Romana 230. Margaret Way

Margaret Way - Te vagy a vigaszom A csinos Eve az édenkertben érzi magát, amikor vonzó főnökével utat tör magának az ausztrál esőerdőben. A keskeny ösvényen testük egymáshoz ér, s a lány megijed váratlanul fellobbanó érzéseitől. De hát mit akarna ő egy olyan férfitól, aki nem szégyelli ölelgetni a tulajdon apja ifjú feleségét? 1. FEJEZET A Pearce Musgrave Kereskedelmi Banktól, ahol Eve dolgozott, tízpercnyi járásra emelkedett a Trans Continental Resources vadonatúj épülete. Pontosan délután egykor érkezett a bejárathoz. Van még ideje tehát, hogy összeszedje a gondolatait a felvételi beszélgetés előtt. Eve nem bízott semmit a véletlenre. A Brisbane-re ereszkedő hőség szinte elviselhetetlennek tűnt. A szikrázóan kék égen egyetlen felhő sem mutatkozott, és a forró, párás levegő vigasztalanul izzott a déli hőségben a zsúfolt utcák felett. Mintha üvegharang borult volna a városra. Eve is szenvedett a hőségtől, de csodálatosan hűs levegő csapta meg az arcát, amikor az önműködő üvegajtó a TCR cégjelzésével hangtalanul feltárult előtte. Megkönnyebbülve lépett be, és kíváncsian nézett körül a hatalmas bejárati csarnokban. A tekintélyt, gazdagságot és korszerűséget sugárzó felhőkarcoló, amely csak nemrég váltotta fel a vállalat régi székházát, lenyűgöző látványt nyújtott, különösen amikor a nap megcsillant a csupa üveg homlokzaton. Itt minden arról tanúskodott, hogy a TCR az egyik legjelentősebb ásvány- és földgázkitermelő cég Ausztráliában. Ráadásul azon kevesek egyike, ahol nők is bekerülhetnek a legfelsőbb vezetésbe. A vállalat egyik alelnöke is nő. Előrejutás a teljesítmény alapján - ez az elv rendkívüli vonzerőt jelentett Eve számára. Huszonnégy éves volt, és a végletekig elszánt, hogy érvényesülni fog. Véleménye szerint a házasság meg a család csak a menthetetlen álmodozóknak való, az olyan nőknek, akiknek nem kellett csalással meg árulással találkozniuk a legszűkebb környezetükben. Vannak viszont más nők, kevésbé szerencsések, akik például belepusztultak a szerelmük elvesztésébe. Eve sajnos ismert ilyet. Édesapja, akit gyerekkorában rajongva szeretett, felelőtlen viselkedésével gyógyíthatatlan sebet ejtett édesanyjuk lelkén. Eve alig múlt még tizenhárom éves, Ben pedig kilenc, amikor egy este Brad Copeland hazajött, és egyszerűen így szólt mit sem sejtő feleségéhez: - El akarok válni, Maureen. Tudom, fájni fog, de beleszerettem valakibe. Az időpontot különösen jól választotta meg - két héttel karácsony előtt. Az egyik munkatársnőjével szűrte össze a levet, aki fele olyan idős lehetett, mint ő. - Szükségem van rá! - kiabálta szenvedélyesen, de közben nem mert riadt felesége szemébe nézni. - Képtelen lennék nélküli élni. A házasságunk már amúgy is kátyúba jutott. Amikor ezt mondta, Maureen úgy érezte, egy világ dől össze benne. Eddig megingathatatlanul hitt benne, hogy közös életük a kölcsönös szerelemre és a gyermekeik iránt érzett szeretetre épül. Miközben apjuk az életébe váratlanul beköszöntő új lehetőséget ecsetelte, és anyjuk megpróbálta visszafojtani a zokogását, a két gyerek egymást szorosan átölelve a lépcsőn ült. Ben hangosan sírt, Eve viszont csak dühöt érzett. Mindeddig törhetetlennek gondolta a család egységét, és a ritka veszekedések ellenére biztosra vette, hogy a szülei szeretik egymást. Most pedig hozzájuk is beköszöntött a szenvedés és a magány! Ráadásul mindez csak azért, mert az apjuk elveszítette a fejét egy felelőtlen kis csitri miatt, és összetévesztette a szenvedélyt a szerelemmel.

Eve lerohant a lépcsőn, majd ököllel rontott az apjának, rázúdítva az összes becsmérlő kifejezést, ami csak az eszébe jutott. Bennel ellentétben sohasem rejtette véka alá az érzéseit. Az apja védekezni kényszerült. - Sajnálom Evie, tényleg. De ezt te nem értheted! Azonban a lány nem hitte el neki, hogy valóban sajnálja, a könnyei ellenére sem. A TCR bejárati csarnokában Eve-nek ez a jelenet járt a fejében. A képek mélyen belevésődtek az emlékezetébe, mint a fájdalmas emlékek általában. Ez viszont most a legkevésbé sem alkalmas időpont arra, hogy végiggondolja a szülei házasságának szomorú végkifejletét. A bemutatkozó beszélgetésre, a megfelelő benyomás kialakítására kell összpontosítania. Tartást és önbizalmat kell sugároznia, lendületet meg elszántságot. Egy megtört fiatal nő semmiképpen sem válhat a cég javára. Határozott mozdulattal megigazította a kezében tartott mappát, és a liftekhez ment. A cég jelvénye ott díszelgett a csarnok csillogó márványpadlóján is: két egymásba fonódó ezüst és kék karika. Eve-nek kedve lett volna végigcsúszni a tükörsima padlón, de elfojtotta gyerekes vágyakozását, és inkább újra átgondolta pályázatának leglényegesebb pontjait. Az üzletvezetés munkatársa kifejezés természetesen az égvilágon bármit jelenthet, amolyan tedd ide-tedd oda munkától kezdve a valóban felelős beosztásig. Az állásváltoztatás tulajdonképpen kockázat, és a lány nem szívesen vállalt kockázatot. Ez alkalommal azonban az ösztöneire hallgatott. Három éve fejezte be közgazdasági tanulmányait kitüntetéssel, majd állást vállalt egy kereskedelmi banknál. Habár elismerték kitűnő munkáját, hamarosan be kellett látnia, valószínűleg nem fog feljebb jutni. A Pearce Musgrave legfelsőbb vezetésébe eddig még soha nem került be nő. Örökké a második vonalban maradhatna, amibe nem akart belenyugodni. Amikor az előléptetésnél átsiklottak felette - egy férfi javára, aki ugyan tehetséges volt, de feleannyira sem, mint ő -, szilárdan elhatározta, hogy új állást keres. Ben tanulmányai az orvosi egyetemen még évekig tartanak. Ragyogó pályafutás előtt áll ő is. Mindketten reggeltől estig dolgoznak, mégis állandó pénzhiánnyal küzdenek. A válás után apjuk rendesen viselkedett, legalábbis a saját felfogása szerint. Fedezte Eve és Ben tanulmányinak költségeit egészen addig, amíg a második feleségétől is nem született két gyermeke. Akkor lassan elmaradtak a pénzküldemények. Egyetemi évei alatt a lány pincérnőként és könyvelőként tartotta el magát. A könyvelői állást egy ékszerész, a család régi ismerőse ajánlotta fel neki, csupán a barátságukra való tekintettel. Eve mindenesetre kamatostul visszafizette neki a segítségét, a gyengélkedő céget virágzó üzletté változtatta. Anyjának nem maradtak belső tartalékai a válságos időkre. Kilátástalan búskomorságba esett. A lány gyermekfejjel látta, mennyire szenvedhet egy elhagyott nő. Eve gondoskodott az édesanyjáról meg a kisöccséről, és makacsul a fejébe vette, hogy megmutatja a világnak, egyedül is boldogulnak. Igazán nem rajta múlott, hogy végül mégis kudarcot vallott. Alig töltötte be a húszat, amikor édesanyja életet vesztette egy közlekedési baleset során. - Egyszerűen elém futott, egyáltalán nem nézett körül - mesélte a történteket a megrendült autóvezető a rendőröknek. Eve és Ben hallgatólagosan megegyeztek, hogy továbbra is szerencsétlen balesetnek tekintik az édesanyjuk halálát. Szilárdan hitték, hogy soha nem hagyta volna őket önként magukra. Bár az apjuk gondoskodni akart róluk, a lány világosan az értésére adta, hogy a jelenléte nem kívánatos a temetésen, az átkozott árulását pedig soha nem bocsátja meg neki. Akkoriban fogadta meg, ő még csak esélyt sem ad egyetlen férfinak sem, hogy

ilyen rútul becsapja és elbánjon vele. Inkább egész életét magányosan tölti, de nem akarja megtapasztalni, amit az édesanyja átélt. A külvilággal szemben hűvösen és magabiztosan viselkedett, így palástolta sebezhetőségét. Egyedül Bennel tett kivételt. Őt teljes szívéből szerette, az egész élete körülötte forgott. Öccsének feltétlenül meg kell találnia az igazit, meg kell házasodnia és családot alapítania. Eve nem is gondolkozott rajta, miért olyan fontos ez a számára. Ben kiváló képességekkel rendelkezik, azonban egymaga nem tudja megállni a helyét az életben. Apja árulása rajta is mély sebeket ejtett. Eve még mindig a liftre várt. Időközben kisebb csoport alakult ki az ajtó előtt, elegánsan öltözött férfiakból és nőkből. A TCR-székház néhány emeletét egy híres ügyvédi iroda bérelte, valamint itt kapott helyet a cég saját jogi osztálya is. A lány akaratlanul is arra gondolt, hogy biztos nem ezekkel a zsúfolt liftekkel közlekedik a legendás cégtulajdonos, Sir Dávid Forsythe és a fia, Drew sem, aki nemrég került be a cég vezetőtanácsába. Drew Forsythe-ról már sokat hallott. Személyesen még soha nem találkozott vele, mivel nem forgott a felső tízezer köreiben, de úgy gondolta, mindent tud róla. Nemrég vált el négyévi házasság után fiatal és szép feleségétől. Bizonyára más nők sem hagyták hidegen sem előtte, sem alatta, sem utána - ó, milyen visszataszító! Eve legjobb barátnője, egy tehetős család sarja, ismerte a férfit. - Veszélyes, ez a megfelelő szó rá - magyarázta. - Sima, mégis vág. Érted, mire gondolok? Eve édesapja még mindig vonzó és jóképű férfi volt. Néha látta őt, amikor Brad Copeland munka után megvárta leányát az utcán, és kétségbeesett kísérleteket tett, hogy jóvátegye a vétkét, de minden erőfeszítése megtört a gyermekei ellenállásán. Apjuk árulása édesanyjuk idő előtti halálához vezetett, nem lehetett többé helye az életükben. Az érkező lift felriasztotta a lányt gondolataiból. Miközben egyesek kiszálltak, és mások a helyükre tolakodtak, hátrébb lépett. Inkább megvárja a következő liftet, egy kis szerencsével talán az üres lesz. Halk zümmögő hang jelezte a második felvonó érkezését. Rajta kívül már senki sem várakozott az előcsarnokban. A liftajtó lassan kinyílt, és a feltáruló látvány teljesen készületlenül érte Eve-et. Csak a másodperc töredékéig tartott, mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kellemetlen emlékeket ébresszen fel benne. Egy férfit meg egy nőt pillantott meg a nyíláson keresztül a fülke belsejében, akik éppen egy szenvedélyes ölelésből bontakoztak ki hirtelen. A nő hátravetette a fejét, hosszú, fekete szempilláin könnycseppek csillogtak. Dús, sötétbarna haja a válláig omlott, elegáns kosztümje jól kiemelte karcsú alakját. Lady Forsythe! Mintha hályog hullott volna le Eve szeméről. Dávid Forsythe második felesége. A férfit bárhol felismerte volna. A magas és karcsú Drew Forsythe állt előtte. A férfi, akinek mindene megvan, a becsület kivételével. Eve undort érzett. Legszívesebben azonnal sarkon fordult volna, hogy elrohanjon, azonban a sötét emlékek és a tehetetlen düh szinte megbénították. Micsoda nyomorúságos jelenet, itt, e hatalmas cég kellős közepén! Miért nem figyelmeztette senki? Vagy lehet, hogy senki sem tud még erről a botrányos viszonyról? Csak nyugalom, ismételgette magában, és mélyeket lélegzett. Jóllehet a látvány nem túl szívderítő, de neki végső soron semmi köze hozzá. Az ajtó közben teljesen kinyílt, de a nő továbbra is kábultan, szinte mozdulatlanul állt a lift belsejében, mintha még nem nyerte volna vissza teljesen az önuralmát. Nem meglepő egy ilyen férfi társaságában, aki ennyire veszélyes játékokat űz.

Az évekkel ezelőtt megözvegyült Sir Dávid alig több mint egy éve házasodott meg újra. Eve még emlékezett a pletykarovatok híreire. A felesége egy sikeres reklámcég társtulajdonosa, a harmincas évei közepén járó asszony, nagyjából egyidős lehetett a férfi fiával. Sir Dávid már túljárt a hatvanon, de még mindig jól nézett ki. Bár a pénz és a hatalom minden férfit megszépít. Eve szinte émelygett az undortól. Amennyiben Drew Forsythe viszonyt - megengedhetetlen és talán végzetes viszonyt - folytat az apja feleségével, akkor ezt nem úszhatja meg szárazon! A nő görcsös merevsége lassan felengedett, megfordította a fejét, és rámosolygott a lányra. Mosolyában fájdalom bujkált, de kék szemének csillogásában a bűntudat szikráját sem lehetett felfedezni. Na igen, ezekben a körökben talán bevett szokás, hogy a mostohafiú szenvedélyesen ölelkezik a mostohaanyjával... - Minden rendben? - Drew egy pillanatra sem vette le tekintetét apja feleségéről. - Igen, ne aggódj! Lady Forsythe lassan felemelte a kezét, és nagyon bizalmas mozdulattal megsimogatta a férfi arcát. Azután kilépett a liftből, csak parfümje finom illata maradt utána. Van Cleef Arpels. Eve-et fájdalmasan érintette a felismerés. Édesanyjának kedvenc parfümje. - Akkor ma este. Forsythe ragyogó mosolyt küldött az asszony után. Mosolya teljesen megváltoztatta komoly arcvonásait, és ellenállhatatlanul vonzóvá tette. Szája körül játékos vonalak jelentek meg, fehér fogai szinte világítottak napbarnította arcában. Eve az újságokból tudta, hogy a férfi megszállottan vitorlázik. Drew csak most vette észre a lányt. - Felfelé? - Közömbös, ugyanakkor fürkésző pillantással mérte végig Eve-et. - Igen, köszönöm - felelte a lány. Halkan beszélt, udvarias hangon, csak kissé túl mereven, mintha nehezére esett volna higgadtnak tűnnie. Drew összeráncolta a homlokát. Megpróbálta felmérni a liftbe lépő nőt. Csinos, nem kihívó. Nyakban záródó blúz, térdig érő szoknya. Magas, túl vékony termet. Világos bőr, nem festi magát. Úgy néz ki, mint egy apáca, aki most szabadult a kolostorból. Azonban a tisztes polgári felszín alatt mintha elemi erők feszülnének. - Melyik emeletre? - Az ötödikre, köszönöm. Sötétszőke fürtjeit szorosan összefogta a tarkóján. így is látható, milyen szép a haja, de akkor meg miért nem engedi ki? A férfi megnyomott egy gombot, az ajtó becsukódott. Eve önkéntelenül is öszszerezzent. Szedd össze magad! - hajtogatta. Szoknyavadász ugyan, mégsem szörnyeteg. - A felvételi beszélgetésre jött, ugye? - érdeklődött Drew, és akaratlanul is eltűnődött, hogyan akar megküzdeni ez az apró, törékeny apáca a kőkemény üzleti világgal. A lány bólintott, de még mindig nem fordította felé a fejét. - Az üzletvezetés munkatársa néven meghirdetett álláspályázatra jelentkeztem. Negyed kettőre kell odaérnem. - Tényleg? - Drew hanyagul a lift falának dőlt, és szórakozottan szemügyre vette a nő arcélét. Finom, majdhogynem klasszikus vonások. - Akkor még - vetett egy pillantást arany karórájára - kerek nyolc perce van, hogy elgondolkozzon azon, amit látni vélt. Eve arca elvörösödött a haragtól. Hogyan merészel ez a házasságtörő bármit is előírni neki? Semmi kétsége sincs, mit látott! Egy belső hang azonban óvatosságra intette. Ez a férfi itt vele szemben Drew Forsythe, aki minden reményét egy szempillantás alatt szertefoszlathatja. Nyugodt hangot kényszerített hát magára:

- Kérem? - Azt hiszem, pontosan tudja, miről beszélek. - A férfi válasza röviden csattant, éles ellentétben korábbi meleg, szinte behízelgő hangnemével. - Erre fogadni is mernék fűzte még hozzá. - Az én anyagi helyzetemben nem engedhetek meg magamnak fogadásokat - csúszott ki a lány száján minden elővigyázatossága ellenére. - Inkább arról lehet szó, hogy maga valami javíthatatlan erénycsősz. - Forsythe csúfondárosan elmosolyodott. - Megérkezett. Különös módon szinte megbabonázta Drew-t ez a lány, holott alig látszott többnek egy sovány, rátarti tinédzsernél, noha lágy és érzéki ajka szenvedélyes nőt sejtetett. Ezzel együtt úgy néz ki, mintha még sohasem csókolták volna meg igazán, töprengett a férfi. A liftajtó feltárult. - Nem akar sok szerencsét kívánni, Mr. Forsythe? - kérdezte Eve gúnyosan. Most miért nézi őt ezzel a kíváncsi pillantással, mintha mulatna rajta? Azt hiszi, egyetlen nő sem tud ellenállni a vonzerejének? Végtére is ennyi közszereplés után semmi oka meglepődni, ha lépten-nyomon felismerik. - 0, erre semmi szüksége - hangzott a kurta válasz, miközben az ajtó becsukódott. Na, most megkaptam! Eve megpróbálta visszanyerni az önuralmát. Mindig is törekedett az önfegyelemre, de ilyen férfias személyiséggel még nem találkozott. Hogyan nézett rá! A visszaemlékezésbe is belepirult. Talán ő nem olyan meseszép, mint a férfi körül legyeskedő nők, de önállóan eltartja magát, és jól dolgozik, ezt bárki láthatja a pályázatához csatolt anyagokból. Ad a külsejére, igaz, a hagyományosabb ruhadarabokat részesíti előnyben. Különleges öltözékre egyébként sem lenne pénze. Amikor belépett Tom Whelan irodájának előterébe, még valaki volt előtte. A titkárnő mosolyogva kérte, foglaljon addig helyet, és várjon néhány percig. A feltűnően csinos és jól öltözött hölgy környezetében szürke kisegérnek érezte magát. Leült az egyik bőr karosszékbe. Az interneten mindent elolvasott, amit csak közöltek a cégről meg legendás tulajdonosáról, Sir Davidről. Sőt egyet s mást tudott a fiáról is, aki ilyen aljas módon visszaélt az apja bizalmával. Az árulás feldühítette, de uralkodott a haragján, mert szerette volna megszerezni ezt az állást. Előbbre akart jutni és több pénzt keresni, hogy megkönnyítse Ben életét. Az is csoda, hogy a fiú eddig nem adta fel, mint az egyik évfolyamtársa, aki szintén a legtehetségesebb hallgatók közé tartozott. Eve mindig büszkén gondolt az öccsére. Bármikor készséggel elismerte, hogy a fiú okosabb nála, ami persze azért nem kis teljesítmény. Felkapta az asztalról a Financial Times egyik számát, és átfutotta a címlapot. Lassan úrrá lett rajta az idegesség, nem javított a helyzeten a liftbeli találkozás emléke sem. A Drew Forsythe-hoz hasonló, veszélyes férfiakkal eddig nem sok dolga akadt. De hogyan kerülheti el őt, ha megkapja az állást? Amikor ez a gátlástalan üzletember elhagyta a feleségét, alaposan összetörte a szívét. Ö akart szakítani, nem az aszszony, ezt pontosan tudta a barátnőjétől, Lisától, akinek az édesanyja gyakran megfordult a legmagasabb társasági körökben is. Végre feltárult Tom Whelan irodájának ajtaja, és a küszöbön egy öntudatos, menedzser típusú fiatalember jelent meg. Tom Whelan az üzleti életben megszokott barátságos mosoly kíséretében kezet fogott vele. - Majd értesítjük. A fiatal férfi távoztában lenéző pillantással mérte végig a lányt, úgy tűnt, nem tartja igazi vetélytársnak. - Miss Copeland? - nyújtott kezet Eve-nek Whelan, majd betessékelte tágas, szépen bútorozott irodájába. A lány jól ismerte már ezt a kifejezést, amely most ült ki a

zömök férfi arcára. Túl fiatalnak találja. Tapasztalatlannak. Szinte még diáknak. Csak kevés szót fordítottak a kölcsönös udvariasságokra, és éppen a tárgyra tértek, amikor csengeni kezdett a telefon. Whelan bosszús arccal szólt bele e készülékbe. - Ellie, már kértem... - Hirtelen elhallgatott. - Igen, értein - folytatta némileg meghökkenve, majd letette a kagylót, és Eve-hez fordult. - Igazán különös. Rendes körülmények között Mr. Forsythe nem vesz részt a bemutatkozó beszélgetéseken, hanem rám bízza az előzetes szűrést. Szerencséje van, Miss Copeland. Részlegünk vezetője személyesen kíván beszélni magával. Ne idegeskedjen! - tette hozzá gyorsan, amikor észrevette a lány arckifejezését. - Mr. Forsythe nem harap. Néhány pillanat múlva behallatszott az előszobából, hogy Drew Forsythe üdvözli a titkárnőt. Whelan rögtön felpattant és eléje sietett, amikor az irodába lépett. Örömteli mosolya őszintének tűnt, legalábbis Eve szemében. - Mióta érdeklik ennyire a bemutatkozó beszélgetések, Drew? - Csak egy kis pihenőt akartam tartani. - Forsythe átható pillantást vetett a lányra. - Habár a jelenlétem szemmel láthatóan erősen nyugtalanítja az ifjú hölgyet. - Pedig erre semmi oka - vigyorgott Whelan, mintha épp ellenkező lenne a véleménye. - Tom, igyon meg egy kávét addig! - Rám fér - nézett a férfi megkönnyebbülve Eve-re. - Sok szerencsét, Miss Copeland! Miután elment, Drew belevetette magát a hatalmas íróasztal mögött álló karosszékbe, és összekulcsolta a kezét a feje mögött. - Talán beszélgetnünk kellene, nem gondolja? - villantotta tekintetét a lányra. - A legnagyobb örömmel, Mr. Forsythe. - Eve elhatározta, hogy szigorúan a tárgynál marad. - Az életrajzom ott fekszik maga előtt, Mr. Whelannel alig jutottunk túl a bemutatkozáson. - Hagyjuk az életrajzokat, Miss... Copeland, ha nem tévedek? - Nem téved. Eve Copeland. Most majd bebizonyítja ennek a beképzelt alaknak, hogy rá a legkevésbé sem hat a vonzereje! - Nos, igen. - A férfi kinyitotta a mappát, szórakozottan belelapozott, azután félretette. Az életrajzokban minden szép és jó, de általában csak keveset árulnak el abból, amit az ember valóban tudni szeretne. Én tulajdonképpen arról szeretnék beszélni magával, amit röviddel ezelőtt látni vélt. A, szóval kibújt a szög a zsákból! Eve közel állt ahhoz, hogy elveszítse a fejét, de összeszedte magát. - Nem egészen értem, mire céloz. - Természetesen nagyon is jól érti, Miss Copeland. Látom az arcán. Egy vélt bizonyíték alapján feljogosítva érzi magát, hogy felcsapjon bírónak és elítéljen. Eve bátran állta a férfi tekintetét. A magánvéleményéből semmit sem fog elárulni, ezt szilárdan elhatározta. - Az egész ügy nem tartozik rám, Mr. Forsythe. - Akkor mire vegyem azt a hűvös és megsemmisítő pillantást ott a liftben, Miss Copeland? A férfi mintha kifejezetten élvezné a helyzetet. Eve még sohasem látott senkit ilyen gúnyosan, ilyen csúfolódva nézni. - Valamit félreértett, Mr. Forsythe. Gondolatban ugyanis én már erre a bemutatkozó beszélgetésre készültem. - Felismerte a hölgyet a társaságomban? - kérdezte Drew, mit sem törődve a lány megjegyzésével.

Eve rábólintott. - Magától értetődik. Hiszen majdnem mindenki ismeri őt a városban. Lady Forsythe volt az. A legszívesebben hozzáfűzte volna: az édesapja felesége, de ezt már túl kockázatosnak tartotta. - És amikor megpillantotta őt a karomban, rögtön arra a meggyőződésre jutott, hogy viszonyunk van egymással. - Elnézést, de ennyire veszélyes kalandokba egy olyan megfontolt üzletember, mint maga, bizonyára nem bocsátkozna - válaszolta a lány békülékenyen. - Gondolom, inkább ennyire erkölcstelent akart mondani - csattant fel a férfi. Lady Forsythe gyengélkedett. Szüksége volt valakire, akivel beszélhet, és én vigasztaltam őt. Ez minden. Szemenszedett hazugság! - Természetesen, Mr. Forsythe. - Eve lesütötte a szemét. - Mint már említettem, ez az egész ügy nem tartozik rám. - Rossz néven is venném, ha néhány nap múlva már a verebek is erről csiripelnének. - Nem állt szándékomban pletykálkodni -jelentette ki hűvösen a lány. - Egyébként sem szokásom, különösen akkor nem, amikor ezzel valakit megbánthatok. - Az ítélethozatalban viszont kérlelhetetlen. - Csakis alapos megfontolás után. De szerintem nem érdemes ennyi szót vesztegetni erre az esetre. Drew felnevetett. - Én is így gondoltam, amíg meg nem láttam azt a különös kifejezést a szemében. Amennyiben megkapja az állást, valószínűleg minden lépésemet ellenőrizni fogja fűzte hozzá szárazon, majd újból kinyitotta a mappát, és belemélyedt az önéletrajzba. - A szakmai pályafutása sokat ígérő. - Gyorsan sikerült feljebb kerülnöm a bankban - felelte a lány nyomatékosan. A férfi átolvasta az első oldalt. - Ez így van. Akkor miért akar eljönni onnan? - Két okból. Először is több pénzt szeretnék keresni, másodszor pedig egy olyan cégnél akarok dolgozni, ahol még feljebb juthatok. - Szóval a csúcsokat ostromolja. - Drew kiismerhetetlen pillantással mérte végig a lányt. - És miért van mindenképpen több pénzre szüksége? - Könnyebb lenne az életem. Az öcsém rendkívül tehetséges orvostanhallgató, és néhány éve még hátravan. A férfi elgondolkozva vonta össze a szemöldökét. - A szülei nem tudják támogatni? - kérdezte végül. Eve önkéntelenül is felsóhajtott. - A szüleink még gyerekkorunkban elváltak. Az édesanyám évekkel ezelőtt az életét vesztette egy autóbalesetben. Ben és én egyedül élünk. Drew együtt érzően hallgatta, miközben közelebb húzta magához a mappát. - Szerencsés ember az öccse, hogy ilyen nővére van. Szóval maga bonyolította le a Hertfords szanálását. Ez új fényben tünteti fel a pályázatát. - A sikereim egyike. - A lány nem is próbálta leplezni büszkeségét. - És előkészítettem más cégek egyesülését, mint lejjebb olvashatja. - A bankban tehát már felelős munkakörrel rendelkezik - emelte fel a fejét a férfi, és éles pillantást vetett rá. - Bizonyos határok között igen. Azonban még nagyon sok időbe kerülne, amíg

valóban jelentős feladattal bíznának meg. Részt vettem a State Wide Airlinesszerződés előkészítésében, de kivették a kezemből, és végül csodák csodájára mégis minden ötletemet felhasználták. - Ezt bizonyítani is tudná? - hangzott a szűkszavú kérdés. - Azt hiszem, igen - felelte Eve meggyőződéssel. Még nálam vannak az eredeti javaslataim. - Vagyis csalódott. - Ismét az az átható pillantás. A lány megvonta a vállát. - Az ilyesmi megesik. A férfi tovább olvasott, néha felnézett a pályázóra, végül összecsukta a mappát. - Tehát magasabb beosztást szeretne, Miss Copeland? - Hosszabb távon mindenképpen. Tisztában vagyok vele, jó munkát végeztem, és esélyt szeretnék kapni arra, hogy megmutathassam, többre is képes lennék. Ez a vágy fűt már tizenhét éves korom óta, amikor megmentettem egy kis üzletet a csődtől. - Valóban? - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve Drew. - Talán ismeri is. Nem nagy, de nyereséges. Stewart Strafford ékszerkereskedése. - Nem hagyta magát megzavarni. A férfi meglepődötten nézett rá. - Charlie Strafford csakugyan jó ismerősöm. Elvétve együtt golfozunk. Az apját is kedveltem, bár mindig is túl jószívünek tartottam. Az én véleményem szerint az üzleti életben káros az ilyen fokú engedékenység. Charlie azonban rendkívül okos gyerek. Azt akarja mondani, hogy maga állította talpra a céget? Eve bólintott. - Igen, ezt Mr. Strafford is megerősítheti. Charles tényleg nagyon értelmes, de akkoriban hidegen hagyták a cég pénzügyei. Nemrég házasodott, és inkább önálló vállalkozást szeretett volna alapítani. Mr. Strafford a családom régi barátja, és csak jószívűségből ajánlotta fel az állást, hogy az ösztöndíjamat fizetni tudjam. Egyszerre dolgoztam nála üzleti kiszolgálóként és könyvelőként. Nem bánta meg, mert büszkén mondhatom, hogy a cégét én mentettem meg. Forsythe tűnődve mérte végig a lányt. - Majd megkérdezem Charlie-t, ha összefutunk. - Örülnék neki - helyeselt Eve egyszerűen. - Tehát fiatalon kezdett dolgozni? - A szükség úgy hozta. Mindig is vonzódtam a kereskedelemhez, ezért is tanultam közgazdaságtant. Azt viszont nem említette, hogy a tehetségét az apjától örökölte, mert őrá gondolni sem akart. - Miért olyan biztos abban, hogy a vállalatunk jól járna magával? Eve nem törődött a férfi csipkelődő hangvételével. - Csak huszonnégy éves vagyok, de régóta dolgozom. Én intéztem a családunk pénzügyeit. Édesanyám csodálatos asszony volt, azonban... - Itt hirtelen elakadt. Ezeket a dolgokat az anyja ugyanis mindig átengedte a férjének. A másodperc törtrészéig sebezhető nővé vált, szeme most nem csillogott olyan acélkeményen. - A pályázatomban megírtam, hogy életerős, kitartó személyiség vagyok - folytatta kis szünet után -, és esélyt szeretnék kapni, hogy ezt be is bizonyíthassam. - A meghirdetett munkakörben talán nem is lenne akkora rnozgástere, mint amekkorát látatlanban elképzel. - Ez lenne a kiindulópont. Elboldogulok a nehezebb feladatokkal is, van tapasztalatom a költségvetés és a gazdaságirányítás területén. Ezenkívül rokonszenvesnek találom Mr. Whelant, azt hiszem, jól tudnánk együtt dolgozni.

- Állj, állj! - A férfi hátradőlt a fotelban, miközben jókedvűen elmosolyodott. Én keresek munkatársat, és nem Tom. Nem említette magának? Eve megpróbálta leplezni, mennyire meglepődött. - Nem, nem mondta. A férfi vállat vont. - Talán nem jutott rá ideje. Miért, ez mennyiben változtat a dolgokon? - érdeklődött felvont szemöldökkel. Sokkal rosszabb már nem jöhet. - Egyszerűen meglepett, ennyi az egész. Drew észrevette a lány tartózkodását. - Lényegében már döntöttünk. Rendkívül jó anyagból válogathattunk. - Az előbb egy nagyon rátermettnek látszó fiatalember jött ki az irodából. - Hát, igen, megérett az idő a váltásra. - A férfi eltűnődve folytatta. - Amennyiben mégis magát választanánk, Miss Copeland, van még néhány dolog, amiről tudnia kell. Beszélgetésünk alatt átfutottam Tom feljegyzéseit, és legalábbis papíron, maga tűnik a legígéretesebb jelöltnek. Az egyik vezető banktól érkezett, ráadásul a bizonyítványai is jobbak másokénál. A jelenlegi helyettesemet, Jamie Fostert, javaslatomra magasabb beosztásba helyezték. Nem lesz könnyű dolga, ha a nyomába akar lépni. Nekem viszont nincs időm újabb és újabb tehetségek után kutatni. Most van szükségem valakire. - Értem. Eve látta a türelmetlenséget a férfi szemében. Szinte vibrált a levegő a közelében. - Valóban? - kérdezett vissza Drew kihívóan. - Ezt a kolostori stílust pedig a jövőben jobb lenne mellőznie. - Tessék? - egyenesedett ki a lány. így dühösen, enyhén kipirult arcával, kifejezetten szépnek tűnt. - Az öltözékén és a viselkedésén is változtatnia kellene. - Elő akarja írni, milyen ruhát vegyek fel? - Eve szemében árnyalatnyi gőg tükröződött. A férfi nyugodtan mosolygott. A lány sejtette, egy ilyen tapasztalt nőcsábász fegyverként használja a mosolyát, neki tehát ellen kell állnia. - A legkevésbé sem akarom előírni - csitította őt Drew. - De meg kell értenie, hogy egy vezető beosztásban lévő alkalmazottnak gondot kell fordítania a külső megjelenésére is. - Köszönöm a felvilágosítást, Mr. Forsythe. Eve csípős visszavágása mulattatta a férfit. - Kissé nyersen szoktam kifejezni magam, de ne vegye zokon, Miss Copeland! A megjelenése természetesen kifogástalan. Csak azt szeretném magával megértetni, hogy ez a beosztás másfajta öltözéket kíván. Látom, mennyit keres a bankban, és hogy ez nem áll arányban a képzettségével meg a képességeivel. Az itteni állása többet nyújtana magának, az igényesebb ruházkodás ilyen fizetés mellett nem jelenthet gondot. Eve tüzetesen szemügyre vette az előtte ülő férfit. Jóképű. Jóképű? Elég semmitmondó kifejezés vele kapcsolatban. Sokkal több annál. Mágneses mezőként vette körül valamiféle titokzatos vonzerő. Üzletemberként és szeretőként már meglehetős hírnévre tett szert, de még sohasem keveredett botrányba. Mindeddig. - Tehát mikor kezdhetek? - kérdezte Eve, bár nem kételkedett benne, hogy a férfi csak játszik vele. Mégis mi a csodának lenne szüksége új ruhatárra? Lisa is említette ugyan a közelmúltban, de a pénze semmire sem elég. Sértőnek találta, hogy itt is rámutattak erre a

hiányosságára. Másfelől viszont mi mást várhatott volna Forsythe-tól, aki ahhoz szokott, hogy állandóan csinos nők veszik körül?! - Amilyen hamar csak tud - hangzott a válasz. Eve egy pillanatra kiesett a szerepéből. - Ez most komoly? - Én mindig komolyan beszélek. Feltételezem, tartania kell magát a szokásos felmondási időhöz. - Talán mégsem lesznek olyan merevek - felelte a lány, és nagyot nyelt, immár teljesen megzavarodva. - Remek! - Drew felállt, és ezzel lezárta a beszélgetést. - Sok szerencsét, Miss Copeland! Remélem, magának is tetszeni fog nálunk -jegyezte meg már sokkal barátságosabban, miközben rugalmas léptekkel megkerülte az asztalt. - Ö, egész biztosan, Mr. Forsythe. Nem fogok csalódást okozni, képes vagyok keményen dolgozni. Nem ment könnyen hűvösnek maradnia a férfi közelében. Ismeretlen érzés öntötte el. - Ez helyes is, ha meg akarja tartani az állást - szólt mosolyogva Drew, és mosolya napsugárként ragyogta be az arcát. Micsoda különös lány! Tartózkodása páncélként veszi körül. Végtére is miért alkalma.la? Mert olyan gyorsan magasra jutott a szakmájában? Vagy amiatt a kis árnyék miatt a smaragdzöld szeme alatt? Vagy mert megőrzött valamit a gyermeki ártatlanságából, hiába is játssza a kemény nőt? Bárhogy történt is, kimondta a végső szót. Pillanatnyilag legalábbis. A hosszúra nyúlt hallgatásnak egy udvarias kézmozdulattal vetett véget, az ajtóra mutatva: - Mondja meg a titkárnőmnek, Sarának, mikor tudna kezdeni! - Igen, köszönöm. - Eve először mosolyodott el. Rá sem lehet ismerni, csúszott ki majdnem a férfi száján. - Többet kellene mosolyognia - javasolta ehelyett. - Úgy gondolja, szükségem lenne rá? - A lány szavaiban a nyomát sem lehetett felfedezni a társasági életre jellemző kacérságnak. - Mindenesetre jól áll - felelte Drew vontatottan. - Minél hamarabb kezd, annál jobb. Az édesapám régóta dédelget egy tervet, amibe most szeretnénk belevágni. Egy darabig még számíthatok a jelenlegi helyettesemre, azonban rá más feladatok várnak, megérdemelte az előléptetést. Eve bólintott. Kicsit szédült, mintha egy szakadék peremén állna. - Beszélek a főnökömmel, és amint lehet, tájékoztatom magát. Drew kinyitotta az ajtót. - Fogadni mernék, nem szívesen engedi majd el. Azonban az ő vesztesége egyben a mi nyereségünk. A férfi arca egyszerre tűnt barátságosnak és nagyon határozottnak. A lánnyal forgott a világ. Vigyáznia kell, ha nem akar a leendő főnöke hatása alá kerülni. Vajon ki bánthatta meg? - tűnődött magában Drew. Nyilvánvalóan egy férfi. - Isten hozta a fedélzeten, Miss Copeland! Vagy szólíthatom Eve-nek? - kérdezte lágy, kissé rekedtes hangon. - Természetesen, Mr. Forsythe. Kezet fogtak, és ez az érintés szinte áramütésként futott végig a lány testén. Zavartan rezzent össze. Legnagyobb bosszúságára ezt a férfi is észrevette. Eve látta rajta szemének vidám felvillanásából. Bárcsak ne lenne ilyen égető szüksége erre az állásra! Sajnos azonban egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy maga válassza meg a

főnökeit... 5 2. FEJEZET Eve még aznap délután benyújtotta felmondását. Egyfelől örömteli izgalom töltötte el, ha az új állásra gondolt, másfelől azonban ott motoszkált benne a kérdés, nem élete legnagyobb hibáját követte-e el. A fizetés nagyszerű. Vége tehát a szűkölködésnek, és az sem gond, hogy cserébe kicsit csiszolnia kell a külső megjelenésén. Viszont képes lesz-e együtt dolgozni egy ilyen gátlástalan férfival? Szilárdan vallotta, hogy a közélet szereplőinek magánemberként is példamutató életet kell élniük. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy a valóságban éppen ezek a férfiak bonyolódnak szövevényes kalandokba minden útjukba kerülő nővel. Úgy tűnik, jó néhányan a társasági élet szükséges tartozékának tekintik, hogy szeretőt tartsanak. Vajon házasságuk utolsó éveiben apja is megengedett magának egykét félrelépést, vagy hűséges maradt az édesanyjukhoz? Néha bántotta a gondolat, hogy Bennel még csak nem is ismerik a mostohatestvéreiket. Josh olyan idős lehet, mint az öccse akkor, amikor az apjuk elhagyta őket. És a kislány, Marylin, akit csak Marrie-nek hívnak, mostanában kezdte el az első osztályt. Apja mesélte mindezt, amikor szokása szerint megvárta az utcán. - Evie, kicsikém, hát nem akarsz beszélni velem? - Sem veled, sem a gyerekeiddel! - vetette oda a lány, és közben összeszorított torokkal küzdött a feltörő sírás ellen. Ha most sírni kezdene, képtelen lenne abbahagyni, pedig semmi közük egymáshoz. Hagyja már békén az apja: évekkel ezelőtt döntött, és ez a döntése az édesanyjuk életébe került! - A pokolba veled, apa, a pokolba minden férfival! - szakadt ki belőle. Miközben Benre várt, aki esti műszakban dolgozott egy gyorsétteremben, bőven futotta az idejéből újra átgondolni, mit is látott valójában. Kétségtelenül az összes férfival szemben rendkívül gyanakvóan viselkedik, márpedig ennek a saját érdekében véget kell vetnie! Nem törhet eleve pálcát valaki felett csak azért, mert olyan lehengerlő és magabiztos a modora, mint Drew Forsythe-nak. Hogy a férfi kifogásolta az öltözködését? Na és, mi rossz van ebben? A legtöbb nő a munkahelyén sokkal többet költ ruhákra nála. Viszont nekik nincs testvérük, akit támogatniuk kellene. Lisa egyenesen azt tanácsolta neki, öltözködjön kicsit kihívóbban, mert akkor minden férfi megfordulna utána. A baj csak az, hogy ő egyáltalán nem vágyik erre. A hűvös, tartózkodó nőt tekintette példaképének, aki minden körülmények között a kezében tartja saját sorsának irányítását. Amikor Ben hazaérkezett, a nővére a konyhában állt, és éppen könnyű vacsorát készített számára. - Szia! - üdvözölte a fiú harsányan, és nagyot kortyolt a pohár tejből, amit a lány nyújtott felé. - Ez jó! Micsoda hajtás volt! Na, és hogyan sikerült a bemutatkozó beszélgetés? Eve felpillantott rá, és elmosolyodott. - Várakozáson felül. Enyém az állás. - Csodálatos! - Ben odalépett a nővéréhez, és egymás tenyerébe csaptak. - Remélem, most aztán tényleg befutsz! Igazán megérdemelnéd. Olyan keményen dolgoztál, anyáért, értem. Egyszer majd meghálálom. - Helyes. Két hét Velencében, egy luxusszállodában. Közvetlenül a dózsepalota mellett - tréfálkozott Eve, majd komolyra váltott. - Számomra az lesz a legnagyobb öröm, amikor leteszed az államvizsgát. Dr. Benjámin Kennet Copeland, orvos.

Egy tányért tett a fiú elé, rajta rántotta, két szelet füstölt lazac, majd pirítóst is hozott a kenyérpirítóból. - Nagyon finom! Ben istenigazából nekilátott, a hamburgerrel ugyanis hadilábon állt. Húszéves korára meglehetősen magasra nőtt, de maradt még benne egy csepp kamaszos esetlenség. A szeme neki is zöld volt, a haja viszont a nővérénél valamivel világosabb. Szabályos arcvonásaikat mindketten az édesapjuktól örökölték, de erről a tényről a legszívesebben megfeledkeztek volna. Ezzel szemben a természetük inkább az édesanyjukéra hasonlított. Külsejük alapján azonban akár ikrek is lehettek volna. - Szóval, mikor kezdesz? - kérdezte a fiú kíváncsian. - Ma délután felmondtam. Ellison persze nem lelkesedett az ötletért. Valószínűleg arra számított, hogy előbb-utóbb kibékülök a beosztásommal. Még nagyobb fizetést is felajánlott arra az esetre, ha maradnék. - Miért nem jutott ez előbb az eszébe? - mélázott el Ben, félig tréfásan. - Egy olyan okos lány számára, mint te, a TCR kedvezőbb lehetőségeket kínál. Hajói emlékszem, az egyik elnökségi tag is nő, ugye? - Alelnök. Eve tűnődve hátrasimított egy hajtincset a homlokából. Ben azonnal észrevette rajta, hogy a jókedve nem felhőtlen. - Na, bökd már ki, mi a baj! - Túl jól ismersz... - A lány kávét öntött magának. Kedvelte ezeket a bizalmas beszélgetéseket, amelyek sajnos az utóbbi időben eléggé megritkultak. - A bajt Drew Forsythe-nak hívják - árulta el, és hozzálátott egy vajas pirítós elkészítéséhez. Öccse a meglepetéstől egy pillanatig szóhoz sem jutott. - Azt állítják róla, átkozottul jól ért az üzlethez. De hát te aligha fogsz találkozni vele, elvégre ő a legfelsőbb vezetés tagja! Eve akaratlanul is elmosolyodott. - Pedig ő keresett munkatársat. - Hé, nővérkém - kerekedett el Ben szeme a csodálkozástól -, ezt úgy értsem, hogy együtt fogsz dolgozni vele? Hiszen ez káprázatos! Végre a tehetségedhez méltó környezetbe kerültél! Az az Ellison csak ellopta az ötleteidet, nem igaz? - Mind ezt csinálják. - Ugyan, Evie! Mi van veled? Inkább örülnöd kellene. - Örülök is, de történt valami - nézett mélyen az öccse szemébe -, amit csak akkor mondok el, ha senkinek sem beszélsz róla. - Hát olyannak ismersz? Halljuk a piszkos részleteket! Ben elhallgatott, élvezte a lazac pompás ízét. A nővére gyakran lepte meg különlegességekkel. Nagyon szereti őt, rengeteget köszönhet neki. De még vele szemben is milyen tartózkodó tud lenni! Eve jól emlékezett a jelenet legapróbb részletére is. - A TCR előcsarnokában hagytam egy liftet elmenni, mert túl sokan szálltak be. így egyedül vártam a következőre, és amikor az ajtaja kinyílt, Drew Forsythe ölelkezett benne egy nővel. - Ennyi? - Ben az égnek emelte mindkét kezét. - Ettől borultál ki annyira? Az a fickó úgy néz ki, mint egy filmcsillag, kitűnő üzletember, és egy vagyont fog örökölni. Ráadásul elvált. Evie, Evie, te minden férfiban a szörnyeteget látod! A saját életedet nehezíted meg, ha nem lépsz túl apa árnyékán! - Lady Forsythe volt az a nő - bökte ki a lány kertelés nélkül. - Micsoda? - Ben hitetlenkedve nézett rá. - A mostohaanyja?

- Nem akartam erről beszélni. Még veled sem - válaszolta a nővére, miközben tekintetét mereven a konyhakő mintázatára szegezte. - Talán tévedtél. - Nem tévedtem. Egész idő alatt ez járt a fejemben, amíg meg nem jöttél. - Csókolóztak tehát? - Ben félretolta az üres tányért. - Nem. Pont elengedték egymást, amikor megláttam őket. - Hát ebből aztán sok mindenre lehet következtetni - sóhajtott fel a fiú. - Elhamarkodottan ítélsz, kedvesem. - Ben, nem vagyok teljesen gyengeelméjü, tudod, a nővéred áll előtted... - Sajnálom. - Az öccse ismét a két tenyere közé fogta a kezét. - De túl korán túl sok minden szakadt rád. Jól emlékszem. Mintha ma lett volna, ahogy anya azt mondja neked, egyetlen férfiban sem bízhatsz meg. - Benned megbízom - nevetett Eve -, és te szintén férfi vagy, ugye? - Nem is akármilyen - vágta rá Ben tréfálkozva. - Talán tévedtél. A mostohafiú megöleli a mostohaanyját: miért lenne ez olyan különös? - Mert ennél a férfinál érzékibb jelenséget még soha nem láttam - felelte fáradtan a lány. - És az bűn? - Azt állította, csak megvigasztalta a mostohaanyját. - Akkor biztosan úgy is történt. Ne rontsd el a kapcsolatodat a főnököddel már az elején valami homályos félreértés miatt! Ezt a lány sem akarta. Mégis makacsul keresztbe fonta a karját a melle előtt. - Te is másként gondolnád, ha ott lettél volna. - Nem őrködhetünk idegenek magánélete felett. Láttad rajtuk, hogy szégyenkeznek? - Nem, különösképpen nem. A nő kicsit zavartnak tűnt, a férfi természetesen szerfelett magabiztosan viselkedett. Van már tapasztalata a nőkkel. Ben járkálni kezdett a konyhában. - Nem is ismered, Evie! - Lisa szerint ő akart elválni a feleségétől, és nem fordítva. - Lisa nem mindig ragaszkodik a tényekhez - figyelmeztette Ben. - Sokat pletykálnak az emberek, a gazdagokról meg a hírességekről különösen. Nem ítélheted el csak azért, mert elvált. Sokan elválnak, a magánéletük pedig kizárólag rájuk tartozik. - Elavult szemlélet. Emlékezz csak az amerikai elnökre meg a szivarjaira! Öccse kutató pillantást vetett rá. - Hogyan viselkedtél a felvételi beszélgetésen? Az arcodról általában mindent le lehet olvasni. - Tényleg? - kapta fel a fejét a lány. - Szerinted könnyű átlátni rajtam? - Igen, és attól tartok, ezúttal túlságosan is szabadjára engedted a képzeleted. Ben kedvesen átkarolta a nővérét. - Ne játszd el az esélyeidet már az elején! Majd meglátjuk, igazad volt-e. Eve-nek egy egész szombatját rá kellett áldoznia, hogy a megjelenését előnyösebbé tegye. Lisa sietett a segítségére, aki az egyetemen több divatversenyt is megnyert. Először Lisa fodrászát ejtették útba. - Csodaszép a haja - vette ujjai közé Raymond mester a dús, csillogó tincseket. De a színével csinálnunk kell valamit. Az évek során megsötétedett, egy kis fényt kell belevarázsolni. Csettintett az ujjával, mire a segédje egy színmintagyüjteményt nyújtott át neki. Eve aggódva nézegette a kínálatot. Nem akarta teljesen feladni az eredeti személyiségét. - Talán egy kis melír? - töprengett a fodrász félrehajtott fejjel. - Nem, még világosabbra. Tudom már, milyen legyen! Miközben elszáguldott, Lisa bátorítólag kacsintott a barátnőjére.

- Igazi lángész! - Lisa előredőlt, megnézte magát a tükörben, szemmel láthatóan elégedetten azzal, amit ott lát. - Utána megiszunk valahol egy kávét, és csinálunk valamit az arcoddal. Egy kis alapozó jobban kiemeli a bőröd szépségét. Ezenkívül szükség lenne még szemhéjceruzára, szempillaspirálra, rúzsra, ajakceruzára, szóval mindenre. Eszembe jutott valami! Ha pontosan úgy teszel, ahogy mondom, akkor talán még az elragadó Drew-t is kifoghatod! Eve megfordult a székével, és farkasszemet nézett a barátnőjével. - Soha! Akár a Bibliára is megesküszöm! - Jól van, csak vicceltem! - nevetett Lisa. - Ha én kaptam volna ezt az állást, nekem ez lenne a legelső gondolatom. Először a megfelelő férj, azután jöhet a többi. A megfelelő alatt persze a pénzt is értem. - Meg fogod találni -jelentette ki mosolyogva Eve, mert egy percig sem kételkedett benne, hogy a barátnője a döntő pillanatban úgyis a szívére hallgat. - Ami pedig leendő főnökömet illeti, ő a munkatársam, semmi több. - Csak lassan a testtel, ki tudja, mit hoz a jövő! - kacagott Lisa, és odaintett a fodrásznak, aki éppen különböző oldatokat kevert össze: - Már alig várom, hogy lássam az átváltozást! Egy órával később elkészült a nagy mü. - Nahát, tényleg igaz: szőkék előnyben! - kiáltotta Lisa elképedve. - Úgy nézel ki, mint Michelle Pfeiffer. - Jól van, jól van. - Eve az egész műveletet kínszenvedésnek érezte, bármennyire csodálatosnak tűnt is a végeredmény. - Tetszik? - kérdezte a barátnője. - Igen, de előbb hozzá kell szoknom. - Összetört szíveken fogsz átgázolni. A végén még irigy leszek. - Arra semmi okod. - Nekem állandóan sportolnom kell - rázta meg rövidre nyírt, fekete sörényét Lisa. - Miért nem lehet mindenféle önsanyargatás nélkül is olyan jó alakom, mint neked? - Mert az édesanyád túl jó szakácsnő. - Erről jut eszembe! Meg akartalak hívni a testvéreddel együtt holnap estére egy kerti grillpartira. Talán ott lesz rá alkalmam, hogy Bennel is váltsak néhány szót. Hipp-hopp bele tudnék szeretni, csak ne lenne olyan fiatal! - És néhány éve még az egyetemből is hátravan. - Eve hangjából most némi komolyság is kicsendült. - Valld be, jólesik az anyucit játszani! - ugratta Lisa, majd hirtelen elvörösödött. Jaj, ne haragudj, nem úgy gondoltam! - tette hozzá gyorsan. - Persze, tudom. - Eve nem vette rossz néven a barátnője megjegyzését. - Amikor majd dr. Benjámin Copelandnek hívják, te is beszállhatsz az érte folyó versenybe. A pénztárnál hitelkártyával fizetett, és még egyszer köszönetet mondott a fodrásznak. - Jöjjön vissza tizennégy nap múlva! - kérte Raymond. - Akkor áll jól a haja, ha pontosan ilyen hosszú. Élvezem, amikor a nők átváltoznak a kezem között. Az a hatalom érzését adja. - És jó sok pénzt jelent - tette hozzá Eve már az utcán. - Az utolsó filléremet is itt hagytam. Lisa felnevetett. - A változás viszont igazán figyelemre méltó. - De akkor sem vagyok egy Barbie baba! - csattant fel a lány, majd összerezzent, mert egy férfi megfordult utána és rámosolygott. - Dehogy vagy! - karolt bele Lisa. - Ahhoz túl sok van a fejedben.

3. FEJEZET Eve két héttel később kezdett el dolgozni új munkahelyén. A liftben nem maradt előle rejtve új munkatársainak véleménye: a férfiakat elbűvölte, és a nők irigykedő pillantásai is arról árulkodtak, hogy kiállta a próbát. Még mindig nem tudta megszokni vállig érő, aranyszőke haját. Bennek viszont tetszett, és ez megnyugtatta. Az egyik elegáns kosztümöt vette fel a mai napra a három közül, amit Lisával közösen választottak. Ékszert nem viselt, egy kis aranyfoglalatú gyöngy fülbevaló kivételével, amit valaha még az édesanyja hordott. A körömcipő és a táska jól illett a kosztüm színéhez. Az öltözködését illetően tehát már igazodott a vezetőségi elvárásokhoz, a többi majd kiderül. Sara Matheson, Drew Forsythe titkárnője csinos, középkorú nő volt, viharálló frizurával és tökéletes sminkkel. Barátságosan üdvözölte a lányt, majd odavezette az irodájához. - Rendezkedjen be nyugodtan! - ajánlotta. - Fényképek, személyes dolgok, amit csak akar. A virágokról a cég gondoskodik, rendszeresen cserélik - mutatott ápolt kezével néhány élő növényre. - Csodálatos, köszönöm. Eve leült az íróasztala mögé, és körülnézett. Össze sem lehetett hasonlítani a korábbi irodájával a tágas, világos helyiséget. Egy bőrkanapé előtt alacsony asztal állt, arra az esetre, ha a munkatársai bejönnének, hogy közösen dolgozzanak ki egy ötletet. Vagy esetleg ellopják azt... - Mr. Forsythe tíz óra körül érkezik - szólalt meg újra a titkárnő. - Addig bemutatom a csapat többi tagjának. Jamie Foster segít majd a beilleszkedésben. Kedvelni fogja őt, és szüksége is lesz rá. A főnök nagy iramot diktál. Munkatársai kedvesen viselkedtek vele, egy fiatal, csípős nyelvű nő kivételével, akinek a legnagyobb baja valószínűleg az lehetett, hogy maga is szívesen elfogadta volna ezt az állást. Jól ismerte az ilyen embereket, akiknek a becsvágya nem állt arányban a tehetségükkel. Valamivel később már az íróasztalánál ült, és megpróbálta áttekinteni a munkájával kapcsolatos feladatait, amikor kopogtattak. Drew Forsythe állt az ajtóban. - Hello, Eve! - Mr. Forsythe! - pattant fel a lány a székéből, és a gyomra hirtelen összerándult, de igyekezett úrrá lenni az idegességén. - Foglaljon helyet! - Drew belépett az irodába, és becsukta maga mögött az ajtót. A jelekből ítélve már alkalmazkodott a követelményekhez. - Éppen a feladataimat tanulmányoztam. - Helyes. Jamie sokat segíthet magának, de a legfontosabb az a terv, amit már említettem. - Amit az édesapja annyira a szívén visel? Csak egy árnyalatnyi gúny csendült ki Eve szavaiból, de a férfi szeme így is megvillant. - Pontosan. Nem fog unatkozni. Kérem, jöjjön át tizenöt perc múlva a tárgyalóterembe! A környezetvédelmi szakértőnk ismerteti magával az előttünk álló feladatokat. Az elkövetkező órákban Eve mindent részletét megismerte Sir Dávid tervének. Az idősebb Forsythe egy tudományos központot álmodott meg az esőerdők növényvilágának kutatására, amelyhez kisebb üdülőlétesítmény is kapcsolódott volna ÉszakQueensland és a Nagy-korallzátony közötti területen. Az üdülőlétesítmény üzemeltetése fedezte volna a kutatóintézet fenntartási költségeit. - És mit jelentenek ezek a körök a térképen? - érdeklődött a lány közelebb hajolva. - Zölddel karikáztuk be azokat a földterületeket, amelyeket már megvásároltunk

vagy meg fogunk vásárolni - magyarázta Drew. - A vörössel jelölt terület egy állattenyésztőé, aki hajlandónak mutatkozik az eladásra, ha többet kínálunk neki. A kékkel bekarikázott terület Elisabeth Garratt birtoka. Ő hajdan ünnepelt színésznő volt, és pillanatnyilag vonakodik eladni a földjét. Minden tőle függ. Szükségünk van az üdülőközpontra, hogy a kutatóintézet költségeit fedezzük. Az esőerdőkben sok növény termel olyan anyagot, amit ma az orvostudomány felhasználhatna az emberiség javára. Cégünk számára elsőrendű cél a természeti környezet védelme. - Elmondták ezt már Mrs. Garrattnek is? Eve gyors felfogóképessége tetszett a férfinak. - Jack megpróbálta, de senkivel sem áll szóba.,A férje halála óta nagyon visszavonultan él. - Szomorú eset. - A lány újból a térképre nézett. - Meg tudom érteni az üdülőközponttal kapcsolatos ellenérzéseit. Személyes beszélgetés során kellene tisztáznunk vele, hogy a vállalkozás semmilyen veszélyt nem jelent az esőerdőre nézve. A kutatóközpont még sokat tehet az emberiség érdekében. Az orvostudománynak nem is sejtett lehetőségeket kínál az a rengeteg növényfaj, amely az ausztrál esőerdőkben él. - Feltétlenül beszélnie kellene az apámmal. - Drew örült a lány lelkesedésének. Bemutatom neki, amint visszajött Indonéziából. Magának talán sikerülne jobb belátásra térítenie azt a makacs nőszemélyt is - fűzte hozzá elgondolkozva. - Egy próbálkozást mindenképpen megér - szólt közbe Jack Riordan, a környezetvédelmi szakértő. Érdeklődve, figyelte Eve-et, miközben néhány redő jelent meg a homlokán. - Egy okos, fiatal nővel szemben, aki ilyen megbízhatónak tűnik, talán barátságosabban fog viselkedni. - Hazudni természetesen nem vagyok hajlandó neki! - Nem is kell - vonta össze a szemöldökét Drew. - Alapelvünk a becsületesség. Nem élünk vissza az emberek bizalmával, ezt megígérhetem. Mit gondol, Mrs. Garratt szóba fog állni magával? Képes lesz vele szemben is megőrizni a higgadt, barátságos hangnemét? - Szavai egyszerre tűntek gúnyosnak és elismerőnek. - Természetesen. Jack a mahagóniból készült asztal felett összemosolygott a főnökével. - Én is úgy látom, hogy új munkatársnőnk kivételes képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy sikeres közvetítőként lépjen fel. - Ezért bízom meg őt a feladattal, de nagyon óvatosan kell cselekednie, Eve! A környezeti megterhelést a lehető legkisebbre akarjuk csökkenteni az üdülőközpont esetében. Az a terület az utolsó érintetlen helyek egyike a földön, pótolhatatlan növény- és állatvilággal. Az ásványkitermelő tevékenységünket már felülvizsgáltuk. A kutatóintézet pedig, amit az üdülőlétesítménynek kell eltartania, hatalmas lehetőséget jelent a gyógyászatnak. Ez édesapám régóta dédelgetett álma, és én valóra fogom váltani. - Ebben egy pillanatig sem kételkedem. Eve felnézett a férfira, akiből csak úgy sugárzott az elszántság és az erő. - Elvárom, hogy nyíltan megmondja a véleményét. Azt is elvárom viszont, hogy figyeljen rám. Jacktől megkapja a teljes anyagot, olvassa el alaposan! Sok még a tennivaló. A maga feladata lesz a különböző részterületek egybehangolása. A kész tervet majd én viszem az elnökség elé. Vannak, akik ellenzik, attól félnek, hogy túl sok pénzt fog elnyelni. Maga mellesleg még ebben a hónapban próbára teheti a rábeszélőképességét. Jackkel a helyszínre repülünk, és maga is velünk jön. Eve a következő hetekben minden reggel hatkor kelt, lezuhanyozott, reggelit készített, majd elrohant az irodába.,Drew Forsythe ellenállhatatlan vonzereje a hetek során mit sem csökkent, de a férfi egyszer sem lépte át a három lépés távolságot. A fiatal Forsythe rendkívüli lendülettel vetette magát a feladatokba, és az embereire is

rákényszerítette a saját tempóját. Eve keményebben dolgozott, mint valaha, ám ezt kihívásnak érezte. Izgatta a próbatétel, a bizonyítás kényszere, szinte megfertőzte a főnökéből áradó tettvágy és életerő. Jamie segítségével folyamatosan tanult. A fiú kedvesen bánt vele, ráadásul volt benne valami, ami az öccsére emlékeztette. Azt is sejtette, hogy nem teljesen közömbös iránta, de a munka mellett nem sok ideje maradt ilyen kérdésekkel foglalkozni. Úgy kezelte őt is, mint Bent, egyszóval egy kicsit a nővérének érezte magát. - Nem kellene ennünk valamit? -javasolta Jamie az egyik este, miközben nagyot nyújtózkodott. Hét óra elmúlt már, de ők még javában dolgoztak az irodában. - Rögtön. A lány egy költségvetési terv felett gubbasztott. A vezető beosztottak esetében a túlórát nem fizették külön, ennek ellenére nem panaszkodhatott. Amióta az apjuk elhagyta őket, az első alkalommal fordult elő, hogy nem kellett anyagi gondokkal küszködnie. - Még bent vagytok, Jamie? - hallották meg ekkor Drew kérdését az ajtóból. Gyakran beugrott egy kis beszélgetésre. Letelepedett az íróasztal szélére, Eve alig bírta levenni róla a tekintetét. A férfi átkozottul vonzó tudott lenni. A zakóját már letette, a nyakkendőjét meglazította, karján a kék inget feltűrte. Jamie felnevetett: - Megpróbáltam Eve-et rábeszélni, hogy jöjjön velem vacsorázni, de mindenképpen be akart fejezni még valamit. - Na és min dolgozik? Drew a feljegyzések után nyúlt. Az ujjaik véletlenül összeértek, s a lányon bizsergető érzés futott végig. A férfi belelapozott az előirányzatba. - Remek ötletei vannak, Evie. Mikor is kezdte így szólítani? Olyan meghitten hangzott, hogy a lányt akaratlanul is elöntötte a forróság. - Még nincsenek kidolgozva - felelte. - Jó lesz. - A férfi figyelmesen nézte. - Mára azonban fejezzék be nyugodtan! - Eve nagyon keményen dolgozik -jelentette ki Jamie. - 0 pedig sokat segít nekem - fordult Eve a fiú felé. - Minden tételt ellenőrzött? - érdeklődött Drew száraz tárgyilagossággal. - Az utolsó fillérig. Biztos vagyok benne, hogy még többet is le lehetne faragni a költségekből. A lány letette a töltőtollat, és kinyújtóztatta elzsibbadt tagjait. Közben magán érezte a sötét szemek pillantását, amibe önkéntelenül is beleborzongott. - Pihenőre lenne szüksége. Mit szólnának hozzá, ha én hívnám meg mindkettőjüket? - vetette fel mintegy mellékesen, és Jamie-hez fordult. - Elmehetnénk a Leóba. - Én benne vagyok - örvendezett a fiú. - Igazán nem szükséges. - Eve észrevette a különös gyengédséget a férfi tekintetében. Talán sajnálja? Ha igen, akkor óvatosabbnak kell lennie. - Ne tiltakozzon, éhes vagyok! - zárta le a vitát Drew, és átment a saját irodájába a zakójáért. Ekkor megszólalt a telefon az íróasztalon. Eve bejelentkezett, néhány másodpercig hallgatott, majd átnyújtotta a kagylót Jamie-nek. - Azt hiszem, az édesanyja rendkívül dühös magára. - Jogosan, a csodába is - nyögött fel a fiú -, elfelejtettem telefonálni neki. Már biztos megérkezett Maggie, a keresztanyám, anya legjobb barátnője.

Átvette a kagylót, és röviden beszélt az édesanyjával. Amikor Drew visszaérkezett, gyorsan kimentette magát. - Sajnálom, de Maggie... - Nem hiszem, hogy sajnálni fogja, amikor majd a pénzét örökli - nevetett Drew. - Hát ki másra hagyhatná különben? - tréfálkozott Jamie. - Mennem kell. Anya már vár a vacsorával. Amikor a fiú elsietett, Eve kicsit megriadt. Kettesben vacsorázzon a férfival? - Igazán nem szeretném feltartani. Drew átható pillantást vetett rá. - Miért, nem éhes? - kérdezte, bár pontosan tudta, miről van szó. - Dehogynem, már félig éhen is haltam. - Hát úgy is néz ki. - A férfi tekintete gyengéden végigsiklott a karcsú alakon. Kemény munkát várok el mindenkitől, de maga talán túlzásba viszi, egy percet sem pihen. Az éjszaka milliónyi csillagot hintett a bársonyosan sötét égre, és a langyos levegőben csábító illatok terjengtek. A városon keresztülkígyózó széles folyóban a kivilágított hidak fényei tükröződtek. A belváros sétálóutcájának üzleteiben és a mozik előtt nyüzsögtek az emberek. A kávéházak teraszain már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, mindenütt utcai zenészek meg alkalmi mutatványosok szórakoztatták a nézőközönségüket. A padokon és a szökőkutak peremén szerelmespárok ültek, elmerülve egymás szemében. Más párok az ékszerboltok kirakatai előtt álldogáltak, miközben álmodozva nézegették a gyémántokkal, rubinokkal meg zafírokkal kirakott jegygyűrűket. Sokan a kaszinóba indultak, amely a régi kincstár épületében kapott helyet. Néhány megkésett zenerajongó koncertre igyekezett, talán éppen a híres orosz zongoraművész előadására, akiért Eve is lelkesedett. Amíg Drew besorolt a forgalomba, a lány az autó ablakán keresztül a két part között szorgoskodó apró komphajókat figyelte. Egy fényesen kivilágított nosztalgiagőzös lomhán úszott a vízen lefelé, a fedélzeten szóló zene még az autóba is beszűrődött. Brisbane lakosai szerették a folyójukat, de tisztelték is az ereje miatt. Ma este viszont a legszebb oldaláról mutatkozott. Az étterem előtt parkoltak le. A vendéglő egy nem túl nagy, de igen előkelő épületben foglalt helyet a folyóparton. Eve még nem járt itt. A főpincér udvariasan üdvözölte, majd az ablaknál álló kis asztalhoz vezette őket. - Nem inna valamit lazításképpen? - kérdezte Drew. - Talán egy kis száraz fehérbort. - Vezet még ma este? - Nem. A kocsim néhány napja kilehelte a lelkét - tréfálkozott a lány, bár a veszteség meglehetősen érzékenyen érintette. - Tehát nincs autója? - Drew felvonta a szemöldökét. - Talán nem fizetek eleget? - Nem többet, mint amennyit érek. - Eve zöld szemében kis szikrák lobbantak. - Vagy úgy, fizetésemelést szeretne? - Amennyiben megérdemlem - vágta rá a lány gondolkodás nélkül, némi izgalommal a hangjában. A félhomályban a férfi szeme éjfeketének tűnt. - Gondoskodni fogok róla. Holnap kap egy szolgálati autót. Különös érzések kavarogtak a lányban, Óvatosság és valami megmagyarázhatatlan harag. - Jamie-ért is megtenné ugyanezt? - Mire akar célozni? - ütközött meg Drew. - Jamie gazdag családból származik. Olyan sok időt töltenek együtt, és ezt sem tudja róla?

- Nem - rázta meg a fejét a lány. - Ezzel nem dicsekedett. - Jól kijönnek egymással? Eve elmosolyodott. - Egy kicsit Benre emlékeztet. Mindketten okosak és szelídek. - Az öccse a legfontosabb férfi az életében? - nézett rá figyelmesen Drew. - Szükségünk van egymásra - ismerte el a lány, miközben az üres borospohárral játszadozott. - De egyszer majd mindketten megházasodnak. - Tekintsem ezt figyelmeztetésnek? - 0, nem, csak egyszerű következtetés a részemről. Eve egyenesen a férfi szemébe nézett. - Én is remélem, hogy Ben meg fog házasodni. Ha befejezte a tanulmányait. - Nem korábban? - Mintha árnyalatnyi gúny is csengett volna Drew hangjában. - Az öcsém mindig is orvos akart lenni - válaszolta a lány elkomolyodva. - Nem szabad, hogy bánni akadályozza ebben. - Tehát csak akkor szerethet bele valakibe, ha maga megengedi neki? - Én csak az ő érdekeit tartom szem előtt. - Elhiszem, Eve. - A férfi hangja meleggé vált. - És mi van magával? Tudom, nincs tisztában a saját szépségével, de biztosan akadtak már barátai. - Természetesen. - Ez persze nem felelt meg teljesen az igazságnak. - De képtelen lennék az életem értelmét egy kapcsolatban megtalálni. Visszahúzódó típus vagyok. - Miért, Evie? - Nincs kedvem erről beszélni. Végül is maga a főnököm, és nem a barátom. - Igaz - vonta meg a vállát Drew. - Kezdettől fogva ellenségesen viselkedett velem szemben. - Ez nem így van! - vágott vissza Eve, de a keze reszketett. A férfi kissé gúnyosan elmosolyodott. - Nem titok többé, tehát elmondhatom magának. Lady Forsythe elvetélt. Nagyon megviselte az eset, úgy érezte, csalódást okozott vele a férjének. Az édesapám ugyanis már régóta szeretett volna tőle gyereket, de a sors az utolsó pillanatban közbeszólt. A lány felkapta a fejét. - Sajnálom, nem tudtam. - Ez nem nagyon zavarta abban a pillanatban. - Arra gondol, hogy téves következtetéseket vontam le? - pirult el Eve. - Mindkettőnk számára jobb lett volna, ha csak a bemutatkozó beszélgetés után találkozunk. - Lehetséges. - Egy pincér közeledett az asztalukhoz. Eve hallgatott, amíg a férfi bort rendelt, utána nekiszegezte a kérdést: - Van bennem valami, ami nem tetszik magának? - Igen. Annyira kiismerhetetlen! - Feltételezem, mindannyiunknak megvannak a saját titkaink - felelte halkan a lány. - Magának nincsenek? - Ez senkire sem tartozik, Evie. A lány libabőrös lett attól, ahogy Drew kimondta a nevét. Jobbnak látta, ha viszszavonulót fúj. - Talán illendőbb lenne, ha nem kérdezősködnék. Maga mégiscsak a főnököm. - Akinek az új beosztottja egyre nélkülözhetetlenebbé válik. - Mint Jamie? - vonta fel a szemöldökét kissé gúnyosan Eve. - Az elején azt mondta, nehéz dolgom lesz, ha az ő nyomdokaiba akarok lépni. - Magának legalább olyan jó képességei vannak, mint Jamie-nek, csak egy csöppet túl komoly.

- Ilyennek születtem. - Ez nem válasz. - Drew kíváncsian vette szemügyre a lányt. - Kire hasonlít tulajdonképpen, az apjára vagy az anyjára? Kitől örökölte ezeket a szemeket, a szabályos orrát, ezt a makrancos szájat és a törékeny alakját? Eve önkéntelenül is felsóhajtott. - És maga kire hasonlít? - A többség szerint az apámra. Most a lány mérte végig a férfit. - A magasságát és a bőre színét tekintve igazuk van. De az összbenyomás mégis teljesen más. - Éles meglátás. - Drew felnevetett. - Az édesanyám mindig azt hangoztatta, hogy egészen az ő apjára ütök. Csodálatos ember volt. Sajnos sok évvel ezelőtt lezuhant a repülőgépe Új-Guinea dzsungeléi felett, ahol éppen a kávéültetvényeit látogatta sorra. Egyébként szenvedélyes pilóta hírében állt. A nagyanyám szerint a repülőgépét vette feleségül. - Úgy, mint maga a jachtját? - jutott hirtelen a lánynak egy újságcikk címe az eszébe. - A hajó az apámé - felelte a férfi mosolyogva. - De már gyerekkoromban szerettem vitorlázni. Ekkor a pincér lépett az asztalukhoz a borral, és felvette a rendelést. Mindketten halat választottak, bár nem beszéltek össze. - Kellemes ez a hely - nézett körül Eve. - A kedvenc éttermeim egyike. - Drew csak a szeme sarkából vetett egy pillantást a lányra. Még nem járt itt? - Ritkán megyek étterembe. Eddig nem engedhettem meg magamnak. - Hát a barátai? - A barátaim hasonlóképp állnak. - És Ben mit kezd a szabadidejével? - Alszik. Nincs túl sok szabadideje. Sokáig tart, amíg az emberből orvos lesz. - Nem lehet könnyű az élete ilyen egyedül. - Azért boldogulunk. - Szeretném Bent megismerni! - Miért? - Nem üres udvariaskodásból mondom, nyugodjon meg! - Persze hogy nem. Inkább kíváncsiságról lehet szó, ugye? - Talán igen - bólintott mosolyogva a férfi. Olyan könnyű lett volna megszédülni ettől a mosolytól! Óvatosnak kell lennem, futott át Eve agyán. Az első találkozásuk óta olyan furcsa előérzete támadt, hogy Drew valamilyen módon meg fogja változtatni az életét. A két pohár bor megtette a hatását. A lány felszabadultan mesélt önmagáról, és a férfi olyan figyelmeseri hallgatta, mintha ő lenne a világ legelragadóbb asszonya. Már a kávét fogyasztották, amikor az ajtó felé tartó kisebb társaságból kivált egy karcsú, fiatal nő, és megállt az asztaluknál. Leplezetlen kíváncsisággal mérte végig a lányt, mielőtt a férfihoz fordult volna: - Megtudhatnám, miért nem válaszoltál a hívásaimra? - Megtudhatnám, egyáltalán miért telefonáltál? - kérdezett vissza Drew. - A feleséged voltam, ha nem emlékeznél. - A nő halványkék szeme hideg pillantást lövellt Eve felé. - Már gyerekekkel is kikezdesz? - Ne várd, hogy erre válaszoljak! - Azért legalább bemutathatnál neki. - Most nincs kedvem hozzá - vonta meg a vállát a férfi. - Jól sikerült a születésnapi ünnepség?

Az egykori Mrs. Forsythe szeme felcsillant. - Hát nem feledkeztél meg róla? - Nem. Erről sem - morogta Drew, majd hangosabban hozzátette: - Sajnos menned kell, Carol. A többiek várnak rád. A fiatal nő megrázta a fejét, és továbbra sem vette le a szemét Eve-ről. - A legújabb barátnőd? - Láthatóan jót mulatott azon, hogy a lány elpirul. - Hát persze. Nagyon vonzó férfi ez a gazember, csak az a baj, hogy nincs szíve. - Túl sokat ittál - vetette oda Drew unottan. - Mindig is téged szerettelek. - Reménykedve kutatott a férfi arcán valamilyen jelzés után, de csalódnia kellett. Drew felállt, és felülről nézett volt feleségére. - Ezt még te sem hiszed eFmagadnak. - A hangja most már keményen csengett. Kérlek, menj el, mielőtt nevetségessé teszel mindannyiunkat! A nő odahajolt Eve-hez, és a fülébe súgta: - Fogalma sincs, mi vár még magára! - Elnézést, de félreérti a helyzetet - válaszolta a lány szelíden. - Én csak egy alkalmazott vagyok. - Ennyit sem kellett volna mondania neki - szólalt meg Drew már az utcán. - Sajnáltam. Annyira látszott rajta, hogy féltékeny. - Mindig ő akar a középpontban lenni. - Mi történt maguk között? - Egyszerű tévedés. Legyen óvatos, amikor a szívét odaajándékozza valakinek! tanácsolta a lánynak. - Az óvatosság az egyik legfontosabb alapelvem. Drew kételkedve felnevetett. - Ezekkel az ajkakkal? Az érzések erősebbek minden elhatározásnál. Eve egész testében reszketni kezdett, mint a felajzott húr, amely csak a biztos és értő kézre vár. Kellemetlenül érintette a felismerés, hogy a férfi közelében ennyire elveszítheti az önuralmát. Hirtelen semmi másra nem vágyott már, csak minél hamarabb véget vetni ennek az estének. - A túloldalon vagy egy taxiállomás. - Hazaviszem, jól tudja maga is. Az elvált feleségével történt találkozás, úgy tűnt, alaposan megváltoztatta Drew magatartását. Máskor olyan fegyelmezetten viselkedett, tökéletesen uralkodott az érzésein. Meglepő volt látni a sebezhető oldalát. Talán még mindig szereti Carolt? - Hova megyünk? - kérdezte a férfi, amikor beindította a Jaguart. Eve mély lélegzetet vett. Álmodik-e, vagy ébren van? Mit keres a főnöke mellett, annak autójában? Az alkonyi derengésben a férfi szabályos metszésű arca komornak és elgondolkodónak tűnt. A lány megadta a címét. Egy csendes utcában lakott a város déli részén. Brisbaneben mindenki tudta, hogy a Forsythe-ház egy cserjékkel benőtt dombon áll, magasan a város felett. Jelenleg Sir Dávid és Lady Forsythe lakott benne. Majdnem ennyire ismertnek számított egy másik ház is, ahol Drew élt a házassága idején. Eve olvasta valahol, hogy a dombok között megbújó modern villát a válás után a hajdani feleség kapta, a férfi pedig egy műterem jellegű lakásba költözött, a város egyik előkelő negyedében. Ezzel szemben saját lakásáról a legnagyobb jóindulattal sem mondhatott volna semmi jót Eve. A szülői házat a válás után anyagi okokból kisebbre cserélték, majd anyjuk halála után ezt is eladták a fájdalmas emlékek miatt. Végül Drew törte meg a feszült csendet.

- Sajnálom, hogy végig kellett néznie ezt a kis jelenetet. Carol képtelen uralkodni magán, ha túl sokat iszik. Erről Eve is tudott volna mesélni, a bor rá sem maradt hatástalan. - Még mindig szerelmes. Magányosnak érzi magát. - A kedvenc képzelgéseinek egyike - húzta el a száját kelletlenül a férfi. - Magának egyébként fogalma sem lehet erről az egészről! - Elnézést, túl messzire merészkedtem - mentegetőzött a lány. - Miközben elárult néhány dolgot magáról. A jelekből ítélve gonosz és veszélyes embernek tart - jelentette ki Drew. - Nem igaz! - kiáltott fel Eve. - Dehogynem, vallja be nyugodtan! Véleményem szerint a múltjában történhetett valami, ami ennyire ellenségessé tette a férfiakkal szemben. - Jézusom, csak nem analizálni akarja a lelkemet? - Maga szokatlan nő, és ez kíváncsivá tesz. - Mint valami orvosi esettanulmány? - Mint munkatárs és barát. Össze kell barátkoznunk, ha szorosan akarunk együttműködni. Carol magatartásáért pedig mindenképpen szeretnék elnézést kérni. Vetélytársat lát minden szép nőben. - És erre véletlenül nem maga adott okot neki? - A lány már meg is bánta, amikor kimondta ezeket a szavakat. - Gyűlöli a férfiakat, ugye? - Nem! - tiltakozott határozottan Eve. - Csak azt gondolom, túl szabadon értelmezik a hűség fogalmát. - Ezért fél a szerelemtől? - Erre nem válaszolok. Drew felnevetett. - Fél kimondani az igazságot? A lány megpróbálta menteni a menthetőt. - Én valóban csodálom magát, és szívesen dolgozom a vállalatánál. Számomra ez egyszerre jelent kitüntetést és kihívást. Tudja, arra készültem évekig, hogy a szakmámban jól megálljain a helyem, és semmi se rendíthesse meg a magabiztosságomat. Azonban készséggel elismerem, ha más területekre kalandozunk, könnyen zavarba jövök. Ezért, kérem, hagyjuk abba ezt a beszélgetést, mielőtt teljesen kicsúszik a lábam alól a talaj! - Úgy látszik, gyakrabban kellene bort innia -jegyezte meg a férfi szárazon. - És most mutassa az utat, ezen a környéken nem vagyok ismerős! Nemsokára megálltak a házuk előtt. Ben is éppen akkor érkezett meg öreg Mazdájával. Fesztelenül sietett oda hozzájuk, amikor meglátta nővérét a híres üzletember tetszetős kocsijából kiszállni. - Hello! - üdvözölte őket. - Ez itt Ben - mutatta be az öccsét Eve. - Remek, úgyis meg akartam ismerkedni vele. A két férfi kezet rázott. - Kedves magától, hogy hazahozta Evie-t. Biztosan elmondta, mi történt a kocsijával. - Igen. - Drew felvillantotta szokásos elragadó mosolyát. - Azt hiszem, a rendelkezésére fogok bocsátani egy szolgálati autót. Gyakran késő estig bennmarad az irodában. - Az csodálatos lenne! - Ben hangjából meglepetés érződött. - Én is szívesen dolgoznék ilyen munkahelyen! - Hát nem az orvosi egyetemre jár? - Amikor éppen elengednek a gyorsbüféből - felelte nevetve a fiú. - Néhány évig

még tanulnom kell, de egész életemben orvos szerettem volna lenni. - Ilyen nővérrel az oldalán sikerülni is fog. Ne haragudjon, most mennem kell intett oda Drew búcsúzóul, majd visszaszállt az autójába. - Örülök, hogy megismerhettem, Ben. Viszlát holnap, Eve! - Te jó ég, ez a fickó azért nem akárki! - szólalt meg az öccse csodálattal a hangjában, miután a férfi elhajtott. - Már láttam őt korábban is, de ez az egész itt... Mit gondolhat erről a nyomorúságos környékről? - nézett fel a lepusztult sorházra. - Szerencsére nem ment az agyára a gazdagság. Láttam, amikor a takarítónőkkel tréfálkozott. - Jó fej. - Ben a nővére vállára tette a kezét, így mentek a bejáratig. - Jól értettem? Szolgálati kocsit kapsz? - Valószínűleg hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy én leszek a helyettese - tréfálkozott a lány. - Elvitt vacsorázni. - Ti együtt vacsoráztatok, kettesben? - Ben alig jutott szóhoz a meglepetéstől. Egyetlen nővérkém, vigyázz magadra! - Miért mondod ezt? - Eve bement a házba, és kinyitotta a földszinti lakásuk bejárati ajtaját. Korábban te védelmezted őt, már nem emlékszel? - Ugyan, csak vicceltem! Szerintem remek ember. Szóval elmentetek egy étterembe. És azután? A lány a folyosón álló fiókos szekrényre tette a táskáját. - Megismertem a volt feleségét. - Tehát továbbra is jó viszonyban vannak? - Ben bezárta a bejárati ajtót. - A legkevésbé sem. - Szóval a méltóságos asszony jelenetet rendezett? Eve megpróbálta felidézni a történteket. - Azt hitte, Drew barátnője vagyok. - Egek! - Ben lehuppant a heverőre. - Szívesen ott lettem volna. Hogy akadtatok össze? A lány levette a kosztümkabátot, és az öccse mellé telepedett. - Ő is ugyanabban az étteremben vacsorázott a barátaival. Akkor állt meg az asztalunknál, amikor már kifelé indult. - Kiborultál, ugye? - Igen - bólintott Eve. - Sajnáltam, mert még mindig szereti a férjét. Az öccse felsóhajtott. - Valami bajnak mégiscsak kellett lennie kettőjük között. - Igen, de nem hinném, hogy a nő hibájából -jegyezte meg Eve haragosan. - Na, megszólalt a férfigyülölő! Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel az új állásodról, aki szerint a főnököd elvált felesége rosszindulatú és elviselhetetlen. Az apja Kevin Carson, tudod, a Carson Müvektől. Állítólag ő sem tartozik éppen a legrokonszenvesebb kortársaink közé. - Azonban őrült gazdag. - Nem gazdagabb, mint a te Drew Forsythe-od. Aki talán nem is különbözik olyan sokban tőlünk. Ő is követ el hibákat. ti 4. FEJEZET A déli napsütés forrón tűzött le az esőerdő lombkoronájára, de a talaj közelében, harminc méterrel lejjebb, zöldes derengés uralkodott. A számtalan páfrány csillogó szőnyegként borította a földet. Eve a vezető és Drew után lépkedett a keskeny ösvényen. Nem könnyen tartotta

be az utasítást, hogy semmit se fogjon meg, mert a káprázatos alakú virágok és levelek szinte könyörögtek neki, hogy érintse meg őket. Még a levegő is zöldes színben ködlött előttük, és az óriási fatörzsek meg a buján tenyésző kúszónövények az ősidők hangulatát árasztották. Tarzan jól érezné itt magát! - mosolyodott el Eve magában, miközben szalmakalapját használta legyezőként. Fehér blúza és sárga farmernadrágja nedvesen tapadt a bőrére a forró, párás levegőben. A trópusi növényvilág szinte elnyelte őket. Fa nagyságú páfrányok nyújtották leveleiket az életadó napsugarak felé. A talaj minden négyzetcentiméterét elborította a buja tenyészet, és az őslakosok már évezredek óta ismerték ezeknek a növényeknek a gyógyító, fájdalomcsillapító vagy éppen mérgező hatását. A lányt szokatlan izgalommal töltötte el a lehetőség, hogy ezt a tudást az egész emberiség szolgálatába lehetne állítani. Drew néhány lépéssel előtte a vezetőjükkel beszélgetett. Farmert és terepszínű inget viselt. Reggel érkeztek repülőgéppel, beköltöztek a különálló kis faházaikba, majd elindultak erre a kirándulásra. Eve mögött Jack, a környezetvédelmi szakértő fújtatott, akivel időközben egészen összebarátkozott. Jack meg a csapata tekintélyes méretűre duzzadt hatástanulmányt állított össze Sir Dávid tervével kapcsolatban, és a lánynak sikerült ezt a legrövidebb időn belül alaposan áttanulmányoznia. A férfira nagy hatást gyakorolt a szorgalma, ezért egyre inkább a pártfogójának tekintette magát. Drew, aki mindenkinél keményebben dolgozott, szintén elégedett volt Eve munkájával. Szavak nélkül is megértették egymást - nem is olyan rég ezt a lány még elképzelhetetlennek tartotta volna. A félelme a férfival szemben lassanként eloszlott, sőt egyre többet gondolt rá őszinte elismeréssel. Drew és a vezető rövidesen visszatért hozzájuk. - Tetszik? A férfi sötét szeme felizzott, amikor Eve izzadt bőrére tévedt a tekintete, amitől még izgatóbbnak találta őt. A lány arca enyhén kipirult, a szeme tiszta zöld volt, mint a levelek körülöttük, aranyszőke haját pedig a hőség miatt felkötötte. Hová lett már az a merev, zárkózott nő, amilyennek először megismerte?! Mindenekelőtt oldottabbá vált, mintha valami belső gát szakadt volna fel benne. - Egy egész élet sem lenne elég arra, hogy mindezt megismerjem - mutatott körül a zöld növényfüggönyön Eve. - Pedig a java még csak most jön - jegyezte meg Drew mosolyogva. - Gary elvezet minket a lepkék völgyéhez. Az erdő szélén tömegesen tenyészik egy növény, amelynek virágporáért bolondulnak a lepkék. - Érdekes látvány lehet - válaszolta a lány, majd az órájára pillantott. - De ne feledkezzen el a megbeszélésről, fél háromkor! A férfi bólintott. - Repül az idő. Nézze csak, Jack elemében érzi magát! Szakértőjük egy darabon előrement, és most lelkesen mutatott egy hatalmas fára, amelynek törzsét jó húsz méter magasságig fehér virágok borították. - Én is élvezem. - Eve boldogan sóhajtott. - Ennek a helynek varázslatos hangulata van. Nem csoda, hogy Mrs. Garratt úgy beleszeretett. Feltétlenül rá kell őt ébresztenünk arra, hogy nem áll szándékunkban kárt tenni a környezetben! - Semmiképpen. - Drew elmosolyodott, majd könnyedén megérintette a lány vállát. - Most menjünk tovább! A megbeszélés előtt még szeretnék enni is. Egyébként egy régi réz- és aranybánya újraindításáról lesz szó. Abban a pillanatban, amikor Eve újra elindult, hirtelen egy madár rebbent fel előtte, amelynek színei úgy szikráztak, mint valami kék-vörös-narancssárga drágakőé.

Az indiai fügefa ágai közül reppent fel, szikrázó színekkel töltve meg a félhomályt, majd ismét eltűnt az áthatolhatatlan levélrengetegben. - Mi lehetett ez? Jégmadár? A lány meglepetésében előrenyújtotta a kezét, és meg akart fordulni, amikor rémülten érezte, hogy Drew hátulról átkarolva magához húzza. - Jóságos ég, ez közel volt! - hallotta a férfi hangját. Eve majdnem kővé dermedt. Megbénította a tudat, hogy a férfi átkarolva tartja, és az egyik keze szinte a mellét érinti. A rátörő érzésektől alig jutott levegőhöz. Még soha nem élte át rémületnek és vágynak ezt az ellenállhatatlan keverékét. Belélegezte a férfi illatát, combjának forrósága égette a testét. Pillanatok alatt védtelen maradt ezzel az izzással szemben, amely játszva olvasztotta fel áthatolhatatlannak hitt jégpáncélját. Drew-t is váratlanul érte, amikor a testük egybefonódott. Alig tudta visszatartani a kezét, hogy ne simogassa végig a lány mellét a vékony ing alatt. Már máskor is érií zett kísértést arra, hogy megérintse. Egyszerre tűnt számára ismerősnek és idegennek ez az okos fiatal nő, aki most valamilyen okból halkan sírdogált. - Ez itt nem az édenkert - szólalt meg, elengedve a lányt, még mielőtt az ellökte volna magától. - Az a növény, amihez majdnem hozzáért, mérgező. Látja, a leveleket és a szárat borító apró tüskék a legkisebb érintésre is letörnek, és beakadnak a bőrbe. Az utóhatások elég fájdalmasak, akár egy hónapig is eltarthatnak. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen sokáig nélkülözzem! - Sajnálom, nem tudtam. - Eve összerázkódott. Egy perc múlva már úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, és a férfi csodálta az önuralmáért. - Remélem, nem szorítottam túl erősen? - Nem. Annál rosszabb történt. Egy rozsdás ajtó feltárult a szívében, és eddig ismeretlen érzések lopakodtak be rajta. A gyönyörű, sötét szempár szelíden pihent meg rajta. - Előremegyek, maga pedig jöjjön utánam! Egyébként épp most lépdelt el egy óriáskígyó mellett. Eve önkéntelenül is előreugrott, és belekarolt a férfiba. - Igazán jókor mondja! - Szeretem, amikor úgy viselkedik, mint egy igazi nő - mosolyodott el Drew. Felőlem kapaszkodhat belém, ameddig kiérünk innen. - Maga mindig ugrat engem. - A lány végül mégis megenyhült. - Rendben van, így lesz a legjobb. Az erdő peremén rendkívüli színjáték szemtanúi lehettek. A halványpiros virágtengerben számtalan pillangó csapdosott színpompás szárnyaival. Az eredetileg DélAmerikából származó virágzó növény szinte járhatatlan bozótot alkotott az esőerdő szélén. Eve felismerte a citromlepkéket, a pávaszemes pillangót, de sok fajtát egyáltalán nem látott még. - A madarak valamiért nem bántják őket - magyarázta Gary, a vezetőjük. - Furcsa dolog, mert különben mindenfajta rovarral táplálkoznak. - Talán a vad nyüzsgésük az oka - találgatta Drew. - Vagy egyszerűen nem ízlenek a madaraknak, mert olyan szépek. A lány arcán boldogság tükröződött. Szinte már fájt, olyan öröm töltötte el. - Na igen, a pókokat viszont ez sem tartja vissza. - Gary beletúrt a hajába, és a felhőtlen égre meredt. - Jó kis forróság! Nem lepődnék meg, ha hamarosan kitörne

a vihar. Miközben a főnöke megbeszélésre ment, Jack pedig egy régi barátját látogatta meg, Eve a kis üdülőtelepülés utcáin bolyongott. Bár most, február utóján gyakran söpörtek végig viharok a part felett, a táj így is lenyűgöző látványt nyújtott. Óriásinak tűnt az ellentét a nagyváros és e között a káprázatos vidék között, amelyhez éppúgy hozzátartozott a tenger, mint a korallzátonyok, az őserdő és a folyóvölgyek. A település utcáin igazi nemzetközi hangulat uralkodott. Olaszok, spanyolok, görögök, angolok, skandinávok, jugoszlávok, kínaiak és a múlt században a cukornádültetvényekre behurcolt bennszülött rabszolgák utódai sétálgattak a napsütésben. A buja növényzettel borított táj felett még a fény is másnak tűnt, titokzatosnak, varázslatosnak. Nem meglepő, hogy annyi művész, mindenekelőtt festő költözött erre a vidékre. A páratlan szépségű táj ezernyi színével önként kínálkozott a vászonra. Pezsgett az élet a trópusokon. Itt még a madarak sem rejtőzködtek, hanem hangosan csicseregtek, és nem rebbentek fel ijedten percenként. Egy parkban sok ragyogó tollú papagáj keresgélt a fűben. Eve arra számított, hogy a közeledtére elrepülnek, de a papagájok a legnagyobb nyugalommal csipegették tovább a fűmagokat. A lány egy óránál is hosszabb ideig kószált a házak között, megcsodálta a kirakatba kitett műalkotásokat meg kézimunkákat, majd az egyik kis butikban vásárolt egy kézzel festett színes ruhát. Teljesen új élményt jelentett számára ez a csendes boldogság. Ismeretlen világ nyílt meg előtte, amióta Drew Forsythe-nak dolgozott. És valami láthatatlan kötelék egyre inkább összekapcsolta őket. Olyan férfias jelenség, olyan erős, vonzó és lebilincselő! Arad belőle az életkedv, és fanyar humorával mindenkit meg tud nevettetni. A korábbi főnökével sohasem nevetett. A kis csomaggal a kezében éppen a buszmegállóhoz közeledett, hogy visszamenjen a szállására, amikor egy törékeny, idős hölgyet pillantott meg, akinek gondja támadt a makacs spánieljével. Eve meggyorsította a lépteit, segíteni szeretett volna neki. A fehér ruhás, elegáns nő, akinek rövidre vágott haja már ezüstösen csillogott, nyomatékosan ráparancsolt a kutyájára: - Ül, Szuki, ül! Szukinak azonban szemmel láthatóan jobb ötlete támadt. Végül is kirándulnak. Vadul rángatta a pórázt, míg végül sikerült kiszabadítania magát az idős hölgy kezéből. Féktelen jókedvvel vetette magát az ismeretlen szagok után. Eve leejtette a csomagot. Ebben a pillanatban ugyan semmi forgalom nem volt az úttesten, de bármikor feltűnhet egy autó. - Szuki, gyere vissza! - kiáltotta kétségbeesetten a kis szökevény gazdája. - Ne aggódjon, visszahozom! - A lány a spániel után rohant, és közben éleset füttyentett. A kutya megtorpant, visszanézett, majd arra a következtetésre jutott, hogy valami újabb játékról lehet szó. Eve futott utána, ahogy a lába bírta. Szerencsére a meleg miatt csak rövidnadrágot és könnyű blúzt viselt, Nagy nehezen sikerült utolérnie az utca egyik oldaláról a másikra futkározó kutyát. Messziről úgy tűnt, mintha sajátos táncot járnának. Amikor végre elkapta a pórázt, és karjába vette a spánielt, taps csattant fel. A kávéház teraszán üldögélő vendégek figyelték érdeklődve az ingyenes előadást. - Kedvesem, nem lehetek eléggé hálás magának -jelentette ki az idős hölgy, amikor Eve átadta neki a kutyát. - Igazán rendetlenül viselkedtél, Szuki! Az asszony szavai azonban az aggódó hangsúly miatt inkább becézgetésnek tűntek. - Egyszerűen csak játékos - felelte a lány, és mosolyogva simogatta meg a kutya selymes fülét.

- Volna kedve meginni egy kávét velem? - kérdezte az ismeretlen hölgy. Kellemes hangja volt, finom arcvonásaiból különös szomorúság áradt. - Nagyon szívesen, köszönöm. Miért ne fogadna el egy ilyen barátságos meghívást? Felvette a földre ejtett csomagot. - Talán ott szemben jó lesz. - Újdonsült barátnője az utcai kávézóra mutatott. Ott árnyékban leszünk, és én is szemmel tudom tartani ezt a kis szörnyeteget. Eve-ben felrémlett egy gondolat. Igen, nem tévedhet. A hely egyezik, ez az iskolázott hang, választékos öltözék, csiszolt fellépés... - Eve Copeland vagyok, Mrs. Garratt. - A lány kicsit kedvetlenül mosolygott. Nem örült annak, hogy így ismerkedtek meg. Abba a nőbe botlott bele, akinek beleegyezésétől függ a tervük megvalósítása. Tálcán kapta a lehetőséget, beszélgethetne vele, most mégsem érzett semmi kedvet, hogy kihasználja a helyzetet. - Egy olyan fiatal nő, mint maga, honnan ismerhet engem? - érdeklődött Elizabeth Garratt őszintén meglepődve. - Az évek során sok fényképet láttam önről, ha színpadon sajnos nem is csodálhattam meg a játékát. - Ám azok a fényképek évekkel ezelőtt készülhettek. - Semmit sem változott azóta. - Ez ugyan teljesen megfelelt az igazságnak, de Eve semmiképpen sem akart titkolózni a rokonszenves hölgy előtt. - Mostanában sokat foglalkoztam magával. - Ezt alighanem meg kell magyaráznia - dőlt hátra Mrs. Garratt a székén. - Viszszavonult életet élek. Különösen, amióta elvesztettem a férjemet - tette hozzá rövid szünet után. Bár tudta, válasznak nagyon is elégtelen, amit tesz, Eve egyszerűen csak előrehajolt, és kezét gyengéden az idős hölgy kezére tette. - Maga is átélt hasonlót? - pillantott rá őszinte együttérzéssel Elisabeth. - Igen - válaszolta halkan a lány. - Néhány évvel ezelőtt elveszítettem az édesanyámat. Még mindig fáj. - A korához képest nagyon megértő. - Az idős hölgy mosolyában szomorúság bujkált. Megpróbált témát váltani. - Mit rendelhetek? Még nem láttam errefelé, bizonyára a szabadságát tölti itt. - Csak néhány napra jöttem - felelte a lány, miközben azt latolgatta, hogyan is kellene viselkednie ebben a helyzetben. - Remek. - Mrs. Garratt intett a pincérnek. - Talán szakíthatna időt arra is, hogy meglátogasson, ha nem untatja túlságosan egy magamfajta hajlott korú nő társasága. A házamból pompás kilátás nyílik a tengerre. Együtt ebédelhetnénk egyszer. Nincs más hátra, mindent be kell vallanom neki, tűnődött el magában Eve. Bár ez nem a helyes kifejezés, hiszen nem követett el semmit ellene. De amikor annyira érzékeny! Azt gondolhatja majd, szándékosan idézte elő a találkozásukat, bármennyire hihetetlennek tűnik is. És mivel láthatóan megkedvelte, nem akart csalódást okozni az idős hölgynek. Amikor késő délután Drew visszatért a szállodába, a lány a medencében úszott. Elnézte a kékeszöld vizet hasító testet, és azon kapta magát, hogy a karcsú alakban gyönyörködik. Miért is ne? Hiszen férfi, Eve pedig nő, méghozzá csodálatos nő. Elviselhetetlen forróság ereszkedett a városra. Az ég izzott, a csillogó tenger felett a távoli látóhatáron sötét felhők tornyosultak. A levegő szinte szikrázott a feszültségtől. - Nincs túl meleg az úszáshoz? - érdeklődött Drew, amikor a lány felbukkant a medence szélén. Kisegítette a vízből. Eve felöltözve túl vékonynak tűnt számára. A zöld fürdőruha viszont tökéletes alakot mutatott. Kisportolt vállak, feszes mell, keskeny derék, formás lábak.

- Na, mindent látott? - csipkelődött a lány. - Evie, Evie, maga igazi kihívás nekem - nevetett fel jókedvűen Drew. - Őszintén megvallva, eddig túl vékonynak tartottam, holott tökéletes az alakja. De a vitához most túl meleg van. Menjünk az árnyékba, hűljön le egy kicsit! Hihetetlenül jól néz ki, gondolta a lány. Legszívesebben a férfi karjába vetette volna magát, de a józan esze visszatartotta, hiszen beláthatatlan következményei lennének, ha beleszeretne a főnökébe! Nem akarta, hogy így történjen. - Hogy sikerült a tárgyalás? Eve előrement a napozóágyhoz, amelyen már ott feküdt a táskája és a szalmakalapja. Drew vállat vont. - Eleinte természetesen nagy ellenállásba ütköztünk, de végül sikerült megnyugtatnom a partnerünket. Lesz még egy forduló a visszautazásunk előtt. És maga mivel töltötte az idejét? - Nem fogja elhinni. - Egy régi hódolójával találkozott? - Nem. Sokkal fontosabb történt. - Evie, igazán kíváncsivá tesz! A férfi is leült egy napozószékbe, és lustán figyelte a szárítkozó lányt, aki belelt csavarta magát a frissen vásárolt, élénk színű indiai ruhába. Zöld szeme ettől még ragyogóbbnak látszott. - Úgyis tudom, nem követne el semmi meggondolatlanságot - fűzte hozzá Drew tréfálkozva. - Ez úgy hangzik, mintha unalmasnak találna. A férfi intett az egyik pincérnek, és jégbe hűtött italokat rendelt. - Ellenkezőleg. Csak az a véleményem, hogy maga rendkívül megfontolt. - Rámosolygott a lányra. - Na, bökje már ki végre, mi történt! Eve elnyújtózott a nyugágyon, és csomóba kötötte a haját. - Mrs. Garratt-tel találkoztam. A férfi előrehajolt, az arca elkomolyodott. - Abban állapodtunk meg, hogy közösen dolgozzuk ki, miként lépjen kapcsolatba vele. - Felesleges így rendre utasítania. Teljesen véletlenül akadtunk össze. - Valóban? - Drew hosszan, fürkészően nézte munkatársnőjét. - És ezt hogyan sikerült elérnie? Eve felháborodottan egyenesedett fel az ágyról. - Végigmondhatom? A férfi egy pillanatra megfogta a kezét, és ettől a lány haragja már el is szállt. - Beszéljen, Evie, van időnk! Tíz perccel később Eve befejezte az elbeszélését. - Meghívott magához holnap ebédre - fűzte még hozzá. - Ezek szerint legalább meghallgatja, amit mondani akarunk. Mrs. Garratt mesélt a földmérőkkel vívott sikeres harcairól. Azt viszont ő is elismerte, a TCR-t becsületes cégnek tartják a szakmában. Én tehát megpróbálom leszerelni a gyanakvását, maga pedig egy későbbi szakaszban átveszi az irányítást. Ez még csak a kezdet. - Arra fogadni mernék - füttyentett halkan a férfi. - Vacsoránál majd beszélünk róla. Hát maga aztán nem pazarolja az idejét, annyi szent! Hét óra körül Drew elment Eve-ért a szállására, amely az övétől kissé távolabb, a tengerpart közelébe esett. Kivilágított sétányon indultak az étterembe. Útközben virágzó kertek mellett haladtak el, mélyen belélegezték a gardéniák és a gyömbér bódító illatát. A bársonyfekete égről csak némi holdfény szűrődött át a felhőkön keresztül, s fojtó meleg levegő vette őket körül. Vihar előtti csend ült a tájon. A férfi félrehajtott egy pálmalevelet, és közben, mintegy véletlenül, kezét a lány meztelen

vállára tette. Mit csinál velem? - villant át Eve agyán. Hát nem tudja, mekkora hatással van rám a legkisebb érintése is? Pedig semmiképp sem engedhetek ezeknek az érzéseknek! Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a félhomályból kiértek a főépület fénykörébe. Az étteremben az egyik tengerre néző asztalhoz ültek le. - Megfelel? - kérdezte Drew, miután helyet foglaltak. Eve körbepillantott. - Azt hiszem, ez a legjobb asztal. - Nem csoda, a tulajdonos az én emberem - tréfálkozott Drew. - Mit rendeljünk? Halat? - Valami könnyűt. Nem szoktam sokat enni. - Egy-két kilóval több azért nem állna rosszul. - Nem ma délután közölte velem, hogy tökéletes az alakom? - Ó, igen, persze, de néhány kiló fel sem tűnne magán. Azért mostanában könynyebb az életük Bennel, ugye? - Azóta is áldom azt a napot, amikor alkalmazott. - Valóban? A férfi tekintete lassan végigsiklott rajta, az arcától a melléig. A lány egyszerű ibolyaszínű ruhát viselt, a bőrét már megkapta a nap. Eve majdnem felborította a poharát, amikor észrevette Drew pillantást. Mit jelentsen ez? - Biztos nem is gondolja, milyen könnyű olvasni az arcáról, Eve. - És mit lát ott? - Hogy valami nyugtalanítja magát bennem. - Nem lenne szabad ennyire személyes dolgokról beszélgetnünk. Drew látta, hogy a lány arca zárkózottá válik. - Emberek vagyunk. És ha nem is akar tudomást venni róla, attól még nyilvánvaló, hogy vonzódunk egymáshoz. A lány elhárító kézmozdulatot tett. - Valószínűleg hozzászokott már. - Maga pedig szakértő, ami a férfiakat illeti. Eve örült, hogy végre témát válthatnak, amikor felszolgálták a vacsorát. Az ízletes kagylók és a homár mellett annak a javaslatnak a részleteit beszélték meg, amit majd neki kell Mrs. Garratt elé tárnia. Amennyiben az idős hölgy nyitottnak mutatkozna, akkor a továbbiakban Drew veszi át a tárgyalásokat, Eve hathatós támogatásával. A hivatalos légkör csak a kávénál kezdett újból oldódni. - Tehát, Evie - szólalt meg a férfi határozottan, egyszersmind kicsit gúnyosan hol is tartottunk az előbb? A lány állta a tekintetét. - Nem szeretek bizonyos szabályokat megszegni. - Azt látom -jelentette ki mosolyogva Drew. - Az is a szabályokba ütközik, ha vacsorázni megy a főnökével, aki ráadásul elvált férfi? Alighanem ezt soha nem bocsátja meg nekem. Eve ivott egy korty bort. - Miért? Rengeteg ember válik el manapság. Ráadásul semmi közöm hozzá. - Eleinte biztosra vettem, hogy ezért haragszik rám. Valamilyen okot keresett, hogy bűnösnek találhasson. A lány érezte, a szavak az elevenébe vágnak. - Ez valószínűleg a múltammal függ össze. A szüleim is elváltak. - Sajnálom - bólintott Drew. - És abban a hitben él, hogy általában a férfi a hibás. - Talán nem így van? - csattant fel Eve keserűen, túlságosan is indulatosan.

A férfi elgondolkodva nézett a szemébe. - Én például sokáig próbálkoztam, hogy egyben tartsam a házasságunkat. - Kérem, Drew! Eve nem akart a férfi házasságáról hallani. Már a puszta gondolat is bántotta, hogy a férfi valamikor esetleg egy másik nőt szeretett. - Miért fél velem erről beszélgetni? - Mert csak a főnökömet akarom látni magában. -- Figyelj ide, Evie! - parancsolt rá szelíden Drew, és valamilyen furcsa módon mind a ketten természetesnek vették, hogy átváltott tegezésbe. - A kapcsolatunk már régen túljutott ezen a szinten. Mi rossz van abban, ha többet szeretnék megtudni rólad? - Én nem akarok szenvedni! - csúszott ki a lány száján. - Végig kellett néznem, ahogy az édesanyám lassan tönkremegy, és ez nem hetekig vagy hónapokig, hanem évekig tartott. A tapasztalataim alapján a férfiak nem képesek tartós érzelmekre. Az első számukra a munka, a szakmai érvényesülés. Fiatalon elhatároztam, én nem fogom magam senkinek úgy kiszolgáltatni, ahogy az anyám tette. - Szegény kicsi Evie - szólalt meg gyengéden Drew. - Tehát még nem volt komolyabb kapcsolatod férfival? - Isten mentsen tőle! - válaszolta ellenségesen a lány. - Én is a szakmai érvényesülésemet tartom a legfontosabbnak. - Nem akarsz férjhez menni és gyerekeket szülni? - Azt nem mondtam. Csak nem kívánok egyetlen férfitól sem függni. - Egyáltalán lefeküdtél már valakivel? - Ez tényleg nem tartozik senkire! - Eve hanyag mozdulatot tett,,de nem tudta elrejteni a keze reszketését. - Nem válaszolok. A hajdani barátaimnak is tartozom enynyivel. - Akiket mindig elküldtél magadtól, ha véletlenül többet akartak tőled? - A szex nem minden, Drew - felelte tűnődve a lány. - Legalábbis nekem nem. - Nyilvánvalóan nem találkoztál még az igazival - próbálkozott újból a férfi. - A szeretet megváltoztatja az embereket, Evie. Látom az arcodon, amikor az öcsédről beszélsz. Mindent megtennél, hogy segíts neki. Egy szép napon azonban ő is beleszeret valakibe, megházasodik és családot alapít. - Csak nem gondolod, hogy nekem ez ellenemre lenne? - Dühében öntudatlanul is visszategezte a férfit. - És mi lesz veled, ha már nem kell gondoskodnod róla? Miért akarja mindenáron kielemezni az érzéseit? Hát nem látja, milyen veszélyes területre tévedtek? - Drew, én szeretem a munkámat. Csodállak és tisztellek téged, mint a főnökömet, de a magánéletemben túl nagy veszélyt jelentenél számomra. Biztos sejted, miért - tette hozzá majdnem nyersen. A férfi kissé sértődötten felvonta a szemöldökét. - Azt hiszed, csak egy futó kalandot akarok? - Volt már rá példa, ha nem tévedek... - Sok nőhöz fűz barátság - ismerte el Drew nyíltan. - A nők csodálatos teremtmények. Erősek, okosak, érzékenyek és együtt érzőek. A családom mindkét ágon ilyen nőkkel büszkélkedhet. Az édesanyámat egyenesen istenítettem. Annyi bátorság és erő szorult belé, hogy csak a rák tudta legyőzni. Eve félresimította hosszú, szőke haját a homlokából. - Sajnálom, Drew. Biztosan csodálatos asszony lehetett, de az apád mégis elvett egy másik nőt... egy sokkal fiatalabbat. - A nők vonzódnak az erős személyiségekhez.

- A mostohaanyád tehát szereti az apádat? - kérdezősködött tovább, mert a hetedik érzéke azt súgta, Lady Forsythe szerelmes egy kicsit Drew-ba. De ki vehetné ezt rossz néven tőle? - Az élet adás és elfogadás, Evie. Susannak nagyon sokat jelent az apám. A vetélés után teljesen összetört. Sok nő hajszolja a tekintélyt és a kiváltságokat, pontosan úgy, mint a férfiak, de ebből is hiba lenne általánosítani. - Ne haragudj - Eve félénken elmosolyodott -, de te kezdted ezt a beszélgetést! - Igaz, és nem akarlak elszomorítani. Csak azt a falat szeretném áttörni, amelyet magad köré emeltél. Néha fáj, de meglátod, használ. A lánynak sírni lett volna kedve. - Azt akarod mondani, hogy felelősséget érzel irántam? - kérdezte a férfitól. - Ha engeded - válaszolta az nyugodtan. - Nem vagyok kész erre a kapcsolatra. Soha nem is leszek. A visszaúton már nem esett szó közöttük. A tenger felől erős szél támadt, sósfűszeres illatot sodorva magával. A hold és a csillagok vastag felhőtakaró mögé bújtak. A bokrok ágai és a hosszú pálmalevelek kísérteties táncot jártak a szélben. Eve egy pillanatra úgy érezte, hogy a következő szélörvény a magasba ragadja. Ekkor azonban Drew átkarolta a derekát, és ráparancsolt, hogy tartsa a fejét lehajtva. - Jóságos ég! - kiáltotta a férfi, miközben feltuszkolta a lányt a lépcsőn az ajtóig remélem, nem a Nell! ái, A Nellnek nevezett ciklon már napok óta pusztított a partvidék közelében. Hatalmas villám futott át az égen, majd elenyészett egy fülsüketítő mennydörgés kíséretében. - Menj be a házba! - üvöltötte túl Drew az iszonyatos hangzavart. Felnézett a fekete égre, a vihar mindig félelemmel vegyes tisztelettel töltötte el. A lány azonban csak rémületet érzett. Ben egyik legjobb barátját is villámcsapás ölte meg. A fiú édesanyja soha nem heverte ki a veszteséget, de az öccsében is élénken élt még a szerencsétlenség emléke. A faházban Eve villanyt gyújtott. Megpróbált lecsillapodni. - Evie? - A férfi aggódó tekintettel figyelte. A máskor olyan kiegyensúlyozott lány különös látványt nyújtott: zöld szemében rettegés csillogott. - Jól vagy? Eve válasz helyett néhány másodpercre lehunyta a szemét. - Gyűlölöm a villámokat. Veszélyesek. - De hát Brisbane-ben nőttél fel, hozzászokhattál volna! - Régebben nem féltem a vihartól, sőt kifejezetten izgalmasnak találtam. Néhány éve azonban Ben egyik barátját agyonütötte egy villámcsapás. Az újságok is megírták. Csónakázni ment az apjával, már éppen a part felé közeledtek, amikor elérte őket a vihar. Ekkor a fény először pislogni kezdett, majd fokozatosan elhalványodott. A férfi átment a konyhába. Az esőcseppek hangosan verték a tetőt, ott doboltak az ablakokon, és teljesen elárasztották a kis teraszt. Az egyik ablak félig nyitva maradt, azonban Eve nem mert odamenni a villámok miatt. Drew csukta be, amikor visszajött, gyertyával a kezében. - Tíz perc múlva vége lesz - nyugtatgatta meg a lányt. - És ha kialszik a villany, van gyertyánk. Eve magához szorított egy kispárnát. - Örülök, hogy velem vagy. Még soha nem láttam ilyen szörnyű vihart.

- Megjárja - ismerte el a férfi. -De semmi egy ciklonhoz képest, az mindent elsöpörne maga előtt! Alig fejezte be a mondatot, amikor hatalmas mennydörgés rázta meg az épület falait. - Rettenetes! - A lány a fülére szorította a kezét. Egész testében reszketett, nemcsak a félelemtől, hanem mert szégyellte, hogy ennyire nem képes leplezni a gyengeségét. Valóban nem most él át először felhőszakadást, ezt is kibírja valahogy. Ám az esőcseppek továbbra is pergőtűzként záporoztak a tetőn, és a villámlás sem akart szűnni. Összerezzent, amikor a fény egyre halványabb lett, majd hirtelen kialudt. - Drew? - Minden rendben! - A férfi hangja nyugodtan csengett. - Istenem, fogalmam sincs, mi történt ma velem! Úgy viselkedem, mint aki megháborodott. - Mindenki fél valamitől. - De te nem. - A lány maga is elcsodálkozott a bátorságán. Talán a bor oldotta meg a nyelvét. - Ne játssz a tűzzel, Eve! - figyelmeztette őt Drew. Majd rögtön ezután gyertyaláng lobbant fel, és aranyló fényt vetett a férfi arcára. Látszólagos nyugalma mögött izgatott várakozás bujkált. Érezte a kettőjük között vibráló feszültséget. - Ezt én is mondhatnám neked - válaszolta Eve. - Olyan bölcs vagy, miért nem hagysz akkor békén? - Mert szükséged van rám! Drew odalépett a lányhoz. Erősnek, magabiztosnak látszott, csak úgy sugárzott belőle az életkedv. Nem bírok ellenállni, futott át Eve agyán. És kétségbeesetten gondolt arra, hogy egy napon majd fizetnie kell mindezért. - Evie, mi a baj? - kérdezte Drew ingerülten. - Csak nem attól tartasz, hogy el akarlak csábítani? - Nem, hiszen azt valószínűleg mindketten megbánnánk. - Akkor az állásodat félted? - Nem én lennék az első nő, akinek hasonló okokból kellene munkahelyet változtatnia. Drew szája sarka idegesen megrándult. - Minden rosszat el tudsz képzelni rólam? - Kérlek, Drew, ne haragudj! Bármilyen szörnyen hangzik is, amit mondtam, nem akartalak megbántani vele - könyörgött Eve összeszorult torokkal. A férfi az ablakhoz lépett, és kinézett a viharba. Az éjszakát kékesfehér felvillanások világították meg, és az eső is szakadatlanul ömlött. A bambuszcserjéket a ház előtt szinte a földig hajlította a szél. Amikor visszafordult, a lány krétafehér arca nedvesen csillogott a könnytől. - Evie, Evie! - Drew ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy lecsókolja a könnyeit. A ház még egy ciklont is kibírna. Teljes biztonságban vagyunk itt. - Mégsem érzem jól magam - suttogta a lány, miközben letörölte a könnyeit. Drew letérdelt elé, és a kezét szelíden a kezébe vette. - Mi történik benned valójában? - Olyan gyengéden viselkedett a férfi, mintha a lelkébe látott volna. Valójában nem is várt választ. Leült a lány mellé az ágyra, és magához húzta. - Ugye sokszor magadba fojtottad a könnyeidet, amikor sírnod kellett volna? Félresimította Eve homlokából a haját, és mélyen a szemébe nézett. Bár a vihar zúgása mit sem csillapodott, a szoba mégis mintha elcsendesedett volna. Drew a lány fölé hajolt, és az ajkuk egymásra tapadt. A férfi mindig is sejtette, hogy ezt egyszer meg fogja tenni, mert a sors rendelte így. d.

Eve nem ellenkezett, régi hűvös tartózkodásának nyoma sem maradt. Szenvedélyesen viszonozta Drew csókját. A férfi keze lassan siklott le a nyakán és a vállán kis, feszes melléig, amit nem takart melltartó. Ujjai alatt érezhette a selymes mellbimbókat, ahogy játékos becézgetése hatására megkeményedtek. A lány halkan felnyögött. Drew lecsúsztatta a válláról vékony ruhája pántját, a másik keze közben a csípőjén kalandozott végig. Sietség, türelmetlenség nélkül, gyengéden. Eve olyan ártatlan még, nem akarta megriasztani, bár a szenvedély egyre jobban elhatalmasodott rajta. A lány egész testében reszketett a simogatásaitól. Teljesen átadta magát az izzó vágynak. Pontosan azt tette, amitől eddig mindenképpen meg akarta óvni magát. Drew azonban ellenállhatatlan szeretőnek bizonyult. Varázsló és művész egy személyben. Hogyan juthattak el ilyen messzire? A védőfalak, amelyekkel Eve oly hosszú ideig körülvette magát, leomlottak a férfi előtt. Áruló érzések töltötték el, sóvárgott a kedveskedései után, csókjait viszonozni akarta. Amikor azonban Drew keze a bugyijába siklott, váratlan ellenállás lángolt fel benne. Félig még kábultan, de olyan gyorsan egyenesedett fel, hogy a földre esett volna, ha a férfi nem tartja szorosan. - Képtelen vagyok rá - jelentette ki reszkető hangon. A szíve a torkában dobogott. - Képtelen? De mire? - A férfi hangja rekedten csengett, még mindig nem nyerte vissza teljesen az önuralmát. - Nem akarom. - Eve felült, a helyére igazította a ruhája pántját, miközben arra gondolt, hogy a vékony anyag nem takarja el ágaskodó mellbimbóit. - Nekem másként tűnt - vitatkozott a férfi, enyhe gúnnyal a hangjában, miközben megcsókolta a lány nyakát. - Nem kérek elnézést, amiért ráébresztettelek a saját érzékiségedre. Ugye nem hiszed, hogy meg akartalak erőszakolni? - Ne viccelj! - felelte nyersen Eve, még mindig a vágy és a rémület között ingadozva. Drew magához vonta. - Hát nem érzed, hogy egyre szerelmesebb vagyok beléd? Eve szíve nagyot dobbant. Igazat mond, vagy ez csak valami ócska trükk, amivel az ágyába akarja csalogatni? Lehet már gyakorlata abban, hogyan kell egy nő fejét elcsavarni. - Hahó! Nincs ebben semmi szörnyű - szakította félbe a gondolatait Drew. Egyébként szerettem volna megkérdezni, hogy szűz vagy-e még. Eve elvörösödött. - Most komolyan beszélsz? - Furcsán idegennek találta a saját hangját. - Azt hiszem, még az vagy, de igazán nem sértő szándékkal mondom. - Drew félresimított egy hajtincset a lány homlokából. - Szeretnék törődni veled - suttogta lágyan. - Voltak kalandjaim, volt feleségem. Most viszont egy igazi kapcsolatra vágyom veled. Nem hiszem, hogy tényleg olyan elutasító vagy, mint amilyennek mutatod magad. Nem, csak félek a boldogságtól, félek, hogy utána elhagynak, hajtogatta magában a lány. A lelke mélyéig megrendítették Drew szavai. Lehajtotta a fejét, de nem akart hallgatni a benne dúló zűrzavarról. - Nem tudom. Semmit sem tudok. Csak abban vagyok biztos, hogy a vállalat nem lenne elég nagy kettőnk számára. És ebben az esetben kettőnk közül nyilvánvalóan nekem kellene elmennem. - Kidobnálak, azt hiszed? Játszik vele a férfi, megbénítja, uralkodik rajta. Hát nem ettől tartott mindig is a legjobban?

- Miért ne dobnál ki? A feleségedet is elhagytad! - A legszívesebben rögtön leharapta volna a nyelvét. Indulatos szavai pusztán félelméből és zavarodottságából fakadtak. - Fogalmad sincs, mit beszélsz! - vágott vissza Drew megvetően. - Evie, felejtsd el végre a múltat! Bármit mondasz is, nem fogsz ellökni magadtól! Komolyak a szándékaim. Habár az idegei pattanásig feszültek, a lány még egy kísérletet tett arra, hogy megingassa a férfit. - A feleséged még mindig fontos neked! - Nem fejezte be akkor sem, amikor Drew vonásai megkeményedtek. - Láttam őt. És láttam Susant is. Lehet, hogy neked nem számít, hogy a nők beléd szeretnek, de mégis mindig ez történik. - Ilyen szerencsés vagyok ugyebár - gúnyolódott Drew. - Majdnem mindenem megvan, a nő kivételével, akit szeretni tudnék. - Ez is a trükkjeid egyike, amivel az ágyadba akarsz csalogatni? A férfi elkeseredetten dörzsölte a halántékát. - Biztosan nem vagyok tökéletes, Evie, de túlzásokba esel. Nem cipelek minden nőt az ágyamba, akivel összefutok. - És miért hagytad el a feleségedet? - Miért? - ismételte Drew tűnődve. - Egyszerűen nem bírtam tovább. Képtelen voltam vele élni. - De valamikor szeretted őt! - kiáltotta a lány, majd leplezetlen kíváncsisággal meredt a férfira. - Igen, annak idején azt hittem, szerelmes vagyok Carolba. Gyönyörű nő, kellemes társaság. Csak később vettem észre, hogy alapjában véve rendkívül önző. Gyereket akartam, de amikor a házasságkötés előtt erről beszélgettünk, Carol csak mosolygott. Megesküdött, hogy nem szedi a fogamzásgátlót. Egészen véletlenül tudtam meg, hogy nem mond igazat. Amikor kérdőre vontam, zokogva kijelentette, azért nem akar gyereket, mert félti kettőnk kapcsolatát. Már a terhesség gondolatától is visszaborzad. Rögtön megsajnáltam. Természetes félelemnek hittem az egészet, és segíteni szerettem volna neki. Valójában azonban csak az alakja izgatta. Megkértem az anyját is, hogy beszéljen vele, sőt az orvosát is. Végül aztán mind rájöttünk, hogy Carol már csak ilyen. - Nem akart gyereket tőled? - Eve részvéttel hallgatta a férfit. - Nem. Túl későn ismertem meg az igazi arcát. Sajnos a társadalmi helyzetem és a pénzein vonzotta hozzám, nem pedig a családalapítás vágya. - Nagyon fájhatott neked - sajnálkozott a lány. - Akkor igen. De ez már a múlté. Más lett az életem, amióta megismertelek. Eve szinte elolvadt a férfi pillantásától, és amikor Drew lehajolt hozzá, hogy megcsókolja, úgy érezte, egy pillanatra eggyé válnak. 5. FEJEZET A Garratt-birtok megvásárlása zökkenőmentesen folyt le. Sir Dávid időközben visszatért üzleti körútjáról, a vezetőség pedig elfogadta az elképzelését. A terv a Capricorn, vagyis a Bak nevet kapta, a térítő közelsége miatt. A hónap végére nagy fogadást terveztek, a kormányzat, az ipar és a társadalmi élet jelentős személyiségeinek részvételével. Elisabeth Garrattet is meghívták, és mindenki legnagyobb meglepetésére a hölgy igent mondott. Drew véleménye szerint amiatt a személyes hangú levél miatt, amelyet Eve mellékelt a hivatalos meghívóhoz. Az idős színésznő a tárgyalások során mindvégig ragaszkodott a lány jelenlétéhez, mert rokon lelket látott benne, és hovatovább a barátnőjének tekintette. Ennek ellenére szívós tárgyalófélnek bizonyult, és kiharcolt egy villát az üdülőtelep közelében. Ismét emberek közé akart menni. Elhatározta, hogy az év egy részét

Brisbane-ben tölti. A megfelelő lakásról Eve gondoskodott. - Úton vagy felfelé. - Ezt már Ben mondta az egyik este. - Csak nehogy a fejedbe szálljon! - Talán ismersz annyira... - És mi a helyzet Drew-val? - Öccse hangja meglehetősen komolynak tűnt. - Már nem csak a főnöködet látod benne, ugye? - Ez az átkozott tű! -jajdult fel Eve. Éppen Ben ingére varrt fel egy gombot, és véletlenül az ujjába szúrt. Öccse mulatott a dolgon, de azért átnyújtott egy zsebkendőt. - Van valami, amiről tudnom kellene? A lány szeretettel mosolygott rá. - Nyugodj meg, semmi sem történt! - Még nem, de napról napra szebb leszel. Bár persze soha nem voltál csúnya. - Elvárják tőlem, hogy jól nézzek ki, ennyi az egész. - Különösen, hogy a kedves főnököd egy vagyont fizet érte -jegyezte meg Ben szárazon. - Meg is érdemlem. Keményen dolgozom. A Garratt-szerződést én hoztam tető alá. Vagyis Drew, de mindent én készítettem elő. Az öccse idegesen dobolt az ujjaival az asztalon. Egyvalami kétségtelen: amióta ismered, egy sereg új szokást vettél fel. Együtt vesztek részt mindenféle rendezvényen, már legalább négyszer fényképeztek le az oldalán. Mire gondolhat a hajdani felesége? Eve összerezzent. - Nem fog tetszeni neki, az biztos. A fogadásra Eve új estélyit akart venni. A ruhatárának felújítására szánt összegek nagy részét reklámköltségként el tudta számolni a vállalat terhére. Nem Ben volt az egyetlen, akinek feltűnt az átalakulása. Drew tekintete is gyakran pihent meg rajta. Nőiességének hatalma új érzést jelentett a számára. Ezért is szeretett volna egy különleges estélyit a fogadás napjára. Lady Forsythe, aki nem ismerte fel, amikor újra összefutottak, mindig elragadóan néz ki. Azonkívül ott lesz Drew elvált felesége és számos üzleti partnere is. A bevásárlásra ismét Lisa kísérte el. Végül már csak három ruha maradt előttük: egy divatos lila bársony, egy hagyományosan egyszerű szabású fekete és a harmadik, varázslatos zöld alkotás selyemből, amely remekül ment volna Eve zöld szeméhez. - Fel kellene venned az ékszereidet is! - Lisa éppen néhány újabb estélyit vett szemügyre. - Sajnos nincsenek - válaszolta a próbafülkéből a lány, miközben lesimította a lila bársonyruha gyűrődéseit a csípőjén. Ehhez a ruhához tényleg hibátlan alak szükséges... - Kölcsönadhatom a gyémánt fülbevalómat - ajánlotta fel nagyvonalúan a barátnője. - Ezt nem fogadhatom el. - Eve kijött a próbafülkéből, hogy meghallgassa Lisa véleményét is. - Mi lenne, ha elveszteném? - Biztosítva vannak - vont vállat a barátnője. - Ott lesz a társasági élet krémje, azt akarom, hogy jól nézz ki. Végül a zöld selyem mellett döntöttek. Választásukat a kis üzlet tulajdonosnője is élénken helyeselte: - Magának remek ízlése van, kedvesem! - Látott volna néhány hónappal ezelőtt! - súgta a tűiébe Lisa. - Fotómodell lett az útszéli kis virágból. Mindig is mondtam, hogy bombanő lesz belőled, ha elkezdesz végre egy kicsit adni magadra! Húsz perccel a vendégek érkezése előtt Susan Forsythe megbizonyosodott róla, hogy minden készen áll. Házasságában egyetlen cél lebegett a szeme előtt: tökéletes

felesége akart lenni Sir Davidnek. Legalább olyan tökéletes, mint az első felesége. Bármilyen gyakran adott is fogadásokat meg estélyeket mint Lady Forsythe, még mindig elbizonytalanodott és idegessé vált a kíváncsi pillantások kereszttüzében. Habár mesterien tudta leplezni zavarát, és kívülről ugyanolyan magabiztosnak látszott, mint a többiek, de egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak a férje barátaival érintkezni, akik annak idején közel álltak az elhunyt Lady Forsythe-hoz is. Állandóan érezhette, hogy nem veheti fel a versenyt a nagyasszonnyal, akinek az arcképe még mindig a nappaliban függött. Susan szívesen eltávolíttatta volna a festményt, de azt mindenki árulásnak tartotta volna. A hosszú, fekete estélyi ruha halkan suhogott, amikor átment az ebédlőbe, hogy ellenőrizze a fényűzően elrendezett terítéket. A legfinomabb fehér damasztabroszok, ezüst étkészlet, kristálypoharak. Két ezüsthattyú orchideákból, liliomokból, rózsákból és szegfűből összeállított fehér virágdíszt tartott, Susan maga válogatta össze. Szüksége volt arra az érzésre, hogy Sir Dávid büszke rá. Korábban sikereket ért el a reklámiparban, de most minden figyelmét egyetlen dologra összpontosította: a lehető legkényelmesebbé szerette volna tenni a férje életét. A férfi tisztelettel és szeretettel vette körül. Ezért is akart annyira gyereket tőle, együvé tartozásuk megtestesülését... Susan felsóhajtott. Be kellett vallania, hogy a gondolatai nem jártak szüntelenül Dávid körül. Felfelé lépkedve megérintette gyémánt nyakláncát, férje legújabb ajándékát. A remek ízléssel kiválasztott darab nem mutatott volna jól mindenkin, de rajta remekül állt. Sajnos Carol Forsythe is a vendégek között lesz, bár kizárólag azért, mert mostanában Péter Morgan, a sikeres vállalkozó társaságában mutatkozik. Carolt látni sem bírta. Ő a legönzőbb asszony, akivel valaha is találkozott. Drew boldog lehet, hogy megszabadult tőle. És már itt is az újabb jelentkező, aki Mrs. Forsythe akar lenni. Drew minden nőt elbűvöl. Különös, ez a legújabb üstökös nem a saját köreikből származik. Szőke és hűvös, mint a fiatal Grace Kelly, és azt beszélik róla, hogy rendkívül okos meg talpraesett. Eve Copeland néhány hónappal azelőtt rajtakapta őket Drew-val a liftben. A férfi akkor csak vigasztalni akarta, ám az a nap megváltoztatta Susan érzéseit a mostohafia iránt. Kiváltságos életet élt, de korántsem érezte magát boldognak. - Szédítő ház, ugye? - suttogta Jamie Eve fülébe, miközben arra vártak, hogy a házigazdák szertartásosan fogadják őket. - Úgy látom, a mostani Lady Forsythe megváltoztatott néhány dolgot. Az első felség mindent a saját ízlése szerint alakított. Madelynt szinte imádták a városban. Nem lehet könnyű a nyomába lépni, gondolta a lány. Sir Dávid és Lady Forsythe az előtér hatalmas kristálycsillára alatt üdvözölték vendégeiket. Eve-et már bemutatták Sir Davidnek a cégnél. A férfi kimért udvariassággal viselkedett vele, mindig komolynak, de kicsit szórakozottnak tűnt. Habár fekete haja már őszült a halántékán, tíz évet így is nyugodtan letagadhatott volna abból a hatvanháromból, amit beismert. Külsőleg a fiához hasonlított - magas, karcsú alak, határozott vonások -, de hiányzott belőle az az erős, férfias kisugárzás, ami olyan tiszteletet parancsolóvá tette Drew megjelenését. Lady Forsythe mesésen nézett ki. Sok pénz szükséges ahhoz, hogy egy nő ehhez hasonló látványt nyújthasson, futott át Eve agyán. A méregdrága ékszeregyüttes merésznek hatott és nagyon jól mutatott Susan hagyományos szabású fekete ruháján. Az asszony úgy üdvözölte a vendégeket, mintha egész életében mást sem csinált volna. Drew egyelőre nem érkezett meg. Amikor sorra kerültek, Sir Dávid tőle szokatlan módon a keresztnevén köszöntötte a lányt, és megdicsérte a ruháját. Jamie-nek azonban be kellett érnie egy Jó estét, Foster-rel.

Fellélegezve néztek körül a fogadóteremben. Pénz és ízlés tükröződött itt mindenen. Görög oszlopot mintázó tartón egy virágokból megálmodott alkotás ontott bódító illatot, ami önmagában is egy vagyonba kerülhetett. A falak mentén értékes, régi bútorok, rózsafából készült, finoman megmunkált kis asztalok, karcsú keleti vázák álltak. Két lépcső ívelt fel a galériához, amelynek falán családi képek kaptak helyet. A ház belsejébe egy oszlopcsarnokon keresztül lehetett bejutni. Eve és Jamie a tömeggel sodródva a nappaliba lépett, ahonnan ólomüveggel borított ajtó vezetett a könyvtárba. A könyvtártermet körben magas polcok szegélyezték, középütt óriási földgömb állt. Magát a nappalit kényes ízléssel rendezték be. - Hol bujkálhat Drew? - nézett körül Jamie, aki nagyon jól mutatott a szmokingjában. Fogadni mernék, hogy nem szívesen hívta meg az egykori nejét, de nem tehetett mást, mivel Carol most Morgannel jár: - Nem ismerek itt senkit. És te? - Eve a csoportokban beszélgető, elegáns vendégsereget figyelte. A felső tízezer. Soha nem találkozott eddig velük. - Elég sokat ismerek közülük - felelte Jamie közömbösen, hiszen maga is ehhez a réteghez tartozott. - Bevallom, az állásomat az összeköttetéseimnek köszönhetem, de azóta bizonyítottam a képességeimet, legalábbis remélem. - Persze hogy bizonyítottad- paskolta meg a karját Eve, aki nagyon örült Jamie jelenlétének. Ebben a pillanatban vonzó fiatal nő tűnt fel a közelükben, és átölelte a fiút: - Hello, James! De jó, hogy itt vagy! A nem túl lelkes Jamie bemutatta őket egymásnak, mielőtt a nő magával vonszolta volna. A fiú még vetett egy vágyakozó pillantást a válla felett Eve-re, majd eltűnt a tömegben. Eve egyedül vágott át a hatalmas termen, és megállt a nagy alakú női arckép előtt. - Az édesanyám - hallotta ekkor a háta mögül Drew hangját. - A szemed és a szád tőle örökölted -jegyezte meg Eve anélkül, hogy hátrafordult volna. Csodaszép asszony lehetett. - Csodaszép és csodálatos. - A férfi fájdalmas tekintettel nézte az anyjáról készült festményt. Ezt az űrt senki sem töltheti be az életében. A művész harmincöt éves korában festette le az asszonyt, olyan idősen, mint ő most. Lady Forsythe volt a család éltető lelke, hosszú ideig tartott, amíg az apjával el tudták fogadni a halál rideg valóságát. - De foglalkozzunk inkább veled! - Drew a lány felé fordult, és leplezetlen tetszéssel mérte végig. - Te vagy itt a legszebb! - Nem akartam szégyent hozni rád. - A lány alig bírt uralkodni a hangja remegésén. - És ez a pompás gyémánt fülbevaló? - A férfi hátrasimította Eve haját a füle mögé, és közben megérintette az arcát. - Kitől kaptad? - Talán egy hódolómtól - incselkedett a lány. - Na jó, őszinte leszek, egy barátnőm adta kölcsön. Lisa igen nagyvonalú. - Kétségkívül. De igazán megérdemelnéd, hogy saját ékszereid legyenek. - Pillanatnyilag nincs rá módom. - Eve szinte megbabonázva mosolygott a sötét szempár tüzében. Épp mostanában vette rá Bent, hogy kevesebbet dolgozzon. - Gyere, bemutatlak néhány embernek! - hivta őt a férfi. Amikor Drew a karjára tette a kezét, bizsergető érzés futott rajta végig. - Kissé ideges vagyok - árulta el. Igazi tűzkeresztséget jelent számára ez a nagy fogadás, ahol annyi nagyvilági, befolyásos ember fordult meg. - Gyorsan elmúlik majd. - A férfi tekintete végigsiklott a lányon. - Egyébként semmi izgatottság nem látszik rajtad. Eve egy pillanatra eltűnődött, vajon jól érzi-e, hogy mindenki őket nézi. Nem, ez tényleg nem képzelgés, de az érdeklődés természetesen elsősorban Drew-nak szólt.

A lány csak egy ismeretlen szépség az oldalán. Kicsoda lehet ez a nő, mit csinál, miért nem látták korábban? Ezek a kérdések foglalkoztatták a vendégeket. A férfit mindez hidegen hagyta. Az emberek mosolyogva köszöntötték, és ő is ragyogó mosollyal válaszolt. Drew a vállalatuk megbecsült munkatársaként mutatta be mindenkinek a lányt. Néhány név ismerősnek tűnt Eve számára a tévéből meg a társasági rovatokból, másokat azonban csak most hallott először. Felfedezte Drew egykori feleségét is egy magas, atlétatermetű férfi társaságában. Nem lehet más, mint Péter Morgan, a sikeres üzletember! Carol kerülte a lány tekintetét, kihívó arckifejezéssel meredt a semmibe. Feltűnően szűk ruhája akár valamelyik divatlap címlapján is szerepelhetett volna, de szörnyen kényelmetlen lehetett. Haját szorosan összefogva viselte, gyöngydíszítéssel. Eve biztosra vette, hogy még összetalálkoznak az este folyamán. Carol Forsythe nem az a nő, aki olyan könnyen feladja. Igaza lett. Éppen Jamie-t indult megkeresni, hogy vele térjen vissza Mrs. Garratthez folytatni a beszélgetést, amikor egy kéz megérintette a karját. - Ó, Miss Copeland, hát ismét találkozunk! Eve kedvesen mosolygott. - Üdvözlöm, Mrs. Forsythe. Remélem, jól érzi magát. Cl - Soha ilyen jól! - A válasz kissé nyersen hangzott. - Ragyogóan néz ki, azt kell mondanom. - Köszönöm. A bók magát is megilleti. - Jöjjön, csevegjünk egy percet! Eve vonakodva engedte, hogy Carol egy sarokba vezesse. - Tényleg csak egy percre. Mrs. Garratt hiányolná a társaságomat. - Maga nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, ugye? - Nem, a lehetőségeket két kézzel szoktam megragadni. - És közben a könyökét is használja - húzta el a száját gúnyosan Carol. - Érdeklődtem maga után. Rövid idő alatt nevet szerzett a cégnél. - Büszke vagyok rá, ha ezt hallotta - nézett Eve egyenesen a nő szemébe. - Keményen dolgozom, és ez örömet okoz. - Bizonyára. - Carol magára kényszerített egy mosolyt. - A legtöbb nő szívesen dolgozna Drew munkatársaként. A lány nem vette fel a kesztyűt. - Igen, remek főnök, nagyon ösztönző hatással van az emberekre. - Főleg a nőkre, miután elhagytam - mosolyodott el Carol jelentőségteljesen. - Én nem olyan nő vagyok, Mrs. Forsythe. Nekem a szakmai érvényesülés a legfontosabb. - 0, a jó Susan is mindig ezt hangoztatta. - Hirtelen bosszús lett az arca. - Erről sokat tudnék mesélni. - Inkább ne! - Eve-nek máris kezdett elege lenni ebből a beszélgetésből. - Gyűlölöm a pletykát. Carol elnevette magát. - Akkor gyűlölnie kell itt a legtöbb embert! Az egész társaság tisztában van vele, hogy Susan csak a pénzéért meg a nevéért ment hozzá Davidhez. Valójában Drewba szerelmes, még akkor is, ha ezt önmagának sem vallja be. - Ilyen körülmények között ez a legjobb, amit tehet. - Eve nem akarta elárulni megdöbbenését. - De mi közöm nekem ehhez? Carol keserű pillantást vetett rá. - Maga nem tűnik butának. Felejtse el, hogy ki volt a férjem! Ismerem ezeket az

embereket. Világosan látom például, hogy Drew viszonyt szeretne magával. Talán már el is kezdték. Nem szokta vesztegetni az időt. A lány ismét elgondolkozott azon, vajon szereti-e még Carol a férfit. - Rossz helyen keresgél, Mrs. Forsythe. - Maga is meglepődött nyugodt hangján. - És most bocsásson meg, kérem, Mrs. Garratt vár rám! - Talán fél az igazságtól? - kérdezte a nő kihívóan. - Miféle igazságtól? - Eve felállt. - Lady Susan és Sir Dávid boldog házaspár benyomását kelti. - Az a nő nem bolond -jelentette ki Carol keményen. - Kétségkívül kedveli valamennyire Dávidét, bár én kicsit mindig féltem az apósomtól. A fia az egyetlen ember, akit valóban szeret. Az a gyanúm, Susan először Drew-ra vetette ki a hálóját, de őt túlságosan megrendítette a válásunk. Meglepő módon, mivel nem sokra becsült, amíg vele éltem. - A házasságok felbomlása mindig fájdalmas folyamat. - Eve azon tűnődött, vajon a nő gonoszkodik, vagy igazat mond. - Nem hűséges típus - folytatta Carol. - Remélem, ezt tudja. - Mint a legtöbb férfi. - Ó, ez egy csalódott nő hangja. - Érdeklődve figyelte Eve-et. - Tapasztalta már? - Kerülöm a kapcsolatokat, Mrs. Forsythe. A szüleim elváltak, én nem szeretnék ugyanabba a hibába esni. - Nagyon okos magától. - A nő arcán látszott a megkönnyebbülés. - Egész életemet leéltem volna Drew-val, de nem bírtam tovább elviselni a kis kalandjait. Összetörte a szívem. Carol nagyon keserűnek tűnt. Lehetséges, hogy Drew megcsalta őt rövid házasságuk ideje alatt? Erre a lány gondolni sem akart. A férfi szó szerint lefegyverezte a becsületességével. Majd visszaemlékezett arra a képre, amely a sikeres üzletemberről élt benne, mielőtt közelebbről megismerte volna. Jóképű, vonzó, és mindig szép nők gyűrűjében szerepel az újságokban. Saját állítása szerint ő hagyta el a feleségét, mert az nem akart gyereket szülni neki. Jelenleg nincs senkije, legalábbis Eve így tudta. A tágas ebédlőben felszolgált vacsora mind külsőségeiben, mind különleges ízeiben valódi élményt nyújtott. Az óriási mahagóniasztal körül álló, kárpitozott székek világos bevonatát a tapéta színeihez választották. Az ebédlőasztal fölött négy réz gyertyatartó függött láncon, az egyik fal mellett gazdagon díszített pohárszék kapott helyet. Eve nem tudott betelni a csodálatos virágköltemény látványával, amelyet a két ezüsthattyú tartott. Szerette a virágokat, otthon is mindig tett a vázába, de ilyen virágözönt még nem látott. Pazarló bőséggel díszítették fel az összes helyiséget, egy vagyont költhettek rá. Ez tehát Drew szülőháza. Sok meséinivalója lesz Ben számára. Sűrű szempillái mögül a férfit figyelte, aki mindenkit elbűvölt vacsora közben. Nem szándékosan tette, minden mesterkéltség nélkül, természetesen viselkedett. Még Sir Dávid szigorú tekintete is ellágyult, amikor a fiára nézett. Ilyenkor más emberré vált a különben oly tartózkodó magatartású cégtulajdonos. Természetesen ha a fia nem felelt volna meg az elvárásainak, vele szemben is keményen viselkedett volna. A lányt Jamie riasztotta fel gondolataiból. - Eve, olyan keveset eszel! Kóstold meg ezt a ráksalátát, egyszerűen káprázatos. Csak azt nem tudom, hogy ezt a zöldséget is meg lehet-e enni mellette - fintorgott mókásan a férfi.

- Természetesen. A kerti zsázsa ehető növény, azonban ebben az esetben valószínűleg inkább díszítésnek szánták. A lány végignézett az ételkínálaton. Hegyekben tornyosult az étvágygerjesztőén elkészített saláta, sertésfilé, sonka, pulyka, füstölt lazac, rák és homár. Ezüsttálban kaviár csillogott, meleg ételekről a pincérek gondoskodtak. Egy másik tálalóra az utóételeket halmozták fel. Úgy tűnt, Eve az egyetlen, aki nem éhes. Még az irigylésre méltóan karcsú Carol is úgy lapátolta magába a méregdrága kaviárt, mintha fizetnének érte. A vacsora vége felé Sir Dávid rövid beszédben köszönte meg Elizabeth Garrattnek, hogy nem gördített akadályt a szívéhez oly közel álló terv megvalósulásának útjába, sőt elismerő mosoly kíséretében Eve hozzájárulását is megemlítette a tárgyalások sikeréhez. Majd átadta a szót a fiának, aki rövid előadásban ismertette a tervet. - Ragyogó szónok - súgta oda Jamie a lánynak, csodálattal a hangjában. Vacsora után a házat három irányból körülvevő teraszra tódultak a vendégek. A kert mesebeli hangulatot árasztott, a holdfényben, a langyos levegőben a nyár illata úszott. - Hova indultál? - hallotta meg maga mögött a lány a jól ismert, mély hangot. Hátrafordult Drew-hoz. - Lassan haza szeretnék menni. - Nem érezted jól magad? - A férfi kézen fogta, és a könyvtárterembe vezette, távol a tolongástól. - De, csodálatos este volt - felelte, habár Carol vallomása nagyon felkavarta. Tetszik ez a ház, ahol születtél, boldog gyerekkorod lehetett itt. A férfi válasza meglepte. - Azért ne hidd, hogy túl sok boldogság jutott nekem. Apa állandóan üzleti utakrajárt, és ha éppen haza is jött, csak ritkán ért rá. Anya gyakran magányosnak érezte magát. Beletemetkezett a jótékonysági munkába, de a férjéből nem sok jutott neki. Apa nem hétköznapi életet élt, mint ahogy ma sem. - Nagyon szeret téged. - Békét kötöttünk. Fiatalon többször is fellázadtam ellene, hogy megmutassam, nekem is van saját akaratom. Azt kívántam, bárcsak élne még anya. Apám elpusztíthatatlan. - Honnan veszed? - Sehonnan. Egyszerűen ez az érzése az embernek vele kapcsolatban. Eve bólintott, tekintete végigfutott a magas könyvállványokon és a padlót borító értékes perzsaszőnyegen. - Gyönyörű terem... - Több mint gyönyörű - felelte a férfi mosolyogva. - Végre csak az enyém vagy egy pillanatra! Hogyan fogsz hazajutni? - Jamie hazavisz. - Tudod, hogy szerelmes beléd? - kérdezte csendesen Drew. Eve megrázta a fejét. - Nem komolyan. Ő aztán tisztában van vele, hogy soha nem keverném össze az üzletet a magánéletemmel! - Egészen mostanáig. - A férfi az asztal peremének dőlt. Ellenállhatatlanul nézett ki remekbe szabott szmokingjában. - Te azonban túl szemérmes vagy. És ezen változtatni fogok, az ördögbe is! - Hangja nem nélkülözte az indulatot sem. - De csak akkor, ha te is akarod. Pillanatnyilag beérem a megfigyeléssel. Egyébként mit mesélt neked Carol? - Óva intett tőled.

- Valószínűleg sejti, hogy érdeklődöm utánad. - Csak egy vagyok a sok közül. - Ezt ő mondta neked? - kérdezte a férfi megütközve. Eve habozott egy pillanatig, majd alig hallhatóan válaszolt: - Állítólag te tetted tönkre a házasságotokat az állandó hűtlenkedéseddel. - Elbizonytalanított téged. - Nem akarok belebonyolódni a kettőtök viszonyába. - Hogyan? - csattant fel Drew. - Carol és én már elváltunk. És ahogy hallom, Morgannel jár. - Talán fáj neked? - Eve figyelmesen nézte a férfit. - Mondhatnék bármit, a véleményed akkor sem változna! A lány nem szerette volna Drew-t megbántani. - Csak azért csúszott ki a számon, mivel... - Mivel nem vagyok közömbös a számodra? - kérdezte a férfi kihívóan, majd váratlanul hozzátette: - Sajnálom, Eve. Carol hazudott neked. - Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmegyek. - A lány felállt. Miért viselkednek ilyen ellenségesen egymással? - Köszönöm a csodálatos estét! Drew a lelke mélyéig megindult. Hirtelen egy kislányt látott maga előtt, akinek a családját elhagyta az édesapja, és akit ez a fájdalom formált ilyenné. - Evie! - szólt hozzá gyengéden, miközben óvatosan magához vonta. Érezte a nő testének melegét, belélegezte az illatát. A lány egy pillanatra elgyengült, a feltörő vágy szinte megszédítette. - Egyedül akarok lenni veled! - hallotta a férfi forró suttogását. - Nem lehet - felelte Eve elfúló hangon. - Dehogynem. - Drew lehajtotta a fejét, és lágyan megcsókolta az arcát. - Gyere velem, gyere hozzám! -Nem! - Szeretni akarlak. Megérinteni mindenhol. Bízz bennem, Eve! Bízz bennem, kérlek! A lány azonban csak a fejét rázta. - Képtelen vagyok - vallotta be boldogtalanul. - Hallgass rám, Evie! - A férfi könyörgőre fogta, amit talán még soha nem tett. Álmomban sem gondoltam volna... A lányt forróság öntötte el, annyira vágyott Drew-ra. Mivel bilincselte így magához? És miért? Elfelejtheti-e valamikor is, hogyan szenvedett az édesanyja? - Megmondom Jamie-nek, hogy én viszlek haza - közölte a férfi ellenkezést nem tűrő hangon. Susan olyan váratlanul jelent meg mögöttük, hogy Drew összerezzent. Néhány másodpercre döbbent csend ereszkedett rájuk. Eve szíve összeszorult, amikor észrevette a nő szemében a fájdalmas kifejezést. - Talán hiányolnak a többiek? - kérdezte a férfi nagyon halkan. - Igen - válaszolta tompán Susan. - Amúgy is menni akartam - törte meg Eve a kínos hallgatást. - Köszönöm a szép estét, Lady Forsythe! Csodálatos otthona van. Ilyen feszültséget a lány még életében nem érzett. - Örülök, hogy eljött hozzánk, Eve. - A nő kedvesen szólt hozzá, pedig nehéz lehetett úrrá lennie a belsejében dúló viharon. - Talán egyszer együtt ebédelhetnénk. - Pompás lenne. - Mi mást felelhetett volna? - Jó éjszakát! A lány látta még, hogy a férfi szája megrándul. - Édesapád szeretne beszélni veled, Drew. - Susan igyekezett természetes hangon

megszólalni. - Üzleti ügyben. - Már megint a régi nóta! 6. FEJEZET A következő hetekben Eve beletemetkezett a munkájába. Drew kissé távolságtartóbban viselkedett, bár továbbra is közösen dolgoztak a Capricorn-terven. A férfinak azonban más feladatokkal is kellett foglalkoznia, így például a régi réz- és aranybánya újraindításával az ország északnyugati szegletében. Amikor az egyik hétfő reggel a lány bement az irodába, közölték vele, hogy Sir Dávid meg a fia elrepültek a bányához, és valószínűleg csak egy hét múlva térnek vissza. - Mr. Forsythe azt kívánja, hogy maga kösse meg a Santro-szerződést - közölte a titkárnő. - Nagyon megbízik magában. - Remélem, jogosan. Eve megpróbálta leplezni csalódottságát. Nem szólhatott volna Drew személyesen, hogy elutazik? Vagy talán a helyettese nem várhat el tőle ennyit? Persze talán nem is lesz ártalmas ez a pár napos különválás, így legalább jobban tud majd a munkájára összpontosítani. A telefon csengése ébresztette fel a lányt. Éjjel fél három múlt pár perccel. Ki telefonálhat ilyenkor? Ben szerencsére még nem ébredt fel teljesen, mire Eve felvette a kagylót és beleszólt. - Itt Jack - hallotta az ismerős hangot. - Azt gondoltam, jobb, ha tőlem értesül róla, és nem az újságokból. A bányalátogatás közben Sir Dávid szívrohamot kapott. Sajnos meghalt, mire a segítség odaért. Eve döbbenten egyenesedett fel. - Jack, annyira sajnálom! Nem ismertem közelebbről Sir Dávidét, de mindig olyan egészségesnek tűnt, pezsgett benne az életkedv. És szegény Drew! Milyen szörnyű lehet neki is! - Hát, elég felkészületlenül érte - felelte halkan Jack. - A telefonban nagyon zavartnak tűnt. Ma hozza haza az édesapját. Eve, ez iszonyú lesz! És az is volt. Az újságok egymás után közöltek fényképeket Sir Dávidról, a televízió is bemondta a hírt. A lány azon tűnődött, milyen lehet a családtagoknak. Még az üzleti világot is megbénította a döbbenet, bár Sir Dávid nem tartozott a különösebben kedveit résztvevői közé, de mindenki elismerte kiváló képességeit. Még életében legendás alakká vált az egész államban. A legmegrázóbbnak az tűnt, hogy túlélhette volna a szívrohamot, ha a bánya nem az isten háta mögött fekszik. így a segítség nem érhetett oda időben. A vasárnapi újság címlapon közölt egy fényképet, amelyen Drew és Lady Forsythe éppen elhagyják a ravatalozót. Mindketten fekete ruhát viseltek, kimerültnek és szomorúnak látszottak. - Tényleg rettenetes. - Ben együtt érzően karolta át a nővére vállát. - Drew biztosan nem számított arra, hogy az apja ilyen korán meghal, és neki kell átvennie a cég irányítását. Lady Forsythe pedig elveszítette a férjét. Anyagi gondjai valószínűleg nem lesznek, de a helyzete megváltozott. Drew megkeresett már személyesen? - Természetesen nem - csóválta meg a fejét Eve. - Pillanatnyilag más dolgok járhatnak a fejében. A húga, aki Londonba ment férjhez, eljön a temetésre. Ilyenkor ezer apróság adódhat, amit el kell intéznie. - Nem lehet könnyű neki. De mindenki azt gondolja róla, képes lesz az apja nyomdokaiba lépni. Nővérkém, mennem kell, vár a meló! A lány ellentmondásos érzésekkel küzdött. - Körülbelül mikorra érsz haza? - kérdezte aggódva. Milyen vékony az öccse!

Túl sokat dolgozik, alig engedélyez magának pihenőt. - Utána még beugrom Simonhoz, segítek neki valamiben. Ne aggódj, kapok enni, az anyja kitűnő szakácsnő! Miután Ben elment, Eve elhatározta, hogy sétál egyet a parkban. Gyönyörű, napos idő fogadta odakint. Már egy hete nem látta Drew-t, azonban sokkal hosszabb időnek tűnt. Úgy látszik, nincs szüksége rá, nem tartozik a világához. Eve visszaemlékezett a jelenetre, amikor Susan megsimogatta a férfi arcát. Állítólag csak a rokoni szeretet késztette rá, de ő látta az elragadtatást Lady Forsythe szemében. A lány lassan lépkedett a parkon keresztül, A játszótereken boldog édesanyák őrködtek viháncoló csemetéik felett, a fűben szerelmespárok dugták össze a fejüket. Béke és nyugalom mindenütt. Mibe keveredtem? - tette fel a kérdést magának. Csak annak örülhet, hogy nem feküdt le a férfival. Ennek ellenére kötődik hozzá. És mi lesz az állásával? Az apja halála után Drew helyzete megváltozik a cégnél, nagyobb teher nehezedik rá. Mással kell majd dolgoznia? Már a gondolattól is visszariadt. Ugyanakkor nem így lenne a legjobb? Otthon lezuhanyozott, aztán magára kapott egy fehér selyemblúzt meg egy színes szoknyát. Senkinek sem könnyű Sir Dávid halálát feldolgozni. Mi történik majd a legendás vagyonnal? Egy részét a fiatal özvegy kapja, de az elsőszámú örökös Drew. Persze ott van még Anne, a húga is, habár ő a híresztelések szerint jól házasodott, a férje nemcsak gazdag, hanem ráadásul egy grófi család sarja. Eve találomra felvett egy könyvet és olvasni próbált. Most mintha egy autó hangját hallotta volna a ház elől. Felállt, odament az ablakhoz. Kikémlelt a zsaluk nyílásán keresztül, és meleg, boldogító érzés töltötte el. Drew volt az! Éppen a Jaguar ajtaját zárta be. A lány odarohant a bejárati ajtóhoz, és szélesre tárta. - Drew! A máskor olyan lendületes, életvidám férfi kimerültnek látszott, mintha le is fogyott volna. Amikor átölelte, a lány szorosan hozzásimult, szavak nélkül is vigasztalni próbálta. - Hogy vagy? - Eve hátralépett, pillantásuk egymásba fonódott. - Még mindig nem tértem teljesen magamhoz - szólalt meg Drew a fejét ingatva. A lány önkéntelenül is kézen fogta, és bevezette a nappaliba. - Megkínálhatlak valamivel? - Csak egy kis gyengédségre lenne szükségem. - A férfi mosolya most nem ragyogott úgy, mint máskor. - Hiányoztál, Evie - tette hozzá kedvesen. - Te is nekem. Állandóan rád gondoltam. Hogy van Susan? - Teljesen összetört. Még mindig nem fogta fel egészen a történteket. Gyere, ülj le ide mellém! Szelíden odahúzta a lányt a heverőre, a szemében vágy csillant. Előrehajolt, és a fejét Eve mellére hajtotta. - Jaj, végre egy kis nyugalom! A lány még soha nem érzett ilyen közelséget más férfival. Örömmel gondolt arra, hogy Drew ezek szerint mégsem felejtette el. - Már korábban akartam jönni - folytatta a férfi -, de apa ügyei egyszerűen áttekinthetetlenek. Hónapokig vagy évekig fog tartani, amíg kiismerem magam bennük. Susan teljesen kiborult. Valami miatt összevesztek, de nem akar róla beszélni. Eve megriadt. - Nem is sejted, min kaphattak össze? - Fogalmam sincs. Mindössze annyit vettem észre, hogy apa nagyon feszülten viselkedik. Néha olyan érzésem támadt, hogy egyáltalán nem is figyel rám. - Talán akkor már rosszul lehetett.

- Talán. - Drew sötéten meredt maga elé. - Andy, a geológusunk szintén látta, hogy valami nincs rendben vele. De már soha nem fogjuk megtudni. - Annyira sajnálom, Drew! - Semmi másra nem vágyom, csak téged átölelni. Ugye ez az egész csak egy rossz álom? - Ilyen érzés, ha váratlanul meghal valakid. - A lánynak az édesanyja jutott eszébe. A férfinak most tűnt fel Eve sápadtsága. - És mi van veled? - Miattad aggódtam. A lány ismerte már ezt a vigasztalanságot, amit a szerettek elvesztése okoz. Ismerte a gyászt és a fájdalmat. - Szeretlek, Evie! - Ne! - A lány gyorsan Drew szájára tette az ujját. - Nem tudod, mit beszélsz! - Dehogynem, jobban, mint bármikor életemben! - A férfi hangja erősnek és magabiztosnak tűnt. - Azt hiszem, rögtön beléd szerettem, ahogy megpillantottalak. Megfogott benned valami. Azóta egész közel kerültünk egymáshoz. - De hiszen alig ismerjük egymást! - ellenkezett nyugtalanul Eve. - Én félek ettől az érzéstől. - Ezért igyekeztem olyan gyengéd lenni veled, amennyire csak tőlem tellett. Szeretsz azért egy kicsit? - Drew egyenesen a lány szemébe nézett, miközben tovább beszélt. - Igen, szeretsz. Ezekhez a csúnya karikákhoz a gyönyörű szemed körül van valami közöm? - Csak neked van közöd hozzájuk. - Eve megcsókolta a férfi kezét, amellyel az arcát simogatta. - Azt hittem, megfeledkeztél rólam. Drew meglepődött. - Ezt nem gondolhattad komolyan! - Most már mindegy. - A lány megpróbált felállni, de a férfi visszahúzta. - Ne! Kérlek! Fontos, hogy most itt legyél mellettem. - Csak valami vacsorát akartam összeütni neked. Enned kell! - Evie, most rajtad kívül semmi nem kell nekem! - Drew átölelte a lányt. Olyan jó vagy, olyan szelíd és érzékeny! Néha az az érzésem, hogy csak két embert szerettem igazán életemben. Téged és az édesanyámat. Persze apát is szerettem, meg a húgomat, de... A, nem tudom megmagyarázni. Csak csókolj meg, Evie! Segíts, hogy ismét magamra találjak! - Lágyan ringatta a karjában a lányt, aki halkan felnyögött, és a vágy elhatalmasodott rajtuk. - Soha többé nem hagylak el! - suttogta ennek a csodálatos, titokzatos nőnek a fülébe, majd apró csókjaival végigkalandozta az arcát. Ölelkezés közben a lány hosszú szoknyája felcsúszott, Drew keze pedig végigsiklott karcsú bokáján, combján egészen a csípőjéig. Őrjítő szenvedély lett rajta úrrá. - Hol van Ben? - suttogta a férfi, hogy ne rombolja szét a pillanat varázsát. Eve kinyitotta a szemét. - Csak későn jön haza. Drew, hagyjuk abba! - Ne kívánd ezt tőlem, kérlek! Hozzám tartozol. - Rövid habozás után még hozzátette: - A következményektől félsz? - Gondolom, te sem akarod, hogy teherbe essek. - Én nagyon örülnék egy gyereknek tőled - válaszolta Drew mély meggyőződéssel a hangjában. - Viszont eszem ágában sincs semmit sem rád kényszeríteni. Szeretnélek feleségül venni, Evie, és azt akarom, hogy az elbűvölő menyasszonyom képe egész életemre elkísérjen. Azt szeretném, hogy az első gyermekünk egy csodálatos éjszakán, méltó körülmények között foganjon meg. Csak egyet nem szeretnék: téged megsebezni.

A lány előtt hirtelen egy új világ kapuja nyílt meg. A házasság hatalmas dolog... de rémületes is egyben. Lehet maga a mennyország, és lehet maga a pokol. - Nem mehetek hozzád - suttogta erőtlenül. - Márpedig én nem elégszem meg azzal, hogy csak a szeretőd legyek! - Drew, te bolond vagy! - Igen, mert megbolondulok érted. Most már szerethetlek? Erre képtelenség lett volna mást válaszolni: - Igen - lehelte Eve alig hallhatóan, és arra gondolt, ha minden elmúlik is, ennek az éjszakának az emléke akkor is megmarad. Drew bevitte őt a szobába, és az ágyra fektette. Finom, értő kezekkel simogatta, miközben szelíden megszabadította a ruháitól. Sötét szeme izzott a vágytól. Csókolni kezdte, ajkával ráérősen fedezte fel a lány testének minden titkát. Lassan, nagyon lassan juttatta el Eve-t a beteljesülés közelébe, és csak akkor húzta őt magához, amikor már érezte türelmetlen reszketését és szenvedélyes odaadását. - Az első alkalom, Evie - suttogta ünnepélyesen Drew. - Az első alkalom - ismételte a lány, és örökre a szívébe zárta a férfi arcát, ahogy ebben a pillanatban őt figyelte. - Te vagy az egyetlen nő, akit szeretek - jelentette ki komoly hangon. - Nagyon óvatos leszek. Megsimogatta Eve mellét, csókjára készségesen megnyíltak a máskor dacos ajkak. És a lány számára már nem maradt semmi és senki, amiben megkapaszkodhatott volna. Csakis Drew. Minden megváltozott, hiába igyekeztek elrejteni az érzelmeiket. Abban viszont biztosak lehettek, hogy a cégnél senki sem tudott a kapcsolatukról. Amúgy is az egész vállalatot Sir Dávid váratlan halála foglalkoztatta. Eve öröm és félelem között ingadozott. Félt az ismeretlentől, félt attól, hogy az események kicsúsznak az irányítása alól. Minden olyan gyorsan történt. Drew magabiztosnak mutatkozott, mint általában, a lány viszont kétségekkel és bizonytalansággal küzdött. Kívülről nézve viszont mintha újjászületett volna, a beteljesült szerelem átformálta: a haja úgy ragyogott, mint soha előtte, a szeme sugárzott, és egész lényéből belső fény áradt. - Szerelmes vagy bele, ugye? - fordult hozzá Ben az egyik este. - Látszik rajtam? - Méghozzá mennyire! Valaki azt mondta, a nő kivirágzik a szerelemtől. Igaza volt. - Megkérte a kezem. A legfőbb ideje, gondolta Eve, hogy megmondja öccsének az igazságot. Rengeteg érzés torlódott össze benne, és ez hatalmas változást jelentett az életében. - Szent ég! - Ben teljesen elképedt. - Mikor? - Néhány hete. - És csak most mondod?! - Először gondolkozni akartam rajta - mentegetőzött a lány. - Tudód, milyen vagyok. Ben homloka ráncba szaladt. - Evie, Drew Forsythe feleségül akar venni? - Igen. - A maga számára is hihetetlenül hangzott, amit mondott. - Az látszott, hogy kedvelitek egymást, de hogy ennyire... - Talán az apja halála gyorsította fel az eseményeket. A lány kellemetlen szúrást érzett a gyomrában. Amint arra számítani lehetett, az új helyzetben Lady Forsythe teljes mértékben Drew támogatására hagyatkozott, és időközben Carol is felajánlotta a szolgálatait a férfinak. - Akkor mi a gond? - kérdezte Ben. - Ugye nem miattam aggódsz?

- Természetesen aggódom miattad is. Az öccse komolyan nézett rá. - Evie, semmi nem választhat el minket, de nem akarok a boldogságod útjába állni. Azonkívül itt van nekem Lisa, hogy megvigasztaljon. - 0 csak egy barát. Ben felnevetett. - Azon már rég túljutottunk, Evie. Végtére is férfi vagyok. - Ne engedd, hogy a szerelem eltántorítson a céljaidtól! - figyelmeztette. - Lisa hajlandó várni. - Azért én is beszélek vele - zárta le a témát Eve. - Lisa tud már a kapcsolatotokról Drew-val? - Nem, te vagy az egyetlen. - Akkor jó. És most meséld el, mi zavar mégis! - Egyszerűen félek egy kicsit attól, ami velem történik. Drew olyan... határozott, nem hiszem, hogy lenne erőm ellenállni neki. - Megértem. Mindenkit magával ragad, jól kijönnék vele mint a sógorommal. - Volt már felesége, és Carol még mindig rajong érte. - Talán igazad van, de az ő viszonyuk már rég véget ért. Elváltak. Ezt a tényt csak el tudod fogadni, nem? - Igen, igen, de akkor sem könnyű. Szeretem őt, ugyanakkor alig ismerem. - Ezek csak kifogások. - Ben hangja majdnem szomorúnak tűnt. - Van itt még valami, ami aggaszt téged. Eve először nem akart erről beszélni, de végül is győzött benne a vágy, hogy ezt a terhet is megoszthassa valakivel. - A mostohaanyja szerintem szerelmes belé, de ez maradjon kettőnk között, Ben. Öccse idegesen a hajába túrt. - Ezt már mondtad egyszer. - Mondtam, és azt hiszem, teljesen jogosan. - Talán csak úgy képzeli, hogy szerelmes belé, mert most nagy szüksége van a támogatására. Vannak nők, akik hasonló okokból az orvosukba lesznek szerelmesek. Neked olyan jó szíved van, te ne értenéd, mit élhet át most ez a szerencsétlen aszszony? - Persze, értem én - sóhajtott egy nagyot Eve. - Talán az én szerelmem is csak a képzeletemben létezik. Szép álom, semmi több. 7. FEJEZET Az üdülőlétesítmény építési munkálatai néhány hónappal Sir Dávid halála után kezdődtek meg. A kutatóintézet felállítását csak a következő évre tervezték, amikor az üdülőtelep már majdnem kész. Sir Dávid számára nem adatott meg, hogy láthassa dédelgetett tervének megvalósulását. A kivitelezés feladata a fiára hárult, aki mindenben az apja szellemében járt el. Eve maradt a közvetlen helyettese, de sok más munkatárs is csatlakozott hozzájuk a jogi, a pénzügyi, a környezetvédelmi és az építészeti osztályról. Mindenki a tőle telhető legjobbat nyújtotta, hogy maradandó emléket állíthassanak Sir Davidnek. Rendkívül sokat kellett dolgozniuk, így Eve szinte soha nem lehetett kettesben Drew-val. A lány hangolta össze az egyes részlegek tevékenységét, és ez a munka teljes embert kívánt. - Kikapcsolódásra lenne szükséged - szólt hozzá Drew az egyik este, amikor észrevette, mennyire sápadt a lány. - Szeretném a helyszínen személyesen ellenőrizni az építkezés állását. A cég repülőgépén megyünk oda, lesz néhány napunk. Holnap tízkor indulunk, rendben? - Igen.

Habár a lány holtfáradtnak érezte magát, örömében majdnem körbetáncolta a szobát. Csodálatos gondolat kicsit hátradőlni és lazítani, Drew-val az oldalán. Ám amikor a férfi másnap reggel az irodában megjelent, Lady Forsythe is vele jött. Könnyű kosztümöt viselt, amely remekül illett a szeme színéhez. A titkárnő izgatottan intett oda a férfinak. - Drew, néhány dolgot még feltétlenül alá kell írnia, mielőtt elutazna! Eközben Susan barátságos mosollyal üdvözölte a lányt. - Halló, Eve! Úgy tűnik, együtt töltünk néhány napot. A lány éles nyilallást érzett a szívében, de nyugalmat erőltetett magára. - Maga is velünk utazik, Lady Forsythe? - Könyörögtem Drew-nak, hogy vigyen magával - közölte bizalmasan a nő. Daviddel sokat beszélgettünk a tervéről. Természetesen szakmailag is érdekel a dolog. Talán tudja, hogy korábban egy reklámcégnél dolgoztam. És kérem, nevezzen Susannak! Eve buzgón mosolygott. - Nagyon szívesen. - Drew nem hallgat rám - váltott témát hirtelen a nő, aggodalommal a hangjában. - Többet kellene pihennie. - Nélküle semmi sem halad - mentegette a főnökét a lány. - Én pedig sokat hallok róla, mennyire örül a maga segítségének. - Összeszokott csapat vagyunk, mindannyian keményen dolgozunk, hogy a munka határidőre elkészüljön. - Ennek örülök - jelentette ki Susan kedvesen. - Drew már megkért rá, hogy avassam fel a létesítményt. Mi sem természetesebb annál hogy Sir Dávid özvegye avassa fel az üdülőtelepet. Akkor miért fáj ez neki mégis? - tűnődött el magában Eve. És miért nem szólt róla Drew egy szót sem? Talán mégis bizalmasabb viszony fűzi az asszonyhoz, mint ahogy azt állítani szokta? - Nem tehettem semmit ellene - súgta oda a férfi, amikor beszálltak a cég repülőgépébe. - Magától értetődik, hogy Susan is látni szeretné a telepet. A lány nyugalmat kényszerített magára. Senkinek sem kell észrevennie, mi megy végbe benne. Még Drew-nak sem. Susan, bármit gondolt is kettejük viszonyáról, egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy nagyon is tudatában van magasabb társadalmi helyzetének. Sir Dávid özvegyeként továbbra is a családhoz tartozott, így magától értetődően Drew mellett foglalt helyet a gépen. Eve, aki velük szemben helyezkedett el, elővette az irattartóból azt a beszámolót, amin éppen dolgozott. Arra az esetre, ha a szemben ülők bizalmas beszélgetésbe merülnének. Amikor órákkal később földet értek, a lány kénytelen-kelletlen elismeréssel adózott magában Susan tájékozottságának. Az asszony sokat megjegyzett abból, amit elhunyt férje az elképzeléseiről mesélt. Ismerte a terven dolgozó személyek feladatkörét, és számos értelmes kérdést tett fel, amelyek megválaszolását Drew gyakran átengedte a lánynak. - Most már tudom, kihez forduljak majd, ha még többre leszek kíváncsi - nevetett Susan, és ettől kezdve teljesen más szemmel nézett a lányra. Egy hűvösen szép, fiatal nőt látott benne, aki lehetőséget kapott arra, hogy az eszét használva jusson előre. - Eve sokat jelent nekem - szólt közbe Drew. - Az összes munkatársam tiszteli az éleslátását és a rátermettségét. Ez pedig nem kevés egy olyan csapatban, ahol rendkívül nagy elvárás nehezedik minden közreműködőre.

- Az alelnöki tisztség leendő várományosa? - mosolygott Susan. - Néha sajnálom, hogy nem dolgozom már. 1 A délutánt az építkezésen töltötték az építésvezető kalauzolásával. Az esős évszak már elmúlt, és a trópusi partvidéket nyaralni vágyók árasztották el, akik felébresztették téli szendergésükből az álmos fürdőhelyeket. Strandolok népesítették be a legelhagyatottabb partszakaszokat is, megtöltötték a szállodákat és a számtalan éttermet a tenger mentén. Susan, aki szűk farmert és könnyű blúzt viselt, Drew kezébe kapaszkodott, miközben a férfi átsegítette őt egy kőrakáson. - Dávid álma tehát megvalósul. - Kék szemét könny futotta el. - Olyan büszke lenne rád! Habár Eve kissé mellőzöttnek érezte magát, mégis biztosra vette, hogy a nőnek jobb lett volna otthon maradnia. Amíg Drew elintézett néhány telefonhívást, Eve és Susan úsztak egyet a szálloda medencéjében. Susan észrevehetően lefogyott a férje halála óta, kék bikinijében nagyon törékenynek tűnt. Csak lehűtötte magát a vízben, és visszahúzódott a pálmák árnyékába, vizes haján egy Gucci-kendővel. Mielőtt elnyújtózott volna a napozóágyban, még odaintett a lánynak, aki fáradhatatlanul rótta a hosszakat a medencében. Eve az asszony és Drew kapcsolatán gondolkodott. Egyetlen szóval tudta volna jellemezni ezt a viszonyt: veszélyes. Susan még csak meg sem kísérelte elrejteni vonzódását a férfihoz. Éppen ki akart szállni a vízből, amikor megpillantotta Drew-t. A férfi csak egy tarka pólót meg egy fürdőnadrágot viselt, a vállára hanyagul törülközőt csapott. Sötét szemét napszemüveg takarta. Hosszú, napbarnított lába és a póló alatt kirajzolódó izmos felsőteste láttán nem egy nő szíve hevesebben kezdett el verni. Valami ilyesmi történt Susannal is, aki belekapaszkodott a férfi kezébe, amikor az megállt mellette, hogy néhány szót váltson vele. Képtelen távol maradni tőle, egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy megérintse. A rövid beszélgetés után Drew levette a pólóját, és megkerülte a medencét, osztatlan sikert aratva a jelenlévő nők körében. Elegáns ívben ugrott fejest, majd közvetlenül Eve mellett emelkedett ki a vízből. Napbarnított bőrén vízcseppek peregtek le, szempilláin is ott csillogott néhány. - A pokolba! - rázta meg kissé mérgesen vizes haját. - Nem könnyű veled egyedül maradni. - Nem én tehetek róla, hogy Susan mindig a közeledben tartózkodik. - Féltékeny vagy? - Nem, de akkor is ez a helyzet. - Hirtelen témát váltott. - Úszunk versenyt? - Evie, úgyis én nyerek. - Természetesen előnyt kellene adnod. - Csak ha kapok érte valamit. - A férfi sötét szemében szikrák táncoltak. - Kívánlak téged. Előrehajolt, és megcsókolta lányt, majd a víz alatt formás csípőjére tette a kezét. Eve minden izma megfeszült, a férfi teljesen elvarázsolta. A következő pillanatban Drew a víz alá húzta, és mindkét kezét a mellére tapasztotta. Amikor ismét a felszínre bukkantak, a lány perzselő vágyat érzett. - Kérlek, hagyd abba! A férfi hátulról átkarolta a nyakát. - Susan nyugtalanít, ugye? A lány kiszabadította magát az ölelésből. Susan sötét napszemüvegében továbbra is a nyugágyban ült.

- Igen, egy kicsit. El tudnám képzelni róla, hogy bejön a szobámba ellenőrizni, hol vagyok. Drew megvonta a vállát. - Nálam lennél. Felejtsük már el Susant egy kis időre, és ússzunk versenyt! Gyors vagy mell? - Legyen gyors! - Eve-nek ez ment a legjobban. - Fél hossz előny nekem. - Amennyit akarsz - mosolygott a férfi magabiztosan. - Úgyis én nyerek. És ebben igaza is lett. Hármasban vacsoráztak. Susan sajátos módon gyászolt: fehér és zafírkék csíkokkal díszített fekete ruhát viselt, amely szabadon hagyta az egyik vállát. Parfümillatot árasztott, hajába vörös hibiszkuszvirágot tűzött. - Annyira örülök, hogy magaddal hoztál! - fordult az asszony Drew-hoz. - Nem éreztem magam ilyen nyugodtnak, amióta... amióta... - Elhallgatott, majd szomorúan felsóhajtott. - Mi is örülünk a társaságodnak, Susan - felelte a férfi gyengéden. A vacsora kitűnő volt. A kávé után végigsétáltak a parti sétányon, a csillagokat nézték, és élvezték a lágy esti szellőt. Szerelmi háromszög, tűnődött Eve, aki némileg mellőzöttnek érezte magát, mert Susan állandóan ismeretlen helyeket és embereket említett. - Azt hiszem, lefekszem aludni - jelentette ki az asszony, és elnyomott egy ásítást, amikor visszaértek a szállodába. - Holnap korán kell kelnem. Hogy felvidítsa, Drew ebéddel egybekötött helikopterkirándulást javasolt a Nagykorallzátonyhoz. - Maga is jön, Eve? - Barátságos kérdésnek álcázva a nő megpróbált éket verni kettejük közé. Drew azonban különös csillogással a szemében közbeavatkozott. - Menj csak előre, Susan! Nekem még meg kell beszélnem egy üzleti dolgot Eve-vei. - Ó! - Az asszony ügyesen leplezte csalódottságát. - Akkor holnap találkozunk. Miután elment, Drew a lányhoz fordult. - Igyunk még egyet lefekvés előtt! - Belekarolt Eve-be, és átkísérte a bárba. - Mit kérsz? - Ásványvizet. - Gondoltam - ugratta a férfi. Amikor visszatért az italokkal, Eve mintha éppen indulni készült volna. - Máris mész? - vonta fel a szemöldökét Drew. - Nem akarom rossz híredet kelteni. - Elhiheted nekem - nevetett halkan a férfi -, a hírem nem annyira rossz, mint amennyire te gondolod. - A lány félrehajtotta a fejét, szőke haja az arcába hullt. - Sajnálom, Drew. Elragadó férfi vagy, én pedig egy bizalmatlan nő. - Arra gondoltam, segíthetnék neked ebben a kérdésben. - Kezébe vette a lány kezét, és érezte, hogy remeg. Szavak nélkül is megértették egymást. - Tehát, mit akarsz bevallani? - kérdezte végül Eve. - Tudom, bűnös lélek vagy. - Szívesen lennék az, ha esélyt adnál rá - tréfálkozott Drew. Még nem találkozott olyan nővel, aki egyszerre ilyen ártatlannak és izgatónak tűnt volna. - Csodálatos vagy - mondta egyszerűen. - Néha az az érzésem, hogy egymáshoz tartozunk, de azután ismét kisiklasz a kezem közül. Olyan sok dolog van, amiről beszélgetni szeretnék veled, de soha nincs rá idő. Mesélj az édesapádról! A lány arca elkomorult.

- Ő él, az édesanyám halott. - Evie! A lány elszégyellte magát, mert a férfi hangjából nemcsak részvét, hanem bírálat is kicsendült. - Nem szeretnék erről beszélni - rázta meg Eve erőteljesen a fejét. - Az én apámról is beszélgettünk - emlékeztette Drew. A lány tett még egy kísérletet. - Megcsalta az édesanyámat. Minket is becsapott. - Mégsem közömbös a hangod, amikor róla beszélsz. - Valamikor szerettem őt. Azonban ellökött magától, miként az édesanyámat is. - Szoktad őt látni? - A férfi feszülten figyelte az Eve arcán tükröződő érzéseket. - Különösképpen megint érdekli a sorsunk - sóhajtott fel a lány. - Újra megnősült? - Igen, a felesége a testvérem lehetne. Két gyerekük van, egy fiú meg egy lány. - Ismered őket? Eve tekintete elsötétült. - Miért kellene? - Mert talán más lenne a véleményed az egészről. Mégiscsak a mostohatestvéreid. - Annak a felelőtlen nőszemélynek a gyerekei - ellenkezett dühösen a lány. - Mi pedig az édesanyánk gyerekei vagyunk. Nem bocsátok meg olyan könnyen. Mint egy dacos gyerek, gondolta Drew. - Megbántottak téged, úgy érzed? És mi Ben véleménye? - Ugyanaz, mint az enyém - vágta rá gyorsan a lány. - Az apám új élet mellett döntött. Egy új család mellett. Vége. - Nyugodj meg! - A férfi látta, hogy Eve képtelen úrrá lenni a felindulásán. - Idd meg az ásványvizedet! És ha sírnod kell, gyere ide a karomba! A lány tiltakozóan felemelte a kezét. - Az nem megoldás, Drew! - Miért, mi baj van? - Amióta ismerlek, megváltoztam, elvesztettem a fejem - nevetett bizonytalanul Eve. - így van ez, ha az ember beleszeret valakibe. - És ki mondja meg, hogy meddig fog tartani? - A lány maga is megijedt a saját szavaitól. - Ismerem a félelmeidet, Eve. Elfogadod a tanácsomat? Csak egy életed van, használd ki! A lány elvörösödött, fel akart állni. - Lefekszem. - Akkor menjünk! Én sem tudok tovább várni. - Nem vagyok a tulajdonod! - ellenkezett hevesen Eve. - Soha nem is bántam úgy veled. Viszont az a helyzet, hogy te is kívánsz engem, ahogy én is téged. Csak meg kellene érintenünk egymást, és a testünk azonnal mindent elárulna. Gyere! - Átölelte a lány vállát. - Én foglak levetkőztetni, azután pedig végigcsókollak. Meglásd, ettől mindjárt jobban érzed majd magad! Susan éberen feküdt az ágyában, és jobb kezének hüvelykujjával köröket írt le a bal tenyerébe. Ez a kínai gyógymód segített néha, ha nem tudott elaludni. Ma éjjel viszont nem használt. Miért jött ide? Szinte rákényszerítette magát Drew-ra. Szégyellte a viselkedését. Semmi sem úgy zajlott, ahogy eltervezte.

Valami történik Drew és Eve Copeland között. Évekig figyelhette a férfi változatos kapcsolatait, látta Carolt jönni és menni, azonban Eve másmilyennek tűnt. Szép és elég okos ahhoz, hogy meghatározó feladatot kapjon a Capricorn-tervben. Ráadásul érzékeny is. Megértést és részvétet vett észre a szemében. Ez már önmagában véve is megalázó, mert Susan nem szokott hozzá, hogy más nők sajnálják. Miért nem vigyázott? Miért nem jött rá idejében, hogy Drew iránti barátsága egyszer csak mélyebb érzéssé változott? Vajon mikor történhetett? Amikor elveszítette a gyerekét? Dávid nem maradt mellette a válságos napokban, Drew viszont vigasztalta és támogatta. És mikor kezdte el a férje gyanítani, hogy lélekben elpártolt tőle? Eszébe jutott a fogadás éjszakája, Dávid tekintete, aki mintha gyűlölné azt, amit felfedezett. Azonban nem szólt semmit, csak néhány héttel később jött ez a szívroham. A fájdalom miatt, mert a felesége beleszeretett a fiába? Susan keze görcsösen összeszorult. Tudta, pusztító erejű, bűnös szenvedélyek kerítették hatalmukba, mégsem érzett elég erőt magában, hogy védekezzen ellenük. A szakadék szélén állt, és nem bírt mozdulni onnan. 8. FEJEZET Végül is Ben volt az, aki miatt Eve és Drew kapcsolata döntő fordulatot vett. Az egyik délután a lánynak egy sürgős telefonhívás miatt ott kellett hagynia az értekezletet. Falfehéren tért vissza. Drew odament hozzá, és szelíden megfogta a kezét. - Mi történt, Evie? Egészen sápadt vagy. - A Wesley Kórházból telefonáltak. - A lánynak szemlátomást nehezére esett megszólalni is. - Bent megfigyelésre beszállították. Összeesett előadás közben. A férfi tekintete körbejárt a jelenlévőkön. - Mára elég lesz. Jamie, a papírokat holnap reggel az asztalomon szeretném látni, aláírásra kész állapotban. Lew, maga is készítse elő a tanulmányát! - Részvevőén fordult a lányhoz. - Gyere, elviszlek! Eve szemében rémület tükröződött. - Mindig mondtam neki, hogy ne dolgozzon olyan keményen! - Fiatal és egészséges. De abban igazad van, hogy ez így nem mehet tovább - szorította meg a kezét Drew. A férfi jelenléte sokat segített most a lánynak. Ő érdeklődte meg, melyik osztályra vitték Bent. A fiú az ágyában ült és tévézett, amikor beléptek a szobába. Felderült az arca, ahogy meglátta őket. - Eve, Drew, de jó, hogy eljöttetek! A lány odasietett hozzá és átölelte. - Ben, mi történt? - Fogalmam sincs - vonta meg a vállát az öccse. - Csak arra emlékszem, hogy hirtelen olyan különösen éreztem magam. A szomszédom még megkérdezte, mi van velem, azután minden elsötétült. Nem is tudom, hogy kerültem a kórházba. De már jól vagyok. - Maradj itt, Evie, beszélek valakivel! - szólalt meg Drew, és kifelé indult. - Ben, alighanem túl sokat vállalt magára. - Dehogyis, szó sincs róla! Eve legalább ennyit dolgozik - tiltakozott a fiú. - Nem igaz - tette kezét az öccse karjára a lány. - Keményebben dolgozol, mint bárki más, akit ismerek. - Szívesen csinálom! Egy nap még büszke leszel rám. - Már most is az vagyok - felelte gyengéden a nővére.

Drew csendesen távozott a szobából. A betegfelvételnél észrevett egy fehér köpenyes férfit. Hozzálépett és udvariasan megkérdezte, beszélhet-e Ben Copeland kezelőorvosával. A férfi kezet nyújtott. - Én vagyok az, John Devon. Ön ugyebár Drew Forsythe? Az újságképekről azonnal felismertem. Miben segíthetek? Drew elmosolyodott, kezet ráztak. Az ügyeletes nővér érdeklődve figyelte őket. - Hálás lennék, ha felvilágosítana Ben állapotáról. A nővérét, Eve Copelandet kísértem ide. Ő most éppen nála van. Az orvos készséggel válaszolt. Ben túlterhelte magát. Túl sok munka, túl kevés alvás, rendszertelen étkezés. Már az is segítene a helyzetén, ha esténként nem dolgozna, csak a hétvégeken. Alapjában véve egészséges, a szervezete így tiltakozott a természetellenesen felfokozott igénybevétel ellen. A visszaúton Eve hallgatagon ült a kocsiban. A férfi azon tűnődött, milyen félelmek kínozhatják a lányt. Annak alapján, amit mesélt neki, évek óta rendkívüli nyomás nehezedhet rá. A szülei válása óta mindig csak másokkal törődött. A két testvér nagyon közel állt egymáshoz, ám Drew világosan látta, hogy segítségre van szükségük, amíg Ben a saját lábára nem áll. A fiú orvosnak született, megérdemli a támogatást. Drew hazavitte a lányt. - Semmi értelme visszamenni az irodába. Ennél valamit esetleg? Utána még beugorhatnánk Benhez. Vagy inkább el akarsz jönni hozzám? Hozathatnék valamit magunknak. Eve beleborzongott a gondolatba. - Te is tisztában vagy vele, hogy akkor elkerülhetetlenül az ágyban kötnénk ki. A férfi halkan felnevetett, előrehajolt, és szájon csókolta Eve-et. Részegítő érzés volt, amikor a nyelvük összetalálkozott. - Nem csak a testedre vágyom. - Drew egyenesen a lány szemébe nézett, aki viszonozta a pillantását. - Hát akkor mire vágysz? - Jegyzettömbre lesz szükséged, ha mindent fel akarsz jegyezni - válaszolta tréfásan a férfi.Tehát, szerelmes vagyok abba a híres nagy eszedbe, és rendkívül élvezem, hogy szavak nélkül is megértjük egymást. Hogy azonos dolgok érdekelnek. Csodálom, ahogy megállód a helyed az életben, és másokkal is törődsz. Tisztelem a jó szívedet, a segítőkészségedet meg a felelősségtudatodat. És te mit látsz bennem, Evie? - A férfi sötét szeme kíváncsian csillant meg a napfényben. - Varázsló vagy - felelte komolyan a lány -, és én félek a hatalmadtól. Ben már jobban nézett ki, amikor este újra meglátogatták, de a szeme körüli sötét karikák kimerültségről árulkodtak. Ennek ellenére vidámnak és nyugodtnak tűnt. - Mentek még valahova ma este? - érdeklődött, miközben szeretettel nézte őket. Nem maradhatott rejtve előtte az egymás iránti vonzódásuk. Nővére már hetek óta a felhőkben járt, még ha nem is akarta elismerni. - Eszünk valamit - felelte a férfi. - Akkor jó szórakozást! Ugye vigyáz a nővéremre? - nézett rá melegen a fiú. - Arra megesküszöm - közölte Drew olyan komolyan, hogy a lánynak könny szökött a szemébe. - Mi mást akarhatna még? - nyugtázta elégedetten Ben. - Akkor induljatok! Holnap már én is hazamehetek. - Eljövök magáért, és akkor végre komolyan elbeszélgetünk - búcsúzott Drew. Van egy házam a tenger mellett. Bepakolja a könyveit, elhozza az egyik barátját, és pihen egy kicsit. Ben elvörösödött. - Nem is tudom. Mi lesz a munkámmal meg az előadásokkal az egyetemen?

- Ha lemarad egy kicsit a tanulmányaiban, azt később is pótolhatja. - Drew szinte úgy beszélt a fiúhoz, mintha a bátyja lenne. - A munkát pedig felejtse el! Először ki kell pihennie magát. Ben nem értette félre a javaslatot. Mégis nyugtalanította kissé Drew nagyvonalúsága, mert mindeddig egyedül gondoskodtak magukról a nővérével. Elfogadhatja-e az ajánlatát? Ó, milyen csodás lenne néhány napig semmit sem csinálni, csak elnyúlni a parton, és élvezni a napot meg a tengert! Talán Simon is vele menne. Az utóbbi hónapokban túl keményen dolgoztak. Drew lakása alig tízpercnyire esett a kórháztól. Az ablakokból gyönyörű kilátás nyílt a folyóra meg a városra. Eve mát többször járt itt, de ez a látvány minden alkalommal lenyűgözte. A férfi a saját elképzelései szerint rendezte be a lakását, szigorú célszerűséggel és minden haszontalan csecsebecse mellőzésével. Ám ezt a szigorú hangulatot barátságossá oldották az értékes műkincsek és néhány csodálatos régiség. Aznap este csak két személyre terítették az üvegfal előtt álló nagy, kerek asztalt, az összkép mégis ünnepi hangulatot árasztott. Karcsú ezüstvázában rózsák vöröslöttek, az ezüst gyertyatartókban fehér gyertyák lobogtak. Az áttetszően finom porcelántányérok és szikrázó kristálypoharak mellett ezüst étkészlet csillogott a fehér damasztterítőn. Eve mosolyogva gondolt arra, hogy a férfi mindenben szeret nagyvonalú lenni. Amikor leültek, a konyhából edényzörgés hallatszott be. - A vacsorát készítik számunkra. Ha minden kész lesz, elmennek, majd mi szolgáljuk ki magunkat. Eve-nek tetszett a gondolat. Amíg Drew a szakácsnővel beszélt, kiment a teraszra, és gyönyörködött a városban meg a folyón átívelő, kivilágított hidakban. A férfi néhány perc múlva csatlakozott hozzá, a kezében két pohár pezsgővel. - Ünnepiünk valamit?- kérdezte a lány meglepetten. - Ki tudja, talán - hangzott a rejtélyes válasz. Drew ragaszkodott hozzá, hogy ő szolgáljon fel. Füstölt lazac, bazsalikommal töltött csirke és gondosan összeválogatott saláta került az asztalra. Utána gyömbérsziruppal leöntött gyümölcskehely következett, végül a szállító cég híres kókuszfagylaltja zárta az étkezést. Minden nagyon ízletes volt, Eve maga sem gondolta volna, hogy ennyire éhes. A vacsora után segített leszedni az asztalt. Amikor elkészültek, a férfi átkarolta a derekát. - Gyere, hallgassunk zenét! - indítványozta. - Előtte mindig ezt mondod - dőlt hátra a karjában Eve. - Nem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy csak az ágyban van rád szükségem. - Miért, ott nincs? - A lányt már a beszélgetés is felizgatta. - Ó, Drew, egyszerűen ellenállhatatlan vagy! - Én is folyton csak utánad sóhajtozom - suttogta Drew rekedtes hangon, amibe Eve beleborzongott. - Te mutattad meg nekem, mi a szerelem. Gyere, üljünk le a kanapéra! Szeretnék adni neked valamit. A iny tágra nyílt szemmel nézett rá. - Mit? - Várj, hozom! - A férfi, miközben átment a hálószobába, betett egy CD-t. A klasszikus zene hullámai elringatták a lányt, megszabadult a cipőjétől, és kényelembe helyezte magát. Amikor Drew visszatért, már levetette a zakóját és a nyakkendőjét. A kezében díszes csomagolású kis dobozt tartott. Eve felült, hosszú haját hátrasimította. - Talán elfelejtettem a születésnapomat? - Nem, nem. Egyszerűen csodálatraméltó nő vagy. - A kis dobozt az asztalra tette, és átölelte a lányt. - Mindig vigyázni akarok rád, Evie.

- Azt hiszed, én nem tudnék eléggé vigyázni magamra? - Dehogynem, túlságosan is. Azonban szerintem itt az ideje, hogy valaki más is törődjön veled. Igazán megérdemled. - Rendben. - A lány Drew felé nyújtotta a karját, és ettől a mozdulattól a melle kirajzolódott a pulóvere alatt. A férfi önkéntelenül is előrehajolt, sötét szeméből szenvedély sugárzott. Olyan sokáig és olyan erővel csókolta a lányt, hogy Eve minden ellenállása elolvadt. - Drew! - zihálta. - Hagyj legalább levegőt vennem! - Ne haragudj, ha túl heves vagyok! - A férfi keze lassan végigsiklott a lány testén. - De te vagy az a nő, akit egész életemben kerestem. Félsz? - Igen - vallotta be a szemét lesütve Eve. - Akkor ettől még jobban fogsz félni. - Drew felvette a kis csomagot, és odanyújtotta a lánynak. - Nyisd ki, szeretném látni közben az arcod! Eve óvatosan kibontotta a díszcsomagolást. Egy arannyal futtatott porcelánszelence bukkant elő a papír alól, rajta smaragdhoz hasonló kőberakás. A fedelét fiatal szőke nő finom rajza díszítette. - Drew! Ez túl értékes - kezdett tiltakozni, azonban hiába is próbálta volna leplezni elragadtatását. - Ezek, ugye, nem smaragdok? - Óvatosan érintette meg ujjával a kis köveket. - De igen. Egyszerűen nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A lány itt a fedelén annyira hasonlít rád! Egyébként ez egy zenélő dobozka a századforduló idejéből. Ha a kulcsot elfordítod, akkor régi francia szerelmes dalt játszik. - Halkan dúdolni kezdte az első ütemeket, de abbahagyta, amikor Eve felhúzta a zenélő szerkezetet. - Gyönyörű! Nagyon köszönöm! A legszívesebben elsírnám magam. Annyira kedves vagy hozzám! - Ez most nem kedveskedés akar lenni, szerelmem. Nyisd ki a szelencét! - Van benne még valami? A meglepetéstől a lánynak elállt a lélegzete. Kék bársonyon a legszebb jegygyűrű szikrázott, amit valaha is látott, pedig az ékszerboltban sok gyűrű megfordult a kezében. Platinából készült, gyémántberakással, kisebb gyémántokkal körülvéve. Eve megbabonázva meredt az ékkövekre. A kis asztali lámpa fénye ezer sugárra törve verődött vissza róluk. A lány szíve olyan gyorsan kalapált, hogy azt hitte, mindjárt elájul. Hamupipőke nézhetett így a báli ruhájára. - Sejtettem, hogy meg fogsz lepődni - kacsintott rá Drew. - Ezt nekem szántad? - Hát mégsem vagy olyan okos, mint gondoltam? - Egy jegygyűrű? - Jóleső izgalom vett erőt a lányon, de rögtön le is hűtötte a felismerés: döntenie kell. Jegygyurü, igen, méghozzá gyönyörű, a véleményem szerint. - A legszebb, amit valaha is láttam. Nagyon drága lehetett. - Az nem számít. - A férfi szája körül mosoly játszott. - Neked mindenből a legjobb jár. Gyere, felhúzom az ujjadra! Nem csak szeretni akarlak, Evie, hanem a leghőbb vágyam, hogy a feleségem légy. Életem hátralévő részét veled szeretném leélni. Tudom, hogy sokat gondolsz a múltadra, és a szüleid példája visszariaszt a házasságtól, de ez a mi életünk. A jegygyűrű pedig az én esküm, hogy örökké szeretni foglak. Eve-vei forgott a világ, még mindig nem fogta fel teljesen, mi történik vele. - Nem lehet igaz, ébressz fel, kérlek! - Bízzál bennem, szerelmem! Ketten legyőzzük a félelmeidet. - Drew felhúzta a lány ujjára a gyűrűt. - Mostantól az enyém vagy, és én szeretni meg tisztelni foglak. Eve egyenesen a szemébe nézett.

- Tényleg azt hiszed, ez a sors rendeltetett kettőnknek? - Te talán nem? - Szívesen hinném - suttogta a lány. - Nagyon jó veled lenni. De a házasság veszélyes vállalkozás. - Te viszont szereted a kihívásokat. Szóval mi a válaszod, Eve? - Mindenki megütközne rajta, ha engem vennél feleségül. Gondolj a származásodra! Nem tartozom a te világodhoz. - Mégis kiválóan megállód a helyed benne - próbálta Drew megnyugtatni a lányt. - Semmi sem tarthat vissza, Evie! Csak egy dolog. Ha azt mondod, nem szeretsz. Ki tudod ezt mondani? Eve ismét annak a zokogó kislánynak érezte magát, aki ököllel rontott az édesapjának. - Soha nem feküdtem volna le veled, ha nem vonzódnék nagyon hozzád. - Hozzám jössz feleségül? Szerintem az érzelmeink megértek a házasságra. - A nőnek mindig nehezebb - tért ki az egyenes válasz elől Eve, miközben az édesanyja szenvedéseire gondolt. - Nem hiszem. Ismerek olyan férfiakat, akik belebetegedtek a válásba, még az öngyilkosság is eszükbe jutott. Különösen, ha gyerekeik is voltak, mert a bíróság majdnem mindig az anyának ítéli őket. Ha megrémiszt a szüleid példája, megértem, de itt az ideje, hogy leszámolj a kételyeiddel, különben tönkreteszed magad. Engedd, hogy szeresselek! Ezen az éjszakán úgy ölelték egymást, ahogyan korábban el sem tudták volna képzelni. Mintha csak a másikban találták volna meg valódi önmagukat. Eve készségesen követte a férfit az érzékiség birodalmába, ahová nem nyer bebocsátást a szégyen és a megbánás, csak az áradó szerelem meg az emésztő szenvedély. Alig ültek el testükben az önkívület utolsó hullámai, amikor az éjjeliszekrényen megszólalt a telefon. - Ne menj oda! - suttogta a lány, de azután eszébe jutott Ben. - Inkább mégis. Drew rögtön kitalálta, mi jár a lány fejében. - Ne aggódj, az öcséd jól van! - Felvette a kagylót, rövid ideig hallgatott, majd megszólalt: - Holnap sajnos nem jó, Susan, de mit szólnál a szerdához? Egy órakor a Carringtonban? A lány, aki álmosan feküdt mellette, önkéntelenül is egy kicsit távolabb húzódott. - Evie, mi van veled? - kérdezte Drew, miután letette a kagylót, és visszabújt a lány mellé. Eve azonban haragosan felállt. - Miért telefonál neked még éjjel tizenegykor is? Az éjjeli lámpa halvány fénye bearanyozta a lány meztelen testét, és a férfiban újból fellángolt a vágy. - Elnézést kért - felelte szelíden -, éppen egy barátnőjétől ért haza. Eve, kérlek, maradj ma velem! - Inkább nem. - A lány nem bírta legyőzni elhatalmasodó kedvetlenségét. - Eve! - A férfi hangja csábítón csengett. - Kérlek! - Na jó, akkor beszéljünk Susanról! - A lány heves mozdulattal megfordult, forrt benne a düh. Drew figyelmesen nézte. - Rendben, ha megint idebújsz mellém. - Hirtelen lehúzta Eve-et maga mellé az ágyra. - Angyalom - suttogta -, ne hagyd, hogy Susan elrontsa ennek az éjszakának az emlékét! Túl drága ahhoz. - De mit akar tőled? - kérdezte a lány fátyolos hangon. - Gyászolja az apádat, ám többet érez irántad, mint ahogy magadnak bevallód. - Igen, talán. Mindenesetre szüksége vagy egy vállra, amelyen kisírhatja magát.

Eve indulatosan felegyenesedett. - De ne a tied legyen az! Amikor éppen eljegyeztél! - Értettem. - A férfi nevetve átölelte a lányt és kedvesen magához vonta. - Susan az apám özvegye. Nem száműzhetem csak úgy az életemből! - Ezt még el is fogadnám, csak éppen közben nem veszed észre, mennyire megőrül érted. - Evie, figyelj rám! - kérlelte Drew. - Az apám elsősorban üzletember volt. Az esküvő előtt házassági szerződést készíttetett, és Susannal alá is írattatta azt. - Ezt nem hiszem el - csóválta meg a fejét döbbenten a lány. - És te is alá akarsz íratni velem valami ilyesmit? A férfi jót mulatott rajta. - Apám mindent az üzlet szemszögéből nézett. Susanról gondoskodott a végrendeletében, de az örökös én vagyok. A vagyonnak a családban kell maradnia, így hangzott apa jelmondata. - Susan tehát nem tartozik a családhoz? - kérdezte a lány hitetlenkedve. Drew megsimogatta a vállát. - így van, ez a kegyetlen igazság. Azonban apa és ő egyezséget kötöttek. Mindketten rendelkeztek valami olyasmivel, amit a másik akart. Eve kicsit megnyugodott. Felidézte magában Lady Forsythe arckifejezését, amikor a fogadás estéjén meglepte őket a könyvtárban. Lehetséges, hogy Drew teljesen öntudatlanul elzárkózott Susan érzései elől, mivel tiszteletben akarta tartani az apja házasságát? - A ház az enyém szólalt meg a férfi. - Susannak tehát mennie kell? - érdeklődött a lány. - Sajnálom őt. Apa megengedhette volna neki, hogy élete végéig ott lakjon, de apa számára az az épület elsősorban a család otthonát jelentette. - Vagyis Susan nem tartozik a családhoz? - ismételte meg Eve. Drew a fejét ingatta. - Talán az a gondolat nyugtalanította apát, hogy a felesége fele olyan idős, mint ő. A lány a vállára hajtotta a fejét. - De azért teherbe esett. - És én tiszta szívemből kívántam, hogy szülje meg azt a gyereket. Értelmet adott volna az életének. Mindig is segíteni szerettem volna neki, ezt egyébként el kell fogadnod a későbbiekre nézve is. Eve felült, és egy puszit nyomott a férfi arcára. - Ne haragudj, nem hagynak nyugton a gyerekkori élményeim. Gyűlölöm ezt a kételkedést! De kérlek, Drew, vigyázz Susannal! 0 téged akar. - Nem! - felelte hevesen a férfi. - Evie, az teljességgel lehetetlen! Még ha te lennél is Susan, akkor sem lennék képes elvenni az apám özvegyét. - A vonásai hirtelen megkeményedtek. Már a gondolattól is... Susan szép, okos és kedves. Egyszer biztosan férjhez megy megint. Apa gazdaggá tette. - És szerdán együtt ebédeltek? - A lány maga is hallotta az ingerültséget a hangjában. - Felajánlottam neki, hogy maradjon még a házban, de ő a lehető leghamarabb el akar költözni. - Drew habozott egy pillanatig. - És itt van az első gond. - Tudtam. Hogy is lehetne másként? - Eve felpattant, és magára kapta a férfi sötétvörös fürdőköpenyét. - Csodásan nézel ki benne! - Drew nem tudott betelni a látvánnyal. Vörös, arany és elefántcsontszínű fények szőtték körül a lány testét, a szeme ragyogott, mint a drágakövek a porcelánszelencén. - Ne beszélj másról! - figyelmeztette Eve.

- Nem is akarok. Susan meg szeretné venni az alattam lévő lakást, mint egyébként sokan. Ez ellen nem tehetek semmit. Ian Fraser meghirdette a lakását eladásra, erről mindenki értesült már. - És Ian véletlenül a jó barátod, akivel egy ital mellett is köthetsz üzletet. - Talán. - Drew érezte, hogy a lába alól kezd kicsúszni a talaj. - De ha Susan megveszi is a lakást, már nem sokáig maradok itt. Amint ő beköltözik ide, én visszaköltözöm a házba. Szívesen laknék ott, hacsak nem szeretnél máshol élni. - Addig is segítesz Susannak megszokni az új helyet - vetette közbe a lány élesen. - Na, szép, te féltékeny vagy! - Nem, a féltékenységnek semmi köze ehhez. Egyszerűen csak nem tetszik nekem ez az egész. - Különféle képek jártak a fejében: Susan, aki cukrot jön kölcsönkérni. Meghívja a férfit egy baráti vacsorára. Még egy utolsó italt lefekvés előtt? Pont ez az, amit Drew-nak kerülnie kellene! - Több ilyen menyasszonyra lenne szükség! - nevette el magát a férfi. - Aki már az esküvő előtt vigyáz a jövendőbelijére. - Persze - helyeselt önkéntelenül is a lány. - Épp elég nehéz hozzászoktatnom magam ehhez a jegyességhez. Eleinte kifejezetten féltem tőled. - Legyél őszinte, Evie! Már az első nap értésemre adtad, hogy nagyon távol állok a tökéletességtől. Az a csodás első nap! - Mikor legyen az esküvő, mit gondolsz? - Mézédes mosoly ült ki a lány ajkára. - Ez már jobban tetszik - suttogta Drew. - Amilyen hamar csak lehet. Szeretném, ha éjjel-nappal együtt lennénk. Még nem telt le a gyászidő apa halála után. Mit szólnál szeptemberhez? Vagy inkább tavaszi menyasszony lennél? Menyasszony! Már a puszta gondolat is boldog izgalommal meg némi idegességgel töltötte el a lányt. Keményen dolgozott, megküzdött a szakmai érvényesüléséért, egészen a legfelső szintekig jutott. Mihez kezdene háziasszonyként? Olyan sok álmot és reményt, de annyi veszélyt is jelent egy házasság! 0, aki máskülönben olyan magabiztos és büszke a munkájára, most miért fél mégis a kudarctól? - Mit szeretnél? - kérdezte Drew mosolyogva. - Nem kellene még várnunk egy kicsit? - Nézz rám! - A férfinak a vékony lepedő alatt kirajzolódó teste és a lámpa fényében tompán csillogó bőre izgató látványt nyújtott. - Lenne valami értelme továbbra is külön élni? Eve a hajába túrt. - Együtt élhetnénk házasság nélkül is. Sokan tesznek így. - De én nem. Azt akarom, hogy a feleségem légy. Csak a házasság után költözünk össze. - Drew pajkos pillantást vetett a lányra. - Nem kell feladnod a munkádat, de remélem, gyerekeket is szeretnél. - Természetesen. - Eve a férfi felé fordult. - Semmit sem szeretnék jobban. Visszament az ágyhoz, és leült a szélére. - De amikor már nagyobbak lesznek, valószínűleg össze tudnám egyeztetni a családot a munkámmal. - Képes leszel rá, Evie. - Drew finoman megsimogatta a vállát, és lassan lecsúsztatta karjáról a fürdőköpenyt. - Együtt képesek leszünk rá. - Ó, Drew! - sóhajtott fel a lány szenvedélyesen, amikor a férfi csókolgatni kezdte. - Ma éjjel velem maradsz! - jelentette ki a férfi ellentmondást nem tűrő hangon. - Reggel pedig mindenki együtt lát minket a házból kimenni. - Na és? Elvégre a jegyesem vagy! 9. FEJEZET Drew és Eve eljegyzésének híre vegyes érzéseket keltett. Susant és Carolt villámcsapásként érte a bejelentés, de nem csak őket. Sok jó családból származó fiatal nő,

aki gyermekkora óta ismerte a férfit, titokban abban reménykedett, hogy egyszer talán ő lesz a kiválasztott. Drew gazdag volt, híres, ráadásul rendkívül jól nézett ki. Hihetetlen, hogy ezt az ismeretlen kis Eve Copelandet akarja feleségül venni, aki nem is közülük való! Egy alkalmazottat, akit még alig ismer! Carolt nem hagyta nyugodni ez a fordulat, mindenütt rosszindulatú pletykákat terjesztett a lányról. Féltékenységük közel hozta őket egymáshoz Susannal, aki szintén halálosan csalódottnak érezte magát, de ezt természetesen nem mutatta ki. Egyik nap a két nő közösen ebédelt. Carol megpróbálta teljesen a maga oldalára állítani Susant. - Az első pillanattól kezdve Drew-ra fájt a foga - jelentette ki ellenségesen. Ezek a nők csak azért szereznek egyetemi diplomát, hogy minél magasabb poszton lévő férfit foghassanak maguknak. - Nem hinném. Tudomásom szerint nagyon jó munkát végzett előtte egy kereskedelmi bankban is. - Nem arról a kis bankról van szó, Pearce Musgrave vagy valami ilyesmi? - Carol hangjában lenézés bujkált. - Fogalmam sincs, mennyire jelenthet ez komoly ajánlólevelet. És azt tudtad, hogy árva? Susan a fejét rázta, és közben azon tűnődött, egyáltalán miért jött ide. - Az apja még Eve gyerekkorában elhagyta a családot, és azóta nem is tartják a kapcsolatot. Az anyja néhány évvel később meghalt egy közlekedési balesetben. Vagyis nincs senkije. - Csak Drew - vetette oda Susan nyersen, majd barátságosabb hangnemben folytatta: - Talán nem? - De igen - sóhajtott Carol türelmetlenül. - Ne tettesd magad, Susan! Ez a dolog téged legalább annyira foglalkoztat, mint engem. - Csak azért, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Drew tényleg feleségül veszi. - Pedig elveszi, erre mérget vehetsz! -jegyezte meg Carol nyomatékosan. - Hacsak nem teszünk ellene valamit. Ben sem érezte magát felhőtlenül boldognak, bármennyire próbálta is titkolni ezt. Az egész világon Eve állt hozzá a legközelebb, amióta csak az eszét tudta, és most felbukkan egy másik férfi, aki talán még arra is képes, hogy a nővérét eltávolítsa tőle. Szomorúan gondolt erre, mivel bizonyos értelemben Eve többet jelentett neki, mint az anyja, aki csak megszülte őket. - Szeretnénk, ha nálunk laknál, amíg egyetemre jársz - fordult hozzá a lány egyik este, miközben tévét néztek. - Micsoda? - pattant föl Ben a székből. - Szörnyű ötlet! - Miért szörnyű? - Eve meglepődve nézett rá. - Szerintem nagyszerű. Drew is meg fogja említeni neked. Öccse a távirányítóval lekapcsolta a tévét. - Drew, aki magának szeretné minden másodpercedet, nem ellenezné az öcséd jelenlétét? nevetett keserűen. - Rossz vicc! - Ben, azt hittem, örülni fogsz! - Nincs szükségem mások segítségére, Evie. - Ez sajnos nem felelt meg teljesen az igazságnak, hiszen Drew már többször is kisegítette. - Csak kolonc lennék a nyakatokon. A lány csalódottan nézte az öccsét. - Te jó ég, Ben, azért még tudok levegőt venni Drew nélkül! Ne mondj semmit, amíg szombat este meg nem látod a házat! Olyan óriási, hogy akár napokig is eltarthat, amíg összefutsz valakivel. Azonkívül saját lakosztályod lesz, amit a vendégeknek tartanak fenn.

Külön bejárata van. Biztosan tetszeni fog. Ott egyedül maradhatsz, ha arra támad kedved, és meghívhatod a barátaidat. Öccse elgondolkodva a tenyerébe támasztotta a fejét. - És Drew tényleg ezt akarja? Nem te beszélted rá? - Hozzá kell szoknod a gondolathoz, hogy mostantól van egy bátyád is. Természetesen azt szeretném, ha a közelemben laknál, és boldognak látnálak. Úgyis olyan hamar eljön az idő, amikor otthagysz bennünket, dr. Benjámin Copeland! - Hát ha tényleg ez a kívánságotok... - A fiú már jóval kevésbé tűnt elutasítónak. - Majd még meggondolom. - Nem lenne jó, ha csalódást okoznál Drew-nak - zárta le a beszélgetést Eve. Az eljegyzést a következő szombaton ünnepelték meg a Forsythe-házban, ahová Drew időközben visszaköltözött. Száznál is több vendéget hívtak meg, de közülük csak tizenöten tartoztak Eve ismerősei közé, többnyire barátok és egyetemi évfolyamtársak. Lisa persze szintén eljött, Bennel együtt. Eve két óráig készülődött az ünnepi alkalomra. Idegesítette a gondolat, hogy mindenki őt fogja nézni, és róla fog beszélni. Susan is ott lesz, aki nemrégiben megvette Ian Fraser lakását, hogy közelebb kerüljön elérhetetlen céljához. Csakhogy Drew közben elköltözött. A lány végre elkészült. Bíráló szemmel méregette magát a tükörben. Sminkje a szokásosnál kicsit élénkebb volt. Aranyszőke haját a fodrász oldalra fésülte, így csillámló vízesésként zuhogott a vállára. Megjelenését a fényes zöld anyagból készült ruha tette tökéletessé, amelynek szűk, fűzős felsőrésze még jobban kiemelte alakja karcsúságát. - Ebben a ruhában úgy fogsz kinézni, mint Grace Kelly! - kiáltott fel lelkesen Lisa, amikor az eladónő megmutatta nekik az üzletben. A nappaliban Ben várakozott. Életében először viselt szmokingot, és nagyon jól állt neki. A nővére megjelenését elismerő füttyentéssel nyugtázta. - Evie, gyönyörű vagy! - Büszkén vette szemügyre a testvérét. - Minden nő elbújhat melletted. - Ki tudhatja? Gondolj csak Lisára! És Lady Forsythe-tal sem találkoztál még. A lány mosolya kissé erőltetettnek tűnt. - Melletted még Aphrodité is elsápadna az irigységtől! Arról már nem is beszélve, hogy Drew számára te vagy az egyetlen nő - vitatkozott az öccse kedveskedve. - Komolyan mondod? - Hát persze. Felejtsd már el a kételyeidet! Nem viccből jegyzett el téged. Eve mosolyogva megsimogatta az öccse arcát. - Köszönöm, Ben. Örülök, hogy ma este itt vagy. A megállapodás szerint Eve és az öccse a többi vendég előtt érkezett meg. Amíg Ben körülnézett a házban, Drew maga után húzta a lányt a könyvtárba. - Még nem adtam oda az eljegyzési ajándékomat. - Már hogyne adtad volna! - Eve a magasba emelte a bal kezét, amelyen ott csillogott a jegygyűrű. Olyan kedvesen mosolygott a férfira, hogy az legszívesebben azonnal a karjaiba kapta volna. - Szeretnék mást is adni - folytatta rekedten. - De én semmit nem hoztam neked. Többször is készített a férfinak kisebb ajándékokat, miközben azon tűnődött, mit is lehet ajándékozni egy olyan embernek, akinek mindene megvan. - Rajtad kívül semmire sincs szükségem. Az édesanyám után maradt néhány ékszer. Ez most a tied. Viszont azt szeretném, ha ma este az én ajándékomat viselnéd. Remekül megy a ruhádhoz. - Drew, annyira elkényeztetsz! - hálálkodott elcsukló hangon a lány.

- Csak semmi sírás! Gondolj a sminkedre! - Szerette volna megcsókolni, de viszszafogta magát, és ahelyett elővett egy bársonnyal bevont kis dobozt a zsebéből. Fordulj meg! Eve lélegzetét visszafojtva engedelmeskedett. A következő pillanatban érezte, hogy a férfi valami hideg és nehéz dolgot akaszt a nyaka köré. Hirtelen ráébredt, hogy ő már nem ugyanaz a nő, mint korábban volt. Hamupipőkéből hercegnő lett. A Drew-val kötött házasság őt is gazdaggá teszi. A hétköznapiságtól távol, olyan ember lesz, aki nem átlagos életet él. És annyira azért nem érezte magát magabiztosnak, hogy ne félt volna egy kicsit ezektől a távlatoktól. - Most már megnézhetem? A férfi kézen fogta, és egy magas, aranyozott keretű tükörhöz vezette. - Tetszik? A lány legszívesebben elsírta volna magát, amikor a nyakában meglátta a finoman megmunkált gyöngysort, gyémántokkal kirakott, szív alakú medállal. - Vedd le a fülbevalódat! - kérte a férfi halkan. - Szép az is, de ez itt jobban illik a nyaklánchoz - emelt a magasba egy pár szív alakú gyémántfüggőt, amelyek mintha megkövült fényből lettek volna, úgy szikráztak. - Nem érdemlem meg, hogy ilyen kedves legyél hozzám. - Eve ezt nem csak mondta, de így is gondolta. - Már megbeszéltük: ez nem kedveskedés, hanem szerelem. Csak nem sírsz, drágám? A lány összeszedte magát. - Nem, dehogy. Jól érzem magam. - A szívét majd szétfeszítette a boldogság. Miután feltette a fülbevalókat, Drew lágyan a vállára tette a kezét. - Meg szeretnélek csókolni, de ahogy ismerem magam, utána képtelen lennék megállni. Menjünk inkább gyorsan! - Rendkívül férfiasnak és magabiztosnak látszott, csak a keze enyhe remegése árulkodott az izgatottságáról. - Nagyon jól nézel ki. - A lány gyönyörködve vette szemügyre a tükörben magukat. Igazán szép pár: magas, vonzó férfi egy törékeny, aranyló szőkeséggel az oldalán. - Ez a mi esténk, Evie - szólalt meg mellette Drew, majd kézen fogta. A lány elhatározta, hogy könnyedén veszi a megmérettetést, és élvezni fogja a partit. Ha Drew különleges nőnek látja őt, akkor minden bizonnyal a valóságban is az. Az est teljes sikert hozott. A vendégek többsége a férfi baráti köréhez tartozott, néhányan egyenesen külföldről utaztak haza. Eve teljesen feloldódott a társaságukban, kedves és nyitott embereknek találta őket, akik, úgy tűnt, szintén örülnek annak, hogy megismerhetik őt. - Tudom, hogy te vagy a tökéletes feleség számára -jelentette ki Luké Farrel, a férfi egyik legjobb barátja, és ezzel a többség véleményét mondta ki. Ben szintén pompásan szórakozott. Sötét szmokingjában idősebbnek tűnt húsz événél, nem is kerülte el a hölgykoszorú figyelmét. Időnként több fiatal nő is kitüntette figyelmével, akiket az sem zavart, hogy Lisa egy lépésnyire sem távolodott tőle. Susan is eljött, karcsú, hajlékony alakját hangsúlyozó, zafírkék estélyi ruhában. Jótékonysági munkájáról a fogadáson sem feledkezett meg, mindenkinek arról beszélt lágy, dallamos hangján, hogy tenni szeretne valamit a kevésbé szerencsés embertársaiért. - Most őszintén, nem azok vagyunk a legtöbben? - élcelődött Lisa szokásos gunyoros stílusában. Drew egész este a lány közelében maradt. Büszkén figyelte, mennyire lenyűgözi a barátait. Eve a boldogságtól még szebbnek tűnt, ragyogása kisebb csoportokat vonzott maga köré.

- Már értein, mivel vette le a lábáról Drew-t - suttogta egy idősebb rokon Susan fülébe, nem is sejtve, hogy az asszony majd szétrobban a dühtől. - Aranyos a kicsike, ráadásul okos is. Susan azon tépelődött magában, vajon eszébe jut-e valakinek, hogy nemrég ez még az ő otthona volt, ahol ő fogadta a vendégeket. Most pedig özvegy, akinek itt csak mellékszerep juthat. De miért? Hideg és gátlástalan lesz. Még el tud csábítani egy férfit... Maga előtt is szégyellte ezeket a gondolatokat. Mi történik vele? Drew iránti érzései miatt a helyzet lassan kicsúszott az irányítása alól. Ekkor villámcsapásként érte a felismerés, amely a lelke mélyéig megrendítette. A szerelméről a férfi nem sejt semmit! Bolond! - korholta magát. Mindent meg kell tennie, hogy megszerezze Drew-t. Őrültség! - intette egy belső hang, amely visszhang nélkül enyészett el háborgó lelkében. Bár Eve számolt vele, hogy Susan nem fogja békén hagyni, azért mégis meglepte, mennyire keresi a társaságát Lady Forsythe. Odáig jutottak, hogy hetente legalább egy alkalommal együtt ebédeltek. - Természetesen társasági esemény lesz a nagy nap - mosolygott Susan. - De odáig még hosszú az út, és én szeretnék segíteni neked, Eve. Végül is dolgozol, és nem könnyű kétfelé figyelni egyidejűleg. A lány kényelmetlenül érezte magát. - Hát igen, nem unatkozunk a cégnél. A Capricorn-tervet időben be kell fejeznünk, és vannak más munkák is, amelyeken dolgozunk, például az újraindítandó aranybánya. Drew egy perc szünetet sem engedélyez magának. Susan megnyugtatólag paskolta meg a kezét. - Kedvesem, Drew kibírja. Őt erre nevelték. Viszont számodra ez természetesen nagy kihívás. Jól látom a dolgot, bízz bennem! Eve tanácstalannak érezte magát ebben a kényes helyzetben, és Susan egyre csak beszélt. - Szükséged van valakire, aki segít neked. Végtére is a családhoz tartozom, nekem kiöntheted a lelked! - Szerencsére azt Drew-nak is megtehetem - felelte a lány gyorsan. - Egy nagy esküvő óriási feladat, de a szervezésben jó vagyok. - Biztosan így van. - Susan mosolyogni próbált. - Csakhogy ezzel nekem is segítenél. Dávid halála óta olyan boldogtalan vagyok! Az esküvő elvonná a figyelmemet a gyászról. - Susan segíteni akar az esküvői ruha kiválasztásában - mesélte Eve Lisának a telefonban. - Ugye nem egyeztél bele? - kiáltott fel a barátnője. - Természetesen nem. Ám Drew miatt szeretném elkerülni a felesleges súrlódásokat. Habár Susan néha az idegeire megy, de részvétet érez iránta. A jó ég tudja, miért, de úgy gondolja, adósa neki. - Na igen, nem titok, hogy az örökség oroszlánrészét Drew kapta - magyarázta Lisa. - Azonkívül a férfiak szeretik az olyan nőket, akik védtelennek tűnnek. Őszintén szólva, én nem kedvelem. Talán tényleg azon mesterkedik, hogy megkaparintsa a mostohafiát. - Szerinted hagyjam szó nélkül? - kérdezte Eve. - Soha! Tenned kell valamit ellene - fortyant fel Lisa, aki most még több felelősséget érzett a barátnőjéért, amióta elvállalta, hogy nyoszolyólány lesz az esküvőjén. Mondd meg annak a kékvérű Lady Forsythe-nak, hogy nélküle is remekül boldogulsz! Eve becsülettel megpróbált mindenkinek a kedvében járni, de egyre nagyobb nyomás nehezedett rá. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy vőlegényének soha nem

jutott ideje a nyugodt tervezgetésre. Drew új feladatai a cégen belül szinte az íróasztalhoz láncolták a férfit. Amikor a lány megemlítette neki a dolgot, Drew is csak a fejét csóválta. - Szabadságra kellene menned, de nem tudlak nélkülözni, amíg be nem indítottuk az aranybányát. Nem ismerek senkit, aki ennyire józan és türelmes lenne, amikor pénzügyekről van szó. - Odabólintott a titkárnőnek, aki néhány aláírandó papírt tett eléje. - Susan biztosan szívesen segítene neked. Legalább addig sem gondol a gyászára. - Hiszen már említettem, hogy felajánlotta a segítségét! - A lány bosszús arcot vágott, mert úgy tűnt, Drew nem is figyel rá, miközben aláírja a papírokat. - Akkor fogadd el az ajánlatát! -jelentette ki a férfi végül. - Bízzuk rá a nászutunk megszervezését? - A kérdés majdnem ellenségesen hangzott, habár Eve igyekezett higgadtan beszélni. Drew csak most pillantott fel, sötét szeme felcsillant. - Nem, azt elintézzük mi magunk. Egy kis magányos sziget, csak te meg én. Se telefon, se tévé. Alig várom már! Miért nem állítasz össze egy listát Susan számára azokról a tennivalókról, amelyekre nem marad időd? Végső soron úgyis mi döntünk. Susan tehetséges szervező, sokat tudna segíteni neked. Eve mindennek ellenére nem szívesen vonta be az özvegyet az előkészületekbe. A barátságos viselkedés mögött izzó féltékenységet gyanított. Az asszony figyelmét nem kerülte el a lány bizalmatlansága, ezért újabb lépésre szánta el magát. - Kimerültnek tűnsz, Eve - szólalt meg az egyik közös ebédjük alkalmával, holott a lány szinte kivirult a szerelemtől, és szebben nézett ki, mint valaha. - Gondok mindig adódnak, Susan. - Eve már elhatározta, hogy ez lesz az utolsó közös ebédjük. - Tudom, mit érzel. - Az asszony futó pillantást vetett az étlapra. - Az esküvőm előtt állandóan attól féltem, hogy nem állom meg a helyem Dávid mellett. Te is biztos így vagy Drew-val. - Nem, egyáltalán nem! - tiltakozott hevesen a lány. - Drew minden szempontból mellettem áll. - Igen, ezt én is ismerem - sóhajtott Susan. - Velem is mindig olyan barátságosan viselkedik. - Természetes. Ő az édesapját veszítette el, te a férjedet. Susan álmodozó pillantással révedt a messzeségbe. - Nem csak erről van szó. Az első perctől fogva nagyon jól megértettük egymást. Akkoriban még a házassága miatt szenvedett. Soha nem lett volna szabad feleségül vennie Carolt, ebben biztos vagyok. - Miért? - Eve elszánta magát, hogy kiszedi Susanből az igazságot. - Mert minél hosszabb ideig éltek együtt, annál világosabb lett Drew számára, hogy Carol nem felel meg az elképzeléseinek. Bár a férfiak szépnek és izgatónak találják Carolt, de az igazat megvallva, Drew számára nem volt igazi társ - magyarázta Susan. - És te az lennél? Az asszony önkéntelenül is bólintott, de amikor ráébredt, mit tett, elvörösödött. - Szerelmes vagy belé? - Eve megpróbált csak részvétet mutatni. Susan kék szemét könnyek futották el. - Talán nem kellene erről beszélnem, de... - Elakadt egy pillanatra. - Hagyjuk inkább ezt! - Nem, most már öntsünk tiszta vizet a pohárba! Tehát? - Nem vetted észre magadtól is? - kérdezte az asszony szinte kihívóan. - Számítottam rá. - Eve szomorúan ingatta a fejét. - Mi, nők, nem tudunk semmit eltitkolni egymás elől. Én azonban nem jelentek veszélyt számodra, sőt veled érzek. Nagyon korán rájöttél, milyen közel kerültünk

egymáshoz Drew-val. Megpróbáltam a legjobbat kihozni az apjával kötött házasságombol, azonban Dávid is megsejtett valamit. A fogadás estéjén veszekedtünk, és utána már nem láttam többet élve. - Esetleg a veszekedésetekről is be szeretnél számolni? - A lány hangja kissé gúnyosan csengett. - Inkább nem. Felesleges lenne még jobban megterhelnem téged. - Susan oldalra nézett. Most a titokzatos nőt játszotta. - Igazán rendkívüli teremtés vagy. - Én is úgy gondolom. - És el akarsz távolítani Drew-tói... - Dehogy! Menj hozzá feleségül nyugodtan, de én mindig ott leszek a háttérben! Drew meg én soha nem mutathatnánk ki az érzéseinket a nyilvánosság előtt. A társaság nem fogadna el a feleségeként, mivel az apja volt a férjem. - Az asszony hangja megremegett, mintha csak most venné észre, milyen nagy tétben játszik. - Szerintem magadat is becsapod -jelentette ki Eve nyugodtan. - Jobb lenne, ha végleg elfelejtenéd ezt a képtelen álmodat, Susan! Utazz el valahová, ürügyet biztos találsz. De tűnj el! Nem fogom hagyni, hogy elrontsd a legfontosabb napot az életemben! Eve még teljesen a történtek hatása alatt állt, amikor visszaért az irodába. Drew éppen egy utazás előkészületeivel foglalatoskodott, ugyanis egy távoli ércbányával gondok adódtak. A helyi őslakosság bírósági úton a bánya leállítását kérvényezte, mivel a terület valaha állítólag az ő tulajdonukban állt. A tartományi kormány és a cég megtámadta a keresetet, a hangulat azonban egyre feszültebbé vált. A bánya vezetősége szerint az őslakosok követelései egyszerűen nevetségesek. Drew másnap reggel a cég jogászával akart a helyszínre repülni. Az eset a szövetségi bíróság hatáskörébe tartozott, és a kitermelés tovább folyhatott a tárgyalásig, de a helyzet robbanásveszélyesnek tűnt. Eve érezte, most nem alkalmas az idő arra, hogy Susanról beszéljenek. Együtt mentek haza. Az elmúlt hetekben a lány alaposan bejárta a házat és átgondolta, milyen változtatásokat szeretne véghezvinni benne. Drew szabad kezet adott neki, mivel a ház a közös otthonuk lesz. Néhány apróság még Susanra emlékeztetett, ezeket Eve szerette volna átalakíttatni. Mindez azonban nem olyan sürgős. Először meg kell szoknia, hogy ebben a gyönyörű épületben él. Drew-nak még át kellett futnia néhány iratot az indulás előtt. Eve kávét főzött a konyhában, és bevitte neki a dolgozószobába. Úton hazafelé már megvacsoráztak, hogy otthon néhány zavartalan órát tölthessenek együtt. - Nem veszélyes kicsit sem ez az utazás? - Eve szúrást érzett a szíve körül. Kényelmesen elhelyezkedett a zöld bőrrel bevont kanapén és a férfit nézte, aki az íróasztala mögött ült. - Az indulatok elszabadultak, ennyi az egész. - Drew megcsóválta a fejét. - A ki8 termelés leállítását egyszerűen nem fogadhatjuk el. Igyekeznünk kell valamilyen tárgyalásos megoldást elérni. Ha az őslakosok igényei jogosak, akkor természetesen figyelembe kell vennünk azokat. Némi jóakarattal biztosan közös nevezőre tudunk jutni, erre kötelez a cégünk hírneve is. Most azonban elég ebből! Kettesben vagyunk, ez a legfontosabb. Felállt, odasétált a kanapéhoz, és odahúzta magához a lányt. Gyengéden szájon csókolta. - Meddig kell még várnunk? - Majdnem hat hetet - sóhajtott Eve. - A meghívókat már elküldtem. Nem hinném, hogy valaki is lemondaná. Talán egyedül Susan - húzta el a száját. - Susan? Miért tenné? - Leült egy karosszékbe, és a lányt az ölébe vonta.

- Azt hiszem, hosszabb utazást tervez. - Eve nem akart túl sok szót vesztegetni erre a témára. - Ezt először hallom. Azt hittem, neked segít. - Nem segít! - A lány hátravetette a fejét. Érzései bonyolultabbnak bizonyultak, mint gondolta. - Drew, nem szeretnék Susanról beszélgetni! Bárcsak soha ne ismertem volna meg őt! - Úgy látom, most kell csak igazán beszélgetnünk róla. - A férfi kényszeredetten elmosolyodott. - Megbántott téged? - Pontosan - felelte Eve nyugodtan, holott legszívesebben kiabált volna. - De hát mit mondott? - Drew megsimogatta a nyakát. - Ne játszd meg magad! - lökte el Eve ingerülten magától a férfi kezét. - Nagyon is tisztában vagy a helyzettel! - Evie! - Drew teljesen elképedt. - Az ég szerelmére, mi történt? - Nem tudom. - A lány maga sem értette teljesen a saját viselkedését. - Valószínűleg bonyolultabb eset vagyok, mint a legtöbb nő. - Csak nem gondoltad meg magad? - Hát nem sok időt hagytál a latolgatásra! - Talán nem. - A férfi szeme villámokat szórt. - Te viszont beleegyeztél a házasságba. Elkötelezted magad. Remélem, tudod, mit jelent ez! Drew még ki se mondta, már meg is bánta elhamarkodott szavait. Szerette ezt a lányt, a világért sem akarta megbántani... - Csak valami bizonyosságra lenne szükségem... - Eve egy pillanatra fáradtan becsukta a szemét. - Hát jó, akkor egyenesen megkérdezem: bátorítottad a mostohaanyádat akármilyen módon is? Drew nagyot sóhajtott. - Viccelsz? Szerelmet vallottam neked, az ujjadra húztam a gyűrűmet. Mit tegyek még? - Válaszolj a kérdésemre! A lámpafény élesen megvilágította a férfi idegességtől feldúlt arcát. - Semmi okot nem látok rá! - vetette oda nyersen Drew. - Akkor honnan tudjam? - Honnan? - A férfi karon ragadta Eve-et, kirántotta a karosszékből, és magához szorította. - Innen, az ördögbe is! - Habár a lány védekezett, szenvedélyesen szájon csókolta, míg a vágy szikrái fel nem lobbantak benne is. - Még mindig nem tudod? Egyetlen mozdulattal felkapta Eve-et, és felviharzott vele a lépcsőn. - Drew, tegyél le! - A lány egész testében reszketett a haragtól és a vágytól. A férfi a hálószobában az ágyra dobta Eve-et, és a csuklójánál fogva leszorította a párnákra. - Meddig akarsz még büntetni engem? - Eressz el! - A lány megpróbálta lelökni magáról Drew-t, de nem sok sikerrel. - Szeretlek! - szakadt ki a férfiból a dühös vallomás. - Még nem találkoztam ilyen nővel, akarlak téged! Mintha nekem teremtettek volna az istenek, Carol és minden más nő csak tévedés volt az életemben. Hát ezt akartad hallani? - Teljesen elveszítette a fejét, haragudott a lányra és magára is, tanácstalanságában csókjaival borította el Eve-et, aki szabadulni igyekezett a szorításából. - Megőrjítesz! Ezen az éjszakán szinte kétségbeesetten szerették egymást. Drew a kezével és az ajkával többször is a szenvedély csúcsára hajszolta a lányt. A férfi később hazavitte Eve-et. Mindketten hallgatagon ültek a kocsiban, mindketten arra a vad érzékiségre gondoltak, amit a kölcsönös harag szabadított fel bennük.

Drew ragaszkodott hozzá, hogy felkísérje a lányt a lakásába, mert meg akart győződni róla, minden rendben van-e vele. Ben még nem érkezett haza, és Eve most először örült ennek. - Megyek - szólalt meg hirtelen Drew. - Valamit azonban még el kell mondanom. Minden kapcsolat bizalomra épül. Fogalmam sincs, Susan miről beszélhetett, ami ennyire felkavart, de utoljára figyelmeztetlek: Susan az apám özvegye, semmi több. Vagy elfogadod ezt a tény, vagy lerombolsz mindent kettőnk között. Mielőtt a lány bármit is válaszolhatott volna, a férfi már elment, és az ajtó becsukódott mögötte. Drew másnap délutánig nem is jelentkezett. Vagy nagyon sok dolga akadt, vagy elege lett belőlem - tépelődött Eve. Kétségbeesetten próbált a munkájára összpontosítani. Minden eddigi gondjához most egy újabb is társult: aggódott a férfiért. A televízióban már elégszer láthatta, milyen feszült helyzetekhez vezethet az őslakosokkal folytatott területi vita. Gyakran egy szikra is elég a robbanáshoz. Négy óra tájban Jamie rohant be az irodájába. - Eve, hallottad már? - A férfi hangja szokatlanul magasan, élesen csengett. - Mit? - ugrott fel a lány. A szíve máris a torkában dobogott. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - mentegetőzött Jamie. - De a rádióban bemondták, hogy a bányavidéken lázongás tört ki. Még nem tudni, ki ellen irányul. Eve lába remegni kezdett. - Ugye Drew-t nem bántották? - Nem, biztos nem - rázta meg Jamie hevesen a fejét, az arcvonásai azonban feszültnek tűntek. - Drew vigyáz magára. A tömeg felborított egy autót. Bárki ülhetett benne. A lány kihúzta az íróasztal egyik fiókját, és kivett egy névjegyet. - Itt van a rádiótelefonja száma. - Azon senki sem válaszol, de már dolgoznak a kapcsolat helyreállításán. Várnunk kell. Vártak. Ezen a napon senki nem ment haza a cégnél a munkaidő letelte után. Sir Dávid váratlan halála még élénken élt mindenki emlékezetében, nem csoda, ha az összes munkatársat nyugtalanság szállta meg. Végre befutottak az új hírek. A kapcsolatteremtésért felelős csoport vezetője, Steve egyre idegesebben folytatta a beszélgetést. - Lassan, nem tudom követni! - üvöltötte a kagylóba. - Hogy van Forsythe? Mit jelentsen ez? - Kis időre elhallgatott. - Nagyon hálásak vagyunk magának - szólalt meg újra, ezúttal már jóval halkabban. - Később úgyis mindent látunk majd a híradóban. Köszönjük. És elnézést, ha az előbb udvariatlanul viselkedtem, de mindanynyian nagyon aggódtunk. Steve letette a kagylót. Eve szólalt meg elsőként. -Drewjól van? A férfi megkönnyebbülten felnevetett. - Eltekintve egy kis dudortól a fején, igen. A jó öreg Rhys viszont eltörte a vállát. A tárgyalás egyébként jól sikerült, de a visszaúton néhány fizetett gazfickó lesett rájuk, akik mindenáron bajt akartak keverni. A sofőr elveszítette a hidegvérét, és belehajtott a tömegbe, erre a forrófejűek megrohanták majd felborították az autót. Drew ki tudott mászni, és kihúzta a másik két társát is. Azután beszélt az emberekkel, valószínűleg meggyőzően, mert békén hagyták őket. A ma esti hírekben látjuk majd, a kilences csatornán. A tévések magukkal hozzák Drew-t is, Rhys azonban kórházi ellátásra szorul. Eve nem akart várni. Míg a többiek hazaindultak, ő a tévéállomás épületéhez hajtott, ahol néhány órával később leszállt a helikopter. Drew másodikként szállt ki.

Az örömtől félájultan rohant oda hozzá a lány, majd a karjába vetette magát. A férfi magához szorította és szájon csókolta. - Minden rendben, nyugodj meg! - Érezte, hogy kedvese reszket. - Jól vagyok. - Nem igaz. - Eve aggódva nézte a széles sebhelyet Drew jobb halántékán. - Ne aggódj, beforr majd! Sőt azt hiszem, az esetből még hasznunk is lehet. Közel kerültünk a megegyezéshez. - És velünk mi lesz? - suttogta Eve. Tudta, hogy mindenfelől kamerák szegeződnek rájuk. Sajnálom, amit mondtam. Belehalnék abba, ha elveszítenélek. Szeretlek, Drew! Alig várom, hogy a feleséged legyek. Szavaiból szenvedélyesség sugárzott, s a férfi fejfájása egy pillanat alatt elmúlt. Eddig is érezte, hogy a lány szereti, de így kimondva most hallotta tőle először. Csodálatos érzés töltötte el. Ezért a pillanatért élt egész életében. Ezért a megismételhetetlen pillanatért. A kettejükről készült felvételt a másnapi újság a címlapján közölte. A képen Eve mosolyogva néz fel jegyesére. Aki csak egy pillantást vetett a fotóra, rögtön az jutott az eszébe: ez a két ember szereti egymást. Susan is látta a képet. Anélkül hogy észrevette volna, összegyűrte az újságot, amely kegyetlenül megmutatta számára a valóságot: hogy semmi esélye. utóhang Gyönyörű tavaszi nap köszöntött rájuk. Eve menyasszonyi ruhában állt a zsúfolásig megtelt katedrális bejáratánál, öccse karjába kapaszkodva. Végre elérkezett a pillanat, amikor felesége lesz annak a férfinak, akit szíve minden szenvedélyével szeret. Lehet-e ennél nagyobb boldogság a világon? A Drew-tól ajándékba kapott gyöngysor hűvösen simogatta a nyakát. A fehér szaténból készült menyasszonyi ruha fedetlenül hagyta a vállát, széles alsórésze ugyanúgy csillogott, mint az igazgyöngy a nyakában. Ahol a szoknyája fodrot vetett, ott halványzöld árnyékok futottak végig rajta, miként a rövid fátyolon is, amelyet gyönggyel díszített pánt tartott. A menyasszonyi csokor a kezében művészien összeállított alkotás volt, színeiben a ruhát idézte: fehér liliomok, pünkösdi rózsák, orchideák és rózsák zöld levelekkel körülvéve. Izgalmában még a szeme is mélyzölden ragyogott, mint a smaragdok. Két nyoszolyólány és két koszorúslány állt mögötte. Mind a négyen kínai selyemből készült ruhát viseltek, kezükben rózsaszín, lila, sárga és világoskék virágokból készült csokrok. Az egyik koszorúslány zöld szemével és szőke hajával nagyon hasonlított Eve-re. Másnap megírták az újságok, hogy a menyasszony mostohatestvére is fontos szerepet kapott a szertartáson. A templom belsejéből csodálatos orgonafutamok áradtak feléjük. Eve lassan lépkedett a virágokkal borított oltár irányába. Az esküvői vendégek mosolyogva fordultak feléjük, megcsodálták a menyaszszony szépségét. Néhány nőnek eszébe jutott a saját esküvője, és a visszaemlékezés könnyeket csalt a szemükbe. A lány végre odaért a vőlegényéhez, aki talán még sohasem nézett ki ilyen jól. A szeme különös csillogása elárulta, ő is legalább annyira elérzékenyült, mint Eve. Ben az oltár előtt Drew kezébe adta nővére kezét. - Legyetek ti a legboldogabb házaspár a világon! - suttogta megindultan. Ekkor megkezdődött a templomi szertartás, amely elindította őket a közös úton...