Rya M. P.-Erotikus őrületek.pdf

M. P. Rya

Erotikus rületek

HUNIKUM KIADÓ

©Bányai Péter 1988. ISBN 963 02 6229-0 Kiadja a HUNIKUM Kiadó A kiadásért telel: a kiadó igazgatója Kiadói gondozás és komplett formakészítés FORMATÍV Kft. Felel s vezet : Deák Gyula szaki szerkeszt : Szilasi Jánosné Fedélterv: Kun Zoltán Fotó: Kovács Attila Nyomta: Egri Nyomda, Eger Felel s vezet : Kopka László 88 2275 60 000

Vágóhíd

Kate feje Mike széles mellkasán pihent. Keze a férfit simogatta. Mike jobb kezében egy félig szívott cigaretta lógott. Néha megszívta, a hamut - csak úgy találomra - a padlón lév hamutálba szórta. Id nként egymásra pillantottak, mintha attól félnének, hogy találkozásuk egy elillanó álom volt csupán. Ha az volt, nem akartak felébredni. Tegnap este találkoztak Sarah-nál. Sarah Kate barátn je volt, a hozzá érkezett v legénye Brian Johnson, a jókép építész. Briant elkísérte barátja és f nöke Mike. Egész este beszélgettek, iszogattak táncoltak. Már éjfél is elmúlt, mikor hazaindultak. Brian persze maradt még, mint mondta „mosogatni". Ha akarod segítek! - ajánlkozott Mike, de barátja biztosította, hogy bár könnyekig meghatja ez a készséges segít szándék, egyedül is boldogul. Így hát elindultak. Mike hazavitte a lányt. Útközben a jegyespárról, az id járásról és a közlekedésr l beszélgettek, de az a pillantás, amellyel egymásra néztek, ennél sokkal többet ígért. Amikor megérkeztek, Mike egy búcsúpuszit adott, s megkérdezte, hogy találkozhatnának-e valahol? Erre a lány két kezébe fogta a férfi arcát, s úgy szájon csókolta, hogy annak elállt a lélegzete is. Aztán incselkedve mondta: - Nagyon szeretnék még ma „találkozni" veled! Találkoztak. Kate felkönyökölt. - Mike! - Hm? - Mesélj magadról! - Magamról? Nem túl érdekes. De, ha akarod ... Felkapta a földr l nyakkend jét és csupasz nyakára kötötte. Fektében fejet hajtott. - Mike Banks gépészmérnök és vállalkozó, harminckét éves, n s, két gyermek atyja. Másfél éve válófélben ... de amíg kicsik a gyerekek, addig s. Hogy megnyugtassalak, nem élek együtt az asszonnyal. Egy lakásban lakunk, de külön. Így megfelelek? - Egyel re - mondta Kate és magához húzta. Nem telt bele fél óra és Mike ismét szóhoz jutott. 3

- És te? Azt hitted ilyen egyszer en megúszod? T lem önéletrajzot kérsz, aztán hirtelen másra tereled a szót... Komolykodva csóválta a fejét. - Hát, amennyit elmondtál magadról... na mindegy. Kate Rusty fotómodell és szociológus. Gyerek nincs, férj van. Válás elnapolva, immár öt éve. Ártana David hírnevének, de ez hosszabb történet. - Mérnök vagyok. Sokáig tudok egy dologra koncentrálni... - Azt észrevettem! - nevetett Kate. - Hát jó! Magára húzta a takarót, a mennyezetre nézett, és mesélni kezdett. - Tizenöt éves voltam, amikor megismertem. David már akkor jónev fotós volt. Én gyerekmodellként divat- és reklámfotókat vállaltam. David felfedezett. Két évet dolgoztunk együtt. Szerettem csinálni. Mellette persze tanultam. Egyszer felvetette, hogy jó pénzt kapnánk egy aktképért. Ráálltam, de kikötöttem, hogy a hajammal takarjuk el az arcom. A felvétel eléggé elhúzódott, s David láthatóan elfáradt a végére. Olyan meggyötört volt az arca ... Megkérdeztem, hogy mi baja, de mogorván csak annyit mondott, hogy „magánügy". Ezután ritkábban dolgoztunk együtt, akkor viszont minden alkalommal készült egy-két aktkép is. David egyszer egy csokor virággal várt és azt mondta: „Kate, ma nem dolgozunk. Megkérem a kezed." Majdnem elájultam, de olyan természetesen mondtam igent, mintha egyéb vágyam nem is lett volna. David azt mondta, hogy megismerkedésünk óta szerelmes belém, s akkor úgy t nt, hogy én is hasonlóan érzek. Húszéves voltam amikor összeházasodtunk, aztán már gyorsan peregtek az események. Rövid boldogság után, keser ébredés. El ször csak gyanús lett, azt hittem n je van. Kés bb kiderült: David homokos! Nem, sajnos ezt nem én találtam ki. El ször csak a barátaim célozgattak rá, kébb magam is tapasztalhattam: rájuk nyitottam a m teremben. Egy alacsony, kövér, tésztakép férfival találtam. Érted ezt? Én csak alibinek kellettem, mert David szégyelte, hogy homoszexuális. A felelevened élmények hatására Kate a sírással küszködött. - Képzeld, ott álltam huszonegy évesen a m terem ajtajában, el ttem a férjem egy másik férfival. Rettenetes volt... és megalázó. Tudod, ha akkor ... húszévesen tudtam volna mindent... ha David bevallja ... Azt hiszem akkor is hozzámentem volna. - De hát miért? - Ezt te nem értheted! David fedezett fel. Segített, hogy nevem legyen a szakmában. Tudod nagyon kedves tudott lenni. Figyelmes, udvarias. Bármi gondom volt, hozzá mindig felmehettem. Ha kellett, napokig vigasztalt, s ha megkértem bárhová elkísért. Számíthattam rá. Ezért is fájt úgy, mikor megtudtam ... Hát ennyire nem bízott bennem? Becsapva éreztem magam ... és David nemcsak a testem csapta be. Ahogy az emlékek megrohanták Kate sírni kezdett. Mike magához ölelte és vigasztalta. Csodálkozott magán. Az ilyen „problémás" n kt l eddig hamar megszabadult. Most viszont semmi effélén nem gondolkodott.

Az utca sötét volt, néhány lámpa pislogott csupán, amikor négyen - Mike, Kate, Brian és Sarah - a „Hentesmesterhez" címzett kocsmához értek. Az ütött-kopott épület ablakai sárga fényben úsztak. A bejárat fölött egy hatalmas, mozgó neonreklám csalogatta a vendégeket. Egy harcsabajszú neonhentes ütemesen csapkodta bárdjával a BUTCHER MASTER „M" bet jét. Az ártatlan áldozat - miután felmérte az er viszonyokat - visszavonulót fújt. Minden csapásra kialudt. Mivel alkotói amúgy is így tervezték, az eset több szót nem érdemel. A kocsma bels berendezése - szerencsére - sokkal kedvesebb, ehhez hasonló parádés ötlettel készült. Az egyszer , nyersfa asztalokat kényelmes székekkel párosították. Mike és Brian már eltöltött itt néhány estét és nagyon jó véleményük volt a kocsma konyhájáról. Egy mogorva, szakállas szakács - talán jugoszláv vagy bolgár - percek alatt készített remek hidegtálakat, de törzsközönség ételei mellett „hazai" ízeket is el varázsolt. A férfiak kedvence a kafta volt, melyr l megtudták, hogy lefaggyúzott, néhány napig szerezett vörösborban pácolt ürühúsból készült, a vagdalthoz hasonlóan, és paradicsomlében sütik. Végül reszelt sajtot olvasztanak a tetejére. Körítés gyanánt petrezselymes burgonyát és valami különleges balkáni ízekkel megszentelt káposztasalátát adnak mellé. Mike tudta, hogy erre a vacsorára igen jól lehet inni. Szombatonként azért gy ltek össze a DAC emberei, s f nökeik, Mike és Brian, hogy itallal öblítsék le az elmúlt hét eseményeit, megbeszéljék problémáikat. No nem a szakmai ügyeket, hiszen azt megtehették a munka során is. Ilyenkor kizárólag az egyéni és a családi ügyek kerültek terítékre. Rendszerint nem is álltak meg egy italnál. Az elmúlt hétvégén például, amikor prémiumosztás is volt, harmincegynéhányan megittak huszonhat üveg francia pezsg t, tizenhárom üveg algíri vörösbort, negyvenhat pohárka kubai rumot és huszonegy pohár orosz vodkát. - A különböz népek italai - ellentétben különböz népekkel - jól megférnek egymás mellett. Ez az igazi internacionalizmus! - vélekedett Mike. A többiek bólintottak. Azt is Mike mondta ugyanis, hogy „A munkahelyén kívül mindenkinek joga van hülyének lenni." Ma is csak a szokásos beszélgetésre készültek, de a lányokba belebújt az ördög. Jönni akartak. Ez nem volt szokatlan a társaságban, hiszen az elmúlt másfél év alatt sokan alakítottak ki kapcsolatot, s id nként párjukkal jelentek meg. A kapcsolatok mérlege eddig: három válás és kél esküv . Amikor Mike-ék a különterembe léptek, éppen a vezet szerel , Jimmy Basten tartott élménybeszámolót múlt heti kalandjáról. A n kkel, mindig különleges esetei voltak. - ... aztán hétvégén megjelent az én hercegn m lánya. Húsz-huszonkét éves volt és látszott rajta, hogy minden érdekli. Gondoltam, ebben én 5

is tudok segíteni, úgyhogy este bekopogtam hozzá. Képzeljétek, azzal kezdte, hogy milyen volt az AIDS vizsgálatom eredménye? Óriási röhögés tört ki, többen nógatták Jimmyt, hogy a lényeget mesélje el, de a szikár férfi tekintettel volt a „f nökség" hölgykíséretére és másra terelte a szót. - Üdv a f nökségnek és hódolatunk a gyönyör hölgyeknek! Van egy rossz hírem. Mondjam? - Hello, Jim! - üdvözölte Mike a férfit és sorban kezet rázott mindenkivel. Brian a feje fölött összekulcsolt kézzel úgy integetett, ahogy a nagy államférfiak szoktak. - Helló fiúk! Már megint lógtok? Vigyázzatok! Új járvány ütötte fel a fejét. Akit elkap, attól kezdve állandóan dolgozni akar. - Majd vigyázunk - élcel dött George az ifjú szerel , egyben a foci és - els sorban - az Everton szerelmese. Jó atyám azt mondta, hogy soha ne dolgozzak többet, mint a f nököm. Ez esetben viszont egy ideig nyugodtan olvasgathatom a napi sajtót munkaid ben ... - De fel vagy dobva Georgie - szólt közbe Mike. - Hallgasd csak meg Jim havert, hátha elmúlik a virágos jókedved. Addig is bemutatom a hölgyeket: ez itt Kate, pedig Sarah. A lányok a társaság felé bólintottak és a felkínált székre ültek. A többiek is helyet foglaltak. Jimmy cigarettára gyújtott és a füstöt mélyen leszívta. - Nos, az a helyzet, hogy hiába hajtottunk keményen egész héten, az elektromosok lemaradtak és addig nem tudunk házi f próbát tartani, amíg nem lesz áram. - A szentségit! - tört ki Brian. - Mr. Green nem nagyon csipkedi magát. Mike, igazán csinálhatnál már valamit vele, vagy azzal a kislánykép mérnökkel! - Ugyan Brian, nem kell rögtön a plafonon lenni! Tegyük fel, hogy van áram. Tudunk akkor melegpróbát tartani a gázég nélkül? Pedig te vállaltad, hogy megnézed és rendbehozod. Brian arca céklavörös lett. Felkapott az asztalról egy üveg sört, lerántotta a kupakját, és csak úgy üvegb l ivott egy jó hosszú kortyot. - Igazad van Mike. Az a helyzet, hogy a nyitószelep romlott el. Ki is cseréltem még hétf n és rendeltem Victornál. Szerdán behozta ... ha jól emlékszem délután és betette raktárba... szólt is, de elfelejtettem. Azért tényleg szólj Stone-nak, hogy igyekezzenek! - Persze, hogy szólok - csitította Mike. Közben a pincér felvette a rendeléseket. Mike tanácsára k négyen kaftát kértek. Többen csatlakoztak hozzájuk. George - az örök különc - kevabot kért, az asztal végén hárman bélszínt, félig átsütve. A vacsora jó hangulatban telt. Vicceket meséltek, ugratták egymást, de f leg a szakácsot dicsérték f ztjéért. Brian az asztal túlsó felén ül kkel - köztük az Everton-imádó George-al - vitatta meg kupadönt esélyeit. Nem tudta megállni, s tett néhány csíp s megjegyzést az Everton új szerzeményére, Gor6

donra. Szerinte olyan fáradt volt, hogy legszívesebben megágyazott volna a tizenhatos sarkán, de elfelejtett leped t, meg kispárnát hozni. George védte az új játékost. Sérülésr l beszélt, de ezzel nem hatotta meg a többieket. A másik csoport Mike és Jimmy beszélgetését hallgatta. - Valami nem stimmel ezzel a nagykép f mérnökkel - mondta Jimmy. - Véletlenül láttam, amikor a számítógéphez hoztak valami mütyüröket. Tudod, hogy nem sokat értek hozzá. Fogalmam sincs mennyit érhet, de páncélkazettában jött és fegyveres rök kísérték. Az már valami, nem? A mi fizetésünk is van vagy százhúszezer dollár, de emiatt sosem csapnak ekkora felhajtást. Na, mindegy. Megjöttek a bigyók és berakták a mérnök irodájába. Tudod, ott páncélszekrény. Másnap este vissza kellett mennem valamiért, hát látom, hogy nyitva az iroda. Mikor benéztem a mérnök épp egy nagydarab, sz ke fickóval tárgyalt. A páncélszekrény ajtaja meg tárva-nyitva. Semmi közöm hozzá, de ez szabálytalan! - Ugyan Jimmy! - mosolyodott el Mike. - Ha engem találsz ugyanilyen szituációban a szemed sem rebben. - Lehet, de te nem láttad, hogy néztek rám, amikor észrevettek. Mint akiket rajtakaptak valamin ... - Rémeket látsz! - Erre igyunk! Péntek délel tt a kooperációs értekezleten Stone, a gyár f mérnöke heves kirohanást intézett az ASSEM Co. ellen. Kötbérrel és újságíró barátaival fenyeget zött. Szerinte ez már üzletpolitikai kérdés. A városnak hús kell, mert ha nincs hús, a feltörekv konkurencia megragadja a lehet séget és átveszi a piacot. - Mr. Banks - mondta végül. - Én személyesen önt fogom megnevezni felel sként! Az ön munkája és életmódja miatt van ez a fejetlenség. - Nem tudom mi köze az én életmódomnak a maguk szervezetlen munkájához! - vágott vissza Banks. - Talán én kezdtem el készítés nélkül a rekonstrukcióhoz? Én csúsztam el a bontási határid vel? Nem, f mérnök úr, az ön által patronált vállalkozó, Mr. Green volt a b nös és ma is miatta nem tudunk dolgozni. Az ASSEM Co. akár ma este tud próbaüzemet produkálni, hiszen csak járulékos munkáink hiányoznak, ezek pedig nem veszélyeztetik az üzemmenetet. S t, ha délig valamennyi WC-t bekötik, még az egészségügyi felügyel sem akadékoskodhat. - Maga akar próbaüzemet? - húzta el gúnyosan a száját a f mérnök. Tíz üveg pezsg t rá, hogy egy hét múlva sem tud indulni! Az igazgató megigazította a nyakkend jét és a f mérnökre nézett. - Felesleges ezen vitatkozni. Tartunk egy próbát. Van tizenöt kényszervágásra ítélt disznóm. Este kilenckor engedjük a vágósorra! Rendben? 7

- Részemr l - mondta alázattal a f mérnök - nincs akadálya. Megyek megszervezem a rendkívüli munkát. - Várjon csak! Hadd nyilatkozzon az ASSEM Co. képvisel je is! - Igazgató úr! - felelte kiszáradt torokkal Banks. - Kilenc óra nullanullakor indítom a vágósort. Ehhez viszont áramra lesz szükségem. Szervezéssel nem mennek a gépek. Áram kell nekik ... Délután valamennyi emberét megdolgoztatta Banks. Maga is beállt, hogy ne legyen semmi hiba. Hatkor végeztek, összecsomagoltak és átmentek a „Hentesmester"-hez egy pofa sörre. Utána Banks mindenkit hazaküldött. is bevágódott a kocsijába és szállására ment. Zuhanyozott, ivott egy korty konyakot, led lt az ágyra és megpróbált olvasni, de gondolatai kalandoztak. Kate járt a fejében. Még egy hét és vége a munkának, itt kell hagyni Kate-t. Nehezen tudta elképzelni az életét a lány nélkül. Ez a tizenegy hónap megváltoztatta gondolkodását, eddigi kalandozásai befejedtek. Megállapodott volna? Ezt nem tudta eldönteni, mert amint lehajtotta fejét, azonnal elaludt. Fél kilenckor ébredt, idegesen magára kapkodta ruháit, meghúzta a konyakos üveget, majd kocsiba vágta magát és a vágóhíd hátsó bejáratához hajtott. Kilenc óra el tt néhány perccel az ASSEM Co. öltöz jében volt és különösebb magyarázkodás nélkül elindította a társaságot. Mindenki tudta, hol az rhelye, és mi a feladata. Kilenc el tt egy perccel ért a gépterembe. Gúnyos pillantások kísérték, amint a f kapcsolóhoz lépett. Úgy látszott, hogy a Vágóhíd vezet i nem örülnének egy sikeres próbaüzemnek. -Uraim - mondta száraz torokkal. - Kilenc óra! Megnyomta a f kapcsoló piros gombját. A teremben valamennyi fény kigyulladt. A fehér munkaruhás férfiak elindultak. Ki-ki a helyére ment. A kopasztógép láncai nyikorogva meglódultak. A f mérnök bosszúsan lépett a vezérl pulthoz és benyomta a „Vágás indul" gombot. Nem sokkal kés bb felvisított az els disznó. Majd a második. Mire a harmadik sivítás felhangzott már megjelent a csapóajtóban az els „áldozat". A fekete foltos disznó tokáján szúrt seb. A sebb l már alig csurgott a vér. Az állat még rándult egyet, aztán mozdulatlanná merevedett. Nem látszott túl boldognak, de a boldogság relatív dolog. Az ASSEM Co.-sok tapsviharral köszöntötték a tetemet. Az igazgató kényszer mosollyal bólintott feléjük és egyet-kett t is tapsolt. A f mérnök látszólag oda sem figyelt. A gépmesterrel tárgyalt. Csak Mike kiáltására kapta fel a fejét. - F mérnök úr! Leh lt a tíz üveg pezsg ? Mert már nagyon szomjasak vagyunk! A bordó munkaruhás csapat ennél sokkal el relátóbb volt. Pillanatok alatt el kerültek a pezsg süvegek. Néhányan éppen m anyag poharat kerestek, amikor a csapóajtó fel l vel trázó sikoly hallatszott: 8

- Úristen! Egy ember! Pillanatok alatt csend lett. Minden szem a csapóajtóra szegez dött. Az ajtóban, az els horogpáron egy meztelen férfi t nt fel. Fejjel lefelé lógott. Torkán szúrt seb már alig vérzett. Néha még rándult egyet. Banks tért magához els nek. Odakiáltott a vezérl pulthoz: - Állítsd meg! Állítsd meg a konvejort! Nem érted? Ember a konvejoron! A helyi lap reggeli kiadása a címoldalon közölte az esetet. LEMÉSZÁROLTÁK A FOTÓRIPORTERT! Szörny gyilkosság a vágóhídon! Miért halt meg David Brown? Manson felügyel is ezt kérdezte magától, mikor a nyomozással megbízták. A rend rségi pszichológus sajnálkozva vállonveregette és fülébe súgta: - Rituális gyilkosság vagy perverzió . . . Hát nem irigyellek! A felügyel bólintott. Rajongott a pszichológusért. A nyomozás egy hét után zsákutcába jutott. Megállapították ugyan, hogy David Brown homoszexuális volt, leveleib l az is kiderült, hogy állandó partneréhez sem volt mindig h séges. Gyakori lehetett közöttük a féltékenységi jelenet. De mindezzel nem sokra mentek. Alkalmi ismer seit megtalálták ugyan, de azok nem tudtak segíteni. Sajnálkoztak, sírtak, vérmérsékletük szerint, de fogalmuk sem volt, hogy ki lehetett David féltékeny barátja. Ezúttal a szerencse segített a felügyel nek. A gazdasági rend rség egy bonyolult, több szálon futó ügy kapcsán eljutott Paul Stone-hoz. A házkutatás során érdekes leveleket találtak. Az egyik fiatal nyomozó emlékezett rá, hogy Manson egy féltékeny homoszexuális fickót keres. Hát k most rábukkantak egyre. A felügyel még ki sem bontotta a leveleket, már érezte, hogy megtalálta az igazit. Már az els néhány cetli elolvasása után igazolni látta gyanúját. Mégsem hagyta abba az olvasást. Szép dolog, ha egy nyomozónak megérzései vannak, még szebb, ha ezekb l képes elméleteket gyártani, de ha nem talál bizonyítékokat, még a kocsmákban is kikacagják, nemhogy a bíróságon. Kate emlékezni próbált. Körülnézett a tágas helyiségben, de már nem találta azokat a jellegzetes tárgyakat, melyeket egykor annyira szeretett. Itt a m teremben valaha otthon érezte magát. Most minden idegen. Turkált a fotók között és Davidot képzelte maga elé. Az asztalra hányt papírok között néhány fotót talált Davidról és arról a tésztakép , alacsony férfiról, akivel férjét „rajtakapta". Döbbenten nézte. Sohasem hitte volna, hogy a férfinak szüksége van ilyen emlékekre. Már éppen indulni készült, amikor a falra rajzszögezve üzenetet talált. „Kedvesem! Ma remek képriportot csinálhatsz. Kilenckor próbaüzemet tartunk. Utána szeretettel várlak egy italra! Paul" 9

Kate a táskájába tette a levelet; begy rt mellé pár fényképet és elviharzott. Manson felügyel rezignáltan fogadta a „bizonyítékokat". Nem titkolta Kate el tt, hogy ennyivel egy alkoholista cs lakót sem állíthatna bíróság elé, nemhogy a f mérnököt, a város köztiszteletben álló polgárát, aki mellesleg néhány igen befolyásos személynek tett már szívességet. Vállat vont. Az ügy kapcsán nem el ször. Hónapokkal kés bb az ügy - szinte magától - megoldódott. Stone-t, a gazdasági rend rség rizetbe vette. Súlyos fegyelmi vétségért. A páncélszekrényt, melynek kinyitásához három személy jelenléte szükséges, egyedül nyitotta ki. Ráadásul - Jimmy vallomás alapján - egy idegen jelenlétében. A rend rséget már hónapok óta foglalkoztatta Stone személye, de a bizonyítékok - melyek néha külföldr l érkeztek, az INTERPOL bevonásával - csak lassan gy ltek. A nyomozók féltek, hogy a f mérnök, ha szorul a hurok, elt nik az országból. Kapóra jött nekik Jimmy vallomása. Ilyen váddal hetekig bent tudják tartani, hiába küldi a nyakukra a legjobb ügyvédeket. A második hét végén összeállt a kép. Nem volt nyilvános tárgyalás. Stone olyan titkos anyagokat, számítógép-alkatrészeket juttatott külföldre, hogy a befolyásos barátok nem gy zték elfelejteni a Paul Stone nevet. A zárt tárgyaláson húsz évet kapott. Manson - mint mondta - szakmai kíváncsiságból meglátogatta a börtönben. Elmesélte, hogy milyen bizonyítékai voltak ellene, és megkérdezte: - Ugye maga volt? Nézze, amit itt mond nekem, azzal úgysem tudok mit kezdeni... és ha tudnék is ... hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságért se kapna a mostaninál többet. Magának mindegy, de én tudni szeretném. A rab egy pillanatig maga elé meredt, aztán mindent bevallott. David évekig megcsalta, s emiatt már több öngyilkossági kísérlete volt. Mindig megmentették. Nem vitték kórházba, mert bármikor számíthatott kit orvos barátaira. Végül szakított Daviddal. Nehéz volt, borzalmasan érezte magát, de kibírta ... és akkor David visszajött. Könyörgött, hogy ne taszítsa el magától, megesküdött, hogy még szereti. „Visszafogadtam - mondta Stone - de megmondtam neki, ha megcsal megölöm! Megcsalt. Meg akartam alázni. Úgy haljon meg a gyalázatos, ahogy élt. A holttestet a konvejorsor felszálló ága alatt rejtettem el. Valószín , hogy túl közel volt a konvejor szállító csigáihoz. Lehet, hogy az egyik kampón felejtett dróthurok beakadt a lábába, ráhurkolódott és magával vonszolta a holttestet. Nem tudom." A felügyel kilépett a kapun. Cigarettára gyújtott, aztán eldobta. Nem volt kedve semmihez. Szép kis elégtétel... Vállat vont. Ez ügyben utoljára.

Az igazság pillanata

Billy reménytvesztve ült tojásai közt az ágyban. A tojások állaga ugyan éppen a megfelel mértékben volt cseppfolyós - Billy felesége, Mary a világ legkorrektebb lágytojásainak megf zésére volt képes - ám elrendezésük némi kívánnivalót hagyott maga után. A kit gasztronómiai termékek ugyanis a leped két szélén rezegtek. - Hogy csináltad ezt? - kérdezte csendes döbbenettel Mary, miközben mutatóujjával a helyzethez képest igazán nagy nyugalommal tunkolta a tojások sárgáját. - És hogy tudtad így elosztani!? - Te vagy az oka - válaszolta Billy, ártatlan szemeket meresztve. - Ha rendesen felöltöztél volna és nem izgatnád fel bájaiddal már korán reggel az ártatlan férfiembert, akkor én sem döntöm fel a tálcát. Ez esetben minden tojás a maga helyén maradt volna. Na de így! - azzal se szó, se beszéd, el ször Maryt húzta le az ágyra, majd lehúzta Mary-r l a lenge hálóinget, azután magáról a pizsamát, eközben azonban már régen egészen el voltak veszve. És ez így ment majdnem minden reggel. Néha el fordult, hogy már egyetlen tiszta leped sem akadt a szekrényben. Ilyenkor elhatározták, hogy inkább keménytojást esznek. Sajnos azonban ez ártott az epéjüknek. Így hát minden maradt a régiben. Billy-nek és Mary-nek hamarosan kisfia is született, aki csodálatos módon mindkett jükre hasonlított, éppen fele-fele arányban. - Olyanok vagyunk, mint három lágytojás egymás mellett - mondták id nként egymásnak, s bár Billy-nek ett l kezdve kicsit többet kellett hajtania a pénzért, Mary pedig hosszú id re lemondott a nagy baráti találkozókról, s t, a szakmájáról is, életük lényegében kiegyensúlyozott maradt. Mary egyébként kit fotós volt, aki a legnagyobb ügynökségekt l is rendszeresen kapott megbízást, és már jó néhány sajtófotó kiállításon álltak f helyen a képei. Most persze érdekes módon elszaporodtak közöttük az „Anya gyermekével" témájú képek, s t, igen sok „Apa gyermekével" is akadt köztük, a „Szül k és gyermekük" beállításról (önkioldó vagy odalátogató barát közrem ködésével) már nem is beszélve. Mary azonban nemcsak jó fotós volt, hanem egy kicsit lusta is. Ezt egyébként macskatermészetével magyarázta - tudniillik a kínai asztrológia szerint a macskák évében született. Billy viszont aki ugyaneme megközelítésben kígyó volt, ezt inkább hazulról hozott rossz beidegz désnek 11

tekintette, ugyanis rendkívül utálta Mary szüleit, akik annak idején mindent elkövették, hogy a lányuk életét boldogtalanná és elviselhetetlenné tegyék. Marynek szinte az ablakon kellett megszöknie ahhoz, hogy beiratkozhasson a Képz vészeti F iskolára, mert anyja szerint ilyen szakmát csak a kurvák és elmebetegek választanak. Az egyetlen erény a család életében a szürkeség és a láthatatlan, de örökös jelenlét volt. Mary csak akkor felelt meg a szüleinek, ha egy csepp tehetséget és egy csepp fogékonyságot sem mutatott semmi iránt, nem ment el hazulról és nem érdekelte semmi. Vagyis, ha lustálkodott. Most, hogy Marynek szüksége lett volna valami anya- vagy apafélére, aki segít neki a kisgyerek mellett, vagy legalább jóváhagyja, amit csinál (Maryt a barátn i tanították pelenkázni, fürdetni, szoptatni és a kisebb fortélyokra), kissé visszazuhant gyermeki állapotába, és egyre több dolgot csinált lustán, hátha ett l automatikusan megjelenik valahol egy szü, és jó tündérként megsegíti t. Hiszen most igazán megfelelt az elvárásaiknak. Mary persze tudta, hogy ez már csak azért sem fog bekövetkezni, mert maga vágta el a legtöbb fonalat közte és szülei közt, akik a Billyvel való házassága miatt aztán végképp szóba sem álltak vele, és inkább átköltöztek a Keleti Partra, minél messzebb legyenek ett l az alsó néposztálybeli „parvönüt l", ahogyan k mondták. Billy ugyanis mexikói származású volt, szülei tanulatlan, ám igen jó emberek voltak, akik a szó szoros értelmében majdnem éhenhaltak, hogy a fiúkat egyetemre küldhessék. Mary nagyon szerette ket, de azok szégyellték el tte tanulatlanságukat, ezért nem akartak összeköltözni velük. Mary és Billy ekkor vették meg azt a házat, ami egy nyugati parti kisvárosban, Mexikóhoz és az amerikai jóléthez egyaránt elérhet közelségben állt, és így néhány óra alatt át tudtak menni az öregekhez. Ez a néhány óra azonban utazáshoz volt csak kevés, a mindennapi élet apró ügyeinek lebonyolításához már soknak bizonyult. Mary tehát fáradékonyabbá vált. A legjobb ötleteit sem tudta megvalósítani. Amikor gyermekfotókat kezdett csinálni a fiáról, persze rögtön eszébe jutott, mi mindent lehet még kihozni a témából. Még vázlatokat is csinált, amiket aztán hol az egyik, hol a másik sarokból húzott ki a takarítón , és kérdezte meg az idegbaj határán álló Mary-t l: „Asszonyom, ezt kidobásra szánta, vagy csak véletlenül került ide?". Mary persze rjöngött az örökké egyforma kérdésekt l, annál az egyszer oknál fogva, hogy nem tudott rájuk válaszolni. A takarítón egy id után rájött erre, és szó nélkül kidobta a rajzokat, amelyekre nagyvárosi gettók és mexikói nyomortelepek, valamint kaliforniai tengerparti nyaralók nagyszem vagy mosolygós gyermekeinek leend fotóit tervezte Mary, természetesen kizárólag ábrándozás céljára. Billy ezerszer felajánlotta, hogy babysittert hív, és felesége most már tényleg utazzon el ezekre a helyekre, és fotózza már le végre azokat a gye-

12

rekeket, ne a ceruzával szórakozzon. Mary ilyenkor neki is látott az út megszervezésének, de általában valahol mindig elakadt, ráadásul a gyerek furcsa módon mindig akkor kapott hasmenést vagy kezdett el folyni az orra, amikor megérezte, hogy anyja egy kicsit el akarna menni. - Reménytelen tojások vagytok - sóhajtotta ilyenkor lemondóan Billy, amikor Mary felháborodottan csapta le a táskáját: „csak nem képzeled, hogy egy anya ilyen állapotban itthagyja a gyermekét?!" Billy néha megpróbálta meggy zni, hogy a náthát is tudja kezelni, de Mary hajthatatlan volt és nem utazott el sehová. Kés bb a helyzet javult kissé, mert Willyt, a kisfiút nagyobb korában már egyszer en magával vihette az anyja. Egy ideig ment is a dolog, a gyerek hihetetlenül élvezte az utat, imádott autózni és azonnal mindenkivel összebarátkozott. Mindennek tetejébe Mary a harmadik útja után megnyerte az egyik legrangosabb pályázatot, amire szinte csak véletlenül küldött képet, és az összegb l vidáman nyaraltak egész júliusban, a legel kel bb tengerparti szállodában. Aztán jött az iskola, Mary már nem vihette magával Willít, csak nyáron, és kezd dött elölr l az egész. Billy nem csinált nagy ügyet bel le, végül is Mary karrierje az dolga. mindent megtett, most már rontsa el Mary egyedül. Lelke mélyén azonban mégis bosszantotta felesége tehetetlensége, mivel a saját jellemvonásai közül viszont éppen a kitartást becsülte a legtöbbre. Általában véve fontos volt számára ez a kategória és kissé megvetette, aki nem volt képes a folyamatos, szívós munkára. Ám ett l még vidáman ették reggelenként a lágytojásokat és szerelmeskedtek nagyokat úgy, hogy közben belelógott a lábuk a maradékba. Willib l igazán klassz gyerek lett, már a bajusza is serkedt, és nemcsak a tudományokban, hanem a sportban is élen járt a társai el tt. Reggelenként már régen az uszodában számolta a hosszakat, amikor Mary nekilátott a lágytojások professzionista elkészítéséhez. Azután jött a tavasz, és Willi a fedettb l már februárban a nyitott uszodára váltott, majd egy szép napon közölte szüleivel, hogy átúszta a néhány kilométerrel odébb csordogáló folyót. Maryt szintén szólva a hideg rázta ki az ijedtségt l, és meg kell mondani, hogy másnap aztán Willit is, a folyó h mérséklete ugyanis ez alkalommal nem volt több tizenkét foknál, és Willi ehhez azért még nem volt egészen hozzászokva. Néhány nap alatt felgyógyult, és lassú, módszeres edzésbe kezdett, majd két hét múlva ismét a folyónak vette az irányt. Mary ett l kezdve nagyon sokat szorongott reggelenként, és nem tudta eldönteni, vajon akkor jó szül -e, ha megtiltja a veszélyes vállalkozást, vagy akkor, ha éppenséggel a nehézségek legy zésére biztatja kamasz fiát. Ebben a kérdésben Billy is elbizonytalanodott, mivel senki sem tudta pontosan megmondani, hogy voltaképpen mennyire veszélyes az a víz. Nemsokára azonban megtudták ezt is. 13

Egy szokatlanul hideg, es s s t, majdnem zimankós tavaszi hét után hirtelen kimelegedett az id . A madarak észbontó csicsergésbe kezdtek, a fák elképeszt en zöldelltek és egyáltalán, minden nagyon életszagú volt. Hajnalban a család minden tagja úgy ébredt, mintha csak egész életében erre a napra várt volna. Mary hangosan dúdolt a konyhában, Willi üvöltve zuhanyozott a fürd szobában és Billy - bár kissé recseg térdekkel reggeli tornát végzett a nyitott ablak mellett. - Hahó! Itt az életer -utánpótlás! - nyitott be Mary a hálószobába, amikor Willi már hetedhét határon túl járt. Billy kinézett a lába közül, -ahová éppen a fejét lógatta, és megnyalta a szája szélét. - Most mindenkit bekapok, aki csak elém kerül! - huppant le az ágyra, és kivételesen nem döntötte fel a tálcát. Mary olyan éhes volt, mintha elkapta volna Billy izomlázát, ami egyébként majd csak holnap reggel fog kitörni rajta, a mai váratlan testedzés emlékére. Billy már reggeli közben azzal szórakoztatta Maryt, hogy az izmait domborította, hol itt, hol ott. Marynek a nevetést l többször is cigányútra szaladt a pirítós, ami kit alkalmat nyújtott arra, hogy férje bokszmeccset játsszon a hátán. - Csuda domborúak - fogdosta Mary azután a férje izmait - ilyen domborúságot még nem is láttam! - Ugye? - büszkélkedett gyerekesen Billy. - Na nézzük, te mit tudsz. És egy orvos arckifejezésével látott neki Mary izmainak vizsgálatához. - A vállizmok egészségesek, de lehetnének kissé tömörebbek - nyomkodta meg Mary vállát - viszont! És itt jön a lényeg! Igen kit en illeszkednek a nyakhoz. - És megcsókolta az illeszkedési pontokat, mindkét oldalon. - Kell domborulatokat találtam a fels karnál - folytatta tovább, miközben szája már Mary keze felé járt - kacsó ügyben még nem nyilatkozhatom. Mary kacsói eközben már nehezebben voltak fellelhet ek, lévén, hogy Billy pizsamájának lehúzásával voltak elfoglalva. A férfi visszatért a felbb régiókra. - Hölgyem, ön bizonyos helyeken kit en domborodik! - Uram, van egy pont, ahol Ön sem marad el mögöttem! - és végre levette a férjér l a nadrágot. A két ember ezen a reggelen megcáfolt minden olyan elméletet, amely szerint a hosszú házasság árt a szexualitásnak. Mary és Billy egyre több örömet tudtak szerezni egymásnak, mivel mindketten kiaknázni való lehet ségek tárának tekintették a másik testét. Az ismer sség érzése soha nem jelentette az unalmat, s t, ez volt a biztos kiindulópont ahhoz, hogy önfeledten játszhassanak egymással. Mary semmit sem szégyellt, boldogan fedezte fel testének érzékeny pontjait és tárta minél el bb társa elé. A férfi pedig úgy döntött, hogy neki is legalább annyi az érzékeny pontja, is szereti, ha a mellét simogatják és babrálnak a sz rszálaival. Ezt mellesleg néha nagy vihogások közepette meg is beszélték, hosszú értekezése14

ket eresztve meg a n i tarkó és a férfimell sz rzetérzékenységének azonosságairól és különbségeir l. Egyéb sz rzetekben már kevésbé a szavaikkal, mindinkább pusztán a szájukkal mélyedtek el. Éppen itt tartottak most is, amikor egyre er sebb dörömbölés hallatszott a bejárati ajtó fel l. Úgy látszik, a cseng t nem hallották meg. Billy rémülten ült fel az ágyban. - Mi ez? Mary tejesen kába volt, és kedvetlenül morgott: - Nem érdekel. Gyere vissza. Biztos a hülye postás megint nem találja a levélszekrényt. Azért, mert egy kicsit lóg a szélt l, még megtalálhatná. - Már megint leesett a levélszekrény? - kérdezte Billy. - De csak félig. Gyere vissza - válaszolta Mary. A dörömbölés ismét elkezd dött és nem is akart abba maradni. - Lemegyek - szedte össze magát Billy és megsimogatta félesége hátát - maradj csak itt. Valami köntöst kapott gyorsan magára és mezítláb leszaladt a lépcs kön. - Micsoda szagom van, így nyissak ajtót? - szimatolt a köntöse alá, de aztán rájött, hogy ezt csak érzi. Az ajtóban egy fehér köpenyes fiú, egy kékruhás rend r és egy zilált n állt. Billy bambán nézett rájuk. - Uram - szólalt meg a rend r - az Ön fia Willi, azazhogy Wil... - Ne hülyéskedj már, Joe születése óta ismered a fiamat - vágott közbe Billy ingerülten, a kérd hangsúlyra reagálva. - Mi történt? Az asszony ijedten szája elé kapta a kezét. Joe meredten nézte Billyt és egy hang sem jött ki a torkán. - Mi történt? - Billy üvöltött. - Willi a folyóba fulladt - szólalt meg a ment s, és azonnal a férfi mellé lépett. Az nem ájult el, nem szédült meg, csak dermedten állt, látszólag a ment s arcába nézve, valójában a semmibe. Az asszony sírással küszködve, monoton hangon magyarázott valami történetet, a megáradt folyóról, az kisfiáról, aki még csak tizenkét éves és örökké a nagyokat szeretné utánozni, és Willir l, aki ki akarta t menteni a vízb l, de örvénybe került és már nem tudták kihúzni. A ment s tehetetlenül állt, azután megpróbálta elmondani, hogy Joe és k mindent megtettek, senkit sem terhel felel sség, és kérve kéri Billyt, hogy legalább egy szót szóljon, mert számukra is elviselhetetlen a helyzet. Billy torkán azonban egy hang sem jött ki. A ment s már könyörgött, szakszavakkal t zdelt magyarázatokkal próbálta meggy zni, hogy jobb volna, ha kiüvöltené magából a fájdalmat, mert így örökre beleég, és legalább egy kicsit engedje el magát, az istenért! Azután vádaskodni kezdett, hogy milyen apa az, aki egy könnyet sem ejt a fiáért, és a szó szoros értelmében felpofozta a férfit, de annak meg sem rezdült az arca. Leültették egy fotelba, a ment s behívta a társát, és ketten próbálták Billyt kimozdítani az apátiából. 15

Ekkor jött ki Mary és állt meg a lépcs tetején. Billyt el kellett vinni, mert sokkos állapotba került. Mary heteken keresztül egyfolytában sírt. Amikor Billy hazajött, fiát már eltemették. Életében el ször veszekedett Maryvel ekkor. Felesége egyfolytában azt bizonygatta, hogy meg akarta kímélni. Billy viszont világosan tudta, hogy egyszer en képtelen volt megszervezni a temetés id zítését. Az asszony erre azzal válaszolt, hogy még ez is érthet volna az helyzetében. Billy viszont úgy találta, neki legalább annyira van helyzete, és joga lett volna elbúcsúzni a saját fiától. - Jogod lett volna, ha nem borulsz úgy ki! - üvöltött erre Mary. - A nagy és er s férfiak, a teremtés koronái! Az egyik belefullad a folyóba, a másik meg nem bírja ezt elviselni! - és rettenetesen zokogott. Billy ett l a vádtól teljesen elvesztette a fejét. - És ti, n k? Tudtok vigyázni a fiaitokra? Sírni, azt tudtok! De oda is kéne tudni figyelni a másikra, nem? A férfi is ember! Különben is, egy temetést nem tudsz megszervezni, ha nem vagyok ott én, a férfi, vagy nem?! Mary nem tudott erre mit mondani. Billy föl-alá járkált a szobában és képtelen volt lejárni a dühét. Úgy érezte, iszonyatosan becsapták, és képtelen volna megbocsátani. A feszültség egyre elviselhetetlenebbé vált. Mary megpróbálta feloldani. - Billy, egyikünk sem tehet arról, ami történt. - De igen, mind a ketten tehetünk róla! Fönt szerelmeskedtünk, amíg az a szegény gyerek ... - vad indulattal nézett Maryre. - Hogy tudtál ezalatt nyugodtan henteregni, mint egy szuka?! - De Billy! - Egy anyának ezt meg kellett volna éreznie! - Billy a lelke mélyén tudta, hogy most hülyeségeket mond, de nem bírta abbahagyni. - Az én anyám mindig megérezte, ha nekem valami bajom volt, már akkor, amikor én még nem is tudtam róla! - De én nem vagyok a te anyád, Billy, én Mary vagyok, és mást tudok, nem azt! - Persze, most büszke vagy a tudásodra, mi? Mit érnek a díjaid ehhez képest, mi? Tudunk velük valamit kezdeni? Fel fogjuk ket nevelni és unokáink lesznek t lük? Mary iszonyú rémülettel nézett férjére és teljes testében remegett. Billy már majdnem az egész szobát szétverte dühében. A kisebb tárgyak már mind összetörve hevertek a padlón. pedig iszonyatos indulattal üvöltött, már maga sem tudta, miket, évezredek sérelmeit és fájdalmait okádva rá az asszonyra. Egy pillanatra szembekerültek egymással. Mary feje egyfolytában remegett és szemében csak rémület látszott. Billy megtorpant, zihálva megállt el tte. Lecsukta a szemét, azután ismét kinyitotta. Érezte, lassan meg fog nyugodni. Ki kellett adnia magából a fájdalmait. Nagyokat lélegzett és lassan kinyitotta a tenyerét, ami eddig ökölbeszorítva feszült a combja 16

mellett. Halvány vágy támadt benne ahhoz, hogy Mary nyakába boruljon, és zokogva megölelje elgyötört feleségét. Billy azonban túl sokáig viaskodott a saját gyengeségével. Mary nem bírta a feszültséget és kirohant a házból. Mire a férje utánament, már nem volt sehol. Billy egész éjjel a barátaikat telefonálta körbe, s azok is félóránként hívták t. Mary egyikükhöz sem érkezett meg. Billy azt sem tudta, vitt-e magával pénzt, kabátot, igazolványt vagy csekket. A kocsiját itt hagyta. Másnap már Joe-nak is szóltak. A rend r azt mondta, várjanak még egy napot, hátha csak egyedül akar maradni, végül is ez elég érthet . De azért be fogja cserkészni az egész kerületet. A férfi kissé megnyugodott, bevett egy altatót és lefeküdt aludni. Délután csak tett-vett a lakásban, telefonált, bekapcsolta a tévé egyik képújságját, hátha a hírek között talál valami nyomot a feleségér l. De szerencsére csupa tizenéves volt a sérültek, erd szélen megleltek és folyóból kifogottak között. Szerencsére! Azoknak a szülei is mit élhetnek át! - sóhajtott magában Billy. Azután kiment a konyhába. Mosolyogva nyugtázta, hogy úgy sürög-forog, készül dik, mintha gyerekágyas feleségét várná haza, jobbnál jobb vacsorákat készít el , gondosan ügyelve, hogy mindenfajta vitamin, zöldség, gyümölcs legyen benne. Estére a tálaló úgy festett, mint egy kisebbfajta hercegi fogadás svédasztala. Billy hajnalig ült mellette, id nként felemelte a telefont, aminek kagylójából résztvev baráti hangok vigasztalták. Egyszer átjött Betty is, Norman felesége, akivel mindketten jóban voltak. Betty anyáskodóan elrendezte egy kicsit a párnákat a hever n, belekóstolt a finomságokba, teát zött Billynek és elmosogatott. Aztán leverten távozott. Hajnalban Joe jött be, mert látta, hogy még ég a villany, és egyszer en ágyba parancsolta a teljesen összetört férfit. Billy félálomban volt, amikor megállt egy autó a házuk el tt. Hirtelen felkapta a fejét, de mindjárt vissza is ejtette. Hiszen Mary nem vitte el a kocsiját. Ez biztosan a takarítón , annak meg van kulcsa. Majd bejön. De nem jött be senki, a kocsin viszont becsapódott egy ajtó, és ismét beindították a motort. Billy még visszazuhant néhány percre az alvásba, de kisvártatva rémülettel a szívében ébredt fel. Ki volt ez? Ki áll le itt csak úgy, azután megy tovább? Joe bejött volna, vagy legalább kopog. A takarítón nek van kulcsa. Bettyék azt mondták, csak este jönnek. A postásnak motorbiciklije van. Ki volt hát az? Nagy nehezen kikászálódott az ágyból. Lüktet en fájt a feje, nem volt hozzászokva az altatókhoz, és f leg ahhoz nem, hogy össze-vissza szedje ket, mint most. Megkereste a kulcsot, és hunyorgó szemmel kilépett a házból. A kertkapu jó néhány méterrel odább volt, a hirtelen fényt l szinte alig látott el odáig. A szeméttároló mellett feküdt valami zsákféle, ami eddig nem volt ott. 17

- Aha, lerakták a szemetet - gondolta bódultan Billy, és már majdnem visszafordult, amikor észhez tért, és eszébejutott, hogy a szemetet nem lerakni, hanem elvinni szokták, és azt sem délután, hanem kora reggel. Tarkóját masszírozva elindult hát a kupac felé, ami egyre határozottabb körvonalakat öltött. Kezdetben színes ruhacsomagnak nézte, és azt gondolta, valami jótékonysági egyesület eltévesztette a házszámot. Ám legnagyobb rémületére a csomag megmozdult. Billy eszeveszetten rohant a kapu felé, szinte átesett rajta, ahogyan kinyitotta és rémülten felkiáltott: - Mary! Az istenért! Felesége egészen elképeszt állapotban feküdt az aszfalton. Kiskabátja helyett valami kézzel horgolt, külvárosiasan tarka kend volt körétekerve, amibe elkékült kezekkel, görcsösen kapaszkodott. Arcán véraláfutások, harisnyája lógott. Ezen kívül még büdös is volt. Félig megemésztett szesz szaga áradt bel le. Billy kis híján sírva fakadt. Most mi az istent csináljon? De eközben önkéntelenül hozzálátott, hogy valahogyan felszedje a feleségét és eljusson vele a házig. El ször óvatoskodott egy kicsit, Mary mocskos göncei miatt, aztán mérgesen legyintett egyet, térde és háta alá nyúlt, és behajlított lábakkal megpróbálta t lassan fölemelni. Mary feje hátrahanyatlott és teste olyan nehéz volt, mint a sószsák. Aztán nagy nehezen bevonszolódtak a házba. Hosszú id nek kellett eltelnie, amíg összeállt a kép. Mary elt nésének estéjén el ször egy ártatlan talponállóba ment be, és megivott egy konyakot. Kicsit oldódott a feszültsége, és azt gondolta, ha sétál egyet, teljesen meg fog nyugodni. Kószált egy darabig, de a konyak valószín leg nem volt egészen tiszta, mert egyre jobban fájt a feje. Betért hát egy másik helyre, és kért egy gint, citrommal. Ez már jó volt. Valami zenés m sor ment közben a színpadon, valaki rendelt neki egy újabb gint, aztán egy társasággal lementek a helyiség intimebb bárjába. Ett l kezdve már egyáltalán nem emlékszik semmire, csak arra, hogy örökké szomjas volt. Valamikor valakivel meleg tejet is ivott egy huzatos helyen. Egy fülledt szobában viszont levette a cip jét és egy szelídített majommal táncolt, akinek piros bolhanyakörv volt a gallérja és narancskoktélt vedelt. Ez minden. Fogalma sincs, ki volt az, aki megszánta, vagy akinek már elege lett bel le, és hazahozta a házuk elé. A táskája elveszett. Lehet, hogy az abban lév iratokból tudták meg a címét. Billy heteken keresztül minden erejét összeszedte, hogy valahogy helyrebillentse felesége állapotát. Bocsánatot kért a „hemperg szukáért" és az egyéb vádaskodásokért. Mary azonban képtelen volt megemészteni a történteket. Billy kirohanása azért hatott rá annyira, mert neki magának is mély lelkiismeretfurdalása volt, amiért nem érezte meg már jóel re a veszélyt. De legalább ne akkor történt volna a tragédia, amikor éppen az élvezeteivel foglalkozott! Legalább f zés vagy munka közben érte volna!

18

Senki sem tudta t meggy zni arról, hogy akkor sem lett volna jobb. Fejében szétválaszthatatlanul összekapcsolódott saját életélvezete és Willi haláltusája. És férje, ahányszor csak belépett az ajtót, örökké ezt juttatta eszébe. De nemcsak a szerelem, hanem mindenfajta élvezet elérhetetlen távolságokba került t le, így például az evés is. Rövid id alatt kislányos vékonyságúra fogyott. Egyetlen dolog maradt számára: az ital. Billy kezdetben mindenféle gyógyszerekkel kísérletezett. Azután többen is megpróbálták rábeszélni Maryt egy elvonókúrára. azonban nem egyezett bele. Elvitték kiállításokra, s t saját fotóiból rendeztek kiállítást - ezek közül egyik sem érdekelte. Pszichiáterhez nem ment, mert nem érezte betegnek magát. Azt mondta, világosan tudja, hogy az a baja: meghalt a fia, és közben szerelmeskedett. Minek ehhez még egy pszichiáter is? Férjének minden gesztusára csak azt válaszolta: Te csak ne pátyolgass engem, nem vagy az apám. Együttlétük utolsó napján Mary kivételesen csendes szomorúsággal és megadó absztinenciában üldögélt a kertben. Egy csokidarabot talált az egyik fiók mélyén, amit még Willi spájzolt be magának, gondosan becsomagolva az ezüstfóliába. Willi volt ugyanis a csokifelel s. Amikor valami édesség érkezett a családba, mindenki azonnal neki esett, és nyakló nélkül habzsolta. Willi ezt a legteljesebb mértékben ésszer tlennek találta. Ezért egy id után felállt, és határozott hangon így szólt: - Szül -emberek, állj. Nem kívánhatjuk, hogy kis közösségünket kóros elhízás és túlzabálás következtében el állott gyomorrontás döntse romlásba és züllessze szét, a vizesblokkok minden irányába. Ezért ezt a maradék fogszuvasítót ezennel lefoglalom és elraktározom a rosszabb id kre. Hozzáférni csak a testemen keresztül lehetséges. Ágy . Azzal hosszú léptekkel távozott, és csak kivételes alkalmakkor osztogatta szét a maradék édességet. Ezt a darabka csokoládét Mary utolsó, megnyugtató üzenetnek érezte. „Szeretlek, Mama" - mondta számára a szájában lassan szétolvadó meleg és édes íz. Billy reménykedve bámulta t a diófa árnyékából. Talán most vissza lehet hozni az életbe. - Mary - szólította meg halkan. - Igen? - nézett rá szelíden és szinte egy másik világból a felesége. - Mary, Bettyék szeretnének veled találkozni. Olyan kellemes id van ma. Nem volna kedved elmenni hozzájuk a nyaralójukba? Estére társaságot hívtak össze, és csónakázni is lehet a tavon. Mary hosszasan, elgondolkozva nézett a távolba. Mintha egy kis mosoly is megült volna szája csücskében. Azután lassan ismét felé fordult, szeme egészen furcsán áttetsz nek t nt és kislányosan magas hangon azt mondta pici biccentés kíséretében: - De. Billy hihetetlenül megkönnyebbült. Szerette volna azonnal felkapni feleségét, körberepülni vele a kertben, gyorsan felöltöztetni, megfésülni, 19

és beültetni az autóba. Tulajdonképpen inkább elrepülni szeretett volna vele. De világosan tudta, hogy a legkisebb élénk mozdulat is megtörheti a varázst. Lassan, óvatosan kell csinálni. Még egy ideig üldögéltek a kertben, azután kényelmesen, nyugodtan készül dtek. Mary id nként teljesen elfelejtette, hogy hová is mennek tulajdonképpen. Billy türelmes volt hozzá, így el fordult, hogy húsz percig is üldögéltek, mintha éppen ez volna a dolguk, s Mary el ször felrakta, majd lebontotta hosszú haját, mintha már a lefekvéshez készül dne. Billy rendíthetetlenül bízott benne, hogy felesége most fog elindulni a gyógyulás útján. Végre a kocsiban ültek, és Marynek kivételesen ez sem okozott megrázkódtatást. A társaság tapintatosan, de örömmel fogadta ket: Billy apró jeladásaiból azonnal megértették, mi a helyzet. Mary egyre természetesebben viselkedett, már is tudott mit kérdezni a barátaitól, emlékezett rá, kinek milyen gondjai voltak, amikor utoljára találkoztak. Ett l a változástól mindenki izgatottan kereste a társaságát, kézr l kézre adták, táncoltatták, vicceket meséltek neki. Marynek hosszú id után néha sikerült nevetnie is. Már éjfél is elmúlt, amikor kislányos pukkedlivel odapenderült Billy elé és azt kérdezte t le: - Kedves férjem, elengedsz? Ez az úr itt udvarolni akar nekem - és a mellette álló kollégájára mutatott. - Hát persze! - adott engedélyt örömmel Billy - végre igazán szórakozol - és miután egy ironikusan eltúlzott, bókoló mozdulattal útjára engedte ket, szándékosan hátat fordított, hogy Mary még az ellen rzés halvány árnyékától se érezze zavarban magát. Id nként persze lopva megkereste t a szemével, de sohasem zavarta, egy pillanatra sem. Hajnalodott. A társaság elfáradt és a vendégek lassan szedel zködni kezdtek. Mary nyúzottan és karikás szemekkel került el , egy harsány férficsoport közepéb l. Arcán nyoma sem volt a délutáni áttetsz szomorúságnak. Billy a kocsi felé vezette, bár pontosabb erre az a kifejezés, hogy támogatta. Kétségbeesve látta, hogy felesége ha lehet, még rosszabb állapotban van, mint eddig. Alig tettek néhány mérföldet, Mary egyszercsak megfogta a kezét, s anélkül, hogy csak egy kicsit is oldalra fordította volna fejét, maga elé nézve azt mondta neki: - Csónakázni akarok. Billy szó nélkül lekanyarodott a vízparthoz vezet útra. A stégeknél legalább hét-nyolc csónakot hagytak kint, közönséges kis ladikokat, amiket kutyának sem jut eszébe elkötnie, de kellemes nyári éjszakákon nyugodtan kölcsönvehetik a romantikára vágyó szerelmespárok. Kiszálltak, és szó nélkül végigmentek a parton. Mary megállt és határozottan elindult az egyik csónak felé. Gyanús egyenes volt a járása. Férje lázasan kutatott az emlékezetében, hogy vajon látott-e alkoholos poharat Mary kezében az éjjel, de csak narancsdzsúzokra és kólákra emlékezett. Baráti körükben mindenki tudta, hogy feleségét nem szabad itallal kínálnia.

Mary már bent ült a csónakban, amikor tétován is letelepedett, szemben vele, az evez s ülésen. Lassú csapásokkal kivezette a csónakot a stégek közül. Automatikusan lapátolta a vizet, visszafelé, szép szabályosan, ferdén csúsztatva az evez ket a sima víztükrön. Billy mindig büszke volt rá, hogy sosem „fogott békát", vagyis a lapátok élei nem akadtak be az apró hullámocskákba. - Milyen jó lehetne most ez - gondolta magában - ha nem kéne azon gondolkodnom, hogy vajon nem töltött-e valaki bélést Mary kólájába, s nem ivott-e így többet, mint akármelyikünk? Fürkészve nézte felesége arcát, amin a vonások sziklakeménység nek látszottak a fénytelen éjszakában. Mary egyszerre visszanézett, szája mintha gúnyosan mosolyra húzódott volna, és levette a kardigánját. - „Hemperg szuka" - mondta egyszercsak Billynek, feneketlen gúnnyal és gy lölettel a hangjában. - Hemperg szuka vagyok, ugye? Te annak látsz engem! - De Mary! Már ezerszer tisztáztuk, hogy nem gondoltam komolyan mondta a férfi, és megpróbálta meg rizni a nyugalmát. - Deeee, nagyon is komolyan mondtad - válaszolta Mary, és levette a ruháját is - mert én egy hemperg , fajtalan, gyalázatos rohadt kurva vagyok - sziszegte összesz lt szemmel. - Mary, figyelj ide. Nem kurva vagy, hanem részeg, érted? Ha sokáig csinálod ezt, el ször is meg fogsz fázni. Azután meg össze-vissza sértegetni fogjuk egymást, aminek végképp semmi értelme. Mary csak nézett rá, és levette a bugyiját is. Anyaszült meztelenül ült a padon, majd lecsúszott a csónak aljára, és lábait szétterpesztve Billy mellé rakta a padra. - Gyere - suttogta er szakos hangon. Billy dermedten ült a padon. - Mary, kedves. Így nem lehet. Menjünk haza. El rehajolt, és megpróbálta Maryt a kabátjával betakarni. Most, hogy egészen közel került az arcához, egyértelm en érezte a pálinka szagát. - Úristen, már megint! - kiáltott fel, de felesége abban a pillanatban elkapta a nyakát és lerántotta t a csónak aljába. Másik kezével villámgyorsan lecsapott Billy ágyékára és kemény mozdulatokkal, ritmikusan gyömöszölni kezdte. A csónak ijeszt en billeget, s a férfinak egyre nagyobb fájdalmat okozott Mary agresszív „masszázsa". - Mary, az istenit, mit csinálsz? Hogy képzeled? Így nem lehet! - Na mi van, hapsikám, berezelsz egy kis szext l? Bezzeg, amikor a fiad haldoklott, nem voltál ilyen puha! Ment neked a döfés nagyon, édesem, nem igaz?! Billy nem mert nagyon dulakodni, mert egyfolytában attól félt, hogy felborulnak, a csónak alá is kerülhetnek, s ki tudja, mi történik a hideg 21

mélyvízben egy részeg n vel? Inkább óvatosan megpróbált kicsusszanni a karjaiból. Nem lehetett. Maryb l olyan gy lölet és indulat áradt, hogy ha más nem, már ez is elegend lett volna a másik tökéletes lebénításához. A sz k térben tehát az egyikük vadul, a másikuk óvatoskodva birkózott. A férfi már csaknem sírt fájdalmában és elkeseredésében. Hogyan juthattak idáig? Egy ilyen tökéletes kapcsolat után? Hogy lehet ilyen undorító az a n , akit régen annyira lehetett szeretni? Elfogyott az ereje, s lemondóan hányódott a csónak aljában, valami csodára várva. Mary ekkor a szó szoros értelmében felülkerekedett. Hanyattfordította Billyt, aki már csurom víz volt a minduntalan bevágódó hullámoktól, amit a dülöngél ladik keltett. Feje becsúszott az els ülés alá, így Maryt csak részleteiben látta. Szinte nevetnie kellett a szituáción. Ott fekszik , a ladik aljában összegy lt vízben, nedvesen és lucskosan, kigombolt nadrágjában és szederjesen a hidegt l. Ha valamire vágyik, akkor az egy meleg pokróc. Ehhez képest egy deréktól lefelé látható meztelen n térdel fölötte és potenciát próbál kicsikarni elgyötört testéb l. A nadrágjában turkál, miközben föléje guggol és megpróbálja magába tuszkolni a farkát, aminek térfogata a jelen esetben a legminimálisabbra volt képes lecsökkenni. - Meg fogsz hágni, megértetted? - hörög közben valahol egy torok a sötétben, a feje feletti deszkából. Mi a fenét lehet ilyenkor csinálni?! Még soha ilyen elidegenedettnek nem érezte magát. Annyi indulat és érzelem sem volt benne, mint egy döglött lóban. Id nként, ahogyan meglódult a csónak, a hold besütött a képébe. Mélán nézte, kereste rajta az ismer s krátereket, mint gyerekkorában szokta, augusztusi éjszakákon. De akkor puha és meleg füveken feküdt. Micsoda különbség. Hirtelen iszonyatosan bevágódott a feje, elveszett a hold, és a követkepillanatban hatalmas csobbanás hallatszott. Mary eddig látható fele is elt nt fölüle. Sajgó homlokkal tornászta ki magát a pad alól, és a víz fölé hajolt. Felesége ott kapálózott nem messze a csónaktól. Maga is csodálkozott, hogy milyen komótosan és megfontoltan ereszkedett le a csónak oldalán, ahelyett, hogy egyb l fejest ugrott volna. „A fene enné meg - gondolta magában - a cip met le kellett volna venni. Rémes, amikor belemegy a víz és mázsás súllyal lóg a lábamon a cip ." Néhány karcsapással elérte a feleségét, aki hirtelen kidugta fejét a vízl, és eszel s nevetésbe kezdett. - Á, a kisfiú megérkezett! Talán itt a vízben majd végre feláll neki. Ó, egy kis nosztalgia következik. Régi, szép kádvizek emlékére! Jaj istenem, most jut eszembe, nem hoztunk szappant, drágám! Így bizony egy kicsit nehéz lesz dugni, tapadni fog meg cuppogni, s t talán még csikorogni is fog a b rünk, kedvesem! És incselked en megcsiklandozta az állát, majd kezei ismét lefelé indultak. A vízben azonban könnyebb volt kitérni el le.

- Mary, könyörgök, menjünk ki! Kapaszkodj belém és felhúzlak, jó? rimánkodott a férfi. Mary azonban teljesen meg volt rülve. Könnyebben úszott, mint , súlyosra ázott ruháiban, hiszen meztelen volt. Egy pillanat alatt elt nt. Átbújt a csónak alatt, majd visszasiklott, a víz alatt úszott egy ideig, és hangosan bugyborékolt, mint egy kisgyerek. Billy úgy érezte még soha életében nem fázott ennyire és soha ilyen magányban nem volt része. Senkihez és semmihez nincsen köze, csak saját magához. És valamihez, ami meleg. Egyetlen célja tehát, hogy végre kikerüljön ebb l a hidegb l és felmelegedjen. Nagy nehezen visszamászott a csónakba, és elhatározta, utoljára figyelmezteti Maryt. Ha nem jön ki, itt hagyja és kievez a partra. Elhatározása ellenére háromszor is szólt feleségének, lenyújtotta a karját, de az csak kinevette és utoljára még bele is harapott. Billy az evez ket fogta. - Nem hívlak többet - mondta - elindulok. - Pá, kis Keljfeljancsim, pá, csak menj - gúnyolódott az asszony, és hirtelen mozdulattal kirántotta az egyik evez jét. Azután elindult a csónak másik oldalára, a párjáért. A férfi úgy érezte, hogy mégegyszer képtelen volna a vízbe ugrani, hogy visszaszerezze az evez ket. Ezt az egyet tehát meg kell tartania, mert különben meghal. Vad dulakodás indult közöttük az evez ért. Mary el nyben volt, mert szabadon mozgott és az ital is melegítette. Billy egész testében reszketett a rátapadt vizes ruhától, de levenni végképp nem volt ereje. Egyetlen esélyének az evezést tartotta, ami végre közelebb vinné az otthonához. Minden erejét megfeszítette hát, és feltérdelve az ülésre, oldalazva, kenus módjára próbált evezni a part felé. Mary azonban hihetetlenül leleményes volt. Olyan módon húzkodta az evez t, hogy a csónak többet ment hátra, mint el re. Billy egyre elkeseredettebbé és indulatosabbá vált, Mary pedig egyre gúnyosabbá. Már mindketten annyira rángatták az evez t, hogy akár ketté is törhetett volna. Billy szívét rémület öntötte el erre a gondolatra, és hatalmas er vel behúzta a lapátot. Csend támadt, Mary elbújt valahová, egy tökéletesen árnyékos oldalra. Billy fülelt, de semmi nesz nem jött a víz fel l, csak a csónak és a víz ütközésének ismétl zaja. A férfi minden idegszála megfeszült. Lassan, óvatosan eresztette le az evez t, és azt remélte, ha beleért a vízbe, utána hirtelen fel tud gyorsulni annyira, hogy Mary, akármilyen jó úszó is, lemaradjon mögötte. Már-már el is érte a vizet a lapát, és még mindig semmi nesz. Pici csobbanással már bele is merült, és most! Meghúzta gyorsan! Mary olyan hirtelen csapott le rá, mint egy kígyó. - A kurva anyád! - üvöltött fel Billy és egy iszonyatosan nagyot csapott az evez vel, felesége felé. Egy sikoly hallatszott, s utána bugyborékolás, azután semmi. 23

A férfi egy pillanatra megtorpant, de a menekülés vágya mindennél er sebb volt benne. Gyerünk! Gyerünk! Vadul hajtotta magát el re. Kiért és nekiütközött a partnak. Gépiesen és gyorsan visszakötötte a csónakot a helyére és cuppogó cip kkel rohant a kocsijához. Negyed óra alatt otthon volt. Miközben forrt a teavíz, és több pohár brandy melegítette t belüll, a lehet legforróbb vizet eresztette a kádba. Lelkében semmi, de semmi sem volt, csak a meleg utáni hatalmas vágy. Lúdb rözött a forróságtól, amikor végre beleereszkedett a kádba. - Milyen érdekes - morfondírozott - a forró ugyanúgy hat az ember rére, mint a hideg. Billy náthás hangján mindenki kit en szórakozott a telefonban, a parti után persze rögtön felhívta a házigazda, hogy értékelje az eseményeket és besöpörje a jó buliknak kijáró udvarlásokat. Billy kitett magáért. A legkülönfélébb állatok hangján mondta el, nagyokat tüsszögve és trombitálva közbe, hogy ilyen jól még sohasem szórakozott. A kérdésre , hogy „Mi van Maryvel?", „ is olyan jól érezte magát?" vagy, hogy „Szintén megfázott?", lakónikus rövidséggel csak azt válaszolta: - Fogalmam sincs, tudnii lli k valószín leg megöltem. A többiek ezen ismét nagyon jól szórakoztak. Úgy fogták fel, mintha Billy azt a viccet mesélte volna el, amelynek végén az orvosi javaslat így hangzik: torokfájás ellen legjobb a borotvapenge. Mintha elvágták volna. Billy rezignáltan megállapította magában, hogy az ember olyan fantasztikusan hülye és tökéletlen, hogy nem érdemes nagy ügyet csinálni az életéb l. sajnos minden bizonnyal megölte a feleségét, mivel nem tehetett mást. De ezáltal semmivel sem tökéletlenebb ezeknél, akik még a másik szavát sem képesek megérteni, hiszen lám, most is azt hiszik, hogy hülyéskedett. Aztán, hogy felesége soha többé nem került el , egy szép napon meghirdette a házat, jó áron eladta, nem búcsúzott el senkit l, és hazautazott a szüleihez. Nekik nem mondta meg, hogy Maryt megölte, mert tudta, hogy k viszont el fogják hinni. Ezért feleségét képzeletben bedugta egy elmegyógyintézetbe, és amikor egyedül akart lenni, meglátogatta. Tíz év telt el a tóparti események óta. Billy lassan a nyugdíjas évei felé közeledett. A régi szül i házat fokozatosan kipofozta, a farmon rendbetett ezt-azt, a téli és a nyári konyhát mindenféle praktikus eszközökkel szerelte fel, hogy anyjának minél jobban megkönnyítse a dolgát. És ami a leglényegesebb: összebarátkozott a környékbeliekkel. Jófajta, állat- és embertisztel népek voltak ezek, akik megbecsülték a kemény munkát, és utána szerettek nagyokat szórakozni. Farsang idején természetesen álarcosbálba kellett menni, húsvétkor három napig kellett inni a jól sikerült körmenet örömére, újévkor malackodni kellett és általában véve 24

egész évben élvezni illett az életet. Billynek ez kezdetben egyáltalán nem sikerült, kés bb legalább megértette, hogy mások mit élveznek benne. Vállalatának egyik kisebb fiókja m ködött itt, annál dolgozott, kezdetl fogva, hogy visszajött. Munkatársai megrögzött agglegénynek tartották, aki számára a munka az egyetlen öröm. Id nként kötelességüknek érezték, hogy hóna alá nyúljanak, és elvigyék egy kicsit szórakozni. Billy csak mosolygott az igyekezetükön, de sohasem utasította vissza ket. Most is valami nagy vállalati mulatság készült, a környék legjobb szállodáját bérelték ki egy hétvégére és mindenkinek megadták a kisváros összes jelmezkészít jének a címét. Billy kötelességtudóan elbaktatott az egyikhez, amelyik a legközelebb volt. Hosszú ideig nézel dött, amíg végre az eladó megunta és így szólt: - Uram, önnek kora ellenére fantasztikusan jó és fiatalos az alakja. Van egy jelmezünk, amire nem kell várni, készen áll a raktárunkban. Éppen az ön mérete. Neptun víz alatti ruhája, szigonnyal kiegészítve. Próbálja meg. - Én, Neptun? Ez megbolondult - gondolta Billy, de türelmesen várt. Az eladó valami furcsa szürke, csillogó ancúgot hozott el , egy idétlen szigonnyal. - Na, vegye csak föl. Billy bement a fülkébe és nekifogott, hogy belebújjon a valóban nagyon életszer dresszbe. - Szent Kleofás, olyan lábam, mint egy hal - mormogta, amikor a térdénél tartott. - Nem egy, kett - helyesbített, amikor a combjához ért. - Mi a fene ez? - ahogyan a rejtett cippzárral bajlódott, valami kemény kis függelék a kezében maradt. - Egy csiga. Persze, ez a Neptun folyton a víz alatt mászkál, és örökké rátapad valami. Szokott ez egyáltalán mosakodni? Ijedten körülnézett az öltöz ben, és gyorsan eldugta a letört m anyagállatot az állófogas talpa alá. - Így ni. Egészen jó. Szürke, testheztapadó kezeslábas feszült rajta, kicsit hasonlított a búvárok ruhájára. Felül szoros, fejhez tapadó csuklyában végz dött, aminek peremér l mindenféle hínárszín izék és persze csigák meg kagylók lógtak. Ahogy forgott benne a tükör el tt, testének domborulatain a dressz mindig másképpen verte vissza fényt, szinte úgy, ahogyan a hullámzó víz szokta. - Olyan, mint a lányok hologramos fülbevalója, ami most olyan nagy divat - gondolta, és kilépett a fülkéb l. Kezével viccel dve kacér mozdulatot tett, és kisöpört a homlokából néhány szál moszatot. - Egész jó mondta mégegyszer. Az eladó még ájuldozott egy kicsit, - Micsoda alakja van! Hogy kiemeli! - és fele áron odaadta. Billy, mint jövend beli Neptun, a tengerek kirá25

lya, csendes mosollyal távozott. Kicsit kés bb visszament a szigonyáért, mert azt ott felejtette. Már pénteken este beköltöztek a hotelba, hogy egészen otthonosan érezzék magukat, mire kitör a nagy mulatság. A hatalmas báltermet már szombat reggel elkezdték díszíteni, ezért mindenki a szobájában reggelizett, mert különben ennek egy része volt az étterem is. Billy hosszú id óta ekkor evett el ször lágytojást. Azután visszafeküdt egy kicsit, olvasott, majd az ablak el tt ülve bámulta a fákat. Halványan úgy emlékezett, hogy valamikor ismerte a szerelmi vágy érzését. De mindez csak olyan volt számára, mint valami távoli, gyerekkori mese. Valahogyan eltelt a napja, azután elkezdett készül dni a maszkabálra. A termet a vidékiség tömény leveg je töltötte be. Billy ivott valami koktélt, amit egy pincér kedvesen, már a belépésekor a szigonya hegyére próbált állítani. Persze nem sikerült. Azután csendesen üldögélt egy sarokban. Középen tombola, szépségverseny és mindenféle vetélked folyt, egy-egy asztalnál furcsa kasztokba tömörülve zs rizték egymást f nökök és beosztottak. Hogy honnan a fenéb l tudnak még álarcban is ilyen jól elkülönülni? - csóválta a fejét Billy. Nehezen csóválta, mert Neptun feje egybe volt öntve a nyakával, és kicsit viszketett is alatta a b re, mivel a gumiszer m anyag rosszul lélegzett. Már majdnem egészen elunta a dolgot, amikor megkezd dött a tánc, és ha akart volna, se mehetett volna ki. Ilyenkor kötelez volt a részvétel, mert mindenfajta elkülönülés a rendez k bojkottálásának min sült. Így Billy megadóan táncolt egy pulykakakassal, egy néger rabszolgával és egy alligátorral. Ez utóbbi volt a legnehezebb, mert az alligátor hatalmas szája id nként magától kinyílt, mivel rossz volt a rugója. - Bocsánat - mondta ilyenkor a bájos arcú mérnökn , aki az alligátorban tartózkodott. - Volna szíves összenyomni? Billy készségesen megfogta a hatalmas állkapcsokat, alul-felül, és hirtelen mozdulattal összecsapta ket. - Köszönöm - visszhangzott az alligátorból. - Igazán nincs mit. Aztán lekérték t le a szörnyet. Már éppen visszaindult volna az asztalhoz, amikor maga Belzebub penderült elé, személyesen. Vörös-fekete, szintén testhez tapadó dresszt viselt, arcát is maszk takarta. Két kis szarvacskája kacéran ágaskodott a fején. A dressz kényelmesebb volt az övénél, mert a nyakánál végetért, így az ördöghölgy szabadon forgathatta a fejét. - De jó neki - gondolta a férfi - nem izzad a haja alatt. Szerintem az én hajam már el is múlt a fejemr l, a sok gyötr dést l. - és kicsit megvakarta a gumisapkáját. Belzebub félreértette a mozdulatot, és tétovázásnak vélte. - Nem akar a Tengerek Királya az Ördögök Királyával táncolni? - kérdezte cseppet sem alvilági hangon.

- Dehogynem! - válaszolta ijedten Billy - csak tudja, itt bent nincs elég leveg , és viszket. - Másoknak túl sok is van odabenn - válaszolta a n - és kevesebbet vakarják. Összenevettek, amennyiben ezt Billy arcába lógó hínárjai és a lányos alakú n maszkja megengedte. - Milyen jól táncol - udvarolt neki a n , kicsit megemelt, lányos volt a hangja. - Vajon hány éves lehet? - kérdezte magában a férfi, és sóhajtott egy aprót - És milyen ijeszt a fegyvere! - markolta meg a n Billy szigonyát, amit tánc közben is kénytelen volt magánál tartani, hiszen hozzátartozott a jelmezhez. A n a következ lépéseknél nevetve hozzásimult, így a szigony a háta mögé került, miáltal viszont id nként beleakadt a bojtos vég farkába. Jókat nevettek ezeken a dolgokon, de gyanúsan sokat hallgattak. A zene már nem is jutott el a fülükig, saját, közös ritmusuk volt, ebben ringatóztak, minden porcikájuk egymásra hangolva a táncolók s jében. - Furcsa - mosolygott Billy - milyen gyengéd és odaadó ez a n . És milyen ismer s mindez. Mintha már lett volna ilyen az életemben. Megpróbált visszaemlékezni, hogy ki lehetett az, de úgy találta, hogy éppen ilyen lágy és kedves n vel még soha nem találkozott. Talán Margaret, még egészen fiatal korukban? Nem, igazán nem volt ilyen. Vagy Anne? Aki folyton beverte valamijét és kék meg zöld foltok voltak a térde körül, mint egy tizenévesnek? Anne aztán végképp nem, az olyan ügyetlen volt, hogy ha meg is akarta volna ölelni t, biztos, hogy mellényúlt és beleesett a mosogatóba. Lehetett még Daisy, akivel végül nem jött össze semmi, mert csak hitegette t és közben már régen férjhez ment Billy egyik kollégájához. Nem, ilyen biztos, hogy nem volt senki. És milyen helyes kis feneke van. Ilyen se volt. A n karja Billy vállán nyugodott, határozottan, de lazán, mint ami eleve oda tartozik. Aztán egyszerre megálltak, egymásra néztek, és hirtelen nagyon szorosan megölelték egymást. A n szobája pontosan olyan volt, mint az övé, de mintha egy másik emeleten lett volna. Vagy mégsem? Billy ezt nem tudta eldönteni, mivel a liftben többen is voltak, s hol följebb, hol lejjebb irányították a „tükrösdobozt", így aztán fogalma sem volt, hogy végül is hol szálltak ki. De Billy azonnal otthonosan mozgott a szobában, ami nem volt különösebben nehéz. Részint, mert nem is kellett túl sokat mozogni, részint, mert a n mindent megtett, hogy jól érezze magát. Billyt olyan melegség vette körül, amilyenben emlékei szerint csak akkor volt része, amikor valami átfagyoskodott éjszaka után a forróvizes kádban ült. A n lefejtette róla Neptunt, a szigonyát a sarokba állította, és kedvesen megmasszírozta Billy agyongyötört fejb rét. 27

- Ez már maga a boldogság kezdete - mondta megkönnyebülten a férfi, és átölelte Belzebúbot. Az ördög kinyúlt a kapcsolóért és eloltotta a villanyt. - A pokolban feneketlen a sötétség - suttogta Billy fülébe, pici, meleg lehelleteket küldve szavai után. A férfi egyszer en tökéletesen elolvadt. Belzebúb ruhája is egészen könnyen nyitható cippzárral m ködött, nem kellett sok id a levételéhez. Csak a n arcán maradt meg a hatalmas orr. - Nem akarod levenni az ormányodat? - kérdezte Billy, mert a n egész arcát szerette volna megsimogatni. - Most nem. Olyan jópofa, egészen hozzám n tt. - válaszolta a n , és orrát Billy nyakába dugta. - Azt sem tudom, hogy hívják - ötlött a férfi eszébe, de már nem tudta megkérdezni, mert nem volt semmi értelme. Ez a n az övé, és is a n é. Minek kéne itt bármit is kérdezni? És a nagyorrú Belzebúb kinyílt el tte, mint a rózsa, körülölelte t, mint valami finom folyondár, és Billy úgy érezte, ezer éve ismeri ezt az érzést és ezt az embert, akiben most itt teljesen el fog veszni. Szerelmeskedésük hol olyan volt, mint az söreg bölcseké, hol meg olyan, mint a csikóké. Belzebúb mindent tudott, és mindent átélt. Billy pedig csodálkozva hagyta magát sodortatni. A n még akkor is bele tudta vinni a játékba, amikor már ezt szinte elképzelhetetlennek tartotta. Már harmadszor, negyedszer támasztott er s vágyat benne, a hatvan felé közeled , öreg férfiban! - Fantasztikus! - mondta mindannyiszor, ahányszor újra szorosabbá vált az ölelésük. - Ez szinte hihetetlen. És úgy érezte, erre az éjszakára élete összes ereje visszatért hozzá. Hajnalodott. Billy félálomban érezte, megsimogatja arcát társa finom keze. Azután pici h vösség bújt a takaró alá, ahogy fellibbentette a másik és óvatosan kibújt alóla. - Vajon rajta van még az ormánya? - kérdezte magában Billy, de hogy megtudja, ahhoz ki kellett volna nyitnia a szemét, ami viszont teljes képtelenségnek bizonyult. A n neszezett még egy kicsit a szobában, aztán lassan az ablakhoz lépett és hirtelen elhúzta a függönyt. Billy csodálkozva fordult meg a váratlanul agresszív mozdulatra. Szeme kicsit bedagadt, nehezen tudta kinyitni és hunyorogni kellett a fényt l. Egyszer már volt egy ilyen élménye, de mikor is? Nem jutott eszébe. A n árnyéka a paplanján vibrált, ahogyan közeledett. - Fölébredtél? - kérdezte furcsán suttogva. Hangja most mélyebb és rekedtebb volt, mint az este. Billy végre meger ltette magát és kinyitotta a szemét. 28

Mary a hajnali csendben észrevétlenül becsukhatta maga mögött az ajtót. Nem ment lifttel, sokkal egyszer bb volt gyalog lemenni a lépcs n a saját szobájába, ami éppen egy emelettel lejjebb volt a Billyénél. Karján ernyedten lógott Belzebub ruhája, farkával a padlót söpörte. Mary arca öreg volt és kemény vonásokkal terhelt. Némi szomorúság bujkált rajta, de elnyomta az eltökéltség kifejezése. Az iménti jelenet jobban megviselte, mint gondolta volna. Hiszen Billy hihetetlenül sokat adott neki ma éjszaka. Talán egész hoszszú és boldog házasságuk alatt nem nyújtott ennyi szeretetet és kedvességet, mint most. És akkor az a szörny arckifejezés, amivel meglátta t! És rájött, hogy kit lát! Nyilván azt hitte, belefulladtam a vízbe annak idején. Hát igen, nem volt valami gusztusos játék az ott... De éppen ezért hihette volna azt is, hogy egyszer en elhagytam t, mert elegem volt mindenb l, saját magamból is, és f leg a közös életünkb l, ami teljesen megoldhatalanná vált. Úgy látszik, másként élte ezt át. Nyilván gyilkosnak hitte magát. Pedig az a hideg víz aztán igazán kijózanított engem. És menten Belzebúbbá is változtatott. Amikor beért a szobába, a ruhát bevágta egy sarokba és az ágyába ült. Fölvette a telefont. Az éjszakai portás udvarias hangja szólalt meg benne: - Parancsoljon, mit óhajt? - Kérem ... - válaszolta rebben sen és ijedten Mary - én valami furcsa zajra, vagy kiáltásra ébredtem. A fölöttem lév szobából jött, nem néznék meg? Hátha valaki rosszul lett és talán azért kiáltott. Olyan ijeszt volt, hogy rémes! - Máris asszonyom, meg fogjuk nézni. Köszönjük a figyelmeztetést. Mary hanyattfeküdt az ágyon, és keser arccal nézte a plafont. Vajon életben marad? Hiszen szederjes lett az arca és a szemei fennakadtak. De még hörgött, amikor kilépett az ajtón, és egy pillanatra találkozott a tekintetük. Nem tudom. Nem is érdekel. Hallotta, amint a lépcs n és a liften is emberek szaladnak Billy szobája felé. Ennyit csak él körül szoktak sürgöl dni. Nagyot nyújtózkodott, mint egy macska, aztán még ugyanannak a mozdulatnak a végével a nyakáig húzta a takarót. Most már minden mindegy. A végére jártam valaminek, amit le kellett zárnom. Kinyúlt az éjjeliszekrényre - oda tette a szarvacskáit, amikor bejött. Mosolyogva nézegette egy darabig, húzgálta a gumiját, amivel oda lehet rögzíteni. Azután a fejére tette, megütötte kissé a kispárnáját, és boldogan elaludt. Szája szélér l két nyálcsepp hullott a párnájára. A vasárnapi esti mulatságon kihúzták Belzebúb és Neptun tomboláját, de egyikük sem vette át a nyereményt. A többiek összenevettek: majd bolondok lennének itt hülyéskedni, amikor tegnap olyan jól összejöttek! Fontosabb dolgaik vannak nekik ennél. És ábrándosan táncolni kezdtek. 29

Különös szemm tét...

Liz hároméves volt, és ennek megfelel en imádott bújócskázni. F leg apját nyúzta rendszeresen, aki szívesen bújt a képzeletbeli farkas b rébe, míg a védtelen nyuszika szerepét Liz alakította. Barry Jones ma is, miként minden vasárnap délel tt -, önfeledten hancúrozott kislányával, a lakásukhoz közeli hatalmas parkban, felesége, Caroline, ezalatt zavartalanul elkészíthette otthon a szertartásos vasárnapi ebédet. Apa és lánya most is a megunhatatlan játékot játszotta. A farkas elbújt a bodzabokrok között, és vészjóslón, horkantásokat hallatott: - Khrrr ... mrrr! H , de éhes vagyok! Mrrr ... Khrrr! No, ott a nyuszi, khrrr ...! Ezt most elkapom, és hamm, megeszem! A pici meg ugrándozott, visongott az izgalomtól, és persze, azért félt is egy kicsit, mert hát ebben a játékban éppen az volt a jó, hogy mindig ott lebegett a leveg ben az a bizonyos „félelmetes bizonytalanság". - Hátha mégis, egy valódi farkas ugrik el a bokorból! De - mint mindig - úgy most is, a kis Liz felismerte a széthajló ágak között édesapja arcát, és a titokzatos szorongásból felszabadult, boldog, szertelen lendülettel röppent a most már „megmentenek" kínálkozó karok ölel biztonsága felé. Amint a kislány a bozótba vetette magát, hirtelenül éles fájdalomkiáltás hangzott fel! A rémült apa felkapta a gyereket, aki rugdalódzó lábakkal, kapálódzó karokkal, jajgatva zokogott. Bal szemének lehunyt szempillája alól vékony, könnyel kevered rózsaszín vércsík kígyózott lefelé! Nem lehetett vitás, egy ág szúrhatta meg, de vajon csak a b rt, vagy a szemet is?! Az apa rémülete, ha lehet, még nagyobb volt, mint a gyereké. Ölébe kapta a görcsösen visongó, jajveszékel Lizt, és rohant vele haza. Otthon Caroline hisztériás rohamot kapott, és hol a gyereket csitítgatta, simogatta remeg kezekkel, hol meg a férjét szidta: - Te állat! Te nem vagy normális! Már a saját gyerekedet se lehet rád bízni! Barry nem reagált az „anyafarkas" dühkitöréseire, hanem tette, amit kellett. A telefonhoz ment, és miután kikereste a könyvben a „Klinikák" címszavú oldalt, három vagy négy,,... az iránt-érdekl döm-hogy.. ."kérd 30

mondat után, végre megtudta, hogy most éppen melyik baleseti sebészet tart ügyeletet. Autóba ültek, és alig tíz perc múlva már a „St Heléne" Klinika ambulanciájának irodájában diktálták a gyerek és a maguk személyi adatait. A következ percek elviselhetetlenül hosszú óráknak t ntek, mindhármuk számára. Mit sem értek az els vizsgálatot elvégz orvos szavai, miszerint a gyerek szeme nem sérült meg, pusztán a szemhéján és a szemágy sarkában van horzsolásos seb. A III. emeleten, ahová irányították ket, a liftb l kilépve, gyengén megvilágított folyosón találták magukat. Balra mutató nyíl alatt „KÓRTEREM" felirat világított, míg jobbra, ugyancsak nyíl, és „M K" jelzés volt olvasható. Erre indultak. A m el terében leültek a padra és vártak. A gyerek fájdalmai valószín leg csökkenhettek, miként az ijedtsége is múlóban lehetett, mert a kezével különböz tárgyakra mutogatva, egyre többet kérdezett: - Apu, ez mi az? Barry halkan válaszolgatott. Caroline idegesen szívta cigarettáit. Egyiket a másik után. Végre a m ajtaja megnyílt, és egy almazöld egyenruhás fiatal férfi id s asszonyt tolt ki, ül kocsin. A n mindkét szemén kötés volt. - Kis türelmet kérünk - szólt a betegkocsit toló m s el ttük elhaladóban, majd néhány lépés után hirtelen megállt. Visszafordulva, valósággal rámeredt a padon magábaroskadtan kuporgó Caroline-ra. A fiatalember arcán valami furcsa, eltorzuló rándulás vibrált végig, és mintha a szeme is összesz kült volna ... Legalább is Barry így reagált a váratlan jelenetre, és egyidej leg magában eképpen méltatlankodott: „Micsoda beteges szexmániás állatok léteznek! Ez a disznó barom, még itt is, még ebben a helyzetben is, a n t nézi! rület!" - De türt ztetve magát, nem szólt semmit. Néhány perc múlva a m s üres kocsival ballagott vissza, és mát ügyet sem vetve Caroline-ra, szenvtelen, bürokrata hangon így szólt Barry-hoz: - Önöknek még várniok kell egy keveset. Van még egy ellátatlan betegünk odabent. - No, de a kislányom!... A szeme . . . a szeme! Hát nem látja? - Ne idegeskedjen, Anyuka! Nem lesz itt semmi baj, ez egy kis semmiség, hál'istennek! És nyugodjon meg, nem fog fájni, a gyereknek biztosan nem ... - toldotta meg valami érthetetlenül különös hangsúlykiemeléssel. Barry csak feleségét figyelte, és nem tudta eldönteni, hogy az asszony szemében most mi tükröz dik: ideges rémület, türelmetlen aggodalom, vagy valami döbbenet, ami olyankor szokott az emberben felvillanni, amikor „mintha" felismerni vélne egy réglátott arcot, de nem tudja „hova ten31

ni". - De Barry megint nem szólt, csak ültek ott tovább némán, a csendesen szipogó gyerekkel. A m s közben már elt nt az ajtó mögött. - Vár még kint valaki, Sam? - kérdezte fáradt hangon a szájmaszkját állára letoló szes orvos, a homályos bels folyosón befelé baktató m st l. - Nincs. Senki sincs ... - felelte az, föl sem nézve. - No, jó! Akkor mi most lemegyünk a büfébe, és iszunk egy jó er s kávét! Ugye? - karolta át az orvos az asszisztensn t, és indultak kifelé. A m s az eltávozók után nézett, és amikor azok elt ntek a kis melléklépcs kanyarulatában, rágyújtott egy cigarettára. Lassan, elgondolkodva szívta a füstöt, és meredten bámult a k padló krémszín kockáira. Majd hirtelen, határozott lendülettel felállt, és elindult a várófolyosó ajtaja felé. Kinyitva az ajtót odaszólt a már letargikus állapotban várakozó szül khöz. - Készül djenek! Most Önök következnek... rögtön jövök. Valóban, néhány pillanat múlva már újra ott volt. Elvette az apa kezéb l a gyereket, és nyersen szólt; - Önök nem jöhetnek be! - és az ajtó ellentmondást nem t en már be is csukódott mögötte. Az apa kezében még érezte a pici melegét, és értetlenül nézett feleségére. Caroline megint rágyújtott. Remeg kezében a cigarettával, szinte önmagának motyogva kérdezte: - De hát miért... miért nem mehetünk be vele? - Nyilván azért, mer csak zavarnánk az orvost, bizonyára azért... - válaszolta a férfi, de nem volt meggy dve arról amit mondott. A szül k számára iszonyatos percek következtek ezután. Öt, tíz, tizenöt, húsz? Nem érzékelték. Csak annyi jutott el a tudatukig, hogy valahonnan bentr l... messzir l, sz nni nem akaró folytonossággal... Liz rémült kiabálása, sírása hallatszik. - Barry nem értette, hogy egy ilyen kis beavatkozás miért tart ennyi ideig...? Majd egyszerre csönd lett. Aztán kisvártatva megjelent a m s, karján a gyerekkel, akinek a fején egy óriási kötés éktelenkedett, elfedve egész arcát. - Na, megnyugodhatnak már! Minden OK... kapott a gyerek fájdalomcsillapítót, meg egy kis nyugtatót is! Éjjel nyugodtan fog aludni! - És mikor ... mikor ...? - pattant föl Caroline -, mikor jöhetünk hozzá, érte? - Két nap múlva hazavihetik. Addig türelmet kér dr. Griffith, és még azt is üzeni, ha akarnak, holnap délel tt, kilenc óra után, érdekl dhetnek telefonon. Viszontlátásra! A szül k tehetetlenül néztek a m s után, aki a kórtermek felé ment a gyerekkel. Liz feje a férfi vállán nyugodott, mozdulatlanul. Ezért feltételezték, hogy a beavatkozás talán súlyosabb volt, mint egy egyszer els se32

gély. Valószín leg el is altatták t... - Egy darabig még vártak, hátha kijön az orvos is, és mond valamit, de végül megunva a reménytelen üldögélést, Barry tanácsára hazamentek. A lakás sivár volt Liz nélkül. Nem találták a helyüket. Caroline id nkint elsírta magát: - Szegény kicsikém! Vajon mi lehet vele? - Ugyan, drágám! Túl van rajta, biztosan alszik már ... nyugtatta Barry az asszonyt. Nem volt azért sem nyugodt. A bárszekrényb l két poharat és két üveget vett el . Caroline-nak sherry-t töltött, magának whisky-t. - Liz gyógyulására! - szólt Barry, és miután mindketten kiürítették a poharakat, gyengéden homlokon csókolta Caroline-t. Az asszony bevett két altató tablettát, majd úgy pongyolásan led lt az ágyra, kezébe vett egy könyvet, de ki se nyitotta, hanem szótlanul nézte a plafont... Barry bekapcsolta a tv-t, de egyik csatorna m sora sem tetszett neki. Vagy fél órán át össze-vissza kapcsolgatott, majd elzárta a készüléket. Amikor az ágy felé pillantott, látta, hogy Caroline már alszik, a csukott könyvvel a mellén. Eloltotta a villanyt, és a fotelba süppedve, egy id után is elszenderedett. Reggel korán ébredtek. A várvavárt kilenc óráig szinte kétpercenkint pillantottak a faliórára. Végre eljött az az id pont, amikor úgy gondolták, hogy Griffith doktor már beérkezett a klinikára. Barry tárcsázott, és néhány kicsengés után, kedves n i hang jelentkezett: - Halló, St Heléne Klinika! Jó reggelt kívánok! Kit kapcsolhatok? - Itt Barry Jones. Griffith doktorral akarok beszélni, a szemészetr l. - Hogy mondja? - kérdezte a telefonos kisasszony - Griffith? Ilyen neorvos nálunk sem a szemészeten, sem más osztályon, nincs! - Ne vicceljen velem! Én a gyermekem fel l kívánok érdekl dni! Tegnap délután vittük be, az ambulanciára, s a kezelés után a m s elvitte a kórterembe. Azt mondták, hogy ma reggel érdekl dhetünk dr. Griffithnél... - Uram, én nem viccelek, higgye el! Értse már meg, hogy nálunk nem dolgozik Griffith nev orvos. Nem tévesztette el talán a klinikát? - Kisasszony, ha én most odamegyek, én nem állok jót magamért! üvöltötte a telefonba Barry. - Azonnal adja a szemészetet! - Rendben, de el bb megpróbálhatná a betegfelvételt. Már kapcsolom is, k majd felvilágosítják. A vonalban kattogás jelezte a kapcsolást, majd egy öreguras hang dünnyögött bele a készülékbe: - Felvétel! Tessék... - Barry Jones vagyok! Érdekl dni szeretnék Elizabeth Jones betegr l. Hároméves. Tegnap vittük be. - Mit kíván tudni? 33

- Azt, hogy melyik osztályon van, melyik kórteremben! - Azonnal... A telefonba halk papírneszezés, és egy távoli rádió hangja hallatszott be. Valami ósdi zene szólt, és ennek rendkívül hamis változatát fütyülte valaki. Aztán ismét az öregúr hangját hallotta: - Azt mondja, Johnstone ...? - Neeem! - üvöltötte düht l remeg hangon Barry - Jones! J. O. N. E. S. ...! - Aha ... Jones ... Hm ... ilyen nev betegünk nincs. - Az nem lehet! - Ha mondom! Na, viszlát! - Ne tegye le! - rimánkodott a kétségbeesett apa, de közben a kattanás jelezte, hogy a búcsúzást komolyan gondolták a vonal túlsó végén. A szül k szívét-torkát rémület fojtogatta. Ha ez nem rossz tréfa, akkor hol van Liz?! - Az asszony kapta a kézitáskáját, s az ajtóból szólt vissza: - Gyerünk a rend rségre! - Ez az! - könnyebbült meg Barry, és felesége után sietett. Az rszobán fiatal, értelmes arcú nyomozó vette fel az adatokat, a gyerek személyleírását, és az úgynevezett tényvázlatot. A szül k Liz néhány fotóját is átadták, s a nyomozó fejcsóválva nézegette a fényképeket, amíg a kórházat hívta. Szakszer kérdéseire rövid válaszokat kaphatott, mert az egész beszélgetés nem tartott tovább két percnél. Ezután a rend rtiszt egy készültségi autóhoz vezette a szül ket, és felajánlotta, hogy tartsanak vele, de Barry a saját kocsija mellett döntött. Az utcán a rend rautó, gyors sávváltások után, pillanatokon belül elnt a szemük el l. Mire Harry és Caroline megérkezett a klinika elé, a nyomozó már egy fehér köpenyes férfival tárgyalt a hallban. Integetett a házaspárnak, hogy siessenek. Harry az els lépcs fokon megbotlott, s az ilyen „botlást", iskolás kora óta, jó el jelnek tekintette. Valóban, a rend rtiszt mosolyogva közölte.- Nos, ne aggódjanak! Megtaláltuk azt a bizonyos Griffith-et... - De a kislányom! - vetette közbe sírással küszködve az anya -, hol van? Azt mondja már! - Hát ennyire még nem juthattunk el re, asszonyom! De ha meglesz Griffith, meglesz a bébi is! - Mi az, hogy „ha meg lesz Griffith"?! Az el bb még azt mondta, hogy megtalálták azt az embert! - aggodalmaskodott az apa. - Úgy áll a helyzet - magyarázta a nyomozó -, hogy Griffith megvan, vagyis a klinika alkalmazottja, de nem orvos, hanem m ssegéd a szemészeten. Tegnap éppen volt szolgálatban a gyerek m tétje alkalmával. Most azonban nincs itt, ma hajnalban betelefonált, hogy váratlanul néhány napra Texasba kellett utaznia, családi ügyben, és szabadságot kér. - Az ördögbe is! - tört ki Barry -, de akkor hol van a lányom? - Kérem, ne aggódjanak - szólt a fehér köpenyes - dr. Maisson va34

gyok, az ügyeletes f orvos. Most szépen végigjárjuk a kórtermeket, és megtaláljuk az Önök kislányát. Elindultak a kórtermek felé. - Nálunk nem veszhet el beteg! Este kevesen voltak benn, el fordulhatott, hogy még nem vezették be a nyilvántartásba a kislányuk nevét. Ez annál is inkább lehetséges, mert amint Mr. ... - Carlson - segítette ki a nyomozó - David Carlson. - Szóval, amint Mr. Carlson említette, a gyermeket az ambulanciára hozták, és az ambuláns betegeket nem vezetik be a központi nyilvántartóba. A f orvos magyarázata egyáltalán nem nyugtatta meg a feldúlt szül ket. k Liz-t akarták megtalálni, és nem érdekelte ket a klinika nyilvántartási rendszere. Közben megérkeztek a tegnapról „jól ismert" folyosóra. A nyomozó azt javasolta, hogy - mivel a legtöbb beteg, így a kis Liz is kötést visel a szemén - a kórterembe lépve az anya szólítsa nevén a kislányt. A gyermek a hangról felismeri t, és válaszol. Az els terembe érve, Barry könyökkel megbökte feleségét. Caroline elhaló hangon mondta: - Pici Liz ... itt vagy? ... Hol vagy? Carlson kérte, hogy hangosabban szóljon. Az asszony megismételte a kérdést, de válasz nem érkezett. Tovább mentek. A második kórteremben hasonló volt az eredmény, és a többiben is. Amikor az utolsó szobából is kijöttek, a f orvos már láthatóan zavarban volt. Nem tudta, hogy most hogyan védje meg a klinika hírnevét. Caroline, halottsápadtan, férjébe kapaszkodva lépkedett s a zokogás rázta a vállait. Egyre csak mondogatta: - Szegény kis Lizám! ... Mi lehet veled?... Oh, Istenem, most segíts! Barry, aki eleinte nagyon bízott a fiatal rend rtisztben, most magában a rend rséget kezdte szidni, amiért ilyen „tejfelesszájú", kezd tisztecskét küldtek ki. „Bezzeg, ha gazdag, men pasi lennék, biztos, a fél kapitányság kivonult volna" - gondolta. A liftajtó el tt - ahol megálltak, hogy felmenjenek a következ emeletre - két fiatal ápolón beszélgetett: - Képzeld - mondta a magasabb, sz ke lány -, tegnap este egy szemtött kisfiút hoztak át hozzánk a gégészetre, t letek, a szemészetr l, azzal, hogy nálatok nincs már szabad ágy! - Ki lehetett az a balfácán? - értetlenkedett a másik ápolón -, hiszen legalább tizenöt üres ágyunk van! - Bocsánat, hölgyeim, hányas kórteremben van az a fiúcska? - kérdezte a nyomozó. - Nem magára tartozik! - felelte pimaszul a sz ke. - De rám igen! - szólt a f orvos. 35

- Jaj, elnézést, f orvos úr! Nem tudtam, hogy együtt tetszenek lenni.. . a 727-esben van ... - Hogy hívják? - csattant keményen a nyomozó kérdése. - Sabine ... Sabine Taylor ... - Nem magát! Maga... oh! - legyintett vérvörös arccal a f orvos -, azt a kisfiút, a 727-esben! Azt hogy hívják? - Azt... azt, nem tudom ... - dadogta a n - azt hiszem Johnson ... vagy valami ilyesmi... - Nem Jones, véletlenül? - kérdezte a nyomozó, miközben kinyitotta a liftajtót. A sz ke ápolón könnyeivel küszködve válaszolt a rend rtisztnek, miközben a liftbe léptek: - Nem tudom, de lehet... higgye el, nem tehetek róla, én még csak két napja vagyok itt... A liftajtó becsukódott, és a masina lassan vánszorgott felfelé. Caroline férjéhez bújt és vacogott. Barry félhangosan mondta: - Nem tudom, mit várnak ett l, hiszen egy kisfiú van ott a 727esben ... mégha hasonló is a neve ..., és nem az én lányom ... - Mr. Jones - szólalt meg a nyomozó -, gondolja, hogy ebben a kuplerájban észreveszi bárki is egy bekötött fej hároméves gyereken, hogy fiú vagy lány? - No de, uram! - csattant fel a f orvos - ezt mind a maga, mind az intézmény nevében kiké ... - Kikérheti! - vágott közbe Barry - De el bb adja el a kislányomat! Addig azonban én is osztom Mr. Carlson véleményét. Ez egy kupleráj, mégpedig az olcsóbb fajtából. A VII. emelet jelz lámpájának felvillanása után a f orvos valósággal feltépte az ajtót, és kirohant. A többiek csak a 727-es ajtajában érték utol. A doktor megkövülten bámult be a kétágyas szobába. Szája nyitva volt, mint aki mondani akar valamit, de nem jött hang a torkára. A nyomozó ért oda másodiknak. Az egyik ágy érintetlenül, szabályosan bevetve, a másik viszont gy rötten, feldúlva, és a párnán vérfolt... - Odanézz! - sikított Caroline az ágyra mutatva -, nézd ... a baba ... - és ezzel az asszony elájult. Az üres, feldúlt ágyon Barry is felfedezte Liz kedvenc Kate-babáját... Caroline-t a másik ágyra fektették, és a f orvos kigombolta a blúzát, megfogta a pulzusát, majd egy vizes zsebkend t kért. Azután utasította az ápolón t, hogy menjen azonnal az ügyeletes orvosért, és miután az ellátta az asszonyt, maradjon mellette. Ezt követ en az osztály irodájában megtudták a f vért l, hogy a 727es kis betegét Elizabeth Jones-nak hívják és hároméves ... Az apa lábai meginogtak. - Egyébként nagyon értelmes, kedves kislány - folytatta a f vér 36

tegnap küldték át a szemészetr l, ideiglenesen, mert nem volt ágyuk. Kezelést nem igényelt. Már vissza is vitték. Most járt itt érte az a m sfiú, aki tegnap áthozta. - Griffith? - horkant fel a f orvos - de hiszen ma reggel telefonon keresztül szabadságot kért...? A nyomozó tiszt szemében felvillant valami, és Barry-hoz fordult: - Mondja, Mr. Jones, ismerték maguk azel tt ezt a Griffith-et,... szóval azt a m st? - Nem, uram! Legalábbis én nem ... - És a felesége? - Azt hiszem ... sem ... Nem mondta, de várjon ... várjon csak ... tegnap, a m el tt, amikor el ször meglátott bennünket, jobban mondva Caroline-t... úgy t nt, mintha ismerte volna ... valahonnan ... - Mi az, hogy „úgy t nt"? - kérdezte izgatottan a rend rtiszt - megismerte vagy nem? És biztos, hogy az Ön felesége nem ismerte fel azt az alakot? - Szerintem biztos - mondta Barry - egyáltalán nem úgy viselkedett, mintha már látta volna valahol... Carlson hadnagy ekkor telefonon keresztül er sítést kért a központtól, majd megkérte a f orvost, hogy azonnal keríttesse el Griffith személyi anyagát. Ekkor lépett be az irodába a 727-esben, Caroline mellett hagyott ápolón . Barry rákiáltott: - Mi van a feleségemmel? - A hölgy nyugtatót kapott, és még alszik... - Akkor miért hagyta el a szobát? - förmedt rá most meg a rend rtiszt. - Kérem, amikor én azt a másik ágyat rendbe akartam hozni, ezt találtam a párna alatt... - És reszketve nyújtott feléjük egy papírlapot. A cédulán ez állt, csupa nagybet kkel: NE ÉRTESÍTSÉK A REND RSÉGET! A GYEREK BIZTONSÁGBAN VAN. HA MEGGONDOLATLANUL CSELEKSZENEK, A KISLÁNY ÚGY FOG JÁRNI, MINT AZ ÉN FELESÉGEM! SZEMET SZEMÉRT! GRIFFITH A rend rtiszt és az apa értetlenül néztek egymásra. Mi ez? Zsarolás? Fenyegetés? És miért? Néhány perc múlva meghozták a dossziét, melynek kék fed lapján nyomtatott bet kkel ez állt: SAMUEL GRIFFITH Carlson félhangosan olvasott: „Samuel Griffith ... született... stb. ... iskoláit ... stb. ... orvosnak készült, de tanulmányait felesége balesete után abbahagyta ... Hoppá! ... Mikor is?... Igen, két éve ... az asszony 37

munka közben, a West Virginia laboratóriumban, robbanás következtében elvesztette szeme világát... - Mondja, Mr. Jones - nézett föl Carlson a dossziéból, nem dolgozott a maga felesége a West Virginiában? - De igen, uram. Két éve lépett ki a cégt l, egy baleset után ... Véletlenül felrobbant a kezében egy vegyszeres palack, valami maró anyaggal. Neki nem lett komoly baja, de az egyik kollégan je súlyosan megsérült ... - Milyen súlyosan? - Hát, azt hiszem - nyögte a férfi - az arca sérült meg, és ... mindkét szemére megvakult... és ... és ... hát persze ...! - Mi „hát persze"? Mondja már! - kiáltott rá a rend rtiszt. - Csak azt... azt akartam mondani. . . - dadogott Barry, hogy akkoriban többször is kaptunk fenyeget , névtelen leveleket, olyanokat, hogy „MÉG MEGFIZETSZ!", meg hogy „SZEMET SZEM ...", - Te jóságos Isten! ... Már értem, már értem ...! - Én is! - mondta a nyomozó, és még mondani akart valamit, de nem tudta folytatni, mert kopogtak az ajtón. Megérkezett az er sítés. Carlson rövid eligazítást tartott, megegyeztek a rádiójelekben, és a csoportok szétoszlottak az egyes emeleteken. A hadnagy a maga csoportjával, melyhez Barry is csatlakozott, a földszint átkutatása után az alagsor felé tartott. Közben az URH készülékeken sorra jelentkeztek be a különböz szintekr l az egyes csoportok, és valamennyien arról számoltak be, hogy egyel re nem tapasztaltak semmi különlegeset és a kutatás eredménytelen. Az alagsori folyosó fordulójához érve, Carlson hirtelen megálljt parancsolt kézmozdulatával, majd feszülten figyelt. Mintha vasajtó nyikorgott volna valahol, rövideket, meg-megismétl dve. A rend rtiszt ezekb l a neszekb l arra következtetett, hogy valaki, az egyik helyiségb l, id nként ki-kinézeget... Carlson ekkor a rádiótelefonon valamennyi csoportot sürg sen lerendelte a szuterénba, olyan értelm eligazítással, hogy azok egyidej leg valamennyi melléklépcs feljáratát is elzárják. Majd kezében az épület alaprajzával, mely az egyes helyiségek valamennyi bejáratát feltüntette, a „BONCTEREM" feliratú ajtó el tt állt meg csoportjával. Óvatosan belépett az ajtón és felkapcsolta a világítást. A k lapokkal burkolt teremben tíz márványasztal állt egymás mellett. Azonnal szemükbe ötlött, hogy az egyiken, fehér leped vel letakarva, egy tetem fekszik. A méretek kisgyermek holttestére utaltak! Az apa rohant oda els nek és eltorzult tekintettel tépte föl a leplet. Megdöbbenésükre egy nagyméret játékbaba hevert ott, melynek azonban hiányoztak a szemei! A baba mellett, kusza, nyomtatott kézírással ismét cédula: 38

„MEGÁLLJ! A GYERMEK MÉG ÉL! DE NEM T RÖM A TOVÁBBI ÜLDÖZÉST! CSAK A GYERMEK ÉLETÉT KOCKÁZTATJÁK! HA TOVÁBB ÜLDÖZNEK, NEM KEGYELMEZEK! SZEMET SZEMÉRT! GRIFFITH Az apa rémült tanácstalansággal nézett a felügyel re, aki azonban határozottan intett: tovább! A „HULLATEREM" következett. Sorra kihúzogatták a bádogtepsiket, és megnézték a halottakat. Volt itt férfi, n , öreg, gyerek, de Liz Jones tetemét egyel re még nem találták ... Egyszer csak a f orvos rekedt kiáltása hallatszott: - Úristen! Emberek!... Itt van! Nézzék!... Nézzék a cédulát... Elizabeth Jones, hároméves ... Odasereglettek köréje, és dermedten nézték a tepsi-fülke feliratát. Senki sem tudta elszánni magát arra, hogy kihúzza az edényt, és ellen rizze a „tartalmát". Végül Carlson intett az egyik rend rnek, aki kelletlenül teljesítette a parancsot. Az edény kigördült. A fedelét már a felügyel emelte le, és ... egy ötvenév körüli, kövér férfi holtteste nézett vissza rá! Egy pillanatra mindenki megkönnyebbült, de aztán megint a szokásos, sárga papírra írott „üzenet": UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS! NE KERESSENEK TOVÁBB! HA RÁM TAIÁLNAK, A GYEREK MEGHAL!!! GRIFFITH Az apa ekkor már könyörögni kezdett. Kétségbeesetten kérlelte Carlsont, hogy hagyjanak fel a kereséssel. A felügyel azonban már hajthatatlan volt. Már csak a „GÉPHÁZ" feliratú helyiség volt hátra. Ennek két bejárata volt. Ennek megfelel en két csoportra osztotta az embereket, és kezdetét vette az utolsó akció. Két hatalmas kazánhenger közé érve, hátul, a másik átjáró mellett, egy, a földön kuporgó férfi alakját pillantották meg a gyenge fényben. A férfi, kezei között, egy összetekert pokrócot szorongatott, mely alól elhaló, nyöszörg hangok sz dtek ki.. . - Griffith? - kérdezte a felügyel . - Az vagyok! - felelte tompán a férfi -, de ne közelítsenek! - Griffith! - kezdte újra Carlson -, ne csináljon rültséget! Körülvettük, nem menekülhet! Adja meg magát! - Ha még egy lépést tesznek, a gyerek meghal! - hangzott a fakó tónusú, de elszánt válasz. A kezében a pokróc mozgott, aprókat rángatózott ... Közben a felügyel észrevette, hogy az rmester és egy másik rend r, 39

az ellenkez oldalról már szinte testközelbe kerültek a m ssel. Hogy annak figyelmét magára vonja, így szólt: - Hallgasson ide, Griffith! Ha megadja magát, enyhítésre számíthat! Ne rontsa a saját esélyeit! Egyidej leg bólintott az rmester felé, aki társával egy pillanat alatt ártalmatlanná tette a már nem is védekez Griffith-et. Carlson kivette a m s kezéb l a „csomagot" és óvatosan kibontotta. - A kis Liz került el , félelemt l, kimerültségt l aléltan, de élve! Fején még ott éktelenkedett az arcát és szemeit eltakaró kötés ... Vajon mi lehet a kötés alatt? Mi van a gyermek szemeivel...? Mindenkiben ennek a kimondatlan kérdésnek a szörny kétesélyessége feszült. A szemészeti kezel szoba felé már a közben el került Caroline vitte karjaiban a gyereket, és könnyáztatta szemeib l boldog mosolygás sugárzott, és csak egyre azt mondogatta: - Él! Él! ... Köszönöm, Istenem! . . . Él! A szemsebész szakorvos gyorsan, de higgadtan dolgozott. Nem tör dve a megszaporodott „asszisztenciával" - ugyanis Barry és Caroline is ott toporgott a háta mögött - pillanatok alatt lefejtette a gyerek arcáról az elkoszolódott kötést, és megkönnyebbült sóhajjal, de egyszer , tárgyilagos hangon közölte: - Semmi komplikáció! A gyerek szeme sértetlen, a b rfelületi sérülés szakszer en kezelt! A seb gyógyulóban! Az elmúlt óra eseményeit l szintén megviselt f orvos, most felszabadult, kedves hangon szólt a szül khöz: - Azt hiszem, az lesz a legjobb, Önöknek is és a kis Liz-nek is, ha most hazamennek ... Ezt a „bibist" már otthon is lehet kezelni. A n vérke majd ad ken csöt, sebhint port, gyógyszereket, és mindent elmagyaráz. Holnapután hozzák be a kislányt kontrollra. És ... nagyon kérem, bocsássanak meg nekünk ... elnézésüket kérem a történtekért! Az utolsó mondatokat a szül k már valószín leg nem is hallották, hiszen ekkor már kint voltak az utcán, újra nevetgél és „apu, ez mi az?" kérdéseket szaporázó kislányukkal. A kezel l kijövet a sebész így szólt a f orvoshoz: - Nem értem ... hogyan tudta ez az ember ilyen szakszer en ellátni a sérülést?! Kifogástalan munka!... Nagy kár ezért a szerencsétlen Griffithért... jókez , kit orvos lehetett volna bel le ...

40

A nagy egyesülés

Az országút a lenyugvó nap vöröses fényében úszott. Az útmenti fák lombjai az egész napos h gutától lengedeztek a gyenge szélben. A napközben megszokott autóáradat már lecsillapodott, percenként egykét kocsi robogott csak el a Tavak felé. Egy öreg, meggypiros Ford t nt fel a láthatáron, s a vak is láthatta, hogy valami mámoros ifjú férfi vezeti, hiszen össze-vissza cikázott a sávok között. Meglett korú ember, pláne n személy nem csinál ilyesmit. A Fordban egyébként ketten ültek. A fiú húszéves lehetett, kissé pattanásos arcú, nagy kamasz. Narancssárga pólóján egy egyetem emblémája, kopott farmernadrágja zsebét vastag pénztárca nyomta ki. A lány csinos, hosszú hajú fruska, haját odatartotta a nyitott ablakon beáradó leveg nek. Fehér pólójából és nadrágjából majd' kibuggyantak a telt idomok. Elszántan rágózott, mint aki napok óta nem evett, s most akarja pótolni a lemaradását. A kocsiban harsogó zene szólt, mindketten átvették ritmusát. A szám végén a magnó jelezte, hogy készen van. Vagy új kazettát kér, vagy nem szól már többé egy kukkot sem. A lány automatikusan kicserélte a kazettát. Gondolatai akörül forogtak, vajon szereti-e annyira a fiút, hogy egy egész hétvégét vele töltsön? Ezt jelen pillanatban nem tudta eldönteni. Csak néhány hete gabalyodtak egymásba az egyetemen, id nként egyegy estébe nyúló szeminárium után moziba mentek, s hazafelé csókolóztak. Lassan-lassan kimondatlanul is természetessé vált, hogy egymással fogják eltölteni az egyik hosszabb víkendet, a tavak mellett, amire mindketten szívesen emlékeztek gyerekkori nyaralásaikból. Végre kitört a rektori szünet, s k egy kölcsönkocsival elindultak a tavak felé, rögtön a pénteki utolsó óra után. Szeme sarkából a fiút nézte, aki félkézzel fogta a kormányt és iszonyú hamisan együtt fütyült a kazettával. Mosolyogni kellett azon a nagy igyekezeten, amivel nagyosnak és lazának akart látszani el tte. „Ezzel mindannyian így vagyunk egy ideig, azután csak kin jük végre" - bölcselkedett magában, miközben halványan azért tisztában volt vele, hogy neki sem megy olyan könnyen az a nagy fene lazaság. De talán nem is ez a fontos. Szerette az életet és szerette a saját testét is, igazán szerelmes viszont még csak egyszer volt, tehát igencsak az elején áll a dolgoknak. Ez a fiú itt 41

egészen jól tud csókolózni, a blúza alá is gyengéden nyúl be, de azt is pontosan érzi, mikor kell jó er sen belemarkolni. Hát igen, nem vagyunk már gyerekek, ideje végigvinni az ügyet. Csak ne fütyülne olyan hamisan. A fiú jobb keze most is a combján nyugodott, kellemesen melengetve a rét a nadrágján keresztül. Az egyik parkoló után az út szélén éles kanyarokat jelz figyelmeztet tábláról ver dött vissza a lámpák fénye. A fiúnak azonban esze ágában sem volt lassítani. S t, mintha még gyorsabban akarna menni. A lány önkéntelenül felékapott: - Meg rültél? Nem akarok meghalni egy ilyen hülye országúton! - Ne izgulj, anyukám - szólt vissza a fiú, olyan hangnemben, amilyet a lány még sohasem hallott t le. El ször csak azt hitte, viccelt. - Csuda humoros vagy - jegyezte meg epésen. - Nem tetszik? - riposztozott a fiú - hát ki tetszik neked? Az a tornából fölmentett Bush? Vagy netán a kis hercig és finom Jannings? Ollállá! A hölgy csak az impotens és feminin hímnem egyedeket szereti! - Mi az, hogy tornából fölmentett?! - csattant fel most már a lány - te tényleg azt hiszed, hogy valaki csak attól férfi... A mondatot nem maradt ideje befejezni, mert szinte felfoghatatlan sebességgel vágódott eléjük egy hatalmas kocsi, iszonyatos dudálás közepette. A fiú néhány pillanatig csak rémült kapkodást tudott produkálni, de valamilyen különös szerencse folytán a Ford visszabillent eredeti egyensúlyába, miután két jobboldali kereke alá ismét aszfalt került, az eddigi szakadék leveg s közegével szemben. A fiú homlokát kiverte a veríték. A lány hosszú ideig nem szólt semmit. - Most jó? - kérdezte rekedten, amikor már egyenesben futottak. - Jó, ha akarod tudni. Megúsztuk, nem? - De. Ismét hallgattak. Aztán a fiú rágyújtott. Amúgy cowboyosan, ahogyan a filmekb l látta. Szája sarkából lógatta le a csikket, amíg végig nem égett, és nagyon blazírt képet vágott hozzá. A lánynak ismét kuncognia kellett ezen a gyerekségen. Aztán anyáskodva megsimogatta a fiú haját, majd a tarkóját. A fiú id nként leeresztette a szemhéját, és szinte félálomban vezetett. Szabad kezével gyengéden viszonozta a lány kedveskedéseit. Lassan egészen besötétedett, a második kazetta els oldala is lejárt, de senkinek sem volt kedve megfordítani. Mindkett jüknek jólesett az intim, puha hangulat, ami körülvette ket. Emelked aljához érkeztek, többször is sebességet kellett váltani, s a Ford egy kissé köhögött is. A fiú egyre idegesebb lett, mintha szégyellte volna apja autójának életkorát. - Ne dühöngj, odáig biztosan kitart - próbálta megnyugtatni a lány, de egyre kevésbé sikerült neki. - Te meg ne vigasztalgass engem, elbánok én vele magam is - dohogott tovább a fiú. 42

A lány visszahúzta a kezét és igyekezett semleges képet vágva kibámulni az ablakon. Egyszer en egy szót sem értett az egészb l. Lehunyta a szemét, és er sen koncentrált, hogy még egyszer vissza tudjon kerülni az iménti hangulatba. Úgy érezte, ha most nem sikerül felidéznie a varázst, soha többet nem lesz része benne. A Ford eközben megemberelte magát és minden er lködés nélkül, simán vette az emelked ket. - Hijjahéj! - kiáltozott a fiú - micsoda frankó járgány vagy te! Gyerünk csak, gyerünk, legy zzük az egész hegyet. Mi vagyunk a faszagyerekek! Legy zünk mindenkit, baby! Nem baszhat ki velünk holmi eocénkori gy rt röghegység, vagy mi a franc ez itt! - és büszkén átölelte a lány vállát. Bal kezével letekerte a saját ablaküvegét is, hadd fújja az haját is a szél. - Tudod, kisanyám, a kocsihoz meg a n khöz érteni kell - magyarázta, miközben a lány melleihez nyúlkált - nem mindegy, hogy hol nyúlunk bele. Hú, micsoda jó kis pipihús ez itt, baby! Micsoda dudák! A lány ismét azt hitte, rosszul hall. - Miért kell ilyen közönségesnek lenned? - nézett rá csodálkozva. És egyáltalán. Vezetés közben nem lehet ezt csinálni. Az útra figyelj. - Nem vagyok közönséges, buta fehérszemély. Csak szeretem az életet kiélvezni, érted? Azzal szinte teljes fels testével a lány felé fordult, megmarkolta a combja bels felét és miközben teljes er l nyomta a gázt, megpróbálta megcsókolni. A lány alig bírta elkapni a száját el le. - Lassíts le, az istenért, nem látod, mit csinálsz? Még fél óra, és ott vagyunk, addig nem bírod ki? - Nem, kisanyám, rohanva akarlak lekúrni, itt az országút közepén, világos?! - mondta a fiú, miközben szinte maga sem értette pontosan, mi az, ami ennyire elvette az eszét. - Na most aztán elegem van bel led! - üvöltött rá a lány és kapkodva keresni kezdte a táskáját. - Hülye állat! Azt hiszed, imponálsz nekem a vagánykodással? Azt hiszed, ett l leszel nagyfiú? Éretlen tacskó! Semmiben sem különbözöl a többi bunkóktól, akik miatt éjszaka nem lehet az utcán járni! Megtalálta a táskáját, föltérdelt az ülésre és átvetette magát a kocsi hátuljába. Ott kinyitotta az ajtót és rákiáltott a fiúra: - Azonnal állj meg! A kocsi megállt. - Tessék, hölgyem, szálljon ki - mondta gúnyolódva a fiú - még meg fogja bánni. A lány kipakolta a holmiját és teljes er l becsapta az ajtót. A Ford éles csikorgással kivágódott és elt nt az éjszakában. A kocsi tempója fokozatosan csökkent és végül beállt az egyenletes utazósebességre. A fiú fejében lassan lejjebb ment a pumpa. Nagyot sóhajtott és felhúzta az ablaküveget, mert szinte elviselhetetlenül csípte a fülcimpáját a hideg. Nagyokat sóhajtott és id nként lemondóan ingatta a fejét. 43

- Ezeket a n ket nem lehet megérteni. Most minek kellett felkapnia a vizet? Bántotta valaki? Hát nem jó neki is, ha fogdossák? Dehogynem. Egy nagy hazugság ez az egész. Hol jó nekik, hol meg nem, máskor meg letagadják, játsszák az eszüket... Az igaz, hogy sohasem játszotta meg magát, mindig szinte volt. A fene enné meg. Lefelé gurult a lejt n, egyre ritkábbá váltak a fák is körülötte, már érezni lehetett a tavak környékének könny leveg jét. - Pedig hogy szeretek itt lenni. És milyen jó volna ketten. Ilyen mellei senkinek sincsenek az egész évfolyamon. És milyen finoman tudja simogatni az ember nyakát! Fejében vadul kavarogtak az elmúlt hetek eseményei. Az els mozi jutott eszébe, ahová félszeg kis izgulásokkal indultak el: vajon a másik is azért megy éppen vele, vagy csak véletlenül? Aztán egy jelenetnél pajkosan összenevettek, mert éppen ezt a félszegséget látták viszont a mozivásznon. Az órák alatt mindig ügy ültek le, hogy legalább jól lássák egymást, ha éppen nem sikerült egymás mellé ülni. A lány sokszor az utolsó pillanatban esett be, néha még a párnája gy dése is ott volt az arcán, és majd' meghalt, hogy megsimogassa, de a nagyel adóban nem volt ill foglalt helyet fenntartani. Így a simogatások estére maradtak. Hátrad lt az ülésen, és mégis megfordította a kazettát. Bob Marley. Micsoda ritmusok vannak ebben. Látták filmen is, szintén együtt. Az volt a legjobb estéjük. Amikor félúton összeölelkeztek, a lány keze szinte magától a nadrágjához nyomódott és finoman kulcsolódott a megfelel helyre. odaszorította az egész alfelét, és azt hitte, menten meghal. Most is élesen emlékszik arra az érzésre. Eddig még senkihez sem tudott olyan közel kerülni, hogy a másik ott is megsimogassa t. Mindenki csak azt várta t le, hogy bedugja, és kész. Vagy talán irányította így? Ki tudja? Ez a pacák itt, ebben a Buickban, biztosan nem. Micsoda jó járgány ez itt. A hülye, visszafelé megy, ahelyett, hogy a tavakat élvezné. Biztos már végzett néhány jó bögyös csajjal, és most megy haza hét végére a feleségéhez. Az ilyenek nem tudnak semmit a szexr l. A parkolóban egy szakállas férfi törölgette olajos kezét egy rongyba. Azután dühösen odacsapta a rongyot a kamion oldalához. - A franc se tudja, mi a baja! Szikra van, de a frigóhoz nem érkezik meg. Ez a rohadék meg áram nélkül nem h t! Büdös lesz a rakomány, mire megérkezünk. - Az. Aztán levonják a kárt, és hetekig ingyen dolgozhatunk. Megpróbálok segítséget kérni rádión. Azzal felkászálódott a másodpilóta helyére és szorgalmasan szólongatta a város kamiontelepét. - Itt a TURKEY ASSOTIATION negyvennégy-három-hatvankettese! Hívom a gyorssegélyt!... Itt a TA 44-362 ... Hall valaki minket? Itt a TURKEY ASSOTIATION.. . 44

A fiú most már szándékosan lassabban ment, hogy kicsit elmerülhessen az ábrándjaiban. Minduntalan a mozi utáni jelenethez kanyarodott vissza a fantáziája. - Milyen hülye vagyok - szomorodott el egy pillanatra - ezzel a lánynyal nagyon jól ellehettünk volna, ha nem rontom el az elején. A mozi utáni este emlékei közé némi kínos esemény is befurakodott. A lány keze túl jó volt a fiúhoz, és az nem bírta tovább: bizony elsült a „fegyvere". Emlékszik a zavarára, amivel el ször a másik nyakába fúrta a fejét, de emlékszik a lány megfeszített nyakára és hátracsukló fejére is. És arra, hogy amikor ránézett az arcára, ott ugyanazt az élvezetet látta viszont, amit maga is átélt. Akkor egy cseppet sem szégyellte magát nadrágja lucskosságát, és boldogan váltak el egymástól. Csak otthon öntötte el t valami furcsa szégyen, amikor állt a fürd szobában, a nyomok eltüntetése körül ügyetlenkedett és iszonyú idegen volt t le a saját nadrágja. A lány soha nem beszélt err l, de nem sokkal ez után határozták el, hogy együtt fognak víkendezni. És most tessék. Mindent elrontott a kényeskedésével. Pedig... Ijedten konstatálta, hogy nadrágja most is er sen dudorodik. Aztán úgy érezte, nem is olyan rossz ez. Még mindig viszonylag lassan hajtott, a kocsi kellemesen elzsongatta t, a zene szintén, csupa jó érzés az élet. Milyen kár, hogy nem találta el a hangnemet ezzel a lánnyal. Be kell látnia, hogy nem kellett volna hülyéskedni annyit. De hát az ember úgy szeretne tetszeni annak a csajnak! Pláne, egy ilyen jó csajnak. A szakállas egy dermedt hamburgert tömködött a sz rzete közti nyílásba. A vacsorát még a városban vette, ahonnan pár órája jöttek el. Most itt vesztegelnek az éjszakában, szerencse, hogy a nap nem süt, így legalább nem melegszik a frigó. A pulykák is örülhetnek, hogy a vágóhídon megkopasztották ket, mert ha a h rendszer végképp cs döt mond, a holnapi kánikulában saját tollukat tépnék ki, csak hogy h söljenek! Társa egyre dühödtebben hívta a szervizt. - Buzeráns Szerviz jelentkezz! Itt a Rothadó Pulykák Egyesülése ... a TA 44-362 ... Óh, hogy az a darázstorkú nagynénétek éljen szexuális életet egy háromlábú fej székkel!.... Eh!... Dühödten vágta oda a fejhallgatós mikrofont. - Ne tökölj, haver a rádióval! Menjünk inkább vissza, mert tényleg fölforrnak a madarak! - mondta neki a társa. A fiú ott ült a dudorodó nadrággal a kocsijában. Most már egyre nagyobb ingerültséggel töltötte el a vágy értelmetlensége és tárgytalansága. Egyedül mit kezdjen vele? Bezzeg, ha neki is Buickja volna, mint annak a gusztustalan pasinak, aki az el bb itt jött szembe! Abból nem ugrálnának csak úgy ki a csajok. Hatszor is meggondolnák. Hülye liba. Méghogy a bunkó! Meg hogy semmiben sem különbözik a többit l, aki útonálló. Naná, mert 45

csak ez az ócska Fordja van. És az is az apjáé. Pénzsóvár ez a n , már néhányszor régebben is észrevette rajta. Tényleg, hová hajtott olyan céltudatosan az a vén görény buickos? Nyilván már el re csorog a nyála valami j kis pipire. Az ilyenek mindig felszedik a stopposokat. F leg a más n jét, arra fáj a foguk. Ott áll a hisztis lány az út szélén, látszik rajta, hogy összeveszett a fiújával. Erre jön ez a pénzeszsák puncipecér, és föl fogja szedni! Fogadjunk, hogy felszedi! Elég kihívó a ruhája. A mellei is folyton kihívóan dudorodnak. Az istenit! Fel fogja szedni! A fiú teljes erejéb l a fékre lépett, és keresztbe állt az úton. Azután ménk nagy csikorgással hátrafarolt és balra tekerte a kormányt. Világosan tudta, ha itt most szembejön egy kocsi, nem ússza meg élve. De nem jött semmi. Így el bb-utóbb beállt az egyenesbe és szélsebesen megindult visszafelé. A parkolóban dübörögve járt a kamion motorja. A szakállas a volánnál ült, és a térképet bújta. - Be kell menni a városba. A város nincs messze, de ha tovább megyünk, csak 40-50 km-re van újabb szerviz. - Akkor indulj, bár szerintem ezek a buzeránsok alszanak. - Vagy rossz a rádiójuk. A kamion lassan indult kifelé a parkolóból. A szakállas olyan ideges és fáradt volt, hogy elfelejtette felgyújtani a világítást. - Vajon mennyivel tud menni az a Buick, ha nekiszabadul? - tépel dött a fiú és egyfolytában taposta a gázt. Utol kell érni. Az nem lehet, hogy vigye el a lányt. Akármilyen büdös kurva. Az a lány az enyém. Én szeretem t, engem szokott simogatni. Vagy már mindegy neki? Úgy érezte, minden idegszála megfeszült és egyetlen nagy rezg háló az egész idegrendszere. Görcsösen markolta a kormánykereket. - Az a vén fasz már egészen biztosan odaért. meg, persze, ahogy szokta, egy kecses kis mozdulattal leinti a kocsit. Ahogy kell. Nem csinál ügyet bel le. Eszébe sem jut, hogy mi lehet velem itt ezen a sötét országúton, egyedül! Úgy megsajnálta magát, hogy egészen elszorult a torka. Keze síkosabb lett egy kicsit az izgalomtól, s szinte már látta magát, amint a lány okozta lelki sebekt l kikészülve elveszíti uralmát a kocsi felett, és teljesen érthemódon lerepül a szakadékba, neki-neki üt dve a meredek hegyoldalnak. Ki lehet vajon ugrani közben egy ilyen össze-vissza bucskázó kocsiból? Többször egymás után is lejátszotta magában a jelenetet. Egyszer sem volt képes kiugrani képzeletben a kocsiból. Hol az ajtó ragadt be, hol a biztonsági öv nem engedte. A végén rendszerint felrobbant a kocsi és , a szerelem mártírjaként, a lángok martaléka lett. A lány pedig messzir l látta a lángokat és zokogott. 46

Aztán lefutott a fejében ez a film, s helyébe a Buick és a lány tolakodott. Már egészen biztosan bent ül a kocsiban. A férfi mond neki néhány kedves szót, mert azt persze rögtön látja, hogy milyen szép. Elmeséli, hogy négy hónapja nem látott n t közelr l. Hogy például a tavakon túli fúrótornyoknál dolgozik, ahol dekádonként kapnak csak szabadságot, és most éppen hazafelé tart, ahol nem várja t, csupán egy sivár, lélektelen lakás. Még egy teát sem f z neki senki, hogy átmelegedjen. Ezt persze csak hazudja a rohadék, mert otthon ül a ronda, ráncos nyakú tehén felesége, hajcsavarokkal a fején. És a férfi tudja, hogy az úgyis csak kelletlenkedni fog az ágyban, hogy „jaj, darling, ne nyomjál annyira, tudod, hogy attól elzsibbad a lábam", meg ilyesmi. És persze, hogy akkor a pasinak inkább az én szép babymre fáj a foga, pláne, ha sz zen élt hónapokig. Az ilyenek rögtön lerohanják az els n t, akib l egy csöpp dudor is kiáll. Nemhogy egy ilyet! És a lány neki is megfogja a tarkóját, mert bosszút akar állni rajtam. És attól a pasinak menten olyan, de olyan merevedése lesz, hogy még a cippzár is lepattan róla, a kurva anyját! Ott ül a Buickjában a nyitott sliccével! És el bújik bel le, és a lány el ször csak a kezével... és hogy élvezi az a rohadék, csorog a nyála, és mondja, hogy még! Még! És a lánynak kibomlik a haja közben, a pasi beletúr, a lány keze meg egyre gyorsabb, és az ujjaival, húúúúú, Istenem, mit csinál? A pasi megint beletúr a hajába, és finoman jelzi, hogy hajtsa kicsit lejjebb a fejét, azután egészen lenyomja, és a lány szája odaért, a haja ráömlik annak a dögnek a hasára! Ne! Ezt ne! Nem te mondtad, hogy vezetés közben ilyet nem lehet csinálni? Az útra kell figyelni, azt mondtad, nem? Kivéve neki, mi? Mert már feln tt! És nem olyan „éretlen tacskó", mint én, mi? Ezek a kurva nagy kanyarok is itt! Most aztán bosszút állsz rajtam azzal a k kemény hapsival, mi? Hát nem, baby, a kanyarok élesek ott is. Bárki elétek vághat, nem? És akkor majd beletörik a fogad! És le fog szakadni! Meg fogtok dögölni! MEG FOGTOK DÖGLENI! A fiú bénultan állt az út szélén. Kocsija a hirtelen fékezést l nekiüt dött a kilométerk nek. El tte egy hatalmas kamion tornyosult, hátsó fele még egészen közel állt a parkolóhoz. Az út másik oldaláról szinte patakzott a vér, fémszilánkokat sodorva a lába elé. A kamionos hangosan zokogott, egy másik férfi próbálta nyugtatni. A vér egy Buick roncsai fel l eredt, sz késbarna hajfoszlányok, leszakított végtagok és ajtómaradékok közül. - Én vagyok az oka, én vagyok az oka - mondta egy hang a fiú belsejében, és nem hagyta abba. - Én vagyok az oka! - most már hangosan üvöltötte - Én vagyok! Éééééén! A tavaknál ilyenkor mélységes mély a csend. Csak az egyik hétvégi bungalóból jött egy kis nesz. Egy alig feln tt, szenderg pár karolta egymást át még szorosabban, miel tt a legmélyebb álomba zuhanna. 47

Tartalomjegyzék

Vágóhíd 3 Az igazság pillanata 11 Különös szemm tét 30 A nagy egyesülés 41