Részletes olvasónapló - Balzac: Goriot apó

Honoré de Balzac: Goriot apó Szereplők: A történet kezdetén a Vauquer-panzió lakói: 1. emelet:  Vauquer-né – a Vauquer-panzió 48 éves, özvegy tulajdonosa  Couture-né – egy francia köztársasági hadibiztos özvegye  Victorine Taillefer – kitagadott hajadon; Couture-né neveli (anyjának volt rokona) 2. emelet:  Poiret úr– idősebb férfi  Vautrin úr - negyven év körüli volt nagykereskedő 3. emelet: (4 szoba, ebből 2 volt kiadva)  Michonneau kisasszony – vénlány  Goriot apó – volt metélttészta-, makaróni- és keményítőgyáros (a legrégebbi lakó; kb. 69 éves) + további 2 szoba szegényebb szálóvendégeknek:  Eugéne de Rastignac – szegény szülőktől származó joghallgató A 3. emelet fölött ruhaszárító padlás és 2 manzárdszoba volt, lakóik:  Sylvie – a kövér szakácsnő  Christophe – kifutóinas  Taillefer gróf – Victorine apja, de nem ismeri el őt lányának, s fiára akarja hagyni vagyonát  Bianchon – Rastignac orvostanhallgató barátja  Marcillacné – Eugéne nagynénje, családjukkal lakik vidéken; az ő kapcsolatai révén jut be a párizsi társasági életbe  Beauséant vicomte-né – Eugéne távoli rokona, Párizsban a főrangú társaság csúcsán foglal helyet  Anastasia de Restaud grófné (Nasie)– Goriot apó lánya (idősebb?)  Delphine de Nucingen báróné (Fifine)– Goriot apó másik lánya  Maxime de Trailles gróf - Restaud grófné link szeretője  Ajuda- Pinto márki – portugál főnemes, Beauséant vicomte-né szeretője

A Vauquer-panzió bemutatása: a kertben hársfák, veteményes, disznóól, nyulak, baromfik, a szobák nyomorúságosak, a földszinti terem és az ebédlő nyomorúságosak, ízléstelenül berendezettek, mocskosak. A számító, állandóan siránkozó Vaquer-né pontosan olyan, mint a panziója. Vannak, akik csak kosztot fizetnek, s ebédelni járnak, de vannak állandó bennlakók is: az 1. emeleten volt a ház két legszebb szobája, az egyiket a tulaj lakta, a másikat Couture-né és nevelt lánya, Victorine Taillefer. A 2. emeleten 2, a 3.-on 4 szoba volt (lakóit ld. Szereplők), valamint további két szoba volt fenntartva szegényebb vendégeknek, az egyiket egy joghallgató fiatalember, Eugéne lakta, akinek a szülei sokat nélkülöztek, hogy fiuk tanulmányait finanszírozhassák. (Olyan fiú volt, aki már serdülőkorától dolgozni kényszerült, tudta, hogy mennyit várnak tanulmányaitól szülei, s szép jövőjét azzal alapozta meg, hogy kiszámolta, mennyire viheti tanulással, s tanulmányait a várható társadalmi mozgalmakhoz szabta.) A 3. emelet fölött Sylvie és a kifutóinas, Christophe lakott. Michonneau kisasszony és Poiret úr szerencsétlen sorsú, szánalmas, kiégett öregek voltak. Victorine-t milliomos apja nem ismerte el gyermekének, kitagadta, s csak csekély évi járadékot juttat neki. A lány anyja egy távoli rokonához, Couture-néhoz menekült, s szülés után meghalt, a lány így maradt a nem túl gazdag özvegyre, aki istenfélőnek nevelte. Victorine jámbor lélek, nem haragszik sem apjára, sem fivérére, évente egyszer megpróbálja meglátogatni őket, de nem fogadják. Valójában a lány olyan, mint egy rossz talajba ültetett bokor, ha szépen öltözhetne, lennének udvarlói, kivirulhatna, s akkor megállná helyét a legszebb párizsi lányok mellett is. A fekete hajú, kék szemű Eugéne de Rastignac modorán, viselkedésén látszott, hogy szegény nemesi család sarja, hétköznapokon tavalyi ruháit hordta, de ha társaságba ment, úgy ki tudta csípni magát, mint előkelő fiatalemberekhez illik. Az utolsó 2 személy és a többi lakó közti átmenetet képviselte Vautrin. Egészséges külsejű, izmos ember volt, talpraesett, mindenhez értő, szívesen adott kölcsönöket a rászorulóknak a házban is, ám azok inkább meghaltak volna, semhogy ne fizessék vissza a kölcsönt, mert ez az ember nyájassága ellenére félelmet ébresztett. Goirot urat a ház lakói szánalmas figurának tartják, és ebben nagy szerepe van Vaquer-nének is. Mikor Goriot úr beköltözött a panzióba, az első emeleti szobát bérelte drága pénzért, a tulajnő pedig meg akarta fogni magának (férjnek), ám ez a terve kudarcba fulladt. Idővel Goriot apónak egyre kevesebb pénze lett (állítólag tőzsdézett), s fel kellet költöznie a 3. emeletre. Néha az öreghez előkelő hölgyek jöttek látogatóba, a panzióban elterjedt, hogy szeretőket tart. Az öreg a lányainak mondta őket. Eugéne de Rastignac szemléletmódja párizsi tartózkodása alatt jelentősen megváltozott, akaratlanul összehasonlította családját és az otthoni szűkös körülményeket a fővárosi előkelőségekkel és fényűzéssel, s mindennél erőteljesebb vágy ébredt benne, hogy gyorsan

érvényesüljön, s kitűnjön az átlagból- ám közben megmaradt szeretete szülei és húgai iránt, őket is segíteni akarta saját sikerei által. Első lépésként kifaggatta nagynénjét, Marcillacnét, akit egykor bemutattak az udvarban, s most a családdal élt, hogy milyen rokoni kapcsolatokat lehetne felújítani, amik által be tudna jutni a párizsi előkelő szalonokba. Az idős dáma Beauséant vicomtenét ajánlotta, írt neki egy levelet, amit Eugéne továbbított, a válasz pedig egy báli meghívó volt. A fiú éjjel kettőkor ért haza, s véletleneül meglátja Goriot apót, amint az legkedvesebb ezüstözött arany étkészletét zúzza össze, hogy beolvasztathassa. Eugéne hiába próbál tanulni (mielőtt elaludna, elhatározta, hogy a bállal kárbaveszett idő miatt tanulni fog), egyre csak a történteken jár az esze. Úgy érzi, beleszeretett Restaud grófnéba, Párizs egyik legszebb asszonyába. Tánc közben megkérdezte, hol találkozhatnának, a grófné nyilvános helyeket említett, ám mikor a fiú megmondta, hogy Beauséant vicomte-nénak unokatestvére, a nő meghívta házába. Másnap a fiú el is megy, ám a grófné kelletlenül fogadja, mivel ott van szeretője, Trailles gróf is, s így nem lehetnek kettesben. A gróf elmegy, mikor megjön Restaud gróf, így hármasban társalognak tovább, ám mikor Eugéne megjegyzi, hogy látta az imént kimenni „Goriot papát” a kastélyból, a házaspár fagyos lesz, így a fiú inkább elköszön, s dühösen unokanővéréhez megy. A vicomtenénál éppen szeretője időzik, Ajuda márki, aki nem meri bevallani az asszonynak, hogy nemsokára feleségül fogja kérni az egyik Rochafide-lányt, s így vége lesz viszonyuknak- Eugéne-t használja fel, hogy véget vessen a kínos beszélgetésnek, s távozik, anélkül, hogy bevallotta volna. A grófné színházba invitálja, de a férfi elhárítja, mondván hogy az angol nagykövettel vacsorázik. A grófné azonban hallgatózik, így megtudja, hogy Ajuda úr Rochefide-ékhez viteti magát, és sejteni kezdi, amit már egész Párizs tud, csak előle hallgattak el: a márki házasodni fog. Kétségbeesése ellenére elbeszélget Eugéne-nel, közben látogatóba jön Langeais hercegasszony, s mézédesen és álnokul eltársalog a két asszony, egymás szeretőiről kérdezgetve (mindkettőjüket akkor hagyták el). Végül Eugéne elmeséli baklövését, a két asszony pedig felvilágosítja: Goriot apó Restaudné apja, az öregnek van egy másik lánya is, az egy német bankárhoz ment hozzá. Hatalmas hozománnyal házasította ki leányait, ám a vők idővel kitúrták maguk közül (Restaud-ék szégyellték származását, és már nem is volt sok pénze az öregnek, hát nem volt kívánatos személye), a lányok alig találkoznak apjukkal. Langeais hercegasszony távozik, a vicomte-né pedig tanácsokkal látja el Rastignac-ot: soha ne árulja el az érzéseit, ha érvényesülni akar a világban, minél erősebbek, annál mélyebbre rejtse őket, ne legyen tekintettel másokra, csak a kitűzött célját tartsa szem előtt, mások érzéseit, érdekeit ne. Restaudnét úgy szerezheti meg magának, ha kihasználja a két nővér közti vetélkedést, vagyis kezdjen Delphine-nek udvarolni, ő pedig majd meghívja Rastignac révén a nőt egy estélyére, mivel az nem bejáratos ezekbe a felsőbb körökbe, míg testvére igen, így ezért rendkívül hálás lesz

majd a fiúnak, Anastasia pedig féltékeny lesz. Sikere Delphine-nél szinte biztos, mert az asszonyt most hagyta ott szeretője, Marsay gróf. Eugéne megköszöni a szívességeket, és hazamegy a szállóba, amely a két kastély után nagyon nyomorúságosnak tűnik. Vacsoránál pártfogásába veszi Goriot apót, akit eddig mindenki gúnyolt, s elmondja, hogy a látogatók tényleg a lányai voltak. Este levelet ír anyjának és húgainak, hogy küldjenek neki apja tudta nélkül 1.500 frankot mindenképpen, erre van szüksége az érvényesüléshez. Másnap adatokat kezd gyűjteni az öreg Goriot-ról, hogy tökéletesen ismerje a terepet, mielőtt megkörnyékezi a Nucingen-házat. Kiderül, hogy Jean-Joachim Goriot azzal szerezte vagyonát, hogy a forradalom idején gabonával kereskedett, külföldről olcsón vette, s otthon drágán adta. Később meghalt a felesége, egyedül nevelte föl fényűzően két leányát, engedve azok minden szeszélyének. Az öreg buta, egy valami van, amihez brilliánsan ért: a gabonához és a kereskedelméhez. A két lány házassága után azonban a vők ráveszik, hogy hagyjon föl üzemeinek vezetésével, adja el azokat (szégyellték, hogy kereskedő az apósuk), majd végül leányaitól is eltiltották. (Mindezeket attól az úrtól tudta meg, akinek eladta Goriot az üzemeit.) Eugéne megkapja a pénzt, vacsoránál Vautrin-nel konfliktusba keveredik, aminek egy beszélgetés lesz a vége. Vautrin figyelmezteti a fiút, hogy becsületes úton nem juthat olyan nagy vagyonhoz, amire áhítozik, s amire szüksége lenne a fényűző élethez. Azt tanácsolja, hogy vegyen el egy gazdag lányt, Victorine-t, akin látszik, hogy szimpatizál a fiúval. Eugéne értetlenkedik, a lányt nem ismeri el apja, egy garasa sincs. Vautrin megnyugtatja, hogy ha eljegyzi, a bátty véletlenül egy párbaj során életét veszti- biztosítja a férfi, hogy megvannak rá az emberei, hogy irányíthassa a gondviselést. Ha pedig összeházasodtak, a hozományból 20%-ot kér, mert Amerikában akar letelepedni, rabszolgákat venni, s kávétermesztéssel foglalkozni. Eugéne elborzad, s elutasítja az ötletet. Rastignac új, elegáns ruhákat varrat magának a pénzből. Összebarátkozik Goriot apóval, aki arra kéri, mesélje el neki hajnalban, mikor hazaér majd a bálokról, hogy hogyan néztek ki, hogy mulattak lányai. Nem sokkal ezután Eugéne unokanővérénél vacsorázik, s mivel annak nincs este kísérője (férje a balerina szeretőjével lesz, Ajuda márki pedig Rochefide-éknél vacsorázik), elkíséri őt az Olasz Operába, s megismerkedik Nucingen-nével, sőt, vele is tölti az estét, mert Beuséantnéhoz mégis csatlakozik Ajuda. (Eugéne elcsodálkozik, hogy milyen őszintén szereti unokanővére a portugál nemest, nem olyan nő, mint a többi párizsi kacér komédiázó.) Pár nap múlva Goriot apóval a lány levelet küld Eugéne-nek, meghívja vacsorára és az Olasz Operába. Elmegy, a nőt zaklatott lelkiállapotban találja. Delphine a kaszinóhoz hajtat, pénzt ad neki, és arra kéri, játszon roulette-et, és nyerjen neki 7.000 frankot. Eugéne bemegy, és– szűz kéz

szerencsét hoz- nyer. Kiviszi a pénzt a nőnek, akinek ez arra kellett, hogy visszafizethesse volt szeretőjének, amit ráköltött, s a fiúnak is ad 1.000 frankot a segítségéért. Rastignac elhanyagolja tanulmányait, a következő félévre akarja tolni vizsgáit, pénzét pedig teljesen felőrli mostani életmódja. Néha már azon töri a fejét, hogy elfogadja Vautrin ajánlatát, pedig hadművelete közben beleszeretett Delphine-be (Beauséant-né kérdésére, hogy melyik lányt szereti, azt felelte, hogy Nucingen bárónét, mert ő jobban szereti az apját). Egyszer 3.000 frankkal tartozik kártyapartnereinek, Vautrin pedig aláirat a szorult helyzetben lévő fiúval egy 1 évre szóló váltót ekkora összegről, s az így visszafizethette tartozásait, sőt mivel jó lapjárása volt, szerencséjére másnap már vissza is adhatta. Poiret úr és Michonneau kisasszony állandóan együtt voltak az utóbbi időben, Bianchon véletlenül belehallgat egy beszélgetésbe, mikor is a két öreg egy idegnnel beszélget, s egy bizonyos Vasfejűt emlegetnek. Amit a fiú nem hallott, az az, hogy egy rendőrügynökkel beszélnek, aki szerint Vautrin, valódi nevén Jacques Collin, a „Vasfejű”, kétes alvilági alak, jelenleg körözés alatt áll, és fegyencek pénzét kezeli. Az ügynök javaslatot tesz a leleplezésre, Michonneau kisasszonynak be kellene tennie egy szert Vautrin italába, amitől az úgy tűnne, hogy gutaütést kapott, s mikor segítenének rajta, rá kellene csapnia a vállára, s előtűnne az elítéltek bélyege. A nő gondolkodási időt kér, valójában azon vacillál, hogy feladja a férfit, vagy figyelmeztesse- vagyis melyikért kapna több pénzt. Rastignac-ot közben pénzhiány gyötri, Delphine sem találkozik vele szívesen egy ideje, egy reggel kurtán és sértően elküldte, így egyre több időt tölt Victorine társaságában, a boldog lány- és az egész ház is- úgy látják, hogy udvarol neki a fiú. Vautrin elindítja a terv végrehajtását, miszerint inzultáltatják Taillefer gróf fiát, aki másnap reggel pábajozni fog, s életét veszti egy Vautrin által kitalált kivédhetetlen vívócsel által. Nem sokkal ezután Goriot apó elárulja Eugéne-nek, hogy Fifine csak azért küldte el, mert őt, apját várta, hogy együtt berendezhessék Rastignac új lakását. Az öreg szerint leánya most nagyon boldog, és ezt Eugéne-nek köszönheti. Ajándékba egy órát is küldött a báróné a fiúnak, szerelme jeléül. Rastignac elszégyelli magát, amiért kételkedett az asszony szerelmében, s elhatározza, hogy értesíti a grófot a készülő merényletről, s ebbe a tervébe beavatja Goriot apót is. Este nagy vacsorát tartanak a szállóban, mindenki többet iszik a kelleténél, Rastignac és Goriot apó el is alszanak- de nem az italtól, hanem Vautrin altatóitól. Az álomba merülő fiúnak Vautrin még odasúgja, hogy a terv végrehajtása elkezdődött. Délelőtt ébred fel Eugéne, Delphine levelét találja maga mellett, a lány tegnap este hiába várta, attól fél, hogy a fiú túl büszke, s nem fogadja el az ajándék-lakást, és meg van sértve. Lassan eszébe jutnak a történtek, s leszalad az ebédlőbe, ahol mindenki Victorine szerencséjéről beszél: bátyja reggel párbajozott, megsérült, haldoklik. A

lány elsiet nevelőanyjával, hogy még utoljára beszélhessen vele. Eugéne-re többen megjegyzést tesznek („jó helyen tapogatózott”), a fiú kifakad: sohasem fogja Victorine kisasszonyt feleségül venni. Vautrin elmosolyodik, és nyugalomra inti a fiút, ám ebben a pillanatban hatni kezdett a kábítószer, amit Michonneau kisasszony kevert bele nemrég a kávéjába. Az inasokat orvosért, gyógyszerért küldik, Michonneau eltávolítja Vauquer-nét is, hogy csak ketten maradjanak Poiretval Vautrin mellett. Levetkőztetik, s meglátják az elítéltek bélyegét a vállán. Rastignac kétségbeesetten bolyong a városban, azon vívódik, hogy ha most meghal Vautrin, akkor őt bűnrészességgel vádolhatják. Így találkozik össze Bianchon-nal, aki hallva a történteket, a szállóba siet, mert mérgezésre gyanakszik. Este keveredik haza a fiú, a szálló egy felbolydult méhkas, Vautrin már jól van, s mindenki Taillefer gróf fiának tragédiájáról beszél. Bianchon megjegyzi, hogy Vautrin, túlélve egy ekkora méregadagot, valóságos „Vasfejű”, hogy Michonneau kisasszony kifejezésével éljen. A férfit mintha áramütés érte volna, egyből rájön, hogy a vénlány mérgezte meg. Rámered, ám ebben a pillanatban kopognak: a rendőrség az, letartóztatják Vautrin-t. A férfi mindent beismer, a vénlánynak pedig odaveti, hogy ő többszörösét adta volna neki, ha figyelmezteti, egy nyomorult spiclinek tartja, akit mindenki meg fog vetni. Elmennek a rendőrök és Vautrin, a ház lakói tényleg Michonneau ellen fordulnak, és követelik, hogy rúgja ki Vaquer-né. Kelletlenül, de azonnal elköltözik a vénlány, s vele megy Poirot is. Nem sokkal ezután Coture-né és Victorine bejelentik, hogy a lány apjához költöznek, Rastignac és Goriot apó is költözni fog, a fiú az ajándék-lakásba, az apó pedig egy emelettel fölé- így mindig láthatja majd leányát. Vaquer-né kétségbe esik, hogy érhette ekkora szerencsétlenség, hogy kiürül a panziója, ráadásul a holt szezonban. Nem akarja elhinni, hogy Vautrin tényleg bűnöző lenne, olyan jó volt a modora, nemesek a gesztusai (őt is meg akarta fogni magának). Másnap Goriot és Eugéne költözni kezdenek, hirtelen megjelenik Delphine, és nem tudva, hogy Eugéne a szomszéd szobában tartózkodik, apja segítségét kéri, mert férje ki akarja forgatni a vagyonából, és maga mellett akarja tartani. Goriot apó elkezdi törni a fejét, hogy mit lehetne tenni, mikor megjön Restaud-né is, és 12.000 frankot kér apjától, ugyanis ennyivel tartozik szeretője kártyán. Anastasia már zálogba adta gyémántjait, egész Párizs erről beszélt, férje azonban visszavásárolta őket, s ráparancsolt, hogy Beauséant-né közelgő bálján viselje azokat a pletykák megakadályozása végett. Az öreg teljesen kétségbe esik, nem tudja honnan szerezhetne pénzt, már mindet lányainak adta, azért is élt ilyen nyomorúságos körülmények között. A két lány veszekedni kezd, hiába próbálja békíteni őket, szinte rosszul lesz az atyai fájdalomtól. Eugéne ekkor hirtelen előjön, és saját nevével aláírott váltót ad Goriot apónak, vagyis kifizeti Nasie-nak a 12.000 frankot. A nő először megsértődik, hogy meghallotta testvére szeretője a bajait, ám hamar megnyugszik s elfogadja, és nem törődve atyjával, aki közben az ágyra hanyatlott fájdalmai miatt,

elhagyja a szobát, s csak azért jön vissza pár perc múlva, mert apja elfelejtette aláírni a váltót. Goriot olyan rossz állapotba került, hogy nem tudja folytatni a költözést. Restaud-né mégegyszer felkeresi, s a báli ruhára kér pénzt. Apja eladja életjáradékát, hogy ezt is ki tudja fizetni, így azonban teljesen nincstelenné vált. Eugéne nem akar elmenni a bálba, megdöbbenti, hogy Delphine milyen közönyösen készülődik, mit sem törődve apja rosszullétével. Mentségeket keres a nő viselkedésére, nem hiszi el, hogy ennyire szívtelen lehet. A bálban a vicomte-né megkéri a fiút, hogy hozza el leveleit Ajuda márkitól, akivel végleg szakítottak a jegyessége miatt. Eugéne megteszi, unokanővére pedig elbúcsúzik tőle, mert Normandiába, egy zárdába fog indulni a bál vége után, hogy magában maradhasson fájdalmával. „Jónak és nemesnek, fiatalnak és tisztának ismertem meg ebben a világban, ahol oly ritkák ezek a tulajdonságok.” Inti, hogy szeresse nagyon Nucingen-nét. Visszamennek a bálba, ahol a fiú elszomorodik, hogy milyen érzéketlenek Goriot lányai. A bál végén Langeais grófné bocsánatot kér Beauséant-nétól. Eugén hajnalban megy a Vaquer-szállóba, ahol barátja, Bianchon ápolja az öreget. Az orvostanhallgató közli vele, hogy Goriot a végét járja, voltak konzíliumon a professzorai is, mivel egy érdekes esetnek tűnik az apó baja (már rég el kellett volna veszítenie az eszméletét ebben a stádiumban). Rastignac felrója barátjának, hogy ő is csak érdekből, a tudományos újdonság miatt van az öreg mellett. Amíg Bianchon pihen, Eugéne felügyel Goriot apóra. Az öreg kétségbeesetten várja lányait, még utoljára látni akarja őket, ám egyre késnek. Az öreg hol mentegeti őket, és férjüket vádolja, hol kifakad, hogy hálátlanok, bár ebben sem a lányokat hibáztatja, hanem inkább magát- túl sokat engedett meg nekik gyerekkorukban, nem kellett volna annyira elkényeztetni őket. Vagy ha még mindig gazdag lenne, akkor itt tolonganának férjeikkel együtt az ágyánál, a busás örökség reményében. Eugéne látva az öreg kétségbeesését, elmegy, hogy személyesen hívja el a lányokat apjuk halálos ágyához. Restaudné-éknál elküldik, a férj hallani sem akar Goriot-ról. Delphine nem hiszi el, hogy apja annyira rosszul lenne, azt válaszolja, hogy meghűlt kicsit az este, jön hozzá az orvos, majd utána elmegy. Megkérdi, hogy hol van az ajándékba adott óra, mert nem látja a fiú csuklóján. Eugéne odasúgja neki, hogy zálogba kellett adnia, hogy segíthesse Goriot-t, mert az öregnek már egy vasa sincsen, és kell a szemfödélre. Az asszony erre megijed, kapkodva öltözni kezd, odaaja saját erszényét a fiúnak, és előreküldi, mondván, majd megy ő is mihelyt elkészül. A Vaquer-szálló előtt kiszállva ki akarja Eugén fizetni a konflist, és meglepődve látja, hogy Delphine erszényében csak 70 frank van.

Mikor az ágy szélénél trédelve imádkozik Rastignac és Bianchon, Goriot úr fejükre teszi kezeit, és lányai nevét suttogja, hogy mégis eljöttek- majd eszméletét veszti. Ez az utolsó stádiuma a betegségnek, innen már nem fog eszméletére térni. Ekkor érkezik meg Nucingen báróné szobalánya, és közli, hogy asszonya elájult, mikor férje nem adott pénzt apja temetésére, és el sem akarta engedni, úgyhogy a nőhözöz orvost kellet hívni, és eret vágatni rajta. Pár perc múlva betoppan Restaudné, és sírva térdel az ágy fejéhez, apja bocsánatát kéri (ő már nem hallja), hogy nem volt elég jó gyermeke, átkozza magát, hogy eltékozolta azt az egy szivet (atyjáét), aki szerette őt, egy olyanért, aki megcsalta és elhagyta, ugyanis szeretője eltűnt a tőle kapott pénzzel. Mikor apja meghal, elájul, Eugéne elviteti. Goriot apót Rastignac temetteti el. Észreveszi, hogy Vaquer-nénál van az öreg arany medálja, amiben 3 hajfonatot őriz: a feleségéét és két leányáét. Keményen ráripakodik, hogy tegye vissza a szerencsétlen nyakába azt. A szertartáson senki nincs Eugéne-en és Christophe-on kívül, csak mikor a temető felé vette a menet az irányt, csatlakozott hozzájuk két üres hintó, az egyiken Restaud gróf, másikon Nucingen báró címerével. Goriot apó sírja körül a két fiún kívül csak lányainak szolgái álltak. Miután a sírásók betemetik a sírt, Rastignac még sokáig áll a hant mellett, s szomorúságában elsírja magát. Mikor beesteledik, gyalog indul haza. „Elnézte a Szajna két partján zegzugos körvonalakkal húzódó Párizst, ahol már kigyúltak a lámpafények. Szeme mohón tapadt a város ama részére, amely a Vendume tér oszlopa és az Invalidusok kupolája közt terült el.Ott élt az előkelő társaság, amelybe mindenáron bejutni törekedett. Olyan pillantást vetett erre a zsibongó, óriási méhkasra, mintha előre ízlelné a mézet, és kiejtette száján ezt a nagyszerű mondatot: - Most mirajtunk a sor! A Társadalom arcába vágott merész kihívás első tetteként Rastignac elment vacsorázni Nucingen bárónéhoz.”

Vége