje. Csak Könyvek

22

Susan Elizabeth Phillips

Jack végül elhúzódott, választott egy üveg pezsgőt, kibontotta, aztán először Chloe majd a saját szájához emelte. – London legbotrányosabb nőjére – mondta előrehajolva és lenyalva az utolsó csokidarabot, ami Chloe szája sarkára tapadt. Körbejárták a földszintet, összeszedtek egy pár kesztyűt, egy csokor selyemibolyát, egy kézzel festett ékszerdobozt és egy kupacba rakták, hogy később majd elvigyék. Végül megérkeztek a parfümosztályra, és Chloét elárasztotta a világ legfinomabb illatainak bódító elegye, melyet nem torzított el a napközben a padlószőnyeggel borított részleg polcai között tolongó embertömegek szaga. Amikor a közepére értek, Jack elengedte a kezét és szembe fordította. Elkezdte kigombolni a blúzát, Chloe pedig az izgatottság és a zavar fura keverékét érezte. Függetlenül attól, hogy az áruházban egy teremtett lélek sem volt, mégiscsak a Harrods kellős közepén álltak. – Jack, én… – Ne gyerekeskedj, Chloe – mondta. – Bízd rám magad. Vibrálás futott végig rajta, ahogy Jack széttolta szaténblúzát és feltárta melltartójának tojáshéj színű csipkemintázatát. Kivett egy celofánba burkolt Joyt egy nyitott üvegszekrényből és kibontotta. – Dőlj a pultnak – mondta Jack, s hangja olyan selymes volt, mint Chloe blúzának krepdesin anyaga. – Tedd fel a karod a szélére. Chloe elgyengülve a férfi szürke szemének izzásától, engedelmeskedett. Jack kihúzta a csiszolt dugót az üveg nyakából és becsúsztatta Chloe melltartójának csipkés szélén. Chloénak elakadt a lélegzete, mikor Jack a mellbimbójához dörzsölte a dugó hideg végét. – Ez jó ugye? – mormolta Jack mély, rekedt hangon. Chloe bólintott, nem tudott beszélni. Jack visszanyomta a dugót az üvegbe, löttyintett rá egy csepp Joyt, és becsúsztatta a melltartó másik felén, hogy a másik mellbimbót is megérintse vele. Chloe érezte, hogy libabőrös lesz az üveg lassú, körkörös mozdulataitól, és közben nőtt benne forróság. Jack jóképű, vakmerő vonásai elmosódtak előtte. Csak Könyvek

23

Luxusmucus

Jack benyúlt a dugóval a szoknyája alá, és lassan elindult felfelé a harisnyáján. – Nyisd szét a lábad – suttogta. Chloe megkapaszkodott a pult peremében, és azt tette, amit Jack mondott. Jack végighúzta a dugót combjának belső felén, át a harisnyája szélén, rá meztelen bőrére, lassan körözve felfelé, míg el nem érte a bugyiját. Chloe felnyögött és még szélesebbre tárta lábát. Jack ördögien felkacagott, és kihúzta a kezét a szoknyája alól. – Még nincs itt az ideje, kedvesem. Még nincs. Végigmentek a néma áruházon, egyik osztályról a másikra, alig szólva valamit egymáshoz. Jack megsimogatta Chloe mellét, miközben egy antik György korabeli tűt tűzött a blúza gallérjába, a fenekét cirógatta a szoknyán át, amíg egy áttört sterlingnyelű kefével fésülte a haját. Chloe felpróbált egy krokodilbőr övet és egy hegyes orrú kecskebőr cipőt. Az ékszerosztályon Jack kivette a füléből gyöngy fülbevalóját és apró gyémántokkal körberakott aranyklipszet tett a helyére. Amikor Chloe tiltakozott, hogy ez túlzás, Jack nevetett. – Egy pörgetés a ruletten, kedvesem. Csak egyetlen pörgetés. Talált egy fehér marabuboát, és egy márványoszlophoz nyomva Chloét, lesimította a válláról a blúzt. – Túlságosan olyan vagy, mint egy iskoláslány – jelentette ki, Chloe háta mögé nyúlva, hogy kikapcsolja a melltartóját. A selyem kicsúszott az ujjai közül a padlószőnyegre, és Chloe ott állt előtte deréktól fölfelé meztelenül. Nagy, telt melle volt fél dolláros nagyságú lapos mellbimbókalappal, mely most kemény és ráncos volt a felizgultságtól. Jack a tenyerébe fogta. Chloe élvezte, hogy megmutathatja magát, és rezzenéstelenül állt, a hűvös oszlop határozottan jólesett felforrósodott bőrének. Jack megcsípte a bimbóit, ő pedig levegő után kapkodott. Jack nevetve kapta fel a puha fehér boát, és meztelen vállára borította, hogy eltakarja vele. Aztán lassan ide-oda húzgálta a tollakat. – Jack… – Azt akarta, hogy a fiú ott helyben a magáévá tegye. Szeretett volna lecsúszni az oszlopon, széttárni a lábát és befogadni. Csak Könyvek

24

Susan Elizabeth Phillips

– Hirtelen elfogott a vágy, hogy megkóstoljam, milyen íze van a Joynak – suttogta Jack. Egyik oldalon félretolta a boát, Chloe hatalmas mellbimbójára tapasztotta az ajkát, és mohón szívni kezdte. Chloe megborzongott, amikor a forróság minden porcikáját elárasztotta, égette legbelül és perzselte a bőrét. – Kérlek… – mormolta. – Ó, kérlek… ne kínozz tovább! Jack elhúzódott, nyugtalan szeme incselkedőn fénylett. – Még egy kicsit, kedvesem. Még nem játszottam ki magam. Szerintem meg kéne néznünk a bundákat. – Aztán egy félmosollyal, mely elárulta, hogy pontosan tudja, meddig feszítette a húrt, megigazította a boát Chloe mellén, körmével finoman megkapirgálva az egyik bimbóját, miközben a helyére rendezte. – Nem akarom megnézni a bundákat. Azt akarom, hogy… De Jack a lifthez vezette, ahol úgy működtette az emelőkart, mintha mindennap ezt csinálta volna. Miközben felfelé mentek, Chloe meztelen mellét csak a fehér tollboa fedte. Mikor megérkeztek a szőrmeszalonba, Jack mintha megfeledkezett volna róla. Az állványok előtt sétált, megvizsgált minden kabátot és stólát a polcon, mielőtt kiválasztott egy földig érő orosz hiúzt. Sűrű, hosszú szőrű volt, ezüstfehér. Jack egy pillanatig tanulmányozta, aztán felé fordult. – Vesd le a szoknyád. Chloe az oldalcipzárral ügyetlenkedett, és egy pillanatig azt hitte, segítséget kell kérnie. Aztán a pecek engedett, és lecsúsztatta csípőjén az alsószoknyával együtt, majd kilépett mindkettőből. A boa vége csipkés fehér harisnyakötőjét verdeste. – A bugyit. Vedd le a bugyidat a kedvemért. Szaggatottan, zihálva lélegzett, miközben szót fogadott a fiúnak, és csak a harisnya meg a harisnyakötője maradt. Nem várta meg, hogy Jack szóljon, lehúzta a boát a melléről, a földre ejtette, majd kicsit kihúzta magát, hogy a fiú gyönyörködhessen érett, ágaskodó mellében és a harisnyakötője fehér csipkepántjai által keretezett szeméremdombjában, annak sötét, selymes szőrzetével. Csak Könyvek

25

Luxusmucus

Jack Chloe felé sétált kinyújtott karjában a pompás bundával, szeme úgy csillogott, mint a gagátmellgomb hófehér ingén. – Ahhoz, hogy a megfelelő bundát kiválaszd, érezned kell a bőrödön… a melleden… – Hangja puha volt, mint a bunda, miközben ráadta, kihasználva az alkalmat, hogy izgassa Chloét a hiúzszőrrel. – A melleden… a hasadon és a fenekeden… a combod belső felén… Chloe a bundáért nyúlt, és magához ölelte a szőrmét. – Kérlek… Kínzol. Kérlek, hagyd abba… Jack ismét elhúzódott, de ezúttal csak azért, hogy kihúzza a mellgombot az ingéből. Chloe nézte, ahogy levetkőzik, a szíve kalapált, a torkát elszorította a vágy. Amikor Jack meztelen lett, elvette Chloétól a bundát és leterítette a helyiség közepén álló lapos dobogóra szőrrel felfelé. Aztán fellépett és felhúzta maga mellé Chloét. Mikor Chloe megérezte bőrén a fiú meztelen testének érintését, olyan izgalomra gyúlt, hogy kis híján elfelejtett levegőt venni. Jack végisimított az oldalán, aztán úgy fordította, hogy kifelé nézzen a dobogóról. Mögé lépett, cirógatni kezdte a mellét, mintha egy a sötét szalonban némán bámuló, láthatatlan közönség előtt izgatta volna. Keze lefelé siklott a hasán, a combján. Chloe érezte a fiú mereven a csípőjének nyomakodó péniszét. Jack megérintette a lába között, s érintésétől Chloéban mind nagyobb lett a forróság, a vágy, hogy kielégítse a bensejében lüktető szenvedélyszikrák miriádjait. Jack lefektette a puha, vastag szőrmére. Combjának hátsó felét simogatta, miközben szétnyitotta és elhelyezkedett kitárt térdei között. Chloe a puha irhába temette arcát, és felfelé nyomta a csípőjét, felkínálva magát Jacknek a szőrmeszalon kellős közepén, a dobogón, amit arra terveztek, hogy a Harrods legjobbjait mutassa be. Jack az órájára nézett. – Az őröknek most kell visszaérkezniük a szolgálatra. Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani, amíg idáig követik a nyomunkat. – Azzal Chloéba hatolt. Beletelt egy pillanatba, míg a fiú szavai eljutottak a tudatába. Rekedt kiáltást hallatott, mikor rájött, mit tett Jack. – Istenem! Kitervelted, igaz? Csak Könyvek

26

Susan Elizabeth Phillips

A fiú megmarkolta a mellét és keményen belédöfött. – Természetesen. Chloéban a tűz és a felfedezéstől való rettegés egyetlen repesztő robbanásban egyesült. Miközben elborította az orgazmus, beleharapott Jack vállába. – Gazember… A fiú nevetett, majd maga is megtalálta a beteljesülést egy hatalmas, hangos nyögéssel. Alig menekültek meg az őrök elől. Jack csupán a legszükségesebb ruhadarabokat kapva magára, Chloe meztelen testére borította a hiúzbundát és a lépcsőházhoz vonszolta. Chloénak, miközben mezítláb trappolt lefelé, fülében visszhangzott a fiú gunyoros kacagása. Jack, mielőtt elhagyta az áruházat, egy vitrines szekrényre dobta Chloe bugyiját dombornyomott névjegykártyájával együtt. Másnap Chloe üzenetet kapott, hogy Jacknek egy időre vissza kell térnie Chicagóba, mert az anyja megbetegedett. Miközben várt rá, zűrzavaros érzelmek kínjait élte át – dühöt, amiért Jack ilyen kockázatnak tette ki, mámort az izgalom miatt, amit szított benne, és szívszorító félelmet, hogy nem fog visszajönni. Eltelt négy hét, majd öt. Próbálta felhívni, de a vonal olyan rossz volt, hogy nem tudta megértetni magát. Két hónap telt el. Meg volt győződve róla, hogy Jack nem szereti. Egy kalandor, egy izgalomvadász. Meglátta benne a kövéret, és nem akar már tőle semmit. Tíz héttel a Harrodsos éjszaka után éppolyan váratlanul, ahogy elment, Jack megjelent. – Helló, kedvesem – mondta az ajtóban állva hanyagul, kasmír öltönyzakójával a vállán. – Hiányoztál. – Chloe a karjába omlott, zokogva a megkönnyebbüléstől, hogy újra látja. – Jack… Jack, drágám… Jack végighúzta hüvelykujját Chloe alsó ajkán és megcsókolta. Chloe meglendítette a karját és hatalmas pofont kevert le neki. – Terhes vagyok, te gazember! Legnagyobb meglepetésére Jack azonnal beleegyezett, hogy feleségül vegye, és három nappal később örök hűséget esküdtek egymásnak Chloe egyik barátjának vidéki otthonában. Miközben ott állt jóképű vőlegénye mellett a rögtönzött kerti oltár előtt, tudta, Csak Könyvek

27

Luxusmucus

hogy ő a legboldogabb nő a világon. Black Jack Day bárkit elvehetett volna, de őt választotta. Ahogy teltek a hetek, szándékosan ügyet sem vetett a pletykákra, hogy Jacket a családja kitagadta az örökségből, amikor Chicagóban volt. Inkább a kisbabájáról ábrándozott. Milyen csodálatos lesz két ember osztatlan szeretetét élvezni, a férjéét és a gyermekéét. Egy hónappal később Jack eltűnt Chloe tízezer fontjával, amit a bankszámlájáról akasztott le. Amikor hat hét múlva újra előkerült, Chloe vállon lőtte egy Luger pisztollyal. Rövid kibékülés következett, amíg Jackkel nem fordult ismét a szerencse a játékteremben, és nyoma nem veszett ismét. 1955-ben Valentin-napon a szerencse asszonya örökre elhagyta Black Jack Dayt egy veszélyes, esőtől síkos úton Nizza és Monte Carlo között. A játékgolyó utoljára esett bele a fekete rekeszbe, és a rulettkerék hirtelen megállt.

Csak Könyvek

28

Susan Elizabeth Phillips

2

A

megözvegyült Chloe egyik régi szeretője küldte el Silver Cloud Rollsát érte a kórházba, miután életet adott lányának. Kényelmesen megbúvva az elegáns bőrülésen Chloe lenézett a flaneltakaróba bugyolált babára, aki a Harrods szőrmeszalonjának kellős közepén oly látványos körülmények között fogant, és végighúzta ujját a csecsemő puha arcán. – Gyönyörű Francescám – mormolta. – Nincs szükséged apára, sem nagymamára. Rajtam kívül nincs szükséged senkire… mert én mindent meg fogok adni neked. Black Jack lányának pechjére Chloe pontosan ennek megfelelően járt el. 1961-ben, amikor Francesca hatéves volt és Chloe huszonhat, több hasábos újságcikkhez pózoltak a brit Vogue-nak. A bal oldalon Karsh Nitáról cigányruhában készített, sokszor reprodukált feketefehér fényképe volt látható, a jobbon Chloe és Francesca. Anya és lánya gyűrött fehér papír háttérfüggöny tengerében állt, mindketten feketébe öltözve. A fehér papír, sápadt bőrük és fekete bársonyköpenyük a leomló csuklyával a kontrasztok tanulmányává tette a fotót. Az egyetlen szín négy átható zöld pont volt – a Csak Könyvek

29

Luxusmucus

felejthetetlen Serritella szemek császári ékszerként csillogva váltak ki a képből. Miután felocsúdtak a sokkból, amit a fénykép okozott, több kritikus olvasó megjegyezte, hogy az elragadó Chloe vonásai talán nem is olyan egzotikusak, mint az anyjáé voltak. De még a legszőrszálhasogatóbbak sem tudtak semmi kivetnivalót találni a gyerekben. A tökéletes kislányt testesítette meg üdvözült mosolyával, pici ovális arcáról egy angyal földöntúli szépsége ragyogott. Csak a fényképész, aki a fotót készítette, látta másként. Két kis seb maradt utána, két fehér vonal a kézfején, ahol a poronty éles metszőfoga átszúrta a bőrét. – Nem, nem, kedvesem – dorgálta meg Chloe aznap délután, amikor Francesca beleharapott a fényképész kezébe. – Nem harapjuk meg a kedves embereket. – Fényes elefántcsontszínűre festett körmű ujjával mutatva a lányára. Francesca lázadó pillantást vetett anyjára. Otthon akart játszani az új bábszínházával, és nem egy csúnya embernél fényképezkedni, aki folyton azt szajkózta, hogy ne mocorogjon. Fényes fekete lakkbőr cipőjének az orrát bedugta a gyűrött fehér papír háttérfüggönybe és kirázta gesztenyebarna fürtjeit a fekete bársonycsuklya kalitkájából. A mamája megígérte, hogy elmennek a Madame Tussaud-ba, ha együttműködik, Francesca pedig szerette Madame Tussaud-t. De még így sem volt benne teljesen biztos, hogy a legjobb üzletet kötötte. Saint-Tropez-t is szerette. Miután megvigasztalta a fotóst kézsérülése miatt, Chloe kinyújtotta a karját, hogy megigazítsa lánya haját, de hirtelen felkiáltással visszakapta, mikor ugyanabban a bánásmódban részesült, mint a fényképész. – Rossz kislány! – jajveszékelt az ajkához emelve kezét, hogy megnyálazza a sebet. Francesca szemét azonnal könnyek öntötték el, és Chloe dühös volt magára, amiért olyan éles hangot ütött meg. Gyorsan magához húzta lányát egy szoros ölelésre. – Semmi baj – gügyögte. – Chloe nem mérges rád, drágám. Csúnya mami. Hazafelé veszünk neked egy új babát. Csak Könyvek

30

Susan Elizabeth Phillips

Francesca befészkelte magát imádó anyja biztonságot nyújtó karjai közé, és szempilláinak sűrű rojtjai közül kukucskált ki a fényképészre. Aztán kinyújtotta rá a nyelvét. Chloe aznap délután érezte meg először, de nem utoljára Francesca apró, éles fogainak szúrását. De miután három dadus felmondott, sem ismerte el, hogy a lánya harapdálása jelentené a problémát. Francesca egyszerűen tüzes természetű, ő pedig csak nem fogja megutáltatni magát a lányával, mert felfúj egy ilyen csip-csup ügyet. Francesca terroruralma talán tovább folytatódott volna, ha egy idegen gyerek nem harapja vissza egy a hinta miatt kitört viszály után a parkban. Amikor Francesca rájött, hogy ez fáj, felhagyott a harapdálással. Nem szándékosan gonoszkodott; csak el akarta érni a célját. Chloe megvett egy Anna korabeli stílusú házat az Upper Grosvenor Streeten, nem messze az amerikai követségtől és a Hyde Park keleti szélétől. A négy emelet magas, de alig kilenc méter széles keskeny épületet Syrie Maugham, Somerset Maugham felesége, a kor egyik legünnepeltebb lakberendezője újíttatta fel az 1930-as években. A földszintről csigalépcső vezetett a szalonba, Chloéról és Francescáról készített Cecil Beaton-portréktól szegélyezve. Korall műmárvány oszlopok keretezték a bejáratát, s francia és olasz bútordarabok stílusos elegyét éppúgy tartalmazta, mint pár füles fotelt és velencei tükrök gyűjteményét. A következő emeleten Francesca szobája úgy volt berendezve, mint Csipkerózsika várkastélya. A rózsaszín selyem szalagcsokrokkal díszített csipkefüggönyök és a harmincméternyi fátyolszerű fehér tüll között, ami baldachinként omlott alá az ágya feletti aranyozott koronáról, Francesca úgy uralkodott, mint egy hercegnő. Hébe-hóba fogadást adott Chloe valamelyik barátja lányának mesebeli szobájában, édesített teát szolgálva fel egy drezdai porcelánkancsóból. – Auróra hercegnő vagyok – közölte a Méltóságos Clara Millingforddal éppen egy ilyen alkalommal, gesztenyebarna haját dobálva, amit vakmerő természetével együtt Csak Könyvek

31

Luxusmucus

Black Jack Daytől örökölt. – Te egy jó asszony vagy a faluból, aki eljött meglátogatni. Clarának, Allsworth vikomt egyetlen lányának nem állt szándékában a jó asszonynak lenni a faluból, miközben a beképzelt Francesca Day játssza a kiskirályt. Letette harmadik citromos kekszét és felkiáltott: – Én akarok Auróra hercegnő lenni! Az indítvány annyira meglepte Francescát, hogy felnevetett, olyan finom hangon, mint az ezüstök bongása. – Ne légy ostoba, Clara drágám. Te szeplős vagy. Nem mintha azok a szeplők nem lennének aranyosak, persze, de semmiképpen nem Auróra hercegnőn, aki a leghíresebb szépség az egész országban. Én leszek Auróra hercegnő, te pedig lehetsz a királynő. Francesca úgy vélte, messzemenően tisztességes kompromisszumot ajánlott, és mélyen le volt sújtva, amikor Clara, csakúgy, mint oly sok kislány, aki eljött hozzá játszani, többet soha nem volt hajlandó. Nem tudta mire vélni a visszautasításukat. Hát nem adott oda nekik minden játékot? Nem engedte meg nekik, hogy játszanak a gyönyörű szobájában? Chloe fittyet hányt a célozgatásokra, hogy lánya szörnyen elkényeztetett. Francesca volt az ő kisbabája, az angyala, a tökéletes kislány. A legliberálisabb tanítókat fogadta fel, a legújabb babákat, a legdivatosabb játékokat vette meg neki, sürgölődött körülötte, babusgatta és bármit megengedett neki, amíg az nem jelentett veszélyt rá. A hirtelen halál kétszer ütötte fel ronda fejét Chloe életében, és a gondolatra, hogy valami történhet az ő drága kicsikéjével, meghűlt ereiben a vér. Francesca volt az ő horgonya, az egyetlen érzelmi kötelék, amit képes volt megtartani céltalan életében. Néha ébren feküdt az ágyában és kiverte a hideg veríték, ha elképzelte, miféle rémségek eshetnének meg egy olyan kislánnyal, aki apja vakmerő természetét örökölte. Maga előtt látta, ahogy Francesca beleesik az úszómedence vizébe és soha nem jön fel, kizuhan egy síliftből, izomszakadást szenved balett közben, felsebzi az arcát egy biciklibalesetben. Nem tudta elhessegetni a borzalmas félelmet, hogy valami iszonyatos leselkedik a lányára, készen arra, Csak Könyvek

32

Susan Elizabeth Phillips

hogy elragadja, ő pedig szerette volna pamutba bugyolálni és bezárni egy gyönyörű selyemgubóba, ahol nem érheti semmi baj. – Nem! – sikoltotta, mikor Francesca elrohant mellőle egy galamb után. – Gyere vissza! Nem szaladhatsz így el! – De szeretek szaladni – tiltakozott Francesca. – A szél fütyül a fülemben. Chloe letérdelt és kinyújtotta a karját. – Összekócolódik a hajad és tiszta piros lesz az arcod. Senki nem fog szeretni, ha nem leszel szép. – Szorosan magához ölelte Francescát, miközben kimondta a legszörnyűbb fenyegetést, úgy alkalmazva azt, mint más anyák a mumust. Francesca időnként fellázadt, titokban cigánykerekezett vagy egy faágon hintázott, ha a pesztonka figyelmét elvonta valami. De mindig rajtakapták, és az ő élvhajhász anyja, aki soha nem tagadott meg tőle semmit, aki soha nem feddte meg a leggyalázatosabb viselkedésért sem, olyan tébolyulttá vált, hogy Francesca megijedt tőle. – Meg is halhattál volna! – visította, Francesca maszatos arcára vagy egy fűfoltra mutatva sárga vászonruháján. – Nézd meg, milyen csúnya vagy! Borzalmas! Senki nem szereti a csúnya kislányokat! – S Chloe ilyenkor olyan szívszaggatóan zokogott, hogy Francesca még jobban megrémült. Néhány ilyen zavarba ejtő epizód után megtanulta a leckét: az életben mindent szabad… amíg úgy csinálja, hogy közben szép marad. Elegáns vándoréletet éltek Chloe örökségéből és az adományokból, amikkel elárasztották a férfiak, akik pontosan úgy adták egymásnak a kilincset, mint apáik Nita életében. Chloe botrányos stílusérzéke és tékozló életvitele szórakoztató házigazda és mulattató kísérő hírét keltették róla nemzetközi társasági körökben, aki képes a legunalmasabb partit is feldobni. Chloe volt az, aki parancsba adta, hogy február utolsó két hetét mindig Rio de Janeiro félhold alakú tengerpartján kell tölteni; Chloe volt az, aki felpörgette Deauville-ben az ólomlábakon járó időt azzal, hogy amikor mindenki megunta a lovaspólót, rafinált kincsvadászatokat szervezett, és kis fényes autókkal száguldoztak a francia vidéken kopasz papok, Csak Könyvek

33

Luxusmucus

csiszolatlan smaragdok vagy egy üveg behűtött ’19-es Cheval Blanc után kutatva; Chloe volt az, aki ragaszkodott hozzá egyik karácsonykor, hogy Saint-Moritz helyett egy mór villába menjenek Algarvéba, ahol egy csapat mulatságosan züllött rocksztár és kifogyhatatlan hasiskészletek szórakoztatták őket. Gyakrabban, mint nem, vitte magával a lányát, egy pesztonkát és azt a házitanítót, aki éppen felelős volt Francesca slendrián oktatásáért. E gondviselők napközben általában távol tartották Francescát a felnőttektől, de esténként Chloe bemutatta az elcsigázott élvhajhászoknak, mint egy különösen ügyes kártyamutatványt. – Itt van ő, emberek! – jelentette be Chloe éppen egy ilyen eseményen, Aristotle Onassis Christine nevű, aznap este Trinidad partjainál horgonyzó jachtjának hátsó fedélzetére vezetve Francescát. Zöld védőtető borult a tat tágas társalgójára, a vendégek kényelmes székekben heverésztek a teakfa dekkbe berakott krétai Minotauruszmozaik másolata mellett. A mozaik táncparkettként szolgált alig egy órával korábban, később pedig lesüllyesztik majd három métert és megtöltik vízzel azok számára, akiknek úszni támadna kedvük lefekvés előtt. – Gyere ide, bájos hercegnőm – mondta Onassis kitárva karját. – Gyere, adj egy puszit Ari bácsinak. Francesca kidörzsölte az álmot a szeméből és előrelépett. Olyan volt, mint egy kislány páratlan szépségű játékbabája. Tökéletes ajka finom Ámor íjat formált, zöld szeme úgy nyílt és csukódott, mintha szemhéja enyhén nehéz lett volna. Hosszú fehér hálóingének nyakánál a belga csipke habjai megrebbentek az éjszakai szellőben, meztelen lábfeje kikandikált az alján, feltárva körmeit, melyeket a rózsaszín éppolyan finom árnyalatára lakkoztak, mint amilyen egy nyuszi fülének belseje volt. Annak ellenére, hogy csak kilencéves volt és hajnal kettőkor riasztották fel, az érzékei fokozatosan éberré váltak. Egész nap szolgák gondjaira bízták, s most égett a vágytól, hogy begyűjtse a felnőttek figyelmét. Talán ha kivételesen jó lesz ma este, holnap megengedik neki, hogy együtt üldögéljen velük a hátsó fedélzeten. Csak Könyvek

34

Susan Elizabeth Phillips

Onassis sasorrával és keskeny vágású szemével, melyet még éjszaka is sötét, zárt napszemüveg takart, ijesztő volt a számára, mégis kötelességtudóan a karjai közé sétált. A férfi előző este egy tengeri csillag alakú csinos nyakláncot ajándékozott neki, és Francesca nem akarta megkockáztatni, hogy lemaradjon egy újabb ajándékról, ami az ölébe hullhat. Mikor Onassis a combjára emelte, Francesca Chloéra nézett, aki jelenlegi szeretője, az olasz Forma-1-es pilóta, Giancarlo Morandihoz bújva heverészett. Francesca mindent tudott a szeretőkről, mert Chloe elmagyarázta neki. A szeretők elbűvölő férfiak, akik gondját viselik a nőknek, és akik mellett azok szépnek érezhetik magukat. Francesca alig várta, hogy olyan nagy legyen, hogy saját szeretője legyen. Persze nem Giancarlo. Ő néha elment más nőkkel szórakozni, és megríkatta a mamáját. Francesca inkább olyan szeretőre vágyott, aki felolvas neki egy könyvből, cirkuszba viszi és pipázik, mint azok a férfiak, akiket a kislányaikkal látott sétálni a Serpentine-en. – Figyelem, figyelem! – ült fel Chloe és tapsolt a feje fölött a levegőben, mint azok a flamenco táncosok, akiknek Francesca legutóbbi Torremolinosban való látogatásukkor megnézte az előadásukat. – Az én gyönyörű lányom most megmutatja, milyen mérhetetlenül tudatlan parasztok vagytok mindannyian. – Gúnyos huhogás fogadta a bejelentést, Francesca hallotta, hogy Onassis a fülébe kuncog. Chloe visszabújt Giancarlo mellé és fehér Courrèges csípőnadrágba bújtatott egyik lábát a férfi vádlijához dörzsölte, miközben Francesca felé billentette a fejét. – Ne is törődj velük, édesem – jelentette ki gőgösen. – Szedett-vedett népség a legrosszabb fajtából. Nem is értem, miért foglalkozom velük. – Egy ruhatervező kuncogott. Miközben Chloe egy alacsony mahagóni asztalra mutatott, új sassoon frizurájának ék alakú eleje az arcába hullott, szigorú, egyenes élt formázva. – Tanítsd meg őket, Francesca! A te Ari bácsidon kívül a legcsekélyebb különbséget sem látja senki. Csak Könyvek

35

Luxusmucus

Francesca lecsúszott Onassis térdéről és az asztalhoz sétált. Érezte, hogy minden szem rátapad. Szándékosan húzta az időt, lassan lépkedve, kihúzva magát, azt játszva, hogy hercegkisasszony, aki a trónhoz vonul. Mikor odaért az asztalhoz és meglátta a hat kis aranyperemes porcelán tálkát, elmosolyodott és hátradobta a haját az arcából. Letérdelt az asztalka előtti szőnyegre és figyelmesen vizsgálta a tálakat. Tartalmuk ragyogott a fehér porcelánon, hat kupac csillogó, nedves kaviár a vörös, szürke és bézs különböző árnyalataiban. Rámutatott az utolsó tálkára, amiben hatalmas adag gyöngyszerű vörösikra volt. – Lazacikra – mondta, félretolva. – Szóra sem érdemes. Az igazi kaviár a Kaszpi-tengerben élő tokhalból származik. Onassis nevetett, az egyik filmsztár tapsolt. Francesca gyorsan rendelkezett két másik tálról. – Mindkettő tengeri nyúlhal kaviár, így ezek sem jöhetnek szóba. A lakberendező Chloéhoz hajolt. – Az anyatejjel szívta magába az információt – kérdezte –, vagy ozmózissal? Chloe pajkosan rákacsintott. – Természetesen az anyatejjel. – És micsoda pompás csomagolásúból, cara. – Giancarlo végigsimított Chloe nyitott derekú estélyi ruhájának elején. – Ez beluga – közölte Francesca, nem örülvén, hogy a figyelem elterelődött róla, különösen, hogy az egész napot egy nevelőnővel töltötte, aki folyamatosan azon zsörtölődött, hogy nem hajlandó megcsinálni az unalmas szorzótáblát. A középső tál peremére tette az ujját. – Látható, hogy a beluga ikrája a legnagyobb. – Tovább haladt a következő tálra. – Ez sevruga. Ugyanolyan színű, de kisebb az ikrája. Ez pedig osetra, a kedvencem. Az ikrája majdnem olyan nagy, mint a belugáé, a színe azonban sokkal aranylóbb. Tapssal vegyes elégedett kacagást hallott, aztán mindenki gratulált Chloénak az ő okos lányához. Francesca először mosolyogva fogadta az elismerést, de aztán az öröme elszállt, mikor rádöbbent, hogy mindenki Chloét nézi ő helyette. Miért az anyja kap minden Csak Könyvek

36

Susan Elizabeth Phillips

figyelmet, amikor ez az ő mutatványa volt? Nyilvánvaló, hogy nem ülhet majd ott a felnőttekkel holnap a hátsó fedélzeten. A mérges és csalódott Francesca felugrott és végigsöpört karjával az asztalon, levegőbe repítve a porcelán tálkákat és kaviárral szennyezve be Aristotle Onassis fényes teakfa pallóját. – Francesca! – kiáltotta Chloe. – Mi ütött beléd, drágám? Onassis a homlokát ráncolta és morgott valamit görögül, ami fenyegetően hangzott. Francesca kicsücsörítette alsó ajkát és próbálta kitalálni, hogyan tegye jóvá baklövését. Titokban kellett volna tartania, hogy nem tudja féken tartani az indulatait – amit semmilyen körülmények között nem ismételhet meg Chloe barátai előtt. – Sajnálom, mami. Véletlen volt. – Hát persze, kedvesem – felelte Chloe. – Mindenki tudja. Onassis bosszús arckifejezése azonban nem enyhült, és Francesca tudta, hogy komolyabb lépések megtétele szükségeltetik. Keserves zokogásban törve ki átrohant a fedélzeten a férfihoz és a nyakába ugrott. – Sajnálom, Ari bácsi – obégatta, és szeme azonnal megtelt könnyel – az egyik legjobb trükkje volt. – Véletlen volt, tényleg! – A könnycseppek átszivárogtak alsó szempilláin és lecsorogtak az arcán, miközben nagyon erősen koncentrált, hogy egy arcizma se ránduljon a fekete zárt napszemüveg mögül jövő pillantás alatt. – Szeretlek, Ari bácsi – sóhajtotta, könnyáztatta arcát olyan kifejezéssel fordítva felfelé, amit egy régi Shirley Temple filmből szedett. – Szeretlek, bárcsak te lennél az én apukám. Onassis kuncogott, és azt mondta, reméli, soha nem kell egy tárgyalóasztalhoz ülnie vele. Miután Francescát elbocsátották, visszatért a lakosztályába, elhaladva a gyerekszoba mellett, ahol napközben tanult egy rikító sárga asztalnál, amit közvetlenül Ludwig Bemelmans párizsi falfreskója elé állítottak. Olyan érzése volt a festménytől, mintha a férfi egyik Madeline könyvébe lépett volna be – csak szebb ruhában, természetesen. A szobát Onassis két gyermekének rendezték be, de mivel egyik sem tartózkodott a fedélzeten, Francescáé volt az egész. Bár bájos volt, Francesca igazság szerint jobban szerette a bárt, ahol Csak Könyvek

37

Luxusmucus

egyszer egy nap megengedték neki, hogy pezsgőspohárban, papíresernyővel és maraszkinó meggyel felszolgált gyömbért igyon. Amikor a bárban ült, apró kortyokban itta az italát, hogy kitartson, amíg a pult üveglapján keresztül a tenger kivilágított másolatát nézegette, rajta a kis mágneses hajókkal, amiket mozgatni tudott. A bárszékek lábtartói fényes bálnafogak voltak, amiket éppen elért kézzel készített olasz szandáljának orrahegyével, az ülőke kárpitja pedig selymesen puha volt combja alatt. Az anyja egyszer visított a nevetéstől, amikor Ari bácsi közölte, hogy mindannyian egy bálna péniszének fitymáján ülnek. Francesca is nevetett, és azt mondta Ari bácsinak, micsoda badarság – nem inkább egy elefánt mogyoróin? A Christina kilenc lakosztállyal rendelkezett, mindegyiknek saját, választékosan berendezett nappalija és hálórésze volt, csakúgy mint rózsaszín márvány fürdőszobája, amiről Chloe kijelentette, hogy „olyan pazar, hogy a giccs határát súrolja”. A lakosztályokat különböző görög szigetekről nevezték el, melyek kontúrjait aranyfüsttel rajzolták fel az ajtóra erősített medalionra. Sir Winston Churchill és felesége, Clementine, akik gyakori látogatók voltak a Christina fedélzetén, már visszavonultak Korfu lakosztályukba. Francesca elhaladt mellette, majd megkereste a maga külön szigetét – Leszboszt. Chloe nevetett, amikor Leszboszt kapták, mondván Francescának, hogy több tucat férfi határozottan ellenezné a választást. Amikor Francesca megkérdezte miért, Chloe azt felelte, túl fiatal ahhoz, hogy megértse. Francesca gyűlölte, amikor Chloe így válaszolt, ezért eldugta a kék műanyag dobozt, amiben anyja pesszáriuma volt, a tárgy, amit Chloe egyszer a legdrágább kincsének nevezett, bár Francesca nem értette miért. Nem is adta vissza – legalábbis addig nem, amíg Giancarlo Morandi ki nem rángatta az óráról, amikor Chloe nem látta, és meg nem fenyegette, hogy bedobja a vízbe, és a cápákkal haraptatja ki a szemgolyóját, ha meg nem mondja, hová tette. Francesca most gyűlölte Giancarlo Morandit, és igyekezett távol tartania magát tőle. Csak Könyvek

38

Susan Elizabeth Phillips

Épp mikor elérte Leszboszt, hallotta, hogy Rodosz ajtaja kinyílik. Felnézett és látta, hogy Evan Varian lép ki a folyosóra. Francesca rámosolygott, hadd lássa a férfi szép, egyenes fogait és gödröcskéit, melyek behorpasztották arcát. – Helló, hercegnő – mondta a férfi azon a telt, folyékony hangon, amit akár John Bullett, a gaz kémelhárító tiszt megformálásakor használt a nemrégiben kijött és fenomenális sikert aratott Bullettkémfilmben, akár Hamletet megszemélyesítve az Old Vicben. Ír tanárnőtől és egy walesi falazó-kőművestől való származása ellenére Varian egy angol arisztokrata markáns vonásaival és egy oxfordi professzor bohém hosszú hajával bírt. Levendulaszínű galléros pólót viselt, fenyőtobozmintás selyemnyakkendőt és fehér tenisznadrágot. De ami Francesca számára a legfontosabb volt, pipát tartott a kezében – egy csodálatos, barna apai pipát márványozott fa pipafejjel. – Nem maradtál egy kicsit túl sokáig fenn? – kérdezte. – Mindig ilyen sokáig fennmaradok – felelte Francesca finoman megrázva fürtjeit, annyi önteltséggel, amennyi telt tőle. – Csak a kisbabák fekszenek le korán. – Ó, értem. Te pedig semmi esetre sem vagy kisbaba. Azért szöktél ki, hogy találkozz a hódolóddal talán? – Nem, te csacsi. Mami felébresztett, hogy adjam elő a kaviáros számot. – Á, igen, a kaviáros szám. – A férfi belenyomkodta a pipafejbe a dohányt a hüvelykujjával. – Ezúttal bekötötte a szemed, hogy az íze alapján ismerd fel, vagy egyszerűen ránézésből kellett megmondanod? – Csak ránézésből. A szembekötősdit már nem csináljuk, mert a legutóbbi alkalommal émelyegni kezdett a gyomrom. – Francesca látta, hogy Varian tovább akar menni és gyorsan cselekedett. – Nem gondolod, hogy mami oltárian csinos volt ma este? – A te mamid mindig oltárian csinos. – A férfi meggyújtott egy gyufát a tenyerében és a pipafej fölé tartotta. – Cecil Beaton szerint a leggyönyörűbb nő Európában. Az alakja majdnem tökéletes, és természetesen remek házigazda. – Francesca Csak Könyvek

39

Luxusmucus

mondani akart egy példát, amivel lenyűgözheti a férfit. – Tudtad, hogy mami már akkor készített curryt, amikor senki másnak még csak eszébe sem jutott? – Szenzációs esemény, hercegnő, de mielőtt tovább fárasztanád magad azzal, hogy dicshimnuszokat zengj anyád erényeiről, ne felejtsd el, hogy mi ketten ki nem állhatjuk egymást. – Még mit nem, megkedvel, ha én mondom neki. Mami mindent megtesz nekem. – Észrevettem – jegyezte meg a férfi szárazon. – De ha sikerülne is jobb belátásra bírnod a mamidat, amit nagyon kétlek, engem nem, úgyhogy attól tartok, máshol kell kivetned a hálódat egy apucira. Meg kell mondanom, hogy a gondolatától is kiráz a hideg, hogy örökre az idegbajos Chloéhoz legyek láncolva. Aznap este minden balul ütött ki, és Francesca felpaprikázódott. – Én meg attól tartok, hogy hozzá fog menni Giancarlóhoz, és ha ez megtörténik, te leszel érte a hibás! Ő egy szarházi, és gyűlölöm. – Istenem, Francesca, egy gyerek nem beszélhet ilyen csúnyán. Chloénak el kellene nadrágolnia. Francesca szemében viharfelhők gyűltek. – Micsoda durvaság! Szerintem te is szarházi vagy! Varian megrántotta a nadrágja szárát, hogy ne gyűrődjön meg, amikor letérdelt. – Francesca, angyalom, tekintsd magad szerencsésnek, hogy nem én vagyok az apád, mert ha én volnék, bezárnálak egy sötét szekrénybe és addig hagynálak ott, amíg nem mumifikálódsz. Őszinte könnyek égették Francesca szemét. – Gyűlöllek – zokogta, és sípcsonton rúgta a férfit. Varian feljajdulva ugrott fel. Korfu ajtaja kinyílt. – Túl nagy kérés lenne, hogy hagyjanak nyugodtan aludni egy öregembert? – Sir Winston Churchill morgó hangja betöltötte az egész folyosót. – Tudná máshol intézni a dolgát, Mr. Varian? Maga pedig, kisasszony, azonnal feküdjön le, különben nem kártyázunk holnap! Francesca zokszó nélkül berohant Leszboszba. Ha apja nincs is, nagyapja még lehet. Csak Könyvek

40

Susan Elizabeth Phillips

Ahogy teltek az évek, Chloe romantikus viszonyai olyan kuszák lettek, hogy még Francesca is elfogadta a tényt, az anyja soha nem fog elég hosszú ideig megállapodni egy férfi mellett ahhoz, hogy feleségül menjen hozzá. Meggyőzte magát, hogy áldásként könyvelje el apátlanságát. Van elég felnőtt, akivel meg kell birkóznia az életben, érvelt, és semmi szüksége több olyanra, aki megmondja, mit tegyen és mit ne tegyen, különösen, hogy kezdett megakadni rajta egy sereg serdülő fiú szeme. Felbuktak a saját lábukban, ha a közelükben volt, elakadt a hangjuk, ha mondani akartak valamit. Francesca lágyan, huncutul rájuk mosolygott, hogy lássa, miként pirulnak el, s gyakorolta mindazt a flörtölős trükköt, amit Chloétól látott – a harsány kacagást, a kecses fejbillentést, az oldalpillantásokat. Egytől egyig működött. A hippi korszak rátalált hercegnőjére. Francesca kislányos ruhái helyet adtak a parasztruháknak rojtos, fenyőtobozmintás kendőkkel és a selyemszálra fűzött színes gyöngysoroknak. Francesca begöndörítette a haját, kifúratta a fülét és szakszerűen sminkelte magát, hogy addig nagyítsa a szemét, míg úgy tűnt, hogy az betölti egész arcát. A fejebúbja alig érte el az anyja szemöldökének vonalát, amikor legnagyobb csalódottságára megállt a növésben. De Chloéval ellentétben, akiben mélyen még mindig ott lapult a dundi kisgyermek, Francescának soha nem volt oka rá, hogy kételkedjen saját szépségében. Egyszerűen létezett, ennyi – mint a levegő, a fény és a víz. Mint Mary Quant, az isten szerelmére! Mire tizenhét lett, Black Jack Day lánya legendává vált. Evan Varian ismét felbukkant az életében a diszkóban Annabelnél. Francesca és kísérője baklavát enni indultak a Fehér Toronyba, és éppen elhaladtak az üvegfal mellett, ami elválasztotta a diszkót Annabel éttermétől. Francesca skarlátvörös, válltöméses bársony nadrágkosztümje még London legnépszerűbb klubjának határozottan divatos környezetében is több figyelmet kapott, mint megillette volna, különösen mivel elmulasztott blúzt viselni a mély V kivágású, darázsderekú blézerhez, és tizenhét éves melle csábítóan Csak Könyvek

41

Luxusmucus

domborodott a hajtókák találkozása fölött. A hatást csak fokozta rövid Twiggy-frizurája, amitől inkább úgy festett, mint London legerotikusabb iskolásfiúja. – Csak nem az én hercegnőm? – A zengő hang abban a tökéletes öblös tónusban harsogott, ami arra hívatott, hogy a National Theatre legtávolabbi zugában is hallható legyen. – Úgy tűnik, teljesen felnőtt és készen áll, hogy meghódítsa a világot. Évek óta nem látta Evan Variant, kivéve a Bullett kémfilmekben. Most, mikor megpördült, hogy szembenézzen vele, úgy érezte, mintha a férfi filmes alakjával találkozott volna. Ugyanazt a makulátlanul ráigazított Savile Row öltönyt, ugyanazt a halványkék selyeminget és kézzel készült olasz cipőt viselte. Utolsó találkozásuk óta a Christina fedélzetén Variant megőszült a halántékánál, a haja azonban most a szakavatott borotvavágásnak köszönhetően konzervatívra szelídítve keretezte arcát. Francesca kísérője, egy Etonból vakációra hazatért baronet, hirtelen olyan fiatalnak tűnt mellette, mint egy szopós borjú. – Helló, Evan – villantott Francesca Varianra egy mosolyt, melynek sikerült egyszerre gőgösnek és megbabonázónak lennie. Varian ügyet sem vetett a karjára fonódó szőke divatmodell nyilvánvaló türelmetlenségére, miközben végigmérte Francesca skarlátvörös bársony nadrágkosztümjét. – Kicsi Francesca. Amikor utoljára láttalak, nem volt ennyi ruha rajtad. Ha jól emlékszem, csak egy hálóing. Más lányok talán elpirultak volna, de más lányok nem rendelkeztek Francesca kimeríthetetlen önbizalmával. – Tényleg? Én már el is felejtettem. Szép tőled, hogy emlékszel. – Azzal, mivel nagyon is eldöntötte, hogy felcsigázza az érdeklődését ennek a módfelett kifinomult Evan Variannak, bólintott a kísérőjének és hagyta, hogy az elvezesse. Varian másnap telefonált, és meghívta vacsorázni. – Isten őrizz! – sikoltotta Chloe, felugorva a lótusz pózból szalonja szőnyegéről, ahol naponta kétszer kontárkodta a meditálást, kivéve minden második hétfőn, amikor a lábát gyantáztatta. – Evan Csak Könyvek

42

Susan Elizabeth Phillips

több mint húsz évvel idősebb nálad, és megrögzött playboy. Istenem, már négy felesége volt! Határozottan megtiltom, hogy összeszűrd vele a levet. Francesca sóhajtott és nyújtózkodott. – Sajnálom, mami, ez megmásíthatatlan tény. Belehabarodtam. – Légy észnél, drágám. Olyan öreg, hogy az apád lehetne. – A szeretőd volt? – Dehogy. Tudod, hogy mi sosem jöttünk ki egymással. – Akkor nem értem, mi kifogásod ellene. Chloe könyörgött és esdekelt, de Francesca nem hallgatott rá. Elege volt belőle, hogy gyerekként kezeljék. Készen állt egy felnőtt kalandra – szexuális kalandra. Pár hónappal korábban nagy hűhót csapott, hogy Cloe vigye el orvoshoz fogamzásgátló tablettákat felíratni. Chloe először tiltakozott, de gyorsan meggondolta magát, mikor forró ölelésen kapta rajta Francescát egy fiatalemberrel, aki a szoknyája alatt matatott. Azóta egy ilyen pirula minden reggel megjelent Francesca reggelizőtálcáján, hogy ünnepélyesen lenyelettessen. Francesca nem árulta el senkinek, hogy a tabletták eddig feleslegesnek bizonyultak, ahogy azt sem engedte, hogy bárki észrevegye rajta, mennyire zavarja elhúzódó szüzessége. A barátai olyan gördülékenyen beszéltek szexuális élményeikről, hogy attól félt, rájönnek, ő csak összeollózza a sajátjait. Ha bárki megtudja, milyen zöldfülű, teljesen biztos volt benne, hogy elveszítené a rangot, amit mint a londoni elit fiatalság legfelkapottabb tagja vívott ki magának. Fiatalkori szexualitását makacs eltökéltséggel a társadalmi helyzete egyszerű áldozatává degradálta. Így könnyebb volt, mert a társadalmi helyzetet értette, míg abnormális gyermekkorából fakadó magánya, a kínzó vágy, hogy mély kapcsolatot létesítsen egy másik emberi lénnyel, csak összezavarta. De bármennyire is eltökélt volt, hogy elveszítse a szüzességét, váratlan akadályba ütközött. Életének oly nagy részét töltötte felnőttek között, hogy nem egészen érezte magát jól a Csak Könyvek

43

Luxusmucus

magakorúakkal, még azokkal a fiúkkal sem, akik bálványozták és jól idomított pincsikutyaként követték mindenhová. Tudta, hogy szexuális kapcsolatra lépni valakivel azt jelenti, bizonyos mértékű bizalmat kell táplálnia a partnere iránt, és elképzelni sem tudta, hogyan bízhatna meg egy tejfelesszájú fiatal fiúban. Azonnal meglátta a megoldást a dilemmájára, amikor megpillantotta Evan Variant Annabelnél. Ki lenne jobb egy tapasztalt világfinál, hogy átvezesse azokon a törékeny utolsó kapukon az asszonyiságba? Semmi összefüggést nem látott aközött, hogy Evant választotta első szeretőjének és évekkel korábban az apjának is. Így ügyet sem vetve Chloe tiltakozására, elfogadta Evan vacsorameghívását a következő hétvégére a Mirabelle-be. Az egyik kis üvegház melletti asztalnál ültek, ahol friss virágok nőttek, és szarvasgombával töltött bárányt vacsoráztak. A férfi megérintette az ujjait, figyelmesen félrebiccentette a fejét, mikor Francesca beszélt, és azt mondta, hogy ő a teremben a leggyönyörűbb nő. Francesca magában ezt inkább előre eldöntött ügynek tekintette, mindazonáltal örömére szolgált a bók, különösen, hogy az étterem átellenes végében az egyik falikárpit előtt maga az egzotikus szépségű Bianca Jagger majszolt rákszuflét. Vacsora után Leithhez mentek csípős citromhabot és cukrozott epret enni, aztán Varian kensingtoni otthonába, ahol a férfi eljátszott neki egy Chopin-mazurkát a fogadószoba versenyzongoráján és emlékezetes csókot nyomott az ajkára. Mégis, amikor fel akarta kísérni az emeletre a hálószobájába, Francesca megmakacsolta magát. – Talán majd máskor – mondta könnyedén. – Nincs hozzá kedvem. – Meg sem fordult a fejében, hogy elárulja, nagyon is lenne hozzá kedve, ha Evan csak ölelné egy darabig, vagy simogatná a haját és megengedné, hogy hozzábújjon. Variannak nem volt ínyére a visszautasítás, de Francesca felderítette egy dévaj mosollyal, mely jövőbeni élvezeteket ígért. Két héttel később kényszerítette magát, hogy megtegye felfelé a hosszú utat a férfi oldalán a csigalépcsőn, el a Constable-tájkép és a Csak Könyvek

44

Susan Elizabeth Phillips

rekamié mellett, át a boltíves bejáraton Evan pazarul berendezett XIV. Lajos stílusú háló-lakosztályába. – Kéjes vagy – mondta a férfi kilépve az öltözőszobájából egy gesztenyebarna és tengerészkék selyem háziköntösben cirkalmas J. B. monogrammal a zsebén, mely kosztümöt nyilvánvalóan a legutóbbi filmjéből sajátította ki. Odalépett hozzá, keze kinyúlt, hogy megsimogassa Francesca keblét a törülköző felett, amit magára tekert, miután a fürdőszobában levetkőzött. – „Szép, mint egy galamb melle: puha, mint a toll, édes, mint az anyatej” – idézte. – Shakespeare? – kérdezte Francesca idegesen. Azt kívánta, bárcsak ne árasztana a férfi olyan tömény kölniillatot. Evan megrázta a fejét. – Halott férfiak könnye, közvetlenül azelőtt, hogy tőrt döfök az orosz kém szívébe. – Végighúzta ujjait Francesca nyaka ívén. – Most menj oda az ágyhoz. Francesca semmi ilyesmire nem vágyott – még abban sem volt biztos, hogy kedveli Evan Variant –, de túl messzire ment ahhoz, hogy megaláztatás nélkül meghátrálhasson, ezért úgy tett, ahogy a férfi mondta. A matrac nyikorgott, mikor ráfeküdt. Miért nyikorog a matrac? Miért ilyen hideg ez a szoba? Evan minden figyelmeztetés nélkül rávetette magát. Francesca riadtan próbálta lelökni, de a férfi motyogott valamit a fülébe, miközben a törülközővel babrált. – Állj! Evan… – Kérlek, drágám – mondta a férfi. – Tedd, amit kérek… – Szállj le rólam! – Rémület dobolt Francesca mellkasában. Lökdösni kezdte Evan vállát, közben a törülköző kioldódott. A férfi megint mormogott valamit, de Francesca szorult helyzetében csak a végét kapta el. – …felizgat – suttogta Evan szétnyitva a háziköntösét. – Te vadállat! Takarodj! Szállj le rólam! – Miközben kiabált, ökölbe szorította a kezét, és püfölni kezdte a férfi hátát. Evan szétfeszítette a lábát a térdével. – …csak egyszer és abbahagyom. Csak egyszer szólíts a nevemen. – Evan! – Nem! – Rettenetes keménység nyomakodott a lába közé. Csak Könyvek

45

Luxusmucus

– Azt mondd, hogy… Bullett. – Bullett? Abban a pillanatban, ahogy a szó elhagyta az ajkát, a férfi beléhatolt. Francesca felsikoltott, úgy érezte, égető fájdalom emészti el, aztán mielőtt a második kiáltás felszakadhatott volna a torkából, Evan remegni kezdett. – Te disznó! – zokogta Francesca hisztérikusan, a férfi hátát pörölyözve, és próbálva megrúgni szétfeszített lábával. – Te rohadt, mocskos szörnyeteg! – Olyan erővel, amit nem is tudta, hogy birtokol, végre letaszította magáról a férfit és lehúzva, meztelen, meggyötört teste elé tartva a takarót, kiugrott az ágyból. – Lecsukatlak – sírta, és könnyek csorogtak az arcán. – Gondoskodom róla, hogy megbűnhődj ezért, te rohadt perverz. – Perverz? – Evan összehúzta a háziköntösét és felkelt az ágyból, még mindig zihált a mellkasa. – Én nem sietnék annyira perverzióval vádaskodni, Francesca – mondta higgadtan. – Ha nem lennél olyan alkalmatlan szerető, ez nem történt volna meg. – Alkalmatlan! – A vád annyira meglepte, hogy majdnem megfeledkezett a lába között lüktető fájdalomról és az ocsmány ragacsosságról, ami a combjaira szivárgott. – Alkalmatlan? Rám rontottál! Evan megcsomózta a kötőt, és ellenségesen nézett rá. – Milyen jól fog szórakozni mindenki, ha elmesélem, hogy a gyönyörű Francesca Day frigid. – Nem vagyok frigid! – Dehogynem! Nők százaival szeretkeztem, és te vagy az első, aki panaszkodik. – Egy aranyozott komódhoz ment és kivette a pipáját. – Istenem, Francesca, ha tudtam volna, hogy ilyen borzalmasan dugsz, nem fárasztottam volna magam. Francesca a fürdőszobába menekült, felkapkodta a ruháit és kirohant a házból. Erőnek erejével elfojtotta a felfedezést, megerőszakolták. Borzalmas félreértés történt, amit egyszerűen el kell felejtenie. Végül is ő Francesca Serritella Day. Vele semmilyen szörnyűség nem történhet. Csak Könyvek

46

Susan Elizabeth Phillips

AZ ÚJVILÁG

Csak Könyvek

47

Luxusmucus

3

D

allas Fremont Beaudine egyszer azt mondta egy riporternek a Sports Illustratedtől, hogy a különbség a profi golfozók és más nagymenő sportolók között az, hogy a golfozók nem köpködnek. Hacsak nem texasiak, mely esetben nagyon is megtesznek minden ökörséget, amire kedvük szottyan. A texasi golf volt Dallie Beaudine kedvenc témája. Akárhányszor szóba került, egyik kezével szőke hajába túrt, bedugott egy Double Bubble lapot a szájába és azt mondta: – Az igazi texasi golfról beszélünk, tudják… nem arról a puccos PGA szarságról. Amikor úgy ütöd meg azt a rohadt labdát, hogy átmegy egy ciklonon is, és tizenöt centire áll meg a jelzőkarótól egy felperzselődött pályán közvetlenül az autópálya mellett. És nem ér semmit, ha nem egy viharvert ötös vassal ütsz, amit kölyökkorodban a szemétdombon találtál és megtartottál, csak mert jólesett nézegetni. 1974 őszére Dallie Beaudine olyan sportoló hírében állt a sportújságírók körében, aki friss levegővel árasztja el az áporodott profi golf világát, épp jókor. Az idézetei színesek voltak és kivételes texasi vonzereje feldobta magazinjaik címoldalát. Sajnos Dallie-nek Csak Könyvek

48

Susan Elizabeth Phillips

megvolt az a rossz szokása, hogy időről időre felfüggeszttette magát, mert hivatalos személyeket küldött el a pokolba vagy mellékfogadásokat kötött nemkívánatos személyekkel, úgyhogy nem mindig volt fellelhető, amikor pangás volt a sajtósátorban. De csak annyit kellett tenni a riportereknek, hogy megkérdezik a helyiektől, melyik a leglepukkantabb country-western bár a megyében, és tízből kilencszer Dallie ott volt az ütőhordó fiúval, Clarence „Skeet” Cooperrel és három-négy egykori diákbálos szépségkirálynővel, akiknek sikerült ellógniuk a férjük mellől aznap estére. – Most már biztos, hogy Sonny és Cher házassága válságban van – mondta Skeet Cooper, a People magazin egyik számát tanulmányozva a nyitott kesztyűtartóból kiszűrődő fényben. Dallie-re pillantott, aki egyik kezével Buick Riviéráját vezette, a másikban kávés papírpoharat tartott. – A mindenit – folytatta Skeep. – Ha engem kérdezel, a kis Chastity Bonónak hamarosan új mostohaapja lesz. – Honnan tudod? – Dallie-t nem igazán érdekelte, de a szembejövő lámpapárok időnkénti felvillanása és az I-95-ös szaggatott fehér vonalainak hipnotikus ritmusa elálmosították, pedig még messze jártak a floridai államhatártól. A Buick órájának kivilágított számlapjára pillantott a műszerfalon és látta, hogy mindjárt fél öt. Három órája van, hogy elinduljon az Orange Blossom Open selejtezőjében. Alig marad ideje lezuhanyozni és bekapni pár tablettát, hogy ébren maradjon. A Medvére gondolt, aki valószínűleg már Jacksonville-ben van és az igazak álmát alussza a legjobb lakosztályban, amit Mr. Marriott kínálni tudott. Skeet a hátsó ülésre hajította a People-t és felkapta a National Enquirer egyik számát. – Cher arról beszél az interjúiban, mennyire tiszteli Sonnyt, ebből gondolom, hogy hamarosan szétmennek. Te is éppolyan jól tudod, mint én, hogy amikor egy nő tiszteletről beszél, a pasi jól teszi, ha szerez magának egy jó ügyvédet. Dallie nevetett, aztán ásított.

Csak Könyvek

49

Luxusmucus

– A francba, Dallie – tiltakozott Skeet, miközben nézte, ahogy a sebességmérő mutatója hetvenötről felkúszik nyolcvanra. – Miért nem mászol hátra és alszol egyet? Hadd vezessek. – Ha most elalszom, jövő vasárnapig nem kelek fel, és meg kell nyernem ezt a rohadt selejtezőt, különösen a mai nap után. – Most jöttek a Southern Open döntőjéből, ahol Dallie katasztrofális 79-et ütött, ami hét ütéssel fölötte volt az átlagának, és ez a szám, amit nem állt szándékában megismételni. – A Golf Digest, gondolom, nem keveredett eközé a sok szar közé. – Tudod, hogy nem olvasom. – Skeet az Enquirer második oldalára lapozott. – Akarsz hallani Jackie Kennedyről vagy Burt Reynoldsról? Dallie felnyögött, majd a rádió skálájával babrált. Bár ő maga rock and roll kedvelő volt, Skeet kedvéért próbált befogni egy country-western adót, ami még sugárzott. A legjobb, amit talált, Kris Kristofferson volt, aki eladta magát Hollywoodnak, ezért inkább a hírekre tekert tovább. – …Hatvanasok radikális vezérét, Gerry Jaffe-t ma felmentették minden vád alól, miután részt vett egy demonstráción a nevadai Nellis Légierő Bázison. A szövetségi hatóságok szerint Jaffe, aki először az 1968-as Chicagói Egyezmény elleni tüntetéseken vált hírhedté, most atomfegyver-ellenes tevékenységekre fordítja figyelmét. A radikális hatvanasok fogyatkozó csoportjának tagja aktivista ügyekbe keveredett… Dallie-t nem érdekelték az öregedő hippik, és undorodva zárta el a rádiót. Aztán ismét ásított. – Gondolod, hogy ha nagyon igyekeznél, meg tudnád szólaltatni a szavakat abból a könyvől, amit az ülés alá rejtettem? Skeet odanyúlt és előhúzta Joseph Heller A huszonkettes csapdája című puhakötésű regényét, aztán félretette. – Belenéztem pár nappal ezelőtt, amíg te azzal a kis barnával szórakoztál, aki folyton Miszter Beaudine-nak szólított. Ennek az átkozott könyvnek semmi értelme. – Becsukta az Enquirert. Csak Könyvek

50

Susan Elizabeth Phillips

– Csak kíváncsiságból. Még a motelben is Miszter Beaudine-nak szólított? Dallie egy Double Bubble-t dobott a szájába. – Mihelyt levetkőzött, már nem sokat beszélt. Skeet kuncogott, de a megváltozott arckifejezés nem sokat javított fizimiskáján. Nézőpont kérdése volt, hogy Clarence „Skeet” Cooper meg volt-e átkozva vagy áldva azzal az arccal, ami kiköpött olyan volt, mint Jack Palance-é. Ugyanazokkal a fenyegető vonásokkal rendelkezett, amik olyan csúnyák voltak, hogy már szépek, ugyanazzal a nyomott orral és keskeny vágású szemmel. Haja sötét színű volt, korán őszült szálakkal átszőve, és olyan hosszan hordta, hogy kénytelen volt egy gumival lófarokba kötni, amikor az ütőt vitte Dallie-nek. Egyszer kiengedte a vállára és piros selyemfejpánttal fogta hátra az arcából, mint valódi ideálja, aki naná, hogy nem Palance volt, hanem Willie Nelson, a legnagyobb törvényen kívüli a texasi Austinban. Harmincöt évesen Skeet tízzel volt idősebb Dallie-nél. Börtönviselt, aki fegyveres rablásért ült és azzal a tapasztalattal gazdagodva szabadult, hogy soha többé nem akar visszakerülni. Hallgatag azok között, akiket nem ismert, gyanakvó mindenkire, aki öltönyt viselt, végtelenül hűséges azokhoz, akiket szeretett és akit a legjobban szeretett, az Dallas Beaudine volt. Dallie a texasi Caddo mellett, a 180-as út mentén egy lerobbant Texaco benzinkút mosdójában talált rá a földön, kiütve. Dallie akkor tizenöt éves volt, száznyolcvankét centis lakli szakadt pólóban és piszkos, bokaszellőztetős farmerben. Monoklival, lenyúzott bütykökkel, kétszeresére dagadt állal a brutális civakodás után, ami utolsónak bizonyult apjával, Jaycee Beaudine-nel. Skeet még mindig emlékezett rá, ahogy felnézett Dallie-re a mosdó padlójáról, és igyekezett ráfókuszálni. Annak ellenére, hogy össze volt verve a képe, a kölyök, aki a mosdó ajtajában állt, a legjóképűbb volt, akit valaha látott. Haja bozontos mosogatólészőke, szeme világító kék, amit sűrű, ecsetszerű szempillák szegélyeztek, a szája, mint egy kétszáz dolláros kurvának. Ahogy Csak Könyvek

51

Luxusmucus

Skeet feje kitisztult, észrevette a fiú ifjú arcán a könnypatakok maszatos nyomát, csakúgy, mint a zsémbes, harcias kifejezést, mely provokálta, hogy merjen csak szólni valamit. Feltápászkodván Skeet vizet locsolt az arcára. – Ez a mosdó már foglalt, fiacskám. A kölyök beledugta hüvelykujját a farmerja szakadt zsebébe és előrevetette duzzadt állát. – Igen, már foglalt. Egy büdös, semmirekellő kutyaszar foglalta el. Skeet az ő keskeny vágású szemével és Jack Palance arcával ahhoz sem volt hozzászokva, hogy felnőttek dacoljanak vele, nem hogy olyan korú kölykök, akik heti egynél többször nem találkoztak a borotvával. – Keresed a bajt, fiú? – Már megtaláltam, úgyhogy nem oszt, nem szoroz. Skeet kimosta a száját, majd a mosdókagylóba köpött. – Te vagy a legostobább fiú, akit valaha láttam – mormolta. – Te sem tűnsz észkombájnnak, Kutyaszar. Skeet nem könnyen vesztette el a fejét, de már két hete folyamatosan ivott, és nem volt a legjobb hangulatban. Kiegyenesedett, meglendítette az öklét és tett két bizonytalan lépést előre, eltökélve, hogy tetézi a kárt, amit Jaycee Beaudine már okozott. A kölyök nekigyürkőzött, de mielőtt Skeet üthetett volna, a lőre whisky, amit megivott, legyőzte, és érezte, hogy a koszos kövezet kicsúszik ingatag lába alól. Amikor magához tért, egy lyukas kipufogócsöves ’56-os Studebaker hátsó ülésén találta magát. A kölyök ült a volánnál, nyugatra tartott a 180-as úton, egyik kezével a kormányt fogta, a másikat kilógatta az ablakon, és tenyerével a „Surf City” ritmusát verte a kocsi oldalán. – Elraboltál, kölyök? – zsörtölődött Skeet felnyomva magát a hátsó ülésen. – A fickó, aki a szupert tankolta a Texacónál, ki akarta hívni rád a zsarukat. Mivel úgy láttam, hogy neked nincs szállítóeszközöd, kénytelen voltalak magammal hozni. Skeet gondolkodott pár percig, aztán azt mondta. – A nevem Cooper. Skeet Cooper. Csak Könyvek

52

Susan Elizabeth Phillips

– Dallas Beaudine. Az emberek Dallie-nek szólítanak. – Vagy olyan idős, hogy vezethesd ezt a kocsit? Dallie vállat vont. – Az öregemtől loptam és tizenöt vagyok. Kiszállsz? Skeetnek eszébe jutott a gondozótisztje, aki pontosan az ilyen dolgokra nézett garantáltan görbe szemmel, aztán a tüzes kölyökre pillantott, aki úgy robogott a napsütötte texasi országúton, mintha övé lett volna a bányajoga az alatta lévő földnek. Elhatározta magát, hátradőlt az ülésen és behunyta a szemét. – Azt hiszem, maradok még pár mérföldet – mondta. Tíz évvel később még mindig ott volt. Skeet átnézett Dallie-re a ’73-as Buick kormánya mögött, amit most vezetett, és nem értette, hogy repülhetett el az a sok év ilyen hirtelen. Rengeteg golfpályán játszottak azóta a nap óta, hogy találkoztak a Texaco benzinkúton. Halkan elkuncorodta magát, mikor eszébe jutott az első golfmérkőzés. Még pár órát sem utaztak azon az első napon, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy alig van többjük kettőjüknek együttvéve, mint egy teli tank gázolaj ára. De a Jaycee Beaudine haragja elől való menekülés közben Dallie nem feledkezett meg róla, hogy bedobjon pár viharvert ütőt a csomagtartóba, mielőtt lóhalálában elhagyja Houstont, így keresni kezdte a táblákat, amik a legközelebbi countryklubba vezették. Miközben befordult egy fákkal szegélyezett bekötőútra, Skeet rápillantott. – Megfordult már a fejedben, hogy nem éppen countryklubba illően festünk a lopott Studebakerrel és a bevert képeddel? Dallie feldagadt ajka pimasz mosolyra rándult. – Ki nem szarja le, ha kétszázhúsz yardot ütsz egy ötös vassal széllel szemben, és a labda egy ötcentesen landol? Kizsebelte Skeetet, fogta tizenkét dollár és hatvennégy centes összvagyonukat, odasétált három alapítótaghoz és felajánlotta, hogy játsszanak egy barátságos meccset tízdolláros téttel lyukanként. Az alapítótagok, jelentette ki Dallie nagylelkűen, mehetnek elektromos kocsival, és hatalmas bőrzsákjaikat teletömhetik Wilson vasakkal és Csak Könyvek

53

Luxusmucus

MacGregor fákkal. Dallie közölte, ő örülni fog, mint majom a farkának, ha gyalog követheti őket csupán az ötös vasával és másodosztályú Titliest labdájával. A tagok ránéztek az ápolatlan-jóképű kölyökre, akinek tíz centi kilátszott csontos bokájából a tornacipője felett, és a fejüket rázták. Dallie vigyorgott, azt mondta nekik, hogy pipogya, porba-fingó, semmirekellő anyámasszonykatonái, és indítványozta, hogy emeljék meg a tétet húsz dollárra lyukanként, pontosan hét dollár harminchat centtel többre, mint amennyi a farzsebében volt. A tagok az első tee felé lökték, és azt felelték, az oklahomai határig fogják rugdosni a seggét. Dallie és Skeet aznap este bélszínt ettek és a Holiday Inn-ben szálltak meg. Harminc perccel azelőtt értek Jacksonville-be, hogy Dallie-nek el kellett ütnie a labdát a tee-ről, hogy kvalifikálja magát az 1974-es Orange Blossom Openre. Ugyanezen a délutánon egy jacksonville-i sportújságíró azzal a szándékkal, hogy hírnevet szerezzen magának, napvilágra hozta a meghökkentő tényt, hogy Dallas Beaudine-nak az ő tájszólásával és paraszti felfogásával diplomája van angol irodalomból. Két nappal később a sportújságírónak végül sikerült Dallie nyomára bukkannia Luellánál, egy retkes betonépületben, málladozó rózsaszín festékkel és műanyag flamingókkal, nem messze a Gator Bowltól, és szembesítette az információval, mintha politikai panamát leplezett volna le. Dallie felnézett Strohos poharából, vállat vont és azt mondta, hogy mivel a Texas A&M-en szerezte a diplomáját, akár ki is törölheti vele a fenekét. Pontosan ez a fajta tiszteletlenség volt az, ami a sportriportereket minduntalan visszaűzte hozzá, amióta két évvel ezelőtt elkezdett játszani a profi sportban. Órákon át tudta őket szórakoztatni idézhetetlen idézetekkel az Államok helyzetéről, sportolókról, akik eladták magukat Hollywoodnak és a női „tökös” egyenjogúságról. Az utolsó mohikánok új generációja volt – jóképű, mint egy Csak Könyvek

54

Susan Elizabeth Phillips

filmsztár, szerény és sokkal okosabb, mint amilyennek tettette magát. Dallie Beaudine olyan közel volt a tökéletes riportalanyhoz, amennyire ember csak lehetett, de egyvalami hibádzott hozzá. A nagy dobás. Miután kikiáltották a profi bajnokság új aranyifjának, elkövette azt a majdnem megbocsáthatatlan bűnt, hogy nem nyert egyetlen egyedülállóan fontos tornát sem. Egy huszadrangú mérkőzésen a floridai Apopka mellett vagy a texasi Irvingben, pár alatt tizennyolccal megnyerte a versenyt, de a Bob Hope-on vagy a Kemper Openen a szintet sem ütötte meg. A sportriporterek ugyanazt kérdezték olvasóiktól: mikor fog Dallas Beaudine felnőni a feladathoz, hogy profi golfozóként szerepeljen? Dallie elhatározta, hogy idén megnyeri az Orange Blossom Opent, és pontot tesz pechszériája végére. Először is szerette Jacksonville-t – az egyetlen floridai város volt, amit véleménye szerint nem próbáltak meg kalandparkká változtatni – és szerette a pályát, amin az Orange Blossomot játszották. Annak ellenére, hogy nem aludt, jól szerepelt a hétfői selejtezőmérkőzésen, aztán teljesen kipihenten, brillírozott a szerdai Pro-Amen. A siker megtámogatta önbizalmát – a siker és az a tény, hogy az Arany Medvét az ohiói Columbusból ledöntötte lábáról egy csúnya influenza, és kénytelen volt visszalépni. Charlie Conner, a jacksonville-i sportriporter kortyolt egyet saját Strohos poharából és próbált ugyanazzal a lomha kecsességgel hátradőlni a széken, amit Dallie Beaudine-tól látott. – Gondolod, hogy Jack Nicklaus visszalépése befolyással lesz az e heti Orange Blossomra? – kérdezte. Dallie szerint ez a világ legostobább kérdése volt rögtön azután, hogy „neked is olyan jó volt, mint nekem?”, de azért úgy tett, mintha átgondolná. – Nos, Charlie, ha figyelembe veszed, hogy Jack Nicklaus jó úton halad afelé, hogy a golf történetének legnagyobb játékosa legyen, azt mondanám, elég jó esélyünk van arra, hogy észrevegyük a távollétét. Csak Könyvek

55

Luxusmucus

A sportriporter gyanakodva nézett Dallie-re. – A legnagyobb játékos? Megfeledkezel Ben Hoganről és Arnold Palmerről? – Áhítatosan elhallgatott, mielőtt kimondta a következő nevet, a szent nevet a golfban. – Megfeledkezel Bobby Jonesról? – Senki nem játszik úgy, mint Jack Nicklaus – jelentette ki Dallie határozottan. – Még Bobby Jones sem. Skeet Luellával, a bár tulajdonosával beszélgetett, de amikor meghallotta Nicklaus nevének említését, összehúzta a szemöldökét, és annak az esélyeit kezdte latolgatni a sportriporterrel, hogy a Cowboys eljut-e a Super Bowlig. Nem szerette, ha Dallie Nicklausról beszélt, ezért szokásává vált félbeszakítani minden társalgást, ami ilyen irányt vett. Szerinte ha Dallie Nicklausról beszélt, az hazavágta a játékát. Dallie nem ismerte el, pedig Skeetnek nagyon is igaza volt. Miközben Skeet a sportriporterrel fecsegett, Dallie pozitív gondolkodással igyekezett lerázni magáról a depressziót, ami minden ősszel óramű pontossággal rátelepedett. A ’74-es szezon nem sokára véget ér, és nem is volt olyan rossz. Nyert pár ezret a pénzdíjakból és kétszer annyit őrült fogadásokkal: a legjobb balkezes ütésre, hogy ki tudja eltalálni a gyakorlópálya 200 yardos tábláján a nullát, ki győz egy kiszáradt vízmosás és egy negyven lábas szennyvíz-csatornacső alkotta rögtönzött pályán. Még a Trevino-trükköt is kipróbálta, amikor a labdát fel kellett dobni a levegőbe és egy egyliteres Dr. Pepperes üveggel megütni, de az üveg már nem volt olyan vastag, mint amikor Super Mex a golfos fogadások kifogyhatatlan tarsolyába bevezette ezt a fortélyt, így Dallie feladta, miután öt öltéssel összevarrták a jobb kezét. A sérülése ellenére is keresett annyit, hogy fussa benzinre és jól éljenek Skeettel. Nem volt egy vagyon, de frankón több volt annál, amit az öreg Jaycee Beaudine valaha is össze tudott kaparni a houstoni Buffalo Bayou rakodópartján. Jaycee egy éve meghalt, belefulladt az alkoholba és a gonoszlelkűségbe. Dallie csak pár hónappal később szerzett róla tudomást, amikor véletlenül összefutott Jaycee egyik régi ivócimborájával egy nacogdochesi söntésben. Csak Könyvek

56

Susan Elizabeth Phillips

Azt kívánta, bárcsak ott állhatott volna Jaycee koporsója mellett, hogy lenézhessen apja holttestére és lezárt szemhéjai közé köphessen. Egyetlen köpetglóbusz minden sebért, amit Jaycee öklétől szerzett, minden bántalmazásért, amin gyerekkorában keresztülment, azokért az időkért, amikor azt kellett hallania, hogy Jaycee semmirekellőnek… szépfiúnak… pitiánernek nevezi, míg tizenöt éves korában egyszer csak nem bírta tovább és elszökött. Abból, ahogy néhány régebbi fotón látta, az anyjától örökölte szép arcát. Ő is elmenekült. Elmenekült Jaycee-től nem sokkal azután, hogy Dallie megszületett, és nem vesződött vele, hogy meghagyja a címét. Jaycee egyszer azt mondta, úgy hallotta, Alaszkába ment, de soha nem próbálta megkeresni. – Túl nagy strapa – mondta Dallie-nek. – Egy nő sem ér annyit, hogy az ember strapálja magát érte, különösen, amikor annyi van belőlük. Sűrű gesztenyebarna hajával és ólmos szemhéjával Jaycee annyi nőt vonzott, hogy azt sem tudta, mit kezdjen velük. Az évek során legalább tucatnyian éltek velük rövidebb-hosszabb ideig, voltak, akik hozták magukkal a porontyukat is. Néhányan gondját viselték Dallienek, mások bántották. Ahogy nőtt, észrevette, hogy azok, akik bántják, tovább maradnak, talán mert kellett hozzá némi rossz természet, hogy Jaycee mellett pár hónapnál tovább bírni lehessen. – Született rosszmájú – mondta egyikük, aki kedves volt, miközben csomagolt. – Vannak, akik épp ezt szeretik. Jaycee-ről nem látni első pillantásra, mert okos és olyan jó dumája van, hogy a legszebb nőnek érzed magad mellette a világon. De van benne valami ferdeség, ami a velejéig romlottá teszi. Ne is törődj vele, mit beszél neked, Dallie. Te jó srác vagy. Az apád fél, hogy felnősz és többre viszed, mint amit ő valaha is elért. Dallie próbált kitérni Jaycee ökle elől, amennyire csak tudott. Az osztályterem lett a legbiztonságosabb menedéke, és a társaival ellentétben ő sosem lógott az iskolából – ha csak nem volt egy különösen csúnya seb az arcán, amikor is az országút menti countryklubban dolgozó haverjaival lógott. Ők tanították meg Csak Könyvek

57

Luxusmucus

golfozni, és mire tizenkettő lett, talált egy még biztonságosabb menedéket, mint az iskola. Elhessegette magától az emlékeket, és szólt Skeetnek, hogy itt az ideje nyugovóra térni. Visszamentek a motelbe, de bármennyire fáradt volt is, túl sokat rágódott a múlton ahhoz, hogy el tudjon aludni. Most, hogy a selejtező véget ért és a Pro-Am verseny eldőlt, másnap kezdődött az igazi megmérettetés. Mint minden nagy profi golfbajnokságon, az Orange Blossom Openen is kedden és pénteken rendezték az első két fordulót. Azok, akik elérték a szintet, mehettek tovább az utolsó két fordulóra. Dallie nemcsak, hogy megütötte a pénteki szintet, hanem négy ütéssel vezette is a bajnokságot, amikor vasárnap reggel az utolsó forduló kezdőütésére sietett a tévé adótorony melletti pályán. – Biztonsági játékra menj, Dallie – mondta Skeet. Tenyere élével ráütött Dallie golfzsákjának tetejére és idegesen rápillantott az eredményjelzőre, mely Dallie nevét mutatta a kitüntető első helyen. – Ne felejtsd el, hogy a saját játékodat játszhatod ma, nem másét. Feledkezz meg a televíziós kamerákról, és mindig csak az előtted álló ütésre koncentrálj. Dallie még csak nem is bólintott, hogy nyugtázta Skeet szavait. Helyette egy mutatós barnára mosolygott a kötél mellett, ami a rajongók tömegeit tartotta kordában. A nő visszamosolygott, mire Dallie odalépett hozzá, hogy elsüssön pár viccet, mintha a világon semmi gondja nem volna, mintha megnyerni ezt a bajnokságot nem is a legfontosabb dolog lett volna az életében. Dallie az utolsó párosban Johnny Millerrel játszott, a szezon legtöbb pénzdíjat nyert játékosával. Amikor rá került a sor, hogy elüsse a labdát, Skeet odanyújtotta neki a hármas fát, és elátta az utolsó tanácsokkal. – Ne feledd, hogy ma te vagy a legjobb fiatal játékos a tornán, Dallie. Te is tudod, én is tudom. Mi lenne, ha a világon mindenki más is megtudná? – Dallie bólintott, felvette az alapállást és olyat ütött, amivel történelmet szokás írni. Csak Könyvek

58

Susan Elizabeth Phillips

Tizennégy lyuk után még mindig tizenhat ütéssel pár alatt vezetett. Már csak négy lyuk volt hátra. Johnny Miller gyorsan jött fel, de még így is négy ütéssel le volt maradva tőle. Dallie kitörölte a fejéből Millert, és a saját játékára koncentrált. Miközben bevitt egy másfél méteres gurítást, azt mondta magának, hogy született golfozó. Vannak, akik úgy válnak bajnokká, mások már a fogantatás pillanatában azok. Végre méltó lesz arra a hírnévre, amit a magazinok megelőgeztek neki. Most, hogy az ő neve szerepelt az Orange Blossom Open eredményjelzőjének legtetején, úgy érezte, mintha egy vadiúj Titleist labdát szorongatva az öklében bújt volna ki az anyaméhből. Léptei megnyúltak, miközben a tizenötödik lyuk megjátszásához sietett a nyírt sávon. A tévékamerák minden mozdulatát követték, és magabiztosság áradt szét benne. Az elmúlt két év utolsó körben szenvedett vereségei már a múlté voltak. Pech volt, semmi más, mint pech. Ez a texasi fiú fel fogja pezsdíteni a golfvilágot. A nap szőke hajára tűzött, melengette az ingét. Formás női rajongó dobott neki csókot a tömegből. Dallie nevetett, eljátszotta, hogy elkapja a levegőben és zsebre teszi. Skeet nyolcas vasat nyújtott egy könnyed közelítő ütéshez a célterületen lévő tizenötös lyukhoz. Dallie megragadta az ütőt, felmérte a terepviszonyokat és felvette az alapállást. Úgy érezte, erős és kézben tartja a dolgokat. Megnyugtató előnnyel vezetett, a játék ment, senki sem veheti el tőle a győzelmet. Senki, csak a Medve. Ugye te sem gondolod komolyan, Beaudine, hogy megnyerheted? A Medve hangja olyan tisztán harsant fel a fülében, mintha Jack Nicklaus ott állt volna mellette. Az olyan bajnokok nyernek golfbajnokságokat, mint én, nem az olyan vesztesek, mint te. Tűnés, sikította Dallie agya. Ne most! Izzadtság ütötte ki a homlokát. Igazított a fogásán, próbált újra lazítani, próbált nem figyelni a hangra. Mit tudsz felmutatni? Mi mást csináltál az életben azon kívül, hogy elcsesztél dolgokat? Csak Könyvek

59

Luxusmucus

Hagyj békén! Ellépett a labdától, újra ellenőrizte az irányt és ismét elhelyezkedett. Meglendítette az ütőt és lesújtott. A tömeg egyöntetűen felnyögött, mikor a labda kisodródott és a magas fűben landolt. Dallie maga előtt látta, ahogy a Medve nagy szőke fejét ingatja. Pontosan erről beszéltem, Beaudine. Egyszerűen nincs meg benned, ami egy bajnokhoz kell. Skeet aggódó kifejezéssel az arcán lépett Dallie mellé. – Hogy a pokolba üthettél ilyen rosszat? Most kapaszkodhatsz, hogy part csinálj. – Elvesztettem az egyensúlyomat – csattant fel Dallie, a green felé indulva peckesen. Elvesztetted a bátorságodat, suttogta a Medve. Nem sokkal azután jelent meg a Medve a fejében, hogy elkezdett játszani a profi golfban. Azelőtt csak Jaycee hangja visszhangzott a fülében. Dallie az eszével tudta, hogy ő teremtette magának a Medvét, és azt is tudta, hogy az életben halkszavú, jómodorú Jack Nicklaus és e pokolbéli teremtmény között, aki úgy beszélt, mint Nicklaus, úgy nézett ki, mint Nicklaus és Dallie minden sötét titkát tudta, ég és föld a különbség. Az észnek azonban nem sok köze van a démonokhoz, és nem volt véletlen, hogy Dallie démona Nicklausban öltött testet, abban a férfiban, akit szinte mindenkinél jobban csodált – a férfiban, akinek gyönyörű családja volt, tisztelték, és a legszebben golfozott a világon. A férfiban, aki akkor sem tudott volna rontani, ha törekszik rá. Rossz csillagzat alatt születtél, kölyök, suttogta a Medve, miközben Dallie felállt egy rövid gurításra a tizenhatodik lyukhoz a greenen. A labda érintette a lyuk szélét, majd oldalra gördült. Johnny Miller együttérző pillantást vetett Dallie-re, majd ütött egy part. Két lyukkal később, amikor Dallie a tizennyolc lyuk első ütését elindította, négyütéses vezetése döntetlenre fogyott Millerrel szemben. Csak Könyvek

60

Susan Elizabeth Phillips

Az öreged megmondta, hogy sosem fogod sokra vinni, szónokolt a Medve, mikor Dallie ütése erősen oldalra csavarodott. Miért nem hallgattál rá? Minél rosszabbul játszott, annál többet tréfálkozott a közönséggel. – Hogy üthettem ilyen nyamvadtat? – kiáltotta oda nekik, és megrökönyödést színlelve vakarta a fejét. Aztán egy molett, idősebb asszonyra mutatott a kordonnál. – Asszonyom, nem tenné le a táskáját és jönne ide, hogy a következőt üsse helyettem? Az utolsó lyukat bogey-val, Johnny Miller birdie-vel zárta. Miután a játékosok regisztrálták az ütésszámaikat az eredménylapon, a bajnokság elnöke megajándékozta Millert az elsőnek járó trófeával és harmincezer dolláros csekkel. Dallie kezet rázott vele, pár gratuláló lapogatást helyezett el Miller vállán, aztán a nézőkhöz ment, hogy még egy kicsit bohóckodjon velük. – Az egész azért van, mert tegnap este hagytam, hogy Skeet szétfeszítse az államat és leöntse azt a sok sört a torkomon. A nagyanyám jobban játszott volna ma egy kerti gereblyével és görkorcsolyával. Dallie Beaudine egész gyermekkorában az apja ökle elől ugrált félre, és több esze volt annál, mintsem kimutassa, ha bántja valami.

Csak Könyvek

61

Luxusmucus

4

F

rancesca szétdobált estélyi ruhák tengerében állt és magát nézte az egész alakos tükörben, mely pasztelcsíkos selyemtapétával, hozzá illő XV. Lajos fotelekkel s egy korai Matisse-szal dekorált hálószobája egyik végébe volt beépítve. Mint egy tervrajzban elmerült építész, úgy kutatta húszéves arcán a manók teremtette tökéletlenségeket, amik talán huncutul megjelentek rajta, mióta utoljára tükörbe nézett. Pici, egyenes orrát dobozonként tizenkét fontért áttetsző púder borította, szemhéját füstös árnyalat hintette be, szempillái, melyeket egyenként választott szét egy kis teknősbékapáncél fésűvel, pontosan négyszeres rétegben vonta be importált német festék. Kritikus pillantása lesiklott törékeny alkatán kecses ívű melléig, majd megvizsgálta dereka csinos horpadását, mielőtt tovább vándorolt a lábára, melyet gyönyörű lakkzöld szarvasbőr nadrágba bújtatott, tökéletesen kiegészítve egy Piero De Monzi elefántcsont színű selyemblúzzal. Éppen most szavazták be 1975 tíz legszebb nője közé Nagy-Britanniában. Bár soha nem lett volna olyan durva, hogy kimondja hangosan, de titokban nem értette, miért vesződött a magazin a másik kilenccel. Csak Könyvek

62

Susan Elizabeth Phillips

Francesca finom vonásai sokkal klasszikusabb szépséget tükröztek, mint az anyjáé vagy a nagyanyjáé, és sokkal változatosabbat. Mandulavágású zöld szeme olyan jegessé és távolságtartóvá tudott válni, mint egy macskáé, ha elégedetlen volt, és olyan pajkossá, mint egy sohói csaposnőé, ha a hangulata emelkedett. Amikor rájött, hogy mennyi figyelmet szentelnek neki, hangsúlyozni kezdte Vivien Leigh-hez való hasonlóságát, gesztenyebarna haját vállig érő, göndör zuhataggá növesztette, néha hajleszorító sapkával fogva hátra arcából, hogy még nyomatékosabbá tegye az azonosságot. Miközben a tükörképét nézte, fel sem merült benne, hogy sekélyes és hiú, hogy sokan, akiket a barátainak mond, alig bírják elviselni. A férfiak szerették, és csak ez számított. És olyan elképesztően gyönyörű volt, olyan végtelenül vonzó, amikor energiát fektetett bele, hogy csak a legfejlettebb önvédelemmel rendelkező férfiak tudtak ellenállni neki. A többiek szerint Francescával együtt lenni olyan volt, mintha drogfüggők lettek volna, és ha véget ért is a kapcsolatuk, sokan azon kapták magukat, hogy visszatérnek egy pusztító második csapásért. Akárcsak anyja, ő is túlzó kijelentésekkel beszélt, szavait láthatatlan dőlt betűvel szedve, a legközönségesebb eseményt is óriási kalandként adva elő. Úgy hírlett, boszorkány az ágyban, bár részletes beszámolói azoknak, akiknek sikerült behatolniuk a bájos Francesca elbűvölő vaginájába, idővel zavarossá váltak. Remekül csókolt, ez biztos, hozzásimult a férfihoz, a karjába omlott, mint egy érzéki kismacska, néha megnyalva száját rózsaszín nyelve hegyével. Soha nem szűnt meg úgy vélni, hogy a férfiak azért imádják, mert általában felülmúlta önmagát velük. Nekik soha nem kellett elszenvedniük szeleburdiságát, örökös pontatlanságát vagy sértődöttségét, ha valami nem úgy volt, ahogy ő akarta. A férfiak mellett kivirágzott. Legalábbis egy időre… amíg meg nem unta őket. Akkor elviselhetetlen lett. Miközben egy réteg korallszínű szájfényt kent az ajkára, nem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon leglátványosabb hódítása Csak Könyvek

63

Luxusmucus

emlékére, bár teljes mértékben feldúlta, hogy a férfi nem fogadta jobban a szakításukat. Mégis, mit tehetett volna? Miután több hónapon át játszotta az alárendelt szerepet férfi minden hivatalos kötelezettségénél, a királyi halhatatlanságról dédelgetett élvezetesen melengető képzelgéseit – üveghintókról, kitáruló katedrálisokról, harsonákról –, képzelgéseket, amik nem teljesen voltak elképzelhetetlenek egy olyan lánynak, aki egy hercegnő hálószobájában nőtt fel, lehűtötte a rideg valóság. Amikor végre felnyílt a szeme és rájött, hogy nem akarja úgy leélni az életét, hogy a Brit Birodalom kívánságát lesse, próbálta a lehető legegyenesebben megszakítani a férfival a kapcsolatot. A férfi azonban így is rosszul fogadta. Francescának eszébe jutott, ahogy a férfi aznap este festett – makulátlanul öltözötten, elegáns frizurával, drága cipőben. Honnan a pokolból tudhatta volna, hogy egy olyan férfi, akinek a külsején egyetlen ránc sincs, belül bizonytalansággal küzd? Felrémlett előtte a két hónappal ezelőtti este, amikor szakított Nagy-Britannia legpartiképesebb agglegényével. Éppen befejezték a vacsorát a férfi lakásának meghittségében. Arca fiatalnak és furcsán sebezhetőnek tetszett, ahogy a gyertyalángok ellágyították arisztokratikus vonásait. Francesca nézte a kétszáz éves ezüsttel és huszonnégy karátos aranyszegélyű porcelánnal megterített damaszt asztalterítőn át, és próbálta komoly arckifejezésével megértetni vele, hogy neki ez sokkal nehezebb, mint a férfinak. – Értem – mondta a férfi, miután Francesca előállt az indokaival, amilyen kedvesen csak tudott, hogy miért nem folytathatják a barátságukat. Aztán még egyszer: – Értem. – Megérted? – Francesca félrebillentette a fejét, haja ellibbent az arcától, lehetővé téve, hogy a fény megcsillanjon az ikerkristály fülbevalón, ami a fülében himbálódzott, úgy szikrázva, mint csillagok láncolata a gesztenyevörös égen. A férfi nyers válasza megdöbbentette. Csak Könyvek

64

Susan Elizabeth Phillips

– Tulajdonképpen nem. – Hátratolta székét az asztaltól, és hirtelen felállt. – Egyáltalán nem értem meg. – Lenézett a földre, aztán vissza fel Francescára. – Be kell vallanom, hogy meglehetősen beléd szerettem, Francesca, és okot adtál rá, hogy azt higgyem, fontos vagyok neked. – Fontos vagy nekem – felelte Francesca komolyan. – Hogyne lennél fontos. – De nem annyira, hogy elfogadd mindazt, ami velem együtt jár. A makacs büszkeség és fájdalom elegye, amit a férfi hangjában hallott, szörnyű bűntudattal árasztotta el. A királyi család tagjainak nem kellene leplezniük az érzelmeiket, bármilyen megpróbáltatás közepette is? – Kicsit sok minden jár együtt veled – emlékeztette Francesca. – Sok, ugye? – Keserűség bújkált a férfi nevetésében. – Ostoba voltam, hogy azt hittem, vagyok olyan fontos, hogy megbirkózz vele. Francesca most egy pillanatra összehúzta szemöldökét a tükörképére hálószobája magányában. Mivel az ő szívét még soha nem érintette meg senki, mindig meglepte, ha egy férfi, akivel összeszűrte a levet, ilyen hevesen reagált a szakításra. De most már nem lehetett tenni semmit. Visszatette a kupakot a szájfény dobozára, és próbálta jobb kedvre deríteni magát azzal, hogy egy brit táncdal taktusait dúdolta az 1930-as évekből egy férfiról, aki egy olyan lánnyal táncolt, aki a walesi herceggel ropta. – Elmentem, drágám – mondta Chloe megjelenve az ajtóban, megigazítva krémszínű nemezkalapját rövid, göndör fekete haján. – Ha Helmut hív, mondd meg neki, hogy egyre visszajövök. – Ha Helmut hív, megmondom neki, hogy feldobtad a bakancsot. Francesca csípőre tette a kezét, fahéjbarna körmei kis faragott manduláknak tűntek, miközben türelmetlenül dobolt zöld szarvasbőr nadrágján. Chloe összekapcsolta menyétgallérját. – Ugyan, drágám… Francesca lelkiismeret-furdalást érzett, mikor észrevette, milyen fáradtnak tűnik az anyja, de elnyomta, emlékeztetve magát, hogy Chloe önpusztító viselkedése a férfiakkal egyre rosszabb lett az Csak Könyvek

65

Luxusmucus

elmúlt hónapokban, és az ő leányi kötelessége volt erre rámutatni. – Egy gigolo, mami. Mindenki tudja. Német álherceg, aki komplett hülyét csinál belőled. – Átnyúlt az illatos Porthault vállfák mellett és levette a gardrób polcáról az arany halpikkelyes övét, amit David Webbnél vett a legutóbbi alkalommal, amikor New Yorkban járt. Miután összekapcsolta a derekán, felnézett Chloéra. – Aggódom miattad, mami. Karikás a szemed, mindig fáradtnak látszol. Kibírhatatlan lettél. Tegnap a bézs Givenchy kimonót hoztad haza az ezüst helyett, amit kértem. Chloe sóhajtott. – Sajnálom, drágám. Tele volt a fejem, és nem aludtam jól. Holnap elhozom az ezüst kimonót. Francesca afölötti öröme, hogy a megfelelő kimonót kapja meg, nem szorította háttérbe a Chloe iránt érzett aggodalmát. Amilyen gyengéden csak tudta, megpróbálta megértetni Chloéval, hogy ez nem játék. – Negyvenéves vagy, mami. Jobban kell vigyáznod magadra. Uram bocsá’, hetek óta nem voltál arcmasszírozáson. Legnagyobb döbbenetére látta, hogy megbántotta Chloét. Odarohant, gyorsan megölelte engesztelőn, vigyázva, nehogy elkenje a finom vakondszínű pirosítót az arccsontja alatt. – Nem számít. Én imádlak. És még mindig te vagy a legszebb anya Londonban. – Erről jut eszembe: egy anya elég ebben a házban. Bevetted a fogamzásgátló tablettádat, ugye, drágám? Francesca felnyögött. – Ne kezd újra… Chloe elővett egy pár kesztyűt egy struccbőr Chanel táskából és elkezdte felhúzni. – Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ilyen fiatalon teherbe ess. A terhesség veszélyes. Francesca hátradobta a vállán a haját és visszafordult a tükörhöz. – Eggyel több ok, hogy ne felejtsem el, nem igaz? – mondta könnyedén. – Csak légy óvatos, drágám. – Úgy ismersz engem, mint aki bármikor is elvesztette már az önuralmát, ha férfiakról volt szó? Csak Könyvek

66

Susan Elizabeth Phillips

– Hála istennek, nem. – Chloe bedugta hüvelykujját a menyétgallér alá, és addig húzta fel a szőrmét, amíg az az állát nem simogatta. – Bárcsak olyan lettem volna húszéves koromban, mint te. – Erőltetetten kuncogott. – Kit csapok be? Bárcsak most olyan lennék, mint te! – Egy csókot dobott a levegőbe, búcsúzóul intett a táskájával és eltűnt a folyosón. Francesca fintorgott a tükörben, majd kirántotta a fésűt a hajából, amit épphogy csak eligazított benne, és az ablakhoz ment peckes léptekkel. Miközben lenézett a kertre, az Evan Variannal való régi légyott hívatlan emléke rémlett fel előtte, és megborzongott. Bár tudta, hogy a szex a legtöbb nőnek nem ilyen rettenetes, az Evannel való három évvel ezelőtti élménye elvette a kedvét a további tapasztalásoktól még olyan férfiakkal is, akik vonzották. Evan gúnyolódása arról, hogy frigid, ott bújkált tudatalattija poros zugában, hogy a legváratlanabb pillanatban ugorjon elő és keserítse meg az életét. Végül tavaly nyáron bátorságot gyűjtött és megengedte, hogy egy jóképű svéd szobrász, akivel Marrakesben találkozott, ágyba vigye. Homlokráncolva emlékezett vissza, milyen borzalmas volt. Tudta, hogy többnek kell lennie a szexben annál, hogy valaki fölötte liheg és a legintimebb testrészeiben turkál, miközben izzadtság csöpög a hónaljából végig az ő testére. De az egyetlen érzés, amit a tapasztalás ébresztett benne, a rémséges szorongás volt. Gyűlölte a sebezhetőséget, azt a nyugtalanító érzést, hogy kiengedte a kezéből a gyeplőt. Hol az a titokzatos közelség, amiről a költők írnak? Miért nem tudta közel érezni magát senkihez? Chloe férfikapcsolataiból korán megtanulta, hogy a szex piacképes termék, mint minden más. Tudta, hogy előbb-utóbb újabb férfinak kell megengednie, hogy szeretkezzék vele. De eltökélte, hogy addig nem teszi, amíg úgy nem érzi, hogy teljesen ura a helyzetnek és a jutalom elég magas nem lesz ahhoz, hogy indokolja a szorongást. Hogy pontosan mi lesz a jutalom, arról fogalma sem volt. Pénz természetesen nem. Pénze egyszerűen volt, az meg sem fordult Csak Könyvek

67

Luxusmucus

a fejében. Társadalmi pozíció sem, hiszen születésekor megadatott neki. Hanem valami… valami tünékeny, ami hiányzott az életéből. Ám mint született derűlátó, úgy gondolta, hogy szomorú szexuális tapasztalataiban is van valami jó. Ismerősei addig ugráltak egyik ágyból ki, a másikba be, míg el nem vesztették minden méltóságérzetüket. Ő egyáltalán nem ugrott ágyba senkivel, mégis képes volt egy szexuálisan tapasztalt illúzióját kelteni magáról – lóvá téve még az anyját is, miközben magányos maradt. Mindent egybevetve hatékony kombináció volt, ami férfiak legérdekesebb fajtáit izgatta. Telefoncsörgés riasztotta fel gondolataiból. Keresztüllépve egy halom szétszórt ruhán átvágott a szőnyegen, hogy felvegye a kagylót. – Itt Francesca – mondta, és leült egy XV. századi fotelbe. – Francesca. Ne tedd le! Beszélnem kell veled. – Nos, csak nem Szent Nicholas? – Keresztbe tette a lábát, és repedést keresve vizsgálgatta a körmeit. – Drágám, nem akartalak elkergetni a múlt héten. – Nicholas hangja engesztelő volt, Francescának pedig megjelent lelki szemei előtt, ahogy a férfi dolgozószobájában ül az íróasztalnál, kellemes vonásai zordak az eltökéltségtől. Nicky olyan édes és olyan unalmas volt. – Nyomorultul éreztem magam nélküled – folytatta a férfi. – Sajnálom, ha sürgettelek. – Sajnálhatod is – jelentette ki Francesca. – Komolyan, Nicholas, úgy viselkedtél, mint egy öntelt disznó. Nem szeretem, ha kiabálnak velem, és nem örülök neki, ha úgy bánnak velem, mint egy szívtelen végzet asszonyával. – Bocsáss meg, drágám, de nem is kiabáltam. Igazság szerint te voltál az, aki… – Elhallgatott, nyilvánvalóan meggondolta magát, hogy megtegye-e azt a bizonyos megjegyzést. Francesca megtalálta a repedést, amit keresett, egy majdnem láthatatlan csorbát a mutatóujja körömlakkján. Anélkül, hogy felállt volna, a fésülködőasztalán álló fahéjbarna üvegcséért nyúlt. – Francesca drágám, arra gondoltam, talán volna kedved eljönni velem Hampshire-be a hét végén. Csak Könyvek

68

Susan Elizabeth Phillips

– Sajnálom, Nicky. Elfoglalt vagyok. – A körömlakk kupakja engedett az ujjainak. Miközben kivette belőle az ecsetet, szeme megakadt a telefon mellett szétnyitva heverő pletykalapon. Üveg poháralátét volt rajta, felnagyítva alatta kör alakban a nyomdafestéket úgy, hogy nevének eltorzult betűi, mint görbe tükrökben az alakok, emelkedtek ki a szövegből. Francesca Day, a nemzetközi társasági körökben járatos Chloe Day lánya és a legendás ruhatervező, Nita Serritella unokája ismét szíveket tört össze. A szilaj Francesca legújabb áldozata az utóbbi időben állandó partnere, Nicholas Gwynwyck, a Gwynwyck sörfőzővagyon harminchárom éves örököse. Barátok elmondása szerint Gwynwyck már az esküvő időpontjának bejelentésére készült, amikor Francesca váratlanul a huszonhárom éves újdonsült filmes, David Graves társaságában kezdett mutatkozni… – Akkor a következő hétvégén? Francesca megbillentette csípőjét a fotelben, elfordulva a pletykalaptól, hogy kijavítsa a körmét. – Nem hiszem, Nicky. Ne nehezítsük meg. – Francesca. – Nicholas hangja egy pillanatra elcsuklott. – Azt mondtad… szeretsz. Hittem neked… Francesca homloka ráncot vetett. Bűntudata támadt, bár aligha az ő hibája volt, hogy a férfi félreértette a szavait. Megállítva a körömlakk ecsetjét a levegőben, erősebben szorította állához a kagylót. – Szeretlek, Nicky. Mint barátot. Istenem, te olyan aranyos és drága vagy… – És unalmas. – Ki ne szeretne? Olyan csodás időket töltöttünk együtt. Emlékszel Gloria Hammersmith partijára, amikor Toby beugrott abba a rettenetes szökőkútba… Elfojtott kiáltást hallott a vonal túlsó végéről. – Hogy teheted ezt, Francesca? A körmét fújta. – Mit? – David Gravesszel randevúzol. Mi gyakorlatilag jegyesek voltunk. Csak Könyvek

69

Luxusmucus

– David Graves nem a te dolgod – torkollta le Francesca. – Nem vagyunk jegyesek, és akkor beszélek veled újra, ha kész vagy sokkal civilizáltabb stílusban társalogni. – Francesca… A kagyló nagyot csattant a villán. Nicholas Gwynwycknek nincs joga keresztkérdéseket feltenni neki! A körmét fújva a szekrényhez lépett. Jól szórakoztak Nickyvel, de nem szereti, és esze ágában sincs egy sörfőzővel leélni a hátralévő életét, mégha gazdag is. Mihelyt a körömlakkja megszáradt, újra kezdte a ruhakeresést Cissy Kavendish aznap esti partijára. Még mindig nem találta meg, amit akart, amikor kopogtatás szakította félbe, és egy középkorú, vörösesszőke hajú nő lépett a hálószobába bokában megtekeredett gumírozott harisnyában. Miközben a nő elkezdte elpakolni a szépen összehajtogatott fehérneműket, amiket hozott, azt mondta: – Pár órára elmegyek, ha nem bánja, Miss Francesca. Francesca a magasba tartott egy mézszínű Yves Saint Laurent sifon estélyi ruhát, aminek az alját barna és fehér strucctollak szegélyezték. A ruha tulajdonképpen Chloéé volt, de Francesca abban a pillanatban beleszeretett, ahogy meglátta, ezért levágatta a szoknyáját és bevetette a mellrészét, mielőtt átvitte a saját szekrényébe. – Mit szól a sifonhoz holnap estére, Hedda? Túl egyszerű? Hedda elpakolta Francesca utolsó fehérneműjét is, majd becsukta a fiókot. – Magán minden csodás, miss. Francesca lassan megfordult a tükör előtt, aztán fintorgott. A Saint-Laurent túl konzervatív volt, nem is a stílusa. Leejtette a földre, átlépett a ruhakupacon és ismét turkálni kezdett a szekrényben. A bársony térdnadrág jó lesz, már csak egy blúz kell hozzá. – Óhajt még valamit, Miss Francesca? – Nem, semmit – felelte Francesca oda sem figyelve. – Akkor teára visszajövök – közölte a házvezetőnő útban az ajtó felé.

Csak Könyvek

70

Susan Elizabeth Phillips

Francesca megfordult, hogy megkérdezze a vacsoráról, most tűnt csak fel neki, hogy a házvezetőnő görnyedtebben jár, mint szokott. – Megint a háta? Azt hittem, már jobb. – Egy ideig jobb is volt – felelte Hedda, és megpihent a kilincsbe kapaszkodva –, de az elmúlt pár napban annyira fáj, hogy alig bírok lehajolni. Ezért kell elmennem pár órára… a klinikára. Francesca arra gondolt, milyen szörnyű lehet úgy élni, mint szegény Hedda, bokában gyűrött harisnyával és minden egyes mozdulatra sajgó háttal. – Hozom a kulcsomat – ajánlotta fel a pillanat hatása alatt cselekedve. – Elviszem Chloe orvosához a Harley Streeten, és majd én kifizetem a számlát. – Nem szükséges, miss. Be tudok menni a klinikára. De Francesca hallani sem akart róla. Gyűlölte látni a szenvedést, és nem bírta elviselni a gondolatot, hogy szegény Hedda ne a legjobb orvosi ellátást kapja. Utasította a házvezetőnőt, hogy várjon a kocsiban, selyemblúzát kasmír pulóverre cserélte, arany és elefántcsont karkötőt húzott a csuklójára, telefonált egyet, befújta magát a Femme barackillatával és elhagyta a szobát – rá se hederítve a szétdobált ruhákra és kiegészítőkre, amiért majd Heddának kell lehajolnia és felszednie, ha visszatér. Haja a vállát verdeste, miközben leszaladt a lépcsőn, ujján cirmos rókakabát himbálódzott, puha bőrcsizmája a szőnyegbe süppedt. Belépett a hallba és elsuhant egy pár majolika cserépbe ültetett, duplalabdás bukszus mellett. A hall félárnyékos volt, így a növények soha nem virágoztak, és hathetente cserélni kellett, mely tékozlást sem Chloe, sem Francesca nem kérdőjelezte meg. Csöngettek. – A fene egye meg! – morogta Francesca az órájára pillantva. Ha nem siet, nem fogja tudni elvinni Heddát az orvoshoz, különben nem marad ideje átöltözni Cissy Kavendish partijára. Türelmetlenül rántotta fel a bejárati ajtót. Egyenruhás rendőr állt a küszöbön egy kis jegyzetfüzetet tanulmányozva a kezében. – Francesca Dayt keresem – mondta kissé Csak Könyvek

71

Luxusmucus

elpirulva, mikor felemelte a fejét és meglátta a lélegzetelállító külsejű Francescát. Francesca előtt megjelent az emeleti íróasztala fiókjában szanaszét heverő befizetetlen helyszíni bírságok gyűjteménye, és a legragyogóbb mosolyát vetette a férfira. – Megtalálta. Bánni fogom? A rendőr komolyan nézett rá. – Miss Day, attól tartok, rossz hírt kell közölnöm. Francesca most vette csak észre, hogy a férfi tart valamit a kezében. Rossz előérzet hideg szele csapta meg váratlanul, mikor felismerte Chloe struccbőr Chanel táskáját. A rendőr feszengve nyeldekelt. – Úgy tűnik, hogy az édesanyja súlyos balesetet szenvedett…

Csak Könyvek

72

Susan Elizabeth Phillips

5

D

allie és Skeet a 49-es úton haladtak a mississippi Hattiesburg felé. Dallie hozzájutott pár óra alváshoz a hátsó ülésen, amíg Skeet vezetett, de most megint ő ült a volánnál és örült, hogy csak reggel 8:48-kor lesz a kezdőütés, így marad ideje előtte gyakorolni. Gyűlölte ezeket az egész éjszakás vezetéseket egyik bajnokság utolsó fordulójától a következő selejtezőjéig, pont annyira, mint minden mást. Ha a PGA nagymenőinek kellett volna ilyen álló éjszakákon át tartó túrákat végigcsinálniuk három államhatáron át és több száz Stuckey’s tábla mellett, egyből megváltoztatták volna a szabályokat. A golfpályán Dallie-t nem érdekelte az öltözködés – amíg a pólóján nem voltak állatok és egyetlen ruhadarabja sem rózsaszínben pompázott –, pályán kívül azonban nagyon kényes volt rá. Szeretett kifakult, csőszáras Levi’s farmerben járni, kézzel készített, lejárt sarkú bőrcsizmában és olyan régi pólóban, hogy bármikor, ha elkapja a hév, csak ki kelljen bújnia belőle, hogy kipolírozza vele Buick Riviérája motorháztetejét anélkül, hogy aggódnia kellene a fényezés megkarcolása miatt. Néhány női rajongója cowboykalapot küldött neki, de soha nem hordta őket. Jobban kedvelte a baseballsapkákat, Csak Könyvek

73

Luxusmucus

mint amilyen most is volt rajta. Azt mondta, a Stetsont örökre lejáratták a pocakos, poliészter dzsoggingos biztosítási ügynökök. Nem mintha bármi kifogása lett volna a poliészter ellen – amíg amerikai gyártmány volt. – Ezt hallgasd meg – mondta Skeet. Dallie ásított, és azon gondolkodott, vajon fog-e tudni olyat ütni a kettes vassal, ami egy fabatkát is ér. Előző nap rossz passzban volt, de nem tudta, miért. A tavalyi katasztrófa után az Orange Blossom Openen jobban játszott, de továbbra sem tudott egyetlen nagy bajnokságon sem előrébb végezni a negyedik helynél az idei szezonban. Skeet közelebb tartotta a pletykalapot a kesztyűtartó fényéhez. – Emlékszel rá, hogy nem régen mutattam neked egy fényképet egy angol lányról, aki azzal a herceggel meg filmsztárokkal lóg? Talán túl gyorsan helyezem át a testsúlyomat, gondolta Dallie. Ezért gyűlik meg a bajom a kettes vassal. Vagy a hátra-lendítésem rossz. Skeet folytatta. – Azt mondtad, úgy néz ki, mint azok a nők, akik nem fognak veled kezet, ha nincs rajtad rózsaszín gyémántgyűrű. Emlékszel már? Dallie felnyögött. – Mindegy, a múlt héten elütötte az anyját egy taxi. Van róla itt egy kép a temetésen. „A reményvesztett Francesca Day gyászolja felső tízezerbeli anyját”, ezt írják. Honnan szedik? – Mit? – Reményvesztett. Az ilyen szavakat. Dallie a fél csípőjére helyezte a testsúlyát és a farzsebébe túrt. – Gazdag. Ha szegény lenne, egyszerűen azt mondanák, „szomorú”. Van még rágód? – Egy csomag Juicy Fruit. Dallie megrázta a fejét. – Pár kilométer múlva lesz egy pihenő. Mozgassuk meg a lábunkat. Megálltak és ittak kávét, aztán visszaültek a kocsiba. Jóval a kezdőütés előtt Hattiesburgbe értek, és Dallie simán kvalifikálta Csak Könyvek

74

Susan Elizabeth Phillips

magát a bajnokságra. Aznap délután később, útban a motel felé, megálltak a városban a postánál, hogy felvegyék az odaérkeztetett küldeményeiket. Egy halom számla várta őket és pár levél – köztük egy, ami egész a motelig tartó vitát robbantott ki közöttük. – Nem vagyok eladó, és egy szót sem akarok róla hallani többet – csattant fel Dallie, miközben lekapta baseballsapkáját és a hotelszoba ágyára dobta, majd levetette a pólóját. Skeet már így is késésben volt egy göndörhajú koktél-pincérnővel megbeszélt találkáról, de felnézett a levélből, amit a kezében tartott, és Dallie mellkasát tanulmányozta széles vállával és jól kidolgozott izmaival. – Te vagy a legcsökönyösebb zsivány, akit az életemben ismertem – jelentette ki. – A csinos arcod meg a túlfejlett mellizmod pillanatnyilag többet hozna a konyhára, mint te és a berozsdált ötös vasad az egész szezonban. – Nem fogok pózolni egyetlen buzi naptárnak sem. – O. J. Simpson belement – mutatott rá Skeet –, Joe Natmath és az a francia síbolond. A pokolba is, Dallie, te vagy az egyetlen golfozó, akit eszükbe jutott felkérni. – Nem csinálom meg! – kiabálta Dallie. – Nem vagyok eladó. – A Foot-Joynak megcsináltad a reklámfotóját. – Az más, és ezt te is tudod. – Dallie bevonult a fürdőszobába és bevágta az ajtót, aztán kiüvöltött. – A Foot-Joy átkozottul jó golfcipőket gyárt! A víz folyni kezdett, Skeet megrázta a fejét. Az orra alatt mormogva átvágott a folyosón a saját szobájába. Régóta nyilvánvaló volt sokaknak, hogy Dallie-nek egyenes utat biztosítana a külseje Hollywoodba, de a féleszű nem használta ki a lehetőséget. Tehetségkutató ügynökök hívogatták interurbán kezdettől fogva, hogy elindult a bajnokságban, de Dallie csak azt mondta nekik, hogy vérszívók, majd lealacsonyító megjegyzést tett az édesanyjukra, ami önmagában nem lett volna olyan rossz, ha nem a képükbe vágja bele. Miért olyan szörnyű, ha az ember könnyedén keres egy kis mellékest? Amíg Dallie el nem kezdi megnyerni a nagyokat, soha Csak Könyvek

75

Luxusmucus

nem fog hat számjegyű szponzorszerződéseket kapni, mint a Trevino-féle fickók, nem is beszélve azokról a bombaüzletekről, amiket Nicklaus és Palmer csinálnak. Skeet megfésülködött és belebújt egy másik flanelingbe. Nem értette, mi olyan átkozottul rossz egy naptárfotózásban, mégha olyan szépfiúkkal is kell osztozni a terjedelmen, mint J. W. Natmath. Dallie-ben megvolt az, amit a tehetségkutató ügynökök szexuális vonzerőnek neveztek. A pokolba, még a vak is láthatta. Nem számított, milyen hátul kullogott, mindig nézők tömegei követték, és ezeknek a nézőknek a kilencven százaléka rúzsos szájú volt. Abban a pillanatban, ahogy Dallie lejött a pályáról, rászálltak, mint legyek a mézre. Holly Grace szerint a nők azért szerették Dallie-t, mert tudták, hogy Dallie nem hord színharmonizációs alsóneműt és nincs Wayne Newton-lemeze. Dallas Beaudine, erősködött Holly Grace nem egyszer, a Magányos Csillag utolsó igazi, hamisítatlanul amerikai férfias férfiúja. Skeet fogta a szobakulcsot, és magában kuncogott. Amikor utoljára beszélt Holly Grace-szel telefonon, azt mondta, hogy ha Dallie nem nyer meg záros határidőn belül egy nagy bajnokságot, Skeet egyszerűen lője le, hogy ne szenvedjen tovább. Miranda Gwynwyck szokásos évi partija, amit minden szeptember utolsó hetében tartottak, javában állt, a házigazda elégedetten szemlélte a földközi-tengeri vörös garnélarákokkal, bébi articsókákkal és baklavatésztába csavart homárokkal teli tálakat. Miranda, A nő mint harcos jól ismert feminista mű szerzője szeretett jól szórakoztatni, ha másért nem is, hogy bebizonyítsa a világnak, a feminizmus és az előkelő életmód nem zárják ki kölcsönösen egymást. Személyes meggyőződése nem engedte, hogy estélyi ruhát és sminket viseljen, de a vendéglátással lehetősége nyílt gyakorolni azt a viselkedést, amit A nő mint harcosban „háziasának nevezett – az emberi természet, legyen az férfié vagy nőé, sokkal civilizáltabb oldalát. Tekintetét végighordozta a vendégek előkelő csoportjain, akiket nappalijának apró rovátkás falai közé terelt, melyeket augusztusban Csak Könyvek

76

Susan Elizabeth Phillips

frissen tapétáztak Miranda fivérének születésnapi ajándékaként. Zenészek és értelmiségiek, a főrendek néhány tagja, egy maroknyi jól ismert író és színész, pár sarlatán fűszerezendő az estét – pontosan azok a fajta inspiráló emberek, akiket szeretett összehozni. Aztán a homloka ráncba szaladt, mikor megakadt a szeme a szólás szerinti ürömön az örömben – a kis Francesca Serritella Dayen, aki éppolyan látványosan volt kiöltözve, mint mindig, és mint mindig, most is a férfiak érdeklődésének gyűrűjében állt. Figyelte, ahogy Francesca röpdös egyik beszélgetésről a másikra, gyalázatosan gyönyörűen türkiz selyemkezeslábasában. Csillogó gesztenyebarna haját úgy dobálta, mintha a világ az ő egyszemélyes igazgyönggyel teli osztrigája lett volna, amikor Londonban mindenki tudta, hogy egy lyukas garasa sincs. Micsoda meglepetés lehetett neki, mikor rájött, hogy Chloe mennyire eladósodott. A parti finom zsongásában Miranda kihallotta Francesca harsány nevetését, és figyelte, ahogy üdvözöl néhány férfit azon a ziháló, ezthallgasd-meg hangján, meggondolatlanul hangsúlyozva a legjelentéktelenebb szavakat, mely stílussal az őrületbe kergette Mirandát. Az ostoba korcsok azonban egymás után mind meleg kis pocsolyákká olvadtak a lába előtt. Sajnos azoknak az ostoba korcsoknak az egyike épp az ő imádott Nicky fivére volt. Miranda összehúzta a szemöldökét és kivett egy makadámdiót egy szitakötőkkel mintázott, opálos Lalique tálból. Nicholas volt számára a legfontosabb a világon, egy csodálatosan érzékeny férfi felvilágosult lélekkel. Nicky bátorította, hogy írja meg A nő, mint harcost. Segített csiszolni a gondolatain, kávét vitt neki késő este, és ami a legfontosabb, oltalmazta anyjuk olyatén kritikáitól, hogy miért kell az ő lányának, akinek évi százezer font a bevétele, ilyen őrültségekbe keverednie. Miranda nem bírta elviselni a gondolatot, hogy tétlenül nézze, ahogy Francesca Day összetöri Nicky szívét. Hónapokon át tűrte, hogy Francesca egyik férfiról a másikra szálldosson, vissza-visszarohanva Nickyhez, amikor udvarló nélkül maradt. A fivére mindannyiszor tárt karokkal fogadta – egyre viharvertebben talán, egyre fásultabban, de tárt karokkal. Csak Könyvek

77

Luxusmucus

– Amikor együtt vagyunk – magyarázta Mirandának –, a világ legszellemesebb, legokosabb, legéleslátóbb férfijának érzem magam mellette. – Aztán szárazon hozzátette: – Ha csak nincs rossz kedve, persze, mely esetben nagy rakás szarnak. Hogyan csinálta, tépelődött Miranda. Hogy tudott egy intellektuálisan és spirituálisán ilyen sivár valaki ennyi érdeklődést kelteni? Miranda biztosan érezte, hogy nagyrészt kivételes szépsége az oka. De vitalitása is, az, hogy a levegő szikrázott körülötte. Olcsó szalontrükk, gondolta Miranda megvetően, hisz Francesca Daynek kétségtelenül egyetlen eredeti gondolat sem volt a fejében. Csak rá kell nézni! Nincstelen volt és munkanélküli, mégis úgy tett, mintha a világon semmi gondja nem lenne. S talán nem is volt, gondolta Miranda szorongva – mikor Nicky Gwynwyck és a milliói türelmesen vártak a színfalak mögött. Jóllehet Miranda nem tudta, nem ő volt az egyetlen azon az estén, aki emésztette magát. Bár kifelé vidámságot mutatott, Francesca nyomorultul érezte magát. Tegnap elment Steward Bessetthez, London legelőkelőbb modellügynökségének fejéhez, és munkát kért tőle. Bár semmi kedve nem volt karriert csinálni, a modellkedés elfogadott pénzkereset volt az ő társadalmi köreiben, és úgy gondolta, legalább ideiglenesen megoldást jelentene aggasztó pénzügyi gondjaira. Legnagyobb megdöbbenésére azonban Stewart azt felelte, hogy túl alacsony. – Bármilyen szép is egy modell, legalább százhetvenhárom centinek kell lennie ahhoz, hogy mutasson a kifutón – mondta. – Te alig vagy százötvenhét. Persze tudok neked munkát a szépségiparban, fotózást, de előbb próbafelvételeket kell csinálni. Ekkor vesztette el a lélekjelenlétét, és azt üvöltötte, hogy a világ legfontosabb magazinjai szokták fotózni, és neki aligha kell próbafelvételeket készíteni, mint valami másodrangú amatőrnek. Ma már tudta, hogy balgaság volt így kijönnie a sodrából, de akkor egyszerűen nem tudott uralkodni magán. Csak Könyvek

78

Susan Elizabeth Phillips

Chloe már egy éve halott volt, mégis nehezen tudta elfogadni a halálát. Néha úgy érezte, mintha a bánata megelevenedne, kézzelfoghatóvá válna és körétekeredne. A barátai először együttérzőek voltak, de pár hónap elteltével az sugárzott róluk, hogy Francescának le kellene vetkőznie a szomorúságát, mint egy divatból kiment hosszúságú ruhát. Francesca attól félt, ha nem bizonyul vidámabb társaságnak, a meghívások áradata elapad, ő pedig gyűlölt egyedül lenni, így végül megtanulta elrejteni fájdalmát. Társaságban nevetett és flörtölt, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. A nevetés meglepő módon segített, és az elmúlt hónapokban úgy érezte, kezd begyógyulni a seb. Néha még pezsdítő düh is elfogta Chloe iránt. Hogyan hagyhatta el az anyja, hitelezők hadát zúdítva rá, akik mint a sáskák várták, hogy felfalják mindenüket, amijük volt? S a dolog nem tartott sokáig. Most, hogy már túl késő volt, megértette, miért volt Chloe olyan elcsigázott és zaklatott az utóbbi hónapokban, mielőtt elütötte a taxi. A Chloe halálát követő hetekben háromrészes öltönyt viselő férfiak adták egymásnak a kilincset hivatalos iratokkal a kezükben, mohó tekintettel a szemükben. Először Chloe ékszerei tűntek el, aztán az Aston Martin és a festmények. Végül a házat is elárverezték. Ezzel Francesca minden adósságot visszafizetett, de csak pár száz fontja maradt, aminek a nagy része mostanra elment, és Chloe egyik régi barátjához, Cissy Kavendishhez költözött átmenetileg. Francesca és Cissy sajnos soha nem jöttek ki túl jól, és szeptember elején Cissy nyilvánvalóvá tette, hogy Francescának kívül tágasabb. Francesca nem tudta, meddig tudja húzni-halasztani a dolgot hamis ígéretekkel. Kényszerítette magát, hogy nevessen Talmedge Butler viccén, és próbálta azzal vigasztalni magát, hogy szegénynek lenni bosszantó, de csupán átmeneti állapot. Megpillantotta Nicholast a teremben tengerészkék Gieves and Hawkes blézerében és élére vasalt szürke nadrágjában. Ha hozzámenne, mindene meglenne, ami csak kell, de csupán a pillanat egy törtrészéig gondolkodott el komolyan a dolgon aznap délután, amikor egy végtelenül undok fráter felhívta és mindenféle kellemetlen dologgal megfenyegette, ha nem tesz pénzt a Csak Könyvek

79

Luxusmucus

hitelkártyájára. Nem, Nicholas Gwynwyck nem jelentett megoldást a problémáira. Megvetette azokat a nőket, akik olyan kétségbeesettek voltak, olyan kishitűek, hogy pénzért házasodtak. Ő még csak huszonegy. Túl különleges, túl ígéretes jövő vár rá ahhoz, hogy egy átmeneti zűrzavar miatt tönkretegye. Hamarosan történni fog valami. Csak ki kell várnia. – …egy rakás szar, amiből művészi alkotást csinálok. – Elegáns, rövid cigarettaszipkát tartó, manikűrözött körmű Noel Coward-os férfi mondatára lett figyelmes. A férfi otthagyta Miranda Gwynwycket, és odalépett hozzá. – Helló, kedvesem. Maga hihetetlenül bájos, egész este arra vártam, hogy megkapjam magát. Miranda mondta, hogy élvezni fogom a társaságát. Francesca elmosolyodott, és beletette kezét a férfi kinyújtott tenyerébe. – Francesca Day. Remélem, megérte várni. – Lloyd Byron, és a leghatározottabban. Már találkoztunk, de biztosan nem emlékszik. – Épp ellenkezőleg, nagyon is jól emlékszem. Maga Miranda barátja, híres filmrendező. – Napszámos, attól tartok, aki ismételten eladta magát jenki dollárért. – Színpadiasan hátravetette a fejét és a mennyezethez beszélt, tökéletes füstkarikát fújva. – Nyomorult egy dolog a pénz. Rákényszeríti a kivételes embereket, hogy mindenféle feslettségeket csináljanak. Francesca szeme pajkosan elkerekedett. – Pontosan mennyi feslettséget csinált, ha szabad érdeklődnöm? – Sokat, túl sokat. – A férfi ivott egy kortyot egy öblös üvegpohárból, amit, úgy tűnt, csordultig töltöttek tiszta scotch-csal. – Hollywoodban minden feslett. Én azonban eltökéltem, hogy még a legkommerszebb termékekre is rányomom a bélyegemet. – Micsoda bátorságra vall. – Francesca remélte, hogy mosolyát elismerőként lehet értelmezni, valójában azonban jót mulatott az életunt rendező szinte tökéletes paródiáján, aki kénytelen blamálni a művészetét. Csak Könyvek

80

Susan Elizabeth Phillips

Lloyd Byron tekintete végigsöpört Francesca arccsontjain, majd megállapodott a száján, mely vizsgálódás hiába fejezett ki bámulatot, ahhoz elég szenvtelen volt, hogy Francesca tudtára adja, jobban kedveli a férfitársaságot a nőinél. A rendező összehúzta a száját és közelebb hajolt, mintha hétpecsétes titkot akarna megosztani vele. – Két nap múlva indulok, drága Francesca, az istenverte Mississippibe, hogy forgatni kezdjem a Véres Torkolatot, a forgatókönyvet, amit játszi könnyedséggel átírtam egy rakás szemétből erős spirituális kinyilatkoztatássá. – Egyszerűen imádom a spirituális kinyilatkoztatásokat – turbékolta Francesca, újabb pezsgőspoharat emelve le egy arra járó pincér tálcájáról, miközben lopva szemügyre vette Sarah FargateSmyth csavart csíkos taftruháját, azt találgatva, vajon Adolfo vagy Valentino. – Egy allegóriát akarok csinálni a Véres Torkolatból, tisztelgést az élet és a halál előtt. – Teátrálisan meglendítette a poharát anélkül, hogy egy cseppet is kilötyögtetett volna belőle. – A természet rendjének örök körforgása előtt. Érti? – Az örök körforgás a szakterületem. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a férfi a veséjébe látna, aztán nagy átéléssel behunyta a szemét. – Olyan erősen érzem az életereje lüktetését a levegőben, hogy elakad tőle a lélegzetem. A legkisebb fejmozdulattal láthatatlan rezgéseket küld. – Byron az arcára szorította a kezét. – Soha nem tévedek. Érintse meg a bőrömet. Határozottan nyirkos. Francesca nevetett. – Talán nem volt egészen friss a garnélarák. A férfi megragadta a kezét, és megcsókolta az ujjait. – Szeretem. Szerelmes vagyok magába. Szerepelnie kell a filmemben. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, tudtam, hogy tökéletes lesz Lucinda szerepére. Francesca felvonta egyik szemöldökét. – Nem vagyok színésznő. Hogy jut eszébe? Byron összeráncolta a homlokát. Csak Könyvek

81

Luxusmucus

– Soha nem skatulyázom be az embereket. Maga az, akinek látom. Megmondom a produceremnek, hogy maga nélkül nem csinálom meg a filmet. – Nem gondolja, hogy ez egy kicsit túlzás? – mosolygott Francesca. – Öt perce sem ismer. – Egész életemben ismertem, és mindig megbízom a megérzéseimben; ez különböztet meg másoktól. – A férfi ajka tökéletes „o” betűt formált és eleresztette a második füstkarikát. – A szerep kicsi, de emlékezetes. Éppúgy kísérletezem a fizikai, mint a lelki időutazás koncepciójával: egy déli ültetvény a tizenkilencedik századi virágkorában és ma, hanyatlásában. Az elején akarom használni magát néhány rövid, de igen felejthetetlen jelenetben, ahol egy, az ültetvényre érkező fiatal angol szüzet alakít majd. Nem fog megszólalni, de a személyisége betölti a vásznat. Ugródeszka lehet magának, ha komoly karrierre vágyik. A pillanat egy törtrészéig Francesca a kísértés vad, őrülten esztelen nyilallását érezte. Egy színészi karrier tökéletes megoldás lehet minden pénzügyi nehézségére, és az előadóművészet mindig vonzotta. A barátnőjére, Marisa Berensonra gondolt, aki úgy tűnt, tökéletesen elvan filmes karrierjével, aztán kis híján hangosan felnevetett saját naivitásán. Hiteles rendezők aligha sétálnak oda idegen nőkhöz egy koktélpartin, hogy filmszerepet ajánljanak nekik. Byron előkapott a mellényzsebéből egy kis bőrkötéses jegyzettömböt, és írt bele valamit egy aranytollal. – Holnap vissza kell mennem Londonból az Államokba, hívjon fel délelőtt a hotelszobámban. Itt szálltam meg. Ne okozzon csalódást, Francesca. A maga kezében van a jövőm. Egyszerűen nem szalaszthatja el az alkalmat, hogy szerepeljen egy nagy amerikai filmben. Miközben Francesca elvette tőle a papírt, és a zsebébe süllyesztette, magába fojtotta a megjegyzést, hogy a Véres Torkolat aligha hangzik nagy amerikai filmnek. – Örülök, hogy találkoztunk, Lloyd, de attól tartok, hogy nem vagyok színésznő. A férfi mindkét kezét – egyikben az italával, a másikban a cigarettaszipkával – a fülére szorította, amitől úgy festett, mint egy Csak Könyvek

82

Susan Elizabeth Phillips

füstölő űrlény. – Semmi negatív gondolat! Maga az, akinek mondom. A kreatív elme nem engedhet meg negatív gondolatokat. Hívjon fel délelőtt, drágám! Meg kell, hogy szerezzem! Azzal visszament Mirandához. Francesca miközben nézte, érezte, hogy egy kéz telepedik a vállára, és egy hang susog a fülébe: – Nem ő az egyetlen, akinek meg kell szereznie. – Nicky Gwynwyck, te undorító szexsátán – mondta Francesca megfordulva, hogy futó csókot leheljen a férfi frissen borotvált állára. – Épp most találkoztam a legszórakoztatóbb kisemberrel. Ismered? Nicholas megrázta a fejét. – Miranda barátja. Gyere az ebédlőbe, drágám. Meg akarom mutatni neked az új de Kooninget. Francesca kötelességtudóan megszemlélte a festményt, aztán elcsacsogott Nicky pár barátjával. Már meg is feledkezett Lloydról, amikor Miranda sarokba szorította, épp amint menni készültek Nicholasszal. – Gratulálok, Francesca – mondta Miranda –, hallottam a nagyszerű hírt. Úgy látszik, megvan hozzá a tehetséged, hogy mindig talpra ess. Mint a macska… Francesca szívből gyűlölte Nicholas húgát. Ugyanolyan száraznak és szúrósnak tartotta, mint a barna kórót, amire hasonlított, ráadásul Miranda nevetséges módon féltette a bátyját, aki elég idős volt ahhoz, hogy vigyázzon magára. A két nő már rég feladta a kísérletet, hogy felszínes udvariasságnál mélyebb viszonyt tartsanak fenn. – Apropó, macskák – kedveskedett Francesca –, istenien nézel ki, Miranda. Milyen okosan összeválogattad a csíkosat a kockással. De miféle hírről beszélsz? – Lloyd filmjéről, természetesen. Mielőtt elment, mesélte, hogy beválogatott egy fontos szerepre. A teremben mindenki sárga lett az irigységtől. – Te tényleg elhitted? – cikornyázta Francesca a szemöldökét. – Nem kellett volna? – Isten ments. Nem fogok lealacsonyodni odáig, hogy egy negyedrangú filmben szerepeljek. Csak Könyvek

83

Luxusmucus

Nicholas húga hátravetette a fejét és felnevetett, szeme természetellenesen csillogott. – Szegény Francesca. Negyedrangú, még csak az kéne. Azt hittem, mindenkit ismersz. Nyilvánvalóan nem vagy olyan au courant, mint hitetni szeretnéd. Francesca, aki a legtájékozottabbnak tartotta magát azok között, akiket ismert, alig tudta leplezni bosszúságát. – Hogy érted ezt? – Sajnálom, drágám, nem akartalak megsérteni. Csak meglep, hogy még nem hallottál Lloydról. Négy évvel ezelőtt Arany Pálmát nyert Cannes-ban, nem emlékszel? A kritikusok egyszerűen megőrülnek érte, minden filmje csodálatos allegória, és mindenki meg van győződve róla, hogy az új produkciója hatalmas siker lesz. Csak a legjobbakkal dolgozik. Francesca enyhe izgatottságot érzett, miközben Miranda a híres színészeket sorolta, akikkel Byron együtt dolgozott. A politikai nézetei ellenére Miranda Gwynwyck iszonyú sznob volt, és ha ő tiszteletre méltó rendezőnek tartotta Lloyd Byront, Francesca úgy döntött, jobban fontolóra kell vennie a férfi ajánlatát. Sajnos amint elhagyták a húga házát, Nicky egy magánklubba vitte, ami most nyílt Chelsea-ben. Majdnem hajnal egyig maradtak, aztán a férfi ismét megkérte a kezét, megint csúnyán összekaptak – leg-leg-leg-leglegutoljára, ami Francescát illette –, s így csak nagyon későn került ágyba. Ennek eredményeképpen jóval tizenkettő után ébredt másnap reggel, akkor is csak azért, mert Miranda felhívta valami képtelen kérdéssel egy varrónővel kapcsolatban. Kiugorva az ágyból Cissy szobalányát szidta, amiért az nem ébresztette fel korábban, majd átrohant a vendégszoba szőnyegpadlóján, futtában kioldva ón- és lazacszínű Natori hálóingének kötőjét. Gyorsan lefürdött, felkapott egy fekete gyapjúnadrágot, skarlátvörös és sárga Sonia Rykiel pulóverrel. Felkente a legminimumabb pirosítót, szemfestéket és szájfényt, felráncigált egy térdig érő cipzáras csizmát és Byron hoteljébe száguldott, ahol a recepciós közölte, hogy a rendező már kijelentkezett. Csak Könyvek

84

Susan Elizabeth Phillips

– Hagyott üzenetet? – kérdezte Francesca, ujjaival türelmetlenül dobolva a pulton. – Megnézem. A recepciós egy borítékkal tért vissza. Francesca feltépte, és gyorsan átfutotta az üzenetet. Hozsanna, Francesca drágám! Ha ezt olvassa, akkor észhez tért, bár teljességgel ember-kínzás volt magától, hogy nem hívott, mielőtt elutaztam. Legkésőbb péntekre Louisianában kell lennie. Repüljön a mississippi Gulfportba, és fogadjon egy sofőrt, aki a Wentworth ültetvényre viszi a mellékelt útleírásnak megfelelően. Az asszisztensem intézi a munkavállalási engedélyt, a szerződést stb., és természetesen megtéríti az útiköltségeit, mikor megérkezik. Ha elfogadja, sürgönyözzön azonnal az ültetvény címére, hogy leessen a nagy kő a szívemről. Ciao, gyönyörű új sztárom! Francesca a retiküljébe rejtette az útbaigazítást Byron üzenetével együtt. Eszébe jutott, milyen pompás volt Marisa Berenson a Cabaret-ban és a Barry Lyndonban, s milyen féltékeny volt ő, amikor látta a filmet. Micsoda csodás pénzkereset! Aztán összeráncolta a homlokát, mikor eszébe jutott Byron megjegyzése az útiköltségei megtérítéséről. Bárcsak elkapta volna még, hogy megvetesse vele a jegyét. Most fizetheti maga, és szinte teljesen biztos volt benne, hogy nincs elég pénz a számláján a repülőjegyre. Ez a nevetséges képtelenség a hitelkártyáival ezt a megoldást ideiglenesen kizárta, és a tegnap este után teljességgel visszautasította, hogy szóba álljon Nickyvel. De akkor honnan fog pénzt szerezni a repülőjegyre? A pult mögötti órára pillantott és látta, hogy elkésett a fodrásztól. Sóhajtva a hóna alá csapta a retiküljét. Kell találnia valami módot. Csak Könyvek

85

Luxusmucus

– Bocsásson meg, Mr. Beaudine. – A Delta járat begyes légiutaskísérője megállt Dallie ülése mellett. – Adna egy aláírást az unokaöcsémnek? A középiskolai golfcsapatban játszik. Matthew-nak hívják és nagy rajongója. Dallie elismerő mosolyt villantott a nő mellére, majd az arcára emelte a tekintetét, ami nem volt olyan jó, mint a teste többi része, de így is elég tűrhető. – Örömmel – felelte, és elvette a tollat meg a jegyzettömböt, amit a nő odanyújtott neki. – Remélem, jobban játszik, mint én az utóbbi időben. – A másodpilóta említette, hogy volt egy kis gond pár hete Firestone-ban. – Drágám, jó nagy pácban voltam Firestone-ban. A légiutas-kísérő elismerően felnevetett, majd lehalkította a hangját, hogy csak Dallie hallja. – Fogadni mernék, hogy a golfpályán kívül is pácban van sokszor. – Minden tőlem telhetőt megteszek. – Dallie lassan rámosolygott. – Keressen meg, amikor legközelebb Los Angelesben jár, jó? – A nő firkantott valamit a jegyzettömbre, amit Dallie visszaadott neki, kitépte a lapot, és újabb mosoly kíséretében átnyújtotta. Miközben az utaskísérő távozott, Dallie a farmerja zsebébe süllyesztette a papírt a másik mellé, amit az Avis pultnál dolgozó lány csúsztatott neki, mikor elhagyták Los Angelest. Skeet rámordult az ablak mellől. – Fogadni mernék, hogy nincs is unokaöccse, de ha mégis, soha nem hallott rólad. Dallie kinyitotta Vonnegut A bajnokok reggelije puhakötésű példányát, és olvasni kezdett. Majdnem éppannyira gyűlölt Skeettel beszélgetni egy repülőgépen, mint minden mást. Skeet nem szeretett utazni, kivéve négy Goodyear radiálon és sztrádán. Azon pár alkalommal, amikor le kellett mondaniuk Dallie legújabb Riviérájáról, hogy átrepüljék az országot egy bajnokság kedvéért – mint most Atlantából Los Angelesbe és vissza –, Skeet alapmodora, mely a legjobb indulattal is szúrós volt, mogorvává vált. Most haragosan nézett Dallie-re. – Mikor szerzünk már egy lakókocsit? Rühellem ezeket az átkozott gépeket, és ne gyere nekem megint a Csak Könyvek

86

Susan Elizabeth Phillips

fizika törvényeivel. Te is tudod meg én is, hogy semmi nincs a föld és közöttünk, csak levegő, és a levegőtől bajosan várható el, hogy fenntartson egy ekkora izét. Dallie behunyta a szemét és kedvesen megszólalt: – Pofa be, Skeet. – Ne merészelj elaludni! A fenébe, Dallie, komolyan mondom! Tudod, mennyire gyűlölök repülni. A legkevesebb, amit tehetsz, hogy ébren maradsz, és szóval tartasz. – Fáradt vagyok. Tegnap este nem aludtam ki magam. – Nem csoda. Kettőig tivornyáztál, aztán visszahoztad magaddal azt a rühes dögöt. Dallie kinyitotta a szemét és Skeetre sandított oldalról. – Nem hinném, hogy Astrid örülne, ha tudná, hogy rühes dögnek nevezed. – Nem őt! A kutyát, te marha! A fenébe, Dallie, a motelszoba falán keresztül hallottam annak a korcsnak a nyüszítését. – Mit kellett volna tennem? – fordult oda Dallie, hogy viszonozza Skeet mogorva pillantását. – Hagyni, hogy éhen vesszen az országút mentén? – Mennyit hagytál a motel recepcióján ma reggel, amikor eljöttünk? – Dallie mormogott valamit, amit Skeet nem igazán akart érteni. – Mit mondtál? – kérdezte harciasan. – Százat, azt! Százat most és százat jövőre, ha visszajövök és jó kondiban találom a kutyát. – Barom – morogta Skeet. – Te meg a csavargóid. Harminc államban van rühes kutyád elszállásolva a moteligazgatóknál. Nem is értem, hogy tudod követni. Kutyák. Elkóborolt kölykök… – Kölyök csak egy volt, és még aznap feltettem egy Trailways buszra. – Te meg az átkozott csavargóid. Dallie lassan tetőtől talpig végigmérte Skeetet. – Igen. Én és az átkozott csavargóim. Csak Könyvek

87

Luxusmucus

Ez egy időre betapasztotta Skeet száját, ami Dallie határozott célja volt. Másodjára is kinyitotta a könyvét és három összehajtott kék levélpapír hullott az ölébe. Kinyitotta, megnézte a hancúrozó Snoopyk alkotta fejlécet a tetején és az X-ek sorát az alján, majd olvasni kezdte. Drága Dallie! A Rocky Halley úszómedencéje mellett fekszem, köztem és a levélpapír között csupán öt centinyi bíborszínű bikinivel. Emlékszel Sue Louise Jeffersonra, a kislányra, aki a Dairy Queenben dolgozott, becsapta a szüleit és a kelet-texasi baptisták helyett északra utazott Purdue-ba, mert a Boilermaker pomponos lánya akart lenni, de az Ohio állami meccs után felcsinálta egy Buckeye-beli hátvéd? (Purdue vesztett 21-13-ra.) Mindegy, egyik nap eszembe jutott, amikor Sue Louise pár évvel ezelőtt még Wynette-ben lakott és úgy érezte, hogy a Wynette Középiskola és a fiúja kezd az agyára menni. Sue Louise rám nézett (én vanilia-csokis csavart fagyit rendeltem öntettel) és azt mondta: „Arra gondoltam, Holly Grace, hogy az élet olyan, mint a Dairy Queen. Vagy a hideg futkározik tőle a hátadon, olyan jó, vagy elolvad a kezedben. Az élet elolvad, Dallie. Miután ötven százalékkel túlteljesítettem azoknak a vérszívóknak a kvótáját a Sports Equipment Internationalnél, a múlt héten behívatott az irodába az új alelnök és közölte, hogy mást küldenek délnyugatra területi értékesítési menedzsernek. Mivel az a Valaki Más történetesen férfi, és alig teljesítette tavaly a kvótát, a plafonon voltam, és megmondtam az alelnöknek, hogy egy esélyegyenlőségi per elébe néz. Ő azt felelte: – Ugvan-ugyan, drágám. Maguk nők túl érzékenyek. Bízzon bennem. – Ekkor megmondtam neki, hogy abban sem bíznék, hogy nem lenne merevedése egy női öregek otthonában. Szó szót követett, ezért fekszem most a régi 22-es úszómedencéje mellett ahelyett, hogy repülőtereken laknék.

Csak Könyvek

88

Susan Elizabeth Phillips

Hírek az élet napos oldaláról: addig farrahfawcetteztem a hajam, amíg szinte tökéletes nem lett, és a Firebird remekül gurul. (A karburátor volt, ahogy megmondtad.) Ne dőlj be senkinek, és üssd tovább a birdie-ket. Szeretettel: Holly Grace Ui.: Csak kitaláltam azt a dolgot Sue Louise Jeffersonról, úgyhogy ha legközelebb Wynette-ben jársz, ne említsd neki a Buckeye-beli hátvédet. Dallie mosolygott, négyrét hajtogatta a levelet és a mellényzsebébe tette, a szívéhez legközelebbi helyre, ahol megtalálhatja.

Csak Könyvek

89

Luxusmucus

6

A

limuzin 1971-es volt, légkondicionáló nélkül. Francesca számára különösképp bosszantó, a rekkenő forróság ugyanis selyemgubót font köré. Bár az Egyesült Államokban tett utazásai a mai napig Manhattenre és Hamptonsra korlátozódtak, s túlságosan el volt foglalva a ballépésével ahhoz, hogy érdeklődést mutasson az ismeretlen táj iránt, ami mellett elhaladtak, mióta egy órával ezelőtt elhagyták Gulfportot. Hogy lőhetett ekkora bakot a ruhaválasztással? Undorodva lenézett vastag fehér gyapjúnadrágjára és hosszú ujjú zellerzöld kasmírpulóverére, mely viszketősen tapadt a bőrére. Október elseje volt! Ki gondolta volna, hogy ilyen meleg lesz? Közel huszonnégy óra utazás után a szemhéja kezdett lecsukódni a fáradtságtól, testét belepte a por. Gatwickből a JFK-re repült, onnan Atlantába, majd Gulfportba, ahol a hőmérséklet harminchét és fél fok volt árnyékban, és az egyetlen sofőrnek, akit fel tudott hajtani, olyan autója, amiben nem volt légkondicionáló. Csak arra tudott gondolni, hogy odaérjen a hoteljába, rendeljen egy hűsítő gintonikot, vegyen egy nagy hideg zuhanyt és átaludja a következő huszonnégy órát. Csak Könyvek

90

Susan Elizabeth Phillips

Mihelyt lejelentkezik a stúdiónál, és megtudja, hol szállásolták el, pontosan ezt fogja tenni. Elhúzta nyirkos pulóverét izzadt bőrétől, és próbált valami vidám dologra gondolni, amíg a hotelbe ér. Oltári kaland lesz, mondta magának. Bár nem rendelkezett színészi gyakorlattal, mindig jól tudott utánozni, és keményen fog dolgozni, hogy elbűvölje a kritikusokat, és minden nagy rendező őt akarja szerződtetni. Remek partikra fog járni, szép karriert fog befutni és zsákszámra keresi a pénzt. Ez hiányzott az életéből, a megfoghatatlan „valami”, amit soha nem tudott megfogalmazni. Miért nem jutott eszébe hamarabb? Ujja hegyével hátrasimította a haját a halántékáról, és gratulált magának, amiért olyan simán vette az akadályt, amit a repülőjegy fedezetének előteremtése jelentett. Mihelyt túljutott az ötlet kezdeti megrázkódtatásán, jó heccnek tartotta. Sok felső tízezerbeli viszi be a ruháit az üzletekbe, amik megveszik a márkás cuccokat, hogy újra eladják; nem is értette, miért nem tette meg hónapokkal ezelőtt. A kiárusításból befolyt összegből fedezte az első osztályú repülőjegyét és rendezte a legsürgetőbb számláit. Az emberek szükségtelenül túlbonyolítják a pénzügyi dolgokat, jött rá, amikor csak egy kis kezdeményezőkészség kell a nehézségek megoldására. Különben is, irtózott a tavalyi modellek viselésétől, most majd elkezdhet megvásárolni egy teljesen új ruhatárat, amint a stúdió megtérítette az útiköltségét. A kocsi élő tölgyfákkal szegélyezett hosszú behajtóra fordult. A nyakát nyújtogatta, mikor bevettek egy kanyart és megpillantott egy helyreállított kúriát, egy háromszintes tégla- és faépületet hat bordázott oszloppal, melyek kecsesen sorakoztak az elülső verandán. Ahogy közelebb értek, huszadik századi teherautók és egyterűek kompániáját vette észre a polgárháború előtti ház mellett parkolni. A járművek éppolyan oda nem illőek voltak, mint a stáb tagjai, akik rövidnadrágban és vagy pólóban, vagy meztelen felsőtesttel, vagy pántos topban jártak-keltek. A sofőr megállította a kocsit, és hozzá fordult. Sárgásbarna munkásinge gallérján hatalmas kerek, amerika kétszázéves Csak Könyvek

91

Luxusmucus

évfordulós jelvénye díszelgett. Felül az „1776-1976”, míg középen és alul az „AMERIKA” és a „LEHETŐSÉGEK HAZÁJA” felirat volt olvasható. Amióta leszállt a JFK-re, Francescára mindenhonnan bicentenáriumos dolgok köszöntek. Az ajándékboltok tömve voltak emlékérmekkel és a Szabadság-szobor olcsó műanyag modelljeivel. Amikor áthaladtak Gulfporton, látta, hogy még a tűzcsapokat is átfestették úgy, hogy polgárőröknek látszódjanak. Annak, aki egy olyan öreg országból jött, mint Anglia, e csekélyke kétszáz év ilyen szintű ünneplése túlzásnak tűnt. – Negyvennyolc dollár – közölte angolul a taxisofőr olyan erős akcentussal, hogy Francesca alig értette meg. Az amerikai valuta között lapozgatott, amit angol fontért vásárolt, amikor leszállt a JFK-re, és átnyújtotta a férfinak majd’ az összeset hatalmas borravaló és egy mosoly kíséretében. Aztán kiszállt a taxiból és kivette a kozmetikai táskáját. – Francesca Day? – Bodros hajú, fityegő fülbevalós fiatal nő sietett felé a pázsiton. – Igen? – Helló. Sally Calaverro vagyok. Isten hozta a semmi közepén. Attól tartok, hogy azonnal szükségünk van magára a ruhatárban. A sofőr letette Francesca lábához a Vuitton bőröndöt. Francesca szemügyre vette Sally gyűrött indiai pamutszoknyáját és barna pántos topját, amit ostoba módon úgy határozott, hogy melltartó nélkül visel. – Az lehetetlen, Miss Calaverro – felelte. – Mihelyt találkoztam Mr. Byronnal, a hotelba megyek, aztán lefekszem. Huszonégy órája csak annyit aludtam, amennyit a gépen, és rettenetesen elfáradtam. Sallynek arcizma sem rándult. – Nos, attól tartok, hogy egy kicsit még fel kell tartóztatnom, de megpróbálok sietni, amennyire tudok. Lord Byron megváltoztatta a forgatási tervet, és holnap reggelre el kell készítenünk a kosztümjét. – De hát ez lehetetlen. Holnap szombat. Szükségem van pár napra, hogy berendezkezdjek. Csak nem várja el, hogy dolgozni kezdjek abban a pillanatban, ahogy megérkeztem. Csak Könyvek

92

Susan Elizabeth Phillips

Sally kedvessége elpárolgott. – Ez a show-biznisz, drágám. Hívja fel az ügynökét. – A Vuitton utazótáskára pillantott, aztán odakiáltott valakinek Francesca háta mögött. – Hé, Davey, vidd el Miss Day cuccait a tyúkketrechez. – Tyúkketrec! – kiáltotta Francesca, és kezdett őszintén megriadni. – Nem tudom, mi ez az egész, de azonnal a hotelba akarok menni. – Igen, ezzel mindannyian így vagyunk. – Sally olyan mosolyt vetett Francescára, mely súrolta a pökhendiség határát. – Ne aggódjon, ez nem igazi tyúkól. A ház, ahol mindannyian lakunk, a birtok mellett áll. Pár évvel ezelőtt szanatórium volt; az ágyak még mindig emelhetők. Azért hívjuk tyúkólnak, mert úgy néz ki. Ha nincs baja a csótányokkal, nem olyan rossz. Francesca nem volt hajlandó bekapni a horgot. Ez történik, ha az ember beosztottakkal vitatkozik. – Azonnal beszélni akarok Mr. Byronnal – jelentette ki. – Bent forgat a házban, de nem szereti, ha zavarják. – Sally tapintatlanul végigmérte, és Francesca érezte gyűrött, oda nem illően télre való ruháinak lebecsmérlését. – Megkockáztatom – felelte gúnyosan, hosszan, keményen a kellékes szemébe nézve, mielőtt hátravetette a haját és elsétált. Sally Calaverro nézte, ahogy elmegy. A törékeny, karcsú testet vizsgálta, nem megfeledkezve a tökéletes sminkről és a ragyogó hajzuhatagról. Hogy tudta így dobálni a haját egyetlen rándítással? A szép nők hajdobáló leckéket vesznek, vagy mi? Sally meghúzta saját, dauertól kiszáradt, elszálkásodott végű hajtincsét. A társaságban minden rendes hím tizenkét évesként kezd el viselkedni, ha meglát egy ilyen nőt, gondolta Sally. Már hozzászoktak az ifjú sztárjelöltekhez, ez azonban más volt csilli-villi brit akcentusával és pillantásával, mely arra emlékeztetett, ha rád nézett, hogy a szüleid a fedélközben szelték át az óceánt. Sally számtalan órán át figyelte túl sok szinglibárban, hogyan kajálják férfiak ezt a felsőbbrendű, leereszkedő stílust. Csak Könyvek

93

Luxusmucus

– A francba – mormolta és egy huszonöt centes rossz oldalára vésett kövér, slampos dromedárnak érezte magát. Lehet, hogy Miss Őfelsége fulladozott kétszáz dolláros kasmír pulóverében, de olyan fessnek és frissnek látszott, mintha most lépett volna ki egy magazinból. Voltak nők, akik egyszerűen azért születtek a világra, hogy más nők gyűlölni tudják őket, és Francesca Day, döntötte el Sally, határozottan közéjük tartozott. Dallie érezte, ahogy rátelepedik a Hétfők Réme, noha szombat volt, és előző nap látványos hatvannégyet ütött a tizennyolc lyukú pályán egy régi barátjával Tuscaloosa mellett. A Hétfők Réme elnevezést adta borús hangulatainak, ami sokkal gyakrabban fogta el, mint szerette volna, belémélyesztve éles fogát és kiszívva belőle minden nedvet. A Hétfők Réme általában sokkal több mindent tönkretett, mint ütéseit a hármas és négyes vasakkal. Howard Johnson kávéja felett görnyedt, és az étterem kirakatán át bámult kifelé a parkolóra. A nap még nem kelt fel egészen, és néhány álmos szemű kamionsofőrtől eltekintve az étterem üres volt. Próbálta meggyőzni magát rosszkedve alaptalanságáról. Jó szezonja van, emlékeztette magát. Nyert pár bajnokságot, a PGA megbízottal, Deane Beamennel pedig nem vitatkozott többet két-három alkalomnál a megbízott kedvenc vesszőparipájáról: a profi golfozóhoz méltatlan viselkedésről. – Mi lesz? – kérdezte a pincérnő, aki megállt az asztalánál, narancssárga-kék kendője a zsebébe tűrve. Afféle patyolattiszta, lakkozott hajú és jól sminkelt kövér nő volt, aki ad magára, és az ember azt mondja róla, szép arca van a sok zsír ellenére. – Steak és sült krumpli – felelte Dallie, visszaadva az étlapot. – Két tojás mindkét oldalán megsütve, és még egy gallon kávé. – Csészében vagy intravénásán? Dallie nevetett. – Maga csak hozza ki, drágám, én meg majd eldöntőm, hová öntsem. – A fenébe, szerette a pincérnőket. A legjobb nők voltak a világon. Eszesek, pimaszok és mindegyiknek volt egy története. Csak Könyvek

94

Susan Elizabeth Phillips

Ez személy szerint pár pillanatig őt nézte, mielőtt elment, jóképű vonásait mustrálva, gondolta Dallie. Mindig ez volt, ő pedig általában nem bánta, ha csak nem félmohó pillantással tették, ami arról árulkodott, hogy akarnak tőle valamit, amit nem adhat meg. A Hétfők Réme teljes erővel lesújtott rá. Épp ma reggel, amint felkelt az ágyból és a tus alatt állva próbálta nyitva tartani véreres szemét, a Medve odalépett hozzá és a fülébe súgta: Mindjárt Halloween, Beaudine. Az idén hová bújsz el? Dallie a hideg felé fordította a csapot, amennyire csak tudta, de a Medve nem tágított. Honnan az ördögből veszi egy olyan hitvány senki, mint te, hogy egy levegőt szívhat velem? Elhessegette az emléket, mikor az étel megérkezett Skeettel együtt, aki becsúszott a bokszba. Átlökte az asztalon a tányért és elfordította a fejét, amíg Skeet kézbe vette a villát és beleszúrta a véres steakbe. – Hogy érzed magad ma, Dallie? – Nem panaszkodom. – Kicsit sokat ittál tegnap este. Vállat vont. – Futottam pár mérföldet ma reggel. Lenyomtam néhány fekvőtámaszt. Kiizzadtam. Skeet felnézett, késsel-villával a kezében. – Aha. – Mi a fenét jelentsen ez? – Nem jelent semmit, Dallie, kivéve, hogy szerintem megint elkapott a Hétfők Réme. Dallie ivott egy korty kávét. – Természetes dolog, hogy az ember kezd levert lenni a szezon vége felé: az a sok motel, az a sok utazás. – Különösen, ha az ember nyomába sem ér a nagyoknak. – A bajnokság az bajnokság. – Lószart. – Skeet visszatért a steakhez. Pár perc csend állt be közéjük. Végül Dallie szólalt meg. – Kíváncsi lennék, Nicklaust elkapta-e valaha a Hétfők Réme? Csak Könyvek

95

Luxusmucus

Skeet lecsapta a villáját. – Ne kezd el megint Nicklaust! Valahányszor róla agyalsz, a játékod pocsék lesz. Dallie eltolta a kávéscsészét és felvette a számlát. – Adj pár gyorsítót. – A picsába, Dallie, azt hittem, már leszoktál róla. – Akarod, hogy versenyben maradjak ma, vagy sem? – Persze hogy azt akarom, hogy versenyben maradj, csak nem tetszik, ahogy az utóbbi időben eléred. – Pofa be és add ide a pirulákat! Skeet a fejét csóválta és azt tette, amit mondtak neki, benyúlt a zsebébe és áttolta a fekete kapszulákat az asztalon. Dallie felkapta őket. Miközben lenyelte, nem kerülte el a figyelmét, hogy kissé vicces ellentmondásban van az, ahogy karban tartja testét a sporttal és az, ahogy álmatlan éjszakákkal, ivászattal és azokkal az utcai drogokkal rongálja, amiket Skeettel a zsebében hordat. De nem érdekelte. A pénzt bámulta, amit az asztalra dobott. Amikor az ember Beaudine-nak születik, arra predesztináltatik, hogy ne végelgyengülésben haljon meg. – Ez a ruha borzalmas! Francesca magát nézte a rögtönzött ruhaszalonként szolgáló lakókocsi végében felállított hosszú tükörben. Szemét borostyánszínű festékkel és sűrű műszempillákkal nagyították meg a felvétel kedvéért, haját középen kettéválasztották, a halántékára fésülték, és a füle alá lógó karikákba fonták. A korabeli frizuradivat egyszerre volt bűbájos és hízelgő, így nem is szállt vitába a férfival, aki épp az imént készült el vele, a ruha azonban más volt. Az ő divattudatos szemében a bárgyú pink taft a többrétegű, zsabós fehér csipkefodrokkal, amik a szoknyát szegélyezték, túlédes eperkrémes fánknak tetszett. A derékrész olyan szoros volt, hogy alig bírt levegőt venni, a fűző annyira feltolta a mellét, hogy épp csak a mellbimbója nem buggyant ki, azonkívül minden. A ruhának sikerült giccsesnek és közönségesnek tűnnie egyszerre, kétségtelenül fikarcnyit sem Csak Könyvek

96

Susan Elizabeth Phillips

hasonlítva azokra a kosztümökre, amiket Marisa Berenson viselt a Barry Lyndonban. – Egyáltalán nem ilyenre gondoltam és kizárt, hogy viseljem – mondta határozottan. – Csinálniuk kell valamit. Sally Calaverra a kelleténél nagyobb erővel harapott le egy darab rózsaszín cérnát. – Ezt a kosztümöt tervezték a szerepre. Francesca megrótta magát, amiért nem fordított nagyobb figyelmet a ruhára tegnap, amikor Sally rápróbálta. De annyira el volt foglalva a kimerültségével és Lloyd Byron túlzott makacsságával, amikor a rossz körülményekre panaszkodott, hogy nem is nézte meg a kosztümöt. Most kevesebb, mint egy órája volt, hogy ott teremjen három jelenete közül az első forgatásán. Legalább a férfiak segítőkészek voltak a stúdiónál, kerestek neki egy kényelmesebb szobát saját fürdővel, hoztak neki tálcán ennivalót és az áhított gintonikot. Noha a „tyúkól” pici ablakaival és sárga furnéros bútoraival borzalmas volt, úgy aludt, mint a bunda, és igazi várakozással teli izgalmat érzett reggel, amikor felébredt – legalábbis addig, amíg másodszorra is meg nem látta a kosztümjét. Miután megfordult, hogy a ruha hátulját is megnézze, úgy döntött, Sally tisztességérzetére fog apellálni. – Biztos van másik. Én egyáltalán nem viselek rózsaszínt. – Lloyd Byron jóváhagyta a jelmezt, nem tehetek semmit. – Sally beakasztotta az utolsó kapcsot, ami hátul a ruhát fogta a szükségesnél sokkal erősebben összehúzva. Francescának elakadt a lélegzete a kényelmetlen fűzőtől. – Miért hívja ilyen nevetségesen: Lloyd Byron? – Ha ezt meg kellett kérdeznie, nem ismeri eléggé. Francesca nem hagyta sem a kellékesnek, sem a jelmeznek, hogy kedvét szegjék. Végül is szegény Sallynek kell egész nap ebben a szörnyű lakókocsiban dolgoznia. Mindenki barátságtalan lenne a helyében. Emlékeztette magát, hogy egy nagynevű filmben kapott szerepet. Különben is, az ő külseje túlragyog minden jelmezt, még ezt is. De azt mindenképpen el kell intéznie, hogy kapjon egy Csak Könyvek

97

Luxusmucus

hotelszobát. Nem áll szándékában még egy éjszakát olyan helyen tölteni, ahol nincs szobaszerviz. Papucsának rokokó sarka csikorgott a kavicsokon, miközben átvágott a kocsibejárón és a kúria felé tartott, hatalmas abroncsos szoknyája jobbra-balra ringott. Ezúttal nem követte el azt a tegnapi hibát, hogy lakájokkal próbáljon meg tárgyalni. Most egyenesen a producerhez ment panasznapot tartani. Tegnap Lloyd Byron azt mondta, azért akarja egy helyre elszállásolni a stábot és a szereplőket, hogy fokozza a közösségi szellemet, de Francesca gyanította, hogy csak zsugori. Ami őt illette, egy nagynevű filmben szerepelni nem kárpótolta azért, hogy úgy éljen, mint egy barbár. Némi kérdezősködés után végre megtalálta Lew Steinert, a Véres Torkolat producerét. A Wentworth-kúria halljában állt a szalon előtt, ahol Francesca jelenetéhez a díszletet felállították. A férfi slampos megjelenése meglepte. Kövér volt és borostás, arany egyiptomi füles keresztjével, mely hawaii mintás ingének nyitott gallérjában lógott, inkább illett egy lopott órákat árusító sarki boltba a Sohóban. Francesca átlépett a hall szőnyegén kígyózó kábelkötegeken és bemutatkozott. Mikor a férfi felnézett csiptetős írótáblájából, Francesca panaszáradatba kezdett, de végig sikerült megőrizni a derűt a hangjában. – …Beláthatja, Mr. Steiner, hogy nem tölthetek még egy éjszakát azon a borzalmas helyen; biztos vagyok benne, hogy megérti. Szükségem van egy hotelszobára az est beállta előtt. – Megnyerően a férfira mosolygott. – Képtelenség úgy aludni, hogy az embernek attól kelljen rettegnie, mikor falják fel a csótányok. A férfi szánt pár percet Francesca megemelt keblének fixírozására, majd elhúzott egy összecsukható széket a faltól és leült rá, úgy szétterpesztve a lábát, hogy combján megfeszült a khaki szövet. – Lord Byron mondta, hogy maga igen csinos, de nem hittem neki. Ebből is látszik, milyen okos vagyok. – Visszatetsző cuppanó hangot hallatott a szája sarkával. – Csak a vezetőknek van Csak Könyvek

98

Susan Elizabeth Phillips

hotelszobájuk, édesem és csak azért, mert benne van a szerződésükben. A többi parasztnak nyomorognia kell. – A „paraszton” van a lényeg, ugye? – csattant fel Francesca, megfeledkezve minden megegyezés-keresésre tett erőfeszítéséről. Az összes filmes ilyen gonosz? Hirtelen megharagudott Miranda Gwynwckre. Vajon tudta, hogy milyen ádáz körülmények várnak itt rá? – Ha nem kell a meló – vont vállat Lew Steiner –, tucatnyi buta tyúkot tudok hozatni ma délutánra, akik szívesen átveszik a helyét. Őlordsága alkalmazta, nem én. Buta tyúk! Francesca érezte, hogy vörös köd gyűlik a szemhéja mögött, mikor azonban kinyitotta a száját, hogy kifakadjon, egy kéz fonódott a vállára. – Francesca! – kiáltotta Lloyd Byron maga felé fordítva, majd arcon csókolta és elterelte a figyelmét arról, hogy mérges. – Egyszerűen elragadóan fest! Nem gyönyörű, Lew? Az a zöld macskaszem! Az a hihetetlen száj! Nem megmondtam, hogy tökéletes lesz Lucinda szerepére, és minden pénzt megér, hogy idehozassuk? Francesca már épp figyelmeztetni akarta a férfit, hogy ő volt az, akinek ez pénzbe került és minden pennyjét vissza akarja kapni, de mielőtt egy szót is szólhatott volna, Lloyd Byron folytatta. – Brilliáns a ruha. Gyermekiesen ártatlan, mégis érzéki. Tetszik a haja. Hé, mindenki, ő Francesca Day! Francesca méltányolta a bemutatást, aztán Byron félrehúzta és méretre készült vaníliaszínű utcai rövidnadrágja zsebéből elővéve egy halványsárga zsebkendőt, finoman a homlokához nyomkodta. – Ma és holnap vesszük fel a jeleneteit, az operatőröm egyszerűen el lesz ragadtatva. Nincs szövege, úgyhogy nem kell izgulnia. – Nem izgulok – jelentette ki Francesca. Az ég szerelmére, a walesi herceggel randevúzott! Hogy gondolhatja bárki is, hogy ettől izgulna? – Lloyd, ez a ruha… – Pompás, igaz? – A férfi bekísérte a szalonba, két kamera között és lámpák erdején át odakormányozta a díszlet elejére, melyet Csak Könyvek

99

Luxusmucus

Hepplewhite fotelokkal, damaszttal borított pamlaggal és egy régi ezüst urnában friss virágokkal csinosítottak. – Az ablak előtt fog állni az első jelentben. Hátulról fogom megvilágítani, magának csak annyi a dolga, hogy előremegy, amikor mondom, és hagyja, hogy az a gyönyörű arca lassan fókuszba kerüljön. A férfi megjegyzése a gyönyörű arcára némileg enyhített neheztelésén a bánásmód miatt, ami érte, és sokkal kedvesebben nézett rá. – Gondoljon az „életerőre” – bíztatta Byron. – Látta Fellini néma szereplőit. Jóllehet Lucinda egy szót sem szól, a jelenlétével kinyúl a vászonról és torkon ragadja a nézőket. Az elérhetetlen szimbóluma. Életerő, vibrálás, bűbáj! – Összeszorította a száját. – Ó, istenem, remélem, nem lesz olyan ezoterikus, hogy a kretén nézők félreértsék a lényeget. A következő egy órában Francesca mozdulatlanul állt, míg bemérték a fényt, majd a kamera nélküli próbára koncentrált, amikor az utolsó simításokat is megtették. Bemutatták Fletcher Hallnak, a sötéthajú, zsakettet és nadrágot viselő, kissé gonosznak látszó férfi főszereplőnek. Noha Francesca követte a színészekről szóló pletykákat, még soha nem hallott róla, és ismét azon kapta magát, hogy kétségek rohanják meg. Miért nem ismeri itt senki nevét? Lehet, hogy hibázott, amikor vakon fejest ugrott ebbe az egészbe anélkül, hogy előtte tudakozódott volna a produkcióról. Talán el kellett volna kérnie a forgatókönyvet… De tegnap átolvasta a szerződését, emlékeztette magát, és úgy tűnt, minden rendben. Balsejtelme fokozatosan elmúlt, ahogy könnyedén leforgatta az első jelenetet, állt az ablak előtt és követte Lloyd utasításait. – Gyönyörű! – kiáltozta a férfi minduntalan. – Csodálatos! Maga őstehetség, Francesca. – A bókok megnyugtatták és a ruha egyre kényelmetlenebb szorítása ellenére képes volt lazítani és flörtölni a felvételek közötti szünetben a stáb azon férfitagjaival, akik olyan figyelmesek voltak hozzá előző este. Lloyd felvette, ahogy átmegy a szobán, mélyen pukedlizik Fletcher Hall előtt és reménytelen sóvársággal teli pillantással Csak Könyvek

100

Susan Elizabeth Phillips

válaszol a monológjára. Ebédidőre, amikor egy órára megszabadították a jelmezétől, arra a felfedezésre jutott, hogy remekül mulat. A szünet után Lloyd a szalon különböző pontjaira állította, ahol közelieket készített róla minden elképzelhető szögből. – Maga gyönyörű, drágám! – kiáltozta. – Istenem, ez a szív alakú arc és az a csodálatos szem egyszerűen tökéletes. Engedjétek ki a haját! Gyönyörű! Gyönyörű? – Amikor szünetet rendelt el, Francesca nyújtózkodott, mint egy macska, amelyiknek épp most vakargatták meg jól a hátát. Késő délutánra jóleső érzése áldozatául esett a fullasztó hőségnek és a szénrudas ívlámpáknak. A forgatás helyszínén forgó ventilátorok vajmi kevéssé hűtöttek, különösen, hogy minduntalan le kellett állítani őket, valahányszor a kamera forogni kezdett. A nehéz fűző és a többrétegű alsószoknya a ruha alá zárták a meleget, s a végén már úgy érezte, menten elájul. – Egyszerűen ma már képtelen vagyok többre – jelentette ki végül, miközben a sminkmester leitatta a kis verítékcseppeket, amik a legvisszataszítóbb módon kezdtek gyöngyözni a halántékán. – Valósággal kitikkadok a melegtől, Lloyd. – Csak még egy jelenetet, drágám. Csak egy utolsót. Nézze a fény beesési szögét az ablakon át. Ragyogni fog a bőre. Kérem, Francesca, maga egy hercegnő. Az én kivételes, hibátlan hercegnőm! Így beállítva hogyan is utasíthatta volna vissza? Lloyd a jelhez vezette, amit a kandalló mellé festettek a padlóra. A film, rakta össze Francesca, egy fiatal angol diáklány érkezésével kezdődött egy mississippi ültetvényre, hogy annak világtól elvonultan élő tulajdonosának menyasszonya legyen, a férfinak, aki Francesca gyanította, Jane Eyre Rochesterére kellett volna hasonlítania, bár Fletcher Hall túl behízelgőnek tűnt ahhoz, hogy romantikus hős legyen. A diáklány szerencsétlenségére, de Francesca szerencséjére Lucinda még aznap tragikusan életét vesztette. Francesca máris elképzelt egy pompás halálos jelenetet, amit kellő mennyiségű visszafogott szenvedéllyel akart eljátszani. Arra még nem jött rá, mi köze Lucindának és az ültetvény birtokosának a Csak Könyvek

101

Luxusmucus

történet fő szálához, mely a jelenben játszódott és rengeteg női szereplő közreműködésével készült, mivel azonban ő nem jelent meg a filmnek abban a részében, nem tartotta fontosnak. Lloyd megtörölte a homlokát egy tiszta zsebkendővel és Fletcher Hallhoz lépett. – Menj Francesca mögé, tedd a kezed a vállára, aztán emeld fel a haját, hogy megcsókolhasd a nyakát. Francesca, ne feledje, hogy maga egész életében burokban nevelkedett. Fletcher érintése megrémíti, de jól is esik. Megértette? Francesca érezte, hogy veríték csurog le a két melle között. – Persze hogy megértettem – felelte házsártosan. Egy sminkes jelent meg mellette és púderozta be a nyakát. Francesca tükröt tartatott vele maga elé, hogy ellenőrizhesse, hogy csinálja. – Ne feledd, Fletcher – folytatta Lloyd –, nem akarom, hogy tényleg megcsókold a nyakát. Csak sejtesd a csókot. Rendben, próbáljuk el. Francesca elfoglalta a helyét, csakhogy újabb végeláthatatlan piszmogást szenvedjen végig, amíg még több fénybeállítást végeztek. Aztán valaki észrevette, hogy Fletcher egy nedves foltban átizzadta a zsakettje hátát, és Sallynek pótzsakettet kellett hozni a kellékes kocsiból. Francesca toppantott a lábával. – Meddig kell még itt ácsorognom? Ez tűrhetetlen! Pontosan öt percet adok még, Lloyd, aztán elmegyek! A férfi jeges pillantást vetett rá. – Ugyan, Francesca, legyünk profik. Mások is fáradtak. – Mások nem cipelnek öt kiló jelmezt. Megnézném, milyen profik lennének, ha megfulladnának. – Még pár perc – mondta Lloyd békülékenyen, majd ökölbe szorította a kezét és színpadiasan a mellkasára vonta. – Használja a feszültséget, amit érez, Francesca. Használja a feszültséget a jelenetben. Adja át Lucindának, egy fiatal lánynak, akit egy új világba küldtek összeházasodni egy idegennel. Mindenki maradjon csendben. Csend, csend, csend. Hadd érezze Francesca a feszültséget. Csak Könyvek

102

Susan Elizabeth Phillips

A mikrofontartó, aki a nap nagy részében kizárólag Francesca felduzzasztott keblével foglalkozott, az operatőrhöz hajolt. – Szívesen érezném a feszültségét. – Állj be a sorba, tesó. Végre megérkezett az új zsakett, és felvették a jelenetet. – Ne mozduljatok! – kiáltotta Lloyd, amint végeztek. – Már csak egy közeli kell arról, ahogy Fletcher megcsókolja Francesca nyakát, és kész vagyunk mára. Egy másodperc az egész. Mindenki kész? Francesca felnyögött, de a helyén maradt. Idáig kibírta – pár perc már nem számít. Fletcher a vállára tette a kezét és felemelte a haját. Undorodott az érintésétől. Hall kifejezetten közönséges volt, egyáltalán nem hozzávaló. – Hajtsa egy kicsit jobban oldalra a fejét, Francesca – utasította Lloyd. – Smink, hol vagy? – Itt, Lloyd. – Akkor gyerünk. A sminkes habozott. – Mit csináljak? – Mit csinálj? – Lloyd teátrálisan a magasba emelte karját a tehetetlenségtől. – Jaaa, igen. – A sminkes szabadkozva elhúzta a száját, majd odakiáltott Sallynek, aki a kamera mögött állt. – Hé, Calaverro, nyúlj be a táskámba és dobd ide Fletcher vámpírfogait. Fletcher vámpírfogait? Francesca úgy érezte, a szíve a torkába ugrik.

Csak Könyvek

103

Luxusmucus

7

V

ámpírfogait? – sikította Francesca. – Miért visel Fletcher vámpírfogakat? – Sally a sminkes tenyerébe csapta az ominózus tárgyakat. – Ez egy vámpiros film, drágám. Mit viseljen, tangát? – Francesca úgy érezte, mintha egy szörnyű rémálomba csöppent volna. Elugrott Fletcher Halltól és Byronra förmedt. – Hazudott nekem! – kiáltotta. – Miért nem mondta, hogy ez egy vámpíros film? Nyomorult, rohadt… Istenem, ezért beperelem; úgy beperelem, hogy semmije sem marad ebben a szánalmas életében. Ha egy percig is azt hiszi, hogy hagyom, hogy a nevem megjelenjen ebben a… ebben a… – Nem tudta kimondani a szót, egyszerűen képtelen volt rá! Marisa Berenson képe villant fel előtte, ahogy a különleges Marisa meghallván, mi történt szegény Francesca Dayjel úgy nevet, hogy patakokban folyik a könny alabástrom arcán. Ökölbe szorította a kezét. – Most azonnal mondja meg, miről szól ez a film! Lloyd horkantott, szemmel láthatóan megsértődött. – Életről és halálról, vérátömlesztésről, az élet eszenciájának átáramlásáról egyik emberből a másikba. Metafizikai dolgokról, amikről magának nyilvánvalóan fogalma sincs. – Elviharzott hirtelen haragjában. Csak Könyvek

104

Susan Elizabeth Phillips

Sally előrelépett és karba tette a kezét, nyilvánvalóan élvezte a helyzetet. – A film egy csapat légiutas-kísérőről szól, akik bérelnek egy kastélyt, amit állítólag kísértetek járnak. Az egykori tulajdonos, a jó öreg Fletcher, aki az elmúlt évszázadot azzal töltötte, hogy elveszett szerelme, Lucinda után vágyakozott, egymás után szívja ki a vérüket. Van egy mellékszál egy női vámpírral és egy férfi sztriptíztáncossal, de az már csak a vége felé. Francesca nem várta meg, hogy többet halljon. Dühös pillantást vetett sorban mindenkire, és kirontott a színről. Abroncsos szoknyája hömpölygött, a vér forrt az ereiben, miközben kirohant a kastélyból a lakókocsik felé, hogy megkeresse Lew Steinert. Bolondot csináltak belőle! Eladta a ruháit és átutazta a fél világot, hogy eljátsszon egy pitiáner szerepet egy vámpíros filmben! Remegett a dühtől, mikor rátalált Steinerre a büfékocsi mellett egy fa alatt üldögélve egy fémasztalnál. Abroncsos szoknyája felakadt hátul, ahogy hirtelen megállt, majd nekiütközött az asztal lábának. – Azért fogadtam el ezt a munkát, mert azt hallottam, hogy Mr. Byron jóhírű rendező! – jelentette ki a kastély felé hadonászva a levegőben. A férfi felnézett sonkás szendvicséből. – Ki mondta? Miranda Gwynwyck arca, az öntelt és elbizakodott, jelent meg lelki szemei előtt, és minden megvilágosodott előtte. Miranda, az állítólagos feminista, abbéli szerencsétlen kísérletében, hogy megvédje az öccsét, szándékosan ártott egy másik nőnek. – Azt mondta, spirituális kinyilatkoztatást tesz! – kiabálta. – Mi köze ennek az egésznek a spirituális kinyilatkoztatáshoz vagy Fellini életerejéhez, az isten szerelmére! Steiner fintorgott. – Mit gondol, miért nevezzük, Lord Byronnak? A szarról is versben beszél. Természetesen az attól még szar marad, de mi nem világosítjuk fel. Olcsó, és gyorsan dolgozik. Francesca félreértés, egy reménysugár után kutatott az agyában, amiért optimista lelke kiáltott. – Mi a helyzet az Arany Pálmával? – kérdezte mereven. Csak Könyvek

105

Luxusmucus

– Az Arany mivel? – Pálma. – Ostobán érezte magát. – A Cannes-i Filmfesztivál. Lew Steiner egy pillanatig csak bámult rá, aztán harsány hangon felkacagott, amivel egy kis sonkadarab is visszajött. – Drágám, az egyetlen „kanna”, amihez Lord Byronnak köze van, az a női mell. A legutóbbi film, amit nekem csinált, a Koedukált mészárlás volt, előtte meg a jó kis Arizóniai rabnők. Nagyon imádták az autósmozikban. Francesca alig tudta kierőszakolni a szavakat a száján. – És tényleg azt várta tőlem, hogy szerepeljek egy vámpíros filmben? – Itt van, nem? Azonnal döntött. – Már nem sokáig! Pontosan tíz perc múlva visszajövök a csomagommal, és elvárom, hogy addigra kiállítson egy váltót a költségeim fedezésére, és kérek egy sofőrt, aki kivisz a reptérre. Ha egyetlen kockát is felhasználnak abból, amit ma filmre vettek, a gatyája rá fog menni, úgy beperelem. – Aláírt egy szerződést, nincs szerencséje. – Fondorlattal csalták ki az aláírásomat. – Baromság. Senki nem hazudott magának. A pénzt pedig elfelejtheti, amíg be nem fejezte a forgatást. – Követelem, hogy fizesse ki, amivel tartozik! – Francesca úgy érezte magát, mint egy alkudozó olcsó sarki halaskofa. – Magának kell állnia az útiköltségemet. Megállapodtunk! – Egy pennyt sem kap, amíg holnap le nem forgatta az utolsó jelenetét. – A férfi visszataszítóan végigfésülte a tekintetével. – Azt, amiben Lloyd azt akarja, hogy meztelen legyen. Az ártatlanság defloreálása, ahogy ő nevezi. – Aznap lát engem Lloyd meztelenül, amikor elnyeri az Arany Pálmát! – Sarkon fordult és el akart robogni, csakhogy a szoknyája egyik gyűlölt rózsaszín fodorja beleakadt a fémasztal sarkába. Kiszabadította, de csak azon az áron, hogy elszakította. Steiner felpattant az asztaltól. – Hé, vigyázzon arra a jelmezre! Fizettem érte!

Csak Könyvek

106

Susan Elizabeth Phillips

Francesca felkapta a mustáros flakont az asztalról és jó sokat nyomott belőle a szoknya elejére. – Milyen kár – gúnyolódott. – Úgy látszik, ki kell tisztíttatni! – Te szuka! – kiáltotta utána a férfi, ahogy elviharzott. – Ki vagy rúgva! Gondoskodni fogok róla, hogy senki ne alkalmazzon, még szemeteskukát üríteni se. – Szuper! – kiáltotta vissza Francesca. – Mert egy életre elegem lett a szemetekből! Megmarkolta a fodrokat, felhúzta a szoknyát térdig, átvágott a füvön és a tyúkólhoz sietett. Soha, de soha nem bántak vele ilyen aljasul egész életében. Miranda Gwynwyck ezért csúnyán meg fog fizetni, ha addig él is. Aznap, ahogy hazaér, hozzámegy Nicholas Gwynwyckhez! Amikor a szobájába ért, sápadt volt a dühtől, és a bevetetlen ágy látványa csak olaj volt a tűzre. Felkapta a ronda zöld lámpát a komódról, elhajította, az pedig összetört a falon. A pusztítás nem segített; még mindig úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Az ágyhoz vonszolta a bőröndjét, betömködte azt a pár ruhaneműt, aminek a kipakolásával előző este vesződött, lecsapta a fedelét és ráült. Mire sikerült a zárat bekattintani, gondosan beigazított tincsei kibomlottak, mellkasa nyirkos volt az izzadtságtól. Ekkor jutott eszébe, hogy még mindig a borzalmas rózsaszín kosztüm van rajta. Kis híján nyüszítve a kiábrándultságtól nyitotta ki ismét a bőröndöt. Minden a Nicky hibája! Mihelyt visszaér Londonba, elviteti magát vele Costa del Solra, egész nap azon a rohadt strandon fog feküdni, és nem csinál mást, csak azon gondolkodik, hogyan csesszen ki vele! Hátranyúlt és viaskodni kezdett a kapoccsal, ami a ruhát összefogta, de duplasoros volt és az anyag annyira ráfeszült, hogy nem tudta megfogni, hogy kipattintsa. Még jobban hátra tekerte a karját egy különösen ocsmány káromkodást eleresztve, de a kapocs nem mozdult. Már éppen beletörődött, hogy segítséget kell keresnie, de eszébe jutott Lew Steiner kövér, önelégült arca, amikor a szoknyájára nyomta a mustárt. Csaknem hangosan felnevetett. Csak Könyvek

107

Luxusmucus

Lássuk, milyen önelégült lesz az arca, amikor rájön, hogy a drága kosztümje eltűnt, gondolta Francesca kárörvendve. Nem volt senki, aki segítsen, így magának kellett vonszolnia a csomagját. Egyik kezével Vuitton bőröndjét cipelve, másikban a kozmetikai táskáját, végigbotorkált a járművekhez vezető úton, csak akkor döbbenve rá, amikor odaért, hogy nincs, aki elvigye Gulfportba. – Sajnálom, Miss Day, de azt mondták, minden kocsira szükség van – mormolta az egyik férfi, nem nézve a szemébe. Francesca egy pillanatig sem hitt neki. Lew Steiner keze volt a dologban, utolsó, kicsinyes bosszú! Egy másik stábtag sokkal segítőkészebb volt. – Van egy benzinkút nem messze innen. – Fejrándítással mutatta az irányt. – Onnan hívhat taxit. A gondolat, hogy a bekötőúton végigmenjen, épp elég rémisztő volt, pláne hogy egészen a töltőállomásig. Már éppen arra az elhatározásra jutott, hogy le kell nyelnie a büszkeségét és visszamennie a tyúkólba, hogy átöltözzön, amikor Lew Steiner lépett ki az egyik Airstream lakókocsiból és vigyorgott rá önelégülten. Úgy döntött, inkább meghal, minthogy visszavonuljon. A szemébe nézett, megemelte a bőröndjét és elindult a füvön át a bekötőút felé. – Hé! Azonnal álljon meg! – kiáltotta Steiner és odapöffeszkedett hozzá. – Egy lépést se, amíg vissza nem kaptam a kosztümömet! Francesca rátámadt. – Ha csak egy ujjal is hozzám ér, feljelentem nemi erőszakért! – Én fogom feljelenteni lopásért! Ez a ruha az enyém! – Biztos vagyok benne, hogy ragyogóan festene benne. – Szándékosan térden vágta a kozmetikai táskájával a férfit, mikor megfordult, hogy elinduljon. Steiner felüvöltött fájdalmában, Francesca pedig mosolygott, s azt kívánva, bárcsak nagyobbat ütött volna. Sokáig ez volt az utolsó elégedett pillanata.

Csak Könyvek

108

Susan Elizabeth Phillips

– Elhagytad a leágazást – fenyítette meg Skeet Dallie-t a Buick Riviera hátsó üléséről. – Kilencvennyolcas út, mondtam. Kilencvennyolcasról az ötvenötösre, ötvenötösről a tizenkettesre, aztán termomattal egyenesen Baton Rouge-ig. – Ha egy órával ezelőtt mondod, utána meg elalszol, az nem sokat segít – zsörtölődött Dallie. Új baseballsapkát viselt, sötétkéket, elől amerikai zászlóval, de nem ért célt a délutáni napsütés ellen, ezért felkapott egy tükrös lencséjű napszemüveget a műszerfalról, és feltette. A kétsávos út mindkét oldalát virginiai boróka szegélyezte. Néhány rozsdás tragacstól eltekintve kilométereken át nem találkozott senkivel, a gyomra pedig korogni kezdett. – Néha használhatatlan vagy – morogta. – Van még Juicy Fruitod? – kérdezte Skeet. Dallie pillantása megakadt a távolban egy színes folton, élénkrózsaszín volt és lassan ringott az út mentén. Ahogy közeledtek, az alakja egyre jobban körvonalazódott. Levette a napszemüvegét. – Ezt nem hiszem el. Te látod ezt? Skeet előrehajolt, karját az anyósülés háttámlájára fektette és árnyékot tartott a szeme elé. – Ez mindent ver – kacarászott Skeet. Francesca tovább vonszolta magát, egyik lábát fáradtságosan a másik elé rakva, megküzdve minden egyes levegővételért a fűző satujában. Arcán maszatos csík húzódott, melle izzadtságtól csillogott, és nem egészen tizenöt perccel ezelőtt kis híján elhagyta az egyik mellbimbóját. Akár egy hullám felszínére felbukkanó dugó, kibuggyant a ruha dekoltázsából. Gyorsan letette a bőröndjét és visszanyomta, de az emlékétől kirázta a hideg. Ha csak egy dolgot is visszacsinálhatna az életben, futott át az agyán századszorra, az az a pillanat lenne, amikor úgy döntött, hogy kisétál a Wentworthültetvény kapuján ebben a ruhában. Az abroncsos szoknya most úgy festett, mint egy mártásos csésze, elöl-hátul kitüremkedve, oldalról összenyomva jobb kezében a bőrönd, bal kezében a kozmetikai táska együttes terhétől, melyek mintha ki akarták volna szakítani a karját vállízületéből. Minden Csak Könyvek

109

Luxusmucus

egyes lépésnél megrándult az arca. Rokokó sarkú cipője horzsolásokat ejtett a lábán, és minden váratlan meleg széllökés újabb porfelhőt vert az arcába. Szeretett volna leülni az út szélére és sírni, de nem volt benne biztos, hogy rá tudná venni magát, hogy újból felálljon. Ha nem félt volna annyira, könnyebben elviselte volna a fizikai kényelmetlenséget. Hogyan történhetett ez vele? Már kilométereket gyalogolt, de még mindig nem ért el a benzinkúthoz. Vagy nem is létezett, vagy rossz irányba indult el, mert az egyetlen táblán, egy fatáblán, amit látott, zöldségesbódé hirdette magát, ami soha nem bukkant fel. Hamarosan besötétedik, egy idegen országban van, és amennyire tudta, vadállatok rémisztő hordái leselkedtek az útmenti bozótosban. Kényszerítette magát, hogy egyenesen előre nézzen. Csak azért nem fordult vissza a Wentworth-ültetvényre, mert teljesen biztos volt benne, hogy nem érne el odáig. Kell, hogy vezessen valahová ez az út, mondta magának. Még Amerikában sem építenek utat a semmibe, vagy igen? A gondolat olyan hátborzongató volt, hogy fejtörőket kezdett játszani, hogy elterelje a figyelmét. Miközben a fogát csikorgatta a teste különböző pontjaiba nyilalló fájdalomtól, maga elé képzelte a kedvenc helyeit, melyek mindegyike fényévekre volt Mississippi poros mellékútjaitól. Elképzelte a Liberty’st a Regent Streeten göcsörtös gerendáival és csodálatos arab ékszereivel, a parfümöket Sephoránál a rue de Passyn és mindent a Madison Avenue-n Adolfótól Yves SaintLaurent-ig. Egy jéghideg pohár Perrier képe villant fel előtte egy vékony szelet zöldcitrommal. Ott lebegett előtte a tikkasztó hőségben, olyan elevenen, hogy úgy érezte, kinyújthatná a kezét és megragadhatná a hideg, nyirkos poharat. Kezd hallucinálni, mondta magának, de a kép olyan kellemes volt, hogy meg sem próbálta elhessegetni. A Perrier hirtelen elpárolgott a forró mississippi levegőben, mikor meghallotta egy közeledő autó hangját a háta mögött, majd halk fékcsikorgást. Mielőtt megfordulhatott volna a nehéz bőrönddel, lágy, vontatott hang szállt felé az úton. Csak Könyvek

110

Susan Elizabeth Phillips

– Hé, virágszálam, nem mondták még, hogy Lee megadta magát? A bőrönd Francesca térdének ütközött, abroncsos szoknyája hátul fellibbent, ahogy a hang irányába fordult. Visszanyerte az egyensúlyát és pislogott kettőt, mert nem akart hinni a látványnak, ami testet öltött előtte. Az út túloldaláról egy olyan botrányosan jóképű, olyan döglesztően vonzó férfi hajolt ki egy sötétzöld autó ablakán, kikönyökölve az ajtón, hogy egy pillanatig azt hitte, őt is hallucinálta, ahogy a Perrier-t és a citromkarikát. A bőrönd foganytújával a tenyerében szemügyre vette klasszikus arcvonásait, faragott arccsontjait és keskeny állát, egyenes, tökéletes orrát, majd a szemét, ami vakító Paul Newman-es kék volt olyan sűrű szempillákkal, mint az övé. Hogy lehet halandó férfinak ilyen szeme? Hogy lehet ember ennyire férfias, ilyen hihetetlenül telt ajakkal? Sűrű, sötétszőke hajtincsek kunkorodtak kék, amerikai zászlóval hencegő simléderes sapkája alól. Látta a férfi széles vállát, napbarnított felkarjának jól kidolgozott izmait, és egy esztelen pillanatra a pánik őrült nyilallását érezte. Végre találkozott valakivel, aki ugyanolyan szép, mint ő. – Konföderációs titkokat rejtegetsz az alatt a szoknya alatt? – kérdezte a férfi olyan mosollyal, mely magazincímlapra illő fogsort villantott fel, és lelkiismeret-furdalástól gyötörve számoltatta vissza az embereket, mikor használtak utoljára fogselymet. – Szerintem a jenkik kivágták a nyelvét, Dallie. Most vette csak észre a másik férfit, aki a hátsó ablakon hajolt ki. Miközben fenyegető arcát és vészjósló vágású szemét nézte, megszólaltak fejében a vészharangok. – Vagy kivágták, vagy kém északról – folytatta a csúnya. – Még soha nem találkoztam déli nővel, aki ennyi ideig befogta volna a száját. – Jenki kém vagy, virágszálam? – kérdezte Mr. Tökély kivillantva hihetetlen fogait. – Konföderációs titkok után leselkedsz azzal a csodás zöld szemeddel? Francesca hirtelen rádöbbent sebezhetőségére – elhagyatott országút, alkonyat, két idegen férfi, Amerika, egy idegen ország, Csak Könyvek

111

Luxusmucus

nem pedig a biztonságos Anglia. Amerikában az emberek csőre töltött puskákkal jártak templomba, a bűnözők szabadon garázdálkodhattak az utcákon. Ideges pillantást vetett a férfira a hátsó ülésen. Kinézte belőle, hogy kisállatokat kínoz kedvtelésből. Mit tegyen? Senki nem hallaná meg, ha kiáltana, és nem tudja megvédeni magát. – Pofa be, Skeet, megijeszted. Húzd be azt a rusnya fejed. Skeet feje eltűnt, a szívdöglesztő férfi pedig, akinek nem értette tisztán a nevét, felvonta egyik tökéletes szemöldökét, várva, hogy mondjon valamit. Francesca úgy döntött, felveszi a kesztyűt: éleseszű lesz, tényszerű és semmilyen körülmények között nem engedi, hogy lássák rajta, milyen kétségbeesett. – Attól tartok, összezavarodtam – tette le a bőröndjét. – Úgy tűnik, eltévedtem. Rémes kellemetlenség. Skeet ismét kidugta fejét az ablakon. Mr. Tökély vigyorgott. Francesca kitartóan folytatta. – Talán önök meg tudják mondani, milyen messze van a következő töltőállomás. Vagy ahol találok egy telefont. – Maga angol, ugye? – kérdezte Skeet. – Dallie, hallod, milyen furán beszél? Egy angol hölgy, az ám. Francesca nézte, ahogy Mr. Tökély – tényleg hívhatnak valakit Dallie-nek? – végigjártatja pillantását ruhája rózsaszín és fehér habjain. – Fogadni mernék, tudnál mit mesélni, szivi. Gyere, pattanj be! Eldobunk a következő telefonig. Francesca habozott. Beszállni két idegen férfihoz nem a legbölcsebb megoldásnak tűnt, de nemigen volt más választása. Állt az úton, fodrai a porban, bőröndje a lábánál, miközben a félelem és a bizonytalanság ismeretlen érzésétől háborgott a gyomra. Skeet egészen kihajolt az ablakból és oldalra fordította a fejét, hogy Dallie-re nézzen. – Attól fél, hogy egy erőszaktevő söpredék vagy, aki le akarja támadni. – Visszafordult Francescához. – Vessen egy pillantást, asszonyom, Dallie csinos arcára és mondja meg, el tudja képzelni, Csak Könyvek

112

Susan Elizabeth Phillips

hogy egy férfinak ilyen képpel kelletlen nők megerőszakolására kelljen fanyalodnia. A férfinak határozottan igaza volt, Francesca azonban nem nyugodott meg. Nem a Dallie nevű férfi miatt aggódott a leginkább. Dallie mintha olvasott volna a gondolataiban, ami a körülményeket tekintve valószínűleg nem volt nehéz. – Ne aggódj Skeet miatt, szívi. Skeet hétpróbás mizogin. A szó olyasvalaki szájából, akinek remek külseje ellenére akcentusa és olyan modora volt, mint egy funkcinális analfabétának, meglepte. Még mindig habozott, amikor a kocsi ajtaja kinyílt és egy pár poros westerncsizma koppant az aszfalton. Édes istenem… Francesca nagyot nyelt és felnézett… nagyon fel. A férfi teste ugyanolyan tökéletes volt, mint az arca. Tengerészkék pólót viselt, mely ráfeszült mellizmaira, kirajzolva a bicepszét, tricepszét és minden hihetetlen egyebet, valamint egy a kirojtosodott varrások kivételével majdnem teljesen fehérre kopott farmernadrágot. Hasa lapos, csípője keskeny; karcsú volt és nyakigláb, száznyolcvan fölötti, és Francescának egész egyszerűen elállt tőle a lélegzete. Most már biztos, hogy igaz, gondolta zabolátlanul, amit Amerikáról és a vitaminokról beszélnek. – A csomagtartó tele van, úgyhogy Skeethez kell bedobnom a bőröndödet. – Remek. Megteszi bárhol. – Miközben a férfi felé közeledett, Francesca fülig érő mosollyal rohanta le. Nem tehetett róla; gépies válasz volt, bekódolva Serritella génjeibe. Az, hogy nem a legjobb formáját mutathatja egy ilyen szemrevaló hím előtt, mégha falusi fajankó is az illető, hirtelen fájdalmasabbá vált, mint a horzsolás a lábán. Ebben a pillanatban bármit megadott volna egy fél óráért a tükör előtt a kozmetikai táskája tartalmával és a fehér Mary McFadden fehérneműért, ami egy picadillyi használtruhaboltban lógott közvetlenül a meténgzöld pizsamája mellett. Dallie megállt és lenézett rá. Mióta elhagyta Londont, most először érezte, hogy hazai vizeken jár. A férfi arckifejezése megerősítette abban, amit már régóta Csak Könyvek

113

Luxusmucus

felfedezett – a férfiak mindenhol férfiak. Ártatlan, ragyogó szemmel nézett fel rá. – Valami baj van? – Mindig ezt csinálod? – Mit? – Francesca arcán elmélyültek a gödrök. – Még öt perce sem ismered, de máris felajánlkozol egy férfinak. – Felajánlkozom! – Francesca nem akart hinni a fülének, és felháborodott. – Semmi esetre sem ajánlkoztam fel magának. – Szívi, ha az a mosoly nem felajánlkozás volt, akkor nem tudom, mi az. – Dallie felkapta a csomagokat, és a kocsi túloldalára vitte. – Egyébként nincs ellenemre, csak elég vakmerőnek tartom felhívást intézni keringőre a semmi közepén két idegen férfinak, akik lehet, hogy perverz disznók, ki tudja. – Felhívás keringőre! – Francesca toppantott a lábával. – Tegye le azt a bőröndöt ebben a minutumban! Akkor sem mennék magával sehová, ha az életem múlna rajta! Dallie végignézett a borókáson és a kihalt országúton. – A dolgok állásából ítélve közel jársz hozzá. Francesca nem tudta, mitévő legyen. Segítségre volt szüksége, a férfi viselkedése azonban elviselhetetlen volt, és irtózott a gondolattól, hogy odáig kelljen süllyednie, hogy beszálljon a kocsiba. Dallie kivette kezéből a döntést azzal, hogy kinyitotta a hátsó ajtót és minden teketória nélkül bevágta Skeet mellé a csomagokat. – Óvatosan! – kiáltotta Francesca a kocsihoz rohanva. – Louis Vuitton! – Most megfogtad az isten lábát, Dallie – morogta Skeet hátulról. – Én ne tudnám? – felelte Dallie. Beült a kormányhoz, becsapta az ajtót, majd kihajolt az ablakon és Francescára nézett. – Ha kellenek a csomagjaid, szívi, jobban teszed, ha nagyon gyorsan beszállsz, mert pontosan tíz másodperc múlva sebességbe teszem az öreg Riviérát, és nem maradunk mások Mr. Pitonnal, mint távoli emlékek. Megkerülve a kocsi hátulját, Francesca átbicegett az anyósüléshez. Könnyek szöktek a szemébe. Megalázták, félt és – ami Csak Könyvek

114

Susan Elizabeth Phillips

a legrosszabb volt – tehetetlen. Egy hajtű csúszott le a tarkóján és hullott a porba. Kellemetlenségei sajnos csak most kezdődtek. Hamar rájött, hogy az abroncsos szoknyát nem modern kocsiba tervezték. Nem volt hajlandó megmentőire nézni, hogy lássa, hogy reagálnak kínlódására, végül rátolatott az ülésre, majd felnyalábolta az ölébe a terebélyes anyagot, amennyire csak tudta. Dallie kiszabadította a sebességváltót a krinolinok tengeréből. – Mindig ilyen kényelmesen öltözik? Francesca ránézett, kinyitotta a száját, hogy kézbesítsen egyet híres harapós visszavágásaiból, de rá kellett jönnie, hogy nem jut eszébe semmi. Csendben utaztak kilométereken át, miközben Francesca makacsul előrenézett, alig látva ki a szoknyahegyek fölött, a ruha halcsontjai pedig a derekába vágtak. Bármennyire is hálás volt, amiért nem kell gyalogolnia, a fűző szorítása ülve még elviselhetetlenebbé vált. Próbált nagyokat lélegezni, de a melle olyan vészesen megemelkedett, hogy inkább maradt a pihegésnél. Egyetlen tüsszentés, és kihajtható poszterkép lesz belőle. – Dallas Beaudine vagyok – közölte a férfi a kormánynál. – Dallie-nek szólítanak. Az ott hátul Skeet Cooper. – Francesca Day – felelte, ha egy kicsit is, de megenyhült hangon. Nem szabad elfelejtenie, hogy az amerikaiak megrögzött bizalmaskodók. Ami egy angol részéről faragatlanság volt, az az Államokban teljesen normális viselkedés. Különben is, nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy legalább részben ne kényszerítse térdre ezt a szívdöglesztő vidéki fajankót. Ez az, amihez értett, ez nem sikerülhetett félre egy olyan napon, amikor minden más balul ütött ki. – Hálás vagyok, hogy megmentettek – mosolygott a férfira a szoknyája fölött. – Azt hiszem, bestiálisán bántak velem az elmúlt napokban. – Akar róla beszélni? – tudakolta Dallie. – Skeettel sokat utazunk az utóbbi időben, és már unjuk egymást. – Nos, nevetséges az egész. Miranda Gwynwyck, ez a teljességgel aljas nőszemély, tudják, a sörfőző családból, meggyőzött, hogy Csak Könyvek

115

Luxusmucus

hagyjam el Londont és szerepeljek egy filmben, amit a Wentworthültetvényen forgatnak. Skeet feje felbukkant Francesca bal válla felett, tekintete megélénkült a kíváncsiságtól. – Maga filmsztár? Volt valami ismerős magában, csak nem tudtam hová tenni. – Nem egészen. – Francesca egy pillanatig latolgatta, hogy megemlíti Vivien Leight, aztán úgy döntött, kár a gőzért. – Megvan! – kiáltotta Skeet. – Tudtam, hogy már láttam valahol. Dallie, soha nem fogod kitalálni, ki ez itt. Francesca bizalmatlankodva nézett hátra. – A szüleit elvesztett Francesca! – Skeet gúnyosan nevetett. – Tudtam, hogy ismerem. Emékszel, Dallie. Az, aki színészekkel jár szórakozni. – Viccelsz? – Honnan a… – kezdte Francesca, de Skeet félbeszakította. – Hé, sajnálom, ami a mamájával történt. Francesca szótlanul bámult rá. – Skeet nagy pletykalap-rajongó – magyarázta Dallie. – Én magam nem szeretem, de elgondolkodtató a tömegkommunikáció hatalma. Gyerekkoromban volt egy kék földrajzkönyvünk, amiben az első fejezet címe az volt: „A zsugorodó föld”. Maguknak is volt ilyen földrajzkönyvük Angliában? – Én… nem hiszem – felelte Francesca elgyengülten. Pillanatnyi csend állt be, és az az ijesztő érzése támadt, hogy azt várják, tálalja Chloe halálának részleteit. Már a puszta gondolat is taszította, hogy egy ilyen bizalmas dolgot megosszon két idegennel, ezért gyorsan visszatért az eredeti témához, mintha mi sem történt volna. – Átrepültem a fél világot, iszonyú éjszakát töltöttem a legszörnyűbb szálláson, amit el tudnak képzelni, és kényszerítettek, hogy felvegyem ezt a teljességel borzalmas ruhát. – Pornófilm? – kérdezte Dallie. – Dehogy! – kiáltotta Francesca. Ezek az amerikai bugrisok egy pillanatig sem gondolkodnak, mielőtt a szájukat jártatják? Csak Könyvek

116

Susan Elizabeth Phillips

– Tulajdonképpen egy rettenetes… – rosszul volt már attól is, hogy kimondja a szót – …vámpíros film. – Viccel? – Skeet rajongása nyilvánvaló volt. – Ismeri Vincent Price-t? Francesca egy pillanatra behunyta a szemét, majd ismét kinyitotta. – Nem volt hozzá szerencsém. Skeet megkopogtatta Dallie vállát. – Emlékszel az öreg Vincentre a „Hollywood Squares” kvízjátékból? Néha a felesége is együtt szerepelt vele. Hogy is hívták? Ő is angol luxus színésznő. Francie talán tudja. – Francesca – csattant fel. – Ki nem állhatom, ha máshogy szólítanak. Skeet visszasüppedt az ülésbe, és Francesca rájött, hogy megbántotta, de nem érdekelte. Az ő neve az ő neve, és senkinek nincs joga megváltoztatni, pláne nem ma, amikor össze akart dőlni a világ. – Szóval, mi a terve most? – kérdezte Dallie. – Visszatérni Londonba, amilyen gyorsan lehet. – Miranda Gwynwyckre gondolt, Nickyre, s arra, hogy lehetetlen úgy folytatnia, ahogy abbahagyta. – Aztán férjhez megyek. – Gondolkodás nélkül döntött, döntött, mert nem volt más választása. Azok után, amiket az elmúlt huszonnégy órában átélt, hozzámenni egy gazdag sörfőzőhöz már nem is tűnt olyan borzalmas sorsnak. Most azonban, hogy kimondta, inkább elcsüggedt, mint megkönnyebbült. Újabb csat esett ki a hajából; ezúttal előre, és beleakadt egy fodorba. Elterelte figyelmét sötét gondolatairól azzal, hogy elkérte Skeettől a kozmetikai táskáját. A férfi szó nélkül előreadta. Francesca a szoknya habjai közé ékelte és felnyitotta. – Istenem… – Majdnem elsírta magát, mikor meglátta az arcát. Az erős szemfestéke természetes fényben groteszknek tűnt, a rúzsát lenyalta, a haja szanaszét állt és csupa kosz volt! Huszonegy éve alatt egyetlen egyszer sem szépítkezett férfi előtt, kivéve a fodrászát, de vissza kellett kapnia magát, azt, akit ismert! Fogott egy üveg arclemosót és hozzálátott, hogy rendbehozza magát. Ahogy a Csak Könyvek

117

Luxusmucus

harsány szemfesték kopott, úgy érezte egyre nagyobb szükségét, hogy eltávolodjon a két férfitól, hogy tudassa velük, ő egy másik világhoz tartozik. – Becsületszavamra mondom, rettenetesen nézek ki. Ez az egész utazás egy rémálom. – Letépte műszempilláit, bekrémezte a szemhéját, majd halvány fényt, topszínű púdert és szempillafestéket kent fel. – Általában egy Ecarte nevű csodálatos német szempillafestéket használok, de Cissy Kavendish szobalánya, egy igazán lehetetlen nőszemély Nyugat-Indiából, elfelejtette bepakolni, így kénytelen vagyok egy angol márkára fanyalodni. Tudta, hogy sokat beszél, de képtelen volt csomót kötni a nyelvére. Kent ecsetjével végigsöpört egy tejkaramella pirosító táblán, majd bepúderezte vele az arccsontja alatti területet. – Szinte bármit megadnék most egy igazi arcápolásért. Van egy remek hely Mayfairben, ahol termálhőt és mindenféle más hihetetlenül csodálatos dolgot használnak a masszázshoz. Lizzy Arden is alkalmazza. – Gyorsan körbehúzta a száját egy ceruzával, kifestette egy rózsás-bézs fénnyel teli tégelyből és ellenőrizte az összhatást. Nem lélegzetelállító, de legalább majdnem a régi volt. Az egyre növekvő csendtől a kocsiban mind idegesebb lett, ezért tovább beszélt, hogy kitöltse az űrt. – New Yorkban az ember mindig nehezen dönt Arden és Janet Sartin között. Természetesen a Madison Avenue-i Janet Sartinról beszélek. Úgy értem, a Park Avenue-n is van egy szalonja, de az nem ugyanaz, igaz? Néma csend. Végül Skeet szólalt meg. – Dallie? – Ha? – Gondolod, hogy befejezte? Dallie levette a napszemüvegét és visszahelyezte a műszerfalra. – Az az érzésem, hogy most kezd csak bemelegedni. Francesca ránézett, zavarban saját viselkedésétől, s dühösen a férfié miatt. Ez élete legnyomorúságosabb napja, és Dallie meg sem próbálja megkönnyíteni a helyzetét. Bosszantotta, hogy nem tudta lenyűgözni a férfit, és bosszantotta, hogy Dallie nem akarta lenyűgözni őt. Valamiért, amit nem tudott megmagyarázni, a férfi Csak Könyvek

118

Susan Elizabeth Phillips

érdektelensége sokkal jobban kihozta a sodrából, mint bármi más, ami történt. Visszatért a tükörhöz, és elkezdte kikapkodni a tűket a hajából, némán arra buzdítva magát, hogy ne törődjön Dallas Beaudine véleményével. Most már bármelyik pillanatban elérhetik a civilizációt. Hív egy taxit, hogy a reptérre vitesse magát Gulfportban, aztán foglal egy helyet a legközelebbi londoni járatra. Hirtelen eszébe jutott szűkös anyagi helyzete, aztán éppilyen gyorsan a megoldást is megtalálta. Egyszerűen felhívja Nicholast, és megsürgönyözteti vele az útiköltség árát. A torka kapart és kiszáradt, köhögni kezdett. – Felhúzná az ablakot? Borzalmas ez a por. És igazán innék valamit. – Látott egy kis hűtőtáskát hátul. – Azt hiszem, csekély a valószínűsége, hogy van egy üveg Perrier-jük félretéve. A Riviéra bensejét egy pillanatra terhes csend töltötte be. – A francba, hölgyem, épp kifogytunk belőle – mondta végül Dallie. – Attól tartok, az öreg Skeet akkor itta meg az utolsó üveggel, amikor Meridianben kifosztottunk egy italboltot.

Csak Könyvek

119

Luxusmucus

8

D

allie volt az első, aki beismerte, hogy nem mindig bánik jól a nőkkel. Részben az ő hibája volt, de részben a nőké is. A cicomátlan nőket szerette, a szórakozásnak élőket, a földhöz ragadtakat. Azokat, akikkel tudott inni, akik mocskos vicceket meséltek anélkül, hogy lehalkították volna a hangjukat, akik átharsogták a slusszpoént deres söröskorsók, gyűrött szalvéták és a zenegépből szóló Waylon Jenningek felett – egy pillanatig sem törődve vele, hogy egy kékre hamvasított hajú vén spiné a szomszéd városban is meghallja-e. Azokat a nőket szerette, akik nem sírtak-ríttak és veszekedtek, amiért minden idejét azzal tölti, hogy hármas fával elüssön pár száz labdát a gyakorlópályán ahelyett, hogy éticsigákat felszolgáló éttermekbe vinné őket. Tulajdonképpen azokat a nőket szerette, akik olyanok voltak, mint a férfiak. Csak szebbek. Mert Dallie legfőképpen a gyönyörű nőket szerette. Nem a csinált divatmodell szépségeket agyonsminkelve, csontos, fiús testtel, akiktől a hideg futkározott a hátán, hanem a szexisen szépeket. Szerette a nagy mellűeket és a gömbölyű csípőjüket, a nevető szeműeket és csillogó fogúakat, a széles szájúakat. Azokat a nőket szerette, akiket Csak Könyvek

120

Susan Elizabeth Phillips

lefektethetett és elhagyhatott. Ilyen volt, és ezért vált aljassá minden olyan nővel, akit megkedvelt. Francesca Day azonban kivétel volt. Ő a puszta jelenlétével váltotta ki belőle az aljast. – Ez egy benzinkút? – kérdezte Skeet, és kilométereken át most először tűnt vidámnak. Francesca előrebámult, és néma hálaimát rebegett, mikor Dallie lassított. Nem mintha igazából elhitte volna a történetet az italbolt kifosztásáról, de óvatosnak kellett lennie. Düledező faépület előtt álltak meg, melynek falán pikkelyessé vált a festék és rozsdás kútfejéhez egy kézzel írt „élő tengerik” feliratos táblát támasztottak. Porfelhő szállt be a kocsi ablakán, ahogy a gumik rácsikorogtak a kavicsokra. Francesca úgy érezte, mintha évezredek óta utazna; majd szomjan halt, kopogott a szeme az éhségtől és sürgős dolga volt a mellékhelyiségben. – Vége a dalnak – mondta Dallie leállítva a kocsit. – Bent lesz telefon. Onnan felhívhatja egy barátját. – Ó, én nem egy barátomat hívom fel – felelte Francesca borjúbőr retikült húzva elő a kozmetikai táskájából. – Taxit hívok, hogy elvigyen a gulfporti reptérre. Hangos nyögés hallatszódott hátulról. Dallie lecsúszott az ülésen és a szemébe húzta a sapkáját. – Valami baj van? – kérdezte Francesca. – Nem is tudom, hol kezdjem – mormolta Dallie. – Egy szót se – szólalt meg Skeet. – Csak tedd ki, tedd sebességbe a Riviérát és húzzunk el. A benzinkutas majd elintézi. Komolyan mondom, Dallie. Csak egy ostoba üt double bogey-t szándékosan. – Mi a baj? – kérdezte Francesca, és kezdett kétségbeesni. Dallie visszatolta a simléderét hüvelykujjával. – Kezdjük azzal, hogy Gulfport kétórányira van mögöttünk. Louisianában vagyunk, félúton New Orleans felé. Ha Gulfportba akart menni, miért nyugat felé gyalogolt kelet helyett? – Honnan tudhattam volna, hogy nyugat felé megyek? – méltatlankodott Francesca. Csak Könyvek

121

Luxusmucus

Dallie a kormánykerékre csapott tenyere élével. – Onnan, hogy maga előtt ment le az az istenverte nap! – Ó! – Francesca elgondolkodott. Nincs oka pánikba esni; talál más megoldást. – New Orleansnak nincs reptere? Elrepülök onnan. – Hogy akar odajutni? És ha még egyszer a taxit emlegeti, esküszöm, hogy Lui Piton összes cuccát a borókásba vágom! A semmi közepén van, hölgyem, nem érti meg? Erre nincs taxi. Ez Louisiana vadonja, nem Franciaország, Párizs! Francesca megmerevedett ültében és beleharapott ajka belső felébe. – Értem – mondta lassan. – Akkor esetleg maguk elvihetnének pénzért. – A retiküljére pillantott aggodalomtól ráncos homlokkal. Mennyi készpénze maradt? Legjobb, ha most azonnal felhívja Nicholast, hogy New Orleansban már várja a pénz. Skeet kinyomta az ajtót és kilépett. – Én szerzek magamnak egy Dr. Peppert, amíg ti ezt tisztázzátok, Dallie. De egyet mondhatok: ha még a kocsiban lesz, amikor visszajövök, keress mást, aki a Spauldingjaidat hurcolja hétfő reggelente. – Az ajtó becsapódott. – Micsoda lehetetlen alak – fintorgott Francesca. Dallie-re sandított. Csak nem fogja kitenni a szűrét, mert a kiállhatatlan haverja nem kedveli? Odafordult felé, a hangja engesztelő volt. – Csak egy telefont engedjen. Egy perc. Olyan kecsesen ásta ki magát a kocsiból, ahogy csak tudta és ringó abroncsokkal besétált a düledező épületbe. Kinyitotta a retiküljét, kivette a tárcáját és gyorsan megszámolta a pénzét. Nem tartott sokáig. A tarkóján felállt a szőr. Tizennyolc dollárja maradt… tizennyolc dollár választotta el az éhezéstől. A kagyló ragyacsos volt a kosztól, de rá se hederített, mikor levette a villáról és tárcsázta a nullát. Amikor végre kapcsolták a tengerentúli telefonközpontost, megadta neki Nicholas számát és átirányította a költségeket. Miközben várt, hogy a hívás kimenjen, próbálta azzal elűzni egyre nagyobb nyugtalanságát, hogy nézte, amint Dallie kiszáll a kocsiból és odaballag a hely tulajdonosához, aki régi gumikat pakolt be egy ütött-kopott teherautó hátuljába és érdeklődéssel figyelte mindannyiukat. Micsoda pazarlás, gondolta, Csak Könyvek

122

Susan Elizabeth Phillips

mikor pillantása visszavándorolt Dallie-re – egy üresfejű parasztnak adni egy ilyen arcot. Nicholas háziszolgája végre felvette, de nem állta a hívást, mondván, hogy munkaadója hetekre elutazott a városból, Francesca reményei pedig a megmenekülésre így ripsz-ropsz szertefoszlottak. Bámulta a kagylót, majd újabb hívást kezdeményezett, ezúttal Cissy Kavendishnek. Cissy felvette, ám ő sem mutatott nagyobb hajlandóságot, hogy állja a beszélgetést, mint Nicholas háziszolgája. Az alávaló szuka, füstölgött Francesca, miközben a vonal megszakadt. Kezdett őszintén megijedni, és gondolatban végigfuttatta ismerősei listáját, de rá kellett döbbennie, hogy az elmúlt pár hónapban még a leghűségesebb csodálóival sem a legjobb viszonyt folytatta. Az egyetlen, aki még adhatott neki kölcsön, az David Graves volt, aki valahol Afrikában forgatott. Fogcsikorgatva kezdeményezte a harmadik „R” beszélgetést, Miranda Gwynwycknek. Valahogy meglepődött, mikor az fogadta a hívást. – Francesca, micsoda öröm felőled hallani, még így éjfél után is, felverve álmomból. Hogy alakul a filmes karriered? Jól bánik veled Lloyd? Francesca szinte hallotta hangjában a dorombolást, és erősebben szorította a kagylót. – Minden szuper, Miranda; nem győzőm eléggé megköszönni, de van egy kis vészhelyzet, és kapcsolatba kell lépnem Nickyvel. Megadnád a számát? – Sajnálom, drágám, de pillanatnyilag minden érintkezési lehetőségtől el van zárva egy régi barátjával… egy csodálatos szőke matematikussal, aki imádja. – Nem hiszek neked. – Francesca, még Nickynek is megvan a tűréshatára, és azt hiszem, te végre elérted. De add meg a számodat és megmondom neki, hogy hívjon vissza, amikor két hét múlva visszatér a városba, hogy a saját szájából halld. – Két hét! Nekem most kell beszélnem vele. – Miért? Csak Könyvek

123

Luxusmucus

– Magánügy – csattant fel Francesca. – Sajnálom, nem segíthetek. – Ne csináld ezt, Miranda! Egyszerűen muszáj… – A vonal megszakadt, épp amikor a benzinkút tulajdonosa belépett az ajtón és beállított egy állomást a zsíros, fehér műanyagrádión. Hirtelen Diana Ross hangja töltötte be Francesca fülét, azt kérdezve tőle, merre menjen. – Ó, istenem… – suttogta. Aztán felnézett és látta, hogy Dallie megkerüli a kocsi elejét a sofőrüléshez. – Várjon! – Ledobta a kagylót és kirohant az ajtón, szíve a bordáit pörölyözte rémületében, hogy a férfi elhajt és otthagyja. Dallie megállt, ahol volt, és karba tett kézzel nekidőlt a motorháztetőnek. – Ne mondja, hogy senki nem volt otthon. – Nos, igen… nem. Tudja, Nicky, a vőlegényem… – Hagyjuk. – Dallie a sildjénél fogva levetette a sapkáját és végigszántott kezével a haján. – Elviszem a reptérig. Csak meg kell ígérnie, hogy egy szót sem szól odáig. Francesca felpaprikázódott, mielőtt azonban válaszolhatott volna, a férfi az anyósülésre bökött a hüvelykujjával. – Pattanjon be! Skeet meg akarta járatni a lábát, felvesszük az út mentén. Használnia kellett volna a toalettet, mielőtt bárhová megy és belehal, ha nem öltözhet át. – Szükségem van pár percre. Biztos vagyok benne, hogy tud várni. – Mivel egyáltalán nem volt az, minden báját bevetette: zöld macskaszemét, puha ajkát, kicsi, tehetetlen kezét a férfi karján. A kéz hiba volt. Dallie úgy nézett le rá, mintha kígyó lett volna. – Meg kell mondanom, Francie, ahogy maga a dolgokat intézi, az felborzolja az ember idegeit. Francesca elkapta a kezét. – Ne szólítson így! A nevem Francesca. Én se mondhatnám, hogy odavagyok magáért. – Nem mondhatnám, hogy bárkiért is odavan saját magán kívül. – Dallie elővett egy rágót a mellényzsebéből. – És Mr. Pitonon kívül, természetesen. Csak Könyvek

124

Susan Elizabeth Phillips

A leglesújtóbb pillantását vetve a férfira a hátsó ajtóhoz ment és kinyitotta, hogy kivegye a bőröndjét, mert semmi – sem mérhetetlen szegénység, sem Miranda árulása, sem Dallie Beaudine sértése – nem kényszerítheti, hogy még egy percet ebben a gyötrelmes rózsaszín ruhában maradjon. Dallie lassan kibontotta a rágógumit, miközben nézte, ahogy Francesca a bőröndjével küszködik. – Ha elfordítaná az oldalára, Francie, szerintem könnyebb lenne kivenni. Francesca összeszorította a fogát, nehogy mindenfélének, ami szerepel a szótárában, elmondja a férfit, megrántotta a bőröndöt, és végighúzva az ajtókilincsen, hosszú karcolást ejtett rajta. Megölöm, gondolta, miközben a mosdó rozsdás, kék-fehér táblája felé vonszolta a bőröndöt. Megölöm és táncot járok a holttestén. Megragadva a lepattogzott porcelángombot, mely lazán lógott a lemezlapról, megnyomta befelé az ajtót, de az nem engedett. Még kétszer megpróbálta, mire az ajtó végre nyikorogva kinyílt. Aztán elállt a lélegzete. A helyiség borzalmas volt. Mocskos víz állt a törött kőburkolat zugaiban, megvilágítva a mennyezetről egy szál dróton lelógó, csupasz villanykörte által. A vécé merő kosz volt, a tető hiányzott, a deszka kettétört. Miközben ott állt és a bűzös helyiséget nézte, a könnyek, amik egész nap kísértették, végül kitörtek. Éhes volt és szomjas, pisilnie kellett, nem volt pénze és haza akart menni. Leejtette a bőröndöt kint a porba, ráült és sírni kezdett. Hogy történhetett ez vele? A tíz legszebb nő között volt Nagy-Britanniában! Egy pár westerncsizma jelent meg mellette a porban. Még jobban potyogott a könnye, a kezébe temette arcát és olyan mélyről, mintha a lábujjaiból jönne, tört fel belőle a zokogás. A csizma pár lépést tett oldalra, majd türelmetlenül toppantott a porban. – Sokáig tart még ez a kravál, Francie? Fel akarom venni Skeetet, mielőtt az aligátorok veszik fel. – A walesi herceggel randevúztam – zokogta Francesca és végül felnézett a férfira. – Szerelmes volt belém! Csak Könyvek

125

Luxusmucus

– Aha. Nos, azt mondják, nagy a beltenyészet… – Királynő lehettem volna! – A szó olyan volt, mint egy jajveszékelés, miközben könnyek csorogtak le arcáról a mellére. – Imádott, mindenki tudta. Bálokba jártunk, operába… Dallie hunyorgott a lemenő naptól. – Gondolja, hogy át tudná ugrani ezt a részt és a lényegre térni? – Vécére kell mennem! – kiáltotta Francesca, remegő ujjal a rozsdás kék-fehér táblára mutatva. Dallie eltűnt mellőle, majd egy pillanattal később ismét megjelent. – Értem, mire gondol. – Előhalászott két gyűrött zsebkendőt a zsebéből, és hagyta, hogy azok Francesca ölébe hulljanak. – Az épület mögött, azt hiszem, biztonságosabb. Francesca lenézett a zsebkendőkre, majd fel a férfira és ismét zokogni kezdett. Dallie a rágógumijával csámcsogott. – A maga hazai szempillafestéke kezd kudarcot vallani. Francesca a zsebkendőt a földre ejtve felugrott a bőröndről és ordítani kezdett. – Maga szerint ez az egész vicces, ugye? Hisztérikusan mulatságosnak tartja, hogy csapdába estem ebben a ruhában, nem tudok hazamenni, és Nicky elment valami rémséges matematikussal, akiről Miranda azt állítja, hogy csodálatos… – Aha. – A bőrönd előrebukott Dallie csizmaorrának nyomására. Mielőtt Francesca tiltakozhatott volna, a férfi letérdelt és felpattintotta a zárat. – Micsoda istenverte káosz – mondta, mikor meglátta a rendetlenséget. – Van itt egy farmer? – Zandra Rhodes. – Szaharóz? Nem érdekes, megtaláltam. Póló? Hord pólót, Francie? – Van egy blúz – szipogta Francesca. – Nyersszínű, kakaóbarna szegéllyel… Halston. Meg egy art decós csatos Hermes öv. És a Bottega Veneta szandálom. Dallie a térdére könyökölt és felnézett rá. – Kezd megint az idegeimre menni, szivi. Csak Könyvek

126

Susan Elizabeth Phillips

Francesca letörölte a könnyeit a kézfejével, lenézett a férfira, és halvány fogalma sem volt róla, miről beszél az. Dallie sóhajtott és felállt. – Talán jobb lenne, ha maga keresné meg, amit akar. Én visszasétálok a kocsihoz és megvárom. Próbáljon meg igyekezni. Az öreg Skeet mostanra tüzesebb, mint egy Buffalo csirkeszárny. Elindult, Francesca szipogott és az ajkába harapott. – Mr. Beaudine? – A férfi megfordult. Francesca a tenyerébe vájta a körmét. – Lehetséges volna, hogy… – Szent ég, ez megalázó? – Hogy úgy mondjam, talán… Úgy tűnik… – Mi van vele? Hogy félhet egy ostoba fajankótól annyira, hogy egy egyszerű mondatot ne tudjon összerakni? – Bökje ki, szivi. A fejembe vettem, hogy az évszázad vége előtt megtalálom a rák ellenszerét, vagy legalább innék egy hideg Lone Start és ennék egy chilis hot dogot, mielőtt a Landry fiúk a műfűre érnek a kerületi bajnokságban. – Hagyja abba! – Francesca toppantott lábával a porban. – Csak hagyja abba! Fogalmam sincs, miről beszél, egy idióta vak is láthatja, hogy egyedül nem tudok megszabadulni ettől a ruhától, és ha engem kérdez, aki itt túl sokat beszél, az maga! Dallie elvigyorodott, Francesca pedig hirtelen megfeledkezett nyomorúságáról e döglesztő mosoly, szem és száj összhatásának láttán. A férfi jókedve lelke legmélyéből fakadt, és miközben Francesca nézte, az a képtelen érzése támadt, hogy kimaradt a világ minden mókás dolgából. A gondolattól rosszabb lett a kedve, mint valaha. – Siessen már! – csattant fel. – Alig kapok levegőt. – Forduljon meg, Francie. Különös tehetségem van nők vetkőztetésében. Jobban csinálom, mint ahogy gödörből ütöm ki a labdát. – Maga nem vetkőztet le – fröcsögte Francesca, miközben hátat fordított. – Ne beszéljen ilyen közönségesen. Dallie ujja megállt a kapcson a ruha hátulján. – Pontosan minek nevezné, mit csinálok? – Hasznossá teszi magát. Csak Könyvek

127

Luxusmucus

– Mint egy szobalány? – A kapcsok elkezdtek sorban kinyílni. – Igen, valahogy úgy. – Francescának az a kellemetlen érzése támadt, hogy éppen újabb óriási lépést tett a rossz irányba. Kurta, kissé kaján kuncogást hallott, ami megerősítette a félelmeit. – Nőttön-nő a megbecsülésem maga iránt, Francie. Az élet nem sűrűn kínál alkalmat egy élő történelemmel való találkozásra. – Élő történelem? – Persze. Francia forradalom, az öreg Marie Antoinette. Meg az egész miért-nem-esznek kalácsot dolog. – Mit tudhat egy magafajta – kérdezte Francesca, mikor az utolsó kapocs is kinyílt – Marie Antoinette-ről? – Egy órája még – felelte Dallie – semmit. Skeetet három kilométerre vették fel az út mentén, és ahogy Dallie megjósolta, nem volt túl boldog. Francesca azon kapta magát, hogy a hátsó ülésre száműzték, ahol egy Yahoo nevű csokiturmixot szürcsölgetett, amit kínálásra nem várva vett ki a hűtőtáskából. Ivott, töprengett és csöndben maradt, ahogy kérték, egészen New Orleansig. Vajon mit szólna Dallie, gondolta, ha tudná, hogy nincs is repülőjegye, de nem volt hajlandó még csak fontolóra sem venni, hogy közölje vele. Hüvelykujja körmével a Yahoo címke sarkát kapargatva azon tűnődött, hogy nincs se anyja, se pénze, se otthona, se vőlegénye. Csak a büszkeségéből maradt valami, és kétségbeesetten vágyott rá, hogy lehetősége legyen legalább egyszer megvillantani, mielőtt a nap véget ér. A büszkeség valahogy egyre fontosabbá vált a számára, ha Dallie Beaudine-ról volt szó. Csak ne lenne olyan hihetetlenül vonzó és olyan nyilvánvalóan közömbös iránta. Dühítő… és ellenállhatatlan. Soha nem futamodott meg kihívás elől, amit férfi jelentett, és bántotta, hogy ezúttal rákényszerült. A józan esze azt súgta, nagyobb gondjai is vannak, amik miatt aggódnia kell, a zsigerei azonban azt mondták, ha nem képes csodálatot kelteni Dallas Beaudine-ben, az önbecsülése ismét csorbát szenved. Mire megitta a csokiturmixot, rájött, hogyan szerezhet pénzt a hazaútra. Hát persze! Az ötlet olyan nevetséges módon egyszerű volt, Csak Könyvek

128

Susan Elizabeth Phillips

hogy rögtön eszébe kellett volna jutnia. A bőröndjére pillantott, és a homlokát ráncolta a karcolás miatt az oldalán. Ez a bőrönd ezernyolcszáz fontba került alig egy éve, amikor megvette. Kinyitotta a kozmetikai táskáját és beletúrva azt a szemhéjfestéket kereste, ami majdnem ugyanolyan vajdió árnyalatú volt, mint a nyersbőr. Amikor megtalálta, lecsavarta a tetejét és finoman a karcolásra nyomkodta. Halványan még mindig látható volt, amikor végzett, de elégedettség töltötte el, hogy csak közeli vizsgálódás fedte fel a hibát. Most, hogy ez az akadály elhárult, és a repülőtér első táblái megjelentek, gondolatai visszatértek Dallie Beaudine-hoz, és megpróbálta megfejteni a férfi iránta tanúsított magatartását. Minden baj forrása – az egyetlen ok, amiért olyan rosszul alakultak köztük a dolgok – az volt, hogy szörnyen nézett ki. Emiatt Dallie átmenetileg fölébe kerekedett. Francesca hagyta, hogy szemhéja lecsukódjon, és eljátszott a gondolattal, hogy megjelenik a férfi előtt kipihenten, frissen fésült, csillogó gesztenyebarna fürtökkel, makulátlanul kifestve, csodás ruhában. Pillanatok alatt térdre kényszerítené. A folyó vita, mely úgy tűnt, folytatásos sorozat Dallie és borzalmas társasága között, visszarántotta a valóságba. – Nem értem, miért akarsz olyan veszettül elérni ma Baton Rouge-ba – panaszkodott Skeet. – Ott az egész holnapi nap, hogy a hétfő reggeli fordulóra időben Lake Charlesban legyünk. Mit számít plusz egy óra? – Az számít, hogy nem akarok többet vezetni vasárnap, mint amennyit muszáj. – Majd én vezetek. Csak egy óra plusz, és ott az a remek motel, ahol tavaly megszálltunk. Nincs kutyád, amit meg kell látogatnod? – Mióta törődsz te az én kutyáimmal? – Egy kis korcs kuvasz fekete folttal a szemén, nem? Sántított. – Az Vicksburgben van. – Biztos? – Persze hogy biztos. Figyelj, Skeet, ha New Orleansban akarod tölteni az éjszakát és átmenni a Blue Choctaw-ba ahhoz a vöröshajú Csak Könyvek

129

Luxusmucus

pincérnőhöz, miért nem mondod meg kerek perec, ahelyett, hogy kerülgeted a forró kását és kutyákról meg sántákról hablatyolsz, mint valami istenverte képmutató. – Egy szóval sem mondtam, hogy meg akarok látogatni egy vöröshajú pincérnőt, vagy át akarok menni a Blue Choctaw-ba. – Én nem megyek veled. Az a hely egy késdobáló, különösen szombat este. Az összes nő úgy fest, mint az iszapbirkózó, a férfiak pedig még rosszabbak. Majdnem megrepedt egy bordám legutóbb, és egy súlyosbító körülmény elég egy napra. – Én mondtam, hogy hagyjuk ott a benzinkutasnak, de te nem hallgattál rám. Soha nem hallgatsz rám. Mint múlt csütörtökön. Mondtam, hogy az az ütés a magas fűből százharmincöt yard; kiléptem és mondtam, de te fütyülsz rám, és nyolcas vasat választottál, mintha a falnak beszélnék. – Te csak hallgass, jó? Már ott megmondtam, hogy hibáztam, másnap is mondtam, hogy hibáztam, és azóta minden nap kétszer, úgyhogy pofa be! – Zöldfülű trükk nem bízni az ütőhordód mérésében. Néha azt hiszem, szándékosan igyekszel elveszíteni bajnokságokat. – Francie? – szólt hátra Dallie a válla fölött. – Ha van még olyan elbűvölő szempillafestékes története, akkor ki vele. – Sajnálom – felelte Francesca negédesen. – Kifogytam belőlük. Különben sem csacsoghatok. Nem emlékszik? – Már amúgy is túl késő – sóhajtott Dallie, megállva a reptér főterminálja előtt. Nem állította le a motort, úgy szállt ki a kocsiból és kerülte meg, hogy kinyissa az ajtót. – Nos, Francie, nem mondhatom, hogy nem volt érdekes. – Miután Francesca kilépett, Dallie benyúlt a hátsó ülésre, kivette a csomagjait és letette mellé a járdára. – Sok szerencsét a vőlegényéhez, a herceghez és az összes nagymenőhöz, akivel együtt fut. – Köszönöm – felelte Francesca mereven. Dallie rágott pár gyorsat a rágógumiján, és elvigyorodott. – Sok szerencsét a vámpírokhoz is. Francesca jeges méltósággal nézett a férfi vidám szemébe. Csak Könyvek

130

Susan Elizabeth Phillips

– Viszlát, Mr. Beaudine. – Viszlát, Miss Luxusmucus. Dallie-é volt az utolsó szó. Francesca csak állt a terminál előtti járdán, és szembe kellett néznie a tagadhatatlan ténnyel, hogy a döglesztő bugris lőtte az utolsó gólt abban a játékban, aminek Francesca volt a mestere. Egy műveletlen – valószínűleg törvénytelen – isten háta mögötti bunkónak gyorsabban forgott az esze és a nyelve, mint az utolérhetetlen Francesca Serritella Daynek. Ami a lelkierejéből maradt, lobot vetett és olyan tekintettel nézett fel a férfira, mely sokatmondó volt a betiltott irodalom történetében. – Kár, hogy nem más körülmények között találkoztunk. – Mogorva ajka boszorkányos mosolyra húzódott. – Teljességgel biztos vagyok benne, hogy rengeteg közös van bennünk. Azzal lábujjhegyre állt, Dallie mellkasához simult, addig nyújtózkodott, amíg át nem ölelte a nyakát, egy pillanatra sem véve le róla a tekintetét. Felemelte a fejét és úgy kínálta fel puha ajkát, mint egy ékszerekkel kirakott serleget. Gyengéden lehúzta magához a férfi fejét, a szájára tapasztotta a száját és lassan szétnyitotta, hogy Dallas Beaudine egy nagy, felejthetetlen kortyot ihasson belőle. A férfi nem is tétovázott. Rávetette magát, mintha nem először érintette volna, latba vetve minden tapasztalatát, amit az évek során gyűjtött, hogy összesüljön-főjön mindennel, amije Francescának volt. A csókjuk tökéletes volt – forró és szexi –, két profihoz méltó, akik azt tették, amit a legjobban tudtak, bizsergető a lábuk ujjáig. Túl tapasztaltak voltak mindketten ahhoz, hogy összekoccanjon a foguk, vagy egymásba ütközzön az orruk, vagy bármi olyan más esetlen mozdulatot tegyenek, amikre a kevésbé jártasak hajlamosak voltak. A Csábítás Mesternője találkozott a Mesterrel, és Francesca még soha nem érzett csókot ilyen tökéletesnek, kiteljesülve libabőrrel, jóleső térdrogyással, mely mesésen tökéletes csókot még tökéletesebbé tett a tudat, hogy egy percig sem kell olyan felelőtlen ígéretekkel ügyetlenkednie, amiket esze ágában sincs betartani.

Csak Könyvek

131

Luxusmucus

A csók hevessége enyhült, és végigrajzolta nyelve hegyével a férfi alsó ajkát. Aztán lassan elhúzódott. – Viszlát, Dallie – mondta lágyan, pajkos csillogással emelve rá macskaszemét. – Keressen fel, ha legközelebb Cap Ferratban jár. Mielőtt elfordult volna, örömmel látta, hogy a férfi vonzó arcán kábult kifejezés suhan át. – Már hozzá kellett volna szoknom – mondta Skeet, mikor Dallie beült a kormányhoz. – Hozzá kellett volna szoknom, de nem. Egyszerűen elolvadnak tőled. Gazdagok, szegények, csúnyák, szépek. Nem számít. Mint egy csapat postagalamb, ami visszaszáll a fészkére. Rúzsos lettél. Dallie megtörölte a száját keze fejével, és lenézett a halvány foltra. – Határozottan import – mormolta. Francesca a terminál ajtajából nézte, ahogy a Buick elhúz, és elnyomta magában a sajnálat képtelen nyilallását. Mihelyt a kocsi eltűnt a szeme elől, felkapta a csomagjait és visszament az utcára a taxiállomáshoz, ahol egyetlen sárga kocsi állt. A sofőr kiszállt és betette a bőröndjét a csomagtartóba, míg ő beült a hátsó ülésre. A férfi elhelyezkedett a kormány mögött és hátrafordult. – Hová parancsolja, asszonyom? – Tudom, hogy késő van, de tud valahol egy használtruhaboltot, ami még nyitva van? – Használtruha-boltot? – Igen. Ahol márkás ruhákat vesznek… meg egy igazán különleges bőröndöt.

Csak Könyvek

132

Susan Elizabeth Phillips

9

N

ew Orleans – a csipkézett kovácsoltvas és az Old Man River, a csillagjázmin és az édes olíva, a tüzes éjszakák, a tüzes jazz és a tüzes nők városa – úgy terült el a Mississippi torkolatánál, mint egy patinás ékszer. Egy olyan városban, mely az egyéniségéről híresült el, a Blue Choctaw-nak sikerült középszerűnek megmaradnia. Szürkén és piszkosan, kipufogófüsttől fénytelen kirakatában fájdalmasan villódzó két sörreklámjával a Blue Choctaw bármelyik amerikai város szegénynegyedében állhatott volna – dokkok, gyárak, gettót övező folyók mentén. A rossz környéken, a város sötétedés után be-ne-lépj, szemetes járdás, törött utcalámpás részén, ahová jó kislányokat nem engednek. A Blue Choctaw különösen taszította a jó kislányokat. És ha a nők, akiket a férfiak otthon hagytak, nem is voltak annyira jók, náluk jobbakat semmi esetre sem akartak találni a szomszédos vörös műbőr bárszéken ülve. Ők olyan lányokat akartak ott találni, mint Bonni és Cleo, a két félprosti, akik erős parfümöt használtak és piros rúzst, akiknek mocskos szájuk és mocskos gondolataik voltak, és segítettek az embernek elfelejteni, hogy Jimmy Seggfej Carter nagy Csak Könyvek

133

Luxusmucus

valószínűséggel elnökké fogja választatni magát, és minden jó állást a niggereknek ad. Bonni a sárga műanyagkarddal kavargatta a mai-taiát, és a zajos tömegben a barátnőjét és riválisát, Cleo Réznyakot nézte, aki Tony Grassóhoz nyomta a didijeit, miközben a férfi bedobott egy negyeddollárost a zenegépbe és benyomta a C-24-et. Aznap este a Blue Choctaw füstös levegőjében barbár hangulat uralkodott, barbárabb, mint általában, bár Bonni meg sem próbált nyomára akadni az okának. Talán a ragacsos hőség volt az, mely nem akart szűnni; talán az, hogy az előző héten töltötte be a harmincadik születésnapját, és az utolsó illúziói is elvesztek. Tudta, hogy nem okos, nem elég szép ahhoz, hogy a külsejéből megéljen, és nincs kellő energiája, hogy kiművelje magát. Egy lepusztult lakókocsiparkban lakott, fogadta a telefonhívásokat a Gloria Fodrász Szalonban, és ennyi. Egy olyan lánynak, mint Bonni, a Blue Choctaw volt a lehetőség a szórakozásra, a nevetésre, alkalmasint egy nagy halra, aki kicsengeti a mai-taiait, ágyba viszi és másnap reggel ott hagy ötven dollárt a komódján. Egy ilyen nagy hal ült most éppen a bár túlsó végében… és Cleót stírölte. Cleóval volt egy megállapodásuk. Együtt léptek fel minden friss hús ellen, aki túl kényelmesen akarta lerakni a popóját a Blue Choctaw bárszékére, és nem portyáztak egymás vadászterületén. A nagy hal a bárnál mégis csábította Bonnit. Hordó hasa volt és elég erős karja ahhoz, hogy leríjon róla, biztos állása van, talán olajkútfúró – egy férfi, aki szabadságon van és szórakozni akar. Cleo az utóbbi időben több mint tisztességes osztályrészt kapott a férfiakból, köztük Tony Grassót, és Bonni már unta. – Helló – mondta odaballagva, és felcsúszott a férfi melletti bárszékre. – Ugye új vagy itt? – A férfi ránézett, szemügyre vette hajlakkal gondosan sisakba rendezett szőke fürtjeit, szilvaszínű szemhéjfestékét és dús, telt keblét. Miközben bólintott, Bonni látta rajta, hogy megfeledkezik Cleóról. – Biloxiban voltam az elmúlt pár évben. Mit iszol? Csak Könyvek

134

Susan Elizabeth Phillips

Bonni huncut mosolyt vetett rá. – Mai-tai-függő vagyok. – Miután a férfi intett a pultosnak, hogy töltsön egyet, Bonni keresztbe tette a lábát. – A volt férjem is járt Biloxiban. Nem hiszem, hogy összefutottál vele. Egy Ryland nevű smucig gazember. A férfi a fejét rázta – nem ismert senkit ilyen névvel és úgy mozdította a karját, hogy hozzáérjen oldalról Bonni melléhez. Bonni arra a megállapításra jutott, hogy jól ellesznek, és elfordult kissé, hogy ne kelljen látnia a vádló kifejezést Cleo szemében. Egy óra múlva tiszta vizet öntöttek a pohárba a női mosdóban. Cleo morgott egy ideig, miközben a fésűt rángatta erős szálú, fekete hajában, majd megigazította legjobb bizsufülbevalóját. Bonni bocsánatot kért és azt mondta, nem tudta, hogy Cleót is érdekli a pali. Cleo gyanakvóan méregette. – Tudod, hogy kezd elegem lenni Tonyból. Semmi mást nem csinál, csak a feleségére panaszkodik. A francba, hetek óta nem tudom jobb kedvre hangolni. – A fickó a bárnál, Pete-nek hívják, ő sem túl vidám – ismerte el Bonni. Kivett a táskájából egy ampulla Tabut, és bőségesen bepermetezte magát. – Ez a hely nagy szar. Cleo kirúzsozta a száját és hátralépett, hogy megszemlélje művét. – Mondasz valamit, drágám. – Lehet, hogy északra kellene mennünk. Fel Chicagóba vagy valahova. – Én St. Louison gondolkodom. Ahol nem házas az összes kibaszott férfi. – Ez volt az a téma, amit már sokszor megvitattak, és amit kifelé a mosdóból még mindig tárgyaltak, mérlegelve a houstoni olajboom, a Los Angeles-i klíma, a gazdag New York-iak előnyeit, közben jól tudva, hogy soha nem fogják elhagyni New Orleanst. Átfurakodtak a bár körül csoportosuló férfiak tömegén, pillantásukkal ide-oda pásztáztak és már nem egymásra figyeltek, noha tovább beszélgettek. Miközben áldozatukra vadásztak, Bonni megérezte, hogy valami megváltozott. Minden csendesebb lett, pedig a bár még most is dugig volt és az emberek beszélgettek, a zenegépből „Ruby” üvöltött. Aztán észrevette, mennyi fej fordult a bejárat felé. Csak Könyvek

135

Luxusmucus

Nagyot csípett Cleo karjába és intett neki. – Odanézz! Cleo arra fordult, amerre Bonni mutatott és hirtelen megállt. – Jééézus! Első pillantásra megutálták. A nőnek mindene megvolt, ami nekik nem – a nőnek, aki mintha egy címoldalról lépett volna le, gyönyörűen, mint egy New York-i modell még farmerben is; stílus, gazdag külső, sznobizmus, olyan kifejezés az arcán, mintha valami bűzös dolog csapta volna meg az orrát, ők. Az a fajta nő, aki nem a Blue Choctaw-féle helyekre tartozott, egy ellenséges betolakodó, aki mellett rondának, szegénynek és kiégettnek érezték magukat. Aztán meglátták, hogy a két férfi, akiket nincs tíz perce, hogy otthagytak, a nőhöz tartanak. Cleo és Bonni egy pillanatra egymásra néztek, mielőtt megiramodtak ugyanabba az irányba, összehúzott szemmel, eltökéltségtől keserű gyomorral. Francesca észre sem vette a közeledésüket, miközben ideges pillantásokkal méregette a Blue Choctaw ellenséges légkörét, minden figyelmét arra összpontosítva, hogy átlásson a sűrű füstön, és az egymásnak préselődött testek között ráakadjon Skeet Cooperre. Apró, nyugtalan ideg ugrált a halántékánál, a tenyere izzadt. Ebben a siralmas New Orleans-i bárban életében először úgy érezte magát, mint egy partra vetett hal. A ráspolyos nevetés és túl hangos zene bántotta a fülét. Érezte, hogy gyűlölködő pillantások vizslatják, szorosabban markolta kis Vuitton kozmetikai táskáját, és igyekezett nem gondolni arra, hogy ebben van mindene, amije maradt. Próbálta kitörölni az emlékezetéből azokat a borzalmas helyeket, ahová a taxis vitte, egyik visszataszítóbb volt, mint a másik, és egyik sem hasonlított a legcsekélyebb mértékben sem a Piccadillyn található használtruhaboltokra, ahol az eladók alig használt, eredeti márkákat viseltek és teával kínálták a vevőket. Remek ötletnek tartotta eladni a ruháit; álmában sem gondolta volna, hogy egy rettenetes zálogházban fog kikötni, ahol háromszázötven dollárért fog megválni a bőröndjétől és megmaradt ruhatárától, csak hogy kifizethesse a taxit és maradjon Csak Könyvek

136

Susan Elizabeth Phillips

elég pénze a következő pár napra, amíg eléri Nickyt. Háromszázötven dollárért elherdálni egy Louis Vuitton bőröndöt tele eredeti márkás cuccokkal! Ennyiért két éjszakát sem tud eltölteni egy valamirevaló hotelben. – Helló, kicsikém. Francesca összerezzent, ahogy két gyanús külsejű férfi lépett oda hozzá, az egyik akkora hassal, hogy kockás inge gombjai majd szétpattantak, a másik kenetteljes modorúnak látszó, kitágult pórusokkal. – Úgy látom, rád fér egy ital – mondta a hájas. – Örömmel fizetünk neked az új cimborámmal, Tonyval egy-két mai-tait. – Nem, kösz – felelte Francesca, idegesen keresve Skeetet. Miért nincs itt? Tűhegyes harageső döfködte. Miért nem mondta meg Dallie a moteljuk nevét, akkor most nem kellene itt állnia az ajtóban ezen az irtózatos helyen, aminek a nevét alig bírta előásni az agyából húszpercnyi telefonkönyvben való kutakodás után. Az, hogy meg kell találnia, kitörölhetetlenül az agyába égett, miközben újabb sikertelen telefonhívásokkal sorozta Londont, hogy megpróbálja elérni Nickyt, David Gravest vagy valamelyik régi barátját, de úgy tűnt, vagy nincsenek a városban, vagy megházasodtak, vagy nem fogadják a hívását. Két erőszakosnak látszó nő sompolygott az előtte álló két férfihez, gyűlöletük nyilvánvaló volt. A szőke a pocakos férfihoz simult. – Hé, Pete, táncoljunk. Pete nem vette le a szemét Francescáról. – Később, Bonni. – Én most akarok táncolni – kötötte az ebet a karóhoz Bonni, az ajka kemény volt. Pete pillantása végigsiklott Francescán. – Azt mondtam, később. Táncolj Tonyval. – Tony velem táncol – vágott közbe a fekete hajú, rövid lila körmeit a másik férfi szőrös karjára fonva. – Gyere, bébi. – Tűnj el, Cleo! – Lerázva a lila körmöket, Tony a falhoz támaszkodott Francesca feje mellett és odahajolt hozzá. – Új vagy a városban? Nem emlékszem, hogy korábban láttalak volna itt. Csak Könyvek

137

Luxusmucus

Francesca áthelyezte a testsúlyát, hátha megakad a szeme egy piros pettyes fejkendőn, és közben elkerüli a whisky és az olcsó borotválkozás utáni arcszesz kellemetlen szagát. A Cleo nevű nő csúfondárosan vigyorgott. – Csak nem gondolod, hogy egy ilyen sznob szuka időt pazarol rád, Tony? – Azt hiszem, szóltam, hogy tűnj el. – Olajos mosolyt vetett Francescára. – Biztos nem kérsz egy italt? – Nem vagyok szomjas – mondta Francesca mereven. –Várok valakit. – Úgy tűnik, felültettek – dorombolta Bonni. – Miért nem szívódsz fel? Ahogy az ajtó kinyílt és három még marconább kinézetű férfi tolult a helyiségbe, akik közül egyik sem Skeet volt, kintről meleg légáramlat csapta meg Francesca blúzának nyirkos hátát. Nyugtalansága nőttön-nőtt. Nem állhat egész éjjel az ajtóban, de undorodott a gondolattól, hogy beljebb merészkedjék. Miért nem mondta meg Dallie, hol száll meg? Nem maradhat egyedül New Orleansban, azt várva, hogy Nicky elunja a flörtjét, miközben háromszázötven dollár választja el az éhenhalástól. Meg kell találnia Dallie-t, mielőtt elutazik a városból! – Elnézést – mondta hirtelen, elsurranva Pete és Tony között. Az egyik nő kurta, visszatetsző kacagását hallotta, majd Tony morgását. – A te hibád, Bonni – siránkozott. – Elriasztottátok Cloéval, épp mikor… – A többi hálistennek beleveszett a zajba, mert Francesca a helyiség hátsó felébe furakodott a tömegen át, egy félreeső asztalt keresve. – Hé, kicsikém… Gyors pillantást vetett hátra a válla fölött, és látta, hogy Pete követi. Átpréselte magát két asztal között, érezte, hogy egy kéz végigsimít a fenekén és berohant a mosdóba. Amint beért, az ajtónak dőlt, kozmetikai táskáját magához szorította. Kint üvegcsörömpölést hallott és összerándult. Micsoda förtelmes hely! Skeet Cooper még kisebb lett a szemében. Hirtelen eszébe jutott, hogy Dallie említett egy vörös hajú pincérnőt. Bár nem látott senkit, akire ráillett volna a Csak Könyvek

138

Susan Elizabeth Phillips

személyleírás, igazán körül sem nézett. Talán a pultos szolgálhat némi információval. Hirtelen kinyílt mellette az ajtó és a két erőszakosnak látszó nő lépett be rajta. – Odanézz, ki van itt, Bonni Lynn – gúnyolódott a Cleo nevezetű. – Csak nem Gizda Picsa? – felelte Bonni. – Mi a hézag, kicsikém? Belefáradtál a hotelekbe és úgy döntöttél, hogy meglátogatod a nagyvárosi nyomortanyákat? Francesca összeszorította az állát. Ezek a rettenetes nőszemélyek eleget gyötörték. Felemelte a fejét és Bonni harsány lila szemhéjfestékére szegezte a tekintetét. – Születésedtől vagy ilyen bunkó, vagy csak most jött ki rajtad? Cleo nevetett és Bonnihoz fordult. – Nézz már oda. Hogy kinyílt a csipája. – Francesca kozmetikai táskáját bámulta. – Mi van ebben olyan fontos? – Nem tartozik rád. – Ékszerek? – firtatta Bonni. – Zafírok és gyémántok, amiket a barátod vett? Mondd, mennyit kérsz egy menetért? – Egy menetért? – Francesca nem tudta nem félreérteni a célzást, és mielőtt megálljt parancsolhatott volna magának, meglendítette a kezét és pofon ütötte a palacsintaképű nőt. – Ne merészeld… Nem jutott tovább. Bonni egy dühös kiáltással karmokká görbítette ujjait és készen arra, hogy belemarkoljon Francesca hajába, a levegőbe csapott. Francesca ösztönösen maga elé rántotta kozmetikai táskáját, hogy kivédje a mozdulatot. A kozmetikai táska derékon találta Bonnit, kipréselte belőle a szuszt, és arra kényszerítette, hogy egy pillanatig krokodilbőr-utánzat cipőjének sarkain billegjen, mielőtt elveszti az egyensúlyát. Miközben elterült a földön, Francescát az elégedettség primitív érzése járta át, hogy végre meg tudott büntetni valakit mindazért a szörnyűségért, ami aznap történt vele. A pillanat elszállt, mikor meglátta Cleo arckifejezését és rájött, hogy valódi veszélynek tette ki magát. Kirohant az ajtón, de Cleo elkapta a csuklóját, mielőtt a zenegéphez ért volna. – Nem, te szuka – acsarkodott, húzva vissza a mosdó felé. Csak Könyvek

139

Luxusmucus

– Segítség! – kiáltotta Francesca, miközben lepergett előtte az élete. – Kérem, segítsen valaki! Visszataszító férfinevetést hallott, és miközben Cleo előre lökdöste, ráébredt, hogy senki nem sietett a védelmére. Ez a két rettenetes nőszemély arra készült, hogy fizikailag bántalmazza a mosdóban, és ez senkit nem érdekelt! Pánikba esve meglódította a kozmetikai táskáját azzal a szándékkal, hogy félrelökje Cleót, de egy tetovált valakit talált el. A férfi felüvöltött. – Vedd el tőle azt a táskát – követelte Cleo, a hangja rikácsoló volt a dühtől. – Most ütötte le vele Bonnit. – Megérdemelte – kiabálta túl Pete a „Rhinestone Cowboy” utolsó refrénjét és a kíváncsi bámészkodók megjegyzéseit. Francesca elsöprő megkönnyebbülésére elindult felé, nyilvánvalóan, hogy megmentse. Aztán észrevette, hogy a tetovált karú férfinak más a véleménye. – Maradj ki ebből! – kiáltotta a tetovált Pete-nek, miközben kicsavarta a táskát Francesca kezéből. – Ez a lányokra tartozik! – Nem! – sikította Francesca. – Nem a lányokra tartozik. Igazság szerint nem is ismerem őket és… Feljajdult, mikor Cleo a hajánál fogva húzni kezdte a mosdó felé. A szeme könnybe lábadt, a nyaka kitekeredett. Ez barbárság! Rémes! Meg fogják ölni! Ebben a pillanatban érezte, hogy több hajtincse kezd kiszakadni a fejbőréből. Az ő gyönyörű gesztenyebarna haja! A józan ész helyét elvakult düh váltotta fel. Elragadta a hév, és csatakiáltást hallatva megpördült. Cleo felnyögött és összegörnyedt, mikor gyomorszájon vágták. Francesca haja azonnal kiszabadult, de épp csak levegőhöz jutott, már jött is felé Bonni, készen arra, hogy ott folytassa, ahol Cleo abbahagyta. A közelben egy asztal összerogyott, üveg csörömpölt. Francesca homályosan érzékelte, hogy a verekedés egyre több nézőt vonz, és hogy Pete a megmentésére siet, a kockás inges, sörhasú, csodálatos, nagyszerű, imádnivaló Pete! – Te szajha! – kiáltotta Bonni, és kinyújtotta a kezét, hogy elkapjon bármit, amit elér, történetesen a Francesca nyersszínű Csak Könyvek

140

Susan Elizabeth Phillips

Halston blúzának kakaóbarna szegélyére varrót göngyházgombokat. A blúz szétnyílt; a vállvarrás elszakadt. Francesca érezte, hogy megint meghúzzák a haját, ismét megpördült, átfogta Bonni fejét és ő is belemarkolt a hajába. Hirtelen mintha körbezárta volna a verekedés – székek csúsztak a padlón, egy üveg repült a levegőben, valaki sikított. Érezte, hogy jobb kezén az egyik körme letörik. Cafatokban lógott rajta a blúz, láthatóvá téve ekrű csipkemelltartóját, de nem volt ideje az illendőség miatt aggódnia, Bonni gyűrűi ugyanis felhorzsolták a nyakát. Összeszorította a fogát fájdalmában, és erősebben húzta Bonni haját. Ugyanebben a pillanatban azt a hirtelen és ijesztő felfedezést tette, hogy ő: Francesca Serritella Day, a nemzetközi előkelők társaságának kedvence, a társasági rovatok kegyeltje, kis híján walesi hercegnő áll a középpontjában, a szívében, a fókuszában – egy kocsmai verekedésnek. A helyiség átellenében a Blue Choctaw ajtaja kivágódott, és Skeet sétált be Dallie Beaudine-nal a nyomában. Dallie egy pillanatig csak állt, nézte a csetepatét és undorral megrázta a fejét. – A pokolba! – Hosszú, erőltetett sóhajjal elkezdett utat törni magának a vállával a tömegen át. Francesca még soha életében nem örült így senkinek, noha először fel sem ismerte, hogy Dallie az. Amikor a férfi megérintette a vállát, elengedte Bonnit, megpördült és tiszta erőből a mellkasába öklözött. – Hé! – kiáltotta Dallie, és azt a pontot dörzsölte, ahol Francesca ütése landolt. – Én a maga oldalán állok… azt hiszem. – Dallie! – Francesca a karjaiba vetette magát. – Ó, Dallie, Dallie, Dallie! Én csodás Dallie-m! El sem hiszem, hogy maga az! A férfi lefejtette magáról. – Lassan a testtel, Francie, még nem jutott ki. Hogy a pokolba… Nem fejezte be. Valaki, aki úgy festett, mint egy statiszta egy régi Steve Reeves-filmben, rátámadt egy jobb horoggal, és Francesca rémülten nézte, ahogy Dallie a földre zuhan. Észrevette, hogy a kozmetikai táskája gőgös elszigetelődésben tanyázik a zenegép tetején, felkapta és fejbe verte vele a rémes férfit. Legnagyobb Csak Könyvek

141

Luxusmucus

ijedtségére a zár kinyílt és tehetetlenül nézte, ahogy csodálatos pirosítói és szemhéjfestékei, krémei és arcápolói szanaszét szóródnak a helyiségben. Egy speciálisan kevert, áttetsző hintőpor dobozából illatos felleg szállt fel, amitől hamarosan mindenki köhögni és csúszkálni kezdett, gyorsan lohasztva a harci kedvet. Dallie feltápászkodott, kiosztott pár ökölcsapást maga is, majd karon ragadta Francescát. – Gyerünk. Tűnjünk el innen, mielőtt úgy döntenek, hogy felfalják rágcsálnivaló helyett tévénézéshez. – A sminkkészletem! – Francesca egy doboz szürkés barackszínű szemhéjpúder felé botladozott, noha tudta, hogy nevetséges, hisz majd leesik róla a blúz, véres karmolás húzódik a nyakán, két körme letörött és az élete forog kockán. De visszaszerezni a szemhéjpúdert hirtelen fontosabb lett neki, mint bármi más a világon, és kész volt szembeszállni mindenkivel, hogy megkaparintsa. Dallie elkapta a derekát és felemelte a földről. – A pokolba a sminkkészletével! – Nem! Tegyen le! – Vissza kell kapnia a szemhéjpúderét. Apránként mindenét, amije volt, elvették tőle, és ha még egy dolgot hagy eltűnni, még egy vagyontárgyat kicsúszni a keze közül, akár maga is eltűnhet, mint a cheshire-i macska, amíg nem marad belőle semmi, még vigyorgás sem. – Gyerünk, Francie! – Nem! – Úgy harcolt Dallie-vel, mint a többiekkel, lábával a levegőben kalimpálva, a férfi vádliját rugdosva, sikítozva. – Akarom! Muszáj visszakapnom. – Persze. – Kérem, Dallie – könyörgött. – Kérem! A varázsszó még soha nem hagyta cserben, és most sem. Dallie az orra alatt morogva, karjával még mindig Francesca derekát ölelve előrehajolt és felkapta a szemhéjpúdert. Mikor kiegyenesedett, Francesca kitépte a kezéből, majd kinyújtotta a kezét és épp sikerült megragadnia a kozmetikai táskája nyitott fedelét, mielőtt Dallie elvonszolta. Mire lecsukta a fedelet, veszített egy mandulaillatú hidratálót és letörött a harmadik körme, de elkerülte, hogy borjúbőr Csak Könyvek

142

Susan Elizabeth Phillips

kézitáskája tartalma kiboruljon a háromszázötven dollárral együtt. És megvolt a becses, szürkés barackszínű szemhéjpúder. Skeet kitámasztotta az ajtót, Dallie pedig kivitte. Mikor a férfi letette a járdára, meghallotta a szirénákat. Dallie azonnal felkapta ismét és a Riviéra felé cipelte. – Nem tud járni? – kérdezte Skeet, elkapva a kulcsot, amit Dallie odadobott neki. – Szeret ellenkezni. – Dallie a villogó fények felé nézett, amik egyre közeledtek. – Már elég borsot törtem Deane Be-man megbízott és a PGA orra alá ebben az évben, tűnjünk el innen. – Belökve Francescát a hátsó ülésre, beszállt utána és becsukta az ajtót. Egy darabig csendben utaztak. Francesca foga vacogni kezdett, most jött ki rajta a verekedés izgalma, a keze remegett, mikor megpróbálta összehúzni a blúzát és elfedni a lógó cafatokkal a melltartóját. Nem tartott soká, hogy rájöjjön, teljesen reménytelen. Gombóc nőtt a torkában. Átfogta a karját a mellkasa előtt, és annak a jelét kereste, hogy együttéreznek vele, aggódnak érte, törődnek vele. Dallie az előtte lévő ülés alá nyúlt és elővett egy bontatlan üveg scotchot. Miután feltörte a zárjegyet a hüvelykujja körmével, lecsavarta a kupakot, nagyot húzott belőle, majd elgondolkodó arcot vágott. Francesca felkészítette magát a kérdésekre, amiket kapni fog, és eltökélte, hogy a legnagyobb méltósággal felel mindegyikre. Beleharapott az alsó ajkába, hogy ne remegjen. Dallie Skeethez hajolt. – Nem láttam a vöröshajú pincérnőt. Utána tudtál érdeklődni? – Igen. A pultos azt mondta, hogy elment Bogalusába egy fickóval, aki az áramszolgáltatónak dolgozik. – Kár. Skeet belenézett a visszapillantóba. – Állítólag félkarú a fickó. – Komolyan? Mondta a pultos, hogyan történt? – Valami üzemi baleset. Pár éve présmunkásként dolgozott fent Shreveport mellett, és a karját elkapta a présgép. Jobban kilapította, mint egy palacsintát. Csak Könyvek

143

Luxusmucus

– Úgy tűnik, a szerelmi életére nem volt hatással a te pincérnőddel. – Dallie ismét kortyolt. – A nők furák ilyen téren. Vegyük azt, amelyikkel tavaly San Diegóban találkoztunk az Andy Williams után… – Elég! – kiáltotta Francesca, nem tudván tovább türtőztetni magát. – Olyan érzéketlenek, hogy annyi tisztesség sem szorult magukba, hogy megkérdezzék, mi történt velem? Ez egy kocsmai verekedés volt! Nem fogják fel, hogy meg is ölhettek volna? – Nem valószínű – mondta Dallie. – Valaki bizonyára megakadályozta volna. Francesca felemelte a kezét és akkorát vágott a férfi karjára, amekkorát csak tudott. – Aúúú! – Dallie az ütés helyét dörzsölte. – Megütött? – kérdezte Skeet méltatlankodva. – Igen. – Visszaütöd? – Gondolkodom rajta. – Én visszaütnék a helyedben. – Tudom, hogy te visszaütnél. – Dallie Francescára nézett, a szeme elsötétedett. – Én is, ha az elkövetkezendő két és fél percnél tovább lenne az életem része. Francesca rábámult, legszívesebben visszacsinálta volna a hirtelen ütést, és nem akart hinni a fülének. – Pontosan hogy érti? Skeet átszáguldott egy sárga lámpán. – Milyen messze van innen a reptér? – Át a városon. Dallie előrehajolt és megkapaszkodott az ülés háttámlájában. – Ha nem figyelted volna az utat, a motel egy háztömbnyire van a következő lámpa után. Skeet a gázra lépett, a Riviéra felgyorsult, Francesca pedig hátraesett az ülésen. Haragosan nézett Dallie-re, próbált a bűntudatára apellálva bocsánatkérést kierőszakolni belőle, hogy nagylelkűen megkegyelmezzen neki. Egész úton várt a motelig. Csak Könyvek

144

Susan Elizabeth Phillips

Befordultak a jól kivilágított parkolóba, Skeet oldalra került és megállt egy élénkszínűre festett fémajtó előtt, amire fekete számokat nyomtak. Leállította a motort, majd Dallie-vel kiszálltak. Francesca hitetlenkedve nézte, hogy a kocsinak előbb az egyik, majd a másik ajtaja is becsukódik. – Viszlát reggel, Dallie. – Viszlát, Skeet. Francesca kezében szorongatva kozmetikai táskáját és sikertelenül igyekezve összefogni a blúzát, kiugrott utánuk. – Dallie! A férfi elővett egy szobakulcsot a farmerja zsebéből és megfordult. Nyersszínű selyem súrolta Francesca ujjait, ahogy becsukta a kocsiajtót. Nem látja Dallie, milyen gyámoltalan? Hogy mennyire szüksége van rá? – Segítenie kell – mondta, azzal a szánalmasan nagy szemével nézve rá, ami majdnem elfoglalta az egész arcát. – Az életemet kockáztattam azzal, hogy elmentem abba a bárba, csak hogy megtaláljam magát. Dallie a mellét és az ekrű selyemmelltartót nézte. Aztán áthúzta a fején kopott tengerészkék pólóját és odadobta neki. – Itt a pólóm, szivi. Többet ne kérjen. Francesca hitetlenkedve nézte, ahogy Dallie besétál a motelszobájába és bezárja az ajtót – az orra előtt! A pánik, ami egész nap gyűlt a bensejében, elszabadult, elárasztotta minden porcikáját. Még soha nem tapasztalt ilyen félelmet, képtelen volt megbirkózni vele, ezért átalakította azzá, amit ismert: vörösre hevült, izzó dühvé. Senki nem bánt még így vele! Senki! Vele számolni kell! Ezt meg kell torolnia! Az ajtóhoz rohant, nekiütötte a kozmetikai táskáját, egyszer, kétszer, azt kívánva, bárcsak a férfi kiállhatatlan képe lenne az. Belerúgott, káromkodott, hagyta, hogy kitörjön belőle a düh, hagyta, hadd forrjon, olyan feledhetetlen hévvel, mely legendássá vált. Az ajtó kinyílt, és ott állt Dallie félmeztelenül a küszöbön, kiállhatatlan arcán bosszús ábrázattal. Majd ő megmutatja neki, milyen a bosszús ábrázat! Majd ő megmutatja neki, hogy eddig fogalma sem volt róla, mi az a bosszús ábrázat? –Te gazember! – Csak Könyvek

145

Luxusmucus

Elviharzott a férfi mellett, áthajította a kozmetikai táskáját a szobán, ahol az elégtételt adó robbanással kitörte a televízió képernyőjét. – Te züllött, hülye gazember? – Felrúgott egy széket. – Te érzéketlen fajankó! – Feje tetejére állította Dallie bőröndjét. Aztán elengedte magát. Sértéseket és vádakat kiabált, párnákat és hamutálakat dobált, lámpákat borogatott és asztalfiókokat húzgált ki. Minden megaláztatás, amit az elmúlt huszonnégy órában elszenvedett, minden aljasság a felszínre tört – a rózsaszín ruha, a Blue Choctaw, a barackszínű szemhéjpúder… Szidta Chloét, amiért meghalt, Nickyt, amiért elhagyta; pocskondiázta Lew Steinert, ócsárolta Lloyd Byront, megcsonkította Miranda Gwynwycket, és legfőképpen megsemmisítette Dallie Beaudine-t. Dallie-t, a leggyönyörűbb férfit, akivel valaha találkozott, az egyetlen férfit, aki nem ájult el tőle, az egyetlen férfit, aki az orra előtt ajtót csapott be. Dallie egy ideig csípőre tett kézzel nézte. Egy borotvahabos flakon repült el mellette és csapódott a tükörnek. – Hihetetlen – mormolta. Kidugta a fejét az ajtón. – Skeet! Gyere át! Ezt látnod kell. Skeet már jött is. – Mi az? Úgy hangzik, mint… – Sóbálvánnyá vált a küszöbön, és az előtte kibontakozó pusztítást nézte. – Miért csinálja? – Átkozott legyek, ha tudom. – Dallie elhajolt a New Orleans-i telefonkönyv egy példánya elől. – Ilyet még életemben nem pipáltam. – Lehet, hogy azt hiszi, rocksztár. Hé, Dallie! Megkaparintotta a hármas vasadat. Dallie úgy mozgott, mint egy sportoló, az is volt, és két hatalmas lépéssel ott termett. Francesca érezte, hogy fejjel lefelé fordítják. A lába elemelkedett a földről, aztán valami kemény nyomódott a gyomrába, ahogy vállra vették. – Tegyél le! Tegyél le, te gazember! – Semmi esetre sem. Ez a legjobb hármas vasam, amim valaha volt. Csak Könyvek

146

Susan Elizabeth Phillips

Elindultak. Francesca sikoltozott, mikor Dallie kivitte, válla a gyomrába vájt, karja leszorította a térdhajlatát. Francesca hangokat hallott, és halványan érzékelte, hogy ajtók nyílnak és fürdőköpenyes alakok kukucskálnak ki. – Még soha nem láttam nőt, aki ennyire félt volna egy kis öreg egértől – kiáltotta oda Dallie. Francesca a férfi meztelen hátát öklözte. – Lecsukatlak? – rikácsolta. – Beperellek! Gazember! A gatyád rámegy… – Dallie hirtelen jobbra fordult. Francesca kovácsoltvas kerítést, egy kaput, víz alatti fényeket pillantott meg… – Nem! – Vérfagyasztó ordítást hallatott, mikor Dallie beledobta a motel úszómedencéjének legmélyebb részébe.

Csak Könyvek

147

Luxusmucus

10

S

keet Dallie-hez sétált, és a két férfi a medence partjáról nézte Francescát. Végül Skeet tett egy megjegyzést. – Nem túl gyorsan jön fel. – Dallie a farmerja zsebébe dugta hüvelykujját. – Úgy tűnik, nem tud úszni. Gondolhattam volna. Skeet odafordult. – Hallottad, milyen furcsán mondta, hogy „gazember”? „Gáz-ember”. Én nem tudom úgy mondani. Nagyon fura volt. – Igen. Az szentség, hogy a puccos akcentusa elcseszi a jó amerikai szitokszavakat. A csapkodás a medencében fokozatosan enyhült. – A következő évszázadban valamikor beugrasz érte és kimented? – érdeklődött Skeet. – Azt hiszem, jobb lesz. Ha csak te nem fontolgatod. – Isten ments. Én lefekszem. Skeet megfordult, hogy kisétáljon a kapun, Dallie pedig leült egy nyugágy szélére, hogy levegye a csizmáját. Egy pillanatig még nézte, mennyi ereje maradt még Francescának a küzdelemre, s amikor úgy ítélte meg, hogy eljött az idő, a medence széléhez lépett és beugrott. Csak Könyvek

148

Susan Elizabeth Phillips

Francesca most jött rá, mennyire nem akar meghalni. A film, a nincstelenség, minden vagyonának elvesztése ellenére túl fiatal volt. Az egész élete lepergett előtte. Miközben azonban a víz szörnyű súllyal nyomta lefelé, tudta, hogy épp ez történik. A tüdeje égett, végtagjai már nem reagáltak semmilyen parancsra. Haldoklott, pedig még nem is élt. Hirtelen valami elkapta a mellkasánál fogva és húzni kezdte felfelé, szorosan tartva, egy pillanatra sem engedte el, a felszínre hozta, megmentette! A feje előbukkant a vízből, és levegő után kapkodott. Beszívta a tüdejébe, köhögött és fulladozott, belekapaszkodott a karba, ami átölelte, attól félve, hogy az elengedi, zokogott és sírt örömében, hogy még életben van. Anélkül, hogy pontosan tudta volna hogyan, azon kapta magát, hogy kihúzzák a partra, nyersszínű selyemblúzának utolsó darabjait hátrahagyva a vízben. De még akkor sem eresztette el Dallie-t, mikor megérezte maga alatt a kemény betont. Végre meg tudott szólalni, szavai elfojtott zihálással törtek elő. – Soha nem bocsátok meg… gyűlöllek… – A férfiba kapaszkodott, rátapadt meztelen mellkasára, átölelte a vállát és úgy szorította, mint még soha semmit az életben. – Gyűlöllek – fújtatott. – El ne engedj! – Te ugye tényleg begolyóztál bent, Francie? De Francesca képtelen volt válaszolni. Csak annyit tudott, hogy ragaszkodott az életéhez. Belecsimpaszkodott Dallie-be, miközben az visszavitte a motelszobába, csimpaszkodott belé, miközben Dallie a moteligazgatóval beszélt, aki már várt rájuk, csimpaszkodott belé, miközben Dallie előszedte a rendetlenségből a kozmetikai táskáját, feltúrta és átvitte egy másik szobába. Dallie előrehajolt, hogy letegye az ágyra. – Itt aludhatsz ma… – Nem! – A most már ismerős pánik visszatért. Dallie próbálta lefejteni a karját a nyakáról. – Ugyan, Francie, mindjárt hajnali kettő. Legalább pár órát aludni akarok, mielőtt fel kell kelnem. Csak Könyvek

149

Luxusmucus

– Ne, Dallie! – Francesca már sírt, nézte azt a Newman-kék szempárt és teljes szívéből sírt. – Ne hagyj itt! Tudom, hogy elmész, ha elengedlek. Holnap reggel felkelek, te nem leszel itt, és én nem fogom tudni, mit tegyek. – Nem megyek el, amíg nem beszéltem veled – mondta végül Dallie, kiszabadítva a nyakát. – Megígéred? Dallie lehúzta az átázott Bottega Veneta szandált, ami csodával határos módon Francesca lábán maradt és a földre dobta a száraz pólóval együtt, amit áthozott. – Igen, megígérem. Noha a szavát adta, nem hangzott túl meggyőzően, Francesca pedig kétségbeesett tiltakozó hangot hallatott, miközben Dallie kiment az ajtón. Nem ígért meg ő is mindenfélét, hogy a következő pillanatban már el is felejtse? Honnan tudja, hogy nem ez a szokása Dallie-nek is? – Dallie? De a férfi elment. Valahonnan erőt gyűjtött, hogy levegye vizes farmerjét és alsóneműjét, hagyta egy kupacban a földre hullani az ágy mellett, majd becsúszott a takaró alá. A párnába nyomta vizes haját, behunyta a szemét és egy pillanattal azelőtt, hogy elaludt volna, megfordult a fejében, nem járt volna-e jobban, ha Dallie ott hagyja az úszómedence alján. Mélyen aludt, mégis alig négy óra múlva, amikor a nap első sugarai átszűrődtek a vastag függönyökön, felriadt. Ledobta a takarót, tántorogva kiugrott az ágyból és meztelenül az ablakhoz botorkált, fájt minden tagja. Csak amikor széthúzta a függönyt és kinézett a borongós, esős tájra, nyugodott meg a gyomra. A Riviéra még ott állt. Szívverése visszaállt a normális ritmusra, és lassan odasétált a tükörhöz, ösztönösen téve ugyanazt, amit minden reggel, amióta az eszét tudta, és üdvözölte magát a tükörben, hogy megbizonyosodjék, a világ nem változott meg az éjszaka leforgása alatt, még mindig egy eleve elrendelt pályán kering az ő szépségének napja körül. Elfojtott, kétségbeesett kiáltást hallatott. Csak Könyvek

150

Susan Elizabeth Phillips

Ha többet aludt volna, jobban kezelte volna a sokkot, de így alig bírta felfogni, amit látott. Gyönyörű haja kusza pamacsokban lógott, kecses ívű nyakát hosszú karmolás csúfította, a bőrén horzsolások látszódtak és alsó ajka – az ő tökéletes alsó ajka – úgy felpuffadt, mint egy kelttészta. Pániksújtottan rohant a kozmetikai táskájához és vette leltárba maradék kincseit: egy úti méretű flakon René Garraud fürdőgélt, fogkrémet (fogkefének se híre, se hamva nem volt), három rúzst, a barackszínű szemhéjpúdert és a Cissy szobalánya által feleslegesen bepakolt fogamzásgátló tabletták adagoló dobozát. Retikülje két pirosítót, gyíkbőr pénztárcáját és egy Femme permetezőt termett. Ezek, meg a fakó tengerészkék póló, amit Dallie előző este odadobott neki és a kis nyirkos ruhakupac a földön volt minden vagyona… amije maradt. Túl kétségbeejtő volt a veszteség nagysága ahhoz, hogy felfogja, ezért inkább berobogott a tusolóba, ahol a motel barna flakonos samponjával minden tőle telhetőt elkövetett. Aztán azzal a csekély kozmetikumával, ami maradt, megpróbálta eredeti alakjában helyreállítani azt, aki volt. Miután felrángatta magára kellemetlenül nedves farmerjét és felerőltette vizes szandálját, bepermetezte a hónaalját Femme-mel, majd belebújt Dallie pólójába. Lenézett a bal mellére fehéren rányomott szóra és elcsodálkozott, hogy mi az az AGGIES. Újabb rejtély, újabb ismeretlen, amitől betolakodónak érezte magát egy idegen földre. Miért nem érezte ezt soha New Yorkban? Nem kellett becsuknia a szemét, hogy lássa magát végigrohanni az Ötödik sugárúton, La Caravelle-nél vacsorázni, átsétálni a Pierre előcsarnokán, és minél többet gondolt a maga mögött hagyott világra, annál kívülállóbbnak érezte magát ott, ahová érkezett. Kopogtattak, s miközben gyorsan megfésülte a haját az ujjaival, félt megkockáztatni egy újabb pillantást a tükörbe. Dallie az ajtófélfának támaszkodva állt, égkék széldzsekijén esőcseppek gyöngyöztek, kihipózott farmerjének egyik térdén rojtos szélű lyuk tátongott. Haja nedves volt és felkunkorodott a vége. Mosogatóvíz szőke, gondolta Francesca becsmérlően, nem igazi Csak Könyvek

151

Luxusmucus

szőke. És nagyon ráférne egy vágás. Meg egy új ruhatár. A dzseki varrása feszült a vállán; farmerja szégyent hozott volna egy calcuttai koldusra. Hiába. Nem számít, hogy látta a hibáit, nem számít, mennyire hétköznapivá akarta egyszerűsíteni, Dallie akkor is a legképtelenebbül vonzó férfi volt, akivel valaha találkozott. Dallie az ajtófélfának támaszkodott a tenyerével, és lenézett rá. – Francie, tegnap óta próbálom nyilvánvalóvá tenni a számodra minden lehetséges módon, hogy nem akarom hallani a sztoridat, mivel azonban te veszettül el akarod mondani, én pedig kezdek a kétségbeeséshez közeli állapothoz kerülni, hogy megszabaduljak tőled, essünk túl rajta. – Azzal besétált a szobába, ledobta magát egy egyenes hátú székre és feltette csizmáját az asztal szélére. – Tartozol nekem mintegy kétszáz dolcsival. – Kétszáz… – Egész jól szétverted tegnap azt a szobát. – Hátradőlt, míg már csak a szék hátsó lábai voltak a földön. – Egy tévé, két lámpa, pár kráter a gipszkartonban, egy százhúszszor százötvenes teliablak. A végösszeg ötszázhatvan dollárra rúgott, és csak azért ennyi, mert megígértem az igazgatónak, hogy legközelebb, amikor erre járok, játszom vele egy tizennyolclyukút. A pénztárcádban nem sokkal volt több háromszáznál, ami nem elég a teljes összeg fedezésére. – A pénztárcámban? – Francesca nekiesett a kozmetikai táskája zárjának. – Belenéztél a pénztárcámba! Hogy tehetted? Az az enyém. Nem lett volna szabad… Mire kivette a pénztárcáját a retiküljéből, a tenyere éppolyan nyirkos volt, mint a farmerja. Kinyitotta és belenézett. Amikor végre megbírt szólalni, a hangja alig volt több suttogásnál. – Üres. Elvetted az összes pénzemet. – Az ilyenfajta számlákat hamar kell rendezni, hacsak nem akarod felhívni magadra a helyi zsandamarik figyelmét. Francesca lerogyott az ágy végébe, a veszteség olyan elsöprő erővel hatott rá, hogy szinte megdermedt. Elérte a mélypontot. Ebben a pillanatban. Épp most. Minden elveszett: a kozmetikumai, a ruhái, Csak Könyvek

152

Susan Elizabeth Phillips

az utolsó fityingje. Semmije sem maradt. A katasztrófa, mely Chloe halála óta, mint egy elszabadult vonat száguldott egyre gyorsabban, végül kisiklott. Dallie a motel reklámtollával dobolt az asztal lapján. – Francie, nem tudtam nem észrevenni, hogy nincs hitelkártya a pénztárcádban… sem repülőjegy. Mondd gyorsan, hogy az a Londonba szóló jegy ott lapul Mr. Pitonban valahol, Mr. Piton pedig be van zárva a reptér egyik huszonöt centes csomagmegőrzőjébe. Francesca összehúzta magát és a falat bámulta. – Nem tudom mit tegyek – mondta elcsukló hangon. – Nagy lány vagy, jobb, ha hamarjában kitalálsz valamit. – Segítségre van szükségem. – A férfira nézett, könyörgött, hogy értse meg. – Nem tudom egyedül megoldani. A szék elülső lábai nagyot koppantak a padlón. – Ó, nem! Ez a te problémád, nem fogod az én nyakamba varrni. – Dallie hangja kemény és nyers volt, nem olyan vidám, mint amikor felszedte az út szélén, vagy amikor páncélos lovagként megmentette a biztos halálból a Blue Choctaw-ban. – Ha nem akarsz segíteni – kiáltotta Francesca –, nem kellett volna felajánlanod, hogy elviszel. Ott kellett volna hagynod, mint mindenki másnak. – Talán nem ártana elgondolkodnod azon, miért akar megszabadulni tőled mindenki olyan kétségbeesetten. – Nem az én hibám, nem érted? A körülmények. – Elkezdte elmondani az egészet, Chloe halálától, sietségében, hogy a végére érjen, mielőtt a férfi elmegy, meg-megbotlott a nyelve. Elmesélte, hogyan adta el mindenét, hogy megvegye a repülőjegyet hazafelé, de rá kellett jönnie, hogy ha lenne is jegye, nem térhet vissza Londonba pénz nélkül, ruhák nélkül, a megaláztatása hírével abban a borzalmas filmben, hogy mindenki a szájára vegye és kinevesse. Ekkor döbbent rá, hogy itt kell maradnia, ahol van, ahol senki nem ismeri, amíg Nicky vissza nem tér a szőke matematikussal folytatott mocskos kalandjáról és beszélni nem tud vele telefonon. Ezért indult a keresésére Dallie-nek a Blue Choctaw-ban. – Nem érted? Nem Csak Könyvek

153

Luxusmucus

mehetek vissza Londonba, amíg nem tudom, hogy Nicky ott fog várni a reptéren. – Úgy emlékszem, azt mondtad, a vőlegényed. – Az. – Akkor miért flörtöl egy szőke matematikussal? – Duzzog. – Jézusom, Francie… Francesca odarohant, hogy letérdeljen a szék mellé és felnézett Dallie-re azzal a szívszaggató pillantásával. – Nem az én hibám, Dallie. Komolyan. Legutoljára, amikor találkoztunk, csúnyán összevesztünk, mert visszautasítottam a házassági ajánlatát. – Dallie arca mozdulatlanná merevedett, és Francesca rájött, hogy a férfi félreértette. – Nem, nem arról van szó, amire gondolsz! El fog venni! Százszor összevesztünk már, és mindig megkérte a kezemet újból. Csak el kell érnem telefonon és megmondanom neki, hogy megbocsátottam. Dallie a fejét rázta. – Szegény ördög – morogta. Francesca próbált a férfi szemébe nézni, de túlságosan könnyezett, ezért felállt, hátat fordított neki és próbálta összeszedni magát. – Csak az kell, Dallie, hogy túléljem az elkövetkezendő pár hetet, amíg nem tudok Nickyvel beszélni. Azt hittem, te segítesz, de tegnap este nem voltál hajlandó beszélni velem, nagyon feldühítettél, most meg elvetted a pénzemet. – A férfi felé pördült elfúló hangon. – Nem látod, Dallie? Ha belátással lettél volna, mindez nem történik meg. – Az isten verje meg! – Dallie lecsapta a csizmáját a padlóra. – Engem akarsz okolni mindenért? Jézusom, mennyire gyűlölöm az olyan embereket, mint te. Bármi történjék, neked sikerül ráhúznod másra a vizes lepedőt. Francesca felugrott. – Nem kell ezt hallgatnom. Csak segítséget kérek. – És egy kis készpénzt. – Pár héten belül az utolsó pennyig visszafizetem. – Ha Nicky visszavesz. – Dallie kinyújtotta a lábát és keresztbe rakta a bokáját. – Úgy tűnik, nem fogod fel, Francie, hogy én egy Csak Könyvek

154

Susan Elizabeth Phillips

idegen vagyok, aki nem tartozik neked elkötelezettséggel. Azzal is hadilábon állok, hogy magamról gondoskodjak, semmi esetre sem akarlak még téged is istápolni, pár hétig sem. Az igazat megvallva, nem is kedvellek. Francesca nézte, az arcára volt írva a megrökönyödés. – Nem kedvelsz? – Nem, Francie. – Dallie dühe elpárolgott, higgadtan beszélt és olyan nyilvánvaló meggyőződéssel, hogy Francesca tudta, az igazat mondja. – Nézd, szivi, te egy igazi bombázó vagy ezzel az arccal, és bár egy kicsit aprócska, remekül csókolsz. Nem tagadom, hogy volt egy-két kósza gondolatom arról, mit művelhetnénk mi ketten a takaró alatt, és ha a jellemed más lenne, még beléd is eshettem volna. De a helyzet az, hogy nem más a jellemed, benned megtestesül minden rossz, amit valaha férfiban és nőben tapasztaltam anélkül, hogy lenne valami jó tulajdonságod, amivel ellensúlyozhatnád. Francesca lerogyott az ágy végébe, a fájdalom elborította. – Értem – mondta halkan. Dallie felállt és elővette a tárcáját. – Pillanatnyilag nincs sok készpénzem. A hitelkártyámmal kifizetem a motelszámlát és hagyok neked ötven dollárt, amivel pár napig kihúzhatod. Ha arra kerül a sor, hogy vissza akarod fizetni az adósságodat, küldj egy csekket a General Delivery címére a texasi Wynette-be. Ha nem kerül rá sor, tudni fogom, hogy a dolgok nem alakultak jól közted és Nicky között, és remélem, hogy hamarosan felbukkan egy zsírosabb falat. Ezzel a monológgal ledobta az asztalra a motelszoba kulcsát és kisétált az ajtón. Francesca végre egyedül maradt. Egy sötét foltra meredt a szőnyegen, ami olyan alakú volt, mint Capri. Most. Most érte el a mélypontot.

• Skeet kihajolt az anyósülés felőli ablakon, miközben Dallie a Riviérához közeledett. – Akarod, hogy vezessek? – kérdezte. Csak Könyvek

155

Luxusmucus

– Hátramászhatsz és aludhatsz pár órát. Dallie kinyitotta az ajtót. – Átkozottul lassan vezetsz, és nincs kedvem aludni. – Ahogy parancsolod. – Skeet elhelyezkedett és átadott Dallie-nek egy kávéval teli papírpoharat; még rajta volt a tető. Aztán átnyújtott egy rózsaszín cetlit. – A pénztáros telefonszáma. Dallie összegyűrte és a hamutartóba dobta, másik kettő mellé. Felvette a sapkáját. – Hallottál már Pygmalionról, Skeet? – Ő az a fickó, aki támadó szerelőként játszott a Wynette Középiskola csapatában? Dallie a fogával felnyitotta a kávéspohár fedelét, miközben elfordította a kulcsot a gyújtásban. – Nem, az Pygella volt, Jimmy Pygella. Pár éve Corpus Christire költözött és nyitott egy autóműhelyt. A Pygmalion George Bernard Shaw drámája egy londoni születésű virágáruslányról, akiből igazi úrinő lesz. – Bekapcsolta az ablaktörlőt. – Nem túl izgalmas, Dallie. Én az olyan darabokat szeretem, mint az az Oh, Calcutta!, amit St. Louisban láttunk. Az tényleg jó volt. – Tudom, hogy tetszett neked, Skeet. Nekem is, de nem az irodalom remekművei között tartják számon. Nem éppen az emberi tartásról szól, ha tudsz követni. A Pygmalion ezzel szemben azt mondja, hogy az ember megváltozhat… képes jobb lenni egy kis útmutatással. – Hátramenetbe kapcsolta a kocsit és kitolatott a parkolóból. – Azt is benne van, hogy az az ember, aki irányítja ezt a változást, nem kap mást a fáradozásáért, csak bánatot. Francesca elkerekedett és rémült tekintettel állt a motelszoba nyitott ajtajában, magához szorítva kozmetikai táskáját, mint egy plüssmackót, és nézte, ahogy a Riviéra kihajt a parkolóból. Dallie tényleg megteszi. El fog menni és itt hagyja egyedül, pedig elismerte, hogy megfordult a fejében, hogy ágyba bújjon vele. Ez idáig ezzel mindig magához tudta láncolni a férfiakat, de most nem. Hogy lehet ez? Mi történik vele? Zavarodottság kísérte félelmét. Úgy érezte magát, mint egy gyerek, aki rosszul tanulta meg a színeket, és rájön, Csak Könyvek

156

Susan Elizabeth Phillips

hogy a vörös valójában sárga, a kék igazából zöld – de most, hogy tudja, hogy tévedett, fogalma sincs, mitévő legyen. A Riviéra a kijárat felé kanyarodott, megvárta, hogy legyen egy kis szünet a forgalomban, majd elkezdett kihajtani a vizes útra. Francesca ujjbegyei elzsibbadtak, a lába elgyengült, mintha minden izmából kiment volna az erő. Szitáló eső áztatta a pólóját, egy hajtincs az arcába hullott. – Dallie? – Futásnak eredt, ahogy csak bírt. – A helyzet az – mondta Dallie belenézve a visszapillantó tükörbe –, hogy csak magára tud gondolni. – Akárcsak a legtöbb önző nő, akivel életemben találkoztam – helyeselt Skeet. – Semmihez nem ért azonkívül, hogy miképp kell kisminkelni magát. – Úszni nem tud, az biztos. – Egy csepp józan ész sem szorult belé. – Egy csepp sem. Dallie egy különösen durva káromkodást eresztett meg, majd beletaposott a fékbe. Francesca odaért a kocsihoz, levegő után kapkodott. – Ne! Ne hagyj itt! Meglepte, mennyire dühös Dallie. A férfi kiugrott az autóból, kitépte a kezéből a kozmetikai táskát, majd a kocsi oldalának préselte Francescát úgy, hogy a kilincs a csípőjébe vájt. – Most idefigyelj és figyelj jól! – kiabálta. – A foglyom vagy, és hagyd abba azonnal ezt az istenverte reszketést! Francesca szipogott, pislogott az esőben. – De én… – Azt mondtam, hagyd abba! Semmi kedvem ehhez az egészhez, nagyon rossz érzésem van, ezért ettől a perctől fogva, azt teszed, amit mondok. Bármit mondok. Nem kérdezel; nem teszel megjegyzéseket. Még egy luxus szarság, és úgy rúglak seggbe, hogy a lábad nem éri a földet. – Rendben – kiáltotta Francesca, a büszkesége romokban hevert, hangját fojtogatta a megaláztatás. – Rendben. Csak Könyvek

157

Luxusmucus

Dallie nem is próbálta leplezni a megvetését, mikor ránézett, majd felrántotta a hátsó ajtót. Francesca fordult, hogy bemásszon, de amint előrehajolt, Dallie meglendítette a kezét és jó alaposan a fenekére vert egyet. – Van még, ahonnan ez jött, és viszket a tenyerem a következő lehetőségért. Minden Lake Charlesig megtett mérföld száznak tűnt. Francesca kifelé bámult az ablakon és próbálta láthatatlannak tettetni magát, mikor azonban a többi kocsiból, ami mellett a Riviéra elhajtott, az utasok szórakozottan rápillantottak, nem tudta elfojtani azt az ésszerűtlen érzést, hogy tudják, mi történt, látják rajta, odáig kellett lesüllyednie, hogy segítségért könyörögjön, hogy életében először meghunyászkodjon. Nem gondolok rá, mondta magában, miközben elöntött rizsföldek és nyálkás zöld algával borított mocsarak mellett száguldottak el. Majd holnap gondolok rá, a jövő héten, bármikor, csak nem most, amikor újra elsírhatom magam, mert akkor Dallie lehet, hogy megáll és kitesz az útra. De nem tudott nem gondolni rá, és még jobban felsebesítette már amúgy is megtépázott alsó ajka belsejét, nehogy egy nyikkanást is hallasson. Megpillantották Lake Charles tábláját, majd áthajtottak egy pompás, ívelt hídon. Az első ülésen Dallie és Skeet hébe-hóba szóba elegyedtek, rá nem is figyelve. – Ott a motel – jegyezte meg végül Skeet Dallie-nek. – Emlékszel, amikor Holly Grace megjelent itt tavaly azzal a tulsai Chevy kereskedővel? Dallie morgott valamit, amit Francesca nem értett, miközben behajtott a parkolóba, mely semmiben sem különbözött attól, amit négy órával ezelőtt elhagytak, és a recepcióhoz kanyarodott. Francesca gyomra korgott, és rájött, hogy előző este evett utoljára, amikor bekapott egy hamburgert, miután elzálogosította a bőröndjét. Nincs mit ennie… és nincs pénze, hogy ennivalót vegyen. Aztán azon töprengett, ki az a Holly Grace, de túl csüggedt volt ahhoz, hogy futó kíváncsiságnál többet érezzen. Csak Könyvek

158

Susan Elizabeth Phillips

– Még mielőtt találkoztunk, majdnem lenulláztam a hitelkártyámat, Francie, és a kis rombolásod még közelebb juttatott a tönk széléhez. Skeettel kell osztoznod egy szobán. – Nem! – Nem! Dallie sóhajtott, és leállította a motort. – Rendben, Skeet. Mi alszunk együtt, amíg meg nem szabadulunk Francie-től. – Aligha. – Skeet kivágta a Riviéra ajtaját. – Nem aludtam veled egy szobában, mióta profi lettél, és nem fogom most elkezdeni. Fél éjszaka fent vagy és akkora zajt csapsz reggel, hogy a halottat is felébreszted. – Kiszállt a kocsiból és elindult a recepció felé, hátrakiáltva a válla felett. – Te voltál úgy besózva, hogy hozzuk magunkkal Miss Luxusmucust, hát aludj vele te. Dallie egész idő alatt káromkodott, amíg kivette a csomagjait és bevitte. Francesca a szoba két franciaágyának egyikén ült, egyenes háttal, összeszorított térddel, mint egy jó kislány a felnőttek partiján. A szomszédos szobából hallotta, hogy a tévében egy rakétatelep ellen tiltakozó környezetvédő csoportról adnak hírt; majd valaki csatornát váltott egy labdajátékra, és felharsant az Egyesült Államok himnusza. Keserűség gyűlt benne, amikor a zene eszébe juttatta a taxisofőr pólóján látott jelvényt az AMERIKA, A LEHETŐSÉGEK HAZÁJA felirattal. Miféle lehetőség? Hogy a testével keresse meg a betevőjét és a szállását valami mocskos motelszobában? Semmi sincs ingyen, nem igaz? És már nem volt mása, csak a teste. Azzal, hogy belépett ebbe a szobába Dallie-vel, hallgatólagosan nem egyezett bele, hogy ad valamit érte cserébe? – Ne nézz így! – Dallie az ágyra dobta a bőröndjét. – Hidd el, Miss Luxusmucus, semmilyen szándékom nincs a testeddel. Maradj a saját feleden a szobában, minél messzebb tőlem, és jól megleszünk. De előbb add vissza az ötven dolláromat. – Le kellett nyelnie az önbecsülése megmaradt morzsáját, hogy vissza tudja adni a férfi pénzét, ezért megrázta a fejét és hátradobta a haját, mintha az égvilágon semmi gondja nem volna. – Úgy veszem ki, hogy golfozó Csak Könyvek

159

Luxusmucus

vagy – jegyezte meg fesztelenül, azt próbálva mutatni, hogy a férfi gorombasága teljesen hidegen hagyja. – Hivatás vagy szenvedély? – Inkább függőség, azt hiszem. – Dallie kivett a bőröndből egy nadrágot, és a farmerja cipzárjához nyúlt. Francesca megpördült és gyorsan hátat fordított neki. – Azt hiszem… kinyújtóztatom a lábamat és járok egyet a parkolóban. – Tedd azt. Két kört tett a parkolóban, lökhárító-matricákat olvasott, újság főcímeket tanulmányozott az automaták üvegablakain át, futólag rápillantott egy göndör hajú férfi címlapfotójára, amint kiabál valakivel. Úgy látszik, Dallie nem várja el, hogy ágyba bújjon vele. Micsoda megkönnyebbülés. A kiadó szobák felirat neonbetűit nézte, és minél tovább bámulta, annál jobban csodálkozott, hogy a férfi miért nem kívánja. Mi a baj? Idegesítette, mint egy viszketés. Lehet, hogy elvesztette a ruháit, a pénzét, minden vagyonát, de a szépsége még megvan, nem igaz? Még vonzó. Vagy azt is elvesztette a bőröndjével és a sminkkészletével együtt? Nevetséges. Kimerült, ennyi az egész, nem tud tisztán gondolkodni. Mihelyt Dallie kimegy a pályára, ő lefekszik és kialussza magát. Felragyogott benne az optimizmus utolsó szikrája. Egyszerűen elcsigázott. Egy nagyot alszik, és minden rendben lesz.

Csak Könyvek

160

Susan Elizabeth Phillips

11

N

aomi Jaffe Tanaka nagyot csapott tenyerével íróasztala vastag üveglapjára. – Nem! – kiáltotta a telefonba, barna szeme szikrázott a dühtől. – Meg sem közelíti azt, amit mi elvárunk a Fruskától. Ha nincs jobb, keresek egy modellügynökséget, ahol van. A vonal másik végén a hang gúnyossá vált. – Adjak pár telefonszámot, Naomi? Biztos vagyok benne, hogy Wilhelminánál a tenyerükön fognak hordozni. Wilhelminától nem voltak hajlandóak küldeni neki senkit, de nem állt szándékában megosztani ezt a hírt a nővel a telefonban. Elkeskenyedő, türelmetlen ujjaival sötét hajába túrt, mely olyan rövidre és egyenesre volt vágva, mint egy fiúfrizura attól a híres New York-i hajszobrásztól, aki új jelentést akart adni a „sikk” szónak. – Keress tovább. – Lelökte az Advertising Age legújabb számát az íróasztal széléről. – És legközelebb próbálj meg olyat találni, akinek van valami egyénisége. Miközben letette a kagylót, tűzoltóautók szirénái verték fel a Harmadik sugárutat nyolc emelettel sarki irodája alatt a Blakemore, Stern és Rodenbaughnál, de meg se hallotta. Egész életében együtt élt New York City zajával, és tudatosan nem figyelt a szirénára Csak Könyvek

161

Luxusmucus

tavaly tél óta, amikor a New York-i Balett két homoszexuális tagja, akik fölötte laktak, túl közel gyújtották meg a fondüt egy Scalamandré kartonfüggönyhöz. Naomi akkori férje, egy Tony Tanaka nevezetű kiváló japán biokémikus logikátlanul őt okolta az incidensért, és a hétvége további részében nem beszélt vele. Naomi hamarosan elvált tőle – nem csak amiatt, ahogy a tűzre reagált, hanem mert egy olyan férfival együtt élni, aki a legalapvetőbb érzelmeit sem mondja ki, túl fájdalmassá vált egy a manhattani Upper East Side-ról származó gazdag zsidó lánynak, aki 1968 soha nem feledhető tavaszán segített átvenni a dékán hivatalát a Columbia Egyetemen és fenntartani a People-nek. Naomi a fekete és ezüst kaviárgyöngyöket rángatta, amit szürke flanelkosztümjéhez és selyemblúzához viselt, ruhákhoz, amiket Huey, Rennie és Abbie heves, szűkmarkú időszakaiban, amikor a szenvedélye a piaci részesedés helyett az anarchiára fókuszált, megvetett volna. Pár hete, ahogy Gerry testvére legújabb nukleárisenergia-ellenes virtuskodásainak híre napvilágot látott, emlékfoszlányok törtek fel benne azokról az időkről, mint régi fényképek, és azon kapta magát, hogy nosztalgiával gondol vissza arra a lányra, aki volt, a kishúgra, aki annyira igyekezett kivívni a bátyja tiszteletét, hogy elviselt ülősztrájkot, fekvősztrájkot és egy harmincnapos börtönbüntetést. Amíg az ő huszonnégy éves bátyja forradalmat kiáltott ki a Berkeley Sproal Hall-i lépcsőjéről, Naomi a gólyaévét kezdte meg a Columbián háromezer mérföldre. Ő volt a szülei büszkesége és öröme – csinos, népszerű, jó tanuló –, vigaszdíjuk a „másikért”, a fiúért, akinek különcsége szégyent hozott rájuk, és akinek a nevét nem volt szabad kiejteni. Naomi először beletemetkezett a tanulásba és távol tartotta magát a Columbia radikális diákjaitól. De aztán Gerry megjelent a campuson és megbabonázta, akárcsak a diákság többi tagját. Mindig imádta a bátyját, de annyira még soha, mint azon a téli napon, amikor ott állt, mint egy ifjú farmernadrágos harcos a könyvtár lépcsőjén, és próbálta megváltani a világot szenvedélyes Csak Könyvek

162

Susan Elizabeth Phillips

beszédével. Nézte göndör fekete hajkoronája szegélyezte erős szemita vonásait, és nem tudta elhinni, hogy egyazon méh gyümölcsei. Gerrynek telt ajka és feltűnő orra volt, plasztikai sebész által, aki az övét újraformálta, helyre nem hozott. Minden mély benyomást keltő volt rajta, míg Naomi hétköznapinak érezte magát. Gerry karját a feje fölé emelve hadonászott öklével a levegőben, hátravetette a fejét, fogai fehér csillagokként szikráztak olajbarna bőre hátterében. Még soha nem látott ilyen bámulatosat egész életében, mint ahogy az ő bátyja buzdította lázadásra a tömegeket aznap a Columbián. Mielőtt a tanév véget ért volna, belépett a Columbia katonai diákcsoportjába, mely tett végre kiváltotta bátyja elismerését, ám fájdalmas elhidegülést eredményezett a szüleiben. A következő években kiábrándultság vett erőt rajta lassú menetben, ahogy áldozatává vált a Mozgalom erőszakos férfisovinizmusának, szervezetlenségének és paranoiájának. Másodév végére megszakította a kapcsolatot vezetőivel, és Gerry soha nem bocsátott meg neki. Csak egyszer találkoztak az elmúlt két évben, akkor is egész idő alatt vitatkoztak. Most azon imádkozott, nehogy Gerry elkövessen valami jóvátehetetlen szörnyűséget, és mindenki megtudja az ügynökségnél, hogy a bátyja. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy egy olyan konzervatív cég, mint a BS&R, kinevezné egy országos hírű radikális húgát első női alelnökének. Elterelte gondolatait a múltról és lenézett a jelenre – az íróasztalán szétterülő iratokra. Elégedettség érzése rohanta meg, mint mindig, melyből tudta, hogy jó munkát végzett. Szakértő szeme helybenhagyta a Sassy palackját, egy deres könnycsepp alakú üveget hullám formájú tengerészkék üvegdugóval. A parfümös flakon elegáns, csillogó tengerészkék dobozos csomagolást kap, melyen rikító ciklámen betűkkel lesz olvasható a szlogen, amit ő talált ki – „SASSY! Csak szabad lelkűeknek.” A felkiáltójel a márkanév után az ő ötlete volt, ami különösképp elégedettséggel töltötte el. De mind a csomagolás, mind a szlogen sikere ellenére a reklámkampány lelke hiányzott, mivel Naomi nem Csak Könyvek

163

Luxusmucus

tudott teljesíteni egyetlen egyszerű feladatot: nem találta meg a Sassy arcát. A házibeszélő felberregett, és a titkárnője figyelmeztette, hogy megbeszélése van Harry R. Rodenbaugh-val, a BS&R rangidős alelnökével és igazgatótanácsának tagjával. Mr. Rodenbaugh kifejezett kérése volt, hogy vigye magával az új Sassy-tervezetét. Naomi felnyögött. Mint a BS&R két kreatív igazgatójának egyike, évek óta irányította a parfüm- és kozmetikai projekteket, és soha nem volt semmilyen probléma. Miért pont a Sassynek kellett Harry Rodenbaugh vesszőparipájává válnia? Harry, aki kétségbeesetten vágyott egy utolsó Klióra a nyugdíjba vonulása előtt, ragaszkodott hozzá, hogy friss arc képviselje az új terméket, egy olyan modell, aki szép, de nem ismert a divatmagazin-olvasók számára. – Egyéniséget akarok, Naomi, nem egy újabb tizenkettő egy tucat modellt – mondta, mikor egy héttel ezelőtt behívatta a perzsaszőnyegére. – Egy amerikai rózsaszálat pár tüskével. Ez a kampány az öntörvényű amerikai nőről szól, és ha nem tudsz jobbat szállítani ezeknél a lestrapált gyerekarcúaknál, akiket három hete az orrom alá dugdosol, nem tudom, hogy tudnál ellátni egy olyan pozíciót, mint a BS&R alelnöke. A ravasz vén gazember. Naomi összeszedte a papírjait, ugyanúgy, ahogy mindent csinált, gyors, jól szervezett mozdulatokkal. Holnap felveszi a kapcsolatot minden filmes ügynökséggel, és modell helyett színészt kezd el keresni. Már nagyobb férfisovoniszták is megpróbálták lenyomni, mint Harry R. Rodenbaugh, és senkinek sem sikerült. Miközben elment a titkárnője íróasztala mellett, megállt, hogy felvegye a postát, ami érkezett és levert egy magazint a földre. – Felveszem – mondta a titkárnője és lehajolt. Naomi azonban már felkapta, kritikus szemét egy sor pillanatfelvételre szegezve azon az oldalon, ahol az újság kinyílt. Érezte, hogy feláll a szőr a hátán – ösztönös reakció, mely minden piackutató csoportnál világosabban adta tudtára, hogy nagy ötlete támadt. A Sassy arca! Profilból, szemből, mozgásban – egyik kép Csak Könyvek

164

Susan Elizabeth Phillips

jobb volt, mint a másik. Ott, a titkárnője irodájának a padlóján megtalálta amerikai rózsaszálját. Aztán átfutotta a rovatot. A lány nem hivatásos modell volt, de ez nem feltétlenül jelentett rosszat. A címlapra fordított és összeráncolta a homlokát. – Ez az újság hat hónappal ezelőtti. – Az alsó fiókomat rendszereztem és… – Mindegy. – Ismét a fényképeket nézte, és az oldalt kopogtatta a mutatóujjával. – Ülj rá a telefonra, amíg én a megbeszélésen leszek, és találd meg nekem őt. Ne vedd fel vele a kapcsolatot, csak tudd meg, hol van. De arra kellett visszatérnie a Harry Rodenbaugh-val folytatott találkozóról, hogy a titkárnője nem jutott semmire. – Mintha a föld nyelte volna el, Mrs. Tanaka. Senki nem tudja, hol van. – Megtaláljuk – mondta Naomi. A fogaskerekek az agyában tovább kattogtak, miközben gondolatban átböngészte a kapcsolatait. Lepillantott osztrigaszínű Rolex órájára, és az időkülönbséget kalkulálta. Aztán felkapta a magazint és az irodájába robogott. Miközben tárcsázott, a képsorozatot bámulta. – Megtalállak – mondta a gyönyörű lánynak, aki visszanézett rá az oldalról. – Megtalállak, és az életed örökre megváltozik. A kancsal szemű macska követte Francescát vissza a motelba. Fénytelen szürke bundája volt, csontos válla körül kikopott foltokkal egy régi verekedésből. Az arca oldalt belapított, egyik szeme eldeformálódott, Írisze befelé fordult a koponyába, hogy csak a fehére látszott ki. Visszataszító külsejét tetézte, hogy hiányzott a fél füle csücske. Bárcsak valaki mást választott volna arra, hogy kövesse az út mentén, kívánta Francesca, és megszaporázta lépteit, amikor befordult a parkolóba. Zavarta a macska irgalmatlan csúfsága. Az az esztelen érzése volt, hogy nem akar a közelében lenni semminek, ami ilyen ronda, hogy a rondaság átragadhat rá, hogy az emberek a társaság alapján ítéltetnek meg, amikbe tartoznak. – Tűnj el! – parancsolta. Csak Könyvek

165

Luxusmucus

Az állat ellenséges pillantást vetett rá, de nem változtatott útirányt. Francesca sóhajtott. Mit várt, amilyen szerencséje az utóbbi időben volt? Átaludta az első délutánt és estét Lake Charlesban, alig érzékelve, hogy Dallie bejött a szobába és nagy zajt csapott, majd ismét nagy zajt csapott, mikor másnap reggel elment. Mire teljesen felébredt, a férfi már több órája távol volt. Ájuldozva az éhségtől gyorsan lezuhanyozott, majd habozás nélkül használta Dallie piperecikkeit. Felkapta az öt dollárt, amit a férfi ételre hagyott neki és a bankjegyet bámulva élete legnehezebb döntését hozta meg. A kezében most kis papírzacskót tartott, benne két olcsó nejlonbugyival, egy filléres szempillafestékkel, a legkisebb flakon körömlakklemosóval, amit talált és körömreszelővel. A pár centből, ami maradt, csak egyetlen ennivalóra futotta, egy Milky Way szeletre. Érezte a papírzacskó alján megnyugtató súlyát, vastag volt és nehéz. Igazi ételre vágyott – kappanra, vadrizsre, salátára kéksajtmártással, egy szelet trüffel tortára – de szüksége volt fehérneműre, szempillafestékre, megváltóra, ami megszabadítja undorító körmeitől. Miközben visszafelé rótta a kilométereket a főút mentén, arra a sok pénzre gondolt, amit az évek során elherdált. Százdolláros cipőkre, ezerdolláros ruhákra, a pénz úgy pergett ki a kezéből, mint kártyalapok a bűvész ujjai közül. Egy egyszerű selyemsál árából királyi lakomája lehetett volna. Mivel nem állt rendelkezésére egy sál ára, úgy döntött, megadja a módját a kulináris élvezetnek, bármilyen szerény is legyen az étel. Árnyékos fa nőtt a motel mellett, rozsdás kerti paddal. Leül, élvezi a meleg délutánt és felfalja a csokoládét morzsáról morzsára, sokáig ízlelgetve minden harapást, hogy minél tovább tartson. De előbb meg kell szabadulnia a macskától. – Sicc! – sziszegte, az aszfalton dobbantva. A macska felé fordította nyomott fejét, és állta a sarat. – Tűnj el, te rohadt bestia, és idegesíts valaki mást. – Amikor az állat nem mozdult, felháborodottan fújt egyet és a kerti pad felé iramodott. A macska követte. Francesca rá se hederített, nem akarta hagyni, hogy ez a Csak Könyvek

166

Susan Elizabeth Phillips

ronda állat tönkretegye az első falat örömét, amit szombat este óta a szájába vett. Lerúgta a szandálját, miközben leült, hűsítette talpát a fűben, és a csoki után kutatott a papírzacskóban. Úgy érezte, mintha egy aranyrudat szorongatott volna a kezében. Óvatosan kibontotta, megnyálazta az ujját, hogy felszedjen pár csokidarabot, ami a csomagolásból a farmerjére hullott. Ambrózia… Beleharapott a sarkába, belemélyesztette fogát a mázba és a nugátba, majd leharapott egy darabot. Miközben rágta, tudta, hogy még soha életében nem evett ilyen finomat. Kényszerítenie kellett magát, hogy lassan harapjon belőle újból, és ne tömje az egészet a szájába. A macska mély, érces hangot hallatott, amit Francesca bizarr nyávogásként értelmezett. Ránézett, ahogy ott állt a fatörzs mellett, őt bámulva ép szemével. – Felejtsd el, bestia! Nekem nagyobb szükségem van rá, mint neked. – Megint harapott egyet. – Nem vagyok állatbarát, úgyhogy nem kell így bámulnod rám. Nem kedvelem azokat, akiknek mancsa van és nem tudják lehúzni a vécét. Az állat nem moccant. Francescának feltűnt kiálló bordája, fénytelen bundája. Csak a képzelete játszott vele, vagy tényleg szomorú beletörődést látott csúnya, kancsal szemében? Ismét harapott egyet. Már nem volt olyan jó íze. Legalább ne tudná, milyen érzés farkaséhesnek lenni. – A rohadt életbe! – Letört egy darabot a szelet végéből, apró morzsákra tépkedte és ráhelyezte a csomagolópapírra. Letette az egészet a földre és az állatra nézett. – Remélem, elégedett vagy, te nyomorult macska. A cica a pádhoz sétált, lehajtotta szétlapított fejét a csokoládéhoz és úgy fogyasztott el minden egyes darabot, mintha szívességet tenne Francescának. Dallie aznap este hét után ért vissza a pályáról. Francesca addigra rendbe hozta a körmét, megszámolta a salaktéglákat a szoba falán és olvasta a Teremtés Könyvét. Amikor Dallie belépett, már olyan Csak Könyvek

167

Luxusmucus

kétségbeesetten vágyott emberi társaságra, hogy felugrott a székből, de az utolsó pillanatban türtőztette magát, nehogy odarohanjon a férfihoz. – A legcsúnyább macska van odakint, amit életemben láttam – mondta Dallie, és ledobta a kulcsait a komódra. – A francba, gyűlölöm a macskákat. Az egyetlen állat, amit ki nem állhatok a földön, az a macska. – Mivel ebben a pillanatban Francesca sem volt a faj szerelmese, nem vitatkozott. – Tessék – dobott oda a férfi neki egy papírzacskót. – Hoztam neked vacsorát. Francesca halkan felsikkantott, mikor elkapta a zacskót és feltépte. – Hamburger! Ó, istenem… sült krumpli, drága sült krumpli! Imádlak. – Kivette, és kettőt azonnal be is tömött a szájába. – Jézusom, Francie, nem kell úgy tenned, mintha éhen akartál volna halni. Adtam pénzt ebédre. Dallie váltás ruhát vett elő a bőröndjéből, és eltűnt a fürdőszobában zuhanyozni. Mire visszatért farmer és póló egyenruhájában, Francesca enyhítette az éhségét, de a társaság utáni vágyát nem. Ám ijedten nézte, hogy a férfi ismét elmenni készül. – Máris elmész? Dallie leült az ágy szélére és felhúzta a csizmáját. – Skeettel találkozónk van egy Pearl nevű egyénnel. – Ilyenkor? Dallie kuncogott. – Mr. Pearl rugalmas időbeosztásban dolgozik. Francescának az az érzése támadt, hogy lemaradt valamiről, de el nem tudta képzelni, miről. Félretolta az ételmaradékot és talpra ugrott. – Veled mehetek, Dallie? Ülök a kocsiban, amíg a megbeszélés tart. – Nem hiszem, Francie. Ezek a megbeszélések néha hajnalig elhúzódnak. – Nem baj. Tényleg. – Francesca gyűlölte magát, amiért erőszakoskodik, de nem bírta volna ki tovább egy szobába bezárva anélkül, hogy bárkihez szólhatott volna. – Sajnálom, Luxusmucus. – Dallie a farzsebébe dugta a tárcáját. Csak Könyvek

168

Susan Elizabeth Phillips

– Ne hívj így! Gyűlölöm! – Dallie felvonta az egyik szemöldökét, Francesca pedig gyorsan témát váltott. – Mesélj a golfbajnokságról. Hogy megy? – Ma csak edzés volt. A Pro-Am szerdán van, de az igazi bajnokság csak csütörtökön kezdődik. Sikerült már elérni Nickyt? Francesca a fejét rázta, nem égett a vágytól, hogy forszírozza a témát. – Mennyit kapsz, ha megnyered ezt a tornát? Dallie fogta a sapkáját és feltette, az amerikai zászló a sild felett szembenézett Francescával. – Csak tízezret. Ez nem nagy torna, de a klub vezetője a barátom, így minden évben játszom. Az összeg, amit egy évvel ezelőtt silánynak tartott volna, hirtelen egy vagyonnak tűnt. – De hát ez csodálatos. Tízezer dollár! Győznöd kell, Dallie. A férfi fura, kifejezéstelen arccal nézett rá. – Miért? – Hogy a tiéd legyen a pénz, természetesen. Dallie vállat vont. – Amíg a Riviéra megy, engem nem érdekel a pénz, Francie. – Ez nevetséges. Mindenkit érdekel a pénz. – Engem nem. – Dallie kisétált az ajtón, aztán szinte azonnal vissza is jött. – Miért van itt kint a hamburgeres zacskó, Francie? Ugye nem eteted ezt a rusnya macskát? – Ne légy nevetséges. Utálom a macskákat. – Ez az első értelmes dolog, amit mondtál, amióta találkoztunk. – Dallie kurta, elismerő fejbólintással becsukta az ajtót. Francesca a szandálja orrával belerúgott az íróasztal székébe és megint elkezdte számolni a salaktéglákat. – Pearl egy sör! – rikácsolta Francesca öt nappal később, amikor Dallie hajnalban tért vissza a bajnokság középdöntőjéről. Dallie arca előtt lobogtatta a fényes magazin hirdetését. – Minden éjjel, amikor itthagytál egyedül ebben az istenverte szobában, ahol egy televízión kívül nem volt más társaságom, te egy ócska bárban iszogattál. Csak Könyvek

169

Luxusmucus

Skeet letette Dallie ütőit a sarokba. – Korábban kell felkelni, hogy át tud verni Miss Luxusmucust. Nem lett volna szabad elölhagynod a régi újságjaidat, Dallie. – Ki gondolta volna, hogy tud olvasni? Skeet kuncogott és elhagyta a szobát. Fájdalom hasított Francescába Dallie megjegyzése nyomán. Néhány barátságtalan beszólás kellemetlen emléke tért vissza, hogy bűntudatot ébresszen benne, megjegyzések, amik akkor szellemesnek tűntek, most viszont csupán kegyetlennek. – Ugye, jól szórakozol rajtam? – kérdezte halkan. – Élvezed, hogy olyan vicceket mondhatsz, amiket nem értek, és olyan megjegyzéseket teszel, amik magasak nekem. Annyi udvariasság sincs benned, hogy a hátam mögött gúnyolj ki, szemtől szembe csinálsz belőlem bolondot. Dallie kigombolta az ingét. – Jézusom, Francie, ne csinálj ebből ekkora ügyet. Francesca az ágy szélére rogyott. Dallie nem nézett rá – egyszer sem nézett rá, amióta belépett a szobába, akkor sem, amikor beszélt hozzá. Láthatatlanná vált a számára – nemtelenné és láthatatlanná. Francesca félelme, hogy Dallie majd elvárja tőle, hogy ágyba bújjon vele cserébe azért, hogy egy szobában lakhat vele, most nevetségesnek tetszett. Dallie egyáltalán nem vonzódott hozzá. Nem is kedvelte. Miközben levette az ingét, Francesca a mellkasát bámulta, mely kidolgozott és enyhén szőrös volt. A lehangoltság, mely napok óta árnyékként követte, ráborult. Dallie az ágyra dobta az ingét. – Figyelj, Francie, neked nem tetszenének azok a helyek, ahová Skeettel járunk. Nincs asztalterítő és minden étel tocsog az olajban. Francesca a Blue Choctaw-ra gondolt és tudta, hogy Dallie-nek valószínűleg igaza van. Aztán a bekapcsolt televízióképernyőre pillantott, ahol valami Jeannie-ről álmodom című műsor ment, aznap másodjára. – Nem érdekel, Dallie. Szeretem az olajban sült dolgokat, az asztalterítő amúgy is passé. Anya tavaly estélyt adott Nurejevnek, és tányéralátéteket használt. – Fogadni mernék, hogy nem Louisiana térképe volt rányomtatva. Csak Könyvek

170

Susan Elizabeth Phillips

– Nem hiszem, hogy Porthaultnak lennének térképei. Dallie sóhajtott és a mellkasát vakarta. Miért nem néz rá? Francesca felállt. – Csak vicceltem, Dallie. Én is tudok viccelni. – Ne vedd sértésnek, Francie, de a te vicceid nem túl mulatságosak. – Nekem igen. A barátaimnak igen. – Valóban? Ez a másik. Eltérő az ízlésünk barátok terén, és tudom, hogy nem kedvelnéd az ivócimboráimat. Golfozók, helyiek, úgy beszélnek „máma”. Nem a te stílusod. – Hogy egészen őszinte legyek – mondta Francesca a televízió képernyő felé pillantva –, bárki, aki nem alkoholista, az én stílusom. Dallie elmosolyodott ezen, és eltűnt a fürdőszobában, hogy lezuhanyozzon. Tíz perccel később az ajtó kivágódott és berontott a szobába csípőjére csomózott törülközővel, vörös arccal. – Miért vizes a fogkefém? – bömbölte, Francesca arca előtt rázva a sértett tárgyat. Francesca kívánsága teljesült. A férfi ránézett, egyenesen a szeme közé – ami cseppet sem tetszett neki. Hátrált egy lépést és a foga közé harapta az alsó ajkát, remélve, hogy csábosan bűntudatos képet vág. – Kölcsön kellett vennem. – Kölcsönvenni! Ez a legundorítóbb dolog, amit valaha hallottam. – Igen, tudod, úgy látszik, elvesztettem az enyémet és… – Kölcsönvenni! – Francesca tovább hátrált, mikor látta, hogy a férfi továbbhergeli magát. – Nem egy kanál cukorról beszélünk, szivi! Hanem egy átkozott fogkeféről, a legszemélyesebb tárgyról, ami embernek lehet! – Ki szoktam mosni – magyarázta. – Szoktad – ismételte meg Dallie vészjóslóan. – Ha szoktad, az arra utal, hogy nem egyszeri alkalommal fordult elő. Arra utal, hogy hosszas használatba vetted. – Nem hosszas. Úgy értem, csak pár napja ismerjük egymást. Dallie hozzávágta a fogkefét, az Francesca karjának repült. Csak Könyvek

171

Luxusmucus

– Tessék! Vidd a kibaszott fogkefét! Nem szóltam, amiért a ruháimat hordod, hogy szétcseszted a borotvámat, hogy nem tetted vissza a dezodorom kupakját! Nem vettem tudomást a rendetlenségről, amit csináltál, de ezt nem tűröm. Francesca rádöbbent, hogy Dallie tényleg dühös rá, és hogy akaratlanul átlépett egy láthatatlan határt. Valami oknál fogva, amit nem ismert, ez az ügy elég fontos volt Dallie-nek ahhoz, hogy elvi kérdést csináljon belőle. Tömény pánik söpört végig rajta. Túl messzire ment, és Dallie ki fogja rúgni. Mindjárt felemeli a kezét, ajtót mutat neki és közli, hogy tűnjön el az életéből egyszer s mindenkorra. Francesca átvágott a szobán. – Sajnálom, Dallie. Igazán. – A férfi rideg tekintettel nézett rá. Francesca felemelte a kezét és könnyedén Dallie mellkasára tette, széttárt ujjakkal, a rövid, lakkozatlan körmök kissé besárgultak a karmazsinvörös máz alatt az évek során. Felemelte a fejét és egyenesen a férfi szemébe nézett. – Ne haragudj. – Közelebb húzódott, lába a Dallie-éhez simult, aztán odahajtotta a fejét a férfi mellkasához és meztelen bőrére szorította az arcát. Nem volt férfi, aki ellenállt neki. Ha ő úgy akarta. Csak nem akarta úgy, ez volt a baj. Hát nem arra nevelte Chloe a születésétől fogva, hogy elcsábítsa a férfiakat? – Mit művelsz? – kérdezte Dallie. Francesca nem felelt; csak hozzásimult, lágyan és készségesen, mint egy álmos kiscica. Dallie-nek tiszta illata volt, szappan, beszívta. Dallie nem fogja kirúgni. Nem engedi. Ha kirúgja, nem marad semmije és senkije. Eltűnik. Pillanatnyilag csak Dallie Beaudine maradt neki a világon, és bármit megtesz, hogy megtartsa. Keze felfelé siklott a férfi mellkasán. Lábujjhegyre állt, átkarolta a nyakát, végighúzta ajkát állának vonalán, és a mellkasához nyomta a mellét. Érezte, hogy Dallie megkeményedik a törülköző alatt, és hatalma megújult erővel tért vissza. – Pontosan mit akarsz ezzel? – kérdezte Dallie halkan. – Egy kis hancurt a lepedőn? Csak Könyvek

172

Susan Elizabeth Phillips

– Elkerülhetetlen, nem? – Francesca kényszerítette magát, hogy félvállról beszéljen. – Nem mintha nem viselkedtél volna tökéletes úriember módjára, de egy szobában lakunk. – Meg kell mondanom, Francie, hogy egyáltalán nem tartom jó ötletnek. – Miért nem? – Francesca hagyta, hogy szempillái megtegyenek mindent, ami a filléres boltban vásárolt spiráltól telt, és csípőjével közelebb furakodott Dallie-hez, mint maga a megtestesült kacérság, a nő, aki kizárólag arra termett, hogy kedvére tegyen a férfiaknak. – Elég nyilvánvaló, nem? – Dallie keze felfelé siklott, hogy átölelje Francesca derekát, ujjai gyengéden masszírozták a bőrét. – Nem kedveljük egymást. Le akarsz feküdni egy olyan férfival, aki nem kedvel, Francie? Aki reggel nem fog tisztelni? Mert ez lesz a vége, ha továbbra is így tekergőzöl rajtam. – Már nem hiszek neked. – Francescát elöntötte régi magabiztosságának kellemes érzése. – Szerintem jobban kedvelsz, mint azt be mered vallani. Szerintem ezért kerültél olyan nagy ívben a múlt héten, ezért nem nézel rám. – Ennek semmi köze ahhoz, hogy kedvellek vagy sem – mondta Dallie mély, rekedt hangon, miközben másik kezével Francesca csípőjét simogatta. – A fizikai közelség teszi. Dallie lehajtotta a fejét és Francesca érezte, hogy mindjárt megcsókolja. Kisiklott a férfi öleléséből és csábítóan elmosolyodott. – Csak pár percet adj. – Ellépett tőle és a fürdőszoba felé iramodott. Amint beért, az ajtónak dőlt, reszketve nagy levegőt vett és próbálta elfojtani idegességét amiatt, amire elkötelezte magát. Itt a lehetőség. Esélyt kapott, hogy magához láncolja Dallie-t, hogy biztosítsa, hogy a férfi ne rúgja ki, hogy gondoskodjon róla, hogy Dallie tovább etesse és törődjön vele. De ennél többről volt szó. Ha lefekszik Dallie-vel, ismét úgy érezheti, hogy magára talált, mégha nem is volt már olyan biztos benne, kicsoda valójában. Bárcsak itt lett volna az egyik Natori hálóinge. És pezsgő és gyönyörű hálószoba erkéllyel a tengerre. Megpillantotta magát a tükörben és közelebb lépett. Szörnyen nézett ki. A haja ápolatlan, az Csak Könyvek

173

Luxusmucus

arca sápadt volt. Ki akart öltözni, ki akarta festeni magát. Fogkrémet nyomott az ujjára és bekente vele a szája belső felét, hogy felfrissítse a leheletét. Hogyan hagyhatná, hogy Dallie abban a rettenetes filléres bolti alsóneműben lássa? Remegő ujjakkal kigombolta a farmerjét és letolta a lábán. Halkan felnyögött, mikor meglátta a piros foltot a köldöke mellett, ahol a nadrág derékrésze a bőrébe vágott. Nem akarta, hogy Dallie ráncokat lásson rajta. Megdörzsölte a foltot, próbálta eltüntetni, de az csak még pirosabb lett. Le fogja kapcsolni a villanyt, döntötte el. Gyorsan levetette a pólóját és a melltartóját, majd törülközőt csavart magára. Kapkodva, zihálva vette a levegőt. Miközben lehúzta olcsó nejlonbugyiját, pelyhes szőrpamacsokat pillantott meg a bikinivonala mellett, amiket borotválkozáskor kihagyott. Feltette a lábát a vécéülőkére és végighúzta Dallie pengéjét a visszataszító helyeken. Úgy, most jobb. Gondolkodott, mit tehetne még, hogy szebb legyen. Újra kirúzsozta a száját, majd vécépapírral megnyomkodta, hogy ne fogjon, amikor csókolóznak. Azzal gerjesztette az önbizalmát, hogy emlékeztette magát, kiválóan csókol. Valami lelohadt benne, mint egy régi léggömb, alaktalanná és ernyedtté vált. Mi van, ha Dallie-nek nem fog tetszeni? Mi van, ha nem lesz elég jó, ahogy Evan Variannak sem volt elég jó, vagy a szobrásznak Marrakechben? Mi van, ha… Zöld szeme a tükörből bámult vissza rá, miközben eszébe jutott egy borzalmas gondolat. Mi van, ha kellemetlen a testszaga? Fogta a Femme porlasztóját, széttárta a lábát és spriccelt. – Mi a büdös fenét csinálsz? Megpördült és látta, hogy Dallie áll az ajtóban, törülközőbe csavart csípőjére tett kézzel. Mióta lehetett ott? Mit látott? Francesca bűntudattól gyötörten egyenesedett ki. – Semmit. Nem-nem csinálok semmit. A férfi az üveg Femme-re nézett, ami súlyzóként lógott Francesca kezében. – Rajtad nincs semmi, ami igazi? – Nem-nem értem, mire gondolsz. Csak Könyvek

174

Susan Elizabeth Phillips

Dallie egy lépést tett a fürdőszobába. – Új felhasználási módját teszteled a parfümöknek, Francie? Ezt csinálod? – Egyik kezével a falnak támaszkodott és előredőlt. – Van márkás farmerod, márkás cipőd, márkás bőröndöd. És most Miss Luxusmucus márkás puncit is csináltat magának. – Dallie! – A tervező kis arany monogramját is ráteteted? – Nem vicces. – Francesca lecsapta az üveget a vécére és megmarkolta a törülközőt. A bőre égett a szégyentől. Dallie életuntan, amit Francesca sértőnek talált, megrázta a fejét. – Gyere, Francie, öltözz fel. Azt mondtam, nem teszem, de kénytelen vagyok. Magammal viszlek ma este. – Mire ez a nemeslelkű pálfordulás? – csattant fel Francesca. Dallie megfordult és visszament a hálószobába, szavai a válla felett szálltak vissza. – Az igazság az, drágám, hogy attól félek, ha nem mutatom meg neked nagyon gyorsan, mi a valóság, valami kárt teszel magadban.

Csak Könyvek

175

Luxusmucus

12

A

Cajun Bar and Grill határozott javulás volt a Blue Choctaw-hoz képest, bár még mindig nem az a hely, amit Francesca egy bál helyszínéül választott volna. Lake Charlestól körülbelül tizennyolc kilométerre helyezkedett el délre, egy kétsávos autópálya mellett a semmi közepén. Szúnyoghálós ajtaja mindannyiszor becsapódott, ahogy valaki belépett, nyikorgó mennyezeti ventilátorának egyik lapátkereke hiányzott. Az asztal mögött, ahol ültek, szivárványszínben játszó kék kardhalat szögeltek a falra egy naptárgyűjteménnyel és egy Evangeline Maid kenyérreklámmal egyetemben. A tányéralátétek pontosan olyanok voltak, amilyeneknek Dallie leírta, jóllehet elfelejtette megemlíteni a cakkozott széleket és a Louisiana térképe alatti piros feliratot, mely így hangzott: „Isten országa”. Csinos, barna szemű pincérnő lépett az asztalukhoz farmerban és csőtopban. Kíváncsisággal vegyes, rosszul leplezett irigységgel vizsgálgatta Francescát, majd Dallie-hez fordult. – Hé, Dallie. Úgy hallom, egy ütésre maradsz el az elsőtől. Gratulálok. – Kösz, drágám. Tényleg jó volt hozzám a pálya a héten. – Hol van Skeet? Csak Könyvek

176

Susan Elizabeth Phillips

Francesca ártatlanul bámulta az asztal közepére helyezett króm és üveg cukorszórót. – Valami megülte a gyomrát, ezért úgy döntött, a motelben marad. – Dallie rideg pillantást vetett Francescára, aztán megkérdezte, kér-e valamit enni. Remek ételek sora futott át az agyán: rákleves, pisztáciás kacsapástétom, tojással megkent osztriga, de sokkal okosabb volt, mint öt nappal ezelőtt. – Mit ajánlasz? – kérdezte. – A chilis hot dog jó, de a languszta finomabb. Mi az isten haragja az a languszta? – A languszta remek lesz – mondta, és imádkozott, hogy ne tocsogjon az olajban. – Tudnál ajánlani hozzá valami zöldet? Kezdek aggódni, hogy skorbutot kapok. – Szereted a citromtortát? Francesca ránézett. – Ugye, csak viccelsz? Dallie rávigyorgott, aztán a pincérnőhöz fordult. – Hozz Francienek egy nagy salátát, Mary Ann, előételnek pedig szeletelt beefsteak paradicsomot. Én serpenyős sült harcsát kérek azzal a kapros savanyúsággal, mint tegnap. Mihelyt a pincérnő távozott, két elegáns, pólóinget és nadrágot viselő férfi lépett az asztalukhoz a bárból. Hamar nyilvánvalóvá vált a beszélgetésükből, hogy utazó profi golfozók, akik együtt játszanak Dallie-vel a bajnokságban, és azért mentek oda, hogy megismerkedjenek Francescával. Odaálltak mellé két oldalra, nemsokára bókokkal halmozták el és megtanították, hogyan kell kivenni az édes húst a főtt langusztából, mely hatalmas fehér tálon érkezett. Francesca minden történetükön nevetett, felháborítóan hízelgett nekik, és általánosságban véve mindketten a tenyeréből ettek, mielőtt az első sörükkel végeztek volna. Csodálatosan érezte magát. Dallie közben két női rajongóval volt elfoglalva a szomszédos asztalnál, mindketten titkárnőként dolgoztak Lake Charles egyik petrokémiai üzeménél, mint mondták. Francesca lopva figyelte, hogyan beszélget velük Dallie székét hátradöntve két lábra, kék Csak Könyvek

177

Luxusmucus

baseballsapkáját hátratolva szőke fején, sörösüvegét a mellkasára állítva, arcán azzal a fülig érő lusta mosollyal, amikor egyikük mondott valami faviccet. Kisvártatva undorítóan kétértelmű litániába kezdtek Dallie „lökéseiről”. Bár külön társalgást folytattak, Francescának kezdett az az érzése támadni, hogy valami összeköttetésben állnak, hogy Dallie éppúgy imponál neki, mint ő Dallie-nek. Vagy csak beképzelte magának. A férfival való affér a motelban megrázta. Amikor a karjába bújt, átrepültek egy láthatatlan gáton, most pedig már túl késő volt visszafordulni, mégha abszolút biztos is volt benne, hogy akarna. Három izmos rizstermelő, akiket Dallie Louisként, Patként és Stoney-ként mutatott be, húzták oda hozzájuk a széküket. Stoney nem tudott elszakadni Francescától, és minduntalan újratöltötte poharát egy üveg rossz Chablisból, amit az egyik golfozó vett neki. Francesca szégyentelenül flörtölt vele, azzal az intenzív pillantással nézve a szemébe, mely nála sokkal kifinomultabb férfiakat is térdre kényszerített. Stoney fészkelődött a székén, kockás pamutingének gallérját rángatta önkéntelenül, miközben próbált úgy tenni, mintha gyönyörű nők flörtöltek volna vele mindennap. Végül a beszélgetés egyéni szigetei eltűntek, a csapattagok egyesültek, és mulatságos történeteket kezdtek el mesélni. Francesca minden anekdotán nevetett, és újabb pohár Chablist ivott. Alkohol és az általános jóérzés által szított melegség borította el. Úgy érezte, mintha a golfozók, a petrokémiai titkárnők és a rizstermelők a legjobb barátai lennének. A férfiak csodálata lelket öntött belé, a nők irigysége újjáélesztette rogyadozó önbizalmát, Dallie jelenléte energiával töltötte fel. Dallie megnevetette őket egy aligátorral való váratlan találkozás történetével egy floridai golfpályán, és hirtelen Francesca is adni akart nekik valamit, egy kis részt magából. – Nekem is van egy állatos sztorim – mondta újdonsült barátaira ragyogva. Mindannyian várakozással telve, néztek rá. – Ó, istenem – mormolta Dallie mellette. Francesca rá se hederített. Az asztal szélére könyökölt és szikrázó „várjátok-csak-ki-a-végét” mosolyt vetett rájuk. – Anyám egyik Csak Könyvek

178

Susan Elizabeth Phillips

barátja gyönyörű apartmanházat nyitott Nairobi közelében – kezdte. Amikor üres kifejezést látott néhány arcon, módosított. – Nairobi… Kenya. Afrika. Páran odarepültünk, hogy ott töltsük a hétvégét. Szuper volt a hely. Gyönyörű hosszú veranda nyílt egy csodás úszómedencére, és a legjobb rumpuncsot szolgálták fel, amit el tudtok képzelni. – Kecses kézmozdulatokkal ábrázolt egy medencét és rumpuncsokkal teli tálat. – A második nap néhányan bepattantunk az egyik Land Roverbe a fényképezőgépeinkkel és kiautóztunk a városból, hogy képeket csináljunk. Egy órája mentünk, amikor a sofőr bevett egy kanyart, igazából egyáltalán nem ment gyorsan, és elénk ugrott az a nevetséges varacskos disznó. – Hatásszünetet tartott. – Szörnyű koppanás hallatszott, ahogy a Land Rover elütötte szegény párát, és az az útra zuhant. Természetesen mindannyian kiugrottunk, és az egyik férfi, egy tényleg nagyon szégyentelen Raoul nevű csellista – Francesca a szemét forgatta, hogy mindannyian megértsék, milyen ember volt Raoul – lefényképezte szegény, ronda varacskos disznót, ahogy ott fekszik az úton. Aztán nem tudom, mi ütött belé, de anyám azt mondta Raoulnak: „Milyen vicces lenne, ha lefényképeznénk a varacskos disznót a Gucci zakódban!” – Francesca nevetett az emléken. – Természetesen mindenki mulatságosnak találta a dolgot, és mivel a disznón nem volt vér, hogy beszennyezze a zakót, Raoul beleegyezett. Ő és két másik férfi valahogy ráadták a disznóra a zakót. Persze borzasztóan lelketlen dolog volt, de mindenki nevetett azon, ahogy szegény döglött varacskos disznó a remek zakóban mutatott. Kezdett rájönni, hogy egyre nagyobb csend van körülötte, és az üres arckifejezések mit sem változtak az asztal körül. A reakcióhiány még eltökéltebbé tette, hogy megkedveltesse a történetét, megkedveltesse magát. A hangja buzdítóbbá vált, kezével még jobban gesztikulált. – Szóval ott álltunk az úton és néztük szegény állatot. Csakhogy… – elhallgatott egy pillanatra, alsó ajkát a foga közé harapta, hogy fokozza a feszültséget, aztán folytatta. – Amikor Raoul felemelte a fényképezőgépet, hogy lefotózza, a varacskos disznó talpra ugrott, megrázta magát és berohant a fák közé. – Csak Könyvek

179

Luxusmucus

Diadalmasan nevetett a csattanón, oldalra biccentve fejét és várta, hogy csatlakozzanak hozzá. Udvariasan mosolyogtak. Lehervadt az ő mosolya is, mikor látta, hogy lemaradtak a poénról. – Nem értitek? – kiáltotta kissé kétségbeesetten. – Ma valahol Kenyában ott szaladgál ez a szegény varacskos disznó egy vadrezervációs területen, és Gucci van rajta! Dallie hangja szállt a síri csend felett, mely jóvátehetetlenül telepedett rájuk. – Igen, ez aztán a sztori, Francie. Mit szólnál egy tánchoz? – Mielőtt Francesca tiltakozhatott volna, Dallie nem túl finoman megragadta a karjánál fogva és a zenegép előtti zsebkendőnyi linóleumra vezette. Miközben mozogni kezdett a ritmusra, gyengéden azt mondta: – Az igazi emberekkel való együttélés általános szabálya, Francie, hogy egyetlen mondatot se fejezz be azzal a szóval, hogy Gucci. Mintha iszonyatos teher nehezedett volna Francesca mellkasára. Azt akarta, hogy szeressék, és most bolondot csinált magából. Olyan történetet mesélt, amit nem találtak mulatságosnak, történetet, amit hirtelen az ő szemükkel látott, és rájött, hogy eleve nem lett volna szabad elmesélnie. Az önuralma egy vékony hajszálon függött, és most elszakadt. – Elnézést – mondta, hangja még a saját fülében is mélyen csengett. Mielőtt Dallie megállíthatta volna, átvágta magát az asztalok útvesztőjén, ki a szúnyoghálós ajtón. A friss levegő betört az orrlyukaiba, nedves éjszakai illatába dízelolaj, karbolsav és étolaj szaga keveredett. Megbotlott, még mindig szédelgett a bortól, és hogy megtámaszkodjon, nekidőlt egy sáros kerekű pickup teherautó oldalának, a fegyvertartó rácsnak. A zenegépből a Behind Closed Doors hangjai hallatszódtak. Mi van vele? Eszébe jutott, hogy kacagott Nicky, amikor elmesélte neki a varacskos disznós történetet, hogy törölgette Cissy Kavendish a könnyeket a szeméből Nigel MacAllister zsebkendőjével. Hullámokban öntötte el a honvágy. Ma ismét megpróbálta elérni Nickyt telefonon, de senki nem vette fel, még a Csak Könyvek

180

Susan Elizabeth Phillips

háziszolgája sem. Megpróbálta elképzelni Nickyt, ahogy a Cajun Bar and Grillben üldögél, keserves kudarcot vall. Aztán megpróbálta elképzelni magát, ahogy Nicky ebédlőjében a Hepplewhite asztal mellett ül a Gwynwyck család smaragdjaiban, és az nagyszerűen sikerült. Mikor azonban az asztal másik végét képzelte maga elé – ahol Nickynek kellett volna ülnie –, Dallie Beaudine-t látta. Dallie-t, az ő kopott farmerjében, túl szűk pólójában, filmsztár arcával, ahogy Nicky Gwynwyck tizennyolcadik századi ebédlőasztalánál trónol. A szúnyoghálós ajtó kivágódott, és Dallie lépett ki. Odament hozzá és a táskáját nyújtotta neki. – Helló, Francie – mondta halkan. – Helló, Dallie. – Francesca elvette a táskát és felnézett a csillagokkal borított éjszakai égboltra. – Jól csináltad. Francesca lágyan, keserűen felnevetett. Dallie a szája sarkába tolt egy fogpiszkálót. – Nem, komolyan. Mihelyt rájöttél, hogy bolondot csináltál magadból, a változatosság kedvéért mutattál egy kis méltóságot. Nem csináltál jelenetet a táncparketten, csak gyorsan távoztál. Mindenki le volt nyűgözve. Azt akarják, hogy menj vissza. Francesca szándékosan gúnyolódott. – Aligha. Dallie kuncogott, a szúnyoghálós ajtó kivágódott és két férfi jelent meg. – Helló, Dallie – kiáltották. – Helló, K. C., Charlie. A férfiak beültek egy ütött-kopott Jeep Cherokee-ba, Dallie pedig visszafordult hozzá. – Azt hiszem, Francie, hogy már nem utállak annyira, mint régen. Úgy értem, még most is púp vagy az ember hátán az idő nagy részében, és őszintén szólva nem az én zsánerem, de vannak pillanataid. Nagyot alakítottál azzal a varacskos disznós történettel. Tetszett, ahogy mindent beleadtál, még azután is, hogy elég nyilvánvalóvá vált, magad alatt vágod a fát. Edénycsörgés hallatszott bentről, miközben a zenegép a Behind Closed Doors utolsó refrénjébe kezdett. Francesca a kavicsba mélyesztette szandálja sarkát. – Haza akarok menni – mondta hirtelen. – Gyűlölök itt lenni. Vissza akarok menni Angliába, ahol Csak Könyvek

181

Luxusmucus

kiismerem magam. A ruháimat akarom, a házamat, az Aston Martinomat. Azt akarom, hogy újra legyen pénzem és barátaim, akik szeretnek. – Az anyját is akarta, de azt nem mondta. – Ugye tényleg sajnálod magad? – Te nem sajnálnád az én helyemben? – Nehéz megmondani. Nem hiszem, hogy boldoggá tenne egy ilyen szibarita élet. Francesca nem tudta pontosan, mit jelent a „szibarita”, csak sejtette, és idegesítette, hogy valaki, akinek a beszédét a legjobb indulattal is nyelvtanilag hibásnak lehet leírni, olyan szót használ, amit nem egészen ért. Dallie felkönyökölt a pickup oldalára. – Árulj el valamit, Francesca. Forgatsz valami olyasmit a fejedben, ami ha távolról is, de hasonlít egy életcélhoz? – Hozzá akarok menni Nickyhez, természetesen. Már mondtam. – Miért csüggeszti el ennyire a kilátás? Dallie kivette a fogpiszkálót és elhajította. – Szűnj meg, Francie! Éppúgy nem akarsz már hozzámenni Nickyhez, mint amennyire nem akarod, hogy összekócolódjon a frizurád. Francesca rátámadt. – Nem sok választásom van a dologban, mivel két lyukas garasom sincs! Muszáj hozzámennem. Látta, hogy Dallie kinyitja a száját, készen arra, hogy újabb közönséges frázist puffogtasson el, és közbevágott. – Ki ne mondd, Dallie! Vannak, akik arra születtek a földön, hogy pénzt keressenek, mások pedig, hogy elköltsék, én pedig az utóbbiak közé tartozom. Az a keserű igazság, hogy fogalmam sincs róla, hogy kell eltartani magam. Azt már tudod, mi történt, amikor megpróbáltam filmezni, ahhoz pedig túl alacsony vagyok, hogy a divatszakmában keressem meg a kenyerem. Ha aközött kell választanom, hogy gyárban dolgozzam, vagy hozzámenjek Nicky Gwynwyckhez, rohadtul biztos lehetsz benne, hogy melyiket fogom választani. Dallie egy pillanatig gondolkodott, aztán azt mondta: – Ha tudok ütni holnap két-három birdie-t a döntőben, úgy néz ki, szert teszek egy kis apróra. Akarod, hogy megvegyem a repülőjegyedet? Csak Könyvek

182

Susan Elizabeth Phillips

Francesca nézte, ahogy a férfi ott állt egészen közel hozzá, karba tett kézzel, és csak mesés szája látszott ki sapkája árnyékot adó sildje alól. – Megtennéd nekem? – Mondtam, Francie. Amíg tudok venni benzint és kifizetni a számlámat a bárban, engem nem érdekel a pénz. Nem is szeretem. Őszintén szólva, noha igaz amerikai hazafinak tartom magam, inkább marxista vagyok. Francesca elnevette magát, mely reakció mindennél világosabban elárulta a számára, hogy túl sok időt töltött Dallie társaságában. – Hálás vagyok az ajánlatért, Dallie, de bármennyire is szeretnélek szavadon fogni, még egy kicsit maradnom kell. Nem mehetek haza Londonba így. Nem ismered a barátaimat. Hetekig csámcsognának rajta, hogy koldusbotra jutottam. Dallie a pickupnak dőlt. – Remek barátaid vannak odaát, Francie. Francesca úgy érezte, mintha a férfi rátapintott volna egy tartalmatlanságra a bensejében, egy sekélyességre, amin ő soha nem engedte, hogy a gondolatai megpihenjenek. – Menjünk vissza – mondta. – Még maradok. – Kétlem. – Dallie egész testével felé fordult, pólója Francesca karjához ért. A szúnyoghálós ajtó sárga villanykörtéje ferde okkersárga árnyékot vetett az arcára, kissé megváltoztatva vonásait, idősebbé, de nem kevésbé vonzóvá téve. – Nincs valami izgalmasabb dolgunk ma estére? Szavai kellemetlen remegést eredményeztek Francesca gyomrában, de a szemérmesség éppúgy része volt, mint a Serritella arccsont. Bár az egyik fele legszívesebben visszarohant volna elbújni a Cajun Bar and Grill mosdójába, a legártatlanabbul firtató mosolyát vetette a férfira. – Ó? És mi lenne az? – Talán egy kis lepedőakrobatika? – Dallie ajka lassú, szexis mosolyra húzódott. – Miért nem pattansz be a Riviéra első ülésére, hogy indulhassunk? Francesca nem akart beülni a Riviéra első ülésére. Vagy talán igen. Dallie ismeretlen érzéseket ébresztett a testében, érzéseket, Csak Könyvek

183

Luxusmucus

amikre boldogan hagyatkozott volna, ha az a fajta nő lett volna, aki jó az ágyban, az a fajta nő, aki nem kerít olyan nagy feneket neki, hogy egy másik ember izzadtsága a testére csöppenjen. De már ha akart volna, sem visszakozhatott volna anélkül, hogy komplett idiótát ne csináljon magából. Miközben odament a kocsihoz és kinyitotta az ajtót, próbálta meggyőzni magát, hogy mivel ő nem izzad, egy olyan szép férfi sem fog, mint Dallie. Nézte, ahogy a férfi megkerüli a Riviéra elejét, dallamtalanul fütyörészve, a kulcs után kutatva a hátsó zsebében. Nem tűnt úgy, hogy különösebben sietne. Nem volt semmi páváskodás a járásában, sem az a vezérürü peckesség, amit a szobrásznál figyelt meg Marrakeshben, mielőtt a férfi ágyba vitte. Dallie fesztelenül viselkedett, hétköznapian, mintha mindennapos dolog lett volna, hogy lefekszik vele, mintha nem is jelentene neki semmit, mintha ezerszer csinálta volna már, és Francesca csak egy újabb női test lenne. Beszállt a Riviérába, beindította a motort és matatni kezdett a rádió gombjával. – Szereted a countrymuzsikát, Francie, vagy jobban bírod a könnyűzenét? A fenébe! Elfelejtettem odaadni a belépőt Stoney-nak holnapra, ahogy megígértem. – Kinyitotta az ajtót. – Mindjárt visszajövök. Francesca nézte, ahogy átvág a parkolón, és észrevette, hogy Dallie most sem siet. A szúnyoghálós ajtó kinyílt és kiözönlöttek a golfozók. Dallie megállt és beszélt velük, hüvelykujját a farmerja első zsebébe akasztotta, csizmás lábát feltette a betonlépcsőre. Az egyik golfozó képzeletbeli ívet rajzolt a levegőbe, majd egy másikat alá. Dallie a fejét rázta, egy golfütést utánzott, majd meghúzta a maga két ívét. Francesca csüggedten süppedt az ülésbe. Dallie Beaudine semmi esetre sem látszott olyannak, akit elragad a fékezhetetlen szenvedély. Amikor végre visszament a Riviérához, Francesca olyan ideges volt, hogy rá sem bírt nézni. Annyi szép nő volt a férfi életében, hogy Csak Könyvek

184

Susan Elizabeth Phillips

ő csak egy a sok közül? Egy fürdő után majd mindent más színben lát, mondta magának, mikor Dallie beindította a kocsit. Olyan forró vizet enged, amilyet csak elbír viselni, hogy gőz borítsa el a fürdőszobát, és a párától a haja tincsekbe álljon az arca körül. Halvány rúzst és pirosítót tesz majd fel, parfümmel szórja meg a lepedőt, és törülközőt terít az egyik lámpára, hogy lágy fénybe vonja a… – Valami baj van, Francie? – Miért kérdezed? – felelte mereven. – Teljesen rálapultál arra az ajtókilincsre. – Jó itt nekem. Dallie a rádió gombját tekergette. – Ahogy tetszik. Szóval mi legyen? Country vagy könnyűzene? – Egyik sem. A rockot szeretem. – Hirtelen sugallata támadt, és azonnal cselekedett. – Amióta az eszemet tudom, szeretem a rockot. A Rolling Stones a kedvencem. Sokan nem tudják, de Mick három dalt írt nekem, miután együtt voltunk Rómában. Dallie nem látszott különösebben lenyűgözve, ezért Francesca úgy döntött, kiszínezi a történetet. Végül is nem is hazudott olyan nagyot, hisz Mick Jaggerrel köszönőviszonyban voltak. Ziháló, bizalmas suttogássá halkította a hangját. – Egy csodálatos apartmanban laktunk, ami a Villa Borghese-re nézett. Minden nagyon szuper volt. Teljesen el voltunk zárva, még kint a teraszon is szeretkezhettünk. Persze nem tartott sokáig. Mick szörnyen önző, Biancáról nem is beszélve, én pedig találkoztam a herceggel. – Elhallgatott. – Nem, ez nem igaz. Előbb Ryan O’Neallal, és aztán a herceggel. Dallie ránézett, a fejét csóválta, mintha vizet akarna kirázni a füléből, aztán ismét az utat figyelte. – Szeretsz a szabadban szeretkezni, Francie? – Persze, minden nő, nem? – Igazából rosszabbat elképzelni sem tudott. Csendben haladtak pár kilométert. Dallie hirtelen jobbra kapta a kormányt és lehajtott a főútról egy keskeny földes útra, mely csüngő szakállvirágokkal teli, felkopaszodott ciprusfák közé vezetett. Csak Könyvek

185

Luxusmucus

– Mit csinálsz? Hová mész? – kiáltotta. – Azonnal fordulj meg! Vissza akarok menni a motelba. – Azt hittem, tetszeni fog a nagy szexuális kalandornőnek. Dallie behajtott a ciprusfák közé és leállította a motort. Fura bogárhangok szálltak be a nyitott ablakon. – Olyan, mint egy mocsár – kiáltotta Francesca kétségbeesetten. Dallie kinézett a szélvédőn. – Azt hiszem, igazad van. Jobb, ha nem megyünk messzire a kocsitól; a legtöbb ragadozó éjszaka táplálkozik. – Levetette a sapkáját, a műszerfalra tette és Francescához fordult. Várt. Francesca még jobban az ajtókilincshez lapult. – Te kezded vagy én? – kérdezte Dallie végül. Francesca válasza tele volt gyanakvással. – Mit? – A bemelegítést. Tudod, az előjátékot. Egy kissé beijedtem tőle, hogy ilyen menő szeretőid voltak. Jobb lenne, ha te diktálnád a tempót. – Fe… felejtsük el! Azt hiszem… hibáztam. Menjünk vissza a motelba. – Nem jó ötlet, Francie. Ha egyszer beléptél az ígéret Földjére, nem fordulhatsz vissza anélkül, hogy kínos helyzetbe ne hozd magad. – Ó, nem hiszem. Szerintem egyáltalán nem kínos. Ez nem az ígéret Földje, csak egy kis flört. Úgy értem, nekem semmi esetre sem kínos, és biztos vagyok benne, hogy neked… – Nekem igen. Olyan kínos, hogy valószínűleg nem tudnék holnap rendesen játszani. Én profi sportoló vagyok, Francie. A profi sportolóknak összehangoltan működik a testük, mint egy olajozott motor. Egy apró kellemetlenség, és a gépezet leáll. Egy porszem. Jó öt ütésembe fogsz kerülni nekem holnap, szivi. A férfi beszéde hihetetlenül kásássá vált, és Francesca rájött, hogy ugratják. – A fenébe, Dallie! Ne csináld ezt! Elég ideges vagyok anélkül is, ha nem teszel lóvá. Dallie nevetett, átkarolta Francesca vállát és magához húzta egy baráti ölelésre. – Miért nem mondod meg kerek perec, hogy ideges Csak Könyvek

186

Susan Elizabeth Phillips

vagy, ahelyett, hogy összehordasz itt mindent? Saját magadnak nehezíted meg a dolgokat. Jó volt a férfi karjában, de nem bocsáthatta meg neki, hogy ugratta. – Te könnyen beszélsz. Te kényelmesen érzed magad minden ágyban, amit csak el lehet képzelni, de én nem. – Nagy levegőt vett, és kibökte, ami a szívét nyomta. – Igazából… nem is szeretem a szexet. – Kész. Kimondta. Dallie most tényleg jót nevethet rajta. – Miért? Ha valami olyan jó, mint a szex, és nem kerül semmibe, éppen a te kedvedre valónak kellene lennie. – Én nem vagyok sportoló. – Aha. Ez mindent megmagyaráz, igen. Francesca nem tudta elfejteni az ugratást. – Visszamehetnénk a motelba, Dallie? – Nem hiszem, Francie. Bezárkóznál a fürdőbe, a sminked miatt aggódnál és a parfümös üvegcsédet keresnéd. – Felemelte Francesca haját a nyakáról és végigsimított rajta az ajkával. – Szerelmeskedtél valaha egy kocsi hátsó ülésén? Francesca behunyta a szemét, mikor eláraszotta a csodás érzés, amit Dallie ébresztett benne. – A királyi család limuzinja beleszámít? Dallie gyengéden a foga közé vette az egyik fülcimpáját. – Csak ha beleheltétek az ablakokat. Francesca nem tudta, ki mozdult elsőnek, de Dallie ajka valahogy ott volt az övén. A férfi keze a tarkóján siklott felfelé, beleszántott a hajába, ami szétterült csupasz alkarján. Dallie két tenyere börtönébe fogta a fejét és hátradöntötte, hogy Francesca ajka önkéntelenül kinyíljon. Francesca várta, hogy Dallie a nyelvével a szájába hatoljon, de nem így történt. A férfi ehelyett az alsó ajkával játszott. Francesca keze Dallie bordáin át a hátára siklott, és önkéntelenül bújt a férfi pólója alá, hogy megérintse izmos, meztelen testét. Ajkuk egymással játszott és Francesca lemondott a vágyról, hogy megpróbálja kézben tartani az irányítást. Nemsokára azon kapta magát, hogy szívesen fogadja Dallie nyelvét – csodás nyelvét, csodás ajkát, csodás feszes bőrét. Átadta magát a csóknak, csak az érzésre Csak Könyvek

187

Luxusmucus

koncentrált, amit a férfi szított benne, és nem törődött azzal, mi lesz. Dallie ajka elvált az övétől és a nyakára vándorolt. Halkan kuncogott. – Ez valami magánvicc, vagy meg akarod osztani másokkal is? – mormolta Dallie közel a bőréhez. – Nem, csak jól mulatok. – Francesca elmosolyodott, mikor a férfi megcsókolta a nyakát és a szalagcsokrot kezdte el rángatni a derekán, ami hosszú pólóját fogta össze. – Mi az az Aggie? – kérdezte. – Az Aggie? Aki, mint én is, a Texas A&M egyetemre járt. Francesca hátrahőkölt, csodálkozása rávésődött szemöldöke tökéletes boltívére. – Te egyetemre jártál? Nem hiszem el! Dallie kissé bosszús arckifejezéssel nézett rá. – Baccalaureatusi fokozatom van angol irodalomból. Akarod látni a diplomámat, vagy folytathatjuk? – Angol irodalomból? – Francesca nevetésben tört ki. – Ó, Dallie, az lehetetlen! Alig beszéled a nyelvet. A férfi szemmel láthatóan megsértődött. – Ez igazán szép. Nagyon kedves tőled. Francesca még mindig nevetve a karjába vetette magát, olyan hirtelen, hogy Dallie elvesztette az egyensúlyát és hátratántorodott a kormánykeréknek. Aztán Francesca a legmeglepőbb dolgot mondta. – Megzabállak, Dallie Beaudine. Most a férfin volt a sor, hogy nevessen, de sokáig nem tudott, mert Francesca ajka rátapadt. Francesca megfeledkezett róla, hogy fél és ügyetlen az ágyban, miközben feltérdelt és Dallie-hez simult. – Szűk a gyakorlótér, szivi – mondta végül Dallie Francesca szájába. Elhúzódott, kinyitotta a Riviéra ajtaját és kiszállt. Aztán a kezét nyújtotta. Francesca hagyta, hogy a férfi kisegítse, de Dallie ahelyett, hogy kinyitotta volna a hátsó ajtót, hogy kényelmesebb pozícióba helyezkedhessenek, combjával a Riviéra oldalának szegezte Francesca csípőjét és újabb csókcsatába kezdett. Az égve hagyott mennyezetlámpa a nyitott ajtón át félhomályt vont a kocsi köré, amitől mögötte a sötétség még áthatolhatatlanabbá vált. Francesca Csak Könyvek

188

Susan Elizabeth Phillips

fejében átfutott a gondolat, hogy nyitott szandálban van, és a kocsi alatt alligatárok bujkálnak. Anélkül, hogy egy pillanatra is félbeszakította volna a csókot, átkarolta Dallie vállát és felhúzódzkodott; egyik lábát szorosan a férfiéra tekerte, a másikkal rálépett cowboycsizmájára. – Szeretem, ahogy csókolsz – mormolta Dallie. Bal keze felfelé siklott Francesca meztelen gerincén és kikapcsolta a melltartóját, míg a jobbal maguk közé nyúlt és megragadta a gombot Francesca farmerjén. Francesca érezte, hogy kezd megint ideges lenni, és nem az alligátorok miatt. – Menjünk, vegyünk pezsgőt, Dallie. Azt… azt hiszem, egy kis pezsgő el tudna lazítani. – Majd én ellazítalak. – Dallie kipattintotta Francesca nadrágját és rátért a cipzárra. – Dallie! – kiáltotta Francesca. – Idekint vagyunk. – Aha. Csak te, én és a mocsár. – A cipzár lecsúszott. – Én… azt hiszem, még nem készültem fel. Dallie Francesca kibontott pólója alá nyúlt, megfogta a mellét, és ajkával az arcán át a szájához araszolt. Pánik lüktetett Francescában. Dallie hüvelykujjával a mellbimbóját simogatta, Francesca pedig halkan felnyögött. Azt akarta, hogy Dallie csodálatos, mesés szeretőnek tartsa, de hogy érje ezt el egy mocsárban? – Nekem pezsgő kell. Meg sejtelmes fény. Lepedő, Dallie. Dallie elvette a kezét a melléről és lágyan átkulcsolta a nyakát. A szemébe nézett, és azt mondta: – Nem, szivi. Nincs szükséged semmire, csak magadra. Meg kell értened, Francie. Magadra kell hagyatkoznod ehelyett a sok mankó helyett, amikről azt hiszed, hogy szükséged van magad körül. – F-félek. – Francesca próbált kihívó lenni, de nem igazán sikerült. Miközben letette a lábát és lelépett Dallie cowboycsizmájáról, bevallott mindent. – Lehet, hogy ostobán hangzik, de Evan Varian azt mondta, frigid vagyok, aztán ott volt az a svéd szobrász Marrakeshben… Csak Könyvek

189

Luxusmucus

– Már nem sokáig kell ragaszkodnod a történetnek ehhez a részéhez. Francesca érezte, hogy visszatér a félelme, és haragosan nézett a férfira. – Ugye szándékosan hoztál ide? Azért, mert tudtad, hogy utálni fogom. – Pár lépést hátrált, és remegő ujjal a Riviérára mutatott. – Én nem az a fajta nő vagyok, akivel egy kocsi hátsó ülésén szeretkezhetsz. – Ki beszélt itt hátsó ülésről? Francesca egy ideig bámult rá, aztán rákiáltott. – Ó, nem! Nem fekszem le erre a bogaraktól hemzsegő földre. Komolyan mondom, Dallie. – Én sem vagyok oda a földért. – Akkor hogyan? Hol? – Ugyan, Francie. Ne tervezz, ne forralj, ne igyekezz mindig a legjobb arcodat mutatni a kamera felé. Csókolózzunk, aztán hadd menjenek a dolgok a maguk útján. – Tudni akarom, hol, Dallie. – Tudom, szivi, de nem árulom el, mert azonnal aggódni kezdenél, hogy színben passzol-e hozzád. Egyszer az életben próbálj meg olyasmit csinálni, amiben talán nem a legjobbat alakítod. Francesca úgy érezte, mintha Dallie tükröt tartott volna elé – nem túl nagyot és homályosat, de mégiscsak tükröt. Tényleg olyan hiú, amilyennek Dallie hiszi? Olyan számító? Nem akarta ezt hinni, és mégis… Felvetette az állát és elkezdte dacosan levenni a farmerjét. – Rendben, legyen, ahogy te akarod. De ne várj tőlem semmi látványosat. – A szűk farmeranyag megakadt a szandáljában. Lehajolt, hogy leráncigálja, de a sarka beszorult a redőkbe. Megint megrángatta a nadrágot, és még szorosabb kelepcébe került. – Ez felizgat, Dallie? – füstölgött. – Jó nézni? Kezdesz begerjedni? A fenébe! A rohadt életbe! Dallie elindult felé, de Francesca felnézett rá hajának függönyén át és rávicsorgott. – Hozzám ne merj érni! Komolyan beszélek. Majd én megcsinálom. – Nem túl ígéretes kezdet, Francie. Csak Könyvek

190

Susan Elizabeth Phillips

– Menj a pokolba! – Farmerbéklyózta lábakkal Francesca visszaugrált a kocsihoz, lehuppant az első ülésre és végre megszabadult a nadrágjától. Aztán felállt pólóban, bugyiban és szandálban. – Tessék! És többet nem veszek le, amíg úgy nem tartja kedvem. – Nekem megfelel. – Dallie kitárta a karját. – Akarsz idebújni egy kicsit és megnyugodni? Akart. Nagyon is. – Azt hiszem. A férfi mellkasára borult. Dallie átölelte, aztán hátrahajtotta Francesca fejét és újból csókolni kezdte. Francesca olyan sokat vesztett az önbecsüléséből, hogy meg sem próbálta lenyűgözni; csak hagyta, hadd tegye Dallie a dolgát. Egy idő után rájött, hogy ez jó. A férfi nyelve megérintette az övét, kitárt tenyere hátának meztelen bőrére tapadt. Francesca felemelte a karját és Dallie nyakára fonta. Dallie ismét benyúlt a pólója alá, hüvelykujja játszani kezdett kétoldalt a mellével, majd a mellbimbójára siklott. Olyan jó volt – borzongató és melengető egyszerre. Játszott a szobrász a mellével? Biztos, de nem emlékezett rá. Ekkor Dallie feltolta a pólóját és az ajkával kezdte izgatni – csodálatos, gyönyörű ajkával. Francesca felsóhajtott, mikor a férfi felváltva szívta gyengéden a mellbimbóit. Legnagyobb meglepetésére rájött, hogy az ő keze is Dallie pólója alatt jár ismét, és meztelen mellkasát simogatja. A férfi a karjába kapta és elindult vele, ő pedig odakucorodott a mellkasához, amíg Dallie le nem tette. A Riviéra motorháztetejére. – Soha! – kiáltotta Francesca. – Próbáld ki. Francesca kinyitotta a száját, hogy elmondja, nincs a világon semmi, amivel meggyőzhetnék, hogy egy kocsi motorháztetejére kiterítve döngöljék meg, de úgy tűnt, a férfi valamiféle felhívásnak értelmezte nyitott száját. Mielőtt szavakba önthette volna mondandóját, Dallie ismét csókolni kezdte. Francesca nem tudta, hogy történt, csak hallotta, hogy felnyög, mikor a férfi csókjai egyre szenvedélyesebbek és forróbbak lettek. Felkínálta neki a nyakát, Csak Könyvek

191

Luxusmucus

kinyitotta a száját, átdugta a nyelvét és megfeledkezett megalázó helyzetéről. Dallie lenyúlt, átkulcsolta ujjaival Francesca bokáját és feltolta a lábát. – Így – zümmögte lágyan. – Tedd ide a lábad a rendszám mellé, szivi. Francesca engedelmeskedett. – Told egy kicsit előrébb a csípődet. Így jó. – A férfi hangja rekedt volt, nem olyan higgadt, mint általában, lélegzetvétele gyorsabb a normálisnál, miközben eligazgatta Francescát. Francesca Dallie pólóját rángatta, érezni akarta meztelen bőrét a mellén. Dallie levetette, majd elkezdte lehúzni Francesca bugyiját. – Dallie… – Semmi baj, drágám. Minden rendben. – Francesca fehérneműje eltűnt, a feneke pedig az út porával borított hideg fémre ereszkedett. – Francie, az a doboz fogamzásgátló, amit a táskádban láttam, ugye nemcsak dekoráció? Francesca a fejét rázta, nem akarta megtörni a varázst hosszas magyarázkodással. Amikor a menstruációja pár hónappal ezelőtt rejtélyes módon kimaradt, az orvosa azt mondta, hagyja abba a pirulák szedését, amíg ismét nem lesz ciklusa. Biztosította, hogy addig nem eshet teherbe, és ebben a pillanatban csak ez számított. Dallie keze a combja belső felére tapadt. Kissé félretolta a másiktól és lágyan simogatni kezdte, egyre közelebb kerülve Francesca testének azon pontjához, amit ő egyáltalán nem tartott szépnek, testének pontjához, amit legszívesebben nyomban elrejtett volna, csakhogy olyan meleg, olyan vibráló, olyan különös érzés járta át. – Mi van, ha valaki elmegy erre? – kiáltotta, mikor a férfi hozzáért. – Remélem, elmegy valaki – felelte Dallie rekedten. Aztán abbahagyta a simogatást, a becézgetést és megérintette… tényleg megérintette. Belül. – Dallie… – Francesca hangja félig kiáltás, félig nyögés volt. – Jó? – suttogta Dallie, ujja finoman mozgott ki-be. – Igen. Igen. Csak Könyvek

192

Susan Elizabeth Phillips

Miközben a férfi játszott vele, Francesca behunyta a szemét a louisianai hold cikkelye alatt, hogy semmi ne vonhassa el a figyelmét a csodás érzésektől, amik a testében száguldottak. Elfordította az arcát, és nem érezte a bőrét felhorzsoló porszemcséket a motorháztetőn. Dallie ujjai egyre türelmetlenebbé váltak. Még széjjelebb terpesztették a lábát, és közelebb húzták csípőjét a motorháztető széléhez. Francesca talpa ingatagon állt a lökhárítón a texasi rendszámtábla és valami poros krómtárgy két oldalán. Dallie a farmerja elején motozott, és Francesca hallotta, mikor lehúzta a cipzárját. A férfi felemelte a csípőjét. Amikor megérezte, hogy beléhatolt, elállt a lélegzete. Dallie ráhajolt. – Fáj? – Jaj, nem. Jó. – Ahogy kell, szivi. Azt akarta, hogy Dallie remek szeretőnek tartsa – hogy mindent jól csináljon –, de kisiklott a kezéből a dolgok irányítása, minden ködös, szédítő és kába lett a melegségtől. Hogy koncentráljon, amikor a férfi így érinti meg, így mozog? Hirtelen többre vágyott. Felemelte a lábát a lökhárítóról, egyikkel átkulcsolta Dallie csípőjét, a másikkal a lábát, addig préselve hozzá magát, amíg be nem fogadott belőle annyit, amennyit csak tudott. – Nyugi, szivi. Ne siess. – Dallie lassan kezdett mozogni benne, csókolta, Francescát pedig még soha nem töltötte el ilyen jó érzés egész életében. – Velem vagy, drágám? – mormolta gyengéden a férfi a fülébe kissé rekedt hangon. – Ó, igen… igen. Dallie… én csodás Dallie-m… drága Dalliem… – Hangzavar támadt a fejében, mikor elélvezett, elélvezett és elélvezett. Dallie zihált, és olyan hangot hallatott, ami félig nyögés, félig sóhajtás volt. A hang hatalmat adott Francescának, felkorbácsolta a szenvedélyét és ismét elérte a beteljesülést. Dallie csodálatosan hosszan remegett felette, majd elnehezült rajta. Francesca úgy fordította az arcát, hogy a férfi hajához nyomja, csodálatosnak, gyönyörűnek és igazinak érezte Dallie-t magán és Csak Könyvek

193

Luxusmucus

magában. Észrevette, hogy a bőrük összeragadt és a férfi háta nyirkos a tenyere alatt. Érezte, hogy egy verítékcsepp hullik le Dallie testéről meztelen karjára, és azon kapta magát, hogy nem érdekli. Ilyen a szerelem, ábrándozott. Kinyitotta a szemét. Szerelmes. Hát persze. Miért nem jött rá korábban? Ez volt vele a baj. Ezért nem volt boldog. Mert szerelmes volt. – Francie? – Igen? – Jól vagy? – Igen. Dallie felkönyökölt és rámosolygott. – Akkor mi lenne, ha visszamennénk a hotelbe és megpróbálnánk újra az általad oly nagyon áhított lepedőn? Visszafelé Francesca az első ülés közepén ült, a férfi vállára hajtva fejét, miközben egy Double Bubble-t rágott és a jövőjükről ábrándozott.

Csak Könyvek

194

Susan Elizabeth Phillips

13

N

aomi Jaffe Tanaka belépett a lakásába, egyik kezében Mark Cross aktatáskájával, a másik kezében egy papírzacskóval Zabartól. A zacskóban egy doboz rántott füge, édes Gorgonzola és ropogós franciakenyér volt, minden, ami egy tökéletes vacsorához kellett egy munkával töltendő estén. Letette az aktatáskáját, a papírzacskót a fekete gránitpultra helyezte a konyhában, a falnak támasztotta, melyet erős burgundi vörös zománclakk burkolt. A lakás drága volt és stílusos, pontosan az a fajta hely, ahol egy vezető reklámügynökség alelnöke lakhatott. A szemöldökét ráncolta, miközben elővette a Gorgonzolát, és rózsaszín mázas porcelántálra rakta. Csak egyetlen pici buktató választotta el az alelnöki poszttól, ami után ácsingózott – megtalálni a Sassy arcát. Harry Rodenbaugh épp ma reggel küldött neki egy csípős emlékeztetőt, melyben azzal fenyegette meg, hogy átadja az anyagot az ügynökség egy „agresszívebb emberének”, ha a következő pár hétben nem tud előállni a Sassy-arccal. Lerúgta szürke szarvasbőr félcipőjét és harisnyába bújtatott lábujjával félretolta az útból, miközben kivette a zacskóból, amit még Csak Könyvek

195

Luxusmucus

vásárolt. Hogyhogy ilyen nehéz megtalálni valakit? Az elmúlt pár hétben több tucatnyi telefonhívást bonyolítottak le a titkárnőjével, de egyiknek sem sikerült kiugratni a lányt a bokorból. Valahol ott volt, Naomi tudta, de hol? Megdörzsölte a halántékát, de a fejfájás, mely egész nap kínozta, nem enyhült. Miután betette a fügét a hűtőszekrénybe, fogta a cipőjét és elcsigázottan kiment a konyhából. Lezuhanyozik, felveszi a legújabb köntösét és tölt magának egy pohár bort, mielőtt hozzálát a munkának, amit hazahozott. Míg egyik kezével elkezdte kigombolni blúzának gyöngyházgombjait, másik karjának a könyökével felkapcsolta a nappali villanykapcsolóját. – Mit csinálsz, hugi? Naomi sikoltott, és kalapáló szívvel fordult meg bátyja hangjára. – Jézus! Gerry Jaffe elnyújtózkodva feküdt a kanapén, kopott farmerja és kifakult kék munkásinge elütött a selymes, rózsás bútorszövettől. Még mindig afrofonásban hordta fekete haját. Pici sebhely húzódott a bal arccsontján, telt ajkát, mely valamikor Naomi valamennyi barátnőjét megőrjítette a vágytól, fáradt ráncok tették zárójelbe. Az orra ugyanaz volt – nagy és meredek, mint egy sasé. A szeme mélyen ülő fekete nugát, melyben egy zelóta tüze égett. – Hogy jutottál be? – kérdezte Naomi hevesen verő szívvel. Dühöt és sebezhetőséget érzett egyszerre. Más sem hiányzott most az életéből, mint egy újabb probléma, és Gerry megjelenése csak problémát jelenthetett. Gyűlölte, hogy alkalmatlannak érezte magát Gerry mellett – a kicsi húgnak, aki nem tud megfelelni bátyja elvárásainak. – Meg sem csókolod a nagy testvért? – Nem akarom, hogy itt légy. Egy múló pillanatig az a benyomása támadt, mintha óriási fáradtság nehezedne a bátyjára, de szinte azonnal el is tűnt. Gerry mindig jó színész volt. – Miért nem telefonáltál előbb? – csattant fel. Aztán eszébe jutott, hogy pár héttel ezelőtt az újságokban megjelent Gerry fényképe, amint a bangori haditengerészeti támaszponton Csak Könyvek

196

Susan Elizabeth Phillips

tűntet a Trident atomtengeralattjáró ellen. – Ugye megint letartóztattak? – vádolta. – Hé, mit számít egy újabb letartóztatás a Szabadság Földjén, a Bátrak Hazájában? – A férfi feltápászkodott a kanapéról, kinyújtotta a karját Naomi felé és legvonzóbb Pied Piper mosolyát vetette rá. – Ugyan már, kicsikém. Egy icipici puszit? Annyira hasonlított arra a bátyra, aki édességet vett neki, amikor asztmatikus rohama volt, hogy majdnem elmosolyodott. De átmeneti ellágyulása hiba volt. Gerry hatalmas üvöltéssel átugrott az üvegmárvány dohányzóasztalon, és rávetette magát. – Gerry! – Naomi hátrált, de a bátyja csak jött felé. Vicsorgott, ujjaival karmokat utánozva tántorgott felé legjobb frankensteini alakításában. – A négyszemű, méregfogú fantom újra szabadon – dörmögte. – Azt mondtam, hagyd abba! – Naomi hangja sikítássá emelkedett. Most nem tudott a négyszemű, méregfogú fantommal foglalkozni – amikor a Sassy-arc, az alelnökség és a fejfájás mind kínozta. Az elmúlt évek ellenére bátyja nem változott. Ugyanaz a régi Gerry volt – egyfajta sztárként kezelt, ugyanolyan erőszakos, mint mindig. De Naomi már nem volt úgy elbűvölve tőle. Gerry felé lendült, komikusan eltorzult arccal, forgó szemmel, ugyanazt a játékot játszva, amivel amióta Naomi az eszét tudta, heccelte. – A méregfogú fantom fiatal szüzek húsával táplálkozik. – Kacsintott. – Gerry! – Lédús fiatal szüzekkel! – Hagyd abba! – Zamatos fiatal szüzekkel! Bármennyire is idegesítette, Naomi felnevetett. – Gerry, ne! – A folyosó felé hátrált, egy pillanatra sem véve le a szemét a bátyjáról, ahogy az kérlelhetetlenül jött felé. Gerry állatias üvöltéssel előretört. Naomi sikoltott, mikor a férfi a karjába kapta és pörögni kezdett vele. Anya, szerette volna kiáltani. Csak Könyvek

197

Luxusmucus

Anya, Gerry nem hagy békén! Hirtelen megrohanta a nosztalgia, és azért a nőért akart kiáltani segítségért, aki most elfordította a fejét, ha a nagyobbik gyereke nevét említették. Gerry a vállába mélyesztette a fogát, és csak olyan erősen harapta meg, hogy ismét felsikoltson, de ne okozzon fájdalmat. Aztán megdermedt. – Mi ez? – kiáltotta felháborodottan. – Ez a szörnyűség. Ez nem szűz hús. – A kanapéhoz vitte, és minden teketória nélkül ledobta. – A francba! Most be kell érnem egy pizzával. Naomi imádta és gyűlölte, s annyira szerette volna megölelni, hogy felugrott a kanapéról és beleöklözött egyenesen a karjába. – Aúúú! Hé, erőszakmentesség, hugi! – Erőszakmentesség, a szart! Mi van veled? Betörsz ide, felelőtlen vagy. Mikor fogsz felnőni? A férfi nem szólt semmit; csak állt ott és nézte. A törékeny jó hangulat elmúlt. Gerry Raszputyin szeme végigmérte drága ruháját és divatos félcipőjét, ami leesett a padlóra. Cigarettát vett elő, rágyújtott, még mindig őt nézte. Mindig is volt hozzá tehetsége, hogy a hasznavehetetlenség, a személyes felelősség érzetét váltsa ki belőle a világ bűneiért, de Naomi most nem volt hajlandó feszengeni a rosszallás alatt, mely fokozatosan eluralkodott a férfi vonásain, miközben húga életének tárgyi eszközeit mustrálta. – Komolyan beszélek, Gerry – folytatta. – Azt akarom, hogy menj el. – Az öreg biztosan büszke rád végre – felelte a bátyja közönyösen. – Az ő kis Naomija kapitalista disznó lett, mint a többiek. – Ne kezd! – Nem is mondtad, mit szólt, hogy hozzámentél ahhoz a japcsihoz. – Gerry cinikusan felnevetett. – Csak az én húgocskám tud hozzámenni egy Tony nevű japcsihoz. Istenem, micsoda ország. – Tony anyja amerikai. És az ország egyik legjobb biokémikusa. A munkáját publikálják minden fontos… – Naomi elhallgatott, rájött, hogy olyan embert véd, akit már nem is kedvel. Gerry pontosan ehhez értett. Csak Könyvek

198

Susan Elizabeth Phillips

Szembefordult vele, nem sajnálta az időt, hogy alaposabban szemügyre vegye arckifejezését. A fáradtság, amit korábban felfedezni vélt, ismét rátelepedni látszott a férfira, és emlékeztetnie kellett magát, hogy csak egy újabb színjáték szemtanúja. – Megint bajban vagy, igaz? Gerry vállat vont. Tényleg kimerültnek tűnt, Naomi pedig még mindig az anyja lánya volt. – Gyere a konyhába. Készítek neked valami ennivalót. – Az ő családjában a nők akkor is képesek voltak leültetni bárkit egy ötfogásos vacsorához, ha kozákok dörömböltek az ajtón. Miközben Gerry cigarettázott, Naomi marhasültes szendvicset készített neki extra adag lyukacsos sajttal, pont úgy, ahogy szerette, és rakott egy tányérra a fügéből, amit magának vett. Elérakta, majd töltött magának egy pohár bort, titokban a bátyját nézve, ahogy evett. Látta rajta, hogy éhes, mint ahogy azt is, hogy Gerry titkolni igyekszik előle, mennyire, és azon gondolkodott, vajon mikor evett utoljára rendes ételt. A nők régen sorba álltak a megtiszteltetésért, hogy főzzenek Gerry Jaffe-re. Naomi sejtette, hogy még mindig így van, hisz a bátyjának nem kellett a szomszédba mennie egy kis jóképűségért. Mindig felháborította, milyen lekezelően bánt Gerry a nőkkel, akik beleszerettek. Készített neki még egy szendvicset, amit az ugyanolyan mohón pusztított el, mint az elsőt. Leült mellé a székre, és megmagyarázhatatlan büszkeség töltötte el. A bátyja volt a legjobb, megáldva Abbie Hoffman humorérzékével, Tom Hayden fegyelmével és Stokely Carmichael éles nyelvével. Gerry azonban mostanra dinoszaurusz lett, egy hatvanas évekbeli radikális, akit áttelepítettek a Me First korába. Félgömbfejű kalapáccsal támadt nukleáris rakétakilövő állomásokra és szócsővel beszélt olyanoknak, akiknek a hallását Sony Walkmanek fejhallgatója blokkolta. – Mennyit fizetsz ezért a helyért? – kérdezte Gerry, miközben összegyűrte a szalvétáját és felállt, hogy a hűtőszekrényhez menjen.

Csak Könyvek

199

Luxusmucus

– Nem a te dolgod. – Naominak semmi kedve nem volt előadást hallani arról, hány éhező gyereket lehetne etetni egy havi bérleti díja árából. Gerry kivett egy doboz tejet és egy poharat a szekrényből. – Hogy van anya? – A kérdés könnyed volt, de Naomi nem most jött le a falvédőről. – Fájnak az ízületei, de egyébként jól van. – Gerry kiöblítette a poharat és betette a mosogatógép felső kosarába. Mindig jobban ügyelt a rendre, mint Naomi. – Apa is – tette hozzá, hirtelen nem bírván elviselni a gondolatot, hogy felőle Gerry nem kérdez. – Tudod, hogy tavaly nyáron nyugdíjba ment. – Igen, tudom. Kérdezted valaha… Naomi nem bírta megállni. Felállt a székről és odalépett a bátyjához, hogy a karjához hajtsa a fejét. – Tudom, hogy gondolnak rád, Ger – mondta gyengéden. – Csak… nehéz nekik. – Az ember azt hinné, büszkék – mondta a férfi keserűen. – A barátaik telebeszélik a fejüket – felelte, tudván, milyen átlátszó kifogás. A bátyja kurtán, ügyetlenül átölelte, aztán gyorsan ellépett és visszament a nappaliba. Naomi az ablak mellett találta, amint egyik kezével félrehúzza a függönyt, a másikkal cigarettára gyújt. – Mondd meg, miért jöttél, Gerry. Mit akarsz? A férfi egy pillanatig kifelé bámult a manhattani láthatárra. Aztán a szája sarkába tolta a cigarettát, összetette a két tenyerét, mintha imádkozna, és színpadiasan meghajolt Naomi előtt. – Csak egy kis menedékért, hugi. Csak egy kis menedékért. Dallie megnyerte a Lake Charles bajnokságot. – Hát persze hogy megnyerted – zsémbelt Skeet, miközben beléptek hármasban a motelszobába vasárnap este egy ezüst szamovár alakú trófeával és egy tízezer dolláros csekkel. – A bajnokság egy fabatkát sem ér, természetes, hogy neked most kellett a legjobban játszanod az elmúlt két hónapban. Miért nem tudtál így Csak Könyvek

200

Susan Elizabeth Phillips

golfozni Firestone-ban vagy ott, ahol tévékamera irányul rád, megmondanád? Francesca lerúgta a szandálját és lerogyott az ágy szélére. Hullafáradt volt. Körbesétálta az egész tizennyolc lyukú pályát, hogy drukkoljon Dallie-nek, egyszersmind elijessze a petrokémiai titkárnőket, akik túl közelről követnék a férfit. Dallie-nek most már teljesen más lesz az élete, hogy ő szereti, döntötte el. Neki fog játszani, ahogy ma, bajnokságokat nyer, rengeteg pénzt keres, hogy jól élhessenek. Kevesebb, mint egy napja voltak szeretők, így tudta, hogy az ötlet, hogy Dallie örökre eltartsa őt, kissé elhamarkodott, de nem ment ki a fejéből. Dallie elkezdte kihúzni golfingét halványszürke nadrágjából. – Fáradt vagyok, Skeet, és fáj a csuklóm. Nem bánod, ha ezt későbbre hagyjuk? – Mindig ezt mondod. De nincs olyan, hogy későbbre hagyjuk, mert soha többé nem beszélsz róla. – Elég! – Francesca felugrott az ágyról és Skeetre förmedt. – Hagyja békén, érti? Nem látja, milyen fáradt? Úgy csinál, mintha nem megnyerte volna ma a bajnokságot, hanem elveszítette volna. Csodálatos volt. – Csodálatos az öreganyja kínja – mondta Skeet vontatottan. – Ez a fiú fele annyira sem játszott jól, mint tudna, és ő ezt mindenkinél jobban tudja. Mi lenne, ha a sminkjével foglalkozna, Miss Luxusmucus, Dallie-t pedig rám bízná? – Az ajtóhoz ment és becsapta, miután kiment. Francesca szembeszállt Dallie-vel. – Miért nem rúgod ki? Kiállhatatlan alak, Dallie. Csak megnehezíti a dolgodat. A férfi sóhajtott és áthúzta az ingét a fején. – Hagyjuk, Francie. – A te alkalmazottad, mégis úgy csinál, mintha te dolgoznál neki. Ennek véget kell vetned. – Francesca nézte, ahogy Dallie odasétál a barna papírzacskóhoz, amit magával hozott a szobába, és kivesz belőle egy hatos csomagolású sört. Túl sokat iszik, jött rá Francesca, igaz, soha nem látszik rajta. Azt is észrevette, hogy gyógyszereket Csak Könyvek

201

Luxusmucus

szed, és kételkedett benne, hogy vitaminok lennének. Mihelyt eljön az ideje, meggyőzi, hogy hagyjon fel mindkét szokásával. Dallie kifejtett egy dobozt a műanyag gyűrűből és felpattintotta a tetejét. – Megpróbálni Skeet és közém állnod, nem jó ötlet, Francie. – Nem akarok közétek állni. Csak próbálom megkönnyíteni a dolgodat. – Igen? Nos, felejtsd el! – Dallie megitta a sört és felállt. – Lezuhanyozom. Francesca nem akarta, hogy a férfi dühös legyen rá, ezért ellenállhatatlanul szexi mosolyra húzta a száját. – Segítsek a nehezen elérhető helyeken? – Fáradt vagyok – felelte Dallie ingerlékenyen. – Csak hagyj békén. – Bement a fürdőszobába és becsukta az ajtót, de előtte még észrevette Francesca szemében a fájdalmat. Levetkőzött és teljesen megnyitotta a csapot. Zubogott a víz sajgó vállára. Behunyta a szemét, a zuhanyrózsa alá állt és arra a szerelemsóvár kifejezésre gondolt, amit Francesca arcán látott. Kitalálhatta volna, hogy Francesca majd azt fogja képzelni, szerelmes belé. Neki a csomagolás a minden. Tipikusan az a nő, aki nem lát tovább az orránál. A fenébe, úgy kellett volna maradnia köztük mindennek, ahogy volt, de majdnem egy hete aludtak egy szobában, és Francesca megközelíthetősége az őrületbe kergette. Mit várt? Azonkívül kattant benne valami tegnap este, amikor Francesca elmesélte azt az ostoba varacskos disznós történetet. De akkor sem kellett volna lehúznia a cipzárját. Francesca most úgy fog csimpaszkodni belé, mint egy pechsorozat, szívecskéket, virágokat, meg ehhez hasonló szarságokat vár, amik közül neki esze ágában sincs adni egyet sem. Kizárt dolog, amikor ott dereng előtte Wynette, és Halloween kopogtat az ajtón, amikor nők tucatjait tudná felsorolni, akiket sokkal jobban kedvel. De – bár nem állt szándékában ezt Francesca orrára kötni – ő volt a legszebb nő, akivel valaha találkozott. Mégha tudta is, hogy hibát követ el, gyanította, hogy nem telik bele sok idő, ismét az ágyban fognak kikötni. Igazi szemétláda vagy, ugye, Beaudine? Csak Könyvek

202

Susan Elizabeth Phillips

A Medve előbukkant Dallie agyának hátsó zugából, glória ragyogott a feje körül. Az átkozott Medve. Vesztes vagy, pajtás, suttogta a Medve az ő középnyugati színtelen hangján. Egy jelentéktelen vesztes. Apád tudta és én is tudom. Ha elkerülte volna a figyelmedet, közeledik Halloween és… Dallie öklével a hideg vízcsapra ütött, és Medve abbahagyta. A dolgok azonban Francescával nem lettek könnyebbek, és másnap a kapcsolatuk, amikor átlépve a Louisiana-Texas határt Dallie a kocsiból jövő fura hangra kezdett panaszkodni, nem javult. – Mit gondolsz, mi ez? – kérdezte Skeetet. – Nincs három hete, hogy beállíttattam a motort. Különben is mintha hátulról jönne. Hallod? Skeet elmerült a People legújabb számában egy Ann-Margretről szóló cikkben, és megrázta a fejét. – Talán a kipufogó. – Dallie Francescára nézett a válla felett. – Hallasz valamit hátul, Francie? Fura csikorgó hangot. – Semmit nem hallok – felelte Francesca sietve. Ekkor hangos cincogás töltötte be a Riviéra utasterét. Skeet felkapta a fejét. – Mi ez? Dallie káromkodott. – Ismerem ezt a hangot. A fenébe, Francie. Elhoztad magaddal azt a ronda, kancsal macskát? – Ne idegeskedj, Dallie – mentegetőzött Francesca. – Nem akartam elhozni. Csak jött utánam a kocsiba, és nem tudtam kirakni. – Persze hogy ment utánad! – kiabálta Dallie a visszapillantó tükörbe. – Eteted, nem igaz? Megmondtam, hogy ne tedd, de te csak etetted azt a kancsal macskát. Francesca próbálta megértetni vele. – Csak… tiszta csont és bőr, nem tudok úgy enni, hogy közben tudom, éhezik. Skeet kuncogott az anyósülésen, Dallie rátámadt. – Mi olyan pokoli vicces, elárulnád? – Semmi – vigyorgott Skeet. – Semmi. Dallie lehúzódott a padkára és kinyitotta az ajtaját. Hátrafordult és áthajolva az ülés támláján látta, hogy a macska ott kuporog a padlón a habszivacs hűtőláda mellett. – Azonnal dobd ki, Francie. Csak Könyvek

203

Luxusmucus

– El fogja ütni egy autó – tiltakozott Francie, és nem egészen értette, a macska, ami a legapróbb jelét sem mutatta az iránta érzett szeretetnek, mivel érdemelte ki, hogy a védelmére keljen. – Nem ereszthetjük szélnek az országúton. Megölik. – Jobb lesz a világ – vágott vissza Dallie. Francesca haragosan nézett rá. Dallie áthajolt az ülésen és rávert egyet a macskára. Az állat felpúposította a hátát, sziszegett és Francesca bokájába mélyesztette a fogait. Francesca felkiáltott fájdalmában, és Dallie-re rivallt. – Látod, mit csináltál? – Az ölébe húzta a lábát, megvizsgálta a sebet, majd lekiabált a macskára. – Te átkozott hálátlan! Remélem, egy rohadt Greyhound busz elé dob. Dallie dühös arckifejezése vigyorgásba ment át. Pillanatnyi gondolkodás után becsukta a Riviéra ajtaját és Skeetre pillantott. – Azt hiszem, végül is megengedhetjük Francie-nek, hogy megtartsa a macskáját. Kár volna szétválasztani egy összeillő párt. Azoknak, akik szerették a kisvárosokat, a Texas állambeli Wynette kellemes lakóhely volt. San Antonio a maga nagyvárosi fényeivel alig két órányira terült el délkeletre, feltéve hogy az emberfia a kormány mögött fittyet hányt a tyúkszaros duplaötös sebességkorlátozásra, amit a washingtoni bürokraták lenyomtak a texasi polgárok torkán. Wynette utcáit szömörcefák árnyékolták, a parkban márványszökőkút állt négy vízköpővel. Az emberek keménykötésűek voltak. Farmerek és gazdálkodók, olyan őszinték, mint a texasiak, és gondoskodtak róla, hogy a városi tanácsot elég konzervatív demokrata és baptista irányítsa ahhoz, hogy távol tartsák az állami segélyekre utazó etnikai csoportokat. Mindent egybevetve, aki letelepedett Wynette-ben, az nagy valószínűséggel maradt. Mielőtt Miss Sybil Chandler kézbe vette, a ház a Cherry Streeten csak egy viktoriánus kísértetház volt a többi között. Az első évben húsvéti tojás rózsaszínűre és lilára festette a fakószürke cifra lambériát, és páfrányokat akasztott az elülső tornácra a saját maga által makramézott virágtartóba. Mivel még mindig nem volt elégedett, felhúzta tanárnős orrát, és egy sor halvány mandarinszínű Csak Könyvek

204

Susan Elizabeth Phillips

ugró nyulat stencilezett az elülső ablakok köré. Amikor végzett, aláírta művét apró takaros betűkkel az ajtó levélbedobó nyílása mellett. Annyira megtetszett neki, hogy megtoldotta egy tömörített curriculum vitae-ve1 a levélbedobó nyílás alatt: Miss Sybil Chandler munkája, Nyugalmazott középiskolai tanáré, A Wynette-i Városi Könyvtár elnökségi tagjáé, aki W. B. Yeats, E. Hemingway és más rebellisek szenvedélyes szerelmese. Aztán arra gondolva, hogy sokkal inkább sírfeliratnak hangzik, további nyállal takarta el az írást, és megelégedett az első sorral. Az utolsó szó azonban, amit az ajtóra festett, ott motoszkált a fejében és még most is örömmel töltötte el. Rebellis, a latin rebellis szóból. Micsoda remek hangzása volt, és milyen csodálatos lenne, ha tényleg egy ilyen szót vésnének a sírkövére. Csak a nevét, a születési és az elhalálozása dátumát (utóbbit a távoli jövőben remélte esedékesnek) és egyetlen szót, „Rebellis”. Ahogy a múlt nagy irodalmi lázadóira gondolt, tudta, aligha valószínű, hogy őt ezzel a megindítóan fenséges szóval illetnék. Végtére is csak tizenkét éve kezdte el a maga lázadását, amikor ötvennégy évesen abbahagyta a tanítást, amit harminckét éven át művelt egy tekintélyes bostoni leányiskolában, összepakolta, amije volt és Texasba költözött. Hogy hálistenkedtek a barátai és hitték, hogy elvesztette az eszét, nyugdíjának egy jelentős részéről nem is beszélve. De Miss Sybil nem hallgatott egyikükre sem, hiszen már fuldoklott kiszámítható életétől. A Bostonból San Antonióba tartó járaton átöltözött a mosdóban, levetette szigorú gyapjúkosztümjét vékony, aszott testéről és kirázta ősz haját a takaros kontyból. Felvette élete első farmernadrágját és kasmír mintás afrikai köntösét, visszatért a helyére, és az út hátralévő részében félhosszú piros bőrcsizmáját csodálta és Betty Friedant olvasott. Csak Könyvek

205

Luxusmucus

Miss Sybil behunyt szemmel választotta ki Wynette-et a texasi térképre bökve mutatóujjával. A tanári kar látatlanban vette fel a rezüméje alapján, oda az örömtől, hogy egy ilyen nagytiszteletű tanár keres állást az ő kis középiskolájukban. Mikor azonban megjelent a legelső találkozón virágmintás bő ruhájában, tíz centis fülbevalójával és piros bőrcsizmájában, az igazgató fontolóra vette, hogy éppolyan gyorsan kirúgja, mint ahogy felvette. Miss Sybil azonban eloszlatta az aggályait beléfúrva apró, gyakorlatias tekintetét, és kijelentve, hogy nem tűri a lazsálást az osztálytermében. Egy héttel később tanítani kezdett, rá három hétre pedig ízekre szedte a könyvtári tanácsot, amiért kivették a Zabhegyezőt a regények közül. J. D. Salinger visszakerült a polcra, a végzős angol osztály száz ponttal többet ért el a SAT-teszten az előző évfolyamnál, Miss Sybil Chandler szüzességét pedig elvette B. J. Randall, aki a város GE háztartásigép-boltjának tulajdonosa volt és úgy gondolta, hogy ő a legcsodálatosabb asszony a világon. Minden jól ment Miss Sybil számára, amíg B. J. meg nem halt és kénytelen nem lett visszavonulni a tanítástól hatvanöt éves korában. Azon kapta magát, hogy céltalanul bolyong kis lakásában, túl sok ideje, túl kevés pénze van, és senkije sincs, akivel törődjön. Egyik este kitört a négy fal bezártságából, és besétált a városközpontba. Így talált rá Dallie Beaudine, ahogy ott ült a járda szélén a Main és Elwoodnál egy szál hálóingben egy zivatar kellős közepén. Miss Sybil most az órára nézett, miközben letette a telefont, befejezvén heti rendszerességgel lebonyolított távolsági hívását Holly Grace-szel, majd bevitt egy réz öntözőkannát Dallie viktoriánus házának nappalijába, hogy meglocsolja a virágokat. Még pár óra, és a fiúk hazajönnek. Átlépett Dallie két keverék kutyájának egyikén, letette a locsolókannát, és egy napsütéses ablakfülkéhez vitte a kézimunkáját, ahol hagyta, hogy gondolatai visszakalandozzanak 1965 teléhez. Éppen befejezte a gyorsolvasó másodévesek vizsgáztatását Julius Caesarból, amikor az osztályterem ajtaja kinyílt és egy langaléta fiatalember rontott be, akit még soha nem látott. Rögtön Csak Könyvek

206

Susan Elizabeth Phillips

megállapította, hogy túl jóképű, peckes járású és pimasz arckifejezésű. A fiú ledobta az asztalára a felvételi lapját, kérés nélkül a terem végébe ment, lerogyott egy üres padba és kinyújtotta keresztbe a lábát a sorok közé. A fiúk gyanakvóan méregették; a lányok kuncogtak, és a nyakukat nyújtogatták, hogy alaposabban szemügyre vehessék. A fiú jó néhányukra rámosolygott, nyíltan bámulva mellüket. Aztán hátradőlt a padban és elaludt. Miss Sybil kivárta a csengetés alkalmas pillanatát, majd az asztalához hívatta. A fiú megállt előtte unott arccal, hüvelykujját a farmerja zsebébe süllyesztve. Miss Sybil elolvasta a papírjáról a nevét, megnézte, hány éves – majdnem tizenhat – és közölte vele a házirendet: – Nem tűröm a késést, a rágózást, a lógást. Írj egy rövid esszét magadról, és tedd az asztalomra holnap reggel. A fiú egy ideig nézte, majd kivette a hüvelykujját a farmerja zsebéből. – Csessze meg, tanárnő. A kijelentés természetesen nem kerülte el Miss Sybil figyelmét, de mielőtt válaszolhatott volna, a fiú peckesen kisétált a teremből. Miközben az üres ajtót bámulta, hatalmas hullámokban árasztotta el az izgatottság. Az intelligencia szikráját látta ragyogni abban a dacos kék szempárban. Elképesztő! Rögvest rájött, hogy a pimaszságon kívül valami más is mardossa ezt a fiút. Egy újabb rebellis, akárcsak ő! Aznap este pontosan hét harminckor bedörömbölt egy ikerház lerobbant lakásának ajtaján, és bemutatkozott a felvételi lapon a fiú gyámjaként megnevezett férfinak, egy sötét alaknak, aki maga sem lehetett harminc sem. Elmagyarázta neki a gondját, a férfi pedig csüggedten megrázta a fejét. – Dallie elindult a lejtőn – mondta. – Az első pár hónapban, amikor összekerültünk, jól viselte magát, de a kölyöknek családra és otthonra van szüksége. Ezért mondtam neki, hogy telepedjünk le itt Wynette-ben egy időre. Azt gondoltam, hogy az iskolarendszerbe való beilleszkedéstől majd lenyugszik, de az első nap felfüggesztették, mert megütötte a tornatanárt. Miss Sybil horkantott. – Undorító alak. Dallas helyesen döntött. – Halk surrogó hangot hallott maga mögött, és gyorsan helyesbített: – Csak Könyvek

207

Luxusmucus

Nem mintha egyetértenék az erőszakkal, természetesen, bár el tudom képzelni, hogy néha elégtételt jelent. – Aztán megfordult és közölte a langaléta, túl jóképű fiúval, aki az ajtófélfának támaszkodott, hogy a házi feladatát jött ellenőrizni. – Mi van, ha nem csinálom meg? – gúnyolódott a fiú. – A gyámod, feltételezem, ellenezni fogja. – Miss Sybil Skeetre pillantott. – Árulja el, Mr. Cooper, mi az álláspontja a fizikai erőszak módozatairól? – Nincs bajom egyikkel sem – felelte Skeet. – Gondolja, hogy képes lenne fizikai erőszakot alkalmazni, ha Dallas nem csinálja meg, amire kérem? – Nehéz megmondani. Én több kiló vagyok, ő magasabb. Ha nagyon megsérül, nem tudja legyőzni a fiúkat a country-klubban a hétvégén. Mindent egybevetve, azt mondanám, nem. Miss Sybil nem adta fel a reményt. – Akkor rendben, Dallas, csináld meg a feladatodat önként. Halhatatlan lelkedért. A fiú megrázta a fejét és egy fogpiszkálót dugott a szájába. Miss Sybil csalódott volt, de hogy leplezze az érzéseit, beletúrt batikolt táskájába, amit magával hozott és kivett egy papírkötéses könyvet. – Rendben. Észrevettem, milyen szemkontaktust tartottál a lányokkal ma az osztályban, és arra a következtetésre jutottam, hogy aki ilyen nyilvánvalóan érdeklődik a szexuális tevékenység iránt, mint te, a világ legjobb íróitól kell, hogy olvasson róla. Értelmes beszámolót várok róla két napon belül. – Azzal a fiú kezébe nyomta a Lady Chatterley szeretője egyik példányát, és elhagyta a házat. Majd egy hónapig látogatta rendíthetetlenül a kis lakást, tiltó listás könyveket vágva rebellis diákjához, és azzal zaklatva Skeetet, hogy tartsa rövidebb pórázon a fiút. – Maga nem érti – panaszkodott végül Skeet kiábrándultan. – Függetlenül attól, hogy Dallas senkinek sem kell, menekült, én pedig nem is vagyok a törvényes gyámja. Csak egy volt szélhámos, akit felszedett egy benzinkút mosdójában, és inkább ő gondoskodik rólam, mint fordítva. – Mindazonáltal maga a felnőtt, ő meg a gyerek. Csak Könyvek

208

Susan Elizabeth Phillips

Dallie intelligenciája fokozatosan legyőzte a dacosságát, bár később bizonygatta, hogy Miss Sybil csak fárasztotta a mocskos könyveivel. Miss Sybil rábeszélte, hogy üljön vissza az iskolapadba, áttette a továbbtanulók osztályába és magánórákat adott neki, amikor nem golfozott. Erőfeszítéseinek köszönhetően Dallas kitüntetéssel érettségizett tizennyolc éves korában, és négy különböző egyetemre vették fel. Miután elment a Texas A&M-re, Miss Sybilnek borzasztóan hiányzott, noha Skeettel továbbra is Wynette volt az otthonuk, és Dallie meglátogatta a szünetekben, amikor nem golfozott. A kötelességei azonban lassan egyre messzebb szólították egyre hosszabb időre. Egyszer majdnem egy évig nem látták egymást. Amilyen kábult állapotban volt, Miss Sybil alig ismerte meg azon az estén, amikor Dallie rátalált egy szál hálóingben a járdaszegélyen üldögélve a Main and Elwoodnál egy felhőszakadás kellős közepén. Francesca valamiért úgy képzelte, hogy Dallie egy modern lakásban lakik nem messze egy golfpályától, nem pedig egy tornyocskás régi viktoriánus épületben pasztelszínűre festett, cifra lambériával. Hitetlenkedve nézte a ház ablakait, mikor a Riviéra befordult és megállt egy szűk, kavicsos kocsifelhajtón. – Azok nyulak? – Kétszázötvenhat – mondta Skeet. – Ötvenhét, ha beleszámolja az ajtón lévőt is. Odanéz, Dallie, az a szivárvány a garázson új. – Ki fogja törni azt a hülye nyakát, ha létrára mászkál – zsörtölődött Dallie. Aztán Francescához fordult. – Viselkedj mostantól. Komolyan beszélek, Francie. Semmi flanc. Úgy beszélt vele, mintha Francesca nem is a szeretője lenne, hanem egy gyerek, de mielőtt Francesca megtorolhatta volna, a hátsó ajtó kivágódott, és egy elképesztő külsejű idős asszony jelent meg rajta. Hosszú, ősz lófarka csakúgy lobogott utána, olvasószemüvege egy aranyláncon ugrált, mely nárciszsárga melegítőjére lógott, így rohant feléjük azt kiáltozva: – Dallas! Istenem, istenem! Skeet! Ó, egek! Csak Könyvek

209

Luxusmucus

Dallie kiszállt a kocsiból és nagy ölelésre vonta vékony kis testét. Aztán Skeet elrabolta istenemek újabb kórusának kíséretében. Francesca megjelent a hátsó ülésről és kíváncsian nézte. Dallie azt mondta, az anyja meghalt, de akkor ki ez? Egy nagymama? Amennyire tudta, Dallie-nek egy Holly Grace nevű valakin kívül nem voltak rokonai. Ő volt Holly Grace? Valahogy kételkedett benne. Az volt a benyomása, hogy Holly Grace Dallie húga. Különben is, nem tudta elképzelni, hogy ez a bizarr külsejű idős hölgy egy tulsai Chevy kereskedővel jelenjen meg egy motelben. A macska leugrott a hátsó ülésről, ép szemével megvetően körülnézett, majd eltűnt a hátsó lépcső alatt. – Ez meg kicsoda, Dallas? – kérdezte a nő Francesca felé fordulva. – Kérlek, mutass be a barátodnak. – Ő Francie… Francesca – helyesbített Dallie. – Az öreg F. Scott imádta volna, Miss Sybil, ezért ha gondja van vele, csak szóljon. – Francesca dühös pillantást vetett felé, de Dallie rá se hederített, hanem folytatta a bemutatást. – Miss Sybil Chandler… Francesca Day. Apró barna szem tapadt rá, és Francesca hirtelen úgy érezte, mintha a veséjébe láttak volna. – Hogy s mint? – kérdezte, és alig bírta megállni, hogy ne feszengjen. – Örülök, hogy megismerhetem. Miss Sybil arca felragyogott az akcentusa hallatán, majd szívélyes üdvözlésre nyújtotta a kezét. – Francesca, te angol vagy! Micsoda kellemes meglepetés. Ne is törődj Dallasszal. Persze, elcsábítja még a holtakat is, de egy minden hájjal megkent gazember. Olvasod Fitzgeraldot? Francesca látta a Nagy Gatsby című filmet, de gyanította, hogy az nem számít. – Attól tartok, nem – felelte. – Nem sokat olvasok. Miss Sybil rosszallóan csettintett. – Nos, ezen majd nemsokára segítünk. Hozzátok be a csomagokat, fiúk. Rágózol, Dallas? – Igen, asszonyom. – Kérlek, szabadulj meg tőle a sapkáddal együtt, mielőtt bejössz. Francesca kuncogott, miközben az idős hölgy eltűnt a hátsó ajtón át. Csak Könyvek

210

Susan Elizabeth Phillips

Dallie egy hortenziabokorba köpte a rágóját. – Várj csak – mondta Francescának vészjóslóan. Skeet nevetett. – A változatosság kedvéért Francie fogja elvinni a balhét helyettünk. Dallie visszamosolygott. – Szinte látom, ahogy Miss Sybil a tenyerét dörzsölve várja, hogy köszörülhesse rajta a nyelvét. – A férfi Francescára nézett. – Komolyan mondtad, hogy még egy Fitzgeraldot sem olvastál? Francesca kezdte úgy érezni magát, mintha tömeggyilkosságok sorozatát követte volna el. – Ez nem bűn, Dallie. – Errefelé az. – A férfi rosszmájúan kuncogott. A Cherry Streeten álló háznak magas mennyezetű verőfényes szobáit diófa díszlécek szegélyezték. Az ódon faparketta-burkolat helyenként megkarcolódott, a falakat néhány repedés csúfította, a belső berendezésből hiányzott a legkisebb összhang is, maga a ház mégis egyfajta bájt sugárzott. Csíkos és virágmintás tapéta békésen simult a falon egymás mellett, a bútorzat sajátos kavalkádját kézi hímzésű párnák és élénkszínű fonalból horgolt szőnyegek élénkítették. Kézzel festett kerámia kaspókba ültetett virágok díszítették a sötét szobasarkokat, keresztöltéses képek dekorálták a falakat, golftrófeák bukkantak fel mindenütt, ajtóütközőként, könyvtámaszként, újsághalomra nehezedve, vagy egyszerűen csak a napos ablakpárkányon sütkérezve. Három nappal Wynettbe érkezése után Francesca kilopódzott a Miss Sybil által számára kijelölt hálószobából és végigosont a folyosón. Dallie pólója a combja közepéig ért, alatta fekete selyem alsóneműt viselt, melyet érdekes módon a Miss Sybiltől kölcsönkapott pár ruhadarab közt talált, hogy kiegészítse a ruhatárát. Fél órával ezelőtt öltötte magára, amikor meghallotta, hogy Dallie jön fel a lépcsőn és bemegy a hálószobájába. Megérkezésük óta alig látta a férfit. Dallie már kora reggel elindult a gyakorlótérre, onnan a golfpályára, aztán isten tudja hová ment, őt pedig ott hagyta Miss Sybil egyszemélyes társaságában. Még egy napig sem tartózkodott a házban, mikor a férfi a kezébe Csak Könyvek

211

Luxusmucus

nyomta a Bársonyos éj című könyvet azzal a finom dorgálással, hogy tartózkodjon a duzzogástól, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan ő szeretné. Dühítette, hogy Dallie kerüli. Úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna köztük, mintha nem is szeretkeztek volna valamelyik este. Először próbálta figyelmen kívül hagyni, de most úgy határozott, ideje küzdenie azért, amit akar, és amit akart, az még több együtt töltött éjszaka volt. Lakkozatlan körmehegyével gyengéden bekopogott a szobájával szemközti ajtón, attól tartva, hogy Miss Sybil felébred és meghallja. Kirázta a hideg, ha arra gondolt, mit tenne a kellemetlen öregasszony, ha tudtára jutna, hogy Francesca átlopódzott a folyosón Dallie szobájába egy kis tiltott szexre. Valószínűleg torka szakadtából kiáltozná, hogy „szajha”, úgy üldözné ki a házból. Mivel nem hallott mozgást az ajtó másik oldaláról, kicsit hangosabban kopogott. A csendes éjszakában Dallie hangja ágyúdörgésnek hangzott a túlsó oldalról. – Ha te vagy az, Francie, gyere be és fejezd be ezt az átkozott lármázást! Francesca pisszegve berontott a szobába. – Cssst, még meghallja, Dallie. Akkor aztán tudni fogja, hogy a szobádban vagyok. Dallie teljesen felöltözve golflabdákat gurigatott az ütőjével a szőnyegen egy üres sörösüveg felé. – Miss Sybil különc – mondta Dallie az ütő vonalát méregetve –, de cseppet sem prűd. Szerintem csalódott volt, amikor közöltem vele, hogy nem egy szobában lakunk. Francesca is csalódott volt, de nem most fog elvi kérdést csinálni ebből, amikor amúgy is megtépázott a büszkesége. – Amióta itt vagy, alig láttalak. Arra gondoltam, hogy még mindig dühös vagy rám Bestia miatt. – Bestia? – A rohadt macska. – Bosszúság keveredett Francesca hangjába. – Tegnap megint megharapott. Dallie elmosolyodott, aztán kijózanodott. Csak Könyvek

212

Susan Elizabeth Phillips

– Az igazat megvallva, Francie, úgy vélem, jobb lenne, ha egy ideig nem nyúlnánk egymáshoz. Valami megingott benne. – Miért? Hogy érted? A labda koppant egyet az üvegen, mikor Dallie ütése célba talált. – Úgy értem, hogy van elég gondod az életben, és tudnod kell, hogy én megbízhatatlan vagyok nők terén. – Az ütő fejével újabb lábáért nyúlt és közelebb húzta. – Nem mintha büszke lennék rá, tudod, de ez a helyzet. Ezért ha esetleg rózsákkal telehintett bungalókról és Tiéd-Enyém törülközőkről ábrándoznál, mondj le róluk. Még volt annyi a régi büszke Francescából, hogy sikerüljön kipréselnie egy megvető nevetést a torkát szorító gombócon át. – Rózsákkal telehintett bungalók? Komolyan, Dallie, mi a fenét képzelsz? Hozzá fogok menni Nickyhez, nem emlékszel? Ez az utolsó flörtöm, mielőtt örök igába hajtom a fejem. – Csakhogy nem fog hozzámenni Nickyhez. Tegnap este megint telefonált neki, remélve, hogy mostanra visszatért és rá tudja beszélni, hogy előlegezzen meg neki egy kisebb összegű kölcsönt, hogy ne függjön Dallie-től anyagilag. A hívás felébresztette az inast, aki közölte, hogy Mr. Gwynwyck nászúton van. Francesca jó ideig állt a kagylóval a kezében, mielőtt letette. Dallie felnézett. – Nem hazudsz? Semmi tiéd-enyém? Semmi hosszú távú terv? – Persze hogy nem hazudok. – Biztos? Fura képet vágsz, amikor rám nézel. Francesca ledobta magát egy székre és körülnézett a helyiségben, mintha a karamellszínű falak és a plafonig érő könyvesszekrények sokkal érdekesebbek lennének, mint az előtte álló férfi. – Vonzalom, drágám – mondta fölényesen átvetve meztelen lábát a szék karfáján és spiccelve a lábfejével. – Végső soron egy vagy a sok közül. – Semmi több mint vonzalom? – Szent isten, Dallie! Nem akarlak megbántani, de én nem az a fajta nő vagyok, aki beleszeret egy ágrólszakadt texasi profi Csak Könyvek

213

Luxusmucus

golfozóba. – De igen, ismerte el magában. Pontosan az a fajta nő vagyok. – Most fején találtad a szöget. Őszintén szólva elképzelhetetlen számomra, hogy bárkibe is beleszeress, aki ágrólszakadt. Francesca elérkezettnek látta az időt, hogy kiaknázza megmaradt büszkesége egy újabb darabját, felállt, és kivillantva fekete selyem alsóneműjének szélét, nyújtózkodott. – Nos, drágám, azt hiszem, megyek. Úgy látom, mással ütöd el az idődet. Dallie úgy nézett rá, mintha gondolkodna valamin. Aztán a szoba másik végébe mutatott az ütőjével. – Tulajdonképpen segíthetsz. Állj oda! – Miért? – Ne törődj vele! Én vagyok a férfi. Te a nő. Azt teszed, amit mondok. Francesca elhúzta a száját, aztán engedelmeskedett, olyan lassan mozogva, mint a csiga. – Most vedd le azt a pólót! – parancsolta. – Dallie! – Gyerünk, ez komoly, nem érek rá egész éjjel. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki komolyan beszél, Francesca pedig kötelességtudóan levetette a pólóját, ráérősen, érezve, hogy melegség önti el a testét, miközben feltárulkozik a férfi előtt. Dallie nézte meztelen mellét és fekete, vékonypántos selyem alsóneműjét. Aztán elismerően füttyentett. – Ez már döfi, szívi. Ez tényleg inspiráló. Jobban fog menni, mint gondoltam. – Mi fog jobban menni? – kérdezte Francesca gyanakvóan. – Minden profi golfozónak gyakorolnia kell. Lefekszel a földre olyan helyzetbe, amit kiválasztok neked. Ha kész vagy, leveszed a bugyidat, megnevezed egy bizonyos testrészedet és meglátjuk, mennyire közel tudom eltalálni. A legjobb gyakorlat a világon egy golfozó koncentrációjának fejlesztésére. Francesca mosolygott és meztelen csípőjére tette a kezét. – Milyen élvezet lesz összeszedni a labdákat, ha végeztél! Csak Könyvek

214

Susan Elizabeth Phillips

– A fenébe, ti angol nők nagyon okosak vagytok. – Túl okosak ahhoz, hogy túljárj az eszünkön. – Féltem, hogy ezt mondod. – Dallie egy széknek támasztotta az ütőjét és elindult felé. – Akkor ki kell találnunk mást, hogy lefoglaljuk magunkat. – Például? Dallie kinyújtotta a kezét és magához húzta. – Nem tudom. De töröm a fejem. Később, ahogy ott feküdt a férfi karjában kábán a szeretkezéstől, azon gondolkodott, milyen fura, hogy egy nő, aki kikosarazza a walesi herceget, beleszeret Dallie Beaudine-ba. Úgy fordította a fejét, hogy ajka a férfi meztelen mellkasához érjen, és gyengéd csókolt lehelt rá. Épp mielőtt elaludt volna, elhatározta, eléri, hogy érdekelje Dallie-t. Az lesz, akire vágyik, Dallie pedig szeretni fogja, épp annyira, mint Francesca őt. Dallie-nek nem jött álom a szemére – sem aznap éjszaka, sem a következő pár hétben. Érezte, hogy Halloween mázsás súllyal nehezedik rá, csak feküdt ébren és próbálta elterelni a gondolatait azzal, hogy golfmérkőzéseket játszott fejben vagy Francescán tépelődött. Ahhoz képest, hogy Francesca úgy festette le magát, mint aki világfiasan tapasztalt, csak mert bejárta Európát és csigát evett, Miss Luxusmucus sokkal többet tanulhatott volna, véleménye szerint, ha eltölt pár félidőt a stadionban a lelátó alatt egy takarón a Wynette Középiskolában. Úgy tűnt, nem töltött elég időt ágytámlák között ahhoz, hogy elengedje magát, s Dallie látta rajta, hogy aggódik, vajon jó helyre teszi-e a kezét, vagy úgy mozog-e, hogy neki tessen. Nehéz volt jól éreznie magát, mikor ekkora céltudatos felajánlkozás zúdult rá. Tudta, hogy Francesca félig-meddig meggyőzte magát arról, hogy szerelmes belé, holott nem kellene hozzá huszonnégy óra Londonban, hogy még a nevét is elfelejtse. Ennek ellenére el kellett ismernie, hogy ha végre felteszi arra a repülőgépre, hiányozni fog neki, dacára annak, hogy Francesca egy kényes kis nőszemély, aki nem könnyen vetkőzi le gőgös modorát. Másfél napon át tudja Csak Könyvek

215

Luxusmucus

bámulni magát egy tükörben, ha talál egyet. Amerre megy, rendetlenséget csinál, mintha azt várná, hogy szolgák járjanak mögötte és pakoljanak utána. Mégis el kellett ismernie, hogy igyekezett. Intézte Miss Sybil ügyeit a városban, gondoskodott arról az átkozott kancsal macskáról, és próbálta belopni magát Skeet szívébe azzal, hogy filmsztárokról mesélt neki, akikkel találkozott. Még J. D. Salingert is nekilátott olvasni. Ami pedig még fontosabb, végre kezdte megérteni, hogy a világ nem körülötte forog. Dallie egyet biztosan tudott. Egy sokkal jobb nőt fog visszaküldeni az öreg Nickynek, mint amilyet Nicky küldött neki.

Csak Könyvek

216

Susan Elizabeth Phillips

14

N

aomi Jaffe Tanakának türtőztetnie kellett magát, nehogy azonnal felugorjon az íróasztala mellől és örömtáncra keljen, amint letette a telefont. Megtalálta. Hosszú és fáradtságos munka után végre megtalálta a Sassy arcát. Azonnal behívta a titkárnőjét és egy sor utasítást diktált neki. – Ne próbálj kapcsolatba lépni vele, személyesen akarom felvenni a kapcsolatot! Csak ellenőrizd le még egyszer az információt, hogy biztosan helyes legyen. A titkárnő felnézett a jegyzettömbjéből. – Ugye, meg sem fordul a fejedben, hogy visszautasít? – Kötve hiszem. Amennyi pénzt felajánlunk neki. – De minden meggyőződése ellenére természeténél fogva aggályos típus volt, és tudta, hogy csak akkor fog megnyugodni, ha aláírták a kipontozott vonalon a szigorú szerződést. – Minél hamarabb el szeretnék utazni. Szólj, ha mindent elintéztél az induláshoz. Miután a titkárnője elhagyta az irodát, Naomi habozott egy pillanatig, aztán tárcsázta a lakását. A telefon hosszan kicsörgött, de nem volt hajlandó letenni. Gerry ott van; nincs akkora szerencséje, hogy csodával határos módon eltűnjön. Nem kellett volna Csak Könyvek

217

Luxusmucus

beleegyeznie, hogy a lakásban maradjon. Ha ez a BS&R-nál kiderül… – Vedd már fel, az isten szerelmére! Kattanás hallatszott a vonalban. – Saul Bordélyház és Krematórium. Lionel beszél. – Nem tudod csak azt mondani, hogy jó napot, mint minden más normális ember? – csattant fel Naomi. Miért csinálja ezt? A rendőrség ki akarta hallgatni Gerryt, de a bátyja fülest kapott, hogy koholt vádak alapján kábítószerkereskedéssel készülnek megvádolni, ezért nem ment be. Már nem szívott füvet, nemhogy kábítószerrel kereskedjen, s Naominak nem volt szíve kidobni az utcára. Elég elevenen élt az emlékezetében régi bizalmatlansága a rendőrséggel szemben ahhoz, hogy vonakodjon kiszolgáltatni a férfit a jogrendszer kiszámíthatatlanságának. – Beszélj hozzám szépen, vagy leteszem a kagylót – mondta Gerry. – Nagyszerű – vágott vissza Naomi –, akkor kiköltözöl, ha tényleg undok leszek? – Kaptál egy levelet a „Gyermekekért” Alapítványtól, melyben megköszönik az adományodat. Ötven mocskos dollár. – A fenébe, semmi közöd a leveleimhez! – Megpróbálsz helyet biztosítani magadnak a mennyországban, hugi? Naomi nem volt hajlandó besétálni Gerry csapdájába. Egy pillanatig csend volt, aztán a bátyja vonakodva bocsánatot kért. – Ne haragudj! Halálra unom magam! – Megnézted a jogi egyetem kiadványát, amit elől hagytam neked? – kérdezte Naomi félvállról. – Az istenit, ne kezd megint élőiről! – Gerry! – Nem adom el a lelkem az ördögnek! – Csak gondolkodj rajta, Gerry! Jogi egyetemre járni nem azt jelenti, hogy eladod a lelked az ördögnek. Hasznosabbá teheted magad, ha benne vagy a rendszerben… Csak Könyvek

218

Susan Elizabeth Phillips

– Hagyd abba, rendben? Olyan világban élünk, ami készen áll elpusztítani saját magát. Egy újabb ügyvéd a rendszerben az égvilágon semmin nem változtat. Gerry heves tiltakozása ellenére Naomi érezte, hogy az ötlet, hogy jogi egyetemre járjon, nem olyan visszataszító a bátyja számára, mint mutatja. Tudta azonban, hogy Gerrynek időre van szüksége átgondolni a dolgot, és nem feszegette tovább a kérdést. – Nézd, Gerry, el kell utaznom pár napra a városból. Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy mire visszajövök, már nem leszel itt! – Hová mész? Az íróasztalán heverő jegyzettömbre pillantott és elmosolyodott. Huszonnégy órán belül aláírják, lepecsételik és kézbesíti a Sassy arcát. – Egy Wynette nevű texasi kisvárosba. Francesca farmerban, szandálban és Miss Sybil egyik élénkszínű pamutblúzában ült Dallie mellett egy Roustabout nevű lebujban. Három hete tartózkodott Wynette-ben, és nem tudta már fejben tartani, hány éjszakát töltöttek a város valamelyik közkedvelt éjszakai szórakozóhelyén. A rekedt countryzenekar, az alacsonyan szálló cigaretta füstfelhő és a bárban tekergő undorító narancssárga és fekete Halloween krepp-papír ellenére rájött, hogy tulajdonképpen kedveli ezt a helyet. Wynette-ben mindenki ismerte a város leghíresebb golfozóját, így valahányszor beléptek egy csehóba, „Helló, Dallie” kiáltás harsant kórusban a műbőr székek és az acélgitárok pengése fölött. Ma este először azonban néhány közbevetett „Helló, Francie” is elhangzott, mértéktelenül megörvendeztetve Francescát. A Roustabout egyik női törzsvendége a feje tetejére tolta boszorkánymaszkját, és heves csókot nyomott Skeet arcára. – Skeet, te vén medve, én még az oltárhoz vezetlek! – Túl fiatal vagy hozzám, Eunice. Nem tudok lépést tartani veled – kuncogott a férfi.

Csak Könyvek

219

Luxusmucus

– Jól beszélsz, édesem. – Eunice harsányan felnevetett, és továbbállt egyik barátnőjével, aki nem túl előnyösen, kövér derekát meztelenül hagyó háremruhába öltözött. Francesca elmosolyodott. Bár Dallie egész este morcos hangulatban volt, ő jól érezte magát. A Roustabout legtöbb törzsvendége hagyományos öltözéket, farmert és Stetson kalapot viselt, míg néhányan Halloween jelmezbe bújtak, és az összes bárpultoson gumiorr meg szemüveg volt. – Ide gyere, Dallie! – kiabált feléjük az egyik nő. – Almára vadászunk egy csapolt sörrel teli vödörben. Dallie lecsapta a széke két első lábát a padlóra, megragadta Francesca karját és azt mormogta: – Az istenit, már csak ez hiányzott. Hallgass, az ég szerelmére! Táncolni akarok! Francesca meg se szólalt, de a férfi arckifejezése olyan komor volt, hogy jobbnak látta nem megemlíteni. Felállt és követte Dallie-t. Miközben a férfi a zenegép felé vonszolta a táncparketten, azon kapta magát, hogy az első estére gondol, amikor Dallie a Roustaboutba hozta. Tényleg csak három hete volt? A Blue Choctaw emléke még elevenen élt benne azon az éjszakán, és ideges volt. Dallie a táncparkettre rángatta, és minden tiltakozása ellenére ragaszkodott hozzá, hogy megtanítsa neki a texasi kétlépésest és a „Cotton-Eyed-Joe”-t. Húsz perc után Francesca arca teljesen kipirult, verejtékezett. Leghőbb vágya volt, hogy a mosdóba meneküljön, és rendbe hozza magát. – Eleget táncoltam már, Dallie. A férfi a táncparkett közepére vezette. – Még csak most kezdünk bemelegedni. – Én már kellőképpen bemelegedtem, köszönöm. – Igen? Nos, én nem. A zene ritmusa felgyorsult, és Dallie egyre szorosabban fogta a derekát. A countryzenét túlharsogva csengett fülében Chloe hangja, amint azt mondja, hogy senki nem fogja szeretni, ha nem szép, és a szorongás első szárnycsapkodásait kezdte érezni a testében. – Nem akarok tovább táncolni – kötötte az ebet a karóhoz, és megpróbált kiszabadulni. Csak Könyvek

220

Susan Elizabeth Phillips

– Kár, mert én még akarok. – Dallie elkapta az üveg Pearlt, ahogy ellejtettek az asztaluk mellett. Anélkül, hogy kijött volna a ritmusból, ivott egy kortyot, majd Francesca szájához nyomta az üveget és megdöntötte. – Nem akarok… – Francesca köhögni kezdett, mikor a sör a szájába ömlött. Dallie megint a maga szájához emelte az üveget, és kiitta. Csapzott hajszálak tapadtak Francesca arcához, sör csörgött végig az állán. – Itt hagylak – fenyegette meg a férfit felemelt hangon. – Örökre lesétálok a táncparkettről és ki az életedből, ha azonnal nem engedsz el. Dallie ügyet sem vetett rá. Szorította Francesca izzadságtól nedves kezét, magához vonta a testét. – Le akarok ülni – követelte Francesca. – Nem érdekel, mit akarsz. – Dallie keze felfelé siklott a hóna alá, pontosan oda, ahol a blúza teljesen átnedvesedett az izzadságtól. – Kérlek, Dallie – kiabálta megalázottan. – Csak fogd be a szád, és mozgasd a lábad! Francesca tovább könyörgött, de a férfi tudomást se vett róla. A rúzsa lekopott, hónalja miatt nyilvános megszégyenítés tárgyává vált, és egészen biztos volt benne, hogy mindjárt elsírja magát. Aztán hirtelen, a táncparkett kellős közepén Dallie megállt. Lenézett rá, félrebillentette a fejét és szájon csókolta. – A fenébe, milyen gyönyörű vagy! – suttogta. Francescának ezek a gyengéd szavak jártak a fejében, miközben a férfi nem túl gyengéden a narancssárga és fekete szerpentinszalagok között a zenegép felé vonszolta. Háromheti pózolás, illegetésbillegetés és próbálkozás után, hogy filléres kozmetikumokkal csodát tegyen, mindössze most az egyszer sikerült bókot kicsalnia a férfiból a külsejére vonatkozóan, azt is akkor, amikor pocsékul nézett ki. A zenegép felé menet Dallie két férfiba is beleütközött, de eszébe sem jutott bocsánatot kérni. Mi ütött belé ma este, töprengett Francesca. Miért viselkedik ilyen gorombán? A zenekar szünetet tartott, a férfi pedig belenyúlt a farmerja zsebébe, hogy elővegyen Csak Könyvek

221

Luxusmucus

egy huszonöt centest. A tömeg egy emberként nyögött fel, egyesek egyenesen kifütyülték. – Ne engedd neki, Francie – kiáltotta Curtis Molloy. Francesca pajkos mosolyt vetett a férfira a válla fölött. – Bocs, drágám, de nagyobb, mint én. Ráadásul irtó harapóssá válik, ha szembeszállok vele. – A többiek nevettek a brit akcentus és a helyi tájszólás keverékén, ahogy azt Francesca előre sejtette. Dallie ugyanazt a két gombot nyomogatta egész álló éjjel, ha a zenekar abbahagyta a játékot, aztán a zenegép tetejére rakta a sörösüvegét. – Évek óta nem hallottam Curtist ennyit beszélni – mondta Francescának. – Teljesen lázba hoztad. Még a lányok is kezdenek megkedvelni. – Szavai inkább megrovásnak, mint dicséretnek hangzottak. Francesca elengedte a füle mellett Dallie zsörtölődését, miközben rockmuzsika harsant fel. – Na és te? – kérdezte csípősen. – Te is kedvelsz? Dallie kisportolt felsőtestét ugyanolyan kecsesen mozgatta Springsteen Born to Run számának első akkordjaira, mint ahogy a texasi kétlépésest táncolta. – Persze hogy kedvellek – vonta össze a szemöldökét. – Nem vagyok kóbor macska, nem aludnék veled, ha nem kedvelnélek sokkal jobban, mint az elején. A mindenit, imádom ezt a számot. Francesca romantikusabb nyilatkozatot várt, de már megtanulta, hogy örüljön bárminek, amit Dallie-től kap. Nem osztotta a férfi lelkesedését azért a számért, amit állandóan játszatott a zenegéppel. Bár a szöveget nem teljesen értette, gyanította, hogy Dallie azért szereti annyira, mert olyan csavargókról szól, akik hozzájuk hasonlóan arra születtek, hogy kóboroljanak a világban. Ez a felfogás nem teljesen egyezett Francescának az otthon melegéről alkotott képével, ezért nem figyelt tovább a szövegre, hanem teljesen átadta magát a zenének, és mozgását a férfiéhoz igazította, ahogy éjszakai násztáncukban is megtanulta ezt tenni. Dallie mélyen a szemébe nézett, ő a férfiéba, a zene magával ragadta őket. Francesca úgy Csak Könyvek

222

Susan Elizabeth Phillips

érezte, mintha láthatatlan lakat láncolta volna őket egymáshoz, aztán a varázs megtört, mikor a gyomrában megint furcsa szúrást érzett. Nem lehet terhes, mondogatta magának. Az teljesen lehetetlen. Az orvosa azt mondta, hogy mindaddig nem eshet teherbe, amíg vissza nem tér a menstruációja. A hányinger azonban, amit mostanság érzett, annyira aggasztotta, hogy tegnapelőtt a könyvtárban átlapozott egy születésszabályozásról szóló brosúrát, amikor Miss Sybil nem nézett oda. Legnagyobb rémületére az orvos véleményével éppen ellenkezőt olvasott, és kétségbeesetten kezdte visszaszámolni a napokat, mikor Dallie-vel legelőször szeretkezett. Pontosan egy hónapja történt. Megint táncoltak, aztán visszamentek az asztalukhoz, a férfi tenyere a derekára simult. Élvezte Dallie érintését, az érzést, hogy egy olyan férfi védelmezi, aki törődik vele. Talán nem is lenne olyan rossz, ha terhes lenne, gondolta, miközben leült az asztalhoz. Dallie nem az a fajta férfi volt, aki odacsúsztat neki pár száz dollárt és elviszi egy helyi abortusz klinikára. Nem mintha vágyott volna kisbabára, de kezdte megtanulni, hogy mindennek ára van. A terhesség talán rábírná Dallie-t, hogy elkötelezze magát, és mihelyt a férfi vállalja ezt az elkötelezettséget, minden csodálatos lesz. Francesca rábeszélné, hogy kevesebbet igyon és szorgalmasabban gyakoroljon. Dallie elkezdene bajnokságokat nyerni, és keresne annyit, hogy vegyenek egy házat valamelyik városban. Nem az a divatos nagyvilági élet lenne, amit elképzelt magának, de már nem vágyott olyan nagy nyüzsgésre, mint korábban, és tudta, hogy amíg Dallie szereti, addig boldog lesz. Együtt utaznának, a férfi gondját viselné és minden tökéletes lenne. A kép azonban nem tudott kikristályosodni a fejében, így kortyolt egyet a Lone Staros üvegből. Vontatott női hang, mely olyan tikkasztó volt, mint a texasi indián nyár, zavarta meg gondolatait. – Szervusz, Dallie – szólt lágyan –, ütöttél nekem birdie-t? Francesca érezte, hogy a férfi megváltozik, korábban nem volt benne az az óvatosság, ami most igen, és felemelte a fejét. Csak Könyvek

223

Luxusmucus

Pajkos kék szemével Dallie-t nézve a leggyönyörűbb nő állt az asztaluk mellett, akit Francesca valaha látott. Dallie halk kiáltást hallatva felugrott és a karjába zárta. Francescának az az érzése támadt, mintha megállt volna az idő, miközben a két kápráztatóan szőke teremtmény összebújt, gyönyörű, tősgyökeres amerikaiak sajátosan helyi farmernadrágban és kopott cowboycsizmában, emberfölötti lények, akik mellett Francesca hihetetlenül kicsinek és hétköznapinak érezte magát. A nő széles karimájú Stetson kalapot viselt, amit hátracsapott a vállán szexis kócokban szétterülő szőke haján, kockás ingének felső három gombját nyitva hagyta, hogy mellének lenyűgöző domborulataiból nem kicsit megmutasson. Karcsú derekát széles bőröv fogta körbe, csípőjére úgy ráfeszült szűk farmerja, hogy V alakban bevágott az ágyékába, mielőtt rátapadt nyurga, végtelen hosszú vékony lábszárára. A nő belenézett Dallie szemébe, és olyan halkan beszélt, hogy csak Francesca hallotta. – Csak nem gondoltad, hogy magadra hagylak Halloweenkor, bébi? – suttogta. A félelem, mely jéghideg ökölként szorította Francesca szívét, hirtelen kiengedett, mikor észrevette, mennyire hasonlítanak. Persze… nem kellett volna úgy megijednie. Ez a nő nem lehet más, mint Dallie húga, a mindig eltűnő Holly Grace. A férfi a következő pillanatban megerősítette az azonosságát. Elengedte a magas, szőke szépséget, és Francesca felé fordult. – Holly Grace, ez itt Francesca Day. Francie, szeretném, ha megismernéd Holly Grace Beaudine-t. – Nagyon örülök – mosolygott Francesca melegen, miközben kinyújtotta a kezét. – Bárhol felismertelek volna, annyira hasonlítasz a bátyádra. Holly Grace egy kicsit előrehúzta kalapja szegélyét, és tiszta kék szemével végignézett Francescán. – Sajnálom, de el kell keserítselek, drágám, nem Dallie testvére vagyok. Francesca fürkészőn tekintett rá. – A felesége. Csak Könyvek

224

Susan Elizabeth Phillips

15

F

rancesca hallotta, hogy Dallie a nevét kiabálja. Gyorsabban szedte a lábát, szemét majdnem elvakították a könnyek. Szandálja sarka megcsúszott a kavicsokon, miközben átvágott a parkolón az autópálya felé. Kecses lábai azonban nem versenyezhettek a férfi hosszú lépteivel, és Dallie utolérte, mielőtt kiért az útra. – Elmondanád, mi bajod van? – kiabálta megragadva Francesca vállát, és maga felé fordította. – Miért rohantál el, szidtál, mint a bokrot és hoztad kellemetlen helyzetbe magad azok előtt, akik végre kezdtek emberi lénynek tekinteni? Úgy kiabált vele, mintha minden az ő hibája lett volna, mintha ő hazudott volna, ő lett volna a csaló, az álnok kígyó, aki elárulta szerelmüket. Meglendítette a kezét, és teljes erőből pofon vágta a férfit. Dallie visszaütött. Bár ahhoz elég mérges volt, hogy megtegye, annyira nem, hogy fájdalmat okozzon, és épp csak meglegyintette. Francesca azonban, aki nagyon törékeny volt, így is elvesztette az egyensúlyát és az autó oldalához vágódott. Egyik kezével elkapta a tükröt, a másikat az arcára nyomta. Csak Könyvek

225

Luxusmucus

– Jézus, Francie, alig értem hozzád. – Dallie odarohant, és Francesca karja felé nyúlt. – Te gazember! – Francesca a férfira támadt, ismét megütötte, ezúttal az állkapcsán találva el. Dallie elkapta mindkét karját és megrázta. – Csillapodj le, hallod? Csillapodj le, mielőtt megsérülsz! Francesca jól sípcsonton rúgta, Dallie-t pedig nem tudta megvédeni legújabb cowboycsizmája a szandál éles orrától. – A fenébe! – kiáltott fel. Francesca hátrahúzta a lábát, hogy megint megrúgja. Dallie kinyújtotta sértetlen lábát, elgáncsolta, és Francesca elterült a kavicson. – Rohadt szemét! – sikoltotta Francesca, por ragadt a könnyes arcára. – Rohadt, feleségcsaló szemét! Ezért megfizetsz! – Rá se hederítve a tenyere élébe hasító szúrásra és a maszatos karcolásokra a karján, kezdett feltápászkodni, hogy ismét a férfira támadjon. Nem érdekelte, Dallie megsebesíti-e, megöli-e. Reménykedett benne. Akarta, hogy Dallie megölje. Úgyis belehal a borzalmas fájdalomba, mely halálos méregként áradt szét a testében. Ha Dallie megöli, legalább gyorsan túl van a fájdalmon. – Hagyd abba, Francie – kiabálta Dallie, miközben Francesca tántorogva felállt. – Ne gyere közelebb, különben tényleg megsérülsz. – Te rohadt szemét! – zokogta Francesca, a csuklójába törölve az orrát. – Te rohadt, nős szemét! Ezt megkeserülöd. – Ekkor újra a férfira rontott – egy elkényeztetett kis angol házimacska, mely megtámad egy kifejlett, szabadon kóborló, amerikai hegyi oroszlánt. Holly Grace a Roustabout bejáratai ajtaja elé kicsődült tömeg közepén állt. – Nem hiszem el, hogy Dallie nem beszélt neki rólam – mondta Skeetnek. – Általában elég neki harminc másodperc, hogy bármilyen beszélgetésbe, amit olyan nővel folytat, akihez vonzódik, beszúrja a létezésemet. – Ne légy nevetséges – morgott Skeet. – Francie tudott rólad. Százszor emlegettünk előtte, ezért olyan dühös Dallie. Mindenki Csak Könyvek

226

Susan Elizabeth Phillips

tudja, hogy tinédzserkorod óta házasok vagytok. Ez is csak egy újabb példája annak, milyen ostobák tudnak lenni a nők. – Aggodalom szántott barázdát két bozontos szemöldöke közé, miközben Francesca újabb ütést vitt be. – Tudom, hogy Dallie igyekszik távol tartani magától anélkül, hogy fájdalmat okozzon neki, de ha Francesca egy rúgása túl közel landol a veszélyzónához, kórházi ágyon fogja találni magát, Dallie pedig a rács mögött testi sértésért és tettlegességért. Látod, én megmondtam, Holly Grace. Még soha nem ismertem ekkora bajkeverőt. Holly Grace ivott egy kortyot Dallie Pearljéből, amit felkapott az asztalról, aztán megjegyezte Skeetnek: – Ha ennek a kis civakodásnak a híre Mr. Deane Beman fülébe jut, Dallie-t úgy rúgják ki a profi bajnokságból, hogy a lába nem éri a földet. A közönség azt sem szereti, ha futball-játékosok vernek nőket, nemhogy golfozók. Holly Grace nézte, ahogy Francesca könnyei megcsillannak az arcán a lámpafényben. Dallie bármilyen eltökélten is igyekezett távol tartani magától a lányt, az minduntalan rátámadt. Holly Grace-nek megfordult a fejében, hogy talán több van Miss Luxusmucusban, mint amennyit Skeet mondott neki a telefonban. De akkor is, ez a nő nem normális. Csak egy őrült támadna Dallas Beaudine-ra úgy, hogy nincs az egyik kezében egy csőre töltött puska, a másikban pedig tehénbőr korbács. Megrándult az arca, mikor Francesca egyik rúgása eltalálta Dallie-t a térdhajlatánál. A férfi gyorsan megtorolta, majd sikerült mozgásképtelenné tennie Francescát azzal, hogy mindkét könyökét hátracsavarta és a mellkasához szorította. – Mindjárt megrúgja megint – mondta halkan Holly Grace Skeetnek. – Jobb, ha közbeavatkozunk, mielőtt elfajulnak a dolgok. – Odaadta a sört a mellette álló férfinak. – A tiéd Francie, Skeet. Dallie-t bízd rám. Skeet nem vitatkozott a feladatok kiosztásáról. Bár nem repesett az ötlettől, hogy megpróbálja lecsendesíteni Miss Luxusmucust, Csak Könyvek

227

Luxusmucus

tudta, hogy Holly Grace az egyetlen, akinek van némi esélye kezelni Dallie-t, ha egyszer tényleg begőzöl. Gyorsan átvágtak a parkolón, és amikor odaértek a verekedő párhoz, Skeet megszólalt. – Add ide, Dallie! Francesca elfojtott fájdalomkiáltást hallatott. Arca Dallie pólójára tapadt. Úgy érezte, mintha hátracsavart karja mindjárt kiugrana vápájából. Dallie nem ölte meg. Végül mégsem ölte meg, de a fájdalom megvolt. – Hagyj békén! – sikoltozta Dallie mellkasába! Senki nem sejtette, hogy Skeetnek kiabál. Dallie nem moccant. Jeges pillantást vetett Skeetre Francesca feje felett. – Törődj a magad dolgával! Holly Grace előrelépett. – Ugyan már, bébi – mondta könnyed hangon. – Ezer dolog van, amit már alig várok, hogy megbeszéljek veled. – Olyan nő fesztelenségével, nyugalmával kezdte simogatni Dallie karját, aki tisztában van vele, hogy joga van megérinteni egy férfit úgy, ahogy az neki tetszik. – Láttalak a tévében a Kaiseren. A hosszú vasaid egész jók voltak a változatosság kedvéért. Ha megtanulnál még gurítani is, egy nap egész tisztességes golfozó válna belőled. Dallie szorítása fokozatosan enyhült és Skeet óvatosan előrenyúlt, hogy elhúzza Francescát. De abban a pillanatban, ahogy Skeet hozzáért, Francesca Dallie mellkasának kemény húsába mélyesztette a fogát, összecsípve a mellizmát. Dallie épp annyi időre üvöltött fel, hogy Skeet a maga karjába ránthassa Francescát. – Hibbant tyúk! – kiáltotta Dallie, felemelt kézzel megiramodva Francesca felé. Holly Grace eléugrott, pajzsként használva saját testét, mert nem bírta volna elviselni, hogy Dallie-t kirúgják a bajnokságból. Dallie megállt, Holly Grace vállára tette a kezét és ökölbe szorított kézzel dörzsölte a mellkasát. Egy ér lüktetett a halántékán. – Vidd a szemem elől! Komolyan mondom, Skeet! Vegyél neki egy repülőjegyet, és soha többé ne lássam! Csak Könyvek

228

Susan Elizabeth Phillips

Mielőtt Skeet elvonszolta volna, Francesca Dallie hangját hallotta visszhangozni a háta mögött, sokkal lágyabban és gyengédebben. – Sajnálom. Sajnálom… A szó keserű refrénként ismétlődött a fejében. Egyetlen bocsánatkérő szó, amiért Dallie tönkretette azt, ami az életéből megmaradt. Aztán meghallotta a mondat folytatását. – Sajnálom, Holly Grace. Francesca hagyta, hogy Skeet beültesse a Ford első ülésére és meg se moccant, miközben a férfi kikanyaradott a főútra. Percekig némán utaztak, mire Skeet végre megszólalt. – Nézd, Francie, megállok a benzinkúton és felhívom az egyik barátomat a polgármesteri hivatalnál, hogy szállásoljon el ma estére. Nagyon kedves hölgy. Holnap reggel visszajövök a holmijaiddal és kiviszlek a San Antonió-i reptérre. Észre sem veszed, és Londonban leszel. Francesca nem válaszolt, és Skeet nyugtalankodva átnézett rá. Most először sajnálta Francescát, amióta találkozott vele. Aranyos nőszemély volt, amikor nem beszélt, és látta rajta, hogy nagyon megbántódott. – Figyelj, Francie, semmi értelme nem volt, hogy úgy felkapd a vizet Holly Grace miatt. Dallie és Holly Grace éppúgy az élet részei, mint a sör és a foci. De már régóta nyitott házasságban élnek, és ha nem bőszítetted volna fel Dallie-t a viselkedéseddel, egy ideig valószínűleg megtartott volna. Francesca arca összerándult. Dallie megtartotta volna – mint egy korcs kutyát. Visszanyelte a könnyeit és a gombócot a torkában, miközben arra gondolt, mennyire megalázta magát. Skeet a gázra lépett és pár perc múlva megérkeztek a benzinkútra. – Csak maradj itt, és mindjárt visszajövök. Francesca megvárta, hogy Skeet eltűnjön, aztán kisurrant a kocsiból és futásnak eredt. Rohant a főúton az autók lámpáit kerülgetve, rohant bele az éjszakába, mintha önmaga elől elfuthatna. Az oldalába álló görcs végül lassításra késztette, de nem állt meg. Órákon át bolyongott Wynette kihalt utcáin, azt sem látta, merre megy, nem is érdekelte. Miközben üres boltok és nyugovóra tért otthonok mellett haladt el, úgy érezte, régi énje utolsó része is Csak Könyvek

229

Luxusmucus

meghalt benne… a legjobb rész, derűlátásának örök fénye hunyt ki. Bármilyen zord idők is köszöntöttek rá Chloe halála óta, mindig hitt benne, hogy a nehézségei csak átmenetiek. Most megértette, hogy egyáltalán nem átmenetiek voltak. A szandálja megcsúszott egy töklámpás mocskos narancssárga belén, mely szétloccsant a kövezeten, elesett és felsértette a csípőjét. Ott maradt fekve, a lába kitekeredve maga alá szorult, töklé keveredett karján a horzsolásokra száradt alvadt vérrel. Nem olyan nő volt, akit a férfiak elhagytak – ő volt az, aki elhagyta a férfiakat. Friss könnyek kezdtek csorogni az arcán. Mit tett, hogy ezt érdemli? Ennyire rossz ember lenne? Ilyen sok fájdalmat okozott volna, hogy ez lett a büntetése? Egy kutya ugatott a távolban, lejjebb az utcában egy emeleti fürdőszoba ablakában fény gyúlt. Nem tudta, mitévő legyen, feküdt hát a porban, a tökhúsban, és sírt. Minden álma, minden terve, minden… elszállt. Dallie nem szerette. Nem fogja feleségül venni. Nem fognak boldogan élni, amíg meg nem halnak. Nem emlékezett, hogy úgy döntött volna, továbbmegy, de egy idő után rájött, hogy mozog a lába és egy új utcában jár. Aztán a sötétben megbotlott a járdaszegélyben, felnézett és látta, hogy Dallie húsvéti tojás háza előtt áll. Holly Grace befordult a Riviérával a felhajtóra és leállította a motort. Hajnali három volt. Dallie lecsúszott az anyósülésen, és bár a szeme csukva volt, Holly Grace kételkedett benne, hogy alszik. Kiszállt és megkerülte a kocsit. Félve, hogy a férfi kizuhan a földre, megtámasztotta az ajtót a csípőjével, mikor lassan kinyitotta. Dallie nem mozdult. – Gyere, bébi – mondta Holly Grace, és megrángatta a karját. – Feküdj le. Dallie mormogott valami érthetetlent, és egyik lábát kitette a földre. – Jól van – bátorította Holly Grace. – Gyere csak. Csak Könyvek

230

Susan Elizabeth Phillips

Dallie felállt és átkarolta a vállát, ahogy annyiszor korábban. Holly Grace egyik fele szeretett volna elhúzódni, és remélte, hogy Dallie összecsuklik, mint egy régi harmonika, a másik fele azonban a világ minden kincséért sem engedte volna el – ajánlhattak volna neki területi képviselői állást délnyugaton, hogy lecserélik a Firebirdjét egy Porschéra, de még egy hálószobái légyott kedvéért sem a Statler Brothers mind a négy tagjával egyszerre –, mert Dallas Beaudine volt az, akit szinte mindenkinél jobban szeretett a földön. De csak szinte, hisz az, akit mindenkinél jobban megtanult szeretni, önmaga volt. Dallie tanította meg nagyon régen. Dallie nagyon sok jó dologra megtanította, amit ő maga nem tudott. A férfi hirtelen elengedte, és megkerülve a házat elindult előre. Léptei kissé bizonytalanok voltak, de tekintve, hogy mennyit ivott, egész jól ment neki. Holly Grace nézte egy ideig. Hat év telt el, de Dallie még mindig nem engedte el Dannyt. Épp akkor ért a ház elejéhez, mikor Dallie lerogyott a tornác legfelső lépcsőfokára. – Most menj anyádhoz – mondta Dallie halkan. – Maradok, Dallie. – Holly Grace felment a lépcsőn, majd levette a kalapját és a hintaszékbe dobta. – Menj. Holnap majd benézek. Dallie sokkal nyomatékosabban beszélt, mint általában, mely ékes bizonyítéka volt annak, milyen részeg is valójában. Holly Grace leült mellé és a sötétségbe bámult, elhatározva, hogy tovább feszegeti a témát. – Tudod mire gondoltam ma este? Arra gondoltam, hogy vitted a nyakadban Dannyt, miközben ő a hajadba kapaszkodott és sikongatott. A pelenkája időnként átázott, így amikor letetted, nedves folt volt a pólód hátán. Nagyon viccesnek találtam: az én szép férjem pisis pólóban mászkál. – Dallie nem felelt. Holly Grace várt, aztán újra próbálkozott. – Emlékszel, hogy összevesztünk, amikor elvitted a fodrászhoz és levágattad azokat a göndör babafürtjeit? Hozzád vágtam a Nyugati civilizációt, és a konyhakövön szeretkeztünk… csakhogy egy hete egyikünk sem söpört fel, és Danny visszautasított Csak Könyvek

231

Luxusmucus

gabonapelyhei a hátamba nyomódtak, más helyekről nem is beszélve. Dallie szétterpesztette a lábát és a térdére könyökölt, lehajtott fejjel. Holly Grace megérintette a karját, a hangja lágy volt. – Gondolj a szépre, Dallie. Hat éve. El kell engedned a rosszat, és a jóra emlékezned. – Vacak szülők voltunk, Holly Grace. Holly Grace szorítása erősödött a karján. – Nem. Szerettük Dannyt. Nem volt a világon még egy olyan kisfiú, akit annyira szerettek volna, mint mi őt. Emlékszel, amikor éjszaka magunk mellé vettük az ágyba, pedig mindenki azt mondta, hogy homokost csinálunk belőle? Dallie felemelte a fejét, keserű volt a hangja. – Én arra emlékszem, hogy esténként egyedül hagytuk azokkal a tizenkét éves gyerekfelügyelőkkel. Vagy magunkkal vittük, amikor nem találtunk senkit, aki vigyázzon rá, feltámasztottuk a műanyag kis etetőszékét valamelyik bár bokszának a sarkába és burgonyaszirommal tömtük, vagy Seven Upot töltöttünk a cumisüvegébe, ha sírni kezdett. Jézusom… Holly Grace vállat vont, és elengedte a férfi karját. – Tizenkilenc évesek sem voltunk, amikor Danny megszületett. Mi magunk is szinte gyerekek még. Mindent megtettünk, ami tőlünk telt. – Valóban? Hát kibaszottul nem volt elég! Holly Grace elengedte a füle mellett Dallie kitörését. Neki jobban sikerült megbékélnie Danny halálával, mint Dallie-nek, jóllehet most is félre kellett kapnia a tekintetét, amikor egy anyát látott a karjába venni hirtelenszőke kisfiát. Mindenszentekkor volt a legrosszabb Dallie-nek, mert ekkor halt meg Danny. A pekandiófa sötét, lombos alakját nézte, és visszagondolt arra a napra. Bár vizsgaidőszak volt az egyetemen és Dallie-nek dolgozatot kellett írnia, a golfpályán ügyködött pár gyapottermesztővel, hogy tudjanak venni kiságyat. Amikor a magzatvíz elfolyt, Holly Grace félt egyedül bemenni a kórházba, a golfpályához hajtott egy öreg Csak Könyvek

232

Susan Elizabeth Phillips

Ford Fairlane-nel, amit a szomszéd gépipari főiskolás diáktól kért kölcsön. Bár ráterített az ülésre összehajtva egy fürdőlepedőt, hogy arra üljön, a huzat így is átázott. A pályagondnok Dallie keresésére indult, és alig tíz perc múlva visszatért vele. Amikor Dallie meglátta a Fairlane oldalának támaszkodva, nedves foltokkal régi farmer kertésznadrágján, kiugrott az elektromos kocsiból és odarohant. – A picsába, Holly Grace, épp most értem a nyolcadik lyukhoz, alig tíz centire vagyok. Nem tudtál volna még egy kicsit várni? – Aztán felnevetett, felkapta, ahogy volt, vizes kertésznadrágban, és addig szorította, amíg Holly Grace fel nem kiáltott egy újabb fájástól. Most gombóc nőtt a torkában, amikor rágondolt. – Danny olyan gyönyörű baba volt – suttogta. – Emlékszel, hogy meg voltunk ijedve, amikor hazahoztuk a kórházból? Dallie válasza halk és éles volt. – Engedély szükséges a kutyatartáshoz, de szó nélkül hagyják, hogy kihozz egy újszülöttet a kórházból. Holly Grace felugrott a lépcsőről. – A fenébe, Dallie! Gyászolni akarom a fiunkat ma este. Gyászolni akarom veled, nem hallgatni, ahogy keseregsz. Dallie egy pillanatra előregörnyedt, feje lehorgadt. – Nem kellett volna idejönnöd. Tudod, milyen vagyok ilyenkor. Holly Grace a férfi feje tetejére tette a kezét, mint keresztelőkor szokás. – Hagyd elmenni Dannyt idén. – Te el tudnád engedni, ha te ölted volna meg? – Én is tudtam a ciszternafedélről. – Mondtad is, hogy csináljam meg. – Dallie lassan felállt, a tornác korlátjához sétált. – Kétszer is említetted, hogy a zsanér eltörött, és a szomszéd fiúk elhúzzák a fedelet, hogy kavicsokat dobáljanak bele. Nem te maradtál otthon Dannyvel aznap délután. Nem neked kellett vigyáznod rá. – Tanultál, Dallie. Nem részegen feküdtél a földön, amikor kisurrant a házból. Csak Könyvek

233

Luxusmucus

Holly Grace behunyta a szemét. Nem akart erre gondolni – arra, ahogy az ő kétéves kisfia áttotyog az udvaron a ciszternához és határtalan kíváncsisággal lenéz bele. Elveszti az egyensúlyát. Előrebukik. Nem akarta elképzelni, ahogy parányi teste az egészségtelen vízben küzd az életért, ahogy kiáltozik. Mire gondolhatott a végén, amikor csak egy fénykört látott maga felett? Gondolt rá, az anyjára, aki nem volt ott, hogy a biztonságot jelentő karjába húzza, vagy az apjára, aki puszilgatta, bunyózott vele és úgy szorította, hogy sikongatott tőle? Mire gondolt az utolsó pillanatban, amikor kicsi tüdeje megtelt vízzel? Pislogva a szemét égető könnyektől Dallie-hez ment és átölelte hátulról a derekát. Aztán a vállára hajtotta a homlokát. – Isten ajándéka az élet. Nincs jogunk feltételeket szabni. Dallie rázkódni kezdett, Holly Grace pedig átölelte, ahogy csak tudta. Francesca a tornác mellett álló pekandiófa sötétjéből nézte őket. Az éjszaka csendes volt, minden szót hallott. Émelygett… jobban, mint mikor kimenekült a Roustaboutból. A saját fájdalma jelentéktelennek tűnt az övékhez képest. Egyáltalán nem ismerte Dallie-t. Soha nem látott benne mást, csak a nevető, szellemeskedő texasit, aki nem hajlandó komolyan venni az életet. Dallie eltitkolta előtte a feleségét… a fia halálát. Miközben a tornácon álló két bánat sújtotta alakot nézte, a meghittség köztük ugyanolyan szilárdnak tűnt, mint maga a ház – a meghittség, amit az együttélés, osztozás örömben és bánatban szült. Ekkor döbbent rá, hogy ők semmit nem osztottak meg egymással Dallie-vel a testükön kívül, és a szeretetnek olyan mélységei vannak, amikről neki fogalma sem volt. Nézte, ahogy Dallie és Holly Grace eltűnnek a házban. A pillanat egy töredékéig a legjobb része azt kívánta, bárcsak vigaszra lelnének egymásban. Naomi még soha nem járt Texasban, s ha őt kérdezik, soha nem is fog. Mikor egy pickup teherautó elhúzott mellett a jobb sávban Csak Könyvek

234

Susan Elizabeth Phillips

legalább százharminccal, arra a megállapításra jutott, hogy egyes emberek nem arra termettek, hogy kimerészkedjenek a kiszámítható városi forgalomból és az araszoló sárga taxik okádta kipufogófüst megnyugtató szagából. Ő városi lány volt; az országúton ideges lett. De lehet, hogy nem is az országút miatt. Talán Gerry volt az oka, aki mellette kuporgott a bérelt Cadillac anyósülésén, mogorva képpel bámulva kifelé a szélvédőn, mint egy morcos kisgyerek. Amikor előző este hazament összecsomagolni, Gerry közölte, hogy ő is vele tart Texasba. – Ki kell szabadulnom innen, mielőtt becsavarodom – nyilatkoztatta ki, egyik kezével a hajába túrva. – Mexikóba megyek egy időre, az illegális mozgalomba. Ma éjjel elrepülök veled Texasba, a reptéri rendőrség nem együtt utazó házaspárt keres, aztán megszervezem a határátkelést. Vannak barátaim Del Rióban. Segíteni fognak. Mexikóban jó lesz. Újraszervezzük a mozgalmunkat. Naomi kijelentette, hogy nem mehet vele, de a bátyja nem hallgatott rá. Mivel fizikailag nem tartóztathatta fel, azon kapta magát, hogy Gerryvel az oldalán, aki belékarolt, száll fel a Delta San Antonióba tartó járatára. Nyújtózkodott a kormány mögött, véletlenül lejjebb nyomta a gázpedált, s a kocsi kissé felgyorsult. Mellette Gerry szürke flanelnadrágja zsebébe süllyesztette a kezét. Úgy szerezte valahonnan, hogy tiszteletre méltó üzletember látszatát keltse, de nem érte el a célját, mert a haját nem volt hajlandó levágatni. – Nyugi – mondta Naomi. – Észre sem vett senki, amióta itt vagyunk. – A zsaruk nem fognak hagyni meglógni – mondta, századszorra pillantva hátra idegesen a válla felett, amióta kigördültek a hotel garázsából San Antonióban. – Játszanak velem. Hagyják, hogy olyan közel érjek a mexikói határhoz, hogy érezzem a szagát, aztán lecsapnak rám. Mocskos disznók. A hatvanas évek üldözési mániája. Naomi már majdnem elfelejtette. Amikor Gerry tudomást szerzett az FBI poloskáiról, azt hitte, minden bokorban zsaru bújkál, minden új önkéntes tégla, hogy maga őfelsége J. Edgar Hoover keres személyesen bizonyítékot Csak Könyvek

235

Luxusmucus

felforgató tevékenységükre a tamponokban, amiket a háborúellenes mozgalomban tevékenykedő nők dobtak a kukába. Bár abban az időben volt ok az óvatosságra, végül a félelemnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. – Biztos vagy benne, hogy a rendőrség még érdeklődik utánad? – kérdezte. – Rád se néztek, amikor felszálltál a gépre. Gerry gyilkos pillantást vetett rá, Naomi pedig tudta, hogy megsértette azzal, hogy elbagatelizálta Macsó Gerry, a radikálisok John Wayne-jének dezertőri fontosságát. – Ha egyedül lettem volna – felelte –, hamar kiszúrtak volna. Naomi eltöprengett. Bármennyire is bizonygatta Gerry, hogy a rendőrség üldözte, nyilvánvalóan nem figyelték elég alaposan. Furamód elszomorodott. Még emlékezett arra az időre, amikor a rendőrség foglalkozott a bátyja tevékenységével. A Cadillac áthajtott egy fekvőrendőrön, és meglátta a Wynette város határát jelző táblát. Izgatottság áradt szét benne. Annyi idő után végre megpillantja a Sassy arcát. Remélte, hogy nem ront el mindent azzal, hogy nem telefonált előre, de ösztönösen érezte, hogy az első találkozásnak személyesen kell megtörténnie. A fotók különben is hazudhatnak. Szemtől szemben kell látnia a lányt. Gerry a digitális órára pillantott a műszerfalon. – Még kilenc óra sincs. Biztosan alszik még. Nem értem, miért kellett ilyen korán indulnunk. Naomi nem fárasztotta magát a válasszal. Semmi sem volt fontos Gerry számára, csak a saját küldetése, hogy megmentse a világot, egyedül. Egy benzinkúthoz hajtott és útbaigazítást kért. Gerry lejjebb csúszott az ülésen és elbújt egy széthajtogatott térkép mögé, felkészülve arra az eshetőségre, ha a kútnál álló pattanásos képű gyerek netalán egy kiváló kormányügynök lenne, aki az első számú közellenséget akarja lefülelni. Ahogy visszahajtott az útra, megszólalt: – Gerry, harminckét éves vagy. Nem fáradtál még bele ebbe az életbe? – Én nem tudok megalkudni, Naomi. Csak Könyvek

236

Susan Elizabeth Phillips

– Ha engem kérdezel, az, hogy Mexikóba menekülsz, közelebb áll a megalkuváshoz, mint az, hogy itt maradsz, és megpróbálsz beilleszkedni a társadalomba. – Befognád a szád? Talán csak a képzelete játszott vele, de ez alkalommal mintha kevésbé magabiztosnak tűnt volna a férfi. – Kiváló ügyvéd lenne belőled. Bátor vagy és megvesztegethetetlen. Akár egy igazságért küzdő középkori lovag. – Gondolkodom rajta, rendben? – csattant fel Gerry. – Gondolkodom, amint Mexikóba értem. Megígérted, hogy még ma éjszaka eljutunk Del Rióig. – Az isten szerelmére Gerry, magadon kívül tudsz néha másra is gondolni? A férfi undorral nézett rá. – A világ kész elpusztítani önmagát, és téged csak a parfümeladások érdekelnek. Naomi nem akart újabb szópárbajba bocsátkozni, és az út hátralevő részét csendben tették meg a házig. Mikor a Cadillac a kocsifeljáróhoz ért, Gerry a válla fölött idegesen végignézett az utcán. Miután semmi gyanúsat nem látott, kiengedett annyira, hogy előrehajoljon és megvizsgálja a házat. – Hé, ez tetszik. – A festett nyulakra mutatott. – Hangulatos. Naomi összeszedte a retiküljét és az aktatáskáját. Mikor ki akarta nyitni a kocsi ajtaját, Gerry megfogta a karját. – Ez fontos neked, ugye, hugi? – Tudom, hogy te ezt nem érted, Gerry, de én szeretem, amit csinálok. A férfi lassan bólintott, és rámosolygott. – Sok szerencsét, kölyök! Francesca kocsiajtó csapódására ébredt. Először azt sem tudta, hol van, aztán rájött, hogy – akárcsak egy állat, amelyik bevonul egy barlangba, hogy egyedül haljon meg – bemászott a Riviéra hátsó ülésére és elaludt. Elárasztották az előző este emlékei, a fájdalom friss hullámait hozva magukkal. Kiegyenesedett és felnyögött, mikor egyes testrészeiben az izmok tiltakoztak a helyzetváltoztatás ellen. A Csak Könyvek

237

Luxusmucus

macska, amelyik alatta kuporgott a padlón, felemelte nyomott fejét és nyávogott. Aztán megpillantotta a Cadillacet. Elállt a lélegzete. Amióta az eszét tudta, a nagy és drága kocsik mindig jót jelentettek az életében: gazdag férfiakat, divatos helyeket, csillogó partikat. Esztelen remény lobbant benne. Egy barátja talán a nyomára bukkant és eljött érte, hogy visszavigye a régi életébe. Piszkos, remegő kézzel kisimította a haját az arcából, kiszállt a kocsiból és óvatosan előrement a bejárathoz. Képtelen lett volna ma reggel találkozni Dallie-vel, különösen pedig Holly Grace-szel. Miközben felosont a lépcsőn, óva intette magát, hogy ne tápláljon hiú reményeket, lehet, hogy egy újságíró érkezett a kocsival, hogy interjút kérjen Dallie-től, vagy egy biztosítási ügynök – de testének minden izma megfeszült a várakozástól. Ismeretlen női hang ütötte meg a fülét a nyitott ajtón át, s félrehúzódott, hogy titokban hallgatózzon. – …mindenütt kerestük – mondta a nő. – Végül Mr. Beaudine-on keresztül sikerült a nyomára akadnunk. – Ennyi vesződséget egy magazinreklámért – felelte Miss Sybil. – Nem – tiltakozott a női hang. – Annál sokkal fontosabbról van szó. Blakemore, Stern és Rodenbaugh az egyik legjelentősebb reklámügynökség Manhattanben. Óriási kampányt akarunk indítani egy új parfümnek, és szükségünk van egy kivételesen szép nőre, aki a mi Sassy lányunk lesz. Szerepelni fog a televízióban, óriásplakátokon. Be fogja járni az egész országot. Úgy tervezzük, hogy Amerika legismertebb arcává tesszük. Mindenki ismerni fogja a Sassy lányt. Francesca úgy érezte, mintha visszakapta volna az életét. Sassy lány! Őt keresik! Öröm pulzált az ereiben, adrenalin, miközben azt az elképesztő felfedezést igyekezett feldolgozni, hogy emelt fővel búcsúzhat Dallie-től. Ez a manhattani tündér vissza fogja adni az önbecsülését. Csak Könyvek

238

Susan Elizabeth Phillips

– Attól tartok, fogalmam sincs, hol van – mondta Miss Sybil. – Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, miután ennyit fáradt, de ha ideadja a névjegykártyáját, átadom Dallasnak. Ő majd gondoskodik róla, hogy eljusson hozzá. – Nem! – Francesca megragadta a szúnyoghálós ajtó kilincsét és kinyitotta, megmagyarázhatatlan módon rettegve tőle, hogy a nő eltűnik, mielőtt odaér hozzá. Miközben berontott, vékony, sötét hajú nőt pillantott meg tengerészkék kosztümben Miss Sybil mellett. – Nem! – kiáltotta Francesca. – Itt vagyok! – Mi folyik itt? – szólt egy rekedt, vontatott hang. – Üdv, Miss Sybil. Tegnap este nem is volt lehetőségem köszönni. Van kávé? Francesca megdermedt a küszöbön, mikor Holly Grace Beaudine lejött a lépcsőn, hosszú csupasz lába kilátszott Dallie egyik halványkék inge alól. Ásított, és Francesca iránta való tegnap esti emberbaráti érzései elpárologtak. Még minimális sminkkel és kócos hajjal is lélegzetelállító volt. Francesca megköszörülte a torkát és belépett a nappaliba, mindenki számára nyilvánvalóvá téve a jelenlétét. A kosztümös nőnek hallhatóan elállt a lélegzete. – Istenem! A fényképek hazudtak. – Széles mosollyal előreindult. – Hadd legyek én az első, aki gratulál a mi gyönyörű Sassy lányunknak. Azzal kezet nyújtott Holly Grace Beaudine-nak.

Csak Könyvek

239

Luxusmucus

16

F

rancesca akár láthatatlan is lehetett volna, amennyire figyeltek rá. Zsibbadtan állt az ajtóban, miközben a nő Manhattanból Holly Grace-nek csacsogott, kizárólagos szerződésről, időbeosztásról és fényképsorozatokról áradozva, amit majd Los Angelesbe érkezése után készítenek róla egy jótékonysági esten egy híres futballjátékos partnereként. – De én sportcikkeket árulok – vetette közbe Holly Grace egy ponton. – Legalábbis árultam, amíg pár héttel ezelőtt egy kis munkahelyi vitába nem keveredtem és nem hivatalos sztrájkba kezdtem. Nem látja, hogy nem vagyok modell? – A végére azzá teszem – fogadkozott a nő. – Csak ígérje meg, hogy nem tűnik el újra anélkül, hogy egy telefonszámot ne hagyna. Mostantól mindig tudassa az ügynökével, hol van. – Nincsen ügynököm. – Azt is megoldom. Nincsenek tündérek, döbbent rá Francesca. Nincs senki, aki gondoskodna róla. Semmilyen varázslatos modellszerződés, ami az utolsó pillanatban megmenthette volna. Megpillantotta magát a tükörben, amit Miss Sybil kagylóhéjakkal keretezett. A haja Csak Könyvek

240

Susan Elizabeth Phillips

ápolatlan, az arca karmolásokkal és zúzódásokkal teli volt. Lenézett, és észrevette a karjára tapadt mocskot és alvadt vért. Hogy is gondolhatta valaha is, hogy megélhet csak a szépségéből? Holly Grace-hez és Dallie-hez képest ő csak másodrendű volt. Chloe tévedett. Szépnek lenni nem elég – mindig van egy szebb. Sarkon fordult és csendben kisétált. Majdnem egy óra eltelt, mire Naomi Tanaka távozott, és Holly Grace bement Dallie hálószobájába. Némi zűrzavar támadt Naomi bérelt kocsija körül, miután eltűnt, amíg Naomi bent volt a házban, s Miss Sybil végül kénytelen volt elfuvarozni Wynette egyetlen hoteljába. Naomi megígérte, hogy holnapig eljuttatja átolvasásra a szerződést Holly Grace-nek, hogy megvitathassa az ügyvédjével. Nem mintha Holly Grace-nek bármi kétsége lett volna afelől, hogy aláírja. Az összeg, amit ajánlottak, csillagászati volt – százezer dollár, amiért nem kellett mást tennie, mint egy fényképezőgép előtt vonaglani és áruházak illatszerosztályán kezeket rázni. Eszébe jutott az az idő, amikor Dallie-vel Bryanben éltek egy diákszálláson, és próbáltak összekaparni annyit, hogy a betevőjüket megvegyék. Még mindig Dallie kék ingében, mindkét kezében egy-egy csésze kávéval becsukta a hálószoba ajtaját a csípőjével. Az ágy úgy nézett ki, mint egy háborús övezet, a lepedő lehúzva és Dallie csípője köré tekeredve. A férfi még álmában sem talált békét. Holly Grace letette Dallie kávéját az éjjeliszekrényre, majd ivott egy kortyot a sajátjából. Sassy lány. Tökéletesen illett rá. Még az időzítés is klappolt. Belefáradt, hogy a jó fiúkkal harcoljon a SEI-nél, belefáradt, hogy kétszer annyit dolgozzon, mint mindenki más, hogy ugyanazt elérje. Kész volt új életet kezdeni, megragadni a lehetőséget, hogy nagy pénzt keressen. Régóta eldöntötte, hogy ha az alkalom az ajtaján kopogtat, ő ott lesz, hogy kinyissa. A régi fotelhoz vitte a csészéjét, leült és keresztbe tette a lábát meztelen térdén. Vékony arany bokaláncán megcsillant a napfény, visszaverődő szerpentineket vetve feje felett a mennyezetre. Csillogó képek villantak fel előtte: márkás ruhák, szőrmebundák, híres New York-i éttermek. Annyi gürcölés után, annyi évnyi kőfalakba ütközés Csak Könyvek

241

Luxusmucus

után a lehetőség, ami egyszer adódik az életben, végre az ölébe hullott. Tenyere bölcsőjében tartva a meleg csészét Dallie-re pillantott. Akik tudták, hogy külön élnek, mindig azt kérdezgették, miért nem válnak el. Nem értették, hogy ők még mindig szerettek házasok lenni. Egy család voltak. Tekintete lefelé vándorolt a férfi izmos vádliján, mely látvány valaha oly vérpezsdítő vágyat lobbantott benne. Mikor szeretkeztek utoljára? Nem is emlékezett rá. Csak annyit tudott, hogy amint ők ketten ágyba kerültek, minden régi problémájuk visszatért, hogy kísértse őket. Ő ismét tehetetlen fiatal lány lett, aki védelemre szorul, Dallie pedig tizenéves férjjé vált, aki kétségbeesetten igyekszik eltartani a családját, miközben a kudarc sötét felhőként függ felette. Most, hogy szokásukká vált, hogy tartózkodjanak egymás ágyától, felfedezték, micsoda megkönnyebbülést jelent elengedni azt a régi önmagukat. Szeretőjük annyi lehet, mint égen a csillag, jöttek rá végre, de a barát ritka, mint a fehér holló. Dallie mormogott és a hasára fordult. Holly Grace még egy kicsit békén hagyta, Dallie a párnába fúrta a fejét és kinyújtotta a lábát. Holly Grace felállt és odament, hogy leüljön az ágy szélére. Letette a csészéjét és felemelte a férfiét. – Hoztam kávét. Hajtsd fel, garantálom, hogy alig pár nap, és szinte emberi lénynek fogod érezni magad. Dallie felült, az ágytámlához gyűrt párnának támaszkodott, és továbbra is félig behunyt szemmel kinyújtotta a kezét. Holly Grace odaadta neki a csészét, majd hátratolt egy kócos szőke tincset, ami a férfi homlokába hullott. Még borzas hajjal és borostás állal is sikerült döglesztőnek lennie. A házasságuk kezdetén bosszantotta, ahogy Dallie reggel ki tudott nézni. Ő úgy ébredt, mint egy bányarém, Dallie bezzeg, mint egy filmsztár. Dallie szerint reggel volt a legszebb, de ő soha nem hitt neki. A férfi nem tudott tárgyilagos lenni, ha róla volt szó. Úgy gondolta, hogy Holly Grace a leggyönyörűbb nő a földön, bármilyen rosszul nézett is ki. – Láttad ma reggel Francie-t? – kérdezte Dallie. Csak Könyvek

242

Susan Elizabeth Phillips

– Körülbelül három másodpercig nem sokkal ezelőtt a nappaliban, aztán elrohant. Dallie, nem akarom kritizálni az ízlésedet, de számomra kissé szeleburdinak tűnik. – Holly Grace hátradőlt a párnákra, felhúzta a térdét és kuncogott a Routsabout parkolójában játszódott jelenet emlékén. – Tegnap este nem hagyta magát. Azt meg kell hagyni. Csak egy nőt ismerek, aki így, egy az egy ellen kikezd veled, én. Dallie odafordult és ránézett. – Igazán? Nem ez az egyetlen, ami közös bennetek. Mind a ketten átkozottul sokat beszéltek reggel. Holly Grace rá se hederített Dallie rosszkedvére. A férfi mindig zsémbesen ébredt, ő viszont szeretett reggel beszélni. Néha érdekes információkat tudott kihúzni belőle, ha kitartóan ostromolta, mielőtt Dallie teljesen éberré nem vált. – Meg kell mondanom, hogy a legfurább szerzet, akit hosszú ideje felszedtél. Majdnem jobb, mint az a törpe, aki a rodeókkal utazott. Skeet mesélte, hogy szétverte a motelszobádat New Orleansban. Bárcsak láthattam volna. – Felkönyökölt a párnára Dallie feje mellett, és a csípője alá dugta a lábát. – Csak kíváncsiságból, miért nem beszéltél neki rólam? Dallie egy ideig csak nézte a csészéje pereme fölött, aztán elvette a szájától anélkül, hogy ivott volna. – Ne légy nevetséges! Tudott rólad. Beszéltem neki rólad. – Skeet is ezt mondta, de kíváncsi lennék, hogy használtad-e azt a konkrét kifejezést ezeknek a beszélgetéseknek akárcsak egyikében is, hogy „feleség”. – Persze hogy használtam. Vagy valaki más. Dallie végigszántott a haján. – Nem tudom… valaki. Talán Miss Sybil. – Sajnálom, bébi, de nekem úgy tűnt, hogy most hallotta először a rossz hírt. Dallie türelmetlenül lerakta a csészéjét. – Mit számít? Francie túlságosan el van foglalva saját magával ahhoz, hogy másokkal is törődjön. Ami engem illet, a múlté. Csak Könyvek

243

Luxusmucus

Holly Grace nem lepődött meg. A verekedés a parkolóban olyan végleges volt, mint amilyen egy szakítás csak lehet… hacsak a két harcos nem szereti egymást olyan kétségbeesetten, ahogy ő valamikor Dallie-t. A férfi hirtelen felhajtotta a takarót és egy szál fehér alsónadrágban kiszállt az ágyból. Holly Grace élvezte a vállán hullámzó feszes izmok és erős combja látványát. Azon gondolkodott, melyik férfi találta ki, hogy a nők nem szeretik bámulni a férfiakat. Biztosan egy pocakos, tokás tojásfejű. Dallie megfordult és rajtakapta, hogy figyeli. Összehúzta a szemöldökét, pedig Holly Grace tudta, hogy örül neki. – Meg kell keresnem Skeetet, hogy odaadta-e a pénzt a repülőjegyre. Ha túl sokáig kóborol egyedül, hajlamos nagy bajba kerülni. Holly Grace fürkésző tekintetet vetett rá, és szokatlan féltékenység szúrt belé. Rég nem érdekelte már, hogy Dallie-nek van-e nője vagy nincs, különösen, hogy ő maga is jó sok vonzó férfit begyűjtött. De nem tetszett neki a gondolat, hogy Dallie túlságosan érdeklődjön valaki iránt, aki nem szerezte meg az ő jóváhagyását, mely pontosan tükrözte, milyen elfogult keresztény volt. – Te tényleg kedveled, ugye? – Rendes volt – felelte Dallie semmitmondóan. Holly Grace szeretett volna többet tudni, például, hogy milyen jó lehetett Miss Luxusmucus az ágyban, miután Dallie-nek megvolt a legjobb. De tudta, hogy a férfi képmutatónak tartaná, ezért félretette egy időre a kíváncsiságát. Különben is, most hogy Dallie teljesen felébredt, elmondhatja neki a nagy hírt. Törökülésbe ült az ágy közepére és beszámolt a reggeléről. Dallie úgy reagált, ahogy várta. Holly Grace megmondta neki, hogy menjen a pokolba. Dallie azt felelte, hogy örül a munkának, csak Holly Grace hozzáállása zavarja. – A hozzáállásom csak rám tartozik – vágott vissza. – Egyszer majd megtanulod, Holly Grace, hogy a boldogság nem dollárba van csomagolva. Több kell hozzá. Csak Könyvek

244

Susan Elizabeth Phillips

– Mióta vagy ilyen nagy boldogságszakértő? Mindenki számára, aki nem sültbolond, nyilvánvaló, hogy a gazdagság jobb a szegénységnél, és csak mert te hajlamos vagy mindent elszúrni az életben, nekem még nem kell. Egy ideig így sértegették egymást, aztán pár percig szótlanul felalá járkáltak a hálószobában. Dallie hívta Skeetet; Holly Grace a fürdőszobába ment és felöltözött. Régen dühös szeretkezéssel törték meg a síri csendet, sikertelenül igyekezve a testükkel megoldani a problémákat, amiket az agyuk nem tudott. De most egy ujjal sem nyúltak egymáshoz, és a mérgük fokozatosan elpárolgott. Végül együtt mentek le és itták meg Miss Sybil maradék kávéját.

• A Cadillac kormánya mögött ülő férfi félelmet keltett Francescában, pedig rettentő módon jóképű volt. Hullámos fekete haja, masszív teste és sötét, dühös tekintete volt, melyet idegesen kapkodott a visszapillantó tükörre. Francescának az a kellemetlen érzése támadt, hogy látta már ezt az arcot valahol, de nem emlékezett rá, hol. Miért nem gondolta át a dolgot, amikor a férfi felajánlotta, hogy elviszi, ahelyett, hogy beugrott a Cadíllacbe? Milyen ostoba volt, meg se nézte, kihez száll be; csak beült. Amikor megkérdezte tőle, mit keresett Dallie háza előtt, azt mondta, sofőr, és az utasának már nincs szüksége a szolgálataira. Megpróbálta kihúzni a lábát a macska alól, de az még jobban elterült rajta, így Francesca feladta. A férfi ránézett a cigarettafüstön át, majd megint a visszapillantóba. Francescát zavarta az idegessége. Úgy viselkedett, mint valami menekült. Megborzongott. Talán nem is sofőr. Lehet, hogy lopta a kocsit. Ha hagyta volna, hogy Skeet San Antonióba vigye a reptérre, mindez nem történik. Ismét rosszul döntött. Dallie-nek minden egyes alkalommal igaza volt, amikor tucatszor mondta, hogy elment az esze. Csak Könyvek

245

Luxusmucus

Dallie… Az ajkába harapott, és közelebb húzta a csípőjéhez a kozmetikai táskáját. Amíg ő dermedten ült a konyhában, Miss Sybil felment az emeletre és összeszedte a holmiját. Aztán átnyújtott neki egy borítékot annyi pénzzel, hogy venni tudjon egy repülőjegyet Londonba, és átvészelje a következő időszakot. Francesca nézte és tudta, hogy nem fogadhatja el, most nem, amikor kezdett büszke és önérzetes lenni. Ha elveszi a borítékot, nem lesz más, mint egy szajha, akit kifizetnek a szolgálataiért, amit nyújtott. Ha nem veszi el… Elvette és úgy érezte, valami tiszta és ártatlan halt meg benne örökre. Nem tudott Miss Sybil szemébe nézni, miközben kozmetikai táskájába csúsztatta a pénzt. A zár kattant, és a gyomra tiltakozott. Édes istenem, mi van, ha tényleg terhes vagyok? Nagyot nyelt, nehogy kijöjjön belőle a szelet pirítós, amit Miss Sybil erőltetett belé. Az idős asszony hangja a szokásosnál is kedvesebb volt, mikor közölte, hogy Skeet majd kiviszi a reptérre. Francesca megrázta a fejét, és a legrátartibb hangján kijelentette, hogy már mást tervezett. Aztán mielőtt még megalázóbb helyzetbe hozta volna magát azzal, hogy Miss Sybil zörgő csontú mellkasához bújik és könyörög neki, hogy mondja meg, mit tegyen, megragadta a kozmetikai táskáját és kirohant az ajtón. A Cadillac zöttyent egyet egy keréknyomon, Francesca oldalra borult és rájött, hogy lehajtottak a főútról. A nyomvályús földsávot nézte, mely poros szalagként kígyózott a kopár síkságon. Valamikor maguk mögött hagyták a hegyeket. Nem kellene már San Antonio közelében járniuk? Gyomra összerándult. A Cadillac ismét döccent egyet, a macska felemelkedett a lábáról és baljóslatú tekintettel felnézett rá, mintha személyesen ő tehetne a hepehupás utazásról. Néhány kilométer után megszólalt: – Biztos benne, hogy jó felé megyünk? Nem úgy tűnik, mintha jól járható lenne ez az út. A férfi cigarettára gyújtott az előző csikkről, majd felkapta a térképet, ami kettejük között hevert az ülésen. Francesca ma már bölcsebb volt, mint egy hónappal ezelőtt, és a pár bütykös mesquitofa által vetett árnyékokat tanulmányozta. – Csak Könyvek

246

Susan Elizabeth Phillips

Nyugat! – kiáltotta kisvártatva. – Nyugatnak tartunk! San Antonio nem erre van! – Levágjuk az utat – felelte a férfi, és ledobta a térképet. Francesca úgy érezte, elszorul a torka. Erőszak… gyilkosság… szökött fegyenc… egy megcsonkított női holttest az út mentén. Betelt a pohár. A szívét összetörték, kimerült, nem maradt ereje egy újabb katasztrófával megbirkózni. Hiábavalóan fürkészte a horizontot, egy másik kocsit keresve. Csak egy rádióantenna csontvázszerű ujját látta több kilométer távolságban. – Ki akarok szállni – mondta, és igyekezett, hogy hangja józan maradjon, mintha meg sem fordulna a fejében, hogy egy őrült szökevény meggyilkolhatja egy elhagyatott út mentén. – Nem lehet. – Aztán a férfi ránézett, a szeme hideg volt, mint a fekete márvány. – Csak addig maradjon, amíg a mexikói határ közelébe nem érünk, utána elengedem. A félelem, mint kígyó tekeredett össze Francesca gyomrában. A férfi nagyot szívott a cigarettájából. – Nézze, nem fogom bántani, nem kell idegeskednie. Nem kenyerem az erőszak. Csak el kell jutnom a határhoz, és két utas nem olyan feltűnő, mint egy. Korábban volt velem egy nő, de amíg rá vártam, befordult az utcába egy rendőrautó. Aztán megláttam magát a járdán a csomagjával… Ha az volt a szándéka, hogy a magyarázkodással megnyugtassa, nem vált be. Francesca rádöbbent, hogy a férfi tényleg menekült, pont, ahogy tartott tőle. Próbálta féken tartani a hisztériát, ami egyre jobban eluralkodott rajta, de nem tudta. Mikor a férfi lassított egy újabb huppanó miatt, a kilincs után kapott. – Hé! – A férfi fékezett és megragadta a karját. A kocsi farolva megállt. – Ne csinálja ezt! Nem fogom bántani. Francesca megpróbálta kiszabadítani magát, a férfi ujjai azonban a karjába vájtak. Sikított. A macska felugrott a padlóról, hátsó fertályával a lábán, mellső végtagjaival az ülésen landolt. – Engedjen el! – rikoltozta Francesca. A férfi szorosan tartotta, a cigaretta összenyomódott a szájában. – Semmi baj. Csak a határ közelébe kell jutnom, mielőtt… Csak Könyvek

247

Luxusmucus

Francesca sötétnek és fenyegetőnek látta a férfi szemét. – Nem! – kiabálta. – Ki akarok szállni! – Ujjai esetlenek lettek a félelemtől, és nem bírtak a kilinccsel. Erősebben húzta, próbálta kilökni a testével az ajtót. A macska, amit felhergelt a zűrzavar, felpúposította a hátát, fújt, majd mellső karmait a férfi combjába mélyesztette. A férfi felüvöltött a fájdalomtól és ráütött a macskára. Az állat nyávogott és még mélyebbre karmolt. – Hagyja békén! – kiáltotta Francesca, figyelmét az ajtókilincsről a megtámadott macskára összpontosítva. Rávágott a férfi karjára, míg a macska vaskapocsként szorította az idegen lábát, fújtatva és köpködve. – Szedje le rólam! – ordította a férfi. Felrántotta a könyökét, hogy védje magát, de közben véletlenül kiütötte a cigarettát a szájából. Mielőtt elkaphatta volna, az beékelődött az inge nyitott gallérjába. Lapogatta a kezével, s ismét jajveszékelt, mikor a parázsló cigarettavég égetni kezdte a bőrét. A könyökével megnyomta a dudát. Francesca a mellkasát kalapálta. A macska mászni kezdett a karján. – Kifelé! – üvöltötte. Francesca elkapta a kilincset. Ezúttal engedett, és ahogy az ajtó kinyílt, kiugrott, a macska utána. – Maga őrült, tudja, hölgyem? – kiabálta a férfi, egyik kezével a cigarettát dobva ki az ingéből, a másikkal a lábát dörzsölve. Francesca észrevette a kozmetikai táskáját az ülésen, és kinyújtott karral megiramodott felé, hogy elvegye. A férfi meglátta, mire készül, és azonnal átcsusszant az ülésen, hogy bezárja az ajtót, mielőtt odaér. – Adja ide a táskámat! – Vegye el! – A férfi felmutatta neki a középső ujját, sebességbe rakta a kocsit és a gázra lépett. A kerekek kipörögtek, hatalmas porfelhőt kavarva, mely azonnal elborította Francescát. – A táskám! – kiáltozta, miközben a férfi elhajtott. – Szükségem van a táskámra! – Futni kezdett a Cadillac után, fulladozva a portól, Csak Könyvek

248

Susan Elizabeth Phillips

kiabálva. Addig futott, amíg a kocsi parányi ponttá zsugorodott a horizonton. Aztán térdre rogyott az út közepén. A szíve úgy járt a mellkasában, mint egy dugattyú. Levegő után kapkodott és felnevetett, vad, elcsukló hangon, mely épphogy csak emberi volt. Ennyi. Most tényleg ennyi. Ezúttal nincs vonzó, szőkehajú megmentő. Reszelős torokhang hallatszott mellőle. Egyedül volt, leszámítva egy kancsal macskát. Remegni kezdett és átfogta a mellkasát, mintha azzal megakadályozhatná, hogy darabokra hulljon. A macska az út szélére oldalgott és óvatosan kezdett átsurranni a bokrokon. Egy nyúl ugrott ki egy száraz fűcsomóból. Francesca úgy érezte, mintha szilánkok repültek volna a testéből a forró, felhőtlen égbe – karjának, lábának darabjai, haja, arca… Elveszített mindent, miután megérkezett ebbe az országba. Mindent, amije volt. Mindent, ami ő maga volt. Mindent elveszett, és most elveszítette önmagát… Csonka strófák jutottak eszébe a Bibliából, rég elfeledett dadusoktól tanultak, valami Saulról a damaszkuszi úton, ahogy ott feküdt a porban, megvakultan, majd újjászületett. Ebben a pillanatban szerette volna, ha újjászületik. Érezte tenyere alatt a port, és vágyott a csodára, ami újjávarázsolja, bibliai csodára… egy isteni hangra, mely leszól hozzá. Várt és ő, akinek soha eszébe sem jutott, imádkozni kezdett. – Kérlek, Istenem… tégy csodát. Kérlek, Istenem… küldj egy hangot. Küldj egy hírnököt… Az imája szenvedélyes és heves volt, a hite – a kétségbeesés hite – azonnali és határtalan. Isten meghallgatja. Meg kell hallgatnia. Várta, hogy a hírnök megjelenjen fehér palástban és üdvözült hangon utat mutasson neki egy új élet felé. – Megtanultam a leckét, Uram. Tényleg megtanultam. Soha többé nem leszek önző és elkényeztetett. – Várt behunyt szemmel, a könnyek utat vágtak maguknak a porban az arcán. Várta, hogy a hírnök megjelenjen és egy kép kezdett körvonalazódni a fejében, előbb halványan, majd egyre kivehetőbben. Erőltette a szemét, hogy belelásson lelkiismerete legsötétebb zugába, erőltette, hogy meglássa a hírnököt. Erőltette és meglátta… Csak Könyvek

249

Luxusmucus

Scarlett O’Hara volt. Scarlettet látta a porban feküdni egy hegyoldal előtt. Scarlett felkiáltott: „Isten a tanúm, hogy soha többé nem fogok éhezni”. Francesca fulladozott a könnyektől, és hisztérikus nevetés tört fel a mellkasából. Hátrarogyott a sarkára és hagyta, hogy a nevetés elragadja. Milyen jellemző, gondolta. Milyen találó. Mások imádkoztak, és mennydörgést meg angyalokat kapnak. Ő Scarlett O’Harát. Felállt és elindult, nem tudván, hová megy, csak ment. A por púderként lepte el a szandálját, a lábujjai közé telepedett. Érezte, hogy van valami a farzsebében, kivette, hogy megnézze, és egy negyeddolláros volt. Az érmét bámulta a tenyerében. Egyedül egy idegen országban, hajléktalanul, valószínűleg terhesen ott állt egy texasi út kellős közepén, annyi ruhával, ami rajta volt, egy huszonöt centessel a kezében és Scarlett O’Hara képével a fejében. Fura eufória ragadta el: elszántság, egy érzés, hogy nincs minden veszve. Ez Amerika, a lehetőségek hazája. Elege volt önmagából, elege abból, aki lett. Készen állt rá, hogy újra kezdje. Volt még valaki a civilizáció egész történetében, aki ekkora lehetőséget kapott új életet kezdeni, mint ő ebben a pillanatban? Black Jack lánya lenézett a pénzre a kezében, egy percig a súlyát méregette és a jövőjén töprengett. Ha tiszta lapnak kell lennie, nem kell magával vinnie semmit a múltból. Gondolkodás nélkül meglendítette a karját, és eldobta a negyeddollárost. Akkora volt az ország, az ég olyan magasan, hogy nem is hallotta, amikor földet ért.

Csak Könyvek

250

Susan Elizabeth Phillips

17

H

olly Grace a zöld fapadon ült a gyakorlópálya f mellett és nézte, ahogy Dallie a kettes vassal ütöget. A férfi a negyedik kosár labdát használta, és még mindig elütött a lyuk mellett. Skeet lerogyott a pad másik végébe, régi Stetsonját mélyen a szemébe húzta, hogy ne

kelljen néznie. – Mi van vele? – kérdezte Holly Grace a feje tetejére tolva napszemüvegét. – Sokszor láttam már másnaposan játszani, de így még soha. Nem is próbálja kijavítani magát; csak üti ugyanazt újra meg újra. – Te tudsz olvasni a gondolataiban – dörmögte Skeet. – Mondd meg te. – Hé, Dallie – kiáltotta oda Holly Grace –, ezek a történelem legrosszabb ütései kettes vassal. Miért nem felejted el azt az angol kislányt és koncentrálsz arra, hogy megkeresd a betevődet? Dallie újabb labdát ütött el a vas fejével. – Mi lenne, ha a magad dolgával törődnél? Holly Grace felállt és betűrte fehér pamuttrikóját a farmerja derekába, mielőtt odasétált hozzá. A trikó csipkés szélébe fűzött rózsaszín szalagot felkapta a szél, és a dekoltázsa fészkébe ejtette a Csak Könyvek

251

Luxusmucus

két melle között. Miközben elment az elütőhely mellett, egy golfozó, aki a kezdőütést gyakorolta, megtorpant hátralendítés közben és elvétette a labdát. Holly Grace pimasz mosolyt vetett rá és közölte vele, hogy sokkal jobban fogja csinálni, ha lehajtja a fejét. Dallie a kora délutáni napsütésben állt, haja aranyszínű volt a fényben. Holly Grace felhunyorgott rá. – Azok a gyapottermesztők Dallasban megruháznak a hétvégén, bébi. Adok Skeetnek egy vadiúj ötvendollárost, és megmondom neki, hogy fogadjon ellened. Dallie előrehajolt és felvett egy sörösüveget egy halom labda közül. – Azt szeretem benned, Holly Grace, hogy mindig tudod, mivel bátoríts. Holly Grace baráti ölelésre lépett hozzá, élvezte Dallie különösképp férfias illatát, izzadt golfingének és a meleg ütővédő nyirkos bőrszagának keverékét. – Azt mondom, amit látok, bébi, és pillanatnyilag borzalmasan játszol. – Ellépett és Dallie szemébe nézett. – Aggódsz miatta, igaz? Dallie a kétszázötven yardos táblára nézett, majd vissza Holly Grace-re. – Felelősnek érzem magam; nem tehetek róla. Skeetnek nem lett volna szabad hagynia, hogy elmenjen. Tudja, milyen. Vámpíros filmekbe keveredik, bárokban verekszik, uzsorásoknak adja el a ruháit. Krisztusom, tegnap este harcba szállt velem egy parkolóban! Holly Grace a szandálja vékony fehér bőrpántjait tanulmányozta, melyek cikcakkban keresztezték a lábujjait, majd elgondolkodva a férfira nézett. – Hamarosan el kell válnunk. – Nem értem, miért. Ugye nem tervezed, hogy megint férjhez mész? – Dehogy. Csak… talán egyikünknek sem jó, hogy a házasságunkat használjuk ürügyül arra, hogy ne kelljen érzelmileg elkötelezni magunkat. Dallie gyanakvóan nézett rá. – Megint a Cosmót olvastad? Csak Könyvek

252

Susan Elizabeth Phillips

– Ami sok az sok! – Holly Grace lecsapta a napszemüvegét az orrára, a padhoz csörtetett és fogta a táskáját. – Veled nem lehet beszélni! Annyira szűklátókörű vagy. – Hatra érted megyek anyádhoz – kiáltott utána Dallie, ahogy Holly Grace a parkoló felé sietett. – Elvihetsz kerti partira. Miközben Holly Grace Firebirdje kihúzott a parkolóból, Dallie odaadta Skeetnek a kettes vasat. – Menjünk a pályára játszani. Ha pedig észreveszed rajtam, hogy azon gondolkodom, használjam-e ezt az ütőt, fogj egy pisztolyt és lőjj le. Ám Dallie a kettes vas nélkül is gyatrán játszott. Tudta, mi a gond, és annak semmi köze nem volt a hátralendítéshez vagy az ütés átkíséréséhez. Túl sok nő járt a fejében, ez volt a baj. Lelkiismeretfurdalása volt Francie miatt. Bármennyire is igyekezett, nem emlékezett rá, hogy mondta volna neki, hogy nős. De ez még nem volt ok arra, hogy Francie úgy elragadtassa magát, mint ahogy tette előző este a parkolóban, mintha már vértesztet csináltattak volna, és letették volna a foglalót a jegygyűrűre. A fenébe, megmondta neki, hogy számára ez nem komoly. Mi ez a nőkkel, hogy hiába mondja bele az ember a képükbe, hogy nem fogja feleségül venni őket, bólogatnak, mint a kiskutya, hogy megértették és ők is pontosan így éreznek, de közben gondolatban tapétamintákat válogatnak? Ezért is nem akart elválni. Ezért, és mert ő meg Holly Grace egy család voltak. Két double bogey után sorozatban, Dallie végzett aznapra. Megszabadult Skeettől, majd egy ideig még bolyongott a pályán, nyolcas vasával bepiszkálva a bokrok alá, elveszett labdákat hajszolva, ahogy gyerekkorában. Miközben kihúzott egy vadiúj TopFlite-ot pár levél alól, rájött, hogy mindjárt hat óra, még le kell tusolnia és átöltöznie, mielőtt felveszi Holly Grace-t. El fog késni, Holly Grace pedig dühös lesz. Annyiszor késett, hogy Holly Grace végül feladta, hogy veszekedjen vele. Hat évvel ezelőtt is elkésett. Tízre kellett volna a temetkezési vállalathoz menniük, hogy gyerekkoporsót válasszanak, de ő csak délben került elő. Csak Könyvek

253

Luxusmucus

Dallie pislogott. A fájdalom néha még mindig olyan élesen és hirtelen hasított belé, mint egy alattomos kés. Az agya néha megviccelte, és Danny arcát látta olyan tisztán, mint a sajátját. Aztán Holly Grace száját, ahogy iszonyú grimaszra torzul, mikor elmondja neki, hogy a gyerek meghalt, hogy hagyta meghalni az ő édes drága szőke kisfiukat. Meglendítette a karját és dühösen elütött egy gazcsomót a nyolcas vasával. Nem akart Dannyre gondolni. Inkább Holly Grace-re. Arra a régesrégi őszre, amikor mindketten tizenhét évesek voltak, az őszre, amikor először lobbant fel bennük a vágy… – Itt jön! A rohadt életbe, Dallie, nézd már meg ezeket a lökhárítókat! – Hank Simborski nekiesett a fémkereskedés mögötti téglafalnak, ahol a Wynette-i Középiskola bajkeverői minden ebédidőben összegyűltek cigarettázni. A mellkasát markolászta és meglökte a könyökével Ritchie Reillyt. – Beszarok. Csak egyszer megfoghatnám azokat a didiket! Boldog ember lennék! Dallie rágyújtott a második Marlborójára az első csikkről, és Holly Grace Cohagant nézte a füstön át, ahogy feléjük tartott magasan hordott orral, kémiakönyvét olcsó pamutblúzához szorítva. Haját széles sárga fejpánt fogta hátra. Tengerészkék szoknyát és fehér rombuszmintás harisnyát viselt, pont olyat, amilyet Dallie a Woolworth’s kirakatában látott műanyag lábakra kifeszítve. Nem kedvelte Holly Grace Cohagant, noha a legszebb végzős diáklány volt a Wynette-i Középiskolában. Húsz centivel a föld felett járt, ami nevetséges, hisz mindenki tudta, hogy a nagybátyja, Billy T. Denton, a Purity Drugs gyógyszerésze tartja el őket az anyjával. Dallie-vel ők voltak ketten az igazán koldusszegény végzősök a főiskolai előkészítőben, de Holly Grace úgy viselkedett, mintha a többiek közé való lett volna, míg Dallie olyan fickókkal lógott, mint Hank Simborski és Ritchie Reilly, hogy mindenki lássa, őt cseppet sem érdekli. Ritchie ellépett a faltól és megindult előre, hogy magára vonja Holly Grace figyelmét, kidüllesztett mellel, hogy kompenzálja a Csak Könyvek

254

Susan Elizabeth Phillips

tényt, miszerint Holly Grace egy fejjel magasabb volt nála. – Hé, Holly Grace, kérsz egy cigit? Hank is előrelődörgött és próbált közömbös arcot vágni, de nem egészen sikerült, mert kezdett elvörösödni. – Vegyél az enyémből – kínálta, előhúzva egy doboz Winstonst. Dallie nézte, ahogy Hank előrenehezedik a lábujjaira, hogy újabb centikkel növelje a magasságát, ami még mindig nem volt elég ahhoz, hogy egy szintbe kerüljön egy olyan amazonnal, mint Holly Grace Cohagan. Holly Grace úgy nézett mindkettőjükre, mint egy kupac kutyapiszokra, és méltóságteljesen ellejtett mellettük. Dallie-t bosszantotta a viselkedése. Csak mert Hank és Ritchie hébe-hóba bajba kerültek és nem jártak főiskolai előkészítőre, még nem kellett volna úgy bánni velük, mint valami férgekkel, különösképp, hogy Holly Grace filléres bolti harisnyát és vacak, régi tengerészkék szoknyát viselt, amit már százszor látott rajta. Dallie Marlboróval a szája sarkában előreparádézott, farmerdzsekije gallérjába behúzott nyakkal, füsttől hunyorgó szemmel, kegyetlen, szigorú kifejezéssel az arcán. Kopott cowboycsizmájának öt centis sarka nélkül is ő volt az egyetlen a végzős osztályban, aki elég magas volt ahhoz, hogy Holly Grace felnézzen rá. Egyenesen a lány elé lépett, felső ajkát valami acsarkodás-félére görbítette, hogy Holly Grace-nek kételye se legyen, milyen seggfejjel van dolga. – A haverjaim cigarettával kínáltak – mondta igazán lágyan és halkan. Holly Grace visszavicsorgott rá. – Kikosaraztam őket. Dallie még jobban hunyorgott a füsttől és még gonoszabbul nézett. Itt az ideje, hogy Holly Grace megtanulja, egy igazi férfival akadt össze az iskola mögött, és nincs itt egyetlen szeplőtelen, nyálcsorgató előkészítős fiú sem, aki megmentse. – Nem hallottam, hogy mondtad volna, „köszönöm, nem kérek”. Holly Grace felvetette az állát és egyenesen a szemébe nézett. – Azt hallottam, homokos vagy, Dallie. Igaz ez? Valaki mondta, hogy olyan szép vagy, hogy jelölteted magad az idei év homokosának. Csak Könyvek

255

Luxusmucus

Hank és Ritchie nyihogtak. Egyiküknek sem volt mersze a külsejével ugratni Dallie-t, nagy zakót kaptak ugyanis, amikor először megpróbálták, de ez nem azt jelentette, hogy nem élvezték, ha valaki más tette. Dallie a fogát csikorgatta. Gyűlölte az arcát, és mindent megtett, hogy dacos kifejezéssel elcsúfítsa. Ez idáig csak Miss Sybil Chandler látott át rajta. Nem akarta, hogy ez megváltozzon. – Ne hallgass a pletykákra – gúnyolódott. – Én sem hittem el, mikor azt hallottam, hogy minden végzős gazdag fiúval lefekszel. – Hazugság volt. Holly Grace vonzereje részben abban rejlett, hogy senkinek nem sikerült tovább jutnia vele néhány befejezetlen tapizásnál és nyelves csóknál. Holly Grace ujjai fokozatosan elfehéredtek, ahogy a kémiakönyvét szorította, de ezenkívül semmi jelét nem mutatta, hogyan érintette, amit Dallie mondott. – Kár, hogy te nem lehetsz köztük – csúfolódott. A viselkedése bosszantotta Dallie-t. Kicsinek és jelentéktelennek érezte magát mellette, férfiatlannak. Az öregével, Jaycee Beaudinenal soha egyetlen nő sem beszélt így, és vele sem fog. Közelebb lépett, hogy fölétornyosuljon, hogy Holly Grace érezze a száznyolcvanhárom centi kemény acél fenyegetését, mely mindjárt eltapossa. Holly Grace fürgén oldalra lépett, de Dallie gyorsabb volt. Ledobta a cigarettáját az aszfaltra, ő is oldalra és közelebb lépett, úgy, hogy Holly Grace-nek vagy hátrálnia kellett vagy beléütközik. Dallie fokozatosan a téglafalhoz szorította. Hank és Ritchie hátul cuppogó hangokat hallattak a szájukkal és hujjogattak, de Dallie nem figyelt rájuk. Holly Grace még mindig a kezében szorongatta a kémiakönyvét, így ahelyett, hogy Dallie a mellét érezte volna a mellkasán, csak a könyv kemény sarkai és Holly Grace ujjai nyomódtak belé. Két kezét a falnak támasztotta Holly Grace feje mellett és nekidőlt, csípőjével a falhoz szegezve a csípőjét, miközben igyekezett nem figyelni hosszú szőke hajának édes illatára, mely a friss tavaszi levegőre és a virágokra emlékeztette. – Fogalmad sincs, mit kezdj egy igazi férfival – Csak Könyvek

256

Susan Elizabeth Phillips

élcelődött, hozzápréselve a csípőjét Holly Grace-éhez. – Nem is érsz rá kideríteni, annyira lefoglal, hogy hogyan húzd le a nadrágot a gazdag fiúkról. Várta, hogy Holly Grace meghunyászkodjon, hogy lesüsse tiszta kék szemét, kiboruljon, ő pedig elengedhesse. – Te disznó! – fröcsögte Holly Grace, dacosan bámulva rá. – Te meg túl ostoba vagy ahhoz, hogy tudd, milyen szánalmas vagy. Ritchie és Hank fütyülni kezdtek. Dallie legszívesebben bevert volna egyet… Holly Grace-nek. Elintézi, hogy Holly Grace foglalkozzon vele! – Valóban? – csipkelődött. Hirtelen Holly Grace tengerészkék szoknyájához nyúlt, miközben továbbra is a falhoz szorította, hogy ne tudjon elmenni. Holly Grace pislogott. Szemhéja kinyílt, becsukódott, egyszer, kétszer. Nem szólt semmit, nem vergődött. Dallie benyúlt a ruhája alá és megérintette a lábát a rombusz alakú fehér harisnyán át, közben nem tűrve, hogy arra gondoljon, mennyire szerette volna már megérinteni a lábát, mennyit álmodozott róla. Holly Grace összeszorította az állát, a fogát csikorgatta és egy szót sem szólt. Kemény volt, mint a kő, kész megverekedni bárkivel, aki szemet vetett rá. Dallie szerint valószínűleg ott rögtön a falnál a magáévá tehette volna. Holly Grace nem is ellenkezett. Biztosan akarta. Ezt mondta Jaycee – hogy a nők azokat a férfiakat szeretik, akik elveszik, amit akarnak. Skeet szerint ez nem igaz, a nők olyan férfit akartak, aki tiszteli őket, de lehet, hogy Skeet túl puhány volt. Holly Grace nézte, neki pedig valami dörömbölt a mellkasában. Keze közelebb kígyózott Holly Grace combjának belsejéhez. A lány nem mozdult. Az arca maga volt a megtestesült dac. Mindene azt sugallta, milyen erős – a szeme, az orrlyukai, összeszorított álla. Mindene, kivéve azt a tehetetlen remegést, mely kezdett eluralkodni a szája szegletében. Dallie hirtelen hátraugrott, a farmerja zsebébe süllyesztette a kezét és behúzta a nyakát. Ritchie és Hank kuncogtak. Túl későn vette észre, hogy sokkal lassabban kellett volna mozdulnia. Most úgy tűnt, Csak Könyvek

257

Luxusmucus

mintha Holly Grace győzött volna, ő pedig meghátrálna. Holly Grace úgy nézett rá, mint egy féregre, amit épp most taposott el, aztán elsétált. Hank és Ritchie ugratni kezdték, ezért Dallie azzal hencegett, hogy Holly Grace gyakorlatilag könyörgött neki, és Holly Grace lenne a világon a legszerencsésebb, ha ő úgy döntene, hogy odaadja magát neki. De egész idő alatt, miközben beszélt, a gyomra kavargott, mintha elrontotta volna, és nem tudta elfelejteni azt a tehetetlen remegést, ami ártott Holly Grace puha rózsaszín szája szépségének. Aznap este azon kapta magát, hogy a Purity Drugs mögött lődörög, ahol Holly Grace a nagybátyjánál dolgozott iskola után. A bolt falának dőlt a vállával, csizmája sarkát belevájta a porba és arra gondolt, hogy Skeettel kellett volna találkoznia a gyakorlópályán és a hármas vassal való ütéseken dolgozni. Csakhogy pillanatnyilag egy fikarcnyit sem érdekelte a hármas vas. Nem érdekelte sem a golf, sem az, hogy kuncsaftokat szerezzen a countryklubnál, semmi, csak az, hogy visszaszerezze a becsületét Holly Grace Cohagan szemében. Pár méterre a feje fölé szellőzőrácsot szereltek a bolt falába. Időnként hangok ütötték meg a fülét a másik oldalon a raktárból – egy leejtett dobozé, Billy T.-é, ahogy a rendelést kiáltja, a telefon távoli csörgéséé. A zajok fokozatosan elcsendesültek, ahogy közeledett a záróra, s meghallotta Holly Grace hangját, mely olyan tiszta volt, hogy tudta, ott áll a rács alatt. – Menj, Billy T. Zárok. – Nem sietek, nyuszikám. Dallie előtt megjelent Billy T. fehér gyógyszerész köpenyben, pirospozsgás arccal és hatalmas, duzzadt orrával, amint fölényesen néz az óvszert vásárló középiskolásokra. Levett egy dobozzal a mögötte álló polcról, kitette a pultra, aztán ahogy macska játszik az egérrel, letakarta a kezével és azt mondta: – Ha megveszed, megmondalak anyádnak. – Billy T. Dallie-vel is megpróbálta, amikor először ment be a boltba. Dallie egyenesen a szemébe nézett, közölte, hogy megveszi és elmehet az anyjába. Erre Billy T. befogta a száját. Csak Könyvek

258

Susan Elizabeth Phillips

Holly Grace hangja szállt a szellőzőn át. – Akkor én hazamegyek, Billy T. Sokat kell tanulnom holnapra. – Fura volt a hangja, feszült és túlzottan udvarias. – Még nem, nyuszikám – felelte a nagybátyja mézesmázosan. – Egész héten korán itthagytál. Elöl már bezártunk. Gyere ide. – Nem, Billy T., nem… – Holly Grace hirtelen elhallgatott, mintha betapasztották volna a száját. Dallie kiegyenesedett a falnál, a szíve zakatolt. Egy nyögés félreérthetetlen hangját hallotta és behunyta a szemét. Jézus… ezért nem állt kötélnek Holly Grace egy végzős diáknak sem. A nagybátyjának tartogatta magát. A saját nagybátyjának. Éktelen haragra gerjedt. Anélkül, hogy bármi fogalma lett volna róla, mit fog csinálni, ha bent lesz, berontott a hátsó ajtón. A folyosó falát üres kartondobozok, papírtörlők és toalettpapírok zsákjai szegélyezték. Dallie pislogott, szoktatta a szemét a félhomályhoz. A raktár balra volt, az ajtó résnyire nyitva, hallotta Billy T. hangját. – Olyan szép vagy, Holly Grace. Igen… ó, igen… Dallie keze ökölbe szorult. Az ajtóhoz osont és benézett. Rosszul lett. Holly Grace kiterülve feküdt egy régi, szakadt kanapén, fehér Woolworth harisnyája a bokáján, Billy T. egyik keze a szoknyája alatt. Billy T. a kanapé mellett térdelt, szuszogott és fújtatott, mint egy öreg gőzmozdony, miközben egyszerre próbálta Holly Grace-ről levenni a harisnyát és tovább tapizni. Háttal volt az ajtónak, nem láthatta, hogy Dallie nézi őket. Holly Grace arccal az ajtó felé fordulva feküdt behunyt szemmel, mintha minden percét ki akarta volna élvezni Billy T. érintésének. Dallie nem tudta levenni róluk a szemét, és miközben nézte őket, minden romantikus ábránd, amit Holly Grace-szel kapcsolatban táplált, szertefoszlott. Billy T. megszabadult a harisnyától és Holly Grace blúzának gombjaival kezdett babrálni. Végül szétrántotta és feltolta a melltartóját. Dallie meglátta Holly Grace egyik mellét. Alakját eltakarta a melltartó abroncsa, de Dallie így is látta, hogy Csak Könyvek

259

Luxusmucus

kerek és telt, pont, ahogy képzelte, sötétbarna bimbóval, mely összeráncolódott. – Ó, Holly Grace – nyögte Billy T., még mindig a földön térdelve Holly Grace előtt. Felhajtotta a lány szoknyáját a derekára és a nadrágjánál kötözött. – Mondd, mennyire akarod. Mondd, hogy milyen jó vagyok. Dallie azt hitte, elhányja magát, de moccanni sem bírt. Nem tudta levenni a tekintetét arról a hosszú, kecses lábról, mely esetlenül széttárva hevert a kanapén. – Mondd – parancsolta Billy T. – Mondd, hogy mennyire vágysz rá, nyuszikám. Holly Grace nem nyitotta ki a szemét, nem szólt egy szót sem. Csak a régi kockás párnába fúrta a fejét a kanapén. Dallie érezte, hogy a hideg futkározik a hátán, borsódzik, mintha meglegyintette volna a halál szele. – Mondd! – szólt rá Billy T. ezúttal hangosabban. S ekkor hirtelen meglendítette az öklét és gyomorszájon vágta Holly Grace-t. Holly Grace elfojtott, szörnyű kiáltást hallatott, a teste görcsbe rándult. Dallie úgy érezte, mintha Jaycee ökle landolt volna a saját gyomrában, és eldurrant az agya. Megiramodott, testének minden idegszála pattanásig feszült. Billy T. egy hangot hallott és megfordult, mielőtt azonban mozdulni tudott volna, Dallie a betonpadlóra lökte. Billy T. felnézett rá, kövér arca eltorzult a hitetlenkedéstől, mint valami képregényhősnek. Dallie hátrahúzta a lábát és gyomron rúgta. – Te rohadék – zihált Billy T. és a gyomrát markolászva próbálta kimondani a szavakat. – Te szarházi rohadék… – Ne! – kiáltott fel Holly Grace, mikor Dallie ismét Billy T.-re vetette magát. Felugrott a kanapéról, Dallie-hez rohant és megragadta a karját. – Ne, ne csináld! – Arcát elcsúfította a félelem, miközben az ajtó felé próbálta húzni. – Nem érted – kiáltotta. – Csak elrontasz mindent. Dallie nagyon halkan beszélt hozzá. – Szedd össze ruháidat és menj ki a folyosóra, Holly Grace. Nekünk van egy kis megbeszélnivalónk Billy T.-vel. Csak Könyvek

260

Susan Elizabeth Phillips

– Ne… kérlek. – Menj. Holly Grace nem mozdult. Bár Dallie elképzelni sem tudta, mire vágyott volna jobban, mint hogy Holly Grace gyönyörű, megütközött arcát nézze, kényszerítette magát, hogy Billy T-hez forduljon. Billy T. ötven kilóval nehezebb volt nála, csupa háj, és Dallie úgy vélte, minden gond nélkül véresre tudja verni. Úgy tűnt, Billy T. is tudja ezt, mert apró disznószemét eltorzította a félelem, miközben a nadrágja cipzárjával vesződött és megpróbált feltápászkodni. – Vidd ki innen, Holly Grace – lihegte. – Vidd ki innen, vagy megkeserülöd. Holly Grace megragadta a karját és olyan erővel húzta, hogy Dallie csak nagy üggyel-bajjal tudta megőrizni az egyensúlyát. – Menj el, Dallie – könyörgött, hangja rémült zihálásokkal tört elő. – Kérlek… kérlek, menj el… Holly Grace mezítláb volt, a blúza kigombolva. Miközben Dallie lefejtette magáról a szorítását, sárga zúzódást fedezett fel a melle belső felén és a szája kiszáradt, mikor visszatért gyermekkori régi félelme. Kinyújtotta a kezét és félretolta Holly Grace blúzát a melléről, halk káromkodást mormolva, mikor meglátta a bőrét tönkretett horzsolások hálóját, régieket, halványulókat, újakat, frisseket. Holly Grace szeme elkerekedett és elkínzottá vált, könyörgővé, hogy ne mondjon semmit. De mikor Dallie belenézett, az esdeklés eltűnt és dac váltotta fel. Holly Grace összerántotta magán a blúzt és úgy nézett rá, mintha Dallie a naplójába kukkantott volna bele. Dallie hangja alig volt több suttogásnál. – Ő tette ezt veled? Holly Grace orrlyukai kitágultak. – Elestem. – Megnyalta a száját, és a dacosság eltűnt a szeméből, mikor idegesen a nagybátyjára pillantott. – Semmi… semmi baj, Dallie. Én és Billy T… minden rendben. Az arca hirtelen úgy tűnt, mintha összegyűrődne, és Dallie úgy érezte nyomorúsága terhét, mintha az ő vállát nyomta volna. Egy Csak Könyvek

261

Luxusmucus

lépést tett Holly Grace-től Billy T. felé, aki felállt, noha egy kicsit még mindig előregörnyedt, hordóhasát fogva. – Mit mondtál neki, mit csinálsz vele, ha elmondja? – kérdezte. – Mivel fenyegetted meg? – Nem a te dolgod – vicsorgott Billy T. és megpróbált az ajtó felé oldalazni. Dallie elállta az útját. – Mit mondott, mit csinál veled, Holly Grace? – Semmit. – A lány hangja tompa és érzéketlen volt. – Nem mondott semmit. – Egy hangot hallok és rád uszítom a serifet – rikácsolta Billy T. – Azt mondom, hogy betörtél a boltba. Mindenki tudja a városban, hogy egy züllött alak vagy, a te szavad lesz az enyémmel szemben. – Valóban? Dallie minden figyelmeztetés nélkül felkapott egy TÖRÉKENY feliratú kartondobozt és teljes erőből a falhoz vágta Billy T. feje mellett. Üvegcsörömpölés visszhangzott a raktárban. Holly Gracenek elakadt a lélegzete, Billy T. káromkodott. – Mit mondott, mit csinál veled, Holly Grace? – kérdezte Dallie újra. – Nem… nem tudom. Semmit. Újabb dobozt vágott a falhoz. Billy T. dühösen felordított, de túl gyáva volt ahhoz, hogy szembeszálljon Dallie fiatalos erejével. – Hagyd abba! – sikította. – Azonnal hagyd abba? – Izzadtság ütközött ki az egész arcán, a hangja visítássá vékonyodott a tehetetlen dühtől. – Hagyd abba, hallod! Dallie szerette volna belemártani az öklét abba a puha gyomorba, addig verni Billy T.-t, amíg semmi nem marad belőle, de valami visszatartotta. Valami azt súgta, a legjobban azzal tud segíteni Holly Grace-nek, ha megtöri a titoktartási kötelezettséget, aminek a fogságában Billy T. tartotta. Felkapott egy újabb kartondobozt és könnyedén egyensúlyozta a kezében. – Én ráérek egész este, Billy T., összetörhetem az egész Csak Könyvek

262

Susan Elizabeth Phillips

raktárkészletedet. – Hozzávágta a dobozt a falhoz. Az szétszakadt, tucatnyi üveg széttörött, a levegő alkohol szúrós szagával telt meg. Holly Grace-t túl sokáig rángatták dróton, és ő volt az első, aki megtört. – Hagyd abba, Dallie! Elég! Megmondom, de utána meg kell ígérned, hogy elmész. Ígérd meg! – Megígérem – hazudta. – Az… az anyám. – Holly Grace arca könyörgött, hogy értse meg. – Elküldi az anyámat, ha bármit mondok! Meg is teszi. Te nem ismered. Dallie látta párszor Winona Cohagant a városban, Blanche DuBois-ra emlékeztette, egy szereplőre azon könyvek egyikéből, amit Miss Chandlertől kapott nyári olvasmányként. A bizonytalan és üdeségét vesztett Winona a szemét rebegtette, ha beszélt valakivel, elejtette, ami a kezében volt, elfelejtette az emberek nevét, és alapvetően úgy viselkedett, mint egy komplett idióta. Tudta, hogy Billy T. nyomorék feleségének a húga, és hallotta, hogy ő viseli gondját Mrs. Dentonnak, amíg Billy T. dolgozik. Holly Grace folytatta, ömlött belőle a szó. Mint víz a gátból, melyet végre áttört, nem volt megállás. – Billy T. azt mondja, hogy anyámnak nincs ki mind a négy kereke, de ez nem igaz. Csak egy kicsit szeleburdi. De ha nem teszem, amit mondd, elküldi és elmegyógyintézetbe záratja. Ha az ember egyszer oda bekerül, nem szabadul. Nem érted? Nem engedhetem, hogy ezt tegye anyával. Szükségem van rá. Dallie gyűlölte látni azt a tehetetlenséget, ami Holly Grace szemében ült, és újabb kartondobozt vágott a falhoz, hisz maga is még csak tizenhét volt, és nem tudta, hogyan űzhetné el ezt a tekintetet. De rájött, hogy a pusztítással nem ér el semmit, ezért rákiáltott. – Ne légy ilyen marha, Holly Grace! Nem fogja elküldeni anyádat. Nem fog csinálni semmit, mert ha igen, puszta kézzel ölöm meg. Holly Grace már nem úgy nézett, mint egy kivert kutya, de Dallie látta rajta, hogy Billy T. túl régóta erőszakoskodott vele és még nem hitt neki. Utat tört magának a romhalmazban és megragadta Billy T.Csak Könyvek

263

Luxusmucus

t fehér gyógyszerészköpenyének gallérjánál fogva. Billy T. nyüszített és felemelte a kezét, hogy védje a fejét. Dallie megrázta. – Nem nyúlsz hozzá többet, Billy T., egy ujjal sem! – Nem! – dadogta a férfi. – Nem, nem nyúlok hozzá. Engedj el! Mondd neki, hogy engedjen el, Holly Grace! – Ugye tudod, hogy ha még egyszer hozzáérsz, eljövök és kicsinállak? – Igen… – Tudod, hogy megöllek, ha még egyszer hozzányúlsz. – Tudom! Kérlek… Dallie megtette, amit azóta szeretett volna, amióta benézett a raktárba. Ököllel Billy T. kövér disznóarcába vágott. Aztán még féltucatszor, amíg annyi vért nem látott, amitől jobban érezte magát. Abbahagyta, mielőtt Billy T elvesztette volna az eszméletét, és egészen közel hajolt az arcához. – Menj csak és hívd a rendőrséget, Billy T. Menj csak és tartóztass le, mert amíg a cellámban ülök a serif irodájában, elmondom, miféle mocskos játékot űzöl itt. Minden zsarunak elmondom, akivel találkozom, minden jótétlélek ügyvédnek. Elmondom a takarítóknak, akik a cellámat söprik, a rendőrtisztnek, aki az ügyemet vizsgálja. Futótűzként fog elterjedni a hír. Az emberek úgy fognak tenni, mintha nem hinnék el, de valahányszor rád néznek, meg fog fordulni a fejükben, hogy vajon igaz-e. Billy T. nem szólt semmit. Csak feküdt ott szűkölve, vaskos kezével igyekezvén egyben tartani vérző arcát. – Gyere, Holly Grace. Beszélnünk kell valakivel. – Dallie összeszedte a lány cipőjét és harisnyáját, gyengéden megfogta a karját és kivezette a raktárból. Ha azt várta, hogy Holly Grace hálás lesz, hamar csalódnia kellett. Amikor meghallotta, mit akar Dallie, ordítozni kezdett vele. – Megígérted, te hazug! Megígérted, hogy nem fogod elmondani senkinek. Dallie nem szólt, nem próbálta elmagyarázni, mert látta a félelmet Holly Grace szemében, és gondolta, hogy a helyében ő is félne. Csak Könyvek

264

Susan Elizabeth Phillips

Winona Cohagan a kezét tördelte habos rózsaszín kötényének fodrai között, miközben Billy T. házának nappalijában ült és Dallie-t hallgatta. Holly Grace a lépcsőnél állt, a szája fehér volt és keskeny, mintha meg akart volna halni a szégyentől. Dallie most jött csak rá, hogy egyszer sem sírt. Attól a pillanattól fogva, hogy berontott a raktárba, Holly Grace szeme száraz és sebzett maradt. Winona nem vesztegette az időt arra, hogy keresztkérdéseket tegyen fel bármelyiküknek is, amiből Dallie arra következtetett, hogy a lelke mélyén sejtette, hogy Billy T. egy perverz. A néma gyötrelem a tekintetében azonban elárulta, arról fogalma sem volt, hogy az ő lánya a férfi áldozata. Az is azonnal kiderült a számára, hogy Winona imádja Holly Grace-t, és nem fogja engedni, hogy bárki is bántsa, kerüljön, amibe kerül. Amikor végül a bejárati ajtó felé indult, hogy elmenjen, rájött, hogy Winona minden szeleburdisága ellenére azt fogja tenni, ami helyes. Holly Grace nem nézett rá és nem mondott köszönetet. Pár napig nem ment iskolába. Dallie Skeettel és Miss Sybillel látogatást tett záróra után a Purity Drugsba. Hagyták, hogy többnyire Miss Sybil beszéljen és mire végzett, Billy T.–nek leesett, hogy nem maradhat tovább Wynette-ben. Amikor Holly Grace visszatért az iskolába, átnézett Dallie-n, mintha nem is létezne. Dallie nem akarta, hogy Holly Grace megtudja, mennyire bántja felfuvalkodott viselkedése, ezért a legjobb barátnőjével flörtölt, és gondoskodott róla, hogy mindig csinos lányok vegyék körül, ha úgy gondolta, hogy összefuthat vele. Nem vált be, ahogy remélte, mert valahányszor találkoztak, Holly Grace egy gazdag előkészítős fiúval lógott. Néha mégis az volt az érzése, hogy elkap egy szomorú villanást Holly Grace szemében, így végül zsebre tette a büszkeségét, odament hozzá és megkérdezte, hogy elmenne-e vele az iskolai bálba. Úgy hívta meg, mintha nem érdekelné, hogy Holly Grace igent mond-e vagy nemet, mintha hatalmas szívességet tenne neki azzal, hogy egyáltalán megfordul a fejében, hogy elvigye. Úgy akarta intézni, hogy ha Holly Grace Csak Könyvek

265

Luxusmucus

kikosarazza, ne gondolja, hogy őt egy cseppet is érdekli, és csak azért hívja el, mert nincs jobb dolga. Holly Grace igent mondott.

Csak Könyvek

266

Susan Elizabeth Phillips

18

H

Olly Grace felnézett a kandallópárkányon lévő órára, és halkan káromkodott. Dallie késett, mint mindig. Dallie tudja, hogy két nap múlva elutazik New Yorkba, és egy ideig nem fogják látni egymást. Nem tudna csak egyszer pontos lenni? Azon gondolkodott, nem ment-e el az angol lány után. Rá vallana, ha szó nélkül lelépne. Barackszínű csónaknyakú selyemblúzt vett fel aznap estére, amit vadiúj streccsfarmerbe dugott. Szűk csőszára volt, aminek a hosszát tíz centis sarkú cipővel hangsúlyozta. Soha nem viselt ékszert, mert úgy érezte, szőke hajkoronája közelébe fülbevalót és nyakláncot tenni eklatáns példája lenne a szép felesleges túldíszítésének. – Holly Grace, drágám – jegyezte meg Winona a foteljából a nappali másik végében. – Láttad valahol a keresztrejtvénykönyvemet? Ide tettem, de nem találom. Holly Grace kivette a könyvet az esti újság alól és leült a fotel karfájára, hogy segítsen a skandináv rejtvényben. Nem mintha az anyjának szüksége lett volna segítségre, ahogy a rejtvénykönyvet sem veszítette el igazán, de Holly Grace nem irigyelte tőle a figyelmet, amit kívánt. Miközben együtt fejtették a rejtvényt, átölelte Winona vállát és előrehajolt, hogy anyja fakószőke tincseire hajtsa a Csak Könyvek

267

Luxusmucus

fejét, beszívva a Breck sampon és az Aqua Net hajlakk gyenge illatát. A konyhában Ed Graylock, aki három éve Winona férje, egy törött kenyérpirítót bütykölt, és közben a You Are So Beautifult énekelte a rádióval. Hangja el-elhalt a magasabb dallamoknál, de felerősödött, mihelyt Joe Cocker visszatért a tartományába. Holly Grace érezte, hogy majd szétfeszíti a szeretet a szívét irántuk – Ed Graylock iránt, aki végre megadta Winonának azt a boldogságot, amit megérdemelt, és az ő csinos, szeleburdi anyja iránt. A kandalló órája hetet ütött. Megadva magát a meghatározhatatlan nosztalgiának, ami egész nap gyötörte, felállt és megcsípte Winona arcát. – Ha Dallie egyszer ideér, mondd meg neki, hogy a sulinál vagyok. Ne várjon; valószínűleg késni fogok. – Fogta a táskáját és a bejárati ajtó felé indult, odakiáltva Ednek, hogy másnapra meg fogja hívni reggelire Dallie-t. A középiskola zárva volt, de addig dörömbölt az ajtón, amíg a gondnok be nem engedte. Sarka kopogott a betonrámpán, ami a hátsó folyosóra vezetett, s amikor a régi szag megcsapta az orrát, léptei mintha a „R-E-S-P-E-C-T” ritmusát dobolták volna és a soul királynője üvöltött volna a fülében. Dúdolni kezdte halkan a dalt, de mielőtt felocsúdott volna, már a Walk Away Renée-t énekelgette, befordulva a sarkon a tornateremhez pedig a Young Rascals kezdett rá a Good Lovin-ra, és megint 1966 volt… Alig szólt három szónál többet Dallie Beaudine-hoz, amióta a fiú érte ment, hogy elvigye egy focimeccsre egy burgundi vörös 1964-es Cadillac El Doradóval, amiről egészen biztosan tudta, hogy nem az övé. Mély velúrülései, elektromos ablakai voltak és egy AM/FM sztereó rádió azt bömbölte Good Love… Szerette volna megkérdezni, honnan van a kocsi, de nem akart ő lenni az, aki beszélgetést kezdeményez. Hátradőlt a velúrülésen, keresztbe rakta a lábát és próbált úgy tenni, mintha mindig El Doradókkal utazna, mintha az El Doradókat csak azért találták volna ki, hogy őt furikázzák. De nehéz volt ilyet színlelni, amikor olyan ideges volt és korgott a gyomra, mert csak Csak Könyvek

268

Susan Elizabeth Phillips

egy doboz Campbell csirkehúslevest tudott enni vacsorára. Nem mintha bánta volna. Winona ennél bonyolultabbat nem tudott főzni az illegális rezsón, amit abban a kis hátsó szobában tartottak, amit Agnes Claytontól béreltek ki aznap, amikor elhagyták Billy T. házát. Előttük a horizonton az éjszakai égbolt fényfoltoktól ragyogott. Wynette büszke volt rá, hogy a megye egyetlen olyan középiskolája, amelynek kivilágított stadionja van. Péntek esténként mindenki odahajtott a környező városokból, hogy a saját iskolai mérkőzése után megnézze a Wynette-meccset. Mivel ma öregfiúk rangadó volt, és a Wynette Broncos a tavalyi területi bajnokkal játszott, a tömeg nagyobb volt, mint általában. Dallie több utcányira parkolta le az El Doradót a stadiontól. Hallgatott, miközben a járdán mentek, amikor azonban az iskolához értek, vadiújnak látszó tengerészkék dzsekije zsebébe dugta a kezét és kivett egy doboz Marlborót. – Cigarettát? – Nem dohányzom. – Holly Grace hangja élesen elítélő volt, akár Miss Chandleré, amikor a kettős tagadásról beszélt. Azt kívánta, bárcsak újrakezdhetné a mondatot, valahogy így: „Persze, Dallie, szívesen elszívok egyet. Gyújtsd meg nekem.” Észrevette pár barátját, miközben a parkoló felé mentek, és bólintott az egyik fiúnak, akit kikosarazott, mikor az randevúra hívta egyik este. Látta, hogy a lányok új gyapjúszoknyát vagy A-vonalú ruhát viselnek, amit kifejezetten az alkalomra vásároltak, alacsony, szögletes sarkú félcipővel, széles, félselyem masnival az orrán. Rajta az a fekete kordbársony szoknya volt, amit első éves kora óta hordott az iskolába egyszer egy héten, és kockás vászonblúz. Feltűnt neki az is, hogy minden más fiú fogta a lány kezét, akivel randizott, csak Dallie süllyesztette a kezét a nadrágja zsebébe. De nem sokáig, gondolta keserűen. Mielőtt vége az estének, ez a kéz ott lesz rajta mindenhol. Csatlakoztak a parkolón keresztül a stadion felé igyekvő tömeghez. Miért egyezett bele, hogy eljöjjön vele? Miért mondott igent, amikor tudta, mit akar tőle – egy Dallie Beaudine hírű fiú, aki látta, amit látott. Csak Könyvek

269

Luxusmucus

Közeledtek az asztalhoz, ahol a buzdító klub hatalmas sárga krizantémokat árult, vörösesbarna és fehér szalagokon lógó kis arany futballabdákkal. Dallie odafordult hozzá és kelletlenül megkérdezte: – Kérsz egy virágot? – Nem, kösz. – A hangja visszhangzott a fülében, távolian és gőgösen. Dallie olyan hirtelen állt meg, hogy a mögötte jövő fiú nekiütközött. – Azt hiszed, nem engedhetem meg? – acsarkodott rá halkan. – Azt hiszed, nincs annyi pénzem, hogy vegyek neked egy szaros háromdolláros virágot? – Elővett egy régi barna tárcát, és ledobott egy ötdolláros bankjegyet az asztalra. – Egyet kérek – mondta Mrs. Goodnak, a buzdító klub elnökének. – Tartsa meg az aprót. – Holly Grace kezébe nyomta a krizantémot. Két sárga szirom a lány blúzának mandzsettájára hullott. Valami elszakadt Holly Grace-ben. Dallie-hez vágta a virágot, és dühös suttogással viszonozta a támadást. – Miért nem tűzöd fel? Azért vetted, nem? Hogy már most megtapizhass, és ne kelljen várnod a táncig! Rémülten elhallgatott, amiért így kifakadt, és üres tenyerébe vájta a körmeit. Azon kapta magát, hogy némán imádkozik, Dallie értse meg, mit érez, és úgy nézzen rá, ahogy a többi lányra, amikor azok olvadoznak, mondja, hogy sajnálja és nem a szex miatt hívta randira. Mondja, hogy kedveli, amennyire ő kedvelte Dallie-t és nem hibáztatja azért, amit Billy T. tett vele. – Nekem nem kell ez a szar! – Dallie kiütötte a virágot a kezéből, hátat fordított a stadionnak, otthagyta, és dühösen elviharzott az utca felé. Holly Grace lenézett a kavicsokon heverő virágra, a porban kígyózó szalagokra. Miközben letérdelt, hogy felvegye, Joanie Bradlow suhant el mellette karamellszínű melegítőben és sötétbarna Capezio tornacipőben. Joanie a tanév első hónapjában gyakorlatilag rávetette magát Dallie-re. Holly Grace hallotta, ahogy a mosdóban röhögésél: „Tudom, hogy rossz társaságba keveredett, de olyan Csak Könyvek

270

Susan Elizabeth Phillips

jóképű. Spanyolon leejtettem a ceruzámat, ő felvette, és azt hittem, menten elájulok!” A kín kemény, feszes gombóccá formálódott benne, ahogy ott állt egyedül, kezében szorongatva a bepiszkolódott krizantémot, miközben a tömeg a stadion felé tolakodott. Néhány osztálytársa odaköszönt neki, ő pedig ragyogó mosolyt villantott rájuk és vidáman intett, mintha a párja csak egy percre hagyta volna ott, hogy kimenjen a mosdóba, és ő várt volna, hogy bármelyik pillanatban visszajöjjön. Régi kordbársony szoknyája, mint egy ólomfüggöny lógott a csípőjén, és hiába tudta, hogy ő a legszebb lány a végzősök között, nem érezte magát jobban. Mi haszna abból, hogy szép, ha nincsenek szép ruhái, és a városban mindenki tudja, hogy az anyja tegnap egész délután a megyei szociális hivatalnál ült egy fapadon? Tudta, hogy nem állhat ott ezzel a bárgyú mosollyal az arcán, de a tribünre sem mehet be egyedül egy öregfiúk-mérkőzésre. Haza sem indulhat Agnes Clayton vendégházához, amíg mindenki le nem ült. Amikor senki nem látta, befordult az épület sarkán és besurrant a fémkereskedés melletti ajtón. A tornaterem elhagyatott volt. A dróthálós mennyezeti lámpák csíkos árnyékokat vetettek a vörösesbarna és fehér kreppszalagok baldachinján át, melyek kíváncsian lógtak a koszorúgerendákról, várva, hogy kezdődjék a tánc. Belépett. A dekoráció ellenére a szag ugyanaz volt, mint mindig – tornaórák és kosárlabda-mérkőzések, por és régi tornacipők évtizedes szaga. Szerette a tornaórákat. Ő volt az egyik legjobb atléta az iskolában, az első, akit a csapatba választottak. Szerette a tornát. Mindenki egyforma ruhában volt. Harcias hang riasztotta fel. – Hazavigyelek, azt akarod? Megpördült és látta, hogy Dallie áll a tornaterem ajtajában, a főoszlopnak támaszkodva. Hosszú karja mereven lógott maga mellett, arcán mogorva kifejezés ült. Holly Grace észrevette, hogy a nadrágja túl rövid és majd három centi kilátszik fekete zoknijából. A kinőtt nadrágtól valahogy jobban érezte magát. – Te azt akarod? Dallie egyik lábáról a másikra állt. – Te akarod? Csak Könyvek

271

Luxusmucus

– Nem tudom. Talán. Azt hiszem. – Ha azt akarod, hogy hazavigyelek, csak szólj. Holly Grace lenézett a kezére, a krizantém piszkosfehér szalagja az ujjaira tekeredett. – Miért hívtál el? Dallie nem válaszolt, így Holly Grace felemelte a fejét és ránézett. Dallie vállat vont. – Igen – mondta Holly Grace gyorsan. – Hazavihetsz. – Miért mondtad, hogy eljössz? Holly Grace vállat vont. Dallie a cipője orrát bámulta. Pillanatnyi szünet után olyan halkan szólalt meg, hogy Holly Grace alig hallotta. – Sajnálom a múltkorit. – Mire gondolsz? – Ritchie-vel és Hankkel. – Ó. – Tudom, hogy nem igaz rólad meg a fiúkról. – Nem. – Tudom. Felidegesítettél. Holly Grace-ben reménysugár lobbant. – Nem érdekes. – De. Nem kellett volna azt mondanom, amit mondtam. Nem kellett volna úgy megfognom a lábadat. Csak felidegesítettél. – Nem akartalak… felidegesíteni. Ijesztő tudsz lenni. Dallie felkapta a fejét, és egész este most először tűnt elégedettnek. – Tényleg? Holly Grace nem tudta visszafojtani a mosolyát. – Ne légy rá büszke. Annyira nem vagy ijesztő. Dallie is mosolygott, és az arca olyan szép lett, hogy Holly Gracenek kiszáradt a szája. Így nézték egymást egy ideig, aztán Holly Grace-nek eszébe jutott Billy T., hogy mit látott Dallie és mit várhat tőle. Kérészéletű boldogsága véget ért. A tribün első sorához sétált és leült a padra. – Tudom, mit gondolsz, de nem úgy van. Én… nem tehetek arról, amit Billy T. csinált. Csak Könyvek

272

Susan Elizabeth Phillips

Dallie úgy nézett rá, mintha szarvakat növesztett volna. – Tudom. Azt hitted, hogy én úgy gondoltam, élvezed? Holly Grace hadarni kezdett. – Csak te úgy állítottad be, mintha olyan könnyű lett volna leállítani. Szóltál pár szót anyának, és kész. De nekem nem volt könnyű. Féltem. Bántott és féltem, hogy anyát is így bántaná, mielőtt elküldi. Billy T. azt mondta, senki nem hinne nekem, ha elárulnám, anya pedig meggyűlölne. Dallie odament és leült mellé. Holly Grace látta, hol koptatta ki a lábujja papucscipőjének orrát, és próbálta Dallie eltűntetni cipőpasztával. Azon gondolkodott, vajon Dallie is éppannyira gyűlölt-e szegénynek lenni, mint ő, és a szegénység ugyanazzal a tehetetlenség érzettel töltötte-e el őt is. Dallie megköszörülte a torkát. – Miért mondtad azt rólam a virágkitűzéssel kapcsolatban? A tapizásról? Azt hiszed, ilyen vagyok, mert a múltkor úgy beszéltem Hank és Ritchie előtt? – Nem egészen. – Akkor miért? – Úgy gondoltam, hogy talán… azok után, amiket Billy T.-től láttál, azt várod… tudod… hogy lefeküdjek veled ma este. Dallie felkapta a fejét és méltatlankodó arcot vágott. – Akkor miért jöttél el velem? Ha azt hitted, hogy csak azt akarom tőled, mi a francért mondtad, hogy eljössz? – Mert valahol reménykedtem benne, hogy tévedek. Dallie felállt és ránézett. – Igen? Hát tévedtél. Vedd tudomásul, hogy pokolian tévedtél! Nem értem, mi ütött beléd. Te vagy a legcsinosabb lány a Wynette-i Középiskolában. Okos vagy. Tényleg nem jöttél rá arra, hogy azóta kedvellek, amióta együtt járunk angolra? – Honnan kellett volna tudnom, amikor mindig morcosan néztél rám? Dallie nem tudta állni a tekintetét. – Egyszerűen tudnod kellett volna, ennyi az egész.

Csak Könyvek

273

Luxusmucus

Nem beszéltek többet. Elhagyták az épületet és visszamentek a parkolón át a stadionhoz. Hatalmas ováció tört ki a lelátón és a hangosbemondó bejelentette: – Egy-null a Wynette javára. Dallie megfogta a kezét, és a magáéval együtt tengerészkék dzsekije zsebébe dugta. – Haragszol rám, amiért elkéstem? Holly Grace a tornaterem ajtaja felé pördült. A pillanat egy tört részéig megzavarodott, ahogy a főoszlopnak támaszkodó huszonhét éves Dallie-t nézte, immár magasabban és testesebben, sokkal vonzóbban, mint az a durcás tizenhét éves kölyök volt, akibe beleszeretett. Gyorsan magához tért. – Persze hogy haragszom. Ami azt illeti, épp most mondtam Bobby Fritchie-nek, hogy elmegyek vele vacsorázni, és nem várok rád tovább. Levette a táskáját a válláról és az ujjain himbálta. – Megtudtál valamit az angol kislányról? – Senki nem látta. Kétlem, hogy még Wynette-ben van. Miss Sybil odaadta neki a pénzt, amit küldtem, mostanra biztosan útban van Londonba. Holly Grace látta, hogy Dallie még mindig aggódik. – Azt hiszem, sokkal jobban érdekel, mint beismered. Bár meg kell mondanom az igazat, eltekintve attól a ténytől, hogy elképesztően szép, nem értem miért. – Más, ez minden. Mondok valamit. Még soha életemben nem volt dolgom olyan nővel, aki ennyire különbözött volna tőlem. Az ellentétek kezdetben vonzzák egymást, de nem tartanak össze. Holly Grace ránézett, szemében röpke szomorúsággal. – Néha azoknak sem sikerül, akik egyformák. Dallie odament hozzá azzal a lassú, szexis járással, amitől kocsonyássá váltak a csontjai. Dallie a karjába vonta, hogy táncoljanak, és a You’ve Lost That Lovin Feelint dúdolta a fülébe. Testük még a rögtönzött zenére is tökéletes összhangban mozgott, Csak Könyvek

274

Susan Elizabeth Phillips

mintha ezer éve együtt táncoltak volna. – A fenébe, magas vagy ilyen cipőkben – panaszkodott Dallie. – Idegesít, igaz? Hogy szemmagasságban kell rám nézned. – Ha Bobby idejön és meglát ebben a magas sarkúban az új kosárlabdapályán, csak magadra számíthatsz. – Még mindig nehéz elhinnem, hogy Bobby Fritchie lett a Wynette kosárlabdacsapatának az edzője. Emlékszem, ott vártalak a tanári ajtajában, amíg ti elzáráson voltatok. – Hazudsz, Holly Grace Beaudine. Soha életemben nem kaptam elzárást. Pofonokat annál inkább. – Elzárást is, és ezt te is tudod. Miss Sybil olyan ribilliót csapott, valahányszor egy tanár megütött, hogy belefáradtak a vele való csatározásba. – Te is másképp emlékszel, meg én is. – Dallie hozzásimította az arcát. – Most, hogy itt látlak, eszembe jut a diákbál. Életemben nem izzadtam annyit. Egész idő alatt, amíg táncoltunk, csak húzódoztam tőled, olyan hatással voltál rám. Csak arra tudtam gondolni, hogy kettesben legyünk az El Doradóban, amit kölcsönkértem, de tudtam, hogy ha kettesben is maradunk, akkor sem érinthetlek meg azok után, amiről beszéltünk. Ez volt életem legnyomorúságosabb éjszakája. – Amennyire én emlékszem, a te nyomorúságos éjszakáid nem sokáig tartottak. Én voltam a legkönnyebben kapható lány a megyében. Másra sem tudtam gondolni, csak hogy szexeljek veled. Annyira vágytam arra, hogy lemossam magamról Billy T. érintését, hogy a poklot megjártam volna érte… Holly Grace hanyatt feküdt a keskeny ágyon Dallie szegényes szobájában, szeme csukva volt, miközben Dallie belé hatolt az ujjával. Dallie sóhajtott, és Holly Grace combjához dörgölőzött. A farmer érdes volt Holly Grace meztelen lábán. Bugyija a linóleumpadlón hevert az ágy mellett a cipőjével együtt, de ettől eltekintve többé-kevésbé fel volt öltözve – fehér blúza kigombolva a Csak Könyvek

275

Luxusmucus

derekáig, melltartója kikapcsolva és félretolva, gyapjúszoknyája erkölcsösen fedve Dallie kezét mely a lába között kutakodott. – Kérlek… – suttogta Holly Grace. Dallie tenyeréhez homorított. Dallie lélegzete zihálva és fojtottan hangzott a fülében, csípője ritmikusan mozgott a combján. Holly Grace úgy vélte nem bírja tovább. Pettingeléseik az elmúlt két hónapban egyre szenvedélyesebbé váltak, míg végül semmi másra nem tudtak gondolni. Mégis türtőztették magukat. Holly Grace nem akarta, hogy Dallie azt higgye, túl könnyűvérű, Dallie pedig nem akarta, hogy Holly Grace azt higgye olyan, mint Billy T. Holly Grace hirtelen ökölbe szorította a kezét és lapockán vágta. Dallie elugrott, ajka nedves és durva volt a csóktól álla piros. – Ezt miért csináltad? – Mert nem bírom tovább! – kiáltotta. – Akarom! Tudom, hogy baj. Tudom, hogy nem kellene hagynom, de nem bírom tovább. Úgy érzem, meggyulladok. – Próbálta megértetni Dallie-vel. – Billy T. annyi hónapon át kényszerített. Annyi hónapon át bántott. Nincs jogom csak egyszer magam dönteni? – Dallie sokáig nézett rá, hogy lássa, komolyan gondolja-e. – Nem akarom, hogy gondolkodj… Szeretlek Holly Grace. Jobban szeretlek, mint bárkit eddig egész életemben. Akkor is szeretni foglak, ha nemet mondasz. Holly Grace felült, levetette a blúzát és letolta a melltartó pántját a válláról. – Belefáradtam, hogy nemet mondjak. Noha már mindenhol érintették egymást, rendszert csináltak belőle, hogy nagyrészt magukon hagyják a ruhát, így ez volt az első alkalom, hogy Dallie deréktól felfelé meztelenül látta. Ámulattal nézte, majd kinyújtotta a kezét és gyengéden végighúzta az ujját a mellén. – Olyan szép vagy, bébi – mondta elcsukló hangon. Mámor öntötte el az érzelmektől Dallie arcán, és rájött, hogy mindenét oda akarja adni ennek a fiúnak, amije csak van, amiért ilyen gyengéden bánik vele. Előrehajolt, beledugta hüvelykujját térdzoknijába és levetette. Aztán kigombolta a szoknyáját és átcsúsztatta a csípőjén. Dallie megszabadult a pólójától és a farmerjétől, majd letolta az alsónadrágját. Holly Grace itta sudár, Csak Könyvek

276

Susan Elizabeth Phillips

fiatal testének szépségét, miközben Dallie lefeküdt mellé és gyengéden az ujjaira tekerte a haját. Holly Grace felemelte a fejét a gyűrött párnáról, hogy megcsókolja és a szájába dugta a nyelvét. Dallie felnyögött és befogadta. Csókjuk egyre hevesebbé vált, míg végül nyögdécselve nem szívták egymás ajkát és nyelvét, hosszú lábuk egymásra fonódott, szőke hajuk nedvessé vált az izzadtságtól. – Nem akarlak teherbe ejteni – suttogta Dallie a szájába. – Csak… egy kicsit teszem be. De persze nem, és ez volt a legjobb, amit Holly Grace valaha érzett. Halk nyögés szakadt fel mélyen a torkából, ahogy elérte a beteljesülést, Dallie pedig gyorsan követte, Holly Grace karjaiban reszketve, mintha átütötte volna egy golyó. Az egész nem tartott egy percig. Mire leérettségiztek, már használtak óvszert, de addigra már Holly Grace terhes volt, és Dallie nem volt hajlandó segíteni neki pénzt gyűjteni az abortuszra. – Az abortusz bűn, amikor két ember szereti egymást – kiabálta ujjal mutogatva Holly Grace-re. Aztán ellágyult a hangja. – Tudom, hogy úgy terveztük, várunk, amíg elvégzem az egyetemet, de összeházasodunk most. Skeeten kívül te vagy az egyetlen jó dolog, ami történt velem az életben. – Most nem vállalhatok gyereket. Tizenhét vagyok! San Antonióba megyek munkát vállalni. Kezdeni akarok magammal valamit. Egy gyerek tönkretenné az egész életemet. – Hogy mondhatsz ilyet? Nem szeretsz, Holly Grace? – Dehogynem. De a szerelem nem mindig elég. Miközben a fájdalmat nézte Dallie szemében, a tehetetlenség régi érzése béklyózta meg. Rajta maradt az esküvő alatt is Leary lelkész sekrestyéjében. Dallie abbahagyta a dúdolást a refrén közepén, és megállt a hárompontos vonalnál. – Tényleg azt mondtad Bobby Fritchie-nek, hogy vele vacsorázol ma este?

Csak Könyvek

277

Luxusmucus

Holly Grace bonyolult dallamot adott elő, és pár ütemen át folytatta az éneket Dallie nélkül. – Nem egészen. De gondolkodtam rajta. Annyira bosszant, amikor késel. Dallie elengedte, és sokáig nézett rá. – Ha tényleg el akarsz válni, tudod, hogy benne vagyok. – Tudom. – Holly Grace a padhoz ment és leült, kinyújtotta maga elé hosszú lábát, apró karcolást ejtve Fritchie edző új parkettalakkján a cipője sarkával. – Mivel nem tervezem, hogy újra férjhez megyek, én elégedett vagyok a dolgok jelenlegi állásával. Dallie mosolygott és végigment a középvonalon, hogy leüljön mellé a padra. – Remélem, megtalálod a számításodat New Yorkban, bébi. Komolyan. Tudod, hogy semmit nem akarok jobban, mint hogy te boldog légy. – Tudom. Én szintén. Mesélni kezdett Winonáról és Edről, Miss Sybilről és azokról a dolgokról, amiket általában megvitattak, amikor együtt voltak Wynette-ben. Dallie csak fél füllel figyelt. A gondolatai két tinédzseren jártak, akiknek zaklatott múltjuk, gyerekük és egy fityingjük sem volt. Már rájött, hogy nem volt esélyük, de szerették egymást és derekasan küzdöttek… Skeet munkát vállalt egy építkezésen Austinban, hogy segítsen, amennyire tud, de nem szövetségi meló volt, így nem sokat fizetett. Dallie egy ácsnak dolgozott, amikor nem volt órán, vagy próbált plusz pénzt szerezni a golfpályán. Winonának is kellett küldeni, és soha nem volt elég. Dallie olyan régóta élt szegénységben, hogy nem zavarta túlságosan, Holly Grace-szel azonban más volt a helyzet. A tehetetlen, rémült tekintet a szemében egyenesen Dallie ereibe hatolt és megfagyott a vére. Olyan érzése támadt, hogy cserbenhagyja Holly Grace-t, és vitákat kezdett szítani – keserű veszekedéseket, amikben azzal vádolta Holly Grace-t, hogy nem veszi ki a részét. Nem tartja tisztán a házat, túl lusta, hogy főzzön egy finomat. Holly Grace azzal vágott vissza, hogy Dallie nem tartja el a családját, és Csak Könyvek

278

Susan Elizabeth Phillips

nem tágított attól, hogy hagyja abba a golfot és tanuljon inkább mérnöki tudományokat. – Nem akarok mérnök lenni – torkollta le Dallie egy különösen parázs vita alkalmával. Lecsapta a könyvét a karcos konyhaasztalra. – Irodalmat akarok tanulni és golfozni! Holly Grace hozzávágta a konyharuhát. – Ha annyira akarsz golfozni, miért herdálod a pénzt irodalomtanulásra? Dallie visszadobta a konyharuhát. – Soha senki nem végzett egyetemet a családomból. Én leszek az első. – Danny sírni kezdett apja dühös hangjára. Dallie felvette, a gyerek szőke fürtjeibe temette az arcát, és nem nézett Holly Grace-re. Hogy magyarázhatta volna el, hogy be akart bizonyítani valamit, amikor még maga sem tudta, hogy mit? Amennyire egyformák voltak sok szempontból, annyira mást akartak az élettől. Vitáik addig mélyültek, amíg egymás legsebezhetőbb pontjait nem kezdték támadni, aztán undorodtak maguktól, amiért megbántották a másikat. Skeet azt mondta, azért veszekednek, mert mind a ketten olyan fiatalok, hogy gyakorlatilag egymást nevelik Danny helyett. Igaz volt. – Szeretném, ha nem járkálnál állandóan azzal a durcás kifejezéssel az arcodon – mondta Holly Grace egy nap, miközben Clearasilt kent egy pattanásra, ami hébe-hóba még mindig kiütközött Dallie állán. – Nem érted, hogy az első lépés a férfivá válás útján az, ha nem teszel úgy, mintha az lennél? – Mit tudsz te a férfivá válásról? – felelte, majd átölelte Holly Grace derekát és az ölébe vonta. Szeretkeztek, de pár óra múlva azzal korholta Holly Grace-t, hogy görnyedten jár. – Csak azért nem húzod ki magad, mert azt hiszed, túl nagy a melled. – Nem – tiltakozott Holly Grace hevesen. – De igen, és ezt te is tudod. – Dallie felemelte az állát, hogy Holly Grace egyenesen a szemébe nézzen. – Mikor hagyod abba, hogy magadat okold azért, amit Billy T. tett veled? Csak Könyvek

279

Luxusmucus

Holly Grace végül megfogadta Dallie szavait, és elengedte a múltat. Sajnos nem minden szóváltás ért véget ilyen gyorsan. – Viselkedési problémáid vannak – okolta Dallie több napig tartó veszekedés végén, amit a pénzről folytattak. – Soha semmi nem elég jó neked. – Azt akarom, hogy legyek valaki! – vágott vissza Holly Grace. – Ide vagyok bezárva egy gyerekkel, amíg te egyetemre jársz. – Mihelyt végeztem, mehetsz. Megbeszéltük százszor. – Akkorra már túl késő lesz. Leéltem az életem felét. A házasságuk amúgy is ingatag volt, aztán meghalt Danny. Dallie lelkiismeret-furdalása Danny halála után olyan volt, mint egy gyorsan terjedő rák. Azonnal elköltöztek a házból, ahol történt, de Dallie éjszakáról éjszakára a csatornafedélről álmodott. Látta a törött zsanért, az öreg fagarázs felé indult a szerszámaiért, hogy megjavítsa. De soha nem ért oda. Wynette-ben találta magát vagy a lakókocsi mellett Houston külterületén, ahol gyerekkorában felnőtt. Tudta, hogy vissza kell mennie a csatornafedélhez és megjavítani a forgópántot, de valami mindig megállította. Izzadtságban fürödve ébredt, a lepedő rátekeredett. Néha Holly Grace már ébren volt, remegett a válla, arcát a párnába temette, hogy elnyomja a sírás hangjait. Holly Grace soha nem sírt semmiért, amióta ismerte. Akkor sem, amikor Billy T. ököllel gyomorszájon vágta; akkor sem, amikor félt, mert még kölykök voltak és nem volt pénzük; Danny temetésén sem, ahol úgy ült, mintha kőből lett volna, Dallie pedig sírt, mint egy gyerek. De most, hogy Holly Grace sírt, tudta, hogy ez a legszörnyűbb hang, amit valaha hallott. A bűntudata betegség volt, belülről rágta. Valahányszor behunyta a szemét, Dannyt látta, ahogy fut felé pufók lábain, farmer kezeslábasának egyik pántja lecsúszik a válláról, világosszőke tincsei lángolnak a napfényben. Látta csodálkozástól elkerekedett szemét és hosszú szempilláit, miközben aludt. Hallotta visító nevetését, eszébe jutott, hogyan szopta az ujját, amikor fáradt volt. Gondolatban látta Dannyt, aztán meghallotta, hogy Holly Grace sír, és ahogy rengett a Csak Könyvek

280

Susan Elizabeth Phillips

válla tehetetlenül, a bűntudat addig nőtt benne, amíg végül úgy érezte, legszívesebben meghalna Dannyvel együtt. Holly Grace végül megmondta, hogy elhagyja, még mindig szereti, de kapott egy értékesítői állást egy sportfelszereléseket áruló cégnél, és reggel Fort Worthbe utazik. Dallie aznap este ismét Holly Grace elfojtott zokogására ébredt. Egy ideig nyitott szemmel feküdt, aztán kirántotta Holly Grace-t a párnák közül és pofon vágta. Megütötte egyszer, majd még egyszer. Aztán felhúzta a nadrágját és kirohant a házból, hogy az elkövetkezendő években Holly Grace Beaudine úgy emlékezzen rá, mint egy gazemberre, aki veri őt, ne pedig holmi ostoba kölyökre, aki megríkatja, mert megölte a gyerekét. Miután Holly Grace elment, hónapokon át olyan részeg volt, hogy nem tudott golfozni, noha készülnie kellett volna a profi bajnokság kvalifikációjára. Skeet végül felhívta Holly Grace-t, ő pedig eljött meglátogatni. – Hosszú ideje most először vagyok boldog – mondta Holly Grace. – Miért nem tudsz te is boldog lenni? Évekbe tellett, mire megtanulták újfajta módon szeretni egymást. Először visszabújtak az ágyba, hogy rájöjjenek, elölről kezdődnek a régi viták. Néha megpróbáltak együtt élni pár hónapig, de más-mást akartak az élettől, és soha nem működött. Amikor először látta Holly Grace-t másik férfival, Dallie meg akarta ölni. De megakadt a szeme egy csinos kis titkárnőn, és megzabolázta az öklét. Évek óta beszéltek válásról, de egyikük sem lépett. Dallie-nek Skeet jelentett mindent. Holly Grace teljes szívéből szerette Winonát. De ők ketten voltak egy család, és akiknek olyan hányattatott gyermekkoruk volt, mint nekik, nem könnyen adtak fel egy családot.

Csak Könyvek

281

Luxusmucus

HÁNYATTATOTT SORS

Csak Könyvek

282

Susan Elizabeth Phillips

19

A

zömök, fehér, téglalap alakú betonépület oldalánál négy koszos autó parkolt egy szemeteskonténer mellett. Mögötte lelakatolt sufni állt, melyen túl ötvenlábnyira magasodott az a vékony fém rádióantenna, amely felé Francesca immár két órája közeledett. Amíg Bestia előreszaladt, hogy felfedezze a terepet, Francesca elcsigázottan mászta meg a bejárati ajtó előtti két lépcsőfokot. Az üveg majdnem opálos volt a portól, számtalan ujjlenyomat borította. Bal oldala nagy részét a Sulphur City Kereskedelmi Kamara, a United Way és néhány tv-társaság cégtáblája foglalta el, míg középen a KDSC aranybetűs felirata díszelgett. A C betű alsó fele hiányzott, így akár G is lehetett volna, de Francesca tudta, hogy nem az, mert látta az út végén lévő postaládán, mikor befordult. Megnézhette volna magát az ajtó üvegében, de nem fáradt vele. Helyette kézfejével hátrasimította homlokába hulló izzadt hajtincseit, és amennyire csak tudta, leporolta a farmerját. A karján lévő véres karcolások ellen nem tudott mit tenni, ezért aztán ezekkel nem is Csak Könyvek

283

Luxusmucus

foglalkozott. Korábbi eufóriás jókedve alábbhagyott, kimerültség és szörnyű rettegés maradt utána. Kinyitotta a bejárati ajtót és egy fogadótérben találta magát, ahol alig volt talpalatnyi hely a hat bezsúfolt rendetlen íróasztal, legalább ugyanannyi óra, faliújságok, naptárak, poszterek és a falra megsárgult, szamárfüles ragasztószalaggal felerősített rajzok gyűjteménye folytán. Baloldalt egy barna és arany csíkozású modern dán kanapé állott, középső párnáját kiülték használói. A helyiségnek csupán egyetlen ablaka volt, egy hatalmas, stúdióra néző, ahol fejhallgatót viselő műsorvezető ült egy mikrofon előtt. Hangját fali hangszóró továbbította az irodába, a hangerőt lehalkították. Gömbölyded, vörös hajú, mókusszerű nő nézett fel Francescára a helyiség egyetlen foglalt íróasztala mögül. – Segíthetek? Francesca megköszörülte a torkát, tekintete a nő füléből lelógó aranykereszt fülbevalóról műszálas blúzára, majd a csuklója melletti fekete telefonra vándorolt. Egyetlen hívás Wynette-be, és sürgető gondja megoldódott. Lesz mit ennie, váltásruhája, tető a feje felett. De az ötlet, hogy Dallie-hez szaladjon segítségért, már elvesztette vonzerejét. Kimerült volt és félt, de valami visszafordíthatatlanul megváltozott benne azon az elhagyatott poros úton. Elege lett abból, hogy gyönyörű mimóza legyen, akit minden kósza szellő elsöpör. Lesz, ami lesz, saját maga akarta irányítani az életét. – Az illetékessel szeretnék beszélni – mondta a mókusnak. Megfontoltan beszélt, mindent elkövetve, hogy olyan profi benyomását keltse, aki érti a dolgát, ne pedig egy ágról szakadt koldusét, akinek koszos az arca, koszos a lába és egy lyukas garas sincs a zsebében. Megviselt külseje és felsőosztálybeli brit akcentusa nyilvánvalóan felkeltette a nő érdeklődését. – Katie Cathcart irodavezető vagyok. Elmondaná, mi járatban van? Vajon egy irodavezető tud neki segíteni? Fogalma sem volt, de úgy döntött, jobban jár egy szamárlétra legfelső fokán ülővel. Barátságosan, de határozottan válaszolt. – Magánügy. Csak Könyvek

284

Susan Elizabeth Phillips

A nő egy ideig tétovázott, aztán felállt, és bement a mögötte lévő irodába. Pár pillanat múlva visszatért. – Ha nem tart túl sokáig, Miss Padgett tudja önt fogadni. Ő a programigazgató. Francesca idegessége kvantumugrást hajtott végre. Miért kell egy programigazgatónak nőnek lennie? Egy férfinál legalább ötven százalék esélye lenne. Aztán emlékeztette magát, hogy most tiszta lappal indulhat – egy új Francesca, aki nem a régi önmaga elcsépelt öreg trükkjeivel próbál meg érvényesülni az életben. Kihúzta magát és belépett a programigazgató irodájába. Az íróasztalon álló arany névtábla szerint CLARE PADGETT színe elé járult, mely egy kevésbé elegáns nő elegáns neve volt. A negyvenes évei elején járó programigazgató férfias vonásait, szögletes állát pusztán némi vörös rúzsmaradvány enyhítette. Őszülő barna haja közepes hosszú, töredezett végű volt. Lerítt róla, hogy samponnál nagyobb figyelmet nem szokott kapni. Jobb kezének mutató és középső ujja között úgy tartotta a cigarettát, mint egy férfi, és mikor a szájához emelte, nem annyira beszívta, mint inkább lenyelte a füstöt. – Miről van szó? – kérdezte Clare váratlanul. Hivatásos műsorvezetői, öblös, zengő hangon beszélt, de barátságosság legkisebb jele nélkül. Az íróasztal mögötti hangszóróból a helyi híreket olvasó műsorvezető halk hangja hallatszott. Bár nem kínálták hellyel, Francesca leült a helyiség egyetlen egyenes hátú székébe, egy pillanat alatt átlátva, hogy Clare Padgett nem az a fajta ember, aki tisztelni tudja azt, akin átléphet. Miközben megmondta a nevét, kiült a szék szélére. – Elnézést, hogy előzetes egyeztetés nélkül jelentem meg, de állás után érdeklődőm. – Hangja inkább puhatolózó, mintsem magabiztos volt. Mi történt azzal a gőggel, mely parfümfelhőként lengte körül? Clare Padgett, miután futtában végigmérte Francesca külsejét, figyelmét újra a papírmunkájára fordította. – Nincs felvétel. Francesca nem is várt mást, mégis úgy érezte, mintha kiszorult volna a tüdejéből a levegő. A texasi horizontig nyúló kacskaringós, Csak Könyvek

285

Luxusmucus

poros útra gondolt. A szája kiszáradt, nyelve mintha megdagadt volna a szájában. – Teljesen biztos benne, hogy nincs semmilyen lehetőség? Bármit elvállalok. Padgett szívta a füstöt, és ceruzájával a papírhalmaz tetején dobolt. – Milyen gyakorlata van? Francesca azonnal válaszolt. – Némi színészi tapasztalat és nagy jártasság a… divatban. Keresztbe rakta a lábát, és próbálta eldugni Bottega Veneta szandáljának kopott orrát a szék lába mögé. – Ez nem nagy előny egy rádióállomáson, ugyebár? Még egy ilyen pocsék adónál sem, mint ez. – A nő keményebben ütögette a ceruzáját. Francesca nagy levegőt vett, és felkészült rá, hogy fejest ugorjon a mély vízbe, noha nem tudott úszni. – Való igaz, nincsen semmilyen rádiós gyakorlatom, Miss Padgett. De keményen tudok dolgozni, és kész vagyok bármit megtanulni. Keményen dolgozni? Még soha életében nem dolgozott keményen. Clare-t mindenesetre nem nyűgözte le. Felnézett, és nyílt, leplezetlen gyűlölettel méregette Francescát. – Egy olyan nő miatt rúgtak ki egy chicagói tévécsatornától, mint maga, egy hercig kis pomponoslány miatt, aki nem tudta megkülönböztetni a friss híreket a bugyija méretétől. – Hátradőlt a székében, szeme összeszűkült az illúziókból való kiábrándulástól. – Az olyan nőket, mint maga, vattacukornak hívjuk, kis boholy-pamacsoknak, akiknek fogalmuk sincs a rádiózásról, de úgy gondolják, ó-milyen-izgalmas dolog egy rádiónál dolgozni. Hat hónappal ezelőtt Francesca kiviharzott volna a szobából, most azonban összekulcsolta a kezét az ölében, és magasabbra emelte az állát. – Bármit megcsinálok, Miss Padgett, felveszem a telefont, lótokfutok…

Csak Könyvek

286

Susan Elizabeth Phillips

Nem magyarázhatta el, hogy nem a rádiós karrier vonzotta. Ha egy műtrágyagyár működött volna az épületben, akkor is állásért könyörgött volna. – Az egyedüli munka, amit fel tudok ajánlani, egy takarítónői állás. – Elfogadom. – Édes jó istenem, takarítás. – Nem hiszem, hogy önnek való. Francesca rá se hederített a maró gúnyra nő hangjában. – Ó dehogynem. Kitűnően tudok takarítani. Ismét felkeltette Clare Padgett figyelmét, aki úgy tűnt, remekül szórakozik. – Valójában egy mexikóit akartam. Magának megvan az állampolgársága? – Francesca megrázta a fejét. – Zöldkártya? Ismét a fejét rázta. Csak halvány sejtelme volt róla, mi az a zöldkártya, de abban teljesen biztos volt, hogy neki nincs, és nem akarta hazugsággal kezdeni az új életét. Az őszintesége talán meghatja Clare-t. – Még útlevelem sincs. Néhány órával ezelőtt ellopták az úton. – Micsoda csapás! – Clare Padgett már a legcsekélyebb kísérletet sem tette annak leplezésére, mennyire élvezi a helyzetet. Francescát egy macskára emlékeztette, szájában egy vergődő madárral. Bármilyen sanyarú volt is a sorsa, nyilvánvalóan Francescának kellett megfizetnie mindazért a megaláztatásért, amit a programigazgató az évek során a gyönyörű nők miatt elszenvedett. – Ebben az esetben a fizetés heti hatvanöt dollár. Minden második szombat szabadnap. Minden más napon itt kell lennie látástól vakulásig, amíg műsorszolgáltatás van. A fizetését készpénzben kapja. Teherautószám érkeznek naponta a mexikóiak, úgyhogy az első alkalommal, amikor hibázik, ki van rúgva. Clare éhbért fizetett. Illegális bevándorlók vállaltak ilyesmit, akiknek nem volt más választásuk. – Rendben – mondta Francesca, mert nem volt más választása. Clare Padgett keserűen mosolygott és kivezette Francescát az irodavezetőhöz. – Friss hús, Katie. Adj neki egy felmosórongyot, és mutasd meg a mosdót. Csak Könyvek

287

Luxusmucus

Clare eltűnt, és Katie sajnálkozva nézett Francescára. – Jó pár hete nem takarított már senki. Elég rossz a helyzet. Francesca nyelt egy nagyot. – Semmi baj. De volt baj. Ott állt a rádióállomás teakonyhájában egy szekrény előtt, melynek polcain tisztítószerek sorakoztak, és neki fogalma sem volt, melyiket mire használják. Tudott bakkarázni, név szerint ismerte a világ leghíresebb éttermeinek vezetőit, de halványlila gőze sem volt róla, hogyan kell kitakarítani egy mosdót. Amilyen gyorsan csak tudta, elolvasta a flakonok címkéit, Clare Padgett pedig fél órával később egy rémesen koszos vécé előtt talált rá térden állva, miközben kék súrolóport szórt az ülőkére. – A padlónál ne hagyd ki a sarkokat, Francesca. Gyűlölöm a trehány munkát. Francesca összeszorította a fogát és bólintott. Felfordult a gyomra, mikor a vécéülőke alsó részén megtapadt kosz ellen készült támadást intézni. Önkéntelenül is Hedda, a régi házvezetőnőjük jutott az eszébe. Hedda, az ő megtekeredett harisnyájával és fájó hátával, ahogy egész életében Chloe és Francesca után takarított. Clare szívott még egyet a cigarettából, aztán szándékosan Francesca lába mellé dobta a csikket. – Jobb lesz, ha sietsz, tündérkém. Nemsokára zárunk. Francesca hallotta, ahogy kárörvendően kuncog távoztában. Kicsit később az a műsorvezető dugta be a fejét a mosdóba, aki épp adásban volt, mikor Francesca megérkezett, és közölte, hogy zárnia kell. Francesca szíve nagyot dobbant. Nem volt hová mennie, nem volt hol aludnia. – Már mindenki elment? A férfi bólintott és végigjártatta a pillantását rajta, nyilvánvalóan tetszett neki a látvány. – Bevigyelek a városba? Francesca felállt, és miközben kifésülte a haját a szeméből az alkarjával, próbált fesztelen lenni. – Nem. Értem jönnek. – Fejével a kosz felé intett, elhatározása, hogy ne hazugsággal kezdje az új életét, máris csődöt mondott. – Miss Padgett szólt, hogy ezt be kell fejeznem, mielőtt elmegyek. Azt mondta, bezárhatok. – Túlságosan Csak Könyvek

288

Susan Elizabeth Phillips

félvállról beszélt? Talán nem eléggé? Mit csinál, ha a férfi nem egyezik bele? – Ahogy gondolod. – A férfi elismerően mosolygott. Néhány perc múlva megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor hallotta bezáródni a bejárati ajtót. A fekete- és aranyszínű kanapén töltötte az éjszakát, hasán az összegömbölyödött Bestiával, mindketten éhesen a teakonyhában talált savanyú kenyérből és mogyoróvajból készített szendvics után. A kimerültség a csontja velejéig hatolt, mégsem tudott elaludni. Nyitott szemmel feküdt, Bestia szőrébe túrva ujjaival, és azon gondolkodott, milyen akadályokkal kell még megküzdenie. Másnap öt előtt ébredt, és mindjárt tele is hányta a vécét, amit előző éjszaka fáradságosan kitakarított. A nap hátralevő részében igyekezett meggyőzni magát, hogy a mogyoróvaj volt az oka. – Francesca! Az istenit, merre van? – Clare viharzott ki az irodájából, Francesca pedig épp akkor lépett ki hírolvasó stúdióból, ahová egy köteg délutáni újságot vitt a hírigazgatónak. – Itt vagyok, Clare – mondta fáradtan. – Mi a baj? Már hat hete dolgozott a KDSC-nél, és nem javult a kapcsolata a programigazgatóval. A KDSC maroknyi munkatársától szerzett értesülései szerint Clare abban az időben kezdte rádiós karrierjét, amikor alig pár nő dolgozott a hírközlés területén. A csatornavezetők azért alkalmazták, mert intelligens volt és rámenős, aztán épp ezért is rúgták ki. Végül bekerült a televízióhoz, ahol kemény csatákat vívott azért, hogy a női bemondóknak joguk legyen komoly hírekről tudósítaniuk a nekik szánt banális történetek helyett. A sors iróniája, hogy épp az Egyenlő Esélyekért Társaság buktatta meg. A hetvenes évek elején, amikor a munkáltatókat arra kényszerítették, hogy női munkaerőt alkalmazzanak, mellőzni kezdték a harcban edzett, csípős nyelvű, veterán dolgozókat, mint amilyen Clare is volt, és helyettük új arcokat kerestek, lányokat, akik formálhatóak voltak, épp akkor kikerülvén az egyetem telekommunikációs szakáról. A Clare-hez hasonló nők kénytelenek Csak Könyvek

289

Luxusmucus

voltak beérni azzal, ami maradt: olyan munkákkal, amikre túlképzettek voltak, például egy isten háta mögötti rádióállomás vezetése. Ennek eredményeképpen túl sokat dohányoztak, egyre életuntabbakká váltak és megkeserítették azoknak a nőknek az életét, akikről azt gyanították, hogy pusztán a szépségükkel akarnak érvényesülni. – Épp most hívott az a tökkelütött a Sulphur City bankból – förmedt rá Clare Francescára. – Már ma akarja a karácsonyi reklámanyagot, nem holnap. – Egy doboznyi harangalakú karácsonyfadíszre mutatott, aminek az egyik oldalára a rádió, a másikra a bank nevét nyomták. – Vidd el neki azonnal, de ne tartson egy teljes napig, mint a legutóbb. Francesca tartózkodott tőle, hogy rámutasson, nem tartott volna olyan sokáig, ha nem bízzák meg még négyen a stábból külön feladatokkal – esedékes számlák befizetésétől kezdve egy új vízpumpa beszereltetéséig az állomás ütött-kopott Dodge Dartjába. Francesca magára kapta egy használtruhakereskedésben öt dollárért vásárolt fekete-piros kockás autóskabátját, aztán a stúdió ablaka melletti kulcstartóról leemelte a Dart slusszkulcsát. Bent Tony March, a délutáni lemezlovas vett fel egy számot. Bár még csak rövid ideje dolgozott a KDSC-nél, mindenki tudta, hogy hamarosan elmegy. Jó hangja volt és különleges egyénisége. Az olyan bemondóknak, mint Tony, a KDSC a maga jelentéktelen 500 wattos jeladásával csak ugródeszka volt. Francesca már rájött, hogy csak azok maradtak sokáig a KDSC-nél, akiknek nem volt más választásuk – mint neki. Az autó három kísérlet után beindult, ami rekordnak számított. Hátratolatott, aztán kihajtott a parkolóból. A visszapillantó tükörből sápadt, a tarkóján hajgumival hátrafogott fakó hajú, és a legújabb megfázás miatt piros orrú lány nézett vissza rá. Az autóskabát túl nagy volt rá, de se pénze, se energiája nem volt arra, hogy a külsejével foglalkozzon. Legalább nem kellett hessegetnie magáról a férfi munkatársakat. Csak Könyvek

290

Susan Elizabeth Phillips

Az elmúlt hat hétben kevés szerencse és sok csapás érte. A legszörnyűbb az volt, amikor Clare a Hálaadás előtti napon rájött, hogy az állomás kanapéján tölti az éjszakákat, és mindenki előtt ordítani kezdett vele, és Francesca arca égett a szégyentől. Most Sulphur Cityben egy garázs fölötti szoba-konyhás lakásban lakott Bestiával. Huzatos volt, kidobott bútorokkal és göröngyös ággyal berendezett, de a lakbér olcsó, egy heti fizetéséből ki tudta fizetni, és igyekezett örülni minden ronda négyzetcentiméterének. Kiérdemelte, hogy vezethesse a rádió Dodge Dartját, bár Clare akkor is vele fizetette ki a benzint, ha valaki más használta az autót. Máról holnapra, nagyon fárasztó időket élt, melyben nem volt helye váratlan pénzügyi kiadásnak, vagy bármilyen személyes jellegű vészhelyzetnek, és végképp nem volt egy nem kívánt terhességnek. Megszorította a kormánykereket. Mivel az égvilágon semmire sem költött, sikerült összegyűjtenie azt a százötven dollárt, amit a San Antonio-i abortuszklinikának kellett fizetnie, hogy elvetesse Dallie Beaudine gyerekét. Nem engedhette meg magának, hogy mérlegelje a döntését; egyszerűen túl szegény és túl kétségbeesett volt ahhoz, hogy morális vizsgálatnak vesse alá tettét. Szombaton újabb katasztrófát hárít el. Mindössze ennyi lélekelemzést engedett magának. Alig több mint egy óra alatt befejezte az elintéznivalóit és visszament a rádióállomásra, ahol Clare azonnal kiabálni kezdett vele, hogy miért nem mosta le az irodája ablakait, mielőtt elment. A következő szombaton hajnalban kelt, és két óra alatt San Antonióba ért. Az abortuszklinika várótermét nem díszítette sok bútordarab, de tiszta volt. Leült egy összecsukható műanyag székre, kezével fekete kanavász válltáskáját markolta, lábát szorosan összezárta, mintha öntudatlanul is védeni akarná a parányi protoplazmát, amit hamarosan kivesznek a testéből. A helyiségben három másik nő várakozott. Két mexikói és egy elégett szőke, pattanásos arcú, kiábrándult tekintetű. Mindannyian szegények. Csak Könyvek

291

Luxusmucus

Középkorú, fehér vasalt blúzt és sötét szoknyát viselő spanyol ajkú nő jelent meg az ajtóban, és a nevét szólította. – Francesca, Mrs. Garcia vagyok – mondta enyhe akcentussal. – Jöjjön velem, kérem. Francesca némán követte a mahagóninak látszó faburkolatú kis irodába. Mrs. Garcia leült az íróasztala mögé, és Francescát is leültette egy műanyag székre, amely csak színében különbözött a váróteremben lévőktől. Barátságosan és hatékonyan végezte a munkáját, nézte át Francescával az aláírandó formanyomtatványokat. Aztán elmagyarázta, mi fog történni a folyosón levő egyik műtőben. Francesca megharapta az ajka belső felét, és igyekezett nem nagyon figyelni. Mrs. Garcia lassan és nyugodtan beszélt, mindig a „szövet” szót használta, soha nem a „magzatot”. Francesca hálás volt. Mikor megtudta, hogy terhes, elutasította, hogy megszemélyesítse a méhébe fészkelt hívatlan látogatót. Elutasította, hogy gondolatban összekösse egy luisianai mocsárban töltött éjszakával. Az élete fenekestől felfordult, nem maradt hely benne szentimentalizmusnak, nem maradt hely benne hamis, romantikus képek dédelgetésének pufók, pirospozsgás arcocskáról és selymes, göndör haj tincsekről. Szükségtelen volt akár egyszer is a baba szót használnia, még gondolatban is. Mrs. Garcia vákuumos szívásról kezdett beszélni, és Francescának az az öreg Hoover porszívó jutott az eszébe, amellyel minden este felporszívózta a rádióállomás szőnyegét. – Van kérdése? Megrázta a fejét. A három nő szomorú arca a váróteremben belevésődött az emlékezetébe – remény és jövő nélkül. A fém íróasztalon Mrs. Garcia egy könyvecskét csúsztatott feléje. – Ez a kiadvány információkat tartalmaz a fogamzásgátlásról, olvassa el, mielőtt még egyszer lefekszik valakivel. Még egyszer? Eszébe jutott Dallie szenvedélyes, forró csókja, de most úgy érezte, mintha a meghitt ölelések, amik egykor felforrósították a vérét, nem is vele történtek volna. Nem tudta elképzelni, hogy még egyszer az életben elárassza ugyanez a jó érzés. Csak Könyvek

292

Susan Elizabeth Phillips

– Nem tarthatom meg ezt a… ezt a szövetet – mondta hirtelen, mondat közben félbeszakítva Mrs. Garciát, aki éppen egy képet mutatott a női szaporítószervekről. Mrs. Garcia elhallgatott és oldalra biccentett fejjel figyelt, nyilvánvalóan hozzászokott az íróasztala fölött tett legszemélyesebb kinyilatkoztatásoknak. Francesca tisztában volt vele, hogy nem kell megmagyaráznia a döntését, de csak úgy ömlöttek belőle a szavak. – Nem látja, hogy lehetetlen? – Ökölbe szorította kezét az ölében. – Nem vagyok szívtelen. Nem vagyok érzéketlen. De saját magamat és a macskámat is alig tudom fenntartani. A nő együttérzően nézett rá. – Persze hogy nem érzéketlen, Francesca. Az ön testéről van szó, és csak maga tudja, mi a legjobb. – Már döntöttem. – Francesca hangja mérgesen csengett, mintha Mrs. Garcia vitatkozott volna vele. – Nincs férjem, nincs pénzem. Minden pillanatban elveszíthetem az állásomat, a főnököm utál engem. A kórházi számláimat sem tudnám fizetni. – Megértem. Nehéz… – Nem, nem érti. – Francesca előrehajolt, tekintete száraz volt és dühös, minden szava metsző, éles sörétként tört elő. – Egész életemben másokon élősködtem, de ennek vége. Vinni akarom valamire. – Csodálatra méltó az ambíciója. Ön hozzáértő, fiatal… Francesca újból félretolta a nő együttérzését, és megpróbálta megmagyarázni Mrs. Garciának, megpróbálta megmagyarázni saját magának, mi vezette ehhez a San Antonio legszegényebb negyedében fekvő, vörös téglás abortuszklinikához. A szobában meleg volt, de ő karba fonta a kezét, mintha fázna. – Látott már olyan képet, amit az emberek kis szögekkel és különböző színű fonalakkal készítenek egy fekete bársonyra? Hidak, pillangók, efélék. Mrs. Garcia bólintott. Francesca az álmahagóni falburkolatot nézte, de nem látta. Csak Könyvek

293

Luxusmucus

– Nekem is van egy ilyen szörnyű képem a falon, közvetlenül az ágyam felett, rózsaszín és narancssárga fonalakból egy gitárról. – Nem egészen értem… – Hogyan hozhat világra babát valaki, akinek a lakása falán fonalgitár van? Miféle anya az, aki szándékosan teszi ki a kisbabáját ilyen förtelemnek? Baba. Kimondta. Kétszer is kimondta. Könnyek fájdalmas nyomása nehezedett a szemhéjára, de nem ejtett egyet sem. Az elmúlt évben egy életre elegendő elkényeztetett, puhány könnyet ejtett, nem akart többet. – Tudja, Francesca, egy abortusz nem a világ vége. A jövőben talán másképp alakulnak majd a körülmények… talán megfelelőbb lesz az idő. A nő utolsó szavai ott lebegtek a levegőben. Francesca hátrarogyott a széken, minden mérge elpárolgott. Ennyi az emberi élet, töprengett, kényelmi kérdés? Számára pillanatnyilag kényelmetlen lenne egy gyerek, ezért egész egyszerűen megszabadul tőle? Mrs. Gardára tekintett. – A barátnőim Londonban úgy időzítik az abortuszaikat, hogy ne mulasszanak el egyetlen bált vagy partit se. Mrs. Garcia most először láthatóan megborzongott. – Azok a nők, akik idejönnek, nem szoktak amiatt aggódni, hogy elmulasztanak egy partit, Francesca. Olyan tizenötéves lányok, akik előtt ott áll az egész élet, vagy olyan asszonyok, akiknek már jelenleg is túl sok gyerekük van és nincs férj az oldalukon. Munkanélküli nők, akiknek nincs reményük, hogy a közeljövőben munkát kapnak. Én nem hasonlítok ezekre a nőkre, mondta magának Francesca. Már nem volt tehetetlen és nincstelen. Az elmúlt pár hónap alatt bebizonyította. Vécét takarított, elviselte a sértegetéseket és kevés pénzből is fenntartotta magát. A legtöbb ember összeomlott volna, de ő nem. Túlélte. Másképp látta magát, és fájt, amit látott. Kihúzta magát a széken, ökölbe szorított kezét fokozatosan kiengedte az ölében. Mrs. Garcia Csak Könyvek

294

Susan Elizabeth Phillips

tétován megszólalt. – Igen bizonytalannak tűnik a pillanatnyi helyzete. Francesca Clare-re gondolt, a garázs feletti szörnyű szobára, a fonalgitárra, arra, hogy bár kétségbeesetten vágyna segítséget kérni Dallie-től, nem teheti. – Valóban bizonytalan – helyeselt. Előrehajolt, hogy felvegye vászon válltáskáját, aztán felállt a székről. Lényének az az impulzív, optimista része, melyet hónapok óta halottnak hitt, győzedelmeskedett felette, szinte kényszerítette, hogy olyasmit tegyen, ami csak katasztrófához vezethet, valami képtelen butasághoz… Valami csodálatoshoz. – Visszakaphatom a pénzemet, Mrs. Garcia? Vonja le a rám pazarolt időt. Mrs. Garcia aggodalmasan kérdezte: – Biztos, hogy jól döntött, Francesca? Már tízhetes terhes. Nincs sok ideje veszélytelen abortuszra. Tántoríthatatlan? Francesca még soha életében nem volt ilyen bizonytalan, de bólintott. Alighogy kilépett az abortuszklinikáról futni kezdett, majd ugrándozva tette meg az utolsó métereket a Dartig. Ajka mosolyra húzódott. Az összes ostoba cselekedete közül ez volt a legostobább az életben. Egyre szélesebben mosolygott. Dallie-nek igaza volt: egy csepp esze sincs. Szegényebb volt, mint a templom egere, iskolázatlan, bármelyik percben a szakadék szélére kerülhetett. De most, ebben a szent minutumban semmi nem számított, mert voltak az életben fontosabb dolgok is, mint a józan ész. Francesca Serritella Day elvesztette a méltóságát és a büszkeségét. De a kisbabáját nem fogja.

Csak Könyvek

295

Luxusmucus

20

A

következő pár hónapban felfedezett magáról valami csodálatosat. Szorult helyzetben, Damoklész kardjával a feje felett, a méhében ketyegő időzített bombával rájött, hogy egész okos. Könnyen tanult, megjegyezte, amit megtanult, és mivel oly kevés akadémiai előítélettel vezették félre a tanárok, nem hagyta, hogy előre megalkotott nézetek szabjanak határt a gondolkodásának. A terhesség első két hónapjával maga mögött ráébredt, hogy láthatólag végtelen munkabírással rendelkezik, amelyet késő éjszakába nyúló túlórázással, újságok és rádiós magazinok olvasásával, hangszalagok hallgatásával és azzal kezdett kiaknázni, hogy felkészült feljebb lépni a ranglétrán. – Van egy perced, Clare? – kérdezte bekukkantva a hanglemeztárba, egy kis magnókazettával nyirkos tenyerében. Clare az egyik Billboard kézikönyvben lapozgatott és nem vette a fáradtságot, hogy felnézzen. A hanglemeztár gyakorlatilag nem volt más, mint egy hatalmas szekrény, melynek polcain albumok sorakoztak a gerincükre ragasztott színes címkékkel, melyek azt mutatták, hogy férfi énekesi, női énekesi vagy zenekari kategóriájába tartoznak-e. Francesca Csak Könyvek

296

Susan Elizabeth Phillips

szándékosan választotta ezt a helyszínt, mert semleges terület volt, és nem kívánta plusz előnyhöz juttatni Clare-t, hogy úgy ülhessen az íróasztala mögött, mint egy isten, miközben a hozzá folyamodó sorsáról dönt, aki ott ül a vele szemközti filléres székben. – Előttem az egész nap – felelte Clare gúnyosan, miközben tovább lapozta a könyvet. – Ami azt illeti, már órák óta csak ülök itt, malmozok az ujjammal és várom, hogy valaki megzavarjon. Nem a legkecsegtetőbb kezdés volt, de Francesca rá se hederített Clare gúnyolódására és beállt a bejárat közepébe. A ruhatára legújabb darabját viselte: szürke férfipulóvert, mely bő redőkben lógott a csípője alá. Farmerja titokban kigombolva és lecipzározva bújt meg alatta, egy, a slicchez hányavetien odavarrt zsinórral összeerősítve. Egyenesen Clare szemébe nézett. – Szeretném kipróbálni a műsorvezetést, ha Tony elmegy. Clare szemöldöke felszaladt a homloka közepére. – Viccelsz? – Nem. – Francesca felemelte az állát és úgy folytatta, mintha tele lett volna önbizalommal. – Sokat gyakoroltam, Jerry pedig segített készíteni egy demokazettát. – Felmutatta. – Azt hiszem, képes vagyok rá. Kegyetlen, kárörvendő mosoly kunkorodott Clare szája szegletében. – Érdekes ambíció, tekintve, hogy jelentős brit akcentusod van, és soha életedben nem fogtál a kezedbe mikrofont. Persze az a kis pomponos lány sem szerepelt rádióban, aki Chicagóban kitúrt a helyemről és úgy beszélt, mint Betty Boop, úgyhogy talán vigyáznom kéne. Francesca rövid pórázon tartotta indulatait. – Akkor is szeretnék egy lehetőséget. A brit akcentusom miatt lennék más, mint a többiek. – Vécét takarítasz – csipkelődött Clare cigarettára gyújtva. – Arra vettelek fel. Francesca nem tette meg neki azt a szívességet, hogy egyetlen arcizmát is rándítsa. – És milyen jól csinálom, nem? A vécétakarítást és minden más szar melót, amit adsz. Most adj egy lehetőséget. Csak Könyvek

297

Luxusmucus

– Felejtsd el! Francesca nem játszhatott tovább biztonsági játékot. A kisbabájára, a jövőjére kellett gondolnia. – Tudod, kezdtem együtt érezni veled, Clare. – Hogy érted ezt? – Ismered a mondást, hogy csak akkor érthetsz meg másokat, ha te is jártál hasonló cipőben. Én megértelek, Clare. Pontosan tudom, milyen érzés hátrányosan megkülönböztetettnek lenni azért, mert az vagy, aki, nem számít, milyen keményen dolgozol. Tudom, milyen érzés, ha megtagadnak tőled egy munkalehetőséget, nem azért, mert nem vagy képes rá, hanem mert a munkaadód személyes előítélettel viseltetik irántad. – Előítélet! – Füstfelhő szállt Clare szájából, mint egy tüzet okádó sárkánynak. – Soha életemben nem voltak előítéleteim. Velem szemben viseltettek előítélettel! Már nem volt helye a visszavonulásnak, és Francesca előretört. – Tizenöt percet sem szánsz arra, hogy meghallgass egy hangkazettát. Én ezt előítéletnek nevezném, te nem? Clare szája merev vonallá zárult. – Rendben, Francesca, adok neked tizenöt percet. – Kikapta a kezéből a kazettát. – De ne várj lélegzet-visszafojtva. A nap további részében Francesca remegő, aszpikos masszának érezte a bensejét. Kell neki ez a munka. Nem csak a pénzre van szüksége kétségbeesetten, de sikerélményre is vágyik. A rádió volt az a közvetítő eszköz, amely kép nélkül működött, mely közegben a hamvaszöld szemnek és a tökéletes profilnak semmi jelentősége nem volt. A rádió volt az ő ugródeszkája, a lehetősége, hogy bebizonyítsa magának, nem a külsején múlik, hogy tovább jut-e az életben. l:30kor Clare kidugta a fejét az irodája ajtaján és intett Francescának, aki letette a szórólapokat, amiket egy kartondobozba pakolt, és próbált magabiztosan belépni az irodába. Nem egészen sikerült. – A kazetta nem rossz – mondta Clare leülve a székébe –, de nem is nagyon jó. – Áttolta az asztalon. Csak Könyvek

298

Susan Elizabeth Phillips

Francesca nézte és próbálta leplezni lesújtó csalódottságát. – A hangod túl lihegős – folytatta Clare szapora, személytelen hangon. – Túl gyorsan beszélsz, és a legfurább szavakat hangsúlyozod. A brit akcentusod az egyetlen, ami a javadra írható. Máskülönben olyan vagy, mint bármelyik középszerű lemezlovas, aki megfordult ezen az adón. Francesca hegyezte a fülét, hogy kihall-e személyes gyűlölködést Clare hangjából, érez-e bosszúállást. De csak egy tapasztalt profi pártatlan értékelését hallotta. – Hadd csináljak egy másik kazettát – könyörgött. – Hadd próbáljam meg újra. A szék nyikorgott, mikor Clare hátradőlt. – Nem akarok több kazettát meghallgatni; nem lesz jobb. Az AM rádió emberekről szól. Ha zenét akarnak hallgatni, áttekernek az FM-re. Az AM rádiónak egyedinek kell lennie, még egy ilyen szar állomásnak is, mint ez. Ha AM rádiónál akarsz karriert csinálni, vésd az eszedbe, hogy emberekhez beszélsz, nem egy mikrofonhoz. Máskülönben csak egy újabb vattacukor vagy. Francesca felkapta a kazettát és az ajtó felé fordult, önuralma egy hajszálon függött. Hogyan is fordulhatott meg a fejében, hogy műsorvezető lehet mindenféle gyakorlat nélkül? Újabb csalódás. Homokvár, amit túl közel épített a vízhez. – A legtöbb, amit tehetek, hogy másodbemondónak alkalmazlak hétvégente, ha valaki nem ér rá. Francesca megpördült. – Másodbemondó! Alkalmazol másodbemondónak? – Jézusom, Francesca! Ne csinálj úgy, mintha nagy szívességet tettem volna neked. Csak annyit jelent, hogy lenyomsz egy délutáni műszakot Húsvét vasárnap, amikor senki nem hallgat. Francesca azonban nem hagyta, hogy Clare mogorvasága elvegye a kedvét, és örömujjongásban tört ki. Aznap este elővett egy doboz macskaeledelt egyetlen konyhaszekrényéből és belekezdett az esti társalgásába Bestiával. – Leszek valaki – mondta neki. – Nem érdekel, mennyit kell gürcölnöm, vagy mit kell csinálnom. Én leszek a legjobb Csak Könyvek

299

Luxusmucus

műsorvezető, aki a KDSC-nél valaha dolgozott. – Bestia felemelte a hátsó lábát és nyalni kezdte magát. Francesca haragosan nézett rá. – Ez a legundorítóbb szokásod, és ha azt hiszed, hogy csinálhatod a lányom előtt, nagyon tévedsz. Bestia rá se hederített. Francesca egy rozsdás konzervnyitóért nyúlt, rátette a doboz peremére, de nem kezdte el azonnal tekerni. Hanem ábrándosan nézett előre. Ösztönösen tudta, hogy lánya lesz – egy kis csillagos-sávos amerikai kislány, akit kezdettől fogva arra fog tanítani, hogy a külső szépségnél, ami eleve elrendeltetett, hogy örökölni fog szüleitől, valami erényesebb dologra építkezzen. A lánya lesz a Serritella nők negyedik generációja – és a legjobb. Megesküdött, hogy mindent megtanít a lányának, amit ő kénytelen volt a saját maga erejéből megtanulni, mindent, amit egy kislánynak tudnia kell, hogy ne végezze az út porában fekve, azon csodálkozva, hogyan került oda. Bestia zavarta meg ábrándozásában azzal, hogy megpaskolta a cipőjét a mancsával, emlékeztetve a vacsorára. Francesca folytatta a konzervnyitást. – Eldöntöttem, hogy Natalie-nak fogom elnevezni. Olyan szép név, nőies, de erős. Mit gondolsz? Bestia az étellel teli tálat nézte, ami túl lassan ereszkedett felé, és minden figyelmét a vacsorájának szentelte. Francesca torkában gombóc nőtt, mikor letette a földre. A nőknek nem szabadna szülniük, ha csak egy macskával oszthatják meg, milyen jövőről álmodnak. Aztán lerázta magáról az önsajnálatot. Senki nem kényszerítette arra, hogy gyermeket szüljön. Maga döntötte el, és nem fog most elkezdeni nyafogni miatta. Leült a régi linóleumpadlóra törökülésben a macska tálja mellé és kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa. – Tudod, mi történt ma, Bestia? A legcsodálatosabb dolog. – Ujjai az állat puha szőrébe siklottak. – Éreztem, hogy megmozdult a baba… A Clare-rel folytatott állásinterjú után három héttel egy influenzajárvány ledöntött a lábáról három KDSC műsorvezetőt, és Clare kénytelen volt Francescát betenni szerda reggelre. – Próbáld Csak Könyvek

300

Susan Elizabeth Phillips

meg nem elfelejteni, hogy emberekhez beszélsz – parancsolta, miközben Francesca a stúdió felé indult és úgy kalapált a szíve, mintha helikopterlapátok csapkodnák a mellkasát. A stúdió kicsi volt és túlfűtött. Egy keverőpult szegélyezte a falat merőlegesen a stúdió ablakára, a másik oldalon az ezen a héten játszandó lemezekkel teli fakkocskák sorakoztak. Volt a helyiségben még egy forgatható faállvány a magnókazettáknak, egy hatalmas szürke iratdoboz az érvényes reklámszerződések másolatával és figyelmeztetések, hirdetmények gyűjteménye, felragasztva minden sík felületre. Francesca leült a keverőpulthoz és ügyetlenül feltette a fülhallgatót. A keze nem akarta abbahagyni a remegést. Az olyan kis adóknál, mint a KDSC, nem voltak technikusok, akik a keverőpultot kezelték; a műsorvezetőknek kellett. Francesca órákat töltött az elsajátításával annak, hogyan iktasson be egy zeneszámot, kapcsolja a mikrofonokat, állítsa be a hangszínt és használja a három szalagos lejátszót, amelyek közül csak kettő volt olyan alacsonyan, hogy elérje a mikrofon előtti székből. Ahogy az AP hírügynökség hírei véget értek, a keverőpult gombsoraira nézett. Idegességében úgy tűnt, mintha változtatták volna az alakjukat, szétfolytak, mint Dali órái, és a végén azt sem tudta, melyik mire való. Kényszerítette magát, hogy koncentráljon. Megpöccintette az AP sávátkapcsolót. Előretolta a kart, ami bekapcsolta a mikrofonját és beállította a hangot az alatta lévő tárcsán. Verejtékcsepp csörgött le a két melle között. Remekelnie kell. Ha ma elszúrja, Clare soha nem fog adni neki egy második esélyt. Ahogy szólásra nyitotta a száját, a nyelve mintha a szájpadlására tapadt volna. – Helló – mondta rekedten. – Szerda reggel van, Francesca Day jelentkezem a KDSC-n sok-sok zenével. Túl gyorsan beszélt, a szavai összefolytak, és semmi más nem jutott az eszébe, noha gondolatban százszor is elgyakorolta ezt a pillanatot. Rémületében mozgásba hozta a lemezt, amit az első Csak Könyvek

301

Luxusmucus

forgótányéron tartott, és ráadta a hangot, de túl közel a végszavához, és az nyávogva indult el. Hallhatóan felnyögött, majd rájött, hogy nem kapcsolta ki a mikrofonját, így a nyögés adásba ment. Összevissza rángatta a kart. Clare a fogadótérből nézte a stúdió ablakán át, és elégedetlenül rázta a fejét. Francesca szinte hallani vélte a „vattacukor” szót a hangszigetelt falakon át. Az idegessége végül elmúlt és kezdett belejönni, de elég sok jó műsorvezető demokazettáját hallgatta meg az elmúlt pár hónapban ahhoz, hogy tudja, csak középszerű. A háta megfájdult a feszültségtől. Amikor végre lejárt a blokkja és a kimerültségtől ernyedten kilépett a stúdióból, Katie együttérzően rámosolygott és mormogott valamit a kezdeti lámpalázról. Clare kivágódott az irodájából és közölte, hogy az influenza-járvány Paul Maynardot is utolérte, így kénytelen holnap délután is Francescát küldeni adásba. Olyan maró gúnnyal beszélt, hogy Francescának semmi kétsége nem maradt afelől, mit érez a kialakult helyzetről. Aznap este, miközben négy csorba villája egyikével igyekezett egy halom odaégett rántottát a tányérjára rakni, ezredszerre próbált rájönni, mit rontott el. Miért nem tud úgy beszélni a mikrofonba, ahogy az emberekhez? Emberek. Letette a villát, isteni szikra pattant ki a fejéből. Clare mindig emberekről beszél, de hol vannak? Ösztönösen felugrott az asztaltól és lapozni kezdte a magazinokat, amiket a rádióból hazahozott. Végül négy fényképet vágott ki, olyanokét, akik másnap jó eséllyel hallgathatják a műsorát – egy fiatal anyáét, egy őszhajú idős asszonyét, egy kozmetikusét és egy túlsúlyos kamionsofőrét, akihez hasonlók a sztrádákon vezettek és nyolcvan kilométeres körzetben fogni tudták a KDSC adását. Őket bámulta egész este, képzeletbeli élettörténeteket és személyes gyarlóságokat találva ki nekik. Ők lesznek a holnapi műsora hallgatói. Ők négyen. Másnap délután felragasztotta a képeket a keverőpult szélére, közben kétszer is leejtve az idős hölgyet, úgy remegett a keze. A délelőttös lemezlovas beadta az AP híreket, ő pedig leült, hogy beállítsa a fejhallgatóját. Nincs több dj-utánzás. A saját stílusában Csak Könyvek

302

Susan Elizabeth Phillips

fog műsort vezetni. A fényképekre nézett maga előtt – a fiatal anyára, az idős asszonyra, a kozmetikusra és a kamionsofőrre. Hozzájuk beszélj, a fenébe is! Légy önmagad és felejts el minden mást! Az AP hírek véget értek. Belenézett az ifjú anya barátságos barna szemébe, bekapcsolta a mikrofonját és nagy levegőt vett. – Helló, itt Francesca, egy kis zenével és csütörtök délutáni tereferével várom önöket. Csodás napjuk van? Remélem. Ha nem, talán tehetünk valamit. – Istenem, úgy beszélek, mint Mary Poppins. – Egész délután én leszek, attól függően, hogy megtalálom-e a mikrofonkapcsolót vagy sem. – Ez már jobb volt. Érezte, hogy megnyugszik egy kicsit. – Kezdjük zenével a délutánt. – A kamionsofőrére pillantott. Dallie kedvelte volna, az a fajta fickó volt, aki imádja a sört, a focit és a disznó vicceket. Külön mosolyban részesítette. – Itt ez a kimondottan szomorú dal Debby Boone-tól. A végére, ígérem, egész belejön. Beadta az első lemezt, kikapcsolta a mikrofonját, és ahogy Debby Boone édes hangja megszólalt, kipillantott a stúdió ablakán. Három döbbent arc bukkant fel előtte, mint dobozból a bohócok – Katie-é, Clare-é és a hírigazgatóé. Francesca az ajkába harapott, előkészítette az első reklámot és számolt. Nem ért el tízig, mielőtt Clare berontott a stúdió ajtaján. – Elment az eszed? Mi az, hogy szomorú dal? – Egyedi rádió – felelte Francesca, ártatlan tekintetet vetve Clare-re és hanyagul legyintve, mintha az egész szóra sem lenne érdemes. Katie dugta be a fejét az ajtón. – Kezdenek égni a telefonvonalak, Clare. Mit tegyek? Clare egy pillanatig gondolkodott, aztán Francescára förmedt. – Rendben, Miss Egyediség. Vedd fel a telefonokat adásban. Az ujjadat pedig tartsd a két másodperces késleltető gombon, mert a hallgatók nem mindig vigyáznak a nyelvükre. – Adásban? Ugye csak viccelsz? Csak Könyvek

303

Luxusmucus

– Te döntöttél úgy, hogy incselkedsz velük. Aki a tűzzel játszik, előbb-utóbb megégeti magát. – Clare kivonult a stúdióból, elfoglalta állását az ablak mellett, dohányzott és fülelt. Debby elénekelte a You Light Up My Life utolsó taktusát, Francesca pedig lejátszotta egy helyi fűrésztelep harminc másodperces reklámját. Amikor véget ért, bekapcsolta a mikrofonját. Emberek, mondta magában. Emberekhez beszélsz. – Telefonáljanak. Itt Francesca. Mi foglalkoztatja önöket? – Az, hogy te az ördöggel cimborálsz – mondta egy bogaras nő a vonal túlsó végén. – Nem tudod, hogy Debby Boone az Úrról írta ezt a dalt? Francesca az ősz hajú idős asszony keverőpulthoz ragasztott fényképére pillantott. Hogy támadhat rá így egy aranyos öreg hölgy? Felpaprikázódott. – Ezt Debby személyesen mondta önnek? – Ne szemtelenkedj! – vágott vissza a hang. – Mindig csak a szexről, a szexről, meg a szexről énekelnek, végre itt egy dal, ami szép, te pedig tréfát űzöl belőle. Aki nem szereti ezt a számot, nem szereti az Urat. Francesca az idős asszonyára meredt. – Ez borzasztóan szűklátókörű észjárás, nem gondolja? Az asszony letette, a kagyló koppanása olyan volt, mintha egy golyó süvített volna át Francesca fülhallgatóján. Későn jutott eszébe, hogy ezek a hallgatói, és kedvesnek kell lennie hozzájuk. Vágott egy grimaszt a fiatal anya fényképének. – Sajnálom. Talán nem kellett volna ezt mondanom, de ijesztő dolgokat beszélt, nem? A szeme sarkából látta, hogy Clare leejti a fejét, és tenyerébe fogja a homlokát. Sietve helyesbített. – Persze én is borzasztóan szűklátókörű voltam régen, szóval talán nem kellene megköveznem. – Beadta a telefonvonalat. – Itt Francesca. Miről szeretne beszélni? – Igen… ööö. Sam vagyok. A Diamond Truck Stopból telefonálok a 90-es út mellől. Ide hallgasson… ööö… örülök, hogy ezt mondta arról a dalról. – Maga sem szereti, Sam? Csak Könyvek

304

Susan Elizabeth Phillips

– Nem. Ami engem illet, ez a legbuzibb lószar… Francesca éppen időben nyomta meg a két másodperces késleltető gombot. Levegő után kapkodott. – Csúnyán beszél, Sam, ezért le kellett kevernem. – Az eset elvette a kedvét és lelökte a földre a gondosan összerakott közszolgálati bejelentéseket, épp amikor a következő betelefonáló Sylviaként bemutatkozott. – Ha úgy gondolja, hogy a Light Up My Life annyira rossz, miért játssza? – kérdezte. Francesca úgy döntött, az egyetlen módja, hogy itt sikert arathasson, ha önmagát adja – lesz, ami lesz. A kozmetikusára nézett. – Az igazság az, Sylvia, hogy kezdetben szerettem a számot, de meguntam, mert a csapból is ez folyik. Része a programtervünknek. Ha nem játszom le a műsoromban, elveszíthetem az állásomat, és hogy egészen őszinte legyek önnel, a főnököm már amúgy is pikkel rám. Clare ajka néma kiáltásra nyílt az ablak túloldaláról. – Pontosan tudom, milyen ez – felelte a hívó. Aztán Francesca legnagyobb meglepetésére Sylvia bevallotta, hogy az ő volt főnöke is megkeserítette az életét. Francesca feltett pár együttérző kérdést, és Sylvia, aki nyilvánvalóan cserfes típus volt, nyíltan válaszolt. Egy ötlet kezdett megfogalmazódni Francescában. Rájött, hogy akaratlanul is közérdekű problémára tapintott rá, és gyorsan kérte a többi hallgatót, hogy telefonáljanak be, milyen tapasztalataik vannak a munkaadójukkal. Égtek a vonalak az elkövetkező két órában. Amikor a műszakja lejárt, Francesca a testére tapadt pulóverben, ereiben a még mindig pulzáló adrenalinnal lépett ki a stúdióból. Katie kissé zavart arckifejezéssel a programigazgató irodája felé intett a fejével. Francesca eltökélten kihúzta magát, és mikor belépett az irodába, Clare éppen telefonált. – Természetesen megértem a helyzetét. Teljes mértékben. És köszönöm, hogy hívott… Ó, igen, feltétlenül beszélek vele. Csak Könyvek

305

Luxusmucus

Clare visszatette a kagylót a villára és Francescára pillantott, akinek diadalmámora kezdett elpárologni. – Az utolsó úriember volt, akit adásba adtál – mondta. – Akiről azt mondtad a hallgatóknak, hogy úgy beszélt, mint „valami hitvány alak, aki veri a feleségét, aztán elküldi sörért”. Hátradőlt és keresztbe tette a karját lapos mellén. – Ez a hitvány alak történetesen az egyik legnagyobb szponzorunk. Legalábbis ő volt az egyik legnagyobb szponzorunk. Francesca rosszul volt. Túl messzire ment. Annyira elragadta a hév, hogy önmagát adja, és a fényképeihez beszéljen, hogy közben elfelejtett vigyázni a nyelvére. Hát semmit nem tanult az elmúlt pár hónapban? Arra rendeltetett, hogy örökké így éljen, felelőtlenül és vakmerően, akinek előbb jár a szája, mint az esze? A parányi életre gondolt, ami benne fészkelt. Ösztönösen odatévedt a keze. – Sajnálom, Clare. Nem akartalak cserbenhagyni. Attól tartok, elragadtattam magam. – Az ajtó felé fordult, hogy elbújjon a sebeit nyalogatni, de nem volt elég gyors. – Hová mész? – A-a mosdóba. – Úristen! A vattacukor felszívódik a baj első jeleire. Francesca megfordult. – Szűnj meg, Clare! – Szűnj meg te! Megmondtam, miután meghallgattam a demokazettádat, hogy túl gyorsan beszélsz. Azt akarom, hogy holnapig lelassulj. – Túl gyorsan beszélek? – Francesca nem hitt a fülének. Épp most veszített el a KDSC-nek egy szponzort, és Clare azért kiabál vele, mert túl gyorsan beszél? Aztán felfogta, mit Clare a végén mondott. – Holnap? – A nyakadat teheted rá. Francesca rámeredt. – De mi lesz a szponzorral, aki az előbb telefonált? – Csessze meg. Ülj le, kisanyám. Rádióműsort csinálunk.

Csak Könyvek

306

Susan Elizabeth Phillips

Francesca kilencven perces műsora két hónapon belül, mint a KDSC valaha elért legnagyobb kasszasikere betonozódott be, és Clare Francesca iránti ellenségessége ugyanazzá a hányaveti cinizmussá lanyhult, amit a többi műsorvezetővel alkalmazott. Továbbra is korholta Francescát gyakorlatilag mindenért – túl gyorsan beszél, rosszul hangsúlyozza a szavakat, két reklámblokkot ad le egymás után –, de tehetett bármilyen botrányos megjegyzést adásban, soha nem cenzúrázta. Noha Francesca spontaneitása nem egyszer okozott bajt, Clare tudta, mikor jó egy műsor. Nem állt szándékában leölni a tyúkot, mely oly váratlanul egy kis arany tojást tojt a rádió-állomása állóvizébe. Szponzorok jelentek meg reklámidőigénnyel a műsora alatt, Francesca fizetése pedig heti százötvenöt dollárra emelkedett hamarjában. Életében először fedezte fel a jól végzett munkában talált örömet, és nagy boldogsággal töltötte el a felismerés, hogy a stáb többi tagja őszintén kedveli. A cserkészlányok felkérték, hogy szólaljon fel az évente megrendezett anya-lánya banketten, ő pedig a kemény munka fontosságáról beszélt. Újabb kóbor macskát fogadott be, és majd egy egész hétvégén át írt közérdekű felhívásokat a Sulphur City Állatmenhelynek. Minél nyitottabb lett másokra, annál jobban érezte magát. Csak egy felhő borult horizontja egére, az aggodalom, hogy Dallie meghallhatja a rádióban, amikor a U.S. 90-en utazik, és úgy dönt, hogy megkeresi. Ha csak rágondolt, milyen idiótát csinált magából a férfi előtt, az arcát tudta volna kaparni. Dallie kinevette, lekezelte, úgy bánt vele, mint egy szellemileg visszamaradott felnőttel, ő pedig azzal válaszolt neki, hogy az ágyába ugrott és bemagyarázta magának, hogy szerelmes belé. Micsoda elvtelen kis hülye volt! De már nem elvtelen, és ha Dallie Beaudine-nak van mersze beleütni az orrát a dolgába, nagyon megbánja. Ez az ő élete, az ő gyermeke, és aki az útjába áll, készüljön fel a harcra. Az ösztöneire hallgatva Clare olyan külső helyszínekre küldte ki Francescát műsort készíteni, mint a helyi vaskereskedés vagy a rendőrállomás. A vaskereskedésben Francesca megtanulta a fúró Csak Könyvek

307

Luxusmucus

helyes használatát. A rendőrőrsön eljátszották, hogy bebörtönzik. Mindkét adás óriási sikert aratott, elsősorban azért, mert Francesca nem csinált belőle titkot, mennyire utálta mindkét feladatot. Félt, hogy a fúró megcsúszik és átszúrja a kezét. A cella pedig, ahol felállították a stúdiót, a legijesztőbb bogarakkal volt teli, amiket valaha látott. – Ó, istenem, ennek ollója van! – nyögte a hallgatóknak, miközben felemelte lábát a repedezett linóleumpadlóról. – Gyűlölöm ezt a helyet, komolyan mondom. Nem csoda, hogy a bűnözők olyan kiábrándítóak. A helyi seriff, aki a mikrofon másik oldalán ült, úgy nézett rá, mint egy fülig szerelmes tejfelesszájú, és eltaposta csizmájával a támadót. – Ugyan, Francesca, az ilyen bogarak jelentéktelenek. A százlábúak azok, amiktől óvakodni kell. A KDSC-hallgatók valami olyasmit hallottak, ami a nyögés és sikítás között volt, s kuncogtak magukban. Francesca mulatságos módon tudott tükröt tartani saját emberi gyengeségük elé. Azt mondta, amit gondolt, és meglepően gyakran, amit a hallgatók is gondoltak, bár többnyire nem volt annyi bátorságuk, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé és elismerjék a hibáikat úgy, ahogy Francesca tette. Ezért csodálták érte. A népszerűsége emelkedett, és Clare Padgett gondolatban a tenyerét dörzsölte. Francesca abbéli igyekezetében, hogy eloszlassa a rekkenő hőséget garázslakásában, a fizetésemelése egy részéből vett egy elektromos ventilátort, a gitár helyére egy Cézanne posztert és részletre egy hatéves, rozsdás Ford Falcont. A többit betette élete első bankszámlájára. Bár tudta, hogy most, hogy többet eszik és kevesebbet aggódik, jobban néz ki, nem sok figyelmet szentelt a ténynek, hogy a bőre ismét egészségtől ragyogott és visszatért a fény a hajába. Sem ideje, sem kedve nem volt a tükör előtt ácsorogni, mely szórakozás teljességgel haszontalannak bizonyult a túlélés szempontjából. Csak Könyvek

308

Susan Elizabeth Phillips

A Suphur City reptér egy ejtőernyős klubot reklámozott, és Clare általános ingerlékenysége még rosszabbra fordult. Tudta, mi a jó adásötlet, de még ő sem parancsolhatta meg egy nyolc hónapos terhes nőnek, hogy ugorjon ki egy gépből. Francesca várandóssága nagyon zavarta Clare-t, és ennek eredményeképpen csak a legkisebb engedményeket tette. – Két hónappal a kölyök megszületése utánra toljuk el az ugrást. Ez elég idő lesz arra, hogy összeszedd magad. Vezeték nélküli mikrofont fogunk használni, hogy a hallgatók hallhassák a sikításodat, amíg földet nem érsz. – Nem ugrok ki egy repülőgépből! – tiltakozott Francesca. Clare az aktákat babrálta az íróasztalán, Francesca ügyeit hívatva rendezni az USA bevándorlási hivatalával. – Ha azt akarod, hogy kitöltsem a papírokat, fogsz. – Ez zsarolás. Clare vállat vont. – Realista vagyok. Valószínűleg nem sokáig maradsz, mucikám, de amíg itt vagy, kiszívom minden csepp véredet. Nem ez volt az első alkalom, hogy Clare a jövőjére tett utalást, és Francescán mindannyiszor várakozásteljes borzongás futott végig. Tudta a szabályt, mint mindenki: a jók nem sokáig maradnak a KDSC-nél; nagyobb halra vetik ki a hálójukat. Kikacsázott Clare irodájából, és elégedettséget érzett. A műsora sikeres volt, majdnem ötszáz dollár megtakarított pénzt gyűjtött össze a bankban, és úgy tűnt, hogy fényes jövő vár rá. Elmosolyodott. Ahhoz, hogy az életben valaki sikeres legyen, csak egy kis tehetség és rengeteg munka kell. Aztán ismerős alakot pillantott meg közeledni a bejárat felől, és elsötétült előtte a világ. – A pokolba! – mondta Holly Grace Beaudine, megállva az aula közepén. – Az a tökkelütött gazember felcsinált!

Csak Könyvek

309

Luxusmucus

21

F

rancesca boldogságbuborékja hirtelen kipukkadt. Holly Grace elegánsan szabott fehér nyári nadrágja csípőjére tette öt mályvaszínű körmét, és méltatlankodva a fejét csóválta. – Ennek az embernek semmivel sincs több esze most, mint mikor hozzámentem. – Francesca arca megrándult, mikor minden fej felé fordult az irodában. Érezte, hogy az arcát elönti a pír, és sürgető vágy fogta el, hogy elfedje domborodó hasát. – Gyertek be beszélgetni az irodámba, lányok! – Clare állt az irodája ajtajában, szemmel láthatóan élvezve az előtte kibontakozó minidrámát. Holly Grace gyorsan lemérte Clare-ről, hogy ő itt a főnök, és kijelentette: – A lányok elmennek valahova és isznak valami erőset. Ha nem bánod. – Ahogy parancsoljátok. – Clare az ajtó felé intett. – Remélem, holnap megosztod ezt a nagy izgalmat a hallgatóiddal, Francesca. Biztos vagyok benne, hogy el lesznek bűvölve. Francesca pár lépésnyire lemaradva követte Holly Grace-t a parkolón át egy csillogó szürke Mercedeshez. Semmi kedve nem volt Holly Grace-szel tartani bárhová is, de aligha játszhatta le ezt a bizonyos jelenetet veszettül kíváncsi munkatársai előtt. Vállizmai csomóssá feszültek, és próbált lazítani. Ha hagyja, hogy Holly Grace ilyen hamar leteperje, sosem áll fel. A Mercedes belsejét gyöngyházszürke bőrkárpit borította, a szaga olyan volt, mint a frissen nyomott pénznek. Mikor Holly Grace beszállt, könnyedén a kormányra csapott, majd elővett egy napszemüveget egy retikülből, amiről Francesca azonnal felismerte, Csak Könyvek

310

Susan Elizabeth Phillips

hogy Hermes. Magába itta Holly Grace ruhatárának minden apró részletét, kezdve a csodás türkizkék, nyakpántos selyemfelsőtől, mely hátul keresztben futott, mielőtt eltűnt a remekül szabott nadrág derekában, az elképesztő Peretti króm karperecen át a szexi ezüst kecskebőr Ferragamo szandálig. A Sassy reklámok beterítették az egész országot, Francesca nem volt meglepve, hogy Holly Grace-nek ilyen jól megy a szekere. Amilyen hanyagul csak tudta, a kávéfoltra ejtette a karját, mely ormótlan sárga kismamaruhájának elején éktelenkedett. Miközben Sulphur City felé haladtak némán, Francesca gyomrába beleült a félelem. Most, hogy Holly Grace tudomást szerzett a gyermekéről, biztosan Dallie-hez fog rohanni. Mi van, ha a férfi igényt tart a gyerekre? Mit fog tenni? Előrebámult és kényszerítette magát, hogy gondolkodjon. Sulphur City külvárosában Holly Grace lassított két autóscsárda előtt, megnézte őket, majd továbbhajtott. Csak amikor a harmadikhoz és a leggyanúsabb külsejűhöz értek, elégedett meg. – Erről a helyről lerí, hogy itt remek a Tex-Mex. Hat pickup és három Harley a parkolóban. Mi a véleményed? Francescának már az étel gondolatától is hányingere támadt; csak arra vágyott, hogy véget érjen a találkozó. – Nekem mindegy. Nem vagyok éhes. Holly Grace a kormányon dobolt a körmeivel. – A pickup mindig jó jel, a Harleykkal azonban már vigyázni kell. Egyes motorosok úgy betépnek, hogy azt sem tudják, mi a különbség a jó Tex-Mex és a cipőtalp között. – Újabb pickup parkolt le előttük, és Holly Grace döntött. Bepréselte a Mercedest a parkolóhelyre és leállította a motort. Pár perc múlva beültek egy bokszba az étterem hátuljában – Francesca ügyetlenül beütötte a hasát az asztal szélébe, míg Holly Grace egy modell eleganciájával foglalt helyet. Fölöttük ökörtulok és csörgőkígyó bőre díszelgett a falon pár régi texasi rendszámtábla mellett. Holly Grace a fejére tolta a napszemüvegét és az asztal közepén álló Tabasco szósz felé intett. Csak Könyvek

311

Luxusmucus

– Ez a hely tényleg jó. Egy pincérnő jelent meg. Holly Grace tamale-enchilada-tacót rendelt, Francesca jeges teát. Holly Grace nem tett megjegyzést az étvágytalanságára. Hátradőlt a bokszban, ujjaival végiggereblyézett a haján és együtt dudorászott a zenegéppel. Francescának déjá vu érzése támadt, mintha már átélték volna ezt Holly Grace-szel. Volt valami oldalra biccentett fejében, az ülés háttámláján lustán pihenő karjában, a fény játékában a haján. Aztán rájött, hogy Holly Grace Dallie-re emlékezteti. Hosszúra nyúlt közöttük a csend, míg végül Francesca nem bírta tovább. Legjobb védekezés, döntötte el, a támadás. – Nem Dallie gyereke. Holly Grace kétkedve nézett rá. – Egész jó vagyok számtanból. – Nem az övé. – Francesca hűvös tekintettel nézett át az asztalon. – Ne kavard a szart! Semmi közöd az életemhez. Holly Grace a Peretti karperecével játszott. – A kilencvenesen hajtottam Hondóba egy régi barátomhoz, mikor elkaptam a műsorodat, és annyira meglepődtem rajtad, hogy majdnem leszaladtam az útról. Jól csinálod. – Felnézett a karperecéről tiszta kék szemével. – Dallie aggódott, amikor eltűntél. Bár nem hibáztatlak, hogy dühös lettél, amikor megtudtad, hogy vagyok, nem kellett volna elmenned anélkül, hogy beszélsz vele. Dallie érzékeny. Francescának számos válasz jutott az eszébe, de elvetette mindegyiket. A baba belerúgott a bordájába. – Tudod, Francie, Dallie-nek és nekem volt egy fiunk, de meghalt. Holly Grace arcán nem látszott érzelem. Egyszerűen megállapította a tényt. – Tudom. Sajnálom. A szavak merevek és közhelyesek voltak. – Ha Dallie gyermekét hordod, és nem mondod meg neki, az én szememben erkölcstelen leszel. – Nem az ő gyerekét hordom. Viszonyom volt Angliában, közvetlenül azelőtt, hogy átjöttem. Azé a férfié a gyerek, de elvett egy matematikust, mielőtt megtudta, hogy terhes vagyok. – A Csak Könyvek

312

Susan Elizabeth Phillips

kocsiban találta ki, ez volt a legtöbb, ami ilyen rövid időn belül telt tőle, és az egyetlen, amit Dallie talán elhisz, ha eljut hozzá a hír. Sikerült a régi gőgös tekintetét vetnie Holly Grace-re. – Te jó ég, csak nem gondolod, hogy nem kérnék anyagi támogatást Dallie-től, ha tőle lenne a gyerek? Nem vagyok hülye. Látta, hogy érzékeny húrokat pengetett meg, és hogy Holly Grace már nem olyan magabiztos. Megérkezett Francesca jeges teája, ivott egy kortyot, majd megkeverte a szívószálával, hogy időt nyerjen. Szolgáljon további részletekkel Nickyről, hogy alátámassza a hazugságát, vagy maradjon csendben? Valahogy be kell adnia a sztorit. – Dallie odavan a gyerekekért – mondta Holly Grace. – Ellenzi az abortuszt minden körülmények között, én pedig pontosan ezt a fajta képmutatást gyűlölöm egy férfiban. De ha megtudja, hogy a gyerekét hordod, valószínűleg elválik tőlem és feleségül vesz. Francesca kezdett méregbe gurulni. – Nem vagyok koldus. Nincs szükségem rá, hogy Dallie elvegyen. – Kényszerítette magát, hogy higgadtabban folytassa. – Egyébként bármit gondolj is rólam, nem az a fajta nő vagyok, aki megszüli valakinek más férfi gyerekét. Holly Grace a szívószál papírjával játszott, ami az asztalon hevert. – Miért nem vetetted el? Én ezt tettem volna a helyedben. Francesca meglepődött, milyen könnyen vissza tudta ölteni magára a gazdag lány álarcát. Unottan vállat vont. – Kinek jut eszébe a naptárt nézegetni hónapról hónapra? Mire rájöttem, mi történt, már túl késő volt. Nem sokat beszéltek, amíg Holly Grace étele meg nem érkezett egy akkora tálon, mint Nyugat-Texas. – Biztos vagy benne, hogy nem kérsz? Két kilót kell fogynom, mielőtt visszamegyek New Yorkba. Ha Francesca nem lett volna olyan ideges, nevetve nézte volna, ahogy a mártás kifolyik a tányérból és tócsát képez az asztalon. Próbált témát váltani, és a karrierjéről kérdezte Holly Grace-t. Holly Grace az első tortillatekercs kellős közepébe szúrt. – Hallottál már azokról a talkshow-król, amikben híres modellek Csak Könyvek

313

Luxusmucus

beszélnek arról, hogy a munka csodás, de rengeteget kell dolgozni? Amennyire én látom, hazudnak, mint a vízfolyás, mert soha életemben nem kerestem ilyen könnyen pénzt. Szeptemberben részt veszek egy tévéműsor szereplőválogatásán. Letette a villáját, hogy zöld chili szósszal borítson be mindent a Ferragamo szandálján kívül. Hátrarázta haját az arcából, fogta a tacóját, de nem emelte a szájához. Helyette Francescát tanulmányozta. – Kár, hogy olyan alacsony vagy. Tucatnyi fotóst ismerek, akik meghalnának és a mennybe mennének, ha tizenöt centivel magasabb lennél… és nem terhes, természetesen. Francesca nem szólt semmit, és Holly Grace is hallgatásba burkolózott. Letette a tacóját érintetlenül, és beleszúrta a villáját egy halom párolt zöldbab közepébe, addig forgatva, amíg angyalszárnyhoz hasonlatos bemélyedést nem vájt benne. – Dallie és én nem avatkozunk egymás szerelmi életébe, de úgy tűnik, hogy ebben az esetben kivételt kell tennem. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy az igazat mondod, viszont nem értem, mi okod lenne hazudni. Francescát elöntötte a remény, de gondosan ügyelt rá, hogy az arckifejezése kifürkészhetetlen maradjon. – Nem érdekel, hogy hiszel-e nekem vagy sem. Holly Grace tovább forgatta a villáját a babban, körré teljesítve ki az angyalszárnyat. – Nagyon érzékenyen érinti a gyerektéma. Ha hazudsz… Francesca görcsölő gyomorral tudatosan vállalta a veszélyt. – Azt hiszem, jobban járok, ha azt mondom, hogy az ő gyereke. Jól jönne egy kis készpénz. Holly Grace felbőszült, mint egy anyatigris. – Eszedbe ne jusson átverni, mert esküszöm, hogy tanúsítani fogok mindent a bíróságon, amit ma mondtál. Egy percig se gondold, hogy ölbe tett kézzel fogok ülni és végignézem, ahogy Dallie dollárkötegeket költ egy másik férfi kölykére. Megértetted?

Csak Könyvek

314

Susan Elizabeth Phillips

Francesca arisztokratikus szemöldökfelvonás és unott sóhaj mögé rejtette megkönnyebbülését, mintha kár volna szót vesztegetni erre az egészre. – Istenem, ti amerikaiak imádtok melodrámázni. Holly Grace tekintete olyan kemény lett, mint a zafír. – Ne próbáld meg átverni Dallie-t. Lehet, hogy szabadszellemű házasságban élünk Dallie-vel, de ez nem jelenti azt, hogy nem mennénk tűzbe egymásért. Francesca elővette a maga hatlövetűjét és belenézett a csőbe. – Te erőltetted ezt a beszélgetést, Holly Grace. Tégy, amit akarsz. – Én megvédem magam, gondolta. És megvédem, ami az enyém. Holly Grace nem nézett rá újfajta tisztelettel, de nem is szólt semmit. Amikor végeztek, Francesca fizette ki a cechet, noha nem engedhette meg magának. A következő pár napban aggódva figyelte a rádióállomás bejárati ajtaját, de amikor Dallie nem bukkant fel, arra a következtetésre jutott, hogy Holly Grace tartotta a száját. Suphur City egy báj nélküli kisváros volt, melynek egyetlen joga a dicsőségre a július negyedikei ünnepség volt, amit a legjobbnak tartottak a megyében, talán mert a kereskedelmi kamara minden évben bérelt egy ringlispilt Big Dan Utazó Vadnyugat Show-jából és felállította a rodeoaréna közepén. A ringlispilen kívül sátrak övezték az aréna kerületét és árasztották el mögötte a parkolót. Egy zöld-fehér csíkos sátortető alatt Tupperware hosteszek mutattak be műanyag káposztaszeletelőket, míg a következő sátorban a Megyei Tüdőszűrő Egyesület állított ki laminált fotókat megbetegedett szervekről. Pekándió-termelők zaklattak pünkösdistákat, akik brosúrákat terjesztettek majmok fényképével a borítón, gyerekek rohangáltak kibe a sátrakba, jelvényeket és léggömböket szerezve, hogy aztán otthagyják azokat az állatketrecek mellett, ahol tűzijátékokat lőttek fel és palackbombákat robbantgattak. Francesca esetlenül vágott át a tömegen a KDSC helyszíni közvetítő sátrához, kissé kifelé álló lábfejjel, kezét a derekára nyomva, ami tegnap délutántól fájt. Bár még alig volt tíz óra, a Csak Könyvek

315

Luxusmucus

hőmérő higanyszála elérte a harmincöt fokot, és izzadtság gyöngyözött a két melle között. Vágyakozva nézett a Kiwanis SnoCone gépe felé, de tíz perc múlva adásban kellett lennie, hogy interjút készítsen a Miss Sulphur City szépségverseny győztesével, és nem volt ideje megállni. Egy őszülő, borostás, lapos orrú, középkorú farmer lelassította lépteit, és hosszan nézte elismerő pillantással. Francesca rá se hederített. Nagy pocakjával, mindenórás terhességével aligha lehetne bárki szexuális fantáziájának tárgya. A férfi bizonyára félcédulás, aki várandós nőktől gerjedt be. Majdnem odaért a KDSC sátrához, amikor a marhakarám felől, ahol a középiskolai zenekar tagjai hangoltak, egy trombita hangja harsant. Arra nézett és egy magas fiút látott szemébe lógó világos barna hajjal, szájára szorított trombitával. Miközben a fiú a Yankee Doodle Dandyt játszotta, úgy fordította a fejét, hogy a nap megcsillanjon a hangszerén. Francesca szeme könnyezni kezdett, de nem tudta elszakítani a tekintetét. Egy pillanatra megállt az idő, ahogy a texasi nap fölötte tűzött, izzón, könyörtelenül. Forró pattogatott kukorica illata és por keveredett gofri- és trágyaszaggal. Két spanyolul beszélő mexikói asszony ment el mellette, a gyerekek úgy lógtak gömbölyded testükön, mint fodros stólák. A ringlispil hangosan kattogott, a mexikói asszonyok nevettek, tűzijátékok robbantak mellette, miközben rájött, hogy idetartozik. Meg se moccant, teljesen elmerült a szagokban és a látványban. Anélkül, hogy tudta volna, valahogy részévé vált az ország e hatalmas, népi olvasztótégelyének – az elutasítások és megtagadások hazájának. A forró szél belekapott a hajába és úgy lengette, mint egy gesztenyebarna zászlót. Ebben a pillanatban sokkal otthonosabban, sokkal teljesebbnek, sokkal élettelibbnek érezte magát, mint Angliában valaha is. Nem tudta, hogyan történt, de elnyelte ez a kotyvalékország és addig formálta, amíg – valahogy – ő is bátor, célratörő amerikai söpredékké nem vált. – Jobb, ha bemész a napról, Francie, mielőtt hőgutát kapsz. Francesca megfordult és látta, hogy Holly Grace ballag felé márkás farmerben, szőlős jégkrémet majszolva. A szíve a torkába Csak Könyvek

316

Susan Elizabeth Phillips

ugrott. Nem látta Holly Grace-t a két héttel ezelőtti ebéd óta, de szinte szünet nélkül gondolt rá. – Azt hittem, New Yorkba mentél – mondta gyanakvóan. – Ami azt illeti, oda tartok, de úgy döntöttem, beugrok pár órára és megnézem, hogy vagy. – Dallie is veled van? – Lopva a tömeget fürkészte Holly Grace mögött. Legnagyobb megkönnyebbülésére Holly Grace megrázta a fejét. – Arra jutottam, hogy nem mondok neki semmit. A jövő héten bajnoksága lesz, nem kell, hogy bármi is elterelje a figyelmét. Úgy festesz, mint aki mindjárt kipukkad. – Úgy is érzem magam. – Megint megpróbálta kimasszírozni a fájdalmat a derekából, aztán, mivel Holly Grace olyan együttérzően nézett és nagyon egyedül érezte magát, hozzátette: – Az orvos szerint még egy hét. – Félsz? Az oldalára nyomta a kezét, ahol egy pici láb feszítette. – Annyi mindenen mentem keresztül az elmúlt évben, kétlem, hogy a szülés rosszabb lenne. – A KDSC-sátor felé pillantott és látta, hogy Clare vadul integet neki. – Különben is, már alig várom, hogy pár órára vízszintesbe kerüljek – mondta szárazon. Holly Grace nevetett és felzárkózott mellé. – Nem gondolod, hogy itt az ideje abbahagyni a munkát és pihenni? – Szeretnék, de a főnököm csak egy hónap fizetett szabadságot ad, és nem akarom elindítani az órát, amíg a baba meg nem születik. – Ez a nő olyan, mint aki vaslétrát eszik reggelire. – Csak szöget. Holly Grace felkacagott, és Francescának az a meglepő érzése támadt, mintha lelki társak volnánk. Együtt mentek a sátor felé, kínosan az időjárásról beszélgetve. Egy forró széllökés Francesca gömbölyű hasára tapasztotta bő pamutruháját. Tűzoltósziréna harsant és a baba három nagyot rúgott. Hirtelen fájdalom hasított a hátába, olyan erőteljesen, hogy megroggyant a térde. Ösztönösen Holly Grace-be kapaszkodott. Csak Könyvek

317

Luxusmucus

– Istenem… Holly Grace eldobta a jégkrémét és átkarolta a derekát. –Tarts ki. Francesca felnyögött és előrehajolt, levegő után kapkodott. Magzatvíz kezdett csorogni a lába belső felén. Holly Grace-re támaszkodott és tett egy fél lépést előre. Nedvesség lövellt a szandáljába. A hasához kapott. – Ó, Natalie… ez nem túl… nőies viselkedés. Az ökörkarámnál cintányér csörrent, a trombitás fiú ismét a tűző texasi nap felé fordította hangszerét, és apait-anyait beleadva kezdett játszani:

I’m a Yankee Doodle Dandy, Yankee Doodle do or die, A real live nephew of my Uncle Sam, Born on the Fomth ofJuly…

Csak Könyvek

318

Susan Elizabeth Phillips

FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN

Csak Könyvek

319

Luxusmucus

22

A

falhoz lapult az öklében szorongatott rugós késsel, hüvelykujját a gomb mellett tartva. Nem akart ölni. Nem talált élvezetet abban, hogy emberi vért csapoljon, különösen nőét, de mindig eljött az idő, amikor szükség volt rá. Oldalra billentette a fejét, meghallotta a hangot, amire várt, a liftajtó halk nyílását. Mihelyt a nő kilépett, lépteit elnyelte a vastag dinnyeszínű szőnyeg, mely a drága manhattani épület folyosóját borította, így halkan számolni kezdett magában, miközben testének minden izma megfeszült, ugrásra készen. Hüvelykujja párnáját a rugós kés gombjára helyezte, nem olyan erősen, hogy kinyissa, csak hogy megnyugtatóan hasson rá. A város olyan volt neki, mint egy dzsungel, ő pedig egy mocsári hiúz – erős, néma ragadozó, aki megtette, amit kellett. Senki nem tudta, milyen névvel született – az idő és a brutalitás feledésbe merítette. A világ most csak Lasherként ismerte. A Nagy Lasher. Tovább számolt, már korábban felbecsülte, mennyi idő alatt ér el a nő a sarokra a folyosón, ahol ő a diszkrét törökmintás tapétához Csak Könyvek

320

Susan Elizabeth Phillips

simult. Ekkor megcsapta a nő parfümillata. Ugrásra lendült. A nő gyönyörű volt, híres… és hamarosan halott lesz! Hatalmas ordítással ugrott elő, a vér lüktetett a fejében. A nő felkiáltott és hátratántorodott, elejtve retiküljét. Ő egyik kezével kipattintotta a kést, és felpillantva rá, a másikkal visszatolta orrnyergén a szemüveget. – Halott vagy, Kínai csikó! – vicsorgott a Nagy Lasher. – Te pedig haláli nagy gazfickó, Theodore Day! – Holly Grace Beaudine lehajolt, hogy tenyerével a fiú terepszínű nadrágjának ülepére csapjon egyet, majd a melléhez kapott tollkabátján keresztül. – Őszintén, Teddy, ha még egyszer ezt csinálod, elnáspángollak. Teddy, akinek az IQ-ját százhetven körülire becsülte a tanulmányi bizottság az előző iskolájában Los Angeles egyik divatos külvárosában, egy percig sem hitt neki. De a biztonság kedvéért megölelte, nem mintha ellenére lett volna, hisz majdnem úgy szerette Holly Grace-t, mint az anyját. – Klassz voltál tegnap este, Holly Grace. Tetszett, ahogy a nuchakukat használtad. Megtanítasz rá engem is? – Keddenként megengedték neki, hogy fenn maradjon és megnézze a „Kínai csikót”, noha az anyja úgy gondolta, túl sok benne az erőszak egy olyan érzékeny kilencéves fiúnak, mint ő. – Nézd az új rugós bicskámat, Holly Grace. Anya vette a múlt héten a kínai negyedben. Holly Grace elvette tőle, megvizsgálta, majd végighúzta a kisfiú sápadt homlokába hulló, gesztenyebarna haján. – Nekem inkább rugós fésűnek tűnik, öcskös. Teddy méltatlankodó pillantást vetett rá és visszavette a fegyverét. Feltolta orrán fekete műanyagkeretes szemüvegét és összekócolta a tincseket, amiket Holly Grace épp az imént fésült ki. – Gyere, nézd meg a szobámat. Feltették az új űrhajós tapétámat. – Anélkül, hogy visszanézett volna, megiramodott a folyosón, kapkodta tornacipős lábát, csajka verdeste az oldalát, terepmintás nadrágjába, melyet jó szorosra húztak az övvel magasan a dereka fölött, ahogy szerette, Rambo póló volt gyűrve. Holly Grace utánanézett és elmosolyodott. Mennyire szerette! Segített begyógyítani a szörnyű Danny-kínt, Csak Könyvek

321

Luxusmucus

amiről azt hitte, hogy soha nem fog elmúlni. Most azonban, miközben nézte, hogyan tűnik el a kisfiú, újabb fájdalom marcangolta. 1986 decembere volt. Két hónappal ezelőtt töltötte be a harmincnyolcat. Hogyan hagyhatta, hogy elérje a harmincnyolcat anélkül, hogy még egyszer szült volna? Lehajolt, hogy felvegye a retikült, amit elejtett, és azon kapta magát, hogy arra a pokoli július negyedikére emlékezik, amikor Teddy született. A légkondicionáló nem működött a megyei kórházban, a vajúdóban pedig, ahol Francescát elhelyezték, már öt másik nő sikítozott és izzadt. Francesca egy keskeny ágyon feküdt, az arca halottsápadt volt, bőre nyirkos a verítéktől, miközben némán tűrte az összehúzódásokat, melyek elgyötört testét kínozták. Ez a szótlan szenvedés volt az, ami végül megindította Holly Grace-t – a kitartás csöndes méltósága. Akkor döntötte el, hogy Francesca mellé fog állni. Egyetlen nőnek sem lenne szabad egyedül szülnie, különösen olyannak nem, aki ennyire eltökélt volt, hogy ne kérjen segítséget. A délután további részében és még este is nedves, hűvös ronggyal törölgette Francesca homlokát. Fogta a kezét és nem volt hajlandó kimenni, amikor betolták a szülőszobára. Végre-valahára a végtelennek tűnő július negyedikén, éppen éjfél előtt megszületett Theodore Day. A két nő lenézett a kis gyűrött batyura, aztán egymásra mosolygott. Ebben a pillanatban szeretet és barátság szövődött, mely majd tíz éve tartott. Holly Grace Francesca iránti tisztelete az évek során lassan odáig nőtt, hogy nem ismert nála csodálatraméltóbb embert. Egy olyan nőhöz képest, aki tisztességes jussánál jóval több jellemhibát kapott, Francesca mindent elért, amit akart. Az AM rádióból a televízióig küzdötte fel magát, fokozatosan haladva kisebb csatornáktól nagyobbakhoz, míg el nem jutott Los Angelesbe, ahol a reggeli műsora végre felkeltette a televíziós adók figyelmét. Ma ő volt a sztárja a New York-i Francesca Today-nek, egy szerda esti interjúés talkshow-nak, mely az elmúlt két évben vezette a nézettségi listákat. Csak Könyvek

322

Susan Elizabeth Phillips

A nézők egykettőre megszerették Francesca szokatlan stílusát, ami, amennyire Holly Grace látta, szinte teljes mértékben elvetett minden újságírói tárgyilagosságot. Szikrázó szépsége és megmaradt brit akcentusa ellenére valahogy sikerült a nézőket önmagukra emlékeztetnie. Mások – Barbara Walters, Phil Donahue, s még Oprah Winfrey is – mindig uralkodtak magukon. Francesca, akárcsak milliónyi amerikai társa, szinte soha. Egyszerűen beszállt a küzdelembe és mindent megtett, hogy talpon maradjon, aminek eredményeképpen a legspontánabb televíziós beszélgetős műsor jött létre, amit az amerikaiak évek óta láttak. Teddy hangja harsant a lakásból. – Siess, Holly Grace! – Jövök, jövök. Miközben elindult Francesca lakása felé, gondolatai visszakalandoztak arra az időre, amikor Teddy születésnapjára Dallasba repült, ahol Francesca a város egyik rádióállomásánál vállalt munkát. Bár tartották a kapcsolatot telefonon, ez volt az első alkalom, hogy Teddy születése óta találkoztak. Francesca sikítással és az arcára nyomott cuppanós csókkal köszöntötte Holly Grace-t új lakásában. Aztán büszkén belehelyezte az izgő-mozgó batyut Holly Grace karjába. Amikor Holly Grace belenézett a kisbaba komoly arcába, minden kétsége elpárolgott, ami a tudatalattijában bújkált Teddy származása felől. Legmerészebb képzeletében sem hitte volna, hogy az ő jóképű férjének bármi köze is lenne a karjában tartott gyermekhez. Teddy imádnivaló volt és Holly Grace nyomban megszerette teljes szívéből, de a legcsúnyább csöppség volt, akit valaha látott. Egyáltalán nem hasonlított Dannyre. Bárki is nemzette ezt a csúnyácska kis tücsköt, az nem lehetett Dallie Beaudine. Ahogy teltek az évek, az idő javított Teddy külsején. A feje formás lett, de egy hangyányit túl nagy a testéhez képest. Haja gesztenyebarna, vékonyszálú és egyenes volt, mint a szög, szemöldöke és szempillája olyan halvány, hogy szinte láthatatlan, arccsontja kiálló. Néha, amikor egy bizonyos módon fordította el a Csak Könyvek

323

Luxusmucus

fejét, Holly Grace bepillantást nyert, milyen lesz felnőttként – erős, jellegzetes, nem csúnya. De amíg bele nem nő ebbe az arcba, még az anyja sem követhette el azt a hibát, hogy Teddy jóképűségéről dicsekedjék. – Gyere, Holly Grace! – Teddy kidugta fejét a fehér ajtón. – Csipkedd magad! – Majd megcsipkedlek én téged! – zsörtölődött Holly Grace, de azért gyorsabban szedte a lábát. Mikor belépett az előszobába, lerázta tollkabátját és megigazította hófehér melegítője ujját, melynek nadrágszárát olasz, kézzel bronzozott borvirágokkal díszített csizmába gyűrte. Védjegyévé vált szőke haja jóval a válla alá ért, színét halvány ezüstcsíkok emelték ki. Barnásfekete szempillafestéket és halvány pirosítót használt, de más festéket nem. A finom szarkalábakat, amik a szeme sarkában kezdtek megjelenni, jellemfejlődésnek tartotta. Különben meg szabadnapos volt, és nem akart vele vacakolni. Francesca lakásának nappalijában a falak halványsárgák voltak, a szegőlécek barackszínűek, egy pompás Heriz szőnyeg hangsúlyos kék. Angol country stílusú festett vászon és selyemdamaszt szöveteivel a helyiség pontosan az az ízlésesen elegáns és botrányosan drága enteriőr volt, amit a House and Garden szeretett bemutatni fényes lapjain, csakhogy Francesca nem akart kirakatban nevelni egy gyereket, és alkalomszerűen szabotálta a lakberendezője legjobb munkáit. A Hubert Robert-tájkép az olasz márványkandalló felett egy rafináltan keretezett, élénkpiros dinoszaurusz zsírkréta interpretációjának (Theodore Day, 1981 körül) adott helyt. Egy tizenhetedik századi olasz ládát túrt ki középről Teddy kedvenc narancssárga műbőr babzsákfotelja, míg maga a láda egy Mickey Mouse telefont tartott, amit Teddy és Holly Grace hoztak Francescának ajándékba a harmincegyedik születésnapjára. Holly Grace belépett, ledobta a retiküljét a The New York Times egyik példányára és intett Consuelónak, a spanyol dadusnak, aki csodálatosan viselte gondját Teddynek, de minden edény mosogatását Francescára hagyta. Miközben elfordult Consuelótól, Csak Könyvek

324

Susan Elizabeth Phillips

egy kislányt pillantotta meg a kanapén kucorogni, elmerülten bújva egy magazint. Tizenhat-tizenhét éves lehetett, rosszul szőkített hajjal és halvány zúzódással az arcán. Holly Grace megtorpant, és indulatosan suttogva Teddyre förmedt. – Anyád már megint nem bírt magával? – Azt üzeni, hogy ne rémiszd el. – Három hétre kiteszem a lábam Kaliforniába, és ez van. – Megragadta Teddyt a karjánál fogva és visszacibálta a szobájába hallótávolságon kívülre. Mihelyt becsukta az ajtót, kitört belőle a felháborodás. – A fenébe, azt hittem, beszélsz vele. Nem hiszem el, hogy megint ezt csinálta. Teddy a cipősdobozhoz ment, amiben a nyomdakészletét tartotta és a tetővel ügyetlenkedett. – Debbie-nek hívják és nagyon kedves. A gyámügyi hivatal talált neki családot, pár nap múlva elmegy. – Teddy, ez egy utcalány. Biztosan tűnyomok is vannak a karján. A kisfiú az arcát fújogatta, mely szokását akkor csinálta, ha valamiről nem akart beszélni. Holly Grace kiábrándultan felnyögött. – Miért nem hívtál fel Los Angelesben azonnal? Tudom, hogy csak kilencéves vagy, de a te géniuszi IQ-dal némi kötelezettségek is járnak, köztük, hogy megpróbáld megakadályozni, hogy anyád elszakadjon a való élettől. Tudod, hogy teljesen elmegy az esze ilyen téren, csellengőket szállásol el, stricikkel paktál. A szívével gondolkodik ahelyett, hogy a fejével tenné. – Kedvelem Debbie-t – makacskodott Teddy. – Azt a Jennifert is kedvelted, aki ellopott ötven dolcsit a Pinokkió perselyedből, mielőtt lelépett. – Hagyott üzenetet, hogy visszafizeti, és ő volt az egyetlen, aki valaha is elvett valamit. Holly Grace belátta, hogy veszett ügyért harcol. – Legalább felhívhattál volna. Teddy levette a nyomdás doboz tetejét és a fejére tette, ellentmondást nem tűrően berekesztve a beszélgetést. Holly Grace sóhajtott. Teddy néha értelmes volt, néha úgy viselkedett, mint Francesca. Csak Könyvek

325

Luxusmucus

Fél óra múlva Greenwich Village felé araszoltak a bedugult utcákon. Mikor Holly Grace megállt egy lámpánál, a New York Rangers tagbaszakadt csatárára gondolt, akivel este vacsorázni megy. Biztos volt benne, hogy egy lepedővirtuóz, de a tény, hogy nem aknázhatja ki a lehetőséget, lelombozta. Komolyan haragudott az AIDS-re. Épp amikor a nők végre elfogadták, hogy szexuálisan éppolyan szabadok, mint a férfiak, jött ez a szörnyű betegség és véget vetett a mulatságnak. Valamikor élvezte az egyéjszakás kalandokat. Levizsgáztatta a partnereit minden tudományukból, aztán kirúgta őket, mielőtt esetleg megfordult volna a fejükben, hogy reggelit várjanak tőle. Csak olyan mondhatta, hogy a szex egy idegennel lealacsonyító, aki szeretett reggelit készíteni. Vonakodva hessegette el egy sötét hajú férfi makacsul visszatérő képét, akinek nagyon is imádott reggelit készíteni. Átmeneti elmezavar volt részéről a viszony – egy katasztrofális eset, melyben a tomboló hormonok elhomályosították az ítélőképességét. Holly Grace a dudára dőlt, mikor a lámpa váltott és egy idióta egy Dodge Daytonában elévágott, centikre legújabb Merce-dese lökhárítójától. Szerinte az AIDS mindenkire hatással van, akinek volt egy kis esze. Még az exférje is szexuálisan monogám lett az elmúlt évben. Holly Grace a homlokát ráncolta. Még mindig dühös volt rá. Természetesen semmi kifogása nem volt a monogámia ellen a mai világban, csakhogy Dallie ezt olyasvalakivel gyakorolta, akit Bambinak hívtak. – Holly Grace? – nézett rá Teddy a puha, süppedős anyósülésről. – Szerinted joga van a tanárnak megbuktatni egy diákot, csak mert az nem csinált meg egy buta házi feladatot? – Ez nem elméleti kérdésnek hangzik – felelte Holly Grace szárazon. – Az mit jelent? – Azt, hogy meg kellett volna csinálnod a házi feladatodat. – Butaság volt – zsémbelt Teddy. – Miért akarna bárki is egy halom bogárra vadászni, és gombostűvel egy táblára tűzni? Nem gondolod, hogy ostobaság? Csak Könyvek

326

Susan Elizabeth Phillips

Holly Grace kezdte érteni, honnan fúj a szél. Annak ellenére, hogy Teddy előszeretettel játszott háborúsdit és minden keze ügyébe kerülő rajzlapot fegyverekkel és késekkel rajzolt tele, többnyire vértől csöpögőkkel, a lelke mélyén pacifista volt. Egyszer a tizenhetedikről vitt le egy pókot, hogy szabadon engedhesse az utcán. – Beszéltél róla anyáddal? – Igen. Felhívta a tanárt és megkérdezte, hogy lerajzolhatom-e a bogarakat ahelyett, hogy megölöm őket, mikor azonban Miss Pearson nemet mondott, vitába szálltak, és Miss Pearson letette a telefont. Anya nem szereti Miss Pearsont. Szerinte túlterhel bennünket, gyerekeket. Végül anya azt mondta, hogy majd ő megöli helyettem a bogarakat. Holly Grace a szemét forgatta a gondolatra, hogy Francesca bármit is megöljön. Ha meg kell ölni egyetlen bogarat is, volt egy tippje, kire fog hárulni a feladat. – Akkor ez úgy tűnik, megoldja a problémádat. Teddy ránézett, maga volt a sértett méltóság. – Miféle gazembernek nézel te engem? Nem mindegy a bogárnak, hogy én ölöm meg vagy anya? Mindenképp miattam pusztulnak el. Holly Grace rámosolygott. Szerette ezt a kölyköt – tényleg szerette. Naomi Jaffe Tanaka Perlman egyedi istállóháza egy kis macskaköves Greenwich Village-i utcában állt, mely New York pár megmaradt püspökbotos lámpaoszlopával dicsekedett. Naomi a négy éve nyitott reklámügynöksége profitjából vásárolta a házat, melynek zöld spalettáira és fehérre festett tégláira tél-kopasz lilaakác-indák gabalyodtak. Második férjével élt itt, Benjamin R. Perlmannel, egy a Columbia Egyetemen politika tudományokat oktató professzorral. Amennyire Holly Grace látta, házasságuk a baloldali mennyországban köttetett. Pénzt adtak minden ostoba ügyre, ami az útjukba került, koktélpartikat adtak embereknek, akik tönkre akarták tenni a CIA-t, és heti egyszer egy népkonyhán dolgoztak lazításképp. Holly Grace-nek mégis el kellett ismernie, hogy Naomi soha nem Csak Könyvek

327

Luxusmucus

tűnt elégedettebbnek. Naomi maga mondta, hogy életében először érzi úgy, hogy minden a helyére került. Naomi bevezette őket otthonos nappalijukba, jobban kacsázva, mint Holly Grace szerint szükséges lett volna, hisz még csak öt hónapos terhes volt. Gyűlölte a pusztító irigységet, mely belémart, valahányszor meglátta Naomit kacsázni, de nem tudott ellene tenni, mégha Naomi jó barátja volt is a Sassy-korszak óta. De valahányszor ránézett, nem tudott nem gondolni rá, hogy ha nem esik teherbe hamarosan, a lehetőség örökre elszáll. – …meg fog buktatni környezetből – vonta le a következtetést Teddy a konyhában, ahová frissítőkért mentek Naomival. – De ez barbárság – felelte Naomi. A turmixgép pár másodpercig zúgott, aztán leállt. – …szerintem kérvényt kellene benyújtanod. Ez az emberi jogok megsértése. Beszélni fogok Bennel. – Kösz, nem kell – mondta Teddy. – Azt hiszem, anya egyedül is elég nagy bajba tud sodorni. Pár pillanat múlva visszamentek a konyhából, Teddy kezében egy üveg természetes gyümölcslé, Naomijében epres daiquiri volt Holly Grace-nek. – Hallottad, micsoda bizarr rovarmészárlás folyik Teddy iskolájában? Francesca helyében beperelném őket. Komolyan mondom. Holly Grace ivott egy korty daiquirit. – Azt hiszem, Francescának pillanatnyilag kisebb gondja is nagyobb annál. Naomi mosolygott, majd Teddy után nézett, aki a hálószobába ment Ben sakk-készletéért. – Szerinted megteszi? – suttogta. – Nehéz megmondani. Amikor látod Francescát farmerben hemperegni a földön, és mint egy idióta nevetni Teddyvel, elképzelhetetlennek tűnik. De ha valaki felidegesíti és megjelenik az a sznob kifejezés az arcán, egyszerűen lesír róla, hogy volt egy pár kékvérű felmenője, és azt kell gondolnod, hogy nagyon is valószínű. Naomi leereszkedett a földre a dohányzóasztal előtt, törökülésben, mint egy terhes Buddha. Csak Könyvek

328

Susan Elizabeth Phillips

– Elvben a monarchia ellen vagyok, de el kell ismernem, hogy Francesca Serritella Day Brancuzinak elképesztő gyűrűje van. Teddy visszatért a sakkal és elkezdte felállítani a dohányzóasztalon. – Ezúttal koncentrálj, Naomi. Majdnem olyan könnyű ellenfél vagy, mint anya. Hirtelen mindannyian összerezzentek, mikor három éles kopogtatás hallatszott a bejárati ajtón. – Jézusom – mondta Naomi, aggódva pillantva Holly Grace-re. – Csak egyvalakit ismerek, aki így kopogtat. – Ne merészeld beengedni, amíg itt vagyok! – dőlt előre Holly Grace, epres daiquirit löttyentve hófehér pulóverére. – Gerry! – rikkantott Teddy az ajtó felé futva. – Ne nyisd ki! – kiáltott utána Holly Grace és felugrott. –Teddy, ne! De már késő volt. Elég kevés férfi fordult meg Teddy Day életében ahhoz, hogy kihagyja a lehetőséget, ha együtt lehet valamelyikkel. Mielőtt Holly Grace megakadályozhatta volna, kitárta az ajtót. – Helló, Teddy! – kiáltotta Gerry Jaffe, kinyújtva a tenyerét. – Mi újság, haver? Teddy belecsapott. – Helló, Gerry! Hetek óta nem láttalak. Hol voltál? – A bíróságon, pajti, néhány fickót védtem, akik tettek egy kis kárt a Shoreham atomerőműben. – Nyertél? – Mondjuk úgy, hogy döntetlen lett. Gerry soha nem bánta meg, hogy tíz évvel ezelőtt Mexikóban arra a döntésre jutott, visszatér az Egyesült Államokba, szembenéz a New York-i rendőrséggel és annak koholt, kábítószer-kereskedési vádjaival, és miután tisztára mosta a nevét, beiratkozott a jogra. Nézte, ahogy a Mozgalom vezetői egymás után váltanak irányt – Eldridge Cleaver Jézusnak ajánlotta lelkét, Jerry Rubint benyelte a kapitalizmus, Bobby Seale barbecue szósszal házalt. Abbie Hoffman még állta a sarat, de a környezetvédelemben utazott, így nem maradt Csak Könyvek

329

Luxusmucus

más, mint Gerry Jaffe, a hatvanas radikálisok utolsója, hogy a világ figyelmét a rozsdamentes tésztagépekről és a márkás pizzákról a nukleáris tél lehetőségére irányítsa. Gerry teljes szívéből hitte, hogy a jövő az ő vállán nyugszik, és minél nagyobb súllyal nyomta a felelősség, annál nagyobb bolondot csinált magából. Miután egy csókot nyomott Naomi szájára, lehajolt és egyenesen a hasához beszélt. – Figyelj, kölyök, Gerry bácsikád szól hozzád. Az élet szar. Maradj bent, amíg lehet. Teddy szerint ez eszméletlenül vicces volt és hemperegni kezdett a földön, majd kipukkadva a nevetéstől. Akciójával magára vonta az összes felnőtt figyelmét, mire még hangosabban kacagott, amitől viszont megszűnt ennivalónak lenni és csak idegesítő volt. Naomi szerint a gyereket hagyni kell kifejezni önmagát, ezért nem rótta meg, Holly Grace-t pedig, aki nem hitt az ilyesmiben, túlságosan lefoglalta ahhoz Gerry lenyűgöző vállának látványa, ahogy majd szétfeszítette viseltes bőr bomberdzsekijét a varrásnál, hogy felelősségre vonja. 1980-ban, nem sokkal azután, hogy Gerry jogi vizsgát tett New York államban, elhagyta afrofrizuráját, de hátul továbbra is hosszúra hagyta, és sötét tincsei, amik közé most imitt-amott ősz szálak vegyültek, az inggallérjára értek. A bőrdzseki alatt szokásos munkaruháját viselte – bő khakiszínű nadrágot és katonai kardigánt. A dzseki gallérját „Atomenergia? Kösz nem!” jelvény díszítette. Ajka éppolyan telt és érzéki volt, mint valaha, orra feltűnő, zelóta szeme még mindig fekete és tűzben égő. Pontosan ez a szempár volt az, amelyik betett Holly Grace Beaudine-nak egy évvel ezelőtt, amikor Gerryvel egy sarokba szorultak Naomi egyik partiján. Holly Grace még mindig nehezen tudta megmagyarázni magának, mi volt Gerry Jaffe-ben, ami miatt beleszeretett. Nyilván nem a politikai hitvallása. Holly Grace őszintén hitt az Amerikai Egyesült Államok erős katonai védelmének jelentőségében, mely beállítottsággal az őrületbe kergette Gerryt. Politikai vitáik rendszerint olyan elképesztő szeretkezésekbe torkolltak, amikben Csak Könyvek

330

Susan Elizabeth Phillips

Holly Grace-nek évek óta nem volt része. Gerry, aki elég gátlástalan volt nyilvánosan, a hálószobában még inkább. Holly Grace azonban nem csak szexuálisan vonzódott hozzá. Gerry egyrészt éppolyan aktív életet élt, mint ő. Viszonyuk három hónapja alatt közös ejtőernyősugró-leckét vettek, hegyet másztak, még a sárkányrepülőzést is kipróbálták. Gerryvel lenni olyan volt, mintha egy soha véget nem érő kalandtúrán vett volna részt. Holly Grace szerette az izgalmat, amit Gerry maga körül szült. Szerette a szenvedélyét és a lelkesedését, gusztusos evését, féktelen nevetését, szégyent nem ismerő szentimentalizmusát. Egyszer arra lépett be a szobába, hogy Gerry egy Kodak reklámon sír, és amikor ugratni kezdte vele, Gerry egyetlen mentséget sem keresett. Holly Grace még a férfisovinizmusát is megszerette. Dallie-vel ellentétben, aki jófiús viselkedése ellenére a legliberálisabb férfi volt, akit valaha ismert, Gerry az ötvenes években bebetonozódott férfi-nő kapcsolat híve volt. És mindig olyan zavarodottnak tűnt, amikor Holly Grace szembesítette vele, olyan csüggedtnek, hogy ő – a radikálisok üdvöskéje – nem tudta megérteni egy társadalmi forradalom legalapvetőbb elveit. – Helló, Holly Grace – mondta felé lépve. Holly Grace előrehajolt, hogy letegye ragacsos epres daiquirijét a dohányzóasztalra, és próbált úgy nézni rá, mintha a nevére sem emlékezne. – Ó, szia, Gerry. Nem sikerült a trükk. Gerry közelebb ment, keménykötésű teste olyan eltökéltséggel közeledett, amitől Holly Grace-en várakozásteljes borzongás futott végig. – Hozzám ne merj érni, te komcsi terrorista! – figyelmeztette Holly Grace kinyújtva karját, mintha keresztet tartana, ami eltérítheti Gerryt. A férfi ellépett a dohányzóasztal mellett. – Komolyan beszélek, Gerry. – Mitől félsz, bébi? – Félni! – gúnyolódott Holly Grace három lépést hátrálva. – Én? Tőled? Álmodban, te baloldali bolsevik. – Istenem, Holly Grace, milyen mocskos szád van. Csak Könyvek

331

Luxusmucus

Megállt előtte és anélkül, hogy megfordult volna, a húgához szólt. – Naomi, keresnétek valami elfoglaltságot magatoknak a konyhában pár percre? – Eszedbe ne jusson kimenni, Naomi – parancsolta Holly Grace. – Sajnálom, Holly Grace, de a feszültség nem tesz jót a terhes nőknek. Gyere, Teddy. Csináljunk pattogatott kukoricát. Holly Grace nagy levegőt vett. Ezúttal nem fogja hagyni, hogy Gerry megfőzze, csináljon bármit. Három hónapja tartott a viszonyuk, Gerry pedig egész idő alatt a bolondját járatta vele. Amíg ő szerelmes lett, Gerry arra használta az ő ismertségét, hogy bekerüljön az újságokba, és nyilvánosságot szerezzen antinukleáris tevékenységének. Holly Grace nem akarta elhinni, hogy így palira vették. A radikálisok nem változnak. Csak jogi diplomát szereznek és modernizálják a trükkjeiket. Gerry kinyújtotta a karját, hogy megérintse, a fizikai kontaktus azonban hajlamos volt megzavarni Holly Grace gondolkodását, ezért elrántotta a kezét, mielőtt a férfi hozzáért volna. – El a kezekkel, hencegő alak! – Nagyon jól megvolt az elmúlt hónapokban nélküle, nem fog most visszaesni. Túl öreg ahhoz, hogy egy évben kétszer törjék össze a szívét. – Nem gondolod, hogy épp elég hosszúra nyúlt már ez a szakítás? Hiányzol. Holly Grace a leghűvösebb pillantását vetette rá. – Mi a baj? Nem szerepel a képed a televízióban, most hogy már nem vagyunk egy pár? – Szerette, ahogy azok a sötét tincsek a férfi tarkóját simogatták. Eszébe jutott, milyen érzés volt megfogni – puha és selymes. Az ujjára tekerte, ajkával érintette. – Ne kezd ezt el, Holly Grace! – Senki nem hív be riportra az esti híradóba, most hogy szétmentünk? – gúnyolódott Holly Grace aljasul. – Te aztán mindent kihoztál a viszonyunkból, amit lehet, nem igaz? Miközben én rólad ábrándoztam, mint egy ostoba szamár, te sajtókonferenciákat tartottál. Csak Könyvek

332

Susan Elizabeth Phillips

– Kezdesz tényleg feldühíteni. Szeretlek, Holly Grace. Jobban, mint bárkit szerettem valaha az életben. Jól megvoltunk. Megteszi. Megint összetöri a szívét. – Az egyetlen, ahol jól megvoltunk, az az ágy – felelte hevesen. – Sokkal többről van szó, mint szexről! – Mint például? Nem szeretem a barátaidat, és kifejezetten gyűlölöm a politikádat. Különben is, tudod, hogy ki nem állhatom a zsidókat. Gerry felnyögött és lerogyott a kanapéra. – Ó, istenem, megint itt tartunk. – Elkötelezett antiszemita vagyok. Tényleg, Gerry. Texas-ból jöttem. Gyűlölöm a zsidókat, gyűlölöm a feketéket, és szerintem minden meleget börtönbe kellene zárni. Milyen jövő várna rám egy olyan baloldali komcsi mellett, mint te? – Te nem gyűlölöd a zsidókat – mondta Gerry higgadtan, mintha egy gyerekhez beszélne. – Három évvel ezelőtt aláírtál egy petíciót a melegek jogaiért, amit minden New York-i újságban megjelentettek, egy évre rá pedig tele volt a média a viszonyoddal egy bizonyos, Pittsburgh Steelersben játszó elkapóval. – Nagyon világosbarna volt – tiltakozott Holly Grace. – És mindig a republikánusokra szavazott. Gerry lassan felállt a kanapéról, arckifejezése egyszerre volt zaklatott és gyengéd. – Nézd, bébi, az elveimet nem adhatom fel, a te kedvedért sem. Tudom, hogy nem helyesled a felfogásunkat… – Álszentek vagytok mindannyian – sziszegte Holly Grace. – Úgy bántok mindenkivel, aki nem ért veletek egyet, mint háborús uszítóval. Nos, van egy hírem, kispajtás. Akinek van egy kis esze, gyűlöli az atomfegyvereket, de nem mindenki tartja óriási ötletnek elpuffogtatni az összes rakétánkat, miközben a szovjetek egy teli ládán ülnek. – Nem gondolod, hogy a szovjetek… – Nem érdekel. – Holly Grace fogta a táskáját és Teddyért kiáltott. Dallie-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy pénzen nem lehet Csak Könyvek

333

Luxusmucus

boldogságot venni. Harminchét éves volt, fészket akart rakni. Gyereket szülni, amíg lehet, férjet, aki önmagáért szereti, nem a nyilvánosságért, amit vele kap. – Kérlek, Holly Grace… – Menj a francba! – A fenébe! – Gerry ekkor megragadta, a karjába vonta és a szájára tapasztotta az ajkát, nem annyira a csók kedvéért, mint inkább, hogy elterelje a figyelmét arról a sürgető vágyról, hogy addig rázza Holly Grace-t, amíg a fogai össze nem koccannak. Egyforma magasak voltak, Holly Grace súlyzózott, így Gerrynek meglehetősen nagy erőfeszítésébe került, hogy lefogja a karját. Holly Grace végre abbahagyta a hadakozást, és Gerry ismét nekifuthatott a csóknak, úgy, ahogy akarta – ahogy Holly Grace szerette. Holly Grace ajka szétnyílt annyira, hogy bedughassa a nyelvét. – Rajta, bébi – suttogta. – Szeress. Holly Grace megtette, csak egy pillanatra, amíg rá nem döbbent, mit csinál. Amikor Gerry érezte, hogy megdermed, ajkát azonnal Holly Grace nyakára tapasztotta és kiszívta. – Már megint – sikoltotta Holly Grace, kivergődve a férfi szorításából, a nyakát fogva. Gerry szándékosan hagyta rajta a bélyegét, és nem kért elnézést. – Valahányszor ránézel, azt akarom, hogy jusson eszedbe, a legjobb dolgot dobod el magadtól, ami valaha is bármelyikünkkel történt. Holly Grace dühös pillantást vetett rá, aztán Teddy felé fordult, aki épp akkor lépett be a szobába Naomival. – Vedd a kabátod és köszönj el Naomitól. – De, Holly Grace – tiltakozott Teddy. – Most! Bebugyolálta Teddyt a kabátjába, fogta a sajátját és kisiettek az ajtón anélkül, hogy visszanézett volna. Amint eltűntek, Gerry kerülve húga rosszalló pillantását úgy tett, mintha egy fémszobrot tanulmányozna a kandallópárkányon. Jóllehet negyvenkét éves volt, nem elég érett egy kapcsolatra. Olyan nőkkel volt viszonya, akik anyáskodtak felette, akik egyetértettek vele, akik Csak Könyvek

334

Susan Elizabeth Phillips

kitakarították a lakását. Nem volt hozzászokva, hogy tüskés texasi szépségek az asztal alá igyák a hét bármelyik napján, és a képébe nevessenek, amikor arra kéri őket, hogy tegyenek be neki egy mosást. Annyira szerette, hogy úgy érezte, mintha Holly Grace magával vitt volna egy darabot belőle. Mihez kezdjen? Nem tagadhatta, hogy kihasználta a viszonyuk kapta nyilvánosságot. Ösztönösen cselekedett – a vérében volt. A média fittyet hányt minden erőfeszítésére az elmúlt években, amivel megpróbálta felhívni a figyelmet az ügyre, és nem vallott rá, hogy hátat fordítson az ingyenreklámnak. Miért nem érti meg Holly Grace, hogy ennek semmi köze a szerelmükhöz – csak megragadott egy lehetőséget, ahogy korábban mindig. A húga elment mellette, ő pedig ismét előrehajolt, hogy a hasához beszéljen. – Itt Gerry bácsikád. Ha fiú vagy, vigyázz a töködre, mert egymillió nő várt itt kint arra, hogy levágja. – Ne üsd el tréfával a dolgot, Gerry – mondta Naomi, leereszkedve az egyik karosszékbe. A férfi ajka megrándult. – Miért? El kell ismerned, hogy ez az egész dolog Holly Grace-szel nagyon szórakoztató. – Elpuskázod. – Olyannal nem lehet vitatkozni, akinek nincs esze – torkollta le Gerry harciasan. – Tudja, hogy szeretem, és nagyon jól tudja, hogy nem azért, mert híres. – Gyereket akar, Gerry – mondta Naomi halkan. A férfi megdermedt. – Csak azt hiszi, hogy gyereket akar. – Te szemét. Valahányszor találkoztok, csak a politikai különbségekről beszéltek és arról, hogy ki használ ki kit. Csak egyszer hallanám, hogy valamelyikőtök elismeri, azért nem jöttök ki egymással, mert az egyik kétségbeesetten vágyik egy gyerekre, a másik pedig még nem nőtt fel ahhoz, hogy apa legyen. Gerry a húgára förmedt. – Ennek semmi köze a felnőtté-váláshoz. Nem vagyok hajlandó gyermeket nemzeni egy olyan világra, ami fölött gombafelhő függ. Csak Könyvek

335

Luxusmucus

Naomi szomorúan nézett rá, egyik kezét kerek hasán nyugtatva. – Kit akarsz becsapni, Gerry? Félsz apa lenni. Attól félsz, hogy ugyanolyan rossz apja leszel a gyerekednek, mint amilyen apa volt neked, isten nyugosztalja. Gerry nem felelt, és inkább meghalt volna, mint hogy Naomi könnyeket lásson a szemében, ezért hátat fordított neki és kisétált az ajtón.

Csak Könyvek

336

Susan Elizabeth Phillips

23

F

rancesca egyenesen a kamerába mosolygott, a Francesca Today zenéje elhalkult és kezdődött a műsor. – Helló, remélem, mindenkinek van kéznél nasija a tévénézéshez és elvégezték folyó ügyeiket, mert garantálom, hogy nem akarnak felállni a székükből, ha találkoznak ma esti négy fiatal vendégünkkel. A kettes kamera tetején felgyulladt piros lámpa felé fordult. – Ma este, ígérem önöknek, utoljára fogunk beszélgetni az angol nemességről. Mint tudják, kaptunk hideget, meleget, amióta NagyBritanniába érkeztünk – meg sem próbálok úgy tenni, mintha a legutóbbi műsorunk ne lett volna dögunalom –, de ma este visszatérünk a helyes kerékvágásba. A szeme sarkából látta, hogy Nathan Hurd, a producer csípőre teszi a kezét, mely biztos jele volt elégedetlenségének. Gyűlölte, ha Francesca elismerte adásban, hogy valamelyik műsor nem sikerült jól, de Francesca híres királyi családhoz tartozó vendégei a múltkori adásban hihetetlenül terjengősek voltak, és még Francesca legpimaszabb kérdéseire sem jöttek tűzbe. Sajnos azt az adást, ellenétben azzal, amit most vettek fel, élőben közvetítették, így nem tudták megvágni. Csak Könyvek

337

Luxusmucus

– Négy vonzó fiatalember ma a vendégem, mindannyian a brit birodalom híres nemeseinek leszármazottai. Gondolkodtak már rajta, milyen lehet úgy felnőni, hogy az életük előre el van tervezve? A királyi család tagjai is lázadnak valami ellen? Kérdezzük meg! Bemutatta a négy vendéget, akik kényelmesen elhelyezkedve ültek a New York-i stúdió mintájára – ahol a Francesca Today-t általában felvették – berendezett vonzó ülőbútorokon. Aztán NagyBritannia egyik leghíresebb hercegének egyetlen leányához fordult. – Lady Jane, eszedébe jutott valaha is, hogy szakít a családi hagyományokkal, és elszökik a sofőrrel? Lady Jane nevetett, aztán elpirult, és Francesca tudta, hogy szórakoztató estéjük lesz. Két órával később, miután leforgatták a felvételt és fiatal vendégei elég pezsdítő válaszokat adtak ahhoz, hogy megugrasszák a nézettséget, Francesca kiszállt a taxiból és belépett a Connaught-ba. A legtöbb amerikai a Claridge’st tartotta az elemi hotelnek Londonban, de mint olyasvalaki, aki eleve nem akart távol lenni az otthonától, Francesca úgy érezte, jobb választás a kis Connaught, amiben csak kilencven szoba volt, a világon a legjobb szobaszerviz, és minimális esély arra, hogy a folyosón összefusson egy rocksztárral. Állától a vádlija közepéig elegáns fekete orosz cobolybunda bugyolálta be törékeny testét, melyet kiemelt tökéletes körte formájú négykarátos gyémántfülbevalója, átszikrázva szélfútta gesztenyebarna haján. Az előcsarnok keleti szőnyegeivel és sötét faburkolatával meleg és hívogató volt Mayfair nyirkos decemberi utcái után. Rézszegélyes szőnyeggel borított csodás lépcső kacskaringózott felfelé hat emeleten át, mahagóni korlátoszlopai fényesen csillogtak. Bár Francesca kimerült volt a mozgalmas hét után, sikerült a portásra mosolyognia. Minden férfi utánafordult az előcsarnokban, ahogy a recepciós pult melletti kis lifthez ment, de ő észre sem vette. Az elegáns coboly és a drága, szikrázó körte formájú gyémántfülbevaló alatt Francesca ruhája őszintén szólva fura volt. Csak Könyvek

338

Susan Elizabeth Phillips

Konzervatívabb, kamera előtti öltözékét arra cserélte, amit reggel a stúdióban viselt – levágott, szűkszárú fekete bőrnadrágra és túlméretes málnaszínű kötött pulóverre, rátűzött topszínű plüssmacival. Hozzá málnaszínű zoknit, gondosan visszahajtva, és Susan Bennis balerinacipőt. Teddynek különösen tetszett ez a szerelés, hisz az ölelnivaló macik és a bőrruhás motoros bandák a kedvencei voltak. Francesca gyakran viselte, amikor elmentek hazulról, akár F. A. O. Schwarzot rohanták meg egy kémiaszettért, akár a Dendur templomot látogatták meg a Metropolitanben, akár egy talpnyaló perecárust a Times Square-en, akinél, makacskodott Teddy, volt a legfinomabb perec egész Manhattanben. Bármilyen kimerült volt is, elmosolyodott, mikor eszébe jutott Teddy. Nagyon hiányzott neki. Gyűlölt távol lenni tőle, annyira, hogy komolyan azon gondolkodott, visszavesz a munkatempójából, amikor tavasszal a szerződése megújítására kerül sor. Mi értelme, hogy van egy gyereke, ha nincs vele? A depresszió hálója, amely hónapokon át függött felette, lejjebb ereszkedett. Nagyon ingerlékeny volt az utóbbi időben, biztos jeleként annak, hogy túl sokat dolgozott. De nem akart lassítani, amikor minden olyan jól ment. Kilépett a liftből, az órájára pillantott és gyors számítást végzett magában. Tegnap Holly Grace elvitte Teddyt Naomi-hoz, ma a South Street Seaport Museumba készülnek. Talán még otthon éri őket, mielőtt elindulnak. Összeráncolta a homlokát, mikor eszébe jutott, hogy Holly Grace azt mondta, Dallas Beaudine New Yorkba megy. A gondolat, hogy Teddy és Dallie egy városban legyenek, még ennyi év után is felzaklatta. Nem mintha félt volna a felismeréstől; Isten a megmondhatója, hogy nem volt Teddyben semmi, ami Dallie-t önmagára emlékeztette volna. Egyszerűen csak nem akarta, hogy Dallie-nek bármi köze legyen a fiához. Egy szaténhuzatú vállfára borította cobolybundáját és beakasztotta a gardróbba. Aztán hívta New Yorkot. Legnagyobb örömére Teddy vette fel. Csak Könyvek

339

Luxusmucus

– Day-rezidencia. Itt Theodore beszél. Már a hangjától könnybe lábadt Francesca szeme. – Szia, babám. – Anya! Találd ki, mi történt! Elmentünk tegnap Naomihoz, ott volt Gerry is, és Holly Grace meg Gerry megint összekaptak. Ma elvisz a South Street Seaportba, aztán elmegyünk hozzá és kínait rendelünk. Ismered a barátomat, Jasont… Francesca mosolyogva hallgatta Teddy csacsogását. Mikor a kisfiú végre levegőt vett, közbevágott: – Hiányzol, kicsim. Tudod, hogy pár nap múlva megyek haza, és aztán teljes két hétig együtt nyaralunk Mexikóban. Remekül fogunk mulatni. – Ez lesz az első igazi szabadsága, amióta aláírta a szerződést a csatornával, és már hónapok óta készültek rá mind a ketten. – Most fogsz fürdeni az óceánban? – Belemegyek – adta meg magát Francesca. Teddy megvető, férfias horkantást hallatott. – Legalább derékig. – Egyezzünk meg abban, hogy térdig, nem tovább. – Olyan nyuszi vagy, anya – mondta Teddy komolyan. – Sokkal nyuszibb, mint én. – Teljesen igazad van. – Tanultál az állampolgársági vizsgára? Amikor utoljára kikérdeztelek, összekeverted az alkotmány cikkelyeit. – Majd tanulok a gépen – ígérte meg Francesca. Már túl régóta halogatta, hogy amerikai állampolgárságért folyamodjon. Ki se látszott a munkából, be volt táblázva mindig, míg nem egy nap rádöbbent, hogy tíz éve él az országban, és soha egyszer sem szavazott. Elszégyellte magát, és Teddy segítségével még azon a héten nekilátott a hosszú kérelmezési folyamatnak. – Borzasztóan szeretlek, drágám. – Én is. – Ma este légy különösen kedves Holly Grace-hez. Nem várom el, hogy megértsd, de mindig feldúlja, ha találkozik Gerryvel. – Nem értem, miért. Gerry jó fej. Francesca volt olyan bölcs, hogy ne próbálja meg elmagyarázni egy kilencéves kisfiúnak a férfi-női kapcsolat bonyolultságait, Csak Könyvek

340

Susan Elizabeth Phillips

különösen olyannak, aki úgy gondolta, hogy minden lány tökfej. – Csak légy különösen aranyos vele, drágám. Amikor letette a telefont, levetkőzött és készülődni kezdett a Stefan Marko Brancuzi herceggel töltendő estére. Selyemköntösbe bújva belépett a csempézett fürdőszobába, ahol a tágas fürdőkád mellett ott álltak kedvenc szappanának kövér darabjai megszokott amerikai samponja mellett. A Connaught kötelességének tekintette, hogy ismerje, vendégei milyen tisztálkodási szereket részesítenek előnyben, milyen újságokat olvasnak, hogyan kérik reggel a kávéjukat és Francesca esetében, hogy Teddy palackkupakokat gyűjt. Amikor kijelentkezett, egy gondosan összekötött csomagban mindig várta egy készlet különleges európai söröskupak. Francescának nem volt szíve megmondani nekik, hogy Teddy kupakgyűjtő szenvedélye nem annyira a minőségen, mint inkább a mennyiségen alapul, a jelenlegi állás szerint a Pepsi 394-gyel vezetett a Coca-cola előtt. Beleereszkedett a forró vízbe, és amikor a bőre megszokta a hőmérsékletet, hátradőlt és behunyta a szemét. Teljesen kimerült. Már nagyon ráfért a szabadság. Egy belső hang nyaggatta, hogy meddig folytatja ezt még: hátrahagyja a gyerekét, hogy átrepülje az egész világot az első szóra, végtelen produkciós megbeszélésekre jár, könyvkötegeket lapoz át minden este, mielőtt elalszik? Holly Grace és Naomi többet volt Teddyvel az utóbbi időben, mint ő. A gondolatai Holly Grace-ről lassan visszakanyarodtak Dallas Beaudine-re. Olyan rég volt, hogy nem tűnt többnek, mint biológiai csodának, hogy ő volt Teddy apja. Nem ő szülte, nem ő járt harisnya nélkül az első időkben, hogy korrekciós gyermekcipőt vehessen neki, vagy forgolódott álmatlanul az aggodalomtól, hogy miképp fog felnevelni egy olyan gyereket, akinek az IQ-ja jó negyven ponttal magasabb az övénél. Francesca, és nem Dallie Beaudine volt a felelős azért, amilyen Teddy lett. Bármennyire is erőltette Holly Grace, Francesca nem engedte vissza Dallie-t az élete legkisebb sarkába sem. – Ugyan, Francie, annak már tíz éve – panaszkodott Holly Grace, amikor utoljára erről beszéltek. Az újonnan megnyitott Aurorában Csak Könyvek

341

Luxusmucus

ebédeltek a keleti Negyvenkilencedik utcában, egy bőrpados bokszban ülve a lópatkó alakú gránit bárpult egyik oldalán. – Pár hét múlva Dallie New Yorkba jön, hogy beszéljen egy csatornával a tavaszi golfbajnokságuk közvetítéséről. Mi lenne, ha a változatosság kedvéért enyhítenél a szabályodon és megengednéd, hogy találkozzanak? Teddy évek óta ismeri Dallie-t hallomásból, és Dallie is kíváncsi Teddyre azok után, hogy annyit meséltem neki róla. – Kizárt dolog! – Francesca felnyársalt egy mogyoróolajban vékonyan konfitált kacsát a salátájáról, és élt ugyanazzal a mentséggel, mint mindig, amikor feljött a téma, az egyetlennel, amit Holly Grace úgy tűnt, elfogadott. – Életem legmegalázóbb időszaka volt, amit Dallie-vel éltem át, a leghalványabb emléket sem hagyom, hogy visszatérjen. Semmilyen kapcsolatot nem akarok vele, ami azt jelenti, hogy Teddynek is távol kell maradnia tőle. Tudod, mit érzek ezzel kapcsolatban, Holly Grace, és megígérted, hogy nem fogod erőltetni. Holly Grace szemmel láthatóan felbőszült. – Francie, ez a gyerek homokos lesz, ha nem engeded, hogy férfiakkal is szót válthasson. – Te vagy az apa, akire szüksége van – felelte Francesca szárazon, egyszerre érezve bosszúságot és mély szeretetet a nő iránt, aki oly sok mindenben mellette állt. Holly Grace úgy döntött, komolyan veszi Francesca megjegyzését. – Sportolót, az biztos, hogy nem tudtam faragni belőle. – Komoran bámult a bár fölött függő jégvirágos üvegbúrákra. – Istenemre esküszöm, Francie, még nálad is kétbalkezesebb. Francesca tudta, hogy túlságosan elhárító Teddy apahiányával kapcsolatban, de nem tudott ellene tenni. – Megpróbáltam, nem? Rávettél, hogy dobáljam neki a labdát négyéves korában. – Micsoda pillanat volt a baseball történetében – felelte Holly Grace lesújtó gúnnyal. – Helen Keller a dobó és a kis Stevie Wonder a fogadó. Ti ketten vagytok a legüreskezűbbek…

Csak Könyvek

342

Susan Elizabeth Phillips

– Te sem jutottál többre vele. Leesett a lóról, amikor elvitted lovagolni, és az első alkalommal, amikor dobtad neki a futballabdát, eltörte az ujját. – Ez az egyik oka, amiért azt akarom, hogy találkozzon Dallie-vel. Most, hogy Teddy egy kicsit nagyobb, Dallie-nek talán lenne ötlete, mit kezdjen vele. – Holly Grace kihúzott egy szál vízitormát egy pikkelyes füstölt pisztráng alól és elgondolkodva majszolta. – Nem tudom… az idegen vér miatt lehet. A fenébe, ha tényleg Dallie lenne az apja, most nem lenne ez a gondunk. A mozgáskoordináció bele van programozva minden Beaudine génbe. Te csak azt hiszed, gondolta Francesca kényszeredett mosollyal, miközben beszappanozta a karját, majd a habos luffát végighúzta a lábán. Néha azon töprengett, miféle csodálatos, csapongó kromoszóma nemzette a fiát. Tudta, hogy Holly Grace csalódott, amiért Teddy nem szebb, de ő mindig is ajándéknak tekintette Teddy aranyos, csúnyácska arcát. Soha eszébe sem fog jutni, hogy a külsejéből éljen meg. Az eszét fogja használni, a bátorságát és édes, szentimentális szívét. A víz hűlni kezdett a kádban és rádöbbent, hogy alig húsz perce van a sofőr érkezéséig, aki Stefan yachtjához viszi vacsorára. Bár fáradt volt, alig várta, hogy Stefannal töltse az estét. Több hónapnyi távolsági beszélgetés és pár sietős személyes találka után úgy érezte, határozottan eljött az ideje, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat. Sajnos mivel napi tizennégy órát dolgozott, amióta Londonba érkezett, nem maradt szabadideje szexuális csintalankodásokra. Most azonban, hogy az utolsó adást is felvették, már csak annyi dolga volt, hogy beálljon különböző angol emlékművek elé turistafotókhoz, amit az adás végén terveztek felhasználni. Eldöntötte, hogy mielőtt visszamegy New Yorkba, legalább két éjszakát együtt töltenek Stefannal. Bár szorította az idő, felkapta a szappant és szórakozottan dörzsölte vele a mellét. Bizsergett, emlékeztetve, hogy jó lesz, ha már véget vet önként vállalt egyéves szüzességének. Nem mintha Csak Könyvek

343

Luxusmucus

ilyen hosszúra tervezte volna, csak pszichológiailag képtelen volt kibe ugrálni egyik ágyból a másikba. Lehet, hogy Holly Grace gyászolta az egyéjszakás kalandok elmúlását, de bármennyire is nyaggatta Francescát egészséges teste, ő az érzelem nélküli szexet vérszegény, esetlen tornagyakorlatnak tartotta. Két éve majdnem férjhez ment egy karizmatikus fiatal kaliforniai képviselőhöz. A férfi jóképű volt, sikeres és csodálatos az ágyban. De dührohamot kapott, valahányszor Francesca hazavitt egy csellengőt, nem tudott nevetni a tréfáin, így végül szakított vele. Stefan Marko Brancuzi herceg volt utána az első, akihez vonzódott annyira, hogy ágyba bújjon vele. Néhány hónappal ezelőtt találkoztak, amikor Francesca interjút készített vele a műsorában. Stefan vonzó és okos volt, hamarosan pedig az is bebizonyosodott róla, hogy jó barát. De vajon egyet jelent-e a vonzódás a szerelemmel, vagy csak kiutat próbál keresni az elégedetlenségből, amit az életével kapcsolatban érez? Lerázta magáról a melankolikus hangulatot, szárazra törölte magát és belebújt a köntösébe. Megkötötte a pántját, a tükörhöz lépett, ahol hatékony mozdulatokkal felrakta a sminkjét, nem hagyva időt sem tüzetes vizsgálódásnak, sem csodálatnak. Adott magára, mert kötelessége volt jól kinézni, mikor azonban az emberek hamvaszöld szeméről, finom arccsontjáról és csillogó gesztenyebarna hajáról áradoztak, nem tudott azonosulni velük. Keserű tapasztalatból tudta, hogy egy olyan arccal születni, mint az övé, inkább teher, mint előny. A személyiség ereje kemény munka, nem vastagon bekormozott szempillák gyümölcse. A ruhák azonban más lapra tartoztak. Megvizsgálva a négy estélyi ruhát, amit magával hozott, lemondott egy ezüstös Kamaliról és egy ízléses Donna Karanról, egy pánt nélküli fekete selyem Gianni Versace javára. A ruha meztelenül hagyta a vállát, ráfeszült a derekára, majd lágy, szabálytalan fodrokban omlott le a vádlija közepéig. Miután gyorsan felöltözött, fogta a retiküljét és a cobolybundájáért nyúlt. Mikor ujjai megérintették a puha szőrmegallért, tétovázott, azt kívánta, bárcsak Csak Könyvek

344

Susan Elizabeth Phillips

Stefan ne ajándékozta volna neki a kabátot. De a férfi olyan zaklatott lett, mikor megpróbálta visszautasítani, hogy végül beadta a derekát. Mégis gyűlölte a gondolatot, hogy mennyi kis szőrös állatnak kellett elpusztulnia ahhoz, hogy ő divatosan öltözhessen. A bőkezű ajándék ráadásul sértette az önállóságérzetét. Makacsul összeszorította az állát, és perzselő fukszia stólára cserélte a bundát. Aztán először az este, jól megnézte magát a tükörben. Versace ruha, körte alakú gyémánt fülbevaló, fekete, apró gagátfekete gyöngyökkel telehintett harisnya, olasz tűsarkú – mind olyan luxuscikk, amit magának vett. Mosoly bújkált a szája sarkában, miközben meztelen vállára borította a fukszia stólát és a lifthez sietett. Isten áldja Amerikát.

Csak Könyvek

345

Luxusmucus

24

E

ladod magad, arról van szó – mondta Skeet Dallie-nek, aki összeráncolt homlokkal bámulta a taxisofőr tarkóját, miközben az Ötödik Sugárúton araszoltak. – Próbálod jó színben feltüntetni, olyan szép szavakat használva, mint új lehetőségek és látókörszélesítés, de tulajdonképpen feladod. – Tulajdonképpen realista vagyok – felelte Dallie némi bosszúsággal. – Ha nem lennél olyan átkozottul tudatlan, látnád, hogy ez egy olyan lehetőség, ami egyszer adódik az életben. – Dallie-nek mindig rossz kedve lett, ha olyan kocsiban ült, amit más vezetett, mikor pedig még a manhattani közlekedési dugóba is bekerültek és a férfi a kormány mögött csak perzsául tudott, túllépett azon a ponton, hogy emberi társaság legyen. Az elmúlt két órát a Tavern on the Greenben töltötték, etették és itatták őket a csatorna nagykutyái, akik azt akarták, hogy Dallie írjon alá velük egy exkluzív ötéves szakkommentátori szerződést. Tavaly, amikor eltörte a csuklóját, közvetített nekik, és a közönség visszajelzése olyan kedvező volt, hogy a csatorna azonnal kivetette rá a hálóját. Dallie ugyanolyan szellemes és fesztelen volt adásban, mint Lee Trevino és Dave Marr, a jelenlegi legszórakoztatóbb Csak Könyvek

346

Susan Elizabeth Phillips

szakkommentátorok. De ahogy a csatorna egyik alelnöke fogalmazott a harmadik feleségének, sokkal vonzóbb mindkettőjüknél. Dallie protokoláris engedményt tett az esemény fontosságára való tekintettel, mely abban nyilvánult meg, hogy tengerészkék öltönyt vett fel és halványkék ingéhez tiszteletreméltó maróniszínű selyemnyakkendőt kötött. Skeet azonban beérte egy kordbársony zakóval a J. C. Pennyből, azzal a zsinórnyakkendővel, amit 1973 őszén tízcentes dobással nyert. – Eladod az istenadta tehetséged – erősködött Skeet makacsul. Dallie odafordult hozzá, hogy leteremtse. – Átkozott képmutató vagy. Amióta ismerlek, hollywoodi tehetségkutatókkal traktálsz, próbálsz rávenni, hogy egy szál fecskenadrágban pózoljak kihajthatós poszterekhez, most meg, amikor kapok egy ajánlatot, ami még rangos is, fel vagy háborodva. – A többi ajánlat nem ütközött a golfozással. A fenébe is, Dallie, egyetlen bajnokságot sem szalasztottál volna el, ha vendégszerepeltél volna a The Love Boatban két szezon között, de most másról van szó. Most arról van szó, hogy ülsz egy közvetítőkalitkában és szellemes megjegyzéket teszel Greg Norman rózsaszín ingére, miközben Norman golftörténelmet ír odakint. A profi karriered végéről beszélünk. Nem hallottam, hogy azok a csatorna-honcsók bármit is mondtak volna arról, hogy csak azokon a napokon látogasd meg a közvetítőfülkét, amikor nem kell kvalifikálnod magad, ahogy Nicklaus csinálja és még pár nagymenő. Ők arról beszélnek, hogy teljes munkaidőben akarnak téged. A közvetítőfülkében, Dallie, nem kint a golfpályán. Az egyik leghosszabb beszéd volt, amit Skeettől valaha hallott, és a szavak puszta mennyisége sarokba szorította pillanatnyilag. De aztán Skeet morgott valamit az orra alatt, majdnem kihozva Dallie-t a béketűrésből. Csak azért sikerült megőrizni a hidegvérét, mert tudta, hogy az elmúlt pár szezon épphogy csak össze nem törte Skeet Cooper szívét. Csak Könyvek

347

Luxusmucus

Pár éve kezdődött, amikor Dallie hazafelé hajtott egy Wichita Falls-i bárból, és majdnem megölt egy tinédzsert egy tízsebességes biciklin. A hetvenes évek végén felhagyott az illegális gyógyszerkészítmények használatával, de továbbra is szoros barátságot tartott fenn a sörösüveggel aznap éjszakáig. A fiú végül nem komolyabbal, mint egy bordatörés megúszta, és a zsaruk sokkal elnézőbben bántak Dallie-vel, mint megérdemelte volna, de olyan megrázkódtatás érte, hogy rögtön utána abbahagyta az ivászatot. Nem volt könnyű, ami azt tanúsítja, mennyire becsapta magát. Az nem érdekelte, ha soha nem nyer kvalifikációt a Mastersre vagy nem végez pontgyűjtő helyen a U. S, Classicon, de azért ne haljon meg egy kölyök, mert ő túl sokat ivott. Legnagyobb meglepetésére azzal, hogy tartózkodott a szeszes italtól, egyből jobban ment a játék, és a következő hónapban harmadik lett a Bob Hope-on, televíziókamerák előtt. Skeet olyan boldog volt, hogy majdnem sírt. Aznap este Dallie kihallgatta, mikor telefonon beszélt Holly Grace-szel. – Tudtam, hogy meg tudja csinálni – ujjongott Skeet. – Csak várd ki a végét. Ott lesz a legnagyobbak között. Most már sínen van a mi fiúnk. De nem, nem egészen volt sínen. És ekkor tört össze Skeet szíve. Dallie egyszer-kétszer minden szezonban szerzett második-harmadik helyet egy-egy nagy versenyen, de nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy harminchét évesen a csillaga leáldozóban van, és nagy bajnokságot már soha nem fog nyerni. – Megvan hozzá a képességed – mondta Skeet kifelé bámulva a taxi homályos ablakán. – Megvan hozzá a képességed és a tehetséged, de valami megakadályozza, hogy nagy bajnok lehess. Bárcsak tudnám, mi az. Dallie tudta, de nem árulta el. – Most figyelj rám, Skeet Cooper. A hülye is tudja, hogy tévében nézni a golfot legalább olyan érdekfeszítő, mintha valakit álmában bámulnánk. Ezek a nagykutyák a csatornánál készek egy fél vagyont Csak Könyvek

348

Susan Elizabeth Phillips

fizetni nekem, hogy feldobjam a közvetítést, és én nem értem, miért kellene a képükbe vágnom a bőkezűségüket. – Azok a nagykutyák a csatornánál puccos kölnit használnak – zsémbelt Skeet, mintha ezzel mindent elmondott volna. – Különben is, mióta érdekel ilyen veszettül a pénz? – Amióta belenéztem a naptárba és megláttam, hogy harminchét éves vagyok, azóta. – Dallie előrehajolt és hirtelen megkopogtatta az üveget, ami a sofőrtől elválasztotta. – Hé, te! Tegyél ki a következő sarkon! – Hová mész? – Holly Grace-hez. Mégpedig egyedül. – Semmi értelme. Ugyanazt fogja mondani, amit én. Dallie ettől függetlenül kinyitotta az ajtót és kiugrott a járdára. A taxi továbbment, ő pedig belelépett egyenesen egy kupac kutyapiszokba. Megérdemelte, gondolta, mert annyiért ebédelt, amennyi a harmadik világ legtöbb nemzetének éves költségvetése. Rá se hederítve, milyen feltűnést keltett az arra járó nők körében, elkezdte beledörgölni a cipője sarkát a járdaszegélybe. Ekkor lépett mögé a Medve, Midtown kellős közepén. Jobb ha aláírod, amíg még kellesz nekik, mondta a Medve. Meddig ámítod még magad? Nem ámítom magam! Dallie elindult vissza felfelé az Ötödik Sugárúton, Holly Grace lakása felé. A Medve vele tartott, méltatlankodva rázva nagy szőke fejét. Azt hitted, hogy ha felhagysz az ivással, az garancia arra, hogy eagle-t üss, mi? Azt hitted, ilyen egyszerű. Miért nem mondtad meg a jó öreg Skeetnek, hogy mi tart vissza? Miért nem állsz elé és mondod meg, hogy nem mersz bajnok lenni? Megszaporázta a lépteit és mindent megtett, hogy lerázza a Medvét a tömegben. A Medve azonban kitartó volt. Régóta követte, most sem tűnt el. Holly Grace a Museum Towerben lakott, a Modern Művészetek Múzeuma fölé épített luxus lakótömbben, és előszeretettel hangoztatta, hogy a világ legkiválóbb festőművészein alszik. A Csak Könyvek

349

Luxusmucus

portás felismerte Dallie-t és beengedte a lakásba, hogy ott várja meg Holly Grace-t. Több hónapja nem találkoztak, de gyakran beszéltek telefonon, és nem sok olyan történt egyikükkel sem, amit ne vitattak volna meg. A lakás egyáltalán nem Dallie stílusa volt – túl sok fehér bútor, formátlan fotel, amibe nem fért bele lakli alakjával, és absztrakt művészeti alkotások, amik habos vízre emlékeztették. Lehántotta a zakóját és a nyakkendőjét, majd a szekrényben, ami úgy festett, mintha fogászati eszközök tárolására tervezték volna, talált egy magnót, s belökte a Born in the U.S.A. –t. Előrecsévélte a Darlington Countryhoz, ami szerinte a valaha írt legjobb tíz amerikai dal egyike volt. Miközben a Boss a Wayne-nel átélt kalandokról énekelt, Dallie körbesétálta a tágas nappalit, míg végül megállt Holly Grace zongorája előtt. Amióta utoljára a lakásban járt, Holly Grace ezüstkeretes fényképekkel gazdagította a zongora tetején állandó helyet kapott üveg papírnehezék-gyűjteményét. Számos képet látott Holly Grace-ről és az anyjáról, párat magáról, néhány pillanatfelvételt kettejükről és egyet Dannyről a Searsben 1969-ből. Dallie ujjai elfehéredtek a kereten, mikor a kezébe vette a képet. Danny kerek arca nézett vissza rá, elkerekedett szemmel, nevetve, pici nyálbuborékkal az alsó ajkának belső felén, mely örökre odafagyott. Ha Danny élt volna, tizennyolc éves lett volna most. El sem tudta képzelni. Nem tudta elképzelni tizennyolc évesen, olyan magasnak, mint ő, szőkén és karcsún, olyan vonzón, mint az anyja. Neki Danny mindig totyogó maradt, ahogy térdig megereszkedett tele pelenkával fut húszéves apja felé, és pufók karját feltétel nélküli bizalommal tárja ki. Visszatette a képet és elfordította a fejét. Még ennyi év után is fájt – talán nem olyan élesen, de fájt. Elterelte a figyelmét azzal, hogy Francescát kezdte tanulmányozni egy fotón, amint rikító piros rövidnadrágban mosolyog bele pajkosan a lencsébe. Egy nagy sziklán ült, egyik kezével hátrafogva a haját az arcából, másikkal egy dundi kisbabát támogatva a lába között. Dallie elmosolyodott. Csak Könyvek

350

Susan Elizabeth Phillips

Francesca boldognak látszott a képen. Az, amit Francescával töltött, kellemes időszaka volt az életének. De most lehet, hogy Francesca nevetett rajta. Ki gondolta volna, hogy Miss Luxusmucus ilyen karriert fog befutni? A saját erejéből küzdötte fel magát – Holly Grace-től tudta. Segítség nélkül nevelt egy gyereket és csinált karriert. Persze már tíz évvel ezelőtt is volt benne valami különleges – a bátorság, az, ahogy egyenesen nekirontott az életnek, nem nézve következményeket, ha el akart érni valamit. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Francesca úgy élt, hogy két végén égette a gyertyát, míg ő még mindig csak tengett-lengett. A gondolat nem volt ínyére való, és visszatekerte a Springsteenszalagot, hogy elterelje a figyelmét. Aztán bement a konyhába és kinyitotta a hűtőt, kikerülve Holly Grace Miller Lite-ját egy Dr. Pepperért. Mindig nagyra értékelte, hogy Francesca őszinte volt Holly Grace-szel a gyerekről. Természetes, hogy megfordult a fejében, hogy Francesca könnyűszerrel a nyakába varrhatta volna a jó öreg Nicky kölykét. De nem tette, és ezért csodálta. Felpattintotta a Dr. Pepper tetejét, visszament a zongorához és újabb képet keresett Francesca fiáról, de csak azt az egyet találta. Élvezte, hogy amikor csak megemlítették a fiút Francescával kapcsolatban egy cikkben, mindig úgy beszéltek róla, mint egy boldogtalan korai házasság gyümölcséről – mely házasság olyannyira boldogtalan volt, hogy Francesca nem volt hajlandó az apa vezetéknevét adni a gyereknek. Amennyire Dallie tudta, csak ő, Holly Grace és Skeet volt tisztában vele, hogy a házasság soha nem is létezett, de mindannyian tisztelték annyira Francescát azért, amit elért, hogy tartsák a szájukat. A váratlan barátság, ami Francesca és Holly Grace között kialakult, Dallie szerint az élet egyik legérdekesebb kapcsolata volt, és nem egyszer említette Holly Grace-nek, hogy szívesen lenne légy a falon, amikor ők ketten együtt vannak, hogy lássa, hogy jönnek ki. – Egyszerűen nem tudom elképzelni – mondta egyszer. – Te csak Csak Könyvek

351

Luxusmucus

beszélsz-beszélsz a legutóbbi Cowboys-meccsről, míg Francie a Gucci cipőjéről áradozik és magát nézi a tükörben. – Francesca nem ilyen, Dallie – felelte Holly Grace. – Úgy értem, áradozik a cipőjéről, de ebben nem merül ki. – Az élet fintora, hogy valakinek, aki olyan, mint ő, fiúgyermeket kell nevelnie. Bármibe fogadok veled, hogy csodabogár. Holly Grace-nek nem tetszett a megjegyzés, így Dallie abbahagyta az ugratást, de érezte, hogy Holly Grace ugyanúgy aggódik, mint ő. Innen tudta, hogy a gyerek anyámasszony katonája. Harmadszorra tekerte vissza a Born in the U.S.A.–t, mikor hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban. – Helló, Dallie – kiáltotta Holly Grace. – A portás mondta, hogy beengedett. Csak holnapra vártalak. – Változott a terv. A fenébe, Holly Grace, ez a hely egy orvosi rendelőre emlékeztet. Holly Grace arcán különös kifejezés ült, mikor belépett az előtérből, szőke haja a kabátja gallérját seperte. – Francesca is mindig ezt mondja. Komolyan mondom, hátborzongató ez az egész, Dallie. Ti ketten néha rám hozzátok a frászt. – Miért is? Holly Grace ledobta a táskáját egy fehér bőrkanapéra. – Nem fogod elhinni, de hasonlítotok egymásra. Úgy értem, te meg én olyanok vagyunk, mint két tojás, nem igaz? Egyformán nézünk ki, egyformán beszélünk. Egyforma az érdeklődési körünk: sport, szex, autók. – Van valami lényeg is, mert kezdek éhes lenni? – Naná, hogy van lényeg. Te meg Francesca különböző dolgokat szerettek. Ő a ruhákat, a nagyvárosokat, a különleges embereket. Felfordul a gyomra, ha izzadni lát valakit, és a politikai beállítottsága egyre liberálisabb, talán mert bevándorló. – Holly Grace feltette a csípőjét a kanapé háttámlájára, és elgondolkodva nézett Dallie-re. – Téged viszont nem érdekelnek a luxuscikkek, és ha még inkább Csak Könyvek

352

Susan Elizabeth Phillips

jobbra hajolnál a politikai palettán, lepottyannál onnan. Látszólag jobban nem is különbözhetnétek egymástól. – Enyhén szólva. A Springsteen-kazetta ismét a Darlington Countyhoz ért, és Dallie a cipője orrával dobolta a ritmust, miközben várta, hogy Holly Grace a lényegre térjen. – Csakhogy a legfurább dolgokban hasonlítotok. Francesca első szava az volt, mikor meglátta a lakást, hogy egy orvosi rendelőre emlékezteti. És, Dallie, ez a nő még rajtad is túltesz a csavargók összeszedésében. Először macskák jöttek. Aztán átpártolt a kutyákra, ami érdekes, mivel halálra rémisztik. Végül embereket kezdett hazahordani: tinédzser lányokat, tizennégy-tizenöt éveseket, akik elszöktek otthonról és a testüket árulták az utcán. – Viccelsz? – Dallie érdeklődése végre felcsillant. – Mit csinál velük, ha… – De elhallgatott, mikor Holly Grace levette a kabátját és észrevette a horzsolást a nyakán. – Hé, mi az? Kiszívták a nyakad? – Nem akarok róla beszélni. Holly Grace felhúzta a vállát, hogy eltakarja a billogot és kimenekült a konyhába. Dallie követte. – A fenébe, évek óta nem láttam ilyet. Emlékszem, amikor én hagytam rajtad párat. – Az ajtófélfának dőlt. – Nem akarod elmondani? – Csak kiabálni fogsz. Dallie méltatlankodva felhorkant. – Gerry Jaffe. Megint találkoztál a komcsi szeretőddel. – Nem komcsi. – Holly Grace kikapott egy Miller Lite-ot a hűtőből. – Csak mert nem értesz egyet valaki politikájával, még nem jelenti azt, hogy lekomcsizhatod. Különben is, nem vagy te olyan konzervatív, mint amennyire mutatni szeretnéd. – A politikának ehhez semmi köze. Csak nem akarom, hogy fájdalmat okozzanak neked, kicsim. Holly Grace ajkának szirupos mosolyra görbítésével témát váltott. – Ha már a régi szeretőkről beszélünk, hogy van Bambi? Tudja már olvasni a filmmagazinokat anélkül, hogy mozgatná a száját? Csak Könyvek

353

Luxusmucus

– Ugyan, Holly Grace… Holly Grace megvetően nézett rá. – Esküszöm, hogy soha nem váltam volna el, ha tudom, hogy olyan nőkkel kezdesz majd randevúzni, akiknek a neve i-re végződik. – Befejezted? – Bosszantotta, mikor Holly Grace Bambival ugratta, noha maga is elismerte, hogy a lány alacsony pontszámot ért el szerelmi pályafutása során. Holly Grace-nek mégsem kellene az orra alá dörgölnie. – Csak hogy tudd, Bambi pár héten belül férjhez megy és Oklahomába költözik, úgyhogy pillanatnyilag helyettesítőt keresek. – Már interjúvoltad a jelentkezőket? – Csak nyitva tartom a szemem. Hallották, hogy fordul a kulcs a zárban, majd egy gyerekhang harsant az előtérből élesen, zihálva. – Hé, Holly Grace, megcsináltam! Feljöttem a lépcsőn! – Jól tetted – kiáltott ki Holly Grace szórakozottan. Aztán elakadt a lélegzete. – A fenébe, Francie kinyír. Ez Teddy, a kisfia. Amikor New Yorkba költözött, megígértette velem, hogy soha nem fogtok találkozni. Dallie megbántódott. – Nem molesztálok gyerekeket. Mit képzel rólam? Hogy elrabolom? – Kínosan érinti, ez minden. Holly Grace válasza nem mondott Dallie-nek semmit, de mielőtt kérdőre vonhatta volna, a kisfiú berontott a konyhába, gesztenyebarna frufruja felállt, mintha a tehén felnyalta volna, Rambo pólója vállán egy kis lyuk látszott a varrásnál. – Találd ki, mit találtam a lépcsőn! Egy klassz szeget. Elmegyünk megint a Seaport Múzeumba? Nagyon… – Elhallgatott, mikor meglátta Dallie-t, egyik kezével a munkapultra támaszkodva, a másikat könnyedén a csípőjén nyugtatva. – Nahát… – Úgy tátogott, mint egy aranyhal. – Teddy, az egyedüli és megismételhetetlen Dallas Beaudine – mondta Holly Grace. – Úgy tűnik, végre eljött a nagy nap, hogy megismerd. Csak Könyvek

354

Susan Elizabeth Phillips

Dallie a kölyökre mosolygott és kezet nyújtott. – Helló, Teddy. Sokat hallottam rólad. – Nahát – ismételte Teddy ámulattól elkerekedett szemmel. – Ó, nahát… – Aztán rohant, hogy megrázza Dallie kezét, de mielőtt odaért volna, elfelejtette, melyik kezét kell nyújtania és megállt. Dallie kimentette, megragadván a jobb kezét. – Holly Grace mondta, hogy barátok vagytok. – Milliószor láttunk a tévében játszani – mondta Teddy lelkesen. – Holly Grace mindent elmagyarázott a golfról. – Az jó. – A srác nem egy világszám, gondolta Dallie, jót mulatva Teddy áhitatos arckifejezésén, mely olyan volt, mintha az Úr jelent volna meg előtte. Mivel az anyja döglesztően gyönyörű volt, az öreg Nicky ronda lehetett, mint a bűn. Teddy olyan izgatott volt, hogy egyik lábáról a másikra állt, le nem véve szemét Dallie arcáról. A szemüvege lecsúszott az orrán, felemelte a kezét, hogy visszatolja, de túlságosan felzaklatta Dallie jelenléte ahhoz, hogy odafigyeljen, mit csinál és a hüvelykujjával meglökte a keretet. Az lebillent a füléről és leesett. – Hé… – mondta Dallie és lehajolt, hogy felvegye. Teddy is érte nyúlt, így mindketten guggoltak. A fejük egymáshoz közel, a kis gesztenyebarna és a nagyobb szőke. Dallie érte el előbb a szemüveget és odanyújtotta Teddynek. Az arcuk alig harminc centire volt egymástól. Dallie érezte arcán Teddy leheletét. A magnóból a nappaliban a Boss arról énekelt, hogy forr a vére és egy késről, ami húszcentis völgyet vágott a lelkén. Az időnek ebben a tört részében, miközben a Boss késekről és völgyekről énekelt, Dallie Beaudine világában még minden rendben volt. A következő tört részében, mikor Teddy lehelete suttogásként súrolta az arcát, a tűz kicsapott és elérte. – Krisztusom. Teddy zavartan nézett rá, majd az arca felé emelte a szemüvegét. Dallie odakapott és megfogta a csuklóját, Teddy arca megrándult. Csak Könyvek

355

Luxusmucus

Holly Grace rájött, hogy valami nincs rendben és megdermedt, mikor meglátta, milyen dermesztő tekintettel néz Dallie Teddy arcába. – Dallie? A férfi azonban nem hallotta. Számára megállt az idő. Visszafelé peregtek az évek, amíg kisfiú volt ismét, egy kisfiú, aki Jaycee Beaudine dühös arcába néz. Csakhogy az arc nem nagy és erős volt, nem borostás és összeszorított állú. Az arc kicsi volt. Olyan kicsi, mint egy gyereké.

• Stefan Marko Brancuzi egy szaudi olajsejktől vette a yachtját, az Égei-tenger Csillagát. Mikor Francesca fellépett a fedélzetre és üdvözölte a yacht kapitányát, az a fura érzése támadt, hogy az évek elszálltak és megint kilencéves, Onassis Christina nevű jachtján van és kaviáros tálak várnak rá egy csapat léhűtővel, akiknek túl sok idejük van és semmi értelmeset nem tudnak kezdeni vele. Megborzongott, de a nyirkos decemberi éjszakától is lehetett. A cobolybunda minden bizonnyal megfelelőbb lett volna az időjárásnak, mint a fukszia stóla. Egy steward végigvezetette a hátsó fedélzeten a társalgó hívogató fényei felé. Mikor belépett a fényűző helyiségbe, királyi fensége, Stefan Marko Brancuzi herceg elé jött és könnyedén arcon csókolta. Stefan arisztokratikus benyomást keltett vonásaival, amiben oly sokan osztoztak az európai királyi családok tagjai közül: vékony, megnyúlt arcvonásokkal rendelkezett, orra hegyes volt, ajka cizellált. Arca fenyegető lett volna, ha nincs megáldva mosolygós természettel. Annak ellenére, hogy playboy herceg hírében állt, Stefannak ódivatú modora volt, amit Francesca megnyerőnek talált. Azonkívül keményen dolgozott, és az elmúlt húsz évet arra áldozta, hogy kicsiny, visszamaradt országából olyan modern üdülőhelyet varázsoljon, melynek fényűző szórakozási lehetőségei Monacoéval vetekszenek. Már csak egy saját Grace Kelly hiányzott, hogy Csak Könyvek

356

Susan Elizabeth Phillips

megkoronázza teljesítményét, és nem csinált belőle titkot, hogy Francescát szemelte ki a szerepre. A ruhája stílusos és drága volt – barackszínű vonalakkal kockázott, strukturálatlan, topszínű zakót, sötét, vasalt nadrágot, nyitott selyemgalléros inget viselt. Megfogta Francesca kezét és a mahagóni bár felé vezette, ahol két tulipán formájú Baccarat serleg várta őket. – Bocsáss meg, hogy nem magam mentem érted. Brutálisan be voltam ma táblázva. – Én is – mondta Francesca levetve a stólát. – El sem tudom mondani, mennyire várom már, hogy Mexikóba menjünk Teddyvel. Két hét, amikor semmi más dolgom nem lesz, csak hogy söpörjem a homokot a lábamról. – Megfogta a pezsgőspoharat és felült az egyik bárszékre. Hanyagul hagyta, hogy keze elkalandozzon a puha bőrön és gondolatai ismét visszatértek a Christinára, egy másik bárszékre. – Miért nem hozod Teddyt inkább ide? Nem akarnál inkább a görög szigetek partjainál vitorlázni pár hétig? Az ajánlat csábító volt, de Stefan túlságosan sürgető. Különben is, valami tiltakozott benne az ellen, hogy Teddy az Égei-tenger Csillagának fedélzetén rohangáljon. – Sajnálom, de már mindent elterveztünk. Talán majd máskor. Stefan összehúzta a szemöldökét, nem erősködött. Pici aranybarna tojásokkal teli metszett üvegtálra mutatott. – Kaviárt? Ha nem szereted az osetrát, hozatok belugát. – Nem! – Olyan élesen kiáltott fel, hogy Stefan meglepetten nézett rá. Remegő mosolyt vetett rá. – Elnézést. Nem… nem szeretem a kaviárt. – Szent isten, drágám, pattanásig feszültek az idegeid. Valami baj van? – Csak egy kicsit fáradt vagyok. – Francesca elmosolyodott és mondott valami tréfásat. Hamarosan vidám beszélgetésbe elegyedtek, amihez mindketten nagyon értettek. Fekete olíva és kapribogyó borsos szószával megcsepegtetett articsóka szívszeleteket vacsoráztak, amit zöldcitromban, korianderben és borókában pácolt Csak Könyvek

357

Luxusmucus

csirkeszeletek követtek. Mire a málnatorta gyömbéres créme anglaise mártással megérkezett, Francesca annyira tele volt, hogy két falatnál több nem ment le a torkán. Ahogy ott ült gyertyafényben és Stefan szeretetében fürdött, arra gondolt, milyen jól érzi magát. Miért nem mondja meg Stefannak, hogy hozzámegy? Melyik épeszű nő utasítja vissza, hogy hercegnő lehessen? Amellett, hogy nagy becsben tartotta az önállóságát, túl sokat dolgozott és túl sok időt töltött távol a fiától. Szerette a hivatását, de kezdett rájönni, hogy többet akar az élettől, mint mesés nézettségi adatokat. De ez a házasság volt az, amit akart? – Figyelsz, drágám? Nem ez a legbiztatóbb válasz, amit házassági ajánlatra kaptam. – Jaj, drágám, sajnálom. Azt hiszem, elábrándoztam. – Szánakozón mosolygott. – Egy kicsit több időre van szükségem, Stefan. Hogy őszinte legyek, nem tudom, összeillünk-e. A férfi zavartan nézett rá. – Fura, hogy ezt mondod. Bárhogy is értsd. Francesca nem tudta elmagyarázni neki, hogy attól fél, pár együtt töltött év után ugyanott lesz, ahonnan elindult – magát bámulja a tükörben és dührohamot kap, ha lepattan a körömlakkja. Előrehajolt, pici, éles fogával beleharapott a férfi ajkába, és megcsókolta, hogy elterelje a figyelmét. A bor felpezsdítette a vérét, és Stefan féltő gondoskodása lebontotta a gátakat, amiket maga köré épített. A teste fiatal és egészséges volt. Miért hagyja, hogy elfonnyadjon, mint egy lehullott levél? Megint megérintette ajkával a férfiét. – Házassági ajánlat helyett mit szólnál egy felajánláshoz? Élvezet és vágy keveréke csillant Stefan szemében. – Azt hiszem, ez a felajánlástól függ. Francesca dévaj mosolyt vetett rá. – Vigyél a hálószobádba, és megmutatom. A férfi megfogta a kezét, megcsókolta az ujja hegyét, olyan udvarias és elegáns mozdulattal, amivel akár egy bálterem táncparkettjére is vezethette volna. Miközben a folyosón lépkedtek, Csak Könyvek

358

Susan Elizabeth Phillips

Francesca azon kapta magát, hogy a bor és a nevetés olyan kellemes ködfátyola telepedik rá, hogy mire elérik Stefan pazar luxuskabinját, még elhinné, hogy tényleg szerelmes, ha nem ismerné magát jobban. Mindazonáltal olyan rég volt, mikor egy férfi a karjában tartotta, hogy hagyta, hogy becsapja magát. Stefan megcsókolta, először gyengéden, aztán egyre szenvedélyesebben, idegen szavakat suttogva a fülébe, ami felizgatta Francescát. Keze a ruhája kapcsához vándorolt. – Ha tudnád, milyen régóta vártam már, hogy meztelenül lássalak – mormolta Stefan. Lehúzta Francesca ruhájának felső részét, és a kombinéja csipkés széle fölött kibuggyanó mellét becézte. – Mint a meleg barack – dünnyögte a férfi. – Telt, érett és illatos. Ki fogom szívni minden csepp nedvét. Francesca kissé émelyítőnek találta Stefan stílusát, a teste azonban nem volt ilyen kritikus, mint az agya, és érezte, hogy a bőre kigyúl. Tenyerébe fogta a férfi fejét, és ívbe hajlította a nyakát. Stefan ajka lejjebb siklott, Francesca kombinéjának csipkéje alá furakodott a mellbimbóján. – Megvan – mondta, körülzárva. – Ó, igen… Igen. Francesca levegő után kapkodott, mikor megérezte a férfi szájának szívását, majd fogának édes kaparását. – Drága Francesca… – Stefan erősebben szívta, Francesca térde pedig megrogyott. Aztán megcsörrent a telefon. – Ezek a félkegyelműek! – Stefan olyan nyelven káromkodott, amit Francesca nem értett. – Tudják, hogy itt soha nem zavarhatnak. A varázslat azonban megtört, és Francesca megdermedt. Hirtelen kínosan érezte magát, amiért kész volt lefeküdni egy olyan férfival, akit csak egy kicsit szeretett. Mi a baj vele, miért nem tud beleszeretni? Miért kell még mindig ilyen nagy ügyet csinálnia a szexből? A telefon folyamatosan csörgött. Stefan felkapta és beleüvöltött a kagylóba, egy pillanatig hallgatott, majd Francesca felé nyújtotta, szemmel láthatóan bosszúsan. – Téged keresnek. Vészhelyzet. Csak Könyvek

359

Luxusmucus

Francesca megeresztett egy káromkodást, ami hamisítatlan angolszász volt, eltökélve, hogy ezért leveszi Nathan Hurd fejét. Bármilyen válsághelyzet van is, a producerének nincs joga megzavarni az estéjét. – Nathan… – Stefan odavágott egy súlyos, konyakos kristálykiöntőt egy tálcára, Francesca pedig a fülére szorította az ujját, hogy kizárja a csörömpölést. – Tessék? Nem hallom. – Holly Grace vagyok, Francie. Francesca azonnal riadókészültségben volt. – Holly Grace, jól vagy? – Nem igazán. Jobb, ha leülsz. Francesca leereszkedett az ágy szélére, és egyre nőtt benne a rettegés Holly Grace különös, lesújtott hangja hallatán. – Mi a baj? – kérdezte. – Beteg vagy? Gerryvel történt valami? – Stefan abbahagyta a tirádát, mikor meghallotta Francesca hangjában az aggódást, és odament hozzá. – Nem, Francie, nem erről van szó. – Holly Grace egy pillanatra elhallgatott. – Teddyről. – Teddyről? – Ősi félelem rohanta le Francescát, a szíve zakatolni kezdett. Holly Grace-ből hadarva törtek elő a szavak. – Eltűnt. Ma este, nem sokkal azután, hogy hazavittem. A rettegés olyan nyers erővel árasztotta el Francescát, hogy az érzékei kis híján rövidre záródtak. Azonnal rémképek sorozata villant fel előtte, és érezte, hogy az eszméletvesztés határán egyensúlyozik. – Francie – folytatta Holly Grace –, azt hiszem, Dallie rabolta el. Az első reakciója a zsibbasztó megkönnyebbülés volt. Egy lapos sír és a pici összeroncsolódott test sötét képe elhalványult; de aztán újabb képek jöttek elő, és alig kapott levegőt. – Istenem, Francie, annyira sajnálom. – Holly Grace hadarni kezdett. – Nem tudom, hogy történt. Véletlenül összefutottak ma a lakásomon, aztán Dallie megjelent nálad egy órával azután, hogy hazavittem Teddyt, és azt mondta Consuelónak, hogy én küldtem Teddyért, hogy itt töltse az éjszakát. Consuelo természetesen ismerte Csak Könyvek

360

Susan Elizabeth Phillips

Dallie-t, ezért nem gondolt semmi rosszra. Összepakolt Teddynek egy utazótáskát, és azóta senki nem látta egyiküket sem. Telefonáltam mindenhová. Dallie kijelentkezett a hoteléből, Skeet nem tud semmit. Floridába kellene utazniuk a héten egy bajnokságra. Francesca érezte, hogy a gyomra egyre jobban émelyeg. Miért vinné el Dallie Teddyt? Csak egy magyarázat jutott az eszébe, de az képtelenség volt. Senki nem tudta az igazságot; soha nem árulta el senkinek. Mégsem tudott más indokot találni. Keserű düh forrt benne. Hogy tehetett Dallie ilyen szörnyűséget? – Ott vagy még, Francie? – Igen – suttogta Francesca. – Muszáj megkérdeznem valamit. Újabb hosszú szünet állt be, Francesca pedig megacélozta magát, mert tudta, mi fog következni. – Meg kell kérdeznem, Francie, hogy Dallie miért tenne ilyet. Különös dolog történt, amikor meglátta Teddyt. Mi folyik itt? – Nem… nem tudom. – Francie… – Nem tudom, Holly Grace! – kiabálta. – Nem tudom. – Aztán ellágyult a hangja. – Te mindenkinél jobban ismered. Elképzelhető, hogy Dallie bántsa Teddyt? – Kizárt dolog. – Majd Holly Grace tétovázott. – Fizikailag legalábbis nem. Azt nem tudom megmondani, lelkileg mit okozhat neki, mivel nem vagy hajlandó elárulni, miről van szó. – Most leteszem, és megpróbálok New Yorkba repülni ma este. Igyekezett pergőn és gyakorlatiasan beszélni, de a hangja remegett. – Felhívnál mindenkit, aki tudhatja, hol van Dallie? De vigyázz, mit mondasz. És történjék bármi, az újságok nem tudhatják meg. Kérlek, Holly Grace, nem akarom, hogy úgy mutogassák Teddyt, mint egy bazári majmot. Amint tudok, megyek. – Francie, meg kell mondanod, mi folyik itt. – Holly Grace, szeretlek… tényleg. – Azzal letette. Csak Könyvek

361

Luxusmucus

Miközben az Atlanti-óceán felett repült aznap este, Francesca üres tekintettel bámult kifelé az ablakon az áthatolhatatlan sötétségbe. Félelem és lelkiismeret-furdalás marcangolta. Az ő hibája. Ha otthon lett volna, ez nem történik meg. Miféle anya az, aki hagyja, hogy mások neveljék a gyerekét? Mi van, ha valami szörnyűség történik? Próbálta azzal nyugtatni magát, hogy bármilyen felfedezést is tett Dallie, soha nem bántaná Teddyt – legalábbis az a Dallie, akit tíz évvel ezelőtt ismert. De aztán eszébe jutottak azok az adások, amiket saját gyermekeiket elraboló exházastársakról készített, akik esetenként évekre eltűntek. Egy olyan közszereplő, mint Dallie, ezt nyilvánvalóan nem tudja megtenni, ugye? Ismét megpróbálta megoldani a rejtélyt, hogy Dallie hogy jött rá, hogy Teddy az ő fia – ez volt az egyetlen magyarázat, amit a szöktetésre talált –, de nem kapott választ. Hol lehet most Teddy? Meg van ijedve? Mit mondott neki Dallie? Eleget hallott Holly Grace-től ahhoz, hogy tudja, amikor Dallie dühös, kiszámíthatatlan – akár veszélyes is. De bármennyit is változhatott az évek során, azt nem tudta róla elképzelni, hogy bántson egy kisfiút. De hogy mi mindent tehet vele, az más lapra tartozik.

Csak Könyvek

362

Susan Elizabeth Phillips

25

T

eddy Dallie hátát bámulta, amint sorban álltak a McDonald’s-ban az I-81-es mentén. Azt kívánta, bárcsak neki is lenne ilyen piros-fekete kockás flanelinge, széles bőröve és szakadt zsebes farmerje. A mamája azon nyomban kidobta a farmerjeit, amint egy icipici lyuk keletkezett a térdén, éppen mikor kezdett puha és kellemes viselet lenni. Teddy lenézett bőr edzőcipőjére, majd Dallie kopott barna cowboycsizmájára. Elhatározta, hogy felírja a cowboycsizmát a karácsonyi kívánságlistájára. Dallie fogta a tálcát és elindult vele az étterem hátsó részében lévő asztalhoz, Teddy pedig trappolt utána, apró lábait kétszer olyan gyorsan szedve, hogy le ne maradjon. Kezdetben, amikor New Jersey felé tartottak Manhattanból kifelé, próbált érdeklődni, hogy Dallienek van-e cowboykalapja vagy tud-e lovagolni, de nem kapott bőbeszédű választ. Végül csendben maradt, noha ezer dolgot szeretett volna megtudni. Amióta az eszét tudta, mesélt neki Holly Grace Dallie Beaudineról és Skeet Cooperről – arról, hogy hogyan találkoztak az út mentén, amikor Dallie még csak tizenöt éves volt, megszökvén Jaycee Beaudine gonosz karmai közül, és hogyan utazták be keresztül-kasul Csak Könyvek

363

Luxusmucus

az országot, úrifiúkra vadászva a countryklubok környékén. Kocsmai verekedésekről, bal kezes golfmérkőzésekről és csodás, a vereség torkából kiragadott, tizennyolc lyukú győzelmekről mesélt. A Holly Grace-től hallott történetek összekeveredtek a fejében pókemberes képregényekkel, a Csillagok háborújával és az iskolában a Vadnyugatról olvasott legendákkal. Amióta csak New Yorkba költöztek, könyörgött az anyjának, hogy hadd találkozzon Dallie-vel, mikor az meglátogatja Holly Grace-t, de ő mindig talált valamilyen kifogást. Most pedig, hogy végre megtörtént, tudta, hogy ennek kellene lennie élete legizgalmasabb napjának. Ő mégis haza akart menni, mert semmi nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Kicsomagolta a hamburgert és felemelte a zsemletetőt. Ketchupos volt. Visszacsomagolta. Dallie hirtelen odafordult és egyenesen Teddy arcába bámult az asztalon át. Nézte és egy szót sem szólt. Teddy kezdett ideges lenni, mintha rossz fát tett volna a tűzre. Úgy képzelte, hogy Dallie úgy viselkedik majd, mint Gerry, a tenyerét nyújtja, hogy csapjon bele, meg ilyesmik. Azt mondja: „Hé, pajtás, te vagy az a fickó, akire szükségünk lenne Skeettel az úton, ha úgy alakul”. Úgy képzelte, hogy Dallie sokkal jobban fogja szeretni. A kólájáért nyúlt, majd úgy tett, mintha egy táblát tanulmányozna a falon a McDonald’s reggeli menüjeiről. Különösnek tartotta, hogy Dallie ilyen messzire hozta, hogy találkozzon az anyjával – azt sem tudta, hogy az anyja és Dallie egyáltalán ismerték egymást. De ha Holly Grace megengedte Dallie-nek, akkor jó. Mégis azt kívánta, bárcsak velük lenne már a mamája. Dallie olyan váratlanul szólalt meg, hogy Teddy összerezzent. – Mindig használod a szemüveget? – Nem mindig. – Teddy levette, gondosan behajtotta a szárát, majd lerakta az asztalra. A reggeli menü táblája elmosódott. – Anya azt mondta, a belső a fontos, nem a külső, nem az, hogy az ember szemüveges-e vagy sem, például. Dallie olyan hangot hallatott, ami nem volt túl kedves, majd a hamburger felé biccentett a fejével. – Miért nem eszel? Csak Könyvek

364

Susan Elizabeth Phillips

Teddy megtolta a hamburgert az ujja hegyével. – Azt mondtam, simát kérek – mormolta. – Ez ketchupos. Dallie arca furán megfeszült. – És akkor mi van? Egy kis ketchupba még senki nem halt bele. – Allergiás vagyok rá – felelte Teddy. Dallie felhorkant, és Teddy rájött, hogy Dallie nem szereti azokat, akik nem szeretik a ketchupöt és azokat, akik allergiások. Fontolóra vette, hogy mégis megegye a hamburgert, csakhogy megmutassa Dallie-nek, meg tudja enni, de a gyomra már így is rendetlenkedett, a ketchupről pedig a vér, a belek és az jutott eszébe, hogy olyan, mintha szemgolyót enne. Különben is tele lesz viszkető kiütésekkel. Igyekezett kitalálni, mit mondjon, amitől Dallie kedvelni fogja. Nem volt hozzászokva, hogy be kell lopnia magát a felnőttek a szívébe. A magakorabeli gyerekekkel az volt a helyzet, hogy vagy őt tartották csodabogárnak vagy ő a többieket, de a felnőtteket nem. Egy percig az alsó ajkát rágta, majd azt mondta: – Százhatvannyolc az IQ-m. Kiemelt osztályba járok. Dallie ismét horkantott, és Teddy tudta, hogy megint hibázott. Úgy hangzott, mintha hencegett volna, pedig csak azt hitte, Dallie-t érdekelni fogja. – Honnan kaptad ezt a nevet? A Teddyt? – kérdezte Dallie. Furán ejtette ki, mintha gyorsan túl akart volna lenni rajta. – Amikor megszülettem, anya egy Teddy nevű gyerekről olvasott a kedvenc írójától, J. R. Salingertől. A Theodore rövidítése. Dallie még savanyúbb ábrázatot öltött. – J. D. Salinger. Senki nem hív Tednek? – De igen – hazudta Teddy. – Szinte mindenki. Minden gyerek. Úgy értem, majdnem mindenki, kivéve Holly Grace-t és anyát. Te is szólíthatsz Tednek, ha akarsz. Dallie a zsebébe nyúlt és elővette a tárcáját. Teddy látta, hogy megkeményedik az arca. – Menj, vegyél magadnak egy másik hamburgert, ahogy szereted.

Csak Könyvek

365

Luxusmucus

Teddy az egydolláros bankjegyet bámulta, amit Dallie odanyújtott neki, majd a hamburgerét. – Szerintem ez is jó lesz. – Lassan lehántotta a csomagolást. Dallie rácsapott a kezével a hamburgerre. – Azt mondtam, hozz egy másikat, a fenébe is! Teddy rosszul volt. Az anyja néha kiabált, amikor szemtelenkedett vagy nem csinálta meg a házi feladatát, de soha nem rángatózott tőle így a gyomra, mint most, mert tudta, hogy az anyja szereti és nem akarja, hogy rossz ember legyen belőle. De azzal tisztában volt, hogy Dallie nem szereti. Még csak nem is kedveli. Durcásan összeszorította az állát. – Nem vagyok éhes és haza akarok menni. – Az nagy kár. Mert egy ideig úton leszünk, ahogy mondtam. Teddy rámeredt. – Haza akarok menni. Hétfőn iskolába kell mennem. Dallie felállt és az ajtó felé rándította a fejét. – Gyere. Ha az elkényeztetett kölyköt akarod játszani, azt út közben is megteheted. Teddy utánacammogott, ki az ajtón. Már nem érdekelték Holly Grace régi buta történetei. Ami őt illette, Dallie egy vén seggfej volt. Visszatette a szemüvegét és zsebre dugta a kezét. A rugós fésű melegen és megnyugtatóan simult a tenyerébe. Bárcsak igazi lenne. Ha a Nagy Lasher itt lenne, elbánna az öreg Dallie Seggfej Beaudine-nel. Amint a kocsi felhajtott a sztrádára, Dallie a gázra lépett és kilőtt a bal sávba. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy igazi paraszt. Tudta, de nem volt képes megálljt parancsolni magának. Nem bírt lecsillapodni, és még soha nem akart ennyire beverni valakinek. A düh tovább marcangolta, egyre nagyobb és erősebb lett, míg alig tudta kordában tartani. Úgy érezte, mintha megfosztották volna a férfiasságától. Harminchét éves volt, és nem tudott felmutatni semmit. Másodosztályú profi golfjátékos volt. Kudarcot vallott, mint férj, bűnt követett el, mint apa. S most ez. Az a liba. Az az átkozott, önző, elkényeztetett úri dáma. Megszülte a gyerekét és egy szót sem szólt. Minden, amit Holly Csak Könyvek

366

Susan Elizabeth Phillips

Grace-nek mondott – hazugság volt. Ő pedig elhitte. Kamatostól visszakapta, pontosan ahogy Francesca megígérte aznap este a Roustabout parkolójában. A legaljasabbul babrált ki vele, ahogy nő kibabrálhat egy férfival. Elvette tőle a jogot, hogy ismerje a saját fiát. A fiúra pillantott, aki mellette ült, a fiúra, aki az ő húsa és vére volt, akárcsak Danny. Francesca mostanra már biztosan tudja, hogy eltűnt. A gondolattól egy pillanatra keserű elégedettség fogta el. Remélte, hogy nagyon szenved. Wynette majdnem pont úgy nézett ki, ahogy Francesca emlékezett rá, bár néhány bolt megváltozott. Miközben bérelt autója szélvédőjén át vizsgálta a várost, rájött, hogy az élet visszasodorta oda, ahol számára minden kezdődött. Vállkörzést végzett azzal a hiábavaló igyekezettel, hogy kilazítsa nyakából a feszültséget. Még mindig nem tudta, jól tette-e, hogy Texasba repült Manhattanból, de három elviselhetetlen nap után, amikor arra várt, hogy megcsörrenjen a telefon, és a riporterek elől menekült, akik a Stefannal való kapcsolatáról akarták kérdezni, elérkezett arra a pontra, hogy tennie kell valamit. Holly Grace javasolta, hogy repüljön Wynette-ben. – Dallie mindig oda menekül, ha valami bánat éri, és azt hiszem, most nagy bánata van. Francesca próbált ügyet sem vetni a vádaskodásra Holly Grace hangjában, de nehéz volt. Tízévnyi barátság után a kapcsolatuk komolyan megrendült. Aznap, amikor visszatért Londonból, Holly Grace kijelentette: – Melletted maradok, Francesca, mert ilyen vagyok, de sok időnek el kell telnie, mire újra bízni fogok benned. Francesca próbálta megértetni vele. – Nem mondhattam meg az igazat. Nagyon közel álltál Dallie-hez. – Inkább hazudtál? Megetettél azzal, hogy Teddy apja Angliában él, és én annyi éven át hittem neked. – Holly Grace arca elsötétült a dühtől. – Nem érted, hogy a család fontos Dallie-nek? Más férfinak talán nem, de Dallie nem olyan, mint mások. Egész életében családot akart alapítani: Skeettel, Miss Sybillel, velem, azokkal, akiket az Csak Könyvek

367

Luxusmucus

évek során összeszedett az utcáról. Ebbe bele fog halni. Az első fiát elvesztette, a másodiktól megfosztottad. Francesca éktelen haragra gerjedt, melyet tovább fűtött bűntudata. – Ne ítélkezz felettem, Holly Grace Beaudine! Ti Dallie-vel mindketten szörnyen szabadelvű erkölcsökkel rendelkeztek, és nem tűröm, hogy ujjal mutogassatok rám. Ti nem tudjátok, milyen az, gyűlölni magatokat, megváltozni. Azt tettem, amit akkor kellett. Ha pedig újra ugyanilyen helyzetbe kerülnék, ugyanezt tenném. Holly Grace nem volt meghatva. – Akkor másodjára is elrontanád. Francesca a könnyeivel küszködött, miközben befordult a Dallie húsvétitojás-házához vezető utcába. Csüggedt volt, amiért Holly Grace nem bírta megérteni, hogy nem volt más Dallie életében, mint egy kis szexuális kilengés – semmi, ami indokolná egy kilencéves fiú elrablását. Miért fordult ellene Holly Grace? Azon gondolkodott, helyes volt-e nem bevonni a rendőrséget, de nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Teddy nevét meghurcolják az újságok. „A tévés személyiség szerelemgyermekét elrabolta a profi golfozó apa.’’ Szinte látta maga előtt mindannyiuk fényképét. A Stefannal való kapcsolata még nagyobb nyilvánosságot kapna, és előásnák a régi sztorit Dallie-ről és Holly Grace-ről. Francesca nagyon jól emlékezett rá, mi történt, miután Holly Grace-t híressé tette a Kínai csikó. A profi golf egyik legszínesebb játékosával kötött szokatlan házasságának részletein csámcsogott az egész sajtó, és ahogy egyik szaftos történet követte a másikat, egyikük sem tudott két lépést sem tenni anélkül, hogy paparazzók ne loholtak volna a sarkukban. Holly Grace jobban viselte, mint Dallie, aki a sportriportereket megszokta, de a szenzációra éhes sajtót nem. Nem kellett soká várni, hogy rázni kezdje az öklét, amivel végül magára vonta a PGA biztos figyelmét. Egy különösen csúnya civakodás után Albuquerque-ben, Dallie-t hónapokra felfüggesztették a játéktól. Holly Grace hamarosan elvált tőle, hogy mindkettőjük életét békésebbé tegye.

Csak Könyvek

368

Susan Elizabeth Phillips

A házon még mindig lila lambéria és ugráló nyuszik füzére díszelgett, bár a mandarinszínű festést a Miss Sybilnél egy avatatlanabb kéz retusálta ki. Az öreg tanárnő az ajtóban fogadta Francescát. Tíz éve nem látták egymást. Miss Sybil összetöpörödött és a válla meggörnyedt, a hangja azonban mit sem vesztett tekintélyéből. – Gyere, gyere be, drágám, a hidegről. Abból, ahogy a hőmérséklet esik, az ember azt hinné, nem is Texasban jár, hanem Bostonban. Teljesen paff vagyok, amióta hívtál. Francesca gyengéden megölelte. – Köszönöm, hogy fogad. Azok után, amiket a telefonban mondtam, nem tudtam, szívesen lát-e. – Szívesen-e? Szent ég, számoltam az órákat. – Miss Sybil a konyhába vezette és megkérte Francescát, hogy töltsön kávét mindkettőjüknek. – Nem akarok panaszkodni, de az utóbbi időben nem túl izgalmas az életem. Eljárt felettem az idő, és Dallas egy félelmetesen fiatal lánnyal tart kapcsolatot. Még Danielle Steelre se bírom rávenni, nemhogy a klasszikusokra. – A vele szemközti székre mutatott Francescának a konyhaasztalnál. – Istenem, el sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rád. Ha arra gondolok, milyen hosszú utat tettél meg… – Hirtelen tanárnő pillantásával nyársalta fel Francescát. – Mesélj erről a borzasztó helyzetről. Francesca mesélt, semmit nem hagyott ki. Legnagyobb megkönnyebbülésére Miss Sybil nem kárhoztatta úgy, mint Holly Grace. Úgy tűnt, megérti, hogy függetlenségre vágyott; bár nyilvánvalóan aggódott amiatt, hogy Dallie hogyan fog reagálni arra, hogy van egy fia. – Azt hiszem, Holly Grace-nek igaza van – mondta végül. – Dallas valószínűleg Wynette-be tart, és egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem fogadta jól a dolgot. A tiéd a vendégszoba, Francesca, amíg ideér. Francesca úgy tervezte, hogy szállodában száll meg, de hálásan elfogadta a meghívást. Amíg a házban van, valahogy közelebb érzi magát Teddyhez. Fél óra múlva összekuporodott egy régi steppelt ágytakaró alatt, miközben a téli napsugarak beszivárogtak a Csak Könyvek

369

Luxusmucus

csipkefüggönyökön és az öreg radiátor megnyugtató meleget sziszegett. Szinte azonnal elaludt. Másnap délre Dallie még mindig nem jelentkezett, és Francesca magánkívül volt az aggodalomtól. Lehet, hogy New Yorkban kellett volna maradnia? Mi van, ha Dallie nem jön Wynette-be? Aztán Holly Grace telefonált és közölte, hogy Skeet eltűnt. – Hogy érted azt, hogy eltűnt? – kiabálta Francesca. – Azt mondta, szól, ha bármit tud. – Dallie valószínűleg felhívta és megmondta neki, hogy tartsa a száját. Gyanítom, hogy Skeet vele találkozik. Francesca dühös volt és tehetetlen. Ha Dallie azt mondaná Skeetnek, hogy ugorjon a kútba, valószínűleg azt is megtenné. Délután, miközben Miss Sybil kézműves-foglalkozáson volt, Francesca már tűkön ült. Mi tart ilyen sokáig Dallie-nek? Félt elhagyni a házat, hátha Dallie akkor bukkan fel, ezért próbált elmélyülni az amerikai történelemben az állampolgársági vizsgájához, de nem tudott koncentrálni. Járkálni kezdett a házban, míg végül Dallie hálószobájában kötött ki. A golftrófeák ott sorakoztak az ablakban, megcsillant rajtuk a bágyadt téli fény. Felkapott egy golfmagazint, aminek a férfi szerepelt a címoldalán. „Dallas Beaudine – mindig esküvőre jár, de soha nem esküszik.” Észrevette, hogy a férfi szeme sarkában elmélyültek a nevetőráncok és vonásai élesebbek lettek, de a kora semmit sem csorbított a jóképűségén. Sőt, még vonzóbb volt, mint ahogy Francesca emlékezett rá. Apró jelet kutatott az arcán, ami Teddyre hasonlít, de nem látott semmit. Ismét elcsodálkozott, hogy honnan tudhatta meg Dallie, hogy Teddy az ő fia. Letette a magazint, az ágyra pillantott és elárasztották az emlékek. Itt foganhatott Teddy, vagy korábban, egy louisianai mocsárban, amikor Dallie kifektette a Buick Riviéra motorháztetejére? Az ágy mellett megcsörrent a telefon. Beütötte a lábát az ágykeretbe, ahogy rohant, hogy felkapja. – Halló? Halló! Csend. Csak Könyvek

370

Susan Elizabeth Phillips

– Dallie? – Zokogásként tört fel belőle a név. – Te vagy az, Dallie? Nem kapott választ. Felállt a tarkóján a szőr, a szíve zakatolni kezdett. Tudta, hogy van ott valaki; hegyezte a fülét, hátha hall valamit. – Teddy? – suttogta. – Teddy… itt a mami. – Én vagyok az, Miss Luxusmucus. – Dallie hangja mély és keserű volt, mint egy trágárságot, úgy ejtette ki Francesca régi becenevét. – Beszélnünk kell. Találkozzunk fél óra múlva a kőbányánál a várostól északra. Hallotta a férfi hangjában a véglegességet, és felkiáltott. – Várj! Ott van Teddy? Beszélni akarok vele! De a vonal már süket volt. Lerohant, előrántotta a szarvasbőr dzsekijét a folyosói szekrényből, majd felkapta a pulóverére a farmerjéhez. Reggel összekötötte a haját a tarkóján egy kendővel, s most sietségében a kabátja gallérja lehúzta a vékony selymet. Remegő kézzel vette ki a hajából. Miért csinálja ezt Dallie? Miért nem hozza Teddyt a házhoz? Mi van, ha Teddy beteg? Mi van, ha történt valami? Kapkodva, zihálva vette a levegőt, miközben beindította a kocsit és kitolatott az útra. Fittyet hányva a sebességkorlátozásra, az első benzinkúthoz hajtott és útbaigazítást kért. Bonyolult volt az odajutás, egy útjelzőt elnézett a várostól északra, és kilométereket tett meg rossz irányba, mire megtalálta a kőbányához vezető földutat. Fájt a keze, olyan erősen markolta a kormányt. Több mint egy óra telt el Dallie hívása óta. Megvárja? Azzal nyugtatta magát, hogy Teddy biztonságban van – neki lehet, hogy Dallie fájdalmat okoz, de egy gyereknek soha. A gondolat csak kicsiny megnyugvással szolgált. A kőbánya messze az úttól terült el, mint egy hatalmas seb, kopáran és fenyegetően a gyérülő, szürke téli fényben, nyomasztóan. Nyilvánvalóan az utolsó műszak is végzett mára, mert a bánya előtti hatalmas sík terep üres volt. Az elhagyatott teherautók mellett vöröses kőpiramisok emelkedtek. Néma szállítószalagok kilométerei vezettek zöldre festett csillékhez, melyek óriási tölcsérekként álltak. Francesca áthajtott az udvaron egy hullámlemez épülethez, de Csak Könyvek

371

Luxusmucus

életnek semmi jelét nem látta, a magukra hagyott teherautókon kívül járműveket sem. Elkésett, gondolta. Dallie már elment. A szája kiszáradt az aggodalomtól, miközben kihajtott az udvarról, át a bánya gyomrához. Ebben a felfokozott idegállapotban úgy tűnt számára, mintha egy óriási késsel metszették volna fel a földet, kivájva egészen le a pokolig. A bánya kihalt, hátborzongató, nyílt kanyonja mellett minden eltörpült a horizonton. A kopasz téli fák fogpiszkálónak látszottak a peremen, távolban a hegyek homokkupacnak. Még a sötétedő éj sem tűnt olyan végtelennek; sokkal inkább egy tetőnek, amit lehajtottak egy hatalmas, üres katlanra. Megborzongott, amikor kényszerítette magát, hogy a szélére guruljon, ahol hatméternyi vörös gránit volt megsebezve rétegről rétegre, s a csillámló sebek paradox módon feltárták teremtésének titkát. A nappal utolsó fényénél homályosan ki tudta venni lent Teddy egyik játékautóját. Egy pillanatra összezavarodott, aztán rájött, hogy az autó igazi, nem játék. Éppolyan igazi, mint a liliputi ember, aki a motorháztetőnek támaszkodik. Behunyta a szemét, remegett az álla. Dallie szándékosan választotta ezt a helyet, mert azt akarta, hogy törpének és tehetetlennek érezze magát. Igyekezve megőrizni a lélekjelenlétét visszatolatott a peremről, majd elindult a mentén, majdnem elvétve a meredek kavicsos utat, mely a bánya mélyébe vezetett. Lassan ereszkedni kezdett. Ahogy a bánya sötét falai fölétornyosultak, gondolatban lelket öntött magába. Éveken át látszólag áthatolhatatlan akadályokat küzdött le, addig döngetve azokat, amíg le nem hulltak. Dallie is csupán egy újabb akadály, akit el kell távolítani. Ráadásul olyan előnnyel rendelkezik, amire a férfi nem is számít. Bármivel is áltassa magát, arra számít, hogy azzal a lánnyal fog találkozni, akire emlékszik, az ő huszonegy éves Luxusmucusára. Ahogy lenézett rá a bánya szájából, már érezte, hogy egyedül van. Amint közelebb ért, semmit nem látott, ami megmásította volna a véleményét. Teddy nem volt itt. Dallie meg akarta büntetni, mielőtt Csak Könyvek

372

Susan Elizabeth Phillips

visszaadja neki. Megállt ferdén Dallie kocsijának orránál, de majd tíz méterre tőle. Ha harc, hát legyen harc, az idegek harca. Majdnem teljesen besötétedett, égve hagyta a lámpákat. Kinyitotta az ajtót, kimérten kiszállt – minden sietség és felesleges mozdulat nélkül, egy pillantásra sem méltatva az óriási gránitfalakat. Lassan elindult Dallie felé, a fénycsóvában lépkedve egyenes derékkal. Egy széllökés belekapott a kendőjébe és az arcába csapta a végét. Dallie szemébe nézett. Dallie szemtől szemben állt vele, háttal a kocsinak, rézsútosan a motorháztetőnek dőlve csípőjével, bokáját keresztbe téve, karba tett kézzel – bezárkózva, megközelíthetetlenül. A feje fedetlen volt, és csak egy ujjatlan tollmellényt viselt flanelingén. Csizmáját a bánya vörös homokjának pora borította, mintha egy ideje már itt lett volna. Francesca közelebb lépett, felvetett fejjel állta a tekintetét. Csak amikor elég közel ért, látta, milyen szörnyen néz ki Dallie, egyáltalán nem úgy, ahogy a magazinok címlapján festett. A lámpák fényénél kivehetővé vált, hogy bőre nyúzott és szürkés, álla borostás. Csupán kék szeme volt ismerős, csakhogy az olyan rideg és kemény volt, mint lába alatt a kő. Megállt előtte. – Hol van Teddy? Esti szél vágott át a bányán, felemelte Dallie haját a homlokából. Ellépett a kocsitól és kihúzta magát teljes nagyságában. Egy pillanatig nem szólt. Csak állt ott és úgy nézett le rá, mint egy különösen undorító szemétre. – Csak kétszer ütöttem meg nőt az életemben – mondta végül –, és te nem számítasz, mert az inkább reflexből volt, az első pofont te adtad. De meg kell mondanom, hogy amióta rájöttem, mit tettél, gondolkodom rajta, hogy elkaplak és ellátom a bajodat. Francescának minden akaraterejére szüksége volt, hogy higgadtan beszéljen. – Menjünk el valahová, ahol leülhetünk, megihatunk egy kávét és megbeszélhetjük. Dallie ajka megremegett. – Nem gondolod, hogy a kávézás ideje tíz évvel ezelőtt lett volna, amikor rájöttél, hogy a gyermekemet hordod? Csak Könyvek

373

Luxusmucus

– Dallie… A férfi felemelte a hangját. – Nem gondolod, hogy akkor lett volna az ideje felhívnod és azt mondani: „Hé, Dallie, van itt egy kis probléma, amit talán érdemes volna megbeszélnünk”? Francesca a dzsekije zsebébe rejtette öklét és behúzta a nyakát a hidegben, titkolni próbálva, mennyire megijesztette a férfi. Hol az az ember, aki egykor a szeretője volt – a mosolygós, az emberi gyarlóságokon mulató, a lassú és nyugodt, mint a meleg melasz? – Látni akarom Teddyt, Dallie. Mit csináltál vele? – Pont olyan, mint az öregem – jelentette ki Dallie dühösen. – A vén gazember Jaycee Beaudine törpe másolata. Jaycee is verte a nőket. Nagyon jó volt benne. Szóval innen tudta. Francesca a kocsi felé mutatott, nem akart tovább ebben a sötét bányában maradni és azt hallgatni Dallie-től, hogy nőket vert. – Dallie, menjünk… – Ugye fogalmad sem volt róla, hogy Teddy úgy néz ki, mint Jaycee? Nem számítottál rá, hogy fel fogom ismerni, amikor kitervelted ezt a mocskos kis magánháborút. – Nem terveltem ki semmit. És ez nem háború. Az ember azt teszi, amit tennie kell. Emlékszel, milyen voltam akkor. Nem mehettem vissza hozzád, hogy soha ne adassék meg a lehetőség, hogy felnőjek. – Nem egyedül kellett volna döntened – mondta Dallie haragtól szikrázó szemmel. – És nem akarom hallani azt a feminista lószart, hogy nekem semmi közöm hozzá, mert én a férfi vagyok, te meg a nő, és ez a te tested. Az én testem is. Itt süllyedjek el, ha nélkülem megszülhetted volna azt a fiút. Francesca ellentámadásba ment át. – Mit csináltál volna, ha tíz évvel ezelőtt odaállok eléd és azt mondom, terhes vagyok? Nős voltál, nem emlékszel? – Nős vagy nem, gondoskodtam volna rólad, az biztos. – Pont ez a lényeg! Nem akartam, hogy gondoskodj rólam. Nem volt semmim, Dallie. Buta liba voltam, aki azt hitte, hogy a világ Csak Könyvek

374

Susan Elizabeth Phillips

azért van, hogy az egyszemélyes játékszerem legyen. Meg kellett tanulnom, hogyan kell dolgozni. Vécét kellett pucolnom, a szemétből enni és elveszteni a maradék büszkeségemet is, hogy kivívjam az önbecsülésemet. Nem adhattam fel és rohanhattam vissza alamizsnáért. Egyedül megszülnöm ezt a gyereket olyasvalami volt, amit meg kellett tennem. Ez volt az egyetlen módja, hogy megváltsam magam. – A zárkózott, határozott kifejezés nem enyhült a férfi arcán, Francesca pedig dühös volt magára, amiért megpróbálta megértetni vele. – Ma este vissza akarom kapni Teddyt, Dallie, vagy a rendőrséghez fordulok. – Ha a rendőrséghez akarnál fordulni, már megtetted volna. – Csak azért vártam, mert nem akarok sajtóvisszhangot. Hidd el, hogy nem fogom tovább halogatni. – Közelebb lépett, eltökélve, hogy megmutatja, nem tehetetlen. – Ne becsülj le, Dallie. Ne keverj össze azzal a lánnyal, aki tíz évvel ezelőtt voltam. Dallie egy pillanatig nem felelt. Elfordította a fejét és az éjszakába bámult. – A másik nő, akit megütöttem, Holly Grace volt. – Dallie, nem akarom hallani… Dallie elkapta a karját. – Meg fogsz hallgatni, mert azt akarom, hogy megértsd, miféle gazemberrel van dolgod. Kivertem a szart Holly Grace-ből, miután Danny meghalt, ilyen ember vagyok én. És tudod miért? – Ne… – Francesca próbált elhúzódni, de Dallie csak még erősebben fogta. – Mert sírt! Ezért ütöttem meg. Azért ütöttem meg, mert sírt, miután a gyereke meghalt. – A fényszórók vetette éles árnyak végigvágtak az arcán. Elengedte Francesca karját, de az arckifejezése ádáz maradt. – Van fogalmad róla ezek után, hogy mire vagyok képes? Dallie blöffölt. Francesca tudta. Érezte. Felvágta magát, hogy Francesca belé lásson. Francesca nagy fájdalmat okozott neki, ő pedig elhatározta, hogy megbünteti. Valószínűleg meg akarta ütni – csak nem volt hozzá gyomra. Francesca ezt is látta. Csak Könyvek

375

Luxusmucus

Világosabban, mint szerette volna, végre megértette Dallie fájdalmának mélységét. Érezte a pólusain át, mert a saját fájdalmát tükrözte vissza. Mindene tiltakozott a gondolat ellen, hogy emberi lénynek bánatot okozzon. Dallie-nél ott volt a fia, de Dallie tudta, hogy nem tarthatja magánál sokáig. Dallie szerette volna megütni, de ellenkezett a természetével, ezért más módot keresett arra, hogy megbüntesse, hogy megkínozza. A hideg futkározott a hátán. Dallie okos volt, és ha sokáig gondolkodik, rá fog jönni, hogyan álljon bosszút. Mielőtt megtörténik, meg kell állítania. Mindkettőjük érdekében és Teddy érdekében nem engedhette, hogy a dolgok elfajuljanak. – Régen megtanultam, hogy akik vagyonosak, annyi energiát fektetnek abba, hogy megvédjék, amijük van, hogy közben szem elől tévesztik, mi fontos az életben. – Francesca előrelépett, nem érintette meg Dallie-t, csak vigyázott rá, hogy egyenesen a szemébe nézzen. – Sikeres karrierem van, Dallie, hétszámjegyű bankszámlám, vezető részvényeim. Van egy házam és gyönyörű ruháim. Négykarátos gyémánt van a fülemben. De soha nem felejtettem el, mi a fontos. – A füléhez nyúlt. Kihúzta hátul a fülbevaló tüskéjét, majd kicsúsztatta a gyémántot a fülcimpájából. A tenyere közepén hevert, hidegen, mint jégszilánk. A férfi felé tolta. Dallie egy pillanatra összezavarodott. – Mit művelsz? Nekem nem kell. Nem váltságdíjért tartom magamnál, az isten szerelmére! – Tudom. – A tenyerében görgette a gyémántot, hagyta, hadd szikrázzon a lámpafényben. – Már nem vagyok luxusmucus, Dallie. Csak biztos akarok lenni benne, hogy megértetted, mi számomra az első, hogy meddig vagyok képes elmenni, hogy visszaszerezzem őt. Azt akarom, hogy tudd, mivel állsz szemben. – Tenyerébe zárta a gyémántokat. – A fiam a legfontosabb dolog az életemben. Ami engem illet, minden más bagatell. Black Jack Day lánya megtette, Dallie szeme láttára. Egyetlen egy erős karlendítéssel a bánya legsötétebb zugába hajította hibátlan, négykarátos, körte formájú gyémánt fülbevalóját. Csak Könyvek

376

Susan Elizabeth Phillips

Dallie egy ideig nem szólt semmit. Felemelte a lábát és a kocsi lökhárítójára tette a csizmáját abba az irányba bámulva, amerre Francesca az égkövet dobta, majd vissza rá. – Megváltoztál, Francie. Tudod? Francesca bólintott. – Teddy nem egy hétköznapi srác. Abból, ahogy mondta, Francesca tudta, hogy nem bóknak szánta. – Teddy a legjobb fiú a világon – felelte élesen. – Apára van szüksége. Férfi befolyásra, hogy megedződjön. Túl puhány. Az első, amit tenned kell, hogy beszélsz neki rólam. Francesca szeretett volna rákiáltani, megmondani neki, hogy nem fogja megtenni, de fájdalmas világossággal látta, hogy túl sokan ismerték az igazságot ahhoz, hogy tovább titkolja a fia elől. Vonakodva bólintott. – Rengeteg elvesztegetett évet kell bepótolnod. – Nem kell bepótolnom semmit. – Nem fogok eltűnni az életéből. Dallie arca ismét megkeményedett. – Vagy kitalálunk valamit magunk, vagy felfogadok egy vérszívó ügyvédet, hogy rád kényszerítse. – Nem fogom hagyni, hogy fájdalmat okozz Teddynek. – Akkor nekünk kell kitalálnunk valamit. – Dallie levette a lábát a lökhárítóról, az ajtóhoz ment és beszállt. – Menj haza. Holnap elviszem. – Holnap? Most akarom! Ma este! – Nos, az nagy kár – gúnyolódott. Aztán becsapta az ajtót. – Dallie! – Francesca rohanni kezdett felé, de Dallie már kifelé hajtott a bányából, kerekei kavicsot köptek. Addig kiabált utána, amíg rá nem jött, milyen felesleges, aztán a kocsijához szaladt. A motor nem indult be elsőre, és megijedt, hogy lemerült az akkumulátor, amiért égve hagyta a fényszórókat. Mire végre begyújtott a motor, Dallie már eltűnt. Nagy sebességgel hajtott felfelé a meredek úton utána, rá se hederítve, hogy a kocsi hátulja kifarol. A tetején észrevett a távolban két halvány vörös hátsó Csak Könyvek

377

Luxusmucus

lámpát. A kerekek kipörögtek, ahogy a gázra lépett. Bárcsak ne lett volna olyan sötét! Dallie kifordult a főútra, ő utána. Kilométereken át üldözte, oda se bagózva a csikorgó gumikra, miközben az éles kanyarokban száguldott, vakmerő tempót diktálva, mikor az út kiegyenesedett. Dallie ismerte a szűk mellékutakat, de ő nem, mégsem maradt le. Nem teheti ezt vele Dallie! Tudta, hogy megbántotta, de ez nem jogosítja fel arra, hogy terrorizálja. Százhúszig nyomta a gázpedált, majd százharmincig… Ha Dallie nem kapcsolta volna le végül a lámpáját, talán utoléri.

Csak Könyvek

378

Susan Elizabeth Phillips

26

F

rancesca kábának érezte magát, mire visszaért Dallie házához. Miközben elcsigázottan kiszállt a kocsiból, azon kapta magát, hogy visszajátssza magában a bányában történt találkozás minden kis részletét. A legtöbb férfi örült volna, ha megkímélik egy nem kívánt gyermek nyűgétől. Miért nem ilyet választott? – Ö… Miss Day? Francesca szíve megdobbant, amikor meghallotta a fiatal lány hangját a kocsibeálló mellett álló pekandiófák közeléből. Ne ma este, gondolta. Ne most, amikor ezer tonnát cipel a vállán. Hogy találják meg mindig? Mielőtt a hang irányába fordult volna, már tudta, mit fog látni: iszonyúan fiatal arcot, dacosat és szomorút, az olcsó ruhákat kétségtelenül ízléstelen fülbevalóval megkoronázva. Még a történetet is ismerte, amit hallani fog. Ma este azonban nem volt kedve meghallgatni. Ma este a saját életére is túl sok viharfelhő borult ahhoz, hogy átvállalja a másét. Egy farmerbe és piszkos rózsaszín dzsekibe öltözött lány lépett a konyhaablakból a kocsibeállóra homályosan kiszűrődő fénykörív szélére. Erősen volt sminkelve, középen elválasztott haja kétszárnyas Csak Könyvek

379

Luxusmucus

ajtóként hullott az arcába. – Én… ööö… láttam az előbb a benzinkútnál. Először nem akartam hinni a szememnek. Én… ööö… hallottam egy lánytól, akivel régen találkoztam, hogy… tudja…. maga talán… ööö… A csellengők szájról szájra adták a hírt. Az követte Dallasból St. Louisba, majd Los Angelesbe és New Yorkba. Úgy tűnt, kivívta magának a világ legnagyobb szamara hírnevet, és az olyan kisvárosba is eljutott, mint Wynette. Kényszerítette magát, hogy forduljon sarkon és sétáljon el. Kényszerítette magát, de a lába nem engedelmeskedett. – Hogyan találtál rám? – Én, ööö… kérdezősködtem. Valaki mondta, hogy itt szállt meg. – Mondd meg a neved. – Dora… Doralee. – A lány felemelte a cigarettát, amit az ujjai között tartott és szívott egy slukkot. – Belépnél a fénybe, hogy láthassalak? Doralee megtette, vonakodva, mintha piros vászon tornacipőjének a megemelése emberfeletti erőt igényelt volna. Nem lehetett több tizenötnél, gondolta Francesca, bár ragaszkodna hozzá, hogy tizennyolc. Közelebb lépett és a lány arcát tanulmányozta. A pupillái nem voltak kitágulva; a beszéde kissé tétova volt, de nem egy drogosé. New Yorkban, ha arra gyanakodott, hogy egy lány kábítószert használt, egy régi barna homokkő épületbe vitte Brooklynba, amit kifejezetten függő tinédzserek megsegítésére felesküdött apácák működtettek. – Mikor ettél utoljára rendesen? – kérdezte Francesca. – Ettem – dacoskodott a lány. Csokit, gondolta Francesca. Meg mesterséges anyagokkal teletömött muffinokat. Az utcagyerekek néha összeadták a pénzüket és gyorséttermi sültkrumplival vendégelték meg magukat. – Akarsz bejönni és beszélgetni? – Azt hiszem. – A lány vállat vont, és a kocsibeállóra pöccintette a cigarettáját. Csak Könyvek

380

Susan Elizabeth Phillips

Miközben Francesca a konyhaajtóhoz vezette, szinte hallotta Holly Grace gúnyos hangját: „Te meg a te tinédzser kurváid! Hagyd, hogy az állam gondoskodjon róluk, ahogy kellene. Esküszöm, annyi eszed sincs, mint egy tyúknak.” De Francesca tudta, hogy az államnak nincs elég menedékotthona, hogy minden kölyökről gondoskodjon. Egyszerűen visszavitték őket a szüleikhez, ahol gyakran a problémák élőiről kezdődtek. Francesca útjába először Dallasban vetett a sors egy csellengőt, nem sokkal az egyik korai televíziós műsora elkészítése után. A témája a tinédzserkori prostitúció volt, s Francesca elszörnyedt, milyen hatalommal bírnak a stricik a lányok felett, akik végtére is, még gyerekek voltak. Nem is tudta, hogyan történt, csak azon kapta magát, hogy hazavitt kettőt, aztán addig járt a nyakára a gyámügynek, amíg nem találtak nekik nevelőszülőket. A hír lassan elterjedt, és azóta pár havonta mindig talált magánál egy otthonról elszököttet. Először Dallasban, aztán Los Angelesben, majd New Yorkban várt rá valaki az épület előtt, mikor éjjel befejezte a munkát, mert az a hír járta az utcán, hogy Francesca Day segít a bajbajutott lányokon. Gyakran csak enni kértek, máskor búvóhelyet a stricijük elől. Keveset beszéltek; túl sok visszautasítást szenvedtek el. Csak álltak előtte görnyedt testtartással, mint ez a lány, cigarettáztak, a körmüket rágták és bíztak benne, hogy Francesca Day megérti, ő az utolsó reményük. – Fel kell hívnom a családodat – mondta Francesca, miközben egy tányér maradékot melegített a mikrobán, majd a lány elé tette egy almával és egy pohár tejjel. – Anyámat nem érdekli, mi van velem – felelte Doralee, és a válla annyira előre görnyedt, hogy a haja majdnem az asztalhoz ért. – Akkor is fel kell hívnom – jelentette ki Francesca határozottan. Amíg Doralee legyűrte a maradékot, Francesca felhívta a mexikói számot, amit a lány vonakodva megadott. Úgy volt, ahogy Doralee mondta. Az anyját nem érdekelte. Miután Doralee befejezte a vacsorát, válaszolt Francesca kérdéseire. Éppen az országúton stoppolt, mikor meglátta, hogy Csak Könyvek

381

Luxusmucus

Francesca begurul a benzinkútra, és útbaigazítást kér a kőbányához. Houstonban élt az utcán egy ideje, és Austinban is eltöltött egy kis időt. A stricije megverte, mert nem csinált elég kört. Aggódni kezdett, hogy elkapja az AIDS-t. Francesca annyiszor hallotta már ezt – ezek a szegény, szomorú gyerekek túl fiatalon kerültek ki a nagybetűs életbe. Egy óra múlva Francesca lefektette a varrószobában egy kis szekrényágyra, aztán gyengéden felébresztette Miss Sybilt, hogy elmondja neki, mi történt a kőbányánál. Miss Sybil órákon át virrasztott vele, míg végül Francesca ragaszkodott hozzá, hogy lefeküdjön. Francesca tudta, hogy neki nem jönne álom a szemére, és visszament a konyhába, hogy leöblítse a piszkos edényeket Doralee vacsorája után és bepakolja a mosogatógépbe. Aztán kitapétázta a fiókokat friss fiókpapírral, amit a szekrényben talált. Hajnal kettőkor sütni kezdett. Mindegy volt, csak gyorsabban teljenek az éjszaka hosszú órái. – Mi az ott, Skeet? – Teddy fel-le ugrált a hátsó ülésen és kifelé mutatott az ablakon. – Ott! Állatok a hegyen! – Azt hiszem, mondtam, hogy kapcsold be az övedet – csattant fel Dallie a kormány mögött. – A fenébe, Teddy, nem akarom, hogy így ugrabugrálj, amikor vezetek. Azonnal kapcsold be az övedet, vagy lehajtok az útról. Skeet összehúzott szemmel nézett Dallie-re, majd a válla fölött hátra Teddyre, aki pontosan olyan haragos pillantással bámulta Dallie tarkóját, mint ahogy Dallie szokta azt, akit nem kedvelt. – Angórakecskék, Teddy. Az itteniek a szőrükért tenyésztik őket, amiből divatos pulóvereket készítenek. Teddy azonban elvesztette az érdeklődését a kecskék iránt. A nyakát vakargatta és a biztonsági öv végével játszott. – Bekapcsoltad? – förmedt rá Dallie. – Aha. – Teddy olyan lassan engedelmeskedett, amennyire csak mert. Csak Könyvek

382

Susan Elizabeth Phillips

– Igen, uram – dorgálta meg Dallie. – Ha felnőttekkel beszélsz, azt mondod, „uram” vagy „asszonyom”. Csak mert északon élsz, még nem kell modortalannak lenned. Megértetted? – Aha. Dallie hátrafordult. – Igen, uram – mondta Teddy durcásan. Aztán Skeethez fordult. – Mikor láthatom a mamámat? – Nemsokára – felelte Skeet. – Miért nem túrsz bele abba a hűtőtáskába és nézed meg, találsz-e benne magadnak egy doboz Dr. Peppert? – Miközben Teddy elfoglalta magát a hűtőtáskával, Skeet bekapcsolta a rádiót és hangosabbra állította a hátsó hangszórókat, hogy ne lehessen hallani, amit mond. Pár centit közelebb húzódott Dallie-hez és megjegyezte: – Tudsz róla, hogy úgy viselkedsz, mint egy seggfej? – Maradj ki ebből – torkollta le Dallie. – Nem is értem, miért hoztalak magammal. – Egy pillanatra elhallgatott, ujjai elfehéredtek a kormányon. – Látod, mit tett vele? Teddy az I.Q.-jával és az allergiájával henceg. Nézd meg, mi történt, amikor megpróbáltam focizni vele a motelnél. A legügyetlenebb srác, akit valaha láttam. Ha nincs érzéke egy akkora labdához, mint a futball, el tudod képzelni, mit művelne egy golflabdával. Skeet elgondolkodott. – A sport nem minden. Dallie lehalkította a hangját. – Tudom. De a kölyök furán viselkedik. Nem tudod, mi jár a fejében a szemüvege mögött, és a hónaljáig felhúzza a nadrágját. Melyik gyerek hordja ilyen magasan a nadrágját? – Biztos fél, hogy lecsúszik. Nem szélesebb a csípője, mint a te combod. – Igen? Na ez a másik. Puhány. Emlékszel, Danny mekkora volt már kiskorában is. – Danny mamája sokkal magasabb, mint a Teddyé. Dallie kemény, egyenes vonallá szorította össze a száját, és Skeet nem feszítette tovább a húrt. Csak Könyvek

383

Luxusmucus

A hátsó ülésen Teddy behunyta az egyik szemét, a másikkal pedig a Dr. Pepper belsejébe kukucskált. Megvakarta hasán a kiütést a pólója alatt. Bár nem hallotta, miről beszélnek az első ülésen, biztos volt benne, hogy róla. De nem is érdekelte. Skeet rendes volt, de Dallie nagy rohadék. Egy nagy rohadt seggfej. A Dr. Pepper belseje elhomályosult a tekintete előtt és úgy érezte, mintha egy hatalmas, zöld, sikamlós béka ülne a torkában. Tegnap végre belátta, hogy nem tehet úgy, mintha minden rendben lenne, mert tudta, hogy nincs. Kételkedett benne, hogy az anyja mondta volna Dallie-nek, hogy hozza el New Yorkból, bárhogy is erősködjön Dallie. Lehet, hogy elrabolta, ő pedig próbált nem félni. De tudta, hogy valami baj van, és a mamáját akarta. A béka felfújódott a torkában. Dühös volt, hogy sírhatnék-ja van, mint egy pisis babának, ezért felpillantott. Amikor elégedetten látta, hogy Dallie a vezetésre figyel, ujjai a biztonsági öv kapcsolójához araszoltak. Hangtalanul kioldotta. Egy seggfej nem fogja megmondani a Nagy Lashernek, hogy mit tegyen. Francesca Teddy környezet házi feladatáról álmodott. Beszorult egy üvegkalitkába, mindenhol bogarak másztak rajta, valaki pedig egy óriási gombostűvel próbálta felnyársalni őket, hogy kitűzze. Francesca volt a következő. Aztán meglátta Teddy arcát az üveg túloldalán, ahogy neki kiabál. Próbált eljutni hozzá, elérni… – Anya! Anya! Felriadt. Alvás utáni kábulatában érezte, hogy valami kicsi és tömör ugrik rá az ágyon, belegabalyodva a takaróba és köntösének a megkötőjébe. – Anya! Pár pillanatig az álom és valóság határán lebegett, aztán csak átható örömet érzett. – Teddy? Ó, Teddy! – Elkapta a fiú kis testét és magához emelte, sírva-nevetve. – Ó, babám… – Haját hidegnek érezte az arcán, mintha Teddy most jött volna be kintről. Felhúzta az ágyba, két tenyerébe fogta az arcát, újra és újra megcsókolta. Élvezte a nyakára fonódó kis kar, a hozzá simuló test, a puha haj, a kisfiús Csak Könyvek

384

Susan Elizabeth Phillips

illat ismerős érzését. Szerette volna megnyalni Teddy arcát, ahogy anyamacska a kicsinyéét. Fél szemmel látta Dallie-t, ahogy a hálószobaajtónak dőlve őket nézi, de túlságosan lefoglalta a kivételes öröm, hogy visszakapta a fiát ahhoz, hogy érdekelje. Teddy egyik keze a hajában volt. A kisfiú a nyakába temette az arcát, és Francesca érezte, hogy reszket. – Minden rendben, babám – suttogta, és könnyek csorogtak az arcán. – Minden rendben. Amikor felemelte a fejét, tekintete önkéntelenül találkozott a Dallie-ével. A férfi olyan szomorúnak és magányosnak látszott egy pillanatra, hogy Francescának az az őrült gondolata támadt, hogy kinyújtja a kezét és odahívja magukhoz az ágyra. Dallie sarkon fordult, ő pedig undorodott magától. Aztán megfeledkezett Dallieről, mert Teddy teljes figyelmet követelt. Beletelt egy időbe, míg mindketten lecsillapodtak annyira, hogy beszélni tudjanak. Észrevette, hogy Teddyt pangó, piros kiütések borítják, és a fia folyamatosan vakarózik rövid körmével. – Ketchupöt ettél – rótta meg gyengéden és a pólója alá nyúlt, hogy megsimogassa a hátát. – Miért ettél ketchupöt, babám? – Anya – mormolta Teddy –, haza akarok menni. Francesca letette a lábát az ágyról, s még mindig Teddy kezét szorongatta. Hogy beszéljen Teddynek Dallie-ről? Tegnap éjjel, miközben fiókokat tapétázott és süteményt sütött, úgy döntött, az lesz a legjobb, ha vár, amíg visszamennek New Yorkba és a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásukba. De most, miközben Teddy pici, bizalmatlankodó arcát nézte, tudta, hogy nem halogathatja tovább. Soha nem engedte meg magának Teddy nevelésében azokat a kis kegyes hazugságokat, amikkel más anyák nyugalmat vásároltak maguknak. Még a Mikulásról sem tudott meggyőzően beszélni. Most azonban tetten érték egy hazugságon, amit a fiának mondott, és nem is kicsin. – Teddy – mondta, megfogva a fia mindkét kezét –, sokat beszéltünk arról, milyen fontos igazat mondani. Néha azonban egy Csak Könyvek

385

Luxusmucus

anyának nagyon nehéz ezt megtennie, különösen, amikor a gyermeke túl kicsi ahhoz, hogy megértse. Teddy minden figyelmeztetés nélkül kirántotta a kezét és felugrott az ágyról. – Mennem kell megnézni Skeetet. Mondtam neki, hogy mindjárt visszamegyek. – Teddy! – Francesca felpattant és elkapta a fiú karját, mielőtt az elérte volna az ajtót. – Beszélnem kell veled, Teddy. – Nem akarok – motyogta Teddy. Tudja, gondolta Francesca. Tudat alatt tudja, hogy olyasmit fogok neki mondani, amit nem akar hallani. Átölelte a vállát. – Teddy, Dallie-ről van szó. – Nem akarom hallani. Francesca szorosabban ölelte, a hajába suttogott. – Dallie és én régen ismertük egymást, kicsim. Szerettük egymást. – Elhúzta a száját erre az újabb presztízsmentő hazugságra, de úgy döntött, még mindig jobb, mint összezavarni a fiát olyan részletekkel, amiket nem értene meg. – Nem működtek köztünk a dolgok, drágám, és szakítanunk kellett. – Letérdelt Teddy elé, hogy a szemébe nézzen, végigsimított a karján és megfogta a csuklóját, amikor Teddy megpróbált elhúzódni tőle. – Teddy, amit az apádról mondtam… hogy Angliából ismertem és meghalt… Teddy a fejét rázta, pici, kiütéses arca eltorzult a kíntól.– Mennem kell! Komolyan, anya! Mennem kell! Dallie egy szemét! Utálom! – Teddy… – Nem! – Teddy minden erejét latba vetve kiszabadította magát, és mielőtt Francesca utolérhette volna, kirohant a szobából. Francesca hallotta gyors, dühös lépteit lefelé döngeni a lépcsőn. Hátraereszkedett a sarkára. A fia, aki minden felnőtt férfit szeretett, akivel az életben találkozott, gyűlölte Dallie Beaudine-t. Egy pillanatra elégtételt érzett, de aztán émelyítő éleslátással rájött, hogy bármennyire is ellenére volt, Dallie meghatározó tényező lesz Teddy életében. Milyen hatással lesz a fiára, hogy gyűlöli azt a férfit, aki az apja? Csak Könyvek

386

Susan Elizabeth Phillips

A hajába túrt, felállt és becsukta az ajtót, hogy felöltözzön. Miközben pulóvert és nadrágot húzott, megjelent előtte Dallie arca, ahogy nézte őket. Volt valami ismerős a tekintetében, valami, ami egy, a stúdió előtt éjszaka rá váró, elveszett tinédzserre emlékeztette. Összehúzta a szemöldökét a tükörben. Túl élénk a fantáziája. Dallie Beaudine nem tizenéves csellengő, és nem volt hajlandó egy pillanatig sem együtt érezni valakivel, aki csak egy mákszemnyivel volt jobb egy közönséges bűnözőnél. Miután bekukkantott a varrószobába, hogy meggyőződjön róla, Doralee még alszik, összeszedte magát az alatt a pár perc alatt, amíg telefonált, hogy találkozót beszéljen meg egy megyei gyámügyissel. Utána Teddy keresésére indult. Az alagsorban talált rá az orrát lógatva a munkapad melletti széken, ahol Skeet egy golfütő fejét csiszolta. Egyikük sem beszélt, de a csend inkább barátságos volt, mint ellenséges. Látott néhány gyanús csíkot a fia arcán és átölelte a vállát, majd megszakadt érte a szíve. Tíz éve nem látta Skeetet, de a férfi olyan közömbösen bólintott neki, mintha csak tíz perc lett volna. Ő is bólintott. Feje felett kattogott a fűtővezeték. – Teddy a segédem, új markolatot adunk ezeknek a vasaknak – jelentette ki Skeet. – Többnyire eszembe se jutna megengedni egy kiskölyöknek, hogy segítsen a markolatcserében, de Teddy a legfelelősségteljesebb fiú, akivel valaha találkoztam. Tudja, mikor beszéljen, és mikor fogja be a száját. Szeretem az ilyen férfit. Francesca legszívesebben megcsókolta volna Skeetet, de mivel nem tehette, helyette Teddy fejére nyomott egyet. – Haza akarok menni – mondta hirtelen Teddy. – Mikor indulunk? – Aztán Francesca érezte, hogy megdermed. Tudta, hogy Dallie belépett a műhelybe mögöttük, mielőtt meghallotta volna a hangját. – Skeet, mi lenne, ha felvinnéd Teddyt a konyhába megnézni azt a csokitortát? Az a fürgeség, amivel Teddy felugrott a székről, Francesca szerint többet mondott a Dallie-től való megszabadulás, mint a csokitorta iránti vágyáról. Mi történt köztük, ami miatt Teddy így szenved? Csak Könyvek

387

Luxusmucus

Mindig szerette Holly Grace történeteit. Mit tett Dallie, amivel így elidegenítette magától? – Gyere, anya – fogta meg Teddy a kezét. – Együnk tortát. Gyere, Skeet, menjünk. Dallie megérintette Teddy karját. – Te felmész Skeettel. Anyáddal beszélni akarok egy percet. Teddy erősebben szorította Francesca kezét és Skeethez fordult. – Ki kell cserélni az ütők markolatát, nem? Azt mondtad. Lássunk hozzá. Anya segíthet. – Majd később – mondta Dallie élesebben. – Beszélni akarok anyáddal. Skeet letette az ütőfejet. – Gyere, fiam. Különben is, meg akarok mutatni neked egy-két golftrófeát. Bármennyire is szeretett volna Francesca kibújni alóla, tudta, hogy nem odázhatja tovább a szembesítést. Gyengéden kiszabadította magát Teddy szorításából és az ajtó felé intett a fejével. – Menj, drágám. Mindjárt megyek én is. Teddy makacsul összeszorította a száját. Az anyjára nézett, aztán Dallie-re. Elindult, csoszogva, de mielőtt az ajtóhoz ért volna, visszafordult és Dallie-re támadt. – Jobban teszed, ha nem okozol neki fájdalmat! – kiáltotta. – Ha bántod, megöllek! Francesca megrökönyödött, de Dallie nem szólt egy szót sem. Csak állt és nézett Teddyre. – Dallie nem fog bántani – szólt közbe Francesca gyorsan, összezavarodva Teddy kitörésétől. – Régi barátok vagyunk. – Majdnem a torkán akadt a szó, de sikerült kierőszakolnia egy lagymatag mosolyt. Skeet megfogta Teddy karját és a lépcső felé irányította, de Teddy még egy utolsó fenyegető pillantást vetett hátra a válla felett. – Mit tettél vele? – kérdezte Francesca abban a pillanatban, ahogy Teddy hallótávolságon kívülre ért. – Még soha nem láttam, hogy így viselkedett volna bárkivel. – Nem népszerűségi versenyt akarok nyerni – felelte Dallie hűvösen. – Az apja akarok lenni, nem a legjobb barátja. Csak Könyvek

388

Susan Elizabeth Phillips

A válasz majdnem annyira felbőszítette Francescát, mint amennyire megijesztette. – Nem bukkanhatsz csak úgy fel az életében kilenc év után, és nem várhatod el, hogy elfogadjon az apjának. Először is, nem akar. Másodszor, én nem engedem. Egy izom megrándult Dallie állán. – Mint már mondtam a bányánál, Francesca: vagy magunk oldjuk meg, vagy a vérszívók. Az apáknak manapság már vannak jogaik, vagy nem olvasol újságot? Okosan tennéd, ha elfelejtenéd, hogy visszarepülhetsz keletre az elkövetkezendő pár napban. Időre van szükségünk, hogy ezt tisztázzuk. Tudat alatt ő is ugyanerre a következtetésre jutott, de most hitetlenkedve nézett rá. – Nem áll szándékomban itt maradni. Vissza kell vinnem Teddyt az iskolába. Ma délután elhagyjuk Wynette-et. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Francie. Neked volt kilenc éved. Tartozol nekem pár nappal. – Elraboltad! – kiáltotta Francesca. – Nem tartozom semmivel… Dallie a levegőbe szúrt az ujjával, mint egy dühös toborzótiszt. – Ha pár napod sincs arra, hogy ezt az egészet rendezzük, úgy vélem, hogy mindaz, amit a bányánál mondtál arról, hogy te tudod, mi a fontos, baromság. Dallie harciassága feldühítette. – Miért csinálod ezt? Téged nem érdekel Teddy. Csak kihasználsz egy kisfiút arra, hogy megbüntess, amiért csorbát ejtettem a férfiúi büszkeségeden. – Rajtam ne gyakorolj semmiféle zenelélektant, Miss Luxusmucus – felelte Dallie hűvösen. – Halvány gőzöd sincs róla, mi érdekel engem. Francesca felvetette az állát és rászegezte a tekintetét. – Annyit tudok, hogy elidegenítettél egy gyereket, aki mindenkit szeret a világon, különösen, ha férfi az illető. – Igen? – gúnyolódott Dallie. – Nos, ez nem meglepő, mert még életemben nem láttam kölyköt, akinek ennyire szüksége lett volna férfitársaságra. Annyira lefoglalt az átkozott karriered, hogy nem találtál pár órát elvinni egy csapatba? Jeges düh borította el Francescát. Csak Könyvek

389

Luxusmucus

– Te gazember – sziszegte. Elrohant mellette a lépcső felé. – Francie! Francesca rá se hederített a férfira. A szíve zakatolt a mellkasában, és elmondta magát mindenféle bolondnak, amiért egyetlen percet is vesztegetett arra, hogy sajnálja Dallie-t. Felrohant és kinyitotta a hátsó folyosóra vezető ajtót. Ígéretet tett magának, hogy Dallie ráuszíthatja a világ összes vérszívó ügyvédjét, de soha többé nem fog a fia közelébe kerülni. – Francie! – Hallotta a férfi lépteit a lépcsőn, de csak gyorsabban szaladt. Aztán Dallie utolérte, megragadta a karját és megállította. – Figyelj, Francie, nem úgy értettem… – Ne érj hozzám! Próbálta lerázni, de Dallie nem eresztette, eltökélte, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Francesca homályosan érzékelte, hogy Dallie bocsánatot akar kérni, de túl zaklatott volt ahhoz, hogy meghallgassa. – Francie! Dallie még erősebben ragadta meg a vállát és lenézett rá. – Sajnálom. Francesca hadakozott. – Eressz el! Nincs miről beszélnünk. Ám Dallie nem engedte el. – Akkor is beszélni fogok veled, ha meg kell, hogy kötözzelek… Hirtelen elengedte Francescát, mikor a semmiből egy kis tornádó rontott rá az egyik lábára. – Azt mondtam, ne nyúlj az anyámhoz! – üvöltötte Teddy, és minden erejével ütötte, rúgta. – Te seggfej! Egy seggfej vagy! – Teddy! – kiáltotta Francesca Teddy felé pördülve, mikor Dallie önkéntelenül elengedte. – Gyűlöllek! – ordította Teddy dühtől piros arccal, és könnyek csorogtak a szeméből, amikor kiterjesztette a támadását. – Megöllek, ha bántod! – Nem fogom bántani – mondta Dallie, próbálva hátralépni Teddy hadonászó ökle elől. – Teddy! Nem fogom bántani. Csak Könyvek

390

Susan Elizabeth Phillips

– Hagyd abba, Teddy! – kiáltotta Francesca. A hangja azonban olyan rikácsoló volt, hogy csak rontott a helyzeten. A tekintete egy pillanatra elkapta a Dallie-ét. A férfi ugyanolyan tehetetlennek tűnt, mint amilyennek ő érezte magát. – Gyűlöllek! Gyűlöllek! – Ez már döfi – hallatszott egy vontatott női hang a folyosó túlsó végéből. – Holly Grace! – Teddy ellökte magát Dallie-től és a biztonságos kikötő felé rohant, amire mindig számíthatott az egyre durvuló világban. – Helló, Teddy. – Holly Grace magához szorította és a mellkasára vonta a fejét. Aztán megnyugtatóan megdörzsölte keskeny vállát. – Nagyon jól csináltad, drágám. Dallie nagydarab, de remekül álltad a sarat. Francesca és Dallie egyszerre törtek ki. – Miket beszélsz? – Komolyan, Holly Grace! Holly Grace rájuk nézett Teddy feje fölött, és nem kerülte el figyelmét sem gyűrött ruhájuk, sem kipirult, megütközött arckifejezésük. Aztán megrázta a fejét. – A fenébe. Úgy tűnik, lemaradtam a legnagyobb győzelemről Sherman Atlantája óta.

Csak Könyvek

391

Luxusmucus

27

F

rancesca elhúzta Teddyt Holly Grace-től. Magához szorítva kivezette a folyosóról a ház elülső részébe azzal a feltett szándékkal, hogy felviszi az emeletre, összepakol és örökre eltűnik Wynette-ből. De ahogy belépett a boltíven át a nappaliba, földbe gyökerezett a lába. Úgy tűnt, az egész világ összegyűlt, hogy végignézze, hogyan fordul fel fenekestül az élete. Skeet Cooper az ablaknál állt és egy szelet csokitortát evett. Miss Sybil Doralee mellett ült a kanapén. A takarítónő, akit Miss Sybilnek vettek fel segíteni, épp akkor lépett be a bejárati ajtón. Gerry Jaffe pedig fel-alá járkált a szőnyegen. Francesca megfordult, hogy szembesítse Holly Grace-t Gerry jelenlétével, de azt kellett látnia, hogy legjobb barátnőjét teljesen lefoglalja, hogy Dallie derekát ölelgesse. Ha voltak kételyei azzal kapcsolatban, kinek a pártján áll Holly Grace, Dallie-t oltalmazó gesztusa megadta a választ. – Muszáj volt az egész világot magaddal hoznod? – csattant fel Francesca.

Csak Könyvek

392

Susan Elizabeth Phillips

Holly Grace elnézett Francesca mellett, és meglátván Gerryt olyan káromkodás szaladt ki a száján, amit jobb lett volna, ha Teddy nem hall. Gerry úgy festett, mint akire ráfér egy alvás, és azonnal Holly Grace-hez lépett. – Nem tudtál volna felhívni és elmagyarázni, mi folyik itt? – Felhívni? – kiabálta Holly Grace. – Miért kéne, hogy felhívjalak, és mi a fenét keresel itt? A takarítónő komótosan felakasztotta a kabátját, miközben rosszul leplezett kíváncsisággal méregette őket. Dallie ellenséges érdeklődéssel szemlélte Gerryt. Rajta kívül ő volt az egyetlen férfi, aki képes volt a szépséges Holly Grace Beaudine-t az idegösszeroppanás határára hajszolni. Francesca érezte, hogy éles fájdalom hasít a halántékába. – Hogy érted azt, hogy mi a fenét keresek itt? Felhívtam Naomit Washingtonból, megtudtam, hogy Teddyt elrabolták, és azonnal idejöttem. Mit kellett volna tennem? Washingtonban maradni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna? A vita Holly Grace és Gerry között kezdett elmérgesedni, aztán megcsörrent a telefon. Senkit nem érdekelt, még a takarítónőt sem. Francesca úgy érezte, mintha fulladozna. Csak arra tudott gondolni, hogy kimenekítse innét Teddyt. A telefon tovább csörgött, a takarítónő végre elindult a konyhába, hogy felvegye. Holly Grace és Gerry hirtelen durcás némaságba burkolóztak. Ebben a pillanatban Dallie Doralee-re nézett. – Ez ki? – kérdezte nem túl nagy érdeklődéssel. Skeet a fejét rázta és vállat vont. Miss Sybil a varrós táskájában kutatott vászon után. Holly Grace rosszalló pillantást vetett Francescára. Dallie, követve volt felesége tekintetét, Francesca felé fordult magyarázatért. – Doralee-nek hívják – tájékoztatta Francesca mereven. – Átmeneti fedélre van szüksége. Dallie gondolkodott, aztán bólintott. – Üdv, Doralee. Csak Könyvek

393

Luxusmucus

Szikrák lobbantak Holly Grace szemében, ajkát vészjóslóan csücsörítette. – Ezt nem hiszem el! Nincs elég a bajotok másoké nélkül? A takarítónő bedugta a fejét a nappaliba a konyhából. – Miss Dayt keresik. Francesca rá se hederített. Bár a feje komolyan kezdett hasogatni, úgy döntött, elég sértést szenvedett el Holly Grace-től. – Te csak hallgass, Holly Grace Beaudine. Tudni akarom, mit keresel itt. Anélkül is elég szörnyű ez az egész, hogy te úgy csapkodsz a szárnyaiddal Dallie körül, mint egy nevetséges tyúkanyó. Felnőtt ember! Nem kell, hogy megvívd helyette a csatáit. És semmi esetre sem tőlem kell megvédeni. – Lehet, hogy nemcsak miatta jöttem, erre nem gondoltál? – vágott vissza Holly Grace. – Talán nem bíztam benne, hogy van annyi józan eszetek, hogy megoldjátok a helyzetet. – A te józan eszedről már sokat hallottam – felelte Francesca hasonló dühvel. – A könyökömön jön ki… – Mit mondjak a hívónak? – kérdezte a takarítónő. – Azt mondja, herceg. – Anya! – nyafogott Teddy a kiütést vakarva a hasán, nyilakat lőve Dallie felé. Holly Grace Doralee-re bökött az ujjával. – Itt a remek példa arra, amiről beszélek! Soha nem gondolkodsz. Csak… Doralee felugrott. – Nem vagyok köteles végighallgatni ezt a szart! – Ez tényleg nem a te dolgod, Holly Grace – avatkozott közbe Gerry. – Anya? – siránkozott Teddy megint. – Viszket a kiütésem, anya! Haza akarok menni. – Beszél ezzel a herceggel vagy nem? – kérdezte a takarítónő. Egy légkalapács szabadult el Francesca koponyájában. Szeretett volna rákiáltani mindnyájukra, hogy hagyják békén. A Holly Graceszel való barátsága a szeme láttára porladt szét; Doralee támadásra készen állt; Teddy a sírás határán. Csak Könyvek

394

Susan Elizabeth Phillips

– Kérlek… – mondta. De senki nem hallotta meg. Senki, csak Dallie. Skeethez hajolt és halkan azt mondta: – Rád bízhatom Teddyt? – Skeet bólintott és közelebb húzódott a fiúhoz. A dühös hangok egyre hangosabbak lettek. Dallie előrelépett, és mielőtt bárki megállíthatta volna, a vállára emelte Francescát. Francesca levegő után kapkodott, mikor fenekével felfelé fordították. – Sajnálom, emberek – mondta Dallie. – De várnotok kell a sorotokra. – Aztán, mielőtt bárki megakadályozhatta volna, kivitte Francescát az ajtón. – Anya! – sikította Teddy. Skeet elkapta Teddyt, mielőtt az anyja után szaladhatott volna. – Ne izgasd magad, fiam. Anyád és Dallie mindig így intézték az ügyeiket, amikor együtt voltak. Jobb, ha hozzászoksz. Francesca behunyta a szemét és Dallie kocsijának ablakához hajtotta a fejét. Az üveg hideg volt a halántékán. Tudta, hogy tele kellene lennie jogos felháborodással, lehordani Dallie-t az erőszakos, macsó jelenetéért, de túlságosan örült, hogy megszabadult azoktól az idegesítő, kritizáló hangoktól. Aggasztotta, hogy magára hagyta Teddyt, de tudta, hogy Holly Grace majd gondoskodik róla. A rádióban egy Barry Manilow-dal csendült fel lágyan. Dallie ki akarta kapcsolni, de Francescára pillantva félúton megállt a keze és úgy hagyta. Repültek a kilométerek, és Francesca kezdett megnyugodni. Dallie nem mondott semmit, de tekintve, hogy min mentek keresztül, jólesett a csend. Már el is felejtette, milyen csendes tudott lenni Dallie. Behunyta a szemét és a gondolataiba merült, amíg a kocsi be nem fordult egy szűk ösvényre, ami egy kétszintes kőház előtt ért véget. A rusztikus kis ház egy szíriai gyöngyfűzérfa-ligetben állt, oldalt szélfogót alkotó öreg cédrusokkal és alacsony kék hegyekkel a távolban. Dallie-re pillantott, mikor az a bejárathoz hajtott. – Hol vagyunk? Csak Könyvek

395

Luxusmucus

Dallie leállította a motort és szó nélkül kiszállt. Francesca gyanakvóan nézte, ahogy a férfi megkerüli a kocsi elejét és kinyitja az ajtaját. Egyik kezét a tetőn, a másikat az ajtókereten nyugtatva behajolt hozzá. Mikor Francesca belenézett abba a hideg kék szembe, valami fura történt a gyomra tájékán. Hirtelen úgy érezte, mint amikor egy éhes embernek csábító desszertet ajánlanak. Pillanatnyi érzékgyengesége zavarba ejtette és összeráncolta a homlokát. – A fenébe, de szép vagy – mondta Dallie gyengéden. – Fele annyira sem, mint te – csattant fel Francesca, eltökélve, hogy összezúzza, bármi legyen is az a furcsaság a levegőben kettejük közt. – Hol vagyunk? Kié ez a ház? – Az enyém. – A tiéd? Harminc kilométerre lehetünk Wynette-től. Minek neked két ház ilyen közel egymáshoz? – Azok után, ami ott történt, meglep, hogy egyáltalán megkérdezed. – Dallie félreállt, hogy kiengedje. Francesca kiszállt a kocsiból és elgondolkodva nézte az elülső teraszt. – Búvóhely, igaz? – Azt hiszem, így is lehet nevezni. Nagyra értékelném, ha senkinek nem árulnád el, hogy idehoztalak. Mindannyian tudnak róla, de eddig távol tartották magukat. Ha viszont meghallják, hogy te itt jártál, azt hiszik, vadászidény van, felsorakoznak a hálózsákjaikkal, kötőtűkkel meg Dr. Pepperrel teli hűtőtáskákkal. Francesca megindult a lépcső felé, alig várta, hogy lássa a ház belsejét, de mielőtt odaért volna, Dallie megérintette a karját. – Francie? A helyzet az, hogy a ház az enyém és bent nem veszekedhetünk. Francesca még soha nem látta ennyire komolynak az arcát. – Miből gondolod, hogy veszekedni akarok? – A véredben van. – Az én véremben! Először elrabolod a fiamat, aztán elrabolsz engem, és most van merszed azt mondani, hogy én akarok veszekedni! – Nevezz pesszimistának. – Dallie leült a legfelső fokra. Csak Könyvek

396

Susan Elizabeth Phillips

Francesca karba tette a kezét, kínos tudatában annak, hogy ezt a csatát Dallie nyerte. Aztán megborzongott. A férfi kabát nélkül hurcolta el a házból, és nem lehetett kint több öt foknál. – Mit csinálsz? Miért ülsz le? – Ha tisztázzuk, tisztázzuk itt, mert amint bemegyünk a házba, udvariasnak kell lennünk egymáshoz. Komolyan mondom, Francie, ez a ház a menedékem, nem fogom beszennyezni azzal, hogy egymásnak torkának esünk. – Ez nevetséges. – Francesca foga vacogni kezdett. – Meg kell beszélnünk egy-két dolgot, és nem hiszem, hogy képesek leszünk rá anélkül, hogy fel ne emelnénk a hangunk. Dallie megpaskolta maga mellett a lépcsőt. – Megfagyok – zöttyent le mellé Francesca, de miközben panaszkodott, titokban örült is egy olyan háznak, ahol nem volt helye vitának. Milyen jót tenne az emberi kapcsolatoknak, ha több ilyen ház is lenne. Csak Dallie találhat ki ilyen izgalmasat. Lopva közelebb húzódott teste melegéhez. Már elfelejtette, milyen jó illata volt mindig – szappan és tiszta ruha. – Miért nem ülünk be a kocsiba? – javasolta. – Csak egy flaneling van rajtad. Biztos te is fázol. – Ha itt maradunk, hamarabb végzünk. – Dallie megköszörülte a torkát. – Először is bocsánatot kérek azért a megjegyzésemért, hogy karriered fontosabb neked, mint Teddy. Soha nem mondtam, hogy tökéletes vagyok, de ez övön aluli volt és szégyellem magam. Francesca felhúzta a térdét a mellkasához és ráhajolt. – Van fogalmad róla, milyen érzés ezt hallani egy dolgozó anyának? – Nem gondolkodtam – mormolta Dallie. Aztán szabadkozva hozzátette: – De a fenébe, Francie, jó lenne, ha nem kapnád fel a vizet, valahányszor a legkisebb rosszat szólom. Túlságosan a szívedre veszel mindent. Francesca csalódottan a karjába mélyesztette az ujjait. Miért csinálja ezt minden férfi? Miből gondolják, hogy egy nő fejéhez vághatják a legfelháborítóbb – a legfájdalmasabb – dolgokat és Csak Könyvek

397

Luxusmucus

megúszhatják szárazon? Számos csípős megjegyzés jutott az eszébe, de visszafogta magát, mert kíváncsi volt a ház belsejére. – Teddy a saját dobja ütemére menetel – jelentette ki határozottan. – Nem olyan, mint én, és nem olyan, mint te. Külön egyéniség. – Azt látom. – Dallie szétterpesztett lábbal ült. A térdére támasztotta az alkarját és pár percig a lépcsőt bámulta. – Nem egy átlagos kölyök. Francesca minden anyai bizonytalansága felszínre tört. Dallie nem fogadta el Teddyt, mert nem sportolt. – Mit akarsz, mit csináljon? – vágott vissza dühösen. – Verjen meg néhány nőt? – Dallie megdermedt mellette, ő pedig azt kívánta, bárcsak tartani tudta volna a száját. – Hogy fogjuk ezt megoldani? – kérdezte halkan Dallie. – Úgy marakodunk, mint kutya meg a macska, amint szagtávolságon belülre érünk. Talán mégis jobb lenne, ha a vérszívókra bíznánk. – Tényleg ezt akarod? – Csak azt tudom, hogy kezd elegem lenni a veszekedésből, és még egy napja sem vagyunk együtt. Francesca fogai komolyan vacogni kezdtek. – Teddy nem kedvel, Dallie. Nem fogom erőltetni, hogy veled legyen. – Teddy meg én csak hecceljük egymást, ez minden. Majd megoldjuk. – Nem lesz könnyű. – Sok minden nem könnyű. Francesca reménykedve nézett a bejárati ajtó felé. – Függesszük fel a Teddy-témát és menjünk be egy kicsit. Aztán ha felmelegedtünk, visszajövünk és befejezzük. Dallie bólintott, felállt és a kezét nyújtotta. Francesca elfogadta, de az érintés túl jó volt, ezért amilyen gyorsan csak tudta, elengedte, elhatározva, hogy a testi közelséget a minimálisra korlátozza. Egy pillanatra Dallie mintha olvasott volna a gondolataiban, aztán megfordult, hogy kinyissa az ajtót.

Csak Könyvek

398

Susan Elizabeth Phillips

– Nagy fába vágtad a fejszédet Doralee-vel – jegyezte meg. Oldalra lépett és betessékelte egy terrakotta előtérbe, amit boltíves ablak világított meg. – Mit gondolsz, hány csavargót szedtél fel tíz év alatt? – Állatot vagy embert? Dallie kuncogott, és miközben Francesca besétált a nappaliba, eszébe jutott, milyen remek humorérzéke volt a férfinak. A nappaliban kopott keleti szőnyeg, rézlámpák és süppedős fotelok szolgálták a berendezést. Minden kényelmes és meghatározhatatlan jellegű volt – minden, kivéve a csodálatos festményeket a falon. – Honnan szedted ezeket, Dallie? – kérdezte Francesca egy eredeti olajképhez lépve, mely éles hegyeket és kifehéredett síkságokat ábrázolt. – Itt is, ott is – felelte Dallie, mintha nem lenne benne biztos. – Csodálatosak! – Francesca tovább lépett, hogy egy egzotikus absztrakt virágokkal telefröcskölt vásznat tanulmányozzon. – Nem tudtam, hogy gyűjtőd a műkincseket. – Nem gyűjtöm, csak felszögelek párat, ami tetszik. Francesca felvonta a szemöldökét, hogy tudassa Dallie-vel, a falusi fajankó viselkedése egy pillanatra sem téveszti meg. A parasztok nem vesznek ilyen festményeket. – Dallas, van valami halvány esélye annak, hogy ne hantázz? – Valószínűleg nincs. – Dallie elmosolyodott, majd az ebédlő felé intett. – Van ott egy akril, ami talán tetszeni fog. Carmelben vettem egy kis galériában, miután double-bogey-t ütöttem tizenhéten Pebble Beachen két nap egymás után. Annyira letörtem, hogy vagy leiszom magam, vagy veszek egy festményt. Az észak-karolinai házamban is van ugyanettől a festőtől egy másik kép. – Nem tudtam, hogy Észak-Karolinában is van házad. – Olyan nagymenő, ami úgy néz ki, mint egy bankszéf. Igazából nem vagyok túl oda érte, de szép a kilátás. Azok a házak, amiket mostanában veszek, inkább tradicionálisak. – Több is van? Csak Könyvek

399

Luxusmucus

Dallie vállat vont. – Úgy alakult, hogy nem bírom már a moteleket, és mivel nyertem pár pénzdíjas tornát, kaptam néhány tisztességes reklámszerződést, kellett valamit kezdenem a készpénzemmel. Vettem pár házat az ország különböző részeiben. Kérsz valamit inni? Francesca rájött, hogy tegnap este óta nem evett semmit. – Inkább enni. Aztán jobb, ha visszamegyek Teddyhez. – És felhívom Stefant, tette hozzá magában. És találkozom a gyámügyissel megbeszélni Doralee sorsát. És beszélek Holly Grace-szel, aki egykor a legjobb barátom volt. – Túlságosan dédelgeted Teddyt – jegyezte meg Dallie a konyhába vezetve. Francesca megtorpant. Törékeny volt a fegyverszünet, amit kötöttek. Dallie csak később vette észre, hogy Francesca nem követi, ekkor megfordult, hogy lássa, mi tartóztatja. Amikor meglátta Francesca arcát, felsóhajtott és megfogta a karját, hogy kihúzza a teraszra. Francesca megpróbált kiszabadulni, de nem tudott. Jeges fuvallat csapta meg, mikor Dallie kitessékelte. Megfordult, hogy szembenézzen a férfival. – Ne kritizáld a nevelésemet, Dallie. Kevesebb, mint egy hete találkoztál Teddyvel, ne gondold, hogy jogod van beleszólni az életébe. Nem is ismered! – Látom, amit látok. A fenébe, Francie, nem akarlak megbántani, de Teddy nagy csalódás a számomra. Éles fájdalom hasított Francescába. Teddy – a büszkesége, az élete értelme, a húsa és vére – hogy lehetne csalódás bárki számára is? – Nem érdekel – mondta hűvösen. – Az egyetlen, ami izgat, hogy milyen csalódás voltál neki te. Dallie a farmerja zsebébe dugta a kezét és szótlanul elnézett a cédrusfákra. A szél belekapott a hajába, hátrafújta a homlokából. Végül halkan megszólalt. – Talán jobb lesz, ha visszamegyünk Wynette-be. Azt hiszem, ez nem volt jó ötlet. Francesca maga is a cédrusfákat nézte, mielőtt lassan bólintott és a kocsihoz sietett. Csak Könyvek

400

Susan Elizabeth Phillips

Csak Teddy és Skeet voltak otthon. Dallie elment anélkül, hogy megmondta volna hová, Francesca pedig sétálni vitte Teddyt. Kétszer is megpróbálta szóba hozni Dallie-t, de Teddy ellenállt az erőfeszítéseinek, ő pedig nem erőltette. Skeet Cooper erényeit viszont nem győzte ecsetelni. Amikor visszatértek a házba, Teddy szaladt, hogy bekapjon valamit, Francesca pedig lement az alagsorba, ahol Skeet éppen az ütőt lakkozta, amit korábban megcsiszolt. Nem pillantott fel, mikor Francesca belépett a műhelybe, Francesca pedig nézte egy ideig, mielőtt megszólalt. – Skeet, szeretném megköszönni, hogy olyan kedves vagy Teddyhez. Most szüksége van egy barátra. – Nem kell megköszönni – felelte Skeet mogorván. – Remek srác. Francesca a satura könyökölt és élvezettel nézte, ahogy Skeet dolgozik. A lassú, gondos mozdulatok megnyugtatták, és tisztábban tudott gondolkodni. Huszonnégy órával ezelőtt semmi mást nem akart, mint Teddyt minél messzebbre vinni Dallie-től, most azonban eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha megpróbálná összehozni őket. Teddynek előbb-utóbb el kell fogadnia a Dallie-vel való kapcsolatát. Nem bírta volna elviselni a gondolatot, hogy a fiában lelki sérüléseket hagyjon az apja iránti gyűlölet, és ha megszabadítaná ezektől a sebektől, az azt jelentené, hogy még pár napot Wynette-ben kell töltenie, ám legyen. Most, hogy döntött, Skeetre pillantott. – Ugye te tényleg kedveled Teddyt? – Persze hogy kedvelem. Az a fajta kölyök, akivel szívesen együtt van az ember. – Kár, hogy nem mindenki érez így – kesergett Francesca. Skeet megköszörülte a torkát. – Adj időt Dallie-nek, Francesca. Tudom, hogy türelmetlen vagy, mindig siettetni akarod a dolgokat, de vannak, amiket nem lehet. – Gyűlölik egymást, Skeet.

Csak Könyvek

401

Luxusmucus

Skeet megfordította az ütőfejet, hogy megvizsgálja, majd belemártotta az ecsetet a lakkba. – Amikor két ember ennyire egyforma, néha nehéz kijönniük egymással. – Egyforma? – Skeetre meredt. – Dallie és Teddy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Skeet úgy nézett rá, mintha ő lenne a legostobább ember, akivel valaha találkozott, aztán megrázta a fejét és folytatta a lakkozást. – Dallie kecses – érvelt Francesca. – Sportos. Jóképű… Skeet kuncogott. – Teddy valóban csúnyácska kis pacák. Hihetetlen, hogy két ilyen szép embernek, mint te és Dallie, hogy sikerült összehoznia. – A külseje talán csúnyácska – védte Francesca –, de a belseje csodaszép. Skeet ismét kuncogott, megmerítette az ecsetét, aztán Francescára nézett. – Nem szeretek tanácsokat osztogatni, Francie, de a te helyedben inkább a golf miatt nyaggatnám Dallie-t és nem Teddy miatt. Francesca döbbenten nézett rá. – Miért kéne a golf miatt nyaggatnom? – Nem fogsz tőle megszabadulni. Ugye már te is rájöttél? Most, hogy tudja, hogy Teddy az ő fia, fel fog bukkanni újra és újra, akár akarod, akár nem. Francesca is ugyanerre a következtetésre jutott, és vonakodva bólintott. Skeet a fa hajlatán húzogatta az ecsetet. – A legjobb, amit tanácsolhatok, Francie, hogy találd ki azzal a nagy eszeddel, hogyan lehetne jobb golfozót faragni belőle. Francesca teljesen elámult. – Mit akarsz ezzel mondani? – Csak amit mondtam. – De én nem konyítok a golfhoz, és nem értem, mi köze van Dallie játékának Teddyhez. – A tanács olyan, hogy az ember vagy megfogadja, vagy nem. Francesca kutató pillantást vetett rá. – Ugye tudod, miért olyan kritikus Teddyvel? Csak Könyvek

402

Susan Elizabeth Phillips

– Van pár ötletem. – Mert Teddy Jaycee-re hasonlít? Erről van szó? Skeet felhorkant. – Nem nézed ki belőle, hogy ennél több esze van? – Akkor miről van szó? Skeet egy pálcának támasztotta az ütőt száradni, és vízbe állította az ecsetet. – Te csak koncentrálj a játékára, ez minden. Talán nagyobb szerencsével jársz, mint én. Ennél többet nem volt hajlandó mondani. Amikor Francesca felment, észrevette, hogy Teddy Dallie egyik kutyájával játszik az udvaron. Egy boríték hevert a konyhaasztalon neki címezve Gerry kézírásával. Kinyitotta és elolvasta az üzenetet. Mókuskám, Bogaram, Báránykám, Szerelmem! Mi lenne, ha ma este kirúgnánk a hámból? Vacsora és dorbézolás 7-kor. A barátnőd az idióták királynője, én meg a világ legnagyobb tuskója. Megígérem, hogy egész este sírok a válladon, de tovább nem. Mikor hagysz fel a nyúlszívűséggel és raksz be a tévéműsorodba? Őszinte híved: A Nagy Zorro Ui.: Hozz fogamzásgátlót. Francesca nevetett. A texasi úton való tíz évvel ezelőtti rögös kezdet után Gerryvel nagy barátok lettek az alatt a két év alatt, amióta Manhattanben lakott. Gerry a megismerkedésük első pár hónapjában folyamatosan szabadkozott, amiért cserbenhagyta, jóllehet Francesca mondta neki, hogy szívességet tett vele. Legnagyobb meglepetésére Gerry elővett egy régi sárga borítékot az útlevelével és négyszáz dollárral, ami a táskájában volt. Már rég odaadta Holly Grace-nek, hogy fizesse vissza Dallie-nek a tartozását, hát elverték hármasban az éjszakában. Csak Könyvek

403

Luxusmucus

Amikor Gerry aznap este érte ment, bőr pilótadzsekit és barna nadrágot viselt krémszínű pulóverrel. A karjába kapva barátságos csókot nyomott Francesca ajkára, sötét szeme pajkosan csillogott. – Helló, szépségem. Hogy miért nem beléd lettem szerelmes Holly Grace helyett? – Mert elég okos vagy ahhoz, hogy ne velem kezdj – nevetett Francesca. – Hol van Teddy? – Megfűzte Doralee-t és Miss Sybilt, hogy menjenek el megnézni egy borzalmas filmet a gyilkos szöcskékről. Gerry mosolygott, aztán kijózanodott és elkomolyodott. – Hogy vagy? Szenvedtél, ugye? – Voltak már jobb napjaim is – vallotta be Francesca. Eddig csak Doralee ügye közelített a megoldáshoz. Délután Miss Sybil ragaszkodott hozzá, hogy maga vigye el a tinédzsert a megyei gyámhivatalba, félreérthetetlenül tudtára adva Francescának, hogy magánál akarja tartani Doralee-t, amíg nem találnak neki nevelőszülőket. – Találkoztam ma délután Dallie-vel – mondta Gerry. – Tényleg? – Francesca meglepődött. Nehéz volt őket elképzelni együtt. Gerry kitárta előtte a bejárati ajtót. – Adtam neki pár nem túl barátságos jogi tanácsot, és megmondtam, hogy ha mégegyszer hasonlóval próbálkozik Teddynél, én személyesen fogom a nyakába varrni az egész amerikai jogrendszert. – El tudom képzelni, hogyan reagált – felelte Francesca szárazon. – Teszek neked egy szívességet, és megkíméllek a részletektől. – Gerry bérelt Toyotájához sétáltak. – Tudod, fura. Amint abbahagytuk egymás sértegetését, majdnem azon kaptam magam, hogy kedvelem a gazembert. Úgy értem, utálom, hogy Holly Grace-szel házasok voltak és főképp, hogy még mindig ennyit foglalkoznak egymással, de amint elkezdtünk beszélgetni, az a különös érzésem támadt, mintha már régóta ismernénk egymást. Őrület. Csak Könyvek

404

Susan Elizabeth Phillips

– Ne ámítsd magad – mondta Francesca, miközben Gerry kinyitotta neki a kocsiajtót. – Csak azért érezted magad jól vele, mert majdnem olyan, mintha Holly Grace-szel lennél, ha vele vagy. Ha az egyiket kedveled, nehéz nem kedvelned a másikat. Barátságos étteremben ettek, ahol remek borjút szolgáltak fel. Mielőtt végeztek volna a főfogással, ismét belecsaptak a szokásos vitájukba arról, miért nem hívja meg Gerryt a tévéműsorába. – Csak egyszer rakj be, szépségem, mást nem kérek. – Felejtsd el! Ismerlek. Ál-sugárégésekkel borított testtel jelennél meg, vagy egyenes adásban közölnéd, hogy orosz rakéták tartanak felénk, hogy a levegőbe repítsék Nebraskát. – És akkor? Önelégült robotok milliói nézik a műsorodat, akik nem értik, hogy a pusztulás szélén állunk. Az én feladatom, hogy felrázzam ezeket az embereket. – Nem az én műsoromban – jelentette ki Francesca határozottan. – Nem manipulálom a nézőimet. – Francesca, manapság nem tizenhárom kilotonnás durranócukorkáról beszélünk, mint amilyet Nagasakira dobtunk le. Megatonnákról. Ha húszezer megatonna hullik New Yorkra, nem Donald Trump vacsorapartija lesz az egyetlen, ami dugába dől. A sugárzás több ezer négyzetkilométerre terjed ki és nyolcmillió megégett tetem fog rohadni a csatornákban. – Ennék, Gerry – tiltakozott Francesca, letéve a villáját. Gerry olyan régóta beszélt a nukleáris háború borzalmairól, hogy öt fogást elpusztíthatott volna egy sugárfertőzés végstádiumának ecsetelése közben. Beleszúrta a villáját a sült krumpliba. – Tudod, melyik az az egyetlen élőlény, aminek esélye van a túlélésre? A csótány. Megvakulnak, de képesek lesznek szaporodni. – Gerry, úgy szeretlek, mint a testvéremet, de nem engedem, hogy cirkuszt csinálj a műsoromból. – Mielőtt a férfi újabb érvtirádába kezdett volna, Francesca témát váltott. – Beszéltél ma délután Holly Grace-szel? Gerry letette a villáját és megrázta a fejét. Csak Könyvek

405

Luxusmucus

– Elmentem az anyjáékhoz, de Holly Grace kisurrant a hátsó ajtón, mikor észrevette, hogy jövök. – Félretolta a tányérját és ivott egy korty vizet. Annyira szenvedni látszott, hogy Francesca vívódott a vágy, hogy megnyugtassa és a késztetés között, hogy észre térítse. Gerry és Holly Grace nyilvánvalóan szerették egymást, és azt kívánta, bárcsak ne söpörnék a szőnyeg alá a problémáikat. Bár Holly Grace nem beszélt róla, Francesca tudta, mennyire szeretne gyereket, Gerry azonban még beszélni sem volt róla hajlandó. – Miért nem köttök komromisszumot? – ajánlotta próbaképpen. – Nem ismeri ezt a szót – felelte Gerry. – A fejébe vette, hogy felhasználtam a nevét és… Francesca felnyögött. – Ne kezd újra! Holly Grace gyereket akar, Gerry. Miért nem ismeri el egyikőtök sem, mi a probléma? Tudom, hogy nem tartozik rám, de szerintem csodálatos apa lennél, és… – Jézusom, te együtt vettél szekálóleckét Naomival, vagy mi? – Gerry hirtelen félrelökte a tányérját. – Menjünk át a Roustaboutba, oké? A Roustabout volt az utolsó hely, ahová Francesca menni akart. – Nem igazán… – Biztosan ott vannak a diákszerelmesek. Besétálunk, úgy teszünk, mintha nem vennénk észre őket, aztán szexelünk a bárpulton. Mit mondasz? – Nemet. – Ugyan, szépségem. Azok ketten egy tonna szart dobtak az utunkba. Hajítsunk vissza egy kicsit. Gerry hozta a formáját, és minden tiltakozása ellenére kivonszolta az étteremből. Tizenöt perc múlva beléptek a lebuj ajtaján. A hely olyan volt, ahogy Francesca emlékezett, bár a legtöbb Lone Star sörreklámot Miller Lite-re cserélték, és az egyik sarkot videojáték foglalta el. Az emberek azonban ugyanazok voltak. – Nézzenek oda, ki jött meg – szólalt meg egy vontatott, női torokhang öt méterre tőlük egy asztaltól. – Csak nem Anglia királynője személyesen magával a bolsevikok királyával? – Holly Csak Könyvek

406

Susan Elizabeth Phillips

Grace előtt söröskorsó volt, míg Dallie üdítőt iszogatott mellette. Francesca ismét azt a különös rángatózást érezte a bensejében a pohár fölött őt vizsgáló kék szempár látványától. – Nem, tévedtem – folytatta Holly Grace, miközben szemügyre vette a fekete és elefántcsont mintás Galanos ruhát, amit Francesca viselt egy túlméretes cinóbervörös dzsekivel. – Nem Anglia királynője. Az az iszapbírkózó lány, akit Medina Countyban láttunk. Francesca megragadta Gerry karját. – Menjünk. Gerry telt ajka minden perccel egyre vékonyabb lett, de nem mozdult. Holly Grace hátratolta Stetsonja karimáját, buzgón ügyet sem vetve rá, miközben Francesca ruházatát kritizálta. – Galanos a Roustaboutban. A fenébe! Ki fognak bennünket rúgni miattad. Nem unod még, hogy mindig te legyél a figyelem központjában? Francesca megfeledkezett Gerryről, Dallie-ről, és őszinte aggodalommal nézett Holly Grace-re. Úgy viselkedett, mint egy igazi hülye tyúk. Elengedte Gerry karját és leült a Holly Grace melletti székre. – Jól vagy? Holly Grace mogorván bámult a sörébe, de csendben maradt. – Menjünk ki a mosdóba beszélgetni – suttogta Francesca, és amikor Holly Grace nem felelt, nyomatékosan hozzátette: – Most. Holly Grace makacs pillantást vetett rá, mely Teddy legrosszabbjára hasonlított. – Nem megyek veled sehova. Még mindig haragszom rád, amiért nem mondtad meg az igazat Teddyről. – Dallie-hez fordult. – Táncoljunk, bébi. Dallie érdeklődve figyelte őket. Most felemelkedett és átkarolta Holly Grace vállát, mikor az felállt. – Hogyne, drágám. Azok ketten elindultak, de Gerry egy lépést tett előre és elállta az útjukat. – Nem érdekes, ahogy egymásba kapaszkodnak? – mondta Francescának. – A fejlődésben való visszamaradottság két legelbűvölőbb példánya, akit valaha láttam.

Csak Könyvek

407

Luxusmucus

– Menj csak és táncolj, Holly Grace – mondta halkan Francesca –, de közben gondolj arra, hogy talán ugyanolyan szükségem van most rád, mint Dallie-nek. Holly Grace egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán Dallie karjába simult és elvonultak a táncparkettre. Ebben a pillanatban a Roustabout egyik törzsvendége odalépett Francescához autogramot kérni, és nem sokára rajongók vették körül. Csacsogott velük, miközben belül eltöltötte a csalódottság. A szeme sarkából látta, hogy Gerry egy begyes fiatallal beszélget a bárnál. Holly Grace ellejtett mellette Dallie-vel, úgy mozogtak ketten, mint egyetlen kecses test, könnyed meghittségük olyan teljes volt, mintha megszűnt volna körülöttük létezni a világ. Arca fájni kezdett a mosolygástól. Autogramokat adott és bókokat fogadott, de a Roustabout vendégei csak nem akarták elengedni. Azt már megszokták, hogy a Kínai csikó sztárját körükben tudhatták, de a káprázatos Francesca Dayt látni, az valami egészen más volt. Kivártatva észrevette, hogy Holly Grace kisurran egyedül a hátsó ajtón. Egy kéz érintette meg hátulról. – Bocs, pajtik, de Francie nekem ígérte ezt a táncot. Emlékszel még a kétlépésesre, szivi? Francesca Dallie felé fordult, és pillanatnyi habozás után a karjába siklott. A férfi magához szorította, neki pedig az a hátborzongató érzése támadt, mintha tíz évet visszament volna az időben oda, amikor ez az ember volt számára a világ közepe. – A fenébe, fura olyasvalakivel táncolni, aki ruhát visel. Válltömés van a dzsekiben? Dallie hangja lágy, gyengéd, derűs volt. Olyan jó volt vele lenni. Túl jó. – Holly Grace nem akar bántani – mondta halkan. – Csak időre van szüksége. Dallie együttérzése, a körülményeket tekintve, meglepte. Sikerült válaszolnia: – Sokat jelent a barátsága. – Ha engem kérdezel, az zavarja a legjobban, hogy a komcsi szerető kihasználta. Csak Könyvek

408

Susan Elizabeth Phillips

Francesca rájött, hogy Dallie előtt nem ismeretes a Holly Grace és Gerry közötti gond igazi természete, és úgy döntött, nem az ő feladata felvilágosítani. – Előbb-utóbb jobb belátásra tér. Biztos vagyok benne, hogy nagyra fogja értékelni, ha ott leszel és vársz rá. Most pedig mi lenne, ha nem aggódnál tovább Holly Grace-ért és koncentrálnál a zenére, hogy komolyan táncolhassunk? Francesca próbálta kényszeríteni magát, de Dallie olyan lehengerlő volt, hogy a tánc meghaladta a képességeit. A zene romantikus countryballadára lassult. A férfi álla súrolta a feje tetejét. – Irtó csinos vagy ma este, Francie. Volt Dallie hangjában valami rekedtség, ami nyugtalanította Francescát. A férfi egy csöppet közelebb húzta. – Olyan kicsi vagy. Már el is felejtettem. Ne tedd a szépet, akart könyörögni, miközben érezte, hogy Dallie testének melege átszivárog az övébe. Ne légy kedves, szexi, és ne tereld el a figyelmemet arról, ami köztünk áll. Az a zavaró érzése támadt, hogy a hangok kezdenek halkulni körülöttük, a zene lassulni és mintha csak ők ketten lennének a táncparketten. Dallie közelebb húzta és a ritmusuk megváltozott, már nem táncra hasonlított, sokkal inkább ölelésre. A férfi teste kemény és izmos volt, Francesca igyekezett energiát gyűjteni, hogy legyőzze az iránta támadt vonzalmát. – Üljünk le. – Rendben. De Dallie egyik kezével továbbra is a Francescáét fogta, a másikkal pedig a blézere alá nyúlt, és csak a ruha vékony selyemanyaga választotta el attól, hogy hozzáérjen a bőréhez. Francesca arca rátalált a vállára. Odahajtotta a fejét, mintha csak hazaérkezett volna. Nagy levegőt vett, behunyta a szemét és hagyta, hogy Dallie magával ragadja. – Francie – súgta Dallie a hajába –, ezzel tennünk kell valamit.

Csak Könyvek

409

Luxusmucus

Francescának megfordult a fejében, hogy úgy tesz, mintha nem értené, de ebben a pillanatban a kacérkodás meghaladta az erejét. – Csak… csak egyszerű kémiai reakció. Ha rá se hederítünk, elmúlik. Dallie közelebb húzta. – Biztos vagy benne? – Teljesen. Remélte, hogy Dallie nem hallotta meg a hangjában a remegést. Hirtelen megijedt és azon kapta magát, hogy azt mondja: – Te jó ég, Dallie, ha tudnád, hányszor történt velem ilyen. Ezerszer. Biztos vagyok benne, hogy veled is. – Igen – felelte Dallie közönyösen. – Ezerszer. – Hirtelen megállt és leengedte a karját. – Figyelj, Francie, ha nem bánod, nincs már kedvem táncolni. – Rendben. Francesca a legjobb koktélparti mosolyát villantotta rá, és lefoglalta a kezét a blézere igazgatásával. – Felőlem. – Viszlát később. – Dallie sarkon fordult. – Igen, később – mondta Francesca a hátának. Barátságban váltak el. Se dühös szavak. Se figyelmeztetések. De miközben Francesca nézte, ahogy a férfi eltűnik a tömegben, az a halvány sejtése támadt, hogy új lövészárok született kettejük között.

Csak Könyvek

410

Susan Elizabeth Phillips

28

B

ár Dallie tett néhány lagymatag kísérletet arra, hogy elsimítsa a dolgokat Teddyvel, olyanok voltak ők ketten, mint a tűz és a víz. Ha az apja ott volt, Teddy nekiment a bútoroknak, tányérokat tört és duzzogott. Dallie nyakra-főre kritizálta, és egyre nyomorultabbul érezték magukat egymás társaságában. Francesca próbált villámhárítóként működni, de annyi feszültség halmozódott fel közte és Dallie között azóta az este óta, hogy együtt táncoltak a Roustaboutban, hogy csak annyi eredménnyel járt, hogy ő is elvesztette a fejét. A harmadik és utolsó napjuk délutánján Wynette-ben kérdőre vonta Dallie-t az alagsorban, miután Teddy felrohant és átrúgott egy széket a konyhán. – Nem tudnál leülni vele kirakózni vagy könyvet olvasni? Honnan az istenből gondolod, hogy képes lesz megtanulni biliárdozni, ha egész idő alatt ordibálsz vele? Dallie a csipkézett szakadást bámulta a zöld filcen, ami a biliárdasztalát borította. – Nem ordibáltam, és maradj ki ebből. Csak Könyvek

411

Luxusmucus

Holnap elmész, nem sok időm maradt, hogy enyhítsem kilenc év túlzott női befolyását. – Csak részben női befolyás – vágott vissza Francesca. – Ne felejtsd el, hogy Holly Grace is sok időt töltött vele. Dallie öszehúzta a szemét. – Mit akarsz ezzel mondani? – Azt, hogy sokkal jobb társa Teddynek, mint te valaha is lehetsz. Dallie testének minden izma harciasan megfeszült, elviharzott, de a következő pillanatban ismét megjelent. – Még valami. Azt hittem, beszélni fogsz vele, elmagyarázod neki, hogy én vagyok az apja. – Teddy nincs abban az állapotban, hogy magyarázkodásokat hallgasson. Okos gyerek. Rá fog jönni, amikor készen áll rá. A férfi szándékosan sértőn mérte végig. – Tudod, mi a baj veled? Hogy még mindig egy éretlen gyerek vagy, aki nem bírja elviselni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ő akarja. Francesca is végigmérte Dallie-t. – Szerintem te meg egy ostoba tökfilkó vagy, aki szart sem ér egy átkozott golfütő nélkül! Úgy vágták egymás fejéhez a válogatott sértéseket, mint irányított rakétákat, de bárhogy fokozódott is közöttük az indulat, Francescának volt egy olyan érzése, hogy egyikük megjegyzése sem talál célba. Szavaik csupán hatástalan füstbombák voltak, melyek nem sok sikerrel leplezték a tényt, hogy szikrázott közöttük a levegő a vágytól. – Nem csoda, hogy soha nem mentél férjhez. Te vagy a leghidegebb nő, akivel valaha találkoztam. – Rengeteg férfi van, aki vitatkozna veled. Igazi férfiak, nem szépfiúk, akik olyan szűk farmerben járnak, hogy az ember azon csodálkozik, mit bizonyíthatnának. – Ez csak azt mutatja, hová teszed a szemed. – Ez csak azt mutatja, mennyire unatkozom. – Golyózáporként repkedtek a fejük felett a szavak, amitől mindkettőjükben forrt a csalódottság, és a házban pattanásig feszítették mindenki idegeit. Skeet Cooper végül megelégelte. Csak Könyvek

412

Susan Elizabeth Phillips

– Van egy meglepetésem a számotokra – mondta, bedugva fejét az alagsori ajtón. – Gyertek fel. Dallie és Francesca nem néztek egymásra, mikor felmentek a lépcsőn a konyhába. Skeet a hátsó ajtónál várta őket a kabátjaikkal. – Miss Sybil és Doralee elviszi Teddyt a könyvtárba. Ti ketten velem jöttök. – Hová? – kérdezte Francesca. – Semmi kedvem – csattant fel Dallie. Skeet egy piros széldzsekit vágott Dallie mellkasához. – Fütyülök rá, hogy van-e kedved vagy sem, mert garantálom neked, hogy ütőhordó híján leszel, ha nem vonszolod be a segged a kocsimba harminc másodpercen belül. Dallie az orra alatt zsörtölődve követte Francescát Skeet Fordjához. – Te hátul utazol – szólt rá Skeet. – Francie mellém ül. – Dallie tovább morgolódott, de engedelmeskedett. Francesca minden tőle telhetőt megtett, hogy méginkább az őrületbe kergesse Dallie-t az utazás alatt azzal, hogy kellemes beszélgetésbe elegyedett Skeettel, őt pedig nyomatékosan kirekesztette. Skeet elengedte a füle mellett Dallie arra vonatkozó kérdését, hogy hová tartanak, csupán annyit közölt, hogy legalább egy problémájukra megoldást kínál. Harminc kilométerre jártak Wynette-től egy Francesca számára ismerős úton, amikor Skeet lehúzódott. – Van valami igazán érdekes a csomagtartómban, amit szeretnék megmutatni mindkettőtöknek. – Oldalra dőlt, kivett egy pótkulcsot a zsebéből és hátradobta Dallie-nek. – Te is nézd meg, Francie. Szerintem mind a ketten sokkal jobban fogjátok magatokat érezni. Dallie gyanakvóan nézte, de kinyitotta az ajtót és kiszállt. Francesca összehúzta a kabátja cipzárját és követte. A kocsi két ellenkező oldalán a hátuljához sétáltak, és Dallie a csomagtartó zárjához közelítette a kulcsot. Mielőtt azonban beleilleszthette volna, Skeet a gázra lépett és elporzott, otthagyva őket az út szélén. Francesca elképedve bámult a gyorsan távolodó kocsi után. – Mi a… Csak Könyvek

413

Luxusmucus

– Te gazember! – kiáltotta Dallie az öklét rázva a Ford hátuljának. – Megöllek! Megbánja a napot, amikor megszületett, ha a kezem közé kerül! Tudhattam volna… A hitvány semmirekellő… – Nem értem – vágott közbe Francesca. – Mit csinál? Miért hagy itt minket? – Azért, mert nem bírja tovább hallgatni, ahogy vitatkozol! – Én vitatkozom! Dallie rövid szünet után megragadta Francesca karját. – Gyere! – Hová megyünk? – Hozzám. Másfél kilométer a következő úton. – Micsoda véletlen – mondta Francesca szárazon. – Biztos, hogy nem ketten terveltétek ki? – Hidd el – röffent rá Dallie és elindult –, az utolsó, amire az életben vágyom, hogy be legyek zárva veled egy házba. Még telefon sincs. – Nézd a jó oldalát – felelte Francesca gúnyosan. – A te szenteskedő szabályoddal, amit lefektettél, mihelyt betesszük a lábunkat, még csak veszekedni sem veszekedhetünk. – Nos, jobban teszed, ha tartod magad ehhez a szabályhoz, különben könnyen előfordulhat, hogy a teraszlépcsőn töltöd az éjszakát. – Az éjszakát? – Csak nem képzeled, hogy reggelig visszajön értünk? – Viccelsz? – Úgy nézek ki? Sétáltak egy ideig, aztán csak hogy bosszantsa, Francesca dúdolni kezdte Willie Nelson On the Road Again-jét. Dallie megállt és ránézett. – Jaj, olyan vagy, mint a savanyú uborka – korholta Francesca. – El kell ismerned, hogy legalább egy kicsit mókás ez az egész. – Mókás! – Dallie ismét csípőre vágta a kezét. – Szeretném tudni, mi olyan pokolian mókás ebben! Nagyon jól tudod, ahogy én is, mi fog történni ma este abban a házban. Csak Könyvek

414

Susan Elizabeth Phillips

Egy teherautó húzott el mellettük, Francesca arcába csapva a haját. Úgy érezte, mintha a torkában dobogna a szíve. – Én nem tudok semmit – felelte gőgösen. A férfi megvető pillantást vetett rá, szavak nélkül adva tudtára, hogy a világ legnagyobb képmutatójának tartja. Francesca visszanézett rá, majd úgy döntött, legjobb védekezés a támadás. – Még ha igazad is lenne, ahogy nincs, nem kell úgy tenned, mintha gyökérkezelésre mennél. – Az minden valószínűség szerint kevésbé fájna. Dallie egyik fullánkja végre beszúrt, és most Francesca volt az, aki megállt. – Komolyan mondod? – kérdezte őszintén megbántva. Dallie a kabátzsebébe dugta a kezét és belerúgott egy kavicsba az úton. – Persze hogy komolyan mondom. – Nem. – De még mennyire. Francesca bizonyára éppolyan zaklatottnak tűnt, mint amilyennek érezte magát, mert Dallie egy lépést tett felé. – Ó, Francie… Mielőtt észbe kaphattak volna, Francesca a férfi karjában találta magát és Dallie szája leereszkedett az övére. A csók lágyan és édesen indult, de annyira ki voltak éhezve egymásra, hogy szinte azonnal megváltozott. Dallie ujjai Francesca hajába vesztek, hátrasimította a halántékáról. Francesca átkarolta a nyakát, lábujjhegyre állt és szétnyitotta az ajkát, hogy befogadja a férfi nyelvét. Beleborzongtak. Olyan volt, mintha egy hatalmas tájfun elfújta volna minden nézeteltérésüket. Dallie egyik kezével Francesca csípője alá nyúlt és épp csak felemelte a földről. Csókja a szájáról a nyakára vándorolt, majd vissza a szájára. Keze rátalált meztelen bőrére, ahol a kabát és a pulóver felcsúszott a derekán, simogatta. Pillanatokon belül tüzesek és nedvesek lettek, készen arra, hogy felfalják egymást. Egy kocsi hajtott el mellettük, füttykoncert hallatszott az ablakon át. Francesca elengedte Dallie nyakát. – Állj – nyögte. – Nem… Ó, istenem… – Dallie lassan leengedte a földre. Francesca bőre izzott. Dallie vonakodva kivette a kezét Francesca pulóvere alól és elengedte. – A helyzet az – jelentette ki kissé kifulladva –, hogy Csak Könyvek

415

Luxusmucus

amikor ez a fajta szexuális feszültség vibrál két ember között, a józan ész mit sem ér. – Nálad biztosan gyakran – csattant fel Francesca, s hirtelen ideges lett, mint a macska, mikor visszafelé simogatják a szőrét. – Utoljára tizenhét éves koromban, és megígértem magamnak, hogy tanulok belőle. A fenébe, Francie, harminchét éves vagyok, te meg… mennyi is… harminc? – Harmincegy. – Elég öregek vagyunk már mindketten ahhoz, hogy ennél több eszünk legyen, mégis úgy viselkedünk, mint két kanos tinédzser. – Undorodva magától megrázta szőke fejét. – Csoda, hogy nem végezted kiszívott nyakkal. – Ne engem okolj – vágott vissza Francesca. – Olyan régóta élek önmegtartóztatóan, hogy most bármi jó nekem… még te is. – Azt hittem, hogy te meg Stefan herceg… – Készültünk. Csak nem maradt rá időnk. – Már nem sokáig kell halogatnod. Megint elindultak. Dallie kisvártatva megfogta a kezét, és finoman megszorította az ujjait. A gesztusnak barátinak és megnyugtatónak kellett volna lennie, de forrósághullámokat indított el Francesca karján felfelé. Úgy döntött, a legjobb módja, hogy kioltsa kettejük között az elektromos szikrákat, ha a logika jeges hangját használja. – Már így is elég bonyolult az ügyünk. Ez a… szexuális vonzalom csak lehetetlen helyzetbe fog hozni bennünket. – Tíz évvel ezelőtt is jól csókoltál, szivi, de azóta felsőbb osztályba léptél. – Nem állok le mindenkivel – felelte Francesca érzékenyen. – Ne vedd sértésnek, Francie, de emlékszem, hogy akkoriban régen, amikor a lényeg következett, még volt mit tanulnod, nem mintha nem lettél volna jó diák. Mondd meg, miért van az az érzésem, hogy azóta dicsőségfalra kerültél. – Tévedés! Gyűlölöm a szexet. Összekócolja a hajam. Dallie kuncogott. – Szerintem már nem izgat annyira a hajad, nem mintha nem lenne nagyon jó, és a sminked is, ami azt illeti. Csak Könyvek

416

Susan Elizabeth Phillips

– Istenem – nyögött Francesca. – Tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi és folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Dallie zsebre dugta a kezét a Francescáéval együtt. – Szivi, azóta kerülgetjük egymást, amióta újra találkoztunk, szimatolunk, acsarkodunk, mint két kutya. Ha nem hagyjuk a dolgokat a maguk természetes útján folyni, mindketten be fogunk csavarodni. – Egy pillanatra elhallgatott. – Vagy megvakulunk. Ahelyett, hogy vitába szállt volna, ahogy tervezte, Francesca száján kicsúszott: – Feltéve, hogy hagyjuk magunkat az árral sodorni. Mit gondolsz, mennyi idő kell, hogy a láng kihunyjon? – Nem tudom. Teljesen különbözőek vagyunk. Úgy vélem, kéthárom alkalom után az újdonság varázsa elmúlik, és vége. Igaza lehet? Francesca megdorgálta magát. Persze hogy igaza van. Ez a szexuális kémia olyan, mint a bozóttűz – nagy lánggal ég, de gyorsan elhamvad. Megint túl nagy ügyet csinál a szexből. Dallie teljesen félvállról veszi a dolgot, és neki is ezt kellene. Itt a tökéletes alkalom, hogy kiábránduljon Dallie-ből anélkül, hogy elvesztené a méltóságát. Az út többi részét a farmházig csendben tették meg. Amikor beléptek, Dallie tökéletes házigazdának bizonyult: felakasztotta a kabátjaikat, feltekerte a termosztátot, hogy a házban kellemes meleg legyen, töltött neki egy pohár bort a konyhából hozott üvegből. A csend kezdett nyomasztóvá válni köztük, és Francesca a szarkazmusban talált menedéket. – Ha csavaros tetejű az az üveg, inkább nem kérek. – A fogammal téptem ki a dugót. Francesca elfojtott egy mosolyt, majd leült a kanapéra, de egyből rájött, hogy túl ideges ahhoz, hogy nyugton maradjon. Felállt. – Használnom kell a fürdőszobát. És Dallie… nincs nálam semmi. Tudom, hogy az én testem és vagyok érte a felelős, de nem terveztem, hogy az ágyadban fogok kikötni, nem mintha már valóban rászántam volna magam, de ha megteszem, ha megtesszük, s te sem vagy nálam felkészültebb, jobb, ha most megmondod. Csak Könyvek

417

Luxusmucus

Dallie mosolygott. – Elintézem. – Ajánlom is. – Francesca a legbőszebb homlokráncolását vetette rá, túl gyors volt neki minden. Tudta, hogy olyasmire készül, amit meg fog bánni, de nem volt annyi akaratereje, hogy visszatáncoljon. Hisz már egy éve önmegtartóztatóan él, érvelt. Ez az egyetlen magyarázat. Amikor visszament a fürdőszobából, Dallie a szófán ült, csizmáját a térdén támasztva, és egy pohár paradicsomlevet szürcsölt. Francesca leült a kanapé másik végébe, nem túlzottan a karfához préselődve, de nem is a férfihoz kucorodva. Dallie ránézett. – Jézusom, Francie, engedd el magad egy kicsit. Kezdesz felidegesíteni. – Ne engem hibáztass! – vágott vissza Francesca. – Te is ugyanolyan ideges vagy, mint én. Csak jobban leplezed. Dallie nem tagadta. – Egy közös zuhany bemelegítésnek? Francesca megrázta a fejét. – Nem akarok levetkőzni. – Úgy elég nehéz lesz… – Nem úgy értettem. Lehet, hogy levetkőzöm… végül… talán… ha úgy döntök… csak úgy tervezem, hogy már be leszek melegedve, mire megteszem. Dallie vigyorgott. – Tudod mit, Francie? Olyan jó itt ülni és beszélni róla. Már szinte el is ment a kedvem tőle, hogy megcsókoljalak. Ezért Francesca csókolta meg őt, mert már nem bírt tovább beszélni. Ez a csók még jobb volt, mint az útmenti. Szócsatájuk mindkettejük idegeit felőrölte, és volt valami durvaság a becézésükben, mely tökéletesen természetes volt egy olyan légyotthoz, ami nevetségesen ostobának tűnt mindkettőjüknek. Amint a szájuk összeért és nyelvük megérintette egymást, Francescának ismét az az érzése támadt, hogy a világ megszűnt körülöttük létezni. Dallie inge alá nyúlt. Pulóvere másodperceken belül lekerült róla, selyemblúza eleje kinyílt. A kombinéja gyönyörű volt: csipkés Csak Könyvek

418

Susan Elizabeth Phillips

gyöngykagylóhéjak tartották a mellét. Dallie lefejtette az egyik kagylót, hogy rátaláljon krémes mellbimbójára és megszívja. Amikor Francesca nem bírta tovább, felhúzta Dallie fejét és irgalmatlan támadást indított az alsó ajka ellen, körülrajzolva ívét a nyelvével, gyengéden marcangolva a fogával. Végül végigszántott ujjaival a gerincén és becsúsztatta a férfi farmerje alá. Dallie felnyögött, felhúzta Francescát a kanapéról, majd levette róla a nadrágot és kibújtatta a cipőjéből meg a harisnyájából. – Látni akarlak – mondta rekedten, megszabadítva vállát a selyemblúztól. Olyan volt, mint egy simogatás, mikor végigcsúszott Francesca karján. Dallie-nek elakadt a lélegzete. – Minden fehérneműd olyan, mint egy elsőrangú sztriptíztáncosnőé? – Az utolsó darabig. – Francesca lábujjhegyre állt, hogy beleharapjon a férfi fülcimpájába. Dallie a két kis pánttal játszott, mely Francesca bugyijának parányi háromszögét tartotta a csípőjén, meztelenül hagyva a combja tövét. Francesca libabőrös lett. – Vigyél fel az emeletre – suttogta. Dallie a térdhajlata alá nyúlt, felemelte és magához szorította. – Még egy ütőkkel tele zsáknál is könnyebb vagy, szívi. Dallie hálószobája tágas és kényelmes volt, kandallóval, manzárdtető alatt fészkelő ággyal. Óvatosan letette Francescát az ágytakaróra, majd a gyenge pánt felé nyúlt a csípőjén. – Nem-nem. – Francesca eltolta a kezét és a szoba közepére mutatott. – Előbb vetkőzz, katona! Dallie gyanakvóan nézett rá. – Mit vegyek le? – A ruháidat. Szórakoztasd a sereget. – A ruháimat? – Dallie a homlokát ráncolta. – Azt hittem, azt te akarod lesegíteni rólam. Francesca a fejét rázta és hátratámaszkodott a könyökére, leggonoszabb, legdévajabb mosolyát vetve rá. – Vetkőzz! – Figyelj, Francie… Csak Könyvek

419

Luxusmucus

Francesca bágyadtan felemelte a kezét és ismét a szoba közepére mutatott. – Nagyon lassan csináld, csábítón – dorombolta. – Minden percét élvezni akarom. – Ó, Francie… – Dallie vágyakozva nézett Francesca ikerkagylóira a mellén, majd le a kis selyemháromszögre. Francesca egy csöppet szétnyitotta a lábát ösztönzésképpen. – Hülyén érzem magam, hogy műsorozva vegyem le a ruhámat – zsörtölődött Dallie, miközben a szoba közepére lépett. Francesca finoman végigsimított a selyemháromszögön. – Nagy kár. Szerintem az olyan férfiak, mint te, azért születtek a földre, hogy szórakoztassák az olyan nőket, mint én. Dallie pillantása követte Francesca kezét. – Valóban? Francesca a vékony pánttal játszott. – Csupa erő, nulla agy, mi másra lennél jó? Dallie felemelte a pillantását, lustán rámosolygott és lassan elkezdte kigombolni a kézelőjét. – Szerintem rá fogsz jönni. Francesca érezte, hogy a vér felforrósodik az ereiben. Egy ing kézelőjének az egyszerű kigombolása hirtelen úgy hatott rá, mint a legerotikusabb dolog, amit valaha látott. Dallie észrevehette, hogy felgyorsult a lélegzete, mert egy mosoly rezzent a szája szegletében, majd eltűnt, mikor komoly előadásba kezdett. Komótosan gombolta ki a többi gombot az ingén, majd egy pillanatig hagyta, hogy nyitva lógjon, mielőtt levette. Francesca ajka szétnyílt. A férfi mellizmainak játékát tanulmányozta, miközben Dallie lehajolt, hogy lehúzza a csizmáját és a zokniját. Egy szál farmerben és egy széles bőrövben kiegyenesedett, hüvelykujját beakasztotta a nadrág derekába. – Dobd le azt a melltartót! – mondta. – Nem vetek le semmi mást, amíg nem láttam valami szépet. Francesca úgy tett, mintha átgondolta volna, majd lassan hátranyúlt, hogy kipattintsa a kapcsot. A pánt lehullott a válláról, de megfogta mellén a kosarat. – Előbb vedd le az övedet – szólt mély torokhangon. – Aztán húzd le a cipzárt. Dallie kirántotta az övét a bújtatóból. Egy pillanatig maga mellett lógatta, a csat lefelé kunkorodott az ökléből. Aztán Francesca Csak Könyvek

420

Susan Elizabeth Phillips

legnagyobb meglepetésére odadobta az ágyra a bokájához. – Arra az esetre, ha meg kellene, hogy kötözzelek – mondta, s hangja tele volt érzéki fenyegetéssel. Francesca nagyot nyelt. Dallie kigombolta a farmerját és alig pár centit letolta a cipzárt, feltárva lapos hasát. Majd kezét hanyagul a szánra téve várt. Francesca leengedte a selyemhéjat a melléről és finoman homorított, hogy Dallie jól megnézhesse. Most a férfi volt az, aki nagyot nyelt. – A farmert, kiskatona. Dallie egészen lehúzta a cipzárt, majd mindkét hüvelykujját beakasztotta oldalt, letolta a farmerjét az alsónadrágjával együtt és kibújt belőlük. Végre ott állt meztelenül. Francesca szemernyi szemérmetességet sem mutatva falta a tekintetével. Dallie kemény volt és büszke, sima, csillogó és gyönyörű. Francesca a párnára hajtotta a fejét, haja koronaként terült szét körülötte és nézte, ahogy Dallie az ágyhoz lép. Dallie kinyújtotta a kezét és mutatóujjával hosszú csíkot húzott Francesca nyakától bugyijának háromszögéig. – Old ki a pántot! – parancsolta. – Te. Dallie leült az ágy szélére és az egyik szaténszalag felé nyúlt. Francesca megállította a kezét. – A száddal. Dallie kuncogott, majd odahajolt és engedelmeskedett. Miközben lehúzta a selymes háromszöget Francesca lába közéről, megcsókolta, majd simogatni kezdte a combja belső felét. Francesca is elindult a maga felfedező útján, ujjai bizseregtek, hogy megérinthessék a férfit. Dallie pár perc múlva nyögdécselni kezdett és kibontakozott az ölelésből, hogy az éjjeliszekrény fiókjába nyúljon. Amikor hátat fordított, Francesca felnevetett és feltérdelt, hogy Dallie tarkóját cirógassa. – Soha ne végeztess férfival női munkát – suttogta. Dallie elé nyúlt, átvette a feladatot, addig enyelegve és ingerelve, míg a férfi bőre nyirkossá nem vált a verítéktől. – A fenébe, Francie – mondta rekedten –, ha így folytatod, csak egy unalmas emléket viszel haza erről az aktusról. Francesca elmosolyodott és visszadőlt a párnára, széttárva a lábát. Csak Könyvek

421

Luxusmucus

– Ezt valahogy kétlem. Dallie kiélvezte a felajánlást, és addig kínozta Francescát szakértő simogatásokkal, míg az könyörögni nem kezdett, hogy hagyja abba, aztán kifulladásig csókolta. Amikor végül beléhatolt, Francesca a csípőjébe markolt és felkiáltott. Dallie megemelkedett és mélyebbre fúrta magát. Egyszavas mondatokat ziháltak. – Kérlek… – Jó… – Igen… kemény… – Édes… Mindketten hozzá voltak szokva, hogy hűvös szeretők az ágyban: figyelmesek, odaadóak, de mindig fegyelmezettek. Most tüzesek és izzadtak voltak, szenvedélyesek, kizárólag egyik gyönyörű test a másikért való őrült kiáltását hallva. Elérték a beteljesülést, pillanatnyi különbséggel, kibuggyanó, hangos féktelenséggel tárulkozva ki, betöltve a levegőt sikolyokkal, nyögésekkel és ziháló trágárságokkal. Utána egyikük sem tudta volna megmondani, ki volt nagyobb zavarban.

Csak Könyvek

422

Susan Elizabeth Phillips

29

F

eszült hangulatban ettek, mindketten tréfás megjegyzéseket puffogtatva, amiken nem tudtak nevetni. Aztán visszamentek az ágyba és ismét szeretkeztek. Összetapadt szájjal és egymásba fonódott testtel nem tudtak beszélgetni, de a beszélgetés volt az, amire nem is igen vágytak. Nyugtalanul aludtak, és hajnalban arra ébredtek, hogy még mindig nem tudtak betelni egymással. – Mennyi volt ez? – nyögött fel Dallie, miután szeretkeztek. Francesca befészkelte magát az álla alá. – Ö… négy, azt hiszem. Dallie megcsókolta a feje búbját. – Kétlem, Francie, hogy olyan könnyű lesz eloltani ezt a tüzet, ami kettőnk között ég, mint gondoltuk. Másnap reggel elmúlt nyolc óra, mire mocorogni kezdtek. Francesca lustán nyújtózkodott, Dallie közelebb húzta magához. Épp nekifogtak, hogy egy kicsit enyelegjenek, mikor lépteket hallottak a lépcsőn. Dallie halkan káromkodott. Francesca az ajtó felé kapta a fejét és rémülten látta, hogy a gomb elfordul. Az a szörnyű kép villant át az agyán, hogy Dallie régi barátnői berontanak és mindegyiküknek lakáskulcs himbálódzik az ujján. – Istenem… – A takaró alá bújt és a fejére húzta. Ebben a pillanatban az ajtó kinyílt. Csak Könyvek

423

Luxusmucus

Dallie kissé ingerültnek tűnt. – Az isten szerelmére, nem tudsz kopogni? – Attól féltem, kiborul a kávém. Remélem, Francie van a takaró alatt, különben nagyon kínosan fogom érezni magam. – Ami azt illeti, nem Francie az – mondta Dallie. – És érezd magad kínosan. A matrac besüppedt, mikor Holly Grace leült, csípője Francesca vádliját súrolta. Enyhe kávéillat hatolt át a takarón. – Legalább nekem is hozhattál volna – panaszkodott Dallie. Holly Grace szabadkozott. – Elfelejtettem; annyi minden jár a fejemben. Ugye csak vicceltél, hogy nem Francie van a takaró alatt? Dallie megpaskolta Francesca csípőjét a takarón át. – Maradj ott, Rosalita aranyom. Ez az őrült perszóna mindjárt elmegy. Holly Grace a takaró tetejét rángatta. – Francie, beszélnem kell mindkettőtökkel. Francesca szorosabban markolta a takarót és mormogott valamit spanyolul arról, hogy a sarkon balra van a posta. Dallie kuncogott. – Ugyan, Francie, tudom, hogy te vagy az – mondta Holly Grace. – Szanaszét hevernek a földön a fehérneműid… már ami maradt belőlük. Francesca nem látott elegáns kiutat. A lehető legnagyobb méltósággal leeresztette a takarót az álláig és Holly Grace-re nézett, aki egy régi farmerben és melegítőfelsőben ült az ágy szélén. – Mit akarsz? – kérdezte. – Három napja nem vagy hajlandó beszélni velem. Miért pont a ma reggelt választottad ki dumcsizni? – Gondolkodási időre volt szükségem. – Nem tudtál volna megfelelőbb helyet találni? – kérdezte Francesca. Mellette Dallie felült az ágytámlához, és Holly Grace kávéját hörpintgetve olyan laza volt, mint mindig. Francesca hirtelen rádöbbent, hogy mivel ő az egyetlen, aki fekszik, hátrányból indul. A hóna alá szorította a takarót, félretette zavarát, és ő is ülőhelyzetbe tornázta magát. – Kérsz egy kortyot? – nyújtotta oda Dallie a kávéscsészét. Csak Könyvek

424

Susan Elizabeth Phillips

Francesca kisimította a haját az arcából és túlzott udvariassággal megköszönte, eltökélve, hogy mindkettőjüket lepipálja lazaságból. Ahogy elvette a csészét, Holly Grace felállt és az ablakhoz sétált, elülső zsebéből a hátsóba süllyesztve a kezét. A mozdulatot látva Francesca rájött, hogy barátnője sokkal idegesebb, mint mutatja. Mikor alaposabban szemügyre vette, felismerte Holly Grace válla tartásában a feszültség árulkodó jeleit. Holly Grace a függöny szélével játszott. – Tudjátok, ez a helyzet… ami köztetek történt, keresztülhúzta a számításaimat. – Milyen helyzet? – kérdezte Francesca védekezőn. – Milyen számításokat? – tudakolta Dallie. Holly Grace megfordult. – Francie, meg kell értened, nem arról van szó, hogy ellenezném a dolgot. Évek óta mondom, hogy az élet nagy lehetőségét hagyod ki azzal, hogy nem töltesz több időt Dallas Beaudine ágyában. – Holly Grace! – tiltakozott Francesca. – Köszönöm, drágám – mondta Dallie. Francesca rájött, hogy kezdenek megint fölékerekedni, és lassan ivott egy megnyugtató kortyot a kávéból. Holly Grace az ágy lábához sétált és lenézett a volt férjére. – Dallie, a biológiai órám nemsokára elüti az éjfélt. Arra gondoltam, előbb vagy utóbb majd csak találok valakit, akihez hozzá akarok menni. Egy ideig még reméltem is, hogy Gerry és én… Mindegy, úgy terveztem, megállapodok és a Kínai csikó producerei majd mellkastól felfelé vesznek, amikor terhes leszek. De nemrég rájöttem, hogy ez csak ábránd, és a helyzet az… Fizikai fájdalom van bennem. Francesca mellé lépett, és átfogta magát, mintha fázna. Francesca látta a szomorúságot barátnője gyönyörű, büszke vonásain, és el tudta képzelni, milyen nehéz lehetett neki ilyen őszintén vallani gyermek utáni vágyáról. Dallie-nek adta a kávéscsészét és megpaskolta maga mellett a lepedőt. – Ülj le, Holly Grace és mondd el, mi a baj. Csak Könyvek

425

Luxusmucus

Holly Grace leült, kék szeme találkozott Francesca zöldjével. – Tudod, mennyire szeretnék gyereket, Francie, és minden, ami Teddyvel történt, csak még jobban megerősített benne. Belefáradtam, hogy csak más gyerekét szerethessem, sajátot akarok. Dallie évek óta mondja, hogy a boldogságot nem lehet bankjegyekbe csomagolni, és azt hiszem, végre rájöttem, hogy igaza van. Francesca kinyújtotta a kezét, és együttérzően megfogta Holly Grace karját. Azt kívánta, bárcsak Gerry ne repült volna vissza tegnap, bár nem hibáztatta háromnapi sikertelen próbálkozás után, hogy beszéljen Holly Grace-szel. – Ha visszamész New Yorkba, össze kell ülnötök Gerryvel. Tudom, hogy szereted és ő is szeret… – Felejtsd el Gerryt! – tiltakozott Holly Grace. – Peter Pan. Soha nem fog felnőni. Tökéletesen világossá tette, hogy feleségül akar venni. De azt is, hogy nem fog gyereket nemzeni nekem. – Soha nem beszéltél erről – mondta Dallie, nyilvánvalóan meglepve a kinyilatkoztatástól. – Őszintének kell lennetek egymással Gerryvel – kötötte az ebet a karóhoz Francesca. – Nem fogok könyörögni. – Holly Grace felállt, igyekezett megőrizni a méltóságát. – Anyagilag független vagyok, legalább félig-meddig érett, és nem értem, miért kellene a házasság igájába hajtanom a fejem, csak azért, hogy gyerekem legyen. De szükségem van a segítségetekre. – Mindent megteszek, te is tudod. Te is segítettél nekem, amikor… – Kölcsönadnád Dallie-t? – kérdezte Holly Grace váratlanul. Dallie felegyenesedett. – Lassan a testtel! – Dallie nem az enyém, hogy kölcsönadjam – felelte Francesca lassan. Holly Grace elengedte a füle mellett Dallie felháborodását. Nem vette le a szemét Francescáról. – Tudom, hogy tucatnyi férfi van, akit megkérhetnék, de bárki gyereke nem elég jó nekem. Szeretem Dallie-t, és volt egy Dannynk. Pillanatnyilag ő az egyetlen férfi, akiben megbízok. – Enyhe dorgálással nézett Francescára. – Csak Könyvek

426

Susan Elizabeth Phillips

Tisztában van vele, hogy nem fogom átvágni, mint te. Tudom, milyen fontos számára a család, és a gyerek éppúgy az övé is lesz, mint az enyém. – Ez csak rátok tartozik – mondta Francesca határozottan. Holly Grace hol Francescára, hol Dallie-re pillantott. – Kötve hiszem. – Dallie-hez fordult. – Tudom, hogy egy kicsit hátborzongató lesz annyi idő után ismét ágyba bújni veled, szinte mintha a bátyámmal feküdnék le. De ha megiszok pár italt és azt képzelem, hogy Tom Cruise-zal vagyok… Holly Grace gyenge próbálkozása a tréfálkozásra hatástalan maradt. Dallie olyan képet vágott, mintha gyomorszájon vágták volna. – Elég! – Lenyúlt és felkapta a törülközőt, ami az ágy mellett hevert a szőnyegen. Holly Grace esdeklőn nézett rá. – Tudom, hogy van véleményed, de megengednéd, hogy beszéljünk pár percet Francie-vel? – Nem, nem engedem meg – felelte Dallie hűvösen. – Ti nem vagytok normálisak. Ez a tökéletes példája annak, hogyan kanászodtak el a nők ebben az országban. Úgy viselkedtek, mintha a férfiak nem lennének többek szórakozásnál, játékszereknél, hogy legyen nektek mivel elütni az időtöket. – A derekára tekerte a törülközőt a takaró alatt. – És bárki bármit is mondjon, nem hiszem, hogy ez azzal kezdődött, hogy a nők szavazati jogot kaptak. Szerintem már akkor, amikor megtanították egymást olvasni. Felkelt az ágyból és szorosabbra húzta derekán a törülközőt. – És még valami: kezd egy kicsit elegem lenni abból, hogy ti ketten úgy bántok velem, mint egy két lábon járó spermabankkal! – Azzal bevonult a fürdőszobába és becsapta az ajtót. Holly Grace-t nem hatotta meg Dallie kirohanása, és Francescára pillantott. – Tegyük fel, hogy az ujjam köré tudom csavarni Dallie-t, mit mondasz akkor? Az ötlet kellemetlenebbül érintette Francescát, mint azt be merte volna vallani. – Holly Grace, csak mert Dallie-vel átengedtük magunkat egy pillanatnyi elmezavarnak, még nem jelenti azt, hogy Csak Könyvek

427

Luxusmucus

beleszólásom van ebbe a dologba. Ami kettőtök között történik, az csak rátok vonatkozik. Holly Grace szétnézett Francesca elszórt fehérneműin. – Abban az esetben, ha szerelmes lennél Dallie-be, mit éreznél? Holly Grace arcán olyan leplezetlen vágy ült, hogy Francesca elhatározta, nem fog hazudni. Gondolkodott pár pillanatig. – Bármennyire is szeretlek, Holly Grace… bármennyire is megértem, hogy gyereket akarsz… ha tényleg szeretném Dallie-t, egy ujjal sem engedném, hogy hozzányúljál. Holly Grace nem válaszolt azonnal, aztán szomorúan elmosolyodott. – Én is pontosan ezt mondanám. Minden hebehurgyaságod ellenére, Francie, ezek azok a pillanatok, amik eszembe juttatják, miért is vagyunk a legjobb barátok. Holly Grace megszorította a kezét, Francesca pedig örömmel látta, hogy Holly Grace végre megbocsátotta, amiért hazudott neki Teddyvel kapcsolatban. Mikor azonban barátnője arcába nézett, elkomorodott. – Van itt valami, Holly Grace, ami sántít nekem. Nagyon jól tudod, hogy Dallie nem egyezne bele. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy te egyáltalán akarod, hogy beleegyezzen. – Talán mégis beadná a derekát – mondta Holly Grace védekezőn. – Dallie tele van meglepetéssel. De nem ilyen fajta meglepetésekkel. Francesca egy pillanatig sem hitte, hogy belemenne Holly Grace tervébe, és kételkedett benne, hogy Holly Grace így gondolná. – Tudod, kire emlékeztetsz? – kérdezte eltöprengve. – Egy olyan emberre, akinek nagyon fáj a foga és kalapáccsal üti a fejét, hogy elterelje a figyelmét a fájdalomról a szájában. – Ez nevetséges – csattant fel Holly Grace, s a válasza olyan gyorsan jött, hogy Francesca egyből tudta, fején találta a szöget. Gyanította, hogy Holly Grace fél. Belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba, abban a reményben, hogy elterelheti figyelmét a Gerry elvesztése miatti szívfájdalmáról. Francesca nem tudott tenni érte egyebet, mint hogy előrehajolt és együtt érzőén átölelte. Csak Könyvek

428

Susan Elizabeth Phillips

– Hát nem szívmelengető látvány ez egy férfinak? – mondta Dallie, mikor az ingét gombolva kilépett a fürdőszobából. Úgy festett, mint aki lassan izzott az elmúlt percekben, és azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy dühe a jogos felháborodásból nagy lánggal égő haraggá lobbant. – Eldöntöttétek már, mi lesz velem? – Francie azt mondja, nem lehetsz az enyém – felelte Holly Grace. Francesca riadtan tiltakozott. – Holly Grace, én nem ezt… – Ó, valóban? – Dallie bedugta az ingét a farmerjába. – Istenem, mennyire gyűlölöm a nőket! – Dühösen Francescára mutatott az ujjával. – Csak mert előttünk pár millió petárdát tegnap éjjel, még nem jelenti azt, hogy jogod van helyettem dönteni. Francesca kikelt magából. – Nem döntöttem… Dallie Holly Grace-hez fordult. – Te pedig, ha gyereket akarsz magadnak, keresgélj valaki más nadrágjában, mert én nem látok el csődörszolgálatot. Francesca tudta, hogy a férfi iránt érzett dühe nem egészen jogos. De nem látja Dallie, hogy Holly Grace mennyire szenved és nem tud tisztán gondolkodni? – Nem vagy egy kicsit érzéketlen? – kérdezte halkan. – Érzéketlen? – Dallie arca elsápadt a dühtől. Keze ökölbe szorult és nagyon úgy festett, mint egy ragadozó, aki el akar pusztítani egy magasabb életformát. Miközben feléjük közeledett, Francesca önkéntelenül összehúzta magát a takaró alatt, és még Holly Grace is meghátrált. Dallie az ágy lábához kapott. Francesca rémülten felszisszent, s látta, hogy Dallie felemeli Holly Grace táskáját onnan, ahová az ledobta. Kinyitotta, kiborította a tartalmát és megragadta a kocsikulcsot. Amikor megszólalt, a hangja közömbös volt. – Tudjátok mit, menjetek a pokolba! – Azzal kiviharzott a szobából. Amikor Francesca pár pillanat múlva meghallotta a távolodó kocsi hangját, bánat fogta el, amiért elvesztette a házat, ahol soha hangos szó nem hangzott el.

Csak Könyvek

429

Luxusmucus

30

H

at héttel később Teddy kiszállt a liftből és végigment a folyosón a lakásukig, egész úton maga után húzva a hátizsákját. Nem szeretett iskolába járni. Eddig mindig szeretett, de most gyűlölt. Ma Miss Pearson bejelentette az osztályban, hogy év végéig társadalomtudományi esszét kell beadniuk, és Teddy már most tudta, hogy ő fel fog sülni vele. Miss Pearson pikkelt rá. Azt mondta, ki fogja rúgni az emelt szintű osztályból, ha nem változtat a viselkedésén. De… Amióta elment Wynette-be, minden rosszra fordult. Összezavarodott, úgy érezte, mintha egy szörny bújkált volna a szekrényben, készen arra, hogy ráugorjon. Most meg ki akarták rúgni az emelt szintű osztályból. Tudta, hogy ki kellene találnia valami igazán remek kutatási témát, különösen azok után, hogy úgy elfuserálta a bogárgyűjtést. Most mindenki másnál jobbnak kell lennie – még a buzgómócsing Milton Grossmannál is, aki írni fog Ed Koch polgármesternek és megkéri, hadd töltse vele a napja egy részét. Miss Pearson odavolt az ötletért. Azt mondta, Milton kezdeményezőképességének inspirálnia Csak Könyvek

430

Susan Elizabeth Phillips

kell az egész osztályt. Teddy nem értette, hogy lehet inspiráló valaki, aki piszkálja az orrát és úgy bűzlik, mint a molyirtó. Mikor belépett az ajtón, Consuelo előjött a konyhából. – Csomagot kaptál. A hálószobádban van. – Csomagot? – Teddy lefejtette magáról a kabátot, miközben átvágott a folyosón. A karácsony már elmúlt, a születésnapja csak júliusban lesz, a Valentin-napig még volt két hét. Miért kapott csomagot? Mikor belépett a szobájába, hatalmas kartondobozt pillantott meg a kellős közepén, a feladó címe mellett az állt: Wynette, Texas. Ledobta a kabátját, visszatolta a szemüvegét az orrnyergén és rágni kezdte a hüvelykujján a körmöt. Egyrészről szerette volna, ha Dallietől jött volna a csomag, másrészről gondolni sem bírt Dallie-re. Amikor rágondolt, úgy érezte, mintha a szörny a szekrényből közvetlenül mögötte állna. Felszakította a széles ragasztószalagot a legélesebb ollójával, szétnyitotta a doboz fedelét, és a kísérőcédulát kereste. Csak egy halom kisebb dobozt látott, amiket elkezdett kinyitogatni egymás után. Amikor végzett, kábultan ült és nézte maga körül az ajándékokat, melyek annyira beteljesítették egy kilencéves kisfiú vágyait, mintha valaki olvasott volna a gondolataiban. Az egyik oldalán olyan csodásan vicces dolgok hevertek, mint pukipárna, csípős rágó és egy műjégkocka közepén egy döglött léggyel. Az ajándékok egy része az intellektusára hatott – programozható számológép és a Narnia krónikájának teljes sorozata. Egy másik doboz férfias dolgok egész arzenálját vonultatta fel: igazi svájci bicskát, fekete gumimarkolatú elemlámpát, felnőtt Black & Decker fúrókészletet. A kedvenc ajándéka azonban ott hevert a doboz alján. Kibontotta a selyempapírból és nagyot rikkantott, mikor megpillantotta a legjobb, legszebb, legmenőbb pulcsit, amit valaha látott. Tengerészkék elejét szakállas, kancsal, dülledt szemű és csorgó nyálú motoros rajzfigurája díszítette. A motor alatt narancssárga fluoreszkáló betűkkel állt Teddy neve és a felirat: „Született csibész”. Csak Könyvek

431

Luxusmucus

Teddy magához szorította. A pillanat egy törtrészéig hagyta magát abban a hitben ringatni, hogy Dallie küldte mindezt, de aztán rájött, hogy az ember nem küld ilyesmiket annak, akit anyámasszony katonájának tart, s mivel tudta, mit gondol róla Dallie, azt is tudta, hogy az ajándékok csak Skeettől jöhettek. Erősebben szorította a pulóvert, és azt mondta magának, micsoda mázlija van, hogy olyan barátja van, mint Skeet Cooper, aki túl tud látni a szemüvegén egészen a lelkéig. Theodore Day – Született Csibész! Szerette az ízét a szájában, a hangzását, a csikorgását és a fröcsögését, a gondolatot, hogy egy olyan kis növésű srác, mint ő, aki béna a sportokban és talán kirúgják az erős osztályból, Született Csibész! Amíg Teddy a pulcsiját csodálta, Francesca befejezte a műsora felvételét. Mikor a piros fény kihunyt a kamerán, Nathan Hurd odament hozzá gratulálni. A producere kopasz és dundi volt, fizikailag nem túl vonzó, szellemileg azonban egy dinamit. Bizonyos szempontból Clare Padgettre emlékeztette Francescát, aki miatt jelenleg egy houstoni televíziós adó egész hírszerkesztő stúdiója játszott az öngyilkosság gondolatával. Mindketten őrjítően maximalisták voltak és mindketten pontosan tudták, hogy mi inspirálja Francescát. – Szeretem, amikor így hagyják el a műsort – mondta Nathan, tokája remegett örömében. – Egy az egyben leadjuk, és a nézettségünk az egekben fog szárnyalni. Francesca az internetes hittérítő tevékenységről forgatott, a díszvendég, Johnny T. Platt tiszteletes pedig hirtelen haragjában távozott, miután Francesca több információt húzott ki belőle, mint a férfi szeretett volna elárulni: számos félresikerült házasságáról és a nőkhöz való Neander-völgyi viszonyulásáról. – Hála istennek, hogy csak pár perc maradt, amit ki kell töltenünk, különben vehetnénk újra az egészet – mondta Francesca, miközben levette a mikrofont a nyakába akasztott törökmintás sálról. Csak Könyvek

432

Susan Elizabeth Phillips

Nathan mellé szegődött, és együtt hagyták el a stúdiót. Most, hogy a forgatás véget ért és Francescának nem kellett minden erejével a munkájára koncentrálnia, rátelepedett az ismerős levertség. Hat hét telt el, hogy visszatértek Wynette-ből. Nem látta Dallie-t, amióta kirohant a házból. Ennyit az aggodalmáról, hogy hogyan vonja be Teddy életébe. Ugyanolyan zavart volt, mint tinédzser csellengői. Miért ilyen jó, ami ilyen rossz? Aztán ráébredt, hogy Nathan beszél hozzá. – …ma megtartották a sajtótájékoztatót a Szabadság-szobor mellett tartandó honosítási ünnepélyről. Tervezünk májusra egy műsort az emmigránsokról: gazdagok és szegények, ecetera. Mit gondolsz? Francesca egyetértően bólintott. Január elején tette le az állampolgársági vizsgáját, és nem sokkal utána meghívót kapott a Fehér Házból a Szabadság-szobornál tartandó májusi megemlékezésre. Számos ismert közéleti személyiség, aki mind mostanában folyamodott amerikai állampolgárságért, fogja együtt letenni az esküt. Francescán kívül lesznek spanyol sportolók, egy koreai divattervező, egy orosz balettáncos és két nagy tiszteletnek örvendő tudós. A Szabadság-szobor 1986-os újraszentelésének sikerén felbuzdulva a Fehér Ház úgy tervezte, hogy az elnök mondja majd a megnyitóbeszédet, egyrészt, hogy hazafias érzelmekre buzdítson, másrészt, hogy megerősítse pozícióját az etnikai szavazók körében. Nathan megállt, mikor az irodájához értek. – Nagy terveim vannak a jövőre, Francesca. Politikai műsorok. Te átkozottul jól tudsz utat vágni a… – Nathan. – Francesca egy pillanatig tétovázott, aztán tudván, hogy már így is túl sokáig halogatta a dolgot, döntött. – Beszélnünk kell. A férfi gyanakvóan nézett rá, mielőtt betessékelte. Francesca üdvözölte Nathan titkárnőjét, aztán belépett a magánirodájába. A férfi becsukta az ajtót, majd feltette gömbölyű csípőjét az íróasztala sarkára, tovább feszítve amúgy is túlterhelt nadrágja varrásait. Csak Könyvek

433

Luxusmucus

Francesca nagy levegőt vett, majd közölte a döntését, amit több hónapnyi mérlegelés után hozott meg. – Tudom, hogy cseppet sem fogsz örülni neki, Nathan, de utasítottam az ügynökömet, hogy tárgyalja újra a szerződésemet a csatornával, amikor tavasszal lejár. – Természetesen újratárgyaljuk – felelte Nathan óvatosan. – Biztos vagyok benne, hogy a csatorna tesz hozzá pár dollárt, hogy legyen mit aprítani a tejbe. Vigyázz, nem sokat. Nem a pénz volt a lényeg, és Francesca megrázta a fejét. – Nem akarok heti műsort csinálni, Nathan. Vissza akarok venni a tempóból tizenkét különkiadásra egy évben, havi egyre. – Nagy kő esett le a szívéről, hogy végre kimondta. Nathan felugrott az íróasztal sarkáról. – Ezt nem hiszem el. A csatorna soha nem fog beleegyezni. Szakmai öngyilkosságot követsz el. – Vállalom a kockázatot. Nem akarok tovább így élni, Nathan. Elegem van, hogy mindig fáradt vagyok. Elegem van belőle, hogy mások neveljék a gyerekemet. Nathannek, aki csak hétvégente látta a saját lányait és a feleségére hagyta a gyerekek gondozását, úgy tűnt, halvány gőze sincs róla, miről beszél. – A nők példaképként tekintenek rád – mondta, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a politikai öntudatára hasson. – Azt fogják mondani, hogy eladtad magad. – Talán… nem tudom. – Francesca félretolt egy halom magazint és leült a férfi kanapéjára. – Azt hiszem, a nők kezdenek rájönni, hogy többek akarnak lenni a férfiak kiégett indigómásolatánál. Kilenc éve mindent úgy csinálok, mint egy férfi. Másokra bízom a gyermekem felügyeletét, annyira be vagyok táblázva, hogy amikor egy hotelszobában ébredek, ki kell húznom a fiókból egy levélpapírt, hogy tudjam, melyik városban vagyok, gyomorgörccsel fekszem le a másnap rám váró feladatok miatt. Belefáradtam, Nathan. Élvezem a munkámat, de meguntam a nap huszonnégy órájában, a hét hét napján élvezni. Szeretem Teddyt, és már csak kilenc évem maradt, mielőtt egyetemre megy. Többet akarok vele lenni. Csak ez az egy életem van, és őszintén szólva, nem vagyok oda azért, ahogy élem. Csak Könyvek

434

Susan Elizabeth Phillips

A férfi a szemöldökét ráncolta. – Tegyük fel, hogy a csatorna fejet hajt, amit kötve hiszek. Rengeteg pénzt veszítesz. – Remek – gúnyolódott Francesca. – A ruhákra költött éves költségvetésemet le kell csökkentenem húszezer dollárról tízre. Kiégett, dolgozó nők milliói forgolódnak emiatt álmatlanul, miközben nem tudják, miből vegyenek a gyereküknek új cipőt az iskolába. Mennyi pénz kell egy nőnek, tépelődött. Mennyi hatalom? Ő az egyetlen a földön, aki beleunt abba, hogy férfi mércével mért sikert vásároljon? – Mit akarsz valójában, Francesca? – kérdezte Nathan a szembesítés taktikáját békítésre cserélve. – Talán köthetünk valamilyen kompromisszumot. – Időt akarok – felelte Francesca elcsigázottan. – Hogy el tudjak olvasni egy könyvet, csak azért, mert érdekel, nem pedig azért, mert a szerző másnap a műsoromban fog szerepelni. Szeretném, ha egy hétig senki nem tenne forró csavarót a hajamba. El akarom kísérni Teddyt az osztálykirándulásra, az isten szerelmére. – Aztán hangot adott egy ötletnek, ami fokozatosan nyert teret gondolataiban. – Abból az energiából, amit a munkámra fordítok, komolyan szánni akarok arra, hogy valami jelentőset tegyek azokért a tizennégy éves lányokért, akik az utcán árulják a testüket, mert nincs hová menniük. – Csinálunk több műsort a csavargókról – mondta Nathan gyorsan. – Kitalálok valamit, hogy több szabadságod legyen. Tudom, hogy túlhajszolunk, de… – Nincs alku, Nathan – állt fel Francesca a kanapéról. – Ez a ringlispil egy időre lelassul. – De, Francesca… Francesca gyors csókot nyomott a férfi arcára és elhagyta az irodáját, mielőtt bármi mást mondhatott volna. Tudta, hogy a népszerűsége nem elég garancia arra, hogy a csatorna ne rúgja ki, ha úgy érzik, túl sokat akar, de vállalta a kockázatot. Az elmúlt hat hét eseményei megmutatták, mi a legfontosabb az életében, és Csak Könyvek

435

Luxusmucus

megtanították önmagáról is valami alapvetőre: már nem kell bizonyítania semmit. Amikor visszaért a saját irodájába, egy halom telefonüzenet várta. Felkapta az elsőt, majd félretette anélkül, hogy rápillantott volna. Tekintete az aktára esett az íróasztalán, mely Dallas Beaudine profi golfkarrierjének részletes kivonatát tartalmazta. Azalatt az idő alatt, amíg az anyagot gyűjtögette, egyszersmind igyekezett elhessegetni is a gondolatait Dallie-ről. Elgondolkodva játszott a lapokkal, de nem vette a fáradtságot, hogy újraolvassa, amit már alaposan áttanulmányozott. Minden újságcikk, minden telefonbeszélgetés, amit megejtett, minden információdarab egy irányba mutatott. Dallas Beaudine-nek minden tehetsége megvan hozzá, hogy bajnok legyen; csak mintha nem akarta volna elég nagyon. Azon gondolkodott, amit Skeet mondott, és hogy mi köze lehet ennek Teddyhez, de továbbra sem talált választ. Stefan a városban volt és ő megígérte neki, hogy elmegy vele egy zártkörű partira a La Cote Basque-ba este. A délután hátralévő részében végig azon tépelődött, hogy lemondja, de tudta, hogy gyávaság lenne a részéről. Stefan olyasmit akart tőle, amit már tudott, hogy nem adhat meg neki, és nem lenne tisztességes tovább várni, hogy közölje vele. Stefan kétszer járt New Yorkban, amióta Francesca visszatért Wynette-ből és mind a kétszer találkoztak. A férfi természetesen tudott Teddy elrablásáról, így Francesca kénytelen volt mondani neki valamit arról, hogy mi történt Wynette-ben, bár mellőzött minden részletet Dallie-ről. Teddy fényképét nézte az íróasztalán. Egy Frédi-Béni-s úszógumiban lebegett, pici, vézna lába nedvesen csillogott. Ha Dallie vele nem is akarta felvenni többé a kapcsolatot, legalább Teddyvel megpróbálhatta volna. Szomorú volt és kiábrándult. Azt hitte, Dallie jobb ember, mint amilyennek látszott. Miközben aznap este hazafelé tartott, azt mondta magának, el kell fogadnia a tényt, hogy nagyot hibázott és el kell felejtenie az egészet. Csak Könyvek

436

Susan Elizabeth Phillips

Mielőtt felöltözött a Stefannal való randevúra, leült Teddyhez, miközben az vacsorázott és arra gondolt, milyen gondtalan volt akárcsak két hónappal ezelőtt még. Most úgy érezte, mintha a világ minden bajának terhét cipelné a vállán. Soha nem lett volna szabad belemennie abba a nevetséges egyéjszakás kalandba Dallie-vel, megbántani készült Stefant, a csatornától pedig nagy valószínűséggel ki fogják rúgni. Túlságosan nyomorultul érezte magát, hogy felvidítsa Holly Grace-t és szörnyen aggódott Teddy miatt. A fia visszahúzódó lett és szemmel láthatóan rendkívül boldogtalan. Nem volt hajlandó beszélni arról, ami Wynette-ben történt és ellenállt Francesca minden faggatózásának, hogy kiszedje belőle, mi a baj az iskolában. – Hogy ment ma Miss Pearsonnel? – kérdezte mellékesen, miközben nézte, hogy Teddy a sült krumpli alá rejti a zöldborsókat. – Rendben, azt hiszem. – Csak rendben? Teddy hátratolta a székét az asztaltól és leszedte a tányérját. – Házi feladatom van. Nem vagyok éhes. Francesca a homlokát ráncolta, miközben Teddy elhagyta a konyhát. Azt kívánta, bárcsak Teddy tanára ne lenne olyan szigorú és vaskalapos. Teddy korábbi tanáraival ellentétben Miss Pearsont jobban érdekelte az osztályzás, mint a tanítás, mely tulajdonságot Francesca katasztrofálisnak tartotta átlagon felüli gyerekek oktatásában. Teddy soha nem aggódott a jegyei miatt eddig az évig, most viszont mintha csak erre tudott volna gondolni. Miközben Francesca belebújt egy gyöngyös Armani ruhába a Stefannal töltendő estére, úgy döntött, ismét egyeztet időpontot az iskola igazgatójával. A parti a La Cote Basque-ba jó kedélyű volt, az ételek csodásak, a tömegben kielégítő számú híres ember, Francesca azonban gondolatban túl messze járt ahhoz, hogy jól érezze magát. Egy csapat paparazzó várt rájuk, amikor Stefannal kiléptek az étteremből nem sokkal éjfél után. Francesca szorosan összefogta szőrmebundájának gallérját, és elfordította a fejét a villogó vakuk elől. – Átkozott coboly – morogta. Csak Könyvek

437

Luxusmucus

– Nem éppen népszerű vélemény, drágám – felelte Stefan, a limuzin felé vezetve. – A kabát miatt van ez az egész médiacirkusz – panaszkodott Francesca, miután a limo besorolt a Keleti Ötvenötödik utca forgalmába. – A sajtó észre sem vett téged. Engem pécéztek ki. Ha a régi esőkabátom lett volna rajtam… Tovább fecsegett a cobolybundáról, húzta az időt, hogy bátorságot gyűjtsön a férfi megbántásához. Végül elhallgatott és hagyta, hogy a régi emlékek, amik egész este sanyargatták, elragadják: a gyermekkoráról, Chloéról, Dallie-ről. Stefan oda-odapillantott rá, nyilvánvalóan a saját gondolataiba merülten. Ahogy a limuzin elhajtott Cartier mellett, Francesca úgy döntött, nem halogathatja tovább és megérintette a férfi karját. – Nem bánod, ha egy kicsit sétálunk? Elmúlt éjfél, a februári éjszaka hideg volt és Stefan nyugtalanul nézett rá – mintha sejtette volna, mi fog következni –, de azért utasította a sofőrt, hogy álljon meg. Miközben kiléptek a járdára, egy kétkerekű konflis zötyögött el mellettük, a lovak patái ritmikusan dobogtak a kövezeten. Elindultak lefelé az ötödik sugárúton, leheletük látszott a levegőben. – Stefan – mondta Francesca, arcát egy múló pillanatra megpihentetve a férfi felöltőjének gyapjúujján. – Tudom, hogy olyan nőt keresel, akivel megoszthatod az életedet, de attól tartok, nem én vagyok az. Hallotta, hogy Stefan nagy levegőt vesz, majd kifújja. – Fáradt vagy ma este, drágám. Talán várjunk ezzel a beszélgetéssel. – Azt hiszem, eleget vártam – mondta Francesca gyengéden. Beszélt, aztán amikor befejezte, látta, hogy megbántotta a férfit, de talán nem annyira, mint félt tőle. Gyanította, hogy Stefan a lelke mélyén mindvégig tudta, hogy nem ő a megfelelő nő arra, hogy a hercegnője legyen.

Csak Könyvek

438

Susan Elizabeth Phillips

Dallie másnap az irodájában hívta. Minden bevezető nélkül kezdte a mondókáját, mintha csak tegnap beszéltek volna utoljára, nem pedig hat héttel ezelőtt és nem maradt volna rossz íz a szájukban. – Helló, Francie, fél Wynette meg akar lincselni. Hirtelen megjelentek előtte azok a dühkitörések, amikre fiatalkorában ragadtatta magát, de higgadt és nyugodt hangon válaszolt, noha a háta merev volt a feszültségtől. – Van valami különösebb okuk? – Szégyen, ahogy letaroltad a múlt héten azt a tiszteletest. Az emberek itt komolyan veszik a hittérítőiket és Johnny Platt igazi kedvenc. – Sarlatán – felelte Francesca amilyen kiegyensúlyozottan csak tudta. Körmével a tenyerébe vájt. Miért nem tudja Dallie csak egyszer megmondani, amit gondol? Miért kell ez a bonyolult elterelő hadművelet? – Lehet, de aktuális, szemben a Gilligan’s Island ismétlésével, így ha az emberek mérlegelik a lehetőségeket, nincsenek oda az ötlettől, hogy töröljék a műsorait. – Rövid, tűnődő szünet állt be. – Árulj el nekem valamit, Francie, és ez épp a te reszortod, Gilligannel meg a haverjaival kapcsolatban, akik hajótörést szenvedtek azon a szigeten már jó régen. Hogyhogy a nőknek sosem fogy el a szemfestékük? Meg a vécépapírjuk? Gondolod, hogy a kapitány és Gilligan mindig banánlevelet használ? Francesca ordítani szeretett volna, de nem akarta megadni Dallienek ezt az örömet. – Találkozóra megyek. Van valami különösebb oka, hogy hívtál? – Ami azt illeti, a jövő héten New Yorkba repülök, hogy ismét találkozzam a srácokkal a csatornánál, és arra gondoltam, beugorhatnék kedden hétkor, hogy lássam Teddyt, és talán elvihetnélek vacsorázni. – Lehetetlen – felelte Francesca hidegen, megbántottság csöpögött minden pórusából. – Csak egy vacsora, Francie. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Csak Könyvek

439

Luxusmucus

Ha Dallie nem mondja ki, amit gondol, majd megteszi ő. – Nem találkozom veled, Dallie. Megvolt a lehetőséged, és elpuskáztad. Hosszú csend következett. Francesca megacélozta magát, hogy letegye, de egyszerűen nem tudta kivitelezni a mozdulatot. Amikor Dallie végül megszólalt, könnyed hangvételének nyoma veszett. Fáradtnak és zaklatottnak tűnt. – Sajnálom, hogy nem hívtalak korábban, Francie. Időre volt szükségem. – Most pedig nekem. – Rendben – mondta a férfi lassan. – Akkor engedd meg, hogy beugorjak Teddyhez. – Nem hiszem, hogy jó ötlet. – El kell kezdenem rendbe hozni vele a dolgokat, Francie. Nem rontok ajtóstól a házba. Csak pár percig maradok. Francesca megedződött az évek során; kénytelen volt. De most, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a kitartására, csak azt látta lelki szemei előtt, ahogy egy kisfiú borsókat dug a sült krumplija alá. – Pár perc – egyezett bele. – Ez minden. – Remek! – Dallie olyan lelkes volt, mint egy tinédzser. – Ez egyszerűen remek, Francie. – Aztán gyorsan: – Miután találkoztam Teddyvel, elmegyünk bekapni valamit. Mielőtt Francesca kinyithatta volna a száját, hogy tiltakozzon, a férfi letette. Az íróasztalra hajtotta a fejét és felnyögött. Nincs benne semmi tartás; egy rakás ernyedt spagetti. Mire kedden este a portás felcsöngetett, hogy bejelentse Dallie érkezését, Francesca idegroncs volt. Hármat is felpróbált a legkonzervatívabb ruhái közül, mielőtt lázadva megállapodott a legvadabb – egy smaragdzöld bársony miniszoknyával hangsúlyozott mentazöld szaténtop – mellett. A színek elmélyítették szeme zöldjét és még fenyegetőbbé tették, legalábbis ezt képzelte. A tény, hogy valószínűleg túlságosan kiöltözött egy Dallie-vel töltendő estéhez, nem tántorította el. Bár feltételezte, hogy nem valami szegényes, Csak Könyvek

440

Susan Elizabeth Phillips

lefóliázott étlapos lebujban fognak kikötni, ez akkor is az ő városa, és Dallie-nek alkalmazkodnia kell. Miután lazán kócosra zilálta a haját, egy Tina Chow kristályfüggőt akasztott a nyakába. Bár sokkal jobban hitt a saját erejében, mint Tina Chow divatos nyakláncainak misztikus hatalmában, úgy határozott, nem szabad lebecsülnie semmit, ami segíthet átvészelni az estét, ami csakis nehéz lehet. Tudta, hogy nem kell Dallie-vel vacsoráznia – nem is kellett volna itt lennie, amikor megérkezik –, de látni akarta. Ilyen egyszerű volt. Hallotta, hogy Consuelo kinyitja a bejárati ajtót, s a szíve majd kiugrott a helyéről. Kényszerítette magát, hogy várjon pár percet a szobában, amíg meg nem nyugszik, de az lett a vége, hogy még idegesebb lett, így kisétált a nappaliba, hogy üdvözölje. Dallie díszcsomagolású dobozt tartott a kezében és a kandallónál állt, a fölötte függő vörös dinoszauruszt csodálva. Megfordult, mikor meghallotta Francesca közeledtét és ránézett. Francesca szemügyre vette jól szabott szürke öltönyét, kettős kézelőjű frakkingét és mélykék nyakkendőjét. Még soha nem látta öltönyben, és öntudatlanul is azt várta, hogy Dallie húzgálni kezdje a gallérját és kikösse a nyakkendőjét. Egyiket sem tette. Dallie pillantása a bársony miniszoknyára meg a zöld szaténblúzra esett, és elismerően megcsóválta a fejét. – A fenébe, Francie, te jobban festesz utcalánynak öltözve, mint bármelyik, akit ismerek. Francesca legszívesebben felnevetett volna, de sokkal meggondoltabbnak tűnt, ha visszatér a szarkazmushoz. – Ha valaha is ismét rám törne az emberi hiúság, emlékeztess, hogy töltsek öt percet a társaságodban. Dallie elvigyorodott, majd odalépett hozzá és enyhén rágógumi ízű, könnyed csókot lehelt az ajkára. Francesca nyaka libabőrös lett. Dallie egyenesen a szemébe nézett. – Te vagy a legcsinosabb nő a világon, és ezt tudod. Francesca gyorsan elhúzódott. Dallie körülnézett a nappaliban és tekintete Teddy narancssárga műbőr babzsákfoteljéről egy XVI. Lajos korabeli tükörre siklott. – Tetszik ez a hely. Igazán otthonos. Csak Könyvek

441

Luxusmucus

– Köszönöm – felelte Francesca kissé mereven, igyekezvén felfogni, hogy ismét szemtől szemben állnak, és Dallie sokkal lazább, mint ő. Mit fognak mondani egymásnak ma este? Semmi olyan mondanivalójuk nem volt, ami nem szült vitát, zavart vagy érzelmi kitörést. – Itthon van Teddy? – Dallie a bal kezéből a jobba vette át a csomagot. – A szobájában. Semmi értelme nem volt elmagyarázni, hogy Teddy dührohamot kapott, amikor megmondta neki, hogy Dallie benéz hozzájuk. – Tudsz neki szólni, hogy jöjjön ki egy percre? – Kétlem, hogy ilyen egyszerű lesz. Dallie arca elfelhősödött. – Akkor csak mutasd meg, melyik az ő szobája. Francesca egy pillanatig tétovázott, aztán bólintott és elindult a folyosón. Teddy az íróasztalánál ült és a G. I. Joe dzsipjét tologatta céltalanul előre-hátra. – Te mit akarsz itt? – kérdezte, mikor felnézett és meglátta Francesca mögött Dallie-t. – Hoztam neked egy apróságot – mondta Dallie. – Egyfajta megkésett karácsonyi ajándék. – Nem kell – vágott vissza Teddy durcásan. – Anya megvesz mindent, amire szükségem van. – Az asztal szélére tolta a dzsipet és hagyta leesni a szőnyegre. Francesca figyelmeztető pillantást vetett felé, de Teddy úgy tett, mintha nem vette volna észre. – Ebben az esetben, mi lenne, ha odaadnád az egyik barátodnak? – Dallie odament és letette a csomagot Teddy ágyára. Teddy gyanakvóan méregette. – Mi van benne? – Talán egy pár cowboycsizma. Teddy szeme felcsillant. – Cowboycsizma? Skeet küldte? Dallie megrázta a fejét. – Skeet szokott ilyeneket küldeni – jelentette ki Teddy. – Milyeneket? – kérdezte Francesca. Teddy vállat vont. – Pukipárnát meg ilyesmit. Csak Könyvek

442

Susan Elizabeth Phillips

– Milyen kedves tőle – mondta Francesca és csodálkozott, hogy Teddy soha nem említette. – Jó lett a pulóver? – kérdezte Dallie. Teddy kiegyenesedett a székében és Dallie-re bámult, tekintete megelevenedett a szemüveg mögött. Francesca kíváncsian nézett mindkettőjükre, azon tűnődve, miről beszélnek. – Jó – mondta Teddy, és a hangja olyan lágy volt, hogy alig lehetett hallani. Dallie bólintott, finoman megérintette Teddy haját, majd megfordult és elhagyta a szobát. Viszonylag csendben utaztak a taxiban, Francesca egy gyöngyökkel kirakott dzseki bársonygallérjába burkolózva, Dallie a sofőrt bámulva. Dallie elhárította az érdeklődést a Teddyvel való párbeszédre irányulóan, Francesca pedig bár ellenkezett a természetével, nem faggatózott. A taxi megállt Lutèce előtt. Francesca meglepődött, majd furamód csalódást érzett. Bár Lutèce New York egyik legjobb étterme volt, csak lebecsülni tudta Dallie-t, amiért egy ilyen nyilvánvaló húzással akarta lenyűgözni. Miért nem olyan helyre vitte, ahol otthon érezte magát, szemben egy olyannal, ami ennyire nyilvánvalóan idegen volt tőle? Dallie kinyitotta előtte az ajtót, mikor beléptek, majd elvette a kabátját és leadta a vestiaire-be. Francesca, miközben igyekezett úgy értelmezni az ét- és borlapot, hogy ne ejtsen csorbát Dallie férfiúi büszkeségén, már elképzelte, milyen kellemetlen este vár rájuk. A Lutèce háziasszonya észrevette Francescát és meleg mosollyal üdvözölte. – Mademoiselle Day, mindig öröm számunkra, ha nálunk jár. – Aztán Dallie-hez fordult. – Monsieur Beaudine, már majdnem két hónapja nem láttuk. Hiányzott. Fenntartottam a régi asztalát. Régi asztal! Francesca Dallie-re bámult, miközben a férfi és a madame tréfás beszélgetésbe elegyedtek. Már megint. Megint hagyta, hogy bedőljön annak a képnek, amit Dallie önmagáról mutatott, és elfelejtette, hogy ez a férfi az elmúlt tizenöt év legnagyobb részét Amerika legkitűnőbb country-klubjaiban töltötte. Csak Könyvek

443

Luxusmucus

– A kagyló különösen jó ma este – közölte a madame, miközben a Lutèce szűk téglafolyosóján vezette őket az előudvarba. – Majdnem minden kitűnő itt – tudatta bizalmasan Dallie, miután helyet foglaltak a fonott székekben. – De mindig meggyőződöm az angol fordításáról annak, ami gyanúsan néz ki, mielőtt megeszem. Legutóbb majdnem májat etettek velem. Francesca nevetett. – Te elképesztő vagy, Dallie, komolyan. – Miért is? – Nem sokan vannak olyanok, akik egyszerre érzik magukat otthon Lutèce-nél és egy texasi lebujban. A férfi elgondolkodva nézett rá. – Nekem úgy tűnik, te eléggé otthon érzed magad mindkettőben. A megjegyzés kissé kibillentette Francescát az egyensúlyából. Olyan sokat gondolkodott azon, mennyire különbözőek, hogy nehéz volt elfogadni, akár hasonlíthatnak is valamiben. Egy ideig az étlapról csevegtek, s Dallie tiszteletlen megfigyeléseket tett minden olyan ételre, ami túl bonyolultnak tűnt. Egész idő alatt, amíg beszélt, szinte felfalta a szemével Francescát. Francesca kezdte olyan gyönyörűnek érezni magát, mint még soha: egyfajta zsigeri szépséget, ami belülről jött. A kellemes hangulat megrémítette, és örült, hogy megjelent a pincér felvenni a rendelésüket és elterelte a figyelmét. Miután a pincér távozott, Dallie ismét végigmérte tetőtől talpig, s a mosolya ismét lehengerlő volt. – Jól éreztem magam aznap éjjel. Ó, nem, gondolta Francesca. Nem fog ilyen könnyen horogra akadni. Ennek a csalinak vonaglania kell egy kicsit. Nagyra nyílt, ártatlan szemekkel nézett Dallie-re és kinyitotta a száját, hogy megkérdezze, milyen estéről beszél, de azon kapta magát, hogy inkább elmosolyodik. – Én is jól éreztem magam. Dallie átnyúlt az asztalon és megszorította a kezét, de aztán szinte olyan gyorsan, ahogy megfogta, el is engedte. – Sajnálom, hogy úgy kiabáltam veled. Holly Grace tisztára felbőszített. Nem lett volna szabad ránk rontania. Nem a te hibád, ami történt, és nem kellett volna téged okolnom. Csak Könyvek

444

Susan Elizabeth Phillips

Francesca bólintott, nem egészen fogadta el a bocsánatkérést, de nem is utasította vissza. A beszélgetés békésebb irányba terelődött, amíg a pincér meg nem érkezett az első fogással. Miután felszolgálta, Francesca a férfi csatornával folytatott megbeszéléséről érdeklődött. Dallie körültekintően válaszolt, mely tény eléggé felcsigázta Francescát ahhoz, hogy behatóbban puhatolózzék. – Ha aláírod a szerződést, le kell mondanod a legtöbb nagy tornáról. – Kivett egy csigát egy kerámiatálból, ahol az fűszeres vajban fürdött. Dallie vállat vont. – Nemsokára úgyis kiöregszem a versenyből. Legalább addig szerződjek le, amíg jó pénzt ajánlanak. Francesca fejében átcikáztak Dallie karrierjének állomásai. Egy karikát rajzolt az asztalterítőre, majd mint egy tapasztalatlan utazó, aki óvakodva teszi be a lábát egy idegen országba, megjegyezte: – Holly Grace azt mondta, idén nem fogsz játszani a U. S. Classicon. – Talán nem. – Szerintem nem kellene visszavonulnod, amíg nem nyersz egy nagy bajnokságot. – Már mindent megnyertem, amit akartam. – Dallie ujjai, ha egy kicsit is, de elfehéredtek az üdítős poháron, amit felemelt. Aztán arról kezdett mesélni, mennyire jól kijön egymással Miss Sybil és Doralee. Mivel Francesca épp most beszélt telefonon mindkettőjükkel, sokkal inkább izgatta, miért váltott témát Dallie, mint az, hogy mire. A pincér meghozta az előételt. Dallie kagylót kért fokhagymás paradicsomos szószban, míg Francesca illatos erdei gombával és fűszeres rákhússal töltött leveles tésztát. Fogta a villáját és újra próbálkozott. – A U. S. Classic majdnem ugyanolyan rangos, mint a Masters, ugye? – Igen, azt hiszem. – Dallie beleszúrta villáját az egyik kagylóba és a sűrű szószba mártotta. – Tudod, mit mondott Skeet a minap? Azt mondta, hogy szerinte te vagy a legérdekesebb stoppos, akit valaha felszedtünk. Ez bók, különösen, hogy régen ki nem állhatott. – Nagyon hízelgő. Csak Könyvek

445

Luxusmucus

– Hosszú ideig egy félkarú vándornak tartogatta a címet, aki el tudta böfögni a Tom Dooley-t, de azt hiszem, a legutóbbi emlékezetes látogatásoddal megváltoztattad a véleményét. Persze a lehetőség mindig ott van, hogy meggondolja magát. Dallie csak fecsegett és fecsegett. Francesca mosolygott, bólogatott, várta, hogy kifogyjon a szóból, és miután lefegyverezte fesztelenségével, s fejének figyelmes oldalra biccentésével tökéletesen eloszlassa a gyanúját és elfeledtesse vele, olyan nővel ül szemben, aki azzal töltötte életének elmúlt tíz esztendejét, hogy megőrizni vágyott titkokat szedett ki emberekből, aki olyan ügyesen, olyan jámborul tudta megadni a kegyelemdöfést, hogy az áldozat gyakran mosollyal az arcán halt meg. Gyengéden lefejezett egy fehér spárgaszálat. – Miért nem várod meg a U. S. Classicot, mielőtt beülsz a közvetítőfülkébe? Bármitől félj is. Dallie felborzolta a tüskéit, mint egy sarokba szorított tarajos sül. – Félni? Mióta vagy golfszakértő, hogy tudd, mitől félhet egy profi? – Ha az ember olyan televíziós műsort vezet, mint én, egy kicsit mindenhez kell értenie – felelte Francesca kitérően. – Ha tudtam volna, hogy ez egy átkozott interjú lesz, inkább otthon maradtam volna. – De akkor elszalasztottunk volna egy ilyen kellemes estét, nemdebár? Francescának nem kellett több annál a bizonyítéknál, amit a férfi mogorva arckifejezése nyújtott, hogy teljesen, totálisan meggyőződjön róla, Skeet Cooper igazat mondott, és nemcsak a fia boldogsága múlott a golfon, hanem nagy valószínűséggel az övé is. Amit nem tudott, hogy mit kezdjen ezzel a friss információval. Elgondolkodva emelte fel a borospoharát, hogy igyon egy kortyot és témát váltson. Nem tervezte, hogy aznap este ágyba bújjon Dallie-vel, de ahogy telt-múlt az idő vacsora közben, kezdett felforrósodni köztük a levegő. A társalgás ritkult, a pillantások sóvárgóvá nyúltak. Mintha Csak Könyvek

446

Susan Elizabeth Phillips

erős gyógyszert vett volna be, és a hatása alá került volna. Mire megérkezett a kávé, már nem tudták levenni egymásról a szemüket, és hirtelen arra eszmélt, hogy Dallie ágyában fekszenek az Essex House-ban. – Ühm, olyan finom vagy – mormolta Dallie. Francesca homorított, a torka mélyéről nyögés tört fel a puszta gyönyörtől, miközben Dallie a szájával és a nyelvével szerette, annyi időt adva neki, amennyire csak szüksége volt, felfelé űzve a szenvedély hegyeire, de soha nem engedve, hogy felérjen a csúcsra. – Ó… kérlek – könyörgött Francesca. – Még nem. – Már nem bírom. – Attól tartok, muszáj, drágám. – Nem… kérlek… Francesca magához nyúlt, de Dallie elkapta a csuklóját és leszorította. – Ezt nem kellett volna, szivi. Most kezdhetem előlről. Francesca bőre nyirkos volt, ujjai merevek a férfi hajában, amikor Dallie végre megadta neki a beteljesülést, amire kétségbeesetten vágyott. – Ez aljasság volt – sóhajtotta, miután visszatért a földre. – Meg fogsz fizetni ezért a kínzásért. – Feltűnt már, hogy a klitorisz az egyetlen nemi szerv, amire nincs csúnya szó? – Dallie Francesca mellét cirógatta, még most sem sietve, noha ő maga még nem elégült ki. – Van beceneve, de igazán közönséges csúfneve, mint minden másnak, nincs. Gondold csak meg. Van a… – Talán mert a férfiak csak mostanában fedezték fel a klitoriszt – gonoszkodott Francesca. – Még nem volt rá idejük, hogy kitalálják. – Nem hiszem – felelte Dallie, megkeresve a szóban forgó testrészt. – Szerintem, mert olyan jelentéktelen szerv. – Jelentéktelen szerv! – Francescának elakadt a lélegzete, mikor a férfi ismét elkezdte elvarázsolni. – Persze – suttogta Dallie rekedten. – Mint egy apró kis szintetizátor, szemben a régi nagy Wurlitzerrel. Csak Könyvek

447

Luxusmucus

– Azt a férfisoviniszta, egoista mindenit neki… – Francesca mély, torokhangú nevetéssel a férfira gördült. – Vigyázat, miszter! Ez a kis szintetizátor elhúzza a te régi nagy Wurlitzered nótáját. A következő hónapokban Dallie mindenféle ürügyet kitalált, hogy New Yorkba jöhessen. Először reklámigazgatókkal kellett találkoznia egy golfütőmárka népszerűsítésével kapcsolatban. Aztán „úton” volt Houstonból Phoenixbe. Legutóbb vad vágyat érzett, hogy dugóban üljön és kipufogógázt szívjon. Francesca nem is emlékezett rá, mikor nevetett ennyit utoljára, mikor érezte magát ilyen pimasznak és magabiztosnak. Ha Dallie úgy akarta, ellenállhatatlan tudott lenni, és mivel Francesca régóta levetkőzte azt a szokását, hogy hazudjon magának, nem bagatellizálta el az iránta való érzéseit azzal, hogy a vágy kényelmes skatulyáját húzza rá. Bármennyire is fenyegette a potenciális veszélye annak, hogy összetörik a szíve, rájött, hogy beleszeretett. Szerette a külsejét, a nevetését, férfias, semmiből gondot nem csináló stílusát. Az akadályok ennek ellenére felhőkarcolókként magasodtak előtte, szerelme keserédes volt. Már nem idealista huszonegy éves volt, és nem hitt a tündérmesékben. Bár tudta, hogy fontos Dallienek, a férfi érzései sokkal közömbösebbnek tűntek iránta, mint az övéi. Teddy miatt tovább főtt a feje. Érezte, Dallie mennyire szeretné megnyerni magának, mégis merev és előírásos maradt a fiával – mintha félt volna önmagát adni. Kiruccanásaik túl gyakran végződtek katasztrófával, mert Teddy rosszul viselkedett, Dallie pedig megszidta. Noha Francesca nem szívesen ismerte be, néha azon kapta magát, hogy megkönnyebbül, amikor Teddynek más programja van és kettesben lehet Dallie-vel. Egyik vasárnap április végén áthívta Holly Grace-t, hogy nézzék meg az év egyik legfontosabb golfbajnokságának utolsó fordulóját. Legnagyobb örömükre Dallie csak két ütéssel maradt le az első helyezettől. Holly Grace meg volt róla győződve, hogy ha jól Csak Könyvek

448

Susan Elizabeth Phillips

hajrázik, végig fogja játszani a szezont ahelyett, hogy két hét múlva beüljön a közvetítőfülkébe a U. S. Classic szakkomentátorának. – El fogja rontani – jegyezte meg Teddy, mikor belépett a szobába és ledobta magát a földre a tévé előtt. – Mindig elrontja. – Ezúttal nem – mondta Francesca, akit bosszantott Teddy éntudom-előre viselkedése. – Most megcsinálja. – Melegen ajánlom neki, gondolta. Előző este különböző erotikus jutalmakat ígért neki a telefonban, ha Dallie ma győz. – Mióta vagy ilyen nagy golfrajongó? – kérdezte Dallie. Francescának nem állt szándékában a hosszú órákról mesélni, amiket Dallie profi karrierjének tanulmányozásával töltött, vagy azokról a hetekről, amikor előző bajnokságok videokazettáit nézte végig, hogy megpróbálja megtalálni a kulcsot Dallie Beaudine titkaihoz. – Azután lettem ilyen nagy rajongó, hogy fülig belezúgtam Seve Ballesterosba – felelte könnyedén, miközben hátradőlt ágya szaténpárnáira és a vállához szorította a kagylót. – Olyan jóképű. Mit gondolsz, össze tudnál boronálni vele? Dallie felhorkant a vonzó, fekete spanyol említésére, aki az egyik legjobb profi golfozó volt a világon. – Majd jól elboronállak én téged, ha így folytatod. Te csak felejtsd el holnap az öreg Seve-et, és tartsd a tősgyökeres amerikain a szemed. Most, miközben a tősgyökeres amerikait nézte, határozottan tetszett, amit látott. Dallie part ütött a tizennegyedik és a tizenötödik lyuknál, birdie-t a tizenhatodiknál. A ranglista változott, és Dallie egyetlen ütésre volt az elsőtől. A kamera követte, ahogy Skeettel a tizenhetedik lyukhoz mennek, majd következett egy Merrill Lynch reklám. Teddy felállt a tévé elől és eltűnt a hálószobájában. Francesca sajtot és ropogtatnivalót hozott, de túl idegesek voltak Holly Graceszel ahhoz, hogy egyenek. – Megcsinálja – mondta Holly Grace ötödjére. – Amikor tegnap este beszéltem vele, azt mondta, jó formában van. Csak Könyvek

449

Luxusmucus

– Örülök, hogy megint beszéltek egymással – jegyezte meg Francesca. – Ó, ismersz bennünket. Nem tudunk sokáig haragudni egymásra. Teddy visszatért a hálószobájából cowboycsizmájában és egy tengerészkék pulóverben, ami a csípője alá ért. – Honnan az ördögből vetted ezt a szörnyűséget? – Francesca undorodva vette szemügyre a nyáladzó motorost és a Day-Glo feliratot. – Ajándék – mormolta Teddy, visszaülve a szőnyegre. Szóval ez az a pulóver, amiről hallott. Elgondolkodva nézett a tévéképernyőre, ahol Dallie éppen elütötte a labdát a üzenhetik lyuk felé, majd vissza Teddyre. – Tetszik. Teddy feltolta a szemüveget az orrán, minden figyelmét a bajnokságra összpontosította. – Megnézheti magát. – Ne mondj ilyet! – csattant fel Francesca. Holly Grace feszülten figyelte a képernyőt. – A terepakadály mögé kell ejtenie, a pázsit bal oldalára. Onnan jól látni a zászlót. Pat Summerall, a CBS kommentátora a partneréhez, Ken Venturihoz fordult. – Mit gondolsz, Ken? Kitart még Beaudine két lyukig? – Nem tudom, Pat. Dallie remek formában van ma, de mostanra éreznie kell a ránehezedő nyomást, és soha nem játszik jól a nagy tornákon. Francesca visszatartotta a lélegzetét, mikor Dallie meglendítette az ütőjét, aztán Pat Summerall vészjóslóan megjegyezte: – Nem úgy tűnik, hogy elkapta a fonalat. – Iszonyú közel lesz a bal oldali mélytalaj – jegyezte meg Venturi. – Ó, ne – jajdult fel Francesca, ujjait szorosan összekulcsolva, miközben nézte, ahogy a labda a képernyőn szállt. – A fenébe, Dallie! – sikította Holly Grace a tévé előtt. A labda aláhullott az égből és belefúródott a pázsit melletti homokakadályba. – Mondtam, hogy el fogja szúrni – szólalt meg Teddy.

Csak Könyvek

450

Susan Elizabeth Phillips

31

D

allie-nek ragyogó kilátása nyílt a Central Parkra hotelszobájából, de ő türelmetlenül elfordult az ablaktól és járkálni kezdett fel-alá. Próbált olvasni a gépen útban a JFK felé, de rájött, hogy semmi nem köti le a figyelmét, most pedig, hogy megérkezett a szállodába, bezártsági érzés tört rá. Hagyta, hogy megint kicsússzon a kezéből egy bajnoki győzelem. Gondolni sem bírt rá, hogy Teddy és Francesca ott ültek a tévé előtt és végignézték, ahogy veszít. De nem csupán a bajnokság elvesztése izgatta. Bármenynyire is próbálta elterelni a figyelmét róla, egyre csak Holly Grace járt a fejében. Kibékültek a farmházbeli veszekedés óta, és Holly Grace többé nem említette, hogy igényt tartana csődöri szolgálataira, de kihunyt belőle a tűz, és ez egy cseppet sem tetszett Dallie-nek. Minél többet gondolkodott azon, ami Holly Grace-szel történt, annál inkább erősödött benne a vágy, hogy jól bepancsoljon egyet Gerry Jaffe arcába. Próbálta elfelejteni Holly Grace gondjait, de azóta nem hagyta nyugodni egy gondolat, amióta felszállt a gépre, s most azon kapta magát, hogy kézbe veszi a cédulát, amin Jaffe címe állt. Naomi Perlmantől szerezte alig egy órája, és azóta próbálta eldönteni, hogy Csak Könyvek

451

Luxusmucus

használja-e vagy sem. Az órájára pillantva látta, hogy már majdnem fél nyolc. Kilenckor találkozik Francie-vel, hogy együtt vacsorázzanak. Elcsigázott volt, megviselte az időkülönbség, semmi kedve nem volt az értelmes emberi lényt játszania és semmi esetre sem volt abban az állapotban, hogy megoldja Holly Grace gondjait. Mégis arra ocsúdott, hogy tengerészkék sportdzsekije zsebébe teszi Jaffe címét és lefelé tart az előcsarnokba, hogy taxit fogjon. Jaffe az ENSZ-épülettől nem messze lakott egy apartmanházban. Dallie kifizette a sofőrt és épp elindult a bejárat felé, amikor Gerry kilépett az ajtón. A férfi azonnal észrevette és az arcára kiülő kifejezésből Dallie látta, hogy kellemesebb meglepetések is érték már az életben. Mindazonáltal sikerült udvariasan bólintania. – Helló, Beaudine. – Csak nem Oroszország nagy barátja? – mondta Dallie. Gerry leeresztette kézfogásra nyújtott kezét. – Ez már kezd unalmassá válni. – Igazi marha vagy, ugye tudod, Jaffe? – vágott a közepébe Dallie, semmi értelmét nem látva udvariassági köröknek. Gerrynek is megvolt a maga lobbanékony természete, de most hátat fordított Dallie-nek és elindult az utcán. Dallie-nek azonban esze ágában sem volt hagyni, hogy ilyen könnyen megússza, amikor Holly Grace boldogsága volt a tét. Holly Grace akarta valamiért ezt a fickót, ő pedig talán megadhatja neki az esélyt, hogy megkapja. Megiramodott és hamarosan Gerry mellé szegődött. Sötét volt, alig jártak az utcán. Szemeteskukák övezték a járdaszegélyt. Elhaladtak egy pékség és egy ékszerbolt lerácsozott kirakata előtt. Gerry megszaporázta lépteit. – Miért nem mész a golflabdáidhoz? – Ami azt illeti, éppen hozzád igyekeztem, hogy egy kicsit elbeszélgessünk, mielőtt találkozom Holly Grace-szel. – Hazudott. Nem állt szándékában Holly Grace-szel találkozni aznap este. – Átadjam az üdvözletedet? Gerry megtorpant. Ráesett egy utcai lámpa fénye. – Tartsd távol magad Holly Grace-től! Csak Könyvek

452

Susan Elizabeth Phillips

Dallie-ben még elevenen élt a tegnapi vereség, és nem volt köntörfalazós kedvében, ezért gyorsan a tárgyra tért. – Az nehéz lesz. Kissé lehetetlen jól teherbe ejteni egy nőt úgy, hogy nem fekszel rajta. Gerry tekintete elsötétült. Előrelendült és megragadta Dallie kabátjának hajtókáját. – Azonnal mondd meg, mi a fenéről beszélsz! – Eltökélte, hogy gyereke lesz, ez minden – felelte Dallie, kísérletet sem téve, hogy kiszabaduljon –, és csak az egyikünk elég tökös a feladathoz. Gerry olajbarna bőre elsápadt, miközben elengedte Dallie kabátját. – Te rohadt kurafi! Dallie válasza fenyegető volt. – A kúrás az, amiben igazán jó vagyok, Jaffe. Gerry két évtizedes elkötelezett erőszakellenességnek vetett véget azzal, hogy hátrahúzta az öklét és Dallie mellkasába vágott. Nem volt jó verekedő, és Dallie látta az ütés szándékát, de úgy döntött, hadd legyen Jaffe-nek egyszer karácsony, mert nagyon jól tudta, hogy több lehetőséget nem ad neki. Kiegyenesedett és megindult Gerry felé. Ha akarja, Holly Grace megkaphatja ezt a gazembert, de előbb átszabja az arcát. Gerry leeresztett karral állt, mellkasa zihált és nézte, ahogy Dallie támadásba lendül. Amikor Dallie ökle állón találta, átrepült a járdán, nekiesett a szemeteskukáknak, amik csörömpölve kiborultak a járdára. Egy férfi és egy nő, akik az utcában közeledtek, észrevették a verekedést és gyorsan sarkon fordultak. Gerry lassan felállt, felemelte a keze fejét, hogy letörölje az ajkából szivárgó vért. Aztán megfordult és elsétált. – Harcolj, te gazember! – kiáltotta utána Dallie. – Nem harcolok – vágott vissza Gerry. – Mi az, nem vagy igazi amerikai? Gyere és harcolj. Kell egy pofon? Ingyen van. Gerry ment tovább. Csak Könyvek

453

Luxusmucus

– Eleve nem kellett volna, hogy megüsselek, és másodjára sem fogom megtenni. Dallie gyorsan átszelte a köztük lévő távolságot és maga felé pördítette Gerryt a vállánál fogva. – Az isten szerelmére, épp most mondtam, hogy felcsinálom Holly Grace-t! Gerry ökölbe szorította a kezét, de nem moccant. Dallie megragadta bomberdzsekijének elejét és egy lámpaoszlopnak nyomta. – Mi a fene van veled? Én egy hadsereggel megküzdöttem volna azért a nőért. Te egy emberrel sem tudsz? Gerry megvetően nézett rá. – Számodra ez az egyetlen elintézési mód? Az ökölharc? – Én legalább megpróbálom megoldani a problémáimat. De te mást sem csinálsz, csak megkeseríted az életét. – Szart se értesz az egészből, Beaudine. Heteken át próbáltam vele beszélni, de látni se akar. Legutóbb, amikor sikerült átverekednem magam a biztonsági őrökön a stúdiónál, kihívta a zsarukat. – Valóban? – mosolygott Dallie gúnyosan és lassan elengedte Gerry kabátját. – Tudod mit? Nem kedvellek, Jaffe. Nem kedvelem azokat, akiknek mindenre van válaszuk. De legfőképpen nem kedvelem az öntelt szamaritánusokat, akik a föld megmentéséről prédikálnak, de kicsesznek azokkal, akik törődnek velük. Gerry erősebben zihált, mint Dallie, és alig tudott beszélni. – Neked ehhez semmi közöd. – Aki Holly Grace életébe belecsöppen, előbb-utóbb találkozik velem. Gyereket akar, és valami oknál fogva, amit kutya legyek, ha értek, téged is. Gerry visszadőlt a lámpaoszlopnak. Egy pillanatra leejtette a fejét, aztán ismét felemelte, szeme sötét volt a kíntól. – Mondd meg, miért olyan átkozottul nagy bűn, ha valaki nem akar gyereket nemzeni erre a világra! Miért kell Holly Grace-nek ilyen csökönyösnek lennie? Miért nem lehetünk csak mi ketten? Gerry nyilvánvaló fájdalma megérintette Dallie-t, de minden tőle telhetőt megtett, hogy figyelmen kívül hagyja. – Gyereket akar, ez minden. Csak Könyvek

454

Susan Elizabeth Phillips

– Én lennék a legrosszabb apa a földön. Semmit nem tudok az apaságról. Dallie nevetése lágy és keserű volt. – Azt hiszed, tud bármelyikünk is? – Figyelj, Beaudine. Elegem van, hogy mindenki ezzel nyaggat. Először Holly Grace, aztán a húgom, majd Francesca. Most te is beálltál a sorba. Nos, nem a te dolgod, megértetted? Ez csak rám és Holly Grace-re tartozik. – Válaszolj egy kérdésre, Jaffe! – mondta Dallie lassan. – Hogy fogod leélni a hátralévő életedet azzal a tudattal, hogy elszalasztottad a legjobb dolgot, ami történhetett volna veled? – Azt hiszed, nem próbáltam meg beszélni vele? – kiáltotta Jaffe. – Szóba sem áll velem, te őrült! El se jutok hozzá. – Talán nem igyekszel eléggé. Gerry összehúzta a szemét, a fogát csikorgatta. – Csak hagyj békén! És tartsd magad távol Holly Grace-től. Ti ketten már csak történelem vagytok, és ha csak megfordul a fejedben, hogy hozzányúlj, elkaplak, világos? – Reszketek, mint a nyárfalevél – felelte Dallie tudatos szemtelenséggel. Gerry egyenesen a szemébe nézett és olyan fenyegető volt az arca, hogy Dallie egy pillanatra kelletlen tisztelet érzett iránta. – Ne becsülj alá, Beaudine! – mondta Gerry, a hangja kemény és érzéketlen volt. Hosszú pillanatokig rezzenéstelenül állta Dallie tekintetét, aztán elsétált. Dallie állt és nézte egy ideig; aztán elindult az ellenkező irányba. Mikor lelépett a járdáról, hogy leintsen egy taxit, bágyadt, elégedett mosoly jelent meg a szája sarkában. Francesca beleegyezett, hogy találkozzon Dallie-vel kilenckor egy közeli étteremben, amit mindketten szeretettek délnyugati ételei miatt. Fekete kasmírpólót és zebramintás nadrágot vett fel. Ösztönösen cselekedve egy vadul asszimetrikus ezüst fülbevalót illesztett a fülébe, boszorkányos örömet találva abban, hogy valami Csak Könyvek

455

Luxusmucus

botrányos viselettel ingerelheti Dallie-t. Egy hete, hogy nem találkoztak, és ünnepi hangulatban volt. Az ügynöke közel három hónapos nehéz tárgyalássorozaton volt túl, a csatorna végre beadta a derekát. Júniustól a Francesca Today havonta jelentkező különkiadás lesz. Amikor megérkezett az étterembe, látta, hogy Dallie hátul ül, elrejtőzve a tömeg elöl egy magas falú bokszban. A férfi észrevette, felállt és a pillanat egy tört részére egy kölyökkutya vigyora ragyogott fel az arcán, mely kifejezés sokkal jobban illett egy tinédzserhez, mint egy meglett férfihoz. Francesca szíve válaszképpen eszelősen kezdett kalapálni. – Helló, szivi. – Helló, Dallie. Francesca nagy feltűnést keltett, mikor átvágott az éttermen, így csak futó csókot adott a férfinak, mikor odaért. Mihelyt azonban leült, Dallie áthajolt az asztalon és alapos munkát végzett. – A fenébe, Francie, örülök, hogy látlak. – Én is. – Francesca ismét megcsókolta, behunyta a szemét és élvezte a mámorító érzést, hogy mellette lehet. – Honnan van ez a fülbevaló? A barkácsboltból? – Nem fülbevaló – torkolta le Francesca gőgösen, visszaülve a bokszba. – A művész szerint, aki készítette, képzelt félelmeink kötetlen formájú megnyilatkoztatása. – Viccelsz? Remélem, kiűzted belőle az ördögöt, mielőtt felvetted. Francesca mosolygott, Dallie pedig szinte felfalta szemével az arcát, a haját, mellének alakját a kasmírpóló alatt. Francesca bőre kigyúlt. Zavartan simította hátra haját az arcából. Fülbevalói csilingeltek. Dallie görbe mosolyt vetett rá, mintha minden erotikus képet látott volna, ami átvillant Francesca agyán. Aztán hátradőlt a székében, tengerészkék sportzakója szétnyílt az ingén. Francesca a mosoly dacára is fáradtnak és zaklatottnak látta. Úgy döntött, vár még a szerződésével kapcsolatos jó hír közlésével addig, amíg ki nem deríti, mi bántja a férfit. – Látta tegnap Teddy a bajnokságot? – kérdezte Dallie. Csak Könyvek

456

Susan Elizabeth Phillips

– Igen. – Mit szólt? – Nem sokat. De a cowboycsizma volt rajta, amit tőled kapott, és az az elképesztően csúnya pulóver, amit nem tudom, hogy vehettél meg. Dallie nevetett. – Fogadni mernék, hogy imádja. – Amikor tegnap lefektettem, az volt rajta a pizsamanadrágjával. Dallie ismét mosolygott. Megjelent a pincér és ők a falitáblát kezdték tanulmányozni, amin az aznapi specialitások álltak. Dallie chilis-fűszeres csirkét választott grillezett babbal. Francesca nem volt éhes, amikor megérkeztek, de az étteremben áradó ínycsiklandó illatok meghozták az étvágyát, és kért egy grillezett rákot kis salátával. Dallie a sószórót babrálta, már nem tűnt olyan lazának. – Tegnap rosszul helyezték el a zászlórudat a greenen, különben jobbat ütöttem volna. Megtévesztett. Ráadásul a közönség is zajongott. Egy tökkelütött épp akkor kattintotta el a fényképezőgépét, amikor a legmagasabb volt a hátralendítésem. A fenébe, gyűlölöm az ilyet. Francesca meglepődött, hogy Dallie szükségét érezte a magyarázkodásnak, de mostanra már túl jól ismerte profi karrierjét ahhoz, hogy egyetlen ürügyet is elhiggyen. Egy ideig Teddyről csevegtek, aztán a férfi megkérte, hogy szánjon rá egy kis időt a héten. – A városban leszek. Meg akarják tanítani, hol találom meg a piros fényt a kamerán. Francesca éles tekintetet vetett rá, jókedve elpárolgott. – Elvállalod a kommentátori állást, amit felajánlottak? Dallie nem nézett a szemébe. – A vérszívóm holnap hozza a szerződést aláírni. Megérkezett az ennivalójuk, de Francescának elment az étvágya. Amit Dallie tenni készült, az nagy hiba volt – fel sem ismerte, mekkora. Volt Dallie-ben valami levertség, és Francesca gyűlölte, hogy nem néz rá. Egy rákot piszkált a villájával, aztán nem tudta tovább türtőztetni magát. – Dallie, legalább fejezd be a szezont. Nem Csak Könyvek

457

Luxusmucus

tartom jó ötletnek, hogy abbahagyod csupán egy héttel a Classic előtt. Látta Dallie-n, hogy feszült, abból, ahogy összeszorította az állát és egy pontra szegezte a tekintetét a feje fölött. – Előbb-utóbb szögre kell akasztanom az ütőmet. Most vagy máskor, egyre megy. – A televíziós közvetítés remek karrier lesz majd egyszer a számodra, de még csak harminchét vagy. Nagyon sok golfozó nyer nagy tornákat a te korodban vagy idősebben. Lásd Jack Nicklaust tavaly a Mastersen. Dallie összehúzta a szemét és végre ránézett. – Tudod mit, Francie. Sokkal jobban kedveltelek addig, amíg nem voltál ilyen átkozottul nagy golfszakértő. Eszedbe jutott már, mennyire elegem van, hogy mások mondják meg, hogy játsszam? Nincs szükségem egy újabb kibicre. Az óvatosság arra intette Francescát, hogy itt az ideje visszavonulót fújni, de képtelen volt rá, mert úgy érezte, hogy valami fontos forog kockán. A borospohara szárával játszott, aztán egyenesen a férfi ellenséges tekintetébe nézett. – Én a te helyedben előbb megnyerném a Classicot, mielőtt visszavonulok. – Megnyernéd, valóban? – Egy izom rángatózott Dallie állán. – Megnyerném. – Francesca alig hallható suttogássá halkította a hangját, és állta a férfi pillantását. – Megnyerném azt a tornát, csak hogy tudjam, képes vagyok rá. Dallie orrlyukai füstöt okádtak. – Mivel azt sem tudod, mi a különbség az egyes vas és az egyes faütő között, érdeklődéssel figyelném, hogyan csinálnád. – Nem rólam beszélünk. Hanem rólad. – Néha te vagy a legtudatlanabb nő, Francesca, akivel egész életemben találkoztam. – Dallie ledobta a villáját, ránézett, és vékony, éles zárójelek jelentek meg a szája körül. – Csak hogy tudd, a Classic az év legnehezebb tornája. A pálya gyilkos. Ha nem a megfelelő helyre ütsz a greenen, birdie-ről bogey-ra csúszol le, mielőtt észbe kapnál. Van fogalmad róla, ki játszik az idén a Classicon? A világ legjobb golfozói. Greg Norman. Úgy hívják, Csak Könyvek

458

Susan Elizabeth Phillips

Nagy Fehér Cápa, és nem csak a fehér haja miatt, hanem mert szereti a vér ízét. Ben Crenshaw, jobban gurít, mint bárki más. Fuzzy Zoeller. Az öreg Fuzzy viccel és úgy viselkedik, mintha vasárnapi sétát tenne egy erdőben, de egész idő alatt azon töri a fejét, milyen mélyre ássa az átkozott sírodat. Seve Ballesteros barátod is ott lesz, spanyolul dörmögve a bajsza alatt és átgázolva mindenkin, aki az útjába áll. Megérkeztünk Jack Nicklaushoz. Bár negyvenhét, képes mindannyiunkat kiütni a nyeregből. Nicklaus nem is ember, Francie. – És ott van Dallas Beaudine – mondta Francesca halkan. – Dallas Beaudine, aki a legjobb kezdőjátékosa a tornáknak, de a végére mindig szétesik. Miért, Dallie? Nem akarod eléggé? Valami elpattant Dallie-ben. Felkapta a szalvétát az öléből és az asztalra vágta. – Tűnjünk el innen. Már nem vagyok éhes. Francesca nem moccant. Karba tette a kezét, felemelte az állát és némán provokálta a férfit, hogy merjen csak erőszakot alkalmazni. Egyszer s mindenkorra tisztázni akarta a dolgot – mégha ez azzal jár is, hogy elveszíti. – Nem megyek sehová. Dallie Beaudine pontosan ebben a minutumban értette meg, amit akkor még csak halványan sejtett, amikor a négykarátos gyémántfülbevalókat a kavicsbánya mélyére látta repülni. Végre felfogta, mekkora akaraterővel rendelkezik Francesca. Immár hónapok óta nem volt hajlandó tudomást venni a zöld macskaszemben ülő mély értelemről, a pimasz mosoly mögött megbúvó acélos eltökéltségről, a vasakaratról a szívében annak a nőnek, aki olyan abszurd szerelésben ült előtte, mint egy léha fruska. Hagyta magát megfeledkezni arról, hogy Francesca üres kézzel jött ebbe az országba – sőt üres fejjel –, de képes volt szembenézni minden gyengeségével és legyőzni azokat. Hagyta magát megfeledkezni arról, hogy győztest faragott magából, míg ő még mindig csak versenyzett. Látta, hogy Francescának esze ágában sincs elhagyni az éttermet, és megingott akarata puszta erejétől. Egy pillanatra pánikba esett, ismét gyermeknek érezte magát, mintha Jaycee ökle közelített volna Csak Könyvek

459

Luxusmucus

újfent az arcához. A Medve lehelete a tarkóját borzolta. Vigyázz, Beaudine. Most elkap. Így az egyetlen dolgot tette, amit tehetett – az egyetlent, amiről úgy gondolta, hogy elterelheti vele ennek a csökönyös, parancsolgató asszonynak a figyelmét, aki mindjárt miszlikbe aprítja. – Esküszöm, Francie, olyan lehangoló vagy, hogy azon gondolkodom, változtatok a ma esti terveimen. – Alattomban visszacsúsztatta a szalvétát az ölébe. – Ó! Milyen terveid voltak? – Majdnem meggondoltam magam, annyit szekálsz, de… üsse kő… azt hiszem, mégis megkérem a kezed. – Megkéred a kezem? – Francesca álla leesett a döbbenettől. – Miért ne? Legalábbis pár perccel ezelőttig úgy gondoltam, amíg nem kezdtél nyaggatni. Francesca hátradőlt a bokszban és az a szörnyű érzése támadt, hogy megszakad a szíve. – Egy házassági ajánlatot nem lehet csak úgy odavágni – mondta remegve. – És egy kilencéves kisfiún kívül semmi közös nincs bennünk. – Nos, ebben már nem vagyok olyan biztos. – Dallie a zakója zsebébe nyúlt és elővett egy kis ékszerdobozt. Francesca felé nyújtotta és hüvelykujjával felpöcintette a fedelet, kivételes gyémánt szolitert tárva fel. – Együtt jártam középiskolába a fickóval, akitől vettem, de azt hiszem, úgy tisztességes, ha elmondom, hogy egy időre Texas államban marasztalták, miután besétált egy Piggly Wiggly áruházba egy olcsó pisztollyal a kezében. De azt mondta, megtalálta Jézust a börtönben, ezért nem hiszem, hogy a gyűrű lopott lenne. Persze soha nem lehet tudni. Francesca, aki már felismerte Tiffany jellegzetes égszínkék csomagolását, alig figyelt arra, amit a férfi mond. Miért nem beszél Dallie a szerelemről? Miért így csinálja? – Nem fogadhatom el a gyűrűt, Dallie. El sem hiszem, hogy felajánlottad. Mivel nem tudta, hogy mondja ki, amit gondol, az akadályokat sorolta. – Hol laknánk? Én New Yorkban dolgozom, te a Csak Könyvek

460

Susan Elizabeth Phillips

nagyvilágban. Miről beszélgetnénk, ha kijönnénk a hálószobából? Csak mert van ez a… ez a vágy közöttünk, még nem biztos, hogy tudunk egy fedél alatt élni. – Jézusom, Francie, te mindent túlbonyolítasz. Holly Grace-szel tizenöt évig voltunk házasok, és csak az elején éltünk egy fedél alatt. Düh kezdte ködbe borítani Francesca agyát. – Ezt akarod? Még egy olyan házasságot, mint amilyen Holly Grace-szel volt? Te mész a magad dolgára, én megyek a magam dolgára, de pár havonta találkozunk, hogy megnézzünk néhány meccset, és köpködőversenyt rendezzünk. Nem leszek a haverod, Dallas Beaudine. – Francie, soha az életben nem rendeztünk köpködőversenyt Holly Grace-szel, és nem kerülhette el a figyelmedet, hogy a fiunk gyakorlatilag zabigyerek. – Akár csak az apja – sziszegte Francesca. Dallie szemrebbenés nélkül becsukta a Tiffany-dobozt és visszatette a zsebébe. – Rendben. Nem kell összeházasodnunk. Csak egy ajánlat volt. Francesca rámeredt. Teltek a másodpercek. Dallie egy villányi csirkét emelt a szájához és lassan rágni kezdte. – Ennyi? – kérdezte Francesca. – Nem kényszeríthetlek. A düh és a fájdalom olyan magasra tört fel Francescában, hogy azt hitte, megfullad. – Akkor ennyi. Nemet mondtam, fogod a játékaidat és hazamész? Dallie ivott egy korty üdítőt, szemének színe éppolyan volt, mint az ezüst fülbevalóé Francesca fülében. – Mit csináljak? A pincérek kidobnának, ha térdre borulnék. Azzal, hogy Dallie kigúnyolta, ami olyan fontos volt neki, mintha kést forgatott volna meg benne. – Te semmiért sem tudsz küzdeni, amit el akarsz érni? – suttogta szenvedélyesen. A csend, ami a férfira telepedett, olyan síri volt, hogy Francesca tudta, az elevenére tapintott. Hirtelen, mintha lehullt volna a szeméről a hályog. Ez az. Erre próbált meg Skeet utalni. Csak Könyvek

461

Luxusmucus

– Ki mondta, hogy akarlak? Te mindent túl komolyan veszel, Francie. Dallie hazudott Francescának, hazudott magának. Francesca éppúgy érezte, mire vágyik a férfi, mint azt, hogy mire vágyik ő. Dallie akarta, de nem tudta, hogyan szerezze meg, és ami még fontosabb, meg sem próbálta. Mit vártam, kérdezte magától keserűen, egy olyan embertől, aki a legjobban kezdett a bajnokság fordulójában, de mindig elbukott a végén? – Hagytál helyet a desszertnek, Francie? Van egy csokis sütijük. Ha engem kérdezel, elkelne a tetejére egy kis tejszínhab, de egész jó. Francesca olyan megvetést érzett iránta, mely határos volt a gyűlölettel. A szerelme nyomasztó teherré vált, túl nehézzé, hogy cipelje. Átnyúlt az asztalon, megragadta a férfi csuklóját és addig szorította, amíg a körmei Dallie bőrébe nem vájtak és meg nem érttette vele, hogy minden szóra figyeljen, amit mond. Halkan és komolyan beszélt, mint egy harcos. – Annyira félsz a kudarctól, hogy egyetlen dologért sem vagy képes küzdeni, amit akarsz? Se egy versenyért? Se egy fiúért? Se értem? Ez az, ami visszatartott egész idő alatt? Annyira félsz a vereségtől, hogy meg sem próbálsz nyerni? – Nem tudom, miről beszélsz. – Dallie megpróbálta elhúzni a kezét, de Francesca olyan erővel szorította, hogy nem tudta volna megtenni anélkül, hogy feltűnést ne keltsenek. – Még a startgép mellől sem mozdulsz el, ugye, Dallie? Az oldalvonal mellett ténferegsz. Addig vagy hajlandó játszani a játékot, amíg nem kell nagyon megizzadnod, és amíg annyi szellemeskedést köphetsz be, hogy mindenki megértse, téged nem izgat ez az egész. – Ez a legostobább… – Pedig nagyon is izgat, ugye? Annyira győzni akarsz, hogy érzed az ízét. A fiadat is akarod, de visszafogod magad, hátha Teddynek nem kellesz. Az én csodálatos fiamnak, akinek ami a szívén, az a száján, és bármit megadna érte, hogy legyen egy olyan apja, aki tiszteli.

Csak Könyvek

462

Susan Elizabeth Phillips

Dallie arca elsápadt, bőre Francesca szorításában nyirkossá vált. – Én tisztelem – mondta élesen. – Amíg élek nem felejtem el azt a napot, amikor rám támadt, mert azt hitte, bántani akarlak… – Siránkozol, Dallie, de olyan stílusosan teszed, hogy mindenki rád hagyja. – Francesca elengedte a kezét, de Dallie-t nem engedte ki a markából. – Ám kopik a varázs. Kezdesz túl öreg lenni ahhoz, hogy a jóképűségeddel és vonzerőddel elérj mindent. – Mi a francot tudsz te erről? – A férfi hangja halk volt, kissé rekedt. – Mindent, mert ugyanezekkel a hendikepekkel indultam. De felnőttem, és addig rúgdostam fenéken az életemet, amíg azt nem kaptam, amit akartam. – Neked talán könnyebb volt – vágott vissza Dallie. – Volt pár mankód. Én tizenöt éves korom óta a magam lábán állok. Amíg te a Hyde Parkban sétáltál a dadusoddal, én az öregem ökle elől próbáltam kitérni. Tudod, mit csinált velem kiskoromban, amikor részeg volt? Fejjel lefelé fordított és belelógatta a fejem a vécébe. Francesca arca a pillanatnyi együttérzéstől sem lágyult el. – Szar ügy. Látta, hogy Dallie-t dühítette a ridegsége, de nem enyhült meg. Ha sajnálja, azzal nem segít rajta. Az ember egy bizonyos ponton vagy ledobja gyermekkorának sebeit vagy nyomorékként éli le az életét. – Ha te így akarsz játszani, a te választásod, de velem nem csinálhatod, mert én felveszem a kesztyűt. – Felállt a bokszban és lenézett a férfira, hangja jeges volt a megvetéstől. – Úgy döntöttem, hozzád megyek. – Felejtsd el – felelte Dallie, hidegen a dühtől. – Nem kellesz. Akkor sem kellenél, ha te lennél a földön az egyetlen nő. – Ó, dehogynem kellek neked. És nem csak Teddy miatt. Ijesztő, hogy mennyire akarsz. De félsz harcolni. Félsz bármit kockáztatni, nehogy a fejed ismét a vécébe kerüljön. – Kissé előrehajolt, egyik kezével az asztalra támaszkodott. – Úgy döntöttem, hogy hozzád megyek, Dallie. – Hosszú, hűvös, méricskélő pillantást vetett rá. – Hozzád megyek, aznap, amikor megnyered a United States Classicot. Csak Könyvek

463

Luxusmucus

– Ez a legnagyobb ostobaság… – De meg kell nyerned, te gazember – sziszegte Francesca. – Nem lehetsz harmadik, nem lehetsz második, csak első. Dallie megvető, reszkető nevetést hallatott. – Te megőrültél. – Tudni akarom, milyen fából faragtak – mondta Francesca keményen. – Tudni akarom, hogy elég jó vagy-e nekem, elég jó vagy-e Teddynek. Már régóta nem elégszem meg a másodrangúval, és most sem fogok. – Sokat képzelsz magadról. Francesca egyenesen a férfi mellkasához vágta a szalvétáját. – Naná. Ha engem akarsz, ki kell érdemelned. És nem adom olcsón magam. – Francie… – Leteszed az elsőnek járó trófeát a lábam elé, te rohadt szemét, vagy többé nem kell találkoznod velem. Francesca fogta a táskáját, elviharzott a döbbent vacsorázók mellett, és kirontott az ajtón. Az éjszaka lehűlt, de benne úgy forrongott a düh, hogy nem fázott. Ment a járdán, hajtotta a düh, a fájdalom és a félelem. A szeme szúrt, és nem tudott olyan gyorsan pislogni, hogy visszatartsa őket. Két csillogó csepp gyöngyözött a vízálló szempillafestéken, mely az alsó szempilláit fedte. Hogy szerethetett bele? Hogy engedhette, hogy ilyen képtelen dolog megtörténjen? Vacogni kezdett a foga. Majd tizenegy éven át erős vonzalomnál többet nem érzett férfi iránt, árnyékszerelmeket, amik szinte ugyanolyan gyorsan elhamvadtak, ahogy fellángoltak. De most, amikor az élete révbe ért, újra hagyta, hogy egy másodrangú profi golfozó összetörje a szívét. A következő héten az az érzés munkált benne, hogy valami csodálatos és derűs dolog csúszott ki örökre a kezéből. Mit tett? Miért provokálta Dallie-t ilyen kegyetlenül? Nem jobb ma egy tyúk, mint holnap egy túzok? De tudta, hogy nem éri be félmegoldással, és azt sem akarta, hogy Teddy így éljen. Dallie-nek el kell kezdenie kockáztatni, különben hasznavehetetlen lesz a számukra, lidércfény, Csak Könyvek

464

Susan Elizabeth Phillips

akire egyikük sem számíthat. Minden lélegzetvétellel gyászolta elveszett szerelmét, magát a szerelem elvesztését. A következő hétfőn, miközben egy pohár narancslét töltött Teddynek iskolába indulás előtt, vigasztalást keresett a gondolatban, hogy Dallie ugyanolyan nyomorultul érzi magát, mint ő. De nehezen tudta elképzelni, hogy az, aki ilyen gondosan védi az érzelmeit, képes lenne ilyen mély érzésekre. Teddy megitta a gyümölcslevet, majd beletette a hátizsákjába az olvasókönyvét. – Elfelejtettem szólni. Tegnap este hívott Holly Grace és közölte, hogy Dallie holnap játszik a U. S. Classicon. Francesca felkapta a fejét, éppen magának is narancslevet töltött. – Biztos vagy benne? – Ezt mondta. De nem értem, mi ez nagy felhajtás. Úgyis el fogja veszteni. És anya, ha kapsz egy levelet Miss Pearsontől, ügyet se vess rá. A narancslével teli kancsó megállt a levegőben Francesca pohara fölött. Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy erőnek erejével elhessegesse gondolatait Dallie-ről és arra koncentráljon, amit Teddy mondani akar. – Miféle levél? Teddy behúzta a cipzárt a hátizsákján, céltudatos összpontosítással dolgozott, hogy ne kelljen felnéznie az anyjára. – Lehet, hogy kapsz egy levelet, hogy nem a képességeimnek megfelelően tanulok… – Teddy! – …de ne aggódj. A társadalomtudományi házi feladat beadási határideje a jövő héten jár le, és olyan elképesztőt találtam ki, hogy Miss Pearson egymillió csillagos ötöst fog adni és könyörög, hogy maradjak az osztályban. Gerry azt mondta… – Ó, Teddy. Ezt meg kell beszélnünk. Teddy megragadta a hátizsákját. – Mennem kell, különben elkések. Kirohant a konyhából és bevágta a bejárati ajtót, mielőtt Francesca megállíthatta volna. Francesca szeretett volna visszafeküdni az ágyba és a fejére húzni a takarót, hogy Csak Könyvek

465

Luxusmucus

gondolkodhasson, de egy óra múlva találkozója volt. Pillanatnyilag semmit sem tehetett Teddy ügyében, de ha siet, beugorhat egy kis időre a stúdióba, ahol a Kínai csikót forgatták, hogy megbizonyosodjék róla, Teddy jól értette Holly Grace üzeneteit. Dallie tényleg játszik a Classicon? Valóban megérintették a szavai? Holly Grace a nap első jelenetét már leforgatta, amikor Francesca odaért. Egy gondosan elhelyezett szakadáson kívül a ruhája elején, amin át kilátszott bal melle jó része, álhorzsolás húzódott a homlokán. – Kemény nap? – kérdezte Francesca odalépve hozzá. Holly Grace felnézett a forgatókönyvből, amit tanulmányozott. – Megtámadott ez a tébolyult kurva, akiről kiderült, hogy egy pszichopata transzvesztita. Két golyót eresztettem egyenesen a szilikonimplantátumába. Francesca alig hallotta. – Holly Grace, igaz, hogy Dallie játszik a Classicon? – Ő mondta, és pillanatnyilag nem örülök neked. – Holly Grace ledobta a forgatókönyvet egy székre. – Dallie nem közölte a részleteket, de összeraktam, hogy kiadtad az útját. – Így is lehet mondani – fogalmazott Francesca óvatosan. Rosszalló kifejezés suhant át Holly Grace arcán. – Rossz az időzítés, tudod. Nehéz lett volna megvárni a Classic végét, mielőtt útilaput kötsz a talpára? Ha akartál volna, sem tudtál volna jobban kibabrálni vele. Francesca magyarázkodni kezdett, de aztán sokkhatásként érte a felismerés, hogy jobban ismeri Dallie-t, mint Holly Grace. A gondolat olyan megrázkódtató volt, olyan új, hogy alig tudta felfogni. Tett néhány diplomatikus megjegyzést, tudván, hogy ha megpróbálná megmagyarázni, Holly Grace nem értené meg. Aztán jelentőségteljesen az órájára nézett és elrohant. Miközben elhagyta a stúdiót, zűrzavaros gondolatok jártak a fejében. Holly Grace volt Dallie legjobb barátja, az első szerelme, a lelki társa, de ők ketten annyira hasonlítottak egymásra, hogy nem látták a másik hibáit. Valahányszor Dallie elvesztett egy bajnokságot, Holly Grace mentegette, együtt érzett vele és nagy általánosságban Csak Könyvek

466

Susan Elizabeth Phillips

úgy bánt vele, mint egy gyerekkel. Bármennyire is ismerte, nem tudta, hogy a kudarctól való félelme mennyire visszaveti a játékát. És ha ezt nem tudta, azt sem értené meg soha, hogy ugyanez a félelem teszi tönkre az életét is.

Csak Könyvek

467

Luxusmucus

32

A

United States Classic 1935-ös első megrendezése óta az „ötödik legrangosabb” bajnoksággá nőtte ki magát – a Masters, a British Open, a PGA és a U. S. Open mellett. A pálya, amin a Classicot játszották, legendássá vált, olyan hellyé, amit együtt emlegettek az augustai Cypress Pointtal és Merionnal. A golfozók Ótestamentumnak hívták, okkal. A legszebb pálya volt délen, tele fenyőkkel és ősi magnóliafákkal. A tökéletesen manikűrözött greenek és a porfinomságú osztrigafehér homokgödrök háttérfüggönyéül szolgáló tölgyeket szakállvirágok borították. Amikor az idő tiszta volt és melegen sütött a nap, a fairway olyan fényesen ragyogott, hogy az már mennyeinek tűnt. A pálya természetes szépsége azonban részben a csalókaságából fakadt. Míg a szívet melengette, el is tudta altatni az érzékeket, olyannyira, hogy a kábult játékos nem is jött rá, csak amikor már túl késő volt, hogy az Ótestamentum nem bocsát meg semmilyen hibát. A golfozók a fogukat vicsorgatták mérgükben, elátkozták és esküdöztek, hogy soha többet nem játszanak itt, de a legjobbak mindig visszatértek, mert az a heroikus tizennyolc lyuk olyasmivel szolgált, amivel maga az élet sem tudott. A tökéletes igazsággal. A jó Csak Könyvek

468

Susan Elizabeth Phillips

ütés mindig elnyerte jutalmát, a rossz gyors, szörnyű büntetéssel járt. Az a tizennyolc lyuk nem nyújtott második esélyt, időt a versenybíróság megfőzésére, lehetőséget kifogásemelésre. Az Ótestamentum leigázta a gyengét, míg az erőset dicsőséggel és örök tisztelettel ajándékozta meg. Vagy legalábbis másnapig. Dallie gyűlölte a Classicot. Mielőtt felhagyott volna az ivással és nem javult a játéka, nem is mindig kvalifikálta magát. Az utóbbi pár évben azonban elég jól játszott ahhoz, hogy beadja a jelentkezési lapot. Az idő nagy részében azt kívánta, bárcsak otthon maradt volna. Az Ótestamentum az a pálya volt, ami tökéletességet kívánt, és Dallie nagyon jól tudta, hogy ő túl tökéletlen ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Azt mondta magának, hogy a Classic ugyanolyan bajnokság, mint a többi, de amikor ez a pálya legyőzte, úgy tűnt, mintha magát a lelkét nyomta volna össze. Minden ízében azt kívánta, bárcsak Francesca másik bajnokságot választott volna, amikor a kihívást intézte. Nem mintha komolyan vette volna. Semmi esetre sem. Ami őt illette, Francesca búcsúcsókot adott neki, amikor megrendezte azt a kis jelenetet. Mégis valaki más ült a közvetítőfülkében, amikor Dallie elvégezni készült a kezdő ütést, pár másodpercet arra szánva, hogy rávigyorogjon egy csinos kis szőkére, aki az emelvény első sorából mosolygott rá. Megmondta a csatorna nagy kutyáinak, hogy egy kicsit még várniuk kell rá, és aláíratlanul visszaadta a szerződést. Egyszerűen nem bírt kimaradni belőle. Idén nem. Azok után, amiket Francesca mondott. Jó fogása volt az ütőnek a kezében, miközben megcélozta a labdát, tömör és megnyugtató. Felszabadultnak érezte magát. Jól érezte magát. És meg fogja mutatni Francescának, hogy azt sem tudja, mit beszél. Hatalmas, süvöltő ütéssel kezdett, mely felrepítette a labdát az égbe – rakétameghajtás, NASA-fejlesztés. A közönség tapsolt. A labda az űrben szállt a végtelen felé. Aztán az utolsó pillanatban, mielőtt lehullott volna, ha lehetett, egy kicsit lebegett… csak annyit, hogy elkerülje a pázsit szélét és egy magnóliacserjésben landoljon.

Csak Könyvek

469

Luxusmucus

Francesca elhaladt a titkárnője mellett és maga tárcsázta sportriporter ismerősét, aznap délután negyedszer. – Hogy halad? – kérdezte, mikor beleszólt a férfihang. – Sajnálom, Francesca, de újabb ütéssel maradt el a tizenhetedik lyuknál, így hárommal van pár fölött. Ez csak az első forduló, úgyhogy feltéve, hogy túléli a selejtezőt, van még három forduló, de nem ez a legjobb kezdés. – Francesca behunyta a szemét, miközben a férfi folytatta. – Persze ez nem az ő bajnoksága. A Classicon nagy a nyomás, nagy a feszültség. Emlékszem, amikor Jack Nicklausé volt ez a hely. – Francesca alig figyelt, ahogy a férfi tovább beszélt, a kedvenc játékára emlékezve. – Nicklaus az egyetlen golfozó a történelemben, aki rendszeresen térdre tudta kényszeríteni az Ótestamentumot. A hetvenes években és a nyolcvanas évek elején évről évre visszatért a Classicra, kiütött a nyeregből mindenkit, úgy sétált a fairwayeken, mintha az övéi lettek volna, a kis greenek pedig könyörögtek, hogy kegyelmezzen nekik emberfölötti ütéseitől… A nap végére Dallie néggyel volt pár fölött. Francescának majd megszakadt a szíve. Miért csinálta ezt vele? Miért kellett ilyen nevetséges kihívás elé állítania? Otthon este próbált olvasni, de semmi nem kötötte le a figyelmét. Elkezdte kitakarítani az előszobái szekrényt, de nem tudott koncentrálni. Este tízkor telefonálgatni kezdett a légitársaságoknak, hogy helyet foglaljon egy késői járatra. Aztán gyengéden felkeltette Teddyt és közölte vele, hogy elutaznak. Holly Grace másnap korán reggel bedörömbölt Francesca motelszobájának ajtaján. Teddy épp akkor kelt fel, Francesca viszont hajnal óta járkált körbe-körbe a lerobbant kis szobában, ami a legjobb szálláshely volt, amit találni tudott a golfozóktól és rajongóiktól zsúfolásig telt városban. Majdnem Holly Grace karjába vetette magát. – Hála istennek, hogy itt vagy. Már azt hittem, történt valami. Holly Grace épp csak berakta a bőröndjét az ajtón belülre és lerogyott az első székbe. – Nem tudom, miért hagytam, hogy Csak Könyvek

470

Susan Elizabeth Phillips

rábeszélj. Majdnem éjfél volt, mire befejeztük a forgatást, egy hat órási járattal kellett jönnöm. Alig aludtam egy órát a gépen. – Sajnálom, Holly Grace. Tudom, hogy szörnyűség veled szemben. Ha nem gondolnám, hogy fontos, soha nem kértelek volna rá. – Az ágy lábához vonszolta Holly Grace bőröndjét és felkattintotta a zárat. – Kiveszek tiszta ruhát, amíg lezuhanyozol, Teddy pedig hozhat fel reggelit a kávézóból. Tudom, hogy kegyetlenség volt idecitálni, de egy óra múlva lesz Dallie kezdőütése. A belépőkről gondoskodtam. Te csak intézd el, hogy lásson mindkettőtöket. – Nem értem, miért nem te viszed el Teddyt, hogy megnézze a mérkőzést – panaszkodott Holly Grace. – Nevetséges engem iderángatni olyan messziről, hogy elkísérjem a fiadat egy golfbajnokságra. Francesca talpra rángatta Holly Grace-t és a fürdőszoba felé tuszkolta. – Most az kell, hogy vakon bízz bennem. Kérlek! Negyvenöt perccel később Francesca hátralépett az ajtótól, miközben kiengedte Holly Grace-t és Teddyt, nehogy a parkolóban kavargó tömegből valaki meglássa és felismerje. Tudta, hogy a híre futótűzként terjedne el, és ha nem szükséges, nem állt szándékában Dallie tudomására hozni, hogy a közelben tartózkodik. Mihelyt Holly Grace és Teddy eltűntek, a tévéhez szaladt, hogy készenlétben álljon és várta, hogy a bajnokság főcíme elkezdődjön. Az első forduló után Seve Ballesteros vezette a bajnokságot, így Dallie nem a legjobb hangulatban jött le a gyakorlótérről. Korábban kedvelte Seve-et, amíg Francesca arról nem kezdett el csiripelni, milyen jóképű. Most, ha csak meglátta ezt a fekete hajú spanyolt, már rosszkedve lett. Az eredményjelző felé pillantott és meggyőződött arról, amit már amúgy is tudott, miszerint Jack Nicklaus öt ütéssel pár fölött fejezte be a tegnapi napot, még Dallienél is rosszabb fordulót teljesítve. Galád elégedettséget érzett. Nicklaus öregedett; az évek megtették, amit emberi lény képtelen Csak Könyvek

471

Luxusmucus

volt: véget vetettek az ohiói Columbusból származó Arany Medve egyeduralmának. Skeet Dallie előtt sétált az elütőhelyhez. – Van számodra egy kis meglepetés – mutatott balra. Dallie követte a pillantását, majd elvigyorodott, mikor észrevette Holly Grace-t a kötélkordon mögött. Elindult felé, de földbe gyökerezett a lába, amint felismerte mellette Teddyt. Éktelen haragra gyúlt. Hogy lehet egy aprócska nőszemély ilyen bosszúálló? Tudta, hogy Francesca küldte Teddyt és azt is, hogy miért. Hogy kísértse, hogy emlékeztesse minden egyes szóra, amit a fejéhez vágott. Normális esetben örült volna, hogy Teddy megnézi a játékát, de nem a Classicon – nem olyan bajnokságon, amin sosem szerepelt jól. Szöget ütött a fejében, hogy Francescának az volt a célja, hogy Teddy legyőzötten lássa, és olyan mérges lett, hogy alig bírta fékezni magát. Az érzései bizonyára az arcára voltak írva, mert Teddy lehorgasztotta a fejét, majd azzal a csökönyösen konok kifejezéssel nézett fel, amit Dallie kezdett túl jól ismerni. Emlékeztette magát, hogy nem Teddy tehet róla, de így is minden önuralmára szüksége volt, hogy odamenjen hozzájuk és üdvözölje őket. Rajongói a közönség soraiból azonnal kérdésekkel kezdték ostromolni és bátorító szavakat kiabáltak. Egy kicsit elviccelődött velük, örült, hogy elvonják a figyelmét, mert nem tudta, mit mondjon Teddynek. Sajnálom, hogy mindent elcsesztem kettőnk között – ezt kellett volna mondani. Sajnálom, hogy nem voltam képes beszélni veled, elmondani, hogy mit jelentesz nekem, elmondani, hogy milyen büszke voltam rád aznap Wynette-ben, amikor megvédted a mamádat. Skeet odanyújtotta neki az egyes faütőt, miután Dallie elfordult a nézőktől. – Ugye ez az első alkalom, hogy Teddy játszani lát? – kérdezte Skeet átadva az ütőt. – Micsoda szégyen lenne nem a legjobb játékodat mutatni. Dallie sötét pillantást vetett rá, aztán az elütőhelyhez lépett. Hátában és vállában acélkötegekként feszültek az izmok. Máskor tréfálkozott a tömeggel elütés előtt, ma képtelen volt. Idegennek Csak Könyvek

472

Susan Elizabeth Phillips

érezte kezében az ütőt. Teddyre sandított és látta rajta azt a feszült kis homlokráncolást, ami a teljes koncentráció jele volt. Kényszerítette magát, hogy arra figyeljen, amit csinál – amit tud. Nagy levegőt vett, szemét a labdára szegezte, térdét berogyasztotta, meglendítette az ütőt és izmos teste bal oldalának minden erejével lesújtott rá. A labda üstökösként szállt. A közönség tapsolt. A labda átrepült a buja zöld rövidre nyírt gyepen, fehér pontként száguldva a felhőtlen égbolton. Ereszkedni kezdett, egyenesen afelé a magnóliacserjés felé, ahol tegnap is földet ért. Aztán a végén jobbra kanyarodott és tökéletes helyzetben landolt a gyepen. Dallie vad texasi örömkiáltást hallott a háta mögött és megfordult, hogy Holly Grace-re vigyorogjon. Skeet felmutatta a hüvelykujját, és még Teddy is megeresztett egy félmosolygott. Aznap este Dallie azzal a tudattal tért nyugovóra, hogy végre térdre kényszerítette az Ótestamentumot. Amíg a bajnokság élén állók áldozatul estek egy erős szélnek, Dallie három ütéssel pár alatt teljesített, amivel kiköszörülte az első napi csorbát és elég fentre került az eredményjelzőn ahhoz, hogy megmutassa a fiának, hogyan is kell játszani ezt a játékot. Seve is az élmezőnyben volt Fuzzy Zoellerrel és Greg Normannel együtt. Watson és Crenshaw kiestek. Nicklaus megint közepes fordulót csinált, de az Arany Medve soha nem adta fel könnyen, és épp elég ütésszámot ért el ahhoz, hogy versenyben maradhasson. Miközben Dallie próbált elaludni aznap este, azt mondogatta magában, hogy koncentráljon Seve-re és a többiekre, ne pedig Nicklaus miatt aggódjon. Jack nyolc ütéssel pár felett teljesítette a szakaszt, túlságosan lemaradt ahhoz, hogy beleszóljon a versenybe, és túl öreg volt ahhoz, hogy szokásos csodahajráját bevesse. Miközben azonban Dallie a párnáját pofozta, úgy hallotta fülében a Medve suttogását, mintha mellette állt volna a szobában. Ne becsülj alá, Beaudine. Én nem olyan vagyok, mint te. Én soha nem szállok ki. Dallie, úgy tűnt, nem bírt összpontosítani a harmadik napon. Holly Grace és Teddy jelenlétének dacára középszerűen játszott és három ütéssel pár felett végzett. Ez elég volt arra, hogy hármas Csak Könyvek

473

Luxusmucus

holtversenyben végezzen a második helyen, de két ütéssel elmaradt az első helyezettől. A harmadik nap végére Francesca feje megfájdult, olyan feszülten figyelte a motel kisképernyős tévéjét. Pat Summerall összefoglalta a nap eseményeit a CBS-en. – Dallie Beaudine soha nem játszott jól nyomás alatt, és nekem nagyon feszültnek tűnt a pályán. – Nyilvánvalóan zavarta a közönség – jegyezte meg Ken Venturi. – Ne felejtsük el, hogy Jack Nicklaus közvetlenül a Dallie mögötti brancsban játszik, és amikor ilyen tüzes, mint ma volt, a közönség megvadul. Valahányszor felharsant az éljenzés, elhiheted, hogy a többi játékos hallotta, és mindannyian tudták, hogy Jack ismét fantasztikusat ütött. Ez menthetetlenül paprikázza a bajnokság élmezőnyét. – Érdekes lesz látni, hogy Dallie tud-e változtatni szokásos utolsó fordulós vereségén, és feljön-e holnap – mondta Summerall. – Nagy ütő, a legjobb lendítő a tornán, és mindig népszerű volt a rajongók körében. Semmire nem vágynak jobban, mint hogy végre győztesnek láthassák. – De a mai nap hőse Jack Nicklaus – vonta le a következtetést Ken Venturi. – A negyvenhét éves Arany Medve Columbusból hihetetlen hatvanhetet ütött, pár alatt öttel, és így hármas holtversenyben végzett a második helyen Seve Balleste-rosszal és Dallas Beaudine-nal… Francesca kikapcsolta a tévét. Örülnie kellett volna, hogy Dallie egyike a bajnokság dobogósainak, de a férfi mindig az utolsó fordulóban volt a leggyengébb. A ma történtekből kiindulva arra jutott, hogy Teddy jelenléte önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy tovább sarkallja. Tudta, hogy hathatósabb lépések megtételére van szükség, és beleharapott az alsó ajkába, hogy ne gondoljon arra, hogy az egyetlen további lépés, ami eszébe jut, milyen könnyen a visszájára sülhet el. Csak Könyvek

474

Susan Elizabeth Phillips

– Tartsd távol magad tőlem – mondta Holly Grace másnap reggel, miközben Francesca és Teddy után sietett a country-klub udvarán az elütőhely körül csoportosuló nézők felé. – Tudom, mit csinálok – kiáltotta Francesca. – Legalábbis azt hiszem. Holly Grace megpördült, mikor Francesca utolérte. – Ha Dallie meglát, többé nem fog tudni koncentrálni. Jobb módszert nem is találhatnál, hogy tönkretedd az utolsó fordulóját. – Tönkreteszi maga, ha nem leszek ott – bizonygatta Francesca. – Nézd, te évek óta babusgattad, és nem vált be. Most kövesd az én módszeremet a változatosság kedvéért. Holly Grace lekapta a napszemüvegét és Francescára meredt. – Babusgattam?! Soha életemben nem babusgattam. – De igen. Egész idő alatt babusgattad. – Francesca megragadta Holly Grace karját és az elütőhely felé kezdte tolni. – Csak tedd, amit kértem. Sokkal többet tudok a golfról, mint régen, de még mindig nem értek mindent. Maradj mellettem és magyarázd minden ütését. – Te meghibbantál, ugye tudod…? Teddy oldalra biccentette a fejét, miközben az anyja és Holly Grace között kibontakozott vitát hallgatta. Nem sűrűn látott felnőtteket hajba kapni, és nagyon érdekes látvány volt. Az orra leégett, a lába fájt az elmúlt kétnapi sok gyaloglástól. De már alig várta a mai utolsó fordulót, noha egy kicsit még mindig unta, hogy folyton annyit kell szobrozni, míg a játékosok ütnek. Mindazonáltal megérte várni, mert Dallie néha odalépett a kordonhoz és elmondta, hol tart a játék, ekkor mindenki őrá mosolygott és különlegesnek tartották, amiért Dallie ilyen nagy figyelmet szentelt neki. Dallie még a rossz ütések után is odament hozzá tegnap. Napsütéses, enyhe idő volt, túl meleg az ő született bajkeverő pulóveréhez, mégis úgy döntött, hogy azt veszi fel. – Még nagy balhé lesz emiatt – mondta Holly Grace a fejét csóválva. – Különben is, miért nem nadrágot vagy sortot vettél fel, mint minden normális ember egy golfbajnokságra? Mindenki téged néz. Csak Könyvek

475

Luxusmucus

Francesca nem fárasztotta magát azzal, hogy elmagyarázza Holly Grace-nek, pontosan ez a szándék vezérelte, amikor ezt a paradicsompiros belebújós ruhát felvette. Az egyszerű pamutdzsörzé a nyakánál mélyen lelógott, gyengéden rásimult a csípőjére és jóval térd felett ért véget pimasz kis babos fodorban. Ha jól számolt, a ruhának a hozzá nem illő ezüst „szorongás” fülbevalóval egyszerűen az őrületbe kell kergetnie Dallas Beaudine-t. A bajnokságban töltött sok-sok év alatt Dallie ritkán játszott egy csoportban Jack Nicklausszal. Azon pár alkalommal, amikor katasztrofális fordulót teljesített. Játszott előtte és mögötte; vacsorázott vele, állt emelvényen mellette, anekdotázott vele. De ritkán játszott vele, s most remegett a keze. Azt mondogatta magának, hogy ne keverje össze az igazi Jack Nicklaust a fejében létező Medvével. Emlékeztette magát, hogy az igazi Nicklaus húsvér ember, sebezhető, mint mindenki más, de hiába. Az arcuk ugyanaz volt, és csak ez számított. – Hogy s mint, Dallie? – mosolygott Nicklaus kedvesen, ahogy az elütőhelyhez sétált fiával, az ütőhordójával a nyomában. Elevenen foglak felfalni, mondta a Medve Dallie fejében. Negyvenhét éves, emlékeztette magát Dallie, miközben kezet rázott Jackkel. Egy negyvenhét éves akkor sem győzhet le egy harminchét évest, ha a legjobb formában van. Szőröstül-bőröstül, nyomatékosított a Medve. Seve Ballesteros hátul a kordonnál beszélgetett valakivel, sötét bőre és cizellált arccsontja számos nő figyelmét felkeltette Dallie táborából. Dallie tudta, hogy sokkal jobban kellene aggódnia Seve, mint Jack miatt. Seve nemzetközi bajnok volt, sokak szerint a világ legjobb golfozója. Hosszú kezdőütése mindig erőteljes volt, és szinte emberfeletti érzékkel gurított a greenen. Dallie elterelte a figyelmét Nicklausról és elindult, hogy kezet rázzon Seve-vel – csakhogy dermedten torpant meg, mikor meglátta, kivel beszélget Ballesteros. Először nem akart hinni a szemének. Még ő sem lehet ennyire gonosz. Rikító piros ruhában, ami úgy nézett ki, mint egy kombiné, Csak Könyvek

476

Susan Elizabeth Phillips

ott állt és mosolygott Seve-re, akár egy spanyol istenre maga Miss Luxusmucus. Egyik oldalán Holly Grace, nyomorúságos képet vágva, a másikon Teddy. Francesca végre levette a szemét Seve-ről és Dallie felé nézett. A mosolya olyan hűvös volt, mint egy jeges söröskorsó, olyan dölyfös és leereszkedő, hogy Dallie legszívesebben odament volt és megrángatta volna. Francesca enyhén megbiccentette a fejét, ezüst fülbevalója megcsillant a napsütésben. Felemelte a kezét, a füle mögé simított egy gesztenyebarna tincset, s nyakát úgy hajlítva, hogy az tökéletes ívet rajzoljon, tetszelgett Dallie-nek – tetszelgett, az isten szerelmére! Dallie nem akart hinni a saját szemének. Peckesen elindult Francesca felé, hogy megfojtsa, de meg kellett állnia, mert Seve odalépett hozzá kinyújtott kézzel, szikrázó szemmel, akár maga a megtestesült latin vonzerő. Dallie egy texasi álvigyor mögé rejtőzött, és párszor megszorította Seve kezét. Jack kezdett. Dallie olyan feldúlt volt, hogy szinte észre sem vette, hogy Nicklaus ütött, amíg meg nem hallotta a tömeg éljenzését. Remek elütés volt – nem olyan hosszú, mint ifjúkorának behemót ütései, de tökéletesen helyezett. Dallie látni vélte, hogy Seve Francescára sandít, mielőtt elüti a labdát. Haja kékesfeketén csillogott a reggeli napfényben, olyan volt, mint egy spanyol kalóz, aki fosztogatni jött Amerika partjaira, és talán meghódítani pár asszonyt, ha már itt van. Seve szikár teste kitekeredett, ahogy hátralendítette az ütőt és hosszan megküldte a labdát a gyep közepére, ahol az tíz méterrel tovább gurult Nicklaus labdáján és megállt. Dallie lopva a közönségre pillantott, de rögtön meg is bánta. Francesca lelkesen tapsolta Seve kezdőütését, fel-le ugrálva lábujjhegyen piros szandáljában, ami úgy tetszett, mintha háromlyuknyi sétát sem bírna ki, nemhogy tizennyolcat. Kikapta az egyes faütőt Skeet kezéből, arca olyan borús volt, mint egy viharfelhő, érzelmei még sötétebbek. Felvette a pozíciót és végig sem gondolta, mit csinál. Teste robotpilótaként működött, miközben a Csak Könyvek

477

Luxusmucus

labdát nézte és Francesca gyönyörű kis arcát képzelte a Titleist márkanév tetejére. Aztán ütött. Nem tudta, mit csinált, amíg meg nem hallotta Holly Grace örömujjongását és a látása ki nem tisztult annyira, hogy lássa, a labda kétszázkilencvenöt yardot repült és jóval Seve labdája mögött állt meg. Kiváló ütés volt, és Skeet örvendezve vágta hátba. Seve és Jack elismerően bólintottak. Dallie a közönség felé fordult és majdnem megfulladt attól, amit látott. Francesca magasra emelte sznob kis orrát, mintha menten meghalna az unalomtól, mintha csak azt mondta volna a maga túljátszott modorában: Ez a legjobb, amit tudsz? – Szabadulj meg tőle – vicsorgott Skeetre halkan. Skeet megtörölte az egyes faütőt egy törülközővel, és úgy tett, mint aki nem hallotta. Dallie a kordonhoz viharzott, és csípősen, de olyan halkan, hogy a címzetten és Holly Grace-en kívül más ne hallja, azt mondta Francescának: – Azt akarom, hogy azonnal hagyd el a pályát. Mit képzelsz, mi a fenét csinálsz itt? – Francesca ismét azt a gőgös, leereszkedő mosolyt vetette rá. – Csak emlékeztetlek, drágám, mi a tét. – Te megőrültél! – fakadt ki Dallie. – Ha nem vetted volna észre, hármas holtversenyben állok a második helyen az év egyik legnagyobb tornáján, és nincs szükségem efféle zavaró tényezőre! Francesca kihúzta magát, előrehajolt és Dallie fülébe suttogott. – A második hely nem elég. Ezek után Dallie úgy gondolta, nincs az a bíróság, ami elítélné, ha ott helyben megfojtaná Francescát, de játékostársai elindultak az elütőhelyről, következett az újabb ütés, és nem volt rá ideje. A következő kilenc lyukon át nem kegyelmezett a labdáknak, követni parancsolta nekik akaratát, büntette őket erejének minden cseppjével, eltökéltségének minden morzsájával. Kényszerítette, hogy gurításai egyetlen biztos lökéssel a lyukba pottyanjanak. Egyetlen gurítással – nem kettővel, nem hárommal! Minden ütése félelmetesebb volt az előzőnél, és valahányszor a közönség felé Csak Könyvek

478

Susan Elizabeth Phillips

fordult, látta, hogy Holly Grace dühösen beszél Francescához, elmagyarázva a csodát, amit Dallie véghez vitt, közölve Miss Luxusmucussal, hogy golftörténelmet lát. De bármit is tett Dallie, bármilyen elképesztően ütött, bármilyen lélegzetelállítóan gurított, bármilyen hősiesen játszott – minden egyes rohadt alkalommal, amikor ránézett, Francesca mintha azt mondta volna: Ez a legtöbb, amire telik tőled? Annyira elmerült saját dühében, annyira lefoglalta Francesca megvetése, hogy fel sem fogta a gyorsan változó eredményjelző következményeit. Azt tudta, mi áll rajta, naná. Látta a számokat. Tudta, hogy az élmezőny lemaradt mögötte; tudta, hogy Seve elhullott. El tudta olvasni a számokat, igen, de csak amikor birdie-t ütött a tizennegyedik lyuknál, jutott el igazán a tudatáig, hogy óriási az előnye, hogy dühös, ádáz játékkal két ütéssel pár alatt vezeti a bajnokságot. Négy lyukkal a vége előtt holtversenyben áll az első helyen a United States Classicon. Holtversenyben Jack Nicklausszal. Megrázta a fejét, próbálta kiszellőztetni az agyát, miközben a tizenötödik lyuk felé sétált. Hogy történhetett? Hogy történhetett, hogy Dallas Beaudine a texasi Wynette-ből egy-egyre áll Jack Nicklausszal? Erre gondolnia sem szabad. Ha rágondol, a Medve beszélni kezd hozzá a fejében. Veszteni fogsz, Beaudine. Bebizonyítod, hogy az vagy, akinek Jaycee mondott. Amit én is évek óta mondok. Nem vagy elég jó, hogy sikerüljön. Ellenem nem. Visszafordult a közönséghez és látta, hogy Francesca őt nézi. Szandálos lábát keresztbe tette és kissé behajlította a térdét, hogy ruhájának nevetséges kis babos fodorja magasabbra csússzon a lábán. Vállát hátrahúzta, hogy a puha pamutdzsörzé ráfeszüljön a mellére, emlékezetes részletességgel kirajzolva körvonalát. Ez a díjad, mondta tisztán érthetően a törékeny kis test. Ne felejtsd el, miért játszol. Csak Könyvek

479

Luxusmucus

Megnyeste a labdát a tizenötödik szakaszban, és megesküdött, hogy ha ennek vége, soha többet nem megy olyan nő közelébe, akiben egy boszorkány szíve lakozik. Mihelyt a bajnokság befejeződik, megtanítja Francesca Dayt kesztyűbe dudálni, mert elveszi az első behízelgő hangú country lányt, aki szembejön vele. Megküzdött a párért a tizenötödik és a tizenhatodik szakaszban. Nicklaus nemkülönben. Jack fia végig vele volt, adogatta az ütőket, segített értelmezni a pályát. Dallie fia a kordonnál állt született bajkeverő pulóverben és dühös eltökéltséggel az arcán. Dallie keble dagadt a büszkeségtől valahányszor ránézett. A fenébe, bátor kis fickó. A tizenhetedik szakasz rövid és nehéz volt. Jack váltott pár szót a közönséggel, miközben a pályát rótta. Azon nőtt fel, hogy nyomás alatt játszott, és semmit sem szeretett jobban, mint egy nehéz ütést. Dallie átizzadta a golfingét és a kesztyűt. Híres volt arról, hogy tréfálkozott a közönséggel, most azonban baljóslatú csendben maradt. Nicklaus talán élete legjobb játékát nyújtotta, pusztította a fairwayeket, falta a greeneket. Negyvenhét évesen az ember túl öreg ahhoz, hogy így játsszon, de valaki elfejtett szólni Jacknek. És most csak Dallas Beaudine állt a golftörténelem legjobb játékosa és egy újabb cím elnyerése közé. Valahogy sikerült ütnie egy újabb part, de Jacknek is. Még mindig holtversenyre álltak az utolsó lyuk előtt. Az operatőrök vállukon hordozható kamerákat egyensúlyozva követték minden mozdulatukat, miközben a két játékos a tizennyolcadik elütőhelyhez közeledett. A riporterek egymást túllicitálva, szuperlativuszokban beszéltek róluk, miközben a sportvilágban elterjedt az Ótestamentumon kibontakozó véres küzdelem híre, az egekbe repítve a csatornák vasárnap délutáni nézettségét. A játékosokat kísérő tömeg ezres nagyságrendűre dagadt, s lázas izgatottsággal telt meg, mert tudták, hogy bármi is történjen, ők nem veszíthetnek. Dallie-t már akkor szívükbe zárták, amikor újonc volt, és évek óta várták, hogy nyerjen egy nagy díjat. De az a gondolat is ellenállhatatlan volt, hogy ott legyenek, amikor Csak Könyvek

480

Susan Elizabeth Phillips

Jack ismét nyer. Olyan volt, mint 1986-ban a Mastersen, amikor Jack bikaként tört előre a finisben, éppolyan megállíthatatlanul, mint a természet ereje. Dallie és Jack mindketten komoly ütéssel kezdtek a tizennyolcadik tee-ről. A lyuk messze, öt parra volt, a greent ördögi módon a bal sarok kivételével tó vette körül. Hogan-tónak hívták, mert 1951-ben a nagy Ben Hogannek a U. S. Classic bajnoki címébe került, hogy inkább átütni próbálta, mint megkerülni. Hívhatták volna Arnie-tónak, Watson-tónak vagy Snead-tónak is, mert előbbutóbb mindannyiuknak beletört a bicskájuk. Jacknek nem volt ellenére a hazárdjáték, de nem azért nyert meg minden fontos bajnokságot a világon, mert vakmerő volt, és nem állt szándékában öngyilkos ütéssel a tavon át közelíteni a zászlóhoz. A Hogan-tó bal oldalára irányította a második ütést kockázatmentesen, és a labda gyönyörű balról jobbra íveléssel közvetlenül a green előtt landolt. A közönség zúgott, aztán egy emberként tartotta vissza a lélegzetét, mikor a labda visszapattant a levegőbe és a green szélén állt meg, hatvanlábnyira a zászlótól. A lárma fülsiketítő volt. Nicklaus látványosat ütött, varázslatosat, amiből még birdie is lehet – netalán eagle. Dallie-re rátört a pánik, alattomosan, mint a méreg, elárasztotta az ereit. Ha lépést akar tartani Nicklausszal, ugyanilyet kell ütnie – a tó bal oldalára, aztán beugratni a labdát a greenre. Nehéz ütés volt ideális körülmények között is, de több ezer ember szeme láttára, további milliókkal a tévéképernyők előtt, amikor egy bajnoki cím forgott kockán és a keze folyamatosan remegett, tudta, hogy képtelen megcsinálni. Seve második ütésre a tó bal oldalára küldte a labdát, de az jóval a green előtt ért földet. A pánik olyannyira elárasztotta Dallie-t, hogy a torkát fojtogatta. Nem tudja megcsinálni – egyszerűen képtelen rá! Megpördült, ösztönösen Francescát kereste. Naná, hogy Francesca felvetette az állát, gőgös orra még feljebb emelkedett a levegőbe – provokálta, tüzelte… Csak Könyvek

481

Luxusmucus

Aztán, miközben nézte, Francesca összeomlott. Nem bírta tovább. Álla leesett, arckifejezése ellágyult és olyan tekintettel nézett rá, mely Dallie-nek a lelkéig hatolt, olyan tekintettel, mely megértette a félelmét és könyörgött neki, hogy tegye félre. Érte. Teddyért. Mindannyiukért. Csalódást fogsz okozni neki, Beaudine, gyötörte a Medve. Mindenkinek csalódást okoztál, akit eddig szerettél és most is ezt fogod tenni. Francesca ajka megmozdult, egyetlen szót formált. Kérlek. Dallie lenézett a fűbe, eszébe jutott minden, amit Francesca mondott, aztán Skeethez lépett. – A zászló felé ütök – mondta. – Átütök a tavon. Várta, hogy Skeet rákiáltson, hogy mindenféle eszementnek elmondja. De Skeet csak eltöprengett. – Kétszázhatvan yardot kell ütnöd és letenned a labdát egy huszonöt centesre. – Tudom – felelte Dallie halkan. – Ha biztonsági játékot játszol és megkerülöd a tavat, jó esélyed van, hogy holtversenyben végezz Nicklausszal. – Elegem van a biztonsági játékokból. A zászlóra megyek. Jaycee évek óta halott volt, és Dallie-nek semmit nem kellett bizonyítania annak a gazembernek. Francie-nek igaza volt. Meg sem próbálni nagyobb bűn, mint elvérezni. Egy utolsó pillantást vetett Francescára, jobban vágyott az elismerésére, mint bármire a világon. Úgy szorították egymás kezét Holly Grace-szel, mintha a világ széléről akarnának leesni. Teddy lába felmondta a szolgálatot és leült a fűbe, de az eltökélt kifejezés nem tűnt el az arcáról. Dallie minden erejével arra összpontosított, amit tennie kellett, próbálta kordában tartani az adrenalinszintjét, nehogy több kárt okozzon, mint hasznot hajtson. Hogan nem tudta átütni a tavat, suttogta a Medve. Miből gondolod, hogy neked sikerül? Csak Könyvek

482

Susan Elizabeth Phillips

Mert én jobban akarom, mint Hogan, válaszolta Dallie. Egyszerűen jobban akarom. Amikor felállt a labdához és a nézők rájöttek, mire készül, hitetlenkedve felhördültek. Nicklaus arca éppolyan kifürkészhetetlen volt, mint mindig. Ha úgy is gondolta, hogy Dallie nagyot hibázik, megtartotta magának. Soha nem fog sikerülni, suttogta a Medve. Csak figyelj, felelte Dallie. Ütője lecsapott a labdára. Az magas röppályát írva repült bele az égbe, majd jobbra kanyarodott a tó fölé – a tó középpontja felé, mely Ben Hogan, Arnold Palmer és még sok más legenda vesztét okozta. Egy örökkévalóságig szállt a levegőben, de még mindig nem jutott túl a vízen, mikor ereszkedni kezdett. A közönség lélegzetvisszafojtva várt, testük megdermedt, mint statisztáké egy jégkorszaki fantasztikus filmben. Dallie szoborrá merevedett, úgy nézte a lassú, baljóslatú ereszkedést. Hátul a zászlóba, ami a tizennyolcas számot viselte, belekapott a szél, és ha egy kicsit is, de megemelkedett, és az egész univerzumban csak a zászló és a labda mozgott. Sikítás hallatszott a nézők közül, aztán fülsiketítő ordítás hasított Dallie fülébe, mikor a labda átrepülte a tavat és földet ért a greenen, majd tovább pattogott még egy kicsit, mielőtt megállt tíz lábnyira a zászlótól. Seve beütötte a labdáját a greenre és két gurításból a lyukba talált, majd csüggedten rázva a fejét elhagyta a greent. Jack hősies hatvan lábas gurítása súrolta a lyukat, de nem esett bele. Dallie egyedül maradt. Csak egy tíz lábas gurítás volt hátra, de kimerült szellemileg és fizikailag egyaránt. Tudta, hogy ha megcsinálja a gurítást, megnyeri a bajnokságot, de ha elvéti, holtversenyben végez Jackkel. Francescához fordult és az ő csinos szája ismét csak egyetlen szót formált: kérlek. Bármilyen elcsigázott volt is, Dallie-nek nem volt szíve csalódást okozni neki. Csak Könyvek

483

Luxusmucus

33

D

allie a levegőbe emelte a karját, úgy tartotta markában a puttert, mint egy középkori győzelmi lobogót. Skeet sírt, mint egy gyerek, olyan boldogság öntötte el, hogy mozdulni sem bírt. Ennek eredményeképpen az első ember, aki odaért Dallie-hez, Jack Nicklaus volt. – Remekül játszottál, Dallie – mondta Nicklaus, átkarolva Dallie vállát. – Igazi bajnok vagy. Aztán Skeet ölelte és hátba veregette, Dallie visszaölelte, de a szeme egész idő alatt ide-oda cikázott és a tömeget pásztázta, amíg meg nem találta, amit keresett. Holly Grace tört át először; aztán Francesca Teddyvel a nyomában. Holly Grace Dallie felé futott hosszú lábaival – azokkal a lábakkal, amik először a Wynette-i Középiskolában vívtak ki maguknak hírnevet az alapvonalon száguldva, amerikai lábakkal, amik szépségre és gyorsaságra termettek. Holly Grace a férfi felé szaladt, akit szinte egész életében szeretett, aztán megdermedt, mikor észrevette, hogy az a kék szempár elsiklik mellette és megállapodik Francescán. Fájdalom hasított a mellkasába, pillanatnyi lesújtottság, Csak Könyvek

484

Susan Elizabeth Phillips

aztán a fájdalom enyhült, mikor azon kapta magát, hogy elengedi Dallie-t. Teddy finoman oldalba bökte, nem egészen készült még fel rá, hogy ilyen túlzott érzelmekbe bonyolódjon. Holly Grace átölelte a vállát és együtt nézték, ahogy Dallie felemeli Francescát maga fölé a derekánál fogva. A pillanat egy tört részéig Francesca ott lebegett a levegőben fejét a nap felé fordítva, az égre mosolyogva. Aztán megcsókolta Dallie-t, hajával az arcát simogatta, butácska ezüstfülbevalójának örömteli himbálódzásával az arcát ütögette. Piros szandálja lecsúszott a lábáról, az egyik a férfi golfcipőjén talált egyensúlyt. Francesca fordult meg először, megkereste Holly Grace-t a tömegben és kinyújtotta felé a karját. Dallie letette, de nem engedte el és ő is kinyújtotta a kezét, hogy Holly Grace csatlakozhasson hozzájuk. Dallie megölelte mindkettőjüket. Ők jelentettek számára mindent, az egyik ifjúkori szerelme volt, a másik a felnőtté; az egyik magas és erős, a másik kicsi és frivol, mályvacukor szívvel és acélgerinccel. Dallie Teddyt kereste a tekintetével, de még győzelemittasan is látta, hogy nem áll készen, és nem erőltette. Pillanatnyilag beérte annyival, hogy egymásra mosolyogtak. A UPI fotósa olyan képet készített, ami az ország másnapi sportújságjainak címoldalát fogja ékesíteni – az ujjongó Dallie Beaudine a magasba emeli Francesca Dayt, miközben Holly Grace Beaudine ott áll mellettük. Francescának másnap reggel vissza kellett utaznia New Yorkba, Dallie-nek pedig eleget kellett tennie azoknak a kötelezettségeknek, amik a győztesre hárultak közvetlenül egy nagy bajnokság megnyerése után. Ennél fogva az az idő, amit együtt tölthettek a torna után, túl rövid volt és túlságosan a nyilvánosság előtt zajlott. – Majd felhívlak – tátogta Dallie, miközben elsodorták. Francesca mosolygott, aztán Dallie-t körülvette a sajtó. Francesca és Holly Grace együtt repültek vissza New Yorkba, de a járat késett és csak estére értek haza. Elmúlt éjfél, mire Francesca ágyba dugta Teddyt, már nem számított rá, hogy Dallie felhívja. Csak Könyvek

485

Luxusmucus

Másnap a Szabadság-szobornál tartandó állampolgársági ceremónia eligazításán, egy női tévés személyiségeknek adott ebéden és két találkozón vett részt. Egy sor telefonszámot hagyott a titkárnőjénél, hogy bárhol van is, elérhető legyen, de Dallie nem kereste. Mire elhagyta a stúdiót, jogos felháborodás tajtékzott benne. Tudta, hogy Dallie elfoglalt, de biztosan tudott volna pár percet szakítani arra, hogy felhívja. Hacsak nem gondolta meg magát, suttogta egy belső hang. Hacsak nem döntött másképp. Hacsak Francesca nem értelmezte félre az érzéseit. Amikor hazaért, Consuelo és Teddy nem voltak otthon. Letette a retiküljét és az aktatáskáját, fáradtan kibújt a kabátjából és elindult a folyosón a szobájába, de az ajtóban megtorpant. Egy hatalmas kristálytrófea hevert az ágya kellős közepén. – Dallie! – sikította. A férfi kilépett a fürdőszobából, haja nedves volt a tusolástól, csípőjén Francesca bolyhos rózsaszín törülközője feszült. Francescára vigyorgott, felemelte a trófeát az ágyról, odalépett hozzá és letette a lába elé. – Erre gondoltál? – kérdezte. – Te gazember! – Francesca a karjába vetette magát, közben majdnem feldöntve Dallie-t és a trófeát. – Te drága, lehetetlen, csodálatos gazember! Dallie Francescát csókolta, Francesca Dallie-t, és úgy szorították egymást, mint eddig még soha. – A fenébe, szeretlek – mormolta Dallie. – Az én kis Luxusmucusom, félig az őrületbe kergetett, félig halálra idegesített. – Ismét megcsókolta, hosszan és lassan. – Te vagy majdnem a legjobb dolog az életben, ami történt velem. – Majdnem? – suttogta Francesca a férfi ajkai közé. – Mi a legjobb? – Hogy jóképűnek születtem. – Azzal Dallie megint megcsókolta. Szeretkezésük tele volt nevetéssel és gyengédséggel, híján mindennek, ami tiltott, elfojtott. Utána arccal egymás felé fordulva feküdtek, szorosan összeforrott testtel, hogy titkokat suttoghassanak egymásnak. Csak Könyvek

486

Susan Elizabeth Phillips

– Azt hittem, meghalok – vallotta be Dallie –, amikor azt mondtad, nem jössz hozzám. – Azt hittem, meghalok – felelte Francesca –, amikor nem mondtad, hogy szeretsz. – Nagyon féltem. Igazad volt. – Ki kellett hoznom belőled a legjobbat. Önző komisz vagyok. – Te vagy a legjobb asszony a világon. Dallie mesélni kezdett Dannyről és Jaycee Beaudine-ról, és arról az élete korai szakaszában rátelepedő érzésről, hogy nem fogja sokra vinni. Rájött, hogy könnyebb, ha meg sem próbálja, mintha bebizonyosodik a gyengesége. Francesca szerint Jaycee Beaudine utálatos alak lehetett, és Dallienek már akkor lennie kellett volna annyi eszének, hogy tudja, a visszataszító emberek véleménye teljesen megbízhatatlan. Dallie nevetett, majd ismét megcsókolta, mielőtt megkérdezte, mikor házasodnak össze. – Becsületes, tisztességes játékkal elnyertelek. Ideje, hogy fizess. Felöltöztek és nappaliban ültek, amikor Consuelo és Teddy pár óra múlva hazatértek. Csodálatos estéjük volt a Madison Square Gardenben, ahová Dallie korábban vett nekik jegyet az első sorba a Ringling Brothers Cirkusz Greatest Show on Earth előadására. Consuelo nézte Francesca és Dallie kipirult arcát, s egy percig sem kételkedett abban, mit csináltak, amíg ők Teddyvel azt nézték, hogyan szelídíti meg Gunther Gebel-Williams a tigriseket. Teddy és Dallie udvariasan, de gyanakvóan méregették egymást. Teddy még mindig biztos volt benne, hogy Dallie csak tetteti, hogy kedveli az anyja miatt, míg Dallie próbálta kitalálni, hogyan hozza helyre mindazt, amit vétett. – Teddy, mi lenne, ha holnap iskola után felvinnél az Empire State Building tetejére? – kérdezte Dallie. – Szívesen megnézném. Egy pillanatra Dallie azt hitte, Teddy visszautasítja. A kisfiú felkapta a cirkuszi programfüzetet, összetekerte és kidolgozott közömbösséggel belefújt. – Részemről rendben. –Teleszkóppá Csak Könyvek

487

Luxusmucus

változtatta a csövet és belenézett. – Ha időben visszaérünk, hogy megnézhessem a kábeltévén a Kincsvadászokat. Másnap felmentek a kilátóteraszra. Teddy hátrahúzódott a fém védőkorláttól, mert tériszonya volt. Dallie mellette állt, mert maga sem volt oda a magasságért. – Nem elég tiszta az idő, hogy lássuk a Szabadság-szobrot – mondta Teddy a kikötő felé mutatva. – Néha odáig is ellátni. – Akarod, hogy vegyek neked egy King Kongot, amit a standoknál árulnak? – kérdezte Dallie. Teddy nagyon szerette King Kongot, de megrázta a fejét. Egy Iowa State feliratos széldzsekit viselő fickó felismerte Dallie-t és autogramot kért tőle. Teddy régi motoros volt már a türelmes várakozásban, amíg a felnőttek autogramot adtak, de Dallie-t bosszantotta az eset. Amikor a rajongó végre elment, Teddy Dallie-re nézett és bölcsen megjegyezte: – A híresség átka. – Hogy mondod? – Ha híres vagy, az emberek azt hiszik, ismernek, pedig nem. Vannak bizonyos kötelezettségeid. – Mintha csak a mamádat hallanám. – Sokszor megzavarnak bennünket. Dallie nézte egy ideig. – Ugye tudod, hogy csak rosszabb lesz? A mamád bosszús lesz, ha nem nyerek még neki egy-két bajnokságot, és ha hármasban elmegyünk valahova, nagyon sokan fognak nézni bennünket. – Összeházasodtok anyával? Dallie bólintott. – Nagyon szeretem a mamádat. Ő a legjobb asszony a világon. – Nagy levegőt vett és kibökte, ahogy Francesca tette volna. – Téged is szeretlek, Teddy. Tudom, hogy nehéz elhinni azok után, ahogy viselkedtem, de így igaz. Teddy levette a szemüvegét, és gondos tisztogatásnak vetette alá a lencséket pólója szegélyében. – Mi a helyzet Holly Grace-szel? – Csak Könyvek

488

Susan Elizabeth Phillips

kérdezte a fény felé tartva a szemüveget. – Ez azt jelenti, hogy soha többé nem találkozunk vele, mert ti ketten régen házasok voltatok? Dallie mosolygott. Lehet, hogy Teddy nem akarta elfogadni, amit hallott, de legalább nem hagyta faképnél. – Akkor sem tudnánk megszabadulni Holly Grace-től, ha akarnánk. A mamáddal mindketten szeretjük; mindig a családunk része lesz. Ahogy Skeet és Miss Sybil is. Meg a csavargók, akiket a mamád felszed. – Gerry is? – kérdezte Teddy. Dallie tétovázott. – Ez Gerrytől függ. Teddy már nem szédült annyira, és pár lépést tett a védőkorlát felé. Dallie nem égett a vágytól, hogy kövesse, de azért megtette. – Még meg kell beszélnünk valamit – mondta. – Kérek egy King Kongot – vágta ki Teddy hirtelen. Dallie látta, hogy Teddy még mindig nem áll készen semmilyen apa-fiú kinyilatkoztatásra és lenyelte csalódottságát. – Valamit kérdeznem kell. – Nem akarok róla beszélni. – Teddy lázadón kidugta ujjait a fémrácson. Dallie is kidugta és remélte, hogy jól fogja venni a következő akadályt. – Voltál már úgy, hogy elmentél egy barátodhoz játszani és amíg te nem jártál náluk, addig ő épített valami különlegeset? Talán egy erődöt vagy egy kastélyt? Teddy bizalmatlanul bólintott. – Egy hintát vagy egy versenypályát az autóinak? – Vagy egy klassz planetáriumot szemeteszsákokból, zseblámpákból – hadarta Teddy. – Vagy egy planetáriumot szemeteszsákokból – helyesbített Dallie gyorsan. – Mindegy, ránéztél és arra gondoltál, milyen szép, milyen kár, hogy nem te építetted. – Dallie elengedte a rácsot és a kisfiúra szegezte a tekintetét, hogy lássa, Teddy tudja-e követni. – Mivel féltékeny voltál, ahelyett, hogy megdicsérted volna a barátodat, hogy milyen klassz planetáriumot csinált, felhúztad az orrodat és azt mondtad, szerinted nem is olyan klassz, pedig ez volt a legjobb planetárium, amit valaha láttál. Csak Könyvek

489

Luxusmucus

Teddy lassan bólintott, csodálkozott, hogy tudhat egy felnőtt ilyen dolgokat. Dallie a New Jersey felé irányuló teleszkópra tette a kezét. – Ugyanez történt, amikor megláttalak. – Tényleg? – ámuldozott Teddy. – Itt van ez a kölyök és igazán nagyszerű kölyök, okos, bátor, de nem az én érdemem, hogy ilyen. Féltékeny lettem. Ahelyett, hogy azt mondtam volna a mamájának: „Hé, remek srácot neveltél a fiadból”, úgy viselkedtem, mintha szerintem nem is lett volna klassz ez a srác, mintha sokkal jobb is lehetett volna, ha én ott lettem volna, hogy segítsek a nevelésében. – Teddy arcát tanulmányozta, próbálta leolvasni róla, hogy érti-e, amit mond, de a gyerek arckifejezése kifürkészhetetlen volt. – Kapisgálod? – kérdezte végül. Egy másik gyerek bólintott volna, de annak, aki százhatvannyolcas IQ-val rendelkezett, időre volt szüksége, hogy tisztázza a dolgokat. – Most elmehetünk megnézni azokat a gumi King Kongokat? – kérdezte Teddy udvariasan.

• A Szabadság-szobor melletti állampolgársági ceremóniára májusban került sor a költészet napján. Lágy, balzsamos szellő fújdogált, az ég búzavirágkék volt, a sirályok lustán le-lecsaptak. Aznap reggel három, piros-fehér-kék vitorlavászonnal díszített dereglye szelte át a New York-i kikötőt a Liberty Island felé és kötött ki a dokkban, ahol normális esetben a Circle Line komp árasztotta a turistákat. A következő pár órában azonban nem lesznek turisták, és csak pár száz ember népesítette be a szigetet. A Szabadság-szobor a talapzata mellett külön erre az alkalomra felépített emelvény fölé magasodott. Az ünnepségeket általában a szobor mögött egy elkerített területen tartották, de a Fehér Ház élcsapata úgy gondolta, ez a helyszín a szobor arca alatt, zavartalan kilátással a kikötőre, fotogénebb lesz a sajtónak. Francesca halvány pisztáciaszínű ruhában, elefántcsont santungselyem blézerben ült a Csak Könyvek

490

Susan Elizabeth Phillips

többi díszvendég, magas állami tisztségviselők és a legfőbb bíró között. A pulpitusnál az Egyesült Államok elnöke beszélt Amerika ígéretéről, hangja visszhangzott a fák között felállított hangszórókból. – Öregeket és fiatalokat, fehéreket és feketéket, szerény körülmények között és gazdagságban születetteket ünnepiünk ma. Különböző a vallásunk, különböző a politikai nézetünk. De a nagy Szabadság-szobor árnyékában mindannyian egyenlők vagyunk, a láng örökösei… Francesca úgy érezte, szétveti a szívét az öröm. Minden ünnepeknek húsz vendéget engedélyeztek meghívni, és miközben a maga csapatát nézte, rájött, hogy szerettei az ország mikrokozmoszát testesítik meg. Dallie, tengerészkék zakója hajtókáján egy amerikai zászlóval, egyik oldalán Miss Sybillel, a másikon Teddyvel és Holly Grace-szel ült. Mögöttük Naomi súgott valamit a férje fülébe. Majd kicsattant az egészségtől szülés után, de idegesnek és kétségtelenül gondterheltnek tűnt, amiért négy hónapos kislányát akárcsak egy fél napra is másra bízta. Naomi és férje mindketten fekete karszalagot viseltek tiltakozásul a faji elkülönítés ellen. Nathan Hurd Skeet Cooper mellett ült, Francesca szerint érdekes személyiség-kombinációként. Skeettől a sor végéig fiatal lányok következtek – feketék, fehérek, néhányan vastagon kisminkelve, de mindannyian a jövőjükbe vetett hittel. Ők voltak Francesca csellengői, és nagyon meg volt hatva, hogy ennyien vele akartak lenni ma. Még Stefan is felhívta Európából ma reggel, hogy gratuláljon, és Francesca kiszedte belőle az örömteli hírt, hogy mostanság egy olasz iparmágnás gyönyörű, fiatal özvegyének vonzalmát élvezi. Csak Gerry nem fogadta el a meghívását, s hiányzott Francescának. Azon gondolkodott, hogy a férfi vajon még mindig dühös-e rá, amiért legutóbb visszautasította, hogy szerepeljen a műsorában. Dallie rajtakapta, hogy őt nézi, rámosolygott, mellyel mintha csak szavakba öntötte volna, olyan világosan tudtára adta, mennyire Csak Könyvek

491

Luxusmucus

szereti. A felületes különbözőségeik ellenére rájöttek, hogy a lelkűket az ég is egymásnak teremtette. Teddy az apja helyett Holly Grace-hez húzódott, de Francesca úgy vélte, a helyzet hamarosan megoldódik magától, és nem hagyta, hogy elrontsa az örömét. Egy hét múlva összeházasodnak Dallie-vel, és boldogabb lesz, mint valaha. Az elnök közeledett a nagy végszóhoz. – Amerika még mindig a lehetőségek hazája, még mindig az egyéni kezdeményezések otthona, amit azok sikere tanúsít, akik itt ma megtiszteltek bennünket. Mi vagyunk a legcsodálatosabb ország a földön… Francesca készített műsort hajléktalanokkal, szegényekkel és igazságtalanságot elszenvedőkkel, rasszistákkal és szexistákkal. Ismerte az ország minden hibáját, de teljes mértékben egyetértett az elnökkel. Amerika nem tökéletes; túl sokszor erőszakos és mohó. De olyan ország, aminek mindig helyén van a szíve, még ha nem is mindig tudja helyesen megoldani a feladatait. Az elnöki beszédet, melyet felvettek a tévécsatornák, hogy az esti híradóban leadhassák, harsány ováció követte. Aztán a legfőbb bíró lépett elő. Bár nem látta maga mögött az Ellis Islandet, Francesca érezte a jelenlétét és a bevándorlók tömegeire gondolt, akik üres kézzel, csupán az eltökéltségükkel érkeztek ebbe az országba, hogy új életet kezdjenek. A milliók közül, akik átléptek ezen az aranyküszöbön, nyilvánvalóan ő volt a legértéktelenebb. Ott állt a többiekkel és mosoly bújkált a szája szegletében, mikor arra a huszonegy éves lányra gondolt, aki rózsaszín polgárháborús ruhában egy Louis Vuitton bőröndöt cipelve vánszorgott azon a louisianani úton. Felemelte a kezét és a bíró után mondta az eskü szövegét. – Ezennel eskü alatt kijelentem, hogy feltétlenül és teljes mértékben lemondok és megtagadok minden kötelezettséget és hűséget bármilyen idegen hercegség, hatalmasság, állam vagy uralom iránt… Isten veled, Anglia, gondolta Francesca. Nem a te hibád, hogy így összekuszáltam a dolgokat. Te öreg, jó ország vagy, de szükségem Csak Könyvek

492

Susan Elizabeth Phillips

volt egy kemény, fiatal, rámenős helyre, hogy megtanítson a magam lábára állni. – …hogy megvédem és támogatom az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányát és törvényeit minden ellenséggel szemben, legyen az kül- vagy belföldi… Mindent meg fog tenni, mégha állampolgári kötelezettségei meg is rémisztették. Hogy lehetne félvállról venni a feladatokat, mikor egy társadalom szabadságának megőrzése volt a cél? – …hogy fegyvert fogok az Egyesült Államok védelmében… Uramatyám, őszintén remélte, hogy erre nem lesz szükség! – …hogy népnemzeti horderejű munkát vállalok civil irányítás alatt, ha a jog úgy kívánja… A jövő hónapban kongresszusi bizottság előtt fog beszélni a csellengők helyzetéről, és máris hozzáfogott létrehozni egy szervezetet, ahol adományokat gyűjt hajléktalanszállások építésére. Most, hogy a Francesca Today havonta jelentkezett, végre lehetősége adódott, hogy visszaadjon valamit az országnak, ami eddig olyan sokat adott neki. – …hogy ezt a kötelezettséget szabad akaratomból, minden hátsó szándék vagy a törvények kijátszása nélkül vállalom, Isten engem úgy segéljen. Mikor a ceremónia véget ért, a texasiak éljenzésbe kezdtek a tömegben. Francesca könnyes szemmel nézte, ahogy vendégei kínos feltűnést keltenek. Aztán az elnök köszöntötte az új állampolgárokat, majd következett a legfőbb bíró és más állami tisztségviselők. A zenekar rázendített a Stars and Stripes Forever-re, a Fehér Ház ceremóniamestere pedig a fák alatt felállított, fellobogózott, punccsal és szendvicsekkel megrakott asztalokhoz terelte a résztvevőket, épp mint egy július negyedikei pikniken. Dallie verekedte át magát elsőként a tömegen hozzá, Texasméretű mosolya szétterült az arcán. – Más se hiányzott ennek az országnak, mint még egy liberális szavazó, de azért igazán büszke vagyok rád, drágám. Csak Könyvek

493

Luxusmucus

Francesca nevetett és megölelte. A sziget keleti oldalán hangos dübörgés hallatszott a pázsitról, ahogy az elnöki helikopter felszállt és magával vitte az elnököt meg a ceremónia magas rangú tagjait. Most, hogy az elnök elment, oldódott a hangulat. Amikor a helikopter eltűnt, bejelentés hangzott el, hogy a szobrot megnyitják azoknak, akik szeretnék meglátogatni. – Büszke vagyok rád, anya – mondta Teddy. Francesca magához szorította. – Majdnem olyan jól festettél ott fent, mint a koreai ruhatervező – dicsérte meg Holly Grace. – Tudtad, hogy a fickón rózsaszín zokni van strasszos lepkékkel? – Francesca értékelte Holly Grace erőfeszítéseit a tréfára, különösen hogy tudta, színjátszás az egész. Holly Grace túl sokat vesztett a fényéből az elmúlt pár hónapban. – Nézzen ide, Miss Day – kiáltotta az egyik fotós. Francesca a kamerába mosolygott és mindenkivel váltott pár szót, aki üdvözölte. Hajdani csellengői felsorakoztak, hogy megismerkedjenek Dallie-vel. Felháborítóan flörtöltek vele, Dallie pedig viszont, amíg meg nem kacagtatta mindegyiküket. A fotósok fényképeket akartak Holly Grace-ről, és minden csatorna rövid interjút kért Francescától. Miután befejezte az utolsót, Dallie egy pohár puncsot nyomott a kezébe. – Láttad Teddyt? Francesca körülnézett. – Egy ideje nem. Holly Grace-hez fordult, aki épp akkor lépett oda hozzájuk. – Láttad Teddyt? Holly Grace a fejét rázta. Dallie aggódó képet vágott, Francesca pedig rámosolygott. – Egy szigeten vagyunk. Milyen bajba keveredhetne? Dallie-t nem győzte meg. – A te fiad is, Francie. Ha olyan géneket örökölt, mint a tiéd, bárhol bajba kerülhet. – Keressük meg. – Francesca sokkal inkább a vágytól, hogy kettesben maradjon Dallie-vel tette az ajánlatát, mint a Teddy iránti aggodalomból. A sziget még egy órát zárva lesz a turisták előtt. Mi baja eshetne? Miközben letette a puncsos poharát, észrevette, hogy Naomi Ben Perlman kezét szorongatja és felfelé néz az égre. Francesca is Csak Könyvek

494

Susan Elizabeth Phillips

feltekintett, eltakarva a szemét, de csak egy kis gépet látott a fejük felett körözni. Aztán meglátta, hogy valami kiesik a gépből. Egy ejtőernyő nyílt ki. Az emberek körülötte egymás után néztek fel az égre és figyelték az ejtőernyős ereszkedését a Liberty Islandre. Miközben lebegett, hosszú fehér szalag tekeredett le az ugró mögött. Fekete betűk voltak ráírva, de lehetetlen volt összeolvasni őket, mert a szél összevissza fújta a szalagot, s félő volt, hogy belegabalyodik az ejtőernyős felszerelésébe. A szalag hirtelen kiegyenesedett. Francesca érezte, hogy éles körmök mélyednek santung-selyem blézere ujjába. – Istenem – suttogta Holly Grace. Minden szem – beleértve a tévécsatornák kameráit is – a transzparensre és üzenetére tapadt: LÉGY A FELESÉGEM, HOLLY GRACE! Bár sisak és fehér védőruha volt rajta, az ejtőernyős csakis Gerry Jaffe lehetett. – Megölöm – mondta Holly Grace, méreg csöpögött minden szótagjából. – Ezúttal túl messzire ment. – Aztán a széljárás megváltozott és a szalag másik oldala vált láthatóvá. Egy kézi súlyzó rajza volt rajta. Naomi Holly Grace mellé lépett. – Sajnálom – mondta. – Próbáltam lebeszélni, de annyira szeret, és nem az egyszerű megoldások híve. Holly Grace nem felelt. Az ereszkedésre szegezte a tekintetét. Az ejtőernyős közelebb került a szigethez, de aztán sodródni kezdett. Naomi halkan felsikoltott a rémülettől, Holly Grace ujjai mélyebbre vájtak Francesca karjába. – A vízbe fog esni – kiáltotta Holly Grace. – Ó, istenem, meg fog fulladni. Belegabalyodik az ejtőernyőbe vagy abba az ostoba szalagba… – Megiramodott és futni kezdett a védőgát felé, torka szakadtából kiabálva. – Te hülye komcsi! Te ostoba, hülye… Csak Könyvek

495

Luxusmucus

Dallie átölelte Francesca vállát. – Van ötleted, miért van két ajtónyitó gomb a szalagon? – Az súlyzó – felelte Francesca lélegzetvisszafojtva, miközben Gerry éppen átrepült a védőgáton és a parton landolt ötven méterre a víztől. – Holly Grace ezért tényleg kinyúvasztja – jegyezte meg Dallie, igazán élvezve a helyzetet. – Az egy őrült. Az őrült nem a megfelelő kifejezés volt. Holly Grace tombolt. Annyira mérges volt, hogy alig bírt uralkodni magán. Miközben Gerry azzal küzdött, hogy összeszedje az ejtőernyőt, Holly Grace mindennek elmondta, ami eszébe jutott. Gerry összegöngyölte az ejtőernyőt és a szalagot, majd ledobta a földre, hogy végre legyen két szabad keze, amivel elbánhat Holly Grace-szel. Amikor meglátta Holly Grace kipirult arcát és megérezte dühének forróságát, úgy érezte, rájött, hogy mindkettőre szüksége van. – Ezért soha nem bocsátok meg – kiabálta Holly Grace, és a tévéoperatőrök legnagyobb örömére beleöklözött a karjába. – Nincs elég gyakorlatod egy ilyen ugráshoz. Meg is halhattál volna. Bárcsak így lett volna! Gerry levette a sisakját, göndör haja olyan zilált volt, mint egy bukott angyalé. – Hetek óta próbálok beszélni veled, de te nem vagy hajlandó meghallgatni. Különben is, azt hittem, tetszeni fog. – Tetszeni! – Holly Grace majdnem nekiesett. – Még soha életemben nem aláztak meg így! Bolondot csináltál belőlem. Nincs egy csöpp eszed se. Egy csöpp se. – Gerry! – A férfi hallotta Naomi kiáltását, és a szeme sarkából látta, hogy a szobor biztonsági őrei felé tartanak. Tudta, hogy nincs sok ideje. Amit tett, az teljességgel törvénytelen volt, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy le fogják tartóztatni. – Most köteleztem el magam melletted nyilvánosan, Holly Grace. Mit akarsz még? Csak Könyvek

496

Susan Elizabeth Phillips

– Nyilvános ostobaságot csináltál. Kiugrottál egy gépből, és majdnem megfulladtál a szalag miatt. Apropó, miért rajzoltál rá egy kutyacsontot? Megmondanád, mit akar ez jelenteni? – Kutyacsontot? – Gerry kiábrándultan emelte a magasba a kezét. Bármit tett, semmi nem volt jó ennek a nőnek, és ha most elveszíti, soha nem kapja vissza. A gondolatra, hogy elveszítheti, végigfutott a hátán a hideg. Holly Grace volt az egyetlen nő, akit nem tudott térdre kényszeríteni, az egyetlen nő, aki azt éreztette vele, hogy képes meghódítani a világot és éppúgy szüksége volt rá, mint oxigénre. A biztonsági őrök már majdnem odaértek. – Vak vagy, Holly Grace? Az nem kutyacsont. Jézusom, egész életem legelképesztőbb szerelmi vallomását tettem, te meg lemaradtál a lényegről. – Miről beszélsz? – Az egy babacsörgő! Két biztonsági őr megragadta. – Babacsörgő? – Holly Grace dühös arckifejezése szertefoszlott a meglepetéstől, hangja ellágyult. – Az egy babacsörgő? Egy harmadik biztonsági őr félretolta Holly Grace-t. Nyilvánvalóan arra a megállapításra jutva, hogy Gerry nem fog gondot okozni nekik, elöl bilincselték meg a kezét. – Gyere hozzám feleségül, Holly Grace – mondta Gerry, rá se hederítve, hogy éppen a jogait olvassák fel. – Gyere hozzám feleségül és szülj nekem gyereket… egy tucatot! Csak ne hagyj el. – Ó, Gerry… – Ott állt és nézte szemében szíve minden melegével, a szeretet pedig, amit Gerry Holly Grace iránt érzett, addig dagadt benne, amíg úgy nem érezte, hogy szétfeszíti a mellkasát. A biztonsági őrök nem akartak rossz színben feltűnni a sajtó előtt, így hagyták, hogy Gerry felemelje a csuklóját és átemelje a karját Holly Grace feje fölött. Olyan elmerülten csókolta, hogy megfeledkezett elfordulni a kameráktól. Szerencsére Gerrynek volt egy partnere, akinek a figyelmét nem vonták el ilyen könnyen a nők. Fenn a magasban a Szabadság-szobor koronájának egyik kis ablakából újabb szalag tekeredett ki, ezúttal egy rikító kanárisárga. Csak Könyvek

497

Luxusmucus

Az űrprogramhoz kifejlesztett szintetikus anyagból készült – pehelykönnyű volt és össze lehetett tömöríteni a hordozhatóság kedvéért egy pénztárcánál nem nagyobb csomaggá, majd hatalmas méretűvé kinyitni. A kanárisárga szalag legördült a Szabadságszobor homlokán, végigfutott az orrán, fokozatosan szétterült rajta és megállt az aljánál. Üzenete tisztán kivehető volt lentről, vastag fekete betűkkel szedve. ATOMERŐMŰ? KÖSZ, NEM! Francesca látta meg elsőnek. Aztán Dallie. Gerry, aki vonakodva engedte el Holly Grace-t, elmosolyodott, mikor észrevette, és gyors csókot nyomott Holly Grace orrára. Aztán az égre emelte megbilincselt csuklóját, hátravetette a fejét és ökölbe szorította a kezét. – Szép munka, Teddy! – kiáltotta. Teddy! Francesca és Dallie rémülten néztek egymásra, aztán rohanni kezdtek a szobor bejárata felé. Holly Grace a fejét rázta, nem tudta, sírjon vagy nevessen, csak azt, hogy izgalmas élet áll előtte. – Túl jó lehetőség volt ahhoz, hogy kihagyjam – kezdett el magyarázkodni Gerry. – Ez a sok kamera… – Csend legyen, Gerry, inkább azt mondd meg, hogy hozzalak ki a börtönből. – Holly Grace gyanította, hogy az elkövetkezendő években nagy hasznát fogja venni e tudásnak. – Szeretlek, bébi – mondta Gerry. – Én is szeretlek – felelte Holly Grace.

• A politikai akciók nem voltak ismeretlenek a Szabadságszobornál. A hatvanas években kubai számkivetettek láncolták magukat a szobor lábához; a hetvenes években háborúellenes Csak Könyvek

498

Susan Elizabeth Phillips

veteránok lógattak le megfordítva egy zászlót a koronából; a nyolcvanas években pedig két hegymászó kúszott fel tiltakozásul az egyik Fekete Párduc folyamatos fogvatartása ellen. A politikai akciók nem voltak ismeretlenek, de gyerek soha nem vett részt bennük. Teddy egyedül ült a folyosón a szobor biztonsági szolgálatának irodája előtt. Mögötte a csukott ajtón át hallotta a mamája hangját és néha a Dallie-ét. Az egyik természetvédelmi őr egy doboz 7-Upot hozott neki, de nem tudta meginni. Egy hete, amikor Gerry elvitte Naomihoz megnézni a kisbabát, kihallgatta Gerry és Naomi veszekedését, és így tudta meg, hogy Gerry ejtőernyős ugrást tervez a szigetre. Amikor Gerry hazavitte, kifaggatta. Teddy majd kibújt a bőréből örömében, miután Gerry végül a bizalmába avatta, mégha szerinte azért is tette, mert szomorú volt, hogy elveszíti Holly Grace-t. Beszéltek az „ATOMERŐMŰ? KÖSZ, NEM!” transzparensről, ő pedig könyörgött Gerrynek, hogy hadd segítsen, de Gerry azt felelte, túl fiatal. Teddy nem adta fel. Két hónapja igyekezett előállni egy olyan munkával, ami elég látványos ahhoz, hogy még Miss Pearsont is lenyűgözze, és rájött, hogy ez az. Amikor megpróbálta elmagyarázni, Gerry hosszú előadást tartott neki arról, hogy politikai nézeteket nem szabad önző okokból vállalni. Teddy figyelmesen hallgatott és úgy tett, mint aki egyetért, pedig valójában csak egy ötöst szeretett volna a házi feladatára. Az a buzgómócsing Milton Grossman csak meglátogatta Koch polgármestert az irodájában, és Miss Pearson máris ötöst adott neki. Teddy minden képzelőerejét felülmúlta, mit fog adni annak, aki segít lefegyverezni a világot! Most azonban, hogy szembe kellett néznie a következményekkel, tudta, hogy ostobaság volt betörni az ablakot a koronában. De mi mást tehetett volna? Gerry elmagyarázta, hogy az ablakok a koronában egy speciális kulccsal nyílnak, ami a karbantartóknál van. Egyikük Gerry barátja volt, aki megígérte, hogy mihelyt az elnök biztonsági emberei távoznak, feloson a koronába és kinyitja a Csak Könyvek

499

Luxusmucus

középső ablakot. Mikor azonban Teddy a koronába ért, verejtékezve és levegő után kapkodva, hogy minél gyorsabban feljusson a lépcsőn és elsőként érjen fel, valami baj történhetett, mert az ablak zárva volt. Gerry megmondta neki, hogy ha valami gond van az ablakkal, azonnal jöjjön le és felejtse el az „Atomerőmű? Kösz, nem!” transzparenst, de Teddy számára túl sok forgott kockán. Gyorsan, mielőtt átgondolta volna, mit csinál, felkapta egy szemeteskuka fémfedelét, és párszor nekiütötte a középső ablaknak. A negyedik próbálkozásra az üveg végre betört. Valószínű, hogy csak a visszhang volt, de amikor az ablak betört, mintha a szobor jajkiáltását vélte volna hallani. Az iroda ajtaja kinyílt és a szolgálatos tiszt kilépett. Nem is nézett Teddyre; eltűnt a folyosón szó nélkül. Aztán az anyja jelent meg az ajtóban és Teddy látta, hogy tényleg mérges. A mamája ritkán volt mérges, ha csak nem ijedt meg valóban valamitől, de amikor így volt, Teddynek görcsbe rándult a gyomra. Nagyot nyelt és lehorgasztotta a fejét, mert félt a szemébe nézni. – Gyere ide, nagyfiú – mondta Francesca, úgy beszélt, mintha jégcsapot nyelt volna. – Most! Teddy gyomra bukfencet vetett. Nagy bajban volt. Csak kicsire számított, nem ilyen nagyra. Még soha nem hallotta a mamáját ilyen dühösnek. A gyomra mintha fenekestől felfordult volna, és azt hitte, mindjárt hányni fog. Próbálta húzni az időt azzal, hogy csoszogva ment az ajtó felé, az anyja azonban elkapta a karját és berántotta az irodába. Az ajtó bevágódott mögötte. Biztonsági őrök nem voltak. Csak ő, a mamája és Dallie. Dallie az ablaknál állt karba tett kézzel. Mivel szemből sütött a nap, Teddy nem láthatta jól az arcát, és örült ennek. Az Empire State Building tetején Dallie azt mondta, szereti, és ő szívesen hitt volna neki, de gyanította, hogy Dallie csak a mamája miatt mondta. – Nagyon szégyellem magam miattad, Teddy – kezdte Francesca. – Mi az ördögért kellett ilyesmibe keveredned? Megrongáltad a szobrot. Hogy tehettél ilyet? – A mamája hangja megremegett egy kicsit, mintha valóban nagyon, de nagyon dühös lenne, akcentusa Csak Könyvek

500

Susan Elizabeth Phillips

erősebb lett a megszokottnál. Teddy azt kívánta, bárcsak ne lenne túl nagy az elfenekeléshez, mert tudta, hogy az elfenekelés nem fáj annyira, mint ez. – Csoda, hogy nem emelnek vádat ellened. Mindig bíztam benned, Teddy, de hosszú időnek el kell telnie, mire újra megbízom majd. Amit tettél, az törvénybe ütköző… Minél többet beszélt, Teddy annál jobban lehorgasztotta a fejét. Nem tudta, mi volt rosszabb: hogy megrongálta a szobrot vagy hogy így feldühítette a mamáját. Érezte, hogy elszorul a torka és rájött, hogy el fogja sírni magát. Ott helyben Dallie Beaudine előtt úgy fog bömbölni, mint egy szaros gyerek. A földre szegezte a tekintetét, és úgy érezte, mintha valaki kövekkel dobálná a mellkasát. Reszketve nagy levegőt vett. Nem sírhat Dallie előtt. Inkább kiszúrja a saját szemét. Egy könnycsepp gördült ki és placcsant szét az egyik cipőjén. Rácsúsztatta a másikat, hogy Dallie ne lássa. A mamája még mindig arról beszélt, hogy már nem bízhat benne, hogy milyen csalódást okozott neki és újabb könnycsepp pottyant a másik cipőjére. A gyomra fájt, a torkát gombóc fojtogatta és csak le szeretett volna ülni a földre, magához szorítani az egyik régi plüssmackóját és zokogni. – Elég lesz, Francie. – Dallie hangja nem volt hangos, de komoly és Francesca elhallgatott. Teddy az inge ujjába törölte az orrát. – Kimennél egy percre, drágám? – Nem, Dallie… – Most menj, szivi. Mindjárt utánad megyünk. Ne menj el!, akarta Teddy kiabálni. Ne hagyj vele egyedül! De már túl késő volt. A következő pillanatban az anyja lába megmozdult és hallotta, hogy becsukódik mögötte az ajtó. Újabb könnycsepp gördült le az állán és halkan szipogni kezdett. Dallie odament hozzá. Teddy látta könnyein át felhajtott nadrágszárát. Aztán érezte, hogy egy kar fonódik a vállára és átölelik. – Gyerünk, sírj csak, fiam – mondta Dallie gyengéden. – Néha nehéz úgy sírni, ha ott van egy nő, és neked kemény napod volt. Csak Könyvek

501

Luxusmucus

Valami tömör és fájdalmas, amit Teddy túl sokáig tartott magában, széttört. Dallie letérdelt és magához húzta. Teddy átölelte a nyakát, olyan szorosan kapaszkodott belé, ahogy csak tudott, és úgy zokogott, hogy alig kapott levegőt. Dallie a hátát simogatta az inge alatt, fiamnak szólította és azt mondta, előbb-utóbb minden rendbe jön. – Nem akartam fájdalmat okozni a szobornak – zokogta Teddy Dallie nyakába. – Szeretem a szobrot. Anya azt mondta, hogy soha többé nem bízik bennem. – A nőknek nem mindig lehet hinni, amikor olyan mérgesek, mint most a mamád. – Szeretem anyát. – Teddy megint szepegett. – Nem akartam feldühíteni. – Tudom, fiam. – Nagyon megrémít, ha ilyen dühös. – Szerintem ő is rémült. Teddy végül összeszedte a bátorságát, hogy felnézzen. Dallie arca homályosnak tűnt a könnyein át. – Egymillió évre meg fogja vonni a zsebpénzemet. Dallie bólintott. – Ebben valószínűleg igazad van. – Aztán a két keze közé fogta a kisfiú fejét, a mellkasára vonta és megcsókolta az arcát a füle mellett. Teddy hagyta, nem szólt semmit, csak szoktatta magát egy borostás arc érintéséhez a magáén egy bársonyos helyett. – Dallie? – Hüm? Teddy Dallie inggallérjába temette az ajkát, így a szavak tompán hallatszottak. – Azt hiszem… azt hiszem, tényleg te vagy az apám, ugye? Dallie egy ideig hallgatott, és amikor megszólalt, olyan volt, mintha az ő torkát is gombóc fojtogatta volna. – Mérget vehetsz rá, fiam. Mérget vehetsz rá. Később Teddy és Dallie együtt mentek ki a folyosóra, hogy szembenézzenek Francescával. Csakhogy ezúttal Francesca volt az, aki elsírta magát, amikor meglátta, hogyan kapaszkodik Teddy Csak Könyvek

502

Susan Elizabeth Phillips

Dallie-be, és mielőtt Teddy észbe kapott volna, a mamája ölelte, Dallie Francescát ölelte, és ott álltak hárman a Szabadság-szobor biztonsági szolgálatának folyosóján, ölelkeztek és úgy sírtak, mint egy csapat pólyás kisgyerek.

Epilógus

D

allie hatalmas Chrysler New Yorkerének anyósülésén ült mélyen a szemébe húzva baseballsapkája sildjét, hogy védekezzen a reggeli napsütés ellen, miközben Miss Luxusmucus elrobogott két nyergesvontató és egy Greyhound busz mellett kevesebb idő alatt, mint ahogy a legtöbb ember kimond egy áment. A fenébe, szerette, ahogy Francesca vezetett. Egy ilyen sofőrrel a kormány mögött elengedhette magát, mert tudta, hogy nagy valószínűséggel oda fog érni a célállomásra, mielőtt az artériái összeszűkülnek az öregségtől. – Most már elárulod, hová viszel? – kérdezte. Amikor Francesca elrabolta a reggeli kávéja mellől, nem nagyon tiltakozott, három hónapi házasság ugyanis megtanította rá, hogy sokkal nagyobb élvezet engedelmeskedni csinos kis feleségének, mint arra vesztegetni az időt, hogy ágálkodjon ellene. – Ki a régi hulladéklerakóhoz – felelte Francesca. – Ha megtalálom az utat. Csak Könyvek

503

Luxusmucus

– A hulladéklerakóhoz? Három éve le van zárva. Nincs ott semmi. Francesca éles jobb kanyart vett egy régi aszfaltozott útra. – Miss Sybil is ezt mondta. – Miss Sybil? Mi köze van neki ehhez az egészhez? – Nő – felelte Francesca titokzatosan. – Ennél fogva megérti egy nő vágyait. Dallie úgy döntött, a legjobb, amit egy ilyen helyzetben tehet, ha nem kérdez többet, csak hagyja, hadd folyjanak a dolgok a maguk természetes medrében. Elvigyorodott és kicsit lejjebb húzta a sildjét. Ki gondolta volna, hogy ilyen szórakoztató lesz Miss Luxusmucussal a házasság? Az életük jobban alakult, mint várta. Francie a francia Riviérára cipelte nászútra, ami élete legcsodálatosabb élménye volt, aztán Wynette-be költöztek nyárra. Úgy döntöttek, hogy iskolaidőben New Yorkba teszik át a székhelyüket, mert Teddynek és Francie-nek így volt a legjobb. Mivel Dallie csak a nagyobb bajnokságokon indult, bárhol felakaszthatta a ruháit. Ha csak rájuk tört az unalom, elmentek Dallie valamelyik házába, amik lassan ellepték az egész országot. – Pontosan negyvenöt perc múlva vissza kell érnünk Wynette-be – mondta Francesca. – Interjúd van a Sport Illustrated riporterével, nekem pedig konferencia-megbeszélésem Nathannel és a produkciós vezetőimmel. Francesca túl fiatalnak látszott ahhoz, hogy bármit is tudjon a konferencia-beszélgetésekről, nemhogy produkciós vezetői legyenek. Hercig lófarokba kötötte a haját, amitől tizennégy évesnek tűnt, fehér sztreccstop és az a farmer miniszoknya volt rajta, amit Dallie vett neki, mert tudta, hogy alig fogja takarni a fenekét. – Azt hittem, a gyakorlópályára megyünk – jegyezte meg Dallie. – Ne vedd sértésnek, Francie, de lenne mit dolgozni a lendítéseden. – És nagyon udvariasan fogalmazott. Francesca lendítése volt a legpocsékabb, amit embertől valaha látott, legyen az férfi vagy nő, de annyira élvezte, hogy csibészkedhet vele a pályán, hogy úgy tett, mintha fejlődne. Csak Könyvek

504

Susan Elizabeth Phillips

– Nem tudom, hogy javulhatna a lendítésem, ha annyi mindenre kell figyelnem – zsörtölődött Francesca. – Hajtsd le a fejed, Francie. A bal oldaladdal lendíts, Francie. A térdeddel irányíts, Francie. Őszintén, melyik épeszű ember tudja ezt mind megjegyezni. Nem csoda, hogy nem tudod megtanítani Teddyt baseballozni. Mindent túlkomplikálsz. – Te csak ne aggódj a baseball miatt. Már tudnod kéne, hogy a sport nem minden, különösen, ha a fiamnak annyi esze van, mint az egész Wynette-i Little Leaguersnek együttvéve. – Dallie szerint Teddy volt a legjobb fiú a világon, és nem cserélte volna le Amerika összes atlétájára sem. – Ha már a gyakorlópályánál tartunk – kezdte Francesca. – Most, hogy közeledik a PGA bajnokság… – Ó-ó. – Édesem, nem azt mondom, hogy meggyűlt a bajod múlt héten a hosszú vasakkal. A kutyafáját, hisz megnyerted a bajnokságot, nem lehetett vele baj. Csak arra gondoltam, talán volna kedved gyakorolni egy kicsit az interjú után, hátha javíthatsz egy kicsit. – Francesca rápillantott azzal a gyengéd, ártatlan tekintetével, ami egy pillanatra sem tette lóvá Dallie-t. – Természetesen nem várom el, hogy megnyerd a PGA-t. Már két bajnokságot nyertél a nyáron, és nem kell minden bajnokságot megnyerni, de… – Elhallgatott, mintha észbe kapott volna, hogy eleget mondott. Több mint eleget. Az egyik, amire Dallie rájött Francescával kapcsolatban, hogy kielégíthetetlen a golfcímeket illetően. Francesca egy poros mellékútra kormányozta a New Yorkért a szűk aszfaltútról, amit valószínűleg senki nem használt az apacsok óta. A régi wynette-i hulladéklerakó fél mérföldre volt az ellenkező irányba, de Dallie nem tett említést róla. A Francie-vel való együttlétek sava-borsát a rögtönzés adta meg. Francesca két fogsora közé vette az alsó ajkát és a homlokát ráncolta. – A hulladéklerakónak itt kellene lennie valahol, de azt hiszem, nem számít. Csak Könyvek

505

Luxusmucus

Dallie karba tette a kezét és úgy tett, mintha aludna. Francesca kuncogott. – Alig hittem a szememnek, mikor Holly Grace kismamaruhában jelent meg tegnap a Roustaboutban, hisz még csak három hónapos terhes. Gerrynek pedig fogalma sem volt, hogy kell viselkedni egy csehóban. Egész este fehérbort ivott és a természetes szülés csodáját ecsetelte Skeetnek. – Még hepehupásabb út következett. – Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Holly Grace jól tette, hogy Wynette-be hozta Gerryt. Azt akarja, hogy jobban megismerje a szüleit, de szegény Winona határozottan fél tőle. Francesca Dallie-re nézett és látta, hogy a férfi alvást színlel. Elmosolyodott magában. Valószínűleg jobb is így. Dallie még mindig nem tudott józanul gondolkodni a Gerry Jaffe témában. Egy ideje természetesen ő sem. Gerrynek soha nem lett volna szabad bevonnia Teddyt a tervébe, bárhogy könyörgött is. A Szabadság-szobor eset után ő, Dallie és Holly Grace gondoskodtak róla, hogy Teddy és Gerry soha ne maradjanak öt percnél tovább kettesben. Finoman a fékre lépett és egy nyomvályús útra kormányozta a New Yorkert, mely kusza cédrusfák között ért véget. Elégedetten, hogy a hely teljesen elhagyatott, leeresztette az első ablakokat és leállította a motort. A beáramló reggeli levegő meleg és kellemesen poros volt. Dallie még mindig úgy tett, mint aki alszik, kifakult szürke pólóján keresztbe font karral, mélyen a szemébe húzva sapkagyűjteményének amerikai zászlóval díszített darabját. Francesca halogatta a pillanatot, amikor majd hozzáér, élvezte a várakozást. Minden nevetés és ugratás ellenére nyugalmat leltek egymás társaságában, azt a tökéletes érzést, hogy hazataláltak, ami csak azután volt lehetséges, hogy az ember megismerte a másik legsötétebb oldalát és együtt lépett ki vele a világosságra. Odanyúlt, levette Dallie sapkáját és a hátsó ülésre dobta. Aztán megcsókolta csukott szemhéját, ujjaival a hajába túrt. – Ébresztő, drágám, dolgod van. Csak Könyvek

506

Susan Elizabeth Phillips

Dallie Francesca alsó ajkát rágcsálta. – Van valami határozott elképzelésed? – Ühüm. Dallie Francesca fehér sztreccstopja alá nyúlt és végighúzta ujjahegyét gerince göröngyein. – Francie, remek ágyunk van Wynette-ben, egy hasonló jó pedig huszonöt mérföldre innen nyugatra. – Az utóbbi túl messze van, az előbbi túl zsúfolt. Dallie nevetett. Teddy korán reggel bekopogtatott a hálószobaajtajukon, majd bemászott melléjük az ágyba, hogy kikérje a véleményüket, nyomozó vagy tudós legyen-e, ha felnő. – Házas embereknek nem kellene autóban szeretkezniük – mondta Dallie visszahunyva a szemét, mikor Francesca átült az ölébe és csókolgatni kezdte a fülét. – A legtöbb házas ember nem tart az egyik szobájában íróolvasó találkozót a Wynette-i Közkönyvtár Baráti Körével, és nem táboroztat tinédzserlányokat a másikban. – Ebben igazad van. – Dallie felemelte Francesca szoknyáját, hogy az combjaival meglovagolhassa a lábát. Aztán simogatni kezdte azt a combot, egyre feljebb. Dallie-nek kipattant a szeme. – Francie Day Beaudine, te rajtad nincs bugyi. – Nincs? – mormolta Francesca unatkozó-gazdag-lány hangján. – Milyen feledékeny vagyok. A férfihoz dörzsölte a mellét, csókolta a fülét, szándékosan felajzva. Dallie úgy döntött, rég itt az ideje, hogy megmutassa Miss Luxusmucusnak, ki az úr a háznál. Kinyitotta a kocsiajtót és magával emelve Francescát, kiszállt. – Dallie… – tiltakozott Francesca. Dallie átölelte a derekát. Miközben a New Yorker motorháztetője felé vitte, Francesca megszerezte neki azt az örömet, hogy viaskodott, bár Dallie úgy gondolta, adhatott volna bele egy kicsit több energiát is, ha jobban koncentrál.

Csak Könyvek

507

Luxusmucus

– Én nem az a fajta nő vagyok, akivel egy autó tetején szeretkezhetsz – mondta Francesca olyan gőgösen, mintha Anglia királynője lenne. Csakhogy Dallie kételkedett benne, hogy Anglia királynője így simogatta volna a farmerje elejét. – Nem tud megtéveszteni az akcentusával, asszonyom. Pontosan tudom, mennyire imádnak szeretkezni maguk, forróvérű amerikaiak. Mikor Francesca kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, Dallie kihasználta ezt arra, hogy olyan csókkal tapassza be, amitől jó pár percre garantáltan csendben marad. Francesca végül Dallie cipzárján kezdett el dolgozni, ami nem tartott neki sokáig – mindenhez értett a ruhákkal kapcsolatban. Szeretkezésük vad elszántsággal indult, mocskos szavakkal és sok fészkelődéssel, de aztán gyengéddé vált, mint amilyenek az érzéseik is voltak egymás iránt. Nemsokára elnyúlva feküdtek a New Yorker motorháztetején azon a rózsaszín szatén Porthault lepedőn, amit Francesca az efféle vészhelyzetekre tartogatott a kocsiban. Utána egymás szemébe néztek, szótlanul, majd megcsókolták egymást, annyi szerelemmel és megértéssel, hogy nehéz volt elképzelni, hogy valaha is léteztek köztük nézeteltérések. Dallie átvette a kormányt vissza Wynette felé. Amikor kifordult a főútra, Francesca odabújt hozzá, őt pedig ernyedt elégedettség járta át és áldotta az eszét, hogy feleségül vette Miss Luxusmucust. Ekkor hirtelen a Medvét hallotta a fejében, mely egyre ritkábban fordult elő. Úgy tűnik, fennáll a veszélye annak, hogy bolondot csinálj magadból emiatt a nő miatt. Nagyon jól látod, felelte Dallie, csókot simítva Francesca fejére. A Medve pedig felnevetett. Szép munka, Beaudine.

• Csak Könyvek

508

Susan Elizabeth Phillips

Wynette másik végében Teddy és Skeet egymás mellett ültek egy rozoga fapadon, az eperfa lombjai árnyékot vontak föléjük a nyári napsütésben. Csendben voltak, egyikük sem érezte szükségét, hogy beszéljen. Skeet a lágyan hullámzó pázsitot nézte, Teddy a kólája utolsó cseppjeit itta. Kedvenc terepszínű nadrágját viselte lecsúsztatva a csípőjére és egy baseballsapkát amerikai zászlós kitűzővel. „Atomerőmű? Kösz, nem!” feliratos jelvényt hordott Aggies pólója kellős közepének kitüntető helyén. Úgy érezte, ez a nyár Wynette-ben volt élete legcsodálatosabb időszaka. Biciklizett, amit New Yorkban nem tehetett, az apjával napkollektort építettek hátul a kertben. Azért hiányoztak a barátai és egyáltalán nem volt ellenére az ötlet, hogy pár hét múlva visszamenjen New Yorkba. Miss Pearson ötöst adott a házi feladatára, amit a bevándorlásról írt. Azt mondta, a történet, ami arról szólt, hogyan érkezett a mamája ebbe az országba és mi történt vele ezután, volt a legérdekesebb fogalmazás, amit valaha olvasott. Jövőre pedig az iskola legjobb tanára fogja tanítani. Azonkívül még rengeteg múzeum meg minden volt New Yorkban, amit meg akart mutatni az apjának. – Kész vagy? – kérdezte Skeet és felállt a padról, ahol ültek. – Azt hiszem. – Teddy hangosan felhörpintette a kóláját, aztán felkelt, hogy a szemetesbe dobja az üres dobozt. – Nem értem, miért kell ilyen nagy titkot csinálni belőle – zsörtölődött. – Ha nem lenne titok, gyakrabban kijöhetnénk ide. – Ne foglalkozz vele – felelte Skeet, árnyékot tartva a szeme elé, miközben az első szakasz füves dombságát nézte. – Akkor mondjuk el apádnak, amikor én úgy döntök, és nem hamarabb. Teddy szeretett kijönni a golfpályára Skeettel, ezért nem vitatkozott. Kivette a hármas fát egy zsákból, ami tele volt régi ütőkkel, amiket Skeet levágott neki. Miután megtörölte a tenyerét a nadrágja szárában, elhelyezte a labdát, élvezve tökéletes egyensúlyát az elütőhelyen. Miközben beállt, elnézett a távoli greenre. Szép volt, ahogy a napsütésben csillogott. Talán mert városi fiú volt, azért Csak Könyvek

509

Luxusmucus

varázsolták el a golfpályák. Beszívta a friss levegőt, megtámasztotta magát és ütött. A fej megnyugtató koppanással találta el a labdát. – Milyen volt? – kérdezte a fairwayt fürkészve. – Száznyolcvan yard körüli – felelte Skeet kuncogva. – Még soha nem láttam, hogy egy kissrác ilyen nagyot ütött volna. Teddy bosszankodott. – Nem nagy ügy, Skeet. Nem értem, miért kerítesz neki ekkora feneket. Semmiség megütni egy golflabdát. Nem olyan, mint elkapni a rögbit vagy eltalálni a baseballt vagy valami hasonló nehéz dolog. Egy golflabdát bárki meg tud ütni. Skeet nem szólt semmit. Vitte Teddy ütőit a gyepen és úgy nevetett, hogy nem tudott megszólalni.

VÉGE

Csak Könyvek