Richelle Mead - Napf

Richelle Mead

Napfény

Csókok a Pokolból (Novelláskötet)

Richelle Mead Sunshine – Napfény Rajongói fordítás

Fordította: Bejja Korrektúra: Kiscsillag

Könyvrajongók 2010. 2

Richelle Mead

Napfény

EGY Emma nem Eric Dragomir első barátnője volt. Valószínűleg az utolsó sem. Persze ez az utolsó kijelentés azt feltételezte, hogy Eric édesapja nem avatkozik bele. Ami az idősebb Frederick Dragomirt illette, Ericnek és Emmának már össze kellett volna házasodniuk. Csoda, gondolta keserűen Eric, hogy apja egyszerűen nem szervezte meg, hogy ugyanazon a napon, mint amikor leérettségiztek, meglegyen az esküvő. – Mi a baj? Még hány lánnyal akarsz összejönni? – kérdezte Frederick utolsó alkalommal, mikor apa és fia találkoztak. – Emma jó családból való. Csinos. Okos. Kedves. Mi mást akarsz még? Tudom, hogy azt hiszed, túl fiatal vagy, de az idő elrohan! Alig maradtunk néhányan! Eric éppen egy chilei tengerparton állt, ami olyan érzés volt, mintha fényévekre lett volna Montanától, és figyelte, ahogy a csillagok megcsillantak a sötétlila égbolton, és eltűnődött, vajon ez volt–e az, ami miatt a szülei összeházasodtak. A félelem, hogy fajtájuk elenyészik. Soha nem gondolt a szülei kapcsolatára, míg felnőtt. Egyszerűen csak a szülei voltak. Léteztek. Mindig együtt lesznek. Mindig ott lesznek körülötte. Ezt magától értetődőnek vette, soha nem elmélkedett házasságuk sokkal intimebb érzéseiről. Most, hogy édesanyja meghalt, rájött nem is igazán fordított rá időt, hogy megismerje őket, mint embereket. Most már túl késő volt, és mostanában ezzel az egész nyomással a házasság miatt, Ericet nem igazán izgatta, hogy még többet megtudjon az édesapjáról. Emma jelent meg hirtelen, mint egy jelenés, és összefűzte kezét Ericével. – Nem örülsz, hogy lement a nap? A fény szó szerint megöl. Eric nem zavartatta magát, hogy kijavítsa az Emma által tévesen használt „szó szerint” kifejezést, – vagy hogy elmondja neki, őt nem zavarja a nap, habár a túl sok fény irritálta a fajtáját. Valójában ő mindig is sajnálta, hogy – mint élő vámpírok – nem sok napfényt képesek elviselni. Néha arról fantáziált, hogy egy medencénél fekszik a nap arany ölelésébe burkolva. Ehelyett Emmára mosolygott, magába szívva a lány hosszú szempillájú sötétkék szemét és gondosan befont sötét barna haját. A szemek és a haj éles ellentétben állt a sápadt, porcelán bőrrel, amilyen a moráknak volt. Kombinálva a szív formájú arccal és a magas arccsonttal, Emma Drozdov sok srácot arra késztetett, hogy megálljon és bámulja őt – Ericet is beleértve. Ismét tévedtél, apa, gondolta Eric. Emma nem csinos. Kábító. Talán Emmával megállapodni nem lenne olyan rossz dolog. Mindig jól érezték magukat együtt, és apjának igaza volt arról, hogy a lány kedves és okos. Bebizonyította – több alkalommal is – hajlandóságát és kreativitását, mikor bizonyos fizikai cselekvésre került sor. Soha nem lenne unalmas vele az élet, és Eric gyanította, Emma is ugyanolyan lelkes, mint az apja egy eljegyzési gyűrűt illetően. – Hé, – mondta Emma egy oldalba bökés kíséretében. – Mi a helyzet? Miért vagy olyan komoly? Eric olyan válasz után kutatott… ami nem árulná el, milyen kedvetlen volt, – vagy hogy egyfolytában a kapcsolatukon gondolkodott. Mi mást mondott még utoljára az apja?” Nem várhatsz örökké. Mi van, ha valami történik veled? Akkor mi lesz velünk?”

3

Richelle Mead

Napfény

– Csak berágtam, hogy milyen sokáig tart, hogy a hajó elinduljon, – mondta végül Eric, elhallgattatva apja zsörtölődő hangját. – Napnyugta előtt el kellett volna indulnunk. – Tudom, – mondta Emma, tekintete a tájat fürkészte. Körülöttük érettségiző osztályuk további tagjai álltak – nos, osztályuk elit tagjai. Nyüzsögtek és csevegtek, lelkesen várták, hogy a yachtra szállhassanak, ami feltehetően az év partijára szállítja majd őket. – És most örökké tart. A legénységnek be kell rakodni az ellátmányt. – mutatott rá Eric. A hajó egy ideje a dokkhoz volt kikötve, míg az ételt és a csomagokat berakodták. Fáradtnak tűnő etetők – emberek, akik hajlandóak vért adni a moráknak – mentek fel a kikötőben a hajóra. Igazából pazarlásnak tűnt egyszerűen szállításra használni a yachtot. Újonnan építették, és a pletykák szerint mindenféle luxus hálóhellyel volt ellátva. Még a halvány fényben is sugárzóan fehéren csillogott a hajó. Néhányan talán kicsinek találnák egy yachthoz képest, de könnyedén el tudná szállásolni az osztályát egy héten át tartó partira. – Már egy órával ezelőtt el kellett volna indulnunk. – Emma szemei Jared Zeklosra estek – egy királyi családból származó fiúra, akinek az édesapja állt a hétvégi ünneplés mögött. Emma elmosolyodott, szemfogai alig látszottak ki fényes vörös ajkai mögött. – Jared annyira el volt telve magával, mikor a partit bejelentették. Most meg neki fognak esni az emberek. Igaz volt. Ilyen volt a természete annak a körnek, melyben ők forogtak. Eric majdnem megsajnálta a srácot, aki nyilvánvalóan kényelmetlenül érezte magát, ahogy osztálytársai bosszús pillantásokkal néztek rá. – Hát, biztos vagyok benne, hogy nem az ő… Egy sikoly szakította meg a csevegést és a nevetgélést. Eric a zaj felé rándult, ösztönösen magához húzta Emmát. A tengerpart és a kikötő egészen elhagyatott terület volt – ahogy oly sok mora terület – csak egy szűk földút által volt megközelíthető, ami az őserdőn keresztül vágott át, melyet aligha érintett emberi vagy vámpír kéz. És ott, épp a közelben… a fasornál, Eric egy arcot pillantott meg egyenesen a rémálmaiból. Egy személy – nem, teremtmény, – lendült előre egy vörös hajú lányért. A teremtmény arca sápadt volt, de nem olyan módon, mint a moráké. Betegesen fakó, sápadt volt. Eric alig tudta elhinni, de tudta: egy striga volt, élőhalott vámpír, aki megölte azt, akiből vért ivott. A strigák nem úgy születtek, mint a morák. Ők természetellenes teremtmények voltak, akik élőből változtak át egy kicsavart, élőhalott állapotba. Néha egy mora saját döntése alapján tudta ezt elérni, ha áldozata összes vérét megitta. Más alkalmakkal a strigákat erőszakkal hozták létre, mikor egy striga megharapott egy áldozatot és aztán striga vérrel táplálta. Igazából a teremtés módja nem számított. A strigák halálosak voltak, érzéketlenek voltak korábbi életükre. A strigák arcának sápadtsága a halál és a pusztítás volt, és Eric tudta, hogy közelről a stigák pupilláját vörös gyűrű fogja körbe. A striga vicsorogva a lány nyakára célzott szemfogával, és olyan sebességgel mozgott, ami fizikailag lehetetlennek tűnt. Eric egész életében tudott a strigákról, de semmi sem készíthette fel őt a valóságra. Nyilvánvalóan Emma sem volt felkészülve, abból ítélve, ahogy Ericbe kapaszkodott és ujjait a fiú karjába vájta. Még több sikítás töltötte be a levegőt, és Eric megpillantott egy másik strigát, ahogy kiugrott az árnyékból és az újonnan érettségizett morák felé mozgott. Pánik hullámzott át a csoporton, amit elkerülhetetlen káosz követett, amely megjelent, valahányszor emberek estek csapdába és rémültek halálra. A lépések zaja elmaradhatatlan volt. Aztán csaknem olyan gyorsan, ahogy a strigák előtörtek, új alakok bukkantak elő a tömegből. Öltözetük hasonló volt, mint Eric osztálytársainak, de nem voltak összetéveszthetők a morákkal. Dhampyrok voltak – pontosabban tesőrök – félig ember, félig 4

Richelle Mead

Napfény

vámpír harcosok, akik a morákat védték. Alacsonyabbak és sokkal izmosabbak voltak, mint az élő vámpírok, akiket védelmeztek, a testőrök edzették és élesítették reflexeiket, hogy amennyire lehetséges volt, a strigák reflexeihez hasonlóak legyenek. Csaknem egy tucat testőr volt a parton és csupán két striga. A testőrök nem vesztegették az időt, hogy kihasználják számbeli fölényüket. A jelenet csak néhány pillanatig tartott, és Eric mégis úgy érezte, mintha lassított felvételen nézte volna. A testőrök – akik szétszóródtak a várakozó csapat között – felosztották erőiket, és a strigák után mentek. Azt, amelyik megtámadta a vörös hajú lányt, elszakították a lánytól, és karóval leszúrták, mielőtt bármi kárt okozhatott volna. A másik strigának esélye sem volt, hogy áldozat után vetődjön, mielőtt legyőzték. Néhány percbe telt, hogy a tömeg lenyugodjon és felfogja, hogy a veszély elmúlt. Éljeneztek, mikor felfogták mi történt, és hirtelen olyan volt, mintha ez az egész dolog jelentéktelen esemény lett volna. Néhány testőr elhurcolta a leszúrt strigák testtét, hogy elégessék, miközben a többiek kiabálni kezdtek, hogy a moráknak fel kell szállni a hajóra. Ahogy előre terelték, Eric a kábultan sétált a kikötő felé, és még mindig azt próbálta feldolgozni, mi történt. A taps ellenére Eric néhány osztálytársának arckifejezése visszatükrözte azt, ahogyan magát érezte. Olyan morák voltak, akik vagy összefutottak már strigákkal korábban, vagy legalábbis figyelembe vették a kockázatot. A csoport többi tagja élete jó részét a jól őrzött iskola biztonságában töltötte, és soha nem látott strigát. Bizonyára úgy nevelték fel őket, hogy hallottak történeteket, de ezeknek a strigáknak a gyors megölése sajnos csökkentette néhány ember félelmét. Ez a naivitás egy veszélyes hiba volt. – Láttad? – kérdezte Emma. Kezdeti rémülete ellenére ő is úgy tűnt, csatlakozik azokhoz, akik kevésbé óvatosak. – Azok a strigák itt termettek, aztán bamm! A testőrök kiiktatták őket! Mit gondoltak? A strigák, úgy értem. A testőrök totális fölényben voltak. Eric nem mutatott rá a nyilvánvalóra. A strigákat nem érdekelték az ilyesfajta esélyek – leginkább, mivel az esetek felében az esélyek nem számítottak. Csak két striga kellett, hogy lemészárolják az édesanyját és a csoportot, akikkel volt, amelybe hat testőr is beletartozott. Sok helyzetben hat testőr több mint elég lenne. Édesanyja számára nem volt elég, és Eric kicsit meglepődött, hogy Emmát annyira elragadta a pillanat szenzációs természete, hogy megfeledkezett családjának történetéről. Édesanyja halála óta mindig strigákat látott rémálmaiban, rémálmokban, melyekről soha senki sem akart hallani. Hogy a teremtmények a rémálmaiban nem egyeztek meg a mostani valósággal, úgy tűnt, nem jelent különbséget. Egy pillanatra alig volt képes járni, annyira elemésztette annak a rettenetes, vicsorgó arcnak az emléke. Ilyen lehetett édesanyja számára is? Őt is ilyen hirtelen és brutálisan támadták meg? Semmi figyelmeztetés… csak szemfogak, ahogy felszakítják a torkát… Osztálytársát azelőtt elrángatták, hogy azok a halálos fogak hozzáérhettek volna. Az édesanyja nem volt ilyen szerencsés. – Mindenki Ashleyvel beszélget, – zsörtölődött Emma, arrafelé bólintva, ahol a sok ember összegyűlt a majdnem–áldozat körül, ahogy szálltak fel a hajóra. – Tudni akarom, milyen volt. Szörnyű, gondolta Eric. Borzalmas. Ashley mégis úgy tűnt, jól viseli a figyelmet. És a többi osztálytársuk is izgatott volt – mintha a striga támadást a parti előtti szórakoztatásként adták volna elő. Eric megrökönyödve bámult körbe. Hogy nem veszi senki sem komolyan a dolgot? A strigák évszázadok óta vadászták a morákat. Hogy nem emlékszik senki sem 5

Richelle Mead

Napfény

édesanyjának halálára – ami csak hat hónappal ezelőtt volt? Hogy nem emlékszik rá Emma? A lány nem volt kegyetlen, de Eric elborzadt azon, az izgalmak után milyen feledékeny lett a fiú érzéseit illetően. Talán nem kellett volna meglepődnie. Saját édesapja is olyan volt, mint aki az idő felében nem emlékszik a múltra. Úgy tűnt, mindenki úgy gondolja, Ericnek abba kellene hagynia a gyászolást és tovább kellene lépnie. Édesapja bizonyára ezt gondolta. Eric néha eltűnődött azon, vajon apja ragaszkodása, hogy Eric fiatalon nősüljön meg, átvette-e a valódi gyász helyét. Frederick Dragomir megszállott volt, hogy megmentse királyi vérvonalát, mely mára már két személyre fogyatkozott, apára és fiára. Emma Ericre mosolygott, a félhold fényétől szemei csillogtak. Hirtelen egy kicsivel kevésbé tűntek szépnek Eric számára, mint korábban. – Hát nem őrület volt? – kérdezte Emma. – Alig várom, hogy lássam, mi következik ezután.

6

Richelle Mead

Napfény KETTŐ

Rhea Daniels nem szerette a hajókat. Mindig eltűnődött, vajon van–e köze ahhoz, hogy ő tűzmágus. Valamennyi mora a négy elem közül az egyikhez kötődő mágiát uralta – földet, levegőt, vizet vagy tüzet. Azok, akik a vízzel bántak, úgy látszott, szeretnek úszni, hajón lenni. De Rhea nem. Az ide–oda himbálózás – még egy olyan hajón is, mint ez – felkavarta a gyomrát, és visszatérő félelem fogta el, hogy átesik a túloldalra és elmerül a hideg, sötét sírban. Ez nem tartotta távol attól, hogy ma éjjel a korláthoz közel álljon, messze a többiek nevetésétől, akik még mindig a parti támadásról beszéltek. Rhea nem bánta az elszigeteltséget, legtöbbjüket amúgy sem ismerte. Mellesleg a yacht külső oldalai kapták a legtöbb szelet, és attól a hűvös széltől egy kicsit kevésbé volt beteg. Mindazonáltal, még mindig erősen markolta a korlátot, olyan feszülten, hogy ujjai begörcsöltek. Grimaszolva pillantott előre úticéljuk felé. Mint minden vámpírnak, neki is kitűnő volt az éjszakai látása és képes volt kivenni a sziget sötét alakját a csillagokkal borított égen. Közel sem haladtak elég gyorsan felé, már ami őt illette. – Nem fájnak a kezeid? A hang megijesztette. A moráknak a hallásuk is jó volt, de az újonnan jövő meglepte. Oda pillantott, és egy srácot látott, aki kíváncsian figyelte őt, és aki kezeit khaki nadrágjába csúsztatta. A szél összekuszálta a fiú halvány szőke haját, de úgy tűnt ő nem vette észre. A hajszíne lenyűgöző volt. Rheáé az aranynak egy halvány árnyalata volt, de a fiúé platina volt, ami valószínűleg fehérnek tűnne a megfelelő világításban. Volt valami fejedelmi légkör körülötte, mint valaki körül, aki hatalomra és tekintélyre született, de ez a leírás a legtöbb emberre érvényes volt ezen a túrán. – Nem, – hazudta Rhea. Csend telepedett közéjük. Rhea utálta a csendet. Mindig szükségét érezte, hogy beszélgetést kezdeményezzen és most azon erőlködött, mit mondjon legközelebb. – Miért vagy idekint? – A szavak élesen jöttek elő, és Rhea összerezzent. A fiú egy kicsit rá mosolygott. Szép ajkai vannak, döntötte el Rhea. – Szeretnéd, ha elmennék? Ez a te magán részed a hajón? – Nem, nem, persze, hogy nem. – Remélte, hogy a fiú nem látja a sötétben, hogy elpirult. – Csak azt gondoltam… úgy értem, csak meglepődtem, hogy nem vagy a többiekkel. Azt gondolta a fiú talán valami bosszantó megjegyzést tesz, de aztán meglepetésére a mosoly eltűnt. A fiú elfordította szemeit és a tengerre bámult. Rhea a ruháit tanulmányozta eközben. Nem szmokingban volt, vagy hasonlóban, de a nadrágról és a pulóverről lerítt a gazdagság és az anyagi helyzet. Rhea feszélyezve érezte magát a farmerében. A fiú következő szavai visszarángatták divat–elemzéséből. – Azt hiszem csak belefáradtam, hogy történeteket hallgassak a strigákról, – mondta végül merev hangon. – Mintha valami klassz vetítés lett volna. – Á. – Rhea visszapillantott oda, ahol az a lány – Ashley? – adta elő a meséjét századjára. Rhea hallott foszlányokat belőle és úgy tűnt a történet sokkal bonyolultabbá vált minden egyes elmeséléskor. Ebben a vezióban a striga igazából lelökte a földre és valamennyi testőrre szükség volt, hogy megmentsék. Rhea figyelme visszatért furcsa társaságára. – Aha… Én nem igazán találom érdekesnek – legalábbis nem úgy, ahogy ők.

7

Richelle Mead

Napfény

– Te nem? – A fiú elkerekedett szemekkel fordult vissza feléje, mintha az lenne a legfurcsább dolog a világon, hogy valaki nem hiszi, hogy egy striga támadás menő. Ekkor vette észre, hogy a fiú szemei jáde zöld színűek, és olyan lenyűgözőek, mint a haja. A zöldnek ez az árnyalata gyönyörű volt, és ritka, csak néhány királyi családban bukkant fel. A Dashkovok voltak az egyik ilyen, de Rhea nem tudta felidézni a többit. – Persze, hogy nem. – gúnyolódott, remélve, hogy nem volt túl nyilvánvaló, hogy a másikat fürkészte. – Nem lennének olyan izgatottak, ha valaki valóban megsérült volna. Úgy értem, Istenem, nem emlékeznek arra a korábbi támadásra idén, San José–ban? Mikor azok az emberek mind meghaltak? A srác testtartása merevvé vált, szemei elkerekedtek, és Rhea hirtelen megbánta szavait. A másik ismerhette valamelyik áldozatot? Ostobának és esetlennek érezte magát, csendesen lekorholta magát, amiért nem gondolkodott, mielőtt megszólalt. – Sajnálom – nem kellett volna… – Emlékszel rá? – kérdezte, hangja olyan zavart volt, mint korábban. – Igen… hogyne emlékeznék? Úgy értem… nos, senkit sem ismertem személyesen, de azok az emberek,… legtöbbjük Lazar volt, de ott volt Lord Szelszky… és Dragomir herceg felesége. Hogy is hívták? – Alma, – mondta a fiú lágyan, s csodálkozó szemmel figyelte a lányt. Rhea habozott, nem volt biztos benne, mennyit mondjon róla. Már biztos volt benne, hogy a fiú ismert valakit közülük. – Hát, iszonyatos volt. Több mint rettenetes. Még elképzelni sem tudom, hogy érezhetik magukat a családjaik… – Hat hónappal ezelőtt történt, – mondta váratlanul. Rhea a szemöldökét ráncolta, próbálta megfejteni a kijelentés értelmét. A fiú nem rázta le magáról vagy nem utalt arra, hogy hat hónap hosszú idő volt – ami, szerinte nem volt hosszú. Úgy beszélt, mintha tesztelné őt, aminek nem sok értelme volt. – Nem hiszem, hogy hat hónap elég hosszú idő ahhoz, hogy túljuss egy szeretted elvesztésén – mondta végül Rhea. – Tudom, hogy én nem tudnék túljutni. Ismertél… ismertél valakit közülük? A fiú kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de egy hirtelen hullám meglökte a hajót. Kissé megingott és egy kis türelmetlen nyafogást okozott mögöttük a tömegben. Rhea levegő után kapkodott és erősebben szorította a korlátot – amiről őszintén nem gondolta, hogy egyáltalán lehetséges – és egy kicsit elvesztette a talajt a lába alól. A fiú megragadta, segített neki egyenesben maradni, ahogy a hajó visszatért eredeti helyzetébe és ismét egyenletesen haladt tovább. Mély levegő, mély levegő, mondogatta magának. Nem ezt tették az emberek, hogy lenyugtassák magukat? A ziháló légzés nem tűnt problémának számára. A hiperventillálás határán állt, szíve olyan volt, mintha rögtön kitörne a mellkasából. – Nyugalom, – mondta a fiú, hangja mély és megnyugtató volt. – Rendben vagy. Csak egy kellemetlen hullám volt. Rhea nem tudott válaszolni. Teste feszült maradt, képtelen volt mozogni vagy reagálni rémületében. – Hé, – próbálta újra. – Minden rendben van. Nézd – mindjárt ott vagyunk, látod? 8

Richelle Mead

Napfény

Nagy erőfeszítés árán Rhea arrafelé fordult, ahová a fiú bólintott. Valóban, a sziget sokkal közelebb volt. Egy csomó fény jelezte a kikötőt, és a part mentén alakok álltak készen arra, hogy beirányítsák őket a kikötőbe. Kilélegezve Rhea lazított szorításán – egy kicsit – és megmozdította testét. A fiú még mindig tartotta őt, nyilvánvalóan bizonytalan volt benne, vajon tényleg rendben van–e a lány. – Köszönöm, – sikerült végül ennyit mondania. – Én… én már rendben vagyok. A fiú még várt néhány további pillanatot és végül elengedte. Ahogy felemelte a kezét onnét, ahol hozzáért a lányéhoz, meglepődve vette észre a gyűrűt, amit a lány viselt. Nagy gyémánt–köves gyűrű ragyogott az ujján, mint egy csillag. A fiú megdöbbenve bámulta, mintha a lány egy kobrát viselne a kezén. – El vagy … el vagy jegyezve? – Stephen Badicával. – Komolyan? Hangjának tónusa – tökéletes hitetlensége – hirtelen a düh heves szikráját váltotta ki Rheában. Persze, hogy meglepődött a fiú. Miért ne lepődött volna meg? Mindenki más így tett. Mindannyian azon csodálkoztak, hogyan lehetséges, hogy Rhea Daniels – aki csak félig volt királyi családból származó – felkeltette az érdeklődését olyasvalakinek, aki egy ennyire tekintélyes vérvonalból származott. Rhea szüleinek házassága is elég nagy botrány volt. Mindenki azt gondolta, hogy édesanyja rangján alul házasodott, és Rhea tudta, hogy emiatt a fullánk miatt támogatta édesanyja a Stephennel való eljegyzését. Mégis, Rhea utálta a célozgatásokat. Hallotta a sugdolózásokat; ismert embereket, akik azon tűnődtek, vajon a szülei talán valamiféle üzletet kötöttek–e Stephen szüleivel, egy kis vesztegetéssel. Mások azt mondták, hogy Stephen azért érdeklődik Rhea iránt, mert könnyűvérű volt – és hogy az eljegyzés addig fog tartani, míg Stephen rá nem un Rheára. Tudta, hogy furcsa párosnak tűnnek. Rhea csendes volt – inkább megfigyelője a világnak. Stephen nyitott és féktelen, mindig az események középpontjában – olyannyira, hogy jelenleg odaát volt a többiekkel, és újra átélték a korábbi izgalmakat. Rhea hátralépett a szőke sráctól. – Igen, – mondta határozottan. – Komolyan. Stephen nagyszerű. Ő hívott el magával. – Rhea egy volt azon kevés ember közül, akik nem a Szt. Vlagyimir Akadémiára jártak. – Aha… – A srác nem teljesen hangzott biztosnak. Leginkább még mindig zavartnak tűnt. – Én csak… én csak nem láttalak benneteket együtt. Persze, hogy nem. Ő nyilvánvalóan egy nagyon elit valakivel volt. Még a királyi családok között is voltak olyanok, akik jobbak voltak a többieknél. Őszintén szólva csoda volt, hogy egyáltalán beszélt vele a fiú. – Nem aggódsz… nem aggódsz amiatt, hogy túl fiatalok vagytok? – Megint azon a csodálkozó hangon beszélt, amivel még jobban feldühítette Rheát. – Ha találsz valaki megfelelőt, akkor nincs szükség rá, hogy egyik személytől a másikig ugrálj. A fiú meghökkent és úgy tűnt keresi a szavakat a válaszhoz, amitől Rhea eltűnődött, vajon érzékeny területet érintett–e. A fiú megmenekült, mikor egy csinos barna hajú lány hívta, hogy csatlakozzon hozzájuk. A lány Ericnek nevezte a fiút.

9

Richelle Mead

Napfény

– Jobb lesz ha mész, – mondta Rhea. – Jó volt beszélgetni veled. A fiú kezdett elfordulni, majd habozott. – Mi a neved? – Rhea Daniels. – Rhea… – Úgy mondta ki a nevet, mintha mindegy egyes szótagot kielemezne. – Én Eric vagyok. – Aha, hallottam. – Rhea visszapillantott a hajó oldalára, jelezve, hogy befejezte a beszélgetést. Az volt az érzése, hogy a fiú talán mond még valamit, de néhány nehézkes másodperc múlva hallotta, ahogy elsétált, amint a hullámok a hajó oldalának csapódtak.

10

Richelle Mead

Napfény HÁROM

Mindenki készen állt a partira, amint a kikötőbe léptek. A fekete égbolt ellenére a moráknak délidő volt – egy kicsit korai a mulatsághoz, de úgy tűnt ez senkit sem érdekel. És miután mindenki vetett egy pillantást Zeklosék tengerparti házára, könnyű volt megbocsátani Jarednek a késői indulásért. Még Ericet is lenyűgözte, és őt egész életében luxus vette kerül. A hatalmas birtok egy kis szirten terpeszkedett el, az egész épületet ablakok borították, látványos kilátást ígérve majdnem mindenhonnét odabentről. Részben egzotikus fák borították be az ingatlant, ami megnehezítette, hogy az elhaladó hajók túl sok részletet felfedezzenek fel belőle. A morák folyton érintkeztek emberekkel, de mégis amennyire lehetséges volt, keresték az egyedüllétet. Messze a ház mögött, a sziget másik oldalán néhány köves sziklafal volt. A testőrök mindenkit a yachton tartottak, míg elvégezték a sziget biztonsági átvizsgálását. Eric legtöbb osztálytársa zsörtölődött miatta, Emmát is beleértve. Úgy tűnt, senki sem gondolja, hogy a strigák képesek voltak behatolni a szigetre, de Eric tudta, hogy egy strigának is ugyanolyan egyszerű egy hajót szerezni, mint akárki másnak. Jared édesapjának megvoltak a saját testőrei a szárazföldön, de ez nem jelentette, hogy a strigák ne tudtak volna előző éjjel beosonni. Ericet egy kicsit még mindig émelyítette a többiek sekélyes viselkedése a strigákkal kapcsolatban, de más gondolatok taszították elméje hátsó részébe helytelenítését. Mint például Rhea Daniels. Miért lett olyan mérges rá? Újra és újra visszajátszotta beszélgetésüket, próbálta kitalálni mit mondhatott. Az egyetlen dolog, amire tippelni tudott, az az volt, hogy a lány valamit sértésnek vett Eric meglepődésén, hogy Rhea együtt van Stephennel. Talán azt gondolta, hogy Eric Stephent sértegeti. Nem ez volt Eric szándéka – habár még mindig azt hitte, hogy ők ketten nem sok jót ígérő páros. Stephen mindig lármás volt, mindig felhívta magára a figyelmet, és minden embert megnevettetett. Talán az ellentétek tényleg vonzzák egymást, de Eric azt gondolta, soha nem hallotta, hogy Stephennek menyasszonya van, mostanáig. Persze, mivel mindannyian most érettségitek, az eljegyzés friss esemény lehetett. Valójában visszagondolva arra, amikor a parton várakoztak, Eric visszaemlékezett, hogy látta Stephent vicceket mesélni és másokat szórakoztatni. Rhea nem volt a közelben. Vagy ott volt? Talán Eric csak nem vette észre őt – nem mintha ez valószínűnek tűnt volna. Hogy tudná bárki nem észrevenni őt? Még most is, a tantaluszi kínokat okozó partival szembenézve, Eric azon kapta magát, hogy elméje a lány emlékét dolgozza fel. A lágy, arany haj, ami sokkal inkább tűnt élénknek, mint a sajátja, majdnem, mint a tiltott napfény, amiért annyira sóvárgott. Sápadt bőrén halványan elszórt szeplők – ritkaság a morák között. És a szemek… szemei meleg mogyoróbarnák, zölddel és arannyal tarkítva. Volt valami határtalan bölcsesség és kedvesség azokban a szemekben, különösen, mikor a mészárlásról beszélt. Senkit sem ismert közülük, de még így is fájdalmat okozott neki. – Végre, – mondta Emma. A testőrök betessékelték a morákat a kikötőbe és a szigetre. – Alig várom, hogy lássam, milyen szobánk van. Miranda volt itt egyszer és azt mondta, hatalmasak. Valóban azok voltak, de Eric nem sok időt töltött a sajátjában. Mora szolgálók – természetesen nem királyi családból származók – cipelték be a vendégek poggyászát és biztosították, hogy mindenki megtudja, melyik szobába lett beosztva. Lehet, hogy óriási volt a 11

Richelle Mead

Napfény

ház, de nem tudott harminc hálószobát biztosítani, ezért néhány embernek osztoznia kellett. Eric volt az egyik szerencsés, akinek saját szobája volt, ami nem lepte meg. Az édesapja rangjával és hatalmával a legtöbb királyi család jóban akart lenni vele. Jaredé sem volt kivétel. Ezután a rövid szünet után mindenki kiözönlött a ház mögé, ahol a Zeklos szolgálók keményen dolgoztak. Egy félreeső, fedett, menedéket nyújtó fákkal határolt területen hosszú fáklyák voltak a földbe szúrva, melyek titokzatos, pislákoló fénnyel világították meg a sötétséget. A levegőt megtöltötte a sült hús és más finomságok illata, és mindennek a középpontjában egy mesterséges lagúna volt, vize mély, kristálytiszta kék, amit belülről az ügyesen beágyazott fények világítottak meg. Az egész medence úgy ragyogott, mintha egy másik világból származna. Jared édesapja, egy vékony férfi ferde fekete szemöldökkel és pödört bajusszal, tartott egy rövid beszédet, gratulált érettségijükhöz és szerencsét kívánt nekik, akármilyen utat válasszanak is, amit követni fognak. Mikor végzett, az ünnepség azonnal beindult. Láthatatlan hangszórókból zene harsogott, és gyorsan elfelejtődött minden jövőbeli felelősség és fontos terv gondolata. Eric belevetette magát az ivászatba és a táncolásba, hirtelen nem akart mást, mint egy időre elfelejteni mindent. Nem akart az édesanyjára gondolni, vagy arra a félelmetes, rémálomszerű arcra a parton. Nem akart a hagyatékára gondolni, hogy egy kihaló királyi vérvonal örököse. Nem akart az apja vele kapcsolatos terveire gondolni. És mindenekfölött, Eric leginkább arra a komoly lányra nem akart gondolni, akivel a hajón találkozott. Néha az ilyen bulikat sablonosnak találta, de máskor… nos, élete legkeményebb pillanataiban az őrült tivornyázás szívesen látott szökési lehetőség volt. Ez a legjobb mulatság, amin egy ideje voltunk, – mondta Emma kiabálva, hogy meghallja a zenétől. Eric elvigyorodott, és ahogy táncoltak, közel húzta magához Emmát az egyik kezével. Másik kezével bizonytalanul egy italt tartott – és nem végzett túl jó munkát. Figyelembe véve, hogy ez volt neki a harmadik, valószínűleg nem számított, ha egy kicsi kilöttyen belőle. – Nem hiszed, hogy általában szórakoztató vagyok? –cukkolta. Emma megrázta a fejét. – Nem… csak mostanában olyan komoly voltál. Mintha ideges lennél… Nem tudom. Ideges a jövő miatt. – Emma felhörpintette a saját italát és bájosan összeráncolta a szemöldökét. Meglepően eltöprengő pillanat volt Emma számára, és Eric nem volt biztos benne, hogyan válaszoljon. Emma általában a mában élt, annyi szórakozást és izgalmat hajszolva, amennyit csak tudott – anlékül, hogy a következményekre gondolt volna. Ez volt az egyik dolog, amit a legjobban szeretett benne, mikor a saját aggodalmai gyötörték. – Nem tudom, – ismerte el, és eldöntötte, hogy meg kell innia italát, ha ez a beszélgetés tovább folytatódik. A zene és a téma is nehézzé tette a folytatást. – Csak olyan nagy a nyomás… olyan sok a döntés, ami életem hátralévő részére hatással lehet. Emma a lábujjaira állt és egy gyors csókot adott neki. – Csak mert meg kell hoznod egy döntést, még nem jelenti, hogy kellemetlenek lesznek a következményei. És néhányan nem bánjuk, ha veled esünk keresztül ezeken.

12

Richelle Mead

Napfény

A vodka–martini ködfátylán keresztül hallotta Emma kijelentésében a finom utalást eljegyzésükre. Eric azt kívánta, bárcsak ne tévedtek volna erre a témára. További italt javasolt, de egy másfajta figyelemelterelés bukkant fel. – És most, – jelentette ki egy hang, próbálva átkiabálni a zene nehéz basszusát, – Olyan mutatványra teszek kísérletet, melyet soha korábban nem kísérelt meg senki a történelemben. Egyszer sem. Eric és Emma megfordultak, és Stephen Badicát találták egy széken állva a medence szélénél. Eric közelében mindenki megállt, hogy mit néznek. Stephen még a színpadiassága nélkül is gyakran vonzotta magára a tekinteteket. Olyan testfelépítése volt, ami egy kicsivel izmosabb volt, mint a tipikus karcsú mora alak, és olyan kinézetet kölcsönzött neki, amivel úgy viccelődött ’kemény és férfias’. Nem voltak csinos–fiú vonásai, de finoman kidolgozott arcának erős vonalai a legtöbb lány igényeivel találkoztak – főleg mivel mindig úgy tűnt, hogy mosolyog. Stephen felemelt egy feles poharat. – Bele fogok ugrani a medencébe és még azelőtt lehajtom ezt a felest, mielőtt a vízbe csapódok. Jókedv és füttyszó kísérte mindezt, továbbá néhány nyavalygó kiabálása, ahogy tiltakoztak az ellen, hogy whiskeyt önt a vízbe. Stephen felemelte szabad kezét, mintha csendet kérne – lehetetlen volt ebben a helyzetben – és aztán leugrott a székről. Minden olyan gyorsan történt, de Eric egészen biztos volt benne, hogy látta, Stephen valóban lehúzta a felest, mielőtt a vízbe csapódott – ruhában – bomba stílusban. Víz fröccsent mindenhová, és volt néhány meglepett sikoly, ahogy néhány ember elázott. Emma is köztük volt, testhezálló vörös ruhája egy különösen nagy hullámot kapott el. Még nagyobb jókedv tört ki a szemlélődőkből és Stephen bukkant fel a medencéből győzelemre emelt kézzel. Néhány örömkiáltás után kihívott másokat, hogy tegyék ugyanezt. Természetesen számos önkéntes akadt. Stephent nézve Eric észrevette, nem lesz képes félretenni valamennyi aggodalmát ma éjjel. Volt egy része, ami titokban remélte, hogy meglátja azt az aranyló szőke hajat a tömegben. Emmához fordult, aki eredménytelenül próbálta kicsavarni a vizet a szoknyájából, azt kérdezte, – Hé, tudsz valamit arról, hogy Stephen eljegyzett valakit? – Hah? – Emma szemei még mindig a szoknyáján nyugodtak. – Ó, aha. Valami lányt valahonnét… Nem emlékszem. Valamelyik másik iskolából. A lány itt van valahol – szőke haja van. Csendes fajta. Miért? Eric megvonta a vállát. – Csak hallottam korábban és meglepődtem, hogy Stephen eljegyzett valakit. Soha nem gondoltam, hogy az a megállapodós fajta. Emma feladta a ruhája megmentését és felnézett. – Sokkal inkább látszik annak a fajtának, aki azzal a lánnyal állapodik meg. – Miért? Mi a baj vele? – Csak félig királyi családból való. – Emma nem tudta eltüntetni a lenézést hangjából. – Anyukája egy Ozera, azt hiszem, de az apja egy senki. – Ez kicsit durva. – Hé, nincs semmi bajom vele. És elég jól csinálta, hogy lecsapott Stephenre. Szép munka. Ez határozottan felemeli a világban. – Emma megrángatta Eric pólóját, Stephent és Rheát máris elfelejtve. – Gyerünk. A ruhám romokban. 13

Richelle Mead

Napfény

– Huh? Mit … Talán a téma hirtelen váltása volt – vagy csak túl sokat ivott – de Eric nem volt képes megállítani Emmát, mikor a medence felé lökte. Esetlenül landoltak, még több vizet küldtek a medence szélén kívülre és a mintázott csempére. Más emberek máris követték Stephen példáját, és Eric azt gondolta, csoda, hogy nem landolt máris valaki máson a medencében. – Uhh, – mondta lepillantva vízáztatta ruhájára. Emma győzelmesen nevetett és karját a fiú köré vetette. – Megvagy – mondta. Eric kezdett panaszkodni, de hamar felfedezte, hogy nehézkes, úgy, hogy Emma hozzá préselődik. A többiekkel nem törődve, Emma megcsókolta Ericet, aki úgy találta, hogy a lány testének érzése feszesen rátapadó ruhájával sokkal jobb az alkoholnál, hogy megfeledkezzen aggodalmairól. Közelebb mozdult hozzá, kezét végigfuttatta a lány csípőjén. – Korai takarodót szeretnél? – kérdezte végül Emma rekedt hangon a csókot megszakítva. Eric habozott, arra gondolt, talán jó ötlet. Aztán, szemei sarkából elkapta a vágyott képet arról a ragyogó arany hajról. Rhea Daniels mégiscsak itt volt. Beosont a ház választékos üvegajtóin belülre, de addig nem, míg szemei a fiúra nem estek. Az arcán látta… Mit? Rosszallást? Megvetést? Nem volt benne biztos, de hirtelen megmagyarázhatatlan módon tudta, hogy beszélnie kell Rheával. Vonakodva elhúzódott Emmától, először nézte meg, mennyit mutatott meg a lány vizes ruhája. – Maradni akarok, – mondta Eric, erőltetve egy mosolyt, amiről remélte, hogy nemtörődöm volt. – De nem ezekben a ruhákban. Emma megpróbálta visszahúzni. – Szeretnéd, ha segítenék levenni őket? – Később, – mondta Emma homlokát megcsókolva. Eric elkezdett kimászni a medencéből. – Megyek átöltözni. Mindjárt visszajövök. Emma lebiggyesztette az ajkát, de ahogy Eric sejtette, nem érezte szükségét, hogy száraz ruhát vegyen magára a hűvös levegő ellenére sem. Nem zavartatta magát amiatt, hogy a testét mutogatta a többieknek és kétségkívül elviselte a hideget, cserébe a figyelemért. – Rendben, de ne tartson sokáig. – Eric kisegítette. – Szerzek egy másik italt. Amint Emma úton volt a bár felé, Eric a házba sietett, remélve, hogy Rheát a labirintusszerű helyen találja. Mások is barangoltak arra beszélgetve, vagy egyedüllétet keresve, de Rheának nyoma sem volt. Elhagyta a konyhát, ami tele volt a nyüzsgő személyzettel, akik még mindig keményen dolgoztak, hogy lépést tartsanak az előételek és italok iránti igényekkel. Eric frusztráltan félrevont valakit és megkérdezte, hogy láttott–e olyasvalakit, aki megegyezik Rhea személyleírásával. – Hogyne, – mondta a felszolgáló lány. – Az etetők irányába ment. Eric megköszönte és a háznak abba a szárnyába rohant, amerre a felszolgáló irányította. Meglátogatni az etetőket egy olyan bulin, mint ez, furcsa volt. Néha tényleg tartottak ott etetőket egy buli közepéig, de a birtok felépítését tekintve vért szerezni azt jelentette, hogy otthagyják az mulatozást. A legtöbb ember – beleértve Ericet – előtte evett. Gyorsan mozgott, elérte az etetők termének bejáratát, alighogy Rhea bement. Meghallva a fiú lépéseinek hangját, Rhea megállt az ajtóban. Azok az arany–zöld szemek meglepődve 14

Richelle Mead

Napfény

kerekedtek el. Korábbi farmerjéből egy tapadós zöld kasmír ruhába öltözött át, ami egyszerre tűnt visszafogottnak és szexinek. Teljes fényben Eric elképedve nézte, milyen gyönyörű a lány. És az a haj, ó az a haj. Eric megállt, hirtelen rájött, hogy fogalma sincs mit akart mondani.

15

Richelle Mead

Napfény NÉGY

– Mit csinálsz itt? – kérdezte Eric a zavart csend után. Rhea rábámult. Ez az Eric srác volt az utolsó személy, akire számított, hogy az etető környékén látja, főleg azt figyelembe véve, hogy néhány perce még egy barnával smárolt a medencében. Csak a fiú teljesen ostoba kérdése tette lehetővé, hogy Rhea összeszedje magát. Egyik kezét a csípőjére tette. – Mit gondolsz? – válaszolta. – Ööö, hát… úgy értem, tudom, miért vagy itt, de… – Eric nyilvánvalóan küzdött, hogy kimentse magát, és Rhea azon tűnődött, vajon mennyit ivott a fiú. – De úgy értem, valahogy furának tűnik egy partin. – Nem ihatok vért, mielőtt hajóra szállok. Különben rosszul leszek. – Rhea újragondolta. – Rosszabbul. – Ó. Aha. Ennek van értelme. További kínos szünet lógott közöttük. Végül Rhea a terem felé fordult. – Most, hogy a kihallgatásnak vége, mehetek enni? – Persze… persze. Nem bánnád ha… ha veled lógnék? Rhea nem tudta elrejteni arcáról meglepődését, ahogy próbálta kitalálni, miért szeretne a fiú vele maradni. Korábban a hajón nyilvánvalóan ugyanúgy lenézte, ahogy mindenki más tette származása hiányosságai miatt. Most miért mutat érdeklődést? Nem akarta, hogy úgy tűnjön, mintha túlságosan érdekelné akár marad a fiú, akár nem, ezért egyszerűen belépett a terembe és visszakiáltott, – Nem. Egy mora alkalmazott volt szolgálatban, aki ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint Eric, hogy Rhea itt volt. A pasas felírta a listára, ami nyomon követte, milyen gyakran étkeztek a morák és elképedve bámult, mikor a lány megkérdezte, hogy érzi magát ma este. Rheának az volt az érzése, hogy a legtöbb királyi családból származó mora errefelé úgy kezelte az alkalmazottakat, mint a bútorokat. – Kérhetem Dennist? – kérdezte Rhea. – Ébren van? A szolgáló sokkal lelkesebb volt, hogy Rhea udvariasan viselkedett. – Aha. Ő az utolsó jobbra. Rhea rámosolygott és megköszönte, mielőtt elsétált a fülkék sorai között, amik elválasztották egymástól az etetőket. Egy forgalmas étkezési időpontban minden hely tele lett volna, de a buli miatt csak néhány fülke volt foglalt. Néhány ember olvasott miközben a morákra várt, hogy megérkezzenek; mások egyszerűen bámultak a semmibe, boldogan elszállva a vámpírharapástól. Ezek az emberek ennek hajszolásáért éltek. Az emberi társadalom peremén éltek, számkivetettek és hontalanok, akik több mint boldogan adták vérüket cserébe azért az örömmámorért, amit nyújtott. A morák gondjukat viselték, rengeteg ételt adtak nekik és kényelmes szállást. – Kicsoda Dennis? – kérdezte Eric Rhea mellett sétálva. Olyan szaga volt, mint a klórnak és minden egyes lépéssel víz csöpögött róla. Mindazonáltal Rhea még mindig különösen vonzónak találta, ami frusztrálta.

16

Richelle Mead

Napfény

– Egy etető, aki az iskolámból jött, – magyarázta. Nem tudott elrejteni egy kis mosolyt, mikor Dennisre gondolt. – Aranyos. Mindig arra kér, hogy jöjjek vissza hozzá. A pillantás, melyet Erictől kapott azt sugallta neki, hogy a fiú úgy gondolta, ez az egész nevetséges. Rhea mosolya eltűnt, és meggyorsította lépteit Dennis fülkéje felé. Dennis egy volt azok közül az emberek közül, akik egyszerűen csak bámultak és nem csináltak semmit következő adagjukig. De amint meglátta Rheát, figyelme visszatért, s majdnem kiugrott a székéből. – Rhea! – kiáltotta. – Azt hittem megfeledkeztél rólam. Olyan rég volt. Rhea leült mellé a székbe. Érezte, hogy visszakúszik a mosoly az ajkaira. Dennis csak egy kicsivel volt idősebb nála, de volt valami aranyos és gyerekes benne. Rhea mindig meg akarta simogatni rendetlen barna haját. – Nem volt olyan rég, – mondta. – Csak egy nap volt. Dennis a szemöldökét ráncolta, nyilvánvalóan próbálta eldönteni, vajon igaz–e vagy sem. Az etetők könnyen elvesztették időérzéküket. Dennis szemei felemelkedtek oda, ahol Eric a fülke bejáratának támaszkodott. Dennis elragadtatott tekintete szemöldökráncolássá változott. – Ő ki? – kérdezte Dennis gyanakvóan. – Ő Eric, – mondta Rhea megnyugtatóan. – Ő a… a barátom. – Az volt? Rhea nem volt benne biztos, de jobb volt nem felzaklatni Dennist. – Nem kedvelem őt, – jelentette ki Dennis. – Fura szemei vannak. – Nekem tetszenek a szemei, – mondta Rhea, még mindig próbált barátságos lenni. – Szépek. Dennis visszafordult Rhea felé és a lány arcát látva arckifejezése ellágyult. Boldogan felsóhajtott. – Szeretem a szemeidet. Gyönyörűek. Mint te. Rhea bánatosan megrázta a fejét. Ő hozzá volt szokva Dennis ábrándozó viselkedéséhez, de Ericet úgy tűnt bántotta. Mint oly sokan, ő is tárgyaknak tekintette az etetőket. – Gyerünk, – mondta Rhea. – Essünk túl rajta. Dennis lelkesen félrebillentette nyakát, hogy teljes hozzáférést nyújtson Rheának. A bőre ott talán régen sima volt, de mostanra halvány sebekkel volt tele az állandó harapásoktól. Rheának mégsem okozott gondot, hogy szemfogát Dennis húsába mélyessze és igya a meleg vért, ami ugyanolyan nélkülözhetetlen volt túléléséhez, mint a szilárd táplálék, amit megevett. Dennis egy kis, boldog sóhajt hallatott, és körülbelül egy percig mindketten megosztoztak a tökéletes élvezeten. Mikor Rhea végzett és elhúzódott, Dennis derült, mámorító szemekkel fordult a lány felé. – Nem kell abbahagynod, – mondta. – Többet is elvehetsz. Mindig felajánlotta ezt, de a morákba fiatal koruktól belenevelték a szigorú határokat, mennyit vehetnek el. Ez volt az, ami lehetővé tette, hogy ezek az emberek túléljék az állandó etetéseket. Plusz, a korlátozások távol tartották a morákat az alapvető bűntől: strigává válni azáltal, hogy megisszák egy személy összes vérét. Rhea megtörölte a száját és felkelt. Dennis szintén kezdett felállni aztán visszahanyatlott, zavarodott volt a szédüléstől, amely rendszerint az etetést követte. – Vissza fogsz jönni? – kérlelte. – Hamarosan? – Ugyanannyi idő múlva fogok jönni, mint mindig, – mondta Rhea. – Holnap. 17

Richelle Mead

Napfény

Dennis boldogtalannak tűnt ettől, mint általában, de kelletlenül bólintott, elfogadta, hogy a lány elmegy. Eric Rhea nyomában haladt, elgondolkodva és csendesen, de hirtelen a lányra kiáltott, ahogy visszaérkeztek az előcsarnokba. – Megőrültél? – kérdezte. Rhea megdöbbenésében olyan gyorsan állt meg, hogy a fiú beleütközött. Mindketten megdermedtek az érintkezéstől, aztán Eric gyorsan hátralépett. – Miről beszélsz? – kérdezte Rhea. Eric az ajtóra mutatott. – Arról. Az a srác nincs eszénél. – Ő egy etető, – válaszolta. – Ők mindannyian ilyenek. – Nem. Ő más. Megszállott. – Csak ismer, ennyi az egész. Mondtam neked… az iskolámból jött. Az utóbbi pár évben beszélgettem vele és belőle táplálkoztam. – Ez a probléma. – Mi, az evés? Eric megrázta a fejét. – Nem. Hogy beszélsz vele. Csak meg kellene innod a vért, és menni. Rhea nem tudta elhinni, hogy csaknem felülvizsgálta első benyomását Ericről. – Ó, hát persze. Az etetők számodra nem emberek, igaz? Nem méltóak a figyelmedre, hacsak nem részei királyi világodnak? – Nem! Csak azt gondolom, bátorítod őt, hogy… nem is tudom. Ahogy rád nézett. Nem tűnik… biztonságosnak. – Dennis rendben van, – Ő egy etető. Nem megy sehova. – Még mindig nem gondolom, hogy ez jó ötlet, – zsörtölődött Eric. – Igazán? Nos, nem hiszem, hogy van hozzá bármilyen jogod, hogy megmondd, mit tegyek! –mondta Rhea, próbálta hangját halk szinten tartani. – Nem is ismersz engem. És korábban világossá tetted az érzéseidet irántam. Hirtelen ijedt kifejezés suhant át Eric arcán. Egy pillanattal később kisimította vonásait, vissza a látszólagos nyugalomba. – Miről beszélsz? – A yachton. Nyilvánvaló, hogy úgy gondolod, nincs jogom Stephennel lenni, mivel a vérvonalam nem olyan tiszta. – Én… mi? – Eric valóban megdöbbentnek látszott. – Nem! Egyáltalán nem erről van szó. Még csak nem is tudtam róla, mikor találkoztunk. – Hogyne, – mondta Rhea, ahogy karjait keresztbe fonta mellkasa előtt. – Akkor miért lepődtél meg annyira az eljegyzésünkön? – Mert… úgy értem, mert ti annyira különbözőek vagytok. Láttad odaát a medencében. Te nem tűnsz olyan típusnak. – Milyen típusnak? A vicces típusnak? Azt mondod, unalmas vagyok?

18

Richelle Mead

Napfény

– Nem! – Eric azzal az elkeseredett tekintettel nézett, mint amikor valaki próbálja kiásni magát egy lukból, csak hogy lássa, ahogy az oldalai beomlanak. – Te olyan csendes vagy és… komoly. Ő nem. – Neki is vannak ilyen pillanatai. És én is jól szórakoztam, tudod. Ittam egyet, táncoltam. – Rhea szavai sokkal inkább védekezően hangzottak, mint ahogy szerette volna, valószínűleg, mivel Stephen is mindig azt mondta neki, hogy nem éli bele magát eléggé. Tényleg odaát volt a buli sűrűjében, próbált osztozni Stephen vad oldalával, ahogy a fiú is gyakran törekedett a lány sokkal illedelmesebb viselkedésére. Stephen bizonyára jeleskedett abban, hogy látványosságot csináljon magából, de volt egy csendesebb oldala. – Csak azért, mert nem csinálok idiótát magamból, nem jelenti azt, hogy valamiféle remete vagyok. – Én nem ezt… a fenébe! – Eric csalódottan tett egy lépést a lány felé. Egyik kezével átfésülte platina haját. – Egyáltalán nem így akartam. Rhea dühe egy pillanatra elhalványult, zavartságba fordult. – Mit akartál? – Én… semmit, semmit. Felejtsd el. Csak légy óvatos Dennis–szel. Következő alkalommal egy másik etetőt használj. – Köszönöm a nem kért tanácsot. Eric sóhajtott és úgy tűnt erősen meg kell dolgoznia azért, hogy nyugodt maradjon. – Csak vigyázok rád, ennyi az egész. A fiú szemei hirtelen felemelkedtek valakire Rhea mögött. Rhea Megfordult és a barna hajú lányt látta az előcsarnokban állni – akivel Eric korábban együtt volt – ahogy őket nézi. Ahogy Ericről, róla is mindenhonnan víz csöpögött. Arckifejezését nehéz volt pontosan meghatározni, de Rhea egészen biztos volt benne, hogy nem volt boldog. – Szia Emma, – mondta Eric, és úgy tűnt, mintha bárhol máshol inkább lenne, mint jelenleg ebben az előcsarnokban. – Hé, – válaszolt Emma hűvösen. – Próbáltalak megtalálni, és valaki mondta, hogy látott errefelé. Nem azért indultál, hogy átöltözz? – Aha… csak belefutottam Rheába, és elkezdtünk Stephen bámulatos ugrásáról beszélgetni. – Rhea felhúzta egyik szemöldökét és eljátszott a gondolattal, hogy megcáfolja a fiút. De minél inkább tanulmányozta Emmát, annál inkább láthatta, hogy a másik lány arckifejezése nyilvánvalóan féltékeny volt. Rhea nem akart semmibe sem belekeveredni, így hagyta a fiút füllenteni. Eric arcára nagy mosoly kúszott, amivel meglepte Rheát. Rövid ismeretségük óta a fiú néhány mosolya mindig kicsi, vagy búskomor volt. De ez… ez a mosoly szélesre sikerült, hogy meggyőzze Emmát, és még Rhea is úgy érezte, hogy a lélegzete elakadt egy kicsit. – Még látjuk egymást, – mondta Rheának könnyeden. Elsétált mellette és egyik karjával átölelte Emmát, arcával közel hajolt a lányéhoz. – Most, hogy itt vagy, talán mégis segíthetnél átöltözni. Rhea elfojtott egy grimaszt, de a fiú megjegyzése eltörölte Emma arcáról a féltékenység utolsó jeleit is. Hozzásimult Erichez és tétova búcsút intett Rheának. Rhea nézte, ahogy azok ketten suttogva és nevetve elsétálnak, és meglepődött, hogy nyilalló szomorúságot érez a mellkasában.

19

Richelle Mead

Napfény

Rögtön lerázta magáról és eldöntötte, hogy lefekszik. Miért kellene, hogy érdekelje, amit ez az Eric srác mond vagy tesz? Alig néhány tucat szót váltott vele. Eltökélten felfelé tartott a szobájába. Egy pillanattal később meggondolta magát, és úgy döntött, jó éjszakát kíván Stephennek. A fiú nem meglepő módon még mindig kint volt a buli középpontjában. Tetőtől talpig elázott, és Rhea eltűnődött, hányszor ugorhatott a medencébe a fiú. A vámpírok szerették Chilét télen a rövidebb ideig tartó napfény miatt, de az éjszaka egyre inkább hűvös lett. Az alkohol csak ennyire tud felmelegíteni. Úgy tűnt Stephen nem tanúsított figyelmet a hőmérsékletnek és valamilyen történetet mesélt arról, amikor ő és néhány barátja betörtek a matek tanárjuk irodájába. A történet vodkát és vadászgörényeket is tartalmazott. Rhea mindennek ellenére elmosolyodott és integetett a fiúnak, ahogy megjelent a házból. Ahogy elkapta a lány pillantását, Stephen egy nagy vigyort küldött felé és megszakította történetét. – Hé bébi, – mondta, ahogy odajött a lányhoz. Stephen kinyújtotta karjait egy vizes ölelésre. Rhea nevetett. – Ki van zárva. Stephen eltúlzottan szomorú arcot vágott, aztán beérte egy rövid csókkal, meggyőződve róla, hogy elég távol van, így a lány nem lesz vizes. – Elfogadható? – kérdezte diadalmasan. – Nagyon is. Csak azt akartam, hogy tudd, én megyek lefeküdni. Ez alkalommal a fiú arckifejezése igazi volt. – De meg fogunk gyújtani pár felest. Segíthetnél. – Ez a mágiának nem igazán az a fajta felhasználása, amire én gondolok. Legalább így elázva valószínűleg nem kell aggódnod amiatt, hogy felgyújtod magad. – Ez igaz, – értett egyet a fiú, nyilvánvalóan először gondolt erre. Stephen arca kicsit ellágyult. – Holnap beszélünk? – Aha, persze. Eric talán azt gondolta, Stephen csak egy hangos, arcbamászó srác, de Rhea régóta tudta, hogy a vőlegénye rendelkezett egy jókora adag sebezhetőséggel, amit néhányan sohasem láttak. Amennyire Rhea meg tudta mondani, ő volt az egyetlen, akinek a fiú megmutatta ezt az oldalát. Úgy tűnt, mintha vígaszra lelne a lánynál, mintha szüksége lenne rá, hogy kifejezze szelíd oldalát, azért, hogy kiegyensúlyozza hangoskodó énjét. Együtt nőttek fel, majdnem, mint a testvérek, és az eljegyzés tökéletesen természetesnek tűnt. Mindketten hozzá voltak szokva, hogy egymás körül legyenek. Stephen megszorította a lány kezét – az övé természetesen vizes volt – aztán még egy gyors csókot adott neki, mielőtt visszatért hallgatóságához.

20

Richelle Mead

Napfény ÖT

Emma elég fesztelen volt, hogy lecsillapodjon, amint Eric visszavitte őt a fiú hálószobájába. Úgy tűnt sokkal inkább érdekli, hogy segítsen a fiúnak levenni a ruháit, mint megbeszélni, mi történt Rheával, különösen, mivel egyikük sem jutott el odáig, hogy száraz ruhát vegyen fel, vagy visszatérjen a buliba. Végül is az alkohol nehéz álomba sodorta Emmát, de ahogy Eric az ágyban feküdt a lánnyal a karjai között, rájött, hogy ő nem ilyen szerencsés. A kintről jövő buli hangjai lehalkultak. Egész késő volt már a moráknak és Eric tudta, ahogy a sötétített üvegek végül világosabbakká válnak, legtöbb barátjukat az ágyba küldi. A mennyezetet bámulta, egyre jobban józanná vált, és Rhea Danielsen járt az agya. És igazából nem volt értelme. Eltekintve attól az első néhány pillanattól, mikor találkoztak, kettejüknek mégis volt egy baráti beszélgetésük. Úgy tűnt minden, amit a fiú mondott, dühössé tette a lányt, és Eric nem tudott rájönni, miért. Tudta, hogy nem kellene emiatt aggódnia. Kit érdekel, ha a lány mindenen megsértődött? Ha folytatni akarta a veszekedést, az a lány baja volt. Neki semmi dolga nincsen vele. És mégis… nem számít milyen sokszor mondogatta magának, mégsem tudta kirázni fejéből a lány ragyogó hajának és bölcs szemeinek képét. Kinek lenne szüksége a napra, ha ott lehet a lány mellett? Azokban az első pillanatokban a hajón, mikor úgy tűnt, a lány igazán megérti, hogyan érzett Eric az édesanyával kapcsolatban, volt egy rövid villanás, hogy valaki igazán és őszintén megérti. Nem, több volt ennél. Valaki, akit valóban érdekelt. Habár a lány figyelme nem rá irányult, Eric ugyanazt a jellemvonást érzékelte a lányban, mint amikor az etető helyiségben a szolgálóval beszélt, sőt még azzal a Dennis sráccal is. Rhea figyelmet szentelt az embereknek, az egyéneknek. Végül elaludt, csak hogy kalapáló fejfájásra éredjen. Emma, mint mindig, nem mutatta a másnaposság jeleit. A lány egy hosszú, epekedő csókot adott neki, és visszarángatta magára a még mindig nyirkos ruháját, megígérte, hogy találkozik a fiúval egy óra múlva, hogy vért vegyenek magukhoz a következő elfogalaltságok előtt. Nem tudták pontosan, mi fog következni, de Jared megígérte, hogy valami szórakoztató. Mikor Eric csatlakozott Emmához, a lány átöltözött és olyan friss volt és gyönyörű, mint mindig, nem volt jele korábbi rendetlenségének. Eric felfedezte, hogy a zuhanyzás fejfájása nagy részét eltüntette, kézen fogta Emmát és engedélyezte magának, hogy lazítson és megpróbálja élvezni a napot. Az etető helyiség sokkal forgalmasabb volt a vámpír reggelen, mivel ezt volt az az időszak, amit előnyben részesítettek, hogy vért vegyenek magukhoz. Eric és Emma a sorban álltak, barátokkal beszélgettek, akik úgy néztek ki, mint akik kicsit túlzásba vitték a bulizást. Valaki egy rejtett készlet fánkkal haladt el mellettük, amit a reggeli büféből csent el és kiosztotta a cukrászsüteményeket a várakozó csoportnak, mint étvágygerjesztőt a vérhez. Mikor a sor elejére értek, Eric látta, hogy egy másik alkalmazott volt szolgálatban aznap. Megjelölte a nevüket a listán, és a következő szabad etetőre várt. Mikor lett egy szabad, Emmához fordult és azt mondta, – Mehetsz Dennishez jobb oldalra. Eric elkapta Emma karját, ahogy a lány tett egy lépést előre. – Ne. – A fiú a személyzethez fordult. – Várunk a következőre. Engedjen oda valaki mást a sorból.

21

Richelle Mead

Napfény

A szolgáló kezdett tiltakozni – valószínűleg nem tetszett neki, hogy valaki megszabja a munkáját – de egy pillanat múlva csak megvonta a vállát és intett a következő személynek. Emma zavartan nézett Ericre, de egy másik etető vált elérhetővé, mielőtt megkérdezhette volna a fiút. Mikor végeztek, azonnal ráugrott a témára, miközben visszasétáltak a ház fő részébe. – Mi volt ez? Az etetős dolog? Miért állítottál meg? – Mert az az etető őrült, – válaszolta Eric. – Ők etetők, – mondta Emma. – Mindegyik őrült. – Nem úgy, mint ő. Ő volt az, akihez Rhea múlt éjjel ment, és nem akarnék egy fedél alatt lenni vele, ha az ő helyében lennék. Dennis flúgos. Totálisan fanatikus rögeszmés típus. Emma elmerengett ezen, aztán megrázta a fejét. – Aha, nos, nem mintha az etetők kijönnének és érintkeznének velünk. Rheának valószínűleg nem kell aggódnia. – Volt egy gondosan kiszámított szünet. – Meg vagyok lepődve, hogy ennyire aggódsz miatta. Eric felismerte a hangsúlyt és rájött, hogy veszélyes területbe botlott. – Nem aggódom. Alig ismerem őt – de miután beszéltem azzal a sráccal múlt éjjel, bárkit figyelmeztetnék, hogy maradjon távol tőle. – Rengeteg kérdést tettél fel róla tegnap. – Emma nyilvánvalóan még mindig nem volt meggyőződve Eric érdeklődsének hiányáról. A fiú sóhajtott, ráeszmélve, hogy Rhea Emma radarjára került. – Minden, amit kérdeztem, Stephen eljegyzéséről szólt. Gyerünk, Em. Ne hánytorgass fel valamit, ami nem is létezik. – Oké. – Grimaszolt Emma és megszorította Eric kezét, és a fiú remélte, hogy a dolgot tényleg ejtették. – Nézzük meg, mit tervezett Jared. Jared kincsvadászatot tervezett. Amint a vendégek (akik képesek voltak kikelni az ágyból) összegyűltek odakint, házigazdájuk elmagyarázta a szabályokat. Mindenki kétfős csapatba lesz beosztva és találomra kapja a nyomravezető jeleket. A nyom egy másikhoz vezet és így tovább, míg az egyik csapat meg nem találja a végső kincset és megnyeri a játék díját: a tengerparti ház lakosztályában maradhat, ami el van látva egy jakuzzival és terasszal. Emma olyan szorosan ragadta meg Ericet, hogy körmei a fiú bőrébe vájtak, ami valahogy emlékeztette a tegnap éjjelre, mikor ágyban voltak. – Úgy meg fogjuk ezt nyerni, – sziszegte. – Csak azt remélem, hogy nem küldenek minket mindenféle őrül helyre. Láttad azokat a sziklákat a sziget másik oldalán? Molly azt állítja Jared egyfolytában sziklát mászik. Kizárt, hogy én megtegyem. – És hogy még nagyobb legyen a kihívás, – jelentette be Jared, – véletlenszerűen fogjuk kijelölni a csapatokat. A nyertes csapatból mindenki kap egy éjszakát a lakosztályban. Ez öröm és morgás keverékét váltotta ki. Emma a morgókkal volt, míg Jared ki nem húzta a nevét egy barátnőjéével, akit Fionának neveztek. Emma felderült, és megcsókolta Ericet az arcán. – Oké. Meglesz. Te és én ma este abban a jakuzziban leszünk. – Elsietett, hogy csatlakozzon Fionához. Jared folytatta a nevek kihúzását a kalapjából, végül elérte… Eric Dragomirt. Legnagyobb próbálkozása ellenére is, hogy figyelmen kívül hagyja, Eric nem tudta nem észrevenni az összegyűlt lányok izgatott sugdosását. Tudták, hogy ő meg Emma még 22

Richelle Mead

Napfény

nincsenek eljegyezve, vagyis néhányan még mindig szabad prédának tekintették. Még néhány srác is érdeklődve nézte, hogy párba kerül–e Ericcel, annak reményében, hogy sikerül behízelengniük magukat Eric családjának kegyeibe. Jared felolvasta a következő nevet. – Rhea Daniels. Eric megdermedt. Azonnal kiszúrta Rheát, amikor korábban kijöttek. Stephennel állt a medence túlsó partján, úgy tűnt jó hangulatban van. Ő és a vőlegénye valamiféle komoly beszélgetést folytattak – nem egy lehangoló beszélgetés volt, hanem valami élénk és szokványos dologról. Jórészt Stephen beszélt, megnyerő arca megfontolt és elgondolkodó volt, miközben Rhea egyszerűen hallgatott. A nap még nem teljesen nyugodott le, és a sugaraitól a lány haja, mint arany tűz ragyogott. Eric nem tudta elfordítani róla a tekintetét és féltékenyen azon tűnődött, vajon miről beszélgetnek. Most, hogy meghallotta a nevét, Rhea zavarttá vált és a tömeget pásztázta. Stephen oldalba bökte és rámutatott Ericre. A lány tekintete Ericre esett, szemei elkerekedtek a döbbenettől. Egy pillanatig Eric össze volt zavarodva. Ha Rhea megdöbbent volna, akkor ezt akkor tette volna, mikor meghallotta, hogy a nevüket kimondják – nem akkor, amikor meglátta őt. Aztán megértette. Rhea tényleg nem tudta, hogy ő kicsoda. Eric gyanította ezt azon az éjszakán a yachton, de azt gondolta, hogy Rhea bizonyára megtudta már azóta. Nyilvánvalóan nem. Stephen szélesen vigyorgott és mutatta, hogy menjen oda Erichez. Ajkát megharapva Rhea vonakodva odasétált, úgy nézett ki, mintha minden egyes lépés kínszenvedés lett volna. Visszapillantva oda, ahol Emma Fionával állt, Eric azt gondolta, a barátnője úgy nézett ki, mintha neki is kínszenvedés lett volna Rhea minden egyes lépése. Eric és Rhea semmit sem mondtak egymásnak, míg a neveket felolvasták. Még akkor sem beszéltek, mikor megkapták a nyomravezetőjüket. Ahogy a csapat többi része lelkesen szétszóródott, Eric lepillantott papírdarabjukja. Ott találsz, hol a pálmafák hajlongnak A víznél, melynek sosincs vége. Eric üres tekintettel meredt rá, fogalma sem volt róla, mit jelent. Rhea sóhajtott és elvette tőle a nyomravezetőt. – Ez egy szökőkút, – mondta. – Láttam tegnap éjjel. Van egy kis ösvény, ami az udvar mellett halad. Rhea elindult, és Ericnek sietnie kellett, hogy tarsa vele a lépést. Szavak nélkül vezette el a szökőkúthoz. Remek volt és márványból készült, hattyúkkal volt koronázva, amiknek víz ömlött a szájukból. Eric nem tudta eldönteni, hogy giccses, vagy elegáns. Rheával egy darabig tanulmányozták, próbálták kitalálni, mi legyen a következő lépés. Eric volt az, aki kiszúrta. Egy kis darab sima, lapos fa volt beágyazva egy apró résbe a szoborban. Szavak voltak belevésve. Zene, zene mindenütt Elsöprő látvánnyal, melytől elámulsz. 23

Richelle Mead

Napfény

– Az üvegház, – mondta azonnal Rhea. – A legfelső emeleten van. Ismét elindult, s Eric meggyorsította lépteit, hogy vele tartson. – Voltál itt korábban? Honnét tudod, mi hol van? – Elmentem felfedezni tegnap éjjel, – magyarázta tömören. Nyilvánvaló volt, hogy Rhea nincs beszélgetős hangulatban. Legalábbis nem vele. Valóban elérték az üvegházat, ami tiszta üveg volt, lélegzetelállító látványt nyújtva az óceánról. Egy másik csapat épp elment, bizonytalanok voltak, helyesen értelmezték–e a nyomot. Az első nyomravezető mindenkit véletlenszerű helyre vezetett, és a cél az volt, hogy végül mindet összerakják. Az üvegház nyoma a zongorába volt elrejtve. Mint korábban is, Rhea értelmezte, és elindult, de Eric megragadta a karját. – Várj, beszélnem kell veled. Rhea hitetlenkedve nézett rá. – Beszélni miről? Eric sóhajtott. – Nézd, csak tudni akarom, miért vagy ma olyan mérges rám. Ez alkalommal mit csináltam? Már mondtam neked, hogy nem gúnyolódtam rajtad és Stephenen múlt éjjel. Rhea néhány másodpercig tanulmányozta a fiút és Eric azon tűnődött, vajon Rhea egyszerűen csak megfordul és ott hagyja–e. Ehelyett kérdéssel válaszolt a fiú kérdésére. – Miért nem mondtad nekem, hogy Dragomir vagy? Eric erre nem számított. – Nem tűnt… fontosnak. És azt gondotlam valószínűleg tudod. – Persze. Mert hogy lehet, hogy létezik valaki a világon, aki nem tudja, ki vagy? – kérdezte gúnyosan. – Komolyan gondotlam! És… nos, valahogy tetszett, hogy nem tudod. Úgy beszéltél velem, mint egy igazi emberrel… még akkor is, ha az idő nagy részében kiabáltál velem. – Nem kiabáltam, – tiltakozott – és valahogy nem hiszem, hogy csak úgy beszélgetni akartál velem. Hallottam rólad. Rengeteg lánnyal volt dolgod. Valószínűleg azt gondoltad, könnyűvérű leszek, mindenre elszánt, hogy olyan sok királyi családból származó sráccal jöjjek össze, amennyivel csak tudok. Eric szájtátva bámult, azon tűnődve milyen hírneve van. Igaz, hogy sok barátnője volt. De soha nem használta ki őket. Őszintén kedvelte mindegyiket, és igyekezett megfogadni apja tanácsát, és komolyra fordítani a dolgot, de aztán… nos, Eric mindig elvesztette az érdeklődését. – Ez egyáltalán nem igaz! Szeretek veled lenni, mert egyszerű beszélgetni veled. Rhea csípkelődött. – Azt hittem azt mondtad, egész idő alatt kiabáltam veled. – Hát, nem így gondoltam, szeretem, hogy figyelmet szentelsz mindennek. – Figyelmet szentelek? – kérdezte gyanakvóan. – Észreveszel dolgokat. Észreveszel embereket – és megérted őket. Te vagy az egyetlen, aki a hat hónappal ezelőtti mészárlásra gondolt, tudod. Az édesanyám ott halt meg. Rhea elsápadt, és mindaz a harag és düh hirtelen eltűnt. – Ó Istenem, sajnálom.

24

Richelle Mead

Napfény

Eric felemelte egyik kezét. – Tudom, hogy sajnálod. Erről beszélek. Soha senkivel nem találkoztam, aki elgondolkodott ezeken a dolgokon. Te nem feledkezel meg a szolgálókról. Arról az őrült etetőről. Úgy értem, ne érts félre – azok közül az emberek közül sokan igazán kedvesek. De van valami valódi benned. Valami nem mindennapi. És ez az, ami miatt Stephennel vagy, ugye? Figyeltelek benneteket korábban. Olyan dolgokat veszel észre Stephennel kapcsolatban, amiket senki más, és neki szüksége van erre. Senki más nem törődik vele így. – Eric szünetet tartott, összeszedte magát a következő részhez. – De van itt még valami, veled törődik valaki? Ki aggódik miattad vagy ki kérdezi meg, hogy érzed magad? Rhea elfordította tekintetét, amiről Eric úgy gondolta átkozottul szégyenteljes dolog. Könnyedén el tudott volna veszni bennük. – Rengeteg ember, – mondta Rhea kitérően. De Eric tudta, még akkor is, ha a lány nem hitt benne. Csendes volt és észrevétlen, másokra fordította az energiáit és kétségtelenül hagyta, hogy szülei házasságra nógassák, mely megmenti attól a kegyvesztettségtől, mellyel szembenéztek. Lehet, hogy Stephen esztelennek tűnt, de törődött Rheával. Ez nyilvánvaló volt. Rá volt utalva a lányra, hogy meghallgassa, amit másnak félt elmondani. Eric kételkedett benne, hogy Stephen viszonozta a szívességet. – Nem elég sokan teszik. – válaszolta Eric. – Valahogy… csak tudom. Látom rajtad. Nem hagyod, hogy az emberek aggódjanak érted. És ekkor azt tette, ami valószínűleg a legostobább dolog volt, magához húzta Rheát és megcsókolta. Teljes mértékben arra számított, hogy a lány elhúzódik, vagy talán még pofon is vágja, vagy megüti. Ehelyett közelebb húzódott, olyan intenzitással csókolta, amely felülmúlta a fiúét. Eric volt, aki megszakította a csókot, hirtelen tudatába került a helyzetüknek. – Ó Istenem, – sóhajtotta Rhea, arca teljesen zavarodott volt. – Nem kellett volna, én nem… – Beszélnünk kellene még, – mondta Eric, olyan nagyon meg akarta csókolni újra a lányt. Mi történt vele? Hogy került ki a helyzet ilyen gyorsan ellenőrzése alól valakivel, akit alig ismer? – De nem itt. Emberek fognak erre jönni. Találkoznál velem később? Mondjuk… tizenegykor? A szökőkútnál? A játéknak addigra vége lesz. – Nem tudom… – De Eric láthatta a lány szemeiben, hogy jönni fog. – Tizenegykor – ismételte. Végül Rhea bólintott. Önkívületben még egyszer megcsókolta, fenséges emlékeztetőt akart hagyni. Ahogy ezt megtette, egy ismerős hangot hallott – Hé, itt végeztünk! Eric sietősen elhúzódott, de túl késő volt. Emma állt az ajtóban. Néhány pillanattal később a lihegő Fiona csatlakozott hozzá. Emma, Eric és Rhea megdermedve és kábultan álltak. Fiona, aki lemaradt az incidensről, zavartan nézett. Ekkor Emma szó nélkül megfordult és elfutott. Eric szíve elszorult, és mozdulatlan maradt. Rhea volt – a másokkal mindig együttérző – aki cselekvésre sarkallta. Ő noszogatta. – Menj, beszélj vele. Szüksége van rád. Felejtsd el a játékot. Eric habozott, nem akarta otthagyni Rheát, de tudta, hogy a lánynak igaza van. Eric nem volt biztos benne, mi történt velük, mit érzett Rhea iránt, de magyarázattal tartozott Emmának. Kisietett a teremből, elhaladt a még mindig zavarodott Fiona mellett, alig hallotta, ahogy Rheának mondta – Tehát, várj. Most csapattársak vagyunk? 25

Richelle Mead

Napfény

Emma gyors volt. Sehol sem lehetett látni, így Eric a leginkább logikus helyre ment, amire gondolni tudott: Emma szobájához. Odakint állt öt percig kopogtatva, de nem jött válasz. A lány figyelmen kívül is hagyhatta, vagy egyszerűen máshol rejtőzött el. Csüggedten tért vissza a szobájába, képtelen volt szembenézni bárki mással. A nap hátralévő részét az ágyán fekve töltötte, számolta a perceket tizenegyig. Újra és újra Emmára és Rheára gondolt, míg rá nem jött a végső következtetésre. Nagyon kedvelte Emmát – de nem szerette. Rheát sem szerette, de volt valami a lányban, ami miatt jobban meg akarta ismerni, valami elektromosságot érzett a lány jelenlétében. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy talán nem csak egy újabb lány a listáján. Tíz körül tett egy újabb kísérletet, hogy megtalálja Emmát – és nem sikerült. A játéknak rég vége volt, és mindenki annyira izgatott volt miatta és az esti buli miatt, hogy nem is szenteltek figyelmet Ericnek. Így a szökőkúthoz tartott, hogy Rheára várjon, és remélte, hogy legalább a zűrzavar egy részét tisztázhatja. Pontban tizenegykor a földön ült a hattyú mellett és várt. És várt. És várt. Majdnem egy óra telt el, anélkül, hogy Rhea bármi jelet adott volna magáról. Szomorúan vette tudomásul. Rhea meggondolta magát. Igazából számítania kellett volna rá. El volt jegyezve valaki mással, és Eric idióta volt, hogy beleavatkozott ebbe. Szomorúan és kínosan tért vissza végül a házba, ahol ott találta Stephent a medencénél ülve és az iskolai barátaival iszogatva. Eric – gondolta, Rhea elmondta a… vőlegényének, hogy letámadták az üvegházban – arra számított, hogy Stephen rátámad. Ehelyett a srác barátságosan rámosolygott. – Akarsz csatlakozni, Dragomir? Eric nyelt egyet és megrázta a fejét. Rhea nyilvánvalóan titokban tartotta a korábbi eseményeket. – Nem, el kell intéznem valamit. Ööö, hé, láttad Rheát? Csak gratulálni akartam neki, milyen szánalmasan elbuktunk. Stephen felnevetett. – Nem lep meg. De nem, nem tudom, hova ment. Nem lepte meg? Rhea olyan okos volt. Meg tudta volna nyerni azt a játékot, és Stephennek fogalma se lenne róla. Eric megtartotta magának gondolatait és bement, kérdezősködött, hogy merre találja Rhea szobáját. Valaki megadta neki az irányt és összeszedte magát a még több elutasításhoz, és bekopogott az ajtón. Az ajtógomb elfordult – de nem Rhea volt. A szobatársa volt, aki elmondta, hogy nem látta Rheát reggeli óta. Egy kellemetlen érzés pezsgett fel Ericben, habár nem tudta miért. Emma is eltűnt, de miatta nem aggódott. Kétségtelenül a barátaival vonult el. De Rhea? Vele mi lehet? Eric az éjszaka hátralévő részét azzal töltötte, hogy aggódva próbált információt szerezni a lányokról, mindhiába. A buli ismét elkezdődött és végül futólag megpillantotta Emmát a tömegben. Felvette a szemkontaktust, aztán félreérthetetlenül figyelmen kívül hagyta Ericet. A fiú hagyta, örült, hogy egyiküket megtaláta és hogy az ösztöne helyes volt. Emma rendben volt. Dühös volt, de rendben. Utálta, hogy ismét Stephent kell zavarnia, mégis rávette magát, hogy lezseren ismét Rheáról érdeklődjön, mondván, sose éri el. – Itt van valahol, – válaszolta Stephen könnyedén. – Néha egyszerűen csak szeret egyedül lenni. Elő fog kerülni.

26

Richelle Mead

Napfény

Eric nem volt olyan biztos benne. Aggodalma növekedett, és azt kívánta, bárcsak meg tudná győzni Stephent, hogy osztozzon rajta. Eric végül eldöntötte, még egyszer megpróbálja Rhea szobáját – de nem jutott el odáig. Megállították, mikor két testőr jött a házból rohanva. – Mi a baj? – kérdezte őket. Pánik hullámzott át Ericen. – Nem… nem striga ugye? – Eric nem tudott ismét szembenézni ezzel. – Aligha, – mondta az egyik fickó sóhajtva. Ádáznak tűnt, mint az összes testőr – de unottnak is. – Van egy elszökött etetőnk. Nem tud kijutni a szigetről, de amilyen állapotban vannak, valószínűleg leesett egy szikláról és vízbe fulladt. Mr. Zeklos soha nem hagyná, hogy halljuk a végét. Elsiettek Eric mellett, tágra nyílt szemekkel ott hagyva őt. Hirtelen tudta, hol van Rhea.

27

Richelle Mead

Napfény HAT

Rhea nem volt biztos benne, hogyan történt – valószínűleg mert legnagyobb részében eszméletlen volt. Egyik percben elhagyta az etető területet, az előcsarnok felé tartott, hogy találkozzon Ericcel a szökőkútnál, annak ellenére, hogy úgy vélte, ki fog derülni, hogy a legostobább dolgot teszi, amit valaha elkövetett. Eric valószínűleg fel sem fog bukkanni. A következő percben lármát hallott az etetők terméből és egy meglepetéstől elfojtott kiáltást. Aztán Dennis tört ki a teremből eszelős tekintettel és minden elsötétült. Fejfájással ébredt valahol, ami egy üregnek nézett ki. Sziklás volt és szűk, a kényelmetlen talaj csak ráadás volt kellemetlenségéhez. Először alig tudott bármit kivenni, aztán egy nyílás vált láthatóvá a köves falban. Láthatta a csillagok ragyogását – majd egy sötét alak néhányukat eltakarta. – Dennis? – kérdezte puhatolózva. Az etető megfordult, széles mosolyra villant az arca, ahogy látta, a lány ébren van. – Rhea! Örülök, hogy felébredtél. Nem akartalak bántani, de ki kellett juttani téged, és attól tartottam valaki meghall. Rendben vagy? – Felé nyúlt, és Rhea tett egy hirtelen lépést hátra. – Rendben… rendben. – Próbált nyugodt maradni, és nem elárulni, milyen gyorsan ver a szíve. – Mi folyik itt? Miért vagyunk itt? – Kiszabadítottam magunkat, – mondta. – Olyan egyszerű volt. Nem tudom, miért nem gondoltam rá hamarabb. Mindenki olyan elfoglalt volt. Rhea próbált egy futó pillantást vetni arra, mi volt a barlangon kívül. Óceán és sok fa – de eltérő volt kilátás, mint a Zeklos parti házból. Visszaemlékezett a sziklákra a sziget másik oldalán, volt egy jó ötlete, hol lehetnek. – Dennis, – mondta szelíden, azt a megnyugtató hangot használva, amit mindig használt Dennis–szel, – vissza kell mennünk. Az emberek aggódni fognak. Dennis nyugtalanul megrázta a fejét. – Nem, nem. Elnyomnak minket. Elszakítanak egymástól. Most szabadok lehetünk. Egy ideig itt maradunk, aztán keresünk egy hajót. Együtt elszökünk. Csak te meg én. Rhea ösztönös válasza: Viccelsz. De az őrült tekintet a fiú szemeiben azt súgta neki, halálosan komoly volt. – Nem lehet. Nem élhetünk itt. Nem élhetünk odaát a szárazföldön. – Gondoskodok magunkról. – mondta – Könnyű lesz. Ezt mondta a csinos barna hajú lány. – A csinos… mindegy. Nézd, nem fog működni. Vissza kell mennünk. Kérlek. Dennis tántoríthatatlan volt. – Annyit ehetsz belőlem, amennyit csak akarsz. Nem kell aggódnod amiatt, hogy elég vérhez juss. – Nem… nem ez a probléma. – mondta Rhea. – Akkor mi? – Révületbe esett hangja hirtelen sötét fordulatot vett. Arckifejezésének hirtelen változásától Rhea megrezzent. – Nem akarsz velem lenni? Nem kedvelsz? – Ó, dehogynem. – Rhea kétségbeesetten vette számba a lehetőségeit. Egy része azon tűnődött, vajon el tudna–e rohanni mellette. Abból ítélve, mennyire betöltötte a kijáratot az 28

Richelle Mead

Napfény

ég, az a kellemetlen érzése támadt, hogy veszélyesen közel voltak a szikla pereméhez. – De nekem tetszettek a dolgok úgy, ahogy voltak. Én… én azt hittem boldog voltál. – Talán ha belemegy a fiú játékába, kikeveredhet ebből az egészből. – Megtagadták tőlünk, amit igazán akartunk. Amire szükségünk volt. – Közelebb mozdult és ez alkalommal Rhea nem tudott kitérni előle. Egyszerűen nem volt elég hely. – Csak egyszer engedtek táplálkozni naponta. – Csak ennyire van szükségem. – Rhea háta az egyenetlen falat érintette. – Jó így. – Nem. Tudom, hogy többet szeretnél. Én többet szeretnék. Most szeretném. – Nekinyomta testét a lányénak, kezével körbefogta derekát. Rhea küzdött ellene, utálta, ahogy megérintette, de a fiú erősebb volt. – Tedd meg. Tedd meg most. Igyál. Felkínálta nyakát, és Rhea alig volt képes megrázni a fejét. – Nem… – Csináld! – kiáltotta, hangja harsogott a fülébe. A fiú kezei szorosabban szorították, fájdalmasan. – Igyál! Rhea halálra rémülten beleegyezett, és beleharapott Dennis nyakába mielőtt ráébredt volna arra, mit tesz. A vért édesnek érezte, mint mindig, de nem lelte élvezetét benne, még akkor sem, mikor a fiú fogása enyhült egy kicsit. Kétségbeesetten azon tűnődött, mit tehetne. Mi történik, ha többet iszik a megszokottnál? Mi történik, ha eleget iszik belőle ahhoz, hogy mozgásképtelenné tegye? Talán elájulna. De azért… valamennyi tabu és figyelmeztetés eszébe jutott a túl sok ivással kapcsolatban. Lehet, hogy véletlenül megölné, és saját magát strigává változtatná. Dennis megfosztotta a választástól. Meglepő önuralommal elszakította magát, arca sugárzott. – Ez… elképesztő… volt, – sóhajtotta. Teljesen réveteg volt és veszélyes. – Látod? Megadhatok neked mindent, amire szükséged van. Gondoskodni fogok rólad, és… ááá! Valami hátba vágta. Vagyis, inkább valaki. Eric Dragomir mászott a barlangba, olyan halkan mozogva, hogy sem Rhea sem Dennis nem vette észre. Dühösen bámulva Dennis megfordult és Ericnek rontott, a falhoz csapta a morát. Rhea felsikoltott. Arra számított, hogy Dennis bágyatag lesz a harapástól, de ha valamilyennek, akkor túlfeszítettnek tűnt, legyőzhetetlennek mámorában. Csodával határos módon Eric állva maradt. Újra megrohamozta Dennist és ádáz fogásba zárultak ők ketten, melyből úgy tűnt egyikük sem kerül ki győztesen. Mindketten küzdöttek, hogy ellökjék a másikat, vagy legalább behúzzanak egyet. Időnként Eric képes volt hátralökni Dennist, aztán Dennis lökte előre Ericet. Az volt a baj, hogy Eric háta a barlang bejáratánál volt. Ha túl messzire löknék, leesne a szikla pereméről, amiről Rhea úgy gyanította, odakint van. Olyan kevés mozgással, melyet az etetők végeztek, nem voltak nagyon izmosak. Mindazonáltal a mozgás hiánya nem tartotta vissza Dennist és elkezdte lassan lépésenként a bejárat felé nyomni Ericet. Eric izzadt, fogait összeszorította, ahogy próbált küzdeni. Egyikük sem volt úgy kiképezve, mint a testőrök és volt valami nagyon brutális és primitív a küzdelmükben. Végül Dennisnek sikerült Ericet a barlang bejáratához juttatnia és ez volt az a pillanat, mikor Rhea tudta, hogy cselekednie kell. Csak nem tudta, mit tegyen. Ha megpróbálná megütni Dennist, lehet, hogy Ericet még tovább löki kifelé. Mindazonáltal úgy tűnt nincs más lehetőség, és jobb lesz előbb cselekednie, mint később. 29

Richelle Mead

Napfény

Előrerohant, lábon rúgta Dennist, remélve, hogy a rúgástól elveszti az egyensúlyát. Megtette, de ahhoz nem elég erősen, hogy a fiú elessen tőle. Dennis vállával arrébb lökte Rheát, de néhány lépéssel arrébb került Erictől. Ha továbbra is el tudná terelni Dennis figyelmét, Eric talán képes lenne ismét haladást elérni. Csakhogy akármit próbált, úgy tűnt hasztalan. Nem volt meg hozzá az ereje, hogy igazán bevigyen néhány ütést. Nem is igazán tudta, hogyan üssön. Eric elkezdett megint közelebb kerülni a peremhez. Aztán Rhea megpillantott egy követ a sarokban, egy kicsit kisebbet, mint egy szokásos tekegolyó. Remélte, hogy ki tudja ütni Dennist, ahogy ő is tette vele, felemelte a követ, küzdve annak súlyával. Dennis–szel hasonlóan magasak voltak és összegyűjtve minden erejét, Rhea meglendítette a követ és a fiú fejének vágta. Dennis nem esett össze, ahogy a lány remélte, de teljesen elengedte Ericet és zavartan előre tántorodott. Valójában Dennis annyira zavart volt és rosszul koordinált, hogy egyre előbbre és előbbre botladozott… a szikla pereme felé. Rhea ismét felkiáltott. – Állítsd meg! Eric kinyúlt a fiúért, aki dühöngő arckifejezéssel épp az előbb akarta megölni. Dennis ráébredt arra, hogy mi történik, kinyúlt, hogy megpróbálja elkapni Eric kezét, de elvesztette egyensúlyát. A szikla pereme elkezdett omlani, kő és földdarabkák omlottak a peremről. Dennis sikoltott, kétségbeesetten próbált a szilárd talajon maradni – de nem sikerült. Nem tudta elérni Ericet, vagy megszilárdítani helyzetét. Ráébredve, hogy esetleg ő is leesik, ha a peremen marad, Eric visszalökte magát a barlangba, s magával vitte Rheát, a veszélytől távolra. Dennis még mindig sikoltozva eltűnt a peremről – és néhány másodperccel később csend lett. Rhea Eric mellkasába temette fejét, meglepődött azon, hogy zokog. – Hé, minden rendben van – mondta Eric a lány haját simogatva. – Biztonságban vagy. Jól vagy. Hátborzongatóan emlékzetette arra az éjszakára, mikor a hajón találkoztak, mikor a fiú ott is megnyugtatta. Váratlanul visszaemlékezett Eric üvegházi kérdésére, azt tudakolva, ki szokott ott lenni neki, aki megnyugtatja. Felemelte a fejét és látta, hogy Eric arca sebes. A fiú ugyanúgy remegett, mint ő, de a lány miatt nem mutatta ki. – Jól vagy? – kérdezte Rhea. – Most már, hogy tudom biztonságban vagy – mondta, jóllehet riadt tekintet ült halványzöld szemeiben, egy olyan kifejezés, melyen osztoztak, gondolta Rhea. Korábban senkit sem látott meghalni. Dennis halálra rémítette. Kétségbeesetten meg akart szökni tőle… de nem kívánta a halálát. Bizonyára senki sem érdemel ilyen halált. Nyelt egyet és ismét Ericre koncentrált. – Hogy… mit csinálsz itt? – dadogta Rhea. – Mikor nem találtalak… Csak kérdezősködtem és nézelődtem. Senki sem tudott semmit. Senki sem gondolta, hogy baj van. – A keserűség kihallatszott a hangjából. – Aztán a testőrök mondták, hogy Dennis megszökött, és én… én csak tudtam. Tudtam, hogy magával vitt. A testőrök még a házat vizsgálták át és nem találtak semmit, és emlékeztem, hogy Jared beszélt róla, hogy feljött hegyet mászni erre. Tettem egy próbát. Rhea halványan visszaemlékezett, ahogy Dennis azt mondta, egy „csinos barna hajú lány” bátorította, hogy szökjön el Rheával. Rheánk volt egy tippje ki lehetett az a lány, de úgy döntött még nem hozza szóba. – Miért nem a testőrök jöttek ide? – kérdezte inkább. 30

Richelle Mead

Napfény

– Nem hittek nekem. Azt gondolták Dennis túlságosan el van szállva, hogy veszélyes legyen. Úgy gondolták csak elbújt valahol a szárazföldön. Meg Stephen azt mondta mindig egyedül sétálsz, ezért senki sem gondolta, hogy te meg Dennis kapcsolatba hozhatók vagytok. Eric végigfuttatta ujjait a lány haján, és úgy tűnt ez a legtökéletesebb dolog a világon. – Jobban kellett volna próbálkoznod, hogy meggyőzd őket. Nem kellett volna egyedül jönnöd – érvelt. – A te családoddal… ha valami történt volna veled… nem lenne több Dragomir. Eric még mindig megrendültnek tűnt attól, ami történt, de egy kicsit elmosolyodott. – Megérte a kockázatot. Túlságosan féltem, hogy nem lesz több Rhea. Rhea felnézett rá, alig merte elhinni, hogy bárki ilyen sokat tenne érte. Egy különös, csodálatos érzés emelkedett fel a mellkasában, és ez alkalommal ő volt, aki megcsókolta. Olyan furcsának tűnt egy olyan helyen csókolózni, ahol a halál épp most bukkant fel a szemeik előtt, és mégis… helyesnek is tűnt. Életben voltak. A csók is élt. Örökké akarta csókolni Ericet és olyan érzése volt, a fiú is boldog lenne, ha így tenne. Jóllehet olyan sok dolog volt, ami miatt aggódniuk kellett. Szörnyű dolgok. Vissza kell menniük, és jelenteniük, ami történt. Beszélniük kell… – Emma és Stephen – motyogta, mikor ő és Eric szétváltak. – Mit fogunk csinálni? – Beszélni fogunk velük – mondta Eric. Habozott. – Ha te… úgy értem, ha akarod, hogy… Rhea a fiút tanulmányozta, emlékeztetve magát, hogy alig ismeri. Mit akart? Stephennel régóta barátok voltak – majdnem, mint a testvérek. Stephen szerette… de ő nem volt bele szerelmes. Mostanáig azt gondolta nem számít, amíg törődik a fiúval. Most ráébredt, hogy számít. A szerelemnek többnek kell lennie annál, hogy kedveljük a másik személyt. Nem akarta összetörni a szívét… de azt sem akarta megbánni, hogy veszni hagyja ezt a lehetőséget, hogy olyasvalakivel legyen, aki úgy tűnik, igazán vele akar lenni és nem csak azért, amit ő tud tenni a fiúért. Ericnek igaza volt, hogy mindig másokról gondoskodik. Most az egyszer azt teszi, amit tenni akar. – Beszélni fogunk velük – ismételte. Eric belefűzte kezét a lányéba s kivezette a barlangból, el a szikla peremétől. Rheának olyan érzése volt, hogy kevésbé a biztonsága miatt, mint inkább azért, hogy ne pillantsa meg Dennis testét. Az út vissza a házba valójában egy jól ismert ösvény volt, ami megmagyarázta miért sikerült Ericnek és Dennisnek is elérni ezt a magasságot. Félúton lefelé Eric megállt és elragadtatott tekintettel nézett Rheára. – Mi az? – kérdezte a lány. – A hajad. Még holdfényben is… olyan, mint a napfény. Ha veled lennék, soha nem kellene a szabadba mennem. Rhea tovább rángatta a fiút. – Azt hiszem beverted a fejed hősies küzdelmed közben. – Te voltál a hős – mondta Eric, ahogy átlépett egy sziklahajlaton. – Azokra a történetekre emlékeztetsz, amiket az orosz nagymamám szokott mesélni nekem. Ismered őket? Vaszilisza a Bátor? – Nem. A családom Romániából származik. Sose hallottam semmilyen Vasziliszáról. – Rhea feltekintett, és elgondolkodva bámult az égre. – De tetszik ez a név.

31

Richelle Mead

Napfény

VÉGE

32