Romana Gold 10

Romana Gold 10 Victoria Parker: Gyűlölöm, hogy szeretlek! Ennek a férfinak a mosolya nem egyszerűen halálos fegyver, hanem egy atombomba! Serenának igazat kell adnia a hasonló pletykáknak, amikor viszontlátja Finn St. George-ot, a híres autóversenyzőt és szívtiprót. Hiába akarja távol tartani magát a veszélyesen vonzó férfitól, ő kapja a csapattól azt a feladatot, hogy ne engedje Finnt bulizni és nőzni a döntő futam előtt…

Trish Morey: Esküvő Velencében Most százszor is megbűnhődöm a három évvel ezelőtti szerelmes éjszakáért, gondolja Tina, amikor elfogadja Luca Barbarigo arcátlan ajánlatát. A férfi szándékosan hajszolta adósságokba Tina anyját, hogy a lány kénytelen legyen belesétálni a csapdába…

Valerie Parv: Főbenjáró bűn Jól gondolom, hogy Saccanon főbenjáró bűnnek számít elküldeni a herceget a pokolba? – felesel Norah Philippepel, a trónörökössel, aki fondorlatosan kelepcébe csalta. A tüzes ausztrál lány azonban nem adja meg magát, és a férfinak minden csáberejét latba kell vetnie, hogy megszelídítse az ő kis vadmacskáját…

Victoria Parker Gyűlölöm, hogy szeretlek!

Szemtelenül

vonzó és híres. Ráadásul

megátalkodott playboy! Egy olyan ember, mint Finn St. George, csakis bajt hozhat Serenára. Miután a bátyja meghalt Finn jachtján, a lány nem akarja többé látni az autóversenyzőt. Sajnálatos módon azonban a férfi megint botrányba keveredik, és Serena feladata a romok eltakarítása. Amikor Ménacóba megy a következő futamra, hirtelen felszikrázik köztük a levegő, elszabadul a harag és a szenvedély…

HARLEQUIN Minden perce különleges™

1. FEJEZET Monte-Carlo, május Hölgyeim, zárják hét lakatra a szívüket, mert a híres autóversenyző és nőcsábász, Finn St. George visszatért a gazdagok és híresek játszóterére! Még csak tegnap hajózott be a monacói kikötőbe egy csapatnyi szépséggel a fedélzeten, de a világ egyik legvonzóbb férfija afféle James Bondként – máris megjelent a játékkaszinóban. Természetesen szmokingban, az ajkán azzal a híresen gúnyos mosollyal. A hatszoros világbajnok és playboy pillanatokon belül a társaság lelke és motorja lett. Elbűvölő modorának senki nem tudott ellenállni, pedig a csapatfőnök, Michael Scott figyelmeztette, hogy ne ünnepeljen olyan gátlástalanul, mint máskor. Úgy tűnik, a szponzorok a támogatásuk megvonásával fenyegették meg Scottot, ami negyvenmillió font veszteséget jelentene a csapatnak. A vad bulik főszereplője, Finn St. George mostanában igencsak feszegeti a határokat. Legutóbb a múlt héten adott hírt magáról, amikor négy nő társaságában mulatott egy barcelonai klubban. A monacói herceg két nap múlva nyitja meg az idei versenyt, tehát nem csodálkozhatunk azon, hogy most nem Finn eseménydús magánélete okozza a legnagyobb fejtörést Scottnak, hanem a bajnok erőnléte. Bár Malajziában és Bahreinben egy hajszállal győzni tudott, Ausztráliában csak a harmadik helyen futott be, így most éles a küzdelem a világbajnoki címért. A múlt havi

spanyol nagydíjon egy látványos balesetet követően idő előtt fel kellett adnia a versenyt, tehát évek óta először többpontos hátránnyal áll régi riválisa, Nemesis Hart mögött. Halványulóban van St. George csillaga? Esetleg ilyen mély sebet ütött rajta csapattársa, Tom Scott tavaly szeptemberi tragikus hajóbalesete? Ha a nők imádott bálványa nem szedi össze magát, akkor Michael Scottnak komoly anyagi nehézségekkel kell szembenéznie. Egy dolog bizonyos: miközben Monaco visszafojtott lélegzettel vár a nagy verseny startjára, Scott idegesen járkál fel-alá a szobájában, és a csodában reménykedik. Csodában… Serena Scott zaklatottan csapta le az újságot az apja íróasztalára. – Egy dologban tévedtek. Nem járkálsz idegesen fel-alá. Mintha az ő szabálytalan lélegzetvételén és nyugtalan szívdobogásán kívül más zaj nem is volna a jacht választékos ízléssel berendezett irodájában! – Még nem – válaszolta nyersen Michael Scott, és szúrósan meredt a lányára. Hajnali háromkor hívta fel Serenát Londonban, kirángatta az ágyból, és a lánya hipp-hopp, itt termett a Côte d’Azurön. – Nem tudom, minek aggódsz – mondta Serena, és karba fonta a kezét almazöld trikója előtt. – Finn éppen úgy viselkedik, ahogy szokott. Átmulatja az éjszakát, iszik, játszik, lefekszik néhány sztárocskával, és a végén ripityára tör egy autót. Amikor két évvel ezelőtt leszerződtetted, pontosan tudtad ezt.

– Akkor még nem volt ilyen rossz a helyzet – válaszolta türelmesen az apja. – És nem csak erről van szó. Nem is tudom, hogyan magyarázzam el. Úgy csinál, mintha egyenesen a halálba akarna rohanni. – Biztosan nem – nevetett Serena. – Egyszerűen olyan pökhendi, hogy sérthetetlennek tartja magát. – Nem, ez több annál. Valami sötét és fenyegető… Serena megborzongott, mert settenkedni kezdtek körülötte a múlt árnyai. Aztán emlékeztette magát, hogy kiről is beszélnek. – Talán csak túlzásba viszi a dolgot. – Ne tettesd már magad nehéz felfogásúnak! – figyelmeztette az apja. Sajnos, Finn St. George a legrosszabbat hozza ki belőle, és ez mit sem változott azóta, hogy négy évvel ezelőtt először megpillantotta! Serena szeretett volna valami másra gondolni, nem pedig élete legkínosabb élményére. De tanult a leckéből. Miután befejezte mérnöki tanulmányait, dolgozni kezdett a világszerte ismert londoni autótervező csapatban, és szerencsére utána már ritkán találkozott a férfival. Aztán hivatalosan is bemutatták őket egymásnak, Finn pedig rettentően kihívó és gúnyos volt. Nyomorult féreg! Felesleges volt emlékeztetnie arra Serenát, hogy ő nem a végzet asszonya. Eltekintve attól, hogy taszította a férfi léha erkölcstelensége, nem találták meg a közös hangot már azelőtt sem, hogy Finn megfosztotta a számára legértékesebb dologtól. A fájdalom hulláma megint elöntötte Serenát, és alig bírt állva maradni.

– Nem értem, miért nem jöttök ki egymással – mondta elgondolkodva az apja -,de most szükségem van a segítségedre. Serena hitetlenkedve felnyögött. Az apjára nézett, akit a hölgyek egymás közt csak „sikkes Micknek” neveztek. Az egykori autóversenyző és többszörös világbajnok a negyvenes évei végén járt. Őszülő halántékával, de amúgy még mindig sötét hajával, markáns arcvonásaival egy filmsztárra emlékeztetett. Tényleg jól nézett ki. Serena számára mindig inkább egy jó barát volt, mint apa. Legalábbis többnyire. – Ugye viccelsz? Finn St. George-nak inkább szörnyű rémálom vagyok, mint megmentő. – Tudom. – Az apja beletörődően ingatta a fejét. – De azt hiszem, még mindig te tudsz a legközelebb kerülni hozzá. Lassan kifogyok az ötletekből. Michael Scott az asztalon fekvő iratkötegre dobta a tollát. – Láttad a tévében a múlt havi balesetet? Semmi óvatosság. A fickó egyszer még kinyírja magát. – Tegye meg! – bukott ki Serenából. – Ezt te sem akarhatod komolyan – mondta az apja szemrehányóan. Serena egy pillanatra lehunyta a szemét, és vett egy mély levegőt. Nem kedvelte a fickót, de rosszat sem kívánt neki. – Nem szeretnék többé senkit sem elveszíteni. Serena leengedte a kezét, és a húsz perccel ezelőtti érkezése óta most nézte meg először alaposabban az apját. Lehet, hogy Michael Scott is nagy nőcsábász, de neki mindig nagyon hiányzik, ha sokáig nem találkoznak. Apja szeme alatt sötét karikákat látott, és majdnem rákérdezett, hogy miként viseli az egyetlen fia elvesztését. Vajon hiányzik-e neki olykor a lánya is?

– De nem kérdezett semmit. A beszélgetéseik soha nem váltak érzelgőssé. Ismét bebújt hát a maga köré épített fal mögé. Mindig keményen állta a csapásokat, és sohasem panaszkodott. Mi értelme lett volna? Ennek a férfinak a lánya, és az ő családjukban nem volt szokás kimutatni a gyengeséget. Sok mindenen keresztülment már, de mindennel meg kellett birkóznia. Kár, hogy nem ment ez mindig olyan jól. Néha kibírhatatlanul fájt. Szedd össze magad, Serena! – figyelmeztette, magát. – Nem töltheted az egész szezont Londonban. Azt hittem, hogy a prototípus már rég kész -j egyezte meg az apja. – Úgy is van. A héten az utolsó teszteket végezzük. – Azzal elboldogulnak nélküled is. Itt van rád szükségem. Itt van rád szükségem! Az apja pontosan tudja, mikor mit kell mondania. – Neked, nincs szükséged rám, csak az elszabadult pilótád miatt kellek. De az a baj, hogy soha többé nem akarom látni. – Nem az ő hibája volt, Serena – nézett rá együttérzően Michael Scott. – Mindig ezt mondod. Finn magával vitte Tomot Szingapúrban egy kiadós italozásra, ahonnan a húszmillió fontot érő magángépével tért vissza, ő, Serena pedig Londonban várhatta a bátyja koporsóját. A mulatozás után ugyanis Finn kivitte Tomot vitorlázni, pedig a bátyja nem tudott úszni. Még annyi tisztesség sem volt benne, hogy megjelenjen a temetésen.

– Tehát, mit vársz tőlem? Hogy megbocsássak neki? Soha! Gondoskodjak arról, hogy jobban legyen? Ez nem fog menni. Fölösleges is megpróbálni. – Ha nem teszed, akkor befuccsol a csapat. Ezt akarod? – Nem, de ezt te is tudod – sóhajtotta Serena. A csapat volt a családja, az élete. Egy halom barát, tiszteletbeli nagybácsi, és mindegyikük szörnyen hiányzott neki. De ez az egész túl sok fájdalmas emléket idézett fel benne. – Még egyszer mondom, nem Finn hibája volt. Baleset történt. Engedd el végre a történteket! Senkinek nem használ, ha újra meg újra előjössz ezzel. Nekem aztán végképp nem. – Michael Scott az orrnyergét masszírozta, mintha a migrénjét akarná elűzni. Serena bűntudatot érzett. Az apja szenved. Mindenki szenved. Engedd el végre a történteket De miért tör rá mindig a kényelmetlen érzés, amikor az a tragikus nap szóba kerül, hogy az apja elhallgat előle valamit? – Tom nem akart volna így látni téged – folytatta az apja zaklatottan. – Nem akarta volna, hogy Finnt hibáztasd, hogy eltemetkezz Londonban, és a munkába menekülj. Itt az ideje, hogy megint-élj. – Nem menekültem el. Michael egy morgással adott hangot a kételyének. Talán az apjának igaza van. Serena egy pillanatra megint lehunyta a szemét. Rémesen fáradtnak érezte magát. A bátyját, egyben a legjobb barátját elveszítette, és ettől elfelejtette, hogy az élet megy tovább. Többnyire egyetértett Michael Scott nevelési elveivel. Az embernek védőpáncélra

van szüksége, ha egy férfiak uralta világban tölt tíz hónapot egy évben. És tényleg szerette ezt az életet. Régen néha elnézte a többi gyereket, akik az anyjukkal voltak, és eltűnődött azon, milyen volna, ha neki is lenne. Milyen volna egy normális házban élni, minden reggel iskolába menni. Aztán elhessegette ezt a gondolatot, hisz az ő élete ennél sokkal izgalmasabb volt. Amikor a hiányérzete már elviselhetetlenné vált, akkor azzal vigasztalta magát, hogy itt van neki Tom, a biztonságot adó kikötő. De Tom elment. Többé semmi sem volt már izgalmas, és senki nem fogta a kezét, ha félt. Nem is kell, hogy valaki fogja a kezed, mondta magának. Erős vagy! Nyelt egy nagyot. – De ha tényleg nagy baj van, akkor hogy segíthetnék pont én? – Próbáld meg felkelteni az érdeklődését a prototípus vagy a legutóbbi terveid iránt! Nem tudom… Vedd rá valahogy, hogy más is érdekelje a nőkön és az alkoholon kívül! Ez lehetetlen! – Én is nő vagyok. – Csak technikai értelemben. – Hát köszönöm szépen, ez jólesett. Serena egyáltalán nem akart hasonlítani Finn nőire. Luxuscicák csábos domborulatokkal. Ő a fiús alkatával, vad és meghatározhatatlan színű sörényével, a szokásos farmerjében, trikójában az éles ellentétük volt. – Nincs szüksége újabb szeretőre – jegyezte meg az apja tárgyilagosan. – Egy fenékbe rúgás kell neki. Egy kihívás. Köztetek pattognak a szikrák. Ezért kérlek, sőt

ragaszkodom hozzá, hogy segíts nekem. Fizetem a béred, és megint beszállsz a csapatba. Michael tekintete elszánttá vált. – Különben lemondhatsz a prototípusod silverstone-i bemutatkozásáról. – Ezt ne merd megtenni! háborodottfel Serena. Az apja véleménye szerint a terveiben nem volt semmi rendkívüli, de ő be akarta bizonyítani az ellenkezőjét. Ez a prototipus az ő gyermeke. Három év kemény munkája van benne. Az ő és Tom ötleteit valósította meg, és mindketten egy silverstone-i bemutatkozásról álmodtak. Csak ez az egy kézzelfogható dolog maradt neki a bátyjából. – Mocskos húzás lenne tőled. – Inkább kétségbeesett – fordult el az apja. Már megint sarokbaszorított – gondolta Serena. – Na jó… Majdcsak eszembe jut valami. – Kínosan érezte magát, mert elképzelése sem volt, mit tehetne. – De tudom, hogy Finn megint jó lesz. Monacóban mindig nyer. Hogyan ment a mai kvalifikáció? Övé a pole pozíció, ugye? – Lefullasztotta a motort – válaszolt sötét ábrázattal Michael Scott. – Akkor holnap csak az utolsó sorból indulhat? – Igen. Serena kimutatott az ablakon Finn úszó bordélyházára. – Még mindig a jachtján van, és orgiával ünnepli ezt a fiaskót? Apja rezignált vállrándításától most már tényleg dühbe gurult. – Ennyire mindegy neki? Ne is mondd, tudom…

Ezta fickót önmagán kívül nem érdekli semmi. A génjeiben nem hordoz se tisztességet, se kötelességtudatot. Serena kirontott az irodából. A bakancsa tompán csattogott a polírozott fedélzeten. – Megölöm! Puszta kézzel! – Csak lassan, Serena! Még szükségem van rá. Ő viszont a bátyját akarta visszakapni, ami éppúgy lehetetlen, mint nem szétverni Finn St. George képét. A lány torkig volt azzal, hogy ez a férfi állandóan jelen van a családja életében. A csapatában. Az ő életében. A bátyja halott, a világbajnokság csaknem biztosan elúszott, az apja pedig másodpercről másodpercre öregedett attól, hogy Finn egyre csak tivornyázott. De ő most véget vet ennek! Serena átfurakodott a kikötőben andalgó párok tömegén. Csak a vízből méltóságteljesen kiemelkedő Extaseát látta maga előtt. Ötven méter hosszú, és három fedélzeti szint van rajta. A körülötte horgonyzó többi luxusjacht szinte eltörpült mellette. Inkább egy óceánjáró, mint egy bulihajó. Serenának sértette a büszkeségét, hogy bele kellett egyeznie ebbe a látogatásba, de most már nem fordulhatott vissza. Megmondja Finn-nek, amit meg kell mondania, a férfi pedig végig fogja hallgatni. Felszabadító érzés lesz, és már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tennie! Erre Serena csak most jött rá. Ahogy közeledett a jacht felé, egyre erősebben érezte a lágyan lengedező tengeri levegőt. A ritmikus zene buja hangjai elnyomták a lépései zaját. Felfelé menet a hajópallón meghallotta a felső fedélzet medencéje felől

érkező kéjes nyögdécseléseket, és megbotlott. Csak a hajókorlát mentette meg attól, hogy szégyenszemre elessen. Nem tartozol ide, Serena! Itt minden a szexről szól, és csupa érzéki nő van körülötted. Bárhová is nézett, mindenütt hiányos öltözékű alakokat látott. Már a látványuktól is rosszullét környékezte. Továbbment, és úgy érezte, hogy a jelenléte senkinek nem tűnik fel. Minden pár zavartalanul csókolózott tovább, pezsgőztek és nevetgéltek. Már nagyon belelovalta magát a dühbe, amikor egy sötét alak bukkant fel előtte, és megragadta. – Au! – Serena rángatta a karját, de minél hevesebben igyekezett szabadulni, a férfi annál erősebben szorította. – Azonnal engedjen el! – kiáltotta a lány, majd valaki föléje tornyosult, és eltakarta a napot. – Hagyja békén! – hallotta tompán az ismerős hangot. – Ártalmatlan. A fickó azonnal levette róla a kezét, és Serena csaknem elveszítette az egyensúlyát. Összeszedte magát, és a hang tulajdonosára pillantott. – Köszönöm – mondta meglepően reszketeg hangon. – Minden rendben, Serena? A lány alaposabban megnézte Jake Morgant. Sötét hajú, vonzó, fiús arcú férfi volt. Michael Scott épp azon dolgozott, hogy sztárt csináljon belőle. Jake furcsamód mindig kissé elfogódottnak tűnt Serena jelenlétében. Az ő szíve viszont mindig elfacsarodott, ha meglátta a fiatalembert, mert ő lépett Tom helyére a csapatban. – Igen, persze. Mióta van Finn-nek testőre?

– A szezon kezdete óta. De többen is vigyáznak rá, ha ünnepel, és sokakat lát vendégül. Vagyis lefordítva: ha hívatlan nőcskéket kell távol tartani. – Hol van egyáltalán Finn? – kérdezte Serena. Olyan erősen remegett, hogy össze kellett kulcsolnia a karját a mellén. – Fogalmam sincs. – Jake pillantása egy ajtóra siklott, amely valószínűleg a nagy szalonba nyílt. – Már egy ideje nem láttam. – Felejtsd el! Majd megkeresem. Mivel sok vendég kezdte kíváncsian méregetni vad frizuráját és gyűrött ruházatát, az ajtó hirtelen vonzani kezdte Serenát, és megkönnyebbülten tűnt el mögötte. A szalon fényűző berendezése nem az ő ízlése szerint való volt, de Finnhez sem illett. A jachtot valószínűleg egy felkapaszkodott milliárdostól vette. Serena elment egy sor angyalkás falikar mellett, és egy folyosón találta magát. Jobbra, balra ajtók nyíltak, és az egész egy rémálomra kezdett emlékeztetni. Ugyanis a folyosó végén, az egyikajtó mögül kéjes zihálás, hallatszott. A lány vadul zakatoló szívvel ment közelebb. Kezét óvatosan a kilincsre tette, és közben átfutott a fején a kérdés, hogy tényleg rajta akarja-e kapni Finnt az egyik új hódításával. Másrészt viszont nem ácsoroghatott egész éjjel az ajtó előtt. Ha Finn leitta magát, akkor neki csak tizenhat órája marad, hogy kijózanítsa, azonkívűl válaszok nélkül nem lesz hajlandó hagyni a hajót. A fülét az ajtóra tapasztotta. Egy ágy rugójának halk nyikorgását hallotta, és lihegést. Zavarba jött, és hirtelen melege lett. A francba, mi van veled? Koncentrálj!

Serena nem vett tudomást kalapáló szívéről, és tovább hallgatózott. A nő nyilván élvezte a dolgokat, mert nyögdécselt, miközben a szeretője bársonyos hangon buzdította. Áruló módon Serena teste váratlanul átforrósodott. De a férfi nem Finn volt. Ő jellegzetes etoni hanghordozással beszél, keverve némi amerikai akcentussal. Finn hangját Serena bármikor és-bárhol felismerte volna. Idegesen megnedvesítette kiszáradt ajkát, és már azon töprengett, hogy visszavonul, amikor lelepleződött. Miért nem mozdult már korábban? Miért képzelte maga elé a jelenetet, amely az ajtó mögött zajlik? – Na, elélvezett már a nő? – hallotta hirtelen a háta mögül a csábos hangot. Serena hirtelen kihúzta magát, és a szíve a torkában dobogott. Ez nem lehet igaz! – Jó estét, Miss Serena Scott! Szeretnél beszállni? – kérdezte a férfi gúnyosan. – Jut elég hely. egy újabb vendégnek. – Majd ha… – Ez őrület, már levegőt sem kap! – Majd ha piros hó esik! A lány el akart tűnni innen. Azonnal. De a gondolat, hogy rajtakapták, megbénította. Alig egy méterre tőle Finn St. George a folyosó falának dőlt és rámosolygott. Serenát megrémisztette a testét emésztő tűz heve. Mit követtem el az előző életemben, hogy így büntet a sors. Gyűlölte a férfit. Finn semmit sem változott! Még mindig maga volt a két lábon járó romlottság. És láthatóan

azután sem akart ezen változtatni, hogy teljesen tönkretette az ő életét is. De ennek most véget vet! – Nem udvariassági látogatásra jöttem – szólalt meg Serena. Elégedett volt,amiért a hangja hűvös maradt. – Különben egy világégés sem vett volna rá, hogy belépjek ebbe a bűnbarlangba. Finn elhúzta a száját: Ez a száj a nőket általában hisztérikus elragadtatásra késztette. A gúnyos mosolytól gödröcskékjelentek meg az arcán. – Mégis itt vagy. Igen… Ráadásul a lánynak épp nem is jutott eszébe, hogy miért jött. Csak a férfi szájára tudott gondolni. – Úgy tűnik, mindig a legkompromittálóbb helyzetekben találok rád. – Finn gyönyörű szeme felcsillant a félhomályban. – Ajtóknál hallgatózol? Rossz kislány! El kellene téged fenekelni. Szerencsére Serena nem pirult el, mint egy kislány. Mert nem is az! Egyszer mégis annak érezte magát a férfi társaságában, és valószínűleg az volt élete legnagyobb megaláztatása. Miközben azon gondolkodott, hogy beleakaszkodjon-e ebbe a kétértelmű megjegyzésbe, Finn éppolyan leplezetlenül méregette, mint ő a férfit. Rejtély, hogy miért csinálja vele ugyanezt minden találkozásuk alkalmával. Kioktatóan felhúzza a szemöldökét, hogy rávilágítson, ő csak egy rút kiskacsa a gyönyörű hattyúk között. Nyilván nem alaptalanul tartják a-férfit egy modernkori Casanovának. Persze akad sok férfi. aki jó az ágyban. Sokaknak van szexi gödröcske az arcán, csábító, érzéki szája és olyan szeme, mint…

Finn St. George valóban szégyentelenül vonzó férfi volt. Sűrű, sötétszőke haja a homlokába hullott, és ettől kissé pimasznak látszott. Az arca pedig… Elragadó szájától! romlottságot sugárzó, égszínkék szemétől minden nő megadta magát. Az arca akár egy filmsztáré, a teste meg egy atlétáé, melyet a felgombolt fehér vászoning és a sört tökéletesen érvényre juttatott. Röviden, Finn minden tekintetben ellenállhatatlan volt. Szerencsére Serena tudta, hogy a fényes karosszéria akadozó motort rejt. – Minek ez az egész, Casanova? Nem gondolod, hogy verseny előtt a kiadós bulizás végzetes lehet? – Valahogy le kell vezetnem a kvalifikáció feszültségét. Hacsak te nem kínálsz fel valamit, amitől ellazulok. A lány teste nyomban reagált a kihívásra. Ez Finn figyelmét sem kerülte el, mert megrándult a szája széle. – Például állcsúcson vághatlak. Na, már megint itt van az a mosoly! Veszélyes és romboló fegyver, amellyel térdre kényszeríti a nőket. Serena lába is remegni kezdett, de ez csak még jobban felingerelte őt. – Viszont nem akarnám tönkretenni a csinos pofikádat. Talán csak képzelődött, de esküdni mert volna, hogy Finn összerándult, és elsápadt, mielőtt dühösen kitört volna. Serena akaratlanul is hátralépett, és nekiütközött az ajtónak. Mintha a teste felismerné az ellenséget, és felkészülne a harcra. Akkoriban még nem tudott küzdeni, de ma már igen. Ökölbe szorította a kezét, de a következő pillanatban Finn arca felderült, mintha csak egy viccet hallott volna. Ez a hirtelen hangulatváltás kizökkentette Serenát: az

arcomat én is szívesen megóvnám – mondta könnyedén Finn. – Nem szeretném csúnya véraláfutásokkal riogatni a hölgyeket. – Mára már végeztél a hölgyekkel! – Épp ellenkezőleg. Most akartam nekifogni egy kis testgyakorlásnak. – A pillanat nem alkalmas arra, hogy lefeküdj egy új sztárocskával. A legveszélyesebb verseny előtti éjszakán az ilyesmi nem helyénvaló. Túl kockázatos. – Nem helyénvaló? – sóhajtott Finn. – Már a megfogalmazás is rettentő unalmas, nem gondolod? – Nem, és a szponzorok sem. – Serena megdörzsölte a lüktető halántékát. – Esküszöm neked, ha most nem szeded össze magad, és nem teszel meg mindent a csapatért, akkor azt is megbánod, hogy valaha megszülettél. – Hiszek neked. – Az jó. Finn elgondolkodva simított végig az állán. – Tehát ha nem azért jöttél, hogy ágyba bújj velem, akkor miért, szépségem? Serena állta a férfi tekintetét, és ellentmondásos érzések kavarogtak benne. Gyűlölte ezt. – Jó lenne, ha nem gúnyolódnál rajtam, Finn. Nem vagyok játékos hangulatban. Hogy merészeled veszélybe sodorni a csapatot? Itt mindenki a te szegény lelkedet ápolgatja, és együttérez veled. – Te éppolyan jól tudod, mint én, hogy nálam pocsékba megy az együttérzés. Serena közel állt ahhoz, hogy felrobbanjon. – Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy ma reggel tönkretettél egy motort, talán elgondolkodhatnál azon,

hogyan mentsd meg a helyzetet. Ittál? Mert akkor kizárhatnak a versenyből. – Nem ittam – rázta meg a fejét Finn. – Becsületszavamra. Az idő megállni látszott, ahogy feltolultak a fájdalmas emlékek. Két gyerek játszott egymással. – Becsületszavamra – mondta az egyik. – Tedd a kezed a szívedre! – követelte a másik. Úgy tűnt, mintha Tom itt lenne mellettük. Serena fázni kezdett, és el akart tűnni innen. Messze ettől az embertől, mielőtt még a hónapok óta visszafojtott érzelmek előtörnek belőle, és teljesen megfeledkezik magáról. Közölni fogja az apjával, hogy kudarcot vallott. A terv zsákutca, mert nem tud együtt dolgozni Finn-nel. Teljesen meg volt zavarodva. És ez enyhe kifejezés a sötét viharként benne tomboló, forró vágyra. Honnan jön a vágy? És miért? Ez nem igazságos! Az élet nem igazságos, Serena. Ezt te is tudod. De ő válaszokat akart. Az utolsó nyolc hónapban Finn gyakran képzelte maga elé, hogy találkozik Serena Scott-tal. Arra azonban álmában sem gondolt volna, hogy egy ajtó előtt hallgatózva látja viszont, miközben odabent egy pár szeretkezik. A nő látványától a szíve ritmust váltott, és miközben fiús alakját méregette, többféle lehetőséggel játszott el gondolatban. Kérjen bocsánatot tőle? Nem, erre sem a hely, sem az idő nem alkalmas. Lehet, hogy sikerülne áthatolnia a védőpajzsán, de éppúgy előfordulhat az is, hogy a lány nem hisz neki.

Kapjam a karjaimba, mert egy futó pillanatig sebezhetőnek látszott? Túl kockázatos. Ha belefúrná az arcát Serena mennyei sörényébe, talán örökre elveszne. Játsszam el az angol úriembert? Az általános vélekedés ellenére képes volt erre is. Minden tudott lenni, amit egy nő kívánt, mindaddig, amíg nem kellett önmagát adnia. Ezzel azonban Serenát csak gyanakvóvá tenné. Lehet, hogy ő született playboy, elbűvölő és felszínes, de nem hülye. A nő a bátyja halálával kapcsolatban akar kérdéseket feltenni neki, de ő nem hagyja, hogy ezek a kérdések elhagyják a száját. A csábító száját, amelyet legszívesebben addig csókolna, míg Serena el nem gyengül. A szokásos szerepébe menekült, amivel mindig felidegesítette a nőt. Nem szívesen tette, de az esze győzött. Ha létezne igazságosság a világban, akkor most ő pihenne valahol a föld alatt, és nem az az ártatlan fiú, aki mindig hősként nézett fel rá. De ő Finn St. George, a merész és kivételes képességű autóversenyző, aki mindig dacol a halállal. A halál mindig a jókért jön el, a rosszak pedig folytathatják, ahogy addig. Ezt újra meg újra átélte. Nem mintha megérdemelné a békét. Ha valamikor el kell mennie, biztosan nem fogja hallani közben az angyalok énekét. Aggódsz emiatt? Nem, inkább a tisztítótűznek örülök. A fenébe, még a végén elérzékenyülök… Ebbe a hibába mindig beleesett, ha a csábos Serena Scott-tal állt szemben. Minden alkalommal felforrt tőle a vére. A következő pillanatban kinyílt az ajtó Serena mögött, és egy bikinis szőkeség lépett ki rajta. Elslisszolt mellette, majd futólag megérintette Finn karját. Ha jól emlékszik,

akkor a nő egy szappanoperában játszik. Épp kapóra jött, hogy vethessen egy figyelemelterelő pillantást a fenekére. Finn azonban ingerülten állapította meg, hogy a teste sokkal erősebben reagál Serena jelenlétére. – Feltételezem, az egyik csillagocska – jegyezte meg fitymálón Serena. – Azt hiszem, még nem volt hozzá szerencsém – fordult Finn megint Serena felé. – De még lehet – rántotta meg könnyedén a vállát. Már tinédzserként is körülvették a rajongók, és ő csaknem annyira szerette a nőket, mint az autókat. Kár, hogy a teste még nem tért magához a szingapúri megrázkódtatásból! – Képesnek érzed magad, hogy egy percig ne az ösztöneid uralkodjanak rajtad? Finn úgy tett, mintha elgondolkozna ezen. – Igen. Valószínűleg. Ha megígéred, hogy megéri. – Önző szörnyeteg vagy, tudod? Mindenki más próbálna tenni valamit a csapatért. Kihozni belőle a legjobbat, miután elveszítettük Tomot. Vagy mondjam úgy, hogy miután te elvetted tőlünk Tomot? Ez talált. Mégpedig a szíve közepébe. – A sebezhetetlen Finn St. George persze mindig csak magára gondol, meg arra, hogy mi legyen a következő, amit tönkretesz. Ha nem nőről van szó, akkor meg kiderül, hogy egy autót sem tudsz vízszintesben megtartani. – A vízszintes a legkedvesebb pozícióm, de elismerem, nem mindig sikerül elérnem. Serena elfintorította az arcát, és sóhajtott. – Mi az, amit komolyan veszel? A múlt hónapban ronccsá törtél egy kocsit, ami sok millió fontunkba került. – Igaz. Pechem volt. Muszáj neked mindent nevetségessé tenni?

– Nem, de megpróbálok mindent a jó oldaláról nézni. – Ez aligha sikerül, ha hamarosan nem kezdesz el nyerni. Finn-nek volt egy aprócska problémája az alvással, mert túl gyakran rohanták meg az emlékek. A vadállat pedig, akit a vezetés alatt eddig sikerült féken tartania, az utóbbi időben egyre gyakrabban gyűrte le. Szerencsére a sebei begyógyulnak. Valamikor az emlékek is elhalványulnak majd, és még előtte az egész szezon, hogy Michael Scott kedvéért mindent jóvátegyen. Tizenhárom futam, és remélhetőleg megnyeri a világbajnokságot. Gyerekjáték. – Ne törd a fejed, bébi! A csapat jövője nálam jó kezekben van. De talán Michael nem hiszi, hogy ő képes kihúzni a csapatot a slamasztikából. Ezért jött a kis forrófejű. – Miért nem vagyok ettől nyugodt? Talán mert mostanában bármihez is fogsz, az valami szörnyűségbe torkollik. Második találat. Finn szíve összeszorult, de nem hagyta, hogy ez meglátsszon rajta. – Bízz bennem, bébi! – Soha ebben a rohadt életben! – szitkozódott Serena. – Ahhoz, hogy bízzak egy emberben, először szeretnem kell. Végre valaki megmondja neki a magáét, ahelyett hogy körbetáncolná és a hiúságát legyezgetné. Michael Scott hajlott ez utóbbira. De Finn nem volt vak. A főnöke egy egész csapatot vezetett, amelynek tagjait milliós szerződések kötötték, tehát a szezon végéig meg kellett tartania mindenkit. Mick jó ember. Ennél jobbat érdemel. Finn éveken át a világ legjobb csapataival autózott, de aztán valami újat keresett, és azt remélte, hogy egy ideig

Scottnál maradhat. Számára ez a csapat olyan volt, mint egy család. Tisztelték egymást. Ez most már valószínűleg nem így van, de Finn meg akarta szerezni a világbajnoki címet. – Tegyél nekem egy szívességet, ne nevezz bébinek! Nem vagyunk olyan viszonyban. Ismét világossá vált, hogy nem is olyan veszélyes számára a túlzott közelség, mert Serena legszívesebben megütötte volna. Finn látta ezt abban a hihetetlen szemében. Az arannyal pettyezett, elbűvölően szürke szemében, amelyet sűrű, hosszú szempilla keretezett. És a haja… Már a látványától is bizseregtek az ujjai. Lassan végigmérte a nőt, a feje búbjától a lábujja hegyéig. Megszemlélte a különös csomagolást. Egy harsányzöld trikó, amely kiemelte a tökéletes mellét, egy testre tapadó farmer és ormótlan bakancs. Tényleg ennivaló! Mivel többnyire csak szilikonmelleket és felturbózott ajkakat látott, Serena Scott látványa kifejezetten veszélyes volt, miután ő volt az egyetlen nő a környezetében, akihez nem nyúlhatott. Nemcsak a főnöke lánya, hanem még Serena bátyjának is ígéretet tett, amihez tartani fogja magát. – Megígérsz nekem valamit, Finn, ha ezt nem élem túl? – Ne beszélj így, Tom! Kiviszlek innen. – Semmiképp ne beszélj Serenának erről a helyről. Már sok dolgon keresztülment, és bosszút akarna állni. Vigyáznod kell rá. Ígérd meg nekem! A mellében Finn hirtelen szorítást érzett, és pár alig kapott levegőt. Vigyázni fog Serenára, méghozzá azzal, hogy távol tartja magát tőle.

Tehát összeszedte magát, és megpróbált a nő ellenállhatatlan vonzerejéről tudomást sem venni. Ez a pillanat már hónapok óta érett. Tisztában volt vele, hogy el tudná csábítani a lányt, pedig még mindig gyászol. A régi formájához képest most kissé vékony volt. Düh áradt belőle, szomorúság és kétségbeesés, mintha a veszteség minden életerejét elrabolta volna. A bűntudat súlyosan nyomasztotta Finnt. Ahányszor a lányra nézett, szabályosan fájt neki. Serena gyásza okozta ezt a fájdalmat. Mintha nem volna elég, hogy Tom szüntelenül kísérti! Miért jött el hozzá Serena? Csak most vette észre, hogy a lány várakozóan néz rá, és neki fogalma sincs, mit mondott neki az imént. – Hogy megy a munka? – érdeklődött, mert jobb nem jutott az eszébe. – Remekül. Köszönöm az érdeklődést. Miért nem jöttél el Tom temetésére? Istenített téged. Finn gyomra görcsbe rándult. – Beteg voltam. – Azonnal témát kell váltania! – Hogy alakul a prototípus? – Remekül. Beteg? Mi bajod volt? – Unalmas história. Készen van? – Talán – vett egy mély levegőt Serena. – Tudtad, hogy nem tud úszni? – Nem. – Akkor még nem. – Itt maradsz? – Lehet. A fenébe, ez túl személyesre sikeredett! – Azt hiszem, rád fér egy kis pihenés. Menj el nyaralni! Serena meglepetten vonta fel a szemöldökét. – Nem is tudtam, hogy ennyire érdekel a hogylétem.

– Van egy csomó dolog, amit nem tudsz rólam. – És ennek így is kell maradnia. – Vicces. Én is épp ezt gondoltam rólad. – Egy nyaralás jót tenné neked. – Azt akarod ezzel mondani, hogy nem nézek ki jól? – Hát, egy kicsit lefogytál. – A legtöbb nő ezt bóknak venné, de Serena Scott más volt. És tényleg, azonnal ellentámadásba ment át. – Azt tanácsolom, hogy ne sértegess. Az utóbbi években annyira mélyre süllyedtél, hogy mindig fölötted fogok állni. Finn majdnem hangosan felsóhajtott. – Hm. Szívesen látnálak magam fölött – mondta kihívóan. Maga is meglepődött azon, hogy ennyit fáradozik valamiért, ami elérhetetlen a számára. – Hazug! Ezenkívül nem tartozom a rajongóid közé tehát hagyd ezt az ostobaságot. Ha meg akarsz felemlíteni, akkor abba több energiát kell ölnöd. – De szórakoztat, ha felidegesítelek. – Némelyik ember a szórakozásnál azért többet akar az élettől. A felszínes playboyok pedig nem a legjobbat hozzák ki belőlem. – Ebben nem lennék olyan biztos. Serena most szaporábban kezdte venni a levegőt, a melle pedig hullámzott. Finn legszívesebben a lány trikója alá csúsztatta volna a kezét. Vad vágyakozás lett úrrá rajta, de aztán Serena összekulcsolta a melle előtt a karját, és Finn figyelme a csuklóján lévő vörös foltokra terelődött. – Mi az? – Közelebb lépett hozzá. – Ajándék az egyik gorilládtól. – Hadd nézzem!

– Nem. – Serana eldugta a csuklóját, és úgy nézett a férfira, mintha az megbolondult volna. – Ne viselkedj úgy, mint egy kislány! Nem illik hozzád. Ahogy lágyan előhúzta a lány kezét, az ujjai a melléhez értek. Az izgalom forró hulláma öntötte el az ágyékát, de mindenféle egyéb gondolatot pillanatok alatt elsodort a dühe, amit a véraláfutások látványa váltott ki. Valami mást juttattak az eszébe. Egy kicsavart csuklót, sebes bőrt és véres bokát. – Finnl – suttogta Serena. – Mit csinálsz? A férfi óvatosan végighúzta az ujjait a lány egyik karján, aztán a másikon. –Én… Sajnálom, hogy fájdalmat okozott neked. Esküszöm, hogy megfizet érte. – Finn? Serena félrehajtotta a fejét, és a homlokát ráncolta. A szokásos mércével mérve nem volt csinos. Nem illatozó angol rózsa, hanem vadvirág. Szenvedélyes és figyelemre méltó. Valóságos színkavalkád. És nagyon ellenálló. Bírja a viharokat, és csak még szebb lesz tőlük. Ebben a pillanatban azonban sérülékenynek látszott. Finn fejébe más is betolakodott. Sajnálom, hogy elvettem tőled Tomot. Mindent, de mindent megtennék, ha visszahozhatnám. Szerette volna mindenkinek elmondani, hogy mi történt valójában Szingapúrban. De még folyt a nyomozás, és az volt az érzése, hogy az ellenségeivel egy nap még találkozni fog. Tehát nem mondhatott semmit. Túl sok ember volt még szabadlábon. Ha találkozna velük, akkor egyedül lenne ellenük. Serena mintha sejtette volna, mi zajlik benne, újabb kérdéseket akart feltenni. Ezekre azonban Finn soha nem fog válaszolni, és hallani sem akarta őket.

Hogyan szabaduljon meg ettől a nőtől? Az egyik kezével lazán fogta a csuklóját, a másikkal pedig kisimította az érett cseresznyeszín tincseket Serena homlokából. Mennyi ideje állok már ellent neki? Egy örökkévalóság óta. – Engedj el, Finn! – rándult meg Serena. – Azonnal! A szavak mintha messziről érkeznének hozzá, és ő tovább játszadozott a tincsekkel. Selymesen puhák voltak. A színük, akár a tűz. Serena hangosan beszívta a levegőt, de Finn nem törődött vele, és az egyik tincset az ujja köré csavarta. A lány teljesen kibillentette az egyensúlyából. Életre keltette az ösztöneit, bár összeszorult a szíve az elképzeléstől, hogy fájdalmat is okozhatna neki. – Finn! – figyelmeztette újra Serena. A melle szaporán emelkedett és süllyedt. Négy év telt el azóta, hogy a férfi utoljára érintette meg Serenát. Ártalmatlan érintés volt, de a lány azóta kitért az útjából. Okosan tette. Finn sohasem látta, hogy átölelte volna az apját, és tudomása szerint barátja sem volt soha. A férfiak hiányzó érdeklődése nem lehetett az oka. Akár bevallották maguknak, akár nem, a csapat összes férfi tagja odáig volt érte. Jake Morgan egyenesen szerelmes volt belé. De mindenki tartotta tőle a három lépés távolságot. Talán valaki figyelmeztette őket? Vagy senkinek nem volt mersze felvenni vele a harcot? Valami oka biztosan van, és ő szívesen megtudta volna. De nem fogja… A veleszületett sármja és karizmatikus szépsége minden ajtót kinyitott Finn-nek. És ez volt az, amivel

Serenát el tudta üldözni, egészen Londonig. El a szeme elől, el az érzékei közeléből. És bármit is mond Serena, ő éppúgy vonzódik hozzá. A döntés megszületett, gondolta Finn. Viszlát, Serena Scott! Isten bocsássa meg nekem, amit tenni készülök. A férfi végső lépésre szánta el magát.

2. FEJEZET A szíve majd kiugrott a helyéből amikor a világ legszebb férfija megcirógatta az arcát. Serena hirtelen elgyengült és reszketett. Amikor a férfi megérintette a füle alatti érzékeny pontot, és az ujjait belefúrta a hajába, színes karikák kezdtek táncolni a szeme előtt. – Ne merészeld – támadt a férfira. Legalábbis támadásnak szánta, de inkább könyörgésnek hangzott. – Jobb lenne, ha nem provokálna, Miss Scott. Főleg nem a csábos hangjával. – Nem tudnál végre felhagyni ezzel? – Mivel? – A hazugságokkal. – Melyek azért fájtak a lánynak, mert a szíve mélyén szívesen hitt volna Finn-nek. – Nem hazudok, bébi – morogta a férfi. A következő pillanatban magához húzta Serenát. A lány érezte a kemény izmait és a teste forróságát, annyira, hogy beleborzongott. Aztán Finn az egyik kezével átkarolta a derekát, és még erősebben ölelte. – Hú, te aztán tényleg nagyon felizgultál – állapította meg Serena, és már emelte a térdét, hogy a férfi lába közé rúgjon. Finn azonban a lány szájára tapasztotta a száját. Ez egyáltalán nem volt jó. Bármi is vette birtokba Serena testét, azonnal reagált a másik gyengédségére. Ne merészeld viszonozni a csókot! – parancsolt magára. – Ne… – suttogta. Ebben a pillanatban még jobban gyűlölte Finnt. Minél jobban kívánta, annál erősebben.

Felemelte a kezét, hogy eltaszítsa a férfit, de az ujjai ehelyett belekapaszkodtak Finn ingébe. Tehetetlen volt a nyelve erotikus játékával szemben. Finn csaknem felszínesen csókolta, nem azért, hogy lángba borítsa, hanem hogy elvarázsolja. Mire Serena magához tért, már egy tornádó közepén találta magát. Mohón simult a férfihoz. Finn gyengéden bánt vele, nem kényszerítette, hanem csalogatta. A lány érzékei kiélesedtek, és annyira vonzónak érezte magát, mint még soha. Finn most erősebben csókolta. Serena csaknem elolvadt. Nem maradt egyetlen épkézláb gondolata sem, csak eggyé akart válni a férfival. Az ösztönei még soha nem uralkodtak el rajta ennyire. Ennek oka van, hisz… Lehet, hogy rosszízű emlékek rohanták meg, de az is lehet, hogy a férfi túl türelmetlenül rángatta a trikóját, mindenesetre hirtelen kijózanodott, mint’ akit jeges zuhany alá állítottak. Megalázva érezte magát, és olyan fegyvertelennek, hogy a szeme megtelt könnyel. Jaj nem! Finn mellének támasztotta a kezét, és eltolta magától. A férfi azonnal elengedte, és tett egy nagy lépést hátra, – Mi a fenét csinálsz? – Serena levegő után kapkodott. Finn zavarodottan pillogott, és a kezét az arcához emelte. Mindketten hallgattak. A férfiban tényleg egy színész veszett el… Végül megrázta a fejét. – Csak meg akartam tudni, hogy a szád olyan édes-e, mint amilyennek kinéz. – Micsoda?

Csak játszik velem, gondolta Serena. Hogyan feledkezhettem meg Tomról! – meg arról, hogy Finn milyen szerepet játszott a halálában? Bűntudat szorította össze a mellkasát. – Legalább válaszolj, Finn! Mi volt ez az egész? A férfi meg akart szólalni, de egyetlen szót sem tudott kinyögni. Az volt az érzése, hogy valami fontosat mondana, valamit, amit a lány hallani akar, Az igazságot. – Így akarsz megszabadulni tőlem? Finn összeszorította a fogát, majd ismét ellazította az állkapcsát. Nagy nehezen sikerült közönyös kifejezést erőltetnie az arcára. – És működik? – kérdezte könnyedén. – Igen. – Az jó. A kijárat arra van – intett Finn a folyosó vége fele. Miután megmutatta a megfelelő irányt, benyitott a balján lévő ajtón, és eltűnt. mögötte. Serena egyedül maradt a folyosón. Ez a fickó egy szörnyeteg! Meg akar szabadulni tőlem? Hát menjen a pokolba! Ez az ő családja, az ő élete, és esze ágában sincs elmenekülni. Finn bajba sodorta a csapatot, és ez nem maradhat következmények nélküli Ezenkívül el is hallgat előle valamit, neki pedig meg kell tudnia, mit. Utána talán elkezdhet gyászolni, és képes lesz elengedni Tomot. – Még a lelki békéjét is megtalálhatja. és megint öröm lesz élni, bár nem volt biztos abban, hogy az volt-e valaha is. Serena adott magának egy kis időt, hogy valamennyire lehiggadjon, aztán benyitott Finn után az ajtón, és csaknem bezuhant a helyiségbe. Homályosan látta a férfit, aki háttal neki, egy nagy ágy előtt állt.

– Hűha! – szakadt ki belőle. Az éjkék különböző árnyalataival a kabin maga volt a sötét érzékiség és drámai férfiasság. Talán az egyetlen helyiség ezen az úszó bordélyházon, amely illett Finnhez. Mintha a szuperjacht megvétele után csak erre az egyre nyomta volna rá a személyisége bélyegét. – Elfogyott a pénzed, mielőtt befejeződött volna a renoválás? – kérdezte Serena ironikusan, mert tudta, hogy a férfi a világ legjobban fizetett sportolói közé tartozik. Finn megfordult. – Fogalmazzunk inkább úgy, hogy rájöttem, a jacht nem illik hozzám. El is adom. – Hát ez nagy kár. – Tetszik a hálószobám, Serena? – kérdezte incselkedve Finn, mielőtt rávetette volna magát a fekete selyemtakaróval borított ágyra, és a fejtámlánál tornyosuló párnahegynek dőlt. – Nagyon – válaszolta a lány, és igyekezett nem Finnre nézni. – A jelenlévők kivételével. A fekete fabútorzat, a drága műtárgyak ízlésről és férfiasságról árulkodtak. Valóban lélegzetelállító volt, de Serena a félhomálytól ideges lett. – Hol a villanykapcsoló? – keresgélt, miközben a torkát köszörülte. Finn oldalra hajolt, és megnyomott egy gombot az éjjeliszekrényen. Felettük a plafonon mintha a csillagos égbolt jelent volna meg. – Atyaisten! – nyögte Serena. Finn kivett egy almát a kristálytálból, és ellenállhatatlan mosolyt küldött a nő felé. Serena már nem is érezte olyan kényelmetlenül magát.

A férfi időközben levetkőzött, és egy fehér törülközőt csavart a dereka köré. Az ablakon beeső holdfényben csaknem természetellenesen szépnek tűnt. Mintha nem is földi lény lenne. Aztán labdázgatni kezdett az almával. Serena egészen kimelegedett, miközben az izmok játékát nézte. – Azért jöttél be, mert többet akarsz? A rekedt hang megtörte a varázst. Ez a férfi tényleg halálos! – Mondják, hogy a szám függőséget okoz – tette még hozzá Finn. – Csábító ajánlat, Mr. St. George. – Serena közönyösnek tettette magát. – De azt hiszem, inkább kihagyom. Nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e a szóbeszéd. – Hát jó – adta meg magát Finn,- és hangos csattanással elkapta az almát. Akkor nyilván a pezsgő miatt lehetett. – Miféle pezsgő? Nem is ittam semmit. – Pedig csak attól gyengülhettél el – mosolygott Finn diadalittasan. Egyszer végleg le fogja törölni a képéről ezt a mosolyt, fogadkozott magában Serena. Talán még ma, gondolta, és visszamosolygott rá. Furcsamód ettől Finn lemerevedett, mintha a lány mosolya kibillentette volna az egyensúlyából. – Jut eszembe, gyengeség… Térdre foglak kényszeríteni, szépfiú. Finn továbbra is feszültnek tűnt, de a következő pillanatban elvigyorodott, és újra a laza pasi lett. – Remélem, ez egy ígéret, Serena. A lány ettől a szemtelenségtől alig kapott levegőt. Meddig tart még ez az érzelmi hullámvasutazás? Aztán

észrevette, hogy Finn pillantása az ő combjára téved. Hirtelen látta a holdfényben a férfit, amint őelőtte térdel, és… Megint elöntötte a forróság. Büntetésül mézédes hangon visszavágott: – Te fogod megtudni elsőként, amikor eljön az ideje. – Miért nem árulod el végre, hogy miért jöttél? – Szívesen felvilágosítalak – mondta Serena, és hátravetette a haját. – Csak figyelmeztetni akartalak, hogy ezentúl gyakorlatilag össze leszünk nőve. – Ez mit jelent? – kérdezte Finn, – és árnyék suhant át az arcán. – Én vagyok az új főnököd. Az évad legcsillogóbb futama számos rajongót és számtalan hírességet vonzott Monacóba. Finn a Scottcsapat bokszának árnyékában ácsorgott, és lüktető halántékát masszírozta. Össze kell szednie magát, nem gondolhat állandóan a kis boszorkára! Tehát vett egy mély lélegzetet, és próbálta megteremteni magában a szükséges belső egyensúlyt. Természetesen tudta, hogy ezen a pályán a legkisebb hiba is végzetes következményekkel járhat. Viszont nem ettől izgalmas? Nem ezért árad szét a testében az a rengeteg adrenalin? A monacói versenypálya volt a kedvence. Megfelelt a természetének, és arra emlékeztette, hogy érdemes élni. Alapvetően elnyomott magában minden félelmet, és csak a pillanatnak élt. Carpe diem! Élj a mának! Finn lehunyta a szemét, és szabadulni próbált az emlékektől, melyeket ezek a szavak hívtak elő benne.

Mióta azonban ő is ízelítőt kapott a pokolból, ez többé nem sikerült neki. Tizenhárom volt, amikor végig kellett néznie, hogy Mimi, aki szinte a második anyja volt, lassú és fájdalmas halált hal. – Szólíts Miminek, mert túl fiatal és élénk vagyok ahhoz, hogy nagymaminak hívjanak – mondogatta a sokszorosan kitüntetett színésznő. – Carpe diem! – figyelmeztette őt, amikor már súlyos beteg volt. Teátrálisan beszélt, és ezzel, mindenek ellenére, nevetésre ingerelte őt. – És ne feledd, mosolyogj, mert akkor veled mosolyog majd az egész világ. Amikor az anyja is rákos lett, és a családja nem sokkal később újra elveszített egy szeretett embert, megesküdött magának, hogy mindennap úgy fog élni, mintha az lenne az utolsó. Finn nehéz szívvel elindult, és valahogy elhessegette a fájdalmát és bűntudatát. Amíg a szem ellátott, mindenütt rajongók nyüzsögtek. A tribünökön nem akadt egyetlen üres hely sem. Azon a területen, ahol a leglelkesebbek tanyáztak, tetőfokára hágott a hangulat. Most a starthely felé nézett, ahol a szerelők szorgoskodtak. Rajtuk kívül mutatós, lenge öltözékű modellek ácsorogtak a kocsik mellett. Finn halkan káromkodott. Most egyikük sem érdekelte. Egyetlen nő uralta a gondolatait: a vörös hajú „főnöknője”. A csókjával nem tudta elüldözni a lányt, inkább csak a kíváncsiságát keltette fel. Finn nem emlékezett, hogyan sikerült szétválniuk.

Általában könnyedén szabadult meg a nőktől. Ha egy kicsit jobban megerőlteti magát, akkor talán még ma elijeszti Serenát is. Zavarta, hogy magának is hazudik. Bár a pokolba kívánta a lányt, mégis örült volna, ha itt van mellette. De miért? Serena mindig gúnyos és sértő. Csinos ugyan, de nem szép. Annyira semmiképp, mint a mindig körülötte legyeskedő modellek. Akikkel halálra unja magát. Ezért már a puszta látványuktól bűntudata támadt. Valószínűleg most az a büntetése, hogy egy olyan nővel kell töltenie az idejét, aki a legszívesebben holtan látná őt. A tömeg hirtelen felmorajlott, és ő ráeszmélt, hogy kilépett a ragyogó napfénybe. Mint mindig, most is diadalmasan emelte a magasba a karját, az emberek pedig tomboltak. Miközben felöltötte legendásan vonzó mosolyát, érezte, hogy a szűk versenyoverallja fájdalmasan rászorul a hátán lévő sebekre, és kétségbeesés lett úrrá rajta. Légy erős, Finn! – Hát itt vagy, te közönség kedvence. – Kedves, hogy eljött, Miss Scott – válaszolta egy könnyed biccentéssel Finn, és vetett egy pillantást a nézőkre. Serena gondolja csak nyugodtan, hogy hízeleg a hiúságának, milyen messzire is elutaztak miatta az emberek. – Már korábban itt lettem volna, ha először nem az úszó bordélyházadban kereslek. A mai őr egyébként sokkal rokonszenvesebb. Műszakváltás volt? – Biztosan – rántotta meg a vállát közönyösen Finn. Gátlástalanul végignézett Serenán. Mellette állt, a keze a szűk farmerje farzsebében, és ezzel erőteljesen kiemelte a mellét. Finn pulzusa kimondhatatlan magasságokba szökött.

De aztán elolvasta a trikóján a feliratot: „A cicának karmai is vannak.” Ettől összeszorult a szíve. Milyen találó! – Megsimogathatom a cicát? – kérdezte kihívóan. – Ha a vezetéshez szükséged van mind a tíz ujjadra, akkor lebeszélnélek erről. – 'Mindig lázba hoz, hogy ilyen tüzes vagy. – Sajnálom, de ezt nem bóknak tekintem. Az az érzésem, hogy téged minden lázba hoz, aminek domborulatai vannak. – Meglepődnél, ha tudnád, hogy milyen igényes vagyok ezen a téren. Ez igaz is volt. Néhány ifjúkori botlása után, amivel rögtön helyet szerzett magának a címlapokon, megesküdött magának, hogy a jövőben válogatós lesz. A nőkkel mindig nyíltan beszélt. Rövid, futó kalandok, semmi érzés, semmi elköteleződés. Már a „kapcsolat” szótól is felállt a szőr a hátán. Élete egyetlen értelme a vezetés volt. A nők csupán hab voltak a tortán. Serena megvetően felhorkant. – Igényes? Na persze – vetette oda. Aztán a férfi hihetetlenül kék szemébe nézett. – Hol a sisakod és a kesztyűd? – Fogalmam sincs. Lennél olyan jó kislány, és megkeresnéd nekem? Amikor Serena elfintorodott, Finnt elöntötte a forróság. – Ne feszegesd a határokat, Finn! Ma biztosan nem akarod kihúzni nálam a gyufát. – De igen – hajolt közelebb Finn. – És lángra gyújtanálak vele. Főleg azok után, ahogy megcsókoltalak. – Csak álmodozz!

– Azt teszem. Serena eliramodott a bokszutca felé, hogy a szerelőkkel és mérnökökkel beszéljen. Helyes! – gondolta a férfi. Menekülj olyan messzire, amilyen messzire csak tudsz. Finn a szeme sarkából látta, hogy egy tévéstáb le akarja rohanni, ezért visszalépett az árnyékba, ahol váratlanul megint Serenába ütközött. – Tessék – mondta a lány, és az egyik kezébe nyomta a sisakját, a másikba pedig a kesztyűjét. Finn annyira meghökkent, hogy elállt a szava. Régebben mindig Tom hozta neki a sisakot meg a kesztyűt, és ilyenkor halkan mondott is neki valamit. Egyszer megpróbált fülelni rá, de aztán annyiban hagyta. Úgyis csak valami nevetséges babona lehetett, őt pedig amúgy sem érdekelte. A befutó után Serena mindig a bátyjához szaladt, átölelte, és ragyogóan rámosolygott. Ma ez az emlék kivételesen nem irigységet ébresztett benne, hanem heves bűntudatot. – Hé, álmodozol? – Serena pattintott az ujjával az arca előtt. – Aggódnom kellene? Finn azonnal felöltötte a begyakorolt mosolyt. – Hát aggódsz miattam, bébi? – Nem miattad, hanem a kocsi miatt, amit esetleg ripityára törsz. Aludtál valamennyit az éjjel? Furcsamód abban a néhány órában nem démonok üldözték Finnt, hanem az új főnökéről álmodott. Jellemző, hogy mindig olyasmit akar megkapni, ami nem lehet az övé… – Köszönöm, igen. Egy szenvedélyes kis nőci különös hatást tud rám gyakorolni.

– Vagyis miután elmentem, te még… – Serena elhúzta a száját. Finn hitetlenkedve rázta a fejét. A lány azt hiszi, hogy ő valaki másról beszél? Hogy lehet, hogy férfiakkal körülvéve nőtt fel, és fogalma sincs arról, milyen vonzó? Talán önértékelési zavarai vannak? Ebből ki kellene gyógyítani. Túl veszélyes, Finn! Ülj be a kocsiba, és nyerd meg a versenyt! Gondoskodj róla, hogy Serena visszatérjen Londonba. De nem használt semmi. Ha a lány vonzónak is találja őt, soha nem adná meg magát neki. Ehhez egyrészt túl óvatos, másrészt szíve mélyéből gyűlöli őt. – Miután elmentél, lefeküdtem. Egyedül. – Miért csinálod ezt? – Mit? – Olyan dolgokat mondasz, amik nem igazak. – Miért ne lenne igaz? – Tapasztalatból beszélek. Korábban mindig azt éreztetted velem, hogy csak egy túl fiús lányt látsz bennem. – A fiús lányok már nem is lehetnek szexisek? Serena volt a legcsábítóbb nő, akivel valaha is találkozott. Akkor is az volt, ha hihetetlen testét nem préselte bele egy szűk motorosruhába vagy egy versenyöltözékbe. – Hagyd abba! – mondta Serena, és zavarában egyik lábáról a másikra állt. – Nem szereted hallani? – Nem.

De miért? A rendkívüli vonzerejével nem tud megbirkózni? Vagy ahhoz a férfihoz vonzódik, aki csak szerencsétlenséget hozott rá? – Miért nem tekinted bóknak, bébi? Merthogy az. Serena karba tette a kezét és felvetette a fejét. – Nem akarok begyakorolt bókokat a repertoárodból. Nem jelentenek nekem semmit. Jobb, ha csak a munkádat végzed. Mintha kést döftek volna Finn gyomrába. Megérdemli! Életében először gyűlölte a hírnevét. Amikor Serena megvakarta a homlokát, Finn érezte, hogy a magára öltött álarcon repedés keletkezik. Gyorsan közönyös ábrázatot vágott. Elég egyetlen rossz húzás ezzel a lánnyal szemben, és eljátszotta minden esélyét. – Figyelj, Finn! Tudom, hogy meg akarod nyerni ezt a versenyt, hogy negyedszer is megvédd a címedet. De a mai startpozíciódból túl kockázatos az élre verekedned magad. Tehát ne akarj többet egy jó helyezésnél, és hozd vissza egyben a kocsit! Egy pillanatig Finn úgy érzete, hogy félelmet lát a lány arcán. Őt félti? Melegség öntötte el. Aztán rájött, hogy Serena csak az autó miatt aggódik. Én hülye! – Igenis, főnök. – Finn felhúzta a tűzálló ruhája cipzárját. – Rendben. – Serena hangja rácáfolt a szeméből sugárzó cinizmusra. – Most ülj be a kocsiba, és mutass valamit a varázserődből! – Varázslónak tartasz? – Azt hiszem, van némi tehetséged, igen. – A tehetségem. – Ha megint a szexről beszélsz, akkor megnézheted magad.

– Szó sincs róla – vonta fel Finn gúnyosan a szemöldökét. – Talán piszkos a fantáziád? – Hazug! – förmedt rá Serena, és majdnem elveszítette az egyensúlyát,-miközben hátrálva kifelé indult a bokszból. A férfi csibészesen elmosolyodott. – Nem tetszik ez a mosoly, Finn. Mindegy, mire készülsz. Finn érezte a tűző napot a tarkóján, és hallotta a nevét skandáló tömeget. – Bízz bennem, bébi! – Még egyszer rákacsintott a nőre, majd a versenyautója felé fordult. Mintha még hallotta volna Serena mormolását, és elhúzta a száját. Mohón beszívta az égett gumi és a kipufogógázok imádott szagát. Tíz perccel később a kormány mögött ült, előtte a pálya. Addig nyomta a gázt, amíg a motorzaj a végsőkig fel nem villanyozta. Vadállat volt, aki imádja a vadászatot. Egyetlen célja volt csak: nyerni. Az első helyről, középről vagy a mezőny végéről, mindegy volt. Mint ahogy az is, veszélyes-e, vagy sem. Mindegy, csak a győzelem számít! Ez az ő versenye. Még hogy bízzak benne! – Mi a francot csinál? – Az egyik mérnök elismerően füttyentett. – Nézzétek a fickót! Fenomenális, nem? – Inkább őrült – nyugtázta Serena. Általában nem aggódott, ha Finn nem jelentkezett be a rádión néhány körön keresztül. De tegnap este és ma reggel furcsa kifejezést vett észre a férfi tekintetében. Mintha távol járna. Ez nyugtalanította, mert Finn híres volt a koncentrálóképességéről.

Hideg borzongás futott végig a gerince mentén, és a bokszban felállított képernyőkre meredt. – Most jön ahajtűkanyar a szálloda előtt. Épp előtte van. Nem! Tömegkarambol! Serena szíve kihagyott egy ütemet, és arra várt, hogy a piros versenykocsi kiváljon a porfelhőből. Gyere már! Ne merészelj meghalni! Soha nem fogom megbocsátani neked, ha… Maga is csodálkozott ezen a gondolaton, de aztán arra az eredményre jutott, hogy Finn még mindig nem mondta el az igazságot Tom haláláról. Tómnak most igazából itt kellene lennie. Azt kellene csinálnia, amit a legjobban szeretett. Fájdalmas szúrást érzett a bordái között. Tom túl fiatal volt a halálhoz. És mindentől eltekintve, Finn is az. – Hol van Jake? – nyelt egy nagyot Serena. – Még mindig az ötödik. Megkönnyebbült nevetést hallott maga körül, amikor Finn kocsija elhúzott a többiek mellett, és máris a harmadik helyre tornázta föl magát. – Ezt nem hiszem el! – nyögte Serena. – Én igen. – Az apja váratlanul mellette termett, és ő is a képernyőt figyelte. – Láthatóan bevált. Mit mondtál neki? – Hogy én vagyok az új főnöke. – Micsoda? – kapta fel a fejét Michael Scott. – Ahogy mondtad, ez bevált. – Már a második, és csak egy kör van hátra. Nagyon szoros verseny lesz. – Meg akarja védeni a címét. – Serena lehunyta a szemét, amikor Finn csaknem nekiütközött Nemesis Hartnak. Az utolsó pillanatban elrántotta a kormányt, de közben elveszítette az egyik elülső sárvédőjét.

A lány gyomra összerándult, miközben az utolsó percet figyelte a képernyőn. A francba, úgy néz ki, hogy mégis sikerül neki! Az elismerés a háttérbe szorította a gyűlöletét. Ez a férfi tényleg egy csoda. – Kéttized másodperc. Hihetetlen! – kiáltott fel valaki. Megkönnyebbülés áradt szét benne, miután a feszültség alábbhagyott. A közönség tombolt. Minden szerelő és mérnök kirohant a bokszból, és Michael Scott, aki nem kapta a karjába a lányát a tizennegyedik születésnapja óta, most átölelte, a magasba emelte és megforgatta. Mielőtt azonban Serena átkarolhatta volna, hogy kiélvezze ezt a felfoghatatlan szeretetkitörést, az apja letette, és ő is a többiek után futott. Serena nagy nehezen visszanyerte az egyensúlyát, és életében immár vagy ezredszer elmondta magának, hogy az ilyesmit nem szabad a szívére vennie. Nem szabad haragudnia az apjára, amiért nem akar túl közel kerülni hozzá. Ő ilyen. Csak a fiúkkal tud bánni. – Serena, szedd össze magad! – mondaná az apja. – Egy fiú nem sír. Rendben. Az élet megy tovább… De most, hogy egyedül maradt, eléggé elveszettnek érezte magát. Azután eszébe jutott Tom, de elfojtotta feltörni készülő zokogását. Soha nem lett volna szabad idejönnie. Serena vett néhány mély lélegzetet, hogy megnyugodjon. Ez már többé-kevésbé sikerült is, amikor Finn belépett. A lány megérezte a belőle áradó, mindent elsöprő kisugárzást. Egy adag gondtalan könnyedség, egy adag dekadencia.

Izzadt, szőke haja a homlokába hullott, felhevült arcán különös kifejezés ült, mintha tudná, mire gondolt ő az imént. Ez persze lehetetlen. – Na mit szólsz, bébi? – tárta ki Finn a karját. – Hatásos voltam? – Azt hiszem, a szezon végéig még egy csomó nyugtatót magamba kell tömnöm. Súlyos teher vagy. – Tehát mégsem nősz össze velem? – Finn színpadiasan a mellére tette a kezét. – Mindjárt megszakad a szívem. – Ne csináld, Finn! Mindketten tudjuk, hogy nincs is neked. Téged egy egészen más testrész irányít. A férfi majd felrobbant a tesztoszterontól. – Arra a bizonyos testrészre gondolsz? – kérdezte rekedten. Akarata ellenére Serena majdnem elmosolyodott. Tényleg javíthatatlan a fickó. És ő mennyire gyűlöli! – Sok testrészedre gondolok. Például a nyakadra, amit szívesen kitekernék. A férfi rekedt nevetése felizgatta. Mi történik az önfenntartó ösztönömmel? – Szükséged van valamire? – kérdezte. – A rajongók csak rád várnak. – Nincs. Csak azt akartam… – Finn zavartan végigsimított a lány arcán. Serenának csak most tűnt fel a halvány forradás a haja tövénél. – Tőled akartam hallani, hogy milyen nagyszerű voltam. – Álmodozz tovább! – Ne félj, álmodozom – válaszolta a férfi sokatmondóan. Serena ölét elöntötte a forróság. – Szeretnék ma este beszélni veled – mondta metszőn, mire Finn megmerevedett. – Máris el akarsz búcsúzni?

– Nem. Miért is búcsúznék? – ráncolta a homlokát Serena. – Megnyertem a versenyt. Katasztrófa elhárítva. Ezért akart mindenképpen nyerni? – tűnődött Serena. Hogy megszabaduljon tőlem? Nem, biztosan nem ezért. Ahhoz túlságosan is imádja a győzelmet. Hacsak Finn nem rejteget előle valami sokkal fontosabbat. – Sehova nem megyek. – Serena szíve vadul kalapált. – Ezt megígérhetem. Egy pillanatig mozdulatlanul néztek egymás szemébe. – Sajnos, ma este találkám van öreg barátommal, Black Jackkel. Nincs kedved velem jönni? – A kaszinóba? Soha. – Hát akkor kénytelenek leszünk majd máskor beszélgetni, szépségem. Azt már nem! Miután Finn át fog öltözni a kaszinózás előtt, ő majd egyszerűen elcsípi a jacht mellett. A kaszinóba azonban semmiképpen sem kíséri el! Még alkalmi ruhája sincs.

3. FEJEZET Finn nem vesztegette az idejét. A kapcsolatait mozgósítva szerzett egy különleges lakosztályt Monaco legelegánsabb játékkaszinójában, és a szállodától kapott egy szmokingot is. A jachtját még délután eladta egy angol lordnak, amivel kissé felduzzasztotta a svájci bankszámláját. Szerencsére Serena ma este nem fogja keresztezni az útját. Maga köré gyűjt néhány nőt, hajnalig táncolni fognak, majd lefekszenek. Pompás terv. Valójában azonban képtelen volt lelkesedni érte. Ez mind Serena hibája! Tényleg azért rontott be a bokszba, hogy a lányt megtalálja? Ha nem csal az emlékezete, akkor igen. Mikor hagyta faképnél az ünneplő tömeget egy nő kedvéért? Eddig még soha. Serenának hiányzik a bátyja, és ahogy ezt csodálatra méltó bátorsággal leplezi, az szívbe markoló. A gyönyörű, szürke szempár mélyén megbújó fájdalomtól a szíve is meghasad. Serena meglepően erős, de vajon mibe kerül ez neki? Finn a kaszinó legelegánsabb szeparéjában ült, és a szájához emelte a poharat. Azt remélte, hogy a tequila segít elűzni komor hangulatát. Valamilyen rejtélyes okból közel állt ahhoz, hogy kiboruljon. Egyetlen hajtásra kiürítette a poharat. Ez volt az első ital ezen a héten. Az agyába tolakodott a háttérzaj, a forgó rulettkerekek kattogása, a hangzavar és a zenekar muzsikája.

Az erotikus hangú francia énekesnő igazi szépség volt, és amikor félreérthetetlenül rávillantotta a szemét, Finnkezében összetört az üres pohár. Mit keresek itt? Finn letette a törött poharat a mahagóniasztalra, és lopva körülnézett a teremben. Amikor a tekintete a bejáratra esett, a teste azonnal riadókészültségbe került. Korábban a versenyek startja előtt érezte hasonlóan magát, de az a feszültség csak halvány utánzata volt a mostaninak. Kimelegedett, ahogy a vörös hajzuhatagot megpillantotta. Mit keres itt ez a nő? Miattam jött? Az előtérbe sietett. Először jobbra, majd balra nézett, és látta Serenát eltűnni az egyik sarokban. A női vécé előtt csípte el. – Azért jöttél a kaszinóba, hogy használd a mellékhelyiséget? Az apád jachtján nem működik? Serena, kezét a kilincsen tartva, megdermedt. Lehunyta a szemét, és hosszú szempillája az arcát súrolta. Nem volt kisminkelve, és természetes szépsége döbbenetes hatással volt Finnre. A lány megrázta magát, és összekulcsolta a kezét térdig érő, fekete kabátja előtt. – Megmondhattad volna, hogy eladtad a bordélyodat, mielőtt megrohamozom–tett szemrehányást a férfinak. – Meg is mondtam volna, ha szólsz a várható látogatásodról, bébi. Tudod, mennyire örülök a mi kis találkáinknak. – Finn mosolygott, ahogy végigmérte a lányt. – Nem eszünk valamit? – Hirtelen elengedhetetlenül fontosnak érezte, hogy megetesse Serenát. A lánynak muszáj híznia néhány kilót.

– Úgy érted, kettesben? – Egy kissé fellengzősen hangzik, de legyen! – Mitől vagy ennyire arcátlan? – rázta meg a fejét hitetlenkedve Serena. – Az iskolában tanultad? Mielőtt Finn válaszolhatott volna, megjelent egy karcsú, piros ruhás szőkeség, és egyenesen a női mosdó felé tartott. A férfi rosszkedvű lett, mert a nő tetőtől talpig végigmérte. Tett egy lépést Serena felé, de a lány hirtelen zárkózott lett, és lehajtotta a fejét. Finn tétovázás nélkül karon ragadta, és egy nyugodtabb sarokba vezette. Minden rendben? – Persze, – Serena kiszabadította magát a szorításból, és megint karba fonta a kezét. Láthatóan nem akar egyedül maradni vele, Finn-nel. Pedig tegnap este a hálószobájában nem is érezte olyan rosszul magát. Mit is kérdezett? Hogy hol a villanykapcsoló. – Csak világosban érzed jól magad? Nem számít. Amikor gyerekkoromban áramszünet volt, mindig bemásztam az anyám ágyába. – Finn hirtelen a tudatára ébredt, hogy a lány egy férfias világban nőtt fel. Michaeltól tudta, hogy az anyja belehalt a szülésbe, és nem volt lánytestvére. – Van egyáltalán a családodban nő? Serena csak megrántotta a vállát, de Finn észrevette, hogy kemény vonás jelenik meg a szája szélén. – Csak az apám különféle játszótársai. – Értem. – Michael is nagy szoknyavadász. A nőcskéit Serena mindig is megvetette. – Nem is érzed otthon magad a nők között? – Nem – szegte fel dacosan az állát Serena. – Fogalmam sincs, miről beszélgessek velük. Nincs bennünk semmi közös.

– Barátnőd se volt soha? – Nem igazán. Tom és én mindig magántanulók voltunk, a versenypályánál pedig ritkán jött velem szembe nőnemű lény. Finn a húgára gondolt, akit körüldongtak a barátnők, és a legfontosabb éveiben mellette volt az anyja. El sem akarta képzelni, milyen lehetett Serena gyerekkora. Semmi közös bevásárlótúra, semmi bizalmas sutyorgás a mamával olyan dolgokról, amiktől neki mindig égnek állt a haja, de Evát lelkesítették. Hogyan boldogult vajon Serena női példakép nélkül? Viselkedhetett egyáltalán nőként? – Neked van egy húgod? – kérdezte csendesen Serena. Majdhogynem félénken, és ettől Finn szinte megrendült. – Igen. Eva. A húga nagyon szenvedett Libby St. George elvesztése miatt. És mit tett ő? Mindkettejüknek hátat fordított, hogy megvalósítsa az álmait, és sikerüljön a nagy áttörés. Evának egyedül kellett végignéznie, ahogy gyönyörű anyjukat lassan felemészti a halál. Cserben hagyta őket. Ami még rosszabb, hogy nem ő volt az egyetlen. Az apja, a híres Nicky St. George, a nyolcvanas évek popikonja is elhagyta a feleségét, és számtalan szeretővel vigasztalódott. Finn még mindig képtelen volt felfogni, hogy gyerekkora hőse ilyen gyengének bizonyult. Bár még mindig nem bocsátott meg neki, de gyűlölni sem tudta, mert őt magát is ugyanazok a démonok hajszolták, és ugyanúgy is viselkedett. Mindennek ellenére a húga nem haragudott rá. Eva szeretetre méltó ember volt, ő viszont mérhetetlenül egoista. Finn feszülten gondolkodott, aztán összeszedte magát.

– Gyere utánam! – mondta, és benyitott egy ajtón. Serena gyanakodva követte a kis különterembe. Finn nekidőlt egy smaragdzöld, antik szófának, úgy két méter távolságra a lánytól. – Mit szeremél enni? – Előbb halnék éhen, mint hogy veled vacsorázzak – húzta fel az orrát Serena. – Meglehetős gyorsasággal változtatod a véleményedet. Ma délután még azt mondtad, hogy soha nem tennéd be a lábad egy kaszinóba. Miért gondoltad meg magad? Serena elgondolkodva csücsörített, és alaposan megnézte magának a férfit, amitől Finnt kiverte a víz. – Először azt szeretném tudni, hogy miért térsz ki előlem. Mert nem mondhatom meg neked, amit hallani szeretnél. – Mert mindig meg akarlak csókolni, ahányszor csak rád nézek. – Ez igaz is volt. – De ennek te nem örülnél – tette hozzá a férfi. – Hát nem – emelte fel határozottan az állát Serena. – Akkor azt tanácsolom, hogy tartsd magad távol tőlem. Különben előbb-utóbb megismétlődik a tegnap esti csók. Láthatóan a nő is az előző napi csókra gondolt, mert kissé elpirult. – Nem áll szándékomban kétszer elkövetni ugyanazt a hibát – válaszolta keményen, de elárulta magát, mert közben megnyalta az ajkát. Finn merengve nézte Serenát. Térdig érő, fekete kabátjában úgy festett, mint egy kimért tanárnő. Finn szerette volna megtudni, hogy mit rejt a kabát.

– Szívesen játszol, Serena? Néha próbára teszed a szerencsédet? – Nem igazán. Még azt sem tudom, hogy hiszek-e egyáltalán a szerencsében. – Javaslok egy üzletet – mondta Finn. A következő szavait gondosan megválogatta. – Ha megteszel értem valamit, akkor teljesítem egy kívánságodat, ha tudom. – Megegyeztünk. – Mutasd meg, hogy mit viselsz a kabát alatt. – Micsoda? – Jól értetted. Vedd le a kabátodat! Finn-nek fogalma sem volt, hogy mit csinál, mert a lány közelében az agya csak takarékon működött. Serena lehunyta a szemét, és vett egy nagy levegőt. Ettől megemelkedett a melle. Ezt abba kell hagyatnia vele… Azonnal! – Az üzlet az üzlet, Serena. Nem vagy szószegő típus. A lány leengedte a kezét, majd idegtépő lassúsággal a kabát szárnyait összefogó övhöz emelte. Finn összeszorította a száját, miközben Serena az övét bontogatta, majd fájdalmasan lassú mozdulatokkal kigombolkozott. Végül felsóhajtott, a szemét az égre emelte, és szétnyitotta a kabátot. – Most boldog vagy? – kérdezte utálkozva. – Eksztázisba jöttem. Csak Serena képes ilyen öltözékben jönni a világ legelegánsabb kaszinóinak egyikébe! Egy sort volt rajta, meg egy trikó, szép hosszú felirattal. „Tartsd a közeledben a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb!” Serena mindig képes volt meglepni őt. – Mi árult el? – kíváncsiskodott a lány. – A lábad – mutatott le Finn.

– Valami nincs rendben vele? Serena a homlokát ráncolta, és a férfi szemébe nézett. – És miért vigyorogsz ilyen szégyentelenül? – Eddig csak bakancsban láttalak. – Na és? Azt hiszem, ezt a cipőt az apám egyik szeretőjétől kaptam. Most vettem fel először. Finn számára néhány dolog világossá vált. Például az, hogy miért nem akart Serena kaszinóba menni, meg az, hogy az imént a női mosdó előtt miért hőkölt hátra, mintha eltévedt volna. Ennek ellenére eljött, hogy találkozzon ővele. Szép és bátor. Finn még soha nem kívánta ennyire. – Tehát mi nem stimmel a lábammal? – makacskodott Serena. – Nincs semmi baj vele, bébi. Nagyon édes. – Finn nem akarta, hogy a lány még rosszabbul érezze magát. – Nem édes! – támadt vissza Serena.És hagyd már abba ezt az idétlen bébizést! Megőrjítesz vele. – Valld be, hogy szereted. Egészen zavarba jössz, ha ezt mondom. – Ne légy nevetséges! – förmedt rá a lány. – Most én következem. Azt akarom, hogy… Serena hirtelen elnémult, és elkerekedett szemmel nézte a férfit, aki lassan közelebb ment hozzá. Ha megint csókkal próbálkozik, akkor vagy pofon vágja, vagy elmenekül, döntötte el. Finn-nek mindkettő megfelelt volna. Amikor már előtte állt, Serena felemelte a kezét, a nyakán pedig láthatóan lüktettek az erek. – Ha jól sejtem, akkor fogalmad sincs arról, hogy neked van a világon a legszebb dekoltázsod – mondta Finn, és

végighúzta a mutatóujját a trikó szegélye fölött. – A bőröd pedig selymes, mint a barack. – Hagyd abba, Finn! Nem! – A trikód pedig kifejezetten tetszik – tette hozzá halkan a férfi. A keze átsiklott a trikóra nyomott betűkön, és egyre lejjebb csúszott. Amikor elérte a köldökét, Finn hangosan felsóhajtott, visszahúzta a kezét, és a lány feje mellett a falnak támaszkodott. – Most mi van? – Szeretném látni a hasad – hunyta le a szemét a férfi. – Csak ha megmondod, hogy mi a baj a lábammal – válaszolta remegő hangon Serena. Finn ismét kinyitotta a szemét. – Semmi. Szép láb. Balerinaláb. – Tudod, hogy mielőtt hazudnál, mindig habozol? – Rendben. A papucs. Serena döbbenten hátrahőkölt. Más nő most könnyekben tört volna ki, de ő nem. Dögös papucs. Leopárdmintás – tette hozzá gyorsan Finn. – Na jó… Legyünk túl rajta! A véleményed amúgy sem érdekel. Hazudsz. – Miután Finn végighúzta a hüvelykujját Serena ajkán, letérdelt elé. A nő érzékien húzta fel a trikóját, bár nyilvánvalóan nem is volt ennek tudatában. Finn összerándult a heves vágytól. Halkan káromkodott, mert a kísértésnek nem tudott ellenállni. A nyelvével megnyalta a lány köldökén lévő piercinget, egy karikát kis gyémánttal. Az ezüst hűvös volt, izgató kontrasztot alkotott a bőrrel.

A francba… Maracuja és kókusz, meg valami meghatározhatatlan íz… Finn hiába törte a fejét. – Viselsz még többet is? – kérdezte, és belefúrta az orrát a lány hasába. – Többet? – Piercinget. Vagy valami mást – faggatta Finn. Csönd. – Na, mondd már! – sürgette. – Nem. – Megölsz, Serena. – Finn felállt, és a lányhoz simult. Érezte a fantasztikus mellét. Mikor érezte utoljára így magát? Mint a korábbi önmaga. De meglepő módon még jobban, mert most nem gyanakodott. Mikor is gondolt utoljára valami másra, mint Szingapúrra? Szinte fájt Serena közelében lennie, mert fájdalmat okozhat a lánynak. A következő pillanatban azonban már alig bírt uralkodni magán. Amilyen önző volt, még egyszer meg akarta ízlelni Serenát. Nem tehetett másként. – Figyelmeztettelek, bébi. Akkor kellett volna elmenned, amikor még lehetőséged volt rá. – Lassan, érzékien megcsókolta, miközben a szíve vad vágtába kezdett. Serena pedig olvadozni kezdett a karjában. – Olyan… – kemény vagyok! Először csaknem egy év óta. Finn a falhoz szorította Serenát, majd előrehajolt, és amúgy istenigazából megcsókolta. Amikor a lány óvatosan viszonozta a nyelve játékát, a keze remegni kezdett. Serena szája mennyei ízű volt, de mohóságában Finn még többet akart. Azt akarta, hogy megmozduljon, hogy mindenütt megérinthesse, hogy meztelenül hozzábújjon.

Birtokolni akarta. Ez nemcsak elképesztő, de félelmetes is volt. Meg akarta mutatni Serenának, hogy lángra kapott tőle, hogy mennyire vágyik rá, és hogy a lány mennyire szexi. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és több férfi lépett be. Ők ketten riadtan szétváltak. Serena zavarba jött, és remegő kézzel igazgatta magán a kabátot, majd összecsomózta az övét. – Gyere, menjünk, – szólalt meg Finn. Dühös volt magára, hogy ilyen helyzetbe hozta a lányt. Már félúton voltak az ajtó felé, amikor az egyik férfi nevetésben tört ki. Serena hirtelen megállt. Mereven bámulta a férfi hátát, és az arca hamuszürke lett. Finn gyomra is görcsbe rándult. – Mi az, bébi? Serena nem válaszolt, csak félretaszított egy másik férfit, és kirohant. Finn csak az előcsarnokban érte utol. – Várj, Serena, várj! – Lágyan felemelte a nő állát és a szemébe nézett. – Ismered a fickót? – Nem. – A lány remegő kézzel megragadta Finn szmokinggallérját, és hozzásimult. Finn ösztönösen magához ölelte, és erősen tartotta. Élvezetes, mégis fájdalmas helyzet volt. Bár a férfihibásnak érezte magát, az ölelés valahogy megvigasztalta. – Nem – ismételte Serena, és hirtelen kiszabadította magát. – Engedj el, Finn! A szemében szégyen és megbánás ült. A férfi nagyot nyelt.

Serena talán szégyelli magát, mert kívánja őt. Megdöbbent, mert képes volt viszonozni az ő csókját. Finn még soha nem gyűlölte magát annyira, mint ebben a pillanatban.

4. FEJEZET Hallotta a hangokat, pedig a nevetés már rég elhalt, de méregként áradt szét a testében. Serena mély lélegzetet vett, hogy a pulzusa lecsillapodjon, és megint Finnhez akart simulni. Gyűlölte magát a gyengeségéért. Ez az este már nem is lehetett volna rosszabb. Nem volt túl jó ötlet Finnt felkeresni a kaszinóban, de nem így képzelte el a találkozást. Ez a férfi nem egyszerűen halálos fegyver, hanem egy atombomba. És a csókja… Szent ég! Vajon miért reagál így rá? Mintha Finn egy titkos kapcsolót talált volna rajta, mert ő vagy gyűlölte, vagy kívánta. Ennek semmi értelme. Korábban is csókolt már meg férfiakat, akiket kedvelt, de nem érzett közben semmit. Most viszont elég, ha ez a Casanova csak hozzáér, és a teste máris lángokban áll. Voltaképpen nem kellene megvetnie magát azért, mert a férfi hatása alá került, hiszen Finn égkék szeme és érzéki mosolya minden nőt elvarázsolt. De ő csak egy a sok közül! Serena rosszul lett a gondolattól, hogy úgy viselkedik, mint az apja játszótársai. Aztán a papucs… Finn azonnal rájött. Valószínűleg már nők millióit szabadította meg a hasonló lábbeliktől. Szörnyű. Lealacsonyító. – Ne merészelj megint hozzám érni! – sziszegte Finnnek, és közben tudta, hogy igazságtalan. – Jó – válaszolta a férfi.

Serena megkerülte, és megpróbált nem tudomást venni arról, milyen tökéletesen áll a férfin a szmoking. – Mennem kell. Majd holnap látjuk egymást. Csak akkor lassított, amikor már a kaszinó előtti lépcsőn ment lefelé. – Kikísérlek a kikötőbe! – Finn zsebre vágott kézzel lépkedett mellette. – Ne is tiltakozz! Már második alkalommal beszél vele ilyen leereszkedően a férfi, és ez különös hatással volt rá. Egészen kimelegedett tőle, és felébresztette az önfenntartási ösztönét. Legszívesebben a pokolba küldte volna, de valami visszatartotta ettől. A kövezett utcákon sétáltak. Csak a lépteik koppanását és a mellettük elhaladó, kéz a kézben járó párocskák érzéki sutyorgását lehetett hallani. Láttukra Serena fájdalmas hiányt érzett, mert ez vele soha nem fog megtörténni. Ő nem alkalmas egy tartós kapcsolatra. Hirtelen kirázta a hideg, és szorosabbra húzta magán a kabátot. Amikor megérezte a tenger sós levegőjét, és meglátta a kikötő csillogó fényeit, hirtelen feltámadt benne a vágy, hogy Finn-nel maradjon. De ez mégsem jó ötlet… – Köszönöm, de most már egyedül is boldogulok. – Biztos? Tehetek érted még valamit? – Csak egyetlen dolgot szeretnék: Tomot. Nemcsak a bátyám volt, de a barátom is. – Serena nem akart egyedül maradni. – Tudom. Hidd el, tudom. Ezt a hangot a lány még soha nem hallotta. Fájdalmas volt, a férfi gyönyörű kék szeme pedig gyötrődést tükrözött.

– Mindent megtennék, hogy visszacsináljam. Bárcsak nemet mondtam volna, amikor megkért, hogy vigyem magammal! Szüntelenül ez jár a fejemben. Serena bizonytalanul lépkedett. Ahogy Finn mondja, minden csupán döntéseken múlik. Tom úgy döntött, hogy megkéri a hősét, Finn úgy döntött, hogy enged neki. Az egész élet ilyen döntéseken múlik. Az ember mérlegeli a lehetőségeket, számba veszi a kockázatokat, és választ. Olykor jól, máskor rosszul. Néha az ember maga viseli a következményeket, a legrosszabb esetben azok, akiket szeret. A döntései nyomán válik azzá az ember, aki. Serena is számtalan döntést hozott már az életében, de csak egyet bánt meg. Ez a döntés az apja életét is befolyásolta, no meg Tomét, egészen a halála napjáig. Amikor döntött, nem tudta a helyét a világban, mert voltaképpen még gyerek volt. Ő is mindent megtett volna, hogy visszacsinálja. De persze ez lehetetlen volt, így bűntudattal élte az életét. Felismerte ezt a szüntelenül kísértő bűntudatot másoknál is. Mint most Finn-nél. És nem is először. Már előző este észrevette a repedéseket a maszkján. Most pedig úgy tűnik, mintha teljesen magába roskadt volna. – Finn? Te tényleg szeretted őt, ugye? Látta, hogy a férfi is gyászol. Finn mélyebbre csúsztatta a kezét a zsebében, pillantása pedig a holdfényben csillogó tengert pásztázta. – Nagyon jó fiú volt. Itt az alkalom, amelyre várt! Az egyetlen esély. – Mondd el, mi történt azon az éjszakán! – szólalt meg Serena. – Kérlek! Az apám azt állítja, hogy vihar támadt, és lesodorta Tomot a fedélzetről. De utánanéztem az

interneten, és azon a vidéken nem volt semmiféle viharjelzés. Finn egy pillanatra lehunyta a szemét. – Váratlanul jött – mondta, és nagyot nyelt. – Nincs erről mit mondani. – Képtelen vagyok elhinni. – El kell engedned. – Finn elkeseredetten simogatta meg Serena sűrű haját. Különben soha nem találsz békére. A hideg tengeri szellőtől a lány megborzongott, libabőrös lett. – Béke? Mi az? Finn jól megnézte a lányt, aztán dühösen megkérdezte: – Bántottak téged valaha? Serena érezte a férfi fékezhetetlen dühét, de tudta, hogy nem ellene irányul. Csak védeni akarja őt. – Én… A A lány az ajkába harapott. – Nem az a típus vagyok, aki a múlton rágódik. – Nem akarta, hogy emlékeztessék a naivságára és gyengeségére. Soha többé nem akarta, hogy egy férfi sebezhetőnek lássa. Nehezére esett bíznia valakiben, és elengednie a múltat. De megvolt a saját munkája, amit szeretett, és a csapatnak köszönhetően magányosnak sem érezte magát. Néha mégis megérintette a múlt, pedig minden erejével küzdött ellene. Hirtelen felvetette a fejét. – Úgy nézek ki, mint akivel bármit meg lehet tenni? Finn lassan megcsóválta a fejét, és halvány mosoly jelent meg az ajka körül. – Bátor kislány! A pillantásuk találkozott, és Serena esküdni mert volna, hogy valami megváltozott közöttük.

– Ha rád nézek, szeretnék szemrehányást tenni neked, szeretnélek gyűlölni – hallotta meg a saját hangját. – Aztán rám tör a bűntudat, mert Tom azon az estén megkérdezte, hogy elmennék-e vele valahová, de nekem nem volt kedvem. Ha vele tartok, akkor nem kísért volna el téged. Finn felemelte a kezét, és kisimított Serena homlokából egy hajtincset. – Nem felelsz mások döntéséért, bébi. Elég idős volt ahhoz, hogy maga válasszon. – Igen. De rábeszélhettem volna, hogy vegyen úszóleckéket. – Serena elhallgatott. – Senkit nem lehet kényszeríteni. Szerinted Tom akarná, hogy szemrehányást tegyél magadnak? – Nem – suttogta Serena. Ha Tom tudná, hogy ő milyen kegyetlenül viselkedik Finn-nel, kikelne magából. Folyton a hőséről beszélt, amivel az őrületbe kergette őt, és csak erősítette a gyűlöletét. – Hogyan történt? – kérdezte, és hirtelen végtelen fáradtság tört rá. – Mellette voltál? Csak azt akarom tudni, hogy szenvedett-e. Finn hátralépett. – Aludtam. Késő éjszaka volt. Legszívesebben a karjába kapta volna a lányt. Úgy szenvedett a tehetetlenségtől, mint egy sebesült, csapdába esett állat. Serena a kezével a férfi kezét kereste, hogy osztozzon vele az elmúlt hónapok kétségbeesésében és magányában. Hogy megvigasztalja, és maga is vigaszra találjon. Hónapok óta elnyomta magában ezt a kényszert. Finn is éppígy fojtotta el magában a bűntudatot. A sors csúnyán kijátszotta őket, és csak úgy élhetik túl, ha továbblépnek.

Amikor Serena megérintette, Finn összerándult. – Ma már figyelmeztettelek egyszer, Serena – közölte nyersen. – Ha folytatod, akkor elveszítem az önuralmamat. Serena lelki szemei előtt felvillant a korábbi jelenet, amikor a férfi előtte térdepelt, és a hasán érezte a meleg leheletét. – Nem értelek. Szüntelenül el akarod terelni a figyelmemet? Ezzel csak az idődet pocsékolod. – Lassacskán felfogom – mondta Finn, én fájdalmasan masszírozta a halántékát. – Akkor jó. De még mindig nem értem, miért akarsz többet tőlem. Nem vagyok… – Nem vagy szép? – Finn tekintete a lány lelkének mélyéig hatolt. – De igen, az vagy. Nem vagy szexi? Sokkal inkább, mint a nők, akikkel találkozgattam. Na, persze… – Úgy értem, nem vagyok nőies. – Dehogynem vagy az! – És mi van a papucsommal?' – A magad módján vagy nőies. – Nem. Nem vagyok az. Nem is akarok az lenni. – Ha bevallaná, hogy mégis, csak még kiszolgáltatottabbá válna. Finn megrázta a fejét. – Figyelj, Serena! Jobban járnál, ha távol tartanád magad tőlem, de együtt kelldolgoznunk. Legalábbis a szezon végéig. – Tudom. Az pedig, hogy a főnököd vagyok… Halvány mosoly jelent meg Finn szája szélén. – Nem túlozza el egy kicsit a dolgot, Miss Scott? – Egy kicsit. – Van benned kurázsi, azt meg kell hagyni.

Megint egymás szemébe néztek, és Serenának elakadt a lélegzete. Szeretett volna Finnhez érni. Amikor elfordította a fejét, kissé szédelgett. – Mindenesetre gyakran látjuk majd egymást. Ezért azt javaslom, igyekezzünk elkerülni, hogy kettesben maradjunk. Hacsak… hacsak nem lesz szükséged egyszer egy barátra. – Finn végighúzta a kezét a lány nyakán. – Ezt mondtad, ugye? Hogy elveszítettél egy barátot. Tehát ha szükséged lesz egyre, én ott leszek. Hát ez remek! Most még csodálatosan nagylelkű is! Erre van a legkevésbé szükségem. – Rendben, megegyeztünk – hallotta végül Serena a saját hangját. A férfi kurtán biccentett és elfordult. – Finn? – Igen? – Tényleg szépnek látsz? – akarta kérdezni a lány. – Ne felejtsd el, hogy egy kívánságomat még teljesítened kell – mondta végül ehelyett. Finn levette a zakóját, letépte a csokornyakkendőt, és mindkettőt elhajította. Aztán hasra vetette magát az ágyon, és nyomorultul érezte magát. Bűnös volt, mert elhallgatta Serena elől az igazságot. Lassan, de biztosan utolérte a múlt. Közel állt ahhoz, hogy mindent elmondjon neki. Miután rájött, hogy Serena is éppúgy megjárta a poklot, mint ő, azzal küszködött, hogy megszegje-e az ígéretét. Még senkivel sem találkozott, aki ilyen könnyedén meg tudta ingatni. És hogyan tartsa magát távol tőle, ha a lány elfogadja a felkínált barátságot?

Hirtelen végtelenül kimerültnek érezte magát. A sötétség régi barátnőként csábította a mélybe, ahol csak rémálmok várnak rá. Szingapúr, nyolc hónappal korábban – Felkelni, szépfiú! Az ázsiai férfi orrhangú felszólítása megvetően hangzott. A betonpadlón visszhangzó súlyos léptek kirángatták a letargiájából. Éppen egy vörös hajkoronán járt az esze. A tűz legveszélyesebb formája… Az orrhang erősebb lett. – Hogy vagyunk ma? – Egy kulcscsomó verődött a katonai nadrág anyagához, és végül ez késztette arra Firtnt, hogy felemelje a fejét. A háta egészen érzéketlen volt, mert órák óta ült a nedves betonon. Megmozgatta a lábát, mert tudta, mi következik hamarosan. Órát lehetett volna állítani a fickók szokásaihoz. Ezek a férfiak túl könnyen akartak pénzt keresni. Nem érdekelte volna, ha nincs az a fiú a szomszéd cellában. Ha a fiú nem lett volna rosszkor rossz helyen, akkor nem került volna vele együtt ebbe a slamasztikába. Finn nem tudta, hogy valaha is kikerülnek-e élve innen, akárhol is legyen az az itt. Valahol a tenger közelében lehettek, mert időnként megcsapta a sós levegő. Szerette volna látni az eget. A fényt. A messzeséget. Sok ideje volt gondolkozni, és ha nem a gyönyörű, szürke szempárt látta épp maga előtt, akkor megbánás és bűntudat kínozta.

Eszébe jutottak az élete során elkövetett hibák. A hátrahagyott, összetört szívek. Az, hogy Evát és az anyját cserben hagyta. Lehet, hogy nem lesz többé alkalma a bocsánatkérésre. Ettől a gondolattól nem kapott levegőt, ezért elfojtotta, amennyire csak tudta. Összpontosíts a jelenre! A khakiszínű katonanadrágot viselő Mr. Jópofára! – Valami baj van a nyelvével? Igen, pontosan, mivel már két napja nem kapott vizet. Hogy vagyok? Mint akinek kitépték a beleit. – Soha nem éreztem jobban magam. A maguk vendégszeretete páratlan. Az önhitt vigyorgás elárulta, hogy ezért meg fog fizetni. Keserűen meg fogja bánni a szavait. – Ezt örömmel hallom. – Az őr megállt a fiú ajtaja előtt, és Finn gyomra össze- rándult. Rosszat sejtett. – A fiú beteg. Járni se tud, hagyd békén! – Finn magára öltötte legendás mosolyát, miközben megpróbált kiegyenesedni. – Amúgy is engem akartatok, igaz? Megint az a rémes vigyor! – Unalmas, ha nem védekezel. – Akkor engedj el! – Finn? – hallotta Tom gyenge hangját. – Ne törődj velem! – Nyugi, haver! – Finn minden porcikája tiltakozott, miközben úgy tette az egyik lábát a másik elé, mintha nem volna eltörve számos bordája, mintha a válla nem volna kificamodva. – Adj nekünk vizet. Az őr, a szemében különös kifejezéssel, változatlanul vigyorgott. Mintha tudna valamit, amit ő nem. Mintha az

elmúlt napok csak bevezetőül szolgáltak volna a nagy fináléhoz. – Hagyjátok békén a fiút, érted? Különben nem kaptok egy fillért sem. Az őr nevetésétől libabőrös lett a háta. – A főnök azt mondta, hogy csak a csinos arcodat kíméljem – mondta az őr, és lekevert neki egy pofont. – Gyerünk, mozgás! – Ha már a nagyvonalú vendéglátónknál tartunk, hát szeretnék beszélni vele. – A kívánságod parancs. Finn ebben kételkedett. Tíz perccel később azonban az őr lelökte egy műanyag székre egy helyiség sarkában. A szoba mintha csak egy fenyegető hangulatú krimi díszlete lett volna. Most, hogy szemtől szemben ült az elrablójával, Finn belefogott a játékba. – Cseréljünk! – préselte ki magából nagy nehezen. Kiszáradt torka alig engedelmeskedett. – Megszerzem magának az ötmilliót, ha futni hagyja a fiút, méghozzá most. A férfi szeme olyan sötét volt, mint a lelke. Szúrósan meredt rá. – Ez a maga ajánlata, Mr. St. George. Én azonban valami egészen más cserére gondoltam. – Lassan elegem van ebből a játszadozásból. Pontosan mit akar? – Pillanatnyilag azt szeretném, ha meghozna egy döntést, versenyzőkém. Az elsőt a sok közül. Mögötte csikorogva kinyílt egy vasajtó, és hűvös légáramlat töltötte be a helyiséget. Finn ereiben megfagyott a vér. Tudta, hogy a fiú áll az ajtóban. – Felejtse el! Kap tízmilliót, és elengedi a srácot.

– Nem akarja, hogy bántsák őt, ugye, szépfiú? – kérdezte a férfi hamis nyájassággal, miközben Finn ütések sorát hallotta a háta mögül. – Játszadozzak én vele, vagy maga akar? – Húsz – sóhajtotta Finn. – És néhány órán belül átutalják a svájci bankszámlámról. Velem pedig azt tesz, amit akar. Megegyeztünk?

5. FEJEZET A lemenő nap narancsvörösre színezte az eget Montreal fölött. Sajnos a látvány nem javított a lány hangulatán, – Remélem, itt vagy Finn – dünnyögte maga elé Serena, ahogy a végtelen hosszúságú, fekete aszfalton egy elegáns lakókocsi felé sietett. Mintha nem lenne elég, hogy a két héttel ezelőtt lefutott monacói verseny óta rossz előérzete van, az apja épp most verte át. Pedig a nap már enélkül is elég stresszes volt. Ez a nap? Röhej. Az elmúlt két hét Mr. Halálmegvetővel rémületes hullámvasút és igazi hajtóvadászat volt. A türelme kemény próbát állt ki, és nem csoda, hogy katasztrófára számított. Ezt a délutánt, ennek ellenére nem fogja soha elfelejteni. Finn hajszállal, de második lett, miután többmint két percen át nem jelentkezett be a rádión. Serena zakatoló szívvel tépte le a fülhallgatót a főmérnök fejéről. Nem épp finom módszer, de nem jutott jobb az eszébe. Finn-nel egyre nehezebb. Szükségtelen kockázatokat vállal, amit más soha nem tenne. Miért? A lány képtelen volt felfogni. Hacsak… hacsak nem miatta. Azért, mert felbukkant az életében, és Tom halálával szembesítette, miközben Finn a maga módján próbál megbirkózni a veszteséggel. Akárcsak ő. Lehet, hogy van bennünk valami közös? Serenát rosszullét környékezte.

Vajon aggódott-e a férfi, amikor majdnem megölte magát? Nem, persze hogy nem. Miközben ő egymás után kapkodta be a pirulákat, Finn a legendás mosolyával csavarta az ujja köré a tömeget, és olyan vidáman állt föl a pódiumra, mintha az élet egyetlen matiné lenne. Aztán bejött a bokszba, és megint azt kérdezte tőle, hogy hatásos volt-e. Serena ökölbe szorított kézzel lépkedett fel a fémlépcsőkön, és addig kopogott az ajtón, míg bele nem sajdult a csontja. Ő is jó abban, hogy elrejtse a fajdalmát, de ennek Finn az igazi virtuóza. Az ellenállhatatlan mosoly kínzó bűntudatot rejtett, amit Sefena nehezenviselt. Tegnap este, pusztán kíváncsiságból, utánanézett az interneten Finn húgának, és a reméltnél sokkal többet talált: Eva Vitale nemcsak a világ legszebb nője volt, de a bátyjával együttegy alapítványt vezetett, amely az anyjuk nevét viselte. Az egyik cikkben azt olvasta, hogy Finn mindén évben jótékonysági rendezvényt szervez a beteg és fogyatékos gyerekek javára. Eszébe jutott, hogy ő mi mindent hányt a szemére, és elszégyellte magát. Nem kellett volna olyan keményen ítélkeznie fölötte, és őt okolnia a bátyja haláláért! A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és megjelent Finn. Sötétvörös póló és egy agyonmosott, csípőjére csúszott farmert viselt. Nagyon csábító volt. Amikor Serena a férfi meztelen lábára pillantott, Finn megszólalt. – Ma valami kegyelemfélét látok a szemedben – állapította meg derűsen.

– Majd kiderül – fonta karba a kezét Serena. A szíve vadul zakatolt. Finn vonzó ajka mosolyra húzódott, aztán összeráncolta a homlokát. – Mi a baj? Serena sokadszorra gondolt arra, hogy ostobaság volt idejönnie. – Bejöhetek? – Persze – válaszolta Finn, de a szeme mást mondott. Serena futólag mérlegelte is, hogy sarkon fordul, de Finn azt állította, hogy jó barátja lesz, ha szüksége van rá. Most pedig éppen ez a helyzet. Gyötrődött Finn miatt, lelkiismerete azt sugallta, hogy segítsen neki, mert rohan a végzete felé. Csak azt nem tudta, hogyan. Vett egy mély lélegzetet, éskövette a férfit a vadonatúj lakókocsiba, amelyben az üveg és a fém éles kontrasztot alkotottba kényelmes bőrgarnitúrával. – Kellemes búvóhely. Ha nem hallottam volna a bokszban a pletykákat… – soha nem fogja elárulni, hogy Finnt a világ legjobb szeretőjének tartják – akkor simán elhinném, hogy a nagysághoz valóvonzódásoddal kompenzálsz valamit. Finn mosolygott, amitől Serenának azonnal kiszáradt a szája. – Abból a szempontból nincs is semmi panaszom: – Elhiszem – válaszolta a lány halkan. Magában káromkodott, amikor eszébe jutott az első találkozásuk. Finn egy sortban jött be a fürdőszobába, ahol ő állt. Érezte, hogy a vér az arcába szökik, és dühös volt magára, mert nyilván nagyon szerencsétlennek tűnt.

– Ajaj… Erzem, hogy valami fenyegető közeledik. – Finn most rátámaszkodott a konyhapultra. Rendben, bébi, bökd ki Bébi… Nem szabad többé élérzékenyülnöm, ha így szólít. – Én… Serena feszengett. Egyik lábáról a másikra állt, és az ajtó félé lesett. – Dühös vagy? Majd felrobbansz? Kiborultál? Magadon kívül vagy? – Mondd, te egy szótárat reggeliztél? – Nem, ez a jó iskoláktól van. Tudod, ahol az arroganciát is tanítják. – Nagyon vicces. Serena sóhajtott, és megint az ajtóranézett. Nem értette, miért érzi magát olyan kiszolgáltatottnak. Valakivel megosztani a gondjait és segítséget kérni tőle nem gyengeség, és nem is feltétlenül csak nőies. Döntött. – Apa épp most határozta el, hogy nem mutatja be a prototípust Silverstone-ban. – Miért nem? – kérdezte Finn megrökönyödve. Serena máris jobban érezte magát. Akkor is, ha a rosszkedvéért ez a férfi volt felelős. Finn ugyanis megkapta a minősítést, miszerint túl vad és problémás ahhoz, hogy a prototípust vezesse. Ő pedig dühös volt. Nem is: magánkívül volt! Na, beismerte, mégsem szakadt le az ég. – Nem számít, miért. A döntése végleges. Ráadásul egy barna hölgyike jött hozzá, én meg nem akarok kedves lenni vele. Úgy érzem, mintha… – Mintha valaki belerondított volna a bakancsodba? – Pontosan.

Finn furcsán mosolygott, aztán kinézett az ablakon, és a távolba révedt. Serena az ajkába harapott. Természetesen minden további nélkül áthurcolkodhatna egy szállodába, de nem hagyhatja Finnt felügyelet nélkül. A férfi ivott egy kortyot a vizesüvegből, Serena pedig lenyűgözve figyelte a nyakán az izmok játékát. Aztán elszánta magát. – Itt maradhatok? – Nem – vágta rá Finn, és félrenyelt. – Nem rendezek pizsamapartikat. – Nem ezt kérdeztem. Csak azt szeretném tudni, hogy maradhatok-e, amíg tea dolgaid után jársz, és Casanovát játszol. Tudod, itt lakni… Ahogy barátok közt szokás. – Serena feszülten várta a választ. – Valójában azt tervezem, hogy az éjszaka nagy részét itt töltöm. – Aha. Csak most tudatosult Serenában, hogy az utóbbi időkben nem terjedtek zaftos pletykák Finnről. Semmi hír vad orgiákról és eszeveszett mulatozásról. Egyrészt örült, hogy a férfi ilyen mértéktartóan él, másrészt gyanús volt neki ez az elzárkózás. – Na jó. Maradhatsz. Egy ideig. – Hát ez nagyon hívogatóan hangzik. Finn olyan erősen markolta a konyhapultot, hogy az ujjai egészen elfehéredtek. – Talán azért, mert nehezemre esik fékezni magam a jelenlétedben. – Komolyan? – Hirtelen feszültséggel telt meg köztük a levegő. – Most boldog vagy?

Talán… talán nem lesz olyan nehéz ellenállni a férfinak, ha tudja, hogy neki se jobb. Talán egyáltalán nem is hazudik. Talán tényleg szépnek tartja őt. Serena hangulata hirtelen megjavult. – Még boldogabb lennék, ha adnál valamit enni, és átengednéd nekem a játékkonzolodat. – Csak álmodozz, bébi! Épp ezt fogja tenni éjszaka. És Finn lesz a főszereplő. Pont, mint előző éjjel, és az összes többi éjszakán. – Tízig kapsz időt, hogy legyőzz. Aztán elmegyek. – Oké! – egyezett bele boldogan Serena. – Üzletet ajánlok – nézett rá Finn. – Nem szeretem az üzleteidet. Legutóbb is… – …nyalogattam aköldökpiercingedet? Ajaj! Már megint ez a hőhullám! A lány szinte érezte a férfi meleg ajkát a bőrén. – Nem is volt olyan rossz… A legendás mosoly hirtelen megjelent Finn szája szélén. – Szóval, ha legyőzöl, akkor magammal viszlek. A vigyora elárulta, hogy a lánynak nincs esélye ellene. Nyilván nem is akarja magával vinni. Ez azonban csak még kíváncsibbá tette Serenát. Szegény fiú! Csaknem sajnálta Finnt. Megsemmisítő vereséget szenvedett. Egy nőtől! Serena legyőzte autóversenyben, teniszben, fociban és a legkülönfélébb akciójátékokban. Nem is egyszer! Aztán Finn készített valamit enni, és Serena elaludt a szófán. A férfi nézte, és csaknem meghatódott. Serena Scott minden szempontból rendkívüli, és ha hamarosan nem rázza föl, akkor csókkal fogja felkelteni, mint Csipkerózsikát. Sajnos egy idióta elhitette vele, hogy

ő majd a jó barátja lesz. Félelmetes felelősség, mert Finn tudta magáról, hogy nem különösebben megbízható, de most meg akarta tartani a szavát. Még akkor is, ha szörnyű kockázatot vállalt. De ez a legkevesebb, amit Serenáért tehet, miután olyan sok fájdalmat okozott neki. A lány felébresztette az érzékeit, és a vágy majdnem szétvetette. Nemcsak Serena édes testére vágyott, de minden erejével meg is akarta védeni. Serena magányos lélek. Akárcsak ő. Egész életében emberek vették körül, de mindig egyedül érezte magát. Mivel hamar rátört az unalom, szerette a változatosságot. Serenával azonban minden nap rendkívüli volna. Ezt súgta neki egy belső hang. Maradj csöndben! – förmedt rá Finn. Csak a libidóm irányít, és most kivételesen nem engedelmeskedem! Egy ideig figyelte Serenát, majd az ujja köré tekerte az egyik hajtincsét. Hogyan lesz képes ellenállni neki? Meddig tart, míg rátör a gyengeség, és átlépi a barátság határait? Egy örökkévalóságig, szólalt meg a lelkiismerete, mert ez soha nem történhet meg! Meg akarod védeni, hát elfelejtetted? – Hé, Csipkerózsika! – Finn az órájára nézett. – Fél tíz, és találkozónk van. Serena nyújtózkodott. A trikója közben felcsúszott, és felragyogott a piercingje. Finn mellkasa azonnal összeszorult. – Gyere, te lázadó, siess! – Jövök – morogta álomittasan Serena. Finn halkan felsóhajtott. Mi a frász ütött belé, hogy kihívta versenyre a lányt? Igaz, eddig még soha nem győzte le senki, de gondolhatta volna, hogy ennek a kis bestiának sikerülhet. Ettől persze csak még jobban kívánta.

Tartott attól, hogy a mai játékteljesítménye elveszi Serena kedvét attól, hogy rábízza Silverstone-ban a prototípusát. Ebbe soha nem tudna belenyugodni. – Hová megyünk? – A lány felült, és megrázta a vörös hajkoronáját. – Ezt vedd fel! – mondta Finn rekedten, és a pulton lévő két baseballsapka egyikét a nő ölébe dobta. – Hű, de titokzatos vagy! – csillant fel Serena szeme. Talán ez a kis kiruccanás pont az, amire a lánynak szüksége van. Néha meglehetősen makacs tudott lenni, de aztán mindig győzött a kíváncsisága. Finn feltételezte, hogy nincs sok tapasztalata az ágyban. Ő ellenben született hódító és szenvedélyes szerető volt, akit nem lehetett egykönnyen kibillenteni az egyensúlyából. Ez a lány azonban folyamatos kihívást jelentett számára. Finn lezárta a lakókocsit, majd Serenával megkerülték a raktárépületet, és a túloldalon szélesre tárta a tolóajtót. A fény automatikusan felkapcsolódott odabent, és ez egy pillanatra elvakította, miközben arra várt, hogy… …hogy Serena elragadtatottan felsikkantson. – Azannya! – suttogta lenyűgözve. – Neked aztán jó ízlésed van, Finn. Ennyi lóerőtől viszketni kezd a tenyerem. Azt hiszem, ez lesz életem utazása. Finn lehunyta a szemét. A sorsa megpecsételődött. Mindkettejük sorsa megpecsételődött. Finn a különleges sportkocsival végigrobogott a városon. Serena hormonháztartása teljesen megbolondult. Maga elé képzelte a férfit, ahogy az ágyban is ugyanilyen szenvedélyes. Páratlan ügyességgel hozta ki a legtöbbet a motorból. A keze a kormányon és a sebességváltón

nyugodott. Fogása szilárd és érzéki volt. Serena már a látványtól is libabőrös lett. Amikor végül Montreal közepén, egy lenyűgöző színházi sátorban beleült egy kényelmes fotelbe, megint mérhetetlenül ideges lett. A sátor kupoláját kívülről számtalan, égnek meredő kék és sárga csúccsal cicomázták fel. Ez valahogy az Ezeregyéjszakát juttatta az ember eszébe. Belülről éppolyan különleges, mint amilyen pompázatos. Inkább avantgárd, mint hivalkodó. Láthatóan művészi élményekre szomjas nézők számára tervezték. Nagyon izgalmas! Épp Serena kedvére való. Valami rendkívüli fog történni, ezt érezte, és már alig bírta kivárni. A balján ülő sötét hajú férfi hirtelen Finnhez fordult. – Maga nagyon ismerősnek tűnik. Nem találkoztunk mi már? Serena nem tudta megállni mosoly nélkül. Nem a VlPpáholyban ültek, hanem a nézőtéren, és mindketten mélyen a szemükbe húzták a sapka ellenzőjét. Finn felhajtotta a bőrdzsekije gallérját, ő pedig a kapucnijával védte az inkognitóját. Úgy néztek ki mint két jó barát, akik egy kellemes estét akarnák eltölteni egymás társaságában. – Biztosan emlékeznék, ráuram – rázta meg Finn az ismeretlen kezét. – Nagyon örülök. Ez egy showman, döbbent rá Serena. Minden helyzetben magabiztosnak tűnik, ráadásulmindig idomulni tud a környezetéhez! – Valódi kaméleon, és ezért a lány irigyelte, bár felvetődött a kérdés: miért nem egyszerűen önmaga? Mivel elrejti az érzéseit, ez nyilván túlélési stratégia. Finn szeret a reflektorfényben állni, még ha csak szerepet

játszik is, de ezzel csak távolságot tart mindenkitől. Ezt Serena meg tudta érteni. Nem egyszerű megnyílni, mert attól csak gyengébb lesz az ember. Ami azonban felzaklatta, az az idegen férfi volt az álarc mögött. Ez volt az összes szerep közül-a legizgalmasabb. Az a férfi spagettit főzött neki a konyhájában, az duzzogott, amikor vesztett a játékban, és láthatóan szívesen vegyül a nép közé, és szívesen iszik kólát. Serena egész idő alatt befelé mosolygott, mert Finnt a szokásosnál kiegyensúlyozottabbnak és elégedettebbnek látta. A férfi szeméből eltűnt az elkínzottság. Most már a lány nem bánta, hogy hozzá fordult segítségért. – Hé – kiáltott föl a Finn mellett ülő néző. – Már tudom. hogy honnan ismerem! A tévéből. – Nem maga az a fickó, aki… Serena az ajkába harapott. és visszatartotta a lélegzetét. Vajon erremit lép Finn?’ A férfifelemelte a fejét, és elképedve bámult a szomszédjára. Igazán Oscar- díjas alakítás volt. – Miféle fickó? – Az az autóversenyző. Finn most Serena felé fordult, és elővette a legamerikaibb akcentusát. – Úgy nézek ki, mint az az autóversenyző, bébi? – Arra az angolra gondolsz – kérdezett vissza fojtott kuncogással Serena. – Lehet – mondta az idegen, és elvörösödött. – Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Serena. – Az elég furcsán néz ki. És a szeme… – tárta szét a karját átványosan. Finn felvonta a szemöldökét, elnézést kért a szomszédjától, és Serenához hajolt.

– Mi nem stimmel a szememmel? – Égkék,de mégis… – De mégis mi? – Néha színt vált. És csillog. Meglehetősen hipnotikus a hatása. – Hipnotikus? – ismételte meg Finn. – Ez talán attól függ, hogy mit lát éppen. Hosszan néztek egymás szemébe, és Serena izgalombajött. Finnsóhajtott, mintha megérezte volna. – És… – Serena megnedvesítetté az ajkát. – És néha vad tűz lobog benne. – Tetszik neked? – Finn gyorsabban szedte a levegőt. – Szeretem. Na nem! Mi van velem? Csak barátok vagyunk, emlékeztette magát Serena. Finn keze ökölbe szorult, és egy kicsit elhúzódott a nőtől. – Tudod, mit jelent a neved? Seraphina… – A lány megrázta a fejét, tehát Finn folytatta: –„Tüzes.” Tehát nem csoda, hogy könnyen fellángolsz. De azért nem akarsz elégni, ugye? – Te elégeted a nőket? – suttogta Serena, de meg kellett állapítania, hogy ez inkább elragadtatottan, mint szörnyülködően hangzott. Persze hogy Finn elégeti a nőket, hisz élettelen pusztaság marad a nyomában. – De még hogy! – válaszolta a férfi kissé sajnálkozva. – Ezért is állítottam fel szabályokat. – Miféle Szabályokat? – Semmi elkötelezettség. Semmi érzelmi kötődés. Csak szórakozás, de olyan, ami túlszárnyalja a legmerészebb álmaidat is, – Ez úgy hangzik, mintha…

– Ezjó, bébi! Jó ameddigtart. Legfeljebb néhány óra. Aztán csak üresség marad a helyén. Tehát fogadd meg a tanácsomat, és ne engedd, hogy a belső tűz irányítson! Főleg akkor ne, ha miattam ég. Ezek a szavak megszólaltatták Serenában a vészcsengőt, és nyomban eloltották a vágyát. A férfi brutálisan őszinte volt. Ő pedig ráébredt, hogy kedveli Finn St. George-ot. Nagyon is. Keveréke a csábító playboynak és a kedves szomszéd fiúnak. A kapcsolatok azonban őt sem érdekelték. Épp nemrég veszített el egy olyan embert, akit szeretett, és nem akarta, hogy egy megrögzött játékos uralkodjon a gondolatain, aki folyton kihívja maga ellen a halált. De mi van, ha Finn az egyetlen ember, aki szépnek találja és kívánja őt? Őrültség lenne legalább egyszer megtapasztalni ezt? Tudta, hogy megy ez, mert elégszer látta másoknál. A játékszabályokat is be tudja tartani. Vagy nem? Finn valószínűleg sejtette, hogy milyen belső küzdelmet folytat. – Hidd el, szépségem, nem jó ötlet. A sátorban lekapcsolták a világítást, és a sötét kupolán ezernyi apró fényecske csillogott. Annyira romantikus volt, hogy Serenának belesajdult a szíve. Finn azonban elhúzódott tőle, és hátradőlt a széken, amitől Serenát fájó ürességjárta át. A zenekar intenzív akkorddal indított, és ez áthatolt a bőrén is. A nagy teret betöltötte az érzéki muzsika. Serena rájött, hogy Finn nem is tudta, hová hozza őt, és mintha a férfi olvasna a gondolataiban, megszólalt: – Ez egy kabaré stílusú színpadi show. A rendező a barátom, és tegnap este küldte a jegyeket. Sejtelmem sem

volt, hogy mi vár rám, csak annyit tudtam, hogy az előadás a szexualitásról szól, és kiskorúak be se jöhetnek. Pompás! Épp olyasmi, amire szüksége van. A zene érzékisége a Moulin Rouge-t juttatta Serena eszébe. A színpad egy része felemelkedett, a rajta álló művészek pedig egy szoborcsoportot formáltak. A muzsika most crescendóba csapott át. A színészek pedig megmozdultak. A Serenát elöntő forróságnak azonban semmi köze nem volt az előttük harmonikusan táncoló, szép testekhez. A szereplők szinkronban mozogtak, megérintették, megsimogatták egymást. A tetőről leereszkedett három csillár, vele együtt forgó, hajladozó akrobaták is, akik szédítő magasságban hintáztak egymás felé. Félig meztelenek voltak. Félig meztelenek, és… Serena nehezen vette a levegőt. – Minden rendben? – hajolt hozzá Finn. – Hm. – Úgy hangzott, mint egy nyögés. Az előadástól nemcsak kimelegedett, de egyenesen tüzet fogott. Ő, a „tüzes”… – Szeretnél elmenni? – Dehogy, hisz… – Serena megint felnyögött, ahogy az egyik művész a lábával hátulról átkulcsolta a partnerét, és úgy mozdult, mintha épp beléhatolna. – Oké, menjünk! – szólalt meg a férfi. – Semmiképp! Nem, itt maradok. Ez… olyan szép. A légtornásznők hihetetlenül ügyesek voltak. A nőiesség és az erő csodálatos egységgé olvadt össze bennük. – Milyen erősek! – suttogta Serena szinte megrendülten.

– Annak kell lenniük. A kemény tréninghez erős akarat kell. És meg kell bízniuk a képességeikben, a tehetségükben. Ugyanakkor kecsesek és finomak. Serena még mindig az artistákat nézte elbűvölve. – Mire akarsz kilyukadni, Finn? – Talán csak arra utalok, hogy egy nő nem feltétlenül gyenge, és nem veszíti el a nőiességét a rendkívüliségtől, az erejétől. Serena egyáltalán nem látott minden nőt gyengének. Persze nem ismert sok nőt. A többségük az apja szeretője volt, és valahogy mind kétségbeesettnek tűnt. Figyelte őket, és furcsának találta, hogy boldoggá akarják tenni az apját. Azt hitték, akkor majd nem válik meg tőlük. Talán ezért tett Serena egyenlőségjelet a nőiesség és a gyengeség közé? Finn az mondta neki, hogy szép a maga módján. Ez nem esett jól, ugyanakkor azt kívánta, hogy a férfi komolyan gondolja ezt. A papucs ellenére. Vagy épp azért. Finn nagyon éles eszű és intelligens. Ehhez érett személyiség is társult, ami meglepte és elvarázsolta a lányt. – Az emberek alábecsülnek téged, Finn – mondta Serena halkan, miközben a show folytatódott, mintha benne nem változott volna még épp valami. Serena úgy vélte, hogy a férfinak nemcsak igaza van, de az ő problémái ennél még sokkal mélyebben rejlenek. – Ez könnyen megeshet – mondta Finn olyan nagyképűen, hogy a lány önkéntelenül is elmosolyodott. – Elragadó-, ugye? – Serena még mindig az artistákat nézte, de érezte, hogy a férfi őt figyeli. – De még mennyire! – helyeselt Finn. – Provokatív.

– Az érzékiség csak azlehet. Serena nem tudta megállni,hogy rá ne nézzen. Finn épp megnedvesítette az ajkát. – Nem akarod nézni az előadást? – Épp azt teszem, bébi. Ez az egyetlen, amit érdemes. Serenának hirtelen nehezére esett a lélegzetvétel. Gondolkodás nélkül előrehajolt, mert annyira vágyott a férfi ajkára, hogy az már fájt. De ez semmi nem volt ahhoz a tűzhöz képest, ami az ölében lángolt. Vonlez-vous coucher avec moi ce soir? – hangzott fel a dallam, ami csak még érzékibbé tette a hangulatot. „Akar velem aludni ma éjjel?” Egy másik, egy bátrabb Serena, aki biztos lenne benne, hogy ez a férfi ki tudná elégíteni, és másnap reggelre nem bánna meg semmit, az a Serena megkérdezte volna ugyanezt Finntől. Az igazi Serena azonban egyikben sem volt biztos. Érezte a férfi meleg leheletét a száján, de az ösztöne azt súgta, hogy Finn nem fogja megcsókolni. Áthatolhatatlan szakadék volt köztük. A közös múltjuk. Finn tekintete éjsötét volt, és a szeme szikrázott, mint a csillagok a fölöttük lévő mesterséges égen, Serena valahonnan erőt merített, és a nyelvével megérintette a férfi száját, majd játékosan beleharapott. Finn felnyögött. – Hagyd abba, Serena! A nő megint megérintette a nyelvével, majd lágyan rátapadt. Finn olyan mohón csókolta vissza, hogy ő beleremegett. Ettől magához tért. Reszkető kézzel igazította meg a haját, és visszadőlt a helyére. A mellbimbói felfelé meredeztek, és erősen kellett tartania magát, hogy ne ziháljon.

Jó ideig ült mozdulatlanul, miközben átjárta a csillapíthatatlan vágy. Ettől eleiinte szégyellte magát, aztán dühös lett, mert nem tudott parancsolni a testének. Ostobának is érezte magát, amiért ennyire elragadta a hév. Amintszünet lett, felugrott. – Kimegyek a mosdóba. Villámgyorsan tört utat magának az emberek között. Muszáj lehűtenie magát, és ez csak úgy lehetséges, ha a lehető legtávolabb kerül Finn St. George-tól.

6. FEJEZET – Ne ijedj meg! – suttogta Finn, és óvatosan közelebb lépett. Serena a sátor hátsó irodáihoz vezető sötét folyosón állt. Nem is sejtette, hogyan került ide, de még soha nem érezte magát olyan cudarul, mint az elmúlt pár percben. A homlokát egy fémszekrényhez szorította, és egész testében reszketett. Finn megtámaszkodott a lány feje mellett kétoldalt, és a szíve kalapált, amikor az arcát Serena nyakába fúrta, és mélyen beszívta az illatát. A nyári gyümölcsök ismerős és felejthetetlen illatát. – Hadd vigasztaljalak meg, bébi! Nem lett volna szabad magával hoznia a lányt, mert az most föllángolt. Ilyennek még soha nem látta. Finn önfegyelmét lerombolta a vágy, de nem akarta Serenával csillapítani. Most először az életében nem lesz önző. Adni akart, nem kapni. El akarta oltani a nő tüzét. Futólag eszébe jutott, hogy Serena tiltakozni fog, és valószínűleg ez a legjobb mindkettőjüknek. Aztán a lány hirtelen megfordult, és még mielőtt ő feleszmélhetett volna, átkarolta a nyakát, és a szájára szorította a száját, hogy szenvedélyesen megcsókolja. Ez nem lesz jó… Nehezebb, mint hitte. Szerencse, hogy Serena a sátornak ebbe a sarkába menekült. Könnyedén felkapta őt, és bevitte a barátja, Zane irodájába. Épp az imént futott össze vele, és harminc perc zavartalan nyugalmat kért tőle.

Lábbal berúgta maga mögött az ajtót, majd megfordult, letette Serenát, és az ajtóhoz szorította. Még mindig csókolóztak. Finn megadta, amire a lány vágyott és szorosan hozzátapadva, izgatóan mozgott. A kis tigrise nyögött és sóhajtozott, a kezét a tarkójára tette, és erősen kapaszkodott, miközben megkapta Finntől élete legerotikusabb élményét. – Finn… – Minden rendben, bébi. – Soha nem éreztem ezt… Még nem volt ilyen… Serena zaklatottan beszélt, de Finn tudta, mire gondol. A szex általában nem így szokott elintéződni, de Finn kiélvezte a pillanatot. – Azt hiszem, ez nem normális – suttogta Serena. – Tudom, szépségem. Ez minden, csak nem normális. És épp ez jelentette a problémát. Finn érzett valamit. Kétségbeesést és földöntúli sóvárgást. Szerette volna Serenát megvédeni, a vágyait csillapítani, a kívánságait teljesíteni, újra és újra a csúcspontra juttatni, és közben hallgatni az elragadtatott sikolyait. Lehozta volna neki a csillagokat is az égből. De ez már túl sok volt. Miközben az egyik kezével tartotta, a másikkal a lány farmerjét gombolgatta. Amint hozzáért a piercingjéhez, még jobban megkeményedett odalent. Szedd össze magad, a fenébe is! Belé akart hatolni, de ebben a pozícióban nem tudott. Lazított hát a szorításán, és a kezével megtámasztotta Serena hátát. A lány forró bőre még jobban felajzotta. Mindent megadott volna azért, hogy a testet, amelyről annyit álmodott, alaposan megnézhesse, miután letépte róla a ruhát.

Serena lecsúszott a földre. Vonakodva hagyta abba a csókot, majd felhúzta a férfi trikóját, és alácsúsztatta a kezét. Finnt elöntötte a forróság. Rendben, Serena nem türelmes típus. Ez kifejezetten veszélyes! De ő az volt, csak így tudta kordában tartani a vágyait. – Lassabban, bébi. – Ó, ez jó… – mondta éppen Serena, és felnyögött. – Sejtetted, hogy jó vagyok. – Arcátlan alak! Valahogy sikerült egyszerre az érzéki ajkakra figyelnie és folytatnia a nyelvével az erotikus játékot, miközben lefelé húzkodta a lányról a farmert. El vagyok veszve! Finn elhúzódott tőle, hogy a kapucnis pulóvert és a trikót is levegye róla. A vér lüktetett az ereiben. Mindene lüktetett. Serena farmerje combig le volt tolva. Finn hirtelen vöröset látott. Vörös melltartó és bugyi? – Vörös – csúszott ki a száján. Az első gondolata az volt, hogy milyen tökéletes ez a nő. A második, hogy a francba, miért ilyen tökéletes! A lámpa fényében szemügyre vette a szeplőkkel borított halvány bőrt. Magához akarta húzni Serenát, és ölelni a végtelenségig. Hirtelen az az abszurd gondolat jutott eszébe, hogy egyetlen nő elég volna neki, hogy Serena mindig megbízhatna benne. Gyorsan félresöpörte a gondolatot. Soha nem vállalná a kockázatot, hogy megsebezze Serenát. Nagyon gyakran megtette már más hőkkel. – Ne bámulj már ennyire! – Muszáj…

Serena hozzá fog szokni a bókokhoz, és valamikor rájön, hogy tényleg szexi. Finn megint a lány szájára hajolt, hogy egy mohó csókkal folytassa. Lassan végighúzta a tenyerét a piercing fölött, majd becsúsztatta a lány bugyijába, hogy megtalálja az érzékeny pontját. Elkínzott nyögés töltötte be a szobát. Finné. Serenáé. A lány készen állt a befogadására. – Serena… – sóhajtotta Finn, miközben tovább izgatta. A másik kezével lassan lefejtette róla a melltartót. – Amikor megpillantotta a tökéletes formájú mellét, a világ forogni kezdett körülötte: A mell közepén ágaskodó bimbó hihetetlenül erotikus volt. – Annyira szép vagy, Serena! Bele kellett kóstolnia… Gyengéden megfogta az egyik mellét, és a bimbót kezdte nyalogatni, de közben a másik keze sem hagyta abba a kényeztetést. Serena felsikoltott. A sikoly tele volt kétségbeesett vággyal. Egészen akarta a férfit. Beleharapott az ajkába és akadozva vette a levegőt. A látvány csak tovább tüzelte Finnt. Serena hátravetette a fejét. A férfi az ujjával még mélyebbre hatolt, és érezte, hogy a lány izmai megfeszülnek. Finn egy súlyos problémával nézett szembe. Ha nem figyel, akkor ő is hamarosan elélvez! – Rég volt már, bébif? – Hm… – Serena felemelte a csípőjét, és belemarkolt a férfi vállába. – Még? – Alig csúsztatta be a másig ujját is, Serena reszketni kezdett, és közben a nevét kiáltozta.

Uralkodj magadon! Finn szája a nő nyakát érintve rátalált az ajkára. Aztán a mutatóujját becsúsztatta a lány nedves, forró szájába, miközben tovább izgatta a csiklóját. A lány vadul szopta a férfi ujját, ő meg megkereste a másik mellbimbót. Serena elérte a csúcspontot, és egész testében reszketett. A kéj hullámai újra meg újra megremegtették. Finn hátán izzadságcseppek gördültek végig, és a forradásai viszketni kezdtek. Szedd már össze magad! Serena lassan visszatért a valóságba. Finn fejét a nő homlokának támasztotta, és erősen koncentrált, hogy ne élvezzen el. Levegőre volt szüksége. Azonnal! Minden porcikájában érezte, és össze kellett szorítania a fogát, nehogy elveszítse az önuralmát. – Finn? – suttogta Serena. – Mindjárt… – A férfi lehunyta a szemét. Serena elengedte a vállát. A mellét simogatta, majd lejjebb kalándozott, és a nadrágon keresztül megfogta a péniszét. – Óvatosanszépségem, – mordult felFinn. Aztán megfogta a lány kezét, a szájához emelte, és belecsókolt a tenyerébe. Ez nem fog menni, Serena. Először is nincs nálam óvszer. – Kétségbeesettnek tűnt, és azis volt. – Már nem állhatunk meg, Finn. – A lány visszatette a kezét az ő nadrágjára, és zavartalanul folytatta, ahol az imént abbahagyta. – Nem leszek terhes, te pedig egészséges vagy, ugye? – Serena kikapcsolta a férfi övét. Finn megint megfogta a kezét. Harmadszorra már nem tudja visszafogni magát… – Serena, még soha nem csináltam védekezés nélkül. Ez nem lehet igaz! Szüksége van egy óvszerre! Különben túl bensőséges lenne. Túl intim.

Kell valami közéjük, különben elveszne, és többé nem tudná elengedni a lányt. – Abba kell hagynunk, mielőtt túl messzire mennénk. – Finn határozottnak és fölényesnek tűnt. Hogy kikapcsolja a fejében pergő erotikus filmet, megigazította a lány melltartóját, hogy eltüntesse a szeme elől a fantasztikus látványt. – Hát nem akarsz lefeküdni velem? Finn hangosan felsóhajtott. Még soha semmire nem vágyott jobban. De nem ő a megfelelő férfi Serenának. Talán egy másik világban, egy másik életben. De akkor ő is másik ember lenne. Akkor más döntéseket hozott volna, és nem okozott volna annyi fájdalmat másoknak. Túl hosszú időbe telt, míg készen állt a válaszra. Serena időközben felhúzta a farmerjét, és lerángatta a trikóját. Megpróbálta eltitkolni a visszautasítás felett érzett csalódását. – Nem vagyok elég jó neked, igaz? – kérdezte. Finn a tenyerébe vette a lány arcát, és gyengéden megcsókolta. – Dehogynem, szépségem. De már mondtam, hogy nem jó ötlet. Haholnap felébredsz, akkor még jobban fogsz gyűlölni. Megbánsz minden pillanatot, és csak ürességet érzel. Az pedig nem kellemes, hidd el nekem! – És ez most mi volt? Barátság némi extrával fűszerezve? – meredt a férfira Serena. – Igen. Miért is ne? Szükséged volt rám. – Neked is szükséged van rám. – Serena pillantása a férfi kidudorodó nadrágjára esett, is hívogatóan megnyalta az ajkát. – Akkor legalább…

Finn döbbenten hátralépett. Nem! Ha a lány eléje térdel, és a szájába veszi, akkor soha nem tudja majd kiűzni a fejéből ezt a képet. – Nem! Ez az alkalom a tiéd volt. Ez az egy. Többé nem történik meg. Ha megismétlődne, akkor már nem tudná visszafogni magát. Most is csak azért sikerült, mert Zane irodájában voltak, meg nem volt nála óvszer. Túl sok titok és hazugság állt közéjük. Serena kezdene megbízni benne, és ezt nem engedheti meg. A lány meg akar bocsátani neki, a karjába akar omolni, de ő nem fekhet le vele. Addig képtelen a szemébe nézni, amíg nem tudja a teljes igazságot. – Sok dolog van az életemben, amire nem vagyok büszke. Nem akarlak kihasználni. Jó barátot akarsz, vagy egyéjszakás kalandot, ami keserű szájízt hagy maga után? Mindkettőt nem lehet. Serena jó ideig bámulta a lábát, és a bakancsa orrával a padlóra rajzolgatott. Végül felnézett, és bizonytalanul elmosolyodott. – Akkor már inkább egy barátot. – Rendben. Tehát barátság. – Finn nehézkesen nyelt egyet. Megkönnyebbült, mert a vágya kissé lelohadt. Megfogta a lány kezét. – Jöjjön, Miss Scott, még fiatal az este! Már az ajtónál voltak, amikor Serena hirtelen megtorpant. Finn tekintete követte az övét. Az egymásba fonódó ujjaikat nézték. Finn-nek eddig még az sem tűnt fel, hogy megfogta a lány kezét. – Mi az, bébi? Még soha nem mászkáltál kéz a kézben?

– Nem – mondta homlokráncolva Serena. – Én sem. – Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Finn kihúzta maga után a helyiségből. – Most már lűnjünk el innen! Nem tudom, te hogyvagy vele, de én majdnem éhen halok. Éhezett egy nőre, aki soha nem lehet az övé… – Mi történt? – Serena a hóna alatt szorongatta a bukósisakot, és homlokráncolva lépett a boksz körül csoportosulok közé. – Mit keres itt az SL-1? Az, hogy a legújabb, áramvonalas kocsiját itt láthatja a silverstone-i pályán, megdobogtatta a szívét, és büszkeséggel töltötte el. Csak amikor senki nem válaszolt, akkor vette észre, hogy néhány néző lélegzet-visszafojtva figyeli, miként kerül eksztázisba egy autó látványától. Néha úgy viselkedsz, mint egy tinédzser, Serena! Az autóról Finnre pillantott. Na, pompás, gondolta, már megint kezdődik… A reggeli napsütésben a férfi bőre bronzszínűen, a haja aranylóan fénylett. Égkék szemében a mindentudók bölcsessége ragyogott. – Jó reggelt, kedves főtervező! Milyen megtisztelő, hogy a kedvünkért ilyen korán kimászott az ágyból! Finn mély hangja derűsen csengett, és nagyon szexi volt. Amikor megcsapta a lányt friss, férfias illata, egészen kimelegedett. – Miközben te békésen szundikáltál, én már mentem ötven kört a szemed fényével. – Ezt nem értem – mondta Serena dermedten. Ezcsak akkor lehetséges, ha az apja megváltoztattaa véleményét. Hirtelen boldogság öntötte el, pedig az elképzelés teljesen abszurd volt. Ehhez csodára lett volna szükség.

Igaz, hogy a montreali futamóta eltelt két hétben ritkán látta Finnt nyomott hangulatban, és örült, hogy kihúzta a mély gödörből. A férfi néhány határozott fejmozdulattal arra késztette a többieket, hogy felszívódjanak. Amikor kettesben maradtak, a kocsinak dőlt, és megnyalta a száját. Serena vágyott ezekre az ajkakra. Nagy baj, hogy újdonsült barátja mindig felébreszti az érzékeit! Ez nagyon kellemetlen. Minden emléke azonnal rátör, ha csak meglátja. Összpontosíts a kocsira, Serena! – Ésmit tartasz róla? A legújabb szüleményemről? – A szíve hevesebben dobogott, míg a válaszra várt. – Olyan, mint a nő, aki tervezte. Csupa tűz. – Jól irányítható? – kérdezte a lány, és elöntötte a boldogság. – De még mennyire! Jobban gyorsul, mint egy űrhajó. Isteniek a kanyarjai, és szinte csókolja az aszfaltot. Ez egy álom, Serena! Csodás munkát végeztél. A lány körül forgott a világ. és vett égy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon. A kemény munkával töltött éjszakák és a rengeteg teszt kifizetődni látszott. Még mindig az apja dicséretére várt, de a Finn szemében csillogó elismerés, egy olyan férfi tisztelete, aki már vezette a világ legjobb autóit, talán még jobban esett neki. És nem csak ez. A hetedik mennyországban érezte magát. – Örülök. Finn hozzáhajolt, és a lehelete súrolta a lány fülét. – Hangosan is ujjonghatsz, bébi. Senkinek nem fogom elárulni. – Ne légy nevetséges! – mondta Serena, és azonnal hátralépett.

Finn mosolya azonban csak szélesebb lett, és megjelentek a gödröcskék az arcán. – Hogy lehet ez? – kérdezte komolyan Sérena. – Apám azt mondta, hogy… – Tegnap este volt egy hosszú beszélgetésünk. Végül aztán észhez tért. Serena torka hirtelen összeszorult. Nem emlékezett egyetlen esetre sem, amikor valaki kiállt volna érte. Még Tom is többnyire az apja pártját fogta. – Hamarosan megtanulod – jegyezte meg Finn érzékien vibráló hangon – hogy jobb az üzletet a férfiakra hagyni. Serena azonnal lepottyant a hetedik mennyországból. – Csak azért mondod, hogy elijessz. – Ha most beszámolnék az állapotomról, csak még jobban megrémülnél – mondta Finn, és ördögi fények parázslottak a szemében. – Ez a tekintet nagyon nem tetszik nekem. – Részt kell venned az esti silverstone-i bálon. Ez a megegyezés része. – Szó sem lehet róla! Az nem az én világom. – Be kell mutatnod az autódat, és ez a megfelelő alkalom. Ott kell lenned, és ki kell élvezned a nagy pillanatot. – Te tényleg szörnyű vagy, Finn. – Serena zaklatottan meredt a kocsira. Erősen vívódott. – Egyedül jössz? – kérdezte óvatosan. Ha Finn hoz magával egy nőt, ő tudni akarta, hogy felkészülhessen rá. Már napok óta gyanakodott, hogy Finn kerített magának egy újabb sztárocskát, mert titokzatos telefonokat bonyolított a jelenlétében. Amikor megszólalt a mobilja, mindig megkövült, és csaknem bűnbánó pillantást vetett rá.

Nyilván egy nőről van szó. Ugyanakkor aligha lenne ideje egy barátnőre, annyit vannak együtt. Ez jelentette a következő problémát. Természetesen jó dolog a barátság, de a lány egyre nehezebben tudott távolságot tartani tőle. Montreal óta egyre kevésbé tudta megőrizni a józanságát. – Nem leszel egyedül, Serena. Az egész csapat odamegy, én pedig veled leszek. – Finn rákacsintott, amitől ő kissé megszédült. – És az enyém az első tánc. A boldogságtól Serena alig állt a lábán. Finn őt viszi a bálba, nem valami új nőcskét! Vele fog táncolni, nem egy sztárocskával! Természetesen jó barátként… Hacsak addig meg nem gondolja magát… Hirtelen meglódult a fantáziája, és felsóhajtott. – Mit vegyek fel? Finn elnevette magát. – Mi olyan vicces ebben? – nézett rá szemrehányóan a lány. – Még te állítod magadról, hogy nem vagy igazi nő? – Amikor Serena dühösen rávillantotta a szemét, Finn folytatta: – Majdcsak kitalálunk valamit. Ne aggódj! – Kitalálunk valamit? Mi? Attól félsz, hogy trikóban és farmerben fogom lejáratni a csapatot? Serena meglepetésére Finn kinyújtotta a kezét, és gyengéden kisimított egy hajtincset a homlokából. Majd elolvadt a boldogságtól, amikor a férfi mutatóujja végigsiklott az arcán. – Akkor is veled táncolok egész éjszaka, ha egy overallt veszel fel. Senkiért a világon nem cserélnélek el. Csak azt nem akarom, hogy rosszul érezd magad, és feszengj. Miért nem tekinted az egészet egy kellemes kalandnak? És te

fogod megadni a SL-l-nek a kezdő lökést, amit megérdemel. Gyere szépen, jól fogunk szórakozni! Serena csak egyetlen mondatot hallott meg Finn szavaiból: „Senkiért a világon nem cserélnélek el.” Tudta, hogy a férfi komolyan gondolja. – Tudod, mit mondok minden kezdőnek? Választhatod a félelmet is. Te ne azt válaszd, Serena! – Rendben – válaszolta a lány zavartan. Sikerülhet bemutatni a kocsiját és Finn-nel táncolni egész este? Túl fogja élni? – Jó. – Finn a zsebébe nyúlt, és elővette a mobilját. – Most telefonálnom kell, aztán visszamegyünk a Country Clubba. Két órán belül egy egész butik lesz a lakosztályodban. – Finn elindult a boksz felé és visszakacsintott a lányra. Serena egészen elgyengült. – Bízz bennem, bébi! Miért mondja ezt mindig? Tényleg mindenáron azt akarja, hogy ő megbízzon benne? Vagy épp ellenkezőleg, figyelmezteti, hogy ne tegye? Ha így van, hát a figyelmeztetése nála süket fülekre talál. Elsősorban azért, mert a Finn által megjósolt belső üresség nála is jelentkezett. Bárhova is mentek, bármit csináltak, az elválás után hihetetlenül üresnek érezte magát. Akarom ezt a férfit! Mindig is akartam. És meg is fogom kapni! Egyre nehezebben tudta elhessegetni ezt a gondolatot, és nem tudomást venni a nőies feléről. Serena a korlát felé indult az aszfalton, és közben azon töprengett, tudta-e valaha is kalandnak tekinteni az életet. Többnyire az eszét használta, és nem álmodozott.

Finn, vele ellentétben, változatos múltra tekinthetett vissza, de legalább élvezte az életet. Ő viszont tizenhárom éves kora óta, amikor először megjött a havivérzése, eltagadta a nőiességét. Akkoriban mindennél jobban szerette volna, ha áll mellette egy anya. Idegennek érezte magát a saját testében. Később aztán jobban viselte az egészet. Az apja fiúsan nevelte, ezért nyomott el magában minden nőiességet. De titokban mindenféléről fantáziált és álmodozott. Serena a nap felé fordította az arcát, és vett egy mély lélegzetet. A fájdalom állandó kísérője lesz. Ezt már régóta tudta. Amióta Finn felnyitotta a szemét, rájött, hogy a „nő” számára a gyengeség szinonimája. A szomorú igazság az, hogy fél nőnek lenni. Most itt tart: huszonhat éves, és még mindig a múlt rabja. De Finn megérintette a lelkét, és most az a veszély fenyegeti, hogy kiszabadul a múlt fogságából. Serena sejtette, hogy merész dologra vállalkozik, de meg akarta ismerni a benne rejlő nőt. Amikor órákkal később a lakosztályába megérkeztek a ruhák, mindenféle szabású és színű költemények, minden kétségét és félelmét sikerült legyőznie. Éveken át fogadkozott, hogy nem hagyja eluralkodni a múltat az életén. De épp ez történt. Most viszont véget vet ennek. Egy erős nő a saját céljait követi. Ha Finn-nek ma este női kísérőre van szüksége, hogy aztán ágyba vihesse, hát ő lesz az! Utána még mindig maradhatnak barátok…

– A bárnál vagyok. Jössz? – kérdezte a telefonban Serena. Finn az elegáns, tartózkodóan megvilágított Country Club előcsarnokának szecessziós stílusú bárjához indult, és közben nézelődött. Amint megpillantotta a zsákmányát, azonnal kimelegedett. Serena háttal ült neki egy bárszéken. Néhány szívdobbanásnyi ideig csak nézte, mert valahogy másmilyennek tűnt. A lány a bármixer felé hajolt, mintha bizalmas beszélgetésben volnának, majd hátravetette a fejét, és felnevetett. Nagyon magabiztosnak tűnt. Finn-nek erősen kellett koncentrálnia, hogy nyugodt maradjon, mert legszívesebben felkapta és megforgatta volna Serenát a levegőben. Megmondta volna neki, hogy lélegzetelállítóan szép. Legszívesebben megcsókolta volna, aztán felvitte volna a szobájába, hogy a következő napokat a fantasztikus testének áldozza. A köztük lévő barátság szép lassan kicsúszott az irányítása alól, pedig mindenképpen meg kellett őriznie a józan eszét. De nem volt könnyű, mert a lány vonzereje alól már nem tudta kivonni magát. Esténként csak feküdt az ágyában, és kínlódott. Reggel aztán megjelent Serena, és lenyűgözte őt a belőle áradó tűzzel, a harapós humorával, a gyönyörű mosolyával, és fényt hozott az életébe. De aztán később a darabjaira hullva hagyta ismét magára, elkeseredetten és dühösen. Szingapúr után Finn-nek nem esett nehezére, hogy tudatlanságban hagyja a lányt, mert mindenáron meg akarta védeni. Most viszont nehezen tudta elviselni a gondolatot, hogy ki kell űznie a szeméből a vidámságot, hogy a gyűlölet vegye át a helyét. Önző módon még egy

ideig élvezni akarta ezt a felhőtlen derűt. Úgy viselkedett vele, mintha ő jó ember volna. Mintha nem lenne felelős Tom haláláért. Mintha nem közeledne az igazság pillanata. Finn megfogta a bárszék támláját, és magába itta a vörös hajzuhatag látványát. Aztán előrehajolt, hogy megcsókolja a lány meztelen vállát. De az utolsó pillanatban megálljt parancsolt magának, és csak beszívta az illatát. A szokásostól eltérően Serena nem gyümölcsillatú volt, hanem buja, szexi parfümöt fújt magára. – Jól nézel ki, bébi – súgta a fülébe Finn rekedten. Serena összerezzent, mielőtt megfordult és leszállt a székről. Finn szíve zakatolni kezdett. Hűha, felszedett egykét kilót! A bronzszínű, lefelé sötétedő ruha aszimmetrikus volt, csak egyetlen vállpánttal. Felül szűkre volt szabva, és erősen kiemelte a lány mellét. Kihívó, egyúttal elegáns. Egészen egyedi. Finn kísértést érzett, hogy fellebbentse a szoknyarészt, és vessen egy pillantást a lány lábára is. – Ne mondj semmit! – Serena halványan elmosolyodott. – Mindjárt meglátod. Finn furcsán bizonytalannak érezte magát. Még soha nem volt ennyire megőrülve egy nőért, és ez megijesztette. Serena a pillantását felhívásként értelmezte, és lassan, csábosan felhúzta a ruhát, majd felemelte a lábát. A strasszokkal díszített, magas sarkú szandál felszikrázott a fényben. – Látom, nagyon elégedett magával, Miss Scott. Az erős smink a lány szeme körül kihangsúlyozta az elképesztő szürke színt, a szája pedig csillogott a halvány ajakfénytől.

– Semmi bakancs, semmi papucs, mégis tudok járni. Ez a szandál nagyszerű találmány. Serena magabiztosan, komolyan és elbűvölően nézett Finnre. A fenébe! Hogyan fogja kibírni ezt az estét? – gondolta a férfi. A vágya másodpercről másodpercre nőtt. – Szenzációsan festesz,bébi. – Köszönöm. Finn. De tudod, mi ijeszt meg igazán? – Mi? – Hogy én is így gondolom – ráncolta a homlokát Serena. – Jó kislány – nyögte Finn. – Gyere, a helikopter már vár ránk – mondta, és felé nyújtotta a karját. – Megyünk a bálba, Miss Scott? Amikor Serena hozzásimult, és ő megérezte a melle érintését, a pulzusa már vágtázott. – Menjünk, Mr. St. George! Az az érzésem, hogy felejthetetlen esténk lesz. – Furcsa, de én is így gondolom.

7. FEJEZET Szívből gratulálok. Ez egy igazi szépség. – Köszönöm – mondta vagy századszor Serena, miközben átverekedte magát az autóversenyzők, riporterek és a fogadásra összegyűlt hírességek tömegén. Bár a gyomra görcsben volt, egy órával ezelőtt mégis elszakadt Finntől. Egyrészt nem akart bogáncsként tapadni rá, másrészt egyedül is el akart vegyülni a vendégek között. Váltott néhány szót a többi csapattaggal, pózolt a fotósoknak, interjút adott az SL-l-ről, és egész idő alatt a fellegekben járt, ami biztosan nem a pezsgőtől volt. Végül az apjához lépett, és megrángatta a szmokingja ujját. – Láttad Finnt? Vacsorázni kellene mennünk a nagysátorba. – Már egy ideje nem. Atyaég, te aztán tényleg jól nézel ki, drágám! Alig hittem a szememnek, amikor beléptél. – Akkor már ketten vagyunk így ezzel – csatlakozott hozzájuk Jake Morgan. – Tényleg remekül festesz, Serena. – Hagyjátok abba, mert a végén még elpirulok – tiltakozott a lány. Nem volt hozzászokva a bókokhoz. Még mindig arra számított, hogy a szélhámossága lelepleződik, pedig életében először tényleg szépnek érezte magát. Ettől meg is mámorosodott. Ezt az estétsemmi sem árnyékolhatja be. – Alig tudom kivárni, hogy lássam a művemet holnap a versenypályán – mondta. –

– Biztosan nyerni fog – szólalt meg valaki. – Persze. – De csak ha Finn a versenyre koncentrál. – Hozzak egy italt, mielőtt átmegyünk a fősátorba? – ajánlkozott Jake. Serena nem akart még egy pohárral inni az imént kóstolt löttyből. – Inkább veled megyek – mondta. A bár rézkorlátjának támaszkodva szemügyre vette a tükrös hátsó fal előtt sorakozó üvegeket. – Milyen íze van a ginnek? – kérdezte Jake-től. – Fogalmam sincs, de az anyám ki nem állhatja. – Tényleg? – mosolygott rá Serena a férfira. Ebben a pillanatban a tükörben meglátta a sötétszőke hajat. Megfordult, és már hallotta is Finn karizmatikus nevetését. – Válassz valamit, én mindjárt jövök – mondta Jakenek. Megint átverekedte magát a tömegen. Finn egy csoport közepén állt, a kőlépcső lábánál. A lépcső egy füves területhez vezetett, ahol számos versenyautót, luxuslimuzint, helikoptereket, sőt még egy jachtot is kiállítottak. Mintha megérezte volna a lány jelenlétét, Finn hátranyúlt, és megfogta a kezét. Magához húzta, majd bemutatta a többieknek, és közben a hüvelykujjával a tenyerét simogatta. Serena ettől majdnem elalélt, és közelebb hajolt hozzá. Amikor megérezte a férfi illatát, leküzdhetetlen vágy ébredt benne. – Jól szórakozol? – kérdezte Finn. – Igen. – Serena összerezzent, amikor meghallotta a saját gyenge hangját. Ez a férfi teljesen kikészíti. – Jössz

enni? Hamarosan asztalhoz ülünk. Jake addig beszerez valami italt a bárban. Finn arrafelé nézett, elgondolkodó tekintettel. Megszorította Serena kezét, majd elengedte. Sajnálom, szépségem. Menj előre, majd jövök én is – mondta olyan hangon, amitől Serena összezavarodott. Már az előételnél tartottak, amikor Finn megérkezett, és a késését a szokásos lefegyverző mosolyával tette megbocsáthatóvá. Nemcsak a nők, de a férfiak figyelmét is azonnal magára vonta. Serena meredten bámult rá, és azon gondolkodott, vajon miért olyan zilált a haja. Ne légy nevetséges! – figyelmeztette magát. Amikor majd megszólal a zene, Finn őt fogja táncba vinni. Az örömteli várakozás izgatottá tette, főként mert elkapta Finn lopott pillantásait is. A férfi minden szava egy-egy simogatással ért fel, és minden nevetéstől forróság öntötte el a lányt. Amikor végre el tudta kapni a tekintetét, a férfi a mellkasára tette a kezét, mintha sajgó szívére utalna. Aztán csak elővette a zsebéből a mobilját, amely nyilván rezegni kezdett. A sötét előérzettől Serena megborzongott, amikor Finn, ahogy korábban többször is, megint a kijelzőre meredt, és összeszorította az ajkát. Egy másik nő! – Nem veszed fel? – kérdezte Serena. Ezt már az előbb is kérdezte, de most mindennél jobban szerette volna, ha a férfi nemet mond, és nem rontja el az estéjüket. – De igen – válaszolta Finn, és felállt. – Fontos hívást várok. Tényleg? – Serena meglehetősen harapós hangulatba került.

Egy pincér épp a főfogást tálalta fel. Érezte a lazac és a spárga csalogató illatát. Vajon miért tűnik Finn olyan bűntudatosnak, ha ártatlan? Nem, nem vagyok féltékeny. Ez azt jelentené, hogy túl sokat jelent nekem. – Mindjárt visszajövök – közölte a férfi. Serena bosszúsan bólintott. Háromnegyed óra múlva még mindig magával perlekedett. Finn nyilván elment, és ez rettentően fájt neki, de büszkeségből megpróbálta tartani magát. Aztán az aggodalma dühbe csapott át. Ő lavírozta magát ebbe a sértő helyzetbe, de ezúttal nem hagyja magát! Most nem. – Megkezdődött a tánc. Serena, megtiszteltetésnek venném, ha… Amikor felnézett Jake-re, összeszorult a torka. Áruljon magányosan petrezselymet, és várja egész este Finnt, aki talán vissza sem jön? – Szívesen – mondta Serena, és elhessegette az érzést, hogy talán mégsem ezt kellene tennie. Finn gyomra összeszorult, amikor a halványan megvilágított táncterem hátsó falához dőlve azon gondolkozott, hogy milyen jellemző ez az egész. Őt sötét árnyak veszik körül, miközben Serenát Jake vezeti a táncparkettre. Legszívesebben odarohant volna, hogy elrabolja a nőt. De nem, egyszer az életben hagyhat valaki mást is érvényesülni. Meg kell védenie Serenát. Hacsak nem akarja saját magának megkaparintani. De ismerte az önzése következményeit. Ennek köszönhette minden sikerét. Ezért hagyta cserben az

anyját is, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rá. És ezért halt meg Tom is. Ő pedig azt akarta, hogy Serena boldog legyen. A zenekar egy Frank Sinatra-számot játszott, és amikor a lány Jake-hez simult, Finn gyomra görcsbe rándult. Mi az ördög van velem? Össze kell szednem magam. Jake kedves ember. Megbízható. Őszinte. Biztosan emlékszik minden nő nevére, akit ágyba vitt. Ő viszont beszélt Szingapúr rendőrfőnökével, aki új nyomon van, és hamarosan letartóztat valakit. Jake épp átkarolta Serena derekát, és súgott valamit a fülébe. Finn nehezen viselte a látványt. Szerette volna megszerezni, ami az övé kellene, hogy legyen. Szerette volna megvédeni a lányt. A démonai változatlanul kínozták. – Finn? Izzadságcseppek gördültek végig a hátán, miközben a visszafojtott düh már a torkát szorongatta. A halántéka fájdalmasan lüktetett. – Minden rendben, haver? Michael Scott volt az. – El kell mennem – szólalt meg hirtelen Finn. – Valami közbejött. Megmondanád Serenának? Meg sem várta Michael válaszát, hanem menekülésszerűen elhagyta a termet. Serena átvágott a Country Club márvánnyal borított előcsarnokán, és jól leplezte a csalódottságát, szomorúságát. Lifttel felment az emeletre, és azt tervezte, hogy egy forró fürdő után lefekszik aludni. Amikor kinyílt a liftajtó, kilépett, aztán állva maradt.

Egy láthatóan ideges szobalány toporgott Finn lakosztálya előtt. Serena rosszat sejtett. – Van valami baj? A barna lány ijedten összerezzent. – Sajnálom, Miss Scott. Valami zajt hallottam odabentről, és bekopogtam, hogy segíthetek-e. – A lány bátortalanul mosolygott. – De nem kaptam választ. Maga ugye Mr. St. George-hoz tartozik? Serena a homlokát ráncolta. Aztán eszébe jutott, hogy a lány láthatta kijönni Finntől, és ebből téves következtetést vont le. Zaj? Lehet, hogy Finn megsérült? Lehet, hogy balesetet szenvedett? – Igen, együtt vagyunk-emelte fel büszkén a fejét. – Ne féljen, biztosan rendben van minden. De ha már itt van… Lent hagytam a kulcsomat. Beengedne? Feszülten állt egyik lábáról a másikra, amikor eszébe ötlött. hogy Finnt talán szex közben találja. Ez a megaláztatás már túl sok lenne neki… A szobalány kinyitotta az ajtót, ő pedig besurrant a sötétbe burkolózó lakosztályba. Eltartott egy ideig, míg a szeme hozzászokott a sötétséghez, és a látványtól megfagyott az ereiben a vér. A földön szanaszét szórva, mindenütt ruhadarabok hevertek. Egy állólámpa felborult, az ágy feltúrva. A gondolattól, hogy Finn itt szexelt, Serenának összeszorult a szíve. Megpillantotta a bárpultnak támaszkodó férfit. A fehér inge izzadságtól lucskosan tapadt a hátára, a fejét lehajtotta. Valami nagyon rossz történhetett, ebben Serena

biztos volt. Erotikus játszadozásra semmi nem utalt, viszont… – Istenem, Finn, betört valaki? Azonnal hívd a biztonságiakat! – Igen, ez jó ötlet – válaszolta könnyedén a férfi. – Talán le is csuknak. – Te csináltad ezt a felfordulást? – Serena körbemutatott, aztán a mozdulatközben megállt. Finn hallgatását igennek vette, és szinte a bőrén érezte a férfit körülölelő veszélyt. – Miért, Finn? – Menj el, Serena! Azonnal. Mielőtt kiborulok… Miről beszél? Finn levett a pultról egy üveg tequilát, és töltött magának. – Finn – makacskodott tovább Serena. Lassan pánikba esett, ahogy a férfi a szájához emelte a poharat, és egyetlen hajtásra lenyelte az italt. – Mit csinálsz? Holnap vezetned kell! – Most mért nyafog, Miss Scott? Jellemző… Egy eszelősen dögös ruha, és máris olyan, mint a többi nő. – Te vettél rá, hogy bevásároljak. Aztán eltűntél, és magamra hagytál, miután egy nő szexelni hívott. – Tényleg azt hiszed, hogy ez történt? – Finn keserűen felnevetett. – Mi egyebet gondolhatnék? Finn feléje fordult, és Serena megrémült. A férfi gyönyörű, kék szeme tele volt bűntudattal, kétségbeeséssel és haraggal. – Egy pillanat, Casanova! Miért rám vagy dühös? Finn úgy csapta le a pultra a poharat, hogy szétfröccsent a maradék pár csepp tequila.

– Semmiféle nőnem hívott, és szexről se-volt szó. De neked nem kellett sok idő, hogy egy másik férfi karjaiba menekülj. Így van? Serena összerezzent. Ezt alaposan elrontotta! Finn most felemelte a kezét, és lassan beszélni kezdett. – Van fogalmad arról, hogy milyen volt ez nekem? Végignézni, ahogy magához húz… Eljöttem, és arra gondoltam, hogy jobban jársz vele. – Sajnálom, Finn. Vártam rád jó ideig, aztán ő felkért táncolni. Én… – Serena szíve vadul kalapált, és alig találta a szavakat. Aztán lenyelte a büszkeségét. – Csak téged akarlak! Feszülten visszatartotta a lélegzetét, de a várakozásával ellentétben Finn még nyomottabb hangulatba került. – Kérlek, Serena, menj el! Nem tudom, meddig tudokmég uralkodni magamon. – Hát ne uralkodj! – mondta a lány. Most már néhány dolgot érteni vélt. Bár nagyon felzaklatta ez az este, lassan a férfihoz lépett, miközben lehúzta a ruhája cipzárját. A kezét ökölbe szorítva Finn megrázta a fejét. – Hagyd ezt abba! Nem tudom tovább fegyelmezni magam melletted. Nem hiszem, hogy ezt szeretnéd. Serena hirtelen érezte, hogy brutális kezek ragadják meg, kicsavarják a karját, és lenyomják az ágyra. Nem! Ez nem Finn! Lehet, hogy eddig valami fontos dolog elkerülte a figyelmét. – Erősebb vagyok, mint gondolod, Finn. Serena felállt, és lecsúsztatta a-válláról a ruha pántját. – Ne merészeld! – A férfi nagyot nyelt. – Tudhatnád, hogy nem irányíthatsz engem. Különösen nem ezen a hangon.

Most letolta a csípőjén a ruhát, és hagyta, hogy a földre essen. Fekete, csipkés melltartóban és a hozzá illő bugyiban állta férfi előtt. Mivel Finn inge ki volt gombolva, látta, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa. A szeme vadul izzott, amitől ő is lángra kapott. – Már nem tudom sokáig fékezni magam, bébi. – Tudod mit, Finn? Szeretem, habébinek nevezel. Ez a férfi minden nőt megkaphat, mégis kétségbeesetten vágyik őrá. Ettől Serena vonzónak érezte magát. Magabiztosnak. Szépnek. Életében először elhitte, hogy igazi nő. Finn az ajtóra mutatott. – Három másodperced van. Egy… Serena még közelebb lepett a férfihoz, és közben izgatóan ringatta a csípőjét. Aztán megállt előtte, kezét a mellére tette, és kitapintotta szívverését. – Kettő… – nyögte Finn. Izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, és erős válla remegett. – Nem ígérhetem meg, hogy nem fogok fájdalmat okozni neked. Ha ez a vég, hát legyen! Serena nem akart már barátot. Szeretőt akart, azt az egyetlen férfit, akire valaha is vágyott. – Vége a harcnak. – Három – vágta rá Finn. – Életed legnagyobb hibáját követed el, bébi. Gyorsan, csaknem kétségbeesetten, mintha valami fenyegető átok űzné, Finn a lány szájára tapasztotta az ajkát, és kikapcsolta a melltartóját. – A bőrömön akarlak érezni – mondta nyersen, és a finom fehérneműt lefejtette Serenáról, majd elhajította.

– Ahogy szeretnéd. – Egy belső hang azt súgta a lánynak, hogy elment az esze. Honnan veszi, hogy egy ilyen szenvedélyes férfinak meg tudja adni, amit akar? De aztán átadta magát az ösztöneinek. A kezét Finn mellére tette, majd felcsúsztatta a vállára, és közben lehámozta róla az inget. A férfi azonnal kikapcsolta a nadrágja övét. A lány még soha nem látta ilyennek. Már nem úgy nézett ki,, mint egy gyakorlott szerető. Inkább elveszettnek, elkeseredettnek tűnt. Serena meg is rettent kicsit. Finn alig kapott levegőt, miközben a szmokingnadrágjával bíbelődött. A lány erre félretolta az ügyetlenkedő kezét. – Hadd csináljam én! Nem volt egyszerű, mert Finn belefúrta az ujjait az ő dús, vörös hajába, és megint csókolta. Serenának már egyetlen világos gondolata sem volt, de tovább próbálkozott a nadrággal. Atyaég! Finn hatalmas izgalomban volt. Serena lába azonnal megroggyant, ahogy finoman megérintette. A férfi sóváran felnyögött. Végre megszabadult a nadrágtól, a bokszeralsóját pedig egyszerűen letépte magáról. Aztán magához szorította a lányt, de olyan nagy volt az erekciója, hogy nem tudott teljesen hozzásimulni. Serena lassan körbefogta a kezével, és az ölét azonnal forró hullám öntötte el. – Magamban akarlak érezni! – súgta. Finn fájdalmas nyögéssel kiszabadította magát az ölelésből. – Hamarosan. De lassítanunk kell, mert véget ér, mielőtt. elkezdődne.

– Finn, kérlek! – sóhajtott elkeseredetten Serena. – Mondd ki a nevem! Mondd, hogy ezt akarod, hogy engem akarsz! – Igen, akarom! – A lány beleszédült, ahogy Finn a szája után az állát, a nyakát csókolgatta. Hirtelen pontosan tudta, mit akar. – Igen, csináld! – követelte mohón. Finn felbátorodva harapdálni kezdte. Serena a vállába kapaszkodott, nehogy a földre rogyjon. Közben azt érezte, hogy a feszültség lassan kiszáll a férfiból. Ez tetszett Serenának. Ahogy Finn ruganyos teste is. Ezekben az izmos karokban csodás biztonságban érezte magát. Fura érzés, de nem akarta többé elnyomni a nőiességét. Csak azt akarta, hogy Finn szorosan tartsa. Legalább egy ideig. – Olyan szép vagy, Serena! A férfi most a lány mellének szentelte minden figyelmét.Finoman a tenyerébe vette, és nyelve a kemény bimbókkal játszadozott. Serena még többet akart. Végül Finn a hasára fektette a kezét, Serena pedig érezte a keménységet a combjánál. – Bár hihetetlenül erotikus a bugyid, te még inkább az vagy – mondta rekedten, mielőtt becsúsztatta az ujját a fehérnemű alá. Aztán egyszerűen letépte. – Ó! – nyögött fel kéjesen Serena. A következő pillanatban Finn már a lába között kényeztette. – És hihetetlenül tüzes. Ekkor Serena lába felmondta a szolgálatot. – Foglak, bébi. – Finn az egyik karjával átölelte a derekát, és közben az ujjaival beléhatolt. – Finn… Finn…

Mivel a férfi szerette volna újra megízlelni, az ajkára forrasztotta a száját, a nyelvével pedig az ujjai mozdulatát utánozta. Serena egy idő után már nem bírta elviselni az édes kínt, és erős remegéssel merült alá a kéj hullámaiban. Magáról megfeledkezve kapaszkodott a férfi széles vállába, aki óvatosan az ágyra fektette. Még mindig reszketve az izgalomtól, Serena addig fészkelődött a hűvös szaténlepedőn, míg a férfi alá nem került. – Annyira tökéletes vagy! – súgta a fülébe Finn. – Már azóta akarlak, hogy először megláttalak. – Tényleg? – Serena kihúzta magát, hogy melle még jobban a simogató tenyérbe fészkelődjön, a lábát pedig hívogatóan széttárta. A férfi engedelmeskedett is a hívásnak. Lassan mozgott. míg oda nem került, ahova a lány leginkább kívánta. – Mindig szerettem volna megtudni, milyen az ízed. Nemcsak itt – mondta Finn, miközben Serena mellbimbóját szopogatta, majd lejjebb vándorolt, a köldökéig és még tovább –, de főleg itt. Mielőtt Serena észrevette volna, mi történik vele, Finn a szájával és a nyelvével kezdte kényeztetni lüktető csiklóját. Ez egészen új volt a számára, és elbizonytalanodott. – Finn? – suttogta. – Nagyon jó ízed van, bébi. Soha nem fogok betelni veled. Ezek a szavak elzsongították és boldoggá tették a lányt. Ez persze ostobaság volt, mert tudta, hogy nem szabadna semmit sem éreznie. – Bízz bennem! Engedd! Tetszeni fog. – Finn forró, nedves csókokat lehelt a combja belső felére, és a lélegzete

felforrósította az érzékeny bőrét. – Tudtam, hogy finom lesz az ízed. Óvatosan a szájába vette a rózsás rügyecskét, a nyelvével pedig beléhatolt. Serena egészen átadta magát az édes kéjnek. Az ujjai a lepedőt markolászták. – Finn, ezt nem bírom sokáig… – Ugyanannyira kell vágynod rám, ahogy én akarlak téged – súgta Finn. – És egészen magadba kell fogadnod. – Finn,kérlek! Megteszek mindent. Csak gyere már! A férfi szeme éjsötét volt, és egész testében remegett, mint egy féken tartott versenyparipa. – Kérdmég egyszer! Az idő mintha megállt volna. Most a hatalomról volt szó. Serena olyan hatással volt Finnre, ami megijesztette. Ezt most már ő is tudta. A férfi nem akarja elveszíteni az irányítást. Hányszor érezte már így magát? Sebezhetőnek, kétségbeesettnek… Habozva ölelte magához Finn arcát, megcsókolta, és kérte, könyörgött neki: tegyen meg vele mindent, amit csak akar. Finn szeme végre felragyogott, és erőteljes mozdulattal beléhatolt, kitöltötte és birtokba vette. Ez… mennyei! Serena lehunyta a szemét, és csak a lüktetésre figyelt. Finn egy pillanatra megállt. – Csitt, bébi. Épp a szívverésedet hallgatom, és beszívom az illatodat. Tudom, hogy… Mit tudsz? – Hogy soha nem leszek közelebb a mennyországhoz.

Serena szíve túlcsordult. Belefúrta az ujjait a férfi hajába, mire az felemelte a fejét, és óvatosan előre-hátra kezdett mozogni benne. Nézz rám! – utasította Serenát. A lány ráemelte a szemét, és látta, hogy a férfi őt figyeli. Önkéntelenül is remegni kezdett. Le sem véve róla a tekintetét, felvette az egyre gyorsuló ritmust, ami olyan eksztázishoz vezetett, hogy felsikoltott. Finn követelőzően csókolta a száját, és kezét a feneke alá csúsztatta, hogy megemelje. – Ó, igen! – szakadt ki a lányból, és a lábával átkulcsolta a férfi derekát. A fejét hátrahajtotta, és megpróbálta túlélni a kéj egymást követő hullámait. Majdnem felzokogott a várakozástól. – Nézz rám! – parancsolta Finn megint, ezúttal hangosabban. Ezzel csak felkorbácsolta Serena vágyát, mintha állandóan arra akarná emlékeztetni, hogy kivel szeretkezik, ki birtokolja a testét. Finn homloka finoman gyöngyözött, lehelete melegét Serena az arcán érezte… Aztán a férfi hirtelen mozdulatlanná dermedt. Erősen tartotta a lány derekát, de eltolta magától. – Nem akarok egyedül zuhanni. Gyere velem! Serena semmit sem akart jobban. Igent szeretett volna mondani, de e pillanatban Finn olyan mélyen hatolt belé, hogy minden sejtjében érezte, és csak nyögni tudott. Készségesen repült vele a soha nem ismert magasságokba. – Finn… bukott ki belőle végül. – Tudom. – Finn gyengéden simogatta a haját. – Veled vagyok, bébi. És e pillanatban ott álltaka semmi peremén. Már feljutottak a csúcsra. Az érzés csaknem fájdalmas volt.

– Jól van. Gyere velem! – A következő erőteljes mozdulatnál elhallgatott, mielőtt gyorsított volna tempón. És ami elképzelhetetlen volt: még magasabbra jutottak. – Finn! Még egy utolsó mozdulat… A férfi a szemébe nézett, és Serena esküdni mert volna rá, hogy a lelkébe lát. Néhány másodpercig Finn nem mozdult, majd hevesen reszketni kezdett. – Igen… – suttogta Serena, és nézte a gyönyörű arcot. Még soha nem érezte magát ilyen erősnek, hatalmasnak. Ő volt az a nő, akitől ez a férfi az eszét vesztette. Ez a vonzó, csodálatos és rendkívüli férfi. Finn még egyszer belédöfött, majd nyögve ráhanyatlott. Aztán a karjába vette, mintha többé nem akarná elengedni, és megcsókolta azt az érzékeny pontot a füle alatt. Serena megsimogatta az arcát, és élvezte az intim közelséget. – Minden rendben, szépségem? – kérdezte Finn olyan gyengéden, hogy attól a lánynak összefacsarodott a szíve. – Több annál. Ez… ez fantasztikus volt. – Igen, hihetetlen. – Finn felemelte a fejét, és ránézett. Mintha ellenállhatatlan vágy űzné, előrehajolt, hogy ismét megcsókolja. Úgy, hogy Serena csak arra tudott gondolni, nem mozdul többé, örökre itt akar maradni Finn-nel. A férfi lassan a hátára fordult, és magával húzta Serenát is. Még mindig egybeforrt a testük. – Itt maradsz. Egész éjjel. Nem engedlek el. – Maradok. – Serena belefúrta a fejéta férfi nyakába, és beszívta a szex erős és az arcszesz gyenge illatát.

Kétségbeesetten próbálkozott azzal, hogy ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget az érintéseknek és a szavaknak. Finn az éjszakáit többnyire egyedül töltötte. Serena ezt tőle magától hallotta. De talán ő más, mint a többi nője. Elég érdekes ahhoz, hogy kicsit hosszabban tartsa fenn az érdeklődését. Figyelj, Serena, ez nem igaz. Ez még nem jelenti azt, hogy holnap reggel nem küld el. Miközben a belső üresség ellen hadakozott, befészkelte magát a férfi ölelésébe. Amit kap, azt elfogadja. Ettől semmi nem tántoríthatja el. Finn annyira önző volt, hogy az egész éjszakát Serenával akarta tölteni. Ezért akár a pokolba is leszállt volna. Útközben azonban a mennyországot is megjárta. Miközben mardosta az önvád, viszketni kezdtek a forradások a hátán, és ez eszébe juttatta, mi áll kettejük közé. Szerencsére még sötét volt. Az egyetlen fényforrás az ablakon beragyogó hold volt. Ez arra emlékeztette, hogy a reggeli derengésben el fog tűnni minden. Ha ennyi volt, amit Serenától kaphat, hát kiélvezi. Az utolsó percig. A lány a karjában feküdt, ő pedig egy hajtincsével játszadozott. Nagyon szíven ütötte az együttlétük. A torka összeszorult. Kényszert érzett arra, hogy visszameneküljön a szívtipró szerepébe, amivel minden érzelmet leplezni tudott. – Mindig a legkompromittálóbb helyzetekben találom, Miss Scott – mondta, majd megcsókolta a lány vállát. – Ne emlékeztess erre! – sóhajtotta Serena.

– Az évek során soha nem árultad el, hogy miért törtél be annak idején a lakókocsimba a fürdőszobaablakon keresztül. – Nem is tudtam, hogy a tied. Összetévesztettem a miénkkel. Vaksötét volt, fáradt voltam, épp visszatértem Londonból, és a zár beragadt. Finn a mutatóujját végighúzta a lány karján, amitől Serena reszketni kezdett, ő pedig elmosolyodott. – Inkább azt hiszem, a zuhany alatt akartál meglesni. – Még csak nem is ismertelek! – Ne izgasd fel magad! Ahhoz képest, amit egynémely nő elkövet, hogy felhívja magára a figyelmemet, ez egészen ártatlan csíny volt. Úriemberként viselkedtem, amikor elkaptalak, mielőtt leestél volna. – Úriemberként? Azt mondtad, hogy nagyon szexi a bakancsom, és ha a testedet akarom, akkor hagyjam magamon. – Ó, igen. Hozd ide, és bebizonyítom, mennyire komolyan gondoltam. – Te tényleg telhetetlen vagy – nevetett fel Serena. – Csak veled. Ez igaz volt. Serena romlásba taszította. Vele összehasonlítva a többi nő olcsó utánzatnak tűnt. Most aztán nyakig ül a bajban! Ez túl komollyá kezd válni, ebben biztos volt. Látszott a mozdulaton is, ahogy Serena felült, és a lábát letette a földre. – Most elmegyek, hogy valamennyit tudj aludni is. Holnap verseny van, és… Finn-nek ez nem számított. – Semmi sem számított. Jobban szerette volna, ha a lány marad. Ettől azonban még jobban megijedt. – Serena…

Ebben a pillanatban a holdfény ráesett a lányhátára, és ő felfedezte a tetoválást a keresztcsontja fölött. – Ez nagyon szexi! – nyögte ki! – Gondoltam, hogy tetszeni fog neked – mondta Serena halkan. A férfi az ujjával körberajzolta a béke szimbólumává összeálló apró, lila virágokat. A lány csípőjén még kis pillangók is voltak. Úgynéztek ki, mintha épp most szabadultak volna ki a fogságból. Az ösztöne azt súgta, hogy mindez valami sokkal többet jelent, de mielőtt rákérdezhetett volna, Serena megszólalt: – Finn? A hangja olyan kétségbeesettnek tűnt, hogy ő nem tehetett mást, csókokkal borította el a csípőjét, a hátát, és szeretettel simogatta. Addig simogatta, míg Serena a karjába nem fészkelte magát. Most először szeretett így egy nőt. Olyan magasságokba repítette, hogy az eddigi élete megszűnt létezni… Amikor jóval később visszatért a valóságba, Finnmegállapította,hogy félig Serenán fekszik. Az egyik lába átvetve a lány combján, keze a derekán, feje a lágy mellén. Serena még alvás közben is hozzásimult. Finn úgy érezte, hazaérkezett. Leírhatatlanul édes érzés volt, a tökéletes béke. Így akart ébredni minden reggel. Serena tökéletes. Lágy és meleg. Az én asszonyom! Aztán magához tért. Megdermedt, ahogy az életét hirtelen megint a valóság fényében látta. Nem… Serena soha nem tartozhathozzá. Megpróbálta elfojtani az érzést, amely leginkább a pánikra hasonlított.

Nincs más választása. El kell engednie, amitől a lány meg fogja gyűlölni őt. Finn egész idő alatt ettől félt. Nem irányíthatja többé a saját életét, ha az érzelmek veszik át az uralmat felette. Óvatosan eltávolodott Serenától, és érezte ahideg levegőt az izzadt testén. Így lesz a legjobb. A végén még fájdalmat okozna neki, mert ehhez aztán volt tehetsége. Valamikor éppúgy cserben hagyná, mint Evát… Nem szabad elfelejtenie, hogy csak szerencsétlenséget hozott azok lejére, akik jelentettek neki valamit. Képes volt megmenteni az anyját? Vagy Tomot? Nem. Legyen átkozott, ha Serenával is ezt teszi! A lány álmában feléje nyújtotta a karját. Finn szerette volna magához húzni, szorosan tartani, soha el nem engedni… Sietve felállt, és bemenekült a fürdőszobába. Megnyitotta a hideg vizet, és beállt a zubogó zuhany alá. A fejét lehajtotta, és a csempének támaszkodott. A jeges víz lehűtötte, és a szívének megparancsolta, hogy ne dobogjon tovább Serenáért. Megfeledkezett az időről, míg aztán kivilágosodott, és egy fájdalmas kiáltás magához nem térítette. – Ó, ne! Ahátad! Hogyan is feledkezhetett meg erről? Végzetes ostobaságot követett el. De ez is Serena miatt történt. A lány teljesen kibillentette a lelki egyensúlyából. Finn nem akarta, hogy így tudja meg. Miután vett egy mély. lélegzetet, észrevette azt is, mennyire megkönnyebbült. Hátravetette a fejét, és a plafont bámulta.

Ennyi volt: Serena ezentúl meg fogja vetni. És ő meg is érdemli. A lány gyűlölni fogja, és elmenekül előle. Messzire, nagyon messzire. Mielőtt ő még tönkretehetné az életét. A jeges bizonyosság lassan birtokba vette a testét és a lelkét, és lassan mindene megfagyott. Készen állt rá, hogy belépjen a pokol kapuján.

8. FEJEZET A férfi háta tele volt forradásokkal. Serena egész testében reszketett, a szíve a torkában dobogott, a szeme pedig könnyel telt meg. Megpróbálta összeszedni magát. Az érzelmi kitörés nem segít senkinek, legkevésbé Finn-nek. De szinte érezte a férfi fájdalmát. A saját eltemetett szörnyű emlékei is magukalá gyűrték. A szíve azonban inkább a férfiért sajgott. Lekapott egy vastag törülközőt a tartóról, elzárta a vizet, és az üvegajtó mögé lépett. Igyekezett elfordítani a tekintetét, de hiába. – Megkorbácsoltak – nyögte ki. Fájdalom és vad düh rohanta meg. – Mikor. Finn? Hogyan? Miért? Miért nem beszélt erről soha? A férfi felsóhajtott, a válla megfeszült, és lassan megfordult. Sötétszőke haja a homlokába hullott, a kék szeme pedig éppolyan hideg volt, mint a vízcseppek a testén. Serena ilyennek még soha nem látta. – Szingapúr. Egyetlen szó volt csupán, egyetlen metsző, jeges szó. De ez csak a jéghegy csúcsa. – Szingapúr? – A föld megremegett a lány alatt, és azzal fenyegetett, hogy elnyeli. Csak nehezen tudott állva maradni. – Igen – mondta Finn minden érzelem nélkül. Elvette Serenától a törülközőt- és a dereka köré csavarta.

– Mondd, hogy ennek semmi köze Tomhoz! – suttogta Serena. A fejében őrült gondolatok vágtáztak. – Mert az azt jelentené, hogy… – Egész idő alatt hazudtam neked – vallotta be Finn. Most nagyon távol érezte magátalánytól, – Megbíztam benned… – hunyta le a szemét Serena. Arra várt, hogy fellobog benne a harag, de csak tompultságot érzett. A forradásokat látta maga előtt, amelyek elcsúfították a gyönyörű, bronzbarna bőrt. – Nem, ez nem igaz, Serena. Eleinte a lány egyáltalán nem bízott benne. De az erős vonzalom lassanként vakká tette, és már nem látta azt, amit egész idő alatt sejtett. A pokolba Finn-nel! És a pokolba a saját érzéseivel! – gondolta Serena. – Tudni akarom az igazságot. És ne merészelj megint hazudni nekem! – Vegyél magadra valamit! A jeges hang megijesztette Serenát. Miért olyan távolságtartó a férfi? Egészen más, mint az a Finn, akinek odaajándékozta a testét. Mintha ő már nem jelentene neki semmit. A gyanú, hogy soha nem is jelentett, szinte letaglózta. Nem, nem akarta a legrosszabbat feltételezni róla, mielőtt meghallgatja. – Tessék. – Finn leemelt az akasztóról egy fehér fürdőköpenyt, és átnyújtotta. Serena belebújt, és összecsomózta az övét. A férfi egy fejmozdulattal a kandalló előtt álló két fotel felé intett. – Ülj le, én is magamra kapok valamit.

– Inkább állok – jelentette ki Serena. Jobban érezte magát, ha meleg szőnyeget érzett a talpa alatt. Kibírhatatlanul sokáig tartott, legalábbis úgy tűnt Serenának, míg a férfi egy fekete pólóban és farmerben végre újra megjelent. A megkövült arc láttán görcsbe rándult a gyomra. Finn a kandalló párkányára könyökölt, és feszülten nézte az üres tűzteret. – Egy magánklubban voltunk Szingapúrban. Beletettek valamit az italunkba, és elraboltak minket. Körülbelül tizenkét órán keresztül voltunk eszméletlenek, aztán egy háborús időkből származó, régi cellában tértünk magunkhoz. Valahol a kikötő közelében volt. – Elraboltak? – Lélegezz, Serena, lélegezz! – Váltságdíjért? A férfi bólintott. A lány lerogyott a legközelebbi fotelbe. A gondolatai összevissza száguldoztak. Amikor Finn szörnyű forradásaira gondolt, és a nyilvánvaló összefüggésre, reszketni kezdett. – Tomot is bántották? Finn keze ökölbe szorult. Serena fején átfutott a gondolat, hogy talán hozzá akar lépni, át akarja ölelni. – Nem – válaszolta a férfi sötéten. – Ő nem szenvedett: – Amikor Serena a szemébe nézett, őszinteséget vélt benne felfedezni. – Ez az igazság: Tehát ne is próbáld meg elképzelni! Serena a homlokát ráncolta, mert nem tudta, mit higgyen. – Őt miért kímélték? Ennek nincs semmi értelme. – Mondjuk úgy – kezdte Finn, és nem mozdult –, hogy én sokkal jobban érdekeltem őket.

Serena ezt sem értette. Rémület fojtogatta. – Hé, Serena! – Pánik suhant át Finn arcán. – Hallod, amit mondok? – Gondoskodtál arról, hogy te jobban érdekeld őket, ugye? – kérdezte a lány rettegve. Nagy nehezen nyelt egyet. Finn csak közönyösen megrántotta a vállát. – Hát ezért voltál hónapokig Svájcban. Annyira megkínoztak, hogy idő kellett a felépülésedhez. Ezért nem voltál ott Tom temetésén. A lány már mindent értett. És ő még el is átkozta ezért Finnt! – Igen – ismerte el a férfi vonakodva. Serena szíve csak úgy zakatolt. Elképzelte Finnt magányosan, megkínozva, fájdalmak között. – Ne nézz rám ilyen sajnálkozva! Tudtam, hogy annak a klubnak nincs valami jó híre, de Tom megbízott bennem. – A férfi dühösen, utálattal húzta el a száját. – Én cipeltem el abba a bűnbarlangba, ezt ne felejtsd el! Serena megpróbálta követni a férfi gondolatmenetét, és emlékezett a kikötőbeli beszélgetésükre. – Nem te cipelted oda. Ez az ő döntése volt. Monacóban azt mondtad, hogy nem vagyok felelős Tom döntéseiért. Hogy nem szabad magamat hibáztatnom, mert ő sem akarná. Ez is hazugság volt? – Nem, de az egészen más. – Finn elfordult a kandallótól, és fel-alá kezdett járkálni a szobában. – Én túléltem, de Tom nem. – Istenem, Finn! Vízbe fulladt egyáltalán? Mi történt vele? A férfi leült a másik fotelbe, Serenával szemközt. – Elmondom. Néhány ember, akik elég furcsán képzelték a vendégszeretetet, könnyű pénzt reméltek az

emberrablástól. Úgy a negyedik napon elkezdődtek a tárgyalások, és másnap behozták Tomot is. Fenyegetőztek, és azt mondták, ha nem verem össze, akkor majd megteszik ők. Tom mindig úgy nézett rám, mint egy hősre, én pedig azon gondolkoztam, hogy ne üssem-e le, mert azzal talán megkímélném a kínzástól. – Ó, Finn! - Ez szörnyű lehetett… mindkettőjüknek. – Az elrablóink hamar rájöttek, hogy ő az én Achillessarkam. Elviselhetetlen volt a tehetetlenségem. – Finn kinézett az ablakon. Mintha az emlékek nyomasztó súlyát a békével és szépséggel akarná kiegyenlíteni. Odakinn az eget aranyszínűre festette a felkelő nap. – Egyre több pénzt kínáltam nekik, és órákkal később a svájci számlámról átutaltattam hatvanmilliót a Kajmán-szigetekre. Serena hátradőlt, mintha védekezne azellen, ami most következik. – Hiábavaló kísérlet volt, és nem is csodálkoztam, amikor két nap múlva egy partközelben horgonyzó, üres hajóra vittek minket. Tudtam, hogy élve nem fogunk onnan kijutni. – Finn fáradtan megdörzsölte a halántékát. – Tom lelkileg is, testileg is rossz állapotban volt. Kétségbeesésemben megvesztegettem az egyik őrünket, hogy vigye el. Csak az egyikünk mehetett vele, mert különben túl nagy lett volna a kockázat. De ezt nem árultam el Tomnak, mert attól féltem, hogy egyedül nem menne. Olyan rendes srác volt… – Finn hangja megbicsaklott egy pillanatra. – És nagyon bátor. Büszke lettél volna rá. Serena a szája elé kapta a kezét, hogy néma zokogását leplezze. – A rákövetkező éjszakán az őr kicsempészte. Nem tudom, hogy gyorsan akart-e visszaérni, mielőtt feltűnik a

távolléte, vagy valamilyen küzdelem zajlott közöttük, mindenesetre a kikötő közelében kitette Tomot a csónakból… A férfi tekintete csupa fájdalom volt. Serena olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy a körme fájdalmasan a tenyerébe vájódott. Próbált nem mozdulni. – Kitette, hogy ússza le a partig lévő fél mérföldet. – Jaj, ne! – suttogta Serena. – Nem tudtam, hogy rossz úszó, különben figyelmeztettem volna az őrt. Én küldtem Tomot a halálba! Serena nehezen szedte össze magát. Kettejükért erősnek kell maradnia. – Honnan is tudhattad volna? Tom mindenki elől titkolta. A szeme megtelt könnyel. Gyorsan elfordította a fejét, és megpróbálta kipislogni. Finn felugrott, hozzálépett és letérdelt eléje. – Nagyon sajnálom, hogy elvettem őt tőled. A férfi annyira kétségbeesett volt, hogy ő a tenyerébe vette az arcát, de határozott hangon szólalt meg: – Nem te vetted el, hanem az emberrablók. Nem a te hibád. – Hogy mondhatod ezt? Az én pénzemet akarták. – Ha ez igaz lenne, akkor csak téged visznek magukkal. Rossz időben voltatok rossz helyen. Finn szája sarkában megjelent egy keserű ránc. – Én küldtem ki őt a tengerre. – Meg akartad menteni az életét. A tragédiát azok a fickók okozták, nem te. Semmiképp sem akarta, hogy Finn élete zsákutcába jusson, mert a múlt fogvatartja. Amikor a férfi homlokához ért, ő lehunyta a szemét. – A bűntudat tönkre fog tenni. Ezt Tom sem akarná.

Finn haragosan és kétségbeesetten ugrott föl. – Hagyod, hogy az érzelmeid vezessenek, mert lefeküdtél velem, a született csábítóval! Előbb vagy utóbb mégiscsak engem fogsz hibáztatni Tom haláláért, és meg fogsz gyűlölni, ahogy meg is érdemlem. – Soha nem foglak utálni! És hibáztatni sem foglak. Finn egy pillanatig csak bénultan meredt a lányra. Az arcvonásai még mindig fájdalomról árulkodtak, de a kék szemben remény csillant fel. – Serena,hát nem veszed észre, hogy a szex elhomályosította az ítélőképességedet? Már elfelejtetted, hogy hónapokon át hazudtam neked? Serena nem akart visszatérni a valóságba. A hatodik érzéke azt súgta, hogy Finn válaszai nem elégítenék ki, és csak megsebeznék. – Ne beszélj, úgy velem – húzta ki magát -, mint egy nővel, aki a vágytól az eszét veszti. De talán itt az ideje, hogy eláruld, miért hazudtál nekem. Ma, egy évvel később, még mindig nem tudnék semmit, ha rád nem nyitok a fürdőszobában. Minél jobban belegondolt ebbe, annál jobban összezavarodott. Megint hagyta, hogy félrevezessék. Az, hogy épp Finn tette ezt vele, cseppet sem javított a helyzeten. A férfi szélesre tárta a terasz ajtaját, a dél fának támaszkodott, és kinézett a Country Club kertjére. A reggeli nap fénye egészségesebb arcszínt kölcsönzött neki. – Tom halála megrendítette az őrt, és adott egy tippet a szingapúri rendőrségnek, hogy hol találnak meg. Serena kihallotta a férfi hangjából a gyászt. Tom halála valószínűleg a szörnyű végtől óvta meg, és ezzel nem tudott magában elszámolni.

– A főkolomposok felszívódtak, és a pénz sem került elő mind a mai napig. Akadt néhány nyom, de a rendőrség nemigen haladt előre. Aztjavasoltam, hogy mindenkinek úgy adjuk elő a történteket, mint neked. Az apád egyetértett, mert nem akarta, hogy még jobban kétségbeess. Ez Serenának újabb bizonyíték volt arra, hogy az apja nem tud vele. bánni. – Ezenkívül megesküdtem Tomnak, hogy vigyázok rád. Nem engedem meg, hogy kétségbeesésedben valami ostobaságot csinálj. A lány haragja éppolyan gyorsan párolgott el, mint ahogy jött, és tompaságot hagyott maga után. Ez jellemző volt a bátyjára. Összekulcsolta a melle előtt a kezét, és megkísérelt úrrá lenni a belső káoszon. – Ezért ajánlottad fel nekem a barátságodat? Kérlek, mondj nemet! Finn elfordította a tekintetét, és zsebre vágta a kezét. – Mondhatjuk így is. Igen. Ezek a szavak ökölcsapásként érték Serenát. – EZ nagyon nemes viselkedés – mondta keserű gúnnyal. Naiv volt, és örült neki, hogy Finn együtt akar lenni vele. Még azt is bebeszélte magának, hogy sikerült a férfit kicsit boldogabbátennie. Finn azonban csak beváltotta a Tomnak tett ígéretét. – Tudod, mi az, ami tényleg nem hagy nyugodni? – Serena próbálta tartani magát. – Napközben hazudtál nekem, de ma éjjel… elkezdtem bízni benned. Hogyan tehetted ezt velem?Lefeküdtünk, és… – olyan odaadóan szerettél! – És közben ilyen fontos dolgokat elhallgattál előlem!

Finn megfordult. – Soha nem állítottam, hogy szent vagyok. Egyszerűen nem tudtam már ellenállni neked. Hosszan néztek egymás szemébe. Serena arról győzködte magát, hogy hamisan értelmezi a férfi szemében ülő kifejezést. Ha Finn tényleg többet érezne iránta, akkor már azelőtt megmondta volna neki az, igazságot, hogy ágyba bújnak. Miben reménykedsz, Serena? Abban, hogy ő is beléd szeret? – Figyelmeztettelek, bébi, hogy életed legnagyobb hibáját követed el. – Hát akkor elkövettem. – Serena egyre közelebb állt az összeomláshoz. Az ostoba szíve és a sértett büszkesége azonbannem engedte, hogy annyiban hagyja. – Azt azért még szeretném tudni, hogy a többi nőt is bébinek szólítode. – Nem akarta hallani,hogy semmit sem jelent Flinnnek. Egyik fele továbbra is reménykedett abban, hogy ő különleges a férfi számára. Finn egy pillanatra elkomorult, majd könnyedén megrántotta a vállát. – Természetesen. Serenában félelmetes űr támadt. – Természetesen – ismételte meg színlelt közönnyel. Tehát ő is csak egy volt a sok közül. Egyanévtelen arcok között, akik belépnek a férfi életébe, majd ahogy jöttek, gyorsan el is tűnnek. Mint az apjánál. Serena soha nem akart ilyen nő lenni. Mérhetetlen haragra gerjedt. Nemcsak Finnre volt dühös, de saját magára is. Miért ilyen fájó, ha az ember megnyitja a szívét, és reménykedni merészel. Boldogan feküdt a férfi

karjában, és elhitte minden szavát. Meg volt győződve arról, hogy egyre többet jelent a férfinak, és hogy ezelég is. További szenvedélyes éjszakákról és izgalmas nappalokról álmodozott. Közös jövőről. Ebből elég! Szerencsére megtudta az igazságot, mielőtt teljesen elvakította volna a szerelem. Pedig nagyon közel, ijesztően közel állt ehhez. – Serena? Az aggódó hang kirángatta gondolatai útvesztőjéből, és Finnre nézett. Aha. Attól fél, hogy megsebzett. A lány legszívesebben rákiabált volna, de visszakozott, és a maradék büszkeségébe kapaszkodott. Nem mond le az elegáns búcsúról, és felemelt fejjel hagyja el a lakosztályt! Egyvalamit azért el kell ismernie. Finn sosem állította, hogy komolyak lennének a szándékai. Épp ellenkezőleg, újra meg újra figyelmeztette őt. Tehát nem a férfi hibája, ha ő azt hitte, hogy sértetlenül kerül ki ebből a történetből. Most megtanulta a leckét. Ezenkívül Finn épp a szakadék peremén tántorog, és nem ő lesz az, aki beletaszítja. Serena egyszer már megjárta a poklot, és nem volt jó hely. Félelem, emlékfoszlányok, rémálmok… Most már világos, hogy Finn miért élt úgy az elmúlt hónapokban. Szerette volna, ha akkor ő hal meg Tom helyett. A félelem elűzte a lány haragját. Ha alaposan végiggondolja, akkor Finn a túlélők tipikus bűntudatát cipeli magával. Ha ez így van, akkor szakszerű segítségre van szüksége. Habozva a férfi szemébe nézett. – Mindketten tudtuk, hogy ez csak szex. Most vége. – Serena látta, hogy a férfi összerándul, és nyel egyet. Ebből

azonban nem akart semmilyen következtetést levonni. – Soha nemakarok olyanromhalmaz lenni, amilyet általában magad mögött hagysz. Ennyire már ismerhetsz. – Az jó. – Finn láthatóan megkönnyebbült. Kilépett az erkélyre, és megragadta a korlátot. Serena a lakosztályukat elválasztó ajtóra nézett. – Most mennemkell – mondta. Mindkettőnkre ráfér egy kis alvás. – Finn éppolyan kimerült lehet, mint ő. De a lány talán épp ezért nem tudott megmozdulni. Úgy érezte volna magát, mint ha egy sebesült állatot hagyna cserben. Erre pedig képtelen volt. Muszáj egy utolsó kísérletet tennie! Szavakkal azonban nem győzhetimeg Finnt, hogy nem terheli bűn. Lenyelte hát a büszkeségét,és követte a férfit az erkélyre, – Ne ijedj meg! – szólalt meg halkan. Lágyan Finn hátára tette a kezét, átölelte, és a fejét a frissen mosott trikójára hajtotta. – Serena!… – Finn a torkát köszörülte. A lány érezte az izmok játékát, ahogy a férfi még erősebben megszorította korlátot. – Csitt! – súgta, majd becsúsztatta a kezét a trikó alá, és felhúzta. Aztán hátralépett. Látta a korbácsolás, lassan halványuló nyomát, és a megégett bőrt a vállán. Elszorult a torka. Akönnye iskicsordult, de ezúttal szabad folyást engedett neki, Ennyivel tartozott Tomnak. Egy fiú nem sir,Serena! De én igen, mondta magában dacosan. Lassan előrehajolt, hogy egyszer, aztán még egyszer gyengéden megcsókolja a férfi hátát,és végül rásimította az arcát.

– Köszönöm – mondtarekedten. – Köszönöm, hogy elviselhetővé tetted az utolsó napjait. Hogy védted őt. Hogy megpróbáltad megmenteni az életét. – Serena… – Finn egész testében reszketett. – Ne hagyjuk, hogy hiábavaló legyen a halála! Előtted az egész: életi Tom azt szeretné. hogy élvezd. Finn még egyszer hevesen megrázkódott, majd lehajtotta a fejét. Serena elengedte a férfi trikóját, és utoljára végigsimított a hátán. Aztán megfordult, és emelt fővel elhagyta a lakosztályt. Készen állt szembenézni a következő nappal. A silverstone-i tribün ujjongott, a rajongók a nevét skandálták, amikor Finn integetve lelépett a győzelmi emelvényről, és eltűnt a tömegben. Serenát kora reggel óta nem látta, és gyötörte a lelkiismeret-furdalás. Feltétlenül látnia kell! Meg akart bizonyosodni arról, hogy jól van. Meg mert volna esküdni rá, hogy őis érzi a lány mardosó fájdalmát. Minden porcikája vágyakozott utána. Pedig szinte kitépte a szívét, amikor azt mondta, hogy élnie kell asaját életét. A megbocsájtó, gyengéd érintéseit soha nem fogja elfelejteni. Képtelen volt elhinni, bármennyire is szerette volna, hogy a lány valóban megbocsátott neki. Épp csak azért nem sugárzott gyűlölet a szeméből, mertolyan fantasztikus éjszakát töltöttek együtt. El fogja veszíteni Serenát. Mint minden embert, aki valaha is jelentett neki valamit. Ez elkerülhetetlen. Az elválás mégis a legjobb megoldás mindkettejüknek. Miután körülnézett a bokszban, hátrament, ahol a luxuslakókocsik parkoltak.

A kavics csikorgott a talpa alatt. Rossz előérzete volt. Mintha árnyék borultvolna rá, alakókocsikra, a világra. Mintha felhőkkúsztak volnaa nap elé. Megtorpant. Michael Scott várt rá a lakókocsija előtt. Az arckifejezésétől elgyengült, a homloka gyöngyözni kezdett, és a melléhez kapott. Hirtelen vészes sebességgel kezdett száguldani a pulzusa. – Mi történt? – Jaj, csak Serenának baja ne essen! – Egyet tudnod kell a lányomról. Ha túlcsordulnak az érzelmei, akkor menekülőre fogja. Már kislány korában is ezt csinálta. Soha nem volt anyja, és nyilván ez sem segített. Felteszem, hogy mindent elmondtál neki. Finn szívéről nagy kő esett le. – Igen. Mindent – mondta, aztán eszébe jutott a telefonhívás, amely még a verseny előtt futott be. – A szingapúri rendőrség letartóztatott valakit. Michael hozzálépett, és a vállára tette a kezét. – Örülök, fiam. Végre igazságot szolgáltatnak nekünk. Tudom, hogy megpróbáltál segíteni Tomon. – Michael komoly tekintettel nézett Finnre. – És ezt Serena is tudja, hisz még egészben vagy. Megérett az idő arra, hogy továbblépjünk. Engedd el a múltat! Finn meggyőződés nélkül bólintott. – Azt nem garantálhatom, hogy Serena egyhamar visszatér. Legutóbb, a temetés után, hónapokra eltűnt. Annyit tudok, hogy nem Londonba ment. De ezt át kell neked adnom. Michael egy Finn-nek címzett fehér borítékot nyújtott át neki, majd még egyszer megszorította a vállát. – Egyébként végignézte a versenyt, és azt üzeni, hogy lenyűgöző voltál, és hogy te majd tudod, mire gondol. Mosoly jelent meg Finn szája sarkában. – Köszönöm, Mick.

Finn fellépdelt a lépcsőn, és bement a kocsijába. Kicsit félve tépte fela borítékot, és húzta ki belőle a levelet. Vett egy mély lélegzetet, széthajtotta a papírlapot, és egy ideig mereven bámulta. A benne tomboló érzelmi káosz ellenére a lendületes kézírás mosolyt csalt az arcára. Serena már most hiányzott neki. Kedves Finn! Mindig nehezemre esett búcsúzni, de az elmúlt hetekben sokat segítettél egy másik búcsúval kapcsolatban. Elköszönhettem Tomtól. Hagyjuk figyelmen kívül, hogy miből született a barátságunk, mert sok tekintetben tényleg a barátom vagy. Sokat tanultam tőled az életről, és ezt szeretném viszonozni. Ígérd meg, hogy teljesíted egy kívánságomat. Még tartozol vele. Amikor ma reggel elváltunk, rájöttem valamire. Én megbocsátottam neked, és nem számít, hogy ezt elhiszed-e. Csak az a fontos, hogy tanulj meg magadnak megbocsátani. Különben soha nem tudod lezárni a múltat. Szeretném ezt megkönnyíteni, ezért elmesélek valamit, amiről csak kevesen tudnak. És arra kérlek, ez maradjon is így. Nem nyújtom hosszúra. Az első szerelmem Tom egyik barátja volt. Nem akadt körülöttem egyetlen nő sem, akitől tanácsot kérhettem volna, én meg nem tudtam, hogyan kell bánni a fiúkkal. Voltaképpen én is közéjük akartam tartozni, egészen addig, míg nem kezdtek más szemmel nézni rám. Tehát tizennégy voltam, és kedveltem a fiút, aki egykorú volt Tommal, vagyis tizenkilenc éves. Összevissza hazudozott nekem, hogy lépre csaljon. Aztán elveszítettem a fejem, beleszerettem, és elgyengültem. Kicsinosítottam magam a kedvéért.

Flörtölgettem vele kicsit, majd titokban eltűntem vele. De arra nem voltam felkészülve, ami ezután jött. Amikor először erőszakossá vált, és kényszeríteni akart, még el tudtam menekülni. Azzal fenyegetőzött, hogy megver, ha bármit is elmondok Tomnak. Ostobaság, tudom, de abban a korban még nagyon hiszékeny az ember. Mindenesetre kémkedni kezdett utánam, meglesett, és hosszú ideig félelemben tartott. Egy este, amikor odalenn épp ünnepeltek valamit, feljött a szobámba. Részeg volt, és nekem esett. Elég csúnyán elbánt velem, és azt hiszem, messzebb is ment volna, ha Tom nem jön be időben. Összeverekedtek, és Tom komolyan megsérült. Azt hittük, soha többé nem fog tudni vezetni, de szerencsére teljesen meggyógyult. Természetesen szemrehányást tett magának, hogy nem vette észre a fenyegetőjeleket. Ezért is nem csodálkozom, hogy rád bízott. Utána terápiára jártam, és a pszichológusnőegy bizonyos pontig át is segített a traumán. Beláttam, hogy nem az én hibám volt, és nem érdemeltem meg, ami történt. De valójában sosem jutottam teljesen túl rajta. Azt gondoltam, hogy ha erősebb és bátrabb lettem volna, már korábban elmondok mindent valakinek, és akkor Tom nem sérül meg, nem kerül veszélybe a karrierje. Ha meg tudtam volna szabadulni a bűntudattól, akkor a női oldalamat sem nyomom el olyan sokáig. Te kellettél hozzá, hogy előbújjon. Segítettél felismernem sok mindent. De amikor ma láttam, hogyan küszködsz magaddal, világos lett számomra, hogy én is keresem még mindig a békémet. Döntéseket akarok hozni. Például úgy dönteni, hogy elengedem a múltat. Megbocsátok magamnak. És ezt kívánom neked is. Bocsáss meg magadnak! Ideírom a

pszichológusnő telefonszámát. Arra kérlek, hogy menj el hozzá. Segít neked, ha hagyod. Furcsa, de mindig haragudtam apára, amiért odaküldött. Azt gondoltam, hogy csak a felelősség elől menekül. De már tudom, hogy nem így volt. Egyszerűen túl közel állt hozzám. Ezért gondolom, hogy egy szakemberrel kell beszélned, érted? Te túlélőművész vagy. Mind a ketten azok vagyunk. Amíg élünk, hozzuk ki belőle a legjobbat! Vigyázz magadra, és ügyelj, nehogy összetörd a kocsimat, jó? Lehet, hogy egy űrhajó, kemény páncélban, de mélyen a szívében… …csak egy kislány. Serena A levél a földre hullott, amikorFinn a térdére könyökölt, és arcát a tenyerébe temette. Érezte, hogy az ujjai nedvesek lesznek. A válla reszketett a nyomasztó csöndben. „Mélyen a szívében… csak egy kislány.” Milyen idióta volt! Nemcsak megsebezte Serenát, de több kárt okozott, mint amennyit valaha is el tudott képzelni: Nem csoda, hogy a lány annyi ideig elnyomta magában a nőiességet. És mit tett ő? Önbizalmat csöpögtetett belé, azt mondta neki, hogy minden szempontból rendkívüli. Arra bátorította, hogy nyíljon meg előtte. Csak azért, hogy a következő levegővétellel közölje vele, hogy az egész pusztán szórakozás volt. És elvárta, hogy ezt a lány el is fogadja. Elfelejtette, hogy mélyen a szívében csak egy kislány. Egy kislány, aki tizennégy évesen szörnyűségeket élt át.

Mindegy, hogyan bánik vele az élet, Serena mindenből erős harcosként verekszi ki magát. – Fogalmad sincs, milyen büszke vagyok rád – morogta Finn maga elé. Szerette volna, ha Serena most itt van, hogy átölelje, a karjában tartsa. – Milyen, bátor, szép és erős vagy! Neki sajnos több kell, mint egy lélekgyógyász. Valóságos csodára van szüksége. Teste minden porcikája arra vágyott, hogy Serena keresésére induljon, és valahogy mindent jóvátegyen. De mit is mondhatna neki? A „sajnálom’’ édeskevés. De ez volt minden, amit felkínálhatott Serenának. Elfuserálta a saját életét, és jobb, ha ezzel egyedül marad. Csak remélni tudta, hogy Serena rátalál a megérdemelt békére és boldogságra. A kívánságát azonban teljesítenie kell. Ennyivel tartozik neki.

9. FEJEZET Igazi olasz stílusú volt a monzai verseny utáni fogadás a luxushotel belső udvarán. De az égen ragyogó milliónyi csillag azt a bizonyos montreali sátrat juttatta Serena eszébe. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és milyen beszívta az erkélyig felkapaszkodó lilaakác illatát. Aztán az apjához fordult. – Nem tudom, miért hagytam rábeszélni magam, hogy eljöjjek ide. Csak néhány órája érkeztem, és most pizsamában heverészhetnék a tévé előtt, nachost eszegetve. Ehelyett kicsinosította magát, és nagy erőfeszítéssel mosolygott, pedig meglehetősen zaklatott volt. Vajon eljöne Finn? És hajön, kit hoz magával? És ő mit mondjon neki? – Elég volt, Serena. Nem bujkálhatsz előle mindig. – Nem bujkáltam – sziszegte oda az apjának. Serena sóhajtott. Abban reménykedett, hogy semleges környezetben fogja először viszontlátni Finnt. Heteken át próbált túllépni rajta. A levélírás közben ismét szembesült a saját múltjával, de úgy sejtette, hogy Finn nagyon rossz állapotban van, és ez felülírta a fájdalmát. Ha a bulvárlapoknak hinni lehet, akkor a férfi megint csúcsformában van, és népszerűbb, mint valaha. Tehát megérte.

Biztosan nem lesz könnyű egy másik nő társaságában látnia, de szüksége volt erre az fájdalomra, hogy túljusson rajta. Most egyszerűen csak várakozott. Ez azonban nem indokolta a dühét, amikor az apja egy formás szőkére mosolygott. – Nem értem, miért épp a változatosság az élet sója. Miért kell neked a változatosság, ha az egyik éppúgy néz ki, mint a másik? Mind olyan hideg! – Épp ez a lényeg. Nem jelentenek nekem semmit. Veszélytelenek. – Ez olyan, mintha csukott szemmel szellemvasutaznál. – Pontosan. Örökké csak az anyádat fogom szeretni. Ő volt az egyetlen a számomra. Az összes többi csak olcsómásolat. De megkönnyítik a magány elviselését. Serena homlokráncolva nézte az apját. Amikor kicsi volt, gyakran faggatta őt az anyjáról. Az apjának láthatóan nehezére esett beszélni róla, és ő arra kezdett gyanakodni, hogy nem is szerette igazán. De nyilván épp az ellenkezője az igaz. Az édes-keserű érzés enyhítette a fájdalmát. Tudta, hogy a nő, aki rabul ejtette az apja szívét, az ő anyja volt. Hirtelen más szemmel látta Micket. Legszívesebben további kérdéseket tett volna föl neki, de nem ez volt a megfelelő idő és hely. – Erre eddig még nem gondoltam – jegyezte meg. Az apja szavai akár Finn szájából is jöhettek volna. A nagy showman felszínessége mögött mély fájdalom rejtőzött. Ő azonban nem tudta meghódítani a szívét. – Véletlenül nem épp Finnregondolsz? – Persze hogy nem. – Serena sötét pillantást vetett az apjára, és ügyelt, nehogy kibuggyanjanak a könnyei.

Az apja szeme mindentudóan villant. Aztán elgondolkodó és sajnálkozó arcot öltött. – Azt hiszem, nem sok jó tanáccsal láttalak el az életedben. Két kisgyerek felnevelése meghaladta az erőmet. Főleg a tiéd. Ezt mindig bánni fogom. De amikor elveszítettem az anyádat, muszáj volt… – Talpra állnod. Másra figyelned. Tovább csinálnod – folytatta az apja helyett Serena. Michael Scott keserűen mosolygott. – De egy dolgot még szeretnék mondani neked. Ha egy kicsit is hasonlítaszrám, akkor esélyt fogsz kapni a boldogságra. És ha azt hiszed, hogy Finn az egyetlen a számodra, akkor küzdj érte! Serena az ajkába harapott. – Szó sincs erről. – Bármennyire is fáj, bármennyire is akarja, soha többé nem fog megnyílni a lelke egy másik ember előtt. – Ráadásul ő már tovább is lépett. – Biztos vagy ebben? Mert a férfi, aki tegnap nálam járt, hogy szabadságot kérjen, nem ezt a benyomást tette rám. Serena gyorsan elhessegette magától az ébredező reményt. – Mindenütt vannak női. Továbblépett, hidd el. – Komolyan? Érdekes… Az a férfi, aki épp most lépett be a kertbe, meglehetősen zaklatottnak tűnik. Épp felénk tart. Serena nem állt készen erre. A legkevésbé sem. – Tehát hagyd abba a műmosolygást! – folytatta az apja. – Azt hiszem, az átok elvesztette az erejét, és remélem, készen állsz az újrakezdésre, drágám. Serena legszívesebben azonnal átvetette volna magát a korláton. Akkor is ezt tette volna, ha az elmúlt heteket

nem céltalan kóborlással tölti Európa különféle országaiban, míg aztán egy párizsi kávézóban az eszpresszót kortyolgatva rá nem jött, hogy sem az emlékei, sem az érzései elől nem tud elszaladni. Hogy sehol sem fogja megtalálni a békéjét, és az egyedüllét csak még fenyegetőbbé teszi a benne lévő ürességet. Finn szemébe kell néznie, hogy magának is bebizonyítsa, már túl van rajta. – Milyen messze van? – Serena megrémült a saját idegességétől, és szinte kővé dermedt. – Tíz méter. Nem, kevesebb. Serena ellenállt a kényszernek, hogy a frizuráját igazgassa, és örült, hogy időközben megtanult öltözködni. Mantraként ismételgette magában: „Közömbös nekem. Túl vagyok rajta. Közömbös nekem.” – Jó estét, Miss Serena Scott! Ez egyáltalán nem jó… A mély hang hallatán boldog melegség áradt szét a testében, ami egészen összezavarta. Vett hát egy mély lélegzetet, felszegte az állát, aztán megfordult a túl magas cipősarkain, és… És azonnal fellángolt a teste. A előtte álló Finn St. George a mérték után készült öltönyében úgy nézett ki, mintha most lépett volna le a filmvászonról. Elegáns, extravagáns és férfiasságot sugárzó. Szőke haja leért a fehér inggallérig, és az arca… A kék szemekben ma nyoma sem volt a romlottságnak. Serena szerette volna elhinni, hogy neki szól a tűz a tekintetében. A tekintetben, amely olyan volt, akár egy vadászé, aki mindjárt megkaparintja a zsákmányát. A lány hetek óta először érezte élőnek a testét. Mintha felismerné a társát. A szíve végre erőteljesen dobogott.

De aztán gyorsan összeszedte magát. Nem fogja Finn rutinos tekintetét és begyakorolt szavait hamisan értelmezni! Soha többé! Tehát ragyogó mosolyt öltött, és elővette a legsimább modorát. – Helló, Casanova! Hiányoztam neked? Finn akarta a nőt. Most azonnal. Húsz perccel ezelőtt kapott Michaeltól egy sms-t. „Találd ki, ki van itt!” Azóta Finn úszott a boldogságban. Most fájdalmas kényszert érzett, hogy magához húzza Serenát, és megcsókolja. De mivel már annyira elfuserálta a dolgot, a lány szívét valószínűleg nehezebb lesz meghódítania. Michael lépett oda hozzá, a vállára tette a kezét, és halkan megszólalt: – Ezúttal próbáld meg jól csinálni! Finn nyelt egy nagyot. Felejtsd el a főnököt, és koncentrálj a jövődre! A jövőre, mely ragyogó, amennyiben Serena is akarja őt. Ha megbocsát. Ha megengedi, hogy ő szeresse. Mert ez volt az egyetlen, amit Finn adni tudott. A szerelmét. Hogy hiányzott-e Serena? – Igen, hiányzott, Miss Scott. Nyomorultul érzem magam, amióta elmentél. A pokoljárást ezúttal csak magának köszönhette, de jóvá akart tenni mindent,bármeddig is tart. A csillogó szürke szempárból kiolvasható hitetlenkedés arra utalt, hogy a vallomását Serena nem úgy értelmezi, ahogy ő gondolta. A fenébe, talán mindent rosszul csinál? Finn ideges volt. Ő, aki állandóan flörtölt a halállal! – Aha. És ezért nem volt időd arra sem, hogy felhívj.

Finn zsebre vágta a kezét. – Időt akartam adni neked, hogy tisztázhasd az érzelmeidet. Nem volt könnyű, hidd el. Fogalmad sincs, hányszor indultam el a repülőtérre. – El akartál utazni? – Velem jössz? – nyújtotta Finn a kezét a lány felé. – Most bepótolhatjuk a nekem ígért első táncot. ^ Serena homlokráncolva méregette. – Rendben, egy tánc – mondta végül. Mielőtt meggondolhatta volna magát, Finn megragadta a kezét, és az asztalok között vonszolva, a hátsó részen található, halványan megvilágított és meglehetősen kihalt táncparkett felé vezette. Ott aztán átkarolta a derekát, magához húzta, és egy szerelmes olasz dal hangjaira táncolni kezdtek. Tökéletes! Csodás érzés volt. Körbeölelte a lány csábos illata, és a jég olvadozni kezdett benne. – Alig kapok levegőt, Finn – jegyezte meg Serena. – Általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a lélegzésnek. Feltétlenül ragaszkodsz hozzá? – Feltétlenül. Én… Serena a férfihoz simult, a karját a nyaka köré fonta. Keserűen fájó boldogságot érzett. Amikor Finn még erősebben magához szorította, halkan felsóhajtott. Úgy, mint amikor a férfi meztelenül feküdt rajta. Finn vágya azonnal az egekbe szökött. Valószínűleg ezért hibázott. – Voltál együtt valakivel? Egy másik férfival? Serena azonnal megmerevedett. Finn érezte a haragját. – Van képed…? – suttogta ingerülten. – Mindenféle sületlenséget összehordasz arról, hogy hiányoztam neked. És még te hánynád a szememre, hogy találkoztam egy

másik férfival, miközben három hetet sem bírtál ki nő nélkül?! Finn vonakodva lazított az ölelésen. – Nő nélkül? – Szex nélkül. – Nem tudom, hogy miről beszélsz, bébi – rázta meg a fejét Finn. A rólad és arról a színésznőről készült fotók mindenütt a címlapon voltak. Tehát ne akarj beadni nekem semmilyen mesét! Finn kénytelen volt elvigyorodni. – Féltékeny vagy, bébi. – Tehát Serena érez iránta valamit! – Ostobaság! – A lány még jobban dühbe gurult. – A francot se érdekli, kivel kerülsz vízszintesbe. És ne bébizz! Jézusom! Miért keltem benne azt az érzést, hogyő csak egy a sok nő közül? – Hozzá sem nyúltam ahhoz a színésznőhöz. Az volt az egyetlen rendezvény, ahol megjelentem. Miután az a nő nem fogta fel, hogy semmitnem akarok tőle, el is jöttem. Amióta mi ketten együtt voltunk, senkim sem volt. Sőt, már egy éve nem feküdtem le senki mással. Serenapislogni kezdett. – Ó… Finn mindenáron meg akarta csókolni. Ezenkívül még soha nem neveztem senki mást bébinek. És soha nem is fogok, Mert te hozzám tartozol. Minden tekintetben egyedülálló vagy. Serena kibontakozott a férfi karjaiból, és hátralépett. – Tehát vagy akkor hazudtál nekem, vagy most. Mindegy, mert nem érdekel.

– Serena szíve összeszorult, amikor megpillantotta a fájdalmat Finn szemében. – Már nem tudom, mit hihetek el neked. Finn érezte, hogy kiszalad a vér az arcából, és hideg verejték önti el. – Mindent. És ezt be is bizonyítom. – Figyelj! Csak néhány órája érkeztem, és szükségem van egy kis: alvásra. Majd holnap találkozunk, jó? Mielőtt Finn tiltakozhatott volna, Serena elmenekült. Lassan megvilágosodott a férfi előtt, hogy óriási hibákat követett el. Például nem hívta fel korábban Serenát. De megtört ember volt, és előbb az élete cserepeit kellett összeszedegetnie. Serena kedvéért. A kijárat előtt érte utol a lányt, és elállta az útját, – A világ végéig is követlek! Egyszer már hagytam, hogy elmenj, mert féltem. De nem követem el többé ezt a hibát. – Féltél? – nézett rá döbbenten Serena. – De még mennyire! De mát elmúlt. Szeretlek. Érted, bébi? Szeretlek téged! – A vendégek szeme láttára Finn a tenyerébe fogta a lány arcát, és megcsókolta. Bizonyítani akarta, hogy mennyire szereti és csodálja. Mindketten levegőért kapkodták, és Finn végre érezte, hogy a vágy felülkerekedik Serenán. – Mondd, hogy te is így érzel! – súgta, miközben csak egy pillanatra szakította meg a csókot. – Igen. – Ez itt soha nem volt hazugság. És most várt rá a legnehezebb rész. Be kell bizonyítania, hogy minden szavát komolyan gondolja! Serena tompán, kissé elveszetten észlelte, hogy a kerti pavilonban ül, a férfi pedig mellette.

– Ténylegépp most tetted meg? Finn a vendégek előtt csókolta meg, aztán idecipelte. Serena üldözött vadnak érezte magát, és ez volt élete legérzékibb, legnagyszerűbb élménye. Csak ne jelentkezne újra meg újra a józan esze! Egyszer már hagyta magát elvarázsolni. – Finn? Azt ugye sejted, hogy holnapra az egész világ megtudja, mit mondtál nekem az imént? – Hogy szeretlek? Jó! Éppen itt volt az ideje. Most már mindenki tudja, hogy foglalt vagy. – És te is. – Pont erről van szó. – Finn gyengéden megsimogatta a lány arcát. – Mert csak akkor van esélyünk, ha elhiszed, hogy hozzád tartozom. Hogy számomra te vagy az egyetlen nő a világon. Elvesztettem a bizalmadat, és vissza kell szereznem. A szavai, az érintése, a közelsége elsöprő hatással volt Serenára. – Légy őszinte hozzám, Finn! Többet nem kívánok. – Megkapod. Mindig. Felkínáltam neked a barátságomat, mert ezt ígértem Tomnak. De az csak álca volt. Az az igazság, hogy az első pillanattól fogva csodáltalak, akartalak. Amikor abban a szingapúri cellában ültem, csak ez az érzés tartotta bennem a lelket. Ha nem jöttél volna Monacóba, hogy újra belépj az életembe, már halott lennék. A legjobb úton voltam afelé, hogy megöljem magam. Szerettem volna Tom helyett meghalni. A kezébe fogta a nő arcát, Serena pedig végtelenül hálás volt azért, hogy a férfi életben maradt, hogy itt van. – Bűnösnek éreztem magam, mert hirtelen élni akartam, és arra gondoltam, hogy nem érdemlem meg.

Aztán beléd szerettem, de tudtam, hogy soha nem kaphatlak meg. Azt kérdezted, hogy miért nem mondtam meg neked előbb az igazságot. Hát hogyan hozza egy férfi a szeretett nő tudomására, hogy ő felelős a bátyja haláláért? Serena körül leomlott a védőfal. Finn szereti őt! Tényleg szereti! – De miért nem mondtad meg egyszerűen? Miért hitetted el velem, hogy nem jelentek számodra semmit? Fájdalmat okoztál. – Tudom, és sajnálom. Ellöktelek magamtól, mert egy másodpercig sem bíztam abban, hogy megbocsátasz, hogy viszonzod az érzéseimet. Aztán elolvastam a leveledet. Minél többször olvastam, annál erősebb lett bennem a bizonyosság, hogy azért osztasz meg velem mindent, mert tényleg nem engem hibáztatsz Tom haláláért. Még soha nem találkoztam olyan nővel, mint te. Annyira szép vagy, és olyan erős! Felébreszted bennem a vágyat, hogy harcoljak érted. Serenának nehezére esett a beszéd. – Amikor megértettem, hogy felelősnek érzed magad – szólalt meg aztán mégis –, mert te túlélted, és Tom nem, attól féltem, hogy téged is elveszítelek. Mindent meg akartam tenni, hogy bebizonyítsam, én nem így gondolom. Finn elgondolkodva ráncolta a homlokát, miközben a hüvelykujjával Serena ajkát simogatta. – Mivel tartoztam neked ezzel, elmentem ahhoz a lélekbúvárhoz – vallotta be. Serena arca felragyogott. Végtelenül büszke volt Finnre. – Segített nekem. Nem kis részben neki is köszönhetem, hogy most itt vagyok, és hálás lehetek azért, mert te vagy nekem. – Serena szeméből potyogni kezdtek a könnyek. – Sajnálom, bébi. Mindig megríkatlak.

Finn előrehajolt, hogy gyengéden lecsókolja a lány arcáról a könnycseppeket. – Az utóbbi időben kicsit gyakran nyílik ki a csap – hüppögte Serena. – Egy fiú nem sír, ugye? Tévedés! Amikor meghalt az anyám, kisírtam a szemem. Olyan igazságtalan volt! A jók mindig korán halnak meg. – Ez nem igaz. Te nem haltál meg, Finn. És én hálát adok ezért az égnek. – Tényleg? – Mindennap – bizonygatta Serena. – Azt mondtad, meg kell tanulnom megbocsátani magamnak. Próbálom is. De nem csak Tom miatt van bűntudatom. Miután az anyánknál diagnosztizálták a rákot, cserben hagytam Evát. Önző voltam, és csak a pályafutásom érdekelt. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen nem tudtam végignézni anyánk szenvedéseit. Nemrég beszéltem Evával. Nem tett szemrehányást, csak azt mondta, engedjem el az emlékeket, mert túl rövid az élet. – Már most szeretem őt. – Szeretni is fogod. Őt is, és Dantét is. Épp most született egy gyerekük. Amikor hármójukat együtt láttam, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szeretnék egy családot… veled. És milyen könnyen tudnám a kedvedért szögre akasztani a hivatásomat. Serena erősen belekapaszkodott Finnbe. – Azt akarod, hogy mi ketten… családot alapítsunk? Hogy együtt éljünk? Finn megvonta a vállát. Zavarba jött. – Igen, de csak akkor, ha te is akarod. Nekem már az is elég, ha együtt vagyunk. Látom már, elsiettem a dolgot…

– Nem, egyáltalán nem. Csak nem terveztem ennyire előre. Egyrészt nem akartam hamis illúziókba ringatni magam, másrészt meg arra gondoltam, hogy talán nem is vagyok feleségnek való. A mélyen gyökeredző bizonytalansága a probléma, ismerte föl most Serena. Ezért beszélte be magának, hogy Finn nem is szeretheti őt. Inkább elmenekült, mielőtt a dolog komolyra fordulhatott volna. Pedig már rég beleszeretett a férfiba. Túláradó boldogsággal súgta Finn fülébe: – Egyáltalán, mit csinál egy feleség? – Remek autókat tervez, és bakancsban jár. Legalábbis az én feleségem ezt fogja csinálni. Olyannak szeretlek, amilyen vagy, bébi. Te vagy nekem az egyetlen. – Tényleg? – Serenának már megint sírhatnékja támadt. – Hát persze! – Finn belefúrta a kezét a lány hajába, és az orrát az övéhez dörgölte. – Ha esélyt adsz nekem, hogy bizonyíthassam a szerelmemet és azt, hogy összeillünk, nem foglak cserben hagyni. Meg tudom hódítani a szívedet, csak adj egy esélyt! Serena megint azt a bizonyos kifejezést látta Finn szemében. Azt, amely a sérülékenységéről árulkodott. – Jaj, Finn! Nagyon sajnálom, de nem tudod meghódítani a szívemet. Már rég a tiéd. Őrülten szerelmes vagyok beléd. – Micsoda? Ez lehetetlen! – kapta fel a fejét Finn. – Nem – mondta Serena, és megcsókolta a férfit. – Már akkor beléd szerettem, amikor gyakorlatilag beestemhozzád az ablakon. De te éppolyan voltál, mint az apám. Megrögzött Casanova. De legbelül mindig téged

akartalak. Csak nagyon fiús és bizonytalan voltam, te pedig vonzó és magabiztos. – Biztos vagy benne, hogy szeretsz? – De még mennyire! Csak melletted érzem nőnek magam. Mindent te jelentesz számomra. Biztosan nem lesz egyszerű, de mi egyszerű az életben? Döntéseket kell hoznunk, és hibákat fogunk elkövetni. De együtt sikerülni fog! Finn felemelte a fejét, és Serenára szegezte a tekintetét. – Azt hiszem, minket egymásnak teremtettek. Mindig vállaltam a kockázatot a versenypályán, de a szívemben, a lelkemben soha. Nem akartam közel kerülni senkihez, nehogy aztán elveszítsem. Nem akartam – Finn megfogta Serena kezét, és a szívére tette, hogy ittmegérintsenek. De te sokkal többet teszel annál. Hozzád tartozom. Bizalom és szerelem, remény és öröm… Ezzel telt meg mindkettőjük szíve, miközben Serena a férfihoz simult. – Igen, én meg hozzád. Vigyél haza! Most! Finn mosolya felejthetetlen éjszakát ígért. – Tehát hozzám! – Soha nem tudtam, mi az az „otthon”. Évekig vágyakoztam utána. De most megtaláltam a karjaidban. Finn gyengéden magához ölelte Serenát, aztán kézen fogta, és elindultak a közös jövő felé. – És ott örökre otthon leszel.

VÉGE

Trish Morey Esküvő Velencében

Sétáljon

be az oroszlán barlangjába? –

tépelődik Tina, amikor döntenie kell, elfogadja-e régi szeretője zsarolással is felérő üzleti ajánlatát. Eszerint ha a lány vele tölt egy egész hónapot Velencében. Luca nem teszi az utcára Tina eladósodott anyját. Mit tehet egy nő ilyen szorongatott helyzetben, pláne ha a férfi történetesen jóképű és vonzó?

1. FEJEZET Amikor Tina Henderson legutóbb látta Luca Barbarigót, a férfi meztelen volt. Lélegzetelállítóan meztelen. Megtestesítette a szoborszerű tökélyt, ha eltekintünk az arcán kiütköző vörös foltokról, amelyek a haragtól lángoltak annak idején. Ami azt illeti, elég viharos volt az elválásuk… Tina nagyot nyelt. Nehéz volt visszaemlékeznie az utolsó találkozásukra. Arra pedig végképp nem akart gondolni, ami utána következett. Nem, biztosan félreértett valamit. Lehetetlen, hogy az anyja pont Lucát említette volna. A sors nem lehet ilyen kegyetlen hozzá! A lány erősebben markolta a telefont, és igyekezett az anyja szavaira koncentrálni. – Mit is mondtál az előbb? – Hát egyáltalán nem figyelsz rám, Valentina? Mindenképpen beszélned kell Luca Barbarigóval. Jobb belátásra kell bírnod. Nem, ez nem lehet igaz! Tina megesküdött rá, hogy soha többé nem látja viszont azt a pasit. Sőt, meg is ígérte. – Valentina! Ide kell jönnöd, mert szükségem van rád. Most azonnal! Tina megnyomkodta az orrnyergét, és próbálta elűzni a feltörő emlékképeket arról a hihetetlen éjszakáról, amikor Luca meztelenül kikelt az ágyból, és arról, amit ő érzett: a düh, a kín és a kétségbeesés keverékét.

Miután úrrá lett a fájdalmon, erőt vett rajta a harag. Igen, mérges volt, és nem csak azért, ami a múltban történt. Milyen jellemző az anyjára, hogy egy év hallgatás után egyszerűen csak felhívja, megkésve boldog születésnapot kíván neki, de igazából akar tőle valamit. Lily mindig akart valamit másoktól. Figyelmet, pénzt vagy csak elismerést és csodálatot, és ehhez számos szeretőt és férjet szerzett. Most pedig arra számít, hogy a lánya otthagy csapotpapot, és Velencébe utazik, hogy ellenszegüljön Luca Barbarigónak? Erre semmi, de semmi esélye. És nem is kivitelezhető. Velence a világ túlsó felén van, és ő nem hagyhatja itt a farmot Ausztráliában. Nem, ha az anyjának baja van Luca Barbarigóval, azt egyedülkell megoldania. – Sajnálom – kezdte a választ, és közben megnyugtató pillantást vetett az apjára, hogy jelezze, mindent remekül kézben tart. Ha Lily telefonált, akkor mindkettejükben megszólalt a vészcsengő. – Most nem tudok elszabadulni. – De tenned kell valamit! – kiabálta az anyja a telefonba, olyan hangosan, hogy Tinának el kellett tartania a fülétől. – Megfenyegetett, hogy kitesz az otthonomból! Hát nem érted? Ide kell jönnöd! – Ezután már csak francia szitkok özöne következett, habár Lily D’Areincourt Beauchamp született angol nő volt. A lány a szemét forgatta, miközben hallgatta a szóáradatot. Nem is próbálta meg követni az anyja gondolatmenetét, mert elege volt a kisded játékaiból. Ráadásul kimerültnek érezte magát, mert egész nap az apjának segített, hogy előkészítse a birkákat a nyírásra, ésmég korántsem végzett a munkájával.

A konyhában is egy rakás piszkos edény halmozódott fel a mosogatóban, és miután végez a házimunkával, még át kell néznie a számlákat, mielőtt másnap bemegy a bankba. Tina végigsimított a homlokán. Utálta ezeket a találkozásokat a fiókvezetővel, mert mindig védekezésre kényszerült. Bár úgy tűnik, hogy most a fiókvezető a legkisebb gondja… A nappali túlsó felén az apja letette az üzleti könyveket, melyeket tanulmányozott, és részvétteljes pillantást vetett a lányára, majd eltűnt a tágas konyhában. Egyszóval Tina rá sem számíthatott. Persze érthető, hiszen huszonöt éve minden kapcsolatot megszakított Lilyvel. A lány hallotta az öreg vízvezeték hörgését, amikor az apja vizet engedett a teafőzőbe, és feltette forrni a tűzhelyre. Az anyja még mindig megállás nélkül beszélt. – Oké, anya – szólt közbe az egyik lélegzetvételnyi szünetben –, miért gondolod, hogy Luca Barbarigo ki akar tenni a palotából? Elvégre ő Eduardo unokaöccse. Miért tenne ilyet? És légy szíves, beszélj angolul, ha kérhetem. Tudod, hogy nem gyakorolom a franciát. – Pedig én mindig mondtam neked, hogy tölts több időt Európában – hangzott az újabb letolás. Lily ugyanolyan gyorsan váltogatta a témákat, mint a nyelvet, amelyen beszélt. – Nem kellene eltemetkezned Ausztrália legeldugottabb csücskében. – Junee nem a világ vége – védte meg a lány az Új-DélWalesben található várost, amely csak kétórányira volt Canberrától. Ezenkívül nem „eltemetkezett”, hanem szabad akaratából vonult ide vissza abból a világból, amelyből elege lett.

– De még mindig nem magyaráztad el, mi történt. Miért fenyegetett meg Luca Barbarigo, hogy kitesz a palotából? Mi van a kezében, amivel megfenyegethet? Eduardo végtére is rád hagyta a palotát, vagy nem? Lily szokatlanul csendes lett. Tina hallgatta, hogyan tiktakolt az óra a kandallópárkányon, és hogyan csapódik a bejárati ajtó,- amikor az apja kimegy a házból–talán azért, hogy ne hallja, milyen pácba került megint a volt felesége. – Nos – kezdte végül Lily –, az a helyzet, hogy pénzt kértem tőle költsön. – Hogy micsoda? – Tina hitetlenkedve összehúzta a szemét. Luca Barbarigo olyan bankár volt, akitől csak vészhelyzetben szabad kölcsönkérni, olyan magaskamatra ad hitelt. Így sikerült nagy vagyont felhalmoznia azok után, hogy családjának egy fityingje sem volt. De hogy Lily pont tőle kérjen pénzt! Ez felfoghatatlan! – Miért, anya? – Miért, miért… Mert nem volt más választásom – replikázott Lily. – Valahonnan sürgősen pénzt kellett szereznem, és mivel ő a családhoz tartozik, azt hittem, gondoskodik rólam. Merthogy megígérte. Luca persze ahelyett, hogy gondoskodott volna Lilyről, kihasználta a helyzetet a saját előnyére. – Mire kellett neked az a pénz? – A megélhetésre, természetesen. Te is tudod, hogy Eduardo csak a vagyona töredékét hagyta rám. És ezt sosem bocsátottad meg neki, tette hozzá Tina gondolatban. – Szóval pénzt kértél kölcsön Luca Barbarigótól, és ő most vissza akarja kapni. – Igen. Azt mondta, ha nem tudom visszaadni, akkor elveszi tőlem a palotát–siránkozott Lily.

– Mekkora összegről van szó? – tudakolta óvatosan Tina, akinek egyre jobban megfájdult a feje. A több száz éves palota nem állt ugyan a Canal Grande közvetlen közelében, de így is több milliót érhetett. – Mennyivel tartozol neki? – Miért kérdezed? – csattant fel Lily. – Nem az a lényeg. Tina a homlokát ráncolta. – Rendben, akkor miért akar kitenni? – Na, hát pont ezért van rád szükségem. Hogy megmagyarázd neki, milyen csúnyán viselkedik velem. – Ehhez én nem kellek. Egy csomó embert ismersz, akik segíthetnek neked. – De hát ő a te barátod! A lány hátán jeges borzongás futott végig. Ez nem igaz! A konyhában sípolni kezdett a teafőző, magas, éles hangon, ami Tina idegeire ment. Életében összesen háromszor találkozott Lucával. Első alkalommal az anyja esküvőjén, Velencében, amikor is a férfi megkérdezte tőle, vele töltené-e az éjszakát. Ő azt válaszolta, hogy esze ágában sincs. Tina szerette az anyját, de egyáltalán nem akart rá hasonlítani abban, hogy minden férfival ágyba bújik, aki gazdag vagy előkelő. Másodszor Eduardo hetvenedik születésnapján látta. Nagyon puccos esemény volt, de csak pár szót beszélgettek. Tina végig magán érezte a férfi pillantását, de Luca szerencsére nem ismételte meg az ajánlatát. Harmadszor egy partin futottak össze, az egyik barátnője születésnapját ünnepelték. Tina túl sokat ivott, és óvatlanná vált. Luca egyszer csak megjelent mellette, s elbűvölte a modorával és a kedvességével. Majd megcsókolta, amitől a lány végképp elgyengült.

Egyetlen éjszakát töltöttek együtt, de már az emlékétől is összeszorult a lány gyomra. A kaland katasztrófába torkollott, és ő nem merte elmesélni az anyjának. – Ki mondta, hogy barátok vagyunk? – Természetesen Luca. Érdeklődött is felőled. A gazember! Mintha érdekelné, hogy mi van velem, gondolta Tina. – Hazudott – jelentette ki, és a konyhából a teafőző sivítása a hangulatához illő kísérőzenéül szolgált. – Sosem voltunk barátok. És nem is lesznek… – Hát – folytatta az anyja zavartalanul –, talán jobb is így, tekintve a körülményeket. Akkor nem kockáztatsz semmit, ha szót emelsz az érdekemben. Tina a homlokához kapott. Mintha a sípolás az ő fejéből áradt volna. – Hallgass rám, anya, nem hiszem, hogy segíthetnék neked. A jelenlétem egyáltalán nem válna a hasznodra.Egyébként sem tudok most elszabadulni. Holnap kezdődik a birkanyírás, és apának szüksége van rám. Talán meg kellene keresned egy ügyvédet. – És mi az ördögből fizetném ki az ügyvédet? Tina hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó, aztán az apja szitkozódva levette a kannát a tűzhelyről. Megrázta a fejét. – Fogalmam sincs. – E pillanatban nem is érdekelte. – Talán… talán eladhatnál néhány csillárt. – Legutóbb, amikor Velencében járt, az volt a benyomása, annyi csillár van a palotában, hogy az egész várost elláthatták volna vele. Párat Lily biztosan tudna nélkülözni… – Megbolondultál? Adjam el a muranói csillárjaimat? Pótolhatatlan értékek, mindegyik egyedi darab!

– Csak egy ötlet volt – sóhajtotta Tina. – Fogalmam sincs, mit mondhatnék még. Sajnálom, hogy anyagi gondjaid vannak, de én nem tudlak kisegíteni. Holnap jönnek a nyírók, tényleg nem mozdulhatok ki. Minden munkáskézre szükség van. – De ide kell jönnöd, Valentina! Egyszerűen muszáj! Tina letette a telefont, és egy pillanatra lehunyta a szemét. A fejfájása egyre súlyosbodott. Mért pont Luca? És mért pont most? Talán nem is olyan nagy a baj. Az anyja híres volt arról, hogy eltúlozza a dolgokat. De mi van, ha most tényleg pácba került? Másrészt viszont: ha Lilynek anyagi gondjai vannak, ő nem tud segíteni neki. Az pedig, hogy Luca Barbarigo hallgatna rá, felettébb valószínűtlen. – Anyád azért hívott, hogy felköszöntsön a születésnapodon, drágám? – kérdezte az apja, két csésze neszkávéval a kezében. Tina elmosolyodott, bár nehéz volt a szíve. – Hogy jut az eszedbe ilyesmi? Az apja feléje nyújtotta az egyik bögrét. – Kérsz egy kis kávét? Vagy valami erősebbre lenne Szükséged? – Kösz, apa – mondta a lány, és elvette a csészét. – Meghalok egy kávéért. A férfi is ivott egy kortyot, aztán mélyet sóhajtott. – Nos, mi újság Lily körül? Rászakadt az ég? Vagy az összes lagúna kiszáradt Velencében? Tina vágott egy grimaszt. – Valami olyasmi. Ki akarják tenni a palotából. Pénzt kért kölcsön Eduardo unokaöccsétől, és ő most eléggé el nem ítélhető módon vissza akarja kapni a kölcsönt. Anya

meg van győződve arról, hogy jobb belátásra tudom bírni, vagy legalábbis találok valami megoldást. – És nem fog menni? A lány vállat vont. – Mondjuk úgy, hogy rossz tapasztalataim vannak azzal a pasival. – Csak meg ne kérdezd, milyenek, fohászkodott magában. – Azt tanácsoltam anyának, hogy forduljon ügyvédhez. Az apja bólintott, miközben mereven a csészéjébe bámult. Tina, aki szerette volna minél előbb lezárni ezt a beszélgetést, félúton volt a konyhába, amikor az apja utánaszólt: – Mikor utazol? – Nem utazom – vágta rá a lány, és mozdulatlanná dermedt. Megfogadta, hogy soha többé nem találkozik Lucával, és ezt nem állt szándékában megszegni. Ha belegondolt, mi lett a legutóbbi találkozásukból… – Nem hagyhatlak egyedül, apa. Holnap kezdődik a birkanyírás. – Ha el kell menned, egyedül is boldogulok. – Hogyhogy? Hiszen a nyírók reggel itt lesznek. Ki főzne ennyi emberre? Te aligha. Azapja vállat vont. – Bemegyek a városba, és keresek valakit, aki vállalja. Úgy hallottam, hogy Deirdre Turner egész tisztességes sztéket tud csinálni. Még örülni is fog, ha megsütheti a tökös pitéjét egy csomó férfinak, akik az egekig fogják magasztalni a tudományát. A férfi mosolya hirtelen lehervadt. – Nagyfiú vagyok már Tina, boldogulok magam is. Máskor a lány rögtön felfigyelt volna rá, hogy az apja egy nőt emleget, hiszen eleget rágta a fülét, hogy nősüljön

meg végre újra. Most azonban sokkal fontosabb dolgok keringtek a gondolatai közt, például hogy milyen érveket sorakoztasson fel azellen, hogy el kellene utaznia. – Tudod, milyen Lily. Emlékezz vissza, milyen jelenetet rendezett, amikor ötvenéves lett. Az emberazt hihette volna, hogy itt a világvége. Fogadok, hogy most is ez a helyzet. Mindig elefántot csinál a bolhából. Az apja megértően bólintott, ami jobb kedvre derítette Tinát. De amikor a férfi megszólalt, nagyon meglepődött. – Tina – kezdte az öreg, és megdörzsölte borostás állát. – Mikor láttad utoljára az anyádat? Két éve? Vagy már három? Most valamiért szüksége van rád. Talán jobb lenne, ha mégis odautaznál. – Apa, épp most magyaráztam el, hogy… – Nem, csak kifogásokat kerestél. A lány kihúzta magát és előreszegezte az állát. Ha az apja tudná az igazat, akkor megértené őt, és nem akarná, hogy Velencébe menjen. De hogyan árulhatná el neki éppen most, miután olyan sokáig titokban tartotta? Szégyellte magát a történtek miatt. Nem akarta beismerni, hogy ugyanolyan buta és felelőtlen volt, mint az anyja, akire sosem akart hasonlítani. Ha az apja megtudná az igazat, talán bele is halna. Vagy ő halna bele a szégyenbe, ha el kellene árulnia a titkát. Legjobb védekezés a támadás, gondolta elszántan Tina. – Mért akarsz elküldeni a világ túlsó felére, hogy segítsek anyának? Ő sosem tett neked semmilyen szívességet. Az apja a vállára tette a kezét, és odahúzta magához.

– Szó sincs róla, hogy meg akarnék szabadulni tőled, drágám! De hát ő végtére is mégiscsak az anyád, mindegy, mi történt köztetek. Ezelől nem futhatsz el. Aztán fogta a törölgető ruhát, és letette az üres csészéjét az asztalra. Tina kivette a kezéből a rongyot – nem mintha nem lett volna szüksége segítségre, csak tudta, hogy az apjának is ezernyi teendője van, míg holtfáradtan bezuhan este az ágyba. Gyengéden, de határozottan az ajtó felé tolta. Az apja mély hangon felnevetett, mert átlátott a szitán. – Anyád még nem tudja, mi vár rá – jegyezte meg viccelődve. – Nem repülök oda, apa – rázta meg a fejét a lány. – Dehogyisnem. Holnap, ha bemegyünk a városba, le is foglalhatjuk a járatot–folytatta az apja, aztán megfordult, és megpuszilta a lánya mézszőke haját. – Jó éjt, drágám! Miután kiment, Tina mosogatni kezdett, és közben elgondolkodott az apja szavain. Igazat kellett adnia neki: Már jó ideje nem látta az édesanyját. Igaz, hogy sosem voltak egy hullámhosszon Lilyvel, de végtére is az anyja, és ezelől nem menekülhet el. És Luca Barbarigo elől sem kell megfutamodnom, gondolta eltökélten. Pedig annak idején pontosan ezt tette, hogy elfelejtse élete legnagyobb hibáját. Bizony, átutazta a fél világot, hogy elmeneküljön előle. De vannak hibák, amelyeket nem lehet elfelejteni. Tina kihúzta a dugót a mosogatóból, és nézte, ahogy lefolyik a víz. Ugyanolyan színe volt, mint a kerítésnek, amely egy kis sírhelyet ölelt körbe a távoli Sydneyben.

A könnyei elkeveredtek a zavaros vízzel, de Tina gyorsan letörölte a következőket az arcáról. Nem szabad belesüppednie az önsajnálatba. Miért fél attól, hogy találkoznia kell Lucával? Elvégre a férfi már semmit sem jelent neki. Csak egyéjszakás kaland volt, amely katasztrofális véget ért. És ha Luca most megzsarolta az anyját, akkor neki meg kell akadályoznia, hogy kitegye őt az utcára. Már nem fenyegette az a veszély, hogy bedől a férfi sármjának. Kétszer nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát. Ennyire buta még ő sem lehet.

2. FEJEZET Tina megérkezett! Ahogy az anyja megjósolta… Luca az árnyékos erkélyén állt, amelyről a Canal Grandéra nyílt kilátás. Valentina idejött, hogy megmentse az anyját a gonosz bankár markából. Pont, ahogy ő eltervezte… Mosoly suhant át a férfi klasszikusan jóképű vonásain. Kapóra jött neki Lily költekező életmódja és az, hogy állandóan pénzre volt szüksége. Méghozzá olyan sürgősen, hogy ahhoz sem vette a fáradságot, hogy átolvassa a hitelszerződés feltételeit. Milyen naiv, hogy azt hiszi, az ő nagybátyjával kötött házassága révén különleges bánásmódra tarthat igényt! Időközben a hurok már annyira szorult a nyaka körül, hogy nemsokára el fogja veszíteni a palotát. Nézte, ahogy feltűnik egy vaporettó, majd bekanyarodik az egyik keskeny lagúnába, miközben fehér tarajos hullámokat vet. A pulzusa egyre jobbanfelgyorsult, mintha érezné, hogy a lány egyre közeledik. Felnézett a csillagos égre, és elképzelte, ahogy Tina odafent száll egy repülőgépen, de képtelen aludni, mert tudja, hogy ő Velencében vár rá. Luca elmosolyodott a gondolatra, hogy nemsokára találkozni fognak. Már előre örült neki, hogy a lány szorult helyzetben lesz. A palazzo a nagybátyja tulajdonában állt, amíg az a rémes asszony magához nem édesgette őt. Szerencsére

most újra vissza fog kerülni a családja tulajdonába-. Lucát mégsem az izgatta a legjobban, hogy visszaszerezze a jogos tulajdonukat. Lily Beauchampnak van valamije, amire neki sokkal jobban fáj a foga… A lánya. Tina egyszer már visszautasította és faképnél hagyta őt. Felpofozta őt, aztán úgy vonult ki az életéből, mintha az övé lenne az erkölcsi győzelem. Akkoriban Luca egyetlen könnyet sem ejtett miatta. A szex persze jó volt vele, de úgy gondolta, egyetlen nő sem ér annyit, hogy ő fusson utána. De aztán Lily hozzá fordult anyagi segítségért, és akkor Lucának eszébe jutott az a szenvedélyes éjszaka, amely túl korán ért véget. Úgy döntött, hogy pénzt kölcsönöz az asszonynak. A sors így lehetőséget adott neki, hogy egyszerre vegyen elégtételt két múltbéli sérelem miatt. Nemcsak a könnyelmű anyán állhat bosszút, hanem a lányán is, aki mindenkinél különbnek hiszi magát. Be fogja bizonyítani Tinának, hogy semmivel sem jobb, mint az anyja. Be fogja bizonyítani neki, hogy őt nem lehet csak úgy faképnél hagyni. Aztán a végén a nyilvánosság előtt fogja megalázni. Velencébe érkezni olyan, mintha az ember elhagyná a való világot, és egy mese kellős közepébe csöppenne, gondolta Tina, miközben végignézett a pompás palotákon és a köztük csillogó vízen. Mégis rossz érzéssel szállt le a repülőgépről, és nagyon sebezhetőnek érezte magát. Vajon miért? Azért, mert Luca ott vár rá valahol Velencében, egy elsötétített ablaküveg mögött.

A fenébe, olyan fáradt, hogy már rémeket lát? Már a gépen is a férfiról álmodott. Azóta is az volt az érzése, mintha Luca titokban figyelné. Ha erre gondolt, végigfutott a hátán a hideg. Ne képzelődj! – parancsolt magára, miközben beállt a sorba, hogy jegyet vegyen a lagúnákon közlekedő számtalan vaporettó egyikére. Egy háromnapos bérlet bőven elég lesz, ez alatt az idő alatt el tudja intézni az anyja ügyes-bajos dolgait. Az apjának megígérte, hogy azonnal visszatér a farmra, amint megoldotta a problémát. Elvégre ez nem nyaralás, nincs oka rá, hogy tovább maradjon. Egy kis szerencsével véget vet a dolognak, mielőtt Luca Barbarigo megtudná, hogy a városban tartózkodik. Beszállt az egyik vízi taxiba, melyre egy csomó turista zsúfolódott fel, drága kamerákkal a nyakukban. Mindegy, miket álmodott összevissza a férfiról, annál jobb, minél kevesebb dolga lesz vele. Valószínűleg a férfi is így gondolja. Újra maga előtt látta Luca kivörösödött arcát, miután ő pofon ütötte. Nos, bizony nem a legjobb hangulatban váltak el egymástól. A turisták a vaporettó szélén csoportosultak, hogy a gépükkel minél több fotót és videót készíthessenek Velencéről. Tina nem csatlakozott hozzájuk. A látnivalók már nem nyűgözték le, inkább arra emlékeztették, hogy ő most éppen Luca Barbarigo felségterületén tartózkodik. Otthon milyen erősnek és magabiztosnak érezte magát! Elképzelte, ahogy a férfi elé lép, és könnyűszerrel meggyőzi. Ám itt, Velencében már legszívesebben a föld alá bújt volna.

Fázni kezdett, ezért felhúzta a cipzárt a dzsekijén. A szeptemberi bágyadt napsütés nem volt elég, hogy kiűzze belőle a jeges félelmet. Szüksége lenne egy kiadós alvásra is. Miután át kellett szállnia Kuala Lumpurban és Amszterdamban, az út harminchat óráig tartott. Mindjárt jobban fogja érezni magát, ha lezuhanyozik, eszik és kialussza magát. A vaporettó befordult a Canale di Canriaregióra, és Tina felvette a hátizsákját. A nyakát nyújtogatta, hogy megpillantsa az anyjapalazzóját, amely két felújított, krémszínűre festett palota között foglalt helyet. Amikor beértek a megállóba, összeráncolta a homlokát. Az épület sokkal rosszabb állapotban volt, mint ahogy az emlékeiben élt. A terrakottaszínűre festett homlokzat színe már alig látszott, és az első emeletig elborította a falat a kosz. Még a virágládák is, amelyekben régen buja növények pompáztak, most üresen árválkodtak. A turisták pillantásra sem méltatták a palotát, sokkal vonzóbb látványra áhítoztak: a közeli harangtornyot és egy éneklő gondolást örökítettek meg. Tina sajnálta, hogy az anyja háza ennyire lepusztult. Méltatlan ehhez a gyönyörű városhoz, gondolta. Aztán azon töprengett, mihez kezdhetett akkor Lily a kölcsönkapott pénzzel. Azt állította, hogy a megélhetéséhez volt rá szüksége. Láthatóan nem arra használta, hogy visszaállítsa a palazzo régi fényét. A megállónál Tina kiszállt, és elindult az egyik szűk kis utcán, amely az épületek közé vezetett. Igaz, hogy a többi palotához hasonlóan ennek is volt bejárata a víz felöl, de mindenki a hátsó udvar felőli ajtón át közlekedett.

Először azt hitte, megtalálta a bejáratot, de a kaput teljesen benőtte a borostyán. Már azt hitte, eltévedt, de aztán bekukkantott a kovácsoltvas kapu egy résén, és rájött, miért tűnt számára annyira idegennek ez a látvány. Amikor utoljára itt járt, a ház hátsó részén ápolt kert volt gondosan nyírt fűvel és sövénnyel. Most az udvar teljesen elhanyagoltnak látszott. A középen álló tizenötödik századi szökőkútból, mely a kert éke volt, most gaztenger nőtt ki. A sövény ránőtt a bejárathoz vezető ösvényre, látszott rajta, hogy hónapok óta nem nyírták meg. Tina fejcsóválva és szomorúan vette szemügyre az elhanyagolt kertet. Mi történhetett, hogy Lily nem viselte gondját ennek a gyöngyszemnek? A lány benyitott a nehéz ajtón, amely hangosan megnyikordult. Az anyja nem sietett az üdvözlésére, de a házvezetőnő, Carmela meghallotta, hogy valaki érkezik. Elé sietett, miközben megtörölte a kezét a kötényében. Olyan széles mosollyal köszöntötte Tinát, mintha a saját lánya lett volna, holott csak párszor találkoztak. – Valentina, bella! Hát megjöttél végre! Két tenyerébe fogta a lány arcát, kétfelől megpuszilta, aztán megpaskolta a hátát. – Na, gyere be! – biztatta, és elvette tőle a hátizsákot. – Hála istennek, hogy itt vagy! – Az asszony arcáról hirtelen leolvadt a mosoly. – Anyádnak szüksége van rád. Odavezetlek hozzá. Miközben végighaladtak a folyosón, be nem állt a szája, hol angolul,hol olaszul pergett a nyelve.Tina a fárasztó utazás után végre elmosolyodott. Az anyja biztosan úgy fog tenni, mintha természetes lenne, hogy a lánya a fél világot átrepülte miatta. Luca

Barbarigonak pedig púp lesz a hátán – de legalább van egy ember Velencében, aki szívből örül neki. Tina követte Carmelát. A kinti napsütés után a ház belseje sötétnek és hidegnek tűnt. Amikor a szeme hozzászokott a félhomályhoz, számtalan csillogó felületre esett a pillantása. Üveg, gondolta, és eszébe jutott, mennyire, szereti az anyja a helyi üvegművesek alkotásaiig Ezekből sokkal több zsúfolódott össze a helyiségekben, mint amennyire emlékezett. A folyosó plafonján hatalmas csillár lógott, és a tükrök megsokszorozták a szikrázó üvegfüggelékeket. Tina igyekezett a folyosó középső részen haladni, nehogy nekimenjen a számtalan kis asztal egyikének, amelyeken mindenféle méretű ésszínű üvegfigurák sorakoztak. Megpróbált visszaemlékezni, milyen volt a palota belseje a legutóbbi látogatásakor. Az biztos, hogy nem ilyen zsúfolt, gondolta. Carmela bevezette a tágas konyhába, ahol finom kávé és frissen sütött kenyér illata terjengett, és még valamié, ami egy fazékban rotyogott. Az asszony letette Tina hátizsákját az egyik székre, és a köténye sarkával megfogta a fazék fülét, és lehúzta a tűzhelyről. Gondoltam, hogy éhes leszel,bella – mondta, miközben rátette az edényt egy alátétre. Tina gyomra azonnal megkordult, ahogy megpillantotta az átlátszó fedő alatt a gusztusos rizottót. Carmela vágott két szeletet a friss kenyérből, és elővett a hűtőszekrényből egy tál salátát. A repülőgépen elfogyasztott sovány étkezések után mindez mennyei lakomának tűnt.

– Isteni az illata -jegyezte meg, majd odahúzott magának egy széket az asztalhoz. – Anya hol van. – El kell intéznie néhány telefont – válaszolta Carmela, de Tina kihallotta a hangjából a rosszallást. Kivett két merőkanálnyi gombás rizottót a tányérjára, és megszórta parmezán sajttal. – Úgy látszik, sürgősek… – jegyezte meg a házvezetőnő, még helytelenítőbb hangsúllyal. – Semmi baj – legyintett Tina, akit nemlepett meg ez a fogadtatás. Az anyja nem érezte úgy, hogy nyomban magához kellene ölelnie őt, miután kiharcolta, hogy afél világot átutazza a kedvéért. Nem tartozott azok közé az anyák közé, akik kimentek a gyerekük elé a reptérre, vagy vidám partit rendeztek a tiszteletükre. – Imádok itt ülni a konyhában. Most érzem csak, milyen éhes vagyok. – Akkor láss hozzá! – mosolygott rá Carmela. – Rengeteget főztem. A rizottó csodálatos volt, pont a megfelelő állagú, mégis krémszerű és ízletes. Tina minden falatot kiélvezett. – Mi történt a kerttel, Carmela? – kérdezte, miután jóllakott, és már egy csésze eszpresszót kortyolgatott. – Nagyon lehangolóan fest. A házvezetőnő is helyet foglalt az asztalnál, és a kezébe vett egy kecses kávéscsészét. – A signorának nincs pénze a fenntartásra. El kellett küldenie a kertészt. A titkárát is elbocsátotta. Én próbálom rendben tartani a konyhakertet meg néhány virágágyást, de nem győzöm egyedül. Tina együttérzően bólogatott. – Remélem, te megkapod a béredet. – Általában igen. Már ha van pénz a háznál. De a signora megígérte, hogy nemsokára odaadja a hátralékot.

– Ó, Carmela, ez nem igazságos! Mért nem kerestél magadnak másik munkát? Biztosan találtál volna olyan palotát, ahol jól megfizetnek. – És hagytam volna magára az anyádat? – A házvezetőnő felállt, miután megitta a kávéját, és hozzálátott, hogy elpakoljon. Egy idő múlva vállat vont és azt mondta: – Nincs szükségem sok pénzre. Van tető a fejem fölött, és nem költők sokat. És remélhetőleg anyádra végre rámosolyog a szerencse. – Hogyhogy? Csak nem akar újra férjhez menni? Carmela csak mosolygott, de nem kommentálta a kérdést. Mindenki tudta Lilyről, hogy érdekből szokott házasodni. – Arra gondoltam: most, hogy te itt vagy – magyarázta az asszony. Tina már éppen felelni akart, hogy szerinte nem tehet túl sokat, amikor lépteket hallott. Aztán az anyja hangját: – Carmela, hallottam, hogy… – Megállt az ajtóban, és összecsapta a kezét. – Ó, Valentina, hát megjöttél! Éppen apáddal beszéltem telefonon. Ha tudtam volna, hogy itt vagy, megnyugtattam volna, hogy szerencsésen megérkeztél. Tina felállt a székéről: Úgy érezte, mintha Lily megjelenése óta több fokot esett volna a hőmérséklet a konyhában. – Szia, anya! – üdvözölte az asszonyt, és közben szégyellte magát, amiért nem érez felhőtlen örömet a viszontlátás miatt. – Apa talán beszélni akart velem? – kérdezte. – Nem, nem feltétlenül – válaszolta kitérően Lily. – Csak meg kellett beszélnünk… valamit. Üzleti ügy, nem

kell aggódnod miatta… – tette hozzá, és csókot lehelt a lánya arcára. Elegáns selyemruhát viselt, hozzá pedig egyedi tervezésű cipőt. Habár a kert rettentően elhanyagolt volt, Lily külseje tökéletesnek tűnt, mint mindig. – Fáradtnak tűnsz – állapította meg, miután nemcsak Tina arcát vette szemügyre, hanem agyonmosott farmerját és ócska pólóját is. – Talán jobb lenne, ha pihennél kicsit, aztán átöltöznél, mielőtt elmegyünk itthonról. Tina a homlokát ráncolta. – Mért mennénk el? – Ő inkább arra vágyott, hogy lezuhanyozzon és alhasson tizenkét órát egyhuzamban. De ha az anyja már kért időpontot a bankban, akkor persze össze fogja szedni magát, hogy azonnal szembenézzen a problémával. – Mi a program? – Arra gondoltam, elmehetnénk vásárolgatni. A Calle Larga 22 Marzón nyílt néhány csodás új butik. Anya és lánya együtt shoppingol… Hát nem nagyszerű? – Shoppingolni? – hápogott Tina. – Azért rendeltél ide, mert annyi a tartozásod, hogy ki akarnak tenni a palotából, és erre te vásárolgatni akarsz? Ezt nem tudom felfogni. – Valentina… – Nem, hallgass végig! Otthagytam apát a rengeteg munkával, hogy segítsek neked, ahogy kérted. Tina segélykérően pillantott a házvezetőnőre, de Carmela látszólag talált valami piszkot a tűzhelyen, és most elmerülten azt sikálta. Lily elbizonytalanodva nézett a lányára. – Hát, ebben az esetben… – Ebben az esetben jobb, ha munkához látunk. – Ám mivel ő maga is kimerült volt, nagy sóhajjal azt mondta: –

Figyelj, anya, ha már mindent megoldottunk, akkor talán lesz időnk nézelődni egy kicsit. Mialatt lezuhanyozom és átöltözöm, készítsd elő a hivatalos papírokat! Talán nem is olyan rossz a helyzet, mint gondolod. Egy óra múlva Tina a kezébe temette az arcát, és arra gondolt, bárcsak a farmon lehetne, ahol mindennap tizenhat órát dolgoztak. Vagy bárhol másutt, csak nem itt. Az anyja pénzügyi helyzete kétségbeejtő volt. A lány megdörzsölte a halántékát, és nagyot sóhajtott. Már akkor balsejtelme támadt, amikor Lily elővette a régi hajókofferból a papírhegyet. „Amit nem látsz, az nincs is” – ez volt a jelszava, és ennek megfelelően olyan mélyre süllyesztette az iratokat, amilyen mélyre csak tudta. Tina nem volt könyvelő, de mivel otthon, Ausztráliában ő intézte a farm ügyeit, legalább az alapokkal tisztában volt. Amikor végre összeállt a kép, rádöbbent, hogy az anyja helyzete kilátástalan. Lily kiadásai tízszeresen meghaladták a szűkös bevételt, amelyet Eduardo a végrendeletében biztosított neki. Luca Barbarigo pedig a jelek szerint túlságosan is készségesen kölcsönözte neki a különbözetet. De hol van ez a pénz, ha Lilynek már a fizetéseket sem kell állnia? Tina talált néhány számlát a zöldségestől és néhány butiktól, de ezek nem magyarázták meg a hiányzó hatalmas összeget. Hacsak… A lány körülnézett a szobában, amely tele volt zsúfolva üvegszobrocskákkal. Aztán szemügyre vette a lámpát, amelynél dolgozott. Nem akármilyen lámpa volt: fa alakja volt, rajta zöld ágak és rózsaszín virágok – természetesen minden muranói kristályból.

Rémesen giccsesen nézett ki. És amikor Tina pillantása körbejárta a szobát, számtalan hasonló dísztárgyat fedezett fel. Jaj, ne! Lehet, hogy az anyja pénze ezekre a haszontalanságokra folyt el? – Fáradt vagy, Valentina? – kérdezte Lily, miközben egy porronggyal a kezében törölgette a számtalan nipp egyikét. – Szóljak Carmelának, hogy főzzön még egy kávét? Tina megrázta a fejét. Ezt a bajt nem tudja orvosolni, akármennyi kávét iszik is. Nem fáradt volt, hanem teljesen kétségbeesett. – Nem találom a számlákat, amelyek mutatnák, mire ment el aza sokpénz. Lily könnyedén vállat vont. – Ó, csak háztartási kiadások. Apróságok, hiszen tudod… – Nem, fogalmam sincs. Milyen kiadásokra gondolsz? – Ami nap mint nap kellégy házban. – Hová tűnt az a rengeteg pénz, anya? És miért nincsenek mega számlák vagy bizonylatok? – Ó! – legyintett Lily. – Én nem foglalkoztam ezekkel a bosszantó dolgokkal. Luca mindent megőrzött. Tudod, az unokatestvéréé az üveggyár. – Miféle üveggyár? Csak nem vettél az összes pénzen üvegtárgyakat? És mindezt Luca erőltette rád? – Nem, az nem úgy volt… – Hanem hogy? – Húsz százalék kedvezményt kaptam mindenből. Egy vagyont spóroltam rajtuk. Tina döbbentén meredt az anyjára. Lily gyönyörű volt, de hihetetlenül ostoba.

– Szóval ha Luca Barbarigo pénzt ad neked, te rögtön az unokatestvére gyárába mész, és elköltöd? – A lány legszívesebben jól megrázta volna az asszonyt. – Mindig vízi taxit küld értem. Egy centembe sem kerül. – Nem, anya – válaszolta keserűen Tina, és felállt. Nem volt értelme tovább törnie a fejét a magyarázaton. Kiderült, hogy mi történt. – Nagyon drágán megfizetted az árát. Képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire felelőtlen voltál! Carmela éhbérért dolgozik neked, és te nem is fizeted ki minden hónapban a bérét. Viszont telezsúfolod a palazzóta tonnaszámra vásárolt üvegtárgyaiddal, csoda, hogy ettől a súlytól még nem dőlt bele a ház a lagúnába. – Carmela meg fogja kapni a bérét. – Tényleg? És mikor? Mi lesz, ha Luca Barbarigo mindkettőtöket utcára rak? Ki fog akkor gondoskodni Carmeláról? Lily összeszorította a száját, és pislogott. Ebben a pillanatban nagyon sebezhetőnek látszott. – De ugye te ezt nem hagyod? – kérdezte sírósan. – Ugye beszélsz vele? – Fogalmam sincs, mi értelme lenne, de igen beszélek vele: Viszont nem hiszem, hogy ez bármit is megoldana. Jól behúzott téged a csőbe, és nem hiszem, hogy most hajlandó lenne kiengedni a markából. – De rád hallgatni fog! – Azt kétlem. – De hát barátok voltatok… – Sosem voltunk azok!És ha tudnád, mit mondott rád, akkor tisztában lennél vele, hogy a te barátod sem volt soha, bármennyi pénzt is adott kölcsön. – Miért? Mit mondott?

Tina megcsóválták a fejét. Sajnálta, hogy túl sok minden szaladt ki a száján. Nem akart visszaemlékezni, hogy miket mondott Luca, mielőtt ő csattanós pofont kent a képére. Ehelyett fogta a dzsekijét a szék támlájáról, és közölte az anyjával: – Sajnálom, de most szükségem van egy kis friss levegőre. – De Valentina! A lány szó nélkül kisietett ebből azüvegmúzeumból, Miközben lement a márványlépcsőn, még hallotta anyja hangját. A kertben elhaladt a régi szökőkút mellett, de fogalma sem volt, merre induljon. Csak el innen! Kétségbe ejtette, hogy az anyja ennyire naiv és óvatlan.Még a kölcsönszerződés szövegét sem olvasta el! Tina tudta: semmi esélye, hogy kirángassa Lilyt apácból, és három nap múlva visszatérjen Ausztráliába. Az anyja nyakig merült az adósságokba, akárcsak a palota a drága, de haszontalan dísztárgyakba. Ő pedig nem tehet semmit. Az utazása idő- és pénzpocsékolás volt. Értelmetlen áldozat. Tina visszafordult a lagúnához vezető egyik keskeny utcán. Felszáll az első vaporettóra, amely megáll, és elmegy, ahová az viszi. Mindegy, hová,csak minél messzebb az anyjától és a palotától. A következő sarkon balra fordult, és már túl későn vette észre, hogy valaki szembejön vele. Már nem tudott megállni, de ebben a pillanatban két erős kéz megfogta a vállát, és megakadályozta, hogy nekimenjen egy széles mellkasnak. Csak amikor felnézett, akkor jött rá, hogy kinek ütközött neki.

Luca Barbarigónak.

3. FEJEZET A férfi szemét sötét napszemüvegtakarta el, Tina mégis biztos volt benne, hogy a felismerés szikráját látta felvillanni a tekintetében. Ezt erősítette megLuca megránduló szája széle is. Ettől csak még jobban utálta a férfit. – Valentina? – kérdezte Luca lágy hangon, ami teljesen összezavarta a lányt. – Tényleg te vagy az? A lány hasztalan próbált-kiszabadulni a férfi szorításából. Túl közel álltak egymáshoz. Olyan közel, hogy Tina érezte Luca férfias és friss illatát, mely körbeölelte és a hatása alá vonta, akár akarta, akár nem. Ugyanaz a csábító és szexi hang, ugyanaz a vonzó illat, amelytől régen sem tudott szabadulni. Milyen kár, hogy Luca Barbarigo nem lett húsz kilóval nehezebb és teljesen kopasz! Nincs igazság a földön, mérgelődött magában Tina. A férfi pontosan olyan jóképű volt, mint ahogy emlékezett rá: – Fehér pólóján lenvászon zakót viselt, a hozzá illő nadrág ráfeszült izmos combjára. A lány kellemetlenül érezte magát mellette. Zuhanyozás után nem vette a fáradságot, hogy felfrissítse a sminkjét, és az agyonmosott farmert sem cserélte le. A dzsekije alá egy zöld pólót húzott, amely tökéletesen megfelelt a farmon, de Luca mellett toprongyosnak érezte magát.

– Hát persze hogy te vagy az! Bocsáss meg, de ruhában nem ismertelek fel rögtön. – Luca! – szólította meg Tina jeges hangon. – Szívesen mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de nem lenne igaz. És e pillanatban csak azt szeretném, ha elengednél végre. A férfi felnevetett, de eleresztette, bár a keze kicsit tovább pihent a lány vállán, mint kellett volna. – Hová tartasz? Azt hittem csak most érkeztél. Haszontalan lett volnamegkérdeznie, hogy honnan tudja, gondolta Tina. Az anyja valószínűleg Lucával is beszélt telefonon. Úgy érezte, hiábavaló udvariaskodásra fecsérelnie az időt. – Mi közöd hozzá, hovakészültem? – Az, hogy majdnem elkerültük egymást. Üdvözölni akartalak. – Hogy a képembe mondd, milyen könnyelmű az anyám? Ne fáradj, már tudom. Sajnálom, hogy feleslegesen fáradtál ide. A következő géppel visszamegyek Ausztráliába. Ha bocsánatot akarsz kérni… – El akart menni a férfi mellett, de az elé lépett, és elzárta az utat. – Itt akarod hagyni Velencét? Tina próbált nem tudomást venni arról, hogy a pulzusa az egekbe szökött a férfi közelségétől. Úgy tett, mintha az anyjára lenne ennyire dühös. – Miért maradnék? Te nyilván nem vagy olyan naiv, mint az anyám. Tudod, hogy képtelen lennék megakadályozni, hogy elveszítse a palotát. Hiszen éppen te szedted rá, igaz? – Mért vagy ilyen agresszív, Valentina? Beszéljük meg ezt a dolgot nyugodtan!

– Kétlem, hogy bármilyen elfogadható megoldást ajánlanál. Nem ilyennek ismerlek. Pláne miután meghallottam, hogyan döntötted romlásba anyát. A férfi harsányan felnevetett, amivel Tina agyára ment. – Lehet, hogy igazad van, Valentina. De anyád azt hiszi, hogy te ki fogod húzni a csávából. – Akkor naivabb, mint hittem. Te nem hagynád, hogy kibújjon a következmények alól, igaz? Rá akarod tenni a kezed a palazzóra. Néhány kíváncsi turista megállt, és elkezdett fülelni a heves beszélgetésre. – Valentina, kérlek! Luca nekinyomta a lányt a falnak, és messziről úgy tűnhetett,mintha szerelmesek civakodásáról lenne szó. – Tényleg itt, mindenki előtt akarod kitárgyalni az anyád anyagi helyzetét? Mit fognak gondolni a turisták a velenceiekről? Hogy kivisszük az utcára a legbizalmasabb magánügyeinket is. Tina az arcán érezte a férfi meleg leheletét, és képtelen volt tisztán gondolkodni. – De én nem vagyok velencei. – Nem, te ausztrál vagy, és tetszik a keresetlen őszinteséged. Mégis azt gondolom, hogy olyan helyen kellene folytatnunk, ahol zavartalanul beszélgethetünk. Például anyád palotájában. Vagy ha az inkább kedvedre van, akkor otthon, nálam. Az sincs messze. Sétáljon be az oroszlán barlangjába? Na nem! Még mindig a palazzo a jobbik megoldás. – Akkor menjünk inkább a palotába. De csak azért, mert mielőtt elutazom, mondani akarok neked néhány dolgot.

– Már alig várom – mormolta Luca, de a lány ezt alig hallotta, mert sarkon fordult és elindult vissza a palazzóba. Közben arra gondolt, bárcsak eszébe jutna valami, amivel letörölhetné azt a magabiztos vigyort a férfi arcáról. Vajon őt neveti ki? Előre tudta, hogy kár ideutaznia Ausztráliából, és most az ő rovására örvendezik? Amikor beléptek a palotába, Carmelával találkoztak, aki elbizonytalanodva nézett hol egyikükre, hol másikukra. De aztán Luca bevetette a sármját, és olaszul kezdett vele beszélni. Tina meg mert volna esküdni rá, hogy az idősebb asszony elpirult, annak ellenére, hogy sejthette, ettől az embertől függ az ő és Lily jövője. Ebben a pillanatban Tina mindenkinél jobban gyűlölte a férfit és a hatást, amelyet kivált a nőkből. – A mamád lefeküdt – mondta a lánynak Carmela bocsánatkérően. – Megfájdult a feje. Luca felhúzta a szemöldökét és Tinára pillantott, de ő nem nézett vissza rá. Követték a házvezetőnőt az emeleti szalonba, és miután helyet foglaltak, Carmela azt mondta nekik, hogy hoz kávét és süteményt, aztán magukra hagyta őket. A helyiségnek nagyon magas mennyezete volt, a falait pasztellszínűre festették. Más esetben tágas szoba lett volna, de most megtöltötték a kisasztalok és komódok, melyeken üvegfigurák garmadája sorakozott. – Lefogytál, Valentina – jegyezte meg Luca rövid hallgatás után. – Biztos keményen dolgozol. A lány dühösen válaszolt: – Mindnyájan változunk, Luca. Pár évvel idősebbek és remélhetőleg bölcsebbek lettünk. Én mindenesetre igen.

A férfi a kezébe vett egy üvegből készült levélnehezéket, és forgatni kezdte az ujjai között. Vannak dolgok, amelyek sosem változnak. Te például pont olyan szép vagy, mint legutóbb, Valentina. – Letette a nehezéket, aztán óvatosan körbesétált a szalonban, miközben hol egy üvegszobrot, hol egy tálat vett szemügyre. Végül megint a lányra pillantott. – Talán kicsit tüskésebb vagy, mint ahogy emlékeztem rád. Bár az igaz, hogy mindig nagyon… szenvedélyes voltál. Kihangsúlyozta az utolsó két szót, mintha csak emlékeztetni akarná a lányt az együtt töltött éjszakára, és újra fel akarná izgatni. Tina nyelt egy nagyot, és hirtelen melege lett. – Erről hallani sem akarok – jelentette ki, miközben a férfi tovább sétálgatott a szalonban. – Viszont pontosan tudom, hogy mit terveztél anyámmal kapcsolatban. Luca oldalra hajtotta a fejét. – No és, halljuk, mit főztem ki? – Átnéztem Lily pénzügyeit. Újra és újra kölcsönt adtál neki, amit aztán ő arra használt, hogy egyre több… giccses mütyürt vásároljon – itt tartott egy kis hatásszünetet –, történetesen a te unokatestvéred muranói gyárából. A férfi vállat vont. – Mit mondjak erre? Bankár vagyok, az a dolgom, hogy pénzt kölcsönözzek. De ahhoz semmi közöm, hogy az emberek mire használják azt a pénzt. – Pontosan tudtad, hogy nincs annyi jövedelme, amennyiből vissza tudná fizetni neked a kölcsönt, mégis újra és újra adtál neki. Luca elmosolyodott.

– A jövedelem csak az egyik szempont azok közül, amelyeket egy bankár megvizsgál. Megfeledkeztél róla, hogy anyádnak vagyona is van. – Vagyona? – ismételte meg Tina gúnyosan. A férfi felvonta a szemöldökét. – Apalazzóra gondoltam. – Igen, én is – vágta rá a lány kicsit túl gyorsan. – Mi másra gondolhatnék? Luca erre csak rejtélyesen mosolygott, miközben végighúzta az ujját együvegtál szélén, mely a kandallópárkányon állt. Milyen hosszú, finom ujjak! Milyen simogató érintés! – gondolta a lány. Még szinte érezni vélte a bőrén, ahogy Luca annak idején cirógatta. Hány magányos éjszakán álmodott róla, amikor nem bírt elaludni, mert folyton ő járt az eszében! – Azt mondtad anyának, hogy mi ketten régi barátok vagyunk – mondta szemrehányóan. A férfi megint csak vállat vont, aztán helyet foglalt egy bordó plüssfotelben. Kinyújtotta hosszú lábát, és a karfára tette a kezét. – Miért, nem azok vagyunk? – Sosem voltunk barátok! – Ugyan már, Valentina! – Ahogy a nevét kiejtette, az felért egy simogatással. Tina gyorsan keresztbe fonta a karját a mellén, hogy elrejtse árulkodó reakcióját. – Azok után, amit együtt átéltünk… – Semmit nem éltünk át együtt! Csak egy éjszakát töltöttünk együtt. Egyetlen éjszakát, amelyet azóta is bánok. És nem csak azért, amit mondtál, vagy ahogy elváltak útjaink, tette hozzá gondolatban.

– Az én emlékeimben az az éjszaka nem volt kellemetlen élmény. – Lehet, hogy összetéveszted egy másikkal. Vagy engem egy másik nővel. Nyilván olyan sokan voltak, hogy nehéz felidézned egy három évvel ezelőtti éjszakát. Az viszont holtbiztos, hogy nem vagyunk barátok. Nem jelentesz nekem semmit. Régen sem jelentettél, és a jövőben sem fogsz. Tina azt hitte, hogy Luca ezek után faképnél hagyja őt, mert belátja, hogy nincs mit mondaniuk egymásnak. A férfi azonban csak kihúzta magát a fotelben, de nem állt fel. A mosoly letörlődött az arcáról, és megjelent rajta egy kemény, bankárszerű vonás. – Amikor anyád először kért tőlem kölcsön – kezdte hűvösen –, el akartam utasítani. Nem szerettem volna pénzt adni neki. Tina hallgatott. Nem kérdezett rá, miért gondolta meg magát Luca, mert tudta, hogy úgyis el fogja mondani. – Utánanézek, hol marad a kávé – motyogta, és az ajtó felé indult. – Nem! – állta az útját hirtelen a férfi. Olyan gyorsan és ruganyosán mozgott, mint egy párduc. – A kávé várhat. Először hallgass végig! A lány farkasszemet nézett vele, és szemügyre vette az ismerős vonásokat. Luca arca cseppet sem tűnt idegennek a számára. A férfi ugyanolyan figyelmesen tanulmányozta az ő arcát, mint Tina Lucáét. Amikor a lány ezt észrevette, gyorsan lekapta róla a pillantását. Nem azért, mert fél tőle, hanem mert udvariatlanság ilyen sokáig bámulni valakit. – Nem lett volna muszáj kölcsönadnom az anyádnak – folytatta Luca. – De aztán eszembe jutott egy gyönyörű

éjszaka a kandallótűz mellett, meg egy gyönyörű nő a borostyánszín szemével, bársonyos bőrével, aranyló hajával… Aki túlságosan dühös volt, és túl korán távozott. Tina szeme szikrákat szórt. Ökölbe szorította a kezét, és eltökélten koncentrált, nehogy a férfi szavainak hatása alá kerüljön. – Azért adtál pénzt az anyámnak, hogy bosszút állj rajtam, amiért felpofoztalak? Őrült vagy. – Igazad van, nem csak ez volt az oka. Szerettem volna visszaszerezni Eduardo palotáját, mielőtt végképp romossá nem válik. Ezzel tartozom a családomnak. Persze azt sem bántam, hogy ezzel kapsz egy második esélyt… – Hogy még egy pofont adjak neked? Nos, tényleg kísértésbe jöttem. Legszívesebben tényleg lekent volna egy pofont a férfi önelégült arcára. Luca azonban csak nevetett. – Az anyád valóban nehéz anyagi helyzetbe került. Könnyen elveszítheti apalazzót. Hogy őszinte legyek, el is fogja veszíteni. Téged nem érdekel, hogy fedél nélkül marad? – Ez rajtad múlik, nem rajtam. Te fenyegeted azzal, hogy kirakod a házából. – De még mindig van rá esély, hogy megmentsd. – Tessék? Életemben nem láttam annyi pénzt, amennyivel tartozik neked. Még ha akarnék, sem tudnék segíteni neki. – Ki mondta, hogy pénzt akarok tőled? A férfi kétértelmű szavaitól Tina egészen rosszul lett. Csak nem arra gondol Luca? – Nincs semmim, ami egy bankár számára kompenzálná anyám tartozását.

– Alábecsülöd magad, cara. Bizony, van valamid, ami egy bankárt arra késztethet, hogy lenullázza anyád tartozását. A lány megrázta a fejét. – Nem hiszem. – Hallgasd meg az ajánlatomat, Valentina! Nem vagyok szörnyeteg, még ha azt gondolod is rólam. Nem szeretném, ha az anyádat az a megaláztatás érné, hogy elveszíti az otthonát. Tudod, van egy gyönyörű lakás a Canal Grande mellett, amely csak arra vár, hogy Lily beköltözzön. Havi járandóságot is fizetnék neki élete végéig. Az egyetlen, aki ennek a megoldásnak az útjában áll, te magad vagymosolyodott el ravaszul. Tina egyszerre volt dühös és döbbent. – És elárulod, mit vársz tőlem cserébe azért, hogy anyámnak ebben a megtiszteltetésben legyen része? – Semmi olyasmit, amit ne élveznél te is. Azt akarom, hogy lefeküdj velem. A lány pislogni kezdett, és azt várta, hogy felébredjen végre ebből a rémálomból. Nyilván elaludt a hosszú repülőút után, és most összevissza álmodik. – Ennyi? – kérdezte csípősen. – Elengeded anyám tartozását, beköltözteted egy lakásba, és havi apanázst fizetsz neki, ha én lefekszem veled? – Mondtam, hogy egyszerű a megoldás. Luca tényleg azt hiszi, hogy ez járható út? Tudja egyáltalán, mit követel tőle? Elvárja, hogy áruba bocsássa a testét azért, hogy megmentse az anyját a kilakoltatástól? – Köszönöm, hogy eljöttél, Luca. Carmela majd kikísér. – Valentina, tudod te, hogy mit utasítasz vissza? – A te szemedben nyilván magát a mennyországot. Csak sajnos nem vagyok eladó, és nem készülök a

mennyországba. Azt pedig nem is feltételezem, hogy a mennyország a te ágyadban lenne. – Talán még egyszer át kellene gondolnod a dolgot. Szerintem nem érzed át, milyen nagyvonalú ajánlatot tettem. – Te pedig nem érzed, hogy mikor kellene távoznod! – És nem is érdekel, hogy mi lesz az anyáddal? – Anyám felnőtt nő, Luca. Ő hozta saját magát ilyen helyzetbe, most pedig egyedül is kell kimásznia belőle. – Akkor is, ha elveszíti a palotát, és hajléktalan lesz? – Ha muszáj, akkor igen. Találni fog olyan helyet, ahol ezután élhet. Sajnos tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. – Meglep, hogy Lily lánya ezt mondja. Semmit sem teszel azért, hogy megmentsd? – Csodálom, hogy azt vártad, Luca, én majd belemegyek egy ilyen mocskos alkuba. Tévedtél. Rakd az utcára az anyámat, ha így akarod, talán majd tanul belőle. Azt viszont ne is képzeld, hogy prostituált leszek azért, hogy kihúzzam a bajból. Ami köztünk volt annak idején, annak egyszer s mindenkorra vége lett. Luca bólintott, és Tina mérhetetlen megkönnyebbülést érzett. Igaz, hogy most pecsételődött meg az anyja sorsa, de hát ez sajnos elkerülhetetlen volt, tekintve az anyagi helyzetét. – Ha így áll a dolog, nem lesz más választásom. Rendben van, most elmegyek. Majd felhívom apádat, és közlöm vele a rossz hírt. – Az apámat –kérdezett vissza hitetlenkedve Tina, és végigfutott a hátán a hideg. Amikor megérkezett, Lily is az apjával beszélt-, és végül nem árulta el, hogy mirőlvolt szó

köztük. Vajon mit főztek ki? – Miért kellene felhívnod? Neki mi köze ehhez az egészhez? – Számit ez? Szerintem téged ez sem érdekel. – Ha az apámról van szó, akkor engem is érint. Miért akarsz beszélni vele? – Mert Lily ma felhívta. – Igen, tudom – felelte türelmetlenül a lány. – Na és? – Apád nem akarja, hogy feleslegesen utazd át a fél világot. Lily azt mesélte,hogy felajánlotta biztosítékul a farmot a kölcsön fejében, ha te nem járnál eredménnyel.

4. FEJEZET – Nem hiszem el, hogy képes voltál belerángatni ebbe az apámat is! – kiáltott fel Tina, amikor belépett az anyja hálószobájába. Nem állt fenn a veszély, hogy felébreszti, mert Lily éppen azelőtt kért egy konyakot Carmelától. – Mit képzelsz egyáltalán? Luca szerencsére már elment, ami megkönnyebbülést jelentett Tinának, hiszen nem kellett néznie a férfi önelégült képét. Sajnos a hangulata azonban végérvényesen elromlott. Most már neki is hasogatott a feje, nem csak Lilynek. – Mit akarsz tőlem? És miért kiabálsz? – kérdezte az anyja sértődötten. Tina széthúzta a függönyöket, mire az utcáról beszűrődött némi fény. De mivel még mindig túl sötét volt, a lány felkapcsolta a legközelebbi villanykapcsolót. A következő pillanatban kigyulladtak a fények Lily ágya felett. A falon egy egész szőlőhegy jelent meg, ahol a leveleket és a gyümölcsöket is üvegből készítették. A sziporkázó fény elvakította Tinát. – Mi a fene ez? – kérdezte az első döbbenet után. – Talán nem tetszik? – kérdezte Lily csodálkozva, és felnézett a hihetetlen alkotásra. – Undorító! Mint minden giccs ebben az üvegmauzóleumban. – Valentina, ne beszélj velem ilyen durván! Nem azért vásároltam ezeket, hogy neked tetsszenek.

– Mindjárt gondoltam. E pillanatban viszont sokkal jobban érdekel, hogy mire beszélted rá apát. Luca szerint felajánlotta a farmot a hitel biztosítékaként. Azért, hogy kihúzzon téged a csávából, ha nekem nem sikerül. – Találkoztál Lucával? – Lily kipattant az ágyból, és magára kapott egy lazacszínű selyemköntöst. – Mikor…? Még mindig itt van? – Nem, szerencsére már elment. De előtte még felajánlotta a maga mocskos kis alkuját. Talán te segítettél neki kiagyalni, anya? A te ötleted volt, hogy a lányodat ajánld fel cserébe a tartozásodért? Lily meglepetten pislogott. – Ezt mondta volna? – Olyan döbbentnek látszott, hogy valószínűnek tűnt, tényleg nem tudott erről semmit. – Ez sok mindent megmagyaráz… Nem is gondoltam volna, hogy te tetszel neki. – Ó, nem! Kérlek, anya, nehogy azt mondd, hogy felajánlkoztál neki! Az asszony megvonta a vállát, aztán odaült az öltözőasztalához, és egy kis ronggyal fényesíteni kezdett egy üvegdelfint. – Ne gondold, Valentina, hogy kellemes ötvenévesnek lenni. A férfiak nem foglalkoznak veled. már észre sem vesznek. Mintha láthatatlan lennél. – Szerintem egyáltalán nem hízelgő, ha valaki azt akarja, hogy a szeretője legyél. – Dehogyisnem! Ráadásul Luca nagyon jóképű. – Lily abbahagyta a portörlést, és elmerengett. – Gondoljcsak bele, ha ügyesen kevered a-kártyáidat-, a végén még féleségül is vehet. – Visszautasítottam az ajánlatát. Az anyja csalódott pillantást vetett rá.

– Ó… – Ezután mondta, hogy apa felajánlotta a farmot biztosítékul. Ezért hívtad fel ma, anya? Akartál egy B tervet arra az esetre, ha én nem tudlak megmenteni? – Nem értem, mi bajod – tért ki a válasz elől Lily. –A legtöbb nő a fél karját odaadná érte, ha lefeküdhetne Luca Barbarigóval. Tina hirtelen vágyat érzett, hogy sokkolja az anyját. – Képzeld, egyszer már lefeküdtem vele! – Te kis hamis! – csóválta meg a fejét Lily, aztán egy újabb üvegszobrot kezdett fényesíteni. – És képes voltál eddig eltitkolni? Akkor meg nem értem, miért csinálsz most ekkora ügyet belőle. Ez a válasz sokkal többet mondott el Lilyről, mint egy kötetnyi jellemzés. – Mert nagyon rossz vége lett… – Nem vallott szerelmet rögtön az első éjszakán? Jaj, Valentina, olyan rémesen naiv vagy! Az anyja szavai mélységesen megsebezték a lányt. De talán azért árulta el a titkát Lilynek, mert azt akarta, hogy ő is szenvedjen. – Azt mondta, hogy az alma nem esett messze a fájától. Hogy én is egy férfi ágyában keresem a boldogulást. Lily hirtelen mozdulatlanná dermedt, és kivételesen megfeledkezett az üvegszoborról is. Aztán harsányan felkacagott. – És ezt te nem bóknak vetted? – Aztán a lánya arcára pillantva hozzátette: – Nem, látom, hogy nem. Azzal fogta a rongyot, és folytatta a portörlést. Amikor végzett, a fény felé tartotta a szobrocskát, és elégedetten letette, majd nyúlt is a következőért. Tinában csak úgy fortyogott a harag.

– Képzeld, terhes lettem! Lily felpillantott, és-ezúttal nyomban letette a kezéből azüvegtárgyat. Na végre! – gondolta Tina. – Terhes lettél? Luca Barbarigótól? A lánycsakbólintott, mert képtelen lett volna megszólalni. A könnyeivel küszködött. Milyen sokáig sikerült megőriznie a titkát. De talán az anyja ettől végre észhez tér… Lily csak ült, és lassan megcsóválta a fejét. – Mért nem ragaszkodtál hozzá, hogy feleségül vegyen? – Micsoda? – Nem tudod, milyen gazdag? Az egyik őse még velencei dózse is volt! Te jó ég, hát nem tudod, hogy a legelőkelőbb velencei családok egyikének leszármazottja? És te nem akartál a felesége lenni? – Csupán egyéjszakás kalandunk volt, anya. – Egyetlen éjszakát töltöttünk együtt. Nem terveztünk gyereket. Ráadásul elveszítettem a babát. – Egyébként kösz, hogy érdeklődsz az unokád iránt… – tette hozzá keserűen. – Ha annak idején hozzámész – fűzte tovább zavartalanul a gondolatait Lily –, akkor most nem lennénk ekkora pácban. Tina nem hitt a fülének. – Te meg sem hallottad, amit mondtam? Elveszítettem a gyereket! A huszonegyedik héten! Tudod, milyen érzés megszülni egy gyereket, aki halott? Lily egy percet sem vesztegetett rá, hogy elképzelje. – De te nem is akartál gyereket, igaz? Mert ha akartálvolna, már rég férjnél lennél. Egy hét alatt megszerveztem volna az esküvődet! – De én nem akartam férjhez menni!

– Hát éppen ez a baj! Rá kellett volna venned Lucát, hogy tisztességesen viselkedjen. Tina úgy érezte, sosem gyűlölte ennyire az anyját, mint ebben a pillanatban. – Úgy, ahogy te kényszerítetted házasságra Mitchet, amikor megtudtad, hogy terhes vagy? Árulj el nekem valamit, anya! Amikor már az ujjadon volt a gyűrű, nem abban reménykedtél, hogy elveszíted a babát? Elvégre sosem akartál gyereket. – Ez nem tisztességes, Valentina… – Igazán? Sajnálom, hogy nem teljesítettem a kívánságodat. De most talán mégsem bánod, hogy van egy lányod, tekintve a helyzetedet. Tina elfordult és távozni készült. – Élj boldogan, anya! Már nem akarlak látni, amíg el nem utazom. – Hová mész? . Tina hátrapillantott aválla fölött. – A pokolba. De ne hidd, hogy miattad teszem. A vaporettó a saját palotája előtt tette le Lucát, amely a Canal Grandéra nézett. Az inasa, Aldo eléje sietett, és kinyitotta neki a kovácsoltvas kaput. – ÉS a hölgy, akit magával szándékozott hozni…? Változott a terv, Aldo. Ma este egyedül vacsorázom. A dolgozószobámba hozza, kérem. Keresztülvágott az előcsarnokon, és felment a széles márványlépcsőn, kettesével véve a lépcsőfokokat. Biztos volt benne, hogy a terv csak némi késedelmet szenved. Ha Valentina alszik egyet az ő ajánlatára, be fogja látni, hogy nincs más választása. Ő maga jön majd el

hozzá, és felajánlkozik, cserébe, hogy megmenthesse a családját. Amikor belépett a dolgozószobába, rá sem hederített az íróasztalán tornyosuló irathalomra, hanem a széles üvegajtóhoz ment, és kilépett a teraszra. Mégsem a Canal Grandét látta maga előtt, hanem egy szép arcot, melyet aranyszőke haj keretezett, egy borostyánszínű szempárt, meg egy törékeny alakot. Valentina soványabb lett, az utazástól fekete karikák húzódtak a szeme alatt, de szebb volt, mint valaha. Luca rettenetesen vágyott rá. Nemsokára a lány eljön a palotájába… és akkor végre igazán az övé lesz! Tina a kezében tartotta a címet egy cetlin, amikor a házvezetőnő két oldalról cuppanós csókot nyomott az arcára. – Ha bármire szükséged lenne, csak gyere Carmelához! Én majd segítek neked, bella! A lány viszonozta az ölelést, miközben a melléhez szorította a cédulát a címmel. Carmela még egy rajzot is mellékelt, hogyan jut el oda. Luca azt mondta, hogy nincs messze, de már besötétedett, és a lagúnák vize feketén csillogottkanyargott a mélyben. Tina rettenetesen kimerült volt, de elhatározta, hogy egyetlen éjszakát sem tölt az anyja házában. Bár a mostani állapotában nem is gondolhatott az alvásra. Háromszor is eltévedt, mire megtalálta a keresett utcanévtáblát. Mialatt bolyongott, legalább volt ideje, hogy mindent átgondoljon. Például azt, miért sétál be az

oroszlán barlangjába, holott megfogadta, hogy soha többé nem teszi oda be a lábát. Nem az anyjáért teszi, az biztos. Ha ő maga került volna bajba, Lily hátat fordított volna neki, és a sorsára hagyta volna. Nem, az apja miatt döntött így, aki képes lett volna mindenét feláldozni, ha ezzel segíthet a lányán. Vajon milyen jelenetet adott elő neki Lily? Mivel vette rá, hogy a válásuk után húsz évvel hajlandó legyen nekiajándékozni a vagyonát, amelyért egy életen át dolgozott? A farm sajnos ettől függetlenül is veszélyben volt. Elég egy rossz termés vagy elemi csapás, és mindenüket elveszítik, és az apja álma szertefoszlik. De Tina nem engedhette, hogy az apja Lilyért tegye kockára a birtokát… Amikor megpillantotta a házszámot a kovácsoltvas kapu fölött, már olyan elszánt volt, hogy legszívesebben azonnal feltépte volna. Ehelyett azonbanmegnyomta a csengőt, és türelmetlenül várta, hogy szemtől szemben álljon Luca Barbarigóval. Amikor egy inas ajtót nyitott, azt mondta neki: – Jelentsen be, kérem: Tina Henderson vagyok… Valentina Henderson. Luca vár engem. Az ajtó kitárult, és az inas lekicsinylőén mérte végig a lány kopott farmerjét és gyűrött blézerét. – Signore Barbarigo a dolgozószobájában van – közölte vele, majd a hátzsákra pillantott. Kérhetem a csomagját? s – Nem, ha nem bánja, inkább magamnál tartanám – felelte Tina. Az inas bólintott, bár látszott az arcán, hogy helyteleníti a lány viselkedését. Ennek ellenére megindult előtte a lépcsőn az emeletre.

Tina közben szemügyre vette az impozáns stukkókat, intarziákat. – Milyen szép épület. gondolta, mégis valahogy, nyomasztóan hatott rá ez a hely. Minél magasabbra jutottak, annál jobban kapkodta a levegőt. Persze ennek semmi köze nem volt az oxigéntartalomhoz, hanem sokkal inkább ahhoz, hogy bemerészkedett az oroszlán barlangjába, és ellene készült fordítani a saját fegyverét. Az, ami utána következik majd, egyszerre töltötte el félelemmel és izgalommal. Lucának nem szabad azt gondolnia, hogy szerény szűzként azért esedezik, hogy a férfi könyörüljön meg rajta. A lépcsőházból egy hatalmas nappaliba jutottak, amely leginkább úgy festett, mintha egy lakberendezési magazin elevenedett volna meg. Talán a sötét fa ésa testes bútorok kissé férfiassá tették az összképet, ennek ellenére a helyiség kellemes hangulatú volt. Így kellene kinéznie anyám palotájának is, futott át Tina fején. Az inas keresztülvezette még néhány szobán, aztán megálltak egy dupla ajtó előtt, és a férfi bekopogott. Miután a ház ura kiszólt, az inas kinyitotta az ajtót, és miután bebocsátotta Tinát, be is csukta mögötte. A lány szívverése felgyorsult, amikor megpillantotta Lucát. A férfi egyenes háttal ült egy széken, a hatalmas íróasztal mögötti. Abútordarab hűen kifejezte Luca hatalmát. Antik darab volt, mégsem hivalkodó, látszott rajta, hogy nemzedékek használták és szerették. Éppen megfelel a céljaimnak, gondolta a lány elégedetten.

– Valentina! – szólalt meg Luca, de fel nem állt. A hangjában kérdés bujkált.–Micsoda meglepetés! – Igazán? – kérdezte a lány, és az ajtó felé fordult. – Be lehet zárni belülről? A férfi oldalra biccentette a fejét és felhúzta a szemöldökét. – Miért kérdezed? Tina letette a hátizsákját a padlóra, és mosolyt varázsolt az arcára. – Nem lenne jó, ha megzavarnának bennünket. – Nem – ismételte meg a férfi tűnődve. A lány legszívesebben azon nyomban sarkon fordult és elmenekült volna. Milyen rég nem szexeit már! Semmi tapasztalata nem volt a végzet asszonyának szerepében. Évek teltek el azóta, hogy lefeküdt Lucával. Megnyalta a száját, és felkészült a nagy alakításra. Megfogta a dzsekije cipzárját, babrált vele egy darabig, aztán lassan lejjebb húzta, amikor már biztos volt benne, hogy Luca szeme rászegeződik. – Nem gondolod, hogy egy kicsit meleg van idebent? – Kinyithatom az ablakot – ajánlotta a férfi óvatosan, de le sem vette a szemétTina kezéről. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha fel akarna állni, hogy kinyissa az ablakot. ( – Nem, nem szükséges – mondta a lány, és hirtelen megérezte, hogy hatalma van a férfi fölött. Egészen lassan csúsztatta le a válláról a dzsekit, és ledobta a padlóra. – Biztos csak nekem van melegem. – Mért jöttél ide? A kérdés nagyon kurtán és rekedten hangzott. Tina csak mosolygott, és lerúgta a lábáról a szandált. – Felajánlottál nekem egy pozíciót – felelte, aztán ráérősen áthúzta a fején a pólót, levetette, mire szőke haja

a meztelen vállára hullott. Kidüllesztette a mellét, amelyet már csak egy csipke melltartó takart el. Luca szemének csillogása felbátorította, hogy megszabaduljon az összes ruhájától. Három hosszú éve egyetlen férfi sem látta őt meztelenül. Ez alatt az idő alatt mindig eltakarta a testét, nehogy elárulja őt. Csak nem fogja éppen most cserbenhagyni… Amikor kioldotta az övét és kigombolta a farmert, még a lélegzetét is visszafojtotta, aztán így szólt: – Elfogadom. Lassan mozgatni kezdte a csípőjét, és a nadrág csúszni kezdett lefelé. De aztán mintha Tina félúton meggondolta volna magát, előrehajolt, és a dekoltázsát tárta Luca szeme elé. A férfi mozdulatlanul, kitágult pupillával bámult rá. – Ó, most jut eszembe… – mormolta a lány. – Mi? – nyögte ki nagy nehezen Luca, és le sem vette róla a szemét. – A feltételeim. Valami nyögés- vagy morgásféle tört fel a férfi torkából. Mindegy, nem számít, mi volt az. A lényeg, hogy Tinának sikerült felcsigáznia. – Mik azok? – Mennyi ideig legyek a szeretőd? Ezt nem említetted. – Mert nem döntöttem el. Tart, ameddig tart. – Én egy hónapra gondoltam. – Egy hónapra…? – Az több mint elegendő. Elvégre minőségi szolgáltatást kapsz. Nagyon megéri, majd meglátod. – Ha te mondod…

– Rám sok munka vár otthon, és te sem tétlenkedhetsz. És nem akarjuk, hogy ez a történet fenekestül felforgassa az életünket, igaz? – Igaz. A lány keze a csípőjén nyugodott, és egyértelműen érezte, mennyire kívánja őt a férfi. Te szemétláda! – mondta kimagában. Tényleg azt hitted, hogy minden úgy fog történni, ahogy eltervezted? – Meg kell ígérned azt is, hogy soha többénem kerülsz kapcsolatba az apámmal. – Soha többé. Tökéletes! – gondolta elégedetten. – Olyan szép ez a régi íróasztal, Luca. – Kicsit még lejjebb csúsztatta magán a farmert, aztán megfordult, és kihívó pillantást vetette a férfira. – Kár lenne csak munkára használni, nem gondolod? – Én azt gondolom… – kezdte Luca, majd felállt, lerúgta a cipőjét, és elkezdte kigombolni az ingét. Nemsokára láthatóvá vált izmos, kidolgozott felsőteste. – Azt gondolom, hogy le kellene segítenem rólad a farmert.

5. FEJEZET Önuralom. Ez volt az egyik olyan tulajdonság, amelyre Luca mindig is büszke volt. De amikor látta, hogy ez a kis szőke, macskaszemű ausztrál nő fehérneműre vetkőzik az ő dolgozószobájában – na, ez már több volt, mint amit el tudott viselni. Bárcsak már megszabadult volna attól az átkozott farmertől! Mielőtt felemelte volna Tinát, egyetlen mozdulattal lesöpörte a papírokat, írószereket az asztalról, aztán ráültette a lányt, lehúzta róla a nadrágot, és letépte a melltartót. Tina először nevetett, de aztán egyre szaggatottabban lélegzett. Elkerekedő szemmel nézte, ahogy Luca lehúzza a cipzárt a nadrágján, aztán kilép belőle. Amikor pedig a férfi a bokszeralsóját is levetette, és teljes pompájában kitárulkozott előtte, a lánynak még a lélegzete is elállt. – Gyűlöllek! – sziszegte. Luca nem bánta. A lány alkalmi sztriptíze kibillentette a lelki egyensúlyából,és valami nyugtalanítót érzett. A haragjával azonban már tudott mit kezdeni. Az, hogy Tina gyűlöli őt, még élvezetesebbé fogja tenni a szexuális játékot. Utána pedig nem bánja, akármennyire is gyűlöli őt a lány. – Remek – mormolta Luca, aztán turkálni kezdett egy fiókban, és végül előhúzott egy kis csomagot. Feltépte a fogával, majd gyorsan fel is rakta magának.

Odafordult a lányhoz, és széttárta a combját. Nedves és forró… Mennyei érzés! Próbálta még egy kicsit megtartóztatni magát, és az ujjával becézni kezdte a lány kemény mellbimbóját. Látta, amint vágy villan a lány borostyánszínű szemében, és a lélegzete akadozni kezd. – Örülök, hogy értjük egymást – mondta Luca, mielőtt egy határozott mozdulattal beléhatolt. Tina felkiáltott, a teste megfeszült, így a haja hátrahullott. Lehunyta a szemét, amikor a férfi másodszor, még mélyebben nyomult belé. Luca megfogta a fenekét, felemelte az asztalról, mire a lány a dereka köré kulcsolta a lábát. Ezúttal Luca volt az, aki felnyögött. Tina fokozta a tempót, és játékosan beleharapott a férfi vállába. Az enyhe fájdalom összekeveredett az eksztázissal. Az orgazmus úgy borította el őket, mint egy vulkán. A lány összehúzódó izmai még tovább fokozták Luca gyönyörét. Amikor a kielégülés hullámai elültek, a férfi magához szorította a felhevült, izzadt Tinát, és átvitte a szomszédos hálószobába, majd letette az ágyra. A lány sóhajtva elnyújtózott a puha lepedőn és párnán. Hol vannak a könnyek, a szemrehányások? Luca erre számított. De hát annál jobb! Mosolyogva ment be a fürdőszobába, és már a második menetet tervezgette. Soha rosszabb éjszakája ne legyen… Első alkalommal nagyon hevesen, szenvedélyesen szeretkeztek, másodszor majd lassan, érzékien teszi magáévá a lányt. Felfedezi a testét, és ő határozza meg majd a tempót is.

Amikor szemügyre vette magát a tükörben, először megrettent. A vállán skarlát jelként virítottak Tina harapásai. Micsoda kis tigris! Vad és zabolátlan. Meglepetés volt, amikor az imént megjelent a dolgozószobájában, bár ami azt illeti, számított rá, hogy így alakulnak a dolgok. Sikerült megtalálnia a lány gyenge pontját. Az anyja helyzete láthatóan hidegen hagyta, ezzel Luca melléfogott. Az viszont mesteri húzásnak bizonyult, hogy rávette Lilyt: beszéljen a volt férjével, és kérje a segítségét. Így megtalálta azt az egyetlen embert, aki sokat jelent Valentinának. Akiért mindent megtenne. Még azt is, hogy hagyja magát elcsábítani. Bizony, mindenkinek megvan a maga ára. Amikor Luca visszament a hálószobába, a lány már összegömbölyödve aludt. Ennyit a második menetről… A férfi óvatosan bemászott mellé az ágyba. Tina mormolt valamit álmában, aztán odasimult hozzá. Luca nem volt felkészülve erre. Nem szokott hozzá, hogy álmában ölelgessen egy nőt. Megpróbált ellazulni, mert még mindig felajzott volt. Sajnos nem segített rajta, hogy a lány teste finom meleg volt, és a megfelelő helyeken istenien lágy. Alvásról szó sem lehetett, így Luca inkább megpróbálta elképzelni, mi lesz, ha a lány majd felébred. Tehát Valentina egy hónapig lesz vele… Luca igazán elégedett volt a dolgok alakulásával. Bár ha arra a harminc éjszakára és nappalra gondolt, amikor a lány az ágyban, az íróasztalon, és még ki tudja, hol fogja neki bizonygatni, mennyire gyűlöli, akkor ez az egy hónap elég rövid időnek tűnt.

Tina csak fokozatosan tért magához, és az volt az érzése, hogy még mindig a repülőgépen ül. De aztán rájött, hogya gépen nincsenek ilyen finom puha ágyak. Velencében van. Villámgyorsan felült az ágyban. Odakint meghallotta egy közeledő vaporettó hangját. Eszébe jutott a veszekedése az anyjával, aztán a felejthetetlen szex Luca íróasztalán. A tenyerébe temette az arcát. Istenem, mit tett? Óvatosan felemelte a takarót. Hát persze hogy meztelen… Még jól emlékezett, milyen volt, amikor magában érezhette Lucát. Hogy is felejthette el, mi történt? A kielégülés, az eggyé válás és az intimitás semmivel össze nem hasonlító érzését. Mintha az a három év nem is lett volna. Semmi sem változott. Az emlékei nem hazudtak. Az ágyra, Luca ágyára azonban egyáltalán nem emlékezett. Az, hogy együtt aludt a férfival, sokkal bensőségesebbnek tűnt, mint mindaz, ami az íróasztalon történt. De hol lehet Luca? Az ágy támláján ott lógott egy köntös. Jádezöld selyem. A lány gyorsan felvette, hátha a férfi váratlanul felbukkan. Érdekes, milyen szégyenlős azok után, ami az éjszaka történt… Sosem gondolta volna, hogy valaha is belemenne egy ilyen mocskos alkuba. Tegnap viszont a düh hozzásegítette, hogy bátran nézzen szembe a sorsával. Most, reggel még mindig dühös volt – az anyjára is, és

Lucára is, de csodálta a saját vakmerőségét. Még most sem merte elhinni, hogy mibe mászott bele. Egy hónapig Luca Barbarigo szeretője lesz. Harminc szenvedélyes éjszaka egy olyan férfival, aki pontosan tudja, hogyan korbácsolja fel a vágyát. Ha csak erre gondolt, végigfutott rajta a borzongás. Három év önmegtartóztatás után semmi sem tűnhetett csábítóbbnak. Mivel Lucának nyoma sem volt, a kinti zajokra kezdett fülelni. Úgy tűnt, az utcákon nagy a nyüzsgés, így aztán a kandallópárkányon lévő órára pillantott. Micsoda? Délután három? Átaludta volna szinte az egész napot? Gyorsan kikelt az ágyból és bement a fürdőszobába. Miután lezuhanyozott, besétált a szomszédos dolgozószobába, és körülnézett. A hátizsákjának hűlt helye volt, és egyáltalán: semmi sem utalt arra, mi minden történt itt az éjjel. A ruhái nem hevertek szanaszét a padlón, az íróasztalon példás rend uralkodott. Az első pillanatban Tina azt kérdezte magától, nem csak álmodta-e az egészet. Nem, hiszen a teste még őrizte a szeretkezés emlékét… Tina azonban alig merte elhinni, ami történt. Nem áldozatként járult Luca Barbarigo elé, hanem csábítóként érkezett. Feltételeket szabott neki, és a férfi elfogadta őket. Igen, a dolog működött! Legalábbis eddig… A lány még éppen a holmiját szedegette össze, amikor halk kopogás hallatszott, aztán megjelent az inas egy tálcával a kezében. Kávé, tea, péksütemény és sok más finomság sorakozott rajta. Ha az inas meglepőnek tartotta

is, hogy egy nő van a munkaadója hálószobájában, nem adta semmi jelét. Tina szorosabbra húzta magán a köntöst, ami feleslegesnek tűnt, mert a férfi szándékosan nem is nézett rá. – Kíván még valamit, signorina? – kérdezte, miközben az ablakhoz ment. – Signore Barbarigo szerint maga nagyon éhes lehet. Mikor is evett utoljára? Tina már nem is emlékezett rá. De ahogy a tálcára pillantott, látta, hogy az ott sorakozó ételek nem is férnének belé. – Hol van a signore? Mármint… Luca – kérdezte, miközben az inas széthúzta a függönyt, és beengedte a délutáni napsütést. – Természetesen az irodájában tartózkodik, a Banca di Barbarigóban. – Igen, természetesen… – ismételte a lány. Megkönnyebbültnek kellene lennie, elvégre annál jobb, ha a férfi nem tölti vele minden idejét. Megkapta, amit akart, nem igaz? És ez még egy hónapig így is lesz. Luca pontosan tudja, hogy őt mindig itt találja. A gondolat nem tetszett Tinának, bár épp ez volt az, amire vállalkozott. – Ha ez minden… Az inas már az ajtóban állt, és arra várt, hogy ő elbocsássa. – Nem, lenne még valami. – A lány elpirult. – Nem találom a holmimat. – A ruhákat, amelyeket tegnap viselt? Igen, és amelyek itt hevertek szanaszét a padlón, tette hozzá gondolatban Tina. De aztán kitérő választ adott. – És a hátizsákomat. Azt sem látom sehol.

Az inas erre egy kisebb gardróbszobába vezette, ahol félretolt egy tükrös ajtót, amely mögött polcok rejlettek. A ruhái ott feküdtek, szépen összehajtogatva. – Kimosták és kivasalták a holmiját – közölte vele az inas. – A ruhatára nemsokára megérkezik. Tina a homlokát ráncolta. – De hát semmit sem hagytam az anyámnál. – A signore rendelt önnek ruhákat, bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Rendelt? Neki? A lány nem egészen értette a dolgot, de meg sem kérdezhettea részleteket, mert az inas közben már eltűnt. Amikor fél órával később kilépett a fürdőszobából, az egyik kedvenc, rövid harangszoknyáját viselte, amely szépen kiemelte karcsú, lebarnult lábát, meg egy hozzá illő topot. Észrevette, hogy időközben megérkezett a ruhaszállítmány is, amelyről az inas beszélt. Egy egész butiknyi ruha várt rá – a hétköznapi viseletektől kezdve a koktélruhákon át egészen a báli ruhákig. Tina gyorsan megnézegette őket. A legtöbb átlátszó védőhuzatban volt. A ruhákhoz cipők is tartoztak, úgy tűnt, mindegyik öltözékhez lábbelit is választottak. Néhány polcon pedig leheletfinom csipke fehérnemű pihent. Úgy látszik, Luca le akarta cserélni az ő egész ruhatárát. Tina majdnem felnevetett. Igen, ez tényleg nevetséges! És szükségtelen. Ráadásul sértő is! Feltépte az ajtót, és az inasért kiáltott. Ki a fenének tartja őt Luca Barbarigo?

Tina éppen e-mailt írt az apjának a régi, ütött-kopott laptopján, amelyen az egyik billentyű nem mindig működött, amikor kinyílt a nappali dupla ajtaja. Oda sem kellett fordulnia, azonnal tudta, hogy Luca az. A szíve egy pillanatra kihagyott, a bőre pedig bizseregni kezdett. Ez többet mondott minden szónál. Úgy tett, mintha észre sem venné a férfit, bár a hátán érezte a pillantását. – Mi van rajtad? – Éppen megpróbálom működésre bírni ezt a nyomorult billentyűt – felelte idegesen Tina, és nyomkodni kezdte, abban a reményben, hátha a kopogó hang elnyomja a heves szívdobogását. Végül sikerrel járt, és le is írt néhány szót, de aztán látta, hogy elgépelte a szöveget, amelynek így nem volt semmi értelme. – Nem azt kérdeztem, mit csinálsz, hanem hogy mi van rajtad. A kérdés meglepte a lányt. Végignézett egyszerű ruháján, aztán Lucára pillantott. Bárcsak ne tette volna! A fekete öltöny és a hófehér ing még nagyobb tekintélyt és hatalmat kölcsönzött a férfinak, az állán kiütköző borosta pedig még fenyegetőbbé változtatta. – Csak egy szoknya és egy top – felelte vállvonogatva. Talán Luca még mindig azt a farmert látja maga előtt, amelyet tegnap olyan lassan csúsztatott le a csípőjéről? Azt hitte, ma is abban lesz, és megismétlődik az előző napi jelenet? Tina megborzongott, és szinte már azt kívánta, bárcsak megtörténne… – Mért kérdezed?

– Mi van azokkal a ruhákkal, amiket én rendeltem neked? Még nem érkeztek meg? Ó! Azokról teljesen megfeledkezett! Felállt a székről, és megkapaszkodott a támlájában. – De, megérkeztek. – Akkor mért nem azok közül választottál? A lány előreszegezte az állát. – Honnan tudod, hogy ez nem azok közül való? Luca felnevetett. – Hidd el, Tina, látszik. – Igazán? És mi nem tetszik neked abban a ruhában, ami rajtam van? – Semmi baj vele, ha egy hátizsákos turista viseli. Most menj és öltözz át! – Tessék? Mióta írod elő nekem, hogy mit vegyek fel? – Amióta elfogadtad az ajánlatomat. – De én nem… – Tegnap elmondtad a feltételeidet, de az nem szerepelt köztük, hogy csakis a régi ruháidat hordhatod. Szóval… – Nem kényszeríthetsz, hogy… – Nem? Egy óra múlva a város egyik legelegánsabb éttermében fogunk vacsorázni. Gondolod, hagyom, hogy ebben a hacukában kísérj el? – Hogy merészelsz…?! – Ami rajta van, az nem hacuka! Lehet, hogy nem került többe pár dollárnál, és nem egyedi tervezésű darabok, de attól még nem hacuka! Tina összeszedte minden dühét, és visszavágott. – Ezenkívül… ami a ruháidat illeti… – Mi van velük? – Visszaküldtem őket – közölte a lány diadalmas mosollyal. – Hogy mit csináltál?

– Jól értetted: visszaküldtem őket az üzletbe. Nem kértem tőled új ruhákat, úgyhogy megkértem Aldót, juttassa vissza őket. Luca az ajtóhoz lépett és kikiabált: – Aldo! A hangja visszhangzott az egész palotában. Aztán megfordult, és visszament a lányhoz. – Nem tudom elhinni, hogy ekkora szamárságot műveltél! – Én meg nem tudom elhinni, hogy ruhákat rendeltél nekem, mintha öltöztetőbaba lennék, akit kedvedre vetkőztethetsz és öltöztethetsz! A férfi megállt közvetlenül a lány előtt. – Ma este az emberek az én oldalamon fognak látni, úgyhogy az alkalomhoz illően kell megjelenned. – Mint egy lotyó? – kiáltotta a lány. – Tegnap este, amikor megállapodtunk, nem panaszkodtál. És ha jól emlékszem, nagyon is szívesen tetted szét nekem a lábad. Tina akkora pofont adott neki, hogy majdnem úgy visszhangzott a házban, mint Luca iménti kiáltása. A férfi megtapogatta égő arcát. – Nagyon rossz szokásod ez a pofozkodás, Valentina. – Igazán? Neked is nagyon rossz szokásod, hogy provokálsz. – Azzal, hogy kimondom az igazat? Vagy hogy drága ruhákat veszek neked, és szeretném, ha viselnéd őket? A legtöbb nő tapsikolna örömében. – Én nem tartozom ebbe a kategóriába, és nem vagyok a kitartott ágyasod. Beleegyeztem, hogy egy hónapon keresztül lefekszem veled, de ez nem jelenti azt, hogy úgy mutogathatsz, mintha a tulajdonod lennék.

Ebben a pillanatban Aldo diszkrét köhintéssel jelezte, hogy megérkezett. Mindketten ugyanabban a pillanatban fordultak az ajtó felé. Tina legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében, Luca viszont úgy festett, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna. – Prego! – mondta az inasnak. – Azokat a ruhákat keresem, amelyeket megrendeltem, Aldo. Amelyekről Valentina azt állítja, hogy visszaküldte. – Odalent vannak a műteremben, uram. Az adott körülmények között jobbnak láttam, ha várok a visszaküldéssel. Tina még jobban feldühödött. – Micsoda? Megmondtam magának, hogy azonnal küldje vissza őket. Megígérte, hogy elintézi! Az inas könnyedén meghajolt. – Scusi, signorina. Még valami…? – Igen – vágta rá a lány. – Bizony, van még valami. – Aldo arra utalt – szólt közbe Luca –, hogy ebben a házban én vagyok az úr. Te szívesen látott vendég vagy, de én hozom a döntéseket, nem te. Aztán az inashoz fordult. – Grazié, Aldo. Megtenné, hogy felhoz néhány ruhát, amelyek közül a vendégünk választhat a ma esti programhoz? Úgy tűnik, az öltözködés nem tartozik az erősségei közé. Szüksége lesz a maga segítségére. – De én nem megyek sehová! – Valami szexit keressen, Aldo! – folytatta a férfi zavartalanul. – Koktélruhát tűsarkúval. Az tökéletes lesz. Azt akarom, hogy minden férfinak kiessen a szeme, és a nők elsápadjanak az irigységtől. Aldo meghajolt és távozott, hogy teljesítse a küldetését. Tina szikrázó szemmel nézett Lucára.

– És te mit fogsz csinálni azalatt, míg a férfiak gondolatban lefektetnek, a nők pedig megfojtanak? A férfi elvigyorodott, és vidám, de annál veszélyesebb tűz lobbant a szemében. – Elképzelem, hogy amint hazaérünk, leveszem rólad a ruhát, akármit is viselsz, aztán meztelenül az ágyra fektetlek, és széttárom a combodat. A szavaktól és Luca arckifejezésétől a lánynak még a lélegzete is elállt, ugyanakkor beleborzongott a gondolatba. – És így is lesz – szögezte le elégedetten a férfi.

6. FEJEZET Nem csoda, ha képtelen vagyok tisztán gondolkodni… Ez járt Tina fejében, miközben követte Aldót lefelé a márványlépcsőn. Legszívesebben egy újabb pofonnal törölte volna le a kaján vigyort Luca képéről. Azt azonban be kellett vallania magának, hogy a férfi jóslata őt is nagyon felizgatta. A megjegyzést nem lehetett csak fenyegetésként értelmezni, sokkal inkább érzéki ígéretnek hangzott. Tina szíve gyorsabban dobogott a gondolatra, hogy néhány óra múlva megint a férfi ágyában lesz. – Mit szól ehhez? – mutatott fel Aldo egy ruhát, és közben már kereste is a hozzá illő kiegészítőket. Nem telt bele sok idő, és Tina már a gardróbban állt egy olyan öltözékben, melyet mintha egyenesen neki terveztek volna. A dühe ellenére, amiért Luca basáskodni akart felette, első pillantásra beleszeretett ebbe a gyönyörű ruhába, mely szexi volt, kissé dekadens és elegáns, ráadásul úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Kobaltkék szatén koktélruha, melyen egyetlen varrás sem látszott. Mint egy második bőr… Alatta is finom csipke fehérneműt viselt, nem a megszokott pamutbugyit és melltartót. Már csak kontyba kellett tűznie a haját, és feltennie egy kis sminket, és készen is volt. Az eredményen ő maga is meglepődött. – Gyönyörű vagy – állapította meg elégedetten Luca, amikor belépett a gardróbba.

A férfi mély hangjától Tina megborzongott. Egy pillantás elég volt, hogy meggyőződjön róla: Luca nagyon kívánja. Amikor pedig a férfi kézen fogva besegítette a vaporettóba, a vágy a lányra is átragadt. Bolond vagyok, gondolta Tina, amikor rádöbbent, hogy úgy viselkedik, mint egy kamasz lány. Luca csak egy kényszerű kötelezettség számára, akivel harminc napot és éjszakát kell egy ágyban töltenie. Igen, lepaktált az ördöggel… Mégis nagyot dobbant a szíve, amikor a férfi helyet foglalt mellette a bőrülésen. A vízi taxi lassan haladt velük a Canal Grandén, így megcsodálhatták a Szent Márk teret, a Dózse-palotát és a Harangtornyot. Tina nem turistaútra vagy nyaralásra érkezett, mégsem tudta megállni, hogy ne gyönyörködjön a csodás látnivalókban. Elvégre ő sincs fából, ha ilyen csodás panoráma tárul elé. Luca ekkor oldalra fordult, és a lány megcsodálhatta a férfi klasszikus arcélét is. Ez sem kevésbé vonzó látvány, futott át a fején a gondolat. Vajon a kisfiuk rá hasonlított volna? Ahogy eszébe jutott a halva született baba, olyan éles fájdalom hasított a szívébe, hogy tompán felnyögött. Az arcán legördült egy könnycsepp. Tenyerét a szájára szorította, nehogy felzokogjon. – Mi a baj? – kérdezte Luca, de ő csak a fejét rázta. A kisfiúk… Meghalt, mielőtt megszületett volna. Mielőtt az anyja megszerethette volna. Elveszett gyermek… Egy kisfiú, akinek a létezéséről az apja nem is tudott. – Semmi – hazudta a lány.

A titok, melyet olyan sokáig sikerült megőriznie, most Damoklész kardjaként függ a feje fölött. Hogy mondhatná el az igazságot ennyi idő után? Hogyan kezdje? – Csak a csónak ringatózása miatt van – füllentette. – Mindjárt elmúlik. Tina mosolyt kényszerített az arcára, és azon tűnődött, hogy a fájdalma elmúlik-e valaha is. A vaporettó nemsokára megállt egy luxusszálló kikötőhelyén. – Jobban vagy? – kérdezte Luca, miközben kisegítette a lányt a csónakból. – Igen. És valóban így volt. Az is sokat segített,hogy valódi aggodalmat látott a férfi tekintetében. Nem is gondolta volna róla, hogy tud másképp is viselkedni, nem csak felfuvalkodott, arrogáns hólyagként. Ezt az oldalát, a gondoskodó Lucát nem ismerte. Vagy talán csak attól tartott, hogy a szeretője nem fog tudni a rendelkezésére állni aznap este? Beléptek az elegáns előcsarnokba, amelynek mennyezetét dús aranyozás borította. Az oszlopok rózsaszín márványból készültek. A széles lépcsőre, amely az emeletre vezetett, puha, vörös szőnyeget terítettek. – Lélegzetelállító – suttogta Tina. – Nem, te vagy a lélegzetelállító – súgta vissza a férfi. Amikor Tina csodálkozva ránézett, a férfi körbemutatott. – Mindenki téged bámul. Nem vetted észre? Nem… – Szerintem azért néznek meg, mert veled vagyok – válaszolta a lány.

– Igen, biztosan kíváncsiak rá, hogy ki vagy – mondta Luca, miközben elindultak felfelé a lépcsőn. – De biztos lehetsz benne, hogy itt minden nő a te helyedben szeretne lenni, és úgy akar kinézni, mint te. – A ruha teszi – mondta kitérően Tina. – Honnan tudtad, milyen méretet kell rendelned? – Azt feltételezed rólam, hogy nem tudom megsaccolni a szeretőm ruhaméretét? A lány összerezzent. „A szeretőm…” Ez túl bizalmasan hangzott. Kettejük között azonban csak egy tisztán üzleti megállapodás van. – Nyilván nagy gyakorlatod van benne – jegyezte meg szúrósan. – Talán zavar? – vigyorodott el a férfi. – Miért zavarna? Nekem aztán mindegy, kikkel bújsz ágyba. Nem akarom tudni. – Hát persze – mormolta Luca. – Pedig nem biztos, hogy olyan romlott vagyok, mint gondolod. Aldo megnézte a ruháidat, és a címkéken ott volt a méret. Hát innen tudtam. Tina elpirult, amikor eszébe jutott, milyen gátlástalan sztriptízt rendezett előző este a férfinak. Fogalma sem volt, hogy most mit feleljen neki. Ehelyett inkább arra koncentrált, hogy a tűsarkú cipőjében meg ne botoljon a lépcsőn. Az étterem ugyanolyan nagy volt, mint a hotel alapterülete, de az asztalok fele egy nyitott teraszon kapott helyett. A berendezés is fényűző volt: piros bőrfotelek, krémszínű abroszok és szalvéták, aranyozott tükrök. Miközben elhaladtak az asztalok mellett, minden fej feléjük fordult. A férfiak barátságosan köszöntötték Lucát,

a nők pedig csábosan mosolyogtak rá, de közben kritikus szemmel mérték végig Tinát. Az egyik pincér a terasz sarkában álló asztalhoz vezette őket, amely kicsit távolabb helyezkedett el a többi vendégtől. Innen nyílt a legszebb kilátás a Szent Márk térre és az öbölre, Luca hátradőlt a székén, és elmosolyodott. Igen, a panoráma tényleg mesés volt, de amit közvetlenül szemben látott, az még csodásabb. Nem csak üres bók volt, amit az imént mondott: Tina tényleg lélegzetelállítóan nézett ki. Talán a macskás szeme miatt… Vagy a ruhája színe teszi? Hirtelen viszketni kezdett a tenyere, annyira szerette volna megérinteni. – Éhes vagy? – kérdezte, miközben átnyújtotta neki az étlapot. Ő az volt, de nem elsősorban vacsorára vágyott. Előző éjjel Tina látványa másodszor is felébresztette benne a vágyat, de a lány olyan mélyen aludt, hogy neki nem volt szíve felébreszteni. Azt akarta, hogy ha újra szeretkeznek, Tina teljesen ébren legyen, és övék legyen az egész éjszaka. Ma éjszaka… Az elképzelés ugyanolyan csábító volt, mint minden az étlapon. De az ételek sora hirtelen unalmas és érdektelen olvasmánnyá vált. – Egy kicsit – felelte Tina a férfi kérdésére. – Ajánlasz valamit? Egy csomó mindent, gondolta szenvedélyesen. Legszívesebben most rögtön hazacipelte volna a lányt, ehelyett mégis tanulmányozni kezdte a főfogásokat. – A tintahal kitűnő. És a nyúl is. Tina szeme megvillant, mintha olvasna a férfi gondolataiban.

– Azt hiszem, maradok a marhahúsnál – felelte, mire Luca elmosolyodott. – Jó választás – jegyezte meg. Bizony, a lánynak szüksége lesz az energiára… Rendelt mindkettejüknek, legelőször is pezsgőt, amely hamar meg is érkezett. Miután a pincér töltött nekik az aranylóan gyöngyöző italból, a férfi felemelte a poharát. – Tósztot mondok. Igyunk a… – Itt tartott egy kis szünetet, és felöltötte a legvonzóbb mosolyát. – Igyunk a várakozásra. Tina arckifejezése megváltozott. Csillogó szeme elárulta, hogy ő is érzi a szexuális feszültséget, amely köztük kialakult. – A várakozásra! – ismételte meg rekedten. Még egy kortyot sem ivott, mégis úgy érezte, mintha becsípett volna. De hát nem is csoda. Az étterem elegáns és gyönyörű volt, a kilátás festői, vele szemben pedig a világ legvonzóbb férfija ül, aki úgy néz rá, mintha jobban kívánná, mint bármelyik fogást az étlapon.' Mindegy, mit gondol egyébként Lucáról, most élvezte, ahogy a férfi végigméri, és azt is, ahogy az ő teste reagál a pillantására. Igaz, hogy Luca Barbarigo egy lelkiismeretlen, arrogáns alak, neki mégsem áldozat, hogy le kell feküdnie vele. Mint ahogy az sem lesz nagy áldozat, hogy egy hónap múlva faképnél hagyja. Igen, igyunk a várakozásra! – A jelen pillanat éppen erről szól – folytatta a férfi. – Itt ülünk, és kellemesen elbeszélgetünk, pedig mind a ketten máshol szeretnénk lenni, és egészen mást szeretnénk csinálni. Tinának felesleges lett volna megkérdeznie, hogy mire gondol Luca, mert az égő tekintete elárulta.

– Talán beszélgethetnénk az időjárásról – javasolta a lány. – Gyönyörű esténk van. – Az időjárás egyáltalán nem érdekel. Beszéljünk inkább rólad! Mennyi idő telt el az óta az éjszaka óta? Két év? Vagy még több? – Januárban volt három éve. – Már annyi idő eltelt? – Luca ivott egy kortyot, aztán elgondolkodva nézte a lányt. – Mi mindent csináltál ezalatt? Egyszerű kérdés, gondolta Tina, csakhogy nem is olyan egyszerű válaszolniará. Mit is csinált? Először a sebeit nyalogatta. Aztán rádöbbent, hogy terhes. Később a halott kisbabáját gyászolta. És főleg: gyűlölte Luca Barbarigót. Tina a poharába bámult, nehogy a férfi észrevegye, mennyire felzaklatták ezek a gondolatok. – Nagyrészt az apám farmján dolgoztam. Azt nem fogja elmesélni, hogy eleinte egy barátnőjénél lakott Sydney-ben, és mindig csak egy napot próbált túlélni. – Milyen a farm? Lily egyszer azt mesélte, hogy birkákat tartotok, és eladjátok a gyapjút. Tina elnyomta magában a rossz érzést amiatt, hogy az anyja került szóba. – Igen, birkákat tenyésztünk, és valamennyi gabonát is termesztünk. – Végignézett az ötszáz éves palotákon, és eszébe jutott, milyen volt a farm, amikor egész évben szinte alig esett eső, minden kiszáradt, a birkák pedig vöröses színűek voltak a sok portól. A legutóbbi aszály olyan sokáig tartott, hogy a gyerekek azt hitték, a birkák vörös gyapjúval születnek. – A farm egészen más, mint

Velence – jegyezte meg, miközben arra gondolt: az nem kifejezés! – Akkor nagyon közel állhattok egymáshoz az apáddal. Tina vállat vont. – Hát persze. Ő nevelt fel, miután az anyám otthagyott bennünket. Nála csak a szünidők egy részét töltöttem. Nehezen tudnám elképzelni Lilyt egy farmon – jegyezte meg Luca vigyorogva. – Nekik nem lett volna szabad összeházasodniuk. Biztos vagyok benne, hogy anya úgy képzelte, egy gazdag farmer feleségeként egész nap teniszezni és teázgatni fog. – És nem így alakult? Tina megrázta a fejét. – Utálta a hőséget, a legyeket… Amikor hat hónapos voltam, egyszer csak összepakolta a holmiját, és otthagyta apámat az összetört szívével és egy csecsemővel. – Úgy tűnik – kezdte Luca, és óvatosan keresgélte a szavakat –, hogy nemigen illettek össze. – Gondolom, eleinte éppen ez a különbözőség vonzotta őket egymásban. Lily egy jó családból való angol lány volt, aki a nagynénjét látogatta meg Ausztráliában, és találkozott egy jó kiállású férfival, aki kockás inget és westerncsizmát hordott. Amikor találkoztak egy jótékonysági esten Sydney-ben, első pillantásra szerelmesek lettek egymásba. – A lány nagyot sóhajtott. – Más körülmények között a szerelem egy idő után kihunyt volna, és ők visszatérnek a maguk kis világába, de Lily terhes lett velem. Mielőtt átgondolhatták volna a dolgot, már házasok voltak. Rossz döntés volt, mint később kiderült. – Gondolod?

– Biztos vagyok benne. Egy terhesség nem elegendő indok a házasságra, igaz? Luca vállat vont. – Én olasz vagyok, nekünk nagyon fontos a család. Azt pedig sosem lehet tudni előre, hogy egy házasság boldog lesz-e, vagy sem. Ki tudhatná? – Én – vágta rá Tina. – A házasságuk az elejétől fogva óriási tévedés volt. Én sosem tennék ki ilyesminek egy gyereket. Igaz, hogy Lily lánya vagyok, de egészen más, mint ő. – Mégis idejöttél, hogy eltakarítsd a romokat, amelyeket maga után hagyott. – Nem az anyámért teszem! – sziszegte a lány. – Azzal fenyegettél, hogy apámat is bevonod ebbe a mocskos játékba, és ezt nem hagyhattam. Ő minden centért keményen megdolgozott, és nem fogom megengedni, hogy Lily miatt elveszítse egy élet munkáját. A szenvedélyes kitöréstől szinte kifulladt, de örült, hogy kimondta ezeket a dolgokat. Legalább emlékeztette magát, miért gyűlöli ennyire Luca Barbarigót. Ez a férfi csak kihasználja és manipulálja az embereket a saját érdekei szerint. – Tudod te – hajolt ekkor előre Luca –, milyen szép vagy, amikor dühösen villog a szemed? Szinte érzem a kilövellő szikrákat. Tina mély lélegzetet vett. A hirtelen témaváltás kibillentette a lelki egyensúlyából. – És nem csak akkor történik, ha mérges vagy – folytatta Luca, miután a pincér letette eléjük az ételt, majd diszkrét meghajlással távozott. – Tegnap este is ilyennek láttalak, amikor felértél a csúcsra. Már előre örülök neki, hogy ma este is megtörténik.

A vacsora további részére Tina egyáltalán nem tudott visszaemlékezni. Gépiesen rágta az omlós marhahúst, de egyáltalán nem érezte az ízét. Azt sem tudta, miről társalogtak ezután Lucával, mert csak az járt az eszében, ami a vacsora után következik. Amikor kihagyták a desszertet, és csak kávét kértek, a teste már szinte lángolt. – Menjünk! – mondta Luca rekedten, miután megitták a kávét. A tekintete perzselt a vágytól, és Tina úgy érezte, képtelen lenne megszólalni. Miközben kisétáltak az étteremből, sokan elköszöntek tőlük, de a férfi mintha most észre sem vette volna őket. Luca levezette őt a lépcsőn, és besegítette a rájuk váró vízi taxiba. Miattam siet ennyire, gondolta örömmel Tina, és most úgy érezte, neki is van hatalma a férfi fölött. Felmerült benne a kérdés, hogy mért pont őt választotta Luca. Jó, persze, az anyja egy vagyonnal tartozik neki, de rengeteg nő osztaná meg vele az ágyát szíves örömest, és a férfinak le sem kellene mondania Lily palotájáról. A követelést bármikor behajthatná. De hát akkor milyen játékot játszik Luca? Mi a célja? Útközben a férfi megfogta Tina kezét, és a fedélzet hátsó részéhez vezette. – Miért ráncolod a homlokodat? – kérdezte tőle, miközben a vaporettó felgyorsult. – Talán azért, mert nem értem, mit miért teszel. Luca megvonta a vállát. – Mit nem értesz? – Hát azt, hogy mért akarsz engem. – Tudod, szeretem a nőket – fordult szembe vele a férfi. – És te – legeltette kedvtelve a szemét a lányon – gyönyörű

nő vagy. Mért ne kívánnálak? – Egészen közel hajolt Tinához, az ajkuk már majdnem összeért. A lány hirtelen pánikba esett. – Ne tedd ezt! Ne csókolj meg! Csókolózni csak a szerelmesek szoktak, akik éreznek valamit egymás iránt. – Miért ne? Mert a sók veszélyes… Az ember: elfeledkezik magáról, és máris összetörik a szíve. Tina nem akarta, hogy ez megtörténjen. – Mert én gyűlöllek, és szerintem te sem kedvelsz enném. Egyszerűen nem lennehelyes. – És a szex nem számít? – Ha csak szex, akkor nem. – Szóval tegnap szerinted csak szexeltünk? – Miért, Szerinted más. – Igen. Csodás volt, világrengető. A legjobb szex amiben valaha részem volt. A lány mély lélegzetet vett. BelenézettLuca szemébe, hogy lássa, vajon nemviccel-e, de nem látta semmi jelét. Igen, számára is sokat jelentett az előző éjszaka, és ezúttal, amikor Luca szája újra az övéhez közeledett, már nem tért ki előle. A férfinak kávé- és boríze volt. Tina lába megroggyant, és csak azért tudott talpon maradni, mert, Luca erős keze megtartotta. A lány teljesen elveszett ebben a csókban, míg a férfi ujjai bejárták a testét, és a nyelvük erotikus játékba kezdett. Nem, nem szabad hagynia, hogy elolvadjon ettől a csóktól! Meg kell óvnia a lelkét Lucától!

Elfordította a fejét, hogy a férfi ne lássa meg rajta, mennyire a hatása alá került. Luca elengedte, és ő két kézzel megkapaszkodott a korlátban. – Bár ne tetted volna ezt! – Miért? – csodálkozott a férfi. – Mert nincs értelme. Megkaphatnád bármelyik nőt itt, Velencében, sőt az egész világon. Nem kellene senkit megzsarolnod. – De én nem akármelyik nőt akarom – közölte vele Luca,és újra magához ölelte. – Én egyedül téged akarlak. – Milyen szerencsés vagyok – jegyezte meg keserűen Titna. A férfi felnevetett. – Vajon önszántadból lefeküdnél velem? Ha nem zsaroltalak volna meg, akkor is hajlandó lettél volna rá? – Nemfelelte azonnal a lány, de még mindig nem értette, mi Luca mozgató rugója. – Akkor sem, ha te lennél az egyetlen férfi a Földön. – Látod? – vágta rá Luca, mint aki pont ezt a választ várta. – Nem hagytál nekem más választást. És hogy te harcolsz ellenem, csak még élvezetesebbé teszi, hogy megszereztelek magamnak.

7. FEJEZET A düh jó. A dühöt táplálni tudja magában, és Luca ellen fordíthatja, akár egy fegyvert. A düh átváltoztatja a szenvedélyt valami sokkal veszélyesebb érzéssé. Amikor a vaporettó megérkezett a palotához, Tina már cseppet sem volt félénk vagy sebezhető. Sőt, mintha erősebb lett volna, mint valaha. Túlélte a csókot, elviselte a férfi manipulációs kísérleteit. Ha Luca Barbarigo azt hiszi, hogy csak úgy elveheti tőle, amit akar, akkor nagyon téved. El fogja érni, hogy sokkal többet kapjon, mint amennyit ő ad a férfinak. Innentől kezdve nincs semmi félnivalója. Aldo köszöntötte őket a bejárati ajtónál, aztán diszkréten visszavonult, amikor Luca felvezette a lányt az emeletre. Tina érezte a hátán a férfi kezét, és valahogy ettől még dühösebb lett. Már nem érdekelte, milyen játékot játszikLuca, mert azt viszont már pontosan tudta, hogy mit vár tőle. És ez végtelenül egyszerűvé tette a dolgot. Csak és kizárólag a szexről szól minden. Leveti szépen a ruháit, és bebújik a férfi ágyába. Nincs ebben semmi bonyolult. A vacsora Luca számára végtelenül hosszúnak tűnt. Azt akarta, hogy lássák Tinát az ő oldalán, lefényképezzék, pletykáljanak róla, rákeressenek az interneten. De ez a

program túl sokáig tartott, és már nagyon várta, hogy az ágyában tudhassa a lányt. Holnapra már megjelennek róluk az első újságcikkek, fotók, és mindenki tudni fogja, hogy ők ketten egy pár. Még néhány társasági esemény, és a riporterek úgy felfújják a dolgot, hogy mindenki azt várja, nemsokára össze fognak házasodni. Maga Valentina is kezdi majd elhinni, hogy ez fog történni. És ekkor lesz a legsebezhetőbb. Ezen a ponton pedig a mese átváltozik valósággá: Luca a teljes nyilvánosság előtt fogja faképnél hagyni. De még nem tartunk itt, figyelmeztette magát. Addig még sok gyönyörben lesz része. A hálószobában kellemesen meleg volt, és csak egy hangulatlámpa égett. Luca becsukta az ajtót maga után, és kedvtelve nézte Tina nőiesen ringó csípőjét, amint a lány átvágott a szobán. Nagyon tetszett neki, ahogy a ruha rásimul a testére. – Hová mész? – lekérdezte tőle. A lány hátranézett a válla fölött. – A gardróbba. Feltételezem, hogy a ma éjszakai előadáshoz meztelennek kell lennem. – Micsoda? Ma nem lesz sztriptíz? – kérdezte a férfi csalódottan, miközben levetette a nyakkendőjét, és kigombolta a legfelső gombot az ingén. Tina szeme hűvösen csillogott. – Gyere ide! – adta ki az utasítást Luca. – Nem parancsolgathatsz nekem! – Gyere ide! – ismételte meg a férfi gyengéd, kérlelő hangon.

– Miért? Hogy letéphesd rólam a ruhát, mint egy ősember, aki divatos olasz öltönybe bújt? Engem nem tudsz becsapni, Luca. – Jobb lenne, ha nem gondolkodnál, egyszerűen csak idejönnél. – Tetszik ez a ruha. Nem akarom, hogy tönkretedd. – Történetesen nekem is. Talán csak szép lassan le akarom simítani a válladról. – Hát jó – egyezett bele Tina. – Ahogy óhajtod. A rekedtes hangja azonban elárulta a férfinak, hogy a lány nem olyan higgadt, mint amilyennek látszani szeretne. Tina odasétált Lucához, és hátat fordított neki. Ne ilyen gyorsan, gondolta a férfi. Ahelyett hogy a cipzárhoz nyúlt volna, megfogta a lány vállát, és belecsókolt a nyakába. Tina megremegett és halkan felnyögött. – Látod? – mormolta Luca, a lány hajába fúrva a fejét. – Még ez az ősember is meg tud lepni néha. Lassan lecsúsztatta az ujjait Tina karján, és közben kiélvezte bársonyos bőrének érintését. Bőven van idejűk. Ezúttal nem olyan viharosan és gyorsan fognak szeretkezni, mint előző éjszaka. Még annyi felfedeznivaló vár rá! Lassan lehúzta a ruha cipzárját, és minden négyzetcentiméternyi szépséges bőrt apró csókokkal borított. Aztán maga felé fordította a lányt, és két tenyerébe fogta az arcát. Tina szája szétnyílt, és kapkodva vette a levegőt. Borostyánszínű szemében zavarodottság tükröződött. Nemcsak düh és ellenségesség volt a tekintetében, hanem olyan sebezhetőség, ami már-már meghatotta Lucát.

– Nos, hol van az ősember, Valentina? – kérdezte, és közben figyelte, ahogy alány szája még jobban kinyílik. Nem fog neki csalódást okozni… A következő pillanatban lehajolt, végigsimított Tina száján, és elégedetten felsóhajtott. Csak szex, gondolta a lány. Csak szex, semmi más. Luca csókjai semmit sem jelentenek, a világon semmit. De akkor miért olyan finom? A férfi úgy játszott az ő testén, mint valami érzékeny hangszeren. Az ujjai lejjebb vándoroltak a nyakára, aztán Tina érezte, hogy a vállpántokkal babrál, és végül a ruha a padlóra hullott. A hűvös levegőtől megborzongott, és a mellbimbója megkeményedett. Luca ekkor magához ölelte, és a lány érezte, hogy mennyire kívánja őt. A keze önkéntelenül is a férfi lába közé vándorolt. Luca erre felnyögött, aztán felkapta a lányt, három nagy lépéssel az ágy mellett termett, és letette őt a puha párnára. A mellkasa úgy emelkedettéssüllyedt, mintha lefutotta volna a maratoni távot. Majd felfalta a szemével Tinát, akin már csak a selyem fehérnemű és a tűsarkú cipő maradt. Kapkodó mozdulatokkal vetkőzni kezdett. A lány le sem tudta venni a szemét izmos testéről és vágyának ékes bizonyítékáról. Aztán Luca letérdelt mellé az ágyra, és előbb az egyik cipőt vette le a lábáról, aztán a másikat. Végül a fehérnemű következett. Vagy fél percig csak gyönyörködött a látványban, aztán lehajolt, szájába vette az egyik mellbimbóját, miközben érzékien simogatta a testét. Tina bőre már lángolt. Hol remegett, hol megborzongott, minden érzékszerve új életre kelt.

Luca forró csókokat lehelt a hasára, aztán szétnyitotta a combját, és kényeztetni kezdte a nyelvével. A lány felkiáltott, és úgy érezte, már nem tud tovább várni. Teljesen elmerült az érzéki élmények tengerében, de még most sem volt elég. Többre vágyott. – Mondd, hogy kívánsz! – szólalt meg Luca rekedten. Tina megrázta a fejét. – Gyűlöllek. A férfi folytatta az őrjítő előjátékot, aztán újra ráparancsolt: – Mondd, hogy kívánsz! – Kívánlak. – A lány hangja nyögésbe és zihálásba fulladt. – Akarlak. Most! Luca azonnal abbahagyta a kényeztetést, és egy határozott, erős lökéssel beléhatolt. Már csak ez hiányzott, hogy Tina szenvedélye a magasba csapjon, és eljusson a lélegzetelállító csúcsra. – Mindig gyűlölnöd kellene – jegyezte meg Luca viccesen. A testük izzadt volt, és kapkodták a levegőt. – Most is gyűlöllek – zihálta a lány, és tényleg haragudott a férfira, amiért ezt művelte vele. – Akkor jó – vigyorodott el Luca, aztán egy hirtelen mozdulattal megfordította Tinát, így a lány most a térdén és az alkarján támaszkodott előtte. Amikor a férfi hátulról hatolt belé, Tina érezte, hogy közeledik a gyönyör újabb hulláma. Először lassan mozogtak, hogy összehangolják a ritmust, de aztán egyre gyorsabbak lettek a mozdulataik, és a férfi keze nyugtalanul simogatta a lány hátát. Egyik kezével átnyúlt alatta, és a mellbimbóját izgatta. Kívül-belül teljesenbirtokba vette Tinát.

Aztán Luca egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, és győzedelmes kiáltás szakadt tel belőle. Még egyszer, utoljára mélyen belédöfött, és Tinában egyetlen tűzgolyóvá olvadt össze a gyűlölet és a szenvedély. Amikor a férfi lerogyott mellé az ágyra, mégis azt gondolta: Gyűlöllek! Egyetlen könnycsepp csordult ki a szeméből, és végigfolyt az arcán. Igen, gyűlöllek! Gyűlölnöm kell! De azok után, amit az imént együtt átéltek, a szavak hirtelen kiüresedtek

8. FEJEZET Luca nem is emlékezett rá, mikor aludt el végül. Korán reggel egyszer felébredt, de Tina teste olyan melegen és hívogatóan simult hozzá, hogy egyszerűen muszáj volt újra szeretkeznie vele. Aztán ahelyett, hogy felkelt volna, visszaaludt. Ha Aldo nem ébreszti fel egy diszkrét kopogással, még most is durmolna. – Hány óra van? – kérdezte az inast, aki az asztalra tette a tálcát a reggelivel. Tina csak most kezdett ébredezni. Még mindig hason feküdt, a haja szétterült a párnán, és egyértelműen látszott rajta, hogy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt. Hányszor is szeretkeztek összesen? Négyszer? Ötször? Luca elveszítette a fonalat. – Tíz óra, uram – felelte az inas. – Nem ébresztettem volna fel, de Signore Cressini telefonált, és beszélni szeretne önnel. – Matteo hívott? – kérdezte Luca csodálkozva, és felvett egy köntöst, miközben Aldo széthúzta a függönyöket. Az inas bólintott. – Azt mondta, hogy fontos, uram. Azzal hangtalanul távozott. Tina felemelte a fejét, és beleszimatolt a levegőbe. – Hm… Kávé… Luca nevetve felemelte a kannát, és töltött mindkét csészébe. Közben azon tűnődött, vajon mit akarhat tőle Matteo.

Tartozott neki egy hívással, elvégre az unokatestvére nem tudja mire vélni, hogy elveszítette a legjobb vevőjét. Biztosan azt szeretné tudni, mi történt. Luca keze már a telefonon volt, de aztán meggondolta magát. Már késő volt bemenni az irodába, és az alkalmazottai simán boldogulnak egy darabig nélküle. Az őszi nap besütött a szobába, és odakint kellemesen meleg lehetett. Talán több időt kellene a lánnyal töltenie, amíg az nála vendégeskedik… Kirándulhatnának Muranóba, az nem tart sokáig, és közben a paparazzók egy csomó fotót készíthetnének kettejükről. Aztán elmehetnének ebédelni, és a végén sziesztázhatnának. Persze csak ha a lány nem alussza át az egész napot… Odament az ágyhoz, lehúzta róla a takarót,és játékosan rácsapott a popsijára. A látványtól éledezni kezdett benne a vágy. – Ébredj, szépségem! – mondta gyorsan, mielőtt, meggondolhatta volna magát. – Terveim vannakveled. Tinanem lelkesedett túlságosan a muranóikirándulásért. – Épp elég üvegtárgyat látott az anyja palazzójában, hogy megutálja őket egy életre. Ráadásul arra emlékeztették, hogy Lily miattuk adósodott el. De ami még jobban megijesztette, az volt, hogy sok időt kell együtt töltenie Lucával – szex nélkül.' Abba már belenyugodott, hogy az éjszakákat együtt töltik, elvégre ebben állapodtak meg. Tina azonban nem akart napközben is vele lenni. Szüksége volt időre, hogy átgondolja a dolgokat,és hogy újra védőfalat építsen maga

köré. Hogy félresöpörje a forró éjszakák-emlékét és meggyőzze magát, hogy semmi jelentőségük. Ez azonban nehezebben ment, mint gondolta. Nem mindig sikerült annyira gyűlölnie Lucát, amennyire szerette volna. A férfi ragaszkodott a kis kiruccanáshoz, így a lány kénytelen-kelletlen beleegyezett. Végül is szép, napos idő volt, és emlékezett egy virágos nyári ruhára a gardróbban, amelyet szeretett volna már felvenni. Mért ne nézhetne szét egy kicsit Velencében, ha már itt van? Elvégre csak nem vallhatja be Lucának, hogy fél kettesben tölteni vele a napjait! Keményen tartania kell magát, hogy ne látsszon rajta semmilyen érzelem. Csak nem attól fél, hogy beleszeret a férfiba? Ez nem fordulhat elő. Elég csak arra gondolnia, miféle aljasságokat művelt Luca vele és a családjával. Mire elkészült, a férfit a dolgozószobájában találta, amint éppen telefonált. Ő is elővette a laptopját, hátha sikerül befejeznie az e-mailt, amelyet az apjának írt, aki nyilván már nagyon szeretné tudni, mi a helyzet Velencében, és hogy ő mikor megy haza. Tina azon gondolkodott, hogyan tálalja neki a fejleményeket anélkül, hogy az apja felszállna a következő gépre, és fegyvert szegezne Luca fejének. Ám a rossz billentyű sajnos, vagy szerencsére megint megakadályozta, hogy befejezze az üzenetet. Tina halkan szitkozódni kezdett. Nagyon dühösnek látszol – jegyezte meg a férfi, – Mert ez az átkozott billentyű folyton beragad. Előbbutóbb le kell cserélnem ezt a laptopot. Eléggé leharcolt állapotban van.

Luca szemügyre vette a jobb napokat látott gépet, és megállapította, hogy nagyon nehéz, és borzasztóan lassú, egy idő után ő is feladta a próbálkozást, és azt mondta: – A sofőrmár vár ránk. Készen vagy? Miután kiérlek a forgalmas csatornák közül, a sofőr gázt adott, és az elegáns vaporettó csakúgy suhant a víz tetején. Luca megkérdezte tőle, hogy nem fázik-e, nem akar-e inkább a fedett részre menni, de ő élvezte, hogy a hajába kap a szél. Az éjjel Tina meggyőződhetett róla, a férfi annyira kívánja őt, hogy muszáj volt megzsarolnia, csak hogy az ágyába kényszerítse. A lányra hirtelen tört rá a felismerés, de most, nappali fényben az egész olyan valószínűtlennek tűnt. Nincs benne semmi logika, gondolta. Elvégre ő se nem modell, se nem ünnepelt sztár. De akkor mi van emögött? Amikor Luca a vállára tette a kezét, ő felnézett rá és megkérdezte: – Miért vagyok itt? És most az igazat akarom hallani. A férfi szemét eltakarta a napszemüveg. – Nem szeretnéd látni Muranót? – Tudod,hogy nem erre gondoltam. – De még mielőtt magyarázni kezdte volna, a férfi előremutatott. – Mindjárt ott vagyunk. A vaporettó lassítani kezdett, és nemsokára feltűnt a stég, amelyen égy férfi várta őket integetve. Tina sejtette, ki lehet az. A két férfi úgy hasonlított egymásra, mintha nem unokatestvérek, hanem testvérek lettek volna. Mindketten magasak, sötét hajúak és nagyon-nagyon jóképűek voltak. – Matteo! – kiáltott fel Luca, és kiugrott a stégre.

Átölelték egymást, aztán Luca visszafordult, hogy segítsen kiszállni Tinának. – Ő itt Valentiria Henderson. Lily lánya – mutatta be a férfi. Matteo elmosolyodott, és olasz szokás szerint kétfelől arcon csókolta Tinát. – Ó, igen, csak sokkal szebb és fiatalabb kiadásban. Ön is kedveliaz üvegtárgyakat, Valentina? – Nem – felelte a lány kurtán és nem túl barátságosan. – Egyáltalán nem érdekelnek – tette hozzá, nehogy Matteo új vevőt lásson benne. – Neki… másszenvedélye van – jegyezte meg Luca kétértelműen. Meg kell tanulnom, hogy ne piruljak el, ha zavarba jövök, gondolta Tina, és a távolba bámult a két férfi mellett. – Gyertek! – intett nekik Matteo, akin látszott,hogy jól mulat az unokatestvére megjegyzésén. – Meglátjuk, nem tudunk-e változtatni ezen. Beléptek egy hatalmas műhelybe, ahol négy kemence működött, és néhány ember éppen dolgozott. – Ha megbocsátasz – fordult hozzá Luca – szeretnék beszélni Matteoval. Addig megfigyelheted, hogyankészülnek a muranói szuvenírek. Az üvegfúvók tartanak egy kis bemutatót. Remélem, tetszeni fog, Tina felhúzta a szemöldökét. Semmi kedve nem volt hozzá, de annak örült, hogy egy kicsit elszabadulhat a férfi közeléből. Hagyta, hogy Luca egy ülőgarnitúra felé terelje, ahol már várakozott néhány család a bemutatóra. Tina helyet foglalt, de a következő pillanatban azt kívánta, bár ne tette volna.

Előtte egy kisfiú játszott a földön, mögötte pedig egy anyuka a karjában ringatta a kisbabáját. A férje mellette ült. A lány szíve összeszorult. Az ő gyermeke is ennyi idős lenne, ha élne, mint ez a kisfiú. Lekapta róla a pillantását, és azt tervezte, hogy feláll és elmegy. A tenyere izzadni kezdett. A kisfiú kíváncsi tekintete azonban úgy vonzotta, mint egy mágnes. Sötét szempár, sűrű szempilla… Mintha a saját gyereke szemébe nézne. Ekkor a gyerek ránézett, és félénken elmosolyodott. Tina szíve majd megszakadt, de sikerült viszonoznia. Ez a fájdalom soha nem fog elmúlni, gondolta. Könnyekégették a szemét, miközben a plafonra bámult, ahol drága kristálycsillároklógtak. Bárcsak ne tette volna be a lábát ide! Álmélkodó hangok hallatszottak, mire lekapta a szemét a mennyezetről, így látta, amikor az egyik-üvegfúvó belefúj egy hosszú csőbe. és a folyékony üveg buborék formájában lassan alakot ölt. Olyan forró volt, hogy szinte vörösen izzott. Ezután aférfilehűtötte valamelyest az üveget, hogy különböző szerszámok segítségével megmunkálhassa. Tina szórakozottan nézte, minthanem akarná, hogy a hatása alá kerüljön. Hirtelen észrevette, hogy az üvegfúvón nincs cipő.Veszélyes lehet mezítláb egy üveggyárban, gondolta csodálkozva, de hálás volt, amiért valami elterelte a figyelmét a kisgyerekről. Közben az üvegbuborékból lassan két láb lett, aztán egy test, majd még két láb. Aztán az üveg megszilárdult, és nem lehetett tovább alakítani. Amikor Tina megpillantotta a végeredményt, a

lélegzete is elállt. Egy ágaskodó lovat látott, amely emelt fővel mintha nyerített volna. Tina hangosan tapsolt a többi nézővel együtt. Amikor a szobor készen lett, az üvegfúvó odament hozzá és átnyújtotta neki. – Ezt a szép signorinának készítettem, mondta a férfi egy kis meghajlás kíséretében. Tina a kezében tartotta a paripát, és megpróbálta visszapislognia feltörni kél szülő könnyeket. – Gyönyörű! – suttogta, és minden oldalról szemügyre vette a szobrot. – Maga igazi művész. Az üvegfúvó újabb meghajlással elbúcsúzott, és visszament a helyére dolgozni. Tina hirtelen elhatározással hátrafordult, és az olasz anyuka kezébe nyomta a lovacskát. – Kérem, fogadja el, és adja oda a fiának a mai nap emlékére. És annak a kisfiúnak az emlékére, aki sosem kaphatott ajándékot, tette hozzá gondolatban. Az asszony először elcsodálkozott, de aztán mosolyogva elfogadta, és köszönetet mondott. A kisfiú nagy szemeket meresztett, és félve a kezébe vette a szobrot. Tina úgy érezte, képtelen tovább ittmaradni. Felállt, és a műhely másik végébe sétált, ahol rengeteg színes üvegtárgyat állítottak ki. Így hátat fordíthatott a kis családnak, és megpróbálta leküzdeni a rátörő fájdalmat. – Tetszett a mi kis bemutatónk? – hallotta hirtelen Matteo hangját. – Tetszett az ajándék? A lány nagy levegőt vett, mielőtt megfordult és a férfi szemébe nézett. – Odaadta annak a gyereknek! – kiáltotta az üvegfúvó, és a család felé intett. Luca is odalépett az unokatestvére mellé, és megveregette a vállát.

– Látod? Mondtam, hogy nem szereti az üveget. Matteo vállat vont. Ekkor egy nő lépett be a szomszédos helyiségből, és egy hatalmas virágcsokrot vitt oda. Matteo kivette a kezéből, aztán átnyújtotta Lucának. – Köszönöm, hogy átadod. Mondd meg neki, hogy nemsokára én is meglátogatom. Kisvártatva elbúcsúztak. Matteo megint megpuszilta Tinát, aztán ők ketten Lucával beszálltak a vaporettóba. A virágokat a férfi egy bőrrel bevont padra tette. – Ki kapja a csokrot? – kérdezte Tina kíváncsian, mivel Luca hallgatott. – Matteo édesanyja. Ma van a születésnapja,de Matteónak vizsgálatra kell vinnie a kislányát, így, most nem tudja személyesen felköszönteni. – Hol lakik? A férfi egy ideig összeszorított szájjal előrebámult, aztán felemelte a kezét, és rámutatott egy szigetre. – Ott… Tina megborzongott. – De hát az… – Igen – bólintott komoran Luca. – Isola di San Michele… A halottak szigete.

9. FEJEZET A magas kerítés annál jobban föléjük tornyosult, minél közelebb értek hozzá. Három kovácsoltvas kapu szabdalta a gótikus portált, és a nyomasztó látványon a ciprusok éspíniák sem tudtak változtatni. Tina újból megborzongott. – Jártál már itt? – kérdezte Luca, amikor a sofőr kikötötte a hajót. A lány megrázta a fejét. – Nem, még soha. A férfi a homlokát ráncolta. – Igen, most már emlékszem: te nem jöttél el Eduardo temetésére. A megjegyzés némileg szemrehányóan hangzott. – Nem sikerült ideérnem. A repülőgép hajtóműve meghibásodott, és vissza kellett fordulnunk Sydney-be. Amikor Velencébe érkeztem, a temetés már lezajlott, és Lily az idegösszeomlás szélén állt. Mellette kellett maradnom, így nem tudtam kijönni a nagybátyád sírjához – magyarázta Tina. Luca áthatóan nézte, mintha azon tűnődne, mennyi igazság van a lány szavaiban. Végül bólintott. – Most odajöhetsz velem, ha akarsz. De megvárhatsz a csónakban, ha nem szereted a temetőket. Sokan vannak így ezzel. – Nem, inkább veled tartok! – vágta rá Tina azonnal. Nem szeretett volna egyedül maradni a csónakban, és hallgatni, ahogy a hullámok vigasztalanul csapkodják a

vaporettó oldalát. – Kedveltem Eduardót, szeretnék elbúcsúzni tőle. Luca vállat vont. – Ahogy gondolod. A lány megkönnyebbülten állapította meg, hogy a temető belül sokkal kevésbé nyomasztó, mint kívülről szemlélve. A sírokat ápolt kert vette körül, és teljes csend honolt, eltekintve a madarak csivitelésétől és a lábuk alatt csikorgó kavicsok zajától. Itt-ott néhány ember hajladozott a sírok fölött, friss virágot tettek a vázákba, mások csak üldögéltek a ciprusok árnyékában, és a szeretteikre emlékeztek. Luca elhaladt néhány ápolt sír mellett, melyet márványangyalok és virágok díszítettek. A levegő megtelt az édes illatukkal. – Nagyon szép itt – mondta Tina halkan, hogy ne zavarjon meg másokat. – Békés és gondozott. Mint egy nagy kert. – Minden család rendben tartja a szerettei sírját – felelte a férfi. – Mivel nagyon kevés a hely, a halottak csak pár évig maradhatnak itt, utána máshová kerülnek. Tina emlékezett rá, hogy olvasott erről valahol. Talán Eduardo halála után. Egyrészt furcsállta, hogy egy idő után megbolygatják a sírokat, és a holtakat elviszik innen, másrészt viszont mindenkinek lehetősége van egy darabig ezen a csodás helyen nyugodni, ahonnan a tengerre és Velencére nyílik kilátás. – Matteo anyja nemrég halt meg? – Két évvel ezelőtt. – Luca megállt egy klasszicista stílusú kisebb épület előtt. – A mi családunknak már a

napóleoni időktől fogva van egy kriptája a temetőben, úgyhogy a mi halottainknak ez a végső nyughelye. A fehér márványból készült kripta kissé távolabb állt a többitől, és inkább egy kis kápolnára hasonlított, ami a család gazdagságára és előkelőségére utalt. A kovácsoltvas ajtó két oldalát egy-egy imádkozó angyal őrizte. Tina megfogta a virágcsokrot, míg Luca a kulcsot kereste a zsebében. A kapu nyikorogva nyílt ki, és hideg levegő legyintette meg az arcukat. A férfi meggyújtott két lámpát a bejárat közelében, mely meleg fénybe borította a helyiséget. Visszavette a virágokat a lánytól, és mielőtt beljebb lépett, meghajtotta a fejét. Tina hátrébb várakozott, míg Luca olaszul elmormolt egy imát. Aztán meghallotta Matteo nevét, és ebből arra következtetett, hogy Luca most átadja a halottnak a fia üzenetét. Ahogy megígérte. A lány nem akarta megzavarni, ezért kilépett a napfényre. A temető békés csendje éles ellentétben állt Velence belvárosának nyüzsgésével. Arra gondolt, milyen csodás város ez. Minden alkalommal új szépségeket fedez fel benne. Nem messze meglátott egy régi sírkövet, mely egy gyermeket ábrázolt, aki lépcsőn megy fel a mennyországba. A gyermek kezében friss virág volt, melyet a lépcső tetején várakozó angyalnak szántak, aki jóságosan nézett le rá. Tina letérdelt és megérintette a szobrot. Érezte, hogy könnyek homályosítják el a látását, mert egy másik halott gyermekre gondolt. – Szeretnél elbúcsúzni Eduardótól – hangzott fel mellette Luca hangja. A lány gyorsan pislogni kezdett, és lopva letörölte a könnyeket az arcáról.

– Igen, persze. Követte a férfit vissza a kripta belsejébe, ahol táblák jelezték, hol melyik családtag nyugszik. – Milyen sokan vannak! – csodálkozott a lány, aztán észrevette Matteo csokrát az egyik tábla mellett, és tudta, hogy ott fekszik a férfi édesanyja. – Eduardo sírja itt van – mutatott Luca a szemközti falra. – Az első felesége, Agnetha sírja mellett. Tina közelebb lépett, és nagyon sajnálta, hogy nem hozott magával virágot, amit betehetne a vázába. – Egyedül hagylak egy kicsit – mondta Luca, és éppen el akart menni mellette, amikor a lány felfedezett egy másik táblát. – A nagyszüleid? – kérdezte csodálkozva. Nem, a szüleim válaszolta a férfi rezzenéstelen arccal. – A nagyszüleim mellettük nyugszanak. – Azzal fogta magát és elhagyta a kriptát. A lány elolvasta, ami a táblán állt, és rádöbbent, hogy Luca szülei egy napon haltak meg, majdnem harminc évvel ezelőtt. A fiuk még nagyon kicsit volt… Amikor kilépett a kriptából, Luca már felvette a napszemüvegét, és hűvösnek, megközelíthetetlennek látszott. – Mehetünk? – kérdezte, miközben bezárta az ajtót, és eltette a kulcsot. – Luca! – Tina a férfi karjára tette a kezét. – Sajnálom… Nem tudtam, hogy ilyen korán elveszítetted a szüleidet. – Nem tehetsz róla – vont vállat Luca. – De még nagyon kicsit voltál… Biztos sokat szenvedtél. A férfi elhúzódott tőle. – Ugyan mit tudsz te a gyászról?

Miközben a férfi előreindult, Tinába éles késként hasított a saját vesztesége. – Elég sokat, ami azt illeti. Tudom, milyen érzés elveszíteni valakit, akit szeretünk. Ha tudnád…! – tette hozzá gondolatban. Az út további részét a csónakhoz már némán tették meg. Amikor hazaértek, az ágy melletti asztalon egy kartondoboz várt Tinára. – Mi ez? – kérdezte a lány. – Nem rendeltem semmit. – Nyisd ki és nézd meg – válaszolta Luca, majd eltűnt a fürdőszobában. Ezek voltak az első szavak, amelyek elhangzottak köztük a temetőbeli látogatás óta. A csónakban sem szóltak egymáshoz, ami Tinának is jót tett, mert így elhessegethette a gyászoló férfi képét. Jobb, ha nem látja Luca vonzó és sebezhető oldalát. Fogta a dobozt, forgatta egy kicsit a kezében, és azon tűnődött, hogyan tudná a legegyszerűbben kibontani. Megtalálta a ragasztószalag végét, és feltépte. Jóságos ég! Ebben a pillanatban Luca visszatért a hálószobába. A nyakkendőjét már levette, és az inget is kigombolta, így a lány megcsodálhatta tökéletes felsőtestét. Megpróbálta lekapni róla a pillantását, de nem sikerült. – Hogy kerül ez ide? – kérdezte, de nem nézett a dobozra. A férfi vállat vont, és ledobta magáról az inget. – Szükséged van egy új laptopra. – A régi is teljesen megfelel. – Az már múzeumba való. Luca elkezdte kioldani az övét, hogy levesse a nadrágot is, mire Tina még a lélegzetét is visszafojtotta.

– Lehet, hogy ősembernek tartasz, de nem vagyok az – folytatta Bárnem lehetett rossz, amikor az ősférfi a barlangjába cipelte az ősasszonyt, hogy a kedvét töltse vele. A lány nagyot nyelt. Nem tudottvilágosan gondolkodni, amikor egy majdnem meztelen férfi állt előtte. – Tökéletesen játszod az ősemberszerepét – jegyezte meg kicsivel később. Luca odahajolt hozzá, az ajkuk majdnem összeért. – De ugye ez téged egyáltalán nem zavar Valentina? Szeretsz itt lenni velem. – Tévedsz – préselte ki magából a lány. – Számolom aznapokat, mikor leszek újra szabad. A férfi mosolya elárulta, hogy egy szavát sem hiszi. Ebben az esetben jobb, ha kihasználjuk az időt, ami a rendelkezésünkre áll. Azzal fogta magát, és megcsókolta Tinát. A lány orrát betöltötte Luca ismerős illata. Miután a férfi elhúzódott tőle, felsóhajtott. – Van egy kis probléma – mondta. Tina még magához sem tért, és nem értette, mire célozhat Luca. – Miféle probléma? – Luca megfogta a lány egyik mellét, és simogatni kezdte a ruha alatt. – Túl sok minden van rajtad. Tina majdnem felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Ez legyen a legnagyobb probléma az életében. Azt hitte, Luca szenvedélyes, gyors, viharos szeretkezésre vágyik.Ehelyett úgy szeretkezett vele, olyan

gyengéden és óvatosan, mintha ő is egy törékeny üvegszobor lenne. Apró csókokkal borította a testét, a nyelve játékosan bebarangolta az idomait. Mindent elkövetett, hogy a végsőkig fokozza a lány vágyát. Amikor aztán Tina végre átélte az orgazmus gyönyörét, úgy érezte, testestüllelkestül a férfié lett. Hirtelen nagyon megijedt. A szex egy dolog. Azzal még ki tudott békülni. De hogy így átadja magát Lucának, ennyire belefeledkezzen a kényeztetésébe, az már egy másik dolog. Mi lesz, ha néhány hét elteltével üres kézzel, kiégve kell majd elmennie innen? És nem csak a szex változott meg. Maga Luca is. Aggódott Tináért a csónakban, aztán most ez a drága ajándék, az új laptop… A lány tudta, hogy az új számítógép ára meg sem kottyan a férfinak, inkább azon csodálkozott, hogy Lucának eszébe jutott, hogy vegyen neki egy újat, amelyen dolgozhat és levelezhet. Nem lett volna muszáj laptopot vennie neki, és Lilynek sem kellett volna új lakást vásárolnia, hiszen az asszony egy vagyonnal tartozott neki. Mért viselkedik hirtelen úgy, mint egy érző ember, mikor Tina aztszerette, amikor érzéketlennek látta. Gyűlölni akarta Lucát, és ez egyre nehezebb volt. Tina lehunyta a szemét, és magában imádkozott. Ha emelt fővel és nem összetört szívvel akar elmenni innen, akkor szüksége van olyan okra, amely miatt gyűlölheti a férfit.

Talán ki kellene vennie néhány nap szabadságot. Nem várt módon jó érzés volt fényes nappal az ágyban feküdni és Tinával hancúrozni. Kinyújtotta a kezét, és kisimított egy hajtincset a lány arcából. – Holnap anyukáddal ebédelek – szólalt meg hirtelen. – Velem tartasz? Érezte, hogy Tina megmerevedik. – És miért találkoztok? – Alá kell írnunk egy csomó hivatalos iratot az ingatlanok ügyében. A palazzo az én nevemre kerül, a lakás pedig Lilyére. – És mért szeretnéd, hogy én is ott legyek? – Tina felült, maga elé húzta a takarót, és szemrehányóan nézett a férfira. – Hogy kérkedhess előttünk azzal, milyen okosan elrendezted a dolgokat? Luca meglepődött. Azt hitte, Tina félálomban van, erre föl most harciasan bámul rá. – Azt hittem, szeretnél találkozni az anyáddal. – És ezt higgyem is el? A lány kiugrott az ágyból, maga köré tekerte a takarót, de mivel az lelógott a földre, Luca egy gyors mozdulattal elcsípte a végét, és szorosan tartotta. Tina kénytelen volt megállni és visszafordulni. – Megkaptad, amit akartál. Eloroztad az anyámtól apalazzót, pedig egyáltalán nincs is szükséged rá. Egy hónapra szereztél magadnak egy engedelmes szeretőt, aki minden kívánságodat teljesíti. Miféle beteges ötlet, hogy együtt akarod látni a két áldozatodat? – Azt hittem, örülsz, ha láthatod – dohogott Luca. – Bárcsak én is az anyám mellett ülhetnék ahelyett, hogy a temetőben látogatnám.

Tina nyomban megenyhült, és tett egy lépést az ágy felé. Luca… – Felejtsd el! – jelentette ki a férfi, és ő is felkelt. – Rossz ötlet volt. Azzal már el is tűnt a fürdőszobában. Hát ennyit a kellemes, lustálkodós napról, gondolta bosszankodva. A vitájuk után Tina nem találkozott Lucával, feltételezte, hogy a férfi bement az irodába. Nem csoda… Mért kellett úgy nekitámadnia, mintha Luca valami halálos bűnt követett volna el azzal, hogy meghívta, ebédeljen vele és a saját anyjával. A lány már szégyellte magát a viselkedése miatt. Nem akarta megbántani a férfit. Nem mintha érdekelte volna, mit gondol róla Luca, és az ő kapcsolata azanyjával szintén nem tartozik rá. Lucának fogalma sincs róla, hogyan, milyen körülmények között váltak el Lilyvel. De a vallomás, hogy a férfi mindent megadna azért, ha élne az édesanyja, meghatotta Tinát, és lelkifurdalása támadt, amiért ennyire megromlott a kapcsolata Lilyvel. Azok után, ami az utóbbi időben történt, persze ez nem is csoda. De ha ilyen sokáig itt marad Velencében, akkor megpróbálhatná helyrehozni a kapcsolatukat. Eszébe jutottak az apja szavai, mielőtt útnak indult Velencébe. De hát ő akkor is az anyád, kedvesem, és örökre az is marad. Ezelől nem futhatsz el.

Talán igaza van az apjának. Örülnie kellene, hogy még él az anyja és rendeznie kellene a viszonyukat, hamár a sors úgy hozta, hogy Velencében ragadt.

10. FEJEZET – Ezek szerint lefekszelvele? Carmela háttal állt Lilynek a konyhában, és együttérző pillantást küldött Tina felé, miközben töltött neki egy csésze kávét. A lány viszonozta a pillantást, noha sajnálta, hogy a házvezetőnő a cinkosa, és nem a-saját anyja. Bár megkell hagyni, hogy a látogatása eddig sokkal simábban zajlott, mint gondolta. Az időjárásról beszélgettek, aztán az új lakásról, melyet Lily aznap nézett meg. A legnagyobb meglepetést és örömet pedig az szerezte Tinának, hogy a szalonban egy csomó doboz halmozódott, amelyekben az üvegtárgyak egy része arra várt, hogy egy galériatulajdonos megvegye őket. Lily láthatóan örült a lánya felbukkanásának, bár természetesen még mindig arra panaszkodott, milyen igazságtalanul bánt vele Luca, és aggódott, hogyan fog elférni egy aprócska, hatszobás lakásban. – Igen, anya – válaszoltaa lány, miközben azon tűnődött, hány vele egykorú lány beszéli meg az anyjával a szexuális életét. De hát minek titkolta volna a dolgot? Nem lett volna semmi értelme. Valószínűleg már mindenki tudta Velencében. – Lefekszem vele. Az anyján nem látszott, hogy örül a hírnek, vagy csalódott. Mindenesetre nem látszott meglepettnek. – És mit gondolsz, ezúttal van jövője a kapcsolatotoknak? Erre a kérdésre Tina könnyen tudott válaszolni.

– Nincs. – Mitől vagy ennyire biztos benne? – Csakúgy… – És Luca? – Ő is biztos benne. Nem hagyhatnánk ennyiben, anya? – De igen – felelte Lily–és hangtalanul letette az üres csészéjét a csészealjra. Tina remélte, hogy ezzel lezárták a témát. Az anyja színpadiasan felsóhajtott. – Mégis…az az érzésem, hogy ha egy férfi másodszor is meg akar kapni egy nőt, akkor nyilván talál benne valami… ellenállhatatlant. – Vagy csak szüksége van egy kis könnyű szexre. Ide hallgass, anya, ez nem vezet sehová. A hónap végén hazautazom. Luca viszont itt marad. – A lány vállat vont. – A történet véget ér. – De ez akkor csak időpocsékolás. Nem értem, miért nem használod ki ezt a megállapodást, és miért nem fordítod az előnyödre. Soha rosszabb férjet, mint Luca Barbarigo! Tina megdörzsölte a halántékát. Akárhányszor találkozik az anyjával, mindig rátör a fejfájás. – Nem keresek férjet. Ha történne valami… – Mire gondolsz? Például hogy jön a baba? Ne álmodozz, nem leszek terhes másodszor is ugyanattól a férfitól. Ennyire nem vagyok buta. Lily felállt, és megvonta a vállát. – Kedves tőled, hogy beugrottál, de attól tartok, folytatnom kell a pakolást. – Luca küldött segítséget a csillárok becsomagolásához, viszont muszáj felügyelnem a

munkájukat. – A lányára hunyorított. – Nem lenne kedved segíteni? Tina csak pislogott. Nemcsak az érte váratlanul, hogy az anyja a segítségét kérte, hanem az is, hogy rá merné bízni az értékes csecsebecséit. – Biztos vagy benne, hogy akarod? Fogalmam sincs, mit szeretnél megtartani, és mit nem. – Majd megmondom, melyik marad, te pedig becsomagolhatnád őket. A lány elmosolyodott a munkamegosztáshallatán. Mivel nem volt különösebb dolga, akár maradhat is segíteni egy kicsit. Hátha közben sikerül jobban megismernie a saját anyját. – Rendben van, akkor gyerünk! Két órával később még mindig alig került valami az ELADÓ feliratú dobozba. Lilly olyan elégedetten sóhajtott fel, mintha egy egész szobát kiürítettek volna, holott csak egyetlen asztalkáról pakolták el a dísztárgyakat. – Nos, azt hiszem, mára be is fejezhetjük. Tina körülnézett. Ha ebben a tempóban folytatják, fél évig is eltart, mire kiürítik a palotát. – Nem, várj csak! – szólalt meg Lily, és felé nyújtott egy kisebb üvegszobrot. – Ez is mehet az eladók közé, A lány hátán végigfutott a hideg. Egy olyan lovacska volt, mint amilyet aznapdélelőtt kapott az üvegfúvótól. – Luca ma magával vitt Muranóba – mormolta, és a fény felé tartotta a szobrocskát. – Pont ilyen lovat készítettek, amikor ottvoltam a műhelyben, – Biztos ez is onnan származik. Akárki is dobhatnánk, értéktelen darab, több ezret gyártottak belőle.

Tina a kisfiúra gondolt, aztán arra a másik gyerekre, aki nem érhette meg, hogy lovagolni tanuljon. Pedig a farmon előbb ült volna lóra, mint hogy megtanult volna járni. Az ő kisfia is megérdemel egy lovat… – Akkor nekem adod? – Hát persze! De azt hittem, nem szereted az üvegtárgyakat. – Nem is nekem lesz – felelte Tina, miközben óvatosan betekerte a szobrot egy selyempapírba. – Hanem… egy barátomnak. Ekkor Carmela lépett be a szobába, kezében egy tálca, mindenféle frissítőkkel. Tinának eszébe jutott, mit akart még kérdezni az anyjától. – Luca unokatestvére megkérte őt, hogy vigyen el egy csokrot az anyja sírjához, San Michele szigetére. Így én is elbúcsúzhattam Eduardótól. – Ó, szegény Eduardo! – merengett Lily, és kibámult az ablakon. – Bárcsak ne hagyott volna itt! Ha még élne, minden másképp alakult volna. – Hiányzik? – Persze hogy hiányzik – mondta Lily szemrehányóan. – Ráadásul ebben a korban már nagyon nehéz férjet szerezni. Ötven fölött drasztikusan csökkennek az esélyek. – Most visszafordult a lányához. – Ezéris kellene kihasználnod a kínálkozó lehetőséget. Szép vagy, és fiatal, de ez nem mindig lesz így. Tina önkéntelenül is felnevetett. Ha az anyja könyvet írna Lily világa címmel, az garantáltan bestseller lenne.

– Amikor a kriptában jártam, feltűnt, hogy Luca szülei már meghaltak, de ő nem volt hajlandó mesélni róluk. Nem tudod, mi történt velük? – kérdezte óvatosan. Az asszony belekortyolt a ginbe, és elgondolkodva felnézett a plafonra. – Ó, az már nagyon régen történt… Talán már több mint húsz éve. Hajól emlékszem, azt mondták, hogy csónakbalesetben haltak meg valamelyik lagúnában. Ezért Lucát Eduardo és Agnetha nevelte fel. Tina felkiáltott meglepetésében: – Luca itt lakott Eduardóékkal? – Igen, de amikor hozzámentem Eduardóhoz, akkor ő elköltözött. Hadd gondolkozzam… Igen, Eduardo mesélte, hogy Matteo szülei is szívesen felnevelték volna Lucát, de mivel Eduardónak és Agnethának nem volt gyereke, végül hozzájuk került. Tina próbálta megemészteni a hallottakat, de újabb és újabb kérdések merültek fel benne. Szóval ez volt Luca otthona… Vajon ezért gyűlöli annyira az ő anyját? Lily felbukkanása ezek szerint megfosztotta őt az örökségétől. Ezért akarta Luca mindenáron visszaszerezni a palazzót? Hol az ördögben van ez a lány? Luca a palota erkélyén állt, a Canal Grandét nézte, és közben azon tűnődött, vajon hová tűnhetett Tina. Jó, veszekedtek, de van egy megállapodásuk. A lány beleegyezett, hogy egy hónapig vele marad, ráadásul ő határozta meg ezt az időtartamot is. Luca már bekukkantott Tina szekrényébe is, de a ruhái ott lógtak a fogasokon, és a hátizsákja is ott pihent a szekrény aljában. Ezek szerint nem ment el végleg.

De akkor hol lehet? Városnézésre ment? Vagy csak sétál egyet, hogy kieressze a gőzt? A férfi rosszkedvűen nézte a vaporettók utasait, mindegyiken Tinát kereste. Ettől még megbocsáthatatlan,amit Luca tett, gondolta a lány, miközben a sötét utcán sétált. Bár azért valamennyire megmagyarázza a viselkedését. Érdekes, mire képes valaki, hogy visszaszerezze a palotát, amelyre nincs is szüksége… Ez értelmetlen. Tina sokkal tovább maradt az anyjánál, mint tervezte. A lovacskás üvegszobor alaposan becsomagolva egy papírtasakban volt a kezében. Becsengetett, és amikor meghallotta a halk zümmögést, kinyitotta a kaput. Ám nem Aldo, hanem maga Luca várt rá. A lány nagyot nyelt. Miután összeszólalkoztak, nem volt benne biztos, hogy a férfi örül-e neki, hogy viszontlátja. – Vásárolni mentél? – kérdezte a férfi a tasakra pillantva. – Aldo szerint már órákkal ezelőtt távoztál. – Nem. Anyának segítettem a csomagolásban. Nem tudtam, hogy ehhez is engedélyt kell kérnem tőled – tette hozzá a lány gúnyosan. – Egész idő alatt nála voltál? – Mást nem is ismerek a városban – méltatlankodott Tina. – Újra és újra meglepsz, Valentina. Azt hittem, semmi kedved találkozni az anyáddal. – Nem értem, mi ezen olyan meglepő – mondta a lány, és megpróbált elmenni Luca mellett. – Hiszen mi idegenek vagyunk, szinte semmit sem tudunk egymásról.

– Igazán? – A férfi megfogta a csuklóját, és elállta az útját. – Azt azért tudom, mitől kezd csillogni a szemed. Ha csak megérintlek a nyelvemmel, elolvadsz a karomban. Pontosan tudom, mit szeretsz az ágyban, és ez azért jóval több a semminél, nem igaz, Valentina? A szavai és a tekintete is megbizsergetett valamit Tina bőre alatt, és hirtelen alig kapott levegőt. – Hívhatsz nyugodtan Tinának – suttogta, mert szeretett volna minél előbb témát váltani. – A Valentina olyan mesterkélt. Maradjunk a Tinánál. Luca áthatóan nézett rá. – Miért neveznélek így, amikor a Valentina sokkal érzékibb? Dallamos és csábító, mint amilyen te vagy A lánynak fogalma sem volt, mit mondhatna erre. – Nem – szögezte le végül. – A Tina tökéletesen megteszi. Ezen az estén otthon vacsoráztak, de előtte még szenvedélyesen szeretkeztek. Tina nem tudta eldönteni, hogy Lucát a düh vagy a vágy feszíti, de mindenesetre különleges élményben volt része. Éjszaka nem tudott elaludni, ezért inkább felkelt, és az ablakból a Canal Grande sötét hullámait nézte, ahogy az utcai lámpák fénye visszatükröződött rajtuk. Mi ütött belé? Három éve egyetlen éjszakát töltött Lucával, és azóta nem is látta, nem hiányzott neki. De a szex vele olyan, mint valami kábítószer, amelyre nemrég szokott rá. Elég volt egyszer belekóstolnia, hogy megadja magát. Ha őszinte akart lenni magához, akkor az utóbbi három évben mintha nem is élt volna. Árnyékként létezett csak, és annak az egyetlen éjszakának a varázsa tartotta

életben, amely olyan hamar ért véget. Túlságosan is hamar… Tina a következő napokban egyfajta rutin szerint osztotta be az idejét: mindennap segített az anyjának csomagolni, így lassacskán egyre közelebb kerültek egymáshoz. Az üvegtárgyak száma, ha alig észrevehetően is, de azért fokozatosan csökkent. A lány még nem tudta teljesen megbocsátani Lilynek, hogy miatta kényszerült Luca ágyába, de azt sem tagadhatta, hogy élvezi a helyzetet, legalábbis általában… Amikor Lucával volt, szépnek, izgalmasnak és nőiesnek érezte magát. De ez csak szex, mondogatta magában, amikor reggelente Luca elment dolgozni. Ő néhány hét múlva haza fog utazni, és mindez a feledés homályába vész. Amíg azonban tart, addig jobban teszi, ha igyekszik kiélvezni! Egy héttel azután, hogy Tina megérkezett Velencébe, megint az anyja palotájába tartott. Amikor belépett, rögtön meghallotta Lily hangját. Először megijedt, hogy az anyja franciául beszél, mert azt hitte, hogy dühös, de aztán rájött, hogy örömében beszél ilyen hangosan. – Mi történik itt? – kérdezte Carmelától, miközben óvatosan pillantott fel az emeletre. A házvezetőnő lesegítette róla a dzsekit, és felakasztotta a fogasra. – A galériással beszél, aki megveszi az üvegdíszeket. Szerintem jó híreket kapott. Pár perccel később Lily csillogó szemmel jött le a lépcsőn. – Mi újság, anya? – kérdezte tőle Tina.

– Nem fogod kitalálni! Antoniónak van egy kollégája Londonban, aki éppen kiállítást szervez a muranói üvegtárgyakból. Mindent megvesz, amit csak felajánlok neki. Antonio szerint egy vagyont fogok keresni vele. – Ki az az Antonio? Az anyja könnyedén elpirult. – Signore Brunelli, a galériás, akinek felajánlottam a gyűjteményt. Tina csodálkozva pillantott Carmelára, aki sokatmondóan bólintott, aztán gyorsan eltűnt a konyhában. A lány sejteni kezdte, mitől változott meg pár napja az anyja hangulata, és önkéntelenül is elmosolyodott. – Hát ez nagyszerű! Szívből örült Lily boldogságának. – Ésez még nem minden – folytatta az anyja. – Azt Szeretné, ha elkísérném Londonba. Szerinte én jelentem a hidat Velence és London között. Ma este vele vacsorázom, hogy megbeszéljük a részleteket. Antonio azt mondja, legalább egy hónapot Angliában fogunk tölteni. Körülnézett, mintha azon törné a fejét, hogy mit akart csinálni a telefonálás előtt. – Nos, azt hiszem, lassan befejezzük a pakolást. Óriási megkönnyebbülés lesz, ha mindennel végzünk. Megkönnyebbülés? Ez aztán a pálfordulás az anyja hozzáállásában! – gondolta Tina. Ez nem igazság! Ő egy hónapra Luca szeretőjekellett hogy legyen, Lily szénája pedig jobban áll, mint valaha. – Nem is bánod, hogy el kell költöznöd? – kérdezte tőle óvatosan. – Amikor Velencébe jöttem, dühös voltál Lucára, rám, az egész világra. Hogy tudsz most ilyen felhőtlenül örülni?

– Talán nem akarod, hogy boldog legyek? – bukott ki az asszonyból. – Jaj, dehogyisnem, anya! Csak… – Tina tanácstalanul felemelte a karját. – Csak tudod, én még mindig Lucával maradok, míg te szépen továbblépsz, mintha mindez csak múló kellemetlenség lett volna. – Ó, Valentina! – kiáltott fel Lily. – Ne haragudj rám! Ülj csak le egy pillanatra! – Kézen fogta a lányát, és egy pamlaghoz vezette. – Van valami, amit el kell mondanom neked. Ha nem teszem, Carmela leharapja a fejemet. Tina a homlokát ráncolta. Tetszett neki az elképzelés, hogy a házvezetőnő felelősségre vonja Lilyt… – Miről van szó? Lily a két kezébe fogta a lánya kezét. – Tudom, hogy sosem álltunk közel egymáshoz, és rémesen viselkedtem veled, amikor Velencébe jöttél. De annyira féltem! Meg tudod ezt érteni? Nem volt senki más, akihez fordulhattam volna, és Luca azzal fenyegetett, hogy kidob az utcára. Én pedig minden további nélkül el is hittem, hogy képes lenne rá. Fogalmam sem volt, hogy megvette azt a lakást, még csak nem is célzott rá. Nem számíthattam rá, hogy megkegyelmez… Tina bólintott. – Tudom, anya. – Jó volt, hogy Lily emlékeztette rá, milyen nehéz helyzetbe kerültek mind a ketten Luca miatt, aki lelkiismeretlenül manipulálta őket, hogy megkapja, amit akar. – Semmi baj, megértem. – Nem, drágám, hallgass végig! – kérte Lily. – Tudom, hogy borzalmas anya voltam, és bánt, hogy belerángattalak ebbe az egészbe. Most viszont remélem,

hogy az életem jobbra fordul. Kérlek, drukkolj, hogy sikerüljön, és ne sajnálj tőlem egy kis boldogságot. – Őszintén örülök a boldogságodnak, anya, de kérlek, légy nagyon óvatos! Még csak most ismerted meg ezt a férfit. Lily kissé elpirult, és a messzeségbe révedt, mintha látna ott valamit, amit a lánya nem. – Néha elég egyetlen pillantás, egy szívdobbanásnyi idő, és az ember már tudja, hogy ő az igazi. – Apával is ezt érezted? Aztán Eduardóval, Hansszal és Henri-Claude-dal is? Lily lehajtotta a fejét, és felsóhajtott. – Nem. Szégyellem, de be kell vallanom az igazságot. Nem vagyok büszke a múltamra, de most tényleg szerelmes lettem, Valentina. Szeretném, ha te is megtalálnád a boldogságot. Van rá esély, hogy te és Luca…? Tina felállt, mert úgy érezte, képtelen tovább ülve maradni. – Nem, semmi a világon. – Biztos vagy benne? Nem mondott valami olyasmit, hogy szeretné, ha maradnál? – Igen, biztos vagyok benne, és nem, semmi ilyesmit nem mondott. És nem is fog. Ő olyan férfi, aki sosem gondolja meg magát, de én nem is szeretném. Már alig várom, hogy leteljen ez az egy hónap. Vágyom vissza apához. – Ó, megértelek. Mégis csodálkozom rajta, hogy azok után, amiken keresztülmentél… a baba elvesztésére gondolok… Luca képes és ezt teszi veled. – Ő nem tud semmiről! – kiáltott fel Tina, és közben azt kívánta, bárcsak ne mesélt volna az anyjának a

terhességéről. – És nem is fogja megtudni soha. Nincs értelme, ez az egész már a múlté. – De ez Luca múltja is. – vetette ellen óvatosan Lily. – Már késő. – A lány a hajába túrt, megigazította a lófarkát, aztán magára öltött egy műmosolyt. – Szóval, mi dolgunk van még mára? – Kár volt azon törnöd a fejed, hogyan teheted ki anyát apalazzóból… Tina és Luca késő éjszakáig szexeltek, és most félálomban feküdtek egymás karjában, a testük még lüktetve őrizte a szeretkezés emlékét. A férfi közelebb húzta magához a lányt, és megpuszilta a homlokát. – Mire gondolsz? – Csak be kellett volna mutatnod ezt az Antonio Brunellit, a galériást, és minden kívánságodat azonnal teljesítette volna. Luca meglepődött. – Lily és Brunelli? Tényleg? – Attól tartok, igen. Anya úgy érzi, fülig szerelmes belé. Látod, megspórolhattad volna magadnak a sok fáradságot, ha egyszerűen bemutatod őket egymásnak. – Ha sejtettem volna, hogy ilyen egyszerű, bizonyára meg is teszem. Tinát bántotta a férfi válasza, de nem mutatta. – Igen, sokkal jobb lett volna, ha ezt a megoldást választod. – Igen, de… – Luca a tenyerébe fogta a lány egyik mellét – akkor le kellett volna mondanom rólad. Mármint a szexről, igazította helyre gondolatban Tina. Többről nincs szó, ezt Luca már a legelején kinyilvánította.

A lány azt szerette volna, ha nem vágyakozik olyan dolgok után, amelyeket nem kaphat meg. És a fenébe is, szerette volna tudni, hogy miért támadnak benne egyáltalán ilyen vágyak.

11. FEJEZET Tina az ölébe tette a vadonatúj laptopját. Bármennyire is tiltakozott az ajándék ellen, élvezte az új gép előnyeit, például hogy láthatja is az apját, miközben beszélnek a Skype-on. Jólesett hallania, mi történik a farmon, és Mitch történetei gondoskodtak róla, hogy ne felejtse el, hol van az otthona, és hogy az élet Velencében inkább álom, mint valóság. Az apja elmesélte, hogy a birkanyírás lezajlott, és jövedelmezőbbre sikerült, mint remélte. Tina egyszer csak női hangot hallott a háttérben. – Ki van ott, apa? Nem tudtam, hogy vendégedvan, különben nem tartottalak volna fel. – Ó, csak Deirdre van itt, kedvesem. Mondd, mikor jössz haza? – Deirdre Turner? Hogyhogy még ott van? Azt mondtad, a nyírásnak vége. – Hm… segít nekem a főzésben, amíg távol vagy. Szóval, mikorra várhatlak? – Ó… – bizonytalanodott el Tina, mert arra gondolt, mi minden történt a farmon, amíg ő távol volt. Deirdre özvegyasszony volt, akinek a férje húsz év házasság után pár évvel ezelőtt traktorbalesetben halt meg. Azóta még csak rá sem nézett egyetlen férfira sem. De a helyzet most talán megváltozott… Tina magában mosolyogva megkérdezte: – Biztos vagy benne, hogy azt szeretnéd, ha visszamennék? – Mielőtt Mitch válaszolhatott volna,

folytatta: – Ne aggódj, még egy ideig itt maradok. Majd szólok, ha lefoglaltam a repülőjegyemet. – De Tina! Már három hete távol vagy! Ha nem foglalod le a jegyedet, nem fogsz tudni időben hazajönni. Az apja szavai sokkolták a lányt. Már három hét telt el? Ez nem lehet igaz… Vagy mégis? Nem, biztos csak két hete érkezett! De amikor rápillantott a naptárra, be kellett látnia, hogy az apjának igaza van. Már csak egy hete van hátra. Utána újra szabad lesz, mint a madár. Teljesítette a megállapodás rá eső részét. – Tina? Jól vagy? Minden rendben? A lány gyorsan pislogott néhányat, és újra Mitchre nézett. – Bocs, apa – csóválta meg a fejét. – Tényleg három hete vagyok itt. Máris lefoglalom a repülőjegyet, aztán jelentkezem, jó? Még mindig döbbenten búcsúzott el az apjától. Hogy telhetett el ennyi idő? Amikor Velencébe érkezett, legszívesebben másnap hazautazott volna. Most viszont, amikor már csak néhány napja és éjszakája maradt, fájt arra gondolnia, hogy hamarosan elmegy. Hirtelen végtelen ürességet érzett a lelkében. Egy hónapban egyeztek meg, és ez az idő már majdnem letelt. Természetesen örült, hogy viszontláthatja az apját, de az, hogy el kell hagynia Velencét… Lucát… Ó, nem! – nyögött fel Tina. Kezdettől fogva tudta, hogy egy hónap után el fog utazni. Sőt mi több, ő javasolta ezt az időtartamot, és Luca azonnal beleegyezett. A férfi is azt várja tőle, hogy ezután fogja magát, és menjen haza.

Talán csak az a baj, hogy ő túlságosan hozzászokott a szép ruhákhoz meg a tudathoz, hogy ők ketten összetartoznak. Jobb, ha minél előbb lefoglalja a jegyét, és akkor gondolatban már azzal foglalkozik, milyen jó lesz viszontlátni az apját. – Lefoglaltam a repülőjegyemet. Luca megmerevedett a bárszekrény előtt, ahol pezsgőt töltött maguknak két kehelybe. Nem így képzelte el a mai estét. Az ékszerek a zsebében hirtelen mázsás súlyúnak tűntek, akárcsak a szíve. – Mikorra szól? – Holnaphoz egy hétre. – Szerencsém volt, hogy még kaptam jegyet. Ilyenkor nagyon sokan utaznak. Szerencse? Szóval Tinának ennyire sietős, hogy hazautazzon? Luca azt hitte, hogy a lány élvezte az együtt töltött időt. Az ágyban mindenesetre erre lehetett következtetni. Nos, ha megvan a jegy, akkor hamarabb meg kell tennie, amit tervezett. Megfordult, és a lány felé nyújtotta az egyik kelyhet. – Ha így áll a helyzet, akkor igyunk arra az időre, amennyi még maradt. Ki kell használnunk. Tina szeme most nem ragyogott, és Luca azon tűnődött, vajon nem arra számított-e, hogy ő marasztalni fogja. Talán meg is tette volna, de most, hogy a lány ragadta magához a kezdeményezést, csak azért sem kéri erre. – Mindjárt el is kezdhetjük – folytatta, és belenyúlt a nadrágzsebébe. – Van egy meglepetésem a számodra. Elmegyünk az operaházba, és azt szeretném, ha ezt

viselnéd. – Elővett egy fekete bársonydobozt, kinyitotta, mire Tina megpillantott egy aranyláncot, rajta egy borostyánból készült medállal, mely aranylóan ragyogott a tokjában. – Ez gyönyörű! – lehelte. – A színe illik a szemedhez. Luca a lány nyakába akasztotta a láncot, aztán újra maga felé fordította, hogy megszemlélje az eredményt. – Tökéletes! Amikor megláttam, tudtam, hogy neked való. Itt a hozzá illő fülbevaló is. Tina elvette tőle, és azt mondta: – Megígérem, hogy vigyázok rájuk. Luca vállat vont, és belekortyolt a pezsgőjébe, hogy elrejtse az érzéseit. – Nem kell visszaadnod, a tiéd. De most öltözzünk át, mert fél óra múlva indulnunk kell. Luca váratlan ajándéka zavarba hozta Tinát. A medál ólomsúlyúnak tűnt a nyakában, és arra emlékeztette, hogy ez itt nem a való világ. Akkor is erre gondolt, amikor vetett egy utolsó pillantást az aranykeretes velencei tükörbe. Semmi sem az, aminek látszik. Ő maga sem. Zöldruhájában és az ékszereivel olyan volt, mint egy királykisasszony, aki a hercegre vár, fehér lovon, aki majd magával viszi a bálba. Egy hét múlva ő már nem lesz itt. Visszamegy egy másik világba, ahol por van, meg birkák. Miért fáj a szíve, ha erre gondol? Hiszen már a legelején arra várt, hogy minél előbb hazamehessen. Mi ütött most belé?

– Készen vagy? – kérdezte Luca, aki lenyűgözően festett méretre készült olasz öltönyében. A szemében aggodalom tükröződött, mire a lány rámosolygott. – Még sosem voltam operában – vallotta be. – Ezek szerint nem láttad a Traviatát? Tina megrázta a fejét.Most legalább tudatosodott benne, mennyire különbözőek ők ketten. – Nem, nem láttam. – Láttad a Moulin Rouge című filmet? Akkor ismered a történetet, mert az operán alapul. – Ó… – mormolta Tina. – Akkor szomorú történeti Mindig is igazságtalannak tartottam, hogy Satine akkor találja meg a szerelmet, amikor már késő. Luca vállat vont, mintha hidegen hagyná a dolog. – Az életben nincs mindig happy end. Na, gyere! – sürgette a lányt, és a vállára terített egy stólát, amely jól illett a ruhához. – Menjünk, mert különben elkésünk! Az operaház bejárata a Scuola Clrande San Giovanni mellett volt, egy kis téren, amely még kisebbnek látszott most, hogy egy csomó elegánsan felöltözött ember várakozott ott egymással csevegve és pezsgőt kortyolgatva. Amikor Luca és Tina megjelent, sokan feléjük fordultak, és váltottak velük pár szót. A lány mostanra már hozzászokott, hogy rendszeresen jelennek megróluk képek az újságokban, ahogy részt vesznek különböző rendezvényeken, vagy csak beülnek vacsorázni egy étterembe. Vajon mit fognak szólni az emberek, ha ő már nem lesz itt? A szíve fájdalmasan összeszorult. Hiányozni fog neki ez az élet. És nem csak ez az életstílus, hanem… Luca is.

A perzselő tekintete, a teste melege, a gyengéd érintései… Nem, most már nincs értelme úgy tennie, mintha ez csak a szexről szólna. Ez már sokkal több annál. A férfi bevezette őt az ötszáz éves épületbe, amelynek lépcsőit már számtalan nemzedék koptatta. A magas mennyezetet márványoszlopok tartották, a falakat reneszánsz festmények díszítettékAmint elfoglalták a helyüket, kialudtak a fények, és felcsendültek az első akkordok. Az énekesek fantasztikusak voltak. A hangjuk betöltötte az egész termet, miközben megelevenedett a tragikus történet Violettáról és azokról a férfiakról, akik a haldokló kurtizán kegyeiért versengtek. A sors iróniája, gondolta szomorúan Tina, hogy Luca pont erre az operára hozta el őt. Egy bukott nő történetére, aki a szerelméért harcol, de hiába. Vajon a férfi ezzel akarja megleckéztetni? Rá akarja döbbenteni, hogy az életben nincs happy end, ahogy már a palotában is mondta? Véget ért a harmadik felvonás. Violetta tragédiáját az elejétől fogva sejteni lehetett, Tinának a finálé alatt mégis könnyekszöktek a szemébe. Vajon mért hatotta meg ennyire ez a történet? Hiszen ez csak mese, nem a valóság! Violetta sorsa mégis a szívébe markolt. Miért? – Nos, hogy tetszett? – kérdezte Luca, miközben a többi nézőhöz hasonlóan felállva tapsoltak. – Értetted a cselekményt? Tina csak bólintott, mert képtelen lett volna megszólalni. Többet értettem, mint gondolnád…

Ezen az éjszakán elkerülte az álom. Csak hallgatta Luca szabályos lélegzését és a gondolák csobbanó zaját. Nyugtalan lelke nem hagyta aludni. Egy idő után feladta, felkelt az ágyból, magára kapta a köntösét, és kiállt az erkélyre. Megcsodálta a Canal Grande éjszakai pompáját, és igyekezett az emlékezetébe vésni a képet, mert nem sokáig fogja már látni. Próbálta bemagyarázni magának, hogy a hangulata az opera miatt ilyen borongós, de tudta, hogy ez nem igaz. Jövő héten már nem leszek itt… A fájdalom egyre elviselhetetlenebbül marcangolta. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögül. – Ne fordulj meg! – szólalt meg Luca mély, rekedt hangon. – Mit keresel itt? – kérdezte a lány. – Azt, ami azonnal eszembe jutott, amikor megpillantottalak itt az erkélyen. Volt valami a férfi hangjában, ami ősi ösztönöket keltett életre Tinában. Szótfogadott, és továbbra is kibámult a lagúnára. – Ahogy akarod, – mormolta, és közben érezte, hogy Luca forró teste a hátának nyomódik. Érezte, hogy a férfi nagyon kívánja, mire diadalmasan elmosolyodott. Kinyúlt, hogy behúzza a függönyt, de Luca rászólt: – Ne! Azt akarom, hogy kapaszkodj a korlátba. A lány csak most döbbent rá, mire készül a férfi. – Nem lehet… itt az erkélyen… a csónakokban utazók szeme láttára… Luca hátulról belecsókolt a nyakába, és ezzel Tinában is lángra lobbantotta aszenvedélyt. – Dehogynem lehet… itt az erkélyen… és az emberek szeme láttára…

A lány felnyögött. – De… – Nézz előre! – parancsolt rá a férfi, amikor ő meg akart fordulni. – Nem láthatnak minket. – Lassan felemelte Tina köntösének alját, mire a lány egész testében megborzongott. – Ha valaki idenéz, akkor is csak árnyakat lát az ablak előtt. Két árnyat, amint eggyé válnak… Luca keze még feljebb vándorolt a lány combján, míg végül megtalálta a legforróbb és legnedvesebb helyet a combjai között. Finoman kényeztetni kezdte, és Tina türelmetlenül várta a folytatást. Ez nem igazság! – gondolta a lány, miközben kihajolt a korláton, és érezte, hogy a férfi hátulról még szorosabban átöleli. Nem igazság, hogy ezt váltja ki belőlem! Tinának úgy kellett Luca érintése, mint egy falat kenyér. Mint egy korty víz a sivatagban. Mint a napfény, amely nélkül nem lehet élni. Luca meg tudta adni neki, amire vágyott… A férfi egy határozott mozdulattal keményen beléhatolt, és teljesen kitöltötte. De maradt egy hely, ahol Tina továbbra is ürességet érzett: a szíve. Pár nap múlva elutazik, és mindennek vége. A gondolat szinte elviselhetetlen volt. Istenem, segíts! – kiáltott fel majdnem hangosan, miközben a férfi egyre gyorsabban mozgott benne. Egyetlen könnycsepp buggyant ki Tina szeméből, és legördült az arcán. Ez már nem csak vágy. Szeretem őt!

12. FEJEZET Másnap megjött a menzesze: Tina nem tudta palástolni, milyen csalódott. Na tessék, még ez is elrontja az utolsó napokat, amelyeket Velencében tölt… Másrészt viszont ezúttal megnyugodva térhet haza: nem esett teherbe. Valahogy mégsem tudott örülni ennek. A fürdőszobai tükörnek támasztotta a homlokát, miközben érezte az egyre gyötrőbb görcsöt a hasában. Felmerült benne egy régi kérdés, mely szintén régóta kínozta: vajon beszéljen-e Lucának a babáról. Eleinte, amikor azt hitte, soha többé nem fogja viszontlátni a férfit, könnyű volt meghozni a döntést. Akkor sem változott a helyzet, amikor Velencébe jött, és olyan alkut kötött Lucával, amelyre még maga az ördög is büszke lett volna. De most, miután letelt ez a néhány hét, Tina már nem volt biztos benne, hogy szabad-e eltitkolnia a férfi elől: létezik Ausztráliában egy sírkő, amelyen az ő gyerekük neve áll. Hogy is hallgathatná el az igazságot Luca előtt? Hiszen joga van megtudni… Tina visszament a hálószobába. Milyen furcsa, hogy a szerelem ennyire megváltoztatja az embert, gondolta. Ebben a pillanatban nem látta okát, miért kellene továbbra is titkolóznia. Azt akarta, hogy Luca tudja meg a

teljes igazságot. Még akkor is, ha dühös lesz, hiszen sokként éri majd a hír, hogy volt egy gyermeke. Luca átfutotta az iratokat, és halkan káromkodott. Az asszisztense azonnal mellette termett. – Azt hittem, minden aláírás rendben van. Azt mondta, hogy mindent elintézett – támadt rá Luca. – De egy hiányzik! Az asszisztense rémülten megígérte, hogy helyrehozza a hibát, és pótolja a mulasztást. Ám Luca csak legyintett. – Majd én elintézem – morogta. Úgyis szüksége lenne egy sétára. Egész nap rémesen rossz volt a hangulata, bár fogalma sem volt, miért. Vagyis dehogynem! Nem akarta, hogy Tina elutazzon. Az éjjel a lány megint elolvadt a karjában, és ő nem akarta elengedni. De muszáj lesz. Nincs más választása. Még hálás is volt az asszisztensének, hogy kitölthette rajta a haragját. E nélkül az aláírás nélkül a palazzo még mindig Lily tulajdonában van. Meg kell szereznie azt az aláírást! Carmela nyitott neki ajtót, aztán bevezette a szalonba. Luca türelmetlenül járkált fel-alá, amíg Lilyre várt. Hirtelen megcsörrent a mobilja, és a kijelzőn Matteo neve jelent meg. Bosszús lett, amikor az unokatestvére gratulált neki a remek fotóhoz, amely a reggeli újságokban jelent meg Tináról és róla, amint belépnek az operaházba. Ebben a pillanatban nem akart a lányra gondolni. – De nem ezért hívtalak – folytatta Matteo. – Azt akartam megkérdezni, hogy pénteken eljönnétek-e hozzánk vacsorára.

– Én megyek, de Valentina már nem lesz itt. – Hogyhogy? Hol lesz? – Hazautazik. – Ó, milyen kár! És mikor jön vissza? – Soha. – De hát miért? Nagyon megkedveltem. Ideje, hogy te is családot alapíts, Luca. Az volt az érzésem, hogy Valentina a tökéletes nő számodra. Luca keserűen felnevetett. – Felejtsd el, Matteo! Eszemben sincs megnősülni, különösen Valentinát elvenni. – Elszántan kutatott az agyában, miért is nem, hogy meg tudja győzni az unokatestvérét. De semmi sem jutott az eszébe, így taktikát változtatott. – Ez csak játék, Matteo, semmi több. Pénteken Valentina már nem lesz Velencében. Erről kezeskedem. Valaki diszkréten megköszörülte a torkát Luca háta mögött, hogy felhívja magára a figyelmét. – Beszélni akartál velem? – kérdezte Lily felhúzott szemöldökkel, két kezét összekulcsolva. Luca gyorsan elbúcsúzott az unokatestvérétől, eltette a mobilját, és előhúzott a zsebéből egy borítékot. – Elhoztam a papírokat, amelyeket alá kellett írnod – mondta az asszonynak, miközben azon tűnődött, vajon mennyit hallott Lily az imént. – Úgy tűnik, egy helyen elfelejtetted aláírni. – Beszéltem tegnap Valentinával – közölte vele az asszony, és figyelmen kívül hagyta a golyóstollat, melyet a férfi feléje nyújtott. – Csak hétfőn utazik el. Mi ez a „játék”, amiről az előbb beszéltél? – Ki mondta, hogy Valentináról van szó? Itt írd alá, légy szíves…

– Tökéletesen hallottam, amit mondtál. Miféle játékot játszol, Luca? – Csak írd alá ezt az átkozott szerződést, Lily! – Ha megpróbálsz fájdalmat okozni a lányomnak… – Higgyem is el, hogy aggódsz érte? Pont te, aki azért citáltad ide, hogy segítsen kihúzni a pácból? Te, aki eladnád a lányodat akár az ördögnek is, ha az érdekeid úgy kívánják? – Igazad van, minden pontban bűnös vagyok – jelentette ki Lify a férfi legnagyobb meglepetésére. – De az utóbbi hetekben jobban megismertem Valentinát, és szívből, megszerettem. Olyannyira, hogy nagyon fog hiányozni, ha elutazik. Tudom, hogy nincs jogom azt kívánni tőle, hogy maradjon, de nagyorr örülnék neki. ha így döntene. Mi az ördög folyik itt? – mérgelődött Luca. Hát az egész, világ megbolondult?! – Ígérd meg, hogy nem okozol fájdalmat neki, Luca – követelte Lily. – Ígérd meg nekem! Luca hirtelen elveszítette abéketűrését, és kitört belőle minden feszültség, amely az elmúlt huszonnégy óra alatt felhalmozódott benne. Először jött a hír, hogy alányelutazik, aztán az a csodás este az operában, amikor Tina úgy nézett ki, mint egy istennő, utána az a szenvedélyes szeretkezés az erkélyen… Most meg ez az átkozott aláírás… Nem csoda, hogy Luca már képtelen volt uralkodni magán. – Nem ígérek meg semmit! – De ő nem érdemli meg, hogy bántsd. Nem tett semmit, ami…

Fogalmad sincs, mit tett, Lily. Pontosan azt kapja, amit megérdemel!! Most Lilyn volt a sor, hogy kiadja a haragját. – Ó, én azt hiszem, sokkal többet érdemel azok után, amin miattad keresztüli ment! – Miről beszélsz? Életelegszebb éjszakáját kapta tőlem. – Ennél sokkal többet adtál neki – mondta Lily fenyegetően, Lucának lüktetni kezdett a halántéka. Érezte, hogy valami itt nagyon nemstimmel. – Mire célzol? Az asszony csúfondáros mozdulattal a szájára tette a kezét és megrázta a fejét. – Nem beszélhetek. Ha nem tudsz semmiről, annak nyilván megvan az oka. Mi az, amit nem tud? – Mit hallgatott el előle Tina? Mi az, amit kaphatott tőle? Csak nem…? Hirtelen minden vér az arcába futott, és a szíve úgy vert, mint a gőzkalapács. Csak egyetlen válasz lehetséges. – Azt akarod mondani, hogy Valentina terhes volt… tőlem? Lily szemébe félelem költözött. – Nemtőlem hallottad… Luca megpördült és kirohant a szalonból. Már tudta, mit kell tennie. – Várj, Luca! Hallgass meg! – kiáltott utána Lily. De a férfi nem állt meg. Egy hónapig úgy bánt azzal a nőszeméllyel, mint egy hercegnővel, leste minden kívánságát, kereste a kegyét,

szenvedélyesen szeretkezett vele -- és Tina képes volt mindvégig eltitkolni előle egy ilyen horderejű dolgot? Vajon egész alatt kinevette, amiért ő azt hitte, ő irányítja a románcukat?! Holott a lány állt bosszút rajta, olyan módon, amitől Lucának felfordult a gyomra. Ideje kiderítenie az igazat, mit tett Tina a gyermekükkel! Luca az ablakpárkányon ülve talált S a lányra, amint a laptopján gépelt valamit. Kibontott haja a vállára hullott, ügy nézett ki, mint maga a megtestesüli ártatlanság. Ó, nem! Luca ordítani tudott volna dühében. Tegnap még bedőlt volná neki, de ma már nem! Most már tudja az igazat. Vagy legalábbis majdnem. Amikor odalépett a lánymellé, Tina felnézett rá, elmosolyodott, de aztán összeráncolta a homlokát és azt kérdezte: – Mi történt, Luca?Hogyhogy ilyen korán hazaérté? – Én soha… – kezdte a férfi dühösen, de aztán mély legeztet vett, hogy folytatni tudja – soha nem gondoltam, hogy képes lennél ilyesmire. – Már nem azt a Valentinát látta maga előtt, aki tegnap volt: nem az istennőt, hanem a bosszúszomjas, gonosz kis kígyót, aki valójában volt. – Mikor akartad elmondani? Vagy úgy gondoltad, örökre megőrződ a mocskos kis titkodat? Tina holtsápadt lett. A bűntudat az arcára volt írva. – Luca… – A remegő hang felért egy beismerő vallomással. A férfi feje úgy lüktetett, hogy alig hallotta a saját szavait. – Meg ne próbáldletagadni! A lány a szája elé kapta a kezét.

Még egy árulkodó jel… – Luca… – kezdte újra, és könnyek szöktek a szemébe. A férfi azonban nem hatódott meg. Persze hogy a lány a könnyeket veti be! De ő nem fog bedőlni neki. Most már tudja, kivel áll szemben. – Meddig akartad eltitkolni előlem az igazat? – Ki árulta el? – kérdezte remegő hangon Tina. – Lily volt? A szavaitól Lucának felfordult a gyomra. Ezek szerint aktban reménykedett, hogy az asszony hazudott neki. Szinte fájtneki, hogy Tina képes volt ilyen aljasságra. – Számít ez? Ellépett a lány mellől, mert a látványát sem bírta elviselni. Járkálni kezdett a szobában, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, és közben folyton a hajába túrt. – Mért nem mondtad el nekem? – állt meg hirtelen. Tina úgy nézett ki, mint aki nem is tudja, hol kezdje. – El akartam mondani. – Ne hazudj! – De, igenis, el akartam mondani! – A következő pillanatban a lány felugrott, és megragadta a férfi karját. – Luca, hinned kell nekem! El akartam mondani.Eddig eltitkoltam előled, de éppen ma reggel határoztam el, hogy meg kell tudnod. – Ma reggel? Micsoda véletlen! Milyen kár, hogy valaki megelőzött! – Luca lerázta magáról Tina kezét. – Ne érj hozzám azok után, amit velem tettél! A lány könnyes szemmel pislogott. – Nem hittem, hogy tudni akartad volna… Azok után, ahogy annak idején elváltunk egymástól… Gondolom, nem repestél volna a boldogságtól, hogy teherbe estem. Luca tekintetében gyűlölet volt, amikor ránézett.

– Jogom lett volna tudni róla. Jogom lett volna beleszólni a gyerekem életébe,nem gondolod? Tina hitetlenkedve nézett a férfira. Jó, igaza van abban, hogy nem lett volna szabad eltitkolnia előle, hogy terhes. De Luca mást igazán nem vethet a szemére! – Mit akarsz ezzel mondani? Pontosan mivel is vádolsz? – Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! Megölted a gyerekünket! Az idő mintha megállt volna. A férfi szavai úgy érték a lányt, mintha nyíl fúródott volna a szívébe. – Nem! – kiáltott fel. – Nem így történt! A baba meghalt… – Mert te gondoskodtál erről! – Soha! Igaz, hogy nem beszéltem neked a babáról, de én nem… – Nem hiszek neked, Valentina. Bárcsak hihetnék! Elárultad magad, amikor azt hazudtad, hogy éppen ma akartad elmondani nekem. Holott eszed ágában sem volt valaha is elárulni a titkodat. – Luca, hallgass meg! Félreértetted az egészet! – Igazán? Tudod, Valentina, már bánom, hogy visszacsábítottalak az ágyamba. Mert most már tudom, hogy mit tettél, és hogy mire vagy képes. – Elvetéltem, Luca. A gyerekünk idő előtt és halva született. Nem tehettem semmit… Mért nem hiszel nekem? – Vetélés? Nálunk ezt másképp hívják. – Luca, kérlek… Sosem lennék képes elvetetni a gyerekünket, mert… A férfi gyanakodva méregette, és magában már rég elítélte a lányt. Tina tudta, hogy már csak egyetlen ütőkártyája maradt, amit kijátszhat, de fogalma sem volt, hogyan fog reagálni Luca.

– …mert szeretlek. Hitetlenkedés, döbbenet, közöny… Tina fel volt készülve ezekre. Azzal azonban nem számolt, ami valójában történt. Luca felnevetett. Hátrahajtotta a fejét, és harsány hahotázása betöltötte az egész palazzót. A falak visszaverték a hangot, amely egyre őrültebbnek tűnt, és a lány félni kezdett. – Tökéletese jegyezte meg a férfi, amikor egy idő után abbahagyta a nevetést. Egyszerűen tökéletes. – Nem értelek… Mi ebben a tökéletes? – Mert minden a terv szerint alakult. Belém kellett szeretned. Tina hátán végigfutott a hideg. – Miféle tervről beszélsz? – Még mindig nem érted? Mit gondolsz, miért rendeztem úgy, hogy a szeretőm legyél? – Hogy megfizessek az anyám adósságaiért. A te ágyadban – felelte elkínzottan a lány. – Nem az anyád adósságáról volt szó – válaszolta Luca lenézően. – Hanem a tiédről. Senki sem hagyhat faképnél úgy, ahogy te tetted. – Minden azért történt, mert pofon vágtalak és elmentem? – kérdezte hitetlenkedve Tina. – Azért csináltad végig mindezt, hogy bosszút állhass rajtam? Hogy kiegyenlítsd a számlát, vagy valami ilyesmi? – Hidd el, nem volt olyan nehéz megszervezni. Ahogy az anyád szórta a pénzt… – De miért? – Tina még mindig nem értette. Ökölbe szorította a kezét, mert nem akart sírva fakadni a férfi szeme láttára. – Miért akartad, hogy beléd szeressek? Miért volt ez része az úgynevezett tervednek?

– Ó, ez a legszebb része! – mondta Luca kárörvendően. – Mert sokkal élvezetesebb úgy elküldeni téged, hogy szerelmes vagy belém. – Ennek semmi értelme, hiszen így is, úgy is elutazom. – Csak nem képzeled, hogy várok az elutazásodig a terv végrehajtásával? És most, hogy tudom, milyen ember vagy, még nagyobb örömet fog okozni az egész. – A férfi mély lélegzetet vett. – Milyen bolond voltam, hogy beengedtelek az életembe azok után, amiket velem műveltél! Vajon miben reménykedtél? Hogy másodszor is megtörténik ugyanaz? Hogy a gyerekemmel a hasadban térsz vissza Ausztráliába, hogy aztán rajta állj bosszút? A gyűlölet, amely Luca szavaiból áradt, szíven ütötte Tinát, és fizikai ros szullétet érzett. Már nem maradt semmi más, amit ne mondott volna ki. A szerelme ez iránt a férfi iránt mázsás súllyal nehezedett rá, és mint valami malomkő, úgy húzta lefelé, a velencei lagúnák mélyére. – Elmegyek, Luca. Te is ezt akarod, és én sem tehetek mást. Összecsomagolok, elhagyom a palotádat. Vedd úgy, hogy bosszút álltál rajtam. Tina emelt fővel ment az ajtóhoz, de ott még visszafordult. – Van még valami, amit el akartam mondani neked ababáról. Nyugodtan írd a vétkeim listájához. Leonak neveztem el, a második keresztneved alapján. Luca úgy rohant végig a palazzón, mint egy dühödt oroszlán. Úgy is érezte magát. Először elment az erkély mellett, ahol nemrég szeretkeztek, aztán végigszáguldott a palota minden helyiségén, és végül Velence utcáin. Egyszer csakEduardo

palotájánál kötött ki, amelyen már dolgozni kezdtek a mérnökök és mesteremberek. Miközben az utcákat rótta hazafelé, végig Valentinára gondolt. Hát elment… De ő pont ezt akarta, nem? Eredetileg is, de azután még inkább, hogy megtudta az igazat. Akkor mi a fenéért nem érzi magát boldognak és elégedettnek? Hogy az ördög vinné el ezt az átkozott nőszemélyt! Mármár azt remélte, hogy örökre vele marad. Mielőtt tudomást szerzett a babáról, már-már azt kívánta, bárcsak itt maradna. Luca visszament a dolgozószobájába, és egy iratra bámult, amelyet valaki a távollétében tett az asztalára. Olyan név állt rajta, amelyről az sem volt biztos, hogy egyáltalán létezett. Leo Henderson Barbarigo. Amikor a férfi elolvasta, beleborzongott. Kinyitotta a dossziét, és olvasni kezdte. Ahogy haladt, egyre pocsékabbul érezte magát. Minden igaz volt, amit Valentina mondott. Azon a régi éjszakán a lány teherbe esett. A gyermek azonban meghalt. Egy kisfiú… Az ő fia… De nem Valentina ölte meg, ahogyan ő feltételezte. A lány mindenben igazat mondott. Ó, te jó ég, mit tettem? Luca megdöbbent a saját viselkedésén, annak igazságtalanságán. Milyen szörnyűségeket hányt Tina szemére! Sikerült lerombolnia mindazt, ami ez alatt az idő alatt kialakult köztük.

Istenem, add, hogy még ne legyen késő helyrehozni mindazt, amit a lány ellen elkövetett!

13. FEJEZET Luca abban reménykedett, hogy egy bérelt géppel megelőzheti Tina menetrend szerinti járatát. De nemcsak bérelt gépre volt szüksége, hanem egy gyors autóra és egy GPS-re is, hogy ne tévedjen el Új-Dél-Walesben, ahol még soha életében nem járt. Ám még így is azután ért Junee-ba, hogy a lány megérkezett. Amint a férfi megpillantotta a Magpie Springs feliratú táblát, amely a farm irányába mutatott, abban reménykedett, hogy nemsokára találkozhat Tinával. Nemsokára lehetősége lesz jóvátenni mindazt, amit elkövetett. Miközben végighajtott a rögös úton, a kétoldalt legelő birkákat nézegette. Egy kanyar után megpillantotta a házat, mely hatalmas fák árnyékában állt. Nagy porfelhőt kavarva lefékezett a bejárat előtt a sportkocsijával. Amikor kiszállt, megdöbbent, milyen kék az ég a világnak ezen a részén. Ekkor egy férfi jelent meg az ajtóban, kilépett, aztán becsukta maga mögött. Jól megtermett, izmos ember volt, az arca napcserzett. Mindentudó tekintettel mérte végig a látogatót, és látszott rajta, hogy semmi sem kerüli el a figyelmét. Csakis Tina apja lehet, gondolta Luca, és önkéntelenül is kihúzta magát. – Mr. Henderson? – kérdezte óvatosan.

– Maga pedig biztosan az a Luca, akiről a lányom beszélt. Luca kényelmetlenül érezte magát. Vajon miket mesélhetett róla Tina? – Igen, az vagyok – felelte, és udvariasan a kezét nyújtva bemutatkozott. Az idősebb férfi egy darabig csak bámult rá, amitől Luca zavarba jött, aztán mégis elfogadta a felé nyújtott kezet. – Azért jöttem, hogy lássam Valentinát. Mr. Henderson egy darabig hallgatott, és közben Lucának alkalma nyílt, hogy szemrevételezze a hasonlóságokat apa és lánya között. Ugyanaz a borostyánszínű szempár, csak sötétebb kiadásban. – Még ha meg is engedném, hogy lássa – kezdte az idősebb férfi –, Tina már nincs itt. Elkerülték egymást. Pánik fogta el Lucát. Annyira sietett, fontolóra sem vette, hogy Tina esetleg máshová utazott. – Akkor hol találom? Mitch megint hallgatott egy kicsit, és Luca egyre türelmetlenebb lett. – Sydney-ben – bökte ki végül Tina apja. – Pár órája ment el. De azt nem árulta el, hogy pontosan hová megy, és miért. Csak annyit mondott, hogy fontos. Luca már sejtette, hol lehet a lány, és hogy miért utazott el. – Meg kell találnom! – jelentette ki, és hátat fordított, hogy az autóhoz menjen. – Mielőtt indulna… – hallotta hirtelen Tina apjának hangját maga mögül. – Igen?

– Tina nagyon rossz állapotban volt, amikor hazaért. Csak azért engedtem, hogy felszálljon arra a buszra, mert ragaszkodott hozzá. – Várt egy kicsit, amivel csak fokozta Luca kínjait,aztán vonakodva folytatta: – Elvárom, hogy miután találkoztak, ne legyen még rosszabbul, mint most volt. Megértette? Luca bólintott. Henderson szavaiban ki nem mondott fenyegetés rejlett. – Nem ígérhetek semmit, de igyekezni fogok – mondta őszintén. És mivel úgy érezte, magyarázattal tartozik annak a férfinak, aki mindenét kockára tette a volt felesége miatt, még hozzáfűzte: – Szeretem a lányát, Mr. Henderson. – Szavainak igazsága és őszintesége őt magát is meglepte. – Feleségül akarom venni. – Valóban? – kérdezte Mitch elgondolkodva, és megvakargatta borostás állát.–Akkor reménykedjünk, hogy ő is ezt akarja. A temető egy domb tetején terült el. Egy ösvény vezetett fel a legtetejére, ahonnan a mélykék tengerre lehetett látni. Ezen a napon a hullámok a szokásosnál is magasabbra csaptak a fehér tarajukkal. Olyan erővel és zajjal csapódtak a szikláknak, hogy a permet finom cseppjei beborították Tina arcát. Mélyen beszívta a sós tengeri levegőt. Szerette ezt a helyet, azóta, hogy az apjával felfedezték egy kirándulás során. Most megfordult, és elindult azon az ösvényen, amely a sírhoz vezetett. A szíve összeszorult, mint mindig, amikor megpillantotta a szív alakú sírkövet, amely alatt a gyermeke nyugodott.

A sirályok hangosan vijjogtak, miközben Tina letérdelt a sírhalom előtt. – Szia, Leo! – kezdte halkan. – Én vagyok az, a mami. – A hangja megbicsaklott, és nagy levegőt kellett vennie, hogy folytatni tudja. – Hoztam neked egy ajándékot. Óvatosan kicsomagolta a szobrocskát. – Ez egy ló – mondta, és a fény felé tartotta az üvegszobrot. – Velencéből származik. Láttam, ahogy egy ember megformálja egy maréknyi homokból. Gondosan belenyomta a figura talapzatát a sírkő mögött a földbe. – Ó, látnod kellett volna, Leo, milyen ügyesen bánt azzal a hosszú üvegfúvó bottal! Biztosan tetszett volna neked. Tudod, arra gondoltam, te is szeretnél egy ilyen lovacskát… Luca távolabbról figyelte Tinát. Legszívesebben rákiáltott volna örömében, amikor megpillantotta. De aztán látta, hogy letérdel, és azt is tudta, miért. A fia sírját látogatta meg. A férfi hirtelen olyan űrt érzett a lelkében, amely talán örökre megmarad. Látta, hogy Tinának mozog a szája, miközben kicsomagol valamit. A napfény ráesett az üvegszoborra, és Luca mély lélegzetet vett. A következő pillanatban rohanni kezdett. A kavicsok csak úgy csikorogtak a talpa alatt. A lány hallotta a zajt, de egy darabig nem vett róla tudomást. Aztán mégis megfordult. A szeme elkerekedett, és az arca holtsápadt lett, – Szia, Valentina! – köszönt neki rekedt hangon Luca. – Azért jöttem, hogy találkozzam a fiammal.

Tina nem felelt. Talán mert elállt a szava a férfi látványától, vagy mert nem volt mit mondania. Luca lepillantott az egyszerű sírkőre, amelyen ez a felirat szerepelt: Leo Henderson Barbarigo Egy újabb angyal a mennyben Bár a férfi már tudta a gyermek nevét, most mégis belefacsarodott a szíve. – Az én egyik keresztnevemet adtad neki. – Mert a te fiad is. Luca térdre rogyott, és már nem próbálta visszatartani a kitörő könnyeket. Siratta mindazt, amit elveszített. Tina hagyta, hogy kisírja magát, de amikor a férfi felpillantott, az ő arcán is látta a könnyek nyomait. – Mért nem mondtad el nekem? – kérdezte, egyszerre fájdalmasan és szemrehányóan. – Miért? Tina ezúttal nem rezzent össze. – El akartam mondani, miután megszültem. Azt akartam, hogy tudd, volt egy fiad. – Szomorúan megrázta a fejét. – De aztán úgy éreztem, nem lenne semmi értelme. – Megvonta a vállát, és Luca meglátta ebben a mozdulatban azt a végtelen szomorúságot, amit ő is érzett. – Velencében – kezdett bele nagy nehezen – mondtam neked néhány szörnyű dolgot. Olyasmit hánytam a szemedre, amit nem kellett volna. – Sokkhatás alatt álltál, gondolom. – Ne keress mentséget a számomra, Valentina! Meg sem hallgattalak. Megpróbáltad elmondani nekem, mi történt valójában, de én oda sem figyeltem. Ez

megbocsáthatatlan. – Luca megcsóválta a fejét. – De most, hogy már tudom, mi történt Leoval, elmesélnéd a többit? Alány pislogott, és letörölt néhány könnycseppet az arcáról. – Nincs sok mesélnivaló. A terhességem teljesen normálisvolt, egészen a huszadik hétig. Akkor jelentkezett a fajdalom. Először azt hittem, elrontottam a gyomromat, és majd elmúlik. De nem így történt. Hirtelen vérezni kezdtem, és akkor már nagyon megijedtem. Az orvosok mindent megtettek, amit csak tudtak, de a baba még méhen belül meghalt. Nem tudták megakadályozni. – Valentina… – Olyan rettenetes volt, amikor meg kellett szülnöm annak ellenére, hogy már tudtam, hiába mindért! A bábák és az orvosok nagyon együttérzőek voltak, de nem tehettek semmit. – Ó, Valentina… – Olyan apró volt… A bőre egészen áttetsző… A karomban tartottam, de már nem mozgott, nemlélegzett. Jaj, ne! – gondolta Luca.Ez rettenetes! – Ki volt akkor melletted? – kérdezte suttogva. – Az apád?Lily? Egy barátnőd? A lány megrázta a fejét. – Senki. Ez már több volt, mint amit Luca el tudott viselni. Eszébe jutott Mitch Henderson, akinek fogalma sem volt, miért menekült a lánya Sydney-be rögtön azután, hogy hazaért. – Apád sem tudja…? – Nem volt szívem elmondani neki. Nagyon szégyelltem magam, amikor rájöttem, hogy-terhes vagyok. Képtelen voltam bevallani, hogy én is elkövettem ugyanazt a hibát,

amit a szüleim, így aztán visszatértem az egyetemre, elrejtőztem mindenkinek a szeme elől, és úgy tettem, mintha semmi sem történt volna. És utána… utána már képtelen voltam beszélni róla. Éppen elég volt átélni is. – Tina segélykérően nézett a férfira. – Meg tudod ezt érteni? Vagy legalább megpróbálod? – El kellett volna mondanod nekem, hogy terhesvagy. Akkor itt lehettem volna melletted. Nem kellett volna egyedül végigcsinálnod mindezt. Tina felnevetett, de ez a nevetés nagyon kiábrándultnak tűnt. – Képzelem, mennyire örültél volna! Ha elárulom, hogy babát várok, azonnal iderepültél volna, hogy velem legyél? Sajnálom, deezt nem hiszem el. Bármennyire is fájtak Lucának a lány szavai, tudta, hogy Tinának igaza van. – Elmondhattam volna, hogy mi történt, de tudod, a szüleim is miattam házasodtak össze, és látod, mi lett belőle. Nem akartam, hogy olyasmire kényszerüljek, amit nem akarok. Mint ahogy azt sem, hogy te kényszerülj olyasmire, ami púp ahátadon. A férfi visszaemlékezett rá, mit mondott Tina még Velencében arról, hogy nem szabad egy gyerek miatt összeházasodni. – Szóval vártál, és inkább nemcsináltál semmit. Tina bólintott, és a szél felé fordította az arcát. – Talán azért mert nem akartalak viszontlátni azok után, ahogy elváltunk. De tudtam, hogy el kell mondanom neked az igazat, amikor a baba megszületik. – Lepillantott a pici sírra. – De aztán túl korán érkezett…Leo meghalt… Úgy ereztem, vége a világnak. Értelmetlennek tűnt minden.

A lány megrázta a fejét, mire a haja az arcába hullott. Borostyánszínű szemében mérhetetlen fájdalom ült. – De mégsem az, és neked meg kellett volna tudnod, hogy volt egy fiad. Sajnálom, hogy így kellett rájönnöd. Minden, amit tettem, valahogy rosszul sült el. – Nem – tiltakozott gyengéden Luca, és a hullámok moraja majdnem elnyomtaahangját. – Ez inkább az én stílusom. Tina kissé értetlenül pislogott, de a fájdalom nem tűnt el a tekintetéből. – Gyere! – mondta neki a férfi,és felsegítette. – Sétáljunk egyet! Beszélnem kell veled, de nem Leo előtt. A lány alig észrevehetően bólintott. Egy kanyargós ösvényen indultak el felfelé, amely egy kis fennsíkra vezetett. Alattuk a hullámok tovább ostromolták a sziklafalat. Jó újra viszontlátni Lucát… Jó, hogy eljött a fia sírjához… Tina kicsit sajnálta, hogy a férfi nemmiatta jött, de azért így is örült neki. Tisztázzák egymással, amit meg kell, aztán mindenki éli tovább a maga életét. Miközben Luca a tengert bámulta, azon tűnődött, hogyan is kezdje, Annyi mindent kell megbeszélnie Tinával, és annyi mindent kell jóvátennie! A sós szél felfrissítette, és valahogy olyan érzése volt, mintha megtisztulna tőle. Akárcsak a sírástól… Furcsa, nem is tudott visszaemlékezni, mikor sírt utoljára. Talán azon az éjszakán, amikor megérkezett a hír, hogy a szülei meghaltak egy balesetben. Két vízi taxi összeütközött, mert az egyik nem volt kivilágítva.

Milyen régen történt, és még mindig hogy fáj! Valami áttörhette a páncélt, amelyet a szíve köré vont. Nem, nem valami, hanem inkább valaki… Valentina! Luca hirtelen már pontosan tudta. mit kell mondania. Megragadta a lány hideg kis kezét. Milyen jó lennie felmelegíteni! – Valentina -- kezdte elfogódottan – olyan sok bánatot okoztam neked! A lány erre elmosolyodott. Halványan ugyan,de a férfi szíve már ettől is repesni kezdett. – Örülök, hogy eljöttél Leóhoz. Lucának feltűnt, hogy Valentina nem tagadta az ő kijelentését, de hát így vanjól. – Azért is jöttem, hogy veled találkozzam – folytatta a férfi, mire Tina csodálkozva nézett rá. – Szeretném elmagyarázni, mit miért tettem, hátha jobban megérted. Sajnos, nem tudom meg nem történtté tenni, de reménykedem, hátha megbocsájtasz. – Zsebre dugta a kezét, és felhúzta a vállát, miközben a távolba meredt. – Amikor még kicsi voltam, a szüleim meghaltak egy közlekedési balesetben. Láttad a sírjukat. Eduardo és Agnetha nevelt fel, náluk leltem új otthonra. Semmim sem volt, mert az apám éppen azelőtt kezdett új vállalkozásba, melybe beleölte minden vagyonát, és amely rajta állt vagy bukott. Miután meghalt, alig marad valami a cégből. – Azt tudtam Lilytől – szólalt meg Tina –,hogy Eduardóék neveltek fel. Amikor ő elvette az anyámat, valószínűleg úgy érezted, hogy megint mindenedet elveszítetted. Nem csodálom, hogy vissza akartad szerezni a palazzót. Luca örömtelenül felnevetett.

– Ezt gondolod? Amikor a szüleim meghaltak, még túl kicsi voltam, nem izgatott a vagyon vagy az elveszett örökség. Később persze jól jött volna. Aztán változott a felállás: nekem kellett segítenem Eduardónak. Ő egy befolyásos velencei arisztokrata család sarja volt, de nem értett a pénzhez. A hírnevéből élt, de a vagyona egyre apadt. Miután Agnetha meghalt, a nagybátyámat semmi sem érdekelte. Akkor megígértem neki, mindent még fogok tenni azért, hogy a palota visszanyerje a régi fényét. Éjt nappallá téve ezért dolgoztam. – Aztán jött Lily, és mindent elvett tőled. A férfi halványan elmosolyodott. – Így is mondhatjuk. Anyád elutasította a terveimet, és hallani sem akart a munkálatokról. Ehelyett annak az örökségnek is a nyakára hágott, ami még Eduardo után maradt. Tina bólintott. – Igen, ez jellemző Lilyre. – Próbáltam megvenni tőle a palazzót, de újra és újra elutasított. De amikor pénzre lett szükségessége, bejött az én utcámba. Ez volt az egyedüli lehetőségem, hogy visszaszerezzem a palotát, és beváltsam az Eduardónak tett ígéretemet – Köszönöm, hogy mindezt elmondtad, Luca. Segített, hogy jobban megértselek. – Persze ez nem mentség arra, ahogy veled bántam. – Még mindig dühös voltál rám, amiért annak idején megütöttelek. – Egy kicsit – ismerte el Luca. – De be kell vallanom valamit. Már azon az éjszakán éreztem irántad valamit, Valentina. Nem lett volna szabad, hiszen te Lilylánya voltál, mégis így történt. Nem lett volna szabad beléd

bolondulnom, és miután megütöttél, azt is tudtam, hogy gyűlölsz. A lány megcsóválta a fejét. – Hát még mindig nem érted? – mormolta. – Téged akartalak hibáztatni mindenért, – folytatta Luca a vallomást. – Elcsaltalak Velencébe, hogy bosszút állhassak rajtad. Könnyű volt haragudnom rád azok után, amit tettél, és miután Lily ennyire elhanyagolta apalazzót. – A férfi nagyot sóhajtott. – Sajnálom, amiket mondtam neked. Ugyanolyan bántóak voltak, mint amit három évvel ezelőtt vágtam a fejedhez. A legrosszabbat akartam feltételezni rólad, hogy én is gyűlölhesselek. – Luca felpillantott a dombtetőre, ahol Leo sírja volt. – Azt hiszem, méltó büntetés a viselkedésemért, hogy mostanáig nem tudtam a fiam létezéséről. Pár percig csak hallgatták a hullámverést, és odatartották arcukat a permetnek, amelyet feléjük sodort a szél. Luca attól tartott, hogy Tina elhúzza a kezét, és otthagyja őt, ezúttal örökre. De nem így történt. Ehelyett a lány megkérdezte: – Miért akartál megalázni és elküldeni? Luca belenézett Tina borostyánszínű szemébe, amely mindig elbűvölte. – Mert különben be kellett volna vallanom magamnak az igazat. Hogy szeretlek, Valentina. Tudom, hogy ez furcsán cseng azok után, ahogy veled viselkedtem. De muszáj volt idejönnöm és megkérdeznem téged, látsz-e még esélyt arra, hogy valaha is megbocsáss nekem. A lány hitetlenkedve meredt rá. – Te szeretsz engem?

– Igen, szeretlek. Bolond vagyok, idióta vagyok, amiért ezt tettem veled, Valentina, de szeretlek, és nem bírnám ki, ha elveszítenélek. Amikor otthagytad Velencét, mintha kitépték volna a szívemet. Persze tudom, hogy sokkal, de sokkal jobbat érdemelsz nálam… – Igazad lehet – mondta Tina, és megint könnyek gyűltek a szemébe. – Talán jobbat érdemlek. Csakhogy, a fenébe is, téged szeretlek, Luca Barbarigo! Vajon bele lehet halni a boldogságba? – tette fel magának a kérdést Luca, miközben két tenyerébe fogta a lány arcát. Tina már az érintéséből tudta, hogy a férfi igazat mond. Szereti őt! Megcsókolták egymást. Könnyeik sós íze összekeveredett a tengeri szellő sós ízével. A lány úgy érezte, hogy ebben a csókban benne rejlik az új élet és a szerelem ígérete. – Szeretlek – mondta ki újra Luca. – Nagyon sokáig tartott, mire erre rájöttem, de szeretlek, Valentina. Hozzám jössz feleségül? – Ó, Luca! – kiáltott fel a lány. – Igen, a feleséged leszek. A férfi magához ölelte, és úgy érezte, mintha Tina az ő lényének egy része lenne. Egy kicsit eltartotta magától a lányt, és azt mondta neki: – Ha már férj és feleség leszünk, újra megpróbálhatnánk… Lehetne Leonak egy kisöccse vagy húga… Tina remegni kezdett a karjában. – De mi van, ha… – dadogta. – Én félek, Luca. – Felnézett a dombtetőre, ahol a sír volt. – Nem tudnám még egyszer elviselni.

– Az élet nem lehet hozzánk ennyire kegyetlen. Nem tudom megígérni neked, hogy ez soha többé nem történhet meg, de ha mégis, akkor melletted leszek, és fogom a kezed. Soha többé nem kell egyedül szenvedned. – Hát… talán – mondta végül Tina habozva. – Majd ha házasok leszünk… Milyen bátor ez a lány! Luca magához szorította, és úgy álltak összeölelkezve, ketten a szél ellen, ketten minden rossz ellen. Akármit is hoz az élet,- ők letten meg fognak birkózni vele.

UTÓHANG Velencében házasodtak össze. Az esküvői gondolán minden szaténból és selyemből készült, mégis az összes szem a menyasszonyra szegeződött. Luca is csak őt látta. Az ő Valentináját… A ruha klasszikusan szép volt, krémszínű és nőies. Tina nyakában az a borostyánmedál lógott, amelyet Lucától kapott ajándékba. Az esküvőt az operaház melletti kápolnában tartották, és Mitch Henderson kissé talán vonakodva tette a lánya kezét Luca Barbarigo kezébe. Aztán helyet foglalt az első sorban, Deirdre Turner mellett. Ha az esküvő álomszép volt, akkor mit lehetmondani az utána következő lagzira? A fogadásra a gyönyörűen helyreállított palazzóban került sor, mely a régi fényében tündökölt. – Gyönyörű volt a szertartás, és az ünnepség is nagyon elegáns – jegyezte meg boldog sóhajjal Lily, miközben felfrissítették a sminkjüket a női mosdóban. – Még sosem láttam nálad szebb menyasszonyt. Tina arca csak úgy ragyogott. – Mert szeretem őt, anya. Lily megfogta a lánya kezét. – Úgy örülök, hogy boldognak látlak. Sajnálom, hogy annyi bánatot okoztam neked, és igyekszem, hogy ezentúl jobb anya legyek.

Tinának könnyek szöktek a szemébe, mire Lily gyorsan odanyújtott neki egy papír zsebkendőt, nehogy elkenődjön a szemfestéke. – Jaj, nem szabad sírnod, drágám, ezen a szép napon! Mondok valamit, amitől mosolyogni fogsz. Képzeld, Antonio megkérte a kezemet! Tinának azonnal elapadtak a könnyei. – És? – kérdezte türelmetlenül. – Természetesen igent mondtam. Amikor Lucával az első táncukat kezdték a keringő hangjaira, Tina elárulta neki, mit hallott Lilytől. A férje nevetett. – Mit gondolsz, apád is elveszi azt az asszonyt? – Nem tudom – felelte Tina, és Mitchre meg Deirdre-re pillantott. – De nagyon valószínű. Le sem veszik a szemüket egymásról. Luca szorosabban magához húzta a feleségét. – Szóval nem bánod? – Dehogy! Örülök neki. Mindenki boldog körülöttem. Én vagyok a legszerencsésebb nő az egész világon. – Szeretlek – mondta Luca aznap vagy századszor, és megforgatta Tinát. – Én is szeretlek. Tiszta szívemből – válaszolta a menyasszony, miután újra szemtől szemben voltak egymással. Aztán belesúgta a titkot a férje fülébe, a titkot, amelyet már egy ideje nagyon nehezen tudott magában tartani. Luca pontosan úgy reagált, ahogy várta: hangosan felkiáltott, aztán magához ölelte és megcsókolta.

Amikor Mitchell Eduardo Barbarigo pontosan kilenc hónapra megszületett, erős hangon felsírt. Luca végig Tina mellett volt a szülés közben, törölgette az izzadságot a homlokáról, szorította a kezét a fájások alatt. A könnyeik ezúttal a boldogság könnyei voltak. Új család született.

VÉGE

Valerie Parv Főbenjáró bűn

Sosem fogja elfelejteni, milyen gyengéd volt vele a férfi… Norah öt éve álmodozik Saccan hercegéről, Philippe-ről. Amikor visszatér az egzotikus szigetországba, hatalmas meglepetés várja: a koronaherceg éppen az esküvőjét tervezi, ráadásul velem. Pedig még csak a kezét sem kérte meg! Persze gyorsan fény derül arra is, miért akarja a férfi ilyen gyorsan féleségül venni…

1.FEJEZET A palota hihetetlen látványt nyújtott. Norah Kelsey csak ámult-bámult, meg is kellett állnia egy pillanatra, miközben fiatal kísérője előresietett, és belépett a következő, festői szépségű belső udvarba. – Talay Rasada, lassítanál egy kicsit, hogy mindentnyugodtan megnézhessek magamnak? Norah úgy érezte, mintha álmodna, habár egy korábbi saccani utazása óta jól tudta, hogy a valóság ennélkegyetlenebb. De most nem foglalkozott a múlttal. Igyekezett kiélvezni, hogy a királyi család legifjabb tagjának a szemén keresztül láthatja a szigetországot. Talay kedvesen megszorította a karját. – Olyan jó, hogy velem tartottál! Attól féltem, hogy mindenki engem fog bámulni. – De nem így volt – nyugtatta meg Norah. A lány a sebei miatt elég gátlásos volt, pedig nem voltrá semmi oka. Az ötletes smink, amelyet ő készített neki, teljesen elfedett minden hibát. – A bentlakásos iskolában majd gyakorlod kicsit még a sminkelést, ugye? Talay ünnepélyes képpelbólintott. – Persze. Míg elnem halványulnak a sebhelyek. Az még beletelik pár hónapba a sebész szerint. Nagyon örült, hogy elkísértél. Azt mondta, jót fog tenni nekem a jelenléted. Norah zavartan tiltakozott. – Ezt a nagyapádnak köszönheted. Az ő ötleté volt. Valósággal istenít téged.

– Tudom. Ő a legjobb barátom… rajtad kívül, természetesen. Talay nem sejtette, mennyire hízelgő volt ez a kijelentés Norah számára. Leon Rasada volt a Rasada uralkodóház rangidős államférfija. Tekintélyt parancsoló megjelenése ellenére kedves és bölcs ember. Norah Talaytól tudta, hogy Leon nagyon sokat törődött az unokájával, miután a kislányszülei egy repülőszerencsétlenségben – amelynek Talay a sebeit köszönhette – életüket vesztették. A fia és a menye miatt érzett mély gyásza ellenére Leon Ausztráliába repült unokájával, hogy az ottani specialistákkal kezeltesse a sérüléseket. Norah a kórházban találkozott velük először. Kozmetikusként és terapeutaként a Talayhoz hasonló fiataloknak segített elkendőzni a sérüléseiket, illetve kiemelniaz előnyös vonásaikat. Meghatottan és boldogan figyelte, hogyan virágzik ki Talay a találkozásaik hatására. A kislány most leült egy tó kövekkel kirakott peremére, és játékosan végigsimított ujjaival a vízen. – Itt is maradhatsz örökre, ha akarsz. Norah nem felelt azonnal. Eleinte habozott, hogy elkísérje-e a gyermeket Saccarira, mert attól félt, hogy az elkerülhetetlen elválás visszaveti majd lelkileg a kislányt. – Erről már beszélgettünk, Tal. Tudod, hogy csak nyaralni jöttem. Ha nem megyek vissza Sydney-be, akkor az álmom, hogy egy nap majd saját klinikát nyithassak a hozzád hasonló fiatalok számára, nem fog soha valóra válni. – Itt is megnyithatnád azt a klinikát. A bácsikám biztosan szívesen lenne a védnöke, ha megkérem rá. Norah azonban éppen ezért nem maradhatott itt. Semmiképpen nem szeretett volna a lekötelezettjévé válni

Talay bácsikájának. Hiszen Philippe Rasada volt Saccan uralkodója, akit hamarosan királlyá is koronáznak. Ha a férfira gondolt, Norah megborzongott. Főként miatta utasította el kezdetben Leon kérését, hogy kísérje el Talayt, pedig nagyon a szívébe zárta a kislányt. Leonnak minden rábeszélőképességét latba kellett vetnie, hogy végül mégis rábírja Norah-t erre az utazásra. – Kár, hogy nem maradhatsz Philippe bácsi koronázására. – Talay olyan lelkes volt, mint ha a kedvenc popsztárjáról beszélne. – Nagyon jó király lesz. Már hercegnek is elbűvölő – tette hozzá sietve –, de királyként szuper lesz. Ha majd megismered, tudni fogod, miről beszélek. Norah csak azért ment bele ebbe az utazásba, mert úgy vélte, hogy Philippe Rasada minden idejét lekötik majd a koronázási ünnepség előkészületei. Semmiképpen sem akarta ugyanis,hogy az útjaik valaha is újra keresztezzék egymást. Már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomra. – Már találkoztam a bácsikáddal – jegyezte meg tárgyilagosan. Talay döbbenten nézett rá. – Tényleg? És mikor? – Öt évvel ezelőtt… egy hivatalos eseményen. Bizonyára már régen elfelejtette. Akkoriban modellként voltam itt egy fotózás miatt. Amikor végeztünk, a csapatomat meghívták a palotába. – Miért hagytad abba a modellkedést? – Több okom is volt rá. – A legfőbb ezek közül éppen Talay imádott bácsikája, Philippe volt. A férfi azt vágta a fejéhez, hogy áruba bocsátja gyönyörű testét, és ezzel tudtán kívül rátapintott a lényegre.

Norah a szülei akaratával dacolva választotta a modellkarriert, akik azt szerették volna, ha valamirendes szakmát választ. Mindig a bátyját, Davidet – aki sikeres orvos volt – állították elé mint követendő példát. Mivel a családja nem értette meg őt, Norah számára a fotós csapat egyfajta pótcsalád lett. Alain Montri, a királyi család egy távoli rokona, a herceg tanácsadója volt akkoriban az összekötő a modellek és a palota között. A férfi hamarosan szinte kizárólag Norah-nak szentelte minden figyelmét, és ő még bátorította is. A férfi szemmel láthatólag olyan tapasztaltnak hitte, amilyennek Norah tettette magát, és eleinte a lány meglehetősen hízelgőnek tartott a közeledését… Egészen a palotában tartott fogadás estéjéig. Norah észrevette, hogy a herceg megvetően méregeti, és eszébe jutott, hogyan viszonyultak hozzá egykor a szülei. Dacból az este folyamán minden korábbinál feltűnőbben flörtölt nemcsak Alainnel, hanem más férfiakkal is. Ám nehezére esett, hogy olyasvalakinek tettesse magát, aki nem ő volt, ezért végül kimenekült a virágoktól illatozó kertbe. Csak akkor tudatosult benne, hogy Alain titkon követte, amikor a férfi hirtelen előtte termett, megragadta és a bokrok közé rángatta, tiltakozását szenvedélyes csókokkal fojtva el. Norah hiába próbált meg védekezni. Alain Montri a földre dobta, és a lány tudta, hogy mi fog történni vele. Tehetetlenül húzta össze magát, és érezte, hogy az ájulás kerülgeti, amikor hirtelen zörögni kezdtek a bokrok, és heves szóváltást hallott maga fölött a sziget hivatalos nyelvén.

Alain villámgyorsan eltűnt a sötétben. Norah összetörten és zokogva hevert a padlón, próbálta eligazgatni széttépett ruházatát. Tudta, hogy sosem lesz képes elfelejteni Philippe Rasada undorodó arckifejezését. A herceg egyenes derékkal állt előtte. – Fedje be magát és álljon fel! – parancsolt rá, mire Norah reszketve engedelmeskedett. – Annyira örülök, hogy erre járt, felség! A férfi megvetően vonta fel a szemöldökét. – Azt erősen kétlem. Norah azt hitte, rosszul hallott. – Tessék? – Kétlem, hogy örült volna, amikor megzavartam a szerelmi légyottját. Lehet, hogy önöknél mások a szokások, de vendégként lehetett volna magában annyi becsület, hogy tiszteletben tartja ennek az országnak az erkölcsi normáit. Philippe Rasada átható tekintetétől Norah önkéntelenül is meghátrált. – Remélem, nem hiszi, hogy én vágytam erre a találkozásra. – Mégis mit kellene gondolnom? A ruhája és a viselkedése is arra utal, hogy maga született csábító. – Micsoda középkori gondolkodás! Azt hittem, hogy Saccan egy haladó eszméket valló ország. – Igenis, haladó eszméket vallunk! – A férfi szeme elkeskenyedett. – De tiszteljük a hagyományainkat. Norah villámsebesen végiggondolta a történteket. A herceg szemmel láthatóan nem volt tisztában azzal, hogy a támadó a tanácsadója volt. El tudta képzelni,hogyan reagálna a férfi, ha elárulná neki az igazságot. Ráadásul az ő szava állna Alain Montriéval szemben, és kétsége sem

volt kinek hinne a herceg – hiszen éppen az imént tetté félreérthetetlenné a számára, mit is gondol róla. Mivel meg akarta mutatni, hogy őt nem lehet megfélemlíteni, kihúzta magát és szembenézett a férfival. – Sajnálom, hogy rossz véleménnyel van rólam felelte, de egy szikrányi sajnálkozás sem voltba hangjában. – A ruháim és a pózok, amiket felveszek, a szakmám részei. Ahogy magánál a kard és a rendjelek. De ezeket a kellékeket nem szabad összekeverni a jellemmel. A megjegyzéssel Norah egy előző esti parádéra célzott, ahol a herceg egy hivatalos ünnepség keretében díszes egyenruhában, karddal az oldalán jelent meg. Philippe gúnyosan felnevetett. – Ez még korántsem mentségerre itt – mutatott Norah szétszaggatott ruhájára. A lány méltóságteljesen kihúzta magát, és farkasszemet nézett Philippe-pel. – Nincs több mondanivalóm a maga számára. – Egy nevet sem akar mondani nekem, Miss Kelsey? Senkit nem akar megvádolni azzal, hogy megpróbálta magát megerőszakolni? – Ahogy ön áll ehhez a kérdéshez, senki sem hinne nekem, Philippe szemében valamiféle kelletlen tisztelet villant. – Nem csoda, ha a férfi menekülőre fogta. Magának elég éles a nyelve. Norah keserűen felnevetett. – Van egy rossz tulajdonságom: ha valaki rám támad, megvédem magam. – Szóval azt állítja, hogy megtámadta valaki? Norah büszkén hátravetette a fejét, szőke haja glóriaként örvénylett körülötte. – Nem csak állítom. Az a férfi tényleg rám támadt.

Philippe ismét megvetően elfintorodott, és csettintett az ujjaival. – Valóban? Akkor kérek egy nevet, Miss Kelsey. – Úgysem hinne nekem, hiszen abban is kételkedik, hogy nem én akartam a férfi közeledését. – Mégis mit kellene hinnem, amikor nem hajlandó megnevezni a támadóját? – Higgyen, amit akar… felség. – Norah olyan hangon ejtette ki a címet, ami minden volt, csak tiszteletteljés nem. Philippe Rasada következő kérdése teljesen felkészületlenül érte. – Hány éves? – Huszonegy – felelte Norah ingerülten. A férfi finoman megérintette az állát, és kicsit megemelte, így a lány kénytelen volt felnézni rá. – Idősebbnek néz ki. Talán a smink miatt? Mielőtt rádöbbenhetett volna, mi történik, Philippe elővett egy hófehér zsebkendőt, és letörölte vele a lány szájáról azlénk színű rúzst. Az érintése különös érzéseket ébresztett Norah-ban, maga sem tudta, hogy átadja magát ezeknek, vagy inkább dühös legyen. – Hagyja abba! Lehet, hogy maga egy herceg, de nem jobb, mint… Philippe szeme megvillant, Norah pedig az utolsó pillanatban megálljt parancsolt magának, így végül nem mondta ki a nevet. – Ez szinte felért egy vallomással – állapította meg a férfi. – De talán van más mód is, hogy megtudjam, amit akarok. – Azzal Philippe lehajolt hozzá, és megcsókolta.

Noraht teljesen felvillanyozta az érintés. Ahogy a férfi szája az övére tapadt, követelőzve, de odaadóan is, valami addig ismeretlen vágyakozás ébredt a lelkében. A sötétbe borult kertet-betöltő bódító gyömbérillat, amelybe a herceg arcszeszének fűszeres-férfias Illata is belevegyült, részegítő hatással volt Norah-ra. Az események csak akkor zökkentek vissza a normális kerékvágásba, amikor a herceg elengedte öt, és ellépett mellőle. – Ez teljesen olyan számomra, mint egy beismerés jegyezte meg a férfi szárazon. A célzás, hogy könnyen kapható, dühítette Norah-t, ugyanakkor szégyenkezett is, amiért olyan szenvedélyesen visszacsókolta a férfit. – Jól gondolom, hogy Saccanon főbenjáró bűnnek számít elküldeni a herceget a pokolba? A férfi gúnyosan felnevetett. – A szexmániás cicamica megvillanja tigriskarmait? Kár, hogy nem arra használta őket, hogy kéretlen udvarlóját megfutamítsa. – Megtettem – felelte Norah csüggedten – de nem segített. Most már visszamehetek a szállodába, felség? – A Philippe is elég lesz – mormolta a férfi lágyan most, hogy közelebbről is megismertük egymást. – Lekapta magáról hófehér zakóját, és Norah vállára terítette. Az anyagból áradt a férfi illata, körülölelte a nőt, aki legszívesebben mélyen belélegezte volna. Próbálta magának bemagyarázni, hogy csak a támadás miatti sokk utóhatásait érzi. Elfordult, hogy visszamenjen a palotába, de a herceg megállította. – Hová készül?

– Valaki a csapatból majd visszavisz a szállodába – felelte a lány mereven. – De nem ebben az állapotban. – Philippe csettintett az ujjával, mire a sötétségből előbukkant egy hatalmas, sötét bőrű izompacsirta. Norah érezte, hogy elvörösödik. Gondolhatta volna, hogy a herceg nem testőrök nélkül kószál kint a kertben. – Ne aggódjon, Alec nem túl beszédes – biztosította Philippe. – O majd hazaviszi magát. A hazafelé tartó repülőn ülve Norah próbálta kiűzni a gondolataiból a Saccanon történteket. A párás, trópusi éghajlaton végzett munkanagyon megerőltető volt. Ez, valamint Alain Montri támadása és egy arrogáns herceg csókja mind olyan élmények voltak, amelyeket jobb elfelejteni. Főleg mivel aherceg erkölcstelen csábítónak hitte őt.

2. FEJEZET A legutolsó hely, ahová Norah szeretett volna visszatérni, az a híres Gyöngypalota volt a fővárosban, Andamanban. De azzal nyugtatgatta magát, hogy esélye sem lesz találkozni a herceggel. Leonelárulta neki, hogy a koronázási ünnepség előkészületei miatt Philippe Rasada naptárja dugig van időpontokkal. Különben is, a hatalmas palotában nem lehet nagyon nehéz kitérni a férfi útjából. Norah úgy érezte magát az épületben, mint egy városban, amely száznál is több szobájával, amelyeket különféle pavilonok köré rendeztek, labirintushoz hasonlított. Norah a Jade Pavilonban kapott szállást, a Hercegnői Pavilon közvetlen közelében, ahol Talay lakott, amikor nem a bentlakásos iskolában volt. Ahhoz csatlakozott a Vízi Kapu Pavilon a hercegi lakosztályokkal és számos vendégszárnnyal, illetve az alkalmazottak szálláshelyeivel. Egyedül a hatalmas bálteremben több családot is kényelmesen el lehetett volna helyezni. Ennek ellenére nem arrólvolt itt szó, hogy a gazdag uralkodó luxusban tobzódott, miközben a népe nyomorgott. Talay büszkén újságolta Norah-nak, hogy Saccan népe a turizmusnak és a gyöngyhalászatnak hála, a legmagasabb életszínvonallal dicsekedhetett a világnak ezen a részén. Norah tekintete végigsiklott Talayon, aki lustán heverészett a késő délutáni napsütésben.

– Hiányozni fogsz, amikor majd visszatérsz az internátusba, Tal. – Legszívesebben vissza se mennék. Ha hozzád hasonlóan én is modell akarok leírni, akkor nem is kell tanulnom, vagy tévedek? – Egy tanulatlan modellt senki sem vesz. komolyan, bármilyen szép is. Miután Noráh visszatért Ausztráliába, beiratkozott a főiskolára, hogy szépségterápiát tanuljon. .Ennek során egyáltalán nem jöttek neki rosszul a modellként szerzett tapasztalatai, új életet kezdett, és része volt egy katasztrofális szerelmi kapcsolatban is, amelyre még gondolni sem szeretett. Colin Wells a múlté volt, éppúgy, mint Philippe Rasada. Talay vonakodva bólintott. – Akkor talán mégis inkább folytatom a tanulmányaimat. Remélem, gondolsz majd rám a nyaralásod utolsó pár napja alatt. – Természetesen. És most jobb lesz, ha befejezed a pakolást. Talay átölelte Noráhfg és megígérte, hogy indulása előtt még átjön elbúcsúzni. Mivel Norah kicsit tanácstalannak érezte magát, úgy döntött, hogy megnézi a palota képtárát, amelyről Talay nem győzött áradozni. A termek egy majdnem háromezer darabból álló gyűjteménynek adtak otthont: értékes hazai és európai műtárgyaknak. De nem is volt annyira egyszerű megtalálni a galériát. A Talaytól kapott útmutatások ellenére Norah reménytelenül eltévedt az egymásba fonódó folyosók és udvarok útvesztőjében. Végül egy kertben kötött ki,

amelyet falak vettek körül, és amely tele volt hatalmas, ókori terrakottaszobrokkal. Amikor Norah rájött, hová került, kirázta a hideg. Ebben a kertben támadta meg egykor Alain Montri! Amikor valami megzörrent mögötte, Norah megpördült, és nem tudta elhessegetni magától a gondolatot, hogy ezt az egészet átélte már egyszer. A kert bejáratánál Philippe Rasada állt. A lemenő nap fénye megcsillant markáns vonásain, és sötét szemének pillantását még áthatóbbá tette. Norah valahogy most még nagyobbnak, még atletikusabbnak látta őt, mint öt évvel korábban. Zavartan hallgatott, miközben Philippe kritikusan végigmérte, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy képes legyen a férfi szemébe nézni. Most először vette észre a gödröcskét szögletes állán és a finom vonalakat a szeme körül. Vajon nevetőráncok voltak, vagy a gondok szülték őket? Philippe Rasada nem tűnt túl érzelmesnek. Norah összeszedte magát. A herceg valószínűleg már nem is emlékezett rá. – Jó estét, felség! – Próbált magabiztosan viselkedni. – Elnézést kérek, amiért betolakodtam ide, de sajnos eltévedtem. – És nem ez az első eset, Miss Kelsey. – A férfi hangja éppolyan sötét és erőteljes volt, mint ahogy Norah emlékeiben élt. A lány kezdte kényelmetlenül érezni magát. Philippe Rasada ezek szerint még emlékezett rá. És egyáltalán nem tűnt meglepettnek, amiért itt találta őt. Olyan volt, mintha… Nem. Norah elhessegette a gondolatot. – Ha most megbocsát, távoznék.

Ám Philippe megindult felé a keskeny úton. – Amikor legutóbb összefutottunk ezen a helyen, nem akart ilyen sietve magamra hagyni. Norah a csókra gondolt, és önkéntelenül is az ajkához kapta a kezét, majd sietve leengedte. – Kérem… Leon valószínűleg már csodálkozik, hol lehetek. – Leon örülni fog, ha megtudja, hogy összefutott velem. Hiszen végig ez volt a terve. Norah összezavarodott. – Mire céloz ezzel? Leon csak annyit akart, hogy segítsek Talaynak túltenni magát a baleseti sérülésein. Ez minden. – De nem az egyetlen oka az ittlétének. Norah végre megértette, mire akar kilyukadni a férfi. – Még szép, hogy Talay az egyetlen ok – jelentette ki jegesen. – Magának kellene a legjobban tudnia, hogy ha ő nincs, soha nem tértem volna vissza ide. Philippe kővé dermedt arccal méregette. – Hazudik, Miss Kelsey. – Ezzel már megvádolt egyszer, felség – vágott vissza Norah élesen. – De ahogy egykor, úgy most is igazat mondok. Philippe a homlokát ráncolta. – Az első alkalmat most hagyjuk, de a mostanival kapcsolatban nincsenek kétségeim. Azért jött vissza, mert hozzám hasonlóan maga sem képes kiverni a fejéből a csókunk emlékét. Honnan tudhatná a férfi, hogy ő milyen gyakran gondolt rá az elmúlt öt év során? Vajon ezért hagyta, hogy Leon rábeszélje a visszatérésre? Sokkhatásként érte, amikor tudatosult benne, mit is mondott Philippe:

„hozzám hasonlóan maga sem képes kiverni a fejéből a csókunk emlékét”. Ennek azonnal véget kell vetnie! – Számomra hihetetlenül megalázó élmény volt – jelentette ki határozottan. – Soha nem tértem volna vissza ide, ha sejtem, hogy keresztezhetik egymást az útjaink. – Akkor miért engedte meg Leonnak, hogy a Menyasszonyi Pavilonban szállásolja el? – De ő semmi ilyet nem tett! Én a Jade Pavilonban lakom… – Norah nem folytatta, mert hirtelen megvilágosodott előtte néhány dolog. Feltűnt neki, hogy a lakosztálya szokatlanul fényűző… Elszörnyedve meredt a hercegre. – Ez lehetetlen. – Ahogy látom, kezd végre derengeni valami – gúnyolódott a férfi. – Tényleg annyira vak volt, hogy nem vette észre, mit tervez magával Leon? Tudja, neki kötelessége, hogy a koronázásom előtt feleséget találjon nekem. Most tudatosult csak Norah-ban, hogy Leon finoman, de kitartóan nyomást gyakorolt rá, hogy Talayt hazakísérje, pedig ő nem győzte hajtogatni, hogy már mindent megtett a kislányért Ausztráliában, ami emberileg lehetséges volt. Hirtelen rossz előérzete támadt azzal kapcsolatban, miért is akarta annyira Leon, hogy megtegye ezt a hosszú utat. – Nem! – tiltakozott kétségbeesetten. – Ez… egyszerűen nem lehet igaz. – Benne van az alkotmányunkban. És magát, kis ausztrál vadmacskám, Leon ideális menyasszonyjelöltnek találta. Philippe jeges, gúnyos hangja úgy érte Norah-t, mint egy pofon. Kihúzta magát.

– Egy pillanat! Ahhoz azért nekem is lesz egy-két szavam. – Természetesen. Kiválaszthatja a menyasszonyi ruhát, a nyoszolyólányokat, és eldöntheti, hogy kiket szeretne meghívni az esküvőre. – Pontosan tudja, hogy nem a… felhajtásra gondoltam – csattant fel Norah ingerülten. – Köszönöm, felség, de én magam fogom kiválasztani a jövendőbeli férjemet. A gondolatra, hogy a herceg felesége legyen, vadul vert a szíve. Ez kész őrület! Philippe Rasada lett volna a legutolsó férfi a lehetséges férjjelöltjei listáján. A herceg pár pillanatig áthatóan méregette. – Egy nő számára aligha lehet kívánatosabb cél, mint hogy egy ország uralkodójának a hitvese legyen. Már hogyne lenne! Egy szerelmi házasság! – Én egy férfihoz, nem pedig egy országhozakarok feleségül menni – jelentette ki Norah elszántan. – Mifelénk másként kezelik ezeket a dolgokat. Philippe maró gúnnyal felnevetett. – Ó, igen. Még jól emlékszem… szégyenérzet és minden erkölcsi megfontolás nélkül. Norah érezte, hogy elvörösödik. – Bizonyítékoknélkül tör felettem pálcát, felség. – Megállapodtunk, hogy Philippe-nek nevez. És azok alapján hozok ítéletet, amit látok és érzékelek. Norah-nál ez kiverte a biztosítékot. – Nincs joga ítélkezni felettem! Philippe sötét szeme kihívóan megvillant. – Saccanon minden jogom megvan hozzá. Ősi törvényeink értelmében minden… és mindenki ebben a királyságban az én tulajdonom. Norah kezdett pánikba esni, de nem mutatta.

– Embereket birtokolni barbárság. – 'Nem állítottam, hogy egyetértek ezzel, csak rámutattam, hogy fennáll a jogom. Norah megremegett. – Leon nem gondolhatja komolyan, hogy alkalmas lennék ön mellé feleségnek. – Pedig ez a helyzet. És mivel tisztelem őt, elfogadom a választását. Norah hirtelen úgy érezte, szélmalomharcot folytat. Értetlenül csóválta meg a fejét. – És mi lesz azzal, hogy én mit akarok? : – Volt választása, mielőtt idejött, és beköltözött a Menyasszonyi Pavilonba. – Philippe tett egy lépést felé. – Annyira borzalmas egy herceg választottjának lenni? Egy herceg választottja? – Norahúgy érezte, hogy most már bármelyik pillanatban fel kell ébrednie ebből a rémálomból. De Philippe továbbra is ott állt előtte teljes valójában, életerősen, férfiasan. Arisztokratikus arroganciájával az őrületbe kergette, ám a lány még a legmerészebb álmaiban sem tudott volna nagyszerűbb férfit elképzelni magának. Tehetetlenül tovább próbálkozott a meggyőzésével. – Nem kérhet számon rajtam egy megállapodást, amiről nem is tudtam. – És ha tudott volna róla? I – Akkor azonnal menekülőre fogtam volna, és rohantam volna, ahogy csak a lábam bírja. – Saccan egy szigetország, nem jutott volna túl messzire. Norah úgy érezte, semmi esélye, mégis próbált ésszerűen érvelni.

– Leendő királyként nem tekinthet engem megfelelő feleségnek – mondta ki nagy nehezen. Philippe-nek összeszűkült a szeme. – Azt teszek, amit jónak látok. Ebben az országban gyakorlatilag korlátlan a hatalmam. Norah most már komolyan kezdett megijedni. – De nem fölöttem. – Ebben egészen biztos? Nem, egyáltalán nem volt az, csak annyit tudott, hogy ha rajta múlik, akkor Norah Kelsey-be őfelségének bele fog törni a foga. Éppúgy kosarat kap tőle, mint a többi nemkívánatos kérője a múltban. Majd ő… Norah-n számtalan érzelem lett úrrá, amikor Philippe odalépett hozzá, és szájával az ajkát kereste. Védekezz, követelte a józan ész szava, de a végtagjai valahogy nem akartak engedelmeskedni neki. Önkéntelenül is a férfihoz simult, és átkarolta, miközben ő csókokkal borította a száját és a nyakát. Kiment a fejéből minden, védekezéssel kapcsolatos gondolat. Attól tartott, hogy a lábai felmondják a szolgálatot, a szíve pedig olyan vadul dübörgött, hogy úgy érezte, bármelyik pillanatban ájultan eshet össze. Philippe ajka becézően siklott végig az arcán, ujjai hegyével egy pillanatig elidőzött az alsó ajkánál, és Norah hirtelen megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy beleharapjon. De mielőtt még a gondolatból tett lehetett volna, a herceg két kezébe fogta az arcát, és olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy elakadt a lélegzete. – Szóval nincs hatalmam maga felett? – kérdezte a férfi kihívóan. Norah nem kapott levegőt. Próbálta összeszedni magát, és állta Philippe tekintetét.

– Ez csupán testi reakció volt – vágott vissza, amikor ismét képes volt szóhoz jutni. – Nem akadályozhatja meg, hogy azt gondoljak, amit akarok. És amit ebben a pillanatban gondolok, az Saccanon valószínűleg főbenjáró bűn. – Talán botrányos, de bizonyára nem főbenjáró bűn. – Norah elvörösödött. Philippe túl könnyedén látott keresztül rajta. – Leonnak élesebb a szeme, mint hinné. – Ennek ellenére sem maga, sem ő nem rendelkezhet felettem. Még Leon sem kényszeríthet bele egy olyan házasságba, amely rabszolgasággal érne fel. Philippe közönyösen karba tette a kezét. – Leon az uralkodóházunk legidősebb tagja, és az alkotmányunk szerint elvitathatatlan joga kiválasztani a király feleségét. – És mi lesz a szerelemmel? Philippe vállat vont. – A szerelem kifejlődik, ha termékeny talajra hullik a magva. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. – Jaj, fejezze már be! Én modern nő vagyok, nem pedig valami szerencsétlen Hamupipőke, aki csak arra vár, hogy a herceg magával vigye a kastélyába. Philippe vonásai megkeményedtek. – Ez nem mese. Fogadja el! Leon választott. Én alávetem magam a döntésének, és maga is ezt fogja tenni. A férfi halálosan komolyan beszélt. Norah lázasan töprengett, milyen ellenérveket hozhatna fel. – Szörnyű véleménnyel van rólam, mégis el akar venniholmi ósdi kötelességérzetből, és mert a becsület azt kívánja?

– A becsület és kötelesség Saccanon még nem ment ki a divatból. Ennek köszönhetjük, hogy országunk ezerhétszáz éve szabad, stabil, és jólétben él. Úgy vélem, sokat tanulhatna itt. – A maga segítségével, nemde? Norah önkéntelenül is visszafojtotta a lélegzetét, amikor Philippe gyengéden megsimogatta az arcát. – Sok tekintetben szeretnék a tanára lenni, Norah. A lányhirtelen hatalmas gombócot érzett a torkában, és nehezére esett a beszéd. – Menjen a pokolba, felség! Philippe gúnyosan felnevetett, – Már második alkalommal mondja ezt nekem. Nem fél, hogy ezért megkorbácsoltathatom? Norah kihívóan nézett farkasszemet a férfival. – Nem félek magától. – Ez persze hazugság volt. Halálosan rettegett tőle, hiszen Philippe a lelki békéjét fenyegette. Közel járt az akaratereje elvesztéséhez, ami a képtelen házasságkötés elleni tiltakozáshoz kellett volna. – Kérem, ne… – suttogta. A feszültség egyre nőtt kettejük között, és Norah úgy érezte, tehetetlenül ki van szolgáltatva Philippnek. Mintha valahogy képes lett volna a lelke mélyéig hatolni a pillantásával. A férfi ekkor halkan szitkozódva elfordult tőle, és az egyik szoborba kapaszkodott. Miután sikerült összeszednie magát, furcsa, kifejezéstelen hangon szólalt meg: – Vannak dolgok, amiket még én sem lennék képes megtenni. Ezek közé tartozik Leon választottjának elutasítása. De van egy kiút, egyfajta kiskapu az alkotmányainkban. Norah erre nagyon megkönnyebbült!

– Igen? És mi lenne az? – Ha egy meghatározott időn belül nem tudna megajándékozni egy örökössel, akkor az alkalmatlansága miatt elválhatok magától.

3. FEJEZET – Alkalmatlanság? – kérdette+ Norah gúnyosan. – Más szóval eltaszított feleség lenne belőlem? – A gondolatra, hogy milyen sok időnek kellene eltelnie addig, a lánynak elakadt a lélegzete. Önkéntelenül is látta magát Philippepel egy ágyban, és hol a forróság öntötte el, hol a hideg rázta tőle. – Nem állapodhatnánk már most meg abban, hogy én… alkalmatlan vagyok? A férfi lassan, anélkül hogy a szobrot eleresztette volna, felé fordult. – Nincs a kezemben bizonyíték, Norah. Kivéve, ha… – A herceg tekintete végigfutott a lány hosszú lábán, majd a szemébe nézett. – Ha beleegyezik, hogy magam győződjek meg róla. Elég könnyen el tudnám intézni. Még ma este, ha kívánja. Norah önkéntelenül is összerándult, de furcsamód egyáltalán nem volt dühös. – Nem, köszönöm. Már most tudom, hogy nem tetszene a dolog. Philippe türelmetlenül felsóhajtott. – Azt akarja, hogy erővel vegyem rá a tévedése beismerésére? A legutóbbi bizonyítékra gondolva a lány hátrált egy lépést. – Maga a legarrogánsabb, legelviselhetetlenebb… – Óvatosan! – figyelmeztette Philippe, mielőtt ő folytathatta volna. – Ne feledje, kivel beszél!

– Hogyan felejthetném el? – vágott vissza a lány élesen. – Kivenné magának a bátorságot, ha nem ennek az országnak a mindenható ura, hogy belekényszerítsen egy házasságba, azzal a szándékkal, hogy végül alkalmatlanként eltaszítson magától? Philippe gúnyosan elmosolyodott. – Már értem. Semmi kifogása a házasság ellen, csak attól fél, hogy esetleg nem felel majd meg a magával szemben támasztott elvárásoknak. – Hiszen éppen maga vetette fel ezt a lehetőséget! A férfi felvonta a szemöldökét. – És ez nyugtalanítja? Norah csak egy pillanatig habozott. – Igen – ismerte el vonakodva. Bár sejtelme sem lehetett róla, a herceg fájó pontra tapintott a lelkében. A szüleinek nagyon magas elvárásaik voltak vele szemben, és csalódtak benne, amikor ő nem volt képes ezeknek megfelelni. Vajon mit mondanának, ha megtudnák, hogy lehetséges jelöltként tekintenek rá Saccan következő uralkodójának a feleségeként? Dayidről, a kis kedvencükről mindig is tudták, hogy egy nap majd sokra viszi. De soha, még a legmerészebb álmaikban sem számítottak volna arra, hogy a lányuk egyszer majd ilyen tekintélyes és köztiszteletben álló pozícióba kerülhet. Amikor Philippe megérintette a karját, egy csapásra visszatért a valóságba. – Mi a baj, Norah? – Eszembe jutottak a szüleim. Ők igazi csődtömegnek tartanak, amiért előbb modell, majd szépségterapeuta lettem a családunkban hagyományos orvosi pálya helyett. Ezaz egész itt végleg megpecsételi majd előttüka sorsomat.

– Miért számít magának annyira a véleményük? – Nem kellene, hogy így legyen. De ha az ember egész életében mindig a második helyre szorul… – Norah-nak könnyek égették szemét, de nem hagyta el magát.Csak nem fog éppen most sírni? Philippe gyengéden felemelte az állát. – Hát nincs a szüleinek semmi szépérzékük? Norah kétségbeesetten próbálta visszapislogni a könnyeit. – A mi családunkban a szépség csupán vigaszának számít. A szüleimnekkizárólag az intelligencia és a képzettség fontos. – Az egyik nem zárja ki a másikat. Norah meggyötörten elmosolyodott. – Biztosmaga sem szeretné, ha a népe vesztesnek könyvelné el a feleségét. Philippe most már tényleg dühös volt, és látszott rajta,hogy csak nehezen tudja kordában tartani az indulatait. – Hát nem látja? Én tálcán nyújtom magának a lehetőséget, hogy felülmúlhassa a családja legmerészebb álmait. Ha a feleségem lesz, meg kell hajolniuk maga előtt. A gondolat nagyon csábító volt, és Norah pár pillanatig ki is élvezte, de aztán megrázta a fejét. Túl nagy árat kellene fizetnie érte. – Nem lehetek a felesége. – Akkor nem hagy nekem más választást, mint hogy nyilvánosan elutasítsam magát az első, Saccanon tett látogatása során tanúsított viselkedése miatt. Ezt még Leonnak is el kell majd fogadnia indokként. – De ez azt jelentené…

– Pontosan. Akkora botrány lenne belőle, hogy még az ausztrál lapok is a címoldalon hoznák. Norah teljesen le volt sújtva.Csapdába került, és Philippe arckifejezéséből ítélve a férfi tisztában is volt ezzel. Tehetetlen dühében a lánynak ökölbe szorult a keze. – Lehet, hogy megnyerte az első csatát, de a harc csak most kezdődik! Philippe közelebb lépett hozzá. – Majd meglátom, mit tehetek, hogy elfogadhatóbbá tegyem a helyzetet a maga számára. A feleségemként egyedül az én hatalmam lesz nagyobb a magáénál, és a hatalom nagyon erotikus ajzószer tud lenni. Norah hirtelen úgy érezte, mintha menny és pokol között kellene választania: a botrány és szégyen, amely a családja legsötétebb félelmeit igazolná – vagy Philippe, aki a csillagokat is lehozná neki az égről. – Rendben, igent mondok Szólalt meg végül, de alig ismerte meg a saját hangját. – Én is beleegyezem a házasságba – erősítette meg Philippe különös szertartásossággal. – Gyere! Pecsételjük meg az egyezséget! Philippe bevezette Norah-t az üveg tolóajtókon keresztül egy dupla oszlopsorral szegélyezett boltíves terembe, amelyben egy kecses asztal állt. Egy jegesvödör volt rajta, benne a legjobb francia pezsgővel. Mellette egy aranytálcán két kristálypohár, amelyekbe a Rasada család címerét gravírozták. Norah gyanakodva mérte végig a kelyheket. – Elég biztos voltál a dolgodban. Philippe ügyesen kinyitotta a palackot, öntött mindkét pohárba, majd az egyiket átnyújtotta Norah-nak.

– Bíztam a meggyőzési képességemben. – Felemelte a poharát és koccintott a lánnyal. – Hosszú és boldog életet! – Hosszú és boldog életet! – ismételte Norah is a hagyományos saccani pohárköszöntőt, és ivott egy kortyot a gyöngyöző folyadékból. – Pompás – állapította meg. – Ízelítő abból az életből, amely a feleségemként vár rád – felelte Philippe. – De ne igyál sokat, mert ma este az első nyilvános megjelenéseden tiszta fejre lesz szükséged. – Én… erre képtelen vagyok! Minden túl gyorsan történik. – Norah kezdettpánikba esni, mert most először tudatosult benne, mire is vállalkozik. Philippe-pel azonban nem lehetett szót érteni. – Ma este fogadást adunk Leon tiszteletére, hogy megköszönjük a szolgálatait a tanácsadó testületem rangidős vezetőjeként. Ez a testület régi szokás szerint a koronázásom után feloszlik. Leon elvárja, hogy az ünnepség alatt mellettem állj. – De nincs olyan ruhám, amit egy állami ünnepségen viselhetnék. – Legkésőbb egy órán belül egy halom ruhát küldetek a lakosztályodba, a legjobb tervezőktől, a méretedben. A komornád mindenről gondoskodik, amire szükséged lehet, és kellő időben elkísér hozzám a fogadásra… Kivéve persze, ha mégsem szeretnéd betartani a megállapodásunk rád eső részét. Norah számára világos volt, mire céloz Philippe. Ha megtagadja az együttműködést, abból világraszóló botrány lesz. – Ott leszek. – De nem sokáig, döntötte el magában. Csak van valamilyen kiút ebből a slamasztikából, és ő elszánta magát, hogy megtalálja.

Norah folyamatosan a dilemmáján töprengett, mialatt felkészítették az állami fogadásra. Szerencsére modellként megszokta, hogy mások készítsék el a frizuráját a sminkjét és az öltözékét, így átadhatta magát a gondolatainak, és megvizsgálhatta minden szemszögből az előtte álló problémát. Philippe Rasada tényleg azt hitte, hogy feleségül megy hozzá, csak mert Leonnak ez az akarata. És úgy tűnt, egyik férfit sem érdekli az ő álláspontja. Persze Philippe elbűvölő és vonzó. Az utolsó kételyeit a délutáni csókja semmisítettemeg. De hogy a felesége legyen… Amari, a komornája, két lélegzetelállítóan gyönyörű ruhát terített ki az ágyára. – Melyiket szeretné felvenni? A Diorl vagy az Hervé Leger-t?- kérdezte az asszony lágy, dallamos hangon. – Legyen a Dior – döntött Norah. A ruha fekete kreppből készült, és a vállszélességű fehér gallérja miatt már-már apácaruhára emlékeztetett – a mély kivágástól eltekintve. Norah felemelte a karját, hogy Amari vigyázva ráadhassa a ruhát. Úgy simult rámint valami második bőr, a sötét anyag kiemeltemakulátlanul selymes bőrét és csillogó szemét, amely most a szokottnál is nagyobbnak tűnt, és igazán drámai hatást keltett. Talán valamikor megkérhetné Amarít, hogy mutassa meg, hogyan éri el ezt a hatást, morfondírozott Norah. – Csodálatos – jelentette ki halkan, és hátrált egy lépést – Szerintem is. Amari mélyen meghajolt, amikor Philippe belépett a lakosztályba. Norah emelt fővel állva maradt. A herceg

szemének villanása elárulta, pontosan tudja, mi zajlik éppen a lány fejében. Te később következel, ígérte a tekintete. Norah beleborzongott, de esze ágában sem volt elfordulni. Kábultan bámulta a férfi fekete-fehér szmokingját, a selyeminget a szürke Saint-Laurent nyakkendővel, és valami furcsa gyengeség tört rá, olyannyira, hogy meg kellett kapaszkodnia az egyik fotelben. Ez az a férfi, aki házasságra akar kényszeríteni, gondolta kétségbeesetten. Philippe figyelmét nem kerülte el, mennyire elsápadt hirtelen. – Jól vagy, Norah? – Persze – vágtará a lány – Csak már régóta nem ettem, ez minden. Philippe fejének egyetlen mozdulatára Amari eltűnt szem elől, hogy pár pillanat múlva egy étvágygerjesztő falatkákkal teli tálcával térjen vissza. – Nem akarom, hogy elájulj a vendégeim előtt1magyarázta a férfi. Norah lekényszerített a torkán pár falatot, de közben nagyon is tudatában volt Philippe közelségének. Az elfogódottság, amit érzett, kicsit enyhült, és Norah belekarolt a férfiba, de a szíve továbbra is hevesen dobogott. Philippe-en nem látszott, hogy észrevette volna Norah idegességét, de többször is megszorította a lány kezét, miközben egy hosszú, boltíves folyosón a bálterem felé kísérte, ahol már várták őket a vendégek. Amikor odaértek a terem bejáratához, a zenekar rázendített Saccan nemzeti himnuszára. Mialatt szólt a zene, Norah megkockáztatott egy pillantást Philippe felé a

lesütött pillái alól, és nagy hatással volt rá a belőle sugárzó határtalan tekintély. Bármi is volt róla a személyes véleménye, született uralkodónak tartotta. Úgy tűnt, hogy ezt a teremben lévő többi ember is érzi. Norah vonakodva elismerte, hogy büszke, amiért az asszonyaként állhat az oldalán. Ellentmondásos érzelmek rohanták meg, amikor a vendégek felsorakoztak az üdvözlésükre. Saccan elitje vonult fel előttük, és Philippenek mindegyikhez volt pár jó szava. Tudta a gyerekeik nevét, tudta, mit mondjon nekik. A memóriája kiapadhatatlannak tűnt. Amikor Norah hirtelen összerezzent, a herceg kérdőn pillantott rá. – Mi a baj? – Ott jön valaki, akit… ismerek – súgta egyre növekvő pánikkal a lány. Alain Montri volt az, akit utoljára öt évvel ezelőtt látott a szoborkertben. Legszívesebben elmenekült volna, de a büszkesége nem engedte. Így tehát kihúzta magát, és utánozta Philippe méltóságteljes viselkedését. – Jó estét, Alain! A férfi zöld szemében megvetés villant, de udvariasan elmosolyodott. – Jó estét, Miss Kelsey! Megengedi, hogy bemutassam önnek a testvéremet, Kitma Montrit? A fiatal nő lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és sok saccanihoz hasonlóan olyan apró és kecses, hogy egészen törékenynek hatott. Dús, fekete haját elegáns kontyba tűzve viselte, és úgy tűnt, hogy mandula formájú szeme előtt a legapróbb részlet sem maradhat rejtve, miközben villámgyorsan megnézte magának Norah-t, Mosolyogva beszélni kezdett hozzá az anyanyelvén, de Norah sajnos egyetlen szót sem értett belőle.

Ha Alain Montri testvérének az volt a szándéka, hogy zavarba hozza őt, Philippe gyorsan kifogta a szelet a vitorlájából azzal, hogy Norah felé fordult és így szólt: – Kitma csak a hagyományoknak megfelelően szeretne üdvözölni, nem igazi kedvesem? A fiatal nő engedelmesen meghajolt, azonban Norahnak nem kerülte el a figyelmét, hogy tengerzöld szemében gyűlölet villant. – Természetesen, felség – helyeselt halkan angolul, majd a bátyjába karolva továbbsietett, mielőtt Norah bármit is mondhatott volna. – Rossz sorba állt – mormolta Norah inkább csak magának. Philippe-nek nem kerülte el a figyelmét ez a reakció, mert felvonta a szemöldökét. Az első dolgom lesz, hogy nyelvleckéket adok neked – biztosította a lányt, aki meg mert volna esküdni rá, hogy a vidámság szikráját látja a férfi szemében. A felfedezés szárnyakat adott neki, és az este hátralévő részében jól érezte magát. Annak különösen örült, hogy viszontláthatja Leont. A férfi nagyon bűnbánónak tűnt, amikor Norah a szemére vetette, hogy ő okozta ezt az egész galibát. – Az öregek előjoga, hogy bizonyos dolgokat inkább megtartsanak maguknak védekezett somolyogva. – Később még beszélünk erről – súgta oda neki Norah, akiben hirtelen új remény, támadt. Ha Leont sikerül meggyőznie, hogy nem ő a megfelelő feleség Philippe számára, akkor talán rá tudja venni, hogy visszavonja korábbi döntését. Ám Leon valószínűleg rájött a szándékára, mert ezek után eltűnt a környékükről, és

Norah-nak nem nyílt alkalma négyszemközt szót váltani vele. Amikor végre ismét sikerült a közelébe férkőznie, a zenekar rázendített egy keringőre, és Philippe felkérte őt egy táncra. A lány kétségbeesetten nézett Leonra, de ő alig észrevehetően megrázta a fejét. – A többiek csak akkor táncolhatnak, miután mi már megnyitottuk a bált -, magyarázta el neki Philippe. Miközben Norah követte Philippe-et a táncparkett közepére, érezte, hogy a teremben minden szempár rájuk szegeződik. – Lazíts! – súgta oda neki a férfi, mielőtt átkarolta volna. – Csak mi ketten létezünk. A keze a lány hátán nyugodott, és olyan erősen szorította magához, hogy Norah érezte izmainak mozgását. Még soha senkivel nem élt át ilyen testi harmóniát, nem talált ilyen összhangot, mint most Philippe karjaiban. Elvarázsolva lebegett át vele a báltermen, és magában kénytelen volt elismerni, hogy a férfinak igaza volt. Körülöttük a világ megszűnt létezni, és Norah semmi másra nem vágyott, csak hogy a férfihoz simulhasson. Csak amikor a herceget megszólította valaki, akkor ébredt fel Norah a transszerű állapotból. – Sürgős hívása érkezett, felség – magyarázkodott Alain Montri alázatosan. Philippe némi megfontolás után bólintott. – Folytatná a táncot Miss Kelsey-vel, amíg visszatérek? – Bocsánatkérően mosolygott a lányra. – Államügyek, attól tartok. Nem maradok sokáig távol.

– Ezt szándékosan rendezte így, ugye? – támadt neki Norah dühösen Alainnek, miközben sikertelenül próbált szabadulni a szorításából. Ahogy Philippe is mondta: államügyek. Az Egyesült Nemzetektől vár egy döntést, amely hatással lesz a kereskedelmi mérlegünkre is. – Alattomos mosollyal még hozzátette: – De meg kell mondanom, hogy éppen kapóra jött nekem a dolog. – Látni sem bírom magát! – csattant fel Norah felháborodottan. – Ezért meglepő, hogy ismét ellátogatott Saceanra – jegyezte meg Alain. – Honnan veszi magának a bátorságot Leon, hogy egy idegent válasszon az uralkodó hitveséül? – Ezt inkább vele kellene megbeszélnie – javasolta a lány hűvösen. – Én nem álltam sorba a megtiszteltetésért. Alain láthatólag nem ilyen válaszra számított. – Talán ez a kötelék nincs kedvére – nézett rá gyanakvóan. Norah megsemmisítőén végigmérte. – Mint minden férfi ebben a királyságban,Leon megteszi, amihez kedve van, és csak utána kérdez. Legnagyobb megdöbbenésére Alain hátravetette a fejét, és olyan hangosan nevetett, hogy a táncoló párok némelyike kíváncsi pillantásokat küldött feléjük. – Szent ég, ez nem semmi! – A férfi váratlanul elkomolyodott. – Figyeljen, szeretnék bocsánatot kérni a legutóbbi itt-tartózkodása alatt tanúsított viselkedésem miatt. Elég sokat ittam, és… nos, tudja, hogy van az. Norah-t azonban hidegen hagyta Alain megnyerő mosolya. – Bíztam magában, de maga visszaélt ezzel. Ha Philippe nem érkezett volna időben…

– Semmi sem történt volna, esküszöm. – Alainnek összeszűkült a szeme. – Ha jól sejtem, Philippe nincs tisztában azzal, mi is történt pontosan… – Engem hibáztat az akkor történtek miatt -- felelte Norah mereven. Tisztában volt azzal, hogy Alain csak azért rukkolt előezzel a megkésett bocsánatkéréssel, mert világossá vált a számára, hogy leendő királynéjával áll szemben. – Ugyanakkor azonban valami más célja is [ehetett, mert így folytatta: – Már bizonyára maga is hallottPhilippe nagy szerelméről. Norah alig észrevehetően megbotlott, de Alain szorosan tartotta. – Tessék? – Ő és a testvérem, Kitma, évek óta szerelmesek egymásba- közölte a férfi. Norah-nak zúgni kezdett a füle, és összefolyt minden a szeme előtt. – Ha ez igaz… Akkor miért nem…? – Hát nem érti? – Alain hangja nyomatékosabbá vált. – Philippe nem veheti feleségül Kitmát, mert Leon magát választotta. Leonnak joga van kiválasztani az uralkodó jövendőbelijét, gondolta magában Norah kábán. – Leon ragaszkodik a választásához? – Ő már nagyon öreg, és nemolyan tiszta az elméje, mint egykor volt. Talán azt hiszi, hogy jó tréfa ráerőltetni egy külföldi nőt Philippre. A célzás elborzasztotta Norah-t. Határozottan megrázta a fejét. – Leonnakteljesen tiszta az elméje. Igazán megtisztelő a számomra, hogy engem választott.

– Ennek ellenére nem ért egyet a választásával? Norah habozott. Nem árulhatta el Alainnek, mennyit vívódik az egymásnak ellentmondó érzelmei miatt. Mert egyfelől minden porcikája tiltakozott a kényszerházasság ellen, ugyanakkor mégis valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett Philippe iránt, amikor a közelében volt. – Nem volt beleszólásom a döntésbe – felelte halkan, lehajtva a fejét, mert nem akarta, hogy Alain lássa az arcát elöntő pírt. A férfi szorítása erősebbé vált a vállán. – Akkor engedje meg, hogy jóvátegyem az egykori hibámat. Segítek magának megszökni, hogy Philippe és Kitma egymásé lehessen.

4. FEJEZET Alain ajánlata csábítóan hangzott. Ha bárki mástól érkezett volna, habozás nélkül elfogadja, de ez az ember egyszer már rosszul bán vele. Úgy tűnt, a férfi is megérezte a habozását, mert vállat vonva így folytatta: – A döntés az öné. Nagy áldozat egy olyan ember mellett leélni az életét, akit nem szeret. Alain válla fölött Norah megpillantotta Philippe-et, aki éppen Leonnal, két másik férfival és Kitmával beszélgetett. A szívverése felgyorsult, és nagy erőfeszítésébe került, hogy feltegye a kérdést, amely a lelkét nyomta: – Milyen a kapcsolat a testvére és Philippe között? – Hivatalosan ő akülönleges megbízottja az EgyesültNemzeteknél. Nem hivatalosan pedig… Nos, elég, ha megfigyeli, hogyan viselkednek, amikor egymás közelében vannak. Norah ismét vetett egy pillantást akis csoport felé. Philippe bizalmasan átölelte Kitma vállát. A gesztust akár bajtársiasként is értelmezhette volna, ha nem vette-volna észre a melegséget Philippe tekintetében, ahogy a nőre nézett, vagy azt, ahogy ők ketten bizalmasan összedugták a fejüket. Norah szörnyen érezte magát. Ha marad, akkor örökre be kellene érnie a második hellyel, és azt képtelen lenne elviselni. – Nem bízom magában, Alain. A férfi összeszorította a száját.

– Csak én tudom kijuttatni Saccanról.– Találkozzunk holnap délután kettőkor a várósban, az Őrök Templománál: Annyi holmit hozzon magával, amennyit elbír. Meg persze az útlevelét, Norah úgy érezte magát, mint ha egy kosztümös film szereplője lenne. – Még meggondolom, A férfi arcán kaján vigyor jelent meg. – Csak ne húzza sokáig, kedvesem! A saccani törvények szerint a nászúira az esküvő előtt kerül sor. – Maga bizonyára tréfál. – Szó sincs róla. Nálunk két ember hivatalosan isegy párnak számít, amint elhatározzák, hogy összeházasodnak. Norah kétségbeesetten gondolt arra, milyen ünnepélyes volt Philippe hangja, amikor azt mondta neki, hogy ő is beleegyezik a házasságba. Lehet, hogy ezzel máris végérvényesen hozzákötötte magát? Nagyon nehezen tudta csak titkolni Alain elől az elszörnyedését. – Ahogy látom, rájött, melyik pillanatban lett törvényesen is Philippe felesége. Az esküvő ezek után már csak egy ünnepélyes ceremónia, hogy a világ előtt is megerősítsék a frigyüket. – A férfi elvigyorodott. – Mi szeretünk megbizonyosodni arról, hogy egy pár minden tekintetben passzol egymáshoz, mielőtt megünnepeljük az egybekelésüket. Norah teljesen pánikba esett. Távolról hallotta, hogy a keringő véget ért, de egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes lesz a saját lábán elhagyni a táncparkettet.

– Nem hiszek magának – suttogta, habár attól tartott, hogy még Alain sem lenne képes ilyen rémes mesét kitalálni. A tánc véget ért, Alain pedig az ajkához emelte a lány kezét, miközben gúnyosan végigmérte. Az ön döntése, hogy hisz-e nekem, vagy sem. Hamarosan úgyis rájön, hogyan állnak a dolgok. Szóval akkor holnap, délután kettőkor… Feltéve, hogy még nem késő. Most pedig vissza kell vezetnem a hitveséhez. A szavai úgy hatottak Norah-ra, mint valami baljós jövendölés. Fásultan hagyta, hogy Alaáin odavezesse Philippe-hez, aki még mindig a tanácsadóival beszélgetett. Amikor a herceg meglátta őt, fáradtan elmosolyodott. – Ne haragudj, amiért magadra hagytalak, kedvesem. Az Egyesült Nemzetek sajátos menetrend szerint dolgozik. – De ugye jó híreket kapott, felség? – kérdezte Alain túljátszott alázattal. – Igen, szerencsére. – Philippe elégedetten elmosolyodott, majd ismét Norah- nak szentelte minden figyelmét. – Most, hogy az üzleti ügyekkel végeztem, szabad vagyok, és nyugodtan élvezhetjük az est további részét. Norah a hátában érezte Kitma tekintetét, miközben Philippe az egyik büféasztalhoz vezette. – Sápadtnak tűnsz – jegyezte meg a férfi, és fürkésző tekintettel végigmérte. – Tánc közben sokat beszélgettél Alainnel. Csak nem zaklatott fel valamivel? – Elmondott nekem pár dolgot, amiről fogalmam sem volt… Például mesélt arról, hogyan köttetnek a házasságok Saccanon.

Philippe arisztokratikus vonásain egy pillanatra lekicsinylő kifejezés jelent meg, és kissé elkeskenyedett a szeme. – Valóban? És mit mesélt? Norah próbált könnyed hangot megütni. – Á, valami ostobaságot… például hogy egy pár attól a pillanattól fogva házastársnak számít, amint kimondják, egybe kívánnak kelni. – Pedig igaz. Hitünk szerint a házasság a két érintett fél magánügye. A köteléket később meg lehet erősíteni különféle vallási és állami ceremóniákon, de a házasság attól a pillanattól fogva érvényes, hogy a szándéknyilatkozatok megtörténtek. Norah elszörnyedve meredt Philippe-re. – De ez azt jelenti… A férfi felemelte a poharát. – Ez azt jelenti, hogy ma délután óta a feleségem vagy. – És nem jutotteszedbe szólni nekem erről előtte? – Norah-ban tudatosult, hogy izgatott viselkedésével feltűnést kelt, ezért lehalkította a hangját. – Milyen sokkoló meglepetéseket tartogatsz még számomra! Philippe tekintetének érzéki csillogása mindent elárult. – Már csak egyet, Norah. De ígérem neked, hogy az nem sokkoló…hanem sokkal inkább érzéki lesz… – Nem! – tiltakozott a lányelkínzottan. – Arról szó sem lehet! – Főlég most, hogy tudta, a férfi szíve valaki másért dobog. Habár Norah erős vonzalmat érzett Philippe iránt,nem akart ismét megelégedni a második hellyel, főleg nem ebben a kérdésben. – Külföldi vagyok, így a törvényeitek nem vonatkoznak rám – állt ki magáért bátran.

– Ebben tévedsz, kedvesem – vágott vissza a herceg csendesen, hogy csak Norah hallhassa. – Attóla pillanattól fogva nem számítaszkülföldinek,hogy ma délután a feleségem lettél. A nő kábultan a halántékára szorította a kezét. – Ez érthetetlen!Ebbe én sosem fogok beletörődni. Philippe a fejét csóválta. – Testileg már régen készen állsz, csak még az eszed tiltakozik ellene. – Norah készült felcsattanni, de a férfi békülékeny hangnemben folytatta: – De mivel számodra a szokásaink idegenek, várni fogok a nászéjszakánkkal, amíg sikerül megszoknod a megváltozott helyzetedet. A lánynak fájt a visszautasítás. Hiszen jól tudta, miért lett Philippe hirtelen annyira engedékeny vele szemben. Az ok tőlük alig pár méterre, a bálterem másik végében álldogált. Kitma Montri volt az a nő, akibe Philippe szerelmes volt. Éppen ezért Norah semmi okot nem látott árrá, hogy hálás legyen a férfinak a türelméért. – Milyen kegyes hozzám, felség! – felelte ezért gunyorosan. – Csak Philippe, kérlek! Köztünk mostantólnem számítanak a címek. Norah vállat vont, és nem mutatta, mennyire rosszul érzi magát. – Számomra még nem eldöntött tény. a házasságkötésünk. Philippe ingerült mosolya felért egy figyelmeztetéssel. – Vigyázz a szádra Norah, mert a végén még meggondolom magam a türelmi időddel kapcsolatban. – Vagy éppenezért viselkedsz így férfi vonásai kissé

ellágyultak. – Nincs valami mondásotok arról, hogy aki túl hangosan tiltakozik, az éppen az ellenkező hatást akarja elérni? – Amikor az ember élete és szabadsága a tét, akkor nem lehet elég hangosan tiltakozni – vágta rá Norah élesen. Philippe az őket körülvevő pompás környezet felé intett a fejével. A többi vendég tiszteletteljes távolságot tartott tőlük, de látszott, hogy ők ketten állnak a figyelem középpontjában. – Még mindig szabad vagy, és nagyon is élettel teli, Norah. Hogy mennyire, arra majd rájössz, amikor elmegyek hozzád. Philippe szavai hatására olyan képek jelentek meg a lány lelki szemei előtt, amelyekbe beleborzongott. Közben pedig a férfi igazi szerelme alig pár lépésnyire állt tőlük. És Kitma tekintete beszédesen árulkodott a nő valódi érzéseiről. Ha egy pillantással ölni lehetne… Norah kihívóan hátravetette a fejét, és állta Philippe tekintetét. – És mi lesz Kitmával? A férfi vonásai alig észrevehetően megkeményedtek. – Ő most nem vita tárgya. A kimondatlan beismerés szíven ütötte Norah-t, és valamit átszakított a lelkében. Úgy érezte, jobb tisztázni a dolgokat. Azonnal. Valamiért nem hitte volna, hogy egy olyan férfi, mint Philippe Rasada, ilyen kegyetlenül viselkedhet vele. – Szóval igaz – mondta színtelen hangon. – Tényleg őt szereted. – Számítana valamit, ha tényleg így lenne?

A férfi semmit sem tagadott. Norah maga sem tudta, miért érez keserűséget. – Természetesen nem – vágott vissza kimérten. – Nekem mindegy, kit szeretsz. – Pedig a feleségemként nem lenne szabad, hogy mindegy legyen. – Ha tényleg a feleséged lennék, ez igaz is lenne. Én viszont továbbra sem vagyok hajlandó elismerni egy olyan házasságot, amely nyomás hatására és a körülmények ismerete nélkül köttetett. – A törvény ismeretének a hiánya nem mentesít a betartási kötelezettség alól, még a te Ausztráliádban sem – figyelmeztette Philippe, majd fensőbbségesen legyintett. – Elég legyen ebből! A kocka el van vetve, Norah. – A férfi követte a tekintetét Kitmáig, aki égő szemekkel figyelte őket. – A többi nő számomra már a múlté. Te vagy a jövőm – közölte nyomatékosan. – Ez a helyzet. – De ez őrültség! Leon beavatkozása nélkül soha nem jutott volna eszedbe feleségül venni engem. Philippe áthatóan végigmérte. – Biztos vagy ebben, Norah? A lány természetesen biztos volt. A férfi nem szerette és nem is tisztelte őt. Csak azért veszi el Kitma helyett, mert tiszteletben akarja tartani Leon választási előjogát. – Hogyne lennék biztos, amikor ez az igazság – felelte végül nagy önuralommal. Philippe szeméből semmit sem lehetett kiolvasni. Norah úgy vélte, nem akarja kimutatni, mennyire fáj neki, hogy le kell mondania élete nagy szerelméről. – Sokféle igazság létezik – jelentette ki a férfi kifejezéstelen hangon, majd megfogta a lány kézét-. – Gyere! Ideje, hogy ismét táncoljunk egyet, mert különben

azemberek kezdtünk.

még

azt

hiszik,

hogy

máris

vitatkozni

Norah kötelességtudóan táncolt Philippe-pel, majd különféle udvari méltóságokkal. Udvariasan csevegett mindenkivel, sőt még pár falatot is magába erőltetett apompás ételekből. Csak hajnal félé kísérte őt vissza a herceg a Jade Pavilonba. Ő addigra már annyira kimerült volt, hogy hálásan kapaszkodott a férfi karjába. – Túl sok volt neked ez a mainap – állapította meg Philippe, miközben a lakosztályába kísérte. – Fektesselek le? Norah szeméből azonnal elszállt az álom. – Még csak az hiányozna! – csattant fel, mert túlságosan látta maga előttt a kérdéses jelenetet. Philippe szemének csillogása arról árulkodott, hogy ő ugyanígy van ezzel. – Vegyem ezt kihívásnak? Mikor tanulod már meg végre, hogy velem nem játszadozhatsz, Norah? A lány dacosan állta a herceg pillantását, jóllehet minden ízébenreszketett. – Majd ha a pokol befagy! Mielőtt Norah észbe kaphatott volna, Philippe már magához. is rántotta, és lecsapott a szájára. A lány először sikítani akart, de a férfi olyan szenvedélyesen csókolta, hogy elfelejtett tiltakozni. Amilyen váratlanul kezdte, a hercegéppoly váratlanul be is fejezte acsókot, de annak így is különös hatása voltNorah-ra. Hirtelen olyan gyengeség rohanta meg, hogyha lába összecsuk lőtt alatta. Philippe szó nélkül a karjába emelte.

– Mit tervezel!!? – tiltakozott színtelen hangona lány, pedig nagyon is jól tudta. Várakozásteljes borzongás lett úrrá rajta… Pedig ő nem is akarta, hogy a herceg ágyba vigye! Nem akarta, hogy bárhová is vigye – legföljebb ki a reptérre. Ennek ellenére a teste hirtelen élettel telt meg, és valósággal lázban égett. Amikor Norah a vállára hajtotta a fejét, Philippe gyengéden megcsókolta a homlokát. A nő válaszul ösztönösen átkarolta a férfi nyakát. Philippe óvatosan lefektette a baldachinos ágyra, majd felegyenesedett. Az arca kifejezéstelen volti, de Norah érezte, hogy valamiféle belső csatát vív önmagával. Mint egy gyermekének jó éjszakát kívánóapa, föléje hajolt és gyengéden homlokon csókolta. A gesztusnak meg kellett volna nyugtatnia a lány, ő azonban ehelyett csalódott és zaklatott volt, amikor a herceg elfordult tőle. – Philippe… – kezdte, és csak ekkor tudatosult benne, hogy maradásra akarja bírni a férfit. Rémülten összeszorította az ajkát, és tehetetlenül nézett fel a hercegre. Philippe sejteni vélte, mi a baja. – Úgy vélem, kezd befagyni a pokol. Ezután a férfi elfordult, majd csendesenbecsukta maga mögött az ajtót. Norah dühösen felkapta az egyik cipőjét, és az ajtóhoz vágta. A puha bőr különösebb zaj nélkül esett vissza apadlóra, Norah azonban mintha mégis férfias nevetést hallott volna a fofyosóról. Úgy tűnt, a pokol,tényleg befagyott. Norah-t mélységesen megrázta, milyen közel járt ahhoz, hogy teljesen átadja magát Philippe-nek, ezért felpattant és átsietett a szomszéd szobában hogy a menekülését előkészítse. Döbbenten, megtorpant, amikor

meglátta Amarit, aki egy heverőn kényelembe helyezte magát, és olvasgatott. Norah sietős érkezésekora szobalány meglepetten felnézett. – Valami baj van, asszonyom?!! Norah-nak nagy erőfeszítés árán. sikerült csak összeszednie magát, – Csodálkozom, hogy még ébren van, Amari. A lány értetlenülnézettrá. – Ez csak természetes. Hiszen még szüksége lehet rám. Ehhez méghozzá kell szoknom, gondolta Norah,majd azonnal ki is javította magát. Ha sikerül véghezvinniea tervét, akkor arra egyáltalán nem lesz szükség. – Nem kell segítenie lefekvéskor – válaszolta higgadtan, – De reggel segíthetne nekem elintézni valamit. – Mivel eszébe jutott, hogy már majdnem reggel van, még hozzátette: – Kicsit később, persze. – Mit tehetek önért? Norah az egyik erkélyablak mellett álló antik íróasztalhoz lépett. Az egyik fiókban talált levélpapírt, rajta a királyi címerrel. Habozás nélkül kivett egy lapot, írt rá valamit, majd betette egy borítékba és leragasztotta, mielőtt egy nevet írt tá. – Gondoskodna róla, hogy ezt a levelet mégreggeli előtt kézbesítsék?… Amari vetett egy pillantást a névre, majd aggódva meg jegyezte: – De hiszen ez Alain Montrinak szól. A fiatal lány láthatólag félt megzavarni valakit, akinek ennyire magas a rangja a királyi háznál. Norah bátorítóan elmosolyodott. – Nincs semmibaj. Ő a barátom. Gondoskodna róla, hogy megkapja ezta levelet? Nagyon fontos.

Amarikényelmetlenül fészkelődött, és habozni látszott, de végül bólintott. – Gondoskodom róla, hogy a megfelelő csatornákon eljusson hozzá. Norahkéső délelőttig aludt. Még éppen annyi ideje maradt, hogy gyorsan megreggelizzen, mielőtt átment Talayhoz, aki aznap indult vissza az internátusba. – Annyira örülök, hiogy Philippe bácsi felesége leszel lelkendezett a kislány. – Ez-azt jelenti, hogy te tudtál róla, Tal? – Csak tegnap este tudtam meg, akkor mondta el a nagypapa. Biztosan nagyon meglepődtél te is, ugye? Sejtelmed sincs, hogy mennyire, gondolta Norah, de valahogy sikerült elmosolyodnia. – Hiányozni fogsz, Tal. – Te is nekem. De majd találkozunk, miután visszajöttem az internátusból, ugye? Norah bűntudatosan arra gondolt, hogy ő addigra már hetedhét határon is túl lesz. Ezért megsimogatta a kislány arcát, és kitérően csak ennyit mondott: – Mindig barátok maradunk, Tal. Talay beérte ennyivel. Megölelte Norah-t, mielőtt követte volna Leon sofőrjét a limuzinhoz, amelyik majd visszaviszi az iskolába. Norah-nak könnyek szöktek a szemébe. Ha minden a tervek szerint halad, akkor nagyon sokáig nem láthatja Talayt. A következő pár óra végtelen hosszúságúnak tűnt. Norah a szőlővel befuttatott teraszon üldögélt, és teát iszogatott. Egy órakor közölte Amarival, hogy szeretne kimenni a városba.

Az Őrök Templomát érdemes lenne megnézni – jegyezte meg mintegy mellékesen. Amari ügyesen leplezte rosszallását. – Alec majd elkíséri önt. – Ne fárassza ezzel Alecet, Amari. – felelte Norah gyorsan. – Egyedül is boldogulok. Ennek ellenére Alec már várt rá, amikor odaért a kocsihoz. Norah azonnal látta, hogy a férfi hajthatatlan. Vagy megengedi, hogy elkísérjem, vagy itt marad, sugallta a férfi arca. Az Őrök Temploma a legrégibb vallásos emlék volt Saccanon. Néhány részét még a tizenharmadik században építették, de a legújabb elemei is legalább két-l száz éves múltra tekintettek vissza. Alec magára vállalta az idegenvezető szerepét, Norah pedig igyekezett érdeklődést színlelni, miközben lassan bejárták a templomot, de a szíve majd kiugrott a helyéből izgalmában. Alain tanácsát követve volt nála egy táska pár személyes holmival és az útlevelével, és nagyon remélte, hogy Alec nem ragaszkodik majd hozzá, hogy vigye helyette. Norah megállapította, hogy a királyi család tagjaként számos előnyt élvez. Például közvetlenül a templom előtt parkolhat a kocsijával, amit egyszerű földi halandók nyilván nem tehetnek meg. Norah-nak feltűnt, hogy Alec éberen figyeli a járókelőket, miközben bekíséri őt a templomba. A lány feltűnés nélkül körülnézett, Alain Montrit kereste a tekintetével. Alec szavaira csak fél füllel figyelt. Testőr létére a férfi meglehetősen műveltnek tűnt. Olyan embernek, akit ajánlatos komolyan venni, és Norah

aggódva gondolt arra, vajon hogyan fog tudni megszabadulni tőle, ha eljön az ideje. A lehetőség mégis eljött, amikor egy falakkal körülvett pavilonhoz értek, amelyet faragott női szobrok őriztek. Nem volt szükség angol nyelvű feliratra, hogy tudja, ebbe a helyiségbe csak nők léphetnek be. – Azonnal visszajövök – fordult Alechez mosolyogva, és eltűnt a pavilonban, még mielőtt a férfi reagálhatott volna. Norah feltűnés nélkül követte a tekintetével a bejárat közeléből, míg a testőr hátat nem fordított neki. Éppen erre várt. Villámgyorsan a szobrok mögé surrant, és meg sem állt a következő pavilonig. Ez volt a templom főhajója, amelyet a Kegyelem Istennőjének szenteltek. Norah remélte, hogy ez jó ómen. Az istennő szobra előtt a padlón két dobozszerű tartó állt, simára gyalult fapálcikákkal. Norah figyelte, ahogy a hívők felveszik a tartókat, és addig rázzák, amíg egy pálca ki nem esik. Ezután a kiesett pálcát felvették, majd eltűntek vele egy kisebb teremben a bal oldalon. Valamivel később Norah elfordult, és Alain Montrit keresve körülnézett. Már majdnem két óra volt, és a főhajó ideális hely volt a találkozásra. – Nem akarsz te is szerencsét próbálni? – csendült fel hirtelen Norah mellett egy túlságosan is ismerős, mély férfihang. Hevesen dobogó szívvel megpördült. – Mit keresel te itt, Philippe? – Téged figyellek. A lány feldühödött. – Úgy érted, kémkedsz utánam. – Higgy, amit akarsz. Az üzenetedben pontosan megadtad az időt és a helyet is.

Norah elvörösödött. – Átnézed a magánlevelezésemet? – Amari átadta nekem az üzenetet, ahogy illik. Ha a tartalom ártalmatlan lett volna, akkor továbbítottam volna Alainnek a leveledet. De nem volt az. Gondoskodom róla, hogy a megfelelő csatornákon eljusson hozzá. Jaj, Amari! Philippe jegesen végigmérte, majd elvette tőle a táskáját. Norah mereven nézett, amikor a férfi elővette az útlevelét, és a zakója zsebébe tette. Miután visszaadta neki a táskát, Norah-ba visszatért a küzdőszellem. Nem volt olyan védtelenül kiszolgáltatva Philippe-nek, mint ahogy a férfi gondolta. Biztosan lesz még lehetősége a menekülésre, csak ki kell várnia a megfelelő pillanatot. Philippe figyelmesen méregette. Úgy tűnt, tisztában van azzal, mire gondol a lány. – Felejtsd el, Norah! Még csak ne is gondolj rá! A férfi arca zavaróan közel volt az övéhez, lehelete az arcát simogatta. Norah elszántan küzdött az érzelmek ellen, amelyek azzal fenyegettek, hogy ismét elárasztják Philippe közelsége miatt. – Még Saccanon is törvénynek kell tiltania az emberrablást és a szabadság korlátozását – csattant fel ingerülten. A férfi sötét szeme gúnyosan megvillant. – Saccanon az én szavam a törvény. Minél előbb elfogadod ezt, annál jobb. Soha! A lány dacosan állta a herceg tekintetét. Vajon mit tenne a férfi, ha ő megmakacsolná magát, és nem lenne hajlandó távozni vele?

Csakhogy Philippe ismét képes volt kitalálni a gondolatait. – Megparancsolhatom Alecnek, hogy vigyen a kocsihoz – jegyezte meg elgondolkozva. – Nos? Melyik megoldást választod? – Jó tudni, hogy szabadon eldönthetem – háborgott Norah. Legnagyobb ámulatára Philippe ekkor az istennő szobrához vezette, és odaadta neki az egyik tárolót a fapálcikákkal. Norah először a legszívesebben földhöz vágta volna, de aztán arra gondolt: miért is ne? Talán kap valamiféle jelet, hogy van kiút ebből a helyzetből. Eddig egyszerűen nem volt szerencséje. Így aztán rázni kezdte a pálcikákat, ahogy másoktól látta, egészen addig, amíg egy a padlóra nem esett-. Philippe leolvasta a számot a pálcikáról, majd átvezette Norah-t a szomszédos terembe, ahol galambdúchoz hasonló rekeszekben számozott papírcetlik hevertek. A férfi gyorsan kikereste a megfelelőt. – A szívnek válaszai vannak, míg az értelemnek csak kérdései. A beletörődés lelki békéhez vezet – olvasta fel a lánynak, és közben a szeme sokatmondóan csillogott. Norah gyanakodva végigmérte. – Csak kitaláltad. Philippe elkomolyodott, és átadta neki a cetlit. – Kérd meg Amarit, hogy fordítsa le neked,miután visszatértünk a palotába. Norah valahogy előre tudta, mit fog mondani a lány. De mindketten tévednek. Neki esze ágában sem volt beletörődni a helyzetébe.

Philippe kivezette Norah-t a templomból, de előtte még hátrahagyott egy adományt. A többi látogató felismerte a herceget, és tiszteletteljesen utat adtak neki. Alec nem tűnt meglepettnek, amikor Norah Philippe oldalán bukkant fel. Bizonyára tudta, hogy a herceg már itt vár rám, morfondírozott a lány dühösen. – Hazaküldtem a sofőrömet – szólalt meg Philippe. – Alec fog visszavinni bennünket a palotába. Vagy esetleg szeretnél még mást is látni a fővárosból? – Álmomban sem jutna eszembe vesztegetni a drága idődet – vágta rá Norah élesen, és próbálta nem kimutatni, mennyire elkeseríti, hogy nem sikerült a menekülési kísérlete. Csak most tudatosult benne, mennyire számított Alain segítségére. – Most már visszavihetsz a ketrecembe. Philippe összeszorította a száját. – A rangomnak köszönhetően én rendelkezem az időm felett – jelentette ki. – Hová szeretnél menni? – Haza, Ausztráliába. Philippe udvariasan elmosolyodott. – Azt nem lehet. Maradj az ésszerűség határain belül! – Ha nem tudod teljesíteni a kívánságomat, akkor felőlem bárhová mehetünk–vont vállat Norah barátságtalanul. – Van egy olyan érzésem, hogy a hely, ahová a legszívesebben vinnélek, nem igazán tetszene neked. Norah torka elszorult, de az arca rezzenéstelen maradt. Philippe-nél érzékibb férfival még nem találkozott. Soha korábban nem reagált ennyire hevesen a teste egyetlen férfi közelségére sem. Félelemmel töltötte el a tudat, hogy Philippe egyetlen célzása milyen erotikus fantáziálásra képes őt késztetni. – Abban biztos vagyok – felelte végül rekedten.

Philippe egyszerűen csak vállat vont. – Akkor menjünk el ebédelni! – hozta meg a döntést. – Ideje, hogy megismerd a helyi különlegességeket. Amíg nem én vagyok az étlapon, mindegy, gondolta Norah cinikusan, és megadóan bólintott.

5. FEJEZET Norah valósággal fellélegzett a hűvös limuzinban a kinti hőség és a templom környékén tapasztalt tömeg után. Szerencsére a jármű elég tágas volt, így nem kellett túl közel ülnie Philippe-hez, de éppolyan zaklatott volt, mint ha a férfi megérintette volna. Sötét öltönyében, hófehér ingében és barna nyakkendőjével a férfi hűvösnek és elegánsnak tűnt, míg Norah a repülőútra kiválasztott barackszínű ingruhájában teljesen megizzadt, és kényelmetlenül érezte magát. A beépített hűtőből Philippe kivett egy üveg ásványvizet, töltött egy pohárral, és átadta a lánynak. – Ettől majd felfrissülsz. Norah átvette a vizet, ivott pár kortyot, és nem tudott magában tartani pár gúnyos megjegyzést. – Csak nem száraz kenyér lesz ebédre? Ha jól tudom, az a rabok megszokotteledele. Philippe arca elsötétült. – A mai menekülési kísérlet után megérdemelnéd, hogy bezárjalak. De én valami sokkal jobbat találtam ki a számodra. Holnap a Chalong nevű királyi birtokra kell utaznom, ahol Leonnal megtesszük az előkészületeket a koronázásomra. Úgy döntöttem, te is velem jössz. Hirtelen megint Norah került fölénybe. Kihívóan megkérdezte: – És mi van, ha én nem fogadom el a meghívásodat? Philippe összeszorította az ajkát. – Ez nem meghívás.

Nem, természetesen nem az. Norah erre inkább nem mondott semmit, helyette dühösen kibámult a kocsi ablakán. Hirtelen tudatosult benne, hogy megálltak egy magaslaton álló étterem előtt, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a városra, Andaman kikötőjére és az azon túl elterülő mélykék tengerre. Amikor megpillantották a jármű elején a királyi felségjelzést, az étterem vezetője és az alkalmazottai hirtelen felélénkültek. Egy szempillantás alatt gondoskodtak róla, hogy a herceg és Norah megkapja a legjobb helyet egy kerek kis erkélyen elhelyezett asztalnál, amelyet dús növényzet rejtett el a kíváncsi tekintetek elől, és ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a festői tájra. – Remélem, szereted a tenger gyümölcseit – jegyezte meg Philippe, amikor Norah félretette az ismeretlen nyelvű étlapot, amelyből egyetlen szót sem értett. Hagyta, hogy a férfi rendeljen neki is. Ezután a herceg ráemelte a poharát, és vidáman elmosolyodott. – Kenyér és víz sajnos nem volt. Habár Norah szomjas volt, hozzá sem nyúlt a poharához. – Bármit is szolgáljanak fel, valószínűleg a torkomon fog akadni a falat – jelentette ki mereven. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy képes voltál felbontani egy magánlevelet, amelynek nem te voltál a címzettje. Philippe arcáról eltűnt a mosoly. – Szokj hozzá a gondolathoz, Norah. Minden, amit teszel, rám is tartozik. – Igen, tudom… mert a feleséged vagyok. A férfi átható tekintettel végigmérte. – Akkor beletörődtél végre?

– Álmodozz csak! – válaszolta Norah fennhéjázóan. Ennek ellenére felemelte a poharát, és ivott egy keveset, hátha attól sikerül megnyugodnia kissé. Esze ágában sem volt beletörődni a helyzetébe. Várakozásai ellenére Norah-nak nagyon ízlettek a Philippe által rendelt válogatott fogások, és a gondolatai más témára terelődtek. – Hol van Chalong? – kérdezte óvatosan. – Mindössze kétórányi kocsiútra innen, az északnyugati parton – világosította fel Philippe. – A sziget második reptere Chalongtól délre helyezkedik el. Oda is érkezhettél volna Ausztráliából repülővel. – Repülővel mész Chalongba? – Néha, ha sürget az idő. De ezúttal kocsival megyünk, hogy valamivel többet láthass Saccanból. Egy hosszú autóút gondolata Philippe társaságában sokkal jobban nyugtalanította Norah-t, mint mutatta. – Leon is velünk tart? Philippe válaszától azonnal szertefoszlott minden reménye. – Ő már ma reggel Chalongba repült, hogy egy kicsit kipihenje magát, mielőtt nekilátunk a munkának. Norah hirtelen aggódni kezdett az idős férfi miatt. – Csak nem beteg? – A szörnyű baleset óta, amelynek során a fia és a menye életüket vesztették, és Talay is súlyosan megsérült, gyakran érzi rosszul magát. Az útja Ausztráliába Talay kíséretében szintén nagyon megviselte. Norah fel volt háborodva. – És te hagytad, hogy ennyire megerőltesse magát? A férfi jeges pillantással válaszolt.

– Leonnak senki sem parancsol. Megvan a saját akarata, és mindig azt teszi amit helyesnek gondol. Ez valami családi vonás lehet, gondolta magában Norah. – Hogyan történt a baleset? Philippe vonásai megkeményedtek. – Terroristák egy bombát helyeztek el a kifutópályán, ahol a tervek szerint a királyi család gépe landolt volna. Norah úgy érezte, jeges kéz markol a szívébe. – Helyi terroristák? Philippe megrázta a fejét. – Külföldiek voltak, akik szerették volna elvetni a viszály magvait a népem körében. De nem jártak sikerrel: Éppen ellenkezőleg, a támadás csak még jobban összekovácsolt bennünket. Az emberek az ellenem tervezett támadásra úgy tekintettek, mintha ellenük irányultvolna. A jeges kéz ismét összeszorította Norah szívét, és csak rekedt suttogás volt a hangja, amikor megszólalt: – Ellened? Ezek szerint te is a gép fedélzetén voltál? Philippe önkéntelenül is a homlokához kapott, ahol a haja-tövében jól látható volt egy halvány sebhely. Norah már korábban is észrevette, de azt feltételezte, hogy valamilyen sportbalesetből származik. Ám hirtelen minden világos lett számára, és az összes szín kifutott az arcából. Önkéntelenül is azon kezdett el töprengeni, vajon miért érinti ilyen mélyen, hogy Philippe élete halálos veszélyben volt. – Nagyszerű színészi teljesítmény – jegyezte meg a férfi, akinek nem kerülte el a figyelmét a lány reakciója. – Majdnem sikerült elhitetned velem, hogy örülsz, amiért

életben maradtam.Pedig ha én nem lennék, akkor most nem kerültél volna ebbe a helyzetbe. Norah elszörnyedt. – Szent ég, Philippe, csak nem hiszed, hogy képes lennék ilyesmit kívánni neked vagy bárki másnak? Ennyire szívtelennek tartasz? – Látva, milyen eredményekét értél el Talaynál, nem hittem, hogy szívtelen lennél. Azonban a ma délelőtti viselkedésed fényében komoly kételyeim támadtak. Norah erre lesütötte a szemét. Komolyan bántotta, hogy Philippeennyire rossz véleménnyel volt róla. – Figyelmeztettelek, hogy nem fogok csak úgy belenyugodni ebbe az egészbe – próbálta igazolni a viselkedését. – Ennek ellenére nem számítottam rá, hogy egy ártatlan embert is belekeversza mesterkedéseidbe. Alain minden volt, csak nem ártatlan, de semmi értelme nem lett-volna a magyarázkodásnak. Philippe mostéppúgy nem hinne neki, mint öt évvel ezelőtt. Alain a királyi család leszármazottja volt, ráadásul a húga a herceg igaz szerelme. Az ilyen rokoni összefonódásokkal szemben én tehetetlen vagyok, döntötte el magában Norah. Könyörögve emelte a magasba a kezét. – Nekem is vannak kötelezettségeim, Philippe. Még rengeteg Talayhoz hasonló fiatal van, akinek szüksége van a segítségemre. Ha nem térek vissza… – Akkor a helyettesed átveszi a feladataidat – szakította félbe Philippe habozás nélkül. Amikor Norah döbbenten meredt rá, zavartalanul folytatta: – Igen, mindennek utánajártam, amikor Leon közölte velem a döntését.

És a szüleim? – futott át Norah agyán a gondolat. Vajon ők értesültek már erről az egészről? Philippe észrevette a pánikot a lány tekintetében. – Az ausztrál média számára hírzárlatot rendeltem el, hogy legyen időd tájékoztatni a családodat. Amikor erre Norah gúnyosan felnevetett, a férfinak arcizma sem rezdült. – Milyen nagylelkű, felség! Nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy a szüleim az esküvőm előtt szeretnének értesülni a házasságkötésemről. – Norah, úgy tűnik, hogy még mindig nem fogtad fel teljesen a helyzetedet. A házasságunk azóta van érvényben, hogy mindketten szándéknyilatkozatot tettünk. Már csak a hivatalos esküvői ünnepség vanhátra, amelyre a koronázási rendezvénysorozat keretén belül kerül majd sor. Elintézem, hogy a családod és a barátaid részt vehessenek rajta. Az esküvői ünnepségek gondolata elkedvetlenítette Norah-t. Szerencsére a családjának még fogalma sem volt erről a szörnyűségről. És talán soha nem is kell megtudniuk, ha ő talál valamilyen kiutat ebből a szituációból. A chalongi utazás ötletet adott Norah-nak. Talán még meggyőzheti Leont, hogy mégsem ő a megfelelő feleség Philippe számára. Ha Leon visszavonja a döntését, akkor a hercegnek többé semmi oka nem lesz itt tartani őt. Minden tőle telhetőt megtett, hogy ne látsszon rajta a megkönnyebbülés. Philippe nem sejtheti, mit tervez, mert akkor biztosan nem engedné. hogy találkozzon Leonnal. Lassan forgatni kezdte a kezében a poharat, és próbált valami ártalmatlan beszédtémát találni.

– Folyton a koronázásodról beszélsz. Azt hittem, már így is a sziget teljhatalmú uralkodója vagy. – Uralkodó, az igen. De nem teljhatalmú. Az elmúlt kilenc évben hercegként uralkodtam, egy tanácsadó testület támogatásával, amelynek Leon volt a vezetője. Ősi hagyomány szerint ezt a tanácsot a harmincegyedik születésnapom után feloszlatják, attól fogva királyként és önállóan uralkodom. A koronát és a feleségemet hivatalosan ugyanazon a napon kapom meg. Norah-t elöntötte a forróság. – Ez úgy hangzik, mint ha én csupán valamiféle… díszes kellék lennék. Korona és feleség… milyen összeillő párosítás! – Másként is lehet értelmezni. Ahogy a király elfogadja a koronát, hogy uralkodhasson a birodalma fölött, úgy feleséget is választ magának, hogy ő meg királynéként uralkodhasson mellette. Így kialakulhat egy egészséges egyensúly, hiszen nem jó, ha a hatalom egyetlen kézben összpontosul. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen… – Ha a nő szabad akaratából megy férjhez – jegyezte meg Norah. – És ne gyere, kérlek, megint azzal, hogy túlzásba viszem a tiltakozást. Philippe jegesen végigmérte. – Miért tenném, Norah? A hangod, a gesztusaid köteteket beszélnek. Még tiltakozás közben is ellenállhatatlanul vonzódsz hozzám. Norah gyorsan elhúzódott a férfitól. – És teljhatalmú uralkodóként bármit megtehetsz, amit akarsz? – váltott témát a biztonság kedvéért. A férfi bólintott.

– Csak néhány korlátozást tartalmaz az alkotmány a király hatalmával kapcsolatban. Norah önkéntelenül is visszatartotta a lélegzetét. – Akkor mégis szabadon engedhetnél. Philippe felvonta a szemöldökét. – Ez nem ilyen egyszerű. – És miért nem? Ráadásul akkor feleségül veheted Kitmát és… – A lány azonnal elhallgatott, mert észrevette, hogy zsákutcába jutott. Most Philippe hajolt hozzá közelebb. – És te kit választanál, Norah? A nyomozásom azt derítette ki, hogy nincs nagy szerelem az életedben. Gondolhatta volna, hogy Philippe alaposan górcső alá vette az ő múltját, hiszen nem engedhette meg, hogy botrány törjön ki az esküvő után. – Jelenleg nincs senkim – felelte kitérően. Philippe megemelte az állát, így Norah kénytelen volt a szemébe nézni. – Colin Wells óta nincs senkid – jegyezte meg a férfi. Norah erre nem számított. Kissé félrefordította a fejét, hogy elhúzódhasson Philippe érintése elől. – Nem szeretnék Colinról beszélni – jelentette ki határozottan. – De nem voltak ilyen gátlásaid, amikor szóba hoztad Kitma Montrit. Ugyan már, Norah! Hogy is szól a mondás nálatok: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten? Norah néha azt kívánta, bárcsak ne lenne Philippe olyan művelt és világlátott. – Rendben. Kitma többé nem fog szóba kerülni kettőnk között – engedett Norah. – Ezzel kvittek vagyunk? Furcsamód Philippe egy pillanatig már-már aggódva méregette Norah-t, de aztán bólintott.

– Wells biztosan nagy fájdalmat okozott neked. A lány éles szúrást érzett a szívében. Colin sebész volt, a bátyja egyik kollégája. David ismertette össze őket egymással. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy Colin nős és két gyermek édesapja. Valóságos hercegnőként bánt Norah-val egészen addig a napig, amelyen választania kellett közte és a felesége között. – Ha mindenképpen tudni akarod, én szakítottam vele – jelentette ki a lány nyomatékosan. – Miután megtudtad, hogy egy gazdag nő a felesége, és neki esze ágában sincs elválni tőle – tett neki szemrehányást Philippe. Norah erre felfortyant. – Talán másra számítottál? – A lány ezután elnémult, és mereven bámulta azasztalt. Philippe pár pillanatig elgondolkozva méregette, és Norah úgy vélte, együttérzést látott felvillanni a tekintetében, de a kifejezés gyorsan eltűnt. – Miért lett belőled szépségterapeuta? – kérdezte a férfi hirtelen. Philippe valószínűleg kinevetné, ha ő elárulná neki, hogy miatta döntött így. – Talán mert szépségterapeutaként több pénzt kereshettem. Philippe a homlokát ráncolta. – Az egyik legjobban fizetett modell voltál Ausztráliában. Nem lehet, hogy volt némi közöm a pálfordulásodhoz? Norah most felnézett.

– Túl sokat képzelsz magadról… Bár azt félreérthetetlenül a tudomásomra hoztad, mit gondolsz a modellekről. Philippe erre csak a fejét rázta. – Nem általános véleménynek szántam. Én kizárólag a te viselkedésedet kritizáltam, és bőven volt rá okom. – Ez csak a te véleményed. – Nem igaz. Csábítóan viselkedtél, és az egyik vendégem nem tudott uralkodni magán. Aztán meg játszottad a szegény áldozat szerepét. Még lett is volna esélyed meggyőzni az állítólagos ártatlanságodról, ha hajlandó lettél volna megnevezi a támadódat. Norah felháborodottan az asztalra dobta a szalvétáját, és felpattant. – Már megint kezded? Még hogy állítólagos ártatlanság! Az első pillanattól fogva előítéleteid voltak velem szemben. Norah felszisszent, amikor Philippe megragadta a csuklóját, és kényszerítette, hogy visszaüljön a helyére. A férfi tekintete átható volt. – Őrizd meg a hidegvéredet! Tettekkel sokkal hamarabb meg tudsz győzni, mint értelmetlen dühkitörésekkel. – Ha azt hiszed, hogy meg akarom változtatni a rólam kialakított véleményedet, nagyot tévedsz. – Norah tüntetőleg masszírozta a csuklóját, jóllehet csupán a büszkesége sérült meg. Philippe-et azonban nem tudta meghatni. – Még nem válaszoltad meg a kérdésemet. Miért adtad fel a modellkarriert? – Belső indíttatásra. Orvoscsaládból származom, de az orvostudomány nem volt nekem való. Végül találtam egy területet, amelyen érvényesülhettem.

– Talay elmesélte, hogy egy nap szeretnél saját klinikát nyitni. Norah bólintott. – Igen, ez az álmom. Vagyis ez volt, mielőtt idejöttem. – Nem kell, hogy az álmod álom maradjon. Olyan források felett rendelkezem, amelyek segítségével itt Saccanon is nyithatsz egy klinikát. Nagy volt a kísértés. Mióta Norah megtapasztalta, milyen sokat számít a munkája, egyre határozottabbak lettek az elképzelései. De nem fog belesétálni Philippe csapdájába. A férfi olyasmit ajánlott neki, amivel örökre bezárhatná egy aranyketrecbe. – Engem nem lehet megvásárolni – jelentette ki határozottan. Philippe halvány mosollyal felelt: – Mindenkinek megvan a maga ára. A tiéd legalább egy dicséretre méltó cél megvalósítása. – Nem vagyok eladó! – Dehogynem, Norah. Már csak annyi van hátra, hogy egyeztessünk a részletekről. Norah-nak minden porcikája tiltakozott, de ezúttal a biztonság kedvéért a helyén maradt. – Ha azt hiszed, hogy megvesztegethetsz… – Ez inkább kártérítés – igazította helyre Philippe higgadtan. – Jól tudom, mennyi mindent kell feladnod: a hazádat, a családodat. – A lelkemet, a szabadságomat és a méltóságomat – tette hozzá Norah. – Kérlek, kerüljük a melodrámát! – Ó! Hiszen te magad mondtad, hogy modellként gyakorlatilag eladtam magam. A szememre hánytad, hogy

közszemlére tettem a bájaimat. Ennek fényében szóba sem kellett volna jönnöm királynéként. – Ha a tökéletes nőre várnék, ezt a pozíciót soha nem töltenénk be. De szerencsére számomra nem fontos a tökéletesség. – Akkor mit akarsz, Philippe? A férfi becézőn végigsimított a lány csuklóján, majd rátalált a pulzusra, amely őrülten száguldott. – Még nem vetted észre? Téged akarlak. Norah alig bírt megszólalni. – Mert Leon engem választott? Philippe nem válaszolt azonnal. – Nem. Mert én téged választottalak, Norah. A lánynak forrt a vére. Erre végképp nem számított. – Miért? A férfi félrefordította a fejét, hogy lássa magát a falon lévő tükörben, miközben egészen közel húzódott hozzá. Philippe erőteljes alakja mellett Norah nagyon nőiesnek, már-már törékenynek hatott. A bőre valósággal ragyogott, a haja pedig selymes hullámokban omlott a vállára. Modellként hozzá volt szokva, hogy más szemén keresztül lássa önmagát. Ennek ellenére képtelen volt magyarázatot találni a szeme csillogására. Minden trükk ellenére sem tűnt ennyire átszellemültnek egyik címlapfotóján sem. – Ahogy látom, feltűnt neked is, mi tesz téged annyira különlegessé – jegyezte meg Philippe szárazon. Norah zavartan nézett a férfira. – De Saccan tele van gyönyörű nőkkel. Mindegyik a föld fölött lebegne a boldogságtól, ha őt választanád. – Talán éppen a túlzott készségességük miatt nem jöhetnek szóba.

Norah fejében egymást kergették a gondolatok. Az elérhetetlenség varázsa? És ha tényleg ez a helyzet, vajon mi lesz, miután Philippe elérte a célját? Hirtelen úgy érezte, nem kap levegőt. A férfi éppúgy felhasználta őt a céljai elérése érdekében, mint Colin. És még van képe megkérdőjelezni az ő erkölcséit! – Indulhatunk? – kérdezte végül halkan. A férfi a kezére tette a kezét, és a lánynak minden önuralmára szüksége volt, nehogy elrántsa előle. – Ahogy látom, megdöbbentettelek. Örülök, hogy ez egyáltalán még lehetséges. – Úgy érted, hogy van még számomra remény? – nézett rá Norah gúnyosan. – Az mindig van. Most, hogy megértetted, milyen szerepet játszol itt, valószínűleg fokozatosan egyre inkább elfogadod majd. Talán még meg is szereted. Arra sosem kerül sor, esküdözött magában Norah, de minden erejét összeszedve uralkodott az indulatain. Ha nem enged betekintést a kártyáiba, akkor Philippe nagyobb szabadságot hagy neki, és így alkalma nyílhat rá, hogy beszéljen Leonnal. A sofőr a limuzinnal már a bejáratnál állt, amikor az üzletvezető kikísérte őket az étteremből. Mielőtt azonban kiléptek volna az épületből, Philippe mondott valamit a férfinak, aki erre egy makulátlan tisztaságú, hatalmas konyhába vezette őket. Az ott dolgozók azonnal tiszteletteljesen felsorakoztak, de Philippe egy barátságos kézmozdulattal az értésükre adta, hogy semmi szükség a formalitásokra.

Norah döbbenten figyelte, ahogy a férfi sorban odament mindegyikükhöz, és váltott velük pár kedves szót, amiért szívből jövő mosoly volt mindenkitől a jutalma. – Szép gesztus volt, hogy személyesen mondtál nekik köszönetet – jegyezte meg Norah, amikor visszatértek a kocsihoz. – Nem nézted volna ki belőlem, hogy kedves is tudok lenni? – Eddig még nem adtál rá okot. Amikor Philippe az ajkához emelte a kezét, Norah megborzongott. – Ez meg fog változni – ígérte a férfi. A látszat kedvéért és persze azért, hogy ne álljak az útjába a Kitmával már régóta fennálló kapcsolatának, gondolta magában Norah cinikusan. – Hagyd abba! – mondta ezért élesen. – Ez nem tetszik. Ráadásul semmit sem tudok rólad. – Ha szeretnél többet tudni, akkor Leon Chalongon egy csodás gyűjteményt őriz a rólam készült fotókkal és egyéb családi emlékekkel – válaszolta Philippe barátságosan, és még mindig nem engedte el a kezét, ráadásul fürkésző tekintettelméregette Norah-t. – Ez a hirtelen támadt érdeklődés irántam csak nem azt jelenti, hogy kezdesz beletörődni a helyzetedbe? – Az ember sosem tudhatja – felelte a lány kitérően, de magában kénytelen volt elismerni, égett a vágytól, hogy minél többet tudhasson meg Philippe-ről. Mivel nem akarta kimutatni, mennyire kíváncsi, így folytatta: – Az ember sosem tudhat eleget az ellenfeléről. Philippe elengedte a lány kezét.

– Biztosíthatlak, nem hagyom, hogy a hirtelen támadt érdeklődésed a fejembe szálljon. A mai menekülési kísérleted után sokkal jobban foglak figyelni. Ha tudok róla, fel tudok készülni rá, gondolta Norah. – Miért nem csukatsz a palotád tömlöcébe? Az sokkal egyszerűbb lenne, és sok bosszúságtól megkímélnéd magad – javasolta fennhéjázóan. – Először is, az gonosz dolog lenne tőlem. Másodszor: a tömlöcöket már többszáz évvel ezelőtt borospincévé alakíttatták. Harmadszor pedig: szeretnélek inkább szem előtt tartani. – Nem tudsz a nap huszonnégy órájában figyelni engem – figyelmeztette Norah. Philippe erre hirtelen kiegyenesedett, és végigmérte. – Köszönöm a figyelmeztetést. Alec visz majd el bennünket Chalongba. Ha engem elszólítana mellőled a kötelesség, ő majd vigyáz rád. Philippe arroganciáját nem lehetett túlszárnyalni, ráadásul Norah-nak már semmi sem számított. – Valamikor a vérebednek is aludnia kell – jegyezte meg dacosan. Persze azonnal meg is bánta. – Ez csak természetes. De éjszakánként én fogok gondoskodni rólad. Mostantól a lakosztályomban fogsz lakni, ahogy illik. Norah küzdött az izgató bizsergés ellen, ami ennek a kijelentésnek a hatására elöntötte. – Arról szó sem lehet! – tiltakozott hevesen. – Nem fogok egy hálószobában aludni veled, Philippe! Bizonyos dolgokat még egy király sem adhat utasításba. A férfi halkan, bársonyosan felnevetett.

– Bizonyos dolgokat egy királynak nem is szükséges utasításba adnia. Biztosíthatlak, drága Norah, hogy szabad akaratodból jössz majd hozzám, méghozzá hamarosan. Azért tiltakozol ilyen hevesen, mert a lelked mélyén alig várod már, hogy megtörténjen. – Neked megártott a nap – gúnyolódott a lány, miközben kinézett a palotához vezető nyüzsgő utcára. – Az lehet. – Philippe a zakójába nyúlt, és kivett belőle egy, a templomban látotthoz hasonló cetlit.A lány észre sem vette, hogy a férfi is sorsot vetett magának. Bár nagyon kíváncsi volt, mi lehet a papíron, nem szólt semmit. Philippeazonban megválaszolta a néma kérdést, és felolvasta neki: – Sok akadályt kell legyőznöd, de teljesül a szíved vágya. Norah döbbenten hallgatott. Sokkal jobban értette ezt a kinyilatkozást, mint azt Philippe sejthette. A férfi az ő segítségével fogja legyőzni az akadályokat, amelyek a Kitma Montrival való egyesülése útjában állnak. Gyorsan az ablak felé fordult, mert nem akarta, hogy Philippe észrevegye, mennyire fájdalmasan érinti ez felismerés.

6. FEJEZET Norah számára teljesen új élmény lett az utazás a herceg társaságában. Egy egész seregnyi autóval indultak el, amelyekben alkalmazottak, tanácsadók, testőrön utaztak velük, és több, csomag, mint amennyit Norah egy költözés esetén magával vitt volna. Ők egy Range Roverben utaztak, amelyről Philippe azt állította, hogy sokkal alkalmasabb Chalong hegyvidéki útjaihoz. A jármű ugyan tágas volt, de Norah így is Philippe-hez ért, valahányszor bevettek egy élesebb kanyart. Bár ez sosem tartott egy pillanatnál tovább, a lány mégis mindig összerezzent, és nagyon dühítette a saját reakciója. Philippe félreértette a viselkedését. – Túl korai volt az ébredés? – kérdezte udvariasan. – Dehogy! .Hiszen csak kilenc körül indultunk. Otthon gyakran már nyolc előtt bent vagyok a klinikán. Philippe békítően emelte fel a kezét. – Néha elfelejtem, hogy te nem egy üvegházi virág vagy. Kitmával ellentétben, gondolta Norah keserűen. Hirtelen fontosnak érezte tudatni a férfival, hogy teljesen más, mint az a nő. – Amikor modellként dolgoztam, gyakran már hajnalban fotóztunk – jelentette ki tárgyilagosan. – És minél hidegebb volt, annál biztosabbak lehettünk benne, hogy fürdőruhában kell pózolni. Az a sejtésem, hogy a fotósok különórákat vesznek szadizmusból, mielőtt a modellekre szabadítják őket.

Philippe válla megfeszült. Látszott rajta, nem örül, hogy szóba került a lány múltja. De persze ez az ő gondja volt, hiszen Norah soha nem tett semmitörvénytelent vagy erkölcstelent. Ennek ellenére a férfi mégis feleségül akarta venni. Legalább tudod, mire számíts, szerelmem, gondolta a nő dühösen. Élvezettel feszítette még tovább a húrt. – Egy jeges téli hajnalon Sydneykikötőjében egy szál bikiniben kellett pózolnom a homokos parton, miközben a fotós újra és újra hideg vizet spriccelt rám, mert azt akarta, hogy a vízcseppek megcsillanjanak a bőrömön a hajnali fényben. Philippe ekkor felé fordult és áthatóan végigmérte. – Elég legyen, Norah! Tudom, miért mesélsz nekem ezekről a dolgokról. De Leon előtt jobb, ha nem hozod szóba. Megértetted? Norah szándékosan színezte ki a történetet, mert jól tudta, mennyire érzékeny téma ez Philippe számára. A férfi nem is érdemelt mást. De Leonnal más a helyzet, még akkor is, ha most éppen miatta volt bajban, habár az idős urat a legnemesebb szándék vezérelte. Valószínűleg az öregúr úgy gondolta, hogy még szívességet is tesz neki. Rövid habozás után Norah bólintott. – Rendben. Nem hozom szóba előtte. – Tehát szépen eljátszod a szerepedet, mialatt Chalongban leszünk? A lánynak kiszáradt a szája. – – A szerepemet? Leonnak azt kell hinnie, hogy határtalanul boldog vagy a házasságunk miatt. Norah tekintete elfelhősödött.

– Nagyra értékelem és tisztelem Leont, rá tekintettel nem okoznék semmilyen bajt, de eljátszani, hogy boldog vagyok? Fogalmam sincs, hogy képes lennék-e rá. Philippe sokatmondó mosollyal így szólt: – Akkor kénytelen leszek elérni, hogy tényleg boldognak érezd magad. – Ne merészeld! Teli torokból sikítozom majd, és akkor az egész ház összeszalad. Philippe rosszallóan csóválta a fejét, de közben a tekintete melegen csillogott. – Valóban? Hiszen egy hangot sem adtál ki, amikor a legutóbb megcsókoltalak. Amikor felidézte a történteket, a lányt elöntötte a forróság, és igyekezett gyorsan kiverni a fejéből az izgató képeket. – Nehéz kiabálni, amikor egy herceg éppen csókolja az embert. Philippe felvonta a szemöldökét. – És még nehezebb, amikor az ember minden porcikája arra vágyik, hogy viszonozza ezt a csókot. – Norah úgy vélte, egy pillanatra ellágyult a férfi tekintete, de a kifejezés, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. – Azt hitted, nem vettem észre? Norah megjátszott magabiztossággal vetette hátra a fejét. – És mi van, ha csak megjátszottam magam? – Hirtelen nagyon fontos volt a számára, hogy Philippe ezt higgye. A férfi tekintete elárulta, hogy nem sikerült megtévesztenie. – Ha ez igaz, akkor egyáltalán nem eshet nehezedre meggyőzni Leont arról, hogy mérhetetlenül boldog vagy velem – vágott vissza gunyoros hangon.

Norah-ban tudatosult, hogy Philippe ügyesen csapdába csalta őt. Nem maradt más választása, mint bevallani a férfinak, hogy a csókjára adott reakció valódi volt, vagy vállalni a színészkedést Lepn előtt. Nagy sóhaj kíséretében úgy döntött, a kisebbik rosszat választja. – Úgy tűnik, nem árt jól betanulnom a szerepemet, még mielőtt Chalongba érünk – felelte élesen. Philippe gúnyosan elmosolyodott. – Nem kell túlságosan megerőltetned magad, drága Norah. Leon nem annyira kritikus, mint én, főleg ha rólad van szó. Norah válaszra sem méltatta Philippe-et. Helyette kibámult az ablakon az elsuhanó tájra, mert nem akart több okot szolgáltatni a férfinak a piszkálódásra. Zaklatottsága ellenére tetszett neki az idegen vidék. Hosszan elnyúló, furcsa, mészkőből álló hegyláncok között rizsföldek bukkantak fel itt is, ott is, amelyeken vízibivalyok legeltek, nemes kócsagokkal a hátukon. Utána gumifák között vezetett az útjuk. Philippe elmesélte Norah-nak, hogy Chalong maga egy hágó két oldalán terül el, amely a tengerszint felett száz méter magasan található. Amikor felértek, Norah-nak önkéntelenülis elakadt a lélegzete a tengerrel körülvett festői völgy látványától. Alec most már csak lassan haladt, és Norah megértette, miért szükséges errefelé egy négykerék-meghajtású jármű, hiszen a keskeny utak veszélyesen meredeken oldalra lejtettek. Amikor Philippe megfogta és nyugtatóan megszorította a kezét, Norah hálás volt a gesztusért. Először egy betonozott töltésúton haladtak keresztül, majd egy életteli mezővároson. Aztán jött a parti út, míg

egy, a királyi család címerével díszített kovácsoltvas kapuhoz nem értek. A kapuszárnyak feltárultak, és ők behajtottak a birtokra, miközben egy őrszem szalutált nekik. A királyi rezidencia főépülete úgy emelkedettki a dzsungelból, mint egy inka palota. Csak amikor közelebb értek, akkor látta Norah, hogy a központi komplexumot több különálló kisebb épület veszi körül. Azok mögött egy kis út kanyargott, majd kiszélesedve egy idilli magánstrandba torkollt. Valóságos édenkert, gondolta magában a lány. – Ma este a tenger morajlása fog álomba ringatni – jegyezte meg Philippe halkan, miközben minden rezzenését figyelte. Norah elhúzta tőle a kezét, és egykedvűséget tettetett. Egyértelmű volt, miért hozta ide a férfi. Azt hitte, hogy a gyönyörű környezet majd teljesen elvarázsolja őt, és ennek hatására végre beletörődik a helyzetébe. – Egy kalitka akkor is kalitka marad, ha aranyból készítik – jegyezte meg hűvösen. Philippe-nek azonban a szeme sem rebbent. – De ez még mindig jobb, mint a palota tömlöce. Norah-nak eszébe jutott, hogy azokból már rég borospincét csináltak, ezért csak elhúzta a száját, – Ott legalább jól leihattam volna magam, hogy mindent elfelejtsek. – Itt Chalongban rengeteg bódító élmény vár rád – vágott vissza Philippe. – A tengernek, a dzsungelnek, de még a fűszeres levegőnek is érzéki hatása van. Norah dacosan vetette fel a fejét, habár máris kezdett veszélyesen feloldódni. – Ne feledd, ez az egész csupán egy nagy színjáték.

– Akkor játsszuk élethűen a szerepünket! Egészen addig, amíg közben nem tévesztem szem elől a célomat, figyelmeztette magát Norah. Megígérte ugyan Philippe-nek, hogy belemegy a játékba, de szándékában állt rábeszélni Leont, hogy vonja vissza a döntését. Ebben a földi paradicsomban azonban nem lesz egyszerű megőriznie a hidegvérét és végrehajtania a tervét. A kisebb épületekről kiderült, hogy vendégházak. A tetejük pagodaszerűen kicsúcsosodott, volt bennük egy lakosztály hálószobákkal és egy nappalival, továbbá egy konyha és az alkalmazottak szálláshelyei. A villa, amelyen Norah Philippe-pel osztozott, nagyobb és előkelőbb volt, úszómedence is tartozott hozzá, meg egy hívogatóan csobogó vízesés. Mivel a szobalányok azonnal hozzáláttak a holmijuk kipakolásának, Norah számára – miután körülnézett – nem maradt semmi tennivaló. Így aztán csatlakozott Philippe-hez, aki éppen az egyik tanácsadójával beszélgetett. – Azt hiszem, átmegyek Leonhoz, hogy a tiszteletemet tegyem nála. Philippe azonnal tiltakozni kezdett. – Azt nem lehet. Az orvosai nyugalmat rendeltek a számára, nem szabad zavarni. Ennek hallatán szertefoszlottak Norah reményei, de aggódni kezdett Leon miatt, mert őszintén kedvelte őt. – Súlyos a betegsége? Philippe nemet intett. – Csak pihenésre van szüksége. A királyi család legidősebb tagjaként nagy felelősség nyomja a vállát. De ezúttal hallgatnia kell az orvosaira, különben velem gyűlik meg a baja.

Most már világos lett Norah számára, miért akart Philippe annyira Chalongra jönni. Ő volt az egyetlen, aki meg tudta akadályozni, hogy Leon többet dolgozzon a kelleténél. Vajon hogyan reagálna, ha Norah megpróbálna beszélni Leonnal, és elérni, hogy mondjon le erről a házasságról? A lány önkéntelenül is megborzongott. A férfi félreértette a reakcióját. – Ne aggódj Leon miatt! Ha kipiheni és kíméli magát, akkor hamarosan ismét talpra áll. Mivel azonban most nem szabad sokat dolgoznia, ez azt jelenti, hogy a saját feladataim mellett az övéit is el kell látnom. Emiatt nem tudok olyan sok időt veled tölteni, mint szerettem volna. Chalong környékén azonban nagyon sok látnivaló akad. Magányosnak éreznéd magad.ha Alec lenne az egyedüli kísérőd? Norah különös módon csalódottnak érezte magát a váratlan fejlemény miatt. Pedig éppenséggel boldognak kellett volna lennie, hiszen nem igazán akart Philippe társaságában időzni… Megjátszott egykedvűséggel vont vállat. – Jobb, mint színészkedni. Philippe megmerevedett, majd tett egy lépést a lány felé. – Erős a kísértés, hogy itt és most próbára tegyem a színészi képességeidet. – Vetett egy gyors pillantást a tanácsadójára, aki rosszul palástolt érdeklődéssel követte nyomon az eseményeket. – Sétálj egyet, Norah! Később beszélünk. A lánynak azonnal rosszkedve lett, mert nagyon is el tudta képzelni, hogyan fog zajlani ez a beszélgetés. Még jó, hogy ott voltak az alkalmazottak.

Szerencsére – Norah legalábbis megpróbálta bemagyarázni magának, hogy így érez – Philippe a következő pár napban túl elfoglalt volt, hogy tartani tudja magát az ígéretéhez. Az étkezéseken kívül nemigen találkoztak, és a férfi még olyankor is nagyon a gondolataiba merült. Úgy látszott, bántja valami. Amikor Norah Leon hogyléte felől érdeklődött, Philippe biztosította, hogy az öreg jól van, csak nem tetszik neki a szigorú ágynyugalom. Norah tisztában volt vele, hogy a férfi Leon munkájának a legnagyobb részét magára vállalta. Ennek ellenére nem engedte, hogy a szánalom gyökeret verjen a szívében, hiszen ez a körülmény volt az egyetlen, amely távol tartotta tőle esténként. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a herceg közölte vele, hogy aznap részt vesznek egy kulturális eseményen az egyik közeli faluban. – Biztos vagy benne, hogy van időd ilyesmire? – kérdezte a lány ironikusan. Persze azonnal megbánta, hogy szurkálódott, amikor Philippe fáradtan ráznikezdte a fejét. – Azt hittem, megérted, miért kell elhanyagolnom téged, Norah. Miután Leon felépül, kicsivel több időm lesz, és akkor majd mindent jóváteszek. Arra gondoltam, a mai este az első lépés lehet ez ügyben. De ha nem akarsz velem tartani… Alain és Kitma Montri aznap délelőtt érkezett Chalongba, így Norah villámgyorsan töprengeni kezdett. Talán Philippe azt reméli, hogy elutasítja a meghívást, mert Kitmával szeretne menni? Már a puszta elképzelés is felháborította. – Nem, szívesen elmegyek – vágta rá gyorsan.

A faluban vásári nyüzsgés uralkodott. Elkülönített területet biztosítottak a herceg és a kísérete számára, és a tömeg lelkesen ujjongva üdvözölte őket. Vajon mit gondolnak rólam az emberek? – tűnődött Norah. Próbált derűsnek és öntudatosnak látszani, ahogy azt Kítmától látta, de legbelül nagyon bizonytalan volt. Nem volt hozzászokva, hogy ennyire a figyelem középpontjában álljon. Vajon hozzá lehet-e szokni egyáltalán? Az előadást a szabadban, egy amfiteátrumban tartották, a háttérben hasadékokkal teli mészkősziklákkal és a sötét dzsungellel. Egy táncos drámát adtak elő nekik, amelynek Az uralkodó volt a címe, legalábbis Philippe ezt mondta Norah- nak. – A főszereplőt Norah-nakhívják – tette hozzá a férfi, miközben figyelte a lány reakcióját. – A történet egy indiai mondán alapul, de a változatait szerte a környéken ismerik. A hősnője egy mennyei madár, amely feleségül megy egy halandó herceghez. Norah kételkedve nézett Philippe-re. Képtelen volt megfejteni a kifejezést a tekintetében, mert mindketten árnyékban ültek, de a hangja különösen gyengéden csengett. – Nem hiszem el neked, hogy Norah-nak hívják – jelentette ki. – Csak kitaláltad. Philippe azonban a fejét csóválta. – Kérdezd meg a többieket! A lánynak hirtelen kiszáradt a szája. – Mi lesz Norah-val és az ő hercegével? – kérdezte óvatosan. – Vissza kell térnie a mennybe, a herceg pedig utánamegy, hogy együtt lehessen vele.

– És hogyan ér véget a történet?*. Philippe egészen közel hajolt hozzá, és a fülébe suttogott: – Mit szeretnél, hogyan végződjön, Norah? A lány Szíve természetellenes sebességgel dobogott. – Nos, eléggé nyilvánvaló… A férfi nem élhet a mennyben… a nő pedig nem maradhat a férfi világában. – Biztos vagy ebben? Bár nem akarta, Norah-t mégis olyan élénken foglalkoztatta ez a kérdés, hogy az előadás hátralévő részéből alig jutott el valami a tudatáig. Amikor a szünetben elmentekmeginni égy csésze forró teát, hallotta, hogy valaki a nevén szólítja: – Norah? Drágám, mit keresel te itt? Érezte, hogy Philippe kelletlenül felkapja a fejét, miközben Alec azonnal védekező pozícióba helyezkedett, és tekintetével gyanakvóan pásztázni kezdte a tömeget, hogy a zavar forrását felfedezze. – Robb Penrose? – Noráh képtelen volt elrejteni a meglepetését. – Minden rendben, ő égy barátom Ausztráliából – nyugtatta meg Alecet. Pontosabban szólva, Robb fotós volt, akivel régebben többször is együtt dolgozott, de ezt Philippe-nek, aki mereven álldogált mellette, nem muszáj tudnia. Robb utat vágott magának a tömegen keresztül, nyomában egy fekete hajú szépséggel. Mindketten elámultak, amikor Norah bemutatta őket a hercegnek. A fiatal nő tért magához elsőként, és szóba elegyedett Philippe-pel. Robb félrevonta Norah-t.

– Hallottam, hogy már nem dolgozol modellként, de nem hittem volna, hogy ilyen nagyratörő terveid vannak. Képes voltál kifogni magadnak egy herceget? – Ő a barátom, nem pedig holmibefektetés a jövőbe – felelte Norah kissé élesen. Zavarta, hogy Robb azt gondolja róla, nem több egy szép kísérőnél, aki csak Philippe pénzére utazik. Robb megenyhülve érintette meg a karját. – Ugyan már, Norah! A herceg igazán rendes fickó, és meg tudom érteni, hogy megfogtad magadnak. Ráadásul országa teljhatalmú uralkodója, talán vissza kellene hívnom Jinnyt, mielőtt még kivéti rá a hálóját. – Ne aggódj, Philippe tud vigyázni magára. Mit csinálszSaccanon? – A falu melletti strandon készítek fotókat egy naptárhoz. – Meddig maradsz? – Már csak két napig. – Robh lehalkította a hangját. – Nem tudnád elintézniíj hogy megnézhessük belülről a királyi rezidenciát? Ahogy hallottam, igazán figyelemreméltó. – Valóban az. – Norah habozott. Philippe-nek biztosan nem tetszene az ötlet. Másfelől viszont Robb felbukkanása lehetőséget adhat neki a menekülésre. – Nincs szükségem, engedélyre, hogy meghívjam a barátaimat – jelentette ki végül, határozottan. – Mi lenne, ha holnap átjönnétek ebédre? Robb boldogan elmosolyodott. – Fantasztikus! Köszönöm, Norah. Igazi kincs vagy. Robb még mindig a lány vállán nyugtatta a kezét, amikor Philippe Jinny társaságában odalépett hozzájuk. – Ideje hazamennünk – jelentette ki a herceg.

Norah vett egy mély lélegzetet. – Meghívtam Robbot,Jinnyt és a csapatukat holnap ebédre a chalongi birtokra. Egy pillanatra megvillant valami Philippe tekintetében, amiből Norah tudta, hogy egyáltalán nem rajong az ötletért, de az arca nem árult el semmit: – Ahogy akarod. De Leont nem szabad zavarni. – Jól tudod, hogy sosem zavarnám őt. – Norah sugárzó mosollyal fordult Robb felé. – Akkor holnap nálunk ebédeltek. Habár a meghívás Norah-tól származott, Jinny mégis Philippe előtt pukedlizett, miközben így szólt: – Köszönjük, felség! Norah csak most kezdett, aggódni kicsit a döntése miatt, mivel tudta, milyen véleménnyelvan Philippe az ő életének ezen részéről. De aztán elszántan figyelmen kívül hagyta a kételyeit. Talán még jó is, hogy így történt. Az is előfordulhat, hogy az élmény íratására Philippe ráveszi Leont a döntése megváltoztatására.

7. FEJEZET Philippe egész hazaúton rendíthetetlenül hallgatott. Amikor végre a lakosztályukban voltak, és a Chalongban kialakult szokásuknak megfelelően még megittak közösen egy pohárkával lefekvés előtt, Norah óvatosan megjegyezte: – Remélem, nincs kifogásod azellen, hogy meghívtam a fotós csapatot holnap ebédre. Philippe összeszorította a száját. – Ők a barátaid. Nem voltak azok, de Norah annyiban hagyta. Természetesen dolgozott együtt Robb Penrose-zal. Tudta, hogy Robb és Jinny milyen körökben mozognak. A féktelen bulijaik és a szabados életstílusuk már modellként sem tetszett neki. Ha nem hitte volna, hogy a váratlan látogatók egy újabb menekülési lehetőséget jelentenek a számára, soha nem hívta volna meg őket a birtokra. Robb azt mondta neki, két nap múlva távoznak a szigetről. Ha rá tudná venni a férfit, hogy kicsempéssze őt… – Ideje ágyba menni – jelentette be Philippe olyan váratlanul, hogy Norah összerezzent. – Tessék? – Hiszen már félig aludtál. Menj lefeküdni, Norah! – mondta neki Philippe higgadtan. A lány gyorsan felpattant. – Akkor jó éjszakát! És köszönöm, hogy elvittél a színházi előadásra. Philippe fejet hajtott.

– Részemről az öröm. Norah-nak hirtelen leküzdhetetlen vágya támadt, hogy visszatérjen szobája biztonságába. Hallotta, ahogy Philippe bezárja maga mögött a dolgozószobája ajtaját. A férfi az estéi nagy részét ott töltötte. A lány megdöbbent, hogy aznap mégis el tudott szabadulni pár órás kikapcsolódás erejéig. A férfi szobája útba esett az ő hálószobája felé. Norah az ajtaja előtt megtorpant. Ha tényleg szeretné elhagyni az országot a fotós csapattal, akkor szüksége lesz az útlevelére, amely azóta Philippe-nél volt, amióta a férfi a templomban elvette tőle. Alec, a testőre, aki soha nem mozdult el a közeléből, nem sokkal a birtokra való visszatérés után aludni tért. Így most soha vissza nem térő lehetősége adódott, hogy visszaszerezze. Ennek ellenére Norah elbizonytalanodva megállt a küszöbön. Ez Philippe birodalma volt, ő pedig éppen betolakodni készült a legszemélyesebb terébe. De aztán mégis benyitott. A szoba falait faborítás védte, és nagyon férfiasan volt berendezve. Az egyik falnál hatalmas szekrények és egy művészien faragott komód állt, rajta egy bőrből készült irattartóval. Norah feszülten közelebb lépett. A mappa mellett különféle bekeretezett fotók álltak. Norah azonban csak futó pillantást vetett rájuk, mielőtt felvette és reszkegő kézzel kinyitotta a mappát. Ezúttal mellette állt a szerencse! Tényleg ottvoltaz útlevele. A lány dobogó szívvel magához vette és a ruhája kivágásába csúsztatta. – Keresel valamit? Norah gyorsan összezárta a mappát és megfordult. Érezte, hogy minden vér kifut az arcából. – Én csak…

Philippe három lépéssel mellette termett. – Igen, Norah? – kérdezte megtévesztően lágy hangon. – Az ajtó nyitva volt, megláttam a fényképeket, és szerettem volna közelebbről megnézni. Már-már becézően siklott végig Philippe keze a lány vállán. – Csak a fotók miatt jöttél, vagy volt valami sokkal fontosabb oka is annak,hogy éjnek idején felkerestél a lakosztályomban? Norah lázasan töprengett, hogyan tudna kikerülni ebből a slamasztikából. – Csak a fotók miatt – felelte határozottan, és remélte, hogy Philippe nem lát át rajta ezúttal is. – Ők a szüleid? – kérdezte óvatosan. A férfi arca erre kifejezéstelenné vált, és lassan leengedte a kezét, de közben végigsimított Norah meztelen karján, amitől a lány bőre azonnal bizseregni kezdett. Megkönnyebbülten fellélegzett, amikor Philippe felvette az egyik bekeretezett képet. – Igen – mondta szűkszavúan. Nagyon hasonlított is a képen látható férfira. Az apja is éppolyan magas és atletikus testfelépítésű volt, mint Philippe, és ugyanolyan erős, tekintélyt parancsoló kisugárzása volt, mint neki. A mellette álló törékeny és kecses nő vonásai bájosak voltak, és derűt sugározták. – Mi lett velük? – kérdezte Norah halkan. Philippe egy pillanatra magába fordult. – Tíz évvel ezelőtt Andamanban nagy földrengés volt, a város felét megsemmisítette. Akkoriban a Harvardon tanultam. A szüleim akkor vesztették életüket, amikor egy utórengés során a palota is megsérült. Éppen az alkalmazottak mentésével voltak elfoglalva.

– Együtt voltak? – Mindig. És most már együtt is lesznek… örökre. Philippe tekintetében fájdalmas kifejezés jelent meg, de Norah elfojtotta a feltörni készülő együttérzést. Ő az ellenség, figyelmeztette magát. Szabad megértenie, sőt még csodálnia is a férfit, de ha elkezd együttérezni vele, akkor elveszett. – Nagyon nehéz lehetett a számodra elfoglalni a trónt ezek után – jegyezte meg tárgyilagos hangon. Philippe bólintott. – Nem maradt időm a gyászra. A város romokban volt, az emberek pedig elveszítették szeretett uralkodóikat. Nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatásra is szükségük volt. Norah önkéntelenül is felkiáltott: – De te még csak huszonegy éves voltál, ráadásul akkor vesztetted el a szüleidet! Philippe vállat vont. – A korom és a személyes gyászom nem számított. Kötelességeim voltak. – Így hát hazatértél, és segítettél a népednek. – És neked ki segített? – kérdezte volna Norah a legszívesebben, de visszafogta magát. – Kívántad valaha is, hogy bárcsak valaki másnak születtél volna? – kérdezte elgondolkozva, Philippe vonásai egy pillanatra ellágyultak, és úgy tűnt, mintha meglepte volna Norah kérdése. Végül megrázta a fejét. – Vannak dolgok, amelyek felett nem mi rendelkezünk. – De azért lehetnek vágyaink – vágta rá Norah gondolkodás nélkül. – A vágyainkon tudni kell uralkodni – felelte végül a férfi nyugodtan.

Úgy, ahogy most is uralkodott a saját vágyain? A lány hirtelen jeges borzongást érzett. Hogyan lehetett olyan ostoba, hogy egyáltalán betette a lábát Philippe szobájába? Amikor Norah megingott, Philippe átkarolta. Érintése valósággal égette a lány meztelen karját. – Eljöttél hozzám – mormolta a férfi rekedten. – Mintha a jelenléteddel akarnád a tudtomra adni, hogy beletörődtél a helyzetedbe, Norah. – Mélyen a lány szemébe nézett, és nem engedte el. – De nem ezért vagy itt, ugye? Norah tudta, hogy kapkodó lélegzetvételei elárulják Philippe számára a valódi érzéseit. Egy őrült pillanatig azt fontolgatta, vajon milyen lenne megadni magát a férfinak, széles mellkasához simulni, és hagyni, hogy megtörténjen, ami után mindketten sóvárogtak. A felfedezés, hogy mennyire próbára teszi Philippe önuralmát, hatalommal ruházta fel, és ez nagyon izgató érzék volt. Nemsokára egy egész királyság fölött uralkodik majd, de vajon milyen lehet Philippe felett uralkodni egy gesztussal, pár szóval vagy érintéssel? A kísértés, hogy ezt felfedezze, olyan erőssé vált, hogy halkan felnyögött. Philippe hirtelen megcsókolta, méghozzá olyan szenvedélyes vágyakozással, hogy alig kapott levegőt. Norah kétségbeesetten kapaszkodott a férfiba, és tüzesen viszonozta a csókot. Önfeledten nyitotta ki a száját, és adta át magát a soha nem ismert érzéseknek. A férfi részegítően követelőző volt, ugyanakkor nagyon odaadó is. Ilyet Norah még soha korábban nem tapasztalt. De ekkor egy kis hang megszólalt a fejében. Hagyd abba, mielőtt végképp kikerül a kezedből a helyzet irányítása! Vajon a férfinak igaza volt? Valóban kezd beletörődni a helyzetébe? Vagy ami még ennél is rosszabb, élvezi is?

– Nem – suttogta Norah rekedten. Philippe azonnal abbahagyta, de az ujja hegyével becézően simított végig a lány ajkán. – Nem? – ismételte lágyan. – Egészen biztos vagy ebben, Norah? A lány egyáltalán nem volt biztos benne, és égő arca el is árulta ezt. Philippe figyelmét az sem kerülte el, hogyan lüktet az ér a nyakán, ráadásul a hallgatása többet mondott minden szónál. A férfi jelentőségteljesen az árulkodó helyre tette az ujját, majd lesiklott a két melle közti völgybe. Norah-nak ebben a pillanatban eszébe jutott, hogy éppen oda rejtette az útlevelét. Pánikba esve húzódott el Philippe-től. – Ne! Nemet mondtam, és komolyan is gondoltam! A férfi megmerevedett. – Még soha nem erőltettem rá a társaságomat egyetlen nőre sem, és nem hiszem, hogy veled az imént ezt tettem volna. Norah nem tehetett neki szemrehányást olyasmi miatt, amit ő maga provokált ki. – Tényleg nem – ismerte be. – Úgy tűnik, mint ha félnél – állapította meg Philippe, és olyan aggodalom csengett a hangjában, hogy a lány elszégyellte magát. Persze valóban félt, méghozzá attól, hogy a férfi rájön, miért is merészkedett valójában a szobájába. Annyira magával ragadták az érzelmei, hogy teljesen elfeledkezett az útlevélről… Sietségében, hogy mielőbb elmenekülhessen, levert pár fotót. Lehajolt, hogy felszedegesse, és Philippe szótlanul átvette tőle mindegyiket.

– Későre jár, jobb, ha most megyek – szólalt meg a lány elfúló hangon. Philippe kinyújtotta felé a kezét, és Norah zavartan állapította meg, hogy mégmindig a kezében tartja az egyik fényképet. Szótlanul átnyújtotta, és csak ekkor döbbent rá, hogy a felvétel Kitma Montrit ábrázolja. Norah elszörnyedt. Hogyan gondolhatta akár csak egy pillanatig is, hogy bármi lehet Philippe és közte, amikor ott van a férfinak Kitma Montri? – Csak egy herceg engedheti meg magának, hogy megcsókoljon egy nőt, a másik nő fényképe mellett állva – jegyezte meg cinikusan, mert nem akarta, hogy a férfi észrevegye, milyen szánalmasan érzi magát. Philippe arca kifejezéstelenné vált. – Zavar téged, hogy itt van a róla készült kép? Ez meg mit jelentsen? Norah közönyt tettetett. – Természetesen nem. Csak nem értem, miért nem veszed feleségül Kitmát, mikor pedig egyértelmű, hogy szerelmes vagy belé. – Úgy tűnik, nagyon biztos vagy ebben. – Különben miért állna a fényképe a komódodon? – De én nem Kitmát tartottam az imént a karomban. – Az ember érezhet valaki iránt pusztán testi vonzalmat is… és nem fogom tagadni, velem az imént ez volt a helyzet. – Különös, mennyire nehezére esett ez a beismerés, habár érezte, hogy ezzel már Philippe amúgy is tisztában van. – De… a szexuális vonzalomra nem lehet közös jövőt alapozni. Miért nem veszed feleségül Kitmát? – ismételte fáradtan. Philippe vonásai ismét kifejezéstelenné váltak.

– Ha feltétlenül tudni akarod: Kitma és a királyi család bármely tagja között egy házasság szóba sem kerülhet, a törvényeink ugyanis még a nagyon távoli rokonok házasságát is tiltják. Norah úgy érezte, mint ha valaki egy kést döfött volna a mellkasába. A herceg csak azért nem vette feleségül élete szerelmét, mert az országa törvényei ezt szigorúan tiltották. Így hát majd Leon választottját veszi el, mellette pedig megtartja Kitmát, és így minden követelménynek eleget tesz. Norah számára rendkívül fájdalmas volt ez a felismerés. – Nem tudnád megváltoztatni a törvényeket? – kérdezte elcsigázottan. – Bizonyos kérdésekben nem dönthetek – közölte Philippe ijesztő fatalizmussal. Ez persze nem akadályozza meg őt abban, hogy kiélje az alantas vágyait, gondolta magában Norah keserűen. Philippe számára ő továbbra is csak egy pótszer volt – a második választás. Ő volt az ideális jelölt a hercegi hitves szerepére, talán még az ágyaséra is, mivel a nő, akit a férfi igazán szeretett, szóba sem jöhetett. De Philippe szívében sosem lehet az övé az első hely. Ezt bizonyította a Philippe kezében tartott fénykép is. Norah a könnyeivel küszködve rohant vissza a saját szobájába. A Philippe karjában töltött szenvedélyes percek után gyenge vigaszt jelentett a ruhája dekoltázsában lapuló útlevél. Ha minden jól megy, Robb Penrose segítségével elmenekülhet innen, még mielőtt belehalna Philippe becéző szavaiba és izgató érintéseibe.

8. FEJEZET Másnap Norah sokáig aludt. Később az egyik szolgáló kávét és péksüteményt szolgált fel neki a szobája előtti teraszon. Közölte Norah-val, hogy Philippe herceg éppen megbeszélést tart Leonnal, de még látni szeretné őt, mielőtt a barátai megérkeznek. Vajon mit akarhat tőlem? – töprengett Norah. Még a fotós csapat közelgő látogatásának gondolata sem volt képes jobb kedvre deríteni. Pedig tulajdonképpen boldognak kellene lennie, amiért végre talált egy újabb lehetőséget, hogy kijuthasson Saccanról. Gondolataiba merülve felöltözött, és ijedten rezzent össze, amikor megcsörrent a telefon. – Én vagyok az, Robb Penrose – csendült fel a fotós hangja. – Elég nehéz bejutni hozzád. Jobban őriznek, mint egy királynőt. A férfi udvariatlansága idegesítette Norah-t. – Mit tehetek érted, Robb? – Szeretnék kérni tőled valamit – tért azonnal a lényegre a férfi. – Helen, a sminkesünk elkapott valamilyen dzsungellázat, és most az ágyat nyomja. Be tudnál ugrani helyette holnap, az utolsó munkanapunkon? – Nem is tudom – mondta a lány bizonytalanul. – Csak egy fél napról lenne szó, Norah – kötötte az ebet a karóhoz Robb. – Holnap délután már sátrat is bontunk. A herceged csak elenged pár órára a háreméből! Norah megmerevedett.

– Nem vagyok a tulajdona, én döntök abban, hogy mit csinálok. Nos, rendben, beugrom Helen helyett. Erre Robb jól hallhatóan fellélegzett. – Szuper! Ma ebéd közben mindent elmagyarázok neked, holnap kora reggel pedig várlak a fotózás helyszínén. Késő délután indulunk haza. Én pedig veletek tartok, gondolta magában Norah. Egyre izgatottabb lett, ugyanakkor… megbánást is érzett. Pedig éppenséggel örülnie kellene, hogy kijuthat innen, hiszen gyakorlatilag fogolyként tartották a szigeten. Philippe az irodájában várta. Leon is ott volt vele. Norah-t nyugtalanította, milyen sovány és sápadt az idős államférfi. Amikor lehajolt hozzá, hogy arcon csókolja, Leon megragadta a kezét. – Elragadóan néz ki, kedvesem. Úgy tűnik, Philippe jól gondját viseli. Norah vetett egy pillantást az asztal végében ülő hercegre, majd ismét Leonra nézett. – Nekünk most önről kell gondoskodnunk – felelte, enyhén megrovó hangon. Leon halvány mosollyal legyintett. – Az én koromban az ember már nehezen viseli a nagy felhajtást és az izgalmakat, de nincs mit tenni. Örülök, hogy megbocsátott, amiért nem avattam be teljesen a terveimbe. – Pedig meg kellett volna tennie. Nem szembesíthet úgy egy esküvővel, mint valami születésnapi meglepetéspartival – válaszolta Norah szemrehányóan, habár nem tudott haragudni Leonra. A férfi mindentudó pillantást küldött Philippe felé, és halkan felnevetett.

– De hát végül is minden tökéletesen alakult. Titeket egymásnak teremtett az ég. Azt látja, amit látni akar, gondolta Norah. Észrevette, hogy Philippe arca elsötétül, és magában még hozzátette: ha Kitma most itt lenne… A férfi ekkor intett neki, hogy csatlakozzon hozzájuk az asztalnál. – Leon szerint elérkezett az ideje, hogy hivatalosan is bemutassuk a népnek a leendő királynéját. – Philippe tárgyilagosan beszélt, nem látszott rajta semmilyen érzelem. Norah azonban nem tudta palástolni elszörnyedését. – De én… – Két nap múlva tartok egy sajtókonferenciát, ahol bemutatlak a sajtó képviselőinek és rajtuk keresztül a népnek is – folytatta Philippe, mint ha nem is hallotta volna a közbeszólást. – Megtanítunk neked néhány üdvözlő mondatot az anyanyelvűnkön, a sajtótájékoztató többi része viszont angolul zajlik majd. És én természetesen végig ott leszek melletted. – Természetesen. – Norah felemelte a fejét, és Philippe észrevette a tekintetéből, mennyire összezavarodott. Szándékosan kész tények elé állította őt Leon jelenlétében, mivel nagyon is tisztában volt vele, hogy semmit sem fog tenni, amivel felizgathatná a megrendült egészségű államférfit. Egyértelműen azt remélte, hogy ezzel a módszerrel ráveheti, küzdelem nélkül beleegyezzen mindenbe. Érnek majd még meglepetések, kedvesem! – gondolta Norah dühösen. – Ahogy akarod – felelte engedelmesen. Philippe gyanakodva méregette.

– Szóval nincs a terveink ellen semmi kifogásod, Norah? A lány csak egy kedves mosollyal válaszolt. – Nincs. – Semmi olyan legalábbis, amelyet Leon előtt kész lenne szóba hozni. Higgadtan felállt. – Ha ez volt minden, akkor most szeretnék felkészülni az ebédre meghívott vendégek fogadására. – Az ajtóhoz érve még visszafordult. – De azért tehetnél egy szívességet, Philippe. A férfi felvonta a szemöldökét. – És milenne az? – Valaki a fotós csapatból megbetegedett, és megkérdeztek, hogy be tudnék-e ugrani holnap sminkesként. Igent mondtam. Így legalább hasznosan tölthetném a sajtótájékoztatóig hátralévő időt, és lenne mivel lefoglalnom magam. Ha belemész a játékba, akkor én is megteszem – ez volt a burkolt üzenet a lány szavai mögött. A férfi pár pillanatig habozott, majd széttárta a karját. – Hogy is mondhatnék erre nemet? Norah boldogan elmosolyodott. – Köszönöm, Philippe. Velünk ebédelsz? A férfi a fejét rázta. – Más kötelezettségeim vannak. Norah hamar megtudta, mik ezek a kötelezettségek. Amikor kilépett a konferenciateremből, Kitma Montrival találta szemben magát, aki hűvösen méregette. – Velünk tart ma délután, ugye? Norah így már nem csodálkozott, miért nem tiltakozott Philippe azellen, hogy holnap a fotós csapattal dolgozzon. Valószínűleg még kapóra is jött neki a dolog. – Vendégeket várok – felelte mereven, Hová is mennek?

Kitma elmosolyodott. – A gyöngyfarmra. Philippe szeretne kiválasztani pár különleges darabot a koronázásra. A másik nő önelégült arckifejezése bosszantotta Noraht. De nem hagyta, hogy látsszon rajta, milyen mélyen megsebezték. Helyette udvariasan szép napot kívánt Kitmának. Amikor a fiatal nő mögött bezárult a konferenciaterem ajtaja, Norah észrevette, hogy reszket a keze. Hogy jutott eszébe Philippe-nek így megalázni őt? Leon előtt megjátszotta a kötelességtudó államférfit, aki alig várta, hogy bemutassa jövendőbelijét a népének, közben meg azt tervezte, hogy elmegy ékszert vásárolni a szeretőjének. Dacosan kihúzta magát. Lelkiismeret-furdalása volt, amiért el akart szökni Robbal és a fotós csapattal, pedig ő sokkal őszintébben viselkedett, mint Philippe. De most még ez a gondolat sem tudta megvigasztalni. Sajnos az ebéd sem volt annyira vidám, mint Norah remélte. A kezdeti tiszteletteljes visszafogottságot a fiatalok hamar maguk mögött hagyták, és visszatértek a megszokott fennhéjázó viselkedésükhöz. Norah elnézően viselte Robb célozgatásait arra, hogy most már valószínűleg királyi fenségnek kellene őt szólítania, de gondolatai újra és újra visszatértek Philippe-hez és Kitmához. – Nem is figyelsz rám-- vetette a szemére Robb. Norah bocsánatkérően elmosolyodott. – Az utóbbi idők történései teljesen kimerítettek. – De azért remélhetőleg lesz erőd holnap a közös munkára, ugye?

Robb csak akkor könnyebbült meg, amikor Norah megígérte neki, hogy mindenképpen számíthatnak rá. Ebéd után megmutatta vendégeinek a birtokot, és a galériában fejezte be a kőrútjukat, ahol hivatalos fogadásokat is tartottak, amikor a herceg Chalongban tartózkodott. Robb végignézte a festményeket. – A pokolba, ezek tényleg figyelemre méltó műremekek – állapította meg lenyűgözve. – Ez semmi ahhoz képest, amit a Gyöngypalota kínálni tud – jegyezte meg Norah nevetve. Titkon összerándult, amikor észrevette, hogy Jinny gondatlanul végigsimít a kezével egy több száz éves görög szobron, amely az egyik sarokban állt. A modell az ebéd során a kelleténél jóval több alkoholt ivott, és most eléggé spicces volt. Norah nagyon remélte, hogy semmiben sem tesz kárt. Jinny kissé inogva egy tárolóhoz lépett, kivett belőle egy baba méretű faragott szobrot, és kíváncsian megszemlélte. – Pont egy ilyet vettem én is magamnak – jegyezte meg. – Azt mondták nekem, hogy nagyon régi. Engedted, hogy rád sózzanak egy utánzatot, gondolta magában Norah. Az eredetit ugyanis egy modell aligha engedhetné meg magának. – Ez egy Naga – ismételte el, amit Philippe-től hallott. – A folyók istene, egy kígyó alakjában. Elefántcsontból készült, és egy tizenegyedik századi szobrásziskolából származik, amely általában kővel dolgozott. Ezért a különlegessége miatt ez a darab nagyon értékes, és kevés példány maradt fenn belőle. A legtöbb része Philippe gyűjteményének a Gyöngypalotában. Biztos benne, hogy az ön szobra eredeti, Jinny?

– Egy barátom barátjától vettem – árulta el a modell kuncogva, – Állítólag magánemberek nem is birtokolhatnak ilyeneket. Olyan sokat fizettem érte, hogy muszáj értékesnek lennie. – Alaposan szemügyre vette az aláírást a szobor talapzatán. – Az enyémen is pontosan olyan az aláírás, mint ezen. Robb kényelmetlenül feszengett. – Akkor valószínűleg egy galériából lophatták el. Miért kell neked mindig ilyen veszélyes dolgokba keveredned, Jinny? Norah némán nézett egyikükről a másikukra. – Talán meg kellene mutatnunk a szobrot Philippe-nek, és kikérhetnénk róla a véleményét – jegyezte meg végül. Jinny elfintorodott. – És kockáztassam, hogy elvegye tőlem? Nem, köszönöm. – Mosolyogva fordult Robb felé. – Mintha említettél volna valamit az ebéd utáni úszásról, vagy nem? A férfi Norah-ra nézett és vállat vont. – Mára befejeztük a munkát, ezért azt javasoltam, hogy ebéd után menjünk ki a strandra. Nincs kedved velünk tartani? Norah-nak fájt a feje, az idegei pedig pattanásig feszültek. – Nem, most inkább nem – utasította el az ajánlatot udvariasan. – Philippe nemsokára hazaér, és jobban szeretném, ha itt találna. Jinny sokatmondó mosollyal mérte végig. – Igaz, amit a hercegről suttognak… hogy meglehetősen férfias? – Jinny! – kiáltott fel Robb elszörnyedve. A modell egy türelmetlen kézlegyintéssel elhallgattatta. – Ugyan, csak hangosan gondolkodtam.

Norah-nak égett az arca. – A vendége vagyok, nem pedig a szeretője – felelte, miközben minden erejét össze kellett szednie, hogy uralkodjon magán. Nem árulta el a többieknek,hogy Philippe máris a feleségeként tekint rá. Jinny bólintott. – A Montri lány biztosan meg tudná válaszolni a kérdéseimet. – Kitma Montri Philippe stábjának a tagja. – Norah küzdött az egyre hevesebben rátörő rosszullét ellen.Vajon még az olyan alkalmi látogatók, mint Jinny számára is ennyire nyilvánvaló, hogy Philippe Kitmát szereti? Norah kábultan figyelte, ahogy Robb összegyűjti a csapatát, és bocsánatkérő pillantást vetve a tántorgó Jinny felé, elbúcsúzik. – Holnapra összeszedi magát. A munkában mindig nagyon fegyelmezett – ígérte a férfi. – Semmi gond – legyintett Norah. Már úgyis tudta, amiket a modell Kitmáról mondott. Összeszedte magát, és meghallgatta Robb utasításait a másnapi fotózással kapcsolatban. Örült, amikor a férfi megígérte, hogy érte küld valakit a birtokra a csapatból, hogy elvigye a helyszínre. Így majd nem lesz a nyomában – a testőre, amikor a Chalongra való visszatérés helyett a reptérre megy a csapattal. Másnap ilyenkor már úton lesz Ausztrália felé! A kilátásnak fel kellett volna vidítania, Norah azonban ehelyett csak valami különös ürességet érzett, amikor visszament Philippe villájába, hogy eltöltse az utolsó éjszakát a férfi házában.

Robb betartotta az ígéretét. Másnap kora reggel megjelent az egyik embere egy bérelt Jeeppel, hogy a helyszínre vigye. Norah éppen Philippe-pel reggelizett, és elmagyarázta neki, hogy a kis bőröndben fogja elvinni a sminkkészletét és a többi munkaeszközt. Ez igaz is volt, de emellett még egy váltás ruhát, valamint az ausztráliai úthoz szükséges dolgokat is bepakolta. Ennek ellenére habozott kicsit, amikor az egyik szolgáló bejelentette, hogy megérkezett érte a kocsi. Hiszen arra készült, hogy minden hidat feléget maga mögött, és hideg, számító módon magára hagyja Philippe-et. A férfi ivott egy korty kávét, és fürkésző tekintettel végigmérte. – Valami baj van? , Hihetetlen, de arra várok, hogy mondjon valamit, ami visszatart ettől az őrültségtől, gondolta magában Norah. – Tényleg nem bánod, hogy igent mondtam erre a felkérésre? – kérdezte bizonytalanul. – Ha kifogásom lett volna ellene, akkor nem engedtelek volna el – felelte Philippe olyan határozottan, hogy Norah kételyei azonnal semmivé foszlottak. Vigyen el az ördög! – gondolta magában dühösen. Nem vagyok a tulajdonod, és nem rendelkezhetsz felettem. Még ha királlyá koronáznak is, nekem nem írhatod elő, mit tegyek! Emelt fővel kisietett a szobából, mielőtt még Philippenek eszébe juthatott volna, hogy a nyakára küldje a kopóját, Alecet. Norah figyelmét nem kerülte el, hogy Philippe előző este csak nagyon későn ért haza. Olyan későn, hogy nem is tudtak együtt vacsorázni, sőt még a szokásos esti ital elfogyasztására sem kerülhetett sor lefekvés előtt. Kitma

társasága annyira lebilincselő lehetett, hogy Philippe egészen késő éjszakáig nem tudott szabadulni tőle… Norah-t ez bosszantotta, pedig nem volt szerelmes a férfiba. Mérgesen megtiltotta magának, hogy akár csak egy további gondolatot is vesztegessen Philippe-re és Kitmára. Beült a kocsiba, és Robb világosítója felé fordulva megkérdezte: – Milyen beállításokat terveztetek mára? – Strandfotókat, de a barlangok is tervben vannak Sunrise-on – felelte a fiatalember, anélkül hogy levette volna a tekintetét az útról. Chalong városa alatt két strand is volt: Sunrise és Sunset. Sunrise különösen festői volt, egy védett öböl mentén terült el. Az ottani víz hihetetlenül tiszta volt. A strand közelében korallzátonyok voltak, tele színes halakkal és egyéb tengeri élőlényekkel. Norah megszemlélte a barlangfestményeket a boltívek belsején, amelyek a mesterséges fényben nagyon plasztikusan és élesen rajzolódtak ki. – Most már értem, miért éppen itt akarsz fotókat készíteni – vallotta be Robbnak. – Pokolian nehéz volt erre engedélyt szerezni. Jinny ezen a reggelen egészen új oldaláról mutatkozott be. Sugárzó volt, és profin viselkedett, miközben Norah előszedte a felszerelését, és elkezdte őt átváltoztatni. Mivel a fényviszonyok különlegesek voltak, ez a művelet tapasztalatot és különleges tudást igényelt. – Ahogy látom, nem estél ki a gyakorlatból – dicsérte meg Robb. A következő két órában Robb végig a munkára koncentrált. Először arra kérte Jinnyt, hogy a

barlangfestmények hátterében, egy oltár mellett pózoljon, majd egy bambuszlétrán. Miközben Robb filmet vagy éppen kamerát cserélt, Norah Jinny sminkjét frissítette fel, hogy a fényszórók által kibocsátott forróság ellenére is frissen és makulátlanul nézzen ki. Késő délelőtt Robb végre engedélyezett a csapatnak egy kis szünetet. Jinny és a többiek már alig várták, hogy kimehessenek a barlangból a virágokkal borított strandra. Norah kihasználta az alkalmat, hogy beavassa Robbot a szökési terveibe. – Nagy szívességet szeretnék kérni tőled – kezdte óvatosan. Robb barátságosan elmosolyodott. – Amit csak akarsz, drágám. Ma tényleg nagy skolasztikából húztál ki engem, sokkal tartozom neked. Amit ő akart kérni a férfitól, az sem volt éppen gyerekjáték. Norah vett egy mély lélegzetet, mielőtt előrukkolt volna a tervével. – Helen még nincs annyira jól, hogy visszatérhessen a csapattal ma délután, ugye? – Ezt a tegnapi ebéd során Jinny egyik elejtett megjegyzéséből következtette ki. Robb bólintott. – Kivett egy hét szabadságot, es egy darabig még a szigeten marad. – Át tudnád foglalni Helen jegyét az én nevemre, hogy veletek tarthassak? Természetesen a költségeket én fizetem. Robb csodálkozó képet vágott. – Nos, nem látom akadályát, mivel Helen amúgy is megkért, hogy töröltessem a jegyét, és foglaljak neki helyet egy későbbi járatra, de… mi van veled, Norah?

Megelégelted a királyi pompát magad körül? Azt hittem, hogy minden remekül megy közted és a herceg között. A vágy, hogy végre a bizalmába avasson valakit, teljesen eluralkodott a lányon. Kimerülten a barlang falának támaszkodott, és a tenyerébe temette az arcát. – Philippe feleségül akar venni. A férfi éppen egy új filmet készült befűzni a kamerába, de a mozdulat közben megmerevedett. – És te ezt problémának tekinted? Minden lány ilyen tündérmeséről álmodik. Norah fáradtan eresztette le a kezét. – Ez nem tündérmese, hanem rémálom. Pár szóban elmagyarázta Robbnak, hogy Leonnak az előjoga feleséget választani a herceg számára. – Fogalmam sincs, miért éppen rám esett a választása-jelentette ki remegő hangon. Robb vigasztalóan megsimogatta az arcát. – Néztél mostanában tükörbe? Bizton állíthatom, hogy a herceg igazi különlegességet kap. A hozzád hasonló emberek nagyon ritkák, Norah. A lány értetlenkedve nézett a férfira. – Ezt meg hogy érted? – Nagyon jó a szíved. Gondolj bele, mi mindent adtál fel, csak hogy sérült fiatalokkal foglalkozhass. Ezerből legfeljebb egy ember tenne ilyet. És ma is megmentetted a fotózást azzal, hogy beugrottál Helen helyett…Amikor Norah tiltakozni próbált, a férfi az ajkára tette az ujját. – Ne mondd, hogy ez szóra sem érdemes! Mert nekem és Helennek nagyon sokat jelentett. Nem gondoltál még arra, hogy talán éppen ilyen okok miatt talált méltó párnak a királyi vőlegényed? – Még ha igazad is lenne, Philippe mást szeret. Csakhogy a saccani törvények miatt őt nem veheti

feleségül – árulta el Norah hosszas hallgatás után. – Nekem csak melegen kellene tartanom számára az ágyat. – Bizonyára egy herceg számára sem lehet könnyű, hogy más választ feleséget helyette, aki csak pótszer lehet a számára. Robb szavai úgy érték Norah-t, mint ha gyomorszájon vágták volna. – Érted már, miért akarok mindenképpen elmenni innen? – kérdezte könnybe lábadt szemmel. Robb letette a kamerát, és kitárta felé a karját. – Gyere ide, kislány! Még soha nem raboltam el hercegnőt, de most megteszem. – Magához szorította és testvériesen megölelte Norah-t. – Mi, ausztrálok tartsunk össze! – jelentette ki, miközben az ujja hegyével letörölte a lány könnyeit. – Jobb már? Norah hatalmas gombócot érzett a torkában, mégis sikerült valahogy elmosolyodnia. – Igen, köszönöm, Robb. De igazán jól majd csak akkor leszek, ha már az Ausztrália felé tartó repülőn ülök. A barlang bejáratánál mozgolódás támadt, és Jinny dugta be a fejét. – Látogatója érkezett, Norah – közölte. A modell mögött egy hatalmas, sötét alak bukkant fel, és már a körvonalai sejtetni engedték, ki is lehet a váratlan vendég. Norah teljesen pánikba esett, és gyorsan elhátrált Robb közeléből. Mit keres vajon itt Philippe? Mennyit láthatott? De igazából kit érdekel? Jobb, ha csapodárnak tartja őt. Egy okkal több, hogy ne vegye feleségül. Ennek ellenére a férfi jeges tekintetétől megborzongott. – Philippe… igazán nem számítottam rád – suttogta gyámoltalanul.

A férfi egy pillanat alatt felmérte a körülményeket. – Az egészen nyilvánvaló. Robb védelmezőn kettejük közé állt.' – Tehetek valamit önért, felség? Talán szívesen megnézné, mit is csinálunk mi itt. Philippe arca leginkább egy szoboréhoz hasonlított. – Már láttam. – Lekicsinylőén legyintett, majd Norahhoz fordult. – Beszélnem kell veled.

9. FEJEZET Norah különös feszültséget érzett, olyan volt, mint ha közte és Philippe között rövidre zárt volna valamiféle áramkör. A férfi kemény, vádló tekintetétől félelem költözött a szívébe, és úgy érezte, valami nagy szörnyűséget követett el. Pedig Robb csak vigasztalóan átölelte. Norah lerázta magáról a bizonytalanságot, és zavartan a fotósra mosolygott. – Minden rendben, Robb. Philippe csak beszélni akar velem. A herceg mereven biccentett Robb felé, mire Norah megkönnyebbülten fellélegzett. Tehát mégsem volt féltékeny. Ráadásul nem tekinthette Robbot a vetélytársának, hiszen láthatta, milyen testvériesen tartotta őt a karjában. Philippe arckifejezése azonban semmit sem változott, amikor közelebb lépett Norah-hoz, és jegesen, de nagy önuralommal megszólalt: – Most már tudom, miért akartad olyan nagyon elvállalni ezt a megbízást. Norah azonnal tisztázta volna a helyzetet, ha nem lett volna annyira összezavarodva. Így viszont csak ennyit válaszolt: – Miért érdekelne téged, hogy mit csinálok? Egy futó pillanatig azt kívánta, bárcsak Philippe azt felelné: „mert szeretlek”. De ezek ugyanolyan hazug szavak lettek volna, mint amilyenekkel Colin Wells bolondította,

akire otthon feleség és gyerekek vártak. Philippe Kitmát szerette. Norah ennek ellenére lélegzet-visszafojtva várta a válaszát. A szavai végül hideg zuhanyként érték. – Mert a pozíciód megkívánja tőled a tapintatot – vágta az arcába a férfi. – Te nem viselkedhetsz olyan szabadosan, mint más nők! – Megfosztottál a szabadságomtól! – csattant fel Norah felháborodottan. Philippe körbemutatott. , – Maga a tény, hogy testőrök és kíséret nélkül vagy itt, bizonyítja, hogy nem vagy fogoly. – De annak érzem magam. Még egy régi baráttal sem találkozhatok anélkül, hogy ne robbantanék ki valami nemzetközi incidenst. – Kérlek, ne légy gyerekes! Pontosan tudod, hogy nagy a különbség aközött, hogy valakivel barátságosak vagyunk, vagy hogy a karjaiba vetjük magunkat. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, Norah teljesen elveszítette az önuralmát. – Nem vetettem magam Robb karjaiba! – vágott vissza hevesen. – Boldogtalan voltam, és ő megvigasztalt. Ez csak nem bűn! Philippe összevonta a szemöldökét, a keze pedig ökölbe szorult. – Miért voltál boldogtalan? – Ezt éppen te kérded? – fortyant fel Norah, de aztán lesütötte a szemét, mert nem bírta elviselni a férfi átható tekintetét. – Nem kellene szemrehányást tennem neked, csak mert őszinte voltál hozzám. – Ezt a férfi mintha csak úgy

magának mondta volna. A hangja furcsamód csalódottnak tűnt. Norah csodálkozva meredt rá. Vajon Philippe megbánta, amit vele tett? A férfi következő szavai azonban igazolták, hogy túl sokat remélt. – Csak azért jöttem, hogy szóljak: sikerült kerítenem valakit, aki a holnapi sajtótájékoztatóig megtanít majd neked pár saccani mondatot. Késő délután kezdődik az oktatás. – És csak azért jöttél utánam, hogy ezt közöld velem? Philippe sokáig nem mondott semmit. – Azt gondoltam, érdekes lenne látni téged munka közben. És az is volt. A férfi ezután kifejezéstelen arccal sarkon fordult, és faképnél hagyta Norah-t. Már a barlang kijáratánál járt, amikor a lánynak-sikerült összeszednie magát, és utánasietett. – Itt csak késő délután végzek. – Könyörgő pillantást Vetett Robbra, aki tapintatosan visszavonult, és a barlang előtt várt rájuk. – Még el kell készítenünk pár felvételt, nem igaz, Robb? A férfi szerencsére azonnal kapcsolt. – Igen. Szeretném lefotózni Jinnyt a chalongi reptér közelében lévő rizsföldeken is. Tudná még pár óráig nélkülözni Norah-t, felség? Philippe gúnyosan végigmérte a lányt, majd így szólt: – Azt hiszem, jobb, ha inkább beleegyezem, mert különben egész délután zörgetné a ketrece rácsait. Mielőtt Norah reagálhatott volna, Philippe intett a közelben várakozó kísérői felé, hogy kövessék a kocsijához. Amikor a konvoj távozott, Robb megkönnyebbülten dőlt neki egy fának.

– Szent ég! Igazán figyelmeztethettél volna, hogy összecsapásra kell számítanom őfelségével, ha veled akarok dolgozni. Norah felsóhajtott. – Sajnálom, nem sejthettem, hogy ez fog történni. Robb erre csak könnyedén legyintett. – Érzékeny a fickó. Biztosan velünk akarsz jönni ma délután? A herceg nem fog örülni. Norah igyekezett nem kimutatni mennyire levert lett hirtelen. – Nem maradhatok itt. A fotózás hátralévő része a végtelenségig elhúzódott, legalábbis Norah így érezte. Jinny az ebédnél kezdett el inni, és a kuncogása igencsak megtépázta Norah idegeit. Valahogy mégiscsak sikerült túlélnie a délutánt, valamint az utat a reptérre. Robb a nehéz fotósfelszerelésével azonnal a biztonsági ellenőrzési pontot vette célba, ahol bemutatta a hatóságoknak a megfelelő engedélyeket és nyomtatványokat, Ezután Norah és Jinny felé fordult. – Gyertek, adjátok ti is ide a holmitokat! Norah átadta neki a táskáját, hogy lemérhessék és felcímkézhessék. Jinny, aki enyhén tántorgott, ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa a poggyászát. – Át kell esnie a biztonsági ellenőrzésen – tájékoztatta a nőt a reptéri alkalmazott, és már nyúlt is a táskáért. Jinny felháborodottan el akarta rántani előle, de közben a táska kinyílt, és a tartalma a földön landolt. Norah-nak önkéntelenül is elakadt a lélegzete, amikor Jinny holmija között a szobrot is felfedezte.

Jinny morgolódva letérdelt, és elkezdte felszedni a személyes tárgyait, de az éles szemű reptéri alkalmazott figyelmét nem kerülte el az értékes műtárgy. – Mi ez, hölgyem? Jinny üveges tekintettel meredt rá. – Csak egy emléktárgy, kérem, adja vissza! A férfi szemügyre vette a talapzaton lévő aláírást, majd rázni kezdte a fejét. – Sajnos, nem tehetem. Jöjjenek velem, hogy tisztázhassuk a helyzetet. Norah elszörnyedt. Már csak az hiányzott, hogy fogva tartsák a repülőtéren! Ha a szoborról kiderül, hogy valódi, akkor állami tulajdon, amit nem lehet kivinni az országból. Hogyan lehetett Jinny olyan ostoba, hogy megpróbálta kicsempészni az országból? Norah kábultan követte Robbot és Jinnyt. A reptéri alkalmazott egy kis, félreeső helyiségbe vezette őket, ahol kemény székeken és egy asztalon kívül nem akadt más bútor. Az egyetlen ablak magasan volt, és rács fedte. Norah összerezzent, amikor becsukódott mögöttük az ajtó, és a kulcs megfordult a zárban. Robb megpördült. – Már csak ez hiányzott! Bezártak minket. Jinny arca eltorzult a félelemtől. – Csak nem dughatnak börtönbe a miatt a szobor miatt, vagy mégis? – kérdezte halkan. Robb az órájára pillantott. – Fogalmam sincs, de remélem, hamar döntésre jutnak. A gépünk nemsokára indul, és csak holnap megy a következő járat.

Norah nagyon ideges lett, és szörnyen érezte magát. Ha lekésik a járatot, Philippe biztosan rátalál, és megakadályozza, hogy ő elhagyja a szigetet. Karba tett kézzel elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Hol vannak már a hivatalnokok? Miért nem tartanak egyszerűen valami erkölcsi prédikációt Jinnynek, vagy szabnak ki rá pénzbírságot? Norah összerándult, amikor kinyílt az ajtó, és egy egyenruhás férfi és egy nő lépett be rajta. A hivatalnokok hosszasan méregették a hármast, de különösen Norah-t, aki hiába igyekezett leplezni keze remegését. Végül a férfi mondott valamit a nőnek saccani nyelven, mire az Norahhoz fordult. – Nagyon idegesnek tűnik. Miért? – Amiért be vagyunk ide zárva. Fogalmunk sem volt róla, hogy az a szobor eredeti. Jinny azt hitte, csak egy utánzat. – Már nem a szoborról van szó. Az valódi, és nem lehet kivinni az országból, ahogy arra közben bizonyára már maguk is rájöttek. Alá kell írniuk egy nyilatkozatot, hogy honnan származik. Így kivizsgálhatjuk az esetet, és az orgazda nyomára akadhatunk. – Akkor mi a probléma? – érdeklődött Robb. – Aki fél, az titkol valamit, – A nő Norah-ra nézett, aki erre elfehéredett. – A szobor talán csak egy trükk volt, hogy egy sokkal komolyabb bűntényről elterelje a figyelmünket. Norah alig kapott levegőt, és érezte, hogy egész testében reszket. Ha az emberek rájönnek, ki ő… Összeszedte magát és megrázta a fejét. – Nincs titkolnivalóm. Ha akarják, kutassák át nyugodtan a táskámat.

A nő vonásai megkeményedtek. – Azt biztosan megtesszük. De a táskájával nem elégedhetünk meg. – Mit akar ezzel mondani? – Norah rémülten döbbent rá, mit terveznek vele ezek az emberek, és teljesen ledermedt. – Ne! Azt nem tehetik! A nő mondott valamit az anyanyelvén a másik hivatalnoknak, mire az Norah-hoz lépett, és hátracsavarta a karját. Robb közbe akart lépni, de Norah tiltakozása megállította: – Kérlek, Robb, hagyd! Nem akarom, hogy bajba kerülj! Menjetek, nehogy lekéssétek a gépeteket! – De nem hagyhatunk csak úgy itt. – Mielőtt elmész, hívd fel az ausztrál nagykövetséget! Próbálj találni valakit, aki a segítségemre lehet! – Számíthatsz rám. Norah teljesen pánikba esett, amikor egy szomszédos kihallgatószobába vezették. A helyiségen látszott, hogy orvosi célokat szolgál, mert volt benne egy paraván, mögötte egy keskeny asztallal, amelyet lepedővel takartak le, és egy lámpa állt felette. – Vetkőzzön le! Meztelenre – utasította a hivatalnoknő Norah-t, és a paravánra mutatott. A lány tisztában volt vele, hogy a nő kollégája a csukott ajtó mögött várakozik, és megremegett. Nem volt más választása, engedelmeskednie kellett az utasításnak. Ennél megalázóbb élményben még nem volt része. – Drogokat keresünk – magyarázta neki a nő, és csodálkozni látszott, amiért nem talált semmit. – Biztos vagyok benne, hogy rejteget valamit – mormolta dühösen. – Talán egy röntgenvizsgálat majd kideríti, hogy mit. Maradjon itt, amíg magáért nem jövök.

A hidegtől és a rémülettől reszketve Norah felvette a köpenyt, amit adtak neki. Nem tudta elhinni, ami az imént történt vele, és elképzelni sem merte, mi vár még rá ezután. Ez az egész egy rémálom volt, és esélye sem volt felébredni belőle. Norah kezdett teljesen elbátortalanodni, amikor ismét kinyílt a terem ajtaja. Muszáj megmutatnia ezeknek az embereknek, hogy nem fél, hiszen végül is ő ártatlan mindenben! Nem akart hinni a szemének, amikor felismerte a belépő férfit. – Philippe! – suttogta színtelen hangon. A férfi végignézett Norah reszkető alakján, és a tekintete acélos keménységűvé vált. Éles hangon mondott valamit a biztonságiaknak, akik erre sietve távoztak, és visszatértek Norah holmijával. Csak nagyon távolról jutott el az agyáig a nő elhebegett bocsánatkérése, miközben ő a paraván mögött felöltözött. Pár pillanattal korábban még bűnözőként bántak vele. Most, hogy Philippe megjelent, kezüket-lábukat törték, hogy a kedvében járjanak. Amikor Norah elkészült, Philippe belekarolt, és kivezette a vizsgálóból egy keskeny folyosón át egyenesen a parkolóba. A férfi a megérkezése óta még egyetlen szót sem szólt Norah-hoz. Bizonyára nagyon dühös volt rá. Amikor már a kocsiban ültek, és Alec sebesen száguldott velük Chalong utcáin, Norah hátrahajtotta a fejét az ülésen. Bármit is tervezettvele Philippe, annál nem lehetett rosszabb, amit a kihallgatóban az imént átélt. – Megsérültél? – kérdezte végül a férfi.

A lány behunyva tartotta a szemét. – Csak a büszkeségem. – Nem tudta palástolni, milyen megalázottnak érzi magát. – Az emberek csak a kötelességüket teljesítették – magyarázta Philippe tárgyilagosan. – Honnan tudtad, hol találsz engem? – kérdezte a lány halkan. – A barátod felhívta az irodámat, és elmondta, mi történt veled. Az embereim természetesen azonnal értesítettek. Szerencsére éppen a környéken kellett üzleti ügyeket intéznem, így gyorsan ideértem. – Robb biztonságban van? – A csapatával együtt már úton van Ausztrália felé. Intézkedtem, hogy a gépük megvárja őket – közölte Philippe jegesen. – A félreértést is sikerült tisztázni, miután a fiatal hölgy hajlandó volt itt hagyni a szobrot. Philippe hűvös modora idegesítette Norah-t. – Miért nem kérdezed meg, mit kerestem a repülőtéren? A férfi mereven előrenézett. – Tudok mindent. Észrevettem, hogy az útleveled eltűnt a komódon hagyott mappából. Ez már túl sok volt Norah-nak. – Szóval végig tudtad, mit tervezek? Ezek szerint a kis csábítási kísérlet tegnap este csak játék volt, és nem jelentett számodra semmit? – Olyan közel járt hozzá, hogy odaadja magát neki, és rettenetesen fájt rádöbbennie, hogy Philippe pusztán macska-egér játékot játszott vele. A férfi az álla alá nyúlt,és kényszerítette, hogy felnézzen rá.

– Nem játék volt, Norah. Mit gondolsz, miért álltam olyan közel hozzá, hogy széttépjem a biztonságiakat, amiért így bántak veled? A gondolat, hogy Philippe talán szereti, olyan valószerűtlen volt, hogy Norah teljesen elveszítette az önuralmát. Hirtelen ömleni kezdtek a könnyek a szeméből, és gyorsan az arca elé kapta a kezét. Philippe vigasztalóan átölelte. – Már vége. Ne gondolj rá többet! – mondta neki olyan gyengéden, hogy attól a lánynak csak még jobban ömlöttek a könnyei. Sok mindenre számított a férfitól, csak együttérzésre nem. – És mit akarsz most tenni? Philippe teljesen felé fordult. – Amit már a palotában is meg kellett volna tennem. A mai szörnyű élményed után azonban először is meg kell nyugodnod és ki kell pihenned magad. De holnap, a hivatalos bejelentés után minden szempontból a feleségem leszel.

10. FEJEZET Norah a torkához kapott, mert hirtelen úgy érezte, nem kap levegőt. Csak ködösen érzékelte, amikor Philippe föléje hajolt, és kigombolta ingruhája felső gombjait, hogy ő több levegőhöz juthasson. – Ez csak egy megkésett sokkreakció, Norah – nyugtatgatta. – Próbálj lazítani, és vegyél néhány mély lélegzetet! Nem ájulhatsz el itt nekem. Norah, gyengesége ellenére, felcsattant: – És miért nem? Mert te megparancsolod? Ismét tisztábban tudott gondolkozni, és észrevette, hogy Philippe vidáman mosolyog. – Sosem bocsátanád meg magadnak, ha egyszerűen csak a karjaimba omlanál. Ebben a férfinak teljesen igaza volt. Már a puszta gondolattól is villámgyorsan visszatért Norah ereje. Philippe óvatosan méregette, majd elégedetten bólintott. – Így már jobb. Újra a régi vagy. A lány mereven kihúzta magát. – Ez nem volt valami szakszerű elsősegélynyújtás. A férfi csak nézte. Tekintete Norah mellén pihent meg, amelyet most alig takart el a ruhája. A lányban csak ekkor tudatosult, hogy áthaladtak a királyi rezidencia nyitott kapuján. Philippe felegyenesedett, és könnyed biccentéssel üdvözölte a tisztelgő őröket.

Norah hátradőlt és behunyta a szemét. Alig várta, hogy szobája magányába menekülhessen. Kész őrület, hogy hirtelen menedék lett a börtönéből. Már sötétedett, amikor Philippe kisegítette őt a kocsiból. Zavartan körülnézett. Alec egy olyan helyen állt meg, amelyet nem ismert. Megmerevedett, ahogy Philippe átkarolta, amikor ő egy kicsit megingott, és megsemmisítő pillantással adta a férfi tudtára, hogy a segítsége nélkül is boldogul. A férfi habozva elengedte, de készen állt arra, hogy bármikor újra elkapja, ha szükséges. Amikor a lába majdnem felmondta a szolgálatot, feltűnés nélkül támogatta. Norah hallotta, amint Alec elhajt a kocsival, így teljesen magukra maradtak az esőerdőben. Megtorpant, mert teljesen ismeretlen volt számára a környék, és lerázta magáról a férfi kezét. Mögöttük egy a dzsungel által benőtt mészkőszikla magasodott, előttük pedig a tenger csillogott sötéten. A kettő között hatalmas építmény emelkedett. Ahogy alaposabban megnézte, Norah megállapította, hogy egy faház az. Gyanakodva fordult Philippe felé. – Hol vagyunk? – Chalongban. – De távol a királyi rezidenciától. – Ez az én saját menedékem. Ide szoktam visszavonulni, amikor egyedül akarok maradni. Norah igyekezett titkolni.' de egyre kényelmetlenebbül érezte magát. – Ez azt jelenti, hogy itt nincsenek őrök, szolgálók vagy lakájok?

– A királyi család tagjaként az ember soha nincs igazán egyedül. De vannak olyan időszakok, amikor egyszerűen senkit sem szeretnék látni magam körül. Olyankor szoktam eljönni ide. A helyzet egyre különösebb lett. – Miért hoztál ide? – Mióta Saccanra érkeztél, még sosem voltunk egyedül. Úgy gondolom, van mit bepótolni. Norah-nak haragosan megvillant a szeme. – Úgy gondolod? És ezzel a dolog egyoldalúan el is van döntve, nemde? Az történik, amit őfelsége óhajt. De nálam ez nem működik. Azonnal vigyél vissza a villához! – Pár órával ezelőtt még hevesen vágytál arra, hogy örökre elhagyhasd – emlékeztette a férfi higgadtan. – Az más volt – védekezett Norah, – Ez itt… – Olyan, mint ha cseberből vederbe kerültél volna? – Pontosan. A látszat néha csal, erre Norah-nak hamar rá kellett jönnie. Kívülről az épület úgy nézett ki, mint egy egyszerű faház, belül viszont nagyon modern volt a berendezése, és művészien faragott falakkal nappalira és hálókra volt osztva a belső tere. Egy kicsi, de jól felszerelt konyhát választottak le a nappaliból egy reggelizőpult segítségével. Egyedül a Rasada család címere jelezte, hogy ez egy királyi rezidencia, továbbá a modern riasztó- és a különféle kommunikációs eszközök. Norah nagy sóhajjal a reggelizőpultnak támaszkodott. Szörnyen elege volt ebből a macska-egér játékból. – Miért nem korbácsoltatsz meg egyszerűen a menekülési kísérletem miatt?–kérdezte pimaszul. Philippe úgy tett, mint aki elgondolkozik a javaslaton.

– A törvényeink ezt lehetővé tennék – felelte végül. – Szóval ne tedd túlságosan próbára a türelmemet. Amikor a lány észrevette, hogy a férfi csak komoly erőfeszítés árán tudja magába fojtani a nevetést, iszonyú haragra gerjedt. – És mi lesz az én türelmemmel? Philippe válasz helyett végigmérte. – Ahogy látom, a megpróbáltatások egyáltalán nem tesznek rosszat neked. Valósággal kivirágoztál. – Ne gyere azzal a közhellyel, hogy milyen szép vagyok, amikor haragszom! – A harag nem tehet még szebbé egy tökéletes szépséget. Norah erre önkéntelenül is rázni kezdte a fejét. – Kérlek, ne! – Mit ne? Gyönyörű vagy, Norah. Ez tény. Akkor miért ne mondhatnám ki? Mert ő nem akarta, hogy a férfi kedves legyen hozzá. A bókok miatt csak mégnagyobb bűntudatot érez majd, ha egyszer sikerül elmenekülnie. Amíg háborús állapotok uralkodnak kettejük között, sokkal könnyebben tudja igazolni önmaga előtt a tetteit. – Nincs szükségem a bókjaidra – közölte Norah. – Semmit sem változtatnak az érzéseimen. Philippe áthatóan végigmérte. – Mi ketten nem háborúzhatunk, Norah. Ez a csata már akkor eldőlt, amikor a feleségemül választottak. Philippe fatalizmusa megijesztette Norah-t, tehetetlennek érezte magát.Így megpróbált témát váltani: – Ezt a vidékies nyugalmat biztosan egy seregnyi szolgának köszönheted, akik még az érkezésed előtt levegővé váltak.

Philippe legyintett. – Csak a takarítószemélyzet jár ide. Nem lenne menedék, ha magammal hoznám ide is a palotát. – Akár akarod, akár nem, ahol te vagy, az a palota – jegyezte meg Norah. – Teljhatalmú uralkodóként te magad testesíted meg, bárhová mész is. Figyeld csak meg, elég, ha a kisujjadat megmozdítod, máris ugrik mindenki. Philippe erre úgy nézett rá, hogy az nyugtalansággal töltötte el Norah-t. – De te nem. – Miért kell mindig itt kilyukadniuk? – Valakinek néha észhez kell térítenie – közölte Norah határozottan. Philippe arca felragyogott. – Látod? Leon pontosan tudta, miért választ téged. – Leon nyolcvanegy éves – felelte Norah célzatosan. – Ebben a korban az ember már megengedheti magának, hogy romantikus elképzelései legyenek. Nem rovom fel neki. – De nekem igen? A lány hallgatása minden szónál beszédesebb volt. Philippe közömbösen vállat vont. – Estére nyelvlecke a program. Azokat a saccani mondatokat gyakoroljuk, amelyeket a holnapi sajtótájékoztatón fogsz majd mondani – váltott témát hirtelen. Norah harcra készen tette karba a kezét.’ – És mit tennél, ha elmesélném a sajtó embereinek, hogyan erőltetted rám ezt a szerepet? Philippe a fejét csóválta. – Nem hiszem, hogy szeretnéd, ha a sajtó meghurcolná a családod nevét.

Ebben sajnos a férfinak igaza volt. Tényleg nem maradt más választása, feleségülkell mennie Philippe Rasadához. Hirtelen valahogy már nem is tűnt olyan elfogadhatatlannak számára ez a gondolat. A férfi elégedetten mosolyogva folytatta: – Látod, máris ezt latolgatod magadban: vajon milyen lesz előbb hercegnővé, majd királynévá válni. Hidd el, számtalan előnnyel jár. – Philippe most nagyon halkan beszélt, közben pedig finoman morzsolgatta a lány haját az ujjai között. – Nagyon-nagyon sokkal. – Mi van, ha én csak egy férfi szerelmére vágyom? – nyögte ki Norah nagy nehezen. Philippe a hajába túrt, és finoman masszírozni kezdte a fejbőrét. Már csak egy mozdulat választotta el őket attól, hogy az ajkuk találkozzon. – Egy király számára bármi lehetséges – suttogta a férfi. – De a remegésed attól árulkodik, hogy még nem állsz készen. Először ki kell pihenned a reptéren átélt sokk utóhatásait. A lány csak nehezen tudta közömbösnek tettetni magát. – Ha számodra bármi lehetséges, mi a helyzet a szobaszervizzel? A reggeli szendvics óta egy falatot sem ettem. Philippe nem tette szóvá a témaváltást. Helyette a konyha felé intett a kezével. – Magunkra vagyunk utalva. Norah ezzel ismét fölénybe került. – Egy leendő hercegnőtől nem várhatod, hogy boldoguljon a konyhában. Philippe apuit mögé lépett.

– Nem várok tőled semmit, amit nem szabad akaratodból adsz nekem. Norah mindenre tel volt készülve, de arra semmiképp, hogy egy herceg sajátkezűleg összedob neki egy finom fogást. Leplezetlen csodálkozása láthatólag örömmel töltötte el Philippe-et. – A főzés a hobbim – magyarázta. – Sajnos, csak ritkán van rá időm, de olyankor is csak azoknak szoktam főzni, akik különösen közel állnak hozzám. Norah hirtelen indíttatástól vezérelve megkérdezte: – Kitma Montri is beletartozik ebbe a körbe? Philippe felvonta a szemöldökét. – Természetesen. Együtt nőttünk fel, már csak emiatt is igen közel állunk egymáshoz. Hogy mennyire közel, azt Norah jól tudta. – Ez Alainre is igaz? – Persze. Ők egészen fiatalon veszítették el a szüleiket, és Kitma szó szerint a családom tagjaként nőtt fel. Alain bentlakásos iskolában tanult, így vele nem találkoztunk olyan gyakran. Érdekel téged Alain? A lánynak eszébe jutott az öt évvel korábbi közjáték, és megborzongott. – A legkevésbé sem! – tiltakozott hevesen. – Mi ez az eltúlzott reakció valaki ellen, akit állítólag alig ismersz? Vagy mégis ismered, Norah? Mire akar vajon kilyukadni a férfi? Hiszen nem tudhatja, hogy egykor éppen Alain volt az, aki megtámadta őt a palota kertjében. – Mi… az első saccani látogatásom során találkoztunk, egyszer. Philippe arca elkomorult.

– Ha azt tervezed, hogy távol tartasz magadtól, méghozzá az Alain iránt érzett vonzalmadra hivatkozva, máris elfelejtheted. Azt sem ajánlom, hogy rajta próbálgasd a vonzerődet. Mától gondosan vigyázni fognak rád, ahogy egy jövendőbeli királynéhoz illik. – Szóval az embereid állandóan kémkedni fognak utánam? – csattant fel Norah. – És szerinted ez meddig tartható fenn? A kitörése teljesen hidegen hagyta Philippe-et. – Egészen addig, amíg fel nem fogod, hogy itt én parancsolok. Ettől Norah-nak annyira elgyengült a lába, hogy muszáj volt leülnie a közelben álló fotelba, amely azonnal hátrahanyatlott, és ő hirtelen majdnem fekvő helyzetben találta magát. Mivel úgy gondolta, hogy kapálózva egyenesbe tornázni magát túl méltatlan lenne jelen körülmények között, dacosan fekve maradt. – Ez lenne a büntetésem, amiért elmenekültem? Philippe abbahagyta a főzési előkészületeket, és Norah fölé hajolt úgy, hogy megtámaszkodott a fotel két karfáján, így a lány fogságba esett alatta. – A büntetés sokféle formát ölthet, Norah – mondta a férfi veszélyesen halk hangon. – Korbácsolás, ahogy korábban javasoltad, börtön, vagy akár… elviselhetetlen vágy is lehet. A lánynak hirtelen kiszáradt a szája. – Csak nem azt akarod mondani… – Csődöt mondott a hangja, ezért újra próbálkozott: – Nem kívánhatsz még mindig azok után, amit ma tettem, vagy mégis? Philippe arcán semmilyen érzelem nem tükröződött.

– Csak azt tetted, amit tenned kellett. Mit gondolsz, miért raktam olyan helyre az útleveledet, hogy te is hozzáférhess? Norah hirtelen megvilágosodott. – Azt akartad, hogy megpróbáljam. – Hogy egyszer s mindenkorra túl legyünk rajta. Philippe felállt, és egy kicsit hátralépett, hogy a lány is felegyenesedhessen és kiszállhasson a fotelből. – Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy valaha is feladom a küzdelmet – sziszegte Norah. Philippe nyugodtan állta a tekintetét. – Nem akarom, hogy feladd. A heves természeted csak még kívánatosabbá tesz a számomra. Csak a hadszínteret kell megváltoztatnunk. A férfi megragadta a lány csuklóját, hogy magához húzza. Szemmel láthatólag bizonyítani akarta az elméletét. Norah ösztönösen reagált: egy mozdulattal a padlóra küldte. Az önvédelmi oktatótól, akihez Alain támadása után beiratkozott, jól tudta, hogy ilyen helyzetekben mit kell tennie. Philippe keményen ért földet, és kiszaladt belőle néhány saccani káromkodás. Norah azonban nem sokáig örülhetett a győzelmének. – Az ég szerelmére, ezt nem kellett volna… nem akartam… Megsérültél? – kérdezte akadozva. Philippe azonban figyelmeztetés nélkül kirúgta alóla a lábát, és amikor ő teljes súlyával rajta landolt, habozás nélkül átkarolta a derekát a lábával, és hevesen magához szorította. – Most igazán megleptél – jelentette ki. Amikor Norah megpróbált kiszabadulni a szorításából, a férfi gyorsan átfordult, és leszorította.

– Örülök, hogy képes vagy megvédeni magad. Sajnos a férfival szemben mégis tehetetlen volt! Norah érezte Philippe erős testének minden izmát, amellyel a földhöz szegezve tartotta őt, és a repertoárjában egyetlen fogás sem szerepelt, amelynek a segítségével védekezhetett volna ellene. A férfi ekkor megragadta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Az, amit az imént tettél, bárki másnak az életébe került volna. Szerencsésnek mondhatod magad, amiért egyetlen testőr sem volt jelen, mert ők gyilkos reflexekkel reagáltak volna a támadásodra. – Arca annyira közel volt a nőéhez, hogy a lehelete az arcát cirógatta. – Mihez kezdjek most veled? Norah-nak őrülten zakatolt a szíve. Alig mert levegőt venni. Philippe-nek ragyogott a szeme, és úgy tűnt, egészen a lelke mélyéig tud hatolni a tekintetével. – Megbocsáthatnál – lehelte. Philippe nem vette le róla a szemét. – Tényleg ezt akarod? Egy pillanatig Norah küzdött magával, de aztán az igazság mellett döntött. – Nem. A férfi, még mindig az egyik karjára támaszkodva, gyengéden félresimított egy tincset az arcából. – Akkor áruld el, mit szeretnél, Norah! A szoba kezdett összefolyni a lány szeme előtt. – Azt akarom… – Mondd ki, Norah! Kívánlak, és tudom, hogy te is kívánsz engem. A szavak már a lány ajkán voltak, és minden porcikájával arra vágyott, hogy ki is mondhassa őket. De

rádöbbent, hogy amint megteszi, nem lesz többé visszaút. Teljesen kiszolgáltatja magát a férfinak… pedig a herceg szíve Kitma Montriért dobog… Kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát. – Nem, tévedsz. Philippe hirtelen felpattant, és őt is felsegítette. A tekintetében megvillant valami, majd hirtelen magához húzta ésszenvedélyesen megcsókolta. A lány úgy érezte, tűzvihar tombol a testében, és reszketett, amikor a férfi végre elengedte. – Holnap – hozta meg a döntést Philippe. – Holnap ki kell mondanunk, és tudatosítanunk kell, mit is érzünk egymás iránt. – Majd ha fagy! – vágta rá Norah, de a hangjában nem sok meggyőződés csengett. Philippe érezte a bizonytalanságát, de csak bólintott, – Történtek már furcsább dolgok is. Észrevetted, mennyivel hűvösebben fúj a szél, Norah? Holnapra ebből hóvihar lesz, ezt megígérhetem neked. – A férfi halkan felnevetett. A lány hirtelen különös, bizsergető izgalmat érzett.

11. FEJEZET Amikor Alec másnap visszavitte a villához, Norah nagyon ideges volt. De nem a konferenciateremben összegyűlt újságírók okozták a heves szívdobogását, hanem a tudat, hogy aznap Philippe a feleségévé akarja tenni őt. A férfi ezt egy szóval sem említette ugyan tegnap óta, de erre nem is volt szükség. Anélkül is teljesen tudatában voltak mindketten, mialatt Philippe türelmesen tanítgatta dallamos nyelvére, vagy reggeli közben, amikor gyümölccsel, kávéval és süteményekkel kényeztette. Mintha olvasni tudna a gondolataiban, Philippe most hirtelen megragadta a lány kezét. – Ne aggódj, Norah! A népem imádni fog téged. A népem… Ezt az egészet a férfi csak a népéért teszi. Vajon magában azt kívánja, bárcsak most Kitma állhatna az oldalán? Norah közben rájött, mi a baja. Minden észérv ellenére beleszeretett a férfiba. Más magyarázat nem létezett azokra az erős érzelmekre, amelyeket Philippe kiváltott belőle. Rájött, hogy az uralkodó hitveseként végtelen lehetőségek nyílnak meg előtte. Előtte, és nem Kitma Montri előtt. Miért is nem ismerte fel már korábban, milyen egyedülálló hatalmat biztosít számára ez a rang? Ráadásul képes lesz rá, hogy olyan ellehállhatatlanná és nélkülözhetetlenné tegye magát Philippe számára, hogy az elfelejtse Kitma Montrit.

Norah különös izgalmat érzett, és kihúzta magát ültében. Philippe kíváncsian végigmérte. – Jobban érzed magad? A lány titokzatosan elmosolyodott. – Azt hiszem, igen. Mintha egy fátyol hullott volna le a szeméről, hirtelen mindent sokkal világosabban látott. A levegő fölöttük megtelt a helikopterek rotorjának a zajával. Phílippe inkább így hozatta a helyszínre a riportereket, nem bízott benne, hogy épségben ideérnének a meredek utakon. A kocsi megállt Philippe villája előtt. A tájékoztató előtt el kell intéznem egy üzleti ügyet, és még biztosan te is készülni akarsz. Találkozzunk negyedórával a kezdés előtt Leon dolgozószobájában! Egy szolgáló kinyitotta Norah előtt az ajtót, de ő még sokáig nézett Philippe után. A férfi egy közeli házhoz ment. A nő, aki ajtót nyitott neki, Kitma Montri volt. Norah szíve megdermedt, de összeszedte magát. A kapcsolatunk hivatalos bejelentése után minden más lesz, bátorította magát. Úgy elbűvöli majd Philippe-et, hogy nemcsak hivatalosan, de a magánéletben is a feleségének fogja őt tekinteni. A férfi menedékében sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Ott megismerhette Philippe Rasadát, az embert, és rájött, hogy hozzá akar tartozni. Amikor ez megtörtént, Norah elhatározta, hogy az övék nem lesz érdekházasság. Teljesen átalakult, miközben a szobalányok felkészítették a sajtókonferenciára. Egy lélegzetelállítóan gyönyörű ruhát vettek elő neki, amely elefántcsontszínű, gyöngyökkel hímzett taftból készült, és ügyesen segítettek neki az öltözködésnél.

Az érzékien zizegő selymes anyag eszébe juttatta Norah-nak, mi vár rá a bejelentés után, és valósággal lángolt a teste. Miután vetett még egy gyors pillantást a sminkjére, átsietett Leon dolgozószobájába. Először arra gondolt, hogy Leon elkésett. De aztán észrevette az idős férfit. A padlón hevert az íróasztal mögött. Norah ijedten hajolt fölé. – Az ég szerelmére, Leon! Először majdnem elfutott segítségért, de aztán eszébe jutott, mit sulykoltak belé még kislányként egy elsősegélynyújtó tanfolyamon. Leon élete most talán másodperceken múlik. Először segítenie kell, nem szabad egyedül hagynia az eszméletlen embert… Norah óvatosan felemelte az idős férfi egyik szemhéját. A pupilla azonnal összehúzódott. Hála istennek, az öregúr még él! Hallotta, hogy valaki belép a dolgozószobába. – Mi folyik itt… Sápadtan fordult Philippe felé. – Már így találtam rá. A herceg Leon mellkasára helyezte a kezét. – Nem dobog a szíve. Nem lélegzik. Tudod, hogyan működik a mesterséges lélegeztetés? – Nem is tudom… azt hiszem, igen. – Jó, akkor lélegeztesd! Philippe parancsa kiszakította Norah-t a kábulatból. Letérdelt Leon mellé, miközben Philippe megnyomott egy piros gombot az íróasztal pereme alatt. – Segélykérő – magyarázta, amikor észrevette, hogy Norah figyeli. – A készüléket azután építtettem be, hogy Leon beteg lett. Azonnal itt lesz a segítség.

A férfi ezek után ritmikusan nyomkodni kezdte Leon mellkasát. Sajnos Norah még mindig nem érezte a pulzust. Amikor megrázta a fejét, Philippe lovagló ülésben az öregúr mellkasára telepedett, és erőteljesen pumpálni kezdte. Magabiztosságából a lányra is átragadt valami. Kinyitotta Leon száját, és megbizonyosodott arról, hogy a légutak szabadok. Aztán elkezdte lélegeztetni az öregurat. Amikor egy pillanatra felnézett, észrevette, hogy izzadságcseppek gyöngyöznek Philippe homlokán. Mégsem tartott szünetet. – Miért nem jön már valaki? – kiáltott fel a férfi. – Hol az ördögben maradnak az orvosok? Norah a légszomjtól nem tudott válaszolni, de a herceg kitartása neki is erőt adott. Úgy tűnt, mint ha a saját erejét adná át Leonnak. Csak pár perc telt el, ám Norah számára óráknak tűnt. Az élet-halál küzdelem, amelyet vállvetve vívtak Philippepel, különleges köteléket kovácsolt kettejük között. Norah-nak minden erejére szüksége volt, hogy lélegeztetni tudja Leont, így csak halványan érzékelte egy férfi érkezését. Philippe arckifejezése elárulta, hogy később még felelősségre vonja a késlekedőt. Ebben a pillanatban azonban csak parancsokat osztogatott, miközben egy pillanatra sem hagyta abba az újraélesztésre tett erőfeszítéseit. Végre megérkezett az orvoscsapat. Amikor Norah megingott, Philippe oltalmazóan átkarolta a vállát. – Leon most már jó kezekben van. Pihenj egy kicsit! – Hogyan történhetett ez meg? – Úgy tűnik, szélütést kapott. Az orvosok már napok óta aggódnak a magas vérnyomása miatt. Ráadásul erős

fejfájásra panaszkodott, és arra, hogy olyan érzéketlen a bal karja. Ezek súlyos figyelmeztető jelek voltak. – Philippe összeszorította az ajkát. – De Leon hallani sem akart a kivizsgálásról. – Philippe… Amikor Norah ismét megingott kissé, a férfi egy szófához vezette. – Most már jobb – jelentette ki a lány. – Csak egy kicsit kábult vagyok. – Sokkot kaptál. De valószínűleg megmentetted Leon életét. Pihend ki magad egy kicsit! Hadd múljon el a kábultság. – És most mi lesz? A férfi vetett egy pillantást az orvoscsapatra, csak azután válaszolt: Amint stabilizálódik Leon állapota, átvitetem az andamani kórházba. Ott a legkiválóbb szakemberek veszik majd a gondjaikba. A helikopter már odakint várja. Norah elképedt a gyorsaságon és hatékonyságon, amellyel Philippe a helyzetet kezelte. – Akkor egy normál helikopterrel is el lehet szállítani? A férfi elnézően mosolygott. – Szó sincs normál helikopterről. A saját gépemen viszik majd el. Úgy építették, hogy szükség esetén képes mentőhelikopterként is funkcionálni. Philippe kiolvasta a félelmet a lány tekintetéből, ezért megszorította a kezét. – Ez a munkával járó kockázat.A királyi család tagjaként ezt meg kell szoknod – magyarázta a férfi. Norah megremegett. Vajon képes lesz azzal a tudattal élni, hogy Philippe pozíciója miatt állandó célpontjai lesznek a terroristáknak és fanatikusoknak? Energikusan megrázta magát. Philippe megtette, úgyhogy ő is képes lesz rá.

Feszülten figyelt, miközben az orvosok rákapcsolták Leont az életmentő berendezésekre, majd a helikopterhez siettek vele, amely a birtok leszállóhelyén várakozott. Philippe úgy döntött, hogy Leonnal tart. – Alain majd kiad egy közleményt – mondta a férfi Norah-nak. – Aztán egy másik gépen Andamanba repül veled. Jobban érzed már magad? A lány egyáltalán nem örült, hogy el kell válnia Philippe-től, de azért bólintott. A férfi megkönnyebbültnek tűnt. – Jó. A kórházban találkozunk. Üzenetet küldtem Talay iskolájába. Most biztosan ő is szeretne Leon közelében lenni. Norah együttérzően gondolt a fiatal lányra, aki néhány nappal korábban olyan magabiztosan tért vissza a bentlakásos iskolába. A szülei halála után igazán kegyetlen sorscsapás lenne a számára, ha most még a nagyapját is elveszítené. – Szegény Talay! – suttogta. Philippe megragadta a vállát, és áthatóan végigmérte. – Korábban is képes voltál segíteni neki. Most is szüksége lesz az erődre! – Megteszek minden tőlem telhetőt. Norah elfogódottan nézte, ahogy a helikopter felemelkedett a levegőbe. Mire egy második helikoptert is feltankoltak és előkészítettek, a lány teljesen kimerült. A riporterek, miután tájékoztatást kaptak Leon állapotáról, kezdtek szétszéledni. Az idős államférfit mindenki szerette Saccanon, biztosak lehettek abban, hogy imádkozni fognak érte, és a gyógyulását kérik.

Norah éppen becsatolta a biztonsági övét, amikor Alain Montri beszállt, és helyet foglalt mellette. – Kitma nem tart velünk? – kérdezte Norah, miután vetett egy pillantást az üres helyre Alain mellett. A férfi alattomosan felnevetett. – Ő Philippe-pel ment az első gépen. A kettejük között lévő kapcsolat miatt Philippe-nek most szüksége van a közelségére. Ő sokkal jobban illik a herceghez, mint egy kívülálló, ezt önnek is el kell ismernie. Norah megmerevedett. – A sajtókonferencián nem kívülállóként mutattak volna be, nem gondolja? – De arra szerencsére nem került sor. – Alain közelebb hajolt hozzá. – Maga nem tartozik ide. Hiszen még a nyelvünket sem beszéli. Alain csak hangosan kimondta a kételyeket, amelyek Norah-t pár órával korábban gyötörték. De nem fogja hagyni neki, hogy befolyásolja az érzelmeit és a gondolatait. Már a puszta közelségétől is kirázta a hideg. – Hagyja abba! – figyelmeztette hát a férfit. – Nem fél, hogy elmesélem Philippe-nek, mit művelt velem öt évvel ezelőtt? Alain csúnya mosollyal válaszolt. Úgysem hinne magának. – Nagyon biztos a dolgában. A férfi megragadta Norah állát, és kényszerítette, hogy ránézzen. – Tanúim vannak, akik ha kell, megesküsznek, hogy nem is jártam a fogadás után a maga közelében. Szóval nem nyerhet. Menjen csak vissza Ausztráliába, ahová tartozik!

Nem sokkal ezelőtt Norah még másra sem vágyott. De most már nem akarta elveszíteni a férfit, akit szeretett. – A döntés nem az én kezemben van – jelentette ki. Alain cinikusan felnevetett. – Beleszeretett Philippe-be, igaz? Ez már túl sok volt. Amit a lány Philippe iránt érzett, az túl új, túl értékes volt ahhoz, hogy bárkivel beszélni akarjon róla, főleg nem egy olyan kegyetlen és utálatos emberrel, mint Alain. – Ahhoz magának semmi… – Szóval szereti – szakította félbe Alain élesen. – Vagy inkább csak a gondolatba szerelmes, hogy királynéként egész Saccan a lábai előtt hever majd? Norah büszkén kihúzta magát. – A királynévá válásnak és annak, amit Philippe iránt érzek, semmi köze egymáshoz. Alain lenézően végigmérte. – Akkor még ostobább, mint hittem. A pénzéhséget vagy az érvényesülési vágyat, mint mozgatórugót még megérteném. – Azt el is hiszem. A férfi a fejét csóválta. – A királyi család tagjának lenni nem olyan, mint valami tündérmese. Csak a politika és a hatalom számít. – De nem Philippe számára. Ő a szívén viseli a nép sorsát. Alain egy kézmozdulattal elhallgattatta. – Akkor ő is ostoba. Ez az ország arégió leggazdagabbjai közé tartozhatna, ha az ásványi és természeti kincseinket nagyobb mennyiségben termelnénk ki. Helyette megelégszünk a gyöngyökkel és a szép tájjal.

Norah elszörnyedt. Alain Philippe egyik legközelebbi munkatársa volt. Vajon sejti, mit gondol róla ez a férfi? A lánynak hirtelen eszébe jutott valami. – Volt magának köze Leon segélyhívójának a beszereléséhez? – Talán a kelleténél jóval később érkezett meg a segítség? Talán meglazult egy kábel. Előfordul az ilyesmi. De az is lehet, hogy titokban valaki meglazította. Norah-t rosszullét kerülgette, amikor rájött, mi mindenre képes Alain, hogy elérje a céljait. Amikor a helikopter leszállt, Talay már a közelben várt. Sápadtan és reszketve futott oda Norah-hoz. – Meg fog halni nagyapa? – Azt nem tudjuk, drágám. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek érte. Menjünk is azonnal hozzá! Odabent a kórházban Philippe már várta őket. – Hogy van Leon? – kérdezte Norah halkan. Talay riadtan simult a nagybátyjához, miközben az válaszolt: – Az állapota változatlan. Mesterségesen lélegeztetik, még nem nyerte vissza az eszméletét. Talay halkan felzokogott. ' – Ha ő meghal, senkim sem marad. Norah ösztönösen magához szorította a kislányt. – Itt van neked Philippe bácsikád. Ő mindig melletted lesz. Talay könnyes szemmel nézett fel Norah-ra' – És te? Te is mellettem leszel? Norah érezte, hogy Philippe figyeli, és vett egy mély lélegzetet.

– Igen, én is – ígérte. Bármit is mondott vagy tett Alain, az nem változtatott a lány Philippe iránti érzésein. Mivel Talay ragaszkodott hozzá, egy nővér a nagyapjához kísérte, így Norah és Philippe egyedül maradt. A férfi hosszas hallgatás után megjegyezte: – Igazán megható volt ez a színjáték. Norah értetlenül meredt rá. – Mire gondolsz? Philippe karba fonta a kezét, és merev arccal folytatta: – Kapóra jönne neked, ha Leon nem élné túl, igaz? Hiszen végül is miatta kerültél ebbe a helyzetbe. – Ennek ellenére nagyon szeretem őt. Nem akarom, hogy meghaljon. – Biztosan kíváncsi vagy rá, ki választ nekem feleséget, ha ő esetleg meghal. Norah alig bírt megszólalni. – Ki? – Én magam. . Vajon Philippe azt várta, hogy ő megkérdezze: akkor kit választana feleségül? Norah nem akart lealacsonyodni idáig, ráadásul már előre rettegett a választól. – Mi történik, ha egy pár megváltoztatja a véleményét, és mégsem akar összeházasodni, annak ellenére, hogy hivatalosan kifejezte az erre vonatkozó szándékát? – Legalább ennyit tudnia kellett, Philippe keserűen felnevetett. – Ez azt jelenti, hogy meggondoltad magad? De hogyan is vehetném tőled zokon, hiszen nem hagytunk neked más választást. A férfi fáradtan a hajába túrt, és hirtelen öregebbnek tűnt a koránál.

– De a kérdés felesleges, hiszen Leon él. Menj vissza Talayjal a palotába, nem tudtok mit tenni. Amint változik Leon állapota, értesítelek benneteket. Ha mégis megtörténne a legrosszabb, akkor legalább Talay kedvéért tartsd meg magadnak a valódi érzelmeidet, Norah. Hogyan lehet Philippe ennyire rossz véleménnyel róla? Norah szörnyen érezte magát, miközben visszakísérte Talayt a palotába. Rávette a kislányt, hogy vacsorázzon valamit, majd az ágya szélén ült mindaddig, amíg kimerülten álomba nem merült. Ezután ő is. lefeküdhetett volna aludni, hiszen rettenetesen kimerült volt, de tudta, hogy addig nem lesz képes megnyugodni, amíg Philippe haza nem ér. A gondolat, hogy Alain megrongálta Leon segélyhívóját, nem ment ki a tejéből, és végül döntésre jutott. Nem érdekelte, hogy Philippe hisz-e neki, vagy sem: mindent el kell mondania. Sohanem tudta volna megbocsátani magának, ha a hallgatása következményeként valami még nagyobb szörnyűség történik. Norah abban a szalonban várt a férfira, ahol Philippe az estéi nagy részét töltötte. Valamikor elszunyókálhatott a kényelmes füles fotelban, mert hangok ébresztették álmából. Philippe hazatért, és Kitma Montri is vele volt. A páros éppen beszélgetett, nem vettékészre Norah-t a fotelban. – Jaj, Philippe, ezentúl minden más lesz jegyezte meg a fiatal nő. – Próbálom elhitetni magammal, hogy jobb ez: így, de… – Kitma szavai zokogásba fúltak, Philippe pedig vigasztalóan átölelte.

Norah. szívét jeges kéz szorította össze. Leon biztosan meghalt! Kitma és Philippe tovább folytatta, ő azonban visszaosont a lakosztályába. Egy egész világ omlott össze benne. Szomorúan gondolt Leonra, aki csak azt tette, amit helyesnek gondolt. Most teljesülhet a vágya, hogy hazatérjen Ausztráliába. Csakhogy ő már egyáltalán nem akart visszamenni. Alelke mélyén semmire sem vágyott jobban, mint hogy Philippe mellett maradhasson. Mivelel akarta terelni a figyelmét a fájdalmáról, pakolni kezdett. Úgy érezte, mindennek vége. Ijedten rezzent össze, amikor a férfi belépett a szobájába. Egy pillantással felmérte, mit művel a lány. – Szóval nem tudod kivárni a végét – állapította meg keserűen. – Mire kellene várnom? Hallottam, miről beszéltél Kitmával és… – És azt hitted, hogy végre szabad vagy. Láttalak kiosonni a szobából. Ha maradsz még pár pillanatig, akkor a végét is hallhattad volna. Az orvosok bíznak benne, hogy Leon teljesen talpra áll, de a jövőben nagyon oda kell figyelnie magára. Ezért komoly életmód-változtatásra lesz szüksége, és korlátoznia kell a nyilvános fellépései számát is. Szóval ez lesz más? – Akkor nem…? – Norah nem tudta befejezni. – Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de Leon élni fog. Norah csak jeges űrt érzett a lelkében. Philippe tényleg meg volt győződve róla, hogy ő örülne Leon halálának!Hogyan gondolhat róla ilyet?

A férfi úgy fordította, hogy kénytelen legyen a szemébe nézni. – Miért vártál rám? – Biztosan eszedbe fog jutni valami aljas indok – vetette oda Norah elhaló hangon. – De én az igazat akarom hallani. A lány vett egy mély lélegzetet. Philippe róla kialakított véleményét már úgysem tudja megváltoztatni, de akkor sem hallgathatja el előle, amit megtudott. – Valaki megrongálta Leon segélyhívóját, hogy ne kaphasson időben segítséget. A kijelentés láthatóan nem lepte meg Philippe-et, mert bólintott. – Alain elmondta nekem, miután kivizsgáltattam vele, hogy miért nem működött a készülék. Azt állítja, hogy felbéreltél valakit, mert el akartad tenni Leont az útból. Eleinte nem is akarta elmondani nekem, de aztán megijedt, hogy a végén még ő keveredne gyanúba, hiszen ezzel szabaddá válna az út Kitma számára. Norah elszörnyedve meredt a férfira. – Nem gondolhatod, hogy képes lennék elkövetni ilyen szörnyűséget! Én voltam az, aki megpróbálta Leon életét megmenteni! – Mivel nem maradt más választásod a felbukkanásom után. – Philippe vonásai kicsit megenyhültek. – Norah, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy képes voltál erre. – Akkor ne tedd! – könyörgött most már a lány. – Hiszen Alain szava áll az enyémmel szemben. És ő maga mondta, hogy haszna származna Leon halálából. Philippe haragosan végigmérte. – Tudom. Leon érdekében válaszokat akarok, és meg isi fogom kapni őket. Most pedig hagyd abba a pakolást!

A férfi ezután kiment a szobából. Norah teljesen összeomlott. Szerelmes volt egy férfiba, aki képesnek tartotta őt egy ilyen szörnyű tettre. Az ígéretesnek induló nap katasztrofálisan végződött.

12. FEJEZET Norah fellélegzett, amikor a palota kapuja bezárult a limuzinjuk mögött, és így maguk mögött hagyhatták a falkányi riportert. Csak ekkor tudatosult benne, hogy minden porcikája reszket. – Hihetetlen, hogy a kórháztól egészen idáig követtek bennünket! Mégis mit akarhattak? Talay Viccesnek találta a kérdést. – Nem olvasol újságokat? Ó, mit is beszélek, hiszen ahhoz még nem beszéled elég jól a nyelvünket. Nem én vagyok az egyetlen, aki csodál. Az újságírók azt találgatják, vajon milyen szerepet töltesz be Philippe életében. Arra Norah is kíváncsi lett volna. – És? Milyen következtetésre jutottak? – Az emberek arra számítanak, hogy Philippe bácsi hamarosan bejelenti az eljegyzését, és a többség úgy gondolja, hogy te vagy a kiválasztott. – Jóságos ég! – mormolta Norah. Talay előrehajolt ültében. – Szerelmes vagy Philippe bácsiba? – Igen – vallotta be Norah. – Akkor mi a baj? Norah hallgatott. Az volt a baj, hogy a szerelmét nem viszonozták. Mióta visszatértek a fővárosba, Philippe-nek alig volt rá ideje. Persze ott voltak a plusszterhek, amelyek a Leontól átvett újabb feladatok miatt keletkeztek, de Norah tisztában volt a férfi távolmaradásának valódi

okaival. Alain vádaskodása után Philippe igyekezett tartani tőle a három lépés távolságot. Talay aggódva érintette meg a kezét. – Miért vagy olyan szomorú? A nagypapa miatt? Norah halványan elmosolyodott. – Szörnyű, hogy már három napja kómában fekszik. De az orvosok bíznak a felépülésében, szóval nekünk is így kell tennünk. Talay bólintott, majd így szólt: – Akkor sem adtad fel, amikor én olyan rosszul voltam. És tudom, hogy Vanának is képes leszel segíteni. Norah hirtelen melegséget érzett a szíve körül. Vana Talay barátnője volt az iskolából. Leforrázta magát, és súlyos égési sérüléseket szenvedett. Amikor Talay megkérte, hogy segítsen neki, Norah azonnal igent mondott. A palotában úgysem akadt semmi tennivalója. A kórház vezetősége az esetről hallva megkereste, és felkérte, hogy más betegeken is segítsen. Ám Norah kért egy kis gondolkodási időt, mert fogalma sem volt róla, hogyan alakul a jövője Saccanon, ahogy arról sem, mit szólna egy ilyen tevékenységhez Philippe. Csak egy mód volt, hogy ezt kiderítse. Amikor Norah a titkárságán keresztül időpontot kért Philippe-től, a férfi meglepő módon ebédelni hívta. – Nem voltam biztos benne, hogy tudsz-e rám időt szakítani – jegyezte meg Norah bocsánatkérően. – A feleségem vagy, nem kell bejelentkezned, ha beszélni akarsz velem hangsúlyozta Philippe. Ennek ellenére Norah nem érezte úgy, hogy férjes asszony lenne. Elgondolkozva kevergette a fűszeres paradicsomlevest, anélkül hogy belekóstolt volna.

– Kérdezni szeretnék valamit. A férfi figyelmesen végigmérte. – Tessék. A lány habozva beszámolt neki Talay barátnőjéről, akinek segíteni szeretett volna. – Vana sokkal magabiztosabb, mióta felfedezte, hogy egy kis smink segítségével mennyi mindent el lehet érni. Vannak a kórházban még hozzá hasonló fiatalok, akik nagyon boldogok lennének, ha segítenék nekik. De addig nem akartam igent mondani, amíg nem egyeztettem veled – fejezte be Norah elfúló hangon a monológot. Philippe felvonta a szemöldökét. – Azt hitted, hogy nem egyeznék bele? – Nos, én csak… – Nem vagyok kegyetlen, Norah – szakította félbe a férfi higgadtan. – Még örülök is, ha a képességeidet mások megsegítésére használod. Még szép, hogy Philippe belement a dologba! Hiszen minél elfoglaltabb Norah, a férfinak annál több ideje jut Kitmára. A nő vette át Leon feladatainak egy részét, és folyton Philippe-pel tárgyalt különféle témákban. – Beszélt veled Kitma a Fényünnepségről? – kérdezte váratlanul a férfi. – Igen. Tegnap. – Az ünnepség az egyik legfontosabb esemény volt az országban, mert egyúttal a mindenkori uralkodó születésnapját is akkor ünnepelték a hagyomány szerint. – Annak ellenére megrendezésre kerül, hogy Leon kórházban fekszik? – kérdezte Norah. Philippe tekintetében elszántság villant. – Éppen azért!

A lányban most még inkább tudatosult, mennyire szereti ezta büszke és megingathatatlan embert. ' – De Leon betegségének semmi… Philippe félbeszakította: – Ha Leon segélyhívóját nem szabotálták volna, időben megkapja a szükséges orvosi segítséget, és akkor most nem tartanánk itt. De a dolgok jelenlegi állása szerint a terrortámadás és Leon mostani összeomlása után muszáj megnyugtatni az embereket, hogy lassanként minden visszatér a normális kerékvágásba. A Fényünnepség részeként egyébként az emberek fel szokták írni a legnagyobb reményeiket, és kis hajókon vízre bocsátják, hogy a sors elolvashassa. Ki tudja, talán segít. Nekem csak valami csoda segíthetne, gondolta Norah lehangoltan. – És nekem mi a dolgom az ünnepség alatt? – kérdezte óvatosan* – Az oldalamon a helyed a megnyitón. – De tudni fogják az emberek, hogy ki vagyok, és mit keresek ott? Philippe kényszeredetten elmosolyodott. – Azt hiszem, ki fogják találni. – Hát persze! Az újságok. Úgy tűnt, Philippe élvezi a tisztázatlan helyzetet. Mióta hazatértek Chalongból, egy szóval sem említette többé, hogy hivatalosan is be akarná jelenteni a házasságukat. Norah reményei közül legalább egy valóra vált, méghozzá két nappal később, közvetlenül az ünnepség kezdete előtt. – Leon felébredt a kómából – újságolta Philippeamikor érte ment.

– Ez csodálatos! – ujjongott Norah. – Hogy érzi magát? – A bal oldala még le van bénulva, és a beszéd is nehezére esik. De meg tudja értetni magát. Az orvosok szerint sokat fog még javulni az állapota: – Philippe egy pillanatra elhallgatott. – Leon örül,hogy megrendezzük az ünnepséget. Volt valami a férfi hangjában, ami megzavarta Norah-t. Majd hirtelen megvilágosodott a számára, miért is olyan rossz a herceg hangulata. Mivel Leon a gyógyulás útjára lépett, továbbra is érvényes volt a feleségválasztása. Ám nem maradt többidejük Leonról beszélgetni. A főváros utcáin csak úgy tolongtak az ünneplésre vágyó emberek. Lement a nap, arany-vörösre festve az égboltot, miközben a királyi konvoj rendőri kísérettel és fülsüketítő lárma közepette kigördült a palota kapuján. Csaknem minden templom indított gyertyás felvonulást, és az utak mentén gyülekező tömegben is sokan gyertyát tartottak. Nem volt nehéz kitalálni, honnan kapta a nevét a Fényünnepség. A tömeg üdvrivalgással reagált, amikor a herceg kocsija elhaladt mellettük. Philippe integetett az embereknek, és jelezte Norah-nak, hogy ő is tegyen így. Ésbár a lány elég őszintétlennek érezte a gesztust, azért engedelmeskedett a néma felszólításnak. A levegőt betöltötte a szantálfa és a füstölők illata. A városban mindenütt örömtüzeket gyújtottak, lángjaik fényében izzani látszott az éjszakai égbolt. Az általános vidámság ellenére Norah számára végtelen hosszúságúnak tűnt az ünnepség. Vajon Philippe is így érzett? A férfi királyi tartással nézte végig az előadást az amfiteátrumban, majd a végén a látványos tűzijátékot is.

A hold már magasan járt, amikor az ünneplés a papírhajók vízre bocsátásával elérte a csúcspontját. A kis hajók mindegyike egy égő gyertyát és virágokat vitt magával. A régi időkben a vízi-szellemek tiszteletére végezték ezt a ceremóniát, és még most is sokan hittek benne, hogy a kis hajók elviszik magukkal a balszerencsét. Az egyik kísérő átnyújtott Norah-nak egy kis hajót, hogy felírhassa rá a szíve vágyát. Természetesen csak babonaság az egész, a lány valahogy mégis jobban érezte magát, amikor a hajója a többivel együtt kiúszott a sötét 'kikötőbe. A tömeg éljenzett és tapsolt, Norah pedig lassan felegyenesedett. A lárma ellenére úgy vélte, hogy valami távoli durranást hallott, és arra gondolt, bizonyára valami későn felrobbanó patron lehet a tűzijátékból… Ekkor Philippe testőrei hirtelen életre keltek. Kettő közülük a tömegbe rohant, egy másik pedig megpróbálta leszorítani a herceget a bárka aljába, amelyen éppen tartózkodtak. Ő azonban nem hagyta magát. Villámgyorsan a tömeg és Norah közé vetette magát. Ekkor újabb pukkanás hallatszott, és Norah a földre esett. Először azt hitte, hogy meglőtték, de aztán rájött, hogy Philippe vetette rá magát. Észrevette a vért a férfi vállán, és jeges kéz szorította össze a szívét. – Jaj, ne! Philippe… ne… ne… A testőrök sietve körülvették őket, a herceget pedig leemelték Norah-ról. És bár a férfi ellenkezni próbált, a testőrök villámgyorsan levitték a bárkáról, és beültették a limuzinjába. Sziréna hangja harsant, és Norah kénytelen volt tehetetlenül nézni, ahogy a kocsi rendőri kísérettel elszáguld a helyszínről.

Norah a félelemtől és az átélt rémülettől kábán hagyta, hogy Philippe kísérői betuszkolják egy másik járműbe, miközben a testükkel védték egy esetleges újabb támadástól. Már a hátsó ülésen ült, amikor felismerte a sofőrben Alecet. s – Hová vitték Philippe-et? – kérdette tőle rekedten. – El kell jutnom hozzá. Ám Alec megrázta a fejét. – Parancsom van rá, hogy biztonságba helyezzem önt. Norah kétségbeesetten verni kezdte a limuzin ajtaját, de az máris nagy sebességgel robogott el a helyszínről. – A pokolba a biztonságommal! Azonnal Philippe-hez akarok menni! Ha nempróbált volna engem védeni… Norah közel állt az összeomláshoz. Philippe az életét kockáztatta az ő védelmében… és megsérült. Csak ekkor tudatosult benne, hogy a ruhájára spriccelt a férfi vére. Tiltakozott, kiabált és káromkodott, de nem ért el vele semmit. Alec a palotáig meg sem állt vele. Odaérve sem lehetett hatni a lelkére. Norah az ő szigorú felügyelete mellett dobálta egy bőröndbe a holmiját. – Nem mehetek el, amíg meg nem győződtem arról, hogy Philippe jól van – próbálkozott Norah még egyszer. Nem tudta, mitévő legyen, mióta Alec közölte vele a herceg parancsát, – miszerint még aznap este el kell hagynia az országot. Először arra gondolt, hogy nem engedelmeskedik, de Alecnek felhatalmazása volt arra, hogy ha kell, akár erőszakkal is feltegye egy repülőre. Így hát nem maradt más. választása, mint elutazni.5jóllehet a szíve majd meghasadt bele. – Ha van róla valami hír, akkor azt megtudja még indulás előtt a reptéren – jelentette ki Alec megingathatatlanul. A testőr hozzá volt szokva, hogy szemrebbenés nélkül végrehajtsa a herceg utasításait.

– És nekem meg kellene elégednemennyivel? Amikor Alec erre nem mondott semmit,Norah fenyegetőzni kezdett: – Az első megállónál elhagyom a gépet, és visszatérek a szigetre. Alec kemény arcán valamiféle csodálat jelent meg. – Nem mozdulok maga mellől, amíg Ausztráliába nem ér. Norah erre azonnal más taktikát választott. – Kérem, Alec! Szerelmes vagyok Philippe-be. nem szabad elszakítania tőle. Most nagy szüksége van rám. Úgy tűnt, Alec lassan kezd meginogni az elhatározásában. – Ezt ne nekem mondja, asszonyom. A herceg személyesen adta ki nekem a parancsot. Nem áll jogomban megkérdőjelezni az Utasítását. Akkor nekem kell kézbe vennem ezt az ügyet, gondolta magában Norah. Átadta a bőröndjét Alecnek, és követte, amikor az kiment a szobából. A kocsi felé menet elhaladtak a galéria előtt, ahol Norah hirtelen megtorpant: – Most jut eszembe, odabent hagytam az egyik könyvemet. Gyorsan érte megyek. – Majd én bemegyek érte – ajánlotta fel Alec azonnal. – Nem, én tudom, merre van. Azonnal visszajövök. Norah nem sokkal később visszatért,és remélte, hogy Alec azt hiszi, a kézitáskájába tette a könyvet. Pedig az csak üres kifogás volt, hogy visszamehessen az egyik felbecsülhetetlen értékű Naga szoborért, amelyhez hasonlót Jinny próbált meg kicsempészni az országból. Csakhogy Norah nem számolt a Philippe társadalmi pozíciójával járó előnyökkel. A biztonsági ellenőrzés helyett ugyanis azonnal az indulási csarnokba vezették őket.

– Nem akarják átvizsgálni a bőröndömet? – fordult Norah izgatottan: Alec felé. – Ön a herceg oltalmát élvezi, ezért erre semmi szükség. Norah nem hagyta magát megtéveszteni. – Nem tartok igényt különleges bánásmódra. A herceg kiutasított az országból. Így bizonyára nemkívánatos személy lettem. Mivel szándékosan felemelte a hangját, a közelükben állók felfigyeltek rájuk. Alec nyugtalanul rászólt: – Hagyja abba, kérem! Ám Norah lerázta magáról a férfi kezét. – Ragaszkodom hozzá, hogy a többiekhez hasonlóan engem is ellenőrizzenek, különben nem szállók be a gépbe. Alec láthatóan küzdött magával, de végül a kisebbik rossz mellett döntött. – Rendben, asszonyom. Ha ragaszkodik hozzá… – Ragaszkodom! – Norah feszülten várakozott, miközben az egyik reptéri alkalmazott vonakodva nekilátott, hogy felületesen átvizsgálja a csomagját. Amikor előkerült a Naga szobor, a hivatalnokok hirtelen izgatott szóváltásba kezdtek egymás között, miközben Alec kellemetlenül feszengve álldogált mellette. Norah-t nagy bocsánatkérések közepette egy VIPváróba vezették, ahol leültették, és kávéval kínálták, mialatt várakozott. Eközben a biztonságiak egyértelműen azon törték a fejüket, mihez is kezdjenek vele. Norah azon merengett, hogy vajon most is fogva tartják-e. Remélte, hogy így lesz, és értesítik Philippe embereit a palotában. Nem állt szándékában elmozdulni innen addig, amíg hírt nem kapott a herceg állapotáról.

Hirtelen egész testében reszketni kezdett. Vajon a férfi megérti majd, hogy az iránta érzett szerelem vezérelte a tetteit? Ő csak annyit tudott, hogy még sosem táplált ilyen szenvedélyes érzelmeket senki iránt sem. Csakhogy Philippe nem szerette őt. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint ez a kiutasítás az országából. A férfi még arra is készen állt, hogy vétsen az alkotmány rendelkezése ellen, csak hogy Kitmát feleségül vehesse. Amikor farkasszemet kellett néznie a halállal, Philippe bizonyára rádöbbent, hogy cselekednie kell, és nem számított többé a kötelesség… Azonban Norah is el volt szánva mindenre. Nem érdekelte, hogy szereti-e Philippe, vagy sem. Addig nem fogja elhagyni a szigetet, amíg meg nem győződött róla, hogy a férfi tényleg jól van-e. Hiszen meg is halhatott volna! Reszkető kézzel tette le a kávéscsészét, majd a tenyerébe temette az arcát. Nem vette észre, amikor nyílt az ajtó, így ijedten rezzent össze a mély férfihang hallatán. – Úgy tűnik, ez már kezd a szokásoddá válni. Norah zavartan felnézett. Philippe állt előtte' A lány azonnal felugrott, de megtorpant, amikor meglátta, hogy a férfi karja fel van kötve. Philippe az egészséges karjával ekkor magához ölelte őt, és aggódva fürkészte a vonásait. – Semmi baj. Most már itt vagyok. – Norah kábultan próbálta rendezni a gondolatait. De hogyan… miért…? – Nem ezt akartad elérni? Vagy mostanság a régiségek gyűjtése lett a hobbid? Viccelődésével sikerült felráznia Norah-t dermedtségéből.

– Nem… természetesen nem. – A lány vett egy mély lélegzetet. – De nem akartam úgy elhagyni az országot, hogy nem tudom, jól vagy-e. Philippe elkomolyodott. – Nem akartam, hogy elmenj, de veszély fenyegetett. Viszont most, hogy Alain rács mögé került… Eltartott pár pillanatig, mire a mondat értelme eljutott Norah tudatáig. – Alain próbált lelőni téged? – Nem engem, szerelmem, hanem téged. A lány annyira megrémült, hogy meg sem hallotta a gyengéd becézést. Engem? De miért? – Mert a nagyratörő tervei útjában álltál. Felfedeztem a tömegben, mielőtt meghúzta a ravaszt, és láttam, hogy téged vett célba. Norah lába erre felmondta a szolgálatot, de a férfi erősen tartotta. Most már értette, miért rázta le magáról a testőreit, hogy közé és a tömeg közé vethesse magát. Kockáztatta az életét, hogy az övét mentse. – Ezért akartál mielőbb eltávolítani az országból? Philippe halványan elmosolyodott. – De nem jártam sikerrel. Amikor Leon magához tért, elmondta nekem, hogy Alain manipulálta a segélyhívóját. Már az ünnepség kezdete előtt parancsba adtam, hogy tartóztassák le. De a gyilkossági kísérlete után sikerült eltűnnie a tömegben. Ezért biztosítani akartam, hogy az őrizetbe vételéig semmiképpen ne férkőzhessen a közeledbe. Most már értette Norah, miért volt annyira haragos Philippe az ünnepség előtt. Sejtette, mire készül Alain. Aggódva végigmérte a férfit.

– Megsebesültél. Nem is lenne szabad itt lenned. – A lövés csak húst ért – legyintett Philippe. – Persze az orvosok csak akkor fognak megnyugodni, ha sikerül újra a karmaik közé kaparintaniuk. Amikor meghallottam, mit tettél, csak hogy itt maradhass, esélyük sem volt. – A férfi komoly arccal végigmérte. – Semmivel sem tudtak volna eltántorítani attól, hogy a szerelmem után siessek. Norah zavartan nézett rá. – A szerelmed? De hiszen te Kitmát szereted! – Ez is csak egy Alain meséi közül – telelte Philippe. – Kitma és én nagyon közel állunk egymáshoz, azt elismerem. Talán a bátyja a közöttünk lévő erős köteléket tévesztette össze a szerelemmel. Vagy egyszerűen csak nagyon erősen szeretett volna hinni benne. Kitmát elborzasztotta a fivére viselkedése. Tisztában van vele, hogy attól a naptól fogva szerelmes vagyok beléd, hogy félmeztelenül rád bukkantam a szoborkertemben… Rettegve is méltóságteljes és gyönyörű voltál. – Hiszen megvádoltál, hogy én provokáltam a támadót! – emlékeztette Norah Philippe-et. – A féltékenységtől minden ember eszét veszti, még egy herceg is. Egész este téged figyeltelek, és minden férfit gyűlöltem, aki táncolt veled, de legjobban azt, amelyikkel kint voltál a kertben. Alain volt az, ugye? Norah bólintott. – Hogyan jöttél rá? – Összeadtam a dolgokat. Alain tudta, hogy nagyon vonzódom hozzád, és már a kezdetektől megpróbált éket verni közénk. Szerencsére nem sikerült neki. Legalábbis nem túl hosszú ideig. Meg tudsz nekem bocsátani? Norah gyengéden megérintette a férfi száját az ujja hegyével.

– Nincs mit megbocsátanom. Csak ennyit akartam hallani. Philippe ekkor mélyen a lány szemébe nézett. – Azt sem akarod hallani, mennyire szeretlek? – Azt most már tudom… anélkül is, hogy kimondanád. – Norah huncutul elmosolyodott. – Mégsem tudom elégszer hallani. – Szeretlek. – Philippe magához szorította, de azonnal fel is kiáltott a fájdalomtól. Norah aggódva bontakozott ki az öleléséből. – Vissza kell menned a kórházba, hogy kezelést kapj. A férfi azonban erre csak a fejét rázta. – Először még valami mást kell megtennem. Philippe-et nem lehetett eltéríteni a szándékától. Nem sokkal később már úton voltak a sötétségbe burkolózó utcákon, a testőreik kíséretében. A reptéri alkalmazottak tapintatosan nem hozták többé szóba a szobrot, miután Philippe némán magához vette, hogy később visszategye az őt megillető helyre a palotában. Végül egy félkész épület előtt álltak meg. – A fájdalmaid ellenére egy építkezésre hoztál? – kérdezte Norah csodálkozva. Philippe körbemutatott a kezével. – Ez lesz a te birodalmad, Norah. Elkezdtük a klinikád megépítését. A lánynak elakadt a lélegzete. – Az én klinikám? – Ez csak az első azoknak a sorában, amelyeket a Norah Rasada Alapítvány védnöksége alatt építünk majd. Azt akarom, hogy boldog légy, nem számít, mennyibe kerül. – Philippe vett egy mély lélegzetet. – Ha szükséges, még a trónról is hajlandó lennék lemondani, hogy veled élhessek Ausztráliában.

Norah szeme felragyogott. – Egy királyságot a szerelemért… – suttogta. – Szép gesztus lenne, de nem engedhetem. Te ide tartozol, Philippe. A népednek szüksége van rád, ahogy nekem is. A klinika csodálatos, tiszta szívből köszönöm neked. De nekem a boldogsághoz csak annyi kell, hogy tudjam, szeretsz, és a feleségeddé akarsz tenni. Philippe olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy alig kapott levegőt. – Ma este a feleségemmé teszlek… minden tekintetben. Norah semmire sem vágyott jobban, de aggódott a férfi sérülése miatt. – És mi lesz a válladdal? Philippe érzékien elmosolyodott. – Arra nem lesz szükségem a szeretkezéshez. Minden más pedig kitűnően működik. Norah kacéran végigmérte. – Bizonyítsd be! – Itt? A limuzinban? Norah arra gondolt, hogy biztosan sikerült megdöbbentenie Philippe-et. Ha így is volt, nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom. Mert ő volt ugyan Saccan uralkodója, de Norah-nak szándékában állt minden női csáberejét bevetni, hogy uralkodhasson a férfin. Persze a nap végén nem számított, hogy ki ural kit. Csak az számított, hogy szeretik egymást. És most már kétség sem férhetett hozzá, hogy a szerelmük örökre szól.

UTÓHANG – Anya, én is király vagyok, mint apa? – Nem, Leon. Te a koronaherceg vagy. Egy nap majd te leszel a király. – Malia is király lesz? – A hercegnőkből nem lesz király, kicsim. Azt remélem, hogy egy nap majd beleszeret egy nagyszerű hercegbe, és nagyon boldog lesz vele. – Mint te a papával? – Igen, kicsim. Most pedig aludj! – Elfelejtettem megkérni istent, hogy áldjon meg téged, a papát és Maliát. – Semmi baj, Leon. Már megáldott bennünket.

VÉGE