Sheila Bruckner - Eszelős némber.pdf

Bridget reszkető kezében úgy zizegtek a magazin lapjai, hogy a várószobában többen felfigyeltek rá. Mit a keze, az egész Bridget remegett! Tudta, hogy ó lesz a következő, s ettől máris úgy érezte magát, ahogy talán csak a marhák érezhetik magukat a vágóhídon, kivégzésre várva. Igen, a „mészárszék" alig néhány méterre van tőle, tulajdonképpen csak egy vékony fal és egy vastag tejüveges ajtó választja el tőle. Ami a falat illeti, igazán lehetne vastagabb is! Iszonyú érzés a kihallatszódó fúrógépbúgást hallani. Nyelt egy keserveset, de hiába. Mi lesz a torkában lévő fojtogató gombóccal odabent, ha már itt sem hajlandó lejjebb menni? Vagy nincs is ott semmiféle gombóc, csak ő érzi úgy? - Gyűlölöm a fogorvosokat! - gondolta magában. Ugyan még soha életében nem volt dolga eggyel sem, hiszen most jár először fogorvosnál... de ettől még utálhatja őket. Igen, gyűlöli mindegyiket! Ki nem állhatja a fogorvosokat. Szadista mind, semmi kétség. Eleget hallott a barátaitól és ismerőseitói olyasfajta rémtörténeteket, hogy a poklok minden kínját elszenvedtette velük a szadista fogorvosuk. Legutóbb éppen Hugó mesélte izgalmas kalandját, ami kezdetben csupán egy sima kis tömésnek indult. Aztán az akció során először gyökérkezelésig fajult a dolog, majd amikor a doki éppen hozzákezdett volna az idegek kiöléséhez, kicsit megszaladt kezében az eszköz, és egy jókora darab letört Hugó fogából. Sebaj, mondta a doki, teszünk rá koronát. Lecsiszolta, előkészítette a terepet, látszólag minden rendben volt. Aztán, amikor le akarta venni a fogmintát, az egész undorító trutyi annyira felragadt Hugó szájába, hogy amikor a doki

végre lecibálta, akkor összeroppant, ripityára tört a koronázási aktusra váró fog. Végül szájsebészeti beavatkozás lett belőle, ugyanis az utolsó csonk, amibe belekapaszkodva ki akarta húzta a reménytelen esetté avanzsált fogat... nos, éppen a fogóban tört apró darabokra. Az egyszerű tömésnek indult fogorvosi látogatásból végül majd egyórás szájsebészeti műtét lett. Köszi! Az ember sohasem tudhatja előre, mi vár rá. Visszatért a jelenbe. Igyekezett higgadtságot és nyugalmat magára erőltetni. De minden igyekezete ellenére ez sajnos nem nagyon akart sikerülni. Mellkasát egy aggódó, igencsak kétségbeesett sóhaj hagyta el. Azon tűnődött, talán mégsem kellene ennyire felhúznia magát. Tuti, hogy ez a felesleges önhergelés nem tesz jót. Ha továbbra is így túráztatja az agyát és ijesztgeti önmagát, el fog ájulni abban a pillanatban, amikor beszólítják. Máris annyira cidrizik, úgy csattognak a fogai, hogy első lépésként talán mindjárt elharapja majd a doki kezét, amint a szája felé közelít. Jesszus! Hogyan lehetne ezt a napot túlélni? Nem kellene mégis egy másik alkalommal eljönnie? Hiszen ötre volt berendelve, már fél hat. Legalább pontosan kezdődnének a kivégzések! Hát nincs ebben a hóhérban egy szemernyi irgalom sem? Hagyja, hogy itt kint hallgassa ezt az agyat szaggató hangú fúrógépet? - T u d o k szerezni néhányat, igazán kedvezményes áron! - súgta fülébe a mellette ülő pasas, és jelentőségteljesen az újságra pislogott. - Mi van? - nézett rá értetlenül Bridget. - Nem mi van, hanem mennyi van. Ez a lényeg. Nem túl sok, de higgye el, pokolian jól jár vele! Az a dolog titka, hogy a tőzsdevilágban minden mindennel összefügg. Márpedig a General Motors árfolyama napról napra nő. A részvények ára lassanként már az egekig szökik. Na?! Érdekli? Bridget értetlenül bámult rá. Amit a pasi mondott, amúgy is összefüggéstelennek tűnt, de belevéve, hogy

semennyit sem konyít a tőzsdéhez, mindezt az előbb akár kínaiul is mondhatta volna. - Már miért érdekelne? - nézett rá megütközve. - H á t csak úgy gondoltam... mert hogy már vagy félórája a tőzsdei híreket bámulja az újságban. Higgye el, velem jól jár, már több tucat embert tettem gazdaggá a tippjeimmel. Na... vegyen részvényt! - unszolta. - Egyelőre örülök, ha levegőt tudok venni - hörögte ingerült hangon. Éppen újságjába akart temetkezni, hogy megszabaduljon ettől a kellemetlenkedő piócától, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Egy elgyötört tekintetű, erősen verejtékező férfi hagyta el a rendelőt. Lába menet közben megmegroggyant. -Jesszusom! Hát rám is ez vár?! - nyelt ismét egy keserveset, de a hirtelen duplájára dagadt képzeletbeli gombóc az istennek sem ment lejjebb a torkában. - Bridget Bensőn! - szólította az asszisztensnő, s tekintete keresőn siklott végig a váróban ücsörgő betegeken. - Igen! - köhintett Bridget, s lassan felállt. - Fáradjon be! - invitálta émelyítően mézesmázas hangon, s ha ettől a mesterséges, szirupos kedvességtől nem lett volna hányingere, elég volt megszemlélni az arcára költözött extraszéles mosolyát. Bridget megborzongott. Szent Johanna elszántságával és bátorságával vonult be vélt kivégzőhelyére. Ahogy félősen körülnézett, megállapította, hogy ez a modernizált siralomház ugyan nem hasonlít Auschwitz gázkamráira, de számára legalább annyira kegyetlen színhely egy kivégzésre, mint az lehetett. - Kérem, üljön le! - mondta a doki kézmosás közben anélkül, hogy ránézett volna. Bridget leült a székbe, óvatosan hátradőlt, és lassan behunyta a szemét. Olyan próbálgató, tapogatózó mozdulatokkal ragadta meg a fogorvosi szék két karfáját,

mint egy súlyemelő, aki szakításban készül új világcsúcsot felállítani. - Mi a panasza? - szólalt meg ismét a férfi, miközben az asszisztensnő partedlit kötött Bridget nyaka elé. - Nem fogj a elhinni... fáj a fogam! - Hm, ez valóban rendkívüli eset errefelé - motyogta, és lábával megnyomta az emelőszerkezet gombját. Nem is találkoztam még hasonlóval eddigi prakxisom során. - Igen, ezt mindjárt gondoltam - dünnyögte a lány, majd nagyra tátotta száját és teljes erejéből szorítani kezdte a szemét. - Belement valami a szemébe? - kérdezte csodálkozva, amikor „zongoraszékén" odacsusszant mellé. - M á r miért ment volna bele bármi is? - nyitotta tágra szemét a csodálkozástól. - P e d i g le mertem volna fogadni - biggyesztette le az ajkát. - Azt hittem, azért szorítja ilyen eszelősen. - H a megkérhetem, ne fogadjon rám... egyébként pedig azért szorítom ilyen eszelősen, mert eszelősen félek. - De hát mitől fél? Ez azért annyira nem borzasztó - j e g y e z t e meg csodálkozva. - Magának bizonyára nem - vetette oda. - Talán bizony kellemetlen tapasztalatai vannak az előző fogorvosától? - Nincs előző fogorvosom - sóhajtotta türelmetlen hangon a lány. - Ha éppenséggel tudni akarja, maga az első az életemben... mármint fogorvos - tette hozzá szaporán, amint felfogta, hogy némelyest félreérthetően fejezte ki magát. A férfi alig látható mosolyra húzta a száját. Tetszett neki a nyelvelő Bridget ideges zavarodottsága. Valahogy ellenállhatatlanul kedvesnek és hóbortosnak találta. Ez a lány láthatóan annyira zilált, hogy az embernek az az érzése támad: bármelyik pillanatban széteshet.

- N o s . . . ha ez lesz az első alkalom, akkor majd különösen igyekezni fogok, hogy ne okozzak fájdalmat, jó?! - mondta mindezt olyan hangon, hogy bár a hangsúlya nem volt kétértelmű, azért Bridget megértse a sikamlós párhuzamot. - H a g y j u k az enyelgést... erre most nincs időm. Nem a szüzességemet jöttem elvetetni, hanem a lyukas fogamat betömetni. Úgyhogy lesz szíves erre koncentrálni. Egyébként pedig ne strapálja magát: felkészültem a legrosszabbra is... mindenre, ami csak várhat rám. Tudom, hogy a középkori spanyol inkvizítorok kegyetlen kínzásai ehhez képest kéjutazások Las Palmasba! Felkészültem! Kezdjen végre bele! - csukta be szemét, s nyitotta hatalmasra száját ezzel egy időben. A doki ismét elmosolyodott, majd egy jelentőségteljes sóhajtás után munkához látott. Az első néhány másodpercet (tényleg csupán másodpercek voltak) egész tűrhetően bírta Bridget. Hadonászó kezével ugyan egyszer kiverte a férfi kezéből a fúrót, míg másik kezével lelökte a szék mellé készített pohár vizet. De különösebb cirkusz ekkor még nem volt. Ám az újabb fúrási munkálatok során hirtelen és élesen jelentkezeti az első igazi fájdalom. - Á ú ú ú l - kiáltott fel fájdalmasan. - Mondja, mit csinál... meg akar ölni? - förmedt rá érthetetlenül, félig nyitott szájjal. - Bevallom, az ötlet eddig eszembe sem jutott. De most, hogy mondja! - E z nagyon fájt! - panaszolta a lány, és eltolta szájától a férfi kezét. - Nem adhatna valami érzéstelenítőt? - Nem! - vágta rá határozott hangon. - Ez ugyanis egy egészen kicsinyke lyuk. Pár másodperc alatt befejezem a fúrást, s ezzel a dolog kellemetlen részén már túl is lesz. Kár lenne még órákig zsibbasztani az arcát egy ilyen kicsinység miatt. - Magának talán kicsinység, de nekem...

- N a ! Tátsa ki a száját! Az, hogy nagyszájú, már nem kétséges előttem, de most profitálni is szeretnék ebből a különleges adottságából. Például azt, hogy kényelmesen hozzáférek a fájó fogához. Bridget ismét felvette a halálraítélt pózt. Amije csak volt, összeszorította. A száját leszámítva persze. Meg kellett állapítania, hogy ezeknek a modern, flancos székeknek jó erős a karfája... bírja a strapát. Nem úgy, mint ő. Mert alig négy-öt másodpercnyi fúrás után ismét éles, agyába hasító fájdalmat érzett. Ennek hatására megint valami olyasféle, leginkább talán halálhörgéshez hasonlító hangot adott ki magából, mintha legalábbis fojtogatnák vagy az életéért küzdene. - Miss Bensőn! - sóhajtott fel a férfi türelmetlenül, amikor egy pillanatra ismét leeresztette a fúrót tartó kezét. - Kérem, ne hisztériázzon! Maga felnőtt nő! - Honnan tudja? Lehet, hogy csak túl sok a növekedési hormonom - motyogta, miután kiöblítette szájából a csonttörmeléket. - Most már tényleg csak néhány másodperc. Ezt ki kell bírnia. Előre figyelmeztetem, hogy ezúttal nem kegyelmezek... nem hagyom abba, úgyhogy teljesen fölösleges így cirkuszolnia. Ismét megkezdődött a kellemetlen procedúra. Bridget igyekezett uralkodni a fájdalmán, sőt minden erejével arra összpontosított, hogy ne harapja meg vagy ne rúgja fel hóhérját. De nem ment! Mivel a férfi az apró jelzésekre, halk nyöszörgésekre és homlokráncolásra tényleg nem volt hajlandó felfüggeszteni a kínzást, hát D ridget sem kímélte önmagát. Egyre hangosabb hangokat a ^ . 'n magából, s a végén úgy üvöltött, ahogy csak kifért a torkon. Már nem érdekelte, mit szól az orvos, mennyire botránko?tatja meg viselkedésével az asszisztensnőt, nem volt tt rintettel a kint ücsörgő, halálra rémült betegtársaira. -Úristen! Megharapott! - dörzsölte fájdalmasan a kézfejét az orvos, és kétségbeesetten mutatta meg az

asszisztensnőnek. - Nem vicc, tényleg megharapott! ismételgette döbbenten. - Micsoda szörnyű egy némber maga! Eszelős üvöltésével elriasztja az odakint várakozókat! - szólt rá éles hangon. - Tönkreteszi a pacientúrámat. -Csessze meg a pacientúrájátl - sziszegte gyűlölködve, s dühösen tépte ki nyakából a partedlit. - Maga... maga... maga szadista állat! Egyetlen pillanat alatt kiugrott a székből, felkapta retiküljét és kiviharzott a rendelőből. Alig tudott a vezetésre koncentrálni. Jóformán nem is látott semmit a könnyeitől. Végigbőgte az utat hazáig. Dühös volt, irgalmatlanul dühös. Legszívesebben bevágott volna neki egy hatalmasat. De tudta, az egykoron híres-hírhedt Bridget Benson-féle jobbhorog már nem a régi. Bizony, régóta nem verekedett. Utoljára talán a középiskolában, ahol megtépte és szétcincálta azokat az osztálytársnőit, akik szemet mertek vetni azokra a fiúkra, akiket eredetileg ő nézett ki magának. De ez már a múlté. Egy huszonöt éves felnőtt nő nem viselkedik így. De ma délután valahogy mégis elvesztette a fejét. Akarata ellenére ökölbe szorult a keze, s leküzdhetetlen vágyat érzett arra, hogy ezt a szadista bájgúnárt kiüsse. -Bufford! Bufford! - szólongatta kutyáját, amikor' hazaért. - Hol bujkálsz, te kis haszontalan? Gyere, a maminak nagy szüksége van rád! Lerogyott a gigantikus méretű franciaágyra, majd hátrazuhanva hanyatt dobta magát. Még mindig sajgott és lüktetett a meggyötört foga, mint ahogy még mindig érezte magában az indulatot, s a vágyat, hogy bevágjon egy nagyot ennek a disznónak. - Bufford! - simogatta meg a mellé huppanó hatalmas, behemót állatot. Hát igen, a csupa szív, nagy mamlasz óangol nem éppen öleb méretű jószág. Bridget még mostanában is gyakran elcsodálkozik azon, hogyan nőhetett ez a kutya

ilyen hatalmasra. Hiszen olyan kis picurka gombóc volt, amikor kapta. Most pedig olyan nagy, mint egy igazi bárány. - Gyere, vigasztald meg a mamit! - bújt hozzá panaszkodva. - Ne tudd meg, micsoda kegyetlen sarlatán karmaiból menekültem meg! - Vaú! - vakkantotta határozottan a kutya. -Szerintem is! - bólogatott egyetértőleg, bár sejtelme sem volt, hogy Bufford mit is akart neki mondani. Átöltözött, majd megetette Buffordot és önmagát. Végül leült az ágyra, s bekapcsolta a tévét. Hosszú percekig váltogatta a csatornákat. Azzal a szándékkal nyomogatta olyan kitartóan a távirányitó gombjait, hátha talál valamit, ami lekötné. Egy érdekes műsor, vagy egy jó film... bármi, az elvonná a figyelmét. Igazából semmihez sem volt kedve. Aztán eszébe jutott a holnapi meghallgatás, s ez valamelyest jobb kedvre derítette. De amilyen pesszimista, sőt depressziós hangulatban volt, egyből az jutott eszébe, hogy holnapra biztosan feldagad az arca a fájós fogától, s akkor bizony lőttek a melónak. Vagy ha más katasztrófa nem is történne, akkor majd csak úgy egyszerűen bele fog sülni a szövegébe. Az iszonytató kupleráj kellős közepén lehetetlen kísérletbe kezdett: megpróbálta megtalálni a reklámfilm forgatókönyvét. -Keresd, Bufford! - biztatta nyomozásra a kutyát is. - Keresd! Ahol a pénzszagot érzed, ott lesz a forgatókönyv. Gondold csak el, kétszázdolcsiról van szó, pajtás! Mindent tűvé tett érte. A lakása egészen különleges berendezését látva az ember azt gondolná, hogy nincs nehéz helyzetben. Ugyanis az egyetlen igazi, klasszikus értelemben vett bútordarabja az az ősrégi, ócska, de kétségtelenül hatalmas méretű franciaágy, ahonnan a keresést elindította. Az ágyon és a tévén kívül egyetlen olyan „bútora" sem volt, ami esetleg közel állna a felismerhetőséghez. Az óriási alapterületű „lakás" közepén

ugyanis egy nagy asztal állt négy székkel. Az asztalnak mindössze annyi baja volt, hogy iszonytatóan kopott, s Bridget bármennyire is szerette volna, minden igyekezete és jó szándéka ellenére sem tudta lemosni róla a több évszázadosnak tűnő koszréteget. Az asztalhoz tartozó székek sajna már nem voltak ilyen jó állapotban. Az egyiknek hiányzott a háttámlája, a másiknak elrepedt az ülőkéje, kettőnek pedig kitört a lába. Ezt leukoplaszttal szerencsére helyre tudta állítani... legalábbis látszólag. Garanciát nem mert volna vállalni azért, hogy egy sebtapasszal összeeszkábált szék kibír-e mondjuk öt kilónál nagyobb megterhelést. De szerencsére erre a teherpróbára eddig még sosem került sor. Valahogy minden vendége gondosan vigyázott, nehogy véletlenül ráüljön. Minden vendége! Ugyan! Összesen két barátja volt, akik meg szokták látogatni: a tőszomszédságában lakó Charlie, aki a legeslegjobb barátja, már-már barátnője... tekintve, hogy homoszexuális. Charlie gyakorta vész össze szerelmével, nagy drámai jeleneteket rendez, majd sértődötten kivonul a lakásból. Ilyenkor egy-két napig Bridgetnél húzza meg magát, egészen addig, amíg szerelme érte nem jön, s vissza nem könyörgi. A másik jó barátja Hugo. Ő férfi... valószínűleg. Ezt persze nem tudhatja róla biztosan, hiszen még csak négy éve járnak együtt. Kész téboly! Hugo jó néhányszor volt már az őrület határán. Többször összevesztek ezen a témán, kétszer szaldtottak is, de nem végleg. Pedig Hugo hosszú ideig képtelen volt elfogadni, de talán még megérteni is, hogy miképpen lehetséges úgy szeretni valakit, hogy nem akarunk lefeküdni vele. Bridget mindent megpróbált, hogy ezt a kívülről talán különösnek vagy akár ellentmondásosnak is tűnő helyzetet megértesse. Szereti Hugót, tényleg szereti, de csak mint barátot. Fizikai vonzalmat, vágyat nem érez iránta. Mint férfi, nem kell neki, mert nem szerelmes belé.

Bármennyire is sértette ez a felállás Hugót, két és fél évi szemrehányó duzzogás és „öri-hari" után végre megértette, hogy hol a helye. Bridget mellett... de nem az ágyában. Végül beérte a „csak" barátságával is. - Heuréka! - emelte fel Bridget boldogan, alig húszpercnyi keresés után a forgatókönyvet. - Megtaláltam, Bufford... ne keresd! - szólt oda a kutyának, aki őszintén szólva már rég nem kereste.

A meghallgatás remekül sikerült. Szerencsére megkapta a szerepet, ami egy állástalan színésznőcske számára valóságos anyagi fellendülést jelentett. Még néhány ilyen reklámfilmszerep, és kifizeti az összes adósságát. Ki tudja, talán egy keveset még félre is tehet. Bár igencsak meglepő érzés lenne számára, hogy ismét van pénz a folyószámláján. Utoljára akkor volt pénze, amikor azon a rejtvénypályázaton megnyerte a „Sába királynője" fantázianevű álomfürdószobát, s hozzá csak úgy mellesleg ötszáz dolcsit, hogy mindenféle finom illatszerekkel szerelhesse fel ezt a valóban fejedelmi budoárt. Hát ami azt illeti, ő fel is szerelte. Vett bele egy új hajkefét és egy nagy üveg, flancos fürdősót. amit azóta sem használ. Hogyisne! Még a végén elfogyna ez a látványos fürdőszobai dekoráció. Tény, hogy az ötszáz dolcsiból pontosan huszonhárom dollár ötven centet költött el. E gondolatra akaratlanul is elnevette magát. Ami a fürdőszobáját illeti, az tényleg pazar. A régi, ócska raktárépületből átalakított háromszáz négyzetméteres „lakásában" volt hely dögivei. Mivel a „helyszínre kiszállt" ügyintéző legnagyobb meglepetésére egyáltalán nem volt beépíthető, vagyis átalakítható fürdőszobája, így rövid telefonálgatás és engedélykérés után a főnökök hozzájárultak az építkezéssel járó pluszköltségekhez. Bridget nem volt szívbajos. Miután mindenről ó rendelkezhetett és szabadkezet kapott, így a melósokkal egy jó nagy darabot leválasztatott fürdőszobának. A „megvalósítjuk álmait, szebb fürdőszobája lesz, mint Sába királynőjének" pályázat nyertesének még új falakat is húztak a lakásban a kőművesek, akik na-

gyon élvezték, hogy a fejedelmi álomfürdőszobát ekkora területen valósíthatják meg. Az elkerített fürdőszobát aztán gyönyörűen kikövezték, kicsempézték. Volt munkájuk... és kellett is hozzá anyag dögivei. A fürdőszoba alapterülete ugyanis több mint nyolcvan négyzetméterre sikeredett. A fiúk bevallották, ekkora fürdőszobát még sohasem csináltak, nem is láttak, talán nem is létezik. Sebaj, legalább belefért az a sok potyaluxus, amitneki mindössze csak kiagyalnia és kiválasztania kellett. A nagyméretű kerek, süllyesztett fürdőkád már sokkal inkább hasonlított medencére, mint fürdőkádra. Természetesen a legmodernebb technikai felszerelésekkel, aero- és hidromasszázs pezsgőfürdővel is el volt látva. Jól mentek hozzá az elegáns, aranyozott szerelvények. Mellette egy nagyon dizájnos hiper-szuper zuhanyzófülke beépített gőzkabinnal. Úgyhogy miután szaunázott egyet, csak el kell zárnia a forró gőzt, s magára nyitni a tetszés szerinti szögben beállítható, négyoldali. extranagy zuhanyrózsákból a hűs-langyos „vízesést". A három méter magas és hat méter hosszú tükörfalban csupán az volt az egyetlen kis kellemetlenség, hogy így elég nagy a takarítandó felület. Márpedig Bridget kétnaponta végigtörölgette e hatalmas tükröt, nehogy bevakuljon, homályosuljon vagy vízkövesedjen. A szemközti falon, az automata mosógép mellett kezdődtek a szekrények. Egy valóságos fürdőszoba-szekrénysort építettek be, amely egészen a fürdőszoba bejáratáig húzódott. Az ajtó túloldalán egy iparművész által tervezett, meghökkentő fazonú WC és bidé nyitotta a sort. Mellette, az óriási tükör felöli oldalon pedig elegáns mosdókagyló, majd egy modern vonalvezetésű, nagyon ízléses fésülködőasztal volt található kis ülőkével. Bridget néha úgy érezte, legszívesebben az egész életét ebben az álomfíirdőszobában töltené. De aztán rájött, viszonylag rövid idő után baromi unalmas lenne.

Mindenesetre kétségtelen tény, hogy mindenkit megbotránkoztat az a kontraszt, ami a lakásában látható. Hiszen ez a tüneményes luxusfürdőszoba úgy illeszkedik a hatalmas, de örökösen rendetlen, ócska lakásába, miképpen az oázis a sivatagba. Mert bár a fürdőszobában elegáns szekrénysora van, „kint", a lakásában még egy kétajtós szekrénye sincs. Hat fogason lógnak a ruhái, három-három jut a nyári, illetve a téli holmijainak. Minden más nihaneműje polcokon van... nyitott polcokon. így aztán nem kell bajlódnia a fiókhúzogatásokkal, szekrénynyitogatásokkal. Csak odanyúl és kikapja. Ennél jobban már csak Abdul, a fekete „bőrű" próbababa mutat, amelyik az ablak mellett áll. Úgy került a birtokába, hogy mivel maga varrja ruháit, egyszer elhatározta: meglepi magát egy valódi próbababával. Persze a legolcsóbbat és legócskábbat akarta ő, valamelyik varrószalon leselejtezett vacak darabját. De sehol sem kapott. Aztán egyszer, amint éppen sikertelenül és elszontyolodva jött ki az egyik ilyen varrószalonból, egy alr kalmazott utánaszaladt. - Tudom, hogy női próbababát akart, nem pedig férfit... pláne nem „néger" próbababát. De ennek el van törve az egyik karja. Odaadom ingyen, nem is kell a főnöknek tudnia róla. Előbb-utóbb úgyis kidobnánk, magának viszont most jól jöhet. Na?! Kell vagy nem? Mondja gyorsan, mert baromi nehéz, mindjárt leszakad a karom. Nos, így került a törött karú szerecsen a birtokába, vagyis rövidesen a házába. Az ablakba pedig úgy, hogy egyszer véletlenül ott felejtette. Aztán hazafelé jövet kintről egészen megrémült: valaki van a lakásban. Bár megbújik az ablak szélén, de határozottan felismerhető egy férfialak, amint a függöny mögül kifelé lesekszik. Csak otthon döbbent rá," hogy a próbababa volt. Ezért innentől kezdve Abdult házi testőrévé léptette elő,

„aki" a tengerpartot és az utcafrontot kémlelve ott áll egész nap az ablak előtt, a függöny mögött. - Hogy haladsz a festéssel? - ugrott át hozzá egyik nap Charlie. - Nem is tudom - vont vállat. - Van két új képem, gyere, nézd meg! - dicsekedett el büszkén. - T e , ez egész jó! - biccentett elismerően Charlie. Salvador Dali óta nem született ilyen tehetség. - Mindenesetre még nem kértek fel kiállításra. Tudod, Charlie... azt hiszem, a festéssel ugyanúgy állok, mint a színésznői karrieremmel. Még nem igazán fedeztek fel. - A p r o p ó ! Tegnap este láttunk a tévében. Azt hiszem, most játszották először a reklámfilmedet. Úgyhogy előfordulhat, az a „nagy felfedezés" már nem is várat magára olyan sokáig. - Na persze! - mosolyodott el gúnyosan Bridget. .Jlmmm! Olyjóóó, olyjóóó... a pipi cimbi-combi olyjóóó, olyjóóó!" - énekelte az önmaga által is szörnyűnek tartott reklámszöveget. - T é n y l e g ! Te ettél már ebből a „pipi cimbi-combiból"? - Majd ha megőrültem! - hördült fel. - Ilyen előre panírozott, fűrészporízű, mélyhűtött kutyaszarból akkor sem ennék, ha teleraknák vele a fridzsideremet. Mellesleg nem rakták tele - tette hozzá. Bufford vakkantott egy sértődöttet a „kutyaszar" miatt. Igazán csúnya dolog az emberektől, hogy folyton velük, ebekkel példálóznak: „kutya hideg van", „kutyából nem lesz szalonna", „kutyába sem veszi", „kutyaharapást szőrével", „egyik kutya, másik eb", „a kutyafáját", na és ez a kutyaszaros dolog. Nem szép Bridgettöl, hogy ő is ezek táborát gazdagítja. Charlie tekintete ismét a festményre vetődött. Hoszszasan tanulmányozta, aprólékosan vizsgálgatta a vászon minden négyzetcentiméterét.

- M i a téma? Mi a kép címe? Vagyis... voltaképpen mit ábrázol? - árulta el teljes szakmai hozzá nem értését. - „A sátáni fogorvos" - válaszolta Bridget, szemlátomást megsértődve ez utóbbi, igencsak dilettáns kérdésen. Közben pedig félrebiccentett fejjel, hunyorogva gyönyörködött elkészült festményében, majd a következő pillanatban csupa festékes hosszú férfiingének ujjába megtörölte kissé verejtékező homlokát. Az ing eredetileg Charlie tulajdona volt. de Charlie túlságosan férfiasnak találta. Bridget viszont épp akkoriban szeretett volna venni egy ilyen, az ó méreténél egy-két számmal nagyobb, hosszú férfiinget. Méghozzá pontosan abból a célból, amire most használja is: festő „munkaruhának". Charlie jóízűen végigmérte barátnőjét. Mintha csak most vette volna észre, hogy milyen jól áll rajta a majdnem térdig érő egy szál ing, ami mellesleg végig ki volt gombolva. így nem csak a szexis, falat tangáját láthatja és barnára sült bőrét, de időnként ki-kivillannak formás mellei is. Mindez persze sem Charliet, sem Rridgetet nem feszélyezte. Megszokott természetesség volt köztük a meztelenkedés. Bridget most amúgy is mással volt elfoglalva. Meglehetősen felkavarta saját festménye. Ugyanis elég volt csupán felidéziűe magában a néhány nappal ezelőtti kellemetlen fogorvosi kalandját, s máris összerándult a gyomra. Persze az is lehet, hogy az éhségtől van, merthogy ma még egy falatot sem evett. - H á t . . . - folytatta jellegzetesen elnyújtott hangján Charlie - ...a fúrót és a vérben forgó, eszelős tekintetet sugárzó szemeket azonnal felismertem. De mondd csak, ott a gigantikus méretű vérpacni alatt valóban van egy beteg is elrejtve? - E z t már a műkedvelő szakértők fantáziájára bízom.

-Mindenesetre nagyon érdekes... sőt határozottan bizarr! - E z most elismerés akart lenni, vagy valamiféle „vattába csomagolt" kritikai észrevétel... esetleg gúny? - Nem, nem! - tiltakozott hevesen. - Nekem tényleg tetszik a képed... mint ahogy a többi is - tette hozzá gyorsan. - Akkor már legalább ketten vagyunk - nevetett fel Bridget. - Vaúúú! - vakkantott jelentőségteljeset Bufford. - Ha jól hallom, hárman - javította ki barátnőjét Charlie. " Ezen mindketten jót nevettek. Lehuppantak egymás mellé az ágyra, Bridget behozott egy óriási vödör chipset, majd bekapcsolta a tévét, hogy megnézzék a délutáni sorozatot. Szerette Charlie-t, és különösen szeretett vele érzelmes filmeket nézni. Olyan jókat tudtak rajta zokogni mindketten. Igen, Charlie-nak határozottan nőies beállítottságú lelke van. Strapabíró, mint egy igavonó állat, ugyanakkor nagyon érzékeny és gyengédségre vágyó... vagyis tényleg olyan, mint egy nő. - M i van Hugóval? Hol töltitek a víkendet? érdeklődött Charlie a filmet megszakító reklámok alatt. - Még nem tudom. Kedd óta nem telefonált. - H u g o alapjában véve jó fej, és nagyon odavan érted. Nem kellene mégis hozzámenned? - Nem kellene - vágta rá. - De miért? Hiszen végül is szereted, nem? -Szeretem, de nem úgy. Vagyis... tudod az, amit i-ránta érzek, édeskevés egy házassághoz. Szerelemről v öztünk, csupán egy elmélyült, őszinte barátszó ságról. - Ez azért nem kevés manapság. - D e Charlie! Ez n az alapon hozzád is feleségül mehetnék! - mosolyodott el.

- I g e n , drágám... de én nem kértem meg vagy féltucatszor a kezedet. S már meg ne haragudj érte, de nem is fogom! - Ahhh! Pedig ha tudnád! Elárulom, hogy valójában neked tartogatom magam - tréfálkozott Bridget. - A t t ó l tartok, akkor hamarosan elhervadsz. Tudod jól, hogy imádlak! Az anyám után te vagy a legfontosabb nő... mit a legfontosabb, az egyetlen nő az életemben. De ugyebár kettőnk viszonya egészen más jellegű, mint az átlagos férfi-nő kapcsolat. - Nos, ha nem is vagyok leszbikus, de a tiédhez hasonló okok miatt utasítottam el Hugo házassági ajánlatait. Kedvelem őt, szeretem, de amikor megérint vagy megsimogat, nem érzem a vágyat, a gerjedelmet. E nélkül pedig nincs házasság... legalábbis számomra. Én biztosan tudom, hogy nem megyek férjhez, hacsak bele nem botlok esetleg egy olyan pasiba, akibe majd halálosan belezúgok. Alig ért véget a film, folytatták a szünetben megkezdett diskurzust. Charlie aggódva pillantott ifjú és bájos szomszédasszonyára. Olyan gyönyörű ez a lány, nem kellene veszni hagyni. - V i g y á z z , ez veszélyes is lehet, Csipkerózsika! emelte fel ujját figyelmeztetőn. -Micsoda? - kérdezte csodálkozva Bridget, szemmel láthatólag a film befejező harmada alatt elveszítette a fonalat. - Hát az igencsak kategorikus kijelentésed. Mert mi van akkor, ha menet közben eltérítették a királyfit? -Ja, te most a férjhez menésről beszélsz? Ne csüggedj, nekem egyáltalán nem sürgős! - legyintett. - Különben sem hiszem, hogy létezik olyan férfi, aki öt percnél tovább kibírná a hülyeségeimet. Charlie halványan elmosolyodott. No lám, mintha némi kishitűséget érezne ki barátnője hangjából. Pedig ha valaki nem szenved kisebbségi komplexusban, az éppenséggel Bridget,

- Miért? Itt vagyok például én. Én is prímán kibírom a hülyeségeidet, sőt Hugo valósággal rajong értük. Talán nem is kellenél neki a hülyeségeid nélkül. A lány egy kedves mosollyal honorálta barátja bókját. Ám ekkor, mintha csak a végszóra várt volna, megjelent Hugo. - Mondd csak, Bridget! Hogyan lehetne rászoktatni arra, hogy ne hagyd tárva-nyitva az ajtódat? - Szerintem sehogyan sem! - vont vállat, majd egy apró kis csókot lehelt a férfi arcára. - Hello, Charlie! - fogott kezet a szomszéddal. - Ó, jól látom? Elkészült a fogorvosos festményed? - mosolyodott el, amint felismerte a múltkoriban félkészen látott remekművet. - Nincs rajta túl sok vér? Vagy csak véletlenül ráborult egy üveg ketchup? - H e , he... nagyon vicces! - fintorgott egy csúfondáros grimasszal a lány. - Egyébként jó lett - vizsgálgatta a festményt. - U g y e ? Szerintem is - erősített rá Charlie, majd felismervén, hogy ő itt felesleges, gyorsan elbúcsúzott: - Na jól van, édes... magatokra hagylak! - Ugyan miért? - fordult hátra csodálkozva Hugo. Abban, amit mi ketten szoktunk csinálni, annyi intimitás sincs, mint egy tál spenótban. Úgyhogy'miattam akár maradhatsz is, engem nem zavarsz, a hölgy pedig köztudottan rajong érted! - bökött Bridget felé. - A z lehet, viszont nekem tényleg mennem kell erősködött. Bridget zavartan elmosolyodott, amikor kikísérte Charlie-t. Néhány másodpercig egymásba mélyedt tekintettel álltak az ajtóban. Aztán Bridget úgy érezte, ha ő nem beszél erről a dologról, Charlie fog. Tuti, hogy nem megy el enélkül. - Na, mit szólsz hozzá? Hugo úgy viselkedik, mint egy sértett herceg. - N e m is tudom... végül is már négy éve jártok együtt. Hugo szeret téged. Még azt is feltételezem róla,

hogy nincs melletted másik kapcsolata. Ha ez így lenne, hát... szerintem éppen elég nehéz lehet neki ilyen szerzetesi életet élni. Ennyi idő után talán mégis fontolóra kellene venned ezt a szex dolgot. - Senki sem kényszeríti szerzetesi életre. Ha valaki, hát én legkevésbé. De nem akarok lefeküdni vele... vele éppen nem. Olyan jó barátok vagyunk, hogy a szex biztosan elrontaná. Egyébként sem fekszem le senkivel. Úgy értem, érzelmek nélkül. Ha nem is vagyok szerelmes egy pasasba, de legalább fizikailag kell, hogy kívánjam. Tudod, az a bizonyos fergeteges szenvedély. De az utóbbi időben lelakatoltam az erényövemet. Te szent ég! Talán már azt sem tudom, hová tettem a kulcsot nevette el magát. Charlie átölelte, megpuszilta az arcát, majd néhány biztatásnak szánt baráti pillantás után sarkon fordult és elment. - Na, mizujs? - állt meg a kutyával játszó Hugo előtt, és várakozásteljesen meredt rá. - Hogyhogy mizujs? - vetődött tekintete Buffordról a lányra. - Elmegyünk valahová vagy itthon rohadunk? - fonta egymásba karjait. - Csupán erre vonatkozott a kérdésem. - Ha van kedved, elmehetünk moziba, vagy... - Nincs kedvem - szakította félbe. - Viszont Charlienak jövő héten lesz a szülinapja, segíthetnél neki kiválasztani valami megfelelő ajándékot. Valami olyasmit, ami jópofa, aminek örül, és illik a... különös egyéniségéhez - hadarta. - N é g y éve mindig velem választatod ki Charlie születésnapi ajándékát. Lassanként kifogyok az ötletekből - tette hozzá tréfálkozva. Ahogy Bridget ránézett, ismét meg kellett állapítania, hogy nagyon dögös, amikor ilyen grimaszt vág... sőt valójában úgy, ahogy van, egészen jóképű. Vajon mi

lehet az az icipici dolog, ami hiányzik belőle? Miért nem tudja őt szerelemmel szeretni? - Na jó, megadom magam. Felőlem mehetünk! - sóhajtotta a férfi. - Oké! Gyerünk! - indult meg, majd hirtelen megtorpant. - Illetve várj, így mégsem mehetek - húzta maga elé festékes ingét. - Máris felkapok valamit! mondta, s egyetlen mozdulattal levette magáról. Hugo kicsit zavarba jött a lány meztelen testétől. Idestova már négy éve volt arra, hogy hozzászokjon a látványhoz, de nem tudott. Pedig ez alatt a négy év alatt jó néhányszor láthatta meztelenül vagy majdnem meztelenül Bridgetet, mivel a lány nem kimondottan szemérmetes típus. Sosem zavartatta magát, magától értetődő, könnyed természetességgel fürdött vagy öltözött-vetkőzött előtte. -Legalább elfordulhatnál - köhintett kicsit zavartan a férfi. - Miért? - nézett rá csodálkozva a lány. - Nem vagyok szégyenlős. - Igen, de nem gondolod, hogy nekem esetleg kínos nap mint nap meztelenül vagy félmeztelenül látni téged, miközben valahányszor megpróbállak elcsábítani, te kőkeményen ellenállsz? - H á t , ami azt illeti... kőkemény te szoktál lenni. Amúgy pedig, ha zavar a cicim látványa, fordulj el te! — bújt bele szűk és rövid strechtrikójába és farmernadrágjába. - Mehetünk! Hugót ezen a délutánon is sikerült az őrületbe kergetnie. A végén már az az érzése támadt, ezer üzletben is megfordultak, talán egymillió ajándéktárgyat végignéztek, Bridget végig is tapogatta őket... de persze semmi nem felelt meg neki. Végül a Furcsa Fiúk Boltjában sikerült kiválasztania két püspöklila szatén alsónadrágot. - Ez isteni! - lelkendezett Bridget a pultnál. - Charlie egyszerűen meg fog őrülni ezekért! Tuti, hogy imád-

ni fogia, ráadásul pont a mérete - magyarázta Hugónak. - D e . . . szerinted nem túl ciki, ha egy nő alsónadrágot ajándékoz egy férfinak? - Mióta zavar téged az ilyesmi? Hm... és mióta férfi Charlie? - kérdezte cinikus hangon. - Sőt ha már itt tartunk... biztos, hogy te nő vagy? - Nem hagyom magain provokálni! - nyomott egy baráti csókot a férfi arcára, majd boldogan felsóhajtott. - Kérem, ezeket csomagolja be! - fordult az elárusítóhoz. Ezzel a kérdés el volt döntve. Charlie a harmincadik születésnapjára két darab rikító színű szatén alsógatyát kap. Hugo végül is örült, hogy mára befejeződtek megpróbáltatásai. Tudta, hogy a következő maga Charlie születésnapja lesz. Most viszont juszt sem hagyta elrontani a jókedvét ilyen sötét gondolatokkal. Hagyjuk a jövőt, éljünk a mának! Még sétáltak egy nagyot a városban, mindenféléről diskurálgattak, majd megvacsoráztak a Burger Kingben, ahol Bridget hét zacskó hagymakarikát nyomott le. - T e ! Biztos, hogy ettől nem lesz semmi bajod? bökött felé gyanakodva Hugo. - Már miért lenne? Éhes voltam! - Én is éhes voltam, mégis beértem egy whopperrel és egyetlen adag hagymakarikával a kólám mellé. - É n viszont nem ettem whoppert! - tette hozzá figyelmeztetőleg a lány. - N a jó, de már megbocsáss! Az az egy whopper semmiképpen nem váltja ki a hat zacskó hagymakarikát. - Hagyjuk a matematikai arányszámítást. Most ezt kívántam meg és kész! Végül is mi a fészkes fenét akarsz tőlem? - förmedt rá türelmét vesztve. - Mondd meg, ha azt akarod, hogy fizessem ki, de ne szekálj! - Meghívtalak! Azt eszel, amit akarsz. - Még jó! - nyúlt a tálcája végén árválkodó hetedik zacskóéit.

- Bár szerintem teljesen abnormális, ha egy fiatal nő hét zacskó hagymakarikát fal be. - N e hülyéskedj már, Hugo! Most már tényleg unom! Nem beszélhetnénk valami másról, mint az én hagymakarikáimról? - pislogott rá szemrehányóan, és egy szép, kerek, aranybarnára sült példányt dugott a férfi szájába. Hugo utóbb csak azon csodálkozott, hogy Bridgetnek tényleg nem fájdult meg a hasa. Főként, hogy a hét adag hagymát alig félóra múlva még „lefojtotta" egy gigantikus adag fagylalttal a kedvenc cukrászdájukban. - Neked aztán van étvágyad! - jegyezte meg nem kevés elismeréssel a hangjában. - Téged is inkább öltöztetnélek, mint etetnélek! - Nyugi, nem szenvedek krónikus farkasétvágyban. Csak az az igazság, hogy két napja nem kajáltam rendesen. Elfelejtettem bevásárolni hétvégére. Bufford elől mégsem ehettem el a kutyakaját. így aztán csak kétszersülten és teán éltem. - így persze már érthető, hogy be akartad hozni a lemaradást. - Mi az, hogy akartam? Be is hoztam! - nevetett rá a lány. - S miiyen jól elfeküdt a pocakomban! Egészen elálmosodtam ettől a sok kajától. Mondd, nem vinnél haza? - fordult elé, s könyörgón nézett rá. - Hát tudod... belőled aztán nem túl sok jut nekem! - hőbörgött tréfás sértődöttséggel a férfi. - Voltaképpen egyszerűbb lenne, ha örökbe fogadnálak, vagy legalábbis a nevemre vennélek. Neked gyámra van szükséged, nem férfira. Segítek munkát keresni, reklámfilmszerződésekhez juttatlak. Annak idején megírtam a kérelmet a polgármesternek. Sót bátran fogalmazhatunk úgy is: én intéztem el neked, hogy ne tegyenek ki a kéglidből. Emellett rendszeresen etetlek, öltöztetlek. De arról, hogy legalább egyszer az életben szeretkezzünk, persze szó sem lehet. - Szó sem! - bólintott egyetértően a lány.

- Mondd, végül is minek nézel te engem? Baleknak? - A n n a k érzed magad? - nézett rá vádlón a lány, amikor a parkolóba érve végre beszálltak Hugo kocsijába. - Nem tudom - bizonytalanodott el a férfi, amikor indított. - Valamikor talán még határozottan kimondtam volna válaszként a nemet, de most már tényleg nem tudom, mi vagyok én neked. -A barátom! - bizonygatta Bridget. - Hidd el, Hugo, fontos vagy nekem. Tényleg! Nem egykönnyen rázta le, miután hazaértek. Amikor Hugo leült az ágy szélére, egy ideig úgy túnt, esze ágában sincs hazamenni. így aztán Bridget kénytelen volt kicsit erőszakosan kitessékelni. De már este volt, sötétedett, és különben is fáradt volt. Gondolta, hogy megfürdik és lefekszik aludni... egyedül!

Egyik reggel - mint eddig már oly sokszor - Bridget arra ébredt, hogy valami meleg puhaság nehezedik a testére. Ráadásul ez a valami szüntelenül beleliheg a fülébe és nyalogatja az arcát. - Bufford, az istenitl - nyögte könyörgő, elgyötört hangon. - Mi lenne, ha legalább egyetlen varázslatos pillanatig abbahagynád ezt a perverz lihegést? Már tiszta kutyanyál a fülem és a nyakam. Pfuj! - törölte le kézfejével. - Ez undorító! A barátságunknak is van ám határa! - motyogta álmosan. - És az ég szerelmére kérlek, szállj már le rólam! Totálra elzsibbadt a lábam. De Bufford nem adta fel ilyen könnyen. Két határozott vakkantásával hozta gazdája tudomására, hogy esze ágában sincs békén hagyni őt... méghozzá azért, mert jó oka van erre. Nem tudott mit kitalálni, hogy ezt az álomszuszékot kiverje az ágyból. Hát fogta, és lehúzta róla a takarót. - N e m , nem és nem! - visította dühösen Bridget, miközben a takaró másik végét maga felé húzta. - Istentelenül pimasz lettél az utóbbi időben. Bufford! Azonnal engedd el a takarómat, mert komolyan feldühítesz! Nem hallod?! Hozzád beszélek! Na jó, most már takarodj kifelé! Amikor már majdnem becsukódott az ajtó, akkor vette észre, hogy állt ott valaki, s a „Nem hallod?! Hozzád beszélek! Na jó, most már takarodj kifelé!" vezényszavakat bizonyára magára vette. De az utolsó pillanatban mégis felfoghatta, hogy a kutyának szólt, mert ismét kinyitotta az ajtót. - M a g a meg kicsoda? - fordult felé csodálkozva a lány.

Igencsak jópofa látványt nyújtott, amint eszeveszetten kócos hajával, kissé kifakult pamut hálóingében ült a feltűnően és szokatlanul nagy méretű ágy kellős közepén, miközben Bufford diadalittasan húzta le az ágyról az utolsó négyzetcentiméternyi takaródarabot is. Győzedelmes pillantásában az is benne volt, hogy „Na látod, te kis butal Ezért akartalak felébreszteni. Már messziről láttam, hogy ez a pasas megállt a kocsijával a ház előtt, és egyenesen felénk tart. Azt akartam, hogy valahogy kinézz, mire ideér. De persze te..." Ha nem kutya, hanem ember lett volna, most bizonyára lemondóan legyintett volna. De miután kutyának teremtette a jóisten, nem pedig embernek, így csak a farkát csóválta. Eközben a bárányos külsejű óangolokra jellemző, szemet eltakaró „frufru"-ja alól kíváncsian pislogott felfelé, a soha nem látott, idegen férfiút vizsgálgatva. -Én... - Ne, egy szót se szóljonl - emelte fel a kezét. - Maga az a fogorvos, aki ki akart nyírni a múltkor - bökött felé vádlón. - A z é r t ne túlozzon! - mosolyodott el zavartan a férfi. - Csak a fogát szerettem volna betömni. Tényleg, hogy van? - Én. vagy a fogam? - kérdezte félreszegett fejjel. Maga... és a foga. - J ó l vagyunk! - mondta egykedvűen. S mintha csak ebben a pillanatban tudatosult volna benne, hogy rémségesen néz ki, kócos haját egyetlen mozdulattal hátrahúzta. Kiugrott az ágyból, s a tükörhöz szaladt. Fürge kézmozdulatokkal villámgyorsan elkészült a feje tetején a kis kóc-copf, amit egy vastag bársonygumival fogott össze. A többi dolgon egyelőre nem tudott segíteni. Persze belebújhatna valami pongyolaféleségbe, de ilyesmije nincs. Nem őhozzá illő ruhadarab lenne. - Maga még itt van? - nézett rá királynői felsőbbrendűséggel. - Tényleg? Miért van itt egyáltalán? - rán-

colta a szemét. - Nem kértem otthoni kezelést. Egyáltalán, honnan tudja a címemet? És mi a fészkes fenét keres itt voltaképpen? - Villáminterjút akar? - mosolygott rá a férfi. - Pedig azt hittem, ebben a lakásban, ha ez lakás egyáltalán - nézett körül szóval azt gondoltam, itt csupán a „pipi cimbi-combi" királynővel készülhet interjú! -Gratulálok! - fonta egymásba karjait a lány. Ezek szerint látta a reklámfilmemet. Most azért jött, hogy cikizzen? Megtörtént, úgyhogy máris mehet! Támadó testtartásban, lábait elöl keresztezve állt meg előtte, sőt idegesen dobolni kezdett a lábával. Mint színésznő gyakorolta a „barátságtalan" arckifejezést. Mellesleg elég jól sikerült. - Bufford! - szólt rá éles hangon a férfi lábainál heverésző kutyára. - Te meg ne hízelegj a bácsinak, ő nem közénk való! Ellenség! - Tényleg az volnék? - kapta fel a fejét a férfi. - Miért? Mi más kategóriába tudná sorolni önmagát? - Talán lehetnék majd az egyik „barát" státus várományosa. - Ne reménykedjen, a közeljövőben nem lesz üresedés! - S e b a j , én ráérek. Egyébként pedig javíthatatlan optimista vagyok. - Ne féljen, előbb-utóbb az is elmúlhat - tette hozzá a lány. - De még mindig nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy hogyan került ide és honnan tudta a címemet? - Mrs. Bensontól! a .. q tekintete eközben folytatta felfedezőútját e meghökkentően bizarr lakás további különös részletein. Most éppen az ablaknál álló néger próbabán akadt meg a szeme. Aztán észn vette, hogy nincsenek fedett szekrények, mindenütt csak polcok. így aztán nem is csoda, hogy rendetlenség hatást áraszt az egész lakás. Már ha

egyáltalán lakásnak lehet nevezni ezt a hatalmas, egyetlen helyiségből álló hodályt. - A z anyámtól? - rökönyödött meg Bridget. - Na várjunk csak! Hogy kerül a képbe az anyám? - M a g a kitől kapta az én címemet? - fordult felé lassan a férfi. -Tőle. - Akkor meg miért csodálkozik azon, hogy én is tőle kaptam a maga címét. A kedves mama a kapocs kettőnk között. - Félreértések elkerülése végett tisztázzuk: kettőnk közt nincs semmiféle kapocs - vetette oda dühösen, és leült az ágy szélére. - Leülhetek? - kérdezte a férfi, s kihúzta az asztaltól az egyik széket. - Várjon! - kiáltott rémülten Bridget, de már késő volt. Hívatlan vendége békaként terült el a földön. Alaposan beverte a fenekét, de azért igyekezett jó képet vágni az egész burleszkszerű jelenethez. Végül mindkettőjükből kipukkadt a nevetés. -Klassz kis vendégmarasztaló széke van! Látom, maga tényleg fel van készülve az „ellenség" fogadására. - É n figyelmeztetni akartam, de maga gyorsabb volt. A férfi nagy nehezen feltápászkodott, majd a másik széket is kihúzta. - Ne! - tiltakozott a lány, ezúttal még éppen idejében. -Jézus! Hát ez is? - nézett rá hitetlenkedve. - Mindegyik! - bólintott Bridget. - Szóval csak dekoráció? - N e m ! - tiltakozott. - Úgy értem... maga szerint ezeket a romokat nem túlzás dekorációnak hívni? - tűnődött el, homlokát ráncolva, és egymásba fonta karjait.

- De igen. Most, hogy mondja, minden bizonnyal! vizsgálgatta a ragtapasszal összeragasztott, ócska és kopott székeket. - H a mindenáron le akar ülni, kénytelen lesz idejönni. Az ágy az egyetlen megbízható állapotú ülőalkalmatosságom. A doki ismét elmosolyodott, majd lassú, de határozott léptekkel megindult felé, végül leült mellé az ágyra. - Biztos, hogy nem fog összedőlni? - tréfálkozott. - Egészen biztos - hunyorgott rá gúnyosan a lány. Ki van próbálva... minden súlycsoportban, minden pózban... teljes megterhelésnél! - tette hozzá. - Szóval - sóhajtotta a férfi - hogy a lényegre térjek... - Lekötelezne vele - szólt közbe. - ...azért jöttem, hogy visszaadjam, amit a múltkor a nagy sietségben nálam felejtett. -Jézusom! - sikoltott fel a lány tágra nyílt szemmel. - Mi volna az? Tudtommal nem hiányzik semmim. Hacsak nem a fogamból kifarigcsált törmeléket hozta viszsza. - E g y boríték - vette elő a szivarzsebéből, majd nyújtotta át Bridgetnek. - Amikor kiugrott a fogorvosi székemből, ez a boríték kicsúszott a táskájából, vagy talán a zsebéből. A lényeg az, hogy mire észrevettem, maga már túl volt árkon-bokron. Mindjárt másnap el akartam hozni, de sajnos csak most jutottam idáig. - Megértem! Akinek ilyen hajszás az élete! Egyik kivégzés a másik után - motyogta Bridget, fanyar mosolyra húzva a száját. Mohón kapott a boríték felé, mintha legalábbis attól félne, hogy ha eddig nem is, de most talán megnézhetné ez a kotnyeles foggyilkos az ó bizalmas levelét. Őszintén szólva sejtelme sem volt arról, mi lehet benne. Emlékezete szerint akkor vette ki a postaládájából, amikor elindult a fogorvoshoz, s abban a feldúlt lelkiállapotban egyszerűen nem is érdekelte, mi lehet a boríték

tartalma. Hazatérése utánra halasztotta a levél kibontását, de terveit felborította az a cirkusz, amit a rendelőben rendezett. A viharos távozás után pedig kisebb gondja is nagyobb volt ennél a levélnél. Csakis így fordulhatott elő, hogy teljesen megfeledkezett róla. Amíg a férfi a kutya fejét és hátát simogatta, ő egészen belemerült gondolataiba. Gyorsan felbontotta a leragasztott borítékot. Egy korábbi munkájáért járó csekk volt benne, egy pársoros levéllel. - Kétszáz dolcsi és egy újabb megbízás! - lobogtatta meg boldogan a csekket. - Bármennyire is nehezemre esik kimondani, maga szerencsét hozott nekem! - Ne okozzon csalódást! Hiszen én csak egy „ellenség" vagyok, aki a múltkor ki akarta nyírni magát. - Felesleges emlékeztetnie, nem felejtettem el - jegyezte meg rosszallóan a lány, de valójában leplezhetetlenül jó kedve volt. Feltűnt neki, hogy a doki még mindig a lakást pásztázza tekintetével. Hát, jó kis kégli, mi tagadás! Büszke is rá. Jó sokat dolgozott vele, mire elnyerte ezt a nem mindennapi formáját. Nézegesse csak! - Van itt minden! - szólalt meg. - Múlt századi, antik szekreter... igen értékes! - tette hozzá olyan hangsúllyal, mint egy piaci kofa, majd így folytatta a felsorolást: - Századelőn csináltatott, különleges méretű franciaágy, korai nyolcvanas évekbeli, legolcsóbb fajta plafonig érő könyvespolc, amely számomra egyúttal a ruháspolc funkcióját is betölti. Tavalyi, legmodernebb típusú Sony szuper tévékészülék, idén ajándékba kapott néger próbababa, Abdul... és végül a múlt héten kikukázott, isteni klassz papundeklidobozok meglepően jó állapotban - fejezte be a leltározást. -Szeretem az eklektikát. Jópofa itt ez a... sok minden! - nem jutott jobb szó az eszébe. - Bocsásson meg! Szívesen megmosnám a kezem. Már ha van hol - tette hozzá zavartan, mert e hatalmas raktárhelyiségben nem látott sehol sem falicsapot.

- Tessék, ott a fürdőszoba! - mutatta meg a majdnem rejtett ajtót. Jó sokáig volt bent a fürdőszobában. Bridget kihasználta a lehetőséget arra, hogy kiszellőztetett, átöltözött valami normálisabb göncbe, és egy fuvallat parfümöt fújt magára, mutatóujjával „fogat mosott", végül gyorsan rendbe szedte az ágyát, felrázta a párnáit, és az egészet letakarta a hatalmas ágytakaróval. Leült az ágyrá, és pillantását a fürdőszobaajtóra szegezte. - Neked hogy tetszik? De őszintén! - fordult hirtelen Bufford felé. Imádnivaló volt az a gyerekesen huncut pillantása, amivel oldalvást átnézett a válla fölött a kutyára. E percben tökéletesen pózmentes, igazi naiv, romlatlan kislány volt, aki leplezni sem tudta izgalmát, amit az egyébiránt ellenszenves fogorvos felbukkanása okozott. Maga sem értette különös viselkedését, illetve megmagyarázhatatlan reakcióját, de ami igaz, az igaz: lds szíve csak úgy kalapált felfokozott érzelmeitől. Várakozásteljesen nézett Buffordra. Annyira őszinte és tiszta volt ez a pillantás, s olyan sugárzó az arca, hogy Bufford arra gondolt, ha nem kutyapasi lenne, hanem emberpasi, ő bizony a világon má^ nőt nem választana magának, csak ezt az elbűvölő, imádnivaló lökedéket. -Vaúúú! - vakkantott jókedvűen a kutya, s vidáman csóválni kezdte a farkát. - N a , azért ennyire ne lelkesedj! A kérdésem egyáltalán nem jelentette azt, hogy én odavolnék érte vagy ilyesmi! - tiltakozott visszakozva. A férfi kábultan jött ki a fürdőszobából. Még mindig a szédítő bűvölet hatása alatt volt. Amikor Bridget mellé ért, zsibbadtan rogyott le az ágyra. - Tudja, elég sok embert ismerek, és elég sok lakásban jártam már. De ilyen eszelős, rendetlen, sehogyan sem kinéző, zavaros és ócska, lepusztult hodályt, mint ez, még nem láttam. Ámbár azt is el kell ismernem,

hogy a valaha látott leggazdagabb, legelegánsabb, legfényűzőbb és legízlésesebb fürdőszoba még halványan sem közelíti meg a magáét pompában. Ha Kleopátra élne, talán ő lubickolna ilyen luxusban. Mindenesetre, lélegzetelállító ez a kontraszt. Gondolom, maga mindenben a végletek embere. Ne is tagadja, eltaláltam, igaz? Mondja, tényleg az összes vagyonát a fürdőszobájába ölte? Ugye azért nem jutott már pénze a lakás többi részére? Véletlenül történt így, vagy direkt csinálta? Feltűnési viszketegségből? - Van még kérdése, vagy rátérhetünk a válaszokra? - vonta fel a szemöldökét. -Jöhetnek a válaszok. - Oké: igen! - Mi igen? - Ez a válaszom: igen. - J ó , de mire? - Mit mire? - csodálkozott Bridget. - Mire az a válasza, hogy igen? - Mindenre. - Mi mindenre? - Hát csak úgy - vont vállat. - Mindenre! - Ezt nem értem. - N e m is néztem ki magából - húzta gúnyos mosolyra a száját. • Aztán hirtelen eszébe jutott a félig kifúrt foga, s úgy döntött, jobb, ha nem mosolyog úgy, mint a vadalma. Bridget! Maga a bolondját járatja velem. - E z a legkevesebb azért, amiért megkínzott... nem gondolja? És ne szólítson Bridgetnek, nem adtam felhatalmazást arra, hogy a keresztnevemen hívhat. Maradjunk a távolságtartó Miss Bensonnál, rendben? - Ahogy parancsolja, Miss Bensőn. Visszatérve arra a bizonyos „megkínzásra" - sóhajtott fel a férfi gondterhelten - mikor jön be hozzám, hogy befejezzem a félbehagyott munkát a szájában?

- M a j d ha aneszteziológus is tartozik a rendelője személyzetéhez. - Vagyis? - Altatás nélkül maga többé nem nyúl a számba. - Na, azért ne vegyen rá mérget. - Már csak tudom, hogy mit beszélek! - közölte sértődött hangon Bridget. Ám amikorra ezt kimondta, észrevette, hogy a férfi tekintetében megváltozott valami. Igen, határozottan furcsán néz rá... s mintha közeledne felé a feje. Kicsit csodálkozott, talán némelyest meg is ijedt, de mivel jó pár éve túl volt már az „első sikolyon", gondolta, kivárja, mi lesz ebből. Csók lett. Méghozzá nem is akármilyen. Még alig landolt a fogorvos szája az ajkain, amikor valami váratlanul fellobbanó, hihetetlenül erős, fergeteges vágy kerítette hatalmába. Pontosan az az érzés, amit Hugo mellett sohasem sikerült megtapasztalnia, pedig amióta csak az eszét tudta, mindig erre a szenvedélyes sóvárgásra áhítozott. Igen, talán már zsenge kamaszkora óta valamiféle eszeveszett szenvedélyre vágyott, valami olyasmire, amitől még ö, a józan és higgadt, megfontolt és racionális Bridget Bensőn is képes elveszíteni az eszét. Mindig is sejtette, hogy istentelenül jó érzés lehet elveszíteni az eszünket, most viszont már tudta is. Eddig összesen három férfi volt az életében. E hatalmas létszámból az utolsó taggal ráadásul egy bárban ismerkedett meg. Ahogy Charlie egyszer megfogalmazta: ha a férfiakra rájöhet a kangörcs, bizonyára a nők esetében is létezik nősténygörcs. Nos, ezt a bizonyos hármas számút éppen egy ilyen „nősténygörcs" alkalmával szedte fel, s igazi, egyetlen éjszakára szóló kapcsolat volt. Sem előtte, sem azóta nem látta. Igaz, talán meg sem ismerné, hiszen mindketten éppen elég Martinit küldtek le az „akció" előtt. Mégis ez az alkalmi partnere volt talán a legjobb, még-

hozzá történetesen azért, mert őt egyszerűen csak megkívánta. Mint egy húsüzlet vagy talponálló gyorsétterem kirakatában forgó, fényes, aranybarna grillcsirkét... vagy egy cukrászda kirakatában az édes, csábító habos süteményeket, krémeket. Igen, pontosan így történt ezzel a Teddel is... vagy Fred volt?! Ki tudja már! Teljesen mindegy. A lényeg, hogy adni akart valamit a testének, amit a teste már nagyon kívánt. Egy hangyaagynyi érzelem sem volt abban a kis kalandban, amit éppen az érzelemmentessége miatt nem is hívhat szeretkezésnek, időtartamára tekintettel nem nevezhet viszonynak. Szóval az a bizonyos dolog azzal a Teddel/Freddel bizony egy dugás volt. Egy egyszerű, hétköznapi, egyéjszakás kis etyepetye két idegen, egymás iránt tökéletesen érdektelen ember között, akikben aznap este tomboltak a hormonok, s akikben azon az éjszakán égett a vágy, hogy megdöntsék az amerikai párzási rekordot.

J

Hát ilyen volt az utolsó... a harmadik. Az őt megelőző kettőről pedig egyszerűen nem érdemes szót vesztegetni. Szánalmasan gyengén szerepeltek az ágyban, mindketten valóságos pancserek voltak... ráadásul ezzel egyikőjük sem volt tisztában. Az elsőnél még azt hitte, hogy a srác önzése és szexuális primitívsége idővel majd elmúlik, vagy legalábbis javul a helyzet. De tévedett. Sajnos a második kapcsolatánál is. Akkor már megsejtett valamit abból, hogy a pasik zömének szexuális viselkedése élményromboló. S amilyen pechje neki van, ezzel a kettővel ki is fogta a „zömét". De azt azért hitte és remélte, hogy nem mindegyikük ilyen! S lám, lám, itt ez a csók... ez most tényleg valami egészen rendkívüli. Édes, mámorító, vágyat ébresztő. Egyszerűen nem lehet betelni vele. S őszintén szólva nem is akar. Nem akar mást, csak még-még-még... őtőt-őt. Ha fél percen belül nem hagyják abba ezt az édes, kínzó játékot, tuti, hogy ráugrik a fickóra.

Jé, hát ez így működik? Lehet, hogy eddig nem is a pasikban volt a hiba, hanem benne? Hiszen a korábbi partnerei nem tehettek arról, hogy ő nem volt kellóképpen rájuk hangolódva testileg és lelkileg... százszázalékosan! Mint ahogy itt ez a pasi, akinek még a nevét sem tudja, s akihez olyan sóváran és vágyódón tapad, akár egy pióca. Mellesleg pedig mit bánja ő, hogy milyen a szexuális teljesítménye. Le merné tenni a nagyesküt: ezzel a fickóval annyira jó lesz neki szerelmeskedni, hogy ha ők ketten összejönnének, az lenne a világtörténelem legnagyobb dugása. - Ugye hogy nem kellett hozzá altatóorvos? - suttogta kábultan a férfi. - Mihez? - nyitotta ki ébredezőn a szemét, s igyekezett visszatérni a valóságba. - Jézusom, mit csináltál? Betömted a fogamat? - Egyelőre csak a szádat. Bridget elhomályosult tekintettel, vágyakozva nézett rá. Érezte, hogy életében még soha senkit nem kívánt annyira, mint ezt a férfit. Nem akart józan lenni, nem akart gondolkodni, mérlegelni és fontolgatni. Köpött a konvenciókra, még az sem érdekelte, hogy ő mit fog gondolni saját magáról később. Nem törődött a világgal... csakis és kizárólag ezzel a mostani pillanattal, amelyről bizton tudta, hogy egyszeri és megismételhetetlen. S ha ezt most kihagyja, akár el is áshatja magát jó mélyen. Mert az életben igenis vannak őrült pillanatok, amiket vétek kihagyni. - N a gyere! - rántotta magára gyengéden a férfit, amikor hanyatt dőlt az ágyon. - Vannak még egyéb betömetlen lyukaim is - suttogta tréfálkozva. Szeretkezésükre utóbb csak két szót talált kellőképpen kifejezőnek: káprázatos és fergeteges. Még csak hasonlóban sem volt része azelőtt. Hihetetlen egymásra hangoltságuk maga volt a megtestesült tökély.

- Úristen! Ki vagy te? Talán bizony Isten ajándéka a nőknek? - kérdezte suttogva, amikor zsibbadtan, kábultan feküdtek összesimulva, egymás karjaiban. - Alec Warren vagyok, foglalkozásomra nézve... - ...fogorvos! - mondták ki egyszerre, s elnevették magukat. Bridget megrémült annak felismerésétől, hogy boldognak érzi magát. Új volt még számára ez az érzés, s az ereje félelmetes. Igen, mindig is tartott attól, hogy egyszer majd boldog lesz, akkor pedig totálisan kiszolgáltatott érzelmileg és igencsak sebezhető. Mindig is tudta, hogy a boldogság nagyon veszélyes érzés, még sok baja származhat ebből... és sok fájdalma. Nem is tévedett nagyot. - Szóval neved is van, Alec Warren?! - Na és neked, te bódító feminim anyag?! - B r i d g e t . . . Bridget Bensőn! De «ezt már tudod. Tényleg, honnan ismered az anyámat? - emelte fel a fejét egy pillanatra. - Nyolc éve én toldozgatom-foltozgatom a fogait. Három héttel ezelőtt felhívott telefonon, és közölte, hogy a lánya, aki egyébként nem él velük, mert egy kibírhatatlan fúria... szóval hogy összefutott veled, és te elpanaszoltad: életedben először fogorvoshoz kellene menned, mert kilyukadt a harminckét darabos készleted egyik darabja. Ő neked engem ajánlott, majd felhívott engem, hogy felkészítsen e nem mindennapi találkozásra. - Hát... nem is volt az! - Nem bizony! Meg tudtalak volna fojtani, amiért olyan hisztérikus voltál. Bridget már csak halványan emlékezett e kínos élményre. Tény, hogy Alec fájdalmat okozott neki, ő pedig a lehető leghisztérikusabb módon reagálta: jajgatott, vergődött a székben, úgy üvöltött, mint a fába szorult féreg, végül megharapta a kezét. Amikor kirohant a

rendelőből, egy teremtett lelket sem talált az előtte még csaknem zsúfolt váróban. - N a és rólad mit érdemes még tudni azonkívül, hogy szadista fogorvosként irtod az emberiséget? - kérdezte az iménti humoros tónusban, és még szorosabban simult a férfi csiklandozóan szőrös mellkasához. -Harminckét éves vagyok, nős... három gyermek boldog édesapja. - Ugye most csak tréfálsz?! - Nem, ez komoly. -A kurva életbe! - ült fel Bridget olyan hirtelen, mint akibe áramot vezettek. - Volt pofád idejönni és lefektetni? Hagynád, hogy beléd szeressek, miközben otthon vár a kicsi feleséged és a három porontyod? kérdezte vádlón, miközben villámokat szórt a szeme. Nőről nőre szállsz, s mint valami kakukk, szanaszét szórod a magodat, várva, hogy melyik fog kikelni?! Egyre idegesebben rángatta magára a takarót, hogy legalább valamennyire eltakarja vele a mellét. Istentelenül dühös lett. Végre egy pasas, akibe bele tudna szeretni. Akit úgy kívánt, ahogy eddig még senkit, s akivel új világcsúcsot állítottak fel lepedőgyűrögetésben. S akkor erről a csodahímről kiderül, hogy már félig be is népesítette a Földet?! - A kurva életbe! - túrt a hajába, s ismételgette újra és újra az eszébe jutó legdurvább káromkodást, mintha ezzel könnyíteni tudna magán, s a benne feltámadt és hevesen örvénylő indulatokon. - Nocsak! Az ember meg azt gondolná rólad, hogy a Weslegdurvább káromkodás, ami csak kijöhet a szádon, a*, u. hogy ,A rézfánfiityülőjét!" vagy hogy ,A macska rúgja megí . - A m i ó t a tudatomra lobbantam, egy belső hang mindig azt súgta, ht „y óvakodjam a selymes tekintetű „szépfiúktól", de a rondáktól miért nem óvott senki?!

- Rondáktól? - zökkent ki Alec eddigi magabiztosságából. - Szerinted én nem vagyok elég vonzó és jóképű? - E l é g vonzó és jóképű? - hördült fel Bridget, és megsemmisítő pillantással mérte végig. - Amikor először megláttalak, azt hittem, te vagy az élő példa a születésszabályozás szükségességére. Alec kis híján elnevette magát e páratlan szellemesség hallatán. De aztán, felfogva, hogy ez az igencsak gúnyos kritikai megjegyzés történetesen éppen őrá vonatkozott, inkább eltekintett a derültségtől, és a sértődést választotta. - Hogy mi vagyok? Végül is mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte zavarodottan. -Jaj, Alec Warren! Komolyan azt akarod, hogy lebetűzzem neked? Oké, elmondom, mi vagy: SZEMÉT! „SZ" mint szörnyű, „E" mint elvetemült, „M" mint mocskos, „É" mint élvhajhász, „T" mint tetű. - N a , na... azért fogd vissza magad! - szólt rá felemelt hangon. - Nem fogom vissza magam! Nem szoktam! Általában szabadon és gátlástalanul adom ki magamból az indulataimat, mert ez így sokkal egészségesebb. Nem érdekel az sem, hogy fogorvosi rendelőben vagyok-e vagy otthon, az ágyamban. Most pedig takarodj kifelé, te hitvány gazember! - arca egészen kipirult a vita hevében. - Most mi bajod van, Bridget? - csattant fel dühösen most már a férfi is. - Emlékezetem szerint valamikor, nem is olyan régen, még jól megvoltunk egymással! simította végig könnyedén a lány vállát, aki hirtelen elrántotta magát a férfi további simogatása elől. - Emlékezeted szerint? Nos, a jövőt illetően, attól tartok, ezzel kell beérned, az emlékeiddel! - vetette oda dühösen. Addig fészkelődött, amíg kievickélt az ágy szélére. Ott aztán elfordulva magára kapta pamutpólóját, hogy

végre legyen rajta valami textília. Némi ágy körüli kutatás eredményeként megtalálta a bugyiját is, így gyorsan belebújhatott. Végre ismét biztonságban érezte magát: felöltözött. - Most pedig ki az ágyamból, és takarodj! - üvöltött rá dühtől eltorzult arccal. - Hát komolyan mondom, megáll az eszem. Mégsem vagy te más, csupán egy eszelős némber. Bridget keze hatalmas pofonra lendült, de Alec az utolsó pillanatban elkapta és lefogta, majd az egész lányt felkapta és az ágyra hajította. Két kaiját leszorítva éreztette vele fizikai fölényét, mutatva, hogy azért még ő az úr. - D e erős vagy! - nyögte vergődve Bridget. - Mi van, birkózószart reggeliztél? - N e m . . . viperát reggeliztem... csípős-savanyú mártásban. - M e n j a francba, Alec Warren! - szabadította ki magát a férfi szorításából. Lassan feltápászkodott, s miközben lüktetőn sajgó, vörös csuklóit masszírozta, sarkig tárta a bejárati ajtót. Ez idő alatt a férfi is felöltözött. - Na tűnj el! Nyomás! - Nem tudom, mi a bajod - állt meg az ajtóban Alec. - Oké, nős vagyok, családos ember. De legalább elmondtam. Nem tudomj min változtatott az, hogy megtudtad a családi állapotomat. Remélem, nem képzelted magad olyan földöntúli szupernőnek, aki megbomlasztotta az agyamat, s akit emiatt azonnal elhurcolok az oltár elé... mindjárt az első dugás után! - Az utolsó dugás után! - javította ki a lány, és félreszegett fejjel, egykedvű, unott arckifejezéssel várta, hogy a férfi elhagyja a lakását. - Ami pedig az agyadat illeti, az már annyira bomlott, hogy szinte szétmorzsolódott. Óvakodj a szélvihartól, mert attól tartok, most már az első erősebb szél kifújhatja a koponyádból.

- Hülye vagy! - búcsúzott tőle Alec. - Pedig esküszöm, kettőnkből lehetett volna valami. De te egy kicsikét hülye vagy. Sőt ha jobban meggondoljuk, nem is olyan kicsikét. Csak szét kell nézni ebben a... ebben a „lakásban". Ha egy pszichiáter kijönne ide környezettanulmányra, téged azonnal elvinnének a Vigyorgóba... méghozzá kényszerzubbonyban! - Még egy szó, és megöllek! Pedig nagy a kockázat, mert megeshet, hogy érted is ugyanannyi büntetést kapnék, mint egy normális emberért - sziszegte gyűlölködve. - Na húzz el innen, amíg hagylak élve elmenni! - O k é , oké... magadra hagylak delejesen vonzó személyiségeddel. Elmerülhetsz az önimádatban vagy az önsajnálatban, ami éppen adódik. Vagy ágyba viheted férfipótszerként azt a jóképű szerecsen legényt ott az ablaknál. Az bizonyára nem pofázik vissza neked. - Azt mondtam, kifelé! - üvöltötte Bridget, ahogy a torkán kifért, és dühösen dobbantott hozzá a lábával. Amikor Alec Warren kocsija elhajtott, kicsit fellélegzett. Sok volt ez neki mára... pedig még tíz óra sincs. Hirtelen üres és csöndes lett a ház. Nagyon üres és nagyon csöndes. Na persze, hiszen Bufford még levegőt sem mert venni. Soha nem látta még ilyennek a gazdáját. Olyan riadtan bújt be kedvenc polca alá, mintha komolyan azt hinné, hogy láthatatlanná válhat alatta. De sajnos ez csupán hiú ábránd volt. Mert Bridget, amint visszafordult az ablaktól, mindjárt őt szúrta ki. Jobb, ha előjön és valami kedveskedő pofával néz rá. Hadd higgye Bridget, hogy együtt érez vele. Vagy esetleg azt, hogy nem haragszik rá, amiért ezt a kedves, „jóemberszagú" fickót kirúgta. Vagy ami még egyszerűbb: csak hadd higgye azt, hogy itt az ideje az etetésnek. Mindegy, hogy mit, csak higgyen végre valamit, mert ez a csend elviselhetetlen. Még egy kutyának is. -Bufford! - nyögte könyörgön Bridget. - Ne nézz így rám! így ne! Hallod? Ezt egyszerűen megtiltom. S ha

most nem hordod el azonnal azt a hatalmas seggedet, többé nem kapsz Pedigree Palt... még vitaminosat se! Kutya életem van mellette - sóhajtotta Bufford nem kevés önsajnálattal, amikor fülét-farkát behúzva eloldalgott, egyenesen vissza a jó kis polc alá, ahonnan csaknem az egész terepet belátni. Olyan szomorú volt, mint már nagyon régen. Érzi ő jól Bridget hangján, hogy nagy a baj. Ez az őrült nőszemély bizony beleszerelmesedett a „jóemberszagú" pasasba. Pusztán azért, mert ő tapintatosan félrevonult a konyhaszekrény mögé, magára hagyva őket... szóval azért még nagyon jól hallotta, és pontosan tudta, hogy ezek ketten mit művelnek idebent az ágyban. Mint ahogy azt is tudja, hogy Bridget nem szokta ezt a dplgot túl gyakran csinálni. Az emberek ezt bizonyára valahogy úgy fogalmaznák meg: Bridget váratlanul belekóstolt valamibe, ami nagyon ízlett neki... talán túlságosan is... de utána nyomban „elvették előle a tányért", le kellett mondania arról, ami pedig annyira jó volt. Nem csoda hát, hogy ennyire ki van akadva. Bizonyára más is ilyen dühös lenne hasonló esetben. De azért... még ezzel együtt is... remélhetőleg azt, amit a Pedigree Pállal kapcsolatban mondott, nem gondolta komolyan. - Ó , hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen! sóhajtották egyszerre, kutya és gazdája.

-Bridget, én ezt egyszerűen nem akarom elhinni! - állt meg előtte csípőre tett kézzel Hugo. - P e d i g elhiheted! - Lefeküdtél azzal a fogorvossal, akinek elmenekültél a rendelőjéből? -Mondom! - Nem, én ezt egyszerűen nem hiszem el! - Esküszöm! - bizonygatta Bridget. - De hát hogy tehettél ilyet? - Nem tudom. Hirtelen jött az egész. Az egyik pillanatban még ellenszenves volt, a következőben pedig megkívántam. Minden sejtemmel akartam őt. - K i v é v e az agysejtjeiddel... de az a néhány sejt nyilván nem szólhatott bele a döntésbe - dörmögte rosszkedvűen a „megcsalt" férfi. - Most miért vagy ilyen? - durcáskodott megszeppenve. - I l y e n ? Ilyen milyen?! - hördült fel még inkább Hugo. - Oké, oké, ne húzd fel magad! - visszakozott a lány maga elé kinyújtott kézzel. - Már hogy a fészkes fenébe ne húznám fel magam azon, hogy négy éve hiába ostromollak, nem tudtalak elcsábítani. Már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg leszbikus, netán frigid vagy. Nem tudom. Komolyan mondom, képtelen vagyok felfogni a viselkedésedet, akárcsak kettőnk kapcsolatának mibenlétét. Én mindig tiszteletben tartottam az akaratodat. Hosszú éveken át elfogadtam ezt a „no szex" kapcsolatot. Erre feljön egy ilyen kis nyálas agyarász, és te máris szétteszed neki a lábad. - Ne légy közönséges!

- Hogy én ne legyek közönséges? Hogy én ne legyek közönséges? - ismételgette egyre bőszültebben. - Én?! Te persze viselkedhetsz úgy. mint egy kis útszéli ribanc, de én ne legyek közönséges. Jaj, azt hiszem, nagyon felszaladt a vérnyomásom - tette a homlokára a kezét kissé színpadiasan. - Attól tartok, mindjárt megüt a guta! -Őszintén, Hugo?! Nem hittem volna, hogy így fogsz reagálni! - közölte szemrehányó hangon Bridget, miközben öltözködni kezdett. - M i é r t , mit vártál?! De most komolyan! Valami olyasmit, hogy azt mondom: „Tyű, de jó, hogy lefeküdtél vele! Mert ha már nekem nem szabad pókhálóznom, szerencsére akadt valaki, aki ellenőrizte az alagút átjárhatóságát!" - Hugo, tudd ám, hol a határ! - förmedt rá felemelt hangon. - Azért mindent tőled sem tűrök el! Még egy szó, és nem jöhetsz velem Charlie szülinapi partijára. A férfi idegesen dugta zsebre a kezét. Néhány másodpercig a haját fésülő lány tekintetét kereste, majd megint csak éles hangon törte meg a csendet. - Ó, hát ezt el is felejtettem. De hiszen ma szuper szombat esti progi van kilátásban: az egyik agyalágyulttal megyek a másik agyalágyult szülinapi partijára. Egy buzit fogunk ünnepelni, egy fél tucat másik istenverte homokos társaságában. Csak nehogy leejtsek valamit, mert talán még le sem hajolhatnék annak kockásate nélkül, hogy valamelyik meleg be ne akasszon egyet. Tényleg, szivi! A homokos partihoz kell vinni kisvödröt és kislapátot? - gúnyolódott éneklő hangon, szempillarczegtetó pislogások közepette. - a pokolba, Hugo! - vágta hozzá vicsorogva a hajkeféjét. - Már ott vagyok! - válaszolta jelentőségteljes hangon a férfi. - O k é , akkor maradj is ott... én meg majd megyek egyedül!

Felkapta a feltűnő színű ajándékdobozt, megigazgatta rajta a masnit, majd a hóna alá kapva megkereste a slusszkulcsát, feltette szemére a napszemüvegét és tényleg eszement némberként viharzott ki a lakásból. - Várj! - futott utána Charlie, de addigra a kis fúria Porschéja már kikanyarodott. De egy pillanatra még lefékezett, letekerte az ablakot, úgy kiabálta ki neki: - A világéit ne tegyél nekem szívességet azzal, hogy részt veszel a buzik bálján! Egyébként pedig súlyosan megsértetted Charlie-t, akit a távollétében én képviselek, tehát én sértődöm meg helyette. Végezetül közlöm veled emlékeztetőül és egy esetleges lelkiismeretfurdalás felébresztése céljából, hogy Charlie mindig baromi rendes volt hozzád. A távollétedben soha meg nem bántott volna, sőt... igyekezett engem rád beszélni. Mindig azt harsogta, hogy milyen egy rendes ember vagy te. Szegényke, mekkorát tévedett! Akárcsak én! Azért meséltem el neked, hogy mi történt, mert azt hittem, hogy a barátom vagy. De a gigantikus méretű hímegód annyira megsértődött eme „megcsalás" miatt, hogy nem tudtál a barátom lenni. Oké, akkor felejtsük el egymást! Méghozzá örökre! - Állj meg, Bridget! Ezt meg kell beszélnünk! - Vedd úgy, hogy most beszéltük meg! - N e m úgy van az! - Egy frászt! Nekem nincs többé beszélnivalóm veled. Mégis, mit gondoltál? Talán bizony azt, hogy azért, mert veled nem fekszem le, nem teszem meg mással sem? Ha így lenne, egyszerűbb volna belépnem valamelyik apácarendbe. Lehet, hogy négy évig nem volt senldm, de most „megtört a jég". Sajnálom, ha nem tudod feldolgozni. S te is nyugodtan sajnálhatod, mert ezzel veszítettél el engem. Akkora gázzal indult el, mint ahogy egy rallyautóversenyen lőnek ki az indulók. Hugo ott állt leforrázva, kábultan nézett maga elé. Vajon miért ment

Bridget kocsival Charlie-hoz, aki két házzal arrébb lakik? Már kétszáz métert sem képes gyalog megtenni? Na mindegy! Egyre hunyorgatóbb szemmel nézett utána. Hosszú percek teltek el így. Arra eszmélt, hogy valami meleg és szőrös dolog csiklandozza a bermudából kilógó lábszárát. - Bufford! - hajolt le megcirógatni a kutya fejét. Öreg cimbora! Most mondd meg, milyen lökött ez a csaj. - Nekem mondod?! - nézett rá bölcsen a kutya. Ha valaki, hát én pontosan tudom, mi a pokol: együtt élni ezzel a házsártos, mindenért morgó, hisztis hárpiával. De mit csináljak, ha imádom. - Persze te biztos nagyon szelídnek látod őt - jegyezte meg halkan motyogva Hugo. - Hát persze! Mert én hülye vagyok, mi? Egy kutya! Egy hülye kutya! De ha én hülye vagyok, akkor vajh ti mik vagytok, hm?! Bufford sértődötten ment vissza a házba. Hugo tétován nézett utána. A kutya után rendesen becsukta az ajtót, saját kulcsával bezárta, majd ellenőrizte, hogy a lábtörlő alatt ott van-e Bridget kulcsa. Ott volt. Mint mindig. Amikor beszállt a kocsijába, még azon bosszankodott, hogy ebbe a házba tényleg csak az nem jön be, aki nem akar. Igaz, túl sok ellopnivaló holmi nincs benne, hacsak nem a fürdőszobabútor és az aranyozott szerelvények. De ezt egy átlagbetöró nem tudhatja, s az pedig nem jellemző, hogy betörés közben eszükbe jusson WC-re menni vagy kezet mosni. -Csodás a parti, Charlie! - ölelte meg Bridget, amikor végre találkozott a házigazdával a nagy forgatagban. - Ugye?! - dicsértette magát tovább. - Szerintem is jól sikerült. Mindjárt megesszük a vacsit, és utána majd ünnepélyes aktus keretében átveszem az ajándékokat a

hosszú tömött sorban előttem várakozó ünneplő tömegtől. - A z aktustól tekintsünk el - nevetett fel Bridget, majd hirtelen körülnézett. - Jól látom, hogy én vagyok itt az egyetlen nő? - húzta be bizonytalankodva a nyakát. - Hát olyan nő, akinek nincs fütyi a lába között, kétségtelenül csak te vagy! - tréfálkozott Charlie. Bridget jelentőségteljesen forgatta meg a szemét. Amúgy is, Charlie-n és szerelmén kívül mást nem ismer ebből a társaságból. De maga a tudat, hogy itt mindenki meleg... huhh... számára elég forró volt a talaj. Valami azt súgta neki, hogy azért túl sokáig nem fog itt maradni. Addig is jó alaposan leissza magát, hogy könnyebben viselje a rá váró megpróbáltatásokat. Legfeljebb majd gyalog megy haza, és itt hagyja a kocsiját Charlie-nál. A távolságot tekintve talán még négykézláb is haza fog találni. Különben is csak azért jött autóval, mert Hugo úgy felbosszantotta, hogy ösztönösen kocsiba vágta magát. Utána pedig, amikor ráeszmélt, hogy voltaképpen Charlie-hoz indul, már ciki lett volna kiszállni. Kénytelen volt autóval átjönni, már csak a kellő drámai hatásosság miatt is kocsival kellett elhajtania. - Na, gyerünk enni! - tapsolt Charlie a többiek felé fordulva. - Már majd meghalok a kíváncsiságtól, hogy milyen ajándékokat hoztatok nekem. Bridget nagyon ügyesen emelt le egyszerre két teli poharat az arra járó pincér tálcájáról, menet közben! Szép sorban felhajtotta a poharak tartalmát, s egy másik arra járó pincér tálcájára szinte észrevétlenül letette. - Neked pedig egy kis meglepetést is tartogatok karolt belé Charlie. - Figyi! Nekem mára már elegem van a meglepetésekből. - De ez akkora, de akkora, de akkora... - Charlie! - figyelmeztette vészjósló hangon.

- Egy közös barátunkat szándékozom melléd ültetni a vacsoraasztalnál, - Nem érdekel, Hugo! - vágta rá riadtan. - K i mondta, hogy Hugóról van szó? - pislogott csodálkozón. - Aproposz! Nem kellene neki veled lennie? Hát nem úgy volt, hogy együtt jöttök? - É g y kicsit összevesztünk. Szóra sem érdemes! legyintett a lány. - Nos, az asztalszomszédod természetesen nem Hugo lesz, hanem valaki... valaki, aki bizonyára nagy meglepetést fog okozni neked a jelenlétével. Feltétlenül látni szeretném az arcodat, amikor megpillantod őt. Ki nem hagynám semmi pénzért. - Charlie! Ez valami rossz tréfa? - Rossz?! Nem, dehogy! Szerintem tréfának egyenesen isteni! - kacagott hátravetett fejjel. Bridget először meg akarta mondani neki, hogy olyan ritka pocsék napja volt ma, ami semmiképp nem bír el még egy megpróbáltatást. De aztán látta, hogy születésnapos barátja milyen jól szórakozik. Hogy mennyire fontos neki ez az egész. Ha most szólna, igazi ünneprontó lenne. Inkább kibírja, bármi is várjon rá. - N e m ! - kiáltott fel tágra nyílt szemmel, és magában máris visszaszívta, aitiit az előbb gondolt. Ezt azért nem gondolta volna Charlie-ról. Talán mégis inkább most azonnal sarkon kellene fordulnia, és hazafelé venni az irányt. Ám ehelyett másként reagált, hisz az illető egyenesen felé tartott, ő pedig egyetlen szemvillanás alatt elhatározta: juszt sem futamodik meg előle. -Nicsak, nicsak, kit látnak szemeim. Alec Warren, Los Angeles leghírhedtebb tenyészbikája! - húzta széles mosolyra a száját. - Ó, csak nem Bridget Bensőn? - hangzott a megfelelően gúnyos válasz. - S már megint szájkosár nélkül? - csóválta fejét rosszallóan.

- Ü l j e t e k le szépen egymás mellé! - rendezgette őket Charlie. - Én meg majd veletek szemben foglalok helyet, nehogy lemaradjak valamiről. - N e m ülhetnék másik nő mellé? Ez ugyanis harap! - bökött rá udvariatlanul az orvos. -Sajnálom - ült le mellé Bridget -, de a többi „nőnek" fütyije is van! Még mindig akarod azt a cserét? - Tessék? - Persze, ha jobban meggondolom, lehet, hogy tévedek! Mivel már nyilván végighágtad az egész várost, kikapcsolódásképpen talán szívesen belekóstolgatnál a fiúkba is. - T e tényleg nem vagy normális - állapította meg halkan és tényszerűen. - N e m bizony, hiszen én is hagytam, hogy lefektess... - Csupán a történelmi hűség kedvéért: te rántottál magadra! -Úgyszintén csak a történelmi hűség kedvéért: te kezdted azzal, hogy megcsókoltál. - T e r e m t ő atyám! Egyetlen csók miatt?! De hiszen én életemben sok ezer lányt megcsókoltam már. Bevallom, ezek közül csupán néhány százat sikerült magam alá gyűrnöm... Bridget tudta, hogy Alec direkt, szántszándékkal használta ezeket a szavakat. Akár hozzá is tehette volna: „mert hiszen te mondtad, hogy én vagyok Los Angeles bikája". - A többi lány nem érdekel, csak magammal foglalkozom. - ...ámbár az is igaz, hogy egyikkel sem volt olyan könnyű dolgom, mint veled - fejezte be jelentőségteljes hangsúllyal a megkezdett mondatot, amit Bridget az imént félbeszakított. - Azt mondtam, a többi lány nem érdekel, csak magammal foglalkozom. - Igen, azt látom... túl sokat is.

- Ezt meg hogy érted? - sziszegte halkabban, mivel közben a pincérek megkezdték a tálalást. - Hát csak úgy, kedvesem - suttogta vissza Alec. hogy túlságosan el vagy telve önmagaddal, és közben nem gondolsz arra, vajon a többi ember szemében is ilyen fantasztikus vagy-e. - És? Az vagyok? - kérdezte idegesen. - Igen! Fantasztikusan hülye! - Köszönöm, ez igazán kedves volt. Charlie legnagyobb bánatára a vacsora alatt csaknem teljesen csöndben voltak, egymással legalábbis egy kukkot sem beszéltek. Mindketten a másik asztalszomszédjuk felé fordulva igyekeztek kommunikálni, csak hogy megmutassák, milyen remekül megvannak egymás nélkül. Aztán a vacsora és ajándékosztás után, amikor Bridget azon gondolkodott, hogyan kellene meglépni innen, Alec még egyszer odament hozzá. - Most komolyan haragszol rám? - Ugyan! - szabadkozott túljátszott tiltakozással. Hát miért is haragudhatnék rád? Hacsak amiatt nem, hogy egész este szünet nélkül engem sértegetsz. Mit sértegetsz, durván pocskondiázol! - P e d i g esküszöm, nem akarlak bántani. De szállj magadba! Nézz csak szét az életedben! Téged minden oldalról és minden értelemben csak káosz vesz körül. Itt van példának okáért mindjárt a legjobb barátod: Charlie, a maga kis zavaros, beteges életével. Jó fej a srác, ne értsd félre, én nem akarom bántani őt... de hát azért mégsem teljesen kerek a pasi, nem? Aztán a munkád, a hivatásod. Elvégezted a színművészetit, mellette fotózol, festőt játszol... hallottam ám Charlie-tól a „Sátáni fogorvos" című alkotásodról. Sőt az imént láttam is. Egész jó, de valahogy mégsem egy nagy durranás. Bridget! Hidd el, nem hántásként mondom ezeket. Írsz, játszol, énekelsz, festegetsz, fotózgatsz... mindent ki-

tanultál, mindenbe belekapsz, de semmit nem csinálsz igazán jól. - H o g y merészelsz engem kritizálni? - sziszegte hunyorogva. - Á , Bridget! Már mindenütt kerestelek! - lépett melléjük váratlanul Charlie, karonfogva magával vonszolva egyik vendégét. - Pedig nem bújtam el, itt vagyok - mosolygott rájuk barátságosan a lány. -Nagyszerű hírem van számodra, drágám! Emlékszel a fogorvosos képre? Amit ki akartál dobni, s én, hogy megmentsem, magamhoz vettem a kis árvát? - H á t hogyne! Épp az imént került szóba - nézett szúrós tekintettel Alecra. - N o s , édesem... ez az úr itt mellettem szeretné megvenni. - Az önéi - húzta széles mosolyra a száját Bridget. - Na de mennyibe kerül? - kérdezte zavartan a férfi. - Semmibe - akarta mondani, de közben Charlie alig feltűnően meglökte, ezért gyorsan módosított. - Ön szerint mennyit ér meg? - H á t . . . nem is tudom! Lehet, hogy megérne valamivel többet is, én viszont maximum kétszáz dolcsit tudok érte adni - mondta bizonytalan hangon, majd Bridget döbbent arckifejezését félreértve gyorsan hozzátette: - na jó, esetleg hármat, de egy centtel sem többet. Bridget hirtelen köhögni kezdett a félrenyelt pezsgőtől. Háromszáz dolcsi? De hiszen ennyi pénzért máskor hullára dolgozza magát... vagy olyan megalázó és lealacsonyító szerepeket kell elvállalnia érte, mint az a szörnyű „pipi cimbi-combi" reklám volt. - Rendben, elfogadom! - bólintotta még mindig köhögve. Charlie elégedett volt barátnője szaftos üzleti tranzakciójával. Olyan csóró ez a csaj, bizony jól jön neki minden pénz.

Amint átvette Bridget a kitöltött csekket, ő máris tovább vonszolta a nagyvonalú mecénást, hogy leakaszszák a falról és máris becsomagolják a megvásárolt „műkincset". - N a . fafej! Most mondd, hogy mit nem csinálok „igazán jól"? - fordult gúnyosan mosolyogva Alec felé a lány, és szemtelenül lengette meg az orra előtt a csekket. - Azért, mert egy gazdag dilettáns buzi kidobott háromszáz dolcsit a képedre, még nem vagy Salvador Dali. - T é n y l e g nem... ugyanis én egy Leonardo vagyok! - öltötte ki kislányos durcássággal a nyelvét, majd jókedvűen továbbállt. - Majd meglátod! - kiáltott hátra búcsúzóul.

Bridget élete innentől kezdve gyökeresen megváltozott. Mindig is érezte magáról, hogy valami nagy művészi tehetség lakozik benne. Sót részben igazat is adott Alecnak: tényleg csapongott. Mindenbe belekapott, semmit nem csinált végig. Kereste önmagát. Hát most megtalálta. A pénz felét festékekbe és vásznakba fektette, másik feléből feltöltötte a fridzsidert kajával, és kifizette a kéthavi rezsitartozását. Szinte megszállottként, éjjel-nappal festett. Volt, hogy három nap alatt csak egyszer feküdt le aludni, amikor már összeesett a fáradtságtól. Pedig este nem is •volt jó festeni, hiszen megváltoztak a színek. De ilyenkor meg nagyon sokszor felült az ágy végébe törökülésbe, és rajzfüzetébe vázlatokat skicceit fel. Ráadásul nagyon termékeny művész vált belőle: három-négy nap alatt elkészült egy-egy festménnyel, de volt olyan hete is, amelyiken három képet alkotott. S az a legnagyobb döbbenet az egészben, hogy egyiken sem látszott semmiféle „elkapkodottság". Meg akarta mutatni önmagának és az egész világnak, de talán elsősorban Alec Warrennak, hogy nemhiába járt éveken keresztül festő- és rajzórákra, igenis, van benne tehetség. - Bufford, a szentségit! Muszáj szétrágnod a lábszáramat? - próbálta finoman „lerúgni" magáról a kutyát festés közben. . - M u s z á j ! - morogta a kutya méltatlankodva. Hogy legalább elmondhassam: hús volt a számban. Mert hetek óta csak szárított abrakot kapok. Ezektől a granulátumoktól és kutyaropiktól meg székrekedésem van... na persze, érdekel is ez téged!

-Kérlek, hagyj még egy kicsit dolgozni! Megmondtam, ha ezzel a képpel elkészülök, akkor főzök neked valami fantasztikusan jó kaját. - Vakkk! - vakkantott Bufford, ami az óangoloknál ezzel a hanglejtéssel annyit jelent: na, ne hülyíts! Bridget, mintha csak megértette volna, letette kezéből az ecsetet és megsimogatta a bárány-kutya hosszú szőrű buksiját. - Most nem csaplak be! Esküszöm neked, holnapra meglesz a kaja. Könyörgöm, hagyj egy kicsit még festeni lefekvés előtt. Tudom, hogy nagyon elhanyagoltalak... - Az nem kifejezés! - S hidd el, arra is pontosan emlékszem, hogy már többször beígértem neked a főtt farhátat, de most be is fogom tartani, becs' szó! v - Na hiszen! - pillantott rá szemrehányóan Bufford. - Ezt is hallottam már legalább háromszor az eltelt három hét alatt. Hm... ha eddig azt mondtam, hogy kutyaéletem van melletted, akkor vajh mit mondanék erre. Úúútálom a kutyarcpit! -Buffordt! Ne vonyíts már! Megőrültél?! Késő éjszaka van! Azt akarod, hogy megint átjöjjön az öreg grófnő balhézni? Bufford mintegy varázsszóra, jópofán megrázkódott. Pontosan úgy, ahogy az emberek szoktak megrázkódni valamitói, amitől undorodnak vagy berzenkednek. Nos, Bufford pontosan így volt a szomszédságukban lakó öreg grófnővel, aki időnként feléjük szokott sétálni a palotapincsijével. Általában ölben hozza-viszi, de néha elfeledkezik magáról, s mivel a kis dög izegvemozogva jelzi, hogy nagyon szeretné már, ha a gazdija letenné, hát szabadon engedi néhány percre, természetesen csak azzal a szándékkal, hogy dédelgetett kis kedvence elvégezze a dolgát. Bufford általában erre a percre vár, nem ritkán elbújva, valami közeli rejtekhelyről, hogy a vén banya meg ne lássa, amikor gyanakvóan körbepillantva lehajol, hogy letegye a kis varangyot.

Ilyenkor Bufford tigrisként vágtat felé. Mi tagadás, a kis dögöt nagyon jólesik megkergetni és megijesztgetni. Jó, az lehet, hogy nem szép dolog... na de most őszintén, jószerivel mi más játéka marad egy kamaszkorából lassanként kinövő, magányos óangolnak?! Cserében az öreg grófnő igazi szipirtyóként szokta őt megkergetni, miközben összecsukott napernyőjét fenyegetően rázza felé. Bridget mindig jót röhög rajtuk, mert tudja, hogy ez a kiöregedett Mary Poppins soha nem érné utol Buffordot, még azzal együtt sem, hogy Bufford egy kicsit lomha. Ha lihegve fut is, legalább tízszer gyorsabb a raplis vénasszonynál. . - J a j , csak azt ne! - vakkantott egy halkat a kutya, és az utolsó kutyaropit elropogtatva lefeküdt a helyére, Bridget ágya mellé. - Úgyhogy így kezeld a jövőben a pasast! - fejezte be pletykálkodó mondandóját Hugo másnap délután. - Nem hiszem el! - vágta rá Bridget. - Esküszöm! - emelte két ujját esküre a férfi, szavahihetőségét bizonyítandó. - Nézd! Én Alec Warrenről minden rosszat feltételezek, sót el tudnék hinni róla bármit... de ez akkor is durva! - P e d i g így van. Az az ismerősöm a szomszédja! Gondold csak el! A szomszédodról csak tudhatod a legelemibb információkat. - Nem feltétlenül - ellenkezett erőtlenül Bridget. Én például alig tudok valamit a szomszédaimról. - J ó , az te vagy! A te helyzeted speciális. De gondolj azokra, akik normális lakásban laknak... Na, ennél a pontnál Hugo érezte, hogy nem a legmegfelelőbben fejezte ki magát. Őszintén szólva a lehető legszerencsétlenebbül. Bridget ugyanis azonnal ugrik, ha az otthonát bármilyen kritikai megjegyzés éri. Ez a gyenge pontja, kizárólag azoknak ajánlatos előjönni vele, akik a végletekig fel akarják húzni.

- Ú g y érted, én nem normális lakásban lakom?! fordult felé csípőre tett kézzel, igencsak vészjósló tekintettel. - Ú g y értem, hogy... jaj, Bridget, nagyon jól tudod, hogy hogy értem. - Nem, egyáltalán nem. Éppen ezért nagyon szeretném, ha kifejtenéd részletesebben is, hogy mit hogyan értettél az előbb. - H á t csak úgy... no... hát ez azért mégiscsak egy ócska, régi raktárépület, egy lebontásra ítélt öreg csónakház vagy mi, nem? Ráadásul mindkét irányban baromi messze vannak a szomszédaid, akik közül a grófnővel éppenséggel nem is felhőtlen a viszonyod. A másik irányban meg egy társasház van, nagyon elit lakókkal, akik eléggé fennhordják az orrukat ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak veled. Őutánuk pedig Charlie a következő szomszédod, akiről éppenséggel elég sok mindent tudsz, szerintem tutira többet, mint amennyit ő saját magáról. . - N a g y o n vicces! - viszonozta a kissé gúnyos felhangot egy csúfondáros grimasszal. - Akárhogy is, nem hiszem el, hogy Alec Warren hazudott nekem egy ilyen természetű kérdésben. Tudom, hogy egy utolsó patkány, de ezt akkor sem hiszem el. - Hát te teljesen hülye vagy! - fortyant fel hirtelen erre a kategorikus kijelentésre a férfi. - Ha pedig csak sértegetni tudsz, akkor le is út, fel is út! Még nem felejtettem ám el a múltkori viselkedésedet. - Képes lennél kidobni engem? Engem, aki ilyen inf o r m á l it szállítok neked? Otthagyom a melómat, csapot-papot, mert nem bírtam volna ki délutánig, hogy megosszam veled ? nagy hírt, miszerint Alec Warren csúnyán átvert tégeL - M i l y e n diadalittasan ejtetted ki az utolsó szavakat! Milyen kétszínű vagy és milyen kárörvendő! Hugo, te még csak leplezni sem tudod, mennyire jó hírek ezek

neked! Teljes szívemből megvetlek, amiért ez jelenti számodra az örömet - közölte vele szánakozó hangon. - Ö r ö m e t ? Bridget, te teljesen félreértettél! Te tényleg azt hiszed, hogy érdekel engem egy csöppet is ez az egész? Szarok rá! - fordult sarkon, és könnyű vászondzsekijét felkapva kirohant, majd olyan erővel csapta be a bejárati ajtót, hogy Bridget ijedtében behúzta a nyakát, mert attól tartott, mindjárt rádől az egész kóceráj. - U p p s z ! Attól tartok, totálra belegázoltam Hugo lelkébe - tájékoztatta feltételezéséről hű és igencsak éhes kutyáját. - V a k k ! - jegyezte meg Bufford, ami ez esetben nagyjából valami olyasmit jelentett, hogy „Hugónál sokkal jobban érdekel, vajon ma mit kapok ebédre." Hogy szavainak érvényt és nyomatékot szerezzen, közelebb húzódott Bridgethez, leült vele szemben, és meredten nézte. Kissé megemelve a fejét, hogy kutyafrufruja alól kilásson egyáltalán. Mindenesetre őszintén remélte, hogy így, farkasszemet nézve vele talán eszébe juttatja egyik legfontosabb ebtartási kötelezettségét: az etetést. - Na jó, együnk! - sóhajtott fel Bridget, és letette kezéből az ecsetet. Bufford élénk farkcsóválással követte gazdiját a hatalmas hodály másik végében álló frizsiderhez. Bridget előkapott a mélyhűtőből egy mikrobán melegítendő félkész kaját, majd amíg az étel készült, levett a polcról egyet Bufford legkedvesebb konzervjeiből, kinyitotta és feltálalta Bufford tányérkájába. - Tyű az áldóját! - csodálkozott el a kutya. - Nagy lehet a baj... vagyis az elgondolkodás, ha ennyire nem figyel, hogy véletlenül a kedvenc kajámat kapom. Mert ugye ez nálunk csakis véletlenül fordulhat elő. Véletlenül veszi meg, és újabb véletlen kell ahhoz, hogy megellessem. Bármiről legyen is szó, nekem most kapóra

jött! - állapította meg, majd mohón falni kezdte a kedvenc kutya-pörköltet. Bridget tényleg nagyon el volt varázsolva. Egészen összerezzent a mikrosütő éles sípolására. Már nem is Hugóval foglalkozott, sokkal inkább azzal, amit Hugo mondott neki Alec Warrenről. Még mindig képtelen volt elhinni. Annyira abszurd, olyan hihetetlen. S főként: érthetetlen lenne, hogy miért hazudta ezt. Talán ez utóbbi érdekelte leginkább. Alighogy lenyelte az utolsó falatot is, átöltözött, és bevágódott a Porschéba, hogy a végére járjon az ügynek. Még szerencse, hogy Hugo az asztalon felejtette a cédulát, így most nem kell utánaszólnia a mobilon, egyrészt megalázkodva, másrészt elárulva, hogy igenis érdekli öt ez az információ, és nagyon is hajlik arra, hogy elhiggye. Annyira belelendült, hogy elfelejtette megnézni a térképen, hol is van ez a cím pontosan. Félre kellett állnia az úton, hogy utánanézzen. Na persze, Alec Warren a legflancosabb környéken lakik. Nem nagy meglepetés, tekintve, hogy süt róla a sznobizmus. Még nem tudta, hogy fogja kezdeni mondókáját a szomszéddal, de mindenesetre a torkában dobogott a szíve, amikor becsöngetett az ajtón. -Tessék? - nézett rá érdeklődve egy barátságos idős hölgy. - Elnézést asszonyom, ön ugye Mrs. Kennedy? - Igen. Mit óhajt? - Beszélni szeretnék önnel. Hugo Parker ismerőse vagyok. Hugo eljött hozzám, és azt állítja, hogy az öntől kapott információk szerint Alec Warren... - Igen, igaz a hír! Jöjjön be! - invitálta be a nappaliba, majd leültette. - Higgye el, Alec hazudott magának. Mint ahogy bizonyára ugyanezt hazudta annak a fél tucat nőcskének is, akiket olykor-olykor akár még a lakására is felhozott, bár azt hiszem, ilyesmit csak kirívó esetben tett. Inkább házon kívülre szervezte a randevúit

és a csábításait. Nagy szélhámos ez az Alec... ilyet hazudni! - nevetett fejcsóválva. - De hát hogyan lehetséges ez? - kérdezte kiszáradt torokkal, kidülledő szemmel, miközben másodpercről másodpercre mind jobban magába zuhant. - Önvédelemből, drágám! Tudja, manapság nagyon elkényeztetik a nők a férfiakat. Az én időmben még a férfiak udvaroltak a nőknek. Mára azt hiszem, némelyest megfordult ez a dolog. A nők versengenek a férfiak kegyeiért. Ma már az is nagy eredmény, ha egy nő a kiszemelt férfit az ágyába tudja csalogatni, de hogy el is tudja vonszolni egészen az oltárig, az bizony igen ritka. Vagy nagy szerelemnek kell lennie a férfi részéről, vagy sok pénznek, esetleg nagy stratégiai tehetségnek a nő részéről. Ez van. Régen könnyebb volt. Bridget alig hallotta az idős hölgy szavait. Gyenge levendulaillat lengte át a szoba légterét, a félig leeresztett redőnyökön át csak szűrt napfényt tört be a szobába. Itt minden olyan békés és meghitt. Olyan szeretetteli és nyugalmas. Az idős hölgy láthatóan egyedül él, magányosan, mégsem látszik megkeseredettnek. Viszont szívesen nosztalgiázgat, mereng a múlton... mint az idősek közül oly sokan. - H á t nem tudom! Még mindig teljesen el vagyok képedve. Az igazat megvallva nem is hittem el elsőre, amikor Hugo mondta. Hogy a mamája barátnője tetszik lenni. Hogy a mamája megkérte, hogy hozzon el valamit önnek. S ideérkeztekor észrevette a szomszéd távozását, aki nem volt más, mint Alec Warren. Mrs. Kennedy! Egészen biztos ön abban, amit mondott? - H a nem lennék benne egészen bizonyos, higgye el, nem mondtam volna. Isten őrizzen, hogy téves információt adjak ki ilyen nagy horderejű ügyben, s a butaságommal esetleg nagy galibát vagy félreértést okozzak. Tulajdonképpen azt is megbántam, hogy Hugónak elmondtam, de akkor még nem tudtam, hogy Hugo kis barátnőjének is udvarolt ez a csélcsap!

-Udvarlásnak azért nem nevezném... annál sokkal rövidebb volt kettőnk kapcsolata! Az idős asszony észrevette Bridgeten, mennyire sajnálja ezt a „rövidséget". Helyes lánynak találta, nagyon megkedvelte, ezért úgy döntött, segít neki. -Kedvesem! Ha tetszik magának Alec Warren, ha komolyan akarja, fogja meg magának! - M á r meg ne haragudjon a szókimondóságomért, de a „fogja meg magának" kifejezéstől mindig is borsódzott a hátam. Sokkal büszkébb vagyok annál, mint hogy praktikákkal és trükkökkel, kidolgozott stratégiával elcsábítsak egy férfit. Vagyok annyira önhitt, hogy azt reméljem és azt várjam: majd belém szeret valaki, akinek a „megfogásán" nem kell dolgoznom. - A h o g y gondolja - szabadkozott az asszony. Mindenesetre, azt azért meg kell mondanom, hogy maga drágám bizony a fellegekben jár. Ma már csak romantikus lányregényekben fordul elő, hogy egy férfi meglát egy lányt, beleszeret, s addig üldözi a szerelmével, amíg a lány igent nem mond és hozzá nem megy feleségül. - Azt nem mondtam, hogy hozzá akarok menni feleségül - tiltakozott riadtan Bridget. - Kár! - mosolygott kedvesen Mrs. Kennedy. Ugyanis valahol minden kapcsolat azért indul, hogy megtudjuk, ő-e a nagy Ő. S ha igen, akkor bizony nyomban össze kell házasodni, mert mindenki életében csak egyetlen nagy Ő van. - Az önében is? - Bizony, az enyémben is! Sajnos húsz éve már, hogy elvesztettem. De hiába voltam még csinos, kívánatos ötvenes, eszembe sem jutott, hogy újra férjhez menjek. Sőt még csak házibarátot sem tartottam. Mert én és a férjem... hmmm... tudja, kedvesem, ez volt az évszázad legnagyobb szerelme! A karjaim közt halt meg. S addig nem tudott elmenni, amíg nem látta a csupa könny szememből és fájdalomba torzult arcom-

ról, hogy elengedem őt. Vagyis hogy el tudom engedni. Mert nem akarta, hogy vele haljak, pedig én komolyan öngyilkos szerettem volna lenne. Sziklaszilárdnak hittem az elhatározásomat. Nem akartam nélküle tovább élni, de ő nem engedte, hogy megtegyem. Mindketten hívó emberek vagyunk, és figyelmeztetett, hogy a Mindenható megharagszik rám, ha önfejűként, ellenszegülve eldobom magamtól az életet. Ki kell várnom, végig kell járnom a nekem kijelölt utat. Szerelmetes páromnak komoly fájdalmai voltak, már nagyon halni készült, de tartotta magát egészen odáig, amíg azt nem látta, hogy össze tudom szedni magam annyira, hogy képes legyek nélküle élni tovább. Huszonhárom év volt köztünk a korkülönbség. Sok! Sose menjen huszonhárom évvel idősebb férfihoz! - Ezt megígérhetem. Már csak azért is, mert eszem ágában sincs férjhez menni, Mrs. Kennedy! - mosolygott rá a lány, majd lassan felállt, induláshoz készülve. Kicsit hülyén érezte magát. Nem akar férjhez menni, nem akar semmit Alec Warrentől, de azért eljött a szomszédjához, hogy kifürkéssze a titkait, megbizonyosodjon arról, hogy Hugo igazat mondott: Alec Warren csúnyán becsapta egy gonosz hazugsággal. Ugy érezte, hogy életében talán először mégis kidolgoz valami stratégiát. Bosszút kell állnia Alecen. Nem hagyhatja ennyiben a dolgot. - Ráér még, hová siet?! - Mennem kell, tényleg! - szorongatta mindkét kezével táskája vállpántját, miközben tétován ácsorgott a szoba közepén. -Fiatalok! Mindig rohannak! Mintha meg akarnák előzni az életet. Pedig az életben minden ráér. Minden eljön, elérkezik, ha itt az ideje. Talán ezt a legnehezebb kivárni. Teljesíteni a régi igazságot: „mindent a maga idejében"? - H á t igen... - fűzte hozzá tétován, és láthatóan már szabadulni próbált.

-Búcsúzóul azért hadd adjak még egy tanácsot: szánja rá az időt és a fáradságot, leckéztesse meg Alecet. Maga jó lány, jó feleség lenne magából. Mellesleg éppen itt az ideje, hogy Alec megnősüljön. - D e Mrs. Kennedy! Nem bizalmatlanságképp, de... egészen biztos abban, hogy Alec tényleg nem nős?! - Esküszöm az életemre, hogy nem nős! - mondta komolykodva, de titokzatos mosollyal.

Bridget nehezen fogta fel még mindig. Amikor hazaért, sokáig azt boncolgatta magában, vajon mire volt jó Alecnek, hogy nősnek hazudta magát. Különösen három poronttyal! Ajvé! Éjféltájt, amikor már majdnem elaludt, végül is megtalálta a választ: Alec úgy akarja megúszni, nehogy valaha is feleségül kelljen vennie valakit, hogy nősnek hazudja magát. Aztán ha valaki igy is vállalja a kapcsolatot, akkor nosza rajta, ha viszont nem, akkor tuti, hogy hozzá akart menni feleségül, talán csak azért kezdett ki vele, hogy megfogja magának. Ettől a nőtípustól pedig még inkább szabadulnia kell. - S z e n t ég! Alec pontosan ezt gondolja rólam! Bizonyára meg van győződve arról, hogy meg akartam fogni magamnak, én a kis csóringer őt, a menő, gazdag fogorvost. Úristen! Ezt azért mégsem hagyhatom. Ez volt az utolsó gondolata elalvás előtt, és ez volt az első ébredés után. Akár egy filmben, ahol a filmszakadás után a következő képkockával folytatják, pontosan ott, ahol abbahagyták. Tudta, hogy képes lesz rá, el fogja tudni csábítani Alec Warrent, csak még azt nem sejtette, hogy hogyan. Végül is összeszedte minden bátorságát, és ismét beült a fogorvosi székébe. -Nocsak, kit látnak szemeim! - húzta széles mosolyra az arcát Alec, amikor felismerte. - Mondd csak, üzletrontó lányka! Be voltál te jelentkezve? Nem láttam a nevedet a mai páciensek között. - Csak nem képzeled, hogy a saját nevemen jelentkezem be?! Még képes lennél nem fogadni! Meglepő módon Bridget sikoltozás és jajveszékelés nélkül vészelte át az ezt követő kezelést és fogtömést.

- Jó ronda volt már, nem lett volna szabad eddig is várnod, ennyire elhanyagolnod. - Nem volt időm felcserhez rohangálni. Lefoglaltak az egyéb ügyeim. - Na! Kész is vagyunk! - lökte el magát a gurulós székével, miután a pedállal leengedte a magas vizsgálószéket, hogy Bridget leszállhasson. Kicsit pötyögtetett a számítógépén Bridget oldalán, rögzítette az elvégzett beavatkozást, kiszámolta az árakat, majd lezárva az oldalt kiküldte a hálózaton a recepciós kolléganőnek, hogy Bridget távozás előtt nála fizethessen. Jó borsos árat számolt. Amikor az enter billentyűvel kilépett Bridget elektronikus kartonjából, az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy nem nézte meg a nevét. - Tényleg! Ha nem a saját neveden jelentkeztél be, akkor mégis, milyen néven? Füllentettünk egy kicsit?! gúnyolódott leleplezőn. - Dehogy, a világért sem! Nekünk ugyanis nem kenyerünk a füllengetés! - emelte ki jelentőségteljesen a kulcsszót, majd, a következő pillanatban egy matadort meghazudtoló időzítéssel, egy igencsak jól irányzott szúrással adta meg a kegyelemdöfést: - Az asszonynevemen jelentkeztem be, ha mindenáron tudni akarod! tapogatta kissé sajgó állkapcsát. Alec tébolyultan rohant ki, egyenesen a recepciós lány pultjához, majd kikapta kezéből az előjegyzési naplót, berohant vele a kezelőbe, és a pultra dobva, ujját lefelé végighúzva a sorokon olvasta a neveket: - Mrs. Parker! - emelte ki hangosan a nevet az eddigi motyogásból. - Te vagy Mrs. Parker? - nézett rá döbbenten. - Hozzámentél Hugóhoz? - H á t . . . - sóhajtotta Bridget ezúttal is kiváló színészi alakítással - ha már hozzád nem mehettem. Rájöttem, hogy a közelemben egyetlen nőtlen pasi van, aki nem homokos: ez pedig bizony Hugo volt. - így? - fonta egymásba a karjait.

- Hogyhogy így? - értetlenkedett a lány. - Ilyen számító, érzéketlen módon? - Nem értem, pontosan mit kifogásolsz? Hogy hozzámentem Hugóhoz, vagy pedig hogy érzéketlen módon tettem? - Voltaképpen mindkettőt, de különösen az utóbbit. Azt hittem, te csupa érzelem vagy, meg titkolt hajlamod van a romantikára. Annyira elutasító,, pattogó és rideg voltál, hogy fogadni mertem volna, belül egy vulkán fortyog, arra várva, hogy kitörhessen, és forró, szenvedélyes szerelmével boríthassa be az arra érdemes férfiút. - Honnan tudod, Tökfejkém, hogy nem így történt? - vonta fel kétkedőn egyik szemöldökét. - Te sosem voltál szerelmes Hugóba. Akkor már inkább voltál szerelmes belém! - Beléd?! - nevetett fel kissé színpadiasan. - Na ne röhögtess! Hát komolyan azt hiszed, hogy olyan fergeteg parti" volt az az egyetlen dugásunk, hogy én totálra megszédültem tőle? Jézusom, Alec! Ezt nem gondolhatod komolyan! Még te sem lehetsz ennyire beképzelt! Nem mondom, jó kis dugás volt, de azért hidd el, felejthető! - Felejthető? - sértődött vérig e szón. - Hát persze! De látva elképesztő felháborodásodat, azt kell gondolnom, ezek szerint te kifejezetten azok közé a férfiak közé tartozol, akik képesek azt hinni magukról, hogy megnyernék a Bajnokok Ligáját lepedőgyűrögetésben. Pedig meg kell hogy mondjam, nem voltál egy dinamit az ágyban. Jó voltál, de kissé uncsi. - Uncsi?! - fanyalgott e szón. - Tudod, elég rémes, amikor fekszik rajtad egy pasi, begerjedve gyömöszköl, és te pontosan tudod, hogy mi a következő mozdulata. Amikor annyira kiszámítható és unalmas, hogy minden fantáziádra és koncentrálóképességedre szükséged van ahhoz, nehogy kiess a szenvedélyes maca szerepköréből és áttérj az ásítozva unatkozó, pókhálókeresgélő, sarokszámolgató „szexuális

tárgy" kategóriába. Úgyhogy ne bízd el magad, hapsikám, mert sajna nem a te tehetségednek volt köszönhető, csakis a magaménak, hogy tudtalak követni és legalább egy kicsit élveztem az együttlétet veled. Nem mondom, izgalmasnak indult, de nagyon gyengécskére sikeredett a végén. Egyben nem tévedett Bridget. Alec Warren pontosan az a típusú férfi volt, akit a férfiasságában megsérteni totális, mindent elsöprő erejű csapás. A férfi ott állt vele szemben leforrázva, megalázva, megsemmisítve, kábultan. Arra is képtelen volt, hogy önbecsülésének maradék foszlányait összeszedve legalább meg tudjon szólalni. Nem tudott. Bridgetre meredve döbbenten fürkészte, vajon a lány komolyan beszél-e, vagy csak a bolondját járatja vele. Úgy látta, Bridget komolyan beszélt. Fölényes volt és felsőbbrendű. Már nem látta benne azt a szenvedélyes tüzet sem őiránta, amit még Charlie buliján lobogni látott a szemében. Most már biztos lehet benne: Bridgetből kihalt minden tűz, ami őérte égett. Ez a csaj leírta. S képes volt hozzámenni Hugóhoz. Ezzel arra sem adott lehetőséget neki, hogy „szépítsen", hogy legalább kicsit kikalapálja azt, amit - esetleg - elrontott. - Nos rendben, Mrs. Parker, a recepciónál kell fizetni! - ocsúdott fel, és elfordult kezet mosni, hogy ezzel is jelezze Bridgetnek, részéről befejezettnek tekinti a beszélgetést. - H á t akkor köszönöm a kezelést, doktor úr! Ég áldjon! Ja, és majd elfelejtettem: üdvözlöm a kedves feleségedet! - tette hozzá különösen nyájas hangsúllyal. Pár nappal később már nem is gondolt rá. Charlie, aki egy igazi, csodálatos barát, szerzett neki egy kiállítótermet, sót néhány szponzort is felhajtott, hogy ki tudják fizetni a terem igencsak borsos bérleti díját.

- Na, felrakattam a képeidet! - lépett be az ajtón köszönés nélkül Charlie. - Ha ezzel a hárommal is elkészülsz a héten, jövő hét szombatra minden készen áll. - Megcsináltattad a meghívókat? -Persze, azért jöttem, hogy elhozzam. Szerintem nagyon jók lettek. Nézd! Bridget ellépett a festőállványtól, letette az ecsetet, és egy amúgy már eléggé festékes rongyba megtörölgette a kezét. - Aha! Elég jól néznek ki. - Csak „elcg jól"? - sértődött meg Charlie. - Szerintem egyszerűen fenomenálisak! ízléses, jól olvasható, diszkrét színezés, és a valaha készült legjobb fényképed a hátulján, ahol kivételesen nem vicsorogsz, hanem tényleg mosolyogsz. - H e h e h e ! - grimaszolt Bridget, jelezve, hogy ezen viszont ő sértődött meg egy kicsit. -Ja, és van itt még valami! Alec járt nálam, és csak' úgy mellesleg odaadta a náluk felejtett számládat, hátha kell. Esetleg le tudod írni az adódból vagy valami. - T e d d csak le az asztalra! - nézett rá oldalvást a lány. Aztán mégis odament és megnézte a számlát. Alec Warren! Már vagy negyvennyolc órája is annak, hogy utoljára eszébe jutott. Csak nem kezdi elfeledni?! Mi lesz a csellel, a támadással, a kidolgozásra váró stratégiával?!' Hogy be volt indulva még a minap, mostanra meg teljesen lehiggadt. - Az a szemét! - sziszegte a foga között, miközben ökölbe szorult a kézfeje. - S z e m é t ? ! Teremtőm! Hát mit követett már el megint az a szerencsétlen, hogy még mindig ilyen indulattal tudsz róla beszélni? - Az a szerencsétlen?! - ismételte meg vészjósló hangon. - Ja persze! Hiszen azóta még nem voltál nálam, így nem is tudhatod, hogy az a szerencsétlen azt hazudta nekem, hogy nős, miközben annyira nőtlen,

akár egy római katolikus pap! Épp csak szüzességi fogadalmat nem tett. -Micsoda?! Még hogy Alec nőtlen?! Na ne! Hiszen ismerem a feleségét! -Tessék?! - Mondom: ismerem a feleségét. Kétszer is találkoztunk, legutóbb alig néhány hete! - Nem igaz! - vágta rá. -Esküszöm! - esküdözött ezúttal Charlie azon a szent helyen és éppen úgy, ahogyan alig pár nappal ezelőtt Hugo tette, történetesen pont ennek ellenkezőjére esküdve. Bridget kábultan rogyott le az ágy szélére. Zúgott a feje, teljesen úgy érezte magát, ahogyan egy narkós érezheti, totális kábulat lett rajta úrrá, még a gyomra is émelygett egy kicsit. - Hát én most már teljesen összezavarodtam. - Hogy értve? - Csak úgy, hogy nem tudom, mit higgyek. - Ha én azt mondom neked, hogy ismerem a feleségét, akkor nem tudom, miféle kételyeid lehetnek - jegyezte meg immáron komoly sértettséggel a hangjában Charlie. - J a j , Charlie! Meg ne sértődj már! Semmire sincs szükségem kevésbé, mint hogy itt most bedobd nekem a durci-burcit. Értsd már meg, én sem akarom elhinni. Csakhogy nem Hugo az egyetlen, aki... -Tessék?! Hogy Hugo?! Na persze! Nem tűnt fel neked, micsoda véletlen, hogy éppen Hugo?! Nyilván szünet nélkül azon fáradozik, hogy végleg elvágja azt a vékonyka szálat, ami még közted és Alec között van. - D e mondom... nem ő az egyetlen! Beszéltem Alec szomszédjával, és ő is megerősítette a hírt. - Ugyan már! Miket beszélsz, te lány! Hiszen Alec szomszédja nem más, mint a nagymamája! Ugye nem azt akarod mondani, hogy a tulajdon nagymamája sem

tudja, hogy nős-e vagy sem?! Jézusom, Bridget, ez anynyira nevetséges! - H á t . . . én valahogy nem tudok rajta nevetni! Főként, hogy Mrs. Kennedy olyan megbízható asszonynak látszott. De hogy került oda egyáltalán?! Ismeri esetleg a nagymamát, aki kölcsönadta neki a lakást? Vagy ő csak a bejárónő volt? Most már semmit sem értek. - Tessék? Kennedyt mondtál? - Igen. Miért? -Csak azért, mert... milyen érdekes véletlen... így hívják Alec nagymamáját. - Kennedynek? Miért nem Warrennak?! - Hát azért, pilleeszű barátném, mert Mrs. Kennedy anyai nagyanyja a mi kedves Alec barátunknak. Értve, ugye? Vagy ábrázoljam grafikonon? - Felesleges! - fonta egymásba karjait. Most aztán tényleg beállt nála a rumli. Hogy is van ez? Charlie ismeri Alec feleségét, aki tehát mégiscsak létezik, nagyon is. Van még a képben egy nagymama, aki elfelejtette vele közölni, hogy ő az érintett férfiú nagyanyja. Továbbá megesküdött arra, hogy Alec nőtlen, nagyon is az, mi több, őt biztatgatta arra, hogy csípje fel Alecot, aki ezek szerint az unokája. Nem, ez nem lehet, teljes ellentmondás, itt valami titok lappang, aminek rövidesen a végére jár. - A m i l y e n bambán nézel, úgy gondolom, legjobb, ha most magadra hagylak a gondolataiddal - suttogta halkan és tapintatosan Charlie, majd elment. - De jó neked! Te magadra hagyhatod őt a gondolataival - szólt utána Bufford -, de nekem vele kell maradnom. Pedig milyen félelmetes, amikor ilyen eszelősre váltja a tekintetét. Micsoda eszelős egy némber! Bridget végiggondolt mindent, s egyetlen épkézláb megoldásnak azt találta, ha ismét felkeresi Mrs. Kennedyt, hogy végre tiszta vizet öntsenek a pohárba. Igencsak izgatott arckifejezést öltve magára csöngetett be az idős hölgyhöz.

- Á, Bridget! Ugye jól emlékszem a nevére - bizonytalanodott el egy percre. - Milyen kedves meglepetés. - N e m zavarom, Mrs. Kennedy? - jutott eszébe Bridgetnek, hogy talán alkalmatlankodik. - U g y a n miben zavarna, kedvesem? Jöjjön be! Mi szél hozta errefelé? Hogy áll az Alec-üggyel?! - tréfálkozott az asszony, amikor leültek. - Mrs. Kennedy! Kérem, válaszoljon őszintén! - Igen? - nézett rá egyre érdeklődőbben. - Igaz az, hogy Alec Warren az ön unokája? - szegezte neki a kérdést, akár egy rendőrségi kihallgató tiszt. - Igaz - bólintott teljes nyugalommal az asszony. - Igaz? - kerekítette ki hatalmasra a szemét Bridget, s hangja is és arckifejezése is azt sugallta, hogy határozottan csalódott, amiért ezt a választ kapta. Bridget tényleg csalódott volt. Remélte, hogy az asszony majd tiltakozik, és akkor ő felgombolyíthatja ezt az egész titokzatos ügyet. De nincs titok, semmi rejtély. A nagyi magától értetődő hangon ismerte be, hogy Alec az unokája. - Igen, igaz! - De miért nem mondta ezt nekem a múltkor, Mrs. Kennedy?! - vonta felelősségre. - Hát mert nem kérdezte. S mivel nem kérdezte, így azt hittem, vagy legalábbis azt hihettem, hogy tudja. - Hát nem tudtam! - süppedt magába. - De most már tudja! - mosolyodott el kedvesen az asszony. - Mellesleg... miért érdekes ez az egész?! - Hát mert ön azt mondta nekem, hogy Alec nőtlen! - Igen. S képzelje csak: még mindig az! - súgta közelebb hajolva hozzá, mintha csak attól félne, nehogy valaki meghallja. - D e az nem lehet! Az egyik barátom ismeri Alec feleségét! - T é n y l e g ? ! - kérdezte könnyedén. - De érdekes! Alkalomadtán majd mutassák be nekem is! Már csak

azért is, mert épp tegnap este beszélgettünk el Aleccal hosszasan a nősülésről. Éppenséggel még mindig nem akarja beadni a derekát, legalábbis szavakkal nem... de én láttam rajta az elbizonytalanodás első jeleit. Tudja kedvesem, ezek azok az első jelek, amiket ő még nem észlel, no hiszen, be is lenne ijedve rendesen. Szóval ő még nem tudja, hogy közeledik a házasság felé, de én már éreztem rajta. Még nem merte kimondani, nehogy szembesülnie kelljen a felismeréssel: bizony ha rátalál a nagy Ő-re, azonnal elveszi feleségül. Összefoglalva: érik, méghozzá rohamosan érik az én drága Alecem a házasságra! Úgyhogy húzzon bele, ha szeretné megkapni az ara szerepét, hajtson rá egy kicsit, különben mást vesz el feleségül, ha maga nem lesz jelen a döntő pillanatban. - Hogy érti, hogy jelen? Én legyek a házassági tanúja? - Nem így értettem. Jelen lenni annyi, mint Alec életében jelen lenni. Felbukkanni, találkozni vele, akár véletlenszerűnek álcázni ezeket az „összefutásokat". A lényeg, hogy Alec fejéből ne essen ki a maga neve, arca, lénye. Menjen el hozzá a rendelőbe, nézéssé meg egy fájónak színlelt fogát. Vagy hét és nyolc között járjon bevásárolni az Olympiába. Alec mindig ott vásárol, ez a kedvenc élelmiszerüzlete. S mivel utálja a hétvégi tumultust, így legtöbbször zárás előtt esik be, rendelés után szinte levezetésként, hobbiból megy bevásárolni. Fussanak össze! Ha kell, lökjön fel egy konzervpiramist. Csináljon bármit, amivel felkeltheti Alec érdeklődését, amitől észreveszi magát. Igen, azt hiszem, most fogalmaztam pontosan: az a cél, hogy Alec észrevegye! Ezen dolgozzon! - Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ilyen áron is akarom-e. - M i é r t ? Milyen áron? Milyen ár ez? Szerte a világon nők ezrei ébrednek fel reggelente azzal a gondolattal, hogy ma igenis meghódítják szívük választottját.

Bridget kicsit összezavarodott. Néhány másodpercnyi időre volt szüksége, hogy kusza gondolatait elrendezze, s főként ahhoz, hogy Alec Warrennal kapcsolatos aggodalmát és kételyeit világosan és érthetően fogalmazza meg. - A t t ó l tartok, nem értett meg engem Mrs. Kennedy! Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy Alec az a férfi, akire szükségem van. Már meg ne sértődjön, de Alec nem egy életbiztosítás. Amilyen csélcsap, egész további életemben attól retteghetnék, hogy mikor csal meg, mikor hagy el. Tudja, az az eset, amikor egy pasi lemegy gyufáért és soha többé nem tér vissza. Vagy egy szép napon arra megyek haza, hogy összepakolt két bőröndbe és közli, hogy új életet kezd, új nő oldalán, nekem meg ott maradnak a gyerekei és az emlékeink. Nem hiszem, hogy ilyen életre vágynék. Nekem biztonság kell! Csak olyan férfival tudnám elképzelni az életemet, akiről kétséget kizáróan, biztosan érzem, hogy hűséges lesz hozzám a sírig, és nem hagy el soha. - Ugyan már, Bridget! Önnek is tudnia kell, hogy az életben semmire sincs garancia. - Ez igaz! Én viszont nem akarok férjhez menni. így aztán valószínűleg nem is megyek férjhez soha... hacsak nem találom meg mégis azt az egyedüli és rendkívüli férfit, akiben százszázalékosan, feltétel nélkül megbízom. Vagyis akiről tudom, érzem, hogy bízni lehet benne. Kell, hogy legyen legalább egyetlen ilyen férfi a világon. De valljuk be: ez a férfi aligha lehet Alec Warren! - H m ! Bizonyára még sohasem hallotta azt a mondást, hogy „rablóból lesz a legjobb pandúr". - T u d o m , mit akar ezzel mondani, Mrs. Kennedy! Pontosan értem. S tudom jól, hogy tényleg vannak olyan férfiak, akik képesek megszelídülni, és hírhedt szoknyavadászból híresen jó, hűséges férjjé, odaadó családapává válni. De azt azért tegyük hozzá, hogy ók legfeljebb azok a kivételek, akik csak erősítik a szabályt. Mert én is

tudok egy ideillő mondást, Mrs. Kennedy: „kutyából nem lesz szalonna"! - M i l y e n kár! Egyre inkább úgy érzem, hogy nem tudom magát meggyőzni - állapította meg lemondóan, de kedves mosollyal az asszony. - H á t . . . nem nagyon! - húzta be a nyakát bizonytalankodva. - Ez esetben viszont azt remélem, hogy talán maga Alec fogja önt meggyózni. - Attól tartok, neki még kisebb az esélye erre! -Lehetséges! De azért ne vegyen rá mérget. Alec bizony még okozhat nagy felfordulást a maga kis csöndes és szabályos, nyugodt életében. Bridget felállt, indulni készülődött. Elbúcsúzott Mrs. Kennedytől, akiről ismételten meg kellett állapítania, hogy nagyon kedves, barátságos, rokonszenves asszony, és bizony szívesen venné, ha a családjához tartozna.

Pár nappal később egyik délután épp végzett a vasalással, amikor Charlie állított be hozzá. -Szakítottam Olivérrel! - borult zokogva a lány nyakába. - Már megint? - csúszott ki a száján. - Nem az a lényeg, hogy már megint, hanem az, hogy ezúttal végleg! - jelentette ki elszántan, könnyeit törölgetve. - Az ég szerelmére, Charlie! Havonta legalább kétszer szakítotok végleg! - D e ez most más, Bridget! Hidd el, hogy ez most tényleg végleges, esküszöm! Ha tudnád, mennyire elegem van már belőle - sóhajtotta panaszosan. - Tegnap is, én idióta, meg akartam lepni azzal, hogy elémegyek és hazahozom, mivel a kocsija két napja szervizben van. Ott vártam rá a kijárattal szemközti parkolóban. Erre mit látok? Egy kis hímringyóva' jött ki, megálltak a kapuban és még vagy tíz percig ott enyelegtek. Olivér teljes erőbedobással azon dolgozott, hogy befűzze azt a kis dögöt. - Nem vagy te egy kicsit skizofrén? Lehet, hogy csak beszélgettek, mint két kolléga. Esetleg vidám dolgok kerültek szóba, azért nevetgéltek. Lehet, hogy az a kollégája nem is meleg! - Ugyan már, ne légy naiv! Egy lányos alakú, feszes seggű kis dög volt, alig múlhatott húsz vagy huszonkét éves. Ha láttad volna, hogy riszálta a fokhagymagerezd méretű valagát, benned sem lennének kételyek. Olivér pedig, ez a szemét, hedonista patkány mindig is a kicsi és formás seggekre bukott. Én minden reggel letekerek húsz kilométert a szobakerékpáromon, délutánonként a szoláriumozás után jól átmasszíroztatom magam. Nézz

rám! Nincs rajtam egy deka felesleg sem. Harmincévesen is remek a kondícióm és kifogástalan a testem. - Hát akkor? - De ennek a szemétnek mégis az a fiatal kis hímringyó kell! Mocskos buzi állat! Bridget félrehúzott szájjal elmosolyodott. Ellenállhatatlanul bájosnak találta, ahogy az egyik homokos lebuzizza a másikat. Tündériek ezek a melegek. Kétségtelen, hogy Charlie-ban több nőiesség van, mint egy tucat topmodellben a kifutón. Azok a lányok zömében nemcsak hogy rondák és gusztustalanok, de némelyik tényleg olyan, mint egy terminátor gépnő. Mintha nem is emberből lenne! Savanyú pofájú, frusztrált, kiéheztetett anorexiás póznák, a száznyolcvan centis magasságukkal, a negyvennyolc kilós testsúlyukkal, amiből két kiló csak a szilikon! Újabban Naomi Campbell is elviselhetetlen hisztérika hírében áll, a bulvársajtó szerint dühkitöréseit egyszerűen nem tudja kezelni a környezete. Párkapcsolatai sorra mennek tönkre emiatt. Fizikailag bántalmazta a titkárnőjét, folyamatosan cserélődik a személyzete, mert nincs az a pénz, amiért el tudnák tűrni durva, hisztérikus dühkitöréseit. Mi történik a világgal? Hát hol van ezekben a lányokban a lágyság, a gyengédség, a sugárzó jókedv és optimizmus, a mindenen átható elégedettség és életszeretet? Élvezni egy álomnyaralás csodás emlékképeit, az átélt gyönyörűségéket, vagy elolvasni egy jó könyvet, megborzongani egy csodás Puccini-operán? Vagy vegyünk kevésbé magasztos példát: egy jót enni, egy jót dugni... mert tillárom haj, szép az élet! Helyette: .Jáááj, már megint híztam harminckét dekát, holnaptól csak szárazcsontot ehetek!" - Charlie igen! Charlie igazi nö... lenne, ha történetesen nem férfinak teremtette volna a jóisten. Pedig a hiúsága, a temperamentuma, a határozottsága és ennek változatlanul felbukkanó ellentéte, a kislányos bizonytalanság és elveszettség, amikor egy nő

jelzi a férfinak, hogy mennyire szüksége van rá. Charlie pontosan ilyen. S Olivér ezt imádja benne, hogy ízigvérig nő. Hát igen, kicsit elnézte az öreg, vagy valamit összekavart odafent. Tény, hogy Charlie a legjobb „barátnője", hosszú évek óta vele tudott mindent megbeszélni, osztoztak egymás örömében-bánatában. - Nyugi, Charlie! - ölelte meg igaz szeretettel, majd anyai gyengédséggel simította hátra a haját, és megint csak anyai lágysággal a hangjában kérdezte: - Akarsz ma éjjel itt aludni? - Lehet? - hüppögte a még mindig pityergő férfi. - H á t persze! Tudod, mennyire szeretlek! Maradj nálam éjszakára. Aztán majd meglátod, hogy reggelre Olivér a nem létező küszöbömön fog térdepelni, hogy visszakönyörögjön. - Gondolod? - kérette magát. - Biztos vagyok benne! - bólintott. - Olivér is tisztában van azzal, hogy sehol a világon nem talál még egy ilyen társat, mint te. - Ú g y szeretlek, Bridget! Különösen azt szeretem, amikor ilyeneket mondogatsz... tudod, pont azt, amit hallani akarok - tette hozzá, s erre el is nevette magát. - N a végre! Látod, nincs semmi baj! Gyere, feküdjünk le! Későre jár. Bárki látta volna, elszörnyülködve nézte volna, vagy valami titkos, elfojtott, beteges vágyat sejtetett volna bizalmas intimitásuk mögött. Számukra viszont teljesen magától értetődő volt például az, hogy egymás mellé beültek a királynői fürdőszoba csodaszép sarokkádjába, s együtt élvezték a pezsgőfürdő buborékjainak csiklandozó simogatását. A közös fürdés után megtörölgették egymás hátát, mintha csak testvérek lettek volna. Majd anyaszült meztelenül bebújtak az ágyba. - Alszol, Bridget? - szólalt meg néhány perc múlva a sötétségben Charlie.

- Még nem igazán. Mi van? - kérdezte tompa, álmos hangon. -Annyira el voltam foglalva magammal, hogy a lényeget majdnem elfelejtettem. Nagy hírem van számodra. - Halljuk! - ásított egy nagyot Bridget. - A megnyitóval kapcsolatos dologról van szó. Erőmet, energiámat nem kímélve, agitátori-szervezői képességeimet a végletekig kiaknázva megszerveztem neked, hogy Alec Warren eljöjjön a feleségével. - Tessék? - kapta fel a fejét Bridget, és felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő kis lámpát. - Igen, jól hallottad. Asszonyostól jön el a megnyitódra. -Szerintem már az is emberfeletti képességekre vall, hogy őt egyáltalán el tudod csalni. De azt már végképp elképzelni sem tudom, vajh mivel vetted rá arra, hogy az asszonykát is magával hozza. - N a g y o n egyszerű volt: potyavendégként meghívtam két csajt Alec múltjából. Olyanokat, akiket már réges-régen feleségül kellett volna vennie... persze csak ha nőtlen lenne! De most szüksége lesz arra, hogy demonstrálja házas mivoltát. - Zseni vagy! - nyomott egy puszit az arcára Bridget, és boldogan fordult be alvási pózba, miután lekapcsolta a villanyt. - Zseni vagy, hapsikám! Végre megismerhetem a titokzatos Mrs. Warrent. Igazából nehezen hitte el, de mivel közelebb volt az alváshoz, mint az ébrenléthez, így nem nagyon volt ideje és lehetősége a latolgatásra. Szombaton bezzeg nem volt ilyen álomkóros. Izgalma a tetőfokára hágott. Ott állt a forgatag középpontjában, s csak azon csodálkozott, hogyan tudott Charlie még fotósokat és tévéseket is szervezni a megnyitóra. Charlie profi módjára mondta el a megnyitóbeszédet, majd átadta a szót neki. Ő kissé zavarban volt, mivel csak előző nap fabrikálta össze rövid beszédjét, amelyet szóról szóra megta-

nulni nem is nagyon volt ideje. Tehát nem ment túl gördülékenyen, időnként bizony elakadt a szava. Akkor például, amikor a vendégkoszorú hátsó soraiban megpillantotta Alec Warrent egy csodaszép fiatal nővel. - Ó, hát ez a nő klasszisokkal szebb, mint én! - állapította meg magában. - Ugyan mi keresnivalója lenne a rút kiskacsának egy ilyen hattyú mellett?! Különösen akkor esett le az álla, amikor a nő karján megpillantott egy ellenállhatatlanul gyönyörű, másfél év körüli szőke, göndör hajú kis tündért. - Na persze! Hiszen Alec megmondta, hogy három gyereke van! S én hülye még nem akartam elhinni. Csak tudnám, hogy Mrs. Kennedy miért hazudott nekem. Hiszen ha Alec háromgyerekes családapa, akkor még azzal sem áltathatom magam, hogy esetleg a tulajdon nagyanyja elöl is eltitkolta házasságát. Három gyereket egyszerűen képtelenség eltitkolni! Egészen belefeledkezett gondolataiba, amikor Alec hangjára lett figyelmes: - Revideálom korábbi álláspontomat: belátom, hogy tévedtem... te tényleg nagyon tehetséges vagy! Ezek a képek fantasztikusak! Egyszerűen el vagyok ragadtatva - áradozott. - K ö s z ö n ö m a bókot! - húzta' széles mosolyra a száját. - Különleges élmény a te szádból kedvességet hallani. Annyira megszoktam már, hogy csak pocskondiázó sértegetés tud kijönni rajta, hogy most valósággal le vagyok nyűgözve. Mondd csak, nem fájt nagyon? -Mi? - Hát hogy kedves voltál hozzám! - D e , elég keserves érzés volt... de te minden szenvedést megérsz! - H ű h a ! - nevette el magát zavarában. - Azt hiszem, mára elég a bókokból... zavarba hozol! - Egyébként örülök, hogy meghívtál a megnyitóra, mert már azon gondolkodtam, hogy fel kellene keresni téged.

- Ez komoly? Jézusom, már megint mit hagytam a rendelődben? - tréfálkozott Bridget. - Semmit. Viszont szeretnék veled beszélni. Méghozzá komolyan és nyugodt körülmények között. - Attól tartok, most sem a hely, sem az idő nem alkalmas rá. - De keríthetnél rá módot alkalomadtán. - J ó , majd alkalomadtán kerítek rá, oké? -Oké! - Azért azt megtudhatom, hogy mégis miről akarsz velem beszélni? - Majd megtudhatod. Például arról, hogy sokat gondolok rád, tudod-e? - T é n y l e g ? - kérdezte könnyedén, majd homlokát ráncolva hozzátette: - Rémálmok gyötörnek éjszakánként, vagy mi? - Azt hiszem, inkább a „vagy mi" kategória - köhintett zavarában. - Ú g y látom, nagyon keres a feleséged! - bökött a feltűnő szépségű nő felé. - Elég strapás élete lehet... folyton téged kell kajtatnia, nehogy egy percnyi távollétét kihasználva rámássz egy másik nőre. - Ez most nem volt szép tőled. - Miért? Nem ez az igazság? Irigyelném a feleségedet, mert csinos és szép nő. Hihetetlen, hogy ebben a gyönyörű és karcsú testben már három magzatot kihordott. Fantasztikusan jól néz ki. Mégsem tudom irigyelni... szar lehet, ha az ember mindig attól retteg, hogy mikor és kivel csalja meg a férje - mondta ajkbiggyesztve, igencsak keserű hangon. Alec nem tudott mit mondani. Illetve tudott volna, de azt nem akarta. Kissé tétován dugta zsebre a kezét, majd egy erőltetett műmosoly után szabadkozó pillantással vonta meg a vállát, és indult el felesége irányába. - Gyere a papához, kincsem! - vette át anyja karjáról a kislányt.

- Alec! Nem indulhatnánk? Nagyon töri a cipó a lábamat - súgta a férfi fülébe a nő, de Bridget is elkapott néhány hangfoszlányt. Az ünnepség további részére szinte már nem is emlékszik. Azt tudja, hogy mindjárt a megnyitón eladta a képek egynegyedét, ami Charlie szerint elképesztő siker. - Látom, csalódott vagy Alec miatt! - lépett mögé Hugo. -Nocsak, téged nem is láttalak! - jött zavarba Bridget. - H á t hogyan vehettél volna észre engem, amikor itt volt ő, a nagy Ő, a nagy Alec Warren! -Gúnyolódsz? - hőkölt hátra neheztelő pillantás közepette. - A világért sem! Csak nem fogom megbántani az est háziasszonyát... mit háziasszonyát, az est sztárját! Csupán tényszerű megállapítást tettem arra vonatkozóan, hogy mivel minden figyelmedet Alec Warrenra szentelted, így nem vehetted észre a magamfajta szürke rajongót, aki a háttérből csodál téged, és mindenét odaadná azért, hogy boldoggá tehessen. - J a j , Hugo! Annyira sajnálom! - borult a férfi nyafkába. Majdnem elsírta magát. Mert Hugo ezt a néhány szót olyan keserves, fájdalommal teli hangon mondta, hogy Bridget hirtelenjében úgy érezte: menten megszakad a szíve. Mindig is bűntudata volt Hugo miatt. Igazság szerint Hugóhoz kellene hozzámennie. Ő az a férfi, akiben megbízhat. Az a férfi, akiről Mrs. Kennedynek mesélt. Nem érezte jól magát a bőrében. Hiába a fényes, díszes, flancos megnyitó, álmai netovábbja, a saját kiállítás, mégsem volt boldog és elégedett. Zavarta ebben az Alec Warren iránt érzett megmagyarázhatatlan, boszszantó vágyakozás, s hogy akarata ellenére mind többször idézte fel fergeteges szerelmeskedésüket. Na és

persze gyötörte a lelkiismeret-furdalás, mert egyre inkább úgy érezte, tönkretette Hugo életét. - Hazamegyek! - súgta Charlie-nak. - Te most viccelsz? - Nem. Tényleg hazamegyek. - De hát miért? Mi a baj? - értetlenkedett Charlie. - Megfájdult a fejem! Ennyi az egész. - Ha tényleg csak ennyi az egész, akkor kibírod. Két hónapja mindennap azon dolgozom, hogy kiállítótermet szerezzek neked, csaknem az összes megtakarított pénzemet ki kellett vennem a bankból, hogy kifizessem a terembérletet. Megcsináltattam a meghívókat, emellett személyesen hívtam meg majdnem minden vendéget, legalábbis a fontosabbakat igen. Idecsódítettem a tévéseket, egy fotóst a legnagyobb hírügynökségtől... te meg haza akarsz menni, holmi kis migrénre hivatkozva? - Igazad van, egy hálátlan dög vagyok! - suttogta ingerült hangon. - Ha ez vigasztal, akkor most elárulom neked: pillanatnyilag annyira rossz véleménnyel vagyok magamról, hpgy ez garantáltan fokozhatatlan. Epp most gondoltam végig az életem, és mondhatom neked: nem ér egy kalap szart sem. - Úristen, Bridget! Te berúgtál? - Már miért rúgtam volna be? '-••lem tudom. De józ'artff! nem beszélhetsz ilyén®" ' hülyeségeket. Na mondd... mi történt? - Semmi különös. Csak összedőlt az életem. Van egy pasi, akivel helybenhalásos kéjmámor a szex, de olyan ám, hogy a falat kapartam a gyönyörűségtől. Heuréka, megtaláltam az igazit, mondhatnám. De nem mondhatom, mert igen rövid idő alatt, alig néhány perc múlva kiderült, hogy ez a csodapasas már javában nős, olyannyira, hogy már hozzá is kezdett a Föld benépesítéséhez. Aztán van egy másik pasi is: megbízható, korrekt, segítőkész, igazi jó barát, aki odafigyel rám, és önzetlenül csak az én érdekeimet tartja szem előtt, mindig

csak a javamat akarja. Bármit megtenne értem, szerintem akár az életét is adná. Csodálatos ember. Csak tisztelettel és csodálattal tudok róla beszélni. Minden nő boldog lenne, ha akkora szerencse érné, hogy egy ilyen fantasztikus, ráadásul jóképű pasas odavan érte. Csakhogy bennem ez az ember semmit nem mozdít meg belül. Szeretek vele lenni, teljes szívemből szeretem őt... de szerelmet nem érzek iránta. Fgy fikarcnyi vágyakozást sem. Valahogy olyan ő nekem, mintha a bátyám lenne. - N a , ezt azért ne hangoztasd előtte túl gyakran, mert ettől a szövegtől hülyét kap. Tudom, mert már mondta néhányszor - figyelmeztette egy halvány mosoly kíséretében. - Úgyhogy most totális fásultság az életem, egyszerűen nem tudom, mit csináljak. Azt hittem, meg leszek őrülve ezért a kiállításért, s majd kibújok a bőrömből örömömben. Hiszen régi álmom vált ma valóra... s tudom, hogy ezt legalább kilencven százalékban neked köszönhetem, Charlie! S hidd el, nagyon hálás vagyok érte. Nagyon hálás. Csak éppen... e percben egyáltalán nem tudok örülni neki. Még annak sem, hogy a kiállított képek egynegyede elkelt a megnyitón. Pedig ez tényleg nagy dolog, hiszen úgy számoltuk, hogy összesen fog elfogyni a képek negyede. Tehát már a mai napon annyi a bevételünk, hogy visszateheted a pénzedet a bankba. Ha még két-három képet eladok, bejön a festékek, vásznak ára. Ha még ennél is több festményt vesznek meg, akkor az már tiszta nyereség. Szuper! De bármennyire is fájlalom, tényleg nem tudok örülni neki. - Hogy te mekkora egy liba vagy! - hagyta magára fejcsóválva a barátja. - T u d o m ! - szólt utána Bridget. - Tudom, hogy jó dolgomban nem tudok mit csinálni. Bármennyire is nehezére esett, maradt még egy órát. Majd amikor a vendégek java már elszállingózott, hazament ő is.

Rossz passzban volt, semmi kétség. Ráadásul a rossz széria másnap is folytatódott. Hajnalban olyan hat óra tájt ébredt fel. Az első pillanatban, amikor felriadt, nem is tudta biztosan, hogy amit hall, azt álmodta-e vagy valódi hang. Nem álmodta. Alig néhány másodperc múlva az épület közvetlen közeléből suttogó férfihangra lett ismét figyelmes. - Nyugi! Mondom, hogy nincs itthon a csaj! Mindig itt áll a Porschéja, most meg láthatod, hogy nincs itt, te tökkelütött. Bridget ereiben megfagyott a vér. A Porsche! Mivel tegnap kicsit többet ivott a kelleténél, Charlie hozta haza. Kapóra is jött neki a Porsche, mert a saját autóját kölcsönadta Olivernek, akinek az autója még mindig nem készült el. Igen, a Porsche Charlie-nál van, ezek a suhancok meg azt hiszik, hogy ő nincs itthon. - Nem tudom! Talán mégsem kellene - suttogta elfojtott hangon a másik fiú. - Szerintem ennek a csajnak nincs semmije. Nézd meg ezt a kócerájt. - Nyugi! - állította le az előbbi. - Láttam már videokazettával hazajönni. Tehát tevéje, videója van... és biztos akad valahol ebben a hodályban egy hifitorony is, esetleg néhány CD. Akármennyit is kapunk érte, már talált pénz, nem? - És a kutya? - aggodalmaskodott a beszari. - Biztos a csajjal van, különben már ugatna, nem? Te! Te nagyon óvatos! Te! Bridget riadt tekintettel kereste Buffordot. A hatalmas, lomha bárány-kutya békésen szundikált a fürdőszoba bejáratánál. Éppenséggel a lehető legmesszebb a bejárati ajtótól. De akkor is kutya! Éreznie kellene az idegen szagokat. S hol vannak az ösztönök? Az ebekre jellemző éberség? Bufford csak egy zabagép... lusta és falánk, mint Garfield. Házórzésre garantáltan nem használható. - Megőrültél? - támadt rá ijedt hangon a másikra a beszari. - Stukkerról nem volt szó!

- Nyugi! Csak arra az esetre, ha mégis lenne valami váratlan esemény. Bridget halálra vált a félelemtől. Még az ágy alá sem bújhat be, a múltkori rendcsinálás alkalmával egy csomó dobozt csúsztatott oda. A fürdőszobába is biztosan benéznek, úgyhogy egyszerűen nincs hová bújnia. - Stukkert akkor se! Elsülhet! Asszem, én kiszállok! - mondta a beszari. - Várj már, te idióta! Benézek az ablakon. Ebben a pillanatban, amikor még csak megindultak az ablak felé, hirtelen felkiáltott a bátrabbik: - Pucolás! Egy nagy darab nigger áll a függöny mögött. Tűnjünk el innen! Bridget fellélegzett. - A b d u l ! Szeretlek! - dobott csókot az ablak mellé állított szerecsen próbababának. Ekkor kezdett éledezni Bufford. Álmos szemekkel indult meg a tányérja felé, majd midőn csöppet sem meglepődve azt üresen találta, útját Bridget irányába vette. - T e tohonya disznó! - förmedt*rá túljátszott haraggal a hangjában. - Mi van? - nézett rá unatkozó, álmos szemekkel a kutya. Szemlátomást már az is komoly erőfeszítésébe került, hogy legalább az ébrenlét látszata kedvéért nyitva tudja tartani egyáltalán igencsak álmos és csipás szemeit. - T ű n j innen a szemem elől! Látni sem akarlak! Kis híján kinyírtak, te meg pofátlan módon végigaludtad az egészet. Nem vagy te jó semmire, csak arra, hogy a kutyakaját gyártó cégek minél nagyobb profittal zárják az évet. Te mocskos bolharaktár! Majdnem meghaltam, te meg csak döglöttéi és horkoltál. Haragszom rád, menj innen, nem hallod?

Bridget utóbb aligha tudta volna megmondani, hogy véletlenül tért-e be abba a szupermarketbe, amelyik Alec kedvence volt, vagy esetleg a tudatalattija dolgozott, s észrevétlenül irányította a megfelelő helyre. Bárhogy is történt, tény, hogy egyetlenegyszer odakeveredett, s mit ad Isten, e könnyed esti bevásárlás alkalmával megpillantotta a pultsor végén Alecet. Mikor észrevette, hogy a férfi egyenesen felé tart, jobb ötlete nem lévén, elkezdett pipiskedni egy felső polcon lévő árucikkért. - Segíthetek? - lépett mellé Alec. - A h h h , egy lovag! - pillogott rá tréfálkozva, miközben igyekezett kellőképpen meglepettnek látszani. Levennéd? - Szívesen! - nyúlt a dobozért, majd csodálkozva nyújtotta át Bridgetnek: - Nem is tudtam, hogy macskád is van. - S o k mindent nem tudsz te még rólam, Alec Warren! Mellesleg nincs macskám. Nem tudom, honnan veszed. - Hát csak azért, mert amit az előbb levetettél velem, s nagy hirtelen bedobtad a bevásárlókocsidba, az egy macskaeledel-konzerv volt. - Lehet, hogy én eszem ezt. Esetleg a kutyám. Bár az is előfordulhat, hogy a férjem ma ezt kapja majd vacsorára. - J a igen, a férjed! - köhintett jelentőségteljesen. Akartam is mondani... a kiállításod megnyitóján összefutottunk Hugóval. Gratuláltam neki, de ő értetlenül nézett rám. Bridget, látod ez a baj veled. -Mi?! - Hogy ilyen vagy!

- Hogyhogy ilyen?! Ilyen milyen? -Bridget! Mégis, milyen fondorlattal, egyáltalán, hogy tudtál hozzámenni úgy, hogy ő nem is tud róla? Képzelheted, mekkorát nézett, amikor én közöltem vele a hírt, miszerint ő a te férjed. - És? Mit szólt? - kérdezte fülig pirulva Bridget. - Kicsit zavartan vigyorgott, majd elnevette magát: JJahát, ez a Bridget! Én meg azt hittem, hogy mi vagyunk az esküvői tanúk. Csodálkoztam is egy kicsit a szertartás végén, amién hagyta, hogy megcsókoljam!" - Na! De hála neked, most már legalább megértett mindent. - Bridget! Bridget, Bridget! Komolyan: mire volt jó ez az egész? - Nem tudom, miről beszélsz - vont vállat a lány, és idegességtől reszkető kézzel immáron a hörcsög-eledelek között kezdett turkálni. - Ne játszd a hülyét! Tudod te jól, miről beszélek S tedd le azt a dobozt, ha hozzád beszélek, mi vagy te. Ace Ventura? Már összevásároltál egy fél tucat macskaeledel-konzervet. papagájkaját, hörcsög-magkeveréket... mi jön még? - Az jön, hogy megyek! - indult meg kosarával a pénztár felé. Alec eléugrott, hogy elállja az útját. Bridget megtorpant. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig farkasszemet néztek egymással. Bridget olyan volt, akár egy támadásra váró leopárd, szinte ugrásra készen. Felkarját természetellenesen megemelve tartotta, miközben erősen szorította markában a kocsi fogantyúját, hogy bármikor megtolhassa, ha ellenfele figyelme egy pillanatra is lanyhulna. De a férfi ugyanilyen feszült figyelemmel, már-már bénultan állva nézte őt. Hirtelen ráébredt: halálosan szerelmes Bridget Bensonba. Ez a lány teljesen megbabonázta, rabul ejtette. Most is, amint itt zihál és fújtat, akár egy támadás előtti bika az arénában... egyszerűen

imádnivaló! S az a harci tűz, ami a szemében lobog! Abban a gyönyörű szemében. Alec Warren életében először nézte meg úgy igazán, alaposan Bridgetet. A lány minden porcikája kedvére való volt. S bár egészen idáig tagadta, most, így utólag, ebben az elgyengült pillanatban azt is be kell vallania magának, hogy még soha senkivel nem volt ennyire jó az ágyban, mint vele. Az a mindent elemésztő szenvedély, amivel ölelte, s az a csodálatos, önfeledt öröm, amit nem szégyellt nyíltan kimutatni.,, elképesztő, mennyire át tudta adni magát a szerelmeskedésnek. Őszintén élvezte minden csókját és érintését, annyira természetes volt, mentes minden női színjátéktól. Oly ártatlan, s mégis: gátlásnak vagy kislányos szeméremnek a legapróbb foszlányát sem látta vagy érezte. Ehelyett viszont sugárzott belőle az érett asszonyi mámor, amint fátyolos szemmel, halk nyöszörgések és heves zihálások közepette beborította őket a mindent felémésztő, sikoltó gyönyör. Sem előtte, sem utána senki mellett nem tapasztalta ezt a páratlan harmóniát, önfeledt, felszabadult, féktelen és gátlástalan örömöt. Jó sokára jött rá: Bridget Bensőn az a fajta őrült nőszemély, senkire sem hallgató, gyakran a vesztébe rohanó, eszelős némber, de legalábbis zabolátlan, féktelen vadmacska, akit csak imádni lehet és... feleségül venni. - E n g e d j már! Mindjárt bezár a bolt. Szeretnék fizetni! - törte meg a csendet Bridget türelmetlen, de szelíddé lágyult hangja. - Előbb ígérd meg, hogy velem vacsorázol! - követelte a férfi. -Micsoda? Most?!'Éjjel tizenegykor? Na jó, rendben, legyen meg. Legfeljebb majd kinyitunk egy macska- és egy kutyakaját, és elnyaljuk a parkolóban, oké? - Vacsorázz velem holnap! - Mi van, szivi, holnap főzelék lesz otthon a vacsi? gúnyolódott.

- Nem, szivi! Semmi közöd hozzá, hogy mi lesz otthon holnap a vacsi. Ez csupán egy baráti vacsorameghívás volt részemről, de ha nincs kedved hozzá, hagyjuk az egészet. T Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megkérdem: nejed őnagysága is velünk vacsorázik? Csak hogy mire készüljek... érted! Kísérletet tesze1 az ismételt elcsábításomra, tehát kétszemélyes előját-.-kszerű gyomorpettingre számíthatok, vagy esetleg egy olyan „szeressük egymást, gyerekek" 'típusú össznépi, nagy családi banzájra. Mert hogy akkor az esti toalettemet is ennek megfelelően kell kiválasztanom Vehetem dögösre, sőt kurvásra is akár... de lehetek szolid, szürke kis veréb. Mit szeretnél? - Ha hagynál végre szóhoz jutni. -Emlékezetem szerint ez nem szerepelt az ajánlataim között. - Ajánlataid között?! Te ajánlatot tettél nekem? - Na hiszen! Szépen vagyunk! Ezek szerint észre sem vetted - tette csípőre a kezét. - Szóval, mi a válaszod? - Az attól függ. - Mitől? - Hogy mi a kérdésed. - Azt hittem, már világosan és érthetően előadtam: hajlandó vagy-e holnap este velem vacsorázni? - Holnap reggel nem lehetne? - Mit? Vacsorázni? - Hát például. De én speckó reggelizésre gondoltam. - Miért? - M e r t a vacsora szörnyen konvencionális. Mindig vacsorázni hívják meg a pasik a ! dszemelt prédát. Tudod... először megetetik, aztán a szövegükkel beetetik, a végén pedig felfalják. Persze rsak képletesen. Bár állítólag Dápua Új-Guineában még mindig vannak kannibálok. Nem tudom. Azt hiszem, nem fogok oda elutazni, hogy megbizonyosodjam róla. Érted, ugye?!

Alec Warren döbbenten nézte a lányt. Hogyan tud pár másodperc alatt témát váltani, illetve egészen másról beszélni. Ráadásul olyan gyorsan, mint aki gyorsbeszélő tanfolyamot végzett. Még csak nem hadar, mindössze arról van szó, hogy fárasztó követni, annyira gyorsan beszél. Lehet, hogy attól fél, elfogy a levegő a tüdejéből, mielőtt befejezné? - Te narkózol? - szólalt meg hirtelen. - H o g y érted ezt? - kérdezett vissza csodálkozva Bridget. - A z istenért, Bridget! Hát képtelen vagy egyszer egy kérdésre igennél vagy nemmel felelni? - Miért? - A z t kérdeztem, hogy narkózol-e. Erre visszakérdeztél ahelyett, hogy egyenes választ adtál volna. - Nem narkózom. Továbbá nem dohányzom és nem iszom... sőt, nem is nőzök! - pödörte meg nem létező bajuszát, majd kacsintott egyet tréfálkozva. - Ez mindenesetre megnyugtató. Tekintve, hogy közeli, sőt szoros barátságban állsz Charlie-val, nem lepne meg az sem, ha néha kipróbálnál egy-egy leszbi csajt. - Hová gondolsz, ezt kikérem magamnak! Én csakis öntelt, beképzelt, pöffeszkedő, arrogáns, nagyképű fogorvosokkal szoktam kamatyolni. - Tessék? - Na mi van, béjbi-béjbi, magadra ismertél? - súgta elfojtott hangon, s bizalmasan közel hajolt hozzá. - T e tényleg tiszta lökött vagy. Lehet veled komolyan beszélni? -Alapvetően igen. Vagyis már akinek. Mert neked például nem. Mivelhogy én már téged többé nem veszlek komolyan. Érthető? - Nem nagyon. - Átvertél, mint labdát a palánkon, így ezzel eljátszottad a hiteledet. Mesélhetsz te nekem már bármit, hátradőlve hallgatlak, de csak mintha Seherezádé ezeregy éjszaka meséit hallgatnám.

- Mindenki követ el hibákat! - jegyezte meg figyelmeztetőleg Alec. - Ez igaz! De azért azt is tegyük hozzá, hogy a legtöbb embernek egy egész életre van szüksége ahhoz, hogy annyi hibát elkövessen, amennyit te akár egyetlen napon. Hm?! - Szigorú vagy hozzám! - De legalább igazságtalan is. Bridget élvezte ezt a macska-egér játékot, bár őszintén szólva nem nagyon tudta, mi lesz a végkifejlet. Azt viszont igen, hogy nagyon sürgős lenne már egy „kishelyiség" felkeresése. Lassanként egész érdekes technikai megoldásokkal csavargatta lábait, nehogy „bent menjen ki". - Na jó! Nekem most már mennem kell... méghozzá egy bizonyos ügyből kifolyólag elég sürgősen - tette hozzá. - Amennyiben azt a vacsimeghívást komolyan gondoltad, hajlandó vagyok én is komolyan fontolóra venni. Aztán majd tájékoztatlak, hogy mire jutottam. -Jézusom, Bridget! Mi a fészkes fenét kell fontolóra venni egy vacsorameghíváson? - Hát például azt, hogy elég potyaleső vagyok-e ahhoz, hogy egy ilyen szar alakkal leüljek egy asztalhoz. Különösen, hogy az illető mellesleg igen-igen csúnyán elbánt velem, s ezt bizony nem tudom egykönnyen elfelejteni. Mert ha jobban belegondolok, ahogy mostanában nekem megszaladt, attól tartok, nem is éri meg az a kis potya kaja, hogy el kelljen viselni a társaságodat. S akkor még egyetlen szót sem ejtettem annak kockázatáról, hogy mekkora botrány lenne, ha nejed őnagysága beállítana. Szóval inkább hagyjuk! Brrrr! - Kegyetlen vagy! - motyogta szomorúan. - Á, dehogy! Csak az élet az, barátom... az élet! Nem volt kedve a további csevelyhez, ezért nagy lendülettel kiszabadította bevásárlókocsiját a férfi fogságából, majd megindult a pénztár felé.

Utólag elemezve találkozásukat, nagyon meglepődött saját viselkedésén. Sejtelme sem volt, miből merítette azt az erőt, amivel ennyire cinikus, fölényes és bántó tudott lenni. Arra viszont tisztán emlékezett, hogy az első szeretkezésük utáni napokon valahányszor indulatosan rázta öklét az Alec Warren ihlette festmény felé, arra gondolt, nem ez a kép lesz bosszúja egyetlen megnyilvánulása. Igen, bosszút esküdött, mert bosszút akart állni Alecen, aki ilyen kegyetlenül és ennyire könnyűszerrel játszott az érzéseivel. Kihasználta hirtelen felparázslott szenvedélyét, s egy csodálatos, fergeteges szeretkezés után ilyen szenvtelenül és könnyedén vágta arcába, hogy nős és három gyermek édesapja. Az igazát megvallva még most sem érti, hogy érezhet iránta mégis szerelmet. Hisz az ember nem szeretheti igazán azt, aki iránt csak szexuális vágyat érez. Szenvedélyre nem lehet építeni semmit, mert egy szemvillanás alatt képes leomlani. Építeni csak biztos és megalapozott érzésekre lehet... erről pedig itt nyilvánvalóan szó sincs. - M o s t hiába okoskodsz! - förmedt rá Charlie-ra. Nincs megoldás. Értsd meg végre, hogy nincs megoldás. Jó, lehet, hogy izgatja a fantáziámat Alec! Az is igaz, hogy jó volt vele az ágyban. Talán ő az első... nem, biztos, hogy ő az első. akivel igazán jó volt, fergeteges! De nem minden a szex! - Nem minden, de azért nem is elhanyagolható körülmény - fűzte hozzá óvatosan Charlie, miközben Bridget mellett ülve az ágyon simogató kezét le sem vette Bufford fejéről. - I m á d o m ezt a pasit! - gondolta Bufford. - Igaz, hogy meleg, de rám nem veszélyes, amúgy meg ő az egyetlen, aki igazán törődik velem, kényeztet, finom falatokát hoz, és félóráig képes egyfolytában simogatni. Éljenek a melegek... éljen Charlie! - De igen, elhanyagolható!

- O k é ! Elhanyagolható! Akkor viszont nem tudom, mi a fészkes fenét hergeled magad egyfolytában Alecen. Miért nem tudsz túllépni végre ezen az ügyön? Azonkívül, ha tényleg annyira elhanyagolható és jelentéktelen számodra a szex, akkor miért nem fekszel le Hugóval. Sőt továbbmegyek: miért nem mész hozzá feleségül?! Charlie kivételesen nagyon támadónak tűnt. Semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy igencsak tele van már a hócipője Bridget hülyeségeivel. Ahogy most is kitartóan győzködi őt arról, hogy Alec mennyire nem számít, s eközben valahányszor felhívja őt telefonon vagy átjön hozzá, Bridgetnek az az első kérdése, hogy találkozott vagy beszélt-e vele mostanában. Igenis Alec körül forog a világ, ő minden gondolata, de ezt olyan elszántan tagadja, hogy az már önmagában is röhejes. Bridget egészen elzsibbadt. Mintha az agya szabadságra ment volna, alig tudta értelmezni, felfogni és megérteni a felé záporozó kérdéseket. Hosszabb időre volt szüksége, hogy válaszolni tudjon rájuk. Idegesen simítgatta hátra a szoros gumi fogságából kiszabadult hajszálait, mintha legalábbis az lenne a feladvány, hogy dús hajának egyetlen szála se lógjon ki a copfjából. - N e m tudom, Charlie! Nem tudom! - ismerte be halkan. - Őszintén szólva valószínűleg igazad van. Sejtelmem sincs, miért nem megyek hozzá Hugóhoz. Hiszen tényleg szeretem ót! Nála jobb férjet elképzelni sem tudok. Mindig számíthatok rá, segít nekem mindenben, amire csak megkérem. Megszereli az autómat, ha valami problémám van, kicseréli a villanykörtét, vagy a zárlatos villanykapcsolót, lyukat fúr a falba, rendszeresen karbantartja az ócska fűtőberendezést... sőt karácsonykor ő díszítette fel a házat kívülről, pedig sejtheted, hogy egy tízezer darabos égőfüzért már kibogozni sem volt semmi, hát még felerősíteni a falra, háztetőre, ablakra, ajtóra. Hugo egy igazi kincs. Csak fütytyentek neki és jön velem moziba, színházba. Elkísért

Barbara Streisand mindhárom „isten bizony legeslegutolsó" búcsúkoncertjére. - Na látod! - csapott le arra a néhány másodpercig tartó szünetre, amíg Bridget elhallgatott. - Egész eddig azért nem tukmáltam rád olyan intenzíven a pasast, mert azt hittem, számodra nagy jelentőséggel bír a szex. Márpedig ha Hugo iránt nem érzel szexuális vágyat, és neked fontos a szex, akkor ugyebár hiába ő a földre szállt angyal, a Mr. Tökéletes, soha nem lehet a férjed, de még csak alkalmankénti „hasmelegítőd" sem. - H á t igen... - jegyezte meg halkan és tétován a lány. - Másrészt viszont, ha a szex számodra elhanyagolható, akkor nem tudom, mire vagy kire vársz, hiszen az élet tálcán kínál neked egy olyan férjet, amilyenről csak álmodhat egy nő. - T u d o m , Charlie! Tudom, és bármilyen unalmas, megint csak azt tudom ismételgetni, hogy igazad van. Igazad van, igazad van, igazad van! De ez mégsem enynyire egyszerű. - N e m tudom... gondold meg! Na, nekem viszont most már rohannom kell - nézett az órájára. - Ugyan már, ráérsz - marasztalta Bridget. - N e m , édesem, nem érek rá. Olivér ugyanis már vár. Méghozzá vacsorával! Tudod, amióta megbocsátottam neki, azóta valósággal kezes,báránnyá szelídült. Képzeld! Rá se néz másra, s azt sem tudja, mivel és hogyan járjon a kedvemben. A tenyerén hordoz. Újból kedves és-figyelmes lett, olyan mint rég... pont, amilyen akkor volt, amikor egymásba szerettünk. Ha belegondolsz, olyan kevés kell a boldogsághoz. Mindössze annyi, hogy szeresd a másikat és gyanakvás nélkül, biztosan tudd, hogy ő is szeret. Már majdnem elvesztettem Olivért. Komolyan mondom, nagyon megijedtem, egészen ki voltam bukva. De alig hagytam magára három napra és három éjszakára, már térden állva könyörgött, hogy térjek vissza hozzá. Úgy látszik, komolyan elgon-

dolkodott kettőnkről és őszintén megijedt, hogy tényleg elhagyom, hiszen ezúttal milyen hosszú ideig nem mentem haza! Hiába na! - sóhajtotta, amikor felállt és elindult kifelé. - Úgy tűnik, igenis kell néha a pasiknak egy kis ijesztgetés és nevelő célzatú duzzogás, hogy ismét megbecsüljenek minket. Bridget halványan elmosolyodott. Imádta, ahogy Charlie nőként beszél magáról. Olyan viccesnek tartotta, annyira jópofának. Mert amúgy Charlie-n egyáltalán nem lehet látni, hogy homoszexuális. Normális férfiruhákban jár, semmi piros szaténing, semmi női parfüm stb. Kimondottan férfias illatú arcvizet használ, és csupán a pizsamái és alsóneműi között van egy-két „félreérthetően szexis" darab. Mégis... gondolkodásában és lelkivilágában sokkal közelebb áll a nőiességhez, mint a férfiassághoz. Érzékeny és türelmetlen, hisztérikus és önzetlenül odaadó. Igen... újra és újra meg kell állapítania, hogy Charlie a legjobb „barátnője". Mint ahogy Hugo a legjobb barátja. Vajon hozzá tudna-e menni feleségül? Nem az lenne a legegyszerűbb megoldás arra, hogy az Alec iránti keserves vágyakozását egyszer s mindenkorra letudja?! Igenis túl kell rajta lépnie. Hugo csodálatos férfi. Elég jóképű, elég csinos, elég gazdag, és nagyon-nagyon szereti őt. Más nőt meg se lát. Hányszor, de hányszor mutatta már be barátnőinek, pontosabban lányismerőseinek. Legutóbb annak a lánynak, akivel közösen próbálták a cimbi-combi reklámot. Hugónak a szomszéd utcában volt dolga, s amikor végzett, benézett hozzájuk, vagyis eléjött. Annak a csajnak meg úgy kipattantak a szemei, mintha egy 1970-es években gyártott alvóbaba merev, műanyag szemecskéi lettek volna. Egyből vetődött volna rá, ezer kérdést tett fel róla neki, s addig nyaggatta, míg végül meg nem ígérte, hogy összehoz egy randit egy közös vacsora keretében, ahonnan ő majd váratlan hirtelenséggel távozik, magukra hagyva a fiatalokat. -

Persze csupán azért fajulhattak idáig a dolgok, mert ő a

legelején biztosította a lányt arról, hogy Hugo és ő „csak" barátok, nincs köztük semmi. Azon a szörnyű vacsorán a lány magukra hagyta őket néhány percre, mert ki kellett mennie a mosdóba. Hugo szörnyen lemarta: -Úristen, Bridget! Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezzel az agyhalott libával még egy órát kibírok?! Könyörgöm, ne kérj desszertet, se kávét, se semmit, és húzzunk el innen minél előbb. Ezek után persze Bridget már elő sem mert állni azzal, hogy neki el kell mennie. Alig félórát bírt még ki Hugo, amikor nagyon erősen gyötrő fejfájásra hivatkozva ő távozott, a lányokat magukra hagyva. Bridget meg is volt sértődve egy darabig, amiért ennyire kellemetlen helyzetbe hozta őt a lány előtt. Amúgy pedig kvittek voltak, mert Hugo meg amiatt neheztelt, hogy egy „ilyen" lánnyal akarta összehozni. Majdnem egy hét kellett ahhoz, hogy tisztázni tudják a dolgot. - Miért? Végül is mi bajod Ashleyvel, elárulnád? - El! Ez a lány borzalmasan buta, ráadásul közönséges, visító hangú és túl nagy az ínye... vagy tán a fogai túl kicsik, nem tudom. De tény, hogy undorodom a kilógó ínyű nőktől. Számomra borzalmasan gusztustalan és taszító. Tudom, hogy nem tehetnek róla, de amikor egy viszonylag szép nő elmosolyodik, és pici gyerekfogai fölül kilóg az ínye, a bennem ébredező vágyakozás nyomban lehervad. Ashleynek pedig eléggé kilógott az ínye! - H á t én mindjárt elájulok! Honnan lógott ki az ínye, te agyalágyult?! A szájából?! Lehet, hogy én nem is vettem észre, hogy Ashley szájából kilógott valami félelmetes gusztustalanság, amit húzott maga után a földön, amerre csak ment, mint valami undorító húscafat-uszályt?! - Nagyon vicces!

- N e m , Hugo! Egyáltalán nem vicces. Összehozlak egy csinos, kedves, helyes lánnyal, akinek ráadásul nagyon tetszel. Most komolyan: alig lehet a lányban hibát találni. De te, te kis huncut, te megtaláltad: „túl nagy az ínye... vagy tán a fogai túl kicsik". Nem mondom, tényleg rémes. - Most miért gúnyolódsz? - Micsoda?! Hogy én gúnyolódom?! Á, dehogy! Sőt inkább most próbállak megérteni. S azt hiszem, igazad is van. Mert még ha csak fél keze vagy fél lába lenne, esetleg olyan bandzsa lenne, hogy ha sír, a hátán folyik a könnye, esetleg kövér lenne, mint egy rengő pocakú zsírsertés, vagy sovány, mint egy lerágott halszálka, magas, mint egy pózna, kisebb, mint egy törpe, hatalmas füleit sárkányrepülésre használná, gigászi kilógó agyaraival kiharapná a pókot a sarokból, netán gennyes, levedző kelésekkel, sebhelyekkel lenne tele a teste... az más! Az még elfogadható! Az még belefér. Hiszen ahogy mondani szoktad: a külső nern számít! Na de az, hogy kivillanjon az ínye, amikor mosolyog... hát ez már tényleg gusztustalanul elborzasztó! -A hangja is rémes volt, akár egy repedtfazék védte a maga igazát a férfi. - T u d o m , már mondtad. Meg hogy agyhalott... ha jól emlékszem, ennek tituláltad, ugye? - ráncolta homlokát komolykodva. - Lerítt róla, hogy a mínuszos IQ-jával maximum a körömlakkja színét tudja segítség nélkül kiválasztani. - H á t . . . lehet, hogy nem egy Madame Curie, nem tagja a Tudományos Akadémiának, nincsenek doktori fokozatai, de attól még lehet belőle jó feleség és jó anya. Azt mondják, a túlképzett nők nem tudr.ak főzni, lusták, egyszérűen derogál nekik a házimunka. A sikeres nők pedig nem tudnak, de még gyakrabban nem akarnak gyereket szülni, mert nem áldozzák fel a karrierjüket pusztán azért, hogy a párjuk reprodukálhassa magát.

-Elragadóan tudsz fogalmazni! - húzta fanyar mosolyra a száját Hugo. - Köszönöm a bókot! - hajolt meg mélyen a lány. - M o s t kapcsolok! Miért akarsz te engem mindenáron megnősíteni? Netán új vállalkozásba kezdtél, és házasság-közvetítéssel foglalkozol? - H o g y kerítőnó lettem-e? Á,,dehogy! Csupán azt szeretném, ha nem folyton a nyakamon lógnál, hanem valódi hús-vér nő feküdne az ágyadban éjszakánként. Azzal pedig, könyörgöm, ne áltasd magad, hogy ez a nő valaha is én leszek. Értsd meg végre Hugo, egyszer s mindenkorra: szeretlek téged, nagyon szeretlek... de soha nem leszek a feleséged és soha nem fogok veled lefeküdni. Ne is álmodj erről. Hidd el, ez nem idő kérdése. Semmi nem fog megváltozni, csak te pazarolsz el magadból túl sokat feleslegesen. Ne fecséreld magad rám, mert ezzel bűntudatot ébreszthetsz bennem, ezt pedig nem szeretném. Inkább keress magadnak egy olyan lányt, aki viszonozni tudja szenvedélyes érzéseidet. Mert én, bármennyire is szeretném, képtelen lennék rá » - sütötte le szomorúan a szemét. - J ó , jó! Megértettem. Utálsz! De akkor is légy szíves, bízd rám a nókeresést, mert saját hatáskörben is meg tudom oldani, nincs szükségem a te segítségedre és közvetítésedre. Felfogtam, eleged van belőlem, ígérem, a jövőben nem foglak zaklatni, nem fogok a nyakadon lógni, nem fogok... - Hugo! Én nem utállak. Olyat pedig végképp soha nem mondtam neked, hogy terhes a társaságod. Nem is lenne igaz. Nagyon jól érzem magam veled, értsd meg. De az érzéseim irántad akkor is csupán barátiak. Szeretlek, de csak mintha a bátyám lennél, hát nem érted?! - D e igen, nagyon is értek mindent. Köszönöm, hogy ilyen őszinte voltál, s hogy felnyitottad végre a szememet - állt fel az asztaltól Hugo.

- Hél Most mi van? El akarsz menni? Még nem is etted meg a hamburgeredet! - Elment az étvágyam! Gondoskodtál róla - mondta szemrehányóan. - Mindegy, de nekem még van két zacskó hagymakarikám! Várj már és higgadj le! „

Még hosszú-hosszú hetekkel később is gyakran felidézte magában ezt a beszélgetést. Biztosan megbántotta Hugót, aki ugyan visszaült és látszólag lehiggadt, mégis... mintha valami megváltozott volna köztük abban az órában. Valamiféle soha nem látott, rejtett bánat, lemondó szomorúság tükröződött megtört fénnyel a szemében. Olyannyira, hogy Bridgetnek komoly bűntudata támadt. Lehet, hogy már megint nem a legmegfelelőbb módon fogalmazott, és ezúttal tényleg nagyon megbántotta Hugót. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy azóta felé sem néz. Egy- vagy kétheti szünet már korábban is előfordult kisebb-nagyobb veszekedéseiket követően, de ilyen hosszú szünet még sohasem. Szegény, szegény Hugo... pedig ő csak jót érdemelne. Nehezítette a helyzetet, hogy az utóbbi időben egyre több megrendelése érkezett képre, ő viszont parancsra egyszerűen nem tudott festeni. A kapott előlegek pedig még jobban nyomasztották. A benne szabadon tomboló művész lelkét sértették a fizetett bérfestői feladatok. S bár az utóbbi néhány hónapban annyi pénzt szedett össze a festéssel, hogy pénzügyi tanácsadója már valami komolyabb befektetést javasolt, ő még mindig élénken és elevenen emlékezett a szegénységgel teli évekre. Márpedig ezek az emlékek arra inspirálták, hogy még több pénzt keressen. A hozzá beérkező ingatlanajánlatokat pedig minden alkalommal elhárította. Esze ágában sem volt felszámolni „luxuspalotáját". Pedig elég jó környéken, elég szép műtermi lakásokat kínáltak neki, de ő szívesebben festett a ház előtt, a tengerparton vagy épp bent a házban, az ablak mellett. Lehet, hogy ez a hodály nem elég világos, de semmiképpen

sem akart innen elköltözni. Szereti ezt a lakást. Akármilyen ócska, ragaszkodik hozzá. Méghozzá pontosan így, ahogy most van, ezzel a „bútorzattal", vagy nevezzük inkább berendezésnek. Elmélázásában a telefon éles hangja zavarta meg: - Á , Charlie! Hát persze, hogy van kedvem. Máris megyek érted! Bevágta magát a szintén főnyereményből származó luxusautójába, és mintegy másfél perc múlva már meg is érkezett az övénél jóval kisebb alapterületű, ám összehasonlíthatatlanul kulturáltabb és rendezettebb beach-house bejáratához. - Fodrász, kozmetikus, manikűr, pedikűr, maszszázs... gondoltam, hátha van kedved elkísérni. Éppenséggel rád is rád férne már egy nagygenerálozás. - Köszil - vágott egy sértődött grimaszt Bridget. - Ugyan már, édes egy húgom, meg ne sértődj! Meg aztán már vagy négy napja nem beszéltünk, kíváncsi vagyok,.,mi van veled, hogy vagy, mi újság veled. Bridget indított, majd szélsebesen elhúzta a csíkot. Mire kiértek az útra, addigra már az ott megengedett sebességhatárt is jócskán túllépték. - Semmi különös - válaszolt eközben. - Sokat dolgozom mostanában. Kell festenem egy tájképet, tengerparti naplementét. Ezzel már majdnem kész vagyok. Aztán van egy-két más megbízásom is... elég jól fizet, bár ezzel együtt sem szívesen csinálom. Jobb szeretem, ha én dönthetem el, hogy mi legyen a festményem témája, és a kész képet veszi meg az, akinek megtetszik. Sokkal nehezebb megadott témára képet festeni, s amellett, hogy korlátozza a művészi szabadságot, benne van a kockázat, hogy esetleg mégsem tetszik. Vagyis hogy annyira nem tetszik, hogy egyszerűen át sem veszi a megrendelő. - Tényleg?! - csodálkozott Charlie. - Ne beszélj! - Pedig így van. A múlt héten felkeresett egy szörnyen gazdag, eszelősen ízléstelen öreg maca, Bufford

majdnem kitépte a karjából azt a kis undorító, hófehér pamacsot, ami időnként vakkantott egyet. A nőci szintén naplementét kért, tudtam, hogy csak az számít, minél giccsesebb legyen. Be is jött. Szerintem a kép ocsmány lett, köpet, szóval kiállításomon semmi pénzért nem állítanám ki, és igazság szerint szégyelltem az aljára odabiggyeszteni a nevemet. Ezzel szemben ez a Szörny Ella dö Frász egészen le volt nyűgözve. Olyan elragadatással gyönyörködött a képben, mintha tulajdon édes gyermeke lett volna. - Oké, szóval jól megy a sorod - zárta le Charlie a számára nem túlságosan izgalmas témát. - Alapvetően - válaszolta szűkszavúan. - Hogyhogy alapvetően? - Hát hogy alapvetően. Szó szerint. Vagyis ez annyit jelent, hogy minden rendben van. -De? - Mi az, hogy de? Milyen de? - De biztos van valami bibi. Ismerlek, Bridget! És ha neked a „minden tökély" kategória csak alapvetően jó, akkor biztos van valami bajod. - É d e s Istenem! - sóhajtott fel panaszosan. - De úgy kell nekem! Miért is barátkozom én egy pszichiáterrel! - Nézd, akinek olyan zavaros és kacifántos a lelke, mint a tiéd, annak eleve szüksége van egy pszichiáterre. Tiszta mázli, hogy neked ingyen van, nem kérek pénzt az együtt töltött órákért. - Ó, pedig milyen tréfásan venné ki magát. Átjössz hozzám, dumálunk egy jót, megnézünk egy sírós filmet a tévében, segítesz kiteregetni, aztán mielőtt hazamennél, benyújtanád a számlát. Mint egy főpincér, taxatív felsorolásban szépen egymás alá írt tételekkel: „na kérem szépen! Akkor volt háromnegyed óra lelkiélet, tizenkét perc beszélgetés a szexről, hat percben a férfiak szidalmazása, ebből két perc felárral, amiért válogatott trágár szavakat kellett elviselnem. Az annyi mint kere-

ken száz dollár!" - Na ne viccelj! Ennyire olcsón még neked sem adom magam! - kacagott potyogó könnyeit törölgetve. - Hát komolyan, te nem vagy igaz! Százszázalékosan tiszta hót lökött csaj! -Gratulálok, professzor úr, a diagnózisa ezúttal is tökéletes volt! - Aha! Mindössze azt nem tudom még mindig, hogy mi az a kis bibi, ami árnyékot vet felhőtlen jókedvedre. - Semmi különös - vont vállat, majd egy piros lámpához érve, mélyen az őt bámuló Charlie szemébe nézett. - Oké, oké... megadom magam! Az az igazság, hogy szörnyen magányos vagyok. Komolyan! Ha Bufford nem lenne, már magamban beszélnék. - H á t . . . ha nagyon belegondolunk kettőtök kapcsolatába, egy kutyával oly módon kommunikálni, ahogyan te csinálod... voltaképpen már az sincs nagyon messze a komplett elmebajtól. - Most megnyugtattál - indított Bridget. - Nézd! Semmi kedvem tovább csócsálni a már lerágott csontot. Más szóval: már ezerszer megmondtam, hogy dönts Alec és Hugo között. De te annyira eszement vagy, hogy azt képzeled, ezt az elhúzódó állapotot a végtelenségig fokozhatod. A múlt héten azt mondtad, hogy Alec háromszor hívott fel. Na! Ez azért mégiscsak jelent valami. - Persze. Bár őelőtte tagadtam, de azt azért kimondatlanul is tudjuk, hogy amit az ágyban műveltünk mi ketten, az valami hihetetlenül jó volt. Nyilván viszket a fütyköse, azért hívogat. Csakhogy én nem leszek egy nős pasi kis macája az asszonyka menstruációs napjai idejére. - Édesem! - legyintett most kissé buzisan. - Te el vagy tévelyedve. A legtöbb pasinak gőze sincs, mikor menstruál a felesége. Hát tényleg úgy gondolod, hogy a házasságok legjavában még mindig naponta szeretkeznek?! Ne röhögtess! Egyrészt azok, akik már a kezdet kezdetén olyan hévvel és gyakorisággal szerelmesked-

nek, mint akik meg akarják dönteni az amerikai párzási rekordot, azoknál nagyon hamar törvénybe iktatják a csendrendeletet. Kiégnek a kapcsolatok, elhamvad a tűz, elmúlik a vágyakozás, és ha esténként véletlenül egymásra néznek az ágyban, csak böfögni tudnak, mint aki megcsömörlött a kedvenc kajájától... aztán mindenki befordul a fal felé, olykor még egy „jóéjtpuszit" sem mernek megkockáztatni, nehogy a másik azt gondolja, hogy akar tőle valamit. Na! Hát ez a házasság. - Nyilván a több évtizedes házassági tapasztalat beszél belőled - gúnyolódott Bridget. -Elfelejted, hogy pszichiáter vagyok! Tudod te, hogy hány impotensnek hitt férfi és hány frigiditástól rettegő nő tartozik a pacientúrámhoz?! Összerottyantanád magad a nevetéstől, ha végighallgatnál egy-egy igazán különleges esetet. Amikor ott fekszik mellette a tökéletesen gyönyörű, kifogástalanul jó alakú, észvesztőén dögös felesége, aki ráadásul még jó is a szexben, és mégis csak a hányinger az egyetlen érzés, amit kiváltani képes a férjéből. És tudod, miért?! Mert túl sokat adott önmagából a lelkes fiatalasszony, és hamar megcsömörlött a férjecske. Nincsenek kiaknázatlan területek, nincsenek új, felfedezésre vagy kipróbálásra váró pózok, nem kell udvarolni az asszonykának a szexért, mert ő a méregdrága esti toalettjében pompázva minden éjszaka ezüsttálcán kínálja magát. Hát mi lesz így a férfi vadászösztönével? Ha már annyit is megtagad tőle az aszszony, hogy legalább egy kicsit kelljen strapálnia magát annak érdekében, hogy éjszakáról éjszakára újra és újra el kelljen csábítania a feleségét. Ha már nem más és más nőt, legalább a feleségét hadd csábítgassa, hogy a csábítás illúziója megmaradhasson neki. Hogy átélhesse a vadász sikerélményét, amikor az asszonyka végre feladja az ellenállást, és szerelmesen omlik a karjába. Csakhogy manapság sajnos nincs ellenállás. Nincs az első randevún, az első éjszakán, és nincs a házasságban sem. Manapság a buta nők azt hiszik, hogy azzal tart-

hatják meg a férfit, ha minden füttyentésükre ugranak, sőt... tudjuk, hogy manapság már a nők kérdik meg: „Füttyentettél, drágám?" S a valóságban épp ezzel veszítik el a párjukat. Ha pedig a szerelem olyan erős a férfiban, hogy nem hagyja el a társát emiatt, akkor kezdődnek a potenciaproblémák. „Szeretem, de nem kívánom eléggé ahhoz, hogy felálljon a fütykösöm! Annyira unalmas, hogy pontosan tudom, mi lesz a következő mozdulata. Szörnyen illúzióromboló, amikor ennyire kiszámítható minden!" Legtöbbször ezekkel a sirámokkal keresnek fel az impotenciától rettegő férfiak. Nnna! De hogy visszatérjek ahhoz a ponthoz, ahonnan elkanyarodtunk, hidd el nekem... nekem, a szakembernek, hogy a férfiak nyolcvan százaléka nem tudja, mikor menstruál a feleségük. Négy-öt napos kihagyás fel sem tűnik senkinek sem. Ha egy évben egyszer vagy legfeljebb kétszer éppen olyankor támadna gusztusa az aszszonykára, amikor piros betűs tilalmi napok vannak, mindketten felkiálthatnak, hogy bingó! Tudod, olyan ez, mint a torpedó... szinte már meglepődsz, ha akadályba ütközöl. Úgyhogy ne áltasd magad olyasmivel, hogy te csak a menses idejére kellesz. Itt nincs ilyesfajta összefüggés, erre mérget vehetsz. - Nem tudom! Akkor sem leszek másodhegedűs Alec Warren zenekarában. - Oké, oké, megértettem! Kérdés, hogy vajon érdekel-e a prímás szerep Hugo Parkernél? Bridget elmosolyodott Charlie megfogalmazásán. Ez a „prímás szerep" nagyon szellemes válasz volt a „másodhegedűs"-re. Bekanyarodott a parkolóba, és pár perc múlva már a kozmetikai szalonban ücsörögtek egymás mellett, kéz- és lábkörömápolás közepette. - Egyre inkább hajlok arra, hogy igent mondjak. -Tessék?! - döbbent meg Charlie. - Megismételnéd? Ne haragudj, de nem hallottam tisztán, tudod, recseg a hallókészülékem! - pöckölgette meg tréfásan a saját fülét.

-Fogadok, hogy jól hallottad - mosolyodott el Bridget. - Azt hiszem, hozzámegyek Hugóhoz. -Halleluja, halleluja, halleluja! - kezdte kitörő lelkesedéssel énekelni az örömódát. -Hallgass már, te bolond! Mindenki minket néz! csapott dühösen a karjára. - N a n á , hogy minket néz! Kit néznének?! Egy éneklő buzeráns pakolással az arcán, miközben reszelteti a bütykét, és egy eszement némber, aki közel öt év után végre hajlandó igent mondani az udvarlójának. Te! Még jó, ha nem kerülünk bele a tévéhíradóba! Bridget hasát fogva kacagott. Valami egészen rendkívüli és csodálatos érzés lett rajta úrrá. Amint kimondta Charlie-nak, hogy hozzámegy Hugóhoz, meglepő módon katartikus, boldog felszabadultságot érzett hirtelenjében. Olyasmit, mintha egyszeriben elmúlt volna belőle minden szorongató, fojtogató érzés, ami az utóbbi időben már egyre kellemetlenebb volt számára. - I g e n , hozzá fogok menni Hugóhoz! - ismételte leginkább önmagában, boldogságtól csillogó szemmel. Mennyire megbántottam szegényt! Képzeld, már majdnem két hónapja, hogy felém se néz. Eleinte még volt egy-két telefon, de ha mostanában nagy ritkán én felhívom, mindig leráz. Különböző kifogásokkal hárítja el a randevúkísérleteimet. -Szerencsétlen nyilván annyira szeret, hogy nem tudna veled találkozni. Időre van szüksége ahhoz, hogy kitépjen a szívéből, ahová, valljuk be, alaposan bevésted magad ez alatt a majdnem öt év alatt. Ha nem lát, lassanként enyhül a fájdalma, de ha újra és újra találkozna veled, akkor semmi sem változna. Istenem, mennyire szerethet téged! Charlie egészen elérzékenyült saját szavaitól és lírai, már-már megható gondolataitól. Végül is ez a Bridget egy mázlista, és az is tiszta szerencse, hogy végre megjött a jobbik esze. Jó élete lesz Hugo mellett, hisz Hugóról már most lerí, hogy papucs, teljes mértékben alá-

rendeli személyiségét Bridgetnek, aki mellesleg már évek óta úgy bánik vele, mint egy férjjel. Volt, hogy visszaküldte egy baráti összejövetelről, mert neki nem tetsző ruhát vett fel. Kiborult egy színes zokni miatt, vagy hogy mennyire nem illik egymáshoz a nyakkendő és az ing mintája. Letolta, ha borostás volt, vagy ha elkésett, s emiatt kihűlt a vacsora. Egy házsártos feleség hozzá képest földre szállt angyal. De Hugo zokszó nélkül tűrte az egrecíroztatást, eszébe sem jutott ellentmondani. Ahogy pedig a testvére gyerekeivel bánt, minden kétséget eloszlatott afelől, hogy isteni apa lesz. Bridget örülhet, hogy ilyen férjet kap... más biztosan nem viselné el ennek az eszement némbernek az őrültségeit és éles, hisztérikus hangulatváltozásait. - Tudod mit, Charlie? - H m ? - csak ennyit tudott reagálni, miközben elmerült az arcmasszázs okozta élvezetben. - M o s t jól kicsinosíttatom magam, aztán este váratlanul beállítok Hugóhoz, és... - És mi? Megkéred a kezét? - mosolyodott el. - Nem tudom. De talán még az is lehetségest - forgatta meg a szemét.

Indulás előtt mindent ellenőrzött magán. A haja egyszerűen észbontó. Hugo még sohasem látta ót ennyire szépnek és ilyen jól ápoltnak. Ráadásul hazafelé ez a piszok Charlie még arra is rávette, hogy vegyen magának egy lélegzetelállítóan szexis ruhát. Ahogy utolsó pillantással belenézett a tükörbe, több mint elégedett volt külsejével. Szuper haj, szolid, de ünnepi smink, dögös, mégis ízlésesen elegáns ruha, rég nem használt, tűzpiros lakk körömcipő... igenis élete legjobb formájában van. Kevés parfümöt fújt magára, majd felkapta az ajándékba vett százdolláros kristálypezsgőt, beült a Porschéba és elindult. Ő, a kis spórolós ezzel a méregdrága itallal akarta kifejezésre juttatni, milyen nagy lépés ez részéről, és hogy mennyire komolyan gondolja mindazt, ami ma este történni fog. El volt szánva arra is, hogy lefeküdjön vele. Érdekes módon semmiféle ellenérzése nem volt Hugo iránt. Nem mintha ott a kozmetikai szalonban Ámor nyila eltalálta volna, vagy valamiféle hirtelen támadt szerelem kerítette volna hatalmába Hugo iránt. Egy frászt! Csak megértette, hogy hol a helye. Felfogta végre, hogy egy nős pasasnál nincs semmi keresnivalója. S mivel nincs kedve újabb Mr. Tökéletest keresni, elfogadja, amit vagyis akit a Sors kínál: Hugót. De talán mind közül az hatott rá leginkább, hogy Hugo életében először komolyan magára hagyta. Nem bűntudat gyötri, amiért megbántotta, hanem pontosan az az érzés^ amit Charlie fogalmazott meg. Hugo olyan nagyon szereti, hogy nem akar, nem tud vele találkozni, hiszen akkor képtelen lenne kitépni őt a szívéből. Hát ne tegye! Ne tegye, hanem csak szeresse... mostantól feleségeként.

Kiérdemelte őt, megküzdött érte, sokáig türelmes volt. A rátarti királykisasszony korábbi elhatározása ellenére ma este mégis oda fogja dobni az aranyalmát az őt évek óta ostromló királyfinak. Majd ezután boldogan élnek, míg meg nem halnak... akár a mesében. Egészen boldogságos érzések kerítették hatalmukba. Ez a megalkuvás nem esett nehezére, hanem inkább andalító megnyugvást hozott a szívébe. Tudta, hogy jó élete lesz Hugo mellett. Éveken át tiltakozott ellene, mert valami ostoba szeszélyből kifo'yólag nem adta alább: fergeteges szerelemre vágyott. Olyasfajtára, amit Alec Warren mellett ismert meg. De most úgy gondolja: akik fergeteges szerelemre képesek lobbantani a testét, azok fergeteges sebeket képesek ejteni a lelkén. Ő pedig nem akar több pofont az élettől. (Honnan is sejthette volna, hogy éppen a legnagyobb előtt áll.) Amikor becsöngetett az ajtón, s az néhány másodperc múlva kinyílt, izgalmában még a szemét is behunyta egy pillanatra: - Ezt neked hoztam! - nyújtotta át kislányos játékossággal a hatalmas masnival díszített méregdrága pezsgőt. - Köszönöm! Igazán kedves tőled ez a figyelmesség, Bridget! - válaszolt legnagyobb meglepetésére egy ismerős, fiatal női hang. Naná, hogy egyből kipattant a szeme. De még a szája is tátva maradt a meglepetéstől, amikor lepedőbe csavarva régi ismerőse, a Hugo által agyhalott libaként emlegetett, elviselhetetlenül kilógó ínyú Ashley nyúlt az üveg után. - K i csöngetett, édesem? - hallotta bentről Hugo hangját. - Szerencséd, hogy nem tíz perccel előbb érkeztél! suttogta bizalmasan kacsintva. - Gyere már be, ne ácsorogj odakint! - rántotta be egy hirtelen mozdulattal, majd bevezette a nappaliba, s bekiabált Hugónak a hálóba: - Képzeld, ki van itt! A drága, rég nem látott ba-

rátnőnk, Bridget látogatott meg minket - újságolta, majd pillantása a kezében szorongatott üvegre téved. Jézusom! S tudod, milyen finom piát hozott nekünk?! Bridget úgy érezte, mindjárt megpukkad mérgében. S hogy nem tette, csakis úgy fordulhatott elő, hogy még nem tudott felocsúdni álmélkodásából. - Öltözz már fel, és gyere ki üdvözölni a vendégünket - adta ki parancsba Ashley. - Ti összejöttetek? - suttogta kiszáradt torokkal. Úgy értem... ez most valami véletlenszerű alkalom volt, vagy éppen egy első randi, netán már régebb óta együtt jártok? - Hogy összejöttünk-e? Bridget! Mi ma jöttünk meg a nászutunkról! - büszkélkedett, majd hirtelen hangulatváltása jelezte, hogy zavarban van. - Igazság szerint én meg akartalak hívni az esküvőnkre, hiszen végső soron neked köszönhetem Hugót - kezdte akadozó hangon. - Igen? - sürgette magyarázatra váró hangon Bridget. - De Hugo azt mondta, hogy tutira nem jönnél el. Egyrészt, mert most éppen nem vagytok valami jóban, másrészt meg olyan hirtelen határoztuk el, hogy elutazunk Vegasba összeházasodni... szóval biztos nem tudnád magad szabaddá tenni. - Hát, mit is mondhatnék - mosolygott idegességtől rángó szájjal. - Gratulálok nektek... és sok boldogságot! - Várj egy csöppet, rögtön jövök, csak magamra kapok valamit - libbent ki a szobából, mert idegesítette a folyton szétnyíló törülköző. Bridget egy pillanatig magára maradt a szobában. Úgy érezte, nincs itt semmi keresnivalója. Hirtelen felpattant, és lábujjhegyen távozott. De a bejárati ajtónál Hugo elcsípte. - Szökünk, szökünk? - É n csak...

- Le akartál lépni. Pedig milyen régen nem láttalak. Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! - szaladt ki száján akaratlanul is ez a spontán bók. Bridget zavarba jött. Egyrészt még mindig leplezhetetlen volt a döbbenete, másrészt kellemetlenül érintette Hugo bókja. Annyira fojtogatta már így is a sírás, hogy tudta: pillanatokon belül el kell hagynia a terepet. - T é n y l e g mennem kell. Az az igazság, hogy egy fontos partira vagyok hivatalos. Csak azért ugrottam be, mert az a hely nagyon közel van ide, és te hetek óta kerülsz engem. Látni akartalak. Tudni, hogy mi van veled... de most már mindent értek. Gratulálok! Örülök, hogy már nem undorodsz a kilógó ínyű nőktől - tette hozzá halkan, de azért kissé csípős, gúnyos éllel. - Látod, nekem csak ez jutott: a kilógó ínyű Ashley. Igazad volt! - N e h o g y már engem hibáztass, mert menten elájulok! - J ó , végül is nem az öngyilkosság ilyesfajta formájaként vettem feleségül. Véletlenül futottunk össze néhány nappal azután, hogy kirúgtál. - Tisztázzuk: én nem rúgtalak ki! - E z csupán megfogalmazás kérdése. A lényegen azonban mit sem változtat. Felfogtam, hogy én pontosan úgy viselkedtem Ashleyvel, ahogyan te velem. Ugyanis, bár neked nem mondtam el, Ashley többször felhívott, kilesett a munkahelyem előtt, hogy véletlen találkozást színleljen, vagyis hajtott rám, keményen. Én pedig éppen olyan kegyetlenül ráztam le, ahogyan te engem. S amikor legközelebb felhívott és én kitértem előle, akkor döbbentem rá, hogy pont olyan kegyetlen és lelketlen vagyok, mint te. Márpedig nem akartam olyan lenni, mert akkorra már megvetettelek téged. Igenis lelketlen vagy, mert egy kőszikla is megindulna attól, ahogy hosszú éveken keresztül, kitartó gyengédséggel szerelmet könyörögtem tőled. De az utolsó pillanatban beláttam, hogy nyilván azért utasítasz el újra és

újra, századszor és ezredszer is, mert egyszerűen nem érdemled meg a szerelmemet... nem érdemelsz meg engem. S ahogy ez így megfogalmazódott bennem, nyomban követte egy kérdés is: jó vicc, de akkor ki az, aki „megérdemel" engem? A válasz pedig napnál világosabb volt: Ashley. Mégsem alázkodtam meg előtte annyira, hogy kiöltözve, egy méregdrága pezsgővel felszerelkezve beállítsak hozzá. Megvártam, hogy akar-e még. Elég kitartó-e, elég állhatatos-e. Majd amikor legközelebb összefutottunk „véletlenül", elhívtam vacsorázni. Tulajdonképpen csak azért, hogy alaposabban megnézzem magamnak. Emlékszem, mennyire kicsinosította magát. Épp, ahogyan most te. Mindent egy lapra tett fel, el akart csábítani. Épp, ahogyan most te. De nem kellett elcsábítania, mert mint kiderült, addigra én már rég a rabja voltam. Ahogy mélyen a szemébe néztem, egyetlen pillanat alatt megtaláltam azt, amit nálad hiába kerestem éveken át: szerelmet, amit irántam érzett. S ettől a felismeréstől olyan, de olyan vonzóvá vált a számomra, s annyira boldoggá tett vele, hogy nyomban elhatároztam: feleségül fogom venni. Nem azért, de alig két hónapra rá el is vettem. - Mit mondhatnék? Még egyszer gratulálok nektek, és sok boldogságot kívánok. Ja... a méregdrága piát, .amit... csak hogy tisztázzuk... a partira akartam vinni, de Ashley kitépte a kezemből... nos, megtarthatjátok! közölte ajkbiggyesztve, igencsak fölényes hangon. - Tekintsétek nászajándéknak, és igyátok meg az egészségemre! - T u d o d mit? - emelte le az asztalkáról a szóban forgó palackot. - Tartsd csak meg! Nem fogadjuk el! Vidd mégis magaddal arra a fontos partira, hátha felbontja a házigazda, és módod lesz neked innod a mi egészségünkre. - Rendben! - vette el a felé nyújtott üveget, és villámgyorsan elhagyta a helyiséget. *

*

*

Beült a kocsiba, indított és elhajtott. Egészen a szomszéd sarokig. Ott aztán körülnézett, hogy senki sincs-e közelben, majd amikor látta, hogy senki és semmi nem szab gatat érzései szabad kinyilvánításában, féktelen sírásban tört ki. Hörgött és nyüszített, megrázó, elemi erővel tört ki belőle a szívet tépő fájdalom. - E z t érdemeltem, Istenem! Pontosan ezt! Már megint milyen igazságos voltál - zokogta. - Cudarul bántam Hugóval. Még csak el sem ítélhetem azért, amit tett. Még csak nem is haragudhatom rá. Még csak azt sem mondhatom, hogy nincs igaza vagy hogy rosszul tette. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy végre elfogadta Ashley szerelmét. Istenem, mennyit nyaggatott ez a lány az után a balul elsült randevú után. Milyen nehezen szedte ki belőlem Hugo lakáscímét és titkosított telefonszámát. Mennyit áradozott róla és arról a szerelemről, amit iránta érez. Én bolond pedig azt hittem, hogy az a szerelem, ami viszont Hugóban lángol énirántam, az örök és sérthetetlen. Igaza volt Charlienak. Úgy bántam Hugóval, mintha a tulajdonom lenrte. Birtokoltam, miközben magamból neki semmit sem adtam. Teremtő atyám! - törölgette patakzó könnyeit. Most aztán megkaptam, amit érdemeltem. Ez volt ám a nagy pofon! Nem tudta, mitévő legyen. Annyi ereje sem volt, hogy hazamenjen."Remegett a lába. képtelen lett volna egyenletesen nyomni a gázpedált. - A francba, Bridget! Most miért vagy úgy oda? Hiszen még csak szerelmes sem vagy Hugóba! Talán azért rendezte így a Mindenható, mert nem engedte, hogy valami hülyeséget csinálj. Na! Itt ez a jó kis pia, még sosem ittál ehhez foghatót. Becsókolod szépen, aztán hívsz egy taxit. Ahogy eltervezte, úgy is tett..." mármint részben. Mert amilyen feldúlt, lealázott lelkiállapotban volt, olyan gyorsan megitta a méregdrága, mennyei nedűt,

mintha nem is kristálypezsgő lett volna, hanem kristályvíz. - Ez is megvan - törölte meg a száját, majd felkapcsolta az autóban a világítást, és kompakt púdere tükrében megigazította kissé szétkenódött sminkjét. - Már nem is látszik, hogy sírtál. Viszont nagy-nagy szükséged van még egy kis piára hazaindulás előtt, hiszen otthon nincs semmi. Körbenézett, és a távolban egy elegáns bár csalogató neonreklámjára lett figyelmes. Kiszállt, lezárta az autót, majd megindult felé. Az igencsak borsos árú belépő kifizetése után néhány perccel megbánta az egészet. Ami ugyanis bent fogadta, az korántsem volt kedvére való. Füstös, büdös, zajos diszkószerű helyiségben találta magát, amely azonban mégis inkább bár volt, mert a táncolásra használható parkettfelület igencsak kicsi, viszont a pult végtelen hosszúnak látszott. - Egy dupla whiskyt legyen szíves! - szólt a bármixernek, amikor felült a magas bárszékre. -A vendégem rá, kislány! - vágódott le máris a mellette lévő székre egy középkorú bájgúnár. - Kösz, de nem! - Dehogynem! - Nézze! Elég pénzem van ahhoz, hogy kifizessem a megrendelt italomat, mellesleg jó néhány éve nagylány vagyok már, úgyhogy ha megkérhetem, ne kislányozzon, mert arra egyébként is allergiás vagyok. Harmadrészt pedig szálljon le rólam, mert lehet, hogy hivatásos kurvának nézek ki, de higgye el, csak egy pofára esett, hülye tyúk vagyok, aki nem vadászni jött, hanem csak két whiskyt meginni. Rendben? - Oké, oké! - szabadkozott széttárt karokkal a fickó, és szép lassan el is oldalgott. - Tökéletes ütés volt, a csapatban a helyed! - szólalt meg hátulról egy ismerős hang.

- Alec! - fordult hátra csodálkozva. - Hát te mit keresel itt? - I t t szoktam magam lerészegíteni a viszonzatlan szerelmed fölötti bánatomban. - Vagy úgy! Már értem. - Egyébként azt, hogy „mit keresel itt", akár én is kérdezhettem volna. Nem neked való ez a hely. - S e b a j , nem is járok ide túl gyakran. Pontosabban fogalmazva, most vagyok itt először - egészítette ki magát, miután egyszerre lehúzta az egész italt. - Jézusom! Ez ilyen erős? - ráncolta homlokát, miután megrázkódott. - Hát nem egy tejbepapi! De mi a te lerészegedési szándékodnak az oka? - N e k e d elmondhatom, már csak két okból is beavathatlak eme nagy titokba: egyrészt, mert már totálra be vagyok rúgva, másrészt pedig amúgy is érintett vagy az ügyben. Bridget nyelve egyre nehezebben forgott. De még így, kapatosan is annyira bájos volt, s ma este valahogy olyan különlegesen szép, hogy Alec Warren nyíltan gyönyörködött benne. - Hogyhogy érintett vagyok? - csodálkozott a férfi. - Ebből még egyet, legyen szíves! - szólt a pincérnek. Majd a pulttól megcélozva elindult az egyik most felszabadult asztalhoz. A férfi szó nélkül követte. - Szóval? - sürgette türelmetlenül. - J a ! Az érintettséged. Hát, kérlek szépen, nekem ma azért kell félholtra innom magam, mert csúnyán pofára estem. - Nem is látszik a pofikádon! - tréfálkozott Alec, és kézbe véve a lány állát, komolykodva nézegetni kezdte az arcát. - T e bolond! Nem „úgy" estem pofára, hanem csak képletesen!

- Tudom! - nevette el magát Alec, és megsimogatta a lány arcát. - Csak vicceltem. -Tényleg? Egek! Ezek szerint olyan részeg vagyok, hogy már a viccet sem értem? Na mindegy! Hol is tartottam? Na szakíts félbe, mert egyre tompább vagyok, és nem fogom tudni befejezni a mondókámat. Alec Warren majdnem elnevette magát. Bridget valahogy még a részegségét is' képes mederben tartani, olyan józan tud maradni részegen is, hogy az valami elképesztő. Pontosan tisztában van azzal, hogy még ennyi vagy annyi ideje van hátra, ameddig normálisan meg tudja fogalmazni mondandóját, utána menthetetlenül „kómába" esik. - Igen? - nézte érdeklődőn rá a férfi. - Miért is estél pofára? - Na igen! A pofára esés! Az történt ugyanis, hogy, elhatároztam, végleg befejezem az utánad való örökös sóvárgást, mert már elegem van abból, hogy utánad nem tudtam senkivel sem lefeküdni. Nem mintha azelőtt valami nagy forgalmat lebonyolító örömlány lettem volna, de az az igazság, hogy mostanában különös dolgok történnek velem. -Különös dolgok?! Nos, ez igazán érdekes. - csücsörített elfojtott mosolygása közepette. - Például mifélék? - Például olyasfélék, hogy időnként erotikus, túlfűtött álmaim vannak, amelyekben érdekes módon te vagy a másik főszereplő. Ha ezt még megspékeljük azzal, hogy ébren is mindig rólad ábrándozom, az már ugye egyenesen kóros - akadozott a nyelve. - Már miért lenne kóros? - H á t mert te történetesen egy kicsikét nős vagy, ráadásul három kicsi bambino vár otthon az asszonykád mellett, aki, tegyük hozzá, nem is egy utolsó nő. Speckó nekem sokkal jobban tetszik, mint én saját magamnak. Az a kisgyereketek pedig, akit a kiállításom megnyitóján láttam, egyenesen imádnivaló volt. Nos, egy ilyen gyö-

nyörű nő árnyékában unaloműző, változatosságot jelentő szeretőnek lenni nem éppen nagy kitüntetés. Őszintén szólva nem hinném, hogy valaha is ez lehetne életem célja és értelme. Márpedig ahhoz, hogy végleg letegyek rólad, kiverjelek a fejemből és kitépjelek a szívemből... hát ehhez bizony hozzá kellett volna mennem Hugóhoz. - De te képtelen voltál rá - fejezte be a mondatot a férfi. - Egy nagy fenét! Te nem ismersz engem! Képes lettem volna rá. Mert piszkosul elszántam magam, és még azt is elhitettem magammal, hogy mindez nem esik nehezemre. - Tényleg? - Bizony ám! -És? - És ez a hülye megnősült. - Tényleg? - J a j , ne kérdezd már mindig azt, hogy tényleg! Úgy • idegesít! - ráncolta homlokát rosszallóan. - Bocsánat. - Szóval ez a hülye megnősült az orrom előtt. De nem is ez a legnagyobb baj. - Hanem mi? - Hát hogy nem engem vett feleségül. - Értem. - Á , dehogy! - legyintett, miközben érezte, hogy egyre nehezebben ura a testének. - Nem értem? - P e r s z e , hogy nem! Hogyan is érthetnéd, amikor még én magam sem értem. -Mit? - A z t most már nem tudom! Vigyél haza kérlek, mert mindjárt hányok, és én csak otthon szeretek hányni. - Gyere! - állt fel Alec, majd pénzt dobott az asztalra, és átölelve kísérte ki a lányt.

Bridget alig bírta ki hazáig. Alec kocsijának teljesen letekert ablakán kidugva a fejét kiabálta minden arra haladó jármű vezetője felé az éjszakában, hogy „Vigyázzon, mindjárt hányok!" - Alec nem tudta nevetés nélkül végignézni a jelenetet. Igyekezett a rövidebb úton minél előbb hazaérni Bridgettel, aki totálra kiütötte magát. Amikor megérkeznek, csak ennyit kérdezett halkan: - Hol szeretnél okádni? Itt kint, a romantikus tengerparton, vagy bent a királynői fürdószobácskádban? - Te mit javasolsz? - H á t . . . takarítási szempontból mindenképpen a homokos partot javasolom! - Oké! Akkor én most előremegyek. Te meg menj be a házba. De ne hallgatózz! - A világért sem! - tiltakozott a férfi. - H e l y e s ! Viszont ellenőrizd az órádat: ha negyedórán belül nem térnék vissza, akkor vagy meghaltam, vagy megerőszakoltak, vagy már olyan állapotba kerültem, hogy haza sem találok. Ez esetben fogd Buffordot meg egy elemlámpát, és induljatok a keresésemre, jó? kérte kislányosan. - Rendben! Kutatóexpedíciót indítok. - Azért ne túlozzunk! Na jó, megyek, mert már nagyon kell hányni. Te meg menj be, érezd jól magad. Bridget éppen negyedóra múlva ért vissza. Rettenetesen nézett ki, és látszólag éppen így is érezte magát. - M o s t ne szólj hozzám! Borzasztóan dobolnak a nyulak idebent! - mutatott a fejére. - Dobolnak a nyulak? - Az istenért, miért kell mindent külön megmagyarázni neked?! Tudod te, milyen fárasztó? - Bocsánat! Biztosan bennem van a hiba. - Naná, ki másban?! - Hát persze, gondolhattam volna. De mi is a helyzet azokkal a doboló nyulakkal? -Ja, igen! Talán már láttad azt a kis debil elemreklámot, amiben egy csomó plüssnyuszi totyog előre

dobolva, de csak a húdeszuper „mit-tudom-én-milyen" típusú elemmel működő nyuszi bírja sokáig. Egyre lassabban totyognak előre, egyre több nyú' hagyja abba a dobolást, de a szuperelemmel működő plüssnyuszi megy előre rendületlenül és csak dobol és dobol. Na ilyenből van egy tucat a fejemben. - Őszintén szólva nem nagyon szoktam nézni reklámfilmeket. - Én sem, de néha mégis megragad bennem egy-egy foszlány. Az a röhej ezekben a reklámokban, hogy a nézők legtöbbje nem is jegyzi meg a terméket, csak magát a hülye reklámfilmet. Alec Warren bólintott. Ott állt előtte Bridget, tétován és viharverten, szétcsúszott frizurával, de valahogy még így, karikás szemmel, hányás után is gyönyörű volt. Hirtelen végigszaladt az agyán, hogy ugyan kit lehetne elvenni feleségül, ha nem egy olyan nőt. akit széttúrt, szénaboglya hajjal, karikás szemmel, szétkent sminkkel, hányás után is vonzónak talál és szeretni tudna az ember. - Azt hiszem, elmegyek fürdeni. Már sokkal jobban érzem magam. Jó, hogy kihánytam ezt a sok undorító whiskyt és pezsgőt. Megkönnyebbültem. - Igen - mosolyodott el a férfi. - N a ? Akarsz velem fürdeni? Esetleg bekapcsolhatom a hidromasszázst is - tette hc zzá kecsegtetőn. -Jézusom, Bridget! Hát nem volt még elég a pezsgőből ma éjszakára? - Bizonyos szempontból igen. De ne izgulj, pezsgőben már csak pezsgőfürdőt tudok elviselni - nevetett a lány, s előreindult a fürdőszobába. Amikor benyitott a fürdőszobába, a meglepetéstől még a szája is tátva maradt. Ahány 'gyertyát csak talált Alec a lakásban, azt mind a fürdőszobába hordta be, és körös-körül megvilágította vele a hatalmas kerek fürdőmedencét, amibe finom, illatos habfürdős vizet engedett.

- Akár egy figyelmes férji - suttogta elérzékenyülve a fürdőszobába éppen belépő, mögé osonó férfi felé fordulva. - Igen, azt hiszem, figyelmes férj lehetnék! - M i é r t , nem vagy az? - kérdezte élesen cinikus hangra váltva Bridget. Már majdnem romantikus állapotba került, amikor feleszmélt: ez a szélhámos pasas, aki kis híján már megint megszédítette, ez még mindig azonos azzal a háromgyerekes, nős férfival, aki olyan mérhetetlenül megsebezte a lelkét. -Lehetnék... de nem vagyok! - közölte különös tónussal. Bridget viszont ezt nem vette észre, mert egészen fesztelenül kibújt csinos alkalmi ruhájából, majd levetkőzve anyaszült meztelenre lassan belegázolt a fürdőmedencébe, majd jólesően elterült a habokban, s a medence széléhez húzódva betakarta magát a habfürdővel, majd két karját maga mellett kinyújtva megkapaszkodott a medence szélében, hogy megtartsa magát hogy bele ne csusszanjon a habfürdőtől síkossá vált vízbe. - Nos... most következik az, hogy válassz: vagy idejössz mellém, osztozol velem a fürdővizemben, s utána velem alhatsz... természetesen csakis közös alvásról lehet szó. - Vagy pedig? - Vagy pedig megköszönöm ed4igi lovagi szolgálataidat, és mivel már tényleg egészen rendbe jöttem, s nincs szükségem orvosra, így hazaengedlek a kis családodhoz. - Elküldenél? - H á t hogyne. Mi másként juthatnál hozzájuk?! vonta fel értetlenkedve a szemét. - Nem akarom, talán nem is tudnám szétdúlni egy boldog vagy boldogtalan család életét. - O k é , oké! Most egy pillanatig vonatkoztassunk el attól, hogy nős vagyok.

- Miért? - Mindegy, hogy miért, csak vonatkoztassunk el. Kísérletképpen! - tette hozzá. - J ó , rendben - bólintott beleegyezően a lány. - Oké! S akkor most mondd meg igaz lelkedre, hogy te mit szeretnél? - Hogy én? - H o g y te! - Nem tudom! - jött zavarba a lány. - Hogyhogy nem tudod?! Az ilyesmit tudja az ember. -Félreértettél. Úgy gondoltam, hogy nem tudom, mire vonatkozik a kérdésed. Vagy hogy milyen értelemben kérdezed. - Kettőnk kapcsolatát illetően. - Már megbocsáss, Alec Warren, de kettőnk között nincs semmiféle kapcsolat. - De szeretnéd, ha lenne? - Igazából azt szeretném, ha el tudnálak felejteni nézett mélyen a mellé csücsülő meztelen férfi szemébe. - Miért akarnál elfelejteni? - Hát csak azért, mert így logikus. Nem szerencsés egy háromgyerekes pasiba szerelmesnek lenni. - Te szerelmes vagy belém? - Mondd, hát nem mindegy?! - ráncolta homlokát a lány. - Tudom, hogy jó lenne ezzel hízelegni a hiúsá- . godnak, de pusztán azért, mert szívesen hallanád, én bizony nem fogom kényeztetni az egódat. - Pedig ráférne - tréfált a férfi. - N a persze! Mert tipikusan azon pasik közé tartozol, aki csurig van gátlásokkal, igaz? - Hát... lehet, hogy a látszat ellenem szól, de tudod, amikor egy nő kerek perec a szemembe vágja, hogy milyen gyenge voltam az ágyban... szóval, hiszed vagy sem, azóta én sem voltam mással. - Na ne! Még a feleségeddel sem?! - Mintha csak megátkoztál volna!

- Mégis, mire gondolsz?! Afféle „Száradjon le a farkad!" típusú, primitív átkokra? - Nem fogalmazódott meg bennem ennyire konkrétan - mosolyodott el a férfi azon, hogy észrevette, Bridget hihetetlenül zavarba jött önnön közönséges szókimondóságától. - É r t e m - bólintott Bridget, s szemlátomást még jobban feszélyezte az előbbi dolog. - Nyilvánvalóan helyesebb lett volna, ha bennem sem fogalmazódik meg ennyire konkrétan - dünnyögte alig hallhatóan. - S e m m i baj! - kent egy pingponglabda nagyságú habot a lány orrára. - Na! - törölte le a lány kislányos daccal az orrát. Azt hiszem, már eléggé kiáztam! - nézegette ujjait. Elég volt a fürdőből. - Hmmm... és most mi következik?! - kérdezte csábítón. - Mi következne? Leveszem a parókámat, kikapom a protkómat és a kontaktlencsémet, lehúzom a szilikonbetétet a mellemről, lecsatolom a karomat, és irány az ágy! -Jézusom, Bridget! - szörnyülködött Alec. - Ez nagyon dermesztően hangzott! - T u d o d , felesleges és hülye kérdésekre hajlamos vagyok ostoba válaszokat adni. - V e s z e m észre! - Na látod, már ez is haladás... hogy egyáltalán észreveszed! -Szóval?! - Mit szóval?! Megvolt a fogmosás, tehát kezdődhet a tollasbál! - köpte ki az utolsó adag szájöblítő vizet. Jóccakát! Reggel arra ébredt, hogy Bufford finoman nyalogatja a takaró alól kilógó lábát. Gyengéden rugdalt egyetkettőt, hátha ezzel a finom, figyelmeztető mozdulattal

el tudja távolítani éhenkórász kutyáját. De az igazat megvallva sejtette, hogy ezzel ugyan célt nem ér. Ráadásul észrevette, hogy olyan szenvedélyesen és birtokióan öleli át a mellette szendergő Alec Warrent, mintha soha többé nem akarná elengedni. Az már csak annál is inkább kínos, mert mi lesz, ha Alec felébred, és észreveszi iránta érzett sóvárgását. Óvatosan felé fordulva leste az alvó férfi arcát. Jól eső érzés volt karját keresztülvetni a törzsén, érezni kezén és karján az ö testének bizsergető melegét. Milyen boldog lenne, ha minden reggel így ébredhetne, hozzábújva. Ábrándozó, elgyengítő gondolatainak éles kocsiajtócsapódás vetett véget. Valaki jött. Méghozzá egész a ház bejárata előtt parkolt le. Tuti, hogy az ajtó nyitva van. Akárki is legyen az illető, mindjárt benyit. - Édes Istenem, add, hogy Hugo legyen! - gondolt boldogan a bosszúra, vagyis arra, hogy milyen remek lehetőség lenne ez, hogy Hugo egymás karjaiban lássa őket. Nem volt ekkora szerencséje. A következő pillanatban ugyanis az ajtóban egy hosszú szőke hajú, gyönyörű nő állt, pontosan tudta, hogy kicsoda: Alec Warren felesége. Ha csak egy másodpercig is azzal akarta volna áltatni magát, hogy nem ismeri fel biztosan, hát bizonyítéknak ott volt karján ugyanaz az ellenállhatatlanul aranyos kislány, aki a megnyitón is. - Uppppsz! - húzta be a nyakát Bridget. Ettől a jellegzetes mozdulattól Bufford rosszat sejtett, és biztonságos menedéket keresve húzódott be az ócska asztal alá, onnan szemlélve tovább az eseményeket. - N e haragudjon! - szabadkozott zavartan a nő. Kopognom kellett volna, kérem bocsásson meg. - Maga bocsásson meg! - nyögte Bridget. - Ó, igazán nincs miért. Én csak azért vágódtam be önhöz ilyen nagy lendülettel, ráadásul váratlanul, mert

Alec megígérte, hogy ma vigyáz a gyerekre. Tegnap este egy SMS-t küldött, hogy ezen a címen találom reggel, és ha azt akarom, hogy vigyázzon Biancára, akkor hozzam ide a gyereket. Indulnom kell, sajnálom, hogy túl korán jöttem. Haragszik? - D e h o g y , a világért sem! Bár úgy látom, Alec nem allergiás a hangjára, még csak fel sem ébred rá! - Ugyan! Alec úgy tud aludni, hogy akár ágyút is sütögethetnének a füle mellett. - Igen, azt látom! - nézett egy pillanatig a mellette fekvő férfira, majd hirtelen feleszmélve kérdezte: - De hol a többi gyerek?! - Miféle többi gyerek?! - értetlenkedett a szőke nő. karján a kicsivel. - Nekem csak egyetlen gyermekem van: Bianca! - Hát nem három gyermekük van? - hebegte reszkető szájjal Bridget, és nyomban megérezte, hamarosan nagy titkok tudódnak ki, Alec újabb hazugságaira derül fény. Hihetetlen volt számára, hogy Alec Warren ezalatt békésen szundikált, még csak meg sem rezdült a hangokra. - Három?! - rökönyödött meg a nő. - Ugyan már! De hiszen még csak két és fél éve házasodtunk össze a férjemmel, Bianca pedig másfél éves múlt. Több gyerek nem fért volna bele. Várjon csak! - kapott észbe hirtelen. - Csak nem azt akarja mondani, hogy az én drága bátyuskám még mindig meghagyta abban a hitben, hogy én az ő felesége vagyok?! Még mindig a „nős, háromgyerekes" mesével eteti magát? - Bátyuskám?] - hunyorgott Bridget, és magára tekerve a lepedőt, felállt. - Mármint Alec! Közel tíz éve, amióta csak nagylány • lettem, én vagyok a „felesége". Pontosabban ezzel tartja távol magától a nőket. De épp a minap mesélt magáról, hogy feleségül akarja venni. Gondoltam, ez azt jelenti,

hogy beismerő vallomást tett. Ugye maga az a festőnó, akinek a kiállításmegnyitóján ott voltunk? - Igen, én! - E z esetben minden stimmel - nyugodott meg a szőke szépség amiatt, hogy nem csinált valami galibát. - Szóval a bátyja! - Hát igen! Ne haragudjon... akkor most itt hagyhatom Biancát, vagy sem? Nekem indulnom kell. - Persze! - nyúlt a gyerekért. - Szervusz, Bianca! - Alec bátyi! - bökött az alvó férfi felé a gyerek. - I g e n , a drágalátos bácsikád! Csak tudnám, hogy mivel leckéztessem meg! - gondolkodott hangosan, amikor becsukta az ajtót a kislány mamája után. - Kegyelmezz meg neki! - ült fel hirtelen Alec. - Te szélhámos gazember! Mindent hallottál? - T u d o d . . . ha már a drága húgocskám mindent elrontott azzal, hogy idő előtt beállított, hagytam, hogy legalább mindent elmondjon, s ezzel elvégezze helyettem a piszkos munkát. - Piszkos munkát? - Igazad van, nem fogalmaztam valami szépen. Azt akartam mondani, hogy a munka könnyebbik részét. -Könnyebbik részét? - ismételte meg a kérdést Bridget, mintha csak azt feltételezné, hogy Alec eltévesztette, és nehezebbiket akart volna mondani. - Na és melyik a munka nehezebbik része? - Ne is kérdezd! - nevette el magát a férfi. - Megkérni a kezedet! - Na ne! Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy hozzámennék feleségül egy ilyen hazugsággéphez? tette csípőre a kezét. - Hát először is: nem vagyok hazugsággép. Egyetlen kicsi füllentés írható csak a számlámra, az is csupán önvédelemből. Másrészt pedig örülj, hogy egyáltalán elvesz valaki. Amilyen lökött csaj vagy, aligha találnál még egy épeszű férfit, aki hajlandó megkérni egy ilyen eszement némber kezét.

- Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy te épeszű férfi lennél! -Tekintve, hogy tényleg el akarlak venni... őszintén szólva én sem vagyok meggyőződve az épeszűségemről! Bridget nem bírta tovább. Teljes erőből a férfira ugorva ledöntötte vissza az ágyba, és lábával leszorította az ö lábát, kezével lefeszítette a férfi kezét. - A kezemben vagy! Most legyen nagy a szád! Hogy is van azzal a lánykéréssel?! - vicsorgott, ahogy az ágyra szorította teljes erejéből. - H o z z á m jössz? - Ne így! Cifrázd egy kicsit! - Hozzám jönnél feleségül Bridget? - Még bővebben! - Hozzám jönnél feleségül Bridget még bővebben? - Mondjuk örökre?! Együtt jóban-rosszban, egészségben-betegségben-hasmenésben? - Igen, pontosan így! Hozzám jönnél? - Peched van, öcsi... hozzád megyek! A férfi hirtelen átfordította, most ő lapította le, majd boldogan magához ölelve össze-vissza csókolta szerelmét. - T u d o d te egyáltalán, milyen marha nagy mázlid van, hogy igent mondtál? Többször nem kérdeztem volna meg! - S e j t e m . . . ezért is nem kockáztattam! - ölelte át a tarkóját, s vonta magához a férfi száját. Enyelgésüknek kis vendégük közbeszólása vetett véget, aki időközben igencsak összebarátkozott Bufforddal. Ő volt ugyanis az első élőlény, akinek a termetes eb megengedte, hogy felmásszon a hátára. Sőt rendkívüli és intelligens módon vigyázott lovasára, amikor óvatos, lassú és apró léptekkel közeledett az ágyon fekvő, egymásba feledkezett pár felé. - Bianca éhesz! - lovagolt feléjük bizonytalanul imbolyogva a kislány, aki jó l o v á h o z méltóan máris gondoskodott „lováról", amikor hozzátette: - Ész bisztosz a kutyusz isz nádon éhesz má!