Ruediger Dahlke: Te mitől félsz? - Öngyógyító program

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Születés és halálfélelem Az élet iskolája Kibékülni a halandósággal A félelem általános kezeléséről Lefagyás és menekülés Rámenősség és kockáztatás A félelem formáinak rendszertana A sors felsőbbrendűsége Jin és jang A félelem alapformái Fritz Riemann szerint A négy elem és a hozzájuk tartozó életelvek Találkozni a félelemmel A félelem megszüntetésének szertartása A félelem testi szintje Peace Food – Egyszerű megoldás a táplálkozás szintjén Speciális félelmek és jelentésük Pánik(rohamok) Állatok Természet(i erők) Jövő és egzisztencia Egy közel álló személy elveszítése Társtalanság Betegség Öregedés Agorafóbia és klausztrofóbia

7 10 14 15 20 20 22 26 26 27 28 30 35 37 45 48 50 50 55 70 76 78 79 81 83 85

Félelem a magasságtól Repüléstől való félelem Erotikus-szexuális kudarc Lámpaláz Aláírás Mulasztás Társadalmi és politikai fenyegetettség Távlatok Függelék Irodalomjegyzék Címek

88 89 90 92 94 95 96 101 102 102 106

Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége

A félelem: szűkösség, szorongás, és egyben a modern teljesítményközpontú társadalomban uralkodó rossz közérzet egyik fő tényezője. Ausztriában, ahol az emberek, úgy látom, még viszonylag félelem nélkül élnek, ma már majdnem tíz százalék a félelmük miatt kezelésre szorulók aránya, és az emberek mintegy tizenöt százaléka szenved félelemtől. Mi lehet a helyzet azokban az országokban, ahol viszonylag kevéssé biztonságos vagy teljesen bizonytalan az élet, és az emberek jogos egzisztenciális félelmek közepette tengetik életüket?! Az ipari országok nagyvárosaiban, ahol mind többen élnek, és ahová a világ minden pontjáról törekszenek az emberek, szintén egyre növekszenek a problémák. Egy modern társadalomban, ahol konkrét és átvitt értelemben is egyre szűkebbé válik minden, természetszerűleg fokozódnia kell a félelemnek. Így évek óta folyamatosan növekszik a pánikrohamoktól szenvedők száma is. Ahogyan egyre sűrűbben beépülnek a városok, a tapasztalatok szerint úgy veszítik el lakóik a kapcsolatukat éggel és földdel, vagyis végső soron saját magukkal. Sem az anyafölddel nincsen kapcsolatuk, nincsenek leföldelve, sem az ég felé nem mernek törekedni. Mezítláb már alig járnak, és ezzel együtt az élet spirituális célját is elveszítik szemük elől. A bábeli torony építése az emberi (vagy embertelen) mindennapok részévé vált. Ma még nem egészen nyilvánvaló, milyen büntetés jár ezért, az orvosi praxisokban azonban már szembeötlő a veszély. A gyerekeket különösen megviseli az életterek nyomasztó benépesülése és szűkössége – ők a városi építészet fejlődésének valóságos mos7

TE MITŐL FÉLSZ?

tohagyermekei. Már alig találnak helyet a hancúrozásra és a játékra, és az ugyancsak kiszoruló ebekkel versengenek az utolsó tenyérnyi zöld felületekért a fák körül. De a városok szűkössége a felnőttek számára is réges-rég gyötrelem. Ráadásul az élet nem csak a nagy központokban válik egyre gyorsabbá, hangosabbá és szűkebbé – legalábbis nekünk, embereknek túlságosan is szűkké, amire félelemmel reagálunk. Akinek egyre kevesebb ideje van, és az egyre gyakoribb dugókba futva korlátok közé kényszerül, annak személy szerint szűkebbé válik az élet, így életenergiája is megreked, és nem áramlik tovább. Az eredmény orvosi téren magas vérnyomás, nagy lelki nyomás és fóbiák sokasága, és magának a véráramlásnak a megrekedése, amit gyógyszerekkel próbálunk leküzdeni. A betegségekben, például a Parkinson-kór reszketegségében, szintén a félelem nyilvánul meg. A félelem szűkössége először a mellkast és a légutakat érinti, de azután az élet minden összefüggésére kihat. A kórképértelmezés szerint a félelem esélyt ad saját szűk korlátaink kitágítására és új, eddig elzárt területeken való továbbfejlődésre. A pánik lehetőség arra, hogy az erdők Pán istenének alakjában találkozzunk saját tudattalan természetünkkel, és hogy ennek sötét homályából annál ragyogóbb kincset emeljünk ki. Ám ha a félelemmel való szembesülés elől kitérünk, akkor nem mi gyarapodunk, hanem a félelem fog gyarapodni mibennünk. A modern boldogságkutatás már régen felismerte, hogy a boldogság megnyilvánulása az úgynevezett flow, az élet sodrása, folyamata. Csakhogy ez az eleven áramlás egyre ritkábban mutatkozik meg. A véráramlást a modern orvostudomány vérhígító szerekkel tartja mozgásban, mivel máskülönben olyan komplikációk merülnének fel, mint a trombózis és az embóliák. A pangó víz elveszíti elevenségét, és ha a vér nem áramlik az erekben, hanem megreked, életveszélyessé válik. 8

Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége

A félelem szűkössége megrekedéshez vezet, a megrekedés pedig félelmet gerjeszt. Az összeütközések és megrekedtség korának jellemzője, hogy konkrét és átvitt értelemben egyaránt nyomasztóan hat az emberre. A nyomás fokozódása félelmet kelt – különösen akkor, ha közel s távol nincs semmi megoldás, és az ember úgy érzi, a helyzet kilátástalan. Ha a szűkösség és a nyomás fokozódik, nem marad el a félelem sem. A mitológia is segít megértenünk egyet-mást a félelmekkel (fóbiákkal) kapcsolatosan. Aphrodité-Vénusz és Arész-Mars hadisten gyermekei négyen vannak: ketten a fény szülöttei, ketten az árnyéké. Erósz, a szerelem istene és Harmónia, a kiegyensúlyozottság istennője áll szemközt az árnyék két sötét gyermekével: Phobosszal, aki a fóbiák ősatyja és névadója, valamint Deimosszal, aki nevével a démoni megszállottságra, és ezzel a skizofréniára emlékeztet. A pszichoterápiai tapasztalatok azt mutatják, hogy minél jobban rábízzuk magunkat a két világos gyermekre, annál inkább biztonságban vagyunk Phobosszal és Deimosszal, azaz a félelmekkel és a belső démonokkal szemben. Vagyis életünkben nagyobb teret kell szentelnünk a szerelem művészetének és a kultúrának, és gondoskodnunk kell az erők harmonikus egyensúlyáról. A két világos isteni lény nyitott távlatokat és megváltást kínál, a két sötét pedig szűkösséget, félelmet és fenyegetést ígér. Bizonyos szempontból Deimosz és Phobosz a maga sötétségével Erósz és Harmónia világosságát ellensúlyozza. Az árnyékmunka értelmében a sötét oldal tudatos megfigyelése és vállalása kiváló lehetőség arra, hogy saját kincsünket kiemeljük az árnyékból. Így maga az árnyék lehet segítségünkre abban, hogy világosságot teremtsünk a sötétben, és felszabadítsuk a pangó energiákat. Egy ilyen árnyékmunka gyakran feltárja valódi adottságainkat és tehetségünket, amellyel szebbé-többé tehetjük a világot. A fóbiákat és félelmeket illetően ez azt jelenti, hogy a bennük rejlő feladatoknak kell szentelnünk magunkat. 9

TE MITŐL FÉLSZ?

Ha a nyitottság és a bőség válik meghatározóvá, mint a szerelemben, amely harmonikussá teszi az életet, egykettőre elillan a félelem. Bizonyíték erre a szerelem, amely bátorságával és az új megoldásokra való nyitottságával gyakran csodákra képes.

Születés és halálfélelem A nyomasztó szűkösség a félelem alaphelyzete, és mivel az ellentétek világában élt életünket mindnyájan a megszületéssel és az ezzel járó szorongással kezdjük, a félelem természetszerűleg nagy, és gyakran életbe vágóan fontos ügyet képvisel. A magzat számára a magzatvíz kezdetben határtalannak tűnő birodalma a terhesség folyamán egyre inkább beszűkül. Az anyaméh oltalmazó ürege, amely eleinte a tágasság és egység érzetét kelti, a világrajövetel időpontjának közeledtével kezd pokolian szűkké válni. Ahol a kezdet kezdetén a határtalanságban való szabad lebegés élménye alapozta meg a későbbi ősbizalmat, lassanként minden az ellenkezőjére vált. Az egyre korlátozóbb állapotokért senkit sem lehet okolni – mindez a terhesség és a megszületés természetes folyamatának felel meg. A világrajövetel első lépéseként a magzat feje – szülési fájdalmaktól hajtva – az anya kis- (és szűk) medencéjébe száll alá. Itt aztán mintha satuba szorították volna. A méhszáj még zárva, a magzatot pedig úgyszólván fejjel taszítják a falnak a szülési fájdalmak. Ez a megszületés legszorongatottabb és legnagyobb félelemmel járó állapota. Amíg a méhszáj zárva, és továbbjutásra nincs kilátás, drámaian fokozódik a nyomás. A magzat feje ekkor valóságos ékké válik, amely felfeszíti a méhszájat, ami óriási félelemmel járó hatalmas megterhelést jelent. Ebben a megszületéssel járó félelemben rögtön felismerhetjük a 10

Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége

halálfélelem legfontosabb megnyilvánulási formáját – ez esetben azt a félelmet, hogy a szülőcsatorna a maga szűk útján agyonnyom és szétlapít. A megszületés szubjektív élményének milyensége alapján alakul ki később a szorult helyzetek kezelésének mikéntje, és a súlyos, akadozó szülés a legkülönfélébb félelmek táptalaja az élet folyamán. Ha a későbbi élet során valamikor újra szorongatóvá válik egy helyzet, sokan félni kezdenek, méghozzá főként azok, akik már a kezdet kezdetén sem tudtak megbirkózni a szülőcsatorna szűkösségével. Láthatjuk, hogy a megoldatlan születési trauma a félelem folytonos gyötrelmévé növi ki magát, és más, kézzelfogható félelmeket táplál a félelem energiájával. Ezért a saját megszületésünk feldolgozása – a császármetszéssel születettek esetében is – döntő jelentőségű a neurotikus félelmektől mentes élet érdekében. Feldolgozottá csak akkor válik a megszületés, ha tudatosan éli át az ember. Ám ha elviselhetetlennek érzi az élményt, különösen a szűkösséget, a lélek gyakran elmenekül a testből – ez az a helyzet, amelyet a későbbi élet folyamán tudattalanságnak vagy éppen eszméletvesztésnek nevezünk. Azok a gyerekek, akik világrajövetelüket nem élték át tudatosan, sokszor olyannak tűnnek, mintha nem is itt élnének (a földön), hanem valamiképpen elakadtak volna két világ között. És mintha minden újabb szűkös élethelyzetben újra átélnék tudattalan születési traumájukat, és újból eluralkodna rajtuk a kezdeti pánik – egészen addig, amíg fel nem dolgozzák, és mint zavarforrást ki nem iktatják életükből az eredeti traumát. A félelemmel küzdő betegek ezért kerülnek gyakran szinte páni félelemmel minden olyan helyzetet, amely összefüggésbe hozható a szűkösséggel. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy a tömegben, a liftben, az alagútban feltorlódott kocsisorban vagy a túlzsúfolt földalat11

TE MITŐL FÉLSZ?

tin, esetleg két megálló között a metróalagútban megrekedve érzik-e kutyaszorítóban magukat. Ugyanúgy gondot jelenthet a szűkké vált párkapcsolat vagy munkahelyi helyzet is. Ha a vállalatvezetés ötven alkalmazottal közli, hogy az év folyamán húszfős létszámcsökkentés várható, először azok fognak pánikba esni, akik nem tanulták meg kezelni a szorult helyzeteket. Ez teljesen független a szakmai felkészültségtől vagy a személyes rátermettségtől. Ebből a szempontból a megoldatlan születési trauma egészen addig nyomja rá bélyegét az élet nagy és fontos pillanataira, amíg meg nem oldják. Persze a félelem idővel egyre újabb területekre terjedhet ki – gyakorlatilag bármire, ami szimbolikusan megfelel neki. Eleinte „csak” az alagútban szorong az ember – ami számtalan baleset nyomán elhíresült tünete a születési félelemnek –, amin sok vesződség árán valahogy felülemelkedik, elkerülve a magashegyi hágókat. De ugyanezen oknál fogva földalattin sem utazhat, sőt a felhőkarcolók felvonóit is kerülni kényszerül. A fáradságos kitérők hosszú távon úgyis csak idegőrlő kísérletek arra, hogy az előtte álló tanulnivaló elől kitérjen az ember. A félelmekkel való szembesülés végett érdemes még egyszer tudatosan újraélni a születési helyzetet, ami az árnyékterápia vagy az összekapcsolt légzést alkalmazó terápiák segítségével válik lehetségessé. Igaz, hogy ez újból felidézi a rettenetes szorongás érzését, ám közel sem olyan elviselhetetlen, mint az eredeti helyzet volt, mivel a testi élmény mértéke terápiásan jól szabályozható. A megszületés terápiás keretek között történő ismételt átélése a valóság elfogadásához vezet, és ezzel feloldja a félelem görcseit. A megszületésből eredő ősfélelemhez kapcsolódó megrekedt energia felszabadulása nagy megkönnyebbülést okoz, és újult erővel tölti el az embert: megrekedt energiái felszabadulnak, és ismét rendelkezésére 12

Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége

állnak. Egy ilyen terápiás foglalkozással úgyszólván kijavítjuk az élet kezdetét, és a szó szoros értelmében jóvá tesszük a múltat. A módszer elvileg az összes súlyos gyermek- és ifjúkori eseménnyel kapcsolatosan működik, de egyikre nézve sem olyan égetően fontos, mint a megszületést illetően, mivel az magát az ősfélelmet testesíti meg, és ezáltal az összes többi félelem prototípusává válik. Ez egyszerre az élettől és a haláltól való félelem. Az a mód, ahogyan a megszületést – a többi emlősállatéhoz képest – megnehezítjük, rámutat, hogy tevékeny hozzájárulásunkkal ráadásul mennyire hangsúlyozzuk is a szorultság és a félelem ügyét. A hozzánk sok szempontból hasonló emberszabású majmok – a csimpánzok génállománya mindössze két százalékban különbözik a miénktől – viszonylag könnyen világra jönnek. A megszületéskor olyan életveszélyes körülményeket, mint amilyenek a férfiuralmú világban keletkeztek – amely a szülést és a gyermekágyat egyfajta súlyos betegségnek tekinti –, más fajoknál sem igen tapasztalunk. Ezzel a fennmaradásukat kockáztatnák. Amit a mi civilizációnk és különösen az elmúlt évszázadok bábáskodása elvárt a nőktől, az viszszamenőleg szinte felfoghatatlan, és igen nagy mértékben hozzájárult mélyreható kollektív megfélemlítésünkhöz. Az új, Frédérick Leboyer és Michel Odent által útnak indított szülészet, amelynek lényege a víz birodalmában való megszületés, majdnem úgy, mint a delfineknél, valósággal csodát tehet e téren, és az elkövetkező nemzedékek számára másmilyen, kevésbé félelmetes alapot teremthet az élethez.

13

Az élet iskolája

Könnyen belátható, még ha sokak számára nehezen elfogadható is az a tény, hogy az életnek vagy a sorsnak – vagy bárhogyan nevezzük is ezt a felsőbbrendű hatalmat – egyetlen érdeke van: minden embert újra meg újra szembesíteni azzal a problémával, amely őt a leginkább érinti vagy sújtja. Az ilyesmit aztán hajlamosak vagyunk különösen nagy balszerencsének vagy igazságtalanságnak tekinteni, mondván: „Mindig pont velem kell ilyesminek történnie!”. Csupán a nagyon tudatosan élők képesek a sors eme személyre szóló fintorait logikusnak tekinteni és hálásan elfogadni. Aki némi távolságtartással szemléli a különféle élettörténeteket, nem fog tudni szabadulni attól a benyomástól, hogy az élet mindig azt kínálja tálcán az embernek, amit a legsürgősebben meg kell tanulnia. Ezt, hogy a sors senkivel kapcsolatban sem adja fel, hanem addig ismételget egy-egy ügyet, amíg alapvetően meg nem oldják, tekinthetnénk akár kegyelemnek és érdemnek is. Ebben az értelemben az életben felmerülő összes szorongás és félelem hasznos, mert arra jó, hogy foglalkozzunk az üggyel. Idővel akár még a szorultságot is megszokjuk, de minden alkalommal van legalább némi esélye annak, hogy a háttérben rejlő alapproblematikát átlássuk, és megszabaduljunk tőle. Meg kell látnunk az összefüggést a kiváltó helyzet és az ősfélelem között, hogy a szó szoros értelmében boldogulni tudjunk a problémával. Ebből a szempontból sokkal okosabb, ha 14