S. C. Stephens - Esztelen-OlvasOM

„Szívfacsaró történet. Mocskos, aljas, kíméletlenül nyers, de IGAZ!" Book Snobs Blog

S. C. E S Z T E L E N Ü L T R I LÓ G I A 1 . R É S Z

STEPHENS

1. FEJEZET Találkozások

I 'lnnél többet soha nem autóztam egyhuzamban. Nem mintha r '/.el sokat mondanék, hiszen száz kilométernél messzebb még sosem jutottam a szülővárosomtól, de mégis: ez az út minden számítás szerint iszonyú sokáig tartott. A MapQuest szerint nagyjából harminchét óráig és tizenegy percig. Gondolom akkor, ha v.ilaki szuperhős, és közben senkit sem kell megmentenie. A barátommal az ohiói Athensből indultunk. Ott születtem, cs nőttem fel, ahogyan a családom összes tagja. Bár sose beszéli iink erről, születésünktől eldöntött ténynek számított, hogy nővéremmel az Ohiói Egyetemre fogunk járni, és ott is szerzünk iliplomát. Ezért aztán felért egy kisebb családi tragédiával, amikor néhány hónappal korábban, még másodévesként a fejembe vettem, hogy ősszel átiratkozom. A tényt, ha lehet, még döbbenetesebbé tette, hogy nem akárhová mentem, hanem a majdnem kétezer-ötszáz kilométerre fekvő Washington államba, pont < >sabban a seattle-i Washingtoni Egyetemre. Szereztem viszont egy csinos kis ösztöndíjat, amelynek láttán a szüleim kissé meg- i 11 ogtak, ha nem is billentek át teljesen. Attól fogva a családi ösz- s/.ejövetelek határozottan színesebbek lettek. Költözésem oka mellettem ült, az ő viharvert Hondáján haj- lottnnk. Mosolyogva fordultam felé. Denny Harris. Istenem, milyen gyönyörű! Tudom, nem a legférfiasabb jelző egy srácra, ile magamban mindig ezt használtam, mert tökéletesen illett rá. I ,gy bizsergetően egzotikus helyről, az ausztráliai Queensland

3

egyik kisvárosából származott, ahol az óceán mellett töltött gyerekkora ruganyossá és napbarnítottá tette; nem izomagyúvá, inkább természetessé, arányossá, sportossá. Nem nőtt túl magasra, de nálam azért magasabbra, még ha tűsarkút húztam is, ez pedig éppen elég. Ehhez jött sötétbarna haja, amit szeretett lazán, rendezett káoszban tartani. Imádtam belőni helyette, és ő elragadóan engedte, még ha végig sóhajtozott is, és azzal fenyegetőzött, hogy egyszer leborotválja az egészet. Tudom, hogy akkor is élvezte. Melegség sugárzott sötétbarna szeméből, s ahogy most felém fordult, szikrák táncoltak benne. Helló, bébi! Már nincs vissza sok, legfeljebb néhány óra. - Mindig elhódított, ahogyan az akcentusa átjárta szavait. Nem tudott úgy megszólalni, hogy ne futott volna végig rajtam az a furcsa kis bizsergés. -

Nagy szerencsémre Denny nénjének három évvel korábban állást ajánlottak az Ohiói Egyetemen, Denny meg, amilyen cukorfalat, vele tartott, és segített neki gyökeret verni. A gimiben töltött egy év alatt annyira megszerette az Államokat, hogy nem is lehetett számára kérdés az Ohiói Egyetem, ami a szüleim szemében - egészen a közelmúltig ideális jelöltté tette őt mint gyöngéd vonzalmaim tárgyát. Felsóhajtottam, és csak remélni mertem, hogy gyorsan túljutnak a traumán. Denny, abban a hitben, hogy az ő szavai miatt sóhajtozom, hozzátette:

4

- Tudom, hogy fáradt vagy, Kiera. Egy perc, és Pete bárjánál leszünk, azután hazamegyünk, és bezuhanunk az ágyba.

Bólintottam, és lehunytam a szemem. Pete nevét az a népszerű bár viselte, ahol újdonsült lakótársunk, Kellan Kyle amolyan helybéli rocksztárnak számított. Bár arra készültünk, hogy hosszú időre hozzá költözünk, nem sokat tudtam róla. Legfeljebb annyit, hogy amikor elsős középiskolásként külföldön tanult, Denny Kellannel és a szüleivel lakott, meg még azt, hogy Kellan egy bandában játszott. Bizony, két dolgot is tudtam titokzatos új lakótársunkról. Kinyitottam a szemem, és kinéztem az ablakon, hogy lássam elsuhanni az öles, zöldellő fákat, amint narancssárga színbe burkolja őket a kandeláberek fénye. Végre átértünk az utolsó kaptatón is, pedig egy percig komolyan aggódtam amiatt, hogy Denny öreg kocsija nem fogja bírni. Most éppen egy kanyargós úton haladtunk, a buja erdők, a sziklás vízesések és a holdfényben fürdő nagy tavak között. Még az éjszaka sötétjében is látszott, milyen gyönyörű ez a vidék. Máris láttam magam előtt, milyen csodálatos élet vár rám ebben a festői államban. Már hónapokkal korábban elkezdtünk kimozdulni kényelmes athensi életünkből, amikor Denny lediplomázott. Briliáns tehetség volt, s ezt nemcsak én gondoltam így. A tanárok mind nagy tehetségként emlegették, és jobbnál jobb 5

ajánlóleveleket írtak neki, pályázni a különféle állásokra.

amikor

elkezdett

A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy távol kerüljek tőle, még ha még két teljes évig suliba kell is járnom, ezért mindenfele jelentkeztem az egyetemekre és főiskolákra, ahol csak Denny megpályázott egy állást. A nővérem, Anna ezt legalábbis furának találta. O nem az a típus, aki tűzön-vízen át követne egy pasit, még az olyan vonzót sem, mint Denny, én azonban nem tudtam megállni. Elképzelni se bírtam az életet a pasim sugárzó mosolya nélkül. Amilyen briliáns elme, persze elnyert egy pazar gyakornoki állást Seattle-ben, saját elmondása szerint a világ egyik vezető reklámügynökségénél, amely egy M betűs nagy gyorsétteremlánc dolgaiért is felelt. Ezt a tényt amúgy mindenkivel megosztotta, aki csak meghallgatta, méghozzá olyan áhítattal, mintha ők találták volna fel a levegőt vagy ilyesmi. Nyilván nem sok embernek kínáltak ilyen gyakornoki állást. Nemcsak az számított, mennyit fizetnek egy évre, de az is, mennyire engedik belefolyni a gyakornokokat a fontos feladatokba. Denny egyből a csapat része lehetett, nemcsak egy kifutófiú. Szinte szikrázott az izgalomtól, hogy Seattle-be költözhet. Rajtam meg kitört a pánik. Kettesével szedtem a nyugtátokat, míg egy napon elfogadták az átjelentkezésemet a Washingtoni Egyetemre. Tökéletes! Azután valahogy sikerült elnyernem egy ösztöndíjat, ami kis híján a teljes tandíjat fedezte. Oké, agyban talán nem érek fel Denny szintjére, de 6

azért buta se vagyok. Még tökéletesebb! Attól a ténytől pedig, hogy Dennynek vannak ismerősei Seattle-ben, s hogy egyikük kiadja nekünk a szobáját, amiért csak a töredékét kell fizetnünk annak, amire számítottunk... nos, nagyon úgy tűnt, hogy a sors is egymásnak teremtett minket. Mosolyogva olvasgattam az utak, a parkok, az elsuhanó kisvárosok neveit. Utóbbiak egyre sűrűbben követték egymást, ahogyan távolodni kezdtünk a fenséges hegyektől, amelyek már nem is látszottak mögöttünk a sötétben. Esőcseppek jelentek meg a szélvédőn, amint közeledtünk egy nagyobb város felé, ahol egy tábla továbbirányított minket Seattle felé. Hamarosan ott leszünk. Nemsokára elkezdődik új életünk. Gyakorlatilag semmit sem tudtam új lakóhelyünkről, de Dennyvel az oldalamon ráértem fölfedezni. Átnyúltam, hogy megfogjam a kezét, ő pedig gyöngéden mosolygott rám. Denny egy héttel korábban diplomázott le, egyszerre közgazdaságtanból és marketingből (a kis okoska), azután el is kezdtünk csomagolni. A rákövetkező hétfőn kellett munkába állnia. Szüleim nem ugráltak örömükben, hogy ilyen hamar szétválnak útjaink - miután morogva elfogadták a döntésemet, arra készültek, hogy még bearanyozzák utolsó együtt töltött nyarunkat. Igaz, hogy máris iszonyúan hiányoztak, Dennyvel mégis csaknem két gyötrelmesen hosszú éven át külön éltünk - ő a nagynéniénél, én otthon miközben alig vártam, hogy előbbre léphessünk a kapcsolatunkban. Próbáltam gyászos arcot vágni, miközben elbúcsúztam a szüleimtől, de belül ragyogtam a tudattól, hogy végre saját életet 7

kezdhetünk.

8

A költözésben egyedül az ellen tiltakoztam, de körömszakadtáig, hogy odáig autózzunk. Néhány röpke óra egy repülőgépen, szemben a napokon át tartó nyomorgással... nem kellett agysebésznek lenni a helyes választáshoz, Denny azonban valamiért ragaszkodott a tragacsához, és nem volt hajlandó hátrahagyni.(i'yanítottam, hogy Seattleben kapórajön majd egy kocsi, de ,i/,ért jó fél napot még hisztiztem rajta. Végül Denny olyan szór.ikoztatóvá tette az utat, hogy még panaszkodni is elfelejteti un, és persze annak is megtalálta a módját, hogyan tegye a ko- i sít egészen... kényelmessé. Van néhány pihenőhely, amelynek emléke örökre belevésődött az agyamba. Szélesen elmosolyodtam a gondolatra, és beharaptam az aj- I .1111, ahogyan újfent felizgatott a tudat, hogy végre lesz egy saját helyünk. Ám lehetett az út bármilyen szórakoztató, tele bol(lóg pillanatokkal, mégiscsak egyhuzamban tettük meg. Minden őrölnöm dacára halálosan elfáradtam. S bármennyire igyekezett Denny meghitté varázsolni az autóját, az mégiscsak autó maradt, én pedig egy igazi ágyról álmodtam. Mosolyom elégellett kis sóhajba fordult, amint Seattle fényei végre megjelentek előttünk. Denny előre felkészült az útra, így könnyedén odatalált Pete >árjához. A péntek esti „igyunk egyet a hétvégére” őrület dacá- r.i sikerült találnia egy helyet a parkolóban, és elegánsan bemanőverezett. A motornak még leállni se maradt ideje, máris kipattantam az ajtón, és egy teljes percig nyújtózkodtam. Denny k;! rörvendően I

ii

nézett, de végül követte a példámat. Azután kézen fogva indultunk a bejárat felé. Később érkeztünk, mint számítottuk, a banda már játszott, a zene hangjai kiszűrődtek a parkolóba. Ahogy beléptünk az ajtón, Denny gyorsan végigpásztázta a helyet. Egy nagydarab fickóra mutatott, aki oldalt i ámasztotta a falat, és a közönséget figyelte, ahogyan együtt élt i koncerttel, azután nekivágtunk a zsúfolt helyiségnek, hogy * I jussunk hozzá. Menet közben elnéztem a színpad és az odafent játszó négy srác felé. Valamennyien korombeliek lehettek, a húszas éveik elején. Gyors, lendületes rockot játszottak, az énekes hangja pedig tökéletesen passzolt a stílusukhoz: nyers volt, mégis izgató- .111 szexi. Tényleg jól nyomják, gondoltam, míg Denny gyakorlottan navigált a lábak és könyökök tengerében. Óhatatlanul is az énekesre tapadt a tekintetem. Nem lehetett nem észrevenni - a dögösnél is dögösebbnek tűnt, ahogy eleven tekintetével a színpad körül csoportosuló csajok tömegét pásztázta. Világos, homokszínű haja tömött, vad fürtökben omlott a vállára. Felül rövidebbnek tűnt, körötte mindenütt a lobon- cos rétegekkel, és éneklés közben imádni való módon túrt bele ujjaival. Kócossága láttán Anna nyilván megjegyezné: mint aki most kelt fel az ágyból. Jó, talán durvábban fogalmazna, de a nővérem mindig is hajlott a trágárságra. A lényeg, hogy valóban olyannak tűnt, mint aki hancúrozott egy jót a színpad mögött. Kipirultam a gondolatra, hogy talán tényleg... Akárhogy is, riasztóan vonzónak ii

találtam. Ilyen mindenkinek.

fellépése

tényleg

nincs

Meglepően egyszerűen öltözködött, mint aki tudja, hogy kiegészítők nélkül is elég vonzó. Szürke pólót viselt, könyékig feltűrt hosszú ujjal - épp elég szűkét ahhoz, hogy sejtesse a mögötte rejtőző mesés alakot. Tökéletesen hétköznapi fekete farmert vett hozzá, fekete bakanccsal. Egyszerű, de hatásos. Akár a rock istene. Mindezzel együtt - és igéző hangját nem számítva - a legnagyobb hatást mégis hihetetlenül szexi mosolyával érte el. Éneklés közben csak egyegy pillanatra villantotta fel, de több nem is kellett. Egy szégyenlős kis félmosoly itt meg ott - flört az egész közönséggel. Hihetetlenül hatásos. Ellenállhatatlanul szexi volt, csak sajnos ezt ő is tudta. Egyszerre nézett valamennyi rajongója szemébe, azok pedig egészen megőrültek attól, ahogyan a tekintete átsuhant rajtuk. Most, hogy jobban megvizsgáltam, a félmosolyai a legkevésbé sem tűntek szégyenlősnek... mintha a szemével minden egyes lányt levetkőztetne a színpad környékén. A nővéremnek biztos lenne valami frappáns kifejezése erre a jelenségre. Egyre inkább belepirultam, ahogyan csábította az őt istenítő rajongókat, ezért inkább a banda maradék három tagjára fókuszáltam. ii

Az énekes oldalán álló két srác annyira hasonlított egymásra, hogy csakis testvérek lehettek. Nagyjából egyformának tűn-k, kicsivel alacsonyabbnak az énekesnél, és vékonyabbnak, nem i ily.in... formásnak. Ugyanaz a keskeny orr, ugyanaz a vékony ./.íj. Egyikük szólógitáron játszott, a másik basszuson, és mindlei tó elment aranyosnak. Talán ha az énekes helyett őket látom meg először, sokkal vonzóbbnak tűnnek. A szólógitáros khakiszínű rövidnadrágot és fekete pólót vi- M Ir, utóbbin egy számomra ismeretlen banda nevével és jelvényével. A haja szőke volt, rövid és tüskés. Mély átéléssel játszott i-^y nehéznek tűnő számot, tekintete csak néha rebbent a közi ínség felé, amúgy végig a kezét nézte. I Hasonlóan világos szemű, szőke testvére hosszabbra, az állá- növesztette a haját, amit a füle mögé tűrt. Ö is rövidnadrá- ^ot viselt, olyan pólóval, amin mosolyognom kellett. Csak eny- nyi állt rajta: „A bandával vagyok.” Szinte unott arccal pengette basszust, és folyton a szólógitáros felé kapdosta a fejét, aki így l< ihban elnézve az ikertestvére is lehetett. Az a benyomásom támadt, hogy szívesebben játszana az ő hangszerén. Az utolsó srác elbarikádozta magát a dobokkal, így belőle nem sokat láttam. Örültem, hogy egyáltalán vett magára valamit - s/t iilt, udvariasabb köszönésre nyújtotta a kezét. Matt. Sziasztok. A szólógitáros, igaz ? - kérdezte Denny, ahogy kezet ráz- I .IL Nagyon jó vagy! 58

Kösz, ember. - Láthatóan jólesett neki, hogy Denny em- li L szik rá, melyik hangszeren játszik. Griffin ugyanakkor felin ii kant, és árulkodó pillantást vetett Mattre. - Ó, lépjél már mv.ibb, Griffin... (iriffin odafordult felé. I ;,n csak azt mondom, hogy totálisan elszúrtad azt az utolillet. Az az én nótám, tényleg nekem kéne játszani... 11

A Matt mellett helyet foglaló, mackós termetű fickó ügyet m vetett a nyilván régóta zajló vitára, csak felállt, és felénk IM ii|iottaakezét. I ván. A dobos. Örvendek. Míg kezet ráztunk, Kellan felállt, és elindult az asztalok kö- /nii .1 részeg csajok felé. Az, amelyik korábban úgy megbámulta, I i'. Iilján elájult a közelségétől, ahogyan fölé hajolt, félrehúzta a li i|.n, és közvetlen közelről belesúgott valamit a fülébe. A lány Imlmiott, kissé elvörösödött, azután Kellan fölegyenesedett, Inl kapott az asztal mellől két üres széket. Miután otthagy- i i okéi, a csajok úgy kuncogtak, mint az éretlen kamaszok. ■

59

Kellan is szélesen mosolygott, ahogyan letette a két széket u .iv/.ial végébe. lessék, üljetek le. V.il.iliogy feszengtem az egész jelenet miatt, és nem igazán i ■ m m jól magam a társaságban, de összeráncolt homlokkal In Ivei foglaltam. Kellan egyre szélesebb mosollyal figyelt. Lát■

I

MI n.iii élvezte, ha zavarba hozhatott. Amint leültünk, irányult. -

Griffin

figyelme

Denny

felé

Mi ez az akcentus... brit vagy?

Denny előzékenyen elmosolyodott. -

Ausztrál.

Griffin úgy bólogatott, mint aki végig tudta. -

Á. Ez igen, pajtás.

Kellan és Evan fölnevetett, Matt viszont úgy nézett rá, mint a világ legnagyobb hülyéjére. 60

-

Haver... nem kalóz, csak ausztrál.

Griffin önérzetesen kihúzta magát. -

Felőlem. - Nagyot húzott a söréből.

Amúgy mi a neve a bandának? - kérdezte Denny előzékenyen. -

Griffin nevetgélni kezdett, ahogy Kellan válaszolt. -

P. Fejek.

Elképedten néztem rá. -

Komolyan?

Griffin utálkozva csóválta a fejét. Lerövidítették, akis köcsögök. Én az egészet ki akartam írni, úgy, ahogy van! Büszkén! - Nagyot csapott az asztalra. -

Matt a szemét forgatta. Ha valaha is ki akarunk törni ebből a bárból, olyan név kell, amit ki lehet írni a plakátokra. Legalább egyvalakinek voltak komolyabb tervei a jövőre nézve. -

61

Griffin bosszús pillantást vetett Mattre, míg Kellan és Evan csak nevetett. -

Haver, a pólókat is megcsináltattam...

Senki sem gátol meg abban, hogy hordd őket vágta rá Matt. -

Kellan és Evan harsányabban nevetett, még Denny is csatlakozott hozzájuk. Önkéntelenül elmosolyodtam. -

Nem vagytok ti testvérek?

Griffin elszörnyülködve nézett rám.

62

Még szép, hogy nem!Meglepettem fordultam Matthez, majd vissza hozzá. Tény- I C i Imentek volna ikerpárnak. (). ne haragudj, csak annyira... I Inokatesók vagyunk - magyarázta Matt. Apám és az ő i|'l i volt ikerpár, ezért a hasonlóság csak... véletlen. - Megcsó- i ili i .1 lejét. i .nlliii újra felhorkant. Az biztos, hogy véletlen... mert messze dögösebb vagyok n il.nlA többiek az asztal körül csak ne vettek, míg Matt a szé nül forgatta. I . II.tn hirtelen a levegőbe emelte két ujját, fölvetette az álM nujil kettőnkre mutatott. Elfordultam arra, amerre nézett. \ IH iss/ú terem végén, a bárpult mögött idősebb nő állt. Látható- iii | ii mtosan tudta, mit akart Kellan az egyszerű gesztussal: ódáin 1111 < > 11 az egyik pincérnőnek két sörösüveget, és felénk mutatott. I

\ i'.szafordultam Kellanhez, de ő már Dennyvel beszélgetett .u u| munkájáról. Tudni akarta, egészen pontosan mit jelent egy u) i ki m noki állás a reklámiparban. Miután ezt már milliószor Inlli ii i.un, nem figyeltem oda, inkább körülnéztem a bárban.

IVle bárja meghitt és otthonos helynek tűnt. Tölgyfa padlóII li

nyesre kopott a sokéves használattól. A krémszínűre és pi- i" ti .i lestett fal szinte minden négyzetcentijét elborították a kü- I' H11 ele sörmárkák emblémái. Apadión többtucatnyi különböző iin ietil és stílusú asztal állt teljes zsúfoltságban, leszámítva a tei. in

egyik rövidebb végén magasodó színpad előtti területet. M.iga a színpad is tölgyfából készült. Mögötte feketére fes- M i n k ,i falat, elé különböző stílusú és színű gitárokat lógattak IM Kei oldalt jókora hangfalak tornyosultak a közönség fölé. \ világítást még nem kapcsolták fel; a mikrofonok, gitárok és . Ii >1 ii >k a sötétben várták, hogy gazdáik birtokba vegyék őket. I l i i éztem a nagy téglalap alakú helyiség másik vége felé, miaii i .i srácok tovább csevegtek körülöttem. A másik rövid oldali >n húzódott a bárpult, mögötte, tükör előtt, hosszú polcokon .. n ,i ki iz.tak a legkülönfélébb palackok. A pultost mostanra telje. ii lekötötte, hogy italokat töltsön a tömegnek, amely egyre tö- möttebb sorokban áradt be a kétszárnyú ajtón. A bejárat mellet ti nagy ablakokon át beszűrődött a kinti neonok színes fénye. I

Csinos, szőke pincérnő közeledett, hogy kihozza a sörünket. Dennyvel mindketten megköszöntük, míg Kellan barátságosan biccentett felé, ami egy pillanatra fölkeltette a kíváncsiságomat, de a pincérnő csak udvarias kis mosollyal nyugtázta a gesztust. Ügy látszik, tényleg csak barátok. Belekortyoltam a sörömbe, és elnéztem a pincérnőt, ahogyan eltűnt a hosszú falon nyíló kétszárnyú ajtó mögött. Rozsdamentes acélt és nagy kapkodást láttam; idáig hallatszott az edénycsörömpölés, ahogyan készült az étel. A konyha bejáratától nem messze boltív vezetett át egy másik jókora helyiségbe, ahol néhány biliárdasztalt helyeztek el. Ahogyan a tekintetem tovább- siklott a falon, a színpad közelében kis folyosót is észrevettem. Nyilak jelezték, hogy itt találhatók a mellékhelyiségek. Ahogy körülnéztem, a tekintetem megakadt a két lányon, akik korábban a fiúkat vizslatták. Miután az asztal végén ül tünk, Dennyvel félig eltakartuk előlük a kilátást. Az, amelyik látványosan szemet vetett Kellanre, csöppet sem tűnt boldognak, amiért közvetlenül mellé ültem - ami azt illeti, nyilvánvalóan ki volt bukva rám. Sietve elfordultam. Egy pillanattal később éreztem, hogy valaki a hátam mögé lép. A testem ösztönösen megfeszült, ahogy visszanéztem a vál- lam fölött. Az a lány csak nem akar ennyiért belém kötni ? Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor egy idősebb férfit láttam közeledni az asztalunk felé. Elegánsan öltözött, khakiszínű nadrágba és vörös

galléros pólóba, amelynek mellrészére a bár nevét hímezték. Oszes haja és viharvert arca alapján az ötvenes évei közepén járhatott. A legkevésbé sem tűnt boldognak. - Kész vagytok? Öt perc -jelentette be bosz- szúsan.

-

múlva

kezdünk

Minden rendben, Pete ? - tudakolta tőle Kellan.

Hm, gondoltam. Pete biztos a Pete's tulaja. Milyen eredeti. Francokat... Traci telefonon felmondott, többet nem jön. -

KI nckkettőhelyettkelldolgoznia,úgyhogyleszelégbaju nk. I

I l.iragos pillantást vetett Kellanre. Ez kíváncsivá tett, amíg ■ .1

mbc nem jutott a volt lakótárs, Joey, akinek Kellan miatt III 11 olyan hirtelen távoznia. Talán ebben is az ő keze van? kellan cserébe dühös pillantást vetett Griffinre, aki egészen II

i'húzta magát, és hosszan belekortyolt a sörébe, mielőtt föl- in1 /ti i. ii,

Bocs, Pete - motyogta. I'cic felsóhajtott, és csak megrázta a fejét. Nyilván hozzászo- I "ii már a kockázatokhoz, amelyekkel a banda alkalmazása járt, > !■ én akkor is megsajnáltam. i >mnagamat kijelentésemmel.

is

megleptem

váratlan

Azelőtt pincérnő voltam. Úgyis kellene egy munka, és es- n nként akkor is ráérek, ha elkezdődik az iskola. I ’t'ic kíváncsi pillantást vetett rám, mielőtt visszafordult vol- M i Ki llanhez, aki elmosolyodott, és felénk mutatott a sörösin i i'ével. I’ete, ők az új lakótársaim, Denny és Kiera. IV te

bólintott, és visszafordult hozzám. Betöltötted már a huszonegyet?

Idegesen mosolyogtam. Igen, májusban. - Átfutott az agyamon, mi lenne, ha nemi i mondanék, miközben a sörét iszom.

I ipa bólintott. Akkor rendben. Elkél a segítség, méghozzá gyorsan. Hét- li ni délután hatkor tudnál kezdeni? I Vi ínyhez fordultam, miközben felötlött bennem, hogy talán un i; kellett volna beszélnem vele a dolgot. Miután a gyakorno- I i ill.is lekötötte az egész napját, csak esténként lehettünk volegyütt. Denny ezzel együtt mosolygott, és ahogy felvontam i •./( möldököm, alig észrevehetően bólintott. ii.i

Igen, az tökéletes lenne. Köszönöm. - Még egy napot sem i ■ >h ni tem ebben az új városban, de máris szereztem magamnak

Ilii Ilik át.FEJEZET új munka

Elképesztő élmény volt végighallgatni a teljes koncertet. A banda tényleg értette a dolgát, Kellan pedig teljesen lenyűgözött. Őszintén meglepett, hogy még senki sem fedezte föl. Az eladható rocksztár mintapéldánya lehetett volna: tehetséges és szívtipró, hihetetlenül dögös. Ráadásul a zenekarának máris megvolt a maga rajongótábora. Alig csaptak bele a húrokba, a színpad előtt máris jókora tömeg kavargott. Denny hátrébb kísért, ahol több hely maradt mozogni és táncolni. A banda egy különösen fülbemászó és könnyed számot játszott, Denny pedig megpörgetett, és szorosan magához ölelt, ahogyan táncoltunk. Fölnevettem, és a nyakára fontam akarómat. Azután bedöntött, amitől még jobban nevettem. A P. Fejek tényleg gyors számokat nyomott, de Dennyvel összeszokott párost alkottunk, és könnyen tartottuk az ütemet. Néha-néha fölnéztem a színpadra. Kellan igézőén mozgott a zenére, ahogyan a szavak között mosolyogva flörtölt a közönséggel. Mindenkit rabul ejtett a tekintetével, még én is azon kaptam magam, hogy egyre többször és többször fordulok felé. Miközben ruganyosán mozgó testét figyeltem, 69.

észrevettem, ahogyan Griffin Matthez fordul, és bosszús pillantást vet rá. Valahogy anélkül is sikerült őt kiborítania, hogy ránézett vagy egyetlen hangot is eltévesztett volna, amin önkéntelenül is nevetnünk kellett. Griffin a szemét forgatta, míg Evan lassan megcsóválta a fejét, és velünk nevetett. Kellan vagy nem figyelt fel a mozzanatra, vagy nem érdekelte, mindenesetre le nem vette tekintetét az őt istenítő tömegről. Néhány számban Kellan is felkapott egy gitárt, és együtt játszott Mattel. Az ő gitárját nem hangosították ki úgy, mint Mattét, de a különböző hangok így is jól passzoltak egymáshoz. Amikor pedig egyedül kezdett bele egy lassú számba, óhatatlanul feltűnt, milyen jól játszik, legalább annyira jól, mint Matt. A legtöbben a színpad előtt tovább hullámzottak és ugráltak, noha az ütem lelassult, míg hátul a párok elkezdtek lassúzni. Denny közel vont magához, hogy átkarolja a derekam. Kisfiúsán elmosolyodott, amit annyira szerettem, és szorosan átölelt. Boldogan sóhajtottam fel, amint újra a nyakára fontam a karomat, majd miközben végigfuttattam ujjaimat sötét haján, lágyan megcsókoltam. Ahogyan a zene áradni és gyorsulni kezdett, magamhoz szorítottam, vállára fektettem a fejem, és belélegeztem csodás, ismerős illatát. A válla fölött figyeltem Kellant a színpadon. A vokál szüneteiben édesen mosolygott rám, én meg viszonoztam a gesztust. Azután rám kacsintott. Meglepetten hunyorogtam, mire elnevette magát. Ezt követően egy másik gyors számot játszottak. 70.

A legtöbb pár visszatért az ilyenkor szokásos ugráláshoz, de mi Dennyvel tovább ölelkeztünk, mosolyogtunk és csókolóztunk. Amikor ez a nóta is véget ért, a tömeg zajongásán túl meghallottam Kellant, aki ezúttal beszélt, nem énekelt. Kösz, hogy ma este is eljöttetek. - Itt elhallgatott, amíg a tömeghirtelen feltörő sikoltozása alább nem hagyott, majdked- vesen elmosolyodott, és feltartotta az ujját. - Egy pillanatra a figyelmeteket szeretném kérni, amíg bemutatom az új lakótársaimat. -

Feltartott ujjával egyenesen Dennyre és rám mutatott. Teljesein kipirultam, míg Denny fölnevetett, és oldalt lépett, karj ával még mindiga derekamon. Odafordultam hozzá, beharaptam az ,i j kam, és azt kívántam, bárcsak a lassú szám után leléptünk vol- n;i. 0 elvigyorodott, és arcon csókolt, míg Kellan az egész bármi tudatta a nevünket. Szégyenkezve fúrtam a fejem Denny vállába, míg Kellan vidám hangon bejelentette: Nyilván mindnyájan örömmel halljátok, hogy hétfőn este Kiera is csatlakozik a mi kis családunkhoz itt Pete bárjában. -

A tömeg újra üdvrivalgásban tört ki. Nem tudom, miért, de még jobban elvörösödtem, és bosszús pillantást vetettem Kellanre, miközben azt kívántam, bár fogná már be a száját. Nevetve fogadta a zavaromat. 71.

- Szeretném, ha mindenki nagyon kedves lenne hozzá... - Végignézett a szélesen vigyorgó bandán. - Ez rád is vonatkozik, Griffin.

Ezután elköszönt a közönségtől, majd miután elhalt a kiáltozás, leült a színpad szélére. Most, hogy már nem álltam a figyelem középpontjában, kezdett elmúlni a zavarom. Arra gondoltam, odamegyek hozzá, hogy elmondjam neki, milyen jók voltak ma este, de láthatóan nem szorult a dicséretemre - szinte azonnal legalább öt lány termett körülötte. Az egyikük sört hozott neki, egy másik a hajával játszadozott, míg egy társa máris az ölébe fészkelte magát. Abban is biztos vagyok, hogy láttam, amint belenyalt a nyakába. Ezek után végképp úgy döntöttem, hogy nincs szüksége rám. Reggel is ráérek majd elejteni néhány dicsérő szót. Dennyvel nem sokkal ezután távoztunk, és kimerültségünkben csak bezuhantunk az ágyba. Nem tudom pontosan, mikor hallottam hazaérkezni Kellant, de sokkal később történt. Ezért is lepett meg, hogy amikor másnap reggel kótyagosan lebotorkáltam a konyhába, már ott ült az asztalnál, teljesen felöltözve és bosszantóan tökéletesen, miközben a kávéját kortyolgatta, és újságot olvasott. -

Jó reggelt - köszönt túlságosan is elevenen.

Aha - feleltem morcosán. Nem elég, hogy tehetséges, és röhejesen vonzó, de azon szerencsések közé tartozik, akik kevés alvással is beérik. 72. -

Kerestem egy bögrét, és töltöttem magamnak egy kávét, amíg ő kiolvasta az újságot. Odafent csobogni kezdett a víz, ahogyan Denny a zuhanyozáshoz készülődött. Miután felhajtottam a kávét, az asztalhoz léptem, hogy leüljek Kellannel szemközt. Mosolyogva nézett fel. Egy pillanatra bosszúsan tudatosult bennem, hogy ugyanazt a pizsamanadrágot és trikót viselem, amiben aludtam. Felbőszített ez a túlságosan tökéletes arc, ahogyan méricskélt. De tényleg, nem sok áldás ez egyetlen embernek? Rohadtul nem tűnt igazságosnak. Azután eszembe jutott a beszélgetés a kocsiban, meg az, amit Denny mesélt Kellan apjáról. Ettől kezdtem lehiggadni. Még a jóképű srácoknak se mindig könnyű az élete. Szóval, mit gondolsz ? - kérdezte mosolyogva, mint aki előre tudja a választ. -

Próbáltam összeráncolni a homlokom, mintha azt akarnám felelni, hogy pocsék volt, de hiába erőlködtem, így végül kelletlenül fölnevettem. -

Hihetetlenek vagyok. Te tényleg, elképesztőek.

Elmosolyodott és belekortyolt volna 73.

bólintott,

mielőtt

újra

a kávéjába. megdöbbentenem.

Nem

igazán

sikerült

- Koszi. Majd megmondom a fiúknak, hogy tetszett. - Fölnézett rám a szeme sarkából. - Most nem volt olyan tolakodó?

Kezdtem elvörösödni, ahogyan visszaemlékeztem előző napi beszélgetésünkre, de ahogy a fejemben újra lepörgettem a koncertet, némi meglepetéssel jöttem rá, hogy tényleg visszavett egy kicsit az érzékiségből. Persze flörtölt, és mindenkit elbűvölt, de valahogy... nem olyan leplezetlenül. Mosolyogva néztem rá. -

Igen, sokkal jobb volt... köszönöm.

Nevetve fogadta a megjegyzést, engem pedig elégedettséggel töltött el, hogy hallgatott rám, miután kissé gorombán kritizáltam. Néhány percig csöndben kortyolgattuk a kávénkat, majd hir- i elcn beugrott valami az előző esti beszélgetésből. Mielőtt bár- m it tehettem volna, a szavak már ki is csúsztak a számon. Szóval előttünk Joey volt a lakótársad? - De tényleg, mi-

74.

11 kell mindig fecsegnem, ha a közelében vagyok? Ezzel mu- ■■/..ij lesz kezdenem valamit.Lassan letette a bögréjét. - Igen... nem sokkal azelőtt ment el, hogy Denny hívott a szoba miatt. Az a furcsa pillantás csak még jobban fölkeltette az érdeklődésemet. Egy csomó cuccát visszajönni értük? -

itt

hagyta.

Nem

fog

Kellan egy hosszú pillanatig az asztalra meredt, mielőtt újra fölnézett rám. -

Nem... már biztosan nincs a városban.

A meglepetés újra megoldotta a nyelvem. Mi történt? - Igazán nem állt szándékomban föltenni ezt a kérdést. Eltűnődtem, vajon válaszole. -

Egy pillanatra elgondolkodott, mintha ő is ezen tűnődne. -

Egy... félreértés - felelte végül.

Eltökélten magamba zártam a gondolataimat, és a kávémra összpontosítottam. Ezt már tényleg nem kell tovább feszegetnem. Nem rám tartozik, és nem akarom magamra haragítani új

46

lakótársamat. Különben sem számít. Az előző lakó helyzete meg a mi helyzetünk Dennyvel két külön dolog. Legfeljebb abban reménykedhetek, hogy ha mégis visszajönne, nem viszi el az ágyat. Ami elképesztően kényelmes... Dennyvel a vasárnap hátralévő részét azzal töltöttük, hogy pihentünk, és felkészültünk a másnap kezdődő munkás hétköznapokra. Denny a gyakornoki állással szinte semmit se keresett, ezért mindketten megkönnyebbültünk, hogy ilyen gyorsan találtam magamnak munkát. Megköszöntem Kellannek, hogy bemutatott Petenek, és magamban köszönetét rebegtem Griffinnek, amiért nem fért a gatyájába, még ha a gondolattól újra pironkodnom kellett is. Egészen nyugodt azért nem voltam. Bárban még sosem dolgoztam pincérnőként, ezért Denny és Kellan órákon át kérdezgetett a különféle italokról meg arról, hogy mi van bennük. Eleinte tiltakoztam. Ezen a téren sem büszkélkedhettem a tudomásommal, de különben is, a pultos keveri az italokat, nekem csak el kell ismételnem a rendelést. Idővel mégis kezdtem belemenni a játékba, miután előkerült egy sor igéző nevű koktél, amit szerintem csak Kellan talált ki a meggyőzésemre. Akárhogy is, nem árthatott, ha a lehető legtöbbet tudom. Estére már Denny is nyugtalankodni kezdett az első munkanapja miatt. Három különböző ruhát is kikészített, átlapozta a régi tankönyveit, négyszer átrendezte az aktatáskáját, míg végül leült a kanapéra, és a lábát paskolgatta. Kellan kimentette magát azzal, hogy találkozik a fiúkkal. Úgy tűnt, a banda szinte mindennap próbál; hát

ezért nem idegeskednek túlságosan a fellépés előtt. Megragadtam a lehetőséget, és kihasználtam a magányunkat arra, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel oldjam Denny szorongását. A második alkalom után már eléggé oldottnak tűnt... A hétfő reggel hamarabb eljött, mint vártam. Lementem a földszintre, hogy felhajtsam reggeli kávémat, míg Denny felkészült az első napjára. Kellan szokott helyén, az asztalnál ült: kényelmesen hátradőlt, a kávéját kortyolgatta, és újságot olvasott. A pólóját látva kuncognom kellett: a fekete anyagra kövér betűkkel a Pöcsfejek szót nyomták. Amikor meghallotta fojtott vihogásomat, elmosolyodott. Tetszik? Látom, hogy odavagy érte. - Rám kacsintott. - Ismerem az embereket. -

Elmosolyodtam és bólintottam, mielőtt visszatért akávéjához. Valamivel később lejött Denny is, aki nagyon dögösen nézett ki világoskék ingében és khakiszínű nadrágjában. Ahogy vetett egy pillantást Kellanre, a pólójára mutatott. -

Majd nekem is szerezz egy ilyet, ember.

Kellan nevetve bólintott, míg Denny hozzám lépett, és átkarolt. Összeráncoltam homlokomat,

46

ahogy arcon csókolt. Mi az ? - kérdezte, miközben gyorsan végignézett magán. -

Elsimítottam az ingét, majd végigfuttattam az ujjaimat az állán. Csak... túlságosan jól nézel ki. A végén egy szőke titkár- nőcske eloroz tőlem. -

Felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott;.Te buta... Kellan felnézett az asztal mellől. Nem, igaza van, ember. Komolyan megcsóválta a fejét. - Dögösen festesz. - Azzal elvigyorodott, mielőtt visszatért a kávéjához. -

A szememet forgattam, azután hosszan megcsókoltam Dennyt, és szép napot kívántam neki. Kellan is odajött, hogy játékosan megpaskolja az arcát. Denny, minden szorongása ellenére, elnevette magát, mielőtt az ajtó felé indult. Aznapra nem sok tennivalóm maradt, miután az iskola csak két és fél hónap múlva kezdődik, ezért újra felhívtam anyut, és megnyugtattam, hogy mindenki szörnyen hiányzik. Persze azonnal felajánlotta, hogy küld egy repjegyet, ezért tudattam vele, hogy a honvágyat leszámítva minden nagyszerűen alakul, már munkát is találtam magamnak. Anyu csak sóhajtozott, ahogy sok szerencsét kívánt. Megkértem, hogy adja át az üdvözletem apunak és Annának. A nap többi részében tévét néztem, és figyeltem, ahogyan Kellan dalszövegeket ír az asztalnál. Mintha folyton írogatott volna valamit: lejegyezte a gondolatait, azután kitörölte vagy átrendezte őket, miközben töprengve rágcsálta a ceruzáját. Néha kikérte a véleményemet egy-egy szövegről. Tőlem telhetően próbáltam a hasznára lenni, bár a zeneelmélet nem tartozik az erősségeim közé. Szívesen figyeltem munka közben, és így az idő is gyorsabban telt. Mielőtt észbe kaphattam volna, máris készülődnöm kellett a műszakomra.

79

Lezuhanyoztam és felöltöztem, kisminkeltem magam, és lófarokba fogtam a hajam. Felsóhajtottam, ahogyan belenéztem a tükörbe. Nem nagy szám, de tűrhető. Legalábbis szerintem. Lementem a földszintre, hogy leakasszam a kabátomat az ajtó melletti fogasról. -

Kellan?

Felém fordult a nappaliból, ahol a tévé nézte. -

80

Igen?

Nincs valahol egy menetrend? Meg akarom nézni, merrejár a busz. - Denny még nem ért haza a munkából az egyetlen járművünkkel, ezért korábban el kellett indulnom. Nem tudtam, mennyit kell majd buszoznom. Zavartan nézett rám, amíg megértette, mit akarok. -

Ó... majd én elviszlek.

Nem, nem. Erre semmi szükség. - Tényleg nem akartam ezzel terhelni. -

Dehogynem. Legurítok egy sört, dumálok kicsit Sammel. - Bedobta elbűvölő félmosolyát. - Én leszek az első vendéged. -

Remek. Remélem, nem borítom bele a sört az ölébe. Oké. Kösz. - Leültem mellé a kanapéra, hogy egy ideig együtt tévézzünk, ha már nem kell sietnem. -

Tessék - nyújtotta felém a távirányítót. Nekem mindegy, mit nézünk. -

0, koszi. - Értékeltem a kedves gesztust. Elkezdtem váltogatni a csatornákat, míg meg nem állapodtam az HBO-nál. - Helló, neked megvannak a fizetős csatornák? - Valahogy furcsának tűnt, hogy erre szórja a pénzt, miközben mindegy neki, -

81

mit nézünk. Pajkosan elvigyorodott. Griffin. 0 szereti, ha megvan a... tudod, minden. Ha idejönne. Szerintem ismer valami csajt a kábeltévéseknél. -

Aha - pirultam el a gondolatra. Épp azon tűnődtem, miféle műsorokat szokott itt nézni Griffin, amikor tudatosult bennem, hogy éppen mi megy. Egy erotikus jelenetnél álltam le, benne egy meztelen férfival és nővel, akik láthatóan átadták magukat .1 szenvedélynek. Aférfi vagy vámpír volt, vagy csak nagyon szeretett harapdálni, mindenesetre nagy odaadással csócsálta a nő nyakát, aminek az eredménye rengeteg vér és rengeteg nyalás lett. Elpirulva kapcsoltam vissza Kellan eredeti csatornájára, és dobtam felé a távirányítót. -

Próbáltam ügyet sem vetni a ahogyan halkan kinevette magát.

pillantására,

Amikor már elég későre járt, Kellan lekapcsolta a tévét, és felém fordult. -

Mehetünk?

Mosolyogni próbáltam.

82

-

Persze.

-

Ne félj, nem lesz semmi baj - nyugtatgatott.

Felkaptuk a kabátunkat, és kiléptünk az ajtón. Hiába reméltem, hogy Denny idejében hazajön, és elvisz. Egész nap nagyon hiányzott, de gyanítottam, hogy sokat kell dolgoznia. Reméltem, hogy azért jól telik az első napja. Meg azt is, hogy az én első napom jól telik majd. Amikor Kellan autójához lépnünk, mosolyognom kellett. A régi, hatvanas évekből hátramaradt erőművet a felirata Chevy Chevelle Malibuként azonosította. Csupa fekete dukkó és króm vadítóan és képtelenül dögös, akár a gazdája. Felsóhajtottam, ahogyan belegondoltam hihetetlen vonzerejébe, amit a kocsi csak még jobban hangsúlyozott. -

A belső tér meglepően tágasnak tűnt, elöl és hátul fekete bőrülésekkel. Magamba kellett fojtanom a nevetésem, ahogyan megláttam az ódivatú kazettás magnót. A nappali tévéjét leszámítva Kellant láthatóan nem izgatta a műszaki fejlődés. Nem mintha minket izgatott volna Dennyvel még mobiltelefont se használtunk. Ahogyan beült a volán mögé, Kellanen látszott, hogy élvezi a vezetést. De tényleg, miért van az, hogy a pasik el- alélnak az ilyen vagány kocsiktól? Az úton mindketten hallgattunk, ettől hamarosan 83

azt kezdtem érezni, mintha ideges kis pillangók röpdösnének a gyomromban. Az első munkanap miatt az ember mindig betegre izgulja magát. Kifelé meredtem az ablakon, és számolni kezdtem a lámpaoszlopokat, hogy elvonjam a figyelmemet. Amikor - a huszonötödik lámpaoszlop után megérkeztünk Pete bárjához, hirtelen ráeszméltem, hogy sejtelmem sincs, mit tegyek, vagy hová menjek. Szerencsére a szőke lány, aki a minap kihozta a sörünket, már az ajtóban várt, Jenny néven bemutatkozott, és miközben intett Kellannek, bekísért a folyosóra. A folyosó a mosdókkal szemközti hátsó helyiségbe vezetett. Nagy raktárban találtam magam, ahol polcokon sorakoztak a röviditalokkal és sörökkel, szalvétákkal, sóval, borssal és egyéb fontos bárkellékekkel teli dobozok. A szemközti falnak néhány pótasztalt támasztottak, mellettük egy halom székkel, míg egy másik falnál az itt dolgozók öltözőszekrényei álltak. Jenny az egyik dobozból kihalászott nekem egy pólót. Megmutatta, melyik öltözőszekrény az enyém, és hol tudok becsekkolni. Fogtam vörös Pete’s feliratú pólómat, és a mosdóban átöltöztem. Máris sikerült ellazulnom. Csak attól, hogy úgy néztem ki, mint a többiek, kezdtem azt érezni, hogy ide is tartozom. Amikor azt mondtam Pete-nek, hogy már dolgoztam pincérnőként, erősen túloztam. Egyik nyáron beugrottam a nővérem helyett, amíg ő elment „felfedezni a belső énjét”, bármit jelentsen is ez. A kis bisztró, ahol dolgozott, talán ha feleakkora forgalmat bonyolított, mint a Pete’s egy 84

átlagos estén. Ez egy kicsit megrémített. Ahogy néhány perccel később kiléptem a folyosóra, megláttam Kellant, aki a sörét kortyolgatta, és a hosszú bárpultnak támaszkodott. A pultos csaj messze előrehajolt, és igézőén szemezgetett vele. Még vörös munkapólójának alját is levágta, ami ettől arcpirítóan rövid lett, Kellan azonban ügyet sem vetett rá, csak a sörét iszogatta, majd elmosolyodott, amikor meglátott. Összeráncolt szemöldökkel Felfigyelt a pillantásomra.

néztem

a

sörét.

Bocs, de Rita megelőzött. - Elmosolyodott. Majd legközelebb. -

85

A pultos, Rita, idősebb szőkeség volt (bár erősen kételkedtem abban, hogy ez volna az eredeti hajszíne), aki olyan sokat szolizott, hogy a bőre kezdett ráncossá válni. Valamikor régen talán vonzó lehetett, de az idő nem bánt vele túl kegyesen. A saját szemében így is ellenállhatatlanul gyönyörű maradt, ezért leplezetlenül flörtölt, s mint később megtudtam, rettentően élvezte .1 munkáját, különösen azt a részt, amikor továbbadott minden pletykát, amit a vendégeitől hallott. A műszakom alatt többször is elvörösödtem, amikor hallottam a történeteit, és megfogad tam magamban, hogy sosem fogok megbízni egy pultosban (nem mintha azelőtt megbíztam volna) - különösen nem ebben. Az éjszaka során árnyékként követtem Jennyt, ahogy fölvette a vendégek rendeléseit. Kicsit zavarónak találtam, hogy a legtöbb vendég rendszeresen járt ide, és mindig ugyanazt rendelte. Jenny csak odalépett hozzájuk, és ilyeneket kérdezett: „A szokásosat, Bili?”, mire a vendég bólintott, ő pedig elmosolyodott, mielőtt elindult a bárpult vagy a konyha felé, hogy továbbítsa a rendelést, ami igazából el sem hangzott. Félelmetesnek tűnt az egész. Jenny felfigyelt aggódó arcomra. - Ne aggódj, belejössz. Hét közben könnyű kijönni a törzsvendégekkel... velük nem lesz semmi gond. - Összeráncolta a homlokát. - Legalábbis a többségükkel. A többinél majd segítek. - Ahogy melegen elmosolyodott, végtelen hálát éreztem a kedvességéért. Megjelenése tökéletesen illett pezsgő személyiségéhez. Ahogy mondani szokás,

86-

tipp-topp kis csaj volt, hullámzó szőke hajjal, halványkék szemmel és olyan kerek idomokkal, amelyek nem egy illetlen pillantást vontak magukra a vendégek részéről. Eszembe se jutott, hogy féltékenykedjek rá, ahhoz túlságosan is édesen viselkedett. Azonnal éreztem, hogy jól ki fogunk jönni. Valamikor az este folyamán Kellan odajött hozzám, hogy borravalót adjon az italért, amit ki sem vittem neki. Mosolyogva mentette ki magát. - Egy másik bárban van koncertünk. Hüvelykujjával a válla mögé bökött. - Megyek is a srácokhoz... segítek a kipakolásban meg minden.

Tényleg köszönöm a fuvart, Kellan. - Sietve arcon csókoltam, s ettől valamiért elpirultam, amit Rita kérdő szemöldök- vonogatással nyugtázott. -

Kellan mosolyogva nézett le rám, és azt felelte, hogy szóra sem érdemes. Hamarosan el is ment, de útban kifelé még odavetett annyit a válla fölött, hogy „mulassatok jól”. Később Denny ugrott be, hogy lássa, hogyan boldogulok. Hosszan megölelt, és gyöngéden megcsókolt, ami szintén nem kerülte el Rita figyelmét. Az én ízlésemnek túlságosan is kihívóan mérte végig Dennyt, aki csak néhány percig maradt - kapott 87-

egy projektet, amit már aznap este el kellett kezdenie. Önfeledten boldognak tűnt, és az öröme rám is átragadt. Azon kaptam magam, hogy a távozása után is szélesen mosolygok mindenkire. Ha éppen nem árnyékként követtem Jennyt, segítőnek fogtak be. Az éjszaka nagy részében az asztalokat törölgettem, poharakat mosogattam, kisegítettem a konyhában, amikor pedig kezdett leülni az este, a falfirkákat takarítottam le a mosdó faláról. Pete adott valami szürke festéket meg egy kis ecsetet, a többit rám bízta. Rita utasított, hogy minden szaftosabb szöveget jegyezzek meg, és továbbítsak neki. Jenny csak mosolygott, és sok szerencsét kívánt. Felsóhajtottam. A női mosdóval kezdtem, abban a reményben, hogy kevésbé lesz durva, mint a férfiaké, s különben sem akartam csak úgy besétálni a férfivécébe. A nőknél három fülke nyílt, és toliakkal, filcekkel mindhármat kívül-belül kidekorálták. Újra felsóhajtottam, és azt kívántam, bárcsak lenne egy festőhengerem. így el fog tartani egy darabig. Némelyik szöveg könnyednek és ártatlannak tűnt - Szeretem Christ, A.M.+ T. L.; Itt járt Sara; Utálom a vodkát; Menj haza, részegvagy (ezen kuncogtam egy sort) -, a java azonban már kevésbé: Fel vagyok pörögve, muszáj dugnom egyet, a barátomnak óriási dákója van, ötletszerűen felfirkált szitokszavak. Néhány felirat általam is ismert emberekre utalt: Samtől mindig nedves leszek; Imádom Jennyt (hm, gondolkodtam el, ezt nem a női mosdóban vártam volna); Rita nagy 88-

görény (vajon erre gondolt, amikor megkért, hogy a szaftosabbakat továbbítsam neki ?). S végezetül, a falfirkák zöme a bandatagoknak szólt. Ez eleinte meglepett, de végül is logikusnak tűnt, hiszen a fiúk gyakran játszottak itt - és még én is vonzónak találtam őket. A Griffinnek szóló üzeneteket nem lehetett félreérteni, bár még arra se tudtam rávenni magam, hogy végigolvassam őket, csak gyorsan lekentem festékkel az árulkodó szavakat, amelyekkel a lányok kifejezték, hogy mit szeretnének csinálni vele, vagy éppen mit szeretnének, ha ő csinálna velük. Láttam egy különösen jól sikerült rajzot, ami olyan részletességgel mutatta be az aktust, hogy attól tartottam, sokáig nem tudom majd kiverni a fejemből. Felsóhajtottam, ahogy eszembe jutott, hogyan fogok majd pironkodni, ha legközelebb találkozom Griffinnel. Nyilván imádni fogja a feszengésemet. Matt és Evan a szolidabb rajongókat vonzotta. A lányok ilyesmiket írtak Evannek: Imádom, akarom, holnap hozzámennék; míg Mattét így dicsőítették: Rohadtul dögös, rám mindig számíthat, Matt a király. A falfirkák túlnyomó többsége persze mégis Kellannek szólt. Kezdve az édesebbjétől - Kellan szeret; Mindörökre Kellan, a leendőMrs. Kyle-tól... a nem olyan édesekig. Kellan szemlátomást igazat mondott: a nők a szexuális kisugárzására reagáltak. Sokan majdnem olyan félreérthetetlenül 89-

fogalmaztak, mint Griffin esetében, amikor leírták, mit és hogyan csinálnának vele. S akkor még nem beszéltem azokról, akik mintha egészen közelről ismerték volna. Akár igazat mondtak, akár nem, tényleg belemerültek a szaftos részletekbe: Kellan kinyalta a... (gyorsan lefestettem, hogy pontosan mit is nyalt ki); Leszoptam Kellan... (fúj, de tényleg); Ha kell valaki, hívd... (csak pislogtam, de itt egy valódi telefonszám következett); Kellan feldugta a... Ezt már el se olvastam. Máris kezdtek szörnyű látomásaim lenni Griffinről. Csak az hiányzott, hogy a lakótársammal kapcsolatban is legyenek. Amikor végeztem a női mosdóval, és átmentem a férfiakhoz, már a legkevésbé sem aggódtam. Semmi sem lehetett gorombább annál, amit a lányok összehordtak. Jenny rendes volt, munka után hazavitt. Bármennyire próbáltam csöndben mozogni, fölébresztettem Dennyt, ahogy beléptem a szobánkba. Türelmesen végighallgatta az első napról szóló beszámolómat, majd legalább egy órán át beszélt az új munkahelyéről. Mintha a föld fölött járt volna, s ezzel boldoggá tett engem is. Dennyvel és Kellannel gyorsan kialakítottuk a napi rutint. Szinte mindig Kellan kelt elsőnek, így általában már várt a frissen lefózött kávé, amikor lecsoszogtam a konyhába. Itt elcsevegtünk, és a 90-

kávénkat kortyolgattuk, amíg Denny odafent zuhanyozott, és készült a munkába. Denny nem ragaszkodott hozzá, hogy vele együtt keljek, miután késő éjszaka jártam haza, de én szívesen kikísértem minden reggel. Csak úgy sugárzott a mosolya, ahogy távozott. Nem győzött áradozni az új munkahelyéről, és én vele örültem. Miután elment, bőven maradt időm magamra, s bár lassan kezdett aggasztani, hogy néhány hónap múlva kezdődik a suli, szívesen tettem-vettem volna valamit napközben. Eddig jórészt csak szunyókáltam, és tévét néztem. Úgy tűnt, Kellannek sincs más munkája a bandán kívül. Délután vagy kora este elment néhány órára, hogy a srácokkal találkozzon, hét közben előfordult, hogy kisebb bárokban játszottak, de Pete lekötötte az összes pénteket és szinte valamennyi szombatot. Néha elment kocogni párszor engem is hívott, de túlságosan feszengtem ahhoz, hogy igent mondjak -, az idő fennmaradó részében pedig csak pihent, olvasott, írt, énekelt, vagy ,i gitárján játszott. Magára mosott és főzött, az ágyat leszámítva a környezetét is rendben tartotta. Könnyen ki lehetett jönni vele mint lakótárssal. Pete-nél is könnyen fölvettem a munka ritmusát. Korlátozott pincérnői tapasztalataim kezdtek visszatérni. Az első héten 1 'enny minden este benézett, és hagyta, hogy rajta gyakoroljak. K ii lönréle dolgokat rendelt az étlapról, és igyekezett a lehető legjobban megbonyolítani, hogy lássa, boldogulok-e. Minden alkalommal elnevettem a 91-

dolgot, pedig sokat segített. A harmadik estén végre azt kapta, amit rendelt, aminek örültem, mert a •.rácok a konyhán már kezdtek komolyan kibukni ránk.

92-

Meglepett, hogy milyen gyakran bejár a banda hét közben is. A fiúk mindig ugyanannál az asztalnál ültek, hátul, a színpad mellett. Szerintem az se számított volna nekik, ha éppen foglalt. A bárban mindenki tudta, hogy az az ő asztaluk, így ha feltűntek, az ember vagy eltűrte a társaságukat, vagy átköltözött egy másik asztalhoz. Hét közben is sokan bejártak, de az igazi tömeg hétvégenként jelent meg, s bár a nők továbbra is Kellan után csorgatták a nyálukat, hétköznap inkább a törzsvendégek jöttek, akik rendszerint nem törődtek a fiúkkal. Rendszerint. Azért mindig akadt néhány fanatikus rajongó. A fiúk mindig próba után jöttek, vagy ha aznap este fölléptek, közvetlenül a buli előtt. Minden áldott nap gyakoroltak. Lefoglalt asztaluk éppen hozzám tartozott. A második este mind együtt jelentek meg. A fogamat csikorgatva léptem oda hozzájuk, de szerencsére Denny is velük volt. Ez határozottan megkönnyítette, hogy szóba elegyedjek velük. Másként, így egy csapatban, túlságosan is félelmetesnek tűntek, főként úgy, hogy az emlékeimben még mindig elevenen éltek a mosdóban látott falfirkák. Ahogy számítottam, Griffin láttán vörösebb lettem a ráknál, amit ő végtelenül szórakoztatónak talált. A rákövetkező hétfőn - miután már mögöttem állt a kaotikus hétvége, a rengeteg emberrel, akiket a srácok péntek és szombat este a bárba vonzottak (azon az első hétvégén akkora volt az őrület, hogy alig emlékeztem rá) - már sokkal lazábban közelítettem a bandához. Sajnálatos módon addigra már ők is túlságosan megszokták az én jelenlétemet, és Evant leszámítva, aki mindig olyan kedves volt

93

velem, láthatóan mindnyájan az örömüket lelték abban, ha cukkolhattak. Amint megláttam őket, felsóhajtottam, és a szemem forgattam. Kezdődött elölről. Evan lépett be elsőként, és mackósan magához ölelt. Fölnevettem, amint újra kaptam levegőt. Matt és Griffin megint összevitatkozott valamin, de Griffinnek útközben így is sikerült ráverni a fenekemre. Segélykérőén fordultam Sam felé, aki a legkisebb figyelemre se méltatta a négyest. Ennél kevesebbért is mindenki másnak szétrúgta volna a seggét, de úgy látszott, a bandatagok bármit büntetlenül megtehettek. Kellan érkezett utoljára, tökéletes külsővel, mint mindig. Aznap este gitárlógott a vállán; néha magával hozta, amikor valami új anyagon dolgozott. Imádni való mosollyal biccentett felém, mielőtt helyet foglalt. A szokásosat, fiúk? - Tőlem telhetően próbáltam ugyanolyan magabiztosnak tűnni, mint Jenny. -

Igen, köszönjük, Kiera - felelt a csapat nevében udvariasan Hvan. -

Griffin peisze nem bírt magával. Hogy a fiszba ne, kislány - vigyorgott. Nyilván tudta, hogy a trágárságávil csak még nagyobb zavarba hoz, ezért játszotta ezt minden akalommal. Amennyire tudtam, ügyet se vetettem -

94

rá, és próbálum játszani a közömböst. A dolog láthatóan nem vált be, mert azonnal felfigyelt a zavaromra. Te olyan édes vagy, Kiera. Mint egy ártatlan kisiskolás. - Kaján mosolyai csóválta meg a fejét. Szívesen letépném a... virágodat. - ^ám kacsintott. -

Elsápadtam, és csak meredten torkomon akadt minden szó.

néztem.

A

Kellan halkan kuncogott, ahogy látta arckifejezésem, míg a Griffin mellett ülő Matt felhorkant. Öreg, már évek óta Dennyvel van. Szerintem erről lekéstél. -

A szám is íltátottam, hallgattam. Tényleg

ahogy

a

társalgást

kitárgyalják i szüzességemet... itt a fülem hallatára? Teljesen megdermedem, moccanni se tudtam. Griffin odafordult Matthez. -

95

Milyen tár... én fölrepíthettem volna a csúcsra.

Evan és Kdlan nevetve fogadta a szavait, míg Matt alig bírta visszatartania nevetését. -Volt mír olyan egyáltalán, hogy fölrepítettél valakit... .1 csúcsra? Griffin utdkozva horkant fel. Olyanokat tudok, amikről nektek fogalmatok sincs. Rám még senki sepanaszkodott. -

Kellan elvigyorodott. -

De repetát se kért.

Baszd meg, ember! Ha kell, itt helyben bebizonyítom! Hozz egy lányt... - Körülnézett a bárban, mintha önkéntest keresne. A tekintete végül rajtam állapodott meg, amitől csak még jobban elsápadtam, és hátrálni kezdtem. -

- Neeee! - A srácok mind egyszerre kiáltottak fel, miközben hátrébb léptek Griffintől, és kinyújtották a karjukat, mintha úgy kellene őt visszafogniuk.

Miután visszanyertem a lélekjelenlétem, és a társalgás végre elterelődött a tapasztalatlanságomról, úgy gondoltam, ennéljobb alkalom nem is kell a visszavonuláshoz. Lassan oldalazni kezdtem, de Griffin tekintete követni kezdett. Szélesen elvigyorodott, miközben elengedte a füle mellett a többiek nevetését.

96

- Ha már úgyis odalett az ártatlanságod, Kiera vetett egy bosszús pillantást a többiekre bár szerintem erről csak a vibrátorod tehet - fordult vissza hozzám, ahogyan a többiek szakadtak a nevetéstől -, legalább valami disznóságot mondj. Világos szeme pajkosan szikrázott, ahogyan játszadozni kezdett a nyelvébe szúrt piercinggel. A gyomrom is felfordult ettől a buja gesztustól. Tényleg nem akartam megadni neki ezt az örömet.

Elfintorodtam, ahogy elfordultam tőle. -

Vissza kell mennem dolgozni, Griffin.

Ó, ugyan már... csak egy icipici káromkodást. Sosem használsz csúnya szavakat? - Megragadta a karomat, ahogyan próbáltam elmenekülni. -

Sokkal jobban izgatott, hogy kiszabaduljak a szorításából, mint hogy odafigyeljek arra, mit mondok. De igen, Griffin, szoktam káromkodni jelentettem ki, miközben máris megbántam a szavaimat. -

Igazán? Hadd halljuk. - Láthatóan szórakoztatta az ötlet, hogy megpróbálok olyan goromba lenni, mint ő. Evant zavarba hozta a szívósságom, és a szemét forgatta. Matt a tenyerére támasztotta az állát, és előrehajolt, míg Kellan beletúrt a hajába, és hátradőlt, de mindketten érdeklődéssel figyeltek. Kezdtem igazán kényelmetlenül érezni magam. -

97

Haragos pillantást vetettem Griffinre. -

A frarcba.

Matt és Kellan egyszerre nevetett föl, míg Griffin a füle mögé simította szőke haját. -

0, ez :ájt. Most halljunk egy igazit.

Ez az igazi. - Mást sem akartam, csak visszatérni a bárpulthoz, de foglyul ejtett ez a fura beszélgetés. Kellan már nyíltan nevetett a szorultságomon, miközben kezdtem úgy érezni, hogy mindegyikük közül rá haragszom a legjobban. -

Oké, akkor most próbálkozzunk meg valami színesebbel... kezdjük egy könnyűvel. Mit szólnál a... kurva élethez? - Kajánul elvigyerodott, miközben összefonta karját a mellkasán. -

Hogy lehetsz ilyen gyerekes, Griffin? - A szememet forgattam, és némán könyörögve Evanhoz fordultam, hogy vessen véget a társalgásnak, miután úgy tűnt, rajtam kívül ő az egyetlen, ,iki szintén kezd zavarba jönni. -

Griffin csak helyzetemen. -

98

még

jobban

nevetett

Nem vagy képes kimondani, igaz?

szorult

Nem lenne semmi értelme. - Nem mintha én nem szitkozódtam volna... csak általában biztos helyen, a gondolataimban, ahol nem bánthattam meg senkit. Amúgy meg nem akar-

iin megadni Griffinnek ezt az örömet. Belegondoltam, hogy egyszerűen hátat fordítok, és véget vetek ennek az ostoba játéknak, de el tudtam képzelni, ezen hogy nevetnének. i.

Áthajolt az asztal fölött, és összekulcsolta az ujjait. Gyerünk már! Mondj valamit, bármit. Nem érdekel... csak mondj valami mocskosat könyörgött. -

Kelletlenül topogtam, még mindig a menekülés útját keresi cm. És ha csak pofon vágnám? Az biztosan másra terelné a figyelmet... de nem ismertem annyira, hogy tudjam, hogyan re.igálna rá. Még csak az kéne, hogy magamra haragítsam... vagy még jobban beindítsam. Kellan elérkezettnek látta a pillanatot. -

Engem egyszer tolakodónak hívott.

Griffin úgy nevetett, hogy kis híján leesett a székről. Dühödt pillantással fordultam Kellanhez, aki elragadóan ártatlan arccal nézett föl rám, és maga elé emelt kézzel védekezett. Végre esélyt kaptam

99

a menekülésre, így, miközben az egész asztal rázkódott a nevetéstől, beleértve a szövetségesemet, Evant is, visszasiettem a bárpulthoz. Reméltem, hogy az arcom nem lángol rákvörösen, ahogyan odaléptem Ritához, aki már összeszedte a fiúk italát. Lopva vetettem egy pillantást az asztal felé. Griffin és Matt még most is Kellan ostoba megjegyzésén nevetett. Evan mentegetőzve nézett rám; ő legalább restellte magát, amiért kinevetett. Kellan, még mindig kuncogva, magához vette a gitárját, és szórakozottan pengetni kezdte. Halkan énekelni kezdett egy dalt, amit korábban még nem hallottam. Ebből a távolságból nem hallhattam a szövegét, de a dallam bizsergetően végigáradt a tagjaimban. Ösztönösen közelebb léptem a fiúkhoz, hogy jobban halljam. - Én nem vesztegetném rá az időt - jegyezte meg Rita.

-

Micsoda?

- Arra ott - mutatott Kellan felé. - Eszedbe se jusson.

Nem igazán értettem, mire gondol, mégis elfelejtettem közölni vele, hogy engem csak a dal érdekel. -

100

Hogy érted? - kérdeztem inkább.

Cinkos kacsintással közelebb hajolt, és láthatóan örült, hogy pletykálkodhat egy kicsit. -Hát az biztos, hogy rohadtul dögös, de csak összetörné a szívedet. Az ilyen csak kifacsarja és félredobja az embert. Ö! - Nem igazán döbbentem meg, tekintve az elvakult rajongókat, akik minden koncertre eljöttek, és a falfirkákra, amelyeket a mosdó falán hagytak. - Köztünk nincs semmi ilyen. Csak a lakótársam... semmi egyéb. Én csak hallani szeretném a... -

Nem tudom, hogyan tudsz együtt élni vele szakított félbe, miközben felé nézett, és vágyakozva beharapta az ajkát. -

Én belebolondulnék, ha nap mint nap látnám. Letett néhány bontott sört a pultra. Kezdett kicsit bosszantani, ahogyan bámulta, és úgy beszélt róla, mintha nem is halandó ember lenne. - Sokat segít, ha az embernek van egy igazi barátja. - A megjegyzés epésebbre sikerült, mint vártam, de tényleg, mégis mit gondolt, hogyan élünk mi abban a házban?

Halkan fölnevetett. -

101

Ó, kislány... tényleg azt hiszed, hogy egy ilyen

alakot az érdekel? Nekem férjem volt, bébi, és a legkevésbé se zavarta. - Halvány mosoly játszott az ajkain, ahogy letette a pultra az utolsó két üveget. - Azért így is megérte. - Rám kacsintott. A számat is eltátottam a döbbenettől. Rita kétszer olyan idős lehetett, mint én, s mint hallottam, éppen a negyedik férjét fogyasztotta. Kellan láthatóan nem volt túlságosan válogatós. Kezdett nagyon úgy tűnni, hogy bárkit képes az ágyába cipelni. Ezek után tényleg fura, hogy még egy lánnyal se találkoztam a bázban. Valahogy összeszedtem magam. - Neki talán nem számít, de nekem igen mormoltam, azzal felkaptam az üveget, és visszaindultam a fiúk asztalához. Zakla- tottnak éreztem magam, bár nem igazán tudtam, miért. 3. FEJEZET

‘Változások

Ahogyan azt előre lehetett látni, Denny rövid úton mindenkit lenyűgözött a munkahelyén, viszont korántsem töltöttünk együtt annyi időt, mint amennyit szerettem volna. Próbáltam magam tartani a rítushoz, hogy minden reggel kikísérem, de ahogy minden este egyre később és később estem ágyba, úgy lett egyre nehezebb és nehezebb fölkelni vele. Végül be kellett érnie annyival, hogy megcsókoltam az ágyból indulás

102

előtt. Miután jó benyomást akart tenni a főnökeire, általában tovább maradt bent, mint ahogy nekem indulnom kellett dolgozni, így rövidesen kiderült, hogy csak hétvégén, a műszakom előtt vagy azon az egy-két szabad estén lehetünk együtt, amit hét közben otthon töltöttem. Denny persze mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet lásson. Munka után beugrott a bárba; néha vacsorára is maradt, vagy csak megivott egy sört Kellannel és a fiúkkal. Amikor gyöngéden megölelt és megcsókolt, a törzsvendégek már előre felnyögtek. Az egyikük még egy összegyűrt szalvétával is megdobott minket. Miután gyaníthatóan Griffin volt a tettes, örülhettem, hogy csak egy szalvéta volt.

103

A június gyorsan eltelt ebben a hajtásban, és mielőtt észbe kaphattunk volna, már júliust írtunk. Dennynek július negyedikén délután be kellett mennie az irodába. Ezen kicsit felhúztam magam, miután azt terveztük, hogy leugrunk Denny kedvenc strandjára (egy kis nap és víz jót tett az én nap- és vízimádó barátomnak), de megígérte, hogy utána bejön a bárba, és ott tölti az egész estét, még ha nekem dolgoznom is kell. Ettől kicsi: jobban éreztem magam. Végül a nap túlnyomó részében egy könyvet olvastam, és napoztam a kis hátsó udvaron. A „napozás” szót úgy is lehet érteni, hogy a bőröm ugyanolyan szép árnyalatúra képes lesülni mint Dennyé, de erről szó sincs. Az én bőröm előbb élénk rózsaszínűre vált, majd rögtön vissza alabástromfehérre, ezért miután kétrészes fürdőruhát vettem, felállítottam a napernyőt, hogy legalább a leégést elkerüljem, és élvezzem a nap melegét, ha a barnító hatását nem is. Olvastam a könyvemet, és sütkéreztem a melegben, ami i combomat és a hátamat csiklandozta. Fölnéztem, és kiszúrtam egy kecses szitakötőt, amint a hosszú fűszálak hegyén táncol, néhány centire az orromtól. Teste ugyanabban a türkiz árnyalatban játszott, mint az indiánok ékszerei, amelyeket a helyi ajándékboltokban árultak, és tökéletesen elégedettnek tűnt, ahogyan megtelepedett, és élvezte a kellemes napsütést, akárcsak én. Mosolyogva nézegettem, mielőtt visszatértem a könyvemhez. Örültem, hogy legalább nem vagyok teljesen egyedül. Végül, miután a testem magába itta a napi Dvitamin-szük- ségletet, a naptól kábán botorkáltam vissza a házba, ahol szin-

104

ic

azonnal elaludtam a kanapén. Fél órával műszakkezdés előtt ébredtem, és kezdtem kapkodva átöltözni. Az utolsó percben értem ki a buszhoz, majd a megállótól a bárba, de legalább kipihenten álltam munkába. Denny ezúttal is állta a szavát: este eljött a bárba, amint végzett a munkahelyén. Szokatlanul sokan jöttek össze egy ilyen 1111 nepnaphoz képest, ezért csak a bárpultnál tudott leülni. Riti olyan sokatmondó pillantásokkal méregette, hogy tényleg kez- ik tt felbőszíteni, amikor hirtelen megjelent Kellan és a banda. isszafoglalták szokott asztalukat, és szívesen szorítottak helyet V

I (eimynek

is. Még a zsúfolt teremben is egész este hallani lehe- un, hogyan harsog az asztaluk a nevetéstől. Mielőtt a zenekar fellépett, Denny elvonult Kellannel biliái- dozni egyet. Útban a konyha felé megálltam, és nekitámaszkodtam a boltívnek. Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra, ahogyan elnéztem őket. Játék közben megállás nélkül bolondoztak és társalogtak, mint akik hosszú évek óta barátok, és soha, egy napra sem váltak el egymástól. Azt sem álltam meg somolygás nélkül, milyen béna a biliárdban Kellan. Denny nevetve látta, hogyan szúrja el a legegyszerűbb golyókat is, majd próbálta megtanítani néhány fortélyra, de Kellan csak nevetett, és a fejét rázta, mint aki tudja, hogy

105

soha életében nem fog belejönni. Én se nagyon értettem hozzá. Denny, aki tényleg jól játszott, egyszer-kétszer engem is próbált tanítgatni „egyszerű fizika, Kiera”, mondogatta, mintha ettől minden lökés varázsütésre könnyebb lenne. Denny észrevette, hogy őket figyelem, és felém kacsintott, mire boldogan felsóhajtottam, azzal visszatértem a munkámhoz. Éppen végeztek a játékkal, és Kellan már elindult vissza a színpadhoz, amikor odakintről meghallottuk a tűzijáték pattogását. Matt és Griffin mohó érdeklődéssel indult megnézni, nyomukban féltucatnyi lánnyal. Evan és Jenny egy perccel később vigyorogva követte őket másik fél tucat vendéggel. Kellan is közelebb lépett hozzánk egy alacsony lánnyal, akinek szőke hajában érdekes mintát alkottak a harsánypiros és kék csíkok. Lazán átkarolta a lány vállát, és mosolyogva intett, hogy kövessük. Vállat vontunk, és tucatnyi más emberrel a nyomunkban kiléptünk a bárból. így a bentiek nagyjából fele a parkolóban állt, és a Union-tó fölé boruló égre meredt, ahol egyik rakéta a másik után durrant szét. Lélegzetelállító színek és gyönyörű minták világították meg a város kontúrjait. Griffin és Matt oldalt állt, a tűzijátékot nézte, vagy legalábbis Matt nézte, míg Griffin egy lányt fogdosott, hogy cserébe kapjon egy csattanós pofont - és kiélvezzen minden pillanatot. Jenny átkarolta Evan derekát, s ahogy hozzábújt, a parkoló másik oldaláról nézte a tűzijátékot. Denny is átkarolt, és szorosan a mellkasához vont, míg én el- ernyedtem, és a vállára hajtottam a fejem. Kellan előttünk állt, egyik karjával lazán

106

átölelte a lányt, kezével annak farzsebében. A sörét is magával hozta, és ahogy elfordult a lánytól, hogy belekortyoljon, észrevette, hogy Dennyvel mögötte állunk. Lenyelte az italt, azután kedvesen elmosolyodott, ahogyan elkapta a tekintetem. Elpirultam, Denny pedig elégedetten sóhajtott fel, és megpuszilta a fejem. A lány Kellanhez beszélhetett, mert az visszafordult hozzá, és halkan mondott neki valamit, mire lábujjhegyre állt, és megcsókolta a nyakát, miközben a farmerja zsebébe csúsztatta kezét. Kellan elmosolyodott, és szorosan magához ölelte, míg én belegondoltam, hogy holnap reggel találkozom-e majd vele. A figyelmem újra visszafordult a tűzijáték felé, amikor a hátunk mögött felmordult valaki. - Hé!

Nem azért fizetlek titeket, hogy az eget bámuljátok! Pete állt az ajtóban, és elégedetlen tekintettel nézte Kellant. A bandának játszania.

már

a

színpadon

kellett

volna

Tessék dolgozni - mutatott a bár felé. Egy kurta pillantással fölnézett a tűzijátékra, azután a tekintete megakadt Jennyn és rajtam. - Ti is. Menjetek... szolgáljatok fel. Az emberek szomjaznak odabent. -

107

Jenny kiszabadult Evan karjából, és könnyedén Pete elé libbent. Bocs, főnök - szólt vidáman, azzal arcon csókolta Pete-et, és eliramodott a bár felé. -

Kellan azonnal követte, nyomában a piros-kék hajú lánnyal. -Ja... bocs, főnök. - Azután, az arcán cinkos kis mosollyal, «"> is nyomott egy gyors puszit Pete arcára. A lány akaratlanul is viliognikezdett, ahogyan Jenny nyomában besietett a bárba. 1 )ennyvel még elidőztünk egy hosszú pillanatig egymás kar- l.úlnin, elnéztük a színpompás fényeket, azután követtük a többieket. A banda aznap este különösen jól nyomta, és Denny is végig ott maradt. Néhányszor lopva táncoltunk is egyet. A mű- s/.ik végére készen álltam, hogy hazamenjek, és bebújjak vele / ágyba. Ahogy végeztem véletlenül még elcsípi

a

dolgommal,

ii in

Ivellant, amikor távozott. Legnagyobb meglepetésemre nem láttam vele senkit. Denny megragadta a kezem, amikor néhány perccel később felbukkantam az öltözőből, és összemosolyogtunk, mielőtt mi is hazaindultunk. Később, amikor meghitten és boldogan összebújtunk, arra gondoltam, hogy szeretem az itteni életem, és mérhetetlen örömömre szolgál a

108

tudat, hogy legalább két évig semmi sem fog változni. Csak két hetet kellett várnom, amikor egy péntek este mégis megváltozott minden. A fiúk szokás szerint az asztaluknál ültek, lazultak egy kicsit a koncert előtt. A közelben ülő lányok legnagyobb örömére Griffin levette apólóját. Samnek mutogatta az új tetkóját, amit valamikor a héten varratott magára: egy kígyó fonódott rá érzékien egy meztelen nő testére. Sam vigyorgott; láthatóan nagyon tetszett neki. Én egy kicsit ízléstelennek tartottam: a kígyó túlságosan is érzékinek tűnt, a nő pedig egyenesen aránytalannak - ekkora didkókkal bárki orra bukna. Mégis mosolyognom kellett, hiszen az ízléstelen tetoválás tökéletesen illett tulajdonosához. Matt szintén egy új tetoválást mutogatott Samnek: egy szimbólumot a csuklója belső felén. Nem tudtam, mit jelenthet, de akkor is messze jobban tetszett, mint Griffiné. Sam szórakozottan biccentett, azzal vissza is tért a csupasz nőhöz. Vártam, mikor húzza vissza Griffin a pólóját. Evan, akinek az egész karját elborították a tetoválások, ügyet sem vetett az egészre - túlságosan lekötötte, hogy a színpad szélén ücsörögjön, és a rajongóival flörtöljön. Kellan fordítva ült a székén, és engem figyelt. Intett, hogy menjek oda. -

109

Hé. Sört? - kérdeztem.

Melegen elmosolyodott, és bólintott.

110

Igen. Kösz, Kiera. - Hirtelen elkezdtem azon tűnődni, neki is vannak-e tetkói, mint a többieknek. Azután elvörösödtem, amint eszembe jutott, hogy láttam őt szinte teljesen pucéran.Ha van is tetoválása, gondosan rejtegeti. Fölfigyelt kipirult arcomra. - Mi az ? Úgy döntöttem, legegyszerűbb, ha egyenesen rákérdezek. -

Neked is van? - mutattam Griffin vállára.

Vetett egy pillantást Griffin félmeztelen testére. Tetkóm? - kérdezte, ahogy visszafordult felém. Megrázta a fejét. - Nem, nem tudnám elviselni, hogy valamit kitörölhetetlenül belém véssenek. Felvillantott egy mosolyt. - Hát neked? -

Elpirultam ártatlan érdeklődésétől. Nem... ebben tényleg szűz vagyok. - Azonnal megbántam a kijelentést, ahogy a fejem búbjáig elvörösödtem. Kuncogni kezdett, élvezte a reakciómat, miközben azt motyogtam: - Akkor hozom a sörödet... -

Amilyen gyorsan csak tudtam, kereket oldottam, miközben magamban azt mondogattam, hogy tényleg gondolkodnom kellene, mielőtt megszólalok. Kis híján feldöntöttem Dennyt, amint belépett a bárba. O, hé! Tudod, mi történt? - ragadta meg a vállamat, miközben alig fért a bőrébe. -

Mosolyogva láttam lelkesedését. -

Sejtelmem sincs - feleltem.

Mark ma félrevont bent a cégnél. Azt akarják, hogy segítsek felállítani az új irodát Tucsonban. Őt láthatóan felizgatta .t kilátás, de az én szívem kihagyott egy ütemet. -

Tucsonban? Tényleg? És meddig tartana? Próbáltam nem elvenni a lelkesedését, de valahogy nem repestem az ötlettől. -

Nem is tudom... talán Kettőig? - Megvonta a vállát. -

néhány

hónapig?

Leesett az állam. Néhány hónapig? De még csak most rendezkedtünk be! Nincs egy hónap az iskoláig. Be kell iratkoznom, most kapjuk az új órarendet, akönyveket... énmostnemmehetekTucsonba. -

Kissé zavartan nézett rám. Nem is kell jönnöd. Csak néhány hónapról van szó, Kiera. -

Már nem törődtem a lelkesedésével. Kezdtem dühös lenni.

Micsoda? - kiáltottam fel, mire a körülöttünk állók mind felénk fordultak. Denny gyöngéden megfogta a karom, és kivezetett az ajtón. -

Miután félrevonultunk a parkolóban, megragadta a vállam, és maga felé fordított. Ez a munkám, Kiera... a közös jövőnk. Ezt kell tennem. - Egyre jobban átütött az akcentusa, ahogyan eltöltötte az aggodalom. -

Éreztem, ahogyan előbuggyannak a könnyeim. Két hónap, Denny... az rengeteg idő. - Amióta együtt jártunk, a leghosszabb idő, amire különváltunk, az a két hét volt, amikor a nagyapja halála után hazament meglátogatni a szüleit. Gyűlöltem annak a két hétnek minden egyes percét. -

Letörölte hüvelykujjával a könnyeimet. Hé... nincs semmi baj. Talán nem fog addig tartani. Nem tudom biztosan. - Szorosan magához ölelt. - Értünk teszem, Kiera, oké ? -

Nem - sírtam fel újra. Két hónap egész örökkévalóságnak tűnt. - És mikor kell menned? -

Hétfőn. - Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Denny egy idő után elengedett. Sajnálom, nem akartalak ennyire fölzaklatni. Azt hittem, te is örülni fogsz. - Összeráncolta a hom-

lokát. - Talán várnom kellett volna, amíg végzel a munkával. Amíg szipogva törölgettem a könnyeimet, máris bűntudatot éreztem. Nem, minden rendben. Csak megleptél, ez minden. Túlreagálom a dolgot. Minden rendben lesz, de tényleg. -

Néhány percre újra magához ölelt. Sajnálom... nem maradhatok. - Szégyenlős mosollyal nézett rám. - Azt akarják, hogy menjek vissza az irodába tisztázni a részleteket. Mennem kell, tényleg ne haragudj. Csak muszáj volt elmondanom... -

Visszanyeltem a könnyeimet. -

Menj csak. Különben is dolgoznom kell... Icnyerébe fogta az arcomat. -

Szeretlek.

-

Én is szeretlek - suttogtam.

Megcsókolta a homlokomat, azzal futva visszaindult a ko- i síja felé. Láthatóan sietnie kellett. Felsóhajtottam, és integet- u in, ahogy

elhajtott. Lehangoltan tértem vissza a bárba. Legelőször azt láttam meg, hogy Kellan Ritával beszélget, és a sörét kortyolgatja, míg hátával a bárpultnak támaszkodik. Hát per- ',/,c. ígértem neki egy sört, mielőtt... megjött Denny. A gondol.it újra könnyeket csalt a szemembe. Gyorsan letöröltem őket, de így sem kerülték el Kellan figyelmét. Összeráncolta a homlokát, és elindult a bejárat felé, ahol még most is álltam. -

Minden oké ?

Elnéztem a válla fölött, mert tudtam, ha meglátom az aggódást a szemében, a könnyek újult erővel törnek föl belőlem. -

Igen...

Kiera... - Könnyedén a karomra fektette az ujjait, én pedig (isztönösen fölnéztem rá. -

Az aggodalom a tekintetében és a váratlanul könnyed érinBa azonnal megtette a magáét: potyogni kezdtek a könnyeim. I labozás nélkül szorosan magához ölelt. Gyöngéden simogatni a hátamat, és a fejemen nyugtatta arcát. Megnyugtató érzés áradt szét bennem, mégis tovább zokogtam, miközben a körülöttünk állók csak néztek. Ő nem törődött velük, sem kérdő tekintetükkel (elképzeltem, miket mesélnek majd), csak egyetlen szó nélkül magához ölelt, míg el nem apadtak a könnyeim.

Egyszer Sam is odalépett hozzá, talán hogy tudassa, ideje kezdeniük, de mielőtt egyetlen szót szólhatott volna, Kellan csak megrázta a fejét. Kicsit hátrébb húzódtam, hogy letöröljem arcomról a könnyeket. Már jobban vagyok. Köszönöm. Menj csak, te vagy az est fénypontja. -

Nyugtalanul mért végig.

Biztos ? Mindenki tud várni még néhány percet...Meghatott az ajánlata, de megráztam a fejem. - Nem, tényleg jól vagyok. Különben is vissza kell mennem dolgozni. Neked is lógok egy sörrel. Elengedett, és halkan nevetgélt. - Majd legközelebb. - Megcirógatta a karomat, majd halvány mosollyal elfordult, hogy csatlakozzon a többiekhez, akik már elhelyezkedtek a színpadon.

A banda mindig jól játszott, de most azt is óhatatlanul észrevettem, hogy Kellan tekintete a szokásosnál többet keresi az enyémet. Olykor a homlokát is összeráncolta, amire megnyugtatónak szánt mosollyal feleltem. Valóban jobban éreztem magam. Nem kellett aggódnia miattam, bármennyire kedves volt is tőle. A bár zárása után a szokottnál tovább maradtam, mégjennyt is visszautasítottam, aki előzékenyen fölajánlotta, hogy hazavisz. Egyszerűen nem álltam készen rá, hogy hazamenjek. Már az fájt, ha belegondoltam, hogy erről kell beszélnem Dennyvel, vagy hogy talán még haza sem ért. Nem igazán tudtam eldönteni, melyik a gyötrelmesebb, és egyelőre nem is akartam kideríteni. Fordítva ültem a pult közelében, a szék háttámláján lógattam akarom, és feldúcoltam az állam. Hétfő... Eddig minden olyan csodálatosan 7°

ment, erre most van egy hetem, mielőtt Denny két teljes hónapra eltűnik az életemből. Belegondoltam, milyen lesz nélküle, de még túl korainak tűnt erről agyalni. Ott lesz a holnap délután, azután az egész vasárnap, azután... nos, ki tudja, mikor látom legközelebb. Éreztem, ahogyan újra kicsordulnak a könnyeim, és dühöd- ten letöröltem őket. De most komolyan, csak néhány hónap az egész, emiatt kár ennyire kibukni. Higgadj már le, utasítottam magam. Mielőtt még megláttam volna, éreztem, ahogyan Kellan leült mellém. - Hé. - Gyöngéden elmosolyodott. - Akarsz róla beszélni ?

Elnéztem a színpad felé, ahol a banda még most is lógott. Evant lekötötte Sam, Griffin és Matt azonban meredten nézte kcllant és engem. Griffin torz vigyorral tett valami megjegyzést, in ire Matt a szemét forgatta, és nevetett. El tudtam képzelni, mire")! beszélhetnek. Na nem, itt nem akarok beszélni róla. Ha már nem tudom megállni sírás nélkül, nem akarom, hogy az összes I’. Fej lássa. Épp eleget szívatnak így is. Megráztam a fejem. 7°

Kellan látta, ahogyan a tekintetem a bandára tapad, és mintha olvasott volna a gondolataimban. -

Akarod, hogy hazavigyelek?

Visszafordultam felé, és hálásan bólintottam. Amúgy is gyorsan fogyatkoztak az esélyeim arra, hogy ilyen későn hazajussak. -

Igen, köszönöm.

Oké, akkor összeszedem a cuccom, és mehetünk. - Elbűvölően rám mosolygott, én pedig valamilyen okból belepirul- i.ini. Odasétált a srácokhoz, akik legurítottak még egy utolsó italt Sammel, és mondott nekik valamit. Bólintottak. Griffin oldalba bökte Mattét, és önelégülten vigyorgott. Kellan meg-

i a/.ta

a fejét, ahogy magához vette a gitárját. Már visszafordult lelem, amikor Evan megragadta a karját, és mondott valamit ne- k Kellan vetett rá egy ingerült pillantást, és megrázta a fejét. I van láthatóan beérte a válasszal, mert elengedte a karját. Kellan visszatért elmosolyodott. -

Kész vagy?

7°

hozzám,

és

melegen

Bólintottam és felálltam, miközben felsóhajtottam, és próbálni n felkészülni rá, hogy vagy otthon találom Dennyt, vagy nem. ivoztunkban erőtlenül intettem Ritának. Felhúzta a szemöldökét, sokatmondóan elmosolyodott, és rám kacsintott, hogy ettől újra elpiruljak. Szemlátomást azt gondolta, hogy amint kettesben maradok Kellannel, a legelső dolgom lesz ráugrani. Valahogy nyugtalanná tett ez a tudat. I

A hazaút meghitt csöndben telt. Kellan egyszer sem erőltet- 11■ a beszélgetést. Kedvessége és a korábbi gyöngéd ölelés emléke bírt rá arra, hogy mégis meg akarjak nyílni előtte. Denny elmegy... - törtem meg halkan a csöndet. I )öbbentem

-

kapta felém a fejét.

Hogyhogy?

Közbevágtam, amint tudatosult bennem, milyen sötétre sikerült a kijelentés. Nem, csak néhány hónapra... csak a munkája miatt. -

Elernyedt, és halványan el is mosolyodott.

7°

-

O, már azt hittem...

Felsóhajtottam. Nem, csak én reagáltam legnagyobb rendben, csak... -

-

túl.

Minden

a

Még sosem voltatok külön - fejezte be helyettem.

Megkönnyebbüléssel töltött megért engem.

el a

tudat, hogy

Igen. Mármint voltunk, de nem ilyen hosszú ideig. Azt hiszem, egyszerűen csak megszoktam, hogy mindennap találkozunk, és... olyan sokáig vágytam rá, hogy végre együtt éljünk. Minden tökéletesen ment, erre most... -

-

Erre most elmegy...

Igen. - Felé fordultam. Az útra meredt, és láthatóan mélyen a gondolataiba temetkezett. Az utcai lámpák sárgás fénye időközönként szétáradt az arcán. A hatás csak még vonzóbbá tette. Egészen megigézett, ahogyan az arca hol fénybe, hol sötétbe borult; nem tudtam levenni róla a tekintetem. Eltűnődtem, mire gondolhat. -

Semmire... - Újra felém fordult, mire felriadtam a réve- dezésből. Csak most tudatosult bennem, hogy hangosan is föltettem a kérdést. -

7°

Elmosolycdott. mennek majd fejezte be a tovább meredt

- Én csak reméltem, hogy jól a dolgaitok. Ti ketten... - Nem gondolatot, csak mosolygott, és az útra.

Elvörösödtem, miközben újfent arra gondoltam, hogy jobban oda kellene figyelnem, miket mondok a jelenlétében. Nyilvánvalóan még a gondolataimra is ügyelnem kell, mert a közelében akaratlanul is ki-kicsúsztak a számon.

7°

Nem sokkal később ráfordultunk a felhajtóra. Felsóhajtottam, és valamennyire megnyugodtam. Denny viharvert öreg Hondája már ott parkolt a káz előtt. Azt hiszem, mégiscsak abban reménykedtem, hogy otthon lesz. Kellanhez fordultam.Nagyon köszönök... mindent. Szinte szégyenlősen nézett vissza rám. -

Szívesen, Kiera.

Kiszálltunk, és bementünk a házba, ahol fölsiettem a lépcsőn. Megálltam az ajtónknál, kezemmel a gombon, és hirtelen nyugtalanná tett a gondolat, hogy be kell lépnem. Nem lesz semmi baj, Kiera - szólt Kellan lentről, az ajtó mellől, ahonnan engem figyelt. -

Elmosolyodtam, és suttogva jó éjszakát kívántam, azután ösz- szeszedtem magam, és beléptem a sötét szobába. Miután becsuktam az ajtót, beletelt néhány pillanatba, amíg a szemem hozzászokott a sötétséghez. Hallottam Dennyt megfordulni az ágyban, mielőtt még láthattam volna. Felkönyökölt, és engem nézett. Szia... későn jöttél. - Almos hangján még jobban átütött az akcentusa. -

Nem szóltam. Még most sem tudtam biztosan, hogyan érzek ezzel az új helyzettel kapcsolatban, leszámítva azt a tényt, hogy mélyen elszomorít. Leültem az ágy végébe, és felhúztam a pizsamámat, míg ő némán figyelt. Csak azután törte

123

meg a csendet, hogy átöltöztem. -

Kiera... - suttogta. - Mondj végre valamit.

Felsóhajtottam, és bemásztam a takaró alá, miközben ő oldalt fordult, hogy szembekerüljön velem. Ujjai végigfutottak a hajamon, majd az arcomat cirógatták. Mi zajlik idebent ? - kopogtatta meg lágyan a halántékomat. -

Elmosolyodtam. Csak nem tudom, milyen lesz nekem nélküled. - A mosoly rögtön lehervadt az arcomról. -

Megcsókolta a homlokom. Otthon, munka, otthon, munka... Talán pont ugyanolyan, mintha itt lennék. -

Lehet, de egy percét se fogom élvezni. Meredten néztem a párnáját. -

-

Te is hiányozni fogsz nekem - nevetett föl.

Belenéztem a szemébe. -

124

Igazán?

Meglepetten hunyorgott. Hát persze. Várjunk csak... te azt hiszed, hogy én ak.imli menni ? Hogy nekem könnyű? Hogy nekem nem fogsz mii n l> n egyes nap hiányozni ? -

Igen. - Ez a gondolat az este folyamán többször is ím-glflj dúlt a fejemben. -

Most ő sóhajtott fel. De hát ez nevetséges, Kiera. - Felvillantotta előttem ki >1 vés mosolyát. - Halálosan unod majd, olyan sűrűn foglak liívni. -

Sikerült kipréselnem magamból egy mosolyt. Azt ne is várd. - Elkomorodtam. - Tényleg menned ki II muszáj ezt csinálnod? -

Felhagyott a mosolygással, ahogy hallotta a hangomat. -

Igen. - Lassan bólintott.

Fölvetettem az állam. -

És visszajössz, amint végeztél?

-

Abban a szent pillanatban - mosolyodott el újból.

125

Rendben. - Egy pillanatra elhallgattam. - Akkor már i vili egyvalamit kell tisztáznunk... -

Kíváncsi pillantást vetett rám. -

Mi lenne az ?

Arcára fektettem a tenyerem, és gyöngéden megcsókolta 111 -

Hogy hogyan töltsük el ezt az utolsó két napot.

Elmosolyodott, és közelebb hajolt, hogy a fülembe súgj i mindazt, amit az elkövetkező két napban tehetünk. Mosolyt >|< tam, nevettem, a vállába öklöztem, újra nevettem, elpirulunk végül szenvedélyesen megcsókoltam. Egy pillanatra még a/1 ni elfelejtettem, hogy a dolgok nemsokára megváltoznak... A hétfő reggel gyorsabban eljött, mint azt valaha is lein i végesnek tartottam volna. Az utolsó két nap minden egyes pc i > próbáltuk együtt tölteni. Denny hihetetlenül türelmesen visi I I ic >|;y rajta lógtam. Jól tudta, milyen nehéz lesz ez a számom11

M.ipunban azt reméltem, hogy legalább ilyen nehéz lesz az 11

126

ii n.ira is. Egy részem azt akarta, hogy jól boldoguljon, nyű-

•! Ic a főnökeit, és érezze magát csodálatosan, de még job- i M 11111 i i I tem volna annak, ha akkora szívásnak éli meg az egészet, li .| \ löbbé egy napra sem akar majd elválni tőlem. ■

I i II.in kedvesen felajánlotta, hogy kivisz minket a reptérre, ii' . MincsúzhattamDennytől. Annyira hálás voltam ezért. Tud' mi, liogy túl ideges lennék a vezetéshez, ahhoz meg végképp min s erőm, hogy egy taxiban köszönjünk el. A létező legutol- " | ■ 111.1 iiatig Dennyvel kellett lennem, és látnom kellett felszáll- i . |)ét, hogy rendesen lezárhassam a dolgot. Am ahogy a gép végül felszállt, mi pedig ott maradtunk I ■ II.nmei a reptéren, hirtelen mégis azt kívántam, bár otthon | mii k, és telezokoghatnám a párnámat. Kellan, látva feltörni ilő könnyeimet, édesen átkarolta a vállam, és némán visz- ét in i cl: a kocsihoz. '.. inte alig érzékeltem, ahogyan visszaértünk az autóhoz, és li i ■ i mentünk. Magamban a legkülönfélébb borzalmas helyzeteid i ilmodtam meg, a létező összes rosszat, ami miatt soha töbI" in in láthatom az én gyönyörű barátomat. A zokogás végül miópályán kapott el. A Jiága Kellan, akit meglepő módon egyáltalán nem taszí- IMIIA a könnyeim, ahogyan alegtöbb srácot taszították volna, I' nlnrc ttakanapéra, majdhozott egy doboz zsebkendőt és egy

127

li n vizet. Azután lehuppant a fotelba, és keresett valami osto- i)1,játékot, amit mind a ketten nézhettünk. Az ötlet bevált: I idő múlva már mindketten nevettünk. Valamikor a film • ■ |'i leié kezdtem elaludni, és éreztem, ahogyan Kellan rám te-

i

in

' )i,y könnyű takarót, mielőtt álomba zuhantam. 1 m akkal később, egyedül ébredtem a nappaliban. Újralepör- 'i m magam előtt azt az utolsó néhány percet a repülőtéren,

■ v‘./i-rrc

búcsút...

gyűlöltem és kiélveztem a gyöngéd

I >i miy szorosan magához ölelt, én pedig megragadtam az ar■ #i,i

■. olyan mélyen, olyan szenvedélyesen csókoltam, ahogyan csak tudtam - legalább legyen min gondolkodnia, ha egy’''*i elmegy. Végül elhúzódott tőlem, kifúlva, de gyöngéd mosnM lyal az arcán. - Szeretlek... nemsokára újra veled leszek, rendben? Ne >n gódj. - Arcon csókolt, én meg csak bólintottam. Egyetlen wm se tudtam kipréselni összeszorult torkomon.

Ezután odalépett Kellanhez, aki tőlünk tisztes távolsági .1 ■■ i rakozott, onnan nézte búcsúnkat. Denny még egyszer vissz.un zett rám, mielőtt Kellanhez hajolt, hogy súgjon valamit

128

aluliig Kellan elfehéredett, és vetett felém egy pillantást. Denny (Ilin zódott tőle, elkomolyodott, és a kezét nyújtotta neki. Ki II m sápadt arccal és kissé zavartan bólintott, elfogadta, és mq;i ta Denny kezét, azután halkan odasúgott neki valamit. A In ■);* őket néztem, azon tűnődtem, mit mondhatott neki Denny. A / után Denny utoljára még felém fordult, küldött egy csókol, felszállt a gépre. Magamra hagyott. Elcsigázottan sóhajtottam fel, ahogy újra fölidéztem az rm léket. Hirtelen megcsörrent a telefon, én pedig rohantam, In I^.T fölvegyem. Denny édes hangja betöltötte az elmémet és a szív* met. Még csak fél napja volt tőlem távol, de máris gyötrclmi ■. nek éreztem a hiányát. Elmesélte, milyen volt az utazás, és 1 r| pen hol tartózkodik. Sokáig feltartottam a telefonnál, míg vé^ljj azt mondta, le kell tennie, de megígérte, hogy este, lefekvés cím 1 még hívni fog. Duzzogva beleegyeztem. Aznap este dolgoznom kellett, és utáltam a műszak mind 11 egyes percét. Szinte fizikai fájdalommal töltött el a tudat, Imjif talán emiatt mulasztom el Denny hívását. Nem mondta, pon tosan mikor fog hívni, csak annyit, hogy lefekvés előtt - de !• 1 nek a lefekvési idejéhez képest, az övéhez vagy az enyémhez í I / egész éjjel nem hagyott nyugodni. A végén még Ritával is öss/i kaptam, aki tett egy rosszízű megjegyzést arról, hogy végre ki 1 tesben maradhatok Kellannel. Összekevertem a vendégek remii léseit, és még annyi fáradságot se vettem, hogy elnézést kérjek Még Griffin is kapott egyet a fejére, amikor megmarkolta .1 li nekemet. Azt a pillanatot, mondjuk, kimondottan élveztem...

129

Ki ll;i ii aznap sokáig bent maradt, és munka után haza is fu- Km/ot t. Egész úton kész idegroncs voltam, csak reménykedni un li .un, liogy nem mulasztottam el Denny hívását, hogy még éb- n n v.m, és tudok vele beszélni, akár órákon át. Talán csak leiekéi ni .1 konyhapultra, és ott alszom, így addig beszélhetünk, amíg in ájulok. Nem... tényleg össze kellett szednem magam. I (II.m mosolyogva hallgatta sóhajtozásomat. I .efogadom, hogy Denny még ébren van, ha fel akarod lii> ni.

\ i sszamosolyogtam rá. Köszönöm, fuvarozgattál.

hogy

ma

egész

nap

engem

I l.ilkan fölnevetett. Nagyon szívesen, Kiera. - Egy pillanatig nem fordítottam > I 111 kintetem, csak azután hagytam, hogy a gondolataim újra «i. /.uctjenek Denny utolsó öleléséhez. A iclefon néhány perccel az érkezésünk után csörrent meg, ■

130

ii | n iligvigyorogva, mint kisiskolás, az első

csöngetésre fölvetii ni

I )enny tudta, tökéletesen időzített.

hogy

dolgozom,

ezért

i/nltam, amint arra gondoltam, hogy igazából fölöslegesen iil' |',i skedtem egész éjjel. Denny is vágyott rá, hogy beszéljen III

ii li

in. így vagy úgy, de elért.

Ki llan belépett, és mosolyogva kivette a kezemből a teleli.m. |ó éjt, Denny - köszönt bele, azzal visszaadta a kagylót, rám Kn smtott, és indult lefeküdni. II meg

át.

csak beszéltünk és beszéltünk... órákon

5. FEJEZET

C"Magányosan

Az az első hét volt a leghosszabb egész életemben. Miután az iskola még mindig nem kezdődött el, és egész nap nem akadt túl sok tennivalóm, fájóan éreztem minden egyes nap minden egyes órájának minden egyes percét, még azt is, ahogyan a másodpercmutató lassan előrearaszolt.

131

Kellan a maga részéről mindent megtett, hogy szórakoztasson. Elcsevegett velem kávézás közben, megpróbált megtanítani gitározni (ami elképesztően rosszul ment), végül még futni is elrángatott, hogy rövid úton megutáljam Seattle-t. Az igaz, hogy gyönyörű város, de vajon kedvez-e a futóknak, akik szívesebben sportolnának egy lapos pályán, mint a meredek dombokon? Hát nem. Még a fél távot se tettük meg, máris visszafordultam, hogy hazagyalogoljak. Kellan nevetett rajtam egy sort, de végül felajánlotta, hogy hazasétál velem. Gyöngének és némiképp ostobának éreztem magam, ezért mondtam neki, hogy csak fusson tovább, azzal visszakutyagoltam, hogy átadjam magam az önsajnálatnak. Kellan eljött velem vásárolni is, amikor a készleteim vészesen kezdtek leapadni. Mulatságos, ugyanakkor teljességgel zavarba ejtő élmény volt. Szerencsére női dolgokból jó időre fölszerelkeztem - akkor éreztem volna magam igazán zavarban, ha ezeket is vele kell megvennem. Azért így is belepirultam, amikor lazán bevágott a bevásárlókocsimba egy doboz óvszert. Kivettem a dobozt, s miközben diszkréten körülnéztem - az arcomon nyilvánvalóan a legőszintébb szörnyülködéssel úgy adtam vissza neki, mintha égetné a kezem. Először nem vette el, csak értetlenkedő mosollyal nézett, de ahogy az arcom és a mozdulataim egyre lázasabbak lettek, végül kivette a kezemből, és visszatette a polcra, miközben leplezetlenül kinevetett zavaromért. Gyorsan túltettem magam az eseten, és továbbtoltam a kocsit, míg Kellan, aki együtt énekelt a nyálas háttérzenével (betéve tudta az összeset), különféle dolgokat dobált be, de most

132

előtte mindig kikérte az engedélyemet. Mosolyogva néztem vonzó, sugárzó arcát. Félúton járhattunk az üzletben, a kukoricapely- hek között, amikor a hangszórókból hirtelen egy duett hangzott fel. A női szólamnál várakozó pillantásokat vetett rám, míg én éreztem, ahogyan a forróság felkúszik az arcomon. Mondjuk úgy, hogy nem születtem énekesnőnek. Láthatóan jól szórakozott vonakodó arckifejezésemen, és még hangosabban énekelte a következő versszakot, miközben hátrafelé haladt, és olyan széles mozdulatokat tett, mintha szerenádot adna. Rettenetesen zavarba jöttem, főként amikor a szembejövők megmosolyogtak és kinevettek minket. O ügyet sem vetett rájuk, csak tovább énekelt, és figyelte, ahogyan az arcom egyre vörösebb és vörösebb lesz. Szinte szikrázott a szeme, any- nyira élvezte kínos feszengésem. Végül szélesre tárt karokkal és felhúzott szemöldökkel elhallgatott, várva, hogy bekapcsolódjak, de én makacsul ráztam a fejem, és játékosan a karjára vertem, hátha végre sikerül leállítanom. Erre fölnevetett, és elkapta a kezem, hogy ott, a sor kellős közepén megpörgessen, sőt még be is döntsön, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a szerenádot. Egy idősebb pár kedvesen mosolygott ránk, ahogy elgurult mellettünk. Amikor már nem bírtam nevetés nélkül, ha nagyon halkan is, de elénekeltem a lányos részt. Elbűvölően mosolygott rám, azután kuncogva eleresztett. Végeztünk a vásárlással - és a duettel -, én pedig megfogadtam, hogy mostantól készségesen el- éneklek mindent, amit akar. Egyszerűen több feszengéssel jár, ha ellentmondók

133

neki. Leginkább csak azért hívtam fel a szüléimét, hogy azzal is teljen az idő. Nem állt szándékomban beszámolni arról, hogy Denny egyedül hagyta az ő kicsikéjüket egy idegen városban, de valahogy mégis kicsúszott a számom - utána órákig hallgathattam a „tudtam, hogy ez így nem lesz jó, minél előbb haza kell költöznöd” szónoklatot. Ezredszer is kijelentettem, hogy Seattle- ben maradok, mert itt vagyok boldog. Vagy inkább leszek, ha Denny végre visszajön. Ismételten megnyugtattam őket, hogy nincs miért aggódniuk. Denny napjában kétszer-három is felhívott, mely alkalmak a nap fénypontjaivá váltak. Idővel azon kaptam magam, hogy egyre többet lógok a konyhában, és csak arra várok, mikor csör- ren mega telefon. Eleinte ez tényleg bosszantott. Önálló ember vagyok, egy napot csak kibírok anélkül, hogy beszélnék vele, ha véletlenül elmulasztom egy hívását. De néhány órát mindenképpen. Próbáltam nem rögeszmésen állni a dologhoz, de persze nem sikerült, és csodaként éltem meg minden telefonhívást, amit csak kaptam tőle. -

Helló, bébi.

Tudtam, hogy úgy vigyorgok a telefonra, mint egy idióta, de nem tehettem róla. Annyira hiányzott a hangja. Hé... - sóhajtottam bele a kagylóba. - Hogy vagy... mikor jössz már haza? - Összerezzentem a -

134

gondolatra, hogy éppen úgy beszélek, mint a szüleim. Denny is kuncogni kezdett, amint ez tudatosult benne. - Remekül vagyok. Fáradtan, de remekül. Sajnos még nem végeztünk itt... bocs. - Őszinte sajnálatot hallottam ki a hangjából, amit nem álltam meg mosolygás nélkül. - Semmi gond... csak az a helyzet, hogy őrülten hiányzol.

-

Te is nekem.

Ez lett a mi kis mindennapos rutinunk. Hazajössz ? Nem, még nem. Hiányzol. Te is nekem. Mosolyra késztetett, mennyire szeretem ezt a kölyköt. Csak gyorsan bekapok valamit ebédre, azután mennem kell. Mit csinálsz ma este, hogy nem kell dolgoznod? - Halk -

nyögést hallottam, lerogyna egy székre.

mintha

halálos

fáradtan

Felsóhajtottam. Semmit az égvilágon. Kellan bandája a Razorsben játszik, úgyhogy teljesen egyedül -

135

leszek... - Ahogyan a mondat végére értem, tehetetlenül néztem körbe a hirtelen hatalmassá váló házon. Valaha tényleg szűkösnek éreztem? Miért nem mész el te is ? - Hallottam, ahogyan ásít. -

Zavartan néztem a telefonra. -

Hová?

Kellannel... tudod, meghallgatni a bandát. Legalább nem lennél otthon egyedül... - Lopva újra ásított, majd olyan hangot hallottam, mintha lehuppant volna az ágyára. -

Tényleg nagyon fáradt vagy, igaz ? - Bántott, hogy én tartom ébren, de még nem álltam készen arra, hogy letegyem a telefont. -

-Ja... azt meghiszem. - Hallottam a hangján, ahogyan elmosolyodik. - Más kedvéért nem is maradnék fent. Máris éreztem, ahogyan elszorul a torkom. Olyan nagyon hiányzott. Nem akarlak még jobban lefárasztani. Reggel is beszélhetünk, mielőtt munkába indulsz. Reggelizhetnénk együtt. - Próbáltam megőrizni a látszatot, mintha boldoggá tenne ez a kilátás, miközben mást sem akartam, csak felsírni, hogy jöjjön végre haza. -

136

Nagyot ásított. -

Biztos? Tényleg nem bánnád...

De, legszívesebben volna.

egész

éjjel

beszélgettem

Persze... egyél, aludd ki magad, és siess haza hozzám. -

-

Szeretlek, Kiera.

-

Én is szeretlek... jó éjszakát.

-Jó éjszakát. - Még egyszer ásított, mielőtt letette a telefont. Egy teljes percen át némán meredtem a kagylóra, míg a makacs könnycseppek végigperegtek az arcomon. Még csak kilenc nap telt el, és hová jutottam... itt sírdogálok nagy magányomban. Kezdett nagyon nem tetszeni. Talán igaza van, és jót tenne, ha kimozdulnék? így legalább gyorsabban telne az este. Mire észreveszem magam, máris ideje reggelizni. A gondolat jobb kedvre derített. Letöröltem a könnyeimet, és fölsiettem az emeletre, Kellan szobájához. Bekopogtam a csukott ajtón, ő pedig azonnal kiszólt:

137

-

Gyere be.

Belépéskor elpirultam; még nem volt fogadóképes állapotban. Az ágyon állt, arccal az ajtó felé, és a farmerjét gombolta. Tiszta pólója még az ágyon hevert, míg elképesztően kidolgozott teste csak úgy fénylett a víztől, mert előtte zuhanyozott. Kíváncsi pillantásokkal méregetett. -

Mi az?

Rádöbbentem, hogy az ajtóban állok, és tátott szájjal meredek rá. Nagy nehezen összeszedtem magam. - Öö... én csak... szóval arra gondoltam, hogy veled mehetnék... tudod, a Razorsbe... meghallgatni a bandát. - Minden egyes szóval, ami elhagyta a szám, egyre ostobábbnak éreztem magam. Hirtelen azt kívántam, bárcsak az én ajtómat nyitottam volna ki, ne az övét, még ha ettől teljesen magamba zuhanok is.

Széles mosollyal kapta fel a pólóját az ágyról. Igazán ? Nem unod még halálosan, hogy engem hallgass ? - Rám kacsintott, ahogyan felhúzta a pólót mesés testére. -

Nagyot nyeltem. Nem tehettem mást, meg kellett bámulnom. Eközben újra azon kaptam

138

magam, hogy eltátom a számat. Nem, mégnem... így legalább lesz mit csinálnom. - Azonnal megbántam, hogy ezt mondtam; nyilván iszonyú gorombának tartott ezért. -

139

O csak fölnevetett, ahogyan átfuttatta ujjait sűrű, nyirkos haján, majd magához vette a zselét, és néhány gyakorlott mozdulattal csodálatosan kusza frizurát csinált magának. Őszinte érdeklődéssel figyeltem. Még sosem láttam, hogy valaki így lőtte be a haját. Még csak bele se nézett a tükörbe; ösztönösen tudta, hogyan keltse a rendezett káosz látszatát - és legyen ellenállhatatlanul vonzó. Pislogni kezdtem, ahogy válaszolt. - Persze, mindjárt mehetünk. - Leült az ágyra, hogy felhúzza a bakancsát, és megpaskolta maga mellett a helyet. Leültem és néztem, miközben még mindig végtelenül ostobának éreztem magam, amiért idejöttem. - Dennyvel beszéltél az imént?

-

Igen...

Megállt, és puhatolódzó pillantást vetett rám. - Lehet már tudni, mikor jön haza? - kérdezte, mielőtt fölvette a másik bakancsát.

-

Nem - sóhajtottam fel.

Kedvesen elmosolyodott. - Már biztos nem tart soká. - Felállt, és magához vette az újabbik gitárját, hogy eltegye az ágyon fekvő nyitott tokba. - Meglátod, gyorsan elrepül az idő. - Olyan bátorítóan mosolygott rám, hogy nekem is mosolyognom kellett. - Kész vagy? -

85

Becsukta a tokot, és vállára vette a pántot. Bólintottam, azzal elindultunk lefelé. Magához vette a kulcsait, én meg az igazolványomat és némi készpénzt a borravalóból, azután már indultunk is. Az este meglepően jól sikerült. A Razors szűkösebbnek tűnt Pete bárjánál: hosszú, téglalap alakú helyiségében elöl alakították ki a színpadot, vele szemben a hosszú bárpulttal, míg a többi teret az asztalok és székek töltötték ki. Kellan a legközelebbi asztalhoz ültetett, hogy a legelső sorból láthassam a műsort. A banda szokás szerint hihetetlen jól játszott, valahogy mégis visszafogottabban, mintha csak magánelőadást tartana nekem és húsz legközelebbi barátjának. Kellan egy bárszéken ült, miközben énekelt és gitározott, s most, hogy a kiéhezett rajongók távol maradtak, felére visszavett az érzékiségből. Nem mintha a lányok nem sikoltoztak volna itt is utána meg a többi srác után, csak épp nem miatta zarándokoltak el ide, ahogyan eszement társaik a zenekar törzshelyére, Pete-hez. Azon kaptam magam, hogy teljesen magával ragad Kellan előadása, tényleg odafigyelek a szövegre és a hangszínre. Néhány nótát még együtt is énekeltem vele, amitől sugárzóan elmosolyodott, amikor észrevette. Denny remek ötletet adott, és az este gyorsan eltelt. Mielőtt észbe kaptam volna, a fiúk már a cuccot pakolták, míg Kellan elköszönt a jelen lévő ismerősöktől. Néhány közelebb furakodó lányt arcon is csókolt,

azután már indultunk is hazafelé. Útközben mosolygott, és halkan énekelgette az utolsó számot, miközben hüvelykujjával verte a ritmust a kormányon. Azt a dalt hallottam újra, ami Seattle-ben töltött első esténken any- nyira megindított, s amitől úgy éreztem, egy pillanatra látom Kellan legbelső énjét. Felfigyelt érdeklődésemre, és szélesen mosolyogva rám nézett, úgy énekelt tovább. Imádom ezt a számot. - Viszonoztam a mosolyát, ő pedig bólintott, és tovább énekelt. Ügy látom, számodra is fontos. Valami különleges jelentése van? - Nem kellett volna ezt kérdeznem. Nos, most már megtörtént... -

Elhallgatott, és kérdő pillantást vetett rám. Hm. - Még a dobolást is abbahagyta, s csak lassan fordult vissza az út felé. -

Mi az? - kérdeztem félénken, remélve, hogy nem bántottam meg. -

Félig elmosolyodott, és nem úgy tűnt, mint aki szívére vette a dolgot. - Ezt még senki sem kérdezte tőlem. Mármint a bandán kívül. - Megvonta a vállát, ahogy rám nézett. Elvörösödtem és elfordultam. Nyilván komplett idiótának tart, amiért ilyeneket kérdezgetek tőle.

85

-

Igen... - felelte halkan.

Hunyorogni kezdtem, ahogy visszafordultam felé. Egy pillanatra felötlött bennem, hogy akaratlanul is kimondtam, amire gondoltam, és csak helyesel, hogy komplett idióta vagyok, de ő melegen elmosolyodott, mielőtt hozzátette: -

Igen, sokat jelent nekem...

Nem árult el többet. Beharaptam az ajkam, és tudatos döntést hoztam arról, hogy nem kérdezősködöm többet, bármenynyire érdekel is a válasz. Abból, ahogy minden figyelmét az útra szegezte, de lopva vetett felém egy-egy pillantást a szeme sarkából, látni lehetett, hogy nem szívesen beszélne erről. A hallgatás mérhetetlen erőfeszítést követelt a részemről, de tiszteletben tartottam az érzéseit, és nem szóltam. Másnap a reggeli telefonban beszámoltam Dennynek az estémről, ő pedig hallhatóan örült, hogy nélküle is jól éreztem magam. Nekem csöppet sem tetszett a gondolat - én vele akartam jól érezni magam -, de igazat kellett adnom neki. El kell járnom hazulról, és fel kell találnom magam, amíg nincs velem. A búslakodással semmire se megyek. Elkezdtem hát többet lógni Jennyvel. Már a következő vasárnap délután átjött sivár otthonunkba, ahol teljesen ledöbbent azon, mennyire jellegtelen minden. Az egész délutánt a piacon és kis üzletekben töltöttük, próbáltuk felkutatni a legolcsóbb, mégis legtetszetősebb holmikat, amelyekkel feldobhattuk kicsit a helyet. Sikerült találni egy-két kellemes art deco darabot a nappaliba, néhány festői tájképet a szobámba, pár kávés és persze egy teás témájú posztert a konyhába, meg egy érdekes, lehulló vízcseppet ábrázoló fotót a fürdőbe. A kezembe akadt egy régi Ramones- plakát, amit Kellannek szántam, akinek a szobája éppoly sivárnak tűnt, mint a ház többi része. 144

Szereztem egy rakat üres képkeretet is, és ezen felbátorodva előhívattam a képeket, amelyeket a beköltözésünk első hetében kattogtattunk el Denny kamerájával. Némelyik rólam és Dennyről készült, néhány csak a fiúkról, és pár - köztük a kedvencem, amit a családommal is meg akartam osztani - mindhármunkról. Jennyvel persze felhajtottunk néhány kifej ezetten csa- jos holmit is: kosarakat, dísznövényeket, mintás törölközőket a fürdőbe. Meg egy olcsó üzenetrögzítőt, így nem kellett azon izgulnom, hogy elszalasztok egy telefonhívást. Nem tudtam, Kellan mennyire fog lelkesedni azért, hogy lányossá varázsoljuk a lakását, mindenesetre nem találtuk otthon, amikor hazaértünk a bevásárló kőrútról. Kuncogva nekiláttunk, hogy mindent a helyére tegyünk, mire visszatér. Épp végeztünk a konyhában, amikor végül beállított. Végigmért Jenny t és engem, ahogyan föltettük az utolsó kávés nyomatot is, majd elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. Azután fölnevetett, elfordult, és elindult föl a szobájába. Jennyvel úgy láttuk, ennél több elismerésre hiába is várnánk, ezért vihogva folytattuk a lakásfelújítási projektet. Amikor Jennynek nem sokkal később el kellett mennie, jelentkezni a műszakra, megköszöntem neki, hogy segített eltölteni az időt és kicsinosítani a házat. Búcsúzóul felkiáltott Kellannek, majd miután megkapta a választ, integetett, és sietve távozott. Abban a tudatban, hogy Kellan aligha van elragadtatva a változástól, csöndben 145

lopództam föl az emeletre. Az ajtaja csikorogva résnyire nyílt, így épp ki tudtam venni, ahogyan az ágy szélén ül, és üres arckifejezéssel mered a padlóra. Kíváncsian kopogtam be az ajtón. Fölnézett, ahogyan benyitottam, és a szobájába invitált. Hé... ne haragudj a cuccokért. Ha nem tetszik, mindent leszedek. - Szabadkozva elmosolyodtam, és leültem mellé az ágy peremére. -

Mosolyogva csóválta meg a fejét. Nem, minden oké. Amúgy is kicsit... üres volt. A válla fölött a falra akasztott plakátra mutatott. Tényleg tetszik... rendes tőled. -

Mosolyogva néztem vissza rá. Gondoltam, hogy örülni fogsz neki. - Azon tűnődve, merre járhattak korábban a gondolatai, kibukott belőlem: - Minden oké ? -

Zavartan nézett rám. -

Persze, semmi gond... miért?

Hirtelen zavarban éreztem magam, bár nem tudtam biztosan, miért. 146

Semmi, csak úgy éreztem... de tényleg, ne haragudj. -

Egy hosszú pillanatra elgondolkodott, és úgy tűnt, azon vívódik, elmondjon-e valamit. Még a lélegzetemet is visszafojtottam, ahogyan szembesültem áthatóan kék tekintetével. Hirtelen dmosolyodott, és megrázta a fejét. - Nem

vagy éhes ? Beugrunk Pete-hez ? Sugárzóan mosolygott - Olyan régen nem jártam ott... Abár rendesen megtelt, pedig még alig kezdődött el az este. Kellmnel a szokott asztalnál ültünk le, és Jenny mosolyogva in- dultfelénk, hogy fölvegye a rendelésünket. Hamburgert és sört kértink, s miközben vártunk, elnéztem a tömeget. Furcsa érzés volt,kettesben lenni Kellannel egy nyilvános helyen, különösen ott, ihol dolgozom. Rita érdeklődéssel figyelt minket, míg én próbáltam kerülni vele a szemkontaktust. Hajlamos volt a létező legrosszabbat feltételezni rólunk. Lgy tűnt, Kellant az égvilágon semmi sem izgatja. Kényelmesen hátradőlt, föltette a lábát, és engem nézett. Hirtelen belém villant, hogy az egész napot Jennyvel töltöttem, azután meg le kötett a lakberendezés, most pedig itt vagyok Pete-nél. S közben egész nap nem beszéltem Dennyvel. A gondolat kellemetlenül érintett. Még nem múlt el nap úgy, hogy ne beszéltünk volna egymással. Annyira nyugtalanított a dolog, hogy kis híján megkértem Kellant, vigyen haza. 147

Észrevette hangulatváltozásomat. -Minden oké? Ráeszméltem, hogy bután viselkedem, meg hogy az új üzenetrögzítőmön annyit hallgathatom Denny hangját, amennyit csak tetszik, ha valamiért kihagynám egy hívását. Elmosolyodtam és megvontam a vállam. -Semmi, elmúlik.

csak

Denny-vágyam

támadt.

Majd

Eltűnődött a válaszomon, azután lassan bólintott.

148

Miután Jenny kihozta a sörünket, szótlanul kortyolgatta a magáét, s közben átható tekintettel figyelt. Kezdtem kissé kényelmetlenül érezni magam, ezért örültem, amikor néhány perccel később megérkezett a vacsoránk. A feszengés gyorsan elmúlt, evés közben már oldottan társalogtunk. Nem tudom, mennyi ideig ültünk és ettünk, beszélgetünk és söröztünk, csak azt tudom, hogy végül nem voltunk qyedül az asztalnál. Ahogy minden este, a P. Feje: többi tagja is tiszteletét tette Pete-nél, és habozás nélkül csatlkozott hozzánk, még ha nem is hívtuk. Nem bántam. Jól érezcm magam a fiúk társaságában. Griffin társaságában talán nem ainyira, de amíg bírt parancsolni a kezének, addig őt is elviseltan. Szerencsére Kellan mellé, az isztal túlsó oldalára ült. Persze muszáj volt hátba veregetnie Kelant, és megjegyeznie: - Szép fogás, ember - miközien gúnyos pillantást vetett felém. Én a szememet forgattam, niközben Kellan csak nevetett. Matt mellém huppant le, míg Évin az asztal végéhez húzott egy széket.

Jenny nemsokára mindenkinek sört hozott, és aznap estére én lettem a banda ötödik tagja. Szrésen figyeltem a srácokat akció közben, és miután sokan eljöttel, bőven nyílt alkalom rá, hogy lássam, amint kapcsolatba lépnetaz emberekkel. Oké, többnyire a lányokkal. Érdekesnek találtatna különbséget, ahogyan mindegyikük másként „lép kapcsolattá’ a rajongókkal. Persze ez alól senki, még a hallgatag Matt és x édes Evan se húzta ki magát. Mindannyian élvezték, hogy szt.rok, csak

épp eltérő formában és eltérő mértékben. A skála legszélső végén állt Giffin, aki legszívesebben a karján húzogatta volna a hódításaitjelző strigulákat, ha ez valaha is eszébe jut, de így sem habozot részletesen beszámolni a kalandjairól, valahányszor találkozatt valakivel, aki hajlandó volt meghallgatni. Ezt visszataszítólak találtam, ezért amennyire lehetett, igyekeztem elkerülni. / banda többi tagja, ahogyan a pasik általában, annál izgatóbbrak tartotta a beszámolókat, de némelyik lány is megállt, hogy aiyálát csorgassa a gusztustalan történeteken. Szinte láttam, ahojyan gondolatban odaképzelik magukat a mesék szereplőinek hlyébe. Griffin mintha bizarr vetélkecést folytatott volna Kellannel, folyton azt kérdezgette, hogy nr. Persze tökéletesen játszottak. A dalok megragadták az embee- ket, Kellan hangja szexin búgott, miközben egyenesen kihívó jil- lantásokkal bombázta a közönséget, így nem telt el sok idő, a- marosan a fél bár táncolt és ujjongott, átadta magát az önfeldt szórakozásnak. Nem néztem tovább Kellant és a... műsorá-., csak visszafordultam az asztaloknál maradt vendégek felé. Elkezdődött egy dal, amit már korábban is hallottam, de rég sosem figyeltem rá. Talán azért, mert olyan keményen küzöt- tem a kísértéssel, hogy Kellanre nézzek, ezért inkább próbáltm csak a rangjára koncentrálni, vagy talán a részeg félrelépés ni- att... de a szavak hirtelen tudatosultak bennem. Megálltam :gy asztal mellett, s ahogy felé fordultam, a szám is tátva mardt. Furcsamód először Griffin arckifejezése tűnt fel, aminek alajján rögtön kapcsolnom kellett volna. Teljesen átadta magát a Iáinak... miközben szinte ahhoz is túl izgatottnak tűnt, hogy eljísz- sza

- egyszerűen imádta. Hitetlenkedve meredtem KellanB A dalszöveg a szexre rímelt, de nem akármilyen szexre az érzelmektől mentes, egyéjszakás kalandra. Egyértelműen az fejezte ki: a szex nagyszerű volt, de... én már továbbléptem, d remélem, te még emlékszem rám, mert én már elfelejtettelek Azelőtt is hallottam ezt a számot, mégsem jutott eszembe, hog; így értelmezzen egészen mostanáig. Talán félreértettem a mo;danivalót, de ahogy láttam Griffin átszellemült arcát és Kellai ridegen kéklő szemét, ez nem tűnt túl valószínűnek. Mindennél jobban megdöbbentett, hogy Kellan mindvégig rám irányította szenvtelen tekintetét. Úgy éreztem, mintha az egész bárnak szétkürtölte volna együttlétünket. Nem tudtam mozdulni, nem tudtam elfordítani a tekintetem. Megdermedtem a sokktól, és éreztem, ahogyan a könnyek csípni kezdik a szemem. Hogy lehet ennyire hideg, ennyire kíméletlen? Összerezzentem, ahogyan egy kéz a derekamra siklott. - Helló, bébi - suttogta Denny a fülembe. - Nekem elég volt mára... azt hiszem, hazamegyek. Van, aki hazavigyen? - Maga felé fordított, és szembesült az arckifejezésemmel. - Minden rendben?

Nagyot nyeltem, és mosolyt erőszakoltam az arcomra, remélve, hogy a könnyeim nem árulnak el. -

Igen, én csak... - Elhallgattam, amint egy

különlegesen erőteljes sor átütött tudatos gondolataimon. Kellan úgy üvöltötte bele a mikrofonba: Mégis, minek nézel engem ? A tömeg egészen megőrült hirtelen vadságától, miközben Kellan még mindig az én tekintetemet kereste. Denny elismerően nézett végig a tömegen. -

Hű, ez tényleg jól szól... valami új nóta?

- Nem... - sikerült kinyögnöm - ...már korábban is játszották. - Erőltetett mosollyal az arcomon teljesen felé fordultam.

Majd Jenny hazavisz. Menj csak. Jól vagyok... csak kicsit fáradtan. -

Mosolyogva mért végig. - Oké... de azért kelts föl, ha hazaérsz. - Azzal gyorsan megcsókolt, és távozott. Semmire sem vágytam annyira, mint hogy vele menjek, de nem tehettem mást, mint itt maradni és hallgatni Kellant, ahogy tovább gyötör.

Másnap reggel úgy döntöttem, ideje végére járni a dolognak. De most komolyan, én megértem, hogy furdalja a lelkiismeret, és rosszul érzi magát Denny társaságában, de velem miért ilyen utálatos? Felkészültem mindkét esetre: akár itthon volt, akár nem

mostanában alig járt haza. Ahogy lesiettem a konyhába, a szokott helyén találtam, újságot olvasott, és közben kávézgatott.Hűvösen végigmért, ahogy beléptem, és sötét tekintete láttán máris kezdett meginogni határozottságom. Behunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt. Adtam magamnak egy percet, amíg csináltam egy kávét, mielőtt leültem, és csatlakoztam hozzá az asztalnál. Jó reggelt - bökte ki végül, miközben föl sem nézett az újságból. Kellan... - Kiszáradt a torkom, ezért nyelnem kellett egyet. -

Fölnézett rám. Mi van? - Szinte nyersen förmedt rám, amitől kedvem lett volna máris meghátrálni. -

Ne légy már hülye, Kiera... csak mondd meg neki. Azután, amit műveltetek, csak képes vagy beszélni vele... Miért haragszol rám? - suttogtam, miközben gyáván kerültem a tekintetét. -

Én nem haragszom rád, Kiera. Ami azt illeti, kivételesen kedves voltam veled. Sok lány hálás lenne ezért. Kihallottam hangjából az önelégültséget. -

307

Dühösen néztem rá, ahogy felizzott bennem a harag. -

Mekkora egy seggfej vagy! Amióta csak...

Felvont szemöldökkel várta, hogy befejezzem a kirohanást. Nem tettem. Végül újra lenézett az újságra, és közben ivott egy kortyot a kávéjából. -

Fogalmam sincs, miről beszélsz, Kiera...

Tátott szájjal néztem. Képes egyszerűen letagadni, milyen szemét módon bánik velem? -

Denny miatt? Bűntudatod van...?

Hideg szeme felém villant. Nem én voltam az, aki megcsalta - közölte halk és szenvtelen hangon. Összerezzentem, és beharapott szájjal azért imádkoztam, nehogy elbőgjem magam. -

-

Azelőtt barátok voltunk, Kellan... - suttogtam.

Vetett rám egy közönyös pillantást. -

Azok voltunk? Én nem vettem észre.

Éreztem, ahogy a dühtől könnyek szöknek a 308

szemembe. -

Igenis azok voltunk - csattantam fel. - Mielőtt...

Felnézett rám, és félbeszakított. Dennyvel vagyunk barátok. - Tetőtől talpig végigmért, szinte megvetően. - Mi ketten nem vagyunk mások, csak... lakótársak. -

A haragom egy pillanatra még meggátolt, hogy elsírjam magam.

abban

is

Hát igazán furcsán mutatod ki a barátságodat. Ha Denny megtudná, mit... -

Ezúttal is közbevágott, szemembe nézzen.

hogy

fagyosan

a

De azért nem fogod elmondani neki, igaz? Visszafordult az újságjához, és amikor már azt hittem, végzett velem, még halkan hozzátette: Akárhogy is, ez kettőtökre tartozik... semmi közöm hozzá. Én csak... a rendelkezésedre álltam. -

Tátott szájjal meredtem rá, egy szót sem tudtam kinyögni. Kellan egy teljes percig meredt az újságra, mielőtt felsóhajtott. 309

Akkor végeztünk? - nézett fel még utoljára.

Bólintottam, miközben úgy éreztem, hogy tényleg minden szempontból végeztünk egymással. Fölkelt, és elhagyta a konyhát. Néhány perccel később hallottam, ahogyan kinyílt a bejárati ajtó, majd az autója csikorgó kerekekkel lefordult az útra. Egész hétvégén nem jött haza. 9. FEJEZET

kávézó

Denny egy kis marketinges cégnél kapott állást, amelyik jobbára internetes ügyfeleket szolgált ki. Messzebb nem is kerülhetett volna az egyik legnagyobb reklámcég ígéretes gyakornoki állásától, amit miattam kellett feladnia - tehetsége, amit előző helyén oly nagyra értékeltek és bátorítottak, itt szinte teljesen elsikkadt. Briliáns ötletei féltékenységet ébresztettek kicsinyes gondolkodású kollégáiban, így azok közönséges kifutófiúként kezelték, akivel az apró-cseprő ügyeiket intéztették, vagy éppen az egojukat simogattatták. Gyűlölt minden egyes percet. Sosem mondta ki, nehogy fájdalmat vagy bűntudatot okozzon vele, de így is tudtam. Láttam a szemében, ahogyan a konyhában őgyelgett, mielőtt elkezdődött az újabb nap. Láttam meggörnyedt vállán, amikor a nap végén megjelent a bárban. Szánalmas látványt nyújtott. 310

Egyik este, egy újabb megerőltető nap végén, egyedül ült egy hátsó asztalnál, és a gondolataiba temetkezve itta a sörét. Oda akartam menni, hogy beszéljek vele, de nem tudtam volna mit mondani. Milliószor elmondtam már, hogy majd csak helyrejön minden, de nem jött helyre. Milliószor elmondtam már, hogy örökké szeretni fogom, amiért nem hagyott magamra, de ezzel is csak kis mosolyt csaltam az arcára, semmi több. Még arra is megkértem, hogy lépjen ki, és keressen valami mást, de sehol sem volt üresedés. Egy pillanatra sem hagyott fel a kereséssel, de ha ezen a területen és Seattle-ben akart maradni, egyelőre be kellett érnie ennyivel. Sóhajtozva figyeltem, majd vetettem egy pillantást Kellanre, aki a haverjaival néhány asztalnyira ült tőle. Reméltem, hogy végül leül hozzá, és beszélget vele egy kicsit, hátha ettől felvidulna, de ő kellemesen elcsevegett Mattel, és hátat fordított Dennynek. Egy kívülálló talán semmire sem következtetett volna ebből, de én tudtam, hogy Kellan még mindig kerüli Denny t. Nem tudott a szemébe nézni, és néhány udvarias szónál többet sosem váltott vele. Szerettem volna, ha összeszedi magát, hogy újra Denny barátja legyen, mint régen. Megértettem, sőt mélyen átéreztem a bűntudatát, de ami sok, az sok. Dennynek szüksége volt ránk. Denny mobilja megcsörrent az asztalon, ő pedig nagy sóhajjal vette föl. A cég szükségesnek érezte, hogy a nap huszonnégy órájában el tudja érni, ezért adott neki egy mobilt azzal a megkötéssel, hogy csak vállalati kommunikációra használhatja, és ha csörög, jobban teszi, ha azonnal fölveszi. Az egész eljárás mérhetetlenül bosszantott. Egy gyakornokkal se szokás így bánni. 311

Néhány percig komoran hallgatta a hívót, majd összecsukta a telefont, felállt, és odasietett hozzám. - Hé. - Mosolyogni próbált, de láttam, hogy csak erőlteti a dolgot. - Mi történt ? - Megnyugtatónak szánt mosollyal néztem, miközben máris éreztem, ahogyan egyre ingerültebben várom az előttünk álló szóváltást.

Sajnálom - vágott bele a közepébe. - Max volt az. Mennem kell. - Max, a bosszantó kisember, aki láthatóan mindenkinél j óbban élvezte, ha céltalan és lehetőleg órákig tartó feladatokkal bízza meg Dennyt. A legutóbbi életbe vágó küldetése a tisztítóba és a Starbucksba szólította. -

Megint ? Denny... - Nem akartam ingerültnek tűnni, de az voltam, és ez a hangomon is átszűrődött. Kezdtem torkig lenni ezekkel a hiábavaló piti kis megbízásokkal, amelyek oly sok idejét és energiáját kötik le, amikor sokkal nagyobb dolgokra lett volna hivatott. -

- Ez a munkám, Kiera - villant meg az ő tekintete is. - El kell végeznem.

Most már szabad utat adtam a bosszúságomnak. -

312

Azelőtt nem így volt...

-

Nem, azelőtt minden másképp volt...

A haragomba bűntudat vegyült, ami csak tovább rontott a helyzeten. Gorombán elfordultam, és nekiláttam összeszedni az üres üvegeket az első, utamba eső asztalról. -

Jó, akkor majd később találkozunk.

A haragtól sötétté váltak a gondolataim. O volt az, aki mindent eldobott, hogy visszasiessen hozzám. Ha adott volna egy kis időt, talán megnyugszom, és együtt tudtunk volna élni a helyzettel. Utáltam, hogy bűntudatom van az ö döntése miatt is. Mintha nem lenne elég az, amit a sajátom miatt érzek. Egyetlen szó nélkül elfordult, és elhagyta a bárt. Néztem, ahogyan eltűnik az ajtó mögött, majd visszafordultam a munkámhoz, amikor észrevettem, hogy Kellan engem figyel. Tudtam, hogy nyomon követte az egész szóváltást. Remek, legalább lesz min csámcsognia, gondoltam még komorabban. Lassan felállt, és odasétált hozzám. A dühöm még magasabbra szökött. Tényleg semmi kedvem nem volt újra a támadásai kereszttüzébe kerülni. Egyáltalán nem érdekelte, mennyire undokul viselkedik velem, és jottányit sem változott, amióta a konyhában próbáltam váltani vele néhány értelmes szót. Attól a hiábavaló erőfeszítéstől is csak még mérgesebb lettem. Még jó, hogy szerinte soha nem voltunk barátok... 313

Próbáltam a poharakra figyelni és ügyet se vetni rá. Mellém lépett, egészen hozzám simult, úgy nézett le rám. A szinte bensőséges gesztustól különös érzés szaladt végig rajtam. Noha sokan összezsúfolódtak a bárban, ennyire sokan azért nem. Bárki joggal tarthatta furcsának ezt a közelséget. Ösztönösen elhúzódtam, és haragosan végigmértem. Ennyit arról, hogy levegőnek nézem. Denny megint elhagyott ? Találhatok neked egy ivócimborát, ha magányosnak érzed magad... Gúnyosan elvigyorodott.

-

Ezúttal talán lehetne Griffin?

Ma este tényleg szarságra, Kellan. -

nincs

szükségem

erre

a

Csak úgy látom, hogy nem tűntök túl boldognak Dennyvel -

-

jegyezte meg furán komoly hangon.

Na és? Veled talán boldogabb lennék? Haragosan néztem tökéletes arcát, elragadó félmosolyát, hűvös tekintetét. Nem felelt semmit, csak nézett azzal az idegesítően igéző szemével. Hirtelen már nem kicsit haragudtam rá. Nem, a haragról egyenesen továbbléptem a teljes kiborulás felé. -

314

Közel hajoltam hallhasson.

hozzá,

hogy

senki

más

ne

Te vagy életem legnagyobb tévedése, Kellan sziszegtem. -

Igazad van, nem vagyunk barátok, soha nem is voltunk. Azt kívánom, bár soha többé ne látnálak. -

A legszívesebben azonnal visszaszívtam volna a szavakat. Seggfej módjára viselkedett, de ettől még nem akartam a leikébe gázolni azzal, hogy korábbi kapcsolatunkat becsmérelem. Amellett én még mindig a barátomként gondoltam rá, ha ő nem is. A mosoly azonnal lehervadt az arcáról. A tekintete hűvösről fagyosra váltott, s ahogy durván elfurakodott mellettem, kis híján kiverte a kezemből a poharakat. Nem sokkal később távozott. Amikor hazaértem a műszakból, Denny ébren várt. Az ágyon ült, tévét nézett, és nagyon fáradtnak tűnt. Elgyötört arca és az a tény, hogy fenn maradt, azonnal szétoszlatta bennem az indulatot, amit korábbi beszélgetésünk miatt éreztem. -

Hé - léptem hozzá mosolyogva.

Ne haragudj - kezdte azonnal, miközben lekapcsolta a tévét. - Nem rajtad kellene -

315

levezetnem a mérgemet. Nem a te hibád, hogy nem érzem jól magam a cégnél. Sietve leültem mellé az ágyra. Most először vallotta be, hogy utál ott lenni. A kezembe vettem az arcát. Te se haragudj. Nekem se lett volna szabad így rád förmed- nem. Csak... annyira hiányzol. -

316

Tudom. - Mosolyogva hallottam jól ismert akcentusát. -Te is hiányzol nekem. Összeszedem magam. Megígérem, oké ? Nem lesz több duzzogás. - Mintha hetek óta most mosolyodott volna el először. Elnevettem magam, és lágyan megcsókoltam. Oké, akkor én is megpróbálom megállni hiszti nélkül. -

Másnap reggel, éreztem magam

amikor

határozottan

jobban

a Dennyvel folytatott beszélgetés miatt, reméltem, hogy Kellant is kiengesztelhetem. A szokott helyén találtam, kávézott, és az újságot olvasta, csak ezúttal föl se nézett, amikor beléptem. Bármennyire bántam előző esti kirohanásomat, egyszeriben nem tudtam, mi csináljak. Némán főztem magamnak egy kávét. Azután inamba szállt a bátorságom, és úgy döntöttem, inkább odafent iszom meg. Egyszerűen nem tudtam elviselni ezt a fonák helyzetet. A bűntudat azonban utamat szegte, mielőtt nekivághattam volna a lépcsőnek. - Ne haragudj, Kellan - szóltam vissza a vállam fölött, anélkül, hogy felé fordultam volna. Távozás előtt még hallottam egy nagy sóhajt, de mást semmit.

Denny mintha tényleg megváltozott volna. Bár továbbra sem élvezte a helyzetét, kevesebbet

bánkódott, és többet beszélgetett velem. Még most sem kaptam belőle annyit, mint szerettem volna, és még mindig túl sokat túlórázott, de én is igyekeztem kevesebbet szomorkodni ezen. Mindketten kellettünk ahhoz, hogy működjön az életünk. Megváltozott Kellan is. Minél jobban igyekeztünk Dennyvel helyrehozni a dolgokat, őt ez annál kevésbé érdekelte. Jobbára került mindkettőnket. A ritka alkalmakkor, amiket együtt töltöttünk, nem szólt néhány udvarias szónál többet. Már nem viselkedett seggfejként, amiért nem győztem hálás leni, de a hallgatásától ugyanúgy görcsbe rándult a gyomrom. Éreztem, hogy közeleg valami, csak nem tudtam, mi az. Nyugtalanított a tudat. Egy szombat reggel Denny és Kellan odalent beszélgetett, mire lementem. Nem tudtam, miről van szó, de ahogy beléptem, Kellan mosolyogva nézte Dennyt, aki kedélyesen szorongatta a vállát. Sejtelmem sem volt, mi ez az egész, de ahogy újra együtt láttam őket, egyszerre könnyebbültem meg, és tört rám a bűntudat. Denny felém fordult, ahogyan a konyhába léptem. Nem tudod elcserélni valakivel a műszakodat ? Ma este mindnyájan elmegyünk bulizni, mint az igazi cimborák. -

Mosolyogni próbáltam, de a gyomromat összerántotta a görcs. Ebből semmi jó nem sülhet ki.

-

Ó, ez nagyszerű ötlet, szívem. És hová megyünk?

Az egyik barátom és a bandája ma este a Fészerben játszik -

felelt csöndesen Kellan, miközben napok óta először nézett a szemembe. Szomorúságról árulkodott a tekintete, amitől újra megsajdult a szívem. -

Oké, tényleg jól hangzik. Cserélek Emilyvel. Általában nappal dolgozik, de épp most kérte Jennyt, hogy néha este is bejöhessen... a borravaló miatt... -

Nagyszerű! — Denny hozzám lépett, és hosszan megcsókolt. - Látod, még bulizni is elviszlek. Ahogy ígértem: nincs több búslakodás. Gyorsan magához ölelt, azzal indult, hogy elhagyja a konyhát. - Gyorsan lezuhanyozok, utána összeütök valami reggelit - kacsintott vissza a válla fölött. -

Fölnevettem, azután visszafordultam Kellanhez, és elkomo- rodtam. Sápadt arccal fordította el a fejét. Nem nézett ki valami fényesen. Minden rendben? - suttogtam. Nem akartam fölébreszteni a szunnyadó seggfej Kellant. -

Szomorú szemmel nézett fel rám, de az ajkain halvány mosoly játszott.

-

Hogyne. Ez... érdekes lesz.

Hirtelen elöntött az aggodalom. Biztosan akarod? Nem kell mindenáron jönnöd. Dennyvel kettesben is elmehetünk... -

Hirtelen elkomolyodott, és átható pillantást vetett rám.

-Jól vagyok, és szeretnék eltölteni egy... éjszakát... a lakót .h saimmal. - Elfordult, és a nappalin át fölsietett az emeletre. A görcs újult erővel mart a gyomromba. Megrémített, amit mondott... és ahogyan mondta. Mit mondjak, a nagy éjszaka furán indult. Kellan nem sokkal azután eltűnt, hogy megtudtam a hírt. Csak annyit vetett oda nekünk, hogy „majd ott találkozunk”, azután Dennyvel egész nap nem láttuk. Igazából ez tökéletesen megfelelt nekem. Ez .íz új, búval bélelt énje olyan különös, pánikbetegségre emlékeztető tüneteket produkált bennem, amelyeket nem akartam elemezgetni. Inkább Dennyre szántam minden figyelmem, és próbáltam elérni, hogy ugyanolyan jól érezzük magunkat, mint régen. A szokottnál jobb hangulatban volt - talán megérezte a házban l.tppangó feszültséget, és ezt próbálta ellensúlyozni. Látható izgalommal várta, hogy végre elmenjünk, és együtt csináljunk valamit. Engem nem lelkesített a kilátás, de a kedvéért izgatottságot színleltem. A nap lassan, békésen telt, míg végül elkezdtünk készülődni az előttünk álló estére. Az idő még viszonylag meleg maradt, így laza fekete szoknyát és pink rövid ujjú blúzt választottam, hozzá könnyű kiskabáttal. Kibontottam, és hagytam vállam- i a omlani hullámos hajam. Denny mosolyogva nézett, és megcsókolta az arcom, ahogyan föltettem a rúzst. O kedvencemet, ,i kék Henleyt vette föl, ami annyira jól illett barnára sült bőréhez. Kedvesen felém nyújtotta a zselét, és engedte, hogy ámok- I utast rendezzek a haján, csak a fejét csóválta, amikor végre kiéltem magam. Egész este próbált a kedvemre tenni, és ez sokat segített. Mélyen megindítottak a gesztusai.

Mire a Fészerhez értünk, Kellan autója már odakint parkolt. I .cálltunk a Chevelle mellé. Ahogyan elindultunk befelé, megfigyeltem, hogy a bár csak feleakkora, mint Pete-é, és belegondoltam, hol fog elférni a banda. Azután megláttam a hátul nyíló nagy kétszárnyú ajtót és az odakint csoportosuló tömeget. Kiléptünk a nagy, körülkerített kerthelyiségbe. A kerítés és az épület mentén végig asztalok álltak, a hátsó fallal szemközt a nagy színpaddal. A banda már hangolt, Kellan is a színpad előtt beszélgetett valakivel. Amikor meglátott minket, odaintett minket egy asztalhoz, amire máris kikészítettek egy kancsó sört és három poharat. Dennyvel visszaintegettünk, és odasétáltunk a nekünk lefoglalt asztalhoz. Denny kihúzta nekem a széket, mintha ez lenne az első randink, én pedig mosolyogva néztem rá. -

Köszönöm, uram - incselkedtem.

Egy ilyen szép lánynak bármit. - Még gálánsán kezet is csókolt. -

Belementem a játékba, és színlelt meglepetéssel felkiáltottam: -

O, maga ausztrál? Imádom az ausztrálokat...

A nemjóját! Hátakkor adjon gyorsan egy cuppanóst, mielőtt meginnánk az áldomást -

túlozta el rémesen a szerepét. Fölnevettem, és közelebb megkapja azt a csókot. -

hajoltam,

hogy

Te ripacs...

Lehet, de éppen ilyennek szeretsz. - Viszonozta a csókot. -

Hm... az egyszer biztos. - Elmosolyodtam, azután elfordultam, ahogyan megéreztem, hogy figyelnek minket. -

Kellan mögöttem állt, és kifejezéstelen szemmel nézett. Én tényleg próbáltam visszaterelni a dolgokat a normális mederbe, és azt kívántam, hogy legalább Kellan is igyekezzen egy kicsit, de a melankóliája kezdett az idegeimre menni. Leült, és töltött mindenkinek, de nem nézett egyikünkre sem. Dennynek láthatóan nem tűnt fel a búskomorsága. -

Mikor jön a barátod? - érdeklődött kedélyesen.

Kellan gyors pillantást vetett rá. Még csak úgy húsz perc múlva. - Ivott egy hosszú kortyot, mialatt egy arra sétáló nő leplezetlenül végigmérte. Kellan meglepő módon csak egy elutasító pillantást vetett rá, azután minden figyelmével visszatért a söréhez. A nő -

duzzogva távozott. Az a húsz perc, amíg a banda rá nem kezdett, felért húsz órával. Kínos csönd telepedett ránk. Denny többször is próbált I)' szélgetést kezdeményezni, de Kellan mindig elintézte egykét szóval a választ, míg Denny végül felhagyott a kísérletezéssel. Minden gyötrelmesen hosszú perccel egyre jobban haragudtam Kellanre. A zenekar végül belecsapott a húrokba, így Dennyvel otthagyhattuk az asztalnál a búskomor Kellant, hogy a színpad előtt táncoljunk és nevetgéljünk. A pörgések és bedöntések között néha vetettem egy pillantást az asztalunk felé, csak hogy lássam, amint Kellan kifürkészhetetlen arccal minket figyel. A lányok rendszeresen próbálták felkérni, de ő elküldött mindenkit. Ezzel csak fokozta a bosszúságomat. Mi a franc baja van? Egy rövid szünet erejére visszatértünk az asztalhoz, hogy mollon felhajtsuk a sörünket, és pihenjünk kicsit. Észrevettem, hogy kezd lehűlni a levegő, a tánctól mégis melegem volt. Kellan némán ücsörgött, és üres poharára meredt, amikor Denny mobilja hirtelen életre kelt. Riadtan fordultam felé, amint engedelmesen fölvette. Azt se tudtam, hogy magával hozta. Próbáltam nem felhúzni magam. Végtére is ez a munkája. Beszélt néhány pillanatig, mielőtt elkezdett hallózni. A pokolba mormolta, összecsapta a telefont.

ahogy

végül

Lemerült az aksi. Felém fordult, és bocsánatkérően megrázta a fejét. - Bocs, de tényleg vissza kell hívnom Maxet. Megnézem bent, hátha van egy telefonjuk. -

Mosolyogva figyeltem, sikeresen leküzdve bosszúságomat. A ma este a szórakozásról szól, nem a sérelmekről. - Semmi gond, mi itt leszünk. - Biccentettem Kellan felé, aki még most se nézett ránk, csak esetlenül ücsörgött, és összeráncolt homlokkal meredt a kezében szorongatott üres pohárra.

Denny fölállt, és arcon csókolt, mielőtt elindult a bár felé. Kellan halkan felsóhajtott, és fészkelődni kezdett. Kivártam, amíg Denny eltűnik a tömegben, mielőtt hozzá fordultam. Hirtelen feltört belőlem az indulat, amit fura viselkedése és őszintén szólva Denny telefonja miatt éreztem.Azt mondtad, te is el akarsz jönni. Mi ütött beléd? Kellan felém fordította áthatóan kék tekintetét. Nem is értem, miről beszélsz, amikor olyan pompásan érzem magam. - Színtelen, lapos hangon beszélt. Elfordítottam a fejem, és megdolgoztam azért, hogy ne adjam át magam teljesen a dühömnek. Nem akartam tönkretenni Denny estéjét azzal, hogy Kellannel civakodom. -

-

Ahogy gondolod.

Kellan letette a poharát, és hirtelen fölállt. Mondd azt Dennynek, hogy rosszul éreztem magam... - Itt elhallgatott, mintha mondani akarna még valamit, azután csak megrázta a fejét. - Elég ebből. - Nagyon ridegnek éreztem a hangját, és a kijelentés véglegességétől újra görcsbe rándult a gyomrom. Hirtelen úgy éreztem, nem csak erről a mai estéről beszél. -

Lassan fölálltam, és a szemébe néztem. Összeráncolt szemöldökkel viszonozta a pillantásom, azzal hátat fordított, és elindult a kapu felé, ami kivezetett a parkolóba, ahol korábban letettük az autónkat. Sokáig néztem utána. Magasan, karcsún és tökéletesen kidolgozott izmaival nem csupán jól, de frenetikusán nézett ki. Óhatatlanul

326

elszorult a torkom, ahogy kinyitotta a kaput. Valahogy tudtam, hogy amint becsukja maga mögött, többé nem látom. A gondolatra valami megpattant bennem. Hagynom kellett volna elmenni. Közönyössé, hideggé és búskomorrá vált, előtte pedig totális seggfejként viselkedett: Dennyvel való kapcsolatomon köszörülte a nyelvét, miközben leplezetlen célzásokat tett egyetlen közös éjszakánkra és a titokra, amit senkinek sem mondhattunk el. Annak az éjszakának a képei most is föl-fölvillantak előttem: erős karja, gyöngéd keze, puha ajka. Próbáltam felülemelkedni mindezen, visszatérni azokba az időkbe, amikor még csak barátok voltunk... éppenséggel a legjobb barátok. A szemembe szökő könnyekkel küzdve elindultam utána. Félúton járhatott az autója felé, becsuktam magam mögött a kaput.

amikor

Kellan! - Túl magas, túl rémült hangon kiáltottam utána. Szedd össze magad, gondoltam mérgesen. Búcsúzz el tőle, hagyd elmenni, és siess vissza a bárba, mielőtt Denny végez. - Kérlek, várj meg... -

Lelassított, és a válla fölött visszanézett rám. Ebből a távolságból nem lehettem benne biztos, de mintha meggörnyedt volna egy mély sóhajtól. Mit csinálsz, Kiera? - A kérdés megtelt a legkülönfélébb jelentésekkel. -

i327

Beértem, és megragadtam a karját, hogy megállítsam, és visz- szafordítsam magam felé. -

Várj... kérlek... maradj.

Szinte dühösen söpörte félre a kezem, majd simította hátra sűrű haját. Egy pillanatra az égre emelte a tekintetét, mielőtt mélyen belenézett a szemembe. -

Nem tudom ezt tovább csinálni.

Újabb elutasító, gúnyos megjegyzésre számítottam, így teljesen felkészületlenül ért a hangjából sugárzó komolyság. Egész testemben megdermedtem. Nem tudnál... maradni ? Tudod, hogy Denny el akarnakö- szönni tőled. - Erőtlennek és nem idevalónak éreztem a szavakat. Ennek semmi köze Dennyhez... s talán senki máshoz. -

Megrázta a fejét, és elnézett a vállam fölött, mielőtt a tekintete visszatért hozzám. -

Nem maradhatok itt... Seattle-ben. Elmegyek.

Kicsordulással fenyegető könnyeim újult erővel törtek föl. Mi a baj velem, a testemmel? Hát nem pontosan erről ábrándoztam? Csak annyit kéne tennem, hogy megveregetem a vállát, és jó utat kívánok neki.

328

Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha elmenne, ha magával vinné ezt a közömbösségét, a bosszantó megjegyzéseit, a körötte páváskodó lányokat, az eszelősen kék szemét, ami minden mozdulatomat követi, a titkos emlékeket, amelyek most is ott rajzanak a fejemben... Újra elkaptam a karját. Megdermedt, de ezúttal nem lökött el magától. Ne... kérlek, ne menj el! Maradj itt... maradj... velünk. Kérlek, ne menj... - A hangom elcsuklott, miközben még azt sem értettem, miért mondok neki ilyeneket. Igazából csak el akarok köszönni. Miért törnek elő ezek a szavak? -

Úgy nézett az arcomon végigcsorgó könnyekre, mint egy feladványra, amelyet képtelen megoldani. - Én... Miért vagy itt? Nem azt mondtad...? Nagyot nyelt, és félrefordította a fejét, mintha képtelen lenne tovább nézni.

Te nem... Mi ketten... Azt hittem... - Lassan kifújta a levegőt, összeszedte magát, és visszafordult felém. - Sajnálom. Sajnálom, hogy olyan hideg voltam, de nem maradhatok tovább, Kiera. Nem nézhetem ezt tovább. El kell mennem... - A hangja suttogássá halkult. -

Hunyorogva néztem, mint aki azt várja, mikor ébred föl ebből a különös álomból. A hallgatásomból arra következtetett, hogy a beszélgetésünknek vége, ezért elfordult, hogy

i329

továbbinduljon. A torokszorító pániktól a testem gyorsabban reagált, mint ahogyan az eszem követni tudta. - Ne! - kiáltottam rá, miközben szorosabban markoltam a karját, mint addig bármikor. - Kérlek, mondd, hogy nem miattam van... nem miattad és miattam...

-

Kiera...

A másik kezem rátalált a mellkasára, ahogy közelebb léptem hozzá. Kérlek, ne menj el, csak mert ilyen ostoba voltam. Nem volt semmi bajod, amíg én... -

Hátrált egy lépést, de hagyta, mellkasához simuljon a tenyerem.

hogy

a

Ez nem... nem miattad van. Nem csináltál semmi rosszat. Te Dennyhez tartozol. Nem lett volna szabad... - Elgyötörtén felsóhajtott. - Te... te és Denny... mindketten... -

Közelebb léptem, és hozzásimultam, miközben a könnyek tovább peregtek az arcomon. -

330

Mindketten...?

Megdermedt, és szaggatottan kifújta a levegőt.Mindketten... fontosak vagytok nekem suttogta. Még közelebb hajoltam, és felé emeltem az arcomat, ahogyan lenézett rám, és résnyire nyílt ajkai között lassan beszívta a levegőt. -

Fontosak... de miért?

Megrázta a fejét, ahogy hátrébb húzódott. Engedj elmenni... Kiera. Ennek semmi értelme... Menj visz- sza, menj vissza Dennyhez. - Le akarta fejteni magáról az ujjaimat, de én félreütöttem a kezét. -

A szó kibukott belőlem, mielőtt meggátolhattam volna. -

Maradj!

- Kérlek, Kiera, menj el - suttogta elkínzott arccal, hirtelen párássá váló tekintettel. - Kérlek, maradj. Maradj velem... ne hagyj el... könyörögtem halkan, elcsukló hangon. Nem is tudtam, miket beszélek. Egyszerűen csak nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy soha többé nem látom.

Egyetlen könnycsepp gördült le az arcán, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy teljesen megtörjek. A fájdalma, a szenvedése új, korábban nem

331

tapasztalt érzéseket ébresztett bennem. Meg akartam oltalmazni, meg akartam gyógyítani. Bármit megadtam volna azért, hogy elmúljon a fájdalma. A ridegség és az indulat, a nők, Denny, jó és rossz minden lényegtelenné vált a szeméből sugárzó fájdalom mellett. Halkan, de kitartóan tovább vitázott - velem vagy önmagával ? -

Nem. Nem tehetem. Ezt nem...

Gondolkodás nélkül emeltem felé a kezem, hogy letöröljem arcáról azt a könnycseppet. Rögtön tudtam, hogy hibát követek el. Az érintés túlságosan is meghittre sikerült. A bőréből áradó hő mintha szétsugárzott volna a karomon, hogy lángra lobbant- sa az egész testemet. A lélegzetem is elállt, ahogy a tekintetünk egymásba fonódott. Tudtam, most kellene sarkon fordulnom, és elmenekülnöm, amilyen gyorsan csak tudok. Miközben tudtam azt is, hogy ezzel már rég elkéstem. -

Kiera, kérlek... engedj elmenni... - suttogta.

Nem hallgattam rá, csak a tarkójára fontam a másik kezemet. Magamhoz vontam, amíg az ajkam az övéhez nem ért. Nem tudtam az arcára nézni, hogy lássam, mit gondol - még azt se tudtam, én mit gondolok ezért behunytam a szemem, és lágyan újra hozzásimultam. A teste megmerevedett, de az ajkai nem álltak ellen. -

Ne csináld ezt... - zihálta, szinte alig hallhatóan.

Még most sem tudtam, melyikünkhöz beszél. Ahogy még erősebben hozzápréseltem a szám, felnyögött, szinte mintha fájdalmat okoznék neki. Mit csinálsz, Kiera? - suttogta el újra a kérdést, még mindig merev testtel. Ajkam egy pillanatra épp csak érintette az övét. Nem tudom... csak ne hagyj el... kérlek, ne hagyj el... - Ahogy elhalt a hangom, még szorosabban összezártam a szemhéjamat. Nem akartam látni, hogyan reagál a könyörgésemre. -

Sóhajtva fújta ki a levegőt. - Kiera... kérlek... - Azután egész testében megrázkódott, ahogyan átadta magát az ölelésnek, és szenvedélyesen megcsókolt.

Karjai szorosan fonódtak a derekamra, ahogyan hevesen magához vont. Ajkai szétváltak, nyelve az enyémet cirógatta. Felnyögtem a gyönyörtől, hogy újra érezhetem az ízét, és mohón viszonoztam a csókját. A rám ereszkedő ködben ajkaim kitartóan mozogtak, ujjaim tömött fürtjeit markolászták, miközben alig tudatosult bennem, hogy mozgunk. Lassan magával húzott. Nem tudtam, hová vagy miért, de nem is érdekelt, amíg a karjában tartott. Éreztem, ahogyan nekiütközik valami tömörnek, és kihasználtam a lehetőséget, hogy nekipréseljem, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amennyire csak lehetséges. Velem együtt egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, és felnyögött, ahogy még hevesebben szorított magához.

333

Kezei becsusszantak a felsőm alá, hogy végigsimítsanak a hátamon, én pedig felsóhajtsak, amint ujjai a bőrömet kényeztetik. Elhúzta egyik kezét, és maga mögé nyúlt, hogy kitapogassa, aminek nekidöntöttem. Kattanást hallottam, mire végül résnyi- re nyitottam a szemem, hogy lássam, hol vagyunk. A parkoló közepén álló kis kávézó bezárt ajtajának támaszkodtunk. Valahol mélyen tudtam, hogy itt kell lennie, csak nem tudatosult bennem, hogy ilyen közel vagyunk hozzá. Kezével, amit elvett a hátamról, maga mögé nyúlt, hogy elfordítsa a gombot, mire kiderült, hogy az ajtó csodálatos módon nincs bezárva. Tudatom hátsó fertálya, amelyik még képes volt a racionális gondolkodásra, belegondolt, mihez kezdett volna, ha zárva találja az ajtót, de ez érdekelt a legkevésbé. Csak annyit akartam, hogy valamelyest védettebb helyen legyünk, ne a nyílt parkolóban. Elhúzódott az ajtótól, hogy kinyithassa. Ajkaink egy pillanatra szétváltak, amíg én megkockáztattam egy pillantást az arcára. A lélegzetem is elállt a szemében lángoló szenvedélytől. Nem tudtam gondolkodni. Nem tudtam moccanni. Nem tudtam mást, csak elmerülni azokban a mélykék, átható szemekben. Keze újra a hátam mögé siklott, azután mindkét karja lecsússzam a testemen. A combom alá nyúlt, és minden erőlködés nélkül felkapott, hogy együtt hátráljunk be a sötét kávézóba. Gyöngéden leeresztett, hogy becsukja az ajtót. Egy pillanatig ott álltunk a sötétben, ahogyan ráfontam karjaimat a nyakára, ő pedig egyik kezét a derekamon tartva halkan elfordította a gombot. Az éles kattanásra következő néma csönd mintha fölerősítette volna lélegzetvételünket. Valami

334

abban a sötétben... az érzés, ahogyan egymásnak feszülünk, és zihálva kapkodjuk a levegőt, felőrölte bennem tudatos lényem maradékát is. Nem maradt utána semmi, csak a vágy... nem is, a szükség... az a követelőző és mindent elfeledtető szükség. Akkor mozdult csak meg. Lassan, miközben szorosan magához préselt, térdre ereszkedtünk. Kezem a kabátja után nyúlt, kapkodva lehámoztam róla, mielőtt nekitámadtam a pólójának, és szinte eszelős igyekezettel letéptem róla. A szemem máris hozzászokott annyira a kis ablakokon át beszűrődő sejtelmes fényhez, hogy ki tudjam venni domború mellkasát. Hihetetlenül keménynek éreztem az izmait, mégis simogatóan puhának a bőrét, ahogyan ujjaim végigszaladtak rajta, kirajzolták az élesen metszett tónusokat, miközben melle lázas lélegzetvételének ütemében emelkedett és süllyedt. Éreztem hasának minden hangsúlyos domborulatát, s ahogy elidőztem odalent a V alaknál, a torka mélyéről érdes nyögés tört fel, majd kapkodva magába szívta a levegőt. Tüstént éreztem a saját testem válaszreakcióját, az egyre fokozódó gyötrelmes vágyat, azután meghallottam tulajdon lihegésemet, amint forró szája a nyakamra tapadt. Végigsiklott a bőrömön, mialatt kibújtatott a kabátomból, és kigombolta a blúzomat. Ahogy túláradtak bennem az érzések, egyre türelmetlenebbé váltam, anynyira kívántam. Letéptem magamról a blúzt, alighogy végzett az utolsó gombbal - végre érezni akartam, ahogyan bőrünk egymáshoz simul. Sóhajtva fújta ki a levegőt, majd miután tetőtől talpig végigmért egy pillantással, amibe

beleborzongtam, ujjaival végigsiklott a nyakamon, a mellemen és a derekamon, hogy a bőröm valósággal fellángoljon minden olyan ponton, ahol csak megérintett. Olyan kéjesen nyögtem fel, hogy ha maradt volna egyetlen tudatos porcikám, biztosan zavarba jöttem volna. Újra kifújta a levegőt, ahogy jobb keze fölfelé indult a testemen, és rátalált a mellemre, hogy a melltartó fátyolosán vékony anyagán keresztül a mellbimbómat cirógassa. Szinte levegőt is alig kaptam, csak nekifeszültem a kezének. Egyszeriben nem bírtam tovább. Akartam, most azonnal. Újra rátapadtam a szájára, míg ő ugyanolyan szaporán vette a levegőt, mint én. Egyik karját előrenyújtva lassan leengedett kettőnket apadióra. Nem érdekelt, mennyire koszos. A kávé aromája az orromat ostromolta, és oly izgatóan keveredett Kellan illatával, hogy tudtam, a kettő örökre és elválaszthatatlanul egybefonódik bennem. Ujjaim könnyed mozdulattal végigszántottak a hátán, mire a torkából mély hörgés tört fel, amibe teljesen beleborzongtam. Mohón toltam el magamtól a csípőjét, hogy a farmerjához férjek. Felnyögött, és sziszegve, a fogai közt szívta be a levegőt, ahogy lehúztam a cipzárját. Amíg letoltam a nadrágot csípőjén, megálltam egy pillanatra, hogy magamba igyam a látványát. Minden szempontból készen állt, keményen feszült és ágaskodott alsója mélyén, és a tudattól, hogy ezt az én testem látványa idézte elő, csak még kétségbeesettebben vágytam rá. Kezem könnyedén végigsiklott rajta, míg ő hozzám préselte a csípőjét, és homloka az enyémhez simult. Ujjaim ráfonódtak az alsón keresztül, s ahogy eszembe jutott, milyen érzés volt, amikor kitöltötte bennem az űrt, csak még mohóbban

336

vágytam rá. Ajkai rám tapadtak, míg hirtelen új életre keltek a kezei, felrántották rövid szoknyámat, és durva mozdulattal szinte letépték a bugyimat. Nem tudtam gondolkodni. Annyira kívántam őt, hogy szinte fájt. - O, istenem... kérlek, Kellan... - nyögdécseltem a fülébe.

Kapkodva lerángatta furakodott, mielőtt

ruháit,

azután

belém

ködös agyamnak esélye lett volna feldolgozni, hogy mi történik velem. Bele kellett harapnom a vállába, hogy fel ne sikoltsak a gyönyörtől. A nyakamba temette a fejét, és csak annyi időre állt meg, amíg lélegzethez jutott. Türelmetlenül toltam felé a csípőmet, mire felnyögött, és még erősebben tolakodott belém. Azt akartam, hogy még keményebb legyen, amit döbbenetemre ki is mondtam, mire mohón és készségesen engedelmeskedett. Istenem, Kiera... Istenem... igen... -

-

hallottam

zihálását.

-

Azután belemotyogott néhány kivehetetlen szót a nyakamba. Szavai, hangszíne és forró lehelete nyomán lökéshullámok sugároztak szét a testemben, hogy a hatásukra csak még erősebben öleljem magamhoz. -

Emésztő tűz áradt szét bennem, s megrázkódtam hevétől. Ismerősnek, mégis csodálatosan újnak éreztem mindent. Mennyire különbözött az első

alkalomtól - egyszerre volt intenzívebb, keményebb és durvább, mégis elmondhatatlanul édesebb. Erősen és mélyen hatolt belém, míg én mohón nyeltem magamba. Már egyikünk se törődött az élvezet elnyújtásával, csak hogy kielégítse ezt a minden pillanattal elviselhetetlenebb vágyat. Ahogy az érzések hevessége kitartóan nőtt, ahogy minden lökés közelebb repített a mennybéli csúcshoz, elveszítettem maradék önuralmam is. Nem tudtam magamba fojtani a testem mélyéről feltörő hangokat, miközben mérhetetlen gyönyört okozott, ahogyan az ő nyögései és kiáltásai is egyre magasabbra csaptak. A hamisítatlan eksztázis végső pillanatában, amikor úgy éreztem, egész bensőmmel görcsösen ráfonódok, ujjaim még egyszer végigszántottak a hátán... ezúttal keményen, nagyon-nagyon keményen. Éreztem a vér nedvességét, ahogyan felszaggattam a bőrét, ő pedig lihegve kapott levegő után... A kíntól? A gyönyörtől? Mindez csak még elsöprőbbé tette az érzést, ahogyan kiengedtem torkomon egy elhaló kiáltást, és a csípőmből szétáradó kéjbe egész bensőm beleremegett. Mélyről feltörő nyögéssel felelt, s miközben olyan szorosan markolta combomat, hogy tudtam, nem úszom meg bevérzés nélkül, még egyszer utoljára teljes hosszában belém furakodott, hogy egész teste belerázkódjon az élvezetbe. Akövetkező pillanatban, ahogy a szenvedély elpárolgott belőlem, racionális énem hirtelen magához tért. Mintha egy fagyos széllökés ért volna, az egész testem beleborzongott, amint tudatosult bennem, milyen szörnyűséget műveltem. Mit tettem! Lehunytam a szemem. Ez csak álom, egy hihetetlenül életszerű álom. Bármelyik

338

pillanatban fölébredhetek. Csakhogy... nem fogok. A számhoz kaptam reszkető kezem, és hiábavaló kísérletet tettem, hogy visszafojtsam a feltörő zokogást. Kellan elfordult. Hátrébb húzódott, hogy magára rángassa a nadrágját, mielőtt föltérdel. Meredten nézte a padlót, majd fölvette az ingét, és összegyűrve a kezei közt tartotta, mialatt egész teste megrázkódott a hidegtől. Görcsbe rándult a gyomrom, és attól féltem, rosszul leszek, ahogy próbáltam felhúzni a szoknyámat és magamra rángatni a bugyimat. Megtaláltam a blúzom, és sikerült belebújnom, hogy fél kézzel begomboljam, míg a másik kezemet továbbra is a számra tapasztottam. Attól féltem, ha elveszem, a gyomrom menten megadja magát. Zokogás rázta az egész testemet. Saját reszketését leszámítva Kellan nem moccant, nem nézett föl a padlóról, nem tett kísérletet rá, hogy segítsen. Képtelen voltam feldolgozni bármit is. Nem értettem, mi történhetett, hogyan tudta a testem ilyen szégyentelenül elárulni az értelmemet. Miért engedtem, hogy megöleljen? Miért vágytam rá oly mohón, hogy megérintsem, miért akartam, miért könyörögtem érte? Istenem... Denny... még a gondolatot se tudtam befejezni. -

Kellan... - szipogtam.

Fölnézett. Tekintete találkozott az enyémmel. A nemrég felizzó szenvedély mostanra teljesen kihunyt a szeméből.

Én helyesen akartam cselekedni. Miért nem hagytad, hogy elmenjek? - suttogta érdes hangon. -

A kérdés ezernyi szilánkra törte a szívemet, ahogy újra feltört belőlem a zokogás. Reszketve markoltam fel kabátomat a földről, álltam lábra, és indultam el a csukott ajtó felé. Kellan újra apadióra meredt, és nem próbált megállítani. Ahogy nesztelenül kinyitottam az ajtót, vetettem rá egy utolsó pillantást: in ég most is a földön térdepelt, kezei közt összegyűrt pólójával. Hirtelen észrevettem a hátán végigfutó, élénkvörös, csillogó vércseppekben végződő vonalakat. Nagy levegőt vettem, és tettem felé egy lépést. - Ne - suttogta anélkül, hogy megmoccant volna. - Most menj. Denny már biztosan mindenütt keres. - Lapos és színtelenül hűvös hangon beszélt.

A könnyeimmel küzdve tártam ki az ajtót, hogy belerohanjak a hideg éjszakába. 10. FEJEZET

Torró, forróbb, legforróbb

Három dolgot vettem észre, amikor másnap reggel lassan kezdtem magamhoz térni. Először is sajgott az egész testem. Az elmúlt éjszaka nyilvánvalóan rázósabb volt, mint ahogy emlékeztem rá. O, istenem... tényleg könyörögtem, hogy csinálja keményebben? Mi a nyavalya ütött belém? Erről akaratlanul is eszembe jutottak Kellan ujjai és ajkai, ezért nagyot nyeltem, és sietve más irányba

340

tereltem a gondolataimat. Másodszorra azt vettem észre, hogy a gyomrom még mindig úgy görcsöl, mintha bármelyik pillanatban kidobhatnám a tacs- csot, bár a könnyeim szerencsére elapadtak. Meggyőzni Dennyt arról, hogy azért mentem ki a parkolóba, mert rosszul éreztem magam, és nem akartam a tömegben kiadni magamból a vacsorámat, könnyebben ment, mint valaha gondoltam volna. Nem bizonytalanodott el, egy pillanatig sem kételkedett a szavaimban, csak gyöngéden besegített a kocsiba, és egyenesen hazavitt. Nem tudtam megállni, hogy menet közben ne vessek egy utolsó gyötrelmes pillantást a kávézóra. Önkéntelenül arra gondoltam, hogy Kellan még odabent van, ott térdepel a földön, és várja, hogy a vér rászáradjon a hátára. A hasamra fektettem a tenyerem, és teljes erőmből nyomni kezdtem, hogy visszaszorítsam háborgó gyomromat. A mozdulat láttán Denny aggódó pillantást vetett rám, majd beletaposott a gázba. Csak röviden kérdezett Kellanről. Azt feleltem, hogy felállt az asztaltól, de nem tudom, hová mehetett. Meglepetésemre egész nyugodtnak éreztem a hangom. Érdesnek, de nyugodtnak. Neki nem tűnt fel a hangszínem... vagy csak a rosszuliétnek tulajdonította. Miután hazaértünk, gyöngéden segített átöltözni, azután bedugott az ágyba. Nem bírtam elviselni a kedvességét, ahogy imádattal csüng rajtam. Azt akartam, hogy üvöltsön velem, hogy legyen kíméletlen. Azt érdemeltem, s még sokkal rosszabbat. A könnyeim újult erővel törtek fel, ezért háttal neki az oldalamra fordultam, és alvást színleltem. Lágyan megcsókolta a vállam, mielőtt

mellém feküdt, én pedig órákon át nem csináltam mást, csak fojtottan belesírtam a párnámba. Ébredéskor azt feltételeztem, hogy Kellan a bárból egyenesen odament, ahová eredetileg is indult. Nyilvánvalóan soha többé nem akar látni sem engem, sem Dennyt - azok után végképp nem, amit tettünk. Az első alkalom még lehetett tévedés, részeg félrelépés, amíg Dennyvel, ha rövid időre is, de szakítottunk. Ezúttal minden más volt. Ezúttal nem lehetett kétséges az árulásunk. Ez a gondolat indított a harmadik megfigyelésre. Azt hallottam, mintha Denny és Kellan beszélgetne, sőt nevetgélne a földszinten. Fölültem az ágyban, és hegyeztem a fülem. Se kiabálás, se üvöltözés. Se semmilyen indulat. Tényleg képes köny- nyed vasárnap reggeli csevejt folytatni a legjobb barátjával, akit nemrég döfött hátba?

342

Felpattantam, és kirohantam a fürdőbe. Ügy festettem, mint egy élőhalott: a szemem karikás és véreres; a hajam kész katasztrófa. Végigfuttattam rajta a fésűt, locsoltam egy kis hidegvizet az arcomra, kapkodva fogat mostam. Nem látványos a változás, de a semminél több, különben is azt hazudtam, hogy elrontottam a gyomromat. Sietve megvizsgáltam a combomat - persze ott láttam azokat a nyavalyás bevérzéseket. Beharaptam az ajkam, és a gyomrom is összerándult a látványra, majd sietve alkalmazkodtam a helyzethez, és úgy döntöttem, magamon hagyom a pizsamanadrágot. Amúgy is rendszeresen elfordult velem, hogy így flangáltam, másrészről annyira gyötört a morbid kíváncsiság, hogy egy percig sem várhattam tovább.Csak úgy röpültem lefelé a lépcsőn, kis híján orra is buktam, ahogy az utolsó foknál fékeznem kellett. Mélyen magamba szívtam a levegőt, hogy lelassítsam zakatoló szívemet. Kellan talán azért van itt, mert a múlt éjszaka nem volt más, csak egy rettenetes álom, ami valójában nem történt meg? Ha nincsenek a véraláfutások, és a láttukra nem szorulna görcsbe a gyomrom, még képes lennék elhinni. Lassan lopóztam a konyha felé, majd megkerültem a sarkot. Ügy ám, a múlt éjszaka nem lehet más, csak álom. Vagy ez, vagy most álmodom. Denny a pultnak támaszkodott, és békésen iszogatta a teáját. Mosolyogva fordult felém, amint érzékelte csöndes felbukkanásomat. - Jó reggelt, hétalvó. Jobban vagy? - Túláradó örömmel hallottam volna elbűvölő akcentusát, ha nincs még valaki, aki rám mered.

Kellan a szokott pózban ült a konyhaasztal mellett, egyik kezével a kávésbögrén, a másikkal az ölében. Abban a pillanatban fölemelhette a tekintetét, ahogy beléptem, mert tüstént egymásra néztünk. Tökéletes békességet és nyugalmat láttam a szemében, valahogy mégis furcsán hidegnek tűnt. Az ajka féloldalas mosolyra húzódott, de szemének hűvös kékségét ez sem oldotta. Hirtelen eszembe jutott, hogy Denny kérdezett valamit. Gyorsan felé fordítottam a fejem. - O, igen, sokkal jobban. - Leültem Kellannel szemközt, aki egy pillanatra se vette le rólam a tekintetét. Mit akarhat ezzel? Nyilvánvalóvá akarja tenni a dolgo:? Azt akarja, hogy Denny megtudja? Vetettem egy lopott pillantást Dennyre. Tovább támaszkodott a pultnak, kortyolgatta a teáját, és nézte a híreket a nappali tévéjén. Egy ideje már ébren lehetett, mostanra lezuhanyozott és átöltözött. Kopott farmerja tökéletesen illett rá, míg egyszerű szürke pólója kirajzolta minden izmát. Tényleg gyönyörű látvány, gondoltam szomorúan.

Bűnbánóan felsóhajtottam, és elfordítottam a tekintetem. Sajnos elfeledkeztem arról, hogy Kellan velem szemben ül, és meredten néz, ezúttal pedig nem tudtam elszakadni a tekintetétől. Homlokráncolva tanulmányozta arcomat, mosolya semmivé foszlott. Ugyanúgy festett, mint előző éjjel. Pontosan ugyanúgy, ébredtem rá döbbenten. Még át sem öltözött. Most is fehér pólót visel, könyékig feltűrt ujjal. Ugyanazzal a kopott kék farmerral.

Még kusza haja is pontosan ugyanúgy áll, mint amikor az ujjaimmal mélyen beletúrtam. Mint aki csak most ért haza. Legszívesebben ráripakodtam volna, hogy megtudjam, mi az ördögöt keres még itt. Miért fúr a szemével lyukat az agyamba, amikor Denny alig egy méterre áll tőle ? Végre félrekapta a tekintetét, alig egy szemvillanással azelőtt, hogy Denny odafordult hozzám. Nekem ez nem sikerült, így Denny rajtakapott, ahogyan Kellant bámulom, mintha dühös lennék rá. Kellan arcára visszakúszott a kis mosoly is, ahogy szembefordultam Dennyvel. Az a hülye, idegesítő kis mosoly. - Akarod, hogy készítsek valamit reggelire ? tudakolta Denny, miközben átható pillantásokkal kutatta az előző esti rosszullét nyomait. - Nem, köszönöm... Ahhoz mégnem vagyok elég jól. - Tényleg kavargott a gyomrom, csak nem amiatt, amire gondolt.

-

Kávét? - A majdnem teli kiöntő felé mutatott.

Ahogy az illat felkúszott az orromba, azt hittem, végképp elveszítem a gyomrommal vívott harcot. Soha többé nem tudok ugyanúgy gondolni a kávéra, mint azelőtt, nemhogy még igyák is belőle. -

Nem, köszönöm - suttogtam sápadtan.

Dennynek nem tűnt fel kínlódásom. Letette üres bögréjét, ahogy odalépett hozzám.

Rendben. - Amikor lehajolt, hogy homlokon csókoljon, a szemem sarkából úgy láttam, mintha Kellan összerezzenne. -

Csak szólj, ha éhes leszel. Kerítek neked bármit, amit kérsz.

Elmosolyodott, és elsétált mellettem a nappali felé. Ott lefeküdt a kanapéra, és addig kapcsolgatott, amíg rá nem talált egy sportcsatornára.Visszatartottam a lélegzetem. Szívesen csatlakoztam volna Dennyhez a kanapén, hogy a karjába fészkeljem magam, és elbóbiskoljak, miközben a tévét nézzük. Olyan melegnek és hívogatónak, olyan megnyugtatónak tűnt... a lelkifurdalás mégis a székhez szegezett. Nem érdemeltem meg őt, a melegségét és a gondoskodását. Jobban rászolgáltam a konyhai szék keménységére és hidegségére. Ahogy nyeltem egyet, és lenéztem az asztalra, örültem, hogy nem maradt több kiontani való könnyem. Kellan halkan megköszörülte a torkát. Felriadtam. Gyötrődésem közepette el is feledkeztem róla. Vetett egy gyors pillantást Denny felé, azután találkozott a tekintetünk. Mintha fájdalom suhant volna át a vonásain, de eltűnt, mielőtt biztos lehettem volna benne, hogy jól láttam. Újra eszembe jutott a múlt éjszaka - nem mintha akartam volna, de egyszerűen semmit sem tehettem ellene. Eszembe jutott, ahogyan utoljára láttam, összekarmolt, véres háttal. Tekintetem apólója felé rebbent. Ebből a szögből nem lehettem biztos semmiben, de amennyire láttam, egyetlen vérfolt se csúfította el. Féloldalasan elmosolyodott, és a szeméből most először sugárzott melegség, miközben az a benyomásom támadt, hogy pontosan tudja, mit keresek. Elpirultam, és próbáltam úgy elfordítani a fejem, hogy Denny ne lássa az arcomat. - Kicsit késő már szégyenlősködni, nem gondolod? - suttogta, miközben az a bosszantóan tökéletes mosoly egy pillanatra sem hervadt le az

arcáról. Tekintetem döbbenten rebbent újra felé. Tényleg itt fogjuk lefolytatni ezt a beszélgetést ? Most ? Próbáltam megítélni, hogy a hangja átjuthat-e a másik szobába, és hallható-e a tévé mellett. Nem tűnt valószínűnek. Elment a józan eszed? Próbáltam hozzáigazítani a hangomat, de az ingerültség minden mást elfojtott bennem, így a szavak túlságosan is hangosan törtek elő belőlem. - Mi a fenét keresel itt? - Alig sikerült visszafognom magam. -

A maga imádni való módján féloldalt hajtotta a fejét. -

Hát... itt lakom... emlékszel?

Fel tudtam volna képelni. Tényleg semmi másra nem vágytam, de a tudat, hogy ezzel felkeltem Denny érdeklődését és bizonyára a rosszallását, megállította tenyerem röptét. Görcsösen összefűztem az ujjaimat, hogy ellen tudjak állni a kísértésnek. Nem, te el akartál menni... emlékszel? Úgy volt, hogy ellovagolsz a naplementébe, vagy már elfelejtetted? - Bosszúságom fölélesztette a bennem lakó gúnyos szarkazmust. -

Halkan elnevette magát.

348

Megváltoztak a dolgok. Nagyon szépen megkértek, hogy mégis maradjak. - Ajka torz mosolyra húzódott. -

A lélegzetem is elállt. Gyorsan behunytam a szemem, hogy kirekesszem magamból tökéletes arcát. Nem. Nem, nincs semmi okod rá, hogy itt legyél. - Amikor kinyitottam a szemem, még mindig igézőén meredt rám. Tegnap éjjel benne is elszakadhatott valami, más magyarázatot nem találtam a hirtelen változásra. Megkockáztattam egy pillantást Denny felé, de ő szerencsére teljesen belemerült egy sportköz- vetítésDe. -

Mire visszafordultam, Kellan mosolygott. Közelebb híjolt hozzám.

már

nem

- Talán tévedtem. Talán mégiscsak akarod ezt az egészet. Megél egy próbát, hogy maradjak, amíg ki nem derül. - Suttogott, négis úgy éreztem, mintha világgá kürtölne mindent.

Nem! - tört ki belőlem jobb híján, mielőtt újra összeszedtem magam. - Igazad volt. Dennyt akarom. Dennyt választom. -

Fojtott csöndben könyörögtem neki, még csak egy pillantást se mertem vetni a nappalira, hátha Denny meghallotta, ahogy a nevét említettük. -

Félig elmosolyodott, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az ircomat. Ösztönösen el akartam húzódni, hogy meglendítsen a karom, és mégiscsak pofon vágjam, de a testem nem hallgatott rám. Miért fordul ellenem mindig? Hülye, akaratos test! Kellan ujjbegyei lágy vonalat húztak az államtól az alsó ajkamig. Érintésére azonnal megéreztem, ahogyan ajól ismert tűz fellobban a testemben. Az ajkaim szétváltak ujjai előtt, és féliglehunyt szemmel átadtam magam az élvezetnek... hogy a halk kuncogásra hirtelen újra magamhoz térjek. Majd meglátjuk - jegyezte meg szokványos hangon, ahogyan visszahúzta kezét az ölébe, és önelégült, diadalmas arccal hátradőlt. Hülye, hülye, áruló test. -

És vele mi lesz? - biccentettem Denny irányába.

Lehervadt a mosolya, és lesütötte a szemét. Elkínzott, mégis határozott hangon válaszolt. A múlt éjjel volt épp elég időm ezen gondolkodni. - Újra belenézett a szemembe. - Nem akarok szükségtelenül fájdalmat okozni. Nem mondom meg neki, hacsak te nem akarod. -

Nem, nem akarom, hogy tudja. - Örültem, hogy ezúttal megúszom könnyek nélkül. - Hogy érted azt, hogy... szükségtelenül? Szerinted mi ez az egész? -

Visszatért a mosolya, és átnyúlt az asztal fölött, hogy megfogja a kezem. Próbáltam elrántani, de ő

2.IO

biztosan tartott, és végigsimított az ujjaimon. Nos... maradjunk annyiban, hogy barátok vagyunk. - Úgy mért végig tetőtől talpig, hogy belevörösödtem. - Nagyon, nagyon jó barátok. -

Egy pillanatig értetlenül hápogtam, és nem tudtam, mit mondhatnék, azután újra felcsapott bennem a harag. A múltkor még azt mondtad, hogy nem vagyunk barátok, csak lakótársak. - Nem tudtam kizárni hangomból a keserűséget. -

A maga sajátos, elbűvölő módján féloldalt hajtotta a fejét. Meggondoltam magam. Tudod, nagyon... meggyőző tudsz lenni. - Igézőén fojtottá vált a hangja. - Nincs kedved újra meggyőzni valamikor? -

Hirtelen felpattantam, hogy a szék éles csikorgással csúsz- szon hátra a kövezeten. Kellan minden sietség nélkül elengedte a kezem, és fölnézett rám, míg Denny átkiáltott a nappaliból. -

Minden oké ?

2.IO

Persze - feleltem, miközben végtelenül ostobának éreztem magam. - Csak fölmegyek zuhanyozni. Dolgoznom kell... tu-Ind, visszaadom Emily műszakját. - Hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy Kellannek még az emlékét is lemossam magamról. Vetettem egy pillantást Dennyre. Már visszafordult .1 tévé felé, láthatóan semmit sem érzékelt a konyhai szóváltásból. - Szeretnéd, hogy csatlakozzam? Folytathatnánk a kis... beszélgetésünket. - Ahogy Kellan elvigyorodott, az indulattól kalapálni kezdett a szívem. Vetettem rá még egy haragos pillan- i ást, mielőtt dérrel-durral felvágtáztam a szobámba. Mindvégig Kellanen és a vele kapcsolatos problémán agyal- tam, amíg nevetségesen hosszú időn át készülődtem a munkába. Mit műveltem? Mi a francot gondoltam? Hagynom kellett volna elmenni... de miért nem tettem? Miért nem tudtam elnézni, ahogyan beszáll a kocsijába, és miért engedtem, hogy... Fölsóhajtottam. Erre most igazán nem akartam gondolni. ■

nélkül is eléggé görcsöltem.

A konyhában mondott valami nagyon fura dolgot. Mi is volt ?■ alán mégiscsak akarod ezt az egészet? Vajon mit gondol, mi ez; az egész - túl azon, hogy irdatlan nagy tévedés ? Nos, ahogy ő látja, ettől újra barátok lettünk. Nagyon bosszantott, hogy neki ez kellett a barátsághoz. Az én képzeletemben mindvégig barátok maradtunk talán ettől lennénk nagyon, nagyon jó barátok? Nem mondta ki, de én akkor is kihallottam a

352

szavaiból, mintha csak a háztetőről kürtölte volna világgá: szerinte ilyen egy jó barátság extrákkal. Hát, bocs, gondoltam, ahogyan lázas mozdulatokkal fésülgettem, és lófarokba kötöttem a hajam, de én nem olyan barát vagyok. Legalábbis már nem. Denny elvitt dolgozni, de alig parkolt le a bár előtt, Max megint hívta. Bosszúsan megrázta a fejét, fölsóhajtott, majd közölte, hogy néhány órára el kell mennie, de a zárásra értem jön. Bólintottam, hogy rendben. Amit vele tettem, többé-ke- vésbé feloldott bennem minden neheztelést Max iránt, aki csak az idejét rabolta el tőle. Én messze-messze rosszabb vagyok nála. Émelyegtem önmagámtól. A gyomromra szorítottam a kezem, ahogyan néztem távolodó autóját. Szinte megkönnyebbültem, amikor eltűnt a szemem elől; egyedül akartam megbirkózni a mardosó bűntudattal. Pete nappali műszakjában ezt meg is tehettem. Persze nem maradtam egyedül, ebédidőben sokan bejártak ide, csak épp senkit sem ismertem. Ha Pete bárja egyetlen nagy család, akkor a nappali és az éjszakai műszak olyan, mint a távoli rokonok. Ünnepekkor talán összejönnek, de amúgy nem sokat látják egymást. A pult mögött jóvágású férfi állt, aki udvariasan biccentett, ahogy beléptem. Mintha Troynak hívták volna, de annyira nem voltam biztos ebben, hogy a nevén szólítsam. Más se hiányzott, mint hogy itt is idiótát csináljak magamból. Egyelőre egy „hé” is megtette. A stábhoz tartozott még két idősebb pincérnő, akik mintha az idők kezdete óta itt dolgoztak volna. Mindkettő ősz, feltupírozott frizurát viselt, avendégekpedig„Szivinek” és „Ba-

bának” szólították őket, ezért úgy döntöttem, hogy talán nem sértődnek meg, ha én is ezt használom. Igazán kedvesen viselkedtek velem, így gyorsan megszoktam őket. Napközben egészen másfajta társaság járt ide. Az éjszakai vendégek jobbára ittak, a nappaliak meg inkább ettek. Azon az egy délutánon többet jártam a konyhában, mint egész addigi pályafutásom során. Az esti konyhát egy Scott nevű visszahúzódó fickó vitte, aki magas volt, sőt egyenesen kajla, és egy szakácshoz képest ijesztően sovány - pedig ahogy főzött! Pete kínálta a legjobb „bárkaját” a környéken. Most derült csak ki, hol tanulta Scott a szakmáját: a nappali konyhát az apja, Sál vezette egy hasonlóan magas és keszeg fickó, aki ha lehet, még Scott- nál is jobban főzött, ráadásul imádott mókázni. Mindig elmesélt egy viccet, vagy rám kacsintott, ha leadtam egy rendelést. -

Gördülékenyen mentek a dolgok, tényleg élveztem a távoli rokonok társaságát, amikor, meg mernék esküdni rá, hirtelen még a levegő is összesűrűsödött. Tudtam, mielőtt megláttam volna. Tudtam abban a pillanatban, hogy Kellan Kyle toppant be a bárba. Egyenesen hozzám lépett, én pedig nem fordultam meg, hogy kiszolgáljam. Üljön csak le, várja ki a sorát... és lehetőleg ne az én részlegemen. Hát nem. Csak ott állt mögöttem, amíg az üdítőkre vártam a pultnál. Feltűnt, hogy Troy szórakozott kis mosollyal méregeti, ami ingerültté tett. Miért vonzódik mindenki ehhez a pasihoz? Végül megéreztem, ahogyan egy kéz

354

rácsukó- tlik a combomra... a kék-zöld combomra. Megmerevedtem, és í elé fordultam. Azt terveztem, hogy most ténylegpofon vágom, ile a láttára elállt a lélegzetem, és felgyorsult a szívverésem, a kezem pedig magától lehanyatlott. Nemrég zuhanyozott, vad és kócos haja még most is nyirkosnak tűnt. Éjfekete farmerja csak még inkább kiemelte vörös, testhez álló pólójának tökéletességét, ahogyan közszemlére tette széles vállának minden egyes izomrétegét meg a bordákat a hasán, amelyekért bármelyik férfimodell ölni tudott volna. Mégsem hihetetlen teste tartotta fogva a figyelmemet, hanem a tekintete. Valósággal... sugárzott... ahogyan megfogta a combomat. A féloldalas mosoly rádermedt az arcára, ahogyan .1 szemembe nézett. Kapkodva félresöpörtem a kezét, abban a reményben, hogy talán ezzel lenyugtatom háborgó szívemet. Sikerült is volna, ha nem ragadja meg az ujjaimat. A szemem sarkából láttam, ahogy roy érdeklődéssel figyel minket. Vagy még inkább érdeklődéssel figyeli Kellant. I

- Mit keresel itt ? - kérdeztem fojtott hangon, miközben próbáltam kiszabadítani ujjaimat. - Megéheztem. Azt hallottam, jó itt a kaja, és a személyzet is nagyon... szolgálatkész. - A vigyor szétterült az arcán, ahogyan sikerült egymásba fűznie ujjainkat.

Tátott szájjal meredtem rá.

Szolgálatk... - Még a szót sem tudtam befejezni, máris elpirultam, és hebegni kezdtem. Fölnevetett, azután hátrasimított egy hajfürtöt, ami munka közben kiszabadult a hajgumim alól. Még a szemem is lehunytam, annyira jólesett, de utána rögtön magamhoz tértem, és elrántottam a kezem. - Akkor csak foglalj helyet. A kiszolgálás érkezési sorrendben történik. -

Elmosolyodott, és vállat vont. - Rendben. - Vetett egy pillantást Troyra, udvariasan biccentett és mosolygott, azután elindult a szokott asztala felé. Istenem, van olyan ember a földön, akivel ez ne flörtölne ?

Ameddig csak lehetett, messze elkerültem. Készségesen kiszolgáltam mindenki mást, míg Kellan kaján mosollyal és karba tett kézzel figyelt. Nagyon is élvezte, ahogy vonakodtam újra a közelébe kerülni, pedig éppen azért tettem, nehogy túl „szolgálatkésznek” tartson. Végül, amikor csak nem akart elmenni, odaléptem az asztalához. -

Mit hozhatok?

Felvonta a szemöldökét, mire fülig elvörösödtem. A kezemben szorongatott jegyzettömbre próbáltam koncentrálni, hogy kizárjam magamból az intim gondolatokat, amelyeket sikeresen ültetett el a fejemben. Miért van, hogy az agyam egyből rátalál erre a kényes pontra, ha ő a közelemben van? És miért van, hogy ez a kényes pont ennyire mocskos?

356

Hamburgert kérek, sült krumplival és sörrel... Hagytaki- csengeni a mondatot, mintha még folytatni akarná a rendelést, mialatt én nyilván még jobban elpirultam. -

-

Rendben. Mindjárt elkészül.

Már elfordultam, hogy sietősen visszavonuljak, amikor megállított. - Kiera? - Vonakodva fordultam vissza felé. Nincs véletlen egy aszpirined ? - Összerezzent, és kitapogatta a lapockáját.

Tegnap óta hasogat a hátam... - Amikor kajánul elvigyoro- dott, a szívem kihagyott egy ütemet. -

Olyan eleven erővel villant belém az emlékkép, ahogyan mélyen a hátába vájom körmeimet, hogy teljesen beleszédültem. Felnyögtem, és mint egy éretlen taknyos, a szám elé kaptam a kezem, ahogyan elfordultam, és válasz nélkül elmenekültem. Végigáradt bennem a szégyenkezés, nyomában a bűntudattal, annak nyomában pedig... a vággyal ? Sietve leadtam a rendelést, miközben azon imádkoztam, hogy Kellan minél előbb távozzon.

Végül, a gyötrelmesen hosszú ebéd után, ami mind hosszát, mind a kiszolgálás minőségét tekintve fölért egy hétfogásos étkezéssel (nemcsak hogy Szivi egy pohár vizet vitt neki, amit Baba rendszeresen utánatöltött, miután nyilvánvaló lett, hogy én még egyszer az asztala közelébe se megyek, de Troy személyesen vitte ki neki a sörét, hogy szégyenlős kis mosollyal letegye Kellan elé, aki ezt sugárzóan széles mosollyal nyugtázta), a kellemetlen vendég végre fölállt és távozott. Én végigsóhajtoztam 11/ egészet. Ha van valaki, akinek éppen kevesebb figyelemre lenne szüksége, az csakis Kellan. Ahogy odalépett hozzám, a zsebembe csúsztatott egy bankjegyet, miután még arra se méltattam, hogy kivigyem neki a számlájját. Tényleg megtehetné, hogy számlát nyit Pete-nél, és i sak havonta egyszer fizet, ha már ennyire népszerű errefelé... C !sak mosolygott, ahogyan fizetett, és megesküdtem volna, hogy l'roy epekedve sóhajtott fel, ahogy kilépett az ajtón. Kivettem .1 pénzt a zsebemből, és megkerültem a pultot, hogy beüssem a pénztárgépbe, amikor a megkönnyebbülés helyét átvette a döbbenet. Egy ötvenest adott. Egy ötvenes? Most viharzottam ki a bárból.

komolyan?

Dühödten

A kövezet csikorgása a talpam alatt tökéletesen illett a haragomhoz, miközben minden megtett lépéssel egyre merészebbnek éreztem magam. Meg sem álltam, amíg oda nem értem, mikor épp fekete, képtelenül szexi Chevelle-jének kilincse után nyúlt. Vagy meghallotta a közeledésemet, vagy számított rá, mi ndenesetre felém fordult, és apró mosolyra húzta a száját. Ázni án a mosoly

rögvest le is fagyott az arcáról, amikor meglátott engem, aki határozottan nem mosolyogtam. Kihúzta magát, és kelletlenül várta a találkozást. Csak azelőtt torpantam meg, hogy kis híján feldöntöttem. Mi ez ? - tartottam felé a sértő bankjegyet. A kis mosoly újra megjelent a szája sarkában. Nos, lássuk csak... egy ötvendolláros bankjegy. Az ebéd és .1 kiszolgálás ellenértékeként. Vettem egy nagy levegőt. Okos tojás. Hányszor fogom még úgy érezni, hogy legszívesebben pofon vágnám? Azt tudom - sziszegtem összeszorított fogakkal. - De mit akarsz vele ? -

Fölvetette az állát, és szélesen elvigyorodott. -

Hát kifizetni a számlámat... a többi meg a tiéd.

Vettem még egy nagy levegőt. Miért? Oda se mentem az asztalodhoz. Még a kaját se vittem ki. - Hagytam, hogy Szivi gondoskodjon róla, és úgy tettem, mint akinek sürgős dolga van a mosdóban. -

zi 6

Összeráncolta a homlokát, ahogyan nekidőlt a kocsinak, és összefonta karját a mellkasa előtt. -

Ez csak borravaló, Kiera, semmi több.

Na persze. Éppen tőle... éppen ma, a tegnap éjszaka után. Ügyet sem vetve a vonzerejére, ráförmedtem. -

Miért adtad ezt ?

A hangja furán elkomolyodott, de az arca tovább mosolygott. -

Azért, amit értem tettél.

Tüstént a képébe vágtam, és visszarohantam a bárba. Talán lefegyverző mosollyal mondta mindezt, de akkor is mélyen bántónak éreztem. Fájt, hogy úgy érezte... kárpótolnia kell. Denny munka után hazavitt, és beszélt újabb életbe vágó megbízatásáról, ami nem várhatott hétfőig. Virágok szerepeltek benne, meg egy lehetetlennek tűnő asztalfoglalás valami lánynak, akinek Max mostanában csapta a szelet. Denny semmivel sem örült jobban, mint én. Azért kipréseltem magamból egy mosolyt, és megjegyeztem, hogy legalább erre a napra végzett. Bűntudat keveredett bennem a feszültséggel, amint tudatosult bennem, hogy az én szörnyű napom még korántsem ért véget. Egyenesen arrafelé tartottunk, ahol Kellan várt.

Csakhogy nem találtuk otthon, amikor odaértünk. Amikor már a lefekvéshez készülődtünk, és még mindig nem volt sehol, kezdtem ingerült lenni. A fiúkkal lógott... vagy egy lánnyal ? Félresöpörtem a rossz érzést. Mit számít ? Már épp készültem lemosni az arcom, és vele együtt remélhetőleg a stresszt, amikor egy papírlapot találtam a kozmetikai kendők között. Kellan csak egyetlen sort vetett rá: „Nem akartalak megbántani”, és egy húszdollárost rejtett el benne. Hű... tisztára, mint egy bocsánatkérésféle. Tőle ez is újdonság. Másnap reggel már racionálisabban tekintettem a borravalóincidensre - ami azt illeti, ostobán éreztem magam, amiért eny- nyire túlreagáltam a dolgot. Talán csak kedveskedni akart a mamut borravalóval, és eszébe se jutott közös éjszakánk. Nála nem mindig lehetett tudni, különösen amilyen undokul viselkedett az első alkalom után. Mennyire gyűlöltem ezt... hogy már van első és második alkalom... de legalább tudtam, hogy soha nem lesz harmadik. Óvakodva mentem le a földszintre; nem tudtam, ma melyik Kellant találom odalent. Szokás szerint az asztalnál kávézott, és némán méregetett, ahogy beléptem. Örültem a hallgatásának, örültem, hogy nem említette meg a tegnapi összezördülést, bár olyan átható pillantással nézett, hogy csupasznak éreztem magam. Nyugtalanított az a tekintet. Felizgatott. Gyötört miatta a bűntudat. Ahogy hosszan belekortyolt a kávéjába, nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak vissza a kis

zi 6

kávézóra. Az arcom kipirult, mire kajánul elmosolyodott, mint aki pontosan tudja, mi jár a fejemben. Letette a bögréjét, és lassan odalépett mögém. Lágy mozdulattal félresöpörte a hajam egyik vállamról a másikra, hogy gyors csókot leheljen a tarkómra. Jó reggelt - suttogta bele a fülembe. Megborzongtam. Miért van az, hogy minden érintése így letaglóz ? A derekamra csúsztatta a kezét, és közelebb vont magához. -

Fejezd be, Kellan. - Elfordultam, és finoman eltoltam magamtól. -

Halkan fölnevetett.

Mit fejezzek be, Kiera? Folyton ezt csináltuk, amíg Denny nem volt itt... emlékszel? - Újra szorosan magához vont.Fölsóhajtottam, és ezúttal határozottabban toltam el, miközben próbáltam nem észrevenni, milyen jóleső érzésekkel tölt el, ha átkarol. - Azóta megváltoztak a dolgok. Még egyszer magához belesúgja a fülembe: -

ölelt,

hogy

zihálva

Igazad van... megváltoztak a dolgok.

Egyre gyöngülő karokkal löktem hátra, miközben felizzott bennem a harag. Te olyan... szeszélyes vagy. Sosem tudom, hányadán állok veled. - A haragom elpárolgott, ahogy felötlött bennem, hogy most talán én bántottam meg őt. -

Kellan csak zavartalanul mosolygott. -

A művészek már csak ilyenek... szeszélyesek.

Akkor te vagy a legszeszélyesebb művész a földön... - Magam elé motyogva fejeztem be a gondolatot. - Mint egy hisztis kiscsaj. -

Meghallotta. Hirtelen maga felé fordított, nekipréselt a pultnak, és rám nehezedett. Zihálva kaptam levegő után, ahogy egyik kezével megragadta szegény véraláfutásos combomat, és

363

felrántotta a csípőjére. A másik keze eközben végigfutott a hátamon, hogy még szorosabban magához vonjon. Nem vagyok az... nekem elhiheted... - suttogta fojtott hangon a fülembe. Megborzongtam, ahogyan ajka végigsiklott a nyakamon. Nem... az biztos, hogy nem az. -

Kérlek... elég... - Csak ennyit sikerült kinyögnöm, miközben újabb erőtlen kísérletet tettem, hogy kiszabaduljak. -

Még egyszer utoljára megcsókolt - újra a nyakamon, de most olyan hévvel, hogy attól tartottam, ennek is nyoma marad -, azután elhúzódott és fölsóhajtott. Oké... de csak azért, mert ilyen szépen kérsz. Lágy, szinte doromboló hangon beszélt. Szeretem, amikor könyörögsz -

tette hozzá suttogva, miközben én elpirultam. -

Akis találkozás miközben pró-

után

azzal

sarkon

hosszasan

fordult,

zuhanyoztam,

Ii.íltam ráncba szedni gondolataimat és érzelmeimet. Azt a pillanatot, ahogyan Kellan hozzám simult, nem tudtam kiverni a lejemből... sem a testemből, ha már itt tartunk. A szívem is be- Icsajdult, amikor néhány perccel korábban elbúcsúztam a mun- k ába induló Dennytől. A

364

lelkifurdalásom nem akart csitulni, és Kellan határozottan nem könnyítette meg a dolgomat. Fölsóhajtottam, és hátrahajtott fejjel átadtam magam a forró víznek. (>lyan furcsa... Amikor először feküdtünk le egymással, hideg kősziklává változott, most mégolyán, mint a tüzesen izzó vas. Isi cnem, mi lenne, ha... ? Nem, erre gondolnom sem szabad. Akármi történt is közöttünk, egyszer és mindenkorra vége! Nem fogom elárulni Dennyt... még egyszer. Már kezdtem volna feldolgozni a helyzetet, amikor a valaha élt legnagyobb pók hirtelen leereszkedett az arcom előtt. Szerei cin azt hinni magamról, hogy gyakorlatiasan tekintek a rágcsálókra, rovarokra és pókokra, ha már mindnek megvan a maga s/.crepe a dolgok körforgásában, de megint más az, amikor egy .ikkora dög ereszkedik le az ember arca elé, mint egy csészealj. A szörnyeteg a létező leggyerekesebb reakciót csalta ki belőlem: Iclsikoltottam. Nem is akárhogyan: teli torokból. Kiugrottam a zuhany alól, és tüstént vad vitustáncba kezdi cin, mint akinek még hat ilyen pók mászkál egyszerre a testén, kellan ezt a pillanatot választotta arra, hogy berontson a fürdőbe. De tényleg, mi a rossz nyavalya ütött belém, hogy nem /.'u tam be? Megdermedtem, ahogy megláttam. Megdermedt, .ibogy meglátott - tök meztelenül. Mindenhol elpirultam, törölköző után kaptam. -

365

ahogy

a

legközelebbi

Minden oké? - Ekkora cirkusz után legalábbis

egy baltás gyilkosra és egy vödör vérre számított. - Egy pók - feleltem megszégyenültem. Nem lehetne, hogy újra játsszuk az egész napot?

A tekintete visszatért rám, és alig bírta megállni nevetés nél- lv ni. Ehhez be kellett harapnia az ajkát, de így is fölvillant arcán i ^y katasztrofálisan elragadó mosoly. - Egy pók? - sikerült kinyögnie. - És még... életben vagy ?

Újra elvörösödtem, ráncoltam, ahogyan

majd

a

homlokomat

tekintetéből eltűnt a kaján öröm, viszont szeme felfedezőútra indult alig burkolt, víztől csillogó testemen. Talán az lenne a legjobb, ha alaposan megvizsgálnálak, nehogy valami bajod essen. Ahogy közelebb lépett, hirtelen iszonyú szűkösnek éreztem a fürdőszobát. -

Kezdtem kifulladni, forgott velem a világ. Jobb híján a vállába bokszoltam, úgy taszítottam az ajtó felé. -

Nem... kifelé!

- Oké, oké. - Megadóan emelte föl a kezét. - A szobámban leszek, ha meggondolnád magad. -

366

Vigyorogva húzta fel a szemöldökét. - Vagy ha a pók újra megtámadna. Miután távozott, becsaptam, és gondosan bezártam az ajtót. Oké, ez már tényleg vörös riasztás. Tenni kell valamit ez ellen... csak fogalmam sincs, mit. Mindig alattomban flörtölgetett velem; mindig azokat a pillanatokat kereste, amikor Denny nem volt ott a szobában, vagy éppen hátat fordított nekünk. Amikor először csinálta úgy, hogy Denny ott volt a szobában, felnyögtem a meglepetéstől. meg csak nevetett, és gyorsan arrébb lépett, amikor Denny kérdő pillantással fordult felém. Motyogtam valami hülyeséget arról, hogy pókot láttam, majd haragos pillantásokat lövelltem Kellan felé, aki a pók említésére is nevetve csóválta a fejét. A nyakam eközben kellemesen bizsergett azon a helyen, ahol megcsókolt. 0

Egyre jobban élveztem az iskolai magányt. Egyedül itt szabadulhattam meg Dennytől és Kellantől, s legalább néhány óráig nem azon a katyvaszon járt az eszem, amivé a magánéletem vált. Persze csak néhány napot kellett várnom, hogy a pszichológián szóba kerüljenek Sigmund Freud szexuális elfojtásokkal kapcsolatos nézetei, és a zavaros gondolatok ide is beférkőzzenek.

367

Nem tudtam, mitévő tegyek. Egyrészről ott volt gyönyörű, imádni való pasim, akit imádtam is, akinek a kedvéért a világ másik végére költöztem és aki otthagyott egy álommeló kedvéi rt. Még most sem szívesen gondoltam erre, pedig igazán nem ő lehetett róla, hogy rosszul reagáltam a helyzetre, ráadásul meggondolta magát, és nyomban visszatért, vállalta a nem kis személyes áldozatot... csak éppen túl későn. Rövid távollétében Kellan betöltötte az űrt, ahonnan már nem tudott - vagy nem akart - kiszabadulni. Felsóhajtottam. Tényleg nem tudtam, mit érzek valójában. Nos, mindenekelőtt végtelen bűntudatot. Olyan sok figyelmeztetést kaptam Kellannel kapcsolatban. Tudtam, milyen, mégis bedőltem neki... kétszer is. Utáltam ilyen gyöngének lenni a közelében, utáltam, hogy ilyen hatalma van fölöttem, míg nekem meg semmi. Felbőszített az egész. Az utóbbi napokban csak még merészebb lett. Egyre intimebbé váltak az érintései. Ujjai tévedhetetlenül találták meg a néhány négyzetcentiméternyi fedetlen bőrfelületet a blúzom és a szoknyám között, ha elhaladt mellettem. Megcirógatta az arcomat, ahogyan kinyitotta a hűtőajtót. Ajkai átsiklottak csupasz vállamhoz, miközben vacsorát főztem. A fülemet harapdálta, amíg Denny kiugrott a postáért. Munka közben mögém lopakodott, és a hátsómon pihentette a kezét, amikor senki sem látta. Kezdett az őrületbe kergetni, gyűlöltem közelségünk minden egyes pillanatát. Vagy nem? Felnéztem. Az óra, ami közben elkalandozott a figyelmem, véget ért anélkül, hogy egyetlen szót is

hallottam volna belőle. Még az sem tűnt fel, hogy a diákok elkezdenek kirajzani, és a terem félig kiürült. Hülye Kellan és az ő csodálatosan hatékony, hülye ujjai... Most meg majd újra látnom kell őt a hülye bárjában, minthogy néhány óra múlva kezdődik a műszakom. Naná, hogy ott lesz, és a haverjaival piálgat. Szinte minden nap próbálnak, előtte vagy utána pedig mindig beugranak a bárba. És Kellan persze ki nem hagyná az alkalmat, hogy Denny távollétében tovább gyötörjön. Mindig nagyon vigyáz, nehogy bárki észrevegye a trükkjeit, de valamiért akkor szabadul fel igazán, ha utána nem kell Denny szemébe néznie. Kiléptem a szitáló esőbe, és a megálló felé indultam. Nem repestem az örömtől, hogy esőben kell megvárnom a buszt. Nem szakadt nagyon, de idővel így is bőrig áztam. Úgy tűnt, az itteniek egyáltalán nem bánják, ha vizesek lesznek esernyővel senki nem bajlódott, csak ha tényleg szakadt. Személy szerint én jobban élveztem az életet szárazon, de amikor jöttem, mégnem esett, így nem szívesen flangáltam volna ernyővel, mint egy idióta, aki csak az esőt várja. Úgy döntöttem, egyenesen a bárhoz buszozok. Inkább menjek be korábban, mint hogy kettesben maradjak a házban Kellannel. Miután Dennynek dolgoznia kell, ki tudja, mivel próbálkozna. Nem mintha engednék neki. Szinte biztosan tudtam, hogy nem engednék... de az irodalomból kapott házi feladatomat az öltözőben is meg tudom csinálni.

Gyaloglás közben közvetlenül mögöttem.

meghallottam

valakit,

Ó, istenem, nézd azt a pasit... hát nem dögös? Ösztönösen arra fordultam, hogy a levegő a torkomon akadjon. Kellan? Mit keres itt Kellan? Az autójánál állt, félig máris elázva, de mint a legtöbb helybélit, őt se nagyon izgatta az eső. Felvillantotta érzéki félmosolyát, amikor észrevettem. A szememet forgattam, és nem bajlódtam azzal, hogy megkeressem a nyálcsorgató megjegyzés forrását - biztos egy kiscsaj a sok közül, aki csodálja... tökéletességét. -

Tényleg nem szívesen vártam volna a buszra, ezért vonakodva Kellan felé vettem az irányt. Az eső átáztatta sűrű haját, és kövér cseppekben csörgött le az arcára. Fekete bőrkabátot viselt, és karba tett kézzel támaszkodott az autójának. Akárki tette is a megjegyzést, nem hazudott tényleg dögösen nézett ki. -

Gondoltam, elkelne egy fuvar... — dorombolta.

Persze, kösz. Pete-hez megyek. — Reméltem, hogy olyan közömbösnek tűnik a hangom, mint szeretném. A szívem máris gyorsabban vert a tudattól, hogy össze leszünk zárva azon a szűkös helyen, de ugyanúgy kísértett a vágy is egy száraz hely után.Elmosolyodott, mint aki valahogy előre tudta, mit fogok mondani. Miután egy széles karmozdulattal kitárta előttem az ajtót, becsusszant a túlsó oldalra, a kormány mögé. Megfeszültem, ahogy útnak indultunk, és vártam, mikor próbálkozik... valamivel. Minthogy sejtelmem sem volt, mit tennék ebben a helyzetben, magamban számba vettem a különféle lehetőségeket. Talán megpróbál odaszegezni az üléshez, hogy utána... Visz- szanéztem a hátsó ülésre. Egyszeriben sokkolóan hatalmasnak és egészen kényelmesnek tűnt. Ráeszméltem, hogy ez lehet Kellan „guruló ágya”, ami mindig kéznél van. A gondolattól kipirult az arcom, és elakadt a lélegzetem. Felém fordult, és halkan elnevette magát. -

Minden rendben?

-

Igen - hazudtam teljesen hiteltelenül.

- Helyes. - Megálltunk egy lámpánál, ő pedig felém fordította sziporkázóan játékos tekintetét, ahogyan ujjaival beletúrt esőtől nyirkos fürtjeibe.

Ráeszméltem, hogy egy ideje nehezebben veszem a levegőt. Pete szerelmére, ne már!, gondoltam dühösen. Mégcsakhozzám se ért! Már a várakozástól telj esen kész vagyok. Hirtelen azt kívántam, bárcsak már túl lennénk rajta. Várjunk egy kicsit... dehogyis. Elöntött az ismerős bosszúság.

Nem akarom, hogy egy ujjal is hozzám érjen... igaz? Újra mozgásba lendültünk, de ahogy zavartan kifelé meredtem az ablakon, ez nekem alig tűnt fel. Szeretem Dennyt, akkor meg miért akarnám, hogy Kellan hozzám érjen? Ennek semmi értelme. Nem mintha sokáig tűnődhettem volna ezen... Kellan ugyanis úgy döntött, meglépi a dolgot. Egyszerűen a térdemre tette a kezét, majd végigsimított a combomon. Több nem is kellett. Lehunytam a szemem, ahogy érintése valósággal beleégett a testembe. Egész úton ki se nyitottam a szemem. Túlságosan is gyorsan értünk a bárhoz... mégsem elég gyorsan. Kellan leparkolt anélkül, hogy elvette volna kezét a combomról. Magamon éreztem a tekintetét, de még akkor sem nyitottam ki a szemem, amikor átcsusszant az ülésen, hogy hozzám simuljon. A belőle áradó forróságtól, az eső illatától csak még gyorsabban vert a szívem. Ujjai Yégigsiklottak a combomon. Felnyögtem, és nyitott szájjal, zihálva vettem a levegőt. Egyszeriben sokkal többet, mindent akartam... és gyűlöltem magam ezért. Ahogy arca az államhoz simult, keményen küzdenem kellett, hogy ne forduljak felé. Akkor lágyan megcsókolta az államat, majd a nyelve fölfelé, a fülem irányába kalandozott, mialatt egész testemben reszketni kezdtem. Egy hosszú pillanatig a fülcimpámat becézget:e, mielőtt suttogva megkérdezte: -

Kész vagy?

A pániktól tekintetem

372

felpattant a fordítottam

szemem. Csak a felé, miközben

szégyenkezve kapkodtam a levegőt. Olyan igézőén mosolygott rám, hogy nem tehettem mást, felé kellett fordulnom. Centikre kerültünk egymástól, miközben éreztem, ahogyan keze felszalad a combomtól a csípőmre. Azután távoli kattanás hallatszott, ahogy kioldotta a biztonsági övemet. Elhúzódott tőlem, és nevetni kezdett. Dühösen pattantam ki a kocsiból, és vágtam be magam mögött az ajtót. Ahogyan visszanéztem ezüstösen csillogó au:ójára, a szélvédőn keresztül láttam, amint leplezetlen kárörömmel figyel. Most már hálát adtam az esőért, amiért lehűtött kicsit, mire az ajtóhoz értem. Sőt, átkozottul jólesett. Másnap reggel sarokba szorítottam Kellant a konyhában, ahogyan kitöltötte a kávéját. -Jó regg... Durván félbeszakítottam, ahogyan az előző napi incidens miatt érzett méltatlankodás feltört belőlem. Te... - böktem meg a mellkasán, mire igézőén elmosolyodott, és közben visszatette a kiöntőt, Ezt azonnal fejezd be! -

Megragadta a kezem, és magához rántott, hogy átkaroljon. - Hiszen nem is csináltam veled mostanában... - közölte ártatlanul.

semmit...

Próbáltam kiszabadítani magam az öleléséből, de szorosan tartott. És... ez? - Igyekeztem körém fonódó karjaira mutatni, de tényleg alig tudtam moccanni. -

Fölnevetett, és megcsókolta az állam. -

Folyton ezt csináljuk, néha meg ennél többet is...

Ingerülten húzódtam hátrébb, felháborodottam köpjem felé a szavakat. -

hogy

És a kocsi?

Még jobban nevetett. Azt csak magadnak köszönd. Te voltál az, aki... beindult rám, én csak ott ültem. - Előrehajolt, hogy egyenesen belenézzen a szemembe. Szerinted mit kellett volna csinálnom ? - Bőszen elvörösödtem, mert igazat mondott. Sóhajtva elfordítottam a tekintetem. -

Halkan nevetgélve figyelte reakciómat. Hm... szóval azt akarod, hogy fejezzem be? Beszéd közben ujjai lesiklottak a hajamról az arcomra, majd végig a nyakamon és a melleim között egészen a derekamig. Megragadta a nadrágom peremét, hogy maga felé húzza a csípőmet. -

374

A testem azonnal és bosszantó módon reagált: a légzésem felgyorsult, a szívem kiugrott a mellkasomból, és lehunyt szemmel .ízért könyörögtem, hogy ne forduljak az ajkai felé. Igen - ziháltam elfúltan, miközben már arra sem emlékezi cm, mit kérdezett. -

-- Nem tűnsz túl magabiztosnak... talán kényelmetlenül érzed magad? - Fojtott, igéző hangon beszélt, míg én szorosan ösz- v/.czártam a szemhéjamat, hogy ne kelljen látnom arckifejezését. Ujjai könnyed mozdulattal követték a csípőm vonalát, miközben alig érintették a bőrömet. Igen... - Forgott velem a világ... mi is volt a kérdés ? -

Kgészen közel hajolt a fülemhez. -

Újra magadban akarsz érezni? - suttogta.

Igen... - bukott ki belőlem a válasz, mielőtt még tudatosult volna a kérdése. Ujjai mozdulatlanná váltak. Ahogy ráeszméltem, mit is válaszoltam, a szemem hirtelen felpattant, hogy meglássam magam előtt megdöbbent arcát. Nem, úgy értem, -

nem! - Elmosolyodott, és ahogy próbáltam összeszedni magam, látszott rajta, hogy alig tudja magába fojtani nevetését.

Felizzott bennem a harag. Nagyszerű, most csak mégj óbbanfól- hergeltem, miközben sikerült totális idiótát csinálni magamból. -

Komolyan mondtam, hogy nem, Kellan.

Csak kuncogott tovább. -

Igen, tudom... pontosan tudom, hogy értetted.

Durván ellöktem magamtól, és felviharzottam a lépcsőn. Hát ez egyáltalán nem úgy ment, ahogy képzeltem. Aznap délután maradt néhány üres órám suli után, mielőtt Denny hazajött a munkából. Iszonyú fáradtnak éreztem magam. Nem aludtam valami jól. Denny és Kellan, a bűntudat és a vágyakozás... úgy kavargott a fejemben minden, hogy kész csoda, ha egy percre le tudtam hunyni a szemem. Ha nem csinálok valamit minél előbb, teljesen összeomlók. A kanapé közepén ültem, üres tekintettel meredtem a képernyőre, és teljesen elvesztem gondolataimban, amikor éreztem, hogy összenyomódik mellettem a párna. Tudván, ki az, ösztönösen próbáltam felállni, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetettem volna rá. Elkapta a karom, és lehúzott magához. Felé fordultam. Szélesen vigyorgott, láthatóan mulattatta vonakodásom. Kezdtem tényleg belefáradni ebbe...

376

Bosszúsan huppantam vissza a kanapéra, és fontam össze magam előtt a karomat. Ellágyult a mosolya, ahogy nézett, én pedig sietve elfordultam. Ahogyan a karja a vállamhoz ért, megmerevedtem, de ellenálltam a kísértésnek, hogy elhúzódjak. Nem akartam megadni ezt az elégtételt. A reggeli megaláztatás még elevenen élt az emlékeimben. Gyöngéden elkezdett közelebb vonni az öléhez. A goromba váltástól döbbenten és dühödten ráztam le magamról, hogy fagyos tekintettel mérjem végig. Meglepetten ráncolta össze a homlokát, mielőtt elernyedt, és nevetni kezdett reakciómon. A combjára mutatott. Dőlj csak le... fáradtnak tűnsz. - Felhúzta a szemöldökét, és elvigyorodott. - Ha ezt akarod, én nem foglak meggátolni. -

( összevontam a szemöldököm, miközben mélységes zavar- li.m éreztem magam eredeti feltevésem miatt, és játékosan beli ki myököltem a bordái közé. Felnyögött, és elnevette magát. Ha ragaszkodsz hozzá... - csóválta a fejét, ahogyan újra az nli liez vont. Még mindig hülyén éreztem magam, amiért egészen mást fel- 111 clcztem, ezért hagytam, hogy elfektessen. Lenézett rám, aho- p.y.in a hátamra fordultam. Egész kényelmesen elhelyezkedtem, i

s i ényleg iszonyú fáradtnak éreztem magam.

Lágyan simogat 1.

1.1 hajam, amitől még jobban ellazultam.

Látod... nem is olyan szörnyű, igaz ? - Kék szeme szinte vákozva méregetett. Néhány percen át néma csöndben figyelt, mielőtt újra megszólalt. Kérdezhetek valamit anélkül, hogy li lhúznád magad? Azonnal megfeszültem az ölében, de bólintottam. Elnézte az ujjait, ahogy a hajammal játszadoztak. -

Denny volt az egyetlen, akivel lefeküdtél?

A düh tüstént újjáéledt bennem. Miért akarja tudni? -

Tényleg nem tudom, hogy mi...

Félbeszakított, ahogy találkozott a tekintetünk. Csak mondd meg az igazat. - Szinte szomorú hangon beszélt, mint aki magába fojtja az érzelmeit. -

Zavartan válaszoltam, mielőtt meggondolhattam vol- ii; magam.

378

még

-

Igen... előtted igen... ő volt az első és egyetlen...

Bólintott, és végiggondolta a választ, miközben tovább simogatta a hajam. Talán zavarban kellett volna lennem, amiért válaszoltam egy ennyire személyes kérdésre, mégsem tettem. Gyaítottam, hogy nem sok minden van a testemmel kapcsolatban, amit Kellan ne tudna vagy gyanítana máris. 11

-

Miért érdekel? - tettem föl a kérdést.

Egy pillanatra abbahagyta a játszadozást a hajammal, majd lágyan elmosolyodott, és tovább babrált, anélkül, hogy felelt volna. Addig simogatott, míg végül újra ellazultam. Láthatóan elveszett a gondolataiban, csak nézett és cirógatott. Hirtelen eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor Denny távollétében ugyanígy, ugyanilyen ártatlanul múlattuk az időt. Az emlékek könnyeket csaltak a szemembe, ahogy fölnéztem rá. Összeráncolta a homlokát, és letörölt az arcomról egy könnycseppet. -

Megbántottalak? - kérdezte.

-

Mást se teszel... - feleltem halkan.

Néhány percig hallgatott, csak azután törte meg a nehéz csöndet. -

Nem akarlak bántani. Ne haragudj.

Zavartan bukott ki belőlem: Akkor miért csinálod? egyszerűen békén? -

Miért

nem

hagysz

Újra összeráncolta a homlokát. Miért, nem szereted ezt... nem szeretsz velem lenni? Egy kicsit sem? -

zz8

A szívem belesajdult a túlságosan is zavarba ejtő kérdésbe. Végül úgy döntöttem, megmondom az igazat. De igen... mégsem tehetem. Nem helyes. Nem tehetem ezt... Dennyvel. -

Lassan bólintott. Igazad van... - Felsóhajtott, és abbahagyta a simogatást. - Én sem akarok fájdalmat okozni... se neked, se neki. - Néhány percig hallgatott, és elgondolkodva nézett le rám. Nem tudtam, mit mondhatnék, csak néztem, ahogyan bámul. Végül megtörte a csöndet. - Abbahagyom, de tényleg. Csak flörtölgetünk, és próbálok uralkodni magamon. - Felsóhajtott. - Megpróbálunk barátok lenni, mint régen... -

Nem hiszem, hogy menni fog, Kellan... az után az éjszaka után. Miután... -

Elmosolyodott. Talán ugyanúgy föléledtek benne az emlékek, mint bennem. Lágyan végigsimított az arcomon.

zz8

Nem tudom megállni, hogy ne legyek a közeledben, Kiera. Ennél kevesebbet nem ajánlhatok. - Hirtelen elvigyorodott, és a szívem nagyot dobbant, ahogy újra szembesültem érzékikisugárzásával. - Vagy itt helyben magamévá teszlek. - Amikor megdermedtem az ölében, felsóhajtott. - Csak tréfáltam, Kiera... - Nem, Kellan, éppen ez a gond. Hogy ez nem tréfa. Ha azt mondom, oké... Elbűvölően elmosolyodott. -

Mindig azt teszem, amit te akarsz - suttogta.

Nagyot nyeltem, és félrefordítottam a fejem. Kezdett feszélyezni a társalgás. Ujjai lesiklottak az arcomon, a nyakamon, végig a mellkasomon, le, egészen a csípőmig. A légzésem felgyorsult, mielőtt élesen felé kaptam a tekintetem. Hoppá... bocs. - Ártatlanul elmosolyodott. - Én igyekszem... -

Visszatért a biztonságos hajcirógatáshoz, hogy ütemes mozgásával lassan álomba ringasson. Órákkal később a szobámban, takarók alatt ébredtem. Elhadartam egy imát, hogy legyen rajtam valami, majd megkönnyebbülten tapogattam ki ruháimat. Kellan tényleg csak flörtölgetni akar velem, semmi több? Vajon képes lesz rá? És én? Ezzel is megcsalom Dennyt... még ha csak ártatlan móka is ? Nem hittem, hogy képesek leszünk rá, de ahogy ott feküdtem a kanapén Kellannel, annyi kellemes emlék ébredt föl bennem. Hát nem lenne 382

jó, ha minden olyan lenne, mint azelőtt ? A gondolat, hogy újra szabadon és bűntudat nélkül érhetnék hozzá, olyan izgalommal töltött el, hogy az máris aggasztani kezdett. Denny bejött a szobába, amíg Kellanen és a flörtölős ötletén löprengtem. Felriadtam, ahogy megláttam. Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy még az időt is elfelejtettem megnézni. Kérdő tekintettel mért végig, miközben kibújt a cipőjéből, és levette ingét. Mit csinálsz ? - kérdezte kis mosollyal, és megcsillant a teli in tete, ahogy fölvett egy kényelmesebb pólót. -

Máskor mosolyt csalt volna az én arcomra is, ha látom átöl- lözni, miközben ilyen pillantásokat vet rám, de annak fényében, hogy hol járt az eszem, most csak elvörösödtem. A számára szokatlan reakció láttán összeráncolta a homlokát, és leült az ágy szélére. Minden rendben? - A homlokomra fektette a tenyerét, majd félresimított az arcomból néhány kóbor hajszálat. - Megint rosszul érzed magad? -

A gyöngéd mozdulatoktól azonnal ellazultam. Fölültem az ágyban, és a nyakára fontam a karomat. Fölsóhajtottam, ahogyan a szokottnál is erősebben öleltem magamhoz, míg ő a hátamat simogatta, és viszonozta az ölelést.

383

-

Semmi baj... csak elszundítottam.

Elhúzódott, hogy gyöngéd tekintettel végigmérjen. Csak most vettem észre, mennyire kimerültnek tűnik. Veled minden rendben? - A rémület felkúszott a torkomon, de erővel visszanyeltem. -

Felsóhajtott, és megrázta a fejét. - Max. Istenem, nincs még egy ilyen idióta. Ha nem a bácsi- kája lenne a főnök, az életben nem dolgozhatna itt. Reklámkampányt csinálnak egy kereskedőnek, aki... - Elhallgatott, és megcsóválta a fejét. - Inkább bele se gondolok. - Beletúrt a hajába, és magához vont egy édes csókra. - Most csak veled akarok törődni...

Végigsimítottam a haján, ahogyan a csókunk szenvedélyeseb - bé vált. Egy perc után újra elhúzódott tőlem. Nem vagy éhes ? Ha szeretnél egy kicsit ágyban maradni, összeüthetek valamit... -

Mosolyogva fogadtam őszinte ajánlkozását, és megsimogattam az arcát. Nem, én is lejövök veled. - Megfogta a kezem, és mosolyogva segített talpra. Elnéztem sötét, gyönyörű haját és ruganyos alakját, ahogyan -

384

követtem a lépcsőn. Hogyan is csalhattam meg ? Egy ilyen hihetetlen pasit ? Visszanyeltem a gombócot a torkomban, és emlékeztettem rá magam, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Soha többé nem leszek hozzá hűtlen. Kellan is belement, hogy legyünk újra barátok. Úgy teszünk, mintha mi se történt volna. Minden rendbe fog jönni. Úgy döntöttem, visszafekszem a kanapéra, ahol Denny serénykedésének hangfoszlányai végül újra álomba ringattak. Remek, gondoltam, mielőtt megadtam magam a rám ereszkedő ködnek... ma éjszaka se kell aludnom. Puha ajkak érintésére ébredtem. Pánik fogott el. Az álom utáni kábulatban egy pillanatig azt se tudtam, ki csókol meg. A kezem ösztönösen kitapogatta az arcot, s ahogy végigfutott a haj vonalán, azonnal megnyugodtam. Denny az. Akinek lennie kell. Ma este nem dolgozom, Denny hazatért hozzám a hosszú nap után, míg Kellan a P. Fejekkel lép fel a Pengeélben. Talán máris ott vannak, lazulnak egyet a buli előtt. Sosem lehetett rám fogni, hogy nem használok ki minden lehetőséget az édes kettesre, Denny pedig nagyon is... készen állt. Eleinte furán éreztem magam - a Kellan-eset óta nem voltunk együtt, és még mindig furdalt a lelkiismeret -, de pár szenvedélyes csók és a farmerom mélyén kutakodó kéz hatására elengedtem a bűntudatot, hogy kiélvezzem ennek a gyönyörű, gyönyörű pasinak minden egyes porcikáját. 385

Az általa főzött csodálatos vacsora teljesen kihűlt, mire odáigjutottunk, hogy megegyük.FEJEZET szabályok

Aznap éjjel kipihentem magam, miután az egész napos szunyó- kálás után végre mélyen el tudtam aludni. Korábbi álmatlanságomat a bűntudat mellett nyilván az a tény is okozta, hogy sosem tudtam, legközelebb mivel fog próbálkozni Kellan. Most már tudtam, hogyan fog, és hogyan nem fog hozzám érni, s ettől újra jobban éreztem magam. Talán mégis visszatérhetünk barát üzemmódba? És sosem kell többet megcsalnom Dennyt? Azt már nem tehettem meg nem történtté, amit elkövettem, s talán örökre gyötörni fog miatta a lelkifurdalás, de a tudattól, hogy ehhez már nem rakódik újabb adag szorongás, másnap reggel önfeledten ugrándoztam lefelé a lépcsőkön. És persze attól, hogy újra szabadnak érezhettem magam Kellan társaságában. Mosolyogva láttam viszont fájóan hibátlan arcát, ahogyan felém fordult, hogy köszöntsön a konyhában. Laza és könnyed hajviselete tökéletesen illett fesztelen mosolyához. -Jó reggelt... kávét? - A kiöntőre mutatott. Szélesen mosolyogva léptem hozzá, és karoltam át a derekát. Egy pillanatra megriadt, azután ő is átölelt. Simogatóan melegnek és illatosnak éreztem. A megkönnyebbülés szétáradt bennem. Milyen jó így megérinteni, hogy tudom, sosem merészkedünk tovább. Neked is jó reggelt. Igen, kérek. - Biccentettem a kávé felé. A parkoló óta most először kívántam meg. Most először érezte

386

mmagam elég erősnek, hogy újra megigyam... és rájöttem, menynyire hiányzott. Elmosolyodott, ahogyan nyugodt és békés tekintetével lenézett rám. Most már nem harcolsz ellene ? kérdezte, miközben még szorosabban magához vont. -

Viszonoztam gyöngéd mosolyát. Nem... már nagyon hiányzott. - Amikor előrehajolt, mint aki bele akar csókolni a nyakamba, összeráncolt homlokkal tollam el magamtól. - Viszont meg kell határoznunk a szabályokat... -

-

Oké... ne kímélj - nevetett fel.

Nos, leszámítva az alapszabályt, vagyis hogy te és én sosem... -

Belepirultam a gondolatba, amihez még megfelelő szót se találtam. Sosem adjuk át magunkat a forró és érzéki szenvedélynek? -

fejezte be helyettem a mondatot, miközben felvonta egyik tökéletesen ívelt

387

szemöldökét. - Biztos nem gondolod meg magad? Csak mert szerintem lenne benne fantázia... Egy metsző pillantással belefojtottam a szót, majd a nyomaték kedvéért belebokszoltam a vállába. Az alapszabályon túl megállapodunk abban is, hogy nincs több csók... egy darab se. -

Összeráncolta a homlokát. És ha elkerülöm az ajkaidat? A barátok is megcsókolják egymást... -

Én is összeráncoltam a homlokom, ahogyan eszembe jutott, hogyan borzongtam bele, valahányszor a nyelve végigsiklott a nyakamon. -

Csak nem úgy, mint te.

Felschajtott. -

Rendben... még valami?

Elmosolyodtam, és kibontakoztam az öleléséből, hogy elmutogassam egy bikini

388

felső és alsó helyét.

389

A tiltott területeken nincs érintkezés.Újra összevonta a szemöldökét. - Tényleg muszáj minden élvezetet kitiltanod a barátságunkból ? Elmosolyodott. - Oké... van mégvalami, amiről tudnom kell? Visszaléptem az ölelésébe, ahogyan felém tárta a karját. - Meg kell maradnunk ilyennek, Kellan. Ha nem vagy képes rá, végeztünk. - A szemét kémleltem, de ő a vállára húzta a fejem, és megölelt.

Oké, Kiera. - Felsóhajtott, azután hátrébb lépett, és fölnevetett. - Csak hogy tudd, ez rád is vonatkozik. - A szájára, majd a nadrágjára mutatott. - Nincs testi kontaktus. - Megböktem a mellkasát. Hacsak nem akarod nagyon, de nagyon... tette hozzá kuncogva. Kapott még egyet a vállára, mire újra fölnevetett, és szorosan megölelt. -

Sóhajtva adtam át magam az érzésnek, és arra gondoltam, hogy egész nap el tudnék lenni megnyugtató karjai között, amikor fölriadtam a hirtelen telefoncsörgésre. Nevetségesen korán volt. Fölnéztem az emeletre, ahol Denny még 2-34

békésen aludt, és a telefonhoz siettem, nehogy fölébressze. Némi bűntudat azért most is belém mart - azért se akartam még fölébreszteni, hogy hosszabb ideig kettesben lehessek Kellannel. Halló? - szóltam a kagylóba, ahogy áthajoltam a pult fölött. Szórakozott nevetgélést hallottam a hátam mögül. Megpördültem, és láttam, hogy Kellan a legkevésbé sem illedelmesen bámul, amint a pultra hajolok. Kihúztam magam, és csípőre tettem a kezem. -

Helló, húgi! - Anna pattogó hangja úszott be a vonalba, miközben összevont szemöldökkel meredtem Kellanre, aki glóriát rajzolt a feje fölé, mielőtt elmosolyodott. -

- Szia, Anna. - A pultnak támaszkodtam, és elnéztem Kellant, ahogyan kávét töltött magának, majd készített egyet nekem is. Nincs még túl korán? - Nővérem, az éjszakai bagoly, csak nagy ritkán kelt föl dél előtt.

0, csak most értem haza, és gondoltam, rád csörgők még a suli előtt. Fölébresztettelek? - Ránéztem az órára. Ami itt 7.05, az Ohióban 10.05. Csak most éti haza? -

2-34

- Nem, már fönt voltam. - Az órára meredtem, miközben máris azon tűnődtem, mit forral a nővérem.

Oké... a csődört se keltettem föl? Kihallottam hangjából a kaján vigyort, ahogyan Kellant emlegette. -

Fölnevettem. - Nem, már a csődör is ébren van. Összerezzentem, amikor eszembe jutott, hogy a „csődör” is hallja a beszélgetésünket, és odafordultam Kellanhez, aki felvont szemöldökkel, némán ismételte el a „csődör” szót, miközben magára mutatott. Bólintottam, és a szememet forgattam, míg ő halkan elnevette magát. ^

Igazáááán ? És mit csináltok ti ketten ilyen korán reggel ? -

Érdekelt Kellan reakciója, ezért úgy döntöttem, egy kicsit eljátszadozom vele és a nővéremmel. - Kefélünk egy jót a konyhaasztalon, amíg lefő a kávé. - Kellan arckifejezése olyan tökéletesen illett nővérem reakciójához,

2-34

hogy kacagnom kellett. Ó, te jó ég, Kiera! - kiáltotta, míg Kellan prüszkölve köpte ki kávéját, és döbbenten meredt rám. Tovább nevettem, azután el kellett fordulnom, ahogy Kellan megint kezdett illetlen pillantásokkal méregetni. -

- Jesszusom, Anna, csak vicceltem. Sose csinálnék ilyet. Hallanod kellene, miket mondanak róla a lányok. Fúj, tiszta undorító a fickó... különben is, Denny az emeleten alszik. - Fölnéztem az emelet felé, ahol Denny remélhetőleg tényleg aludt, és nem ébredt föl a nevetésemre. Azután visszafordultam Kellanhez. Kávéscsészével a kezében, fura kifejezéssel meredt a padlóra.

Tényleg? Én bírom az undok pasikat. Várj csak... Denny visszajött? - Anna Dennyről kérdezett, de én továbbra se tudtam levenni a szemem Kellanről és a fura arckifejezéséről. -

- Tudod, tényleg nem halnál bele, ha néha fölhívnád aput és anyut. - Összeráncoltam a homlokom, amikor láttam, ahogyan Kellan leteszi teli bögréjét, és az előszoba felé indul, mint aki el

2-34

akar menni itthonról. Erről rögvest eszembe jutott, mit mondtam a játék hevében Annának: „tiszta undorító”. Anna felsóhajtott. Ja, ja, ezt már mondtad. Szóval a hosszú távoliét után újra minden oké ? -

Elkaptam Kellan karját, ahogyan elsietett mellettem. Látszott, hogy megbántódott... de csak tudnia kellett, hogy nem komolyan mondom? Minden rendben - mondtam egyszerre neki és Annának. Szomorúan nézett vissza rám, ahogyan lehúztam karját a derekamra. Lassan visszatért a mosolya, és szorosan megölelt, hogy mindketten újra nekitámaszkodjunk a pultnak. -

Oké... hát én a helyedben biztos belevetem magam a cső- dör ágyába, amíg távol van. Ezért is jó, hogy te nem vagy én, igaz? -

Elvörösödtem, ahogyan az odavetett megjegyzés az elevenembe talált, mire Kellan kíváncsian méregetni kezdett. 2-34

Igen, nagyon jó, hogy nem vagyunk egyformák, Anna. -

Fölnéztem a csodálatos kék szemekbe, amíg magához szorított. -

Szóval... mi átugranék? -

lenne,

ha

hétvégén

Riadtan rezzentem össze, és néztem újra magam elé. -Ne! Kellan próbálta elkapni a tekintetem. -

Mi az ? - suttogta.

Ne már, Kiera! Belepusztulok, ha nem találkozhatok azzal a csődörrel. - Kerültem Kellan tekintetét. A dolgok végre kezdtek helyreállni közöttünk; más se hiányzott, mint hogy a nővérem bekavarjon... és megpróbálja lebűvölni róla a nadrágot. Nem voltam benne biztos, hogy Kellan nem hagyná. -

Neve is van a csődörnek, Anna csattantam fel. Úgy tűnt, a testvérem 2-34 -

gúnyolódása gondoltam.

2-34

jobban

bosszant,

mint

Oké, akkor Kellannel. Istenem, még a neve is dögös... - Szuszogva kifújta a levegőt. Nem igazság, hogy teljesen kisajátítod magadnak.Elég! - Most már tényleg felbosszantott. Láttam Kellan aggódó tekintetét, és nyugalmat erőszakoltam magamra, hogy újra átadjam magam az ölelésének. Elmosolyodott, én pedig megcsóváltam a fejem, ahogyan próbáltam megbékíteni őt és magamat is. - A téli szünetről beszéltünk, Anna... emlékszel? Akkor eljöhetsz. Most túl sok dolgom van. Belenéztem a nyugodt szempárba, ahogyan Kellan rám mosolygott. A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy ők ketten összejöhetnek. A téli szünetben... amikor még csak október van? - csattant fel. Sok a dolgom, megnyugtatni. -

-

Anna...

-

próbáltam

Egy hétvégébe akkor se halsz bele, Kiera!

Fölsóhajtottam. Tudtam, ha még tovább vitázunk ezen, csak gyanút fog. Jó, legyen. - Lázasan kutattam az agyamban, próbáltam megtalálni a módját, -

397

hogy legalább késleltessem kicsit a látogatását. Ahogy Kellan szívfájdítóan tökéletes arcát néztem, hirtelen belém villant a megoldás. - Ó! Mi az? - kérdezte a nővérem és Kellan egyszerre. -

Elvigyorodtam, és Kellan velem vigyorgott, miközben kérdően vonta fel a szemöldökét. Jut eszembe, Anna... Kellannek minden pénteken és szombaton fellépése van. Nem is lesz szabad, csak... - Kérdő pillantást vetettem rá, mire ő rövid gondolkodás után némán megformálta a hetedikén szót. - ...Csak hetedikén. Ha azt akarod, hogy ő is eljöjjön velünk, akkor sajnos várnod kell addig. -

Fölsóhajtott. Egész novemberig? Az még három hét, Kiera... -

Elvigyorodtam, kacagtam volna.

de

legszívesebben

Tudom. Persze nagyon szívesen látunk előtte is. Kellan ugyan nem lesz itt, de -

398

lóghatsz velem és Dennyvel. Majd elmegyünk moziba vagy valami... Nem, nem... oké, kibírom hetedikéig. Azzal fel is vidult. -

Nagyszerűen fogjuk érezni magunkat, Kiera! - A kuncogása alapján nem voltam biztos benne, kivel szeretne jobban találkozni: velem vagy a lakótársammal. Álhatók majd Kellan szobájában? kérdezte, azután nevetésben tört ki. -

Oké... szóval Fölsóhajtottam.

a

lakótársammal.

Most már készülnöm kell, megyek a suliba. Még beszélünk, Anna. Aludj egy kicsit. Ja, és vegyél egy hideg zuhanyt. -

Tovább nevetgélt. -

Szia, Kiera. Nemsokára találkozunk!

-

Szia. - Letettem a telefont. - A fenébe!

Ahogy Kellan nevetni kezdett, fölnéztem rá. 399

-

Könyörgök... nehogy elmondd Griffinnek.

Vállat vont, és még jobban nevetett. Mi a gond ? - Vidáman csillogott a szeme, mint akiben lappang még egy jó adag nevetés. -

A nővérem. Ide akar jönni. - Nem tűntem túl boldognak. -

Zavartan nézett. -

Ti... nem vagytok jóban?

Megráztam a fejem, megdörgöltem a karját.

és

finoman

Nem, nagyon is jóban vagyunk. Szeretem, meg minden, de... - Elpirultam, és félrefordítottam a tekintetem. -

-

De mi? - Próbált a szemembe nézni.

Visszafordultam és fölsóhajtottam. A nővérem úgy tekint rád, mint valami különleges trófeára, amit meg kell 400

szereznie - feleltem komoran. Fölnevetett. Á... szóval készüljek föl, hogy rám fog hajtani? - Láthatóan szórakoztatta a kilátás. Engem nem annyira. -

-

Ez nem vicces, Kellan - duzzogtam.

Abbahagyta mosolygott. -

401

a

nevetést,

Szerintem meg az, Kiera.

és

kedvesen

Elfordultam, attól tartva, hogy sírva fakadok, és ő meglátja. Nem értette volna. Még én magam sem értettem. Csak azt tudtam, hogyan viselkedne vele Anna, és talán hogyan viselkedne vele ő... ettől pedig egyenesen a rosszullét kerülgetett. Nem akartam, hogy egy ujjal is hozzányúljon, miközben pontosan tudtam, hogy nincs jogom ezt kérni tőle. Nem rendelkezem fölötte.A fülem mögé igazított egy rakoncátlan hajtincset. - Hé... - Gyöngéden megemelte az állam, hogy belenézzek ,i szemében. - Mit akarsz, mit tegyek? - kérdezte halkan. Nem akartam megkérni, de valahogy mégis kicsúszott a számon. - Nem akarom, hogy ő is „meglegyen” neked. Nem akarom, liogy egy ujjal is hozzáérj - közöltem nyers egyszerűséggel. - Oké, Kiera - bólintott egy pillanat múlva, miközben könynyed mozdulattal végigsimított az arcomon.

ígérd meg, Kellan. - Már nem sötéten, de továbbra is átható tekintettel és a könnyeimmel küzdve néztem rá. -

- Megígérem, Kiera. Nem fekszem le vele, oké? - Megnyugtatóan elmosolyodott, míg végül bólintottam, és hagytam, hogy

2.39

szorosan magához öleljen. Kellannel elköszöntünk Dennytől, amikor munkába indult. Kellan meglepően jó hangulatban volt: vállon veregette Dennyt, és sok szerencsét kívánt a faszfej főnökéhez. Denny megköszönte, és gyors puszit nyomott az arcomra, mielőtt elment. Úgy tűnt, neki is jobb a kedve, ami azzal a kilátással kecsegtetett, hogy mostantól mindhárman jobban kijövünk egymással. Miután Denny távozott, Kellan megfogta a kezem, és összebújtunk a kanapén, a tévé előtt. Kis híján doromboltam a megkönnyebbüléstől, olyan csodálatosan éreztem magam mellette, ahogyan a vállára hajthattam a fejem, mint azelőtt, amikor még nem váltak túl hevessé az érzelmeink. Átkarolta a vállam, azután a délelőtt hátralévő részében csak élveztük egymás melegségét.

2.39

Aznap csak egy órám volt, majd munka előtt még tanulnom kellett egy kicsit. Kellan elvitt a suliba, amit ugyanolyan izgalmasnak találtam, mint régen - az egykori függőség kezdett új életre kelni bennem. Megköszöntem a kedvességét, de nem engedtem, hogy elkísérjen az előadóteremhez. Nem hiányzott, hogy újra hosszas vallatásnak vessenek alá, csak mert egy rocksztár társaságában látnak. A homlokát ráncolta, de megtette, amire kértem, én pedig mosolyogva néztem, ahogyan elhajt.A múltkori faggatódzás óta nem láttam Tinát és Genevieve- et a pszichológiaórán, amiből arra következtettem, hogy nem tartanak Candy lehetséges vetélytársának. Mosolyognom kellett, ha arra gondoltam, hogy nagyon is sikerült magamra vonnom Kellan figyelmét azután rögvest összevontam a szemöldököm. Miért érdekel ez akár egy csöppet is ? így vagy úgy, nem akartam megkockáztatni, hogy újra beleszaladjak a trióba, ezért azóta is próbáltam kerülni a Harry Potter könyvtárat. Nemrég ráakadtam egy bájos kis parkra a közelben, ami tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy kifeküdjek a könyveimmel. Úgy döntöttem, óra után ide vonulok vissza tanulni és élvezni a napsütést. Belélegeztem a tiszta őszi levegőt, ahogyan körülnéztem a félreeső kis téren. A falevelek élénkvörösben és narancssárgában pompáztak, ahogyan összeösszerezzentek a lágy szellőben. Már nem 404

kellett soká várni, hogy lehulljanak. Kigomboltam a kabátomat. Az idő szokatlanul meleg maradt - kezdtem őszintén hinni a globális felmelegedésben -, mégis volt valami tisztaság a levegőben, ami mindig fölfrissített, és kitisztította a fejemet. A hely tökéletesen megfelelt arra, hogy tanuljak egy kicsit munka előtt. Leheveredtem a fűbe, s ahogy a táskában kutakodtam, még egy zacskó szőlőt is találtam, amit szórakozottan szemezgetni kezdtem. Mások is elzarándokoltak a kis parkba, hogy kiélvezzék a tökéletes, napfényes időt. Lehet, hogy sokáig kell várnunk a következő ilyen napra. Némelyek a kutyájukkal játszadoztak, mások hozzám hasonlóan tanultak, míg megint mások csak élvezték a késői pikniket. Fölfigyeltem rá, hogy egy csapatnyi csitri tőlem nem messze kacarászik. Feléjük fordultam - egy fiatal férfit figyeltek, aki levette a pólóját, és fekvőtámaszokat csinált egy padnál. Egy pillanatig én is elnéztem, míg a lányok folytatták a vihogást és sugdolódzást. Miután végzett, a fickó felkapta a vizesüvegét, majd féloldalt felém fordult, hogy igyon egy kortyot. Elképesztően tökéletes volt a teste... és túlságosan ismerős. Fölnevettem. 405

Hát persze, gondoltam. Hát persze, hogy pont azt a parkot választottam, ahol Kellan kocogás után átmozgatta magát. Hát persze, hogy most is itt van, miközben én tanulni próbálok. Elfordult, és azonnal kiszúrt a fűben, ahonnan még most is leplezetlenül bámultam a testét. Lassú, érzéki mosoly áradt szét az arcán, és elragadóan féloldalt hajtotta a fejét, ahogyan felém sétált, egyik kezében a vizesüveggel, a másikban a pólójával. A lányok még hangosabban kacarásztak igéző mosolya láttám, majd kíváncsi tekintettel fordultak felém, ahogy felültem a fűben, és egyre gyorsabban zakatoló szívvel figyeltem, hogyan közeledik. Ahogy lehuppant mellém a fűbe, hosszú sóhaj tört fel belőlem. Hát már sehová sem mehetek úgy, hogy ne botoljak beléd? -

Fölnevetett, ahogyan kinyújtotta a lábát maga előtt, és kényelmesen hátradőlve a karjára támaszkodott. - Ez itt az én parkom... követsz engem.

úgyhogy

te

Elmosolyodtam, és bekaptam egy újabb 406

szőlőszemet, miközben a figyelmem óhatatlanul elkalandozott hihetetlen szexi és a testmozgástól kissé nyirkos hajára, tökéletes arccsontjára és markáns állára, nyakára és verítéktől csillogó csupasz mellkasára. Utóbbin egy kicsit elidőzött a tekintetem, majd föntről lefelé, a has élesen kirajzolódó kockáinak irányába haladva követtem minden vonalat. Fantáziámnak még a futónadrág sem szabott határt, sőt önkéntelenül felötlött bennem, ahogyan megérintettem ezt a testet. Beharaptam az ajkam. - Hé! - Kellan hangja kiragadott szédült állapotomból, hogy visszatérjek a huncutul csillogó szempárhoz. - Csak nem vetkőztetsz le a tekinteteddel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire elvörösödtem, és félrekaptam a fejem. - Felőlem oké. Ha úgy érzed, ideje megváltoztatni azokat a bugyuta szabályokat, velem lehet tárgyalni. - A szemembe nézett, és elvigyorodott.

-

Esetleg meg is csókolhatlak?

Jót nevetett kelletlen arckifejezésemen, ahogy kikaptam kezéből a pólóját, és hozzávágtam.

407

Vegyél már föl valamit...Összeráncolta a homlokát. - De amikor olyan meleg van? Elmosolyodtam. Illetlenség így levetkőzni... mindenki minket bámul. - A fiatal lányokra mutattam, akik le nem vették rólunk a szemüket. -

Feléjük fordult, amitől csak még jobban vihogtak, azután megcsóválta a fejét, ahogyan végigmérte félig meztelen testét. -Illetlenség? - Felsóhajtott. - Rendben. Félredobta a vizespalackot, hogy visszahúzza a pólóját. - így már jobb ? Eltátottam a számat, míg vissza nem nyertem annyira az önuralmam, hogy becsukjam. Igen, köszönöm. - Nem, semmivel sem volt jobb. A nedves póló kirajzolt minden egyes izomköteget. Ezzel az erővel akár föl se vette volna. Azért nem adtam meg neki azt az elégtételt, hogy tudja, milyen csodálatosan fest. Nem mintha rászorult volna, hogy tőlem is hallja... -

2.408

Fölkelt, benyúlt a táskámba, lecsipkedett néhány szőlőszemet.

és

Persze... szolgáld ki magad - biztattam fanyar hangon. -

Elmosolyodott, ahogyan pottyantott egy szemet.

a

szájába

Ahogy szoktam. Fölhúzta a szemöldökét, és pajkosan elmosolyodott. -

Fölsóhajtottam, és a szememet forgattam, ahogy visszaült mellém. -

Mit tanulsz? - érdeklődött.

Elmosolyodtam, felé. -

és

kipirultan

fordultam

Szexuálpszichológiát.

A... igazán? - Játékosan megbökte a vállamat. - A kedvenc tantárgyam. Elhúzódtam nyirkos, hideg pólójától. Nevetve látta reakciómat, majd minden figyelmeztetés nélkül egész testével hozzám dörgölődzött. -

-

Istenem, Kellan! Hogy lehetsz ilyen

2.409

hideg! Szállj le rólam!

2.410

Miközben próbáltam eltolni, úgy kacagtam, hogy a könnyem is kicsordult. Ö is nevetett, és persze nem hagyott békén. Még acsuklómat is megfogta, hogy ne tudjam levetni magamról, csak tovább hemperegtünk a fűben. Végül lassan abbahagytuk a nevetést, ahogyan egymásra meredtünk. Csábosán elmosolyodott, és lehajtotta a fejét, hogy összeérjen a homlokunk. Amennyire emlékeztem, a szabálykönyvben ezt nem zártuk ki. Egy percen át csak puhán lélegeztünk egymás arcába, miközben az ujjaink egymásba fonódtak. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy átlépjük a határt. Már épp közölni akartam ezt, amikor a lányok a közelünkben hurrog- ni kezdtek. -

Csókot! Csókot!

Hátrahúzódott, és nagyot nyelt, majd idegesen fölnevetett. - Látod? - biccentett a lányok felé. - Ok is azt akarják, hogy tárgyaljuk újra a feltételeket. - Kajánul elvigyorodott, mire eltoltam magamtól. - Tudod, mit ? - böktem a mellkasába. Inkább fuss még egy kört. - A ház irányába mutattam. - Nekem tanulnom kell... te meg

2-411

csak elvonod a figyelmem. - Elvörösödtem, és lesütöttem a szemem. Fölnevetett és fölállt. Oké, legyen, ahogy akarod. Elmosolyodott, és visszafordult a lányokhoz, hogy megvonja a vállát, és rájuk kacsintson. Azok összekuncogtak, azután csalódottan felnyögtek, ahogy elfordult, hogy otthagyja a parkot. -

Az égre emeltem a tekintetem, mielőtt lesöpörtem átnedvesedett pólómat. Még a kabátomat is visszahúztam, ahogy hirtelen végigfutott rajtam a hideg. Nyilván csakis a hidegtől bor- zongtam meg... A tanulás hátralévő részében a fejemben szabadon jártak kibe a Kellannel kapcsolatos kellemes gondolatok. Azon kaptam magam, hogy elábrándozom, és tíz percen át értetlenül bámulok ugyanarra a bekezdésre. Felsóhajtottam. Kellannek még csak ott sem kell lennie, hogy elvonja a figyelmem. Újra megborzongtam, ahogyan eszembe jutott a teste, amint hozzám préselődött, ahogy éreztem lélegzetét a bőrömön... Hirtelen támadt elhatározással felálltam. Az egész erőlködés értelmetlennek tűnt. Ezzel az erővel elmehettem dolgozni is. A

munkahelyen legalább akkora a nyüzsgés, hogy nem érek rá gondolkodni. Ezúttal azonban ez sem segített. Munka közben is folyton azon kaptam magam, hogy az ajtóra meredek, és várom, mikor érkezik már meg a banda. Tényleg ostobaságnak tűnt, hogy eny- nyire izgatottan várom Kellant, amikor folyton látom magam körül. Annyira, hogyha akarnék, akkor se tudnék megszabadulni tőle. A gondolat mosolyra késztetett - és az a mosoly egész estére az arcomra dermedt, miközben lopva vetettem egy-egy pillantást a bejárat felé. Oké, szóval, mit csinált megint ? - lépett hozzám Kate. -

-

Kicsoda? - kérdeztem bizonytalanul.

- Hát Denny. Vigyorogsz, mint a tejbetök. Ez általában az elégedettség jele. - Ö és Rita várakozó pillantásokkal méregetett. Bökd már ki. Virág? Ékszer? 0, istenem, csak nem kérte meg a kezed? - Kate világosbarna szeme már az ötlettől is szikrázni kezdett. A kezére fektette arcát, és teljesen átadta magát a gyönyörű gondolatnak.

Én meg fülig elvörösödtem. Dennyvel még csak nem is említettük a házasságot.

2-413

Amilyen gyakorlatias alkat, nem is hozza fel a kérdést, amíg meg nem alapozza a karrierjét. S különben sem ő az, aki miatt szüntelenül vigyorgok. - Nem, semmi ilyesmi. Nincs különös, csak boldog vagyok.

semmi

Rita és Kate váltott egy csalódott pillantást, azután Kate átvetette a vállán hosszú barna haját. - Jó, akkor tartsd csak meg a kis titkaidat. - Rám kacsintott, ahogyan ruganyosán fölállt, és visszament dolgozni.

Miután távozott, Rita cinkos pillantást vetett rám. -

Oké... elment, most már elmondhatod.

Újra elpirultam. Igazán nincs mit elmondani, Rita. Sajnálom, de tökunal- inas az életem. Magamban somolyogtam azon, hogy ez menynyire nem így van. -

Eziután már nem kellett sokáig várni, hogy szállingózni kezdjenek a banda tagjai, és esküszöm, hogy a szívem kihagyott egy

ütemet, amikor megláttam Kellant. A reakcióim alapján mintha naipok és nem órák teltek volna el, amióta a parkban elváltunk (egymástól. Odalépett hozzám a fekete, hosszú ujjú ingében, alattai szürke pólójában, és megtudakolta, hogy ment a tanulás. Elvörösödtem, és azt feleltem, hogy a távozása után sokkal jobban.. . amivel persze nem mondtam igazat. Önelégült mosolya alapján ezt ő is tudta. M iután megrendelte a sörét, az asztal felé indult, ahol a többiek teljesen átadták magukat egy látványosan mulatságos történettnek. A bárpultig elhallatszott a nevetésük. Kellan menet közben kedélyesen megveregette Sam vállát, én pedig éreztem, hogy melegség önti el az én vállamat is. Talán attól, hogy engem is megérintett, ahogyan a sört rendelte. A vigyor egész este nem hervadt le az arcomról. A mi azt illeti, egész hétvégén sem. Éppen e csodálatos hétvége emlékei vettek rá, hogy hétfőn délu tán fél órával korábban lépjek le a suliból. Nem tehettem róla, egyszerűen nem bírtam kivárni, hogy találkozzak Kellannel. Égészen megőrjített a tudat, hogy egyedül van otthon, talán unattkozik, talán éppen rám gondol... brr, egyszerűen képtelen voltam odafigyelni az előadásra.

2-415

A hétvégénk önfeledten, bár kissé gyötrelmesen telt. Ott ölel- kezttünk a reggeli kávé fölött, és fogtuk egymás kezét, míg Denny zuhanyozott. A hétvége j ó részében a házban őgyelegtünk, és valahányszor Denny elszunyókált a tévé előtt, kivonultunk a konyhába, ahol egymást szorongatva társalogtunk. Dennynek Max miaitt vasárnap kora reggel be kellett mennie, mi pedig kihasználtuk az időt, és összebújtunk a kanapén. Imádtam... egyszerűen imádtam a közelében lennie. Próbáltam olyan ártatlannak mejgőrizni az együttlétet, amennyire csak lehetett, még ha a szívem minden alkalommal kalapálni kezdett is, ha megérintett.Beléptem a nappaliba, és elmosolyodtam, ahogyan Kellan kinyújtózott a kanapén. A tévét nézte, egyik kezét a mellkasára hajtva, a másikkal a feje fölött. Felém fordult, amikor betoppantam a szobába, és a lélegzetem elállt, ahogyan igézőén elmosolyodott. Helló, korábban jöttél - szólt álmos hangon. - El akartam menni érted. Odaléptem hozzá, ahogy fölült, és hátrébb húzódott, hogy megpaskolja a párnát a lába között. Fáradtnak tűnsz... minden rendben? kérdeztem, ahogyan leültem a lábai közé, és nekidőltem a mellkasának. Eljátszadozott a hajammal, és magához szorított. A flörtölgetésnek határozottan megvannak az előnyei... -

2.46

-

Jól vagyok... csak nem aludtam valami jól.

Ó! - Felé fordultam, mosollyal végigmérjem. -

-

hogy

száraz

Csak nincs bűntudatod?

Fölnevetett, magához.

és

még

szorosabban

ölelt

Miattad? Minden áldott nap. Felsóhajtott, azután eltolt magától. Felé fordultam volna, hogy tiltakozzam a bánásmód ellen, de ő a vállamon tartotta a kezét, és előrefordított. Azután elkezdett masszírozni. -

Mm... meg tudnám szokni ezt a flörtöt. Egészen eler- nyedtem a karjai között, ahogyan a lapockámat dörzsölgette. Halkan fölnevetett. - Rosszat álmodtál? kérdeztem, miközben lassan engem is kerülgetett az álom. -

Nem - mormolta. - Nagyon is szépet, ami azt illeti. - Halkan és gyöngéden beszélt. Hangja lágyan ölelt körül, mint egy puha takaró. -

Mm... és miről? - Ujjai végigsiklottak a gerincemen, ami előcsalt belőlem egy halk -

2.46

nyögést. Rólad - suttogta. Ujjai ott maradtak, ahol azt a jó érzést előidézték, csak még erősebben a bőrömhöz feszültek, hogy a hang még mélyebbről törjön fel bennem. -

Mm... ugye nem próbálkozol semmivel? Áll még az egyezségünk, igaz? - Ahogy ujjai továbbindultak a hátam alsó felén, hosszan kifújtam a levegőt, miközben a feszültség távozott a tetemből. -

Meghallottam halk nevetését. - Nem... semmi botrányosat nem csinálok... hiszen megígérem. - Ujjai újra fölfelé indultak a hátamon, én pedig újra fdnyögtem, ahogyan varázslatot műveltek a testemmel.

Mm... ez finom... még csak az kéne, hogy úgy gondolj ráír. .. -

-

mormoltam.

Nem válaszolt, csak tovább simogatott, hogy egész testem ten beleborzongjak. Nagyot sóhajtottam, és még jobban ellazultad, még elégedettebben doromboltam. Óvatosan testhelyzetet víl-

2.46

tott mögöttem, de nem szólt, én pedig túl jól éreztem mag;m ahhoz, hogy tovább beszélgessek, inkább kiélveztem a meghitt csöndet. Ujjai tovább kalandoztak a bordáimon. A mennyben éreztem magam, tényleg doromboltam az élvezettől. Mindenhol hosszabban elidőzött, ahol magával ragadott a gyönyör, gy a nyögések egyre gyakrabban követték egymást. Végül visszatért a hátam alsó részéhez, és kifelé haladt a csípőmön. Újra testhelyzetet váltott, majd közelebb vont magához. Abban a hitben, hogy nem találja a helyét - oldalvást ült a kanapén, a két lába között velem -, hagytam, hogy elforduljon, de ő csak újra magához vonta a csípőmet. Amikor úgy goncol- tam, megállapodott, fölsóhajtottam, és újra a mellkasának dőltem. Meglepett, mennyire merevnek érzem. Kezdtem volns felé fordulni, amikor a csípőmön nyugvó keze hirtelen lesiklctt a combomra. Mindkét kezével a combom belső felére tapadt, miközben szorosan magához húzott. Akkor vettem csak észre, hagy a légzése korántsem olyan lassú és szabályos, mint az enyém.. Felé pördültem. Feszesen és egyenes derékkal ült a kanapén. Lehunyta a szemét, az ajkai résnyire nyíltak. A légzése hallhatóan fölgyorsult. Nagyot nyelt, majd lassan kinyitotta a szemét. A pillantásától azonnal visszatért a testembe minden feszüliség. A

2.46

szeme vágyakozástól lángolt. Arcomhoz emelte egyik k«zét, miközben a másikkal szorosan magához vont.

2.46

Nyeltem egyet, és megráztam a fejem.Nem... Kellan - suttogtam, miközben egyszerre láttam riadtan az arcát, és éreztem túláradó megbecsülését, amiért még így is képes vagyok nemet mondani neki. Újra lehunyta a szemét, és gyöngéden eltolt magától. -

Sajnálom... csak egy percet adj...

A kanapé túlsó végébe húzódtam, s ahogy őt figyeltem, azon merengtem, amit vele műveltem. Felhúzta a lábát, szorosan átkarolta a térdét, és háromszor mélyen magába szívta a levegőt. Azután lassan újra kinyitotta a szemét. Még most is furának, de már összeszedettebbnek tűnt. Ajkain is halvány mosoly játszott. Sajnálom... én ténylegpróbálkozom... de nem lehetne, hogy legközelebb ne nyögdécselj ilyen kéjesen? -

421

Fülig elvörösödtem, és elfordítottam a fejem. Csak most tudatosult bennem, hogy ez talán mégsem a legjobb ötlet. Talán nem létezik olyan, hogy ártatlan flört.FEJEZET ^Ártatlanság

Kezdtem egyre korábban és korábban kelni. Immár rendszeresen Denny előtt ébredtem, s miután éjjelente csak későn kerültem ágyba, ez együtt járt azzal, hogy a suli után is le kellett dőlnöm egy kicsit - de változtatni akkor sem bírtam. Az a tudat, hogy Kellan már fölébredt, és odalent vár, átállította a biológiai ébresztőórámat. S ha ez aggasztott is, a meleg karok kísértésének nem tudtam ellenállni. A rabjuk lettem. Nem tudtam ellenállni annak, hogy minden reggel lesiessek hozzá. Egy alkalommal, miközben vártuk a kávét, Kellan karja a derekamra csusszant, én pedig ráfontam ujjaimat. Hátam a mellkasának simult, fejem a vállához. Miután teljesen ellazultam a karjában, föltettem az ismerős kérdést. -

Nem haragszol, ha kérdezek valamit?

Felé fordultam, és a mellkasára fektettem a tenyerem. Nevetve bólintott, majd békésen várta a folytatást. Egy pillanatra eltűnődtem, tényleg hallani akarom-e a választ. -

Nem zavar, amikor lefekszem Dennyvel?

Elsápadt, de a mosoly nem hervadt le az arcáról. -

Ha egyszer egy ágyban alszotok...

Megböktem a mellkasát. -

Tudod, hogy értem - vörösödtem el.

149

Úgy érted, zavar-e, hogy lefekszel a barátoddal? - kérdez- t< halkan

149

.Újra elpirultam, ahogy bólintottam. Tovább mosolygott, de nem felelt. - Lennél szíves válaszolni ? - vontam fel a szemöldököm. Elnevette magát, és elfordult. Azután nagyot sóhajtott, mielőtt végre felelt. Igen, nagyon is zavar... de megértem. Visszafordult hozzám. - Nem vagy az enyém tette hozzá vágyakozó hangon. -

Az érzelmek hirtelen túláradtak bennem. Erős késztetést éreztem, hogy kifejezzem az együttérzésem, és semmit sem akartam annyira, mint magamhoz szorítani, megsimogatni az arcát, megcsókolni. Kivontam magam az öleléséből, ő pedig homlokráncolva nézett, miközben próbált a közelében tartani. -

Csak egy pillanat... - suttogtam.

Elengedett, és zavartan rázta a fejét. -

Jól vagyok, Kiera...

Szomorúan néztem rá. -

Nekem kell összeszednem magam, Kellan.

-

Ó... - Meglepettnek tűnt.

424

Egy időre távol kellett tartanom magam tőle... túlontúl erősnek éreztem a kísértést, hogy megcsókoljam. Ez aggasztott. Meredten néztünk egymásra a konyha két végéből, mindketten támasztottuk a magunk pultját, és a kávénkat kortyolgattuk, amikor odafönt meghallottam a zuhany csobogását. Fölnéztem a fürdő felé, majd vissza Kellanre. Fura kifejezés játszott az arcán, amit sehogy se tudtam hová tenni. Végül felhörpintettem a kávémat, s miközben a karjára fektettem a tenyerem, letettem a bögrét. Lenézett rám, ahogy megérintettem, és a pillantásától a lélegzetemet is visszafojtottam. Gyorsan megszorítottam a karját, mielőtt elindultam az emeletre, ahol Denny a munkába készülődött. Elmosolyodott, ahogyan visszatért a fürdőből, és az ágyon ücsörögve talált. -

425

Helló, jó reggelt - csókolt arcon.

Én is mosolyogtam, de még most is a Kellannel folytatott beszélgetésen tűnődtem. Denny egy szál törölközőben letelepedett mellém, és sokatmondóan mosolygott. A jókedve rám is kezdett átragadni, de ekkor hirtelen összeráncolta a homlokát. - Ma este valószínűleg későn jövök haza közölte. A szívem megsajdult egy pillanatra. -

0... de miért?

Fölsóhajtott, és fölállt, hogy öltözködni kezdjen. Az ágyra dobta a törölközőt, s ahogy tartózkodó kis mosollyal méregettem, föltűnt neki a figyelmem. Bárcsak többet lehetnénk együtt - sóhajtott föl vágyakozva. Elfordítottam a tekintetem, és beharaptam az ajkam. - Max -

nevetett föl kényszeredetten. - Nekem kell befejeznem egy projektet, amit ma kell leadnia a bácsikájának, csak úgy látszik, a hétvégén túlságosan lekötötték őt az... egyéb dolgai. A számat is eltátottam, ahogy visszafordultam felé, hogy újra végigmérjem. Bokszerben állt, épp a fekete nadrágját rángatta magára, és közben fanyar mosollyal csóválta a fejét. ISI

Még hálás lehetek neki, hogy nem hétvégén hívott föl. - Fölsóhajtott, és újra megrázta a fejét, ahogy begombolta a nadrágját. -

Éreztem némi bűntudatot, amiért új munkája így megviselte, de gyorsan elfojtottam magamban. Föltűnt neki az arckifejezésem, és mosolyt erőltetett magára, ahogyan kivett egy inget a szekrényből. -

Nem panasznak szántam, Kiera. Ne haragudj.

Még ő sajnálta. A bűntudat újult erővel támadt fel. Nem... minden okod megvan a panaszra. Max igazi seggfej. ^ -

Fölnevetett, és belebújt az ingébe. Odaléptem hozzá, hogy megragadjam a kezét, mielőtt begombolhatná. Gyöngéden elmosolyodott, ahogyan bebújtattam helyette a gombokat. Amikor végeztem, és betűrtem az inget, még szélesebb lett a mosolya. Annyira szeretlek, amiért ezt a szar melót is elvállaltad, csak azért, hogy velem lehess jegyeztem meg halkan. -

Mosolyogva karolta át a derekam. ISI

- Ennél sokkal rosszabbat is vállalnék, csak Hogy veled lehessek.

Tudtam, hogy bátorításnak szánta a szavakat, mégis tőrként járták át a szívemet. Ha tudná, amit én... Néma csöndben figyeltem, ahogy végez az öltözködéssel. Néma csöndben csókoltam meg, amikor elment. Néma csöndben döntöttem el, hogy ma lemondok a kanapéról és Kellan ölelésének kényelméről, inkább korábban készülődni kezdek a sulira. A forró víz kitisztította a fejem, ahogy kavargó érzelmeim a szappanos vízzel együtt távoztak a lefolyón. Kiválasztottam kedvenc hosszú ujjú blúzomat és khakiszínű nadrágomat, azután rászántam az időt, hogy begöndörítsem amúgy is hullámos hajam. Nem tudom, miért... talán hogy elüssem az időt. Talán mert azt reméltem, ha jobban nézek ki, jobban is fogom érezni magam. Akárhogy is, a pihentető zuhany és a szépségápolás után, amitől kissé elfogadhatóbbnak tűnt a külsőm, tényleg kezdtem jobban érezni magam. Ahogy lementem a földszintre, Kellan egy tündöklő mosolylyal jutalmazott erőfeszítéseimért, hogy ezzel bearanyozza a napomat. Ügy tűnt, ő is napirendre tért korábbi beszélgetésünk fölött. Megfogta a kezem és a táskám, míg az autójához vezetett. Könyörgött, hadd kísérjen el a teremig, úgyhogy engedtem neki. Igazán semmi szükség rá, de ki tudna ISI

ellenállni egy ilyen dögös pasi könyörgésének? Ügy döntöttem, egy újabb vallatást is megér, ha az oldalán sétálhatok végig a folyosón.

ISI

Könnyedén fogta ujjaimat, ahogyan a közgazdaságtanra kísért, miközben meséltem neki a szüléimről és a velük folytatott utolsó telefonbeszélgetésről. A legkevésbé sem örültek, hogy Denny olyan sokat dolgozik, és egyedül hagy engem, mire elkövettem azt a hibát, hogy megemlítettem Kellant, aki annál több időt tölt otthon. „Miért, nincs munkája?”, jött a rémült válasz, ami elvezetett a „van egy rockzenekara” válaszhoz, majd ennek következményeként a „legkevésbé sem örülök, hogy egy rocksztárral laksz egy fedél alatt” anyai aggodalomhoz. Kellan teli torokból nevetett, ahogy kinyitotta előttem az előadó ajtaját. A nevetése egész órán át ott visszhangzott a fülemben. Előadás után a folyosón várt, a kezében nagy adag kávéval. labozás nélkül a nyakába ugrottam, vigyázva, nehogy kilöty- i yintse az értékes italt. I

-

Á... kávé! Szeretlek!

Megdermedtem, miután tudatosult bennem a szó jelentősege, de ő csak nevetett, és mosolyogva nézett, ahogyan zavar- t.m elhúzódtam. Miért van az, hogy nekem és a kávénak együtt sosem tudsz ellenállni ? - kérdezte játékosan, azzal beharapta az ajkát, és felhúzta a szemöldökét. -

2-430

Elpirultam, és belebokszoltam a vállába, miközben tudtam, hogy arra a bizonyos kávézóra céloz. Kikaptam a poharamat .1 kezéből, és elviharzottam a folyosón. Könnyedén utolért. Ahogy bosszús pillantást vetettem rá, csak még jobban nevetett. -

O, ugyan már... egy kicsit se mulatságos?

-

Te nem vagy normális - forgattam a szemem.

-

Ha tudnád, mennyire...

Felhúztam az orrom, mire addig nevetett, amíg én is csatlakoztam hozzá. Megragadta a kezem, és összekulcsoltuk az ujjainkat, ahogyan elhagytuk az épületet, és a kocsi felé indultunk. Próbáltam ügyet sem vetni a meredt tekintetekre. Itt senki sem ismeri Dennyt... igaz? Denny aznap este későig dolgozott, Kellan pedig föllépett egy bárban, aminek még a nevét se hallottam soha, így egyedül maradtam, és kihasználtam a lehetőséget valamire, amiben a Pete bárjában végzett munka rendszeresen meggátolt: korán ágyba bújtam.

2-431

Másnap reggel korán és frissen ébredtem. Meglepetésemre senkit sem találtam a konyhában, s miközben tejszínt töltöttem a kávémba, azon tűnődtem, mikor bukkan már föl Kellan, hogy a derekamra csúsztassa a kezét. Csak ritkán fordult elő, hogy sikerült megelőznöm. Várakozás közben már az illatát is az orromban éreztem. Elvesztem a bizsergető gondolatokban, így amikor hirtelen egy kar fonódott körém, a kávémat kavar- gatva kéjesen átadtam magam az ölelésnek. - Hát itt vagy, Kel... A szavak hirtelen elhaltak az ajkamon, amint végigsurrantak a nyakamon az ajkak - a meleg, puha ajkak, nyomukban egy meleg, puha nyelvvel és a bőrömet cirógató finom szőrszálakkal. A szívem nagyot dobbant. Kis híján kimondtam Kellan nevét, amikor nem is Kellan ölelgetett. A szívem a torkomban dobogott, ami hatékonyan meggátolt a további beszédben. Denny reggeli köszöntést mormolt a fülembe, és láthatóan nem tudatosult benne előbbi nyelvbotlásom. Páni rémületben kapdostam a levegőt, ahogyan ajkai végighaladtak az államon. Képtelen voltam megnyugodni, miután... kis híján bekövetkezett a katasztrófa... Ajka elért fülcimpámat. -

*54

a

fülemhez,

és

beszívta

a

Annyira hiányoztál - búgta fojtott hangon,

ahogy magához szorított. - Hidegnek éreztem az ágyat nélküled. - Jellegzetes akcentusa még játékosabbá tette szavait. A szívem újabb indokot talált rá, hogy szaporábban verjem, ahogyan elfordultam a karjai között, és megcsókoltam. Szája mohón falta az enyémet, miközben kényszerítettem magam, hogy az agyam hátsó fertályába száműzzek minden Kellannel kapcsolatos gondolatot - ami meglepően nehezen ment. Az ajkak hirtelen eltávolodtak, ahogy Denny fölsóhajtott, és hátrébb húzódott. Belém villant a bűntudat, miközben a pánik újra fölkúszott a torkomon. Próbáltam nem adni semmi jelét a bennem zajló vívódásnak, ahogyan ujjai végigsiklottak a nyakamon. - Bár maradhatnék... - fújta ki hangosan a levegőt. - Max miatt ma korábban be kell mennem. Muszáj készülődnöm...

*54

Hirtelen fölvillantotta azt a kisfiús mosolyát, amit annyira szerettem, és amire azonnal elaléltam. Játékosan megfogta a kezem, és magával húzott, keresztül a konyhán, föl az emeletre. Halkan nevetett, ahogy két kezemnél fogva berántott a fürdőbe.Azt hittem, készülnöd kell - jegyeztem meg. - Mégis mit t sinálunk itt? Nevetgélve zárta be a fürdőszoba ajtaját. - Készülődni fogok. - Ellépett tőlem, hogy megnyissa a vizei. - Te pedig segíteni fogsz. Elragadóan rám kacsintott.

Ó, igazán? - nevettem, ahogyan leültem a vécére, hogy on- n.in nézzem. -

Elkapott, és magával elhelyezkedtem vol-

rántott,

mielőtt

n.i. - Igazán - felelte, szemében azzal a huncut csillogással, amit nlyan jól ismertem. - Ó. - Hirtelen megértettem, mit akar, azután még inkább egyértelművé tette a dolgot, és egy szemvillanás alatt megszaba- ilított ujjatlan felsőmtől. Újra fölnevettem, ahogy belecsókolt i nyakamba, miközben elkezdte lehántani rólam a nadrágot, a bugyimmal együtt.

Hátrahúzódott, és levetette a ruháit, azután egy ideig csak i léztük egymást. Eltöltött a szeretet az én gyönyörű párom iránt, .1/ érzés

*434

még a szívemben rejtegetett bűntudatot is feloldotta. Elmosolyodott, ahogy a fülem mögé simította hajamat. A nyakára lontam akarómat, és szenvedélyesen megcsókoltam. Bedugta kezét a zuhany alá, hogy ellenőrizze a vizet, azután Ielkapott, és megnevettetett, ahogyan velem együtt a kádba lépett. A mennyben éreztem magam, bőrömön egyszerre a meleg zuhannyal, lágy ujjaival és bizsergető ajkaival. Amint a víz végigpergett gyönyörű, napbarnított testén, hirtelen mindennél természetesebbnek éreztem, hogy itt vagyok vele. Könnyed |(> érzések töltöttek el, s ha csak néhány pillanatra is, de kiélvez- icin a bűntudat nélküli vágyakozást. Ujjaim végigfutottak sötét haján, átmosták tömött fürtjeit.

*435

I mosolyodon:, és lehunyta a szemét. Fölkaptam olcsó samponunkat, hogy beledörzsöljem a hajába, miközben boldogan sóhajtott föl. Megpördített, és kihátrált a melegvíz alól, hogy ő is megtehesse ugyanezt velem. Kuncogva adtam át magam bámulatos ujjainak. Leöblítette a hajam, miközben homlokon csókölt, majd megmosta a haját, míg é; én megcsókoltam a mellkasát, és a szappanért nyúltam. Amíg ő öblített, én a szappannnal végigdörgöltem minden négyzetcentimétert a mellkasán é és a hasán, miközben a buborékok igézőén peregtek le a bőrénn. Beharaptam az ajkam, ahogyan láttam őket végigsiklani a ccombján, mire elmosolyodott, elvette tőlem a szappant, és visszatetette a helyére. Szorosan megához vont, hogy testével vigye át a a szappant rám. A kezével gondoskodott arról, hogy mindenhoová jusson a habból - hosszan elidőzött a mellemnél, peckessé v;vált mellbimbóimnál, mielőtt hátul folytatta -, azután felnyögt^tem, ahogyan ujjai a combjaim közé siklottak. Olyan csábítóan mosolygott rátám, hogy a levegő is a torkomon akadt. Ajkai résnyire nyíltak, c, így figyelte reakciómat, ahogyan ujjaival a legérzékenyebb poiontot kerülgette, mielőtt utat talált belém. Felnyögtem, és ívberm megfeszültem, amint előbb egy ujjával hatolt belém, majd két it másikkal, hogy néhány pillanatig lassan mozogjon bennem, n mielőtt incselkedve visszahúzódik. Kis híján fölsírtam, és behaiaraptam az alsó ajkam, ahogy elvette a kezét, és óvatosan nekito:olt a zuhanyzó falának. A víz körültáncolt minket, bár

Z5 6

a java mmegtört széles hátán, hogy finom cseppekben permetezzen rámn. Testét szorosan az enyémhez préselte, miközben a szappantól rrmég mindig síkosán csusszan- tunk össze. Előrehajolt, hogy nyelelvével mélyen az ajkaim közé hatoljon, én pedig mohón viszonoioztam a csókot.

Z5 6

Ahogy merevedése a testemnek k feszült, tapogatódzva lenyúltam, hogy átfonjam az ujjaimmal. 1. Fülemben hallottam mélyről feltörő hörgését, amint megszorítatottam, majd néhányszor teljes hosszán végigsimítottam az ujjíjjaimmal, mialatt zihálva kap- dosta a levegőt. Mellkasa az enyérémmel egy ütemben emelkedett és süllyedt, azután hirtelen r. megemelt, és egyetlen gyors mozdulattal belém hatolt. A mozckdulat a legkisebb erőfeszítésébe sem került. Kéjes nyögéssel fogagadtam a testemben szétáradó érzéseket. Köré fontam a lábamat, t, még mélyebbre vontam magamba.Karjaim ráfonódtak a nyakára, míg ő a csípőmet markolász- ta, hogy fölvegyem a ritmusát. A fejemre gyönyörrel teli köd ereszkedett, ahogyan Denny kitöltötte az egész világomat... ő lett minden illat, minden érintés, minden lélegzet, minden mozdulat. Részegítő, csodálatos és szívet melengető pillanat volt - s bár akkor nem gondoltam bele, némiképp szomorú pillanat is. A légzése néhány percen belül zihálássá gyorsult, s ahogy megmarkolta csípőmet, a lelke legmélyéről hörgő hang tört fel, miközben elélvezett. Még ekkor sem hagyta abba, csak pillanatokkal később, amikor görcsösen megfeszültem, és a gyönyör végighullámzott a testemen. Lassan mindketten kezdtünk magunkhoz térni, ahogyan a víz határozottan hidegebb lett, azután óvatosan leeresztett, és hátralépett, hogy a langyos vízzel lemoshassuk a szappanhab maradékát. Szeretlek - súgta, ahogy elzárta a vizet. *438 -

Kilépett a zuhany alól, és felém nyújtott egy törölközőt. Lágyan elmosolyodtam, ahogy én is kiléptem, hogy megállják mellette a bolyhos kis szőnyegen. -

Én is szeretlek.

Segített megszárítkozni, amitől kuncognom kellett, azután megtörölközött, és elhagytuk a meghitt, gőzzel teli fürdőt, hogy felöltözzön a munkához. Nem telt bele sok idő, mielőtt Denny khakiszínű nadrágjában és kék ingében (csodálatosan állt neki a kék), még mindig nedves hajjal (amit engedett beállítani) elindult lefelé a konyhába. Egyszerű farmerben és blúzban követtem, szintén nedves és kifésült hajjal, amit Denny sok szeretettel állított be nekem. Mostanra Kellan is leért, kávézott, és szokás szerint tökéletesnek, bár kissé sápadtnak tűnt. Denny üdvözült mosollyal biccentett felé. -

Jó reggelt, haver.

Lehetett bármennyire sápadt, Kellannek sikerült kipréselnie magából egy hasonlóan kedélyes köszönést. -

Neked is, haver.

*439

Denny még egyszer utoljára megcsókolt, miközben a tenyerébe fogta arcomat. - Most már biztos el fogok késni. Sokatmondóan elvigyorodott, amibe egész belepirultam. - Azért nagyon is megérte - tette hozzá suttogva.

Vetettem egy pillantást Kellanre. Még sápadtabbnak tűnt, és még nagyobb igyekezettel összpontosított a kávéjára, de akkor is tudtam, hogy érti minden szavunkat. Talán még azt is hallotta, ahogyan együtt zuhanyozunk, bár nem emlékeztem, hogy odafigyeltem-e a hangerőre... nyilván nem. Denny még egyszer megölelt, vidáman elköszönt, azzal elindult dolgozni. Én meg ostobán álltam a szoba közepén, mint aki nem tudja, merre induljon. Betettem a kávédat a mikroba - hallottam meg Kellan hangját. Odafordultam sápadt arcához és szomorú tekintetéhez. - Kihűlt... tette hozzá. -

Visszanyeltem a gombócot a torkomban. Odaléptem a mikróhoz, hogy beállítsam egy teljes percre. Amíg melegedett a kávém, Kellanhez fordultam. -

Kellan... én...

*440

- Ne - szakított félbe halkan, miközben üres tekintettel meredt a bögréjére.

Pislogni kezdtem. -De... Fölállt, és hozzám lépett. Tisztes távolságra megállt, és egy ujjal sem ért hozzám. - Nem tartozol nekem magyarázattal - meredt a padlóra -, bocsánatkéréssel megvégképp nem. - Fölnézett rám. - Csak... kérlek... most ne mondj semmit.

A bűntudat és az együttérzés hullámai átcsaptak rajtam, ahogy kitártam felé a karomat. Gyere ide. - Egy pillanatig habozott, arca elsötétült a gyötrelemtől, azután átkarolta a derekam, és a nyakamba temette arcát. Szorosan magamhoz öleltem, és a hátát simogattam. - Any- nyira sajnálom - suttogtam a fülébe. Talán nem akarta hallani, de nekem akkor is el kellett mondanom. -

Lassan kifújta a levegőt, és bólintott a vállamon, csak hogy még szorosabban öleljen magához. *441

Még akkor is sápadtnak és hallgatagnak tűnt, amikor elvitt az iskolába. A lelkifurdalás egész úton mardosott. Fájdalmat okoztam neki. Nem tudtam, miért, még azt sem tudtam, mit jelentek neki, de azt láttam, hogy fájdalmat okoztam neki, és rosz- szul éreztem magam emiatt. Pedig ahogy mondta: nem voltam az övé. Dennyé voltam... neki nem tartoztam hűséggel, és tudtam, hogy ez nem is fog megváltozni. Elnéztem zárkózott arcát, amíg megtettük a rövid utat az iskoláig. Reméltem, hogy nem okoztam neki túl nagy fájdalmat. Ezúttal is elkísért a teremig, és útközben kicsit összeszedte magát. Meg akarta beszélni velem az irodalomleckét, néhány nevetséges elméletet Austen társadalomszemléletéről... amelyekzöme kapcsolódott a korábbi, szexuális elfojtásokkal foglalkozó pszichológiaórához. Ezúttal is harsányan nevettünk, mire kinyitotta előttem a terem ajtaját, amelyen rákvörös arccal léptem be. Úgy döntöttem, kihagyom az aznapi pszichológiát. Tudom, nem a legjobb ötlet, de alig vártam, hogy hazaérjek, és munka előtt eltöltsek egy kis időt Kellannel - ráadásul szinte csak Freudról beszéltünk, akiből egy napra épp elég volt ennyi. Ahogyan beléptem, láttam, hogy Kellan a kanapén ülve gitározik. I;,gy gyönyörű dalt játszott, aminek hallatán melegen elmosolyodtam, és amikor fölnézett, olyan pillantást vetett rám, amitől rögvest szaporábban vettem a levegőt. Abbahagyta a *442

játékot, és félretette a gitárt. Ne, ne hagyd abba. - Odasiettem, hogy leüljek mellé. - (iyönyörű. -

Gyöngéden elmosolyodott, és megcsóválta a fejét, azután áttette a gitárt az én ölembe. -

Tessék... próbáld meg még egyszer.

Elfintorodtam. Amikor legutóbb próbált, botrányosan leszerepeltem.

tanítani

- Nálad olyan gyönyörűen szól. Mintha már attól elhangolódna, ha én kézbe veszem.

Fölnevetett, átkarolhasson.

és

arrébb

húzódott,

hogy

- Az a fontos, hogy jól tartsd - suttogta a fülembe. Lélegzetétől borzongás futott végig a gerincemen, és egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy mélyen magamba igyam az illatát, míg ő az ujjaimat igazgatta a húrokon.

Oké... hé! - Megbökte a vállamat, amikor rajtakapott, hogy lehunytam a szemem. Zavaromban elpirultam, és kinyitottam a szemem, mire elnevette magát. - Tessék... az ujjaid a megfelelő helyen vannak, az enyémek *443 -

alatt. - Kicsavarodott pózban tartotta ujjaimat a gitár nyakán. - így. - Fölmutatta a pengetőt. Csak lágyan húzd végig a húrokon. Megmutatta. A gitárból lágyan búgó hang tört elő. Az ujjaim közé csúsztatta a pengetőt, én pedigpróbáltam utánozni a mozdulatát. A gitár ezúttal nem búgott lágyan, sőt nem búgott sehogyan. Kellan nevetett, és megfogta a kezem, hogy gyakorlatilag helyettem pengessen. Amint ő csinálta, a gitár újra magára talált. Gyakorlottan áthúzta a kezünket egy másik pozícióba, majd megpengette a húrokat összefont kezünkkel, hogy lejátsszon egy egyszerű akkordot. Végül én is kezdtem fölvenni az ütemet, és éreztem, ahogyan magával ragad. Elmosolyodott, és engem figyelt, miközben tovább játszott, anélkül, hogy odanézett volna. - Igazán nem nehéz. Ezt például hatéves koromban tanultam. - Rám kacsintott, mire újra elvörösödtem.

Hát... akkor ezért olyan gyakorlottak az ujjaid - bukott ki belőlem, ahogyan fesztelen mosolyával elvonta a figyelmemet. -

Abbahagyta a játékot, és fölnevetett. szememet forgattam, és vele nevettem. *444

A

- Az a piszkos fantáziád! Te és Griffin tényleg összepasszoltok. - Tovább pironkodtam.

Elfintorodott, de azért nevetett.

*445

Rossz az, aki rosszra gondol. - Átható pillantást vetett rám, azzal elvette a kezét a gitárról. Most próbáld te.Visszatettem az ujjaimat, ahová mutatta, és újabb kísérletet tettem a pengetéssel. Legnagyobb meglepetésemre a harmadik vagy negyedik kísérlet után sikerült kicsiholnom néhány tiszta hangot. Büszkén vigyorogva néztem rá, míg ő mosolyogva bólintott, mielőtt megmutatott egy másik akkordot, amit némi próbálkozás után szintén sikerült lejátszanom. Beletelt némi kísérletezésbe, de kitartó igyekezettel eljutottam oda, hogy hely- lyel-közzel lejátszottam, amit ő már kisfiúként tudott. Egy darabig még játszottam, miközben igazgatta az ujjaimat, ha pedig sikerült boldogulnom, átvezetett egy újabb akkordra. Végül fáradtan abbahagytam, és a kezemet dörgöltem. Fölnevetett, és letette a gitárt a földre, hogy magához húzzon, és megmasszírozza sajgó kezeimet. Nagyon odafigyeltem, nehogy egyszer is elnyögjem magam, pedig a mennyben jártam. Fokozatosan meg kell erősítened - görgette fájós ujjaimat. -

Hm. - Lehunytam a szemem, és élveztem a közelségét. -

Végül abbahagyta, és csak magához ölelt. Úgy éreztem, egész

éjjel itt tudnék maradni, ebben a meghitt fészekben. -

Kipróbálunk valamit ? - kérdezte csöndesen.

Önkéntelen megdermedtem az ölelésében, és felé fordultam, hogy lássam, amint rám mosolyog. -

Mit ? - kérdeztem óvatosan.

Nevetve látta vonakodásomat. -

Ártatlan semmiség... esküszöm.

Hirtelen hátradőlt a kanapén, és felém nyújtotta a karjait. Zavartan néztem le rá, majd a vállához simultam, befészkeltem magam közé és a kanapé közé. Boldogan felsóhajtott, és körülzárt a karjaival, hogy gyöngéden simogatni kezdje a karomat. Visszahúzódtam, és még mindig értetlenül néztem rá. -

Tényleg ezt akarod?

Vállat vont.

Igen... olyan jól nézett ki... amikor Dennyvel csináltátok... -

Bólintottam, és a mellkasára hajtottam a fejem, miközben leiéi küzdöttem a Denny említésére azonnal rám törő bűntudatot. Óvatosan föltettem a lábam az övére, és a mellkasára fektettem a karom. Újra felsóhajtott, és nekihajtotta fejét az enyémnek. Erősen és állandó ütemben vert a szíve. Mintha az egész világot betöltötte volna a dobogásával. - Nincs semmi hajamba.

gond?

-

suttogta

bele

a

Erővel is próbáltam ellazulni. O erre az egyszerű gesztusra vágyott, én pedig tényleg élveztem a közelségét. - Dehogy... ez nagyon finom. Veled minden rendben? - Ujjaim szórakozottam köröztek a mellkasán.

Halkan elnevette magát. - Jól vagyok, Kiera. - Gyöngéden simogatta a hátam.

Felsóhajtottam, és tényleg ellazultam, még szorosabban öleltem a lábammal és a karommal. Viszonozta az ölelést, azután csak mozdulatlanul simultunk egymáshoz. Elnéztem, ahogyan a mellkasa emelkedik és süllyed a lélegzetvétel állandó ütemére. Elnéztem a nyakán dudorodó izomkötegeket. Elnéztem az ádámcsutkáját, ahogyan hangosan nyel egyet. Elnéztem markáns állának szinte tökéletes derékszögét. Végül lehunytam a szemem, befészkeltem magam a nyakába, és engedtem, hogy a melegsége átáradjon belém. Nemsokára fészkelődni kezdett alattam, én pedig rájöttem, hogy elaludtam az ölelésében. -

Sajnálom... nem akartalak fölébreszteni.

Riadtan fölültem, és a bejárati ajtóra meredtem, ahogy az ismerős szavak fölélesztettek bennem egy emléket. - Denny... - suttogtam, és lenéztem zavart arcára.

Fölült, és a füle mögé simította haját. - Nem aludtál olyan sokat. Még korán van. Még legalább egy óráig nem jön haza. - Kellan elgondolkodva fordította el a fejét. - Sosem engedném... - Visszafordult hozzám. - Sosem engedném, hogy így lásson, hacsak nem azt

akarod.

Azonnal megráztam a fejem. Nem, Denny sosem értené meg. Még abban sem voltam biztos, hogy én értem. Kellan bólintott, és átható tekintettel meredt rám. Valamivel oldanom kellett afeszültséget, hát kiböktem a kérdést, ami egy ideje ott motoszkált a fejemben. Hová mentél, amikor olyan hosszú időre eltűntél ? Amikor napokig nem jöttél haza? - Visszaültem mellé a kanapéra. Mosolygott, de nem válaszolt. A reakciója láttán összeráncoltam a homlokom. - Ha... ha tényleg van valakid, nekem nyugodtan elmondhatod. - Igazából nem tartozott nekem semmilyen vallomással, de furdalta az oldalam a kíváncsiság. Elragadóan oldalt fordította a fejét. Ezt gondolod ? Hogy amikor nem vagyok veled, egy másik lánnyal töltöm az időm? -

Máris megbántam, hogy feszegetni kezdtem a dolgot. Csöndesen feleltem. Nem vagyunk együtt, minden jogod megvan hozzá... - Megragadtam, és megszorongattam az ujjait, de nem tudtam a szemébe nézni. - Jogod van másokkal találkozni. -

2.451

Tudom. Hüvelykujjával lágyan simogatni kezdte a kézfejemet. - Zavarna, ha így lenne... ha másokkal is találkozgatnék? -

Nagyot nyeltem, és elfordítottam a fejem, hogy elkerüljem a választ, de az mégis kibukott belőlem. Igen - suttogtam. Felsóhajtott, és amikor visszafordultam hozzá, már a padlóra meredt. - Mi az? - kérdeztem riadtan. -

Átkarolta a derekam, és közelebb húzott, hogy megsimogassa a hátam. -

Semmi.

Nem vagyok valami igazságos, ugye ? kérdeztem, miközben beleolvadtam a gyöngéd ölelésbe. - Dennyvel járok, miketten csak barátok vagyunk. Nem kérhetem tőled, hogy... -

Kényelmetlenül fészkelődni kezdett. Hát, ez a probléma is megoldódna, ha lazítanál a szabályokon. Kajánul elvigyorodott. - Különösen az első -

2.452

szabályon. Amikor komoly maradt az arcom, ő is abbahagyta a nevetést. Meg fogom érteni - közöltem halkan. Nem fog jobban -

tetszeni, ahogyan neked tetszik, amikor Dennyvel vagyok, de meg fogom érteni. Csak ne titkold el. Ne akarj becsapni. Nem lehetnek titkaink egymás előtt... Rádöbbentem, mekkora képtelenség ez az egész. Lényem egy része nem akarta tudni, és nem akarta látni, de nem akart a sötétben tapogatózni sem. Tudtam, milyen vékony mezsgyén járunk ezzel a barátsággal, s hogy néha áttévedünk a túloldalra. Rájöttem, hogy amit teszünk - flörtölgetünk, folytonosan ingereljük egymást -, veszélyes és ostoba dolog, mintha a sorsot kísértenénk. Fölismertem ezt... épp csak tenni nem tudtam ellene. Nem tudtam változtatni azon, hogy folyton rá gondolok, és a közelében akarok lenni, vágyom az érintésére és az ölelésére, de ennél több akkor sem történhetett. Ezért nem kérhettem tőle, hogy tartóztassa meg magát... bármitől és bárkitől... amíg én ilyen keveset adok neki magamból. Nem lett volna tisztességes. Egy teljes percen át nézett rám vágyakozva, 2.453

mielőtt végre bólintott egyet. Belenéztem szomorú szemébe. -

Szóval, hová szoktál menni ? - suttogtam.

Az arckifejezése megváltozott és ellágyult, még a tekintete is megcsillant. Hogy hová megyek? Hát az attól függ. Néha Matthez és Griflinhez, néha Evanhez. Néha meg ájultra iszom magam Sam küszöbén. Elvigyorodott, és nevetgélt egyet az emléken. -

O... - Milyen egyszerű válasz, tudhattam volna előre. Valamiért mégis feltételeztem, hogy valahol „kiadja magából a disznót”, ahogy mondani szokás. Megcirógattam az arcát, és úgy éreztem, végre föltehetem neki a kérdést, amire igazán tudni akartam a választ. - Hová mentél az első alkalom után? Amikor egész nap és egész éjjel nem láttalak, amikor meg hazajöttél... - Totál kész voltál, gondoltam, de nem mondtam ki hangosan. -

Hirtelen fölpattant, és felém nyújtotta a kezét. -

Gyere. Elviszlek Pete-hez.

Fölálltam, és elfogadtam a kezét. 2.454

Nyugodtan fogok... -

megmondhatod,

Kellan,

nem

Elmosolyodott, de a szeméből eltűnt minden öröm. -

Nem akarom, hogy elkéss.

Tudtam, hogy a beszélgetésünk véget ért, és ez irritált. A vonakodása nyomán szétáradt gyomromban a rettegés. Nem lehetnek egymás előtt titkaink, láthatóan mégis vannak. Csak hogy tudd, nem kell minden este engem fuvaroznod. -

Felvont szemöldökkel és önelégült mosollyal nézett. - Boldogulok ám nélküled is duzzogtam. -

A szemét forgatta, és mosolygott, ahogy fölkísért az emeletre, hogy készülődjek a munkára. Az este túlnyomó részében velem maradt a bárban. Amikor leszidtam, hogy inkább próbálnia kellene a fiúkkal, csak nevetett, és újra a szemét forgatta. Egyszerre éreztem kellemesnek és aggasztónak, hogy inkább velem tölti az idejét. Az egyik szünetemben még arra is próbált 2.455

megtanítani, hogy legyek jobb biliárdjátékos. Ezt már csak azért is szórakoztatónak találtam, mert gyakorlatilag egy szinten álltunk. Őszintén szólva, szerintem csak élvezte, ha tanítgathat, és valószínűleg én meg csak azt akartam, hogy még egy kicsit hozzásimulhassak tanítás közben. Lejátszottunk egy gyors partit, miközben bekaptunk egy szendvicset. Az a gyors parti persze mindenki másnak lassú lett volna, miután folyton mellélőttünk, így amikor véget ért a szünetem, és vissza kellett mennem dolgozni, Griffinre hagytam a játszmát, aki szörnyen el is kalapálta Kellant. Bedugtam a fejem a biliárdszobába, ahogyan a végéhez közeledett, és nevetve nyugtáztam az előre látható végeredményt. -

Inkább maradj a szakmádnál, kóristafiú.

Felvonta a szemöldökét, és lebiggyesztette az ajkát. Kóristafiú? Mosolyogva bólogattam, mielőtt otthagytam. A hátam mögött még egyszer hallottam. - Kóristafiú? Hol vagyunk, az ötödikben? -

2.456

Nevetve hallgattam a megjegyzését, ahogy a bárpult felé tartottam, hogy továbbítsak egy rendelést. Jenny mosolyogva csatlakozott hozzám. - Látom, egész jóba lettetek Kellannel. A szemöldökömet ráncolva fordultam felé, miután leadtam a rendelést Ritának, aki elvonult a pult túlsó végébe, hogy kitöltse az italokat. Ezt meg hogy érted? - Kate is csatlakozott hozzánk: kecsesen leült a másik oldalamon, amíg várta, hogy Rita visszaérjen. -

Jenny oldalt hajtotta a fejét, és összeráncolta a homlokát. Hát nem olyan rég egy jó szavatok nem volt egymáshoz. -

Kate is közbekotyogott. Tényleg ? Talán elhasználtad a samponját, vagy mi ? - Álmodozva fölsóhajtott. - Istenem, micsoda gyönyörű haja van... -

Idegesen elnevettem magam. -Ja... csak összevesztünk valami hülyeségen, 2,66

ahogy a lakótársak szoktak. Már semmi gond. Szerencsére nem faggattak tovább, miután Rita visszaérkezett. Otthagytam őket, hogy nélkülem tárgyalják ki Kellan hajának erényeit. Jobban kell vigyáznom Jennyvel. Túlságosan sok mindent észrevesz.FEJEZET Egy nagyon rossz ötlet

Másnap 1 ihhoz képest, hogy hétköznap volt, sokan összejöttek, é:" l lm új ni látványosan... unatkozott, ezért fölmászott az asztali' p u\ és együtt énekelt a zenegéppel, pontosabban a Sir Mii I "i Iéle Baby Got Backkú. Eközben obszcén mozdulatok; ' i i . cs úgy forgatta a csípőjét, ahogy még biztosan viszontlí"! Ii ^szörnyűbb rémálmomban. Néhány lány nevetgélve állt ............ii az asztalt, és egydolláros bankjegyeket nyújto gatott ni '> pt'dig kész örömmel elvette, és betuszkolta őket egy olya ■ lyic-, amire még gondolni sem akarok. Evan,I ni >'s Kellan elhátrált az asztaltól, szinte fetrengett a nevetéM. 'hogy azt az idiótát nézte. Kellan felém pillantott, ahe; < 11 is megálltam a folyosón, és rám kacsintott. Viszszamoso'i'i mi 1 í.

2,66

- Szál' -ii ml a nyavalyás asztalról, Griffin! Pete jött elő a konyh> >1 ' I" >vá - egy régi kamra helyére - az irodáját rendezte be >m fenyegető tekintettel nézett föl a basszusgitárosra.

Griffi u"im.il leugrott az őt istenítő lányok háremébe. Bo< I '■ 1 • mosolygott, bár egyáltalán nem tűnt úgy, hogy sajnálja li'lf,< >1 ■ A tulaj a fejét rázva és maga elé motyogva vo- miltvis;! 1/ irodába. -

Én isiH'l'Wkkel nevettem, amíg meg nem éreztem valamit, lígy kézt l"i 1 l>e a szoknyám alá, hogy megmarkolja a combo- mat.Föl lyogva

nézett, mint aki vár valamire. Összeráncoltam a homlokom, és kérdő pillantást vetettem rá. Akkor... nem is kívánsz sok szerencsét? - Odalépett, hegy megálljon előttem. Az asztalnak támaszkodott, úgy várt. Ellazultam, és felvillantottam egy mosolyt.

27 6

Te anélkül is mindig elemedben vagy odafent.Ahogy sugárzóan elmosolyodott, mintha megfordult volna velem a világ. - Igaz, de én akkor is szeretném. Fölnevettem, és kapkodva megöleltem. -

Hát sok szerencsét.

Elragadóan duzzogott. Csak hogy tudd, a többi lány ennél sokkal többre is képes, amikor sok szerencsét kíván. - Igézőén felvonta a szemöldökét. -

Újra fölnevettem, és megütögettem a vállát. -

Hát, én nem vagyok a többi lány

Imádni való mosollyal rázta meg a fejét. Nem, az biztos. - Elfordult, és felpattant a színpadra, én pedig annyira megszédültem, hogy egy pillanatra meg kellett kapaszkodnom az asztalban. -

A banda szokás szerint kitett magáért. Ilyenkor mintha megduplázódott volna a vendégek száma, így nem maradt annyi időm Kellan játékát figyelni, mint szerettem volna. Azért a rendelések közötti szünetekben lopva vetettem felé egy-egy pillantást. Belebizseregtem, ahogyan azon kaptam, hogy ő is 478

engem figyel. Ha ez aggasztott is kicsit, gyorsan az agyam hátsó felébe száműztem a gondolatot. Be kellett vallanom magamnak, hogy élvezem a figyelmét. Halkan énekelgettem az ismerős dalokat, miközben kiszolgáltam a sok szomjas embert, azután a koncert vége felé a banda eljátszott egy számot, ami fölkeltette a figyelmemet. Én még nem hallottam, de a közönség Kellannel énekelt, úgyhogy régebbi szerzemény lehetett. Vetettem egy pillantástjennyre, aki szintén énekelt. A szöveg nem is lehetett volna komolyabb, ahogyan Kellan arca sem. Teljesen átadta magát a szám hangulatának. Láttam, mit tettél vele... Ismerem minden titkodat. Talán megtörted, de nem tart soká, te sem tartasz soká. Csak összeszedi magát, míg elmúlik a fájdalom. Már nem tart soká, angyalom. -

Játék közben inkább koncentrált a gitárjára, mint a közönségére, én pedig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy nem egy képzeletbeli lányról énekel. - Elvetted mindenét, nem hagytál neki semmit. Nem érdemelted a szerelmét - tudod te, mit tettél? Rátalál magára, szabad lesz megint. Most már nem tart soká... se neki... se nekem...

Hirtelen megmagyarázhatatlan késztetést éreztem, hogy megöleljem, hogy megnyugtassam. A szemem sarkából figyeltem, miközben kiszolgáltam. A dal végül befejeződött, hogy egy vidámabb, tempósabb szám vegye át a helyét. Az arcáról nyom nélkül eltűnt minden korábbi érzelem, de én akkor sem tudtam lerázni magamról a rossz érzést, felindultságának emlékét. 479

Sajnálom, bébi. - Denny bánatosan nézett rám, ahogy letelepedett az ágy szélére. Levette a cipőjét, és megdörgölte a lábfejét. -

Semmi baj, Denny. Csak egy hétvége az egész. Tényleg, majd megoldom. -

Igazából csak egy éjszakát leszek távol. Másnap estére hazajövök, szerintem még azelőtt, hogy elmész dolgozni. - Fölsóhajtott, és letette a lábát a szőnyegre. Tényleg sajnálom. Nevetséges ez az egész, csak azért kell nekem mennem a konferenciára, mert Maxnek eszébe jutott, hogy Las Vegasba hivatalos egy legénybúcsúra. - Bosszúsan megrázta a fejét. - Ha a bácsikája tudná, megnézhetné magát. -

Megvontam a vállam. -

Akkor miért nem mondod el neki ?

Szikár mosollyal felém fordult, és megrázta a fejét. Nem akarom, hogy még jobban megkeserítse az életem. - Belesajdult a szívem, amikor belegondoltam, hogy miért kellett elvállalnia ezt a pocsék melót. Ahogy ezt észrevette, rögtön hozzátette: - Ne haragudj. -

Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle az emléket. - Vagyis péntek reggel mész, és csak szombat késő este jössz vissza? 480

Közelebb jött, hogy mellém üljön az ágyra.Igen. Máris hiányzol. - Elmosolyodott, és odahajolt, hogy belecsókoljon a nyakamba. A gondolataim kezdtek elkalandozni, ahogyan az ajka vé- gigsiklott a bőrömön. Az egész délutánt kettesben tölthetem Kellannel. Talán elmehetnénk valahová... egy távoli helyre, ahol senki sem ismer minket, ahol nem kellene a négy fal közé zárva flörtölgetnünk. Szinte az egész múlt hétvégéjét Dennyvel és velem töltötte. A belvárosban sétálgattunk, megmutatta a kedvenc helyeit - és a kezemet szorongatta, ha Denny éppen nem nézett oda, sőt egyszer kapkodva magához is ölelt. Titokban hosszú pillantásokat vetettünk egymásra, és mosolyogtunk... megállás nélkül. Denny ajkai lefelé indultak a nyakamon, kirángatott a kellemes emlékek sodrásából.

ami

Nem vagy éhes ? - húzódtam el. - Most az egyszer főzhetnék én. - Éreztem, hogy nem igazán a vacsorát kívánja, de képtelen voltam ráhangolódni. -

Összevonta a szemöldökét, de lassan visszavonult. -Jó... persze. - Oké. csókoltam.

Vidáman

felpattantam,

és

homlokon

Vetettem egy pillantást Kellan szobája felé, ahogyan elhagytam a miénket, de hiába is kerestem volna. A banda egy kis klubban játszott a Pioneer Square-en. Lázasan gondolkodtam, hogyan mehetnék el anélkül, hogy fölkelteném Denny gyanakvását. Ma este végre nem dolgoztam, és csak ritkán nyílt alkalmam, hogy

z8o

máshol is lássam Kellant. Eszembe jutott az egyetlen alkalom, amikor elmentem a Pengeélbe. A kisebb, meghittebb közegben még nagyobb benyomást tett rám... nem mintha nem találtam volna mindig csodálatosnak. Felsóhajtottam, ahogyan leléptem az utolsó lépcsőfokról, és átmentem az üres nappaliba. Olyan csöndesnek tűnt a ház nélküle. Szüntelenül játszott, dúdolgatottvagy énekelgetett. Megtöltötte az otthonunkat a zenéjével, a jelenlétével. Ürességet éreztem, valahányszor elment. Felötlött bennem, hogy azt mondom Dennynek, Jennyvel töltöm az estét... de ahhoz túl sokat kellett volna hazudozni. Kezdve mindjárt azzal, hogy Jenny dolgozott, ha pedig Denny elunja magát, és elmegy Pete-hez... jobb bele se gondolni. Felsóhajtottam, ahogyan beléptem a konyhába, és kerestem valami ételt. Különben sem akarok összevissza hazudozni. Az nem én vagyok. Kivárom a sorom, nemsokára újra látom Kellant. C Csaknem az egész hétvége a miénk lesz. Összeráncolt homlokkal gondoltam bele, hogy miénk lesz egy teljes éjszaka is. Megráztam a fejem. Nem számít. Csak barátok vagyunk. Nem hagyjuk, hogy ez megváltozzon. Visszatért a mosolyom, ahogyan gondolatban elidőztem a Kellannel töltött utóbbi napokon. Amíg kerestem valami vacsorának való kaját, hagytam, hogy a kellemes emlékek újjáéledjenek bennem. Nemcsak a hétvégénk sikerült pompásan, Kellan egész héten édesen és elbűvölően viselkedett. Mindennap elvi tt a suliba, és elkísért a teremig. A lányok egy idő után már az .ij tóban várták, hogy egyszer végre belépjen, amitől nevethet- nekem támadt. Tanítás után általában értem is jött, és vagy hazavitt, vagy Pete-hez, ha korábban be akartam menni, hogy tanuljak egy kicsit. Általában nem

akartam. Inkább tanultam vele .1 kanapén, bár néha egyáltalán nem volt könnyű odafigyelni a Büszkeség és halit életre, míg az ölében feküdtem, és a hajamat cirógatta. Rendszerint azon kaptam magam, hogy meredten nézek .1 szemébe, mire elnevette magát, és a könyvre mutatott. Akkor (ulaadtam neki, és rávettem, hogy olvasson föl belőle. Készséggel icgtette, hogy a hangja kis híján álomba ringasson. Esküszöm, néha direkt olvasott olyan fojtott, érzéki hangon. 11

z8o

Denny csatlakozott hozzám a földszinten, miután végeztem, majd együtt megvacsoráztunk. Elárult néhány részletet az előt- 11- álló konferenciáról, míg én a tanulmányaimról meséltem. A közgazdaságtanról képtelenül hosszú ideig társalogtunk - igazából nem is kellett tanulnom rá, ezekből a beszélgetésekből sokkal többet megtudtam, mint a könyveimből vagy a jegyze- i ci inből. Vacsora után Denny elmosogatott, míg én fölvettem a megcsörrenő telefont. A nővérem jelentkezett, akivel az éjszakába nyúlóan elcsacsogtunk. Alig várta, hogy eljöjjön hozzánk, és biztos akart lenni abban, hogy Kellan is velünk tart bulizni. Felsóhajtottam, és magamba fojtottam bosszúságomat, míg rá nem tért jelenkori hódításaira. Még akkor is vele cseverésztem, amikor Denny odajött, és arcon csókolt, hogy jó éjszakát kívánjon. Nem tudom, arra vártam-e, hogy Kellan hazatérjen a klubból, de még órákkal azután is a telefonon lógtam, hogy Denny lefeküdt. Kellan végre hazatért, én pedig rögvest magamhoz szorítottam, és elolvadtam meleg ölelésében. Szóval Denny kimenőt adott ma estére? - kérdezte Kellan, ahogyan az asztal fölött a kezemet szorongatta, miközben kávéztunk. -

Gyanakodva méregettem. -

Igen... holnap estig Portlandben lesz. Miért?

Lesütötte a tekintetét, valamit megrágott magában, majd megszólalt, anélkül, hogy fölnézett volna. -

484

Maradj nálam ma éjjel.

Minden éjjel itt vagyok nálad, nem ? - kérdeztem zavartan. Végtére is, egy fedélen osztoztunk. -

Fölnézett rám. -

Nem... úgy értem, aludj velem.

-

Kellan! Te is tudod, hogy...

Félbeszakított. Szó szerint gondoltam... hogy aludj velem az én ágyamban. -

-

Nevetve fogadta a gyanakvásomat.

Elvörösödtem és elfordultam, amitől csak még jobban nevetett. Végül sikerült úrrá lennem a zavaromon, és újra a szemébe néztem. -

Szerintem ez nem a legjobb ötlet, Kellan.

Fölvetette az állát, és sugárzóan elmosolyodott. Miért nem? Teljesen ártalmatlan dolog, még a takaró alá se nézek be. -

485

Felvontam a szemöldököm.Vagy ha ruhában aludnánk? Egyáltalán miért adok esélyt a dolognak? Amikor nyilvánvalóan nem jó ötlet. - Felőlem... - Újra fölnevetett. - Ahogy csak akarod. - Megsimogatta a kézfejemet. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy az ő karjában aludhatnék el. - Csakis így. - Összeráncoltam a homlokom. Tényleg nem jó ötlet... annyi minden üthet ki balul. És szólnod kell, ha túl keménynek érzed...

Elfordult, és pukkadozott a nevetéstől. Azonnal ráeszméltem, hogyan hangzott a mondatom, és fülig elvörösödtem. -

Pontosan tudod, hogy értettem!

Igen, tudom, hogy értetted - csóválta meg nevetve a fejét. - Úgy lesz. - Fölsóhajtottam. Tényleg imádni való vagy... ugye tudod ? Hamisítatlanul őszintén beszélt, én pedig mosolyogva sütöttem le a szemem. -

- Oké... próbáljuk meg - suttogtam, miközben azt gondoltam, hogy ez tényleg nagyon-nagyon rossz ötlet.

Denny valamivel később lejött, frissen zuhanyozva, a kezében sporttáskával. Máskor oly meleg tekintetét színtelenné tette a szomorúság. Láthatóan nem szívesen ment el, ezért hosszú csókkal búcsúztam tőle, hátha attól jobb kedvre

i8?

derül. Halvány félmosoly játszott az ajkán, amikor végül elindult. A gyomrom furcsamód nem rándult görcsbe, amikor láttam elhajtani. Úgy döntöttem, nyilván azért, mert csak egyetlen éjszakára megy el adott időre, nem úgy, mint a múltkor. Azután Kellan mögém lépett, és átkarolta a derekam, hogy kinézzen velem a konyhaablakon. Beleolvadtam a karjaiba, miközben azon tűnődtem, valójában miért nem zaklat föl, hogy Denny elment. -

i8?

Később Pete-nél megálltam, hogy letörölgessek egy asztalt, és csak hallgattam, ahogyan a fiúk eljátszanak egy dalt, amit még sosem hallottam tőlük. Nemcsak ezt a számot, de ennyire érzelmes számot se nagyon játszottak - a szövegében csupa olyan utalással, hogy „már nem vagyok egyedül”, és „örülök, ha te velem vagy”. Belegondoltam, új nóta lehet-e, és beleborzongtama gondolatba, hogy Kellan írt egy dalt csak nekem. Üdvözült mosollyal törölgettem tovább az asztalt, és teljesen elvesztem a gondolataimban. Hű. - Jenny lépett mellém, mire ijedten fordultam hozzá. Elgondolkodva nézte a bandát. Én is arra fordultam, hátha Kellan elfeledkezett magáról, és valahogy ránk terelte a gyanút, de ő csak egy futó pillantást vetett felénk, másként a színpad körül álló lányokkal flörtölgetett, mint mindig. Megnyugodtam. -

Mi az ?

Jenny mosolyogva fordult felém. -

Biztosan Evan szerelmes megint.

-

O... de miért? - kérdeztem kíváncsian.

Nevetett egy sort, mielőtt biccentett a színpad felé. Ez a dal... mindig ezt játsszák, ha belezúg valamelyik lányba. - Végighordozta tekintetét a közönségen. - Vajon melyik lehet a szerencsés ? -

488

Kezdtem visszatérni a földre. Hm... nem tudom. - Oké, akkor Kellan mégsem írt nekem dalt. Talán így a legjobb. Tényleg semmi szükség arra, hogy itt ömlengjen nekem. Épp elég baj neki, hogy így vonzódik hozzám (ki tudja, miért?), szerelemre már igazán nincs szükség. Amikor csak barátok vagyunk. Barátok, akik egymás karjában alszanak. Összeráncoltam a szemöldököm. Tényleg nem a legjobb ötlet... -

Van már fuvarod mára? - érdeklődött előzékenyen Jenny. -

Persze, Kellan majd hazavisz. - Elmosolyodtam, és próbáltam nem túl izgatottnak tűnni a kilátás miatt. Azért kösz. -

Oké. - Valaki jelzett Jennynek a bár túlsó végéről, mire udvariasan kimentette magát. -

Fölvettem még néhány rendelést. Egy közelben ülő pár láthatóan először randizott. A férfi iszonyú idegesnek tűnt, a nő bűbájosán szégyenlősnek. Megmosolyogtattak. Amíg a bárpultnál vártam az italukra, Kellan a dal végére ért. Amikor meghallottam beszédhangját, a színpad felé fordultam. Hölgyek... - A tömeg megvadult, mire elvigyorodott. És persze urak. - Hátul elszórtan hallatszott néhány kiáltás. - Köszönjük, hogy ma este is itt voltatok. - Kellan feltartotta a mutatóujját. - Már csak egy van hátra, aztán összepakolunk. - Vetett felém egy diszkrét pillantást. - Tudjátok, nagy terveim vannak ma estére. -

489

Fölnevetett, mire a lányok hangosan sikongatni kezdtek. Rájuk kacsintott, és fogta a pólóját, aminek az aljával le szokta törölni a verítéket az arcáról. A zsúfolt bárban rettenetesen megszorult a levegő. A mozdulat nyomán Kellan fölfedte kőkemény hasának egy tekintélyes részét, mire a lányok teljesen begőzöltek. Némelyik akkorát sikoltott, hogy ijedten rezzentem össze. Rita a hátam mögül kurjongatott a színpad felé. -

Vedd le! Vedd le! Vúúúú!

Kellan megállt, és szélesen mosolygott rá, majd rám. A tömegegészen lázba jött a várakozástól. Kellan csak nevetett, majd egy pillanatra végignézett a fiúkon. Griffin vigyorgott, Matt a homlokát ráncolta, Evan nevetett. Kellan vállat vont, és hirtelen lerántotta a pólóját. Tátott szájjal néztem, ahogyan a feje fölé emelte és kinyújtózott, mintha nem is a tömegnek játszana, csak odahaza, a hálószobája magányában nyújtózkodna lefekvés előtt. A bárban meg lehetett süketülni. A korábbi sikolyok mind belefulladtak ebbe a zajba. Rita vadul kurjongatott mögöttem, miközben meglepve láttam, hogy Jenny és Kate is a pulthoz sétál, hogy a két oldalamon megállva csatlakozzon az éljenzők tömegéhez. Még akkor is tátott szájjal meredtem a jelenetre, amikor Jenny nevetve hozzám fordult, és megbökte a vállamat. 490

- Ó, ugyan már! Még te sem tagadhatod le, milyen dögös! Denny a barátod, de attól még nem vagy agyhalott. - Elvigyorodott, és folytatta a sikoltozást.

491

Visszafordultam a színpad felé. Kellan épp akkor gyűrte be pólóját a nadrágja hátuljába. Háttal állt a közönségnek, széles válla megcsillant a színpadi fényekben, én pedig hálát rebeg- tem a sorsnak, hogy a körmeim által hagyott karmolások mostanra teljesen és nyom nélkül begyógyultak. Még az emlékükbe is belepirultam. Kellan Evannel beszélt, aki nevetett, majd bólintott. Azután kétszer megpörgette ujját a levegőben, s ahogy rámutatott, Evan játszani kezdett. Vetettem egy gyors pillantást Mattre, aki mosolyogva csóválta a fejét, majd kivárt néhány ütemet, mielőtt csatlakozott volna Evanhez. Kellan visszafordult a mikrofonhoz, hogy bámulatos mellizmai láttán a tömeg újra őrjöngeni kezdjen. Egyik kezével megragadta a mikrofont, a másikkal beletúrt a hajába, miközben izmai szemet gyönyörködtetően táncoltak. Griffin is bekapcsolódott, mire ösztönösen vetettem felé egy pillantást. Nevetnem kellett. Persze ő sem habozott levetni a pólóját, minden alkalmat megragadott a magamutogatásra. Griffin odafigyelt az alakjára, a tetoválásai is vonzották a tekintetet, de így sem ért Kellan tökéletességének közelébe. Rita, Kate és Jenny tekintete egyformán Kellan testére tapadt, néhány percig fittyet hányva az összes vendégre, mire úgy döntöttem, én is megengedhetek magamnak ennyi szórakozást. Kellan mély, búgó hangon kezdte a számot, amitől borzongás szaladt végig a hátamon. A dal fokozatosan lett egyre elevenebb. A közönség láthatóan imádta, akár a rock félmeztelen istenét, és gyorsan átadta magát a táncnak, éneknek. A refréneknél Kellan megragadta, és a közönség felé nyújtotta a mikrofont, a mozgás pedig bámulatos dolgokat művelt a testével, amitől csak még hangosabbá váltak a sikolyok.

492

Kate és Jenny önfeledten kurjongatott, amikor pedig táncolni kezdtek, én is csatlakoztam hozzájuk, és mindnyájan teli torokból nevettünk. Pete kidugta fejét a konyhából. Azt hittem, haragudni fog, amiért félig csupaszon látja Kellant, de ő csak végigmérte a tomboló közönséget, és elégedett mosollyal vonult vissza az irodájába. Kellan elérkezett ahhoz a részhez, ahol a szövegben visszavisszatért a kérdés: „Még tényleg nem elég?”Kellan itt játékosan a füléhez emelte kezét, a közönség pedig válaszként egy emberként üvöltött fel. Kellan maga is bele-belenevetett a szövegbe, és szemlátomást remekül érezte magát. Örömmel néztem sikerét. Tekintetem önkéntelenül a sebet kereste az oldalán. Még ebből a távolságból is láttam a rózsaszín heget; a kés nyoma alighanem örö'kre megmarad. Keze hirtelen lesiklott a hasán és a farmerja eliülső részén, ami teljesen más irányba terelte a gondolataimat.. Gyakorlottan mozgott, nyilván végig se gondolta, mit csinál.... de akkor is... dögös volt. Iszonyú dögös. Elvörösödtem, ahiogy mesés testével kapcsolatos emlékeim az agyamba tolultak:. Elérkezett az utolsó refrénhez, ahol Matt és Griffin kiesett, csak ő és Ewan maradt. Kellan visszafogta a hangját, ettől a szavai még igézőb>bekké váltak, ahogyan mélyen a szemembe nézett. Tudonn, hogy van ittmégvalami... tudom, hogy többet akarsz. Csak mondld... és minden a tiéd. -

Ezt csak egyetlenegyszer énekelte el, azután Matt és Griffin újra csatlakozott, ő pedig fölemelte a hangját,

493

ahogyan tekintete végigsöppört az őt istenítő tömegen. Vetettem egy lopott pillantást Katte-re és Jennyre, de ők csak nevetgéltek és táncoltak, nem figyelitek föl a rám szegezett pillantásra. Belegondoltam a szövegbe. íMégiscsak le kellene mondanom a ma éjjelt ? Tényleg nem a legjcobb ötlet, különösen nem azután, hogy láttam hihetetlen testéét a színpadon. Nevetve haraptam be az ajkam. A nővéremnek 1 kellene itt lennie, gondoltam, ő aztán élvezné a bulit. Hirtelen magyon is örültem, hogy nincs itt. A dal vééget ért, Kellan fanfárszóló közepette mélyen meghajolt, majd r nevetve visszahúzta a pólóját. Griffin ebben nem követte a péWdáját. A közönség lehurrogta Kellant, amiért befedte csodálatoss testét, különösen Rita tiltakozott, de ő csak nevetett, és a fifejét rázta. Kate és Jenny kuncogva tért vissza a vendégekhez. . Egy pillanatig még elnéztem Kellant - épp elég ideig, hogy ésszrevegyen, és tündöklőén rám mosolyogjon, mielőtt leugrik a sszínpadról, hogy a rajongók azonnal körüldongják. A szívem már kétszeres ütemben zakatolt, mire kivittem az italt az első randizóknak. A műszak végén felkaptam táskámat az öltözőben, majd elköszöntem Kate-től és Jennytől, akik épp akkor toppantak be. Ahogy kiléptem a bárba, kiszúrtam Kellant, amint nekem háttal ülve Sammel társalgott. Szívem a torkomban dobogott; hirtelen nagyon is nyugtalanná tett a tudat, hogy nemsokára kettesben maradok ezzel a bámulatos fickóval. Felém fordult, amint észrevett, és melegen elmosolyodott. A mosolyából merítettem annyi erőt, hogy odasétáljak az asztalához. -

494

Kész vagy ? - kérdezte szokványos hangon, arcán

mégis óriási vigyorral. -

Ja - sikerült kipréselnem magamból.

Fölállt, és nevetgélve elfordult, hogy elköszönjön Samtől. Azután a derekamra tette kezét, a bejárati ajtóhoz vezetett, és visz- szaintett az önelégülten vigyorgó Ritának. Jó volt a mai műsor, Kellan - jegyezte meg Rita sokatmon- dóan. Kellan köszönetképp biccentett felé, és esküszöm, hogy hallottam, amint Rita azt motyogta maga elé: „Rád fogok gondolni közben.” -

Elpirultam, de Kellan nem hallotta meg, vagy csak nem figyelt rá. Amint kiértünk, megragadta a kezem, és az autójához vezetett, miközben az utolsónak játszott dalt dúdolgatta. Élvezet volt hallgatni az előadását, én mégis homlokráncolva néztem. Felém fordult, és azonnal abbahagyta az éneklést, hogy az arcán elbűvölő mosoly jelenjen meg. -

Mi az?

Látványosan duzzogni kezdtem. - Erről már egyszer beszéltünk... hogyan illik viselkedni a színpadon...

Fölnevetett, és eljátszotta a sértett ártatlanságot.

495

- Miért, mi a baj ezzel? - A bár felé mutatott. - Szinte végig föl voltam öltözve. - Kitért előlem, ahogy megpróbáltam oldalba bökni. Még mindig nevetve szaladt hozzám, és kapott föl. Sikongattam, és izegtemmozogtam, de ő szorosan tartott.

Miután letett, hátulról átkarolta a vállam, és egymáshoz simultunk, úgy botladoztunk a kocsi felé. - Pete kedvéért csináltam -

súgta hirtelen a fülembe.

Megtorpantam, mire kis híján földöntött. Meglepetten fordultam felé. Ó! - Nem tudtam, hogy Pete... szóval hogy szereti így látni Kellant. -

Egy pillanatra zavartnak tűnt, azután látta döbbent arckifejezésem, leengedte a karját, és hátrálni kezdett, miközben valósággal meggörnyedt a nevetéstől. Istenem, Kiera! Nem, dehogy! Nem így értettem. Kitörölte a könnyeket a szeméből, és fölsóhajtott. - Alig várom, hogy ezt elmondhassam Griflinnek. - Újra nevetni kezdett. -

Fülig elvörösödtem, és átkozottul ostobának éreztem magam, majd határozottan bosszantani kezdett, hogy ilyen jól mulat a félreértésen. Fölfigyelt vészjósló arcomra, és próbálta összeszedni magát, de nem tudta megállni kuncogás nélkül. -

496

Á... és még nekem van piszkos fantáziám. -

Nevetgélve karolta át újra a derekamat. Összeráncoltam a homlokom, mire felfújta az arcát, és zajosan kiengedte a levegőt, ahogyan próbált komolyságot erőltetni magára. Hosszú idő után sikerült normális hangon megszólalnia. Nem láttad, hogyan reagáltak rá? Figyeld csak meg, holnap este kétszer ennyien lesznek. El kell majd küldeni embereket. Sokat segítettem neki, Kiera. Megvonta a vállát, azután lágyan ringatódzni kezdett, a karján velem. -

Ó... hát így már mindjárt más. Te behozod az embereket, ő több pénzt keres, neked nagyobb lesz a közönséged, és persze te is többet keresel... -

Elvigyorodott. -

Valahogy úgy.

Elmosolyodtam, és végre láttam, ahogy az o lélegzete állt el. Akkor nincs más választásom, engednem kell. Gondolkodás nélkül arcon csókoltam, ő pedig azonnal visszacsókolt. -

Meglepetten hunyorogtam, de ő csak önelégülten vigyorgott. Ha te megszegheted a szabályt... akkor én is. Azzal rám kacsintott, és az autó felé terelt. -

497

Ma nagyon föl vagy pörögve... - jegyeztem meg, ahogy beültünk. -

Széles mosoly jelent meg az arcán. Nem mindennap esik meg, hogy együtt alszom egy ilyen gyönyörű lánnyal. -

Elpirultam. Egyformán jólesett, hogy gyönyörűnek talál, és az a tudat, hogy szabadon válogathatna a tényleg gyönyörű lányok között, akik nyilván nem is vonakodnának ennyire. Egyáltalán, minek vesztegeti rám az idejét ? Elindította az autót, majd ahogy feltűnt neki fura arckifejezésem, megzavart a tűnődésben. -

Helló, azt mondtam, együtt alszunk, nem dug...

-

Kellan! - szakítottam félbe még idejében.

Megakadt a szónál, majd kapkodva próbált kitalálni egy másikat. Dug...du... dumálunk. - Vetett rám egy Helló, ártatlan vagyok pillantást. -

Nevetve közelebb húzódtam az ülésen, és hozzá simultam, hogy a vállára hajtsam a fejem. Néma csöndben manővereztünk ki a parkolóból. Azután föltettem a kérdést, ami már korábban megfogalmazódott bennem.

498

-

Szóval... kibe szerelmes Evan?

Szívfájdítóan gyönyörű mosoly áradt szét az arcán. Ki tudja... akárkibe. - Lenézett rám. - Miért? Kitől hallottad? -

Összeráncolt szemöldökkel tudatlanságát. -

fogadtam

látszólagos

Jenny mondott valamit.

Oké, akkor majd megkérdezem tőle. - Visszafordult az út felé. - Én nem hallottam semmit. - Egész úton hazafelé ezen a kijelentésen töprengtem. -

Talpig felöltözve másztam be az ágyába. Ami azt illeti, szükség esetére még egy plusz melegítőt is fölvettem, amit roppant szórakoztatónak talált, de azért ő is ruhában huppant le mellém a takaróra. Kicsit ostobán éreztem magam az egész miatt. Fura dolog ruhában lefeküdni, de még furább, ha valaki a takaró rossz oldalán alszik. Felötlött bennem, hogy szólok neki, amikor hirtelen mellém hemperedett, föltette lábát az enyémre, és átkarolta a derekam. Akkor döntöttem el, hogy minél több réteg van közöttünk, annál jobb. Mert ez tényleg nem a legjobb ötlet... Átnyúlt fölöttem, és lekapcsolta az éjjeli lámpát. Azonnal fojtogatónak éreztem a sötétséget és a levegőben izzó feszültséget. Nem hallottam mást, csak halk lélegzését meg az én hangos szívdobogásomat. Éreztem, ahogy lehajtja a fejét a közvetlen közelemben, lábával és karjával szorosan magához von, ahogy a

499

fülembe szuszog. Az egész kezdett túl... meghitté válni. Kellett egy perc szünet. -

Kellan...

- Igen? - A hangja fojtottan, sejtelmesen csengett a fülemben. A borzongás végigfutott a gerincemen.

Ellenálltam a kísértésnek, hogy felé forduljak, és megkeressem az ajkát. Nem, ez egyáltalán nem jó ötlet. -

Ha megkérnélek, visszakapcsolnád a lámpát?

Hallottam a kuncogását, de őt magát még most sem láttam. Éreztem, ahogy újra átnyúl fölöttem, azután a szobát elárasztotta a vakító fényár. Hirtelen minden visszatért a normális mederbe : többé nem éreztem a közöttünk pattogó szikrákat, csak közelségének meghitt melegét. így már jó? - kérdezte szinte játékosan, ahogyan visszafeküdt, és újra hozzám bújt. -

A hátamon maradtam, úgy néztem rá, míg ő lassan felkönyökölt, hogy végigmérjen. Órákra el tudtam volna veszni szemének lágy, simogatóan békés kékjében. Kényszerítenem kellett magam, hogy valami másra koncentráljak, ezért kiböktem a legelső dolgot, ami az eszembe jutott.

500

Neked ki volt az első ?Érteden pillantást vetett rám. - Mi ? Miért ? Próbáltam leplezni zavaromat, amiért ezzel a kérdéssel álltam elő, és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. -

Hát, te is megkérdezted, hogy állok Dennyvel...

Mosolyogva nézett le a takaróra. Igen, ez igaz. - Visszanézett rám. - Ne haragudj... tényleg semmi közöm nem volt hozzá... -

Visszamosolyogtam rá. Ne kerüld meg a választ. - Valójában örültem, hogy annak idején föltette a kérdést, mert most nagy hasznát vettem. -

Elmosolyodott, majd egy pillanatra elgondolkodott. Fölhúztam a szemöldököm: ennyit kell gondolkodnia rajta? Arckifejezésem láttán elnevette magát. Oké, egy lány volt a szomszédból... tizenhat éves, hajói emlékszem, és nagyon szép. Valamiért megkedvelt... - Elmosolyodott, és vállat vont. - Az egyik nyáron volt, de csak néhányszor találkoztunk. -

-

Miért... mi történt? - kérdeztem halkan.

Fölemelte a kezét, hogy ujjaival végigsimítson a hajamon. Teherbe esett, és el kellett költöznie az egyik nénikéjéhez, hogy nála szülje meg a gyereket. -

Megpördültem, hogy szembenézzek vele. -

Micsoda?

Fölnevetett, és lágyan megérintette az orromat. -

Csak vicceltem, Kiera.

Hanyatt löktem a párnákra, és rámordultam: -

Ez nem volt szép.

Újra felkönyökölt. Akkor is bevetted. Szépeket gondolhatsz rólam. Halkan felsóhajtott, és egy pillanatig végtelenül szomorúnak tűnt. - Nem vagyok szörnyeteg, Kiera. Komoly hangon beszélt. -

Én is felkönyököltem. Azért angyal se vagy, Kyle. Szárazon elmosolyodtam, ami viszonzásra talált nála. - Szóval, igazából mi történt ? -

Semmi különös. Ősszel visszament az iskolába, ahogy én is. - Megvonta a vállát. - Különváltak az útjaink... -

Zavartan néztem rá. Mintha azt mondtad volna, hogy a szomszédban lakott. Miért jártatok külön iskolába? -

Nem voltunk egyidősek. - Vetett rám egy üres pillantást. -

Próbáltam megérteni, mire utal. -

De ha ő tizenhat volt... mennyi voltál te?

Furán nézett rám. -

Nem tizenhat... - suttogta.

-De... Ideje aludni, Kiera... nagyon késő van. - Szinte hallottam, ahogyan az ajtó az orromra csapódik, de ez sem gátolt meg abban, hogy fejben tovább számolgassak. Ha nem vele járt középiskolába, akkor a legjobb esetben is csak tizennégy lehetett. A szívem belesajdult a gondolatba. -

Elődugtam egyik kezem a takaró alól, és megszorítottam az övét, amiért megjutalmazott egy

meleg mosollyal. Mindketten lehajtottuk fejünket a párnára, azután kinyújtotta a karját, hogy a mellkasához vonjon. Elégedetten sóhajtottam fel, ahogyan hallottam ütemes, lassú szívverését. Könnyedén meg bírja állni, gondoltam. Talán mégsem annyira rossz ez az ötlet. Mindkét karjával átölelt, hogy egyik kezével a hajamat, a másikkal a hátamat simogassa. Meleg, jóleső érzés töltött el. Elmosolyodtam, és még közelebb fészkeltem magam hozzá. Éreztem, ahogyan megpuszilja a fejem búbját. Ennyi még belefér... aránylag biztonságos és teljességgel ártatlan. Ujjaim végigszaladtak a sebhelyén, majd követték a mellkas ívelt vonalát. Még az anyagon keresztül is éreztem a kidolgozott izmokat. Éreztem azt is, hogy gyorsulni kezd a szívverése, ahogy fölsóhajt, és még szorosabban ölel magához. Fölnéztem rá. Az arca még mindig éteri nyugalmat tükrözött, ahogyan elragadóan figyelt. -

Kellan, talán mégsem kellene...

- Jól vagyok, Kiera... most már aludj - suttogta gyöngéd mosollyal.

Ellazultam, bár inkább a vállához simultam a mellkasa helyett. Elkaptam a kezét, amelyikkel a hátamat simogatta, és ösz- szefűztük az ujjainkat, azután az egymásra kulcsolt kezekre fektettem arcomat. Boldogan fölsóhajtott, és még egy csókolt lehelt a fejemre. -

Kellan...?

-

Tényleg jól vagyok, Kiera...

Fölnéztem az arcára. - Nem, csak azon gondolkodom... miért akartad ezt az egészet? Te is tudod, hogy nem vezet sehová... miért vesztegeted rám az időd?

Hátrébb húzódott, hogy jobban rálásson az arcomra. Nem lehet elvesztegetett idő, amit veled töltök, Kiera. - Puhán ejtette a nevemet, mintha a hangjával a simogatni akarna. - Ha csak ennyi jut nekem belőled... Szomorúan elmosolyodott, és hagyta, hogy a szavai szinte koppanjanak. -

Nem tudtam levenni a szemem szívfájdítóan tökéletes arcáról. Eszembe jutott minden érintés, minden szó... Ha csak ennyi jut neki belőlem, azzal is megelégszik. Vajon ezt akarta mondani? Belesajdult a szívem. Nem akar nekem fájdalmat okozni... akkor én miért okozok neki ? Egyszerűen csak kíván, vagy törődik is velem? Eleresztettem a kezét, és megsimogattam az arcát. Olyan szomorúnak tűnt. Utáltam, amikor így kellett látnom...

Hirtelen előrehajolt, és megcsókolta a szám szélét, a pillanat törtrészére végigsiklott alsó ajkamon, azután nem moccant, csak a lélegzését éreztem a nyakamon. A döbbenettől reagálni sem tudtam; hüvelykujjammal tovább simogattam az arcát. Visszafojtott lélegzettel vártam. Végül lágyan megcsókolt. Először az államon, majd a nyakamon. Keze besiklott a takaró alá, és rátalált a derekamra, hogy közelebb vonjon. Egyre élesebben vette a levegőt, miközben halk nyögés tört fel a torkából, és ajka lefelé indult a nyakamon. Ujjai megfeszültek és elernyedtek a bőrömön, azután szája elvált a nyakamtól, már csak a homlokunk ért össze. Sekélyes légzéséből és elkínzott arcából ítélve súlyosan átlépte a határt. - Kiera...? - Keményen küzdött, hogy megőrizze az önuralmát. Az arca, ajkainak emléke a bőrömön... megdermesztett. Esélyt adott a visszavonulásra, de én nem tehettem mást, csak meredten néztem a szemét, ahogyan megtelik szenvedéllyel, és ajkai újra felém közelednek. Tekintete a szememről a számra rebbent, majd vissza. Megigézett ez a gyötrő vágyakozás. Ujjaim maguktól indultak el, hogy végigfussanak a hihetetlenül puha, félig nyitott ajkakon. Fölsóhajtott, és lehunyta a szemét, miközben a légzése tovább gyorsult. Ajkán felejtettem az ujjam, hogy amikor összeér a szánk, a kezem elválasszon minket, és anélkül csókolózzunk, hogy az ajkunk összeérne. Közben messze túlléptük a határt. Véget kell vetnem ennek. Ki kell jutnom ebből a szobából. Ez mégiscsak rettenetes ötlet... Mégsem tudtam moccanni. A légzésem az övével *506

együtt gyorsult. Lágyan, még most is csukott szemmel csókolgatta ujjaimat. Még néhány pillanat igazán nem árthat, győzködtem magam. Végtére is nem csinálunk semmi rosszat. Keze átsiklott a derekamról a csuklómra. Kezdte lehámozni ujjaimat az ajkáról. -

Érezni akarlak...

Félig félrevonta kezem, és felső ajkamhoz préselte forró száját. Ekkor tértem magamhoz. Olyan messzire toltam magamtól, amennyire csak tudtam, miközben kapkodva kimásztam az ágyból. Zihálva ült fel, míg én rémülten eszméltem rá, hogy levegő után kapkodok. - Annyira sajnálom, Kiera. Én nem... - Nagyot nyelt, ahogyan próbált úrrá lenni lihegésén. - Nem, Kellan... ez tényleg nem jó ötlet. Visszamegyek a szobámba. - Rámutattam. - Méghozzá egyedül.

Kezdett fölkelni. Ne... várj... jól vagyok, csak adj egy percet. El fog múlni... -

Föltettem mindkét karom. Ne... kérlek, maradj itt. Én nem... nekem ez nem megy. Kis híján megtettük, Kellan. Nem bírunk magunkkal. - Az ajtóhoz hátráltam.

*507

Várj, Kiera... viselkedni fogok. Ne... ne így legyen vége...

Olyan végtelen bánatot láttam a tekintetében, hogy megtorpantam. -

Most egyedül kell lennem. Holnap majd beszélünk, rendben? -

Bólintott, és nem szólt többet, így elfordultam és távoztam, miközben magamat ostoroztam. Mégis mit hittem, mi fog történni? Micsoda ötlet... micsoda rettenetesen hülye ötlet. Bárhogyan érzek is, csak fájdalmat okozok mindhármunknak. Az éjszaka hátralévő részében jórészt a mennyezetet bámultam, miközben azon tűnődtem, hogy ő mit gondolhat és csinálhat... alszik-e már... talán csöndben visszalopódzhatnék mellé az ágyba... Amikor végül elaludtam, ő szerepelt eleven és magával ragadó álmomban is. Álmomban nem menekültem el az ágyából. Álmomban mindent tettünk, csak nem aludtunk. Másnap kora reggel bekopogott az ajtómon, és kinyitotta, amikor válaszoltam. Belépett a szobába, és leült az ágy szélére. Más ruhát viselt, máris tökéletesen festett. -

Jó reggelt - köszönt csöndesen. - Haragszol még rám?

-

Nem... - Akkor se hagyhattam, hogy ott üljön az

*508

ágyamon. Az éjszaka és az életszerű álom emlékétől még most is gyöngének éreztem magam. - Nem szabadna itt lenned, Kellan. Ez tisztességtelenség Dennyvel szemben. Nevetgélve fordította el a fejét. - Te azt gondolod, hogy azok után, amit tettünk, éppen az zavarná a legjobban, hogy az ágyára ülök? - Ahogy visszafordult felém, fagyos pillantást vetettem rá. Bocs... tényleg. - Föltartott kezekkel elhátrált, majd megállt az ajtóban. - így már oké?

Ostobán éreztem magam, ahogy fölültem az ágyban. Persze igaza volt, de akkor is... -

Igen, köszönöm.

Felsóhajtott, én meg csak meredten néztem, ahogyan ott áll az ajtóban. így nem tudunk beszélgetni - jegyezte csöndesen, azzal felém nyújtotta a karját. -

meg

Sóhajtozva odaléptem hozzá, és megfogtam a kezét. Mosolyogva vezetett le a földszintre, miközben magyarázkodni kezdett. Sajnálom, ami az éjjel történt. Igazad van, tényleg nem volt túl jó ötlet. Azért egy próbát megért. Reménykedve fordult felém, mintha elismerést várna, amiért legalább megpróbálta. *509 -

Elgyötört sóhajjal néztem rá. -

Ez nem játék, Kellan...

Megállt a lépcső aljában, és visszanézett rám. Tudom, Kiera. - A tekintete és a hangja egyformán komolyságot sugallt. -

Átkaroltam a nyakát, amitől láthatóan megkönnyebbült. Akkor többet ne kísértsük a sorsot. - Még én sem álltam készen erre. - Ne feledd, fő az ártatlanság. -

Elmosolyodott, és leemelt az utolsó lépcsőfokról, hogy maga mellé állítson. -

Oké, akkor ártatlanok leszünk. Semmi gond.

*510

Szélesen mosolyogva megfogta a kezem, és a konyhába vezetett. Magamban nagyot sóhajtottam. Tényleg nem volt jó ötlet. Tisztára bolondot csináltam magamból.FEJEZET fordulópont

Úgy döntöttünk, szabad szombatunkon felvonatozunk északra. Még sosem ültem vonaton, eleinte kicsit ideges is voltam emiatt, amíg Kellan meg nem fogta a kezem. Azután csak hozzásimultam az ülésen, és néztem, ahogy elsuhan a táj a kellemesen ringatózó szerelvény ablakai előtt. A távoli hósapkás hegycsúcsok és buján zöldellő erdők fenséges látványt nyújtottak. Imádtam itt lenni. Még csak néhány hónapot töltöttem ebben az államban, de máris rajongtam érte. Egy turisták által kedvelt kisvárosban szálltunk ki, és kéz a kézben sétálgattunk. Nem kellett attól félnünk, hogy meglátnak, ezért nem is vigyáztunk annyira, mint egymás társaságában szoktunk. Gyakran megálltunk, hogy elnézzük a mellettünk hömpölygő folyót, vagy bekukkantsunk egy-egy régiségboltba, ilyenkor mindig szorosan magához ölelt, én pedig hozzásimultam, hogy átadjam magam melegségének és gyöngédségének. Az utolsó, ágyban töltött éjszaka óta valami (megint) megváltozott közöttünk. Nem tudtam, pontosan mi, de a tekintetünk hosszabb időkre egybefonódott, és az érintéseink - noha kínosan odafigyeltünk, hogy ne szegjük meg a szabályokat - egyre meghittebbé váltak. Megint kezdtek elmosódni a határok. Ez nyugtalanított. És izgatott. Végül visszatértünk délre, hogy este elmehessek dolgozni. Nagyot sóhajtottam, amint újra feltűnt

2.98

előttünk Seattle. Felszabadítónak találtam, hogy végre leplezetlenül együtt lehettünk, nem kellett bujdokolnunk senki elől. Élveztem a kis kiruccanásunkat... annál is inkább, mert tudtam, hogy egyhamar nem fog megismétlődni. Fölnéztem az arcára, ahogyan kifelé kémlelt az ablakon. A homlokát ráncolgatta, és azt a benyomást keltette bennem, hogy ő is ilyesmiken töpreng. Elnéztem, ahogyan a napfény visszatükröződik a szemében, ahogyan feloldja sötétkékjét. Mosolyogva állapítottam meg újra, hogy milyen gyönyörű. Amikor lenézett rám, és viszonozta a mosolyomat, erős kísértést éreztem rá, hogy megcsókoljam. Inkább sietve fé.l- refordítottam a fejem, és lehunytam a szemem. -

Minden rendben? - kérdezte.

Csak elfogott a szédülés... a vonat mozgásától. Mindjáft elmúlik. - Nem is értettem, miért hazudok neki. O aztán biztosan megértené, ha elmondanám neki az igazat. Talán túlságosan is megértené, és az előző éjszaka után nem esküdtem volna meg rá, hogy nem próbálna előnyt kovácsolni a helyzetből- Amikor nekem arra lenne szükségem, hogy egy kis levegőhöz jussak. -

Lehunyva tartottam a szemem, amíg a vonat meg nem állt. Egyszerűen nevetségesnek találtam, hogy ennyire vonzódom hozzá. Miután összeszedtük magunkat, egyenest bevitt Petéhez. A bárban maradt, amíg megérkezett a banda többi tagj)a, azután belekezdtek a műsorba. Kellan jól becsülte fel előző esti „előadásának” hatását: a hely zsúfolásig megtelt, egész este meg sem álltam. A nap végére teljesen kimerültem. Ezúttal Jenny vitt haza, ami sebzett tekintetéből ítélve nem esett túl jól Kellann ek Denny azonban mostanra hazaért, s mégha aludt is, nem akartam Kellannel együtt érkezni. A jól sikerült -

hétvége után úgy éreztem, mintha iránta érzett vonzalmam a homlokomra lenne írva. Nem akartam kockáztatni, és mertem remélni, hogy nem bántottam meg túlzottan Kellant.

2.98

Denny valóban előttem ért haza. Kellant nem láttam, arni- től kissé nyugtalanul indultam föl az emeletre. Denny az ágyon ülve tévézett, amíg rám várt.Helló, bébi - köszöntött meleg, bár kissé elcsigázott hangon, ahogy felém tárta a karját. Próbáltam nem tudomást venni a pangó ürességről, hogy vége a Kellannel töltött szabad időnek (különben meg hol járhat ilyenkor?), s miután visszanyeltem feltörő sóhajomat, felmásztam az ágyra, hogy Denny karjába fészkeljem magam. A hátamat simogatta, mialatt beszámolt az utazásáról. A mellkasán aludtam el, talpig felöltözve, miközben ő a konferenciáról és a bunkó főnökéről mesélt. Mielőtt az álom elragadott, még hallottam, ahogyan kérdő módban a nevemet ismételgeti, de a hétvége túlságosan kifárasztott ahhoz, hogy válaszoljak. Mély álomba zuhantam, és mertem remélni, hogy Dennyt sem bántom meg túlzottan. Néhány nappal később Kellannel újra kettesben lehettünk az iskola után, mielőtt indulnom kellett dolgozni. Egymás mellett ültünk a füvön a félreeső kis zugban, amit immár a „mi” parkunknak hívtunk. Az órák között is gyakran találkoztunk, néha pedig utánuk is. Ha esett, a kocsiban maradtunk, és hallgattuk a rádiót, ha nem, elővettük a csomagtartóból a takarónkat, és leheveredtünk. Ma is sütött a nap, de a levegő hideg maradt, ezért a park szinte teljesen kiürült. Kellannel egymáshoz bújtunk a takarón a ropogós pázsiton, s miután megittuk a kávénkat, kabátunkba burkolózva élveztük a hűvös napsütést és egymás meleg közelségét. Kellan az ujjaimmal játszadozott, ajkán halvány mosollyal. A kíváncsiság felülkerekedett a józan eszemen, ezért halkan rákérdeztem: 514

- Az a dal, amit a múlt hétvégén játszottatok... az a lassú... igazából nem is egy nőről szól, ugye ? Meglepetten nézett rám.

Denny - magyaráztam. - O mesélte, milyen volt, amíg nálatok lakott. Az a dal rólad szól, igaz? Rólad és a papádról? -

Bólintott, és elnézett a néptelen park felé. Nem válaszolt. -

Akarsz beszélni róla? - kérdeztem félénken.

Még most se nézett a szemembe. -

Nem - felelte halkan.

Megsajdult a szívem a gyötrelemtől, amit okoztam. Utáltam magam, amiért szóba hoztam az egészet, de annyira vágytam rá, hogy végre megnyíljon. -

Azért elmondod?

Felhorkant, azután lenézett a fűre. Kitépett egy szálat, és szórakozottan pörgette az ujjai között. Csak lassan fordult felém. Megfeszültem, és arra számítottam, hogy dühös lesz rám, de amikor végre találkozott a tekintetünk, nem láttam mást, csak az évek óta halmozódó bánatot. 515

Nincs mit mondanom, Kiera. - Halkan, érzelmektől

fojtott hangon beszélt. - Ha Denny elmondta, amit látott, amit értem tett, akkor nagyjából mindent tudsz. Nem akartam annyiban hagyni a dolgot. De azt nem tudom, te hogyan élted meg. - Néma csöndben nézett, csak a tekintetével könyörgött, hogy ne faggassam tovább. Én mégis megtettem, akármennyire gyűlöltem magam érte. - Gyakran bántott ? -

Félrekapta a tekintetét, nagyot nyelt, majd lassan bólintott. Nagyon? - Mintha a kis bántás nem lenne bántás, gondoltam bosszúsan, amiért ilyeneket kérdezek. Hosszú ideig nem moccant, és amikor már azt hittem, nem is fog válaszolni, még egyszer megbillentette a fejét. -

Kiskorod óta ? - Egyetlen kimért biccentés. A szeme fényesen csillant fel. -

Nagyot nyeltem, és erőszakkal próbáltam gátat vetni a fájdalmas kérdéseknek, amelyekre láthatóan nem akart válaszolni. -

A mamád nem próbálta leállítani... megvédeni téged?

Ahogy lassan megrázta a fejét, egy könnycsepp gördült le az 516

arcán. Az én könnyeim is kicsordulással fenyegettek. Kérlek, fejezd már be, könyörögtem magamnak. Csak fájdalmat okozol neki. Véget ért, amikor Denny elment? - suttogtam, utálkozva minden egyes szó miatt. -

517

Visszanyelte a könnyeit, és újra megrázta a fejét.Csak rosszabb lett... sokkal rosszabb... - suttogta, ahogy végre rátalált a hangjára. Újabb könnycsepp csordult ki a szeméből, hogy megcsillanjon a napfényben. Egyszerűen nem értettem, hogyan tehet egy szülő ilyesmit a gyerekével, hogyan képes egy anya megengedni mindezt, amikor még az életét is föl kellene áldoznia érte. -

Miért ? - bukott ki belőlem akaratlanul is a kérdés.

Kellan kifejezéstelen tekintettel válaszolt: -

Okét kérdezd.

Most már az én könnyeim is eleredtek, ő pedig látta ezt. A nyakára fontam a karomat, és szorosan magamhoz öleltem. Annyira sajnálom, Kellan - suttogtam a fülébe, ahogyan erőtlenül viszonozta az ölelést. -

Minden rendben, Kiera... Ez régen történt. Már nem bánthatnak. -

A reakciójából ítélve ez nem tűnt egészen igaznak. Magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy egész testében megrázkódik. Amikor elhúzódott, az arca nedvesen csillogott. Megtörölget- tem, és a tenyerembe fogtam, ahogy meredten néztem, és próbáltam elképzelni, milyen szörnyű lehetett a gyerekkora - milyen szörnyű lehetett az a fájdalom. Hiába próbálkoztam, amíg az én boldog gyerekkoromról csupa 518

csodálatos emléket őriztem. A szüleim talán túlságosan sokat aggódnak, de ettől még melegszívű és gyöngéd emberek. Szomorúan nézett rám, miközben újabb könny buggyant ki a szeméből, és iramodott végig az arcán. Közel hajoltam, és lecsókoltam a bőréről. Ahogy visszahúzódtam, elfordította a fejét, és a szánk átsiklott egymáson. Annyira együtt éreztem a fájdalmával, és annyira megszédített a váratlan közelség, hogy nem húzódtam el az ajka elől. Ujjaim még most is arcát cirógatták, a testünk egybeforrt, és ösz- szezárt ajkunk egymáshoz préselődött, de egyikünk se mozdult. Még abban se vagyok biztos, hogy levegőt vettünk-e. Fura látványt nyújthattunk, ha bárki így látott minket. Végül sziszegve beszívta a levegőt, amitől az ajkaim résnyire nyíltak. Önkéntelenül, ösztönösen és azonnal reagáltam: megcsókoltam. Odapréseltem az ajkam az övéhez, a számon éreztem minden melegét, minden puhaságát. Nem habozott. Tüstént viszonozta a csókot. Ajka eleinte puhán préselődött az enyémhez, de a szenvedély hamar fölülkerekedett rajta, és mély átéléssel vont magához. Nyelve egyetlenegyszer rátalált az enyémre. Felnyögtem, annyira jólesett, annyira akartam, mégis rávettem magam, hogy eltoljam magamtól. Semmi okom nem volt haragudni rá. Én kezdtem az egészet. 519

Mégis ő kezdett el mentegetőzni. Sajnálom. Annyira sajnálom... Én... gondoltam... - Rettegő pillantást vetett rám. -

én

azt

Nem... az egész az én hibám. - A dolgok megint változtak; a határok egyre gyorsabban és gyorsabban mosódtak el. Még most, aggódó tekintete láttán is sebesebben vert a szívem, a számon ott égett ajkainak emléke. - Annyira sajnálom, Kellan. Ez egyszerűen nem működik. -

Felém hajolt, és megragadta a karomat. Ne, kérlek. Igyekezni fogok. Erősebb leszek. Kérlek, ne mondd, hogy vége. Kérlek, ne hagyj el... -

Beharaptam az ajkam, ahogyan minden sebzett szava, minden rémült pillantása a szívembe mart. -

Kellan...

Kérlek. - Az arcomat fürkészte. Meg akartam érinteni, újra meg akartam csókolni. Bármit, csak enyhítsem a fájdalmát. -

Ez nem tisztességes. - Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de megállítottam a kezét, amikor le akarta törölni. - Ez nem tisztességes Dennyvel szemben. Veled szemben... - A zokogástól kezdett elcsuklani a hangom. - Hogy lehetek ilyen szívtelen veled... -

520

Föltérdelt, és megragadta mindkét kezem. Nem... nem vagy az. Többet kapok tőled, mint... kérlek, ne legyen vége. -

Értetlenül meredtem rá.

521

Mit jelent számodra ez az egész, Kellan?Lesütötte a szemét, és nem válaszolt a kérdésemre. - Kérlek... Végül a hangja és az arca együtt győzött meg. Nem tudtam volna több gyötrelmet okozni neki. -

Oké... oké, Kellan.

Fölnézett rám, és elragadóan mosolygott. Föltérdeltem, és átkaroltam a nyakát, hogy szorosan magamhoz öleljen, miközben vadul reménykedtem, hogy tudom, mit csinálok. A parkban történteknek még a gondolatát is száműztem a fejemből, ahogyan lehúztam az esti műszakot Pete-nél - legalábbis a csók emlékét száműzni próbáltam, bár az ajkam még mindig kellemesen bizsergett, ami aggasztott kicsit. De nem, akkor sem fogok gondolni rá. Arról a megrázó beszélgetésről már nem tudtam ilyen köny- nyen elfeledkezni. Önző kíváncsiságom rávett, hogy föltépjem régi sebeit. Figyeltem őt a műszakom alatt, míg azon tűnődtem, nem okoztam-e jóvátehetetlen kárt. Úgy tűnt, kutya baja, csak nevetgélt a fiúkkal, és a lábát föltéve sörözött. A régi, jól ismert, laza Kellan. Belegondoltam, mennyire lehet őszinte a viselkedése - s mennyire jól begyakorolt válasz, amivel az őt érő fájdalmakra reagál. Ezen tűnődtem akkor is, amikor a bárpult felé vette az irányt, hogy váltson néhány szót Sammel. Ahogy Rita odacsúsztatott neki még egy sört, vetett rá egy pillantást, és szélesen elmosolyodott. Sam egy perc

522

múlva távozott, Kellan azonban maradt, és csöndesen kortyolgatta a sörét a pultnál. Azután hátradőlt, és felém fordult, amikor közelebb léptem, hogy leadjak egy rendelést Ritának.

523

Szóval, hová visszük szombat este a nővéredet? - Hátrakönyökölt a pultra, ami csodálatos dolgokat művelt a mellkasával, sőt egy csíkban a derekát is megszellőztette. Hirtelen vágyat éreztem, hogy végigfuttassam ujjaimat a pólóján, amíg ki nem tapinthatom csupasz bőrét. Rita is mohó tekintettel méregette, miközben ráérősen töltögette az italaimat; ropogósra szo- láriumoz;ott arca alapján ugyanolyan gondolatok jártak a fejében, mint az enyémben. Utáltam ránézni is. Rita arca és a testvérem küszöbönálló felbukkanása el is vette a kedvem a céltalan vágyakozástól. Fogalmam sincs - feleltem mogorván. Igazából el is felejtettem, hogy Anna ezen a hétvégén érkezik. Mostanában egészen másféle gondolatok kötötték le az agyi kapacitásom. -

Kellan nevetve látta arckifejezésem. Jól liesz, Kiera, majd meglátod. Remekül fogunk mulatni. I'elvontam a szemöldököm, és összeráncoltam a homlokom. - Nem olyan mulatságra gondoltam, esküszöm... - Játékosan elmosolyodott. -

Griffin hirtelen fölbukkant mögöttem, és átkarolta a derekam, mire belekönyököltem a bordáiba. Ahogy felnyögött, Kellan leplezetlenül kinevette. Helló, Kiera... hol marad a tisztelet? méltatlankodott Griffin. Sóhajtva néztem föl az égre, és nem válaszoltam. -

-

Nem tudsz errefelé egy jó klubot, Griff? - kérdezte

tőle Kellan. A tekintetem riadtan rebbent felé. Griffinnel aligha egyezett az ízlésünk a klubok terén. Áááá... szóval bulizni akarsz? - Mohó arckifejezéssel leült Kellan mellé. Halvány szeme valósággal szikrázott az izgalomtól. A füle mögé tűrte haját. - Tudok egy jó didibárt Vancouverben, ahol van ez a... -

Nem, nem - szakította gyorsan félbe Kellan. - Nem nekünk - mutatott magára és Griffinre, utána pedig rám. - Kiera nővére jön látogatóba. Kell egy hely, ahol kitáncolhatja magát. -

Griffin elmosolyodott, és helyeslően bólogatott felém. -

Á, szóval a nővérkének lesz... helyes!

-

Griff...

Griffin visszafordult Kellanhez. -

Latex - közölte egyszerűen.

Kellan láthatóan tudta, miről beszélt. Bólintott, és elgondolkodva nézett rám. - Igen, az működhet. - Visszafordult Griffinhez, és kedélyesen a karjára csapott. - Kösz.

Griffin arcán fülig ért a vigyor.

-

Mikor megyünk?

Méltatlankodva tiltakozni próbáltam, de Kellan csak elmosolyodott, és annyit mondott: - Viszlát, Griffin. - Barátja látványosan kezdett, de kettesben hagyott minket.

duzzogni

Kezdett rossz érzésem lenni, ahogyan elnéztem Griffint, aki odalépett egy lányhoz, és benyúlt a szoknyája alá, hogy ezzel kiérdemeljen egy újabb ütést a karjára. Nem akartam olyan helyre menni, ahol ő is jól érezte magát. A Latexnek már a neve se hangzott túl jól. - Csak hogy tudd, én nem megyek semmilyen szadomazo klubba - jeleztem előre, majd elpirultam, ahogy Kellan csodálkozva fordult felém.

Fölnevetett, és megrázta a fejét. - Tetszik, hogy mindig a lehető legrosszabbra gondolsz. A La- tex... csak egy klub. - Ahogy tovább méregettem, esküre emelte a kezét. - Elhiheted.

Tovább nevetett, én pedig nem tudtam ellenállni. Csak néztem, amíg Rita a karomra nem csapott, miután máshogy hiába próbálta fölkelteni a figyelmemet. - Kész a rendelésed. - Kellanhez fordult, míg én elvörösödtem, felkaptam a tálcát, és elsiettem dolgozni.

Teljesen le tudta kötni a figyelmemet. Vigyáznom kellett erre. A park után néhány napig simán és szerencsére minden határvillongás nélkül mentek a dolgok, de csak nem hagyott nyugodni, hogy még mindig magamon érzem Kellan ajkát. Erre is figyelnem kell. Tényleg nagyon ostobán viselkedtem. Véget kell vetnem az egésznek, de amikor annyira... Fölsóhajtottam. Még nem érhet véget. Túlságosan is élvezem. Túlságosan erősen kötődöm hozzá. Mint a legtöbb estén, próbáltam nem odafigyelni Kellanre, miközben a munkámat végeztem - s mint a legtöbb este, most sem tudtam megállni, hogy lopva ne vessek rá egy-egy pillantást. Akkor este szokott helyén ücsörgött, és egy üres üveget forgatott a kezében. Matt mondott neki valamit, mire vele nevetett. Még mindig lenyűgözött laza, kötetlen stílusa és szívfájdító szépsége. A körötte legyeskedő lányok épp összeszedték a bátorságukat, hogy szóba elegyedjenek vele, én meg eltűnődtem, kinek sikerül először. Tetszeni fog neki ? Flörtölget vele egy kicsit ? Szemlátomást kevesebb figyelmet áldozott a bártündérekre, amióta elkezdett velem... flörtölni. A gondolat szöget ütött a fejembe. Igenis flörtölgetnie kéne. Többet érdemel, mint amit én adhatok neki... mégis belesajdul a szívem, ha csak elképzelem mással. Ugyanabban a pillanatban eszméltem rá, hogy rábámulok, amikor ő is felém fordult. Próbáltam vidámságot erőltetni a vonásaimra, de már lebuktam. Lassan felállt, és elsétált oda, ahol az asztalt törölgettem. A lányok, akik végre elszánták magukat, hogy rárepülnek, végtelenül csalódottnak tűntek.

Odalépett mellém a zsúfolt bárban. Hé. - Megtámaszkodott az asztalon, hogy az ujjunk vége kis híján egymáshoz ért. -

- Helló! - Néztem föl szégyenlősen, miközben azt kívántam, bárcsak átkarolhatnám. Megelégedtem azzal, hogy fölegyenesedtem, és közelebb léptem, amíg a testünk kis híján egymáshoz ért.

Mosolyogva nézett rám, mígujjai lágyan végigsimítottak a lábamon, ahogy ilyen szokatlanul közel húzódtam hozzá. Úgy láttam, mintha eszedbe jutott volna valami... kellemetlen. Akarsz róla beszélni ? - A tekintete hirtelen szomorúvá, már-már reménykedővé vált. Ezt különösnek találtam, de nem tudtam mire vélni. -

Már válaszra nyitottam a szám, amikor Griffin lépett hozzánk, hogy megcsapkodja Kellan vállát. Kellan azonnal elhúzódott tőlem.

Ó, ember, látnod kéne azt a dögös kis szőkét a pultnál. Az öklét ropogtatta. - Teljesen be van indulva rám... szerinted levarrhatom az öltözőben? - Kellan alaposan megrágta a kérdést, míg én utálkozó arcot vágtam, és elnéztem az áldozat felé. Tényleg csinos lány volt, bár inkább méricskélte Kellant, mint GrifEnt. Ez Griffin figyelmét se kerülte el. Basszus, ember! Neked már megvolt, igaz ? Annyira utálok második lenni. Folyton csak azt hallgatni, hogy... Nem derült ki, mit kellett folyton hallgatnia, mert Kellan határozottan megropogtatta a vállát. -

-

De Griff!

-

Mi az, ember? - Griffin teljesen összezavarodott.

Kellan sokatmondóan biccentett felém, miközben én egyre bosszúsabban néztem őt. Szóval tényleg megvolt neki ? Rögtön ezután következett a bűntudat. Csak barátok vagyunk, nem tartozik nekem elszámolással. Kit érdekel? - Á, helló, Kiera - köszönt Griffin, mint aki csak most vett észre, és nem mondott semmi illetlent vagy bántót a jelenlétemben. Ami engem illet, nem is mondott semmi olyat, ami kellemetlenül érintett volna. Végül sietve megpaskolta Kellan vállát, és visszaindult a lány felé, akivel, úgy tűnt, mégiscsak tesz egy kísérletet.

Kellan ártatlan tekintettel fordult felém, majd egyetlen 529

további szó nélkül visszaindult az asztalához. Én pedig az est hátralévő részében azon tépelődtem, mi köze lehetett ahhoz a lányhoz. Nyilván csak egy a hozzá hasonlók végtelen sorában. Nyilván ő is olyan, akitől folyton csak azt hallani. Furának találtam Kellan hallgatását, miután Griffin otthagyott minket. Furának találtam arckifejezését, mielőtt még Griffin megjelent volna. Furának találtam saját magamat, amiért nem vetek véget ennek a hülyeségnek. Furának találtam, hogy egész éjjel úgy éreztem, mintha jégkockák lennének a gyomrom helyén. Furának találtam, hogy szinte már másra se tudok gondolni... A végén már annyira rosszul éreztem magam a sok tépelődés- től, hogy Jennyvel vitettem magam haza Kellan helyett, aki persze most is kedvesen fölajánlotta, hogy marad, amíg nem vg- /.ek. Nagyokat ásított, ahogyan kilépett az ajtón, miután halvny mosolyai még egyszer visszanézett rám, ezért arra számítottal, liogy mélyen aludni fog, mire hazaérek. Meg is lepődtem, anikor berántott magához a hálószobájába, ahogyan elhaladtm nyitott ajtaja előtt. Láthatóan csak rám várt. Egreden gyors mozdulattal halkan betette az ajtót, és jié- kosan nekiszorított, azután megtámaszkodott a testem kétol- ilalán és közelebb hajolt, míg a szánkat csak centik válaszot- ták el egymástól. Megmaradt ebben a testhelyzetben, résnire nyito.t ajkakkal, arcomon puha lélegzetével. Bocs Griffin miatt - suttogta. - Akkora... seggfej tud inni. - Elragadóan elmosolyodott. -

530

Szólni sem tudtam. Nem tudtam, mit felelhetnék. Szívsen megkérdeztem volna a lányról, de a vágyakozás megdermeszett. Még a. karomat se emeltem föl, hogy eltoljam magamtól. Cap- ilábaestem, foglyul ejtett érzéki teste, miközben a sajátom ráris kezdett önállósodni. A függőség ismét átvette az irányi tást.Iúl közelkerült... túlságosan is közel... Kellett egy perc szünet, sak nem találtam a szavakat, hogy ezt megmondjam. - Korábban min gondolkodtál? suttogottné- hány centire az arcomtól.

Továbbra

is

Szólni próbáltam, meg akartam kérni, hogy lépjen hátr.bb, mert így még gondolkodni is képtelen vagyok, de teljesen noz- iluladanná és szótlanná dermedtem. Olyan közel került... cyan finom illatot árasztott... 0 is észrevette, ahogyan kezdtemsza- porábban venni a levegőt. - Kiera... mire gondolsz most? - Lélegzetétől, ahogyan alálkozott a bőrömmel, az egész testem megborzongott. - Kiér ?

Tetőtől talpig végigmért, azután szorosan hozzám simul. Zihálva kaptam levegő után, de még most sem találtam szav.kat. Kezei leszaladtak a vállamon, a derekamon, a csípőmön, xjkai szétváltak, ahogy ő is kezdte gyorsabban venni a levegőt, é£gy- re vadabb szenvedéllyel méregetett. Résnyire nyílt a szán miközben kétségbeesetten próbáltam uralkodni a saját légzésemen. Véget kell vetnem ennek, mondanom kell valamit...

531

- Kiera... mondj valamit... - visszhangozták szavai a gondolatomat.

A tekintetén láttam, hogy ő is küzd maga ellen, azután a homlokomra hajtotta a fejét, hogy arcomban érezzem forró leheletét. A lábaim közé furakodott a térdével, hogy az utolsó rést is áthidalja közöttünk. Akaratom ellenére feltört belőlem egy árulkodó nyögés, de a szavak csak nem akartak összeállni. A torka mélyéről halk nesz tört elő, ahogyan beharapta az ajkát, és mindkét kezét becsúsztatta a blúzom alá. Ennyit az ártatlan flörtölgetés- ről. Minden volt ez, csak nem ártatlan. -

Kérlek... mondj valamit. Te is...? Te is akarod...?

Hirtelen sziszegve kifújta a levegőt, és előrehajtotta fejét, hogy végigfuttassa nyelvét a felső ajkamon. Ujjai átsiklottak a melltartómon, fölfedezőútra indultak a hátamon. Szaggatottan fölsóhajtottam, és behunytam a szemem. Újabb mélyről jövő hang kíséretében megcsókolta a felső ajkam, miközben nyelve a számba csusszant. Amikor erre megborzongtam és felnyögtem, minden önuralmát elveszítette. Kezével megragadta a nyakamat, s ahogy morogva kifújta a levegőt, lázasan csókolni kezdett. Ahogyan ajkai az enyémre préselődtek, mintha adrenalint injekcióztak volna a szívembe - végre megtört a varázs. Zihálva és durván ellöktem magamtól. Most már tényleg megszegtünk minden létező szabályt, és elveszítettünk minden ártatlanságot. Ezzel együtt 532

elkéstem. Bármivé alakult ez az egész, még többet akartam belőle. Feltartotta mindkét kezét, mintha meg akarnám ütni. -

533

Sajnálom - suttogta. - Azt hittem...

Odaléptem hozzá, és egyik kezemmel a mellkasát, a másikkal a nyakát fontam át, hogy magamhoz húzzam. Felhagyott a beszéddel, még a lélegzéssel is. Zavartan próbált elhúzódni tőlem, de én újra odarántottam magamhoz. Most én lihegtem az arcába, és harapdáltam az ajkam. Láttam a tekintetét, ahogyan a pánik átadta helyét az értetlenségnek, majd a tűznek. Helyes, szóval ő is kíván engem. Hatalmasnak és erősnek éreztem magam, ahogy láttam szétválni ajkait, ahogy zihálva kapott levegő után, és ugyanúgy kifulladt, mint én. Tudtam, hogy lelökhetem az ágyra, és azt tehetek vele, amit akarok. Kezem lesiklott hihetetlenül kemény mellkasán, és felém rántotta a farmere övét, amíg a csípőnk össze nem ért. - Kiera... ? - nyögött fel, majd vetett egy pillantást a hálónk felé, ahol Denny most is békésen aludt. Még a kezét is fölemelte, mintha megadná magát nekem.

Eltökéltségem megingott a kérdő hangnemtől. „Ártatlan” flörtünk határozottan eldurvult, most pedig elérkeztünk a fordulóponthoz. Vagy élek a lehetőséggel, és megcsalom Dennyt, miközben ott alszik a szomszéd szobában, vagy örökre véget vetek ennek. Összekapartam széthulló akaratom összes morzsáját, hogy fojtott hangon belesúgjak a szájába. - Többet egy ujjal se érj hozzám. Nem vagyok a tiéd. Azzal lelöktem az ágyra, és kimenekültem a szobából, mielőtt meggondolhattam volna magam.

Denny kinyújtotta felém a karját, amikor néhány pillanattal később végre bemásztam mellé az ágyba. Álmosan próbált magához húzni, de én megdermedtem,

534

és gorombán elhúzódtam tőle. Nem vágytam a közelségére... nem vágytam senki közelségére. Legalábbis erről győzködtem magam. - Hé... minden rendben? - suttogta álomittasan a sötétben. - Jól vagyok. - Reméltem, hogy sikerül meggyőznöm. Egész testemben reszkettem. - Oké. - Közelebb hajolt, hogy megcsókolja a nyakam. Újra kővé dermedtem, és elfordítottam a fejem. - Kiera... - hallottam fojtott hangját, miközben ujjai bejárták a testem, lábai rám kulcsolódtak, ajkai a fülemet becézgették.

Ráismertem a suttogásra, ráismertem a mozdulatokra. Tudtam, mit akar tőlem, de én... képtelen lettem volna rá. A fejemben ott kavargott minden. A tudat, hogy Kellannel milyen közel kerültünk... milyen közel ahhoz, hogy... és mennyire kívántam még mindig... Egyszerűen nem tudtam együtt lenni Dennyvel, mert nem Denny volt az, akire minden porcikám vágyott. Nagyon fáradt vagyok, Denny. Próbáljunk meg aludni, kérlek... - Igyekeztem kimerült és álmos hangon beszélni, nem olyan indulatosan és felpörögve, ahogy valójában éreztem magam. -

Felsóhajtott és ellazult. Ujjai nem cirógattak tovább, megpihentek a hasamon. Lehunytam a szemem, és reméltem, hogy gyorsan álomba zuhanok, mielőtt

végleg elpárolog az akaraterőm, és visszarohanok Kellan szobájába. Denny halkan szuszogott a nyakamba, és már azt hittem, visz- szaaludt, ám ekkor áthelyezte a testsúlyát, és keze becsusszant ujjatlan trikóm alá, hogy újra magához szorítson. Bosszúsan fész- kelődni kezdtem az ölelésében. Komolyan beszélek, Denny... most tényleg nincs kedvem. -

Felsóhajtott, és átfordult a hátára. -

Hol is hallottam ezt...? - jegyezte meg ingerülten.

Dühösen csattantam föl. -

Mit?

Felém fordult, és fölsóhajtott. -

Semmit.

Nem tudtam annyiban hagyni a dolgot, pedig azt kellett volna. Nem... ha valami mondanivalód van a számomra, bökd csak ki. - Felkönyököltem, és haragos tekintettel néztem rá. -

536

Semmi... csak... - Bosszúsan félrekapta a fejét. - Van róla fogalmad, hogy mióta nem voltunk együtt... úgy...? - Visszafordult hozzám, és szégyenlősen megvonta a vállát. -

Visszanyeltem az indulatos riposztot, ahogy próbáltam belegondolni, mennyi idő telhetett el. Nem tudtam visszaemlékezni... Denny olvasott üres tekintetemben. Már te sem emlékszel, igaz? - Ingerülten rázta meg a fejét. -

Amikor együtt szoktunk...

zuhanyoztunk,

Kiera.

Már

nem

is

A szemembe nézett, és befejezetlenül hagyta a gondolatot, miközben éreztem, ahogyan a forróság elönti az arcomat. - Nem az a lényeg, hogy mikor volt. Hosszabb ideig is kibírtuk már... és nekem különben sem ez a fontos. - Az arcomat fürkészte. - Az a baj, hogy téged nem is nagyon érdekel. Mintha egyáltalán nem hiányoznék neked. Fölnézett a mennyezetre. Azt hittem, segíteni fog, ha elmegyek egy időre Portlandbe. -

Vetett rám egy pillantást. - Őszintén szólva azt vártam, hogy

már az ajtóban letámadsz, amint hazaérek. Hát nem... azóta sem... Olyan... nem is tudom... távoli lettél. A harag elpárolgott belőle, ahogy vetett rám egy vágyakozó pillantást, és ujjai végigszaladtak a karomon. -

Hiányzol...

Azonnal furdalni kezdett a lelkiismeret. Hozzábújtam, próbáltam megcsókolni, szeretni... de ő ellökött magától. Döbbe- netemben kifejezéstelen arccal meredtem rá. Ne! - Megrázta a fejét, ahogyan újjáéledt benne az indulat. - Nem akarom, hogy kötelességből feküdj le velem. Azt .ikarom... - fürkészte újra az arcomat -, ...hogy te is kívánj engem. -

De én kívánlak, Denny... tényleg... csak... Sejtelmem sem volt, hogyan magyarázzam el neki, amit mostanában érzek. Még ;i/.t sem vettem észre, hogy ennyi idő eltelt, amióta... Nem vet- icm észre, milyen távolivá és rideggé váltam. Annyira máshol jártam, hogy még az sem tűnt fel, mikor vette ezt észre. S nem mondhattam el neki, miért. Nem mondhattam el neki, hogy ki köti le minden gondolatomat. -

Fölültem az ágyban, és lenéztem rá. -

Sajnálom.

Egy pillanatig meredten nézett, azután fölsóhajtott, és

538

meg- paskolta az ágyat a válla mellett. Odakucorodtam mellé, s miközben belélegeztem átható illatát, próbáltam megnyugtatni az idegeimet és a szívemet. -

Szeretlek, Kiera - suttogta, és megpuszilta a fejem.

Bólintottam, lábammal és

és

befészkeltem

magam

a

vállára,

karommal átfontam a testét. Egy könnycsepp gördült le az orromról, hogy a pólóján landoljon. Én is szeretlek, Denny. - Még szorosabban öleltem, míg azért imádkoztam, hogy javuljanak meg közöttünk a dolgok. Jól tettem, hogy végre lezártam a dolgot Kellannel. Végre meghoztam a helyes döntést. -

S mégis Kellannel álmodtam - szerintem csak azért, hogy kínozzam magam már ha egyáltalán alvásnak lehet nevezni, ahogy a bennem kavargó érzelmektől egész éjjel félig éberen hánykolódtam. Azt álmodtam, hogy vele vagyok, hogy leszaggatom a ruháit, lelököm az ágyra, és a magamévá teszem. Micsoda gyönyörű álom... micsoda rettenetes álom. Kellan másnap reggel már várt a konyha bejáratánál, és azonnal a karomra fektette a kezét. - Annyira sajnálom, Mostantól jó leszek.

Kiera.

Túl messzire mentem.

Félresöpörtem a kezét. Az ágyban kellett volna maradnom Dennyvel, de túl kell esnem ezen. Kellannek is tudnia kell... el kell fogadnia, hogy vége.

- Nem, Kellan. Már réges-rég átléptünk minden létező határt. Nem tehetünk úgy, mintha semmi se történt volna. Már nem vagyunk ugyanazok az emberek. Ostobaság volt egyáltalán megpróbálni.

Csak... kérlek, ne legyen még vége. - Összehúzta magát, és félve fürkészte az arcomat. -

Muszáj, Kellan. Denny tudja, hogy valami nincs rendben. Nem hinném, hogy gyanakodna... de azt látja, hogy mindig máshol járnak a gondolataim. Beharaptam az ajkam, és lesütöttem a szemem. Dennyvel már... régóta nem... csináltuk, és ez fáj neki. Fájdalmat okozok... -

Kellan is lehajtotta a fejét.

540

Nem kell így lennie. Én sose kértem tőled, hogy ne... hogy ne legyél vele. Tudom, hogy ti ketten... - Kelletlenül topogott. Már mondtam, hogy megértem. Tudom, Kellan, de annyira lefoglaltál, annyira csak veled foglalkoztam... - Nagyot sóhajtottam. - Teljesen elhanyagoltam Dennyt. -

Azonnal megragadta a karom, és közelebb húzott magához. Tekintete szinte lázasan fürkészte az enyémet. Csak velem foglalkoztál? Szerinted ez mit jelent, Kiera? -

Iingem akarsz. Arra vágysz, hogy ne csak barátok legyünk, hanem sokkal többek. Egy részed most is ezt akarja. Lehunytam a szemem, és próbáltam kizárni magamból könyörgő arcát. Kérlek, Kellan... nem szakadhatok ketté. Én nem... én ezt nem tudom tovább csinálni. - Próbáltam egyenletesen venni a levegőt. Próbáltam visszatartani maró könnyeimet. Szorosan össze kellett zárnom a szemhéjamat. Ha kinyitom a szemem, ha meglátom tökéletes arcát és könyörgő tekintetét, biztosan újra cllágyulok. -

Kiera, nézz rám... kérlek... - A hangja elcsuklott, amitől csak még szorosabban zártam össze a szemem. -

541

Nem, képtelen vagyok... Ez nem helyes, kezdettől fogva tudom. Te is tudod, hogy nem az. Kérlek... soha többé ne érints meg. -

Kiera... tudom, hogy legbelül egészen másképp érzel.-Szorosan magához ölelt, és fojtott hangon suttogott a fülembe. - Iudom, mit érzel irántam... -

Kinyitottam á szemem, de a mellkasára szegeztem a tekintetem, ahogyan lassan, de határozottan eltoltam magamtól. Véget kell vetnem ennek, és ez csak úgy megy, ha fájdalmat okozok neki. Nem. Nem akarom. Nem akarok veled lenni. Ót szeretem. -

Fölnéztem a szemébe, és menten azt kívántam, bár ne tettem volna. Elkínzott tekintete csordultig telt fájdalommal. Kis híján összeomlottam, de akkor is véget kellett vetnem ennek. Rávettem magam, hogy kimondjam... és gyűlöltem magam érte. -

-

Öt szeretem... irántad nem érzek semmit, Kellan.

Azonnal elengedett, és egyetlen szó nélkül távozott. A nap hátralévő részében nem láttam. Nem láttam a melóhelyen. Nem láttam, amikor hazajöttem a munkából. Nem láttam egészen másnap reggelig. Megkönnyebbülés és bűntudat töltött el, amikor végre előkerült. Megkönnyebbülés, hogy nem bujkál tovább, és bűntudat, hogy ekkora fáj dalmat okoztam neki, amiért el kellett rejtőznie. 542

Az asztalnál ült, és a kávéját kortyolgatta, amikor beléptem a konyhába. Fáradtnak tűnt. Tökéletesnek... de fáradtnak. Vetett felém egy pillantást, de egy szót se szólt, ahogyan leültem vele szemben. Számítottam rá, hogy ugyanolyan rideg lesz velem, mint nem is olyan régen. -

Helló - köszöntem halkan.

A szája sarka egy pillanatra megrebbent. -

Helló! - suttogta.

Hát, legalább szóba áll velem. Ellenálltam a késztetésnek, hogy megfogjam a kezét, amint letette a kávésbögrét. Olyan hosszú időn át olyan közel álltunk egymáshoz, hogy számomra ez természetesebbnek tűnt, mint nem megérinteni. Ujjai idegesen jártak az asztalon, míg el nem rejtette alatta. A tekintetét kutattam, azon tűnődve, hogy ő is küizd-e a késztetés ellen. Hirtelen feszültség töltötte meg a konyhát attól a közös erőfeszítéstől, hogy ne érintsük meg egymást, míg ki nem bukott belőlem: A nővérem holnap érkezik. kimegyünk érte a reptérre. -

Dennyvel

reggel

Ö... oké - bólintott. - Majd elleszek Mattnél. Alhat az én szobámban. -

543

Nem... erre tényleg semmi szükség. - A szomorúság átsöpört rajtam. - Kellan... annyira utálom, hogy így lett vége. -

Oldalt billentette a fejét, és üres tekintettel meredt az asztalra. -

Igen... én is.

Újra ellenálltam a kísértésnek, hogy megérintsem, hogy a tenyerembe fogjam arcát. Nem akarom közöttünk ezt a... feszengést. Nem lehetnénk csak barátok? Igazán csak barátok? -

Fölnézett rám, és gúnyosan elmosolyodott. Tényleg megint leadod ezt a „legyünk csak barátok” szöveget? -

Elvigyorodtam. -

Igen... azt hiszem, igen.

Az arckifejezése komollyá vált, ezzel egy időben görcsbe rán- dult a gyomrom. Hirtelen nem akartam hallani a válaszát, ezért félbeszakítottam, mielőtt még kimondhatta volna. Talán nem árt, ha figyelmeztetlek... a nővéremmel kapcsolatban. 544

Hunyorogva és zavartan nézett rám. Azután ellágyultak a vo násai, ahogy kedvesen elmosolyodott. -

Emlékszem... igazi férfifaló.

Nem... úgy értem, tényleg az... de most nem erre gondolok. -

-

Hanem? - húzta fel a szemöldökét.

Kissé zavartan fordítottam el a fejem. Hát... mondjuk úgy... - Fölsóhajtottam. - Szóval nagyon szép. - És magabiztos, csábító, érdekes, izgalmas... -

Gyanítottam - felelt egyszerűen, mire a tekintetem újra felé rebbent. - Végül is rokonok vagytok, nem? tette hozzá. -

Egyetlen épeszű ember se hasonlított volna össze a nővéremmel, de hát ő még nem ismerte. Fölsóhajtottam. Tényleg jobb lenne, ha más szemmel nézne rám. -

Kellan...

-

Tudom - morogta. - Barátok.

Az arckifejezésétől újra megsajdult a szívem. 545

-

Azért még eljössz velünk a klubba?

Elfordult tőlem. -

546

Még mindig akarod, hogy jöjjek?

Összekulcsoltam a kezeimet, hogy ne nyúlhassak felé.Hát persze. Még mindig barátok vagyunk, Kellan, és a nővérem... - Elhalt a hangom. Visszanézett rám, és láttam, hogy kezdi érteni, hová akarok kilyukadni. Na igen, nem akarjuk, hogy elkezdjen kombinálni. Újra hallottam hangjában azt a jéghideg élt. -

-

Kellan...

-

Ott leszek, Kiera. - Végzett a kávéjával, és fölállt.

Köszönöm - suttogtam. Ahogy távozni készült, hirtelen végigsöpört rajtam a pánik. - Kellan! - Az én hangomban is lehetett némi él, mert megtorpant az ajtóban, és visszafordult felém. - Ne feledd, mit ígértél. - Bárhogy igyekeztem, nem tudtam vele szenvtelen hangon beszélni. -

Egy hosszú pillanatig elgondolkodva nézett. Amikor már azt hittem, ki fog törni, csak fáradtan és elgyötörtén megrázta a fejét. Ne aggódj! Nem felejtek el semmit, Kiera.15. FEJEZET Sgy este a klubban

Ó... szent... szar! - motyogta Griffin, miközben vállon veregette Mattét, aki aznap este éppen -

3*8

mellette ült. - Haver, én szerelmes vagyok. Azt a bukszát nézd! Ismerve Griffin eseteit igyekeztem tudomást sem venni róla, miközben letettem a fiúk elé a söröket. A szemem sarkából végig Kellant figyeltem. Lopva ő is rám pillantott. Olyan... búskomornak tűnt. Aggódtam, hogyan fog viselkedni velem a reggeli beszélgetés után, de szokás szerint elvitt a suliba, aztán pedig szokás szerint felvett, és behozott ide dolgozni. Szokványosán viselkedett, legfeljebb kicsit zárkózottabban. Mondtam neki, hogy nem kell fáradnia velem, de ő csak vetett rám egy pillantást, mintha azt mondaná: Ne légy nevetséges, még szép, hogy mindenhová elfuvarozlak... végtére is barátok vagyunk, nem? Legalábbis, én ezt olvastam ki a tekintetéből. Akkor is azon tűnődtem, mit gondolhat, amikor felfigyeltem Griffin bárgyú vigyorára, meg arra, ahogy kihúzta magát a széken. Kíváncsi tekintettel fordultam felé, amikor hirtelen egy kéz takarta el a szemem. -

Na, ki vagyok?

Félrehúztam a kezet, és megpördültem. - Anna? - Magamhoz öleltem a testvéremet. - 0, Istenem! Úgy volt, hogy holnap reggel veszünk fel a reptéren. Mit keresel itt?

Sietve végigmért, azután a tekinttete máris Kellanre 3*8

vándorolt, aki az asztal mellett ücsörgött, és rminket nézett. -

Nem tudtam kivárni... egy kcorábbi géppel jöttem.

Ügyet sem vetve arra, kit bámul l ilyen leplezetlenül, illetve arra, hogy Griffin türelmetlenül köhiécsel (nyilván azt várta, hogy bemutassam), hátraléptem és végi^gmértem a nővéremet. Az én eszetlen, ösztönlény nővéremet - aUci pontosan úgy festett, ahogy emlékeztem rá. Mindketten megörököltük anyánk szív alakú arcát és fitos orrát, de a hasonlóság iitt véget is ért. Anna magasra nőtt, kis híján olyan magasra, mimt Denny, s ennek fekete tűsarkúval is nyomatékot adott. A mcegfelelő helyeken gömbölyö- dött (mígén inkább... mondjuk úg;y, sportos alkat voltam), s ezt a tény képtelenül feszes, tűzvörös ruhájával is kihangsúlyozta. Magamban felsóhajtottam. Mintlna egyenest a kifutóról érkezett volna, nem a reptérről. Telt ajkát élénk vörösre rúzsoztja, ami tökéletesen illett a ruhájához. Az ő sötét és állandóan zzöld szemével ellentétben az én alapvetően mogyoróbarna szemiem folytonosan változtatta a színét. Amíg én képtelen voltam re.tndben tartani hullámos barna fürtjeimet, addig az ő sötétbarma haja szinte feketének tűnt, és olyan selymesen fénylett, hogy mnnden mozdulatára úgy fodrozódott, akár az éjsötét víztükör. Most éppen feltűzve viselte, csak néhány, a rúzsa színével egyelő, vörösre festett tincs hullott a vállára. Ujjaim közé vettem egy ilyen Lángvörös loknit. Hát, azért mégiscsak van némi változás. 3*8

-

Ezt még nem láttam. Tetszik. — Elmosolyodtam.

Vállat vont, és továbbra is Kellantt bámulta, aki bosszantó módon viszonozta a tekintetét. - Volt egy fodrász pasim... - fordult végül felém sugárzó mosollyal - ...úgy egy óráig. - Hallottam, ahogyan Griffin felnyög a hátam mögött.

Magamban újra felsóhajtottam. A nővérem igazi kalandor, provokatív és kacér - minden, ami én nem. Ha róla beszéltek, a szüleim nem fogytak ki az olyan jelzőkből, mint gyönyörű,

3*8

csodálatos és elképesztő, bár a mondat végére mindig odabigy- gyesztették a kérdést: „Mit csinált már megint?” Túlságosan is vonzó és elragadó nő, akit most be kell mutatnom a túlságosan vonzó és elragadó lakótársamnak. - Fiúk, ez itt a nővérem... - Anna - vágott közbe a testvérem, és kezet nyújtott Kellan- nak. Öt aztán mindennek lehet mondani, csak szégyenlősnek nem.

Kellan - felelt a lakótársam udvariasan, majd illetlenül hosz- szú ideig szorongatta nővérem kezét. -

Griffin azonnal felpattant és kiragadta Anna kezét Kellan ujjai közül. Ezúttal szó szerint hálás voltam neki. - Griffin... hali. - A nővérem megnyerően kuncogott, és őt is üdvözölte.

Matt és Evan illedelmesen bemutatkozott, miközben én egyre feleslegesebbnek éreztem magam. Anna láthatóan nem szorult rá, hogy bevezessem a társaságba, egyedül is pompásan boldogult. Kellan érdeklődéssel figyelte, ahogy elpirulok. Anna mosolyogva köszönt Mattnek és Evannek, és máris tökéletesen feloldódott azok között, akiket életében először látott.

551

Griffin kerített egy széket - szinte kirángatta az egyik közelben ülő vendég alól -, hogy letegye az asztal végébe a saját helye mellé. Amikor megpaskolta az ülőhelyet, Anna elmosolyodott, és köszönetét mondott. Azután fölkapta a felkínált széket, és átlendítette az asztal túloldalára, hogy lehuppanjon Kellan mellé. Matt és Evan magukban somolyogtak, míg mi Griffinnel ugyanazzal a vészjósló tekintettel néztünk Annára, aki persze semmit sem vett észre. Minden figyelmével Kellanre tapadt - csoda, hogy nem ült egyenesen az ölébe. Ahogyan kecsesen helyet foglalt, igézőén elmosolyodott, és közel hajolt hozzá, Kellan idegesítő módon viszonozta a mosolyát. Máris utáltam az egészet. Anna még tíz perce se toppant be, de én azonnal azt kívántam, hogy tűnjön már el. Kicsit furdalt emiatt a lelkiismeret, mert amúgy tényleg szeretem a nővéremet. Egyszerűen csak nem akartam Kellan oldalán látni. Talán véget vetettünk a... flörtölgetésnek, de ez... akkor is zavart. Kellan jobban teszi, ha tartja magát az ígéretéhez. - Hát, nekem vissza kell mennem dolgozni. Hozok neked valamit inni, Anna. - Oké. - Rám se nézett. - 0, egy Sam nevű fickó betette a kabátomat és a csomagjaimat az öltözőbe.

A nővérem tényleg bármire rá tudja venni a férfiakat. 552

-

Oké, akkor szólok Dennynek. Ö majd hazavisz.

Felém fordult, és rám kacsintott. - Szerintem boldogulok. Szóval... te vagy az az végigmérte. - És még Elengedett egy csábos elvigyorodott.

- Visszafordult Kellanhez. énekes? - Tetőtől talpig mi mindenhez értesz? kacajt, mire Kellan újra

Sietve távoztam. Tetszik vagy sem, igenis felhívom Dennyt, ő pedig hazaviszi Annát. Sietve tárcsáztam, és elhadartam, mi történt. Denny nevetve fogadta a hírt, mielőtt közölte, hogy néhány órát még bent kell maradnia. Előbb be kell fejeznie egy munkát Maxnek. Nyilván valami életbevágóan fontos feladat, amit kizárólag pénteken késő este lehet befejezni. A nővérem máris mélyen belemerült a Kellanel folytatott beszélgetésbe, mire visszatértem az áfonyalébe kevert vodkával, a kedvenc italával. Könnyedén megtalálták egymással a hangot, még ha Griffin próbált is a lehető legtöbbet közbekotyogni. Anna csak végigmért, és megköszönte az italt, azután rögtön visz- szafordult Kellanhez, míg én a homlokomat ráncoltam. Kellan felnézett rám a szeme sarkából. Láthatóan tetszett neki, menynyire nem tetszik nekem ez az egész.

553

A műszakom alatt végig azt figyeltem, hogyan flörtöl Anna Kellannel, aki nem bátorította a próbálkozásait, de azért nem is vette el a kedvét. Miközben beszélgettek, Anna félresöpörte a haját a homlokából, meg-megérintette Kellan vállát, végigsimított a lábán. Diszkréten csinálta, mégis teljesen nyilvánvalóan. Amikor Kellan mondott valami mulatságosat, a testvérem fejét hátrahajtva kacagott, máskor meg csábítóan beharapta az alsó ajkát, és igézőén végigfuttatta ujjait karcsú nyakán. Griffin velem együtt vált egyre bosszúsabbá. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az életben ugyanúgy fogunk érezni bármi iránt is. Amikor valamivel később visszatértem, és szóltam a fiúknak, hogy ideje kezdeni, Anna éppen Kellan combjának belső felén pihentette a kezét. Kellan láthatóan semmilyen kifogást nem emelt ez ellen. Idő van, Kellan. - A szavak olyan nyersen törtek fel belőlen, hogy a nővérem vetett rám egy kérdő pillantást. Felvillantottam egy arckifejezést, ami távolról elment mosolynak. - Tudod, most kell fölmenniük a színpadra, hogy játsszanak a közönségnek - magyaráztam meg a kedvéért. Kellan mosolyogva hallgatott, és láthatóan remekül szórakozott. -

- Ó... hát ez szuper! - sugárzott a nővérem, mire magambai azt ajánlottam Dennynek, hogy most már tényleg végezzen aszal a melóval.

Ahogy a P. Fejek felkapaszkodtak a színpadra, a nővérem utít tört magának a rajzó tömegben, hogy közvetlenül Kellan mil- rofonjával szemben állhasson.

32.3 I

Kellan bosszantó módon egy mosolyt küldött neki odafentről, míg a többiek felálltak. Összevontam a szemöldököm, de nem nézhettem őket tovább; a többi vendéggel is törődnöm kellett. Hol a fenében van már Denny ? A koncert közepe táján futott be. Anna egy kicsit túlságosan is élvezte a műsort, miközben Kellan rajta - és a köré csoportosuló fél tucat másik lányon legeltette sokat ígérő tekintetét. Nem voltam épp a legjobb hangulatban, amikor Denry végre belépett az ajtón. -

Te meg hol voltál? - ripakodtam rá.

Fura pillantást vetett rám, ahogy beletúrt sötét hajába. Mondtam, nem? Be kellett fejeznem egy melót. Elnézett Anna irányába, aki Kellan felé nyújtózott, mire a másik bosszantó módon előrehajolt, és viszonozta. - Úgy látom, nélkülemis egész jól elvan. Elvigyorodott. -

Lehunytam a szemem, és visszanyeltem a mérgemet. Ahogyan újra felnéztem, láttam, hogy Denny érdeklődve méreget.

32.3 I

Mi lenne, ha hazavinnéd ? A cucca bent van az öltözőben.Még mindig kíváncsi tekintettel megvonta a vállát. Oké. - Azután ellágyult, és a derekamra csúsztatta a kezét. Hiányoztál. - Melegen csillogott a szeme, ahogyan a mosoly földerült az arcán. -

Megenyhültem és visszamosolyogtam rá. - Te is hiányoztál. - Gyengéden megcsókoltam. Szorosan magához vont, és még hevesebben csókolt, mire vonakodva elhúzódtam. - Sajnálom, de rengetegen vannak. Akkor hazaviszed Annát ? Biztosan fáradt a repüléstől. - Tehetetlenül megvontam a vállam, miközben kibontakoztam a karjai közül.

Denny visszafordult a színpad felé, ahol Anna együtt ugrándozott a többi lánnyal, és velük vetekedett a rockisten figyelméért. Ja, totál kész van. - Elvigyorodott, mire fenyegetően ösz- szeráncoltam a homlokom. - Oké sóhajtott fel. - Beteszem a holmiját a kocsiba, azután hazarángatom. -

Elmosolyodtam, és lágyan megcsókoltam. 3M

-

Koszi.

Hátrament, és összeszedte Anna holmiját, majd visszatért a parkolóból, és megpróbált utat törni magának az örvénylő tömegben. Miután közelebb került, láttam, hogy Anna vállára helyezi a kezét. A nővérem felé fordult, azután sugárzóan elmosolyodott, és Denny karjába vetette magát. Önkéntelenül is kuncognom kellett, ahogyan láttam Denny arckifejezését. Láthatóan nem tudta, hogyan viselkedjen egy gyönyörű nővel, aki valósággal rácsimpaszkodik. Mosolyogva láttam hűségét és esetlenségét... ami természetesen eszembe juttatta Kellant, aki kaján mosollyal nézett le Annára és Dennyre. Azután a tekintete hirtelen felém rebbent, én pedig beleszédültem szemének kékjébe és bizsergetően izgató hangjába. Rabul ejtette a tekintetem, hiába is próbáltam máshová nézni, mígnem hirtelen egy kéz hullt a vállamra. Felriadtam, és odafordultam Dennyhez. Amíg Kellan elbűvölt, Dennynek még arra is maradt ideje, hogy újra átkeljen az embertömegen. - Sajnálom, de nem akar jönni. - Vallat vont, mint a.ki nincs túlságosan meglepve. - Mit mondott ? - Vettem egy nagy levegőt, hogy lemyugod- jak, és csak remélni mertem, hogy Dennynek nem tűnt föl, mi foglalta le mostanáig a figyelmemet.

3M

- Hogy végig akarja hallgatni az egész koncertet. Újra megvonta a vállát. - Akarod, hogy maradjak? Azután hazavigyelek titeket ? - A fülem mögé simított egy rakoncátlan tincset, amely kiszabadult a hajgumi alól.

Egyszerre bosszúsan sóhajtottam fel.

és

megkönnyebbülten

Igen... köszönöm. - Legalább nem Kellan fogja hazavinni. -

Persze elfeledkeztem arról, milyen állhatatos tud lenni a nővérem, ha akar valamit... márpedig Kellant nyilvánvalóan akarta. Nem mintha meglepett volna. Biztosan tudtam, hogy rá fog hajtani, amint a közelébe kerül. Kellannek tényleg nem könnyű ellenállni. Nagy sóhajjal figyeltem, ahogy a testvérem az éjszaka végén elégedetten becsusszan Kellan mellé a Chevelle első ülésére, míg Denny ugyanezt nevetgélve konstatálta. Engem túlságosan lekötött a munkám, nem tudtam meggátolni, hogy Anna ne Kellan társaságában hagyja el a bárt - és éppen akkor üljön be az autóba, amikor kilépek az ajtón Dennyvel. Vajon mit csináltak idekint ennyi ideig? A harag újra felizzott bennem, ahogyan a kocsi széles ívben kifordult a parkolóból. Kellan jobban teszi, ha egyenesen hazahajt. Legnagyobb szerencséjére... így tett. A Chevelle már ott állt a felhajtón, amikor megérkeztünk. 3M

Besiettem a házba, és a kanapén találtam őket, teljesen belemerülve a társalgásba. Miről tudnak ennyit beszélni ? Mindketten felém fordultak, ahogy betoppantam a nappaliba. Újra elfogott a méreg, ahogy láttam Anna kezét Kellan combján. A nővérem tényleg nem tud parancsolni magának? Denny egy pillanattal később sétált be, és karolt át. Szóval... - vetett Anna igéző mosolyt Kellanre - ...hol alszom ma éjjel? -

Kellan viszonozta a mosolyt, és már válaszolt volna, amikor közbeavatkoztam. Velem alszol, Anna. - Dennyhez fordultam, míg Anna a szemöldökét ráncolta, Kellan pedig magába fojtott egy nevetést. - Ugye elleszel a kanapén? -

Denny kelletlenül ingatta a fejét. A kanapén? - Gyászosan nézett végig a göröngyös, elhasznált bútordarabon. - Ne, most tényleg? -

A tekintetem vetekedett.

3M

fagyosságával

csak

a

hangomé

Ha neked úgy jobb, alhatsz Kellannel is. Érzékeltettem vele, hogy nincs harmadik lehetőség. Anna mindenképpen velem lesz, hogy egész éjjel rajta tarthassam a szemem. -

Denny felvont szemöldökkel nézett, míg Kellan nevetve megjegyezte: -Jobb, ha figyelmeztetlek... álmomban rugdosni szoktam a másikat. Akkor marad a kanapé - morogta maga elé Denny, azzal fölment az emeletre takaróért. -

Anna kezdett felélénkülni. -

Tudod, akár én is alhatnék K...

Megragadtam a kezét, és fölrángattam a kanapéról. Indulás. - Magammal vonszoltam a lépcsőn, mialatt Kellan minket figyelt, és pompásan mulatott. -

Persze egy szemhunyást se aludtam. A nővérem hosszan készülődött a lefekvéshez, s miután mégsem ácsoroghattam a folyosón, hogy minden mozdulatát kövessem, mint egy lánya erényéért aggódó anyuka, az ágyban fekve csikorgattam a 3M

fogam, s közben füleltem minden neszre. Megesküdnék rá, hogy egyszer mintha Kellan nevetését hallottam volna - akkor tényleg minden lelkierőmre szükségem volt, hogy ne rontsak ki, és rángassam be a szobámba sikoltozó-kapálódzó nővéremet.

3M

Végül a testvérem csak bejött a sötét szobába, befészkelte magát Denny oldalán az ágyon, azután vidáman jó éjszakát kívánt. Alvást színleltem, és nem feleltem. Sejtelmem sincs, miért. Felesleges is mondanom, hogy messze elkerült az álom. Éreztem minden apró mozdulatot, amit Anna tett. Csak megfordul álmában, vagy éppen ki akar lopózni, hogy besettenkedjen Kellanhez, miután mindenki elaludt? Az őrületbe kergetett, és tényleg nem tudtam, hogyan húzok ki vele még egy ilyen éjszakát. Talán mégiscsak rá kéne vennem Kellant, hogy menjen át aludni Matthez... Végül mégiscsak eljött a reggel, s miután éberen ért, hallottam Kellan ajtajának nyitódását. Nem sokkal később követtem, és csatlakoztam hozzá egy kávéra. A lépcső aljában megálltam, hogy vessek egy pillantást a kanapén fekvő Dennyre. Békésen, bár korántsem kényelmesen aludt. Belém nyilallt a bűntudat, amiért ilyen helyzetbe hoztam. Később majd kárpótolnom kell ezért is... Kellan nem tűnt meglepettnek, amikor beléptem a konyhába. A bennfentesek árulkodó mosolyával mért végig, miközben vizet töltött a kávéfőzőbe. -Jól aludtál? - kérdezte leplezeden kárörömmel. -

Remekül. - Hát persze. - És te ?

Elindította a gépet, majd elfordult, és háttal neki támaszkodott a pultnak.

562

-

Mint a bunda.

A fogamat csikorgattam, de kipréseltem magamból egy mosolyt, miközben leültem az asztalhoz, és vártam, hogy lefőjön a kávé. - A nővéred... érdekes ember - jegyezte meg egy perc után.

A homlokomat ráncoltam, de nem szóltam, csak vártam, hogy bővebben is kifejtse. Nem tette. Mélyen elvörösödtem, míg ő kíváncsian várta a reakciómat. -

Igen... az. - Én sem fejtettem ki bővebben.

Miután lefőtt a kávé, szétosztottuk két bögrébe, és csöndben kortyolgattunk... de nem abban a meghitt, kellemes csöndben. Ő talán jól érezte magát, és fenyegetően jól is nézett ki, de én magamban pufogtam... még külön azon is, hogy miért pufogok egyáltalán. Tényleg le kell higgadnom. Miután végeztem a kávéval, nekitámaszkodtam a bejárat boltívének, és szinte transzban bámultam Denny kanapén fekvő alakját. Arra tértem magamhoz, hogy a konyhába betoppan a nővérem, és P. Fejek feliratú pólót visel... semmi mást. Magamban hálát rebegtem, amiért Kellan rögtön a kávé után visszavonult a szobájába. Anna túlságosan is kívánatosán festett ahhoz képest, hogy csak most kelt föl.

- Azt meg hol szerezted? - kérdeztem megkövültén. Hetekbe telt, amíg Kellantől kikönyörögtem egyet... akkor is úgy kellett lerángatnom róla. Annának tényleg elég csak megrebegtet- ni a pilláit, és máris megkap mindent ? Szinte elárulva éreztem magam.

Griffin adta... a buli után. Egy egész dobozzal van a furgonjában. Akarsz egyet? - Édesen rám mosolygott, mire azonnal elöntött a bűntudat, amiért rosszat gondoltam róla. -

Nem... nekem is van. - Méghozzá egy olyan példány, mely megőrizte Kellan illatát, épp ezért sosem vettem fel - nem mintha erről Annának is tudnia kellett volna. - Azért felkaphatnál még valamit. Denny mindjárt felébred. - Igazából nem amiatt aggódtam, hogy Denny megláthatja ebben a túlságosan is csábos öltözékben. -

Ó, persze, bocs... És... Kellan fent van már? kérdezte már- már szemérmes hangon. -

Felsóhajtottam. -

Igen, azt hiszem, visszament a szobájába.

O. - Elmosolyodott és fölnézett a mennyezetre, ahol a szobáját sejtette. - Engem nem említett? -

Utáltam, amiért hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kerítő, de elárultam neki az igazat.

564

-

De igen. Azt mondta, érdekes vagy.

Összeráncolta a homlokát. - Hmmm... nem egészen ehhez szoktam hozzá, de mondhatott volna rosszabbat is. - Elmosolyodott, és megfordult, hogy felmenjen az emeletre. - Muszáj lesz változtatnom a stratégián.

-

Rám kacsintott, és otthagyott.

Lehuppantam az asztal mellé, és felsóhajtottam. Mikor lesz már vasárnap ? Ha már a városban járt, Anna vásárolgatni akart egy kicsit, ezért kö-csönvettük Denny kocsiját, amit a testvérem elvezetett a Bellevue Square-ig (persze a botváltóhoz is sokkal jobban értett, mint én). A Macy s-ben ráakadt egy falatnyi fekete ruhára, es úgy döntött, felpróbálja, háthajó lesz estére. Jobban nem is álhatott volna rajta. Az egyszerű, ujjatlan ruha tökéletesen kirajzolta minden egyes porcikáját... és tényleg-tényleg nagyon rövidre szabták. Én sosem húznék fel ilyesmit - túlságosan zavarna, hogy a fél világ látja a bugyimat -, de a nővéremen a világ legtermészetesebb viseletének tűnt, ahogy megpör- dült benne a tükör előtt. Otthonosabban mozgott benne, mint a kedvenc melegítőjében. Útban a pénztár felé betévedtünk az illatszerek közé. Megtorpantam, amikor rátaláltam az illatra,

amit Denny annyira szeretett használni. Ahogy mélyen magamba szívtam, szinte láttam őt magam előtt. A nővérem a szemét forgatta, de mosolyogva nézett, miközben megszagolgatott néhány mintát. - Kellan mit használ ? - kérdezte néhány üvegcse után a homlokát ráncolva.

A név említésére megtorpantam. Miből gondolja, hogy tudom? - Nem tudom... miért? - Valójában engem is érdekelni kezdett.

Széles vigyorral miért végig. -

Mert pompás az illata. Neked még nem tűnt fel?

De. -

Nem.

Felhorkant, de tőle még ez a gesztus is bájosnak tűnt. Kiera... tudom, hogy Denny tökéletesen kielégítő a számodra... - vetett rám egy kimért pillantást ...de ha az élet ilyen finom falatot kínál, akkor azt muszáj megkóstolni. - Mosolyogva kapott fel egy -

566

másik üvegcsét, hogy beleszagoljon. - Legalább egyszer. - Nevetve tette vissza az üveget, s ahogy kajánul elmosolyodott, nagyon is emlékeztetett Kellanre. - De az se baj, ha kétszer... Elfintorodtam. Ha tudta volna, hogy már mindkét lehetőséget kimerítettem... Végeztünk a bevásárlással, miután a nővérem talált még egy pár csillogó tűsarkút és egy drágának tűnő ezüstláncot is. Magamban felsóhajtottam. Persze lélegzetelállító lesz... már így farmerben és blúzban is az. Miután én nem akartam új ruhára költeni, föl kellett forgatnom a szekrényt valami elfogadható darab után. Nem mintha számított volna - a testvérem mellett úgysem rúghatok labdába. De nem is kell, emlékeztettem rá magam. Denny engem szeret, így, ahogy vagyok, és egyedül ő fontos. Denny, nem pedig... Befejezetlenül hagytam a gondolatot. Ettünk egy könnyű ebédet, míg Anna a különféle pasikról zagyváit, akikkel azóta „kavart”, hogy kirúgta Philt - saját elmondása szerint igencsak gorombán. Egy pillanatra mély szánalmat éreztem Phil iránt. A testvérem alighanem összetörte a szívét, s még csak észre sem vette. Furcsamód nagyon is együtt tudtam érezni a fickóval. Ebéd után benéztünk még néhány üzletbe, a nővérem vett még néhány holmit, azután elindultunk

haza, hogy felkészüljünk... az estére. Anna gyorsan és könnyedén belebújt új ruhájába, és lelibegett a földszintre, miközben én még mindig a ruhaválasztékot mustráltam. Denny tett néhány javaslatot, míg rá nem vetettem egy haragos pillantást. Ezután elhallgatott, csak a fejét csóválta, miközben begombolta az ingét. Egy pillanatig elnéztem, és további bosszúságot okozott a tudat, hogy mennyivel egyszerűbb kiöltözni, ha valaki történetesen férfi. Fehér inge tökéletesen simult a testéhez, nem tűrte be, hanem lazán lógott kedvenc koptatott farmerja fölött. Remekül nézett ki. Ha más hangulatban vagyok, talán megakadályozom, hogy begombolja azt az inget, sokkal inkább lehámozom róla, és...

568

De nem voltam abban a hangulatban... sőt, dúltamfúltam.Amikor végre találtam valamit, felemás elégedettséggel magamra rángattam. Néhány perccel később lementem a földszintre, és megtorpantam a legalsó lépcsőfokon. A nővérem és Kellan a kanapén ült. Kellan a legszélére húzódott, és a térdén könyökölt, míg a nővérem széttárt lábakkal mögötte térdelt, és teljes testével hozzá simult. Falatnyi, ujjatlan fekete ruhája alól az egész combja kilátszott, de ez egyáltalán nem zavarta, ahogyan láthatóan Kellant sem. A testvérem Kellan hajával játszadozott, míg a másik szórakozottan nézte a tévét. A düh feltolult a torkomba. Anna végül felém fordult, és elmosolyodott. - Hú... tök jól nézel ki! - Az ő szépsége láttán nem éreztem magam másnak, legfeljebb csak... elfogadhatónak. Kellan is vetett rám egy pillantást, majd helyeslő kis mosoly jelent meg a szája szegletében. - Gyönyörű vagy - dorombolta a fülembe Denny, aki mögém settenkedett a lépcsőn. Ahogy belecsókolt a nyakamba, sikerült kicsit ellazulnom. Tényleg örültem, hogy tetszik neki az öltözékem, amit annyi vesződség árán állítottam össze. Tudtam, hogy a nővéremmel nem versenyezhetek, ezért végül a kényelem mellett döntöttem. Lapos sarkú, fekete cipőt választottam, fekete csípőfarmerrel és vörös, mélyen kivágott ujjatlan felsővel 569

az ilyen szórakozóhelyeken gyorsan fülledtté válik a levegő. A hajamat is egyszerű lófarokba fogtam. Készen álltam rá, bármekkora lesz is a forróság. -

Velem nem fogja ezt csinálni, ugye? - kérdezte Denny, ahogy mellém lépett, és a homlokát ráncolva nézett le Annára és Kellanre. Csak most sikerült felülkerekednem a testhelyzetük miatt érzett felindulásomon, és tüzetesebben is megvizsgálni, mit művelnek. Anna nem játszott Kellan hajával, hanem gondosan frizurát készített neki. -

Beléptünk a nappaliba. Denny elfoglalta az egyik fotelt, és megpaskolta a térdét, hogy nyugodtan üljek az ölébe. Miután vetettem egy gyors pillantást Kellanre, meg is tettem. Mit csinálsz, Anna? kérdeztem legközönyösebb hangon, ami tőlem telt. -

a

Sugárzóan mosolygott rám. Hát nem Kellannek van a legimádnivalóbb haja? Te nem érzed úgy,hogy legszívesebben...? - Marokra fogott egy tömött fürtöt, és megcibálta, mire Kellan összerezzent, majd elvigyoro- dott. - Áuu! dorombolta a nővérem. -

Fülig elvörösödtem. Pontosan tudtam, mit akar mondani, ezért nem szóltam egy árva szót sem. 570

Anna visszatért a hajszobrászathoz, míg Kellan lesütött szemmel magában somolygott. Hagyja, hogy belőjem helyette. Teszek róla, hogy ő legyen a legjobb pasi ma este. - Vetett egy pillantást Dennyre. - Már ne vedd rossz néven. -

Denny elnevette magát. -

Majd túlélem valahogy.

O - sóhajtottam fel csöndesen. Azelőtt is mesésnek láttam Kellan haját, hogy Anna munkálkodni kezdett rajta, de ahogy elnéztem őket... furcsamód még vonzóbbá vált a szememben. A hosszabb fürtöket a nővérem egyenként vette kezelésbe, és formálta át, hogy a bozontos hajtömegből véletlenszerűen szétszórt, gondosan bezselézett tüskékből álló egyedi frizura váljék. -

Kellan, ha lehet, ettől csak még ellenállhatatlanabbá vált, és ahogy rajtakapott, amint őt néztem, kipirultan félrefordítottam a tekintetem. Belém vágott a féltékenység, amiért Anna máris ilyen meghitt viszonyba került vele, ennek nyomában pedig ott járt a hamisítatlan vágyakozás, amit mindenáron félre kellett söpörnöm. 571

Te mit gondolsz ? - kérdezte Kellan.

-

0... jól nézel ki, ember - felelt fejcsóválva Denny.

Te ezt nem érted, Denny. A lányok egyszerűen odavannak ezért, igaz, Kiera? - tudakolta Anna. -

Kellan halkan elvörösödtem. -

572

nevetgélt,

Persze, Anna. Olyan lesz...

ahogy

még

jobban

Mint egy igazi csődör? - fejezte be szórakozott hangonKellan, miközben egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. - Oóó... ez tetszik! - kiáltott fel Anna, miközben átkarolta a nyakát, és nyilvánvalóan végzett a frizurával. A bizalmasságuk újra felpaprikazott. - Mehetünk végre ? - bukott ki belőlem kissé nyersen.

Kellan bólintott, és felállt, én pedig végre láttam, mit húzott fel. Tetőtől talpig feketébe öltözött: fekete bakancs és fekete farmer, feszes, rövid ujjú fekete ing - s mindez hihetetlenül szexi, tüskés hajával kiegészítve. Be kellett hunynom a szemem, hogy legalább egy pillanatra ne a szépségére gondoljak. Ez az este - hogy is mondta Kellan ? - tényleg érdekes lesz. Megérkeztünk a Latex nevet viselő klubba, amit Griffin ajánlott. Ismerve Griffint és az ízlését, nem sok jóra számítottam, de Kellan biztosított róla, hogy ez is csak egy fura nevű, átlagos szórakozóhely, ahol a szokásosnál jobb a zene. Igaz, ő akkor is remekül szórakozott volna, ha becsalogat minket egy szadomazo klubba. így jobban belegondolva, talán Anna se bánta volna... Mindent egybevetve, túlságosan is illettek egymáshoz. A gondolat elszomorított.

573

A zene számomra örömtelién hangosnak tűnt, már az utcáról is. Denny megfogta a kezem, és mosolyogva segített ki az autójából. Kellan a sajátjával jött, és Anna, előre látható módon, bevágódott mellé az ülésre, mielőtt egy szót is szólhattam volna. Sikerült találniuk egy helyet néhány méterre tőlünk, azután Kellan is kisegítette az autóból Annát. Mint két szupermodell, úgy sétáltak oda Dennyhez és hozzám. Nővérem nevetségesen kurta ruháját igazgatta, és ellenőrizte fekete tűsarkúját, mielőtt sietve megölelt. Nem tudtam kordában tartani a féltékenységet, ami a szépsége láttán elöntött. Az ajkát újra vörösre rúzsozta; zöld szeme valósággal világított profin felvitt szemhéj festéke alatt; míg fénylő haja tökéletes lok- nikban, lágyan ringatózott minden mozdulatára, hogy a vörös tincsek igézőén kandikáljanak ki mögüle. Ha Kellan tökéletességének női párt kellett találni, csakis a nővérem lehetett az. Egy pillanatra akaratlanul is belém villant, hogy ha nekik kettőjüknek gyerekük születne, az egész világ a csodájára járna. A gondolat csak még ingerültebbé tett. Anna megragadta Kellan kezét, és a bejárat felé indult. Kellan mosolyogva karolta át a vállát. Denny átölelt, miközben követtük őket. Örültem neki. Hirtelen átfutott rajtam a hideg. A testes fickó, aki a zsúfolásig telt klub bejáratában állt, csak egyetlen pillantást vetett a felé közeledő Kellanre és Annára, azután rögtön fölemelte a kötelet. Hát persze. Az ilyen extrémen menő

574

embereknek nem kell kiállniuk a sort. Kellan megállt a kötélnél, és bevárt minket, kevésbé menő embereket, hogy mi is biztosan bejussunk. A név tényleg nem jelentett semmit. A Latex teljesen átlagos szórakozóhelynek bizonyult: itt-ott díványok, hosszú asztalok bárszékekkel, néhány közepesen érdekes műalkotás a falakon, a bejárattal szemben a teljes falat elfoglaló és ívben elkanyarodó bárpult és ütemesen hullámzó tömeg a tánctéren. A zene kedvemre valóan fülsüketítő. Örültem neki, akárcsak a testek forgatagának. Készen álltam beleolvadni. Dennyvel és Annával találtunk helyet az egyik hosszú asztalnál, míg Kellan bevette magát a négy ember mélységű tömegbe, amely a bárpultnál várta, hogy italhoz jusson. Rekordidő alatt végzett, de nem tudtam nem észrevenni, ahogyan a pultos lány vetett rá néhány undorítóan közönséges pillantást. Kellan mindenkinek hozott egy pohárka... valamit. Beleszagoltam, és azonnal elfintorodtam. Felé rebbent a tekintetem, ahogy vigyorogva, felhúzott szemöldökkel nézett rám. Tequi- la? Tényleg képes volt tequilát hozni? A citromot és sót is letette elénk, míg én hitetlenkedve ingattam a fejem. Köröttem mindenki felvette a poharát, és egyáltalán nem tiltakozott senki Kellan választása ellen. Összeszedtem magam, és rákészültem, hogy egy hajtásra kiigyam a pohár tartalmát. Kellan

575

gonoszul

fölnevetett,

amit

szerencsére

teljesen elfojtott a zene, így rajtam kívül senki se vette észre. Belemártotta az ujját a tequilába, hogy megnedvesítse a kézfejét, ahogyan azon a bizonyos első éjszakán tette. Az emlékek olyan erővel törtek rám, hogy le kellett hunynom a szemem, miközben mélyen magamba szívtam a levegőt. -

Minden rendben? - hajolt hozzám Denny.

Kinyitottam a szemem, és megláttam aggódó arcát. Igen... - Vetettem egy haragos pillantást Kellanre. - Csak nem rajongok a tequiláért. -

Kellan mosolya egyre szélesebbé vált. -

Tényleg? Én azt hittem, hogy nagyon is... szereted.

A nővérem közbeavatkozott, amikor Kellan újra felkacagott, én pedig a szemöldököm ráncoltam. -

Mindegy, én szeretem... fenékig!

Kellan felvonta a szemöldökét, és fölemelte a poharát, koccintott Annával, azután együtt hajtották le a tequilát. Mindketten nevetve haraptak bele a citromba. Denny megemelte a poharát, és duzzogva

576

én is megemeltem az enyémet, hogy koccintsunk, és együtt igyunk. Bosszúból elvettem Denny citromkarikáját... egyenesen a szájából, hogy utána hosszan megcsókoljam. Miközben a meglepett, de nagyon is készséges Dennyt csókoltam, hallottam nővérem kurjantását. -

Húúú... ez az én hugicám!

Ahogy visszahúzódtam, megkockáztattam egy pillantást Kellan felé. Már nem szórakozott olyan jól. Összeszorította az állkapcsát, azután igézőén elmosolyodott, Annához fordult, és felé nyújtotta a kezét. Van kedved? - Biccentett a tánctér felé, mire a nővérem buzgón bólogatni kezdett. Ahogy belevesztek a tömegbe, Kellan keze lesiklott a hátára... a háta legalsó felére. Egyszer még viszszanézett rám, a szemében furcsa kis csillogással, mielőtt eltűntek a szemem elől. -

Visszanyeltem a mérgemet, és a saját társamra koncentráltam. Összeillenek - jegyezte meg Denny, aki szintén őket nézte. -

Megint csak nyeltem egyet, míg végül sikerült félretennem a

577

bosszúságomat, hogy hosszú idő ótta először végre megpróbáljam teljesen elengedeni magam. Denny elragadóan nézett rám, arcán azzal a vagány, kisfiús mosolly/al. Amikor biccentett a többiek felé, én is buzgón bólogattam.. Ilyen zsúfoltság mellett táncról persze szó sem lehetett, legfeljebb ütemes együtt hullámzásró)!. Denny szorosan megfogta a kezem, hogy a kavargó tömeg nie válasszon szét minket, azután bevonszolt a még zsúfoltabb lközépső területre. Az egyre fülledtebb melegben egyre jobban örültem választott öltözékemnek. Fogalmam sem volt, milyten zene szól, de nem is nagyon érdekelt. Elég hangosan düböirgött ahhoz, hogy elfojtson minden tudatos gondolatot. Denny elkapta a derekam, és közcelebb húzott magához. Felnevettem és átkaroltam a nyakát. Níéha már elfelejtem, milyen vonzó is tud lenni. Ahogy kigombolta az ingét, bőre izgató- an csillant meg a színes fényben. A. haja most is mesésen állt, s ahogy a tarkóját cirógatva beletúrtam tömött fürtjeibe, szélesen elvigyorodott. A közelben táncoló lányok figyelrtnét sem kerülte el. Miután megtaláltuk a helyünket, engem csalk egy futó pillantásra méltattak, és leplezetlen érdeklődéssel őtt kezdték bámulni. Denny, ahogy mindig, tudomást sem vett ról uk. Az ő szeme csak engem látott, és most megvillant, miközben előrehajolt, hogy megcsókoljon. Ujjaim végigszaladtak az állán, és követték a selymesen puha szőrszálak vonalát. Boldogan felsóhajtottam,

578

miközben hagytam, hogy a zene elfeLedtesse velem minden bajomat.

és

a

teste

Kellant és Annát sehol sem láttuk. Nyugalmat erőltettem magamra, és nem firtattam, hová mentek, vagy hogy előtte milyen provokatívan bújtak össze. Nem akartam arra sem gondolni, hogy talán egy meghittebb környezet kedvéért hagytak itt minket. Végül sikerült kirekesztenem a fejemből mindent, míg nem érdekelt más, csak az üvöltő zene, a vonagló testek és a dübörgő basszus. Meg hogy Denny ott legyen velem. Mintha órákon át lebegtem volna ebben az áldott állapotban.A tömeg közepén egyre elviselhetetlenebb lett a hőség. Denny jelezte, hogy inna valamit - miután ekkora zajban gyakorlatilag semmit sem lehetett hallani, csak elmutogatta, hogy kéne még kör. Játékosan ellöktem magamtól, és megráztam a fejem; még nem akartam elhagyni ezt a zenéből épített menedékvárat. Gyors csókot nyomtam a szájára, és a földre mutatva jeleztem, hogy itt talál, miután végzett. Átverekedte magát a tömegen, a lányok pedig alaposan megbámulták, ahogy elfurakodott közöttük. Felsóhajtottam, és megráztam a fejem, amikor megkerülte a sarkot a bárpult felé. Igen, az én pasim ilyen gyönyörű, s még csak nem is tud róla. Lehunytam a szemem, hogy a zenére összpontosítsak, boldogan és elégedetten. Esztelenül. Megdermedtem, ahogy egy erős, ismerős kéz hátulról besik- lott vékony felsőm alá, hogy csupasz hasamon állapodjon meg. A

579

szemhéjam felpattant, pedig nem kellett megfordulnom és megnéznem, ki az. Túlságosan jól ismertem az érintését, azonnal megéreztem a hasamban fellángoló tüzet. Boldogságomban teljesen elfeledkeztem arról, hogy Kellan is itt van. Vajon mindvégig figyelt? Szólni se tudtam a döbbenettől, hogy ilyesmivel próbálkozik azok után, ahogy lezártuk a dolgot, miközben ráadásul Denny és Anna is itt van valahol. Az öléhez vont, és érzékien együtt mozogtunk a zenére. Ami Dennyvel ártatlan szórakozásnak tűnt, maga lett a hamisítatlan szenvedély. Meztelennek éreztem magam. A teremben egyre feljebb szökött a hőmérséklet. Éreztem egy kiütköző verítékcseppet, ahogyan legördül a lapockámon, a ruha kivágása által szabadon hagyott szabad bőrfelületen. Kellan szabad kezével félresimított néhány kósza tincset a nyakamból, mire az izgalom végigvillámlott a gerincemen. Előrehajolt, és lassan lesöpörte a verítékcseppet a nyelvével, hogy sós csíkot húzzon a lapockámtól egészen a tarkómig, miközben lágyan, végtelenül lágyan harapdálta a bőrömet. Ahogy magamba szívtam a levegőt, összemosódott előttem a világ. A francba... Úgy tűnt, hiába zártuk le a közös múltat, most mégis minden korábbi korlátozás érvényét veszítette. Ami nem

580

helyes. Véget kell vetnem ennek... Akaratom ellenére mégis lehunytam a szemem, és eggyé olvadtam vele. Egyik kezem a hasamra simuló kézfején nyugodott, a másikkal a csípőjét fontam át a hátam mögött. A légzésem felgyorsult, ahogyan mellkasára hajtottam a fejem. Keze alig észrevehetően elmozdult a hasamon, hüvelykje egy pillanatra megérintette farmerem gombját. Ennyi is elégvolt ahhoz, hogy felnyögjek és megszorítsam a kezét, miközben egymásba fontuk az ujjainkat. Menekülni akartam, foggal-körömmel utat törni a tömegben, amíg meg nem találom Dennyt, hogy viszszatérjek a menedékváramba, és megszabaduljak ettől a perzselő érzéstől, amit Kellan közelsége váltott ki bennem - de a sürgetés csak a fejemben létezett. A testem borzongott, csípőjére tett kezem lesiklott a combjára, és a fejem... lassan önmagától fordulni kezdett felé. Másik kezével megragadta az államat, és durván magához rántotta a számat. Ahogy felnyögtem, hangom beleveszett a dübörgésbe. A heteken át folytatott flörtölgetés, egymás kísértése az érintésünk, a testünk, az ajkunk által - miközben folyamatosan makacsul ellenálltam ennek a követelőző vágynak olyan kínzó éhséget ébresztett bennem, amire nem készültem fel. Nem tapaszthatta rám elég erősen a száját, annyira mohón égtem a vágyakozástól. Eszembe sem jutott, hogy leállítsam. Ajka szétvált, nyelve mélyen a számba tolakodott. Ahogyan a lángok elborították egész testem, maradék önuralmamat is elveszítettem. Felé

581

pördültem, szembefordultam vele, és teljesen átadtam magam az ölelésének, egy pillanatra sem vettem le róla a számat, egy pillanatra sem nyitottam ki a szemem. A szívem egyre vadabbul vert, ahogy fölemeltem a karom, és szorosan összefontam a tarkóján, sűrű haja alatt. Ujjai végigszánkáztak csupasz hátamon, a felsőm alatt, hogy még közelebb rántsanak. A töredék másodpercekben, amíg ajkunk különvált, mindketten zihálva kapkodtunk levegő után. A hőség, a lüktető zene, az erős kéz, a szapora lélegzet, az illat, az íz, a puha ajak, a kutakodó nyelv - mindez a teljes őrületbe kergetett. Egyik keze lesiklott a hátamon, és megragadta a combomat, hogy közelebb húzza lábamat a csípőjéhez. Ebbal a pozícióból fájdalmasan nyilvánvaló volt, mennyire vágyik rám. Felnyögtem, mivel én is ugyanúgy akartam őt. Kinyitottam a szemem, és elhúzódtam az ajkától, hogy az arcához simuljak, és lihegve kapkodjam a levegőt. Kezem önmagától kezdte kigombolni az ingét, ahogy rám nem jellemző módon már az sem érdekelt, hol vagyunk. A tekintete lángolt, áthatóan figyelte minden mozdulatomat. A lányok némelyike felfigyelt Kellanre és buja pillantásokkal méregette, de eddig senkinek sem tűnt fel, milyen intim helyzetbe kerültünk vagy kerülünk nemsokára. Kellan lehunyta a szemét, és nyögve kifújta a levegőt, amikor félig végeztem az ingével. Hevesen megragadta a testem, az ajkamhoz préselte a száját. Nem maradhattunk így sokáig. Mintha másvalaki bőrébe bújtam volna, annyira átformált a szenvedély. Nem tudtam, mit tegyek,

582

már azt sem tudtam, képes leszek-e uralkodni magamon ennyi ember előtt. Másra se vágytam, csak hogy elvigyen valahová... bárhová... Már csak két gomb maradt az ingén, amikor hirtelen és durván ellökött magától. Azután hátat fordított, és beleolvadt a tömegbe. Zaklatott arcáról semmit sem tudtam leolvasni, csak ott álltam zihálva és összezavartan, és próbáltam levegőhöz jutni. Akkor éreztem meg, hogy Denny megfogja a kezem, és odahúz magához. Észre sem vettem, amikor visszaért... Meglátott valamit? Észrevette a változást ? A tekintetét fürkésztem, de csak a viszontlátás örömét láttam benne. A táncnak és a fülledt levegőnek tudta be az állapotomat. Akkor tettem valamit, ami később még sokáig kísértett. Odasimultam Dennyhez, éles mozdulattal két kezem közé fogtam az arcát, és úgy csókoltam, ahogyan csak bírtam. Az izgatottság újra szétáradt a testemben, ahogy magamban azt képzeltem, újra Kellannel vagyok. Denny eleinte meglepetten reagált, azután mohón viszonozta a csókot. Gyűlöltem magam érte, de nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam, akarjam, kívánjam miközben nagyon is jól tudtam, hogy bár testben Dennyvel vagyok, nem az ö közelségére áhítozom. Valahonnét a tömegből egy szempár szinte lyukat égetett belém. -

583

-

Vigyél haza... - nyögdécseltem Denny fülébe.

Később, sokkal később, meztelenül felültem az ágyban, és vetettem egy pillantást Dennyre, ahogy mellettem szuszogott. A bűntudat végigsöpört rajtam. Ha tudná, mit tettem vele... ha tudná, kit képzeltem a helyébe... nyelni próbáltam, de teljesen kiszáradt a torkom. Hirtelen iszonyú szomjúság tört rám. Fölkaptam az első ruhadarabot, ami a kezem ügyébe esett, és felálltam, hogy magamra húzzam. Denny inge esett hozzám a legközelebb. Finom illatot árasztott, ahogy belebújtam. A hűtőben tartott tiszta, hidegvízre vágytam, ezért lefelé indultam a lépcsőn. Csak a pillanat tört részére torpantam meg, amíg elhaladtam Kellan szobájának ajtaja előtt, és azt reméltem, hogy valami csoda folytán nem hallott minket. El nem tudtam képzelni, mi járhatott a fejében, amíg én együtt voltam Dennyvel. Nem mondhatnám, hogy túl visszafogott lettem volna. Ahogy magam elé képzeltem Kellant, az önuralom maradékát is elveszítettem. Egyáltalán nem tetszett ez a tudat. Amikor beléptem a konyhába, Kellanen töprengtem, meg azon, ami a klubban történt, amikor hirtelen felforrósodott a levegőt, amikor annyira kívántam őt, és ő annyira kívánt engem. Az egész kezdett túl veszélyes lenni. Nem tudtam, mitévő legyek. Kinéztem az ablakon, és megtorpantam. Az autója nem állt a ház előtt. Még nem jött haza?

584

Visszahátráltam a nappaliba. Anna sincs itt ? O Istenem, akkor még mindig együtt vannak... kettesben. Azonnal eszembe jutott vagy egy tucatnyi hely és pozíció. A gondolattól megszédültem, majd újra elöntött a bűntudat, míg végül kikötöttem a haragnál. Akármi történt is Kellan és közöttem, ő megígérte - megígérte! -, hogy nem fog lefeküdni Annával. Minden szomjúságom elmúlt. Sarkon fordultam és visszamentem lefeküdni

585

.16. FEJEZET

6so

Ebédidő táján hallottam meg Kellan kocsiját, ahogyan rákanyarodott a felhajtóra. Nem állította le a motort, és az ajtócsapó- dást követően újra elhajtott. Néhány pillanattal később Anna toppant be az ajtón, aki még mindig az előző napi öltözékét viselte. Boldognak és végtelenül elégedettnek tűnt. Visszanyeltem a dühömet, ahogy leült mellém a kanapéra. Nem ő tehetett róla, hogy áldozatul esett Kellan vonzerejének. Nem, minden dühöm Kellan ellen irányult... aki megígérte. -Jól mulattál? - kérdeztem színtelen hangon. Levágódott a kanapéra, és szélesen elmosolyodott, ahogy hát- rahanyatlott a párnákra. -

O Istenem... ha tudnád...

Ami azt illeti, tudtam. -

Kellan elvitt Matthez és Griffinhez, azután...

Tényleg nem akartam ezt hallgatni. -

Kímélj meg a részletektől.

Homlokráncolva fordult felém. Mindennél szerette az ilyen szaftos sztorikat.

jobban

Oké. - Újra elvigyorodott, és közelebb hajolt. Dennyvel hamar leléptetek. - Sokatmondóan felhúzta a szemöldökét. - Kellan azt mondta, kettesben akartok maradni. - Kuncogni kezdett. - Szóval, hogy telt az éjszaka? -

A bűntudat, a harag és a zavarodottság egyszerre kavargott bennem. Kellan azt mondta neki, hogy kettesben akarunk maradni? Erről tényleg nem akarok beszélni, Anna - feleltem halkan. -

Hátravetette magát a kanapén, és duzzogni kezdett. - Oké, oké. - Felém fordította a fejét. - Azért legalább egy valamit elmesélhetek...?

-

Nem!

Hangosan felsóhajtott. - Remek. - Hosszú ideig mindketten hallgattunk. Minden rendben, húgi ? - Aggódva nézett rám.

Hátradőltem a kanapén, és próbáltam nyugalmat

erőltetni magamra. - Igen... csak fáradt vagyok. Nem aludtam túl sokat. Azonnal megbántam, hogy ezt mondtam.

Cinkos mosollyal nézett rám. -

Naná! Ezt már szeretem!

Denny ebédet főzött nekünk, míg Anna helyeslően méregette - Denny nagyot nőtt a szemében azzal, hogy a konyhában is hasznát lehet venni. Többször is beharapta az ajkát ebéd közben, és tudtam, ilyenkor alig bírja megállni, hogy ne kezdjen el mégis mesélni. Magamban buzgón imádkoztam, hogy fogja be a száját - tényleg nem akartam hallani. Biztosan tudtam, hogy nem élném túl, ha elmondaná. Már azt is alig tudtam elviselni, ha elképzeltem őket együtt. Inkább Dennyvel szemeztem, miközben az általa készített kesudiós salátát ettem. Hihetetlenül finomra sikerült; a pasim tényleg egy áldás a konyhában. Melegen, nyugodt és békés tekintettel mosolygott ránk. Az elmúlt éjszaka... mondjuk úgy, szenvedélyesre sikerült. Összerezzentem, ahogy belegondoltam, mennyire más emlékeket őrizhet róla, mint én. Számára nyilván a túl hosszúra nyúlt mosolyszünet végét jelentette, míg számomra... nos, nem volt ilyen egyszerű a helyzet.

Anna és Denny gondoskodott a társalgás fenntartásáról, én csak figyeltem őket - a gondolataim túl zavarosak voltak ahhoz, hogy egész mondatokat alkossak. Miután egy hosszú délutánon át néztem, ahogyan belemerülnek abba a könnyed csevegésbe, amit nekem kellett volna lefolytatnom rég nem látott nővéremmel, eljött az ideje, hogy összeszedjük a holmiját és kivigyük a reptérre. Anna búcsúzóul kedvesen megölelt. Köszönöm, hogy végre meglátogathattalak. Somolyogni kezdett. - Nagy buli volt... - Belül összerezzentem, de kívül rendületlenül mosolyogtam. Legközelebb több időt töltünk egymással, csak mi ketten... oké? - Kedvesen elmosolyodott, mire újra magamhoz öleltem. -

-

Persze, Anna.

Hátrébb lépett, és komoly pillantást vetett rám. Kérlek, köszönd meg Kellannek a nevemben. Hirtelen elkapta a karomat, és még mielőtt megakadályozhattam volna, izgatottan hozzátette: Tudom, hogy nem akarod hallani, de istenem... elképesztő volt ez az éjszaka! Még életemben nem éreztem magam ilyen jól! - Sugárzóan elmosolyodott. -

-

O... - mindössze ennyit tudtam kinyögni.

Az ám. - Kuncogott és beharapta az ajkát. - A legjobb... többszörösen is... ha érted, mire gondolok... -

589

Értettem - bár ne értettem volna. Felsóhajtott. -

Istenem, mennyire szívesen maradnék...

Istenem, mennyire vártam már, hogy elmenjen. Bemondták a járatát, ő pedig megnézte a kaput, mielőtt viszszafordult hozzám. Hiányozni fogsz. - Újra magához szorított, azután mosolyogva hátralépett. - Nemsokára megint jövök. Arcon csókolt. - Szeretlek. -

-

Én is téged...

Odalépett Dennyhez, aki hátrébb húzódott, hogy hagyjon minket kibontakozni. A nővérem átkarolta a nyakát, és megpuszilta az arcát. Te is hiányozni fogsz. - Megmarkolta a hátsóját, mielőtt elfordult tőle. - Igazi csődör - kacsintott rám, amitől Dennyvel mindketten elpirultunk. -

Ezzel az én habókos, ösztönlény nővérem felszállt a gépre, és hazarepült Ohióba, miután tudtán és akaratán kívül még jobban összebogozta az életemet. 590

Kellant nem találtuk otthon, amikor hazaértünk a reptérről. Ami azt illeti, egész este nem láttam. Csak a rákövetkező este került elő, amikor a fiúk besorjáztak Pete-hez a műszakom alatt. Óvatosan vetettem felé egy pillantást, ahogy belépett. Sejtelmem sincs, mire számítottam. Más ruhát viselt, mint a buli éjszakáján: szürke pólót, ami igézőén simult alakjához, hozzá fekete bőrkabátot és a kedvenc koptatott farmerjét. Láthatóan nemrég zuhanyozott, és gondosan belőtt hajtüskéi is eltűntek, tehát valamikor járhatott otthon. Ahogy vetett felém egy pillantást, halványan elmosolyodott, és biccentett. Hát, legalább nem néz keresztül rajtam. Azt még nem tudtam, hogy én keresztülnézzek-e rajta - a kis szemét, mégiscsak megígérte! Minél többet agyaltam ezen, minél elevenebb és borzasztóbb képek jelentek meg lelki szemeim előtt, annál inkább próbáltam figyelmen kívül hagyni. Messze elkerültem az asztalukat, míg végül Evannek kellett jeleznie - ekkor anélkül, hogy felvettem volna a rendelést, kivittem még egy kört. Úgyis csak sört kértek volna... Egy szót se szóltam, és egy szót se hallottam, ahogy letettem az üvegeket, mintha ott se lettem volna. Nem akartam, hogy bármi közöm legyen Kellanhez.

591

Ö másképp érzett. Miután egy ideig némán tettem a dolgomat, sarokba szorított a folyosón, mihelyt kiléptem a mosdóból. Amikor megláttam az átjáró végén, fölmerült bennem, hogy elrejtőzöm az öltözőben, de gyorsan elvetettem a gondolatot. Az öltöző zárjába beletört a kulcs, így ha tényleg beszélni akart velem márpedig láthatóan ez volt a szándéka egyszerűen csak követnie kellett, azt pedig végképp el akartam kerülni, hogy kettesben maradjak vele. Próbáltam elsurranni mellette, de elkapta a könyökömet, amint mellé értem.Kiera... Résnyire szűkük szemmel néztem fel mesés arcába. Abba az ostoba módon tökéletes, már-már nem is emberi arcba, és abba a tündöklőén kék szempárba, amelynek egyetlen pillantására mindenfelé bugyik röpködnek... beleértve az enyémet is. Mennyire kiborított! Elrántottam a karom, és nem szóltam semmit. -

Beszélnünk kell...

-

Nincs miről beszélnünk, Kellan! - csattantam fel.

-

Én nem így látom.

Nos... nyilvánvalón úgyis azt csinálsz, amit akarsz. Meg se próbáltam leplezni a hangomban a gúnyos megvetést. -

- Ez meg mit akar jelenteni? - kérdezte összevont szemöldökkel, egyszeriben éles hangon.

592

Csak azt, hogy nincs miről beszélnünk - jelentettem

ki, azzal átfurakodtam mellette, és elviharzottam. Később végeztem, mint gondoltam, s miután estére rám ereszkedett az a vörös köd, elfelejtettem idejében gondoskodni a ha- zaútról. Mire eszembe jutott ezzel törődni, szinte már mindenki elment. Jenny aznap nem dolgozott, Kate-et a fiúja vette fel. Sam és Rita nem sokkal utána távozott, míg engem lefoglalt, hogy taxit hívjak egy részeg vendégnek. Evan csak az imént ment el egy dögös szőkével, míg Mattét órák óta nem láttam. Kellan eközben - nem mintha egy pillanatig is eszembe jutott volna mint lehetőség - szórakozott mosollyal támaszkodott egy asztalnak, és figyelte, ahogyan fuvart keresek. Odakint láttam az esővízben tocsogó járdát, amikor Evan távozott. Nagyon nem tetszett. Talán hívnom kellene Dennyt, de ehhez kicsit már késő van. Esetleg valamelyik törzsvendég? Feltűnt, hogy Griffin még ott van, történetesen egyedül. Talán... na, ez se nagy ötlet... de még mindig jobb, mint Kellan, vagy kutyagolni az esőben. Reménykedve léptem közelebb. Láttam, .ihogy Kellan még szélesebb vigyorral fogadja a választásom. -

Szia, Griffin - próbáltam szokványos hangot megütni.

Nyomban gyanút fogott. Se szokványos hangon, se máshogy nem szoktam közeledni hozzá. Igen? Mit akarsz? - Máris megfogalmazódott benne az ötlet, amiről hallani se akartam... legalábbis felvont -

593

szemöldöke árulkodott.

és

hátborzongató

mosolya

erről

Az ösztöneimre fittyet hányva kedvesen folytattam. -

Csak reméltem, hogy esetleg elviszel.

Elvigyorodott. Lám-lám, Kiera... már azt hittem, sosem kérsz meg. - Tetőtől talpig végigmért. - Szívesen elviszlek egy menetre... tudod, irány a csillagos ég... -

Szó szerint értettem, Griffin - vágtam közbe kimért hangon. - Csak haza szeretnék jutni. -

A homlokát ráncolta. -

Semmi szex?

Határozottam megráztam a fejem. -

Semmi.

Felhorkant. Nos... akkorinkább nem. A szexmentes fuvarra ott van neked Kellan. - Azzal elfordult, és távozott. Kellan már leplezetlenül nevetett. Körülnéztem, de mindenki -

594

más elment. Pete még az irodában kuksolt, talán ő... Szeretnéd, ha hazavinnélek? - kérdezett rá halkan Kellan. -

Dühödten ráztam meg a fejem, miközben a bejárati ajtóhoz siettem. Karba tettem a kezem, és felkészültem az esőre, mielőtt kiléptem. Kellan nem próbált megállítani, amitől olyan furcsa dühös-szomorúmegkönnyebbült érzésem támadt. Az eső nem esett annyira, ám annál hidegebb volt. A nagy kapkodásban, hogy elszabaduljak Kellantől, elfeledkeztem a táskámról és a kabátomról. Most már bántam a sietséget, ahogyan borzong- va tettem néhány lépést a parkolóban, miközben az esőcseppek leperegtek az arcomon. Felsóhajtottam, és arra gondoltam, mégiscsak vissza kéne mennem a holmimért, de eltökéltem magam, hogy többet látni sem akarom Kellant. Elmondhatatlanul haragudtam rá és a nővéremre... a szemét, hiszen megígérte! Egy saroknyi utat tehettem meg, és lassan kezdtem megbékélni az esővel, amikor igazán szakadni kezdett. Azon tűnődtem, hány sarok választhat még el a háztól. Kocsival nem tűnt; hosz- szú útnak... de gyalog? Amikor már egész testemben reszkettem, arra gondoltam, mégiscsak keresnem kellene egy telefonffülkét, hogy felhívjam Dennyt. Kutatni kezdtem egy fülke vagy mókás, elbűvölő, és mindenben a kedvemet kereste. O bezzeg .íllandó hőfokon égett, a szeretete és hűsége 628

egyetlen pillanat^., i a sem ingott meg. Nála mindig tudtam, hogyan érez irántam., ellentétben Kellannel. Akkor miért gyászolom mégis Kellan el], vesztését? S hogyan lehet elveszíteni valamit, ami soha nem i;s volt az enyém? Ezeken rágódtam, amikor Denny mellém ült, éis lágyan megcsókolt. -

Helló, arra gondoltam...

Felriadtam, amint tudatosult bennem, hogy Denny beszélj hozzám. -- Mi? - kaptam föl a fejem. Elvigyorodott. Úgy látom, valaki még nem ébredt föl teljesen. Megeső,, válta a fejét, miközben belebújt a cipőjébe. Miért nem feksz nem kell minden reggel felkelned velem. Tudod, hogy tisztig, bán vagyok vele, milyen késő éjjel jársz haza. - Lehajolt, és újira megcsókolt. - Neked is ki kell pihenned magad. -

Beleborzongtam a tudatba, hogy nem Denny az a személy akiért minden áldott reggel felkelek. Háttérbe szorítottam a fa^_ dalmas gondolatot, aminek meg se kellett volna fogalmazó^, nia bennem, hogy teljes figyelmemmel Dennyre összpontosí[t_ hassak. 629

Nem, mondd csak... ébren vagyok. Szóval, mire

gondc-,}. tál? Megkötötte a cipőjét, azután ledőlt az ágyra, és felkönyökö,[L Látszott rajta, hogy mély zavarban van, engem pedig hirtelen elöntött a kíváncsiság, hogy miért feszeng ennyire. Talán meg. tudott valamit, ami nem hagyja nyugodni? -

630

Mi az? - kérdeztem vonakodva.

Úgy tűnt, nem vette észre hirtelen támadt félelmemet.Gondolkodtál már azon, mi lesz a téli szünetben? Itt van a jövő hónapban... Nagy sóhajjal ellazultam. Nos, nem igazán. Gondolom hazamegyünk karácsonyra, és ott töltünk néhány napot. - Aggódva fordultam felé. - Nem akarnak elengedni a munkahelyeden? -

Szélesen elvigyorodott. - Ami azt illeti, kiharcoltam magamnak egy egész hetet.

Gyanakvó pillantást vetettem rá. Denny nem éppen az a harcos típus. -

Kiharcoltad? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

Az arckifejezésem láttán felnevetett. Oké... az egész iroda bezár azon a héten. Senki sem dolgozik... még Max sem. - Szégyenlősen elmosolyodott. - Szóval egy egész hétre szabad vagyok, és... - Lesütötte a szemét, és babrálni kezdett az ujjaival. - Szeretnék hazamenni veled. -

Értetlenül hunyorogtam. Nem erről beszéltem én is? 2.631

-

Oké, mintha azt beszéltük volna, hogy...

Komoly arccal nézett rám. Haza hozzám. Ausztráliába. Be akarlak mutatni a szüleimnek. -

Meglepetten néztem rá. - Ö. - Mindig találkozni akartam velük, még ha megrémített is a gondolat, csak hát... annyi minden megváltozott. Meg fogják érezni rajtam. A szülőknek van ez a kísérteties hatodik érzékük - elég lesz egy pillantást vetniük rám, azután mindennek elmondanak, és megszégyenítenek előtte. Egyszerűen tudom. Nem mehetek oda, még ha Denny nem is érti meg.

Épp karácsonykor, Denny? Egy ünnepet se töltöttem még a családomtól távol. - Elgyötörtén felsóhajtottam a gondolattól, hogy ne láthassam karácsonykor a szeretteimet. - Nem mehetnénk máskor? -

Fölsóhajtott, és lenézett a kezeire. Nem tudom, mikor lenne az a máskor, Kiera. Ki tudja, mikor szabadulok el újra Maxtől. - Másodszor is felsóhajtott, azután végigsimított a haján, mielőtt visszafordult felém. - Legalább gondolkodnál rajta? -

2.632

Csak bólintani tudtam. Nagyszerű, legalább lesz még valami, amin agyalhatok. Mintha nem lenne így is tele a fejem. Denny tűnődve nézett rám, azután fölállt, és befejezte az öltözködést. Még akkor is az ágyon ültem, és a gondolataimba temetkeztem, amikor búcsúzóul megcsókolt. Nagyrészt tényleg az aggasztott, mit gondolnának rólam a szülei, ám ahogy aznap este elnéztem a munkahelyemen Kellant, egy egészen más aggodalom is felszínre bukott bennem. Őt is hiányolnám... méghozzá rettenetesen. Ahogy elnéztem az asztalánál, a barátai körében, miközben lopva engem figyelt, arra gondoltam, vele is megbeszélhetném a dolgot. Mégsem tettem. Tudtam, mit válaszolna: menj csak Dennyvel, jót fog tenni, ha egy ideig nem találkozunk, ő a neked való fickó, meg a többi. A fejemben én is pontosan tudtam ezeket, de a szívemben? A hétvégekkel együtt talán két hétig is távol lennénk, és két hét Kellan tündöklőén kék tekintete nélkül... függőségem már a gondolattól is hiperűrsebességre kapcsolt. Néhány nappal Denny fölvetése után mély álomból ébredtem, még mélyebb zavarban. Furán éreztem magam, de nem tudtam, miért. Biztosan újra álmodtam. Egész héten csak arról az utolsó fájdalmas csókunkról álmodtam. Arról a hihetetlenül gyöngéd csókról, ami soha nem akartam, hogy véget érjen - míg meg nem láttam azt á szomorúságot Kellan szemében, és azt az egyetlen legördülő könnycseppet az arcán, amikor megfordult és otthagyott. Fojtottan felsóhajtottam. 2.633

Könnyed ujjak cirógatták a hajam, a hátam. Összerezzentem az érintésüktől. Mindig bűntudatot éreztem, amikor Denny megérintett, miközben Kellanre gondoltam, márpedig az utóbbi időben szinte mindig ő járt a fejemben. Most éppen azon pörgött az agyam, hogy elmenjek-e Dennyvel a szüleihez. Még ha nem utazunk is Ausztráliába, akkor is hazamegyünk, és Anna ott lesz. Ebből a helyzetből nem jöhetek ki jól. Vagy egy idegen ország, és azok az emberek, akik rögvest átlátnak rajtam, és felismerik, hogy csak ártok a fiuknak, vagy Anna, aki egy teljes héten át biztosan nem tudja majd magába fojtani, hogy milyen jót hancúrozott Kellannel. És mindkét eshetőség óhatatlanul magával hozta, hogy egy időre el kell válnom Kellantől. Istenem, mennyire fog hiányozni, még ha végeztünk is egymással... - Jó reggelt - köszöntött egy akcentustól mentes hang.

Ez azonnal magamhoz térített. Megpördültem, hogy szembekerüljek a nagyon vonzó és különösen elégedett Kellannel. Eközben a környezet is egy csapásra tudatosult bennem. Lenéztem az idegen takaróra, ami épp csak elrejtette csupasz mellemet és Kellan meztelen ágyékát. Körülnéztem a szobában... az ő szobájában. A szívem zakatolni kezdett, ahogy láttam az ablakon beszűrődő késő reggeli napfényt. - O, istenem... - suttogtam, miközben fölemelte a kezét, és magához vont egy csókra.

Fölnevetett. 2.634

Hé... csak én vagyok - incselkedett, mielőtt lágyan megcsókolt. -

Eltoltam magamtól, ahogy nagyon is élesen tudatosult bennem: alig néhány centiméter választja el fedetlen testünket. Mi történt? Nem emlékeztem. Miért vagyunk...? Csak nem...? Remek, már egy ép gondolatra se vagyok képes. Kellan zavartan húzódott el. - Minden rendben? - Huncut mosollyal mért végig. Tudom, hogy ma reggel kicsit elragadott minket a hév, de nem törtelek össze, vagy ilyesmi ? - Rám kacsintott, azzal közelebb hajolt, hogy újra megcsókoljon.

Végigsöpört rajtam a pánik. Ó, istenem, megtettük. De hát végeztünk egymással, Kellan. Ez nem lehet... Mi nem... -

Most már tényleg a frászt hozod rám, Kiera. Aggodalmasan ráncolta össze a homlokát. -

2.635

Mondd már meg, mi történt! - tört föl belőlem egy hisztérikus hang. Nagy erőfeszítéssel próbáltam megnyugodni. - Hol van Denny?Dolgozik, Kiera. Mindig ezt tesszük, miután elmegy. - Felkönyökölt, és összeráncolt homlokkal nézett rám. - Tényleg nem emlékszel? - Nem... - suttogtam. - Hogy érted azt, hogy... mindig? Közelebb hajolt, hogy ujjaival finoman megsimogassa az ari-oin. - Denny elmegy dolgozni, te átjössz, azután... Beharapta .1/. ajkát, és csábítóan elmosolyodott. - Jön a forró... szenvedélyes... szex... mielőtt elmész a suliba. - Ujjaival hátrasimította ,1 hajamat. - Máskor, mint ma is, kihagyod a iskolát, így egész nap az ágyban maradhatunk. - Gyöngéden megcsókolt. - Hetek óta ezt csináljuk. Hogyan lehet elfelejteni az ilyesmit?

Döbbenten meredtem rá. - De... de... nem. Azóta, hogy veszekedtünk az esőben, minden véget ért. Véget vetettünk a dolognak. Azt ígérted...

Szárazon elmosolyodott. - Azt is mondtam, hogy egyszerűen nem tudlak békén hagyni. Ennek így kellett lennie, Kiera.

37i

Szükségünk van egymásra. Nem bírjuk ki egymás nélkül. Mennyivel jobb minden, amióta ezt felismertük. - Lassan, még gyöngédebben megcsókolt. - Mindjárt be is bizonyítom... A zavar eluralkodott rajtam, és teljesen megdermesztett. Semmi másra nem emlékeztem, csak arra az utolsó fájdalmas ölelésre a konyhában. Hogy felejthettem el, ha mindennap együtt vagyunk? Elkábított valamivel? Többet nem töprenghettem ezen, ugyanis hevesen megcsókolt, és a tenyerébe fogta az arcomat. Ellazultam. Mohón viszonoztam a csókot. Mennyire hiányzott! Kellan fölém kerekedett, a hátamra fordított, s a keze végigsiklott a nyakamon, a mellkasomon és a csípőmön. A légzésem felgyorsult, a szívem szaporán vert. Elmosolyodott, és megcsókolta az arcom, az állam, a nyakam. -

37i

Látod... mégis emlékszel...

Lehunytam a szemem, amint próbáltam visszaemlékezni rá, hogyan kerültem ide. Fölém hajolt, és a térdével becsússzam a combom közé, miközben az ajka visszatért, és még szenvedélyesebben csókolt. Felnyögtem, ahogy az izgalom végighullámzott a testemen. Nem tudtam, hogyan mondhatnék nemet. Nem tudtam, egyáltalán nemet kell-e mondanom. Már a megadás határán álltam - és ha hihettem Kellannek, gyakran elveszítettem ezt a csatát amikor az ajtó hirtelen fölpattant. Denny állt a keretében, és elborzadva, feldúlt tekintettel meredt ránk. -

Kiera?

Sebtében fölültem, és ellöktem magamtól a nagyon is nyugodt Kellant. Denny... várj, megmagyarázom. - Sejtelmem sem volt, mit lehet ezen megmagyarázni. -

Dühtől parázsló tekintettel rontott felénk. Megmagyarázod? - Fölém hajolt. - Mit kell magyarázni azon, hogy ócska ribanc vagy? Látom magamtól is. -

Zokogni kezdtem. Kellan lassan felült az ágyon, és szórakozott pillantást vetett rám.

638-

Denny megragadta a karom, és rázni kezdett. Kiera? - Gyengéd és lágy hangon beszélt, csak a tekintete villogott továbbra is. Ahogy megismételte, értetlenül néztem rá. A hanghordozása sehogy sem illett dühtől eltorzult arcához. - Kiera? -

Riadtan ébredtem. A sötét éjszakában. Pizsamában. A szobámban. Denny mellettem feküdt, és gyengéden rázogatta a karomat. Rosszat álmodtál, de már minden rendben. Megnyugtatónak és meghittnek találtam az akcentusát. -

Pislogva nyeltem vissza a könnyeimet. O, köszönöm, istenem... csak egy álom. Azután pislogva nyeltem vissza a veszteség könnyeit is. Csak egy álom... -

Akarsz róla beszélni ? - kérdezte álmos hangon.

Megráztam a fejem. - Nem... nem emlékszem. - Vetettem rá egy óvatos pillantást. - Mondtam valamit ? - Nem... csak nyögdécseltél és rázkódtál. Rémültnek tűntél.

639-

Szétáradt bennem a megkönnyebbülés. - Ó. - Amikor felültem az ágyban, velem együtt emelkedett fel ő is. - Ne, feküdj vissza. Csak lemegyek egy kis vízért.

Bólintott, és visszahanyatlott a párnára. Lehunyta a szemét, én pedig fölé hajoltam, és homlokon csókoltam, majd ahogy elmosolyodott, fölálltam, és csöndesen az ajtó felé indultam. Ilyen valószerű rémálmot még sosem éltem át. Rá se mertem nézni még Kellan ajtajára se, ahogy elsiettem előtte. Mi válthatta ki? Nem tudtam biztosan, és ez aggasztott... Halkan léptem be a konyhába, miközben még mindig az álmon töprengtem. Az ajtóban hirtelen megtorpantam. Kellant találtam odabent, de meglepő módon nem egyedül. Egy magas, hosszú combú barnával ölelkezett, aki egyik karcsú lábszárával átfonta Kellant, míg ő eközben felhúzta a nő miniszoknyáját. Mohón csókolóztak, a barna lány teljesen átadta magát az izgalomnak, hogy vele lehet. Kellan már nem tűnt olyan lelkesnek. Vetett rám egy pillantást, ahogy a konyhába léptem. A döbbenet egy pillanatra kiütközött az arcán, míg a lány figyelme a nyakára, az állára és a fülére összpontosult, miközben ujjai végigsiklottak a mellkasán, hogy Kellan farmerjén állapodjanak meg. Ahogyan a nő fel-le simított a nadrágja elején, kéjesen nyögdécselt közben. Felkavarodott a gyomrom, és hátat akartam fordítani, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem őket. 640-

Kellan összeszedte magát, és a lányhoz fordult, aki próbálta megcsókolni, de ő határozottan elhúzódott tőle. - Helló, édes... - búgta a fülébe. A lány imádattal csüngött rajta, és az ajkát harapdálta. - Megvárnál odafent? Beszélnem kell a lakótársammal.

A lány egy pillantásra se méltatott. Nem vette le a szemét a prédájáról, csak bólintott, és felnyögött, ahogy Kellan közelebb hajolt, hogy még egyszer szenvedélyesen megcsókolja. Ahogy a lány újra elolvadt a karjában, Kellan hátrébb lépett, és ellentmondást nem tűrően az ajtó felé terelte. A jobb oldali ajtó az. Egy perc és jövök. - A lány kuncogva ellibbent, hogy Kellan ágyába vesse magát. -

A rosszullét kerülgetett. Komolyan azon gondolkodtam, hogy ráborulok a mosogatóra, és kidobom a taccsot. Kellan egy pillanatra megállt az ajtóban, még most is háttal nekem. Szerinted Denny felháborodna vagy felizgulna, ha a rossz ajtón nyitna be? - szólt vissza a válla fölött. -

A döbbenettől tátva maradt szájjal meredtem rá. Végül felém fordult, és vetett rám egy fura pillantást, mielőtt a nyugalom szétáradt a vonásain. Tett felém néhány lépést. Ösztönösen szerettem volna elhátrálni, 641-

de megvetettem a lábam. Azt mondtad, te is örülnél neki, ha... találkoznék valakivel. Hát... azt hiszem, éppen ez történik. -

Még most sem találtam szavakat, ezért zavartalanul folytatta. Randizgatni fogok másokkal is. Mondtam, hogy nem fogom titokban tartani, úgyhogy... - Vett egy nagy levegőt. - Most fölmegyek, és... -

Olyan arcot vághattam, ami egyszerre tükrözött döbbenetet és utálkozást, mert elhallgatott, bármit akart is előtte mondani. Nem mintha magyaráznia kellett volna. Mondtam, hogy nem fogok bujkálni. Nem is teszem. Nyílt lapokkal játszunk, igaz? -

A düh feltolult bennem. Amikor erről beszéltünk, nem feltétlenül arra számítottam, hogy vadidegen csajokat fog hazacipelni, akiket utána hallgathatok a vékony falakon keresztül. Inkább az járt a fejemben, hogy talál valakit, akit megkedvel, hosszú hónapokig udvarol neki, azután talán elmegy vele egy messzimesz- szi motelbe... Nem mintha ez a forgatókönyv túl reális lenne. -

Legalább a nevét tudod? - suttogtam fojtott hangon.

642-

Egy hosszú pillanatig üres tekintettel meredt rám, mielőtt válaszolt. Nem, és nem is kell tudnom, Kiera. - Hideg, fagyos pillantást vetettem rá, amit azonnal viszonzott. - Ne ítélkezz... én sem ítéllek meg. - Azzal sarkon fordult, és otthagyott. -

A szomjúságom teljesen elmúlt. Amint mozdulni tudtam, szinte rohantam vissza az emeletre. A szobából kiszűrődő kacagás és érzéki hangok hallatán egész éjjel álmatlanul forgolódtam... Másnap reggel az ágyban maradtam, és vártam, hogy Denny felébredjen. Nem hagyott nyugton a kép, ahogy a barna lány keze le-fel járt Kellan farmerjén, nyögdécselése még most is ott visszhangzott a fejemben. Visszanyeltem könnyeimet, mikor eszembe jutottak azok az éjjeli hangok - a barna aztán tényleg nem fogta vissza magát. Azt is hallottam, amikor az éjszaka közepén távozott (nyilván nem bátorították arra, hogy maradjon reggelig), de egyáltalán nem akartam kettesben maradni Kellannel. Még most sem tudtam, melyik a képtelenebb: a bizarr álmom róla vagy az éjszakai találkozás a konyhában. Számára tényleg ezt jelenti a randizás ? Denny valamivel később fölébredt, és mosolyogva látta, hogy mellette fekszem - rendszerint ki szoktam settenkedni, amíg alszik. Felém nyúlt, és csókolgatni 643-

kezdte a nyakam. Megmerevedtem, mire egy sóhajjal abbahagyta. Most aztán tényleg nem volt kedvem. Türelmesen kivártam, amíg felül, kinyújtózik és fölkel, azután én is felültem, és a legkedvesebb mosolyomat elővéve odaléptem hozzá. - Minden rendben? - kérdezte. - Fáradtnak tűnsz. Lágy mozdulattal összeborzolta a hajam.

Bólintottam, és még szélesebben mosolyogtam. -

Csak nem aludtam valami jól... de minden oké.

Mindketten felöltöztünk, és felkészültünk az előttünk álló

644-

napra. A lehető legtovább nyújtottam a dolgot, ameddig csak tudtam anélkül, hogy Denny elkésett volna, ő pedig mosolyogva figyelt - mindig türelmesen, mindig készen arra, hogy nekem szánja ezt a kis időt is. A gondolatra nagyot kellett nyelnem, azután megfogtam a kezét, és együtt mentünk le a földszintre. Kellan persze már felébredt, a tévét nézte a nappaliban. Ahogy meghallott minket, lekapcsolta a műsort, és átsétált hozzánk. Denny mosolyogva nézte, míg én a szememet forgattam, és magamba fojtottam egy sóhajt. Miután üdvözölt minket, majd vetett rám egy fura pillantást, Kellan megkérdezte Dennyt: Arra gondoltam, estére barátomat. Ugye, nem gond? -

áthívnám

néhány

Persze, haver - válaszolt Denny a nevünkben. - A te házad. - Elmosolyodott, és megveregette Kellan vállát, miközben a hűtőhöz lépett, hogy összeüssön nekünk egy gyors reggelit. -

-

Felőled is oké ?

Elvörösödtem, és lesütöttem a szemem, ahogy belegondoltam, mit jelent valójában ez a kérdés. Persze... ahogy akarod. - így visszatekintve talán jobb lett volna őszintének lenni és nemet mondani. -

A nap hátralévő részében mintha köd ereszkedett volna rám. Az iskolában és a bárban mindvégig ideoda csapongtak a gondolataim a konyhában váltott

37é

utolsó gyengéd csók, a viszonyunkról szóló álom és a hűtőhöz simuló barna lány között. A műszak közepén megjelent a banda, Kellan azonban nem érkezett meg velük. Nyilván otthon maradt egy kicsit lazítani. Ha pedig nem a bandát várta estére, el nem tudtam képzelni, kit találunk a házunkban. A fojtott várakozástól görcsbe rándult a gyomrom. Tényleg nem tudtam, mire számítsak. Nem tudtam, mit értett Kellan „néhány baráton”. Ahogy kiszolgáltam az együttes tagjait, még Evannek is feltűnt a kábultságom. Minden oké, Kiera? - kérdezte udvariasan. - Mintha valahol máshol járnál... -

Griffin hozta a szokott formáját. -

Ja, megjött, vagy mi ?

Matt a vállára csapott. A mozdulata emlékeztetett Kellanre, hogy nyelnem kellett.

37é

annyira

Nem, jól vagyok... csak fáradtan. - Egy pillanatig elgoni li ilkodva néztem őket, azután kibukott belőlem. - Ti is jöttök Lillán bulijába? Matt meglepetten nézett fel rám. Kellan bulit rendez ? Összeráncoltam a homlokom. Nektek nem szólt? Griffin sértődött arcot vágott. Csak hogy tudd, nem Kellan Kyle körül forog a világ. -

Kivörösödtem, mire Evan sietve válaszolt: Nem, de én amúgy sem érek rá. Találkozom valakivel. - Káin kacsintott, meleg barna szemében az új szerelem ígéretével. -

Matt is a fejét rázta, miközben beletúrt tüskés hajába. Nem, semmi kedvem együtt lógni Kellan rajongóival. - < ii iffinhez fordult. - Te mit mondasz? -

Legnagyobb meglepetésemre Griffin fölhorkant. 647

Francokat! Kellan baszódjon meg a kretén bulijával együtt. -

Matt nevetve csóválta a fejét. -

Még mindig amiatt haragszol, haver? Már ezer éve...

Griffin karba tette a kezét, és duzzogni kezdett, mint egy ötéves. -

Én stoppoltam le magamnak.

Evan felsóhajtott. -

Emberi lényeket nem lehet lestoppolni, Griffin.

Griffin vetett rá egy haragos pillantást, míg én pironkodva értettem meg, miről beszélnek. Igenis lehet... és le is stoppoltam, ő pedig hallotta. Még mondta is, hogy „Ja, Griffin”, amivel a beleegyezését adta. A következő percben meg kit vitt föl a szobájába? - Ingerülten bökte meg a saját mellkasát. - Az én csajomat! -

Matt újra fölnevetett. 648

Mióta számít a „ja” beleegyezésnek? - Ahogy még harsányabban kacagott, Evan is csatlakozott hozzá. -

Griffin belekortyolt a sörébe, amit letettem elé. Szerintem meg akkor is parasztság elcsaklizni a másik csaját. Én még egyszer nem játszom az ő pályáján, az biztos. - Mogorván gubbasztott a széken, míg Matt hisztérikusan nevetett. -

Persze, haver... Kellan csak ezért kapta meg a csajt. A hazai pálya előnye. -

Griffin zajosan kifújta a levegőt, ahogy megvetően végigmérte Mattét és Evant. -

Pofa be... lúzerek. - Azzal újra rácuppant a sörére.

Megbántam, hogy felhoztam az egész témát, és sietve elfordultam az asztaltól. Most már valósággal rettegtem hazamenni. A műszak után Jenny fölajánlotta, hogy elvisz. - Nincs kedved bejönni? - kérdeztem tőle hirtelen, amikor bekanyarodott a szokottnál is zsúfoltabb utcába. - Kellan valami bulit rendez. - Megvontam a vállam. Olyan érzésem támadt, hogy ma este rám fog férni minden támogatás.

649

0... persze. Bejöhetek egy kicsit. - Elmosolyodott, majd miután sikerült bebűvészkednie a kocsiját Dennyé mögé, a bejárati ajtó felé indultunk. -

Lélegzet-visszafojtva nyitottam be. Legelőször azt láttam, hogy Denny és Kellan a kanapén ül, és önfeledten cseveg és nevetgél. Miután beléptem az előszobába, letettem a táskámat, és fölakasztottam a kabátomat, kezdtem kicsit ellazulni. Örültem, hogy újra ilyennek látom őket. Mintha évszázadok óta nem beszélgettek volna egy jót egymással... ám ahogy feléjük indultam, rögtön megváltozott a hangulatom. Egy sötét hajú, sötét bőrű és botrányosan szép lány huppant le Kellan ölébe, hogy szájon csókolja. Kellan fölnevetett, és viszonozta a csókot. Denny somolyogva fordította el a fejét, és talált rám a tekintetével. Melegen elmosolyodott, és integetett, azután összeráncolta a homlokát. Rájöttem, hogy mogorva pillantással méregetem Kellant és a kis barátnőjét, ezért megpróbáltam átrendezni az arcvonásaimat. Hű... te ismered ezeket az embereket?-érdeklődött Jenny, aki időközben felzárkózott mellém. -

650

Csakis ekkor tudatosult bennem, hogy jó tucatnyian is lehetnek a nappaliban, miközben a konyhából további hangok szűrődnek be. Néhány barát, mi?]e.nny felé fordultam.-- Nem. Jenny intett a kanapén ülő Denny felé, és magába fojtott egy gonoszkodó kuncogást. -

Hát úgy látom, Kellan jól ismeri őket...

Vonakodva fordultam vissza a kanapéhoz. Kellan még most is hevesen csókolgatta a lányt, míg kezével hosszú combját simogatta. Félrekaptam a fejem, és a gyomrom is felfordult a látványra, ahogyan nyelve megvillant a nő szájában. A tekintetem visszatért Dennyhez, aki még most is érdeklődve figyelt. Felállt, és hozzánk lépett, ahogyan bementünk a nappaliba. - Helló, Jenny - biccentett munkatársam felé, mielőtt hozzám fordult. - Jól vagy? Tudom, hogy kicsit sokan vannak, de Kellan azt mondta, csak szóljunk, és kirúgja őket. - Elmosolyodott, és magához ölelt.

Sikerült kipréselnem magamból egy halvány mosolyt, miközben viszonoztam az ölelését. A válla felett ráláthattam Kellanre. Már nem csókolózott, csak eljátszadozott a sötétbarna lány hajfürtjeivel, és egy másik, hirtelenszőke csajjal beszélgetett, aki azonnal lecsapott Denny hátrahagyott helyére. Meglepetésemre idővel a szőke lányhoz hajolt, és őt is megcsókolta, amit az ölében ülő barnaság láthatóan csöppet sem bánt.

651

Ne... minden oké. Csak rám férne egy ital. Reméltem, nincs túl sok indulat a hangomban. Fortyogott bennem a düh, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni. -

Persze, gyere csak. nyomomban Jennyvel. -

-

Átterelt

a

tömegen,

a

A pultra kitett, nyitott rekeszből szerzett nekem egy sört, és a kezembe nyomta. Megköszöntem, sietve fölbontottam, és nagyot húztam belőle. Tényleg el kellett lazulnom. És akkor mi van, ha Kellan a fél világgal... randizik? Mire számítottam? Pontosan tudtam, hogy ilyen. Az elkövetkező néhány órában úgy sikerült megállnom minden jelenet nélkül, hogy elfoglaltam egy széket a konyhaasztalnál, ahol udvarias beszélgetésbe merültem Dennyvel és Jennyvel. Körülöttünk mindenfelé idegenek rajzottak. Kicsit meglepett, hogy a banda tényleg nem jelent meg. Nem igaz, hogy nem élveznének egy ilyen bulit! Bár a csapat, amit kilencven százalékban lányok alkottak, szinte teljesen ismeretlennek tűnt a számomra, most, hogy jobban megnéztem őket, némelyiküket mintha már láttam volna... talán rajongók? Elhallgattam, amint Denny beszédbe elegyedett a kevés pasi egyikével, és folytattam a nézelődést a nappaliban. A hullámzó testek között egy pillanatra elcsíptem Kellant is. A hirtelenszőkével táncolt, míg a sötétbarna a kanapéról figyelte őket. Leesett az állam, ahogyan eszembe jutott, hogy Kellan pontosan úgy 652

mozog, mint velem a klubban: a lány mögött áll, a derekára fonja a karját, és keze a nő farmerjén nyugszik, ahogy a csípőjéhez húzza, így táncolnak, leplezetlen érzékiséggel. Kellan mosolyogva hajolt a lány füléhez, és suttogott bele valamit, amitől a nő beharapta az ajkát, és még jobban Kellan öléhez simult. A vérem is felforrósodott attól, hogy Kellan mással éli meg legbizalmasabb pillanatainkat. Kellan még mindig mosolyogva felnézett, és most először elkapta a tekintetem. Az arckifejezése egy pillanatra félrecsúszott, hogy furcsa, már-már szomorú tekintettel nézzen rám, azután visszatért a jókedve, és újra melegség költözött a szemébe. Előzékenyen bólintott felém, mielőtt figyelmével újra a sötétbarna lány felé fordult, aki mögé lépett, és hátulról simult hozzá. Kellan szélesen elvigyorodott, s ahogy hátrahajolt, szenvedélyesen megcsókolta. Émelyegve fordultam el. Jenny, aki engem figyelt, észrevette viszolygásomat.

mialatt

én

Kellant,

- Minden rendben? - Vetett egy pillantást Kellanre, ahogyan a két lánnyal táncol, majd visszanézett rám. Ez zavar téged ?

Ijedtségemben nem tudtam, hogyan magyarázzam meg hirtelen támadt dühömet. Megráztam a fejem, és lenéztem a sörömre. 653

Nem,

nem...

dehogy.

Csak...

kicsit

durva.

-

Visszafordultam Jenny felé, próbáltam eljátszani az erénycsőszt. - Most tényleg... egyszerre két csajjal? Nem sok ez a jóból? Fölkacagott, ahogy újra elnézett feléjük. De... talán igazad van. - Megcsóválta a fejét, mint akinek nem sokat számít az egész. - Hát, azt mondja, oda szokott figyelni, nehogy elkapjon valamit... -

Ez meglepett kicsit. -

Ti szoktatok beszélgetni az... ilyenekről?

Újra felkacagott. - Neeem... Kellan szerelmi élete aztán tényleg nem tartozik rám. - Nevetve látta teljes zavaromat. Egyszer Evan kérdezte erről, és kihallgattam, ahogy Kellan válaszol neki. Evén... ő mindig próbálta megóvni Kellant. - Elmosolyodott a gondolatra.

Ó. - Önkéntelenül is eszembe jutott az a két alkalom, amikor együtt voltunk Kellannel. Éppenséggel nem mondhatnám, hogy annyira vigyázott volna... Először túl sokat ittunk ahhoz, hogy törődjünk a biztonságunkkal, másodszor meg... nem bírtunk magunkkal. Minden alkalmat olyan szenvedélyesen éltünk meg, hogy ez a kérdés fel sem merült. Most bántónak találtam, hogy ennyire se törődött velem. Ettől csak még jobban felbőszített, hogy azok a lányok -

654

ekkora „biztonságban” vannak vele. Lehajtottam a fejem, és a buli hátralévő részében tudatosan távol maradtam a nappalitól. Nem sokkal később a vendégek kezdtek elszállingózni; egy hétköznaphoz képest már későre járt. Jenny megölelt azzal, hogy holnap majd felhív. Elnéztem, ahogyan magához szorította Dennyt is, majd a nappali felé fordulva elmosolyodott, és integetett Kellannek. Ellenálltam a kísértésnek, és nem győződtem meg arról, hogy Kellan lotyói távoztak-e már. Végül mindenki elment. Amikor már csak mi maradtunk a konyhában, Denny ásított egyet, és felém fordult. -

Akkor lefekszünk?

Felálltam, és kinyújtóztam. Aha. - Ösztönösen oldalt fordultam, és vetettem egy pillantást a nappalira. Megdermedtem. A két lány nem ment el, sőt, ami azt illeti, Kellan „barátai” közül már csak ők ketten -

maradtak. A kanapén ültek, Kellan két oldalán, és mindketten a mellkasát simogatták. A sötét hajú lány eközben Kellan nyakát becézgette, míg a szőke a száját foglalta le. Ahogy kifulladva elhúzódott, Kellan mosolyogva nézett a másik lányra. A barnaság nem becézgette tovább a nyakát, csak felnézett a szőkére, azután odahajolt hozzá, és megcsókolta, míg Kellan 655

beharapta az ajkát, és epekedő tekintettel figyelte őket. Erőszakkal elfordítottam a fejem, és görcsbe rándult gyomorral néztem Dennyre, aki csak vigyorgott, mint egy idióta. Ettől csak még dühösebb lettem. Gyere már! - Megragadtam a kezét, és durván magammal vonszoltam, keresztül a konyhán, majd fel a lépcsőn. Nevetve vette a reakciómat, és magához vont, hogy megcsókoljon, amint elértünk az ágyig. Duzzogva eltoltam magamtól, és pizsamát húztam. A gondolattól, hogy mi zajlik odalent, a vérem is felforrt. -

Dennynek feltűnt a szeszélyességem. -

Mi az, Kiera ?

-

Semmi - vetettem oda neki.

-

Hé... haragszol rám valamiért?

Felé pördültem. Szerinted? Úgy látom, nagyon élvezted azt a kis jelenetet. Ne hívjuk fel a lányokat, miután Kellan végzett velük? - Tudtam, hogy a legkevésbé sem vágyik erre, de valakin le kellett vezetnem a felgyülemlett feszültséget. -

656

Elfehéredett. Nem, bébi. Egy ujjal se nyúlnék hozzájuk. Nem vagyok olyan, te is tudod. -

Igazán? És az a kis orgia édes hármasban, mielőtt hazajöttem? Talán te is beugrottál egy gyors menetre ? -

Leplezetlen döbbenettel nézett rám. A kanapén ültem, és beszélgettem Kellannel. Ez minden, Kiera. - Kezdett kissé ingerültté válni. - Nem csináltam semmit. -

657

Ha te mondod. - Dühösen vágódtam be az ágyba, és rántottam magamra a takarót. - Megfájdult a fejem. Légy szíves, hagyj aludni. Felsóhajtott. -

Kiera...

-

Jó éjt, Denny.

A saját oldalára került, levetkőzött, és bemászott mellém. Oké... jó éjt. - Gyöngéden megpuszilta a fejem, mire elhúzódtam. Tudtam, hogy igazságtalan vagyok vele, hisz ő nem tett semmi rosszat, de a dühöm csak dagadt, ahelyett, hogy lelohadt volna. A képzeletem szabadon szárnyalt, a legkülönfélébb helyzetekben láttam Kellant és a lotyóit. Denny felsóhajtott, és megfordult. -

Ott feküdtem, füstölögve és a lentről felszűrődő hangokra fülelve. Denny légzése végül lelassult, és egyenletessé vált... elaludt. Valamivel később könnyed nevetés és dobogás kíséretében feljöttek az emeletre, majd hallottam, ahogyan kinyílik Kellan ajtaja, és megszólal a zene. Felültem. Nem bírtam tovább. Nem bírtam hallgatni. Amilyen csöndben csak tudtam, kilopództam a szobából, le a földszintre. Komolyan azon gondolkodtam, hogy elmegyek, csak azt nem tudtam, hová mennék... és hogy másnap reggel mit mondanék 658

Dennynek. Végül a konyhában kötöttem ki, és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Nagy kortyokban ittam, miközben a pultnak támaszkodva könyörögtem a testemnek, hogy higgadjon le végre. Kellannek minden joga megvan arra, hogy... Lehajtott fejjel álltam, két kezemmel a pultra támaszkodva, és a könnyeimmel küszködtem, amikor éreztem, hogy valaki csatlakozik hozzám. Nem tudtam felé fordulni. Bárki volt, nem segíthetett rajtam. Ha Denny, úgysem mondhatom el neki, mi kavart föl, ha pedig Kellan... nos, vele végképp nem akarom tudatni, mennyire felzaklatott. - Kiera? - zavarta gondolataimat.

meg

Kellan

hangja

sötét

Hát persze. Hát persze, hogy le kellett jönnie. -

Mi az, Kellan?

-

Minden rendben? - kérdezte halk, aggódó hangon.

Dühösen felé pördültem, azután megtorpantam, és csak bámultam. Félmeztelenül, csupasz mellkassal, kigombolt farmerban állt előttem. Szerteszét állt a haja, mint amiben még percekkel előbb is női ujjak matattak. Nagyot nyeltem, és inkább bele se gondoltam, mitől ennyire zilált. 659

Te

meg

mit

keresel

itt?

Nem

kéne

őket...

szórakoztatnod? Ereztem a szemembe szökő könnyeket, és azért imádkoztam, hogy ne buggyanjanak ki. -

Szégyenlősen elmosolyodott. A lányok arra kértek.... - A hűtőre mutatott, azután kinyitotta, és elővette a tejszínhabot. Megvonta a vállát, és nem folytatta. -

Égnek emeltem a tekintetem, és hangosan fölsóhajtottam. Hát persze, ezek a dögök azt akarják, hogy a lehető legnehezebb legyen a számomra. Lehunytam a szemem, és azért könyörögtem, hogy Kellan hagyjon már végre magamra, inkább térjen vissza a megelevenedett pornófilmjéhez. Kiera... - Olyan lágyan ejtette ki a nevem, hogy kinyitottam a szemem. Szomorúan elmosolyodott. -Ez vagyok én. Mielőtt megjelentél... ez voltam én. Felmutatott az emeletre, ahol Denny most is békésen aludt. - És az vagy te. Ennek így kellett lennie... -

Felém lépett, mint aki megölelne, vagy megcsókolná a homlokomat, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, hátat fordított, és távozott. Csak az ajtóból szólt vissza. -Jó éjt, Kiera. 660

Elment, nem is várt választ, én pedig éreztem, ahogyan feltörnek belőlem visszafojtott könnyeim. Az egész éjszakát a kanapén töltöttem, a tévé előtt, amit épp csak annyira mertem fel- hangosítani, hogy Denny ne ébredjen föl rá. 18. FEJEZET

hímringyó

Néhány álmatlan éjszakával később egy reggel Dennyvel lesétáltam a földszintre. Újabban mindig megvártam, amíg Denny elkészül, mielőtt lementem kávézni. Denny erősködött, hogy aludjak csak, nem kell felkelnem, de ha őszinte akarok lenni, az elmúlt hetek során teljesen belém ivódott, hogy korán kelek, és eltöltők egy kis időt Kellannel. A tény, hogy Kellan még a bioritmusomat is összekavarta, szokás szerint ingerültté tett, s ahogy beléptem a konyhába Dennyvel, Kellan láttán csak még dühösebbé váltam. Nem nevetségesen tökéletes kék szeme miatt, mely felénk fordult, amikor beléptünk; nem nevetségesen tökéletes borzas haja, de még csak nem is nevetségesen tökéletes teste vagy nevetségesen tökéletes mosolya miatt. Az a hülye póló akasztott ki! A pultnak támaszkodott, úgy várta, hogy lefőjön a kávé, miközben vörös pólóján vastag betűkkel kürtölte világgá: „Rocksztár szexpartnert keres”. Mennyire 661

furán állt rajta! Inkább Griffinre vallott az ilyesmi, ami felélesztette bennem a gyanút, hogy tőle szerezte. Akárhogy is: nagyon durva. Sőt közönséges. Kiborító! Denny szélesen elmosolyodott a láttára. -

Helló, tesó! Te aztán...

Sietve félbeszakítottam. - Ha te is akarsz egy ilyet, készülj fel rá, hogy egy hónapig a kanapén alszol. - A hangszínem talán túlságosan is paprikásnak tűnt egy ilyen kis semmiséghez képest, de nem tudtam uralkodni rajta.

Denny mindenesetre mulatságosnak tartotta a megjegyzésemet. Kisfiúsán elvigyorodott, és fölvetette a fejét. Azt már nem, bébi. - Lágyan arcon csókolt, és Kellanhez lépett, hogy megveregesse a vállát, mielőtt bögrét keres a kávémnak és az ő teájának. Azután vetett egy pillantást arrafelé, ahonnét még mindig bosszús pillantásokkal méregettem. - Különben is, tudod, hogy nem szeretem a rockot... -

Kellan, aki eddig némán figyelte a szóváltást, most szélesen elmosolyodott, és magába fojtotta kitörni akaró nevetését.

662

Most, hogy már mindkettőjükre haragudtam, fagyos hangon jegyeztem meg: Az emeleten leszek. Majd szólj, ha kész a kávém. Elfordultam és kiviharzottam, miközben kirobbanó kacagásuk betöltötte az egész konyhát. Pasik! -

Órákkal később, még a melóhelyen is ezen füstölögtem, amikor egy kedves hang félbeszakította a gondolataimat. - Már megint ezt csinálod, Kiera. - Jenny hajolt át egy asztal felett, és mosolygott rám. - Mit ? - kérdeztem, ahogy a fejemet csóválva magamhoz tértem a révületből.

Egyre nagyobb problémát okozott az összpontosítás. Kellan olyasmit csinált, amit még soha, amióta Dennyvel nála laktunk: ahogy ő fogalmazott, elkezdett „randizgatni”. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy minden áldott este mással állított haza, nekem pedig a légyottjukat kellett hallgatnom a papírvékony falakon át. Ezeket a lányokat láthatóan nem Kellan személyisége izgatta, csupán egy percnyi hírnévre vágytak, meg persze döglöttek a mesés teste után. Egyikük se lépte át kétszer a küszöbünket, mégis úgy tűnt, jelentkezőkből sosem akad hiány. Kezdtem belebetegedni ebbe. Képtelen voltam rendesen aludni, a végén már minden éjjel úgy ájultam be az ágyba. Ez és az állandó gyomorgörcs megtette a magáét. 663

Olyan dühödten valamin? -

nézel

Kellanre.

Összevesztetek

kérdezte Jenny, kíváncsi pillantást vetve rá. Megriasztott a gondolat, hogy perceken át leplezetlen haraggal bámultam rá, s még csak fel se tűnt, annyira elvesztem a gondolataimban. Reméltem, hogy más nem vette észre. Próbáltam őszintének tűnő mosolyt ragasztani az arcomra. -

Nem, minden oké... sőt, tökéletes.

Még mindig az a buli nem hagy nyugodni, igaz ? - A szörnyű emléktől újra fellobbant bennem a harag. Legszívesebben meggörnyedtem volna, és a hasamat szorongatom, úgy belém mart, de csak álltam és hallgattam, miközben próbáltam fenntartani színlelt mosolyomat. - De hát te is tudod, milyen. Mindig ilyen volt, mindig ilyen is marad. - Megvonta a vállát. -

-Nos... engem nem érdekel, hogy milyen. - Olyan erővel nyomtam meg a szót, hogy Jennynek is feltűnt. Épp mondani készült valamit, ezért inkább kiböktem a legelső dolgot, ami eszembe jutott. - Te és Kellan még sosem...? - Kapkodva elhallgattam, amint tudatosult bennem, mire is irányul a kérdés. Na, ezt aztán tényleg nem akartam hallani... Pontosan értette, mire gondolok, de csak nevetve megrázta a fejét. 664

Na nem, azt már nem. - Vetett egy pillantást Kellan asztala felé. Egy édes kis ázsiai lány ült a szélén, Kellan meg éppen a fülébe sugdosott, s közben a fülcimpáját harapdálta, a csaj végtelen gyönyörűségére. Kellan a bárban is hordta azt a pólót - nem hiába. Korábban is az asztala köré gyűltek az őt ajnározó lányok, akiknek a kedvéért elénekelt néhány strófát, egy ideje azonban úgy tűnt, leszűkítette az esélyesek körét. Az arcom kipirult a gondolatra, hogy nemsokára ezzel az ázsiai kis csajjal is találkozom... hallom majd a falon keresztül... -

Jenny még mindig mosolyogva fordult vissza felém. -

Nem mintha nem próbálkozott volna nálam.

Meglepetten pislogtam, mielőtt rájöttem, hogy semmi okom a megdöbbenésre. Jenny gyönyörű teremtés. -

Rád nyomult?

Bólintott, miközben megkerülte az asztalt. Ühüm... megállás nélkül, végig a legelső héten, amikor idekerültem. - Karba tette a kezét, és megállt mellettem, míg elnézte Kellan legújabb „randiját”. Egy napon kerekperec megmondtam neki, hogy nem és nem, de barátok meglehetünk, ha nem próbálja meg leimádkozni rólam a bugyit. - Fölnevetett, ahogy -

665

rám nézett. - Ezt mulatságosnak találta, és leállt, azóta jóban vagyunk. Próbáltam leplezni a hitetlenkedésem. Lerázta magáról csak úgy... egy teljes héten át? Nekem ez annyira nem ment, hogy önkéntelenül csodáltam mindenkit, aki képes rá. -

De miért nem...?

Elgondolkodva nézett rám. Tudtam, milyen, már a legelején. Nem akartam egyéjszakás kalandot, és nem hinném, hogy ennél többet lehet várni tőle. - Megrázta a fejét. - Legalábbis még nem. Egy napon talán ő is felnő, de addig... - Újra megvonta a vállát. - Nekem nem érné meg. -

Elvörösödtem, és elfordultam, miközben végtelenül ostobának éreztem magam. Jól mondja, Kellan nem más: született csábító. Nem alkalmas igazi kapcsolatra. Soha nem is volt, soha nem is lesz. Szomorúan néztem őt új szerzeményével, míg Jenny kérdő tekintettel méregetett. -

Miért is kérdezed, Kiera?

Rájöttem, hogy tényleg nincs nyomós okom Kellanről faggatni.

666

-

Nincs különösebb oka. Talán a kíváncsiság.

Egy pillanatig átható tekintettel nézett, míg én azon tűnődtem, gorombaság lenne-e, ha sarkon fordulnék, és otthagynám. -

Szóval... rád nyomult?

Elfehéredtem, önuralmamat.

és

alig

tudtam

megőrizni

az

Nem, nem, dehogy. - Nagyjából igaz is... tényleg nem ő kezdeményezett. -

Persze nem vette be. - Ha szeretnél beszélni erről, vagy bármi másról, csak szólj, Kiera. Én megértelek.

Bólintottam, és elmosolyodtam, mint akinek semmi gondja a világon. - Tudom. Kösz, Jenny. Most már jobb lesz dolgozni, nézd ezt a sok szomjas fickót. - Nevetni próbáltam, de a hangom üresen kongott.

Látható gyanakvással figyelte, ahogy távozom, azután elfordult, és ugyanazzal a gyanakvással meredt Kellanre is. Istenem, hiszen barátok... csak nem fog beszélni vele? És ha elmond neki mindent? 667

Eleinte nem láttam mást, csak hogy Kellan szeret flörtölgetni a lányokkal, és még ez is háttérbe szorult, amikor mi is... flörtölgetni kezdtünk, most azonban messze többet láttam, mint amit valaha is akartam. Mindenhol belebotlottam, nem tudtam szabadulni tőle. Ha egy este éppen nem kellett dolgoznom, akkor hazahozott valami nőt, nekem pedig el kellett viselnem, ahogyan a konyhában smárolnak, mielőtt eltűnnek az emeleten. Ha dolgoztam, ő rendszerint már otthon volt, és a közepén járt valamelyik... randijának, mire én holtfáradtan fölcaplattam a lépcsőn. És ezeket a lányokat a legkevésbé sem érdekelte, hogy Kellannek lakótársai vannak. Vagy akár szomszédjai. Valamiért azt feltételezték, hogy Kellan azt díjazza a legjobban, aki a leghangosabb... aki a leglelkesebb... és aki a legtöbbször kiáltja, hogy „O istenem!”. Még az is lehet, hogy tényleg ezt díjazza. Abba is kezdtem belebetegedni és belefáradni, hogy folyton az ő nevét sikoltozták. Mintha rászorult volna, hogy emlékeztessék rá! Miközben senki más nem számított, csak ő... A melóhelyen végképp nem szabadulhattam tőle. Valahol mindig belebotlottam, amint éppen letolta a nyelvét valaki torkán. Egyszer még azt is látnom kellett, ahogyan egy lányt tanít biliárdozni. Ennek láttán megengedtem magamnak egy önelégült mosolyt, ahogy visszaemlékeztem, mennyire nem tud játszani - azután rögvest belesajdult a szívem a tudatba, hogy valaki mással hajol az asztal fölé. Közös lökésük persze rettenetesen félresikerült, de ahogyan a nő azonnal felé fordult, és 668

szó szerint molesztálni kezdte... rettenetesen fájt. Amikor már az ötödik „randinál” járt, csak azon a héten, elszakadt nálam a cérna. Hiába próbáltam kizárni az elmémből az áthallatszó nevetést és az intim neszeket, miközben dühöd- ten forogtam az ágyban. -

Denny! - csattantam fel.

Felém fordult, levéve tekintetét az üvöltő tévéről, amire teljes figyelmével koncentrálni próbált. -

Mi az?

Haragosan néztem fel rá. Ez már nevetséges! Csinálj valamit! Muszáj végre kialudnom magam! - És elfelejtenem ezt a hímringyót! A konyhában váltott utolsó, elképesztően lágy és gyöngéd csókja ócska színjátéknak tűnt a szenvedélyes nyögdécselés mellett. -

Denny riadtan és némiképp zavartan nézett rám. Mégis, mit csináljak? Kopogjak be hozzá, és kérjem meg, hogy fogják vissza magukat ? -

Igen! Pontosan ezt akartam... sőt, rúgja is ki innét a kis ri- bancot! 669

-

Nem tudom... csak csinálj valamit!

Tudod, nemrég mi is ezt műveltük. - Fölnevetett. Talán így akar bosszút állni... -

Elfordultam, mielőtt sebzett tekintetem elárult volna. Denny mondott valamit... csak nem úgy, ahogy ő gondolta. Töprengett egy pillanatig. Azért ez kicsit fura. Kellannek sosem voltak gondjai a csajozással, de amikor beköltöztünk, mintha teljesen visszavett volna. - Megcsóválta a fejét. - Hát, úgy tűnik, visszazökkent a régi kerékvágásba. Szégyenlős pillantással fordult felém. - Nem mintha el akarnám ítélni vagy ilyesmi. Kellan... tudod, ő már csak ilyen. - Megvonta a vállát. -

A megjegyzés jobban kiakasztott, mint kellett volna.

670

Hogy érted, hogy „sosem volt gondja a csajozással”? Egy évig együtt jártatok gimibe, mikor is ? Elsősként ? Mit tudhatott még akkor az ilyenekről? Denny nem nagyon értette a heves reakciómat. Hát - vonta meg a vállát mondjuk úgy, hogy... korán kezdte. - Nevetve emlékezett vissza. - Egyszer, amikor a szülei elmentek valahová, hazaállított egy ikerpárral... - Félbehagyta a mesélést, amint szembesült fagyos tekintetemmel. - Nem nekem hozta őket, csak eltűnt velük a szobájában. Nem láttam semmit. Egy ujjal sem nyúltam hozzájuk... esküszöm. Szégyenlősen elmosolyodott, és elhallgatott. -

Fagyos tekintetem nem olvadt fel. Egy pillanatig se gondoltam, hogy ő nyúlt hozzájuk. Nem ezen buktam ki. Egyáltalán, miért vagyok kibukva? Kellan mindig is egy hímringyó volt. A lányok rajonganak érte, mi ebben a meglepő? Nem az enyém, ahogy én sem vagyok az övé. Most már tényleg el kell engednem... Visszanyeltem hirtelen feltörő könnyeimet, és kétségbeesett igyekezettel próbáltam közömbös hangra váltani. -

Csak beszélj vele, kérlek.

Egy pillanatig meredten nézett, mielőtt kimondta: -

Nem.

39i

A fagyosság visszatért. -

És miért nem?

Elgondolkodott, mielőtt nyugodt hangon így felelt: -

Sajnálom, de túlreagálod a dolgot.

Felkönyököltem, és megsemmisítő pillantást vetettem rá. Soha nem szokott nekem nemet mondani. -

Még hogy túlreagálom!

Denny is felült. Nem szívesen mondok neked nemet, Kiera, te is tudod... de ez akkor is az ő háza. Ha arra vágyik, hogy minden este... szórakozzon egy kicsit, szíve joga. Bagót fizetünk ezért a szobáért. Ennél többet egyelőre nem is engedhetünk meg magunknak. Sajnálom, de nincs más választásod, mint elviselni. -

Hangneme a kedves akcentusa ellenére nem tűrt ellentmondást. Ezúttal nem fogja beadni a derekát. Nem ehhez a hanghoz szoktam. És egyáltalán nem tetszett. - Remek - csattantam fel, azzal visszahuppantam az ágyra.

39i

Oldalt fordult, félrehajtotta a fejét, és úgy nézett rám, majd egyik ujjával igézőén végigsimított a karomon. - Mi lenne, ha inkább... megpróbálnánk túlharsogni őket ?

Ehhez volt a legkevésbé kedvem, inkább hozzávágtam a párnámat, és a másik oldalamra fordultam, háttal neki. Bosszúsan felsóhajtott, és visszatért a tévéhez, hogy egy kicsit még jobban felhangosítsa, mire a folyosó túlsó felén is varázsütésre fölerősödött a zaj. -Jó... akkor aműsoromat?

legalább

békében

megnézhetem

Felőlem. - Beharaptam az ajkam, és imádkoztam, hogy végre el tudjak aludni. -

Néhány nappal ezután még mindig változatlan volt a helyzet. Denny nem beszélt róla Kellannel, minthogy szerinte egyáltalán nem tartozott ránk. Nem értettem vele egyet, de nem mondhattam el, hogy miért. A dühöm már nem ismert határokat. Ha más nem, majd beszélek én Kellannel..., s ha már így kell lennie, közel sem leszek olyan diplomatikus, mint Denny lenne. Miután elbúcsúztattam Dennyt - csak nyomtam egy gyors puszit az arcára, de még az ágyból sem keltem 39i

fel, csak hogy az értésére adjam, mennyire nem vagyok vele elégedett -, felöltöztem, és kimentem a fürdőbe, hogy rendbe tegyem magam. Szörnyen festettem. A kialvatlanságtól sötét karikák húzódtak a szemem alatt, a hajam összevissza állt a hánykolódástól és forgolódástól. Kellan viselkedésének hatására lassan kezdtem úgy festeni, mint egy holdkóros. Dühödten tépkedtem a hajam a kefével, miközben minden ingerült mozdulatnál Kellan tökéletes arcát képzeltem magam elé. Hamarabb viszontláttam az igazi arcát, mint szerettem volna. Szebbnek tűnt annál is, ahogyan a képzeletemben élt, amit éppen akkor nagyon is bántam. -

'Reggelt.

Nem válaszoltam, annyira felbőszített ragyogó tekintete, ba- rátsájgos üdvözlése és tökéletesen vad, borzas haja. Magamban megfogadtam, hogy egy árva szót sem szólok hozzá. Ha nekem állandóan őt kell hallgatnom, ő egy mukkot sem fog hallani t:őlem. -

Kiera?

Konok eltökéltséggel felkaptam a bögrémet, és nekiláttam kávéit önteni bele, miközben fittyet hánytam Kellan behízelgő hangjára meg arra, hogy még ebből a távolságból is milyen finom az illata.

39i

"Te... haragszol valamiért szórakoztatta az ötlet. -

.Diühös pillantást vetettem hallgatási fo- gadallmamat. -

rá,

?

és

-

Láthatóan

megszegtem

]Nem. - Na, ez se tartott sokáig.

JAZ jó, mert nincs is rá semmi okod. - A mosolya elhalványuló; beszéd közben. -

]Nos, valóban... - Tudtam, hogy affektálva beszélek, mégsem woltam képes tenni ellene. Ha mégis hallani fogja a hangomat, ; akkor az a legkevesebb, hogy ne élvezze. - Mi okom is lenne rái? -

iMindketten lezártuk a dolgokat, amikor kezdtek... kicsúsz- 11 i akcezünkből. - Oldalt hajtotta a fejét, és összeráncolta aszem- (') Időikét. -

"Tudom. Ott voltam - feleltem epésen, amire még jobban i .mccolta a homlokát. -

an. -

Nézz rám..., és lélegezz.

Elmerültem kék szemében, és minden figyelmemmel a llég- zésre összpontosítottam. Észre sem vettem, hogy előtte elfelejtettem levegőt venni. Megráztam a fejem, ahogy potyogni kezdtek a könnyeim. Képtelen vagyok csak így... túlságosan is szorosan hozz'ám tartozik. Időre van szükségem. Most nem tudok erről beszállni. -

Bólintott, miközben a tekintete csillogott. Annyira sajjná- lom, Kellan. -

-

Ne tedd... - suttogta. - Sose sajnáld, ha

.802

szeretsz valalkit. Odahúzott a vállára, és megpuszilta a fejemet. Ne aggcódj, Kiera. Kitalálok valamit. Elintézem, megígérem.FEJEZET Szeretlek

A karjában tartott az egyre nagyobb hidegben. Lélegzetünk kis párafelhőkben egyesült, mégsem akarta egyikünk sem elhagyni az autó biztonságát és elszigeteltségét. Végül az égen megjelentek az első hajnali napsugarak. A levegőt megülő köd az aszfalt fölött kavargott, ettől az egész világ éterien békésnek és álomszerűnek tűnt. Abban a pillanatban azt kívántam, bár tényleg álom lenne mindez, olyan álom, amiből sosem kell felébrednem, de az aranyló fénynyalábok nemcsak a várost világították meg, hanem a megkerülhetetlen valóságot is. Menned kell magához ölelt. -

-

suttogta,

ahogy

szorosan

Visszahúzódtam, és a szemébe néztem.

.803

És te ? Te nem jössz ? - Próbáltam leküzdeni a torkomon felkúszó pánikot. -

Nyugodt pillantást vetett rám. -

Még van valami, amit el kell intéznem.

-

Mi az ?

Elmosolyodott, de nem válaszolt a kérdésemre. Menj csak..., nem lesz semmi baj. - Puha csókot lehelt az ajkamra, azután áthajolt, hogy kinyissa az ajtót. - Szeretlek - suttogta, amikor kiszálltam, majd átcsusszant az én oldalamra, és odatartotta arcát egy utolsó csókra. -

Bólintottam, és előrehajoltam, hogy az ajkára préseljem a szám - a torkom úgy elszorult, hogy amúgy se tudtam volna szavakkal elbúcsúzni tőle -, azután visszaült a helyére, beindította a motort, és elhajtott. Letörölgettem a könnyeket az arcomról. Denny békésen aludt, amikor a szobába léptem. A bűntudat belém mart, miközben fölkaptam egy váltás ruhát, és kivonultam a fürdőszobába, hogy fölfrissítsem magam. .804

Visszafelé vetettem egy pillantást Kellan ajtajára, és bizarr késztetést éreztem, hogy az ő ágyába feküdjek. Nem tettem. Nehéz lett volna kimagyarázni, ha Denny felkel, és ott talál. Lementem a földszintre, hogy készítsek egy kávét, és leültem az asztalhoz, hogy végiggondoljam, ami az elmúlt órákban történt velem. Mennyi minden változhat egyetlen nap alatt... A kávét kortyolgattam, és az üres székre meredtem, ahol Kellan szokott ülni. Hol lehet ? Miért nem akarja velem tölteni az egész napot ? Denny gyöngéden megcsókolt, amikor valamivel később lejött, készen az újabb munkanapra. A lelkiismeret-furdalás újra végigsöpört rajtam, ahogy ajka az enyémet érintette. Furcsamód megcsalásnak éreztem a csókot, csak éppen ezúttal nem Dennyt árultam el, hanem Kellant. Azelőtt is gyötört a bűntudat, de még sosem éreztem magam ennyire alávalónak. Az érzés meglepetésként ért, mégis uralkodni próbáltam magamon. Gondolni sem akartam erre. Egyelőre még Denny volt a pasim, de azt hiszem... Kellan is az lett. Mit tegyek? E mellett a döntési kényszer mellett hirtelen eltörpült korábbi nagy dilemmám, hogy hol töltsem a téli szünetet. Nem lehetne, hogy mégis inkább amiatt aggódjak? .805

Lefeküdtem a kanapéra, hogy végiggondoljam a dolgot... azután már csak arra ébredtem föl, hogy ideje dolgozni mennem. Hát, mára ennyit a suliról. Jobban kell vigyáznom, máskülönben elvesztem az értékes ösztöndíjam. Szerencsére aházi feladatokban még mindig jó vagyok, ha az órai jelenlétem nem is a régi. Jenny félrevont, amikor megjelentem Péténél. -

valamivel

később

Szóval akkor te és Kellan...?

Elmosolyodtam, és letöröltem egy hirtelen jött könnycseppet. Kellan nem jött haza, hogy ellhozzon a munkába, és máris rettenetesen hiányzott. - Szeret engem, Jenny... igazán és szívből szeret. - A lelke legmélyéről. Ahogyan még sosem. Szédítő belegondolni is.

Megölelt. - Örülök, hogy elmondta... Tuidnod kell az igazat. Helyes döntést kell hoznod.

Hátrébb léptem, és rémült pillantást vetettem .806

rá. - De mit csináljak? Szeretem Dennyt. Nem tudnám elviselni, hogy fájdalmat okozzak neki. Ahogy azt se tudnám elviselni, hogy fájdalmat okozzak Kellann ek. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek...

Felsóhajtott, és megpaskolta a karomat. Ezt én nem mondhatom meg neked, Kiera. Magadtól kell rátalálnod a megoldásra. Elfordult, ahogy néhány vendég helyet foglalt az ő asztalainál, de mielőtt feléjük indult, még megtorpant, és visszanézett. - Akárhogy is, választanod kell. - Biztatóan elmosolyodott, és megpaskolta a hátam. -

Kellan aznap este nem mutatkozott. Éjjel sem jött haza. Akkor kezdtem el igazán aggódni, amikor másnap este ugyanez megismétlődött. Akkor már eluralkodott rajtam a pánik. Majd a rákövetkező éjszakán: a totális kétségbeesés. Négy gyötrelmesen hosszú napon át a színét se láttam... Minden reggel abban a reményben mentem le a földszintre, hogy ott találom az asztalnál, .807

tökéletesen, a kávéja társaságában, ahogy fölnéz, és egy szexi kis mosollyal jó reggelt kíván, de egyik reggel sem láttam, és könnyes szemmel fogadtam a hiányát. Iskola előtt megkerestem a banda pólóját (amit azóta sem vettem fel), és szorosan magamhoz öleltem, belélegeztem az illatát, miközben azon töprengtem, hol lehet, és mit csinálhat Kellan. Minden este türelmetlenül vártam, hogy végre megérkezzen az együttes, és Matt minden este el is jött Griffinnel, folyton civakodtak valamin, de Kellan egyszer sem tartott velük. Egyik éjjel, miután Denny elaludt, befeküdtem Kellan üres ágyába, és a párnáját szorongattam. Páni rémület fogott el. Elhagyott ? Ezt a megoldást választotta? Lelépett nélkülem? A bandát mégsem kérdezhettem meg, hogy hol van. Sehogy sem találtam az alkalmas szavakat, a fiúk pedig nem beszéltek róla... egy árva szót sem. Üresnek éreztem magam nélküle. Minden nappal egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióba, és egyre ridegebb lettem Dennyvel. Próbált felvidítani, de nem működött. Beszélgetett velem, ám az sem segített. Próbált megcsókolni, de néhány kelletlen pillanat után elfordultam. A hangulatom végül átragadt rá, míg már meg sem kísérelt a kedvemben járni. Amúgy sem lett volna értelme, hiszen semmivel sem deríthetett volna föl. Soha, egyetlenegyszer sem kérdezett rá rosszkedvem okára - szinte .808

mintha félt volna az igazságtól. Amit nem bántam, mert én is rettegtem attól, hogy mit felelnék, ha föltenné a kérdést. Azon a szürke péntek reggelen is csak mogorván megpusziltam, mielőtt munkába indult. Gépiesen, minden érzés nélkül viselkedtem. Szomorú pillantást vetett rám, és nagyot nyelt. Megfeszültem, ahogy az elkerülhetetlen kérdést vártam. Kiera... én... szeretlek. Gyöngéden megsimogatta az arcomat, és láttam, hogy a szeme elhomályosul. Tudtam, hogy ő is érzi, milyen távol kerültünk egymástól. Ugyanúgy, ahogy én. -

- Én is szeretlek, Denny - suttogtam, míg azért imádkoztam, hogy a könnyeim ne buggyanjanak ki. Ahogy lehajolt, és lágyan megcsókolt, ujjai végigsiklottak a hajamon.

Megsimogattam az állát, és próbáltam félretenni csalódottságomat, hogy az övét puha szőrszálak borítják, és nem olyan sima, mint Kellané. Hátrasimítottam a haját, és igyekeztem nem törődni vele, hogy rövidebb, és nem csavarhatom az ujjam köré, mint Kellanét. Hevesebben csókoltam, miközben azt kívántam, bár venném szaporábban a levegőt, bár .809

vágynék az ajkára, amely annyira más, mint Kellané, bárcsak felszítaná bennem a régi szenvedélyt - de semmi sem történt. Egy idő után elhúzódott - és éppoly lassan, szabályosan vette a levegőt, mint én. - Indulnom kell... sajnálom. - Szomorú szeme egy pillanatig még az arcomat fürkészte, azután elfordult, és elment. Néhány makacs könnycsepp csak kiszaladt a szememből. Lehet, hogy számunkra már túl késő ?

Kellan annyira rég távol volt, és annyira hiányzott, rajtam pedig annyira eluralkodott a levertség, hogy úgy éreztem, mintha egy ólomnehéz kő lenne a gyomrom helyén. Tudtam, hogy nem jól van így. Tudtam, hogy mindent kiszipolyozok Dennyből és a kapcsolatunkból csak azt nem tudtam, hogyan vessek véget ennek. Kellan pedig egyszerűen elment... felszívódott. Még arra sem hagyott időt, hogy fölkészüljek, hogy elbúcsúzzak..., lezárjam a dolgot. Felőrölt ez a tudat. Rosszkedvűen mentem föl az emeletre, hogy készülődni kezdjek a suliba. A világ talán véget ért, de az élet ment tovább. Felöltöztem. Kifésültem a hajam. Föltettem egy kis sminket. Mindent megtettem, hogy szokványosnak tűnjek .810

egy újabb átlagos napon..., miközben gyűlöltem minden pillanatot. Mást se akartam, csak összekucorogni az ágyon, és zokogni órákon át. Megsiratni Kellant. Megsiratni Dennyt, és azt, akivé váltam. Hangosan kifújtam a levegőt, és visszanyeltem kitöréssel fenyegető könnyeimet. Igen, elment..., törődj bele, győzködtem magam. Minden joga megvolt rá. Idővel majd minden könnyebb lesz. Denny talán soha nem fogja megkérdezni..., ha Kellan soha nem jön vissza.... Ezzel a fájdalmas gondolattal nyitottam ki az ajtót, s a lélegzetem is elállt. Kellan épp ekkor lépett a legfelső lépcsőfokra. Lehajtott fejjel közeledett, majd amikor meghallotta az ajtó nyikordulását, lassan, lélegzetelállító mosollyal felnézett. Csodálatosan nézett ki. Miután közel egy hete nem láttam, már kezdtem elfelejteni, milyen vonzó is tud lenni. Vadul hullámzó haja szinte könyörgött azért, hogy beletúrjak az ujjaimmal; feszes, hosszú ujjú pólója szinte esdekelt érte, hogy ujjaimmal fölfedezzem minden apró vonulatát. Sima, erős álla ajkamat hívogatta; fölfelé ívelő szájától a levegő a torkomon akadt. A leghihetetlenebbnek mégis kéklő szemét láttam, amelyből sugárzott a szeretet és az imádat... irántam. -

Jó

.811

reggelt

-

köszöntött

ugyanúgy,

ahogy

mindig. Odarohantam hozzá, mikor felém indult, és szorosan magamhoz öleltem. A nyakába fúrtam arcomat, és szabadjára engedtem minden elfojtott könnyemet. Azt hittem, elhagytál - sikerült kinyögnöm két zokogásroham között, miközben egy pillanatra sem eresztettem el. - Azt hittem, soha többé nem látlak... -

Megsimogatta a hátam, miközben tovább rázott a sírás. Sajnálom, Kiera. Nem akartam fájdalmat okozni. Csak... el kellett intéznem valamit. -

Elhúzódtam, és belebokszoltam a mellkasába. Ilyet soha többé ne csinálj! - Könnyes szemmel elmosolyodtam, és az arcához emeltem a kezem. - Ne hagyj így itt... -

Hagytam visszhangozni a mondatot, mikor szembesültem Kellan fájdalmas tekintetével. -

.812

Nem, Kiera. Nem fogok csak úgy... eltűnni. Megcirógatta az arcomat. -

Anélkül, hogy belegondoltam volna a következményekbe, kiböktem, amit oly régóta magamba fojtottam. Szeretlek. A tekintete azonnal bepárásodott. Lehunyta a szemét, és az arcán végiggördült két egyforma könnycsepp. Az ujjam hegyével elmorzsoltam őket. Talán még sosem hallotta, hogy bárki ilyet mond neki..., és komolyan is gondolja. Mert én komolyan gondoltam. Minden porcikámmal. - Szeretlek..., annyira szeretlek... -

Ahogy kinyitotta a szemét, tovább peregtek a könnyei. Köszönöm. Nem is tudod, mennyire vágytam erre... Milyen sokáig vártam... -

Nem fejezhette be a gondolatot, mivel odahajoltam hozzá, és forrón, gyöngéden megcsókoltam. Azonnal viszonozta, a tenyerébe fogva az arcomat. Még mindig csókolózva, finoman húztam magammal a hálószoba felé. Ajkunk egy pillanatra is alig vált külön, míg néma csöndben levetkőztettük egymást. Amint .813

meztelenül álltam előtte, elhúzódott, hogy melegségtől és szeretettől túlcsorduló tekintettel végignézzen rajtam. - Olyan gyönyörű vagy - suttogta, miközben ujjai lágyan végigfutottak a hajamon.

Újra mosolygó ajkamra tapasztotta a száját, és gyöngéden az ágyra fektetett. Minden sietség és sürgetés nélkül fedeztük föl egymás testét, olyan kíváncsisággal, mintha még sosem lettünk volna együtt. Nem álltak közénk falak, nem korlátoztak gátlások. Végre mindketten tisztában voltunk az érzéseinkkel. Végre mindketten tudtuk, hogy az egész történet a szerelmünkről szól. Nem siettünk, ujjaink és ajkunk játékosan talált egyre újabb módokat egymás kényeztetésére. Hallgattam, milyen hangok törnek fel belőle, amikor megcsókolok egy érzékeny pontot a füle alatt, míg ujjaimmal kitapintom a sebhelyet az oldalán, és hogyan nyög föl, amint nyelvem végigsiklik élesen kirajzolódó bordáin. 0 meg hallgatta nyögdécselésem, ahogyan megcsókolta a kulcscsontomat, gyöngéden harapdálta a mellbimbómat, azután nyelve még érzékenyebb területekre kalandozott, hogy belekóstoljon az előtte álló gyönyörök forrásába. .814

Amikor már nem bírtuk tovább, fölém kerekedett, és óvatosan eligazította a combomat a csípője két oldalán. Tekintetével elidőzött a bőrömön, s pillantása nyomában leheletfinom érintéssel követte a vonalakat és íveket. Amikor újra találkozott a tekintetünk, oly hatalmas szeretetet és szenvedélyt láttam a szemében, amitől olyan erővel haraptam be az ajkam, hogy már fájt. Ezúttal nemcsak a vágy miatt - noha az betöltötte minden porcikámat -, sokkal inkább azért, mert meg akartam győződni róla, hogy nem csak álmodom. Igen, ez a tökéletesség valóságos..., és csak az enyém. Egy pillanatra sem vette le rólam gyöngéd tekintetét, ahogyan lassan, szinte gyötrelmesen lassan belém hatolt. Mindketten lehunytuk a szemünket. Magával ragadott a heves vágy és a még fenségesebb érzés, hogy végre egyesülhetünk. Akkor újra kinyitottam a szemem, és finom mozdulattal megfogtam arcát. -

Szeretlek... - suttogtam.

Újra találkozott a tekintetünk. -

Szeretlek... - súgta vissza.

.815

Azután megtettük, amit addig még nem, s amit Kellan talán még soha életében szeretkeztünk. Mennyivel több volt ez, mint a részeg hév, az égető szükség vagy a vad szenvedély! Mennyire sokkal-sokkal több! Végig a kezemet szorongatta, miközben átéltük ezeket a csodálatosan meghitt pillanatokat. Amikor a túlfűtött érzelmek épp nem szorították el a torkát, újra és újra elsuttogta, mennyire szeret, s én ugyanazt ismételgettem, ahányszor csak tudtam. Nem maradt helye kétkedésnek, félelemnek, bűntudatnak. A csípőnk együtt, tökéletes egységben mozgott, ugyanabban a pillanatban lassítottunk és gyorsítottunk, mintha egyetlen testté váltunk volna. S bár láttam, hogy még előttem készen áll rá, visszafogta magát, hogy együtt érkezzünk fel a csúcsra. Amikor ez megtörtént, egy áthatóan és szívbe marko- lóan tökéletes pillanat részesei lettünk. A nevemet kiáltotta, és azon kaptam magam, hogy az övével válaszolok. Utána a mellkasához, reszkető testéhez vont. Hallgattam, ahogy a szívverése lassan egy ütembe kerül az enyémmel, miközben néhány könnycsepp gördült le az arcomon - ezúttal nem a bűntudat, hanem az igaz szerelem örömkönnyei, amelyek közé a bánat könnye vegyült, amiért együtt töltött időnk nem tarthat örökké, s csak néhány drága pillanat adatik nekünk. O is ezt érezte. Ahogyan fölnéztem rá, arcán, csillogó szemében ugyanezt a .816

szomorúsággal vegyes boldogságot láttam. -

Szeretlek - suttogta csöndesen.

-

Én is szeretlek - lágyan megcsókoltam.

Lehunyta a szemét, és szabadon engedett egy könnycseppet, amely végigcsordult az. arcán. Letöröltem az ujjam hegyével. -

Mire gondolsz? - kérdeztem halkan.

-

Semmire - felelte behunyt szemmel.

Fölemeltem a fejem, hogy közelebbről láthassam. Kinyitotta a szemét, és lenézett rám. Próbálok nem gondolni semmire. Túlságosan fáj belegondolni... -

Beharaptam az ajkam, és bólintottam. Már bántam, hogy megkérdeztem. -

Szeretlek - mondtam jobb híján.

Szomorúan bólintott. .817

Csak nem elhagyd? -

eléggé...

eléggé

ahhoz,

hogy

Lehunytam a szemem, és visszanyeltem a feltörő zokogást. Mennyire reméltem, hogy nem fogja megkérdezni..., hogy soha nem fog erre kérni. Végigsimított a hajamon. Semmi gond, felhoznom. -

Kiera.

Nem

kellett

volna

Annyira sajnálom, Kellan... - kezdtem, de ő az ajkamra helyezte a mutatóujját. -

Ne most. - Melegen elmosolyodott, magához vont egy csókra. - Ne most... oké? -

és

Bólintottam, ahogy viszonoztam a csókot. Egy pillanat múltán újra elhúzódtam. Gondolod, hogy...? Ha nincs az az első alkalom... szerinted még mindig csak barátok lennénk? -

Elmosolyodott, miközben magában lefordította, .818

amit mondani próbáltam. Ha nem rúgunk be, és fekszünk le egymással..., akkor mindnyájan boldogan élünk, amíg meg nem halunk? - Bólintottam, ő pedig elgondolkodott egy pillanatra, míg a fülem mögé simított egy hajtincset. - Nem..., mi ketten sosem voltunk csak barátok. Szeretetteljes mozdulattal megcirógatta az arcom. - így vagy úgy, de mindenképp itt kötöttünk volna ki. -

Bólintottam, és lenéztem mellkasára. Egy ideig a karomat simogatta, némán figyelt, azután megtörte a csöndet. -

Bánod ezt az egészet?

Fölnéztem, és elkaptam fájdalmas tekintetét. Azt bánom, hogy viselkedtem Dennyvel. -

olyan

rettenetesen

Bólintott, és elfordította a fejét. Gyöngéden megfogtam az arcát, és kényszerítettem, hogy újra nézzen rám. - Egyetlen pillanatot sem bánok, amit veled töltöttem. - Lágyan elmosolyodtam. -

.819

Minden veled eltöltött percért megérte. Sóhajtva magához vont egy csókra, ami idővel egyre szenvedélyesebb és szenvedélyesebb lett. -

Aznap nem mentem iskolába. Aznap az ágyából sem keltem fel. Nem létezett hely, ahol szívesebben lettem volna. Kellan egy órával azelőtt búcsúzott el tőlem, hogy Denny hazatért a munkából. A szemembe azonnal könnyek szöktek, mire Kellan két kezébe fogta az arcomat, és csókot lehelt a szemhéjamra. Ma este ott leszek Pete-nél. Találkozunk, oké ? -

Szótlanul bólintottam, ő pedig adott még egy utolsó csókot, mielőtt kisétált az ajtón. A szívem belesajdult, ahogy néztem távolodó alakját. Ez az együtt töltött nap... nem, ez szavakkal leírhatatlan. Miközben a szívem kétségbeesetten kalapált, Jenny intése jutott az eszembe. Választanod kell... Nem tarthatod megmindkettőt. Nem tudtam, hogyan engedhetném el bármelyiküket is. Denny a szokottnál kicsit hamarabb és nagyon kimerültén ért haza. Odalépett a kanapéhoz, .820

ahol üres tekintettel meredtem a tévére. Leült mellém, én pedig elnéztem szomorú, szépséges arcát. Rögtön elöntött a bűntudat. Azonnal felülkerekedett rajtam, és zokogásban törtem ki. Átkarolta a vállamat. - Gyere ide. - Lefeküdtünk a kanapéra egymással szemben, és a karja átfont, hogy szorosan magához vonjon. Fejemmel a mellkasán, az ingét markolászva bőgtem, amíg már levegőt is alig kaptam. - Semmi baj, Kiera. Akármi is az, rendben van. - Remegő hangon beszélt, fojtottan az érzelmektől, és tudtam, hogy ő is közel áll a síráshoz. Elcsuklott a hangja. - Bébi... te vagy az életem. - A zokogásom új erőre kapott. Tudtam, hogy óriási fájdalmat okozok neki, de nem tehettem semmit, a köny- nyeim nem engedelmeskedtek az akaratomnak.

Amikor végre elapadtak, kezdett elragadni az álom, ahogy szorosan magához ölelt, és a hátamat simogatta. Akkor elhúzódott, és résnyire nyitott, fáradt szemmel meredt rám

.821

.Kiera... ? - A szemhéjam páni rémülettel pattant föl. Most jött el a pillanat ? Most fog rákérdezni Kellanre ? Képtelen leszek felelni... - Te...? - Egy pillanatra elhallgatott, és félrefordította a fejét. Gyötrődő hangon kezdte újra. - Te... szeretnéd..., hogy el vigyelek dolgozni? El fogsz késni... - Ahogy visszafordult felém, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Nem tudtam szólni, csak bólintani. Oké. - Fölállt, és felém nyújtotta a kezét. - Akkor menjünk. -

Útközben egy szót sem váltottunk. Denny nem kérdezett az összeomlásomról, én meg pláne nem erőltettem a dolgot. Különben sem tudtam volna mit mondani. Oly sok titok férkőzött közénk, hogy már alig tudtam fölidézni azokat az időket, amikor még minden egyszerűnek és könnyűnek látszott, amikor még önfeledten lubickoltunk a szerelmünkben. Azt hiszem, végül mindig le kell szállnunk a földre. Denny úgy döntött, egy ideig velem marad a bárban. Szüntelenül engem figyelt, mintha azt várná, mikor borulok ki újra. Korábbi viselkedésem gondoskodó üzemmódba rakta Dennyt, én pedig riadtan eszméltem rá, hogy egész éjjel őrködni fog

822

felettem..., miközben Kellan is itt lesz. Nagy sóhajjal láttam neki a dolgomnak. Magamba kellett volna fojtanom a kínomat. Nem lett volna szabad hagynom, hogy Denny észrevegye. Nem kellett volna látnia ezt, hiszen nem mondhattam el neki, mitől zuhantam ennyire össze. Kegyetlenségnek éreztem, hogy hagyom a sötétben tapogatózni. Mintha nem szenvedett volna eleget Kellan távollétében, amikor szüntelenül eltaszítottam magamtól, hogy visszahúzódjak magányom kemény páncélja mögé.

823

Kellan valamivel a banda előtt érkezett, Denny pedig az ajtóban fogadta. Kellan azonnal megölelte, és a szokott módon könnyed csevegésbe merült vele az együttes asztalánál. Egyetlenegyszer kaptam el a tekintetét, amikor Denny egy hirtelen zajra félrefordította a fejét. Annyi fojtott vágyakozás sűrűsödött össze abban a pillantásban, hogy alig tudtam megállni - kis híján odarohantam hozzá, és a karjába vetettem magam. Mégsem lettem. Legalább ennyi akaraterő maradt bennem. Ezután továbbra is egymással szemben ültek, és láthatóan belemerültek egy komoly beszélgetésbe. A szívem szaporábban vert a tudatra, hogy fogalmam sincs, miről társaloghatnak. Amikor Kellan bólintott, Denny pedig kedélyesen a vállára csapott, hirtelen megértettem: Denny a nővéremről beszélt. A szívem átmelegedett, ahogy erre gondoltam. Kellan egy ujjal sem nyúlt Annához, mindvégig hűséges maradt hozzám. Oké, talán nem teljesen hűséges ha egyszer fél Seattle-en végigment, csak hogy „túltegye magát rajtam” -, de ígéretet csak a testvéremmel kapcsolatban tett, azt pedig meg is tartotta. Jóleső érméssel gondoltam erre. Kicsit meglepett, hogy képesek átbeszélgetni az egész estét, s nemcsak amiatt, hogy Kellan ilyen fesztelen tud maradni olyasvalaki társaságában, akinek a barátnőjével lefeküdt... nem egyszer és 824

nem is kétszer. Úgy tűnt, a barátságuk azt sem sínyli meg, hogy nem is olyan régen még Kellan torkának ugrottam. Denny nyilván szemrehányást tett, aminek Kellan nyilván készséggel i lismerte a jogosságát, és mindenben támogatta a mesémet ugyanakkor nem látszott, hogy ez jottányit is változtatna a köz- üink lévő kapcsolaton. Nagyot nyeltem a tudatra, hogy az én választásom - amire Jenny okkal hívta fel a figyelmemet - annál inkább változtatni fog. Én leszek az, aki miatt tönkremegy .1 barátságuk. A tudat kétségbeeséssel töltött el. Idővel megérkezett az együttes többi tagja, Kellan pedig ügyesen manőverezve egész este távol tartotta Griffint Dennytől. A két barát együtt sörözött, egy kicsit biliárdozott, és elcsevegett Mattel. Evan láthatóan feszengett ebben a felállásban, ezért jobb híján flörtölgetni kezdett az asztalhoz telepedő rajongók- L .ti. Kellan és Denny egész este együtt maradt, mígvégül el nem > rkezett az idő, hogy a fiúk fellépjenek. A műszak hátralévő részében felváltva éreztem magamon Kellan vágyakozó és Denny aggódó tekintetét, aki láthatóan még mindig arra várt, mikor omlok újra össze. Ennyire szétesettnek tűntem? Denny a műszakom utolsó percéig kitartott, majd 825

kötelességtudóan hazafuvarozott. Kellan is maradt - amikor Dennyvel távoztunk, éppen heves gesztikulálással kísért társalgást folytatott Jennyvel. Reméltem, hogy Jenny kedves lesz hozzá. A lépcsőn fölfelé végig Kellan vágyakozó, szenvedélyes pillantásáról ábrándoztam, és forró kezéről, ahogy levetkőztetett. Feszes bőre járt az eszemben, amikor belebújtam a pizsamámba, és megrészegítő illatán tűnődtem fogmosás közben. Csodálatosan kusza hajára gondoltam, meg hogy milyen jó érzés beletúrni az ujjaimmal, mikor becsusszantam a takaró alá Denny mellé. Mégis, nem más tartott felajzottan és éberen, mint az ajka, amint újra és újra azt ismételgeti, hogy szeret. Sokkal, de sokkal tovább maradtam a szobában, mint a legtöbb nő az én helyemben tette volna (legalábbis én szerettem volna ezt gondolni), ám végül, amikor az elvonási tünetek ki- bírhatatlanná váltak, kicsusszantam a paplan alól. Denny nem moccant. Békésen aludt akkor is, amikor csöndesen betettem az ajtót. Benyitottam Kellanhez, aki fölkönyökölt a hirtelen neszre. A holdfény beszűrődött az ablakán, így láthattam tökéletes arcán a kíváncsi figyelmet. Éjkék szemében nyomát sem láttam álomnak. O sem tudott aludni. 826

A gondolat felajzott, felbátorított. Becsusszantam az ágyába, a takarója alá, és tüstént körbefontam a lábammal, majd átkaroltam a nyakát, és egész testsúlyommal nekiveselkedtem a mellkasának, hogy ledöntsem a párnákra. - Talán álmodom ? - suttogta, mielőtt ajkam a szájára tapadt. Ujjai végigsiklottak a hátamon, belevesztek a hajamba. Még szorosabban vont magához, még szenvedélyesebben csókolt. - Any- nyira hiányoztál - mormolta. - Te is hiányoztál... - suttogtam. - Annyira hiányoztál...

827

Addig csókoltam, amíg csak tudtam, majd teljesen kifulladva elhúzódtam. Miközben lehámoztam magamról a felsőt, mohó tekintettel figyelt, és lágyan végigsimított a mellemen, majd elcsigázottan felsóhajtott.Mit művelsz, Kiera? Hozzábújtam, és válaszul lágyan megcsókoltam a nyakát. Vetett egy pillantást az ajtó felé. -

Kiera, Denny itt alszik a...

Szeretlek - szakítottam félbe -, és hiányoztál. Szeretkezz velem. - Imádattal néztem le képtelenül tökéletes arcára, miközben levetettem maradék ruhámat is. -

-

Kiera...

Újra megcsókoltam, és csupasz testemmel hozzásimultam. I lalkan felnyögött, majd mohón viszonozta gyöngédségem. Uj - jaim végigszaladtak adoniszi testén, és máris a bokszerét kezdtem lehúzni róla. Szeretlek..., és azt akarom, hogy szeretkezz velem - suttogtam újra a fülébe. -

Egyre

+75

gyorsabban

vette

a

levegőt,

szenvedély lángolt a tekintetében, ahogy vetett egy újabb pillantást az ajtóra, mielőtt visz- szanézett rám. -

Biztos, hogy...

Biztos - lihegtem, és kiéhezve az ajkára tapadtam. -

A csókunk egyre hevesebbé vált, amikor hirtelen elhúzódott tőlem. Várj... - Vágyakozva nézett végig rajtam. - Nekem így ez nem megy. -

Meglepetten néztem le rá. Ó... hát akkor várjunk... Szégyentelenül belenyúltam az .ilsójába. Készen állt... nagyon is készen. -

Ne - nyögött föl -, teljesen kikészítesz, Kiera. - Elhúzta .1 kezem, és halkan fölnevetett. - Nem így értettem. Menne... nyilván... csak... - Átható pillantást vetett rám. - Nem hinném, hogy helyes lenne. -

És a mai? Akkor... akkor az sem volt az? Én... már nem akarsz ? - Összezavarodtam, meg egy kicsit meg is bántódtam. -

+75

Dehogynem, nagyon is akarlak. Sokatmondó pillantást vetett az ágyéka felé, majd újra a szemembe nézett. - Ezt tudnod kell. - Fülig elvörösödtem, ahogy folytatta. Ez a mai volta legszebb... még sosem éltem át ilyet. Azt sem gondoltam, hogy létezik ilyesmi, legalábbis az én számomra. Szégyenlősen elmosolyodott. - Hát nem akarod megint ezt az érzést ? Mosolyogva cirógattam az arcát. Jobban, mint bármit - felelte fátyolos hangon. -

- Akkor... itt megcsókoltam.

vagyok...

-

Zihálva

Halkan fölnyögött. Istenem, Kiera. Miért van az, hogy te mindent annyira... -

...megnehezítek? - suttogtam, aztán újra elpirultam, mikor halkan fölnevetett. Szeretlek, Kellan. Úgy érzem, mintha kicsúszna az idő a kezemből. - A tekintetét fürkésztem. - Nem akarok elmulasztani egyetlen pillanatot se. -

Halkan fölsóhajtott, míg elmosolyodtam a 830

tudatra, hogy sikerült meggyőznöm. - A jegyzőkönyv kedvéért, ez tényleg egy pocsék ötlet... Még szélesebben mosolyogtam, és hevesebben csókoltam, ahogy fölém kerekedett. - A halálba kergetsz - mormolta, azzal végre kibújt az alsójából.

A hangtalan szeretkezés átkozottul nehéznek bizonyult. Végig egymást markolásztuk - méghozzá olyan erővel, hogy nem maradt kétségem, holnapra mindkettőnket véraláfutások fognak borítani -, vagy a másik szájára tapadtunk, úgy fojtottuk magunkba a gyönyörünket. Egyszer, a vége felé, Kellannek szó szerint be kellett tapasztania a számat. A lassúság és a hangta- lanságba ölt tudatos erőfeszítés csak még érzékibbé tette együtt- létünket, mely tovább tartott, mint azt valaha is lehetségesnek gondoltam volna. S még ennyi sem volt elég, bár örökké tartott volna... Utána csak feküdtünk egymással szemben, szorosan egymáshoz préselt testtel. Minden lélegzetvétellel még jobban hozzám simult, s én minden lélegzetvétellel jobban simultam őhozzá. Nem szóltunk, csak elmerültünk egymás tekintetében. A hajamat cirógatta, néha megajándékozott 831

egy gyöngéd csókkal. Mutatóujjam végigszaladt az arcán, az álián, az ajkán, miközben elvesztem szemének áttetsző kékjében. Végül szinte mozdulatlanná váltunk, néma csöndben, anyaszült meztelenül pihentünk, míg Kellan föl nem sóhajtott. Vissza suttogta. -

kell

menned

a

szobádba

-

Nem. - Nem akartam kivonni magam ebből a meghittségből. -

-

Mindjárt hajnalodik, Kiera.

Vetettem egy pillantást az órára, és riadtam láttam, hogy igaza van. Már pirkadt, de én csak még konokabbul szorítottam magamhoz. Megcsókolt. Várj egy órát az ágyban, azután gyere le kávézni, ahogy máskor is szoktál. - Újra megcsókolt, azzal lágyan eltolt magától. Duzzogva fogadtam felém nyújtott ruháimat. Amikor nem moccantam, és csak a fejem ráztam, ő öltöztetett, majd ültetett és állított föl. - Kiera... - Megsimogatta az -

832

arcom. - Menned kell... mielőtt túl késő lesz. Eddig szerencsénk volt..., most már ne kísértsd tovább a sorsot. Megpuszilta az orrom hegyét, én pedig lemondóan fölsóhajtottam. Oké, akkor egy óra múlva odalent. - Nem tudtam tenni ellene, muszáj volt még egy hosszú pillantást vetnem meztelen testére, azután felsóhajtottam, és távoztam. -

Nesztelenül visszalopództam a szobámba, és betettem magam mögött az ajtót. Denny nem moccant, még mindig halkan szuszogva az oldalán feküdt, nekem háttal. Álmélkodva néztem, •ihogy békésen, tudatlanul alussza az igazak álmát, azután be- csusszantam mellé az ágyba. Az oldalamra fordultam, és elnéztem apólóját, ahogyan lélegzetvételének ütemére emelkedik és síi llyed. Nem támadt bőghetnékem, ahogy eddig mindig. A bűn- i ndat még élt bennem, de már nem kínzott úgy, mint korábban. Könnyebb lett minden..., és én gyűlöltem magam ezért. Könynyedén megcirógattam Denny tarkóját, mire elégedetten fölsó- liajtott. Visszanyeltem a torkomban a gombócot, majd átfon-

833

am Dennyt a karommal, hozzásimulva a hátához. Fészkelődni kezdett, és megfogta a kezem, de rögtön vissza is aludt. Megcsókoltam a nyakát, és a vállára fektettem a fejem. Akkor aztán eleredtek a könnyeim. Talán könnyebb lett..., de csöppet sem könnyű.FEJEZET Választások

Kellan másmilyennek tűnt, amikor reggel lementem, és nem testi értelemben. Külsőre ugyanolyan szívfájdítóan tökéletes maradt talán csak tündöklőén kék szemébe költözött némi fáradtság, miután egyikünk sem aludt az éjjel. Nem, inkább érzelmileg láttam megviseltnek. Föl sem nézett, amikor beléptem. Nem köszöntött vidáman, csak üres tekintettel meredt a kávéjára, és láthatóan teljesen elmerült a gondolataiban. -

Hozzá léptem, és elhúztam előle még mindig teli bögréjét, hogy kirángassam a révedezésből. Elfordította a fejét, és vágyakozó pillantást vetett rám. Azután gyengéden megcsókolt, és átkarolta a derekam. A nyakára fontam a karom, és a vállára fektettem az arcomat, hogy még szorosabban vonjam magamhoz. 834

El sem hiszem, hogy ezt mondom suttogta, mire azonnal megfeszültem -, de a múlt éjszaka nem ismétlődhet meg, Kiera. -

Elhúzódtam, és sértett, zavarodott kissé rémült tekintettel bámultam rá.

és

Leolvasta arcomról a vegyes érzelmeket, és fölsóhajtott. Szeretlek, és ha valaki, te tényleg tudod, hogy mit jelent nekem ez a szó. Nem mondtam ilyet senki másnak... soha az életben. - Gyöngéden lefejtette magáról akarómat, megragadta kezemet, és összefűzte ujjainkat. - Nem is olyan rég nem lett volna ezzel semmi bajom. Bármivel beértem volna, amit csak adsz magadból, és valahogy megbirkóztam volna a többivel... -

Arcomhoz emelte összefont ujjainkat. A vonásaim ellágyultak a szavaira, de továbbra is zavart és ijedt maradtam. Mély sóhajjal mért végig. - Olyan fickó akarok lenni, amilyet érdemelsz. - Próbáltam közbevágni, mire a számhoz emelte a mutatóujját. - Aki megérdemli a tiszteletet...

835

Te megérdemled - szakítottam félbe, miután elhúztam az ujját az ajkamról. - Jó ember vagy, Kellan. -

- Ennél jobb akarok lenni, Kiera..., de nem vagyok. - Fölsóhajtott, ahogyan felpillantott az emelet felé, ahol Denny most is aludt, majd visszafordult hozzám. - Amit az éjjel tettünk, nem volt éppen tisztességes, Kiera... Dennyvel szemben semmiképpen sem.

Összeráncoltam a szemöldököm, ahogy a bűntudat és a szégyen könnyei a szemembe szöktek. Látta, és azonnal megértette, mi zajlik bennem. - Nem... nem azt akarom mondani, hogy te..., nem akartalak megbántani. - Szorosan átölelt, ahogy néhány könnycsepp kibuggyant a szememből.

-

Akkor mit akarsz mondani, Kellan?

Lehunyta a szemét, és vett egy nagy levegőt. Azt akarom, hogy hagyd őt el..., és legyél velem. - Lassan kinyitotta a szemét, hogy meglássam benne a hirtelen támadt -

836

rettegést. Döbbenten meredtem rá, és nem találtam szavakat. Ez most ultimátum? Arra kényszerít, hogy döntsék végre? Sajnálom. Semleges akartam maradni, csak az számított, hogy te is akarj engem, de azután szeretkeztünk..., és én még soha..., értsd meg..., egyszerűen nem lehetek újra az, aki régen voltam. Akarlak, csak téged akarlak, és nem tudom elviselni a gondolatot, hogy mással osztozzak veled. Sajnálom. - Szomorú pillantást vetett rám. Azt akarom, hogy együtt legyünk, nyíltan és fölvállaltán. Azt akarom, hogy kézen fogva mehessünk be Pete-hez. Azt akarom, hogy megcsókolhassalak, ahányszor csak akarlak, és ezt bárki láthassa. Nem akarok szeretkezés közben

837

attól rettegni, hogy rajtakapnak minket, viszont azt szeretném, hogy utána minden éjjel az én karomban aludj el. Nem akarok bűntudatot érezni olyasmi miatt, amitől ennyire... teljesnek érzem magam. Sajnálom, Kiera, de arra kérlek, hogy válassz. Tovább bámultam rá, ahogy a könnyek végigcsorogtak az arcomon. Olyan csodálatos képet festett elém. Láttam magam előtt a jövőt, a vele eltöltött életet. Egy részem, énem egy óriási része ezt akarta, de a másik felem még most is a csillogó barna szempárt, a kisfiús mosolyt látta. Azt kéred tőlem, hogy tegyem őt tönkre, Kellan... -

Lehunyta a szemét, és nagyot nyelt. Tudom - suttogta. Mire újra kinyitotta a szemét, fátyolossá vált a könnyektől. Tudom. Én csak... nem osztozhatok rajtad. A gondolat, hogy vele vagy, teljesen fölemészt, gyorsabban, mint eddig bármikor. Szükségem van rád. Csak téged akarlak. -

Páni rémület töltött el a gondolatra, hogy valamelyiküket elveszítem. 838

És ha nem választok, Kellan? Akkor mi lesz? -

Elfordította a fejét, könnycsepp legördült az

ahogyan

egy

arcán. Elmegyek, Kiera. Elmegyek, te pedig boldogan élhetsz tovább Dennyvel. Visszafordult felém. - Még csak nem is kell beszélned neki rólam. Végül... - Elcsuklott a hangja, ahogyan egy újabb könnycsepp csordult ki a szeméből. - ...Ti ketten öszszeházasodtok, gyerekeitek lesznek, és csodálatos életetek... -

Leküzdöttem a feltörő sírást. És te? Mi megtörténik? -

lesz

veled,

ha

mindez

Én... majd elleszek. És rád gondolok majd, minden áldott nap. -

Végül úrrá lett rajtam a sírás, s hogy bebizonyítsam saját magam számára, Kellan még velem van, és az általa leírt rettenet még nem következett be, az 839

arcához nyúltam, és hevesen megcsókoltam. Éreztem a könnyeit a bőrömön, ahogy szenvedélyesen viszonozta csókomat. Kifúlva váltunk szét, és érintettük egymáshoz a homlokunkat, míg a könnyeink némán peregtek tovább. Kiera... olyan szenzációs pár lehetnénk... - suttogta. -

-

Időre van szükségem, Kellan... kérlek...

Lágyan megcsókolt. Rendben, Kiera. Kapsz még időt, de nem várhatok örökké. -

Újra megcsókolt, míg végül éreztem, hogy a szívem kezd lassabban verni, és a jégtömb felolvad a gyomromban. - Nem akarok egész nap veletek lenni itthon. Inkább átmegyek Evanhez. -

Zakatoló szívvel öleltem újra magamhoz. Látta rajtam a kétségbeesést. Este találkozunk Pete-nél - nyugtatott meg. - Ott leszek. -

840

-

Újra megcsókolt, és kezdett elhúzódni.

-

Várj még..., máris mész? - nyögtem föl.

Végigsimított a hajamon, megcirógatta az arcom.

azután

Töltsd a napot Dennyvel. Gondolkodj azon, amit mondtam. Talán képes leszel... -

Dönteni? Dönteni, hogy kinek a szívét törjem össze? Nem tudtam, hogyan juthatnék elhatározásra. Nem fejezte be a mondatot, csak a számhoz préselte az ajkát, azután mintha órákon át csókolt volna - mégis, ahogy elhúzódott, múló pillanatnak tűnt az egész. Rám mosolygott, hátat fordított, és elment. Néhány másodperc múlva hallottam a bejárati ajtó csapódását. Én pedig a teli kávésbögrére meredve azon tűnődtem, mitévő legyek. Végül lefeküdtem a kanapéra, és addig bőgtem, míg az álom el nem ragadott. Órákkal később, teljesen kialvatlanul ébredtem. Kellan szavai még akkor is ott 841

visszhangoztak a fejemben, amikor átvánszorogtam a konyhába, hogy fölmelegítsem a kávét, amit korábban ő főzött... mielőtt oly hirtelen távozott. Éppen töltöttem a bögrémbe, amikor hallottam Dennyt belépni. A szívem azonnal szaporábban kezdett verni, ahogy megláttam az arckifejezését. Még sosem láttam őt ilyen komornak és elgyötörtnek ennyire levertnek. Máskor meghitten csillogó meleg barna szeme most üressé és színtelenné vált. Lezuhanyozott és fölöltözött, de ettől még csöppet sem tűnt kipihentnek. Mint aki hetek óta nem aludt. Lehunyta a szemét, és vett egy nagy levegőt, mielőtt erőltetett mosollyal belépett. Dermedten néztem a pult felől. Mitől ennyire csüggedt ? Tisztában van vele, hogy egész éjjel nem vele voltam? Tudja, hol jártam? Mégsem sikerült olyan csöndben lennünk, mint gondoltuk? Odalépett hozzám, és kis híján megérintett, mielőtt megtorpant. A konyhában összesűrűsödött a levegő. Nyugtalanságomban egyre szaporábban vettem a levegőt. Tudtam, milyen furcsa, hogy nem kérdezem meg, mi bántja azelőtt sosem hagytam volna szó nélkül egy ilyen reményvesztett tekintetet de egyszerűen nem kaptam levegőt, hogy 842

megszólaljak. Amúgy is rettegtem bármit kérdezni... Végül ő törte meg a hallgatásunkat. -

Eltűntél... - suttogta.

A szívem vadul kalapált, forgott velem a világ. 0, istenem, el fogok ájulni... -

Mi ? - nyögtem fel bénán.

Ma reggel. - Biccentett a kanapé felé. Lejöttem, te meg ott aludtál. Nem akartalak felébreszteni. -

Szívem heves csillapodni.

lüktetése

kezdett

kicsit

- Ó... Visszatért megsemmisült arckifejezése, ahogyan a kezem után nyúlt. -

Én... tettem valamit, Kiera?

Tüstént rázni kezdtem a fejem, és kétszer is nyelnem kellett, mielőtt válaszoltam. 843

-

Nem... dehogy... te semmit.

Igazán? Mert úgy érzem, mintha fal lenne közöttünk. Azelőtt mindent megbeszéltünk. Tudtam minden egyes gondolatodról, most meg fogalmam sincs, mi jár a fejedben. -

Vissza kellett nyelnem a könnyeimet.

844

Nem akarsz beszélni róla? - Szomorú barna szeme az arcomat fürkészte, majd gyengéden megfogta a karomat, és a nappaliba vezetett. Magamban azért fohászkodtam, hogy ne bőgjem el magam, mint előző nap.Leültünk egymás mellé a kanapén. Előrehajolt, a térdére könyökölt, és megdörzsölte a homlokát, mielőtt felém fordult. - Te boldog vagy itt? - kérdezte érzelmektől fojtott, kongó hangon. Megráztam a fejem, de a számmal igent mondtam. Az ellentmondásos választól legalább annyira zavarban érezte magát, mint én. Kellan az ? - suttogta, én pedig úgy éreztem magam, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Hát végre rákérdez ? Tudtam, hogy fehérebb lehetek a meszelt falnál, és éreztem, hogy nem kapok levegőt. - Az ő életvitele kavart föl ennyire ? Már nem akarsz vele együtt lakni ? -

Elernyedtem. Nem a viszonyunkról faggatott..., csak Kellan nőügyeiről. Denny nem tudott másról, csak arról, hogy megkeserítették az életemet, azután jött az a jelenet a bárban... Pedig mi minden megváltozott azóta. Kellan szeret, szívből szeret, én pedig... 845

- Nem, elvagyok itt. Különben is, alig látom - feleltem halkan, még mindig szédelegve.

Hát, mostanában nem sokat volt itthon, igaz ? - Fura pillantást vetett rám, mialatt ezt mondta, mire megrémültem, hogy éppen ezzel ültettem bogarat a fülébe. A következő kérdése nyilván ez lesz: ugye rettenetesen megviselt, amikor Kellan elment? És tegnap éppen azért omlottál össze, mert végre visszatért. Mert szeretkeztél vele..., azután pedig bűntudatot éreztél a karomban? -

Denny olyasmit kérdezett, amivel sokkal nagyobb fájdalmat okozott, mint amekkorát a fentiek bármelyikével is képes lett volna. Miattam van? Már nem vagy velem boldog? - Olyan halkan beszélt, hogy alig hallottam. -

A karomba zártam, és magamba fojtani a zokogást.

próbáltam

Nem, szeretlek. - A hangom így is elcsuklott. - Boldog va- gyök veled. - Csak ne faggass tovább. Ne akard megtudni, mit tettem. Ne hagyj el... 846

Viszonozta az ölelésem. Úgy szorított, mintha el akarnékhú- zódni, és nem rajta csimpaszkodnék. -

Akkor költözz velem Brisbane-be.

Elhúzódtam, és zavartan bámultam még mindig kifejezéstelen tekintetébe. Ha vége az iskolának..., költözz velem Ausztráliába. - Megszállottan kémlelte az arcomat, próbálva fölmérni a reakcióm. -

Döbbenten néztem rá. Eddig nem beszéltünk hazaköltözésről, csak egy látogatásról a téli szünetben. -

Miért ?

Telefonáltam párat. Van odaát egy igazán nekem való munka..., az enyém lehet, amikor csak akarom. Odaköltözhetnénk, Közel van a szüléimhez. Ok is örülnének, ha ott lennénk. - Az akcentusa egyre erősebb lett, ahogy a családjáról és az otthonáról beszél:. -

Az annyira messze van, Denny... Olyan távol Kellantől, amennyire csak -

847

lehetséges. - Mi lesz... az én családommal? Meglátogathatod őket, amikor csak akarod, Kiera. Ünnepeken. Nyáron. Amit csak akarsz, amikor csak akarod. - Beszéd közben lágyan megsimogatta az arcom. Elszántság érződött a hangjában. Igazán vágyott erre. -

Ausztrália? Nem visszavágysz oda. -

tudtam,

hogy

Ez egy remek ajánlat... - Lesütötte a szemét, mielőtt újra rám nézett. - Össze is házasodhatnánk - tette hozzá suttogva. -

Kalapálni kezdett a szívem. Azelőtt a házasságról sem beszéltünk soha. Nem feleltem. A fejemben milliónyi gondolat rajzott egyszerre - az egyik pillanatban még itt éltem Kellannel, a másikban már sok ezer mérföldnyire Dennyvel. Miközben félresimította £ hajam, szép és szomorú arcát figyeltem. Ott... boldogok lehetnénk. - Nyelt egyet. - Nagyszerű férjed lennék. És egy napon talán... nagyszerű apa is. - A hanga elhalt, ahogy könnyek szöktek a szemembe. Ezt a képet is láttam lelki szemem előtt..., éppoly színesen és -

848

részletesen, mint a Kellannal közös jövőét. Nem tudtam, hogyan választhatnék közöttük. Denny újra megcirógatta az arcomat, és gyengéden magához vont egy csókra. Lehunytam a szemem, és átadtam magam az érintésének, ahogy belegondoltam az ajánlatába... mindkettőbe. Két kezébe fogta az arcomat, és hevesen megcsókolt. Én ugyanolyan szenvedélyesen viszonoztam. Hirtelen fölpattant, majd felém hajolt, és felkapott. A legkisebb erőfeszítés nélkül megtartott erős karjában, és szüntelenül csókolt, ahogy fölvitt emeleti szobánkba. Szorosan behunytam a szemem, amikor elhaladtunk Kellan ajtaja előtt. Kapcsolatunk során most először az együttlétünk... különösre sikerült. Lázas kétségbeeséssel szeretkeztünk, mint soha korábban. A szívem majd megszakadt. Egyszerre éreztem túláradó élvezetet és dermesztő fájdalmat, tüzes szenvedélyt és fagyos zsibbadtságot. Egy szerelem kivirágzását és... elmúlását. Mintha mindketten próbáltunk volna megkapaszkodni valamiben, ami lassan kicsúszott a kezünkből, egyikünk sem értette, miért. Én talán jobban értettem, mint ő, de éppen csak. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogyan fordíthattam hátat 849

egy ilyen csodálatosan gyöngéd léleknek.

érzékeny

és

Utána a hajamat cirógatta, míg én a vállába fúrtam arcomat. Mardosott a bűntudat. Összetöröm Kellan szívét. Amikor ma reggel elment, tudnia kellett, hogy Denny ezt akarja majd... A gondolattól mégpocsékabbul éreztem magam. Azután elöntött a lelkiismeretfurdalás, amiért nem élvezem maradéktalanul az együttlétet Dennyvel. Dühösen söpörtem félre egy könnycseppet. Halálosan belefáradtam ebbe. Kellannek igaza van: így vagy úgy, de választanom kell. -Jólvagy, Kiera? Lehunytam a szemem, és megfeszültem. Most végre megkérdezi ? -

Igen.

Megpuszilta a fejemet. 850

Olyan szomorú voltál, és tegnap...

Felsóhajtott. Hát megkérdezi. -

Csak rossz napom volt... semmi különös.

0. - Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. - Akarsz róla beszélni ? - Az akcentusa hangsúlyosabb lett, ahogyan mindig, ha az érzelmei eluralkodtak rajta. Véget kellett vetnem ennek a beszélgetésnek. -

Felnéztem rá, és kipréseltem magamból egy mosolyt. Nem... Ausztráliába akarok költözni veled. - Nem szívesen mondtam ki, de időt kellett nyernem. -

Szélesen elmosolyodott, és megcsókolt, ahogy egyszeriben elfeledkezett minden másról. Denny aznap este bevitt dolgozni, és úgy döntött, éjszakára is marad. Teljesen átadta magát az önfeledt boldogságnak, amitől csak még vacakabbul éreztem magam. Reményt ültettem a szívébe..., lehetséges, hogy hamis reményt. Már magam se tudtam.

851

Kivittem a vacsorát és a sört Dennynek, miközben a gyomrom máris görcsbe rándult a tudatra, hogy Kellan és Denny egy asztalnál fog ülni. A banda nemsokára meg is érkezett. Evan és Matt együtt jött. Evan kiszúrta Dennyt, és kíváncsi pillantást vetett rám, mire lesütöttem a szemem, és elpirultam. Griffin belépőjét nem láttam, csak hallottam. A bárba lépve elkurjantotta magát: -

Itt van már a bika, ömölhet a pia!

Felsóhajtottam, és épp akkor fordultam az ajtó felé, amikor Kellan belépett. Elállt tőle a lélegzetem. A szívem kihagyott egy ütemet tökéletes megjelenése láttán. Beletúrt fenségesen kócos hajába, miközben lehetetlenül kék szemével rám nézett. Amikor néma „sziát” köszöntem neki, igézőén elvigyorodott, és biccentett. Felém indult volna, de megráztam a fejem. Zavartan megtorpant, majd ahogy követte a tekintetem irányát, észrevette az asztalt, és megértette. A mosoly lehervadt az arcáról, a tekintete elsötétült. Vetett rám még egy sóvárgó pillantást, azután csatlakozott a fiúkhoz.

852

Ahogy telt az éjszaka, lopva őt figyeltem. Nehezen tudtam türtőztetni magam. Legszívesebben odaszaladtam volna, hogy átöleljem, megcsókoljam, az ölébe fészkeljem magam... mégsem tettem. Ha Denny nem ül közvetlenül vele szemben, akkor se tettem volna. A kapcsolatunk mostanra gyökeresen átalakult. Én sem akartam tovább titkolózni, de ahogy a tekintetem Denny felé tévedt, arra gondoltam, képtelen lennék fájdalmat okozni neki. Öt ugyanúgy szeretem. Denny szélesebben mosolygott, mint hosszú ideje bármikor. A Kellan távolléte fölött érzett búskomorságom láthatóan nem okozott nála nagy törést, most pedig már izgatottan tervezgette a jövőt. Éppen társalgásba merült Mattel, így a figyelmem visz- szatért Kellanhez. Kellan vetett felém egy pillantást, tekintetünk épp csak a másodperc törtrészéig találkozott, mialatt egyetlen árulkodó gesztussal Kellan tekintete a folyosó felé rebbent. Ha figyelt is bárki, ennyiből nem sokat vehetett le, én azonban tudtam, hogy beszélni akar velem. Komótosan befejezte a sörét, mielőtt fölállt, és elindult hátrafelé. Denny csak egy kurta pillantást vetett rá, azután visszatért a beszélgetéshez. Sietve Jennyhez léptem. Nem sok időm maradt.

-

Jenny, nem lehetne, hogy...

Vetett egy pillantást a fiúk asztalára, és azonnal észrevette Kellan hiányát. -

Mondtam, hogy nem falazok neked, Kiera.

Megráztam a fejem. Nem is arra kérlek. Csak keress meg, ha Denny... tudod, kérne valamit. -

Lemondóan felsóhajtott. -

Rendben..., de gyorsan intézd el.

Elmosolyodtam. -

Köszönöm.

Bólintott, és visszatért a munkájához, én pedig amikor meggyőződtem róla, hogy senki, még Denny sem figyel, követtem Kellant a folyosóra. A szívverésem fölgyorsult, amint megláttam. A falnak támaszkodva állt a két mosdóhelyiség között, zsebre tettI ezzel, arcát felém fordítva. Elmosolyodott, amikor meglátott, cs én visszamosolyogtam rá. A kezem után

nyúlt, amint a közeli be értem, s kinyitotta a női mosdó ajtaját. Észrevettem, hogy .1/, ajtóra kiakasztották a „Nem működik” táblát a raktárból. - Te voltál...? - mutattam rá. Elvigyorodott, és beterelt. Azután a mosoly lehervadt az ari ától. Ausztráliába költözöl Dennyvel ? kérdezett rá, amint az -ij tró bezárult mögöttünk. Görcsbe rándult a gyomrom. - Micsoda? Ezt meg hol hallottad? Dennytől... mindenkinek ezt meséli, Kiera. Mit mondtál neki ? - Mélyen a szemembe nézett. Lehunytam a szemem, és a falnak dőltem. Sajnálom. Mindenfélét kérdezett, csak időt akartam nyerni. - Kinyitottam a szemem, és mérhetetlenül ostobának éreztem magam. Te meg azt mondtad neki, hogy elköltözöl vele egy másik országba? Istenem, Kiera! - Beletúrt a hajába, azután megdörgölte a halántékát. - Nem tudnál végre egyszer gondolkodni, mielőtt megszólalsz? Tudom, hogy hülyeség volt, de abban a pillanatban nem tudtam mást mondani védekeztem erőtlenül. A szentségit, Kiera..., azt mondtad neki, hogy hozzámész feleségül? - kérdezte keserűen. Nem feleltem, de a hallgatásom mindent elárult. Kellan fölvonta a szemöldökét a fülsiketítő csöndben. - O... megkérte a kezed? - Nem mondtam neki igent... - De nem mondtál nemet se. - Elhúzta a kezét az arcomról. Láttam a szenvedését, és magyarázkodni próbáltam. Igazából meg sem kérdezte. Csak elmondta, milyen lenne..., tudod... ha a végén..., ha sok év múlva... Nagyot nyelt, és zord pillantást vetett rám. - És te... megfontolod? Tettem felé egy lépést

.Időre van szükségem, Kellan... - Lefeküdtél vele ? - suttogta. Megtorpantam, és hunyorogni kezdtem. -

Kellan... ezt ne kérdezd...

Bólintott, és gúnyos fintorral elfordította a fejét. Szóval, amíg el nem határozod magad, hogy szervezzük meg? Készítsünk Dennyvel egy időbeosztást? - Felhevült arccal, dühösen fordult vissza felém. - Az enyémek a hétköznapok, az övé a hétvége, vagy inkább cseréljünk hetente ? Esetleg kefél jünk mindnyájan egyszerre? Az talán jobban tetszene? - csattant föl. -

Higgadtan hozzá léptem, és az arcára fektettem a tenyerem. -

Kellan... elég.

Hunyorogva nézett rám, majd szégyenlősen elmosolyodott. -

Igazad van... sajnálom. Én csak... ez így nem jó, Kiera...

Lágyan megcsókoltam, miközben egy könnycsepp kibugygyant a szememből. Nekem sem jó, Kellan. Én sem akarom ezt tovább. Nem akarok állandóan bűntudatot. Nem akarok állandóan hazudoz- ni. Nem akarok fájdalmat okozni másoknak. Csak egyszerűen nem vagyok képes dönteni. -

Szívszaggatóan hosszú ideig némán meredt rám, mielőtt suttogva megkérdezte:

856

Felhozhatok egy érvet magam mellett ? - Gyöngéden kezébe fogta arcomat, és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy a szívem elfelejtett dobogni. -

Halk kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Srácok? Én vagyok az... Jenny. - Ügyet sem vetettünk rá, ahogy Kellan „érvelése” egyre inkább megtette hatását. Amikor lassan benyitott, még akkor se hagytuk abba a csókolózást. Kellan csak még hevesebbé vált. -

Jenny egy kicsit... feszengett a társaságunkban. -

Ö... Kiera... bocs, de azt mondtad, keresselek meg...

Kellan ajkára tapadva bólintottam, és beletúrtam a hajába, míg ő szélesen elvigyorodott a csókok között. Öö, na jó..., most már nem fejeznétek be? - Jenny kezdett I>< >sszúsnak tűnni. Kellan egy „nem”-et mormogott az ajkamon, én pedig fölnevel tem, ahogy a szó elveszett a csókunkban. - Oké

- sóhajtott fel Jenny. - Két dolog. Először is, Kellan, H'lcnésed van a színpadon.

Kellan fölemelt hüvelykujjal jelzett neki, de még most sem Lpett hátrább. Jenny alighanem sokkal többet látott a nyelvéből, mint szeretett volna, mialatt én mosolyogva és nevetve reagáltam a kézmozdulatra. Jenny újra felsóhajtott. 857

Másodszor, Denny beszélt Griffinnel.

Kellannel egyszerre húzódtunk el, és fordultunk felé. Micsoda? - kérdeztük digijókedvünkről. -

együtt,

azonnal

megfeledkezve

ad-

Jenny szinte bocsánatkérően vonta meg a vállát. Próbáltam távol tartani tőle Griffint, de Denny elmondta neki, milyen nehéz lesz neked elválni a családodtól. - Vetett rám egy fagyos pillantást. Láthatóan ő sem helyeselte, amit tettem. -

Denny mellesleg megemlítette Annát is, mire Griffin persze részletesen beszámolt arról, hogy milyen jól érezték magukat, amikor a testvéred itt járt. - Elfintorodott, mint aki nem először hallotta a pikáns részleteket. Ereztem, ahogy elsápadok. Denny persze fölhozta Kellant és Annát, mega bunyót közöttetek a bárban. - Megrázta a fejét. - Ez kivágta Griffinnél a biztosítékot. Váltig állította, hogy Kellan nem feküdt le Annával. Elmondása szerint elcsaklizta Annát Kellan orra elől, és... -

Vetett egy pillantást Kellanre, aki ugyanolyan fehér lett, mint én. Szóval szerinte Kellan egy pöcs, aki, hadd idézzem, „próbálja lenyúlni a trófeáját”. - Újra elfintorodott, majd vetett rám egy együtt érző pillantást. - Sajnálom, Kiera..., de Denny tudja, hogy hazudtál neki. -

Megragadtam Kellan karját. Hallani sem akartam ezt az egészet. -

Kösz, Jenny - bólintott Kellan komoran.

-Ja... sajnálom. - Szomorúan elmosolyodott, azzal sarkon fordult, és otthagyott minket. Zihálva vettem a levegőt, és Kellan vállát szorongattam. - Most mit tegyünk? - Az arcát fürkésztem, remélve, hogy leolvasom róla a megoldást. A gondolataim vadul kavarogtak, miközben Kellan 858

némán meredt rám. - Oké, annyira azért nem szörnyű..., majd azt mondom, hogy hazudtál nekem..., hogy a nővérem is hazudott... és... Végiggondoltam magamban a különféle újabb variációkat. - Nem fog működni, Kiera. Csak még jobban fog gyanakodni, ha azt kezded hajtogatni, hogy mindenki más hazudik. Itt már semmilyen ferdítés nem segít, bébi.

Felnéztem rá, ahogy így szólított, és a kedveskedés nyomán egy pillanatra jobban éreztem magam, de nem tartott soká. Azonnal összeráncoltam a homlokom. -

Akkor mi legyen?

Felsóhajtott, és végigsimított az arcomon. - Azt tesszük, ami a dolgunk. Én fölmegyek a színpadra, te visszamész dolgozni.

-

Kellan... - Ezzel nem oldottunk meg semmit.

- Minden rendben lesz, Kiera. Mennem kell. Beszélnem kell Evannel, mielőtt elkezdjük. - Azzal gyöngéden megcsókolta a homlokom, és otthagyott egyedül, szédelegve. A hazugságok kezdtek maguk alá temetni. A hasamra szorítottam a tenyerem, és küszködve próbáltam egyenletesen venni a levegőt.

Kellan már a színpad közelében állt, mély beszélgetésbe merülve Evannel, amikor visszatértem a bárba. Akármit mondott is Evannek, Evan csöppet sem örült neki. Vetett felém egy kurta pillantást, majd bosszúsan fordult vissza Kellanhez, aki felém se nézett, csak mondott valami, ami ebből a távolságból egyértelműen utasításnak tűnt. Evan, ha vonakodva is, de elfogadta, s miután vetett még egy utolsó pillantást Denny felé, fölugrott a színpadra. A többiek nem sokkal később követték. Kellan beletúrt a hajába, és Denny felé fordult, aki történetesen éppen őt nézte, az 859

után fölpattant a színpadra. A tömeg kezdett megvadulni, de én ebből semmit sem hallottam. Túlságosan is lekötött, hogy kitaláljam, mi zajlik a háttérben. Már indultam vissza, hogy kiszolgáljam a vendégeket, amikor elkaptam Denny tekintetét. Még mindig az együttes asztalánál ült, ahol rajongók foglaltak el minden más helyet, és leplezetlenül mogorva tekintettel nézett vissza rám. Tudta, hogy hazudtam neki. Azon töprengett, miért tettem. Próbáltam egyetlen pillantást se vetni a színpad felé. Megkíséreltem rámosolyogni Dennyre, de csak egy halvány vigyorra telt tőlem, amit nem vi- szonzott. Amikor láttam, hogy résnyire szűkül a szeme, sietve elkaptam a tekintetem. Magamban köszönetét rebegtem a szomjas vendégekkel teli bárnak, aminek ürügyén egy ideig az asztala közelébe se kellett mennem. A banda zenélni kezdett, de én még most sem néztem a színpad felé. Nem néztem Denny felé sem, mégis magamon éreztem perzselő tekintetét. A műszak vége felé kezdtem ellazulni. Nem mintha a gyomrom nem görcsölt, és a fejem nem szédelgett volna továbbra is, de Denny nem próbált közeledni hozzám. Végül oda kellett mennem az asztalhoz, kiszolgálni azokat a lányokat, de ő csak egy újabb sört rendelt. Nem kérdezett semmit, a tekintete azonban mindent elárult gyanakodott, méghozzá jó okkal. 860

Kellan később bejelentette, hogy előadnak egy ráadás dalt - egy vadonatújat. Matt és Evan kezdte, majd néhány taktussal később Griffin is bekapcsolódott, mielőtt fölcsendült Kellan mély és igéző énekhangja. A szomorú szöveg hallatán lopva vetettem felé egy pillantást, miközben éppen kiszolgáltam egy vendéget. - Hello, mit hoz... ? - Nem tudtam befejezni a mondatot. Kellan dalszövege beszivárgott az agyamba, amitől a lábam a földbe gyökeredzett, s minden más megszűnt létezni számomra. - Te vagy minden, ami kell, de nem én vagyok, ki neked kell. Becsaptalak és elárultak, újra meg újra, de minden rendbejön..., ba a másik majd átölel.

Leesett az állam a megdöbbenéstől, miközben a színpad felé fordultam. Ezen az új nótán dolgozott mostanában..., ami róla és rólam szólt. Kisasszony ? Mondom, kérnék egy... - Ügyet sem vetettem a vendégre. Kellan hangja fölerősödött, én pedig egyedül rá összpontosítottam. -

-Jobb el sem búcsúzni, csak továbblépni, a hazugságnak véget vetni. O 861

mégis elbúcsúzott... dalban... az egész bár és

Denny előtt. Miközben egyetlen pillantást sem vetett rám. A tömegre nézett, de senkit sem szúrt ki magának, csak az énekre összpontosított. Kőbálvánnyá meredve álltam a vendég előtt, aki még most is hiába próbált rendelni - néhány méternyire Dennytől, akinek látnia kellett, ahogyan elborzadva, tátott szájjal bámulok a színpadon éneklő Kellanre. Evan nyilván Denny miatt nem akarta eljátszani ezt a dalt. De mi jutott Kellan eszébe? A második látja, ahogy Semmit sem örökre belém

versszaknál már nem érdekelt, ki a szemem megtelik könnyekkel. tehettem ellene, hogy Kellan szavai égjenek.

Kaptuk, amit kaptunk, tettük, amit tettünk..., maga volt a csoda, mit sosem feledek. Fájni fog nekem, és fájni fog neked, de egyszer minden véget ér, hát ne ejts értem könnyet. Ez még nem a vég, ha ö melletted áll, ez is elég. Csak annyit ígérek..., szerelmem sosem múlik el. -

Gyönyörű és szívszorító szavak. Búcsút mondott nekem, ezúttal végleg. Amikor másodszor jött, hogy becsaptalak és elárultak, újra meg újra, éreztem, ahogyan a könnyek végigperegnek az arcomon. Végül Kellan egyenesen a szemembe nézett. Izzó 862

tekintete összekapcsolódott az enyémmel, úgy énekelte a refrént: Jobb el sem búcsúzni, csak továbblépni, a hazugságnak véget vetni. Láttam, ahogy az ő szeméből is akaratlanul kicsordul egy könnycsepp, bár a hangja erős és állhatatos maradt. Zihálva kapkodtam levegő után. A kín a belsőmbe mart. Osszeszorult a szívem, és a könnyeim egyesültek, hogy kis patakban csorogjanak végig az arcomon. -

Kisasszony...?

A kívülről jövő hangok csak homályosan tudatosultak bennem, de Kellan szavai tőrként fúródtak belém... újra meg újra. A következő sort Kincsként őrzök minden veled töltött napot, lehetsz bármily távol — azonnal a Jobb el sem búcsúzni szakasz követte, míg én elszorult torokkal és a számra szorított tenyérrel próbáltam magamba fojtani a zokogást. Ahogyan a zene és Kellan szavai az elevenembe hatoltak, egy kéz hullott a váltamra. - Ne itt, Kiera - hallottam meg Jenny halk suttogását.

Még annyi időre sem tudtam elszakadni Kellan előadásától,

863

hogy Jenny felé forduljak. Kellannek újabb könnycsepp gördült le az arcán, miközben leplezetlenül engem nézett. Nem tudtam, ki lát bennünket. Nem tudtam, Denny lát-e bennünket. Csak Kellan arcát láttam, és szívszorító szavait hallottam. Feltört belőlem a zokogás. Jenny rángatni kezdte a karomat. Csökönyösen ellenálltam. -

Ne itt, Kiera. Denny lát mindent..., ne itt.

Felhagytam az ellenállással, és engedtem, hogy bevonszoljon a konyhába, míg Kellan az utolsó sorokat énekelte: Csak annyit ígérek..., szerelmem sosem múlik el. Követett elgyötört tekintetével, ahogy kimentem a teremből. A hangja csak egyszer csuk- lott meg, amikor Jennyvel az oldalamon eltűntem a konyha ajtaja mögött. Azonnal újra rázni kezdett a zokogás, mire Jenny vigasztalóan átkarolta a vállam. - Minden rendben, Kiera. Minden rendbejön, hidd el. - Ezt ismételgette újra és újra, míg a hátamat simogatta, én pedig rendületlenül bőgtem a vállán.

Hát vége... 864

Amikor a sírógörcs már nem rázott, Jenny rendbe tette az arcomat, és hozott inni valamit... nem vizet. Odaültem apukhoz, és felhajtottam, mialatt Kellan sóvárogva nézett felém a színpad széléről. Kétségbeesetten vágytam rá, hogy odarohanjak, magamhoz öleljem, és csak csókoljam, hogy ne menjen el - de nem tehettem semmit, amíg Denny tüzetesen figyelte minden mozdulatom. Életemben először kívántam, bárcsak menne el. Denny a koncert után Kellanhez lépett, és komoly arccal kérdőre vonta. Kellan röviden rám pillantott, mire a szívem kihagyott egy ütemet, de utána kedélyesen elmosolyodott, és megrázta a fejét, miközben megpaskolta Denny vállát. Denny kifejezéstelen arccal nézte, ahogy Kellan elteszi a gitárját, és sietve távozik; csak egyetlen utolsó pillantást kockáztatott felém, mielőtt kinyitotta az ajtót. Denny csak ült, és kimérten várakozott, míg le nem telt a műszakom. Amikor összeszedtem a holmimat, végre odalépett hozzám. Megfagyott az ereimben a vér, de ő egy szót se szólt, csak felém nyújtotta a kezét. Néma csöndben sétáltunk ki a bárból. Kellan már otthon volt, mire Dennyvel hazaértünk. Ahogy elsétáltunk Kellan ajtaja előtt, lopva vetettem rá egy pillantást. Lekapcsolta a lámpát, de a halk zenéből tudtam, hogy még nem alszik. Denny egyeden szó nélkül vetkőzött le, csak 865

néha vetett rám egy szomorú pillantást. Nem tette szóvá, hogy hazugságon kapott. Nem kérdezett arról, hogy miért omlottam össze Kellan utolsó dalánál, de egész heti melankóliámat, Kellan előző napi hirtelen felbukkanását és a velem váltott árulkodó pillantásait egybevetve úgy éreztem, Denny minden mozdulatában ott lappang a ki nem mondott kérdés. Halálos rettegéssel töltött el a tudat, hogy ez a kérdés bármikor elhangozhat. Ugyanolyan csöndben átöltöztem pizsamába, majd halkan kimentem a fürdőbe. Denny bebújt a takaró alá, onnét nézte távozásomat. Nyitva hagytam az ajtót, mintha ezzel eloszlathatnám a gyanakvását - nem mintha így nem vetettem volna sóvárgó pillantásokat a másik szoba felé. Kellan elhagyott, s ezt képtelen voltam elviselni. Meg kell találnom a módját, hogy... megállítsam. Nem siettem vissza a mosdóból. Újra és újra hidegvizet lötyköltem az arcomra, hátha ezzel lemoshatom a félelmemet. Kellan elhagyott, Denny halálosan belefáradt az egészbe..., az egész világom kezdett összeomlani. Miután vettem egy utolsó mély levegőt, amitől jottányit sem lettem nyugodtabb, kinyitottam az ajtót, és visszatértem Dennyhez. Éberen várt rám, tekintete az ajtóra tapadt. Egy pillanatig a szemét fürkésztem, hogy lássam, mire gondol, mit érez..., mekkora fájdalmat okoztam neki. Miért nem kérdez végre valamit... bármit? 866

Kitárta felém a karját, én pedig befészkeltem magam, hálásan a pillanatnyi fegyverszünetért. Nem mintha erre vágytam volna. Nem mintha az ő ölelését kívántam volna. A gondolattól öszszeszorult a torkom, és mégis örültem, hogy Denny nem szólal meg. Lehunytam a szemem, és várni kezdtem. Minden pillanat perceknek, minden perc óráknak tűnt. Feszülten hallgattam Denny légzését. Lassú és felszínes? Alszik már? Megmozdult, és fölsóhajtott, ebből tudtam, hogy még ébren van. Amennyire képes voltam rá, alvást színleltem, remélve, hogy ettől megnyugszik, és ő is képes lesz megpihenni. A feszült várakozástól könnyek szöktek a szemembe, de visszanyeltem őket. Ha ki akartam jutni ebből a szobából, türelmesnek kellett lennem. Hogy az időt múlassam, elképzeltem, mit csinál Kellan a szobájában. Már nem hallottam a zenét. Elaludt ? Éberen bámulja a mennyezetet, és azon tűnődik, hogy itt alszom Denny karjában? Azt kívánja, bárcsak egy szót se szólt volna reggel ? Arra vár, mikor mászom be mellé az ágyba? Vagy már a távozását tervezi ? Denny légzése végül szabályossá vált, és lelassult. Kinyitottam a szemem, és óvatosan fölemeltem a fejem, hogy megnézzem. Amióta rajtakapott a hazugságon, azóta most először telepedett nyugalom és békesség gyönyörű 867

arcvonásaira. Halkan fölsóhajtottam, ahogy lefejtettem magamról a karját. Mély álmában az oldalára fordult, háttal nekem. Olyan hosszú ideig vártam, ameddig csak bírtam, azután nesztelenül fölkeltem. Gondolatban hosszú listába szedtem a kifogásokat arra az esetre, ha Denny rajtakapna a távozáson, de ő csak aludt, amíg én hangtalanul kisurrantam az ajtón. A szívem a torkomban dobogott, amikor benyitottam Kellanhez. Hirtelen előtört minden nyugtalanságom... Kellan az ágy nekem, amikor csak meredten elmerült a közeledésemet -

szélén ült, háttal az ajtónak és halkan beléptem. Nem öltözött át, nézett valamit a kezében. Annyira gondolataiban, hogy még a se hallotta.

Kellan? - suttogtam.

Megriadt, és ökölbe szorította a kezét, hogy elrejtse, amit eddig nézett. Miközben felém fordult, kezével benyúlt a matrac alá. Mit keresel itt ? Ezt már megbeszéltük. Nem szabadna itt lenned. - Sápadtan és iszonyú szomorúan nézett föl rám. -

868

-

Hogy tehetted?

-

Mit ? - Egyszerre tűnt kimerültnek és zavartnak.

Elénekelted azt a dalt... ott mindenki előtt. Rettenetesen érzem magam. - Elcsuklott a hangom, és fáradtan lerogytam az ágy szélére. -

Elfordította a tekintetét. -

Ennek így kell lennie, Kiera.

-

Akkor írtad, amikor... amikor napokra eltűntél?

Hosszú ideig nem válaszolt. Igen - felelte végül. - Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, kit fogsz választani, kit választottál mindig is. -

Hirtelen, mivel nem jutott eszembe semmi más, kibukott belőlem: Aludjunk együtt ma éjjel. - Hangom elmélyült az elfojtott érzelmektől. -

869

Kiera, te is tudod, hogy... - Vetett rám egy

vágyakozó pillantást. -

870

Nem... szó szerint. Csak ölelj át, kérlek.

Fölsóhajtott, azután hanyatt feküdt az ágyon, és kitárta felém a karját. Az oldalához kucorodtam, átfontam a lábammal, a mellkasára fektettem a karom, és a vállába fúrtam a fejem. Belélegeztem bódító illatát, beburkolóztam melegével és meghitt ölelésével. A túláradó öröm, amit a közelsége miatt éreztem, csak még fájdalmasabbá tette a tudatot, hogy Kellan éppen arra készül, hogy elhagyjon. Szipogva letöröltem egy könnycseppet, ahogy még szorosabban öl eltem magamhoz. Éreztem, hogy megtörten felsóhajt alattam, és tudtam, hogy ugyanúgy a sírás határán áll, mint én. Ez kirántott tehetetlenségemből. -

Ne menj el!

Elgyötörtén fölsóhajtott, és magához vont, hogy megcsókolja a hajam. -

Kiera... - suttogta.

Fölnéztem szemébe. -

feldúlt

arcába,

könnytől

fátyolos

Kérlek... maradj... maradj velem. Ne menj el.

Lehunyta szemét, s ezzel kibuggyantak a könnyei. 871

Megkell tennem, Kiera...

-

Végre együtt vagyunk, édes..., ne csináld ezt.

A becéző szóra kinyitotta a szemét, szerelmesen megcirógassa az arcomat. -

hogy

Épp ez az. Nem vagyunk együtt...

Ne mondd ezt..., csak időre van szükségem... és arra, hogy itt maradj. A gondolatát sem tudom elviselni, hogy itt hagysz. -

Megcsókoltam, két tenyerem közé szorítottam az arcát. -

Elhúzódott. Nem fogod őt elhagyni, Kiera, én pedig nem osztozkodom rajtad. Mi lesz így velünk? Ha itt maradok, rájön mindenre. Vagyis egy választásunk marad..., ha megyek. - Próbált uralkodni feltörő érzelmein, miközben egy könnycsepp hullt az arcára. - Bár másképp lenne minden... Bár velem találkoztál volna először. Bár én lettem volna az első. Bár engem választanál... -

-

Téged választalak! - bukott ki belőlem.

Mindketten megdermedtünk, néztünk. Újabb 872

és

egymásra

könnycsepp buggyant ki a szeméből, miközben olyan fájdalommal és reménykedéssel nézett rám, hogy már megbántam, amiért átjöttem a szobájába. A páni rémület, hogy újra elhagy, olyasmit adott a számba, amitől Kellan mégis itt maradt - én pedig pontosan ezt akartam. Kétségbeesetten vágytam rá, hogy maradjon. Kézen fogva akartam járni vele, arra vágytam, hogy bárhol megcsókolhasson. Önfeledten át akartam adni magam az ölelésének. Az ő karján akartam elaludni minden éjjel... Ó, istenem, döbbentem rá hirtelen. Öt akarom..., vele akarok lenni... - Téged választalak, Kellan - ismételtem, meglepve a tulajdon döntésemtől, mégis boldogan, amiért végre meghoztam. Óvatosan nézett rám, mintha bármelyik pillanatban meggondolhatnám magam. - Érted, amit mondok? - suttogtam, furcsa reakciójától egyre nyugtalanabbul.

Végül átfordult, és fölém kerekedett. Kezébe fogta az arcomat, és hevesen megcsókolt. Levegőt is alig kaptam a szenvedélyétől. Ujjaimmal beletúrtam a hajába, és minden erőmmel magamhoz szorítottam, miközben már a ruhát hámozta le rólam. Lerángatta felsőmet, s mielőtt bármit kérdezhettem volna, ajka már újra az enyémhez tapadt. Kibújt az ingéből, majd tovább csókolt, amikor szólni próbáltam. Kibújtatott a 873

nadrágomból, és már a farmerjét gombolta, amikor végre sikerült eltolnom magamtól. Mi történt a... szabályaiddal? - kérdeztem kifulladt hangon. -

Sosem tartottam be a szabályokat. Elmosolyodott, és közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. - És sosem tudtam nemet mondani a könyörgésedre. - Lágyan belecsókolt a nyakamba. -

Lehúzta a farmerjét, és újra magához vont. Várj... - toltam el megint. - Azt hittem, nem akarod ezt csinálni... - Vetettem egy pillantást az ajtó felé. -

Ahogy ujjai a bugyim alá csúsztak, lihegve kapkodtam levegő után. - Ha az enyém vagy, és én a tiéd, akkor fekszem le veled, amikor csak jólesik - mormolta a fülembe olyan szenvedéllyel, hogy felnyögtem az epekedéstől.

-

874

Szeretlek, Kellan - suttogtam, közelebb húzva magamhoz az arcát.

-

Szeretlek, Kiera. Annyira boldoggá foglak tenni... - tette hozzá komoly hangon.

Beharaptam az ajkam, és elkezdtem lehámozni az alsóját.

875

Igen, tudom...FEJEZET Következmények

Századszor is testhelyzetet váltottam az ágyban. Kellan egyik karjával átfont, mialatt békésen aludt, arcát a másik karján nyugtatva, felém fordulva. Minden kétely és aggodalom eltűnt tökéletes vonásairól. Nem voltam benne biztos, hogy ö is ilyennek látná az én arcomat. Végül hát döntöttem, és a pillanat hevében Kellant választottam. Még mindig kissé álomszerűnek tűnt az egész. Odakucorodtam Kellan oldalához, és elégedetten fölsóhajtottam. Próbáltam elképzelni, hogy minden éjjel vele vagyok; abban a felvállalt kapcsolatban élünk, amiben mindig is akart..., amiben mindig is akartunk. Oly sokáig számított tabunak, hogy egyelőre elképzelni is alig tudtam... Tovább fészkelődtem. Már csak egy akadályt kell leküzde- nem, mielőtt tényleg el tudom fogadni magam Kellan oldalán, de ebbe beleszakad a szívem. Denny. Lassan indulnom kell, hogy visszasettenkedjek a szobánkba. Nem adhatok neki esélyt, hogy így tudja meg. Már azt se kellett volna megkockáztatnom, hogy szeretkezem Kellannel... ismét. Úgy látszik, vele kapcsolatban mindig elveszítem a józan ítélőképességemet. Jól mondta: ez egy pocsék ötlet. Denny sosem kaphat rajta ebben a helyzetben. Elképzelni sem tudom, hogyan reagálna rá. Különösen most nem, amikor tudja, hogy hazudtam..., amikor amúgy is gyanakszik.... El kell mondanom neki. Végre el kell mondanom neki... mindent. Épp csak azt nem tudtam, hogyan. Nagy sóhajjal lefejtettem magamról Kellan karját. Almában morgott valamit, és utánam kapott. Elmosolyodtam, majd miután félresimítottam a homlokából egy kósza tincset, puhán megcsókoltam. Fölkaptam félrehányt ruháimat, felöltöztem, és kinyitottam az ajtót, majd miután vetettem egy utolsó pillantást Kellan adoniszi testére, amit a takaró csak félig-meddig leplezett el, visszalopakodtam a szobám felé. 876.

Amilyen csöndesen csak tudtam, becsusszantam a takaró alá. Denny nem moccant, miközben óvatosan elhelyezkedtem. Ezúttal nem néztem sokáig, hanem hamar hátat fordítottam, és tudatosan szabályoztam a légzésem. Vártam, mikor mozdul meg, fordul át, és von kérdőre, hogy merre jártam. Nem tette. Éppoly békésen aludt, ahogy Kellan. Amikor a kimerültség végül fölém kerekedett, átadtam magam az álomnak és a Kellannal kapcsolatos édes ábrándoknak. Nem sokkal később egy különösen élénk álomra ébredtem föl, s a nyugtalan vágyra, hogy mielőbb viszontlássam Kellant. Denny még aludt, de biztosan tudtam, hogy Kellan már nem. Sietve kisurrantam a fürdőbe, hogy összekapjam magam, azután nesztelenül leosontam. Ahogy vártam, Kellan a konyhai pultnak támaszkodva állt, mögötte a kávéfőzővel. Mosolyogva nézett felém, mindig tökéletes megjelenésével, abban a sötétkék ingében, ami mellett a szeme mármár természetellenesen kéknek tűnt. -Jó reg... Nem tudta befejezni a mondatot, ajkunk máris egybeforrt, és ujjaim sűrű haját markolászták. Mohón viszonozta a csókot, tenyerét az arcomon tartva. Két csók között mormoltam: -

Annyira hiányoztál.

-

Te is nekem - felelte. - Utálok nélküled ébredni.

Mintha napok, nem pedig órák teltek volna el utolsó találkozásunk óta. Elmerültem az illatában, az ízében, a közelségében. Magamba fogadtam testmelegét, ami lágyan sugározott belém az ujjaiból, ahogy a vállamat simogatta, hajamat becézgette, és nyelve az enyémmel játszott. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget ez a csók. Azután hirtelen elhúzódott, és tett néhány lépést az asztal felé. -

Beszélnünk kell Dennyről, Kiera...

Denny épp ebben a pillanatban toppant be a konyhába. 877.

-

Mi van velem? - kérdezte kurtán.

Kellannel szerencsére többlépésnyi távolság választott el minket, amikor Denny váratlanul megjelent a konyhában, de a szívem így is vadul kalapált. Kellan összeszedetten válaszolt. Csak azt kérdeztem Kierától, hogy nem lenne-e kedvetek velem és a fiúkkal ma. Lesz ez a buli a... -

Denny félbeszakította, míg én tátott szájjal meredtem rá. Vajon most rögtönöz, vagy tényleg ezt tervezte mára? -

Nem, itt maradunk.

Nem kerülte el a figyelmem, ahogy Denny megnyomta a szó végét, és Kellan sem mulasztotta el észrevenni. Láthatóan elsápadt. - Oké... azért szólj, ha meggondolnád magad. Ott leszünk egész nap. - A konyhában kezdett sűrűsödni a feszültség, míg végül Kellan megtörte a hallgatást. - Jobb lesz, ha megyek is..., összeszedem a fiúkat. - Denny háta mögött vetett felém egy jelentőségteljes pillantást, azzal kettesben hagyott minket a hirtelen túlságosan is néma házban.

Néhány pillanattal később hallottam az ajtó csapódását. Kellan autója morogva életre kelt, majd dübörögve elhajtott. Kellan elment, én pedig tudtam: azzal az utolsó pillantással arra buzdított, hogy beszéljem meg a dolgot Dennyvel..., miközben én még nem álltam készen erre. Még abban sem voltam biztos, hogy ezt akarom. Hogyan törhetném darabokra olyasvalaki szívét, akit ennyire szeretek? Mert történhetett bármi, még mindig szerettem Dennyt. A szerelem nem olyasmi, amit az ember csak úgy ki tud kapcsolni. A nap nagy részében a kanapén feküdtem, aludtam..., vagy legalábbis ezt színleltem, míg Denny a fotelből nézett. A tévé csak azért ment a háttérben, hogy ne legyen olyan nyomasztó a csönd. Még nem álltam rá készen, hogy tönkretegyem őt. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is készen fogok állni. Nem tudtam, hogyan 878.

mondhatnám meg valakinek, aki oly sok időn át a világot jelentette a számomra, hogy vége. Egész nap magamon éreztem sötét, átható tekintetét. Tudtam, hogy Denny kivételesen okos - csak azért nem rakta még össze magában a tényeket, mert az irántam érzett rajongása elvakítja. Nem akarta látni a hibáimat, és semmi pénzért nem okozott volna fájdalmat nekem. Ha beismeri a félrelépésemet, mindkettőre rákényszerült volna. A szavakat talán kerülte, a tekintete azonban elárult mindent félelmeit, kétségeit. Tudtam, hogy végül fölteszi majd a rettegett kérdést: valaki mást szeretsz? -

Valahányszor rám nézett, akárhányszor megérintett, s minden esetben, amikor szóra nyitotta a száját, biztos voltam benne, hogy most fogja megkérdezni. Megkérdezi, hogy elhagyom-e. Megkérdezi, hogy szerelmes vagyok-e Kellanbe. Mindannyiszor megfeszültem a várakozástól. Még most sem tudtam, mit fogok felelni. O pedig egyre csak halogatta a kérdést. Még a hazugságot sem hozta föl, amin előző este rajtakapott. Nem kérdezett rá, hogy valójában miért ütöttem meg Kellant. A néhány ritka alkalommal, amikor az alatt a szörnyen hosz- szú délután alatt szót váltottunk egymással, úgy tűnt, mintha tudatosan kerülne minden beszédtémát, ami kapcsolódhat Kellanhez. A nap végére az arckifejezése még sötétebbé, a viselkedése pedig még zárkózottabbá vált. Végül már nem maradt miről beszélnünk, s kezdtem kerülni vádló tekintetét is. Kellan később, jóval napnyugta után tért haza jeges légkörű kis otthonunkba. Ahogy belépett a konyhába, még látta, amint Dennyvel némán végzünk a vacsoránkkal. Vetett rám egy pillantást, talán azon tűnődve, beszéltem-e Dennyvel. Nem tehettem mást, alig észrevehetően megráztam a fejem. Megértette. Zaklatott arca alapján azt hittem, menten sarkon fordul, és megint elmegy, de ehelyett 879.

higgadtan a pultra dobta a kulcsait, és kivett egy sört a hűtőből. Üres tekintete annyira nem hagyott nyugodni, hogy szememmel meredten követtem minden mozdulatát, pedig tudtam, hogy Denny meg engem figyel. Másra se vágytam, csak hogy kitálaljak, és elmondjak neki mindent, miközben tudtam, hogy képtelen lennék erre. Denny egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, miközben megszólította Kellant. - Helló, cimbora. Asszem, mégiscsak el kellene mennünk. Mit szólnál a Fészerhez ? Talán táncolhatnánk újra egy jót. - Sajátos, vaskos akcentusával kihangsúlyozta a „tánc” szót. A szívem a torkomban dobogott. Miért akarna visszatérni oda? Kényszerítettem magam, hogy ne nézzek föl a tányéromból.

Hallottam, ahogyan Kellan kelletlenül fészkelődni kezd. -Ja... persze... - felelte csöndesen. A szívem zakatolni kezdett, ezért továbbra is leszegtem a fejem, hogy az ételre és a lélegzésre fókuszáljak. Ez így nem jó..., nagyon nem jó... Kellan elfordult, és fölvitte a sört a szobájába. Dennyvel csöndben befejeztük a kínos vacsorát, miközben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Hamarabb végeztem, mint ő, mormoltam valami olyasmit, hogy akkor összekapom magam, azzal fölbotorkáltam az emeletre, hogy elkészüljek az éjszakára, ami legalább olyan rettenetesnek ígérkezett, mint a múltkori. Amikor elhaladtam Kellan csukott ajtaja előtt, felötlött bennem: bemehetnék, és magyarázatot adhatnék rá, hogy miért ijedtem be, és hallgattam el Denny elől az igazságot. Mégsem tettem. Erre a beszélgetésre ugyanúgy nem álltam készen. Fölsóhajtottam, és visszatértem a fürdőbe, hogy elrendezzem a hajam, újrasminkeljen magam - bármi olyannal foglalkozzak, ami egy pillanatra is eltereli a figyelmem.

880.

Végül, már az autóban, Denny megtörte órák óta tartó hallgatását. - Eldöntötted már, mit akarsz a téli szünetben? - kérdezte rá nem jellemző, színtelen hangon, ám ahogy felém fordult, most először ellágyult és elködösült a tekintete. - Tényleg szeretném,

Ka hazajönnél velem... legalább az ünnepekre. Azért gondolkodsz rajta, Kiera? - A hangja megremegett, ahogy a nevemet ejtette. Kihallottam a szavai mögött bujkáló kérdést: Engem választasz? Csak bólintani tudtam, ahogyan az én tekintetem is kezdett bepárásodni. Kinéztem az ablakon, a mellettünk elsuhanó városra. Beiül ugyanezt éreztem - szélsebesen száguldók valami felé, és már túl késő behúzni a féket. Dennyvd Kellan előtt értünk oda. Mintha csak Kellan halogatni akarti volna az elkerülhetetlen feszengést. Bár én is halaszt- hattam volna valahogy. Denny átvezetett a báron, ki a hátsó, kerthelyiségre nyíló ajtón. Ahogy az ajtó kitárult, észrevettem fölötte egy feliratot: „Fagyparti - Maradj mozgásban!” Olyan volt, mintha konkrétan a kinti hideg lenne az ünneplés apropója. Noha azidő túlságosan lehűlt ahhoz, hogy bárki idekint üljön le sörözni, szép számmal eljöttek. Denny ahhoz az asztalhoz vezetett, amelynél azon a végzetes estén is ültünk. Fogalmam sem volt, szándékosan teszi-e. Tekintetem a bejárat és az amellett álló kávés stand felé rebbent. Lehet, hogy arról az éjszakáról is tud? Próbáltam erőt venni a gyomorgörcsömön. Mindhármunknak kikérte az italokat, majd néma csöndben kortyolgattuk a sajátunkat, miközben Denny töprengve meredt maga elé. Akaratlanul is elállt a lélegzetem, amikor Kellan kilépett a bárból. Tényleg nem akartam így reagálni, és imádkoztam, hogy Denny ne vegye észre, de egyszerűen... lélegzetelállító volt. Nyugodt léptekkel és még nyugodtabb arccal közeledett. Még rá is mosolygott Dennyre, ahogy leült mellém. A szívem mind gyorsabban vert - részben a feszültségtől, és részben az ő közelségétől. Tényleg sokan eljöttek. A kerthelyiségben bömbölt a zene, és a 881.

hevenyészett táncparketten máris sokan ropták, dacolva a már- már dermesztő hideggel. Reméltem, hogy Denny nem gondolta komolyan, amikor táncról beszélt - ezt már aligha tudtam volna eljátszani, ilyen zakatoló szívvel és háborgó gyomorral. Elnéztem, ahogy a részeg vendégek esetlen mozgással próbálják magukat melegen tartani, miközben önkéntelenül megborzongtam. Újra azon tűnődtem, Denny miért ültetett ki minket ide, nem pedig be a melegbe. Az ölembe eresztettem hideg kézfejemet, és ellenálltam a kísértésnek, hogy az asztal alatt megfogjam Kellan kezét. Nem tudom, mennyi ideig ültünk így néma csöndben. Kellannel a tömeget fürkésztük, és próbáltunk tudomást sem venni egymásról, míg Denny átható tekintettel figyelt minket. Akkor hirtelen megszólalt a munkahelyi telefonja. Riadtan kaptam felé a tekintetem, míg ő higgadtan felvette. Néhány mondat után összecsukta a mobilt, majd felsóhajtott, és felém fordult. Sajnálom, de be kell mennem. - A tekintete átsiklott Kellanre. Haza tudnád vinni ? Nekem dolgom van. - Kellan csak bólintott, mire Denny felállt, hogy távozzon. Engem any- nyira megdöbbentett a váratlan fordulat, hogy szólni is elfelejtettem. Denny közel hajolt hozzám. - Gondolkodni fogsz azon, amit kérdeztem? - szólalt meg csöndesen. Elmormoltam egy igent, mire két keze közé fogta arcomat, és olyan hevesen csókolt meg, hogy felnyögtem, és önkéntelenül is átkaroltam a nyakát. A szívem zakatolt, és alig kaptam levegőt, mikor elhúzódott. -

Kellan zajosan fészkelődött a helyén. Egy pillanatra elborzadtam a gondolattól, hogy végül ő fogjakenyértörésre vinni a dolgot, de csak megköszörülte a torkát, amíg Denny mindkettőnktől elköszönt, majd sarkon fordult, és elment. Zakatoló szívvel néztem, ahogyan távolodik. Szép arca még egyszer felém fordult az ajtóból, hogy utoljára rám nézzen. Biccentett, és halványan elmosolyodott, amikor látta, hogy őt nézem, azután belépett a bárba, hogy távozzon a főbejáraton át. Kábán fordítottam a fejem Kellan felé. Most haragszik rám? Haragszik, amiért egész nap nem voltam képes elmondani Dennynek? Meg kell értenie, hogy milyen nehéz ez nekem. Amikor újra találkozott a tekintetünk, nem láttam a szemében mást, csak szeretetet.

882.

Az asztal alatt megfogta a kezem, ahogy beszélgetni kezd

883.

-unk, mintha csak azért jöttünk volna ide, hogy kettesben legyünk, és a barátom nem épp az imént csókolt volna meg, mi- rlőtt elment. - Eszembe jutott..., miután nyilván nem akarsz még bemutatni a szüleidnek... - itt megállt, és sokatmondó pillantást vetett rám ...amit persze tökéletesen megértek. Elmosolyodott. Szóval, talán velem tölthetnéd a téli szünetet. Esetleg felme- lietnénk Whistlerbe? Kanada gyönyörű, és... - Vetett rám egy érdeklődő pillantást. - Szoktál síelni? Megrázta a fejét, nem is várt válaszra, aminek örültem, mert nem is tudtam volna mit felelni. - Hát, ha nem..., akkor tényleg el sem kell hagynunk a szobát. - Pajkosan elvigyorodott. Elmerültem szemének kékjében, és hallottam a szavait is..., de nem őt láttam, és nem tudatosult bennem semmi azon kívül, hogy velem akarja tölteni az ünnepeket. Akaratlanul is ugyanazt kérte tőlem, mint Denny. Egyre csak arról beszélt, mi mindent csinálhatnánk Kanadában, míg én fokozatosan kezdtem kirekeszteni a hangját a fejemből. Csak arra tudtam gondolni, amit Denny kérdezett a kocsiban. Haza akart vinni 884

magával, hogy megismerjem a szüleit, mielőtt átköltözünk Ausztráliába. Csakhogy időközben megváltozott a terv. Annyira, hogy akkor már mindennek vége lesz, ő pedig egyedül megy haza. Fájdalmasan nyeltem egyet, miközben az elmém azzal gyötört, hogy elém vetített minden emlékképet, amit Dennyvel kapcsolatban őriztem. Emlékeztem első találkozásunkra. Mosolyogva fogadta az összes diákot, ahogy beléptek a terembe, nekem meg elakadt a lélegzetem, amikor megláttam. Elpirultam, és lesütöttem a szemem, amikor a mosolya felém irányult. A tanár őt bízta meg, hogy ossza ki a feladatlapokat, s miután én ültem a padsor legszélén, nekem adta az egész köteget, hogy passzoljam tovább. - Hello. Eddig milyen az óra? - kérdezte csöndesen, én pedig olyan meglepetten fogadtam imádni való akcentusát, de még inkább a bizsergető közelségét, hogy esetlenül a földre sodortam az egész papírköteget.

Annyira sajnálom - hebegtem, ahogy letérdeltem, és segítettem összeszedni a lapokat. Az arcom valósággal lángolt. -

- Semmi baj - felelte kedvesen. Amikor végeztünk, felém nyújtotta a kezét. - Denny 885

Harris vagyok. Újfent kezét. -

elvörösödtem,

és

megráztam

a

Kiera... Allén... - sikerült kinyögnöm.

Segített fölállni, majd óvatosan újra felém nyújtotta a kö- teg papírt. - Örülök, hogy megismertelek, Kiera. - Még emlékeztem az izgatottságra, amit akkor éreztem, amikor először ejtette ki a nevemet sajátos akcentusával. A nap hátralévő részében a szemem se tudtam levenni róla. Minden akaraterőmet össze kellett szednem, hogy oda tudjak figyelni.

Emlékeztem az első randinkra. Egyik délután megszólított az udvaron. Teljesen meglepett vele, s bár mindennél jobban vágytam rá, azért próbáltam flegma arcot vágni, és csak annyit feleltem: „Ja, oké.” Este eljött értem, azután elmentünk egy kellemes kis étterembe, ami a folyóra nézett. Javasolt néhány helyi specialitást, de engedte, hogy én válasszak. A számlának még a közelébe se engedett, és az is lenyűgözött, milyen könnyen megtaláltuk egymással a hangot. Utána megfogta a kezem, és sokáig csak 886

sétálgattunk, egyikünk sem akarta, hogy véget érjen az este. Amikor mégis túl későre járt már, hazakísért, hogy az ajtóban megajándékozzon életem legfinomabb, legédesebb csókjával. Azt hiszem, akkor éjjel estem bele. Hirtelen visszatértem a jelenbe, Kellan kérdezett tőlem valamit, de én nem válaszoltam. Mikor másodjára ismételte, a kérdés lassan tudatosult bennem. Kiera... figyelsz te egyáltalán? Elvörösödtem, amikor rájöttem, hogy sejtelmem sincs, miről beszélt. A hüvelyujjával lágyan megcirógatta a kezem, de közben aggódó pillantásokat vetett rám. Minden rendben? Haza akarsz menni? -

Csak bólintottam, még mindig alkalmatlannak éreztem magam a beszédre. Felálltunk, majd Kellan megnyugtatóan átkarolta a derekam, ahogy az oldalsó kapu felé vezetett. Amint kileptünk a parkolóba, keresni kezdtem Denny autóját. Eltűnt... tényleg elment. Akaratlanul is vetettem egy pillantást a végzetes kávés stand felé. Kellan felfigyelt erre, és megszorította a kezem, majd mosolyogva mért végig, ahogy a kapu bezárult mögöt-

887

i iink.

De a hely ezúttal nem Kellant és a vele töltött szenvedélyes cgyüttlétet juttatta eszembe, hanem az egyszerűbb, ártatlanabb időket... Dennyvel. Emlékeztem első együttlétünkre... az első alkalomra az életemben. Két hónapja jártunk. Egy húszas évei elején járó srácnak ez maga az örökkévalóság, ő mégsem erőltette a dolgot. Csóko- lóztunk, és csináltunk... eztazt..., ameddig én is belementem, de amint visszakoztam, ő készséggel engedett. Egyszer sem keltett bennem bűntudatot ezért, amitől csak még jobban kívántam őt. Tudta, hogy ő lesz az első, és azt akarta, hogy különleges legyen a számomra. Kibérelt egy faházat, ahol eltöltöttünk egy hosszú téli hétvégét. Az első alkalom romantikus filmbe illett volna - pattogó lángú kandalló, meleg takarók, halk muzsika. Nem sietett, odafigyelt rá, hogy élvezzek minden egyes pillanatot, és így is történt. Olyan elképesztően kedves és gyöngéd volt, hogy fikarcnyi fájdalmat sem éreztem. Utána szorosan magához ölelt, és elmondta, hogy már a legelső pillanatban belém szeretett, amire persze elbőgtem magam, és azt feleltem, hogy én is beleszerettem..., ebből pedig egyenesen következett a második együttlét. A jelenben Kellan az autója felé terelt, mialatt tovább fecsegett. Időközben átváltott 888

arra a témára, hogy mi mindent csinálhatunk nyáron. - Gimi után sokat túráztam az oregoni partvidéken, Evannel is így találkoztam. A lényeg, hogy mi is elmehetnénk, biztosan tetszene. Rengeteg ott a barlang...

Kizártam a hangját a fejemből. Minden lépéssel újabb kedves emlékek elevenedtek meg bennem.

889

Tettünk két lépést a kocsi felé - jöttek az emlékek a közös ünnepekről, a legutóbbi az én huszonegyedik születésnapomról, amikor elvitt egy helyi bárba, majd gyöngéden tartotta a hajam, amikor nagyon-nagyon rosszul lettem. Jöttek a régi karácsonyok a szüleim házában, ahol az ölében kucorogtam, míg a többiek ajándékokat cseréltek. A tucatnyi vörös rózsa, amit Va- lentin-napra hozott..., meg a szülinapjaimra..., meg az évfordulóinkra, arcán mindig azzal a kisfiús mosollyal. Újabb lépés emlékek egy ételmérgezésről, ahogy a homlokomat törölgeti egy hideg ruhával, és megitat. Emlékek a tévés receptekről, amelyeket rajtam próbált ki, köztük néhány kitűnővel meg néhány elképesztően pocsékkal. Képek arról, ahogyan összebújunk az ágyban, és megnézünk egy-egy filmet. Emlékek arról, amikor összeültünk tanulni..., és egészen más lett belőle. Még néhány lépés - a frissebb emlékek a hosszú utazásról és a viharvert kocsiról, ahogy megdobáljuk egymást sült krumplival, ahogy együtt éneklünk a rádióval, és nagyokat nevetünk a nyálas countrynótákon, miközben átszeljük a tájat. Ahogy megmártózunk egy utunkba eső jéghideg folyóban, és az elhagyatott pihenőhelyen, a kocsiban szeretkezünk. Még egy lépés - séta a mólón, békés álmok

890

a kanapén, tánc a bárban... Még egy lépés - a puha szőrszálak az állán, meleg barna szeme, lágy ajka, bájos akcentusa, gyöngéd szavai, kisfiús vigyora, remek humora, jó természete, arany szíve... O az én támaszom. A nyugalmam. Amit csak fiatal felnőttként megéltem, mind vele éltem meg, mert ő mindig mellettem állt a kedves szavaival és szerető gondoskodásával. Kellantől is ezt kapnám? Emlékeztem parázs vitáinkra, meg arra, amiket egymás fejéhez vagdostunk. Dennyvel egy rossz szót se szóltunk egymáshoz..., de Kellannel... Milyen lenne vele egy kapcsolat? Idővel nyilván lennének nézeteltérések, és ezeknek hangot is adnánk. Ahogy visszagondoltam eddigi tapasztalatainkra, legelőször egy hullámvasút képe villant föl bennem - le-föl, le-föl, egyik végletből a másikba. Ilyen lenne vele élni? Újra és újra megjárni a szédítő magaslatokat és gyötrő mélységeket? Létezik ilyesféle boldogság?

891

Szerettem az állandóságot. Szerettem a biztonságot. Dennyvel azért is passzoltunk ilyen jól egymáshoz. Hűvös vizű tónak láttam: a felszínen tart, felfrissít, s mindenekelőtt, sosem változik. Kellan... ő maga a tűz: szenvedélyes, perzselő és nyughatatlan. A tűz pedig nem tart soká..., a szenvedély idővel kihuny..., s akkor mi marad utána? Kellan előtt rengeteg a lehetőség. Egy napon, ha majd csillapodik a lángolás, bármennyire szeret, megadja magát az őt istenítő gyönyörű nőknek. De komolyan, fehérneműmodellek vetik oda magukat a lába elé, bennem meg nincs semmi különleges, még ha állítja is, hogy gyönyörű vagyok. Ráadásul Kellan tehetséges, egy napon még nagy sztár lehet belőle. Akkor mi lesz majd? A körülötte legyeskedő nők száma a tízszeresére nő. Hogyan fog ellenállni nekik... örökké? Ilyesmi Dennyvel sosem történhetne meg, de Kellannel... Talán gyűlölné magát egy félrelépés miatt, de ettől még... előfordulhat. Megtorpantam. Kirántottam a kezem Kellan ujjai közül, mire ő is megállt. Nem tehetem meg. Nem hagyhatom el azt, aki oly sokáig a mindennapjaim része volt, aki nélkül elképzelni se tudtam az életet. Legalábbis... még nem. Időt kellett nyernem. Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy Kellannel tényleg működne, mielőtt eldobom magamtól a közös jövő lehetőségét egy jó emberrel, akit szívből szerettem. Kellan

892

tett

még

egy

lépést,

mielőtt

szembefordult velem. Gyönyörűnek tűnt a holdfényben, összeszedettnek, és valahogy mégis mélyen megindítónak. A tekintete láttán olyan éles fájdalom nyilallt belém, hogy el kellett fordítanom a fejem. A szeme nem csupán megcsillant, de ismét könnyekkel fenyegetett. A szívem megszakadt ettől a csöndes belenyugvástól. Egy hosszú pillanatig meredt rám, mielőtt halkan megszólalt: Elveszítettelek... igaz? - Meglepetten néztem föl nyugodt arcába. Jobban ismert, mint én saját magamat. Mindvégig tudta, hogy ez lesz ? -

Kellan... én... én ezt nem tudom megtenni..., még nem. Nem tudom elhagyni. Időre van szükségem... -

A nyugodt tekintete mélyén fellobbant volna az indulat.

mintha

Időre ? Kiera... semmi sem fog megváltozni. Mire jó a halogatás ? Megrázta a fejét, és biccentett a hazaút felé. - Most már tudja, hogy hazudtál neki, az időhúzással csak még több fájdalmat okozol. - Arról beszélt, hogy a halogatás Dennynek okoz fájdalmat, de fátyolos tekintetéből láttam, hogy sokkal inkább magát félti. -

893

Annyira sajnálom, Kellan... Kérlek, ne gyűlölj meg ezért. -

-

Az én szemem is megtelt könnyekkel.

Mindkét kezével feltúrta a haját, és egy pillanatra kócosán hagyta, mielőtt hátrasimította. Nem, Kiera... nem. - Olyan fojtott feszültséget éreztem ki a hangjából, hogy azonnal belém mart a félelem. -

Ezt hogy érted? Nem, nem fogsz meggyűlölni..., vagy nem, meg fogsz ? - A hangom elbicsaklott a végére, és nagyot nyeltem. -

Szenvedésem láttán fölemelte a kezét, hogy megsimogassa az arcomat. Nem, nem adhatok több időt - felelte még mindig feszült hangon. - Nem tehetem. Kikészít a várakozás... -

Megráztam a fejem, kibuggyantak a könnyeim. -

894

amitől

Kérlek, Kellan, ne kényszeríts...

végre

A... Kiera. - A másik kezét is az arcomhoz emelte, és szorosan tartott, hogy belém fojtsa a tiltakozást. - Válassz, itt és most. Ne gondolkodj, csak dönts. Én... vagy ő? - A hüvelykjével letörölt egy könnycseppet. - Én vagy ő, Kiera? -

Nem gondolkodtam, úgy bukott ki belőlem a válasz: -Ő. A hirtelen csöndtől még a levegő is lüktetni látszott. A sokktól elállt a lélegzete, és kikerekedett a szeme. Én sem kaptam levegőt, és szintén döbbenten néztem magam elé. Ó, istenem... miért mondtam ezt ? Tényleg... tényleg ezt akarom ? Túl késő lett volna újragondolni a kapkodva meghozott döntést. Túl késő volt visszaszívni a szavakat. Láttam, ahogyan egy nehéz könnycsepp végiggördül Kellan arcán. Abban az egyetlen könnycseppben sűrűsödött össze minden. Most már akkor sem táncolhattam volna vissza, ha azt akarom. -

Ó... - suttogta egy hosszú pillanat után.

Lassan elvette a kezét, és hátrálni kezdett, míg én tovább szorongattam, és próbáltam magamhoz vonni. -

895

Ne, Kellan... várj. Nem akartam...

Résnyire szűkült a tekintete. Dehogynem akartad. Ösztönösen választottál. Ösztönösen őt választottad, és az intuíció az egyetlen, amiben bízni lehet. Hűvössé vált a hangja, majd lehunyta a szemét, és nagyot nyelt. - Ez van a szíved mélyén. Ö van a lelkedben... -

Megragadtam a kezét, és megszorítottam, míg ő levegőért kapkodott. Láttam, hogyan próbál úrrá lenni az indulatán, míg én kétségbeesetten igyekeztem megtalálni a módját, mivel tehetném jóvá a kárt, amit meggondolatlanságomban okoztam. Nem találtam semmilyen megoldást. Ezt már senki sem tudta helyrehozni. Miután sikerült némileg megnyugodnia, kinyitotta a szemét, és a szívem belesajdult a fájdalomba, amit a tekintetében láttam. Megígértem, hogy elmegyek, ha így döntesz..., és így is lesz. Nem állok közétek. Szomorú, mégis gyöngéd és szerelmes tekintettel nézett rám. - Mindig tudtam, hogy igazából övé a szíved. Sosem kellett volna ilyen helyzetbe hozzalak..., hiszen nincs is miről döntened. Múlt éjjel mégis reménykedtem, hogy... - Felsóhajtott, és az aszfaltra szegezte a tekintetét. - Már akkor el kellett volna mennem, csak olyan... önző voltam. -

896

Hitetlenkedve meredtem rá. Még ő vádolja magát önzéssel? Amikor én bújtam be hol ennek, hol annak az ágyába, amikor én viselkedtem végig önző módon? - Szerintem én vagyok az, aki új értelmet ad ennek a szónak, Kellan.

Halványan elmosolyodott, ahogy szemembe nézett, majd újra elkomorult.

a

Megrémültél, Kiera. Én megértem. Féltél attól, hogy kiengedd a kezedből az irányítást... ahogy én is. Most már minden rendben lesz. - Mintha csak önmagát akarná meggyőzni, megismételte: - Minden rendben lesz. - Olyan halkan beszélt, hogy alig hallottam a kerthelyiségből kiszűrődő zenétől. -

A karjába vont egy szoros ölelésre. Átfontam a nyakát, és kezemmel beletúrtam mesésen dús hajába. Belélegeztem bőrének és bőrkabátjának illatát, kiélveztem minden vele töltött pillanatot. Olyan szorosan tartott, hogy alig kaptam levegőt. Nem érdekelt volna az sem, ha összeroppant a karjával, annyira vágytam a közelségére. Az eszem még mindig az elsietett döntésemen járt. Sosem tudtam, mit akarok, de talán Kellannek van igaza... talán az ösztöneimre kell hallgatnom...

897

Érzelmektől fülembe.

fojtott

hangon

suttogott

a

- Ne mondd el Dennynek. Nem fog elhagyni. Addig maradhattok, ameddig akartok. Még a szobámat is kiadhatjátok, ha akarjátok. Nem számít.

Elhúzódtam, hogy az arcába nézzek, miközben az enyémen már reménytelenül patakzottak a könnyek. Válaszul kimondatlan kérdésemre, egy újabb könnycsepp csillant meg holdfényben fürdő arcán. - Most már mennem kell, Kiera..., amíg még képes vagyok rá. - Lemorzsolta arcomról a könnyeket. - Szólok Jennynek, hogy jöjjön el érted. Majd ő hazavisz. 0 segíteni fog.

Neked ki fog segíteni ? - suttogtam, ahogy az ezüstfényben oly tökéletesnek látszó arcát fürkésztem. Tudtam, mennyit jelentek a számára, s hogy milyen hihetetlenül nehéz lesz neki. Tudtam, hogy számomra milyen nehéz lesz..., úgy éreztem, nem is élem túl. -

Nagyot nyelt, kérdésemre.

898

de

nem

válaszolt

a

- Most már elutazhattok Dennyvel Ausztráliába, hogy ösz- szeházasodjatok. Hosszú, boldog életetek lehet együtt, ahogyan terveztétek. A hangja megbicsaklott a végére, miközben egy újabb könnycsepp gördült le az arcán. - Esküszöm, hogy nem állok közétek.

Én akkor sem tudtam elengedni. De mi lesz veled ? Egyedül... - Tudnom kellett, hogy rendbe fog jönni. -

Szomorúan elmosolyodott. -

Ennek így kell lennie, Kiera...

Belenéztem szikrázó kéklő szemébe. Az arcára fektettem a tenyerem, és visszafojtottam a feltörő zokogást. Készen állt feláldozni, amit mindennél fontosabbnak tartott, az igaz és mély szerelmet, csak hogy megmentse a kapcsolatomat Dennyvel. Önzetlen szívével összetörte az enyémet. - Mondtam, suttogtam.

-

899

hogy

jó

ember

vagy...

Szerintem Denny nem értene egyet...

-

Újra a nyaka köré fontam a karomat, ahogyan egy kísértetiesen lassú szám átszűrődött a kerítésen, és végigbizsergett a testemen. Ujjaim elmélyedtek a hajában, és visszanyeltem egy újabb sírógörcsöt, mikor összeért a homlokunk. - Istenem, annyira hiányozni fogsz... - A hangja most is elcsuklott, mielőtt befejezhette volna.

Túl sok volt, túl nehéz. Nem kaptam levegőt. Nem tudtam elengedni. Túlságosan szerettem. Nem bírtam megtenni. Az egész értelmetlennek tűnt..., egyszerűen igazságtalannak. Nem engedhettem el... -

Kellan, kérlek, ne...

Nem hagyta, hogy befejezzem. Elég, Kiera. Ne kérj tőlem ilyet. Ennek így kell lennie. Véget kell vetnünk ennek, és miután nem bírjuk megállni, hogy távol tartsuk magunkat egymástól..., egyikünknek el kell mennie. - Zajosan kifújta a levegőt, és hadarva beszélt, miközben lehunyt szemmel ingatta a fejét. - így legalább Denny nem sérül. Ha én elmegyek, talán a hazugságodra sem fog rákérdezni, de ha arra kérsz, hogy maradjak..., és ha megteszem..., akkor végül mindenre rájön, és ezzel tönkretesszük. -

900

Tudom, hogy ezt te sem akarod. Hidd el, én sem, bébi. - Mintha úgy erőszakolta volna ki magából a szavakat. A fájdalom újra belém hasított. Hiába is próbáltam gátat vetni a könnyeimnek. -

De annyira fáj...

Gyöngéden megcsókolt. - Tudom, édes... tudom. Hagynunk kell, hadd fájjon. Elmegyek, ezúttal végleg. Ha őt választod, véget kell vetnünk ennek. Nincs más lehetőség.

Újra megcsókolt, azzal hátrébb húzódott, hogy a szemembe nézzen. Ugyanaz a fájdalom csillogott a tekintetében, mint az enyémben, miközben benyúlt a nadrágzsebébe, és elővett valamit. Ahogy felém tartotta, a másik kezével szétnyitotta ujjaimat, és nagyon lassan a tenyeremre helyezte. Elhomályosult tekintettel néztem le. Leheletvékony ezüstlánc csillant meg a tenyeremen, gitár alakú medálján egy legalább egy- karátos kerek gyémánttal. Egyszerű és elképesztő ajándék - tökéletes, mint ő maga. Élesen beszívtam a levegőt, és

901

nem szóltam. A kezem reszketni kezdett. Nem kell viselned..., én megértem. Csak adni akartam valamit, ami rám emlékeztet. Oldalt fordította a fejét, úgy nézett könnytől maszatos arcomra. - Nem akarom, hogy elfelejts. Mert én sosem feledlek el... -

Ahogy a szemébe néztem, szólni is alig tudtam a kínlódástól. Hogy én elfeledlek? - Az ötlet teljes képtelenségnek tűnt. Mintha az arcvonásai nem égtek volna bele a lelkembe. - Sosem tudnálak... - Tenyerembe fogtam az arcát, ujjaim közt még most is a törékeny kis lánccal. - Szeretni foglak... örökké. -

Ajkamhoz hajolt, és lázasan megcsókolt. A zene a hátunk mögött a szívverésemmel együtt gyorsult, miközben újra azt éreztem, hogy képtelen vagyok rá, nem tudom elengedni. Az egész testem fellázadt az ellen, hogy elhagyjon, miután ennyi mindent végigéltünk. Hogyan is élhetném túl? A tudat, hogy nem látom többé, szilánkokra törte a szívem. Máris hiányzott, pedig még hozzám tapadt az ajka; ám én máris reménytelenül vágyakoztam utána. Kincsként tekintettünk minden együtt töltött pillanatra. Éreztem, ahogy a

902

fájdalomtól elgyengül a térdem. Kitört belőlem a zokogás, mire még szorosabban ölelt magához. Az arcomra fektette kezét, majd egy pillanattal később ő is elsírta magát, hogy egy utolsó, szívet tépő csókban egyesüljünk. Nem, nem tudtam végignézni, ahogy elmegy. Mondanom kellett valamit, bármit, amivel maradásra bírhattam..., csaknem tudtam, mi lenne az. Tisztában voltam vele, hogy az életem már sosem lesz ugyanolyan, miután ez a csók véget ér. És azt akartam, hogy örökké tartson. De persze semmi sem tart örökké. A kapu mögöttünk éles dörrenéssel becsapódott, hogy örökre megváltoztassa, ahogyan erre a gyöngéd csókra emlékezni fogok. Rémülten bontakoztam ki az öleléséből, és bámultam Kellan elkerekedett szemébe. Elnézett a vállam felett, a kapuban álló alak felé, én mégsem tudtam rávenni magam, hogy oda forduljak. Nem is kellett megtennem. Csak egyvalaki lehetett, aki a félelemnek, a megbánásnak és bűntudatnak ezt az elegyét kiválthatta Kellanből. Egész testemben reszketni kezdtem. Annyira sajnálom, Kiera... - suttogta Kellan, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a bejáratról. -

903

Denny belépett a mi kis privát földi poklunkba, ahonnét immár egyikünk sem menekülhetett. Kiera...? Kellan... - Az én nevemet úgy ejtette mint egy kérdést, Kellanét akár egy szitokszót. Közelebb lépett hozzánk, míg mi Kellannel sietve különváltunk. Az arca egyszerre tűnt zavartnak és sápadtnak a dühtől. Tanúja lett ennek a túlságosan is meghitt pillanatnak. -

Denny... - Próbáltam előállni valamivel, de hiába erőlködtem. Egyszeriben tudatosult bennem, hogy Denny átvert; nem is kellett dolgoznia. Megszervezte az egészet, hogy próbára tegyen minket..., mi pedig elbuktunk. -

Rám ügyet se vetett, egyenesen Kellanhez fordult.

904

Mi a franc folyik itt?A fejemben végigpörgettem az összes kifogást, amivel Kellan egy ilyen helyzetben előállhat, majd leesett az állam, ahogyan egyszerűen megmondta az igazat. - Megcsókoltam. Elbúcsúztam tőle. Elmegyek. Leküzdöttem magamban a kétségbeesést, amikor láttam fellobbanni a haragot Denny sötét szemében. Megcsókoltad ? - Egy pillanatra azt hittem, annyiban hagyja a dolgot, de akkor hirtelen felmordult. - Meg is basztad? -

A megdöbbenés újra belém vágott, ahogy Denny eljutott erre a végkövetkeztetésre. Hát persze, hogy tudta, de legalábbis gyanította. Kellan felé fordultam, és magamban azért könyörögtem, hogy legalább ebben hazudjon. Nem tette. Igen. - Egész belesápadt Denny goromba számonkérésébe. -

Denny eltátotta a száját, ahogyan tajtékzó dühvei végigmérte Kellant. Láthatóan mindketten megfeledkeztek arról, hogy én

51°

is ott vagyok. -

Mikor ? - kérdezte érdes hangon.

Kellan felsóhajtott. -

Először akkor, amikor szakítottatok...

Denny hangja emelkedett föl.

a

szemöldökével

együtt

Először? Mégis hányszor történt meg? Lehunytam a szemem, abban a reményben, hogy az egész csak egy rémálom. -

Kellan nyugodt hangon válaszolt. -

Csak kétszer...

A szemhéjam fölpattant a kijelentésre. Ebben meg miért hazudik? Ahogy vetett rám egy sokatmondó pillantást, megértettem. Ami az elmúlt napokban történt, arra már nem illett rá Denny otromba kifejezése. Ez sem hazugság, csak... féligazság. Lehetett bármennyire gyalázatos a helyzet, fölmelegedett a szívem a gondolatra.

51°

Kellan nyugodt hangon befejezte a mondatot, ahogy visszafordult Denny felé. ...De mindennap őt kívántam..., minden egyes nap. -

51°

A kis melegség elhalt, és a szívem fájdalmasan összerándult.Még levegőt is elfelejtettem venni. Mit művel? Miért mondja el Dennynek? Ez nem lehet igaz... Csak álmodom. Az egész nem történik meg. Mégis megtörtént, méghozzá olyan gyorsan, hogy fölfogni se maradt időm. Denny fölreppenő ökle állón találta Kellant, aki hátratántorodott, majd lassan összeszedte magát, kihúzta a hátát, és megállt Denny előtt, miközben felhasadt szájából csorogni kezdett a vér. - Nem fogok verekedni veled, Denny. Rettenetesen sajnálom, de sosem akartunk neked fájdalmat okozni. Küzdöttünk ellene..., keményen próbáltunk ellenállni ennek... az erőnek... ami egymáshoz vonzott. - Kellan arca összerándult beszéd közben, és nem a testi, hanem a lelki fájdalomtól. - Próbáltál ellenállni ? Próbáltad nem megbaszni ? - üvöltötte Denny, ahogy újra megütötte.

Rá akartam Félre akartam reszkettem a hideg kezdte moccanni se gyökerezett a egy idióta, 908

sikítani, hogy hagyja abba. rángatni. Ám amellett, hogy félelemtől, és a dermesztő a csontjaimat is átjárni, tudtam. A sokktól földbe lábam. Úgy tátogtam, mint és csak szótlanul álltam

mellettük. Mindent föladtam érte! - Denny újra és újra megütötte, Kellan azonban nem próbált ellenállni, ahogy arra sem tett kísérletet, hogy visszatámadjon. Minden ütés után kihúzta magát, szinte mintha felkínálta volna az arcát az újabb ökölcsapásra. A vér végigcsorgott fölrepedt arcán, ajkán, szemén. - Megígérted, hogy nem nyúlsz hozzá! -

Sajnálom, Denny... - suttogta Kellan az ütésekközött, számomra is alig hallható hangon. Denny a dührohama közepette biztosan nem hallotta. -

Azt akartam, hogy Denny velem ordítson, engem hibáztasson, engem üssön, de legalábbis úgy tekintsen rám, mint aki ugyanúgy felelős ezért az egészért, ő mégis minden haragját Kellanre zúdította. Megszűntem létezni a számára. Magamban zokogtam, és azt sikítottam, hogy legyen már vége, de ehelyett csak álltam ott némán. Végül elfogyott Kellan ereje is; zihálva térdre rogyott, kék ingét mindenütt elborította a vér. 909

- Megbíztam benned! - üvöltött rá Denny, ahogyan egy különösen brutális mozdulattal térdével Kellan állába rúgott.

Az agyam egyszerűen nem tudta felfogni. Harcolt a valóság ellen. Arra a megoldásra jutott, hogy ez nem lehet más, csak álom. Lidércnyomás, méghozzá a legszörnyűbb fajtából. Mindjárt fölébredek. S közben, mintha a földbe gyökerezett volna a lábam, néma csöndben, mozdulatlanul álltam. Denny most nehéz bakancsával kezdte Kellant rugdosni, és minden rúgásnál válogatott szitkokat szórt rá. Egy rúgás Kellan karját találta el, de olyan erővel, hogy a reccsenés hangja még kábulatom ködén is átjutott. Kellan felordított a fájdalomtól, de Denny még ekkor sem hagyta abba. -

Azt mondtad, testvérek vagyunk!

Fölfordult a gyomrom. Az egész testem megállíthatatlanul remegett. Könnyek patakzottak az arcomon. A valóság kezdett utolérni. Lassan beleőrülök? Ezért nem tudok moccanni se, ezért nem kiáltok segítségért? Kétségbeesetten el akartam rángatni Dennyt, akár megütni is, ha muszáj, de ahogy a borzalmas képek tovább peregtek előttem, csak álltam tovább némán. 910

Újabb gyors rúgás Kellan oldalába, egy-két borda éles recs- csenése. Kellan gyötrelmes hangon üvöltött, vért köpött fel, de még most sem próbálta védeni magát, menteni a tetteit, csak azt ismételgette vég nélkül: Nem verekszem veled..., sajnálom..., nem tudlak bántani..., ne haragudj, Denny... -

Ha nekem kezdett elmenni az eszem, akkor Denny teljesen bekattant. Egészen más emberré vált, aki a maradék életet is ki akarta szipolyozni Kellan elgyötört testéből. Dühödten és fékevesztetten tombolt. Megállás nélkül ordítozott, és olyan szavakat vágott Kellan fejéhez, amilyeneket még sosem hallottam tőle. Láthatóan teljesen elfeledkezett rólam... rólam, aki a sokktól mozdulatlanná dermedtem. -

Szart se ér a szavad! Szart se érsz!

Kellan összerándult, és elfordult a bántó szavaktól, amelyeket aligha most hallott először. Nem most először vágták a képébe, mennyire értéktelen. -

Sajnálom, Denny...

Denny nem törődött a megbánásával, csak 911

dühödten tovább rugdosta. -

O nem az egyik kis kurvád!

Itt megállt, zihálva az erőfeszítéstől. Kellan gyötrelmes lassúsággal felkönyökölt. Testét elborították a sebek; szájából, felhasadt arcából és szemöldökéből vér csöpögött. Felnézett, bele Denny lángoló tekintetébe, és láttam, ahogy az arca eltorzul a kíntól. Kellan ezután következő szavai végtelen melegséggel és mélységes rettegéssel töltöttek el. Sajnálom, ha fájdalmat okozok vele, Denny, de szeretem...

Tekintete felém rebbent, én pedig megláttam benne a megnyugvást, hogy végre megtette. Végre nyíltan megvallotta az érzéseit a legjobb barátjának, a testvérének. -

Azután rám mosolygott, és mondott még valamit, amivel átbillentette barátját a holtponton. 912

És ő is szeret engem.

Látni lehetett, ahogy Dennyben elpattan valami. Tébolyult tekintettel nézett le Kellanre, áthelyezte a súlypontját, és felkészült arra, ami Kellan állapotát látva fölért egy végzetes csapással. Azon túl, hogy zihált a fájdalomtól, és mélyen a szemembe nézett, Kellan nem mozdult. Csak engem akart, már az sem érdekelte, mit csinál vele Denny. Természetellenesen kék szeme magába zárt, mintha az én képemet szeretné magával vinni a hosszú utazásra. Mintha ez lenne a legutolsó dolog, amit ezen a földön tesz. Minden tudatos felsikoltottam:

913

gondolat

nélkül

Ne! - Végre meg tudtam mozdulni, végre a földre vetettem magam, hogy élő paj zsként védjem meg Kellant. A neki szánt végzetes csapás az én halántékomon csattant. Még hallottam, ahogyan Kellan a nevemet kiáltja, azután az egész világ elsötétült.FEJEZET ‘Bűnbánat és vezeklés

I I1,/ni a hangok tudatosultak bennem - az idegesítő pitye• .11

iilcm mellett, ami csak nem akart elhallgatni, mega távoli i lih.mgok, amelyek mintha egy alagútban visszhangzottak In.i. Próbáltam ezekre összpontosítani, közelebb hozni őket, ii y

megértsem, mit is üzennek nekem. Ki tudtam venni bizo>s szófoszlányokat, de közel sem annyit, hogy értelmezzem elhangzottakat. ■

.most... menj... sérült... sajnálom... ezért... véged... tűim... Mim ha zsibongás hallatszott volna, ami

ismerősnek tűnt, i|',.i/ából még a saját elmémet és testemet is idegennek érezni (>lyan könnyű és szellős volt a fejem, mintha egy léggömi

ii k<

n ottek volna a nyakamra. Azután megmozdultam, ám az l.'ijilalom arra figyelmeztetett, hogy ezt ne tegyem többet, i.ik i uleltem, és mozdulatlan maradtam, amíg a könnyed káI-ii v iss/,a nem tért. A fejem tompa sajgással nyugtázta testem i i’Lnimyebbülését. ■

Aml|; azon tűnődtem, miért fáj ennyire a fejem, kezdtek ki- /111111 i az emlékek. A szörnyű emlékek, amelyeket legszíveseb - n LJ töröltem volna az elmémből, és amelyeket szívesen elcse- icim volna a testi fájdalomra. A gyötrelmes búcsú Kellantől. miy arca, ahogy rajtakap minket. Ahogy összeveri Kellant, i i(’,y rajta tölti ki minden indulatát, és ahogy meg akarja öl- M.u lelkészük arra az utolsó, megsemmisítő csapásra... * -Ne! A támadás emléke felidézte bennem azt az

ostoba akciómat, amit ennek megakadályozására hajtottam végre. Felültem az ágyban, és azt sikoltottam: „Ne!”, azután tüstént visszahanyat- lottam a párnákra, és masszírozni kezdtem a halántékom, ahogy a fájdalom végigperzselte a testemet. Denny aggódó arca jelent meg a látómezőmben. A hüvelykujjával az arcomat simogatta, miközben elfordult, hogy odasúgjon valamit egy másik személynek. Miután választ kapott, és távolodó léptek hallatszottak, a fejemben lüktetéssé szelídült az éles fájdalom. Denny visszafordult hozzám, és tovább cirógatta az arcomat. - Sss, Kiera. Minden rendben, csak lazíts...

rendben.

Minden

Ráeszméltem, hogy úgy markolászom a pólóját, mintha az életem múlna rajta. Kényszerítettem magam, hogy lehiggadjak. A szemem hiába próbált fókuszálni - hosszan hunyorognom kellett, míg végre tisztábban láttam. - Denny? - A hangom rekedten, szinte reszelősen szólt. Az egész torkom kiszáradt a szomjúságtól. - Hol vagyok? Mi történt?

Denny kifújta a levegőt, és gyöngéden a homlokomra hajtotta a fejét. - Mi történt ? Az történt, hogy azt hittem, elveszítelek. Azt hittem, megöltelek. El se hiszem, hogy képes voltam... - Jelentőségteljes hanghordozással beszélt, mint mindig, amikor felzaklatta magát. Nagyot sóhajtott, és nyelt egyet, aztán gyöngéd csókot nyomott a homlokomra. Ahogy felegyenesedett, sötét szeme nedvesen csillogott. - Kórházban vagy, Kiera. Napok óta félig öntudatlan állapotban. Egy ideig nem lehetett tudni, mi lesz veled. Úgy tűnik, szerencséd van... Csúnya a sebed, de nincs komoly bevérzés. Rendbe fogsz jönni.

Fölnyúltam, és óvatosan kitapogattam koponyám. Denny ujjai végigsiklottak kezemen, ahogyan együtt fedeztük fel sérülést szenvedett területet, közvetlenül jobb fülem felett.

a a a a

Nem sok híja volt, hogy felnyissák a koponyádat, de végül gyógyszerekkel is csökkenteni tudták a belső nyomást... - Hüvelykujjával a kézfejemet simogatta, nekem meg a gyomrom is összerándult a gondolatra, hogy eltávolíthatták volna a koponyám egy darabját. Istennek hála nem kellett ezt tenniük. Lehunytam a szemem, és leengedtem a kezem, mire Denny szorosan -

megmarkolta. Helyes... látom, ébren van. Gondolom, jókora adag fájdalom árán. - Vidám, molett, szélesen mosolygó nővér lépett be az ajtón. Összerezzentem éles hangjára, de azért próbáltam kipréselni magamból egy mosolyt. De még ehhez is gyengének éreztem magam. - Susie vagyok, ma én fogom ellátni a kórházban. -

Ellentmondást nem tűrő hangon elhessegette Dennyt az ágy mellől, majd bárhogy kapaszkodtam a kezébe, belém fecskendezett egy áttetsző folyadékot. Csak ekkor vettem észre a tűt a kezében, amitől újra megrándult a gyomrom. Susie ellenőrizte az életfunkcióimat, és elégedettnek tűnt. - Szüksége van valamire, kedves ? -

-

Vízre... - nyögtem fel.

Megpaskolta a lábamat. -

Persze. Mindjárt itt vagyok.

A nővér elindult, én pedig fokozatosan tisztuló látásommal követtem távolodó fehér köpenyét. Denny az ágy másik oldalán ült,

azt a kezemet szorongatta, amelyikbe nem szúrtak tűt, miközben én alig érzékeltem a jelenlétét. Alig érzékeltem bármit, s nem azért, mert a fájdalomcsillapító hatni kezdett. Nem, az csak a fejfájásomat enyhítette, de a szívem... egyszeriben a torkomban kezdett dobogni. Erre rímelve, a szívmonitor pityegése is gyorsulni kezdett.

Ahogy követtem az ápolónőt a tekintetemmel, a pillantásom arra a férfira tévedt, aki még mindig az ajtónál állt, és a falnak támaszkodott, tisztes távolságra tőlem és Dennytől. Arra a személyre, akinek karját csuklótól könyékig begipszelték, s akinek az arcát mozaikszerűen elborították a különböző színű foltok, az epesárgától az egészen feketéig..., de még így is szívdöglesztő maradt.Rám mosolygott, ahogy találkozott a tekintetünk, mire önkéntelenül megszorítottam Denny kezét. Denny felfigyelt élénkségemre, és a válla felett visszanézett Kellanre, aki a falnál támaszkodott. Nem értettem, mit keresnek mindketten az ágyamnál..., egyáltalán, hogyan tudják elviselni egymást. Ahogy összenéztek, Kellan lassan bólintott, majd miután küldött felém egy utolsó mosolyt, elfordult és távozott. Utána akartam kiáltani, hogy maradjon, hogy szóljon hozzám, és mondja el, mi jár a fejében, a szívében, de Denny megköszörülte a torkát. Visszafordultam hozzá, tekintetemben a teljes zavarral. Ahogy Denny elmosolyodott, a feszengésem csak tovább fokozódott. - Nem haragszol? - Csak ennyit tudtam kérdezni.

Egy pillanatra lehajtotta a fejét, és láttam, ahogyan megfeszülnek az állán az izmok, rajta a szokásosnál is hosszabb puha szőr-

920

szálakkal, amelyeket nem nyírt olyan rövidre, mint máskor, talán mert napok óta az ágyam mellett virrasztott. Ahogyan újra a szemembe nézett, a tekintetében sokféle érzelmet láttam kavarogni, mielőtt a vonásai ellazultak, és megállapodott a gyöngéd, gondoskodó szeretetnél. - De..., dühös vagyok.csak... kis híján megöltelek, ami más megvilágításba helyezi a dolgokat. - Szája ideges kis mosolyra rándult, azután újra összeráncolta a homlokát. - Nem tudom, mi lenne velem, ha nem élted volna túl. - Fáradtan megdörgölte az arcát. - Nem tudom, hogyan tudtam volna végigcsinálni. Abba beleőrültem volna...

Arcához emeltem a kezem. Nehéznek és szaggatottnak éreztem a mozdulataim, de lassan a testem többi részébe is visszatért az élet. Denny lenézett rám, mikor ujjaim végigsiklottak az állán. Felsóhajtott, és szomorúan elmosolyodott. - Bárcsak elmondtad volna, Kiera... még a legelején.

Visszahúztam a kezem, tűzforrónak éreztem. A szívem zakatolni könyörögtem, hogy

52-921

amit

hirtelen

kezdett, és hiába csillapodjon le, a

monitoron egyre sűrűbben követték egymást a felvillanó jelek. Denny látta a reakciómat, és felsóhajtott. Akkor is nehéz lett volna..., de még mindig sokkal jobb, mint hogy így tudtam meg. -

Lehajtotta a fejét, és ujjaival hátrafésülte a haját. Láttam, hogy az ujjpercei még mindig sebesek és vörösek az ütésektől. - Persze... én is beszélhettem volna veled, miután gyanakodni kezdtem. Nem kellett volna, hogy így csapdába csaljalak, de... reménykedtem..., annyira vágytam rá, hogy tévedjek...

Ahogy fölemelte a fejét, a tekintetébe hirtelen olyan kimerültség költözött, mintha napok óta szemhunyásnyit se aludt volna. - Nem hittem volna, hogy ekkora fájdalmat okozol nekem, Kiera. - Kihúzta magát, míg én beharaptam az ajkam, hogy el ne bőgjem magam. - Éppen te... - Halkan beszélt, közelebb kellett fordulnom, hogy megértsem. - Gondoltam, hogy Kellan be fog próbálkozni nálad. Még meg is eskettem indulás előtt, hogy egy ujjal sem fog hozzád nyúlni. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy... Félrefordította a tekintetét, és egyszeriben

922

olyan keserűség költözött a hangjába, amilyet még sosem hallottam tőle. - Hogy tehetted ezt velem? Visszafordult hozzám. Kinyitottam a számat, és szólni próbáltam, de mielőtt egyetlen értelmes hangot is kinyöghettem volna, visszatért a nővér, és vidáman a kezembe nyomott egy műanyag poharat, benne szívószállal, amelynek végén egyetlen vízcsepp remegett. Alig tudtam levenni a szemem arról a víz- cseppről, de aztán mohón felhörpintettem a vizet, amint a poharat a kezembe adta. Talán valami köszönetfélét is elmormoltam, mielőtt az ápolónő derűsen elkacsázott. Denny türelmesen kivárta, amíg magamba döntöm a vizet. Végül kivettem a szívószálat, és lenéztem a kezemben szorongatott pohárra, csak ne kelljen látnom csüggedt tekintetét. Mi lesz most velünk? - kérdeztem csöndesen, előre rettegve a választól. Reszkető kézzel tettem a műanyag poharat az éj- j eliszekrényemre. -

Előrehajolt, és gyengéden sérteden halántékomat. -

megcsókolta

Velünk már nem lesz semmi, Kiera -

52-923

suttogta a fülembe, mielőtt elhúzódott. A könnyek azonnal a szemembe gyűltek, ahogyan felnéztem szomorú, mégis higgadt arcába. -

De én végeztem vele... Téged szeretlek...

Oldalt hajtotta a fejét, és egy ujjával gyengéden megcirógatta az arcomat. - Tudom... és én is szeretlek, de már semmi sem lenne ugyanolyan. Ha... a közelemben maradnál, annak nem lenne jó vége. Nézd csak meg, mit tett ez az egész veled és Kellannel. Nézd csak meg, én mit tettem veled és Kellannel. - Lesütötte a szemét. Sosem bocsátom meg magamnak..., de lehetett volna még ennél is szörnyűbb, és talán lenne is, ha együtt maradnánk.

A könnyek kibuggyantak a szememből, s ahogy újra rám nézett, ott csillogtak az ő szemében is. - Ha együtt maradnánk? Már nem vagyunk együtt?

Nagyot nyelt, és letörölt néhány könnycseppet.

924

az

arcomról

- Nem, Kiera..., nem vagyunk. Ha belegondolsz, ha tényleg belegondolsz, már régóta nem vagyunk együtt. - Rázni kezdtem a fejem, de ő nem hallgathatta el a keserű igazságot. - Nem... semmi értelme tagadni. Nyilvánvaló, Kiera. Valahol, valamikor elkezdtünk eltávolodni egymástól. Még ha együtt maradtunk is, már nem kötődtünk úgy, mint azelőtt. Nem tudom, Kellan tehet-e róla, vagy másként is megtörtént volna. Talán csak felgyorsított valamit, amit amúgy sem tudtunk volna elkerülni.

Megráztam a fejem, pedig hiába tagadtam volna, hogy így van. Csak az visszhangzott a fejemben, hogy „igazad van”, de ezt mégsem mondhattam ki hangosan. Nem erősíthettem meg abban, hogy a kapcsolatunk eleve kudarcra volt ítélve. Halványan elmosolyodott, erőtlenül ellenkezni próbáltam.

ahogyan

Azt hiszem, a végén csak kötelességtudatból maradtál volna velem..., meg talán azért, mert így kényelmes. Talán biztonságban érzed magad mellettem, és pontosan erre van szükséged. -

-

52-925

Újra megsimogatta az arcomat. Tudom, mennyire rettegsz mindentől, ami ismeretlen. Olyan lehetek számodra, mint... valami védőháló.

Újabb könnyek peregtek végig az arcomon, ahogy egyszerre akartam helyeselni és ellenkezni, miközben nem tudtam, melyik lenne a helyes válasz. Melyik a rosszabb? Láthatóan felismerte zavarodottságomat. Látod már, miért nem működött volna? Nem akarok senki védőhálója lenni. Nem akarok csak azért együtt lenni valakivel, mert számára túl ijesztő a gondolat, hogy nélkülem legyen. -

A mellkasomra, a szívem fölé helyezte a tenyerét. Én a mindene akarok lenni valakinek. Tiizet és szenvedélyt akarok, egy olyan szerelmet, ami egyenrangú az enyémmel. Azt akarom, hogy én töltsem be a másik egész szívét. - Elvette a kezét, és némán meredt a helyére. Visszafojtottam a zokogást és a fájdalmat, amit a hirtelen veszteség felett éreztem. - Még akkor is, ha emiatt össze kell törnöm a saját szívemet - tette hozzá suttogva. -

A magamba temetett érzelmektől sűrű és fátyolos hangon ennyit sikerült kinyögnöm: -

926

Mit akarsz tenni, Denny?

Szipogni kezdett, ahogyan súlyosan legördültek az arcán.

a

könnyek

- Elfogadom az ausztráliai állást. Néhány hét múlva hazamegyek, csak még meggyőződöm arról, hogy rendben leszel. És egyedül megyek haza, Kiera.

Nem tudtam tovább uralkodni magamon, feltört belőlem a zokogás. Szabadon engedtem minden érzelmet, amit Dennyvel és megromlott viszonyunkkal kapcsolatban éreztem, és tudtam... tudtam, hogy igaza van. Jól teszi, hogy elmegy. Jól teszi, ha valaki más oldalán keresi a boldogságot, mert nálam sosem találta volna meg... azok után, ami történt, már végképp nem. Hogy elárultam és megcsaltam. Hogy miközben tőle búcsúzkodtam, még akkor is azon tűnődtem, hol lehet Kellan...

52-927

Denny széttárta karját, és szorosan magához ölelt. Ott sírt a vállamon, ahogyan én az övén. Megígérte, hogy ettől még szeretni fog, és kapcsolatban marad velem. A barátságát sosem veszítem el, ahhoz túlságosan is sok mindent éltünk meg együtt, de akkor sem maradhat a közelemben. Nem, amíg valaki mást szeretek. Meg akartam győzni arról, hogy ez nem így van. El akartam mondani neki, hogy csak őt szeretem, hogy csak vele akarok lenni - de hazudtam volna, ezzel pedig örökre leszámoltam. Soha többé nem akartam hazudni, se magamnak, se másnak. Nem tudom, meddig kapaszkodtunk így egymásba. Mintha napok teltek volna el. Amikor elhúzódott, próbáltam magamhoz szorítani, de a fájdalomcsillapítótól túlságosan gyengének és álmosnak éreztem magam, hogy tényleg megpróbáljam. Csak egy szánalmas kis erőfeszítésre telt tőlem, amiért utáltam magam. Megpuszilta a homlokom, és kezem máris erőtlenül hanyatlott le a válláról. - Holnap még benézek, rendben? Bólintottam, ő pedig még egyszer megcsókolt, mielőtt elfordult és elment.

Figyeltem, ahogyan megállt az ajtóban, és váltott néhány szót valakivel, akit nem láttam. Egyszer visszanézett rám, mielőtt újra ehhez a személyhez fordult. Elhangzott még néhány szó, majd a kezét nyújtotta, mintha bocsánatot kérne. Zavartan

45i

ráncoltam a homlokom, és azon tűnődtem, hogy csak a gyógyszerektől eny- nyire lassúe a felfogásom. Denny még egyszer mosolyogva rám nézett, azután elfordult attól, akivel eddig beszélt. Láttam, ahogyan elment, és a szívem összeszorult a gondolatra. Tudtam, ez csak első a fájdalmas szakítások sorában - a legfájdalmasabb majd a legutolsó lesz, amikor látni fogom, ahogyan felszáll a repülőgépre. Lehunytam a szemem, és egy pillanatra hálásan gondoltam arra, hogy nem tett semmi őrültséget, amivel örökre elásta volna magát. Ha másban nem is, új és nagyszerű munkájában vigaszt találhat. És tudtam, hogy a végén talál magának egy nagyszerű lányt is. Istenem, utáltam még belegondolni is, de igaza volt: nem azért ragaszkodtam hozzá, amiért kellett volna.

45i

Lágy érintés ragadott ki a kavargó gondolatok örvényéből. Arra számítottam, hogy Denny tért vissza, így a lélegzetem is elállt Kellan áthatóan kék szeme láttán. Az arca romokban hevert: ajka felhasadt, bár a seb már kezdett összezárulni; arcán rózsaszín heg futott végig, körötte csúf kékes-sárgás bevérzésekkel meg néhány ragtapasszal, ami megtartotta az összegyógyuló bőrt. A jobb szemét kötés fedte, felette egy újabb heggel, míg a bal szeme alatt sötét, szinte fekete monokli éktelenkedett. Ehhez járult még felkötött karja és nyilván egy-két összefoltozott bordája. Mint akin átment a vonat - kétszer egymás után. A szívem mégis vadul verni kezdett a láttára, a bosszantó orvosi monitor pedig világgá kürtölte a jelenséget. Melegen és gyengéden mosolygott, ahogy leült arra a helyre, amit eddig Denny foglalt el. Csak most ébredtem rá, hogy mindvégig itt volt; Denny is vele beszélt, mielőtt elment. Belegondoltam, hallotta-e, amiről mi beszéltünk. Tudja-e, hogy Dennyvel szakítottunk... -Jobban vagy? - kérdezte fojtott és aggódó hangon. - Azt hiszem... - motyogtam. - Hatnak a gyógyszerek, és úgy érzem magam, mintha ezerkilós lennék, de azt hiszem, rendbe 930

jövök. Mosolyogva csóválta meg a fejét. - Nem erre gondoltam. Hidd el, beszéltem minden egyes nővérrel, aki itt dolgozik, mindent tudok az állapotodról..., de te jól vagy? - Tekintete az ajtó felé rebbent, amiből megértettem, hogy tud Dennyről és rólam. Akár hallgatózott, akár nem, tudta az igazat.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, ahogy felnéztem rá. -

Majd kérdezd meg pár nap múlva...

Bólintott és előrehajolt, hogy lágyan megcsókolja az ajkamat. Az a hülye monitor még sűrűbben pityegett, mire Kellan vetett rá egy pillantást, és halkan elnevette magát. -

Jobb lesz, ha nem csinálok ilyet...

Ahogy elhúzódott, megfogtam az arcát, és végigfuttattam ujjam a szeme alatt húzódó bevérzésen. 931

És te jól vagy?

Megfogta, és félrehúzta arcáról a kezemet. Rendbe jövök, Kiera. Most ne velem törődj. Annyira örülök, Hogy... hogy nem... Nagyot nyelt, s úgy tűnt, képtelen befejezni a mondatot. -

Mindkét kezével az enyémet szorongatta, míg a csuklóját simogattam, ahol karja eltűnt a gipsz alatt. -

Mindketten itt voltatok...

Hát persze. miattad, Kiera. -

Mindketten

aggódtunk

Megráztam a fejem. Nem, én arra gondoltam, hogy amikor felébredtem, mindketten itt voltatok, és higgadtan társalogtatok. Már nem akarjátok megölni egymást? -

Szárazon elmosolyodott, és elfordította a tekintetét. Egyszer elég volt. - Visszanézett rám. Néhány napig teljesen ki voltál ütve. -

932

Dennyvel... sokat beszélgettünk. Beharapta az ajkát, majd fájdalmasan felszisszent a mozdulattól. - Az első néhány alkalommal azért nem voltunk ennyire... higgadtak. - Kinyújtotta a kezét, hogy félresimítson néhány hajszálat az arcomból. - Akárhogy is, az aggodalom végül megtette a magáét, és arról kezdtünk beszélni, mit tegyünk, nem arról, hogy mit tettünk. Mondani próbáltam megelőzött.

valamit,

de

Kellan

Elmondta, hogy elfogadja azt az állást Ausztráliában, és amikor rákérdeztem, hogy téged is magával visz-e..., nemmel felelt. Megcirógatta az arcomat, ahogyan újabb könnyek csordultak ki a szememből. -

-

Tudtad, hogy ma szakítani fog velem?

Ahogy bólintott, végtelen láttam a tekintetében.

szomorúságot

Tudtam, hogy előbb-utóbb megteszi. Amikor magadhoz tértél..., látszott, hogy minél előbb túl akar lenni rajta. - Ahogy elfordult, teljesen elhalkult a hangja. - A ragtapaszt jobb gyorsan letépni... -

933

Egy ideig némán meredt a padlóra. Már az arca után nyúltam, amikor, még mindig lesütött szemmel, újra megszólalt. -

Mi a terved, Kiera?

Riadtan engedtem le a kezem. Hirtelen úgy éreztem, bárnv kora ütést kapnék, a fejem sosem tudna úgy fájni, mint aho^v most a szívem. A tervem? munka... -

Én...

nem

tudom.

Te. Ezt akartam mondani, milyen szörnyen hanj; zana.

de

Suli...

tudtam,

Mintha mégis meghallotta volna, s ahogy újra hozzám lm dúlt, hidegséget láttam a tekintetében. Ahogyan mindig, ami kor megbántottam. És velem mi lesz? Csak folytatjuk, mintha mi sem történi volna? Mielőtt újra elhagysz... miatta? -

Lehunytam a szemem, és azt kívántam, ragadjon el újra az üi i tudatlanság. A testem ezúttal se hallgatott rám. 934

-

Kellan...

-

Én ezt nem csinálom tovább, Kiera.

Kinyitottam a szemem az elcsigázott hangjára. A tekinti ii párásán csillant, ahogy rám nézett. Akkor éjjel ténylegel akartalak engedni. Mondtam is, hogy elengedlek, ha menni akarsz, erre azt mondtad... -

Lehunyta a szemét, és felsóhajtott. Azután már nem tehettem meg, hogy hazudjak rólunk Dennynek. - Kinyitotta a szemét, és lenézett összekulcsolt ke zünkre, a bőrömet cirógató hüvelykujjára. - Tudtam, hogy nekem fog ugrani, ha meghallja az igazat..., de akkor sem harcol hattam ellene. Akkora fájdalmat okoztam neki, nem tehettem mást... -

Annyira magamhoz akartam ölelni, hogy az szinte jobban fájt, mint a fejem. Amit vele tettünk... - Kellan megcsóválta a fejét, ahogyan lelki szemei előtt újra leperegtek az éjszaka eseményei. - Nem -

935

ismerek nála rendesebb fickót, közelebb áll hozzám, mintha .1 vér szerinti testvérem lenne, mégis ellenünk fordítottuk... - Egy pillanatra lehunyta a szemét, ahogyan a fájdalom átvillant az 11 cán. Azt hiszem, akartam is, hogy bántson... Elgyötört hang |.i i'kcsen árulkodott a benne dúló lelki harcról, bűntudatról és -

I ,in

lalomról. Tekintete visszatért hozzám. Csak miattad, mert Hmindig őt választottad. Sosem akartál igazán, miközben én M tiki mást nem akartam... Nagyot nyelt, és félrekapta a tekintetét. És most..., hogy őhagyott el téged, hogy már nem a tiéd a -

11 > 11 tés..., most megkaphatlak ? Ahogy rám nézett, viszontlát■

i .1111

tekintetében az indulatot. - Én legyek a vigaszdíjad? A szám is eltátottam, ahogyan döbbenten meredtem rá. Mi- li'le vigaszdíj ? Sosem szorult a második helyre, csak... féltem. Is- u 936

iiem, egyszerűen csak féltem... Szólni próbáltam, el akartam mondani neki, hogy mindent i s.ik

félelemből tettem. Hogy azért löktem el magamtól újra meg újra, mert halálra rémített ez a szerelem, mert halálra ré- 111 (tett, hogy megbízzak benne, és kilépjek Denny védőszárnyai .1 lói. Mégsem te:tem. Elnehezült fejjel nem tudtam megformálni ■i szavakat. Nem tudtam elmondani neki, mennyire rosszul tet- lem..., hogy sosem lett volna szabad elengednem őt... Bólintott, ahogyan hallgatásom.

tudatosult

benne

a

- Én

is így gondolom. - Felsóhajtott, majd lehajtotta a fejét. Kiera... bárcsak... - Mire felemelte a tekintetét, és rám nézett, haragja helyébe már végtelen szomorúság költözött. - Úgy döntöttem, mégis Seattle-ben maradok. Lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. - El se hinnéd, mennyit csesztetett Evan, amiért el akartam hagyni a bandát. - Kinyitotta a szemét, és az ar- iómat fürkészte. Tekintete egypillanatra elidőzött a halántékomon. 937

Ebben az egész kavarodásban még csak nem is gondoltam •i bandára. A fiúk megsértődtek, amikor megtudták, hogy szó nélkül faképnél akartam hagyni őket. Szomorúan megrázta a fejét, és felsóhajtott, míg én tovább küzdöttem, hogy mondjak valami értelmeset. Végül csak megcsóválta a fejét.

938

Sajnálom - suttogta, és még egyszer lehajolt, hogy ajkunk egy pillanatra összeérjen, majd végigcsókolja az arcomat, egészen a fülemig. A monitor elárulta, hogyan reagálok a közelségére, az illatára, a tapintására, ő pedig felsóhajtott, ahogyan megcsókolta az érzékeny területet is. Mielőtt elhúzódott, egy pillanatra összeért a homlokunk. Rettenetesen sajnálom, Kiera. Szeretlek..., de ez nem megy tovább. Azt akarom, hogy költözz el. Mielőtt reagálhattam volna, mielőtt felsírhattam volna, mi előtt megmondhattam volna, hogy ne, maradni akarok, helyre akarom hozni a dolgokat, ő felállt, és minden további nélkül otthagyott. Aznap másodszor tört szilánkokra a szívem, és olyan heves sírógörcsjött rám, hogy úgy kellett álomba ringatnom magam. Mire felébredtem, odakint már besötétedett. Kis szobám sterilen és békésen zöldnek tűnt a neonfényben. A falra akasztott képen vadludak repültek V alakban, talán dél felé, a közelgő tél elől. Mellette fehér táblára írták fel az éjszakás nővér nevét: Cindy. Próbáltam kinyújtóztatni a testem, amit régóta ernyedt izomzatom megkönnyebbüléssel, míg a fejem tompa fájdalommal nyugtázott. Megittam a langyos vizet a műanyag pohárból, majd próbáltam felállni. Az izmaim eleinte nem engedelmeskedtek. Megmerevedtem attól, hogy oly

5)é

sokáig feküdtem mozdulatlanul, de végül én győztem, és az agyam tiltakozásával dacolva felálltam, hogy kihúzzam a monitort, majd kimenjek a fürdőbe, magammal vonszolva a hozzám kötött infúziós állványt. A fürdőben már megbántam, hogy egyáltalán elindultam. Botrányosan néztem ki. Hullámos hajam összevissza állt, arcom jobb oldala a szemöldöktől az arccsontig feketében és a kék különféle árnyalataiban játszott. A szemem bevérzett a rengeteg sírástól, arcom teljes vigasztalanságot tükrözött.

5)é

Hát megtettem. Sikerült eltaszítanom magamtól mindkét csodálatos embert. Annyira vigyáztam, nehogy megbántsam bármelyiket, hogy végül fájdalmat okoztam mindkettőnek. Belehajszoltam Dennyt olyasmibe, ami tökéletesen idegen a számára. Az a tekintet, ahogyan újra és újra belerúgott Kellanbe..., sosem hittem volna, hogy létezik ez az oldala, ami mélyen eltemetve csak arra vár, hogy egy napon a felszínre robbanjon. Ta-Ián mindenkinek van egy ilyen érzékeny pontja, amit ha elég erősen megnyomnak, képes teljesen kifordulni magából... És Kellan, akit mindig a szenvedély vezérelt... Ha nem taposok oly sokszor a leikébe, nyilván másként reagál Denny kirohanására is. Talán megverekszik vele talán még szörnyűbb következményekkel. S mindennek a kiváltója én vagyok..., én meg a rossz döntéseim..., vagy ami ugyanaz: a döntésképtelenségem... Olyan gyorsan használtam a fürdőt, amennyire ilyen állapotban lehet, azután visszamenekültem az ágyba, ahol összehúztam magam, és azon töprengtem, mitévő legyek. Nem jutott eszembe semmi. A fájdalomtól és kimerültségtől lassan lecsukódott a szemem, aztán elragadott az álom.

941

Éjjel rövid időre felriadtam, mire a nővér alighanem Cindy, bár kótyagos fejemmel eszembe sem jutott megkérdezni - ellenőrizte az életfunkcióimat, és újra rácsatlakoztatott az idege- sítően pityegő masinára. Igazából csak másnap reggel ébredtem fel, amikor az örökké vidám Susie visszatért. Hát itt van, kedves. 0, és már fel is ébredt. Remek! - Odalépett, hogy ellenőrizze az orvosi monitort, és adjon néhány tablettát a fájdalomra, amely akkorra határozottan csökkent, bennem azonban alig tudatosult a kövérkés, életvidám nővér jelenléte tekintetem már a mellette álló gyönyörű lényre összpontosult. -

Szia, húgi - suttogta Anna, ahogy leült az ágyam szélére. Újra egyszínű feketének láttam hosszú, selymesen fénylő haját, amit bájos kis lófarokba fogott össze. Sötétkék pulóvert viselt, elég feszeset ahhoz, hogy igézőén kirajzolja a domborulatait, de ezúttal az sem érdekelt, ha jellegtelennek és átlagosnak tűntem mellette. Csak az számított, hogy van mellettem valaki, akit szeretek. -

A szemembe könnyek szöktek, ahogyan a nővér továbbment a dolgára. Mintha még hallottam volna a morgását, hogy „egy óra 942

múlva ebéd, most már muszáj lesz ennie valamit”, mielőtt elcsoszogott. Az agyam hátsó részében tudatosult, hogy lassan dél körül jár, aztán újra Annára koncentntráltam, aki rajtam pihenti-i • te szikrázóan zöld, most mégis szoiomorú szemét. Épp amikor már rákérdeztem vcvolna, mit keres itt, megszólalt. A fiúk szép kis hepajt csináltak ic miattad... - Összerezzenteni a gondolattól, hogy eszerint ő márír tud mindent. Megcsóvált.i a fejét, majd nagy sóhajjal felállt, ésés szorosan magához ölelt. De tényleg, Kiera..., mégis mit goncndoltál? Beavatkozni egy bu nyóba? -

Visszanyeltem feltörő zokogásoromat. -

Én... nem...

Egy pillanatig magához ölelt, azizután bemászott mellém az ágyba, és odasimult ahhoz az oldalalamhoz, amelyikbe nem vezettek infúziót. Megszorította a kdcezem, és a vállamra hajtotta a fejét. Tudd meg, azért jöttem, hogy nmostantól én gondolkozzam helyetted -

943

mormolta bele a vállammba. Elmosolyodtam, és jóleső érzés töltött el a közelségétől. Szeretlek, nővérkém, és örülök, c, hogy itt vagy... de hogy kerülsz ide? - Reméltem, hogy nem tííűnök túl hálátlannak. Tényleg örültem, hogy látom. -

Elhúzódott, hogy az arcomba né;ézzen. Denny. Ö hívott fel a... baleseteted után. - Résnyire szűkült szemmel mért végig. Szerencséd, 1, hogy nekem szólt, és nem apának vagy anyának. Már régen haazafelé repülnél az első géppel. -

Beleremegtem a gondolatba. Aztít hiszem, tényleg jobb, ha a szüleim kimaradnak ebből. Oké... de nincs valami munkádd vagy ilyesmi, ahonnét hiányzol ? -

Felhúzta a szemöldökét.

944

Meg akarsz szabadulni tőlem? — A fejemet ráztam, és megszorítottam a karját, hogy a közelerrmben tartsam, amikor kuncogni kezdett. - Nem... éppen két nmunka között vagyok. Szerintem anya is örül, hogy végre összexszedem magam. És melyik vJri os lenne alkalmasabb a munkakeresésre, mint ahová az önpusztító húgom is menekült? Sugárzó mosollyal fejezte be, miközben lassan bennem is tudatosulni kezdtek a szavai. -

Várj... te most akkor Seattle-ben laksz?

Vállat vont, és visszafeküdt mellém. Úgy volt, hogy csak meglátogatlak, és elmondalak minden hülyének, de utána hallottam, hogy szükséged van egy lakásra, és azt gondoltam, ha találok itt valami melót, lehetünk lakótársak. Legalábbis amíg a sulid véget ér. - Felemelte elképesztően szép és pajkos arcát. - Szerinted van felvétel a Hootersbe ? Lefogadom, hogy a srácoktól csak úgy dőlne a jatt. -

Fejcsóválva hallgattam az én szeszélyes nővéremet, azután ösz- szeráncoltam a homlokom. 53)5

Honnét tudtad, hogy lakást keresek? Kellan még csak tegnap szólt... -

Elsápadt, és egy pillanatra olyannak tűnt, mint a reflektor fénykörébe kerülő őz - egy fájdalmasan gyönyörű őzike. Francba. Ezt nem lett volna szabad elmondanom. Ettől biztos ki fog bukni. - Újra megvonta a vállát. - Mindegy, legyen. -

Visszafeküdt a párnára, én pedig oldalt fordultam, hogy jobban láthassam. Tényleg érdekelt, miről beszél. -

Belefutottam Kellanbe a földszinten. Ö mondta el, mi fo-. lyik itt. Elmondta, hogy nem maradhatsz nála. - Újra felhúz-, ta a szemöldökét. - Na, o tényleg szarul néz ki. Szívdöglesztően szarul, de attól még szarul. Ezt tényleg Denny művelte vele? -

Bólintottam, anélkül, hogy végiggondoltam volna a kérdést. Kellan még itt van... a kórházban? - Arra számítottam^ hogy végleg leírt, és hazament, hogy megvigasztalódj on egy üvegr Jack Daniels whiskyvel meg talán egy-

53)5

két lánnyal. Anna felsóhajtott, és hátrasimította a hajam. Ujjai elidőztek \ durva bevérzésemen, ami mostanra elboríthatta a fél arcomat. Őrülten szerelmes beléd, Kiera. Nem képes elmenni. Csalc bolyong a földszinten, kiissza a kávéautomatát, és azt lesi, ho. -

gyan változik az állapotod. - Elhúzta a kezét, és betette a feje alá. - Néhány nővér éppen róla beszélt, amikor feljöttem. Úgy tűnik, őket is sikerült elbűvölnie, ezért elmondanak neki ezt- azt, amikor felmerészkedik ide. - Az égre fordította a tekintetét. - Ezek a nővérek tényleg reménytelen esetek. Elvörösödtem a gondolatra, és a mennyezetre néztem, amíg próbáltam elképzelni, hogy hol lehet most Kellan. Nem éreztem mást, csak a tompa fájdalmat a fejemben és az éles fájdalmat a szívemben. -

Nem fog visszajönni... igaz?

Anna nagyot sóhajtott, ahogy fordítottam könnyes tekintetem. 53)5

felé

- Nem - suttogta. - Azt mondja, túl nehéz. Nem bírja tovább. - Bájosan zavart arckifejezést öltött. - Valami olyasmit mondott, hogy időre van szüksége. - Vállat vont, mint aki az egészből semmit sem ért.

Lehunytam a szemem. Én nagyon is értettem. A közös kód: távol akar kerülni tőlem. Ezúttal vajon mekkora fájdalmat okoztam neki? Elég súlyosat ahhoz, hogy örökre elkerüljön... Bármennyire megdermesztett is a tudat, hogy mindkét szerelmem elüldöztem magamtól, hirtelen melegség töltött el a gondolatra, hogy a nővérem még mindig törődik velem. Anna hangjára nyitottam ki a szemem. Ezúttal halálosan komolyan beszélt. Tényleg, mi a fenét gondoltál, Kiera..., egyszerre két pasival kavarni? - A hangja egy pillanatra elveszítette komoly élét, ahogyan a szája száraz kis mosolyra görbült. - Hát semmit sem tanulsz a példámból? -

Mosolyogva emlékeztem kínos kalandjaira, majd összeráncolt szemöldökkel a sajátomra. - Hidd el, hogy nem így terveztem. Anna. Én... csak... - Nagyot sóhajtottam, ahogyan

53)5

akönnyek marni kezdték a szemem. -

Nem is tudom...

Közelebb húzott magához, és megpuszilta a fejem. Mekkora egy hülye vagy, Kiera. Elhúzódtam, hogy komoly és bosszús arccal végigmérjem, mire szórakozottan elmosolyodott. - Helló, nem én tehetek róla. Akkor is tudnod kell, mennyire elcseszted a dolgokat. - A hangsúly kedvéért megérintette a fejem.

A megalázottság érzése szétáradt bennem, és újra lehunytam a szemem. -

Tudom... Komplett idióta vagyok.

Magához ölelt, ahogyan kicsordultak a szememből.

a

könnyeim

Hát attól még a húgom vagy, és én így is szeretlek. - Felsóhajtott, ahogy ott sírtam a vállán. - Mindig mondtam, hogy maradj a könyveknél. Az emberek nem a te világod. -

53)5

Mondja az összetört szívek gondoltam kissé igazságtalanul.

királynője,

Mintha csak meghallotta gondolatomat, elhúzódott tőlem.

volna

- Nem mondom, hogy követendő példa vagyok, meg ilyesmi, de én legalább soha nem ígérek a pasiknak... semmit. Te meg elkötelezted magad mind a kettőnek, nem?

Bólintottam, és a tenyerembe temettem arcomat, ahogyan a bűnbánat és veszteség könnyei áradni kezdtek. Átölelt, és a hátamat simogatta. Oké... minden rendben lesz. Még nagyon fiatal vagy. Fiatal és éretlen, Kellan egyszerűen túl sok neked. -

Megmerevedtem és felnéztem miközben a fejemet ráztam.

rá,

- Tudom... - sietett hozzátenni ez nemcsak a dugásról szólt. Én is láttam a gyengédebb oldalát. Láttam ezt a melan- kóliát, ezt a fájdalmat, amit leplezni próbál a zenéjével. Biztosan nagyon érzelmes meg minden, és hát rohadt nehéz ellenállni neki...

53)5

Felsóhajtottam, és elernyedtem a karjában. Örültem, amiért legalább azt megértette, hogy ennek semmi köze Kellan kinézetéhez..., vagyis hogy nemcsak arról van szó. Megsimogatta a hátamat, és azt hajtogatta, hogy minden rendbe jön.Azután hosszú ideig hallgattunk, míg végül felsóhajtott és elhúzódott. - Mennyire utálhattál, amikor a legutóbb itt jártam! - Megrázta párnán nyugvó fejét. Hogy így láttál Kellannel... Szóra nyitottam a számat, majd ahogyan visszaemlékeztem szörnyű látogatására, amikor a legrosszabbat feltételeztem róla és Kellanről, újra kellett próbálkoznom, mert elsőre egy hangot se bírtam kinyögni. Nem... - suttogtam végül. - Téged sosem utáltalak. Őt utáltam. - Fura pillantást vetett rám, mire magyarázkodni kezdtem. -

Elhitette velem, hogy ti ketten lefeküdtetek egymással. -

A szemei kikerekedtek, dühösnek tűnt.

és

egészen

- Hogy mi? - Hangja az arcával együtt lazult el. - Várjunk csak... Akkor emiatt nem beszéltél velem ilyen sokáig? Istenem, én meg azt hittem, hogy azért haragszol, mert a

951

reptéren megfogtam Denny seggét. Elnevettem magam, és megkönnyebbülést éreztem, hogy még mindig van olyan dolog, aminek őszintén tudok örülni. - Nem, az csak szimplán vicces volt. Felsóhajtottam, ahogyan láttam rám szegeződni smaragdzöld tekintetét. - Ne légy dühös Kellanre. Feldühítettem és megbántottam, ezért csak kínozni akart. Veled tudott a legkönnyebben megbántani. Másrészt csak nemrég tudtam meg, hogy lefeküdtél Griffinnel. - Résnyire szűkült szemmel néztem rá. - De most komolyan... Griffinnel?

Beharapta az ajkát, és felnyögött. - Istenem, hát végül csak elmondhatom? Tudod, hogy alig vártam a pillanatot ? Három árnyalattal vörösebb lettem, ahogyan szép sorban elmesélt mindent... szó szerint mindent, amit akkor éjszaka művelt. A gyomrom a végére kezdett felkavarodni, de azért sikerült kipréselnem magamból egy bágyadt mosolyt. Felsóhajtott, és odakucorodott hozzám. - Ugye, tudod, hogy egy ujjal sem érek Kellanhez, ha elmondod, mi folyik itt?

Viszonoztam az ölelését.

952

- Tudom... Ugye megérted, mondhattam semmit?

miért

nem

Megrázta a fejét. Nem... vagy talán mégis. - Megcsókolta az arcom. - Szeretlek, Kiera. -

Egészen ebédig babusgatott, aztán összekapta magát, és elindult, hogy munkát keressen magának, és lakást kettőnknek lehetőleg panorámás kilátással a közeli tóra. Nagy sóhajjal gondoltam bele, hogy talán a nővérem az egyetlen Seattle-ben, aki egy napon képes melót és naplementés otthont szerezni. Még egyszer megpuszilt, és közölte, hogy visszajön, amint lesz valami. Vagyis bármelyik pillanatban viszontláthatom. Ebéd után aludtam egy kicsit. A nővér motozására felébredtem ugyan, de utána ott folytattam, ahol abbahagytam. Nem tudtam biztosan, hogy az aluszékonyság a baleset vagy a gyógyszerek mellékhatása-e, vagy csak egyszerűen nem akarom újra kézbe venni az életemet. Pedig az élet így is, úgy is ment tovább. Denny aznap este visz- szajött, és mosolyogva állapította meg, hogy jobban nézek ki, de legalábbis magamnál vagyok.

953

- Hé. - Lehajolt, mintha meg akarna csókolni, azután láthatóan eszébe jutott, miért nem teheti, és csak egy gyors puszit lehelt a homlokomra. Milyen nehéz leszokni a régi dolgokról...

Ezúttal a távolabbi székbe ült, nem közvetlenül az ágyam mellé. Éreztem, ahogyan tudatosan növeli a távolságot, máris az utolsó elválásra készül. Tekintete elidőzött véraláfutásos arcomon, mialatt közepes fontosságú dolgokról beszéltünk: felmondási idejét töltötte a munkahelyén, amit úgy utált; a szülei alig várták, hogy hazatérjen, bár sajnálták, hogy én nem megyek vele; rám hagyta a kocsiját, mert az átszállítása túl sokba került volna. Ez az utolsó hír nagyon megdöbbentett. - Tudom, hogy te majd gondját viseled, Kiera - nézett végigriadt arcomon. Hangja meleg és gyengéd maradt, amitől egy pillanatra, csak egyetlen pillanatra, máris hiányzott, pedig még ott ült velem szemben.

Fontosabb dolgokról akartam vele beszélni: a balesetről és a bűntudatról, ami mindannyiszor eltöltötte, ha csak rám nézett; a szeretetről, ami nem múlt el közöttünk, még ha másfajta szeretetté alakult is; a viszonyomról...

954

Mégsem tettem. Túl gyengének, túl fáradtnak éreztem magam - nem tudtam volna végigcsinálni még egy ilyen gyötrelmes beszélgetést, miközben arra a nyavalyásan pityegő monitorra voltam kötve, ami lassan az őrületbe kergetett. Inkább belenyugodtam a közepes fontosságú dolgok megbeszélésébe. Elmondtam neki, hogy Anna első szóra iderepült, és hogy jelenleg éppen munkára és lakásra vadászik. Abban egyetértettünk, hogy pillanatokon belül megtalálja mindkettőt. Amikor megemlítettem neki, hogy Annával fogok lakni, nagyon meglepődött. Láttam rajta, hogy legszívesebben rákérdezett volna Kellanre. Akármit is beszéltek egymás között, Kellan nyilván nem mondta el neki - vagy akkor talán még maga sem tudta -, hogy el fog küldeni. Hogy ő is szakít velem. Ám erre mégsem kérdezett rá. Talán félt a válaszomtól. Talán kísértést érzett volna, hogy mégis maradjon, ha azt mondom neki, hogy Kellannel mindennek vége. És az is lehet, hogy egyszerűen már nem érdekelte ez az egész... Estig maradt, amíg Anna vissza nem tért. Tartózkodóan ölelték meg egymást, ami elsőre meglepett. A nővérem általában lelkesen kimutatta minden érzését, de amikor megláttam az arcát, egy pillanat alatt mindent megértettem. Denny fizikailag is bántott engem, ami Anna szemében

955

megbocsáthatatlan bűnné nőtte ki magát. Beszélnem kellett vele erről, hiszen Denny a szó szoros értelmében nem rám emelt kezet, arról meg igazán nem tehetett, hogy közéjük ugrottam. Ahogy mondtam: kész idiótaként viselkedtem. Ahogy felém fordult, már-már haragos arccal számolt be új lakásunkról és új munkahelyéről - a Hootersről. Sóhajtozva hallgattam végig, hogyan orozta el a lakást mások orra elől, csak mert az öreg főszer nem tudta levenni a szemét a melleiről, ő meg rátett még egy lapáttal, és ingyen menüt ígért neki, valahányszor benéz hozzá a melóhelyre. Ezzel meg is pecsételték az üzletet. Mint mondtam, a nővérem azt csinált a férfiakkal, amit akart. Denny csöndesen elköszönt mindkettőnktől. Távozás előtt még megcsókolta a homlokomat, de a sebesülésemre rá se tudott nézni. Ahogyan az ajtó felé indult, szívem összerezzent, majd meghallottam a nővérem hangját. - Várj. - Kilépett vele a folyosóra. Nem tudom, miről társalogtak, de jó húsz percen át tartott. Miután visszatért, Anna csak mosolyogott. Kíváncsian, de fáradtan hagytam annyiban a dolgot. Talán tisztázták a nézeteltéréseiket, és mostantól kedvesebben bánnak egymással. Igazán nem

956

Denny hibája, hogy idekerültem. A nővérem még órákig maradt. Hosszan beszélgettünk, majd mosolyogva elengedtem, hogy elkezdhessen ismerkedni a... várossal. Pajkosan elvigyorodott, és közölte, hogy délben újra meglátogat. Nem kételkedtem benne, hogy a közeljövőben újra találkozik Griffinnel, és örültem, hogy a maga furcsa módján vonzónak találja, még ha ezt nem is értettem. S persze ott raj- zottak a fejemben ezek a szörnyű képek is, amiket Anna nemrég festett le előttem. Másnap délután valóban visszajött, hogy beszámoljon egy lehetetlenül hosszúra nyúlt éjszakájáról. Ha valamit el kellett ismernem Griffinnel kapcsolatban, akkor az az... állóképessége. Idővel mások is befutottak. Matt és Evan ugrott be egy gyors ölelésre. Láthatóan feszengtek, de biztosítani akartak a támogatásukról. Evant különösen furdalta a lelkiismeret; talán úgy érezte, ott kellett volna lennie, vagy előre figyelmeztethette volna Dennyt. Mielőtt távoztak, biztosítottam róla, hogy ő tényleg nem tehet semmiről. Csak azt tette, amire Kellannel megkértük, ezért minden felelősség minket terhel. Bólintott, és széles vigyor- ral, önfeledt mackós öleléssel szorított magához, miközben azt suttogta a fülembe, hogy örül, amiért nincs semmi bajom.

957

Jenny és Kate együtt érkezett a műszakváltás előtt. Jenny szeme azonnal könnybe lábadt, amint meglátta az arcomat. Szorosan megölelt, és azt hajtogatta, mennyire örül, hogy megúsztam, és mindenki más is örül, hogy megúsztam, és mindenki más is alig várja, hogy visszamenjek dolgozni. Kibontakoztam az öleléséből, és láttam, ahogyan egy újabb könnycsepp gördül végig az arcán. -Jenny... én nem mehetek vissza Pete-hez. Kikerekedtek a szemei. -

De... miért nem, Kiera?

A tekintetem kezdett elfátyolosodni. Nem tudok... nem tudok... a közelében lenni... -

A szobára néma csönd telepedett, ahogyan mindenki megértette, hogy mire gondolok. Kate és Jenny gyorsan összenézett, amiről eszembe jutott, hogy Kellan talán még mindig a földszinten bolyong, Kate és Jenny

958

pedig ugyanúgy belefuthatott, mint a nővérem. Kate tekintetéből és Jenny összeráncolt homlokából ítélve éppen ez történt. A gyanúmat csak tovább erősítette, hogy Jenny egyáltalán nem erőltette a dolgot. -

És mihez fogsz most kezdeni ?

Megráztam a fejem, ahogyan a könnyek kibuggyantak a szememből. Nem tudom. Nem ismersz valakit, akinek szüksége lenne egy közepesen megbízható pincérnőre ? -

Szomorúan elmosolyodott, és megölelt. Szerintem nagyon is megbízható vagy. Majd körülnézek. Nélküled semmi sem lesz ugyanolyan, Kiera... -

Méltatlannak éreztem magam a dicséretére, ezért csak bólintottam, és még szorosabban öleltem magamhoz. Nem mintha ne lennénk továbbra is barátok, csak mert nem egy helyen dolgozunk, igaz? -

959

Bólintottam, és felitattam a könnyeimet. -

Ahogy mondod.

Griffin valamivel azután érkezett, hogy Kate és Jenny távozott. Meglepett, bár valószínűleg csak azért jött, hogy elvigye Annát. Azért megölelt..., és bármennyire sutának tűnt, nagyra értékeltem a gesztusát. A nővérem a seggére csapott, és kigúnyolta, milyen érzelgős, mire ő ártatlanságot színlelt, azzal belekezd- tek egy gyomorforgató smárolásba. Végül átölelték egymást, és elbúcsúztak, hogy elmenjenek, Griffin szavaival élve: „felszentelni az új lakást”. Halk imát rebegtem, hogy maradjanak távol az én majdani szobámtól. Miután távoztak, egy orvos megvizsgált, és elégedetten nyugtázta az állapotomat. A nővérek végre lekapcsolták azt az átkozott gépet, és lekötöttek az infúzióról. Míg elfogyasztottam az ízetlen vacsorát, azt kívántam, bárcsak olyan jól érezném magam, ahogyan a doktor szerint illene. Vacsora után, amikor Susie még egyszer benézett hozzám, a szoba csöndje súlyosan nehezedett rám. Mindenhol égtek a lámpák, éjszaka mégis beszivárgott ablakon, mintha sötétjével ki tani a szoba melegségét és

960

a hideg téli a hatalmas akarná szorífényét. Úgy

éreztem, órákon át bámulom az ablakot, miközben a kinti sötétség egyre sűrűbb és áthatóbb lett. Megborzongtam és összehúztam magamon a takarót. Nagyon egyedül éreztem magam a hirtelen hidegben. A bűntudat és a megbánás ólomként nehezedett rám, mintha ki akarná préselni belőlem az életet. Amikor már azon tűnődtem, hogyan fogom így átvészelni az éjszakát, az ajtóból meghallottam a jól ismert hanghordozást. -

Hé. Hogy vagy?

Lehámoztam a tekintetem a sötét ablakról, és elmorzsoltam az arcomon egy könnycseppet, amit eddig észre se vettem. Denny felé fordultam, aki az ajtókeretnek támaszkodott. Osszefon- ta karjait a mellkasán, és behajlította az egyik lábát, mint aki már vár egy ideje. Melegen mosolygott rám, majdnem azzal az imádni való kisfiús mosollyal, ami azelőtt mindig megmelengette a szívemet. Elindult felém, majd az ágy felé félúton megtorpant, az arcán elgyötört kifejezéssel. Ahogy visszanézett az ajtóra, könnyeimen át egy ködös alakot láttam visszahúzódni a folyosóra. Elhomályosult látásommal nem tudtam kivenni, de így is tudtam, ki az. Tudtam, hogy Kellan tért vissza..., aki távol akarjatartani magát tőlem. Ahogy korábban, most is visszatértünk oda, hogy nem érintkezünk egymással. A helyzetet leg-

961

feljebb az súlyosbította, hogy már egymás látását is kerültük. A zokogás feltört belőlem, és ez láthatóan eldöntötte a dolgot Dennyben. Odalépett az ágyhoz, és leült mellém, hogy felvegye és megszorítsa a kezem. Egyszerű érintés volt messze tartózkodóbb, mint amilyenekhez korábban szoktam, ha valami bántott de tudtam, hogy ennél többet nem engedhet meg magának. Megszorítottam a kezét, és annyi megnyugvást merítettem az érintéséből, amennyit csak tudtam. -

Ne sírj, Kiera..., minden rendben lesz.

Szipogva próbáltam megnyugodni, miközben még a gondolatát is utáltam annak, hogy ő vigasztal engem..., mikor éppen én bántottam meg őt. Ez olyan igazságtalannak tűnt. Kiabálnia kellene, tombolnia, minden ribancnak elmondania, majd végleg eltűnnie, hogy többé felém se nézzem, de az... nem Denny lenne. 0 melegszívű, kedves és gondoskodó férfi, szinte a végtelenségig. S abból, ahogyan tekintete vissza-visszatért sebesült halántékomhoz, azt is tudtam, mennyire furdalja a lelkiismeret, amiért ha akaratlanul is, de bántott. Visszanyeltem a könnyeimet, miközben némán meredtünk egymásra. A kezéből

962

kisugárzó forróság megnyugtatott, míg végül sírás nélkül tudtam ránézni. Elmosolyodott, amint a köny- nyeim elapadtak. Láttam az új lakásodat - jegyezte meg csöndesen. - Szerintem tetszeni fog. A nővérednek jó ízlése van. -

Fölemeltem a fejem. - Te már láttad? - Bólintott, erősebben fogta a kezem. beszélgettetek tegnap Annával?

és még Erről

Denny lehajtotta és megrázta a fejét.

963

Egy kicsit haragudott rám - nézett fel -, amiért bántottalak. - A tekintete elcsigázottnak tűnt, ahogyan újabb pillantást vetett a halántékomra. - Rendesen kiosztott. Felhúzta a szemöldökét. - Néha mocskos egy szája van. - Elmosolyodtam, ő pedig őszintén visszamosolygott, amitől a tekintete egy pillanatra a régi fényében csillogott.Szóval, miután kibékültünk, megkért, hogy segítsek áthordani a holmidat. Az enyémet is el kellett vinni, úgyhogy igent mondtam. - Megvonta a vállát. - Ma este elintéztünk mindent. Anna szerzett még néhány bútort Grifiintől és Katetől meg Jennytől..., meg mindenkitől, akivel csak találkozott. - Szinte szégyenlősen nyújtotta felém a kezét, hogy hátrafésüljön egy tincset a homlokomból. - Minden készen áll. Próbáltam meglátni ebben a jót, és próbáltam mosolyogni, de nem éreztem mást, csak reményvesztettséget, amiért el kellett költöznöm onnét, ahol oly sok örömet éltem meg, amíg a dolgok össze nem kuszálódtak. Denny megértette szomorúságomat, és gyengéden megsimogatta az arcomat, mielőtt visszahúzta, és az ölébe engedte a kezét. - Mi lesz veled ? Te hol fogsz lakni, amíg... itt vagy ? - A hangom elcsuklott a mondat végére.

Samnél leszek. Nagyon rendes velem. Néhány napot elalha- tok a kanapéján. -

$A9

Beletúrt a hajába, és szégyenlősen elvigyorodott. Kellannél nem maradhattam. Annyi béketűrés még bennem sincs. - Hogy lehet, hogy... ? - Inkább elharaptam a mondat végét, nehogy újra felbőszítsem. Nem mintha a felszín alatt nem fortyogott volna benne az indulat.

Nem is hagyta annyiban a dolgot. - Mit hogy lehet? Hogy nem gyilkoljuk egymást? Hogy nem üvöltözünk egyfolytában? Hogy próbálunk civilizált ember módjára viselkedni ?

Összerezzentem és megborzongtam. Egy pillanatra minthi hamisítatlan düh csillant volna a tekintetében, de nem lehettem biztos ebben. Amikor újra megszólalt, a hangja erőltetetten nyugodtnak, a hanglejtése a szokottnál is megfontoltabbnak tűnt.

$A9

Akkor éjjel meg is ölhettem volna... Soha többé gondolni se akarok erre a rémálomra. Mégis... a történtek ellenére... a dolgok sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a számomn. És csak Kellannek köszönhetem, hogy nem így történt. Teljesen összezavarodtam.Én ezt nem... Felsóhajtott, ahogy ellágyultak a vonásai. - Tudod, sosem tartottam nagy ötletnek, hogy összeköltözzünk vele. Tudtam, hogy tapadnak rá a nők. Már az iskolában is, csak rá kellett néznie egy lányra, az meg... Felsóhajtott, míg az én arcom árnyalatnyit kipirult. - Mégsem gondoltam soha, hogy ekkora kísértés lehet a... számodra. Egyszerűen nem gondoltam rá, mert azt hittem, hogy ami közöttünk van... - Lehunyta a szemét, ahogyan az enyémbe újra könnyek szöktek. Abban a pillanatban szívből gyűlöltem magam azért, amit vele tettem. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megérintsem az arcát, ám újra kinyitotta a szemét, és én nem csináltam semmit. Denny nyugodt tekintettel nézett le rám. - Miután kiderült az igazság..., tudtam, hogy nem versenyezhetek vele.

Hunyorogva hallgattam, s közben a homlokomat ráncoltam. Versenyezni Kellannel? De hát sosem kellett..., én mindig őt akartam. Még ha ezt el is felejtettem... Észrevette zavart tekintetem.

966

- Amikor kezdtem összerakni a dolgokat..., azokat aszó nélkül hagyott pillantásokat és érintéseket, ahogyan egyre csak távolodtunk egymástól, ahogyan mindig olyan rosszkedvű lettél, ha ő nem volt a közelben..., tudtam, hogy elveszítelek, ha nem veszítettelek el máris. Tudtam, hogy egyre rosszabbak a kilátásaim... - Megrázta a fejét, ahogyan a takaróra meredt. - Semmi esélyem az északnyugati partvidék vezérbikájával szemben.

-

Denny... én...

Félbeszakított.

967

Mennyire haragudtam ezért rá. - Felkapta a tekintetét, majd újra lenézett a kezére, amivel még most is ujjaimat szorongatta. Miután megértettem, hogy nem leszel képes ellenállni a vonzerejének, az egész csak rajta állt..., és ő elbukott. - Kezdtem lesütni a szemem, ő pedig felemelte a tekintetét. - Azt hiszem, a reptéren ezért is kértem tőle, hogy ne menjen a közeledbe. Nem mintha nem bíztam volna benned..., de tudtam, hogy csak akkor van esélyem, ha ő megtartja a három lépés távolságot. - Megvonta a vállát. - Ő megkap minden lányt, akit csak akar. Tudtam, hogy téged is megkap, ha ezt akarja, csak én akkor már nem versenyezhetek vele. - Egyáltalán nem így volt, Denny. - Mást is fel akartam hozni a védelmemben, mégis inkább hallgattam. Nem mondhattam el Dennynek, hogy gyakorlatilag én kezdeményeztem mindent, ami Kellan és közöttem történt. Hogy Kellan nem szolgált rá a haragjára, mert én akartam szorosabb kapcsolatot vele..., miközben ő már belém szeretett. Bármilyen jó szándékkal közeledtem is hozzá, amíg Denny távol járt, valahol útközben letértem a helyes útról..., és én tértem le a helyes útról... S ami még rosszabb, én is beleszerettem Kellanba. Már azt sem tudtam biztosan, mikor történt. Talán amikor először futottunk össze a folyosón, amikor először sírtam a karjai közt, amikor először mondta nekem, milyen gyönyörű vagyok, amikor először hallottam énekelni azt a dalt, ami olyan

45i

mélyen meg;n- dított..., csak az biztos, hogy megtörtént. Őrülten beleszerettem, ami csak még gyötrelmesebbé tett mindent. Főleg amikor láttam Denny borús tekintetében az alig leplezett fájdalmat. Amikor megláttalak titeket a parkolóban..., amikor láttam közöttetek ezt a szenvedélyt..., szívből gyűlöltem őt. Gyűlöltem, amiért elvett tőlem. Ki akartam csinálni, amiért téged is úgy kezelt, mint a kis lotyóit. - Megrázta a fejét, és folytatta, mielőtt tiltakozhattam volna. - Soha, egyszer sem jutott eszembe, hogy ő is lehet szerelmes. Egyszer sem jutott eszembe, hogy te is szereted. Egyszer sem jutott eszembe, hogy téged hibáztassalak. Olyan nagyra tartottalak... -

Bólintottam, és lehajtottam a fejem, ahogy a könnyek csípni kezdték a szemem, és kitöréssel fenyegettek. Nem érdemeltem meg ezt a nagyrabecsülést, s abból, ahogy rám nézett, tudtam, hogy ebben végre mindketten egyetértünk. Csöndesen bizonygattam, hogy másként kellett volna rám gondolnia. - Igen. Szerettük egymást Kellannal..., miközben egyikünk sem akart neked fájdalmat okozni.

45i

Felsóhajtott, és lehajtotta a fejét.Tudom. Azt hiszem, most már tudom. - Megdörzsölte hüvelykujjával a kézfejemet, gondolkodás közben öntudatlanul is mintákat rajzolt a bőrömre. Végül újra megszólalt. - Az a verekedés... az olyan volt... - Felnézett rám. Mintha kívülről láttam volna magam..., mint egy iszonyú filmben, ami csak pereg és pereg, te pedig nem tudod leállítani. Még arra sem igazán emlékszem, hogy miket mondtam és tettem. Mintha nem is önmagam lettem volna. Bólintottam, és félrekaptam a fejem, miközben belegondoltam, hogy mindebbe én hajszoltam bele. Ahogy a hanglejtése egyre borúsabbá vált, újra felé fordultam. - Nem éreztem mást, csak gyűlöletet. Teljesen elborult az agyam. - Tekintete beszéd közben az enyémet fürkészte, csak néha-néha rebbent a halántékom felé, amiről egyetlen pillanatra sem tudott elfeledkezni. Nem tudtam uralkodni magamon. Mást se akartam, csak bántani. - Felsóhajtott, és felnézett a mennyezetre. - Azt hiszem, egy percre teljesen elment az eszem.

Lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. Mindent elveszíthettem volna... mindent. - Újra kinyitotta a szemét, és én részvéttel -

970-

néztem arcán a megbánást. - Kellannek köszönhetem, hogy most nem ülök börtönben. Eltátottam a számat, és úgy ráncoltam a homlokomat, hogy a fejem belefájdult. Sötét tekintete összezavarodott arcomra irányult. - A szart is kivertem belőle, Kiera. Addig rugdostam, amíg elveszítette az eszméletét. Meg is ölhettem volna..., súlyos sérülést okozhattam volna... mindkettőtöknek. Az embereket ilyesmiért börtönbe szokás zárni. Én mégis itt vagyok. Nemsokára elhagyom ezt az országot, és csakis azért tehetem meg, mert... mert Kellan fedezett.

Megráztam a fejem. -

Én ezt nem értem.

Lágyan elmosolyodott, még az arcvonásai is elernyedtek. Tudom. - Ujjai tovább simogatták a bőrömet, míg én is ellazultam. A haragja nyom nélkül elpárolgott. - Amikor elterültél..., miután meggyőződtünk róla, hogy még lélegzel, életben vagy... - Megvonta a vállát. -

971-

Azt akarta, hogy menjek el. -

Hogy menj el?

Denny bólintott, elmosolyodott.

és

szomorúan

- Nem mentem. Segíteni akartam neked. Tenni akartam valamit, bármit. Ó meg az arcomba üvöltött... néhány kellemetlen dolgot..., és azt mondta, le fognak tartóztatni, ha maradok.

Denny tekintete a sötét ablak felé rebbent, és az ő arca is elsötétedett, mintha magába inná a kinti feketeségét. - Olyan sápadt voltál..., olyan törékeny..., alig lélegeztél. 0 szorosan magához ölelt téged, miközben én akartam az lenni, aki... - Kifújta a levegőt, és lehunyta a szemét. -

Meggyőzött róla, hogy menjek el, és hívjak segítséget, majd miután megjöttek a mentősök, azt mondta nekik, hogy megtámadtak titeket. Hogy rablók verték össze, majd amikor a segítségére siettél, téged is leütöttek. - Felsóhajtott, és belenézett elkerekedett szemembe. - Még a tárcáját is nekem adta, hogy a sztori hitelesebb legyen. - Megrázta a fejét, és kinézett az ablakon. -

972-

Mindenki bevette. Később, amikor bejöttem a kórházba, senki sem vont kérdőre. Amikor visszafordult felém, végtelen fájdalmat és bűntudatot láttam a tekintetében. Azért úsztam meg, hogy... bántottalak titeket, mert ő... kiállt mellettem. - Lesütötte a szemét, és egy könnycsepp hullt a takarómra. Ösztönösen szárazra töröltem az arcát, ahogy fölemelte a fejét. - Nem hagy nyugodni ez a gondolat. -

Megráztam a fejem. Nem... ne gondolj erre. Igaza volt. Épp eleget szenvedtél a mi bűneink miatt. Mindent elveszíthettél volna, csak mert mi... mi... - A könnyek újra ömleni kezdtek a szememből, és nem tudtam visszafojtani őket, ahogyan azt a késztetést sem, hogy megöleljem. Köré fontam a karomat, ő pedig megmerevedett, de végül ellazult, és viszonozta az ölelést. - Annyira sajnálom, Denny... -

Megtörten felsóhajtott, és megdörgölte a hátamat. 973-

- Tudom, Kiera. - Szorosan magához ölelt, majd éreztem, hogy a teste rázkódni kezd. Én is sajnálom. Annyira sajnálom...

Engedte, hogy szinte egész éjjel rajta csüngjek. Az este egy pontján, miközben újra és újra elmondtuk, mennyire sajnáljuk ezt az egészet, mindketten elaludtunk a másik karjában. Másnap reggel arra a bizonyosságra ébredtem, hogy ha soha többé nem leszünk is olyan közel egymáshoz, mint azelőtt, valamilyen módon örökre kötődni fogunk egymáshoz. Mérhetetlen megnyugvást merítettem ebből a gondolatból.FEJEZET TSúcsúzások

Másnap reggel elbocsátottak a kórházból. A nővérem örült a hírnek, még arcon is csókolta az orvost. Miután hootersbeli munkaruháját viselte - a feszesnél is feszesebb narancssárga rövidnadrágot és túlságosan is áttetsző, ujjatlan, fehér topot -, a doktor rákvörös lett, és tüstént kimenekült a szobából. A nővérem elragadóan kacarászott, miközben segített felöltözni és kifésülni zilált fürtjeimet. 974-

Az ajtót figyeltem, míg a zárójelentésre vártunk. Nem tudom biztosan, kinek a látogatásában reménykedtem jobban Dennyében vagy Kellanében. Kellant azóta se láttam, amikor pedig rákérdeztem a testvéremnél, összeráncolta a szemöldökét, és csak annyit mondott, „erre van valahol”. Emlékeztem, menynyire nem akarta tudatni velem, hogy a kórházban maradt, és felötlött bennem, hogy talán rájött, amikor Annának mégis eljárt a szája. Nyilván megbántottam Kellant, hogy ne akarjon újra látni, de annyira azért mégsem, hogy teljesen magamra hagyjon. Sejtelmem sem volt, hogy ez mit jelenthet. Azt mondta, még mindig szeret, és én is tudom, hogy biztosan szerettem őt. Még most is, hogy ott a parkolóban újra ellöktem magamtól. Aztán Denny rájött mindenre, és úgy összeverte, hogy én azóta is sikoltozva ébredek, ha egy rémálomban újra lepereg előttem a verekedés. Még mindig szeretem, és nagyon hiányzik. Még akkor is, ha tudom, hogy távol kell kerülnie tőlem, és örökre el kell engednie

975-

.Jenny futott be. Leült az ágyamra, a karomat cirógatta, majd a fülem mögé simított egy tincset, fölfedve ezzel a zúzódás sárguló nyomát. Munkahelyi sztorikkal szórakoztatott minket, mindenféle őrült dolgokkal, amiket a vendégek kérnek. Belekezdett egy történetbe arról is, hogy Evan és Matt összeszövetkezett Griffin ellen, de rögtön elhallgatott, amint megemlítette a nevüket. Nem tudom, azért-e, mert úgy gondolta, nem akarok hallani a fiúkról, akik olyan közel állnak Kellanhez. Vagy mert Kellan maga is szerepelt a történetben. Erre inkább nem kérdeztem rá. Miután Griffin neve elhangzott, Anna ragadta magához a kezdeményezést, és a beszélgetés végére még Jenny is mélyen elvörösödött. Anna épp teli torokból nevetett, amikor Denny belépett az ajtón. Egy kézmozdulattal odaintett mindenkinek, én pedig megriadtam, hogy napközben és laza öltözékben látom. Amikor megkérdeztem, nem kellene-e dolgoznia, csak vállat vont, és azt felelte, hogy kivett egy napot, amíg segít nekem beköltözni az új lakásomba. Fölvonta a szemöldökét arckifejezésem láttán, és szárazon rákérdezett: -

Akkor most mi lesz, kirúgsz ?

2.976

Elmosolyodtam, és hálásan köszönetét mondtam, majd kedélyesen elcsevegtünk, amíg el nem bocsátottak a kórházból. Két órával később már a Union-tavat néztem a kétszobás lakásból, amit a nővéremnek egyetlen délután alatt sikerült felkutatnia és kibérelnie. Azt meg kell hagyni, hogy a lakás elég szűkösnek tűnt. A konyhában csak egy tűzhelynek, egy hűtőnek és egy mosogatógépnek jutott hely, utóbbi felett munkapult gyanánt egy műanyag lappal. A két hálószoba a rövid folyosóról nyílt. Mosolyognom kellett azon, hogy a nővéremnek jutott a teljes gardrób, nekem csak egy feleakkora szekrény. Az én szobámba egy futón ágy és egy öltözőasztal került, míg a nővéremhez egy matrac alacsony ágykeretben, éjjeliszekrénnyel. A fürdőbe már csak egy zuhanyfülke fért, a maradék helyet pedig nővérem szépségápolási cuccai sajátították ki. A nappali és az étkező funkcióját egyetlen helyiség töltötte be; egy ingatag asztalon voltunk kénytelenek étkezni. Ugyanitt találtam egy ősréginek tűnő narancssárga kanapét és egy ismerős fotelt, amiről tapasztalatból tudtam, hogy a világ legkényelmesebb bútordarabja. A szívem nagyot dobbant, ahogy végigsimítottam a hátlapján. Kellané volt... az egyetlen használható bútordarab az egész lakásban. 2.977

Miközben Denny kíváncsian figyelt, végigsimítottam az arcomon, és nagyokat nyelve letelepedtem a kanapéra. Miután elugrott vásárolni, Denny egy kis ebédet is összeütött, míg Anna dolgozni ment, Jenny pedig mellettem ücsörgött a kanapén, és valami szappanoperát nézett a sarokba eldugott kis tévén. Én félig a tévét néztem, félig a Denny által készített szendvicset majszoltam, miközben a tekintetem újra és újra visszatért a kényelmes fotelre..., amelyben nem ült senki. A rákövetkező héten, amíg lábadoztam, és alkalmazkodni próbáltam új otthonomhoz - na meg a nővérem jelenlétéhez -, kezdett alakot ölteni új napirendünk. Jenny délutánonként átjött, olykor Kate társaságában, és minden alkalommal ki akart mozdítani: megpróbált visszacsalogatni Pete-hez. Én mindkét fölvetésre csak a fejem ráztam, és inkább beburkolóztam a meleg takarókba, miközben egyre inkább hozzánőttem a csúf kanapéhoz. A nővérem munkába menet megjegyezte, hogy keresnek még egy lányt, meg ahogy a testvérek nagyot kaszálnak a borravalón. Még a gondolatra is elvörösödtem, hogy ilyen hacukában illegessem magam. Azután 2.978

esténként rendszerint nevetségesen vaskos köteg borravalóval állított haza... meg néha Griffinnel, aki nem tudta levenni a kezét a testvérem feszes munkaruhájáról. Ilyenkor mindig azt kívántam, bár lenne nagyobb a lakásunk, de legalábbis hangszigetelt. Denny minden este beugrott, miután végzett a melóhelyen. Eleinte csodáltam, hogyan pazarolhat rám ennyi figyelmet azok után, amit vele tettem, de idővel felismertem benne az érzelmeket, amelyeket olyannyira titkolni próbált előlem. Láttam a megmerevedő tekintetét, amint észrevette Kellan foteljét, majd a szomorúságot, ahogy felém fordult, és az elfojtott bűntudatot, amellyel zúzódásom halványuló nyomát méregette. A hangja is erről árulkodott. Megkeményedett, valahányszor szóba került közös múltunk, amit próbáltam a lehető legkevesebbszer felhozni. A hangja mindig megtört, nagyokat nyelt, és össze kellett szednie magát, ha arról az éjszakáról beszéltünk, arról a verekedésről, amit szintén próbáltam elkerülni. Kellanről egyáltalán nem akart velem beszélni, csak annyit mondott, hogy ritkán látja, de már „megbékélt” vele. Ami azt illeti, csak akkor éreztem melegséget és izgatottságot a 2.979

hangjában, amikor arról beszélt, hogy nemsokára hazamegy, új munkája lesz, és viszontlátja a családját. Ez a kilátás egyszerre töltött el örömmel és rettegéssel, ami minden nappal csak erősödött. A jövő Denny minden látogatása után egy fokkal nyomasztóbbnak tűnt. Míg én egyre jobban lettem, ő egyre jobban várta az indulást. A hét vége felé már egyre kevesebbet és kevesebbet beszéltünk „rólunk”, annál többet az új munkájáról. Ezek után nem lepett meg, amikor közölte, hogy néhány nappal korábbra hozta az indulást. Nem ért váratlanul, de ettől még mérhetetlenül fájt. Pár nappal később azon kaptam magam, hogy kiviszem a reptérre a Hondáján, ahol végleg búcsút intettünk egymásnak. Ahogy átvágtam vele a turisták tömegén, végig a kezét szorongattam. Meglepő módon engedte; általában próbálta a minimálisra szorítani a testi kontaktust. Talán ő is ki akarta élvezni ezeket a legutolsó pillanatokat.

2.980

Amikor végül elérkeztünk a kapuhoz, földbe gyökerezett a lábam, és a szám is nyitva maradt a döbbenettől. Az egyik székben ott ült... Kellan, és írásokkal, firkákkal telerajzolt gipszére meredt. Felnézett, ahogy közeledtünk hozzá, mire a szívverésem kihagyott egy pillanatra. Kellan jobban nézett ki, mióta utoljára láttam a kórházban, csak a szeme alatt húzódó kék karika és néhány, rózsaszínre fakult véraláfutás csúfította el az arcát..., vagy inkább tette még gyönyörűbbé. Akárhogy is, nekem lélegzetelállító jelenségnek tűnt.Fölállt, mielőtt Denny lassan odasétált hozzá. Éreztem, ahogyan Denny egy pillanatra ösztönösen megszorítja, majd elengedi a kezem. Küszködve tartottam vele a lassú tempót, közben a tekintetem egy pillanatra sem vettem le Kellanről. Az ő kéklő tekintete azonban csak Dennyét kereste. Úgy tűnt, szántszándékkal nem akar rám nézni. Nem tudtam eldönteni, hogy Denny kedvéért teszi-e, vagy a sajátjáért. Kellan, mintegy a barátsága jeleként, kinyújtotta kezét Denny felé. Tekintete továbbra is Dennyre tapadt, aki egy halk sóhajjal fogadta a békejobbot. Kellan szája sarkában apró mosoly jelent meg, ahogyan kurtán biccentett Denny felé. 981

Denny... haver... én... - A szavak cserbenhagyták, csak a tekintete rebbent még mindig összefonódó kezük felé. -

Denny elengedte, és csípőre tette a kezét. Igen... tudom, Kellan. Ez nem azt jelenti, hogy minden oké közöttünk..., de tudom. Feszes hangon, kimért hanglejtéssel beszélt. A könnyek csípni kezdték a szemem, ahogyan láttam a két egykori jó barátot, akik hirtelen nem tudnak mit mondani egymásnak. -

- Ha bármire szükséged lenne..., én... itt leszek. - Kellan tekintete borússá vált, de továbbra is Denny arcát fürkészte.

Denny bólintott. Az érzelmek ott kavarogtak az arcán, míg végül felsóhajtott, és elfordította a tekintetét. -

Épp eleget tettél, Kellan.

A szívem fájdalmasan összeszorult a többértelmű jelentéstől, amit ez az egyetlen mondat hordozott. Denny néhány szóban összegzett mindent, ami közöttük történt jót és rosszat egyaránt. Ennek tudata 982

egyszerre fájdította és melegítette a szívem. Éreztem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon, de any- nyira belefeledkeztem Kellan szemlélésébe, hogy nem törődtem vele. Biztos voltam benne, hogy Kellan össze fog omlani. Azt gondoltam, hogy sírva fakad, és Denny bocsánatáért fog könyörögni, ha kell, térden csúszva. Ám ekkor halovány mosoly jelent meg a szája sarkában, és nagyot nyelt, hogy leküzdje érzelmeit. Úgy döntött, hogy csak a jót hallja ki a mondatból, a többit pedig örökre elfelejti. Gyöngéd ragaszkodással Denny vállát.

megpaskolta

- Vigyázz magadra... cimbora. - Szívéből szólt, anélkül, hogy utánozni próbálta volna Denny akcentusát. Egyike volt a keveseknek, aki nem akart mindenáron viccet csinálni a hanghordozásából.

Denny láthatón díjazta ezt a törekvést, s ha nem is viszonozta Kellan iránta érzett tiszteletét, kedélyesen megpaskolta a vállát. 983

-

Te is... cimbora.

Azzal Kellan sietve megölelte, majd otthagyott minket. Hatalmasnak éreztem a kísértést, hogy kinyúljak, és megragadjam az ingét, magam felé fordítsam, és rábírjam, hogy nézzen rám, hogy beszéljen hozzám..., mégsem csinálhattam jelenetet, amíg búcsúzkodott, főként azok után, amiken Denny keresztülment. így hát ökölbe szorított kézzel küzdöttem le az erős késztetést, és csak szótlanul néztem, ahogy Kellan távozik. A tömeg már éppen elnyelte volna, amikor még egyszer visszafordult felénk. A tekintetünk hosszú idő után végre találkozott, hogy futó pillantása nyomán egész testemen végigcikázzon a hasogató fájdalom. Láttam, ahogyan ajka résnyire nyílik, és arca eltorzul a kíntól, és tudtam, hogy ugyanazt a szenvedést érzi. Vágyott rám... még mindig vágyott rám, de túlságosan mélyen megsebeztem. Arcához kapta a kezét, ahogy elfordult. A tömeg azonnal eltörölte minden nyomát annak, hogy valaha is itt járt. Lehunytam a szemem, és amikor újra kinyitottam, Denny olyan kifejezéssel nézett rám, mint aki végre megértett valamit. Nem tudom, mit 984

látott ebben az egyetlen gyötrelmes pillantásban, de valamit biztosan. Megcsóválta a fejét, és hirtelen támadt együttérzéssel átkarolta a vállam, hogy magához szorítson, mintha vigasztalni akarna. A vállára fektettem a fejem, és egyszerre fordultunk a hatalmás ablakok felé, hogy meglássuk a napfényben megcsillanó repülőgépet. Hiányozni fogsz, Denny - suttogtam egy idő után, amikor újra meg tudtam szólalni. -

A karja még erősebben szorított. Te is hiányozni fogsz, Kiera. Bárhogy is történt, hiányozni fogsz. - Elhallgatott, majd suttogva megkérdezte: - Gondolod, hogy... ? - Elhúzódtam, hogy felnézzek rá, míg ő rám pillantott. -

Gondolod, hogy ha nem vállalom el azt a tucsoni állást, akkor te és Kellan sosem...? Földre szögezte a tekintetét, és öszszeráncolta a homlokát. - Lehet, hogy én löktelek a karjába? -

985

Megráztam a fejem. - Nem tudom, Denny, de azt hiszem, hogy Kellan és én... így vagy úgy, de... Felnéztem rá, és elhallgattam. Nem fejezhettem be a mondatot, hiszen sötét szemében ott csillogott a mélységes fájdalom. - Csak hogy tudd, mindig szeretni foglak suttogta.

Bólintottam, és nagyot nyeltem. -

Én is szeretni foglak... mindig.

Halványan elmosolyodott, és a fülem mögé simított egy tincset, miközben ujjaival megcirógatta az arcomat. Aztán hosszas belső vívódás után előrehajolt, hogy gyöngéd csókot leheljen az ajkamra. Hosszabb ideig tartott, mint egy baráti puszi, mégsem olyan sokáig, mint egy romantikus csók. Valahol a kettő között -

ahol mi is álltunk. Amikor

986

elhúzódott,

még

egyszer

megcsókolta sebes arcomat, mielőtt a vállára fektettem a fejem. Megszorítottam szabad kezét, mígő a másikkal magához ölelt, így várakoztunk. Arra vártunk, hogy bejelentsék a járatát. Hogy örökre elváljunk. Hogy mély, mégis helyrehozhatatlan kapcsolatunk végleg megszakadjon.

987

Amikor kiírták az induló járatokat, hosszú sóhajjal bontakozott ki az ölelésből. Fölkapta a csomagját a földről, és búcsúzóul homlokon csókolt. Megszorítottam a kezét, és belekapaszkodtam a legutolsó pillanatig. Az ujjunk hegye lett a legutolsó testrészünk, ami érintkezett egymással, mielőtt különváltunk.így szakadt meg a kapcsolatunk - a melegség és a biztonság, ami életem egy szakaszában mindent jelentett számomra, eltűnt. Az utolsó pillanatig engem nézett homályos tekintetével, mielőtt befordult a sarkon. Én pedig megértettem, hogy az a meleg barna szempár és az a szégyenlős, kisfiús mosoly immáron örökre elveszett a számomra. A testem ekkor megadta magát. A következő pillanatban azt éreztem, hogy a lábam elnehezül, a térdem megbicsaklik, és a világ összemosódik a szemem előtt. A térdem tompa puffanással érte el a padlót, amibe az egész széksor belerázkódott, és amikor már vártam volna, hogy fejjel előre nekizuhanok az egyik széknek, egy gyöngéd kar hirtelen átölelt. Először az illatot éreztem, azt a félreismerhetetlen és mámo- rító illatot, ami a bőrhöz, a földhöz és egy Kellan Kyle nevű fickóhoz kötődött. Nem tudtam, hogy ő pontosan hol van, és a rám telepedő ködben nem is láttam, de éreztem őt, és tisztában voltam vele, hogy az ő karja ölel át.

988

Óvatosan a térdére fektette a fejem, miközben egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal végigsimította az arcomat, és meggyőződött róla, hogy nincs semmi bajom. - Kiera? - Távolinak tűnt a hangja, pedig tudtam, hogy ott térdel mellettem.

989

Azután a látásom tisztulni kezdett, és koptatott farmerjának kékje beúszott elém. Erőtlenül fölemeltem a fejem, és próbáltam megérteni, hogy mi történik. A tekintete ellágyult, ahogy lenézett rám; begipszelt kezével a hátamat cirógatta, ujjai lágyan követték a tarkóm vonalát. Ráeszméltem, hogy elájultam, de ő figyelt rám, mindig figyelt rám, és megmentett az újabb fájdalomtól. Aztán visszaemlékeztem a köztünk lévő távolságra, majd a kínra és a mindennél nagyobb bánatra, hogy látnom kellett elmenni. Fölültem, és a karjába vetettem magam, a térdén ülve pihentem, miközben a nyaka köré fontam akarómat, mintha soha nem akarnám elengedni. Megdermedt, és megrázkódott, mintha fájdalmat okoznék neki, de végül átkarolt, és szorosan magához vont, gyöngéden ringatni kezdett, és a fülembe suttogta, hogy minden rendbe jön. A hajtóművek süvöltése visszairányította figyelmünket ájulásom tulajdonképpeni okára. Mindketten az ablak felé fordultunk, hogy lássuk a felszállópálya felé gördülő gépet. Néma csöndben álltunk, miközben a könnyek kibuggyantak a szememből, és a zokogástól elszorult a torkom. Kellan tovább simogatta a hátam, az arcomhoz hajtotta a fejét, néha bele-belecsókolt a hajamba. Vadul kapaszkodtam belé, majd amikor a gép végül eltűnt a szemünk elől, a vállába fúrtam az arcom, és vigasztalanul zokogtam.

2.990

Kivárta, amíg a fájdalmam enyhült, ha nem is szűnt meg. Azután, amikor csuklani kezdtem, és levegő után kapkodtam, miközben próbáltam erőt venni magamon, gyöngéden, de határozottan eltolt magától. Tartóztatni akartam, szégyentelenül csimpaszkodtam rajta, de ő állhatatos maradt, és kibontakozott az ölelésemből, hogy felálljon a padlóról. Eltökéltnek láttam az arcát, ahogy megállt előttem. Le kellett sütnöm a tekintetem. A padlóra kellett merednem. Egy röpke pillanatig azt hittem, a közösen megélt veszteség újra közel hoz minket, de tévedtem. Az arcáról nem azt olvastam le, hogy kész lenne visszafogadni. Csak azt láttam, hogy ő is búcsúzni készül. Nem akartam újra végighallgatni. Felém nyúlt, és gyengéden megérintette a fejem búbját, ahogyan a térdemre meredtem. Óvatosan felnéztem szívdöglesztően tökéletes, sebesült arcára. Halvány mosoly játszott a szája szegletében, és a tekintete is melegebbnek tűnt, ha a szomorúsága nem is múlt el nyomtalanul. -

Tudsz vezetni ? - kérdezte halkan.

A fájdalom azzal fenyegetett, hogy újra

991

átveszi felettem az uralmat, ha most egyedül kell hazavezetnem, hogy utána ismét szembesüljek az üres lakással. Azt akartam mondani, hogy nem tudok, hogy szükségem van rá, hogy velem kell maradnia, hogy újra utat kell találnunk egymás szívéhez, hogy tovább kell lépnünk mégsem tettem. Csak erőtlenül bólintottam, és fölkészítettem magam az egyetlen dologra, amitől mindig is halálosan rettegtem... az egyedüllétre. Bólintott, és a kezét nyújtotta, hogy fölsegítsen a padlóról. Megragadtam, ő pedig megszorította ujjaimat, ahogyan felhúzott. Egy pillanatra megtántorodtam, és a mellkasának kellett támaszkodnom, hogy ne essek el újra. Ujjam alatt megéreztem a kötését, és láttam, ahogyan összerezzen a hirtelen fájdalomtól. A mellkasának felső részéhez értem hozzá, nem a bordáihoz, ezért nem tudtam, miért érez fájdalmat. Talán súlyosabban megsérült, mint gondoltam. Talán csak nem bírja elviselni, ha hozzáérek... Elvette a kezem, de tovább szorongatta az ujjaimat. Szemben álltunk, összefont ujjakkal - egymás közelségében, mégis végtelen távol. Öt választottam, azután pedig cserbenhagytam. Hogyan is bocsáthatna

2.992

meg? - Annyira sajnálom, Kellan..., rosszul tettem... - Nem fűztem hozzá magyarázatot. A torkom mintha összeforrt volna, lehetetlennek éreztem minden további beszédet.

A tekintete elkomorult. Bólintott, de vajon megértette-e, hogy mit akartam mondani ? Hogy arra gondoltam, óriásit tévedtem, amikor elhagytam... nem, amikor beleszerettem? Nem mondtam, ő pedig nem kérdezte. Csak lehajtotta a fejét, én pedig ösztönösen fölemeltem az állam. Az ajkunk középúton találkozott, lágyan és szenvedélyesen, majd szétvált, mielőtt az összetartozás érzése szétáradt volna bennünk. Tucatnyi apró, mohó, mégsem elég hosszú csókot váltottunk, egyet-egyet minden éles szívdobbanás alkalmával. Végül kényszerítette magát, hogy abbahagyja. Elhúzódott, mielőtt túl sok lett volna, mielőtt mindketten megadtuk volna magunkat a felszín alatt fojtottan lüktető testi szenvedélynek. Leengedte a kezét, és vonakodva hátrébb lépett. Én is sajnálom, Kiera. Majd... még látjuk egymást. -

993

Azzal elfordult, és otthagyott, kifúltan és szédelegve a zavarodottságtól, a gyásztól és a... magánytól. Utolsó szavai ott visszI i.mgzottak

a fülemben, és százszázalékos biztonsággal tudtam, liogy nem gondolta őket komolyan. Megvoltam győződve ari1, hogy akkor láttam utoljára Kellan Kyle-t. Valahogy hazajutottam. Sikerült nem összeomlanom vezetés közben, miközben azzal küzdöttem, hogy összemosódik előt- u in a világ. De könnyeimet az otthoni, szív alakú párnának tar>gattam, amit a nővérem szerzett valahol. Azt áztattam el, mielőtt az álom kegyesen elragadott. II

Másnap valamivel könnyebb szívvel ébredtem. Talán mert nem fájt úgy a fejem, és a zúzódás színe is azt jelezte, hogy a tesi cm lassan gyógyulásnak indult. Talán mert túlestem a fájdalmas szakításon Dennyvel, és többé nem kellett feszülten várnom a ilöntő pillanatot. Megtörtént..., végeztünk... Még ha a szívem tiltakozott is a gondolat ellen - ennek így kellett történnie. A

2.994

zuhany

és

a

felöltözés

újabb

könnyebbséget hozott. Ahogy elnéztem kék-zöld arcomat, azon tűnődtem, merre tovább. Nyilván kell találnom egy új állást. És nyilván utol kell érnem magam a suliban. Míg lábadoztam, megkezdődött a téli szünet, és sikerült kiharcolnom némi halasztást, köszönhetően az iskolába betelefonáló orvosoknak és, furcsamód, Dennynek. Biztosan tudtam, hogy ha újra rászánom magam, könnyen utolérem a többieket. Összeszorított szájjal határoztam el, hogy mit fogok tenni. Talán elveszítettem a munkám, a párom és a szerelmem, de ha elég keményen dolgozom rajta, talán megtarthatom az ösztöndíjamat. S ha ezt megteszem, talán... de csak talán... idővel a szívem is ugyanúgy begyógyul majd, mint a sebek az arcomon. Denny két nappal később telefonált, közvetlenül azelőtt, hogy a nővéremmel hazarepültünk karácsonyra. A szüleim átíratták a nevünkre a jegyeket, melyeket nekem és a páromnak szántak. Őszintén sajnálták, amikor megtudták, hogy az útjaink különváltak Dennyvel - azután még két órán át győzködtek, hogy térjek vissza az Ohiói Egyetemre. Denny mindent elmondott új munkájáról és a családjával kapcsolatos terveiről.

995

Önfeledten boldognak tűnt, ami sokat lendített az én kedélyemen is. Persze így is elcsuklott a hangja, amikor boldog karácsonyt kívánt, majd rögtön hozzátette: „Szeretlek”. Úgy tűnt, a szó csak úgy kicsúszott a száján, mielőtt átgondolhatta volna. Kissé megsűrűsödött a csönd, míg én azon tűnődtem, hogy mit feleljek erre. Végül azt mondtam, hogy én is szeretem. Igazat mondtam. Ez a szeretet sosem múlhat el közöttünk. Másnap a nővéremmel összekaptuk magunkat, és hazarepültünk az ünnepekre. Némi sminkkel a testvérem ügyesen elfedte gyorsan halványuló zúzódásomat, és megesküdött, hogy egy szóval sem említi a dolgot anyának vagy apának, máskülönben az életben nem engednének vissza Seattlebe. Mielőtt elhagytam a szobámat, századszor is feltúrtam az öltözőasztalt a nyaklánc után, amit Kellantől kaptam. Mindennap viselni akartam, magammal akartam vinni egy darabkáját, ha már nem láthatom őt többet. Holott azóta nem találom a láncot, amióta akkor éjjel nekem adta. Rettegtem, hogy a tragikus események közepette elveszett vagy ellopták - de még jobban féltem attól, hogy talán Kellan vette vissza. Ennél rosszabbat el sem tudtam elképzelni. Mintha a szívét kérte volna vissza.

2.996

Mivel a láncot továbbra sem találtam, nélküle kellett elutaznom..., és ez nagyon megviselt. Fura érzés volt újra együtt lenni a családommal. Meleg, meghitt érzés, tele a boldog gyerekkor szép emlékeivel, de már akkor sem éreztem úgy, hogy „otthon” vagyok. Mintha csak a legjobb barátom vagy a kedvenc nénikém házában laktam volna meghitten ismerős és megnyugtatóan kényelmes, de valahogy mégis idegen. Bár ugyanolyan biztonságban éreztem magam, mint gyerekkoromban, mégsem éreztem rá vágyat, hogy maradjak, és belesüppedjek ebbe a pihentető érzésbe. Otthon akartam érezni magam... leginkább a saját otthonomban. Néhány napot az ünnepek után is együtt maradtunk. Amikor a nővérem már tényleg nem bírt magával, könnyes búcsút intettünk szüléinknek a reptéren. Anyám teljesen magába ros- kadt a tudattól, hogy egyszerre veszíti el mindkét lányát. Ettől egy pillanatra lelkiismeret-furdalás töltött el, hiszen én is elvágyódom innét. Azt mondtam magamban, hogy reménytelenül beleszerettem egy másik, távoli városba..., de agyamnak az a parányi szeglete, amelyről tudomást sem akartam venni, pontosan tudta, hogy ez nem így van. Egy hely az csak egy hely. Nekem nem a

997

várostól gyorsult fel a pulzusom, és vert szaporábban a szívem. Nekem nem a város kötötte le a gondolataimat, és nem miatta sírtam az éjszaka közepén. Miután a szünetben lázas igyekezettel bepótoltam az iskolai mulasztásaim - és közben sóvárogva figyeltem nővéremet, ahogy bulizni indul a P. Fejek szilveszteri szuperkoncertjére -, a második legfontosabb dologra kezdtem koncentrálni, amit le kellett rendeznem: a munkára. Végül az új év első napjaiban sikerült pincérnői állást szereznem egy népszerű kis bisztróban a Pioneer Square-en, ahol Jenny lakótársa, Rachel is dolgozott. A hely híres volt egész éjjel kapható menüjéről, így szép számmal vonzotta a főiskolásokat. Az első estém iszonyúan mozgalmasra sikerült, de Rachel szerencsére átsegített a nehézségeken. Fehér bőrével és sötétbarna hajával Rachel érdekes keveréke volt az ázsiai és latin vérvonalnak, miközben olyan elbűvölően tudott mosolyogni, hogy bárki kedvét elvette a reklamációtól. Ugyanolyan kedvesnek tűnt, mint Jenny, és ugyanolyan csöndesnek, mint én. Nem kérdezett a sérüléseimről, s bár tudnia kellett az egész félresikerült szerelmi háromszögről (ha egyszer Jennyvel lakott), nem tett megjegyzést a szerelmi életemre. Nagyon

2.998

értékeltem a diszkrécióját. Könnyen beilleszkedtem az új helyre. A barátságos főnök és a szórakoztató szakácsok mellett külön vonzerőt jelentett a szép borravaló, a többi pincérnő kedvessége és a törzsvendégek végtelen türelme. Nem telt bele sok idő, hogy egészen megszokjam új otthonomat is.

999

Persze ettől még veszettül hiányzott Pete bárja. Hiányoztak az illatok, és hiányzott Scott a konyhából, pedig vele tényleg nem sok időt töltöttem. Hiányoztak a nevetgélések, a beszélgetések Jennyvel és Kate-tel, hiányozott, ahogyan a zenegépre táncoltunk. Hiányzott a folyton pörgő Rita is, meg az unalomig ismert történetei, amelyektől mindig elvörösödtem. S persze mindennél jobban hiányzott a Pete’s hangulata. Griffint sokat láttam, gyakran átjárt a nővéremet „szórakoztatni”. Ami azt illeti, többet láttam belőle, mint szerettem volna még azt is tudtam róla, hogy piercinget visel azon a helyen, amiről sosem gondoltam volna, hogy egy pasi önként hagyná átbökni. Amikor éjjel megláttam meztelenül a folyosón, legszívesebben kikapartam volna a saját szemem. Alkalmanként beugrott Matt is, akivel csöndesen eltársalogtunk. Megkérdeztem, hogy megy a bandának, mire mesélni kezdett a hangszerekről és a hangosításról, a dalokról és az akkordokról, továbbá a koncertekről, amik tényleg jól sikerültek, és a helyekről, ahová hívták őket. Nem egészen ezt akartam hallani, de azért bólogattam, és udvariasan végighallgattam, miközben mosolyogva figyeltem csillogó tekintetét, ahogyan élete szerelméről 2.1000

mesélt. Legalább annak az egynek örülhettem, hogy Kellan nem hagyta el Seattle-t. Matt teljesen magába zuhant volna, ha a bandával történik valami. Őszintén hitt abban, hogy egy napon igazi sztárok lesznek. Ahogy visszaemlékeztem a fellépéseikre, fájó szívvel, de egyetértettem vele. Amíg Kellan áll a mikrofon mögött..., akármit elérhetnek. Matt és a nővérem néha megemlítette Kellant, de abban a pillanatban elhallgattak, ahogy a szobába léptem. Egyszer egy ilyen alkalom fagyos űrt hagyott bennem. Ahogy halkan résnyire nyitottam az ajtót, hallottam őket a konyhában beszélgetni. Matt éppen azt suttogta fojtott hangon: - ...a szíve fölött hordozza. Romantikus, mi? - Mi a romantikus? - kérdeztem, amint beléptem, abban a hitben, hogy Griffinről társalognak, bár el nem tudtam képzelni, hogy vele kapcsolatban mi lehet „romantikus”. Fölkaptam egy poharat, és vizet töltöttem magamnak, amikor hirtelen észleltem a szobára telepedő, nehéz csöndet.

2.1001

Ahogy megtorpantam, láttam, hogy a nővérem a padlóra mered, és beharapja az ajkát, míg Matt vet egy pillantást a nappali Felé, mintha szívesebben lenne odaát. Ekkor eszméltem rá, hogy nem Griffinről folyt a beszélgetés, hanem Kellanről. Mi a romantikus ? - ismételtem gépies hangon, mégha ösz- szeszorult is a torkom. Máris továbblépett? -

Anna és Matt sietve összenézett, mielőtt egyszerre felelték: „semmi”. Letettem a poharat, és otthagytam őket. Akármilyen romantikus gesztust tett is Kellan, nem akartam ezt most hallani. Nem akartam arra gondolni, kivel lehet éppen, kivel „randizik”. Felőlem lehet akármilyen romantikus másokkal - egy lánynyal, aki nem én vagyok -, erről én soha nem akarok tudni. Az iskolában meglepő módon Evanbe botlottam. A munkahelyemet leszámítva gyakorlatilag az egyetem volt az egyetlen hely, ahová eljártam. Minden szabad időmet itt töltöttem: tanultam, de még inkább próbáltam lekötni a figyelmemet, hogy ne gondoljak a szívemet emésztő tompa fájdalomra. Éppen kiléptem az egyik 2.1002

impozáns téglaépületből, és teljesen elvesztem a gyötrelmes emlékekben, amelyekre gondolnom sem lett volna szabad, amikor belefutottam Evanba. Meleg barna szeme kikerekedett, ahogy meglátott. Azután mackósan magához ölelt, és én kuncogni kezdtem a karjában. Evan láthatóan élvezte az egyetemi campus hangulatát. Szeretett a környéken lógni, és Kellant is legalább fél tucatszor rávette, hogy vegyenek részt az elsősöknek szervezett körtúrákon. Szégyenlős kis mosollyal vallotta be, hogy teljesen belezúgott a lányba, aki először vezette őt körbe. Meglepetten tudatosult bennem, hogy Kellan ezért ismerhette ilyen jól a campust. Nyilván más lányokkal is eljárt ide, beható ismereteinek zömét mégis Evannak köszönhette, aki ugyanolyan lelkesen cipelte őt ide, ahogyan utána ő engem. A gondolattól könny szökött a szemembe, mire Evan önfeledt arcán átsuhant némi aggodalom. - Minden rendben, Kiera? - Bólintani próbáltam, de ettől csak még jobban elkapott a sírás. Evan felsóhajtott, és újra magához ölelt. - Hiányzol neki - suttogta. 2.1003

Megriadtam és megvonta a vállát.

elhúzódtam.

Evan

Úgy tesz, mintha nem így lenne..., de én látom. Nem a régi. Szeszélyes, és rengeteget ír, összeveszik mindenkivel, sokat piál, és... Elhallgatott, és megcsóválta a fejét. - Oké, van, amiben a régi. - Elvigyorodott, mire nekem is sikerült kipréselnem magamból egy műnevetést. Tényleg hiányzol neki. Látnod kellene, hogyan... - Itt megint elhallgatott, és beharapta az ajkát. -

A lényeg, hogy én látom. Látom, hogy nem képes továbblépni. - Egy könnycsepp hullt az arcomra, ahogy belegondoltam, igaz lehet-e mindez, vagy Evan csak így próbál megvigasztalni. Gyöngéden letörölte a könnycseppet. - Bocs... talán nem kellett volna elmondanom. -

Megráztam a fejem, és nagyot nyeltem. - Nem, minden rendben. Nyíltan senki sem beszél előttem, mintha porcelánból lennék vagy ilyesmi. Örülök, hogy hallok róla. O is hiányzik nekem.

2.1004

A tekintetébe tőle szokatlan komolyság költözött. Nekem elmondta, mennyire szeretett. Hogy milyen sokat jelentettél neki. - Újabb könnycsepp fenyegetett kibuggyanás- sal, de gyorsan megdörzsöltem a szemem. Evan elvörösödött, ahogy szipogtam egyet. Akkor éjjel... amikor úgy... rátok nyitottam..., igazából nem láttam ám semmit - tette hozzá sietve. Ahogy fülig elpirultam, zavartan lesütötte a szemét. -

- Egyszer beszélt nekem a gyerekkoráról..., hogy mennyire utálták a szülei. - Döbbenten néztem rá. Azt hittem, hogy Kellan senkinek sem beszélt erről. Evan olvasott az arcvonásaimból, és komoran elmosolyodott. - Gondoltam, hogy neked is elmondta. Nekem csak akkor, amikor... tényleg berúgott. Szerintem nem is emlékszik rá. Közvetlen azután történt, hogy meghaltak... amikor látta a házat. Felhúzta a szemöldökét. - Azt tudod, hogy nem abban a házban nőtt fel, ugye ?

Megráztam a fejem. Nem, nem tudtam. Evan lassan bólintott. -

Los Angelesben játszottunk, mindenféle

2.1005

bárokban, miután összekerültünk Mattel és Griffinnel. Egész jól ment, kezdett nevünk lenni a szakmában. Azután... még most is emlékszem, amikor a nagynénje felhívta, hogy a szülei mindketten meghaltak. Mindent félretett, és még akkor éjjel odaautózott. Mi meg persze követtük. Evan tovább meredt a járdára, ahogy megcsóválta a fejét. - Nem hinném, hogy valaha is igazán értette volna, miért költöztünk vele ide. Hogy értette volna..., mennyire hittünk benne és szerettük..., mintha egy család lennénk. Szerintem még most sem érti. Csak ezért gondolhatta, hogy félrehajíthatja az egészet, még csak szólnia sem kell nekünk. - Újra megrázta a fejét. - Azt mondta, úgy gondolta, nem törődnénk vele, csak lecserélnénk egy másik énekesre. Elborzadtam a gondolattól, hogy Kellan miattam vágott volna sutba mindent. És meglepett, hogy ilyen könnyen pótolhatónak tartja magát. Vele kapcsolatban ez valahogy olyan képtelennek tűnt.

Egy hosszú pillanat után Evan felvont szemöldökkel nézett újra rám. 2.1006

Persze, a családról alkotott fogalmai egy kicsit... torzak. - Bólintottam, ahogy belegondoltam, milyen kifacsarodott elképzelései voltak magáról a szeretetről is. Evan megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta. - Akárhogy is, mindent őrá hagytak, még a házat is. Tényleg meglepődött, hogy ezt tették, de még jobban, amikor meglátta a házat..., és rájött, hogy időközben elköltöztek. -

Evan elnézett az épületek felé, de a gondolatai még a barátja körüljártak. - Még arra sem vették a fáradságot, hogy szóljanak neki, amikor eladták a gyerekkori otthonát, és a város másik végébe költöztek. Azután... rájött, hogy kidobták az összes holmiját. Szó szerint mindent. A házban semmi nyoma nem volt a létezésének, még egy fénykép se. Szerintem ezért is hajította ki minden holmijukat.

2.1007

Elállt a lélegzetem, ahogy belegondoltam: ezért tűnt olyan sivárnak Kellan otthona az első nap, amikor beköltöztünk. Nemcsak a berendezés nem érdekelte. Megörökölt egy számára tökéletesen idegen otthont, azután dühében vagy fájdalmábande leginkább mindkettő miatt - kidobott mindent, ami a szüleire emlékeztette. Szó szerint mindent. Nem maradt nyomuk az életében, nem maradt nyoma senkinek sem, amíg nem jöttem én, hogy feloldjam a magányát. Szűnni nem akaró fájdalmától vadul verni kezdett a szívem, és belegondoltam, hogy miken mehetett keresztül. Evan szipogva fordult vissza felém. Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. A kábulattól eszembe se jutott, hogy letöröljem. Lehettek bármekkora mocskok..., a haláluk akkor is megviselte. Akkor nyílt meg, és mesélte el, miket csináltak vele. Amiket mondott... - Lehunyta a szemét, és megrázta a fejét, miközben egész testében megborzongott. -

Én is lehunytam a szemem, ahogy visszaemlékeztem a beszélgetésre, amikor Kellan a gyerekkoráról mesélt. Nekem nem részletezte, hogy az apja annak idején hogyan bánt vele, de Evan arcáról azt 1008-

olvastam le, hogy többet tud erről, mint szeretné. Egyszerre örültem, hogy Kellan megkímélt ettől, és furdalt a kíváncsiság, hogy megtudjak mindent. Amikor Evan újra kinyitotta a szemét, mély együttérzést láttam a tekintetében. Nem sok szeretetet kaphatott tőlük. Szerintem ezért ment végig a fél világon. Tudom, hogy furán hangzik, de... ő egy kicsit másként hajkurászta a nőket, mint az úgynevezett nőcsábászok. -

Összeráncolta a szemöldökét, miközben tudtán kívül pontos elemzést adott a barátjáról. - Ö nem kanos folyton, mint Griffin. Inkább... kétségbeesett..., ahogy próbál kapcsolatba kerülni másokkal. Mintha tényleg őszintén szeretni akarna valakit..., csak nem tudja, hogyan kell. -

Vállat vont, és elnevette magát. Tudom, milyen hülyén hangzik ez. Nem vagyok pszicho- mókus, te is tudod. Akárhogy is, szerintem benned ezt találta meg..., ezért tett kockára mindent. Azt hiszem, értem, hogy te mit jelentettél a -

1009-

számára. - Vállamra tette a kezét. - M\t jelentesz a számára. A számhoz kaptam, és magamba fojtottam a sírást. Evan nyilván nem tudott mindent Kellan gyerekkoráról, de sokkal többet megértett, mint azt Kellan valaha is gondolta. Szomorú mosoly- lyal látta reakciómat, majd újra megvonta a vállát. Ezzel nem akarok fájdalmat okozni, vagy ilyesmi. Csak szeretném, ha tudnád, hogy még mindig gondol rád. -

Miközben a könnyek leplezetlenül végigcsorogtak az arcomon, elköszöntünk egymástól. Nem mondhattam el neki, hogy bármennyire tudom, életének egy szakaszában milyen sokat jelentettem Kellan számára, s hogy talán még mindig gondol rám, Matt elejtett megjegyzéséből az is nyilvánvaló, hogy már valahol máshol keresi a vigasztalást. Próbáltam azt hinni, hogy ez számára is nehéz, és nem tud csak úgy továbblépni, mégis minden joga megvolt arra, hogy ezt tegye. Szörnyű fájdalmat okoztam neki. Ezt sem említhettem meg Evan előtt. Kellan életének erről a részéről végképp nem akartam beszélni... senkivel. 1010-

S bármennyire hiányzott a P. Fejek, kicsit örültem, hogy nem látom őket túl gyakran. Túlságosan fájtak az ilyen találkozások. Akit pedig igazából látni akartam volna, teljesen elrejtőzött előlem..., és én hagytam ezt, még ha a tudat az őrületbe kergetett is. 25. FEJEZET

Szerelem és magány

Március lett. A ropogós levegőben megérezni lehetett az elmúló tél fagyos leheletét, de már a tavasz megújulását is. Az egyetemen virágba borultak a cseresznyefák, és az udvart elborították az üde rózsaszín virágok, amelyek láttán egy kicsit mindig jobb kedvem lett. Kemény tél állt mögöttem. A legkevésbé sem szeretek egyedül lenni, mostanában mégis alaposan kijutott nekem a magányból. Nővérem, „a társasági lény” rövid úton beépült a folyton bulizó, gyönyörű Hooters-lányokközé. Úgy hallottam, versenyben volt a jövő évi „Hooters-lányok” falinaptár egyik hónapjáért is. 1011-

Jenny sokszor próbált kirángatni a lakásból, de ellentétes idő - beosztásban dolgoztunk, így csak nehezen találtunk alkalmat, amikor egyikünk sem dolgozott, és az iskolában sem sűrűsödött össze a napirendem. Néha azért sikerült elmennünk egy- egy moziba, vagy megittunk egy kávét meló előtt, de közel sem olyan gyakran, mint szerettem volna. Lefoglalt az iskola, és lefoglalt a munka; lefoglalt még a Dennyvel való kapcsolat is, de mégsem lehettem elég elfoglalt ahhoz, hogy Kellan ne hiányozzon. Ez egyszerűen lehetetlennek tűnt.

1012-

Talán erőt kellene magamon vennem, hogy végigcsináljak egy három hónapos kapcsolatelvonót, hogy végre megszabaduljak a kóros kapcsolatfüggőségemtől, amely csak mérséklődött, de sosem múlt el teljesen ahhoz túl mélyen gyökerezett. Mintha minden szívdobbanásban az ő nevét hallottam volna, miközben nem múlt el nap, hogy ne átkoztam volna magam ostobaságom miatt. Hogyan lehettem olyan beszari és hülye, hogy ellöktem magamtól egy ilyen csodálatos embert ? A nővérem egyik este akaratlanul rátett még egy lapáttal. A fürdőben volt, készülődött egy újabb bulira a barátnőivel. Lehajtott fejjel szárította selymes haját, amitől a máris tökéletes tincsek csak még dúsabbnak tűntek. Épp akkor érkeztem, amikor felegyenesedett, és fürtökbe rendezte a haját. Hát nélküli felsőt viselt, amiben nyilván meg fog fagyni odakint, mégsem ez keltette fel a figyelmem, hanem a fura csillogás a nyakán. Csak álltam az ajtóban. Az állam leesett, a szemem könnybe lábadt. Hol szerezted ezt ? - Alig bírtam kinyögni a szavakat. -

Egy pillanatig zavart tekintettel nézett, aztán ráeszmélt, hogy

57,5

a nyakában viselt láncra meredek. O, ezt ? - Ahogy megvonta a vállát, a vékony lánc fel-le. csúszkált bársonyos bőrén. - A cuccaim között volt. Nem tu-. dóm biztosan, kitől kaptam, de azért helyes, nem? -

Szólni se tudtam, csak hitetlenkedve meredtem a gitárfüg-. gős láncra, Kellan búcsúajándékára. A nagy gyémánt visszatük-. rözte a fürdőszoba fényét, könnyeim pedig akkorára nagyítót-, ták ezt a csillogást, hogy szivárványokat láttam magam előtt. A nővéremnek is feltűnt, összeomlás határán állok. -

hogy

az

Ó, istenem... a tiéd, Kiera?

Addig hunyorogtam, míg a könnyeim ki nem buggyantak, és a látásom ki nem tisztult. Láttam, ahogy sietve hátranyúlt, é;s kikapcsolta a csatot. Nem tudtam. Sajnálom. Úgy röppentek felém az ujjai^ ahogyan a láncot nyújtotta. -

57,5

Semmi baj - mormoltam. - Csak azt hittem, elvesztetten^ -

-

Vagy Kellan visszavette.

57,5

Bólintott, és szorosan magához ölelt, ahogy összecsatolta ;a láncot a nyakamon, miután én még most sem nyúltam érte. Aho,_ gyan a csat összekattant, a fülembe súgta:Kellantőlkaptad? Elhúzódott, míg én bólintottam, és még több könny pergett le az arcomon. Akkor éjjel..., amikor el akart menni..., amikor lebuktunk -

Végigfuttattam ujjamat a finom ezüstön, amit egyszerre éreztem hidegnek és tűzforrónak. -

Nővérem egy hosszú pillanatig az arcomat kémlelte, mielőtt hátrafésülte a hajam. Miért nem mész el hozzá, Kiera ? Még mindig Pete-nél van, és még mindig... -

Megráztam a fejem, és nem engedtem, hogy befejezze. Csak fájdalmat okoznék neki. Ö akarta, hogy... ez legyen. -

Felnéztem rá, és elgyötörtén felsóhajtottam. - Én csak próbálom azt tenni, ami a legjobb neki... legalább most -

1016

az egyszer. Szerintem különben is rég továbblépett ezen az egészen. Szomorúan elmosolyodott, ahogyan fülem mögé simította fürtjeimet.

a

Mekkora egy hülye vagy, Kiera... jegyezte meg halk, de meleg hangon. -

Szomorúan viszonoztam a mosolyát. -

Tudom.

Megrázta a fejét, és visszanyelte feltörő érzelmeit. Oké, akkor gyere velünk. - Igézőén megrázta a csípőjét. - Táncolhatsz velem... -

Felsóhajtottam, ahogyan eszembe jutott a legutóbbi alkalom, amikor táncolni mentem Annával. Inkább nem. Inkább itthon maradok, és melegítem a kanapét. -

Kicsavarta a csípőjét, ahogyan a tükör felé fordult, hogy elkezdje a sminkjét.

1017

Oké... izginek hangzik - jegyezte meg epésen. - Végre valami változás... -

A szememet forgattam, és otthagytam.

1018

Érezd jól magad..., és vegyél kabátot!Oké, anya - szólt vissza játékosan a válla felett, amíg a folyosón a nappali felé indultam. Szakadt odakint, és én elnéztem az ablakra hulló esőt, amint cseppjei könnyekként peregtek végig az üvegen. Az eső mindig Kellanre emlékeztetett ahogyan ott állt, és hagyta, hogy bőrig ázzon. Dühödten és sebzetten, miközben próbált távol maradni tőlem, nehogy olyat tegyen, amit később megbán. Őrülten az irántam érzett szerelemtől, míg én eltaszítottam valaki más kedvéért. El sem tudtam képzelni, milyen érzés lehetett ez neki. Hogyan is láthatnám viszont... azok után, amit vele tettem? Mégis sajgott érte a szívem. Belefáradtam az egyedüllétbe is. Belefáradtam, hogy állandóan pörögnek a gondolataim, hogy azon parázom, bárcsak ő ne férkőzhessen be közéjük - mégis mindig beférkőzik. S mindennél inkább belefáradtam abba, hogy már csak egy ködös emlék él bennem róla. Mindennél inkább vágytam rá, hogy újra élesen, kristálytisztán és tökéletesen láthassam őt magam előtt. Gondolkodás nélkül a foteljébe ültem. Még ezt sem tettem eddig. Túlságosan nehéz lett volna, annyira hozzá tartozott. 1019

Belesüppedtem a párnákba, és hátrahajtottam a fejem. Elképzeltem, hogy a mellkasához simulok így, míg egy halvány mosoly játszik az ajkán. Megérintettem a váratlanul előkerült nyakláncot, és lehunytam a szemem. így sokkal tisztábban láthattam. Mintha még az illatát is éreztem volna... Belefúrtam arcomat a kárpitba, és rádöbbentem, hogy tényleg érzem az illatát. Megmarkoltam a puha szivacsot, és még közelebb simultam. A szövet nem bőrének áthatóan csodálatos aromáját viselte magán, inkább azt az alig érzékelhető illatot, amit a házban hagyott maga után. Az otthon illatát árasztotta, s ez számomra igézőbbnek tűnt még annál is, amit gyerekkori otthonomban, a szüleim házában éreztem. volt az én otthonom..., és rettenetesen hiányzott. 0

Amikor Anna kilépett a fürdőből, még mindig a fotelt szaglásztam, amitől megint csak ostobának éreztem magam, ezért gyorsan az ölembe ejtettem kezem, és kinéztem az ablakon.

1020

-

Jól vagy, Kiera? - kérdezte csöndesen.

-

Megvagyok, Anna.

Beharapta tökéletesen vörös ajkát, mintha mondani akarn.i valamit, aztán csak megrázta a fejét. - Nem baj, ha elviszem a kocsit, ha már úgysem mész seho vá? - Nem... vidd csak. - Gyakran odaadtam neki a kocsit, ami kor épp nem volt rá szükségem, márpedig azon túl, hogy eljártam a suliba és a munkába, ritkán volt rá szükségem.

Felsóhajtott, ahogy odalépett hozzám, és gyengéden megcsókolta a fejem. -

Ne gubbassz itt egész éjjel.

Melegen elmosolyodtam. -

Oké, anya.

Elragadóan felkacagott, és felkapta a 1021

kulcsokat a konyhai pultról. Azután sietve elköszönt és távozott, persze kabát nélkül. Megcsóváltam a fejem, majd tovább simogattam a kárpitot, miközben azon tűnődtem, mitévő legyek. Felötlött bennem, hogy telefonálhatnék Dennynek. Brisbane tizenhét órával Seattle előtt jár, vagyis ott szombat délután van. Ilyenkor talán még elcsíphetném... Valamiért mégis vonakodtam beszélni vele. Nem mintha feszengtem volna, hiszen gyakran beszéltünk, és tényleg könnyen belesimultunk új szerepünkbe. Inkább amiatt haboztam, mert a múlt hónapban azt mesélte, hogy komolyan udvarol egy lánynak. Először nagyon fájt, azután meglepett, hogy megoszt velem egy ilyen személyes dolgot, de végül eljutottam oda, hogy vele örültem. Jól tette, hogy randizik. Legyen csak boldog. Ha valaki, ő tényleg megérdemli. Az utolsó néhány hívás során ezt-azt elárult választottjáról, és a múlt heti állapot szerint még együtt voltak, sőt nagyon is jól kijöttek egymással. Tudtam, hogy ez jó dolog, és örültem is neki, de ma este igazán magányosnak éreztem magam, és nem akartam, hogy Denny önfeledt boldogsága emlékeztessen saját boldogtalanságomra. Amellett persze, hogy a régi barátnő- |c 1022

csak ne telefonálgasson hétvégén, ha egyszer van neki egy új. Nyilván most is együtt vannak, fürdenek, vagy a parton napoztuk. Felötlött bennem, hogy talán most, ebben a pillanatban is (>ókolóznak. Majd lefekszenek egymással. A gyomrom görcs- l>( rándult, és kényszer!tenem kellett magam, hogy ne gondollak erre. Az sem számított, ha megtették..., hiszen már szakítot- i nnk. Ettől persze semmivel sem lett könnyebb. A végén összekucorodtam Kellan foteljében, a meleg takaró alatt, és megnéztem egy olyan szomorú filmet, amelyben a főI íős meghal, és mindenki siratja, de túlteszik magukat a gyászon, liogy az áldozata értelmet nyerjen. Már jóval azelőtt vigasztalanul sírtam, hogy a film végi nagyjelenethez értünk volna. A szemem kivörösödött, az orrom úgy csöpögött, mint egy csap, amikor a lakás ajtaja hirtelen kivágódott. Riadtam pördültem a bejárat felé, azután összeráncoltam a szemöldököm, amikor láttam, hogy a nővérem az. -Anna ... minden rendben? - Odavágtázott hozzám, és egyetlen szó nélkül felrángatott a fotelből. - Anna! Mégis mi a...? 1023

A szavak elhaltak bennem, ahogyan kirángatott a fürdőbe. Megtörölgette az arcomat, felkent egy kis rúzst, majd kifésülte a hajam, és további kérdésekkel bombázott, miközben én próbáltam leállítani. A nővérem nem egykönnyen adott fel valamit engem is ráncba szedett, és a bejárat felé terelt, mielőtt észbe kaphattam volna. -

Csak az ajtóban jöttem rá, hogy meg akar szöktetni. Tiltakoztam, és az ajtófélfába kapaszkodtam. Ahogy felsóhajtott, én hátranéztem. Bosszús pillantást vetettem rá, mire közelebb hajolt, és határozottan közölte: -

Látnod kell valamit.

Ez olyannyira összezavart, hogy elengedtem az ajtófélfát. Ezt kihasználva nővérem sikeresen lökött ki az ajtón, és rángatott Denny Hondája felé, míg én magamba roskadtan duzzogni kezdtem. Nem akartam bulizni menni a nővéremmel! Vissza akartam menekülni a meghitten kényelmes fotelbe, hogy tovább gyászoljak, és végignézzem azt a szomorú filmet. Az életem, ehhez a filmhez képest legalábbis, 1024

egész rózsásan fest. Nővérem beültetett a kocsiba, és rám pirított, hogy maradjak veszteg. Felsóhajtottam, és belesüppedtem az ismerős ülésbe, miközben félig azt kívántam, bárcsak érezném még Denny jelenlétét, félig meg örültem, amiért szinte nyom nélkül eltűnt az életemből. A kocsiban szanaszét hevert egy csomó rúzs, több cipősdoboz és egy tartalék Hootersmunkaruha. Karba tettem a kezemet, és tovább duzzogtam, míg a nővérem beült a volánhoz, és végre elindultunk. Nem a központ felé tartottunk, ahol a legtöbb klub működött, ezért kezdtem eltűnődni, hogy mégis mit akar. Végül ráfordultunk egy nagyon is jól ismert útra, amitől összeszorult a mellkasom, és elkezdtem pánikolni. Pontosan tudtam, hogy hová tartunk ezen az esős péntek estén. Ne, Anna... kérlek. Nem akarok odamenni. Nem akarom látni, nem akarom hallani. - A karját markolásztam, és szó szerint próbáltam más irányba rángatni, de ő gond nélkül lerázott magáról. -

1025

Nyugi, Kiera. Ne feledd..., most én gondolkodom helyetted, és van valami, amit feltétlenül látnod kell. Valami, amit már rég meg kellett volna mutatnom. Valami, amit én is nagyon szeretnék, ha egy napon... - Elhalt a hangja, miközben szinte vágyakozva tekintett ki az ablakon. -

Ahogy elnéztem idegennek tűnő arckifejezését, még tiltakozni is elfelejtettem. Csak akkor folytattam, amikor lekanyarodtunk Pete parkolójába, ahol leállította a Hondát, míg az ismerős fekete Chevelle-re meredtem. Szívem a torkomban dobogott. - Félek... - suttogtam bele a kocsi néma csöndjébe.

Megragadta és megszorította a kezem. -

1026

Melletted vagyok, Kiera.

A nővérem gyönyörű arca felé fordultam, és elmosolyodtam a szeretettől, ami a tekintetéből sugárzott. Kedvesen bólintott, majd próbáltam kikászálódni a kocsiból. Nővérem szinte azonnal mellettem termett, és elkapta a kezem, hogy a messzi, de hívogató bejárat felé induljunk. Nem tudom, mire számítottam. Nyilván arra, hogy a távollétemben minden megváltozott, talán még a falat is feketére festették, hogy a színes fények tompának és szürkének tűnjenek. Ezért döbbentem meg, amikor láttam, hogy minden pontosan ugyanolyan... még az emberek is. Rita először nem hitt a szemének, azután rám kacsintott, és pajkosan elvigyorodott. Láthatóan tudott a viszonyomról, és miután én is csatlakoztam a „Szexeltem Kellan Kyle-lal” klubhoz, közelebb érezte magát hozzám. Kate integetett a pulttól, ahol az italokra várt, és tökéletes kontya boldogan billegett. Jenny azonnal előttem termett, szorosan megölelt, és nevetve lelkendezett, milyen jó, hogy újra lát... és éppen itt. Eközben vetett egy pillantást a színpad felé, ám én lehunytam a szemem, hogy ne kelljen őrá néznem. Még ha hallanom kell is, ahogyan hangja a bensőmig hatol. Amint Jenny észrevette a reakciómat, a fülemhez hajolt.- Minden rendben lesz, 1027

Kiera..., hidd el. - Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Jenny gyengéd mosollyal néz. Aztán azt éreztem, hogy a nővérem a kezemet rángatja. Jenny - mintha csak most értette volna meg, mit tervez a másik - és Anna összeölelkezve vonszoltak be a hatalmas tömegbe, ami minden hétvégén összegyűlt Pete-nél, valahányszor a banda játszott. Ösztönösen küzdöttem ellenük. Ök annál kitartóbban rángattak, egészen előre. Átfurakodtunk a tömegen, míg én végig a földre szegeztem a tekintetem, és nem akartam ránézni. Olyan sok idő telt el... De még annál is több idő azóta, hogy utoljára hallottam a hangját, amint a fülemen át végigszaladt a gerincemen, hogy meg se álljon a lábujjam hegyéig. A lélegzetem is elakadt, ahogyan elkezdődött a következő dal, miközben egyre előrébb araszoltunk a tömött bárban. Lassan indult, és minden taktusát átjárták a fojtott érzelmek. A hangjába olyan mély fájdalom költözött, hogy beleborzongtam. Menet közben szégyenlősen figyeltem a közönség tagj ait, és láttam, hogy mindenki komoly arccal énekel vele. Ismerték a dalt. Még most sem néztem a színpadra, csak hagytam, hogy a dallam beleivódjon minden sejtembe. A parkolóról és arról az éjszakáról énekel, döbbentem rá hirtelen. 1028

Arról, mennyire szüksége van rám, és mennyire szégyelli magát. Arról, hogy próbált elhagyni, de ezzel összetörte a szívét. Hogy egymás vállán sírtunk annál az utolsó csóknál... Azután arról, mit érez most. Ekkor néztem fel rá. Lehunyta a szemét. Nem vett észre, ahogy a színpadnál álltam. Miután hónapok óta nem láttam, egyszerre nem is tudtam magamba inni tökéletességét - mintha belevakulnék, ha nem részleteiben próbálnám újra megismerni. Előbb csak a farmerját - a tökéletesen rá illő farmert, ami a szokottnál talán valamivel kopottabbnak tűnt. Azután a sima fekete pólót, amit mindig is szeretett - semmi dísz vagy cikornya, egyszerűen rajzolta ki minden porcikáját. Azután az erős karját - a bal teljesen begyógyult, lekerült róla a gipsz és az erős kezét, ahogy éneklés közben a mikrofont markolja. Azután a lehetetlenül elragadó és vad fürtöket, valamivel hosszabban, mint ahogyan emlékeztem, de még mindig abban az elragadó kuszaságban, amitől a legintimebb emlékek villantak föl bennem, hogy a testem bele- bizsergett. Azután a filmcsillaghoz illő állat, amin most először láttam borostát, mintha már nem akarná rendben tartani - ez is csak kihangsúlyozta 1029

markáns vonalát, és méghihetetlenebbül vonzóvá tette, hangozzék bármily értelmetlenül. Azután a telt ajkát, amelyen nyomát sem lehetett látni a fojtott kis mosolynak, ahogyan azelőtt énekelt. Majd a tökéletesen ívelt arcélét. Végül a hosszú pillákat a lehunyt szemhéjakon, amelyek elrejtették előlem azt a csodálatos kékséget. Először mindent részletekben kellett felmérnem; ennyi tökéletesség túl sok lett volna egyszerre. Amikor már meg tudtam birkózni vele, felismertem, hogy immár semmi sem csúfítja el. Arcán a sebek begyógyultak, nem hagytak hátra heget maguk után, a szörnyű esetről már semmi sem árulkodott. Ahogy egyszerre, egészében láttam őt, nem várt módon reagáltam rá. A levegő a torkomon akadt, és a szívem fájdalmasan összerándult, míg Jenny és Anna kíméletlenül tovább vonszolt felé. Lehunyta a szemét, és lágyan ringott a zene ütemére, miközben arca szinte reményvesztettnek tűnt. Szavai tökéletesen illettek arckifejezéséhez, ahogy arról énekelt, hogy minden nap küzdelem a számára, és fizikai fájdalmat okoz neki a tudat, hogy soha többé nem láthat. Arról, hogy „az arca volt a fény, nélküle mindent 1030

elborít a sötétség”. Amint meghallottam, előtörtek a könnyeim.

ezt

Jenny és Anna sikeresen navigált egészen előre. A fanatikus rajongók némelyike ezt nem vette jó néven, de a nővérem nem hagyta magát, és néhány keresetlen szó után nem is zaklattak tovább. Mindezt én alig érzékeltem, ahogy lentről csodáltam Kellan tökéletességét. Lehunyt szemmel énekelt arról, hogy mellettem van, ha nem is látom vagy hallom. Arról, mennyire rémiszti a tudat, hogy soha többé nem érezhet, nem érezheti azt, ami köztünk volt. Az utolsó versszakot hosszú hangszeres szóló követte, ő pedig még mindig lehunyt szemmel, az ajkát beharapva ringott a zene ütemére. A lányok némelyike vadul sikoltozott, noha nyilvánvaló módon ő senkit sem próbált elcsábítani. Látszott rajta, hogy szenved. Belegondoltam, hogy lehunyt szeme mögött talán ő is ugyanúgy emlékszik vissza az együtt megélt percekre, mint én. Felé akartam nyújtani a kezem, de sehogy sem érhettem el. Jenny és Anna is közrefogtak, attól való félelmükben, hogy kereket oldok. Pedig mozdulni sem 1031

tudtam..., amikor ő töltötte be a szemem, a fülem, a lelkem. Nem tehettem mást, csak meg- igézetten bámultam rá. Nem láttam a banda többi tagját, azt se tudtam, hogy ők látnak-e engem. Még a köröttem kavargó tömegről is elfeledkeztem, miközben őt néztem, és alig vettem észre, hogy Jenny és a nővérem tekintete az arcomat fürkészi. Végül már nem éreztem a kezemen a szorításukat, de eszembe sem jutott azon tűnődni, hogy talán elengedtek. Amikor a szóló a végéhez közeledett, végre kinyitotta természetfölöttien gyönyörű szemét. Ahogy ezt tette, én jelentem meg előtte - az én arcom lett a legelső, amit meglátott. Még ilyen távolról is éreztem, ahogy a döbbenet végigvillámlik a testén. Hihetetlenül kék szeme kikerekedett, és azonnal elfátyolosodott. Ajka résnyire nyílt, teste mozdulatlanná vált mintha felébredve egy másik univerzumban találta volna magát. Tekintete összefonódott az enyémmel, ahogy a könnyek végigcsorogtak az arcomon. A következő sorokat összeráncolt homlokkal énekelte, mint aki nem tudja, hogy álmodik-e. A kíséret fokozatosan 1032

elhalkult ennél a résznél, hogy a hangja tisztán zengje be a bárt és a lel- kemet. Mély átéléssel ismételte a sort, hogy én vagyok a fény az életében, azután lassan, a zenével együtt elhalt a hangja, csak az áhítattal vegyes csodálkozás ült továbbra is az arcán. Nem tudtam, mit tegyek, így jobb híján tovább bőgtem. Csak most ébredtem rá, hogy szabaddá vált a kezem, miközben próbáltam letörölni néhány könnycseppet. Már értettem, mit akart Anna mindenáron megmutatni - ennél gyönyörűbb és szívszorítóbb dolgot még sosem láttam, ennél érzelmesebb és magával ragadóbb hangot még sosem hallottam. Egész testem bizsergett a késztetéstől, hogy átöleljem, mégis mozdulatlanul meredtünk egymásra ő a színpadon, én előtte, egy szinttel lejjebb. A rajongók érteden zajongással fogadták a szünetet, míg a fiúk Kellan jelére vártak, hogy elkezdhessék a következő nótát ő azonban nem moccant. A bárra lassan kísérteties csönd telepedett, miközben továbbra is némán néztük egymást. A szemem sarkából láttam, hogy Matt Kellan felé hajol, óvatosan megpas- kolja a karját, -

1033

és odasúg neki valamit. Kellan nem reagált, csak nyitott szájjal tovább meredt rám. A rajongók követték a tekintetét, és érteden pillantásokkal méregettek, de már ez sem érdekelt. Minden figyelmemmel rá koncentráltam. Végül a hangfalakból fölharsogott Evan ideges hangja. Helló, srácok. Szerintem tartsunk egy rövid szünetet. Addig is... Griffin mindenkit meghív egy körre! - A bár hirtelen felzúdult, ahogy a figyelem egyszeriben áttevődött Kellanről arra a helyre, ahol Evan ült a dobok mögött. Kitört körülöttem a nevetés, de alig érzékeltem. -

A tömeg oszladozni kezdett. Az együttes három másik tagja leugrott a színpadról, de Kellan még most sem mozdult. A homlokán ismét megjelentek a jól ismert ráncok, ahogy átható tekintettel meredt rám. Végigfutott rajtam a borzongás. Miért nem ugrik le, és zár a karjaiba? Dalban megvallotta, hogy mit érez irántam..., de a tetteiben? Léptem egyet, hogy közelebb kerüljek hozzá, még ha nekem kell is felugornom 1034

érte a színpadra. Elnézett a ritkuló tömeg felett, miközben arcán a legkülönfélébb érzelmek futottak át. Mintha csak egy könyvet olvastam volna: zavart láttam, örömet, haragot, bánatot, boldogságot, majd újra zavart. Egy pillanatra félrekapta a tekintetét, aztán lassan leereszkedett a színpadról, hogy megálljon előttem. A testem megbizsergett, minden por- cikám az érintésére vágyakozott. Közelebb lépett, és a kezünk egy pillanatra összeért. A forróság végigcikázott a testemen. Mohón beszívtam a levegőt. Elgyötört arccal lépett közelebb, hogy letöröljön egy könnycseppet az arcomról. Lehunytam a szemem, és az érintése nyomán elhaló zokogás tört fel belőlem. Még az sem érdekelt, milyen pocsékul nézhetek ki, hogy karikás és vörös a szemem az álmatlan éjszakáktól, hogy kész káosz a hajam, pedig a nővérem tényleg mindent megpróbált, hogy „otthoni” ruhában vagyok - mackónadrágban és szakadt, hosszú ujjú pólóban. Semmi sem számított... csak az, hogy megérintett, és ez pontosan ugyanúgy hatott rám, ahogy mindig. Tenyerébe fogta az arcomat, és még közelebb lépett - immár egész testünkkel érintkeztünk. A mellkasához emeltem a kezem, és megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy ugyanolyan hevesen ver a szíve, mint az enyém. Ugyanazt érzi, amit én. 1035

Aztán néhány rajongó a közelünkben úgy érezte, hogy nem elég bensőséges a pillanat, és nekik jogukban áll közbeavatkozni. Azonnal kinyitottam a szemem, ahogyan néhány lány lökdösődni kezdett. Kellan óvón átkarolt, hogy megtartson, és arrébb tereljen a tömegből. A legtöbben tiszteletben tartották a döntését, és békén hagytak minket, de egy kivételesen részeg szőkeség csak a kínálkozó alkalmat kereste. Agresszívan hozzánk lépett, és megragadta Kellan arcát, mintha szájon akarná csókolni. Felizzott bennem a düh, de mielőtt reagálhattam volna, Kellan hátralépett, lehámozta magáról a kezét, azután durván ellökte magától. Újra felé fordultam, és ő visszanézett rám. Sosem láttam, hogy bárkit ellökött volna, különösen nem ilyen gorombán. A csaj se értékelte túlzottan a gesztust. A szemem sarkából láttam, ahogyan résnyire szűkül a szeme, és hátralendíti a kezét egy manőverre, amit túlságosan jól ismertem. Gépiesen kinyújtottam a kezem, és megragadtam a nő csuklóját, mielőtt még a pofon elcsattanhatott volna. Kellan riadtan fordult vissza felé, amint tudatosult benne, hogy kis híján újra megütötték. A lány eltátotta a száját, és komikusán meglepett arccal bámult rám. Azt hittem, a 1036

torkomnak ugrik, de az arca hirtelen elvörösödött, ahogy kirántotta kezét a szorításomból. Láthatóan szégyenkezett amiatt, amit tenni készült, és lassan hátrálni kezdett, míg el nem tűnt a tömegben. Meghallottam Kellan kuncogását. Visszafordultam, hogy lássam meleg tekintetét és kaján mosolyát - mindazt, ami oly régóta hiányzott az életemből. Ahogy elmosolyodtam, a tekintetébe még több melegség költözött. Biccentett a tömeg felé, ami elnyelte a lányt. Ez azt jelenti, hogy csak te pofozhatsz fel? - kérdezte játékosan. -

Rohadtul azt - feleltem, miközben belevörösödtem az indulatos kirohanásba. Tovább kuncogott, és elragadóan csóválta a fejét, ahogy a komolyság kezdett visszatérni a hangomba. - Nem mehetnénk el valahová, ahol nincs ennyi... rajongód? -

Ois elkomorodott, és megragadta a kezemet. Ellentmondást nem tűrően utat nyitott a tömegben, és kivezetett a folyosóra. Izgalom futott végig rajtam, amikor arra gondoltam, hogy ta1037

Ián az öltözőbe visz. Ahhoz a helyhez túl sok emlék kötődik. Túl félreeső, túl csöndes... közöttünk pedig túl nagy a feszültség. Túl sok minden történhet abban az öltözőben, miközben túl sok mindent kellene megbeszélnünk. Talán megérezte vonakodásomat, talán megértette, hogy beszélnünk kell, talán soha nem akart odavinni - akárhogy is, megálltunk a folyosón, tisztes távolságra az ajtótól, s én megköny- nyebbülten és zavartan támaszkodtam a falnak. Megállt előttem, és leengedte maga mellé a karját, majd tetőtől talpig végigmért. Egész testem fölforrósodott a pillantásától. Végül megállapodott a nyakláncomnál - az ő nyakláncánál és reszkető kézzel kinyúlt, hogy megérintse. Egyik ujja végigsiklott a bőrömön, ahogy kitapintotta a hideg fémet, mire lehunytam a szemem. -

Hát viseled. Nem hittem, hogy fogod...

Kinyitottam a szemem, és fölsóhajtottam, ahogyan kéklő tekintete a lelkem mélyéig hatolt. Oly sok idő telt el... 1038

Hogyne

viselném,

Kellan.

-

Végigsimítottam kezén, ahogy a láncot tartotta, és a parányi érintésbe is beleborzongtam. - Hogyne viselném... ismételtem. Próbáltam összefonni az ujjainkat, de ő elhúzta a kezét, és elnézett a folyosó felé. Néhányan a közelben őgyelegtek, ki-be jártak a mosdóba, a hely viszonylag mégis csöndes és békés maradt. Lassan megrázta a fejét, mielőtt a tekintete visszatért hozzám. -

Miért jöttél ide, Kiera?

A kérdéssel összetörte a szívemet. Hát tényleg soha többé nem akar látni ? Zavartan bukott ki belőlem: A nővérem... - Bólintott, mintha ez tisztázna mindent, és elfordult, mint aki indulni készül. Megragadtam a karját, és nyers erővel magamhoz rántottam. Miattad... csakis miattad. -

A hangomból páni rémület csendült ki. A szeme résnyire szűkült, ahogy újra hozzám fordult.

1039

Miattam? Őt választottad, Kiera. Amikor már nem tudtál tovább menekülni a döntés elől..., őt választottad. -

Megráztam a fejem, és még erősebben húztam a karját, hogy újra közelebb lépjen hozzám. -

Nem... én nem..., a végén nem...

Összeráncolta a homlokát. Hallottam, Kiera. Akkor is így álltunk egymással szemben..., tisztán hallottalak... -

Félbeszakítottam. - Nem... én csak... megijedtem. - Még közelebb húztam, és a mellkasára fektettem a másik kezem. - Halálra rémültem, Kellan. Te... te olyan... - Hirtelen nem tudtam, hogyan magyarázzam el neki, és tehetetlenül kerestem a szavakat.

Közelebb lépett, és a csípőnk hirtelen összeért. 1040

En olyan mi ? - suttogta.

Közelségétől újra perzselni kezdett az a tűz, míg már nem gondolkodtam azon, mit és hogyan mondjak, csak hagytam, hogy minden felszínre törjön belőlem. Még sosem éreztem olyan szenvedélyt, mint veled. Sosem éreztem még ezt a tüzet. - Végigsimítottam a mellkasán, azután kezembe fogtam az arcát. Tekintete áthatóan meredt rám, ajka résnyire szétvált, ahogyan lassan magába szívta a levegőt. - Igazad volt, rettegtem a döntéstől..., de csak azért, mert őt kellett elengednem miattad, és nem fordítva. Vele mindig biztonságban éreztem magam..., ezért féltem attól, hogy ha majd kialszik közöttünk ez a tűz..., te is elhagysz egy másikért, egy jobbért..., én pedig ott állok leforrázva. Eltaszítom Dennyt egy vad románc kedvéért, aminek vége lesz, mielőtt észbe kaphatnék, akkor pedig végképp egyedül maradok... -

Lehajtotta a fejét, teste hozzám simult. A mellkasunk együtt emelkedett és süllyedt. Hát ezt gondolod rólam? Hogy nekem az egész csak egy kaland? Hogy egyszerűen eldoblak, ha majd kihuny a szenvedély? Ügy ejtette azt a „ha” szót, mintha az elképzelés is nevetséges lenne. -

1041

Összeért a homlokunk, miközben az egyik lába a combom közé simult. A légzésem felgyorsult, majd kis híján leállt, ahogyan újra megszólalt. Te... te vagy egyetlen nő, akit valaha... valaha szerettem. Azt hitted, képes lennék rá, hogy csak úgy eldobjalak? Tényleg azt hitted, hogy bármit is ér nekem a világ nélküled? -

Most már tudom, de akkor pánikba estem. Megrémültem...

Fölemeltem az állam, pillanatra összeért. -

az

ajkunk

egy

Elhúzódott, és tett egy lépést hátrafelé. Ujjaim a karjára kacsolódtak, hogy visszatartsák. Lesütötte a szemét, majd újra felnézett rám, tekintetében a vívódással, hogy akarjon-e vagy sem. - Gondolod, hogy ez engem meg, Kiera? - Megcsóválta Gondolod, hogy számomra ez mindig olyan könnyű volt..., kellemes?

1042

nem rémít a fejét. a szerelem vagy olyan

Lehajtottam a fejem, és nagyot nyeltem. Gyanítottam, hogy engem szeretni nem lehetett számára mindig örömünnep. Következő szavai is ezt erősítették meg. Oly sokszor jártam meg miattad a poklot, hogy abba is beleőrülök, ha csak rágondolok, miken mentem keresztül. -

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, ahogyan elfordultam, hogy távozzak, de megragadta a vállam, és a falhoz szorított. Ahogy felnéztem rá, újabb könnycsepp csordult ki a szememből. Gyengéden letörölte a hüvelykujjával, azután mindkét kezével megfogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett. Tudom, mennyire megvisel téged ez az egész. Tudom, menynyire megrémít. Én is ugyanezt érzem, hidd el, de ettől ez még valóságos, Kiera. - Kezével egy pillanatra megérintette a mellkasom, majd a magáét. - Ez itt valóságos és mély... olyasmi, ami nem alszik ki csak úgy. Elegem van az esztelen kalandokból. Nem akarok mást, csakis téged. És sosem árultam el, ami köztünk van. -

Fölemeltem 1043

a

kezem,

hogy

az

arcát

érintsem, és magamhoz vonjam, de elhátrált, mielőtt elérhettem volna. Tekintetébe végtelen szomorúság költözött, ahogy átnézett a minket elválasztó űr felett. Ezért is nem lehetek veled. Hogyan is hihetnék abban, hogy...? - Tekintete a padlóra vándorolt, és a hangját alig lehetett kivenni a bár nyüzsgésétől. - Hogyan is hihetnék abban, hogy... egy napon nem te fogsz elhagyni engem? Bármennyire hiányzol, ez mindig közénk fog állni. -

Tettem felé egy lépést, és a keze után kaptam. -

Kellan, én annyira...

A szemembe nézett, és közbevágott. Elhagytál miatta, Kiera, még ha ösztönösen tetted is, mert megrémített, ami közöttünk kialakult. - Boldogtalanul csóválta meg a fejét. - Ellöktél magadtól másvalaki kedvéért. Honnét tudjam, hogy nem történik meg újra? -

Én nem... én sosem hagylak el. Nem akarok többé nélküled élni. Nem akarom -

1044

többé letagadni, ami közöttünk van. Leszámoltam a félelmeimmel. - Meglepően higgadtnak éreztem a hangomat, sőt némi megdöbbenéssel állapítottam meg, hogy kifejezetten nyugodt vagyok. Komolyan gondoltam minden egyes szót, talán komolyabban, mint bármit, amit valaha mondtam neki. Szomorúan megrázta a fejét. - Hát én nem, Kiera. Nekem még mindig kell egy kis...

A hasára fektettem a tenyerem, ő pedig lenézett rá, de megtűrte magán. Szeretsz még ? - suttogtam, és lélegzetvisszafoj tva vártam a választ. Reménykedtem, miután láttam az arcát, ahogy az imént énekelt, de akkor is biztosnak kellett lennem. -

Felsóhajtott, és a szemembe nézett, majd lassan bólintott. -

1045

El se hinnéd, hogy mennyire.

Közelebb léptem, és a mellkasára fektettem a tenyerem, ő pediglehunyta szemét, amint magán érezte ujjaimat. Ahogyan bőrömön keresztül is éreztem szívének lüktetését, felemelte a kezét, hogy ne engedhessem el.

1046

Sosem hagytalak el..., belevéstelek a szívembe. - Azt hittem, csak képletesen érti, amíg eszembe nem jutott, amit Matt mondott Annának a konyhában, „...a szíve felett hordozza”.Akkor azt feltételeztem, hogy Kellan romantikus kapcsolatba került egy másik lánnyal, de mi van, ha... Ujjaim kitapintották és megmarkolták a pólója nyakát. Halkan felsóhajtott, de leengedte a kezét, és nem állított meg, miközben a ruháját húzgáltam. Nem tudtam, mit keresek, míg meg nem láttam a fekete írásjeleket egykor oly makulátlan bőrén. Zavartan húztam még lejjebb a pólóját. Azután a számat is eltátottam döbbenetemben. Egyszer azt mondta, a tudatát se bírja elviselni, hogy valamit örökre beleírjanak a bőrébe, most mégis a saját nevemet láttam, gyönyörű írott betűkkel, közvetlenül a szíve felett. Hát tényleg belevésett a szívébe... Az enyém apró darabokra tört, ahogyan kitapintottam a nagy, lendületesen ívelő betűket. -

Kellan... - Elcsuklott a hangom, és nagyot kellett nyelnem.

Keze rátalált az enyémre, és lefejtette ujjaimat a bőréről, hogy újra elfedje tetoválását. Összefűztük kezünket, és egymáshoz érintettük a homlokunkat. - Hát... igen, igen, még mindig szeretlek. Sosem szűntelek meg szeretni, Kiera, de... - Találkoztál valaki mással ? - suttogtam, még ha nem is akartam tudni a választ.

Elhúzódott, és úgy nézett rám, mintha olyasmit kérdeznék, ami neki még csak eszébe se jutott soha. -

Nem... nem akartam... - Megrázta a fejét. - És te?

Beharaptam az ajkam, majd én is megráztam a fejem. - Én, én csak... én csak téged akarlak. Egymásnak vagyunk teremtve, Kellan. Szükségünk van egymásra.

Mindketten egyszerre léptünk közelebb, mígnem a testünk minden porcikája összeért, a fejünktől a lábunkig. A karja a csípőmre fonódott, ahogy az enyém lesiklott a derekára. Gondolkodás nélkül húzódtunk egymáshoz még szorosabban. Tekintetem újra és újra az ajka felé rebbent, kényszerítenem kellett magam, hogy a szemébe nézzek. Ö is a számat figyelte, majd amikor megnyalta, és egy pillanatra beharapta az alsó ajkát, nem 59i wl türtőztettem magam tovább, hanem leplezetlenül ittam magamba a látványt. - Kiera... - Lehajtotta a fejét, miközben én felemeltem az állam. - Azt hittem, képes leszek véget vetni ennek. Azt hittem, idővel majd elmúlik ez az „egész”..., hogy minden könnyebb lesz, de nem lett. Megrázta a fejét, miközben én kezdtem elveszni csodálatosan mámorító illatában, ami teljesen magába burkolt. Azt hittem, belehalok a szakításunkba. Elveszettnek éreztem magam nélküled. -

-

Én is... - suttogtam.

Elcsigázottan kifújta a levegőt. Ajkunk milliméterekre került egymástól. Ujjaink szétváltak a mellkasán, kezem felsiklott a vállára, míg ő újra kitapintotta nyakamban a láncot. - Mindennap csak rád gondoltam - suttogta. Élesen beszívtam a levegőt, ahogyan ujjbegyével a mellkasomon, a melltartómon kalandozott. - Minden éjjel csak rólad álmodtam. - Végig- siklott bordáimon, míg én átfontam a nyakát, hogy beletúrjak tömött fürtjeibe. Beszéd közben mindketten egyre közelebb húzódtunk, szinte öntudatlanul vonzódtunk egymáshoz. - De... akkor se tudom, hogyan engedjelek vissza az életembe. Csípőmön nyugvó keze felfelé indult a hátamon, hogy saját kezem is kövesse a példáját. Tekintete, ahogy felém villant, nyugtalanságot, szorongást, sőt félelmet tükrözött... tökéletes ellentétét mindannak, amit én éreztem. Ajka még közelebb merészkedett, míg bőrömön nem éreztem forró leheletét. A szívem nagyot dobbant, és lehunytam a szemem, amint suttogva hozzátette: - És azt se tudom, hogy

tarthatnálak távol magamtól. Ebben a pillanatban valaki meglökte hátulról. Egy pillanatra mintha a nővérem kaján kuncogását hallottam volna, de már nem győződhettem meg erről, mielőtt minden racionális gondolat elpárolgott az agyamból. Akárki is lökte meg Kellant, ezzel áthidalta a minket elválasztó szakadékot, és bársonyos ajka a számra tapadt. Jó tíz másodpercre megdermedtünk, azután nem álltunk tovább ellen annak, amit mindketten akartunk, és egyszerre mozdultunk meg. Ajkunk lágy, hosszú, könnyed csókban forrt egybe, amitől hevesen zakatolni kezdett a szívem. Nem ellenkeztem, teljesen átadtam magam neki. Ha egyszer az övé vagyok... - Ó, istenem - suttogta. - Mennyire hiányzott... - Hozzám simult, míg én felnyögtem az érintésétől. - Én nem... - Keze újra felsiklott a mellkasomon, hogy kitapintsa a nyakam. - Én...

Ajkunk szétvált, és nyelve puhán érintette az enyémet. - Azt akarom... - A torka mélyéről felnyögött, majd azon kaptam magam, hogy ugyanez a hang tör fel belőlem is. - O, istenem... Kiera... -

Mindkét keze az arcomra simult, gyengéden elmorzsolta immár szabadon áradó könnyeimet, mielőtt szorosan megragadott, és hátrahajtotta fejem, hogy mélyen a szemembe nézzen. Zihálva viszonoztam átható pillantását, amitől minden erő kifutott a lábamból. -

Tönkreteszei... - morogta, mielőtt ajkával újra rám tapadt.

Mintha valaki átállított volna bennünk egy kapcsolót. A falhoz préselt, teste keményen feszült az enyémnek. Kezem a haja felé reppent, míg az ő tenyere lesiklott a mellemre, azután a csípőmre. Biztosan tudtam, hogy messze túllépjük az érzelemnyilvánítás társadalmilag elfogadott határait. Bár a folyosón jó páran őgyelegtek, közöttük nyilván a nővérem, amíg magamon éreztem Kellan kezét, és számban a nyelvét, még azzal se törődtem, hogy szégyellnem kellene magam. Kiélveztem minden pillanatot: a tüzet, a szenvedélyt, az érzékeny bőrömet felszántó borostát, a torkából feltörő izgató és igéző hangokat. Még szorosabban vontam magamhoz, s most már azt

kívántam, bárcsak kettesben lennénk az öltözőben. Ahogyan keze végigszaladt a hátamon, és megállapodott odalent, annál a mélyedésnél, amit érezhetően nagyon kedvelt, hirtelen ráeszméltem, hogy éppen ezt akartam elkerülni, amikor elhozott ide hátra. Nem mintha nem vágytam volna a testi kontaktusra... Minden porcikámmal vágytam rá, csak... most nem erre volt szükségünk. A testi szenvedély sosem okozott számunkra gondot. Annál inkább lelassítani, valódi kapcsolatba kerülni - korábban is ez rémített meg, és vett rá arra a végzetes hibára. Gyöngéden, de határozottan eltoltam a vállát. Zavartan, lángoló tekintettel engedte, és azonnal megláttam szemében a fájdalmat, amint a mozdulat jelentősége tudatosult benne. Biztosan tudtam, hogy nem ezt akarom tudatosítani benne, ezért hadarni kezdtem. Akarlak. Téged választalak. Ezúttal más lesz, ezúttal minden más lesz. Azt akarom, hogy működjön. -

Elernyedt, ahogy vetett egy pillantást ajkamra, a szememre, majd újra az ajkamra. Hogyan működhetne ? Mindig ezt csináljuk..., oda-vissza, odavissza. Engem akarsz, őt akarod. Engem szeretsz, őt szereted. Hol szeretsz, hol gyűlölsz, hol akarsz, hol nem akarsz, hol szeretsz, hol... elhagysz. Azelőtt is mindig ez volt... -

Ahogy megsimogattam az arcát, felnézett rám. Akkor megláttam: a zavart, a fojtott indulatot, az elutasítást, a fájdalmat, és mindezek mélyén - a bizonytalanságot. Az önbizalom hiányát. Még most is kételkedett magában. Kételkedett a saját jóságában... és csakis miattam, a torz kapcsolatunk miatt. Halálosan belefáradtam, hogy ennyire felforgatom az életét. Belefáradtam abba, hogy „tönkreteszem”. Jó akartam lenni hozzá. Örömet akartam szerezni neki. Azt akartam, hogy legyen közös jövőnk..., de ebben a tempóban tényleg gyorsan kiégünk. - Naiv és bizonytalan vagyok, Kellan, te meg... önfejű és szeszélyes művészlélek. - Az ajka megrándult, ahogyan felvillant arcán egy apró mosoly. - A múltunk csupa túlfűtött érzelem, féltékenység és komplikáció, mindig csak kínoztuk és gyötörtük egymást... meg másokat. Mindketten követtünk el hibákat... súlyos hibákat. -

Hátradőltem, és fáradtan elmosolyodtam. Szóval... nem lassíthatnánk egy kicsit? randiznánk..., aztán meglátjuk, mi lesz? -

Mi

lenne,

ha

csak...

Egy pillanatig üres tekintettel nézett rám, azután cinkos kifejezés suhant át az arcán. Oly régóta nem láttam ezt, hogy még a gondolatba is belesajdult a szívem. Elpirultam, sőt szinte lángolni kezdett a testem, ahogyan eszembe jutott, mit értett Kellan „i.indizáson”. 7avartan sütöttem le a szemem. Úgy értem... tényleg randiznánk, Kellan. Ahogyan régen i sinálták az emberek. -

Békés, nyugodt mosoly áradt szét az arcán. - Tényleg te vagy a legelragadóbb teremtés a világon. Fogalmad sincs, mennyire hiányzott ez...

A mosolyom visszatükrözte az övét, ahogyan megsimogat- lam borostás állát. Szóval... akkor... randizol velem? - kérdeztem sejtelmes liangon, ő pedig ugyanilyen sejtelmesen felhúzta a szemöldökét. -

Szívesen... randizok veled - felelte mosolyogva, mielőtt hirtelen elkomorodott. - Megpróbáljuk... megpróbáljuk nem bántani egymást. Lazák leszünk. Lassítunk. Nem kapkodunk. -

Nem tudtam mást, csak lelkesen bólogatni. Sosem gondoltam volna, hogy ez nála lehetséges, de teljesen lefékeztünk. Továbbra is a nővéremmel laktam, aki boldog-boldogtalannak eldicsekedett vele, hogy ő taszított minket egymás karjába. Kellan egyedül élt a házban, nem fogadott be újabb lakótársakat. Első hivatalos randink egy vasárnap este történt, amikor

mindketten szabadnapot kaptunk. Vacsorázni mentünk. Megfogta a kezem, amikor kinyitottam az ajtót, az este végén pedig arcon csókolt, miután hazavitt. Ilyen szemérmes randira én se számítottam, de bármennyire tartózkodtunk a testi kontaktustól, az érzelmeink szabadon szárnyaltak. És mindkettőnk részéről maradtak a sokatmondó pillantások, árulkodó mosolyok. Legközelebb táncolni vitt. Nővérem - aki mindig leplezetlen örömmel vágta tarkón Kellant, amiért annak idején hazudott róluk nekem, én pedig mindig hagytam, sőt üdvözült vigyor- ral néztem -, Jenny és a szobatársa, Rachel, meg persze a banda többi tagja is részt vett ezen a tömegrandin. Elmosolyodtam, amikor láttam a félénk Mattét elvörösöc- ni, mihelyt szembesült Rachel egzotikus szépségével. Szinte az

egész éjszakát együtt töltötték, és hátul, egy félreeső kis sarokban beszélgettek. Mi többiek együtt maradtunk a zsúfolt tánctéren, ahol a tömeggel együtt ugráltuk végig az estét. Kellan nem engedett meg magának többet, mint hogy izgatóan lassan táncolt, karjával átfonta a derekamat, és ujjaival a hátam alsó részét cirógatta. Mosolyogva figyeltem tartózkodását, ahogy óvatosan a vállára fektettem a fejem - én is hasonló önmérsékletet tanúsítottam. Elégedetten, boldogan figyeltem Annát és Griffint, amíg a mozdulataik túl kihívóak nem lettek a szememben; akkor vanhez és Jennyhez fordultam, akik láthatóan remekül érezték magukat egymás társaságában. Megböktem Kellan vállát, és elmosolyodtam, ahogyan lenézett rám, majd biccentettem az újdonsült páros felé. Ahogyan a zene ütemére lassúztak, Jenny ábrándos tekintettel nézett fel Evanre, aki aranyló fürtjeivel játszadozott. Kellan visszafordult felém, és megvonta a vállát, miközben fenséges arcán sugárzó mosoly áradt szét. Ahogyan kéklő szeme fogságba ejtett, hirtelen el is feledkeztem Jennyről. I

Nem csókolt meg, csak a harmadik randinkön, egy romantikus vígjátékon, amiről azt állította, hogy soha nem nézné meg, lia nem tartozna a beavatási rituáléhoz, és én nem erőltetném annyira. A

59 6

végén persze az ő szemében is könnyek csillantak. Utána elkísért egészen az ajtómig, ahol udvariasan megkérdezte, mit szólnék, ha megcsókolna. Elmosolyodtam, ahogy a figyelmes úriembert játssza. Szemérmes igennel feleltem, de amikor megpróbálkozott egy illedelmes kis puszival, elkaptam a nyakát, és magamhoz vontam egy hosszú csókra, ami után mindketten levegőért kapkodtunk. Hát az önuralom sosem volt az erősségem vele kapcsolatban..., s ahogyan arra a nővérem helyesen mutatott rá, Kellan dögösebb volt, mint... ne firtassuk.

59 6

Néha eljött elém a sulihoz, és beszélgettünk az új óráimról. Sajnálatos módon az egyik osztályban összekerültem Candyvel, ami először fájt és bosszantott, de miután Kellannel elindultunk egy normálisabb kapcsolat felé, rövid úton felismertem, hogy a legkevésbé se izgat. Jó, kicsit talán élveztem a féltékeny pillantásait, amikor Kellan megcsókolt búcsúzóul, de ez minden. Kellan úgy tett, mintha ott se lenne. Gyakran ebédeltünk a parkban, amint melegebb lett az idő. Nem Kellan volt a világ legjobb szakácsa, és ha őszinte akarok lenni, nem is én, de azért készítettünk néhány szendvicset, amit egy nagy tölgy tövében fogyasztottunk el, hátunkat a fatörzsnek vetve, egymásba kulcsolt lábakkal, kényelmesen és önfeledten, mintha világéletünkben ezt csináltuk volna. Idővel megváltam új munkahelyemtől, és visszatértem Pete- hez. A nappalos műszakból Emily helyettesített, aki készséggel visszament a régi beosztásába. Úgy állította be, mintha nem tudná elviselni azt a sok részeg idiótát, de az a benyomásom támadt, hogy csak egyetlen részeg idiótától irtózott - attól, amelyik néha még mindig a nővérem ágyában aludt, noha láthatóan egyikük sem erőltette túlzottan ezt a „monogámia” dolgot. A nővérem alkalmanként másokkal is hazaállított, míg Griffin tovább kérkedett az úgynevezett hódításaival, miközben én

1055

próbáltam elengedni a hangját a fülem mellett. Akárhogy is éltek, legalább kölcsönös megegyezéssel tették. Elég hosszú idő eltelt, hogy már ne pusmogjanak a hátunk mögött a botrányos szerelmi háromszögről, de az első napokban azért kaptam néhány lesújtó pillantást. A legtöbben elhitték, hogy egy csapatnyi rossz arc okozta Kellan sérüléseit és az enyémeket, de néhányan olyan tekintettel méregettek, hogy önkéntelenül is arra gondoltam: mindent tudnak. Maga a viszony persze nem maradhatott titok. Miután Denny elhagyta az országot, én pedig a bárt, és Kellan csak még kiszámíthatatlanabbá és szeszélyesebbé vált, nem kellett atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy valaki kikövetkeztesse a történteket

1056

amit a legtöbb törzsvendég meg is tett. Akikben mégsem állt össze a kép, azok akkor este világosodtak meg, amikor felbukkantam Pete-nél, és a folyosón... tisztáztuk a dolgokat. Ha ez sem lett volna elég - bár szerintem ezen a ponton már tényleg csak Griffin nem fogta fel a dolgot -, Kellan megcsókolt minden egyes alkalommal, amikor a bárba lépett.Miután a pillantások és pusmogások elmaradtak, a visszatérés nagyon jót tett a lelkemnek, különösen azért, mert újra hallhattam a bandát. Kellan mindig szenvedélyesen és egyenesen nekem énekelt, amivel mindig kömnyeket csalt a szemembe. Ha szavakkal lehet simogatni, akkor rminden egyes nekem szóló dala felért egy szeretkezéssel. A lányolk, akik a színpad elé tömörültek, mindig elaléltak, ahogyan maigukat képzelték el e határtalan vonzalom tárgyaként. Olykor, hia koncert után túlságosan is beleélték magukat ebbe, mosolyogja néztem, hogyan tolja el őket Kellan magától, mielőtt az ajkukkal érinthetnék. Talán így is belém hasított a féltékenység, de tuidtam, hogy enyém a szíve, és nem kételkedtem benne. Hogyan iis tehettem volna, amikor a szívébe véste a nevemet ? Ó, az a tetoválás... milyen gyakran megcsodáltam. Miután a kapcsolatunk odáig jutott, hogy levente előttem a felsőjét, sokszor az ujjbegyemmel követtem 1057

végig a betűk vonalát, miközben a kanapén csókolóztunk. Fölajánlottam, hogy én is magamra tetováltatom a nevét, de ő beérte azzal, ha sosem vetem le a tőle kapott láncot - különben is ilyem makulátlannak szerette „érintetlen” bőrömet. Ettől fülig elvö rösödtem, főként, ha belegondoltam, mit tett, miután szakítottunk. A korábbiak miatt ösztönösen feltételeztem, hogy az útjába kerülő szolgálatkész lányokkal fog vigasztalódni, ő azonban bennem keresett vigaszt - abban, hogy a szíve fölé tetováltatta a nevemet. Ettől csak még jobban értékeltem fájdalmas szépségét:. Elmondta, hogy aznap este tetoválhatta magára, mielőtt kikísértük Dennyt a repülőhöz. Akkor döntötte el a dolgot, amikor Denny és Anna minden holmimat elhozta a házból - így legalább a közelében tudhatott. Sosem képzeltem volna, hogy a nevem ilyen csodálatos lehet, márpedig a világon kevés dolgot tartottam csodálatosabbnak, mint azt a fekete tintával rajzolt egyetlen szót. Talán csak a mosolyát... a haját... a szerető tekintetét... a lelkét... Egy este azt is bevallotta, szakította meg minden Dennyvel. Ez megrázott. Azt utoljára a reptéren beszéltek 1058

hogy nem kapcsolatát gondoltam, egymással.

Elárulta, hogy miután Denny hazament, naponta felhívta a szüleit, míg a kitartásával el nem érte, hogy Denny szóba álljon vele. Eleinte nemigen tudtak mit mondani egymásnak, de Kellan nem adta fel. Igazából a kapcsolatuk csak azután kezdett javulni, amikor elárulta neki, hogy már nem vagyunk együtt. Denny egyszer sem kérdezett Kellanről, én pedig sosem ajánlkoztam önként, hogy felhozzak egy ilyen fájdalmas témát, miközben próbáljuk megőrizni régi barátságunkat. Nyilván azt gondolta, a távozásával minden akadály elhárult az utunkból, ezért mélyen megdöbbent, amikor Kellantől megtudta az igazat s ami ennél is meglepőbb, válogatott szitkokat szórt Kellanre, amiért hagyott elmenni. Leesett az állam, amikor ezt megtudtam. -

Amikor néhány nappal később beszéltem Dennyvel, megerősítette mindezt. Azt mondta, a történtek után tényleg kár lenne, ha nem maradnánk együtt. Nevetve közöltem vele, hogy egy ember se lehet ilyen jó. Egyetértettünk, és velem nevetett, hallhatóan őszinte derűvel. Bejött az új munkája, máris az előléptetésre várt. A 1059

kapcsolata is jól alakult, Abby kezdte kinőni az átmeneti barátnő szerepkört. Az első pillanatban még éreztem némi tompa fájdalmat, de utána már csak felhőtlen boldogságot. Ha valaki, ő tényleg rászolgál. Saját kapcsolatom is csodálatosan alakult. Kellan valóban nagyszerűen viselkedett: nemcsak megállta a helyét, de még örült is neki, hogy ilyen fájdalmasan lassan haladunk. Mintha külön élvezetét is lelte volna abban, hogy halálosan felizgat, majd hűvös hangon közli, hogy ideje lassítanunk egy kicsit. Folyton felhúzott ezzel..., csak azért bocsátottam meg neki, mert olyan meleg, szeretetteljes tekintettel nézett rám. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kapcsolatunk gondtalanul és gördülékenyen haladt előre. Nagyot hazudnék. Alkalmanként voltak bizonyos... nézeteltérések. Ezek általában valamelyik lánytól indultak ki, akivel Kellan a múltban összefeküdt. Az egyikük még be is kopogtatott hozzá, hosszú, kigombolt kabátban, ami látni engedti'idtcm Dennyvel. A keserűségének nem győzött hangot nini, bár utána rögtön megbánta, hogy kiabált, és a tenyerébe H mette arcát, amikor ezt bevallotta. Eleinte ellenállt, de végül ■ nj'edte, hogy átkaroljam, és a fülébe súgjam, mennyire sajnáI. , miközben néhány végiggördült az arcán.

könnycsepp

M indleetten sok sérülést okoztunk egymásnak, de arra ügyel- Mink, hogy egyikünk se adja át magát a fájdalomnak vagy haragII. i

k. Kibeszéltünk mindent, még ha több órát kellett is rostokolin

mk amikor

6 oi

emiatt Pete parkolójában. Mint könnyek között és í tészen

akaratlanul felhoztam az édes hármast, mire ő azt felel ir,

hogy akkor este szabályosan elmenekültem a klubból, ő peig pontosan tudta, mi fog történni, meg hogy igazából mi jár a lejemben... A lényeg, hogy végül mindent kibeszéltünk, és nem hagytuk, hogy bármilyen tüske maradjon bennünk. II

Beletelt némi időbe, de végül megtaláltuk az egyensúlyt barátság, szeretet és szenvedély között. Kellan megölelt, valahányszor megjött Pete-hez, és hosszan megcsókolt minden koncert után, amivel egyszerre hozott zavarba, és okozott boldogságot. Anélkül maradt a közelemben, hogy rám telepedett volna, miközben anélkül hagyott teret kettőnknek, hogy eltávolodtunk volna egymástól.

6 oi

Jennv újra meg újra elmondta, milyen jók vagyunk együtt, és még sosem látta, hogy Kellan így illett volna valakihez. Ez mélyen megérintett, hiszen elég régóta ismerte őt ahhoz, hogy tudja, milyen életet élt előttem - ami azt illeti, még mindig meglepte, hogy Kellan képes egyetlen nőre áldozni minden idejét. O is előrébb lépett Evannel olyannyira, hogy egy este rajtakaptam őket az öltözőben. Evan ugyanúgy elvörösödött, mint amikor ő kapott rajta engem, Jenny azonban csak nevetett, ahogyan akkor Kellan is. Zavartan, de szélesen mosolyogva csuktam be az ajtót, majd futottam Kellanhez, hogy elújságoljam neki a fejleményeket. Csak nevetve rázta a fejét, és elmondta, hogy Matt meg rátalált Rachelre. Úgy tűnt, a P. Fejek tagjai végre kezdenek megállapodni.Ahogy Kellan gyengéden megcsókolt, a nővérem, aki a srácok asztalánál ült, és onnét figyelt minket, hangot adott féltékenységének, és szúrós pillantást vetett Griffinre, aki persze semmit sem vett észre. Óhatatlanul is arra gondoltam, hogy ha valaki, ő képes lesz megszelídíteni azt a P. Fejet..., vagy még inkább egymást fogják megszelídíteni. Azután Griffin keze egy másik lány fenekére tévedt, a nővérem pedig hazaállított egy Calvin Klein-modellel (esküszöm), amitől kicsit megváltozott a véleményem róla. Nagyon nem érdekelt, hiszen megvolt az emberem, és neki is az övé. Talán három hónapba telt, de végül mindent odaadtam neki. Első hivatalos együttlétünk napra

1065

pontosan annak egyéves évfordulójára esett, hogy a bárban először láttam őt énekelni. Megadtuk a módját, kiélveztünk minden pillanatot. Halkan, fojtott és érzelmes hangon énekelt nekem, ahogy levetkőztetett, én meg végig a könnyeimmel küzdöttem. Azután jött a hangszeres szóló, és a mozdulatai kezdtek követelőzőbbé válni, így meg is feledkeztünk a dalról, miközben egyértelművé vált, hogy a hat hónapnyi különlét és önmegtartóztatás sem oltotta ki bennünk a szenvedélyt. A várakozás csak még inkább felszította a tüzet, és ez mindennél többet jelentett. Ez jelentett mindent. Szenvedélyesen szeretkeztünk, egyszerre több érzelmi szinten mozogva, ahogyan ezt a kapcsolatunkban is tettük. A fülembe suttogott..., elmondta, milyen gyönyörűnek talál, mennyire hiányoztam neki, milyen nagy szüksége van rám, és milyen üresnek találta nélkülem az életét..., hogy mennyire szeret. Szólni se tudtam, hogy elmondhassam neki, én is ugyanezt érzem. Azután mondott valamit, ami az elevenembe vágott. Ne hagyj el..., nem tudnék egyedül lenni. - Könnyek csillantak a szemében, ahogy lenézett rám. - Soha többé nem akarok egyedül lenni. - Bármennyire túláradtak bennünk az érzelmek, még -

1066

mindig éreztem benne ezt bizonytalanságot.

a

végtelen

Megfogtam az arcát, miközben mozdulataink jottányit sem lassultak.

a

- Soha... soha nem hagylak el... - Lázasan megcsókoltam, hogy bebizonyítsam, ő pedig megfordult, hogy a szemembe nézhessen. Ismét eggyé váltunk, és tovább mozogtunk, tovább szeretkeztünk.

Szemében a könnyek kitöréssel fenyegettek, s ahogy lehunyta, keze felsiklott csípőmről az oldalamra, hogy még közelebb vonjon magához, mintha sosem lehetnénk elég közel. -

Nem akarok nélküled élni... - suttogta.

- Itt vagyok, Kellan. - Megragadtam a kezét, és zakatoló szívemre vontam. - Veled vagyok... itt vagyok. - Az én szemem is elfelhősödött, ahogyan az érzelmek átsöpörtek rajtam.

Újra megcsókoltam, ő pedig a szívemen tartotta kezét, szinte mintha attól félne, hogy ha elveszi, hirtelen köddé válók. Én is a szívére fektettem a kezem, a tetoválásra,

1067

hogy mindketten érezzük a másikban lüktető életet. Azután kinyitottam a szemem, és a gyöngéd csókok közepette az arcát fürkésztem. A csókjaimra kezdett fölengedni benne a feszültség, s ahogy enyhült a fájdalma, szapora szívverése is kezdett egyenletesebbé válni, de továbbra is lehunyta a szemét. Elvesztem a pillanatban, ahogyan őt néztem, és láttam érzelmeit, láttam elragadtatását, láttam a vonásain néhanéha átsuhanó bizonytalan fájdalmat. Az állandó ritmus gyorsulni kezdett, ahogy a légzése is, s miközben lágyan csókolgattam, a torka mélyéről halk morgás tört fel, amitől én is szaporábban vettem a levegőt. Tudtam, hogy a csúcs közelében jár, de olyannyira megigézett a látványa, hogy arról is elfeledkeztem, mi zajlik a testemben. Nem tudtam másra összpontosítani, csak az arcára és arra a fájdalomra a hangjában. Épp amikor már a végső gyönyör mezsgyéjén járt, kinyitotta a szemét, és arcomra fektette kezét, amit eddig szívemen pihentetett. Kérlek... - suttogta átható hangon. Olyan közel vagyok, Kiera. - A fogai között beszívta a levegőt, és halkan felsóhajtott. -

1068

Nem akarom... nem akarom egyedül... - A szeme még most is csillogott, mintha az a kövér könnycsepp bármelyik pillanatbán kibuggyanhatna. Válaszként az én tekintetem is bepárásodott. -

Itt vagyok veled, Kellan. Nem vagy egyedül..., soha többé nem leszel egyedül... -

Immár nem arra figyeltem, amit én csinálok vele, hanem amit ő velem. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy én is följussak a csúcsra. Szorosan magamba vontam, és teljes valómat átadtam neki, nem tartottam meg magamnak semmit, hogy tudja, maradéktalanul az övé vagyok - azután együtt zuhantunk a gyönyör karjába. Egyszerre akadt el a lélegzetünk, és fonódott egybe a tekintetünk, hogy néma csöndben tapasztaljunk meg valami mélységes mély érzést... egymás ölelésében. Miután a testünkben szétáradt a gyönyör perzselő tüze, ajkunk újra egymásra talált eleinte vad és szenvedélyes csókokban, azután könnyed, szinte becéző érintésekben, miközben a vágy tovább parázslott bennünk, készen arra, hogy az alkalmas pillanatban újra fellángoljon. Változtattunk

1069

a

testhelyzetünkön,

de

továbbra is szembenéztünk egymással, továbbra is szorosan ölelkeztünk. Egy puha csókkal suttogva köszönetét mondott, míg én fülig elpirulva tovább öleltem magamhoz. A vállamra hajtotta fejét, és hozzám simult. -

Ne haragudj... - mormolta halkan.

Elhúzódtam, mire ő vonakodva emelte fel a fejét, hogy rám nézzen. Elégedettnek, bár kissé zavartnak tűnt. Nem akartam így viselkedni..., tudod, mint egy hisztis kis- csaj. - Megrázta a fejét, míg én halkan felnevettem, ahogyan eszembe jutott, hogy egyszer dühömben ezt vágtam a fejéhez. -

Megcirógattam felnézett rám.

az

arcát,

ahogyan

Hogyan győzhetnélek meg arról, hogy így vagy tökéletes ?

Halványan elmosolyodott a megjegyzés hallatán. -

A mosolyból azután homlokráncolás lett, ahogyan újra rám nézett.

1070

Csak sok idő telt el..., és volt, amikor már azt hittem, mi ket- ten soha többet... Zavartan kereste a szavakat. - Azt hiszem, kicsit... elragadott a hév, ezért mondtam, hogy ne haragudj. - Imádni való kis grimasz jelent meg az arcán. - Nem akartalak megrémíteni. Ez... olyan gáz... - Semmi okod a szégyenkezésre. - Kaján kis mosoly jelent meg az ajkán, míg én elpirultam attól, ahogyan a szavaimat fogadta. Halk nevetéssel túrtam bele a hajába, és hosszú-hosszú ideig csókoltam. Ahogy elhúzódtam, végigsimítottam az arcán, és igyekeztem elővenni a legmegnyugtatóbb hangomat. - Előttem soha nemkell szégyellned magad..., amiért elmondod, amit valójában érzel..., amitől félsz... Elfordultam, hogy hanyatt feküdjek, ő pedig rajtam, miközben a lábunk teljesen egymásba gabalyodott. Két tenyerembe fogtam arcát, míg ő elégedett mosollyal nézett le rám. - Soha semmit ne tarts magadban. Tudni akarom... tudni akarom, mit érzel, még ha azt hinnéd is, hogy nem..., még ha nem is könnyű kimondani. - A tekintete félresiklott, de én gyengéden újra magam felé fordítottam a fejét, amíg a pillantásunk újra találkozott. - Szeretlek. És sosem hagylak magadra.

6 05

Bólintott, és egész testében elernyedt, karja körém fonódott, feje a vállamon nyugodott. Elmosolyodtam, ahogy a haját simogattam, és néha megpusziltam a fejét ilyenkor csak fölsóhajtott, és még szorosabban ölelt magához. Első igazi közös éjszakánk szó szerint és átvitt értelemben is úgy végződött, hogy én vigasztaltam őt, de ettől csak még szorosabbnak, még fontosabbnak éreztem a kettőnk közti köteléket. Ujjaim addig cirógatták, amíg végül álomba merült, szorítása azonban még ekkor sem lazult, és tudtam, hogy nem is fog. Egymás iránt érzett szerelmünk - noha nem terveztünk vagy vártunk ilyesmit, ahogy szerintem a szerelmet soha nem is lehet eltervezni visszavonhatatlanul és a lelkünk mélyéig megérintett minket. Az ilyesmi pedig sosem múlik el. Nem hagy helyet más érzéseknek. Talán nem lesz mindig könnyű..., de ez mindig velünk lesz... örökké. S ahogy az álom lassan elragadott, engem is eltöltött a földöntúli békesség.U L P I U S F

■ webs

ULPIUSH

f Uui > A FA

IAZ.HU hop