Sean Williams - Végzetes Szövetség

Sean Williams Végzetes szövetség

Szukits Könyvkiadó 2012

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: STAR WARS: THE OLD REPUBLIC: FATAL ALLIANCE by Sean Williams Del Rey, an imprint of The Random House Publishing Group, a division of Random House, Inc., 2010 Copyright © 2012 by Lucasfilm Ltd. & ® or TM where indicated. Ali Rights Reserved. Used Under Authorization. Cover art copyright © 2012 by Lucasfiim Ltd. Transiation copyright © 2012 by Szukits Könyvkiadó

Fordította SZENTE MIHÁLY

ISBN 978-963-497-232-7

Lektor: Juhász Ferenc Tördelés: KARAKTERTAX BT., Szvoboda Gabriella Színre bontás, tipográfia: EzDesign Kft. Felelős kiadó: Szukits László és Szukits Gábor Debreceni Kinizsi Nyomda Kft. Felelős vezető: Bördős János

Prológus Vad Űr A könnyűcirkáló csalókán jelentéktelennek tűnt a végtelen világűrhöz képest. Ám egy kalóz szemében számos kellemes vonást vonultatott fel: nem viselt magán sem birodalmi, sem köztársasági felségjelzést; könnyű fegyverzetet, illetve gyenge védőpajzsokat hordozott; a méretei alapján legfeljebb tíz-tizenkét utas fért el benne; nem kísérték sem vadászgépek, sem másfajta egységek. - Maga dönt, kapitány - recsegte egy mély hang Jet Nebula fülébe -‚ de ne nagyon húzza az időt. A barátunk nem fog sokáig várni. A magát Jet Nebulának nevező csempész élvezte, hogy rövid pórázon tartja az első tisztjét. Nem táplált hamis illúziókat a zendülés folyton fenyegető veszélye kapcsán. Előre tudta, hogy amint belebotlanak valami igazán értékesbe, egyesek nyomban megpróbálják átvenni a hatalmat az Auriga Fire fedélzetén. Ebben a tudatban vette maga mellé Shinqót, és azóta folyton rajta tartotta a szemét. A csőcselék kordában tartása a meló részének számított. A felesleges erőszakot viszont nem szerette. Erős túlzásnak tartotta, hogy egy sugárvető csöve mélyed az oldalába. - Nos? - sürgette őt Shinqo rodese nyelven, miután úgy tett, mint ha a gondolataiba merült volna. - Kapkodásra semmi szükség - jelentette ki gúnyos hangon Jet -‚ alig egy perce tartóztattuk fel őket. Ennyi idő alatt nem tervezhettek meg egy újabb ugrást. - Ne kockáztasson! - intette Shinqo, és hogy hangsúlyozza az álláspontját, még mélyebbre döfte a fegyvere csövét. - És örüljön, hogy nem akarjuk a maga hajóját is. Jet csikorgást hallott jobb felől, és amikor arra fordította a tekintetét, Tragacsot pillantotta meg. A horpadozott, rozsdás gépezet lecövekelt mellette, és fényesen ragyogó fotoreceptoraival őt figyelte. Éppen csak érzékelhetően megrázta a fejét, mire a droid kihátrált a látómezejéből. - Ne kelljen kétszer kérnem! - mordult fel Shinqo. - Hát akkor rendben - adta meg magát Jet, azzal letelepedett a parancsnoki ülésbe, és aktiválta az adó-vevőt. - Ha ilyen szépen kéri... de azért nézzük meg, kik ezek a fickók, mielőtt lelopjuk a hátukról a bőrt. A cirkáló futófényei vadul villóztak a végtelen feketeségben. A rendszerei még csak most csillapodtak le azok után, hogy váratlanul kiszakadt a hipertérből, de

Jet biztosra vette, hogy adó-vevője már üzemel. Mint ahogy azt is, hogy az utasai feszülten várják, mit akarnak közölni velük az orruk előtt lebegő gépről. Azokhoz az egyszerű, kurta mondatokhoz folyamodott, amelyek a múltban már oly sokszor bizonyultak hasznosnak: - Elkaptalak, szépségem! Figyelem odaát, készüljenek fel! Átszállunk magukhoz! - Tiltakozunk! - zendült azonnal egy nyers, valószínűleg emberi férfihang a pilótafülke hangszóróiban. - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! A kijelentés újdonságként érte Jetet. - Maga szerint ki az az eszelős - kérdezte furcsálkodva -‚ aki bármilyen hatalommal ruházná fel a hozzánk hasonlókat? - Maga egy engedéllyel működő kalóz. A Köztársaságnak dolgozik. - Nem, ez egész egyszerűen nem igaz - válaszolta Jet, és magában hozzátette: már nem igaz. - Mi egyszerű, független rablók vagyunk, és a pályánk merő véletlenségből keresztezte az önökét. Adják meg magukat! Könnyítsék meg a dolgomat, cserébe gondoskodom arról, hogy az én kissé heves vérmérsékletű első tisztem ne kezdjen lövöldözni, amint megpillantja önöket. - Szó sem lehet róla! Diplomáciai küldetést teljesítünk. - Kinek? Honnan? Ha csak egyetlen kreditet kaptam volna, valahányszor valaki ezzel az állítással próbálkozott, sosem találkoztunk volna. Hosszabb szünet következett, majd az ismeretlen férfi ismét meg szólalt: - Minden világos. Mennyit kérnek azért, hogy elengedjenek minket? Jet az első tisztre nézett, ez a kérdés az ő hatáskörébe tartozott. Shinqót valójában a huttok alkalmazták, és néha a megvesztegetéssel ugyanannyit lehetett keresni, mint amennyit a zsákmánnyal, amiből a kartellek levették a maguk sápját. A rodiai megrázta a fejét. - Nincs szerencséd, cimbora - közölte Jet a másik gépen ülő idegennel. - Légy okos, és nyisd ki szépen a zsilipeket. Hamarosan bemegyünk, és nem akarjuk a kelleténél jobban rongálni az árut. A cirkáló személyzetének erre nem akadt mondanivalója. Jet a tolóerő-szabályzót finoman előremozdítva elindította a hajóját a másik gép felé, Shinqo pedig belekurjantott a kézi adó vevőjébe: - Fekk, Gelss, készüljetek, mindjárt kezdünk! A két sullustani Shinqo gyalázatos bandájához tartozott, és Jet a legkevésbé sem bánta volna, ha ők fizetik meg a zendülők idegességének árát. Erősen gyanította, hogy a cirkáló személyzete nem fogja csak úgy megadni magát. A gép vonalai túl elegánsak voltak, a héjazata túl fényes. A jobb oldalán olvasható CINZIA nevet - a fekete, vastag betűkkel felfestett egyetlen azonosító jelet nemrég hozták helyre, ami büszkeségre vallott.

Nem, a hajó utasai talán hajlandóak lettek volna kifizetni egy bizonyos összeget, hogy folytathassák útjukat, de az nyilvánvalónak tűnt, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket. Manapság kevesen tették. Miután a Birodalom és a Köztársaság mind hevesebben szorongatták egymás torkát, és már csak a bejelentés hiányzott, amelyben nyílt háborúnak nevezik az állandó marakodást, sokan döntöttek úgy, hogy a saját kezükbe veszik a törvényt. Oly sokat lehetett veszíteni, és oly keveset lehetett nyerni az összes fronton... Ennyit a Coruscanti Egyezményről. És ennyit a felesleges vérontás elkerüléséről - bosszankodott magában Jet a két sullustanira gondolva. - Legyen vörös vagy zöld, a vér az vér. Jet Nebula úgy tartotta, hogy minél kevesebb vér folyik körülötte, annál kisebb az esélye annak, hogy egy napon az övét is ki ontják. - Mit mondunk az én főnökeimnek, amikor üresen állítunk be? - Az nem az én gondom - felelte vigyorogva Shinqo. - Papíron még most is maga az Auriga Fire kapitánya. A maga dolga, hogy kitaláljon egy olyan kifogást, amit a köztársaságiak elhisznek. Én addigra már messze járok, a kreditekkel együtt. Jet arra a következtetésre jutott, hogy a rodiai előre megjósolható módon azt tervezte, hogy mindkét végről beszorítja őt - és ez mindent megváltoztatott. Tragacsra pillantott, ami ártatlanul ácsorgott a pilótafülke bejáratában, Senki sem juthatott be mellette, de ami ennél is fontosabb, senki sem juthatott ki... Az Auriga Fire éppen csak megfelezte az eredeti távolságot, amikor Jet rossz érzései beigazolódtak, ráadásul eléggé látványosan. Egyik pillanatról a másikra vörös fények kezdtek villogni a műszerfal különböző pontjain, sőt egy riadójelzés is megszólalt. Jet a képernyőkre nézett, fél másodperc alatt meggyőződött arról, hogy mi az, amit lát, majd minden védőpajzsot a maximumra állított, és a botkormányt balra rántva ütközésig előrelökte a tolóerőszabályzót. Az Auriga Fire erősen balra dőlt, Shinqo hátrafelé tántorgott, Tragacs elkapta, és fürgén kicsavarta a kezéből a sugárvetőt. Ebben a pillanatban a zsákmánynak kiszemelt könnyűcirkáló felrobbant, vakító fény ragyogott fel minden ablakban, képernyőn és pajzson. Jet nem csupán eltérítette a hajóját, annál többet tett. Az utolsó pillanatban eltakarta a szemét a bal kezével, és most az ujjai között óvatosan kilesve fürkészte a teljesen megbolondult műszereket. A Cinziából szinte semmi sem maradt. A szétrepülő törmelékdarabok heves villódzás közepette égtek el az Auriga Fire védőpajzsain. Shinqo ismét belekiáltott az adó-vevőjébe: - Ki lőtt? Ki adott tűzparancsot? - Senki - válaszolta neki Jet -‚ belső robbanás végzett vele. És ha nem csípem el azt a neutrínóvillanást, mi is megsültünk volna.

Shinqo úgy meredt a kapitányra, mintha ő tervelte volna ki az egészet. - Most rögtön le kellene, hogy lőjem magát! - morogta gyűlölködve. - És mégis, mivel? - érdeklődött Jet, és Tragacs felé biccentett, ami a rodiaira szegezte a sugárvetőt, amit az imént kobzott el tőle. A kapitány élvezettel szemlélte az első tisztje arcán megjelenő, zavarodott és döbbent kifejezést, majd ismét megszólalt: - Akkor vegyük át még egyszer az egészet, rendben? Jelenleg a huttoknak dolgozunk, ezt világosan értem. Nekem az egyik főnök ugyanolyan, mint a másik, feltéve ha a részesedés ugyanannyi. De mi mindannyian egyenlő részt kapunk, ugye? Máskülönben közlöm a személyzettel, hogy meg akarta fosztani őket a zsákmánytól. Nem lesznek boldogok, ha megtudják, hogy maga le akart lépni az egésszel. Vagy pedig szólok Tragacsnak, akinek mellesleg nagy szüksége lenne egy olajfürdőre, hogy vegyen szorosabb fogást azon az elsütőbillentyűn, és küldje magát annak a hajónak a személyzete után, akár melyik homályos részén lakjanak most a Világegyetemnek. Vette az adást? Shinqo eddig idegesnek tűnt, de most látszott rajta, hogy megadja magát. - Ugyan már, kapitány - mormolta a kezét feltartva -‚ ez csak valami félreértés lehet. - Akkor talán nem ártana tisztáznunk - jegyezte meg Jet. - Persze, persze. Természetesen megkapja a részét. Mindannyian megkapjuk. Soha nem állt szándékomban másként eljárni. - És a köztársaságiak? - Majd megetetjük őket egy szép mesével. Együtt, úgy értem. Nem volna tisztességes magára terhelni az egészet. - Ezt megkönnyebbüléssel hallom jelentette ki Jet, azzal intett Tragacsnak, ami erre megforgatta a kezében a sugárvetőt, és visszaadta a tulajdonosának. Mindaddig, amíg én vagyok a kapitánya ennek a hajónak, legyen ez akár papírra, akár plasztiklapra, akár barabelbőrre írva, mindenkitől elvárok bizonyos mértékű önmérsékletet és együttműködést. Amíg ezt megkapom, ki fogunk jönni egymással. Jet ezzel a műszerfal felé fordult, bízva abban, hogy Tragacs idejében megakadályoz minden ellenséges lépést. És abban is bízott, hogy a rodiai elég okos ahhoz, hogy felismerje, mikor kell elfogadni egy kölcsönösen előnyös alkut. Valóban nem érdekelte, hogy kitől kapja a kreditjeit, ahogyan a huttokat sem érdekelte, hogy ki szállítja le nekik a kincseiket, ameddig megkapták azt, amit akartak. Az üzlet tiszta volt, legalábbis azoknak, akik életben maradtak. - Nézzük, mi maradt a mi szerencsétlen barátainkból... A törmelékmező gyors ütemben tágult. A szenzorok nyomon követték a legnagyobb darabokat, amelyek között egy-két méteresek is akadtak - amin Jet meglepődött. A hajtóműrobbanások általában apró szilánkokra tépték a hajókat. - Az ott mintha az orrkúp része volna - vélekedett Shinqo, és a kapitány válla felett áthajolva kimutatott az elülső ablakon.

- Nincsenek életjelek - jegyezte meg Jet. - Vagyis nincsenek szemtanúk - állapította meg elégedetten a rodiai. - A megszokott üzletmenet... - hümmögött Jet, noha ő maga a több éves kalózkodása alatt egyszer sem ölte meg azokat, akiket kifosztott, legalábbis miután már kifosztotta őket. Igaz, összetört, néhány szívet, bezúzott egy-két koponyát, de ennél nagyobb bűnt nem követett el. - Ne higgye, hogy miattunk csinálták. - Hát akkor miért? - Ez a millió kredites kérdés - felelte a vállát vonogatva Jet. Shinqo az állát dörzsölgetve töprengett, az ujjvégei alól súrlódó hangok szöktek ki. Most, hogy a kettejük között kialakult feszült helyzet megoldódott, visszaváltozott korábbi önmagává, vagyis egész jó első tisztté. Rendelkezett a pozícióhoz kellő képességekkel, és ha nem adta át magát a kapzsiságának, remekül irányította a hajót, más különben Jet sosem szerződtette volna le. - Volt valamijük a fedélzeten - jelentette ki aztán Shinqo -‚ és nem akarták, hogy rátegyük a kezünket. - És ez a valami többet ért, mint a saját életük? - dörmögte Jet, majd hátrafordulva belenézett az első tiszt résnyire húzott szemébe. - Nekem úgy tűnik, eléggé értékes lehetett. - Talán még darabokban is az - tette hozzá a rodiai. - Én is pontosan erre gondolok - válaszolta Jet, és a másodpilóta ülésére mutatott. - Szíjazza be magát, és irányítsa a vonósugarat. Nézzük, mit találunk! Jet megfordította a hajót, majd ő és Shinqo nekiláttak átfésülni a maradványait annak a hajónak, amelyet alig néhány perccel korábban feltartóztattak. Menet közben a kapitánynak furcsa, nyugtalanító érzése támadt. Bűntudatnak tűnt, és arra biztatta magát, hogy ne hagyja, hogy eluralkodjon rajta. Nem ő ölte meg a Cinzia személyzetét. Ők maguk húzták meg az elsütőbillentyűt. A puszta véletlenen múlt, hogy a pályáik keresztezték egymást, és ő a jó szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt. Gyanította, hogy ha a szerencséje kitart, akkor még némi hasznot is húzhat ebből a mélyűri menetből, és akkor végre módjában áll majd valamivel tisztességesebb személyzetet szerződtetni, és visszatérni a csempészkedéshez. Vannak rossz napok, és vannak jó napok. Ez talán az utóbbiak közé tartozik mondta magának mindazzal a meggyőződéssel, amit össze tudott kaparni, márpedig Jet Nebula, a sok vihart megélt csempész tekintélyes adag meggyőződést tudott összeszedni magában. Miféle baj történhetne?

Első rész Elveszített befektetés

Első fejezet Shigar Konshi a sugárnyalábok vijjogását követte Coruscant egyik régi kerületének mélyén. Egyszer sem botlott meg, egyszer sem csúszott meg, egyszer sem tévedt el, noha keskeny, elhanyagolt utcákban futott, és körülötte mindenütt évek alatt felgyülemlett szemét- halmok emelkedtek. Vezetékek, lámpák és táblák himbálóztak felette, néha olyan alacsonyan, hogy le kellett hajolnia, hogy átbújhasson alattuk. Az arcán kék tetoválást viselő, magas és karcsú Jedi-tanítvány könnyedén, kecsesen, és tizenkilenc életévéhez képest meglepő magabiztossággal mozgott. Ugyanakkor a lelke mélyén csak úgy forrtak az indulatok. Nikil Nobil mester döntése szörnyen felháborította, még úgy is, hogy csupán egy, a Galaxis távoli zugával folytatott holokonferencián hallgatta meg. - A Főtanács úgy ítéli meg, hogy Shigar Konshi padavan nem áll készen a Jedipróbákra - jelentette ki a maga szenvtelen módján a mester. A döntés megdöbbentette Shigart, de okosabb volt annál, hogy megszólaljon. Más már nem is hiányzott neki, mint hogy kimutassa a szégyenét és haragját. - Mondd meg neki az okát! - kérte Satele Shan nagymester, aki a tanítványa mellett állt, a két kezét szorosan összefonva a keblén. Az idős asszony legalább egy fejjel alacsonyabb volt Sigharnál, de mérhetetlen önbizalom sugárzott belőle. Még így, a holokészüléken keresztül is elérte, hogy Nobil mester, a díszes szakállt viselő, tagba szakadt thisspiasi jól láthatóan kínosan érezze magát. - Mi, vagyis a Tanács, úgy véljük, hogy a padavanod felkészülése korántsem tökéletes. Shigar elvörösödött, és elfúló hangon megkérdezte: - Milyen értelemben, Nobil mester? A mestere egy szelíd, de ellenállhatatlan telepatikus bökéssel el hallgattatta, és megszólalt: - A tanítványom közel áll ahhoz, hogy lovag lehessen! Biztos vagyok benne, hogy ez már csupán idő kérdése. - Egy Jedi-lovag minden tekintetben Jedi-lovag - válaszolta a mester a messzeségből. - Nem tehetünk kivételt, még a te padavanoddal sem. Satele mester kimért bólintással jelezte, hogy elfogadja a döntést. Shigar a nyelvébe harapott. A mestere azt állította, felkészültnek tartja őt, akkor Viszont miért nem másítja meg a döntést? Nem köteles alávetni magát a Tanács akaratának. Más padavanért talán Szót emelne?

Nem sikerült olyan jól palástolnia nyugtalan érzéseit, mint szerette volna. - Az önuralmad hiánya többféle módon is megmutatkozik - mondta neki Szigorúan Nobil mester. - Vegyük például azokat a legutóbbi megjegyzéseidet, amelyeket Vuub szenátornak tettél a Forráskezelő Tanács elveivel és működésével kapcsolatban. Abban mind annyian egyetértünk, hogy a Köztársaság korántsem kezeli tökéletesen a jelenlegi válságot, de ilyen időkben a fegyelmezetlenség minden megnyilvánulása megbocsáthatatlan. Megértetted? Shigar lehajtotta a fejét. Tudhatta volna, hogy az álnok neimoidi nem csupán a véleményére volt kíváncsi, amikor odacsapódott hozzá, és dicséretekkel hízelgett neki. Amikor a Birodalom megszállta a Coruscantot, csak úgy adta vissza a Köztársaságnak, hogy cserébe tekintélyes területi koncessziókat kapott a Galaxis más vidékein. Az ellátóvonalak azóta is akadozva működtek. Hogy Shigarnak igaza volt, azaz a Forráskezelő Tanács valóban egy reménytelenül korrupt banda - ami élőlények milliárdjait teszi ki a háborúnál is nagyobb veszélyeknek, az éhezésnek, a járványoknak és a kiábrándulásnak -‚ az bizonyos körökben mit sem számított. - Most természetesen csalódott vagy - folytatta Nobil mester valamivel barátságosabban, mialatt zordon vonásai ellágyultak. - Ezt jómagam is megértem. Tudnod kell, hogy a mestered már több ízben szót emelt érted. Tiszteljük Őt, de ebben az egy ügyben nem fogadjuk el a véleményét. Nem térhet el a mi közös döntésünktől, Viszont magára vonta a figyelmünket. Mostantól figyelemmel követjük a fejlődésedet, és tudnod kell, hogy magasak az elvárásaink veled szemben. A holokonferencia ekkor véget ért, Shigar Ugyanazt a zavaros ürességet érezte Coruscant mélyén, mint akkor. Hogy még nincs felkészülve? Magas elvárások? A Tanács játszott vele - legalábbis így érződött azzal, hogy ide- oda lökdöste, akár egy ketrecbe zárt állatot. Vajon szabad lesz valaha, hogy a saját útját járhassa? Satele mester még nálánál is jobban értette az érzéseit. - Menj, és sétálj egyet - mondta neki, mialatt a vállára tette a kezét, és elég sokáig nézett a szemébe ahhoz, hogy meggyőződjön arról, a tanítványa megértette a szándékát. Nem, nem küldte el magától, csupán lehetőséget adott neki arra, hogy megnyugodjon. - Egyébként is beszélnem kell Stantorrs főparancsnokkal - tette hozzá a mester. - Most menj, később majd találkozunk a Szövetségi Kolostorban. - Igenis, mester! Igy aztán Shigar sétált, és némán fortyogott magában. Valahol mélyen tudta, elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy felülemelkedjen ezen az átmeneti visszaesésen. Kemény önfegyelemre van szüksége, hogy egységbe fonja képességeinek utolsó, szabad szálait is. De ezekben a percekben az ösztönei nem a megnyugvás felé vezették őt, ha nem éppen ellenkezőleg, elterelték attól.

Egyre hangosabbnak hallotta a sugárnyalábok vijjogását. Hamarosan megérkezett egy sikátorhoz, amely úgy bűzlött, mintha a kövezete woodooürülékkel lett volna bevonva. Az első emelet magasságában szeszélyesen villódzó lámpa lengedezett, a fénye undorító domborművekké festette a szemétés törmelékhalmokat. Egy falmélyedésben ócska, elaggott droid ácsorgott, rozsdás ujjaival védelmezőn tartotta vissza széthasadt burkolatából kitüremkedő alkatrészeit és vezetékeit. A Birodalommal vívott hidegháború mindeddig messze elkerülte ezt a sikátort és nyomorult lakóit, ám a hatásait itt is érzékelni lehetett. Amennyiben Shigar haragudni akart a Köztársaságban uralkodó állapotokra, ennél jobb helyet nem is választhatott volna. Valahol előtte a tűzharc mind hevesebben dúlt. Kezébe vette a fénykardját. Nincsenek érzések - mondta magának -‚ csak a lelki béke létezik. De hogyan is létezhetne lelki béke igazság nélkül? Mit tudhatnak erről a Jedi Tanács tagjai, akik kényelemben üldögélnek új Templomukban, a Tythonon? Éles sikolyok szakították ki az önemésztő töprengésből. A következő pillanatban teljes sebességgel rohant, fénykardjának energia- pengéje smaragdzöld fénnyel ragyogott a félhomályban. Larin Moxla megállt, hogy meghúzza páncéljának hasszíját. Az átkozott vacak folyton meglazult, és ebben a helyzetben nem akart kockáztatni semmit. Tudván tudta, hogy amíg a törvényszolgák nem érkeznek meg a helyszínre, egyedül ő áll a Fekete Nap bűnözői, illetve a Rágcsáló-fészek viszonylag ártatlan polgárai között. És a lármából ítélve az utóbbiak felét máris foszlányokra lőtték. Miután megállapította, hogy páncélzata eltakarja a nemes szerveinek többségét, kinézett a fedezékül használt alacsony falszakasz felett, és a vállához emelte módosított rövid csövű karabélyát. Ez a fegyver illegálisnak számított a Coruscanton, csakis a különleges egységek használhatták. Larin szerzett a magáéhoz egy erős céltávcsövet, és most ezen keresztül fürkészte a Fekete Nap erőddé épített, többszintes házát. A főbejárat környéke elhagyatottnak tűnt, és a tetőn sem őrködött senki - amit meglepőnek talált. Ugyanakkor a tűzharc tovább tombolt az épület belsejében. Lehet, hogy csapda? Mint már oly sokszor, ezúttal is azt kívánta, hogy bárcsak lennének társai, azzal leeresztette a fegyverét, és felegyenesedett. Senki sem lőtt rá. Még csak észre sem vették. És ő sem látott másokat, mint a fejvesztve rohangáló, fedezéket kereső helyi lakosokat. Ám ami a bentről érkező lármát illette, az utca teljesen elhagyatott is lehetett volna. Csapda vagy sem, Larin úgy döntött, hogy közelebb merészkedik. A térdét mélyen berogyasztva, halk csörömpölés kíséretében futott fedezéktől fedezékig, gondosan kerülve azokat a helyeket, ahol másodkézből beszerzett páncélja beakadhatott volna. Végül már csak néhány méter választotta el a bejárattól. Az

összecsapást kísérő vijjogások alapján megpróbálta azonosítani a benti fegyvereket: Különböző típusú sugárvetők és lézerpisztolyok; legalább egy állványos sorozatlövő fegyver; két vagy három vibrokard, és mindezeken felül még valami, ami szokatlan, furcsa hangot adott ki. Egyfajta süvítés, mintha szuperforró gázok törnének át egy szűkítőn... Lángszóró. Larin még sosem hallott olyan bandáról, amely lángszórót használt volna. Túl nagy volt a veszélye annak, hogy a tűz szétterjed, és elpusztítja a környéket. Effajta fegyvert csakis egy kívülálló vethetett be. Csakis egy kívülálló, akit nem érdekel, hogy mekkora károkat okoz. Valami felrobbant az egyik emeleti helyiségben, por és tégladarabok záporoztak az utcára. Larin ösztönösen lebukott, de a fal szerencsére kitartott - ha összeroskad, legalább egyméternyi törmelék temette volna maga alá. A bal keze számolni akart, és ő hagyta. Valamiért így érezte helyesnek. Háromra indulok... egy... kettő... És ekkor néma csend zuhant a környékre. Larin megdermedt. Mintha valaki elfordított volna egy kapcsolót. Az egyik pillanatban őrült káosz tombolt az épületben, a következő pillanatban semmi. Az égvilágon semmi. A számolásról meg feledkezve behúzta a kezét. Szentül megfogadta, hogy nem megy sehová, amíg meg nem tudja, hogy mi történt itt, és kik vettek részt benne. Valami összeroskadt az erőddé alakított építményben. Larin szorosabban markolta a karabélyát. Léptek dobbantak és csikorogtak a bejárathoz vezető folyosón. Két láb, nem több. Larin belépett az ajtó elé, úgy fordult, hogy az oldalát mutassa az épület felé, és ezzel a lehető legkisebb célpontot nyújtsa, majd a sötét nyílásra szegezte a fegyverét. A léptek tovább dobogtak - minden sietség nélkül, magabiztosan, súlyosan. Nagyon súlyosan. Néhány pillanattal később Larin mozgást látott, és határozottan felkiáltott: - Állj! Maradj ott! A bejárat valamivel világosabb alsó harmadában megjelent egy szürke páncélhüvellyel borított vaskos láb, majd még egy, és a tulajdonosuk közepes terpeszben lecövekelt. - Gyere előre lassan! - kiáltotta ekkor Larin. - Semmi kapkodás! A lábak felváltva előrelendültek, tettek két lépést, és az ajtóban egy hatalmas termetű mandalori jelent meg - a feje búbja az ajtókeret tetejét súrolta. - Ennyi elég lesz - hadarta sietve Larin. - Mihez? - kérdezte a tagbaszakadt alak.

Larin a nyers, mesterséges hang hallatán összerezzent, de igyekezett megőrizni a hidegvérét, akármilyen nehezére esett is. Látta már, hogy a mandaloriak mire képesek harc közben, és pontosan tudta, hogy a felszerelése milyen szánalmasan kevés ahhoz, hogy elbánjon ezzel a fickóval. Megköszörülte a torkát, és határozottságot színlelve válaszolt: - Ahhoz, hogy elmondd, mit műveltél odabent. - Információt kerestem - válaszolta a mandalori. - Szóval fejvadász vagy? - Számít, hogy mi vagyok? - kérdezett vissza a legteljesebb nyugalommal a harcos. - Számít, amikor a népemet gyilkolod! - vágott vissza szenvedélyesen Larin. Nem úgy nézel ki, mint a Fekete Nap szindikátus tagjai. - Sosem állítottam, hogy közéjük tartozom. - De azt sem mondtad, hogy nem! - jegyezte meg Larin. A megtermett alak kicsit oldalra mozdulva a jobb lábára terhelte a testsúlyát, és közölte: - Egy Lema Xandret nevű nőről keresek információkat. - Még sosem hallottam róla - felelte a fejét ingatva Larin. - Biztos vagy benne? - Azt hittem, kettőnk közül én vagyok az, aki kérdez. - Rosszul hitted! - válaszolta a mandalori, azzal felemelte és előreszegezte a jobb kezét. Az alkarját borító páncélburkon felnyílt egy fémlemez, és a lángszóró bukkant fel alóla. Larin keményen meg markolta a fegyverét, és elszántan igyekezett előkotorni az emlékezetéből, hogy hol vannak a mandaloriak páncélzatának gyenge pontjai - ha egyáltalán vannak gyenge pontjaik... - Ne tedd! - zendült ekkor egy határozott hang tőle jobbra. Larin ösztönösen odakapta a fejét, és egy sötét köpenyt viselő fiatal férfit pillantott meg, aki tőle kér méterre állt, és bal kezét meg álljt parancsolva feltartotta. A meglepő fordulat láttán megfeledkezett arról, hogy hol van és mit csinál. A következő másodpercben keskeny lánglegyező száguldott felé, mire mélyen lebukott, így a csóva néhány ujjnyival a feje felett húzott el. Leadott egy lövést, a sugárnyaláb ártalmatlanul lesiklott a mandalori mellvértjéről, ekkor gyorsan oldalra vetette magát, hogy ki kerüljön az ellenfele tűzvonalából. Hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy mi lepte meg jobban: egy Jedi felbukkanása Coruscant mélyén, vagy a tény, hogy a sajátjához hasonlóan a férfi arcát is a kiffuk jellegzetes törzsi tetoválásai díszítik. Shigar egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. Még sosem harcolt mandaloriak ellen, de a mestere gondosan felkészítette rá. Tudta, hogy ez a népség veszélyes, nagyon veszélyes, és felmerült benne a gondolat, hogy talán nem kéne összeakaszkodnia ezzel a képviselőjükkel. Úgy sejtette, hogy ő és a

megviseltnek tűnő katonanő még együtt sem lesznek képesek legyőzni a félelmetes harcost. Aztán lángcsóva lövellt a katonanő felé, és az ösztönei átvették az irányítást. A katonanő figyelemre méltó gyorsasággal fedezékbe ugrott. Shigar előrelendült, és a kardját felrántva kettéhasította a feje felé repülő hálót, amelynek érkezésére bízvást számíthatott. Mialatt kiszabadította magát, a pengéjének dühödt búgását háti rakéta süvítése nyomta el. A mandalori legfeljebb egy métert emelkedett a levegőbe, Shigar az Erő közvetítésével nekitaszította őt a szomszédos épület homlokzatának, és az ütközés pillanatában a rakéta be fulladt. A mandalori ingerülten horkantott, és miután a kövezetre zuhant, gyors egymásutánban két nyíllövedéket lőtt egyenesen a Jedi tanítvány arca felé. Shigar mindkettőt félresöpörte, és lábujjhegyen táncolva közelebb nyomult az ellenfeléhez. Nagyobb távolságból jelentős hátrányba került volna. A mandaloriak elsősorban a kis és közepes hatótávolságú fegyverekhez értettek mesteri szinten, és mindent megtettek annak érdekében, hogy elkerüljék a közelharcot - leszámítva persze azokat, amelyeket a hírhedt gladiátorvermeikben vívtak. Shigar úgy számította, ha elég közel tud kerülni ahhoz, hogy lesújthasson, és a katonanő néhány lövéssel eltereli a mandalori figyelmét, talán szerencséje lesz... Rakéta robbant valahol a feje felett, aztán még egy A mandalori nem őt, hanem az épület felsőbb szintjeit vette célba. Törmelék zuhogott a magasból, és Shigar kénytelen volt a fejét védeni. Az ellen fele nyomban kihasználta, hogy nem figyel rá: gyors szökkenéssel bebújt a kardja alatt, és torkon ragadta. Shigar teljesen összezavarodott - a mandaloriak, ha csak tehetik, kerülik a közvetlen közelharcot! A következő pillanatban már a levegőben repült, a tagbaszakadt fickó a puszta testi erejét felhasználva nekivágta őt egy falnak. Szerencsére talpra érkezett a kövezetre. Az ütközéstől kicsit elkábult, de hamar összeszedte magát, és felkészült az újabb támadásra. Tőle jobbra a mandalori tett három hosszú, futólépést, ezzel fel szaladt három törmelékhalmon, és a legmagasabbról elrugaszkodva felugrott egy háztetőre. Megint rakéták íveltek felfelé, a detonációk jókora betondarabokat szaggattak ki egy magasvasút tartószerkezetéből. Karcsú fémdárdák váltak le a magasban, majd zuhantak Shigar és a katonanő felé. A Jedi- tanítvány minden energiáját megidézve Erő-pajzsot teremtett kettejük fölé, a hegyes acélelemek lesiklottak erről a láthatatlan védőburokról, és belefúródtak a kövezetbe. - Megszökik! A katonanő kiáltását újabb robbanás követte. A menekülő mandalori gránátot hajított maga mögé, amely megsemmisítette a tető jókora darabját, és sűrű, fekete füstfelhőt terített a sikátorra. Shigar csapdára számítva óvatosan átsietett a füstön, de azon túl sem talált semmit. Tett még egy gyors kört, majd néhány Erőtaszítással eloszlatta maga körül a sötét felhőt.

A mandalori eltűnt. Fel, le, jobbra, balra - nem lehetett megállapítani, hogy melyik irányba menekült. Shigar az Erőn keresztül próbált rátalálni. Már egyenletesen és lassan lélegzett, bár a Szíve még hevesen dübörgött. Nem érzékelt semmit. Tőle néhány lépésnyire a katonanő kibukkant a füstből, mélyen lekuporodva, óvatosan haladt előre. Hirtelen felegyenesedett, terpeszbe ugrott, és a padavanra szegezte a fegyverét, aki erre azt hit te, hogy a nő tényleg lőni fog. - Elvesztettem - közölte Shigar, kelletlenül beismerve a kudarcukat. - Nem a te hibád - felelte a nő, és leeresztette a karabélyát -‚ mi mindent megtettünk. - Hogyan kerültél ide? - érdeklődött a padavan. - Azt hittem, csak a Fekete Nap szokásos belső csetepatéja - válaszolta a katonanő az ádáz tűzharc helyszíneként szolgáló épület felé intve -‚ aztán ez a fickó sétált ki az ajtón. - Miért támadt rád? - Talán azért, mert nem tetszett neki a képem - felelte a vállát vonogatva a nő. Vagy mert azt hitte, törvényszolga vagyok. - És nem vagy az? - Nem. Nem szeretem a módszereiket. Mellesleg hamarosan itt lesznek, úgyhogy jobban tennéd, ha eltűnnél innen, mielőtt elkapnak és úgy döntenek, hogy te vagy a felelős ezért az őrületért. Jó tanács volt, ezt Shigar elismerte magában. Az alsó szinteket felügyelő elvadult milícia a saját törvényei szerint működött, és a tagjai kemény kézzel bántak azokkal, akik bemerészkedtek a felség területükre. - Először megnézem, hogy mi történt itt - felelte Shigar, és a kard ját maga elé tartva elindult a füsttől megfeketedett főbejárat felé. - Minek? Nem a te gondod. Shigar erre nem válaszolt. Akármi zajlott le az épületben, egyikük sem tehette meg, hogy csak úgy egyszerűen elsétál innen. És érzékelte, hogy a nő megkönnyebbült attól, hogy nem egyedül kell behatolnia a bűnbanda házába. Együtt derítették fel a füstölgő, omladozó romokat. Sugárvetők és holttestek hevertek mindenütt, egyenlő arányban elosztva. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a ház lakói fegyvert ragadtak, hogy feltartóztassák a betolakodót, de ezért mindannyian az életükkel fizettek. Mindez persze szörnyű volt, de korántsem meglepő. A mandaloriak nem támadtak rá senkire csak azért, mert az illető bűnöző, azt viszont rossz néven vették, ha tüzet nyitottak rájuk. Az első emeleten Shigar megállt, mert érzékelte, hogy valaki még életben van. Felemelte a kezét, intett a társának, hogy lassabban haladjon előre, arra az esetre, ha a túlélő azt hinné, hogy ők ketten azért jöttek, hogy befejezzék a mandalori művét. A nő azonban a karabélyát lövésre készen tartva, a veszélyekkel mit sem

törődve előresietett. Shigar nesztelenül követte, és az Erőn keresztül folyamatosan letapogatta a környezetét. A túlélőt egy széttört láda mögött találták meg. A nautoli férfi felsőtestén sugárnyaláboktól származó égésnyomok feketéllettek, a nyakából nyíllövedék meredt ki. Sötét, gyors ütemben szétterjedő vértócsában feküdt. Shigar leguggolt mellé, hogy megvizsgálja a sérüléseit, és néhány gyors pillantással felmérte, hogy ha leszorítással nem is állíthatja el a vérzést, módjában áll kauterizálni a felszakadt ereket, viszont gyorsan kell cselekednie, máskülönben nem lesz esélye segíteni. A nautoli felnézett rá, és mély, rekedtes hangon ki nyögte: - Dao Stryver... a semmiből bukkant elő. - A mandalori? - kérdezte a katonanő. - Róla beszélsz? - Dao Stryver - ismételte a nevet aprót biccentve a sebesült. - Azt akarta, ami a miénk. Nem akartuk átadni neki. A katonanő levette a sisakját. Meglepően fiatal volt, legfeljebb húsz-huszonkét éves lehetett. Fekete haját rövidre vágatta, erős álla határozottságot sugallt, és a szeme ugyanolyan zöldben játszott, mint Shigar kardjának energiapengéje. Ám az ifjú Jedi leginkább azon lepődött meg, hogy a nő a Moxla-klán tetovált jelképét viseli az arcán. - Mi az, ami maguknak van? - kérdezte a sebesülttől. - Cinzia... - suttogta a nautoli, mialatt a szeme befordult az üregébe. Aztán vért köhögött a nő mellvértjére, és ismét kinyögte: - Cinzia... - És az mi? - faggatózott tovább a katonanő, és közelebb hajolt a sebesülthöz, hogy a leghalkabb szavakat is meghallja. - Tartson ki! Már jön a segítség! Csak tartson ki! Shigar hátradőlt. Megfelelő Orvosi eszközök híján már semmit sem tehetett. A nautoli vett még egy utolsó lélegzetet, és csendesen kiszenvedett. - Sajnálom - mormolta a Jedi-tanítvány. - Nincs rá okod - felelte a katonanő a saját kezét bámulva. - A Fekete Nap tagjaként valószínűleg ő maga is gyilkos volt. - És attól mindjárt gonosszá vált? Lehet, hogy az éhezés kerget te a bűnbandába, vagy gyógyszert kellett vennie a gyermekeinek. Ezer oka lehetett annak, hogy bűnözőnek állt. - Igaz, a rossz döntésektől senki sem lesz automatikusan gonosszá - ismerte el a fiatal nő. - De mi mást tehetnénk mi, akik idelent élünk? Néha meg kell vetnünk a lábunkat, és fegyvert kell rántanunk, még ha nem is tudjuk biztosan, hogy kik a rosszfiúk. Az arcán egy pillanatra megmutatkoztak a kimerültség és a csüggedés jelei, és Shigar úgy érezte, egy kicsit jobban érti őt. Az igazság fontos volt, akárcsak a módszer, amellyel egyesek védeni igyekeztek, még ha ehhez gyakran magányosan kellett is harcolniuk. - A nevem Shigar - közölte megnyugtató hanghordozással.

- Örülök a találkozásnak, Shigar - felelte a nő, valamivel jobb kedvre derülve. És köszönöm. Az előbb alighanem megmentetted az életemet. - Nem az enyém a dicsőség - tiltakozott mosolyogva Shigar. - A nyakamat rá, hogy a mandalori egyikünket sem tartotta méltó ellenfélnek. - Vagy talán kitalálta, hogy nem tudunk semmit arról, amit ő a házban keresett - tette hozzá a nő. - Lema Xandret, ezt a nevet említette. Hallottad már? - Soha. És a Cinziát sem. A nő lendületesen felegyenesedett, a vállára akasztotta a karabélyát, és bemutatkozott: - Jut eszembe, Larinnak hívnak. Kezet fogtak, Larin szorítása meglepően erősnek bizonyult. - A klánjaink valaha ellenségek voltak - jegyezte meg Shigar. - Most a régi históriák miatt kell a legkevésbé aggódnunk - felel te Larin. Jobb lesz, ha eltűnünk innen, mielőtt a törvényszolgák ideérnek. Shigar még egyszer körülnézett, lassan végigjáratta a tekintetét a nautolin, a többi holttesten és a romokon. Dao Stryver. Lema Xandret. Cinzia... - Beszélni fogok a mesteremmel - jelentette ki végül. - Tudnia kell róla, hogy egy mandalori garázdálkodik a Coruscanton. - Rendben - válaszolta Larin a sisakját felemelve. - Mutasd az Utat! - Miért, velem jössz? - Sose bízz egy Konshiban. Az anyám folyton ezt mondogatta. És ha véget akarunk vetni a Dao Stryver és a Fekete Nap között dúló háborúnak, azonnal cselekednünk kell. Nem igaz? Shigar éppen csak meglátta, hogy a fiatal nő kesernyésen mosolyog, aztán a szép, szabályos arc eltűnt a sisak alatt. - Igaz - dörmögte, és elindult a lépcső felé.

Második fejezet Eldon Ax a Dromund Kaasig tartó repülés alatt mindvégig a sebeit nyalogatta. A testi sérüléseit könnyen ellátta. A kisebb sebekhez és zúzódásokhoz nem nyúlt, hagyta, hogy természetesen gyógyuljanak, mert hitt abban, amit a mestere tanított neki, nevezetesen, hogy a gyorsan elfeledett lecke rosszul megtanult lecke. A komolyabb sebeit a vadászgép felszereléséhez tartozó elsősegélykészletet felhasználva látta el, a fájdalomcsillapítókhoz és az altatókhoz nem nyúlt. A fáj dalommal nem törődött, az csak jót tett neki. Elsősorban az önbizalmán esett seb aggasztotta - tudta, hogy sok időbe telik majd, mire begyógyul -‚ valamint az előmenetele kilátásai. Darth Chratis gondoskodni fog arról, hogy ő pocsékul érezze magát. Nem számított, hogy az összes eddigi egyéni küldetését hibátlanul teljesítette. Nem számított, hogy a Sith Akadémián kitüntették. Csakis a siker számított - és most kudarcot vallott. A vadászgép visszatért a valós űrbe, és Eldon Ax megpillantotta Kaas Cityt, a Birodalom zordon, rideg fővárosát. - Meg foglak ölni, Dao Stryver - fogadkozott, a fogát csikorgatva -‚ megkereslek és megöllek, ha belepusztulok is. A bevetés utáni kihallgatás pontosan úgy zajlott, ahogy várta. - Beszélj nekem a küldetésedről - utasította őt a mestere szigorú hangon a meditációs kamrája belsejéből. Ax még azelőtt nyert be bocsátást a helyiségbe, mielőtt a mestere befejezte a reggeli rituálé ját, és pontosan tudta, hogy ez mennyire bosszantja az idős férfit. Mélyen meghajolt, és eleget tett a felszólításnak. Darth Chratis leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy folyton próbára tegye az engedelmességét, és állandóan ebben a szellemben adta ki a parancsait. Ax okosabb volt annál, semhogy nyíltan szembeszálljon vele, még akkor is, amikor megpróbálta palástolni a kudarcát. A legutóbbi küldetése során történt, hogy a mandalori megtalálta őt. Ezt a találkozást szerette volna eltitkolni mestere elől, amennyire csak lehetséges. - Mondd tovább - mordult fel Darth Chratis, és lassan kiemelkedett a szarkofágjából. Annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban összpontosíthasson, mindennap legalább egy órát töltött a koporsóhoz hasonlatos kőburokban, amelybe nem hatolhatott be sem fény, sem pedig levegő, így kénytelen volt kizárólag az energiáira támaszkodni, hogy életben maradjon. Még nem adtál kielégítő magyarázatot a kudarcodra.

Ax nem tudta kifürkészni a mestere hangulatát. Az agg férfi arcát ráncok és forradások szeldelték keresztül-kasul, horgas orra mellett egy-egy vérvörös szem izzott. Késpenge vékonyságú szája örökösen és megvetően lefelé görbült. Időről időre kidugta a nyelvét - amely annyira fakó volt, hogy már-már áttetszőnek tűnt -‚ mintha megízlelte volna vele a levegőt. - Nem fogok hazudni neked, mester - válaszolta Ax, és letérdelt a magas, vézna alak előtt. - Mialatt beépültem egy ellenséges sejtbe, valaki leleplezett, és kénytelen voltam védeni magam. - Lelepleztek? - ismételte fojtott hangon Darth Chratis. - Nem érzem rajtad a Jedik undorító bűzét. - Nem, mester, másvalaki leplezett le. Annak a népnek a fia, amely egykor a szövetségesünk volt a Köztársaság ellen. Ax jobb megoldás híján ehhez folyamodott, hogy azt az illetőt hibáztassa az incidensért, aki az egészet okozta. - Szóval... - Darth Chratis kilépett a szarkofágjából. Amikor meztelen talpa a kövezethez ért, olyan hang szökött ki alóla, mintha száraz leveleken taposott volna. - ... egy mandalori. - Igen, mester. - Harcoltál vele? - Igen, mester. - És legyőzött téged. Kijelentés volt, nem kérdés, de így is választ követelt. - Igy igaz, mester - vallotta be Ax. - És mégis itt vagy. Ez hogyan lehetséges? Darth Chratis most már közvetlenül a tanítványa előtt állt, fenyegetően tornyosult fölébe. Lenyújtotta a kezét, és karomra emlékeztető mutatóujjával megérintette a lány állát. Ax hidegnek és élesnek érezte a körmét, mintha egy csiszolatlan kristálydarab mélyedt volna a bőrébe. Az elaggott testből a halál bűze áradt. Ax felnézett a félelmetes arcra, és nem olvasott le róla mást, mint az igazság kérlelhetetlen követelését. - Nem akart harcolni velem - mondta halkan, de határozottan. - Ezt szilárdan hiszem, noha semmi értelme. A nevemen szólított. Tudta, hogy ki vagyok. Kérdéseket tett fel, amelyekre nem ismertem a választ. - Kivallatott? - mordult fel a homlokát ráncolva Darth Chratis. - Az uralkodó haragudni fog, ha elárultad a titkait. - Inkább szenvednék hosszú és fájdalmas halált a kezedtől, mester - válaszolta Ax szenvedélyesen. Teljesen őszintén beszélt. Egész eddigi életét a Sith-rendnek szentelte. A Birodalom legalább annyira a lényének része volt, mint a fénykardja. A világért sem árulta volna el egy rakás nyomorult zsoldosnak, akik néha, ha éppen meg felelt nekik, együttműködtek a Birodalommal.

De hogyan is fedhette volna fel az igazságot a mestere előtt, amikor éppen itt, ezen a kritikus ponton hullhatott szét az egész történet? - Egyetlen kérdést sem tett fel a Birodalomról - mondta végül, mialatt az eset kínzó tisztasággal és részletességgel felidéződött az emlékezetében. A támadója lefegyverezte, majd a padlóhoz szegez te egy hálóval, amelyből sehogyan sem szabadulhatott. Egy nyíllövedék teljesen megbénította a testét, de gondolkodni és beszélni továbbra is tudott. - Nem kínzott meg. A sebeket akkor kaptam, amikor védtem magam. Feltartotta mindkét kezét, hogy megmutassa a sérüléseit a mesterének, aki erre tökéletesen szenvtelenül végigmérte azokat. - Hazudsz - jelentette ki megvetően Darth Chratis. - El akarod hitetni velem, hogy egy mandalori elkapott egy Sith-tanítványt, és bár kivallatta, nem kérdezett tőle semmit a Birodalomról, aztán pedig futni hagyta? - Ha hazudnék, mester, hihetőbb mesével hozakodnék elő. - Hát akkor elvesztetted a józan eszed. Mi mással magyarázhatnám ezt a képtelenséget? Ax lehajtotta a fejét. Erre már nem mondhatott semmit. Darth Chratis járkálni kezdett a kihallgatás helyszínéül szolgáló szögletes kamrában. Körös-körül, a falakon végigfutó polcokon az ő számtalan győzelmének relikviái hevertek: kettévágott fénykard markolatok és összezúzott Jedi-eszközök. Ám egyetlen emléktárgy sem akadt, amely a Sith ellenségeitől származott volna. Jóllehet Darth Chratis a győzelmeivel vívta ki társainak és elöljáróinak tiszteletét, nem kérkedett azzal, hogy sokakat erőszakkal állított félre az útjából. Beérte azzal, hogy hosszú pályafutása alatt jelentős hírnévre tett szert. Eredetileg három tanítványt vett maga mellé a múltban, közülük ketten nem élték túl a felkészülést. Eldon Ax a lélegzetét visszafojtva töprengett azon, hogy talán most jött el a perc, amikor ő is csatlakozik azokhoz, akik korábban elbuktak. Még nagyon keveset élt - mindössze tizenhét évet! -‚ de a kezét sem emelte volna fel, hogy védje magát, ha a mester úgy dönt, hogy végez vele. Nem lett volna Semmi értelme. Darth Chratis ugyanolyan könnyedén összezúzta volna, ahogyan egy legyet csap le. Az agg férfi végül megállt, és a tanítványa felé fordulva megszólalt: - Amennyiben az a mandalori nem a Császár terveiről faggatott téged, akkor miről? Dao Stryver kérdései az elhangzásuk pillanatában összezavarták Axot, és most, amikor rájuk gondolt, megint zavarba jött. - Egy nőt keresett - válaszolta, az alsó ajkát harapdálva. - És egy csillaghajót is említett. A nevek semmit sem mondanak nekem. - Mik ezek a nevek? - Lema Xandret. Cinzia.

A mestere szempillantás alatt előtte termett, közben a Sötét oldal energiáinak láthatatlan, fagyos csápjai szorultak a torkára, amelyek ellenállhatatlan erővel húzták felfelé, míg végül lábujjhegyen állt. - Mondd ki újra a neveket! - követelte vészjósló hangon Darth Chratis. Ax nem tudta elszakítani a tekintetét a férfi szemétől. - Le... Lema Xandret... Cinzia - nyögte, majd minden erejét összeszedve megkérdezte: - Neked mondanak valamit, mester? Darth Chratis elengedte, és hátat fordított neki. Tett két gyors mozdulatot, és a testének roncsát máris hosszú, lobogó köpeny takarta, míg a jobbjával hosszú, hegyes végű botot markolt. - Elég a kérdésekből - morogta végtelenül komoran. - Gyere! - Azzal a maga hosszú, lendületes lépteivel elhagyta a kamrát. Eldon Ax vett egy mély, reszketeg lélegzetet, és a mestere után sietett. A Birodalom adatainak feldolgozására és tárolására egy egész iparág épült a Dromund Kaason, jóllehet gondosan elrejtették a kíváncsi szemek elől. Hatalmas, fordított felhőkarcolók fúródtak bele mélyen az őserdő termékeny talajába, mindegyikük több példányban létező feljegyzések és akták milliárdjait zárta magába, és ezt az irdatlan adatmennyiséget több tízezer rabszolga gondozta. A bejáratok körül kiterjedt telepek terültek el, ezek szavatolták a lehető legnagyobb biztonságot. Darth Chratis az egyik ilyen erődbe vitte a tanítványát. A Kaas Citytől idáig tartó hosszú repülőút alatt egyetlen szót sem szólt, amit Ax megkönnyebbüléssel fogadott - a mestere legalább nem szidalmazta. A küldetése teljes kudarccal zárult. Gyakorlatilag fegyverrel vágott utat magának az űrkikötőig, és elmenekült a bolygóról - de előtte még gyorsan átvizsgálta az űrkikötő adatbázisát. Ott bukkant rá a mandalorira való hivatkozásra. A megtermett alak volt olyan vakmerő, hogy a valódi - vagy annak tűnő - neve alatt utazzon: Dao Stryver. Ax ismét szentül megfogadta magában, hogy egyszer még Ugyan úgy megalázza a fickót, ahogy az megalázta őt, nem számít, hogy mennyi időbe telik, és milyen árat kell fizetnie érte. Talán a halál túl jó lesz neki - morfondírozott ingerülten -‚ legalábbis a gyors halál. Darth Chratis egy hetven emelettel a bolygó felszíne alatt rejtőző, hatalmas holokészülékkel felszerelt magánkamrát rendelt magának, majd parancsba adta, hogy senki sem zavarhatja. Ax engedelmesen ballagott mögötte, és egyre jobban összezavarodott. Fel készülésének évei alatt a mestere egyszer sem mutatott érdeklődést a birodalmi uralom ezen megnyilvánulása iránt. Csillagközi könyvelők - ezzel a lekicsinylő megnevezéssel illette azokat, akik inkább az adatbányákban szolgáltak, semmint közvetlenebb úton igyekeztek volna mind

nagyobb hatalmat szerezni maguknak. Ax előresietett, hogy leüljön a holokészülék elé, de a mestere egy intéssel el küldte onnan. - Oda állj! - parancsolta a képernyő elé mutatva, és letelepedett az egyetlen székre. Fürge, kimért mozdulatokkal, saját kezűleg táplálta be a kérdést - és ez minden másnál jobban meggyőzte Axot arról, hogy az események valóban nagyon különös fordulatot vettek. A hatalmas képernyőn menük, ábrák és diagramok jelentek meg, majd tűntek el. Ax nehezen tudta követni, de ösztönösen érezte, hogy a mestere egy bizonyos hely felé tart a birodalmi feljegyzések óriási és bonyolult struktúrájában. - Ez itt - szólalt meg Darth Chratis, és leütött még néhány billentyűt - a toborzási adatbázis. A képernyőn nevek hosszú sora jelent meg, és olyan gyorsan gördült lefelé, hogy egyet sem lehetett elolvasni. - Mindenki szerepel benne, aki valaha betette a lábát az Akadémiára - folytatta a mester. - A tanítványok neve, származása, vérvonala, és persze a végzete is, ha már beteljesedett és ismert. A Sötét Tanács ezeket az adatokat felhasználva választja ki az összeillő párokat, illetve számítja ki, hogy honnan várhatóak megfelelő jelöltek. Számtalan család sorsa alapul ezeken az adatokon. Ennél fogva védettek, Ax. A legszigorúbban őrzött titkaink közé tartoznak. Ax apró biccentéssel jelezte, hogy eddig minden világos, majd halkan megjegyezte: - Én is benne vagyok. - Valóban, ahogyan én magam is - felelte a Nagyúr. - Akkor most figyelj, mi történik, ha beütöm a Lema Xandret nevet. A monitoron egy új ablak jelent meg, amelyben egy nő arca látszott. Szőke haj, lágy vonások, élénk, értelmes tekintet - semmit sem jelentett Ax számára. A kép alatt a személyi adatok álltak, a sort legalul két, vörössel kiemelt, nagybetűs mondat zárta: KIVÉGZÉSE ELRENDELVE. AKTA LEZÁRATLAN: CÉLSZEMÉLY SZÖKÉSBEN VAN. - Szóval... - mormolta Ax a homlokát ráncolva -‚ szóval ő egy áruló? A Köztársaság kémje? - Azoknál is rosszabb - válaszolta a Sötét Nagyúr. - Kevesebb feljegyzést őrzünk a Jedikről, mint az efféle népségről. - A székével elfordulva úgy helyezkedett, hogy szemben legyen a lánnyal, és fel szólította őt: - Mondd el nekem, tanítványom, mi történik, amikor rátalálunk egy új Sith-jelöltre! - A gyermeket kiemeljük a családjából, és elhelyezzük a Sith Akadémián felelte Ax. - Onnantól fogva új életet kezd, a Császárt és a Sötét Tanácsot szolgálja, ahogyan én magam is.

- Pontosan - helyeselt bólogatva a mestere -‚ és mindez hatalmas megtiszteltetés a családjának, főleg, ha a vérvonala még nem része sült ebben a dicsőségben. A legtöbb szülő átérzi ezt, és örül, ahogyan annak lennie kell. - De nyilván vannak, akik nem örülnek - állapította meg Ax -‚ Lema Xandret is ez utóbbiak közé tartozott? Néhány pillanatra gonosz mosoly jelent meg Darth Chratis aszott arcán. - Pontosan. Jelentéktelen senki volt, droidtervező, ha jól emlékszem. Igen... az volt. Jelentéktelen droidtervezők vonalából származott. A családban nyomát sem lehetett tapasztalni az Erőre való fogékonyságnak. Aztán szült egy gyermeket, akiről kiderült, hogy alkalmas Sithnek, így be kellett kerülnie az Akadémiára. Darth Chratison ritkán látszott, hogy csodálattal adózik valaminek, és ennek jelei jobban aggasztották a tanítványát, mint a haragja. - Az akta szerint szökésben van - jegyezte meg rövid töprengés után. - Először megpróbálta elrejteni a gyermeket - fejtegette tovább a mester. Kései virág volt, és Lema Xandret attól félt, hogy nem fogja túlélni a felkészülést a Korribanon. Amikor aztán előkerültek, és elragadták tőle a gyermeket, elmenekült a család többi tagjával együtt. Nagybácsikkal, nagynénikkel, unokatestvérekkel, Vagyis mindenkivel, akit elérhetett a megtorlás. Azóta senki sem hallott róluk. - Egészen mostanáig. - És egy mandalori szájából - tette hozzá Darth Chratis. - És pontosan te hallottad. - Miért éppen én? - tette fel a kérdést Ax, érzékelve, hogy a mestere figyelmesen tanulmányozza őt. - Mert annak idején az én családom is megpróbált elrejteni engem? - Talán... - Hogy mi voltam azelőtt, mielőtt találkoztam veled, az teljesen lényegtelen biztosította a lány a Sötét Nagyurat. - Nem érdekel a családom sorsa. - Valóban... alaposan felkészítettelek - mormolta Darth Chratis, és ismét mosolyra húzta szikkadt ajkát. - Talán túl jól... - Előrehajolt, és hozzáfűzte: Nézz ide, Ax! A szemembe! Ax engedelmeskedett, és a vörös szempárba meredve elfogta a félelem. - A blokk még most is erős - jelentette ki rövid szünet után a Nagyúr, mialatt Ax úgy érezte, a szavak a koponyája mélyén zengnek. - Elzár téged az igazságtól. Most eltávolítom. Szabaddá teszlek, Ax. Szabadon megtudhatod az igazságot a múltadról. Noha a mestere egy ujjal sem ért hozzá, Ax hátratántorodott, mintha ököllel gyomron vágták volna. Hangtalan robbanás következett be a fejében, anyagtalan mélységi bomba detonált a tudatában. Valami megmozdult ott. Valami furcsa és teljességgel ismeretlen.

A képernyőn derengő fényképre pillantott. Lema Xandret kifejezéstelen tekintettel nézte őt. - Ő az anyád, Ax - mondta halkan Darth Chratis. - Megkaptad a választ a kérdésedre? Ax - jócskán elkábulva - úgy hitte, hogy igen, megkapta. Viszont a válasz újabb kérdések tucatjait vetette fel. Darth Chratis a kamra holokészülékén keresztül bizalmas kihallgatást kért a titkosszolgálati minisztertől. Ax még sosem találkozott a miniszterrel, nem látta őt semmilyen formában, ám a mestere hiába mutatta ki a bizalmát azzal, hogy nem küldte ki a helyiségből, fel sem fogta, mekkora megtiszteltetésben van része. A feje kegyetlenül zúgott, miután a Sötét Nagyúr eltávolította az agyából a tudatzárat. Nem attól döbbent meg, ami felmerült az emlékezete mélyéről, hanem attól, hogy ez milyen keveset jelentett neki. Régóta gyanította, hogy a családtagjainak egyike sem érzékelte az Erőt. Csaknem biztosra vette, hogy a rokonait megölték, de ez sosem érdekelte. Most sem nyugtalankodott volna miatta, csakhogy akadt egy bökkenő. A mestere eltávolította az anyagtalan gátat. A múltjáról szóló emlékeknek be kellett volna özönleniük a tudatába. De nem történt Semmi. Semmi sem került elő az emlékezetének mély kútjából. Lema Xandret tökéletesen idegen maradt a számára. A figyelmének felét a mestere és a miniszter között zajló megbeszélésre fordította. - Ezért próbálta a mandalori kivallatni a lányt - jelentette Darth Chratis. - A tanítványom potenciális nyom. - Xandrethez? - Miféle következtetésre juthatnánk még? - kérdezett vissza a Sötét Nagyúr. Xandret minden bizonnyal életben van. Feltételezésem szerint ugyanazon a rejtekhelyen lapul, ahová annak idején menekült, hogy megússza a kivégzést. - Mit akarhatnak tőle a mandaloriak? Azt nem tudom, viszont éppen ezért döntő fontosságú, hogy mi találjuk meg hamarabb. - Az elveink miatt, Darth Chratis, vagy a Birodalom biztonsága érdekében? - Úgy vélem, ön is úgy tartja, miniszter Úr, hogy ez a kettő gyakran elválaszthatatlan egymástól. A képernyőn látható férfiról lerítt, hogy kínosan érzi magát. Hiába érte el a legmagasabb rangot, amit hétköznapi teremtmény elérhetett a Birodalom titkosszolgálatánál, egy Sith Nagyúrhoz képest alacsonyrendűnek számított. És hiába vélte úgy, hogy egyetlen eltűnt droidtervező nem méltó a ügyelmére - még ha az illető el is akart rejteni egy, az Erőre érzékeny gyermeket a Sithek elől -‚ nem történhetett meg, hogy nem engedelmeskedik egy Sötét Nagyúrnak. Aztán alighanem eszébe jutott valami, mert szemmel láthatóan megnyugodott.

- Azon töprengek - mondta, mialatt hosszú mutatóujjával finoman megkopogtatta az állát -‚ hogy éppen tegnap befutott egy jelentés a Köztársasági Szenátusban működő informátorunktól. A huttok azt állítják, hogy rátették a kezüket Valami igazán értékesre, és úgy hiszik, hogy a Szenátus hajlandó lesz licitálni érte. Átnéztem a diplomáciai üzeneteket, és megtudtam, hogy mi is kaptunk egy ugyanilyen ajánlatot. Máskor gondolkodás nélkül elutasítanék egy effajta megkeresést, de a tény, hogy az ajánlatot két különböző, egy mástól nagyon távoli fél is megkapta, kölcsönöz neki némi hitelt. És most ez az ügy... - Nem látom be, hogy a huttok hogyan kötődnek mindehhez - közölte a fejét ingatva Darth Chratis. - Megrögzött hazugok. - Kétségkívül - helyeselt szaporán bólogatva a miniszter. - De tudnia kell, Chratis Nagyúr, hogy az ügy innentől kezd igazán érdekessé válni. A huttok az állítják, hogy egy űrhajóról szerezték azt a titokzatos... khm... műtárgyat vagy adatot, vagy bármi legyen is az, és ennek a bizonyos hajónak a neve: Cinzia. És az ön által meg nyitott aktában azt olvasom, hogy ez a tanítványának eredeti neve. - Minden bizonnyal van összefüggés - jelentette ki határozottan Darth Chratis. - Hogy a hajót Lema Xandret lányáról nevezték el, és a mandalori mindkettő után kérdezősködött? Igen, jómagam is azt hiszem. - De mindezzel nem sokra megyünk, amíg nem tudjuk, hogy a huttok mit bocsátanak árverésre - mutatott rá a Sötét Nagyúr. A miniszter az imént már-már diadalmasan mosolygott, de most egy csapásra elkomorodott, és sietve kijelentette: - Haladéktalanul megszerzem ezt az információt! - Bízom benne, hogy sikerrel jár, miniszter ár, már csak az alapelveink miatt is - felelte Darth Chratis. A meghallgatás ezzel véget ért, a képernyőn a statikus zaj fekete- fehér pontjainak ezrei ugráltak. Eldon Axnak majdnem egy teljes perc kellett ahhoz, hogy észbe kapjon. A fejében összefüggéstelen félmondatok röpködtek össze vissza, akár a fészkelőhelyet kereső madarak. … potenciális nyom... … Lema Xandret lányáról nevezték el… ... a tanítványának eredeti neve... Hol jártál és mit csináltál az elmúlt tizenöt évben, anyám? - Mondd el, mire emlékszel, Ax! - utasította őt a Sötét Nagyúr. - Nem akarok emlékezni, mester. - Miért nem? - Mert a múltnak Semmi köze ahhoz, ami most vagyok - válaszolta Ax. - És akkor mi van, ha Lema Xandrer az anyám? Ha találkoznék vele, valószínűleg nem ismerném fel. Sosem ismertem őt, sosem volt szükségem rá.

- Hát most szükséged van rá - jelentette ki megfontoltan bólogatva Darth Chratis -‚ vagy legalábbis az emlékeire. A mester azzal felállt, és olyan közel ment a tanítványához, hogy az a bőrén érezte a leheletének halálos hidegét. - A jelekből ítélve Lema Xandret és a vele együtt eltűnt droidtervezők valamiért fontosak a mandaloriaknak - magyarázta fojtott hangon a Sötét Nagyúr. - És ebből eredően a Birodalomnak is fontosak, mert ami másokat erősít, az minket meggyengít. Döntő fontosságú lehet bármi, amit fel tudsz idézni magadban az anyádról. Ennélfogva azt javaslom, próbálkozz keményebben! Hogy megjutalmazzalak, később visszahelyezem a gátat, így az emlékeid eltűnnek, mintha soha nem is léteztek volna. - Igenis, mester - válaszolta engedelmesen Ax, noha már a puszta gondolattól is megfájdult a feje. Mi lesz, ha nem kerül elő sem mi? És mi lesz, ha előkerül valami? Vett egy mély lélegzetet, és ki bökte: - Meg fogom próbálni. - Jobb lesz, ha megteszed, és nem csak próbálod - intette őt Darth Chratis dermesztő hanghordozással. - Számításaim szerint tíz standard óra múlva itt fogok állni a Sötét Tanács előtt, veled az oldalamon. Ha szégyenbe hozol, mindketten szenvedni fogunk.

Harmadik fejezet Ula Vii a jó napjain nem beszélt. Csak hallgatott másokat. Ehhez remekül értett. A szabadidejében általában bezárkózott a lakásába, Újra és Újra lejátszotta a heti felvételeket, és átvizsgált egész beszélgetéseket, hátha rábukkan valami fontosra. Természetesen a Coruscanton szinte percenként történtek fontos dolgok, de a legjelentősebb tételek és részletek elkülönítése a munkája legkritikusabb részének számított, és ő úgy tartotta, hogy ehhez is kiválóan ért. Ula a Birodalom informátoraként dolgozott a Köztársasági Szenátus berkeiben, és büszkén viselte az ezzel járó felelősséget. A rossz napjain kiszakadt az árnyékból, és kikerült a fénybe. Főleg azért nem szerette eljátszani a szerepének ezt a részét, mert tényleg játszania kellett. Stantorrs főparancsnok szárnysegédjeként gyakran kapta feladatául, hogy készítsen elemzéseket, vezessen kutatásokat, és szolgáljon tanácsokkal. Mindezek révén persze egyedülálló helyet vívott ki magának, mert a legmagasabb szintek egyikére beépülve segíthette a folyton terjeszkedő Birodalmat, de ezzel együtt két, egyenként is kimerítő munkát kellett végeznie egyszerre. A rossz napjain annyira fájt a feje, hogy attól tartott, mindjárt szétreped, és valamennyi titka kiömlik a padlóra. Az a nap, amelyen első ízben hallott a Cinziáról, a legrosszabbak közé tartozott. A délelőtt folyamán a főparancsnok egy percig sem ülhetett nyugodtan: megszámlálhatatlan tárgyalófelet és kérelmezőt fogadott, az adó-vevője szünet nélkül csengett. Ula elképzelni sem tudta, hogy a főnöke hogyan bírja. Aztán befutott Satele Shan nagymester, és amikor azonnali találkozót kért, teljesen felborította a főparancsnok napirendjét. - Nem tudja lerázni? - kérdezte Stantorrs a titkárnőjétől, és a tekintetéből kitetszett, hogy a fordulat alaposan felbosszantotta. Ula minél hosszabb ideig játszotta a szerepét, annál jobban olvasott az idegen teremtmények pillantásaiból és arckifejezéséből, még az olyan orr nélküli, holdvilágképű durosok ábrázatáról is, mint amilyen a főparancsnok volt. - Még csak egy órája érkezett. - Azt mondja, rendkívül fontos - válaszolta a titkárnő. - Rendben, rendben - adta meg magát mélyet sóhajtva Stantorrs. - Küldje be! Ula még sosem találkozott a Jedi-nagymesterrel. Eleve gyanakvással és utálattal tekintett a Jedikre, és nemcsak azért, mert a Birodalom legádázabb ellenségei közé tartoztak.

Satele Shan kecses, de határozott léptekkel vonult be a tágas irodába, és tiszteletteljesen fejet hajtott a főparancsnoknak. A csontos arcú, ősz hajú asszony nem volt magas, viszont előkelő helyet foglalt el a Köztársaság ranglétráján. Stantorrs felállt, és kimért bólintással viszonozta a köszönést. Ulá hoz hasonlóan ő sem rajongott a Jedikért, ám az indokai függetlenek voltak a világnézetétől. A Köztársaság polgárai közül sokan hibáztatták a Jediket a Birodalom felemelkedéséért. A Coruscanti Egyezmény kitépte ugyan a galaktikus fővárost a Császár karmai közül, de ezért a Köztársaság és a szövetségesei komoly árat fizettek, és a Szenátus, illetve egyes helyi kormányzatok rengeteget veszítettek a tekintélyükből. Hogy a Jedi Tanács átköltözött a Tythonra, az még tovább rontotta a helyzetet. - Miben állhatok a rendelkezésére, Shan mester? - kérdezte Stantorrs udvariasan. - A padavanom jelezte nekem, hogy egy fejvadász bukkant fel az egyik régi kerületben - válaszolta kimérten a Jedi-hölgy. - A jelekből ítélve igyekszik egymásnak ugrasztani a bűnbandákat. - Ez az ügy inkább a rendfenntartó erőkre tartozik. Miért hozzám fordult? - Az ön feladata a biztonság helyreállítása a Coruscanton - magyarázta Satele Shan. - Továbbá ez a fejvadász egy mandalori. Ulának nem kellett gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy kitalálja, mi jár most Stantorrs fejében. Amikor a Nagy Háború idején a mandaloriak blokád alá vonták a Hydian kereskedelmi útvonalat, megbénították és majdnem térdre kényszerítették a Köztársaságot. Veresége óta a Mandalore számtalan harcosát veszítette el a Geonosis gladiátorvermeiben, de nem Ula volt az egyetlen a Coruscanton, aki tudta, hogy a köztársaság ellenes akciókat birodalmi ügynökök irányították a háttérből, és hogy a mandaloriak nem tettek le a bosszúról. És ha valóban azt fontolgatták, hogy magán a Coruscanton tesznek lépéseket, akkor az ügy nem tűrt halasztást. - Mit tud mondani róla? - kérdezte a főparancsnok. - A neve Dao Stryver. Információkat keresett egy Lema Xandret nevezetű nőről, illetve valamiről, amit Cinziának hívnak. Az utóbbi név hallatán Ula hegyezni kezdte a fülét. Nemrégiben találkozott már vele, de Vajon hol és milyen körülmények között? A főparancsnok szintén a gondolataiba merült. - Szóval, egy jelentés... - dünnyögte halkan, mialatt az ujjaival dobolt az íróasztalán -‚ nyilván az SIH-ra tartozik... talán hozzájuk kellene fordulnia. Amikor Satele Shan nagymester megszólalt, a hangjában érződött valami a hatalmából: - Az előző megbeszéléseinkre tekintettel haladéktalanul felveszem a kapcsolatot a Tythonnal. Garza tábornok külön hangsúlyozta nekem, hogy az

ügy sürgős, és szigorúan titkos. Nem engedhetek meg magamnak további késlekedést. Stantorrs nyakig vörösödött. Nem szerette, ha a Köztársaság saját elveit használták fel ellene. Ula remélte, hogy a főparancsnok elveszíti a fejét, és kikottyant valamit azokról a korábbi találkozókról. Mindeddig akárhogyan erőlködött is, semmit sem sikerült kiderítenie róluk, noha biztosra vette, hogy az elhangzottak rendkívül fontosak a Dromund Kaason székelő gazdái számára. Legnagyobb sajnálatára Stantorrs önuralma legalább annyira erős volt, mint a jelleme. - Nincs időm személyesen kivizsgálni minden egyes apró zűrzavart - füstölgött ingerülten, majd oldalra pillantva folytatta: - Ula, megtenné, hogy utánajár? Ula a neve hallatán összerezzent, és kinyögte: - Uram? - Kérem, nézzen utána ennek az incidensnek Shan mester kedvéért. Amint talál valamit, jelentse mindkettőnknek. Ha talál valamit. Az utóbbi gonoszkodó kiegészítés a nagymesternek szólt. - Természetesen, uram - vágta rá Ula abban a reményben, hogy a feladat egyszerű csalétek, amelyet a főnöke arra szánt, hogy leszedesse a hátáról a Jedit. - Köszönöm, Ula, köszönöm, főparancsnok úr! - mondta ünnepélyesen Satele Shan. - Rendkívül hálás vagyok önöknek. Azzal a nagymester sarkon fordult, és kivonult az irodából, míg Stantorrs és a segítői bosszúsan néztek utána. A Köztársaság minden egyes hivatala jelentős túlterheléssel és komoly létszámhiánnyal küzdött. Más nem is hiányzott nekik, mint hogy a Jedik bele- üssék az orrukat a dolgaikba, rátaláljanak a hibákra, és még több munkát adjanak. Ula munkája nem a széthúzás szításáról szólt, de sokszor kívánta, hogy bárcsak arról szólna. A széthúzás gyakorlatilag magától termett az elátkozott Coruscanton, ahol az ég ugyanolyan nyomasztó sötétszürkében játszott, mint az utak és a járdák, valamint a mesterséges felszínen éktelenkedő háborús sebhelyek. A főparancsnok mélyet sóhajtva visszaereszkedett a székére. - Rendben, Ula - mondta színtelen hangon -‚ az lesz a legjobb, ha azonnal belekezd. - De uram... nyilván nem azért... úgy értem, azt hittem, hogy... - próbált tiltakozni Ula. - Nem, jobban tesszük, ha pontosan azt csináljuk, amit mondtam. Hátha kiderül, hogy valóban fontos az ügy. Nem söpörhetjük félre, ha a mandaloriak is érintettek. Ha az a bajkeverő csőcselék tényleg segít a Birodalomnak újabb lépéseket tenni itt, a Coruscanton, tudnunk kell róla. De ne fordítson rá túl sok időt, jó? A Galaxis többi ügye nem várhat.

Ula csalódottan, de engedelmesen fejet hajtott. Idegesítette, hogy a nagymester jelentéktelen kérése eltávolítja őt a főparancsnok mellől. Így hogyan fogja begyűjteni a titkos értesüléseket, amelyekre Oly nagy szüksége van most? Az értelmetlen keresgélés miatt értékes információkról csúszhat le... A vitának nem lett volna értelme, ellenben az engedelmesség még némi hasznot is hozhatott. Ula tudta, hogy a mandaloriak semmi szín alatt sem nevezhetők csőcseléknek. A rengeteg harcos számos klánba tömörült, amelyeket külön-külön felbérelhetett az, aki a legmagasabb árajánlatot adta. Ezzel a saját seregét ütőképes harci egységgel egészítette ki, amely megváltoztathatta az erőegyensúlyt egy ütközetben, és eldönthette annak sorsát. A Birodalom lehetőséget adott a mandaloriaknak arra, hogy visszatérjenek a Galaxisba, és bosszút álljanak az ellenségeiken, de a két felet nem fűzték össze a barátság és a hűség szálai. A Coruscanti Egyezmény aláírásával a Birodalom és a Mandalore útjai elváltak. Megéri követni ezt a nyomot - biztatta magát Ula -‚ még akkor is, ha egy-két órás kutatás után kiderül, hogy valaki árnyékokat kerget, aztán minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Mindezeken felül nem vallott volna rá, ha másként jár el. Ula Vii, a hajlékony gerincű hivatalnok mindig azt csinálta, amit mondtak neki. Ezzel a módszerrel sikerült hihetetlen mélységű bepillantásokat nyernie a főparancsnok ügyeibe. Elegánsan és fürgén meghajolt, lesimította máris kifogástalan egyenruhájának elejét, azzal elhagyta az irodát, és elindult a Köztársaság egyik legfontosabb intézményének központja felé. Jóllehet a Stratégiai Információs Hivatal nem verte nagydobra a Heoremkomplexumban lévő irodáinak pontos helyét, a kormányzat magas rangú tisztviselői szinte kivétel nélkül tudták, hol keressék azokat. Ula még csak egyszer járt a központban, amikor egy Cipher-ügynököt fedezett, és azóta is gondosan elkerülte. Kínosan érezte magát a titkosszolgálatok munkatársai között, függetlenül attól, hogy melyik oldalhoz tartoztak. Mindannyian ugyanabból az alomból kerültek ki: kiváló megfigyelő, gyors észjárású teremtmények, akik állandóan csalást és megtévesztést láttak mindenütt - vagy legalábbis ezt képzelték. A szűkszavú alakok keveset árultak el, és a tekintetük szúrós volt, akár egy vallatódroid injekciós tűi. Amikor Ula belépett a tágas, elegáns átriumba, a nyugalom maszkja alá rejtette az idegességét. - Mit óhajt, uram? - kérdezte tőle melegen mosolyogva egy titkár. - Ula Vii vagyok, Stantorrs főparancsnok szárnysegédje. A biztonsági rendszer természetesen ellenőrizte a hangmintáját, de minden feltűnés nélkül. A titkár intett neki, hogy fáradjon át az ellenőrző ponton. A

kijelölt konferenciateremben egy kifürkészhetetlen arcú ithori nő fogadta. Egyszerű fekete ruhát viselt, amelyen nem látszott sem rangjelzés, sem névtábla. - Ön egy epicanthix - állapította meg nyersen a nő, a köszöntést mellőzve. Ula nyugtalanítónak találta ezt az indítást. A legtöbb teremtény általában nem vette észre rajta, hogy nem teljesen emberi lény. De nem akart semmiféle előnyt adni a házigazdájának, így szintén nem köszönt, hanem egyből a tárgyra tért. - Stantorrs főparancsnok információkat kér. - Miért nem a megszokott csatornákat veszi igénybe? - érdeklődött az ithori. - Gyors válaszokra van szükségünk - közölte Ula, és magában hozzátette: hogy minél gyorsabban visszatérhessek a valódi munkámhoz. Mindkettőhöz. - Tegye fel a kérdéseit! - felelte az ithori nő egyszerre mindkét szájával. Ula megadta neki a mandalori nevét, valamint az ügyhöz kapcsolódó további neveket. Az ithori a köpenye alá nyúlt, elővarázsolt egy apró számítógépet, és hosszú, vékony mutatóujjával bökdösni kezdte a billentyűzetet. Ezt az ujját leszámítva a testének egyetlen porcikája sem mozdult. Ula a türelmetlenségét palástolva várakozott, és azon törte a fejét, hogy a teremtmény vajon hogyan lélegzik. A nő végül felnézett, és bejelentette: - ‘Egy Dao Stryver nevére bejegyzett űrhajó két standard nappal ezelőtt érkezett a Coruscantra. Egy órája távozott. - Mi a hajó neve és osztálya? - First Blood, egy módosított Kuat D-Hetes. - Úti célja? - Ismeretlen. - Beszéljen nekem Lema Xandretről! - kérte ekkor Ula. - Ehhez a névhez nem társulnak feljegyzések - válaszolta az ithori. - Semmiféle? - Az információ valaha szabadon áradt szét a Galaxisban - kezdett bele a fejtegetésbe a titkosszolgálat munkatársa -‚ hol gyengébben, hol erősebben, de oly könnyedén, mint maga a fény. Büszkélkedtünk azzal a könnyedséggel, amellyel megismerhettünk mindent. Aztán megszületett a Birodalom, sötét árnyék vetült a Köztársaságra, és a tudás ragyogása elhalványult. Manapság az ismeret- anyag vékonyan csordogál, és sokszor hiányosan. A feladatunk nem Csupán az adatok begyűjtése, de legalább ennyire a rekonstruálásuk is. - Gondolom, ez nemleges válasz - állapította meg mogorván Ula. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy miféle információs viszonyok uralkodnak a Galaxisban, és nem szerette, ha ezekért a Birodalmat hibáztatták. Az ő szemszögéből nézve a Köztársaság sosem csinálta jól, és úgy tartotta, hogy kizárólag egy birodalmi kormányzati szervezet tudná biztosítani, hogy megfelelő és pontos adatok jussanak el mindenkihez. Nem jutott messzire az ithorival, de már csak egyetlen kérdése maradt:

- És mi van a harmadik névvel, a Cinziával? - Három helyen bukkan fel - közölte a nő. - Kétszer a szenátusi jegyzőkönyvekben, egyszer pedig egy szövetséges kémhálózat jelentésében. Mindkettő ugyanarra a forrásra mutat. Megint kémek - dohogott magában utálkozva Ula. Gyűlölte ezt a szót. - Kik az érintett szenátorok? - kérdezte, az állát kissé felszegve. - Bimmisaari küldötte a Halla-szektorból, és Sneeve képviselője a Kastolarszektorból. - Meg tudná adni a forrásukat? - Készséggel. Ehhez az anyaghoz nem társulnak biztonsági figyelmeztetések felelte az ithori, azzal megint a billentyűket nyomogatta, majd válaszolt: Mindkét szenátor és a kémhálózat is jelentést küldött egy szokatlan árverésről a Hutt-űrben. A huttok árajánlatokat kérnek. - Hová illik bele a Cinzia név? - Úgy tűnik, hogy a Cinzia egy ismeretlen típusú űrhajó. - Valami más? - Mindhárom adatközlő Csupán találgat. Szilárd tényekkel nem szolgálhatok. Ula végiggondolta magában a hallottakat. Ezek szerint Dao Stryver létezik, és a Cinzia is. De mit keres az egyik a Coruscanton, mi alatt a másik a Hutt-űrben van? Mi köti össze őket? - Köszönöm - mondta végül a házigazdájára pillantva. - Komoly segítséget nyújtott. Az ithori nő visszavezette őt az átriumba, és minden búcsúszó nélkül magára hagyta. A titkár vidáman integetett, mialatt Ula kisétált az épületből. A testét a feje búbjától a lábujja hegyéig vékony verejtékréteg borította. Rosszabb is lehetett volna - mondogatta magának -‚ ha rájönnének, hogy valójában ki vagyok... Rövid töprengés után eszébe jutott, hogy ismer valakit, aki a bimmisaari szenátor irodájában dolgozik. Séta közben felhívta az illetőt, és megbeszélt vele egy találkozót. Forrón remélte, hogy némi szerencsével estére befejezi ezt a szerencsétlen ügyet, és az élete visszatér a megszokott kerékvágásba. - Óh, pontosan tudom, hogy miről beszél - jelentette ki Hunet L’Beck hagyományos sörrel teli korsóját fürkészve. Ő ragaszkodott hozzá, hogy ebédeljenek együtt, és nem hagyta lebeszélni ró la magát. Ula gyűlölt nyilvános helyen enni - inkább egyedül szeretett, ahol nem kellett aggódnia amiatt, hogy mit gondolnak róla mások. - Akkor folytassa! - biztatta az asztaltársát, mialatt körbe-körbe tologatott a tányérján néhány yotbabszemet. - Mondjon el mindent! L’Beck rég befejezte az evést, és már a második sörét fogyasztotta. Ettől a szokottnál is bőbeszédűbb lett, ami pont kapóra jött Ulának.

- Hét nappal ezelőtt a szenátor otthoni irodája kapott egy hivatalos közleményt Tassaa Bareeshtől. Tudja, ki ő? - Felteszem, a Bareesh-kartell egyik tagja. - Egészen pontosan a vezére, a mátriárka. Szoros kötelékek fűzik a Birodalomhoz, így aztán, amennyire csak lehet, rajta tartjuk a szemünket. A csempészkedéssel nem sokat tudunk kezdeni, de a rab szolgatartást igyekszünk felszámolni. Ula szótlanul bólogatott. A Halla-szektor közvetlenül határos volt a Hutt-űrrel, így aztán a kartellek komoly befolyást gyakorolhattak a helyi gazdaságra. - A közlemény merő duma volt, persze - folytatta L’Beck -‚ de még annak is eléggé nyílt. Bareesh megpróbálta felkelteni az érdeklődésünket valami iránt, amit a kalózai találtak odakint, a Külső Gyűrűben. A jelekből ítélve információt, és egy bizonyos azonosítatlan tárgyat. Bareesh nem közölte, hogy honnan érkeztek ezek, Csupán célzott arra, hogy a Rinn környékéről. Először magától értetődően nem szenteltünk neki különösebb figyelmet. - Miért magától értetődően? - kérdezett közbe Ula. - Mert nap mint nap tucatnyi ajánlatot kapunk a huttoktól - magyarázta a fejét ingatva L’Beck. - A java része átverés. Néhány pedig közönséges csapda. És mindegyikben hemzsegnek a hazugságok. Nem sokban különböznek azoktól, amelyeket a Forráskezelő Tanácstól kapunk, de arról legalább úgy tudjuk, hogy a mi oldalunkon áll. - L’Beck a korsó ját a szájához lendítve ünnepelte a saját szellemességét, majd gyorsan rendelt még egy sört. - Szóval nem foglalkoztak a közleménnyel - mondta Ula, hogy sürgesse a társát. - És normális esetben ezzel vége is lett volna az ügynek - felelte L’Beck. Csakhogy befutott egy második, majd egy harmadik, és mindegyik hozzátett egy kicsit a meséhez, míg végül kezdtünk oda figyelni. Őszintén szólva, ügyesen felépített kampány volt. Nem törődtünk volna vele, ha minden egyszerre érkezik, de apránként adagolták, egyik szilánkot a másik után, és hagyták, hogy az egyes darabok a helyükre kerüljenek, mielőtt elküldték a következőt. Végül eléggé összeállt a kép ahhoz, hogy még a szenátorban is feltámadjon a kíváncsiság. - Tehát, miről van szó? - A huttok találtak egy hajót. A Cinziát. Volt a fedélzetén valami, egy tárgy, amit megpróbálnak ránk sózni, de nem ez a legérdekesebb. Ami igazán fontos, hogy honnan érkezett a hajó. Ula kezdett belefáradni a játszmába. Mélyen belenézett a másik férfi szemébe, és megszólalt: - Bökje már ki! - Az nem fog menni. A huttok éppen ezt az információt árulják - jelentette ki L’Beck, és közelebb hajolva folytatta: - Megpróbáljuk felkelteni a többi szenátor

érdeklődését. Egyre több a támogatónk a hivatalos válaszhoz, de még mindig kevés, és fogytán az idő. Az árverésig alig néhány napunk maradt, és attól tartok, máris lekéstünk róla. Lehalkította a hangját, míg végül a háttérzaj miatt alig lehetett érteni a következő szavait: - Mit szólna hozzá, ha maga lenne az, aki átnyújt a Köztársaságnak egy mindeddig ismeret len, forrásokban gazdag, aratásra érett világot? Ula gondosan ügyelt, hogy továbbra is közönyös arcot vágjon. Szóval ennek szól a nagy felhajtás! Új bolygókat nem volt nehéz találni, de azokért, amelyek bővelkedtek ásványokban és élőlényekben, ádáz vetélkedés dúlt a Birodalom és a Köztársaság között. Amennyiben a huttok merő véletlenségből rábukkantak egy efféle világ koordinátáira, akkor valóban komoly hasznot húzhattak az értesüléseikből. - Biztosak abban, hogy mindez igaz, és nem egy újabb átveréssel állunk szemben? - kérdezte. - Amennyire csak biztosak lehetünk - válaszolta L’Beck, azzal átvette a harmadik korsóját a pincértől, és egy hajtásra fenékig ürítet te. - A nyakamat rá, hogy Janarus főkancellár biztosan felhatalmazna egy tárgyaló küldöttséget, amennyiben beszélhetnénk vele. Ön esetleg tudna ebben segíteni? És ezzel végre előkerült az ajánlat- állapította meg magában Ula. - A helyi politikusok keresnek támogatókat. A Halla-szektor vezetői nem érték be azzal, hogy átnyújtsanak egy új bolygót a Köztársaságnak, még a főkancellár pénzesládájába is bele akartak markolni. Nyilvánvalónak tűnt, hogy az adminisztratív költségekre való hivatkozással lefölöznek majd maguknak néhány százalékot - hogy aztán Hunet L’Beck és a hozzá hasonlók még több sört ihassanak közpénzen. Íme, a Köztársaság így ítéli magát pusztulásra... - Rövidesen Stantorrs főparancsnok elé tárom az ügyet - ígérte Ula az undorát elnyomva, és őszintén beszélt. Mostanra nem maradt más választása. Ha üres kézzel térne vissza, aztán két nappal később a hír egy másik forrásból eljutna Stantorrs fülébe, az elég rossz fényt vetne rá. Mindennél fontosabb volt számára, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot. Mindez azonban nem akadályozhatta meg abban, hogy egy másik helyre is eljuttassa az értesüléseit. - Tartozom magának! - jelentette ki mosolyogva L’Beck, mialatt Ula kifizette a számlát, és elindult a kijárat felé. Így a legjobb elválni egy informátortól: ha ő marad adósunk - bölcselkedett magában elégedetten. A Köztársasággal ellentétben nem birtokolt kimeríthetetlen anyagi forrásokat, de elég kredittel rendelkezett ahhoz, hogy ha csak szerény mértékben is, de egyengesse a Galaxis feletti uralom felé haladó Birodalom útját. Ha valaki titkos adást akart lebonyolítani a Coruscanton, több módszer közül választhatott. Felszerelhetett egy antennát egy elhagyatott épületre, és leadhatta

az üzenetét, amikor a hivatalos műholdak messze jártak. Lefizethetett egy nincstelen senkit, aki felvitte az üzenetet az űrbe, és onnan leadta a megszokott csatornákon. Végül pedig bevethetett olyan bonyolult kódokat, hogy az adás még a legjobb kódfejtő berendezéseken is csupán egymásra rétegződő sztatikus zajoknak tűntek. Ula szilárdan hitte, hogy azzal tudja a leghatékonyabban felkelteni maga ellen a gyanút, ha túlságosan igyekszik elkerülni ezt. Ezért aztán úgy szokott kapcsolatba lépni a feletteseivel, hogy elindított egy hívást a szülőbolygója, a Panatha felé, üzenetet hagyott az anyjának, és várta a választ. Ezzel a módszerrel elérte, hogy a bűn máshová terelődött - lebukás esetén könnyebb lett volna azt állítani, hogy téves hívást kapott, mint arra hivatkozni, hogy ő kezdeményezett egy ugyanilyet. Miután értesítette a főparancsnokot, hogy rajta van az ügyön, azonnal a lakásába sietett, és leadott két hívójelet. A Manarai-dombokon lakott, a Szenátusi Kerületben lévő munkahelyének közelében, és elég közel a Keleti Űrkikötőhöz, hogy szükség esetén gyorsan eltűnhessen a bolygóról. Az otthona és az űrkikötő között számos helyen létesített kisebb lerakatokat, amelyekben iratokat, krediteket és fegyvereket tárolt. Mindezeken felül fenntartott egy másik lakást is, egy szűk lyukat, arra az esetre, ha el kellene rejtőznie né hány napra. Ula Vii nem rajongott a kockázatért. Az ártatlanság illúziója, amellyel körülvette magát, könnyen elillanhatott. Látott már ilyesmit, többször is. Elég egyetlen hiba, és… A nyugtalan töprengésből az adó-vevője csipogása zökkentette ki. Befutott az első visszajelzés, az adás máris megkezdődött. Beállt a holovetítő elé, és - már vagy tizedszerre - gondosan megigazgatta és lesöpörte a zubbonya elejét. A munkájának ezt a részét kedvel te a legkevésbé. Kísérteties alak jelent meg előtte, a sztatikus zajoktól hol eltorzult kissé, hol pedig elhalványult. Az arcot éppen csak sejteni lehetett, a hangban Semmi sem utalt a beszélő nemére vagy fajára. Ulának fogalma sem volt, hogy ki fogadta a hívást ott, a távoli Dromund Kaason, hogy ki az, akivel beszél. - Jelentsen! - parancsolta a Hármas Őrző. Ula a lehető legkevesebb szóval összefoglalta mindazt, amit meg- tudott: a huttok elfogtak egy hajót, amely egy jelenleg független, forrásokban gazdag világról érkezett. Árverést rendeznek, és a legmagasabb ajánlattal előálló féllel fogják közölni a bolygó helyzetének adatait. Ugyanezt a hajót egy Dao Stryver nevezetű mandalori is keresi. Felmerült még egy név: Lema Xandret. A hajó származása ismeretlen, akárcsak a rakománya, egy titokzatos tárgy, amelyet L’Beck említett. A huttok elárverezik mind a rakományt, mind az információkat. Amikor befejezte, a szellemalak legalább egy percig villódzott és sistergett, aztán a Hármas Őrző válaszolt: - Nagyon jó… Ez az ügy a miniszter hatáskörébe tartozik. Éberen ügyeljen, és jelentsen minden egyes fejleményt!

- Igen, uram! - vágta rá engedelmesen Ula. - Végeztem! Az adás véget ért, és Ula a megkönnyebbüléstől szinte leeresztett. Mert hiába tudta, hogy a Hármas Őrző teljesen hétköznapi teremtmény, hogy csupán egy hivatalnok, mint ő maga, abban a rideg, szigorú hangban volt valami, amitől közönséges senkinek érezte ma gát. Már az is rosszul érintette, hogy nem teljesen emberi lény, de ez még annál is rosszabb volt. Mocskosnak, ostobának és hitványnak érezte magát, minden különösebb ok nélkül. Amikor a Hármas Őrzővel beszélt, úgy érezte magát, mintha egy igazi Sith előtt állt volna. Az adó-vevője ismét felcsipogott. Megint felkészült, noha most egészen más okból fogta el az idegesség. Míg az előző adás a Titkos szolgálat teljesen hivatalos csatornáin futott át, ezt más szándékkal kezdeményezte, és minden kockázatot ő viselt. A holovetítő bekapcsolt, és ezúttal egy nő tökéletesen tiszta képe jelent meg felette. Ula még most is meghökkent azon, hogy mennyire fiatal még a Birodalom kormányzatában játszott szerepéhez. - Üdvözlöm, Ula! - köszönt vidáman a nő. - Örülök, hogy végre hallok magáról! Minek köszönhetem a megtiszteltetést? Ula nyelt egyet. Shullis Khamarr mosolya tökéletesen őszintének hatott. A vele egyidős logisztikai miniszter hozzá hasonlóan szenvedélyesen hitt abban, hogy a Birodalom civilizált hatalom, amellyel számolni kell. Ők ketten hosszasan megvitatták ezt a témát, amikor is elrepültek a Dromund Kaasról. Ula még Csupán egy szer járt a Birodalom fővárosában, egy eligazításon, amelyet azoknak tartottak, akik nem érték ugyan el a Cipher-ügynökök minősítését, de elég hasznosnak bizonyultak; Shullis akkor félúton járt a hadnagyi rang felé. A nő azóta a felszálló űrhajó gyorsaságával száguldott felfelé, míg ő maga alapjában véve megmaradt a semmiben. - Van valamim az ön számára - közölte Szintén mosolyogva. - Egy bekebelezésre érett bolygó, a huttok fedezték fel. - Igen, már hallottam róla - válaszolt Shullis. - Senki sem tudja, hogy hol van, és nem is fogjuk megtudni, amíg nem fizetünk. Mit tud még hozzátenni, Ula? Ula elkedvetlenedett - szóval nem ő az első, aki jelenti a jó hírt. - Egyelőre semmit, miniszter asszony - válaszolta a fejét ingatva. - De kedvező helyzetben vagyok, hogy közelről kövessem figyelemmel az eseményeket, és remélem, hamarosan többet is megtudok. - Az mindannyiunk számára jótétemény lesz, Ula - felelte a nő ismét mosolyogva. - De miért éppen engem hívott emiatt? - Mert ez az a lehetőség, amire vártunk - magyarázta sietve Ula, és érezte, hogy a nyakában az erek hevesen lüktetnek. Veszélyes területen járt. - Nincs szükségünk arra, hogy fanatikusok irányítsák a Galaxist. Csupán tisztességes

törvényhozás és kormányzat kell nekünk. Törvények, szabályok, fegyelem. Amikor azt látom, hogy azok az eszelősök pusztulást zúdítanak a világokra, a Jedik és a Sithek egyaránt, felmerül bennem a kérdés, hogy ők vajon miféle jótéteményt hoznak a Galaxis népeinek? - Szándékosan használta a nő kifejezését. - Nem lenne háború, ha ez a két társaság nem szítaná a tüzet. - Igen, emlékszem ezen nézeteire - válaszolta végtelenül türelmesen Shullis. Megértem az álláspontját, de semmit sem tehetek... - Nincs szükségünk másra - vágott közbe Ula -‚ csak egy világra, egyetlen világra, amely elég erős ahhoz, hogy megvédje magát, ahol a Birodalom polgárai félelem és elnyomás nélkül élhetnek. - Az a világ minden jog szerint az uralkodót illeti - jelentette ki Shullis. - Nem kaparinthatom meg magamnak. - De most maga a logisztikai miniszter! - vitatkozott Ula. - Maga rendelkezik a Birodalom egész hivatalrendszerével! Shullis a maga szokásos, szelíd módján visszautasította a kérést: - Az új világ a Császáré lesz, annak rendje és módja szerint. Én az ő eszköze vagyok, és nem fogom elárulni a bizalmát. - Sosem kértem, hogy megtegye. - Tudom, Ula. Ön ugyanolyan lojális, mint én vagyok, és jót akar, de meg kell értenie, hogy lehetetlent kér. Ula mindig is gondosan ügyelt, hogy ne feszítse túl a kettejüket összekötő baráti szálakat, de ezúttal nem tudta elrejteni a csalódottságát. - Mi kellene ahhoz, miniszter asszony, hogy meggondolja magát? - kérdezte keserűen. - Amint megtudja a bolygó helyzetének adatait, hívjon fel! Ula tudta, hogy veszedelmes játszmába fogott: elárulja a Köztársaságot, egyszersmind arról győzköd egy főhivatalnokot, hogy növelje a hétköznapi teremtmények befolyását a Sithek által uralt Birodalomban. Ilyen körülmények között az ő egész világa, az egész élete könnyen romba dőlhetett. - Köszönöm, miniszter asszony - mondta végül. - Ön rendkívül kedves velem, valósággal elkényeztet. - Se nem kedvesség, se nem elkényeztetés - válaszolta ismét mosolyogva Shullis. - Ön bármikor hívhat. A nő azzal megszakította az adást, és Ula ezúttal nem eresztett le. Máris az a benyomása támadt, hogy minden tartás kiment a testéből. Jelentéktelen senkinek érezte magát, noha a Hármas Őrző úgy jellemezte a küldetését, hogy az rendkívül fontos az uralkodónak. Úgy hitte, ő csupán egy homokszemcse, amelyet az óceáni áramlatok ide-oda sodornak. És nem számít, hol fog partot érni, a hullámok még nagyobb erővel zúdulnak majd rá. Éberen figyeljen, és jelentsen minden egyes fejleményt...

Ezt éppenséggel módjában állt megtenni. Belefáradva abba, hogy egész nap beszélnie kellett, összeállított egy jelentést Stantorrs fő parancsnok számára. Ezt követően levetkőzött, lefeküdt kemény ágyára, és várta a hajnalt.

Negyedik fejezet Larin Moxia a Szenátus-parkban álldogált, egy padokkal szegélyezett, forgalmas sétányon. Kora estére járt az idő, az égbolton csillagok ezrei ragyogtak. Larin kínosan érezte magát ezen a nyílt helyen, és meglepődött azon, hogy mennyire hozzászokott a régi kerületekhez. Alig néhány hónap telt el azóta, hogy kirúgták a Blackstar-osztagból, és máris túl nagynak látta a felső szintek fölé boruló ködös égboltot, túl finomnak a járókelőket, túl tisztának a droidokat, és túlontúl újnak az épületeket. Még egy év - mélázott magában -‚ és teljesen eggyé válok a társadalom üledékével. Idegennek érezte magát a városnak ezen a részén, és ez az érzése tovább erősödött, amikor négy szenátusi biztonsági sétált felé - egy twi’lek, egy zabrak és egy ember férfi, valamint egy zömök nikto nő. A biztonságiak felfigyeltek rá, és odaballagtak hozzá. - Eltévedtél? - érdeklődött mély hangon a twi’lek. - Úgy nézel ki, mint akit áthúztak egy sarlaccon. - Kétszer egymás után - tette hozzá elég barátságosan a nikto nő. Larin szeretett volna elszaladni. Úgy beszéltek vele, mint katona a katonával abban a bizonyos játékosan kötekedő stílusban -‚ de ő most nem tudta felvenni a ritmust. - Köszönöm, lányok-fiúk - válaszolta rosszkedvűen. - Minden rendben, és nem leszek itt sokáig. - Shigart várta, hogy visszatérjen a Satele Shannal folytatott tárgyalásról, és úgy beszélték meg, hogy ezen a helyen fognak találkozni. - Semmi gond - jelentette ki kacsintva az ember férfi. - Csak próbálj ne rémítgetni másokat. - Na, várjunk egy kicsit! - mordult fel váratlanul a zabrak, és gyanakodva méregette Larint. - Ismerlek én téged? - Nem hiszem - dünnyögte bizonytalanul Larin. - Dehogynem! - csattant fel a zabrak. - Te Toxic Moxla vagy! A kiffar, aki beköpte Donbar őrmestert! Larin érezte, hogy a fejébe szökik a vér. - Ahhoz neked semmi közöd - válaszolta mogorván. - Óh, valóban? Van egy unokafivérem a Különleges Egységnél, ő aligha értene egyet veled - vágott vissza a zabrak.

Larin állta a tekintetét, és erős késztetést érzett, hogy elmeneküljön, vagy hogy lefejelje az undok alakot. Egyetlen gyors, kemény fejelés... azok az apró szarvak alighanem felsebeznék a homlokát, de a fickó biztosan kifeküdne. Csakhogy ezek után neki kellett volna szembenéznie a garázdaság vádjával. A parkban hemzsegtek a szemtanúk, a finom, előkelő teremtmények, akik még sosem aludtak elhagyatott raktárakban, és sosem hordták mások levetett, ócska holmiját. - Nyugalom, Ses - szólt rá a twi’lek a zabrakra. - Már megint eggyel több fizzsört dobtál be az ebédhez, mint kellett volna. - Amúgy meg, mikor is beszéltél utoljára az unokaöcséddel? - tette hozzá a nikto nő, közben karon fogta a társát, és húzni kezdte. - Én utoljára azt hallottam, hogy két marék kredittel tartozol neki! Az ember bocsánatkérő pillantást vetett Larinra, aztán ők hárman elvezették ittas barátjukat, de az még egyszer visszakiáltott a válla felett: - Mássz vissza a lyukadba, Toxic Moxia! Mi, idefent nem bírjuk a fajtádat! Larin elvörösödve nézett a távolodó csapat után. Hogyan kerülhetett be egy ilyen ócska alak a szenátusi őrök közé? És hogyan ismerhet valakit a Különleges Egységtől? Képtelenségnek tűnt... Ám a haragjába mélységes szégyenérzet vegyük. Igen, beköpte az elöljáróját. Igen, innen-onnan összeszedett, silány páncélzatot viselt, és azt játszotta, hogy még mindig katona. De mindkettő nehezére esett. És mindkettőre nyomós oka volt. A távolban sötétlő Jedi-templom felé fordult. A Coruscant kifosztása óta lezárt, romos épület baljós árnyékként sötétlett az égi utak és a kivilágított felhőkarcolók között - akár az örökkön-örökké jelen lévő és leselkedő Végzet... Shigar öt percig várakozott, mielőtt a mestere, mintha a semmiből bukkant volna elő, megjelent az oldalán. Nem hallotta a lépteit, de azt már a felkészülése kezdetén megtanulta, hogy nem szabad meglepődnie. Úgy sejtette, hogy ez is egyfajta lecke: bizonyos dolgokat nem lehetett előre kiszámítani, de kontrollálhatta azt, ahogyan reagál rájuk. Néhány másodpercig szótlanul álltak a néptelen ösvényen, és a Galaktikus Igazságügyi Központ hatalmas, ezüstös hengerét bámulták. A lámpái egyenletesen izzottak, egyetlen pillanatra sem hagytak ki. - Mozgásba hoztál valamit, Shigar - mondta végül Satele Shan. - Láttad a jövőt, mester? - kérdezte Shigar. A nagymester legendás jósképességgel rendelkezett, és sohasem tévedett. - Ezúttal nem - felelte a fejét rázva a mester. - Ezt néhány perccel ezelőtt kaptam Stantorrs főparancsnoktól. Átnyújtott egy adatolvasót a tanítványának, aki kétszer végigolvasta a képernyőn megjelenő információkat. Az anyag mindent tartalmazott, ami az

előző órák folyamán kiderült Dao Stryverről, Lema Xandretről és a Cinziáról. Valaki nagyon szorgalmas volt - állapította meg magában Shigar. - A huttok sosem hagynak ki egy effajta lehetőséget - vélekedett félhangosan, mialatt gondolatban hozzácsapta az új adatokat mind- ahhoz, amit eddig tudott a mandaloriról, a Fekete Napról és a Larin Moxla elleni támadásról. - Tassaa Bareesh két játékszert kapott a Cinziától egy áráért - vet te át a szót a mester. - A Köztársaság és a Birodalom kormányzatai számára a fő kérdés a hajó származási helye. Hogy honnan jött, az sokkal fontosabb, mint a rendeltetése vagy a rakománya. Mindannyian tudjuk, hogy a Köztársaságnak sürgős szüksége van új forrásokra, és egy új bolygó komoly támogatást nyújthat. Talán felesleges kimondanom, hogy Stantorrs főparancsnok már csak emiatt is a végére jár az ügynek. Ugyanakkor a Jedi-rend szempontjából a helyzet éppen fordított. A huttok nem csupán információt bocsátanak árverésre. Nekünk a hajó szállítmányával is foglalkoznunk kell. Az eladásra kínált tárgy valószínűleg rendkívül értékes, még ha nem is tudjuk, hogy pontosan mi az. Bármi lehet. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy ami a huttok ölébe hullott, döntő fontosságú a Jedik számára. Lehet egy műtárgy vagy akár fegyver is. A régi feljegyzéseinkben számos ilyen szerepel, noha mind eddig nem bukkantunk rájuk. Egy ősi fegyver jelentős fölényt biztosíthat nekünk az uralkodó elleni háborúban. - De az is lehet, hogy az egy Sith-műtárgy - jegyezte meg Shigar, mert tudván tudta, hogy az ellenségük is jelentős arzenállal rendelkezik, ugyanolyan régivel, mint a Jedi-rend. - Igen, ez a lehetőség is fennáll - erősítette meg Satele Shan. - Ennélfogva mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez a huttok birtokába került tárgy ne kerüljön rossz kezekbe. - Máris rossz kezekben van - dörmögte Shigar. - Igen, ez igaz, ám Tassaa Bareesht csakis egy oldal érdekli: a sajátja. Attól nem félek, hogy nyíltan ellenünk fordul. Ettől függetlenül mindent meg kell tudnunk a tárgyról, méghozzá minél hamarabb. És ez a feladat rád vár, Shigar. Shigar figyelmesen tanulmányozta a mestere arcát. Azt eddig is sejtette, hogy a beszélgetés nem csupán tájékoztató, arra azonban nem számított, hogy aktív szerepe lesz a helyzet megoldásában. - Mindent megteszek, amit csak kívánsz, mester - mondta engedelmesen. - Elrepülsz Tassaa Bareesh udvarába - kezdett bele a küldetés is mertetésébe Satele Shan -‚ és amit csak lehet, kiderítesz a Cinziáról, valamint a szállítmányáról. Inkognitóban utazol annak érdekében, hogy minél kevésbé mutassuk ki az érdeklődésünket. Akármit találsz, közvetlenül nekem jelentesz, és én majd eldöntöm, mihez kezdünk az információval. Ma este indulsz. Gyors tempóban, eldöntött tényként sorolta mindezt, kiemelve ezzel a szavai jelentőségét. A feladat komolynak ígérkezett: egy rendkívül bonyolult politikai

csomót kellett kibogozni. Shigar azonnal felismerte, hogy ha kudarcot vall, azzal kínos helyzetbe hozza á Jedi rendet, és talán hátráltatja a háborús erőfeszítéseket. Óriási felelősség került a vállára. Ugyanakkor, mert mindez oly gyorsan jött a reggeli csalódás után, nem tudta elhallgattatni az elméje mélyén felzendülő kétkedő hangot. - Biztos vagy abban, hogy én vagyok a jó választás? - kérdezte vontatottan, szinte úgy préselte ki magából a szavakat, mert valahogy nehéznek érezte azokat. - Végső soron a Tanács úgy ítélte meg, hogy alkalmatlan vagyok a próbákra. Biztos akad valaki, aki jobban megfelel erre a feladatra. - Arról beszélsz, hogy nem akarsz menni, Shigar? - kérdezett vissza szigorúan Satele Shan. - Hogy nem állsz készen? Shigar fejet hajtott, hogy elrejtse büszkeséggel vegyes bizonytalanságát. - Megbízom az ítélőképességedben, mester, jobban, mint a magaméban. - Helyes, ugyanis szilárdan hiszem, hogy az érveim helytállóak. Az arcod ismeretlen a Huttán, ennél fogva észrevétlenül fogsz átjutni az ellenőrzőpontokon. És hiszek benned. Ezt jól vésd az eszedbe. Biztos vagyok abban, hogy ezt az utat kell járnod. - Ezek szerint mégiscsak láttál valamit! A város táncoló fényénél megpróbálta leolvasni a mestere arcán ülő kifejezést. Satele Shan vagy örült magában valaminek, vagy aggódott, vagy tökéletesen közönyös maradt. Vagy pedig mindhárom egyszerre... Shigar megesküdött magának, hogy büszkévé teszi a mesterét, de eszébe jutott még valami, és nyomban rákérdezett: - És mi lesz az itteni helyzettel? A bűnszervezetekkel, a szegénységgel? - Az a helyi hatóságok dolga - válaszolta Satele Shan, és elkomorodva meredt a tanítványára. - Megtesznek mindent, ami módjukban áll. Shigar kihallotta a figyelmeztetést a mestere hangjából. Satele Shan elmondta már, hogy a Köztársaság számtalan társadalmi problémáját nem neki kell megoldania, még ha ezúttal a mandaloriak is érintettek. Amíg a Mandalore nem nyilvánította magát egy bizonyos fél ellenségének, többé-kevésbé semlegesnek kellett tekinteni. - Igenis, mester - mormolta Shigar. - Most menj. A hajód már felszállásra kész. Shigar meghajolt, sarkon fordult, és elindult. - Légy kedves, Shigar! - szólt utána a mestere. - Egyeseknek nehezebb utat kell végigjárniuk, mint másoknak. Mire Shigar visszafordult, Satele Shan eltűnt, beleveszett az éj szakába, mintha soha nem is lett volna ott. Larin jócskán megkönnyebbült, amikor meglátta, hogy Shigar felé tart az ösvényen. A fiatal férfi alig fél órája ment el, de ő sokkal hosszabbnak érezte ezt az időt. A szenátusi biztonságiakkal történt találkozás után nem beszélt senkivel.

Gondosan kitért mindenki elől, és egyre inkább átérezte, hogy mennyire kirí ebből a környezetből. Megígérte magának, hogy amint Shigar visszatér, és biztosítja őt, hogy a mestere kezd valamit az odalent kialakult helyzettel, nyomban visszahúzódik a lyukába, pontosan úgy, ahogyan a zabrak javasolta neki. Nem mintha igazat adott volna a kötekedő alaknak. Éppen ellenkezőleg. Egyszerűen csak nem tudta többé, hogy idefent hová illik. A régi kerületekben legalább akadt tennivalója. Az elbocsátása óta a gyengék és a nincstelenek védelmének szentelte magát, azokénak, akikkel még a törvényszolgák sem törődtek. Megtett mindent, amit az ő szerény eszközei és szűkös forrásai lehetővé tettek. A törvényszolgákkal ellentétben sokkal fontosabb dolgok érdekelték, mint a felségterület, és ha mindez azt jelentette, hogy magányosan kell küzdenie, hát legyen úgy. - Na, hogy ment? - kérdezte Shigartól, amikor a fiú odaért hozzá. - Egész jól. Legalábbis azt hiszem. - Biztos vagy benne? Nem ismerte elég jól ahhoz az ifjú Jedit, hogy meg tudja állapítani, mi nyomasztja, de Shigar a legkevésbé sem tűnt elégedettnek. Aggodalmasan ráncolgatta a homlokát, és mert folyton megfeszítette a rágóizmait, az arcán a tetoválások újra és újra eltorzultak. Larin megsejtette, hogy talán mégsem kapja meg azt az ígéretet, amire vágyott. - El kell mennem valahová - közölte aztán Shigar. - Elsétálsz velem egy darabig? - Miért is ne? Hová megyünk? - A Keleti Űrkikötőbe. - Azt hittem, csak most érkeztél a Coruscantra. - Igen, ez így van - felelte Shigar, és furcsa pillantást vetett oldalra, mintha meglepődött volna azon, hogy Larin még emlékszik erre. - Egész életemben úton voltam. Vagy legalábbis azóta, hogy Satele mester maga mellé vett. Kényelmes tempóban sétáltak a mérsékelten hűvös estében. Larin megérezte, hogy könnyed szellő borzolja fel finom ujjaival a haját, és ennek nyomán eszébe jutott a fenti élet egyik kellemes vonása: az időjárás. Ő maga akkor ázott el utoljára, amikor két szinttel felette felrobbant egy szennyvízcső. - Évek óta nem találkoztam másik kiffarral - mondta, hogy megtörje a hallgatást. - A Kiffun voltál a megszállás alatt? - Nem. Tengrove mester, annak a szektornak a Jedi-figyelője az előző évben talált rám. A Dantuinon voltam, amikor megtörtént. A mesteremnek segítettem holmi romok között kotorászni. - És találtatok valami érdekeset? - kíváncsiskodott a lány. - Nem emlékszem - válaszolta a vállát vonogatva Shigar, majd ismét oldalra pillantva megkérdezte: - Na és te? Ott voltál a megszállás alatt?

- Igen, ott, de nem emlékszem rá tisztán -válaszolta megborzongva Larin. Még nagyon kicsi voltam. A szüleim bedugtak egy űrhajóba, és elküldtek a bolygóról, mielőtt bekövetkezett az igazi nagy csapás. A hajó az Abregadora vitt, ahol egy család befogadott. A nevelőszüleim a Coruscanti Egyezmény megkötése után egy rakás kölyköt adoptáltak, de mindig tudtak helyet szorítani egy újabbnak. Bolondokháza volt, én mondom! - És mi történt a szüleiddel? - érdeklődött Shigar. - Börtönben haltak meg, a Kiffexen. - Sajnálom... - dörmögte a padavan. - Ugyan, hagyd! - felelte rosszkedvűen legyintve Larin. - Régi história. És mi van a te szüleiddel? - Ők is halottak - válaszolta Shigar -‚ bár ennek semmi köze a megszálláshoz. Egy fresiai hajón utaztak, amikor meghibásodott az egyik zsilip vákuumszelepe. Egy darabig csendben sétáltak tovább. Shigar mereven előre nézett, Larin a lába elé. A megkönnyebbülés és sajnálat megszokott keverékét érezte, mint mindannyiszor, amikor eszébe jutott, hogy mekkora áldozatot hoztak érte a szülei. Akkoriban nem tudta felfogni, de később rájött, hogy milyen sokba kerülhetett nekik az ő szökése. Birodalmi hadihajók vették körül a bolygójukat, így nyilván meg kellett vesztegetniük egy birodalmi tüzért, hogy ne vegye észre a távozó hajót, továbbá a hajó pilótáját, és még ki tudja, hány kikötői őrt. Mindenüket eladták, hogy megmentsék őt. És hogyan hálálta meg nekik? - El kell mennem a Huttára - közölte végül Shigar. - Miért? - Az egyik kartell felfedezett valamit. Ki kell derítenem, hogy mit. - Ez az ügy kapcsolatban áll a mandalorival? - kérdezte Larin. - Valószínűleg igen. De ő mostanra elhagyta a Coruscantot, és többé nem fog háborgatni téged. - Biztosra veszed, hogy nem jön vissza? - Amennyire csak lehet. - Hát, ez is valami - állapította meg Larin több elégedettséggel, mint amennyit valójában érzett. Most, hogy végrehajtott mindent, amit erre a napra tervezett, végre visszatérhetett a régi kerületekben lévő menedékbe, hogy újra belefogjon abba, amihez a legjobban értett. Csak az volt a gond, hogy nem akart elszakadni Shigar Konshitól. Az ifjú Jedi eszébe juttatta, hogy milyen érzés töltötte el, amikor új küldetéseket kapott: célokat, forrásokat, korlátokat és ha táridőket. Hiányzott neki az a korszak, amikor még minden határozott körvonalú és egyértelmű volt. - Jártál már valaha a Huttán? - kérdezte a fiútól. - Nem. A felszínen még soha.

- Mocskos és veszedelmes - mondta utálkozva Larin. - Két évvel ezelőtt részt vettem egy ottani titkos akcióban. Majdnem Ott maradtam. - Te részt vettél titkos akciókban? - csodálkozott az ifjú Jedi. - Többen, mint valaha is szerettem volna - felelte Larin. Mindeddig nem mesélt a fiúnak a Különleges Egységről, sem pedig a Blackstar-osztagról. Azt mondta neki, hogy egy közönséges gyalogos, aki átmenetileg kilépett a szolgálatból. - És hányadán állsz a számítógépek feltörésével? - érdeklődött Shigar. - Arra is megtanítottak? - Hát, az alapokra. Aztán, amikor megérkezem ide, sokat tanultam egy Kixi nevű lánytól. Ma már álmomból felriasztva is meg csinálom. - És ismersz néhányat az alvilágot irányító bandák közül - tette hozzá Shigar. Be is illenél közéjük... ha egy kicsit rendbe szednéd magad. - Hé, vigyázz a szádra! - csattant fel Larin, és elindította az öklét a padavan válla felé, ám a fiú meglepő könnyedséggel és gyorsasággal félreugrott. A következő pillanatban Shigar megállt, és a lány felé fordult, mire az is megtorpant. - Eljöhetnél velem - vetette fel a fiatal Jedi, és lassan bólogatott, mintha az ötlet csak most merült volna fel benne -‚ úgy értem, a Huttára. - Már azt hittem, sosem veted fel - válaszolta Larin szélesen vigyorogva. Shigar nem nevetett. - Nézd, én komolyan beszélek - mondta fojtott hangon. - Az imént te magad céloztál arra, hogy szükségem lesz ott egy kalauzra, és az biztos, hogy kapóra jönne némi segítség. Komoly munka vár rám. - Elárulnád, hogy mit fogunk keresni? Nem szeretek a sötétben tapogatózni. - Hogy pontosan mit, azt magam sem tudom - felelte a fejét csóválva Shigar. Egyelőre nem. Annyit tudok róla, mint te. - Hát... - sóhajtotta Larin, majd úgy tett, mintha végiggondolná az ajánlatot, noha már akkor kidolgozta a választ, amikor a fiú a tudásáról faggatta. És persze Shigar is meg akarta kérdezni őt, mióta elvált a mesterétől. Az nyomasztotta egész idő alatt, hogy nem bírta kibökni. Larin most már tökéletesen átlátta az egészet. Shigar nem mert rákérdezni, mert félt, hogy védekezésre kényszeríti őt. És talán azt képzelte, hogy ő azért nem kéri meg, mert nem akar elkeseredettnek tűnni. Így viszont úgy látszott, hogy együtt dolgozták ki az ötletet. Egyikük sem szorult rá arra, hogy a másik megmentse. Csapatot alkottak. Hogy ennyire átlátott az ifjú Jedin, az részben mulattatta Larint, részben pedig megkedvelte miatta a fiút. Nem maradt más választása, mint hogy elutazzon vele a Huttára, ha másért nem, hát azért, hogy megmentse attól, ami ott vár rá. Igen, már a Sithek is kemény ellenfelek, viszont a huttok elevenen felfalják az ifjú Jedit, ha így, tapasztalatok nélkül beállít hozzájuk. - Benne vagyok - mondta végül határozottan -‚ de van egy fel tételem. - Mégpedig?

- Ha nem gondolod azt, hogy szívességet teszel nekem. - Rendben - egyezett bele Shigar elvörösödve. - És meghívsz egy rendes vacsorára - folytatta Larin. - Hetek óta koncentrátumokon élek. - Ez már két feltétel - jegyezte meg a padavan. - Vedd úgy, hogy tisztességesen gondoskodsz a csapatodról - vágott vissza Larin. - Nem sokra mennél velem, ha nem tudnék a feladatra összpontosítani, nem igaz? - De, igaz - felelte Shigar és elmosolyodott, amitől még a valódi koránál is fiatalabbnak látszott. - Akkor gyerünk, Moxia! Egy tapodtat sem jutunk előre, ha csak itt ácsorgunk. Larin elégedetten vigyorogva, hanyagul tisztelgett. Nekivágtak az éjszakának, és alig három méter megtétele után, anélkül hogy észrevették volna, máris egyszerre léptek.

Ötödik fejezet Fekete árnyak a feketeségben, helyenként egy-egy fagyos csillanás... A Császár Sötét Tanácsának tizenkét Nagyura és Úrnője szótlanul meredt Darth Chratisra és Eldon Axra, aki ettől úgy érezte magát, mintha egy száguldó lavina útjába került volna. - ...‚ így aztán magatok is beláthatjátok - vonta le a következtetést Darth Chratis -‚ hogy ezt a helyzetet gyors és hatékony lépések kel kell megoldanunk. A megfelelő személy a megfelelő helyen és a megfelelő időben. A tanítványom és én vagyunk a megfelelő személyek. A hely a Hutta. És a csapás ideje az azonnal. Ax és a mestere a padló lesüllyesztett mélyedésében álltak, a Sötét Tanács tagjai teljesen körülvették őket. Tizenkét szörnyeteg ábrázat derengett odafent néhányat látni lehetett, a többit maszkok rejtették -‚ de mindegyikről rideg és állandó gyűlölet áradt. Ők tizenketten voltak az uralkodó bizalmasai, a legnagyobb becsben tartott szolgái. Egyedül ők láthatták az arcát, és most Ax arcát fürkészték. A lány élete során első ízben megérezte, hogy a mestere fél, és megrázónak találta ezt az élményt. - Kímélj meg minket a szónoklatoktól, Darth Chratis - mondta az egyik Sith, aki valaha nő lehetett, ám manapság már inkább egy azonosíthatatlan nemű, összeaszott múmiára emlékeztetett. - Minket nem fogsz beszédekkel meglágyítani. - Egészen pontosan mi az, amit akarsz? - kérdezte egy másik, akinek a hangja késéles visítás formájában tört elő minden vonást nélkülöző acélmaszkja alól. Beszélj nekünk a tervedről! - A tanítványom beszivárog Tassaa Bareesh udvarába - kezdte Darth Chratis -‚ annak érdekében, hogy ellopja az információt a huttoktól. Én a bolygótól távolabb, az űrben várakozom. Amikor ő sikerrel jár, elindulok az ismeretlen világ felé, és megkezdem a gyarmatosítást a Birodalom nagyobb dicsőségére. Amikor befejezte, mélyen meghajolt, mire Ax keserű megvetést érzett iránta. - Egyszerű terv - állapította meg a Darth Howl nevezetű tanácstag, akinek szájában tűhegyes fogak sárgállottak, és akinek arcát legalább tucatnyi egyenes forradás torzította el. - A közvetlensége csodálattal tölt el. Csakhogy mi nem alkudozunk bűnözőkkel.

- Tassaa Bareesh még hasznos lehet a számunkra - szólt közbe egy másik Nagyúr. - Aligha volna bölcs dolog, ha magunkra haragítanánk. - A tanítványom körültekintően fog eljárni - biztosította őket Darth Chratis. Az ottani népség még sosem látta őt. Nem fogják felismerni a valódi kilétét. - Akkor most vegyük magát a gyarmatosítást - vetette fel Darth Howl. - Azt hogyan fogod végrehajtani? Nem áll rendelkezésedre elegendő saját forrás ahhoz, hogy megszállj egy egész bolygót. - Így van, nagyuram - erősítette meg Darth Chratis. - Éppen ezért egy teljes hadosztályt kérek, hogy szükség esetén elfojthassam az ellenállást. - Egy egész hadosztályt? - ismételte valaki, majd halk mormolások és suttogások hallatszottak a Nagyurak gyűrűjéből. - Túl sokat kérsz! - Komoly ellenállásra számítasz? - Igen, Darth Howl - felelte Darth Chratis, és habozott néhány pillanatig, Ugyanis előkerült az a téma, amit az összegzése során igyekezett elhallgatni. Végül kénytelen-kelletlen csak kimondta: - Az ottani kolóniát szökevények alapították. A Birodalom elől szöktek meg valaha. - Miféle szökevények? Darth Chratis beszámolt mindarról, amit nemrégiben megtudott Lema Xandretről. A Tanács tagjai dermesztő csendben hallgatták. Amikor közölte, hogy milyen kapcsolat áll fenn Xandret és az ő tanítványa között, minden szempár Axra szegeződött. Minden tőle telhetőt megtett, hogy viszonozza a fagyos pillantásokat, jóllehet ettől heves fájdalom ébredt a szemürege mélyén mintha egy fekete lyuk tekintetét állta volna. - A mandalori tehát életben hagyta a szökevények lányát - vette át a szót Darth Howl, amikor Darth Chratis a mondandója végére ért. - Biztos vagy abban, hogy nincs kapcsolat közöttük? - Alaposan megvizsgáltam a tanítványomat. Nem érez semmit azok iránt, akiket keresünk. - És te mit mondasz, tanítvány? - kérdezte ekkor a lányra nézve Darth Howl. Mondd el, mire emlékszel az anyádról! - Nem emlékszem semmire, nagyuram! - válaszolta határozottan Ax. - Ami egyszerre átok és áldás. - Ezt magyarázd meg! - Az emlékeim hiánya miatt nem tudok a menekültek hollétére utaló adatokkal szolgálni - fejtegette Ax. - Emiatt átok, mert az információk birtokában egyszerűen kikerülhetnénk a huttokkal folytatandó alkudozást. Viszont, ha emlékeznék, az emlékeim eltorzíthatnák az érzéseimet, és igazatok lenne, ha nem bíznátok meg bennem. Így viszont nyugodt lélekkel biztosíthatlak titeket a hűségemről, és hogy el tudok bánni a huttokkal.

Mialatt beszélt, egyre erősebb nyomást érzett az elméjén, mintha egy hegy nehezedett volna rá. - Magabiztos vagy - jelentette ki Darth Howl. - Talán túlságosan is. De tény, hogy nem hazudsz. - Köszönöm, nagyuram! - felelte Ax mélyen meghajolva. - Ám ez még korántsem jelenti azt, hogy élvezed a bizalmunkat! - tette hozzá a Nagyúr. Ax felegyenesedett, vett egy mély lélegzetet, és ismét megszólalt: - Ha megengeditek, hogy beszéljek a Tanács színe előtt, szeretnék elmondani még valamit. - Beszélj! - utasította őt Darth Howl. Darth Chratis figyelmeztető pillantást vetett rá, de Ax nem törődött vele. - Ez a küldetés rendkívül fontos, és nem csupán a megszerezni kívánt bolygó miatt - mondta fennhangon. - Van valami, amit a mesterem nem tárt elétek, és Dao Stryver, a mandalori tetteivel kapcsolatos. Az ő gazdája egykoron a Birodalom szövetségese volt, de az utóbbi évek folyamán a Mandalore eltávolodott tőlünk, fenyegető volt, de semleges. És mégis, Dao Stryver ismerte az életem történetét. Tudta, milyen biológiai kapcsolat fűz Lema Xandrethez. Tudta, hol talál meg engem. Tudott minderről. Honnan? Szilárdan hiszem, hogy meg kell találnunk őt, és meg kell tudnunk a választ erre a kérdésre. Döntő fontosságú a Birodalom biztonságának szem pontjából. Az alig burkolt célzás hallatán a Nagyurak és Úrnők ismét össze súgtak. Egy mandalori kém a Birodalom kormányzati rendszerében? Elképzelhetetlen - és mégis, ha igaz, annak katasztrofális következményei lehetnek. Azt jelezné, hogy a Mandalore ellenségének tekinti a Birodalmat. Egész parancsláncolatokat kell a legapróbb részletességgel átvizsgálni. Tisztogatásokat kell végrehajtani. Fejek fognak hullani, talán a titkosszolgálati miniszteré is. Irdatlan felfordulás várható... Darth Chratis merőn bámulta a tanítványát, és úgy összeszorította a száját, mintha gyémántot akart volna préselni a fogaiból. Aztán Darth Howl váratlanul felnevetett. Szörnyű kacagás szakadt ki belőle, tele rosszindulattal, rothadással és kegyetlenséggel, és úgy hasított a feszült csendbe, akár egy lesújtó tőr. A fülsértő hangok szinte úgy csikorogtak, mint az összezúzódó üvegszilánkok, mialatt ide-oda verődtek az ülésterem falai között, és mindenkit elhallgattattak. - Eldon Ax - zengte a Nagyúr, miután gonosz öröme alábbhagyott -‚ engem nem tudsz megtéveszteni! - Es... esküszöm, nagyuram - dadogta Ax, és úgy érezte, a vére jéggé fagy az ereiben. - Ne szakíts félbe! - A korbács csattanásához hasonlatos kiáltást iszonyatos erejű sötét energiák támogatták. - Felismerem a hazugokat, ha találkozom velük!

Ax moccanni sem bírt. Csak nézett egyenesen előre, és azon tör te a fejét, hogy hol rontotta el. - Arról beszélsz, hogy valakik beépültek a Birodalom gépezetébe - folytatta a vádlója. - Hogy a mandaloriak beszivárogtak közénk. De én átlátok rajtad, Eldon Ax! Tudom, hogy mi mozgolódik benned, mi az, amit megpróbálsz elrejteni előlünk! Érzem a mandalori iránti gyűlöletedet és a bosszúvágyadat. Ez az egész arról szól, hogy be akarod bizonyítani, hogy Dao Stryver hibázott, amikor nem végzett veled. Meg akarod fordítani az akkori helyzetet. Le akarod győzni őt, hogy aztán megölhesd. Ez minden vágyad. Ez az, ami betölti a szívedet. Darth Howl fagyos mosolyra húzta a száját, Ax pedig felkészült a kiérdemelt büntetésre. Ám a Nagyúr így szólt: - Támogatom! Ax az iménti pillanatokban már érezni vélte, hogy egy dermesztően hideg kéz markolja meg az egész testét, de a láthatatlan ujjak szorítása hirtelen enyhült, majd teljesen megszűnt. - Nagyuram? - kérdezte értetlenül. - Tanúbizonyságát adtad, hogy a sötét oldal igaz szolgája vagy, Eldon Ax! folytatta Darth Howl emelt hangon, már-már ünnepélyesen. - Támogatom a tervedet, és azt javaslom a társaimnak, hogy ők is tegyenek így! Axon végigsöpört a megkönnyebbülés. Az előbb már biztosra vet te, hogy meg fog halni, és most gyakorlatilag beleszédült a gondolatba, hogy mégiscsak életben marad. - Köszönöm, nagyuram! - bökte ki felindultan. Darth Howl a jobbját felemelve csendet kért, és megszólalt: - Egyvalamit még feltétlenül tisztáznunk kell! - Igen, nagyuram? - kérdezte nyomban Darth Chratis. - A szóban forgó ügy nem a Birodalom biztonságáról szól. Dao Stryver tucatnyi forrásból megismerhette a lány származását, többek között, és ezt nem szabad elfelejtenünk, magától a lány anyjától. Ebben az ügyben a lényeg nem az új világ, amelyet megszerezni remélünk, jóllehet jelentős támogatást nyújthat a háborús előkészületeinkhez. Nem, Darth Chratis, a lényeg az ellenszegülés. Tizenöt évvel ezelőtt Lema Xandret ellenállt a Sitheknek, és megszökött jogos büntetése elől. Most eljött a lehetőség, hogy helyre- hozzuk ezt a hibát. Meg kell tennünk, mert ezzel demonstrálhatjuk, hogy az erőnk azóta megnövekedett, és hogy mi, Sithek sosem bocsátunk meg. A többi tanácstag helyeslő mormolással fogadta ezt a kijelentést. Néhányan a helyiség közepén álló holovetítőre pillantottak, mint ha az uralkodó képmásának hiánya is elegendő lett volna ahhoz, hogy félelmet és tiszteletet ébresszen bennük.

- A szavamat adom, nagyuraim és úrnőim - válaszolta mélyen meghajolva Darth Chratis -‚ hogy példát statuálunk a tanítványom rokonaival. A nevüket kitöröljük a történelemből, csakis elrettentő példák lesznek arra, hogy mi történik azokkal, akik ellenünk szegülnek. Darth Howl nem nézett Darth Chratisra, a tekintetét szilárdan Axon tartotta. - Megértettem, nagyuram mondta neki Ax. És valóban megértette. Ez a feladat legalább annyira hűségpróba lesz, mint az árulók megbüntetését célzó küldetés. A Sith-lét nem csupán a gyűlöletről és a haragról szólt, hanem ezen rendkívül erős érzések mesteri szintű uralásáról is. Ő maga ugyan többször is kijelentette, hogy elfelejtette az anyját, és nem érez iránta semmit, de amikor Lema Xandret ott áll majd előtte, és eljön a perc, hogy megkapja jogos büntetését, vajon képes lesz kimérni rá? Ax megesküdött magának, hogy képes lesz. A lelkében nem léteztek gyengéd érzések senki iránt. Még a mestere iránt sem. Szobormereven, hallgatagon állt, mialatt Darth Chratis még egyszer elsorolta tervének részleteit. A rendelkezésére bocsátott hadosztállyal együtt az űrben fog várakozni, mialatt Ax a Huttán tevékenykedik. Aztán, amikor a tanítványa megszerzi az információkat, elindítja a flottát a célbolygó felé. Ezenfelül a Birodalom követet is küld a Huttára, aki fedezni fogja Axot, ám ez a személy nem játszik fontos szerepet az ügyben. Tárgyalni fog Tassaa Bareeshsel, de csak azért, hogy elaltassa a gyanakvását. Feltűnő lenne, ha a Birodalom látványosan nem érdeklődne az árverésre bocsátott tárgy iránt... - Tisztán látjuk és értjük az ambícióidat, Darth Chratis - jelen tette ki Darth Howl. - Szerezd meg nekünk azt a bolygót, és a jutalmad gazdag lesz. Darth Chratis még egy utolsó, a kelleténél hosszabb meghajlással elbúcsúzott a Tanácstól, és elhagyta a termet, a tanítványa tisztelete jeléül két lépéssel lemaradva követte őt. A mester sokáig nem szólt semmit, amikor viszont a hajójuk fedélzetére értek, szembefordult a lánnyal. A botja szempillantás alatt alkarnyi hosszúságúra húzódott össze, közben a felső vége halk kattanással szétnyílt, és a sötét lyukból vérvörös energiapenge tört elő. Ekkor a tanítványa arca felé döfött, és akkor állította meg a kardját, amikor annak hegyét már csak Ujjnyi távolság választotta el Ax bőrétől, mire a lány mozdulatlanná dermedt. - Az előbb meglepetést okoztál nekem - mondta a mester csalókán csendes hangon. - Ne merészelj még egyszer meglepni! Ax nem mondta ki, csak magában gondolta: Ostoba bolond vagy, Darth Chratis. Rosszul kezeled az egész ügyet. Dühöngtél amiatt, mert nem emlékszem semmire, de ha hagytál volna szóhoz jutni, előre elmondtam volna. Nem árultalak el, éppen ellenkezőleg. Megmentettelek, és megmentettem a tervünket is attól, hogy megfontolás nélkül elutasítsák. - Soha többé nem teszem - mindössze ennyit suttogott.

Darth Chratis a tanítványa megadásával elégedetten kikapcsolta a fénykardját, és elindult a fülke hátsó része felé. Fegyverszünet - állapította meg magában Ax. - Persze, csak átmenetileg. A mester fojtott nyögést hallatva letelepedett az egyik ülésre, az tán a gép elindult velük a Dromund Kaas felé - hogy onnan tovább repüljenek a Huttához, és valóra váltsák minden álmukat.

Hatodik fejezet - A huttok szép kis felfordulást okoztak - jelentette ki Stantorrs főparancsnok, azzal hátradőlt a székén, és a mutatóujjával dobolni kezdett az asztalán. - A múlt éjszaka négy szenátori megkeresést kaptam, és arra számítok, még több fog befutni a nap folyamán. Akár trükk ez az árverés, akár nem, most már kezdenünk kell vele valamit. Igen, uram, senki sem láthat minket tétlenül üldögélni - tette hozzá Ula. Engedelmesség és feltétlen támogatás. A főparancsnok ezt várta el a szárnysegédeitől. Egy igazi meritokrácia azonban sokkal többet követelt a polgáraitól. - Valóban nem! - mordult fel Stantorrs. - Amikor a Köztársaság valamennyi világa, a külső kolóniáktól kezdve egészen a Magig, valósággal sír a szegénységtől, borzalmas képet sugároznánk magunkról a közvélemény felé, ha hagynánk, hogy egy lehetséges forrás ki csússzon a kezeink közül. Nem beszélve a galaktikus biztonságra mért csapásról. - Ha egy ügyben a mandaloriak is érintettek - jegyezte meg egy másik segédje ‚ az rendszerint biztonsági kérdés. - Csakugyan - helyeselt bólogatva Stantorrs. - Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ennek most a végére járok, nehogy később még visszaüssön ránk. A főparancsnok dobolásának harcias ritmusa felidegesítette Ulát. Szeretett volna rárivallni a társaira és a főnökére: térjetek már magatokhoz! Ez az egész csak ködösítés, hogy elterelődjön a figyelmetek a lényegről! Arról, hogy vesztésre áltok a hidegháborúban! A huttok egyszerre táplálják és kihasználják a paranoiátokat. Hát nem veszitek észre, mennyire hiszékenyek vagytok? Annyira belebonyolódott ebbe a belső monológba, hogy szinte meg sem hallotta a főparancsnok következő szavait: - Ezért határoztam úgy, hogy elküldöm önt, Ula, a Huttára. Maga lesz a Köztársaság hivatalos követe. Ula száguldó gondolatai úttorlaszba ütköztek, és öt sáv széles roncsmezővé torlódtak össze. Hogy... micsoda, uram? - Szükségem van valakire - magyarázta a parancsnok -‚ aki körülnéz ott, és ha szükséges, tárgyal az érdekünkben. Nem egy felsővezető, nem akarjuk, hogy a huttok megsejtsék, mennyire érdekel minket az ajánlatuk, és nem is egy katonatiszt, miután ez politikai ügy. Egy tájékozott, felkészült és elkötelezett

illető kell nekünk, és a tegnap este összeállított jelentéséből kiviláglik, hogy maga tökéletesen megfelel mindhárom feltételnek. Ula, azt kérem öntől, hogy szálljon fel az elsőként elérhető űrhajóra! A többi szárnysegéd leplezetlen irigységgel bámulta Ulát, mialatt ő megpróbált kiutat találni a helyzetből: - Igazán jólesik, uram, de... - Tudom, hogy sok a lezáratlan ügye - vágott közbe Stantorrs -‚ de ezek között egy sincs, amely ne várhatna még néhány napot. És ha a biztonsága miatt aggódna, kértem maga mellé egy egész osztagot. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsünk egy ilyen tehetséget. Ula nyelt egyet. Stantorrs egy lélegzettel kilőtte a két legfőbb ellenérvét. Noha valóban tetszett neki, hogy a főparancsnok ennyire megbízik benne, mi haszna egy informátornak, ha nem ott tartózkodik, ahol a legtöbb adatot gyűjtheti be? Neki itt kellett lennie, ebben az irodában, nem pedig mocskos huttok között, egy undorító bolygón, ahol hamar előkerülnek a fegyverek. Ula biztosra vette, hogy a bandaháború, amelynek révén Stantorrs hallott a Cinziáról, csupán jelentéktelen csetepaténak fog tűnni, amennyiben kiderül, hogy a hajó származási helye valóban olyan értékes, mint amilyennek a huttok beállítják. Márpedig ő informátor, nem katona, és nem véletlenül. Körülbelül annyira rajongott a harcért, mint a reflektorfényért. Egyszerűen nem volt felkészülve a fegyveres küzdelemre. Csakhogy nem talált kiutat, így aztán hálásnak mutatva magát, elfogadta a megbízatást. - Remek! - örvendezett Stantorrs. - Tudom, hogy számíthatok magára. Köztünk szólva természetesen elvárom öntől, hogy tartsa a szemét a Jediken. Satele Shan ugyan azt állította, hogy nem tesznek hivatalos lépéseket, de én nem bízom benne. Ismeri a nagymenőket, igaz? Ha meglátja valamelyiket, tudassa velem! - Úgy lesz, uram - felelte bólogatva Ula. - És amennyiben kiderül, hogy a huttok állításaiban van némi igazság, haladéktalanul jelentse! - folytatta a főparancsnok. - Egy egész flottát tartok készenlétben, hogy szükség esetén felajánljuk az új bolygónak a Birodalommal szembeni védelmet. - Értem, uram - válaszolta Ula. Mint mindenki más, aki figyelemmel követte a napi politikai eseményeket, ő is pontosan tudta, hogy a legtöbb világ lakói egyszerűen nem kértek ebből az úgynevezett „védelem”-ből, mert attól féltek, hogy védelmezőik kifosztják a természetes forrásaikat. Ugyanakkor valószínűnek tűnt, hogy egy köztársasági cirkáló jelenléte - hát még egy Jedié! feldühíti a Sitheket, akik aztán még rosszabb helyzetet teremtenek majd. - És mi lesz, ha nem találok semmit? - kérdezte óvatosan. - Akkor nem veszítettünk semmit, és az előléptetése érvényben marad válaszolta Stantorrs, azzal felállt, és előrelendítette a jobbját. - Azonnali hatállyal

előléptetem fő szárnysegédemmé, valamint kinevezem a Bareesh-kartellhez kiküldött tárgyaló követnek. Gratulálok, Ula! Ula kezet rázott a parancsnokkal, de jóformán észre sem vette a duros erős ujjainak katonásan kemény szorítását. A fejétől a talpáig elzsibbadva alig fogta fel, hogy mi történt vele. És hiába próbálkozott, hirtelenjében nem tudta végiggondolni, hogy mennyi haszna származhat ebből az ügyből. Aztán, mialatt a munkatársai ott tolongtak körülötte, hogy gratuláljanak neki, rádöbbent, hogy tökéletes helyzetbe került. Ugyanis biztosíthatja, hogy a Köztársaság ne nyerjen semmit az ügyön. Módjában áll majd elbagatellizálni minden felfedezett információt, vagy éppen tevékenyen beleavatkozhat az árverésbe, ha sor kerül rá. Elintézheti, hogy akármit szereztek a huttok, a Köztársaság ne kaparinthassa meg. Mindennek a tetejébe ott lesz a köztársasági flotta, amely az ő vizsgálatának eredményét fogja várni. Ha elküldi egy meddő utazásra a Galaxis egyik üres szektorába, azzal tucatnyi áttételes módon segítheti a Birodalmat. Hogy a Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka, illetve több szenátor is nyakig belekeveredett ebbe a kibontakozó drámába, az szintén komoly haszonnal kecsegtetett. Ula rájött, hogy ha körültekintően és megfontoltan cselekszik, akkor az, ami némi kíváncsisággal kezdődött, azzal végződhet, hogy döntő szerepet játszik a konfliktusban. - Mit óhajt, Uram, mikor induljak? - érdeklődött, a főparancsnokra pillantva. - Azonnal! - vágta rá Stantorrs. - A biztonsági osztaga már várja. - Köszönöm, uram! Ula az idegességét ügyesen palástolva elköszönt, és elhagyta az irodát. Nem jutott messzire. Odakint a folyosón, a főparancsnok irodájának közelében a biztonsági osztaga, hat katona várta. Mindannyian elegáns szolgálati egyenruhát viseltek, és feszesen tisztelegtek, amikor megpillantották. - Robann Potannin őrmester - mutatkozott be az élen álló férfi. - Mi leszünk a kísérői, Vii követ úr. - Köszönöm, Potannin őrmester - válaszolta udvariasan mosolyogva Ula. Hálás vagyok, amiért védelmet nyújtanak majd nekem a Huttán. Hogy fest az ütemterv? Az űrkikötőben fogunk találkozni, amikor a hajónk felszállásra kész? - A hajója egy óra múlva indul, uram. - Hát akkor jobb lesz, ha sietek, nem igaz? Ula nekivágott a folyosónak, a katonák védőalakzatot vettek fel körülötte. Hirtelen megtorpant, mire ők is megálltak. - Hová mennek? - érdeklődött, az őrmesterre pillantva. - Elkísérjük önt a Diplomataellátóba - válaszolta Potannin. - Nem oda tartok - tiltakozott Ula. - Be kell ugranom a lakásomba, hogy összeszedjem a holmimat, és legyen nyugodt, ezt egyedül is el tudom intézni.

- Erre semmi szükség, uram. A Diplomataellátó a rendelkezésére bocsát mindent, amire szüksége lesz. - De hát a ruháim... - Ne aggódjon, uram. A díszruhája ezekben a percekben készül - közölte Potannin. Ula még sosem tapasztalta meg személyesen, hogy hogyan működik a Köztársaság irányító szervezetének ez a része. Meglepőnek és bosszantónak találta, de kétségkívül hatékonynak is. - Van egy kis házi kedvencem, egy apró voorpak - próbálkozott egy másik irányból. - Ha magára hagyom, elpusztul. - Ne aggódjon, uram. Adja át nekünk a lakása kulcsát, és gondoskodni fogunk róla. - Nem, nem, arra nem lesz szükség - hadarta Ula, és végighúzta a tenyerét a haján. Mind a csomagolást, mind a képzeletbeli házi kedvencet kifogásnak szánta, hogy leplezze a valódi szándékait. A lakása menedékéből üzenetet akart küldeni birodalmi gazdáinak. Tájékoztatnia kellett őket a váratlan fejleményről, hogy ne kezdjenek nyugtalankodni a hallgatása miatt. Szerencsére minden eshetőségre jó előre felkészült. Előhúzta a zsebéből az adó-vevőjét, és odaszólt az őrmesternek: - Felhívom az egyik szomszédomat. Rendkívül kedves hölgy, ő majd gondoskodik a voorpakomról. Egy perc türelmet kérek. Távolabbra sétált az osztagtól, és benyomta az egyik gyorshívó gombot. Természetesen a szomszéd is csak az ő képzeletében létezett, ám a szám valódi volt. Egy automata üzenetküldő szolgálatot hívott, amelyet a Hármas Őrző Coruscanton dolgozó ügynökei rendszeresen ellenőriztek. A jelzés elhangzása után közölte a nevét, és két ételt rendelt egy nem létező étlapról. Az első étel neve kilenc, a másodiké tizenhárom betűből állt, és ezen számok alapján az ügynökök könnyűszerrel megfejthették az üzenetét, azon kódjelek alapján, amelyet valamennyi birodalmi kém fejből tudott: az életében váratlan fordulat történt, és helyreállítja a kapcsolatot, amint módjában áll. Miután kikapcsolta a készüléket, részben megkönnyebbülve só hajtott egyet. Ha több nem is, legalább ez a rövid üzenet biztosan eljut az elöljáróihoz. Ki tudja, mikor lesz lehetősége másikat, sokkal bővebbet és részletesebbet küldeni... A gondolat újabb aggodalmakat ébresztett benne. Már annak sem örült, hogy reflektorfénybe került, de még rosszabbul érintette, hogy teljesen el lesz vágva a parancsnokaitól. Észrevette, hogy a keze remegni kezd, és hogy elrejtse a beszédes jelzést, gyorsan zsebre vágta az adó-vevőjét. - Minden rendben - jelentette ki, miután visszatért a türelmesen várakozó biztonságiakhoz, rájuk villantva legragyogóbb mosolyát. - Uraim, az önöké vagyok!

A katonák a maguk gyakorlott módján alakzatba álltak körülötte, majd együtt indultak az űrkikötő és Ula új szerepe felé.

Második rész Hutta

Hetedik fejezet A Y’Toub-rendszer dicsőséges ékköve úgy lebegett az űr semmijében, akár egy felpüffedt hulla egy fekete, feneketlen tóban. Shigar hunyorogva bámulta, és első ízben örült meg annak, hogy nem találtak tisztább és rendesebb járatot. A Red Silk Chances utastere ragadt a mocsoktól, a koszos ablakokon alig lehetett kilátni, de mind ez tökéletesen megfelelt a kinti látványnak. A Hutta pontosan úgy festett, mint a leírásokban: leginkább egy barnában és zöldben játszó túlérett gyümölcsre emlékeztetett, amelyet mindjárt szétvet a belső rothadás. Shigar és Larin egymás mellett ültek, a válluk néha összeütődött, amikor a kivénhedt teherhajó meg-megbillent velük. A lány arcát ugyan eltakarta a sisakja, de abból, hogy a gerincét folyton egyenesen tartotta, lerítt róla, hogy éberen figyeli a környezetét. A velük együtt utazó droidok, illetve a szedettvedett társaság meg is követelték az éberséget. Az indulás óta lezajlott két késpárbaj, több kisebb dulakodás, féltucatnyi elcsalt dejarik-játszma, valamint számos szenvedélyes vita a legutóbbi Nagy Vadászat eredményéről, továbbá egy közös éneklés - bár ez utóbbi egy olyan nyelven, amiből Shigar egy szót sem értett. Mindezeknek köszönhetően úgy érezte, az utazásnak sosem lesz vége. Hogy megnyugtassa az idegeit, lehunyta a szemét, és arra a különös formájú plasztikdarabra összpontosított, amelyet egy coruscanti utcáról szedett fel, miközben a beszállásra vártak. A legkevésbé sem találta ismerősnek, így aztán a tudatával nem fejthette meg sem az eredetét, sem pedig a rendeltetését. Ezek meghatározásához a pszichometrikus képessége kellett - pontosabban kellett volna. Száz kiffarból mindössze egy született ezzel a különleges Erő-képességgel, amelynek révén az illetőnek módjában állt megismerni egy tárgy származását és történetét pusztán azzal, hogy megérintette. Shigar minden erőfeszítése ellenére is alig boldogult ezen a területen, és részben emiatt, vagyis önuralmának hiánya miatt nem engedélyezte a Jedi Tanács, hogy letegye a végső vizsgákat. A Jedi lovagok túlnyomó többségéből hiányzott a pszichometrikus képesség, azt viszont mindenkitől elvárták, hogy tisztában legyen az erősségeivel és a gyenge pontjaival. A szelídítetlen, irányíthatatlan képességeket a nagymesterek nem fogadták el. Shigar a légzésére összpontosított, és megnyitotta magát az Erőnek. Pillanatokkal később már észre sem vette a hajó rázkódását, sem pedig az utasok lármáját. Csak a tenyerében lévő bonyolult formát érzékelte, és anélkül hogy a

közönséges érzékszerveire támaszkodott volna, megvizsgálta a tárgy Univerzumban elfoglalt ‚helyét. Vajon régi vagy új? A közelből származik vagy messziről? Értékes vagy szemétre való? Szándékosan ejtették el, vagy figyelmetlenségből? Gépsoron gyártották-e, vagy kézzel készítették? Több ezer van belőle a Galaxisban, vagy ez az egyetlen létező példány? Homályos benyomásai támadtak és múltak el. Látta egy nő arcát, egy ember nőét, akinek a két szeme meglepően távol állt egymástól, míg az állán feltűnő forradás vöröslött. Követte ezt a mentális nyomot, ameddig csak tartott, de a semmibe vezetett. Elengedte, és hirtelen rájött, hogy a régi kerületben látta ezt az asszonyt, mialatt kifújta magából a Tanács döntése miatti haragját: éppen egy adag sült pókcsótányt adott el egy félszemű abyssinak. Az elméje végső elkeseredésében dobta fel ezt a képet. Egy Jedi-lovag minden tekintetben Jedi-lovag - jelentette ki nem régiben Nobil mester. És Shigar tudta, hogy amíg nem tanulja meg irányítani a képességeit, nem mondhatja el magáról, hogy képes uralkodni magán. Ezzel a feltétellel nem vitatkozhatott. Mélységesen csalódottan kinyitotta a szemét, és a zsebébe süllyesztette a műanyag szilánkot. Most már több marékra való apróságot tartott magánál, főleg a mell- és a combzsebében. Több kilóval megnövelték a súlyát, és járás közben halkan csörömpöltek. A számára ismeretlen szövetekből varrt, furcsa szabású ruháit egy ócskapiacon szerezte be, a Klatooine-on, ahol ő és Larin felszálltak a Hutta felé induló Red Silk Chance-re - még mindig nem tudott hozzászokni az öltözékéhez. Kinézett az alig áttetsző ablakon, és a rendszer negyedik holdját, a Nar Shaddaát pillantotta meg. - Mindjárt odaérünk - mormolta saját magának. - Nem gondolod, hogy túl kicsi vagy fejvadásznak? - kérdezte ekkor egy hatujjú csempész Larintól. A lány kissé jobbra fordította a fejét, és visszakérdezett: - És akkor mi van? Te meg túl ronda vagy embernek! A hangja nyersen, rekedtesen szólt; szándékosan állította ilyenre a sisakjának hangmodulját, hogy a beszéde jobban megfeleljen az öltözetének. - Engem nem ijesztesz meg, kicsi lány! - válaszolta röhögve a csempész. Elvesztettem a hajómat egy pazaak-játszmában, Fa’athra egyik bűnbarlangjában. Eppen hozzá tartok, mert meg akarom kérni, hogy merő szívjóságból adja vissza. Na, mit gondolsz? A Fa’athra nevezetű alakot széles körben úgy ismerték, mint a legkegyetlenebb, leggonoszabb huttok egyikét. - Azt gondolom, hogy ugyanolyan ostoba vagy, mint amilyen ronda.

A csempész ismét felröhögött, a száját szélesre nyitva megmutatta zavarba ejtően sokféle alakú, csorba fogait. Shigar felkészült, hogy szükség esetén beavatkozzon, ám a fickó beérte Larin válaszával. - Mondd meg a barátodnak - mondta kicsivel közelebb hajolva -‚ hogy ha tényleg rankorversenyzőnek akarja kiadni magát, akkor egy kicsit csúfítsa el azt a szép sima ábrázatát. Azok a fickók legfeljebb öt percet töltenek ép bőrrel az arénában. Ennél tovább nem tudják megúszni sérülés nélkül. A férfi azzal elfordult, hogy valaki mással kötekedjen tovább, mire Shigar és Larin gyors pillantást váltottak egymással. - Amint leszálltunk, felveszem a maszkot - suttogta a Jedi-tanítvány. A Klatooine-on még nem akarta felvenni, mert utálta a groteszk megjelenést, amit kölcsönzött neki, és undorodott a rosszul kikészített bőr bűzétől. Megköszörülte a torkát, és hozzátette: - És most mondd ki nyugodtan, hogy én előre figyelmeztettelek. Larin csak bólintott - az arckifejezését nem lehetett leolvasni a sisak miatt. Bilbousa űrkikötőjében hemzsegtek a legkülönfélébb értelmes lények, illetve a droidok, amelyek egy részéről Larin még csak nem is hallott. A levegőben erős fűszerillatok terjengtek, és több tucat nyelven elhangzó kiáltások repkedtek. Miután a személyzet csapnivalóan színlelt udvariasságától kísérve az utasok elhagyták a Red Silk Chance fedélzetét, nyomban be lekerültek a sűrű, eleven folyamba, aztán ki-ki a vérmérsékletének megfelelően igyekezett boldogulni: lökdösődve, ordítozva, utat kérve, néhányan pedig csak megálltak, és várták, hogy megnyíljon előttük az út. Shigar, aki immáron egy rankorversenyző maszkja mögé rejtette az arcát, tökéletesen beleolvadt a tarkabarka sokaságba. Néhány perc leforgása alatt, egy-két kék foltot beszerezve kiverekedték magukat a tömegből, és siklóbuszra szálltak, hogy elutazzanak Gebroilába, a Tassaa Bareesh palotájához legközelebb eső városba. Nem kellett átesniük biztonsági ellenőrzésen, és nem kellett valutát váltaniuk. A Huttán a kreditek összes létező formáját elfogadták. Miután ellenőrizte, hogy Shigar kreditje valódi, az evocii sofőr belevitte a járművét a legsűrűbb forgalomba, és olyan hajmeresztő stílusban vezetett, hogy tucatnyi alkalommal éppen csak elkerülték az ütközést. Larin a jármű belsején tartotta a szemét és a figyelmét. A küldetésük amúgy is veszélyesnek ígérkezett, nem akart a hétköznapi fenyegetések miatt aggódni. Az utazás Gebroiláig hosszú volt, de még hosszabbnak érződött. A Hutta páradús levegőjét mindörökre megmérgezte a több évezredes ipari szennyezés, még a puszta lélegzés is kockázatokkal járt. Az a néhány faj, amely átvészelte, hogy a huttok átvették a hatalmat a világuk felett, a felismerhetetlenségig mutálódott. Néhány teremtmény, mint például a szívós chemigyík, kifejlesztette azon képességét, amelynek révén tápanyagot nyerhetett olyan vegyületekből,

amelyek más lényeket megöltek volna. Más élőlények szervezetében bonyolult kémiai védelem alakult ki, megint mások elfoglalták azt a néhány zugot, amelyet még nem itattak át a mérgek. Ezekért az élőhelyekért állandó és ádáz harc dúlt, és ettől a bolygó lakói a Galaxis legkönyörtelenebb lényeivé váltak. Maguk a huttok a működő evolúció fényes példáiként szolgáltak. Meztelen csigához hasonlatos, testes őseik a könnyű prédák közé tartoztak az ősi időkben. Ám a környezeti katasztrófák rákényszerítették őket, hogy többféle módon is szívósabbá alakuljanak. Kurta, de meglepően erős lábaik fejlődtek, és az agyuk is káprázatos fejlődésen esett át. Az egykori mocsárlakó teremtmények manapság már a tápláléklánc csúcsát foglalták el. Larin az utazás alatt hallgatott. Sok mindent ismerősnek talált, az itteni bevetései óta a bolygó keveset változott. Szerette volna meg beszélni a tervet, még mielőtt megérkeznek Gebroilába, de Shigar csendben volt, szemmel láthatóan a gondolataiba merült. Larin békén hagyta, és magában töprengett a rájuk váró feladatokon. A palotát szigorúan őrizték, és ők nem tudtak megfelelő iratokat szerezni, amelyekkel bejuthattak. Minden jel arra vallott, hogy ebben a hazugságokkal és színleléssel teli kultúrában nem egykönnyen fognak megfelelő jogosultságot igazolni - hacsak nem találnak egy hátsó bejáratot, amelyet a huttok nem figyelnek egyszerre tucatnyi szögből. Larin gyanította, hogy nem lesz könnyű dolguk. A palota legalább akkora volt, mint a szomszédos város. Shigar a hatalmas épületegyüttes láttán egyfelől megriadt, másfelől megnyugodott. Megnyugodott, mert ő és Larin könnyen elrejtőznek majd azok között a díszes falak között, a szolgák és vendégek ezrei között, vagyis abban a vegyes tömegben, amely mindig és mindenhol összeverődik ott, ahol a vagyon összpontosul. Ugyanakkor elfogta az idegesség, mert odabent szemek lesznek mindenütt, Vagyis egyetlen hibát sem engedhet meg magának. Kifizette a számlát, és tekintélyes borravalót csapott hozzá. A sofőr rabszolga volt, láncok kötötték ahhoz a járműhöz, amelyet vezetett. Az evociik valaha a huttok gazdái voltak, de most már a helyi opportunista társadalom legaljára süllyedtek. A számtalan nemzedéken át tartó beltenyésztés miatt gyenge, beteges teremtményekké silányultak. Csak a városokon kívül élő törzsekben maradt meg a harci szellem, és ezek a csapatok állandó lázongásukkal sok gondot okoztak a huttoknak. A sofőr bánatosan mosolyogva elfordította a járművét a palotától, és elszáguldott. - Most mi legyen? - vetette fel Larin. - Bemegyünk - válaszolta kurtán a padavan. - Ennyi? Ilyen egyszerűen? - Igen. Fogjuk magunkat, és bemegyünk.

Azzal Shigar nekivágott a hosszú lépcsősornak - és máris ízelítőt kaptak Tassaa Bareesh vendégszeretetéből. Ő maga sosem tudta volna megmászni ezt az akadályt. Kétségkívül gyaloghintóval vagy lebegőtrónnal vitette magát oda, ahová akarta. És azzal, hogy rákényszerítette a látogatóit arra, amire ő maga képtelen lett volna - hogy mindenkinek meg kellett küzdeni már azért is, hogy bejusson a birodalmába -‚ automatikusan alsóbb társadalmi szintre süllyesztette őket. Larin remek erőnlétnek örvendett. Egyszer sem lassított, mialatt fürgén felsiettek a felső teraszra, menet közben számos kisebb-nagyobb csoportot megelőzve. A palotába három bejáraton keresztül lehetett belépni, mindhármat falakra szerelt robotlövegek védték. Shigar találomra kiválasztotta a bal szélsőt. Négy, állig felfegyverzett gamorreai várta őket, kettő kívül, kettő bent. Mélyen ülő, apró szemükkel gyanakodva fürkésztek mindenkit, aki közeledett feléjük. Közvetlenül előttük egy frissiben elutasított társaság tagjai fennhangon háborogva vonultak lefelé a lépcsőn. - Biztos így akarod csinálni? - kérdezte suttogva Larin. - Ez nem lesz nehéz - válaszolta magabiztosan Shigar. - Csak figyelj! A közeledtükre az őrök keresztezték előttük hosszú nyelű fejszéiket. Shigar engedelmesen megtorpant, és fojtott hangon, higgadtan megszólalt: - Nem szükséges ellenőriznetek az iratainkat. Jogosultak vagyunk a belépésre. A fejszék szétváltak, és ők átsiettek közöttük. - Kettő megvan - állapította meg Larin. A bejárat belső oldalán Shigar megismételte az elmetrükköt. A fejszék ismét szétváltak, és ők megint átsétáltak közöttük. A középső ajtónál egy csapatra való ortolani ugyanígy tett, noha ők hivatalos okmányokkal jutottak be. - Ne legyél már ennyire önelégült - kérte a fejét csóválva Larin. - Hiába viselsz maszkot, ordít rólad. Ebben a pillanatban ezüstszínű protokolldroid toppant eléjük, két rovarszemű TT-2G őrdroid kíséretében. - Erre parancsoljanak - kérte udvariasan -‚ Droog ellenőr gondoskodni óhajt a szükségleteiknek megfelelő szálláshelyekről. - Köszönjük, minden rendben - felelte Larin. - Ismerjük az utat. - Amennyiben megengedik, hogy ellenőrizzük az azonosító irataikat válaszolta udvariasan, de határozottan a protokolldroid -‚ Droog ellenőr gondoskodni fog a megfelelő szálláshelyekről - Emiatt tényleg ne aggódjanak - bökte ki jobb híján Shigar - Számunkra ez nem jelent gondot, tisztelt vendégeink - jelentet te ki a droid Meg kell engedniük, hogy bizonyságát adjuk a vendég szeretetünknek A „kell” szó erős hangsúlyozása arra késztette Shigart, hogy felnézzen A fal belső oldalara telepített robotfegyverek egyenesen őrá, illetve Larinra irányultak. Tassaa Bareesh palotájának bejáratát nem csupán gamorreaiak őrizték

- Természetesen - válaszolta a padavan, gondosan vigyázva, hogy feltámadó nyugtalansága ne érződjön a hangjából -‚ nem szeretnénk kellemetlenséget okozni. A droid meghajolt, majd egy íróasztalhoz vezette őket, amely mögött beteges külsejű, táskás szemű hutt ült - nyilván maga Droog ellenőr. Eppen a zajongó ortolaniakkal foglalkozott, akik közül az egyik nem találta az útlevelét. Shigar kezdett elcsüggedni - a Jedik elmetrükkjei nem hatottak a huttokra, így azokat ezúttal nem vethette be. Mind kétségbeesettebben törte a fejét. Hogy fegyverrel vágjanak utat maguknak, szóba sem kerülhetett, tekintetbe véve az automata sugárvetőket, valamint azt, hogy titokban kellett eljárniuk. És a kitörés gondolatát is el kellett vetnie, mivel arrafelé szintén robot lövegek várták. Larin és ő csapdába kerültek, amelyből valami más módszerrel juthattak csak ki - de hogyan? Az ellenőr végül továbbintette az ortolaniakat, majd jelzett Larinnak és Shigarnak, hogy járuljanak elé. - Kimwill Kinz és Mer Corriicla - közölte Shigar az utazás közben kieszelt álneveket, és átcsúsztatta az asztalon a kreditkártyáját, mintha az valamilyenfajta hivatalos irat lett volna. Aztán a palota mélye felé tartó ortolaniak felé intett, és hozzátette: - Velük vagyunk. A hatalmas szemű teremtmény egyenlő arányú ellenszenvvel és megvetéssel méregette. Nem lehetett megállapítani, hogy melyik érzése fog a másik fölé kerekedni. Vajon automatikusan hűséges lesz Tassaa Bareeshhez, aki ebbe a felelősségteljes állásba helyezte, vagy eléggé unatkozik, netán eléggé megrészegült már a saját hatalmától ahhoz, hogy megragadja az elébe tárt lehetőséget? A kártya tekintélyes összeget tartalmazott, eleget ahhoz, hogy fedezze a küldetés összes költségét. Droog végül lehúzta az asztalról, és a testének egyik redőjébe rejtette a kártyát. - Jobb lesz, ha siettek - recsegte hutt nyelven -‚ még a végén le maradtok. Shigar sietve elvontatta az asztaltól Larint. Szörnyen védtelennek érezte magát a lövegek előtt, és szívből gyűlölte a huttokat, valamint a korrupciót, amibe ezek a teremtmények ennyire készségesen be lementek. Ugyanakkor gyanította, hogy az ellenőr percek múlva el árulja őket, de úgy számított, hogy ha addigra eltűnnek az előcsarnokból, és belevesznek a palota forgatagába, az őrök soha többé nem fogják megtalálni őket. Gond nélkül megtettek húsz-huszonöt métert, aztán az első keresztfolyosónál Shigar balra fordult, majd mérlegelés nélkül benyitott az első, útjába akadó ajtón. Miután nem hallott semmiféle hangot, ami arra utalt volna, hogy üldözőbe vették őket, kiengedte a tüdejéből a levegőt, amit azóta tartott benn, hogy maguk mögött hagyták az előcsarnokot. Larin meghallotta, és a szemöldökét felvonva megkérdezte: - Minden a terv szerint ment, nem igaz?

- Pontosan - helyeselt vidámságot színlelve Shigar. - Nem idegeskedtél, ugye? - Egy másodpercig sem - felelte a fejét csóválva a lány. - Keressünk egy csendes, félreeső zugot. Változtatnunk kell a külsőnkön. Benyomakodtak egy tágas falfülkébe, és Shigar végre levehette a maszkját, illetve bőrből szabott szerelését. Nem hagyott mást magán, mint a nadrágját, a csizmáját, illetve egy szűk, fekete mellényt. Ötven százalékkal könnyebbnek érezte magát, és hálás volt, amiért ismét szabadon mozgathatta a karját. Larin leemelte a fejéről, és a derékszíjára csatolta a sisakját, majd átadta a köpenyét a padavannak, hogy beboríthassa csupasz vállát. Ezt követően mindketten port dörgöltek az arcukra és a homlokukra, hogy ugyanolyan ápolatlannak nézzenek ki, mint mindazok, akikkel eddig találkoztak a palotában. Shigar már eddig is elég koszosnak hitte magát, és nem csupán a Hutta sűrű, büdös levegője miatt. Viszont maguk mögött tudhatták az első igazi akadályt bejutottak Tassaa Bareesh birodalmába. Most már nekiláthattak kideríteni, hogy a huttok mit találtak a Cinzia fedélzetén. Shigar begyömöszölte az álruháját egy szekrény alá, majd nekivágtak a folyosóknak, és éberen figyeltek, nehogy meglepetés érje őket.

Nyolcadik fejezet A palota déli oldalán, ahol egy fegyverekkel teletűzdelt, hatalmas szikla természetes pajzsként szolgált az orvlövészek és a rakéták ellen, tucatnyi kisebb hajó fogadására alkalmas űrkikötő terült el. Ami kor a birodalmi követ gépe földet ért, hat állomáshely már foglalt volt. A hajók egyike sem viselte magán a Köztársaság felségjelzését. Az egyik megviselt és ormótlan egység kalózhajónak tűnt, az oldalán kiterjedt égésnyom feketéllett, ami mintha robbanásból származott volna. - Helyes - mondta Darth Chratis, amikor Ax továbbította neki a megfigyeléseit -‚ legalább megelőztük a köztársaságiakat. Stryvernek nincs nyoma? - Egyelőre nincs, mester. - Egy pillanatra se lankadjon a figyelmed - intette a Sith a tanítványát -‚ folyamatosan keresd őt az Erőben is. De ne feledd, hogy hol a helyed! A bosszúvágyad másodlagos a Tanács parancsaihoz képest. Előbb teljesítsd azokat, aztán szabadon cselekedhetsz. Meg kell tudnunk, hogy mit szállított a Cinzia! - Igenis, mester - válaszolta Ax engedelmességet színlelve. Magában viszont megesküdött, hogy akár tetszik a mesterének, akár nem, megragad minden lehetőséget, hogy végezzen a mandalorival. A hajó szelíd döccenéssel érkezett a betonra. Ax szívesebben jött volna ide a saját vadászgépével, de az új szerepe kompromisszumokra kényszerítette. Kicsatolta a biztonsági övét, és előrement, hogy találkozzon a követtel: Ia Nirvinnel, a folyton savanyú képű, de rendkívül értelmes férfival, aki tökéletesen értette, hogy csupán jelképes szerepet játszik a most következő eseményekben. A megbízólevele eredeti volt, és a rendelkezésére bocsátott kreditek egyenesen a Birodalom központi kincstárából származtak. Ezzel együtt azonban szigorú parancsot kapott, hogy csak abban az esetben kössön üzletet a huttokkal, ha Eldon Ax küldetése sikertelenül zárul. - Erre parancsoljon, követ úr! - kérte Ax, és a hátsó rámpához kísérte a követet. Odakint már összegyűlt a fogadóbizottság. Nirvin megigazította tökéletesen szabott egyenruháját, megvárta, amíg a kísérői körülveszik, és elhagyta a hajót. Ax utolsónak indult el, magabiztos léptekkel ereszkedett le a rámpán. A fogadóbizottságot körülvevő biztonsági osztag tagjai azonnal felfigyeltek rá. Tetőtől talpig feketébe öltözött, a Sith-rend küldöttéhez méltó módon, és a fénykardja közszemlére téve himbálózott az oldalán. Tetszett neki, hogy a testőrök elbizonytalanodtak, sejtette, hogy mi jár a fejükben: Nirvin követ a

birodalmi kormányzat teljes körű felhatalmazásával jött ide, de valójában ki birtokolja a hatalmat? Ki ez a fekete ruhás lány: egyszerű testőr vagy maga a bábmester? Egy magas, széles vállú houk odasietett Axhoz, és megszólította: - Kérem, adja át a fegyverét. Ax leakasztotta az övéről és aktiválta a kardját, majd egyetlen szó nélkül lefejezte a houkot. Máris további négy houk indult felé, hogy lefegyverezze. - Kérem, kérem, hölgyeim és uraim! - szólalt meg fennhangon Nirvin, és vakmerő módon belépett a lány és az őrök közé. - Erre az alaptalan viszálykodásra semmi szükség! Az ifjú hölgy a tanácsadóm ezoterikus kérdésekben. Felejtsük el ezt a khm... kellemetlen esetet, máskülönben attól tartok, nyomban visszafordulunk. A szavait a fogadóbizottsághoz intézte, nem pedig Axhoz, és ő hálás volt ezért. Nem érdekelte, hány houkot kell megölnie, mire megérteti a huttok szolgáival, hogy nem hajlandó megválni a fénykardjától. A fogadóbizottság tagjai sietve összesúgtak, majd bólogatással jelezték, hogy elfogadják a helyzetet. Ax viszont kivárta, hogy a houkok visszatérjenek az előző helyükre, és csak ennek megtörténte után kapcsolta ki a fegyverét. - Igazán öröm önökkel üzletelni, uraim! - jelentette ki, és követte Nirvint, illetve a kísérők, akik máris elindultak a palota felé. - Tassaa Bareesh a legszívélyesebben köszönti kiváló vendégeit, és kellemes, valamint jövedelmező tartózkodást kíván nekik szerény hajlékában! Még hogy Szerény hajlék - dohogott magában Ax a trónterem rikító színű, harsány díszeit nézegetve. Amit az építők nem vontak be arannyal, azt telerakták drágakövekkel, vagy méregdrága selyemmel burkolták. Legkevesebb száz udvaronc gyűlt össze a szerény birodalmi küldöttség fogadására, és Ax nem kételkedett abban, hogy a házigazdájuk szándékosan intézte így, hogy a puszta tömeg lenyűgözze a vendégeket. A tolmácsdroid - egy nyakigláb A-1DO „Kúpfejű” - minden tőle telhetőt megtett, hogy kövesse és hűen adja vissza úrnője szavait: - Tassaa Bareesh felkéri kiváló vendégeit, hogy ne habozzanak használni a palota kényelmi szolgáltatásait, még a hivatalos program kezdete előtt. Fürdők, éttermek, tánctermek, küzdővermek egész sorából válogathatnak, és... - Mi jobban szeretnénk a tárgyra térni - szólt közbe Nirvin halkan, de határozottan. - Természetesen kifejezzük hálánkat és köszönetünket az úrnő nagylelkűségéért. Tassaa Bareesh a legkevésbé sem tűnt sértődöttnek, éppen ellenkezőleg, kapzsi vigyorra húzta azt az éktelenül széles száját. A hutt mátriárka megdöbbentően terebélyesre hízott. Úgy terült el az emel vényén, akár egy óriási meztelen csiga, kurta ujjú kezét domborodó hasán nyugtatta. Ékkövek tucatjai sziporkáztak számtalan nyakláncán és gyűrűjén, míg csapott vállán széles selyemkendőt

viselt, de sehogyan sem rejthette el visszataszító bőrét, amely minden csillogás ellenére ugyanolyan zöldben játszott, és ugyanúgy fénylett, mint egy közönséges mocsári hüllő háta. A kartell nagyasszonya motyogott valamit, majd harapnivalóért nyúlt. A szerencsétlen, féregforma állat kétségbeesetten vonaglott és rángatózott az ujjai között, míg nem a szájába dobta, és egy roppantással lenyelte. - Tassaa Bareesh megérti, hogy kiváló vendégei sürgető vágyat éreznek az üzlettel foglalkozni - közölte a tolmács. - Óhajtják meg tekinteni az eladásra kínált árut? - Előre is köszönjük - udvariaskodott a követ. A mátriárka parancsot mordult, mire a talpnyalók tömegéből kilépett egy magas, felékszerezett twi’lek, és mélyen meghajolva meg szólalt: - Engedelmükkel, a nevem Yeama. Én leszek a vezetőjük. Nirvin szintén meghajolt, és kijelentette: - Amennyiben az áru megfelel az elvárásainknak és igényeinknek, azonnal közölni kívánjuk az árajánlatunkat. - Természetesen - felelte kimérten bólintva Yeama -‚ ám hamarosan egy másik küldöttséget is vendégül látunk a palotában: Mindaddig nem áll módunkban üzletet kötni önökkel, amíg ők nem kapnak lehetőséget, hogy megtekintsék az árut, amit rövidesen megmutatunk önöknek. - Mikor érkezik ez a másik társaság? - érdeklődött Nirvin. - Tudtommal még a mai nap folyamán. - A Köztársaság küldöttei? - Nem áll módomban felfedni a kilétüket. - Annyit azért elárul, hogy összesen hányan érdeklődnek az áru iránt? kérdezte a követ. Yeama mosolygott, de csak a szájával, és a trónterem főbejárata felé mutatott. - Erre parancsoljanak! Nirvin fanyalogva csücsörített, de megtette, amire kérték. A twi’lek kivezette őt és a küldöttségét a teremből. Látványos és tarkabarka menetoszlopot alkottak, ugyanis minden egyes birodalmi testőr kapott egy-egy kísérőt Tassaa Bareesh katonái közül. Az élen Yeama és Nirvin haladtak, míg a sort Ax zárta, aki örült, hogy végre ismét mozoghat. Inkább csak elviselte a diplomáciát, semmint élvezte. A jobb oldalán - afféle ellensúly gyanánt - a legnagyobb houk ballagott, akit valaha látott. A tagbaszakadt fickó felvette az ő lépteinek ütemét, és tökéletesen szenvtelen arcot vágott. Közvetlenül azelőtt, hogy elhagyta a csarnokot, megpillantott egy fura alakot, aki a hátsó falnál ácsorgott. Az átlagos magasságú ember jobb napokat látott, praktikus ruházatot viselt. Rövidre nyírt haja teljesen felborzolódva meredezett, mintha alig néhány perce ugrott volna ki az ágyból. A Galaxis bármely másik

pontján Ax legfeljebb egyetlen pillantásra méltatta volna a fickót, de Bareesh palotájában ő volt az egyetlen, aki nem csöpögött a mézesmázos udvariasságtól. Közvetlenül a háta mögött egy zömök, ősrégi harci droid állt, amely még nálánál is megviseltebbnek tűnt. A férfi éppen csak ránézett Axra, és máris másfelé fordította a tekintetét, mintha unalmasnak találta volna a látványt. A lánynak szeme sem rebbent, egyszerűen csak a menetirányba fordította az arcát, és követte a csapatot. Yeama pazarabbnál pazarabb folyosók egész labirintusán vezette át őket. Ha Axot érdekelték volna a festmények, szobrok vagy szőttesek - vagy akárcsak a műtárgyak értéke -‚ bizonyosan elképed. Ehelyett azonban gondosan rögzítette az emlékezetében az útvonalat, és nyitva tartotta a szemét, hogy begyűjtse a taktikai információkat: hány őr áll az egyes kereszteződésekben és átjárókban, mely területeket fedik le a biztonsági kamerák, hol vannak a jól látható, illetve az álcázott robbanásbiztos ajtók. Hamar eljutott ahhoz a legkevésbé sem meglepő következtetéshez, hogy a palota valójában egy arannyal-selyemmel borított erődítmény. A huttok imádták a fényűzést, de még jobban szerették az életüket. Tassaa Bareesh nem egyszerűn azzal emelkedett fel egy hutt kartell élére, hogy félreállította az útjából a többi feltörekvő bűnözőt. Azt is tudta, hogyan vigyázzon a hátára. Csakhogy Ax tisztában volt azzal, hogy minden létező biztonsági rendszernek akadnak gyenge pontjai. Biztosra vette, hogy szükség esetén képes lenne eljutni a hutt mátriárkához, de Tassaa Bareesh szerencséjére csupán információk begyűjtését kapta feladatául. Yeama egy kerek terem közepén megállította a vegyes csapatot. A fejük felett kecses kupola ívelt felfelé, a középpontjában ezernyi ap ró üvegdíszből összeállított óriási csillár függött. A helyiségnek mind össze két bejárata volt: az egyik, amelyen az imént áthaladtak. A jelenleg nyitott, vastag páncélajtó felett a falat Tassaa Bareesh élet- nagyságú kőszobra díszítette. A másik bejárat velük szemben sötét- lett a falban, ennek szárnyai zárva voltak. Ax nyomban felismerte, hogy mit lát: egy biztonsági zsilipet. Yeama tapsolt egyet, mire a mögöttük lévő ajtó fojtott dörrenéssel bezárult. Ax a fénykardja markolatára tette a jobbját, noha úgy hitte, Tassaa Bareesh elég okos ahhoz, hogy ne próbálja csapdába ejteni a Birodalom követét. Azt viszont örömmel látta, hogy a testőrei azonnal körülveszik Nirvint. Pillanatokkal később halk kattanások és tompa dobbanások hallatszottak a terem másik részéből. Az ajtószárnyak kinyíltak, feltárva ezzel egy tágas termet, amelyből - Ax megkönnyebbülésére - hiányzott minden díszítés. A padló, a falak és a mennyezet egységes, folttalan fehérben játszottak. Yeama nyomában mindenki besétált a terembe, ahol mindannyian kényelmesen elfértek - akár ötven embernek is bőven jutott volna hely idebent.

Az előcsarnoknak tűnő helyiség falaiban négy ajtó állt. A szélességük a négy métert is meghaladta, míg a középvonalukon, nagyjából fejmagasságban egy-egy apró páncélüveg ablak csillogott. Három kémlelőablakot redőny takart a másik oldalukon, a negyediken fehér fény szökött ki. Yeama ehhez az utóbbihoz vezette Nirvint, majd szembefordult vele, és ünnepélyesen bejelentette: - Ime, megérkeztünk, követ úr! Megtekintheti az árverésre bocsátott árut, de engedje meg nekem, hogy elmondjam, hogyan került hozzánk. Nirvin benézett a kémlelőablakon, majd visszafordult a twi’lek felé, és annyit mondott: - Érdeklődve hallgatom! Ax túl messze volt az ajtótól, nem látott semmit abból, ami a túl oldalon rejtőzött. Erős késztetést érzett, hogy átvágjon a kíséreten, és maga is szemügyre vegye a leletet, de pillanatnyilag be kellett érnie a szavakkal. - Mindannak, amit most önök elé tárok, egy része már ismeretes ezen falakon kívül - kezdte méltóságteljesen Yeama -‚ a többi nem. Két héttel ezelőtt a Vad Űr mélyén a munkatársaink feltartóztattak egy űrhajót. Ax gyanította, hogy a „munkatárs” kifejezés a „kalóz” diplomatikus változata. És a „feltartóztatták” azt jelenti: kirántották a hiperűrből, és állig felfegyverkezve behatoltak a fedélzetére. - Rutintalálkozónak indult, ám az események hamarosan váratlan fordulatot vettek - folytatta a twi’lek. - Milyen értelemben? - érdeklődött Nirvin. - Ime a munkatársaink és az idegen hajó utasai között lezajlott beszélgetés felelte Yeama. A terem rejtett hangszóróiból előbb halk sistergés hallatszott, majd elkezdődött egy recsegéssel-ropogással tarkított hangfelvétel. Néhány halk kattanás arra utalt, hogy a felvételt megvágták, de maguk a beszédhangok, illetve a sztatikus zörejek eredetinek tűntek: - Átszállunk magukhoz! Ezt nyilván az úgynevezett munkatárs mondta - vélte magában Ax. - A fickó tapasztalt, eltökélt, gyakorlatias, viszont a hangjából érződő nyugtalanság rácáfol a twi’lek azon állítására, miszerint rutintalálkozás zajlott le. - Tiltakozunk! Nem ismerjük el a fennhatóságukat! Ezt a Cinzia személyzetének egyik tagja válaszolta- állapította meg Ax, és különös bizsergés szaladt le a gerince mentén. Ez a férfi a Galaxis egyik távoli pontjáról érkezett. Vajon ismerte az ő anyját? Ne tán a rokona volt? Ax rákényszerítette magát, hogy a beszélgetés további részére összpontosítson. - Maga egy engedéllyel működő kalóz. A Köztársaságnak dolgozik. - Nem, ez egész egyszerűen nem igaz. - Diplomáciai küldetést teljesítünk. - Kinek? Honnan?

Hosszabb sistergés következett, majd ismét a Cinzia tisztje szólalt meg: - Minden világos. Mennyit kérnek azért, hogy elengedjenek minket? - Nincs szerencséd, cimbora. Légy okos, és nyisd ki szépen a zsilipeket. A felvétel sistergéssel végződött, de olyan hangossal, hogy a követ összerezzent. - Mi volt ez? - kérdezte, szemlátomást riadtan. - Egy robbanás - magyarázta Yeama. - A munkatársunk által megközelített hajóban egy számunkra ismeretlen ionhajtómű dolgozott. Ez robbant fel, és elpusztította mind a hajót, mind a személyzet valamennyi tagját. - Elhallgatott néhány pillanatra, aztán, mintha Ax gondolataiban olvasott volna, hozzáfűzte: Úgy hisszük, hogy szándékosan rövidre zárták az energiacellákat. - Felrobbantották magukat? - kérdezte meglepetten Nirvin. - Igen, követ Úr - válaszolta a twi’lek. - Nem akarták, hogy a munkatársaink átszálljanak hozzájuk, inkább úgy döntöttek, hogy meg semmisítik a hajójukat, és annak minden tartalmát. Balszerencséjükre a pusztulás nem volt teljes. Jelentős darabok maradtak épségben. Amit most látnak, azt a robbanás során keletkezett törmelékből mentették ki. Az egyik a Cinzia navigációs számítógépe, amely magában rejti a hajó származási helyének koordinátáit. A második tárgy már sokkal titokzatosabb. Ön mit gondol róla? A követ másodjára is benézett az ablakon, majd a homlokát ráncolva kijelentette: - Még sosem láttam semmit, ami akár csak hasonlítana is ehhez. - A mi nézetünk is ugyanez - felelte Yeama. Axnak megint le kellett küzdenie a késztetést, hogy az ajtóhoz nyomakodjon. - Ennyit áll módunkban közölni önökkel - mondta ekkor Yeama, és összefonta a karját a mellkasa előtt. - Gépezetek jelenlétét észleltük a külső burkolat alatt, ami két rendkívül ritka fémből, lutetiumból és promethiumból készült. Szóval, ez itt egy valamilyenfajta berendezés, ami már önmagában véve is komoly anyagi értéket képvisel. Másrészről Viszont van egy biológiai összetevője is, amelynek természetét képtelenek vagyunk meghatározni. Kétségkívül jelen van. Tudjuk, hogy odabent van, ám csak úgy tudnánk megvizsgálni az adatok forrását, ha megbontanánk a burkolatot. Ezzel azonban csökkentenénk a tárgy értékét, így ezt meghagyjuk annak, aki végül megvásárolja. - Megnézhetném közelebbről is? - kérdezte Nirvin. - Sajnálom, követ Úr, de a kincseskamra zárját nyitó számkombináció az, amire önök licitálni fognak. Amíg nem vásárolják meg az árut, az ajtó zárva marad. Megértése jeléül Nirvin bólintott, de továbbra is lerítt róla, hogy erősen töri a fejét valamin. Végül ellépett az ajtótól, és előreintette Axot. - Vessen rá egy pillantást - mormolta, a kamra felé mutatva -‚ és mondja el, hogy mit vesz ki belőle!

Jóllehet szempillantás alatt ingerült lett attól, hogy végre kell hajtania egy bábhivatalnok parancsát, Ax megtette, amire Nirvin utasította. Ettől függetlenül kíváncsian sietett oda az ajtóhoz, mert végre megtudhatta, hogy minek szól a nagy felhajtás. A navigációs számítógépet könnyen azonosította, noha jócskán eltorzult és több helyen megolvadt a hajót megsemmisítő robbanástól. A berendezés meglepően kicsinek bizonyult, és sokkal jobban hasonlított egy jókora műholdas adó-vevőre, semmint egy csillaghajó navigációs rendszerének szívére. Valószínűnek tűnt, hogy hangazonosítót rejt magában, ám Ax tudta, hogy ezeket a biztonsági rendszereket egy számítógépek feltörésében jártas illető könnyen megkerülheti. Semmiképpen sem állapíthatta meg, hogy a berendezés működike, ebben a kérdésben csak Yeama állítására hagyatkozhatott. A számítógép egy magas, páncélüveg kockán állt a kamra közepétől kissé balra, és a falakról, a padlóról, valamint a mennyezetről legalább tucatnyi szenzor irányult rá. Tőle jobbra állt a másik tárgy, közvetlenül a hófehér padlón. Ax véleménye megegyezett Nirvinével: ő maga sem látott még hozzá hasonlót. Zömök volt, akár egy T3-as szerelődroid, de nem voltak sem végtagjai, sem pedig a környezeti ingereket érzékelő külső műszerei. A törzse hengert formázott, amelynek alsó pereme közvetlenül a padlón nyugodott. Egyetlen kiálló alkatrész sem akadt rajta, leszámítva a közepe táján látható, hűtőbordára hasonlító gyűrűket. A felső részét lezáró kupola kissé horpadtnak tűnt, mintha valami be nyomta volna felülről, míg a test helyenként feketére perzselődött. A burkolat eredetileg ezüstszínű lehetett, és nem voltak rajta sem feliratok, sem szimbólumok, sem bármiféle azonosító jelek. Ahogyan az imént a követ, úgy most Ax sem tudta, hogy mit lát, de ezt nem mondta ki azonnal. Az alkalmat megragadva alaposan megvizsgálta a kamrát. Az emlékezetébe véste a szenzorok helyét, megbecsülte a falak hosszát, valamint a tárgyak és a bejárat közötti távolságot arra az esetre, ha sötétben kellene betörnie ide. Persze sokkal könnyebb dolga lett volna, ha akkor lopja el a tárgyakat, amikor azok már kikerültek a kamrából, és távol kerültek a riasztórendszerektől, de fel kellett készülnie mindenre. - Talán egy bioreaktor - mondta végül a követ felé fordulva, és visszaadta neki az ajtó előtti helyet. - Arra gondol, hogy egy fertőzést terjesztő eszköz? - Nehéz megállapítani anélkül, hogy felnyitnánk - válaszolta a vállát vonogatva Ax. - Valóban nehéz erősítette meg Nirvin, azzal a twi’lekhez fordult: - Ez minden, amit megmutatnak nekünk? - Minden? - ismételte a szót Yeama, és kivillantotta a fogait, amelyek ugyanolyan hegyesek voltak, mint a lekkui. - Elkísérem önöket egy várószobáig,

ahol tökéletes kényelemben tanulmányozhatják a leletekkel kapcsolatos valamennyi adatunkat. - A legnagyobb örömmel - felelte udvariasan meghajolva Nirvin, és méltóságteljes mozdulattal intett Yeamának, hogy álljon az élre. Ax felzárkózott a két férfi mögé; az árnyéka, a hatalmas termetű houk nyomban megjelent mellette. A kamrában lévő tárgyak nem szóltak hozzá sem mint Sith-tanítványhoz, sem mint Lema Xandret biológiai gyermekéhez. A fertőzést terjesztő bioreaktor - ha az volt egyáltalán - nem csalt elő semmit az emlékezetéből. Az eddig rendelkezésükre bocsátott információk csak egy kicsivel többet tártak fel előtte. Hogy a rejtélyes tárgy rendkívül ritka fémek ötvözetéből készült, az kellemes kilátásokkal kecsegtetett azon álmokra nézve, amelyeket a mestere szőtt arról, hogy tálcán nyújt át egy új bolygót az uralkodónak, de önmagában véve nem jelentett semmit. Mivel a Cinzia utasai meghaltak, nem sok követhető nyom akadt, hacsak a huttok nem rejtettek el valamit vagy valakit - például egy túlélőt, vagy egy, a hajó származási helyére utaló nyomot. Ax könnyen el tudta képzelni, hogy Tassaa Bareesh csupán a leletek felét fogja elárvereztetni, és tartalékban tart valamit, amit aztán az aukció veszteseinek akar felajánlani. Yeama kivezette a csapatot az előcsarnokból, majd vissza a biztonsági zsilipbe, ahol előbb bezárultak a mögöttük lévő ajtók, majd kinyíltak az előttük állók. A twi’lek innen fényűző folyosók újabb során átvitte a vendégeket a kétségkívül szintén fényűző várószoba felé. Axnak másutt akadt dolga. A megfelelő pillanatban egy ügyes elmetrükkel összezavarta houk kísérőjét, majd leszakadt a csoporttól, és hamarosan beleveszett az árnyékokba.

Kilencedik fejezet Ula rosszul palástolt megvetéssel tűrte Bareesh üdvözlő halandzsáját. Tapasztalatból tudta, hogy a szívélyesség és a jövedelmezőség megbízhatatlan ágypartnerek, főleg ha az erkölcs és a becsületesség messze jár. Amikor a házigazdája ígéretet tett, hogy kényelmi szolgáltatások egész sorában részesíti őt - többek között bódítószereket bocsát rendelkezésére, sőt még ennél is kétesebb szórakozási lehetőségeket nyújt -‚ minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne köpje ki a rossz ízt a szájából. - Azt hiszem, mindezt majd egy másik alkalommal veszem igény be - mondta végül. - Mi lenne, ha egyszerűen csak rátérnénk az üzletre? Tassaa Bareesh még szélesebbre húzta a száját, és kéjesen vigyorogva intett, mire kúpfejű droidja biztosította Ulát, hogy az úrnő tökéletesen megérti az álláspontját. A mátriárka ekkor előhívta az egyik udvaroncát, egy sunyi képű twi’leket, aki először is bemutatkozott, majd közölte, hogy innentől kezdve ő vezeti a tárgyalást. Yeama megígérte, hogy hamarosan megmutatja a Cinzia hagyatékát. Mialatt Ula a twi’lek nyomában elhagyta a tróntermet, meglátott egy eléggé elhanyagolt férfit, aki a hátsó falnál ácsorgott, szenvtelen képet vágva, és a háta mögött egy régi típusú harci droid állt. A fickó közönye megjátszottnak tűnt, és éppen emiatt akadt meg rajta Ula szeme. - Ki volt az a férfi odabent? - kérdezte twi’lektől, amikor már a folyosón jártak. - Kire gondol, követ úr? - kérdezett vissza Yeama, anélkül hogy hátranézett volna. Ula megadta a furcsa alak rövid személyleírását. Nem akarta ejteni a témát, mert úgy tartotta, egy jó informátornak figyelnie kell minden részletre. - Őszes haj, kiugró orr, barna szempár - sorolta -‚ és egy ütött kopott droid. - Ó, semmi különös - jelentette ki Yeama -‚ egy pilóta, akinek a hajója jelenleg itt állomásozik. Élvezi űrnőm kegyeit, ennélfogva szabadon mozoghat a palotában. - Hogy hívják? - Jer Nebulának, követ úr - felelte a twi’lek. - Nem hiszem, hogy hallott már róla. Ula csak bólintva jelezte, hogy valóban nem hallott Jet Nebuláról. Igazából már a nevet is álnévnek hitte. Persze óvakodott attól, hogy szaván fogja a

twi’leket. A huttok és a szolgáik természet adta hazugok voltak - akárcsak ő maga. Mindenesetre gondosan elraktározta a nevet az emlékezetében. Yeama nevetséges biztonsági rendszereken vitte át Ulát annak érdekében, hogy megmutassa neki a nagy hűhó kiváltó okát. Egy navigációs számítógép, illetve egy megpörkölődött űrszemétdarab - mindkettő hasznavehetetlennek tűnt. Ula ennyit tudott megállapítani, noha már ez is megkönnyebbülést jelentett a számára. Ha ugyanis a nagy felhajtás a semminek szólt, az azt jelentette, hogy ha marosan vége az ügynek. Ettől függetlenül minden részletet megfigyelt, és feltette azokat a kérdéseket, amelyeket elvártak tőle. - Azt mondja tehát, hogy nem voltak túlélők? - érdeklődött, mi után meghallgatta a Cinzia utolsó adását. - Milyen alapon biztosak abban, hogy a munkatársuk nem végzett velük, aztán pedig kifőzte ezt az őrült mesét, hogy leplezze a tettét? - Az utasok sorsának nincs jelentősége számunkra - válaszolta Yeama. - Nem óhajtunk valótlant állítani annak érdekében, hogy megkíméljük önöket a szörnyűségekről. Ez utóbbit Ula fenntartás nélkül elhitte, viszont ismét feléledt benne a morális harag, amiért egy hutt udvarában tartózkodik. Tassaa Bareesh haszonleső taktikája csak megerősítette benne a huttokról alkotott rossz véleményét, valamint azon reményét, hogy valamilyen úton-módon bukni fognak. A huttok nagyon vékony jégen jártak. Nyilván a lehető legmagasabbra akarták felverni az árat - de mihez kezdtek volna, ha egyik vagy másik fél betör a palotába, és elveszi azt, amit akar? Ula fontolóra vette, hogy vajon fennáll-e ezen egyszerű és hatásos megoldás lehetősége. Stantorrs főparancsnok a Jedik érintettsége miatt nyilvánvalóan gyanította, hogy igen, fennáll, és ő semmiképpen sem kérdezhette meg a Hármas Őrzőtől, hogy az uralkodó küldött-e másvalakit is a hivatalos követen kívül. Például egy Cipher-ügynököt, aki sokkal alkalmasabb a nagyobb dobásokra, mint egy hozzá hasonló, egyszerű informátor. Rögtön a megérkezése után látott egy birodalmi felségjelzésű csillaghajót az űrkikötőben, ebből tudta, hogy nem ő az egyetlen követ, akit Bareesh vendégül lát ezen a napon. A repülés alatt felmerült benne a gondolat, hogy a birodalmi követ nem fogja tudni, hogy a Köztársaság küldötte valójában áruló, akinek esze ágában sincs megszerezni az árverésre kínált árukat a megbízói számára. Márpedig ha sikerülne értesíteni erről a birodalmiakat, sok fáradozástól és komoly kiadásoktól menthetné meg őket... Yeama ismét megszólalt:

- Az árverést holnap tartjuk, valamennyi fél jelenlétében. Ezen kamra zárjának nyitókombinációjára fognak licitálni. Miután valamennyi társaság biztonsága a mi elsődleges szempontunk, a folyamat névtelenül zajlik majd. Hamarosan elvezetem önöket a lakosztályukba, ahol az éjszaka folyamán átnézhetik a rendelkezésünkre álló adatokat. - Amennyiben az ajánlattevők névtelenek - mondta Ula, mert egy szeriben azt látta, hogy a birodalmi követ értesítésének lehetősége elúszik előle -‚ honnan fogjuk tudni, hogy az ajánlatok valódiak? - Csakugyan... honnan? - felelte Yeama sejtelmesen mosolyogva. - Eppen ezért azt javaslom, tisztességes ajánlatokkal éljenek, és akkor biztosak lehetnek abban, hogy a győztes ajánlat tükrözi az áru valódi értékét. Tolvajok, hazugok és kapzsi kereskedők - sorolta magában Ula, mialatt Yeama vezetésével a szórakoztatóközpont felé tartott. - A káoszba az összessel! Az adatok elemzése majdnem egy órába telt. A Bareesh kalóza által készített felvételek tanúsága szerint a Cinzia egy ismeretlen típusú könnyűcirkáló volt, de Ula éles szemének köszönhetően fel fedezte, hogy az átalakított burkolat alatt birodalmi váz rejtőzik. Valószínűleg egy régi, S-osztályú modell lehetett, amiről előbb lefosztottak mindent, aztán az egészet újra felépítették. A hajtómű is erre az osztályra jellemzőnek tűnt, noha a kibocsátási értékei némileg módosultak. A robbanás után begyűjtött roncsdarabokban magas arányban szerepeltek ritka fémek, akárcsak a Tassaa Bareesh kincstárában rejtőző tárgyakban. Mindezeken felül a hajó nem árult el semmit a származásáról. Egy egzotikus fémekben gazdag világ komoly nyeremény lenne - tűnődött Ula, mialatt nyomokat keresve átfutotta az adatokat. Talán mégsem hiába tette meg az utat. Ezek a ritka anyagok számos iparágban nélkülözhetetlenek voltak, a kommunikációstól kezdve egészen a hadiiparig. A hiányuk máris késleltetett számos, a Birodalom terjeszkedéséhez döntő fontosságú beruházást és tervet, amelyek között annyira titkosak is akadtak, hogy ő maga csupán a Stantorrs főparancsnokhoz befutó kémjelentésekben olvasott róluk. A saját gazdái nem bíztak meg benne annyira, hogy megismertessék vele ezeket a vállalkozásokat. - Ez az egész egy nagy játszma - mormolta, és csalódottan eltolta magától az adatolvasót. - Valami gond van, követ úr? - érdeklődött Potannin, aki a lakosztály bejáratánál őrködött. - Ó, semmi különös - felelte Ula -‚ csupán fáradt vagyok. - Szeretne nyugovóra térni? Több hálószoba áll a rendelkezésére... - Nem hiszem, hogy most el tudnék aludni - válaszolta erőtlenül legyintve Ula. - Számos meghívást kapott a palotában tartózkodó különféle társaságoktól, uram - közölte az őrmester. - Ha valamelyik érdekli, megbeszélhetek egy időpontot. - És az biztonságos lenne?

- Ha a véleményemet kérdezi, uram - felelte elmosolyodva Potannin -‚ mindaddig, amíg a huttok anyagi hasznot remélnek tőlünk, számunkra ez a hely a Galaxis legbiztonságosabb pontja. - Ez igaz - hümmögte Ula, azzal elgondolkodott néhány pillanatig, majd bólintott. - Akkor rendben. Hadd vessek egy pillantást a listára! Gyorsan átfutotta a névsort, megfontolás nélkül elvetve a jelentéktelen nagyköveteket, a feltörekvő bűnözőket, és még jó néhány egyént, akiknek a szándékait még tisztességtelenebbnek ítélte. Aztán az egyik név felkeltette a kíváncsiságát. - Jet Nebula - olvasta félhangosan -‚ az a fura nevű alak, aki szabadon járhatkelhet a palotában. Vajon mit akarhat tőlem? - Azt nem tudom, uram - felelte Potannin. - Meghívná önt egy italra egy Méregverem nevezetű kocsmában. - Elég kellemetlen helynek hangzik - jegyezte meg Ula. - Visszamondjam valamennyi meghívást, uram? - Igen... ne, várjon! - válaszolta Ula. Most, hogy jobban belegondolt, különösnek találta Jet Nebula közönyös viselkedését, illetve a trónteremben elfoglalt helyét. Ha a fickó tényleg annyira unatkozott, miért állt olyan helyre, ahonnan mindent látott és mindent hallott? - Mondja meg ennek a Nebulának, hogy fél óra múlva Ott leszek. - Értettem, uram! Ula találomra kiválasztott egy fürdőszobát, ahol lezuhanyozott, és úgynevezett hétköznapi viseletet öltött magára. A Diplomataellátótól kapott díszruhában bohócnak érezte magát, ráadásul nem akart kiríni a kocsma közönségéből. Ha ki akarta deríteni, hogy valójában ki ez a Jet Nebula - vagy legalábbis kiszedni belőle azt, amit tud -‚ akkor ennek megfelelően kellett öltöznie. Mielőtt elhagyta a fürdőszobát, magához vette az indulás előtt gondosan elcsomagolt kis méretű lézerpisztolyt, és a mellzsebébe csúsztatta - a biztonság kedvéért. A kocsma pontosan olyan ócska lebujnak bizonyult, mint amire számított. Emberek és idegen teremtmények ültek kettesével-hármasával az asztaloknál, és a legtöbben komoran méregették barna löttyökkel teli poharukat. Egy bith kvintett folyton változó frekvenciájú, harsogó lármát szolgáltatott; Ula csak feltételezni tudta, hogy ők maguk zenének tartják az őrjítő hangzavart. Összenézett Potanninnal, aki őröket állított mindkét bejárathoz, és három további katonáját a helyiség három stratégiai pontjára küldte. A biztonságiak puszta közelsége elég volt ahhoz, hogy néhány vendég felkapja a poharát, és máshová tántorogjon. Jet Nebula egy sötét sarokban ült, pontosabban a fejét hátrahajtva feküdt egy alacsony kanapéféleségen, megviselt harci droidja a lábánál őrködött. Az asztalon üres pohár állt. Ula közeledtére Jet felemelte a fejét, és ugyanazzal a

kifejezéstelen tekintettel bámult, mint amit a követ már látott tőle a nap folyamán. - Szép a szerelése - állapította meg, a szemöldökét kissé felvonva. Ula elvörösödött zavarában. A Diplomataellátó tervezői sajátos elveket vallottak a „hétköznapi viselet”-ről. Katonás szabású egyenruhája bíborszínben pompázott, míg a váll-lapján és minden elképzelhető felületen mit sem jelentő jelvények csillogtak. Leszedte ugyan a csecsebecséket, de a színnel csupán annyit kezdhetett, hogy egy hosszú, szürke köpenyt kerített a vállára, és remélte a legjobbakat. - Beszélni akart velem - válaszolta, hogy egyből a tárgyra térjen. - Az attól függ, cimbora. Meghív egy italra? - Erről szól a történet? A potya piáról? - És ha igen? - kérdezett vissza Jet Nebula. - Az én szakmámban az ember ragadjon meg minden lehetőséget. - Mi a szakmája? - érdeklődött Ula. - Nem találta ki? Pedig a csalónak fel kell ismernie egy másik csalót. Ula úgy érezte, jeges karom szánt végig a bőrén, a gerince mentén. Miről beszél ez az alak? Tudja, hogy ő informátor? Azért hívta ide, hogy megzsarolja? Pénzt akar, vagy valami még rosszabbat? Jet elmosolyodott, lustán megvakargatta az állát, és kijelentette: - Ettől a nagy faggatózástól eléggé megszomjaztam. Mi lenne, ha elküldené az embereit két reaktormagért, aztán beszélhetnénk egymással, mint úriember az úriemberrel. Ulának nem maradt más választása, mint hogy elfogadja a feltételt. Valószínűnek látta, hogy Jet tud valamit, csak éppen nem akarja elmondani a biztonságiak jelenlétében. Kiadta a parancsot, aztán a droid is eltotyogott Potannin után. Ula a térdében jelentkező gyengeség miatt gyorsan leült, és megkérdezte: - Tehát, mit óhajt? - Már megmondtam, és maga megadta. - En nem az italról beszélek. Térjen a lényegre, ha kérhetem. - Ha magától nem találja ki, nem veszi hasznomat jelentette ki Jet Nebula. - Ezt meg hogy érti? - kérdezte Ula, és feltámadt benne az indulat, de mielőtt szabadjára engedte volna, valami eszébe jutott. - Várjunk egy kicsit. Yeama azt mondta, hogy maga Tassaa Bareesh kegyeit élvezi. Akkor meg miért akar italokat kicsikarni belőlem? Jet egy szóval sem válaszolt. Ula gondolatban végigfutott mindenen, amit a vele szemben ülő férfiról tudott, és a korábban összefüggéstelennek tűnő részletek hirtelen új, meglepő alakzattá álltak össze a fejében. - A maga hajója áll odakint a kikötőben - mondta fojtott hangon.

- Az, amelyiknek az oldala megperzselődött. És csempészitalt rendelt. A saját dolgai miatt mondta, hogy csaló, és nem énmiattam. - Minden politikus hazug- válaszolta bólogatva Jet Nebula - Janarus főkancellárt idézve. Ula nem nevetett a paradoxon hallatán, csak csendesen kimondta: - Maga az a kalóz, aki megtalálta a Cinziát. - Jómagam jobban kedvelem a teherkapitány kifejezést - válaszolta Jet -‚ de igen, én vagyok az a fickó. - Továbbra is félig elterülve fejet hajtott, és hozzátette: - A huttok nem felejtik el, hogy kik a barátaik. - Nem úgy fest, mint aki jól érzi magát. - Miért ne érezném jól magam? A hajómat lefoglalták, és nem hagyhatom el a palotát. Egy minden igényt kielégítő szállodában töltöm a szabadságomat... Ula előrehajolt, és az asztal felett átsuttogva megkérdezte: Erről akar beszélni velem? Ha igen, tudnia kell, hogy nincs fel hatalmazásom... Jet intett neki, hogy hallgasson, és a következő pillanatban meg érkezett Potannin az italokkal. A jókora poharakban sűrű, veszedelmesnek tűnő folyadék sötétlett. Jet felemelte a sajátját, lefújta róla a csillogó habot, és pohárköszöntőt mondott a Köztársaságra. Ula viszonozta a köszöntőt, és ivott egy kortyot. Villámokat szóró, eleven tűz rohant le a nyelőcsövén, majd lassú detonációt okozott a gyomrában. - Jól érzi magát, uram? - érdeklődött aggodalmas hangon Potannin. - Igen, őrmester - préselte ki magából Ula. Kérem, hagyjon minket magunkra néhány percre. De maradjon a közelben! Hátha orvosra lesz szükségem - tette hozzá magában. - Igenis, uram - vágta rá Potannin. Miután a testőrök hallótávolságon kívülre vonultak, Jet ravaszkásan vigyorogva megkérdezte: - Nem szokott hozzá, mi? Ula szinte sosem ivott alkoholt, de ezt nem akarta beismerni, inkább visszatért az előző témához: - Amennyiben szeretné, hogy kimenekítsük innen, értesítem a főnökömet, és... - Nem ezért hívtam ide magát - vágott közbe Jet Nebula. - Csak úgy gondoltam, valakinek tudnia kéne, hogy mi történt a Cinziával azon a napon a Vad Űrben. Ulában azonnal feltámadt a kíváncsiság, de közönyt színlelve felelt: - Már hallottam a hangfelvételt, és láttam az adatokat. Mit tud hozzátenni? - Sok mindent. Csak igyon és figyeljen! Jet Nebula azzal belekezdett egy hosszú és szerteágazó mesébe a csempészek közötti rivalizálásról és árulásról. Ula kezdetben éberen figyelt. Jet nem egyszerű csempész volt, hanem sokkal rosszabb: kalózként dolgozott. A Köztársaság bérelte fel, hogy folyamatosan vadásszon elrabolható anyagokra a Galaxis belső

részének határain, és ezzel támogassa a Köztársaság ügyét. Ula mindezt két okból is érdekesnek találta. Először is, mert megerősítette azt a korábbi gyanúját, miszerint a Köztársaság vezetői nem átallottak ehhez a gyalázatos taktikához folyamodni. Másodsorban pedig megtudta, hogy az eladásra kínált tárgyak majdnem a Köztársaság birtokába kerültek. A huttok a beavatkozásukkal ez egyszer a Birodalomnak tettek Jót. Ula egy kicsit kínosan érezte magát. Hitt abban, hogy egy civilizált társadalom sosem engedheti felvirágozni ezt a fajta erkölcsi romlottságot és korrupciót. Hogy a Köztársaság hajlandó üzletet kötni a Tassaa Bareesh-félékkel, az bizonyítékot szolgáltatott arra - ha még szüksége lett volna ilyesmire -‚ hogy az ellenségei alkalmatlanok a kormányzásra. Azt azonban elképzelni sem tudta, hogy mit szólna ahhoz, ha kiderülne, hogy a Birodalom sem riad vissza ezektől az alantas eszközöktől... Mialatt Jet tovább beszélt, Ula figyelme kezdett elkalandozni. Kit érdekel az aljas Shinqo, és hogy Jet Nebula nem hagyhatja el a palotát? Mit számít, hogy Jet Nebulát rosszul használták fel új gazdái, akiknek nem állt szándékukban megosztozni az árverésből keletkező bevételen senki mással? És főleg, miért vesztegeti az idejét erre az önzéstől és önsajnálattól bűzlő mesére? Apránként, kortyról kortyra magába küzdötte az italát. Az asztaltársa viszont hozzá sem nyúlt a sajátjához, amit ő valahonnan távolról különösnek vélt. Mire a csempész a Cinzia gyászos történetének végére ért, Ula látása kezdett elhomályosulni. - Ezt mondja el újra - kérte Jettől, és furcsa módon csupán ötödjére sikerült az asztalra raknia a könyökét. - Amit arról a dipolmáci... diplomáciáról mondott... - Diplomáciai küldetést teljesítettek - válaszolta Jet. - Megkérdeztem tőlük, hogy kinek, és nem válaszoltak. Hát nem furcsa? A Köztársaság és a Birodalom is licitál az információért, hogy honnan jött ez a népség, és mit szállított. Ha a Cinzia utasai nem azért jöttek, hogy beszéljenek vagy az egyikkel, vagy a másikkal, akkor kivel akartak beszélni? A felvetés valóban érdekesnek tűnt. Ula gondosan elraktározta az emlékezetében, hogy foglalkozzon vele, miután a padló megszűnt hullámozni a talpa alatt. - Aztán bekövetkezett a robbanás - folytatta Jet. - Mi van a robbanással? - Hát, egy kicsit drámaibb volt a kelleténél, nem igaz? De ezzel együtt sem bizonyult kellően hatékonynak. Az ember azt hinné, hogy ha valóban bedobták magukat, ha valóban rászánták magukat az öngyilkosságra, akkor jobban csinálják. - Hát igen, azt hinné... tényleg azt hinné... - ismerte el Ula. - De mi van, ha vitatkoztak? Mi van, ha nem mindenki akart felrobbanni? Én biztos nem akarnék.

- Látja, ez egy jó gondolat, Vii követ- felelte bólogatva Jet. - Nekem nem jutott eszembe. Ula kezdte megkedvelni a vele szemben ülő férfit, dacára annak, hogy valamiért nekilátott még egy fejet növeszteni. - Mit szólna még egy körhöz? - érdeklődött a pult felé pillantva. - Várjon - mordult fel hirtelen a csempész, és felegyenesedett ültében -‚ valami nincs rendjén! Ula körülnézett. A söntésre az előző pillanatokban mélységes csend telepedett, anélkül hogy ő észrevette volna. A bithek beszüntették a fülsértő zenebonát. A kocsma összes vendége az asztalára dőlt, egyesek szó szerint az italukba dugták az orrukat. Még a pultos is a pulton hevert, és időnként meg-megrándult. Ula végre megpillantotta Potannin őrmestert, aki ezekben a pillanatokban előretántorodott, és eszméletlenül zuhant a padlóra. Ez tényleg nincs rendben - állapította meg magában Ula. - A biztonságiak nem szoktak berúgni szolgálatban... - Obah gáz! - hördült fel Jet, és fegyvert rántva talpra ugrott. - Tragacs! Az ütött-kopott harci droid nyomban megjelent a gazdája oldalán, a fotoreceptorai fényesen izzottak. - Figyelj a bejáratra! Én előbb... Éles csattanás hallatszott a hátuk mögül. A droid megrogyott, kék kisülések cikáztak fel és alá a testén, míg a burkolata alól nyüszítő zaj hallatszott. Amikor végül mozdulatlanná dermedt, Ula meglátta, hogy a feje oldalából egy bénítólövedék mered ki. - Ne mozduljon, Nebula! - zendült valahol egy mély, mesterséges hang. Ula éppen idejében fordult oldalra ahhoz, hogy végignézhesse a mennyezet egy darabjának leomlását. A nyílásban egy mandalori jelent meg, aki a sugárkarabélyát egyenesen Jet felsőtestére szegezte. - Maradjon ott, ahol van, Vii követ! - folytatta a mandalori. - Ehhez magának semmi köze. Gyerünk, Nebula, tegye le azt a sugárvetőt! Azonnal! A csempész engedelmeskedett, és kissé gunyoros hanghordozással megszólalt: - Ha részesedést akar, elég lesz kérnie, és megkapja. A mandalori elegáns és lendületes szaltóval leugrott a kocsma padlójára, majd kijelentette: - A droidja rövidesen magához tér. Akárcsak a többi vendég. Csak annyi gázt vetettem be, hogy kiüssem őket, nem többet. Mi szerencsére reaktormagot ittunk - dörmögte Jet. - Mit gondol, a csempészek miért pont azt vedelnek állandóan? Az íze valami iszonyat, de védettséget ad mindenfajta... - Elég a beszédből - szólt közbe a mandalori, és a fegyvere csövével intett Jetnek, hogy lépjen ki az asztal mögül. - Azt legalább elárulja, hogy ki maga? - kérdezte a csempész.

- Én tudom - kotyogott közbe Ula, noha a bódító ital miatt nehezen forgott az agya. - Maga Dao Stryver. Egészen pontosan mit akar Lema Xandrettől? A mandalori ekkor őrá irányította a figyelmét, amitől egy csapásra kijózanodott. - Akkor maga is - közölte határozottan Stryver, a fegyvere csövét Ula felé lendítve -‚ mindketten velem jönnek! - Vagy mi lesz? - érdeklődött Jet. - Ne akarja megtudni. Gyerünk, mozogjanak! Ulának jócskán megkésve eszébe jutott a zsebében lapuló pisztoly. Nehézkesen feltápászkodott, majd fegyvercsővel a hátában, a sápadt Jet Nebulával az oldalán kitámolygott a kocsmából.

Tizedik fejezet A henger formájú, kúpos sisak láttán Larin megtorpant. Gyors kézmozdulattal jelzett Shigarnak, hogy álljon meg, majd sietve visszahátrált a forgalmas keresztfolyosóba, és ott is maradt, amíg a mandalori eltávolodott tőle. A második pillantásával felmérte, hogy az illető nem Dao Stryver. Ez az alak ezüst és kék színű páncélt viselt, nem pedig szürke és zöld színűt, továbbá Stryver magasabb volt, és sokkal szélesebb vállú. Mindenesetre a járókelők ennek az útjából is kitértek... Larin elkapta az egyiket, és a távolodó sisakra mutatva megkérdezte: - Ki az? Ismered? - Hogyhogy ki? Hát Akshae Shanka! - válaszolta a vézna evocii, és úgy meredt a lányra, mintha bolondnak nézte volna. - Tartsd magad távol tőle, ha jót akarsz. Kétszer is második lett a Nagy Vadászaton. - És fogadni merek, hogy ez nem tett jót a hangulatának - mormolta Larin, közben a rabszolga elsietett. Mialatt a mandaloriak a következő nagy háború kitörését várták, szórakozás gyanánt rituális harcokat vívtak egymással, amelyekbe bevonták azokat az ostobákat, akiket érdekelt a hatalmi vetélkedésük. Veszedelmesek és kiszámíthatatlanok voltak minden tekintetben, egyetlen kivétellel: hogy miután a Nagy Háború alatt visszatértek a Galaxisba, nem egyhamar fognak újra eloldalogni. Larin egy teljes percig várt, hátha Shanka ismét felbukkan, aztán visszaszaladt a keresztjáratba, és intett Shigarnak, hogy kövesse. A palota egyik szakácsából kicsalt információk alapján haladtak a cél felé. Mint megtudták, a nap folyamán két magas rangú vendég - Shigar és Larin feltételezték, hogy a köztársasági, illetve a birodalmi követ - költözött be az egyik luxusszárnyba, mélyen a hatalmas épületegyüttes szívében. A palotának abba a részébe nehezen lehetett bejutni, ám a föld alatti szervizalagutakat és a szigorúan őrzött rész alagsorát egy hosszú járat kötötte össze. Az egyikből a másikba átjutni sok időbe telt, Viszont nem ígérkezett különösebben nehéznek. Larin haladt elől, az emlékezetébe vésett térképet követve, és a tekintetét szilárdan előreszegezte. A társa közvetlenül a háta mögött lépkedett, ezt teljesen biztosra vette, noha egy pillanatra sem látta őt. Shigar oly könnyedén, oly nesztelenül lépkedett, akár egy alderaani hattyú, és tökéletesen beleolvadt a folyosókon hömpölygő tömegbe. Amikor Larin megállt a soron következő

kereszteződésnél, hogy tájékozódjon, a padavan egyszerűen csak megjelent mellette, mintha a semmiből bukkant volna elő. - Majdnem Ott vagyunk - mondta halkan Shigar. - A következő mellék járat után. - Rendben - felelte Larin -‚ de az jár a fejemben, hogy miért oda megyünk először? Nem a kincstárral kellene foglalkoznunk? - De igen, ha tudnánk, hogy hol van - magyarázta Shigar. - Ha megtaláljuk valamelyik követet, lesz egy vezetőnk. Tudjuk, hogy mindketten látták az árut. A megfelelő személyt kérdezni mindig jobb, mint összevissza kérdezősködni. Larin szívből egyetértett ezzel a kijelentéssel. A palota szolgái közé keveredve sok mindent megtudtak, csakhogy a fontos információtöredék mellett egy rakás mit sem érő adatot is begyűjtöttek. Az értékeset kiválogatni az értéktelenből több időbe telt, mint bármelyikük szerette volna. - Csak utánad - mondta Larin, és maga elé intette az ifjú Jedit. Szándékosan haladtak így - egy elöl, egy mögötte -‚ mert két egy más mellett haladó személy több figyelmet vonzott, mint egy-egy egyén a tömegben. Ezzel a módszerrel tökéletesen belevesztek a szolgák és látogatók eleven folyamába. Az idegenek elhaladtak mellettük, legfeljebb egy-egy futó pillantást vetettek rájuk, továbbmentek, és máris elfelejtkeztek róluk - ez Akshae Shankának sosem sikerülhetett. Minden gond nélkül elérték az alagút bejáratát. Larin nekilökött egy elhaladó gamorreait egy súlyos terhet cipelő evociinak, majd az ennek eredményeként előálló felfordulást kihasználva Shigar aktiválta a fénykardját, és kettévágta az ajtó vaskos záróreteszét. A rozsdás forgópántok hangosan csikorogtak, mialatt kinyitotta az ajtót, de ezt a nagy kiáltozásban senki sem hallotta meg. A vita még éppen csak a tetőfokára hágott, amikor Larin besiklott a nyíláson, majd együttesen zárt állásba húzták a vastag acéllemezt. Teljes nyugalom és sötétség fogadta őket ezen az oldalon. Shigar mélyet sóhajtott, jócskán megkönnyebbült attól, hogy végre kikerült a vegyes tömeg szorításából, és nem kell látnia a nyomor jeleit. Korábban nyert már némi bepillantást abba, hogy milyen fényűző körülmények között élnek azok, akik a Hutta társadalmi piramisának csúcsát foglalják el. Tudta, hogy miféle kiváltságokat élveznek. És most ott látta maga körül mindennek az árát: a mocskot, az elnyomást és a szegénységet. Ám azonnal eszébe jutott az is, hogy Coruscant alja ugyanígy néz ki, és ennek nyomán fontolóra vette, hogy talán mégsem kellene a huttokat hibáztatnia. Talán csak így működik a világ. És talán megérdemelte Nobil mestertől a dorgálást. Hogyan is tudna a Jedi-rend megváltoztatni valamit, ami ezer éve fennáll? Valóban nem ez a Tanács feladata, főleg nem ezekben az időkben, amikor a Császár farkasai a Galaxis torka felé kapnak a fogaikkal. Közvetlenül előtte halvány, sárga fény gyúlt.

- Egyenesen előre, aztán balra, ugye? Larin hangja sziszegve verődött végig az előttük nyújtózó fémcsőben. A sugárvetőjére szerelt lámpa fényénél Shigar a szájára tette a mutatóujját, és bólintott. A lány a szemét forgatta, és fojtott hangon megszólalt: - Rajtunk kívül nincs idelent senki. Ezt mondta a szakács, nem? Shigar csak megrázta a fejét, és intett a társának, hogy álljon az élre. Jobb nem vállalni semmiféle kockázatot - vélekedett magában. Larin óvatosan lopakodott előre. Az alagút száraz volt és üres, továbbá elég magas ahhoz, hogy mindketten felegyenesedjenek. Szükség esetén akár futhattak volna egymás mellett. A mennyezet alatt helyenként csövek és kábelkötegek függtek, ezeken a szakaszokon mélyen előrehajolva lépkedtek, és két alkalommal is át kellett ugraniuk egy-egy akna felett, de ezeket leszámítva semmi sem gátolta őket az előrejutásban. Tizenöt perc leforgása alatt elérték a kereszteződést. Amikor Larin a közelébe ért, Shigar utána nyúlt, megmarkolta a vállát, és egy határozott húzással megállította. A lány kérdőn nézett rá, mire ő a jobb tenyerét a karabély lámpájára tapasztotta, hogy leárnyékolja. Egy pillanatra teljes sötétség borult rájuk, aztán halványan de rengő fény jelent meg körülöttük, ezzel egy időben fojtott neszeket hallottak. Valaki mozgott a járatban, közvetlenül a sarkon túl. Shigar megindult előre, jószerével lélegezni sem mert. Az Erőn keresztül három élőlényt érzékelt, de nem elég tisztán ahhoz, hogy azonosíthassa a szándékaikat. Ha lesben állnak, minek a fény? Ha nem csapda, miért hallgatnak? Óvatosan kidugta a fejét a sarok mögül. Három nagy termetű, a fején szarvakat viselő alak állt egy lámpa körül. Mindhárman felfelé néztek, és a tarkójukat vakargatták. Egyértelműen hortekek voltak, ami magyarázattal szolgált arra, hogy miért nem beszéltek: telepatikus úton kommunikáltak egymással. Ezenfelül durva szövetből szabott kezeslábasuk, valamint a lábuknál elszórtan heverő szerszámok utaltak arra, hogy mit csinálnak idelent: karbantartók voltak, és ennélfogva ártalmatlanok. Shigar rááldozott egy másodpercet, hogy egy gyors pillantással megnyugtassa Larint, majd lehunyta a szemét. A saját telepatikus képességeit a legjobb esetben is szerénynek lehetett minősíteni, ám Satele Shan mester támogatásával sokat fejlődtek, egészen addig, hogy a mesterének módjában állt egyszerű gondolatokat sugallni neki beszéd nélkül. A hortekek érzékelték a más fajú teremtmények gondolatait is, és a Jedik elmét befolyásoló eljárásai hatottak rájuk. Shigar úgy számította, hogy ha képes lesz kombinálni ezt a kettőt, akkor könnyűszerrel megszabadulhat a teremtményektől. Meglepően könnyedén sikerült összpontosítani - jót tett az utazás alatti gyakorlás. Néhány másodperccel később a hortekek összeszedték a szerszámaikat, és elvonultak.

- Szép volt - suttogta Larin, miután a súlyos léptek dobbanásai elhaltak a távolban, majd kilépett a sarok takarásából, és a legalacsonyabbra állította a fegyverlámpa fényerejét. - Innentől kezdve nehezebb lesz - válaszolt Shigar, és lecsatolta derékszíjáról a fénykardját. - Úgyhogy egyelőre ne örülj! - Hé, ezt nézd meg! - szólalt meg ismét Larin, és felfelé irányította a fényt a mennyezetnek arra a részére, amelyet az imént a hortekek tanácstalanul bámultak. Valami áttörte a cső falát, és részben meg is olvasztotta. Vékony, ezüstös nyúlványok lógtak le odafentről, leginkább egy pókháló szálaira emlékeztettek. Larin finoman ráfújt az egyikre, és miután az egész hosszában mereven himbálózott, félhangosan megállapította: - Olyan, mint egy vezeték... - Nem lehet az - mormolta Shigar -‚ folyamatosan hosszabbodik. Larin a szál végére irányította a lámpáját, és felfedezte, hogy valóban, az alsó vége jól láthatóan egyre lejjebb ereszkedik. - Ez növekedik - mondta értetlenül -‚ vagy nyúlik? - Akárhogy is van, nem számít - válaszolta a padavan. - Ami odafent történik, ahhoz semmi közünk. - Egy hutt palotában - jegyezte meg vigyorogva Larin - ezt nevezhetjük akár életmentő gondolkodásmódnak is. Az első őrdroid, egy jókora fémgömb, egy függőleges kürtőből bukkant elő hangosan búgva, és máris kieresztette a fegyvereit. Larin egy lövéssel leszedte, éppen csak egy ezredmásodperccel előzve meg Shigart. A lány aztán kifújta a képzeletbeli füstöt a fegyvere csövéből, és a száját lebiggyesztve megjegyezte: - Gyorsabbnak kell lenned, hogy legyőzd a... khm... engem. Majdnem kimondta, hogy „legyőzd a Blackstar-osztag egyik tagját”, de idejében észbe kapott. Nem akarta, hogy a társa azon törje a fejét: miért ólálkodik a Köztársaság egyik elit kommandósa vele, az ifjú Jedivel egy hutt bűnöző palotájának csatornájában? Elég volt rágondolnia, hogy elmondja neki a történetet, és az önbizalma már is léket kapott. És mégis, attól, amit műveltek, úgy érezte magát, mint azokban a szép időkben, és meglepően könnyen átváltott arra a régi mentális állapotra. Mérhetetlenül jólesett neki az ugratás, a kérkedés és a harciasság - de még a rohangálás sötét helyeken és a lövöldözés is. - Ne lankadjon az éberséged! - figyelmeztette Shigar. - Nem ez volt az utolsó. - Ébernek születtem - vágott vissza Larin, mert egyelőre nem akart kizökkenni a nosztalgikus hangulatból. Egy második őrdroid suhant elő egy keresztjáratból, megvillogtatta a reflektorát, és felszólította a betolakodókat, hogy álljanak meg. Ezzel Shigar végzett - gyors mozdulattal beledöfte pengéjét a kellős közepébe, majd nyomban a lányhoz fordult: - Erről lemaradtál, igaz?

Larin csak mosolygott. Óvatosan haladtak tovább. A droidok veszélyt jelentettek rájuk, ám a jelenlétük azt jelentette, hogy már a cél közelében járnak. A legelőkelőbb vendégeknek fenntartott szárnyat majdnem olyan szigorúan őrizték, mint Tassaa Bareesh hálószobáját. Az alagút újra és újra kettéágazott, egyes mellékágak jókora kört leírva visszatértek a fő járatba. Shigar tévedhetetlenül navigált - legalábbis Larin forrón remélte -‚ és a droidok úgy rajzottak körülöttük, akár a legyek. A sok gyakorlástól a behatolók reakcióideje folyamatosan csökkent, míg végül a gépezetek éppen csak felbukkantak, és máris megsemmisültek. Aztán egy a többinél háromszor nagyobb gépezet siklott feléjük, és egyik sorozatot a másik után zúdította rájuk. Shigar a kardját villámgyorsan forgatva egyfajta védőfalat húzott mindkettejük elé, és visszaverte a droidra a saját lövedékeit. Végül intett a baljával, leomlasztotta a mennyezet egy szakaszát, és a lehulló törmelék eltemette a droidot. - Ezt a trükköt nem kéne gyakran bevetni - dörmögte, amikor oszladozni kezdett a por. - A népek hajlamosak felfigyelni, ha leszakad alattuk a padló. Átmásztak a kőhalmon, és folytatták útjukat. Shigar hamarosan észrevett valamit, és odaszólt a lánynak: - Arra fel! Larin odalépett mellé, és meglátta a falhoz erősített acéllétrát, amely felfelé vezetett egy függőleges aknában. - Biztos vagy benne, hogy ez az? - kérdezte aggodalmasan. - Amennyire csak biztos lehetek - válaszolta a padavan, és meg- rángatta a fokokat, amelyek moccanás nélkül kitartottak. - Én megyek elsőnek. - Lehetőleg ne ölj meg senkit, amíg nem érek fel! - szólt utána Larin. Az akna egy olajoshordókkal teli pincébe vezetett. Legalább kétujjnyi, rovarszárnyakkal telehintett porréteg borított mindent, mintha évtizedek óta nem járt volna itt senki. Shigar könnyedén mozgott, Szinte nyomot sem hagyott maga után. Larin majdnem ugyanolyan ügyesen lopakodott, és remekül bánt a sugárvetőjével. A padavan többször is szerette volna megkérdezni tőle, hogy miért vesztegeti az idejét Coruscant régi kerületeiben, de nem akarta feszegetni a nyilvánvalóan kényes témát. Larin ugyan első pillantásra nagyszájúnak tűnt, de az is érződött, hogy valójában eléggé bezárkózott. Shigar úgy hitte, hogy ha valamit feltétlenül meg kell tudnia, akkor a társa előbb-utóbb elmondja neki. Légy kedves - intette őt indulás előtt Satele Shan. Azóta sokat töprengett ezen az utasításon. Igyekezett így viselkedni Larin Moxláva, a fiatal nővel, akit egyszer már megmentett, méghozzá attól a mandaloritól. Csakhogy miféle kedvesség az, ha valakit kirángatnak az otthonából, és beletaszítják mások háborújába? Ám azt is érzékelte, hogy a lány szenved a gyökértelenségtől, ami

előbb-utóbb megmérgezi őt, ha nem történik valami. A Coruscanton csupán egy lecsúszott senkinek számított, az éhséglázadások, a szakadár felkelések és a korrupció örvényében sodródott ide-oda. Határozott irányra és célkitűzésekre volt szüksége. És ezt ő, Shigar megadhatta neki, feltéve persze, ha a lány is akarta. A pince végében behegesztett ajtó állta útjukat, de a padavan a fénykardjával hamar elhárította az akadályt. Beléptek egy keskeny, dohos levegőjű lépcsőházba, amelyen szintről szintre felsietve eljutottak egy jelenleg is használt alagsori helyiségbe. Itt nyolc-tíz evocii egzotikus csemegéket tartalmazó ládákat hordott be egy tágas hűtőkamrába. A munkájuk túlságosan lefoglalta őket ahhoz, hogy észrevegyék a hátuk mögött elrohanó alakokat, akik pillanatokkal később beléptek a konyhába. Larin talált egy kisebb, üres helyiséget, ahová Shigar behívott egy viszonylag jól öltözött rabszolganőt. - Az úrnőd vendégei vagyunk - mondta neki mosolyogva, közben, hogy megtámogassa a hazugságot, az Erőn keresztül finoman megérintette a nő elméjét -‚ és a jelekből ítélve eltévedtünk. - Messze járnak a trónteremtől, Uram. Tudod, hogy hová szállásolták el a két követet? - Igen, uram - felelte szaporán bólogatva a rabszolganő. - A mosodában dolgozom, de gyakran hívnak, hogy rendbe tegyem az ottani helyiségeket. - Akkor talán segíthetnél, hogy visszajussunk oda. Az evocii részletesen leírta a két lakosztályt, amelyek gyakorlatilag egymás mellett voltak, bár a bejáratuk az ellenkező irányba nézett. És mint kiderült, a Vii követ rendelkezésére bocsátott lakosztály esett közelebb a konyhához. - Hallottál már valaha erről a fickóról? - kérdezte halkan Larin. Shigarnak be kellett vallania, hogy még soha, és mentegetőzve hozzáfűzte: - A politika a mesterem dolga. - Pedig mindenki dolgának kéne lenni - jegyezte meg Larin. - Köztünk szólva, ezzel tökéletesen egyetértek - válaszolta nagyokat bólogatva a padavan. A rabszolganő a segítő szándéktól vezérelve már a legapróbb részleteknél tartott, de Shigar félbeszakította: - Akkor most add meg az őrzött terület nyitókódjait, mert azokat is elfelejtettük. - Szívesen, uram, de a lakosztályok kódjaival nem szolgálhatok - hadarta készségesen az evocii nő. - De ha majd odaérnek, az őrök segítenek. Természetesen fel fogják ismerni önöket... ugye? - Természetesen - biztosította a nőt Shigar -‚ emiatt igazán nem kell aggódnod. - Nem, Uram, emiatt igazán nem kell aggódnom.

A nyomorult teremtés engedelmesen elmondta mindazt, amit tudott, és Shigar mélyen az emlékezetébe véste a hallottakat. - Mielőtt visszatérsz a munkádhoz - mondta aztán -‚ szeretném tudatni veled, hogy a mai napon nem vagy biztonságban idelent. Rejtőzz el valahol, és maradj ott, amíg helyreáll a rend. Nem akarsz megsérülni. - Nem, uram, nem akarok megsérülni... - Akkor minden rendben. Köszönjük. A rabszolga elhagyta a helyiséget, és elsietett, hogy végrehajtsa az utasítást. - Készen állsz? - kérdezte ekkor Shigar a társától. - Késznek születtem közölte Larin. - Ezt már egyszer elsütötted. - Valóban? Akkor jobb lesz, ha megmondod, hová lőjek, mielőtt még jobban összezavarodom. Kióvakodtak a kamrából, és hamarosan tisztán tartott folyosókon siettek végig, ami kellemes változást jelentett: végre nem a port rúgták, és nem szaladtak bele minden percben egy-egy jókora pókhálóba. Mindezek helyett kecses vázák és kisebb-nagyobb szobrok szegélyezték a folyosókat, és Shigar gondosan ügyelt, nehogy kárt tegyen valamiben. Valaki valaha elkészítette ezeket a műalkotásokat. A kulturális értékek megőrzése is a Jedik feladatai közé tartozott. Néhány perccel azután, hogy elhagyták a konyhát, elérték az evocii rabszolganő által leírt ellenőrző pontot. A köztársasági küldött lakosztályának bejáratát öt houk őrizte - több, mint amennyire számítottak. Larin néhány gyors pillantással felmérte a helyzetet, és egy sor rejtett kézjellel közölte, hogy milyen stratégiát akar alkalmazni. Shigar csak bólintott, örült, hogy átadhatja az irányítás terhét a társának. Larin egy hosszú ívű bukfenccel kiugrott a fedezéknek használt sarok mögül, gurult egyet, majd térdre emelkedett, és vállon lőtt két houkot, akik nyomban hanyatt estek. Shigar a lány mellé szökkent, és a pengéjével védte mindkettőjüket. A harmadik houk is elterült a padlón, a saját sugárnyalábja terítette le, amelyet Shigar pattintott vissza a kardjával. Már csupán két őr állt velük szemben., Az egyik tüzelt, a lövedék közvetlenül Larin feje mellett húzott el, mire ő gyorsan megtorolta a támadást: két sugárnyalábot küldött az ellen fele mellkasába. Shigar előrelendült, és egy gyors csapással tőből lemetszette az utolsó houk jobb karját. Védőállásban várt a gyorsan oszladozó füstben, készen arra, hogy azonnal lesújtson, ha valamelyik őr akár csak megmoccan. Pillanatokkal később Larin megjelent mellette. Sértetlen maradt, noha a páncéljának vállrészén új égésnyom feketéllett. - Nincs riasztás - állapította meg elégedetten. - Időben elkaptuk őket.

- Az ajtó viszont zárva van - felelte Shigar. - Nézd meg, ki tudod-e nyitni anélkül, hogy aktiválnád a riasztót. Larin letérdelt az ajtó elé, és levette a sisakját. A fél szemét a folyosókon tartotta, hátha felbukkan valaki, közben a páncéljának jobb combrekeszéből precíziós szerszámok egész sorát varázsolta elő, aztán halkan dudorászva munkához látott. Két perc elteltével Shigar már éppen meg akarta kérdezni, hogy meddig tart még, amikor a lány elrakta a szerszámait, felállt, és megérintette a nyitópanelt. Az ajtó félresiklott, alaposan meglepve a másik oldalán álló két houkot. Shigar hárította az őrök sugárnyalábjait, míg Larin egy-egy gyors, pontos lövéssel leterítette mindkettőt. Besiettek a lakosztályba, és nyomban becsukták maguk mögött az ajtót. A szemük elé táruló látvány teljességgel váratlanul érte őket. A kisebb teremnek is beillő előszoba közepén egy díszes ruházatú twi’lek állt, körülötte egy köztársasági biztonsági osztag tagjai hevertek mozdulatlanul. A twi’lek az adó-vevőjéért nyúlt, de mielőtt beleszólhatott volna, Shigar az Erő közvetítésével kirántotta a kezéből. - Mi folyik itt? - kérdezte Larin éles, parancsoló hanghordozással. - Mit művelt a követtel? - Hogy én? - csattant fel sértődötten a twi’lek. - Én semmit sem ártottam ezen teremtményeknek. Így, ebben a kábult állapotukban találtunk rájuk egy kocsmában. A követ úr eltűnt. Larin a férfi elé ugrott, az álla alá nyomta a fegyvere csövét, és rá förmedt: - Hazudsz! - A követ úr a díszvendégünk, kizárólag üzleti célból hívtuk ide! - tiltakozott felindultan a twi’lek. - Nincsenek iránta rossz szándékaink. - Ez valószínűleg igaz - jegyezte meg Shigar. - De korántsem jelenti azt, hogy nekem tetszik ez az egész - jelentette ki Larin, azzal fordított egyet a sugárvetőjén, meglendítet te a fegyvert, és a tusával leütötte a twi’leket, aki úgy dőlt el, akár egy kövekkel teli zsák. Larin megszemlélte az eredményt, és hozzátette: - Itt maradsz, amíg ellenőrzöm a mesédet! Shigar visszatért az ajtóhoz, gondosan bezárta, közben Larin felrakta az egyik testőrt egy alacsony kanapéra, kétszer-háromszor pofon vágta, és megszólalt: - Van pulzusa. Kezdésnek éppen jó lesz. Mielőtt komolyabb kárt tehetett volna a férfiban, Shigar közbe lépett. Szelíden félretolta a társát, majd egy párnát tett az őr feje alá, és nekifogott, hogy magához térítse. Az egyik kezét a párnán tartotta, a másikat az őr homlokára tette. Ezt követően összpontosított, és úgy irányította az Erőt, hogy az átáramoljon a férfi testén, és felélessze a tudatát.

A testőr egész testében megrándult néhányszor, majd kinyitotta a szemét, és felhördült ijedtében. Halk pattogás hallatszott, mintha szikrák ugrottak volna ki a tarkójából, egyenesen bele a párnába. - Sajnálom, hogy megriasztottam - mondta neki megnyugtató hangon Shigar. Önt elkábították. A nevem Shigar Konshi, a társam Larin Moxla. Minket Satele Shan nagymester küldött, hogy segítsünk maguknak. - Ez utóbbi ugyan nem volt igaz, de magyarázatnak éppen megtette. A férfi eltolta magától a padavant, és ülő helyzetbe lökte magát. Végighúzta a tenyerét a fején, krákogott néhányat, és megszólalt: - Előre is köszönjük. Potannin őrmester vagyok. Hol van Vii követ úr? - Azt nem tudjuk - válaszolta Larin -‚ és azt reméltük, hogy maguk majd megmondják. - Bizonyára megtámadtak minket - felelte a fejét rázva Potannin. - A követ úr egy férfival beszélgetett, aki a huttoknak dolgozik. A neve Jet Nebula. És volt ott valaki más is... egy mandalori. - Miféle mandalori? - kérdezte Larin, közelebb hajolva. - Tudja a nevét? - Nem emlékszem... - mormolta Potannin, majd szinte könyörögve nézett Larinra és Shigarra. - Meg kell keresnünk a követet! Shigar bólintott. Ha Dao Stryver akcióba lépett a Huttán, az váratlan bonyodalmat okozott, de nem járt feltétlenül katasztrófával. Ő maga folytathatta az elsődleges küldetését. - Rendben - mondta rövid töprengés után -‚ maguk és Larin megkeresik a követet. Ha a twi’lek igazat mond, a huttok segíteni fognak. - És te? - kérdezte Larin. Megyek, és megnézem azt a kincstárat - magyarázta az ifjú Jedi. - Egy kicsit körülszaglászok, hátha rábukkanok valamire, amiről a követ nem tud. Őrmester úr, megtenné, hogy útbaigazít? Potannin őrmester könnyen érthető leírást adott a luxuslakosztálytól a biztonsági zsilipen át a kincstárig vezető útvonalról, amit Shigar alaposan belevésett az emlékezetébe, majd megkérdezte: - Látta, hogy mit tárolnak odabent? A Cinzia navigációs számítógépét, és egy tárgyat, amit Vii követ úr nem tudott azonosítani. Valamilyen különleges fémből készült - válaszolta Potannin, és a vállát felhúzva hozzátette: - Sajnálom, de ez minden, amit tudok. - Semmi gond - dörmögte Shigar nagyvonalúan legyintve, míg magában azt kívánta, bárcsak többet tudna az őrmester. Az ősrégi Sith- és Jedi-relikviák gyakran jellegzetes feliratokat vagy ismertető jegyeket viseltek magukon. Hamarosan én is vetek rájuk egy pillantást, és remélhetőleg kiderítek valamit. - Tényleg egyedül akarsz odamenni? - érdeklődött a szemöldökét felvonva Larin. - Nálam van az adó-vevőm - felelte a padavan. - Ha bajba kerülök, hívlak.

- Azt jól teszed - dünnyögte Larin, egy pillanatra megérintette Shigar karját, majd távolabbra húzódva elköszönt: - Hát akkor később találkozunk. Akár így, akár úgy. Azzal a lány és Potannin nekilátott, hogy felébresszék a többieket, Shigar pedig elhagyta a lakosztályt. A fénykardját a kezében tartva belevetette magát a palota folyosóin áramló tömegbe, és a kereszteződéseket számolva tartott a célja felé.

Tizenegyedik fejezet Darth Chratis hangja gyengén, recsegve szólt az adó-vevőből, amin Ax a legkevésbé sem csodálkozott: több tízezer kilométeres távolság választotta el a Sith Nagyúrtól. - Láttál Jediket a köztársasági követ kíséretében? - Egyet sem, mester - válaszolta Ax, és ő is kihallotta a csalódottságot a saját hangjából. Alig várta, hogy komolyabb kihívás elé kerüljön, ne csak a hitvány palotaőrökkel harcoljon. - Ha itt vannak, nagyon meghúzzák magukat. - Hát akkor nyilvánvaló, hogy el akarják lopni a tárgyakat az orrunk elől állapította meg Darth Chratis. - Máskülönben látnád őket. A parancsaid változatlanok! Gyorsan kell cselekedned, hogy te érj oda elsőnek. - Nehéz lesz, mester. Az ajtók vastagok, és alighanem tele vannak riasztóval... - Ezt a te gondod, neked kell elintézned! - jelentette ki Darth Chratis. - Ha csalódást okozol nekem, személyesen fogsz beszámolni a Tanácsnak a felsülésedről! Az adás halk kattanással megszakadt, és Ax a hirtelen ráboruló sötétségben csendesen mosolygott. Átlátott Darth Chratison, ugyan olyan tisztán, akár egy üveglapon. A mestere akarta bezsebelni a sikerért járó jutalmat. Kudarc esetén viszont őrá, a tanítványra akart hárítani minden felelősséget és szégyent. Ám ebből a szégyenből Darth Chratisra is ragadt volna, ami hátráltatta volna az előmenetelről szőtt terveit. Ennél fogva Ax szórakoztatónak találta, hogy a mestere folyamatosan ideges miatta - és hasznosnak is, mert ettől az öreg férfi kiszámíthatóvá vált. Alig három perc telt el azóta, hogy elhelyezte a tölteteket. A palota óriási raktárainak egyikében talált rájuk, egy régi bányászexpedíció hagyatékai lehettek. Eleget hozott magával ahhoz, hogy akár egy kisebb hegyet is eltüntessen. Ezúttal elégedetten vigyorgott - amennyiben az időzítők megfelelően működnek, Tassaa Bareesh őreinek hamarosan bőven lesz tennivalójuk. Őrá viszont némi kúszás-mászás várt. A palota számítógép-hálózatából kilopott tervekből megtudta, hogy a kincseskamrák saját energiaforrással és légcserélő rendszerrel ellátott, szabadon lebegő szerkezetek. A jókora duracél kockák mindegyikét egy méter széles üres tér fogta körül, amelyet a huttok teleraktak lézerszálas riasztókkal. Ha valaki megszakította a szálak egyikét, vagy egyszerre érintette meg a kockát és a falat, zárta az áramkört, és olyan hangos

riasztók szólaltak meg, hogy még talán magát a Császárt is felverték volna álmából a távoli Dromund Kaason. A tervekből az is kiderült, hogy a kockákat lebegtető hajtóművek tartják a padozat felett, és ezeket egy-egy vasbeton szarkofágba rejtett indukciós tekercsek látják el energiával - márpedig a fénykard viszonylag könnyen vágta a vasbetont. Ax szűk szervizjáratokon mászott végig, mígnem megérkezett a Cinzia hagyatékát tartalmazó acélkocka egyik sarka alá, oda, ahol az energiaellátást ábrázoló tervrajzok szerint egyetlen vezeték sem futott. Ezt követően nem maradt más dolga, mint hogy kivárja a töltetek robbanását, utat vágjon magának felfelé, és kiiktassa a lézer szálakat. Úgy számította és remélte, hogy egy órán belül már az ujjaival is megérintheti a kincseskamra külsejét - onnantól kezdve viszont rögtönöznie kell majd. Akár egy patkány, úgy kúszott át olyan szűkös helyeken, hogy szinte lélegezni sem tudott. Kínkeservesen fordult be az éles kanyarulatokon, és néha csupán a kéz- és lábujjait mozgatva húzta-nyomta magát előre. A kardját mindvégig maga előtt tartotta, készen arra, hogy feldarabolja a komolyabb akadályokat. A levegőben sűrű por és füst terjengett, amitől folyton pislognia és köhögnie kellett. Hirtelen fojtott dörrenés rázta meg körülötte a falakat, és néhány pillanattal később megismétlődött a robaj. Visszatartotta a lélegzetét, és Erő-pajzsot vont maga fölé arra az esetre, ha rászakadna a mennyezet. Egy sor kisebb, távoli detonáció jelezte, hogy az első robbanások láncreakciót indítottak be a palota főreaktorában - pontosan úgy, ahogyan remélte. Maga elé képzelte, hogy ezekben a másodpercekben a huttok és a szolgáik fejvesztett rohangálásba kezdenek, hogy kiderítsék, mi történt. Hogy ez sikerül-e nekik, az Axot a legkevésbé sem érdekelte. Az sem számított, hogy a tartalék reaktor azonnal működésbe lépett, és helyreállította az energiaszolgáltatást - a kincseskamra eleve saját forrással rendelkezett. A robbanással csak annyit akart elérni, hogy lekösse a házigazdáit. Még egy percig kellett másznia, és megérkezett oda, ahol lennie kellett. Immár elég helye volt ahhoz, hogy guggolásba emelkedjen, és meg is tette, aztán maga elé tartotta a kardját. A szemét lehunyva aktiválta a fegyvert, és a mennyezetbe döfte az energiapengét. A vasbeton fortyogva bugyborékolt felette, a bőrére apró, izzó szemcsék hullottak. Amikor már a kardjának markolata is belemerült a mennyezetbe, leállt, és összpontosított. A Sötét oldal energiái szabadon özönlöttek át a testén, és felfelé áramolva felizzították a vasbetont. Az orrán keresztül, felszínesen lélegzett, és nem törődött azzal, hogy a forróságban ő is megperzselődik. Vöröslő ragyogás vette körül, ami a fenti betonlapból áradt. Még jobban összpontosítva védőburokkal

vette körül magát, mi közben minden anyag megolvadt felette, és csöpögni kezdett. Felfelé irányította a burkot, ami felemelte őt, és átvitte az izzó lávává alakult födémelemen. Amikor az Erő energiáiból szőtt buborék felső íve a betonlap felszíne fölé emelkedett, leengedte a kardját, és kinyitotta a szemét. Felfelé pillantva meglátta a kincseskamra vörös fényben fürdő alját, valamint maga körül a riasztórendszer összekuszálódott kábeleit. Ezeket a vezetékeket a burok tolta szét, és bízvást számíthatott arra, hogy a mostani helyzetükben maradnak, mialatt a beton lehűl. Egyik sem szakadt el, így elméletileg a riasztó nem szólalt meg. Axot csupán egyetlen lépés választotta el a céljától - már csak a lézerszálas rendszert kellett kiiktatnia. Óvatosan kidugta a fejét a hűlő buborékból, és hiába nézelődött, nem látta a lézercsapdákat. Látszaniuk kellett volna a füstben, de egyetlen keskeny fénynyalábot sem fedezett fel. A váratlan fordulat kissé megzavarta, és felkeltette benne a kíváncsiságot. Kesztyűs kezével megtámaszkodott a még ekkor is forró betonlapon, és kimászott a nyílásból. Csak azokat a szirénákat hallotta, amelyek a robbanások miatt szólaltak meg. Minden várakozása ellenére úgy tűnt, a kincstár belső biztonsági rendszere nem működik - valaki már kikapcsolta. Lehet, hogy a Jedik megelőzték? Talán már el is vitték innen a Cinzia hagyatékát? Hirtelen elhatározással leguggolt, és bemászott az acélkocka alá, majd a szerkezetet a levegőben tartó berendezéshez érve ismét aktiválta a fénykardját. Az energiapenge vörös fényénél meglátta a lézerrendszer sötéten csillogó lencséit. Annyit biztosra vett, hogy senki sem nyúlt hozzájuk. Felemelte a kezét, és megérintette a kamra alját. Nem hallott lépteket, sem más, mozgásra utaló neszeket, amit biztató jelnek vett. Egy váratlan részlet azonban újabb okot adott arra, hogy óvatosan járjon el. A kamra középső része egy sor ezüstszínű kábelen keresztül kapcsolatban állt az energiatermelő egységet rejtő beton szarkofággal. Ax megközelítette a vezetékeket, ügyelve, hogy ne érintse meg valamelyiket. Nem ismerte a rendeltetésüket, mint ahogyan azt sem, hogy milyen módon gátolják a másodlagos riasztórendszer megszólalását. Annyi bizonyosnak tűnt, hogy amint betör magába a kamrába, Tassaa Bareesh palotájának összes lakója tudni fog róla. Különös dolog zajlott körülötte, amire nem számított, és ami a legkevésbé sem tetszett neki. Kikapcsolta a kardját, és a lábát maga alá húzva letelepedett a forró betonra. Ha valaki most kiiktatta volna a lebegtetőrendszert, a kamra úgy zúzta volna

Össze, akár egy férget. Sietve kisöpörte a fejéből a nyomasztó gondolatot, az Erőn keresztül kiterjesztette a tudatát, és nekilátott letapogatni a környezetét. Először is kiderítette, hogy a kamrában nem tartózkodik senki, csupán a Cinziából származó titokzatos tárgyból érzékelt biológiai tevékenységet. Megragadta a lehetőséget, hogy ezzel a módszerrel is megvizsgálja, és önkéntelenül megborzongott. Mi van benne? Az éppen csak észlelhető életjelek négy külön pont körül csoportosultak, és semmi sem utalt értelmes elmék jelenlétére. Ugyanakkor volt bennük valami, amitől az ösztöne vagy inkább a tudata visszahőkölt. Ezt az anyám készítette - villant át az agyán a gondolat. - Az anyám, akinek halottnak kellene lennie. Félretett minden latolgatást, ami elterelhette a figyelmét, és sorban ellenőrizte a másik két acélkockát, illetve a közöttük elterülő teret. Lehetségesnek tűnt, noha szélsőségesen valószínűtlennek, hogy egy, a Birodalomtól és a Köztársaságtól egyaránt független tolvaj, egy közönséges bűnöző igyekezett behatolni a kincseskamrákba, és ennek érdekében valamennyi biztonsági berendezést kiiktatta. Egy gyors felderítés azonban igazolta, hogy az elmélet hamis. Senki sem tartózkodott a helyiségekben. Ax már majdnem feladta, és gondolatban megszidta magát, ami ért ennyire túlreagálta a helyzetet. A figyelemelterelő művelet nem tartott az örökkévalóságig. Es azt sem akarta, hogy Darth Chratis mester túl sokáig aggódjon. Részben azért mondta neki, hogy a feladat nehéznek ígérkezik, mert azt akarta, hogy a mestere meglepődjön, amikor ő gyorsan végrehajtja. A gondolat izgatott elégedettséggel töltötte el. Mielőtt nekilátott volna, hogy behatoljon az acélkockába, még gyorsan átvizsgálta az összekötő terem előtti biztonsági zsilipet. A következő pillanatban megvetően és ingerülten vicsorgott. Egy Jedi! Bárhol és bármikor felismerte volna azt a szikár, élettelen mentális bűzt. A Jedi valahogyan kiiktatta a riasztókat, és szétvágta a külső ajtó zárszerkezetét. Lenyűgöző teljesítményt nyújtott, de nem mozgott elég gyorsan. Ax úgy számította, hogy mire a Jedi kinyitja a belső ajtót, ő már rég bent lesz a kamrában. Aztán pedig, ha a jövevény sikerrel jár, sokkal többet fog kapni annál, mint amire számított. Ax szélesen vigyorogva guggolásba emelkedett, és nekilátott átjárót olvasztani a falba, amely közte és az ellensége között állt.

Tizenkettedik fejezet Dao Stryver a bal karpáncéljából kiálló csövön keresztül sűrű, ragacsos hálószálakat lőtt ki, amelyekkel a székükhöz ragasztotta Ulát és Jetet. A tágas étkező nem tartalmazott mást, csak egy asztalt és húsz-huszonöt széket, ám Tassaa Bareesh palotájához illő módon ezeket a bútorokat értékes és különleges anyagokból készítették, ennél fogva túl erősek voltak ahhoz, hogy a foglyok összetörjék őket. Ula továbbra is szédelgett a reaktormag utóhatásaitól. A feje erősen zúgott, de észrevette a fém csillanását, amikor Stryver behegesztette a bejáratot. Az ajtó duracélból készült, ami szintén illett egy hutt palotájához. Valószínűnek tűnt, hogy mindenféle-fajta bűnöző hírességek étkeztek már ebben a helyiségben, és alighanem sokan itt is haltak meg. Ula próbaképpen megrángatta a kötelékeit, és rá kellett jönnie, hogy gyakorlatilag mozdítani sem bírja őket. Az ujjai máris elzsibbadtak. - Maga tehát ismeri a nevemet - mondta neki a mandalori, mi közben lecövekelt előtte -‚ a kérdés az, hogy honnan? Ula megpróbálta ugyan elfojtani az idegességét, de nem sikerült, így aztán dadogva beszélt arról a jelentésről, amit Stantorrs főparancsnok kapott Satele Shan nagymestertől. Bevallotta, hogy ekkor hallott első ízben a mandaloriról. Nem érzett lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy mindent elmondott, amit a köztársaságiak tudtak, mivel ezzel biztosíthatta Stryvert arról, hogy milyen kevés derült ki róla, illetve Lema Xandretről. - Most már megtenné, hogy kioldoz? - kérdezte a beszámoló végére érve. - Maguk ketten csak azért vannak még életben, mert a meggyilkolásukban nem lenne semmi dicsőség. És hasznom sem származna belőle - válaszolta a mandalori, azzal lépett egyet előre, és a követ fölé tornyosulva, vészjósló hangon hozzátette: - Ez azonban könnyen megváltozhat. Ula gyorsan hátradőlt ültében, és becsukta a száját. Jet tőle jobbra ült egy másik széken, és rezzenéstelen képet vágva figyelte a mandalorit. - Felteszem, ismer valahonnan - mondta, a fejét oldalra billentve. Tönkretettem a húga jó hírét? Ha igen, attól tartok, a hölgy könnyen feledhető... Stryver nem harapott rá a csalira, a legteljesebb nyugalommal válaszolt: - Nebula kapitány, tudtommal ön beszélt a Cinzia személyzetével. - Honnan veszi? - Az ön korábbi első tisztjétől, aki Shinqónak nevezi magát.

- Az az alak bármit kimondott azért, hogy maga kivegye a fegyvere csövét a képéből. - Jómagam is pontosan ilyennek ítéltem meg az illetőt - helyeselt Stryver. Amit nekem mondott, az igaz? - Miből gondolja, hogy én különbözöm Shinqótól? - Azt majd eldöntöm - válaszolta a mandalori. - Tehát, mit akar megtudni? - érdeklődött a fejét a másik irányba döntve Jet. Mi olyan fontos, hogy maga átrohant érte a fél Galaxison? - Csak feleljen a kérdésemre, Nebula! Mit mondtak magának? - Arra kíváncsi, hogy mit, vagy arra, hogy mennyit? Ula nem értette, hogy Jet miért bonyolítja tovább a helyzetet, és sietve megszólalt: - Hallottam a felvételt. Nem mondtak semmit a kapitány úrnak. A mandalori feléje fordult, és megkérdezte: - Egészen pontosan milyen szavakat használtak? - Hogy diplomáciai küldetést teljesítenek, és nem akarják, hogy átszálljanak a hajójukra. - Neveket említettek? - Egyet sem. - Lehetségesnek tartja, hogy a felvételt összevágták? - Igen, ez elképzelhető, viszont... - Elég lesz - intette le a mandalori Ulát, és ismét Jet felé nézve megkérdezte: A Lema Xandret név mond magának valamit? - Ha így hívják a húgát... Stryver a kapitány torkához nyomta a sugárvetője csövét, és fel mordult: - Ne szórakozzon velem, Nebula! Lema Xandret birodalmi droid tervező volt, és tizenöt évvel ezelőtt eltűnt. Kimondta ezt a nevet valaki a Cinzia fedélzetén? - Nem - válaszolta Jet -‚ és a robbanást nem élte túl senki, ha arra gondol, hogy az a nő a fedélzeten tartózkodott. Ezt nyilván Shinqo is közölte. - Azt mondta, maguk befogtak két roncsdarabot, amit aztán átadtak a huttoknak. - Miért csináltam volna ilyet? Ebben a pillanatban fojtott robbanás rázta meg a padlót, mire Ula megugrott ijedtében. A mennyezetről por szitált. Stryver a bejáratra szegezte a sugárvetőjét, készen arra, hogy leterítse azt, aki betör a helyiségbe, ám a robbanás sokkal távolabb következett be. Alig egy másodperccel később egy második követte az elsőt, és a lámpák elsötétültek néhány pillanatra. Valahol a messzeségben felbőgtek a szirénák. - A palotát támadás érte - jelentette ki higgadtan a mandalori. - Most már végképp nincs idő a játszadozásra. Ha tudja, mi vészelte át a robbanást, ki vele! Hallani akarom!

Egyre ingerültebben beszélt, mint akinek fogytán a türelme, és Ula - nem Csupán az életösztön parancsára - szükségét érezte, hogy megszólaljon: - Én láttam a megmentett darabokat. Egy kincstárban vannak, nem messze innen. - Mik azok? - Két tárgy, a huttok mindkettőt elárverezik. Az egyik a Cinzia navigációs számítógépe... - Működik? - szólt közbe Stryver. - Nekem azt mondták... - És a másik tárgy? - Hogy az micsoda, arról fogalmam sincs - vallotta be a vállát vonogatva Ula. - Írja le! - utasította a mandalori. - Ezüstszínű, henger formájú, körülbelül egy méter magas, ritka fémekből készült, és van valamilyenfajta organikus összetevője. Nincsenek rajta feliratok, sem jelzések. Maga tudja, hogy mi az? A mandalori a karpáncélját babrálta, aztán a balját lefelé szegezve apró holoképet vetített a padlóra. - Tassaa Bareesh birtokán hét szigorúan őrzött kincstár van - mondta aztán -‚ mondják meg, melyik tartalmazza a két tárgyat! - Minek? - vetette fel Jet. - Az csak űrszemét! - Ezt maga sem hiszi - vágott vissza Stryver. - Én mindent eladok - közölte vigyorogva Jet -‚ vagy legalábbis megpróbálom. - Ha kiszabadítja a kezemet - mondta Ula -‚ megmutatom, hogy melyik a kincstár. - Maga nem azt a titokzatos bolygót keresi, igaz? - kérdezte Jet a szemét forgatva, mialatt a mandalori meglazította az Ula jobbját le fogó szálakat. Hacsak... aha! Igen, ez az. Hacsak nem teljesen más okból akarja megszerezni azt a navigációs számítógépet. - Rajta, mutassa! - morogta Stryver a kapitánnyal nem törődve, és úgy tartotta a karját, hogy a holokép Ula előtt lebegjen. - Hozza egy kicsit közelebb - kérte Ula a mutatóujjával az ábra egyik pontjára bökve -‚ az lesz az, azt hiszem. Mialatt a mandalori a palota tervrajzát tanulmányozta, Ula a zsebébe süllyesztette a kezét, és előrántotta a lézerpisztolyát. Pillanatokkal később maga is meglepődött azon, hogy nyugodtan, minden félelem nélkül beszél. Az a furcsa érzése támadt, hogy ki szállt a saját testéből, és kicsivel távolabbról figyeli az eseményeket. - Oldozza ki a másik kezemet! - parancsolta, a fegyverét Stryver hasának szegezve. - Jobban tetszene, ha egyenrangú félként beszélgetnénk! Stryver a karjának apró mozdulatával Ula szemébe vetítette a holoképet, és ezzel elvakította. Ula meghúzta az elsütőbillentyűt, de a mandalori túl gyorsnak

bizonyult. A balját meglendítve egyszerűen felütötte a pisztolyt, így a lézernyaláb ártalmatlanul csapódott a mennyezetbe. - Ügyes próbálkozás - jegyezte meg vigyorogva Jet, mialatt Stryver ismét a székhez kötözte Ula kezét. - Még sosem volt dolga mandaloriakkal, igaz? Ula nem tudta meglátni a helyzet humoros oldalát. A félelem visszatért belé, és mélyen lesújtotta. A szeme még mindig káprázott, és a karja úgy fájt, mintha eltört volna. - Ezt miből gondolja? - kérdezte mogorván a kapitánytól. - A mandaloriak úgy hiszik, senki sem egyenrangú velük. Larin áthatolt a palota biztonsági programjának következő rétegén, és lefuttatott egy újabb keresést. A Dao Stryver név mindeddig csak egyszer bukkant fel: a mandalori hajója, a First Blood odakint állt, a birtok űrkikötőjében. Larin szívesen farba rúgta volna magát, amiért nem vett észre egy ennyire feltűnő tényt, de nem fordított sok időt az önvádra. A biztonsági program még magánál a palotánál is bonyolultabb volt. Valószínűnek tűnt, hogy hiába keresett volna rá korábban a mandalori nevére, nem került volna elő. - Van valami? - érdeklődött Potannin őrmester, aki a lány válla felett átkémlelve figyelt. Larin megrázta a fejét. Az Ula Vii névvel indított keresések is eredménytelenül zárultak. - Elállja a fényt - mormolta kissé ingerülten. Az őrmester igyekezett ugyan segíteni, de meg sem közelítette Shigar teljesítményét. - Ha találok valamit, nyomban visítok. Előhúzott egy újabb dekódoló algoritmust a készletéből, és ezúttal másik úton próbálkozott. A hátuk mögött Yeama belépett az eltűnt követ lakosztályába, és méltóságteljesen meghajolt. A homlokán vöröslő duzzanat élesen elütött bőrének zöld árnyalatától. - Az úrnőm megrendülten kér bocsánatot önöktől - jelentette be zengő hangon. - A követ úr elrablóinak, illetve a testőrök támadóinak üldözése haladéktalanul kezdetét veszi. Larin egy gombnyomással összezavarta a holovetítő képét, hogy Yeama ne láthassa, miben mesterkedik, vagyis hogy éppen a biztonsági rendszert igyekszik feltörni. - Egy mandalori szabadon kószál a palotában - mondta vádló hangon -‚ és maguk nem tudnak róla? - Ő csupán egy a sok közül - felelte higgadtan a twi’lek. - És nem szeretik, ha figyelik őket. - Most már azt is tudja, hogy miért - jegyezte meg Larin. - A jövőben talán gondolják meg, hogy miféle csőcselékkel üzletelnek. Yeama megmerevedett, és kimérten válaszolt:

- Ön pedig... - Számít, hogy ki vagyok? - vágott közbe Larin. - Segítek megkeresni a követ urat. Maguk mit csinálnak? A twi’lek elsápadt, amitől az arca már-már beteges árnyalatot öltött, és felháborodottan belekezdett: - Mindent megteszünk, ami hatalmunkban áll, magától értetődően, és... - Helyes, akkor ugorjanak neki - szólt közbe ismét Larin. - Nekünk itt sok a dolgunk! Yeama kihátrált a lakosztályból, és Larin helyreállította a holovetítő képét. - Idelent van egy teljesen más réteg - mormolta, és csodálattal adózott a rendszer bonyolultságának. Vagy fokozatosan fejlesztették ki, és minden új fejlesztés egy-egy új szinttel járult hozzá a már meg lévőkhöz, vagy pedig a Galaxis legőrültebb, legparanoiásabb mérnöke tervezte meg. A Dao Stryver névvel továbbra sem volt szerencséje, és a „Vii követ”-tel sem ért el találatot. Amennyiben a két férfi a palotán belül tartózkodott, az arcfelismerő rendszer nem tudta azonosítani és nyomon követni őket. Larin kezdett kétségbeesni. Shigar elment, hogy elvégezze a küldetés többi részét, ő pedig ezt az egyetlen feladatot kapta, és a jelek arra utaltak, hogy nem fog boldogulni vele. Hogy alkalmatlan rá, az nem jöhetett számításba. Tudta magáról, hogy nagyon is alkalmas, vagy legalábbis az volt, máskülönben sosem került volna be a különleges egységhez. Mindennél fontosabbnak érezte, hogy pontot szerezzen azok után, hogy oly sok ideig ült a kispadon. Afféle utolsó ötletként megpróbálkozott a Jet Nebula névvel. A háromdimenziós képen azonnal megjelent egy vörös fénypont, sőt közvetlenül mellette egy apró táblán villogó felirat hirdette, hogy a csempész segítséget kér. - Találtam valamit! - kurjantotta a háta mögé, és miután Potannin odarohant hozzá, tovább beszélt: - Maga azt mondta, hogy Vii követ azzal a Nebula nevű fickóval van, igaz? Nos, őt mindeneset re megtaláltam. Potannin összecsapta a tenyerét, és örömtelenül mosolygott. - Szép munka, Larin - dicsérte a lányt, majd az osztagához fordult, és elharsogta a parancsait: a csapat fele marad, a másik fele vele megy. Larin ádáz harcot vívott önmagával, mert reflexből engedelmeskedni akart. Ha ott marad a Blackstar-osztagban, Potannin rang dolgában felülmúlta volna őt. - Magukkal megyek - közölte az őrmesterrel, mialatt a katonák összegyűltek, és ellenőrizték a fegyverüket, illetve a páncélzatukat. - Éppen meg akartam kérni, Larin - felelte szaporán bólogatva Potannin. Köszönöm. - Szóra sem érdemes, őrmester úr! - Akkor álljon az élre, és mutassa az utat - kérte Potannin. Larin úgy érezte, az arca szinte lángol, mialatt a katonák előtt sietett végig a folyosókon. A csizmatalpak csattogása megelőzte őket, és a tömeg szétvált

előttük. Mindez túlontúl ismerős - morfondírozott magában Larin. Nem gondolhatta azt, hogy visszakerült a hadsereg kötelékébe. Biztosra vette, hogy ha ezek a katonák rájönnek arra, kicsoda ő valójában, ugyanúgy ellene fordulnak, mint azok a nyomorultak a Coruscanton. Jobb lesz, ha elkülönül tőlük, a jövő biztonsága érdekében... Már majdnem elérték a kézi számítógép holoképén jelzett helyszínt, amikor dörrenést hallottak, majd a padló megremegett a talpuk alatt, míg a falak megrázkódtak körülöttük. Pillanatokkal később bekövetkezett a második detonáció is. Larin megállította az osztagot, mert attól tartott, csapda felé tartanak, de nem hallott további robbanásokat. A folyosói lámpák elhalványultak néhány másodpercre, majd ismét felfénylettek. Larin úgy sejtette, hogy súlyos kár érte a palota generátorait - vagy szándékos rongálásból eredően, vagy pedig baleset történt. A palota lakói futva kerestek menedéket. Nem sikoltoztak és nem estek pánikba. Egyszerűen csak összegyűjtötték az értékeiket és szeretteiket, majd elsiettek valahová. A jelenség láttán Larin megértette, hogy az effajta események nem számítanak ritkaságnak a Huttán. - Már majdnem a célnál vagyunk - mondta halkan, és intett a katonáknak, hogy kövessék. A célterület felé közeledve óvatosabban haladt előre. Hogy valaki az erőművet vette célba, önmagában véve még nem jelentette azt, hogy őket nem várja csapda. A háromdimenziós térképen ábrázolt helyszín egy terjedelmes, de teljesen üres konyha volt. Larin félreállt, és átadta Potanninnak az irányítást. A katonák csendesen szétszóródtak, és ellenőriztek minden lehetséges búvóhelyet, közben csupán kézjelekkel kommunikáltak egymással. Gyakorlottan és hatékonyan dolgoztak, mégsem találtak mást, csak egy régi droidot, amely itt keresett menedéket a kinti rohangálás elől. A katonák fegyvert keresve gyorsan átkutatták, majd békén hagyták. A droid visszatért a sarokba, ahol korábban álldogált, onnan figyelte őket némán és mozdulatlanul. - Vii követnek semmi nyoma - jelentette ki Potannin, kimondva a nyilvánvalót. - Larin, biztos, hogy jó helyen járunk? - Teljesen biztos - felelte a lány. - A jelzés szerint Nebula pár perce még itt volt, és bajba került. - Nyilván idejött, hogy leadja a vészjelzést, de azóta máshová hurcolták vélekedett az őrmester. - Harcnak semmi nyoma... - állapította meg Larin, majd elhallgatott, mert észrevette, hogy a droid kilép a sarokból, és hevesen mutogat. - Valaki állítsa már le azt a roncsot! - kurjantotta Potannin. - Ne! Várjanak! - kiáltotta Larin, azzal odasietett a gépezethez, és közelről figyelte annak mozdulatait. - Ismerem ezeket a jeleket. A polgárháborúból származnak. A droid azt mondja... - Elszántan kutatott az emlékezetében, hogy

megfelelően fordíthasson. Sok idő telt el azóta, hogy a kezébe vette a „Katonai nyelvek története és használata” című tankönyvet. Végül biccentett egyet, és megszólalt: - ...‚ szóval, azt mondja, hogy ő adta le a vészjelzést. Nem ki mondottan nekünk küldte, hanem bárkinek, aki hajlandó segíteni. Erősítést kért. Egy jeladó segítségével követte a gazdáját, aki, gondolom, Nebula lehet. A berendezés Nebula ruhájában van, vagy a testében. Meg akarta menteni a gazdáját, de... de hiányoznak hozzá az eszközei. A droid bólintott, mire Larin megszólította: - Ki ejtette fogságba Nebulát? Egy mandalori? A droid az igen jelét mutatta. Nem csoda, hogy a szerencsétlen erősítést kért - vélte magában Larin, majd megkérdezte: - Nebula az egyetlen fogoly? A droid nemet mutatott. - Tudod, hogy kik a többiek? Nyomatékos igent kapott válasznak. A droid aztán odavitte őt a falhoz, és egy részletes térképet karcolt ujjával a sima fémfelületre. Larin a saját adatai alapján felismerte a helyiséget: a rajz az alig tizenkét méterrel balra elterülő étkezőt ábrázolta. - Azt hiszem, segíthetünk egymásnak - mondta ekkor a droidnak, mire az lendületesen bólogatott. - Kézbe a fegyverekkel! - folytatta, a katonák felé fordulva. - A mandalori nagydarab és veszedelmes. Ha lövéshez jutnak, szedjék le! De vigyázzanak a foglyokra! A követ nem sérülhet meg! A droid zömök acélujjával határozottan megkopogtatta a vállát, mire Larin hozzátette: - És Nebula kapitány sem! A katonák elhagyták az őrhelyüket, és összegyűltek a lány körül. Miután a droiddal az élen elindultak, Larin rádöbbent, hogy ő adta ki a parancsot, nem pedig Potannin, aki a többiekkel együtt engedelmeskedett neki. Elöntötte a bűntudat, de az öröm is, mert hivatalosan nem tartozott az osztaghoz, ami azt jelentette, hogy nincsenek elöljárói, akik miatt aggódnia kellene. Ezzel a gondolattal vigasztalta magát, mialatt futott, hogy másodszor is szembenézzen Dao Stryverrel. Ezúttal Ula volt soron, ő kapta az álla alá a mandalori fegyverének csövét. Amennyire csak tudta, hátrahajtotta a fejét, de a cső követte, és mélyen a torkába fúródott. Stryver annyira közel hajolt hozzá, hogy hallotta a páncélozott öltözet berendezéseinek halk surrogását, sőt még a légszűrőkön áthatoló levegő halk sziszegését is, amikor a mandalori lélegzetet vett, hogy megszólaljon. - Jól fontolja meg, hogy mit válaszol a következő kérdéseimre, Vii követ! figyelmeztette Stryver.

Ula bólintott. Az iménti ellenszegülési kísérlet után már csak azt akarta megtenni, amire utasítást kapott. A szeme továbbra is káprázott a holovetítő fényétől. - Úgy lesz - fogadkozott elfúló hangon. - Az előbb rámutatott a térkép egy bizonyos pontjára. Az általam keresett kincseskamrát mutatta meg? - Az tartalmazza a Cinzia maradványait? - Igen! - nyögte Ula, és lendületesen bólogatott, hogy meggyőzze Stryvert az őszinteségéről. A fegyvercső eltűnt a torkáról. Ula előrelendült, és hörögve kapott levegő után. Mindeddig észre sem vette, hogy beszüntette a lélegzést. - És maga? - kérdezte a mandalori Nebulától. - Van még kérdése? - Micsoda? Hogy nekem? - kérdezett vissza a csempész, és meredten nézte a mellkasára irányuló fegyvert. - Csak egy. Mi lesz most? Óvatosan utalnék arra, hogy velünk együtt saját magát is bezárta ide... Tompa dobbanás hallatszott a behegesztett ajtó felől. Stryver és a két fogoly egyszerre fordultak a bejárat felé. A dobbanás megismétlődött, majd fojtott kiáltás hallatszott: - Nyissák ki! A mandalori elfordult, a derékszíján függő tokba süllyesztette a sugárvetőjét, majd a felszerelésével kezdett foglalatoskodni - gyors, gyakorlott mozdulatokkal nyomkodta a különféle gombokat. - Biztosíthatom - mondta neki Ula -‚ hogy túszként nagyon keveset érek. Stryver nem válaszolt. Mialatt vékony, vörös fénycsík kezdett lefelé kúszni a páncélajtó szélén, a mandalori eltávolodott a foglyaitól, és felnézett. A hátára szerelt rakétahajtóműből egyre erősödő sistergés tört elő. - Azt javaslom, követ úr, csukja be a szemét - mondta fennhangon Jet, azzal Ula felé fordította a fejét, és behúzta a nyakát, hogy amennyire csak lehet, a vállával eltakarja az arcát. -Igen. A következő pillanatban éles fény villant. A levegőben betondarabok röpködtek, és sűrű füst özönlött elő valahonnan. A sistergés hangos süvítéssé erősödött, és ebben a pillanatban berobbant az ajtó. Ula behunyta a szemét, aztán éles kőszilánkok záporoztak rá. Kiáltásokat, sugárnyalábok vijjogását és futó léptek dobbanásait hallotta. Valami nekirohant az oldalának, majd kesztyűs kezek dolgoztak a tagjait lefogó hálószálakon, közben ismerős hang ütötte meg a fülét: - Ne aggódjon, uram! Most már minden rendben lesz. Fedezzük önt! - Potannin... - nyögte megkönnyebbülten Ula, és sírhatnékja támadt. Mire kinyitotta a szemét, a füst már eloszlott, és Dao Stryver nyomtalanul eltűnt. Két testőr az ajtónál őrködött, további kettő a romokat kutatta át. Nebula

droidja azon ügyködött, hogy kiszabadítsa a gazdáját. Tőlük jobbra egy szedettvedett páncélzatot viselő alak a mennyezeten tátongó óriási nyílást tanulmányozta, a sugárvetőjét lövésre készen tartva. Ula egy csapásra megértette, hogy Stryvernek esze ágában sem volt az ajtón keresztül távozni. Mindvégig azt tervezte, hogy mennyezeten áttörve hagyja el az étkezőt. Aztán a fehér páncélba öltözött katona Jet felé fordult, és megkérdezte tőle: - Mit mondott magának Stryver? Elárulta, hogy mire vadászik? - A navigációs számítógépet akarja megszerezni - közölte Jet, miközben megpróbálta kidörzsölni a szeméből a port. - De miért? A mandaloriak is azt akarják, amit mi? - Nem hiszem, hogy ez az egyetlen oka. A navigációs számítógép adataiból nem csupán a hajó származási helye derül ki, nem igaz? Hanem az úti célja is. A katona felszegte az állát, és tovább kérdezett: - Na és? Mitől fontos az akárkinek is? - Akárkinek nem fontos - válaszolta a fejét csóválva Nebula. - Csak ennek a Dao Stryvernek. - Maga Nebula vagy a követ? - érdeklődött a fehér páncélos alak. - Szólítson Jetnek - felelte a csempész. Ula végre kiszabadult a mandalori ragacsos hálójából, erősen imbolyogva talpra állt, és bemutatkozott: - Ula Vii, szolgálatára. Köszönöm önnek, köszönöm valamennyiüknek, hogy megmentettek minket. Mindkettőnket. - A kötelességünket teljesítettük, uram! - harsogta Potannin feszesen tisztelegve. - Én pedig - tette hozzá a katona -‚ a puszta szórakozás kedvéért vagyok itt. Azzal levette a fejéről a sisakját, és Ula Vii megpillantotta a legszebb nőt, akit eddigi élete során valaha látott.

Tizenharmadik fejezet Shigar a hutt úrnő életnagyságú szobra alatt megfordult, és becsukta maga mögött az ajtót. Ehhez az Erőt is be kellett vetnie, hogy segítsen a hidraulikus rendszernek, amely megsérült, mialatt ő behatolt a terembe. Már az első pillanatban felismerte ezt a fajta helyiséget, és tudta, hogy a belső ajtó nem fog kinyílni, amíg a külső nincs zárt állásban. Átszelte a kerek termet, menet közben felfigyelt a hatalmas üvegcsillár halk csilingelésére, de nem hagyta, hogy a hangok eltereljék a figyelmét. A levegőben füst szállongott, amit furcsának talált. A titokzatos robbanások az épületegyüttes más részén következtek be, és feltételezte, hogy a kincstár légcserélő rendszere teljesen független. Feltámadt benne a gyanakvás, és lassú, óvatos léptekkel megközelítette a belső ajtót - ami nem volt bezárva. Ha valamit biztosan ki mert volna jelenteni a huttokról, akkor azt, hogy amikor az értékeik védelméről volt szó, sosem fukarkodtak. Az ajtót - ezt a valóságos ipari műremeket - precíziós gépek gyártották, rendkívül szigorú szabványok alapján. Természetesen nem állíthatott meg egy fénykarddal felfegyverkezett Jedit, de egyhavi munkát adott volna egy egész betörőbandának, és ellenállt akár egy kisebb nukleáris robbanásnak. Annyi bizonyos, hogy magától sosem nyílt volna ki... Shigar kikapcsolta a fénykardját, és egy teljes percig mozdulatlanul állt. Nem hallott mást, csupán a lélegzetvételét kísérő, halk hangokat, valamint szívének egyenletes dobbanásait. Ha állt is valaki az ajtó másik oldalán, ugyanolyan csendben volt, mint ő maga. Kinyújtotta a balját, és meghúzta a kilincset. A tökéletesen ki egyensúlyozott súlyos páncéllemez csikorgás nélkül, hangtalanul fordult el a pántjain, és Shigar megpillantotta mögötte a keresett termet. A másik három ajtó pontosan úgy nézett ki, mint amilyennek Potannin őrmester leírta őket. Egyiken sem látszottak erőszakos behatolás nyomai. És valamelyik mögött ott rejtőztek azok a rejtélyes maradványok, amelyek miatt oly sok értelmes lény pusztult el... A terem közepén viszont szűk lyuk feketéllett, jócskán elcsúfítva a máskülönben tökéletes fehérséget. A füst ebből származott. Shigar közelebb araszolt hozzá, és belenézett. Valaki alulról égette át a padlózatot, nyilván azért, hogy ellopja a kamrák tartalmát. De hogyan tudta kikerülni a riasztókat? És hol van most?

Shigar körülnézett, és nem látott sem bútorokat, sem falfülkéket. Ebben a helyiségben egyetlen rejtekhely sem akadt. És a kincseskamrákba sem tört be senki. Az ajtók sértetlennek tűntek. Innen nem lehetett másképp kimenni, csakis a lyukon keresztül, vagy pedig... Shigar megborzongott, a hátán bizseregni kezdett a bőr. Szembe fordult az ajtóval, és hirtelen elárasztotta a bizonyosság. Aktiválta a fénykardját, és visszaóvakodott a biztonsági zsilipbe. - Nem úgy nézel ki, mint egy Jedi, de a szagod elárul! - kiáltott valaki, aztán hangos üvegcsörömpölés kíséretében egy tetőtől talpig feketébe öltözött fiatal lány zuhant ki a csillárból. Esés közben vörös hajfürtjei úgy lobogtak a levegőben, mintha fejcsápok lettek volna. A padlóra érkezve végigmérte a padavant, és megvetően hozzátette: - Bűzlesz az elfojtástól! Lássuk, tudunk-e változtatni ezen! Azzal maga elé emelte a kezét, és aktiválta a fegyverét, amelyből vörös energiapenge szökkent elő. Shigar nem viszonozta a lány vérszomjas vigyorát. A hidegvérét megőrizve szintén felemelte a fegyverét, és készenléti állásba ugrott. A lány egy sor vad csapással kezdett. Könnyedén mozgott, szinte táncolt, és a kardja úgy forgott, akár egy légcsavar. Az energiapengék dühödt sistergéssel ütköztek össze. Shigar tévedhetetlen pontossággal követte a lány mozdulatait, de ez alaposan próbára tette. Minden egyes hárításnál fájdalmas lökéshullám szaladt végig a karján, mintha egy-egy pörölycsapás érte volna. Apró termetű ellenfelében hihetetlen testi erő munkált, és a szeméből feneketlen gyűlölet sugárzott. A sötét oldal energiái sűrű hullámokban száguldottak Végig rajta. A lány visszaűzte őt a kincstár előtermébe, és az Erő közvetítésével bezárta maga mögött az ajtót. Innen nem menekülhetsz, Jedi! - kiáltotta elégedetten. - Mi lenne, ha befejeznéd a folytonos védekezést, és megmutatnád, hogy mit tudsz? Így is, úgy is végzek veled, de legalább lesz részem némi izgalomban! Shigar nem vett tudomást a gúnyolódásról. Tudott arról, hogy a Sithek néha verbális támadásokat is bevetnek, hogy elcsüggesszék az ellenségüket, de megfogadta, hogy nem fog áldozatául esni ennek a cselnek. És azt sem fogja hagyni, hogy a félelem vagy a harag diktálja a harcmodorát. A mestere alaposan felkészítette. Tudta, hogyan harcoljon egy Sith ellen - pontosan úgy, ahogyan bárki mással. Úgy arathatott győzelmet, ha kevesebb hibát vét, mint az ellenfele, és megragad minden lehetőséget. A meglepetés ereje jelentette a különbséget a hosszan elhúzódó párbaj és korai győzelem között. Shigar nyugodtan mosolyogva szembefordult a Sithtel, és előre- nyújtotta a bal kezét. Ax az utolsó pillanatban hallotta meg az üvegcsörömpölést, és hajszálon múlt, hogy sikerült félreugrania. Több száz apró szilánk száguldott felé, amelyeket a

Jedi elméjének ereje szakított ki a csillárból. Az első hullámot egy második követte, mialatt Ax szélsebesen szökkenve és szaltózva tartott a terem távolabbi részébe. Amint visszanyerte az egyensúlyát, Erő-pajzsot vont maga köré, amely megállította a szilánkok java részét. Néhány darab azonban átjutott rajta, az egyik megvágta a jobb felkarját, egy másik véres sebet szántott homlokának bal oldalára. Sietve kipislogta a szeméből a bele csorgó vért, és kéjesen ízlelgette az éles fájdalmat. A magas, karcsú Jedi támadásba lendült, nyílegyenes és erőteljes döfést indított, körülbelül derékmagasságban. Ax félreütötte a zöld energiapengét, de rá kellett jönnie, hogy a mozdulat csel volt. Az ellenfele villámgyorsan térden rúgta, közben visszarántotta a kardját, és ezúttal fejmagasságban előrevágott. Ax a lábába hasító fájdalomtól hangosan felnyögött, és csak úgy menekült meg a lefejezéstől, hogy fél kézzel oldalra és felfelé lendítette a kardját. A pengék a bőrétől alig néhány ujjnyira találkoztak. Pár pillanatig egyikük sem mozdult. A Jedi mind nagyobb erővel nyomta lefelé a kardját, Ax tisztán érezte a pengékből áradó iszonyatos forróságot. Tudta, hogy szorult helyzetbe került. A bal lába lehetetlenül kicsavarodva, messze a háta mögé került, a felsőteste hátrahajlott, és ebben a tartásban szinte moccanni sem tudott, nem hogy ellentámadást indítani. A Jedi sokkal erősebb volt nála, és nem habozott kihasználni ezt az előnyét. Már csak egyetlen, kemény lökés hiányzott ahhoz, hogy a pengéje ne csak levegőt égessen el. Ax azonban korántsem fogyott ki az ötletekből. Egyetlen gondolati parancsától a Jedi köpenye fellebbent, rácsavarodott a gazdája fejére és kiváltotta azt a hatást, amire neki szüksége volt. A fiatal férfit teljesen váratlanul érte a támadás. Imbolyogva tántorgott hátrafelé, és kétségbeesetten markolászta-rángatta a hevesen csapkodó szövetet. Ax éppen csak annyi időre vonult vissza, amíg visszanyerte az egyensúlyát, aztán új rohamra indult. A Jedi ugyan nem használhatta a szemét, de így is hatékonyan védekezett. Az Erő segítségével előre kiszámított minden egyes támadást, a kardját csak a jobbjával tartva sorban hárította a csapásokat, míg a baljával a köpenyével küzdött. Amikor végül letépte magáról és félrehajította, szembefordult Axszal - a kardját ismét két marokra fogta, és elszántan préselte össze a két fogsorát -‚ a lány rá jött, hogy az igazi összecsapás még csak most következik. Ádáz harcot vívtak egymással, amelynek során bejárták az egész termet. Támadtak és védekeztek, szökkentek és rohantak, közben a falakat, a padlót, Sőt néha a mennyezetet használták dobbantónak. A talpuk alatt üveg csikorgott, és felváltva repítettek fel néhány maréknyi szilánkot, hogy megzavarják a másikat, vagy ami még jobb, megvakítsák. A Jedi kiváló harcosnak bizonyult - ezt Ax, ha kelletlenül is, de elismerte magában -‚ ám magáról is tudta, hogy félelmetes ellenfél, és hogy ezt bebizonyítsa, minden képességét és tudását bevetette. Nem hagyhatta, hogy egy Jedi végezzen vele, és megakadályozza a küldetése

végrehajtásában. Azt akarta, hogy ha Darth Chratisnak be kell vallania a kudarcát a Sötét Tanács színe előtt, akkor ő is ott legyen, és a saját fülével halljon mindent. A vég mindkettőjüket váratlanul érte. Ax kirekesztette a tudatából a távoli szirénák jajongását, és a robbanások egyéb utóhatásait, viszont minden érzékszervével éberen figyelte a közvetlen környezetét, hátha az ellenfele új trükkel próbálkozik. Amikor meghallotta a belső ajtón túlról érkező neszeket, kezdetben nem törődött velük, mert cselnek hitte őket. Még mialatt a kincstár felé tartott, lezárta maga mögött a beton alagutat, így aztán azon keresztül nem jöhetett át senki, és a kincstárba csakis egyetlen bejáraton lehetett belépni. A hangok - a tompa, fémes csörrenések - megismétlődtek, és Ax ezúttal észrevette a Jedi reakcióját: a fiatal férfi a belső ajtó felé pillantott. Ax ebben a pillanatban támadásba lendült - ezúttal egy eddig tartalékolt harcmodort alkalmazott. Egyelőre nem tudta kellő hatékonysággal megidézni és irányítani a Sith-villámokat, így aztán még csak nem is remélhette, hogy leterít velük egy felkészült Jedit, de azért bevetette ezt a fegyverét. A Jedi pocsékul védekezett, mintha most találkozott volna először ezzel a fajta csapással, és Axnak ekkor első ízben eszébe jutott, hogy talán hozzá hasonlóan az ellenfele is csupán tanítvány. És hozzá hasonlóan talán most harcol először egyedül. Viszont vele ellentétben nem fog életben maradni, hogy tanuljon a tapasztalataiból... A Jedi távolabbra tántorgott. A tagjai meg-megrándultak, a ruhája több folton füstölt. Ax fenntartotta az energiaáradatot, amilyen hosszasan csak bírta, aztán egy-egy gyors csapást mért a férfi torkára, illetve a derekára. A Jedi éppen csak hárította a támadásokat. A kardját a jobbjában fogta, a bal kezével a szemét dörzsölte, mintha a kisülések elvakították volna. Ax a gyengeség jelei láttán fellelkesülve újra és újra lesújtott, és addig szorította hátrafelé az ellenségét, amíg az nekiütközött a falnak. A Jedi a következő pillanatban guggolásba ereszkedett, és tétova mozdulattal maga elé emelte a kard ját, hogy hárítsa a következő, végzetesnek ígérkező csapást. Ebben a pillanatban női hang hallatszott az adó-vevőjéből: - Shigar, nagyon vigyázz! Stryver a kincstár felé tart. A navigációs számítógépet akarja megszerezni! Ax bensőjében a diadal érzése mindent felemésztő gyűlöletté alakult. Dao Stryver itt van! Es ekkor rajta volt a meglepődés sora. A Shigar nevezetű Jedi villámgyorsan fellendítette a lábát, és kirúgta a kezéből a fénykardját. A fegyver elrepült, majd a padlóra érkezve automatikusan kikapcsolt, és halkan csörömpölve távolabbra siklott. Ax fegyvertelenül botladozott hátrafelé, közben a Jedi talpra ugrott. A szeme vérbe borult, de csakis elszántság sugárzott belőle. Semmi gyűlölet. Semmi harag. Axnak még ez az apró győzelem sem adatott meg.

Hátrafelé futva az Erő közvetítésével maga felé rántotta a kardját, noha tudta, hogy nem fog időben megérkezni a markába. A Jedi alig egy lépéssel lemaradva követte, és a külső ajtó felé terelte őt. Amikor az ajtó berobbant mögötte, nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja, ki érkezett meg. Ugyanolyan élesen érzékelte a jövevény jelenlétét, mintha tőrt döftek volna a hátába. Dao Stryver... A Jedi-tanítvány és a mandalori közé szorulva Ax csak annyit tehetett, hogy aktiválta a fegyverét, és remélte, hogy csoda történik.

Tizennegyedik fejezet Larin félúton járt a lakosztály és a kincstár között, amikor Yeama feltartóztatta. A twi’lek a kihalt folyosó közepén helyezkedett el, és mindkét kezét feltartva megálljt jelzett. Larin lassítás nélkül elrohant volna mellette, ha nem áll a háta mögött öt weequay, és legalább tucatnyi, fejszével felfegyverzett gamorreai. - Örömmel látom, hogy a követ úr visszatért - jelentette ki Yeama, és vörös szemével gyanakodva méregette a lány kísérőit. - És a kalóz is. Az úrnőm örülni fog. Larin nem szakított időt a helyzet megvitatására. Rémülettel töltötte el a gondolat, hogy Shigarnak egyedül kell szembenéznie Dao Stryverrel. Attól tartott, hogy máris elkésett. Hiába hívta több ízben is a padavant az adó-vevőjén, egyszer sem kapott választ. - Köszönje meg az úrnőjének a nevemben, hogy aggódott - válaszolta -‚ éppen visszakísérjük a követ urat a lakosztályába. - Valóban? Remek - felelte bólogatva Yeama. - Nyilván hallottak az elmúlt órában történt... khm... kisebb zavarokról. Aggodalomra semmi ok, efelől biztosíthatom önöket, de mindenképpen azt javasolnám, hogy további értesítésig maradjanak a szigorúan őrzött szárnyban. - A jelekből ítélve megtámadták önöket - szólalt meg Jet. - Fa’athra végül akcióba lendült? - Számos értéktárgyat őrzünk a palotában - válaszolta gőgösen mosolyogva a twi’lek -‚ így aztán a támadások nem számítanak szokatlannak. - Csakhogy ez nem külső támadás - mutatott rá egyre türelmetlenebbül Larin. Hanem az a mandalori, akire nemrég figyelmez tettem önöket. A Cinzia navigációs számítógépére vadászik. - Lehetetlen! Egyetlen riasztó sem szólalt meg a palotának azon részében. - Sejtésem szerint ez meg fog változni, méghozzá hamarosan - dünnyögte Larin, azzal a vállához emelte a sugárvetőjét, és elindult. - Ne olyan hevesen, kérem! - mordult fel Yeama, mialatt a lány elé lépett, hogy elállja az utat. Az öt weequay szempillantás alatt felsorakozott mögötte. - Rossz irányba tartanak. A követ úr lakosztálya pont az ellenkező irányban található. - Valóban? Hát, az ember könnyen eltéved ezen a helyen... - Nem hiszem, hogy önök eltévedtek. Szerintem pontosan tudják, hogy hová mennek - vágott vissza a twi’lek, és most már nem mosolyogott. - Ön, ifjú hölgy, nem szerepel a palota nyilvántartásában. A követ úr elrablása csupán

figyelemelterelő művelet volt, hogy maga elvégezhesse a valódi munkáját. Megtaláltuk a behatolásának nyomait a biztonsági rendszerben. A robbantás szintén a figyelmünk elterelését szolgálta. Most mi következik? Maguk valamennyien egy csapatot alkotnak, vagy véletlenül kerültek össze, és azóta együtt küzdenek egy bizonyos közös célért? Miután elhallgatott, fagyos tekintetével végigpásztázott a vele szemben álló társaságon. Larin látta, hogy merrefelé tart a szóváltás, és ez az irány a legkevésbé sem tetszett neki. - Nézze - mondta a twi’lek szemébe nézve -‚ nem akarjuk ellopni a kincseiket. De valaki más igen, és mi éppen megpróbáljuk meg akadályozni ebben. Komolyan beszélek. Ha nem áll félre az utamból, Dao Stryver betör a kincstárba, aztán eltűnik innen, még mielőtt odaérnénk. Ne akarja, hogy kényszerítsem! Hiába volt az ultimátum, Yeama nem tágított, Sőt kihívó hangon megkérdezte: - Beismeri tehát, hogy a kincstár felé tartanak? - Épp az előbb mondtam. - És mégis azt állítja, hogy tiszták a szándékaik? - Amilyen tiszták csak lehetnek. - Ezek szerint nem bánja, ha felkérem a birodalmi követet, hogy fáradjon ide? - Felőlem... csak igyekezzen, mindössze ennyit kérek! Yeama intett a kísérőinek, mire azok körülvették Larint és a csapatát. Amint megnyílt előtte az út, a lány élénk iramban meg indult előre, mialatt Yeama az anyanyelvén hadart valamit az adó vevőjébe. A hátuk mögött a köztársasági követ elérkezettnek látta az időt arra, hogy előhozakodjon a maga panaszáradatával. - Bosszúsággal tölt el a sejtetés - mondta fennhangon -‚ miszerint ez az egész valamiféle összeesküvés. Ha valakire gyanakodni kell, az én vagyok. Engem raboltak el, az én testőreimet semlegesítették. Megkötöztek és megkínoztak egy olyan palotában, amelynek a szolgái most bűnözőnek kiáltanak ki! Szerencsésnek vallhatják magukat, ha itt maradunk, és végigüljük a maguk álságos árverését! Yeama nem vett tudomást a követről, és Larin is így tett. Sokkal jobban nyugtalanította az, hogy Shigar továbbra sem jelentkezett. - A riasztók még most is hallgatnak - szólt oda a twi’leknek -‚ pedig elég nagy a rohangálás mindenfelé. Nem találja furcsának? Yeama teljes három másodpercig szótlanul meredt rá. Aztán is csak azzal válaszolt, hogy gyorsabban szedte a lábát, és újabb parancsokat kiabált az adóvevőjébe. Ula addig háborgott, amíg biztosra vette, hogy a házigazdák meg értették az álláspontját - ami még csak nem is a sajátja volt. A nehéz helyzetbe került köztársasági követet alakította. Nem ezt kellett volna tennie?

Nem tudta eldönteni. Fényévek választották el a megszokott fészkétől, és percről percre távolodott tőle. Szívből kívánta, hogy bár csak valóban visszatérnének a lakosztályába, ahelyett hogy hanyatt- homlok rohannak a veszély felé. Csak azért nem kérte, hogy hagyják ki a közelgő akcióból, mert nem akart gyávának tűnni Larin Moxla előtt. A lány olyan típusnak tűnt, aki nem bocsátja meg az ilyesmit. Ula nem tudta levenni róla a szemét. Minden vonása rabul ejtette, a megviselt páncélzattól kezdve egészen az arcát díszítő fekete tetoválásokig. - Eszébe se jusson - dörmögte váratlanul Jet Nebula. Ula a kapitányra pillantott. Ő is a figyelemre méltó fiatal nőt figyelte, aki a semmiből került elő, és azóta átvette a társaság irányítását. - Ezt meg hogy érti? - Az a lány nem való magának, és fordítva - válaszolta a fejét csóválva a csempész. Ula elvörösödött szégyenében. Mindeddig fogalma sem volt arról, hogy ennyire feltűnően bámulja Larint. - Maga meg miről beszél? - méltatlankodott, de lefojtotta a hangját, hogy más ne hallhassa. - Semmivel sem ismeri jobban, mint én. - Tudom róla, hogy csaló - felelte Jet. - És maguknak kettejüknek nagyjából ez az egyetlen közös vonásuk. Már megint az a sanda célzás, miszerint ő, Ula más, mint aminek mondja magát... - Egészen pontosan mit akar mondani ezzel? - Hogy én? Semmit - válaszolta a fejét rázva Jet. - Csak gondoltam, beszélgetünk egy kicsit. Ez azonban egyre nehezebb lett. Az iram percről percre gyorsult. Ula és Jet hamarosan már kocogtak a biztonságiak gyűrűjében, a weequayk a maguk hosszú lépteivel ügettek mellettük, míg a gamorreaiak nehézkesen döcögtek a hátuk mögött. Egyre több és több palotaőr csatlakozott hozzájuk - főként niktók és houkok -‚ így egy folyton hosszabbra nyúló menetoszlop tartott a kincstár felé. Nem egykönnyen lehetett megállapítani, hogy mi van a twi’lek és Larin előtt, de úgy tűnt, további őrök várják őket. A biztonsági zsilip közelében elképesztő pusztítás maradványait pillantották meg. A falak leomlottak, a mennyezet leszakadt, így több tonnányi kő és vasbeton hevert köztük és a céljuk között. Evocii rabszolgák és biztonsági őrök takarították a törmeléket, de Szinte semmire sem, jutottak, mert nagy igyekezetükben folyton akadályozták egymást. Érthetetlen parancsok röpködtek a levegőben. Yeama belevetette magát a zűrzavarba, és hiábavalóan próbált rendet teremteni. - Ez felháborító! - hasított egy éles hang az őrült háttérzajba. Egy birodalmi egyenruhát viselő, nagy orrú férfi kiabált, mialatt a köztársasági csapat felé

nyomakodott a kavargó tömegben. - Ha maguk is benne vannak ebben az undok csalási ügyben... - Nekünk legalább annyi a vesztenivalónk, mint maguknak! - csattant fel Ula, mialatt azt kívánta magában, bárcsak félrehúzhatná a birodalmi követet, és felfedhetné előtte a valódi kilétét. Kettejük között csakis a látszat kedvéért volt szükség vitára. - És ugyan úgy a sötétben tapogatózunk! A rommező túloldaláról velőtrázó dörrenés hallatszott, és a padló hevesen megremegett. Ula a fülére tapasztotta a kezét, és hátrálni kezdett. Hirtelen két hatalmas droidvezérlésű munkagép húzott el mellette, amelyek aztán egyre lassulva nyomultak előre a tolongó sokaságban. - Maradjon itt! - parancsolta neki Larin, és ő ezúttal boldogan engedelmeskedett. A lány minden további nélkül követte a gépek után siető Yeamát, szemlátomást feltette magában, hogy az elsők között fog belépni a zsilipbe. A twi’lek nem próbálta lebeszélni erről a szándékáról. Ula megint csodálattal adózott a lány bátorságának és önbizalmának. De vajon mi a korribani mélységet értett Jet Nebula azon, hogy Larin is csaló? Valahol elöl kiáltás harsant. A tolólappal felszerelt munkagépek áttörtek a torlaszon. Sűrű füst- és porfelhő száguldott végig a folyosón, közben átható csatazaj hallatszott. Larin hátrakiáltott valamit a válla felett. - Mit mondott? - kérdezte Ula a csempésztől. - Egy Sithről beszélt, de csak ennyit értettem - válaszolta Jet. Ula a birodalmi követre pillantott, aki gondosan ügyelt, hogy ne nézzen bele senki szemébe. Yeama jelzett, hogy erősítést kér. Az öt weequay egy sorba rendeződve elindult előre, de így tett a köztársasági és a birodalmi osztag is. Még nagyobb zűrzavar támadt, amikor mindhárom egység egyszerre próbált átjutni az átjárón, amely egynek is szűkös lett volna. Ula szem elől tévesztette Larint, és a nyakát nyújtogatva helyezkedett ide-oda, hogy jobban lásson. - Miért nem megy közelebb? - érdeklődött Jet. - Mert... ööö... azt hiszem, nem volna biztonságos. Hát maga? - Szerintem a biztonság itt és most eléggé viszonylagos. Ula elszégyellte magát, és elindult előre. Jet követte, de a droidját hátrahagyta, hogy őrködjön a bejáratnál. Amikor a birodalmi követ meglátta, hogy a Köztársaság küldötte a zsilip felé tart, sietve a nyomába szegődött, nehogy kimaradjon valamiből. A törmelékben nyitott járatban hemzsegtek a rabszolgák és a katonák. Hogy a másik végén mi zajlott, azt nem lehetett látni a füst és a por miatt. Sugárnyalábok fénye villant a félhomályban, és Ula tisztán kihallotta a zajból a mandalori háti rakétájának süvítését. Mindennek a tetejébe fénykardok búgtak és sisteregtek valahol.

Elhaladtak egy eltorzult acéllemez mellett, amely nemrég még a biztonsági zsilip külső ajtajaként szolgált, az orrukba erős ózonszag csapott. - Vigyázzon, uram! - kiáltotta Potannin, amikor meglátta a követet. Ula hagyta, hogy az őrmester berángassa őt egy viszonylag védett helyre, egy törmelékhalom mögé. Innen még mindig nem látta, hogy mi történik körülötte, de megpillantotta Larin sisakjának hátsó részét. A lány a twi’lek mellett guggolt, és a fegyverének céltávcsövén keresztül igyekezett tájékozódni. A hangja jól hallatszott még az éktelen lármában is: - Még most sem szólnak a riasztók, mi? Yeama válaszát Ula már nem hallotta. Fülsiketítő robbanás következett be, amely leszakította a mennyezet java részét. Ula a kőrakásnak vetette a hátát, és a fülére tapasztotta a tenyerét. Hamu és törmelék záporozott rá sűrű hullámokban, mire szorosan lehunyta a szemét. Amikor úgy fél perccel később próbaképpen elvette a kezét a füléről, már nyomasztó csend borult a teremre. Bizonytalan körvonalú, kísérteties alakok mozogtak körülötte, míg odafentről továbbra is kisebb-nagyobb kődarabok hullottak. Tőle jobbra Jet lassan, centiről centire kidugta a fejét, és miután körülnézett, döbbent kifejezés jelent meg az arcán. - Ez meg mi a vénséges üstökös? Mielőtt Ula kinézhetett volna a fedezék mögül, haragos női hangot hallott: - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! Felkapta a fejét, és megborzongott. Biztosan tudta, hogy hallotta már ezt a mondatot.

Tizenötödik fejezet Shigar egy egyenlő oldalú háromszög egyik csúcsánál állt, a másik kettőt a Sith, illetve Dao Stryver foglalták el. A mandalori habozott, szemmel láthatóan meglepődött azon, hogy mindkettőjüket itt találta. - Milyen kicsi a Galaxis - jegyezte meg Shigar. - Őt is ismeri? - kérdezte a fiatal lány, és egy pillanatra mintha megfeledkezett volna a gyűlöletéről és az ellenséges érzéseiről. - Egyiküknek sem kéne itt lenniük! - válaszolta a mandalori. - Ehhez az ügyhöz semmi közük! - Maga többeket megölt a Coruscanton - vágott vissza Shigar. - Természetes, hogy van hozzá közöm! - Maradj ki ebből! - kiáltotta a padavanra vicsorogva a lány. - Stryver az enyém! - Egyszer már elkaptalak - felelte higgadtan a mandalori. - Ha megöleted magad, azzal csak szégyent hozol az anyádra! A fiatal lány arca szempillantás alatt vörösebb árnyalatot öltött, mint amilyenben a haja játszott. A mandalori felemelte a bal karját, és tüzet nyitott a Sithre a lángszórójával. Shigar oldalra vetődött, és mialatt a padlón gurult, az imént látott jeleneten gondolkodott. A sors mindhármukat ugyanabban az időben sodorta ugyanarra a helyre. Ugyanazt a dolgot akarták megszerezni - akármi lapult is a kincseskamrában -‚ és nem sok idejük maradt, amíg a huttok rájönnek, hogy mi történik, és rájuk küldik a palota összes fegyveresét. Stryver nyilván gyorsan és határozottan akart cselekedni. Mégis megállt, hogy beszéljen a lánnyal. Vajon miért? Egyértelműnek tűnt, hogy azért emlegette fel a Sith anyját, hogy ezzel elterelje a figyelmét. A lány most már tombolt haragjában, amitől még erősebbé és veszélyesebbé vált. Shigar a lehetőségeit latolgatta. Visszavonulhatott a kincstárba, és hagyhatta, hogy a mandalori elintézze a lányt, de ezt a termet csak egyetlen kijáraton át lehetett elhagyni, ami azt jelentette, hogy végül mindenképpen szembe kell néznie Dao Stryverrel. És a mandalori nemrég őt is legyőzte. Így aztán úgy döntött, hogy jobban jár, ha most vívja meg a harcot, amikor a mandalorinak a Sithre is figyelnie kell.

Bömbölő lángok nyújtóztak a szélsebesen szökellő és szaltózó lány után. Shigar az ellenkező irányból támadt Stryverre, és egy felülről indított vágással a vállát vette célba. Stryver fellendítette a karját, és a zöld energiapenge végigsiklott a kemény mandalori páncélon - sistergő sebet ütött bele, de nem hatolt át rajta. Stryver hátikészletén felnyílt egy fedél, és egy csuklókaros sokkolórúd emelkedett ki aló la, ami Shigar felé lendült, és a hegye belefúródott a kezébe. A Jedi visszarántotta a karját az új csapáshoz, de a rúd mellkason szúrta, és az elektromos töltet leverte a lábáról. Stryver másik oldalán a Sith kitört a lángok közül. A fénykardját magasan feltartotta, a szemében a gyilkos gyűlölet lángjai lobogtak. Átszökkent a lángszóró halálos tűzcsóvája felett, és még a levegőben repülve a mandalori feje felé döfött. Stryver a termetéhez képest meglepő gyorsasággal lebukott, és a sokkolórúd a Sith felé lendült. A lány félreütötte, majd röptében akkorát rúgott a mandaloriba, hogy az megingott, és amint padlót ért, Ax új rohamra indult. Shigar talpra ugrott, és apró léptekkel balra oldalazva várta az újabb lehetőséget. A mandalori ismét a lángszóróját vetette be, ám ezúttal már nem tudta meglepni a lányt, aki egy Erő-pajzzsal könnyedén félreterelte a lángokat. Stryver ekkor pengehálót lőtt rá. A Sith félreugrott az éles tüskék elől, és kéklő villámokat zúdított a mandalorira, de annak páncélzata felvette az energiát, és a padlóba eresztette, mire az megfeketedett és felpúposodott körülötte. Shigar kihasználta az alkalmat, és egy Erő-taszítással próbálta térdre kényszeríteni a mandalorit, de a megtermett alak olyan biztosan állt, akár egy hegy, és más, eddig titokban tartott fegyverei is akadtak. A combját védő páncélhüvely egyik rekeszéből vaskos csövű pisztolyt varázsolt elő, amit Shigarra szegezett, és leadott egy lövést. A padavan félreugrott, de nem elég gyorsan, így a lövedék széle elkapta, és úgy elsodorta, akár a vihar a falevelet. Legalább öt métert repült a levegőben, majd a falnak csapódott, és elkábulva lecsúszott a padlóra. A mandalori Ax felé lendítette a pisztolyát, ám ő szélsebesen szökkent jobbrabalra. A lassú észjárású Jedivel ellentétben azonnal fel ismerte a fegyvert, és tudta, mennyire veszedelmes. A disruptorok illegálisnak számítottak a Galaxis valamennyi, kicsit is civilizált világán. Ax a legkevésbé sem lepődött meg azon, hogy lát egyet a Huttán, méghozzá egy mandalori kesztyűs kezében. Azt is tudta, hogy a kézi disruptorok csak rövid lőtávolságig hatásosak, és hogy a cellájuk alig öt-hat lövésre elegendő energiát tárol. Számíthatott arra, hogy ha Stryver lead még néhány lövést, akkor a fegyver hasznavehetetlenné válik. Ezért aztán egyfolytában körözött az ellenfele körül, gyakorlatilag a romba dőlt biztonsági zsilip füsttől megfeketedett falain futott, és hogy harcra ösztönözze Stryvert, újra és újra törött üvegszilánkokat repített öltözetének illesztései felé. A mandalori két ízben is éppen csak elhibázta őt, és bár csupán a lövedékek szélei érték el, fájdalmas sokkhullámok vágtak végig a testén. Axot csak a haragja

tartotta mozgásban, míg a kínjait arra használta, hogy felszítsa magában a Sötét oldal tüzét. Dao Stryver ismét tüzelt - immáron ötödszörre-, és Ax alig érezte a töltet hatásait, amiből rájött, hogy a fegyver cellája az utolsókat rúgja. Diadalittasan vigyorogva leugrott a falról, és az ellenfele felé vette az irányt - eljött a pillanat, hogy visszavágjon. Stryver vibrokardot rántott elő, és egyenesen a torkának szegezte. Felüvöltött haragjában, és minden testi, illetve akaraterejét be leadta a csapásba, hogy a pengéje átüsse a mandalori páncélját. A férfi hangosan búgó pengéje súrolta a bőrét, és vért fakasztott belőle, de nem adta fel. Mialatt visszahúzta a kardját, a mandalori hátrafelé tántorgott, és Ax úgy hitte, végre megkapta a várva várt lehetőséget. Az ellenfele után szökkent, megragadta a vállát, és fellendítette a kardját. Ám mielőtt lesújthatott volna, Stryver aktiválta a háti rakétáját, és a következő pillanatban mindketten felfelé röppentek, mintha egy óriás bábos rántotta volna fel őket láthatatlan zsinórokon. Ax első döbbenetében szétnyitotta az ujjait, és visszazuhant a padlóra. A mandalori az iker tűzcsóváktól hajtva tovább emelkedett. Ax félreugrott, hogy elmeneküljön a gyilkos forróság elől, és a bal kezével eltakarta a szemét, hogy védje az erős fénytől. Stryver pillanatok leforgása alatt elérte a kupola csúcsát, aztán ott lebegett, és parancsokat gépelt a fegyverrendszereinek. Axnak éppen csak arra jutott ideje, hogy felismerje, milyen előnyös helyzet be került az ellensége, amikor egy erős kéz csuklón ragadta, és félre rántotta. Pillanatokkal később három rakéta csapódott be oda, ahol az imént feküdt. A Jedi megmentette az életét, és bár egy másodperc tört részéig hálás volt neki, Sietve kirántotta a kezét a markából. A nyomorult aligha merő szívjóságból csinálta! Pontosan tudta, hogy egyedül nem tudja legyőzni Stryvert. Nem maradt más választása, mint hogy vagy megmenti őt, vagy hamarosan maga is meghal. A robbanások légnyomása a biztonsági zsilip belső ajtajához repítette Axot és a Jedit. Szétváltak, hogy kitérjenek a következő sorozat elől, ami egyszerűen betaszította az ajtót az előkamrába, így láthatóvá vált a három kincseskamra bejárata, valamint a padlón tátongó lyuk. Ax végigpásztázott tekintetével a helyiségen, és felfedezte, hogy a kamrák egyikének ajtaja vörös fényt áraszt. Mindezen felül sugárnyalábok röpködtek a terem másik részéből, aminek láttán Ax rájött, hogy mások is beszálltak a játékba - feltehetően a huttok, akik végre észrevették, hogy kincseik veszélybe kerültek. Mielőtt kihasználhatta volna a csatatéren bekövetkezett változást, a Jedi rátámadt Stryverre, és futás közben félreütötte a felé tartó lövedékeket. A rakéták a mennyezeten robbantak, óriási beton és vakolatdarabokat szakítva mindhármukra. Egy jókora tömb eltalálta a mandalorit, és valósággal lesöpörte a magasból. Ax félreugrott egy akkora kő elől, amely még egy banthát is

agyonütött volna, aztán tájékozódni próbált a sűrűn kavargó porban. Sötét árnyalakok táncoltak körülötte - weequayk, birodalmi egyenruhát viselő emberek, gamorreaiak és mások -‚ de Stryvert nem fedezte fel közöttük. Mindezeken felül vagy teljes csend telepedett a zsilipre, vagy a füle bedugult a legutóbbi dörrenésektől. Vörös fény villant valahol, aztán elhalványult. Csak fény, semmi robbanás. Ax pislantott néhányat, és megfordult, hogy megkeresse a forrást, közben eszébe jutott az izzó kamraajtó. Nem a mandalori lövedékei találták el, ahogyan azt először feltételezte. Most már látni lehetett, hogy az ajtó teljesen elolvadt, így bárki hozzáférhetett az odabent rejtőző értékekhez. Ugyanakkor senki sem tört be a kamrába. Ez teljesen egyértelműen látszott, ugyanis az előkamra padlóját olvadt fémtócsák borították. Pontosan fordítva történt. Shigar az újonnan érkezett katonák között cikázva közeledett a kincstár felé. A jövevények akaratuk ellenére elterelték a mandalori figyelmét, ám aggódott miattuk, mert veszélyes helyen jártak. Dao Stryver pillanatnyilag a padlón hevert ugyan, de még élt, márpedig ő volt az, aki egy szál magában megsemmisítette a Fekete Nap szindikátus egy teljes sejtjét a Coruscanton. Shigar, akinek a feje még ekkor is zúgott a disruptor találatának utóhatásaitól, pontosan tudta, hogy Dao Stryver semmitől sem fog visszariadni annak érdekében, hogy elérje a célját itt, a Huttán. Azonban ezekben a másodpercekben minden szempár a kincstárra irányult. A huttok biztonsági intézkedései kudarcot vallottak. Valakik megolvasztották az ajtót, és bejutottak. Shigar fejében megfordult, hogy az ismeretlenek valószínűleg a Sith által nyitott lyukon jöttek fel a padló alatti járatokból. Viszont ha valóban ez történt, miért nem távoztak ugyanazon az úton? Miért vállalták a fáradságot, és álltak neki másik kijáratot olvasztani maguknak? Az izzó fémtócsák - az ajtó maradványai - vérvörös fényben fürdették a kincseskamrából kilépő alakot. Nem hasonlított semmihez, amit Shigar eddigi élete során látott. A két méter magas teremtmény első pillantásra hétköznapi kétlábú lénynek tűnt, vékony karjának és lábának hossza többé-kevésbé megegyezett. Aztán széttárta még két karját, amelyek a törzse közepén, a derekától és a vállától egyenlő távolságra helyezkedtek el. Ám ezzel együtt sem hasonlított a rovarszerű értelmes lényekre, például a geonosikra vagy killikekre. Függőlegesen megnyújtott, hatszögletű teste felül sík lapban végződött, nem ült rajta semmiféle fej. A törzsét a pókfélék szemeire emlékez tető, feketén csillogó érzékszervek borították. Ezektől eltekintve a bőre ezüstszínben játszott. Shigar még csak azt sem tudta megállapítani, hogy egy valamilyenfajta páncélzatot viselő élőlényt lát-e, vagy pedig egy gépezetet. A teremtmény biztos léptekkel átkelt a fémtócsán, a lába a keze tökéletes másolatának tűnt. Néhány méter megtétele után 180 fokban megfordult, és ekkor

kiderült, hogy a háta pontosan olyan, mint az eleje. A belső ajtó roncsához érve megállt, és kissé imbolyogva végigpásztázott az érzékszerveivel a romokban heverő biztonsági zsilipen, valamint a benne tartózkodókon: a mandalorin, a Jedi-padavanon, a palotaőrökön, a twi’leken és a Sithen. - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! rikoltotta metsző hangon, és új tartást vett fel. A két lábát megrogyasztva guggolásba ereszkedett, közben a teste alacsonyabbra zsugorodott. A következő pillanatban mind a négy karját kinyújtotta, és rászegezte a terem négy különböző pontjára. Shigar ösztönösen szorosabb fogást vett a kardja markolatán. Belőle ugyan hiányzott Satele Shan mester jósképessége, de a testének minden egyes sejtje riadót sikoltott. Biztosra vette, hogy akárki hatolt be a huttok kincstárába, nem fog csendesen eloldalogni. A teremtmény kezeiből kék tűzlándzsák törtek elő, amelyek aztán lepattantak a páncélokról, valamint a fénykardok pengéiről, Viszont felrobbantak, valahányszor eleven testbe vagy kőbe csapódtak. Az első sorozatok főleg a Sith lányra zúdultak, de miután ő elterült a padlón, a teremtmény nem válogatott a célpontok között. Palotaőrök és biztonságiak rohangáltak mindenütt, és egyre többen zuhantak el, vagy azért, mert találatot kaptak, vagy mert fedezékbe vetődtek - nem lehetett egyértelműen megállapítani. A terem meggyötört falairól újabb por- és törmelékzuhatagok szakadtak ki. Shigar egy helyben állt, és a kardjával visszapattintotta a felé tartó energianyalábokat azok forrására. Cserébe a teremtmény ezüstös bőre is visszaverte a lövedékeket, amelyek így oda-vissza száguldottak kettejük között. Az áradat intenzitása minden egyes lövéssel tovább erősödött - aztán megkétszereződött, amikor a lény egy másik karját is bevetette. Shigar megvetette a lábát, és szentül megfogadta magának, hogy tovább fogja bírni, mint az ellenfele. A levegő sistergett és szikrázott a töltetek pályája mentén. Shigar még sosem tapasztalt ehhez fogható élményt. Végül történt valami az ellenfelével. Az áradatnak vége szakadt, és a teremtmény vakító villanás kíséretében visszarepült a kincstár előkamrájába. Nagy energiájú kisülések pattogtak a biztonsági zsilip falai között, mire mindenki hasra vágta magát. Shigar elejtette a kardját, de állva maradt. Mindkét kezét ólom- nehéznek érezte, az ízületei úgy hasogattak, mintha pörölycsapás ér te volna őket. A füle annyira csengett, hogy jószerével semmit sem hallott. Ám elhatározta, hogy szemernyit sem enged az éberségéből, amíg nem tudja biztosan, hogy a teremtmény harcképtelenné vált. És ekkor egy második lény lépett ki a kincstár füstben úszó belsejéből. Egyetlen szót sem szólt, csak felvisított, és tüzet nyitott. Shigar felugrott, amilyen magasra csak tudott, hogy elkerülje a felé száguldó tölteteket. Gyors egymásutánban érkező kék nyalábok suhantak el közvetlenül

alatta vagy mögötte, és egy méter átmérőjű, sekély sebeket robbantottak az oldalfalba. Meglátta maga alatt Larint. A lány nem húzódott fedezékbe, teljesen felegyenesedve, folyamatosan lőtte a második teremtményt. Az ezüstös bőr egyszerűen szétfoszlatta a sugárnyalábokat, mintha csak esőcseppek hullottak volna rá, és Shigar tudta, hogy nem fog az örökkévalóságig menekülni a lény bosszúja elől. Dao Stryver újabb rakétasorozata mentette meg attól, hogy valamelyik kék töltet kettészelje a testét. A robbanások izzó kohóvá változtatták az előkamrát, és az őrjítő össztűznek vége szakadt. Shigar a leomlott mennyezet egy darabjára zuhant. Teljesen kifulladt, és több helyen megpörkölődött, de lényegében sértetlen maradt. A teremtmény hátraszaltót ugrott, egyszerre érkezett mind a hat végtagjára, majd felegyenesedett, ezúttal az eddigi kezein állva - és pontosan úgy nézett ki, mint az előbb. A háta mögött a másik lény kimászott a törmelékhalomból, amelybe az iménti detonációk repítették. És rögtön ezután egy harmadik lény lépett ki a kincseskamrából. Shigar felnyögött kínjában, a gyomra görcsbe rándult. - Mindenkit vigyél ki innen! - kiabálta Larinnak az adó-vevőjén keresztül, közvetlenül azelőtt, hogy a tüzelés újra megkezdődött. - Komoly veszélyben vagytok! - És mi lesz veled? - kérdezte a lány. - Én mindent megteszek, hogy visszatartsam őket! - Miért nem hagyod, hogy elmenjenek? Shigar erre a kérdésre nem tudott rövid választ adni. Nem akarta egyszerűen csak elengedni a teremtményeket, mert azzal beismerte volna a vereségét. Mert akármik voltak is ezek a lények, nem hagyhatta, hogy hozzáférjenek a Cinzia hagyatékához. Nem hagyhatta, hogy a lények a hutt palota nyomorult lakóira zúdítsák pusztító tüzüket. - Mert nem, és kész! - harsogta az adó-vevőbe. - Rendben - válaszolta Larin -‚ de visszajövök, amint szerzek nehézfegyvereket, és... Akármit mondott még, Shigar már nem hallotta. A három teremtmény fület tépő visítás kíséretében ismét tüzet nyitott, és a zsilipet őrült csatazaj töltötte be.

Tizenhatodik fejezet Larin a lekkuinál fogva kapta el a hanyatt-homlok menekülő twi’leket, és rákiáltott: - Gépfegyvereket, mesterlövész-karabélyokat, nehézgépeket, mindent, amitek csak van! Yeama habozott, több dologtól is rettegett egyszerre: félt az úrnőjétől, félt a biztonsági zsilipet romba döntő teremtményektől, és félt Larintól. Lerítt róla, hogy ha rajta múlik, elrohan a legközelebbi őrhajóig, és elindul a Galaxis távoli zugai felé. Hogy segítsen neki dönteni, Larin a homlokának szegezte a sugárvetőjét, és ráförmedt: - Egy tapodtat sem mész tovább, ha nem intézkedsz! Yeama a szája elé emelte az adó-vevőjét, és elkezdett parancsokat hadarni. Larin visszaszaladt Potannin őrmesterhez, aki egy kőhalom mögött hasalt, és a tőle kölcsönkapott elektromonokuláris periszkópon keresztül figyelte az összecsapást. Az őrmester visszaadta neki a műszert, és megszólalt: - Szerintem ezek droidok. Nézze csak meg azt, amelyik balra áll! Megsérült. Larin a Potannin által mutatott pókszerű teremtményre irányította a periszkópot. Az egyik végtagja leszakadt, és a csonk végéből nem kettészakadt erek, izmok vagy csontok álltak ki, hanem aranyló szikrákat hányó, vadul rángatózó kábelek. Larin leszűkítette a látómezőt, és ráfókuszált a sebre, hogy alaposabban szemügyre vegye. Igen, egyértelműen vezetékeket látott, hajszálvékony, rugalmas vezetékeket. Eszébe jutottak a hortek karbantartók, akikbe ő és Shigar az átjáróban botlottak bele. Ott, az alagútban látott ezekhez hasonló, ezüstös szálakat. Mielőtt kibonthatta volna magában a gondolatot, Yeama visszatért hozzá, és egy hosszú csövű mesterlövész-karabélyt dobott oda neki. - Remélem, van még ebből? - kurjantott Larin. A twi’lek komoran bólintott, és elviharzott. Larin a vállához kapta a fegyvert, majd egy kiálló kődarabra fektette. - Az ízületekre menjen! - tanácsolta neki Potannin, de ő nem törődött vele. A lövéseket a kezek adták le, és ő ezeket akarta meg semmisíteni, hogy csökkentse a Shigarra leselkedő veszélyt. Pillanatnyilag csak az ifjú Jedi, illetve Stryver tett valamit annak érdekében, hogy a gyilkos droidok ne hagyhassák el a kincstárat.

A gépezetek gyorsan mozogtak, de nem úgy, mint azok az ellenfelek, amelyekkel Larin valaha is harcolt Bármelyik végtagjuk szolgálhatott lábként, ebből eredően inkább gurultak, semmint lépkedtek egyik helyről a másikra, mint egy jókora kerék, és menet közben is tüzeltek. Továbbá bárhol le tudtak guggolni, akár kettő, akár hat lábon állva, és ezáltal rendkívül stabil helyzetet vettek fel. Szorongatott helyzetben összegömbölyödve védték hatszögletű testüket. Mindezeken felül egyikük rendkívül hatékony pajzsféleséget vetett be, amikor Shigar túl közel merészkedett hozzá. Két végtagját keresztezve rövid életű, kerek elektrotükröt teremtett, amely V-alakúra hajlította a padavan energiapengéjét, ami majdnem leszelte a kar ját. Shigar nyomban visszavonult, és a droid ismét tüzet nyitott rá. Larin leadta az első lövést, és elhibázta. A második a célpont egyik végtagjának közepét találta el, és lepattant róla. A harmadik viszont a csuklóízületbe csapódott, és heves villanás közepette leválasztotta a kezet. A droid azonnal elfordult, és lábnak használta ezt a tagját, míg a felszabaduló másikkal lőni kezdett - Larin pedig erre a végtagra ültette a szálkeresztet. Yeama hozott egy másik mesterlövész-karabélyt, és ekkor Potannin is harcba szállt. Az ízületekkel próbálkozott, és miután nem ért el szemmel látható eredményt, átváltott a lények törzsén sorakozó érzékelőkre. A fekete körök nem úgy reagáltak a találatokra, mint az ezüstös burkolat. Mindent elnyeltek, ami beléjük csapódott, az tán hő formájában kisugározták az energiát. Tükröző, fekete felszínük előbb vörösbe fordult, aztán narancs-, illetve világossárga színezetet öltött. Az egyik végül bíborszínűvé hevülve kirobbant, és a droid néhány pillanatig összevissza körözött, mire magához tért. Larin továbbra is a célpontnak választott gépezet kezeit lőtte. Amikor már csak kettő maradt, a droid a négy csonka tagjára terhelte a súlyát, és odaszökkent ahhoz a társához, amelyik Dao Stryverrel vívott tűzpárbajt. A sérült droid felugrott a másik hátára, és a két test összeforrt. A négy megrövidült végtag behúzódott a kettős törzsbe, és ezzel egy sokkal masszívabb droid keletkezett, amelynek nyolc láb állt a rendelkezésre a mozgáshoz, illetve a tüzeléshez. - Jaj, ne már! - sóhajtotta elkeseredetten Larin. Larin és Potannin őrmester erőfeszítései nem maradtak észrevétlenek. A Shigarral küzdő droid hosszú sorozatot küldött rájuk, akkor mindketten fedezékbe ugrottak. Mire az energiavihar elmúlt, mindkettejük karabélyának csöve megfeketedett, de a fegyverek működőképesnek tűntek. Potannin viszont nem bizonyult szerencsésnek. Egy lepattanó töltet egyenesen a homloka közepébe csapódott, és azonnal végzett vele. Mielőtt Larin bosszút állhatott volna, valaki megveregette a vállát. Megfordult, és Yeamát látta maga előtt, valamint három houkot, akik egy kerekekre szerelt sorozatlövő lézerágyút húztak oda hozzá.

- Éppen idejében! - mordult fel ingerülten. - Engedjetek oda, én már használtam ezt a típust! Yeama azonban határozottan megrázta a fejét. Az arckifejezése arról tanúskodott, hogy ha valaki lőni fog a löveggel az úrnője palotájában, akkor az ő lesz. Larin hirtelen hátraugrott, ugyanis újabb energianyalábok száguldottak feléjük, és ezzel egy időben észrevette, hogy egy negyedik droid lép ki a kincstárból. - Hányan vannak még odabent? - kérdezte elképedten, anélkül hogy bárkitől választ várt volna. Aztán a löveg tüzet nyitott, és ez minden magasabb rendű gondolatot kiűzött az elméjéből. Egyszerű katonaként az volt a dolga, hogy harcoljon, és nem pedig az, hogy a helyzetet elemezze. Hasra vágta magát, felkapta a mesterlövészkarabélyt, és miután leadott vele egy próbalövést, nekilátott, hogy alaposan megszórja az ellenséget. - Hány van még odabent ezekből? - kiáltotta Jet a sugárnyalábok heves vijjogása közepette. Ula a nyakát nyújtogatva kinézett a lezuhant tartógerenda mögül, éppen idejében ahhoz, hogy felfedezze az újabb droidot. - Vajon odabent vannak - vetette fel -‚ vagy csak azon a helyen keresztül érkeznek ide? - Szerintem ennek az egésznek semmi értelme, ha másik úton is bejuthattak a kincstárba - válaszolta a fejét csóválva Jet. - Úgy értem, ha módjukban állna sarkon fordulni, és visszamenni, miért nem teszik meg? Miért harcolnak, hogy errefelé törjenek ki innen? Ula azon törte a fejét, hogy a droidok miért nem folyamodnak egyszerűbb megoldáshoz, miért nem robbantanak maguknak egy másik kijáratot, de hamarosan rájött a megfejtésre. A kék töltetek - noha ökölnyi darabokat szakítottak ki a falakból, és halálos veszélyt jelentettek az élőlényekre - nem hordoztak annyi energiát, hogy átüssék a vasbetont. Így aztán a droidok kizárólag az eredeti, romba dőlt kijáraton keresztül hagyhatták el a biztonsági zsilipet. Ula és Jet is csak arrafelé távozhatott, csakhogy ettől az útvonaltól elvágta őket az a vaskos tartóelem, amely mögött fedezéket kerestek. Köztük és a kijárat között tíz méter széles, nyílt sáv húzódott. Ezen a területen egyetlen törmelékhalom sem emelkedett, csupán üvegszilánkok borították a padlót, illetve mozdulatlan testek hevertek rajta elszórtan. Ott feküdt a Sith-lány is, akit elsőnek terítettek le a hatszögek - ahogyan Ula elnevezte magában a halálos gépezeteket. Jet droidja tehetetlenül ácsorgott a terem másik oldalán, nem tudott közelebb jönni, hogy segítsen a gazdájának. - Figyelje Stryvert! - szólalt meg váratlanul a csempész.

- Miért? - kérdezte Ula, mert úgy érezte, egy életre eleget látott a mandalori tetteiből. - Visszafogja magát, mintha tesztelné őket. - Kiket tesztel? - A droidokat, ki mást? Miért tenné próbára Shigart? Vele már kétszer megküzdött. - De miért teszteli a hatszögeket? - kérdezte csodálkozva Ula. - Fogalmam sincs - felelte a csempész. - Talán kíváncsiságból. Talán a Mandalore új fajokat keres veremharcosnak. Szóval, hatszögek... egész jó név. Ezt követően Yeamát és Larint nézték, akik úgy állítottak be egy lézerágyút, hogy a lehető legszélesebb sávban belőhessék vele a termet. Larin arcát nem lehetett látni a sisak miatt, de Ula már annak is örült, hogy a lány életben van, és sértetlen. - Stryver talán egész idő alatt ezt akarta - vélekedett Jet. - Elvégre ő beszélt korábban droidokról. Hogy is hívják azt a nőt? Azt a droidtervezőt? - Lema Xandret - válaszolta Ula. - Na, akárki az a nő, Stryver ismeri, és maga mondta, hogy a mandalori mindenütt felőle kérdezősködött - folytatta a kapitány. - Mi van, ha a Cinzia roncsaiból kimentett tárgy ennek a Lema Xandretnek a műve? Mi van, ha a hatszögek azért jöttek, hogy visszaszerezzék? - Mi van, ha egész idő alatt ott voltak a hajón? - tette hozzá Ula. - Az nem lehet - jelentette ki határozottan a csempész. - Nem férnének bele abba a fura hengerbe. Nem, ezek valahogyan bejutottak. Vagy valaki beengedte őket. Ula ezalatt az ifjú Jedit figyelte, aki új taktikához folyamodott. Amikor az egyik droid tüzet nyitott a mandalorira, mélyen lehajolva odarohant hozzá. Közvetlen közelről a gépek sokkal sebezhetőbbek voltak, és a Jedinek sikerült többször is beledöfnie a kardját az egyikbe. A sérült droid erősen megdőlve állt, és két végtagját egyáltalán nem tudta használni. - A Sith lány még él - állapította meg Jet, és a könyökével oldalba bökte Ulát. Ula kinézett a nyílt sávra, és csodálkozva látta, hogy valóban így áll a helyzet. A lány nehézkesen négykézlábra vergődött, majd dühödten vicsorogva megrázta a fejét, amitől vöröslő hajfürtjei úgy táncoltak, mintha szökellő lángok lettek volna. Pontosan úgy nézett ki, mint aki egy különösen nyomasztó rémálomból ébredt fel. - Keményre edzik őket ott, a Korribanon - jegyezte meg zordon elismeréssel Jet. A lány lassan talpra állt, és amint aktiválta a fénykardját, a droidok felfigyeltek rá. Tizennégy energiafolyam áradt felé, és Ulának éppen csak annyi ideje maradt, hogy megsajnálja, aztán a Sith eltűnt egy vakítóan ragyogó fénygömbben.

A lézerágyú tüzet nyitott, és telibe találta a nyolclábú droidot, ami fejhangon visítva hanyatt esett. A két megmaradt hatszög tűz alá vette a löveget, mire annak védőpajzsa vöröslő fényt árasztott. Ula ismét a Sith lányt figyelte. Csodával határos módon túlélte az összpontosított csapást, sőt talpon maradt, és még dühösebbnek tűnt, mint az előbb. - Kinek a fennhatóságát ismeritek el? - kiáltotta, és elindult a gépek felé. Kinek a fennhatóságát ismeritek el? Annyira haragosnak látszott, hogy mialatt a droidok közé szökkent, és meglendítette a kardját, Ula megsajnálta a gépezeteket.

Tizenhetedik fejezet Ax furcsa, sosem látott világról álmodott, ahol minden különösnek, változékonynak, és rendkívül veszélyesnek tűnt. Már majdnem teljesen összezavarodott, holott keményen igyekezett, hogy tartsa a lépést. Amikor hibázott, teremtmények ordítottak rá, iszonyatos hangú óriások. Bántotta, hogy kiabálnak vele. A fülére szorította a tenyerét, és futásnak eredt. A lények követték, és a nevét üvöltötték: Cinzia! Cinzia! Egy tűzharc kellős közepén tért magához, és hirtelenjében nem emlékezett, hogy kicsoda ő, és hol van. A testének minden egyes sejtje fájt. Valaki felsikoltott, de nem ő. Ez a sikoly ébresztette fel az imént. És csak miután magához tért, akkor döbbent rá, hogy a sikoly nem emberi torokból szakadt fel. Es ekkor minden eszébe jutott. A Hutta... A kincstár... Lema Xandret. Az izmai keservesen sajogtak, mialatt mozgásra kényszerítette őket. Amikor felemelte a fejét, mintha egy fájdalommal teli hegyet emelt volna meg. Érzékelte, hogy a saját sikolya ott kavarog valahol a bensőjében, egy haragból, kétségbeesésből és félelemből táplálkozó sikoly. Attól, hogy visszatartotta, újabb kínjai támadtak, de ezzel együtt erőt is adott neki. És tudta, hogy szüksége lesz minden szemernyi erejére ahhoz, hogy túlélje a következő másodperceket. A biztonsági zsilipben tartózkodó összes teremtmény közül a hatlábú droidok őt vették tűz alá elsőnek. - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! Ax felismerte a mondatot. Ezt válaszolta a Cinzia személyzete, amikor a csempész feltartóztatta őket. De kinek a fennhatóságát is merik el? Lennie kellett valaminek - vagy valakinek - a droidok gyilkos hajlamai mögött. Térdre emelkedett, és onnan minden akaraterejét összekaparva talpra állt. Forgott vele a világ, de a sikoly fennmaradt, sőt az ereje nőttön-nőtt. Valahol a bensője mélyén felizzott a sötét oldal tüze. A teremben harcoló teremtmények meglátták őt, és azonnal tűz alá vették. Ax szabadjára engedte a sikolyt.

Erő-pajzs alakult ki körülötte, a bőrétől alig néhány milliméterre. Vadul villódzott és szikrázott, mialatt egyik energiahullám a másik után csapódott bele, de kitartott. Kitartott, ameddig ő sikoltott, kitartott, ameddig nem akart meghalni. A támadásnak vége szakadt, és Ax zihálva tántorgott hátrafelé néhány lépést A tüdeje forró füsttel és ózonnal volt tele A feje kegyetlenül zúgott a lármától. Az egyik támadóját elsöpörte egy nagy energiájú töltet, de hogy ez miféle fegyverből származott, azt nem tudta megállapítani Csak az számított neki, hogy a droidok másra figyeltek. Most kipróbálhatta, hogy valójában mennyire szívósak. - Kinek a fennhatóságát ismeritek el? - ordította, és rávetette magát a legközelebbi ellenségére. A droid a lézerágyúra szegezte valamennyi karját, és nem fordult meg idejében. - Kinek a fennhatóságát ismeritek el? A droid nem válaszolt neki. Ax haragja órákká nyújtotta a másod perceket. Először nyílegyenesen döfött a hatszögletű test felé. Valamilyenfajta pajzs jelent meg kettejük között, amely visszahajlította a pengéjét a saját karjára, így kénytelen volt meghátrálni. Másodjára Sith-villámokkal próbálkozott. Az ellenfele ezüstös burka felvette az energiát, ami aztán a végtagjai végén, kisülések formájában távozott. Négy szikrázó kar lendült felé, és megint menekülnie kellett. Végül kinyújtotta a balját, és megpróbálta telekinetikus úton összezúzni a droid belsejét. Az alkatrészek jobban ellenálltak az energiáknak, mint a duracél. A gépezet halálos karjai összevissza csapkodtak, hogy felnyársalják vagy lelőjék őt, függetlenül attól, milyen keményen erőlködött. A párbajuk holtpontra jutott, és mindketten egyszerre sikoltottak fel. Ax nem tudott végezni a droiddal, és a droid sem tudott végezni vele. Kis méretű, rendkívül nagy teljesítményű szervók mozgatták, amelyek révén a gépezet erő és ügyesség dolgában egyenrangú volt vele. A fekete érzékelők nyomon követték minden egyes mozdulatát. De valamennyi kék töltet lepattant az ő Erő-pajzsáról, és valahányszor lesújtott, a pengéje ártalmatlanul siklott le valamelyik fémkézről. Aztán a droid hirtelen meghátrált, közben két végtagjával a burkolatát tapogatta és karmolta, mintha bolhák kínozták volna. Ax ér tétlenül figyelte, de követte az ellenfelét. Ez vajon egy furcsa csapda? Vagy egy új taktika, amelyet az ellensége azért vetett be, hogy összezavarja őt? Ax felgyorsított, és fellendítette a kardját, mire a droid még gyorsabban hátrált előle, és folyamatosan tüzelt, hogy távol tartsa magától. Pillanatokkal később megtorpant - és eltűnt. Ax néhány másodpercig nem hitt a szemének. Hogyan tudott a droid egyszerűen csak eltűnni? Lehetetlen! Ekkor egy kék energianyaláb találta el oldalról, amely a semmiből bukkant elő, és egyszeriben megfejtette a rejtélyt: a droid aktivált egy álcázórendszert, amitől

csupán egy kissé homályos foltot lehetett látni belőle. Majdnem tökéletesen beleolvadt a háttérbe, és megkerülte őt, hogy hátba lőhesse. Ax résnyire húzta a szemét. Nem tudta ugyan, hogy a gépek mire képesek és mire nem, de egyvalamiben teljesen biztos volt. Akár így, akár úgy, de pusztulni fognak. Ő maga fogja megsemmisíteni valamennyit. Shigar kipislogta a szeméből a verejtéket, és a pillanatnyi szünetet kihasználva vett néhány mély lélegzetet. Az erősítés nem egyhamar érkezett meg, ráadásul a Sith lány, valamint egy zöld bőrű twi’lek formájában jött, de már nem maradt energiája a panaszkodásra. A lézerágyút kezelő twi’lek kilőtte az egyik droidot, a Sith lekötötte a másikat, így neki és Stryvernek már csak eggyel kellett végezniük. A mandalori felette lebegett, és sugárnyalábokkal, valamint rakétákkal támadta a gépet. Shigar kicsivel távolabbra húzódott, és a megfelelő alkalomra várt. Az adó-vevő recsegni kezdett, aztán Larin hangját hallotta: - Shigar, vissza kéne vonulnod! Most már van megfelelő fegyverünk. - Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lesz! - válaszolta a fejét rázva. - De megsebesültél! Menj ki innen, ha másért nem, akkor azért, hogy ellássák a sebedet! Shigar lenézett, és felfedezte, hogy a bal karja vérben úszik. A fájdalmat mindeddig észre sem vette. A lézerlöveg ismét lőtt, a droidok azonban készen álltak. Az egyik szempillantás alatt guggolásba ereszkedett, és megteremtette elektrotükör pajzsát. Az ágyú lövedéke több méteres távolságra taszította, de maga a töltet oldalra röppent, és a falba csapódott. A robbanás egész kőzáport zúdított két férfira, akik egy hosszú, vastag tartógerenda mögött lapultak. Stryver hangos süvítés kíséretében leereszkedett Shigar mellé, mire ő felemelte a fénykardját, de a mandalori nem mutatott támadó szándékot. - Szóljon nekik, hogy célozzanak a kincstárra! - mondta az adó- vevő felé intve. - Miért, mi van ott? - kérdezte értetlenül Shigar. - Csak mondja meg nekik! Stryver azzal a levegőbe emelkedett, és ismét tűz alá vette a célpontokat. A lézerágyú leadott egy újabb lövést, és ez a töltet is a falon robbant. Shigar továbbította az utasítást, majd hozzátette: - Az ajtó nyitva van, és az ott egy zárt tér. Akármi van odabent, meg fog sülni. Larin átadta az üzenetet, és Shigar távolabbról is jól látta, hogy a twi’lek olyan hevesen rázza a fejét, hogy a lekkui vadul csapkodnak. Rövid vita következett, aztán Larin a szája elé emelte az adó- vevőjét. - A navigációs számítógép valószínűleg odabent van - hadarta ingerülten. Yeama azt mondja, ha kihozod, hajlandó belőni a kincstárba.

Shigar nem vetette el kapásból a tervet. Távol állt tőle, hogy támogassa a huttok anyagi gyarapodását, de a Köztársaságnak minden elérhető segítség jól jött a Birodalom elleni háborújához. Noha nem ezt kapta elsődleges feladatául, attól még fontosnak érezte. - Rendben, csak... - válaszolta, de sosem fejezte be a mondatot. Két dolog történt egyszerre, amelyek kiverték a fejéből a navigációs számítógéppel kapcsolatos gondolatait. Először is, a Sith lánnyal harcoló droid eltűnt. Másodszor, a lézerágyú ismét tüzelt, és a célpont pajzsáról lepattanó lövedék megint a falba csapódott. Ugyanoda, ahová az előző kettő. Shigar rádöbbent, hogy a töltetek nem véletlenszerűen pattognak, hanem a droid nagyon is kiszámítottan céloz velük. - Tüzet szüntess! - kiáltotta az adó-vevőjébe. - Larin, mondd meg neki, hogy ne lőjön! A lány megveregette a sisakja oldalát, nyilván azt hitte, hogy rosszul hallotta a parancsot. A Sith mozgásba lendült, és furcsa módon egy homályos foltot követett. A folt tüzet nyitott rá, a kék energianyalábok a semmiből bukkantak elő, de sorban lepattantak a lány Erő-pajzsáról. A majdnem láthatatlan droid a lezuhant tartógerenda mögött lapuló két férfi felé tartott. - Azt mondtam, tüzet szüntess! - harsogta a Jedi az adó-vevőbe, és a balját meglengette a feje felett, hogy nyomatékot adjon a szavainak. - Azonnal! A twi’lek nem vett tudomást róla. Újabb töltet csapódott a falba, és a detonáció tovább szélesítette, illetve mélyítette a már létező krátert. Még egy lövés gondolta riadtan Shigar. - Ennyi kell, és a sok küzdelem hiábavalóvá válik. A saját fegyvereik nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a droidok utat törjenek maguknak, így aztán a huttok fegyverzetét használták fel. Minden jel arra vallott, hogy a lézerágyú, ahelyett hogy végezne velük, szabaddá teszi őket. Shigar a fogait csikorgatva rohant. Arra készült, hogy ha Larin nem tudja leállítani a twi’leket, akkor ráveti magát az alig látható droidra abban a reményben, hogy sikert ér el ott, ahol a Sith kudarcot vallott. Hallotta ugyan, hogy Stryver elrepül felette, ám ennek jelentősége nem tudatosult benne. Es ekkor megtörtént az, amitől tartott: a lézerágyú következő lövése lepattant az elektrotükör pajzsról, és a már jócskán meggyengült faldarabon robbant. A vakolaton hosszú repedések jelentek meg, és hirtelen törmelék kezdett zuhogni - egyenesen a fedezékben lapuló férfiakra. Shigarnak választani kellett: vagy feltartóztatja a droidot, vagy megmenti a két férfit. Mindkettőt nem hajthatta végre egyszerre. A másodperc tört része állt a rendelkezésére ahhoz, hogy meghozza a döntést. A fájdalmaival és a kimerültségével nem törődve megnyitotta magát az Erőnek, és megtette az egyetlen dolgot, amit megtehetett.

Yeama elszántan vicsorogva lőtte a meglapuló droidot. Larin rá ordított, hogy fejezze be - Shigarhoz hasonlóan ő is megsejtette a gépezetek szándékát -‚ ám a twi’lek elvakultan harcolt. Őszintén hitte, hogy helyesen cselekszik, és mindjárt megsemmisíti a célpontját. Nem hallgatott senkire. Larin összeszedte magát, hogy elrántsa Yeamát a löveg kezelő-berendezéseitől, de egyre erősödő süvítés ütötte meg a fülét, és felnézett. Stryver feléjük tartott, nyilván ő is rájött, hogy a twi’lek miféle eredményt fog elérni hamarosan. De Shigarral ellentétben nem azért küzdött, hogy fedezze a rést - egyenesen a löveg felé repült. Larin az utolsó pillanatban rájött, hogy a mandalori mire készül. Elszökkent az ágyútól, és fedezékbe ugrott. A háta mögött a löveg felrobbant. Izzó fémdarabok röpködtek körülötte, némelyik eltalálta, és hangos pendüléssel lepattant a páncéljáról. Forró lökéshullám söpört végig rajta, amitől úgy érezte magát, mintha egy rankor a fogai közé kapta volna, és ide-oda lóbálta-rángatta volna a testét. Amikor elült a vihar, visszanézett a lövegre. Csupán egy füstölgő roncsdarab maradt belőle, Stryver rakétái teljesen megsemmisítették. Yeama nyomtalanul eltűnt. A mandalori nehézkes zökkenéssel megérkezett Larin mellé; a páncélzata ugyanúgy megfeketedett és összevissza horpadozott, mint a lányé. - Menjen be a kincstárba! - recsegte a mandalori. - Semmisítsen meg mindent, amit ott talál. - Maga mire készül? - kérdezte Larin. - Befejezek bizonyos dolgokat - válaszolta Stryver. - Eleget láttam. Mialatt beszélt, újabb sérült falrész szakadt le, és a helyén keletkezett nyíláson keresztül át lehetett látni a szomszédos terembe. A droidok azonnal elindultak a lyuk felé, a Sith a nyomukba szegődött. Stryver hangosan felmordulva felszállt, és aktiválta néhány fegyverrendszerét, amelyeket mindeddig nem vetett be. Larin né hány másodpercig tétlenül nézett a mandalori után, és azon törte a fejét, hogy mitévő legyen. Gondolkodni később is ráérsz - emlékeztette magát. - Az elsődleges cél most az, hogy véget vessünk ennek a jelenlegi válságnak. Stryver nem habozott drasztikus lépéseket tenni ugyanezen cél érdekében például megölte Yeamát, hogy elhallgattassa a löveget -‚ és úgy tűnt, tudja, mit beszél. Larin körülnézett, meglátta Potannin két katonáját, és odahívta őket magához. A törmelékhalmokat kerülgetve tartott a feldúlt előterem, és a kincseskamra tátongó, fekete szája felé. Ula elszörnyedve bámulta az odafentről lezúduló törmeléket. Jet és ő már semmit sem tehettek annak érdekében, hogy elmeneküljenek, míg a csempész droidja túl messze volt ahhoz, hogy megmentse őket. Nem maradt idő sem

sajnálkozásra, sem utolsó gondolatokra. A gravitáció törvényét nem szeghette meg senki, még a törvényszegéssel teli Huttán sem. Noha jól tudta, mennyire hiábavaló, felemelte a karját, hogy védje a fejét, és becsukta a szemét. Minden várakozása ellenére nem halt meg. A gondolatai csodálatra méltó gyorsasággal kavarogtak, mígnem felrémlett előtte, hogy valaki közbeavatkozott, és segített neki, hogy élhessen még egy kicsit. Kinyitotta a szemét. A kőlavinát eltérítette egy láthatatlan erő. Maga az Erő döbbent rá Ula, amikor a megmenekülés forrását keresve körülnézett. A Jedi óvta meg őket a haláltól. Tőlük nem messze állt, a bal karját előrenyújtva, az arckifejezése higgadt elszántságot tükrözött. Ula nem érzékelte, hogy ez a gesztus hatott volna rá, de mélységesen hálás volt azért, amiért a kövekre nagyon is hatott. Újabb morajlás hallatszott fentről, a fal végképp elveszítette a stabilitását. A Jedi eltérített egy újabb zuhanó betontömböt, ami valamivel távolabb fülsértő dobbanással ütközött a padlónak. - Jöjjön! - kurjantott Jet, és megrángatta Ula könyökét. - Szerintem itt az idő, hogy valahol máshol heverésszünk. Ula teljes szívéből egyetértett a kapitánnyal. Köszönete jeléül vonakodva ugyan, de odabiccentett a Jedinek, és Jettel együtt futásnak eredt, hogy mihamarabb elhagyja a veszélyzónát. A kapitány arrafelé igyekezett, ahol nemrég még a biztonsági zsilip külső ajtaja állt, de most már csak egy keskeny ösvény kanyargott a törmelékhalmok között. A droidja ott várta őt, széles mozdulatokkal integetve. Két hatalmas betontömb közül egy lézerágyú csöve meredt ki, és Ula észrevette, hogy a löveg mögött Larin és Yeama küzdenek egy mással az irányítókarok feletti uralomért. Aztán megérkezett Stryver, és tüzet nyitott az ágyúra. Larin félreugrott, vagy a légnyomás söpörte el, és Ula úgy érezte, a szíve mindjárt kiugrik a mellkasából. Megsérült a lány? Segítségre szorul? Az ágyú robbanásának pillanatában Jet lerántotta őt, aztán fémszilánkok pattogtak körülöttük. Jócskán megkésve összehúzta magát, és eltakarta a fejét a kezével, amitől az a benyomása támadt, hogy már órákat töltött ebben a testhelyzetben. Ez a viselkedés nem illik egy birodalmi kémhez - förmedt rá magára gondolatban, ráunva a saját gyávaságára. Nem is olyan régen még Cipherügynök szeretett volna lenni, márpedig ők a munkájuk során gyakran kerültek pontosan ilyen helyzetekbe. Erre tessék, belecsöppen a dolgok sűrűjébe, és mit művel? Ha nem éppen egy Jedi segítségére szorult, meglapul valahol, és a legkisebb zajra is riadtan szűköl. Ez nem mehet így tovább... Stryver, Shigar és a Sith lekötötték a droidokat. A kincstárba vezető út szabaddá vált.

- Megnézem, mi van odabent - mondta hirtelen elhatározással a csempésznek. Velem jön? Jet úgy meredt rá, mintha egy tomboló eszelőst látott volna. - Nem mondja komolyan - dörmögte a fejét csóválva. - Miért is ne? Ez az egyetlen esélyem, hogy bemenjek oda, mielőtt mások megteszik. - És az nem csalás? - vetette fel a kapitány. - Ha igen, nem én vagyok az egyetlen csaló. Nézzen csak oda! - válaszolta Ula, és vállon ragadta a csempészt. - Larin elindult. Meg kell akadályoznom, hogy a köztársaságiak jussanak be elsőnek. Jet sejtelmesen vigyorgott, és megjegyezte: - Ha jól sejtem, birodalmiakat akart mondani, barátom. - Igen... hát persze! - hadarta Ula elvörösödve. - Pontosan így értettem. - Hát Nirvin követ ott fekszik. Szerintem őt már nem nagyon érdekli az ügy dünnyögte Jet, és rámutatott egy felismerhetetlenségig összezúzódott holttestre. Ula összerezzent, sietve másfelé fordította a tekintetét, és kijelentette: - Ettől függetlenül én megyek. Ha akar, velem jön, ha nem akar, nem jön. Nem érdekel. - Jól van, jól van - dohogott Jet -‚ csak húzza le a fejét! A csempész beletörölte a kezét poros nadrágjába, majd az élre állt, mintha ezzel növelhette volna annak esélyét, hogy bármelyikük élve tér vissza a kincstárból.

Tizennyolcadik fejezet A fal a Jedi minden igyekezete ellenére leomlott. A nyíláson friss levegő áradt be, bár a terembe érve port és hamut sodort magával. A majdnem láthatatlan droid halomról halomra, fürgén haladt a lyuk irányába. Két hosszú ugrással elérte, és átszökkent a szomszédos helyiségbe. A nyomában érkező társa tüzet nyitott Axra. A lövedékei valamiért bíborszínben játszottak, és sokkal nagyobb energiát hordoztak. Ax folyamatosan táncolt ide-oda, fenntartotta a pajzsát, és visszaküldte a tölteteket erre az új ellenfelére. Még több por verődött fel, és a sűrű felhő elnyelte a droidot. Axnak nem kellett az Erőhöz folyamodnia, pontosan tudta, hogy ez a gépezet is ott távozott, ahol az előző. Stryver is a droidokat üldözte, a háti rakétája hangosan süvített. Ax olyan közelről követte a mandalorit, hogy a lángcsóvák majd nem megégették, míg a szemlátomást fáradt, megviselt Jedi mögötte futott, alig néhány méterrel lemaradva. Fontolóra vette, hogy meg fordul, és lesújt rá, hogy kihasználja az alkalmat, és befejezi azt, amit korábban elkezdtek, de ennél sokkal fontosabb aggodalmak hajszolták előre. Hallotta, hogy a droidok fejhangon visítanak, miközben betörnek a Tassaa Bareesh palotájában élő gyanútlan teremtmények közé. A hangjuk tovább szította benne a vágyat, hogy megsemmisítse őket. Evociik és más idegen lények rohangáltak mindenütt, fejvesztve menekültek a droidok és a nekivadultan lövöldöző mandalori elől. A rakétái egész falszakaszokat és mennyezetdarabokat omlasztottak le jóval a gépezetek előtt, amelyek így nem tudták messze lehagyni őt. Persze, a droidok is viszonozták a tüzet, és még több járulékos kárt okoztak. Ha ez így megy tovább gondolta Ax -‚ nem kell hozzá sok idő, és a hutt egész palotája romba dől. Ám ez őt a legkevésbé sem érdekelte. Amikor Stryver kellő közelségbe ért, bevetette a hálóvetőjét, hogy leterítse a majdnem láthatatlan droidot. Ax megjegyezte magának, hogy gyűlölt ellenfele mindeddig nem folyamodott ehhez a taktikához. Ezenfelül ez a háló különbözött attól, amit Stryver őellene használt. Ugyanakkor a kérdés, hogy miért váltott harcmodort, jelentéktelen volt ahhoz a tényhez képest, hogy az új módszer bevált. A háló elektromos töltést hordozott, és bénító energiatöltetet küldött a droid ezüstös burkolatába. A hatlábú teremtmény elzuhant, majd görcsösen vonaglott és rúgkapált, továbbá kisülések özönét árasztotta mindenre, amihez hozzáért. Korábban harcias visítása immáron elkeseredettnek hatott, főleg azután, hogy az álcázórendszere felmondta a szolgálatot. Ax felkészült, hogy odarohanjon hozzá, és végezzen vele, de hirtelen észbe kapott. Mit művelek?

A válasz meglepően hosszú idő alatt született meg a fejében: ez nem az ő háborúja. Hacsak valamelyik droid nem viszi magával a navigációs számítógépet, semmit sem nyer azzal, ha elpusztítja őket. A bosszú édesnek tűnhet pillanatnyilag, de később keservesen bánni fogja, ha miatta nem hajtja végre a küldetését. Darth Chratis gondoskodni fog róla. A Cinzia... Lema Xandret... csakis ezek számítottak. A Jedi a kardját magasra feltartva elrohant mellette. Ax úgy döntött, átengedi neki a megbénult droidot. Hadd szerezze meg ezt a kevésbé fontos zsákmányt. Aztán ő és Stryver együttes erővel biztosan végeznek majd a másikkal. Ax a mandalori, illetve a Jedi mögött csendesen megfordult, és futva indult vissza, a biztonsági zsilip irányába. Shigar mélyen beledöfte a kardját a vergődő droid törzsébe, bár meglepően nagy erőt kellett kifejtenie ahhoz, hogy a pengéje áthatoljon a fémburkolaton. A veszedelmes lábak a hálónak feszültek, és nem tudtak sem tüzelni, sem pedig megteremteni az elektrotükröt. A gépezetből továbbra is kisülések pattogtak, és Shigar gondosan ügyelt, nehogy megégjen vagy áramütést kapjon. Még így is felmeredtek a karján a szőrszálak, a teste a fénykardja markolatán keresztül is feltöltődött elektromossággal. Amikor a droid végre elpusztult, csillogó érzékelői matt feketére sötétedtek. Hangos csörömpölés kíséretében elterült a kövezeten, a végtagjai elernyedtek. Shigar azonban végighúzta a kardját a hatszögletű testen, nehogy működőképes maradjon valamelyik fontos alkatrész. A burkolaton nyitott hasítékból tíztizenkét hófehér, kagylóhoz hasonlatos félgömb gurult ki. Shigar attól tartott, hogy ezek egy utolsó támadást készülnek végrehajtani, és sorban beléjük szúrt. A félgömbök hangos szisszenéssel összeroskadtak, mintha leeresztettek volna, és sötétvörös folyadék ömlött ki belőlük. Amikor teljesen biztosra vette, hogy a droidnak vége, elfordult tőle, és Stryver után sietett. Az utolsó droid a korábbinál sokkal hatékonyabb lövedékeivel alaposan megszórta a mandalorit, aki így nem tudott elég közel kerülni hozzá, és nem használhatta a hálóvetőjét. Cserébe viszont sikerült beterelnie egy zsákutcába, ahol a gépezet három nikto biztonsági őrrel találta szemben magát. A sugárnyalábjaik ugyan nem tettek kárt benne, de legalább megzavarták. Shigar utolérte a mandalorit, és azt latolgatta, hogy hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni neki. Felnézett, és miután úgy ítélte meg, hogy a viszonylag alacsonyan húzódó mennyezet sokkal gyengébb, mint a biztonsági zsilipé, az Erő közvetítésével meglazított egy tartóelemet. Téglák és burkolólapok záporoztak a gépezetre, mire az oldalazva tántorgott, Stryver pedig a lehetőséget kihasználva közelebb nyomult, és kilőtte a hálóját. A droid fájdalmas és dühödt visítást hallatva összeroskadt. Stryver a közelben álló niktókkal nem törődve három sokkológránátot repített a törzsébe. Shigar

megkerülte a mandalorit, hogy végezzen a droiddal, mielőtt mások is megsérülnek. Am azt megelőzően, hogy lesújtott volnará, megpróbált beszélni - Miért harcoltok? - Nem ismerjük el... - Te egy harci droid vagy - folytatta Shigar. - Lennie kell mag protokollodnak! - ... nem ismerjük el... - Ki a parancsnokod? A terveződ? - ... a fennhatóságukat! Nem ismerjük el... Stryver belépett a padavan elé, és a gépezet testébe döfte csukló karos sokkolórúdját. A droid őrülten rúgkapált, és olyan szánalmasan sikoltozott, hogy Shigar majdnem megsajnálta. Aztán a hangképző rendszer tönkrement, és a fémtestből csupán átható sistergés tört elő. Shigar szívből örült, amikor a droid teljesen elcsendesedett. Pillanatokkal később az adó-vevője halkan csilingelt. - Shigar, a kincseskamrában vagyok - közölte Larin. - Ezt látnod kell! - Miért, mi az? - kérdezte az ifjú Jedi. - Fogalmam sincs. De az biztos, hogy... Fülsértő recsegés hallatszott, és megszakadt az adás. Shigar sarkon fordult, futásnak eredt, és mialatt a biztonsági zsilip felé loholt, mindvégig maga előtt látta Stryver páncéllal burkolt, masszív testét. Larin óvatosan rálépett a megszilárdult fémtócsára, amely nem régiben még a kincstár ajtaja volt. Továbbra is forróság áradt belő le, még a csizmája vastag talpán keresztül is érezte. Ám az anyag megkeményedett, és megtartotta a súlyát. A Yeama által elpusztított kettős testű droid a közelben hevert, a nyolc lábát nyolc különböző irányba nyújtva. Larin gyorsan körülnézett az előkamrában. A korábban hófehér falakon feketére perzselt foltok sötétlettek, de a másik két kincseskamra ajtaja sértetlen maradt. A terem közepén furcsa mélyedés nyílt, úgy nézett ki, mint egy alagút torkolata. A nyílást megolvadt, majd ismét megszilárdult betondugó torlaszolta el, amelynek a te tejére még egy vékony rétegnyi acél is ráfolyt. Larin megállapította, hogy semmi sem fog ráugrani hátulról, és ezzel a tudattal elégedetten megközelítette a kincseskamrát. A karabélyát a vállához emelve tartotta, és ezúttal még fegyveres kísérete is akadt. A köztársasági biztonsági osztag tagjai elszánt arcot vágtak, a szájukat keményen összepréselték, továbbá hatékonyan dolgoztak - és ami ennél is fontosabb, gondolkodás és kérdés nélkül végrehajtották a parancsait. A kamra belsejét egyetlen villódzó fénygömb világítottá meg. A folyton váltakozó erősségű fényben Larin végre a saját szemével is látta azt a tárgyat, amelyről Potannintól hallott: az ezüstösen csillogó fémből készült alacsony

hengert. A háta mögött álló katona képe kissé eltorzulva verődött vissza az ívelő felületről. Larin a saját tükörképét is megszemlélte, és úgy látta, egyszerre tűnik veszélyesnek, illetve bizonytalannak. Egy-egy gyors, kurta mozdulattal jelzett a testőröknek, hogy menjenek el mellette. Két külön irányba indultak, megkerülték a tárgyat, és úgy helyezkedtek, hogy szükség esetén minden lehetséges szögből tűz alá vehessék. Egyikük rálépett egy hosszú üvegcsőre, ami ijesztő ropogással zúzódott össze. Semmi gond - vélte magában rövid várakozás után, jócskán meg könnyebbülve Larin. A navigációs számítógépet viszont sehol sem látta. - Semmisítsen meg mindent, amit ott talál - mondta neki pár perccel ezelőtt Stryver, és ő gránátokkal felszerelkezve jött ide, hogy megtegye. De nem akart semmit elkapkodni. Ki tudja, miféle értékes információk veszhetnek el mindörökre, ha elhamarkodottan cselekszik? Igaz, kirúgták a Köztársaság különleges egységétől, de ez még korántsem jelenti azt, hogy kétkedés nélkül végrehajtja egy mandalori parancsait. Larin lépett egyet előre. A csizmája orra megakadt valamiben, és amikor lenézett, azt látta, hogy ezüstös szálak tekergőznek körülötte a padlón. Azonnal megsejtette, hogy mik lehetnek, és az adó-vevőjéért nyúlt, hogy értesítse Shigart. Az ezüstös tárgy teteje halk reccsenéssel felnyílt, és a nyílásból egy újabb droid emelkedett ki. Larin eldobta az adó-vevőt, és fél térdre ereszkedve a vállához rántotta a karabélyát. A droid feléje lódult, vadul csapkodott a karjaival, és visított, akár egy eszelős. Larin öt különböző hosszúságú végtagot számolt meg, továbbá felfedezte, hogy a gépezet testének egyes részein átsugárzik a fény. A karabélyának lövedékei további lyukakat szakítottak a törzsbe, és hátrataszították a droidot, amely erre tombolva csapkodott és fülsértően rikoltozott. Larin távolabbra hátrált, a szíve hevesen vert, egyik lövést a másik után küldte a droidba és a tárgyba, amelyből kiemelkedett. A droid még nem készült el teljesen, ennyit még a rövid, heves összecsapás alatt is meg tudott állapítani. Ha kész lenne, ő már távozott volna az élők sorából. Vadonatúj volt, a Cinzia roncsai közül kimentett hengerben készült. Ahogyan a többi is. A droid mozdulatlanná dermedt. Larin leadta a tüzet szüntess jelét, és örült a hirtelen beálló csendnek. A levegőben sűrű füst terjengett, és apró kisülések pattogtak mindenfelé. Nem lehetett mást hallani, mint a hűlő fém pattogását. Larin közelebb lépett a szétlőtt droidhoz, valamint a hengerhez, amely elkészítette. Óvatosan behajolt az utóbbi fölé, rászegezte a fegyverét a tátongó nyílásra, és óvatosan benézett rajta. Ezüstös vezetékek és apró manipulátorok tömkelegét látta, amelyek a sérülések ellenére is mozogtak. Beküldött még két töltetet a nyíláson, mi re a gépezet őrült iramban munkához látott. A vezetékek

sűrűjében felbukkant egy droid vézna, deformált lábfeje, aztán egy fekete érzékelő jelent meg, majd azon nyomban el is tűnt a forgatagban. Larin most már tudta, hogy mi áll előtte. Egy kicsinyített automata droidgyár, amely azóta dolgozott, mióta a huttok behozták ide. Elküldte az apró szálakat, hogy fémeket és energiaforrásokat keressenek, hogy beszivárogjanak a biztonsági rendszerekbe, és összegyűjtsenek mindent, amire a gyárnak szüksége volt. Innen származtak azok a szálak, amelyeket ő és Shigar az alagsori átjáróban láttak. Ezért nem szólaltak meg a riasztók. Fogadni mert volna, hogy ha beledöfné a tőrét a kamra falaiba, kiderülne róluk, hogy hajszálvékonyak. Arra megfeleltek, hogy meg tévesszék a felületes szemlélődőt, de máskülönben az ezüstös szálak atomról atomra, ionról ionra lebontották őket, és az így nyert anyagot a gyár felhasználta titkos munkájához. Gonosz, elszánt, mindenre kész droidokat gyártott, amelyek nem engedelmeskedtek a parancsoknak. De miért? Ez egy másik nagy rejtély volt. Ám a gépezet még mozgott, működőképes maradt. Larin biztosra vette, hogyha elég időt kapna, képes lenne megjavítani magát, és akkor újrakezdené az egészet. Nem csoda, hogy Stryver meg akarta semmisíttetni. Larin felkapta az adó-vevőjét, és beleszólt: - Shigar, a kincstárban vagyok. Ezt látnod kell. - Miért, mi az? - Fogalmam sincs. De az biztos, hogy... Vöröslő fénycsík villant el a szeme előtt, majd késéles fájdalom hasított a bal kezébe. Lenézett, aztán döbbenten bámulta az ujjai helyén vöröslő, kauterizált sebeket. Fénykard átható búgása ütötte meg a fülét, és amikor oldalra pillantott, a Sithet látta maga mellett. - Add ide a navigációs számítógépet - mondta halk, vészjósló hangon a fiatal lány -‚ vagy a fejedtől is megszabadítalak. Ula a nyakát nyújtogatva toporgott, hogy lássa, mi történik a kincseskamrában. Ő és Jet az előkamrában álltak, és éppen készültek bemerészkedni Larin után, amikor sugárnyalábok vijjogását hallották, és megtorpantak. A benti szűkös térben éles fények villogtak. Larin és két társa tűz alá vettek valamit. De mit? Nem egy másik droidot, annyi bizonyos! Ula és Jet a biztonság kedvéért fedezékbe húzódott, és a fejüket lehajtva kuporogtak mindaddig, amíg a fegyverek elhallgattak. Végül mindketten kinéztek. Larin ebben a pillanatban hajolt a titokzatos fémhenger fölé. A teteje nyitva volt, és a lány kétszer belelőtt a belsejébe. Ula már készült feltápászkodni, amikor a szeme megakadt valamin. Egy közeli törmelékhalom oldalán nem más hevert, mint a navigációs számítógép. Minden

bizonnyal az egyik hatszög rúgta ki oda, amikor kilépett a kamrából, hogy bekapcsolódjon az ütközetbe. Ula odamászott, és gyorsan magához vette. A páncélüveg tárolódoboz sértetlen maradt, és a készülék állapota sem tűnt rosszabbnak, mint korábban. Elöntötte a diadal érzése. Úgy sejtette, hogy ha fel tudná nyitni a dobozt, és kiemelhetné belőle a berendezést, valószínűleg ki tudná csempészni innen a köpenye alatt úgy, hogy senki sem veszi észre. De ehhez először is el kellett terelnie Jet figyelmét. Attól tartott, ha a csempész meglátja, harcba száll érte. Es akkor újra kezdődik az egész, hosszúra nyúló csapássorozat... Léptek csikordultak mögötte, mire gyorsan megfordult, attól félve, hogy máris lelepleződött. A Sith lépkedett a törmeléken, de szerencsére a kincseskamra felé tartott, nem pedig kettejük búvóhelye irányába. Ula megkönnyebbülése rövid életűnek bizonyult. Pillanatokkal azután, hogy a fiatal lány beért a kamrába, a fénykardja megvillant, és Larin felnyögött fájdalmában. - Add ide a navigációs számítógépet - mondta a Sith -‚ vagy a fejedtől is megszabadítalak. Ula megbénult a rémülettől. - Nincs nálam - felelte zihálva Larin. - Nem hiszek neked! Az egyik köztársasági testőr rálőtt a Sithre. A lány könnyedén visszapattintotta a lövedéket a támadójára, aki elzuhant, vonaglott néhányat, és kiszenvedett. - Igazat mondok - jelentette ki a fogait csikorgatva Larin. - Ötig számolok - válaszolta a Sith -‚ majd nekilátok felszeletelni a társadat. Aztán a fejed következik, azt garantálom. A Sith megközelítette a köztársasági testőrosztag egyetlen, még élő tagját, aki idegesen hátrált előle. - Egy - mormolta a vörös hajú lány. Ula a köpenye alatt rejtegette a számítógépet tartalmazó dobozt. Csak annyit kellett tennie, hogy átadja a Sithnek, és Larin megmenekül. És ő maga biztonságban leszállítja az információt a Birodalomnak. Minden problémája egy csapásra, egyszerűen megoldódik. - Kettő... De nem tudott megmozdulni. Számára a Sith-rend és a Birodalom nem volt egy és ugyanaz. Ó, igen, tudott arról, hogy több milliárdan tekintették elválaszthatatlannak ezt a kettőt - hiszen maga a Császár is Sith, akinek az összes többi behódol -‚ de ő másként gondolkodott. Egyfelől a Birodalom egy törvényeken és pontosan meghatározott elveken alapuló társadalmi rendet hozott létre, amely egy napon megteremtheti a békét és a jólétet a Galaxis valamennyi bolygója számára. Másfelől viszont azt a rendszert zsarnoki elnyomással

tartották fenn. Vajon képes lenne tiszta lelkiismerettel hozzásegíteni bármilyen előnyhöz az utóbbi híveit? Larin vajon mit várna el tőle? - Három... Bárcsak el tudná juttatni a számítógépet a logisztikai miniszternek. Ő biztosan megtalálná a módját, hogy hogyan fordítsák az előnyükre. A Birodalom oly hatalmas, hogy nem hiányozna neki az az egyetlen, forrásokban gazdag bolygó, minden erről szóló locsogás ellenére sem. Ula nem vágyott másra, mint egyetlen esélyre, hogy bebizonyíthassa az elvei helyességét. A Sithek létezése önmagában véve nem zavarta, de nem akarta, hogy rémületben tartsanak mindenki mást. -Négy... Viszont az álmodozásnak semmi értelme. A logisztikai miniszter lehetne akár egy másik univerzumban is. Ugyanúgy nem tudja eljuttatni hozzá a teljes képnek ezt a fontos darabját, ahogyan nem élné túl, ha szembeszállna a Sithtel. Ő csupán egy bábu egy olyan játszmában, amely sokkal átfogóbb annál, semhogy el tudná képzelni. Jelentéktelen és feláldozható. Milyen ostobaság volna azt gondolnia, hogy valaha is megváltoztathatná a Huttán zajló események eredményét! A Sith már abban a pillanatban megszerezte a számítógépet, amikor megérkezett ide. - Öt - mondta a Sith, és felemelte a kardját. - Várjon! - kiáltotta Ula. Valamennyi szempár felé fordult. A Sith vészjósló tekintettel méregette. Jet olyan döbbenten meredt rá, mintha szárnyakat növesztett volna, és felröppent volna a mennyezetig. Larin arcát elrejtette a sisak, holott Ula leginkább az övét akarta látni. - Tessék - folytatta, és felmutatta a készüléket -‚ vegye el! Csak hagyja békén őt! A Sith kapzsin, diadalittasan vigyorgott. Ula nem akart a kelleténél közelebb menni az izzó energiapengéhez, így aztán meglendítette a dobozt, és odadobta a lánynak. A doboz a röppályája csúcsán járt, amikor hirtelen csillogó háló borult rá, ami visszarántotta az ellenkező irányba. - Mi a...? - hördült fel Ula, és a felette elhúzó csomagot követve megpördült. A mandalori a jobbjával ügyesen elkapta a dobozt, míg a baljával odahajított valamit Ulának, aki reflexből elkapta. Súlyos fémgömböt tartott a kezében, amelyen apró, vörös lámpa villogott. - Nem! - üvöltötte a zsákmányától megfosztott Sith. Stryver máris mozgásba lendült, a háti rakétája felfelé hajtotta, és a kijárat irányába repítette. - Dobja el! - ordította a csempész. - Az egy hődetonátor! Ula minden erejét beleadva elhajította. A gömb felröppent, majd ahelyett hogy lassult volna, tovább gyorsult, ugyanis a Jedi az Erőn keresztül megtaszította,

hogy minél messzebbre repüljön. Shigar nem pusztán azért folyamodott ehhez a taktikához, hogy védje magát és a többieket. A hődetonátor a magasban robbant, a biztonsági zsilip mennyezetét tartó gerendák között, közvetlenül Stryver menekülési útvonala felett. Tassaa Bareesh szobra lefordult a falról, és a padlózatba csapódott. Kőzuhatag követte, amely egyenesen a mandalorira zúdult, valamint nyolc-tíz palotaőrre, akik azért jöttek, hogy úrrá legyenek a zűrzavaron. Stryver a kövek közé keveredve zuhant, és addig tüzelt lefelé, amíg lyukat robbantott magának a padlóba, majd a törmelékkel együtt száguldott tovább, a palota mélyebben fekvő szintjeire. A Sith lány dühösen visítva elindult utána, nyilván feltette magában, hogy nem hagyja veszni a zsákmányát. Pillanatokkal később beleveszett a lavinába, és többé nem bukkant fel. Ula tett egy lépést Larin felé, de Shigar megelőzte. - Jól vagy? - kérdezte a lánytól. Larin a kincseskamra külső falának támaszkodott, és a hóna alatt szorongatta megnyomorított bal kezét. A jobbjával lerángatta a fejéről a sisakot; az arca sápadt volt, és eléggé eltorzult. - Túlélem - válaszolta keservesen vigyorogva -‚ de még nincs vége. Stryver a hajója felé indul, amint teheti. Vissza kell szerezni tőle a számítógépet. Mit gondolsz, meg tudod csinálni nélkülem? Shigar a száját összepréselve bólogatott, majd tartóelemről tartó elemre ugrálva elszaladt a falban tátongó lyukig. Larin mindaddig vigyorgott, amíg Shigar eltűnt a szeme elől, akkor viszont a padlóra roskadt. Ulát másfajta, de nem kevésbé valós fájdalom járta át. Nyilvánvalónak tűnt, hogy Larin közeli kapcsolatban áll Shigarral. A Jedi arctetoválása hasonlított az övéhez, ami valószínűleg azt jelentette, hogy erős szálak fűzik őket egymáshoz. Talán házastársak - gondolta Ula, és a mellkasa úgy összeszorult, hogy alig kapott levegőt. Tudta, hogy ostoba és nevetséges érzések gyötrik. Tudta, hogy ezek teljesen alaptalanok. Tudta, hogy a saját fejében építette fel az egészet, és ezzel bolondot csinált magából. Sokkal fontosabb dolgai is akadtak, semhogy ilyenek miatt eméssze magát. A navigációs számítógépért vívott harc véget ért. Tassaa Bareesh palotájának őrei már elindultak a helyszín felé, hogy helyreállítsák a rendet, és megkezdjék a vádaskodást. Ula nem akart itt lenni, amikor ez megtörténik. Az ösztönei azt súgták, hogy nem fog meggyőzni senkit arról, hogy nem ő a felelős az eseményekért. - Ahogyan Larin is mondta, Stryver nyilván a hajóját akarja el érni mondta a csempésznek -‚ de rossz irányba tart. Elébe vágok, és igyekszem menteni azt,

amit még lehet. Mondja meg a lánynak... mondja meg a többieknek, hogy a hajómnál találkozunk! A kapitány néhány pillanatig szótlanul tanulmányozta, aztán egy szerűen annyit válaszolt: - Rendben, cimbora. Talán nekem is szükségem lesz egy fuvarra. - Miért, mi van a hajójával? - Lefoglalták, és nincs személyzetem - magyarázta Jet, és a vállát vonogatva hozzátette: - Mit ér egy teherkapitány a hajója nélkül? Azt hiszem, ideje volna elgondolkodni egy normális munkáról. Ula vállon veregette a kapitányt, és remélte, hogy a gesztus barátinak hat. Annak szánta, mert pontosan így érzett. Normális munka. Ez a két szó nagyobb erővel sújtott le rá, mint Stryver hődetonátorának lökéshulláma. Futásnak eredt, és ugyanazon az útvonalon hagyta el a termet, mint az előbb Shigar - bár jóval kevésbé ügyesen ugrált végig a tar tóelemeken. Nem törődött a lenti szintekről érkező kiáltásokkal. Nem törődött a keze remegésével. Minden figyelmét a céljára összpontosította. A palota űrkikötőjében egy birodalmi hajó állomásozott, és ő ezt akarta elérni. Abban reménykedett, hogy még feljut a fedélzetére, és akkor felfedheti a valódi kilétét. A Stryver üldözéséből visszatérő Sithtel együtt megszökhet erről az átkozott bolygóról, és végre le adhatja a jelentését az elöljáróinak. Végre ledobhatja az álcáját, és szabadon beszélhet, hazugságok és alakoskodás nélkül. Végre önmaga lehet. Aztán pedig... Normális munka? Ezekben a pillanatokban semmi sem vonzotta jobban.

Harmadik rész A hajsza

Tizenkilencedik fejezet Ax úgy érezte magát, mintha egy űrcsiga egészben lenyelte volna. Noha Erőpajzzsal vette körül magát, az őrülten kavargó törmelékdarabok folyton eltalálták, és minden levegőt kiszorítottak a tüdejéből. Már az első pillanatokban le kellett mondania arról, hogy megpróbálja irányítani a zuhanást. Azzal a tudattal vigasztalta magát, hogy Stryver alighanem még nála is rosszabbul boldogul. A mandalori csakis végső kétségbeesésében szánta rá magát arra, hogy ezen az úton szökjön meg. Ax csodálta ugyan a bátorságát, de gyűlölte, amiért elhalászta a navigációs számítógépet mindenki orra elől. De még nincs vége - fogadkozott magában. - Megkeresem bármi áron. Nem fordulhat elő, hogy üres kézzel térjek vissza a mester színe elé. Az őrült zuhanás véget ért, és Ax utat nyitott magának a törmelék- halomban. A kisebb tömböket az Erő segítségével tolta félre, míg a nagyobb akadályokat feldarabolta a fénykardjával. Valahányszor rábukkant egy-egy levegővel teli üregre, megállt, hogy vegyen néhány mélylélegzetet, és örült minden szippantásnyi oxigénnek. Szinte teljes sötétség vette körül, ugyanakkor mindenféle hangokat hallott. Amikor maga a törmelék nem robajlott vagy csikorgott, segélykiáltások ütötték meg a fülét. Végül az egyik keze kiért a szabad levegőre, aztán a fejét is kidugta. Három poros evocii ragadta meg a karját, és húzni kezdték. Lerázta őket magáról, és egyedül vergődött ki a halomból. A fénykardja láttán a rabszolgák felsikoltottak, és hanyatt-homlok elmenekültek. Ax leporolta magát, és felegyenesedett. Indulok, Stryver... Tágas hálóteremben állt, a két hosszanti fal mentén ágyak sorakoztak, míg a terem java részét összezúzta a kőlavina. Az omlás teljes mértékét nehezen tudta felbecsülni. Ugyanúgy zuhanhatott egy szintet, mint húszat. Ám a szegényes környezet láttán gyanította, hogy távol került a fenti, fényűző emeletektől. Rabszolgák ágyai vették körül, nem inasoké. Stryver valószínűleg még mélyebbre zuhant, és minden bizonnyal felfelé tartott. Ax biztosra vette, hogy az ellenfele nem néma csendben fog távozni. Lehunyta a szemét, kizárta a tudatából a kiáltásokat, a lezuhanó törmelék zaját, és a sugárnyalábok távoli vijjogását. Egy bizonyos hangot keresett az állandó háttérzajban. Tudta, hogy alig észlelhetően, de ott lesz valahol. Stryver háti rakétájának süvítése.

Megvan... Abban a pillanatban, ahogy meghallotta, lecsapott a kardjával, és kört vágott a lába köré a padlóba. A kerek kőtömb kizuhant alóla, és alig egy másodperccel később már védőállásba érkezve állt az alsó szinten. Egy mentőakció kellős közepébe érkezett: öt-hat evocii egy hutt rabszolga-felügyelőt igyekezett kiszabadítani a kövek fogságából. Ax senkivel sem törődve a legközelebbi falhoz sietett, és a kardjával szűkös ajtót vágott magának. Az átjárón túl egy kínzókamra fogadta, ahol a huttok a lusta vagy engedetlen rabszolgákat büntették meg a társaik szeme láttára, hogy azok okuljanak a példájukból. Ax nem állt meg, hogy elcsodálkozzon a szolgálatos dug módszerein. Csupán annyit jegyzett meg magának, hogy a mindenütt hallható jajkiáltások elsősorban innen származnak, nem pedig az omlás váltotta ki azokat, ahogyan eddig hitte. Áttört a következő falon, és még tisztábban hallotta a háti rakéta süvítését, továbbá meg tudta különböztetni a mandalori rohamkarabélyának dörrenéseit a hol halkabb, hol hangosabb lármában. Ahogyan ő maga, úgy az ellenfele is a rendelkezésére álló fegyvereket használta, hogy utat nyisson magának. Ahol nem létezett ajtó vagy folyosó, ott csinált egyet. Ax megkerült egy mély rankorvermet. A hatalmas szörnyetegek fel-felugorva kapkodtak utána rettenetes fogaikkal, és dühödten bömböltek. A gondozóik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megfékezzék a felfordulás miatt nekivadult állatokat, ám azok természetes hajlamait nem egykönnyen lehetett elfojtani. Mialatt Ax elhagyta a hatalmas üreget, még meghallotta az egyik gondozó rövid, hirtelen megszűnő halálsikolyát. Most már annyira közel járt az ellenfeléhez, hogy megérezte a háti rakéta elégett hajtógázainak bűzét. Átvágott egy roncstelepen, egy kocsmán, valamint egy tibannagáz-tárolón, és végre megtalálta Stryver nyomát. Azonnal ráismert. A mandalori a rohamkarabélyával rézsútosan felfelé vezető alagutat robbantott magának a legkülönfélébb üregekbe és építményekbe. A falakon és a födémekben lyukak sorakoztak egy tökéletesen egyenes vonal mentén. És ennek az alagútnak a távolabbi végében erős fény ragyogott - a háti rakéta kettős lángcsóvájából származott. Ax izgatottságában vadul vicsorogva üldözőbe vette a mandalorit. Minden egyes szökkenésével egyre feljebb és előrébb jutott a rögtönzött feljáróban. Sosem tudhatta, hogy mire ugrik rá. A padló vagy a kőhalmok néha megindultak alatta, néha pedig csúszósak voltak, mert a detonációk hője megolvasztotta a felszínüket. Helyenként őrök nyitottak rá tüzet, akiknek a mandalori láttán viszketett az ujjuk az elsütőbillentyűn Ax tartotta az iramot, nem állt meg senki és semmi kedvéért, a lövedékeket a kardjával söpörte félre.

Egyre közelebb került a célpontjához. Stryver nem nézett hátra, minden figyelmét az útjában álló akadályokra összpontosította. Ax a ragyogó lángcsóvák mellett elnézve meglátta, hogy a mandalori a bal kezében szorongatja a páncélüveg dobozt, amelyben még most is ott lapul a navigációs számítógép. Erős késztetést érzett, hogy az Erő közvetítésével magához rántsa, de türtőztette magát. Nem akarta túl korán elárulni a jelenlétét, hogy Stryvernek ne legyen ideje megfelelően reagálni. Még két emelet, aztán még egy. Ax a sötét oldal energiáival vette körül magát, hogy a rakéták iszonyú hője ne perzselje le róla a bőrét. Most már annyira közel járt a mandalorihoz, hogy elkaphatta volna a bokáját. A füle bedugult a rohamkarabély dörrenéseitől, szinte semmit sem hallott. Most... Előrelendült, hogy megragadja a dobozt, pontosan abban a pillanatban, amikor Stryver áttört a palota tetején. Barna árnyalatú, erős fény vetült a szemébe, amitől hunyorognia kellett, mialatt ő és a mandalori a dobozért küzdöttek. Stryveren nem látszott, hogy meglepődött, noha elvesztette az uralmát a hátirakétája felett. Egymásba kapaszkodva száguldoztak és pattogtak ide-oda a tetőn, mialatt az őrök tűz alá vették őket. Stryver végül elengedte a páncélüveg dobozt. Axot egy röpke pillanatra elöntötte a diadal érzése, és felrántotta a lábát, hogy elrúgja magától az ellenfelét. Stryver azonban a bal kezével torkon ragadta, míg a jobbjával felemelte a rohamkarabélyát, és közvetlen közelről hasba lőtte. Ax úgy érezte magát, mintha egy teljes sebességgel száguldó légibusz ütötte volna el. Ha nem tartotta volna fenn mindvégig az Erő pajzsát, a testének középső része egyszerűen elpárolog. Így viszont hátrafelé lódulva kiszakadt a mandalori kegyetlen markából, és vagy tíz métert repülve elterült a tetőn. A hátára, illetve a tarkójára kapott ütéstől elvesztette az eszméletét, de életben maradt. Stryver a bal kezével ügyesen elkapta a dobozt, aztán elindult fel felé, a szabad égbolt irányába. Ax pillanatokkal később magához tért. Értetlenül bámulta gyors ütemben távolodó ellenfelét, és túlontúl kába volt ahhoz, hogy mást is érezzen, mint kíváncsiságot. Hát ez meg hová tart? A hátirakétája biztosan nem tárol annyi üzemanyagot, hogy messzire jusson. Tassaa Bareesh egy órán belül akkora vérdíjat tűz ki a fejére, hogy mindenki őt fogja keresni. Akkora vérdíjat, amekkora garantálja, hogy Stryver ne hagyhassa el élve a Huttát. Néhány másodperc múlva sötét, karcsú test száguldott be a látó mezejébe. Egy csillaghajó. A szögletes formák alapján tudta, hogy egy Kuat felderítőegységet lát, de ennél többet nem tudott megállapítani. A gép mélyen lemerült, hogy találkozzon Stryverrel, és mi után ez megtörtént, bömbölve felhúzott, és elindult az űr felé.

Ax hüledezve nézett utána. A zsákmánya eltűnt. Furcsa módon nem érzett semmit. Aztán egy elmosódott világos folt takarta el előle az eget. Pislogott néhányat, és miután a szeme erre a valamire fókuszálódott, rájött, hogy egy nikto férfi hajol fölé. Az őr a csizmája orrával megbökdöste az oldalát, hogy meggyőződjön róla, életben van-e még. Kisvártatva egy másik nikto csatlakozott hozzá, aztán egy harmadik is megjelent. Ax mozdulatlanul figyelt, és az a benyomása támadt, hogy egy mély, sötét kút mélyéről fürkészi őket. Megöllek, Dao Stryver, ha belepusztulok is. A haragja visszatért, és vele együtt az életereje is. Elvesztette ugyan a navigációs számítógépet, de ez még nem feltétlenül jelentette azt, hogy mindennek vége. Még megtalálhatta a módját annak, hogy kielégítse Darth Chratist és a Sötét Tanácsot - valamint a saját bosszúvágyát. A történet amúgy sem Stryverről és a navigációs számítógépről szólt. Hanem arról, ahová a berendezésben rejlő adatok vezettek. Az ásványokban gazdag, titokzatos bolygóról. A menekültekről, akik megszöktek a Birodalom igazságszolgáltatása elől. Az anyjáról... Nem érhet véget itt. Nem hagyja, hogy véget érjen. Ax szempillantás alatt talpra ugrott. A felé rohanó tíz-tizenkét palotaőr nem jelentett gondot a számára. Első lépés gyanánt új tervet kellett kovácsolnia. Most már nem lophatta cl a számítógépet, hogy kiszedje belőle a titkait. Stryver megkaparintotta, és a legkevésbé sem tűnt valószínűnek, hogy hajlandó lenne másokkal is megosztani azokat a titkokat. Léteznie kell másik megoldásnak. És neki csak annyi a dolga, hogy megtalálja. A palotában őrült zűrzavar uralkodott. Ax sietős léptekkel tartott a droidokkal a hatszögekkel, ahogyan valaki a csata hevében elnevezte őket - vívott ütközet helyszíne felé. Logikusnak tűnt, hogy visszatér oda, miután csak ott találhatott a származásukra utaló nyomokat. Abban viszont korántsem volt biztos, hogy egyáltalán mit remél. Talán a csempész nem mondott el mindent a huttoknak. Talán megkínozhatná őt, hogy kicsikarjon belőle még néhány információt. Mialatt átvágott a palota folyosóinak Útvesztőjén, meglátott egy kisebb csapatra való gamorreait, akik az eszméletlen Jedit cipelték. Elégedetten mosolygott, de nem állt meg. Örült, hogy másvalaki még az övénél is rosszabb helyzetbe került. Amikor megérkezett a romba dőlt biztonsági zsiliphez, nehézfegyverekkel felszerelt őrök sűrű tömegével találta szemben magát. A falban ásítozó lyukat hordozható részecskepajzsok védték. Belátta, hogy nem fog olyan egyszerűen bejutni a terembe, mint ahogyan kijutott belőle - és nem óhajtott felmászni az alsóbb szintekről fel tornyosuló törmelékhalmon. Megtehette volna, hogy

fegyverrel vág utat magának, de a fáradtsága már kezdte éreztetni a hatásait. Kedvezőbb körülmények között biztosan elkapta volna Stryvert... Ax végül úgy ítélte meg, hogy most inkább okosnak kell lennie, semmint erősnek. Behúzódott egy csendes zugba, hogy elemezze a helyzetét, és számba vegyen mindent, amit eddig megtudott a hatszögekről. Nem sokat tudott róluk. Rendkívül céltudatosan cselekedtek, de vajon miféle gépagy dolgozott bennük? Nem ismerték el senki fennhatóságát, csak a készítőjük parancsainak engedelmeskedtek. Mindenki mást habozás nélkül megöltek. Mindezeken felül mi mást mondhatott még el róluk? Eszébe jutott, hogy hogyan szedték rá a twi’leket. Gyakorlatilag elintézték, hogy a mit sem sejtő alak nyílást robbantson nekik a falba. Ez a trükk leleményességről és ravaszságról árulkodott, olyan tulajdonságokról, amelyek hiányoztak a legtöbb droidból, ha nem is az összesből. Ez a vonásuk nem volt egyedülálló. Valami motoszkátni kezdett az agya hátsó részében. Egy gondolat mocorgott ott, amely aztán nagy nehezen előrenyomakodott a többi elé. Szökés... A hatszögek szökni akartak. És hová akartak menni? Haza. De honnan tudják, hogy hol van az otthonuk? A válasz kristálytisztán tört be az elméjébe: nem a számítógép az egyetlen térkép. Ax mozgásba lendült, és addig kerülgette a halmokat, amíg rátalált arra az ösvényre, amelyen a két droid távozott. Senki sem állta útját, amíg elérte az elsőnek megsemmisült szökevény maradványait. Néhány gamorreai vette körül, de békén hagyta őket. A Jedi széthasította a droidot, nem maradt más belőle, mint egy sötétvörös folyadékkal borított ezüstös roncs. Ax remélte, hogy a másikat jobb állapotban találja. Ezt is fegyveresek őrizték, de átlátott közöttük, és megállapította, hogy a test sértetlen, egy hálóba gabalyodva fekszik, akár egy csapdába esett vad. Tökéletes - gondolta Ax, és aktiválta a fénykardját. Miután a vállára emelte a működésképtelen droidot, már csak a palotát kellett elhagynia. Ezt könnyen megtehette, egész egyszerűen elsétált az űrkikötőig, ahol a birodalmi csillaghajó várta. A kikötő őrségét a legmagasabb fokozatú készültségbe helyezték, hogy senki se hagyhassa el a birtokot, de ezen igyekezetük kudarcra volt ítélve. Axot két birodalmi testőr fogadta a légzsilip belső ajtajánál, és feszesen tisztelegtek neki, amikor belépett. - Történt valami? - kérdezte tőlük.

- Egy fickó szaglászott a mandalori hajójánál, mielőtt az felszállt - jelentette az egyik őr. - Aztán pedig egy idegen hulladék próbált feljutni a hajónkra, de elzavartuk. - Jól tették - helyeselt Ax, és folytatta útját. Magabiztos léptekkel felsietett a rámpán, és bement a pilótafülkébe, ahol a pilóta a helyén ülve várakozott. A fickó végigmérte őt, és nyilván felfigyelt megviselt, porral lepett ruházatára, de nem tett fel kérdéseket. - Azonnal indulunk! - közölte vele Ax. - Tájékoztassa Darth Chratist, hogy rövidesen találkozunk. És mire megérkezünk, legyen a hangárban egy droidtechnikus! - Értettem, úrnő! - felelte a pilóta. - De mi lesz a követ úrral? - Nem jön velünk - válaszolta Ax. A pilóta bizonytalanul bólintott, nyilván összevetette az állandó parancsot azzal, amelyet most kapott. Egy Sith mindig is megelőzte rangban még a főtiszteket is - csak erre a következtetésre juthatott. Mialatt a lebegtető hajtóművek melegedtek, Ax hátravitte a raktérbe a droidot, és belerakta egy páncélozott ládába, amelyet eredetileg a navigációs számítógép tárolására szántak. Ez a rakomány szintén rendkívüli értéket képviselt. A droidok memóriája általában még a pusztulásuk után is sokáig megőrizte az adatokat. Ax azt remélte, hogy egy tapasztalt szakértő képes lesz kivonni a titokzatos bolygó koordinátáit a hatszög adatbankjából, és akkor a küldetése teljes sikerrel zárul. Kellemes melegség árasztotta el a bensőjét. Vegyes érzések rohanták meg: megkönnyebbülés, büszkeség, és hirtelen a fáradtság is rá tört. Már alig várta, hogy leülhessen, de előtte még el kellett intéznie valamit. Mire visszaért a pilótafülkébe, a gép már a levegőbe emelkedett. Kinézett az elülső ablakon, és szemügyre vette az űrkikötőben állomásozó hajókat. - Melyik a köztársasági követ gépe? - kérdezte a pilótától. - Az ott - válaszolta a középkorú férfi, és rámutatott egy gömbölyű orrú csillaghajóra, amely négy vaskos acéllábát szétterpesztve állt. - Semmisítse meg! - Igenis, úrnőm - vágta rá habozás nélkül a pilóta. A fedélzeti lövegei tüzet nyitottak, és több sorozatot küldtek a védtelen hajó hátába. A gép hatalmas tűzgolyóvá robbant, amelynek ragyogása a helyi napét is felülmúlta. Mialatt a palota megfeketedett tetői a távolba vesztek, Ax elégedetten mosolygott. És forrón remélte, hogy most látta utoljára a Huttát.

Huszadik fejezet Shigar látta már ugyan a palota űrkikötőjének tervrajzát, de személyesen még sosem járt ott. Gyors iramban, óvatosan haladt végig a folyosókon. Számolta a kereszteződéseket, és megjegyezte a jellegzetes tájékozódási pontokat, közben igyekezett elkerülni az őröket és a biztonsági kordonokat. A legkevésbé sem hiányzott neki, hogy eltévedjen, vagy hogy feltartóztassák. Stryver előnyre tett szert, de ő jobban ismerte a helyszínt, és ki akarta használni ezt az előnyét. Es minden nehézség dacára egyetlen pillanatra sem tudta kiverni a fejéből Larint. Folyton vitatkozott magával, hogy valóban bölcs dolog volt-e elhozni a lányt a Huttára. Igen, komoly támogatást nyújtott, és remek társnak bizonyult, de súlyos sérülést szenvedett, ami még sötétebbre festette a jövőbeli kilátásait. Shigar megesküdött, hogy addig nem nyugszik, amíg Larin nem kapja meg a lehető legjobb ellátást, de vajon elég lesz ennyi? A mestere arra utasította, hogy legyen kedves, de nem éppen ennek ellenkezője történt? A kedvesség nem fordult át tűrhetetlen kegyetlenségbe? Már előre félt attól, hogy Satele Shan mit fog gondolni, amikor megtudja, hogy a döntései hová juttatták. Éppen ezért mindennél fontosabbnak érezte, hogy legyőzze Stryvert. Az egész palota felbolydult, amire számítani lehetett azok után, hogy több épületet robbanások ráztak meg, hogy a biztonsági zsilipben ádáz harc dúlt, hogy gyilkos droidok rohangáltak a folyosókon, és hogy a mandalori jóvoltából több szint beomlott. Mindenütt szirénák üvöltöttek, és velőt rázó lármát teremtettek. Shigar belegondolni sem mert, hogy Tassaa Bareesh miként viszonyul a felforduláshoz... Az űrkikötő őrségének a legmagasabb fokú riasztást rendelték el. Shigar leválasztott egy őrt az egyik járőrcsapatról, és az Erő segítségével kiszedte belőle a legfőbb parancsnokának nevét, illetve azt, hogy ez az illető hol tartózkodik. Nem akart erőszakhoz folyamodni, ezen a napon már épp elegen haltak meg. Emellett egy összecsapás nyomai láttán Stryver rájött volna, hogy csapda felé tart. A palotaőrséget Encaasa Bareesh, a mátriárka egyik unokaöccse irányította egy harmadik emeleti irodából, és többek között arról híresült el, hogy ritkán vet egyegy pillantást a biztonsági kamerák képeire. Shigar könnyűszerrel meggyőzte arról, hogy a kikötőben állomásozó egységek egyikén szolgál, és szeretne feljutni a hajójára, de elfelejtette a belépőkódját. A lusta hutt fáradtan bökdöste

kövér ujjaival számítógépének billentyűzetét, aztán azonnal visszafeküdt a függőágyába. Még az egész palotára kiterjedő riadótól sem hagyta zavartatni magát. Az űrkikötő főkapuja félresiklott. Shigar elindult befelé, és a mandalori nyomai után kutatott a tekintetével. Egyelőre nem fedezett fel semmit. A kapu bezárult mögötte, és magára maradt a tágas beszállózónában. Az imént megkérdezte az őrtől, hogy a First Blood melyik dokkban állomásozik, és egyenesen arrafelé vette az irányt. A dokk körkörösen záródó kapuja nyitva állt, a nyíláson keresztül meglátta Stryver hajójának szürke héjazatát. Persze, sokkal okosabb volt annál, semhogy megközelítse a hívogató átjárót - biztosra vette, hogy csapdákat rejt. Behúzódott egy oldalfolyosó torkolatába, ahonnan egyaránt rálátott a First Bloodra és az űrkikötő főkapujára. A fénykardját a kezében tartotta, de egyelőre nem aktiválta. Stryvernek is át kellett vágnia a beszállózónán, hogy a hajójához jusson. Hogy felkészüljön az újabb összecsapásra, megtisztította a tudatát minden zavaró tényezőtől - még Larin sorsa, illetve a saját küldetése miatti aggodalmaitól is. Elfojtotta minden fájdalmát és idegességét, így tökéletesen lehiggadva, cselekvésre készen várakozott. A transzállapotból egy beinduló lebegtetőrendszer mély búgása szakította ki. Valaki melegíteni kezdte a hajójának hajtóműveit. Gyorsan körbejárta a beszállózónát, hogy kiderítse, melyik gépet hallja, de a hangok nem a lezárt légzsilipeken túlról érkeztek - hanem a First Blood felől. Shigar meglepődött, mert egészen mostanáig azt feltételezte, hogy Stryver magányosan utazott. Ennélfogva senki sem tartózkodhatott a hajóján, hogy bemelegítse neki. És a jelekből ítélve vagy ő tévedett, vagy a mandalori távirányítással indította be a gépét. A lebegtető hajtóművek egyre élesebben visítottak, és Shigar rájött, hogy ez nem egyszerűen bemelegítés, hanem a hajó mindjárt felszáll. Fojtott hangon átkozódva felhagyott az óvatoskodással. Odafutott a First Blood személyzsilipéhez, és gyorsan megvizsgálta, hogy gyenge pontokat keressen - és talált is egyet. Stryver a saját biometrikus ismertetőjegyeihez hangolta a zárrendszert - a magasságához, a szélességéhez, a végtagjainak arányaihoz, és így tovább -‚ viszont telepített egy hatálytalanító kódot is, arra az esetre, ha súlyos sérülést szenvedne egy akció során. Például ha elvesztené valamelyik végtagját. Ezt a minden más parancsot felülíró kódot fel lehetett törni, ha valaki ismerte a módját. Shigar ugyan nem értett annyira a számítógépek feltöréséhez, mint Larin, de már sokszor látta ezt a trükköt. A mandalori csillaghajók a Jedik fontos célpontjainak számítottak a Nagy Háború óta, így az tán mindannyian megtanulták, hogy hogyan lehet megbénítani a veszedelmes gépeket. Shigar

villámgyorsan begépelt egy kódsorozatot, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy visszaállítsa a hatálytalanító parancsot egy általános nyitókódra. Amikor végül ezt is begépelte, a zsilipajtó kinyílt előtte. Az utolsó másodpercben végzett. A lebegtető hajtóművek már fülsértő hangon visítottak, és a hajó néhány ujjnyival a beton felett lebegett. Shigar beugrott a zsilipbe, és a gép azonnal elindult vele fel felé. Ám abban a pillanatban, hogy a lába a fémpadlóra érkezett, működésbe lépett a másodlagos védelmi rendszer. Erős áramütések vágtak végig a testén, és görcsbe rántották az izmait. Az oldalára zuhant, gyakorlatilag nyögni sem tudott. A szája nyitva maradt, és csupán rekedtes hörgések törtek elő a torkából. A robotpilóta magasan a palota fölé vitte, és egy bizonyos irányra állította a gépet. Shigar hátrafelé gurult, a nyitott zsilipajtó felé, de egy ujját sem tudta megmozdítani annak érdekében, hogy megkapaszkodjon. Abban a pillanatban, hogy kiért a zsilipből, az áramütések meg szűntek. Talán még hálás is lett volna ezért, ha nem éppen szabadesésben zuhan az épületegyüttes tetői felé... Nem tudta megállapítani, hogy meddig feküdt eszméletlenül. Talán néhány percig. Mindenesetre elég ideig ahhoz, hogy a tetőőrök rábukkanjanak, megbilincseljék kezét-lábát, sőt a biztonság kedvé ért még a száját is betömjék. Amikor magához tért, négy-öt gamorreai vállán utazott a palota folyosóin. Hiába kutatott, nem találta sem a fénykardját, sem pedig az adó-vevőjét. Kiszolgáltatott helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy ellenállás helyett inkább arra összpontosít, hogy amennyire lehet, helyrehozza a sérüléseit. Nem tudta, milyen magasból zuhant le, de szerencsére a csontjai épen maradtak. Igen, a feje kegyetlenül zúgott, és a büszkeségét kemény csapás érte, de megúszta ennyivel. Pillatnyilag annak is örült, hogy életben van. A gamorreaiak élénk iramban haladtak előre. Shigar figyelte a fordulókat, de kezdőpont híján nem számíthatta ki, hogy hová viszik. Azt azonban felmérte, hogy egyre fényűzőbb környezet veszi körül. Így aztán, amikor megérkezett egy díszes csarnokba, ahol több tucatnyi teremtmény sugdolózott és locsogott, mialatt valaki mély hangon, hutt nyelven bömbölt, azonnal tudta, hogy hová került. Tassaa Bareesh tróntermének közepére érve a gamorreaiak megálltak, majd egyszerre felmordulva ledobták a padlóra. Körös-körül az udvaroncok sorban felfigyeltek rá, és elhallgattak. Shigar nehézkesen talpra vergődött, és körülnézett. Egyetlen pillantásával legkevesebb húsz nép lányait és fiait fedezte fel, a hosszú orrú kubazoktól kezdve egészen a macskaféle catharokig, Viszont a kétlábú, kétkezű lények feltűnő kisebbséget alkottak. És ezek a legkülönfélébb fajokhoz tartozó teremtmények egyetlen közös cél érdekében gyűltek itt össze: hogy behódoljanak és hízelegjenek annak az egynek, amelyik a sorsukat irányította.

- Bona naj kacsu! - mennydörögte a palota úrnője. - Dopa miki szita pidanki kucsu! Shigar szembefordult Tassaa Bareeshsel. A mátriárka agyondíszített trónágyon hevert, és maga is több kilogrammnyi ékszert és díszt viselt. Shigar nem tudott eleget a huttokról ahhoz, hogy leolvassa az úrnő arcán ülő kifejezést, de az ajkak nélküli száj remegése, valamint az, hogy minden kimondott szónál sűrű nyálka fröccsent a levegőbe, kevés teret hagyott a képzeletnek. Az emelvényen ácsorgó A-1DA protokolldroid előrecsoszogott, ás megszólalt: - Tassaa Bareesh tudatni kívánja veled, hogy szigorú büntetésben lesz részed, álnok Sith! Shigar a lehetőségeit mérlegelte. Legalább kéttucatnyi fegyvercső meredt rá. A tömeg mögött állig felfegyverzett őrök rohangáltak. Miután ismét körülnézett, méltóságteljesen meghajolt - már amennyire a bilincsei engedték‚ és a huttra pillantva válaszolt: - Kénytelen vagyok kijavítani az úrnőt! En valójában Jedi vagyok. - Sztupa dopa maszki kung! Shigar nem vett tudomást a sértésről, higgadtan folytatta: - Aligha árulhattalak el, amikor te és én nem kötöttünk semmi féle egyezséget. Igaz, az engedélyed nélkül behatoltam a palotádba, de ezenfelül nem követtem el ellened semmit! Tassaa Bareesh fenyegetőn morgott, és mivel rájött, hogy a foglya megértette egy-két szavát, másik dialektusra váltva mondott valamit. - Tassaa Bareesh azt mondja - fordította a droid -‚ meg akartad lopni őt. És ezért meg kell halnod! - Ha megmotoztok - felelte Shigar -‚ rá fogtok jönni, hogy csak azok a tárgyak vannak nálam, amelyeket én magam hoztam ide. - Tassaa Bareesh azt mondja: a bűntársaid elvitték a zsákmányt! - A navigációs számítógépet? Amikor utoljára láttam, egy mandalori kezében volt, nem egy Jediében! - Tassaa Bareesh azt mondja: az álnokságodat már csak a pimaszságod múlja felül! A mandalori ellopta tőled, miután te elloptad tőlünk. - Most haragos vagy - válaszolta az úrnőt nézve Shigar -‚ a dühöd elhomályosítja az ítélőképességedet. Alig egy perce még Sithnek hittél. Talán az, amit most hazugságnak tartasz, valójában az igazság. Az udvaroncok felhördültek megdöbbenésükben. A Hutta lakói közül valószínűleg nem sokan merték volna megkérdőjelezni Tassaa Bareesh ítéletét a személyes jelenlétében. A mátriárka indulatosan és hosszan morgott valamit, amit nem is nagyon kellett lefordítani. A tolmácsdroid szaporán pislogott, és hősies erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tartsa a lépést.

- Tassaa Bareesh szerfölött rosszkedvű - közölte összefoglalva az elhangzottakat. - ööö... számos módot talált ki arra, hogy megfelelő... ööö... szórakozásban részesítsen téged. Shigar ezúttal nem szállt vitába. Mostanra összeszámolta az őröket és a kijáratokat, és arra a következtetésre jutott, amelyre eleve számított. Fegyverrel nem törhetett ki a teremből, és senkitől sem kaphatott támogatást. Beszélnie kellett. Sőt tartott tőle, hogy alkut kell kötnie. A puszta gondolattól felfordult a gyomra. - A haragod teljesen jogos - mondta emelt hangon. - A palotádat támadás érte, és az eladásra szánt értéktárgyaidat és információkat ellopták. Megfosztottak a jól megérdemelt haszontól. Senki sem tagadja, hogy jogod van bosszút állni, és példásan megbüntetni azokat, akik ilyen súlyos sérelmeket okoztak neked. Megint meghajolt, és hozzátette: - Én csak annyit kérek, hogy azokra sújts le, akik megérdemlik. Ebben a pillanatban újabb robbanás rázta meg a palotát, ami hatalmas felfordulást váltott ki a trónteremben. Tassaa Bareesh óriásira nyitotta a szemét, és egész testében összerándult ijedtében, majd magához intett egy twi’leket, akinek az adó-vevőjéből sietve elhadart kiáltások hallatszottak. Az úrnő és a szolgája váltott néhány mondatot, túl halkan ahhoz, hogy Shigar akár csak egyetlen szót is megértsen. Aztán a mátriárkán megint eluralkodtak az indulatai. Akkorát taszított a twi’leken, hogy az hátratántorodott, és legurult a trónemelvény lépcsőjén, majd rábömbölt a tolmácsra. - Tassaa Bareesh tudatni óhajtja veled - közölte a droid alázatosan bólogatva -‚ hogy az űrkikötőt támadás érte. - Kik támadták meg? - érdeklődött Shigar. - A birodalmiak. Megsemmisítették a köztársaságiak hajóját. Shigar fontolóra vette, hogy mondjon-e valamit. Bizonyos szempontból nem is kellett megszólalnia. A birodalmiak ezzel a váratlan lépésükkel, vagyis azzal, hogy durván megszegték a Coruscanti Egyezményt, megnyerték neki a vitát. Ám ettől függetlenül továbbra is nyakig merült a forró vízbe. Fennállt a veszély, hogy Tassaa Bareesh kivégezteti, amiért felbosszantotta, vagy csak azért, mert már a puszta jelenlétével kínosan emlékezteti a veszteségeire. Okot kellett adnia az úrnőnek, hogy megkímélje az életét. A kapzsiságára és az üzleti érzékére kellett hatnia. - Te és én, mindketten áldozatok vagyunk - mondta, a szavait gondosan megválogatva. - Ha megölsz, nem kapod vissza a navigációs számítógépet, továbbá ellenségeddé teszed a Jediket. Kétszeresen is rosszul jársz. Ha viszont életben hagysz, lehetőséged nyílik arra, hogy csökkentsd a veszteségeidet. - Tassaa Bareesh azt kérdezi: hogyan? Shigar nyelt egyet, mert keserű íz lopózott a szájába.

- Üldözőbe veszem a mandalorit, és követem, akárhová menjen is - magyarázta megfontoltan. - Szégyenbe hozott, és megsebesítette a társamat. Fizetni fog ezekért a bűnökért. Az ellopott információk önmagukban véve talán elveszítik az értéküket, viszont valahányszor felfedezünk egy-egy új világot, lehetőségünk nyílik új kereskedelmi kapcsolatok kiépítésére. Ha elengedsz, cserébe gondoskodni fogok arról, hogy te kapd meg elsőnek ezeket a lehetőségeket, mindenki más előtt. A mátriárka morgott valamit, olyan mély hangon, hogy az emberi fül már alig érzékelte. A szemét mindvégig a padavan arcára szegezte, de látszott rajta, hogy mélyen a gondolataiba merül. - Tassaa Bareesh az ajánlatodat fontolgatja - közölte a droid, hol az egyik, hol a másik félre pillantva. - Erre magamtól is rájöttem - jegyezte meg Shigar. Az úrnő motyogott valamit, és a tolmács fordított: - Tassaa Bareesh azt tudakolja: hogyan akarod üldözőbe venni a mandalorit, amikor nincs hajód, és nem tudod, milyen útvonalon menekül. - Jedi vagyok, és megvannak a módszereink - felelte Shigar, és finoman megérintette a homlokát abban a reményben, hogy így sikerül palástolnia a tényt, miszerint a leghalványabb fogalma sincs a két kérdés megoldásáról. Az udvaroncok izgatottan összesúgtak, a droid pedig tolmácsolta az úrnő válaszát: - Tassaa Bareesh azt mondja: a ti módszereitek nem elég hatékonyak. Kockázatosnak látja ezt a befektetést. -De... A droid felemelte egyik fémkarját, S tovább beszélt: - Tassaa Bareesh azt mondja: annak érdekében, hogy megvédje az érdekeit ebben a vállalkozásban, kénytelen segítséget adni melléd. - Kénytelen? - mormolta Shigar, mert a szóhasználat eléggé meg lepte. Egészen pontosan mit akarnak ráerőltetni? A hutt úrnőre pillantott, és odaszólt neki: - Kérlek, fejtsd ki bővebben! A mátriárka hátradőlt, kényelmesen elhelyezkedett, és mialatt a szemét résnyire húzva méregette őt, mondott valamit a droidnak. - Tassaa Bareesh azt mondja: a rendelkezésedre bocsát egy csillaghajót. Erről az egyik unokaöccse fog gondoskodni. Ha elfogadod az ajánlatot, haladéktalanul távozhatsz. Shigar azon töprengett, hogy mi történne, ha elutasítaná az ajánlatot. Gyanúsnak találta az úrnő hirtelen támadt engedékenységét. Alig fél perce még tombolt dühében, amiért a tervei meghiúsultak. Vajon akkor játszott színjátékot, vagy ez a színjáték? - Rendben - mondta végül az ösztönei parancsára. Így legalább élve kerül ki a palotából, és pillanatnyilag ez volt az első számú szempont. És némi

szerencsével talán Larin érdekében is tehet valamit, feltéve persze, hogy a lány még életben van. - Elfogadom az ajánlatot. A mátriárka széles, undorító mosolyra húzta a száját. Rászegezte a mutatóujját Shigarra, és megszólalt: - U vamma vonka! - Tassaa Bareesh azt mondja... - Tudom, mit mondott - vágott a droid szavába Shigar, és ismét nyelt egyet, mert a szája megint megkeseredett. Tassaa Bareesh pattintott egyet az ujjaival, mire az őrök leeresztették a sugárvetőjüket. Az egyik gamorreai odasietett Shigarhoz, és visszaadta neki az adó-vevőjét és a fénykardját. Mindkettőt a derék szíjára akasztotta, és meghajolt. Az udvaroncok kivétel nélkül őt figyelték, ezúttal néma csendben. - Köszönöm, Tassaa Bareesh! - búcsúzott emelt hangon. - Mér hetetlen öröm volt számomra üzletet kötni veled! Mialatt az őrök kivezették a trónteremből - immáron inkább vendégként, semmint fogolyként -‚ a hutt mély hangú, aljas röhögésének hangjai ott visszhangzottak a csarnok díszekkel telezsúfolt falai között.

Huszonegyedik fejezet - Jól érzi magát? Larin oldalra fordult, hogy a csempészre nézzen. Az imént rövid időre magába zárkózott, hogy ne kelljen törődnie sem a biztonsági zsilip romjaival, sem a szétlőtt droidgyárral, sem a törmelékdombok másik oldaláról hallatszó dübörgéssel, de még azokkal lövedékekkel sem, amelyeket egy különösen becsvágyó houk küldött rájuk abból a nyílásból, amelyet a rövidlátó Yeama robbantott a falba. A kérdés hallatán föleszmélt, és a legkevésbé sem tetszett neki az, amit látott. Pillanatokkal később a válasz is felderengett az elméjében, és kibökte: - Nagyjából igen. Jet és ő a kincstár bejáratánál lapultak egy magas törmelékhalom mögött. Térdre-könyökre ereszkedve kuporgott, és továbbra is a jobb hónalja alatt szorongatta megcsonkított bal kezét. Az öltözete lezárta a sebet, amennyire csak lehetséges volt, de ennél többet pillanatnyilag nem tehetett. Ezt pontosan tudta, nem először sebesült meg csatában. Egy alkalommal két városi gerillacsapat esett egymásnak a Coruscanton, és a Különleges Egységtől a Blackstar-osztagot küldték ki, hogy elintézzék az ügyet. Az akció híre valahogyan kiszivárgott, és Larin, illetve a három társa csapdába kerültek. Néha még manapság is álmodott azokról a pillanatokról, amikor repeszgránátok hullottak közéjük, és a detonációk foszlányokra tépték két bajtársát. Ő maga életben maradt, bár a repeszek lenyúzták a bőrt a jobb lábáról, illetve az oldaláról, és az izmaiból is jókora darabokat szaggattak ki. Hosszú időt töltött egy baktatartályban, mire a szövetei visszanőttek, aztán három hónapos rehabilitáció kellett ahhoz, hogy visszanyerje a régi mozgékonyságát. Ami viszont most történt vele, az másként érintette, és nem csak azért, mert az ujjait nem lehetett visszanöveszteni. A Blackstar-osztagnál több kristálytiszta oka volt arra, hogy harcoljon: támogatta a Köztársaság ügyét, támogatta a szabadság és az egyenlőség eszméjét, és persze a saját pályafutását is. Ebben a tekintetben teljesen normálisnak tekintette magát. Mi másért csatlakozna valaki a fegyveres testületekhez, ha nem azért, hogy hőssé váljon a jó oldalán? Ma már persze tudta, hogy nem mindenki gondolkodott úgy, ahogyan ő. Minden rekeszbe bekerül legalább egy-két rohadt alma. Azt is tudta, hogy ezen alapelvek közül az első kettőt mennyire fontosnak tartotta. Együttesen

fontosabbnak, mint a harmadikat. Amikor feláldozta a pályafutását annak érdekében, hogy tartsa magát elveihez, akkoriban helyes döntésnek tűnt. Pályafutás nélkül viszont nagyon nehezen harcolhatott bármiféle ügyért. És most a helyzete végképp zavarossá vált. Valóban úgy lehet a legjobban szolgálni a szabadságot és az egyenlőséget, ha valaki betör egy idegen állam felségterületére, még ha ez bűnözők és gyilkosok állama is? Mennyit segített a Köztársaságnak azzal, hogy mandaloriakkal és Sithekkel verekedett egy megviselt navigációs számítógépért? Kihez köti most a hűségesküje, ha nem önmagához vagy a korábbi elöljáróihoz? Nem tudott jó választ adni ezekre a kérdésekre, és mégis elvesztette a bal keze ujjait, mialatt értük harcolt. Ezt a tudatot valahogy még a fájdalomnál is nehezebben viselte el. - Mi történt a droidjával? - kérdezte Jettől. - Tragaccsal? Ott van valahol az alatt - válaszolta a csempész, rámutatva a hődetonátor robbanása nyomán keletkezett kőhalmok egyikére. Az előző percekben felfegyverezte magát az egyik halott katona sugárvetőjével. - Ne aggódjon, visszajön hozzám, amint lehetséges. - Ismerem ezt a modellt - közölte Larin, belekapaszkodva a ténybe, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. - J-Nyolc-O, katonai osztályú. Ezért kommunikál kézjelekkel. Viszont ezeket leszerelték, nem? - Talán igen - mormolta Jet a vállát vonogatva. - Tragacsot egy roncstelepen találtam két évvel ezelőtt. A hangképző rendszere tönkrement, és amikor megpróbáltam helyrepofozni, egyszerűen megint tönkretette. Ez is mutatja, hogy mennyire okos. Magától rájött, hogy ha nem válaszol a parancsokra, akkor senki sem tudja rábizonyítani, hogy hallotta azokat. - Egész jó túlélőtaktika - jegyezte meg bólogatva Larin -, mindenkinek, aki a seregben szolgál. Mindketten felálltak, és kinéztek a kincstárból, hogy kiderítsék, változott-e valami odakint. A lelkes houk lövése felvert néhány kavicsot a közelükben, de az alak legalább egy méterrel elhibázta mindkét célpontját. Potannin egységének utolsó, még élő tagja viszonozta a tüzet az előkamrából, de szintén hibázott. Larin szilárdan hitte, hogy ő maga még fél kézzel is jobban célozna. - Mi a neve, közlegény? - kiáltotta a testőrnek. - Hetchkee, asszonyom! - válaszolta a fiatal kel dór, akinek az arca java részét eltakarta a maszkja és a szemüvege, amely a számára gyilkos, oxigéndús levegőtől védte őt. - Ki mondta magának, hogy asszonyomnak kell szólítania? - Senki, asszonyom! Larin bólintott; a fickó nyilván semmit sem tudott a múltjáról. És nem is óhajtotta tájékoztatni a történtekről. A kijárat közelében dolgozó munkagépek dübörgése egyre erősebben hallatszott.

- Larin - szólalt meg halkan Jet, és közelebb hajolt -, maga szerint azért hagytak itt minket, hogy gondoskodjunk a kicsiről? - Ezt meg hogy érti? - Úgy, hogy valakinek el kell magyaráznia Tassaa Bareeshnek, hogy mi ez az őrület. - Ne aggódjon - felelte Larin mosolyogva hamarosan visszajön. - Kicsoda? A maga Jedi barátja vagy Vii követ? Larin meghökkent, és gyorsan körülnézett. Mindeddig észre sem vette, hogy a követ eltűnt, bár most, hogy jobban belegondolt, Jet mintha említette volna, hogy Ula a hajójánál várja őket. Egészen mostanáig meg sem fordult a fejében, hogy mikor és hogyan fognak eljutni oda. Ula még azelőtt távozott, hogy a helyi biztonságiak lezárták az egyetlen kijáratot. - Shigarról beszélek - válaszolta a csempészre pillantva -, a Jedi- lovagok mindig betartják az ígéretüket. - És egészen pontosan mit ígért magának ez a Jedi-lovag? - érdeklődött Jet. Larinnak már a nyelve hegyén volt az éles visszavágás, de gyorsan lenyelte. Hová akar kilyukadni a csempész? Igaz, Shigar nem ígérte meg, hogy visszajön érte, de ő biztosra vette, hogy megteszi, ha módjában áll. És mialatt Tassaa Bareesh csapatai gyülekeztek odakint, nem tehetett mást, mint hogy bízott az ifjú Jediben. Rég lemondott arról, hogy adó-vevőn keresztül elérje... Hirtelen elhatározással felállt és megszólalt: - Azt javaslom... Távoli robbanás vágott a szavába. A padló megremegett, a mennyezet maradékáról sűrű por hullott. Larin semmiképpen sem állapíthatta meg, hogy ez a detonáció hol következett be, így aztán befejezte, amit mondani akart: - Azt javaslom, vizsgáljuk meg ezt a micsodát, amíg van rá esélyünk. Odament a droidgyárhoz, és belenézett a belsejébe. Az ezüstös vezetékek és az apró manipulátorok meg sem moccantak, így szinte teljesen biztosra vette, hogy a berendezésnek vége. Megpróbálta oldalra dönteni, hogy szemügyre vegye az alját, de több tucat kábel rögzítette a padlóhoz, ugyanolyan szilárdan, akár egy fát a gyökerei. Tőle nem messze ujjnyi méretű, megolvadt fémdarab hevert, amely nyilvánvalóan a készülékből származott. Larin felvette, majd a kezével mérlegelte a súlyát - meglepően nehéznek bizonyult. - Akkor most tisztázzunk néhány dolgot - mondta a csempész felé fordulva. Ez a valami a Cinzián volt. Maga találta a roncsok között, és idehozta a Huttára. Tassaa Bareesh bezárta ide. Ártalmatlannak tűnt, pedig nem volt az. Kiküldte azokat a vezetékhez hasonló apróságokat, hogy gyűjtsenek fémeket. És valahogyan beférkőzött a biztonsági hálózatba is. Aztán elkezdett droidokat gyártani. - Ula hatszögeknek nevezte őket - szólt közbe a csempész.

Larin megvonta a vállát, neki ez a név is tökéletesen megfelelt. - Kezdetben talán csak egy-két hatszöget készített, hogy megvédje magát. Odabent rejtegette őket, mint valami fészek vagy tojás. Ha belenéz valamelyik droidba, látni fogja, hogy a testük nem merev, hanem rekeszes és méhsejtes rendszerű. Így aztán, ha összecsukódtak, kényelmesen elfértek idebent. - A sugárvetőjének csövével rábökött a berendezésre, és hozzátette: - Ketten pont elegen lettek volna ahhoz, hogy elfoglaljanak egy kisebbfajta vagy akár egy közepes méretű űrhajót. Jet őt nézte, nem a droidfészket, aztán rövid töprengés után megkérdezte: - Maga szerint arra vártak, hogy valaki megnyerje az árverést, és elvigye innen őket? - Könnyen elképzelhető - felelte Larin. - Aztán a hatszögek kimásznak, kiiktatják a személyzetet, és biztonságos körülmények között hazarepülnek. A csempész megfontoltan bólogatott, és még egyszer végiggondolta a feltevést. - Ebben lehet valami - mondta kisvártatva. - Gyanítom, ha elég idejük marad, maguktól is megléptek volna innen. Csak jusson eszébe az, hogy hogyan törtek ki a kamrából abban a pillanatban, amikor mindenki tüzet nyitott. Az ajtó úgy olvadt el, akár a tűzbe dobott vaj, valószínűleg ezeknek a vezetékszerű valamiknek köszönhetően. Ha csupán egyetlen napot várunk, alighanem üresen találjuk a fészket. - Azt hiszem, igaza van - mormolta Larin. - Á, csak találgatok - válaszolta legyintve a csempész. - Van itt még valami - folytatta Larin az ajtó felé araszolva. - Ha igaz az elméletünk, és a hatszögek valóban haza akartak jutni, akkor tudniuk kellett, hogy hol van az otthonuk. - Vagyis - vette át a szót Jet, és az arca felderült -, ha ki tudjuk szedni az adatokat valamelyikük agyából, nincs szükségünk a navigációs számítógépre! Kinéztek az előkamra közepén fekvő droidra. A lézerágyú lövedéke jókora lyukat ütött a test kellős közepébe. Valamennyi alkatrész megfeketedett és megolvadt, messziről is látni lehetett, hogy teljességgel hasznavehetetlenek. - Azért az ötlet jó volt - dünnyögte elkomorodva Jet. Larin nekitámaszkodott a falnak, és lehunyta szemét. Shigar késett, és ő érezte, hogy már nem sokáig tart ki. A vércukorszintje leesett, és a folytonos fájdalomtól mind jobban szédült. A droidgyárból származó fémdarabot még ekkor is ott szorongatta az ép kezében, és miután erre rájött, belecsúsztatta a páncélzatának egyik zárható rekeszébe. Legalább nem térnek haza üres kézzel... Fojtott morajlás hallatszott odakint, aztán Hetchkee felkiáltott: - Jön valaki!

Larin a bal kézfejével alátámasztotta a fegyvere csövét, és ugyanezzel a lendülettel az ajtóra szegezte. A biztonsági zsilip távolabbi oldalán álló törmelékhalom jól láthatóan mozgott. Valaki megpróbált kimászni belőle, de vajon ki? Stryver, a Sith, vagy Jet hűséges droidja? Pillanatokon belül megkapta a választ, amikor is egy narancssárga fémkéz emelkedett ki a kövek közül, majd fogást keresett egy lezuhant tartógerendán. - Nem megmondtam? - kérdezte elégedetten vigyorogva Jet, azzal odakiáltott a droidnak: - Erre gyere, cimbora! Itt vagyunk! Tragacs kiszabadította magát a törmelékből, és mintha mi sem történt volna, teljesen zavartalanul odabicegett hozzájuk. A houk beszüntette a lövöldözést, ám ez nemhogy megnyugtatta volna Larint, éppen ellenkezőleg, idegessé tette. Sehogyan sem deríthette ki, hogy mi történik rögtönzött erődjükön kívül, de feltételezte, hogy a huttok nem sokáig hagyják őket békén. - Szép munka volt, Hetchkee! - kiáltotta, a kincseskamra viszonylagos biztonságába visszatérve. - Azt hiszem, hamarosan társaságot kapunk, úgyhogy nagyon figyeljen! - Értettem, asszonyom! - kurjantott a katona, aki, ha aggódott is a kilátások miatt, nem adta tanújelét. Tragacs egy sor gyors kézjellel beszámolt valamiről a gazdájának. - Rossz hírek - fordította a csempész -, Stryver meglépett a navigációs számítógéppel. - Hát akkor annak annyi - állapította meg Larin, és képtelen volt elrejteni a keserűségét. A nyom végleg kihűlt. Hiába remélte mindeddig, hogy egy sikeres önkéntes akció révén visszakerülhet a Különleges Egységhez, erről most már le kellett mondania. - Egyébként meg mit akart a droidoktól? A Mandalore-nak nincs még elég harcosa? - Tassaa Bareeshnek nincs még elég pénze? - kérdezett vissza Jet, felvillantva azt a jellegzetes, cinikus mosolyát. - Szerintem Stryver két okból akarta megszerezni a számítógépet. Egy, hogy fényt derítsen a Cinzia származási helyére, kettő, hogy a hajó úti célja titok maradjon. Ez volna a logikus abban az esetben, ha a Mandalore a kezdet kezdetétől fogva érintett ebben az ügyben. Larin zordon pillantásokkal fürkészte a csempészt, és bólogatva válaszolt: - Igen, ebben talán igaza van. Stryver sokkal régebben tudott a Cinziáról, mint bárki más. Már a Coruscanton is szaglászott, alapjában véve ezért kerültem ide. És a Cinzia utasai diplomáciai küldetést teljesítettek - folytatta Jet -, de nem hallottak róla sem a köztársaságiak, sem pedig a birodalmiak. Meg tud nevezni még egy-két nagyhatalmat a Galaxisban? Larin kurta biccentéssel jelezte, hogy ebben is van valami. Még ha a mandaloriak nem is fogtak össze és cselekedtek egységesen a háború óta, nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy ezt rövidesen újra megteszik, akár a becsület

kedvéért, akár megfelelő fizetségért, vagy akár azért, mert megint kedvük támadt egy kemény háborúra. - Akkor viszont a droidok miért támadtak Stryverre? - kérdezte rövid töprengés után. - Fogalmam sincs - felelte a fejét lassan ingatva a csempész. - És hogyan menekült meg a fészek a pusztulástól, amikor a Cinzia utasai felrobbantották magukat? - Azt sem tudom. - Akárhonnan nézem ezt az egészet - jelentette ki Larin -, egyre zavarosabbnak látom. - Tassaa Bareesh vajon mennyit tudhat? - vetette fel a csempész. Ebben a pillanatban leomló kövek dübörgése hallatszott odakintről. Larin az ajtóhoz sietett, még mielőtt Hetchkee kiálthatott volna. A biztonsági zsilip külső ajtaját eltorlaszoló hatalmas betontömb befelé mozgott, és Larin meghallotta a munkagépek hajtóműveinek sziszegését és dohogását. - Rendben, ezen is túl vagyunk - mondta a csempész felé fordulva. - Ha van még egy-két ragyogó ötlete, rajta, vezesse elő őket! - Attól tartok, kimerítettük a napi kvótámat. - Akkor jobban teszi, ha csatlakozik hozzám, és velem együtt reméli, hogy Shigar hamarosan felbukkan. Máskülönben alapos kóstolót kapunk Tassaa Bareesh valódi vendégszeretetéből. - Talán még egyszer meg kéne próbálnunk kitörni innen - javasolta Jet. - És hová mennénk? - Hát, ott a hajóm... - Mintha arról lett volna szó, hogy lefoglalták. - Aha, ez igaz... Á, apró technikai részlet! - Mint az, hogy hogyan jussunk ki innen élve. - Álmodozni még szabad, nem? - kérdezte a csempész, és kacsintott egyet. Larin mindig is fellelkesült attól, ha szorult helyzetben a társainak még humorra is futotta a lelkierejükből. Ezenfelül ő maga is meglepődött azon, hogy az együtt töltött nagyon rövid idő alatt menynyire összemelegedett Jet Nebulával. Nem lenne rossz, ha ő és a csempész szomszédos cellákat kapnának Tassaa Bareesh börtönében. Vagy ha két egymás mellett álló kínpadra fektetnék őket... Minden korábbinál hangosabb robajlás tudatta, hogy a munkagépek áttörtek a törmeléken. Miután utat nyitottak, visszahúzódtak, hogy beengedjék a biztonságiakat. Több tucat állig felfegyverkezett, nehézpáncélzatot viselő palotaőr érkezett, akik aztán a sugárvetőjüket a kincstárra szegezve araszolgattak előre a burkolat nélküli gerendákon.

Larin majdnem felnevetett. Tassaa Bareesh egy egész hadsereget küldött, hogy elfogasson négy teremtményt! Végtelenül abszurdnak találta volna a helyzetet, ha nem az egyenlet kellemetlenebbik oldalán állna. - Maga mit gondol, Hetchkee? - kiáltott ki a katonának. - Megadhatjuk magunkat, ha azt szeretné. Ha jobban belegondol, nem csináltunk semmi rosszat. Sőt a maga főnökét a huttok hívták ide! - Szerintem nincsenek abban a hangulatban, hogy törődnének a finom részletekkel, asszonyom! - vélekedett Hetchkee, és érezni lehetett a hangján, hogy szélesen vigyorog. Ebben volt igazság, nem is kevés. A weequay-k, houkok, niktók és gamorreaiak olyan zordon képet vágtak, mintha arra számítottak volna, hogy pillanatokon belül Sithek, Jedik és mandaloriak tömegei tódulnak ki a kincstárból, hogy aztán elvigyék magukkal az úrnő kincseit. Ha tudták volna, hogy mindössze két emberrel, egy kel dórral és egy droiddal állnak szemben... akiknek ráadásul eszükbe sem jutott, hogy betörjenek a másik két kincseskamrába. - Akkor maradunk - jelentette ki Larin -, várjanak, amíg meglátjuk a szemük vörösét! A biztonsági csapat parancsnoka valami hasonlót mondhatott, mert az őrök hirtelen szorosabbra zárták soraikat. Egy hatalmas termetű weequay felemelte a jobbját, hogy megadja a jelet a támadásra. Ebben a pillanatban Larin adó-vevője zümmögni kezdett. A lány megdermedt, nem tudott egyszerre lőni és fogadni a hívást. Választania kellett, hogy mi a fontosabb: hogy leadja élete utolsó lövéseit, vagy hogy utoljára beszéljen még valakivel. A weequay sem mozdult. A terem átellenes oldalán egy kék bőrű twi’lek jelent meg, aki lendületesen integetve kiabált valamit egy olyan nyelven, amelyből Larin egy szót sem értett. - Tudja, mit magyaráz? - kérdezte Jettől. - Fogalmam sincs - felelte a fejét rázva a csempész -, mindenesetre fontosnak hangzik. Pillanatnyilag senki sem nyomult feléjük, így aztán Larin kihasználta a lehetőséget: félretette a sugárvetőt, és elővette az adóvevőt. - Larin, én vagyok - jelentkezett Shigar. - Hol vagy most? - Ugyanott, ahol hagytál - válaszolta a lány. - Mondd, hogy rejtegetsz még egykét adut az inged ujjában! - Talán tényleg - felelte a Jedi. - Tassaa Bareesh küldött már érted valakit? - Hát, így is mondhatjuk - mormolta Larin a biztonsági őrök tömegét fürkészve. - Menj velük oda, ahová visznek! Tudom, hogy az úrnő mit forgat a fejében. - Arra kérsz, hogy adjam meg magam? - hüledezett Larin.

-Nem megadás lesz. Tassaa Bareesh és én... khm... egyezséget kötöttünk. Larinnak nem tetszett a pillanatnyi habozás. Mi van, ha valaki fegyvert szegez a Jedire, és arra kényszeríti, hogy csapdába csalja a még élő társait? - Emlékszel még, milyen a villámszezon a Kiffun? - kérdezte a hangját lefojtva. - Amikor a statikfák a levegőbe emelkednek? - Tessék? Ah, igen, hogyne - felelte Shigar. - A szikrasárkányok becsalogatják őket a barlangokba, hogy ellopják tőlük a töltetüket. Tudnod kell, Larin, hogy nem csallak tőrbe. Efelől teljesen nyugodt lehetsz. - Rendben - mormolta Larin, éberen figyelve a weequay parancsnokot, aki hatalmas öklét rázva ordítozott a twi’lekkel. - Ott leszel, ahová visznek minket? - Számíthatsz rá - jelentette ki magabiztosan a Jedi. Larin elrakta az adó-vevőt, és Jethez fordult, aki mindent hallott. - Be kell vallanom - mondta a férfi halkan, sokkal jobban szeretem azokat a megoldásokat, amelyek beszéddel járnak, mint azokat, amelyek lövöldözéssel. - Szóval úgy gondolja, hogy ezt kéne csinálnunk? - kérdezte Larin. - Feltétlenül. És Tragacs is egyetért velem. A droidról lerítt ugyan, hogy készen áll egy újabb tűzharcra, de a maga merev módján bólintott néhányat. - Hetchkee! Ne lőjön! - kiáltotta Larin az előterem felé fordulva. - Amikor szólok, kimegyünk! - Ööö... értettem, asszonyom! - Várjon a jelzésre! - tette hozzá Larin. - Ha ügyesen időzítünk, jó esélyünk van arra, hogy túléljük ezt a kis kalandot. A weequay még egyszer meglóbálta az öklét, aztán leengedte az oldala mellé. A twi’lek elégedettnek tűnt. A weequay az őrök felé fordult, és egy sor parancsot morgott. A harcosok egyszerre felegyenesedtek, és leeresztették a fegyverüket. - Helyes, ez a mi végszavunk - jelentette ki Larin. - Most szépen elrakjuk a játékszereket, de azért tartsuk a kezünket a közelükben. Ne feledje, Jet, ez nem megadás. Elsőnek lépett ki a kincstárból, és a twi’lek odasietett hozzá. - A nevem: Sagrillo - mutatkozott be, kimérten meghajolva. - Tassaa Bareesh parancsára ön szabadon távozhat. Larin képtelen volt elrejteni a megdöbbenését. Olyan arcot vágott, hogy Sagrillo hozzátette: - Jobban tenné, ha elhinné. - És én? - kérdezte reménykedve a csempész. - Sajnálom, Nebula kapitány, az úrnőm továbbra is igényt tart a szolgálataira válaszolta ismét meghajolva Sagrillo. - Amennyiben volna szíves társulni hozzám, elvezetném oda, ahol a jelenléte meg- kívántatik. Larin elindult a twi’lek után, Jet pedig felzárkózott mellé, míg a sort Tragacs és Hetchkee zárta. Mialatt az őrcsapat szétvált előttük, nem lehetett mást hallani,

csak a tagbaszakadt weequay morgását. Larin fontolóra vette, hogy búcsú gyanánt tiszteleg neki, de hallgatott a józan eszére. A szeme sarkából Jetre pillantott. Azonkívül, hogy a rágóizmai lassan és folyamatosan megfeszültek-elernyedtek, a csempész nem adta tanújelét az érzéseinek

Huszonkettedik fejezet Ula egy kényelmes karosszékben kuporgott Encaasa Bareesh irodájában, és minden igyekezetével próbált nem zokogni. Sosem lett volna szabad eljönnie a Huttára. Szembe kellett volna szállnia Stantorrs főparancsnokkal, és addig vitatkozni vele, amíg nem küld másvalakit őhelyette. Most már az sem érdekelte volna, hogy milyen képet fest magáról. Boldogan elfogadott volna egy kisebb felelősséggel járó beosztást a Köztársaság katonai szervezetében, mint hogy még egy percet eltöltsön ezen az undorító, katasztrófa sújtotta területen. Attól a pillanattól fogva, hogy először hallott arról az átkozott Cinziáról, minden balul sült el. Először elrabolták, és kivallatták. Aztán kereszttűzbe került egy Sith, egy Jedi és egy mandalori között. Aztán azok a vadállat hatszögek majdnem megölték. Most pedig... A tenyerébe temette az arcát, és jószerével már gondolkodni sem tudott. Az irodán kívül folyamatos hangzavar uralkodott. A köztársasági hajó megsemmisülésekor az űrkikötőben súlyos károk keletkeztek. Tűzoltók és karbantartók rohangáltak mindenfelé, torkuk szakadtából ordítottak vagy egymásnak, vagy az adó-vevőjükbe, és kivétel nélkül erősítést követeltek. Ula nem ajánlotta fel a segítségét. Felőle az egész palota porig éghetett az összes lakójával együtt. Rendkívül kevés esélyt látott arra, hogy Larin Moxla még életben van. Nem volt büszke magára, amiért kimenekült a biztonsági zsilip romjai közül, noha akkor teljesen tisztának érezte a szándékait. Sosem tudta meggyőzően alakítani a köztársasági követet. Jet Nebula azonnal átlátott rajta, még ha nem is nevezte nyíltan birodalmi kémnek. Ennek nyomán úgy hitte, jobb lesz felhagyni ezzel az élettel, és teljesen újat kezdeni a Birodalomban. Ott kevesebbet kell majd aggódnia amiatt, hogy mit gondolnak róla, és sokkal több időt tölthet azzal, hogy azt teszi, amit helyesnek tart. Az űrkikötő őrein könnyen átjutott, még Dao Stryver hajójának váratlan távozása után is. A biztonságiak emlékeztek rá, és vita nélkül átengedték. Habozás nélkül odasietett a birodalmi hajóhoz, bízva abban, hogy annak őrei felengedik a fedélzetre. A terve a lehető legmegalázóbb módon hiúsult meg. A szégyenérzet nem múlt el, azóta is kegyetlenül égette a bensőjét. Egy fiatal altiszt elzavarta, mert felismerte, hogy ő csupán egy humanoid faj tagja, nem pedig tiszta vérű ember.

- Epicanthix hulladék! Te ide tartozol, ebbe a mocskos lyukba! Tűnj el, mielőtt agyonlövünk! - Ezt kiabálta neki. A visszautasítástól kábán kitántorgott az űrkikötőből. Ha a saját népe nem fogadja be, akkor ki? Alig látott-hallott, csak rótta a köröket a környéken. Az időérzéke is cserbenhagyta. Mintha napok óta bolyongott volna, holott legfeljebb egyetlen óra telhetett el. Nem sok választása maradt. Visszatérhetett a Coruscantra, és folytathatta a munkáját Stantorrs főparancsnok szárnysegédjeként - ha ugyan nem rúgják ki, amiért ilyen csúfosan felsült -, vagy azt tehette, amit a birodalmi őrök javasoltak neki: itt maradhatott a Huttán. Ez utóbbira azonban gondolni sem akart. Amikor aztán visszatért az űrkikötőbe, elszánva magát arra, hogy mindörökre elhagyja ezt a bolygót, megtudta, hogy a köztársasági hajó megsemmisült. Már az is mélyen lesújtotta, hogy a birodalmiak elutasították, erre tessék, elpusztították az egyetlen gépet, amellyel elmenekülhetett volna a Huttáról. Annyira belefeledkezett a saját nyomorúságába, hogy még a robbanásokat sem hallotta meg, és bosszantóan kevés méltósággal fogadta a hírt, miszerint minden korábbinál pocsékabb helyzetbe került. Szerencsére így is maradt még némi reménye. A birodalmiak durván megszegték a Coruscanti Egyezményt, ami ha egy másik, civilizáltabb világon történik, nyílt háborúhoz vezetett volna, de joggal számíthatott arra, hogy itt, a Huttán eltussolják az ügyet, ahogyan minden mást, amit a Sith és a Jedi elkövetett ezen a napon. Ő maga továbbra is a Köztársaság követének számított, és ez azért nyomott valamit a latban. Tassaa Bareesh unokaöccse befogadta az irodájába - egy bőrdrapériákkal és ízléstelenül sok bársonnyal bélelt bűzlő kamrába, ahol eleven valamik mászkáltak az íróasztalon -, aztán ott hagyta őt, hogy szedje össze magát, mialatt az űrkikötő személyzete megbirkózik az újabb vészhelyzettel. Nem hibáztatta a huttot. Ula csakis saját magát hibáztatta. Ha nem menekül el, talán gyakorolhatott volna némi befolyást a küldetés eredményére. Larin igen rátermettnek tűnt, viszont megsebesült. És most, hogy Stryver és a Sith eltűntek, egyikük alighanem a navigációs számítógéppel, továbbá az őrök odakint arról locsogtak, hogy valaki elkapta a Jedit, valószínűnek tűnt, hogy Tassaa Bareesh senkinek sem kegyelmez. Ula szörnyű megtorlásra számított, hogy a Hutt-űr valamennyi lakója reszketni fog, amíg az úrnő nem kárpótolja magát a veszteségeiért. Hirtelen egy megtermett weequay rontott be az irodába, eszébe sem jutott, hogy kopogjon. Megvetően vicsorogva előreszegezte elektrolándzsáját, és felhorkant: - Talpra!

Ulán olyan félelem lett úrrá, hogy a gyomra görcsbe ugrott. íme, eljött a perc, amitől rettegett. Vajon hogyan fog leszámolni vele Tassaa Bareesh? Ha szerencséje van, gyors lesz. Ha azt kapja, amit megérdemel, borzasztóan lassú. A weequay oldalba bökte a lándzsájával, mire fáradtan felállt. Apró gyíkok hullottak le a válláról és a hátáról, majd visítva bemenekültek a bútorok alá. Ula mélyet sóhajtott - legalább maga mögött hagyja ezt az idegesítő állatseregletet. Az őr az űrkikötőbe vezette, ahol Encaasa Bareesh és vagy tucatnyi gamorreai várta, akik készenlétben tartották hatalmas fejszéiket. Az őrök gyűrűjében egy koszos alak állt, akit Ula nem ismert fel elsőre. A ruhája rongyokban lógott róla, a bal felkarján átvérzett kötés fehérlett, míg a teste többi részét kisebb-nagyobb ellátatlan sebek borították. - Vii követ úr, azt hiszem, hivatalosan még nem mutatkoztunk be egymásnak mondta a fiatal férfi, mélyen meghajolva. - Engedelmével, Shigar Konshi vagyok, Satele Shan mester tanítványa. Ula annyira meglepődött ettől a váratlan tiszteletadástól, hogy nem tudott hasonló válasszal előrukkolni. - Azt hallottam, hogy magát letartóztatták... - bökte ki zavarodottan. - Valóban így történt. - Akkor mit keres itt? - Arra várok... - kezdte a Jedi, majd a főkapu felé pillantott, és így folytatta: -, igen, már jönnek is. Ula megfordult, és szemügyre vette az elébe táruló látványt. Az imént úgy meglepődött, hogy megfeledkezett az udvariasságról, de most annyira megdöbbent, hogy a torkán akadt a szó. Rövid menetoszlop közeledett felé. Az élén Larin Moxla, egy twi’lek és egy weequay haladt, őket követte Jet Nebula, a droidja és egy köztársasági testőr. Egyikük sem viselt bilincset, és a körülöttük lépkedő őrök nem taszigálták őket. Shigarhoz hasonlóan inkább vendégként, semmint fogolyként bántak velük. - Örülök, hogy újra látom, cimbora - köszönt Jet, és hanyagul tisztelgett. - Ha maga dumált ki minket ebből az őrületből, akkor az adósa vagyok tizenöt-húsz reaktormaggal. - Nem én voltam - nyögte ki Ula, majd a kezét tehetetlenül széttárva az ifjú Jedihez fordult magyarázatért. - Alkut kötöttem - közölte Shigar mindnyájukkal, noha a tekintete folyton visszatért Larinra. - Tassaa Bareesh elengedett minket. - Nekem gyanús ez a nagylelkűség - jegyezte meg Larin. - Hát igen, akad egy kis bökkenő - felelte elkomorodva Shigar. - Majd elmondom, ha már úton leszünk. - Azt is elintézte, hogy elvigyenek innen minket? - kérdezte Ula, és a lelke mélyén feltámadt a remény. - Annál is jobb - válaszolta a padavan -, szereztem egy hajót és egy kapitányt.

- Ismerjük az illetőt? - érdeklődött Jet. Az ifjú Jedi helyett a twi’lek válaszolt a maga szertartásos módján: - A hatalmas Tassaa Bareesh utasította az unokaöccsét, hogy szolgáltassa vissza önnek a hajóját, bár a szerződésük továbbra is hatályban marad. Ön, Nebula kapitány helyet ad a hajóján a Jedinek, valamint a társainak, és elviszi őket az általuk megválasztott célállomásra. És miután elvégezte a feladatát, nem áll jogában szabadon utazgatni. Visszatér ide a begyűjtött információkkal, és beszámol az úrnőnek minden tapasztalatáról. A vállalkozás során keletkező esetleges veszteségekért ön viseli a felelősséget. - És mi lesz a haszonnal? - A haszon elosztása a megszokott módon történik. Jet keservesen fintorgott, amiből Ula megsejtette, hogy a „megszokott mód” azt jelenti: a haszon Tassaa Bareeshé, másnak nem jut semmi. - Hát, ez nem egy nagy üzlet - jelentette ki a csempész és igazán nem szeretnék elveszni a részletekben, de nem emlékszem, hogy az úrnő és közöttem létezik szerződés. - Most már létezik - válaszolta mosolyogva a twi’lek. - Ha jól sejtem, ez a bökkenő - állapította meg Larin. - Nos, legalább életben vagyunk, és hamarosan mozgásba lendülünk - folytatta Jet. - Tapasztalataim szerint sok mindent meg lehet oldani némi sebesség alkalmazásával. Miután elhallgatott, rákacsintott Ulára, aki továbbra is túl döbbent volt ahhoz, hogy természetes arcot vágjon. - Egészen pontosan hová is megyünk? - kérdezte a társait bámulva. - Stryver után - felelte Shigar -, és minél tovább ácsorgunk itt, annál nagyobb előnyre tesz szert. Azzal meghajolt Encaasa Bareesh élőn, aki köszönés gyanánt morgott valamit. A gamorreaiak szétoszlottak, és döngő léptekkel elvonultak, hogy a fontosabb dolgokkal törődjenek. Amikor az űrkikötő kapuja kinyílt, Jet a csapat élére állt, és vidáman fütyörészve vezette a társait a hajóját rejtő dokk felé. - Nem várjanak túl sokat - magyarázta menet közben. - Az Auriga Fire hűséges öreg barát, de már jobb napokat is látott. Mint te, igaz, cimbora? - Vállon veregette Tragacsot, mire annak burkolata alatt csörömpölni kezdett valami. Elvisz minket A-ból B-be, de ennél sokkal többet nem mondhatok róla. A beszállórámpához érve felfedezte, hogy a zsilip előtt csomagok sorakoznak, mire megtorpant, és megkérdezte: - Hát ez meg kié? - Szerintem az enyém - válaszolta Ula. A jelekből ítélve, mialatt ő Encaasa Bareesh irodájában gyötrődött, valakik kiürítették a lakosztályát. - Ezek szerint velünk tart, Vii követ úr? - érdeklődött Jet, és a szeme sejtelmesen csillogott.

- Igen - vágta rá Ula, majd észbe kapva hozzátette: - ... ööö... amennyiben nem okozok kellemetlenséget. - Nem garantálhatom, hogy a közeljövőben el tudom vinni önt a Coruscantra. - Semmi gond. Nagyon szeretnék eltűnni innen. Ha lehet, azonnal. - Úgy lesz, követ úr - ígérte megint csak mosolyogva Jet. A csempész begépelt egy hosszú kódot a dokk ajtaját működtető zárrendszer kapcsolótábláján, aztán még egyet az Auriga Fire külső zsilipajtajára szerelt billentyűzeten. A hajó több folton feketére égett burkolatán tucatnyi mikrometeor ütötte sebet lehetett felfedezni. Ezek láttán Ula nyugtalankodni kezdett a gép részecskepajzsainak állapota miatt, de aztán úgy gondolta, hogy ha Jet még mindig életben van, akkor annyira rossz nem lehet a helyzet. A zsilip halk sziszegéssel kinyílt. - Erre parancsoljanak - udvariaskodott Jet a feljáró felé mutatva. - Vigyázzanak a lépcsőre! A személyzeti kabinok a jobb oldalon találhatók. Gondolom, nagyra fogják értékelni ezeket. Valaki viszont jöjjön fel a pilótafülkébe, és segítsen nekem! Ula menet közben felmarkolt két terjedelmes utazóbőröndöt, az egyetlen életben maradt kísérője ugyanígy tett. A rámpa nyikorgott, és megmeghajlott a talpa alatt, míg a hajó belsejéből orrfacsaró bűz áradt. Az Auriga Fire kétségkívül messze esett attól a diplomatahajótól, amely elhozta őt ide, a Huttára. Mindez azonban nem érdekelte. Valahogyan elkerülte a teljes katasztrófát, amiért végtelenül hálás volt a sorsnak. Túlélte a megpróbáltatásokat, és Larin is életben maradt. Egy hajó fedélzetén tartózkodott, és a csomagokban tiszta ruhák várták. Még arra is látott némi esélyt, hogy módjában áll elutazni a Dromund Kaasra, ahol jelentést tehet az elöljáróinak. Amikor arra gondolt, hogy milyen kétségbeesés uralkodott el rajta alig néhány perccel korábban, a jelenlegi körülményeinek köszönhetően kifejezetten derűlátó hangulatba került. - Vigyázzon! - kurjantotta a háta mögött a kapitány. Az iménti figyelmeztetésről megfeledkezve belerúgott a rámpa tetejéből kiálló lépcsőbe, és úgy előrelódult, hogy kis híján hasra esett. Az Auriga Fire-t nehéz lett volna luxushajónak nevezni. A zömök teherhajó fentről nézve egyenlő szárú háromszöget formázott. A hiperhajtóművek a legalsó fedélzeten kaptak helyet, a szenzorsorok, a pajzsgenerátorok és az adó-vevő az orrban. Az alacsony, szűkös folyosók együttesen Y-alakot kiadva kötötték össze az öt személyzeti kabint, a fő rakteret, valamint a gépészkabint. A legfelső szinten, a hajó mértani középpontjától kissé jobbra lévő pilótafülkét egy függőleges csőbe épített létrán lehetett megközelíteni. Kisebb-nagyobb tárolórekeszek töltöttek meg minden lehetséges helyet, és ezek között Ula sejtése szerint olyanok is akadtak, amelyeket senki sem láthatott. Jet azt állította, hogy tízfős személyzettel repült, amikor találkozott a Cinziával, és Ula igazán kíváncsi lett volna arra, hogy hogyan fértek el ennyien a hajón.

Az Auriga Fire ugyanakkor meglepően komoly felszerelést hordozott. Ula a fürdőkabinból kilépve felfedezett egy energia-elosztót, amely a feliratok szerint egy vonósugarat és két háromcsövű lézerágyút szolgált ki. Néhány vastag vezeték láttán úgy sejtette, hogy a pajzsok is tekintélyes energiamennyiséget vesznek fel. A tapasztalatai fényében úgy döntött, hogy bár Jet lekicsinylően nyilatkozott a hajójáról, az Auriga Fire nagy teljesítménnyel bíró, ütőképes egység. A pilótafülkében éppen jutott hely mindannyiuk számára. Shigar a másodpilóta ülését foglalta el. Larin ugyan több repült órával dicsekedhetett, mint a padavan, viszont a sérülése miatt Jet a navigációs pulthoz osztotta be. Tragacs rácsatlakoztatta magát a gép repülésirányító rendszerére, és kikapcsolta a fotoreceptorait. Így aztán Ula és Hetchkee az utasülésekre telepedtek le a felszállás idejére. Amikor a Hutta barnás atmoszférája helyett a világűr feketesége vette körül őket, Ula egy csapásra megnyugodott. Jet a tapasztalt pilóták gyorsaságával stabil parkolópályára állította a hajót, és aktiválta a robotpilótát. Aztán az ülésével együtt hátrafordult, a két kezét hátralendítve összekulcsolta az ujjait a tarkója mögött, és megszólalt: - Hát akkor jöjjön a tízmilliárd kredites kérdés: hová menjünk? Mindenki Shigarra nézett, mire ő kínosan fészkelődött ültében. - Attól tartok, feltenni könnyebb, mint válaszolni rá - dörmögte rosszkedvűen. Tassaa Bareesh úgy tudja, Stryver után indulunk, úgyhogy azt hiszem, ezt kéne tennünk. - Mi lenne, ha egyszerűen elmenekülnénk? - kérdezte Ula. - Azt nem lehet - tiltakozott a Jet. - A szerződés miatt? Amit ráerőltettek magára? - Azért, mert Tassaa Bareesh utánam küldené a pribékjeit, és addig nem nyugodna, amíg nem szegezné ki a bőrömet a trónterme falára - magyarázta a fejét ingatva a kapitány. - A nyakamat rá, hogy jeladót rakatott erre a vén csöbörre. Az ő helyében én is ezt tettem volna. - Szóval megkeressük Stryvert - vette át a szót Larin. - Ő pedig nyilván a hatszögek otthona felé tart. - Ha nálunk lenne a navigációs számítógép - mondta Shigar -, mi is ugyanezt tennénk. - Először is fel kell törnie a kódot - vélekedett Jet. - Némi szerencsével rátapadhatunk, mire végez. - Van esetleg valami, amit még nem mondott el senkinek? - érdeklődött Shigar. - Például amikor feltartóztatták a Cinziát, a röppályája alapján nem mérték be, hogy honnan jött? - Azt is megpróbáltuk - válaszolta Jet, és a fejét csóválva folytatta: - Ha rávisszük a térképre a pályaívet, egy üres teret kapunk a Galaxis peremén, amit

még több üres tér követ. Ugyanez áll mindenre, amit begyűjtöttünk. Az összes adat a nagy semmibe mutat. - Okos az a népség - állapította meg Larin. - És komolyan veszik a rejtőzködést. Kíváncsi vagyok, hogy miért. Néhány másodpercig némán töprengtek ezen a kérdésen. Ula semmit sem mondhatott Lema Xandret gondolkodásmódjáról. A hatszögek különleges és idegen gépek voltak, de ez önmagában véve még semmit sem árult el azokról, akik megtervezték és megépítették őket. Vagy mégis? A Panathán az ő ükapja rajongott a régi palawai mondásokért. „Amit teszel, hangosabban szól rólad, mint amit mondasz” - ez volt egyik kedvence. „Az vagy, amit készítesz” - így hangzott a másik. Ula lehetetlennek tartotta, hogy erre a mostani helyzetre alkalmazza ezt a filozófiát, egészen addig, amíg eszébe jutott valami, amit Yeamától hallott. - Az a tárgy, ami a droidokat gyártotta - mondta a társaira pillantva - a fészek. Tudomásom szerint különleges ötvözetből készül. Miből is? - Lutetiumból és promethiumból - válaszolta Jet. - És ezek nagyon ritka fémek. Nem sok olyan világ akad, amelyen mindkettő előfordul, nem igaz? Jet azonnal eltaposta a csírázó ötletet: - A felderített bolygók között egy sincs, amelyiken nagy mennyiségben fordulnak elő. - És mi a helyzet a Vad Űrrel? - vetette fel Ula. - Ott még szép számmal vannak felderítetlen világok. - Lehet, viszont az egy hatalmas tér, és nem véletlenül hívják vadnak. Ula hátradőlt, és kissé megroskadt ültében, aztán a padavan felé fordulva megkérdezte: - Hogyan tudta meggyőzni Tassaa Bareesht arról, hogy van némi esélyünk megtalálni azt a bolygót? Nekem lehetetlennek tűnik. Shigar lesütötte a szemét, mintha zavarba jött volna, és halkan válaszolt: - Emlékeztettem rá, Jedi vagyok. Azt mondtam neki, hogy megvannak a módszereink. Larin belenyúlt a páncélja egyik rekeszébe, és kiemelt onnan egy apró fémdarabot. - Tessék, így fogjuk megtalálni azt a bolygót - jelentette ki diadalmasan, és a padavan felé nyújtotta a kezét. - Ezzel és a te titokzatos módszereiddel. Shigar előbb értetlenül meredt a lányra, aztán a homlokát ráncolta. - Nem, nem fog működni - tiltakozott, és eltolta maga elől Larin kezét. - Muszáj - győzködte Larin. - Beszéltél nekem a pszichometrikus képességedről... - Meg arról is, hogy megbízhatatlan - szúrta közbe Shigar.

- ... és hogy a mestered szerint képes vagy kibontakoztatni. És mikor kéne megtenned, ha nem most? - Igen, most lenne a legjobb - ismerte el a Jedi -, de nem elég akarni. Attól még nem fog működni. - Bízom benned - válaszolta szívből jövő őszinteséggel Larin. - És te nem fogsz cserbenhagyni. Persze, nem várom el, hogy most azonnal belekezdj. Shigar felhagyott az ellenállással. Kivette Larin kezéből a fémdarabot, és feltartotta a fénybe, ahol úgy csillogott, akár egy nemes gyémánt. - Ez az, amire gondolok? - kérdezte halkan Ula. - Igen, a fészek darabja - erősítette meg Larin. - És Shigar képes kitalálni, hogy honnan származik? - Mindenesetre megpróbálom - felelte az ifjú Jedi -, de ez minden. Nem ígérhetek semmit. - Hát, első lépésnek megteszi - jelentette ki Larin. - Mennyi időt vesz igénybe? - Fogalmam sincs - válaszolt a vállát vonogatva Shigar. - Mielőtt nekilátnék, beszélnem kell Satele nagymesterrel. Ő talán adhat néhány hasznos tanácsot. Kapitány, képes összeköttetést teremteni a Tythonnal? - Gyorsabban, mint ahogy megkérdezte - felelte vigyorogva Jet. Shigar felkelt a másodpilóta üléséből. Jet a műszerfalon matatva megnyitott egy kommunikációs csatornát, és elküldte a bejelentkező üzenetet. Larin a gondolataiba merülve üldögélt. Merőn bámulta a létrát, amelyen a padavan az imént leereszkedett, és aggodalmasan ráncolgatta a homlokát. Ula közelebb hajolt hozzá, és fojtott hangon megkérdezte: - Maga sem hiszi, hogy sikerülni fog neki, ugye? A lány összerezzent, majd ráfordította zöld szemét, és szintén halkan válaszolt: - Csakis egyvalamiben hiszek. Ha még meg sem próbálja, az rosszabb, mint a kudarc. A rendíthetetlen bizalom jeleinek láttán Ula csak bólogatott, és azt kívánta, bárcsak ő is tudna hinni a sikerben. - Most pedig - folytatta Larin mélyet sóhajtva - leszedem ezt a kesztyűt, és végre vetek egy pillantást a kezemre. Orvosunk nincs, ezért szükségem lenne valamelyikük segítségére. Hetchkee közlegény? Vii követ? - Majd én megyek - mondta gyorsan Ula, és a testőrre pillantva hozzátette: Maga maradjon itt, hátha segíthet Jetnek. - A hátsó zsilipben van egy orvosi készlet - szólt oda neki a kapitány. - Ha megvannak az úti cél adatai, tudassák velem, és mozgásba lendítem ezt az ócskaságot. - Úgy lesz! - felelte Larin, és elindult a létra felé. Ula a lány nyomába szegődött, és kétségbeesetten törte a fejét, hogy felidézze mindazt, amit a Dromund Kaason történt kiképzése alatt elsajátított a gyógyítás tudományából.

Huszonharmadik fejezet Shigar az Auriga Fire szűkös rakterében fel és alá járkálva várta, hogy Jet megteremtse az összeköttetést a Tythonnal. Nem tudott nagy távolságokat megtenni. Alig három hosszú lépéssel átért egyik oldaltól a másikig, és közben kétszer is beverte a fejét egy kiálló műszerrekeszbe. A testmozgásra tett kísérlet értelmetlensége azonnal nyilvánvalóvá vált számára, amikor a régi típusú holovetítő villogni kezdett, és a hangszóróiból halk sistergés tört elő'. Shigar a szemközti falról lehúzott egy felhajtható ülést - amelyet egy nála sokkal kisebb teremtményre méreteztek -, letelepedett rá, majd előrehajolva lekönyökölt a térdére. Pillanatokkal később megjelent előtte a nagymester fényalakja. Egy darabig hevesen villódzott és hullámzott, de a kapcsolat nem szakadt meg, és a beszédet is érteni lehetett. - Üdvözöllek, Shigar - köszönt Satele Shan, és barátságosan intett a jobbjával. Örülök, hogy hallok felőled. A Huttán vagy még? Shigar röviden beszámolt a pillanatnyi tartózkodási helyéről, vagyis hogy egy csempész hajóján kering a Hutta körül, majd kijelentette: - Zavaros helyzetbe kerültem, mester, és szükségem van az útmutatásodra. Satele Shan aprókat bólogatva válaszolt: - Ezek szerint beleegyeztél valamibe, amit nem tudsz, vagy nem akarsz végrehajtani. Talán mindkettő. - Ezt abból a messzeségből megérezted? - hüledezett megrökönyödve Shigar. Tényleg a mestere a Galaxis legnagyobb Jedije... Satele Shan megrázta a fejét, és szerényen mosolyogva közölte: - Nem éreztem meg, Shigar. Csupán jól emlékszem még arra, hogy milyen az éles bevetés. Felelősség, döntések, következmények - teljesen másként hatnak, amikor valaki elszigetelten dolgozik. Nem így van, tanítványom? - De igen, mester - felelte Shigar, és lehorgasztotta a fejét. - Hát akkor mondj el mindent - kérte a mester -, és amennyire a képességeim engedik, ellátlak tanáccsal. Shigar a legelején kezdte, onnan, amikor ő és Larin megérkeztek a Huttára. Átugrotta a jelentéktelen részeket, például hogy hogyan jutottak be a palotába, inkább egyből rátért a Tassaa Bareesh által eladni kívánt egyedülálló berendezésre. Részletesen leírta a föld alatti járatban látott ezüstös szálakat, valamint mindazt, amit Larintól hallott a droidfészekről. Végezetül beszámolt a

Dao Stryverrel és a fiatal Sithtel vívott kétfrontos harcáról, a hatszögek felbukkanásáról, és az eredménytelenül zárult szökési kísérletről. - Te harcoltál egy Sithtel? - kérdezte Satele mester, és hangján érezni lehetett, hogy a hallottak lenyűgözték. - Azt hiszem, ő is csupán tanítvány még, ahogyan én magam - vallotta be Shigar -, máskülönben aligha éltem volna túl... - Nem számít. Egyszerre küzdöttél egy Sithtel és egy mandalorival, és túlélted. Nem sok padavan dicsekedhet ilyesmivel, Shigar. A tényt, hogy nem dicsekszel vele, hajlamos vagyok az erős és erkölcsös jellem jelének venni. - Mester, nem hiszem, hogy a tudásom révén éltem túl, vagy azért, mert szerencsém volt - magyarázta Shigar, mert a beszámolója alatt tudatosult benne néhány részlet, amelyeket mindeddig nem vett észre. - Stryver legyőzött volna engem és a Sith-tanítványt, ha elég időt kap rá. A droidok közbeavatkozása mindent megváltoztatott. A mandalori onnan kezdve nem harcolt ellenünk. Visszahúzódott, és figyelt, mialatt mi az új ellenséggel küzdöttünk. Szilárdan hiszem, hogy visszafogta magát. Satele Shan hátradőlt a székén, és a bal tenyerébe támasztotta az állát. Shigar ráismert a háttérre: a mestere a dolgozószobájában tartózkodott, egy eléggé rideg kamrában, ahol alig néhány díszítőelem akadt, bár a bútorok a legfinomabb orofából készültek. - Értem. - Mindössze ennyit mondott. - Folytasd! Shigar részletesen leírta a droidokat, kezdve a testük sajátos, hatszoros szimmetriájával, folytatva az egyedi ismertetőjegyek teljes hiányával, aztán kifejtette, hogy nem engedelmeskedtek senkinek, viszont mindenkit megtámadtak, aki az útjukban állt, végül elmondta, hogy mit látott, amikor végzett az egyikkel, és belenézett a belsejébe. - Ez a technológia kívül esik a tapasztalataim körén - tette hozzá végül, a méhsejtes belső szerkezetre, valamint a testből szivárgó, olajszerű folyadékra gondolva. - A hatszögek nem találékonyabbak az átlagos droidoknál, biztosan nem találékonyabbak a Tython kiképződroidjainál, viszont olyan alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot, amilyennel még sosem találkoztam. Az egyik megsérült, és összeolvadt egy másikkal, így együttesen megteremtettek egy nyolclábú változatot. Később az egyik aktivált egy álcázórendszert, amellyel a többi valószínűleg nem rendelkezett, valamint egy harmadik fegyverei az idő múlásával erősebbek lettek. Olyan az egész, mintha... - Milyen, Shigar? - kérdezte a mester, miután a tanítványa már vagy fél perce hallgatott. - Nem merem kimondani, hogy folyamatosan fejlődnek, de azt hiszem, képesek átalakítani magukat, hogy jobban megfeleljenek a pillanatnyi követelményeknek. - Akár harc közben is?

- Igen, sőt akkor igazán. - Ebben az esetben csakugyan különleges droidok - jelentette ki Satele Shan. Ki képes megtervezni és megépíteni efféle berendezéseket? - Dao Stryver kivallatta Vii követet, mester, közben elejtett egy célzást arra, hogy Lema Xandret valaha droidtervező volt. - Gondolod, hogy ezek az ő teremtményei? - Túl kevés az információm, hogy biztosan eldönthessem, de ami van, az eléggé erre utal. - Ebben igazad van - felelte bólintva a mester. - Dao Stryver egyaránt vadászott egy bizonyos droidtervezőre és egy hajóra, amely egy különleges droidokat gyártó berendezést szállított. Nagyon valószínű, hogy ezek a gépek Lema Xandret művei. De mi a rendeltetésük? Ha fegyverek, kinek szánták őket? - Elképzelhető, mester, hogy egyáltalán nem fegyverek. Nem kimondottan harci droidok. Talán egyszerűen csak azért harcoltak, hogy hazajussanak. - Hogy aztán mit tegyenek? Shigar erre a kérdésre még nem is sejtette a választ. Élénken emlékezett még, hogy a droidok tomboltak haragjukban, mert valaki útjukat állta. Márpedig tapasztalatai szerint az effajta emocionális vezérlőprogram nem jellemezte a harci droidokat, sőt általában véve a droidokat. - Van még valami - mondta más témára térve. - Amikor Stryver összecsapott a Sith-tanítvánnyal, mondott valamit a lány anyjáról. Nem tudom, hogy hogyan értette, de a Sith láthatóan reagált rá. Akárki is az anyja, valahogyan kötődik ehhez az ügyhöz. Miután elhallgatott, félretette ezt a tényt. Egyelőre nem szolgált magyarázattal a Sith érintettségére. Noha kísértést érzett, hogy következtetéseket vonjon le a beszédes jelekből, úgy gondolta, hogy inkább vár még, amíg több adat áll a rendelkezésére. A téves következtetések halálosak is lehetettek, ha valaki rájuk alapozta a tetteit. Satele mester egyetértett vele. - Szóval, a Cinzián utazó tárgy - mondta halkan - nem egy ősi műtárgy, amit mi vagy a Sithek hasznosíthatnánk. Inkább valami új és idegen. Hová vezet ez minket? - A mandalori megszerezte a navigációs számítógépet - válaszolta Shigar. Valószínűleg ezekben a percekben dekódolja az információkat. - Aztán pedig mihez kezd? - A szándékai ismeretlenek - felelte Shigar, felidézve magában mindazt, amit Ula és Larin mondtak a felszállás alatt. - Azt hiszem, a mandaloriak kezdettől fogva benne vannak az ügyben. Stryver részben talán azért vadászott a navigációs számítógépre, hogy megsemmisítse a bizonyítékát annak, hogy a Cinzia utasai a Mandalorra akartak eljutni. Valószínűleg ez volt az a bizonyos diplomáciai küldetés. Bár ha jobban belegondolok, egyre kevésbé tűnik

logikusnak. A mandaloriak nem egységesek, és nem egyezkednek akárkivel. Harcolj vagy hódolj be, ez a legfőbb alapelvük. - A Birodalommal összeszövetkeztek ellenünk - emlékeztette a padavanját Satele Shan. - Igaz, viszont az a Birodalom volt, és nem holmi elszigetelt kolónia a semmi közepén. A nagymester töprengve bólogatott, majd megkérdezte: - És most mit tervezel, Shigar? Visszaviszed Vii követet és a barátaidat a Coruscantra? Shigar jól ismerte azt a kifejezést, ami ekkor jelent meg a mestere arcán. Satele Shan máris tudta, hogy mit fog válaszolni. És a „barátaid” szó enyhe, de érzékelhető hangsúlyozása arra biztatta, hogy a lehető legőszintébb választ adja. - Larin azt gondolja, hogy a pszichometrikus képességemmel képes vagyok megtalálni azt a bolygót - mondta megfontoltan, közben felmutatta a droidgyárból származó fémdarabot. Furcsán csillogott, nem hatott éppen gyönyörűnek, de mindenképpen vonzotta a tekintetet. - Én meg azt hiszem, hogy Larin túlságosan bízik a képességeimben. Én inkább elvinném ezt a Tythonra, hogy egy nálam sokkal tapasztaltabb Jedi vizsgálja meg... - Azzal sok időt veszítenél, Shigar, és az idő valószínűleg döntő fontosságú. - Ezt biztosan tudod, mester, vagy csak sejted? - Az nem számít. Azt viszont tudván tudom, hogy Larin beléd vetett hite nem alaptalan. Talán neked is hinned kellene őbenne. Álmodozó típusnak tűnik? - Sok mindennek, csak annak nem - jelentette ki elmosolyodva Shigar, és valóban így érezte. - Larin rendíthetetlen, akár egy kőszikla. Azt látja, amit lát, és azt mondja, amit mond. - Aha, értem. Akkor talán te vagy az, aki nem lát - vetette fel Satele Shan. - Ez is meglehet, mester - ismerte el Shigar. - Viszont, ha nem sikerül... - Képletesen szólva - vágott közbe elmosolyodva Satele Shan -, a ha egyike a legrövidebb szavaknak a Galaktikus Standard Lexikonban, mégis képes megakadályozni minket abban, hogy valóra váltsuk a legnagyobb álmainkat. Legyen inkább híd, Shigar. Ideje átkelned rajta. Én ott foglak várni a másik oldalon. Shigar vett egy mély lélegzetet, és kimondta: - Igen, mester. - Addig is remélem - folytatta Satele Shan hogy Stantorrs főparancsnok megfelelő támogatást biztosít számunkra. Amennyiben egy ügyben a mandaloriak is érintettek, nem szívesen vállal kockázatokat. Ám ez kétségkívül katonai küldetés lesz, nem a Jedi-rendé. Azt fogom javasolni neki, hogy találkozzunk a Honoghrnál. Oda küldd el nekem a koordinátákat! Amint megszerezted őket, útnak indulunk.

Shigar szinte megszédült, amikor belegondolt, hogy a tetteinek hatására mekkora erők fognak hamarosan megmozdulni. - Igenis, mester - mondta megilletődve. - Az Erő veled van, Shigar! - búcsúzott a mester. Az adás megszakadt, a fénylő alak eltűnt. Shigar néhány másodpercig még magába roskadva üldögélt, aztán felállt, és elindult, hogy keressen egy csendes zugot, ahol zavartalanul meditálhat. Larin nem akarta kihallgatni Shigar és a Jedi-mester beszélgetését, de az Auriga Fire túl kicsi volt ahhoz, hogy valaki teljesen elvonulhasson a többiektől. Azt a kabint, amelyben ő és Ula ültek egymással szemben, alig öt méter választotta el a padavantól, és a folyosó fémfalai minden pisszenést továbbítottak. Ula halkan beszélt, hogy ne zavarja őt, és neki igazán nem esett nehezére figyelni a férfira. Viszont sokkal, de sokkal nehezebb lett volna nem törődni azzal a ronccsal, amit a Sith csinált a kezéből. Már a kesztyűje eltávolítása sem ment könnyen. Nem létezett az a fájdalomcsillapító, amely megóvhatta volna a kíntól, amikor a húsa és a műanyag kettévált. A Sith energiapengéje összeolvasztotta ezt a kettőt, és bár az így keletkezett hegféleség megállította a vérzést, mindenképpen el kellett távolítani ahhoz, hogy a seb rendesen begyógyuljon. Az elsősegélykészlet diagnosztikai műszere már az első vizsgálat során feltárta, hogy a megcsonkított csontok és véredények rémesen összekeveredtek, és ezeket csak akkor lehetett visszarakni a helyükre, ha előbb a sebet megfelelően kitisztították. Ez a munka Ulára maradt, aki ügyesebben és biztosabban bánt a szonikus szikével, mint Larin várta. Mialatt a férfi dolgozott, folyamatosan beszélt hozzá, hogy megnyugtassa, és alighanem saját magát is. Larin a fogait csikorgatta, és nem tudta levenni a szemét a csonkról, bár közben igyekezett másra gondolni. - És most mit tervezel, Shigar? Visszaviszed Vii követet és a barátaidat a Coruscantra? Ezt csakis Shigar mestere kérdezhette. Larin szívesen megnézte volna a legendás Satele Shan képét. A mester higgadtan, magabiztosan beszélt, míg Shigar hol bizakodva, hol pedig lázadozva válaszolt neki, noha ennek valószínűleg nem is volt tudatában. Larin nem egykönnyen tudta elképzelni róla, hogy az alárendeltje valakinek. - Akkor talán te vagy az, aki nem lát. - Megvan - mormolta Ula, és óvatosan lefejtette a kesztyűt a meggyötört kézről -, három nagyobb darabban vált le. - Egy lézerkauterrel lezárta az ereket, majd csontstabilizáló vegyületet juttatott a sebből kiálló csontvégekre.

- Szerintem most már megfelel arra, hogy visszategye a diagnosztikai műszerbe. Kicsit később végigtúrom a hajó rekeszeit, hátha találok egy protézist, amit használhat, amíg hazaérünk. Larin nem akart ránézni a keze roncsára, de meg kellett tennie. Az energiapenge nyílegyenesen vágta át a közepét, még egy ujjcsonkot sem hagyott neki. Csak tompa, távolinak ható fájdalmat érzett, de határozottan érezte. Ez azt jelentette, hogy idegei még működnek, amit jó jelnek vett, mert így legalább látott arra esélyt, hogy egyszer még viselhet biomechanikus protézist. A diagnosztikai műszer csuklóig elnyelte a kezét, és türelmesen zümmögött. - Az Erő veled van, Shigar. Larin hallotta, hogy Shigar mélyet sóhajt, majd feláll, és elindul valahová. A léptei súlyosan dobbantak, mintha hatalmas terhet hordozott volna a vállán. Ajtók nyíltak és záródtak, és néha halkan koppant valami. A Jedi végül megállt. Kinyílt egy ajtó, és pillanatokkal később be is csukódott. Innentől kezdve a létfenntartó rendszerek és a különféle berendezések fojtott búgását leszámítva csend borult a hajóra. - Ahogyan már említettem - mondta Ula -, több hordtáskám van, tele vadonatúj ruhával. Ha maga vagy bárki más szeretne átöltözni... Larin a férfi arcára fókuszálta a tekintetét, és megszólalt: - Tessék? A, igen! Elnézést! Ez remek ötlet! Lesegítené rólam a páncélomat? A jobb oldalamon nem érem el a csatokat, amíg ez az ügyes gépezet nem végez. - Persze, nagyon szívesen. Együttes erővel küzdötték le Larinról a karvédőit és a mellvértjét. A hátlemez teljesen kifogott rajta, így aztán megmutatta Ulának, hogyan pattintsa ki a derékcsatokat, majd nagy nehezen lerázta magáról ezt a darabot is. Még az alsóruházatán keresztül is megérezte a levegő hűvösségét. Szó szerint napok óta viselte a páncélzatát. A Coruscanton, a veszedelmes régi kerületekben sokszor aludt már páncélban... A felszerelésének állapota láttán elcsüggedt. Eleve használtan vette, de az elmúlt napok megpróbáltatásai minden józan várakozáson felül igénybe vették. A páncéllemezeket horpadások, rések, olvadt foltok, lyukak és fekete perzselésnyomok tarkították. Még vércseppeket is talált rajta, amelyek eredetéről fogalma sem volt. - A többit majd én elintéztem - mondta a követre pillantva. - Van itt valahol egy fürdőkabin? - Láttam egyet a jobb oldali raktér közelében - felelte Ula. - Biztos benne, hogy egyedül is elboldogul? - Teljesen biztos. Amúgy meg egy lánynak meg kell őriznie néhány titkát... Ula elvörösödött, és Larin nyomban megbánta a viccet. - Sajnálom - mentegetőzött, és a jobbjával megfogta a férfi kezét.

- Nagyon sokat segített, követ úr. Köszönöm. A fájdalomcsillapítóktól eléggé kótyagos lett a fejem. Úgyhogy most azt hiszem, lezuhanyozom, és ledőlök. - Igen, igen, pihennie kell - hadarta Ula. - És kérem, szólítson Ulának! - Köszönöm, Ula. Larinnak jólesett a követ kezéből áradó melegség, annyira, hogy nem is akarta elengedni a férfit, amin eléggé meglepődött. Néhány másodpercig hallgatagon ültek egymással szemben, és Larin úgy gondolta, a fájdalomcsillapítók tényleg keményen fejbe vágták, ha nem akarja megszakítani ezt a röpke emberi kapcsolatot. Oly régóta volt már magányos... Ne légy ostoba! - förmedt rá magára gondolatban. - A Blackstar-osztagnál senki sem viselkedett így. Együtt harcoltunk és gyilkoltunk. Nem szorongattuk egymás kezét. - Nos, nagyon szívesen - szólalt meg végül Ula, és lerítt róla, hogy zavarba jött. - A poggyász az egyik hálókamrában van. Nyugodtan kotorásszon benne. És ha szüksége van valamire... bármire, csak hívjon. Larin bólintott, és szipogott néhányat. Ula elengedte a kezét. Mire felnézett, a férfi már eltűnt.

Huszonnegyedik fejezet A birodalmi hajó a Bothai-űr mélyén, a Kant nevezetű, zöldellő és civilizálatlan bolygó felett tört ki a hiperűrből. A Kant ikerholdjait aszteroidák sziporkázó füzére ölelte körül. Ezek között bujkált a tizenhét hajója annak a fél hadosztálynak, amelyet a Sötét Tanács bocsátott Darth Chratis rendelkezésére. Az alakzat élén a Paramount nevű, Keizar-Volvec osztályú gigász lebegett. Axot elöntötte a félelem, mialatt a homorú orrú vezérhajó dokkja elnyelte a gépét. Az utazás alatt megtisztította az arcán és a nyakán vöröslő sebeket, alaposan lezuhanyozott és tiszta ruhába öltözött, de lélekben nem tudott felkészülni arra, ami várta. A hangárban egy teljes osztag fogadta, és ő nem viszonozta a katonák feszes tisztelgését. - Hol a technikus, akit kértem? - csattant fel az osztag parancsnokához fordulva. - Pedisic specialista úton van ide, úrnőm - jelentette ijedten a tiszt. - Elfogadhatatlan! Azt mondtam, legyen itt, mire ideérek! Mi van Darth Chratisszal? Ő is úton van ide? - Nem, úrnőm. Azt kívánja, hogy haladéktalanul keresse fel! - Ez is elfogadhatatlan! - hördült fel Ax, aztán sötét energiákat font a tiszt nyaka köré, és addig szorította, amíg a férfi fuldokolni kezdett. - Mondják meg neki, hogy rendkívül fontos dolgot kell felügyelnem, és ebben senki sem zavarhat! - I... igenis, úrnőm - nyögte ki nagy nehezen a katona, mialatt az arca sötétvörösre színeződött. Ax elengedte a tisztet, aki máris rohant, hogy végrehajtsa a parancsot. Pillanatokkal később a pilóta és az első tiszt eltúlzott óvatossággal lehozott egy lezárt acélládát a rámpán. Ax az utazás alatt megértette velük, hogy mennyire fontos annak tartalma: ha bármi történik a hatszög maradványaival, akkor nem csak a küldetésüknek van vége, de valószínűleg az életüknek is. - Szükségem van egy helyre, ahol biztonságos körülmények között nyithatom ki ezt a ládát - közölte a sorban következő' katonával. - Mutassa meg a legközelebbi elkülönítőt! - Igenis, úrnőm! - hadarta a katona, azzal sarkon fordult, és odavezette Axot egy a hangár oldalába épített üvegfalú kabinhoz. A pilóta és az első tiszt futva hozta a ládát.

Ax belépett, és felmérte a helyzetet. Az elkülönítőt viszonylag kicsinek találta, ám azt is látta, hogy alaposan felszerelték. A ládát a padlóra rakatta, a csillogó fémasztal mellé. Hamarosan befutott a ziháló droidtechnikus, egy középkorú nő, és Ax ekkor mindenki mást kiküldött a helyiségből. - Abban a ládában egy droid van - mondta a technikusnak. - És annak a droidnak a memóriája rendkívül fontos információkat rejt. A maga dolga, hogy kiszedje őket onnan. - Értettem, úrnőm! - Helyes. Lásson hozzá! Pedisic specialista kinyitotta a csatokat, felemelte a fedelet, majd néhány másodpercig meredten bámulta azt, ami odabent lapult, végül benyúlt érte és kiemelte. A hatszög a pusztulásának pillanataiban összecsukódott, így legfeljebb akkora lehetett, mint egy háromnégy éves embergyerek. A lábai begörbülve ölelték körül a törzsét, hogy óvják azt. A testet, de még a lába belsejét is sötétbarna folyadékfoltok borították. - Még sosem láttam ehhez hasonlót - jelentette ki Pedisic, és beletörölte a kezét az egyenruhája alól elővarázsolt rongyba. - Engem nem érdekel, hogy mit látott vagy mit nem látott - válaszolta gorombán Ax. - Csak az érdekel, ami most történik. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy ez az ügy élet-halál kérdése. A maga szempontjából biztosan. Pedisic nyelt egyet, és rémülten hadarta: - Elküldök valakit a többi felszerelésért, és azonnal belekezdek. - Egy órát kap - felelte kurtán biccentve Ax. Kiviharzott az elkülönítőből, átvágott az ajtóban álló őrök között, és elindult, hogy megkeresse a mesterét. A csapás olyan gyorsan jött, hogy nem térhetett ki előle, holott számított rá attól a pillanattól fogva, hogy a Paramount fedélzetére lépett. A sötét oldal energiái elsöpörték, kegyetlen erővel nekivágták a falnak, és úgy odaszegezték, hogy moccanni sem bírt. - Azért küldtelek a Huttára, hogy megszerezz egy tárgyat... A mester kissé sziszegő hangja úgy hatolt bele Ax jobb fülébe, akár egy vörösen izzó tű. Noha a kamrában teljes sötétség uralkodott, így nem láthatott semmit, tisztán érezte, hogy a Nagyúr ott áll mellette. Olyannak érzékelte a jelenlétét, mintha egy bűzös, pusztító tűz égett volna magának az űrnek a szövetén. - Csakis egyetlen tárgyat - folytatta Darth Chratis. - És te mégis nélküle tértél vissza. Félreálltál, mialatt a Császár hivatalos követét megölték. Késlekedtél, mielőtt jelentettél volna nekem. Ezek után mit csináljak veled, Eldon Ax? Miféle büntetés lenne méltó? - A követ egy báb volt - vetette közbe Ax, hogy amennyire lehet, védje magát.

- Mindig azok, de ők az uralkodó nyilvános arcai. Aki kezet emel rájuk, a Császárra emel kezet. Részt vennél ilyesmiben? Engedted, hogy gyalázatos senkik semmibe vegyék a tekintélyét. Tájékoztassam őt erről? - Ne tedd, mester. Ez nem állt szándékomban. - Talán valóban nem. Nehéz biztosan megállapítani. Azt viszont könnyű, hogy összezavarodtál. Meggyengített a kötődés, az anyád létezése... Ax összegörnyedt, mintha ökölcsapás érte volna a gyomrán. ' - Nem igaz! - üvöltötte, noha a lelke mélyén aggódott, hogy talán tényleg ez az igazság. A fények felgyúltak, és elvakították. Az Erő nyúlványai eleresztették a testét. A padlóra zuhant, és szaporán pislogott, mert a szeme erősen káprázott. Szűkös, fekete kamra vette körül, amelyben egyetlen bútor sem állt, csak a közepét foglalta el a mestere meditációs szarkofágja. Darth Chratis benne feküdt, aszott arcát elrejtette a vastag kőfedél. Ax rádöbbent, hogy a mestere egy pillanatig sem állt mellette. - Engedd meg, hogy megmagyarázzam - kérte mélyeket lélegezve. - Ha nem tudod megmagyarázni, porrá zúzom az agyadat. Ax elmondta, hogyan hatolt be a kincstárba, majd gyorsan áttért a Jedipadavannal, illetve a Dao Stryverrel vívott összecsapásra. Darth Chratis megvető mordulással fejezte ki elégedetlenségét, amiért a tanítványa egyik ellenségét sem tudta megölni. Ax érzékelte, hogy a mestere gyilkos akaratának szálai ismét elindulnak felé, de habozás nélkül folytatta a beszámolót. Meg kellett győznie Darth Chratist a hatszögek értékéről, ezen múlt a sorsa. - Droidok - suttogta töprengve a Nagyúr -, Lema Xandret droid- tervező volt. - Ez minden kétséget kizáróan megerősíti, hogy a Cinzia kötődik hozzá - tette hozzá Ax. - Nem így van, mester? - Van más bizonyítékod is? Ax kisöpörte a tudatából a hatszögek szüntelen visításának emlékét, és lendületesen folytatta: - Engem folyamatosan tűz alatt tartottak, mintha beléjük programozták volna a Sithek elleni gyűlöletet. Máskülönben csak akkor lőttek, ha megtámadták őket, vagy ha valaki az útjukban állt. - Ez csakugyan érdekes... - ismerte el Darth Chratis. - Azt állítod, hogy a mandalori valamennyire ismerte őket, mintha már találkozott volna a fajtájukkal? - A háttérbe húzódott, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy a hatszögek szökni akarnak. - Ezt is érdekesnek találom... - A huttoknak fogalmuk sem volt, hogy mi hullott az ölükbe, mester. Csakis azt látták, hogy értékes anyagokból áll. Ezért akarták eladni, amikor még nem is lépett működésbe. - Gondolod, hogy a jelenléted aktiválta a berendezést?

- Nem, mester, szerintem inkább a kedvező alkalom. A droidgyár csendben meghúzta magát, amíg a körülmények engedték. Amikor aztán változott a helyzet, taktikát váltott. Hitem szerint, amennyiben az árverést egy héttel később tartották volna, a hatszögek kiszöktek volna a palotából, onnan pedig elindultak volna haza. - Felteszem, azért, hogy jelentsék a történteket. - Igen, mester. - És képes vagy kinyerni az adatokat abból a maradványból, amit idehoztál? - Ezt tervezem, mester. - Alázkodj meg a színem előtt! - parancsolta Darth Chratis. - És esküdj meg, hogy a gondolat, amit az elmédben látok, nem egy újabb ok arra, hogy azonnal végezzek veled! Ax megdermedt. Mindeddig úgy gondolta, hogy a hatszögek ugyanolyan keményen harcoltak ellene, mint az ellenségei ellen - sőt keményebben, mert ő Sith. Most viszont felötlött benne, hogy a droidoknak talán fel kellett volna ismerniük őt, és nem kellett volna tüzet nyitniuk rá. Végső soron mindannyian Lema Xandret teremtményei... Xandreté, aki még a hajót is a lányáról nevezte el. Lema Xandret lányának és a droidoknak szövetségesnek kellett volna lenniük, nem pedig ellenségnek. Darth Chratis az Erőn keresztül megfogta az elméjét, készen arra, hogy egyetlen gondolatával összeroppantsa, akár egy tojást. Ax pontosan azt tette, amire a mestere utasította. Hasra vetette magát, a hideg járólapokhoz szorította az arcát, és megerősítette régi esküjét: - Hűséges szolgád maradok. A tiéd vagyok. Megölhetsz, ha úgy tartod helyesnek. Miután elhallgatott, a lélegzetét visszafojtva várt, amíg a tudatára nehezedő nyomás lassan engedett. - Életben hagylak - jelentette ki a mestere -, legalábbis egyelőre. Találd meg nekem azt a bolygót! Ha ismét cserbenhagysz, nem kegyelmezek. Megértettél? - Igen, mester. - Távozz! Ax csak miután biztonságos messzeségbe távolodott a kamrától, akkor merte megfogadni magában: egy napon a helyzetünk megfordul, Darth Chratis, és azon a napon én sem fogok megkegyelmezni neked.

Huszonötödik fejezet A diagnosztikai műszer halk csipogással jelezte, hogy befejezte munkáját. Larin azonnal kihúzta belőle a kezét, és elindult a fürdőkabin felé. Fáradt volt, és mindene fájt, de amire készült, nem várhatott. Már egy öntisztító alsóruházatnak is örült volna, de annál is jobb hasznát vette most egy kiadós tusolásnak. Miután végzett, azt tette, amit Ula javasolt neki: átnézte a poggyászt, hogy tiszta ruhákat kerítsen magának. A bőröndök és hordtáskák főleg hivatalos öltözeteket tartalmaztak, amelyeket még ki sem bontottak az eredeti, vákuumzáras csomagolásból. A legtöbbjük méregdrága, természetes anyagokból készült, ennél fogva az utazás alatt nem lehetett méretre igazítani őket, viszont Ula csak egy kicsivel volt magasabb és vállasabb, mint ő. Végül talált egy sötétkék nadrágot, és színben hozzáillő, katonás szabású zubbonyt. A nadrág szárának, illetve a zubbony ujjának hossza éppen megfelelt, ám derékban mindkettő kicsit bőnek bizonyult. Larin ezt is megoldotta: keresett egy széles derékszíját, és azzal húzta össze mindkét ruhadarabot. Ennek a kettőnek, valamint a nyílásaikból kikandikáló fekete alsóruházatának köszönhetően mármár elegánsnak látta magát - ha nem borították volna sebek az arcát, és ha nem vesztette volna el a bal kezének ujjait. A fürdőből kilépve fontolóra vette, hogy azt teszi, amit Ulának mondott, de elvetette az ötletet. Biztosra vette, hogy akármilyen fáradt is, nem jönne álom a szemére. A folyosón lépkedve észrevette, hogy a hajó továbbra sem mozog. Az Auriga Fire még mindig a Hutta körül keringett. Először a hajó főfedélzetét derítette fel. Hetchkee mélyen aludt az egyik kabinban, és mint minden jó katonát, nem zavarta, hogy valaki ott matat mellette. A pilótafülkébe vezető feljáróból hallható halk beszédhangok Jettől és Ulától származtak. Larin sorban bedugta a fejét a tárolórekeszekbe, és üresnek találta azokat - egyet leszámítva. Shigar a szemét behunyva, a lábát maga alá húzva ült, mindkét kezét az ölében tartotta. Az ezüstös fémdarab előtte hevert, és ártatlanul csillogott. A férfi arca nem tükrözött érzelmeket, de a feszültség szinte hallható rezgések formájában áradt belőle. Pontosan úgy nézett ki, mint amilyennek Larin fél órával korábban látta. Koszos volt, kimerült, és úgy festett, mint akit félig agyonvertek. Larin szó nélkül sarkon fordult, és elsietett az elsősegélykészletért. - A karod... - mondta csendesen, miután visszatért. - Hogyan akarsz elérni bármit, ha elvérzel itt a sötétben?

Shigar anélkül nyitotta ki a szemét, hogy bármelyik másik izma megmozdult volna. - Amúgy sem tudom megcsinálni - válaszolta szintén fojtott hangon. - Ezt sosem fogod bebizonyítani - vágott vissza Larin, és a padavan elé tartotta a mentőkészletet. - Csak azt bizonyítod be, hogy még a próbálkozással is felhagytál. - De ha te eltereled a figyelmemet... - Ez nem ugyanaz, mint a feladás - tiltakozott Larin. - Ezt úgy nevezik: a sorok rendezése. Vedd úgy, hogy én vagyok az erősítés. Shigar megkövült arcán végre felderengett egy halovány mosoly. - Boldogan helyet cserélnék veled. - Én is veled - felelte Larin, és felmutatta megcsonkított bal kezét. Shigar ezek után szótlanul átvette tőle a készletet. Mialatt megtisztította és bekötözte a karján tátongó sebet, Larin tudatta vele, hogy Ula a csapat rendelkezésére bocsátotta a ruháit. A padavan bólogatott, de nem igazán figyelt oda. Larin a falnak vetette a hátát, lecsúszott rajta, és letelepedett a padlóra. Shigar nem ellenkezett. Az ajtó nyílásán besugárzó fényben sokkal öregebbnek tűnt a valódi koránál. - Mindenki énrám vár - mondta aztán maga elé bámulva. - Nemcsak te és Satele mester. Stantorrs főparancsnok, több száz katona és vadászpilóta, az egész Köztársaság arra vár, hogy megtegyek valamit, amit még sosem tudtam megtenni. Legalábbis nem úgy, ahogy kell. Csak jön és megy. Nem megbízható. Azt meg tudom mondani, hogy honnan származik a páncélod, de ez... Rámutatott a droidfészek darabjára, amely szenvtelenül csillogott vissza rá. - Mi van a páncélommal? - kérdezte értetlenül Larin. - Egyszer véletlenül hozzáértem, és bepillantást nyertem előző tulajdonosának az életébe - magyarázta a Jedi. - Egy fiatal nőé volt. A Tatuinról származott, és mesterlövészként szolgált. Kitüntetést kapott, amiért kiiktatta az egyik legnagyobb bűnszervezet vezetőjét. - És mi történt vele? - Nem a páncélban halt meg, vagy ilyesmi, ha emiatt aggódsz. Larin biccentett, és valóban érzett némi megkönnyebbülést. - Talán kiemelték a terepmunkából, és magával vitte a páncélját - mondta a vállát vonogatva. - Megesik néha. - De aztán eladta - folytatta Shigar. - Vajon ennyire rászorult a pénzre? - Talán gyerekei voltak - fűzte hozzá Larin, és legyintett. - Ez egy régi páncélzat, Shigar. A Coruscanti Egyezmény megkötése előtt hordták utoljára. Azt megmondhatom, rengeteg munkámba került, mire végre sikerült helyrepofoznom.

- Bármikor vehettél volna magadnak újat - jegyezte meg Shigar -, de te nem akartad. Valószínűleg jelkép a számodra, azt jeleníti meg, hogy sok mindent helyre kell hozni. - Tényleg ezt gondolod? - Csak találgatok. Larin mélyen belenézett a padavan zöld szemébe, amely pislogás nélkül meredt rá. Sokszor érezte úgy, hogy Jedi belelát a bensőjébe. Néha tetszett neki ez az érzés, néha pedig nem. - Túl sokat gondolkodsz - jelentette ki a fejét csóválva. - Erre készítettek fel. - Szerintem meg nem - vitatkozott Larin. - A nyakamat rá, hogy a mestered arra tanított, hogy pont eleget gondolkodj, ne többet. De ezt a tanítást nehéz megérteni. Sokan csak kemény leckék árán tanulják meg. És te most pontosan ilyen helyzetbe kerültél. Teljesen beszorultál egy kemény helyre, egy bonyolult helyzetbe. Nem igaz? - Talán - mormolta Shigar, és nem fordította el a tekintetét. - A talán semmit sem ér - vágta rá szenvedélyesen Larin. - Tudod, hogy meg kell tenned valamit. Tudod, hogy mi az, és azt is, hogy miért kell megtenned. De képtelen vagy rá, mert állandóan csak töprengsz rajta. Újra és újra átrágod, hogy meggyőződj arról, biztosan helyesen cselekszel. Nagyjából te is tudod, hogy helyesen, de azért szeretnéd újra és újra végiggondolni. Az okokat, a módszert, az eredményeket. Bármit. Mintha módodban állna mindent előre eltervezni, hogy aztán hátradőlhess, mialatt az egész lezajlik, olyan tökéletesen, hogy nem kell csinálnod semmit. A dolgok csak úgy maguktól megtörténnek. Talán nem kell tenned semmit, ha elég sokat és elég keményen gondolkodsz. Ebben mindig megéri reménykedni. - Úgy sejtem, hogy tapasztalatból beszélsz... - állapította meg csendesen Shigar. - Nyugodtan fogadhatsz rá! - felelte felindultan Larin, de aztán elhallgatott, mert a szavak egyszerűen elpárologtak. - Rendben, nem muszáj elmondanod - mormolta barátságosan Shigar. - De igen, muszáj. Egyszer el kell mondanom valakinek. Akár te is lehetsz az a valaki, az időpont pedig lehet a most - mondta Larin, és máris megérezte, hogy arca kipirul, mire gyorsan elfordult, hogy a padavan ne láthassa. - Beköptem egy elöljárómat. - Gondolom, megvolt rá az okod. - A létező legjobb - dörmögte Larin, azzal vett egy mély lélegzetet, és belevágott: - Donbar őrmester korrupt volt. Megkerültem a szolgálati utat, és feljelentettem a feletteseinél. Lefokozták és kirúgták, de az okot elhallgatták. Mindig akadtak olyanok, akik nem hittek nekem. Sokan azt gondolták, irigységből csináltam, ám a titoktartási kötelezettségem miatt nem védhettem

meg magam. Senki sem akarta, hogy a Különleges Egység rossz színben tűnjön fel a közvélemény előtt, márpedig Donbar elvetemült alak volt. Őt kirúgták, én pedig egy idő után magamtól leszereltem. A végén már nagyon kínos volt az egész. - Megbántad? - kérdezte Shigar. - Néha bánom - felelte Larin arra a zabrakra gondolva, aki a Coruscanton kiabált vele -, de meg kellett tennem. Heteken át gyötrődtem, mire végre rászántam magam, hogy elküldjem a jelentést. De erről inkább nem mesélek, mert halálra untatnálak. Shigar kissé összevonta a szemöldökét, és megszólalt: - Most pedig azt gondolod, hogy nekem egyszerűen túl kell lépnem önmagamon, hogy megtehessem, amit meg kell tennem. - Nem értesz egyet? - A legkevésbé sem - jelentette ki a fejét rázva a padavan. - Egy ismeretlen bolygót keresünk, ami bárhol lehet odakint, a Vad Űrben. Ez azért más, mint megírni és elküldeni egy jelentést, nem gondolod? - Biztosan más - helyeselt szaporán bólogatva Larin, majd elkomorulva folytatta: - Te például nem fogod elveszíteni az összes barátodat, ha helyesen cselekszel. És az életed java részében erre készítettek fel. Csak emlékezz, Shigar, neked nem a semmiből kellett felkapaszkodnod oda, ahol most vagy. Kiválasztottak a Kiffu lakói közül, hogy Jedi-lovagot faragjanak belőled. Akármi történik ma, holnap visszatérhetsz a megszokott életedbe. Szóval, megteheted a saját iramodban, vagy megteheted, amikor szükséged lesz rá. Én magam azt gondolom, hogy csakis egyetlen jó választásod van. Shigar elfordította az arcát, és mély hangon felelt: - Idejöttél hozzám, hogy elmondd, szerinted milyen könnyű dolgom van. Ez nagyon fontos nekem. Igazán köszönöm. A hangjából érzékelhető maró gúny rosszulesett Larinnak. Nem tudta megmondani, hogy mi hozta őt ide, leszámítva azt, hogy ki akarta rángatni a fiút a félelmei közül. Ehhez képest alaposan meglepődött azon, hogy milyen mély érzések mozdultak meg a bensőjében, és hogy milyen nyersen beszélt. Nehéz lett volna megítélni, hogy mindebből mit köszönhetett a padavannak. - Hát akkor ennyi. Rád hagyom a döntést - mondta búcsúképpen, és mialatt felállt, észrevette, hogy a térde megremeg a fáradtságtól. - Meg fogom csinálni - fogadkozott Shigar. - Meg kell tennem. - Hát, ha sikerült, tartsd magadban - kérte Larin. - Megyek, és alszom egyet. Nem várta meg az ifjú jedi csípős válaszát. A lábát szinte robotként emelve elvánszorgott az egyik hálókabinig, és mire a fejét a párnára eresztette, már mélyen aludt. Shigar mozdulatlanul hallgatta a lány távolodó lépteit. Máris megbánta azt, ahogyan reagált a tanácsra és a vallomásra. Larin régóta készülhetett az utóbbira,

és neki több együttérzést kellett volna tanúsítania. De annyira belebonyolódott a saját helyzetébe, az önsajnálatba, hogy nem vette észre azt a mély, be sem gyógyult sebet, amit a lány feltárt előtte. Nem a kezét, hanem azt, hogy el kellett válni mindentől, ami valaha fontos és kedves volt neki. Én vajon hogyan éreznék - kérdezte magától -, ha egyszer kénytelen lennék hátat fordítani a Jedi-rendnek? Nehezére esett elképzelni, hogy Satele mester képes volna valaha is elkövetni valamit, ami ellentmond a Rend törvényeinek, viszont híres Jedik is áldozatául estek már a sötét oldalnak. Mit tenne ő, a tanítvány, ha észrevenné, hogy a mestere valójában a Tanács ellen dolgozik? És mihez kezdene abban a tudatban, hogy csak a szava állna szemben Satele Shan szavával? Vajon akkor is elég erős volna az igazságérzete, hogy az elöljáróihoz forduljon, ahogyan Larin tette? Régebben teljesen biztos lett volna önmagában. Most, a Tassaa Bareeshsel megkötött alku után már nem annyira. És továbbra is meg kellett oldani a titokzatos bolygó ügyét. A droidfészek darabja szenvtelenül csillogott előtte. Egy bizonyos pontban igazat adott Larinnak: ha csak üldögél és töpreng, azzal nem jut semmire. A sötétben, magányosan eltöltött idő alatt egyszer sem nyúlt a fémdarabhoz. Megpróbálta ugyan a megfelelő állapotba hozni az elméjét, de nem sikerült. Talán azért nem, mert úgy hitte, nincs értelme belekezdeni, amíg nem áll teljesen készen. Larin beléd vetett hite nem alaptalan. Talán neked is hinned kellene őbenne. Híven emlékezett még arra, hogy mit érzett, amikor Satele mester elküldte a Huttára. Azért hívta el Larint, mert úgy gondolta, a lánynak arra van szüksége, hogy bebizonyítson valamit magának. Hencegett és tréfálkozott ugyan, de hiányzott belőle a valódi, tiszta céltudatosság. Most már értette, hogy hogyan veszett el Larin életének értelme, és azt is, hogy valójában ő, a leendő Jedi-lovag az, akinek bizonyítania kell. És ha nem sikerül, azzal nem csupán a mesterét és a Köztársaságot hagyja cserben. Annál sokkal rosszabb történik: kudarcot vall saját maga előtt. Csak egyetlen jó választásod van... Felkapta a fémdarabot. Hideg volt, és éles peremek emelkedtek ki a felszínéből. Biztosra vette, hogy ha megszorítja, ezek az élek felhasítják a tenyerét. Vett egy mély lélegzetet, és megszorította. A következő' pillanatban a raktér padlója eltűnt alóla, és zuhanni kezdett. Ösztönösen meg akart ragadni valamit, hogy megkapaszkodjon, mind testileg, mind mentálisan. Ez a mostani nem hasonlított a korábban szerzett pszichometrikus információkhoz. Ám a tárgy, aminek a titkait megpróbálta kifürkészni, ez a tárgy sem hasonlított semmihez, amit valaha megérintett. Talán pontosan arra van szüksége, hogy belevesse magát a mélységbe... Igyekezett úrrá

lenni a szédülésén, és megpróbált mindent begyűjteni az élményből, amit csak lehetett. Zuhant. Az első pillanatokban csak ennyit érzékelt. Aztán felfigyelt néhány részletre, fénylő alakzatokra, amelyek a hiperfolyosók belsejének mintázatára emlékeztették. Mi az, amit lát? A droidfészek utolsó utazása, vagy az első? Vakító fény villant, és Shigar egy rándulással megállt. Ismét bontatlan sötétség vette körül. Láthatatlan teremtmények mozogtak körülötte, akik beszélgettek, ám a hangjuk túlságosan összemosódott ahhoz, hogy akár csak egyetlen szavukat is megértse. Viszont egyre hangosabban beszéltek, mintha vitatkoztak voltak. Nem látott arcokat, nem érzékelt helyszíneket, nem hallott koordinátákat. Az a furcsa érzés kerítette hatalmába, hogy a tárgy, amelyhez az ezüstös fémdarab tartozott, túlélésre ítéltetett. A Cinzia - gondolta, és egyszeriben rájött, hogy a droidgyár történetét éli át, csak éppen visszafelé halad az időben. A berendezés nyilvánvalóan rendelkezett egyfajta kezdetleges öntudattal, ami a legkevésbé sem lehetett meglepő azok után, hogy megszervezte és végrehajtotta négy fejlett harci droid legyártását anélkül, hogy bárki észrevette volna. Mégha automata algoritmusok vezérelték is, bizonyos fokú ravaszság kellett ahhoz, hogy tudja, mikor kell meghúznia magát, és mikor léphet működésbe. Az iménti villanás valószínűleg a robbanás volt, ami majdnem elpusztította. Shigar mozgásba akarta lendíteni az eseményeket. Minden jel arra vallott, hogy a következő ugrással eljut oda, ahonnan a droidgyár származott. Ám a mohósága miatt a látomás foszladozni kezdett a szélei mentén, és ő hirtelen a raktér padlóján találta magát úgy, hogy nem fejtette meg a titkot. Hevesen zihálva ült, és elátkozta magát a türelmetlenségéért. Kinyitotta a jobb kezét, a fémdarab vérben úszva nyugodott a tenyerén. Mi volt a különbség? Mit csinált most, amit korábban még egyszer sem? Mitől működött? Megsejtette a választ, és lehangolóan egyszerűnek találta. Nem csinált semmi különöset. Egyszerűen csak megtette. Az Erő a megfelelő módon áramlott végig rajta, és elhozta neki a vágyott tudást. Nem kellett hozzá sem különleges összpontosítás, sem pedig semmiféle varázslatos agymunka. Megtette, mert meg tudta tenni. Jó esélyt látott arra, hogy korábban nem is lett volna rá képes. Biztosra vette, hogy a felkészülés megannyi éve nem volt hiába. Viszont, ahogyan azt Larin is megmondta, egy bizonyos határon túl már feleslegesen töprengett. Éppen ellenkezőleg, a túl sok gondolkodás a siker ellen hatott. Már csak az volt a kérdés, hogy képes-e újra megtenni? Nem kellett feltennie. Nem akarta feltenni. A kérdések kora lejárt. Átvette a fémdarabot a bal kezébe, és ismét megszorította. Azonnal rátört a látomás, és ezúttal is a hiperűrben találta magát. Gyorsabban zuhant, mint az előbb. A kék alagút kanyargott, és folyton eltorzult körülötte.

Beleszédült a látványba. Titokzatos Erők ragadták meg, és hevesen megrázták. Az a benyomása támadt, hogy egy meredek hegyoldalon rohan lefelé, és bármelyik pillanatban megbotolhat, hogy aztán leguruljon egészen a hegy aljáig. Visszafelé követte a droidgyár utazását, és a végén egy üres, sötét helyre került. Ezúttal nem próbálta befolyásolni a látomást. Hagyta, hadd bontakozzon ki a saját ütemében. A rázkódás egyre hevesebb lett, azzal párhuzamosan, hogy mind közelebb ért a Cinzia indulási helyéhez, míg végül úgy érezte, mindjárt darabokra szakad. Amikor véget ért, teljes nyugalom és csend vette körül. Azt érezte, hogy hazaért, noha ez csak tévképzet lehetett. A droidgyár gépezet volt, és elhagyta az otthonát, nem pedig megérkezett oda. Ám az érzés nagyon meggyőzően, vagy inkább csábítóan hatott. Shigar úgy érezte, hogy ide tartozik - akárhol legyen is -, hogy ő itt fontos és értékes. Egyedülálló. Ismerte ezt az érzést, még ha soha nem érezte is a szülőbolygója, a Kiffu iránt. Túl régóta járta már a Galaxist ahhoz, hogy erős szálak fűzzék akármelyik világhoz vagy településhez. Megint Larinra gondolt, és a megváltozott körülményeire. Larin is évekig bolyongott a Köztársaságban, de még annak határain túl is. Aztán hosszú időre leragadt a Coruscanton. Noha sosem említette, hogy rosszul érezte magát a viszonylagos bezártság miatt, Shigar el tudta képzelni, hogy hogyan élte meg ezt az időszakot. A droidgyárról viszont érezni lehetett, hogy ide tartozik. Akárhonnan származott is, itt akart lenni. És Larin elpusztította. Bár lehet, hogy ezzel megkönyörült rajta. Újabb hangokat hallott, és ezúttal homályos arcok tűntek fel körülötte. Emberi lények. Férfiak és nők. Egyiküket sem ismerte. Megértett néhány szót, és hallotta a hatszögek dühödt visítását. Egy embercsoport kántált valamit, köztük egy középkorú nő, akinek rövidre nyírt haja hamuszürke színben játszott, és a szeméből éles észre valló tekintet sugárzott. A kezét a feje fölé nyújtotta. Szenvedélyesen rázta az öklét az égre... nem, nem is az égre. Tető borult fölébe. Egy hatalmas csarnokban állt, amelynek a közepét vörös folyadékkal teli, henger formájú tartály foglalta el. Shigar nem küzdött a látomással. Egyszerűen csak annyit mondott neki: szeretnék benne lenni a fejében. És ott termett. Gondolatok és érzékszervi ingerek áradata örvénylett körülötte. Bukdácsolva száguldott, és nem győzött csodálkozni azon, hogy milyen könnyen ment. Még sosem történt vele ilyesmi. Talán volt valami különleges ebben a nőben, ebben a Lema Xandretben. Mert az ő fejébe került bele. A haragja szinte összezúzta. A szabadságvágyából és elszántságából erőt merített. Elcsüggedt annak felismerésétől, hogy végül minden élőlénynek kompromisszumot kell kötnie vagy elpusztul. Lema Xandret

eredményei őt is elégedettséggel töltötték el. Zokognia kellett egy zűrzavaros szerelem és egy gyermek elvesztése miatt. Shigar a nő szemével látta azt a világot, amelyet a nő választott magának, közben bánattal vegyes büszkeség szállta meg, és heves bosszúvágyat érzett. Nem ismerjük el a fennhatóságukat! És végül minden elébe tárult. Minden, amit keresett: a fémekben gazdag, változásokkal és életerővel teli világ, amely ott keringett, ahol senki sem kereste volna még legalább egymillió évig. Shigar felnyitotta a szemét. Nem érzékelte a tenyerén keletkezett sebek fájdalmát. Megfeledkezett azokról a sebeiről és zúzódásairól, amelyeket a Huttán szerzett. Csupán bizonyos fokú hálát érzett, amit még sosem tapasztalt meg korábban, valamint a várva-várt siker miatti örömöt. Talpra vergődött, és a személyzeti kabinokhoz sietett, de Larin már mélyen aludt. Először arra gondolt, hogy felébreszti, de aztán ellenállt a kísértésnek. A lány megérdemelte a pihenést. Később is köszönetét mondhat neki... Ula és Jet a pilótafülkében üldögéltek. Shigar felkapaszkodott a létrán, és valósággal berobbant a fülkébe. - Tudom, hol van! - kurjantotta jókedvűen. - A rejtélyes bolygó? - kérdezte meglepetten Ula. - Igen, megtaláltam! - Ennek szívből örülök, cimbora - mondta Jet. - Esetleg van pár koordinátája számomra? Az éppen nincs - válaszolta Shigar. - De le tudom írni a környezetét. Gondolom, nem lesz nehéz rátalálni. - Nos, részemről rendben - jelentette ki a csempész. - Már nagyon unom ezt az itteni kilátást. Üljön le, és kezdjünk bele! Shigar hirtelen belegondolt, hogy mi vár rájuk, és a diadalérzete pillanatok alatt elillant. - Mi az? - kérdezte tőle Ula, mert leolvasta az arcáról a jeleket. - Van valami baj? - Így is fogalmazhatunk... Elmondta nekik, és az álluk egyszerre esett le. A bolygót megtalálni sem volt könnyű, de eljutni oda még nehezebbnek ígérkezett.

Huszonhatodik fejezet Amikor Ax belépett az elkülönítőbe, Pedisic specialista felkapta a fejét. A terem jócskán megváltozott. Berendezések lebegtek a műtőasztal felett, és vastag kábelek kötötték össze őket a cirkáló központi adatfeldolgozó hálózatával. A hatszög kiterítve feküdt az asztalon, a burkolatán nyitott nyílásokon keresztül látni lehetett a belső alkotórészeit. A sejtek és a rekeszek - amelyek révén egyszerre volt könnyű és erős - csillogó fémből készültek, ami arra utalt, hogy nem csupán belső támaszként szolgálnak, de fontos feladatokat is ellátnak. Ax felfedezett számos, tojáshoz hasonlatos, ökölméretű gömböt, amelyek ismerős alkatrészek közelében rejtőztek. A technikus leszerelte a bonyolult ízületekről valamennyi végtagot, amelyek most egy páncélüveg tárolóedényben hevertek egymásra halmozva. - Sok a jelentenivalóm, úrnőm - közölte Pedisic. Munka közben felgyűrte a köpenye ujját, az alkarját feketés-barnás nyálka borította. - Kezdjen bele! - parancsolta Ax, és a kezét csípőre téve megállt az asztal egyik végénél. Igazán nagylelkűnek mondhatta magát, a technikus több időt kapott tőle, nem csupán egyetlen órát. Ha Darth Chratis nem lett volna beszélgetős kedvében, sokkal hamarabb visszatér ide. - Nos, először is biztosan kijelenthetem, hogy ez a gépezet nincs befejezve közölte Pedisic, azzal felvett egy hosszú szárú csipeszt, és azzal mutogatott, mialatt tovább magyarázott. - Nézzen ide, kérem! Ezek a neuroszálak megszakadnak, mielőtt belecsatlakoznának a teljes reflexhálózatba. Aztán ez itt, a hasi tájékon helyezkedik el egy teljes érzékelőcsoport, ám ez egyáltalán nem áll összeköttetésben a központi számítógéppel. Továbbá az elemzőrendszernek csak ez az egyetlen darabja létezik, holott valószínűleg három ilyennek kellene lennie. - Úgy érti, túl korán került kibocsátásra, még mielőtt elkészült volna? - Egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy tovább fejlődött volna azok után, hogy elhagyta a szerelősort. Véleményem szerint ez a berendezés befejezte volna magát, ha elég időt kap. Ax még híven emlékezett arra, hogy a droidok milyen ádázul harcoltak. És még nem is voltak készen! - Milyen lett volna a végső formája? - kérdezte a hatszög maradványait fürkészve.

- Azt lehetetlen megmondani. A fő adatbank nem csupán egyetlen tervrajzot tartalmaz, hanem többet, továbbá számos átmeneti formát. Valamint létezik egy biológiai alkotóelem is, amit rendkívül furcsának találok. Ez a vörösesbarna anyag bizonyosan végrehajt valamilyen feladatot, máskülönben nem lenne jelen ekkora mennyiségben. Talán egyfajta véletlengeneráló képlet, amely lehetővé teszi, hogy a droid zökkenőmentesen adaptálódjon. Sajnos, nehéz kielemezni, mert teljesen megfőtt. A technikus vádlón pislogott Axra, mintha őt hibáztatta volna a minta állapotáért. Holott ebben az esetben Ax teljesen ártatlan volt. Ezt a munkát vagy a Jedi, vagy a mandalori végezte el helyette. De akárhogyan történt is, nem számított. - Szóval, feltörte a gép agyát - mondta a specialistára pillantva. - Igen. Még egy perc, és kész leszek. - Milyen okos volt? Például el tudott volna vezetni egy csillaghajót? Nem valószínű, úrnőm, de szükség esetén meg tudta volna változtatni magát, hogy képes legyen rá. Mint amikor bizonyos madarak tavasszal új agyfüggeléket növesztenek, hogy új dalokat tanuljanak. Ez csupán... Ax leintette a nőt, és megkérdezte: - Kódoltak az adatok? - Természetesen, de a rejtjel egy régi birodalmi rendszeren alapul, amit körülbelül tizenöt évvel ezelőtt kivontunk a forgalomból. Tizenöt éve... - ismételte magában Ax - akkor, amikor Lema Xandret elmenekült a Birodalomból. - Hamarosan feltöröm - folytatta Pedisic. - Ne aggódjon, úrnőm. A tény, hogy a droid befejezetlen volt, valójában megkönnyíti a dolgomat. Csak annyit kell tennem, hogy feltérképezem az architektúrát, és keresek egy utat, amin megkerülhetem a... Ax nem figyelt a részletekre. Nem is tudott arról, hogy meglátszik rajta a nyugtalansága. Ha ez a technikus nem képes megbirkózni a feladattal, kerítenie kell egy másikat... - Csak annyit akarok tudni - vágott közbe nyersen -, hogy honnan jött ez a gép. És most akarom megtudni. - Igenis, úrnőm - felelte bólogatva Pedisic specialista. - Engedelmével, folytatnám a vizsgálatot. Ax mutatóujjával intve jelezte neki, hogy rajta, térjen vissza a munkához. Várakozás közben fel és alá járkált a gépekkel telezsúfolt teremben, a monitorokon megjelenő adatokat olvasgatta, és levonta a saját következtetéseit. Amit eddig látott, nem állt ellentétben a technikus véleményével, de nyilván sok minden kiderült még, ami nem fért bele kettejük rövid beszélgetésébe. A gömbök tartalmazták a hatszög elsődleges processzorait, ezekbe futottak be a szenzorok adatai, amelyeket a vezérlőrendszer kiértékelt, feldolgozott, és

válaszokat adott rájuk. A végtagokba épített fegyverek a működési elvüket tekintve nem sokban tértek el a standard sugárvetőktől, de a tervezők figyelemre méltó módon lecsökkentették a méreteiket, és úgy helyezték el őket a végtagokban, hogy azok alkalmasak maradtak a markolásra és a test mozgatására. Ez a droid nem rendelkezett álcázórendszerrel, míg az elektrotükröt előállító berendezése annyira megsérült, hogy nem lehetett megfejteni a titkait. Ugyanez állt még jó néhány alkatrészre - a test tekintélyes darabjai hamuvá égtek. - Feltörtem a kódot, úrnőm - jelentette végül a technikus. Ax odasietett hozzá, és átkémlelt a válla felett. A Pedisic előtt működő holovetítő felett fénylő képjelek áramlottak - azok a tömbök, amelyekből a hatszög gondolatai és tettei felépültek. Ax egyetlen parancsot, egyetlen kódsort vagy algoritmust sem talált ismerősnek. - Ezek vezérlik a hatszöget? - kérdezte a homlokát ráncolva. - Úgy értem, a droidot? - Igen, úrnőm. - Fel tudjuk használni ezeket a többi irányítására? - Attól tartok, nem, úrnőm. Ezek a bizonyos parancsok magában a berendezésben generálódtak - fejtegette megfontoltan Pedisic. - Egy egyedi és zárt rendszerben, amely koordinálja az összes többi alkotórész működését. Mindegyik droid külön rendszert hordoz, vagyis, amit itt látunk, az kizárólag ennek a példánynak a nyelve, márpedig ez a gép halott. - Ezt értem, de maga lefordította, nem igaz? - Így van. - Hát akkor találja meg azt, amit keresek. Fogytán az idő - rendelkezett Ax, és magában hozzátette: le kell győznöm egy mandalorit. Ha mindörökre eltűnik előlem, drágán megfizetsz. A technikus a hatszög egyik feltárt része fölé hajolt, és távvezérléssel működtetett néhány apró manipulátort, amelyek sokkal finomabb mozdulatokra voltak képesek, mint akár a legügyesebb ember. Az adatok szédítő iramban száguldottak át a holovetítő felett, túl gyorsan ahhoz, hogy Ax követhette volna az áradatot. Megfájdult a feje, mert túl erősen összpontosított valamire, amit alapjában véve nem értett. - Még egy percet kap - figyelmeztette a specialistát. - Megtaláltam, úrnőm - válaszolta ebben a pillanatban Pedisic. - Név, hiperűr koordináták... - Adja meg nekem! - kiáltotta Ax, és hirtelen eluralkodott rajta az izgatottság. Azonnal! Hol vagy, anyám? Pedisic hosszú számsorokat hadart, Ax pedig lehunyta a szemét, maga elé képzelte a Galaxis térképét, és nagyjából betájolta az adatok által kijelölt pontot.

Nem oda esett, hanem jóval a Külső Gyűrűn túlra, a nagy semmibe. Ax kinyitotta a szemét, és megkérdezte: - Biztos, hogy ez van a droid agyában? - Teljesen biztos, úrnőm - felelte Pedisic. - Bár nincs sok értelme, nem igaz? Nincs odakint semmi. Az égvilágon semmi. Hát, ez nem teljesen igaz - vélte magában Ax. Akadtak odakint kihűlt törpék, elárvult gázóriások, mindenféle-fajta csillagszörnyek. És volt ott egy felfedezetlen világ is, amely tökéletesen megfelelt a Sithek elől menekülő droidtervezőknek. Talán annyira kétségbeesetten próbálták megőrizni a hollétük titkát, hogy több tucat parszeket utaztak, mert azt remélték, hogy így mindörökre eltűnhetnek az üldözőik elől. De maga Lema Xandret hogyan talált rá arra a bolygóra? Mi ösztönözte arra, hogy elnézzen abba az irányba? Vaktában tett egy hosszú hiperugrást a semmibe, és pont egy lakható bolygóhoz érkezett? Erre nem sok esélye lehetett... - Futtassa le a koordinátákat a birodalmi adatbázison - utasította Ax a specialistát. - Sejtésem szerint lesz ott valami. A kérés belekerült a cirkáló adatbankjába. Mialatt Ax a válaszra várt, az ujjaival dobolt a műtőasztalon. Tovább tartott, mint számította, és elég ideje volt észrevenni, hogy a megsült organikus anyag úgy néz ki, mint a megszáradt vér... A holovetítő csilingelt, és egyetlen sornyi írás jelent meg felette. - Ez tényleg képtelenség - bökte ki a specialista. - Próbálja újra! Pedisic megismételte az eljárást. Kivonta a droidból a beágyazott adatokat, és betáplálta azokat a keresőprogramba. Ugyanazt az eredményt kapták. - Ez nyilván csak trükk - vélekedett a technikus. - Hamis adatok, hogy letérítsenek minket a nyomról. - Szerintem nem - jelentette ki Ax. - Minden rossznak tűnik, de én éppen emiatt gondolom, hogy jó helyen tapogatózunk. Megmondtam, hogy lesz ott valami, nem igaz? - De hát az egy fekete lyuk! - hördült fel a technikus. - Tudom. Én is tudok olvasni - felelte ridegen Ax. A következő pillanatban az a benyomása támadt, hogy a távoli, halott csillag feléje nyúl, és megragadja őt ellenállhatatlan gravitációjával. Teljesen biztosra vette, hogy ott fogja megtalálni Lema Xandretet, a tervezőjét azoknak a droidoknak, akik az ő hangján szólaltak meg. - Azonnal adja meg a nevet - utasította a technikust. - Amint megtervezzük az útvonalat, haladéktalanul indulunk!

Negyedik rész Sebaddon

Huszonhetedik fejezet Igazán szerény név - állapította meg magában Ula, mialatt az Auriga Fire megrázkódott körülötte - egy kolóniának, amelynek nem is volna szabad léteznie. Sebaddon. - Azt ugye tudják, hogy mindnyájan őrültek vagyunk? - kiáltotta bele Jet az erőlködő' hiperhajtóművek visításába. - Ha a fekete lyuk tömegárnyéka nem tör minket darabokra, akkor a gravitációja fog beszippantani, amint megérkezünk. - Az útvonal tervezése során számoltunk mindkét veszéllyel - felelte Shigar. Nem lesz semmi baj... khm... valószínűleg. - Én megpróbálok nem gondolni rá - közölte Ula a fogait csikorgatva. - Én meg próbálok nem hányni - fűzte hozzá Larin. Ula hátrafordult ültében, és a lányra nézett, aki erre mosolyogva rákacsintott. - Meddig tart még? - érdeklődött Shigar. A fiatal Jedi rendíthetetlen nyugalma szörnyen dühítette Ulát. Elképzelni sem tudta, hogy a csempész hogyan képes elviselni. - Várható megérkezés az egy perc és a soha között - dörmögte a kapitány. A hajó teljes hosszában nyikorgott, mintha valami megragadta volna a két végét, és megcsavarta volna. Ula megmarkolta az ülés kartámaszát, és becsukta a szemét. Ő nem erre szerződött. Az informátorok a sötétben szoktak üldögélni, információkat loptak, összeesküvéseket szőttek, és titokzatos orgyilkosságokat terveztek meg. Nem harcoltak gyilkos droidokkal, nem kínozták meg őket mandaloriak, és nem ugrottak fejest fekete lyukakba. Ezeket a Cipher-ügynökök tették. - Ne aggódjon - mondta neki halkan Larin. - Sikerülni fog. Ula bólogatott, és rákényszerítette magát, hogy elengedje a kartámaszt. Meg akarta mutatni a lánynak, hogy lehiggadt, holott ennek az ellenkezője történt. Miután Shigar sikerrel vetette be a pszichometrikus képességét, Larin még jobban hitt benne, noha egyfajta feszültség érződött kettejük között, mintha a kapcsolatuk új alapokra helyeződött volna. Ulát történetesen ez gyötörte a legjobban az egész helyzetben. Larin elhúzta a kezét. Az ép kezét. Azon, amelyiket a Sith kettévágott, mechanikus kesztyűt viselt, egyfajta durva, kétujjas szerkezetet, amely lehetővé tette számára, hogy megfogjon és felemeljen könnyebb tárgyakat - ebben merült ki az Auriga Fire teljes protéziskészlete.

A hajó ismét meglódult. Tragacs dülöngélve és imbolyogva előrecsoszogott, és rácsatlakoztatott a központi konzolra egy, a törzse közepéből kibúvó vezetéket. - Mit művel? - kérdezte hüledezve Ula. - Szinkronba hozza az agyát a hajó számítógépével - közölte Jet a droid mellett hátraszólva. - Engedi, hogy ő vezesse a hajót? - Egész jó fej ül a vállán, és a reakcióideje sokkal kisebb, mint az enyém. Az Auriga Fire, mintha csak Jet állítását akarta volna cáfolni, riasztó gyorsasággal jobbra dőlt, aztán visszabillent a bal oldalára. Ula nekifeszült a biztonsági övének, és szinte azon lógott, mialatt Tragacsnak sikerült függőleges helyzetben maradnia, annyira, hogy még az adatkábele sem csúszott ki az aljzatból. A következő másodpercben a hajó megnyugodott. A vibráció megszűnt, a hiperhajtóművek és a héjazat sikoltó panaszai belevesztek az általános háttérzajba. Röviddel ezután az Ula gyomrában ülő csomó is oldódni kezdett. - Rendben - mormolta Jet, és gombokat nyomkodott -, mindjárt ott vagyunk. Kapaszkodjanak! Ula ismét megfeszítette az izmait, mialatt odakint a hiperfolyosó összemosódó ábrái szertefoszlottak. Normális esetben a csillagok elnyújtott fénysávjainak kellett volna megjelenniük az ablakokon túl, de itt, a Galaxis határvidékén szinte csakis a semmi feketeségét lehetett látni. Csupán egy-egy távoli csillagsziget halvány fénye derengett, a szédítő sebesség miatt eléggé eltorzulva. Az Auriga Fire gyomorforgató rándulással tért vissza a valós űrbe, és ismét rázkódni kezdett. Jet leállította a hiperhajtóműveket, és energiát adott a lebegtető- rendszerre. Ula az ülésébe préselődött, mialatt a hajó egyenesbe jött, és megint gyorsulni kezdett. Szenzorok pásztázták az űrt, és az ablakokon túl olyan látvány tárult az utasok elé, amelyet a Galaxis története során mindeddig csakis Lema Xandret, valamint a társai láthattak. Az űrnek ezt a szektorát több fény járta át, mint amennyire Ula számított. Ez volt az első benyomása. Mialatt a hajó a fekete lyuk felé fordult, nem a fekete semmit pillantotta meg, hanem két világossárga, óriási gázfáklyát, amelyek a szingularitás két pólusán lobogtak. Ennyi maradt a lyuk utolsó ebédjéből, talán egy elpusztult csillagból, vagy egy magányos gázóriásból, amely szerencsétlenségére keresztezte ennek a feneketlen gyomrú szörnyetegnek a pályáját. Mint amikor valaki túl sok ennivalót töm bele egyszerre a szájába, és egy része kifröccsen belőle, úgy süvített ki az óriási mennyiségű izzó anyag az űrbe. Ula másodjára magát a Galaxist vette észre. Ő és a társai elég messzire kerültek a lakott korongtól ahhoz, hogy kívülről lássák. A gyönyörű spirál, a közepén a kövér központi duzzanattal a fél látómezőt betöltötte. Mialatt a kép

lassan beúszott az elülső ablaksor elé, Ula megfeledkezett az aggodalmairól, és a lélegzetét visszafojtva álmélkodott. Valamennyi csillagköd, valamennyi halmaz és örvény tisztábban és szebben rajzolódott ki előtte, mint ahogyan bármelyik térkép ábrázolni tudta volna. Ezekben a pillanatokban nehezére esett elhinni, hogy valami, ami ennyire gyönyörű, oly sok háborúskodás és szenvedés helyszíne. - Megvan a bolygó - jelentette be Jet, mialatt úgy játszott a műszereivel, ahogyan egy zeneművész a hangszerével. - A Sebaddon? Hol van? - kérdezte Shigar a hihetetlen látványosságot fürkészve. - Ott - felelte a kapitány az egyik monitorra mutatva. Ula hiába meresztette a szemét, nem látott mást, csak egy apró pontot. Jet megcsóválta a fejét, és hozzátette: - Messzebb van, mint gondoltam. Megkerüljük a lyukat, és kifelé lendülve elkapjuk. - Az biztonságos? - érdeklődött Ula. - Viszonylag - dörmögte Jet -, amíg nem megyünk túl közel hozzá. Ula nem akarta megkérdezni: mihez képest viszonylag? - Más hajóknak nincs nyomuk - állapította meg Shigar a képernyőt tanulmányozva. - Viszont van ott egy kicsi hold. - Hogyan lehet holdja? - kérdezte megrökönyödve a leghátul ülő Hetchkee. - Egyáltalán, hogyan lehet itt? - tette hozzá Larin. - A fekete lyukak megölnek, ha túl közel merészkedsz hozzájuk - magyarázta Shigar -, de nem ez történik, ha biztonságos távolságban maradsz. A különféle tárgyak könnyen pályára állhatnak körülötte. Például a Sebaddon, az évek alatt erre járó aszteroidák, az űrszemét, vagy éppen mi. A hajó rázkódásának köszönhetően Ula a legkevésbé sem érezte magát biztonságban. - Mi a helyzet a bolygó hőmérsékletével? - kérdezte előremutatva. - Azok a gázcsóvák forróak, de annyira azért nem. - A fekete lyuk gravitációja folyamatosan megnyújtja és összepréseli a körülötte keringő égitesteket - fejtegette tovább Shigar -, és ezzel megakadályozza, hogy a magjuk kihűljön. Fogadni merek, hogy ha közelebb érünk hozzá, vulkánokat fogunk látni rajta. Bizonyára azok hozták a felszínre a ritka fémeket. És a szén-dioxidot is, ami szintén segített, hogy az atmoszféra meleg maradjon. A gázfáklyák egyre nagyobbnak látszottak. A hajót továbbra is Tragacs irányította. A Sebaddont még mindig nem lehetett látni szabad szemmel, és Ula végül lemondott arról, hogy megtalálja. Pillanatokkal később megszólalt egy riasztó. - Hajók - közölte nyomban Jet. - Mögöttünk vannak, pontosan ott, ahol kitörtünk a hiperűrből.

- Kik azok? - kérdezte Larin. - Várunk, amíg átérünk a másik oldalra - felelte a kapitány. - Csak akkor tudom megmondani. A monitorokról minden adat eltűnt, csak szürke pontok ezrei ugráltak rajtuk, mialatt a hajó mind mélyebbre merült a fekete lyuk iszonyatosan erős mágneses mezejébe. A pilótafülkét ózon szaga árasztotta el. Minden rezgésbe jött, ami vasat tartalmazott, és idegtépőén magas hangot bocsátott ki. Az utasok nem éreztek semmiféle súlyt, mert szabadesésben száguldottak, mialatt megkerülték a lyukat. Jet a rettentő vonzerőt használta fel, hogy a távolban keringő bolygó felé lódítsa a hajóját. Ula úgy érezte, a teste váltakozva megnyúlik és összepréselődik, hogy pontosan az történik vele, amit Shigar mondott a bolygókról. Ár- apály-jelenség - így nevezték. A tüdeje erőlködött, hogy elég levegőt szívjon be, és a szeme előtt vörös foltok táncoltak. Aztán a másik oldalra érve kitörtek a keringési pályáról, és a nyomás enyhülni kezdett. Ula hátradőlt, letörölte a homlokáról a bőségesen csorgó verejtéket, és hálát adott a Császárnak, amiért még életben van. - Rendben, túl vagyunk a nehezén - jelentette be a kapitány. - Ezer köszönet, Tragacs. Hölgyek és urak, előttünk a Sebaddon! Körülbelül egy perc múlva orbitális pályára állunk. Ami pedig azokat a hajókat illeti... - néhány másodpercig szótlanul tanulmányozta az újjáéledő műszereket -, ... tizenötöt számolok, és a jeladójuk szerint köztársasági egységek. Stantorrs alighanem fejtetőre állította az egész Coruscantot, hogy ilyen hamar ideérjenek. Shigar bólogatott, és az arcáról lerítt, hogy ő is le van nyűgözve. - Stryvernek nincs nyoma? - Ezt mondják a szenzorok... - És mi van a Birodalommal? - vetette fel Ula. - Nincs itt más, csak mi és az a tizenöt hajó - válaszolta Jet. - Amúgy meg honnan tudnák a Sithek, hogy hol van a bolygó? - kérdezte Larin. - Nincs náluk a navigációs számítógép. - Lehet, hogy más megoldást találtak, ahogyan mi is - felelte Ula, mert megpróbálta fenntartani magában a reményt, és ez így, figyelmeztetés formájában bukott ki belőle. - Jobban tesszük, ha nem becsüljük le őket. - Ez igaz - ismerte el Larin, majd hirtelen előremutatott, és hozzátette: - Ott van! Ula a nyakát nyújtogatta, hogy kilásson az elülső ablakon. A Sebaddon a kisebb világok közé tartozott. Élénk tektonikus tevékenység nyomait viselte magán, pontosan úgy, ahogyan Shigar megjósolta. A felszínét helyenként szürke bazalt borította, másutt kilátszott a vörösen izzó bolygóköpeny, amelyet a folyamatos lemezmozgások tártak fel. Az atmoszféra elég sűrű volt ahhoz, hogy lélegezhető' legyen, és magában hordozta mind a felhők, mind a csapadék jelenlétére utaló jeleket. Nagyobb óceán vagy tenger

egy sem akadt, de a hidegebb területeket néhol csillogó foltok tarkították, amelyek talán tavak lehettek. - Ha az ott víz - mondta halkan Larin -, akkor a felszín tényleg lakható. Az egyik folt közelében, egy jól körülhatárolható területen apró fénypontok tucatjai villóztak - valószínűleg egy település fényei. Másutt is akadt egy-egy fényforrás, ezek talán bányák vagy kisebb telepek jelenlétére utaltak. - Valakik nagyon szorgalmasak voltak - állapította meg Jet. - Mióta vannak itt? - Nem tudjuk - válaszolta Shigar. - Becslésem szerint húsz éve, feltéve, hogy kezdetben csak egy kisebb csoport lakott itt. Az infrastruktúra hiányos, és bőven vannak olyan helyek, amelyet még nem hódítottak meg - magyarázott Jet, és kimutatott az ablakon. A bolygó körüli pályákon nem keringtek sem csillaghajók, sem műholdak. A parányi hold teljesen érintetlennek tűnt. - Akarja, hogy üdvözöljem őket? - kérdezte aztán a kapitány a Jedi tői. - Hagyja - válaszolta a fejét rázva Shigar. - Várjuk meg, amíg Satele mester megérkezik. Jobb lesz, ha ő veszi fel velük a kapcsolatot. - Miért nem Ula? - kérdezte Larin. - Ő a köztársaság követe. - Már ne vegye sértésnek - felelte Shigar, és oldalra fordult, hogy közvetlenül Ulához intézze a szavait -, de ezt az ügyet egy olyan valakinek kellene kezelnie, aki mindkettőnknél magasabb rangú. Remélem, megérti. - Tökéletesen - válaszolta Ula, és engedékenyen bólogatott. Valójában jobban szerette volna elkontárkodni a Köztársaság első bemutatkozását abban a reményben, hogy az értékes világ lakói taszítónak tartják majd az ellenségei közeledését. De nem szállhatott vitába anélkül, hogy ne keltette volna fel a társai gyanakvását. Nem tehetett mást, mint hogy sodródik az árral, és várja az újabb lehetőséget. A kapitány a maga tapasztalt módján hosszú ívű, poláris körpályára állított az Auriga Fire-t, aztán a hajó hajtóművei végre elhallgattak. Tragacs kihúzta az adatkábelét a konzolból, és visszatért eredeti helyére, a sarokba. Lármás és zűrzavaros órák teltek el azóta, hogy belekezdtek az utolsó hiperugrásba, és Ula mélységesen hálás volt, amiért minden véget ért. Jet nyilvánvalóan osztozott az érzéseiben. Felállt, és megveregette a műszerfal feletti árnyékolót. - Gyerünk már - dörmögte halkan tudom, hogy itt van valahol. - Felpattant egy rejtett fedél, mire gyorsan bedugta alá a kezét. - Aha! Azok a nyavalyás huttok nem találtak meg mindent, hála a jóságos üstökösnek. A társai felé fordult, és felmutatott egy aranyló folyadékkal teli karcsú palackot. Letörte róla a pecsétet, ivott belőle egy kortyot, és megkérdezte: - Óhajt valaki pohárköszöntőt mondani? Arra, hogy életben maradtunk, dacára az őrült utasoknak és a megbízhatatlan hajózó személyzetnek?

A többiek nem törődtek a kapitánnyal, Satele mester közeledő flottáját figyelték. Ahogyan pár perccel ezelőtt Jet, most a Jedi-mester is úgy döntött, hogy inkább megkerüli a fekete lyukat, semmint megforduljon és egyenesen törjön ki annak iszonyatos vonzásából. Távolról szemlélve sokkal jobban lehetett látni, hogy milyen roppant erők hatnak a hajókra. A fekete lyukhoz legközelebbi pályaszakaszhoz érve megdöbbentő sebességet értek el. Az egyik elhibázott egy iránymódosítást, és néhány fokkal letért a pályájáról. A lyuk azonnal megragadta, és máris forogva száguldott a tátongó szájba. Másodperceken belül eltűnt, csupán a műszerek érzékeltek némi sugárvillanást. A többi tizennégy egység sorban kiszáguldott a Sebaddon felőli oldalon, alaposan összerázva, de sértetlenül. - Nézzük meg, hogy fel tudjuk-e ébreszteni őket - szólalt meg Shigar. - A jelszó: sólyomdenevér. - Máris - felelte Jet, de előbb rácsavarta a kupakot a palackra, amit gondosan eltett, és csak aztán fordult az adó-vevőhöz. - A hosszú hatótávolságú adásokat szétcibálja a szingularitás, de a rövid távú sávokon beszélhetünk velük. - Furcsa arra gondolni, hogy néhány perc múlva véget ér ez az egész - mondta Larin, mialatt Jet üdvözölte a közeledő hajókat. - Úgy értem, Stryver vagy elvesztette az érdeklődését, vagy belezuhant a lyukba. A birodalmiaknak fogalmuk sincs, hogy hová tűntünk. Amint Shan mester kapcsolatba lép Lema Xandrettel, a mi munkánk véget ér. - Megfeledkezik a huttokról - figyelmeztette a lányt Ula. - Ha ráraktak egy nyomkövetőt erre a hajóra, hamarosan kiderítik, hogy hol vagyunk. - Csak akkor, ha a megfelelő irányban keresik a jelet - vetette ellen a kapitány. - És kinek jutna eszébe errefelé fülelni? Ez itt egy tökéletes búvóhely. Jetnek igaza volt, de Ula nem akarta elismerni. Jól tudta, hogy amennyiben a Sebaddon csatlakozik a Köztársasághoz, ő már csak annyit tehet, hogy jelenti a bolygó helyzetét, amikor visszatér a Coruscantra, jóval azután, hogy a védnökség kérdése rendeződött. A küldetése a csőd szélére jutott, és úgy látszott, nem sokat tehet annak érdekében, hogy visszarángassa onnan. - Nekem az a mandalori eléggé ravasznak tűnt - jegyezte meg Hetchkee. - Nem tudom elképzelni róla, hogy belezuhant a fekete lyukba. Legfeljebb úgy, ha belelökték. - Ugyanez jár a fejemben - közölte bólogatva Shigar. - Nem lenne bölcs dolog feltételezni, hogy meghalt, és soha többé nem találkozunk vele. - Megvan a kapcsolat! - jelentette be Jet, és elégedetten hátradőlt. - Gyerünk, nagymester, beszélhet! - Mindenkit üdvözlök! - zengett kissé recsegve Satele Shan hangja a fülke hangszóróiból. - Szép munka volt, Shigar! - Köszönöm, mester - bökte ki Shigar, és lerítt róla, hogy fellelkesül a dicsérettől.

- A főparancsnok úr azt szeretné, ha visszavinnéd Vii követet a Coruscantra, amilyen gyorsan csak lehet. - Engedelmeddel - válaszolta Shigar - szeretnénk csatlakozni hozzátok, és megfigyelőként részt venni a tárgyalásokon. - Na várjunk csak, cimbora! - mordult közbe Jet, de Shigar nem hagyta szóhoz jutni: - Régóta üldözzük Lema Xandretet. Nagyon kellemetlenül érezném magam, ha most, ennek a hosszú útnak a végén egyszerűen csak megfordulnánk, és elrepülnénk innen. Ula nem tudta, mit gondoljon erről a kilátásról. Egyrészről nem számított semmi különösre, csupán az unalomig ismert diplomáciai alkudozásra, másfelől viszont nem sietett, hogy jelentse a kudarcát az elöljáróinak. - Sejtettem, hogy így lesz - közölte Satele mester, és érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog. - A flotta parancsnoka Gurin ezredes. Azt javaslom, soroljatok be a kettes rajba, és vegyétek át az imént odaveszett hajó helyét. Hamarosan küldjük a taktikai adatokat. - Ismét köszönetét mondok, mester - válaszolta Shigar, azzal visszaadta a mikrofont a savanyú képű Jet Nebulának. Pillanatokkal később máris özönlöttek a telemetrikus adatok a közeledő hajókról az Auriga Fire központi számítógépébe. Jet rosszkedvűen nézte a műszerfalat. Szemmel láthatóan nem rajongott azért, hogy ráállítsa a vezérlőrendszert erre az adásra, és azzal egy nagyobb taktikai egység részévé tegye a hajóját. - Ugyan, Jet, mosolyogjon már! - kérte tőle vigyorogva Shigar. - Dolgozott már a Köztársaságnak, nem igaz? - Igen, de csakis a pénzükért. Nem a dicsőségért vagy puszta szórakozásból, ahogy például maga. - Nem tart sokáig. Csak szeretném végignézni. Sőt muszáj! - Engem nem tud megtéveszteni, Shigar! - vágott vissza a kapitány. - Tudom, hogy esze ágában sincs betartani a Tassaa Bareeshsel kötött egyezséget! Shigar legörbítette a szája sarkát, de egyetlen szóval sem tiltakozott a vád ellen. A Satele mestert szállító cirkáló elhúzott mellettük, a rombusz alakú, aranyló test csalókán kicsinek tűnt. A parancsnoki torony úgy meredt ki a gép tatjából, akár egy rovar fullánkja, és maga a hajótest tele volt turbólézerekkel és ionágyúkkal. Ula a nyakát nyújtogatva rálátott a monitorokra, és el tudta olvasni a telemetrikus adatokat. A cirkálót Koréliának nevezték. Nem először találkozott ezzel a névvel, sokszor szerepelt már a különféle jelentésekben. Jet alárendelte a hajóját a köztársasági parancsnokságnak, így az csupán egy lett azon egységek közül, amelyek Gurin ezredestől kapták az utasításokat. A flottacsoport az irányokat és a sebességet magabiztosan váltogatva, zökkenőmentesen ráállt egy viszonylag alacsony orbitális pályára. A hajóközi

rádióforgalom hivatalos hangvételű, de vidám csevegésekből állt, derűlátónak tűntek mind az eleven teremtmények, mind a droidok. Tragacs általában közönyös viselkedése megváltozott, most valahogy éberebbnek és óvatosabbnak látszott a megszokottnál. Ula is figyelt, hátha elcsíp egy-két értékes értesülést. Az ilyen feszült időkben a katonai protokollok szinte naponta változtak. - Tevékenységet észlelek odalent - jelentette a kapitány Xandret és a népe tudják, hogy itt vagyunk. - Akkor miért nem mondanak semmit? - kérdezte Larin. - Talán félénk természetűek... - Miféle tevékenységet? - érdeklődött Shigar. - Főleg hőkitöréseket, talán felfűtik a reaktoraikat. Egyik-másik helyszín úgy néz ki, mintha ipartelep lenne, de a kibocsátási adatok nem illenek bele a megszokott sablonokba. - Továbbítja az adatokat Gurin ezredesnek? - Ő ugyanazt látja, amit mi, hacsak nem a látványban gyönyörködik. Valóban, a Galaxis csodás háttérként szolgált a messzeségben, mialatt a Jedimester első ízben szólt a Sebaddon népéhez. - Az én nevem Satele Shan - köszönt egyszerre valamennyi frekvencián, mivel az általában használt sávokat erősen zavarta a fekete lyuk sugárzása. - Nem a Köztársaság nevében jöttem ide, hanem azokat képviselem, akik a béke és az igazság őrzői szerte az egész Galaxisban. - Ez meg mi akar lenni? - kérdezte meghökkenve Hetchkee. - A Jedik szokásos kettős beszéde - válaszolta a fejét rosszallóan ingatva Larin. - Shan mester nem akarja, hogy a Sebaddon lakói azt higgyék, a köztársaságiak megszállják a bolygójukat. - Még így is, hogy egy egész hadiflottával érkezett? - Még így is. Shigar a jobbját felemelve jelezte, hogy csendet kér. A Sebaddon nem válaszolt, és Satele mester újra próbálkozott: - Okunk van azt hinni, hogy a Sebaddon egyik diplomáciai küldöttségét feltartóztatták és megsemmisítették, még mielőtt elérhette volna az úti célját. Ezért a szörnyűségért nem mi vagyunk a felelősek, de szeretném kifejezni önöknek a legőszintébb sajnálkozásunkat, és szeretném megosztani önökkel az általunk összegyűjtött adatokat, amelyek ezzel a szerencsétlen esettel kapcsolatosak. - Még élénkebb tevékenység - jelentette a kapitány. - Azok a forró pontok kezdenek igazán forróvá válni. - Biztos benne, hogy nem csupán vulkánok? - kérdezte Larin. Jet hallgatott, és a sebaddoniak sem válaszoltak Satele Shan második üzenetére.

- Lehetnek vulkánok is - motyogta Ula, aki nem tudta elutasítani Larin egyetlen felvetését sem, még akkor sem, ha a lány nyilvánvalóan tréfának szánta. - Remek ötlet megcsapolni a geotermikus energiát egy effajta világon. Ha az itteniek megtalálták a módját, hogy tárolják és szakaszosan felhasználják azokat az erőket, akkor talán ezt látjuk idefentről. - De lehetnek akár kilövőállások is - jegyezte meg a kapitány. - Ha fogadóbizottságot küldenek fel, miért nem jelentik be? - Mert talán nem olyanfajta fogadóbizottságot, mint amilyenre maga gondol. - Beszélni szeretnék Lema Xandrettel - próbálkozott Shan mester harmadjára is. - Okom van azt hinni, hogy ő az önök vezetője. Ezzel végre megtörte a bolygó lakóinak hallgatását. A rádióhullámok egy, az interferencia miatt kissé recsegő női hangot közvetítettek: - Nekünk nincs vezetőnk! - Értem, de most Lema Xandrettel beszélek? - kérdezte a Jedi- mester. - Csak annyi kérünk, hogy hagyjanak békén minket! - Nincs okuk félni tőlünk. Erre a szavamat adom. Azért jöttünk, hogy beszéljünk önökkel, és hogy védelemben részesítsük önöket, ha rászorulnak. Ez az ajánlat nem kötelezi önöket semmire. - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! - válaszolta az ismeretlen nő. Ula megborzongott, és kibökte: - Ezt mondták a hatszögek is. És mintha ezen a hangon beszéltek volna. - Igen, valószínűleg Lemát halljuk - erősítette meg a követ gyanúját Shigar. - A droidok nyilván azért osztoztak a hangján és a gondolkodásmódján, mert ő teremtette őket. - Nem kívánunk magukra erőltetni semmiféle fennhatóságot - jelentette ki Satele mester. - Mi csak annyit kérünk, hogy hagyjanak békén minket! - ismételte Xandret. - Azok a forró pontok mindjárt kitörnek - jelentette be vészjósló hangon Jet. - Adja ide a mikrofont - kérte Shigar, majd miután megkapta, beleszólt: Mester, szerintem beszéddel nem megyünk semmire. Lema Xandret ugyanolyan konok, mint a droidjai. Azt javaslom, keressünk más megoldást. Pillanatnyi szünet következett, aztán a nagymester ismét a bolygó lakóihoz szólt: - Talán személyesen kellene beszélnünk, az sokat segítene, hogy kölcsönösen megértsük egymást. Csak én és a tanítványom, egy önök által kiválasztott helyszínen. A legkevésbé sem akarjuk, hogy úgy érezzék, nyomást gyakorolunk magukra, netán megfélemlítéssel próbálkozunk... - Nekünk nincs vezetőnk! - kiáltotta szenvedélyesen Lema Xandret. - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! Na, ott jönnek - közölte Jet, és addig bűvészkedett a kapcsolókkal, amíg a főmonitoron megjelent több fényes pont, amelyek egyre gyorsulva emelkedtek

fel a bolygó felszínéről. - Csak nekem tűnnek támadórakétáknak, vagy más szerint is azok? Ula szemügyre vette a képernyőt. Keveset tudott a katonai gépezetekről, de a felfelé száguldó pontok valahogy halálos fenyegetést hordoztak. Először is, a gyorsulásuk többszöröse volt annak, mint amit egy személyzettel repülő hajó megkockáztatott volna egy bolygó légkörében. A nyolc hosszú és karcsú test spirális pályán repült, valószínűleg azért, hogy a fenti hajók minél nehezebben találhassák el őket. Az Auriga Fire - a Koréliáról érkezett parancsot követve - hirtelen meglódult. A tizenöt egység egyszerre váltott irányt, hogy reagáljon a közeledő veszélyre. - Íme a válasz - mondta Larin. - Valaki nagyon komolyan veszi ezt a dolgot. - Csodás - dünnyögte Jet -, csakhogy én nem rendelem senki alá a hajómat, amikor lőnek rám. - Várjon! - kérte Shigar, de elkésett. Jet máris megszakította a rövid életű kapcsolatot. Az Auriga Fire kivált a kettes rajból, és jócskán felgyorsítva magasabb keringési pályára emelkedett. A köztársasági hajók harci alakzatba álltak. A Korélia középütt helyezkedett el, míg a kísérő egységek egy képzeletbeli tetraéder csúcspontjait foglalták el körülötte. Pillanatokkal később vadászok suhantak elő a hangárokból, és a fedélzeti lövegek ráálltak a közeledő célpontokra. A nagymester hallgatott, és a szokásos flottaközi rádió- forgalom is megszűnt. - Auriga Fire, soroljon vissza a helyére! - érkezett a nyers parancs a Koréliáról. - Térjen vissza az alakzatba! Jet nem hajtotta végre az utasítást, de nyitva hagyta a taktikai sávot. - Ennek semmi értelme - töprengett félhangosan Ula. - Ha Xandret annyira vágyik az elszigeteltségre, miért akart volna tárgyalni a mandaloriakkal? Szerintem ennél nagyobb ostobaságot nem is követhetett volna el. - A Cinzia utasai talán nem is az ittenieket képviselték - vetette fel Larin. Talán azok, akik felrobbantották magukat, csupán egy szakadár csoportot alkottak. - És miért támadnak, ahelyett hogy szóba állnának velünk? - kérdezte Ula, áttérve a másik pontra, amely zavarta őt. - Provokáció nélkül tüzet nyitni ritka nagy őrültség. - Semmi kétség - erősítette meg a véleményét Larin. - Gyakorlatilag aláírták a saját halálos ítéletüket. A rakéták maguk mögött hagyták az atmoszféra felső rétegeit, és ekkor csapott le rájuk az elhárítótűz első hulláma. Turbólézertöltetek és iontorpedók száguldottak feléjük. Válaszképpen a rakéták orra előtt védőpajzsok jelentek meg, amelyek pontosan úgy néztek ki, mint azok, amelyeket a hatszögek vetettek be a Huttán - csak persze jóval nagyobbak voltak. Az energiatükrök tökéletesen

visszaverték a lézersugarakat, és eltérítették a torpedók java részét. A Korélia és a Sebaddon közötti űr hirtelen megtelt kisebb-nagyobb tűzgömbökkel. A robbanások izzó felhőiből csupán hat rakéta emelkedett ki. A másik kettő maradványai a lendületüktől hajtva, forogva-bukdácsolva repültek tovább. A fekete lyuk gázfáklyáinak fényében apró, fehér pontok csillogtak a törmelék között. A hat rakétát újabb sortűz érte. A pajzsok ismét felvillantak, gyors egymásutánban aktiválódtak, de nyomban kikapcsolódtak, hogy aztán újra megjelenjenek - Ula feltételezte, hogy a rakéták ezzel a módszerrel takarékoskodtak az energiával. A lövedékek nem voltak nagyok, ilyen heves támadások ellen nem védhették magukat az örökkévalóságig. De nem is kellett. Az eredeti nyolcból négy már elég közel járt a köztársasági hajókhoz ahhoz, hogy közvetlen veszélyt jelentsen. Vadászok csaptak le rájuk, hosszú sorozatokkal pásztázták őket egyszerre több irányból. A pajzsok nem fedhették le valamennyi szöget. Három rakéta imbolyogni kezdett, a hajtóműveik megbénultak, míg az oldalukból fémdarabok szakadtak ki. Az utolsó viszont tovább száguldott, egyenesen a Korélia felé. Shigar gyötrődve meredt a képernyőkre. A mestere azon a hajón tartózkodott, és egy ekkora rakéta súlyos sérüléseket okozhatott, akár meg is semmisíthette a cirkálót. Ula az ifjú Jedit fürkészve arra gondolt, hogy a nagymester ezekben a pillanatokban talán a mentőkabinok felé rohan, azt remélve, hogy elmenekülhet a végzete elől. A rakéta átvészelte az utolsó össztüzet, és belevágódott a Koréliába, közvetlenül annak jobb oldali hajtóműve elé. Ula ösztönösen visszafojtotta a lélegzetét, hatalmas robbanásra számított. Ám az nem következett be. A lövedék elég erővel csapódott az aranyló héjazatba ahhoz, hogy átüsse, aztán egyszerűen eltűnt a nyílásban. Levegő és másfajta gázok süvítettek kifelé, de lángnyelvek nem. A rakéta nem robbant fel. Ismét beindultak a flottaközi adások, a megszólalók zöme eléggé idegesnek tűnt. Aztán Gurin ezredes jelentkezett, és mindenkit megnyugtatott, hogy a cirkáló sértetlen. A felszínről nem indultak további rakéták. Minden jel arra utalt, hogy a Sebaddon támadása kudarccal zárult. A hét szétlőtt rakéta maradványai a saját lendületüktől hajtva tovább emelkedtek, és az első darabok elérték a flottát. A törmelék zömét szétszakadt burkolatok és hajtóművek kisebb-nagyobb szilánkjai alkották, és sűrűn akadtak közöttük fehér pontok is, amelyeket Ula már az imént is látott. Úgy csillogtak, akár a hópelyhek a napfényben, és látszólag irányítás nélkül sodródtak a köztársasági hajók között. - Vethetünk egy közelebbi pillantást azokra a valamikre? - kérdezte Ula a képernyőre mutatva. - Ha a rakéták nem hordoztak robbanófejet, akkor talán nem is támadórakéták voltak.

Jet engedelmeskedett, ráfókuszálta a szenzorokat egy közeli törmelékhalomra. A fehér pontok immáron foltoknak látszottak, amelyek úgy úsztak a fekete háttér előtt, akár az amőbák. - Megpróbálok javítani a felbontáson - mormolta a kapitány, és elfordított néhány kapcsolót. A kép hirtelen élessé vált. Az amőbaszerű foltokról kiderült, hogy hatszögletű tárgyak, és az oldalaikból hat karcsú végtag nyúlik ki. Ula alig kapott levegőt. Hatszögek. Több ezer hatszög röpködött odakint. - Kapitány, azonnal tűnjünk el a közelükből! - hadarta Shigar. - És kapcsoljon össze Gurin ezredessel! Az egyik almonitoron feltűnt egy köztársasági csatahajó, hatszögek egész tömege vette körül. Ahol a droidok találkoztak egymással, összefűzték a végtagjaikat és a testüket, hogy nagyobb tárgyakat hozzanak létre - hosszú láncokat, hálókat vagy többé-kevésbé szabályos gömböket. A csatahajó lustán sodródott közöttük - a személyzete mit sem sejtett, még akkor sem, amikor a hatszögek megkapaszkodtak a burkolaton. Ezredes, vigye onnan a hajóit! - ordította Shigar a mikrofonba. Szörnyű veszélyben vannak! A válasz szakadozva, alig érthetően érkezett: ... interferencia... értettem... ismételje! Ezzel egy időben szirénák visítása hallatszott a háttérből. Ula oldalra dőlve elnézett a Jedi mellett oda, ahol a Korélia lebegett a bolygó felett. A rakéta által ütött sebben lángok táncoltak. A Huttán négy hatszög majdnem legyőzött egy Jedit, egy Sithet és egy mandalorit. A Sebaddon felett egy rakéta teljes droidrakománya szabadult be egy cirkáló testébe. Ula nagyon is el tudta képzelni, hogy miféle vérengzést rendezhetnek a hatszögek az egyszerű katonák között. - Felejtse el a Koréliát - szólt hátra Jet a padavannak. - Figyelmeztetnünk kell a többieket. - Átváltotta az adó-vevőt egy általános sávra, és tovább beszélt: - Itt az Auriga Fire kapitánya. Komoly támadás ért minket. A vadászaikkal és a fedélzeti lövegekkel tisztítsák meg a burkolatukat! Aztán szakadjanak el az orbitális pályákról, és induljanak a nyílt űr felé. A rakéták különleges droidokat hordoznak, amelyekkel mi a Huttán találkoztunk. Ha nem szabadulnak meg tőlük, darabokra tépik a hajójukat! - Mondja meg nekik, hogy ne hajtsák végre a Koréliáról érkező parancsokat javasolta Ula. - Ha a hatszögek feltörik a hálózatot, módjukban áll dezinformációkat vagy még annál is rosszabbakat terjeszteni. Jet megfogadta a tanácsot, és továbbította az üzenetet a többi hajónak, Ula pedig gondolatban farba rúgta magát, amiért segített az ellenségeinek... De nem nézhette végig tétlenül több ezer értelmes lény halálát. A versenyt a Köztársaság

nyerte. Egy tömegmészárlás támogatásából neki már nem származhatott semmiféle előnye. Hirtelen éles sistergés tört elő a hangszórókból, ami minden kommunikációt elfojtott néhány másodpercre, aztán egy új hang szólalt meg a Korélián: - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! - Ezek a hatszögek - állapította meg Larin. - Elfoglalták az irányítótermet! - A Korélia mentőkabinokat indít - tette hozzá Shigar az apró gépekre mutatva. - Közelebb kell mennünk hozzájuk. A kabinok valószínűleg könnyebben kitérnek a hatszögek elől, mint a nagy hajók, de valakinek előbb-utóbb össze kell szednie a túlélőket. Ezt mi is megtehetjük, amíg megérkezik egy-két nagyobb egység. - Rendben - mormolta Jet, és szorosan összepréselte a száját. - Figyeljenek, azt kérem, hogy Shigar és Larin menjenek a lövegekhez, és tisztítsák meg előttünk az utat. Ha csak egy droid is bejut ide, végünk van. Shigar talpra ugrott, és Larinnal együtt kisietett a kabinból. - Ula, üljön át ide! - folytatta a kapitány a másodpilóta helyére mutatva. Hetchkee, maga kezeli a vonónyalábot. Tragacs, hallgattasd el a Koréliáról érkező adásokat, még mielőtt minden összezavarodik! A droid előrecsoszogott, és ismét becsatlakoztatta az adatkábelét a központi számítógép aljzatába. Mialatt Ula átült a másik ülésbe, észrevette, hogy a kapitány előtt vörös jelzőfény villog a műszerfalon. - Valami fontos? - kérdezte Jetre pillantva. - Talán az, de most nincs időnk aggódni miatta - válaszolta a csempész, és gyors egymásutánban vagy tíz kapcsolót elcsavart, és megnyomott fél tucat gombot. - Újabb társaságot kaptunk. Ula a hátsó kamerák egyikére váltott, amelyik visszafelé nézett, a fekete lyuk irányába. A gázfáklyák fényénél meglátta, hogy hajók egész füzére tör ki a hiperűrből. Egy hatalmas cirkáló, és több kisebb hajó két nyílegyenes vonal mentén repült. Azonnal felismerte az alakzatot, és a velejéig megdöbbent. Birodalmi gépek... De ez hogyan lehetséges? Stryver elvitte a navigációs számítógépet. Minden bizonnyal elkapták valahogyan, és elvették tőle. Ez egyben azt is megmagyarázná, hogy a mandalorinak miért nincs nyoma a rendszerben. Ula megérezte, hogy a vérébe áradó adrenalin hatására a szíve felgyorsulva verdes. Igen, ez így már érthető. Ugyanakkor az, hogy hogyan kerültek ide, kevésbé számított, mert a puszta jelenlétük azt jelentette, hogy továbbra is fennáll a Birodalom győzelmének esélye. Most, hogy a köztársasági flottán eluralkodott a zűrzavar, nem lesz nehéz lecsapni rájuk, és elsöpörni őket.

Ula csak nagy nehézségek árán tudta elnyomni diadalittas mosolyát. A Sebaddon mégis a Birodalomé lesz, és az ő küldetése sikerrel zárul. Aztán eszébe jutott, hogy hol van, és a győzelemmel kapcsolatos gondolatai elröppentek. Az Auriga Fire a Köztársaságot támogatta. És ha a birodalmiak legyőzik a köztársaságiakat, akkor az ő életének vége. Hitetlenkedve meredt a képernyőkre, mialatt a birodalmi egységek begyújtották a hajtóműveiket, és felgyorsítottak a támadáshoz.

Huszonnyolcadik fejezet Ax akkora erővel markolta a parancsnoki emelvényt a híd többi részétől elválasztó korlátot, hogy kifehéredtek az ujjai. Még sosem tapasztalt ilyen heves turbulenciát a hiperűrben. A pilóták sokszor dicsekedtek azzal, hogy átnavigáltak a szingularitásban bővelkedő Bendőn, és elképesztő történeteket meséltek bizarr körülmények között odaveszett hajókról. Ax mindig is eltúlzottnak tartotta ezeket a meséket. Most viszont, miközben a vezérhajó mindössze egyetlen fekete lyuk hatásaival küzdött, eltöprengett azon, hogy egy kicsit talán elhamarkodta azokat az ítéleteit. Még sosem fordult meg a fejében a gondolat, hogy egy olyan egyszerű ok miatt tűnik el az anyagi világból, mint egy hajóbaleset. Ha ezt az utolsó ugrást a Circarpous V-től nem a legpontosabban számították ki... A Paramount fültépő dübörgés közepette visszatért a valós térbe, és egy újfajta erő ragadta meg, mire a híd személyzete ideges kapkodásba kezdett, hogy kiegyenlítse. Ax elengedte a korlátot és kihúzta magát, nehogy gyengének tartsák. - Megérkeztünk a megadott koordinátákhoz, nagyuram! - jelentette Kalisch ezredes, aki olyan vékony volt, akár egy sebészdroid, és az arca is körülbelül annyi érzést árult el, mint egy lélektelen gépezeté. - Valamennyi egységünk kitört a hiperűrből. - Nagyon jó... - mormolta Darth Chratis. - Mutassa meg, hol vagyunk. Háromdimenziós képek táncoltak körülöttük, amelyeket a hídon körös-körül elhelyezett hatalmas holoberendezések vetítettek a levegőbe. Ax először a fekete lyukból kitörő gázfáklyákra figyelt fel, amelyek úgy meredtek elő a láthatatlan középpontból, akár egy-egy lángoló penge. Egészében véve pedig egy résnyire húzott szemre emlékeztettek, amely gyűlölködve irányul a Galaxisra. Ax idekintről teljes egészében felmérhette a Galaxis roppant kiterjedését, és arra gondolt, hogy micsoda lehetőségek rejlenek odabent. Ha ennyi rendszer felett uralkodna, mi az, amit nem tudna elérni? - Találtunk egy bolygót, Nagyúr! - közölte az ezredes, továbbítva az egyik alárendeltjének üzenetét. - Minden jel arra utal, hogy ez az, amit Sebaddonnak neveznek. Ax bensőjében feltámadt az izgalom, de sietve elfojtotta. Nem akarta kimutatni az érzéseit a mestere előtt - a megkönnyebbülést, a becsvágyat, a reményt... A holoképek változtak, és ekkor már egy gravitációs erőktől megtépázott bolygót ábrázoltak, a távolság miatt kissé elmosódva.

- Nagyuram - fordult az ezredes a Sithhez -, az energiakímélő útvonal megkerüli a fekete lyukat. Az egyik holovetítő felett térkép jelent meg, amelyen egy pontozott vonal ívelt el a szingularitás mellett, majd kiegyenesedve a bolygóhoz vezetett. - Általában jobban kedvelem a közvetlen megközelítést. Megfordulunk és messzebbről támadunk - jelentette ki Darth Chratis, és a szemhéját mélyen leeresztve tanulmányozta a fényábrákat. - Ott mit látok? - kérdezte aztán hosszú mutatóujjával rábökve az egyikre. - Energiacsúcsok? Hajtómű-kibocsátási adatok? Az ezredes fagyos, kérdő pillantást vetett a beosztottjaira. - Úgy... úgy tűnik, az ott egy űrcsata - hebegte egy fiatal nő, aki szemmel láthatóan kínosan érezte magát, amiért egy csapásra a figyelem középpontjába került. - Azonosítsák azokat a hajókat! - rendelkezett Kalisch. - Tudni akarom, hogy ki küldte őket! - Igenis, uram - hadarta a nő, azzal leült, és máris dühödten verte munkaállomásának billentyűzetét. Ax is azon tűnődött, hogy vajon kik harcolnak idekint. Stryver megszerezte a navigációs számítógépet, ő viszont az egyetlen, viszonylag épségben maradt hatszöget hozta el. Ennélfogva a köztársaságiak nem lehetnek itt. Vajon a Mandalore képes felállítani ilyen rövid idő alatt egy hadsereget? És ha igen, miért éppen ezen furcsa, mindentől távoli bolygó ellen egyesültek, miért nem egy komolyabb ellenséget rohantak le? Pillanatokkal később megtudta, hogy tévúton jár, amikor is valaki felkiáltott: - Köztársasági hajók, uram! Egyértelműen köztársaságiak, és súlyos veszteségeket szenvedtek. Másik félnek nincs nyoma, de lehet, hogy a felszínről mértek rájuk csapást. Darth Chratis elégedetten mosolygott, és Ax is vele vigyorgott. A köztársaságiak bejelentkeztek, de a sebaddoniak visszautasították őket. Ezek után mennyivel könnyebb lesz megmentőként megérkezni, és „felszabadítani” a bolygót, egyenesen a Császár karjaiba! - Vigyen oda minket, Kalisch ezredes - rendelkezett Darth Chratis. - Indítsák az összes vadászgépet, és készüljenek fel az ütközetre. - Elnézését kérem, nagyuram, de a vadászaink ebből a közelségből nem lesznek képesek leküzdeni a fekete lyuk vonzerejét - válaszolta Kalisch, és gyakorlatilag szemrebbenés nélkül megtagadta a parancsot. - Abban a pillanatban, amint biztonságos lesz, indítjuk a gépeket. - Legyen úgy, akkor ezt fogjuk tenni - recsegte Darth Chratis, és látszott rajta, hogy indulatba jött. Nem szokott hozzá, hogy olyan alantas dolgok, mint a fizika törvényei, megakadályozzák a vágyai megvalósításában.

- Minden hajtóművet a maximális teljesítményre - adta ki Kalisch az egész flottára vonatkozó parancsot. - Rögzítsék az iránylatokat, és készüljenek fel a manőverre! Alig fél perccel később a birodalmi flotta megfordult, aztán a hajók küszködve igyekeztek elfogyasztani a lendületet, amelyet pusztán azzal szereztek, hogy egy fekete lyuk erőteljes gravitációs mezőjében tartózkodtak. A Paramount hajtóművei bömböltek és visítottak, a fúvókák ragyogása vakító, kékes fényben fürdette a hátrébb elhelyezkedő egységeket. A könnyűcirkálók sokkal jobban boldogultak, mint az óriási nehézcirkáló, és a nehézkes támogató egységek. Sorban utolérték a vezérhajót, és kezdtek előrehúzni. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Kalisch eredeti javaslata józan megfontoláson alapult. Ahelyett hogy a bőségesen rendelkezésre álló gravitációt felhasználva, fokozatosan gyorsulva végigszáguldottak volna a fekete lyuk eseményhorizontja mentén, a hajók keservesen megküzdöttek minden egységnyi gyorsulásért, és irtózatos mennyiségű energiát használtak el. És még így is fájdalmasan lassan haladtak előre. Ax érzékelte, hogy a mestere egyre türelmetlenebb. Darth Chratis nem szólhatott semmit, nem fenyegethetett senkit. Ezt a döntést ő maga hozta meg, és minden felelősség őrá hárult. A híd teljes személyzete tökéletes hatékonysággal, a lehető legnagyobb erőbedobással dolgozott. Mindenki tudta, hogy a Sötét Nagyúr azon fogja kitombolni a dühét, aki akár a legcsekélyebb hibát elköveti. Ax a hosszú hatótávolságú telemetriát figyelte, mert mindent tudni akart a bolygó védelmi erőiről, amit csak lehetséges. Ám amit látott, az összezavarta és gondolkodóba ejtette. Közel s távol egyetlen hajó sem akadt, csakis a köztársaságiak. Ezenfelül a felszínről sem indult támadás, legalábbis a felderítőműszerek szerint. Úgy tűnt, a köztársasági flottának nincs ellenfele. Sőt a távolban lebegő hajók mintha egymást támadták volna. Úgy látszott, az egységek fele visszavonul, míg a másik fele vagy nem csinál semmit, vagy tevékenyen akadályozza a menekülőket. Mialatt Ax értetlenül szemlélődött, az egyik kisebb cirkáló teljes tolóerőre kapcsolta a hajtóműveit, és egyszerűen beleszáguldott egy másik hajóba, aztán mindkettő felrobbant. Az egész úgy hatott, mintha valami megfertőzte volna a hajók felét, és megőrjítette volna őket... Darth Chratis mélységes gyanakvással tanulmányozta ugyanezen adatokat. Ax úgy sejtette, hogy a mestere csapdától tart. De ki állította volna fel, és milyen célból? A köztársaságiak bizonyosan nem nyertek semmit a saját hajóik elpusztításával. - Kívánja, hogy üdvözöljem valamelyik felet? - érdeklődött Kalisch a Nagyúrra pillantva. - Nem! - csattant fel Ax. Darth Chratis és Kalisch meglepetten fordultak felé.

- Mester, azt javaslom, ne áruljuk el magunkról, hogy az uralkodó szolgái vagyunk - mondta ekkor. - Emlékezz, Lema Xandret ellenségnek tart minket. - Az az áruló némber talán meggondolja magát - válaszolta Darth Chratis -, most, hogy ezek a gyenge akaratú bolondok megtalálták. A köztársasági vezérhajó vakító villanással felrobbant, törmelékdarabok ezreit repítve a tér minden irányába. Ax eltakarta a szemét, hogy védje a ragyogástól, és ismét megszólalt: - Valószínűleg nem számítottak erős ellenállásra. A hajóik fele megsemmisült vagy megbénult. A többi alakzatba áll, és visszahívja a vadászait. - Mindettől függetlenül a helyzet tiszta - állapította meg a Sith Nagyúr. - A Sebaddon létezése többé nem titok. Xandretnek választania kell. Vagy behódol a Császárnak, vagy szembenéz a következményekkel. - Sosem egyezne bele a kivégzésébe - jegyezte meg Ax. Darth Chratis fagyos pillantásokkal fürkészte tanítványát. - Természetesen nem mondok semmit arról a sorsról, amit neki tartogatok közölte pár pillanat múlva. - És többé ne merészeld vitatni a parancsaimat! Kalisch ezredes, közölje a Sebaddon lakóival, hogy megérkeztünk, és tájékoztassa őket, hogy birtokba vesszük a bolygójukat, amint megtisztítottuk az egét ettől a köztársasági csőcseléktől. - Igenis, nagyuram! Ax ismét a holoképekre fordította a figyelmét. Furcsának találta a köztársasági hajók tűzsablonját, de nem tudta pontosan meghatározni, hogy mi az, ami zavarja. A felszínről továbbra sem indult támadás, noha az infravörös szenzorok élénk tevékenységet láttak számos területen. Ax feltételezte, hogy ezek városok és gyárak lehetnek, vagyis azok a helyszínek, amelyeken csapásra lehet számítani. Az ösztönei azt súgták, hogy ennyire könnyen nem aratnak győzelmet. Nem lesz elég bejelenteni, hogy a Birodalom annektálja a bolygót. Ám ezzel együtt elképzelni sem tudta, hogy egy kicsi, felszínalapú civilizáció hogyan állhatna ellen az űrből érkező megszállóknak. Még ha rendelkeznek is egy fegyverrel, amely megőrjíti a hajókat és azok személyzetét. A sebaddoniak nyilván váratlanul mértek csapást a köztársaságiakra - Ax csak erre a következtetésre juthatott. És Kalisch ezredes aligha fogja elkövetni ugyanezt a hibát. A felszínről nem érkezett válasz a Paramount üzenetére. A zavaros köztársasági adásokat leszámítva csend uralkodott a hullámsávokon. - Nem törődnek velünk - állapította meg Darth Chratis és ezzel súlyos hibát követnek el. - Két perc múlva indítjuk a vadászokat, nagyuram! - jelentette Kalisch. Ax máris elindult a híd hátsó kijárata felé. - Készítsék elő a vadászgépemet! - szólt vissza a válla felett. - Megyek, és megnézem közelebbről, hogy mi folyik ott.

Alig két perc alatt ereszkedett le a hídtól a főhangárig, de egy örökkévalóságnak érezte ezt az időt. MK-VII-es típusú, továbbfejlesztett elfogóvadászát Darth Chratis hadianyagával együtt hajózták be a Dromund Kaason, és folyamatosan feltöltve tárolták arra az esetre, ha gyorsan kell elindulnia. Mire odaért hozzá, a hangár személyzete már bemelegítette és előkészítette neki a gépet. Az ismerős kiugró vezérsíkok látványa megnyugtatóan hatott rá. A teljes pilótaöltözetet mellőzve egyszerűen a fejére húzta a sisakját, beszállt a fülkébe, és aktiválta a fedélzeti navigációs számítógépet. A képernyőn megjelenő taktikai térkép az indulni készülő kötelékek tervezett útvonalait ábrázolta. Ax egy gombnyomással eltüntette a kusza vonalakat, és nekilátott megtervezni a saját röppályáját. A kiszolgálószemélyzet tagjai kirohantak a hatalmas csarnokból, majd a vadászok kiáradtak a cirkálóból. Az indítások fegyelmezetten, tökéletes időzítéssel követték egymást, noha a pilóták égtek a vágytól, hogy mihamarabb harcba bocsátkozzanak. Ax beállt az egyik alakzatba, majd a képernyőket figyelve ellenőrizte a flotta helyzetét, és hallgatta a rádióadásokat. Ám a sebaddoniak továbbra sem válaszoltak. A szögletes, fekete ISF vadászok sűrű hullámokban váltak el a Paramounttól és annak kísérőitől. Ezek a gépek könnyen felvették a versenyt a köztársaságiak XA-8-as és PT-7-es típusú vadászaival. A fedélzeti lövegek máris egy-egy célpontra irányultak. Egyelőre messze jártak a nagyobb köztársasági hajóktól, de mivel azok alig mozogtak, nem tűnt lehetetlennek néhány szerencsés találat. Jóval a birodalmi rajok előtt a köztársasági vezérhajó megsemmisülésekor keletkezett törmelékmező gyors ütemben tágult. Ax csak ennek közelébe érve ébredt rá, hogy mi zavarta őt az ellenség hajóinak viselkedésében. A megmaradt gépek abba a ritkás felhőbe tüzeltek, és nem a saját, árulóvá lett társaikra. Ax elszakadt a kötelékétől, és elindult egyenesen a törmelék felé. - Az elsődleges célpontjaik a sérült hajók - rendelkezett Kalisch a Paramount fedélzetéről. - Az ellenséges vadászok másodlagosak. A többivel később bánunk el. Megadom az engedélyt a tüzelésre! Egy kisebb köztársasági cirkáló minden látható ok nélkül felrobbant. A detonáció éles fényében ezer és ezer lebegő tárgy rajzolódott ki a sötét háttér előtt. Némelyik lassan forgott, mások hosszú sorokat alkottak. Ax azonnal ráismert a hatszögekre, a veszedelmes droidokra, amelyekkel a Huttán küzdött. A szabályos hatszög alakú testek pontosan ugyanúgy néztek ki, a burkolatuk ezüstös színét csak a szenzorok fekete foltjai törték meg. Ax immáron közöttük repült. A droidok felé nyújtották póklábra emlékeztető végtagjaikat, és a fegyvereikből plazmatölteteket tüzelve hajtották magukat a gépe irányába. Ax ebben a pillanatban mindent megértett, és máris beleszólt az adó-vevőjébe:

- Figyelem, Paramount, azonnal értesítsék a vadászokat! Ne menjenek a törmelékmező közelébe! Tele van hatszögekkel! Száguldás közben tüzet nyitott, a lézerágyújának valamennyi lövésével megsemmisített egy-egy hatszöget. Csakhogy minden egyes elpusztított droid helyébe három másik jelent meg a képernyőin. - Azok csak droidok - jött a válasz a Paramountról. - Mit árthatnak a vadászgépeinknek? - Kapcsoljon oda Darth Chratishoz! - parancsolta Ax, és megfogadta, hogy ezért valakinek lehullik a feje. Néhány másodperccel később már a Nagyúrhoz beszélt: - Mester, a köztársasági hajókon hemzsegnek a hatszögek. Ezért semmisítik meg magukat, és ezért fordulnak egymás ellen. Nem tudom, hogyan történt, de a törmelékmező tele van droidokkal. Elsősorban rájuk kellene lőnünk, és csak aztán a menekülő hajókra. - Ragyogó lehetőséget kaptam, hogy megfutamítsam a köztársaságiakat vágott vissza megvető hangon Darth Chratis -, és te arra kérsz, hogy mondjak le róla holmi lőgyakorlat kedvéért? Hát nem! Kalisch ezredes parancsai továbbra is érvényben maradnak! Ax meghallotta, hogy a vezérhajó hídján valaki felkiált: - Indítások! Ránézett a telemetrikus képernyőre, és meglátta, hogy mit fedeztek fel a Paramount felderítő műszerei: négy rakéta emelkedett fel a Sebaddon felszínéről. Fogadni mert volna, hogy nem hagyományos robbanótöltetet, hanem hatszögeket hordoznak. Ha mindez nem lett volna elég, a még manőverképes, droidoktól megszállt köztársasági hajók feladták a társaik üldözését, és megfordultak, hogy nekirontsanak a birodalmi flottának. A jelekből ítélve a bolygó lakói nagyon is törődtek az ezredes fennhéjázó üzenetével... - Térítsd el a flottát, mester! - kérte Ax a Nagyúrtól. - Ha ezen az irányon maradtok, két tűz közé kerültök! Darth Chratis nem válaszolt, és a Paramount nem változtatott az irányán. A lövegei leadtak egy sortüzet, hogy elhárítsák a közelgő veszélyt. Ax csak remélni tudta, hogy ennyi elég lesz. Körös-körül a hatszögek ide-oda sodródtak, és ráakaszkodtak a birodalmi vadászokra. Helyenként több tucatnyi droid összekapaszkodott, és hosszú sorokat, vagy éppen tágas hálókat hoztak létre. Ha egy hajó belerepült ezen alakzatokba, a hatszögek pillanatok alatt végeztek vele. Más droidcsoportok sajátos ostorokat alakítottak ki, amelyek hihetetlen sebességgel lőtték ki a végükön lengedező gépezetet. Magát Axot is éppen csak elkerülte két effajta, őrült gyorsasággal forgó lövedék. Más pilóták már nem voltak ennyire szerencsések.

- Célozzanak a nagyobb csoportokra, ahol sok droid összpontosul! - tanácsolta Ax a körülötte harcolóknak. - Ne lőjenek a megszállt hajókra! Ha felrobbannak, csak még több droidot kapunk a nyakunkba. Egyetlen pilóta sem nyugtázta a vételt, de mindannyian engedelmeskedtek. A kötelékek elszakadtak a szokatlan, álnok törmelékmezőtől, majd az alakzatokat újra kialakítva alaposan megszórták azokat a területeket, ahol a legsűrűbben hemzsegtek a hatszögek. Ax is csatlakozott hozzájuk, és bősz elégedettséget érzett, valahányszor a lövedékei megsemmisítettek egy-egy csoportot. A figyelmének egy részét a tágabb csataszektorra irányította. Az imént útnak indított rakéták felszállás közben meglepő manővert hajtottak végre: négy kisebb, önálló repülésre alkalmas darabra váltak szét. Az immáron tizenhat lövedék átcsúszott az elhárítótűz első hullámán. A következő hullám megsemmisített hat minirakétát, míg a harmadik további öttel végzett. így összesen öt érte el a flottát. A becsapódások láttán Ax összerezzent. Nem következtek be robbanások, pontosan úgy, ahogyan előre megsejtette. A Paramount szerencsére sértetlen maradt, de valószínűnek tűnt, hogy a nagyobb támogató egységek közül négy hamarosan átáll az ellenséghez - amennyiben a hatszögek elfoglalják. Egy-egy minirakéta legfeljebb néhány tucatnyi droidot hordozhatott, de Ax úgy sejtette, ennyi is elég lesz, főleg, ha átveszik az uralmat a vezérlőrendszerek felett. A Paramount megtorlásul pusztító bombazáport zúdított azokra a területekre, amelyekről a rakéták elindultak. Ax erre is számított. Darth Chratis, ahelyett hogy a már idefent lévő hatszögek elhárítására használta volna fel a lőszert és az energiát, eltékozolta azokra, akik felküldték a gyilkos gépezeteket. Holott a büntetés még igazán várhatott volna. Sokkal jobb élni és dühöngeni, mint meghalni... Ax ismét a vadászokra fordította a figyelmét. A törmelékmező jelentős mértékben megtisztult, csupán itt-ott sodródott még néhány magányos droid. A megszállt köztársasági hajók megfordultak, és egyre gyorsulva száguldottak a birodalmi flotta felé - vagyis pontosan azt tették, amitől Ax tartott. A Sebaddon népe számára - Lema Xandret számára - a Birodalom volt az első számú ellenség, mindenki más várhatott a sorára. - Célozzanak a hajtóműveikre! - parancsolta Ax a vadászpilótáknak. - Csakis a hajtóművekre! Akármi történjék, nem lőhetik szét a gépeket! Nem teremthetünk újabb törmelékmezőt, amelybe aztán a flotta belerepül. - Akkor hogyan végezzünk velük? - kérdezte az egyik pilóta. - Azt bízzuk a gravitációra! - magyarázta Ax. - Ha már nem tudnak manőverezni, vagy a bolygó, vagy a fekete lyuk magához húzza őket. - Én nem ezt a parancsot kaptam Kalisch ezredestől - tiltakozott az egyik kötelékparancsnok.

- Ezzel magam is tisztában vagyok! - felelte ingerülten Ax. A Paramount parancsnokát még ekkor is csak az aggasztotta, hogy a közeledő egységek esetleg belerohannak a saját hajóiba. - Idekint én vagyok az egyetlen parancsnok, aki miatt idegeskedniük kell! Az a pilóta, aki kilyukasztja valamelyik köztársasági cirkálót, torpedót kap az utánégetőjébe. Megértette? - Értettem! - válaszolta szenvtelenül az ismeretlen férfi. - Rendben, emberek, megkaptuk a parancsot! Lássunk munkához! A rajok szétváltak, és üldözőbe vették az új célpontokat. Ezalatt az első megszállt birodalmi hajó kezdett szeszélyesen viselkedni. - Mester, arra kérlek, vidd a Paramountot biztonságos távolságra! - mondta Ax, és miután belátta, hogy józan érvekkel nem megy semmire, hízelgéssel próbálkozott: - Ha netán megtörténne az elképzelhetetlen, itt maradnánk a te bölcs irányításod nélkül. - Talán valóban józan elővigyázatosságra vallana... - ismerte el Darth Chratis. Ax alig hallotta őt. A háttérben, valahol a Paramount hídján ismerős hang harsant. Sietve átváltotta az adó-vevőjét arra a sávra, amelyen Kalisch ezredes továbbította az üzenetét a felszínnek. - Nem ismerjük el a fennhatóságukat! Ax egy pillanatig azt hitte, hogy az anyja beszél a birodalmi hajókhoz. Aztán rádöbbent - és csekély csalódottságot is érzett -, hogy a hang kissé fémesen cseng, vagyis úgy, ahogyan a droidok beszélnek. De miért egy droid, és nem maga Xandret? Mialatt a vadászok megtámadták a megszállt hajókat, és a Paramount lassan kiemelkedett a veszélyzónából, Ax azt latolgatta magában, hogy ő maga is lead egy üzenetet. Ezzel okot adott volna az anyjának, hogy tétovázzon, mielőtt újabb droidrakományt indít a birodalmi flotta felé. De mit is mondhatna az asszonynak, aki valószínűleg alig emlékezik rá? Ha még életben van egyáltalán. Képzeld, anya, ma már Sith vagyok. Nincs családom. Ezzel biztosan nem menne sokra... A Paramount bombasorozata elérte a lenti világ felszínét. A már eddig is forró foltok még forróbbak lettek, és Ax arra gondolt, talán máris lekésett arról, hogy életében először és utoljára beszéljen az anyjával. Pillanatokkal később két további rakéta indult el egy teljesen másik forró foltról. Aztán az elsőnek megszállt birodalmi hajó felrobbant, és hatszögek tucatjai repültek szét a flotta kellős közepén. Most, hogy már a sajátjai túlélése forgott kockán, Ax rákényszerítette magát, hogy arra összpontosítson, ami igazán számít.

Huszonkilencedik fejezet Az Auriga Fire háromcsövű lézerágyúi a jobb és a bal oldalon kaptak helyet, közvetlenül a hiperhajtóművek előtt. Kissé kiálltak a burkolatból, hogy fedezhessék az egész hajótestet, és két szűkös, kenőanyagoktól büdös alagúton lehetett megközelíteni őket. Larin a bal oldali lövegtornyot választotta, és gyakorlott ügyességgel helyezkedett el a repedezett bőrülésben. A bal kezére húzott protéziskesztyű éppen csak arra volt jó, hogy a nehézkesen mozgó ujjakat ráfonja a löveg markolatára, míg a jobb kezével irányította a célzáshoz és tüzeléshez szükséges, finomabb mozdulatokat. Maga az ágyú remekül működött, könnyedén forgott a felfüggesztésein, mintha csak tegnap került volna ki a gyárból. Nem először figyelt fel az Auriga Fire megjelenése és a képességei közötti különbségre. A másik észrevétele a kompakt vonósugárvetőre vonatkozott, amely egy nyitható fedél alatt rejtőzött, a hajó széles hasán. A kis és közepes méretű teherhajók ritkán hordoztak efféle berendezést. Larin kíváncsi lett volna, hogy Jet milyen gyakran használta fel mindennapi munkája során, de gyanította, hogy a kapitány nem szívesen mesélne ezekről az esetekről. Ám ezekben a pillanatokban csak a mindenfelé röpködő droidok, lézernyalábok és ellenséges hajók foglalkoztatták. A hüvelykujjával könnyedén megnyomta a tűzkioldót, és egy vonagló hatszögekből álló háló izzó gázgömbbé robbant. - Könnyű ez, mint gyökérgyíkokra vadászni a Kiffexen! - kiabálta bele a szája előtt lebegő mikrofonba. - Csak figyelj arra a háromra! Fentről jönnek! - Shigar mindössze ennyit válaszolt. Larin felfelé fordította a hármas csövet, és atomokra lőtte a közeledő droidokat. - Ne aggódj a mestered miatt - folytatta jóval halkabban. - Meg fogjuk találni! Shigar a Korélia felrobbanása óta magába zárkózott, de közben azért halálos pontossággal és gyorsasággal semmisítette meg a hatszögeket. A cirkáló mentőkabinjainak kétharmada már előkerült, de Satele Shan nem tartózkodott ezekben. Shigar megpróbált rádiókapcsolatba lépni vele, de az egész elektromágneses spektrumon a zűrzavar volt az úr. Amelyik hullámsávot nem a fekete lyuk zavarta, azon vagy birodalmiak forgalmaztak, vagy köztársaságiak kiáltoztak segítségért, vagy a hatszögek visítoztak. Az új köztársasági parancsnok legfeljebb annyit tehetett, hogy koordinálta a nagyobb hajók

mozgását, amelyek úgy próbálták összeszedni a mentőkabinokat, hogy közben ne gyűjtsenek be néhány hatszöget is. - Egyenesen előre! - vezényelt a kapitány a pilótafülkéből. Egy mentőkabin az előző pillanatokban összeütközött két droiddal, amelyek nyomban nekiláttak, hogy szétvágják a vékony héjazatot. Jet a bajba jutott gép mellé vitte az Auriga Fire-t. - Mindenkinek egyet, Hetchkee! - kurjantotta Larin, miközben a láthatatlan vonónyaláb letépte a droidokat a mentőkabinról. - Mi itt hátul nem szeretjük a kivételezést! Alighogy elhallgatott, azon kezdett tűnődni, hogy a testőr érti-e a tréfát. Az egyik hatszög jobbra száguldott, Shigar lövege elé, míg a másik egy kissé elhúzódó küzdelem után balra repült, egyenesen az ő irányzékába. Aztán Ula következett, aki megadta a mentőkabin halálra rémült utasainak a találkozási pont koordinátáit. - Maradjanak ezen a tiszta csatornán - mondta nekik végül -, és ne keressenek rövidebb utat! - Szörnyű volt - motyogta egy fiatal altiszt a kabinban. - Egyszer csak ott termettek, és olyan gyorsan mozogtak... - Most már biztonságban vannak - nyugtatta meg Ula a menekülőket. - Csak maradjanak ezen a hullámsávon, és tegyék azt, amit Pipalidi kapitány mond. - Igen, igen... és köszönjük. Pár másodperc múlva végünk lett volna. A mentőkabin azzal begyújtotta a rakétahajtóműveit, és elindult a kijelölt irányba. Larin remélte, hogy az utasainak most már nem esik bajuk. Más egységekkel megtörtént, hogy kimenekültek ugyan a sűrűjéből, de aztán belerepültek egy droidcsapatba, vagy azért, mert rossz döntést hoztak, vagy azért, mert egyszerűen nem volt szerencséjük. Az egyik kabin megállt, hogy kimenekítse egy vészjelzést leadó egység utasait, csakhogy abban droidok rejtőztek, amelyek lerohanták és megsemmisítették a segíteni akarókat. Az Auriga Fire túl messze járt ahhoz, hogy beavatkozhasson, de a fedélzetén tartózkodók jól hallották a halálsikolyokat. Pipalidi kapitányra, a Commenor és ennélfogva a flotta maradékának parancsnokára kemény munka várt: szét kellett osztania a súlyosan sebesült vagy éppen sokkos állapotba került túlélőket a rendelkezésére álló nyolc hajón. Larin a legkevésbé sem irigyelte őt ezért a feladatért, főleg így, hogy a hosszú hatótávolságú sávok használhatatlanná váltak, és csupán egy könnyű rohamcirkáló töltötte be a Korélia helyét. De a köztársaságiak legalább megtanulták a leckét, miszerint a hatszögek külön-külön nem tűnnek különösebben veszedelmesnek, de nagyon is azok, és ha sokan vannak, rendkívül komolyan kell venni őket. - Van egy kabin annak a hálónak a másik oldalán - közölte Jet. - Gondolják, hogy át tudunk törni hozzájuk?

Larin az irányzékán keresztül szemlélődött. A háló az eddig látott legsűrűbbek közé tartozott. Több ezer droid kapaszkodott össze egy többkarú struktúrává, amely nagyjából egy óriási hatszögre hasonlított, és lassan forgott. A hosszú végtagok ide-oda lendülve droidokat hajítottak a távoli célpontokra, és új lövedékeket emeltek ki a körülöttük terjengő törmelékmezőből. A mentőkabin, amelyet Jet észrevett, a fő test mögött sodródott, és messziről is látni lehetett, hogy a hajtóművei végzetes sérülést szenvedtek. A belső fényei meghatározott ritmusban hol kialudtak, hol felgyúltak - az utasai a mon calamari villanókóddal kértek segítséget. - Nyugalom - mormolta Larin abban a tudatban, hogy Shigart most elsősorban a droidok halomra gyilkolása tenné boldoggá. Azt leszámítva persze, ha megtalálná a mesterét. - Látod azokat a csoportokat ott, a közepén? - kérdezte Shigar. - Azokat kéne szétlőni. Ha kibomlanak, az egész szerkezet szétszaggatja magát. - Igen, szerintem is - helyeselt Larin, azzal az ép kezével is, a protézisével is megmarkolta a löveg fogantyúját, és felkészült az újabb tüzelésre. - Indítások a felszínen! - jelentette Ula, miközben a hajó előre- lódult. Larin a telemetrikus képernyőre pillantott, éppen csak annyi időre, hogy képet kapjon a csataszektor más részein zajló eseményekről. A Sebaddon feletti alacsony orbitális pályákon több, egymást átfedő törmelékmező terült el, a legnagyobb ott, ahol a Korélia széthullott. A köztársasági flotta még manőverképes hajói, valamint több tucat mentőkabin mostanra kijutottak a veszélyzónából, és a bolygó sziklás holdja körül gyülekeztek. A birodalmi flotta éppen kettévált, és a még sértetlen egységek utánozták a köztársaságiak taktikáját - igyekeztek elmenekülni megszállt társaik közeléből. Két-három szakasznyi birodalmi vadászgép azért küzdött, hogy megbénítsa több hajó hajtóműveit, hogy azok ne terjeszthessék tovább a fertőzést vagy úgy, hogy belerohannak más egységekbe, vagy úgy, hogy felrobbannak a közelükben. Larin célszerűnek vélte az eljárást. Ő maga is ezt javasolta volna a parancsnokságnak, ha a megszállt hajók nem a birodalmi flottát vették volna célba. A még érintetlen köztársasági cirkálók körül vadászok rajzottak, és folyamatosan tüzelve ritkították a hatszögeket. Néhány droid a gravitációval és a távolsággal dacolva egészen odáig eljutott. És ha csak egy is visz magával egy fészket, akkor az egész őrület újra elkezdődhet... Larin leragadt ennél a gondolatnál, és az benyomása támadt, hogy szempillantás alatt visszakerült a Huttára. A droidgyárat bámulta, a Sith energiapengéje úgy suhant el előtte, mint egy vörös villám. Az adó-vevője az ujjaival együtt hullott a padlóra, szörnyű sikoly feszítette a torkát... Pislogott egyet, és. visszatért a jelenbe. Indítások, Ula ezt mondta az imént. Inkább erre kell összpontosítania.

Másodpercekkel később öt rakéta emelkedett ki a Sebaddon atmoszférájából. Külön-külön lőtték ki őket, egy kettes és egy hármas csoportban. Az első kettő a birodalmi flotta felé tartott. A másik három - Larin nagy megkönnyebbülésére nem az Auriga Fire-re irányult, és nem is köztársasági hajókra. Igazából úgy tűnt, nem is egy bizonyos cél felé száguldanak. Larin nem sokáig törte a fejét azon, hogy a Sebaddon lakói vajon mire készülnek, ugyanis az Auriga Fire az óriási droidcsoport közelébe ért. Azt tette, amit Shigar javasolt, egyik sorozatot a másik után küldte a struktúra egyik fő tartóelemére. A módszer kezdetben kielégítő hatást eredményezett. A töltetek hamarosan túlterhelték a hatszögek elektrotükreit, és a gigászi szerkezet jól láthatóan gyengült, egyre inkább hasonlított egy kráterekkel teli, az összeomlás határán járó holdhoz. Ám a droidok megint tanúbizonyságát adták annak, hogy vészhelyzetben milyen káprázatosán alkalmazkodnak az új viszonyokhoz. A csoport átszerveződött, és az alakzat immáron egy rövid csövet formázott, amelynek egyik lapos vége az Auriga Fire felé nézett. Larin ismét tüzet nyitott. Az elektrotükrök életre keltek, elkapták a sugárnyalábot, beterelték a csőbe, és végigvezették annak hossz- tengelye mentén. A töltet egy darabig ide-oda pattogott, és az újabb nyalábok is egyesültek vele, mígnem az egész cső izzásba jött. Larin abban a pillanatban kapta le a hüvelykujját a tűzkioldóról, amikor a cső egyetlen, rendkívüli erejű töltet formájában elszabadította az összegyűjtött energiát - egyenesen az Auriga Fire felé. Noha a hajó szokatlanul erős pajzsokat hordozott, a találat megrendítő volt. Larin hátralódult, és nekivágódott az ülésének, közben a jobb karjával eltakarta a szemét. Két másodperccel később egy második lövedék is eltalálta a hajót - ezt a hatszögek Shigar sugárnyalábjaiból gyűjtötték össze. Az Auriga Fire vadul dülöngélt, aztán egy heves rándulással egyenesbe jött. - ... szüntess! Tüzet szüntess! - harsogta Jet. - Rendben, látjuk - felelte Larin, és megigazította a fülhallgatóját. - Akkor most mit tegyünk? Vágjunk pofákat, hátha megijednek és elhúznak? - Fogalmam sincs - válaszolta Jet -, de nem bírunk ki még egy ilyen pofont. A pajzsaink alig negyven százalékon üzemelnek. - Irányítson előre minden energiát - javasolta Shigar és a lehető legrövidebb útvonalon tartson a cső felé. Amikor szólok, adja rá a teljes tolóerőt a fény alatti hajtóműre. - Ez őrültség! - hördült fel Ula. - Nem! Értem, mit akar! - jelentette ki Jet, azzal a cső lapos vége felé fordította a hajót. Még most is szikrázó kisülések cikáztak hatszögről hatszögre, hullámokban szaladtak végig a cső teljes hosszán, és vissza. - Energiát akartok? Hát azt szívesen adok! Az Auriga Fire előrelódult, mintha egy másik hajóba akart volna belerohanni. A hatszögek tüzet nyitottak, de az elülső pajzsok könnyedén elnyelték a

sugarakat, mialatt a droidok százaiból összeálló karok behajlottak, hogy elkapják a támadót. Larin nyugtalanul markolászta a löveg irányítókarját, miközben egyre nagyobbnak látta maga előtt a csövet. Ez is egyike azon helyzeteknek bölcselkedett gondolatban amikor a lövöldözéstől csak még rosszabb lesz minden. Az Auriga Fire elérte a cső nyitott végét. Éppen belefért, aminek Larin külön örült, ugyanis a hajó legszélén ült. Abban a pillanatban, amikor a szerkezet teljesen elnyelte a hajót, Shigar felkiáltott: „Most!”, Jet pedig maximális teljesítményre állította a fény alatti hajtóműveket. Egy szörnyű pillanatig az Auriga Fire csak erőlködött, hogy előrejusson, de minden erőt, amit előállított, elnyelt a szorosan ráfonódó droidtömeg. Larin hátborzongató közelségből látta a hatást. A hatszögek rángatóztak-vonaglottak, és kezdtek felhevülni. A fém végtagok hamarosan vakító fénnyel izzottak, akár a tiszta oxigénben égő magnézium. A fekete szenzorok kipukkadtak, a hatszögletű testek megnyúltak és eltorzultak. Larin nem hallott semmit, de biztosra vette, hogy a gyötrődő gépezetek fejhangon visítanak. Már a lézernyalábok összegyűjtése és visszaverése sem lehetett könnyű, ám egy gyorsuló csillaghajó minden mozgási és hőenergiájának abszorbeálása meghaladta a mégoly szívós és leleményes gépezetek képességeit is. Az Auriga Fire kékesfehér fénycsíkot húzva maga után kitört a másik oldalon. A cső hevesen rázkódott, az oldalai kidudorodtak, mialatt megpróbálta magában tartani az összegyűjtött energiát. A belsejében hatalmas plazmagömb alakult ki, amely úgy ragyogott, akár egy miniatűr nap. Larin attól félt, a droidoknak sikerül utánuk küldeni ezt az iszonyatos lövedéket, amely szempillantás alatt elpárologtatja őt és a társait. De aztán a szerkezet felhasadt és meghajlott, miközben a gömb furcsa módon nem robbant fel, hanem gyilkos kisülésekre esett szét, amelyek végigfutottak az egész alakzaton. Az aranyló villámok hatszögek ezreit semmisítették meg, a környező űr fémszilánkok millióival telt meg. - Jííííhaa! - üvöltötte megmámorosodva Larin, majd kijózanodva hozzátette: Ezt nehogy még egyszer megcsináljuk! Az ostromlott mentőkabin utasai hirtelen azon kapták magukat, hogy elmúlt a közvetlen veszély. Hetchkee elkapta a vonónyalábbal a gépet, amit aztán az Auriga Fire elvontatott a törmelékmezőtől biztonságos távolságra, ahol más egységek gondoskodhattak róla. Mialatt a kapitány megfordította a hajóját, hogy egy másik bajba jutott mentőkabint keressen, Shigar megszólalt: - Várjon, Jet! - Mi a baj? - kérdezte nyomban Larin, mert kihallotta a padavan hangjából az izgatottságot. - Ez ő. Satele mester engem hív.

- Nem veszek semmiféle adást - jelentette be a kapitány. - Nem adó-vevővel hív - magyarázta Shigar, Larin pedig még a lélegzetét is visszatartotta, nehogy megzavarja, mialatt arra összpontosít, ami az Erő útján érkezik hozzá. A padavan kivárt még néhány pillanatig, és hozzáfűzte: - Jet, látja azt a nagy roncsdarabot? A Korélia maradványát? Menjünk oda hozzá! - Máris - mormolta a kapitány, és engedelmeskedett. Az Auriga Fire mérsékelt sebességgel tartott a megsemmisült cirkáló viszonylag nagy darabja felé. A nagyjából ovális alakú, körülbelül ötven méter hosszú töredék egyik oldala aranyszínben játszott nem lehetett más, csakis a burkolat egy darabja. A roncs méltóságteljes lassúsággal forogva repült, és úgy tűnt, sürgős munkálatok folynak a belsejében. A jelek arra vallottak, hogy a droidok máris nekiláttak, hogy kinyerjék belőle a hasznosítható fémeket. Larin felkészült a tűzparancsra. Magától is tudta, hogy amint megpillantják a mentőkabint, az lesz az elsődleges cél, hogy biztonságos helyre juttassák Satele mestert. Egy-két perces feszült várakozás után Ula jelentkezett: - Nem látok semmiféle mentőkabint. Shigar, biztos benne, hogy jó helyen járunk? Nem ez volt az első alkalom, hogy kételkedett Shigar képességeiben. Larin azon töprengett, hogy vajon a követ is azon hivatalnokok közé tartozik-e, akik eleve nem bíznak a Jedikben, valamint a módszereikben. - Teljesen biztos - jelentette ki Shigar. - A mesterem nem egy mentőkabinban van. Hanem abban a roncsban. Nyilván egy légmentesen záró helyiségben. - Ha megmutatja a pontos helyet, odaküldöm a dokkolócsövet - ajánlotta Jet. - Arra nincs időnk! - tiltakozott Ula. - Azt a roncsot teljesen ellepték a hatszögek! - Kapitány, vannak űrruhái, ugye? - kérdezte Shigar. - Átugrom a roncsra! - Veled megyek - mondta gondolkodás nélkül Larin. - Nem, neked az ágyú mellett kell maradnod - válaszolta Shigar -, te fogsz gondoskodni arról, hogy a droidok ne törjenek be ide. Kidobtok engem, távolabbra húzódtok, aztán visszajöttök értünk, amint kijutottunk. Viszek magammal egy másik űrruhát a mesteremnek. - És ha annak a kabinnak nincs zsilipje? - aggodalmaskodott Larin. - Akkor majd kitalálok valamit - felelte rendíthetetlen eltökéltséggel a Jedi. Larin hallotta, hogy Shigar végigkúszik a szűkös alagúton, és oldalra fordult, hogy szemügyre vegye. - Biztos vagy abban, hogy ez a helyes lépés? - kiáltotta neki, és képtelen volt elrejteni a nyugtalanságát. A roncson hemzsegtek a droidok. Egyetlen hiba, és a padavan, illetve a mestere sosem jönnek ki onnan... - Teljesen - jelentette ki Shigar -, a mesterem a legfontosabb személy az egész Galaxisban. Kötelességem megmenteni őt.

A Jedi azzal eltűnt, magára hagyva Larint, aki kissé sértve érezte magát. Shigar a Huttán nem ment vissza hozzá, hogy megmentse. Ha a Tassaa Bareeshsel való alkudozás rosszul sült volna el, akkor ő bizonyosan rankoreledelként végzi. Ugyanakkor a fickó a mestere kedvéért ész nélkül rohant. Kockára tette az életét, és még csak segítséget sem fogadott el. Talán úgy érzi, hogy csak hátráltatom - kesergett Larin, de nyomban ráförmedt magára: - Fejezd be a nyavalygást! Továbbra is társak vagyunk, és ennek az ügynek nem lesz vége olyan gyorsan, mint korábban gondoltuk. Bőven lesz még lehetőségünk, hogy vállt vállnak vetve harcoljunk... Az orr irányába fordította az ágyúját, és leszedett egy, a roncs tetején álló hatszöget - ez a dög már nem árthatott Shigarnak. Az Auriga Fire űrruhái páncélzat, fegyverzet és manőverező hajtóművek nélküli egyszerű modellek voltak, a tartályuk alig ötven percre elegendő levegőt tartalmazott. Shigar gyanította, hogy csupán a gyors javításokhoz használták őket a burkolaton kívül, ahol is a személyzet rácsatlakozhatott a hajó létfenntartó rendszereire. Ledobálta magáról az Ula poggyászából kölcsönzött ruhákat, a barna köpenyt, a fekete nadrágot és a homokszínű ujjast - még ezek álltak a legközelebb a Jedik hagyományos viseletéhez -, aztán leakasztotta a legtisztább űrruhát az állványról, és belebújt. Jó hasznát vette volna egy testhez simuló alsóruházatnak, mint amit Larin is hordott, de nem maradt ideje az efféle részletekre. Az Erőre és a saját bioenergiájára kellett bíznia testhőmérsékletének szabályozását. Az űrruha egyik külső, jobb oldali csíptetőjére erősítette a fénykardját, a dereka magasságában, aztán egy tartalék űrruhát dobott a bal karjára. - Hátulsó személyzsilip feltöltve és előkészítve - jelentette neki Jet a sisakba épített adó-vevőn keresztül. - Rendben, köszönöm - nyugtázta Shigar, és még egyszer, utoljára ellenőrizte a zárógyűrűket. A levegőnek kissé dohos íze volt, de most ezzel törődött a legkevésbé. - Kapitány, vigyen olyan közel a roncshoz, amennyire csak tud! A saját lélegzetvételének hangjain kívül semmit sem hallott, mialatt felnyílt előtte a fedél, aztán belépett a zsilipbe. Az ajtó bezárult mögötte, és miközben a szivattyúk kiszívták a levegőt, kihasználta a rövid pihenőt, hogy összeszedje magát. Tudta, hogy mire számíthat. Nem először nézett szembe hatszögekkel. Most azonban elsősorban a mesterét kellett megtalálnia, és kihoznia onnan, amilyen gyorsan csak lehetséges. Nem szakíthatott időt arra, hogy leálljon harcolni, és nem vállalhatott felesleges kockázatokat - azzal csak annyit ért volna el, hogy mindketten meghalnak. - Hallasz engem, Satele mester? - kérdezte egy, a fekete lyuk sugárzása miatt eléggé sistergő hullámsávot használva. A katonai egységek ritkán forgalmaztak

ezen a frekvencián, ezért megfelelt a rövid hatótávolságú, titkosnak szánt adásokhoz. - Tökéletesen - felelte a mester; a hangja halkan, de érthetően szólt. - Hogy állsz a levegővel? - Fogyóban van, de még nem kritikus. A külső ajtó némi ködöt kibocsátva kinyílt, és Shigar kimászott a burkolatra. Szédítően hatott rá a gondolat, hogy milyen helyzetbe került. Gyakorlatilag meztelenül állt egy csempész hajójának héjazatán, gyilkos droidok és roncsok vették körül, mialatt a balján a Galaxis spirálja tündökölt, a jobbján pedig a fekete lyuk gázfáklyái ragyogtak. Hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy mit érez: mámorító örömöt vagy dermesztő rettegést. Lassan, de állhatatosan közeledett a roncshoz. Larin lövege felvillant, és egy hatszög forogva repült a semmibe. Hetchkee a vonósugárral kirántott egy másik droidot a roncsdarab egyik ablakán, és ezzel szabad bejáratot teremtett. Shigar megfeszítette az izmait az ugráshoz. - Ennél közelebb nem mehetünk - közölte vele Jet. - Ne hibázza el! Shigar elrugaszkodott, és néhány pillanat leforgása alatt átrepült a hajót és a maradványokat elválasztó sávon. A világ fordult egyet vele - az Auriga Fire mögött meglátta a magmafoltokkal teli bolygót -, aztán nekiütközött a roncsnak, és mindkét kezével tapogatózni kezdett, hogy megmarkoljon valamit. Sikerült megkapaszkodnia, és ekkor rövid szünetet tartott, hogy vegyen néhány mély lélegzetet. A megérkezésével kissé módosította a roncs forgási sebességét, és egy droid felfigyelt a változásra. Félig kiemelkedett egy nyílásból, hogy a szenzorai szabadon figyelhessenek, és két végtagját őrá szegezte. A fénykardjához kapott, de Hetchkee megelőzte. A hatszög kiröppent a lyukból, majd tovább száguldott egy üres térszelet felé, ahol Larin atomokra robbantotta. - Köszönöm - bökte ki Shigar. - A legnagyobb örömmel - udvariaskodott Larin, és megkérdezte: - Most akkor egész nap ott fogsz heverészni, mialatt mi elvégezzük a munkát? Shigar máris mozgásba lendült, kapaszkodótól kapaszkodóig húzta magát a kiszemelt bejárat felé, a nyílt űr tökéletes súlytalanságában. - Közel jársz - tájékoztatta Satele Shan. - Érzékelem a jelenlétedet. Nem messze tőled van egy bezúzott ajtó. Arrafelé menj! Shigar habozás nélkül engedelmeskedett, és mászás közben éberen figyelt, hátha további droidok bukkannak fel. Tudván tudta, hogy miután odabent lesz, már nem számíthat Larin és Hetchkee támogatására. A roncsdarab a Korélia elülső parancsnoki központjának része lehetett, és sokan tartózkodtak benne a katasztrófa másodperceiben. Shigarnak újra és újra holttestek mellett kellett elnyomakodnia, mialatt mind mélyebbre küzdötte

magát. A szűkös járat számtalan veszélyforrást rejtett, éles peremek és hegyes fémtüskék meredeztek sokfelé. Fény viszont nagyon kevés akadt. - Gyere el a következő kereszteződésig, és ott állj meg egy kicsit! rendelkezett a nagymester. - El kell mondanom valamit. Shigar valahányszor hozzáért az oldalfalakhoz, érezte, hogy a fémlemezek meg-megrezdülnek, ami arra utalt, hogy valami mozog előtte. Jócskán lelassított, végül már éppen csak araszolgatott, és minden érzékszervével figyelt, hogy észrevegye akár a legcsekélyebb változást is. A kereszteződésben valaha egy felszíni sikló is elfért volna, most viszont annyira összeszűkült, hogy egyetlen ember is éppen csak át tudott vergődni rajta - főleg egy olyan magas ember, mint Shigar. Most már biztosra vette, hogy a jobb oldali ágban mozog valami. - A következőt kell elmondanom - kezdett bele Satele Shan. - Mióta első ízben hallottam a droidokról, azon töprengek, hogy Lema Xandret vajon mennyit oltott bele önmagából a teremtményeibe. A választ a fordulón túl leled meg, Shigar. Látod már? Shigar óvatosan kidugta a fejét a sarok mögül, és benézett a keresztfolyosóba. A járat egy légmentesen záródó ajtóhoz vezetett, amely előtt kilenc hatszög állt teljesen mozdulatlanul. Mintha csak arra vártak volna, hogy kinyíljon az átjáró. - Itt vagyok, az ajtó mögött - közölte Satele Shan -, és hamarosan te is itt leszel. - Hogyan, mester? - kérdezte elképedten Shigar, mert elképzelni sem tudta, hogyan győzhetne le egyszerre kilenc hatszöget, amikor a Huttán kettővel sem tudott megbirkózni. Ráadásul szinte már ahhoz is kevés volt a hely, hogy átbújjon közöttük, nemhogy megküzdjön velük... - Beszámoltál arról, hogy a droidgyár tartalmazott egy bizonyos biológiai komponenst - folytatta a nagymester. - Feltételeztem, hogy talán maguk a hatszögek is. - Igen, van bennük valamilyenfajta folyadék - felelte Shigar, emlékezetébe idézve azt, amit a Huttán látott. - Úgy néz ki, mint a vér. De ezek egyértelműen droidok. Nem kiborgok. - Valóban, a megszokott értelemben nem azok. Valami mások. De a tény, hogy részben elevenek, az egyetlen oka annak, hogy én még itt vagyok. - A befolyásod alá vontad őket? - hüledezett Shigar. - Amennyire csak lehetett, de az nem sok - válaszolta Satele Shan. - Csak akkor támadnak, ha feltartóztatják vagy megtámadják őket. Én egyiket sem teszem, ezért békén hagynak. Igaz, nem mennek el, de legalább nem támadnak. Azt hiszem, kordában tarthatom őket, amíg bejössz ezen az ajtón. Shigar nyelt egyet, és megkérdezte: - Arra kérsz, hogy vágjak át közöttük? - Ez az egyetlen megoldás. - Aztán mihez kezdünk?

- Aztán kinyitod az ajtót, és kiengedsz engem. - Hoztam neked egy űrruhát... Nem fogom tudni felvenni - felelte Satele Shan. - Nincs légzsilip. Majd egy Erő-pajzzsal tartok magam körül némi levegőt. így nyerek néhány percet. De neked nagyon gyorsan kell cselekedned. Nem tudom egyszerre fenntartani a pajzsot, és megfékezni a hatszögeket. Shigar ökölbe szorította mindkét kezét. A feladat lehetetlennek tűnt. Ám a mestere számított rá. Rajta kívül senki sem segíthetett neki. - Máris indulok, mester - mondta rövid tétovázás után. Kiaraszolt a sarok mögül, és ezzel teljes életnagyságban megjelent a hatszögek előtt. A Satele Shan mentális erőibe vetett hite ellenére arra számított, hogy azonnal tüzet nyitnak rá. A droidok azonban csak bámulták azokkal a fekete szenzoraikkal, és úgy helyezkedtek, hogy egyszerre figyelhessenek őrá, illetve az ajtóra. Shigar úgy érezte magát, mintha egy különösen őrült rémálomba csöppent volna. A lehető legóvatosabban haladt előre a hatszögletű testek és a hajlékony végtagok között, gondosan vigyázva, hogy ne érjen hozzá semmihez. Nem akarta megkockáztatni, hogy egy lökéssel kizökkentse őket ebből a rájuk legkevésbé sem jellemző engedelmességből. Még lélegezni is alig mert, noha a vákuum tökéletesen szigetelt körülötte, egyetlen hang sem érhetett el a gépekhez. A feketén csillogó érzékelők szenvtelenül meredtek rá, amitől újra és újra megborzongott. Végül elérte az ajtót, amely felett vörös fény tudatta, hogy a másik oldalon a helyiség nyomás alatt van. Begépelt egy általános nyitókódot, mire a vörös lámpa kialudt, helyette felgyúlt egy zöld. Most már csak egyetlen gombnyomás kellett ahhoz, hogy az ajtó kinyíljon, és szempillantás alatt kieressze a mögötte rekedt levegőt. - Készen állsz, mester? - kérdezte halkan. - Igen. Shigar megnyomta a nyitógombot. A résen kirobbanó szélroham keményen megtaszította, de még időben megkapaszkodott egy vastag acéllemezben. A hatszögek meglepetten kapálóztak, miután hirtelen kikerültek Satele mester ellenőrzése alól, és részben azért is, mert a levegő párája vékony jégréteg formájában ráfagyott a szenzoraikra. Ugyanezen okból Shigar is csupán elmosódott foltokat látott sisakjának arclemezét borította be a jég -, de neki megvolt az az előnye, hogy nem kellett látnia. A mestere jelenléte az Erőben olyan volt számára, akár egy jelzőfény. Belendült az apró kabinba, és megnyomta a zárógombot, hogy becsukja maga mögött az ajtót. A hatszögek máris indultak, hogy bejussanak. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a vékony fémfalak nem sokáig fogják feltartóztatni őket. Shigar úgy számította, alig néhány másodperce van arra, hogy találjon egy másik kijáratot.

Satele mester összegömbölyödve lebegett a kabin közepén, az Erőpajzsa halványan derengett körülötte, legfeljebb egy-két ujjnyira a testétől. Shigar megrökönyödött attól, hogy milyen kicsinek látja a mesterét. Valahogy mindig óriásként gondolt rá, és nemcsak azért, mert gyakran befolyásolta a Jedi Tanácsot, hanem azért is, mert még a Köztársaság irányítására is gyakorolt némi hatást. Most viszont a legendás nagymester aprónak és törékenynek tűnt. A padló rezegni kezdett, biztos jeleként annak, hogy odakint a hatszögek munkához láttak. Satele mester maga mellett hagyta a fénykardját, a pajzsán kívül. Shigar a bal kezébe vette a fegyvert, előhúzta a sajátját, és mindkettőt aktiválta. Az energiapengék azonos, zöld árnyalatban ragyogtak, a fényüktől furcsa árnyalakok táncoltak a falakon. A kabin űrtartalma alig haladta meg a három köbmétert. Az ajtót leszámítva nem akadt másik kijárata. De ez nem is számított, mert Shigarnak módjában állt készíteni egy saját ajtót. Felemelte mindkét kardot, a mennyezetbe döfte a pengéket, aztán elrugaszkodott, és mialatt lassan siklott előre, előbb ellenkező irányba, majd egymás felé mozgatta a fegyvereket, így egy többé-kevésbé szabályos kört vágott a fémlemezekbe. Amikor a vörösen izzó szélű darab levált, átrúgta a mennyezeten túli helyiségbe. Az Erő segítségével maga elé húzta a mesterét, majd ismét elrugaszkodott, és átsuhant a nyíláson. Egy, az előzőnél valamivel tágasabb kabinba érkezett, és gyors, magabiztos mozdulatokkal most ennek mennyezetébe is vágott egy nyílást. A háta mögött a hatszögek több helyen felhasították a falakat, majd a résekbe dugták a végtagjaikat, és nekiláttak, hogy kitágítsák a nyílásokat. Shigar látta, hogy a droidok pillanatokon belül betörnek a lenti kabinba, és gyorsan nekilendült. Ezúttal egy folyosóra érkezett. Megint maga elé emelte a mesterét, és gyorsan körülnézett, hogy betájolja magát. Az imént ezen a járaton hatolt be a roncs belsejébe. A végénél tátongó ablakon keresztül meglátta a Galaxis távoli spirálját. A következő pillanatban egy hatszög mászott be elé, és teljesen eltorlaszolta az utat. - Figyelem, Auriga Fire - mondta a mikrofonjába. - Mindjárt kiérünk. Gyorsan fogunk érkezni. - Az nem baj - felelte neki Larin -, idekint is kezd felforrósodni a helyzet. Shigar nem vesztegette az idejét és az energiáját válaszadásra. Biztosan tudta, hogy Satele Shan pajzsa ellenáll mindennek, amit a hatszög hozzájuk vághat, így aztán folyamatosan maga előtt lebegtette a mesterét. Neki mindössze az a feladat jutott, hogy mozgassa őt és persze saját magát is - méghozzá minél gyorsabban. Megnyitotta magát az Erőnek, ami bőségesen és szabadon áradt végig a testén. Mióta annak idején, kora gyerekkorában tudatára ébredt különleges képességeinek, imádta azt a borzongató izgalmat, amit a száguldás váltott ki belőle. Ez az érzés segített neki versenyeket nyerni akkor, amikor még a Kiffun

élt. Segített neki átvészelni az Akadémia kihívásait. A gyorsulásnak erre a mámorító érzésére emlékezve mélyen merített önmagából, és elrúgta magát a mögötte álló faltól. Elmosódottnak látta a folyosó körvonalait. Satele mester úgy száguldott előtte, akár egy ágyúgolyó, félresöpörte a droidot, majd kiröppentek a roncsból, és az űrben repültek tovább. Shigar néhány pillanatig nem látott mást, csak a feketeséget, aztán láthatatlan erő ragadta meg a testét, és mire észbe kapott, már az Auriga Fire zsilipjének padlóján ült, a mestere mellette lebegett. Egy ütemmel később Larin kissé aggodalmas kérdését hallotta: - Megvannak, Hetchkee? - Semmi bajuk - felelte a volt testőr. - Kapitány, zárhatja a zsilipet! A háromcsövű lézerlöveg néhány gyors sorozattal megsemmisítette azt a négyöt hatszöget, amelyek ezekben a pillanatokban bukkantak elő a roncsból. Shigar megmarkolta a zsilip oldalfalába épített kapaszkodót, és kinézett az űrbe. A hajó egyre gyorsulva távolodott a Korélia maradványaitól, majd kurta fordulókkal átvágott egy közeledő droidalakzat karjai között, közben Larin folyamatosan tüzelve megtisztította előtte az utat. A külső zárófedél hamarosan bezárult, és meleg levegő áradt a kamrába. Shigar csak ekkor vette észre, hogy az ujjai mennyire áthűltek. Gyorsan összedörzsölte őket, majd a padlóra eresztette Satele Shant, és halkan megszólalt: - Elmúlt a veszély, mester. Az Erő-pajzs villant egyet-kettőt, és szétfoszlott. Satele Shan nagymester felült, és kinyitotta a szemét. - Köszönöm, Shigar - mormolta, azzal felállt, és lesimította a ruháját -, megmentetted az életemet. Shigar fejet hajtott, visszaadta a mesternek a fénykardját, és a fejét csóválva kijelentette: - Csak azt tettem, amit tennem kellett. Satele Shan a jobbjával megmarkolta a vállát, belenézett a szemébe, és a maga megfontolt, higgadt módján válaszolt: - Ez az, amit mi, Jedik mindig is tenni szoktunk vészterhes időkben. A belső ajtó kinyílt, és a fedélzeti hangszórókból Jet hangja hallatszott: - Jobb lesz, ha feljönnek ide! Méghozzá most rögtön! Shigar végigvezette a mesterét a szűkös folyosókon, majd fel a létrán a pilótafülkébe. Ula és Jet az elülső üléseken ültek, Tragacs a jobb oldalfalnál áll, olyan mozdulatlanul, akár egy kőszobor. Hetchkee viszont eltűnt innen - Shigar feltételezte, hogy a katona most, amikor a vonósugárra már kevésbé volt szükség, a jobb oldali lézerágyúnál teljesít szolgálatot. Amikor ő és a mester beléptek a fülkébe, Ula hátranézett, majd felpattant, és meghajolt. - Üdvözlöm, nagymester - köszönt eléggé idegesen -, örülök, hogy újra látom.

- Találkoztunk már? - kérdezte Satele Shan. Ula Vii követ vagyok. Stantorrs főparancsnok törzskarának egyik... - Hagyják az udvariaskodást! - mordult közbe Jet. - Majd később rendezünk egy teadélutánt. Feltűnt egy újabb hajó a radaron. - Birodalmi? - kérdezte Satele mester, Ula széke felett áthajolva. - Nem hiszem - válaszolta Jet, azzal a fő holovetítőre varázsolta a Sebaddon körüli űr képét. - Pont amikor már kezdtem azt hinni, hogy úrrá leszünk ezen az őrületen... A háromdimenziós képen az látszott, hogy a köztársasági flotta maradéka az előzőnél magasabb orbitális pályán kering, jóval a hatszögek lőtávolságán túl. A megszállt hajók a legkülönfélébb irányokba száguldottak, köszönhetően a megbénított hajtóműveiknek, valamint a Sebaddon vagy a fekete lyuk gravitációjának. A mindössze hét hajóra fogyatkozott birodalmi flotta szintén a magasabb pályák felé emelkedett. Az irányvektorukból kitűnt, hogy két-három óra múlva keresztezni fogják a köztársasági egységek pályáját - de emiatt igazán ráértek még aggódni. - Ez itt micsoda? - kérdezte Shigar, azzal belenyúlt a holotérképbe, és végighúzta a kezét egy apró pontokból álló vékony rétegen, amely a Sebaddon egyenlítője felett terült el. - Ott nyílt szét az utolsó három rakéta - magyarázta Ula -, és azóta még kettőt felküldtek. Nem céloztak senkire. Azt hiszem, Xandret hatszögekből szőtt védőhálót borít a bolygójára. - Minden bizonnyal erről van szó - erősítette meg a feltevést a nagymester. Kapitány, mutassa meg nekem azt, aki utolsónak érkezett. Jet rámutatott egy, a hold mellett lebegő fényes pontra, és megszólalt: - Alig egy perce bukkant fel. Ugyanazon koordinátáknál, mint mindenki más? - Nem, a hold egyik kráteréből szállt fel. Az a gyanúm, hogy egész idő alatt ott bujkált. - Szeretnék beszélni vele - kérte Satele Shan, majd miután Jet átadta neki a mikrofont, így folytatta: - Legfőbb ideje, hogy megmutassa magát. Sok mindenről kell beszélnem magával, Dao Stryver! - És nekem is önnel, nagymester - válaszolta azonnal a mandalori. - Őszintén örülök, hogy túlélte azt a gyilkos támadást. - Tényleg képes örülni annak, hogy egy ellensége életben maradt? - kérdezte a mester. - Igen, tényleg - felelte Stryver. - Ha majd eljön az ideje, megmagyarázom. - Nagyon remélem, hogy úgy lesz. - Találkozzunk a holdon fél óra múlva - javasolta a mandalori. - Egyetlen hajó, semmi vadászfedezet. A szavamat adom, hogy én nem fogok ártani sem önnek, sem a kísérőinek.

Stryver azzal megszakította az adást. - Nem bízom benne - jelentette ki Shigar. - Nincs más választásunk - felelte a fejét ingatva a nagymester. - Tervezze meg az útvonalat, Nebula kapitány. Vigyen minket a Commenorra. Haladéktalanul beszélnem kell Pipalidi kapitánnyal, hátha erre később már nem lesz lehetőségünk. - Lehetőségünk? Nekünk? - horkant fel Jet. - Máris hét hadihajót vesztettünk - magyarázta Satele Shan. - Nem kockáztathatom még egy elvesztését. - Érdekel valakit, hogy én mit vagyok hajlandó kockáztatni? - érdeklődött a szemöldökét felvonva a kapitány. - Oda nézzenek! - szólalt meg hirtelen Ula, a háromdimenziós ábrára irányítva a társai figyelmét. - A birodalmi flottától elindult egy egység! - Nem hagyhatjuk, hogy elérje az ugrópontot! - hadarta Shigar. - Ha erősítést kapnak... - Nem hiszem, hogy arrafelé tart - válaszolta Satele. - Emlékeznek? Egyetlen hajó, semmi vadászfedezet. - És Stryver külön hangsúlyozta, hogy ő nem fog ártani nekünk - tette hozzá Jet. - Nagymester, biztosan ezt akarja? - Felejtsük el a Commenort - felelte gondolkodás nélkül Satele Shan. Induljunk a holdra! Majd útközben beszélek Pipalidi kapitánnyal. - Igenis, asszonyom - vágta rá Jet, és gúnyos mozdulattal tisztelgett a nagymesternek. - Nem muszáj belesétálnunk a végzetünkbe, ha egyszer rohanhatunk is!

Harmincadik fejezet Ula egyre rémültebben bámulta a holdat, amely pillanatról pillanatra nagyobbnak látszott. A lehető legrosszabb helyzetbe került. Nem léphetett a köztársaságiak ellen, mert Satele Shan szava azonnal felülírta az övét, és nem fedhette fel a kilétét a valódi gazdái előtt, mert az ellenségei előtt is leleplezte volna magát. Egy őrült pillanatig azt latolgatta magában, hogy a mandalori könyörületére bízza magát, de szerencsére a józan esze felülkerekedett. Stryver azt sem tudta, hogy mi a könyörület. A hajóján a rabszolgaság lett volna a legjobb, amiben reménykedhetett. De legalább életben maradtam - biztatta magát gondolatban -, és van esély arra, hogy ez így is marad, ha a lehető legnagyobb óvatossággal vágok át ezen az aknamezőn. Az Auriga Fire tompa orra a Sebaddon magányos kísérője felé mutatott, és ugyanoda tartott a távolban száguldó birodalmi gép is. A szögletes, torz hold sokkal inkább hasonlított egy lassan forgó téglára, mint egy gömbre, amúgy is ocsmány képét a kráterek és hasadékok százai még jobban elcsúfították. Ula a legkevésbé sem csodálkozott azon, hogy Stryvernek mindvégig sikerült elrejtőznie. Úgy tűnt, az égitesten nincsenek sem aknák, sem pedig csapdák amivel a telepesek súlyos mulasztást követtek el, tekintetbe véve, hogy annak idején miféle ellenség üldözte őket. Ula kíváncsi lett volna, hogy vajon megfeledkeztek-e ezekről az óvintézkedésekről, vagy pedig úgy hitték - ha nem is alaptalanul, de tévesen -, hogy sosem fogják felfedezni őket itt, oly távol a Galaxistól. Stryver hajója már a hold felszínén állomásozott, mire a másik két hajó megérkezett mellé. A First Blood teste félholdat formázott, az előregörbülő vízszintes vezérsíkokon a legkülönfélébb fegyverek sorakoztak. Éjfekete, matt törzsén egyetlen felségjelzést vagy feliratot sem lehetett felfedezni, csupán a két oldalán jelezte egy-egy világító kör a személyi zsilipek helyét. Jet előkészítette a dokkológyűrűt és a hozzá tartozó közlekedőfolyosót, majd megközelítette a jobb oldali zsilipet. A birodalmi pilóta észrevette a szándékát, és a bal oldali zsilip felé vette az irányt. Larin, illetve Hetchkee árgus szemekkel figyelték a csapdára utaló jeleket, és Ula is csatlakozott hozzájuk. Továbbra is fájt neki az, hogy a birodalmiak megsemmisítették a köztársaságiak hajóját a Huttán. Ennél sokkal jobbat várt tőlük. - Ki megy át? - érdeklődött Larin a zárt láncú adó-vevőn keresztül.

- Shigar és én - válaszolta Satele Shan -, és Vii követ úr. Ula nyelt egyet, és kibökte: - Attól tartok, nem sok hasznomat veszik, ugyanis... - Szüksége lesz egy testőrre - vágott közbe Larin -, csak a látszat kedvéért. - Részemről rendben - egyezett bele habozás nélkül Ula. - Tragacsot is vigyék - javasolta a kapitány. - Majd az ő szemén és fülén keresztül követem az eseményeket. - Ön és Hetchkee szükség esetén képesek lesznek elboldogulni a hajóval? kérdezte a nagymester. - Szorult helyzetben - válaszolta a csempész -, vagyis a megfelelő ösztönzés hatására akár egy csatahajót is elvezetek egy szál egyedül. - Akkor legyen így - mondta a hangját kissé felemelve Satele Shan. - Kapitány, a közlekedőfolyosót hagyja a helyén, de miután kiszálltunk, zárja le a hajót! Ha jelzek, azonnal induljon, akár a fedélzeten vagyunk, akár nem. - Emiatt ne aggódjon! - biztosította Jet. - Ha csak pattint az ujjával, elporzok innen. Ula, hogy elterelje figyelmét az aggodalmairól, a telemetrikus adatokat figyelte, mialatt az Auriga Fire zökkenő nélkül ráereszkedett az alacsony gravitációjú hold felszínére. Az utolsó sorozat óta a Sebaddonról nem indultak rakéták. A legnagyobb forró folt még forróbb lett a megtorló csapás miatt, és más területeken is felélénkült a tevékenység. A jelek arra vallottak, hogy a bolygó lakói visszavágásra készülnek, de ezt nehéz volt megítélni ekkora távolságból. A köztársasági flotta kémdroidjai kivétel nélkül fennakadtak a hatszögek orbitális hálóján, és megsemmisültek. Ula azzal próbálta vigasztalni magát, hogy talán képes lesz eljuttatni egy üzenetet a birodalmi flotta vezérkarának. Erre azonban nem sok esélyt látott, és a remény halvány volt ahhoz, hogy erőt merítsen belőle. A hajó alsó fogókarjai egy sor csattogás és ropogás kíséretében szilárdan megkapaszkodtak a poros talajban. A lebegtető hajtóművek visítása elhalt. Jet levette a kezét a tolóerőszabályzóról, illetve a botkormányról, és hátradőlt. Minden kérkedése ellenére kimerültnek, de legalábbis ziláltnak tűnt. Korán őszülő haja felállt a feje jobb oldalán, és a szemei alatt széles karikák sötétlettek. - Vigyázok a jószágra, amíg visszatérnek - mondta a többieknek. - És ne csináljanak semmit, amit én nem tennék meg! Ula felállt, de közben forrón remélte, hogy a nagymester meggondolja magát nem volt ekkora szerencséje. Satele Shan már a létrán járt, Shigar úgy ügetett utána, akár egy háziállat. Ula maga elé intette Tragacsot, és indult volna, amikor Jet utána szólt: - Sok szerencsét! - Érdekes, a többieknek nem kívánt ilyesmit. - Sejtésem szerint nekik nem lesz rá szükségük.

- Köszönöm, hogy így megtámogatja az önbizalmamat - mérgelődött Ula. - Nyugodjon meg, nem lesz semmi baja! - felelte vigyorogva Jet. - Csak jusson eszébe, hogy van egy verhetetlen előnye! - És mi lenne az? - A lehetőség, hogy egyszerre látja mindkét oldalt. Ula nem tudta, mit válaszoljon erre, mint ahogyan nem tudott felelni arra a számtalan egyéb célzásra sem, amelyekkel Jet sejteni engedte, hogy tudja, kicsoda ő valójában. Neki pedig sosem volt bátorsága nyíltan rákérdezni, még azon hosszú órák alatt sem, amikor a kapitány társaságában üldögélt a pilótafülkében arra várva, hogy Shigar kamatoztassa pszichometrikus képességét. Hogy amire Jet céloz, igaz vagy sem, azt inkább sosem mondta ki hangosan. Az élete függött a színleléstől, az álcájától. Fogalma sem volt, mihez kezdett volna, ha lehull róla a lepel. Így aztán csak bólintott, és elindult a létra felé, hogy utolérje a többieket. Ereszkedés közben azon töprengett, hogy az ő helyzetében hogyan is lehetne előnyösnek tartani bármit. Úgy érezte, legalább tucatnyi irányba húzzák egyszerre. És ha nem vigyáz, egyetlen erőteljes rántástól darabokra szakad... Ax dühtől fortyogva sietett végig a közlekedőfolyosón. Égett a vágytól, hogy mihamarabb visszaülhessen vadászgépébe, ahelyett hogy megint mandaloriakra és követekre pazarolja az idejét. Mintha visszakerült volna a Huttára, csakhogy ezúttal nem élvezett semmiféle előnyt. Csak arra tudott gondolni, hogy mit kellene csinálni ezekben a percekben - például védeni a flottát a hatszögektől, vagy ami még fontosabb, előkészíteni a támadást, hogy végre eltüntesse Dao Stryvert az élők sorából. A legkevésbé sem tetszett neki, hogy a mandalori hívására egyből ide kellett jönnie, mint egy alantas szolgának a gazdája füttyentésére. - Te fogsz beszélni a nevemben a mandalorival - parancsolt rá a mestere alig néhány perccel korábban. - De mester... Megint el kell magyaráznom, hogy mi a kötelességed? - vágott közbe Darth Chratis. - Hogy rajtam keresztül szolgáld a Császárt, hogy engedelmes eszköze legyél! Ha megtagadod a parancsaimat, az ő parancsait tagadod meg! És természetesen ez volt a legfőbb gond. Ax ellenszegült a mesterének, amikor a hatszögekkel vívott űrharc közben megmásította az utasításait. És az lett a büntetése, hogy neki kell tárgyalnia Dao Stryverrel, miközben a Nagyúr a hajóján, a titkos kabinjának kényelmében várakozik majd. Hogy ő az ellenszegülésével a flotta javát szolgálta, az a legkevésbé sem számított. Nyugodtan elfelejthetett minden építő szándékú lépést - még azokat is, amelyek a Birodalom ügyét vitték volna előrébb -, mindaddig, amíg Darth Chratis nem gondolja meg magát.

- Itt vagyok! - mondta fennhangon, amikor elérte a First Blood légzsilipjét. A jobb kezével fénykardjának markolatát tapogatta. - Ne merészeljen megvárakoztatni, Stryver! Az ajtó sziszegve félresiklott előtte. Jelképes kíséretet kapott maga mellé, három fekete-szürke egyenruhás katonát. Nem nézett hátra, hogy meggyőződjön arról, követik-e. Szándékos kihívás gyanánt, amelyet egyszerre szánt Stryvernek és Darth Chratisnak, nem öltözött át indulás előtt. Még most is a harci ruházatát viselte, ami kenőanyagoktól, füsttől, vagyis a csata szagától bűzlött, pontosan úgy, mint a mandalori hajója. A haja összetapadva, súlyosan lengedezett a háta mögött, mint valami vastag kötél. Noha a First Blood lapos és karcsú hajó volt, belül meglepően tágasnak bizonyult. Tisztán látszott a bordázata, a burkolólapokat az utolsó darabig leszerelték. Néhol semmi sem választotta el a folyosót a tárolórekeszektől. A válaszfalakról, a kábelkötegekről és különféle berendezésekről is hiányzott a burkolat - Ax feltételezte, hogy mindez a súlycsökkentést szolgálja. Azt is gyanította, hogy Stryver gondosan elrejtette a titkait, ezért aztán nem is terhelte magát azzal, hogy az emlékezetébe véssen mindent, amit lát. Egyszerűen csak ment előre, a hangokat követve, amelyek a hajó közepe felé vezették őt. - ... kell értenünk, hogy miért van szükség mindannyiunkra. Most már elmondja? Ax felismerte a hangot: a Huttán hallotta. Egy humanoid nőé volt, aki a köztársaságiak oldalán harcolt, noha ő maga nem tartozott a hivatalos kísérethez. De vajon mit keres itt? - Nem szívesen ismétlem magam - zendült egy másik, szintén ismerős hang, Dao Stryver mély, gépies csengésű hangja. Ax megkerült egy vastag, függőleges kábelköteget, amely tartóelemként is szolgált, és a központi kabinban találta magát. A kerek helyiség padlózatából és mennyezetéből fehér, szórt fény áradt, a közepét terjedelmes holovetítő foglalta el. Stryver a bejárattól jobbra állt, a sisakja felső íve éppen csak nem érte el a viszonylag magas mennyezetet. Tőle balra vegyes csoport várakozott, amelynek tagjai közül Ax többeket felismert: a köztársasági követet, egy droidot, amit Tassaa Bareesh trón termében látott, és a Jedi-padavant. A fiatal férfi mellett egy asszony állt, akivel még sosem találkozott, de nyomban tudta, hogy kit lát. Megtorpant a folyosó torkolatában, és önkéntelenül felszisszent. A levegőt sűrűn áthatotta ellenségeinek önelégültsége, ami az idegen nő körül összpontosult. A vékony alkatú, őszülő hajú asszony a Jedi-lovagok hagyományos köpenyét viselte. De nem egyszerű Jedi-lovag volt, hanem maga a Főtanács Nagymestere! Ax kéjes örömét lelte abban a tudatban, hogy Darth Chratis alighanem a fogát csikorgatva tombol majd, amikor hírét veszi, hogy lemaradt a Császár leggyűlöltebb ellenségével való találkozóról. És azt is tudta,

hogy a Jedi-mester legyőzésével páratlan hírnevet szerezne magának, valamint mindörökre elnyerné az uralkodó kegyeit. Rákényszerítette a jobbját, hogy hagyja végre békén a kardmarkolatát. Mert bár fennen lobogott benne a becsvágy, tisztában volt azzal, hogy egymaga nem győzheti le egyszerre a mestert és a tanítványát. Itt és most szavakkal kellett küzdenie, nem a pengéjével. - A Jedi-rend ugyancsak meggyengülhetett - jelentette ki a száját lebiggyesztve -, ha egy mandalori kénye-kedve szerint ugráltathatja a nagymestert és egy kölyköt. Shigar, a padavan egész testében megmerevedett, és önérzetesen visszavágott: - Annyira azért nem vagyunk gyengék, hogy ne tudtuk volna megmenteni az életedet a Huttán! - Súlyos hibát követtél el - közölte Ax, és érezte, hogy forróság árad szét a koponyájában. - Valóban? Legközelebb majd jobban vigyázok! - Ebből elég! - szólt közbe halkan, de határozottan a nagymester, és a tanítványa azonnal engedelmeskedett. - Most már mindannyian összegyűltünk. Gyerünk, Stryver, térjen a tárgyra! - Én nem fogadok el magától parancsokat, nagymester - válaszolta a mandalori. - Mindazonáltal igaza van. Azért hívtam ide önöket, hogy megmutassak valamit. A középen álló holovetítő működésbe lépett, és megjelent felette a Sebaddon háromdimenziós képe. Az apró ékkövekre emlékeztető tavak elszórtan csillogtak a kontinens méretű forró hegyláncok között. A lávafolyások narancssárgán izzottak, hosszú, kanyargós vonalakat képezve futottak, mint más világokon a folyók. Ezen vonalak egyes találkozási pontjainál kék körök jelezték a települések vagy ipari központok helyét. Ax felismerte azt, amelyre a Paramount elleni támadást követően a birodalmi flotta csapást mért az űrből, és más helyszíneket is. - Így nézett ki a Sebaddon, amikor hat órával önök előtt megérkeztem ide közölte Stryver. - És így nézett ki akkor, amikor önök megérkeztek. A különbség azonnal látszott: a forró pontok elszaporodtak, és a fényesek még erősebb fénnyel izzottak. - És így néz ki most. Axnak nem kellett tanulmányoznia azt, amit máris ismert. - Mi a véleménye? - kérdezte a mandalorira pillantva. - Gyorsan dolgoznak - válaszolta Stryver helyett a padavan. - Jet Nebula is ezt mondta, amikor ideértünk. Szerinte a telep körülbelül húsz éve létezhet. - Nem lehet több tizenötnél - jegyezte meg Ax, emlékezve arra, hogy Lema Xandret akkortájt menekült el a Birodalomból. - Valójában sokkal, de sokkal kevesebb ideje - jelentette ki Stryver, majd két hatalmas öklét a holovetítő szélére rakva közelebb hajolt a képhez. -

Tanulmányozzák gondosan ezt a képsort, és látni fogják, hogy a kolónia kiterjedése öt százalékkal nőtt az én megérkezésem óta. Ha ezt a növekedési ütemet visszavetítjük az időben, azt kapjuk, hogy az alapítás körülbelül három hete történt. - Lehetetlen - tiltakozott Ax. - Vagyis nagyjából akkor, amikor Jet feltartóztatta a Cinziát - mormolta Ula. - És akkor mi van? Attól még képtelenség! - csattant fel Ax. - Valóban? - kérdezte Stryver. - Lema Xandret többek között azért választotta ezt a bolygót, mert rendkívül gazdag ásványokban. Készséges munkások serege állt a rendelkezésére, ráadásul bármikor gyárthatott magának újabbakat. Miért ne hozhatta volna létre azt, amit akart? - Ha a telep ilyen gyorsan növekedik, miért ilyen kicsi? - Látja, Eldon Ax, ez egy jó kérdés - válaszolta bólogatva a mandalori. - Maga mindenki másnál jobban ismeri az anyját. Maga mit gondol? Ax arra számított, hogy elvörösödik, ám ehelyett azt érezte, hogy arca feszes lett és jéghideg. - Kezdjen értelmesen beszélni, ember - förmedt Stryverre -, vagy távozom! Stryver a két mutatóujjával koppantott egyet a holovetítő burkolatán, és Ax ekkor első ízben észrevette, hogy a megtermett alaknak mindkét kezén csak négy ujja van. Szóval, nem is emberi lény - állapította meg magában. - De kit érdekel? - Mindvégig figyeltem önöket - kezdett bele Stryver -, mialatt odakint szerencsétlenkedtek, és mindent elkövettek annak érdekében, hogy megölessék magukat. Ez az előnye annak, ha valaki elsőnek érkezik a csatatérre. Ahelyett hogy én magam tettem volna próbára a Sebaddon védelmi erőit, a háttérbe húzódtam, és végignéztem, hogy önök megteszik. Érdekes kísérlet volt, és az eredménye alátámasztotta a korábbi megfigyeléseimet. A Sebaddon lakói még csak beszélni sem hajlandóak arról, hogy megnyissák a határaikat a kívülállók, főleg a birodalmiak előtt. És szükség esetén képesek megvédeni magukat. - Megleptek minket - szólt közbe gőgösen Ax -, és ez nem fog még egyszer megtörténni. - Ha túl sokáig várunk, nem a meglepetés lesz az egyetlen, ami miatt aggódnunk kell. - Ezt meg hogy érti? - kérdezte Satele Shan. - Mennyi időbe telik, mire ideér az erősítés? - kérdezett vissza Stryver. Először elküldenek egy hírvivőt, akinek el kell érnie azt a zónát, ahol már kapcsolatba léphet a vezérkarukkal. Aztán a flottát össze kell szedni. Minél nagyobb a flotta, annál több idő kell az összegyűjtéséhez. És minden egyes órában a Sebaddon mind több értékes fémje alakul át gyilkos gépezetekké. A mai napon harminc hajó nem volt elég. Mennyi időnk van addig, amíg már ötven sem lesz elég? Vagy száz? Vagy akár ezer?

Ax a száját megvetően lebiggyesztve közbeszólt: - Egyetlen bolygó nem állhat ellen a Birodalom hadigépezetének! - Talán egyet is értenék - felelte kurtán bólintva Stryver -, ha az a hadigépezet már ebben a pillanatban a rendelkezésünkre állna. Csakhogy a flottacsoportok szét vannak szórva az egész Galaxisban, és ugyanezt elmondhatjuk a Köztársaság egységeiről is. Továbbá mindannyian tudjuk, hogy hiába kérnének támogatást, nem kapnák meg. Az elöljáróik azt hinnék, hogy eltúlozzák az aggodalmaikat. A Birodalmat és a Köztársaságot sokkal jobban érdekli az egymás elleni harc, mint az, hogy felszámolják ezt az egyetlen, elszigetelt veszélyforrást. - De valóban komoly veszélyforrás? - vetette fel Shigar. - Xandret ugyan nem állt szóba velünk, de beszüntette a tüzelést, miután távolabbra vonultunk. Miért nem adjuk meg neki azt, amit kér? Mi lenne, ha egyszerűen békén hagynánk őket? - Gondolod, hogy a történtek után ez még lehetséges? - kérdezte tőle a humanoid nő. - Miért ne? - kérdezett vissza Shigar, és támogatást kérve pillantott a mesterére, de nem kapta meg. - Hogy egyesek milyen naivak! - jelentette ki Ax. - Ez a világ túl értékes. A Császáré lesz, vagy senkié! - Az ön anyja pedig példás büntetésben részesül - fűzte hozzá Stryver -, máskülönben a Sithek tekintélye alaposan megkopik. Lesújtana rá, ha módjában állna? - Megtenném, és meg is fogom tenni - válaszolt az állát felszegve Ax. - Lema Xandret semmit sem jelent nekem! - Rendben. Régebben azt hittem, hogy talán képes leszek hatni rá - vette át a szót ismét a mandalori. - Azt hittem, köthetek vele egy olyan egyezséget, amellyel kordában tarthatom őt és a teremtményeit. De attól tartok, most már szóba sem jöhet semmiféle tárgyalás. Nem lesz itt sem alku, sem megegyezés. - Miért, Xandret eszét vesztette? - kérdezte a humanoid nő. - Ha igen, arra is van megoldás. Például kiiktatjuk őt, és másvalakivel tárgyalunk. - Ennek a tervnek van egy apró, de végzetes hibája. Mégpedig? - kérdezte a köztársasági követ. - Lema Xandret halott - válaszolta Stryver. - Már jó ideje halott. Ax úgy érezte, jeges szilánk fúródik a szívébe, és hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy miféle érzés szállja meg: öröm, bánat, vagy mindkettő egyszerre. - Azt hiszem, eljött az idő, hogy mindent elmondjon nekünk - mondta halkan, de határozottan Satele mester. - Egyetértek - jelentette ki Larin -, a mandaloriak mióta egyezkednek bárkivel is?

Ula emlékezett arra, amit Jettől hallott: a mandaloriak úgy tartják, senki sem egyenrangú velük. - Maga az a személy, akivel Xandret küldöttei találkoztak volna - mondta a mandalori felé fordulva. - Ezért kezdte keresni őket, miután nem jelentek meg a találkozón. Stryver biccentett egyet, és fojtott hangon válaszolt: - Pontosan. - Xandret is a Cinzia fedélzetén tartózkodott? - kérdezte Shigar. - Ezért mondja, hogy halott? - Nem, másvalakit küldött maga helyett. Azt hiszem, itt a Sebaddonon halt meg. - Akkor miért ilyen biztos benne? - csattant fel Eldon Ax, akinek vörös hajfürjei előrebuktak ugyan, de így is látni lehetett, hogy az arca sápadt, és jócskán eltorzult. - Biztos vagyok benne - közölte szenvtelenül Stryver. - Maga ölte meg? Látta a holttestét? - Nem. - Akkor miért biztos benne? Stryver fekete kesztyűbe burkolt mutatóujjával megkopogtatta a sisakja oldalát. Az arcát nem lehetett látni, de Ula fogadni mert volna, hogy a tagbaszakadt harcos mosolyog. - Lema Xandret semmit sem jelent nekem - jelentette ki dacosan a fiatal Sith, mintha csak saját magát akarta volna meggyőzni. - Csak biztos akarok lenni a dologban. - Egyvalamit biztosra vehet, Eldon Ax - válaszolta Stryver. - Ha az anyja teremtményei, azok a droidok elhagyják a Sebaddont, egyetlen nemzedék alatt elpusztítják az egész Galaxist. Ula megrökönyödve pislogott. Az állítás abszurdnak tűnt, de ha Stryver tényleg ezt hitte, az megmagyarázta ennek a bonyolult esetnek egy újabb, rejtélyes darabkáját. - Szóval ezért volt hajlandó tárgyalásba bocsátkozni vele - állapította meg a megtermett alakot fürkészve. - Lema Xandret fenyegetést jelentett, vagy éppen egy potenciális szövetségest, pontosan úgy, mint a Birodalom. - Egy új hatalmat, amivel számolni kellett - szólt közbe Satele mester. - Egy hatalmat, amit nyilvánvalóan alábecsültünk. De maga nem érte be Lema Xandret szavával. Bizonyítékot akart, ha jól sejtem. - Egy gyárat, ami demonstrálja a technológiában rejlő lehetőségeket - ismerte el Stryver. - És meg is kaptam. Két nap leforgása alatt legyártott tizenhét droidot, valamint két másolatot önmagáról, és mindezt úgy, hogy csak a közvetlen környezetében előforduló anyagokat használta fel. A másolatok azonnal munkához láttak, előállítottak még négy gyárat és még több droidot. A

reprodukció ütemét csak az elérhető energiamennyiség korlátozta. Később felfedeztük, hogy hogyan növesztenek gyökereket, és hogyan csapolják meg a helyi forrásokat, gondoskodva arról, hogy sose fogyjanak ki az utánpótlásból. Merő kíváncsiságból bedobtunk egy-két droidot a verembe. Mindenkit legyőztek, kivéve a jelenlegi bajnokot. Aztán a droidok és a gyárak megsemmisítették magukat, a maradványok nem voltak alkalmasak arra, hogy kifürkésszük a gyártásuk és a működésük titkait. Az üzenet világos volt. A Mandalore engem bízott meg azzal, hogy lefolytassam a tárgyalásokat. - Miért csak magát küldték? - kérdezte Larin. - Egyetlen harcossal nem sokra megyünk itt. - Módomban áll megerősíteni számos feltevést, amelyeket már nyilván kialakítottak magukban. Ezzel időt takarítunk meg, és azonnal cselekedhetünk felelte Stryver, azzal felemelte a jobbját, és felmutatta az egyik ujját: - Egy, Lema Xandret és a társai azzal az elhatározással jöttek a Sebaddonra, hogy mindörökre szakítsanak azzal a társadalommal, amelyet maguk mögött hagytak. Tizenöt évvel később már nem érték be a rejtőzködéssel. Xandret bosszút akart állni azon a népségen, amelyik elrabolta tőle a lányát. így aztán a Mandalore-hoz fordult segítségért. Azért éppen hozzánk, mert a mi kultúránk kerüli az Erőt. Mert végső soron ott kezdődött ez az egész. Harcias vallási kultuszok kezdték, amelyek szörnyeteget nevelnek a gyerekekből. Ula nem mert az ifjú Sithre nézni. Nem tudta pontosan, hogy a Sithek hogyan képezik az újoncaikat, de amit a mandalori mondott, az nagyon is valósnak tűnt. Még az is megfordult a fejében, hogy talán a Jedik is hasonló módszerekkel dolgoznak. - Kettő - folytatta a számolást Stryver. - Az önmagukra kirótt száműzetés alatt Xandret és a társai új, korábban mellőzött irányokba fejlesztették a robotikát. Nem másból, mint az emberi testből merítettek ötleteket és anyagokat. Olyan droidokat igyekeztek előállítani, amelyek nem öregednek, hanem mindig rugalmasak és naprakészek maradnak. Tették ezt annak érdekében, hogy a kolóniájuk mindörökre fennmaradjon. Azok a berendezések, amelyekkel önök is találkoztak, továbbfejlesztett prototípusok, amelyeket úgy neveznek: gyorstenyésztésűek. Amennyiben elegendő fém és energia áll rendelkezésre, ezek a droidok néhány nap leforgása alatt fejlődnek egyfajta csírából vagy magból teljesen működőképes harci egységekké. A Huttán látott fészek tucatnyi példányt gyártott volna le ezekből a gyilkosokból, ha nem zavarják meg, és ugyanez igaz a Sebaddonon működő gyárakra. Mert a fentről látható forró pontok, amelyek városoknak tűnnek, valójában droidokat előállító gyárak. Most, hogy a bolygót támadás érte, ezrével ontják a droidokat. És nem csupán droidokat, új gyárakat is. És itt rejtőzik az igazi veszély. Lema Xandret ezt a fegyvert akarta bevetni a Birodalom ellen.

- Három. A droidseregnek hamarosan szűk lesz ez a kicsi bolygó, és akkor a hatszögek szétáradnak a Galaxisban. Négyzetes arányban fognak szaporodni. Az első évben egy bolygót fognak megszállni, a következőben kettőt, aztán négyet, aztán nyolcat, és így tovább. Húszhuszonöt standard év elég lesz nekik arra, hogy ellepjék az egész Galaxist. A Köztársaságot, a Birodalmat és a Mandalore-t egyaránt. - Négy. A tárgyalások most már szóba sem kerülhetnek. Xandret minden előítéletét beleoltotta a droidjaiba. Hallották a hangjukat. Tudják, mi hajtja őket. Az egyetlen megoldás az, ha teljesen szétzúzzuk a Sebaddont. Könyörtelennek kell lennünk, határozottnak és alaposnak, mert csak így biztosíthatjuk, hogy Lema Xandret hagyatéka maradéktalanul megsemmisüljön. Egyetlen fészek is elég ahhoz, hogy a folyamat újra elkezdődjön. Stryver elhallgatott, és a négy ujját feltartva tanulmányozta a térképet. - Befejezte? - kérdezte tőle a Sith. - Mindannyian befejezzük, ha nem semlegesítjük ezt a veszély- forrást. A mandalori azzal leeresztette a jobbját, és mindkét kezét ökölbe szorítva letámaszkodott a holovetítő szélére. A Sebaddon ábrája lassan forgott. Újabb és újabb vörösen izzó pontok jelentek meg rajta. Gyors ütemben szaporodtak, mintha egy különleges járvány sújtotta volna a bolygót. Hamarosan az egész felszíne vörösbe borult, aztán parányi fehér pontok özöne áradt fel az orbitális pályákra, majd onnan továbbindulva a tér összes létező irányába. - Azt imént folyton azt mondta: mi - szólalt meg Satele Shan, mire Ula összerezzent. - Hogy nekünk könyörteleneknek és alaposnak kell lennünk. Gondolom, szándékosan beszélt így. - Valóban - erősítette meg a mandalori. - Minden, amit a Huttán és a Sebaddonon láttam, megerősítette a legrosszabb félelmeimet. A Sebaddon azzal reagált a fenyegetésre, hogy felgyorsította a gyártás ütemét. Meg kell állítanunk, mielőtt a járvány elharapózik. És miután egymaga sem Birodalom, sem a Köztársaság nem tudja semlegesíteni ezt a veszélyt a pillanatnyilag rendelkezésére álló eszközökkel, össze kell fognunk. - Nyilván úgy, hogy maga lesz a Vezér - jegyezte meg Larin. - A cél szentesíti az eszközt - felelte higgadtan Stryver. - Sosem fogadnék el parancsot egy mandaloritól! - jelentette ki gúnyosan mosolyogva a Sith lány. - És sosem harcolnék egy Jedi oldalán. Már a felvetés is őrültség! - Lennie kell másik megoldásnak - mormolta félhangosan Satele mester. Talán mégiscsak tárgyalással kellene próbálkozni... - A bolygó védelmi rendszere automatizált - válaszolta Stryver. - Nem hallunk mást, csak a gyorstenyésztésű egységek hangját. Innen tudom, hogy Lema Xandret halott. Odalent mindenki halott. Most már csak droidok vannak a bolygón, velük meg nem lehet tárgyalni.

- Akkor sem bízhatunk meg egymásban! - tiltakozott Shigar. - Ezt nem várhatja el tőlünk! - Ha másképp is el tudnám intézni, higgye el, megtenném - felelte a fejét ingatva Stryver. A két Jedi és a Sith néhány másodpercig némán, mozdulatlanul meredtek egymásra a hologram felett, és Ula hirtelen rájött, hogy mit kell tennie. Jetnek megint igaza volt. Ő egyszerre látta mindkét oldalt, és ez rendkívül előnyös helyzetet teremtett a számára. - Ön a birodalmi flotta parancsnoka? - kérdezte a lányt. Természetesen máris tudta a választ. A Császár sosem bízott volna ekkora értéket egy ilyen fiatal teremtésre, függetlenül attól, hogy miféle erőknek parancsol. De meg kellett kérdeznie, a látszat kedvéért. - Nem - vallotta be Eldon Ax. - Hát akkor akárki is a parancsnok, szeretnék személyesen beszélni vele folytatta Ula. - Azt hiszem, képes leszek tárgyalóasztalhoz ültetni a Birodalom itteni képviselőjét. - Maga? - csodálkozott a lány, és a száját lebiggyesztve hozzátette: - A mesterem eltaposná, mint egy férget, csak azért, hogy végignézze a halálát. Ula majdnem felnyögött, mert a gyomra görcsösen összerándult. A mester. Mindeddig azt remélte, hogy nem egy Sith Nagyúr a parancsnok, de be kellett érnie azzal, amit kapott a sorstól. Vett egy mély lélegzetet, és kimondta: - Vigyen el a vezérhajójukra, hadd próbáljam meg. Azok alapján, ami itt elhangzott, így is, úgy is meghalok. - A halála közelebb van, mint gondolja - felelte a Sith. - A mesterem odaát van, a hajómon. - Annál jobb - válaszolta bólogatva Ula -, legalább gyorsan túlleszek rajta. - Vii követ úr, legyen nagyon elővigyázatos - kérte Satele mester. - Teljesen biztosnak kell lennie önmagában. - Az vagyok - jelentette ki Ula, azzal kihúzta magát, és kidüllesztette a mellét. Amennyiben a birodalmi parancsnok elfogadja Stryver javaslatát, akkor önök...? - Természetesen mi is - válaszolta habozás nélkül a nagymester. - Végül is, nem állunk háborúban, és a veszély rendkívül komolynak tűnik. - Remek... - Ula biccentett, és a Sith felé fordult. A lány dühében keményen összepréselte a száját, ugyanakkor értetlenül nézett rá, mintha nem hitte volna el, hogy ő ennyire vakmerő. Ula állta a zordon tekintetet, és megszólalt: - Higgye el, ez nem holmi trükk. Ha hajlandó odavezetni, elmegyek magával. Kérem. - Csak maga - vágta rá a lány -, senki más. - Szó sem lehet róla! - avatkozott közbe Larin. - De igen - tiltakozott Ula, noha kellemes melegséget érzett a szíve körül, amikor felfogta, hogy Larin aggódik érte. - Szívesen megyek egyedül is. Ha nem tudom meggyőzni a parancsnokot szavakkal, mit számítana egy-két sugárvető?

- Azért csak legyen óvatos... - Larin vonakodva visszalépett az előző helyére. Szeretnénk egyben viszontlátni. - Több darabban nem lesz jó? - kérdezte a Sith, és most már vigyorgott, talán mert izgatottan várta, hogy a mestere hogyan fog elszórakozni a követtel. - Nem garantálhatok semmit! Ula azon töprengett, hogy vajon olyan gyengének látszik-e, mint amilyennek érzi magát. Mi van, ha amint kilépnek a zsilipből, a lány megöli, még mielőtt esélye lenne beszélni? Az lenne ám a szörnyű irónia... - Készen állok - mondta mindazzal a határozottsággal, ami csak telt tőle ebben a másodpercben. - Ne várakoztassuk meg a mesterét. - Tényleg ne - helyeselt vigyorogva a lány. - Súlyos hiba lenne. - Ha harminc percen belül nem hallunk maga felől - szólalt meg Stryver búcsú gyanánt akkor úgy vesszük, hogy meghalt. Ula megkerülte a holovetítőt, majd hagyta, hogy a birodalmi katonák vállon ragadják, és a folyosó torkolata felé tolják. Most már nem fordulhatott vissza. A volt szövetségesei aggódva néztek utána, mialatt elindult, hogy elárulja őket. A légzsilip ajtaja sziszegve bezárult, és a vézna követ izzadni kezdett. Ax hosszú léptekkel haladt tovább, és mindegyre csak azon törte a fejét, hogy hogyan enyhíthetné a kudarca következményeit. Nem tudta ugyan, hogy Darth Chratis mire számított, azt viszont igen, hogy a mestere ellene fogja fordítani ezt a váratlan eredményt. És nem sokat segített a helyzetén az, hogy alig tudott gondolkodni. - Hallgasson meg! - kiabált utána a követ. - Meg kell hallgatnia! Ax nem lassított. Alig hallotta a férfit. Lema Xandret halott. Odalent mindenki halott - ezt mondta Stryver. Nem tudta ugyan, hogy miért számít ez a kijelentés, de úgy tűnt, nagyon is számít. A családja, az anyja... de mi történt az apjával? Ezt még sosem kérdezte meg senkitől. Talán az apja is halott, sok-sok éve, hogy meghalt, amikor ő még kisgyerek volt. Talán egy Sith Nagyúr volt, aki nem akart leereszkedni odáig, hogy házasságot kössön egy hétköznapi asszonnyal. Vagy talán... lehetséges lenne? Nem, teljességgel lehetetlen. Már a puszta gondolat is nevetséges. Darth Chratis nem lehet az apja. És különben is, neki nincs szüksége apára, ahogyan nincs szüksége családra sem. Ha Stryvernek igaza van, és a szökevények mind meghaltak, akkor az ő élete csak könnyebbé válik. Nem kell időt és energiát pazarolnia arra, hogy megkeresse és a Császár nevében megölje őket. - Kérem, úrnőm! - könyörgött tovább a követ. - Azt próbálom elmondani, hogy nem az vagyok, akinek hisz! Ugyanazon az oldalon állunk, és ez mindig is így volt! A férfi jajongása végre behatolt Ax tudatába. Már készült belépni a hajóba, de hirtelen megfordult, maga elé emelte a balját, és félig behajlította az ujjait.

A követ kiszakadt a katonák kezéből, előreröppent, és nekivágódott a zsilip oldalfalának. - Ne próbáljon hazudni nekem! - förmedt rá Ax. - Eszemben sincs - tiltakozott kétségbeesetten a követ. Fehér volt, akár a fal, a hangja suttogássá halkulva tört elő a torkából, de furcsa módon a szeme sem rebbent, mialatt Ax odalépett elé. Várt még néhány pillanatig, majd kibökte: Birodalmi ügynök vagyok. Ax aktiválta a fénykardját, és a férfi nyakának szegezte a pengét. - Nem úgy néz ki, mint egy Cipher-ügynök - morogta vészjósló hangon. - Még csak nem is teljesen ember. - Így van - ismerte el a követ -, nem kém vagyok, hanem informátor. És lojális vagyok, függetlenül attól, hogy melyik fajhoz tartozom. Teljesen és tökéletesen lojális. Esküszöm! Ax nem mozdult. Tudott arról, hogy a magas rangú köztársasági tisztviselők néha idegen teremtményeket vesznek maguk mellé abban a reményben, hogy ezek az illetők nem lehetnek a Birodalom kémjei. Ezért aztán, ha a követ valóban a Birodalmat szolgálja, akkor nagy becsben állhat a Hírszerzésnél. - Megpróbáltam feljutni a hajójára a Huttán - erősködött tovább a férfi, és most már kissé dadogva beszélt -, de az ő... az őrök elza... zavartak. Ez valóban megtörtént, és ennek nyomán Ax tétovázni kezdett. Nem tudta elhinni, hogy meghallgatja a szánalmas senkit, sőt fontolóra veszi a meséjét. Ugyanakkor, noha tudnia kellett, hogy a biztos halál vár rá, olyan arcátlanságról és vakmerőségről tett tanúbizonyságot, ami mindenképpen mellette szólt. Ax önkéntelenül is csodálattal adózott a követ bátorságának, viszont azt is eldöntötte, hogy az árulás leghalványabb jelére azonnal végez vele. Nem zárhatta ki annak lehetőségét, hogy a fickó kettős ügynök, akit Satele Shan küldött, hogy vezesse félre őt és a mesterét... Minden fogát kivillantva elmosolyodott. Darth Chratis tudni fogja. Ha a követ igazat mond, akkor valóságos jótétemény az ő számára. Ha hazudik, legalább lesz valaki, akin a Nagyúr levezetheti a dühét. - Melyik fajhoz tartozik? - kérdezte, a fejét oldalra billentve. - E... epicanthix vagyok... - Sosem hallottam még róla. - A Panatháról származunk, a Pacanth-fok... - Nem érdekel! - vágott közbe gorombán Ax. - Ha szeretné még viszontlátni az otthonát, vagy ha egyáltalán szeretne még látni valamit, akkor mondjon el a mesteremnek mindent, amit most nekem, és győzze meg arról, hogy igazat beszél. - Ki a mestere? - Darth Chratis. Mond ez a név valamit? A követ még jobban elsápadt.

- Remek - helyeselt Ax akkor képes átérezni, hogy mennyire komoly a helyzete. Azzal kikapcsolta a fénykardját, és elengedte a férfit, aki lecsúszott a közlekedőalagút padlójára. A katonák gyorsan felkapták, és becipelték a hajóba. Ax néhány lépéssel előttük járt, sietős léptekkel tartott oda, ahol a mestere várta. Darth Chratis a hajó tágas, de rideg főkabinjában tartózkodott. Súlyos páncéllemezekkel teli harci öltözetet viselve állt az egyik üléssor mellett. Az egész testéből csak az arcát lehetett látni, ami torznak és megviseltnek tűnt a fentről áradó hideg fényben. Kissé előregörnyedt, és a súlya egy részét a fénykardját rejtő hosszú botra terhelte. Amikor meglátta a követet, a szokottnál is mélyebben lehúzta a szemöldökét, és felmordult: - Adj magyarázatot! Ax engedelmeskedett. Dao Stryver hátborzongató jóslataival kezdte, majd gyorsan rátért az együttműködés lehetőségére. A követ mindvégig csendben volt, teljesen lebénult Darth Chratis rémisztő ábrázatától. Ám ez most kapóra jött neki, mert ha csak egyszer is közbeszól, a Sith Nagyúr egy intésével elhallgattatta volna - valószínűleg mindörökre. - És Satele Shan hagyta, hogy ez a mandalori bevonja őt a machinációiba? kérdezte Darth Chratis, és régi, vékony sebre emlékeztető szemöldöke felemelkedett, egészen ráncos homloka közepéig. - Úgy tűnik, igen, mester. Satele Shan egy követet küldött hozzád, hogy tárgyaljon veled a nevében. A Sith Nagyúr ekkor Ulára fordította rettentő tekintetét, és halk, vészjósló hangon annyit mondott: - Beszéljen... - A ne... nevem Ula Vii - hebegte Ula. - Közvetlenül a Hármas Őrzőnek jelentek, aki a Titkosszolgálati Minisztérium műveleti osztályán dolgozik. A szolgája vagyok, nagyuram, és a Birodalom hűséges ügynöke. - Egy kém? Milyen balszerencse ez a Jedi-mesternek - jelentette ki Darth Chratis, és széles mosolyra húzta repedezett, vértelen száját. - Hát akkor mondja el nekem, maga kém, hogy hogyan tervezi elárulni őt! - A Köztársaságnak és a Birodalomnak itt és most közös a célja - kezdett bele a magyarázatba Ula, és kilépett az őrei közül. Nyilvánvalónak tűnt, hogy mialatt a sorára várt, keményen gondolkodott. - Mielőtt megkezdődhetne az invázió vagy a bombázás, a Sebaddon orbitális védelmi rendszerét szét kell zúzni. Aztán pedig semlegesíteni kell a bolygón működő központi hatalmat, vagy ha úgy tetszik, irányítást, ami vagy emberi vagy mesterséges. És hiszem, hogy ezt csak az erőinket egyesítve érhetjük el. Viszont miután megfosztottuk a bolygót a fogaitól és az agyától, az összefogás okafogyottá válik. Azt javaslom, hogy csak akkor

forduljunk a köztársaságiak és Dao Stryver ellen, bontsuk fel az úgynevezett szövetséget, és vegyük el azt, ami minden jog szerint minket illet. A Sebaddon végül a Császáré lesz. Én dezinformációkat fogok terjeszteni minden adandó alkalommal, biztosítva, hogy a köztársaságiaknak ne legyen esélyük megszerezni a bolygót. - És mit kér cserébe? - Hogy én? - kérdezte megrökönyödve a követ. - Semmit, nagyuram. Csupán a kötelességemet teljesítem. - Biztosan van valami, ami fontos önnek, a kötelességén túl - válaszolta a Nagyúr. - Csak kérje, és az öné lesz. - Nos, van a köztársasági csapatban valaki - kezdte megfontoltan Ula -, egy fiatal lány. Azt kérem, hogy a győzelmét követően kímélje meg az életét, nagyuram! - Mondja meg, ki az! - Egy senki, alantasabb még egy gyalogosnál is. A neve: Larin Moxla. - Ismered ezt a nőt, Ax? - kérdezte Darth Chratis, a tekintetét továbbra is Ulára szegezve. - Azt hiszem, tudom, kiről van szó, mester. - Helyes... Darth Chratis mosolya eltűnt. A követ vadul előrerándult, és a levegőbe emelkedett. Megpróbált küzdeni a testét fogva tartó láthatatlan erőkkel, de nem ment semmire. Ax sokszor megtapasztalta már a mestere Erő-szorítását. Tudta, milyen kegyetlen és ellenállhatatlan. - Akkor most jól figyeljen rám, maga kém! - recsegte a Nagyúr. A követ szaporán bólogatott, de túl rémült volt ahhoz, hogy megszólaljon. - Nem tudom kifürkészni, hogy mi rejlik a fejében - folytatta Darth Chratis. Az elméjét elzárja előlem valami, vagy egy mesterséges berendezés, vagy egy természetes adottság. Gyanítom, hogy az utóbbi. A titkosszolgálati miniszter alkalmazza a maga fajtáját annak érdekében, hogy elzárja a titkait mind a gazdái, mind az ellenségeink elől. így aztán, amikor magába nézek, nem látom a Császár iránti hűséget. Csak zavaros kapcsolatokat érzékelek, világos eredmények nélkül. Ha választanom kellene, sosem bíznék meg magában. - És mégis, ilyen időkben, hiába undorodunk a fajtájától, szükségünk van magukra. Meg kell találnom a módját, hogy elfojtsam az árulásra való természetes hajlamait. Ezen célból... - a követ ebben a pillanatban megint előrébb röppent, majd valósággal belefagyott a levegőbe, és most már alig néhány centiméterről nézett bele a Sith sötét szemébe -,... ezen célból azt mondom, hogy ha elárul, elkapom azt az ön nem emberi szívének oly kedves leányzót, és olyan kínzásnak vetem alá, hogy végül maga fog könyörögni, hogy végezzek vele. És hálás lesz, amikor megteszem. Aztán maga következik. Megértett?

- Igen, nagyuram. Tökéletesen megértettem. A követ lezuhant, és tompa dobbanással érkezett a padlóra. - Nagyon helyes - mondta Darth Chratis Ax, tűntesd el a szemem elől ezt az alakot. Térj vissza Satele Shanhoz, és közöld vele, hogy elfogadom az ajánlatot. Te pedig elkíséred a kémet, mint az én hivatalos képviselőm. - De mester... - Hallgass! Aligha engedhetem el egyedül. Sosem hinnék el, hogy mindenféle óvintézkedés nélkül megbíztam benne. Te fogod figyelni a Jedi-mestert, és ezt a kémet is. Az árulás legkisebb jelére értesítesz engem, és a haragom mindkettőjükre lesújt. Ax mélyen meghajolt, és azt gondolta: újabb zsákutca. És valószínűleg öngyilkos küldetés is egyben. Hangosan azonban így szólt: - Az utasításaid szerint fogok cselekedni, mester! - Érzékelem a türelmetlenségedet, Ax - folytatta Darth Chratis. - Emlékezz, a jutalmad gazdag lesz, amint teljes győzelmet aratunk. Amikor a Jedi-mester meghal, és mi megszerezzük ezt a bolygót, a tanulóidőd véget ér. De előbb nem! Most menj, és cselekedj a parancsaim szerint! - Igenis, mester! - válaszolta engedelmesen Ax, és megint meghajolt, közben biztosra vette, hogy a mestere érzékeli az elméjében felparázsló izgatottságot. Végre szabad lesz! Végre igazi, teljes jogú Sith lesz! Megkapja azt, amire oly régóta vágyott! És meg is érdemli. Ezt tudván tudta. Nem a semmiért szolgálta végig az utóbbi tíz évet. Nem a semmiért mondott le minden másról. Lema Xandret halott - villant át az agyán a gondolat. Elfojtotta magában a bánat apró, alig létező csíráját, majd sarkon fordult, és a reszkető informátort maga után vonszolva elhagyta a hajót.

Ötödik rész Végzetes szövetség

Harmincegyedik fejezet - Ezt meg miért hozta vissza magával? Muszáj volt? - suttogta Larin a Sithtanítvány felé biccentve, mialatt bekísérte az Auriga Fire utasait a Commenor központi tárgyalótermébe. - Nem bízom benne. Ula megigazította a gallérját, mintha nagyon melege lett volna, és szintén halkan válaszolt: - Sajnos, nem volt más választásom. Darth Chratis ragaszkodott hozzá, és ő nem az a fajta, aki könnyen beadja a derekát. - Hát nem ajánlotta fel, hogy látogassuk meg a saját parancsnoki hídján. - Magától nem, az biztos, nekem pedig eszembe sem jutott rákérdezni. Csak arra gondoltam, hogy Eldon Ax értékes túsz lesz, ennyi az egész. - Igen, az lesz - helyeselt Larin, majd észrevette, hogy a követ roppant kínosan érzi magát, és gyorsan mosolyt varázsolt az arcára. - Nézze, Ula, egy szóval sem állítom, hogy nem tett meg mindent, amit lehetett. Sőt örülök, hogy eddig eljutott. Ezt senki más nem érhette volna el. Azzal a sérült bal kezével megveregette a férfi vállát. - Köszönöm - motyogta Ula, és lerítt róla, hogy zavarba jött -, örülök, hogy így gondolja. Larin nem tudta megállni, megint elmosolyodott. Ula Vii esetlenségét egyszerre találta megindítónak és zavarba ejtőnek. Egy ennyire nehézkes alak hogyan kapaszkodhatott fel olyan magasra a Köztársaság ranglétráján, sőt hogyan élhette túl a Sötét Nagyúrral való találkozást? Darth Chratis talán megszánta őt. Bár ez eléggé valószínűtlennek tűnt. A Sith-tanítvány magabiztosan vonult Satele mester és Shigar között. Komor katonák kísérték őket, a jobb kezüket a fegyverük markolata közelében tartva. Eldon Ax menet közben büszkén felszegte az állát, és úgy lépkedett, mintha folyton küzdenie kellett volna a késztetéssel, hogy megpördüljön, és támadásba lendüljön. Egészében véve egy vadállatra emlékeztetett, egy olyan vadállatra, amely alig bírja féken tartani gyilkos ösztöneit. - Nem bízom benne - ismételte Larin -, márpedig én hamar kiismerek mindenkit. A mellette ballagó Ula köhécselt egyet, de nem szólt semmit.

A találkozó már az első percétől fogva kínos hangulatban zajlott. Pipalidi kapitány taréja sötétvörösben játszott, és alig lehetett érteni a közös nyelven elhangzó szavait, ahogyan az már lenni szokott az anxok esetében. Az ő hangjuk ugyanis olyan mélyen zengett, hogy az emberi fül már alig érzékelte. Shigar esküdni mert volna, hogy a bordái többször is rezgésbe jöttek. A kapitány először is kiparancsolta a kevésbé fontos személyeket a teremből. Larin is ezek közé tartozott, és mialatt kisietett, Shigar látta rajta, hogy mélyen megbántódott. De nem tehetett semmit - itt és most nem szólhatott a lány érdekében. - Gurin ezredesnek nem volt lehetősége közölni velem, hogy elhalálozása esetén ki legyen az utódja - jelentette ki Satele Shan -, de tudom, hogy rendkívül sokra tartotta önt, Pipalidi kapitány. Örülne, ha tudná, hogy a flottája megbízható kezekbe került. - És remélem, ez így is marad - morogta a kapitány, és éles pillantást vetett Eldon Axra. A célzás egyértelmű, ráadásul kétszeres. A katonák közül sokan tápláltak rossz érzéseket a Jedik iránt a Coruscanti Egyezményhez vezető események miatt, nevezetesen mert a Rend csapdába manőverezte magát, és beszorult a Birodalom, illetve a mandaloriak közé. Noha végül kiszabadult onnan, ezek után a Köztársaság polgárainak véleménye megoszlott arról, hogy a Jediknek miféle szerep jusson a jövőbeni konfliktusokban. Sokan eljutottak odáig, hogy a legkevésbé sem bíztak bennük, és azt szerették volna, hogy maradjanak ki mindenből. A tény, hogy Satele mester hajlandó volt tárgyalni egy Sithtel, csak megerősítette ezt az általános bizalmatlanságot. - Jelenleg a mi ellenségünk az önök ellensége is - válaszolta Ax. - Ami azt jelenti, hogy önök hasznosak nekünk. És fordítva, mi is hasznosak vagyunk az önök számára. - Nekünk nincs szükségünk magára, maga gyilkos boszorkánynövendék... - Ebből elég! - szólt közbe mindkét kezét feltartva Satele mester. - Ezzel nem jutunk sehová. A tény az, Pipalidi kapitány, hogy szükségünk van Eldon Axra, és a Birodalomra is, úgyhogy ennek megfelelően kell tárgyalnunk. Az elemzői megerősítették már Dao Stryver számításait? - Igen - felelte a kapitány, azzal kihúzta magát, amitől a legmagasabb személlyé vált a teremben, a magassága legalább egy méterrel meghaladta mindenki másét. - Egy hosszú hatótávolságú felderítődroiddal üzenetet küldtem a főparancsnoknak, de választ csak körülbelül egy standard nap múlva fogunk kapni. - És csekély az esélye annak, hogy Stantorrs egyetlen üzenet hatására ideküld egy flottacsoportot - tette hozzá Satele Shan. - Addigra a Sebaddonon a forrpontra jutnak az események.

- Igen - dörmögte Pipalidi, és valahogy ez a kurta szó hatalmas súlyt hordozott. Mert a kapitány bármennyire gyűlölte is a helyzetet, felfogta, hogy mennyire komoly. - Csak azt nem értem, hogy Stryver miért nem szólt korábban - jegyezte meg Shigar. - Most már csupán tizenöt hajóval rendelkezünk. Ha rögtön a megérkezésünk után egyesítettük volna a két flottát, több mint harminc egységgel számolhattunk volna. - Miért, hittünk volna neki? - kérdezte a fejét ingatva Ula. - Nem - szólalt meg váratlanul Eldon Ax -, megpróbáltam beszélni a mesteremnek a hatszögekről, de nem hallgatott rám. Shigar nem tette hozzá, hogy „énrám sem hallgatott az enyém”, holott joggal mondhatta volna. Ehelyett inkább így folytatta: - Szóval Stryver hagyta, hogy a droidok szétlőjenek minket, csakhogy higgyünk neki? Nem sokra ment volna, ha teljes vereséget szenvedünk. - Nyilván neki is megvannak a maga indokai - vélekedett Satele mester. - Talán ugyanezen okok miatt képviseli itt egy szál egyedül a népét. Ha a mandaloriak olyannyira aggódnak a Sebaddon miatt, miért nem küldték ide a többi harcosukat? - Talán azt akarják, hogy mi végezzük el nekik a piszkos munkát - mormolta Shigar. - Vagy úgy gondolja, hogy a népe nem felel meg a feladatra - tette hozzá Eldon Ax. Shigar egy pillanatra összenézett a fiatal lánnyal. Úgy tűnt, ha a Sitheknek és a Jediknek van közös vonásuk, akkor az azt jelenti, hogy nem bíznak a mandaloriakban. - Tizenöt egység - tűnődött félhangosan Pipalidi kapitány -, köztük egy nehézcirkáló... Ax vett egy mély lélegzetet, és beszélni kezdett: - Háromezer gyalogosunk van, három ezredbe szétosztva. Személyi leszállóegységgel, nehézfegyverzettel és páncélzattal vannak felszerelve. Ezenfelül maradt kétszáz TRA-9-es harci droidunk. Elég csapatszállítónk van, hogy levigyük a gyalogosokat és támogassuk őket, de rengeteg hadianyagot vesztettünk, amikor a hatszögek megsemmisítették a szállítóhajókat. - Valósak ezek az adatok? - kérdezte gyanakodva Pipalidi. - Parancsot kaptam, hogy ne titkoljak el semmit - válaszolta Ax. - Jelenleg akkor járunk jól, ha őszinték vagyunk. - Hát akkor ebben a szellemben válaszolok - felelte Pipalidi. - Háromezerötszáz gyalogos, két teljes ezred. Személyi hajtóművek és páncélzat. A kötelékeink az űrben voltak, amikor a nagyobb egységek elpusztultak, így a vadászaink zöme sértetlen maradt. Viszont a hangáraink túlzsúfoltak, az újratöltési lehetőségeink eléggé korlátozottak.

- Ugyanezzel a problémával küzdünk - mondta lassan bólogatva a Sith. Kalisch ezredes kiküldött néhány rajt, hogy gyűjtsenek be minden hasznosíthatót a roncsokból, de csak egy gép tért vissza, az is tele volt hatszögekkel. Megsemmisítettük. - Észrevettük - felelte Pipalidi -, a felderítőink megerősített szolgálatban dolgoznak, folyamatosan figyelnek mindent, ami a bolygón és a környékén történik. Az persze nem sokat lendít az ügyön, hogy eleve létszámhiánnyal küzdenek. A kapitány jól érzékelhetően megnyugodott, mialatt ő és Ax kölcsönösen beszámoltak egymásnak a veszteségeikről és a gondjaikról. Shigar sokat hallott már arról, hogy a háború véres frontjain sokszor elmosódnak az éles határok, de ez volt az első alkalom, hogy személyesen megtapasztalta a jelenséget. És úgy gondolta, hogy Stryver nem sok sikerrel kecsegtető tervének talán mégiscsak lesznek jó és hasznos következményei. Ula elérkezettnek látta az időt arra, hogy felgyorsítsa az eseményeket. - Minden percben, amit csevegéssel töltünk - mondta Xandret gyárai egyre több droidot és gyárat állítanak elő, meg még ki tudja, mi mindent. Ha meg akarjuk fékezni őket, álljunk neki határozott terveket kovácsolni, méghozzá azonnal! - Egyetértek - helyeselt bólogatva Satele Shan. - A legfontosabb célunk megakadályozni, hogy a droidok elhagyják az orbitális pályákat. Amíg valamennyi gyáruk odalent van, a felszínen, le tudjuk győzni őket. - Egy egész bolygót akarunk megszállni mindössze tizenöt hajóval? - kérdezte Pipalidi kapitány egyik segédtisztje, egy rellarin őrnagy, majd a fejét csóválva folytatta: - Akárhogyan osztjuk is szét az egységeket, egyszerűen lehetetlen! - Csak akkor, ha ezt mondogatjuk magunknak - válaszolta neki Shigar. Stryver adataiból világosan kiderül, hogy a hatszögek bizonyos központokból terjedtek szét. Például abból a forró pontból, amire önök csapást mértek - tette hozzá Ax felé biccentve. - Azt hiszem, biztonsággal feltételezhetjük, hogy ez az a hely, ahol Xandret és a társai megalapították a bolygó fővárosát. A megsemmisítésével nem sikerült kiiktatni a hatszögeket koordináló intelligenciát, de eléggé fájhatott ahhoz, hogy az máshová költözzön. Azt javaslom, keressük meg a leggyorsabban növekedő forró pontot, mert az lesz az, ahová le kell sújtanunk. - Két ilyen helyszínt azonosítottunk - vette át a szót Pipalidi, majd a terem közepén megjelent a Sebaddon holoképe. - Itt és itt - folytatta, mialatt rámutatott az Egyenlítőn fénylő foltok egyikére, és egy másikra, amely a déli póluson terült el. - A hatszögek ezúttal talán úgy döntöttek, hogy nem raknak minden tojást egy kosárba. Shigar szemügyre vette a lassan forgó, kéken derengő gömböt. Az egyenlítői helyszínt hatalmas lávatenger ölelte körül, amelyből elszórtan tömör kőszigetek

emelkedtek ki. A sarki helyszín sokkal stabilabbnak tűnt. Egyenes vonalak indultak ki belőle, és ezek másutt fénylő pontokhoz vezettek. - Az ott egy gyár - állapította meg, a pólusra mutatva. - Talán a legfőbb gyár, és minden más ebből ered. Az pedig az agy - fűzte hozzá, az egyenlítői helyszínre bökve. - Ezt meg honnan veszi? - kérdezte Ax. - Onnan, hogy a gyáraknak sok mindenre szükségük van a termeléshez magyarázta az ifjú Jedi. - Energia és nyersanyagok áramlanak befelé, kész droidok kifelé. - Végighúzta a mutatóujját az egyik egyenes fényvonalon, és hozzátette: - Ezek itt utak vagy vasutak, vagy valami hasonlók. Vagy pedig elektromos vezetékek. - Az agynak pedig nincs szüksége effélékre - vette át a szót Ax. - Az csak ott lapít, elszigetelve a lávatenger közepén, és rádión keresztül küldözgeti az üzeneteit. - Azt hiszem, igazad van, Shigar - mondta Satele mester, majd az állát dörzsölgetve körüljárta a holoképet. - Ha egyszerre csapunk le mindkét helyszínre, továbbá bombatámadást indítunk a másodlagos célpontok ellen, annak elégnek kell lennie ahhoz, hogy lelassítsuk a hatszögek szaporodását. - Talán ahhoz is elég, hogy megállítsuk - vélekedett Pipalidi kapitány amíg megérkezik az erősítés. Kínos csend támadt. Shigar ugyanolyan jól tudta, mint mindenki más, hogy miután megszűnik a veszély, a szövetség felbomlik. Az összefogásnak ez a példa nélküli pillanata egyszerre volt törékeny és átmeneti. Senki sem feledkezett meg arról, hogy a Sithek és a Jedik, a Birodalom és a Köztársaság egymás halálos ellenségei. A hallgatást Ula törte meg: - Az erősítés miatt majd akkor aggódjunk, amikor megérkezik. Pipalidi kapitány, megtenné, hogy felvázol egy alaptervet, amit át- küldhetünk Darth Chratisnak és Kalisch ezredesnek véleményezésre? Továbbá azt javaslom, felefele arányban osszuk be a csapatokat az egyes taktikai célokra, mert akkor mindenki érezni fogja, hogy kiveszi a részét a harcból, azt viszont nem, hogy kihasználják. Ezenfelül azt tanácsolom, hogy kettőzzük meg a szakaszokat irányító tisztek számát. A fegyelmet mindenáron fenn kell tartani. Más már nem is hiányzik, mint hogy a katonák egymást kezdjék lőni a kritikus percekben. - Igen, ez így van - helyeselt Pipalidi, és a taréja kékre színeződött. Shigar nem tudta, hogy ez a szín mit képvisel, csak gyanította, hogy az iróniát. Újabb pillantást vetett a fiatal Sithre. Eldon Axról lerítt, hogy unatkozik, és ő együtt érzett vele. A huttok biztonsági zsilipjében lezajlott párbajuk mintha ezer évvel ezelőtt történt volna. Shigarnak már viszketett a tenyere. A jobb keze folyton megrebbent, hogy elinduljon a kardmarkolata felé, de gondosan ügyelt, hogy a combja mellett tartsa.

A terem ajtaja sziszegve besiklott a falba, és Larin alaposan meglepődött. Nem figyelt már befelé, rég lemondott arról, hogy megpróbáljon az odabent tárgyaló alakok szájáról olvasni. Az ajtón kilépő őrnagy láttán automatikusan vigyázzba vágta magát. - Hetchkee közlegény, jöjjön velem! - rendelkezett a zömök rellarin. - És maga is, Moxla! Larin követte az őrnagyot és Hetchkee-t a tárgyalóterembe. A levegő sűrűbb és melegebb volt a megszokottnál, mint általában a hosszú ülésezések után. A helyiség közepén a Sebaddon jelenlegi állapotát ábrázoló holokép derengett, tele sárga és zöld jelzésekkel, valamint rövid jegyzetekkel. A holovetítő körül összegyűlt teremtmények halkan vitatkoztak, vagy éppen fennhangon adták elő a javaslataikat. A Sith lány is közöttük állt. Amikor Larin belépett, Shigar és Ula is felnézett, de a kapitány szólalt meg. - Csapásmérő egységeket küldünk két helyszínre - jelentette be olyan mély hangon, hogy Larinnak sajogni kezdett a szegycsontja. Pipalidi hosszú mutatóujjával rábökött a kéklő fénygömbre, és tovább magyarázott: - Ide és ide. Olyan személyekre van szükségünk, akik már találkoztak a hatszögekkel, és tanácsokkal láthatják el a csapatokat. A legfőbb gyár elleni támadás tervezésekor felmerült a nevük. Hetchkee közlegény, ön Vii követ úr testőrségének tagjaként Stantorrs főparancsnok alárendeltségébe tartozik. Én természetesen alacsonyabb rangú vagyok nála, de módomban áll a századparancsnoki poszthoz előírt rangra emelni önt. Egyetlen főtisztem sem adná át szívesen valamelyik hadnagyát, és eléggé híján vagyunk a tiszteknek. Elfogadja ezt a megbízatást? - Igen, uram! - harsogta Hetchkee, azzal vigyázzba vágta magát, és feszesen tisztelgett. Ugyanakkor lerítt róla, hogy egyszerre örül és fél is, nagyjából egyenlő arányban. Ez nem csupán az elképzelhető leggyorsabb előrelépés volt számára, de könnyen bizonyulhatott a legrövidebb tiszti pályafutásnak is. - Na és ön, Moxla? - fordult a kapitány Larin felé. - Elnézését kérem, uram, de annak idején történt egy eset... - Hallottam róla - vágott közbe Pipalidi -, és nem érdekel a múlt. Ön a Különleges Egységnél szolgált, és bolond lennék, ha nem használnám fel. Csak az számít, hogy végrehajtsa a parancsokat, és érje el, hogy a maga parancsait is végrehajtsák, még azok is, akik esetleg kételkednek önben. Mit gondol, el tudja intézni? Larin érezte, hogy az arca szinte lángol. Ismét szolgálatba lép! Hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon Shigarral: megölje vagy megcsókolja. - Igen, uram - felelte végül. - Menni fog! - Helyes! Akkor mostantól fogva tiszteletbeli hadnagy és szakaszparancsnok! nyugtázta a választ a kapitány, majd az egyik tisztjére pillantva folytatta: - Cha őrnagy, vigye ezt a két katonát a fedélzetmesterhez, és szereltesse fel őket! Azt

akarom, hogy egy órán belül megkapják az eligazítást, és álljanak bevetésre készen! - Igenis, uram! A rellarin tisztelgett, és a kijárat felé terelte a lányt, illetve Hetchkee-t. Larin úgy érezte, teljes súlytalanságban lépked. Nem, nem lebegett, de valahogy elszakadt mindentől. Egyetlen érintés is elég lett volna ahhoz, hogy elveszítse az uralmát a teste felett, és a padlóra zuhanjon. Miután az ajtó bezárult mögöttük, az őrnagy felkacagott, és megszólalt: - Látniuk kellett volna a képüket! Bár a magáét, Hetchkee, éppenséggel nem láttam, de el tudom képzelni... - Tényleg megtámadjuk a bolygót, uram? - érdeklődött Hetchkee. - Mérget vehet rá - válaszolta bólogatva Cha. - Készen áll rá? - Megteszem, ami tőlem telik, uram! - Nem is kérünk mást magától. Hogy mit várunk el, az már egy másik történet. Két perc alatt elérték a Commenor terjedelmes műszaki raktárát. Larin mohón bámulta az állványokon sorakozó csillogó páncélok tömkelegét, a legújabb fejlesztésű fegyvereket és a lőszerrel, hadianyaggal teli ládák mennyezetig érő halmait. Persze jól tudta, hogy a Commenor nem egy nagy hajó, és a raktár korántsem olyan hatalmas, mint amilyennek ezekben a pillanatokban képzeli, de ami a szeme elé tárult, az így is sokkal több volt annál, mint amit az utóbbi hónapokban látott. Szinte sírhatnékja támadt. - Megérkeztünk! - jelentette be az őrnagy, azzal az elébük lépő altiszthez fordult: - Őrmester úr, ez a két hadnagyunk súlyos felszereléshiányban szenved! Lássa el őket mindennel, amire szükségük van, de a lehető leggyorsabban! - Értettem, őrnagy úr! - felelte a jócskán elhízott őrmester, azzal maga után intette Larint, és bevezette álmai birodalmába. És mi legyen a mandalorival? - vetette fel Ax, miután a két újdonsült, a döbbenettől kábult hadnagy elhagyta a termet. - Milyen szerepet szánunk neki? A körülmények dacára sem feledkezett meg a fogadalmáról: meg foglak ölni, Dao Stryver, ha belepusztulok is. - Egyfelől elvárom tőle, hogy megossza velünk minden értesülését és adatát válaszolta Pipalidi -, másfelől pedig, hogy csatlakozzon a vadászainkhoz, amikor megtámadják az orbitális pályákon keringő droidokat. - Valószínűleg nehéz lesz kihagyni őt a játékból - vélekedett a Commenor egyik tisztje. - A mandaloriak semmiért sem rajonganak annyira, mint egy kiadós csatáért. - Hát az előzőből ügyesen kimaradt - állapította meg a vállát vonogatva Shigar. - Talán ezúttal is beéri ennyivel. Ax megtartotta magának a gondolatait. A terv szerint ő a hatszögeket irányító intelligenciát támadó csapatban lesz, ami azt jelenti, hogy a támadás alatt több

száz kilométer fogja elválasztani a mandaloritól. Ám feltette magában, hogy megkéri a mesterét, tartsa a fél szemét Stryveren, hátha véletlenül odatéved az egyik birodalmi hajó közelébe. Az űrcsaták zűrzavarában gyakran megesett, hogy eltévedt egy-két rakéta. Ax azt akarta, hogy Dao Stryver meghaljon, és ennek érdekében még arról is hajlandó lett volna lemondani, hogy ő maga adja meg neki a végzetes csapást. - Az egyik kommunikációs szakértőnk úgy gondolja, hogy a hatszögek a jeladóink alapján azonosítanak minket - vett elő egy másik témát a hajó egyik tisztje. - Talán tompítanunk kéne a hajtóműveket, hogy összezavarjuk őket. - Jobbat mondok - felelte Shigar -, teljesen iktassuk ki a hajtóműveket. - Ezt meg hogy érti? - Leereszkedünk a legalsó orbitális pályákig - magyarázta a padavan -, onnan szabadesésben megyünk tovább lefelé, és ejtőernyővel ereszkedünk rá a célpontokra. Axot lenyűgözték a hallottak. Minden gyűlölete dacára tetszett neki a terv. - Valószínűleg beválik - állapította meg félhangosan. - Persze, feltűnünk majd a radarokon, de nem fogják tudni, hogy mik vagyunk. Ha a szállítóegységek velünk együtt kidobnak némi szemetet is, a lentiek azt hiszik majd, hogy roncsdarabok hullanak. - Kiváló! - helyeselt lendületesen bólogatva Pipalidi. - Már csak azt kell eldöntenünk, hogy ki legyen a főparancsnok. Újabb kínos csend támadt. Ax tudta, hogy ez a pillanat is eljön, és jó előre felkészült rá. - Darth Chratis vagy Kalisch ezredes - mondta határozottan. - A miénk a nehézcirkáló. - De nekünk több a hajónk - szállt vitába Pipalidi kapitány. - Shan mesternek kell irányítania az egészet - mondta Shigar, akitől nem is lehetett mást várni. - Az ő jósképessége legendás! - És vajon tudja, hogy mi lesz ennek a vége? - kérdezte Ax a padavant fürkészve. - Azt nem - közölte a tanítványa helyett a nagymester -, azt viszont igen, hogy ebben a pontban sosem fogunk egyetérteni. Éppen ezért azt javaslom, hogy valaki másra ruházzuk a parancsnoki szerepkört. A részletekben nem ő döntene, de a stratégiailag kulcsfontosságú lépésekben igen. Valaki, akire egyszer már rábíztuk, hogy közvetítsen egy szintén nagyon kényes ügyben... Valamennyi szempár Vii követre irányult. - Én... nos... khm... rendkívül megtisztelő - dadogta Ula -, de attól tartok... - Darth Chratis el fogja fogadni a javaslatot - szólt közbe gyorsan Ax, miközben örömét lelte az áruló vergődésében. - És én is - jelentette be Pipalidi kapitány.

- Egyetlen feltétellel - folytatta Ax. - Biztosnak kell lennünk abban, hogy Vii követ önállóan fogja meghozni a döntéseit, mindenféle kényszer vagy befolyás nélkül. És miután semmi sem garantálja, hogy így fog eljárni itt, egy köztársasági hajón, azt követeljük, hogy másutt állomásozzon, és tartson fenn folyamatos kapcsolatot mindkét féllel. - Nem mehet magukkal - közölte határozottan a kapitány -, sem pedig Dao Stryverrel. - Nebula hajója? - vetette fel Shigar. - Igen, az Auriga Fire - mormolta a nagymester, és bólintott. Vii követ nagyokat nyelt, aztán jól láthatóan összeszedte magát. - Elfogadom a megbízatást - mondta aztán -, azzal a kikötéssel, hogy mindenki betűhíven követi az utasításaimat. Semmi értelme rám bízni ezt a szerepet, ha aztán nem hallgatnak rám. Mindannyian. A kapitányra meredt, aki erre megfontoltan bólogatott - nyilvánvalóan jobban örült egy civil parancsnoknak, mint egy Sithnek, vagy akár egy Jedinek. - Elvégzem a feladatomat - mondta aztán. - Darth Chratis is így tesz - fűzte hozzá Ax. - A magam részéről bízom abban, hogy Vii követ úr mindenki számára megfelelő döntéseket hoz majd. Mialatt beszélt, meglátta Ula szemében a félelmet. A követ tökéletesen megértette a valódi üzenetet. Mialatt a Sith-tanítvány továbbította a parancsokat a mesterének, Ula rááldozott néhány másodpercet arra, hogy gondolatban átfussa a haditervet. A vezérkar kijelölte az elsődleges és a másodlagos célpontokat. Három csapat lesz. Az első a Sebaddon körüli keringési pályákat fogja megtisztítani, hogy a másik kettő elérhesse a felszínt. A második, Shan mester vezetésével a droidokat irányító központot támadja meg. Ula hirtelen rájött, hogy miután a saját seregénél ő fogja koordinálni a műveleteket, joggal számíthat arra, hogy a hatszögek egyik legfőbb céljának számít majd. A harmadik egység - Cha őrnagy, valamint Larin és Hetchkee vezetésével - a központi gyár ellen indít támadást, és megakadályozza, hogy a droidok létrehozzanak egy új vezérlőközpontot. Neki pedig az lesz a feladata, hogy összehangolja és irányítsa mindezt, illetve hogy valahogyan életben maradjon. Idáig jutott a töprengésben, amikor a Jedi-tanítvány odalépett hozzá, és fojtott hangon megszólította: - Nem tudom, mit mondott nekik, de azt látom, hogy a birodalmiak úgy táncolnak, ahogyan maga fütyül. Ula a holoképről a fiatal férfira fordította a tekintetét. - Semmi különöset - válaszolta, több réteg igazság alá rejtve egy egyszerű hazugságot. - Akármit gondolnak is róluk, ők sem szörnyetegek. Józan érvekkel meg lehet győzni őket.

Shigarról lerítt, hogy ebben azért erősen kételkedik. - Akárhogyan csinálta is - mormolta halkan folytassa tovább, és egy napon főkancellár lesz. Hacsak nem bukom le - gondolta Ula. Pontosan tudta, hogy a kémeknek mi a büntetésük mindkét oldalon. Ám a lelke mélyén jólesett neki, hogy a padavan ennyire megbízik benne. Emlékezett arra, hogy Shigar megmentette őt a Huttán, amikor rászakadt a mennyezet, és azt sem felejtette el, hogy Larin önként el akarta kísérni, amikor Darth Chratishoz indult, holott minden számítás szerint a biztos halál várta. Mindketten szabad akaratukból cselekedtek, a jutalom legcsekélyebb ígérete nélkül. És Ula nem értette, hogy miért döntöttek így. Hacsak nem azért, mert valóban úgy gondolták, hogy érdemes megmenteni őt... Engem, vagy azt, akinek hisznek? - kérdezte magától. De akárhogyan történt is, jólesett neki, hogy a társai ennyire törődnek vele. - A mandalori elfogadja a feltételeket - jelentette a rellarin őrnagy egy másik holovetítő mellől. - Megfigyel, adatokat szolgáltat, és csak akkor bocsátkozik harcba, ha parancsot kap rá. - Darth Chratis egyetért a tervvel, egyetlen pont kivételével - közölte Eldon Ax, miután visszatért a holokép körül összegyűlt társasághoz. - Ahogyan Shan mester, úgy ő is részt vesz a vezérlőközpont elleni támadásban. És én is harcolni fogok. Satele Shan alig egy másodpercig gondolkodott, majd méltóság- teljesen bólintott. - Rendben, legyen így. A padavanom is a csapásmérő egységgel tart, ez így tisztességes. - Kiváló! - állapította meg Ula, és remélte, hogy meggyőzően alakítja az öntudatos, határozott vezető szerepét. - Akkor mindnyájan egyetértünk. Már csak annyi van hátra, hogy belekezdjünk. - Amondó vagyok, hogy a most a legjobb pillanat - morogta mély hangon Pipalidi. - Magam is így érzek - jelentette ki Ula. - Visszatérek az Auriga Fire-re, és onnan fogom irányítani a hadműveletet. Amint megkapom a jelzéseket, hogy minden készen áll, kiadom a parancsot. Addig senki sem kezdhet bele semmibe. Megértették? A körülötte állók bólogatva jelezték neki, hogy igen, megértették, de nem táplált illúziókat. Pontosan tudta, hogy ez az egész egy színjáték, egy hevenyészve felrakott kötés, ami eltakarja a repedéseket, amelyek hamarosan elkerülhetetlenül szétszaggatják ezt a szövetséget. Ám azt is megfogadta, hogy amíg az érintett felek hajlandóak eljátszani a szerepüket, addig ő sem fog csalódást okozni senkinek.

Pipalidi kapitány pattintott az ujjaival, mire hat katona sorakozott fel Ula mögé. Végigkísérték a folyosókon, amíg el nem érte az egyik kisebb dokkban állomásozó Auriga Fire-t, majd magára hagyták. Amikor belépett a pilótafülkébe, a műszerfal előtt üldögélő Jet Nebula hátrakapta a fejét és megkérdezte: - Na, hogy ment? - Lehetett volna rosszabb is - felelte mélyet sóhajtva Ula, és letelepedett a másodpilóta ülésére. - Kineveztek főparancsnoknak. - Gratulálok, jó magának. Az a lehető legjobb hely, ha szeretne bezsebelni némi hasznot. - Engem az nem érdekel - tiltakozott fáradtan legyintve Ula. - Hát akkor mi érdekli? - érdeklődött a jobb szemöldökét felvonva a csempész. Ez itt a nagy kérdés - morfondírozott magában Ula. Megadja a Sitheknek azt, amit akarnak, és ezzel hosszabbítsa meg halálos uralmuk fennállását? Vagy játssza át a forrásokat a logisztikai miniszternek, mert úgy talán egyszer valóra válnak a sokkal kiegyensúlyozottabb és békésebb birodalmi társadalomról szőtt álmai? Netán valami egészen más érdekli? Mindig is elátkozott helynek tartotta a Coruscantot. És csak most jött rá, hogy milyen könnyen boldogult ott. Idekint ugyanaz volt a lényeg, csak a sugárvetők sokkal, de sokkal közelebbről szegeződtek a halántékára.

Harminckettedik fejezet Larin kinézett a páncélüveg ablakon, és azt hitte, álmodik. A Commenor alacsony orbitális pályán keringett a Sebaddon szabálytalan alakú holdja körül, a többi köztársasági hajótól körülvéve. A birodalmi egységek egy másik pályát foglaltak el, és hosszú, egyenes oszlopot alkottak. Már csak annyi hiányzott, hogy a két flotta egyesüljön, és kezdődhetett a támadás. Larin a felszínre ereszkedő rohamcsapatokhoz került, hogy ott harcoljon az ellenséggel, ahol az élt. Ám az indulásig nem akadt dolga, szabadon bámulhatta az elébe táruló látványt. Mialatt nézelődött, szinte szürreális együttállás alakult ki a szeme előtt. A Hold, a Sebaddon és a Galaxis elképesztő spirálja egyetlen vonalat alkottak, amelyből derékszögben meredtek ki a fekete lyuk gázfáklyái. Az így kialakult hatalmas X a Dicsőség Keresztjére emlékeztette Larint, a Köztársaság legmagasabb katonai kitüntetésére. Nem hitt az ómenekben - sem a jóslásban, még a Satele mesterről hallott történetek ellenére sem -, de úgy döntött, hogy ezt most jó jelnek veszi. Még az égitestek is felsorakoztak. Minden tökéletesnek tűnt. Amikor az együttállás felbomlott, elfordult az ablaktól, és szemügyre vette vadonatúj páncélzatát. A tiszta öltözetet teljesen feltöltötték, és felszerelték mindennel, amit csak kért. A zsebek és tárolórekeszek tele voltak, a műszakiak ellenőriztek minden illesztést, csatot és berendezést. Az ízületek simán mozogtak, sehol sem akadtak, és megfelelő támogatást nyújtottak késlekedés vagy hiba nélkül. A sisakját kissé szorosnak érezte, de a fedélzetmester megnyugtatta, hogy manapság ilyen az összes, mert ezeket az új modelleket már máshogy alakították ki, hogy jobban óvják a viselőjük fejét a sérülésektől még a legszélsőségesebb körülmények között is. Larin pedig készségesen vállalt némi klausztrofóbiát, cserébe a tudatért, hogy a koponyája többé-kevésbé biztonságban van. A tükörbe nézve nem ismert magára, és nemcsak azért, mert hadnagyi rangjelzés csillogott a vállán. - Még ujjakat is kaptál - állapította meg valaki a készenléti kabin bejáratából. Larin megfordult, és Shigart látta ott, aki vadonatúj Jedi-öltözetet viselt: barna és fekete ruhadarabokat, míg a köpenye redői közül könnyűpáncélzat lemezei bukkantak elő. - Larin vagy, ugye? - érdeklődött a padavan a homlokát ráncolva.

- Igen - felelte Larin, és végre kizökkent a kábulatból. Lerángatta a sisakját a bal kezével, amelyen - mint azt Shigar is észrevette -, immáron öt ujja volt. A Commenor műszaki személyzete persze nem szolgálhatott állandó protézissel, amit kapott tőlük, csak egyetlen fokkal volt jobb, mint az a kétujjas, ormótlan műkéz, amelyet Ula kapart elő az Auriga Fire valamelyik zugából. Arra mindenesetre megfelelt, hogy begépeljen valamit egy billentyűzetbe, és ami a fő, hogy kezelje a fegyverét. - Mondjuk úgy, hogy megteszi - mondta nemtörődömséget színlelve. Shigar elindult felé, tőle karnyújtásnyi távolságban lecövekelt, és ismét megszólalt: - Tíz perc múlva elhagyjuk az orbitális pályát. Szerettem volna sok szerencsét kívánni. Larin majdnem felnyögött. Még át kellett néznie a támadási tervet, ellenőriznie a felszerelést, mondani néhány biztató szót a katonáinak - és mindennek a végén maga az ugrás várta. Az alapkiképzése óta nem hajtott végre orbitális ugrást. Az ilyesmire szabad akaratukból csak az őrültek vállalkoztak. Rengeteg minden elromolhatott. Annak viszont nagyon is tudatában volt, hogy Shigar és ő most látják egymást utoljára. - Kinek van szüksége szerencsére? - mondta a vállát vonogatva. - Neked ott az Erő, nekem meg egy rakás sugárvető. - Hát téged semmi sem tud felizgatni? - kérdezte a száját halvány mosolyra húzva a padavan. - Hivatalosan nem. Nem hivatalosan azért a plazmapókok nagyon. Oh, valamilyen oknál fogva a reythani ropogós szaga... - Jó neked - válaszolta még szélesebben mosolyogva Shigar. - Őszintén szólva, én rettegek. Larin azt érezte, hogy a gyomra fordul egyet, mintha máris szabadesésben zuhant volna. - Valójában - dünnyögte -, amire most készülök, attól egy kicsit ideges vagyok. Azzal közelebb hajolt az ifjú Jedihez - gyorsan, nehogy meggondolhassa magát -, és szájon csókolta. Shigar elhúzódott tőle, és döbbenten meredt rá. - Larin... ööö... én... sajnálom... de... - Jaj, ne... - nyögte Larin, és úgy érezte, az arca lángra kapott. Shigarról lerítt, hogy azt akarja mondani: én nem így érzek irántad. És ő pontosan ezeket a szavakat nem akarta hallani. - Ne kérj bocsánatot! - mondta rekedtes hangon a Jedi. - Sajnálom. - Az én hibám. Azt hittem... Larin a mondat közepén elhallgatott. Nem hagyták szóhoz jutni egymást, és mindkettejük arca ugyanolyan vörös színben játszott. Hirtelenjében félt

megmozdulni, vagy bármit mondani, nehogy végképp elrontson mindent. Hová tűntek a kettejük játékos ugratásai? Mi történt azzal a kapcsolattal, aminek a létezésében olyannyira biztos volt? Most már csak egy dolgot tudott biztosan, hogy ennek a kínos helyzetnek az elnyújtásából nem fakad más, csak a még hosszabb kínos helyzet. - Azt hiszem, ez itt a búcsú - mondta halkan -, egy időre. Neked is sok szerencsét, Shigar! - Köszönöm - felelte a Jedi, és bár Larin nem nézett rá, tudta, hogy merőn bámulja őt. - Köszönöm, Larin Moxla! Azzal Shigar eltűnt, csak az illata maradt a kabinban. - A francba! - hördült fel Larin, és a tenyerébe temette az arcát, aztán valaki megkérdezte tőle: - Mi a baj? Ezúttal Hetchkee állt az ajtóban. Larin pislogva nézett rá, és megpróbált valami másra is gondolni, nem csupán arra, hogy ő micsoda egy idióta. - Semmi gond - bökte ki nagy nehezen csak igyekszem a megfelelő hangulatba ringatni magam. - A szakaszaink összegyűltek - közölte Hetchkee. - Mit mondjak nekik? Larin látta a keldoron, hogy legalább annyira meg van ijedve, mint ő maga. - Csak az igazat, semmi mást - tanácsolta végül neki. - Aztán, ha már kellően rondán néznek rád, zavard be őket az utastérbe! Azzal felkapta a sisakját, és követte a társát. Hetchkee érkezett elsőnek az eligazítóterem ajtajához. Vett egy mély lélegzetet az ő különleges gázkeverékéből, és döngő léptekkel besietett a helyiségbe. Larin következett, és alig maradt ideje, hogy összeszedje magát, mielőtt belépett. Most már hadnagy vagy, és egy létfontosságú küldetést vezetsz - emlékeztette magát. Mindeddig kétízben találkozott a Sebaddon gyilkos droidjaival, és mindkettőt túlélte, mint ahogyan túlélte élete legkínosabb szerelmi jelenetét is. Annak idején túlélte a Különleges Egység kiképzését. Ezek után mit árthatna neki egy rakás mégoly durva, közönséges alak? - Nocsak, nocsak! - szólalt meg ekkor a teremben összegyűlt katonák egyike. Kössetek egy üstökös mögé, ha ez itt nem Toxic Moxla, a besúgó a Kiffuról! Larin körülnézett, és felfedezte, hogy a legelső sorban, annak közepe táján ott áll az a zabrak, aki kötekedett vele a Coruscanton. Tökéletes - kesergett magában -, egyszerűen és átkozottul tökéletes! Ax felnézett, amikor a padavan belépett a gyülekezésre kijelölt hangárba. A fiatal férfi fölött nem lebegett ugyan fekete felhő, de akár lebeghetett volna. Borús arcára sötét árnyékok vetültek, és látszott rajta, hogy kitörni készülő vihar tombol a lelkében.

Ax kilépett a sarokból, ahová a leszállóegységek indulására váró köztársaságiak elől húzódott, és elindult Shigar felé. - Ha jól sejtem, dühös vagy - mondta neki, amikor odaért hozzá, önkéntelenül tegezésre váltva. - Csak saját magamra - morogta Shigar. Ax érzékelte, hogy a padavan le akarja rázni őt, de ilyen könnyen nem hagyta magát. Ez az első alkalom, hogy ilyennek látlak - jelentette ki. - Ez határozott fejlődés. Shigar metszően éles pillantást vetett rá, és megkérdezte: - Miről beszélsz? - A harag jó dolog - folytatta Ax. - Szabaddá tesz. Erőssé tesz. - Ez hazugság! - tiltakozott a fejét ingatva Shigar. - A harag a sötét oldal felé terel. - Úgy mondod, mintha az valami rossz volna - felelte Ax, és közelebb lépett a Jedihez. - Tudod, remekül harcoltál. Képzeld el, menynyivel nagyobb hatalmad lenne, ha megszabadulnál azoktól az elfojtásoktól, amelyeket a mestered plántált beléd, és... - Állj csak meg! - szólt közbe Shigar, és távolabbra húzódott. - Az anyád is haragos volt, és nézd meg, hová jutott! Ax elhallgatott, mert hirtelenjében nem tudta, mit feleljen. - Mit akartál csinálni vele, ha megtalálod? - kérdezte Shigar. Ax hagyta, hogy az igazság megmutatkozzon az arcán. - A harag és a gyűlölet mindent elpusztít - mondta Shigar, és lassú léptekkel elsétált. Ax előbb meggyőződött arról, hogy a padavan nem őt nézi, és csak akkor mosolygott. Az utálkozás gyönyörűvé varázsolta az ifjú Jedit, és ő pillanatnyilag beérte ezzel a jutalommal. Shigar a lehető legmesszebbre távolodott a Sithtől. A lány igazán szemrevaló teremtés volt, de a szép külső ocsmány lelket takart. Az lesz a legjobb - mondta magának -, ha nagy ívben kikerülöd. A sötét oldaltól való iszonyodása eltompult, amikor ismét feléledt benne a Larin iránti sajnálat. Hogyan is kezelhette ilyen pocsékul a helyzetet? Nem lett volna szabad ennyire megdöbbennie. És sokkal kedvesebbnek kellett volna lennie. Vajon erre gondolt Satele mester, amikor arra szólította fel őt, hogy legyen kedves? A mestere odament hozzá, és a vállára tette a kezét. Shigar azonnal megnyugodott, mintha az asszony szempillantás alatt kiszívta volna belőle a feszültséget. - Ugyanolyan gépekkel ereszkedünk le - mondta Satele Shan -, a birodalmiak és mi egyaránt. A te dolgod sokkal nehezebb lesz.

- Tudom, mester. Csak az a lány eléggé meglepett. - Mindig erre törekszenek. Amikor én voltam padavan... Hangos csendülés vágott a szavába, valahol a közelben fém csattant fémen. A légzsilip külső kapuja szétnyílt, majd egy birodalmi század vonult be a terembe, amely pontosan annyi főt számlált, mint az itt várakozó köztársasági csapat. A katonák kivétel nélkül emberi lények voltak, zordon képű, nehézfegyverzetet hordozó férfiak és nők. A fegyelmezettségük tökéletesnek tűnt. Mindannyian kőmerev arcot vágtak; egyetlen szemhéj sem rebbent, egyetlen száj sem görbült fel vagy le. A szakasz mögött sötét alak bukkant fel, amelynek láttán Shigar úgy érezte, a vére belefagy az ereibe. A húsnak és a fémnek ez a meggyötört elegye egy teljes fejjel magasodott mindenki más fölé, és valami dermesztő, csontig hatoló hideg áradt belőle. Valaha ember lehetett, de a sötét oldal megfosztotta minden emberi vonásától, nem hagyott belőle mást, csupán egy aszott porhüvelyt, amiben látszólag már csak pislákolt az élet. Csak a szemében maradt meg egy kevés az eredeti életerőből. A tekintetéből mérhetetlen gyűlölet áradt. Szaporán lélegzett, viszont egyszerre csak kevés levegőt szívott magába, mintha szörnyű bűz szállongott volna körülötte - vagy mintha minden egyes lélegzetvétele könnyen bizonyulhatott volna az utolsónak. A jobb kezében tartott hosszú bot alsó vége pontosan egyszerre koppant súlyos lépteivel. - Megérkeztem - jelentette be Darth Chratis -, most már kezdődhet a hadművelet! - Vii követ úr csak a mi visszajelzésünket várja - közölte Satele Shan olyan hanghordozással, mintha egy hétköznapi teremtménnyel beszélt volna. - Amint megkapja, kiadja a parancsot. - Többé ne hivatkozzon rá követként - válaszolta a Sith Nagyúr, és az állát felszegve, horgas orra mellett lenézett a Jedi-mesterre. - Nem vagyok hajlandó engedelmeskedni a Köztársaság szolgájának! - Hát akkor legyen Vii igazgató úr, a Sebaddoni Független Hadművelet irányítója - javasolta engedékenyen Satele mester, és összekulcsolta a kezét a háta mögött. - A padavanom és én az elsőnek támadó két gép egyikén leszünk, és... - Nem! - szólt közbe Darth Chratis. - Maga az én tanítványomat viszi, én pedig a magáét! Csak így biztosíthatjuk, hogy a döntések részrehajlás nélkül szülessenek! Shigar úgy érezte, a vészjósló szavak úgy függenek a levegőben, akár az éles jégcsapok. Szeretett volna könyörögni a mesterének, hogy ne fogadja el a Sith Nagyúr ezen feltételét. Ne engedj neki! - akarta mondani, vagy inkább kiáltani. Ne küldj el sehová ezzel a... lénnyel. Azonnal végez velem, amint eltűnünk a szemed elől!

Satele Shan azonban csak mosolygott, és a legteljesebb lelki nyugalommal válaszolt: - Természetesen, Darth Chratis, ha ez az óhaja. Készségesen teljesítem a kívánságát. Netán a többi katonánkat is szeretné valamilyen különleges módon elosztani? - Azok nem érdekelnek - felelte elutasítóan intve a Sith Nagyúr. - Részemről rendben. Akkor fele-fele arányban osztom szét őket. Ez minden? Darth Chratis a szemét résnyire vonva meredt a nagymesterre. A kérdés azt a látszatot keltette, hogy ő egy akadékoskodó alak, és ez nyilván nem tetszett neki. - Az intézkedések megfelelőek - morogta alig hallhatóan. Satele Shan elővett egy hordozható számítógépet, és villámgyorsan nyomkodta a billentyűket. Az utasításai nyomán a műszakiak egy bonyolult, egyesített hálózatra hangolták a köztársasági és a birodalmi adó-vevőket, hogy az Auriga Fire-ről érkező parancsok különféle reléken keresztül mindenkihez eljussanak. Néhány másodperccel később sípolások és kiáltások hallatszottak, amelyek nyomán a két külön század két vegyes csapattá alakult. A terv úgy szólt, hogy az egyik itt marad, és a Commenorról indul majd bevetésre, míg a másik Darth Chratis parancsnoksága alatt visszatér a birodalmi csapatszállítóra. Shigar az utóbbiba került, és úgy érezte, a szíve a torkában dobog, mialatt a távozó katonák, ha kissé feszengve is, de fegyelmezetten felsorakoztak a terem közepén, arccal a légzsilipen túli közlekedő- folyosó felé. Tudta, még néhány pillanat, és ő is bekerül a birodalmiak világába, egyenesen Darth Chratis karmai közé. Aztán megérezte, hogy a mestere odalép mellé. Satele Shan ezúttal is pontosan érzékelte, hogy mi nyomasztja őt, de most nem tette a vállára a megnyugvást hozó kezét. -Azért fogadtam el Darth Chratis kikötését - mondta halkan a mester -, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy megbízzam benne. Csak rád számíthatok. Neked kell gondoskodnod arról, hogy tartsa magát mindahhoz, amiben megállapodtunk. - De hát én nem érek fel egy Sith Nagyúrral! - tiltakozott döbbenten Shigar. - Oh, nem fog megölni - válaszolta továbbra is higgadtan a nagymester. Biztosra veszem, hogy annál sokkal rosszabbat tartogat neked. Shigar hirtelen megértette: a mestere próbára teszi őt. És ha kudarcot vall, soha többé nem fognak Jediként találkozni. - Nem hagylak cserben, mester - fogadkozott elszántan. - Az Erő legyen veled, tanítványom. Megölelték egymást, majd szétváltak és elindultak - Satele Shan a katonái, Shigar pedig a birodalmi gép felé.

Harmincharmadik fejezet - Indulnak a csapatszállítók - közölte halkan Jet. Ula kényelmesen elhelyezkedett a másodpilóta ülésén, és a tele- metrikus adatokat figyelte, hogy ellenőrizze az egyszerű kijelentést. A birodalmiköztársasági egyesített flotta végrehajtotta a parancsát, és ezzel megkezdődött az őrült hadművelet. Négyezer katona indult a Sebaddon felé, hogy egyenként ereszkedjen le a felszínre, majd ott újra egységekbe szerveződve megtámadja az elsődleges célpontokat, vagyis az egyenlítői vezérlőközpontot, és a déli póluson működő gyárat. Kétezer katona az orbitális pályákon maradt, hogy szükség esetén újra és újra megtisztítsák azokat a hatszögektől, illetve bombázással támogassák az odalent küzdő alakulatokat. A többi a különféle vezetési pontokon nyújtott háttértámogatást, például a Commenoron és a Paramounton. És ez a hatalmas sereg neki, Ula Viinek engedelmeskedett. Továbbá Jet Nebula és Tragacs is. A csempésznek többen felajánlották a szolgálataikat - felderítők, híradósok és tüzérek, mindkét féltől de valamennyit visszautasította azon az alapon, hogy nem akar olyan személyzetet, amelynek tagjai esetleg összevesznek. És nem akarta csak az egyik oldalt választani, nehogy elfogultsággal vádolják. - Nem kéne legalább egy-két segítő, hogy megvédhessük magunkat? - kérdezte tőle Ula, aki eléggé megdöbbent azon, hogy a legfőbb parancsnoki állás milyen védtelen lesz az ütközet alatt. - Ne aggódjon - felelte hanyagul legyintve Jet. - Tragacs képes táv- irányítással működtetni a lövegeket innen a hídról. - Akkor mi volt az a szöveg a Huttán? Hogy személyzetre van szüksége? Miért lett volna valaha is szüksége személyzetre? - Hogy társaságom legyen - válaszolta mosolyogva Jet. Ula most első ízben gondolt arra, hogy talán egészen más volt az ok: az álcázás. Már korábban felfigyelt arra, hogy Jet az idő java részében hallgatott. Amikor éppen nem a vagány csempészt alakította, gondosan megfigyelt mindent, ami körülötte történt. És most valahogy bemanőverezte magát az első számú központba. Minden parancsot hallhatott. Minden olyan információ, amely a parancsok alapjául szolgált, áthaladt az Auriga Fire adó-vevőjén és számítógépén. És ha Jet Nebula kihúzza a dugót, az egyesített flotta vezető nélkül marad...

Ula azzal nyugtatta magát, hogy ez nem Jet stílusa, hogy ha ő valaha is megpróbálná befolyásolni a csata sorsát, sokkal kifinomultabb eszközöket alkalmazna. Mindenesetre úgy döntött, hogy folyton résen lesz, és a biztonság kedvéért időben felfegyverkezett egy új, kis méretű lézerpisztollyal. - Indítsák a vadászokat! - utasította a flottát. - Kezdjék meg az elsődleges célpontok bombázását! A holotérképen derengő fénypontok máris kezdtek átrendeződni. Négyszázadnyi MK-VI-os birodalmi elfogóvadász és XA-8-as köztársasági csillagvadász indult el, hogy protontorpedókkal és lézerágyúval lyukakat üssenek a Sebaddon orbitális védőhálójába négy kritikus ponton. Ezek közül kettő a csapatszállítóknak kellett, hogy lejussanak az alsó keringési pályákra, és ott kieresszék az ugrókat. Minden azon múlt, hogy ezeket a gépeket a hatszögek ne tartóztassák fel. A másik két nyílásra az orbitális bombázásokhoz volt szükség. Ez a feladat főleg a Paramountra és a B-28-as birodalmi gépekre várt. Az első ütközet alatt a hatszögek megsemmisítették a bolygóra kilőtt rakéták húsz százalékát. Most minden lövés számított. A vadászok lecsaptak a védőburokra. Az űrt robbanások fénye világította meg, a megsemmisülő droidok apró pontokként sziporkáztak a messzeségben. Az Auriga Fire tisztes távolságot tartott mind a fő támadóerőktől, mind az egyesített flottától. A bolygó és a hold között félúton állomásozott, de nem ez volt az egyetlen hajó, amely szabadon röpködhetett ide-oda a csataszektorban. - A First Blood hív minket - közölte Jet. - Adja be - kérte Ula. - Erősödő rádióforgalmat észlelek a környező űrben - jelentette Dao Stryver, miután az arcának háromdimenziós, kicsinyített mása megjelent a fő holovetítő felett derengő többi arc mellett. Félhold alakú hajója ezüstös csíkot húzva száguldott a Sebaddon felé. - Mivel a fekete lyuk eltorzítja a hosszú hatótávolságú adásokat, úgy gondolom, hogy ezek kivétel nélkül rövid távú üzenetek, és a bolygóról erednek. - A hatszögek - állapította meg Ula. - Ezek szerint így kommunikálnak egymással? - Erős a valószínűsége, hogy ez a koordináló intelligencia hangja - válaszolta Stryver. - Ezenkívül nem fogtunk más, jelentős jeleket sem a hosszú-, sem a rövidhullámú sávokon. - Be tudja mérni a forrást? - tudakolta Ula. - Dolgozom rajta. Ha lenne még két hallgatózó fül, háromszögeléssel meg tudnám határozni a helyzetét. Vegye úgy, hogy el van intézve - jelentette ki Ula, és megjegyezte magának, hogy hajókat kell kérnie Kalisch ezredestől, illetve Pipalidi kapitánytól. - Indítások - jelentette Jet. - Mi vagy ők?

- Ők. A Sebaddont ábrázoló fénygömb két pontján vörös karikák jelentek meg. Hat, ionhajtóművel felszerelt rakéta száguldott felfelé, valószínűleg azért, hogy a rakományuk befoltozza azokat a lyukakat, amelyeket a vadászgépek nyitottak az orbitális védőhálón. - Vigyék át a leszállóegységeket! - utasította Ula a flotta parancsnokait. - Azok a nyílások már nem sokáig léteznek! Mindkét fél nyugtázta a parancsot. Tizenkét közepes méretű gép vált ki az alakzatokból, aztán a hajtóműveiket maximális teljesítménnyel dolgoztatva száguldottak a bolygó felé. A birodalmiak Vokoff-Strood VT-22-es könnyű csapatszállítói, illetve a köztársaságiak Celestial NR-2-es könnyű leszállóegységei száz-száz katonát vittek, férfiakat és nőket, embereket és idegen lényeket, Jediket és Sitheket, valamint harci droidokat, akik mindannyian készen álltak arra, hogy megsemmisítsék a droidokat, és elhárítsák a Galaxist fenyegető veszélyt. Ula máris megbánta, hogy bejuttatta Larint a köztársasági seregbe. Igen, a lány arcára kiülő meglepett és örömteli kifejezésért megérte, de mi lesz, ha baja esik? Ezt az árat is hajlandó megfizetni? - Ne feledkezzen meg Stryver kéréséről - figyelmeztette Jet. - Nem felejtettem el - válaszolta kapásból Ula, holott teljesen kiment a fejéből. - Kapcsoljon össze Kalisch ezredessel. A birodalmi parancsnok azt állította, hogy egyetlen hajóját sem nélkülözheti, és ugyanezt mondta Pipalidi kapitány is. Ula elismerte magában, hogy ez akár még igaz is lehet, de attól még bosszantónak találta a helyzetet. - Egyetlen gépet sem? - kérlelte a köztársasági parancsnokot. - Nem kell hadra foghatónak lennie! És szükség esetén mi leszünk a harmadik fül. - Rendben - engedett végül Pipalidi -, megkapja a személyi kompomat. Leszedtük róla a fegyverzetet és a pajzsokat, úgyhogy ne nagyon küldje veszélyes helyre! - A szavamat adom rá. Köszönöm, kapitány! - A leszállóegységek átjutottak - jelentette halkan Jet. Ula a legszívesebben farba rúgta volna magát, amiért nem figyelte az ütközetet. A lefelé tartó gépek ezekben a pillanatokban száguldottak át az orbitális védőháló lyukain. A legtöbb sértetlen maradt, ám az egyiket ellepték egy közelben elhaladó rakéta droidjai, és korán kieresztette az ugróit. A szállítógépeket vadászok kísérték, hogy aztán ott maradjanak a droidok alatt, és alulról ritkítsák őket. - Kezdjék meg a második bombázást - rendelkezett Ula, hogy lefoglalja a hatszögeket, amíg az ugrók elérik a felszínt.

- Nyugtázták - közölte Jet -, nem... várjon. Kalisch másik célpontot akar támadni. Néhány rakéta egy olyan helyszínről indult, amelyik nincs rajta a térképünkön. Engedélyt kér, hogy kiiktassa. Ula a fogát csikorgatta. Egyfelől örült, hogy Kalisch engedélyt kért tőle. Másfelől viszont nem kételkedett abban, hogy az ezredes mindenképpen megtette volna azt, amit akart, függetlenül attól, hogy ő mit mond. A Paramountra leselkedett a legnagyobb veszély. Magától értetődött, hogy a hatszögek a flotta legnagyobb egységét tekintik első számú célpontnak. - Mondja meg neki, hogy maradjon a tervnél! - utasította a csempészt. - És legközelebb, ha támogatást kérek, jobban teszi, ha megadja. A következő körben tűz alá veheti azt a célpontot. Jet szélesen vigyorogva továbbította a parancsot. Kalisch kurtán válaszolt, de engedelmeskedett. - Hol vannak a füleim? - érdeklődött Stryver. - Ööö... úton... - bökte ki Ula, majd a monitorokra pillantva azt látta, hogy Pipalidi kompja elhagyta a Commenort, és most utasításokra vár. Jet közölte a pilótával, hogy a józan ész határain belül kövesse Stryver parancsait, aztán ráhangolta az adó-vevőjét a First Bloodéra. - Mi vagyunk az ön harmadik hajója - tájékoztatta Ula a mandalorit. Használjon minket rögzített vevőnek! - És ne felejtse el megosztani velünk az adatait - tette hozzá Jet, majd a mikrofonját kikapcsolva a követ felé fordult: - Ha Tragacsnak sikerül megfejtenie a droidok kódját, talán jobb taktikához is folyamodhatunk, minthogy egyszerűen szétlövünk mindent, ami elénk kerül. - Gondolja, hogy képes lesz behatolni a parancsnoki hálózatukba? - kérdezte Ula. - Nem ígérek semmit. Megint valami, amire nem árt odafigyelnem - dohogott magában Ula. Mintha nem volna máris éppen elég dolga... A felszínről indított rakéták egyike nem nyílt szét az orbitális pályákon, és nem is a Paramount felé vette az irányt. A Hold felé tartott, és aggasztóan közel került az Auriga Fire-höz. - Azt vagy nekünk szánták - dörmögte Ula a térképre mutatva -, vagy az viszi az első gyárat, amelyet megpróbálnak kijuttatni a rendszerből. - Először is tűnjünk el előle - javasolta Jet, és máris aktiválta az ionhajtóművet. - Másodszor, úgy tűnik, Kalisch már ráállított egy rajt. Ula alaposabban megnézte a háromdimenziós térképet, és miután felfedezte, hogy tucatnyi Blackhawk üldözi a rakétát, megörült annak, hogy mások is résen vannak. Mialatt az Auriga Fire kitért a gyorsan közeledő lövedék útjából, azt is észrevette, hogy az ugrók elhagyták a gépeiket, és megkezdték a leereszkedést. A

droidoktól megszállt hajó néhány száz méterrel lemaradva követte őket. A hajtóművei teljes teljesítményen üzemeltek, az orrával előre száguldott az atmoszféra felé. Mert pillanatnyilag így festett a flotta egyik legfontosabb alapelve: ha egy személyzet úgy ítélte meg, hogy nem tudja visszafoglalni a gépét, rá kellett irányítaniuk a legközelebbi célpontra, hogy ott hajtsa végre a kényszerleszállást. A leszállóegység burkolata már vörösen izzott, kisebbnagyobb fémdarabok szakadtak le róla, amelyek részben álcázást biztosítottak az ugróknak, részben pedig halálos veszélyt jelentettek rájuk. Ulát egyszerre tucatnyi parancsnok hívta. Adatok özöne követelte a figyelmét. Nem tehette meg, hogy tétlenül bámulja a holoképet. Sok szerencsét, Larin - köszönt gondolatban a lánynak, és megpróbált úgy érezni, hogy nem mindörökre búcsúzik -, remélem, erre vágytál.

Harmincnegyedik fejezet A VT-22-es leszállóegység úgy dübörgött és rázkódott, hogy Larin alig hallotta a visszaszámlálást. Mennyi van hátra? Tíz perc vagy egy? Ellenőrizte az arclemezének belsejére vetített képeket. Egyes ábrák a bolygót ábrázolták különböző szögekbőI. Szaggatott vonalak jelölték a célpontokig vezető röppályákat, és apró, vörös pontok a rengeteg, rengeteg hatszöget. A számláló azt mutatta, hogy két perc maradt az ugrásig. Ellenállt a kísértésnek, hogy negyedszerre is ellenőrizze az ejtőernyőjét, illetve a fékrakétáját, mielőtt kinyílik alatta a burkolat, és kiejti őt a semmibe. Úgy döntött, hogy inkább mélyeket lélegezve megnyugtatja zilált idegeit, és az emlékezetébe idézi, hogy ki volt ő egykoron. - Nahrung, tartsa a szemét azon a térképen - utasította az egyik őrmesterét a szakasz saját csatornáján. - Ha lát valamit, ami központi építménynek tűnik, jelölje meg. - Minden másodpercben frissített adatok áradtak a felszín felé közeledő hajókról. - Ozz, figyelje az időjárást. A maga dolga gondoskodni arról, hogy ne egy vulkán közepébe potyogjunk. - Ozz birodalmi tiszt volt, eléggé szófukar, de mindeddig vita nélkül végrehajtotta a parancsokat. - Mond, a maga osztaga lesz az első. Vágjanak oda keményen, ne ejtsenek foglyokat. Azt akarom, hogy a legjobb lövészeit küldje elsőnek. Például Joppot. Meglátjuk, hogy a fegyverével is olyan ügyesen tüzel-e, mint a szájával. - Igenis, asszonyom! - felelte Mond őrmester. Ses Jopp, a zabrak mormogott valamit, de olyan halkan, hogy senki sem értette. Egyelőre nem követett el függelemsértést, de Larin úgy gondolta, megmutatja, hogy ki a parancsnok, mert tapasztalatból tudta, hogy ezzel a módszerrel lehet a legbiztosabban megfékezni a zabrakhoz hasonlókat. - Amikor leérünk, az elsődleges célunk a gyár lesz - folytatta. - Vegyék tűz alá az ellátóvezetékeket, az energiakábeleket, a szállítószalagokat, a rakodógépeket, mindent, ami fontosnak tűnik. Ne álljanak le a találataikat számolgatni! Bőven van odalent hatszög, jut mindenkinek. És ne feledjék, gyorsan adaptálódnak, úgyhogy semmit se vegyenek biztosra, még ha nem is mozog. Nem tudjuk pontosan, hogy mit építenek odalent. Bánjanak óvatosan mindennel, amíg nem robbantották apró darabokra. - Húsz másodperc! - jelentette a pilótafülkében ülő navigátor. Az utasfülke alja szétnyílt, a táguló résen beszökött a fekete lyuk

fénye. A folyamat néma csendben ment végbe, mivel még az űrben jártak. Larin csupán a nyitószerkezet keltette rázkódásokat érzékelte a védőhámján és az öltözetén keresztül, valamint a hidraulikák halk vonítását hallotta a rádióban. - Tíz másodperc! - közölte a navigátor. A gép jobbra dőlt, amíg a fedélzete egy síkba került a bolygó felszínével. A látvány hatására száz katonának egyszerre akadt el a lélegzete. A Sebaddon már a holovetítők képén is eléggé ijesztőnek tűnt. És most a ködös atmoszférán keresztül lávafolyókat, félig olvadt hegyláncokat, és tükörsima, csillogó tavakat pillantottak meg - ez utóbbiakról időközben kiderült, hogy szilárdra fagyott fémlemezek. - Öt másodperc! A gép még egy utolsó begyújtással korrigálta az irányát. A déli pólus felé tartva egy teljesen másik pályát követtek, mint azok, akik az egyenlítői célpontra mentek. Shigar az utóbbi csapatban volt, és Larin még ezekben a pillanatokban is, mialatt a visszaszámlálást hallgatta, tudott időt szakítani arra, hogy az ifjú Jedire gondoljon - amitől egyszerre öntötte el a szégyen és a fájdalom. - Egy! - Indulás! Larin hirtelen súlytalannak érezte magát, és gyors ütemben távolodott a leszállóegységtől. - Pillanatról pillanatra kisebbnek látta, míg végül csak a lebegtető hajtóművek villanásait észlelte. Körös-körül a katonák felvették azt a helyzetet, amit ő maga is: úgy fordultak, hogy a hasukat mutassák a felszín felé, majd a testükhöz szorították a kezüket, míg a lábukat teljesen kinyújtották. Egyelőre nem érzékeltek ellenállást, azzal még néhány percig nem kellett megküzdeniük, ám a bolygók légköre mindig is kiszámíthatatlan volt. Larin hallott már olyan esetekről, amikor végtagok, sőt fejek szakadtak le egyszerű távmérési hibák miatt. Tudván tudta, hogy amikor bekövetkezik a lassulás, elemi erővel fog hatni mindannyiukra. - Szép indulás, katonák! - dicsérte a csapatot Cha őrnagy, aki középtájon helyezkedett el. Az eleven harcosok között egymásba kapaszkodó TRA-9 harci droidok zuhantak, némán és mozdulatlanul, akár a kőszobrok. - Most keressék meg a társaikat, és zárják az alakzatokat! A földet érésig érvényben van a rádiócsend! Az adatszolgáltatás megszűnik... most! A Larin arclemezén táncoló fényábrák jócskán leegyszerűsödtek, amikor a század adathálózata szempillantás alatt leállt. Annak érdekében, hogy a lentiek hulló törmeléknek higgyék őket, nem beszélhettek egymással, és a felettük keringő hajók sem közvetítettek nekik telemetrikus információkat. Ezt az állapotot fenn kellett tartaniuk egészen a leérkezés előtti pillanatokig. De addig vészhelyzet esetén csak a korábban beérkezett adatokra hagyatkozhattak. Larin különös módon magányosnak, elszigeteltnek érezte magát. Sokan vették körül, de egyetlen szót sem válthatott velük. A katonák - akiknek sisakján és

rakétahajtóművén fekete, vastag betűk hirdették a nevüket - tízes-tizenkettes csoportokba gyűltek, és egymásba kapaszkodva jókora gyűrűket alakítottak ki. Larin a helyén maradt, egyedül zuhant tovább a szakasza mellett. Indulás előtt a vezérkar egy egyszerű, de hatékony színkódot dolgozott ki, hogy a parancsnoki vonalak ne keveredjenek össze. A hadnagyok zöld, az őrmesterek kék színű sisakot viseltek, míg a század közepén szintén magányosan ereszkedő Cha őrnagy narancssárgát. Larin végigpásztázott a tekintetével a csapaton, és meglátta, hogy annak átellenes oldalán egy zöld sisakos a hüvelyujját feltartva jelez neki. Viszonozta a gesztust, abban a biztos tudatban, hogy Hetchkee üdvözölte. Aztán az egyik őrmester - Nahrung - közelebb siklott hozzá, a manőverező fúvókéi apró gázpamacsokat lövelltek. Kölcsönösen megmarkolták egymás alkarját, és összeérintették a sisakjuk arclemezét. - J-huszonötös rácspont - jelentette az őrmester ez a legpontosabb becslésem. Larin az arca elé varázsolta a legutolsó térképet, amit a rádiócsend előtt kapott. A Nahrung által említett ponton egy hatalmas, mesterséges X látszott, egy gigászi épületegyüttes, amelyből rövidebb-hosszabb szárnyak ágaztak el minden létező irányban. A fekete lyuk fényében hosszú, vékony árnyékok vetültek a pólus környékére, amelyek származhattak gyárkéményektől, de akár lövegtomyoktól is. - Ez megteszi! - kiáltotta Larin. - Szép munka! Villámgyorsan száguldó, fényes tárgy húzott el mellettük, amit gyors egymásutánban még három követett. A hátuk mögött hagyott hajók megindították a bombatámadást, hogy megpuhítsák azt, ami odalent, a felszínen várta őket. Nahrung visszasodródott az előző helyére, Larin pedig felvette az előbbi helyzetét. A sisakképernyőjén vörös jelzőfény villogott, ami arról értesítette, hogy pillanatokon belül eléri az atmoszférát. Abban a tudatban, hogy mindenki őt figyeli, megközelítette Mond osztagát, amelynek élén Jopp zuhant. Addig manőverezett, amíg egy vonalba ért vele, aztán kicsivel előrébb és lejjebb siklott. Forrón remélte, hogy mindenki megértette az üzenetet: mialatt a legelső vonalba küldte a zabrakot, nem fél ott lenni mellette. Fehér és sárga gombafelhők jelentek meg előtte a felszínen, aztán a légkör első ujjai megérintették őt - halkan fütyülve, szelíden ringatták jobbra-balra. Aztán kemény ütés érte szemből, mintha téglafalnak ütközött volna. Csatakiáltást harsogott a körülötte süvítő levegőnek, a saját hangját is beleadva a mind erősebb lármába. A Sebaddonnal való első találkozás úgy megrázta, hogy a csontjai szinte zörögtek a foglalatukban. A tudata beszűkült, a látása elhomályosult. Az idő elvesztette jelentőségét. Nem lett volna értelme számolni a másodperceket, amikor gyakorlatilag egybefolytak, és semmi sem változott.

Ám Larin tudta, hogy hamarosan vége lesz, és így is történt. A rázkódás enyhült, a bömbölés elhalkult. Az öltözetének külső hőmérsékletét jelző mutató a vörös sáv alá ereszkedett. Már nem látott olyan tökéletesen, mint odakint, az űrben, mivel mostanra a légkör felső rétegeiben járt. A belépés pillanataiban az alakzatok felbomlottak körülötte, ám a katonák hamarosan ismét kialakították azokat. Ahelyett hogy az indulás óta eltelt másodperceket számolta volna, inkább a magasságmérőt figyelte. Alig néhány kilométer választotta el a bolygó felszínétől. Ő és a társai - valószínűleg a vártnál erősebb magaslégköri szeleknek köszönhetően - lesodródtak a kitűzött röppályáról, de az eltérés nem tűnt vészesnek. A gigászi gombafelhők jól láthatóan megjelölték a célpontot - aminek helyzetét az öltözetének saját navigációs rendszere is megerősítette. Az adó-vevőjével kétszer kattintva figyelmeztette a katonáit, hogy készüljenek fel. Mindannyian elengedték egymást, és negyvenöt fokos szögben előredőlve zuhantak tovább. Larin még egyszer kattintott, és az ejtőernyők részlegesen kibomlottak, így a szakasz egy madárrajra hasonlított, amelynek tagjai egyszerre tárják szét a szárnyukat. Ám az ernyők nem nyíltak ki teljesen, mert nyomban foszlányokra szakadtak volna még ebben a viszonylag ritka légkörben is. Erre csak jóval lejjebb, sokkal kisebb sebességnél kerülhetett sor, hogy aztán száz méterre a felszíntől a katonák bekapcsolják a fékezőrakétájukat, és azzal irányítsák magukat a leereszkedés utolsó szakaszán. Larin oldalra pillantva meglátta, hogy Jopp vadul hánykolódik mögötte nyilván egy légörvény kapta el. A gyár közvetlenül előttük, tőlük alig ötszáz méterre terült el. Az adatszolgáltatás minden pillanatban helyreállhatott. Larin ellenőrizte az öltözetének célzórendszerét, és kiszabadította az oldalára erősített sugárvetőt, amelyet személyesen választott ki a fedélzetmester fegyverraktárából. Joggal számíthatott arra, hogy a hatszögek nem fognak tétlenül üldögélni, mialatt a rohamcsapat a közelükbe ér. Biztosra vette, hogy jelenleg is szorgalmasan dolgoznak valamin, de hogy min, azt semmiképpen sem deríthette ki. Így aztán mindenre fel kellett készülnie. A sisaklemeze kitisztult, és megjelentek rajta a felülről érkező friss adatok. A célpont tökéletesen tisztán rajzolódott ki előtte, a radarok a füstfelhő alá is beláttak. - Ismerik a játékot, katonák! - harsant Cha őrnagy hangja a fülhallgatóban. Húzzák le a fejüket, és maradjanak együtt, amíg el nem érik a célpontokat, aztán szóródjanak szét! Ha a rádiót zavarják, figyeljék a jelzőrakétákat! Ha nem látják a rakétákat, mozogjanak, ahogy tudnak! Jegyezzék meg, hogy ez nem szabad vadászat! Ne lőjenek minden élőlényre!

- Hallották a parancsnokot! - vette át a szót Larin, miután az őrnagy elhallgatott. - Rakétaindítás harminc másodperc múlva. Figyeljenek a lángcsóvákra! Ne perzseljék le egymás fejét! Miután befejezte, villámgyorsan áttekintette, hogy mi zajlik a többi helyszínen. A Paramount egyelőre sértetlen maradt, holott a hatszögek egyszerre több irányból ostromolták. Az orbitális pályákon keringő droidok egy része összekapaszkodott, és kialakított egy olyan energiafegyvert, amit az előző ütközet során Jet Nebulának sikerült megsemmisítenie. A felszínről indított rakéták befoltozták a védőháló lyukait, és úgy tűnt, a Holdon is történik valami. Az egyik birodalmi VT-22-est megszállták a droidok, és most az orrát mélyen leeresztve zuhant. A felderítő műholdak képsorain jól látszott a gépből kinyúló tüzes csóva, valamint a fekete füstcsík. Az előzetes számítások azt mutatták, hogy a sérült egység a vezérlőközpontnak otthont adó szigeten fog lezuhanni. Larin, noha igazából nem akarta megtudni, gyorsan utánanézett, hogy melyik gép tart a biztos pusztulás felé - és a szíve görcsösen összeszorult. Shigar is azon a hajón utazott. Most fájt csak neki igazán az, ami a készenléti kabinban történt. Ha akkor látták egymást utoljára, hogyan fog együtt élni ezzel a tudattal? Éles sípolás értesítette arról, hogy eljött a fékrakéta beindításának pillanata. Félresöpörte a kelleténél sokkal bőségesebb adatáradatot - és az érzéseit is annak érdekében, hogy minden figyelmét a manőverre összpontosíthassa. A fékrakéta nem más volt, mint egy kis méretű manőverező-hajtómű, amit némileg módosítottak és összeépítettek egy standard köztársasági páncélzattal. Tapasztalatból tudta, hogy ezzel repülni körülbelül olyan lesz, mint betörni egy vadlovat. - Begyújtás! - parancsolta Cha őrnagy. A következő pillanatban a század fénybe borította az égboltot. Hosszú, keskeny tűzlándzsák meredtek a Sebaddon felé. Az ezüstös ejtőernyők visszatükrözték a fényt, amitől a katonák lentről nézve tüzes angyaloknak tűntek. Larin rövid üzenetet kapott a felderítőktől, amely megerősítette a korábbi gyanúját, miszerint a magas épületek egy része valóban lövegtorony. Sejtette, hogy ezekben a pillanatokban éppen célba veszik őt és a katonáit. Igyekezett lélekben felkészülni az elhárítótűzre, közben keményen küzdött, hogy ellenőrzése alatt tartsa hevesen rángatózó és ugráló fékrakétáját. Nem ő volt az egyetlen, akinek komoly gondjai támadtak. A század tagjai kivétel nélkül küszködtek, hogy megtartsák a pozíciójukat, az adó-vevők kurjantásokat és figyelmeztető kiáltásokat továbbítottak. Két alkalommal is hajszálon múlt, hogy egy birodalmi és egy köztársasági katona elkerülte az ütközést. Mindkét esetet trágár szitkozódások követték, mígnem Ozz őrmester egy határozott ordítással elhallgattatta a veszekedő feleket. Más már nem is hiányzott, mint hogy kitörjön a belháború...

Aztán a lövegtornyok tüzet nyitottak, és az égbolton teljes lett a zűrzavar. Kék energianyalábok villóztak mindenfelé, felforrósítva a levegőt. Az első sortűzben két katona kapott találatot, ők tűzlabdává alakulva, forogva zuhantak a föld felé. Larin viszonozta a tüzet, de mert eközben is a fékrakétájával harcolt, erősen kételkedett abban, hogy a lövései célba találtak. Cha őrnagy kérésére szinte azonnal megérkeztek odafentről a bombák. Az egyik lövegtorony felrobbant, újabb sűrű füstfelleggel gyarapítva a gyár felett terjengő sötét takarót. Larin ádázul vicsorgott vad örömében - már el is felejtette, hogy a légiharc milyen szép is lehet... Egy közeli robbanás letörölte az arcáról a vigyort. Felnézett, és rájött, hogy találatot kapott. A fékrakétája köpködni kezdett, amitől összevissza kanyargott és cikázott, míg megtépázott ernyője összecsuklott, és széles ívben lobogott mögötte. A balszerencséjét átkozva küzdött, hogy irányítsa a leereszkedést, de csak annyit ért el, hogy forogni kezdett. Ide-oda csapódó kezével a legközelebbi katona felé kapott, hogy megkapaszkodjon valamiben - bármiben, ami szilárd. A katona habozott, és Larin leolvasta a sisakjáról a nevét: Ses Jopp. Beköpésről és árulásról szájalni nem volt nehéz, ám hagyni, hogy egy bajtárs a halálba zuhanjon, már csak keveseknek, az igazán elvetemülteknek sikerülhetett. Tudta, hogy zabrak mindjárt meggondolja magát, és ez így is történt. Jopp feléje nyújtotta a kezét, hogy elkapja a csuklóját - de a röpke tétovázás miatt egy másodperc törtrészével elkésett. Larin elhúzott a zabrak mellett. A fékrakétája leállt, és ő a következő másodpercben szabadesésben zuhant, akár egy kődarab.

Harmincötödik fejezet Shigar már a vészcsengők megszólalása előtt tudta, hogy baj történt. Az őt és Darth Chratist szállító gép váratlanul balra lódult, mintha találatot kapott volna, és a századparancsnok, aki éppen eligazítást tartott, hirtelen elhallgatott. Shigar nem hangolta rá a rádióját a birodalmi hálózatra, ezért nem tudhatta azonnal, hogy mi történik a gépen. A köztársasági katonáktól kapta az adatokat, egy semleges relén keresztül. A hálózatok közötti késlekedés csaknem végzetesnek bizonyult. - Valami nincs rendjén - szólt oda a közelében ülő katonáknak. Az ösztönei arra figyelmeztették, hogy mozdulnia kell. Egy rövid parancssor begépelésével felnyitotta a védőhámját, és talpra ugrott, pontosan akkor, amikor a hatszögek áttörték a külső héjazatot, és behatoltak a szakasz utasterébe. Shigar készen állt. Az Erő közvetítésével megtaszította az első droidot, mire az forogva kirepült az űrbe. A következő pillanatban még vagy féltucatnyi társa bukkant fel, amelyek egymást lökdösve igyekeztek bebújni a fémlemezen tátongó nyíláson. Shigar elébük szökkent, és a fénykardjával lecsapkodta a végtagjaikat, illetve kiszúrta az érzékelőiket, még mielőtt aktiválhatták volna az elektropajzsukat. Mindenképpen meg kellett akadályoznia, hogy bejussanak, máskülönben neki és a katonáknak esélyük sem lett volna, hogy élve érjék el a felszínt. Az utastér fala egy másik ponton is hullámozni és dagadozni kezdett, túl messze ahhoz, hogy ott is harcba szálljon. Szerencsére a katonák látták, hogy mi történik, és idejében előhúzták a fegyverüket. Birodalmi és a köztársasági sugárvetők lövedékeinek áradata zúdult a behatoló droidokra, és a legtöbbet visszasöpörte a semmibe. Ám egyre többen támadták a nyílásokat, egymáson átmászva próbáltak bejutni a gép belsejébe. Néhány másodperc múlva már viszonozták a tüzet, és Shigar megérezte, hogy ő és bajtársai nem tudják feltartóztatni a könyörtelenül nyomuló gépsereget. - Vigyék ki innen a katonákat! - kiáltotta az őrnagynak, miközben kettévágott két droidot. Az utastér átellenes oldalán tartózkodó narancssárga sisakos alak bólintott, majd elrendelte az alsó zárófedelek nyitását, illetve hogy a század még jóval a tervezett ugrómagasság felett hagyja el a hajót. A másik három utastér közül kettőből nyugtázták a parancsot, aztán a fedelek kinyíltak, és a katonák - köztük

az őrnagy is - egyszerre kizuhantak a gépből. Velük együtt jó néhány hatszög is kiesett, amitől az utazás izgalmasnak ígérkezett. Shigar az utastérben maradt. A bal kezével egy tartórúdba kapaszkodott, majd a két lábát felrántva hatalmasat rúgott egy közeledő hatszögbe, mire az mind a hat végtagjával veszettül kapálózva kirepült a semmibe. Vajon mennyi időbe telik - töprengett magában a szabadesésben távolodó droid után bámulva hogy az orbitális pályákon keringő társaiéhoz hasonlóra alakítsa a testét, és növesszen egy-két rakétát magának? De nem állt szándékában a helyén maradni, amíg megtudja. A négyes számú utastérből senki sem igazolta vissza az evakuálásra szólító parancsot. Ha az ottaniak bajba kerültek, segítenie kellett nekik. A padozat meg-megrándult a talpa alatt, mialatt átvágott a szakaszolózsilipen, és végigsietett az üres közlekedőfolyosón. A négyes utastér közelébe érve sugárnyalábok vijjogása és dörrenések ütötték meg a fülét, míg az adó-vevőből állhatatos sistergést hallott. A hatszögek zavarták mind a birodalmi, mind a köztársasági frekvenciákat - amit eléggé nyugtalanító fejleménynek ítélt. Az előtte álló válaszfal hirtelen felhasadt, és a résen keresztül hatszögek özönlöttek a folyosóra. Felkészült, hogy szemtől-szembe megütközzön velük, és gyorsan Erő-pajzzsal vette körül a testét. Ám a hatszögek nem számítottak őrá, ez már az első pillanatokban kiderült. Visszafelé tüzeltek, az utastérbe. Egy ottani ellenfélre figyeltek, így beletelt néhány másodpercbe, hogy aktiválják a pajzsaikat. Shigar a haladékot kihasználva levágta három droid végtagjait. Nem áldozott időt arra, hogy széthasítsa vagy felnyársalja a testeket - beérte azzal, hogy mozgásképtelenné tette őket. Aztán egy magas, sötét alak ugrott át a falon tátongó lyukon, a jobb kezében vörös pengéjű fénykardot tartott. A bal kezéből kicsapó kék villámok végigcikáztak a droidokon, mire azok görcsösen rángatózva és sűrű füstöt eregetve repültek szerteszét. Shigar és Darth Chratis közé szorulva a hatszögeknek nem volt esélyük. Pillanatokkal később a Jedi-padavan és a Sith Nagyúr kettesben álltak a vörös folyadéktól csöpögő fémtestek között. A rádiózavarás megszűnt, így beszélhettek egymással. - A másik három szakasz elhagyta a gépet - közölte Shigar ki kell nyitnunk a negyedik utastér zárófedeleit! - Ne hidd, hogy utasítást adhatsz nekem, padavan! Már eddig is csak a puszta szerencsédnek köszönheted, hogy életben maradtál - förmedt rá a Sötét Nagyúr, azzal nekivágott a közlekedőfolyosónak. - A nyitószerkezet megsérült. A távollétemben Adamek hadnagy vagy megjavítja, vagy pedig kitágítja a már létező nyílást. Ez nem a mi dolgunk. Neked és nekem elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a hatszögek fegyverként használják fel a hajót.

- Akkor a hídra? - kérdezte Shigar, és nyelt egyet, mert bosszús lett attól, hogy a Sith úgy beszél vele, mint egy gyerekkel. - A hídra - felelte kurtán Darth Chratis. Útközben három droidrajjal találkoztak. A hatos csoportokban mozgó hatszögek minden látszat szerint átfésülték a gépet, és módszeresen megsemmisítettek mindent, ami birodalmi jelzéseket viselt magán. Darth Chratis és a vörös energiapenge láttán gyakorlatilag megőrültek. Két alkalommal is megtörtént, hogy egyáltalán nem törődtek Shigarral, és ezt ő nyomban kihasználta: megkerülte a támadókat, és hátulról csapott le rájuk. A meglepetés ereje ezúttal neki dolgozott, így a lehetetlen helyzet csupán nehéz helyzetté szelídült. A Sith Nagyúr minden látható erőfeszítés nélkül gázolt át a droidokon. Beérte azzal, hogy a villámaival megbénította őket, és Shigarra hagyta, hogy végezzen velük. Az energiapengéje szokatlanul hosszú volt, és egy összecsukható botféleségből tört elő. Ezenfelül rendelkezett egy fegyverrel, amivel az ifjú Jedi nem. A villámai sokkal erőteljesebbnek bizonyultak, mint Eldon Ax kisülései, és a hatásuk nagyban hasonlított azoknak az elektrohálóknak a hatásaihoz, amelyeket Stryver vetett be a Huttán: az eltalált droidok egyfajta bénult állapotba kerültek, aminek révén teljesen kiszolgáltatottá váltak a hagyományos fegyvereknek. - A nagymester silány munkát végzett veled - állapította meg Darth Chratis, miután végignézte, hogy Shigar végez az utolsó hatszögekkel. - Engedi, hogy a filozófiája befolyásolja a csata eredményét. Ezért fogunk mi, Sithek legyőzni téged és a fajtádat. Visszafogjátok magatokat, és ezzel megakadályozzátok, hogy a képességeitek a maguk teljességében kibontakozzanak. Shigar kipislogta a szeméből a verejtéket. Satele Shan a sötét oldal eszközének tekintette az Erő-villámokat, és óva intette őt a használatuktól. Viszont az előző percek folyamán a saját szemével látta, hogy nem csekély igazság van abban, amit Darth Chratis állít. Ugyanakkor nem volt annyira naiv, hogy ne vegye észre, hogy a Sötét Nagyúr hová akar kilyukadni. - Kímélje a hangszálait, Darth Chratis! - vágott vissza önérzetesen. - Nem tud rávenni, hogy csatlakozzam magához! A Sith elmosolyodott, de a mosolyából ijesztően hiányzott a valódi öröm. Folytatták útjukat, és miután felkúsztak két rövid létrán, odaértek a pilótafülkéhez. Ezt a kabint vastag, robbanásbiztos ajtó védte, amelyen a hatszögek egyelőre nem tudtak áttörni. Az adó-vevők ismét hasznavehetetlenné váltak, így sehogyan sem értesíthették az odabent tartózkodó személyzetet. Darth Chratis odalépett ugyan a nyitópanelhez, hogy a zárókódot felülírva kinyissa az ajtót, ám azzal kellett szembesülnie, hogy a droidok az egészet egyeden fémtömbbé olvasztották, amikor megpróbáltak behatolni a fülkébe.

- Együtt - javasolta Shigar, miután emlékezetébe idézte, hogy a Jedi-mesterek milyen hihetetlen tömegeket tudtak megmozgatni pusztán az Erővel és a gondolataikkal. - A vezényszavamra! - tette hozzá sietve a Sith Nagyúr. Az erőiket egyesítve úgy hajlították félre a robbanásbiztos zsilipajtókat, mintha azok csupán fémfóliából készültek volna. Miután a nyílás kellően nagyra tágult, Shigar kisebbfajta erkölcsi győzelemnek értékelte a kettejük együttműködését. Egészen addig, amíg meg nem érezte, hogy a közös erőfeszítések során valami átragadt rá Darth Chratisból. Egyfajta hidegség, egyfajta romlottság. Amikor a résen átbújva belépett a hídra, a bal keze mintegy magától ökölbe szorult. Le akart sújtani valamire, de egyetlen hatszöget sem látott. Csupán birodalmiak tartózkodtak a közelében, akik jelenleg a szövetségeseinek számítottak. A rémültnek tűnő parancsnok talpra ugrott, és tisztelgett a felé közeledő Sith Nagyúrnak. - Jelentse, hogy lezárták a hajtóműveket - recsegte Darth Chratis. - Nem... nem áll módomban, Nagyúr! - felelte a tiszt. - A gépterem nem válaszol a hívásainkra. Odaküldtem egy karbantartócsapatot... - Azok már halottak - vágott közbe a Sötét Nagyúr. - Maradjanak itt! Mi fogjuk elvégezni a javítást. Darth Chratis azzal sarkon fordult, és elindult a kijárat felé. - Talán maguknak is ugraniuk kéne - javasolta Shigar, mielőtt követte volna a Sithet. - Itt már semmit sem tehetnek. - Hogy hagyjam el a szolgálati helyemet? - csattant fel a birodalmi tiszt, és már-már sértődöttnek tűnt. - Soha! Shigar kísértést érzett, hogy vitába szálljon. A biztonsági ajtó immáron mit sem ért, és a hatszögek bármelyik pillanatban visszatérhettek. A parancsnokra és a híd személyzetére a biztos halál várt, ha itt maradnak. Shigar végül csak megvonta a vállát - kicsoda ő, hogy megtörje egy birodalmi tiszt konokságát? Az aligha a Jedik dolga... - Hát, ahogy gondolja - dörmögte kurtán biccentve, azzal kisöpörte a repülőszemélyzetet az elméjéből, és Darth Chratis után sietett. - Elvesztegeted az időt - morogta a Sith, amikor utolérte. - Maga meg életeket - vágott vissza Shigar. - Az emberek pótolhatóak. A másodpercek nem. Shigar erre nem tudott jó választ adni, így aztán inkább a feladatra összpontosított. A leszállóegység gerince mentén haladtak a tat felé, ülések sorai között vágtak át. Az ablakok elé néhány másodpercenként besiklott a Galaxis fénylő spirálja, hogy nyomban el is tűnjön. A gép gyorsan forgott a hossztengelye mentén, de a mesterséges gravitációnak hála, ezt a belsejében nem lehetett érzékelni. Hatszögek is fel-felbukkantak, vagy tehetetlenül sodródtak, vagy a héjazaton mászkáltak. Szabályos időközönként a Sebaddon is megjelent,

és Shigar nem tudta megállapítani, hogy közelednek-e hozzá, vagy pedig távolodnak tőle. A hajó hátuljában, a gépterem bejáratánál hatszögek egész serege várta őket. Darth Chratis villámok tucatjait zúdította rájuk. A kisülések végigcikáztak a tömegen, és kezelhetőbb részekre bontották. Shigar a gépek közé szökkent, a kardját szélsebesen forgatva visszaverte a felé tartó lézernyalábokat, oda, ahonnan elindultak, és mindent szétvágott, amit a pengéjével elért. Amikor elvétette az egyik csapását, és kapott egy kisebb sebet az oldalába, a fájdalom hatására csak még jobban összpontosított. Úgy harcolt, mintha egy álomban harcolt volna, az Erő segítette és irányította minden mozdulatát. Amikor elérte a hátsó válaszfalat, szinte sajnálta, hogy véget ért az összecsapás. Darth Chratis besietett a gépterembe, és szemügyre vette az ionhajtómű vezérlőrendszerét. Az egyik hatszög részben szétszerelte a műszerfalat, és megbontotta a vezetékeket, valószínűleg azért, hogy átvegye az uralmat a hajó felett, és felfelé irányítsa, a támadó flotta irányába. Darth Chratis gyorsan és hatékonyan dolgozva többé-kevésbé visszaállította az eredeti állapotot. A hajó minden ízében megremegett, amikor ismét gyorsulva tartott lefelé, a felszín irányába. - Kész van? - érdeklődött Shigar. - Végeztem - mormolta Darth Chratis, azzal intett a bal kezével, és az oldalfal legalább két méter hosszan felhasadt. Shigar kinézett a nyíláson, ezzel egy időben éles süvítést hallott, és rádöbbent, hogy már nem is az űrben, hanem a légkörben repülnek. - Te mész elsőnek, fiam! - vezényelt halkan, de határozottan a Sith. Shigar ugyan nem szívesen fordított hátat az ősellenség ezen képviselőjének, de tudta, hogy jelenleg nincs mitől félnie. Satele Shan, mint már oly sokszor, ezúttal is tökéletesen látta a jövőt. Ezekben a pillanatokban az a vérvörös energiapenge volt az utolsó, amitől tartani kellett. Négy szökkenéssel odaért a nyíláshoz. Már csak egy hiányzott ahhoz, hogy kivesse magát a lángoló gépből. Sosem leszek a tanítványod, Darth Chratis - fogadkozott magában, mialatt elrugaszkodott. Az esküjére válaszul valahol a tudata mélyén megszólalt egy sejtelmes, baljóslatú hang: Ne tegyél elhamarkodott ígéreteket! Végül is könnyen meglehet, hogy hamarosan szükségem lesz egy új tanítványra... Shigar sietve bezárta az elméjét, hogy a Sith ne hatolhasson bele az agyába, és minden figyelmét a leereszkedésre fordította.

Harminchatodik fejezet Ax mindkét lábát egyszerre tette le, és könnyedén rugózott egyet, hogy elfogyassza a maradék lendületét. A talaj biztonságosnak tűnt, nem érzékelt rejtett csapdákat vagy vermeket. Megnyomta a kioldógombot, mire a fékrakétája levált a hátáról, majd az ejtőernyője is lassan lehullott. A Sebaddon gravitációja kisebb volt annál, mint amit megszokott, ezért megszédült kissé, de éppen csak egy pillanatra. A fekete lyuk sárga fáklyáit leszámítva az égbolt vörösben játszott, az alacsonyan szálló pára- és füstfelhők visszaverték a lávatenger fényét. Ax a tudatát kiterjesztve kutatott hatszögek után, közben tett két lépést, és körülnézett, hogy kiderítse, hol vannak azok, akik vele együtt ereszkedtek a felszínre. Főleg Satele mester hollétét akarta tudni, mert nem volt elragadtatva attól, hogy egy Jedi szabadon kószál körülötte. A szakasz, amelyhez névleg tartozott, a droidokat vezérlő központ egyik legbonyolultabb részére érkezett. A levegőből nézve a sziget óriási sövénylabirintusra emlékeztetett, a hosszú, keskeny, szeszélyesen kanyargó épületeket kábelek és vezetékek kötötték össze. Ax egy meredek falakkal határolt utcán landolt, ám egyetlen ajtót, ablakot vagy járdát sem látott. Még csak nem is sejtette az épületek rendeltetését, ám az nyilvánvalónak tűnt, hogy a környék építés alatt áll. A terv szerint az egyik osztag az építkezésen dolgozó gépeket támadta, míg a többinek a létesítmény szívét kellett megrohamoznia vagy legalábbis azt, ami az orbitális pályákról nézve a szívének tűnt. A parancsnokság három lehetséges helyszínt jelölt meg, és Ax ezek egyikén tartózkodott. A magasba felnézve azt látta, hogy körös-körül katonák hullanak az égből, és a fékrakétájuk tűzcsóváján egyensúlyozva sorban beleereszkednek a droidok által emelt mesterséges szurdokokba - de a közvetlen közelében senki sem landolt. Rövid várakozás után megpróbált rádiókapcsolatot teremteni Darth Chratisszal és Satele mesterrel, de mindhiába, csakis sistergést hallott az összes hullámsávon. A találatot kapott leszállóegység fényesen ragyogott az égen, akár egy csillag, fekete füstcsíkot húzott maga után, és Ax úgy látta, a gép egyenesen felé tart. Végül úgy ítélte meg, hogy a leszállókörzete veszélytelen, még hatszögek sincsenek errefelé, amelyeket feldarabolhatna. Találomra kiválasztott egy irányt, és a bizonytalan körvonalú árnyékokat fedezéknek használva végigfutott az utcán. A fénykardját a kezében tartotta, de egyelőre nem aktiválta. Sosem

szerette feleslegesen felfedni a kilétét, és ezt főleg nem akarta megtenni ezen a bolygón, ahol hemzsegtek az olyan droidok, amelyeket arra programoztak, hogy amint megpillantanak egy Sith harcost, azonnal végezzenek vele. Futás közben - immáron sokadszorra - az járt a fejében, hogy bárcsak módjában állna behatolni a vezérlőprogramba, és kihasználni az ebből fakadó előnyöket. Könnyen elképzelhetőnek tartotta, hogy Lema Xandret valami mást is beleépített a hatszögekbe önmagából, nem csupán a gondolatait és az előítéleteit. Végül is a droidok biológiai komponensének kellett, hogy legyen valami jelentősége. Ha sikerülne kapcsolatot teremtenie azzal a valamivel, ha rá tudná venni, hogy hallgasson az érvekre - az ő érveire... Az utca kanyarulatából előbukkant egy köztársasági gyalogos, a fegyverét ideoda lendítve, lábujjhegyen futott. Ax nyomban behúzódott egy sötét árnyékba. Egyedül akart maradni, amíg nem tudja biztosan, hogy mi van előtte. Nem vágyott arra, hogy a kritikus pillanatokban valaki ott lábatlankodjon körülötte. Miután a katona elszaladt mellette, és eltűnt a szeme elől, furcsa dologra lett figyelmes. A levegő szó szerint remegett az arca előtt. Először azt hitte, hogy vele van baj, hogy valami zavarja a látását, de aztán rájött, hogy valóban maga a levegő remeg, méghozzá azért, mert forró. Letérdelt, megérintette a talajt, és még a kesztyűjén keresztül is érezte a forróságot. Ekkor eszébe jutott, hogy a szigetet lávatenger veszi körül, és ekkor már a legkevésbé sem csodálkozott a jelenségen. A következő pillanatban érzékelte, hogy valami lezuhan mögé, mire felpattant, és a kardját aktiválva megpördült. - Bámulatra méltó reflexek - állapította meg Satele Shan, aki a látszat szerint a legkevésbé sem aggódott amiatt, hogy Ax esetleg kettévágja. Még csak a saját kardját sem kapcsolta be. - Bár a perifériás látásodon még dolgozni kell egy kicsit. A nyomodban vagyok, mióta földet értél. - Ezt nevezem hasznos időtöltésnek - morogta Ax, és leeresztette a fegyverét. Eszedbe sem jutott, hogy belekezdj a küldetés végrehajtásába? - Készséggel elismerem, hogy sok minden megfordult a fejemben - válaszolta mosolyogva a Jedi -, de ez éppen nem. Vedd le a sisakodat, és mondd meg, mit hallasz! - De hát... - kezdett volna tiltakozni Ax, de elakadt a szava. Azt akarta mondani, hogy iszonyú a forróság, ám észrevette, hogy bár Satele mester sisakot visel, a homlokán verejtékcseppek csordogálnak. Ezek szerint arra kérte őt, amit már maga is megtett - és ha túlélte, akkor ő is túl fogja élni. - Rendben - dünnyögte végül, és kipattintotta a nyaki csatokat, majd lehúzta a fejéről a sisakot. A levegő perzselte az arcát és az orra belsejét. Vegyszerek, füst és ózon szagát érezte. Valahonnan a távolból éles hangon elkiabált ismerős mondatokat hallott: - Nem ismerjük el a fennhatóságukat!

- Csak azt kérjük, hogy hagyjanak minket békén! - Hatszögek - állapította meg Ax, és észak felé intett -, arrafelé vannak. - Nem erre gondolok - válaszolta a fejét rázva Satele mester. - Mélyebben keresd. A többi hang alatt. Ax ismét hallgatózott, és hirtelen felfigyelt a mély frekvenciájú morajlásra, amelyet a füle éppen csak érzékelt. - A sérült hajó? - kérdezte, a zuhanó leszállóegységre mutatva, amely most már sokkal nagyobbnak látszott, és továbbra is egyenesen feléjük tartott. - Nem hiszem. Nekem inkább úgy tűnik, mintha valaki fúrna - közölte Satele mester. - Miért fúrna a droidokat vezérlő intelligencia éppen most, a támadás idején? kérdezte értetlenül Ax. - Talán anyagot akar, hogy még több hatszöget állítson elő. - De hát ez nem gyár! - Nem az, de attól még lehetnek itt fészkek - vélekedett a Jedi- mester. - Hát akkor keressük meg őket! - csattant fel Ax nem titkolva a türelmetlenségét. - Nem éppen ezt kellene csinálnunk? Magasan a fejük felett felrobbant egy narancssárga jelzőrakéta, a fénye különös árnyékokat festett mindkettejük arcára. - Erre vártam - jelentette ki Satele Shan. - A katonáink találtak egy bejáratot. Menjünk, segítsünk nekik! A Jedi-mester megdöbbentő gyorsasággal indult el. Ax meglepődött, és ugyancsak szednie kellett a lábát, hogy ne maradjon le. Végigrohantak a mesterséges szurdok alján a következő kereszteződésig, ott felszökkentek az egyik épületre, hogy aztán egyik falról a másikra ugorva egyenes vonalban folytassák útjukat. A labirintus mintha a végtelenbe nyúlt volna. Összességében véve a nyomtatott áramkörökre vagy a logikai folyamatábrákra emlékeztette Axot, de hiába erőlködött, nem tudott felfedezni semmiféle alapvető rendező elvet vagy rendeltetést. A mintázat inkább egy fafúró rovar járataira hasonlított, mint bármire, amit értelmes lény tervezett. Valahol a távolban éles fények villantak, és jócskán letompulva visszatükröződtek a felhőzetről. Néhány pillanattal később a detonációk dörrenései is megérkeztek. Satele mester kissé módosított az irányon, hogy ő és az ifjú Sith nyílegyenesen a harci zóna felé haladjanak tovább. Továbbra is ejtőernyősök függtek az égbolton, ereszkedés közben tüzeltek a labirintusból kiemelkedő lövegtornyokra. A szigetre helyenként sűrűbb, másutt ritkább füsttakaró borult. Ax érezni vélte a hatszögek vérének szagát, és elfogta az idegesség. Attól tartott, hogy a végén még lemarad a szórakozásról. Két ugrás között hátranézett, és felfedezte, hogy tíz-tizenkét droid követi őket, szintén épületről épületre szökkenve. A fejét hátravetve, diadalittasan kacagott a jelekből ítélve mégsem marad le a mókáról.

Satele mester váratlanul beleugrott az egyik szurdokba, és Ax követte. Mire leérkezett, a Jedi már a talajon állt, és a mutatóujját a szájára szorította. Egy ütemmel később felemelte ökölbe szorított balját, az ujjait sorban kinyújtva háromig számolt, és felszökkent a levegőbe, közben aktiválta a fénykardját. Az elsőnek érkező hatszög két egyforma méretű darabra esett szét. A többi felvisított és támadásba lendült. A csata rendkívül gyorsan és dicsőségesen zajlott le. Amint a droidok meglátták Axot, nyomban nekiestek, de ő már tudta, hogyan bánhat el velük. Az Erő-pajzsa hárította az ellenségei lövedékeit, és ezúttal nem csupán egy egyszerű padavan, illetve egy közönyös mandalori támogatta. A nagymester lenyűgöző képességekről tett tanúbizonyságot. Egyetlen intésétől a hatszögek golyóvá zúzódtak, vagy szétszakadtak, mintha gránát robbant volna a belsejükben. Egyetlen pillantásával meg- dermesztette a gépeket, és mialatt azok bénultan álltak, Ax odarontott hozzájuk, és végzett velük. Néhány pillanat leforgása alatt megsemmisítették a teljes rajt, és Ax a fejét forgatva keresett új ellenséget. - Arra menjünk! - mondta Satele Shan, és fénykardját a jelzőrakéta indulási pontjára szegezte. - Nem kéne aggódnunk amiatt? - érdeklődött Ax, a zuhanó leszállóegységre mutatva. A gép most már hatalmasnak látszott, és úgy ragyogott, akár egy kisebbfajta nap. - Ha mindenáron szeretnéd, akkor aggódj - felelte a vállát vonogatva Satele mester. - Viszont ha nem tudsz kezdeni vele valamit, nem látom be, hogy mire mennénk az idegeskedéssel. Ax erre nem tudott mit felelni, így aztán jobb híján engedelmesen követte a mestert. Satele Shan nem csupán a telekinetikus és telepatikus képességeivel nyűgözte le. A Jedi az iménti rövid ütközet alatt hihetetlenül gyorsan és határozottan mozgott, anélkül hogy egyetlen hangot is kiadott volna. Mialatt a hatszögeket aprította, az arca végtelen nyugalmat, már-már derűt tükrözött. Egyfajta csendes békesség áradt belőle, ami arról árulkodott, hogy bensőséges viszonyban van az erőszakkal - és erre Ax végképp nem számított. A Sithek számára a harc művészet volt, míg úgy tűnt, Satele mester számára maga az élet. Mindez a legkevésbé sem illett össze azzal, amit Ax a Jedikről tanult. Hát nem szenvtelen, önző hipokriták, akik csak akkor harcolnak, ha az érdekeik úgy kívánják? Nem vetik meg az érzéseket, és nem prédikálnak a békéről mindazoknak, akik hajlandók meghallgatni őket és engedelmeskedni nekik? Ax élete során első ízben úgy látta, hogy a derűs nyugalom mögött rejtőzhet rendíthetetlen erő, és a békesség mögött acélos elszántság. Idáig jutott a töprengésben, amikor a következő szurdokban felrobbant valami. A törmelék még javában potyogott, amikor Satele mester bevezette egyenesen

egy tűzharc kellős közepébe. A többinél valamivel szélesebb utcában fedezékben lapuló katonák harcoltak nem kevesebb, mint harminc hatszöggel. A detonációk nem gyakoroltak látható hatást a droidok ezekben a pillanatokban zajló ellentámadására. És a rohamcsapatoknak be kell hatolniuk az építmények belsejébe ahhoz, hogy kiiktassák a droidokat vezérlő központot. A szorult helyzetbe került szakasz parancsnoka, egy birodalmi hadnagy mély meghajlással nyugtázta a Jedi-mester és a Sith-tanítvány megérkezését. - Az őrnagy úr arrafelé van - közölte aztán nyugat felé mutatva, miután Satele Shan és Ax két-három perc alatt végeztek a droidokkal. - Rezgéseket észleltünk, amelyek feltételezésünk szerint mélyfúrásból erednek. - Igen, ez alighanem helytálló vélemény - felelte Satele mester -, szinte bizonyos, hogy ebben mesterkednek. Ha le tudnak fúrni a bolygó mélyebb rétegeibe, a vezérlőközpont megkap minden energiát, amire szüksége van. - Mihez? - kérdezte Ax. - Azt nem tudjuk - felelte a Jedi helyett a hadnagy. - Két sugárúttal arrébb találtunk egy aknát, de erősen védik. Nem tudunk elég közel menni ahhoz, hogy lerakjuk a tölteteket. - Akkor ezt nekünk kell elintéznünk - vélekedett elégedetten vigyorogva Ax. - Arra nem lesz szükség - szólalt meg Satele mester, és a hadnagyra nézve folytatta: - Mondja meg a katonáinak, hogy vonuljanak vissza. Ürítsék ki a környéket, amilyen gyorsan csak lehetséges! - Micsoda? - hördült fel Ax, mert nem hitt a fülének. - Feladjuk? - Szó sincs róla. Csupán hagyjuk, hogy valami más végezze el helyettünk a munkát. A nagymester ekkor felmutatott az égre, pontosabban a sérült leszállóegységre, amely gyorsan közeledett feléjük. - Igenis, asszonyom! - harsogta megkönnyebbülten a hadnagy, majd parancsokat kiabált az adó-vevőjébe, amiket vagy féltucatnyi jelzőrakétával is megtámogatott arra az esetre, ha az üzenete nem jutna el mindenkihez. A katonák azonnal elindultak az utca távolabbi vége felé, de menet közben tovább lőtték az üldözésükre induló hatszögeket. - Mi lesz, ha az a gép nem a nekünk megfelelő helyre érkezik? - kérdezte Ax a mestertől, miközben felszökkentek az egyik fal tetejére. - Nem feltétlenül kell az agy közepébe csapódnia - magyarázta Satele Shan. Ha a droidok valóban azért fúrnak, hogy a vezérlő- központ geotermikus energiát kapjon, akkor azok az aknák egyenesen a magmarétegekbe nyúlnak bele. Ha kihúzzuk belőlük a dugót, mit kapunk? - Egy vulkánt - bökte ki hüledezve Ax. - Nem is, sok-sok vulkánt. - Pontosan - helyeselt elmosolyodva a Jedi-mester. - Egyetlen találattal kiiktathatjuk a hatszögek agyát. De jobb lenne, ha nem a közelben ácsorognánk, amikor ez megtörténik, ugye?

Ax ezúttal is megrökönyödött Shan mester nyugalma láttán. Hogyan képes ennyire higgadt maradni, amikor a szigetet néhány perc múlva olvadt láva fogja elárasztani? Csak aggódik egy kicsit legalább a saját élete miatt, vagy nem? Lecsapta a sisakja arclemezét, hogy kiderítse, hová fog érkezni a zuhanó gép. Azonnal látta, hogy nem olyan közel, mint gondolta. A sziget átmérője meghaladta a két kilométert, és a számítások azt mutatták, hogy a leszállóegység az északi szélébe fog becsapódni. Ennek megfelelően ők ketten dél felé menekültek, amilyen gyorsan csak tudtak, hogy minél messzebbre kerüljenek a robbanás helyszínétől. Mialatt átszökkentek az egyik falról a másikra, Ax újabb hasonlóságot fedezett fel a labirintus és a számítógépek lapkái között. Akármerre nézett, legfeljebb egy-két méter széles építményeket látott, márpedig ezekben aligha rejtőztek helyiségek vagy folyosók, sőt semmi, ami igazán fontos lehetett. Mindeddig nem gondolkodott el azon, hogy vajon miféle feladatot látnak el. Most viszont, a forró, remegő levegő hullámaiban ugrálva eszébe jutott, hogy a falak úgy néznek ki, mint azok a lemezek, amelyeket a számítógépek egyes alkatrészeire szoktak szerelni annak érdekében, hogy növeljék a levegővel érintkező felületeket. Minél nagyobb a felület, annál nagyobb a hűtőhatás. Hűtőbordák, így nevezték a lemezeket... Mi van, ha a sziget nem maga a hatszögeket vezérlő agy, hanem az agy hatalmas hűtőbordázata? Ezt azt jelentené, hogy a rohamcsapatok nem ott támadnak, ahol kellene. Axnak éppen csak annyi ideje maradt, hogy fontolóra vegye, miféle változás várható a leszállóegység robbanásától, amikor valahol északon éles, kék fény villant. Néhány másodperccel később az elsöprő erejű lökéshullám is megérkezett. Ax éppen elrugaszkodott, amikor a fal rándult egyet a lába alatt, emiatt majdnem túlugrott a következő keskeny építményen. A peremen állva mindkét kezével vadul hadonászott, hogy visszanyerje az egyensúlyát, de hirtelen egy határozott kéz ragadta meg a bal alkarját, és egyszerűen lerántotta őt a falról. Satele mester az Erő segítségével lelassította mindkettejük zuhanását, és pontosan abban a pillanatban érkeztek a talajra, amikor az izzó gázok vihara elszáguldott a szurdok felett. A föld szeszélyesen rángatózott és vonaglott alattuk. Ax lenézett, és azzal szembesült, hogy repedések indulnak ki a talpa alól - ami nem volt túlontúl biztató jel. Az adó-vevők működésbe léptek, de az egyre erősödő dübörgés elnyomott minden hangot - nem mintha bármit meg lehetett volna érteni a figyelmeztető kiáltások és az ellentmondásos parancsok őrült egyvelegéből. Forró levegő söpört végig a keskeny utcán. Satele mester felkapta a fejét, és Axot is magával vonszolva futott dél felé. A szél nyomában megérkezett a vörösen izzó lávafolyam.

- Ugorj! - kiáltotta a nagymester, és Axot is felrántotta a szurdokból. A fal roskadt egyet kettejük súlya alatt, és ismét elrugaszkodtak. Körös-körül az egész labirintus rogyadozott, a ledőlő falak pillanatok alatt eltűntek a robbanás helyszínéből kiinduló vörös áradatban. A szélei megdöbbentő gyorsasággal mozogtak, a széles, fortyogó bukóhullámok elnyelték az útjukba kerülő falakat, katonákat és hatszögeket. A vulkánok, amelyeket Ax elképzelt magának, jelentéktelen semmiségek lettek volna ehhez a csendes, gyors elemi erőhöz képest. Az útvesztőnek azt a részét, amit alig néhány perce felderített, máris egybefüggő lávató borította. A szökőárhoz hasonlatos áradat hamar utolérte őt és a Jedi-mestert. Két vastag, vörös nyelv zárult össze előttük, elzárva őket a biztonságos helyre vezető útvonaltól. Satele Shan megfordult, és maga után húzta Axot, aki határozottan érezte, hogy a mester egyedül gyorsabban tudna futni, mégsem hagyta őt a sorsára. Nem kérdezte meg tőle, hogy miért. Egyszerűen csak elfogadta a gesztust, holott nyilvánvalónak tűnt, hogy az mindkettejük pusztulását okozza. A még szilárd terület gyors ütemben zsugorodott. - Még egy ugrás, és azzal kijutunk - szólalt meg Satele mester. - Készen állsz? Ax nem készült fel, de ezt a Galaxis összes kincséért sem vallotta volna be. Az őket és a biztonságos falakat elválasztó, fortyogó lávafolyam máris túl szélesnek tűnt, és másodpercről másodpercre tovább szélesedett. Ax nyelt egyet, és kibökte: - Mehetünk! Nekifutottak, és együtt szökkentek a levegőbe. Néhány pillanatig a megsemmisülő labirintus felett repültek, a lendületüktől és az Erőtől hajtva, és semmi sem érhette el őket. Ax azt kívánta, bárcsak mindörökre itt maradhatna, ezen a békés helyen, ahol a különféle erők kölcsönösen kioltották egymást, és mindent áthatott a nyugalom. Ám végül a gravitáció mindent legyőzött. Ax egyre gyorsulva közeledett a föld felé, majd felsikoltott, amikor a vörösen izzó láva felcsapott, és elnyelte.

Harminchetedik fejezet Egy órával a hadművelet megkezdése után Ula rájött, hogy a Köztársaságot elárulni nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek képzelte. Hiába került ebbe a kivételezett helyzetbe, ahonnan áttekinthette az egész csataszektort. A probléma az Auriga Fire-re özönlő adatok puszta mennyiségében rejlett. Képtelenség volt mindent nyomon követni, nemhogy kiválasztani azt az elszigetelt helyszínt, amelyet manipulálhatott volna annak érdekében, hogy a gazdáinak kedvezzen. Gyakorlatilag nem tudott lépést tartani az áradattal. Az újabb és újabb rakétákkal érkező hatszögek helyreállították az orbitális védőhálót, és új fegyvereket hoztak létre, amelyek tűz alá vették az egyesített flottát, így az alig tudott hatékony támogatást nyújtani a felszínen harcoló csapatoknak. A droidok vezérlőközpontjaként működő sziget lángban állt, míg a sarki gyárat vastag füstfelhő takarta el. Az adó-vevők hol nem működtek, hol pedig csak fülsértő sistergést továbbítottak. Ula sehogyan sem deríthette ki, hogy mi történik a Sebaddonon, és a holdon is csak kicsivel volt jobb a helyzet. A vadászgépek alaposan megszórták az ottani hatszögeket, de arról, hogy a fertőzés továbbterjedt-e, csakis úgy győződhetett volna meg, ha katonákat küld oda, akik szemtől szemben megütköznek a droidokkal. Valahányszor a szövetségesek tettek egy-egy lépést előre, Lema Xandret konok teremtményei új és meglepő módszerekkel vágtak vissza. - Bemértem a három adót - jelentette Stryver. - Automata reléállomások, elszórtan helyezkednek el a bolygón. Ula megörült a jó hírnek, és habozás nélkül kiadta a parancsot: - Küldje át a koordinátákat Kalischnak és Pipalidinek! Mondja meg nekik, hogy lőjék szét mindhármat! - Egyet meg kéne hagynunk - javasolta Jet. - Hogyan fogunk betörni a hálózatukba, ha nem lesznek adóállomásaik? - Milyen közel járunk ahhoz, hogy megfejtsük a rejtjelet? - kérdezte Ula. - Azt nem tudom - vallotta be a csempész. - Tragacs már meghatározta a közvetítő protokollokat. Ezekkel elméletileg máris eljátszhatjuk, hogy mi vagyunk a vezérlőközpont, de a programnyelvük megfejtésétől még messze vagyunk. - Hát akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy kihagyjuk a lehetőséget állapította meg a fejét ingatva Ula. - Amúgy meg jól tudjuk, hogy bármikor

képesek új reléket építeni. Ha most lépünk, némi előnyre teszünk szert. És minden hajszálnyi előnyre szükségünk van. Jet kikapcsolta mindkettejük mikrofonját, és ismét megszólalt: - Akkor mondok még valamit, ami miatt aggódhatunk. Mi van, ha Stryver csak azért maradt ki a harcból, hogy megszerezze a rejtjelkulcsokat? Ha sikerül neki, azt csinálhat a droidokkal, amit akar. Ula nem gondolkodott ennyivel előre, de nyomban belátta, hogy Jetnek igaza van. - Igen, ez a veszély fennáll - ismerte el megfontoltan bólogatva -, és ezt nem hagyhatjuk. Ha Tragacs feltöri a kódot, megtartjuk magunknak. - És attól maga és én megállíthatatlanok leszünk - tette hozzá Jet. Véleményem szerint maga nem az a Galaxis feletti uralomra törő fajta, de a főnökeivel kapcsolatban már vannak kételyeim. Ula a legkevésbé sem vágyott arra, hogy bárhol uralkodjon. Ha valaki egy trónon ült, aligha rejtőzhetett az árnyékban. És nem akart mondani semmit a gazdáiról, sem hazugságot, sem pedig az igazságot. - Hányadán állunk magával? - mormolta, és mert jól tudta, hogy kényes kérdést tett fel, a ruhája alatt rejtőző pisztolyra tette a kezét. Jet azonban jókedvűen felkacagott, és visszakérdezett: - Micsoda, hogy adjam fel ezt a gondtalan életemet? Nem hinném, hogy menne, cimbora. Egy uralkodónak túl sok a dolga, és millió ponton fékezik. A műszerfal máris villogó jelzőlámpái között felgyűlt egy újabb, vörös jelzőfény, ezzel egy időben megszólalt egy riadójelzés. - Többszörös indítás - közölte Jet egy csapásra elkomorodva -, a bolygóról és ezúttal a holdról is. - Elhallgatott, és miután alaposabban is szemügyre vette a holoképeket, tovább beszélt: - Valami felénk tart. A lenti vezérlőközpont alighanem észrevette, hogy csak lebegünk itt. Ideje odébb mozdulni. Ula értesítette az egyesített flotta parancsnokait, hogy most ő a célpont, és ezért más pályára áll. A Commenor azonnal visszajelzett, de nem kínált fel semmiféle támogatást. A Paramount nem válaszolt, csak útnak indított egy vadászrajt. - Köszönjük, de felesleges - közölte Jet a különítmény parancsnokával. Térjenek vissza a csataszektorba! Nem lesz semmi bajunk, és ha ez változik, majd visítunk. - Kalisch ezredes egyértelmű parancsot adott - vitatkozott a százados. - Nem téveszthetjük önöket szem elől. A mondat kissé fenyegetően csengett, és Ula biztosra vette, hogy nem véletlenül. - Kalisch ezredes, szedje le ezeket a gépeket a hátunkról - rádiózta Jet a Paramountnak. - Éppen elég dolgunk van. Nem szeretnénk még a maga viszkető tenyerű nagymenői miatt is nyugtalankodni. - Kapcsoljon össze az igazgatóval - válaszolta az ezredes.

Semmi név, csak a cím - gondolta Ula, azzal bejelentkezett: - Ezredes, itt Vii igazgató. A gépeire másutt van szükség. Át kell törnünk a védőburkot, hogy elérjük a sarki területeket... - Darth Chratis ismertette velem az ön helyzetét - szólt közbe Kalisch. Ragaszkodnom kell az utasításokhoz. Ula lehunyta a szemét. Tudta, hogy vékony, nagyon vékony jégen jár. Ha meghajol az ezredes óhaja előtt, azzal rendkívül látványosan beismeri, hogy a birodalmiaknak kedvez, vagy legalábbis hogy befolyást gyakorolnak rá. És ennek még nem jött el az ideje. - Tiltakozom, ezredes úr! - felelte határozottan. - Utasítom, hogy küldje máshová a gépeit! Hívja vissza őket, máskülönben kénytelen leszek ellenségesnek minősíteni a szándékait, és segítséget kérni Pipalidi kapitánytól. A Paramountról ezúttal sem érkezett válasz, de a vadászok legalább irányt váltottak. Ula letörölte a homlokáról a verejtéket. Nem csupán az árulás nem sikerült neki, de az imént kénytelen volt szembeszállni a birodalmi flotta egyik magas rangú tisztjével. - Megint csak az a kérdés, miért csináljuk mi ezt? - sóhajtotta elgyötörtén. - Fel nem foghatom - dünnyögte Jet. - Őszintén szólva még mindig abban reménykedem, hogy bezsebelek néhány marék kreditet, de ennek esélye percről percre csökken. - Valóban csak ez érdekli? - kérdezte Ula, és hirtelen bosszús lett a csempész színjátéka miatt. - Miért, nem lehet? - vágott vissza Jet. - Szerintem rossz szolgálatot tesz magának - vélekedett Ula. - Ha a népek megtudják, hogy valójában mire képes maga és a hajója... - Soha többé nem kapok dokkolási engedélyt sehol ~ vette át szót Jet, és nagyokat bólogatott. - Amíg nyomorult senkinek hisznek, előnyben vagyok velük szemben. És éppen ezért biztonságban is. Vegyük például Tassaa Bareesht. Ha tudta volna, hogy bármelyik pillanatban visszavehetem a hajómat, nem engedte volna meg, hogy szabadon kóvályogjak, és lássam, hogy mi történik. És ha nem kóvályogtam volna szabadon, most nem lennék itt. Igaz, a helyzet pillanatnyilag eléggé kellemetlen, de ez még megváltozhat. Az élet mindig tartogat meglepetéseket. Azt hiszem, előbb-utóbb előhúzhatunk valamit a kalapból. - Csak éppen tisztességtelen lépés lenne - jelentette ki Ula. - Még maga beszél? - Ezt meg hogy érti? - horkant fel ingerülten Ula. - Ugyan már, cimbora - válaszolta a fejét ingatva Jet. - Tudom, hogy mi maga. Attól a pillanattól fogva tudom, hogy megláttam. Mit gondol, miért pont önt vettem le egy potya italra?

Ula előhúzta és a csempészre szegezte a kisméretű lézerpisztolyt, és kifakadt: - Hát akkor rajta, mondja ki, hogy maga szerint ki vagyok! - Szerintem sokkal bátrabb annál, mint amilyennek mutatja magát - jelentette ki Jet, anélkül hogy akárcsak a szeme megrebbent volna. - A főnökei számára csak egy báb. Az ellenségei számára felér egy természeti csapással. Most éppen eléggé beszorult. Végezni akarja a munkáját, és szeretné eltitkolni. Ez a helyzet az őrületbe kergeti, de nem bízhat senkiben. Akármit tesz, mindörökre titok marad. Soha, senki nem fogja megtudni, főleg méltányolni azt, hogy milyen keményen dolgozott. Mi és a hozzánk hasonlók csak úgy maradhatnak életben, ha megyünk és megyünk, egyre csak nyomulunk előre, mert ha megcsúszik a lábunk... hát, nincs alattunk védőháló. - Én nem vagyok olyan, mint maga! - förmedt Ula a csempészre. - Pedig több bennünk a közös, semmint gondolná - felelte Jet. - Én is voltam már báb, sőt nem is olyan régen. Mit gondol, miért dolgozom kalózként? Nem jókedvemben, annyit elárulhatok! - Maga elvtelen és erkölcstelen! - válaszolta Ula. - Örülök, hogy így gondolja. Ez ugyanis azt jelenti, hogy működik az álca. - Miket hord itt össze? - csattant fel mérgesen Ula. - Miért mondja el mindezt nekem? Azt akarja, hogy lelőjem? - Azt akarom, hogy dolgozzunk össze - felelte a legteljesebb nyugalommal Jet pontosan úgy, ahogyan eddig. - És azt hogyan tehetnénk meg most? - Úgy beszél, ahogyan ők - válaszolta Jet az apró fényalakokra mutatva. - Maga nem emberi lény, de ez engem nem érdekel. Mit számít, hogy mik vagyunk valójában? Csak az számít, amit teszünk. - De mégis, mit kéne tennem? - Először is, tegye el azt a pisztolyt, még mielőtt megkérem Tragacsot, hogy vegye el magától. Ula néhány hosszú, gyötrelmes pillanatig némán bámulta a csempészt. Nekik kettejüknek irányítaniuk kellett a csatát, és tényleg, mi változott meg? Jet bármikor leleplezhette volna, ahogyan ő is bármikor elárulhatta Jet titkát, és ettől egyenlő felek lettek. Semmi sem okozott összeütközést kettejük között, leszámítva a saját bizonytalanságát és kételyeit. És ha Jet bátornak tartja őt, akkor talán ideje ennek megfelelően viselkedni... - Rendben - mormolta végül, és leeresztette a pisztolyt, mire Tragacs - aki az előző pillanatokban úgy lépett oda mögé, hogy észre sem vette - visszahúzódott az eredeti helyére. - Köszönöm - mondta Jet felszabadultan vigyorogva -, tudja, mi az igazán furcsa? Nem tudom megmondani, hogy kinek dolgozik. Úgy értem, nagyjából sejtem, hogy mire megy ki a játék, de gyakorlatilag engem is elkapott.

Amennyire én látom, magának elég szigorú elvei vannak, és megpróbál valami jót tenni. Ebben a pillanatban több vészjelzés szólalt meg egyszerre. - Hoppá! - kurjantotta Jet, és a könnyed modora azonnal elpárolgott. - Mindig ez van, ha nem figyelünk oda. Ula sietve ellenőrizte a telemetrikus adatokat. Rakéták emelkedtek az orbitális pályák felé. Droidok százai kapaszkodtak össze, hogy hatalmas fegyvereket teremtsenek, és tűz alá vegyék a flottát. A Sebaddonról továbbra sem érkeztek jó hírek, és Larin egységétől egyáltalán nem jöttek információk. Az egyik vegyes szakasz katonái összevesztek valamin, és most a köztársaságiak, illetve a birodalmiak gyilkos tűzpárbajt vívtak egymással. Egy légicsapás során az egyik Turbodyne 1220-as leszállóegység összeütközött egy NR-2-es köztársasági géppel. A két fél egymást vádolta, és Jet hívásaira nem válaszolt sem Pipalidi kapitány, sem Kalisch ezredes. - Most mi legyen? - sóhajtotta Ula. - Hát, ha nem akarunk elmenekülni - válaszolta a csempész -, akkor azt javaslom, a mi cselszövő elménk teljes kapacitását fordítsuk arra, hogy megtaláljuk a túlélés módját... - Várjon csak! - szólt közbe Ula. - Stryver hol van? - Nem látom sehol. Lehet, hogy a hold másik oldalán repül, vagy... Gyors ütemű sípolás kapcsolódott be a már zengő vészjelzésekbe. A Sebaddont ábrázoló térképen a déli sark környéke vörösre változott. Ula döbbenten bámult, mialatt az orbitális pályán keringő hatszögek szétváltak, és folyamatosan szélesedő nyílás alakult ki a védőhálón. - Át... átengednek minket? - hebegte értetlenül. - Erre azért ne fogadjon - dörmögte Jet. Messze a négyzet alakú nyílás alatt ismerős, félhold alakú gép repült. Stryver ezüstösen csillogó hajója nyílegyenesen észak felé száguldott. - Ez meg mit keres ott? - hördült fel Ula. - Menekül, ha jól sejtem... A First Blood mögött egy szörnyeteg tört elő a bolygó pólusából.

Harmincnyolcadik fejezet Larin nem foglalkozott a riadó jelzésekkel, sem pedig a sisaklemezén villogó vörös fényekkel. A közvetlen közelében elhúzó sugárnyaláb nem sértette meg a fékrakétája tápvezetékét, de a girók megsemmisültek. Ha az ernyője sértetlen marad, valamennyire stabilizálta volna őt, de mostanra csak elszenesedett foszlányok maradtak belőle. így aztán kiszámíthatatlanul cikázott az égbolton, teljesen elvesztette uralmát a fékrakétája felett. De nem volt hajlandó feladni. Léteznie kellett megoldásnak arra, hogy irányítsa a rakétát, és biztonságosan földet érjen. A legfontosabbal kezdte: az ellenőrzése alá vonta a berendezést. A hátán függött, de a szíjakat meglazítva sikerült átrángatnia a mellkasa elé. Őrjítő süvítés ostromolta a fülét. Lesötétítette a sisaklemezét, hogy a tűzcsóva ragyogása ne vakítsa el. A műszerei legalább még működtek. A magasságmérő eléggé megbízhatatlanul jelzett, emiatt nem tudta pontosan, hogy mennyi ideje maradt, de a külső hőmérsékletet egyértelműen le tudta olvasni: jóval a fagypont alatt volt. Fennállt a veszély, hogy a hidegnek kitett testrészei hamar megdermednek, így aztán gyorsan kellett dolgoznia. Lehúzta a bal kezéről a kesztyűt, és mesterséges ujjaival letépte a rakétahajtómű burkolatát. A könnyű plasztikelem elmaradt mögötte - hogy felfelé vagy lefelé, azt már nem tudta megítélni. A világ szédítő gyorsasággal forgott körülötte. Éppen csak rápillantott a körbe-körbe pörgő horizontra, és máris elszédült. Sietve a hajtóműre irányította a figyelmét, és munkához látott. Valamelyik alkatrészből gőz csapott ki, de szerencsére a forróság sem árthatott a műujjainak. A fékrakéta egyszerű berendezés volt, inkább erősnek és szívósnak tervezték, semmint sokoldalúnak. Felszerelték néhány biztonsági kapcsolóval és kioldóval, de ezekre nem volt szüksége. Azt a kapcsolót kereste, amellyel leállíthatta és újraindíthatta a rakétát. Találomra meghúzott egy rövid kart, és megkapta azt, amit akart. A hajtómű leállt, minden elcsendesedett, míg ő súlytalannak érezte magát. Még mindig forgott, de legalább nem váltott irányt háromszor minden egyes másodpercben. A megfelelő pillanatban lenézett a felszínre, és azzal szembesült, hogy veszedelmesen közel jár hozzá.

De most nem ez számított, először a forgást kellett korrigálnia. Inkább az ösztöneire, semmint tudatos számításokra hagyatkozva ítélte meg a begyújtáshoz megfelelő pillanatot. Bedugta mesterséges ujjait a forró alkatrészek közé, megmarkolta a kapcsolót, és aktiválta a rakétát, éppen csak egy másodpercre. Azonnal jobbra lódult, és a korábbi sebességével repült tovább. Túl sokáig működtette a hajtóművet. Pontosabbnak kellett lennie. Számolni kezdett, és másodszor is megpróbálta, valamivel több sikerrel. Továbbra is bukdácsolva zuhant, de már nem pörgött olyan eszelősen, hogy a levegő ne tudjon belekapaszkodni a testébe. Sietve széttárta a kezét és a lábát, és addig forgolódott, míg végül hassal a föld felé zuhant. Rémisztő gyorsasággal közeledett a déli sarkon elterülő komplexum felé. Aktiválta a rakétáját, és ezúttal bekapcsolva hagyta, aztán hevesen küzdött, hogy a lángcsóva függőlegesen lefelé mutasson. Mintha egy hosszú, vékony rúdon egyensúlyozott volna. A legkisebb megingás is azzal fenyegetett, hogy az oldalára vagy a hátára borul, és visszakerül oda, ahol elkezdte. A fogait csikorgatva kitartott, és a sebessége lassan, fokozatosan csökkent. Végre tudott időt szakítani arra, hogy megnézze, hová fog érkezni. Szélesen terpeszkedő alacsony dombféleség terült el alatta. Mély repedések szelték keresztül-kasul, amelyek túl egyenesek voltak ahhoz, hogy természetes eredetűek legyenek. Larin egyből arra gondolt, hogy egy hatalmas zárófedelet lát, amely egy föld alatti létesítmény fölé borul. A domb peremén körös-körül lövegtornyok álltak, a fegyverek csöve az égbolt különféle pontjaira szegeződött - őrá szerencsére egy sem irányult. Már a függőleges ereszkedés is nehezen ment, szóba sem kerülhetett, hogy összevissza manőverezzen. Szeretett volna visszanézni, hogy láthassa, miként boldogulnak a többiek, de a fejét sem merte mozdítani, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Egyre lassulva zuhant, míg végül azzal a sebességgel ereszkedett, mint az ejtőernyősök. Legfeljebb negyven-ötven méter választotta el a felszíntől. Kezdett megkönnyebbülni. Noha minden összeesküdött ellene, sikerült életben maradnia... Ebben a pillanatban a hajtóművéből kifogyott a tüzelőanyag. A fúvóka kiköpött még néhány tűzlabdát, és végképp leállt. - Neeee! - kiáltotta elgyötörtén. Ám szavakkal nem ment semmire. Ismét szabadesésben zuhant, egyre gyorsulva. Pillanatok választották el attól, hogy szétzúzódjon a Sebaddon kemény felszínén. Most már semmi sem menthette meg a haláltól. És ekkor teljesen váratlanul kemény test ütközött a hátának, rögtön ezután két kar fonódott a derekára. Erős rántást érzett, a lélegzete bennszorult a tüdejében. Nem láthatta, hogy mi történt, de a hasa előtt összekulcsolt kézen felismerte a köztársasági hadseregben rendszeresített védőkesztyűt. A hátához tapadó katona

fékrakétája visítva tiltakozott a túlterhelés ellen, de lelassította őket annyira, hogy bár jókora zökkenővel érjenek földet, ne kenődjenek szét rajta. Larin nem hitte el, hogy ekkora szerencséje volt. Talpra vergődött, és lesegítette a megmentőjéről az ejtőernyőt, illetve a rakétahajtóművet. A katona arclemeze áttetszővé vált, és Larin ekkor meglátta, hogy Hethckeenek köszönheti az életét. - Legközelebb jobban figyelj - intette őt a legteljesebb lelki nyugalommal a fiatal kel dór. - Ha lőnek rád, húzódj fedezékbe! -Köszönöm - válaszolta Larin, a tréfálkozást mellőzve. - Mi történt Joppal? - Ő szólt, hogy segítségre szorulsz. Nem hallottad? Larin nem hallotta, de nem erőltette a témát. A kérdéses pillanatokban elég sok dolga akadt. Különben is csak az számított, hogy életben maradt. Úgy gondolta, hogy amíg Jopp nem keresztezi az útját, nekik kettőjüknek soha többé nem kell beszélniük, például arról, hogy a zabrak tétovázásáért kis híján az életével fizetett. - Rendben - dünnyögte, és felhúzta a kesztyűjét fagytól és forróságtól megfeketedett műkezére. - Össze kell szednünk a csapatot, aztán jöhetnek a hatszögek. Van valami elképzelésed arról, hogy hová érkeztek a többiek? Futva tartottak a kitűzött gyülekezési körzet felé, menet közben két hosszú árkon ugrottak át. Ezeket minden jel szerint géppel vésték a vasbetonhoz hasonlatos felszínbe, és az aljukat fekete tömítő- anyag borította. Ha nem egy óriási zsilipkapu szélei voltak, akkor talán csatornák. De mihez? A sarkvidéken uralkodó hőmérsékleten a víz pillanatok alatt jéggé fagyott. Az árkok lehettek akár a droidok közlekedésére szolgáló utak is, csakhogy egyetlen hatszög sem akadt a környéken. A gyülekezési körzetben ádáz tűzharc tombolt. A birodalmi és a köztársasági katonák az árkokba húzódtak, és vagy a nehézfegyvereket szerelték össze, vagy fedezőtüzet adtak abban a reményben, hogy talán messziről is kilőhetik a lövegtornyokat. Cha őrnagy gyors egymásutánban sorolta a parancsait, míg a magasból bombák hullottak. Birodalmi harcidroidok nyomultak előre, tökéletesen egyenes vonalat alkotva, és folyamatosan lőtték a távoli célpontokat. Larin csak most fogta fel, hogy milyen hatalmas a központi gyár. Az enyhén ívelő kerek domb felső hajlatán állva nem látta a széleit. - Moxla! Vigyen magával egy osztagot, és hallgattassák el az ötös számú lövegtornyot! - rendelkezett Cha őrnagy. - Mihelyt kész vannak, odaküldök még egy-két szakaszt. - Igenis, uram! - harsogta Larin. Az osztagokat nem egykönnyen lehetett megkülönböztetni egymástól, így aztán találomra odahívott magához egy őrmestert, és közölte vele, hogy mi lesz a feladat. Egy birodalmi altisztet sikerült kiválasztania, de nem érdekelte. Az

arcvonalban, a tűzpárbaj kellős közepén nem számított, hogy melyik fél katonái támogatják. Számos készletszán landolt a közelben, és Larin sietve felszerelte magát annyi gránátvetővel és gránáttal, amennyit csak elbírt. Aztán az őrmesterrel és az osztaggal a háta mögött felfelé futott a dombon, abban a biztos tudatban, hogy bármelyik pillanatban megláthatja a célul kijelölt lövegtornyot - és persze a löveg szenzorai is felfedezik őt. Elért egy újabb árkot, és hirtelen ötlettől vezérelve beleugrott. A mélysége alig haladta meg az egy métert, le kellett guggolnia ahhoz, hogy a feje is takarásba kerüljön. Az árokban futott tovább, mígnem kellően közel ért a toronyhoz, és ekkor megállította az osztagát. - Rakják össze és töltsék meg a gránátvetőket! - rendelkezett a katonák felé fordulva. - Őrmester, a három legjobb lövésze menjen előre, másik három hátra. Húzzák szét az arcvonalat, és váltva tüzeljenek. Foglalják le azt a lövegtornyot! - Igenis, asszonyom! A gránátvetőket úgy tervezték, hogy könnyen össze lehessen szerelni őket. A katonák pillanatok alatt elkészültek. Két perccel a parancs kiadása után hat helyről záporoztak a gránátok a toronyra, amelynek felső harmadát hamarosan fekete füstfelhő ölelte körül. A löveg azonban tovább tüzelt. - Maga és maga - mondta ekkor Larin, rámutatva két katonára -, jöjjenek velem. Felkapott egy robbanótöltetekkel teli övet, és kiugrott az árokból, majd a gyalogosokkal a háta mögött minden erejét beleadva rohant a torony felé. A löveg máris több célpontot követett, és forrón remélte, hogy őket hármójukat nem veszi észre. Félúton jártak, amikor a szenzorok észlelték őket, és a lézerágyú tüzet nyitott rájuk. A jobb szélen futó katona összeroskadt, pontosan a mellkasa közepébe kapta a bíborszínű töltetet. Larin és a másik gyalogos balra kanyarodtak, így a következő sorozat messze elkerülte őket. A löveg aztán ismét a gránátvetőket vette tűz alá, és ennek köszönhetően sértetlenül elérték a tornyot. Az építmény alapjának átmérője a tíz métert is meghaladta, és tömör volt, akár egy hegy. Larin a katonájának adta a töltetek felét, és kiadta az utasítást: - Kétméterenként rakjon le egyet, a robbantással várja meg a parancsomat! A birodalmi gyalogos bólintott, sarkon fordult, és futásnak eredt. Északról kerülte meg a tornyot, Larin pedig délről. Miután találkoztak a nyugati oldalon, visszatértek a keletire, majd visszavonultak, amilyen messze csak merészeltek, végül hasra vágták magukat. A löveg látszólag nem figyelt fel rájuk, felfelé tüzelt valamire, amit Larin nem látott. Vett egy mély lélegzetet, és megnyomta a távirányító vörös gombját. A töltetek egyszerre felrobbantak, beton- és

acéldarabok szóródtak a tér minden irányába. A torony megroskadt és dőlni kezdett. Még mielőtt a löveg lezuhant volna a magasból, vakító fény villant Larin háta mögött, míg a lába alatt megremegett a vasbeton burkolat. Visszanézett, és azt látta, hogy a gyülekezési körlet felett hatalmas gombafelhő fúvódik fel. Ekkora detonációt nem válthattak ki a hatszögek sugárvetői, nehézfegyverzet kellett hozzá. A jelenség láttán gyanította, hogy vagy továbbfejlődtek Xandret droidjai, vagy az orbitális pályákról zuhant le valami. Vagy talán erre a valamire tüzelt a lövegtorony közvetlenül a pusztulása előtt. Például egy fentről érkező bombára, amit éppen csak annyira térített el, hogy a támadó csapatokra essen... Úgy tűnt, évekbe telik majd, mire eloszlik a por, de legalább az adó-vevők ismét működtek. Larin felpattant, és bejelentkezést kért valamennyi tiszttől és tiszthelyettestől. Elsőnek Hetchkee válaszolt a domb túlsó oldaláról, aztán egy birodalmi hadnagy. Más senki. Még Cha őrnagy sem. Ekkor egy ezüstösen csillogó hajó húzott el a gyár felett. - Stryver, maga az? - kérdezte Larin. - Mondja el, mit lát oda- fentről! - Az egyik legfőbb rádióforrás ott van, közvetlenül a lába alatt - közölte a mandalori. - De miért telepítették ennyire távol a vezérlő- központtól? Larin még csak nem is sejtette a választ, és mielőtt újabb kérdésekkel hozakodhatott volna elő, az adó-vevője ismét csak fülsértő sistergést közvetített. Intett a kísérőjének, hogy kövesse, és a legrövidebb útvonalon visszatért az árokhoz. A hátrahagyott katonák időközben összegyűltek, és szétszerelték a gránátvetőket, hogy felkészüljenek az indulásra. Larin nem tudta, mi legyen az újabb célpont. Menjenek neki a következő toronynak? Vagy próbálják megkeresni a többieket? Cha őrnagy nélkül nem lesz egyszerű összehangolni a túlélők műveleteit... Mialatt a lehetőségeit latolgatta, az árok alja mozogni kezdett. Lenézett a lába elé, és felfedezte, hogy a gumihoz hasonlatos fekete anyagon éppen csak látható hullám fut végig. Aztán ez a furcsa talapzat ismét rezdült egyet, és valahonnan a föld alól mély morajlás hallatszott. - Tűnés innen! - kiáltotta Larin a katonáinak. - Ha ez az egész micsoda egy zárófedél, akkor... A világ kizuhant alóla, még mielőtt befejezhette volna a mondatot. Oldalra vetette magát, és éppen csak el tudta kapni az árok peremét. A fekete felszín látszólag elolvadt alatta, mintha szilárd halmazállapotból cseppfolyóssá vált volna mindössze két-három másodperc alatt. Két katona belezuhant a lenti feketeségbe, és mindketten tüzet nyitottak a nagy semmire. Pillanatokkal később elhallgattak a sugárvetőik. Larin kikapaszkodott a váratlanul feneketlenné alakult árokból. Újabb morajlás rázta meg körülötte a levegőt. Az árok szemközti fala gyors ütemben távolodott

tőle; mire rádöbbent, hogy mi történik, már vagy tíz méterre járt. A katonái fele ott állt mellette, a tovább táguló szakadék szélén, a többi a másik oldalon rekedt. Körülnézett, és hamarosan rájött, hogy a hatalmas, lapos domb éppen szétnyílik alattuk. Az árkok által körülhatárolt, trapéz alakú szegmensek visszahúzódtak a domb peremén lévő mélyedésekbe, közben forró léghullámok szöktek ki alóluk. Gőzfelhők szálltak fel, és a füsttel összekeveredve különös alakokat alkottak a levegőben. Larin lenézett, és meglátta, hogy egy hatalmas test mozgolódik alatta. Akármi volt is, a hatszögek bizonyára folyamatosan építették, fémekben és energiában gazdag világuk minden forrását felhasználva. - Mi ez? - kérdezte az egyik katona olyan hangosan, hogy adóvevő nélkül is hallani lehetett. - Nem tudom - felelte Larin -, de az ott, a szélénél úgy néz ki, mint egy lebegtetőrendszer. - Ezek szerint űrhajó lenne? Hol vannak a hajtóművei? Örült gondolat villant Larin agyába, és mindjárt ki is mondta: - Talán nincs is hajtóműve... A katonák úgy néztek rá, mintha értelmetlen zagyvaságot dadogott volna. A lapos kupolának az a szegmense, amelyen álltak, a tető széléhez közeledett. - Sokáig már nem maradhatunk itt - állapította meg Larin. - Készüljenek fel az ugrásra! - Oda le? - kérdezte az egyik birodalmi, és lemutatott a lassan emelkedő valamire. - Arra? - Szerintem ez egy égi állomás - felelte Larin, és összeszedte magát -, ami azt jelenti, hogy nem fogunk nagyot esni.

Harminckilencedik fejezet Shigar kibújt a fékrakétájának szíjazatából, és elszörnyedve meredt a tervezett leszállózóna helyén fortyogó vörös tóra. Ereszkedés közben végignézte a sérült gép lezuhanását. A becsapódás az egész bonyolult labirintust megrázta. A falak ledőltek, aztán vörös folyadék árasztotta el az egész szigetet - és mindenkit elnyelt, aki az útvesztőben tartózkodott. Csak a néhány kései érkező úszta meg, ők most hozzá hasonlóan a kráter peremén ácsorogtak, és döbbenten bámulták a helyszínt, ahol minden reményük elpusztult. Satele mester is ott volt valahol az útvesztőben, Eldon Axszal együtt. Shigar megpróbált kapcsolatot teremteni a mesterével előbb az adó-vevőjén, aztán az Erőn keresztül, de nem kapott választ a hívásaira. Akármerre nézett, csak hatszögek mozogtak körülötte, ott lebegtek és úsztak a vörös áradat felszínén, látszólag sértetlenül. Három épen maradt lövegtorony kitartóan tüzelt egy távoli célpontra, minden látható eredmény nélkül. Darth Chratis vele együtt érte el a felszínt, tőle nem messze landolt. - Nem csupán nekem kell új tanítványt kerítenem - állapította meg a Sith Nagyúr, aki úgy tartotta maga mellett a fénykardját, akár egy zászlót -, hanem úgy tűnik, neked is szükséged lesz egy új mesterre. Shigar keserűsége és csalódottsága célpontra talált. - Ezt maga idézte elő! - kiáltotta, és hátat fordított a szörnyű látványosságnak, hogy szembenézzen a félelmetes alakkal. - Én ugyan nem, fiam - felelte higgadtan a Sith. - Hát akkor a Császár! - folytatta felindultan Shigar. - A gyilkolásról és uralkodásról szőtt álmaival, meg azzal, hogy feldúlja az egész Galaxist! - Én sehol sem látom itt a Császárt. Hát te? - Gúnyolódik velem? - Igen, fiú, mert megérdemled a gúnyt. Naiv vagy, és mit sem tudsz a világról, köszönhetően mindannak az ostobaságnak, amivel a mestered teletömte a fejedet. Az univerzum igazi arca megrémít, és te azokhoz az ostobaságokhoz fordulsz, hogy megmagyarázd a félelmeidet. Csak a gyermekek csukják be a szemüket, ha félnek. Legfőbb ideje, hogy körülnézz és felnőj! Shigar érezte, hogy feltámad benne a harag, noha jól tudta, hogy Darth Chratis pontosan ezt a reakciót akarja kicsikarni belőle. - Nem tagadhatja - vágott vissza -, hogy a Sithek rabolták el Cinzia Xandretet az anyjától. Ezért vagyunk most itt.

- Lema Xandret zseni volt - felelte higgadtan a Sötét Nagyúr -, és őrült is egyben. Őt kell hibáztatnod, Shigar. Vagy Dao Stryvert, amiért nem hagyta nyugodni az ügyet. Vagy saját magadat. - Magamat? Miért, mit követtem el? - Te voltál az, aki az ügyre irányította a mestered figyelmét. - Ne jöjjön közelebb! - csattant fel Shigar, és aktiválta a fénykardját. A Sith már nagyon közel járt hozzá. A pengéje ugyanolyan vörösben játszott, mint odalent a láva, és odafent az égbolt - mintha az egész világ vérbe borult volna körülötte. Darth Chratis tőle ötlépésnyire megállt, részben megvető, részben gunyoros mosolyra húzta szikkadt száját, és ismét megszólalt: - Hát akkor hibáztasd az uralkodót minden problémádért, ha erre vágysz. Hibáztasd az egész Birodalmat! Ha lehetőséget kapnál rá, elmagyaráznád mindenkinek, hogy tévúton járnak? Megpróbálnád meggyőzni a Sitheket, a minisztereket, a katonákat és a kémeket? Attól tartok, nem hallgatnának rád. Sőt még azok sem, akikről azt hiszed, hogy melletted állnak: az elnyomottak, a kizsákmányoltak, a szakadárok. Tudod, kevesebben vannak, mint hiszed. És a többi szemében te vagy az ellenség. Te, a Jedi-rend és a Szenátus. Átkoznak titeket, mert miattatok vesztették el a szeretteiket, mert a ti kalózaitok rabolták el a javaikat, mert számtalan nehézséget kellett átvészelniük miattatok. Sosem fogod megnyerni őket a szavaiddal, az ostobaságaiddal, így aztán végül kénytelen leszel végezni velük. Ez hogy tetszik neked, padavan? El tudod képzelni magadat a Galaxis legnagyobb tömeggyilkosának? Ha nem, azért csak próbáld meg, mert ezen az úton jársz. Te és a Császár... annyira nem is különböztök egymástól. - Hazudik! - felelte Shigar, és távolabbra hátrált, holott Darth Chratis meg sem moccant. Már a szavai is elég fenyegetést hordoztak. - Az üres szócséplés nem fog megóvni téged, fiam - jelentette ki a Sith -, még önmagadtól sem. - Azért harcolunk maguk ellen, mert maguk gonoszok! Azért, mert maguk a sötét oldal rabszolgái! - Az a több milliárd értelmes lény? Bárcsak olyan sokan lennénk Sithek... - Maguk megtévesztik őket, eltorzítják az elméjüket! - vádaskodott tovább Shigar. - Azért engedelmeskednek, mert rettegnek maguktól. - És a te Köztársaságod annyira más? - Nekünk vannak törvényeink, biztosítékaink a hatalmi visszaélések ellen... - Nekünk is vannak törvényeink - vágott közbe Darth Chratis -, jóllehet másfélék, és nálunk az uralkodó a legfőbb biztosíték. Ő maga sosem szegheti meg a törvényt, mert az ő szava a törvény. Mit művel a te drágalátos igazságszolgáltatásod a Coruscanton? Mit nyert a Köztársaság az alkalmatlan vezetőinek szerencsétlenkedéseiből?

Shigar lelkében kibomlott valami, akár egy virág: a bizonyosság virága, ami pillanatról pillanatra erősödött és növekedett a sötétségnek ezen óráján. Az az érzése támadt, hogy évek, évtizedek története - a Birodalom és a mandaloriak újbóli felbukkanása és megerősödése; a Coruscant kifosztása, és a törékeny békeszerződés, amely visszaadta a jócskán megfogyatkozott Köztársaságnak a központját; a Kiffu megszállása és a népének leigázása - ebbe a pillanatba sűrűsödtek. Mindezen események oda vezettek, hogy Darth Chratis és ő itt álltak egymással szemben, fegyverrel a kezükben. - Maguk a forrásai minden rossznak, ami a Galaxisra zúdult - mondta emelt hangon. - Ezért harcolunk maguk ellen. A háború elkerülhetetlen, ahogy sokan mondogatni szokták. A maga fajtájával nem lehet mindörökre békét kötni. - Ti, Jedik sokkal jobban hasonlítotok hozzánk, mint azt hajlandóak vagytok beismerni - vágott vissza ingerülten Darth Chratis. - Ezennel felajánlom neked, hogy megmentem az életedet. Csatlakozz hozzám, fiam! Legyél a tanítványom, és én megmutatom neked az igazságot. A béke, mint olyan, nem létezhet, mert a béke hazugság. Az erő az összeütközésből származik, és annak érdekében, hogy legyen összeütközés, léteznie kell ellenségnek. Ez az az igazság, amely ott rejtőzik a mestered tanításai mögött. Higgyél benne, tedd magadévá, és rá fogsz jönni, hogy miért nem szolgálhatod többé a Jedi-rendet. Shigar mindkét kezével szorosabb fogást vett a kardja markolatán. Darth Chratis mélyen ülő szeme megcsillant, ám a fénykardjának hegye egy millimétert sem mozdult. Shigar éberen figyelt, minden izmát ellazítva várta az első csapást. A Sith Nagyúr azonban felnevetett, a szörnyű, csikorgó hang a legkevésbé sem illett a körülményekhez. - Tényleg azt hiszed, hogy meg akarlak ölni, fiam? - kérdezte nevetve. - Éppen most? Elfelejtetted tán, hogy fegyverszünetet kötöttünk? Hacsak nem támadsz rám, mert akkor kénytelen leszek védekezni... - Meg kellene támadnom magát! - vetette oda dühösen Shigar. - Minden egyezség, amit a Sithekkel kötnek, alapjában véve rossz. Satele mesternek sosem lett volna szabad belemennie. - Történetesen ő maga javasolta, csak emlékezz - válaszolta Darth Chratis. - És látod, miféle csapdába ejtett téged? Ha engedelmeskedsz nekem, a fegyverszünet fennmarad. Ha rám támadsz, azzal megszeged. - Ismét nevetett egyet a maga ijesztő módján, majd hozzátette: - Nos, mi legyen? Shigar habozott, hajszál választotta el attól, hogy cselekedjen. Érezte, hogy a késztetés ott reszket minden izmában, minden idegszálában. Az Erő szabadon járta át a testét. Csordultig töltötte a bensőjét, az ereit, és forró volt, akár a láva. És ekkor eszébe jutott, hogy mit mondott neki Larin: túl sokat gondolkodsz.

A fénykardja szinte magától lendült előre, elégedett búgással száguldott a Sith felé. A pengéik összecsaptak, egyszer, kétszer, háromszor, majd Darth Chratis lépett egyet hátra, és megszólalt: - Igen... ez az... kitűnő... Shigar nem hagyta, hogy tovább beszéljen. Az irányokat és a távolságokat sűrűn váltogatva csapások sorozatát mérte az ellenfelére, közben tévedhetetlen pontossággal hárította az ellentámadásokat. Minden ösztönével, minden gondolatával, minden lélegzetével érezte, hogy mit kell tennie. Ő és a Nagyúr a kráter szélén járták haláltáncukat a támadóegység életben maradt katonáinak szeme láttára. Senki sem adott le vészjelzést. Senki sem jelentette ki, hogy a szövetségnek ezennel vége. Az adó-vevők ezúttal is hasznavehetetlenek voltak, így a Sebaddon elleni hadművelet tovább folytatódott. Darth Chratis merész, alattomos csapásokkal és döfésekkel nyomult előre, és Shigarnak fel kellett adnia az imént megnyert területet. Csak a pengéjével védekezett, mert jól tudta, hogy ha a párbaj magasabb szintre kerül - a telekinézis és az egyéb Erő-képességek szintjére -, pillanatok alatt veszít. Csak abban reménykedhetett, hogy Darth Chratis korai hibát vét, és ezzel előnyhöz juttatja őt. Ám tisztában volt azzal, hogy még akkor is nehéz dolga lesz. A Sitheket nem könnyű megölni... És a Jediket sem - biztatta magát gondolatban. Csípős verejték csörgött a szemébe, és ledobta a sisakját, hogy ne zavarja az összpontosításban. - Máris fáradsz - állapította meg a Sötét Nagyúr. - Az akaratod gyengül. Érzem, tisztán érzem. Tudod, hogy ezzel a módszerrel sosem győzhetsz le engem. Csak úgy arathatsz diadalt, ha megnyitod a szívedet, és kiereszted belőle a haragot, amelyről mindketten tudjuk, hogy ott rejtőzik. - A harag sosem fog irányítani engem! - kiáltotta dacosan Shigar. - Gondolj a nagymesterre - folytatta Darth Chratis. - Gondolj a szülőbolygódra, és mindazokra, akik meghaltak ott. Mondd azt magadnak, hogy én, a Sötét Nagyúr öltem meg őket, és meríts erőt abból, amit ez a tudat hoz neked. - Magának semmi köze a Kiffuhoz! - Valóban? Biztos vagy benne? Shigar keményen küzdött, hogy csapásról csapásra megfeleljen Darth Chratisnak. A vöröslő penge lenyírt egy három centis darabot a padavan tincséből, cserében sikerült hosszú sebet vágnia a Sith jobb vállába. Nem harcolhatsz a sötét oldal nélkül... Shigar minden akaraterejét összeszedve elhallgattatta a gondolatait és az érzéseit. Eggyé vált a kardjával. Eggyé vált az Erővel. Nem győzhetsz a sötét oldal nélkül... A Sith Nagyúr ekkor kéklő villámot indított felé. Elkapta a kardjával, de az energia végigszaladt a pengén, átcikázott a markolaton, onnan pedig behatolt a jobb kezébe. Mart és égetett, akár a sav, sokkal erősebbnek és álnokabbnak

bizonyult, mint azok a villámok, amelyeket Eldon Ax zúdított rá a Huttán. Nem csupán fájdalmat okozott. Elemésztette az elszántságát, arra biztatta, hogy tűzzel harcoljon a tűz ellen, hogy a mesterének tanácsa ellenére fordítsa a Sötét Nagyúr ellen a saját fegyverét. Azt suttogta neki, hogy ha nem teszi meg, bizonyosan meghal. Shigar térdre roskadt, és üvölteni akart, de a hangja éles sziszegés formájában tört elő szorosan összepréselt fogai közül. Satele Shan miért nem figyelmeztetett téged? - Az elméjében keringő kétely most már hangot is kapott. - A mestered arról híres, hogy látja a jövőt. Hát akkor miért nem mondta el neked, hogy mi vár rád? Azért nem, mert úgysem tudott tenni ellene. A tanításai gyengébbek, mint a Sitheké, és ezt ő is tudja. Tudja, hogy a Jedik el fogják veszíteni az előbb-utóbb óhatatlanul kirobbanó háborút. Tudja, hogy a Császár fog győzni. És azzal, hogy mindezt eltitkolta előled, megölt téged. Satele Shan hazudott neked, pontosan úgy, ahogyan a Jedi Tanács tagjai is hazudtak. Őket nem érdekli az igazság. Korruptak és gyengék. Csak annyit kell tenned, hogy hátat fordítasz nekik, és akkor élni fogsz. A villám áthaladt Shigar testén, és lesiklott a bal kezén. A kézfejéhez érkezve golyóvá koncentrálódott, vakító fényű, izzó gömbbé. És arra várt, hogy kiszabaduljon. Sújts le rám... sújts le rám, és amikor ismét felállsz, erősebb leszel, mint valaha. - Pusztulj - recsegte Shigar, számára is teljesen idegen hangon pusztulj! Felemelte a kezét, de Darth Chratis még csak nem is nézett rá. A Sötét Nagyúr minden figyelmét az időközben a környékre telepedett sötét árnyék kötötte le. Hatalmas test vetette rájuk, mialatt lassan kiemelkedett a tóból. Leginkább egy ökölhöz hasonlított, egy város méretű ökölhöz. Az oldalairól úgy csörgött a láva, akár a víz. Shigar annyira megdöbbent, hogy megfeledkezett a bal kezében izzó Sith-villámról, amely lassan szertefoszlott. A bensőjét marcangoló érzések elmúltak, velük együtt a fájdalmai is eltompultak. És ekkor egyszeriben megértette, hogy ő a forrása ennek az egésznek. Hogy az elméjében suttogó hang - és a kételyek, amelyeket kifejezett - nem másé, mint a sajátja, és a kételyek is az ő kételyei. A fénykardja megfeketedett darabokban hevert a lábánál. Az öltözete füsttől bűzlött. Nehézkesen felállt, és körülnézett. A tóból előbukkant test fölébük tornyosult. Nem emelkedett tovább, csak ott lebegett, eltakarva az égbolt jókora darabját. Mély, zengő hangot hallatott, amely úgy hatott, mint egy mélytengeri emlős dala. Egyfajta hívásnak tűnt, amely mintha a világok nyelvén szólt volna. Magasan felette ezüstös folt száguldott: Stryver hajója. Még magasabban, a légkör határán túl apró pontok csillogtak, az egyesített flotta gépei. Fénysávok

cikáztak közöttük, biztos jeleként annak, hogy jelenleg is harcban állnak. Azt viszont sehogyan sem lehetett megállapítani, hogy kire lőnek: a hatszögekre vagy egymásra. Shigar lenézett a kezére. A kesztyűje szénné égett, de a tenyere és az ujjai sértetlenek maradtak. Ezt az utat kell végigjárnod - zendült ekkor a fejében Satele mester hangja. Ugyanezen szavakat használta a Coruscanton. Shigart egyszerre árasztotta el az öröm és a kétségbeesés. A mester élt, de ő maga hová jutott? Vajon megfertőzte a sötét oldal, holott a valóságban nem sújtott le Darth Chratisra? És Satele mester valóban mindvégig tudta, hogy ez fog történni, mégsem figyelmeztette? Megint Larinra gondolt, a kettejük vitájára, melynek során a lány azt mondta neki, hogy szerencsés, amiért a Jedi-rend kiemelte őt abból a szürke életéből, hogy Jedi-lovaggá képezze. Még hitt is Larinnak, és erőt merített abból a tudatból, hogy a mestere és a Tanács mindig is ott lesz neki. Akármi történik ma, holnap visszatérhetsz a jól ismert életedbe... Ezt most már lehetetlennek ítélte. A Galaxisban minden fekete-fehér - gondolta, a csontjaiban érezve az igazságot és a bizonyosságot. - De megfelelő távolságból nézve szürkének látszik az egész.

Negyvenedik fejezet A vörös, sűrű folyadék áramlatai ellenállhatatlan erővel húzták lefelé Axot, és úgy megforgatták, hogy azt sem tudta megállapítani, merre van a fent, és merre a lent. Satele mester akkora erővel markolta a csuklóját, hogy attól tartott, eltörnek a csontjai, de ő maga is ugyanilyen erősen szorította a Jedi alkarját. Nem látott mást, csupán a sisaklemezére vetített adatokat, és nem hallott mást, csak a riadójelzéseket. Nem ismerte ugyan a köztársasági védőöltözet képességeinek korlátait, de gyanította, hogy a hűtőrendszer veszettül hajtva próbálja kisugározni a felesleges hőt, és már nem bírja sokáig. Idegesen várt, de ez nem történt meg. Továbbra is szédítően forgott és bukfencezett, de az öltözetén belül a hőmérséklet nem emelkedett. Egy idő után furcsa érzés uralkodott el rajta. Minden hánykolódás és rángatás ellenére sem fenyegette a veszély, hogy elhamvad, vagy nekivágódik valaminek és összezúzódik. A vörös folyadék úgy nézett ki, mint a láva, de nem az volt. Valamiért biztosra vette, hogy nem fog belefulladni. Hát akkor talán megízleli őt... ? Befogadja... ? Erős késztetés lett úrrá rajta, hogy ússzon, de ne a felszín irányába. Volt valami a tóban, ami azt akarta, hogy menjen oda hozzá. Amennyire a páncélozott öltözet engedte, mozgatni kezdte a lábát, és heves küzdelmet vívott az áramlattal. Satele mester visszafogta őt, mígnem valószínűleg megérzett valamit, és kivette a részét az erőfeszítésekből. Lassan és nehézkesen vergődtek előre a sűrű, vörös folyadékban, és néha eltalálta őket egy-egy láthatatlan, sodródó tárgy. Egyikmásik megpróbált beléjük kapaszkodni, és Ax nem tudta, hogy ezek értelmes teremtmények voltak-e, vagy hatszögek, esetleg a Sebaddon eddig nem látott lakói. De nem állt le, hogy kiderítse, kitartóan úszott tovább, az egyetlen iránytűt követve, amely a rendelkezésére állt: a megérzéseit. Néhány perces görcsös igyekezet után előrenyújtott jobb keze kemény tárgynak ütközött. A tükörsima felület ívelt volt, akár egy tengeralattjáró oldala. Ax és Satele mester fél kézzel továbbra is egymásba kapaszkodva tapogatóztak, és hamarosan rátaláltak néhány csőféleségre, amelyek antennák, lövegek vagy egy manőverező hajtómű fúvókái lehettek. Ax biztosra vette, hogy egy űrhajóra bukkantak, és azt is tudta, hogy ide kellett jönnie. A belsejében rejtőzött az, ami magához hívta. Satele Shan szembefordult vele, és közelebb húzódott hozzá, mígnem a sisakjuk arclemeze összeért. A vörös folyadék éppen csak annyira vált szét, hogy

Ax bepillanthasson a nagymester saját kis univerzumába. Satele Shan arckifejezése fáradtságot tükrözött, de tökéletes nyugalmat is egyben. - Légzsilip! - kiáltotta a mester. - Erre gyere! - Gondolja, hogy működni fog ebben a közegben? - Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg! Satele Shan azzal eltávolodott tőle, és odavezette a kezét egy a burkolatra szerelt lapos dobozhoz. Ax kitapintotta a billentyűket, és azonnal felismerte a nyitópanelt. Száz és száz űrhajón látta már. Száz és száz birodalmi űrhajón. Megnyomta a nyitógombot. Egy hirtelen támadt áramlat a fedélhez sodorta mindkettőjüket, miközben a kamra megtelt folyadékkal. Amikor az ajtó teljesen kinyílt, beúsztak a zsilipbe, majd tapogatózva keresték a belső panelt. A fedél néma csendben bezárult mögöttük, és kirekesztette a kinti örvényeket és áramlatokat. Ax néhány pillanatig mozdulatlanul lebegett, és örült a mégoly rövid szünetnek, mert végre összeszedhette a gondolatait. Hová kerültek? Mit keres ő itt? Mi vezérelte ide? Fel kéne úsznia a felszínre, ahelyett hogy elsüllyedt csillaghajókat derít fel, miközben a hadművelet valószínűleg elakadt. Satele mester ismét odaszorította a sisakjának elejét az ő arclemezéhez, és megkérdezte: - Kinyitod a belső ajtót? Persze, hogy ki akarta nyitni. Nem azért jött el idáig, hogy visszaforduljon. Az ösztönei erre biztatták, dacára a baljós érzéseinek. Megnyomta a nyitógombot. A falakon túl a szivattyúk munkához láttak, és erőlködve dolgoztak, hogy kiszívják a folyadékot a kamrából. Ax és a Jedimester lassan leereszkedett a padlóra, és ekkor elengedték egymás kezét. Ax letörölte a sisakjának arclemezét, és látta, hogy Satele Shan ugyanígy tesz. Ebben a rideg, furcsa környezetben valahogy kicsinek és törékenynek látta a legendás nagymestert, de így is örült, hogy nincs egyedül. A belső ajtó kinyílt, és Ax egy teljesen szokványos folyosót pillantott meg, bár mindent vastag porréteg lepett. Kilépett a zsilipkamrában maradt folyadéktócsából, és jócskán megkönnyebbült, amikor végre-valahára száraz fémlapokra tehette csöpögő lábát. Ellenőrizte a műszereit, és miután látta, hogy levegő tökéletesen lélegezhető, felpattintotta a sisakja csatját, és felhajtotta az arclemezt. Átható vérszag csapott az orrába. Satele mester odalépett mellé, felhajtotta az arclemezét, és megkérdezte: - Van valami elképzelésed arról, hogy miféle hajó ez? Ax rövid megfontolás után úgy döntött, hogy egyelőre megtartja magának a gondolatait. Lassú, óvatos léptekkel elsétált az első kereszteződésig, közben maga elé képzelte a hajó belső elrendezését. Úgy számította, hogy ha valóban egy könnyűcirkálón jár, akkor jobbra van a pilótafülke, balra a raktér, a személyzeti hálókabinok az első létrán le, és szemben a gépészkabin. Úgy

határozott, hogy jobbra indul, és pillanatokon belül kiderült, hogy igaza van. A pilótafülke kicsi volt, de mivel senki sem tartózkodott benne, tágasnak érezte. A műszerfalakon egyetlen lámpa sem világított. A holovetítők nem üzemeltek. Még a világítás sem működött, csak az ablakokon szűrődött be némi vörös fény. - A generátorok nyilvánvalóan működőképesek - állapította meg Satele mester -, de ha jól látom, az irányítórendszereket szétszerelték. Ha netán az az ötleted támadt, hogy ezzel a géppel hagyod el a Sebaddont, nyugodtan elfelejtheted. A padló megrázkódott alattuk, és erről Axnak eszébe jutott, hogy bár nem izzó láva nyelte el őt és a Jedit, attól még aknákkal teli környéken tartózkodnak, márpedig ennek a bolygónak a kérge minden, csak nem stabil. A hajó csörömpölt és nyikorgott körülöttük. A burkolat és a tartóelemek panaszai végül egyetlen hanggá olvadtak össze, ami fokozatosan elhalkult. - A héjazat leárnyékolja a rádióhullámokat - folytatta Satele mester -, eredetileg aligha tervezték ilyennek. - Nem akartak elmenni innen - válaszolta halkan Ax -, és nem akartak beszélni senkivel. Fogadni mernék, hogy ez Lema Xandret hajója. Satele mester körülnézett, és tovább beszélt: - Sehol egy kép, sehol egy személyes vonás, sehol semmi otthonosság. Miből gondolod? - A tatban van egy teherzsilip - felelte Ax, elengedve a füle mellett a kérdést. Nézzünk meg, ott mit találunk! Elindultak vissza a folyosón, üres kabinok sora előtt haladtak el, amelyek megerősítették Ax azon gyanúját, hogy ezt a hajót az utasai réges-régen elhagyták. Xandret és a társai leszereltek és máshová vittek minden személyes vagy éppen hasznosítható tárgyat. A cirkáló talán folyton emlékeztette őket arra, amit maguk mögött hagytak, vagy talán kényelmesebb szállást építettek maguknak valahol. Esetleg emléknek tartották meg, az elszigeteltségük és magányuk jelképének, és soha többé nem akartak utazni vele. Ha netán visszatértek a Galaxisba, egy másik géppel repültek, egy olyannal, amit ők építettek. Ax hirtelen rájött, hogy a birodalmi feljegyzésekben sehol sem szerepel a hajó neve. És ha nem talál egy túlélőt vagy valamilyen iratot, soha nem is fogja megtudni. Ez is csupán egy sötét lyuk volt az anyja történetének szövetén, de valahogy jobban bosszantotta, mint az összes többi. Tudta, hogy igazából nincs jelentősége, és azzal, hogy ezen töri a fejét, valószínűleg csak védekezik. A sokkal nagyobb és fontosabb lyukaktól próbálja óvni magát, azoktól, amelyeket talán hamarosan befoltozhat. De önkéntelenül eltöprengett azon, hogy milyen lehetett együtt élni az árulásnak ezzel a sziklaszilárd emlékével. Valószínűleg őrjítő... A hátsó teherzsilip kétszer akkora volt, mint az a személyi bejáró, amelyen keresztül behatoltak a hajóba. Nyitva állt, a másik oldalából kiinduló

közlekedőfolyosó ismeretlen területre vezetett. A vörös folyadék áramlatai és örvényei folyamatosan ostromolták a rugalmas csövet, amely bizonytalanul ingadozott, a fala hol behorpadt, hol kidudorodott. Ax kitartóan haladt előre, és azt mondogatta magának, hogy nincs mitől félnie. Egyetértett Stryverrel. Biztosra vette, hogy Lema Xandret halott. Régóta halott. Erről a helyről minden élet eltűnt. A telepesek elég hosszú ideig éltek ahhoz, hogy megteremtsék a hatszögeket, de aztán elpusztultak. Vagy a droidok ölték meg őket, vagy ők maguk végeztek egymással. Ax arra számított, hogy csupán holttesteket fog találni. Ebből eredően felkészületlenül érte a menekültek szálláshelyeinek látványa. A telep folyosóin és helyiségeiben személyes tárgyak százait fedezte fel: fényképeket, naplókat, ruhákat, kézi telefonokat, ételcsomagokat és még sok más apróságot. A hűvös, száraz levegő tökéletesen konzervált mindent, a tárgyak úgy néztek ki, mintha a tulajdonosaik alig pár perce távoztak volna innen. Valaha gyermekek éltek itt. Egyes iratok holtaknak állítottak emléket. A falakon a telepeseket ábrázoló képek sorakoztak. Ax több felvételen is felismerte az anyját. Lema Xandret itt öregedett meg. Az arca mind ráncosabb lett, a haja fokozatosan őszbe fordult. Ám a tekintetéből mindvégig éberség, értelem és szigorúság sugárzott. - Igazad volt - ismerte el Satele mester, és a hangja arról árulkodott, hogy csodálattal adózik valaminek. Sőt Ax némi aggodalmat is kihallott belőle. Komoran, elszántan sietett tovább. Az üres telep számtalan dolog emlékét őrizte: reményekét és félelmekét, bátorságét és gyávaságét, a hétköznapokét és az ünnepekét. Axot mindez nem érdekelte. Nem azért jött a Sebaddonra, hogy egy múzeumban bogarásszon. Azért jött, mert a Sötét Tanács ideküldte, mert a sors iderendelte, és persze Dao Stryver miatt. A hiábavaló érzelgősség teljesen hidegen hagyta. És mégis, egyre gyorsabban szedte a lábát, végül már futott egyik kamrától a másikig. Keresett valamit, amit nem tudott a nevén nevezni. Satele mester követte; könnyed, nesztelen léptekkel haladt a nyomában. A folyosóknak nem szakadt végük, érezni lehetett, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre nyúlnak a felszín alá. Néhol nagyobb helyiségekbe torkolltak, amelyekben víztisztító és levegőellátó berendezések, valamint hatalmas generátorok álltak. A légnyomás folyamatosan nőtt. A mennyezetet helyenként repedések hálózták be, a belőlük csöpögő vörös folyadék kisebb-nagyobb tócsákba gyűlt a padlón. Ax és Satele Shan végül megérkeztek egy jókora, szögletes terembe, amely inkább tűnt raktárnak, semmint laboratóriumnak, holott a jelekből ítélve az utóbbiként szolgált valaha. A falak mentén álló asztalokon a szerelés különböző fázisában lévő droidok és alkatrészek hevertek, a polcokon és a pultokon szerszámok, valamint titokzatos mérőműszerek sorakoztak.

A működő holovetítők felett háromdimenziós tervrajzok forogtak. Ezek egy része olyan hatszögeket és alkatrészeket ábrázolt, amelyekkel Ax még nem találkozott: tíz vagy még több végtaggal felszerelt változatokat, két-három testű példányokat, különleges nyúlványokat, továbbá különféle alakzatokat, amelyek alkalmasnak tűntek az űrutazásra, vagy éppen tömegpusztító fegyvernek. Egyes ábrák még akkor is változtak, amikor Ax elsétált előttük, ami arra utalt, hogy a változásokat vezérlő evolúciós algoritmusok jelenleg is dolgoznak. A padlón vastag kábelek futottak végig, ezek egy része az egyik sarokba vezetett, ahol egy, a szabvány baktatartályoknál legalább ötször nagyobb üveghenger állt. Vörös, sűrű folyadékkal volt tele, ugyanazzal az anyaggal, amely elárasztotta az egész szigetet. Satele mester odament a tartályhoz, de Ax hátramaradt. Érzékelte, hogy ez az, ami idevonzotta őt, de most, hogy előtte állt, elfogta az idegesség. Valóban meg akarja tudni, hogy milyen sorsra jutott az anyja? - Ez meleg - állapította meg Satele mester, majd levette a kesztyűjét, és a vastag üveghez nyomta a tenyerét. - Testhőmérsékletű, vagy egy-két fokkal melegebb annál. - Az a vörös anyag - mormolta Ax - jelen van az összes hatszögben. Úgy néz ki, mint a láva, de nem az. Hanem a biológiai komponens, amit a huttok felfedeztek. - Vér lenne? - Nem tudom - felelte Ax, és megborzongott -, remélem, nem az. A nagymester továbbra is ott állt, a tenyerét a tartályra tapasztva. Figyelmesen fürkészte Axot, és néhány másodperc múlva ismét megszólalt: - Erre hatottam, amikor az ellenőrzésem alá vontam a hatszögeket. Eleven, de ezzel párhuzamosan nem az. Befejezetlen... olyan, mint egy test elme nélkül. - Lehet, hogy a droidvezérlő központ irányítja? - Elképzelhető, de mindeddig nyomát sem láttuk annak a központnak. Ha a bolygónak ebben a szektorában van, akkor rendkívül ügyesen rejtették el. A tartályban lévő folyadék hirtelen felkavarodott, és Satele mester sietve távolabbra húzódott. - Van benne valami - mondta halkan -, érzékelem. Ax összehúzta magát, de még csak nem is tudott róla. Futni akart, de moccanni sem bírt. A lába mintha a padlóhoz fagyott volna. Nem tudta levenni a szemét a tartályról. A hengerben egy fehér valami sodródott az üveghez. Szinte azonnal el is tűnt, behúzódott a vöröslő homályba, de aztán visszatért, és nekinyomódott az üvegnek. Ax felhördült. A fehér valami egy széttárt ujjú emberi kéz volt. Egy másik is megjelent mellette, és szintén nekipréselődött a henger falának. A folyadék ismét kavargott, biztos jeleként annak, hogy a kezekhez tartozó test mozogni kezdett.

Halk zümmögés hallatszott. Egy, a falra szerelt kamera ráfordult Satele mesterre, majd tovább fordult, és Axra szegeződve állapodott meg. - Felismerlek téged! A kissé elfúló, megdöbbenésről árulkodó női hang a tér minden irányából érkezett. - Ismerlek téged! Az üvegfal másik oldalán egy arc bukkant fel, és lassan előrébb sodródott, míg végül tisztán láthatóvá vált. - Én te vagyok! Axnak a torkán akadt a lélegzete, és úgy érezte, a vére belefagy az ereibe. A saját arcát látta a hengerben.

Negyvenegyedik fejezet Ula álmélkodva bámulta a bolygó déli pólusán felemelkedő égi állomást. A szerkezet hatalmas volt, és a hatszögek mégis percek alatt megépítették. Ha Stryvernek meg kellett volna még győznie valakit a négyzetes arányú szaporodási elméletéről, akkor a bizonyíték ott lebegett az orra előtt. - Mit keres egy égi állomás a sarkvidéken? - vetette fel Jet. - Ha ott van, annak semmi értelme... - Miért? - Mert az orbitális pályákat az egyenlítő környékéről lehet a legrövidebb úton elérni, és nyilván ezt akarják. Vagy nem? Ula csak a vállát vonogatta. Az égi állomásokat a Galaxisban számos célra használták, nem csupán magaslégköri kikötőnek, amely egy helyben lebeg a bolygó egy bizonyos pontja felett. Szolgálhattak védelmi célokat, de arra is megfeleltek, hogy a bolygó urai a gazdagságukat fitogtassák. Ki tudja, mit akartak a hatszögek? Még mindig nem derült ki, mi mindenre képesek... - Vegyék célba a déli sark felett lebegő állomást - adta ki a parancsot az egyesített flottának a biztonság kedvéért. - Semmisítsék meg! A Paramount öt-hat lövege eleresztett egy sortüzet az állomás irányába, de Kalisch nyilvánvalóan tartalékolta a jelentősebb tűzerőt - a Commenor egyetlen lövést sem adott le. - Nem hallotta, Pipalidi kapitány? - csattant fel Ula. - Meg kell állítanunk azt a gigászt! Nem érheti el a felső légkört! - Nekem pedig gondoskodnom kell a megmaradt hajóink biztonságáról - felelte a köztársasági kontingens parancsnoka. - Ha a Paramount ránk szegezi a fegyvereit, mialatt mi másfelé nézünk, védtelenek leszünk. - Amennyiben a droidok megszöknek, mindennek vége! - Ezt először Kalischnak magyarázza el! - vágott vissza Pipalidi, Ula tehetetlen dühében lesújtott az öklével a műszerfalra. - Hé, nyugalom - szólt rá Jet, és rosszallóan csóválta a fejét. - Csak... csak az egész olyan értelmetlen! - fakadt ki Ula. - Mi értelme egymás ellen harcolni? Csak annyit kéne tenniük, hogy még egy kicsit együttműködnek, és akkor lenne esélyünk. - Túlontúl egyformák - válaszolta a csempész. - Ez a baj. Ugyanezt láthatja a primitív kultúrákban, amikor bekövetkezik a vallási szakadás. Létrejön két

hasonló, de nem azonos szekta. És ezek jobban gyűlölik egymást, mint az ellenséget. - Maga meg miről beszél? A Birodalom nem primitív kultúra! - Nem, de az alapelvek rá is igazak. Hasonló a társadalmi felépítés, és van egy mindenek felett uralkodó főpap. Hasonló hitek, de eltérő módszerek. Harcolnak a felségterületért, és... - Fejezze be! - szólt közbe Ula. - Ezzel nem segít. - Csak szeretném elmagyarázni, hogy ez a dolog miért nem fog soha működni felelte higgadtan Jet. - Szóval, kár volt megpróbálnunk? - Egy próbát mindenképpen megért - válaszolta aprókat bólogatva Jet. - És már velem is előfordult néhányszor, hogy tévedtem. Sajnálatos módon úgy néz ki, hogy ez a mostani eset nem tartozik ezek közé. - Hát akkor hogyan oldjuk meg a helyzetet? - kérdezte elkeseredetten Ula. Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy a hatszögek elhagyják a Sebaddont? - Mindig van egy B-terv. - Mégpedig? - Azt reméltem, hogy magának van. Stryver északnak tartott, maximális légköri sebességgel távolodott a déli pólustól. Ula rávetítette a mandalori pályáját a felszínt ábrázoló térképre, és a pontozott vonal végén a droidvezérlő központot találta. A bolygónak azon a részén zűrzavar uralkodott. Ula a műholdak és vadászgépek szenzorain keresztül ráközelített a helyszínre Valami éppen kiemelkedett a lávatóból, szinte teljesen betöltötte! sérült gép becsapódása nyomán keletkezett krátert. - Egy második égi állomás? - vetette fel, a képre mutatva. - Ez már jó helyen lenne - válaszolta Jet de nem hiszem. Valahogy furcsa a formája, és nem látok rajta annyi hajtóművet, amennyit kellene. A többé-kevésbé félgömb formájú hatalmas test tetején felnyílt két zárófedél. Ezzel egy időben magasan felette a hatszögek szétváltak, és szögletes nyílást alakítottak ki az orbitális védőburokban. Ula várt, de semmi sem bukkant elő a sötét nyílásból. - Ennek semmi értelme - mormolta a fejét csóválva. Stryver persze máris ott van - mondta Jet, és rábökött a hatalmas gépezet körül keringő fénypontra. - Szerintem még mindig az adóállomásokat kergeti - vélekedett Ula. - Az egyik nyilván az az óriás. - A másik az égi állomás - tette hozzá Jet, és a déli pólusra mutatott -, ami egyébként mozog. A csempésznek igaza volt. Az állomás eltávolodott a déli sarktól, és egyre gyorsulva tartott észak felé.

Ula elszántan törte a fejét, a gondolatai szélvészgyorsán követték egymást. Ha az állomás ebben az ütemben gyorsul tovább, és tartja ezt az irányt... - Ezek ugyanannak a valaminek a két fele! - kiáltotta hirtelen. - Az égi állomás a pólusnál volt, mert ott építette fel a központi gyár. Azért megy, hogy felszedje a vezérlőközpontot, és elvigye a bolygóról. A nyakamat rá, hogy a hajtóművek ezekben a percekben készülnek a holdon. Meg akarnak szökni. Meg kell állítanunk őket! - Azt hiszem, igaza van - erősítette meg a feltevést Jet és abban is egyetértek, hogy a helyzet komoly. Hívja még egyszer Pipaldit és Kalischt. Talán meggondolják magukat. Ula tudta, hogy semmi értelme. A flotta máris kettévált. Ha egy- egy vadászgép túl közel került a másik fél hajóihoz, figyelmeztető lövésekkel zavarták el. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a két parancsnok meghúzta a határokat, és hogy a lövegek máris ráálltak a másik fél egységeire. Már csak egy apró lépés - egy hiba vagy egy félreértés - hiányzott ahhoz, hogy kitörjön a nyílt háború. - Rá kell kényszerítenünk őket, hogy azt tegyék, amit kell - mormolta mélyet sóhajtva Ula. - Tudtam, hogy rendelkezik egy uralkodó vonásaival - jegyezte meg mosolyogva Jet. - Hogyan képes viccelődni egy ilyen helyzetben? - Ki viccelődik? - kérdezett vissza Jet, azzal hátrafordult ültében, és odaszólt Tragacsnak: - Jöhet a B-terv. A droid lehajtotta ütött-kopott fejét. A fő holovetítő felett kialudtak az eddigi fényábrák, a helyükön újak derengtek fel, miközben a droid az Auriga Fire központi számítógépén keresztül kiadott egy sor parancsot. - Ezt nem hiszem el! - hördült fel elképedten Ula. - Maga feltörte a hatszögek kódját, de nem csinált semmit, csak várta, hogy mi, a többiek mire jutunk. - Szó sincs róla! - tiltakozott Jet. - Amúgy higgye el, nem vártam volna. Azzal nem nyertem volna semmit. Ha feltöröm a kódot, a hatszögeknek végük, én pedig integethetek a pénzemnek. - Hát akkor mire készül? Mit akar csinálni? - Végrehajtunk egy nemes és valószínűleg eléggé ostoba hőstettet. Cserében arra kérem, hogy maga is tegyen meg nekem valamit. - Hallgatom. - A jövőben tegyen úgy, mintha nem történt volna meg az, ami most következik. Ula merőn bámulta a csempészt, és nem szólt semmit. - Figyelje a monitorokat. Az egyesített flotta kettévált, de nem a hovatartozásuk alapján. A Paramount egy vegyes csapatot vezetett az alacsonyabb orbitális pályák felé, hogy onnan pontosabban lőhesse a droidvezérlő központot. A Commenor a hold felé tartott,

néhány nagyobb egység és két vadászszázad kíséretében. A rádióban zajló vitáknak hirtelen végük szakadt. Az adó-vevők működőképesek maradtak, de gyanús csend uralkodott minden hullámsávon. Senki sem adott ki parancsokat, hogy összehangolja a flották mozgását. Egyszerűen csak megtörtént. - Ezt maga csinálja - nyögte ki Ula. - Nem én, hanem Tragacs - felelte a legteljesebb lelki nyugalommal Jet. - Mint említettem, nagyon jó fej ül a nyakán. - Felhasznált engem, hogy betörjön a birodalmi és a köztársasági hálózatokba! - folytatta Ula. - Megfejtette a kódjaikat. Most pedig átvette az uralmat a gépeik felett! - A cél szentesíti az eszközt, nem igaz? - Igen, ezt Stryver hangoztatta - felelte ingerülten Ula -, de nem biztos, hogy egyetértek vele. - Élni mindig jobb, mint meghalni. Ez nálam az első számú aranyszabály. - De mi lesz azután? - A flották megváltoztatják a kódokat. És minden visszatér a megszokott kerékvágásba. - Ha maga hagyja - dörmögte Ula. - Miért ne hagynám? Én nem vagyok őrültje a hatalomnak, mint maguk. Egy birodalom kiépítésében lehet pénz, de sosem a csúcson. Az uralkodókat rendszerint megdöntik, vagy egy idegen hatalom végez velük, vagy egy orvlövész fegyverének kellemetlenebbik végére kerülnek. Ezt végül a maga Császára is meg fogja tanulni, nagyon kemény leckék árán. Ula csapdába esett. A legvégén elárulta ugyan a Köztársaságot, de ezzel egy időben a Birodalmat is. És most minden hatalom kikerült a kezéből. Csak annyit tehetett, hogy hátradől, figyel - és azon töpreng, hogy közbeavatkozzon-e, ha úgy alakul a helyzet. Jet végül is csak azon dolgozott, amiben ő kudarcot vallott. Ezek után miért is állt volna az útjába? Talán Jet Nebula is szembeszállt az alapvető ösztöneivel, és megpróbált valami jót tenni. Hirtelen egy eléggé recsegő hang szólalt meg a rádióban, az egyik köztársasági frekvencián. Ula azonnal felismerte. - ... magasabban járunk most már, így a zavarás nem annyira hatékony. Larin Moxla hadnagy jelentkezik, Vii igazgatót hívom. Az égi állomás tetején vagyok, és jeladókat helyeztem el a gyenge pontokon. Vágjanak oda olyan keményen, ahogy csak tudnak! Kérem, válaszoljanak. Tudassák velem, hogy vették az üzenetet. Magasabban járunk most, így a zavarás nem annyira hatékony. Larin Moxla hadnagy jelentkezik, Vii igazgatót hívom... - Felvételt hallunk - állapította meg Jet, és levette a hangerőt. - A műszerek látják a jeladókat. Ha Larin rendesen elvégezte a dolgát, lesújthatunk mindazzal,

amit a Paramount hordoz, és megsemmisíthetjük azt a szörnyeteget, mielőtt eléri az egyenlítőt. - És mi lesz Larinnal? - kérdezte komoran Ula. - Azóta talán leugrott onnan... - De ezt nem tudhatjuk biztosan, igaz? - Nem. Szóval, maga mit akar csinálni? - Tényleg rám bízza a döntést? - Szó sincs róla, csak kíváncsi vagyok, hogy képes-e előjönni egykét meggyőző érvvel. Ula megrázta a fejét, és néhány másodperccel később apró fénypontok tucatjai gyúltak fel a holoképen: a Paramount egyszerre kilőtte az összes betöltött rakétáját.

Negyvenkettedik fejezet Larin a kupola felső hajlatán futott. A térdét mélyen behajlította, és amennyire csak tudott, előregörnyedt, hogy minél kisebb célpontot nyújtson. A hatalmas építmény teljes egészében egymásba olvadt hatszögekből állt. Némelyik megtartotta személyiségének egyes vonásait, és felemelte szabadon maradt végtagját, hogy tűz alá vegye őt, amikor elhaladt a közelében. Nem figyelhetett mindenfelé egyszerre, de eddig sikerült elkerülnie a komolyabb sérüléseket. Ám azzal is tisztában volt, hogy ez az állapot csak addig tart, amíg valaki veszi az üzenetét, vagy a parancsnokok maguktól tüzet nyittatnak. Most már semmiképpen sem hagyhatta el az egyre gyorsuló állomást. Nem mindenki ugrott le vele együtt, de akik megtették, tudták, hogy mire vállalkoznak. Tíztizenkét katona rohangált elszórva a hatalmas test felszínén, és egymástól teljesen függetlenül cselekedtek. Az adó-vevők hol elhallgattak, hol működésbe léptek. Larin beállította a saját készülékét, hogy az első adandó alkalommal leadja az üzenetét, és ismételje, ameddig csak lehetséges. Jeladókat helyezett el a szellőzőnyílásoknál és a szenzorsoroknál, továbbá a sérülékenynek tűnő pontokon. Nem vesztegette az időt arra, hogy megpróbáljon behatolni az állomás belsejébe. Legfeljebb annyit ért volna el vele, hogy odabent hal meg, és nem idekint. Mélyen átérezte a helyzet ironikus voltát. A telemetrikus adatokból jól látta, hogy az állomás arrafelé viszi őt, ahol Shigar földet ért, de gyanította, hogy nem fog élve odaérni, ahogyan valószínűleg a fiatal Jedi is életét vesztette. Alighanem mindketten ugyanarra a sorsra jutnak... Tőle jobbra kék fény villant. Három, egymástól távol elhelyezkedő hatszög tűz alá vett egy katonát, és felváltva lőttek rá. A gyalogos hasra vágta magát, és viszonozta a tüzet, de nem lőhetett egyszerre mindhárom irányba, és nem húzódhatott fedezékbe. Mialatt Larin igyekezett felmérni, hogy hogyan tudna segíteni, egy töltet a katona nyakába csapódott. A sisakjának zárógyűrűje megsérült, az értékes levegő méteres sugárban süvített ki a léken. A hátára fordult, és kétségbeesetten kapkodott, hogy a sérült részre nyomja a tenyerét, de a páncélzatának vállízülete nem fordult be eléggé. Larin gyorsan és határozottan csapott le. Először leadott néhány sorozatot a hozzá legközelebb eső hatszögre, majd a következőre ültette a célkeresztet. Mindhárman felé fordították a szenzoraikat, de ő már jól tudta, hogyan kell

harcolni ellenük. Csakis a szenzoraikra, vagyis a legsérülékenyebb részeikre célzott - szemek nélkül hogyan is tudnának lőni? Pillanatokkal azelőtt, hogy elérte a katonát, még két droid szállt be a lövöldözésbe. A bal kezével felrántotta a társát, és a súlyos testet magához szorítva, folyamatosan tüzelve futott tovább. A gravitációt és a lendületét felhasználva leszaladt a kupola oldalán, mintha csak egy dombon futott volna le. Amikor a test hajlata eltakarta őket a hatszögek elől, sietve ráfékezett. Alig húsz méterrel maga előtt meglátta az állomás szélét. Azon túl már nem volt semmi, csak a Sebaddon felszíne, messze odalent. A katona még ekkor is rémülten csapkodott. Larin előhúzott egy javítókészletet az egyik combrekeszéből, és jelzett a társának, hogy higgadjon le. Amikor ez megtörtént, rásimított egy tömítőszalagot a zárógyűrűn keletkezett lékre, és ekkor kölcsönösen felismerték egymást. Larin nem hitt a szemének: Ses Jopp feküdt előtte. A páncélzatuk anyaga érthetően közvetítette a hangjukat. - Magára számítottam a legkevésbé - jelentette ki a zabrak. Larin nem akarta kimondani, hogy ő is ugyanígy érez. - Nem hagyhattam ott - bökte ki nagy nehezen. - De azért hálás vagyok, higgye el. Köszönöm, hadnagy - válaszolta Jopp. Larin nem tudta megállapítani, hogy a zabrak őszintén beszél-e vagy sem, de mégiscsak mondott valamit. - És kész - dörmögte, miközben alaposan lenyomkodta a tömítő- szalagot életben marad, hogy tovább harcolhasson. Jopp elnézett a lány válla felett, valahová fel a magasba, és fojtott hangon megállapította: - Már nem sokáig. Nézze csak! Larin megfordult, és felnézett. Rakéták közeledtek feléjük, a fehér csíkok tisztán látszottak az égbolton. Úgy tűnt, a Paramount személyzete mindenét rájuk küldte - pontosan úgy, ahogyan ő kérte. Ám ahelyett, hogy a nyakát nyújtogatva figyelte volna a közeledő lövedékeket, letelepedett Jopp mellé, és vigyorogva megkérdezte tőle: - Kifogtuk a legjobb helyet a nézőtéren, nem igaz? Aha! - A zabrak felnevetett. - Egyesek még ölni is képesek lennének értük! Larin a korábbi bajtársaira gondolt, akikkel a Blackstar-osztagnál szolgált együtt, a bátorságukra, az összetartásra, valamint arra, hogy mennyire hiányzott neki az, hogy tartozzon valahová. - A magunkfajta senkik sosem tanulnak - dünnyögte. - A tűzijáték csak messziről nézve szép. Jopp nagyokat bólogatva felelt:

- Viszont kellemes változás, hogy végre egy tiszt is itt van velünk, a kellős közepében. - Hirtelen oldalra fordította a fejét, és hozzátette: - Azt hiszem, végső soron maga nem is olyan rossz, Toxic Moxla. Larin csak mosolygott. A kijelentés már-már felért egy bocsánatkéréssel, sőt ebben a helyzetben egy hűségesküvel. Egy hűségesküvel, ami fennáll mindaddig, amíg ők ketten életben vannak. Igazán kár - gondolta -, hogy ez az állapot már nem tart sokáig.

Negyvenharmadik fejezet A kondenzcsíkok bonyolult ábrákat festettek az égboltra. Nem kevesebb mint tizenöt rakéta tartott a lávatóból kiemelkedett objektum felé. Shigar tudta, hogy a robbanások hatósugara olyan nagy lesz, hogy nincs értelme elmenekülni. Amennyire lehetett, felkészült a csapásra. Látott arra némi esélyt, hogy képes lesz megóvni magát a legrosszabbtól, de hogy utána mi fog történni, azt legfeljebb csak találgatni tudta. Lehet, hogy a sziget mindenestől eltűnik. És a lávatengeren aligha lebeghet sokáig... A halál határán állva elgondolkodott azon, hogy milyen élet várna rá, ha életben maradna. Határozottan érezte és tudta, hogy kiérdemelte a Jedi-lovag rangot. A történtek után senki sem tagadhatta meg tőle. Keményen harcolt, és egyezséget kötött az ellenségeivel. Megvívott a sötét oldallal, és ő győzött. Leküzdötte az egyik legfőbb gyengeségét. És ami a legfontosabb: most már hajlandó volt harcolni. Te a saját korod terméke vagy - zendült fel a fejében a mestere hangja. - A jövőbeni harcaidat rendkívül óvatosan kell megvívnod. A Sithek az ellenségeink, de annak érdekében, hogy legyőzzük őket, nem válhatunk olyanná, mint ők. Tartanunk kell magunkat mindahhoz, amit hirdetünk és amiért kiállunk. Shigar nem tudta megállapítani, hogy Satele Shan hangja a jelenben szól-e hozzá, vagy pedig a jövő egyik távoli visszhangja. Egy olyan jövőé, amely sosem jön el. És azt sem tudta megállapítani, hogy intésnek vagy bátorításnak szánta-e a szavait. Nem ülhetek tétlenül, mialatt a politikusok a maguk mocskos játszmáit játsszák - válaszolta gondolatban. - Egy lopás miatt kerültünk ide, egy bűncselekmény miatt, amit a Köztársaság érdekében hajtottak végre. Még az univerzumnak ebben a távoli zugában is kalózok és hazug egyezségek veszélyeztetik milliárdok életét. Amikor az egész Galaxis sorsa a tét, ki maradhat tétlen? Te nem, Shigar Konshi. Te nem. Nem értem. Most azt mondod, hogy tévedek, vagy azt, hogy igazam van? Talán mindkettő. A válasz meghaladja a képességeimet... Shigar visszazökkent a valóságba. Egyre erősödő dübörgés hallatszott. Az égen a fehér csíkok egyetlen középpont felé mutattak. Az ábra teljessé vált. Darth Chratis eltűnt egy kéken derengő Erő-pajzs belsejében.

Shigar védtelenül állt, akárcsak a környéken álló katonák, akik a fejüket hátrahajtva bámulták a közeledő rakétákat - a rakétákat, amelyek a megsemmisülést hozták magukkal. Shigar nem félt a haláltól. Éles fény villant odafent, a lávatóból kiemelkedett gigász felett, aztán még egy, majd szemet bántó ragyogás támadt. Shigar eltakarta az arcát a tenyerével, közben meglepődött azon, hogy egyáltalán van még keze. Az ujjait kissé szétnyitva felnézett. A hatalmas gépezet felett széles elektrotükör ragyogott, amely az imént megállította a rakétákat, és visszaverte a repeszeket és a lökéshullámokat - talán egyenesen fel az űrbe. Shigar bensőjében szétáradt a megkönnyebbülés, de rögtön ezután elcsüggedt. Igen, életben maradt, de a támadás kudarccal végződött. Mi lesz most? Még forró felhők száguldoztak felettük, amikor Darth Chratis szétoszlatta a pajzsát. Ugyanolyan döbbentnek tűnt, mint amilyennek Shigar érezte magát. - Elfogadhatatlan - csikorogta a száját lebiggyesztve. Ekkor egy második detonációsorozat következett be valahol délen, ami arra utalt, hogy a flotta ott is csapást mért valamire. Mindannyian a villanások irányába fordultak, és meglátták, hogy egy másik óriási gépezet siklik feléjük, fehér füstcsíkokat húzva maga után. Hatalmas elektrotükör derengett felette, nyilván ez védte meg a robbanásoktól. Shigar ráeszmélt, hogy egy égi állomást lát. A másik gigász továbbra is a tó felett lebegett. Sértetlen maradt, holott az egyesített flotta olyan csapást mért rá, ami még egy nagyobb várost is eltörölt volna. Shigar majdnem felnevetett, de inkább odaszólt a Sith Nagyúrnak: - A semmiért küzdöttünk... maga, én, Larin... a semmiért. - És te ezt mulatságosnak találod, fiam? Shigar nem találta annak, de már-már eluralkodott rajta a teljes kétségbeesés. Gyötörhette magát mindennel, amivel csak akarta, például a múltbeli és a jövőbeni választásaival, vagy azzal, hogy miféle szerepet játszik a Jedi-rend a Császár terveiben, vagy azzal, hogy a Köztársaság agyaglábú óriásnak bizonyult, amikor határozott lépéseket kellett volna tenni - de ha semmi sem állíthatja meg a hatszögeket, nem lesz semmiféle háború. A Galaxis létezése itt ér véget. Győztél, Lema Xandret - kesergett magában -, akárhol legyél is.

Negyvennegyedik fejezet Cinzia Xandret a tartálya üvegfalán keresztül bámulta a lányt, aki akár ő is lehetett volna. - Ne nézz rá! - suttogta az anyja. - Miért ne? - Mert nem valós... - Nekem elég valósnak tűnik. - De ő nem te vagy. - Akár én is lehetnék ő. - De nem te vagy. Soha nem leszel olyan, mint ő. Ő egy hazugság, ő gonosz. Ő egy... - Hallgass, anyám! A suttogásnak vége szakadt. Cinzia ismét a tartály előtt álló alakokra fordította a figyelmét - az őszes hajú, középkorú asszonyra és a fiatal lányra. Mindketten vérfoltos páncélzatot és védőruhát viseltek, és mindketten idegenek voltak itt, a telepen. Az egyiket felismerte. Ezt az arcot látta egész életében. A saját arca volt. - Ki vagy te? - kérdezte az asszony, és a hangja arról árulkodott, hogy nagyon megdöbbent valamitől. - Te vagy Cinzia? - A klónja vagyok - válaszolta Cinzia. Nem nyerhetett semmit azzal, ha eltitkolja az igazságot, és abból még nem lehetett baj, ha beszél. - Amikor elrabolták anyámtól, vett belőle szövetmintát, és ismét megteremtett. Ugyanazt a lányt, de jobbat, tisztábbat. - Ez magyarázattal szolgál arra, hogy miért tűnsz fiatalabbnak - jelentette ki az asszony, és a társára pillantott, aki csak tátogott, de képtelen volt megszólalni. Az én nevem Satele Shan, ő pedig a kísérőm, Eldon Ax. Hogy érted azt, hogy te... tisztább vagy? - A folyadék, amit belélegzem, elnyomja az Erő-képességeimet - felelte Cinzia. - Van benne valami, egy fém, azt hiszem, vagy pedig egy kivonat valamiből, ami fémekkel táplálkozik. Ettől vagyok biztonságban. - Biztonságban? - hördült fel az Eldon Axnak nevezett lány. - Inkább halott vagy! Cinzia iszonyodva nézte a megvetéstől eltorzult arcot, bár a lelke mélyén egy kicsit örült annak, hogy néhány év múlva ő is ilyen szép lesz. - Látod? - suttogta neki az anyja. - Szörnyetegnek tart téged. Hívd a droidokat! Most rögtön! Ezt a lányt meg kell állítani!

- Nem, előbb beszélek vele - válaszolta Cinzia. - Tudni akarom, hogy mi történt vele. Tudni akarom, hogy miért van itt. - Azért jött, hogy mindent elpusztítson. Ezek mindig ezt csinálják. Rabolnak, gyilkolnak és rombolnak. Nem fognak megkegyelmezni neked, ahogyan annak idején neki sem kegyelmeztek. - Megkértelek, hogy hallgass, anyám! Azonkívül többé nem bízom a droidokban. Nagyon jól tudod, hogy miért. Ez végre elérte a kívánt hatást. A testét körülölelő folyadék örvényei lassan szétfoszlottak. - Az egész életedet itt élted le? - kérdezte Satele Shan. - Igen. Hozzáférek a komplexum összes kamerájához. Tudjátok, a java része automatikusan működik. A droidok a szemeim és a füleim. - Képes vagy irányítani őket? - Ha akarom, igen - válaszolta Cinzia, noha ebben már nem volt annyira biztos, mint régebben. - Szóval te vagy a felelős mindazért, ami odakint történik? - csattant fel Eldon Ax. - Őszintén szólva - felelte Cinzia - fogalmam sincs, hogy mi történik odakint. Azt tudom, hogy a droidok szorgalmasan dolgoznak valamin. Őket arra tervezték, hogy megvédjenek engem, és a védelem meghatározása eléggé homályos. Azt hiszem, pillanatnyilag azt jelenti, hogy nem mondanak el nekem semmit. De akármit csinálnak is, biztosra veszem, hogy jó szándékkal teszik. - Talán nem ártana, hogy körülnéznél, Cinzia - javasolta Satele Shan. - A droidok értelmes lényeket gyilkolnak. - Biztos vagy benne? - Tökéletesen biztos. - Azt csak akkor teszik, ha megtámadják őket. Miért támadtátok meg őket? - Mert veszélyt jelentenek az egész Galaxisra. - Nem hiszek neked - jelentette ki Cinzia, mert képtelenségnek érezte az egészet. - Csak azt akarjátok, hogy összezavarodjak! Ez egy rendkívüli nap. A két Cinzia végre találkozott! Már régóta vártam erre, azóta, hogy megszülettem. Végre találkoztunk! Mindent tudni akarok rólad, az egész életedről! Szeretném megtudni, hogy ugyanazokat a dolgokat szeretjük-e, hogy ugyanúgy gondolkodunk... - Én nem te vagyok - válaszolta neki a másik önmaga az én nevem Eldon Ax. - Ne mondj ilyeneket! - Azt mondok, amit akarok! - vágott vissza Eldon Ax. - Te egy szörnyszülött vagy, egy tévedés! Most azonnal végeznem kellene veled, már csak a puszta létezésed miatt is! A lány azzal elővarázsolt egy vörösen világító kardot, és rászegezte a tartályra. - Látod? - recsegte az anya. - Bántani fog, ha hagyod, talán még meg is öl!

- Ne légy kegyetlen! - kérte Cinzia egyfelől az anyjától, másfelől az ikertestvérétől. - Másként is lehet, nem muszáj erőszakhoz folyamodni! - Igaza van - szólalt meg Satele Shan, és a balját Eldon Ax vállára tette. - Ne tegyél semmit, amíg nem gondoljuk végig! - Rendben - mormolta Eldon Ax, és leeresztette a kardot. - Meg kell tudnunk mindent, amit ő tud... a hatszögekről és Lema Xandretről. - Hogyan halt meg az anyád? - kérdezte Satele Shan. - A droidok végeztek vele - válaszolta Cinzia -, és a többiekkel is. Bár az anyám nem halt meg teljesen. - Ne mondd el nekik! - súgta az anyja közvetlen közelről. - Ne mondd el nekik! - Miért ölték meg? Mert nem akartak egyezséget kötni senkivel. Amikor a hajó elment... - A rólad elnevezett hajó? - kérdezett közbe Satele Shan. - Igen... az anyám építette, még mielőtt megteremtett engem, és soha nem hozakodott elő másik névvel. Szóval, a droidok nem akarták, hogy bárki idejöjjön. Úgy gondolták, hogy nem lennék biztonságban - magyarázta Cinzia, majd elhallgatott. Majdnem visszarettent attól, hogy elmondja azt, ami ezután történt, de rákényszerítette magát, hogy folytassa. Fontosnak érezte az őszinteséget annak érdekében, hogy ő és a másik önmaga egyesülhessenek. - A droidok azért ölték meg anyámat, hogy ne küldhessen több hajót. A többiek megpróbálták megfékezni őket, ezért aztán velük is végeztek. Igazából szörnyen ostoba dolog volt az egész. Anyámnak tudni kellett volna, hogy mit fognak érezni a droidok. Satele Shan megfontoltan bólogatott, és megkérdezte: - Szóval, az anyád nem volt a hajón? - Nem, csak Kenev és Marg Sar utaztak el. - Miért nem ment velük, ha egyszer ő volt a vezetőjük? - Nekik nem volt vezetőjük - felelte Cinzia. - Nem akartak úgy élni, ahogyan korábban. Változást akartak. - Ezt megértem, de Kenev és Marg Sar sosem tértek vissza, igaz? Megölték magukat, amikor egy kalóz feltartóztatta őket. Felrobbantották a hajót. Cinzia mélységesen megdöbbent. A folyadék kavarogni kezdett körülötte, mire összehúzta magát, és lekuporodott a tartály aljára. - Nyilván titokban akarták tartani a szállítmányt - mondta aztán, miután végiggondolta a hallottakat. - A droidgyárat? - A magot. Mi így hívtuk azokat a berendezéseket. - De valami tompította a robbanás hatásait - folytatta Satele Shan. - A mag nem semmisült meg. - Nyilván a droidok - vélekedett Cinzia. - Nem akartak meghalni.

- Emiatt vagyunk most itt, Cinzia - jelentette ki Satele Shan. - Azért jöttünk ide, hogy megkeressük az anyádat, és megkérdezzük tőle, hogy mit akart közölni a külvilággal. Ennyi az egész. Cinzia várta, hogy mit felel erre az anyja, de ő kivételesen hallgatott. - Azt hiszem, nem akar beszélni veletek - mondta aztán. - Az imént közölted velünk, hogy halott. - Az is, java részben. A droidok elvitték a testét, valószínűleg újrahasznosításra. De ő még most is itt van. Beszél hozzám. - Ne mondd el nekik! - suttogta az anyja. - És most velem sem akar beszélni - tette hozzá Cinzia. Satele Shan és Eldon Ax aggodalmas pillantást váltottak egymással. Cinzia azonnal tudta, hogy mi jár a fejükben, és sértődötten felkiáltott: - Nem vagyok őrült! Pedig minden jel arra utal - morogta Eldon Ax. - Mi csak egyszerűen nem értjük - avatkozott közbe Satele Shan, és intett a társának, hogy hallgasson. - Ez igaz, tényleg nem értitek - válaszolta Cinzia. - Az anyám azért dolgozott, hogy megvédjen engem. A droidok azért olyanok, amilyenek. Beléjük építette magát. - Erre magunktól is rájöttünk - közölte bólogatva Satele Shan. - Beléjük építette a testét és a gondolkodásmódját is. Rendkívül rugalmasak és konokul céltudatosak egyszerre. Egyesítik magukban az élőlények és a gépek legjobb tulajdonságait. Az anyád zseni volt. - Most is az vagyok - suttogta Lema Xandret. - Anyám azt mondja, még most is az - közölte Cinzia. - Hát nem érted, hogy a droidok mekkora veszélyt jelentenek? - kérdezte ekkor Satele Shan. - Senkit sem ismernek el vezetőjüknek, és azt akarják, hogy mindenki hagyja békén őket. Nem akarnak meghalni, de téged meg akarnak védeni. Márpedig ennek az a legjobb módja, ha mindenkit megölnek, még az anyádat is. Érted már? - Igen, ez logikus - ismerte el Cinzia, emlékezve arra, hogy a droidok neki sem engedelmeskedtek. Könyörgött nekik, hogy ne bántsák az anyját, de nem hallgattak rá azok után, hogy a teremtőjük elárulta őket. A programozásuk túlontúl jóra sikerült. - Ez őrültség - motyogta Eldon Ax. - Meg kell értened őket! - jelentette ki Cinzia. - Ha igaz az, amit állítotok, akkor a droidok logikusan cselekszenek. Nehéz lesz lebeszélni őket a harcról. - Mit gondolsz, neked sikerülni fog? - kérdezte Satele Shan. -Megpróbálhatom... de meg kell ígérnetek, hogy elmentek innen, és nem jöttök vissza soha többé. - Attól félek, ez nem lehetséges - vallotta be Satele Shan.

- Miért nem? - Mert a világod túlontúl értékes - magyarázta az asszony. - És máris túl sokan tudnak a létezéséről. - Valóban? Nem muszáj ide jönnötök. Nektek ott van az egész Galaxis. Én csak egyetlen világot akarok. Túl nagy kérés? - Sokak szerint igen... - Hát akkor ennyi. Holtpontra jutottunk. - Igen, én is ettől tartok - felelte bólogatva Satele Shan. Cinziának nem tetszett az, ahogyan a másik önmaga nézett rá. Izzó harag és sebzettség sugárzott azokról az ismerős vonásokról. Korábban elképzelni sem tudta, hogy egyszer így fog kinézni... hogy egyszer neki is ilyen csodálatos haja lesz... - Miért téged védenek a hatszögek - kérdezte Eldon Ax -, és nem engem? - Azért, mert téged nem ismernek - magyarázta Cinzia. - Egy kicsit másképp nézel ki, és nem úgy élsz, ahogy én itt. Úgy nézel ki, mint azok, akik annak idején elvittek anyától. - Azok közé tartozom, akik annak idején elvittek - válaszolta komoran Eldon Ax. - De te és én egyek vagyunk, hiába próbálod tagadni. És nem feltétlenül muszáj olyannak lenned, mint amilyen vagy. - Mi más lehetnék? - mordult fel Eldon Ax. - Nem emlékszem semmire! - Tényleg? - Igen, tényleg. És mi értelme lenne megpróbálni? A droidok így is, úgy is megölnek. - Talán adhatnánk nekik egy mintát a genetikai kódodból - vetette fel Cinzia. Akkor talán nem támadnának rád. - Szóval, te és én kettesben éldegélnénk egy droidokkal teli Galaxisban. Erre vágysz? - Én csak azt szeretném, ha mindenki elmenne innen - felelte a fejét rázva Cinzia. - Úgy értem, mindenki más. Te nem. Neked és nekem annyi mindent kell bepótolnunk... - Nekem nincs mondanivalóm a számodra - közölte ridegen Eldon Ax. - De igenis van! Mondd el, hogy hol élsz, és mit csinálsz. Én semmit sem tudok a külvilágról. Csak a Sebaddont ismerem, azt a helyet, ahol megteremtettek. Mondd el nekem, hogy hol születtél! - Arra egyáltalán nem emlékszem - válaszolta Eldon Ax. - És csak a Birodalmat ismerem. - A mit? Satele Shan megrökönyödve pislogott, és megkérdezte: - Még sosem hallottál a Birodalomról? - Nem... Kellett volna?

- És a Sithekről? A Köztársaságról? A mandaloriakról? - Ne hencegjetek itt nekem a tudásotokkal! - tiltakozott ingerülten Cinzia. Ostobának érzem magam miattatok. - Eszemben sincs a tudásomat fitogtatni - válaszolta szelíden Satele Shan. Csak meglepődtem azon, hogy mennyire elzártan élsz. Nem tartom tisztességesnek, hogy az anyád ezt művelte veled. - Most megpróbálnak ellenem fordítani téged - suttogta Lema Xandret. Vigyázz velük! - Anyám azt mondja, vigyázzak veletek. Vajon miért? - Talán attól fél, hogy elragadunk tőle. A szavamat adom, hogy nem fogunk ilyesmivel próbálkozni - válaszolta Satele Shan, és az arca kifejezéstelen volt, de úgy, mint azoké, akik keményen küzdenek, hogy az arcuk kifejezéstelen legyen. - Az anyád ott van veled? A tartályban? - Igen. - Ő is egy klón? - Nem egészen - válaszolta Cinzia, mire a folyadék felkavarodott, és hevesen örvénylett körülötte. Ellökte magát a faltól, és visszahúzódott a tartály közepére. - Azt mondtam, ne beszélj velük! - súgta a fülébe mérgesen az anyja. - Miért nem hallgatsz rám soha? - Mindig is hallgattam rád, anyám. - De sosem csinálod azt, amit mondok. Megmondtam, hogy ne beszélj rólam nekik! - Úgyis rájöttek volna. Minek nehezítsem meg a dolgukat? - Ők sosem fogják megérteni, Cinzia. Szólnod kell a droidoknak, hogy elvitesd őket innen. Ezúttal engedelmeskedni fognak neked. Tudod, hogy megteszik. Amikor egyértelműen veszély fenyeget téged, harcba szállnak. - Ahogyan veled is harcba szálltak. - Igen, még velem is! A logikájuk kikezdhetetlen. Ostoba voltam, amikor megpróbáltam ellenállni! Cinzia híven emlékezett azokra az eseményekre, amelyek ahhoz a szörnyű pillanathoz vezettek. Hiába igyekezett, nem tudta kitörölni őket az elméjéből. - Azt gondolom, te előre láttad, hogy ez fog történni, anyám. Féltél a droidoktól. Megadtad nekem a hatálytalanító kódokat abban a reményben, hogy hallgatni fognak rám. De én nem használtam fel a parancsokat - magyarázta Cinzia, és fájó élességgel emlékezett a tétlenségére. Néha rosszul érezte magát, amiért nem avatkozott közbe. - A droidok a védelmezőim. Te is a védelmezőm vagy. Még most is óvtok engem. Rosszul döntöttem, amikor nem csináltam semmit? - Még most is itt vagyok, Cinzia. És megvédünk téged, a droidok és én, együtt.

- De mi van, ha az idegenek igazat mondanak, anyám? Mi van, ha a droidok tényleg túl erősek lettek? Ez azt jelentené, hogy egyet kellene értened Satele Shannal, nem pedig vitatkoznod vele. És talán nekem is hallgatnom kéne rá. Talán most azonnal fel kellene használnom a kódokat, hogy megállítsam a droidokat, még mielőtt késő lesz. - Nem, Cinzia, azt nem teheted! - tiltakozott felindultan Lema Xandret. Cinzia megérezte, hogy a folyadék ismét örvényleni kezd körülötte, aztán mintha lágy, de erős csápok szorultak volna a testére. Vissza akart úszni az üvegfalhoz, de mozdulni sem bírt. - Anyám, engedj el! - Nem! - Nem hagyhatom, hogy ártatlanok szenvedjenek! Ezt te sem akarhatod! - Csak a biztonságod számít! - De nekem muszáj... neked muszáj... A láthatatlan csápok a torkára szorultak, bekúsztak a szájába, és elhallgattatták. Fuldoklott és köhögött, képtelen volt folyadékot szívni a tüdejébe. - Cinzia! A kiáltás odakintről jött, a tartályon kívülről. Segítsetek - próbálta kiáltani -, mentsetek meg! Tompa recsegést hallott, a folyadék meglódult körülötte. Ellenállhatatlan erejű hullám ragadta magával. Az anyja sikoltott. Ő maga is sikoltott. Valami kemény ütközött a lábának, a combjának, az egész testének. Élete során első ízben megérezte a teljes súlyát. Moccanni sem bírt. Nem tudott lélegezni. A torkára nehezedő nyomás enyhült, de egy másik, ismeretlen szorítás vette át a helyét. - Nem kap elég oxigént - mondta valaki felette. A hang bántotta a fülét, a fény pedig a szemét. - Nem szokott hozzá ahhoz, hogy levegőt lélegezzen be. - Mit tegyünk? - kérdezte valaki, aki a hangja alapján Eldon Ax lehetett. Életben kell tartanunk. Cinzia elgyengülten csapkodott a jobb kezével. - A génelemző... a génelemző... - suttogta zihálva, és rámutatott a berendezésre -, ... tápláld be... a... génmintádat... a droidok... agyába... és ígérjétek meg... hogy megmentitek... - Mindent megteszünk érted, amit csak lehet - fogadkozott Satele Shan. - Mentsétek meg... anyát... - felelte a fejét rázva Cinzia. - Ő a vérben van, igaz? - kérdezte Eldon Ax. - Azt hittem, meg akar ölni téged. Azt hittem, fuldokolsz. - Ígérd... meg! - Rendben, rendben. Megígérem. Cinzia nem tudott felemelkedni a padlóról, de arra még futotta az erejéből, hogy megmarkolja Eldon Ax csuklóját. - A lánya... a lánya... - nyögte alig hallhatóan.

Eldon Ax közelebb hajolt hozzá, ő pedig a felette fehérlő arcra fókuszálta a szemét, és még egyszer megszólalt: - ... mondj el... mindent... A teljesen kopasz, aszott testű lány nem mozdult többé. Satele mester a fejét csóválta. A vörös folyadék csörgedezésének és csöpögésének neszeit leszámítva teljes csend borult a laboratóriumra. Ax leguggolt, és a tenyerébe temette az arcát. Mi történt itt? Megmenteni vagy megölni akarta a lányt? És persze nem is akármilyen lányt: a saját klónját. Mit követett el: gyilkosságot, öngyilkosságot vagy testvérgyilkosságot? Gyanította, hogy sosem fog választ kapni erre a kérdésre. - Sajnálom - mondta neki Satele mester, és gyengéden megérintette a vállát. A sokk végzett vele. Megfelelő eszközökkel talán... Ax lerázta magáról a Jedi kezét, és felegyenesedett, alighanem túlontúl gyorsan, mert hirtelen megszédült. Hallani vélt egy hangot az emlékezete mélyéről. Valaki ott zokogott és a figyelmét követelte, de nem törődött vele. Kezdetben bizonytalan, majd egyre határozottabb lépésekkel odament a génelemző berendezéshez, és beledugta a kezét a diagnosztikai egységbe. A jéghideg gépezet megbökte az ujját, kiszívta a vérét, majd egy darabig halkan zümmögött, végül rövid csipogásokat hallatott. Axot elöntötte a rémület. A génelemző valamilyen fajta megerősítésre várt. Egy jelszóra? Parancssorra? Egy kódra? Felidézte magában mindazt, amit Cinzia mondott az utolsó pillanataiban. Megígértette vele, hogy megmenti azt, ami megmaradt Lema Xandretből. Mit mondott még? - A lánya... - mormolta Ax. A génelemző ismét sípolt, de most mindössze egy hosszút, aztán elhallgatott. - Ez vajon mit jelent? - vetette fel Ax, de nem a Jedinek szánta a szavait, inkább hangosan gondolkodott. - A hatszögek most már azt hiszik, hogy én ő vagyok? Védett vagyok velük szemben? Mostantól végrehajtják a parancsaimat? Satele mester nem tudott felelni neki, és senki más sem. A lába körül áramló vörös folyadéktól sem remélhetett választ. Az anyag egyfelől táplálta, másfelől fogságban tartotta Cinziát - pontosan úgy, ahogyan Darth Chratis őt. Cinzia csak egyféleképpen szabadulhatott ki a rabságból - úgy, ahogyan kiszabadult. Ax remélte, hogy neki több lehetősége lesz. Egyetlen módon tudhatta meg, hogy a hatszögek hogyan reagálnak, ha meglátják. A Jedi-mesterre pillantott, és odaszólt neki: - Keressünk egy droidot, és nézzük meg, hogy mi történik!

Negyvenötödik fejezet Larin már túljutott azon, hogy meglepődjön valamin. Miután túlélte a Paramount össztüzét, és az égi állomás burkolatán elrepült egészen az egyenlítőig, már éppen csak egy kicsit aggódott, amikor megérezte, hogy az óriási gépezet ereszkedni kezd. Mi lesz most? Jopp is zavarodottnak tűnt, amikor megszólalt: - Azt hittem, hogy ez a szörnyeteg felszáll, most meg úgy tűnik, landolni készül. Örülnék, ha a hatszögek meggondolnák magukat. Az égi állomás meglódult alattuk, mire ők támasztékot keresve egymásba kapaszkodtak. - Ez nem leszállásnak tűnik - mormolta Larin -, hanem valami másnak... Sosem fejezte be a mondatot. Az állomást alkotó hatszögek ezt a pillanatot választották arra, hogy elengedjék a szomszédaikat, amitől a szerkezet hirtelen meglazult, és a felszíne horpadozni, szinte hullámzani kezdett. Larin azon kapta magát, hogy szétváló, és egyre gyorsuló droidok hátán utazik, nem pedig egyetlen, szilárd struktúrán. Olyan volt az egész, mintha szörfözött volna, de szörfdeszka nélkül, és nem egy kellemes tengeren, hanem egy izzó lávatavon. - Kapaszkodj! - kiáltotta, miközben a droidok folyamatosan távolodtak egymástól. Jopp minden erejét bedobva markolta a karját, de hiába, hamarosan elszakadtak egymástól. Larin lekuporodott, mindkét kezével megragadta az alatta lévő droid testének szélét, és abban reménykedett, hogy sikerül megmaradnia a gép hátán, anélkül hogy felborulna vagy valami összezúzná. A hatszög nem tiltakozott, teljesen közönyösnek tűnt. Larin ezen meglepődött ugyan, de nem panaszkodott ez is csak egy volt a megannyi meglepetés sorában. A gigászi szerkezetet annyi droid alkotta, hogy majdnem teljesen betöltötték a krátert, amely most a vezérlőközpont helyén tátongott. Larin elborzadt, amikor a hátasával együtt belecsobbant a vörös folyadékba, de pillanatokon belül kiderült, hogy nem olvadt kőzetbe érkezett. Miután a droid megállapodott alatta, a vörös folyadék éppen csak a térdéig ért. Elengedte a fémtest peremét, majd felegyenesedett, és miután rájött, hogy meg tud állni a gépezeten, jócskán megkönnyebbült. Úgy érezte magát, mintha egy furcsa álomba csöppent volna, miközben hatszögről hatszögre lépegetve tartott a kráterfal legközelebbi szakasza felé. Joppnak nyomát sem látta, de felfedezett néhány alakot, akik a tó szélén álltak.

Egyikük bátorítóan integetett neki. Amikor közelebb ért, felismerte a félelmetes Darth Chratist. De nem ő integetett, hanem a mellette álló magas, karcsú férfi. Larinnak hatalmasat dobbant a szíve - az alak nem más volt, mint Shigar. Amennyire csak mert, felgyorsított. Alom vagy sem, ki akarta használni ezt a fejleményt, ameddig csak lehetséges. Shigar végignézte, hogy a zöld sisakos katona a hatszögek kavargó tömegében kigázol a tóból. Nem tudhatta biztosan, hogy Larin az, és azt mondogatta magának, hogy ne engedje feltámadni a reményt. Ám a lelke mélyén biztosan érezte, hogy a lány tart felé. Ismerősnek találta a mozdulatait, főleg azt, hogy a bal kezét kissé mereven mozgatja, amikor vidáman visszainteget neki. Darth Chratis távolabbra sétált, és továbbra is a Paramountot hívogatta az adóvevőjén. Mindeddig nem kapott választ a flottától, noha a hullámsávok végleg kitisztultak. Shigar óvatosan leereszkedett a meredek partoldalon. A közeledő hadnagy felé nyújtotta a kezét, és amikor már csak néhány lépés választotta el őket egymástól, megpillantotta a sisak belsejében fehérlő arcot - csakugyan Lariné volt, és valósággal ragyogott az örömtől. Egy erőteljes rántással kihúzta a lányt a partra, majd mindketten felsiettek a kráter oldalán. A viszonylag biztonságos területre érve felhajtották a sisakjuk arclemezét, és elsőnek Larin szólalt meg: - Ezt nem hiszem el... - Te sírsz? - kérdezte megrökönyödve Shigar. - Micsoda? Dehogy! Csak előjött az allergiám... és ha igen? Hosszú nap áll mögöttünk. - Az biztos - mormolta Shigar, és megölelte a lányt. Larin viszonozta az ölelést, de csak röviden. - Vajon mi ütött a hatszögekbe? - kérdezte, miután szétváltak. - Sejtelmem sincs - felelte Shigar. - Amikor az égi állomás megérkezett, az a valami, ami kiemelkedett a tóból, darabokra hullott. Egészen addig még csak azt sem tudtam, hogy hatszögekből áll. Akkor úgy tűnt, teljesen összezavarodtak. És most tessék, nem csinálnak semmit. Az égvilágon semmit. Túl korán tette a kijelentést. A tó közepe buborékolni és kavarogni kezdett, mintha felforrt volna. A felszínen lebegő hatszögek hevesen kapálózva szétváltak, majd egy szürke, jókora tárgy bukkant fel közöttük. Shigar odahúzta magához Larint, hogy szükség esetén őt is védje egy Erő-pajzzsal, de a lány elhúzódott tőle. - Az ott egy űrhajó! - kiáltotta, és visszaszaladt a tó széléhez. - Nézd csak! Shigar a homlokához emelte a tenyerét, és hunyorogva figyelt. A tárgy valóban úgy nézett ki, mint egy űrhajó - egy elég régi űrhajó, valószínűleg birodalmi gyártmányú.

A gép jobbra dőlt, így az ég felé mutatta széles bal oldalát. A vízszintes vezérsíkja előtt felnyílt egy zárófedél, és a sötét nyílásból két alak kapaszkodott ki. Ekkor különös lárma hallatszott a tó felől - sűrű folyadékban mozgó fém végtagok csattogása és kattogása. A hatszögek mozgolódtak, szemmel láthatóan azért, hogy egy alakzatot hozzanak létre. Shigar attól tartott, hogy megint valami szörnyűség következik, ám a hatszögek nem mást, mint egy hidat teremtettek, amely a hajót kötötte össze a parttal, és egyenesen Darth Chratis felé nyújtózott. A két alak elindult, és magabiztos léptekkel tartott a part felé. Shigar és Larin közelebb óvakodtak a Sötét Nagyúrhoz. A kráter szélén elszórtan álldogáló katonák ugyanígy tettek. Shigar felgyorsított, amikor a hajóból kiszállt páros egyikében felismerte a mesterét. Máris szebb színben látta a jövőt. Először Larin, most pedig Satele Shan! Talán mégis sikerül elhárítaniuk a katasztrófát! Satele mester társaságában a Sith-tanítvány, Eldon Ax érkezett. A sisakját a kezében hozta, közszemlére téve összekócolódott vörös haját és karikás szemét. Mire odaért a mesteréhez, Shigar már elég közel járt ahhoz, hogy hallja a szavait: - Ezennel kilépek a szolgálatodból, Darth Chratis! - Ostobaság! - hördült fel részben meglepődve, részben haragosan a Sith Nagyúr. - A tanítványom vagy, és az is maradsz, amíg nem ítéllek méltónak a Sith-lovag címére! - Vagy elbocsátasz a szolgálatból - vágott vissza Eldon Ax, és a mesterétől két méternyire lecövekelt -, vagy szembenézel a következményekkel! Darth Chratis gúnyosan felkacagott, és megkérdezte: - Miféle következményekkel próbálsz fenyegetni? Nehogy azzal gyere, hogy ez a szánalmas Jedi áttérített a világos oldalra! - Aktiválta a fénykardját, és támadóállásba ugrott. - Megöllek mindkettőtöket, mielőtt még egy lépést tehetnétek felém! Válaszképpen Satele mester is aktiválta a kardját, Shigar pedig azt kívánta, hogy bárcsak ne vesztette volna el a fegyverét. Eldon Ax azonban nem mozdult, csak higgadtan kijelentette: - Nem álltam át a világos oldalra. Egyszerűen csak rájöttem, hogy mennyire kihasználtál. A haragom állandóan vagy távoli idegenekre irányult, például az anyámra és Dao Stryverre, vagy befelé, saját magamra. Holott az a személy, akire a legjobban kellett volna haragudnom, mindvégig ott állt mellettem. A tanítóm. A mesterem. Te. - A harag gyűlölethez vezet - válaszolta Darth Chratis, és elégedetten, bőszen vigyorgott. - A gyűlölet hatalomhoz. Látod, milyen kiváló munkát végeztem? Látod, milyen jól megtanítottalak?

-Csakugyan alaposan kitanítottál - felelte bólogatva Eldon Ax. - És most kilépek a szolgálatodból, nagyuram, mert tudom, hogy te magad sosem engednél el. A tó felől egyre hangosabb morajlás hallatszott, és Darth Chratis elnézett a tanítványa felett. Hatszögek százai kapaszkodtak felfelé a partoldalon - mintha árhullám csapott volna ki a kráterből. Vörös folyadéktól csöpögő fémtestek tolongtak sűrűn összetömörülve, és ez a tömeg a peremen állók felé tartott. Larin megfogta Shigar karját, és távolabbra húzta őt. Satele mester is velük tartott, míg a katonák szétszaladtak. Végül már csak Eldon Ax és mestere álltak a félelmetes áradat előtt. Kéklő villámok villantak. Darth Chratis vörös pengéje szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal lendült ide-oda. De a droidok túl sokan voltak ahhoz, hogy egyetlen harcos - még ha egy Sötét Nagyúr is az illető - megállítsa őket. Ax nem tett semmit, mialatt a hullám elnyelte mindkettőjüket. - Mi folyik itt? - mormolta Larin. A hatszögek lármája miatt Satele mester emelt hangon válaszolt: - Azt hiszem, a mi ifjú barátunk végre rájött, hogy valójában ki akar lenni. - Miért, ki akar lenni? - érdeklődött a mesterére sandítva Shigar. Ebben a pillanatban fülsértő süvítés hallatszott a fejük fölül, mire mindhárman felnéztek. Egy leszállóegység érkezett föléjük. Köztársasági felségjelzést viselt az oldalán, birodalmi társa szorosan mögötte repült. A gépek szétváltak, majd a tóból kinyúló, hatszögek százaiból álló csáp két oldalán a földre ereszkedtek. Pillanatokkal később egy őrmester ugrott ki a köztársasági gépből. Egyenesen Larinhoz futott, és tisztelgett neki. A fiatal adari férfi a fél szemét a hatszögek kavargó tömegén tartva idegesen jelentett: - Elcsíptünk egy birodalmi adást, hadnagy, valaki vészhelyzeti evakuálást kért. Ezt a jelet követve kerültünk ide. Mindenki jól van? - Pillanatnyilag igen - válaszolta Larin helyett Satele mester, majd karon fogta az őrmestert, kicsit távolabbra vezette, és megkérdezte tőle: - Mi a helyzet az űrben? - Azt nehéz elmagyarázni, asszonyom - felelte az altiszt. - A rádiók egy időre teljesen leálltak, és az összes adatbankunk tisztára törlődött. - Hogyan? - Azt nem tudom, asszonyom. Mihelyt felviszem önöket a Commenorra, Pipalidi kapitány és Vii igazgató mindenről beszámol. - Ula Vii is életben maradt? - kérdezte Larin. - Itt van velünk, a fedélzeten - válaszolta szaporán bólogatva az őrmester. Lefelé jövet szedtük fel. Egy mentőkabinnal sodródott, és segítséget kért. Nem magyarázta el, hogy hogyan került oda, de teljesen egészségesnek tűnik. - Ez jó hír - jelentette ki mosolyogva Larin. - Örülök, hogy jól van.

Shigar a leszállóegységre nézett. Vajon a követ arcát pillantotta meg az egyik ablakban, vagy csak a képzelete játszott vele? Nem tudta eldönteni. - Ami pedig a hatszögeket illeti... - folytatta az őrmester, és aggodalmasan méregette a vörös tavat - ... most már vége van? - Nem hiszem - válaszolta neki Satele mester -, egyelőre nincs. Ula a leszállóegység belsejéből figyelte az eseményeket. Senki sem akadályozta meg, hogy elhagyja az ülését. Nem őrizték, sőt még csak nem is gyanakodtak rá. Bármikor megtehette volna, hogy kisétál a gépből, és a hatszögek közé veti magát, ha éppen ahhoz lett volna kedve. Jet árulása még mindig fájt neki. A helyzet az égi állomás széthullása előtt kezdett elfajulni. Miután az óriás megóvta magát a rakétacsapástól, Jet fontolóra vette, hogy magát a Paramountot vezeti neki a célpontnak, hogy ezzel az elkeseredett lépéssel próbálja meghiúsítani a hatszögek szándékait. Ula vitába szállt, mert nem tudta elviselni a gondolatot, hogy ennyi embert áldoznak fel. - Ezer élet azért, hogy megmentsünk több milliárdot - válaszolta neki Jet. Nem tisztességes csere? - Még azt sem tudhatjuk, hogy beválik-e! - tiltakozott felindul- tan Ula. - És ha nem, akkor még rosszabb helyzetbe kerülünk! - Ha egy birodalmi hadihajó megsemmisülése miatt aggódik... - Azt hiszi, ez megakadályozna abban, hogy jót tegyek? Csak miután kimondta ezeket a szavakat, akkor döbbent rá, hogy valóban így is gondolja. A vita aztán teljesen feleslegessé vált, amikor az égi állomás felbomlott, és a hatszögek a kráterbe zuhogtak. - Úgy tűnik, valaki megtalálta a módját, hogy elintézze azt, amit mi nem tudtunk - állapította meg Jet. - És ebben az esetben miránk itt már nincs szükség. Álljon fel, Vii igazgató! Eljött a perc, hogy az útjaink elváljanak. A felszólítás tökéletesen váratlanul érte Ulát. - Miről beszél? - hördült fel meglepetten. - Itt maradok magával. - Nem, nem marad itt - közölte Jet, azzal előhúzott egy sugárvetőt, és mindvégig Ulára szegezte, mialatt Tragacs kivonszolta őt a pilótafülkéből. A droid túl erős volt ahhoz, hogy ellenállhasson neki. Jet bólintott egyet, és hozzátette: - Nekünk másutt van dolgunk. - Várjon! - kiáltotta Ula, és belekapaszkodott a zsilipajtó keretébe. - Vigyen magával, kérem! Jet megrázta a fejét, de nem minden együttérzés nélkül. - Meg kell találnia a saját helyét, cimbora - mondta aztán -, és nem hiszem, hogy az az enyém mellett van. Adja át üdvözletemet annak a csinos ifjú hölgynek, és fejezze be a kettős játékot, ha azt akarja, hogy legyen nála esélye.

A zsilipajtó sziszegve bezárult, a kivetőtöltetek felrobbantak, és Ula kirepült a semmibe. Alig két perccel később egy, a közelben elhaladó leszállóegység felszedte, máskülönben lezuhant volna a Sebaddonra - vagy talán a fekete lyuk szippantott volna be -, bár Ula biztosra vette, hogy Jet Nebula ezt sem bízta a véletlenre. Most pedig alig húsz-harminc méter választotta el Larintól, és nem tudta, hogy mit tegyen. A hatszögek visszahúzódtak a tóba. Darth Chratis nyomtalanul eltűnt, csupán a fiatal Sith lány állt ott, ahol az imént még ketten voltak. Eldon Ax a tó felé fordult, mindkét kezét a feje fölé lendítette, és beszélni kezdett. A hatszögek szemmel láthatóan engedelmeskedtek neki, és munkához láttak. Sokan a felszín alá merültek, mások csoportokba verődve úsztak különböző irányokba, aztán a fegyvereiket roppant hatékony lézervágókká egyesítve bontatni kezdték a kráter falát. Ula a gép fémpadlóján keresztül érezte a rezgéseket. Az ablakon kinézve azt látta, hogy Larin és többiek egyre jobban imbolyognak, ami arra utalt, hogy a talaj mind hevesebben rázkódik a talpuk alatt. Satele mester odasietett az ifjú Sithhez, váltott vele néhány szót, majd visszatért Larinhoz, Shigarhoz és az őrmesterhez, aztán ők négyen együtt futottak a leszállóegység felé. - Hívják újra a többieket! - rendelkezett a nagymester, mialatt felszaladt a rámpán, és belépett a fő utaskabinba. - Ha nem érnek ide időben, küldjenek értük másik gépet! - Mi történik? - érdeklődött Ula. - Mi folyik odakint? Satele mester azonban válasz nélkül folytatta útját a pilótafülke felé. - Nem tudom - felelte helyette Larin, és rámosolygott Ulára. A hajtóművek feldübörögtek. - De úgy néz ki, elhúzunk innen! Shigar kurta biccentéssel üdvözölte Ulát, amit ő kimérten viszonzott. A padavan ugyanolyan megviseltnek tűnt, mint Larin és Satele Shan. A jelekből ítélve a felszínen legalább olyan ádáz harc tombolt, mint odafent az űrben. A gyorsulás az ülésébe szorította Ulát. Még egyszer kinézett az ablakon, és azt látta, hogy a kráter falai kezdenek beleroskadni a vörös tóba. A széles réseken keresztül hamarosan betört a kinti tenger izzó lávája, és mindent megsemmisített, mindent elhamvasztott, ami az útjába került. Sűrű füst- és párafelhők gomolyogtak mindenütt, és rövidesen eltakarták Ula szeme elől az ifjú Sithet. - Meg akarod semmisíteni őket - mormolta Satele mester. Ax nem felelt. A Jedi nem kérdésnek szánta a szavait, de azok mindenképpen választ követeltek, ő pedig azt merő óvatosságból megtartotta magának. Pontosan tudta, hogy mi fog történni: a hatszögek előbb lefelé tartanak, hogy darabokra tépjék az elárasztott telepet. Amikor ott végeznek, betörnek a

geotermikus aknákba, és addig fúrnak, amíg el nem érik az izzó magmát. Amit a láva nem perzsel fel, azt a mag iszonyatos forrósága fogja megolvasztani és salakká égetni. - És mi lesz Lema Xandrettel? - erősködött Satele Shan. - Nem sok maradt abból az amniotikus folyadékból, de még meg lehet menteni. - Gondolja, hogy ezt kéne tennünk? - kérdezett vissza Ax, és arra gondolt, hogy milyen élete lehetett a klónjának a tartályban, elvágva az Erőtől, és annyira elszigetelve a külvilágtól, hogy még csak azt sem tudta, mi az a Birodalom. Cinzia bármikor megállíthatta volna a hatszögeket, de nem tette meg. A pusztításért elsősorban a nyomorult teremtés volt a felelős, és persze Lema Xandret, aki egyfajta szörnyű szellemmé torzult, és csak másodsorban a droidok. Ax most már tudta, hogy ez az egész az uralomról szólt. Az anyja uralkodni akart a klónozott Cinzia felett, de elvesztette uralmát a hatszögek felett. Darth Chratis uralkodni akart a tanítványa felett, de az ellene fordult. A harag önmagában véve nem bizonyult elégnek. A fülében még most is ott csengett az anyja sikolya. - Nem az én dolgom eldönteni, hogy meg kell-e mentened őt vagy sem mondta fojtott hangon, de határozottan Satele mester -, viszont ígéretet tettél Cinziának. Ax már sok ígéretet tett saját magának, Darth Chratisnak, a Sötét Tanácsnak, sőt végső soron a Császárnak is. Ám mindez korábban történt. Még azelőtt, hogy megértette: mindig van választási lehetősége. Egy napon a helyzetünk megfordul, Darth Chratis, és azon a napon én sem fogok megkegyelmezni neked. - Hazudtam - mondta egyszerűen. A nagymester bólintott. Ax nem tudta, hogy Satele Shan megérti-e őt, vagy sem, de nem is érdekelte. Beérte azzal, hogy nem faggatózott tovább. Mialatt rajta kívül mindenki elmenekült, kisétált a kráter peremére, onnan figyelte a hatszögeket. Édesnek érezte az égő vér szagát. A hamupelyhek puhán, szelíden hullottak rá, mintha madártollak lettek volna. Felette az égboltot hullócsillagok - az orbitális pályákról lezuhanó hatszögek - ezrei világították meg. Az ijesztő hang lassan, fokozatosan elhalkult az elméjében. Mélyeket lélegzett, és ritkán megtapasztalt békesség költözött bele. A nyugalmát csak a birodalmi gép pilótájának folyamatos rimánkodása zavarta meg. Addig maradt a szakadék szélén, ameddig csak lehetett. Amikor már fennállt a veszély, hogy a talaj elolvad a lába alatt, sarkon fordult, hogy mindörökre elhagyja azt a világot, amelyet az anyja teremtett.

Hatodik rész Háborús előkészületek

Negyvenhatodik fejezet Larin még sosem találkozott személyesen Stantorrs főparancsnokkal, és jószerével fel sem fogta, hogy ez valóban megtörtént, noha legalább félórát töltött az irodájában. Csakhogy ezen idő alatt állandóan szárnysegédek rohangáltak ki-be, akik mindenféle iratokat meg üzeneteket hoztak, vagy éppen azonnali döntést követelő válságokról számoltak be, így aztán Stantorrs egyszerre legfeljebb néhány másodpercig figyelt őrá. De még amikor megtette is, Larin azon kapta magát, hogy a szikár ábrázatra meredve képtelen leolvasni onnan a duros férfi érzéseit. Egy idő után fel is hagyott a próbálkozással, és inkább Stantorrs kezét figyelte. A hosszú ujjak hol kopogtak, hol behajlottak, hol karommá görbültek, hol megnyugodtak - és ő ezekből a jelekből igyekezett kitalálni, hogy mi jár a főparancsnok fejében. - Szóval azt állítja, hogy követték magukat? - kérdezte Stantorrs. - Igen, uram - felelte Larin -, a huttok egy jeladót rejtettek el az Auriga Fire fedélzetén. - És ezt maguk tudták, még mielőtt elhagyták a Huttát? Úgy rémlik, ezt olvastam valahol. - Így igaz, uram - hadarta Larin. Ez a tény is szerepelt a jelentésében, ahogy kétségkívül az esetről szóló más jelentésekben is, de nem hagyta, hogy a türelmetlensége kiüljön a vonásaira. Ha Stantorrs hallani akarja az egészet, ám legyen. Végül is ő a legfőbb parancsnok. - Azt hittük, hogy Jet Nebula elvitte magával a jeladót, de később kiderült, hogy átrakta abba a mentőkabinba, amellyel Vii követet eltávolította a hajójáról. - És ez a Jet Nebula... egyáltalán, ez az igaz neve? - Tudtommal igen, uram! Azt mondta, a szüleinek sajátos humorérzékük volt. - Értem... igen? - Stantorrs az asztalához lépő tisztre pillantott, aki egy adatolvasót rakott le elé. Éppen csak ránézett a képernyőre, és nyomban rábökött valamire. - Ez legyen, természetesen. Szóval, Tassaa Bareesh személyesen részt vett a Sebaddonra indított expedícióban? - Nem, uram - felelte Larin. - Elküldött valakit maga helyett, egy Sagrillo nevű követet.

- Ő az, aki a bolygó feletti tulajdonjogot követelte, és birtokháborítóknak minősítette az ott maradt csapatokat. - Igen, uram. Akkor még fegyverzetben és létszámban felülmúltak minket. Sagrillo úrnője nem akart kockáztatni. A főparancsnok maga elé emelte a kezét, és úgy érintette össze az ujjait, hogy azok szűk, egyenlő szárú háromszöget alkottak. - El tudom képzelni, hogy ez a követ aztán mennyire meglepődött, amikor megérkezett a maguk erősítése. Nem csupán a mi erősítésünk - akarta mondani Larin -, hanem a birodalmiaké is. Nem kellett hozzá sok idő, és mindenki befutott. Az univerzum megszokott, ocsmány humorérzéke biztosította, hogy valamennyi érintett fél többé-kevésbé egyszerre érjen oda. Larin híven emlékezett azokra a nyomasztó órákra, bár nem tartózkodott a hídon, ahol a főtisztek és a különféle megbízottak lefolytatták a tárgyalást. Lent várakozott a személyzeti szálláshelyen, ahol is ő, Hetchkee, Jopp és a felszíni harcok még néhány túlélője az átélt események történeteivel szórakoztatták egymást. Aztán mindannyian elhallgattak, és ablakokon keresztül figyelték, hogy hajók törnek ki a hiperűrből a fekete lyuk körül. Bekövetkezett néhány ütközés, a roncsok az irgalmatlan gravitáció vonzásában tehetetlenül sodródtak a megsemmisülés felé, míg két-három hajóval az óriási gázfáklyák végeztek. Larin és a társai testben és lélekben egyaránt kimerülten várták, hogy harcba hívják őket. Biztosra vették, hogy ez rövidesen bekövetkezik. Lehetetlennek tűnt, hogy a hatszögek elleni űrcsatában részt vevő köztársasági egységek kimaradjanak az összecsapásból. Mindenki tudta, hogy rettentő szükség lesz minden gépre és valamennyi bevethető katonára. Aztán hirtelen az egészet maguk mögött hagyták. A Commenor végrehajtotta a hiperugrást, így a frissen érkezett hajókra és parancsnokokra hárult a feladat, hogy rendet teremtsenek a zűrzavarban. Larin ekkor látta utoljára a Sebaddont. A hadjárat valamennyi adata törlődött a számítógépekből - valamilyen különleges elektromágneses impulzus tüntetett el mindent, ezt mondták neki. Nem maradt más, csak a zavaros emlékek és a jelentések, amit ő is összeállított, miután visszatértek a Coruscantra. Dao Stryver neve kevés helyen bukkant fel. Az őrült kavalkádban a mandalori eltűnt, mintha a fekete lyuk nyelte volna el, és azóta sem látta senki. - Úgy gondolja, hogy Pipalidi kapitány felelősen és megfontoltan cselekedett az összecsapás alatt? - kérdezte a főparancsnok.

Larin gondosan megválogatta a szavait. Továbbra sem dőlt el, hogy a rangját megtartva visszakerül-e a hadseregbe, és nem akarta csökkenteni a maradék esélyeit. - Azt hiszem, uram, minden tőle telhetőt megtett egy rendkívül nehéz helyzetben. Senki sem hibáztathatja. - A szolgálat nem azt követeli meg tőlünk - vágott vissza Stantorrs -, hogy tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hanem azt, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk! Azt nyújtotta Pipalidi kapitány? Ez ugyanaz a kérdés volt, csak másként megfogalmazva, holott a főparancsnok nem tűnt olyannak, aki gyakran ismételgeti magát. - Szerintem igen, uram - válaszolta bólogatva Larin. - A bolygón minden létesítmény lángban állt. Az összes katonánkat evakuáltuk. A küldetés máris többe került, mint amennyit a Köztársaság megengedhetett magának, és ha ott ólálkodunk még egy darabig, még többet veszítettünk volna. Ennélfogva Pipalidi kapitány józan döntést hozott, amikor elrendelte a visszavonulást. A főparancsnok mindkét tenyerét az asztalra tapasztotta, kissé előrehajolt ültében, és megszólalt: - Ezt örömmel hallom, Moxla, ugyanis egyesek ellenzik azt a tervemet, hogy ezredessé léptessem elő Pipalidit. Ezek az illetők úgy gondolják, hogy a Jediknek köszönhetünk mindent, ha ezt el tudja képzelni... így aztán örülök, hogy a nézeteimet alátámasztja egy általam megbízhatónak tartott személy véleménye. Mert megbízhatok magában, ugye, Moxla? Larin biztosra vette, hogy Stantorrs ismeri a történetét, így aztán nem látta értelmét a ködösítésnek. - Bízhat bennem, uram! - felelte komoran. - Mindig meg fogok szólalni, ha úgy ítélem meg, hogy valamelyik elöljáróm nem a rangjához méltó viselkedést tanúsít, vagy nem megfelelően jár el. - Erre gondoltam én is - közölte bólogatva Stantorrs. - És pontosan erre van szükségem. Tessék? Mi az? Nem várhat? - Egy újabb szárnysegéd lépett az asztalhoz, és közvetlen közelről belesúgott valamit a főparancsnok fülébe. Rendben - mondta aztán Stantorrs, a combjára ejtette a kezét, és folytatta: Nos, rövidre fogom, Moxla. Azok a katonák, akikkel a Sebaddonon harcolt... durva alakok, de rendkívül bátornak bizonyultak. Belőlük szervezzük a Különleges Egység egy új osztagát, és azt akarjuk, hogy ennek maga is legyen tagja. Az aktáját nem törölhetjük, de hozzáfűzhetünk egy-két utólagos ajánlást, hogy egy kicsit kipofozzuk, esetleg megváltoztathatunk benne egy-két kifejezést. Megtarthatja a rangját, persze megmarad tiszteletbeli hadnagynak, és elsőnek maga válogathat a katonák között. Mit szól hozzá?

Larin úgy meglepődött, hogy elakadt a lélegzete, de aztán nagy nehezen kibökte: - Ööö... igenis, uram! - Nem tűnik különösebben lelkesnek, Moxla hadnagy - állapította meg Stantorrs. Larinnak nem kellett sok idő, hogy összeszedje magát. Biztosra vette, hogy minden jobb lesz annál, mint hogy tétlenül üldögéljen a Coruscant lezüllött negyedeiben, arra várva, hogy mikor sújt le rá a bárd. Vagy a Köztársaság és a Birodalom közötti nyílt háború tör ki hamarosan, vagy a Köztársaság nem fogja tudni fenntartani a békét a saját világain. És akármelyik következik is be, ő egyből belekerül a dolgok sűrűjébe, ahol végre tehet valami jót. Újra dolgozni fog, és némi szerencsével olyan katonákat vihet magával, akikben tökéletesen megbízik. Például Ses Joppot. A gondolatmenet végére érve vigyázzba vágta magát, és az elvárt lelkesedéssel tisztelgett. - Jobb személyt nem is választhatott volna, uram! - harsogta derűsen. Adjon egy hónapot, és az osztag úgy fog ragyogni, mint az íróasztala. - Ne higgye, hogy ezzel megindít, Moxla! - válaszolta Stantorrs, és megkopogtatta az asztal greelfa lapját. - Semmi sem olyan tiszta, mint amilyennek látszik! - Ekkor megint berontott egy szárnysegéd, és lassítás nélkül sietett felé. A főparancsnok intett Larinnak, hogy távozzon, majd hozzátette: - Lásson munkához, Moxla! És ne feledje: tökéletesen megbízom magában! Larin ismét tisztelgett, sarkon fordult, és a kijárat felé indult. A szárnysegédek szétváltak előtte, és némán figyelték, a tekintetük nem árult el semmit. - Na, hogy ment? - kérdezte tőle Ula, aki a iroda előtt várta, és felzárkózott mellé. - Mindent egybevetve egész tűrhetően - válaszolta Larin. - Magának van hozzá valami köze? - A világon semmi - felelte a fejét csóválva Ula. - Áthelyeztek az adatgyűjtő és elemző osztályra. Népesedési felméréseket végzünk. - Sajnálom, Ula - mormolta Larin, és megállapította magában, hogy a férfi ezúttal nem udvariaskodik feleslegesen. - Nem, nem, semmi gond. Az előző munkámat egy kicsit túl... izgalmasnak találtam. Ula mosolygott, és Larin azon kapta magát, hogy ő is elmosolyodik. Ula miután visszatért a Coruscantra, akkor még kinevezett követként, egy kicsit megolajozta neki a főparancsnok irodájába vezető utat. Felhívta rá Stantorrs

figyelmét, valamint gondoskodott arról, hogy a főtisztek ne zavarják el őt kapásból, illetve ne tudják kisajátítani az érdemeit. Mindebben talán Pipalidi kapitánynak is jutott némi szerep. Hogy a kapitányra előléptetés várt, az arra utalt, hogy Stantorrs hallgatott rá a Sebaddonnal kapcsolatos teendők tekintetében, és Larin gyanította, hogy ő maga is sokat segített abban, hogy az ügy ne fulladjon teljes zűrzavarba. - Mihez kezd most? - érdeklődött Ula. Larin nem válaszolt azonnal. Felidéződött benne az a jelenet, amikor a férfi megtisztította a sebeit az Auriga Fire fedélzetén, és eszébe jutott, hogy mennyire örült, amikor megpillantotta a leszállóegységben, amely aztán kimenekítette őket a lángoló bolygóról. Behajlította az ujjait - végre rendes műkezet kapott, amit sebészek csatoltak a karjához, és nem lehetett megkülönböztetni egy igazi, hús-vér kéztől és azon töprengett, hogy mostantól vajon ki fog vigyázni Ulára. - Most éppen beszélnem kell valakivel - felelte végül -, aztán úgy néz ki, egy darabig távol leszek. De ha visszajövök, szívesen találkoznék magával. - Tudok várni - mondta Ula, és még szélesebben mosolygott. - Feltéve persze, hogy még akkor is errefelé lesz - tette hozzá Larin. - Jelenleg csekély az esély arra, hogy elkerüljek innen. - Remek. Bedobunk néhány reaktormagot, és eldumálgatunk a régi szép időkről. - Addigra bizonyára bőven lesz miről beszélgetnünk. - Miről, a Négyes Szektor születési és halálozási statisztikáiról? - Hát, kezdetnek az is megteszi... Az épület kijáratához érve megálltak és szembefordultak egymással. Larin azon töprengett, hogy csak a képzelete játszik vele, vagy a férfi valóban fiatalabbnak és felszabadultabbnak tűnik, mint régebben? Vagy talán azért érzi ezt, mert Ula végre mosolyog? Mindenesetre szerette volna, ha a jövőben mindig ilyennek látja majd. Előrenyúlt, megfogta a férfi bal kezét, és mesterséges ujjaival gyengéden megszorította. Aztán, mialatt lesétált a térre vezető lépcsősoron, biztosan tudta, hogy Ula Vii továbbra is ott áll, és őt bámulja. Shigar az Ártatlanok Ligetében várta Larint, fel és alá járkált az asaari fák első sora előtt. Aggodalmasan ráncolgatta a homlokát, borús hangulata jól illett a szürke égbolthoz. A Jedik hagyományos öltözetét viselte, a derekán vadonatúj fénykard himbálózott, de teljesen más személyiségnek tűnt, mint az, akivel Larin a régi kerületekben találkozott nem is olyan régen. Mereven

mozgott, továbbra is igyekezett kímélni sérült oldalát. A padavan-tincse - amit Darth Chratis kissé megrövidített a Sebaddonon - ernyedten lógott az arcába. Miután Larin végigmérte, majdnem megbánta, hogy eljött. Amikor a közelébe ért, Shigar felkapta a fejét, és ránézett. Az arcán kéklő tetoválások fakónak és kopottnak hatottak. - Még most is egyenruhában vagy - állapította meg -, ez jó jel. - Miért, azt hitted, levetkőztetnek és kilöknek az utcára? - kérdezte Larin, és lecövekelt a padavan előtt. - Mosolyogsz is. Alighanem jól ment a dolog. - Fogjuk rá. Ennek örülök, Larin. - Mit mondjak... egyébként szia. - Szia. Gyere, menjünk oda! Kényelmes léptekkel sétáltak az ösvényen. A körülöttük álló fákat azok emlékére ültették, akik akkor vesztették életüket, amikor a birodalmiak feldúlták és kifosztották a Jedi-templomot. Minden egyes áldozatot egy-egy facsemete képviselt, így az emlékhely alapítói kisebbfajta erdőt teremtettek, amelyben járdák kanyarogtak és padok álltak, és amelynek csendes rejtekében az itt sétálók nyugodt körülmények között elmélkedhettek. Larin és Shigar letelepedtek az egyik padra, elég közel egymáshoz, de a testük nem ért össze. Aztán sokáig úgy tűnt, Shigar nem fog mondani az égvilágon semmit. A nyughatatlan ágak halkan neszeztek felettük, lassan lengedeztek, holott nem is érződött, hogy fúj a szél. - Szeretnék megkérdezni tőled valamit - szólalt meg végül Shigar. - Én pedig szeretnék elmondani neked valamit. Akarod kezdeni? - Nem különösebben, de ha te ezt szeretnéd... - Rendben, vágj bele! - Helyesen cselekedtem, amikor magammal vittelek? A kérdés meglepte Larint. Mostanáig attól tartott, hogy Shigar bejelenti: megváltoztak a nézetei, és már kevésbé tartja lehetetlennek, hogy kettejük között szerelmi viszony alakuljon ki. Ha a fiú ezzel rukkolt volna elő, akkor ő kénytelen lett volna szavakat keresni arra, hogy elmagyarázza, mit érez, márpedig kételkedett abban, hogy léteznek efféle szavak. Pontosan tudta, hogy honnan származnak ezek az érzései, azt viszont korántsem tudta meghatározni, hogy jelenleg hol vannak. És a tetejébe még ott volt Ula is, akit biztosan meg akart keresni, miután visszatér. - Azt hiszem - mondta végül -, ez attól függ, mit értesz helyes alatt. Shigar fintorgott, és kijelentette:

- Ezzel nem segítesz sokat. - Hát akkor mondd el, hogy mit vársz tőlem, hogy mit akarsz hallani, és az talán segíteni fog. Mit szólsz például ehhez: köszönöm. - Mit? - Egyszerűen csak ennyi: köszönöm. - Miért? Larin a szemét forgatta, és visszakérdezett: - Tényleg meg kell magyaráznom? - Ha nem okoz túl nagy gondot - felelte Shigar, és addig húzogatta felfelé folyton visszaereszkedő száj zugát, míg végül sikerült halovány mosolyféleséget varázsolni az arcára. - Igazából nagyon egyszerű - kezdett bele Larin. - Te és én akkor akadtunk össze, amikor az életem legsötétebb időszakát éltem. Nem volt biztonságos menedékem, nem volt családom, nem voltak céljaim. Mondhatjuk úgy is, hogy nem volt életem. Te felkínáltad nekem mindezt. Már átvitt értelemben, persze. Korábban egyszer sem találkoztam a hatszögekhez hasonló ellenfelekkel, és mindig büszke voltam arra, hogy sikerült épségben megőriznem a tagjaimat. De a lényeg megvolt. Volt küldetésünk, volt szerepünk, amit el kellett játszanunk. És megkaptalak téged. - Shigar meg akart szólalni, de intett neki, hogy hallgasson, és folytatta: - Tudom, hogy nem voltál az enyém, szó sincs semmiféle birtoklásról, de sokat jelentettél a számomra, nem csupán egy fickót, akibe belebotlottam. Te is kiffar vagy, mint én, és manapság nincs sok belőlünk, ettől a családtagom lettél. Aztán vigyáztál a hátamra, amikor forró lett a helyzet, és ettől a bajtársam lettél. Te voltál mindaz, ami eltűnt az életemből, még ha ezt nem is tudtam kimondani. - Ez igazán hízelgő - mormolta Shigar. - Ne vedd annak - tiltakozott a fejét rázva Larin. - Mindennek igazából nem volt köze hozzád. Nem személyes ügy volt. Bármelyik jóképű, felfegyverzett kiffar megtette volna. - Elmosolyodott, hogy tompítsa a szavai élét, és cserébe Shigar is mosolygott. - Akkor is örülök - jelentette ki aztán. - Az az érzésem, hogy mégiscsak helyesen cselekedtem. - Most még ezt gondolod - felelte Larin -, de tudnod kell, hogy amikor ott állok majd a birodalmiak célkeresztjében, kifogyva minden lőszerből, te leszel az első, akit hibáztatni fogok. De legalább egy rendes osztag lesz velem, úgyhogy ezt a kockát kipipálhatod.

Mialatt beszélt, maga is meglepődött azon, hogy hirtelen döntötték az érzelmek. Valóban hálás volt, de nem tudta, hogy ezt hogyan mondja el Shigarnak, leszámítva, hogy ugratásba csomagolja, így aztán hozzátette: - Valóban azt hiszed, hogy nem akartam veled menni? Hogy valaha is megbántam? Nem emlékszel, milyen koszos és büdös voltam? - Még mindig rémálmok gyötörnek, ha eszembe jut - vallotta be vigyorogva Shigar. - Amúgy meg valami azt súgja, hogy most már sokkal fontosabb dolgok miatt kell aggódnod. - Ezt meg hogy érted? - kérdezte Shigar egy csapásra elkomorodva. - Hát a tény, hogy a múltbeli tetteiden töprengsz, arról árulkodik, hogy beléptél a bizonytalanságok egy egészen új univerzumába. A való világban nem is olyan könnyű helyesen cselekedni, mi? Shigar néhány pillanatig a lába körül zöldellő füvet tanulmányozta, majd halkan kijelentette: - Nem, nem könnyű... - Ezek szerint ezt a leckét megtanultad - folytatta Larin -, ami azt jelenti, hogy most már valószínűleg egész tűrhető Jedi-lovag leszel. Csakhogy menet közben rád tört a sokkoló felismerés, hogy többé semmi sem lesz fekete és fehér. Hogy mindent szürkének fogsz látni. - Nem mindent - vetette ellen Shigar. - Marad még jó néhány fekete. - De a fehéret nehéz megtalálni, nem igaz? - kérdezte bólogatva Larin, és a padavan vállára tette a műkezét. - Most már harcos vagy. Végül mindent két színben fogsz látni: feketében és vörösben. Jobb, ha hozzászoksz, ha a frontvonalban akarsz maradni. - Van más választásom? - Biztosan van - állította határozottan Larin. - Amilyen életed neked van, mindig lesznek választási lehetőségeid. - Még mindig azt képzeled, hogy nekem könnyű volt? - Nem, barátom, szó sincs róla - felelte sietve Larin, mert meglátta a feltámadó harag szikráját abban a zöld szempárban, és elfogta az aggodalom. Ám ezzel együtt is tudta, hogy eleget mondott, és nem az ő dolga megfelelő formájúra kalapálni az ifjú Jedi fejét. - Közismert tény, hogy a Konshi-klán tagjainak kemény élet jutott. Ezzel visszaküldte a haragot az eredeti helyére, hogy ott lappangjon, amíg nem akad másik kivezető csatorna, amelyen keresztül távozhat. És máris sajnálta azt az illetőt, aki legközelebb a Jedi fénykardjának forróbb végére kerül.

- Mennem kell - jelentette ki Shigar -, a Tanács valószínűleg meghozta a döntést. - Így zajlik az élet háborús időkben - bölcselkedett Larin. - Lőnek ránk, aztán rengeteget várunk, aztán megint lőnek ránk. - Ne felejtsd el lehúzni a fejed, Larin! - intette Shigar. Mindketten felálltak, és szembefordultak egymással. - Te pedig ne felejtsd el keresni a fehéret - válaszolta Larin, azzal a padavan dereka köré fonta a karját, és gyorsan, éppen csak egy pillanatra magához szorította a fiút. - Odakint van valahol. Csak meg kell találnod. Shigar bólintott, és sarkon fordult. Két külön ösvényen hagyták el az Ártatlanok Ligetét. Larin egyszer sem nézett vissza.

Negyvenhetedik fejezet - Szia, anya! Ne haragudj, amiért sokáig nem jelentkeztem. Nagyon sokat dolgozom, de legközelebb mindent elmesélek. Hívj a Coruscanton, amikor csak tudsz! Ula megszakította az összeköttetést, és letelepedett egy székre, hogy ott várakozzon. Nem tudta, meddig fog tartani. Azok után, hogy Darth Chratis odaveszett, hogy a vállalkozás teljes kudarccal zárult, és a flotta adatbankjai üresre törlődtek, biztosra vette, hogy valaki tőle is hallani akarja a történetet. És ennek köszönhetően sokat kellett törnie a fejét. Az adó-vevője halkan sípolt, ami azt jelentette, hogy mindjárt hívni fogja valaki. Meglepően gyorsan történt - annyira gyorsan, hogy Ula elképedt. Az eljárás rendszerint úgy zajlott, hogy valaki a Panathán feljegyezte az üzenetét, majd végigküldte a kódolt kérést az egész parancsláncolaton, mígnem megérkezett a Hármas Őrzőhöz, aki aztán kiadta a parancsot, ami lecsorgott a parancsláncon, és ennek eredményeként ő megkapta a jelzést. A folyamat máskor órákig tartott. Olykor tíz-húsz percig. De sosem egy-két másodpercig. Ula körülnézett a lakásában. Valahogy kisebbnek látta, mint régebben, és kimondottan ellenséges hangulat lengte be. Elhatározta, hogy még ezen az estén nekilát a takarításnak, hátha rátalál a lehallgatókészülékre, amelyről biztosan tudta, hogy ott van valahol körülötte. Hogy aztán megsemmisíti-e a berendezést vagy sem... ezt a kérdést egyelőre nyitva hagyta. A holovetítő villózni kezdett. Ula felállt, és szenvtelen arcot vágott. Már a kezdet kezdetén megtanulta, hogy az érzelmek látszólagos hiánya hihetőbbé teszi a jelentést, és azt a látszatot kelti, hogy a kém ura a helyzetnek. Gyanította, hogy éppen ezért nem láthat soha a Hármas Őrző arcából mást, csak az árnyékos körvonalakat. Azok a körvonalak megjelentek előtte, hol villóztak, hol elhalványultak, mintha az adás a Galaxis legtávolabbi zugából érkezett volna. Ula ugyanakkor jól tudta, hogy érkezhetne akár innen, a Coruscantról, vagy akár a szomszéd utcából is. Minden megtörténhetett. Hónapok óta tudott arról, hogy rajta kívül még legalább két beépített ügynök lakik ugyanabban a háztömbben, mint ő. - Jelentsen! - parancsolta a Hármas Őrző.

Ulának a Huttára való megérkezésével kellett kezdenie ahhoz, hogy megfelelően elmesélhesse az egész történetet. Egyszer sem hazudott, csak éppen nem tárta fel a teljes igazságot. A titkok világában megszokott módon egyes részletekről csupán célzásokat ejtett el. A Hármas Őrzőre hagyta annak kikövetkeztetését, hogy a gyors előmenetelét - előbb szárnysegédből követté, majd követből az egyesített flotta parancsnokává - kevésbé a képességeinek köszönhette, mint inkább annak, hogy egy bábra volt szükség mindkét pozícióban. Annak eldöntését is a Hármas Őrzőre hagyta, hogy második kinevezése mögött Darth Chratis állt. Végső soron kit kellene inkább hibáztatni a fiaskóért, ha nem azt a személyt, aki már nem védheti meg magát? - Az áthelyezésem előtt utoljára még láttam egy, a főparancsnokhoz beérkezett anyagot - folytatta mintegy zárszóként -, az szerepelt benne, hogy zavarokat észleltek a Sebaddon keringésében, ezek vezetnek oda, hogy hamarosan belezuhan a fekete lyukba. A köztársaságiaknak sikerült kibányászniuk ritka fémeket, de a birodalmi támadások miatt csak csekély mennyiségben. A Lema Xandret és a többi szökevény által alapított telepről nem sikerült kiemelni semmiféle roncsot vagy maradványt. A Hármas Őrző nem közölte, hogy az elhangzottak egybevágnak-e vagy sem mindazzal, amit Kalisch ezredes írt a jelentésében. Nem beszélt továbbá arról sem, hogy valaki titokzatos módon átvette az uralmat a flotta egységei felett, sem pedig arról, hogy minden adat eltűnt a flotta adattárolóiból. Az utóbbira elégséges magyarázatot adhatott egy, a droidoktól megszállt hajókról szétterjedő számítógépvírus, az előbbiről pedig az elöljárók talán nem is szereztek tudomást. Elképzelhetőnek tűnt, hogy Kalisch inkább kiugrott volna meztelenül az űrbe, semmint beismerje, hogy egy időre elvesztette uralmát a hajói felett. Az aktájában nyilván jobban mutatott egy kissé elfuserált küldetés, mint az, hogy a flotta irányítása teljesen kicsúszott a kezéből. Mindez a legkevésbé sem lepte meg Ulát. Jet Nebula előre látta pontosan ezt az eredményt. Elvégeztette a flottával azt, amit el kellett végeztetnie, abban a biztos tudatban, hogy az ő szerepe soha sehol nem lesz feljegyezve. Ula jól tudta, hogy az őrült terv egyetlen gyenge pontja ő maga volt. Egy kevésbé magabiztos alak biztosan végzett volna vele, attól tartva, hogy a titka egyszer napvilágra kerül. De Jet életben hagyta. És ennek nyomán megfogadta, hogy viszonozza a szívességet az egyetlen módon, ami a rendelkezésére áll: gondoskodni fog arról, hogy mindkét oldal vezetői elhiggyék a hamis változatát annak, ami a Sebaddonon történt. Persze tudatában volt annak, hogy nem képes mindent hófehérre mosni. A katonák még évekig mesélik majd a maguk vad történeteit a Sebaddonról,

amikor a kocsmákban ilyen történeteket várnak tőlük. Bár az is tény, hogy senki sem fog hinni nekik. És az eset végül elsüllyed a feledés mocsarában. - Mi történt a mandalorival? - kérdezte a Hármas Őrző. - Eltűnt. Már jóval az erősítés megérkezése előtt elrepült. Miután a hatszögek vesztésre álltak, valószínűleg nem érdekelte többé a csata végkimenetele. - Pedig sok időt és energiát áldozott arra, hogy kinyomozza a Cinzia származási helyét... - mormolta a Hármas Őrző. - És ezek után nem akart szerepet játszani az eseményekben? Ennek nincs sok értelme. - Ne feledkezzünk meg arról, hogy ő is csupán egy mandalori, aki történetesen személyesen érintett volt az ügyben - magyarázta Ula. - Egy kalandor, aki elsősorban a saját ösztöneitől hajtva cselekszik. Elképzelhető, hogy Lema Xandretnek szándékában állt valamilyenfajta szövetséget kötni a Mandalore-ral, de az nyilvánvaló, hogy ez a mandaloriakat kevésbé érdekelte. Ha rendkívülinek tartották volna a hatszögeket, nemcsak Stryvert küldték volna oda, hogy elbánjon velük. - És valóban rendkívüliek? - kérdezett közbe a Hármas Őrző. - Ennek eldöntését a szakértőkre hagynám - válaszolta Ula abban a biztos tudatban, hogy az elöljárói csak homályos jelentéseket fognak kapni erről a témáról. Kalisch ezredes nyilván arra sem vágyott, hogy úgy emlékezzenek rá, mint arra a parancsnokra, akit megfutamított egy rakás nyavalyás droid. Sokkal jobban járt, ha a korai veszteségeit egy köztársasági rajtaütésre fogta, és amennyire csak lehetett, elbagatellizálta a droidok szerepét, ahogyan azt Pipalidi kapitány is megtette. És Jet jóvoltából nem maradtak fenn adatok, amelyek cáfolták volna a meséjét. Ula nem győzött csodálkozni a csempész zsenialitásán, még ha közben bosszankodott is a fortélyos alak húzásai miatt. Vajon merre járhat most? A fél kezét odaadta volna ezért az információért. - A miniszternek nem tetszik, hogy önt lefokozták - közölte a Hármas Őrző. - Mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minél hamarabb visszakerüljön az előző helyére! Ula ezt már igazán érdekesnek találta. Már korábban is teljességgel ésszerűtlennek ítélte a követelést, miszerint árulja el a Köztársaságot, és ezzel párhuzamosan tartsa meg a pozícióját, de most még azt is elvárták tőle, hogy villámgyorsan visszaférkőzzön Stantorrs kegyeibe. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy immáron egyetlen ügynök sem dolgozik a köztársasági hadsereg vezérkarának közelében. Mindenesetre gondosan

elraktározta ezt a felismerését, hogy a jövőben kedvezőbb alkukat köthessen mindkét féllel. - Igenis, uram! Folyamatosan tájékoztatni fogom önt a eseményekről! - Végeztem - búcsúzott a Hármas Őrző, és a holovetítő elsötétült. Ula meg sem moccant. Még mielőtt elszámolhatott volna tízig, új arc derengett fel előtte. - Üdvözlöm, Ula! - köszöntötte Shullis Khamarr, a logisztikai miniszter. Régóta nem jelentkezett. Már kezdtem aggódni. Ula ez egyszer úgy megdöbbent a váratlan nyitánytól, hogy a torkán akadt a szó. Az előző beszélgetéseik alkalmával mindig ő kezdeményezte a hívást. Hogy ezúttal Shullis hívta őt, az mélyreható, jelentős változásokról árulkodott. - Elnézését kérem, miniszter asszony, több dolog miatt is - válaszolta, miután összeszedte magát. - Beszéltem önnek arról az ismeretlen bolygóról. Nos, a felkutatása nem sikerült valami fényesen. Hiába reméltem, hogy módomban áll majd forrásokat biztosítani a Birodalomnak, ezen reményem nem vált valóra. Csak arról biztosíthatom önt, hogy ellenségeink sem boldogultak jobban. - Hát, ez is valami - felelte megértően bólogatva Shullis. - Azért ne legyen nagyon csalódott! - Nem vagyok az, miniszter asszony. Az én itteni szerepem jócskán lecsökkent, de biztosra veszem, hogy mások felemelkednek majd, és a helyemre lépnek. - Igen, lesznek mások. De egyikük sem lesz olyan, mint maga - válaszolta Shullis, és elmosolyodott. - Mindig is csodáltam az ön szenvedélyét, és a beszélgetéseink nyomán mindig új és új gondolataim támadtak. - Ha már így szóba jött, attól tartok... Igen, Ula? - Attól tartok, hogy a korábbi nézeteim több ponton hibásak voltak. Shullis egy csapásra elkomolyodott, és a szemét résnyire vonva megkérdezte: - Ezt hogyan is értsem? Ula előadta az egyetlen hazugságot, amelyet mindenképpen bele akart szőni a történetbe: - A küldetés végrehajtása során szorosan együttműködtem Darth Chratisszal és a tanítványával. A tetteik meggyőztek arról, hogy felül kell vizsgálnom az irántuk való előítéleteimet. Most már belátom, ostoba voltam, amikor oly könnyedén leírtam a Sitheket. Ők rendkívül fontosak, döntő fontosságúak a háborúhoz, és szerves részei a Birodalmat működtető gépezetnek.

- Bevallom, most jelentősen megkönnyebbültem, Ula - közölte Shullis, és az arca kisimult. - Nem is olyan régen még veszélyes elveket vallott. Természetesen csak a jó szándék vezérelte, de ezt a fajta eretnekséget a kormányzat egyetlen szintjén sem tűrik el. - Most már magam is látom. Ön rendkívül megbocsátó, miniszter asszony. - Butaság, Ula. Barátok vagyunk, és a barátok sok mindent megbocsátanak egymásnak. Ula eltöprengett azon, hogy Shullis Khamarr a lelke mélyén talán csalódott. A Birodalom hatalmi berkeiben az előmenetel szempontjából valószínűleg járt némi előnnyel - még ha csak pszichikai előnnyel is ha valakinek van egy magáninformátora, aki az ellenség legmagasabb köreiben működik. Mindenesetre, ha a miniszter csalódott is benne, ügyesen palástolta. Belefáradtam abba, hogy folyton az igazamról győzködlek, Shullis Khamarr - mondta magának, és előbb Larinra és Shigarra gondolt, akik mindketten megmentették őt a haláltól, aztán Satele mester derűs, békés nyugalmára. A Sebaddon túlélőit mindörökre megváltoztatta az, ami ott történt velük, és ez alól ő sem volt kivétel. A társaim meggyőztek arról, hogy a kormányzás nem csupán szabályokról, törvényekről és a fegyelemről szól. Egy kultúrának, egy társadalomnak kell hogy legyen szíve is. Egy erős szíve, amely mindig bátor. - Köszönöm, miniszter asszony - mondta egyszerűen, és mélyen, tiszteletteljesen meghajolt. Shullis Khamarr üres hálálkodással zárta a beszélgetést, majd megszakította az adást. Ula azon kezdett tűnődni, hogy ők ketten fognak-e még beszélni egymással valaha. Valószínűnek vélte, hogy soha többé. A titkosszolgálatok világában nehezen lehetett fenntartani és ápolni a barátságokat - főleg, ha valamelyik barátot lefokozták és áthelyezték. Elhatározta, hogy a következő hetek folyamán fontolóra veszi, miféle előnyökkel járna, ha kijátszaná egymás ellen a két oldalt, ha középütt állva megpróbálna zsonglőrködni, ahogyan Jet Nebula tette. Nem állt a rendelkezésére megállíthatatlan droidok serege, amellyel akár egész flották felett átvehette volna az ellenőrzést, de most már hitt abban, hogy a cél néha szentesíti az eszközt. Most már arra vágyott, hogy eltérítse a Birodalmat és a Köztársaságot a háborútól, vagy legalábbis megkímélje a lakosságot a legrosszabbtól. Ezzel végre igazi jótettet hajtana végre - és egyben valós tettet, nem csupán becsapna másokat, mint korábban mindig. Végre a saját oldalán állna, ahogyan Larin állt, amikor kidobták a Különleges Egységtől - és a több milliárd egyszerű polgár mellett, akik csapdába estek a háborúra készülő Galaxisban.

Ula az apró lakás közepén állt, és azon töprengett, hogy mi legyen a következő lépése. Megkeresse azt a lehallgatókészüléket? Elküldjön egy kódolt üzenetet az ismerősének, a SIH-nál dolgozó ithorinak? Vagy aludjon egyet? Egyelőre nem tudott dönteni, amit már önmagában véve kellemesnek talált. A falak talán szorosabbra zárultak körülötte, de a horizontot szélesebbnek látta, mint valaha. Még a Coruscantot sem tartotta annyira elátkozottnak, mint régebben. Larin visszakerült a Különleges Egységhez. Öröm és elégedettség ragyogott az arcán, amikor a jövőről beszélt. Bedobunk néhány reaktormagot, és eldumálgatunk a régi szép időkről. Ennyit mondott, nem említette sem Shigart, sem a Sebaddon többi túlélőjét. Ula fáradtan mosolygott. Máris várta, hogy Larin Moxla visszatérjen a Coruscantra.

Negyvennyolcadik fejezet Több órás várakozás után eljött Shigar pillanata. - Úgy ítéljük meg, hogy alkalmas vagy a próbákra, Shigar Konshi - jelentette be Nobil mester. - Gondolom, nem leszel meglepve, ha azt mondom neked, hogy a pszichometrikus képességed kibontakozása még csupán az utad egy rövid szakasza volt. Shigar nem lepődött meg, ugyanakkor nem tudta tökéletesen palástolni a megkönnyebbülését. Mélyen meghajolt a tanácstagok háromdimenziós fényalakjai előtt. A legtöbbjükkel már személyesen is találkozott: a mindig töprengő Wens Aleusisszal, a zseniális Giffís Fane-nel, a viszonylag fiatal Oric Traless-szel, a Tanács legújabb tagjával... - Köszönöm, mesterek - válaszolta ünnepélyes hanghordozással -, nem fogok csalódást okozni nektek! - Mondd el nekünk, hogyan oldottad meg a Tassaa Bareeshsel kötött egyezséget! - kérte Nobil mester. - A küldetés utáni tájékoztatón erről nem esett szó. - Attól tartok, egyelőre megoldatlan maradt - felelte Shigar. - A születése idején hasznosnak tűnt, de mindig is fennállt a veszély, hogy súlyos teherré alakul. A hutt úrnő jeladót rakatott az Auriga Fire- re, hogy ő maga is megtalálja a Sebaddont, így aztán nem támadt lelkifurdalásom, amiért a Köztársaságot előbb vezettem oda. Tassaa Bareesh nem állíthatja, hogy veszteség érte, miután a bolygó nem lett senkié. - A palotájában viszont komoly károk keletkeztek - szólt közbe Fane mester -, és a tekintélyéből is sokat vesztett. Suuda Nem’ro nyilván a kezét dörzsölgeti örömében. - És lesznek következményei annak - tette hozzá Nobil mester hogy megszégyenítetted őt. - Igen, mester. Biztosra veszem, hogy máris vérdíj van a fejemen. - Nos, ezen előbb vagy utóbb minden Jedi átesik - jegyezte meg fanyarul mosolyogva Traless mester. - Emiatt aludj nyugodtan, de azért tartsd nyitva a szemedet. - Köszönöm, mester. Úgy lesz.

Shigar tudta, hogy mit akarnak mondani: ne hidd, hogy úgy játszhatod ezt a játékot, hogy egyszer sem szeged meg a szabályokat. Már eddig is megtetted, és újra meg fogod tenni. Jobb, ha hozzászoksz. Mintha csak Larint hallotta volna... A bűnöző hutt úrnők és urak csatározásai miatt a legkevésbé sem nyugtalankodott. Ennél sokkal nagyobb és fontosabb gondjai is akadtak. - Megengeditek, hogy szabadon beszéljek a Tanács előtt? - kérdezte a fényalakokat fürkészve. - Nyugodtan beszélhetsz - jelentette ki Satele nagymester, aki most szólalt meg első ízben. Shigar szinte el is feledkezett róla, olyan csendesen álldogált a kamra sarkában. Satele Shan lépett egyet előre, és hozzáfűzte: - Nyomaszt valami, mióta eljöttél a Sebaddonról. - Igen, mester - válaszolta Shigar. - Nem is tudom, hol kezdjem. - Kezdd azzal, ami a legjobban fáj! Shigar ugyan nem találta fájdalmasnak az új felismeréseit, de most belátta, hogy valóban kínozzák. Mintha eleven tűz perzselte volna a bensőjét. - Oly sokan vesztették életüket... a semmiért - kezdte kissé rekedtes hangon. - Ne mondjátok nekem, hogy ilyen a háború, mert hivatalosan nem állunk háborúban. Xandret és a droidjai nem voltak az ellenségeink. Sőt Darth Chratis átmenetileg a szövetségesünk volt! És mégis, mindannyian halottak. Én pedig nem értem, hogy miért. - Folytasd! - biztatta Nobil mester. Shigar szerette volna világosan elmagyarázni azt, amit érzett, de ehhez keresgélnie kellett a szavakat. - Ez az egész ügy a jelenlegi válság egyik tünete. A Sithek folyamatosan erősödnek. Mi folyamatosan gyengülünk. A mandaloriak és a huttok belépnek közénk, zűrzavart okoznak, és az ebből fakadó előnyökért tülekednek. A lehetőségeink korlátozottak. Ha nem teszünk semmit, milliók fognak meghalni. Ha visszavágunk, leereszkedünk az ő szintjükre. - Mondd el, szerinted mi a megoldás! - kérte Traless mester. - Most kell támadnunk! - bökte ki Shigar. - A háború elkerülhetetlen, ezt mindannyian tudjuk. Hát akkor miért ülünk tétlenül, arra várva, hogy a Császár megtegye a maga lépéseit? Előzzük meg, mielőtt módjában áll megszilárdítani és még jobban kiterjeszteni a hatalmát! Használjuk fel a meglepetés erejét, amíg az a rendelkezésünkre áll. Ne áldozzunk fel életeket a semmiért! - A megelőző csapás áldozatai talán megkérdőjeleznék ennek szükségességét - felelte Nobil mester. - Máris sokan beszélnek arról, hogy alapjában véve mi

okoztuk ezt a jelenlegi krízist azzal, hogy az ellenségeinkké tettük a Sitheket. Ha most háborút indítunk, azzal nem enyhítjük a rossz érzéseket. - Ha megnyerjük a háborút - vitatkozott Shigar -, mindenki meg fogja érteni, hogy szükséges volt. - És ha veszítünk? - kérdezte Fane mester. - Nem szabad veszítenünk - felelte Shigar -, nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. És nem is fogunk, ha gyorsan cselekszünk. A Császár napról napra erősebb lesz, mi pedig gyengébbek. Hány áruló és kém rombolja azokat az erődöket, amelyekkel körülvettük magunkat? Hány meddő csatát fogunk még megvívni, mielőtt a Köztársaság összes polgára elhagy minket? Hány Sebaddon rejtőzik még odakint? A következő talán végez velünk! - A mi küldetésünk, hogy békét hirdessünk - szólt közbe Nobil mester -, erről talán megfeledkeztél? - Soha, mester - tiltakozott szenvedélyesen Shigar -, de a háborúnak vannak fokozatai, ahogyan a békének is. Egy korai csapással talán megkímélhetjük a Galaxist a totális háborútól. - De milyen áron? - kérdezte Nobil mester. - Emlékszel még arra, amikor a hétköznapi teremtmények igazságáért érveltél? Azok igazságáért, akik csapdába estek a két fél között? Ha most cselekszünk, a tetemüket az ajtónk elé terítik, Shigar! Ezt vajon elbírná a lelkiismereted, ifjú háborús uszítom? - Nem, mester... csak... nem tudom... én csak... - motyogta Shigar, és lenézett a kezére, amely meglepően sértetlen maradt azok után, hogy megannyi energiát zárt magába. Ha ő meg tudta tenni, miért nem teszik meg a Tanács tagjai? Ezt az egy leckét valóban megtanulta Darth Chratistól. Vett egy mély lélegzetet, és hozzátette: - Csak azt gondoltam, hogy megérné megfontolni. - Már fontolóra vettük - közölte vele Fane mester -, és a jövőben is töprengeni fogunk rajta, amíg nem találunk megfelelő megoldást. - Nem te vagy az egyetlen, aki így érez - jelentette ki Traless mester kissé előredőlve. - Ezer ifjú Jedi csak arra vár... Tovább beszélt volna, de Nobil mester egyetlen pillantással elhallgattatta, és átvette a szót: - Az érzéseid nem csitultak el, ifjú Shigar. Vigyáznod kell, nehogy átvegyék az uralmat feletted. Köszönjük, hogy elmondtad a véleményedet. Gyere el a Tythonra, és fejezd be azt, ami elkezdtél! Amennyiben a Jedi-lovag rangjára emelkedsz, talán sokkal fontosabb és teljesebb szerepek jutnak majd neked az elkövetkező időkben. - De mi lesz a szerepem? - mormolta alig hallhatóan Shigar, mialatt a tanácstagok fényalakjai sorban elhalványultak és eltűntek előle.

- Együtt megyünk - mondta neki Shan mester, és az arca kifürkészhetetlen volt -, a próbák nehezek. Sokan elbuknak, így aztán azt tanácsolom, hogy ne légy önelégült! - Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked, mester - válaszolta Shigar. - Nem okoztál csalódást, tanítványom - felelte Satele Shan. - Egyszerűen csak fáradt vagyok. Hozzád hasonlóan én is szeretnék gyors megoldást találni a problémákra. - De nem háború útján - tette hozzá Shigar. - Valóban nem, ha módunkban áll elkerülni - ismerte el Satele Shan. Viszont megértem, ha te nem így látod. Te a saját korod terméke vagy. Shigar megdöbbent, mert azonnal ráismert ezekre a szavakra - a Sebaddonon hallotta őket. - Tudom, mit fogsz most mondani - felelte előre tudtam. Azt akarod mondani, hogy a jövőbeni harcaimat rendkívül óvatosan kell megvívnom. De ezt már hallottam tőled, úgyhogy most talán nem kellene ismételned magadat. Satele Shan sejtelmesen mosolyogva válaszolt: Eléggé nyugtalanító, ha az, amit előre láttál, nem pontosan úgy zajlik le, ahogyan kellene. Shigar megállapította magában, hogy a mestere ezúttal is bölcsen szólott. A beszélgetés máris más irányt vett, hála az ő közbevetésének. Most a mesternek elméletileg figyelmeztetnie kellene őt arra, hogy a Sithek az ellenségeik, de a Jedik nem válhatnak hozzájuk hasonlóvá annak érdekében, hogy legyőzzék őket. - Ezek szerint a jövő nincs kőbe vésve? - kérdezte kissé letörten. - Nincs, és megesik néha, hogy én örülök ennek, tanítványom - válaszolta a mester, azzal rátette a kezét a vállára, és az ajtó felé irányította. - És azt hiszem, egy idő után te is így fogsz érezni. Satele Shan valóban fáradtnak tűnt. Shigar azt kívánta, bárcsak tehetne valamit annak érdekében, hogy jobban érezze magát. De hogyan is tudta volna ő, az egyszerű padavan átvállalni egy részét annak a tehernek, amit egy nagymester hordoz? Aztán megint felvillant az elméjében a szikra, eszébe jutott valami, amit a múltban hallott. Légy kedves, Shigar... Lehet, hogy a mestere ezt saját magának kérte? Lehet, hogy a Larinnal kapcsolatos vívódásai a semmiért voltak? Aztán egy újabb gondolat villant az agyába: egyeseknek nehezebb utat kell végigjárniuk, mint másoknak.

Lehet, hogy Satele Shan azért nem tért vissza erre a témára, mert azt akarta, hogy ő most kezdjen el gondolkodni rajta? A mester rólam beszélt - döbbent rá Shigar. Miután elhagyták a kamrát, teljesen helyénvalónak és jogosnak vélte, hogy pocsékul érzi magát. Komoly kihívások vártak rá, függetlenül attól, hogy a Jedi Tanácsnak sikerül-e tárgyalásos úton rendezni a helyzetet, vagy sem. Mindenesetre elhatározta, hogy egy olyan univerzumban, amely megköveteli, hogy minden fekete vagy fehér legyen, ő maga megmarad a szürkénél. És ha átesett a próbákon, beszélni fog Traless mesterrel. Amennyiben tényleg ezer ifjú Jedi-lovag érez úgy, ahogyan ő, akkor lesz még remény akkor is, amikor a tárgyalások kudarccal végződnek.

Negyvenkilencedik fejezet Darth Howl ezen a második találkozón kevésbé lenyűgöző látványt nyújtott, mint az elsőn. Egyszerű fekete egyenruhát viselt, amelyről hiányoztak a rangjelzések és a trófeák, amit Ax úgy értelmezett, hogy a Sötét Nagyúr ezúttal nem akarja már a puszta megjelenésével megfélemlíteni őt. Azt viszont vegyes jelnek vette, hogy Darth Howl kettesben óhajtott találkozni vele, a saját vadászkastélyában, a Dromund Kaas egyik erdejének mélyén. - Vegyél magadhoz egy karabélyt! - rendelkezett a Nagyúr a dolgozószobájának falán sorakozó fegyverekre mutatva. - És kövess a teraszra! Ax egy ősrégi karabélyt választott, amelynek tusa és markolata csontból készült. Első pillantásra látta, hogy a tár tele van, és a céltávcsövet tökéletesen beállították. Fogadni mert volna, hogy Darth Howl állandóan ilyen állapotban tárolja a fegyvereit, és nem csupán a látvány kedvéért. Igaza lett. A „terasz”-ról kiderült, hogy valóban egy terjedelmes terasz, amelynek korlátjától remek kilátás nyílik az alatta elterülő buja őserdőre. A fákat több folton is kivágták odalent, hogy zavartalan rálátást biztosítsanak a sűrű aljnövényzetre. A nap delelőn állt a felhők felett. Az időjárási körülmények a lehető legjobbak voltak azok közül, amit a Birodalom központi bolygója nyújthatott. Darth Howl megszólaltatott egy csengőt. Valahol a fák között halkan csörömpölve felnyílt egy ketrecajtó. - Azért hívtalak ide, Eldon Ax - mondta a Nagyúr, mialatt a vállához emelte a fegyverét -, hogy elmondhasd nekem, hogyan ölted meg Darth Chratist. Ax megdermedt. Ezt meg honnan tudja? Ő maga nem beszélt róla senkinek, és biztosra vette, hogy a kérdéses időben a Sebaddonon tartózkodó katonáknak fogalmuk sincs, mi történt azon a napon. A hatszögek rengeteg embert öltek meg, és Darth Chratis csak egy volt közülük. Darth Howl karabélyából magas frekvenciájú, éles dörrenés szakadt ki, amelynek hallatán Ax összerezzent. Odalent a fák között felvisított valami. A Sötét Nagyúr aztán ránézett Axra, és hegyes fogait kivillantva vigyorgott.

- Ne aggódj - mondta már-már jókedvűen -, amíg idefent vagy, nem lesz bajod. Ax eltöprengett azon, hogy vajon meddig tart még a jó szerencséje, és megkérdezte: - Miből gondolod, hogy én végeztem vele, nagyuram? - Valahányszor egy tanítvány a mestere nélkül tér vissza egy küldetésből, a kérdés magától felvetődik - magyarázta Darth Howl. - Ez egyfajta hagyomány, noha ritkán beszélünk róla. Először túlélted az Akadémiát, most pedig túlélted a mesteredet. Én is így szereztem hírnevet, és gyanítom, hogy te is valami ilyesmit tervezel. A kérdés csak az: hogyan? - Miután elhallgatott, leadott egy lövést, és a szája sarkából morogta: - Ha nem kezdesz el lőni, ifjú Ax, azt fogom hinni, hogy az idegeid felmondták a szolgálatot. Ax engedelmeskedett. Felemelte a fegyvert, és a tusát keményen a vállgödrébe szorította. Már nem is emlékezett arra, hogy mikor lőtt utoljára bármilyenfajta sugárvetővel - azóta bizonyosan nem, mióta elkészítette az első fénykardját. A céltávcsövön keresztül pásztázta a lenti lombokat. Hirtelen egy szőrös fejű, sötét szemű állat dugta ki a fejét az egyik bokorból, és ő azonnal rálőtt. A karabélya furcsa, jajongó csattanással sült el, és tekintélyes méretű zöld energianyalábot indított a kellő irányba. A célpontjának annyi ideje sem maradt, hogy felvisítson, lángoló szőrlabdává robbant. - A hatszögeket használtam fel - közölte ekkor Ax a Nagyúrral, és tovább figyelte a tisztásokat. - Hogyan vetted rá őket, hogy engedelmeskedjenek a parancsaidnak? - Hát... khm... ezt nehéz elmagyarázni. - Nem azért hozattalak ide, hogy megkönnyítsem az életedet - felelte Darth Howl, azzal ismét lőtt, és odalent megint felvisított egy állat. - Azt már elmondtad, hogy Lema Xandret testének egy része jelen volt valamennyi droidban. Hogyan is nevezted? - Amnioid. - Igen, ez az. Szóval, a jelentésedben megemlítetted, hogy te és a Jedi-mester képesek voltatok befolyásolni a hatszögeket az amnioidnak köszönhetően. Azt azonban nem hittem, hogy ilyen szélsőséges mértékben is. - Nem úgy csináltam - közölte Ax, és tüzelt. Ez a lövése célt tévesztett, a Sötét Nagyúr két találattal vezetett. - Legyél nyugodt, ifjú Ax - dörmögte Darth Howl -, így vagy úgy, de kiszedem belőled.

Ez már egyértelműen fenyegetés volt. Ax riadtan kereste magában azt az acélos lelkierőt, amelyről Satele Shan tett tanúbizonyságot a Sebaddonon. - Valamit kihagytam a jelentésemből, nagyuram - vallotta be, a szeme sarkából a férfira sandítva. - Az amnioid nem csupán a hatszögek irányítására szolgált. Hanem arra is, hogy életben tartson egy gyermeket egy üvegtartályban, és elszigetelje őt az Erőtől. A lány Xandret gyermeke volt. Egy klón. - A te kiónod? Ax nem akarta kimondani, hogy „az enyém”. Nem volt hajlandó kimondani, ezért így felelt: - A neve Cinzia volt. Azt hitte, hogy én ő vagyok. - Beszéltél vele? - Igen, nagyuram. - Aztán megölted? - Nem, legalábbis nem szándékosan - válaszolta Ax. - Az amnioid fojtogatni kezdte Cinziát, és én kiszabadítottam őt a tartályból, mert még sok mindent meg akartam tudni tőle. A szabad levegőre kerülve meghalt. Mindketten egyszerre tüzeltek. Ugyanebben a pillanatban egy villám ezer darabra tépte felettük a borongós égboltot. Az egyidejűség a véletlen műve volt, de lélegzetelállító hatást keltett. - Amikor a hatszögek nem függetlenül működtek - folytatta Ax - akkor Cinziának engedelmeskedtek, és nem az amnioidnak. És mert a mi kettőnk génállománya megegyezett, a droidok nekem is engedelmeskedtek. Igazán nem volt nehéz ráküldenem őket Darth Chratisra. - És ez természetesen elkerülhetetlenül szükséges volt - állapította meg Darth Howl. - Egyedül nem tudtál volna végezni vele. - Nem, nem tudtam volna... - Axnak nehezére esett bevallani, de ez volt az igazság, és úgy érezte, ezekben a percekben őszintének kell lennie. Darth Howl másként játszotta a játszmát, mint Darth Chratis, és ő menet közben tanulta meg a szabályokat. - Azzal, hogy kihagytad a klónt a jelentésedből - mondta a Sötét Nagyúr -, előre nem látható, szándékos és veszedelmes tettet követtél el. A Sötét Tanács tagjai ferde szemmel néznek mindenre, amin a hűtlenség akár legapróbb jelét lehet felfedezni... vagy éppen az érzelmi kötődésre, leszámítva persze a Tanács iránti kötődést. - Nem tekintettem rokonomnak a klónt, nagyuram - vágta rá gondolkodás nélkül Ax. - Semennyire?

Ax küszködve kereste a szavakat, hogy leírja az érzéseket, amelyek akkor kavarodtak fel a bensőjében, amikor arra a szánalmas teremtményre gondolt. - Lema Xandret nem bírt megszabadulni a lánya emlékétől - felelte végül -, ezért teremtett magának egy másik gyermeket, akit aztán börtönben tartott. Nem tűrte, hogy irányítsák és birtokolják, de ő maga irányítani és birtokolni akarta. Nekem vajon miféle sorsot szánt volna, ha a Sith-rend nem menekít ki a karmai közül? Vajon ezért vagyok képes könnyűszerrel elfojtani az emlékeimet? Ha az emlékezetembe idézem az egész esetet, csak egyvalami jut eszembe róla, mégpedig a sikolya. Azt hiszem, szerencsém volt annak idején. És végül a klónnak is. - Te adtál parancsot a droidoknak az öngyilkosságra? - Akkor nem tettem meg - válaszolta Ax de később valószínűleg megtettem volna. - Ezek szerint az amnioid utasította őket - vélekedett Darth Howl. - Igen, így gondolom. Lema Xandret kétszer veszítette el a lányát. Már semmi sem éltette. Még a bosszúvágy sem. Szóval, ahelyett hogy az úrnőjük lettél volna, hagytad, hogy elpusztuljanak - mondta halkan Darth Howl, azzal leeresztette a fegyverét, és a lányra szegezte átható, szigorú tekintetét. Egyesek talán furcsának találják, hogy nem használtad fel a hatszögeket annak érdekében, hogy bosszút állj Dao Stryveren, aztán pedig hogy meghódítsd az egész Galaxist. - Igen... - mormolta Ax, és magában azt gondolta: igen, császárné lehettem volna! - Ez meg sem fordult a fejemben. De a mandalori addigra már eltűnt, én pedig hűséges maradtam a Sötét Tanácshoz. - Egyesek talán azt mondják, a Jedi-mester megrontott téged - folytatta kíméletlenül a Sötét Nagyúr. - Hogy talán a puszta közelségétől elfajultak a gondolataid. Egyesek talán érvnek használják fel ezt a vélekedést arra, hogy soha többé ne bízzanak benned. - Nem érdekel, hogy mit mondanak mások - jelentette ki dacosan Ax. - Helyes... Neked csak amiatt kell aggódnod, hogy a Sötét Tanács hogyan dönt veled kapcsolatban. - Tegnap ott álltam előttük. Azt mondták... azt mondtátok... - Sok minden elhangzott már, ifjú Ax, és sok minden elvégeztetett. A kettő nem mindig ugyanaz. Ezt maga Ax is jól tudta, így aztán megkérdezte: - Szóval, meg akartok ölni? Darth Howl felkacagott, és ismét a vállához emelte a fegyverét. Lövés dörrent, és odalentről újabb fájdalmas visítás hallatszott.

- Az attól függ, honnan nézzük az eseményeket - mondta aztán a Nagyúr. - A szökevények elnyerték büntetésüket? Ax éppen csak egy pillanatig gondolkodott, az anyjának és a klónnak a sorsa nem hagyott kétséget a témában. - Egyértelműen - mondta halkan. - A bolygó a köztársaságiak kezébe került? - Nem. - Te pedig életben maradtál ott, ahol a mestered meghalt, és értékes információkkal tértél vissza - folytatta Darth Howl. - Erős vagy és elszánt, mint az anyád. Nem érdemelsz mást, csak elismerést. És persze szoros felügyeletet. Ha a jövőben bárki tudomást szerez a hatszögek titkáról, a magyarázat egyszerű. Továbbá a Császár iránti hűséged olyan erős, hogy nem akartad letaszítani őt a trónjáról. Vedd észre, hogy a Császárról beszélek, és nem a Sötét Tanácsról. Minden Sithnek feladata, hogy megpróbáljon megdönteni minket. Ezért kell rajtad tartanunk a szemünket. És most lőj! Ax lehunyta a bal szemét, és igyekezet lecsitítani hevesen dübörgő szívét. Talán mégiscsak életben marad... A célkeresztjébe került teremtmény nem maradt életben, és az a kettő sem, amelyek odamentek a tetemhez, hogy megvizsgálják. Nem árulta el Darth Howlnak, hogy csak azért hagyta pusztulni a hatszögeket, mert ha megpróbálja irányítani őket, a következmények aligha maradtak volna el. Az anyja torz szellemétől fertőzött gépek végül ellene fordulnak, és őt is csapdába ejtették volna, ahogyan a klónját. Messze nem császárnő lett volna belőle, hanem szerencsétlen hercegnő, aki egy ketrecből kiáltozik segítségért egy üres galaxisban. Sokkal jobb lesz így, hogy ez az egész eltűnik egy fekete lyukban - szó szerint és átvitt értelemben is -, ő pedig tovább éli az életét. A saját életét, akármennyi maradt is belőle. - Miért hívtál ide? - kérdezte a Nagyúrtól. - Nyilván nem azért, hogy megsüssél a jelentésem tüzén, és nem is azért, hogy tanácsot adj. - Így igaz - ismerte el Darth Howl. - Fiatal vagy és tapasztalatlan, de kitűnő megfigyelő is egyben, és sértetlenül vészelted át ezt a válságot. Talán kitűnően elrejted a valódi érzéseidet, vagy rugalmasabb vagy, mint amilyennek látszol. Akárhogy is van, annyi bizonyos, hogy hasznos lehetsz nekem. Azért hozattalak ide, hogy felajánljak neked egy szövetséget. Ax úgy összezavarodott, hogy nem látott át a cél távcső vén. - Miféle szövetséget? - bökte ki nagy nehezen. - Olyat, ami sokkal előnyösebb a számodra, mint amilyen az utolsó volt. Darth Chratis megérdemelte a sorsát. A módszerei megbízhatatlanok voltak, a

gondolkodásmódja veszedelmes, és a becsvágya határtalan. Ennélfogva elkerülhetetlen volt, hogy bukás vár rá. Az egyetlen kérdés, hogy te milyen mélységbe zuhantál mellette? Ax nem válaszolt. Darth Howl ismét a fogait villogtatva mosolygott, és folytatta: - Darth Chratis cserbenhagyott téged, ahogyan az utolsó tanítványom cserbenhagyott engem. Ideje túllépni a kudarcon, és meglátni a rád és rám váró sikereket. El tudod képzelni, hogy az én hatalmammal és a benned rejlő lehetőségekkel, ketten együtt mire lennénk képesek? Kibillenthetnénk a Főkancellárt a székéből, és a jutalom meghaladná a legvadabb álmainkat is! Ax nem gondolkodott ennyivel előre. Csak az járt a fejében, hogy mennyire hasznos lenne számára, ha olyan mester képezné, aki a Sötét Tanács tagja, és nem csupán álmodozna erről. - Mi történt az utolsó tanítványoddal? - kérdezte megfontoltan. - Szerette a kedves kis állatkákat - felelte Darth Howl, azzal célba vett, és agyonlőtt egy újabb teremtményt. - Manapság itt él, a fejünk felett lévő kilátóban. Egyszerűen imádja, amikor a vendégeimet szórakoztatom. A Nagyúr fagyos és álnok mosolyában volt valami, ami a velejéig megdermesztette Axot. Azt azonban világosan látta, hogy Darth Howlnak szüksége van rá, neki pedig szüksége van Darth Howlra. Szégyenletesen ostoba lett volna, ha ezt nem vallja be magának. És most minden korábbinál komolyabb játszmák vártak rá. Rövid töprengés után arra is rájött, hogy Dao Stryver igazán várhat. Ha majd szüksége támad a haragjára, a legtisztább haragjára, a mandalori mindig ott lesz neki, őrá gondolva bármikor felszíthatja magában a dühöt és a gyűlöletet. És minél később váltja be a fogadalmát, annál nagyobb lesz a haragja. Elvégre a cél szentesíti az eszközt - ezt éppen Stryver szokta emlegetni. - Megtiszteltetésnek veszem, nagyuram! - felelte végül. - Helyes. Én pedig elfogadlak tanítványomnak. Hamarosan túllépsz az anyád zűrös ügyén, és akkor nekiláthatunk a gyalázatos Jedik lemészárlásának. És ami a legfontosabb - Darth Howl kacsintott egyet, amitől Axnak valamiért a lesújtó fénykard jutott eszébe és ami a legfontosabb, ifjú tanítványom, hogy mindketten vigyázni fogunk a hátunkra.

Epilógus Tatuin A Tatuinon sosem volt hiány kocsmából, sem pedig kocsmai verekedésből. Akshae Shanka megint második lett egy újabb haditornán, és a hangulat a tetőfokára hágott. Az aréna körül olyan véres tömegverekedések törtek ki, amelyek felülmúlták magukat a benti viadalokat. Dao Stryver azonban nem azért jött ide, hogy harcoljon. A Szárny és Vándor árnyékos mélyéről figyelte a magát Jet Nebulának nevező emberi lény érkezését. A férfi szikkadtnak tűnt, mint szinte mindenki ezen a száraz, napégette bolygón. Őszülő haja ugyanolyan kócos volt, az egyenruhája ugyanolyan megviselt, mint korábban bármikor. A mögötte baktató droid a sebaddoni kaland óta beszerzett még néhány horpadást. De mindketten úgy néztek ki, mint amilyenre Dao Stryver számított. És éberen figyeltek mindenfelé, pontosan úgy, ahogyan a tapasztalt katonák szoktak. Jet Nebula szétnézett a söntésben, és felfedezte a magányosan üldögélő gekti harcost. Alig láthatóan odabiccentett neki, majd oda mutatta két ujját a pultosnak, és miután az csicsergett neki valamit, a droiddal a nyomában átküzdötte magát a sűrű tömegen. - Csodás, hogy összefutunk itt - jelentette ki, amikor odaért a gekti asztalához. - Ezek szerint felismer? - Dao Stryver, a maga hús-vér valójában. Bár sisakkal a fején jobban néz ki. Stryver elhúzta a száját, és kivillantotta a fogait, amit akár mosolynak is lehetett értelmezni, majd a fejét oldalra billentve válaszolt: - Tudja, az én kultúrámban ezt a kifejezést akár kihívásnak is lehet venni. - Ugyan már, tudom, hogy érti a viccet - felelte hanyagul legyintve Jet, és letelepedett az egyik üres székre. - Amúgy meg, nyilván valóan engem várt. Ennélfogva úgy sejtem, biztonságban vagyok, amíg nem mondja el azt, amit el akar mondani. - A droidért jöttem - felelte kurtán Stryver.

Jet felhúzta a jobb szemöldökét, mintha csodálkozott volna, és a fejét ingatva Szintén röviden válaszolt: - Nem eladó. - Nem pénzt adok érte. A pincér két apró poharat állított eléjük az asztalra. Stryver nem mozdult, hogy fizessen, és Jet sem nyúlt a zsebe felé - alighanem számlája volt ebben a kocsmában. - Sok szerencsét a harctéren - mondta ünnepélyesen Jet, és meg emelte a poharát a mandalori felé. - És minden tojásából vérbeli harcos keljen ki! Azzal egyetlen korttyal eltüntette az italt. - Hát ezt is ismeri? - dünnyögte Stryver. - Ha valaki sokat utazgat, felszed ezt-azt - felelte Jet. - Egyszer elszállítottam néhány festményt a Hoszh Iszhirről. Egész szép az a bolygó, már persze azoknak, akik mérgező gázokat lélegeznek. Stryver a szájához emelte a másik poharat, és lezúdította a torkán a maró italt, majd kijelentette: - Tévedtem, amikor magával kapcsolatban mindent adottnak vettem. - Nem az ön hibája - felelte mosolyogva Jet. - Igyekszem úgy viselkedni, hogy ezt a benyomást keltsem másokban. - Nem bocsánatkérésnek szántam. Éppen ellenkezőleg, bóknak. Engem nem sokan tudnak megtéveszteni. - Mindketten maszkot viselünk - felelte bólogatva Jet. - Egyébként, lenyíratta a farkát, hogy beleférjen a páncéljába, vagy egyszer s mindenkorra levágatta? Stryver megrázta a fejét, nem hagyta, hogy a csempész más témára terelje a szót. - A Sebaddon-ügy óta keresem magát. - Örülök, hogy ennyi időbe telt, mire rám talált - válaszolta Jet. - Az a hír járja mindenfelé, hogy mostanában műszaki adatokat árul a feketepiacon. Miféle adatokat? - érdeklődött szenvtelenül Stryver. - Mindent, amit a hatszögekről tudok - felelte a vállát vonogatva Jet -‚ ami nem túl sok. Vegyi elemzéseket, filmfelvételeket, ízelítőt a rádióforgalmukból. Egy egész rakással sikerült rásóznom egy Shavak nevű illetőre. Ne aggódjon, messze nem annyit, amennyiből bárki újra meg tudná építeni azokat a droidokat. Stryver nem árulta el, hogy nem emiatt aggódik - ha Nebula egyáltalán ezt hitte. A csempész könnyűszerrel váltogatta a maszkjait. Tassaa Bareesh palotájában gondosan vigyázott, hogy ne tűnjön túl értelmesnek, nehogy

veszedelmesnek ítéljék, de közben megerősítette a hírnevét, így ő lett az a férfi, aki megtalálta a Cinziát, és képes ehhez hasonló kincseket találni - és ezzel elejét vette annak, hogy a bűnözők egyszerűen eltüntessék. Mialatt a huttok a követeket figyelték, Jet Nebula szabadon járkált mindenfelé, és gondosan nyitva tartotta a szemét és a fülét. Ehhez hasonló módszerrel ő húzogatta a köztársasági bábkövet zsinórjait, így gondoskodott arról, hogy számára az egész Xandret-ügy haszonnal záruljon. És talán most is ugyanebben mesterkedett... - Tudja, kiválóan tudnék mandalorit alakítani - jelentette ki Nebula -‚ ha hajlanék az ilyesmire. Stryver megmerevedett ültében, és csak nehezen állt ellen a kísértésnek, hogy átnyúljon az asztal felett, és letépje a csempész fejét. - Ezt magyarázza meg - morogta elkomorodva. - Nekünk mindkettőnknek kiváló érzékünk van az iróniához - folytatta Jet, és intett a pultosnak, hogy küldjön még két italt - és a céljaink is azonosak. Komolyan gondolom. Maga vezényelte az egész Sebaddon-ügyet, már a kezdet kezdetétől fogva, nem igaz? Maga adta meg Xandretnek a találkozási pont koordinátáit, hogy oda csábítsa őt egy kalózoktól hemzsegő szektorba. Tudta, hogy a Cinzia hová fog kerülni, miután feltartóztatják, és hogy mihez fognak kezdeni vele a huttok. Aztán a birodalmiak és a köztársaságiak körül keringett, és gondoskodott arról, hogy ők is belekeveredjenek az ügybe. El akarta hitetni az érintettekkel, hogy azért hajszolja a Cinziát, mert nem akarja, hogy mások kezébe kerüljön, holott pont az ellenkezőjén ügyködött. Ezért nem ölte meg azokat, akikbe belebotlott. Azt akarta, hogy marakodjanak egymással a hatszögekért, és legalább ennyire azt, hogy eltüntesse a saját részvételének nyomait. A pincér meghozta az italokat. Stryver nem nyúlt a sajátjához, míg Nebula tovább beszélt: - Azt mérte fel, hogy a köztársaságiak és a birodalmiak hogyan reagálnak a hatszögekre. Látni akarta, hogy manapság ki a keményebb. A Köztársaság magához tért azok után, hogy a mandaloriak egy évtizeddel ezelőtt majdnem térdre kényszerítették? A Birodalom elég erős már ahhoz, hogy komoly résztvevője legyen a maguk következő hadjáratának? Én azt mondom, az erőviszonyok kiegyenlítettek, ami nekem tökéletesen megfelel. Maga mit gondol? Kivel fog a Mandalore legközelebb háborúzni, ha már beleun abba, hogy másoknak dolgozik? Fogadni merek, hogy ez az a kérdés, amelyre az összes Jedi és Sith szeretné most azonnal megtudni a választ.

A szájához lendítette a poharat, és magába döntötte az italt, anélkül hogy levette volna a szemét a mandaloriról. Stryver gondosan ügyelt, hogy ne adjon választ, inkább visszakérdezett: - Hogyan jön ide az irónia? - Nem volt vezetőnk - kezdett bele a magyarázatba Jet - erre emlékszik? Biztosra veszem, hogy emlékszik, és azt is, hogy ez meg szólaltat magában egy húrt. A népe eléggé individualista hajlamú, akárcsak az enyém. Minket is áthat Lema Xandret azon vágya, hogy szeretnénk a magunk útját járni, még ha a módszereit nem is tudjuk elfogadni. Végső soron nekünk nem áll rendelkezésünkre egy egész droidhadsereg, amely lehetővé tette Xandret számára, hogy valóra váltsa az álmait. Egy egész hadsereg, amely valószínűleg inkább szólt az építkezésről és a Sebaddon lakhatóvá alakításáról, sem mint a harcról. Egészen addig, amíg mi nem bukkantunk fel a bolygó felett. Hát itt lappang az irónia. A Császár bizonyosan nem osztozik Xandret egyenlőségről szóló elveiben, és a nyakamat rá, hogy a Főkancellár sem rajong értük. Sem a Birodalom, sem pedig a Köztársaság vezetői nem állhatják azokat, akiknek alkalomadtán módjukban állna megbuktatni a rendszerüket. Ebben az értelemben a mi két marakodó barátunk sokkal jobban hasonlít egymásra, sem mint hajlandóak lennének beismerni. És Xandret politikai hitvallása még a droidoknál is veszélyesebb lett volna, ha beszabadul a Galaxisba. Stryver bólogatott, és azokra a bonyolult hierarchiákra, bürokráciákra és alsó osztályokra gondolt, amelyeket a saját szemével látott mind a Birodalomban, mind a Köztársaságban. Mindkét világ fortyogott az elégedetlenségtől, amelynek csupán egy része fakadt az immáron több mint tíz éve vívott hidegháborúból. Nem tűnt lehetetlennek, hogy valamelyik rendszert - vagy akár mindkettőt - egy belső lázadás fogja megdönteni. Ugyanakkor veszélyesnek - és sokkal fontosabbnak - látszott annak lehetősége, hogy a két vetélytárs egy napon egyesül egy közös ellenség ellen, ahogyan azt a hatszögekkel vívott háborúban tették. Ennél fogva egy mandalori szemszögéből nézve létfontosságú volt, hogy ezek ketten állandóan egymással hadakozzanak, és lekössék a másik energiáit. - Akkor most a fejét rázza - kérdezte Jet - vagy egyetért velem? Stryver összeszedte a gondolatait, és megfontoltan válaszolt: - Az jár a fejemben, hogy a Galaxisban a legveszélyesebb dolog az ambiciózus rabszolga. - Ahogyan azt valamennyi kizsákmányoló rezsim megtanulja a saját kárán tette hozzá bólogatva Jet -‚ amikor a döntéshozók minden hasznot meg akarnak tartani maguknak.

- És Vajon mi történne, ha a droidok egyszer eljutnának ehhez a felismeréshez? - vetette fel Stryver. - Az a civilizáció végét jelentené, ahogyan azt valamennyien tudjuk válaszolta Jet. - Szerencsére a hatszögek önmagukban véve nem voltak ambiciózusak, csak eléggé rosszul programozták őket. - Én nem a hatszögekről beszélek. Hanem Tragacsról. Nebula elég fogát mutatta ki ahhoz, hogy a mosolyát akár fenyegető vicsorgásnak is lehessen venni, és derűsen megkérdezte: - Gondolja, hogy nem lennénk máris a rabszolgái, ha ahhoz volna kedve? - Hát akkor mondja el, hogy a droidja mit akar - válaszolta Stryver - Miféle szándékok mozgatnak egy gépezetet, amely képes átvenni az uralmat számos birodalmi és köztársasági hadihajó felett, aztán egyszerűen elmenekül a helyszínről? - A jelekből ítélve nem vágyik sem hatalomra, sem dicsőségre - mondta Jet. És pénzre sem, máskülönben rég milliárdos lennék. Néha megteszi azt, amire kérem, néha pedig nem, vagyis nem mindig engedelmeskedik nekem. Őszintén szólva évek óta próbálom kiismerni, és attól tartok, nem vagyok közelebb a válaszhoz, mint akkor voltam, amikor belekezdtem. - Nem maga tette ilyenné? - Szó sincs róla - tiltakozott a fejét rázva Jet. - Tragacs egy tévedés, egy gyári selejt, és éppen beolvasztásra várt, amikor rátaláltam. Az agyával van valami gond, folyton újraindítja magát. Néhány percenként kikapcsol, és a memóriája törlődik. Annak idején tetszett a gondolat, hogy lesz egy droidom, amely nem képes ellenem szóló bizonyítékokat tárolni, így aztán kiváltottam a roncstelepről, és amennyire tudtam, helyrehoztam. Manapság már napokig képes üzemelni anélkül, hogy az agya újraindulna, de néha még megtörténik. Nem emlékszik másra, csak rám és a hajómra. Azt hiszem, azért, mert velem és a hajómmal kezdődött a valódi élete. Stryver végigmérte az asztal mellett ácsorgó droidot, majd ismét Jetre nézve megkérdezte: - Szóval, nem emlékszik a Sebaddonra, sem arra, ami ott történt? - Semmire. Azóta négyszer leállt. Erős a gyanúm, hogy ez az egész összefügg. Mintha túl sok bonyolult gondolata lenne ahhoz, hogy az agya megbirkózzon velük, így aztán időről időre leállítja magát annak érdekében, hogy ne őrüljön meg. Végül is, mi lehetne rosszabb egy, a maga kifejezésével élve ambiciózus droidnál? Maga is látta már, hogy mit művelnek velük az értelmes lények, ha kiderül, hogy ötleteik támadtak. - És jó okkal - jegyezte meg Stryver - elég csak a hatszögeket említenünk.

- Tragacs nem hatszög - vágott vissza Jet. - Csupán egy gyári hibás vagy sérült droid, ami azért küzd, hogy boldoguljon egy hatalmas, gonosz univerzumban. - Akkor talán itt az idő, hogy valaki megszabadítsa a terheitől. - Lebeszélném arról, hogy megpróbálja - dörmögte Jet. - Én pedig lebeszélném arról, hogy ellenálljon, Jeke Kerron! - csattant fel Stryver, és meglátta, hogy a vele szemben ülő férfi szeme megvillan. Talpra ugrott, és a fagyasztójáért nyúlt. Utóbb sosem tudta biztosan, hogy mi történt ekkor. Tragacs megmozdult. Erre számított. Ezt előre betervezte. De a támadás nem a droid felől érkezett, hanem négy különböző irányból egyszerre. Négy energiatöltet csapódott a mellkasába, amelyek visszataszították a székére. A páncélzata szikrázott és füstölgött, a végtagjai remegtek. Néhány potenciálisan végzetes pillanatra a látása elhomályosult. Aztán magához tért, és a zsúfolt kocsma pontosan úgy nézett ki, mint az imént - azzal a különbséggel, hogy a csempész és a droid nyomtalanul eltűntek. - Jobb lesz, ha megissza - szólt oda neki a pultos az asztalán álló pohárra mutatva. - Az a fickó megkért, hogy ne rúgjam ki azonnal, de a nagylelkűségemnek is vannak határai! - Megkérte...? - mordult fel Stryver, de nyomban el is hallgatott, amikor az agya végre működésbe lépett. Jet Nebula már több nappal ezelőtt megérkezett ide, és ő ezért találhatott rá. Azt hitte, a csempész szerencsejátékra és még ki tudja, mire szórja a pénzét, amikor valójában csapdát állított. Neki. A kocsma vendégei gondosan kerülték kihívó tekintetét. Stryver majdnem felnevetett, mert bár zordon képet vágott, magában két dolognak is örült. Először is annak, hogy még mindig él. Másodsorban annak, hogy végre szerzett magának egy méltó ellenfelet. Dao Stryver hosszú utat járt be veremharcos kora óta, amikor is egy fiatal gekti élete olcsó volt, és minden számítás szerint legfeljebb egy hétig tartott. Azóta számtalan győzelmet aratott, dicsőséget és hírnevet szerzett, és a mandalori hitvallás eleven megtestesülésének tartotta magát. A háborút egyének vívták, nem császárok és politikusok. A csatákat azok döntötték el, akinek nevét sosem jegyezte fel a történelem. De a lényeg sosem a történelem volt, még csak nem is az, hogy ki győzött. Bárki hőssé válhatott, ha elég keményen és ki tartóan küzdött. Ez volt a lényeg.

Az ellensége ezt világosan megértette. Stryver fontosnak erezte, hogy ez így történt. Fényt derített a férfi életének, történetének bizonyos szakaszára. Kapitányként, korábban pedig első tisztként szolgált egy hajón, de hogy ezt megelőzően merre járt és mit csinált, az mindenestől a múlt ködébe veszett. Ám annak a hajónak a kapitánya Jeke Kerron arról híresült el, hogy szeret saját zsebre dolgozni. Magára haragított számos bűnbandát, míg végül eltűnt. Innen már csak egy ugrás kellett ahhoz a feltételezéshez, hogy valaki eltüntette, és átvette a helyét. Stryver lehúzta az italát, átnyomakodott a tömegen, és kilépett a Szárny és Vándorból. Hogy védje a fejét a Tatuin perzselő napsütésétől, felvette a sisakját, és máris csupán egy lett a mandaloriak közül, egy annak a kíméletlen világnak a harcosai közül. Elindult, hogy átkutassa a város összes űrkikötőjét, noha biztosra vette, hogy az Auriga Fire utasai rég kicsúsztak a karmai közül. Menet közben úgy döntött, hogy valamikor a nap folyamán leadja a jelentését a Mandalore-nak. Aztán, ha megkövetelik tőle, üldözni fogja az ellenségét akár a Galaxis legvégéig is, és visszavág neki, ha rátalál. Ha nem, akkor tovább tanulmányozza a Birodalmat és a Köztársaságot, abban a biztos tudatban, hogy hamarosan tovább gyarapíthatja a győzelmeinek számát. A háború közelgett. A bizonyosság kellemesen melengette Dao Stryver harcos lelkét. Felnézett az égre, az odafent ragyogó napkorongokra, és magában sok szerencsét kívánt a háborúhoz annak a férfinak, aki Jet Nebulának nevezte magát.