Rachel-Gibson----Hokisok02-Jane-vekony-jegen-tancol.pdf

Rachel Gibson Jane vékony jégen táncol

ATHENAEUM

1

A kissé önbizalom–hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról – elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau–ról – tudósít, éjszaka ír: álnéven ,,Cicamaca" botrányos kalandjait szövi... és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane–ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön...

2

FORDÍTOTTA BAJNÓCZY ZOLTÁN A fordítás alapjául szolgáló mű Rachel Gibson: Seejane Score Published by arrangement with HarperCollins Publishers Copyright © 2003 by Rachel Gibson Hungarian translation © Bajnóczy Zoltán, 2011 Minden jog fenntartva.

Hálás köszönettel azoknak a férfiaknak és nőknek, akik a legvagányabb játékot űzik a jégen. És persze a Messiásnak.

3

ELŐJÁTÉK Cicamaca kalandjai Seattle valamennyi dohányszagú bárja közül épp a Könnyű Prédába kellett besétálnia, abba a lebujba, ahol heti öt éjszakán mértem a sört, és fulladoztam mások cigijének füstjében. Egy kósza fekete hajtincs hullott a homlokába, miközben a doboz Camelt és a Zippo öngyújtót kirakta a pultra. – Egy Henry’st! De tempósan, husi! Nem érek rá egész nap. Imádom az ilyen sötét hajú, rossz arcú pasikat. Elég volt egy pillantás, és tudtam: ez a pasi olyan sötét, olyan rossz, akár egy tomboló vihar. – Üvegeset vagy csapoltat? – kérdeztem. Rágyújtott és a füstfelhőn át nézett engem. Égkék szeme volt, de pillantása súlyos a tervezett bűntől: a dekoltázsomat pásztázta. 75 E a méretem – elismerően csettintett. – Üvegeset – válaszolta. Kikaptam egy Henry’st a hűtőből, kinyitottam és eléje toltam. – Három ötven. Megragadta az üveget – hatalmas keze volt az ajkához emelte és meghúzta. Közben le nem vette rólam a szemét. Az üveget a pultra tette, a hab kicsurgott az üveg nyakán. Lenyalt egy csepp sört az ajkáról. A térdhajlatomban éreztem a nyelvét. 4

– Hogy hívnak? – kezét az elnyűtt Levi’s farzsebébe csúsztatta a tárcájáért. – Cica – válaszoltam. – Cicamaca. Elhúzta a száját és kivett egy ötöst. – Vetkőzöl is? Mindig megkérdezik. – Attól függ. – Mitől? A visszajárót a kezébe nyomtam: ujjbegyemmel végigsimítottam langyos tenyerét. A csuklómig beleborzongtam. Elmosolyodtam. Néztem a hatalmas karját, a széles mellkasát, a széles vállát. Általában nálam nincsenek szabályok, ha férfiakról van szó. Legyen erős és romlott, de tiszta. Mosson kezet meg fogat. Ennyi. Ó, igen, és odavoltam a piszkos kis gondolataikért, bár azokat tudtam nélkülözni, mivel nekem magamnak annyi piszkos gondolatom akadt, ami két embernek is elég lett volna. Már kislányként is folyton a szexen járt az eszem. Míg a lányok iskolásat játszottak a Barbie–val, én doktorost. Azt a fajtát, amiben dr. Barbie megvizsgálja Ken szerszámát, aztán fülledt ájulásba dönti a pasit. Huszonnyolc évesen a nők golfozni vagy korongozni kezdenek, nekem a férfiak lettek a hobbim, és úgy gyűjtöttem őket, mint más az Elvis– relikviákat. Belenéztem Mr. Dögös Rossz Arcú égkék szemébe, éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem, bizseregni kezd a combom között, íme, gyűjteményem egy újabb darabja! 5

Felvihetném a lakásomra. Vagy a kocsim hátsó ülésére vagy a női mosdó egyik fülkéjébe. – Attól, hogy mi jár a fejedben – nyögtem ki, aztán a pultra támaszkodva előrehajoltam. A mellem tökéletes, hadd falja a szemével. Mohó tekintetét fölemelte a dekoltázsomról, felcsapta a tárcáját és megmutatta az igazolványát. – Eddie Cordovát keresem. Úgy tudom, ismered. Ilyen az én szerencsém. Zsaru. – Ja, ismerem Eddie–t. – Egyszer randiztam vele, már ha lehet azt randizásnak nevezni, amit műveltünk. Utoljára Jimmy Woo’s vécéjében láttam, ájultan feküdt. A csuklójára kellett taposnom, hogy elengedje a bokámat. – Tudod, hol találom? Eddie piti tolvaj volt, és ami még rosszabb, pocsék szerető, hát szemernyi bűntudat nélkül mondtam: – Talán. Talán mégis segítek ennek a pasinak, és ahogy bámult, fogadni mertem volna, hogy többet akart, mint… Megszólalt a telefon. Jane Alcott elkapta a szemét a képernyőről, ahol a Cicamaca kalandjainak legújabb folytatása készült. – Francba — csattant fel. A szemüvege alatt megdörgölte fáradt szemét. Ujjai között kisandított: ki keresi? 6

– Jane – szólt bele köszönés nélkül Leonard Callaway, – a Seattle Times főszerkesztője Virgil Duffy ma este beszél az edzőkkel és a vezérigazgatóval. A munka hivatalosan is a tiéd. Virgil Duffy egyike az 500 legsikeresebb cégvezetőnek, és nem mellesleg a Seattle Chinooks hokicsapatának tulajdonosa. – Mikor kezdek? – ugrott talpra Jane. A kávéját a flanelpizsamájára löttyintette. – Elsején. Január elsejéig mindössze két hete van felkészülni. Leonard két napja azzal hívta fel, hogy lenne–e kedve beugrani Chris Evans sporttudósító helyett, mert nyirokcsomó–daganata van. Jó eséllyel felépül, de amíg távol van, valakinek folyamatosan tudósítania kell a Seattle Chinooks hokicsapatának meccseiről. Jane álmodni sem mert róla, hogy ez a valaki ő lesz. Külső munkatárs volt a Seattle Timesnál, képes riportokat készített a lap számára, emellett a havi rendszerességgel megjelenő Szingli a nagyvárosban című rovatot írta. Halvány fogalma sem volt a jéghokiról. – Másodikán indulsz a csapattal – folytatta Leonard előtte még Virgil pontosítja a részleteket az edzőkkel, aztán az indulás előtti hétfőn bemutat a csapatnak. Amikor először ajánlották fel neki a munkát, kisebbfajta sokkot kapott. Zavarba hozta, hogy 7

Mr. Duffy azt akarja, hogy éppen ő tudósítson a mérkőzésekről. – És mit gondolnak majd az edzők? – tette le a bögrét a kinyitott határidőnapló mellé, amit különböző színes emlékeztetők tarkítottak. – Nem számít. Amióta John Kowalsky és Hugh Miner visszavonult, nincsenek telt házas meccsek. Duffynak ki kell fizetnie azt a jókezű kapust, akit tavaly igazolt le. Virgil imádja a hokit, ám első az üzlet. Mindenre hajlandó, hogy a szurkolókat visszaültesse az arénába. Ezért gondolt rád. Női szurkolókat akar toborozni a csapatnak. Leonard Callaway nem említette, hogy Virgil Duffy elképzelései szerint Jane bulvárcikkeket ír majd a női olvasók számára. Ez ellen nem is lett volna kifogása, mert a bulvár sokat jelentett neki a számlák kifizetésénél, és óriási népszerűségnek örvendett a Seattle Times női olvasóinak körében. De a bulvárból nem lehetett minden számlát kifizetni. Messze nem. A szoftpornóval annál inkább. A Him magazinnak írt Cicamaca kalandjai című sorozatát egyszerűen falták a férfi olvasók. Ahogy Leonard Duffyról meg a hokicsapatáról beszélt, Jane vett egy tollat, és felírta egy rózsaszínű öntapadós jegyzetlapra: Jéghokis könyveket venni. Letépte a lapot a tömb elejéről, lapozott, és beragasztotta határidőnaplójába. Teli volt ilyen cetlikkel.

8

– … és ne felejtsd el, hogy hokisokkal lesz dolgod. Nagyon babonásak. Ha a Chinooks kifog egy vesztős szériát, te leszel a hibás és pakolhatsz. Nagyszerű. Babonás izomagyúaktól függ az állása. Kitépett egy régi jegyzetet, ami a Cicamaca határidejére emlékeztette és a szemétbe dobta. A beszélgetés néhány percig tartott. Mint mindenki Seattle–ben, Jane is ismert arcról néhány hoki játékost. Az idény hosszú volt, és a csapat minden este szerepelt a King–5 News híreiben. Személyesen azonban csak egyetlen Chinooks–játékossal, a Leonard által említett kapussal, Luc Martineau–val találkozott. A sajtóklubban mutatták be neki, amikor Martineau a múlt nyáron aláírta harminchárom milliós szerződését a Chinooks–szal. Edzetten, egészségesen állt a terem közepén, mint egy király az alattvalói körében. Legendás hírnévnek örvendett a pályán, de Jane valahogy magasabbnak képzelte. „Csak” száznyolcvan centi, de tiszta izom. Sötétszőke, szélfútta loboncát nem érte fésű. Apró fehér sebhely volt a bal állkapcsán, egy másik pedig az arcán. Egyik sem csökkentette a személyisége által kiváltott elementáris hatást. Sőt: olyan romlottá tette, hogy nem volt nő a teremben, aki ne róla ábrándozott volna. Sötétszürke öltönyt és vörös bársonynyakkendőt, a csuklóján pedig arany 9

Rolex órát viselt. Oldalán egy lestrapált szőkeség, úgy simult hozzá, mint egy tapadókorong. A pasi nyilván rajongott a kiegészítőért. Jane–nel köszöntek egymásnak és kezet fogtak. Martineau kék szemét Jane–re villantotta, és azzal továbbállt a szőkeségbe karolva. Kevesebb, mint egy másodperc alatt Jane–t érdektelennek találta és elfelejtette. Jane hozzá volt ehhez szokva. A Luc–félék nem szoktak heves érdeklődést tanúsítani a magafajta nők iránt: alig százhatvan centi, sötétbarna haj, zöld szem és az átlagosnál kisebb melltartóméret. Nem szokták megvárni, mond–e valami érdekeset. Amennyiben a Chinooks többi játékosa is olyan gyorsan túllép rajta, mint Luc Martineau, akkor emberpróbáló néhány hónap vár rá, gondolta Jane, de ki nem hagyná a lehetőséget, hogy együtt utazzon a csapattal. Hogy női szemszögből tudósítson róluk, nemcsak a mérkőzések legfontosabb pillanatairól, hanem mindenekelőtt arról, hogy mi zajlik az öltözőben. Nem a péniszméretekről vagy a szexpartikról – az nem érdekelte –, hanem hogy a huszonegyedik században van–e nőket érintő diszkrimináció, az viszont annál inkább. Jane visszaült a laptop elé, és folytatta a Cicamaca–sztorit. Másnap volt a leadási határidő, és a magazin februári számában jön le. A pasik a Szinglit nyálasnak tartották, mégis sokan nemcsak olvasták, de egyenesen imádták Jane 10

Cicamaca–sorozatát. A lap szerkesztőjén, Eddie Goldmanen és Jane harmadik általános óta legjobb barátnőjén, Caroline Masonon kívül senki sem tudott arról, ki is a szerzője a havonta megjelenő, nagy sikerű cikkeknek. Jane anonim akart maradni. Cica volt Jane alteregója. Dögös. Gátlástalan. Minden férfi álma. Elvhajhász nőszemély, aki Seattle–szerte félájult, kifacsart pasikat hagyott maga után, akik bár szólni nem bírtak, hörögve könyörögtek a folytatásért. Cica hatalmas olvasótáborral rendelkezett, az interneten legalább fél tucat rajongói oldala volt, némelyik szomorkás, némelyik vicces. Az egyik oldalon az a feltételezés látott napvilágot, hogy a Cicamaca írója valójában férfi. Jane ezt a híresztelést kedvelte leginkább. Elmosolyodott, mikor visszaolvasta az utolsó sort, amit Leonard hívása előtt leírt. Aztán újból hozzáfogott, hogy könyörgésre késztesse a pasikat.

11

1. FEJEZET BOROTVÁLÁS: Az újoncot beavatják Az öltöző csak úgy fröcsögött a szivatós dumától, miközben Luc „Lucky” Martineau a helyére rakta a herevédőjét és felöltözött. A csapat körülállta Daniel Holstromot, a svéd újoncot. Választhat, hogyan avassák be. Vagy hagyja, hogy a srácok kétoldalt leborotválják a haját, vagy meghívja az egész csapatot vacsorára. Mivel egy ilyen vacsora tíz–tizenkétezer dollárra szokott rúgni, Luc sejtette, hogy a fiatal szélső inkább az irokéz frizurát választja majd. Daniel tágra nyílt szemmel nézett körül az öltözőben. Ugye, csak hülyéskednek vele? Semmi sem utalt erre. Mindenki volt egyszer újonc, és senki sem úszta meg a beavatást. Luc–nak rendszeresen eltűntek a korcsolyafűzői és a hotelszobai lepedője is gyakran megrövidült. A kapus megragadta az ütőjét, és elindult a pályára. Néhány srác az ütője tollával volt elfoglalva. A pálya bejáratánál Larry Nystrom edző és Clark Gamache vezérigazgató egy alacsony, koromfeketébe öltözött nővel beszélgetett. A férfiak keresztbe font karral álltak, és gondterhelten néztek le a hozzájuk beszélő nőre. Haja hátrafésülve és olyasmi gumival összefogva, amilyet Luc tini húga használt. 12

A kapus nem szentelt neki komolyabb figyelmet, és amint a jégpályára lépett, hogy elkezdje az edzést, már el is felejtette. Hallgatta a korcsolya sercegését, a következő órában erre számíthat. Sisakjának rostélyán keresztül hűvös levegő csapta meg az arcát és megtöltötte tüdejét a bemelegítő körök alatt. Mint minden kapus, ő is csapattag volt, ám magányos harcos, hiszen elszigetelten állt a kapuban. A kapus számára nincs menedék. Amikor bekap egy–egy gólt, úgy villannak meg a fények, mintha kiakadt volna a balfékmérő: valódi megszállottság és lélekjelenlét kell, hogy valaki meccsről meccsre be tudjon állni a kapuba. Elegendő versenyszellem és arrogancia szükséges, hogy legyőzhetetlennek tudja hinni magát. A kapusedző, Don Boclair egy kosárnyi korongot tolt a pályára, miközben Luc szokásos rituáléját végezte, mint az elmúlt tizenegy évben mindig – legyen szó edzésről vagy mérkőzésről. Az óramutató járása szerint háromszor megkerülte a kaput, aztán egyszer azzal ellentétesen. Elfoglalta helyét a kapuban, majd bal– és jobboldalt rásózott az ütőjével. Aztán előrehajolt, mint egy pap, miközben Donra szegezte tekintetét, aki már ott állt a kék vonalnál, hogy a következő harminc percben megállás nélkül sorozza, mint egy mesterlövész. Luc harminckét évesen is jó formában volt. Elégedett volt a játékával, és elégedett a fizikai 13

erőnlétével. Mostanában nem fájt semmije, és nem szedett az Advilnál erősebb gyógyszert. Eddig ez volt élete legjobb szezonja, és kitűnő fizikumban várta a közelgő véghajrát. Szakmailag a csúcson volt. A magánélete viszont kész csőd… A kapusedző a felső sarokra célzott, a korong nagy svunggal közeledett, aztán Luc kesztyűjében landolt. A negyedkilós vulkanizált gumi a vastag párnázaton át is égette a tenyerét. Leejtette a korongot, mivel újabb süvített felé, és betalál a két lába között, ha nem fogja meg. Ugyanazt az égő fájdalmat érezte izmaiban és ínszalagjaiban, de nem volt az a fájdalom, amit ne bírt volna ki. Amit ne tűrt volna el, amit ne fojtott volna vissza. Őt már leírták, pontot tettek a karrierje végére. Két évvel ezelőtt, mikor a Detroit Red Wingsben játszott, mindkét térde szétment. Komoly korrekciós műtétek, számtalan órányi rehabilitáció, aztán a fájdalomcsillapítókról leszoktató elvonó Betty Fordban, majd átigazolás a Seattle Chinookshoz. Luc visszatért, és jobban játszott, mint korábban. Ebben az idényben bizonyítania kellett. Önmagának. Azoknak, akik leírták őt. Visszaszerezte a képességeit, amelyek mindig is a legjobbak közé emelték. Luc ördögi módon érezte a korongot, mindent előre látott, és ha egy támadást nem tudott gyors kezével blokkolni, brutális ereje 14

és feltartóztató, kegyetlen kampózása mindig segítségére volt. Edzés után Luc pólót, rövidnadrágot húzott és a konditerembe ment. Negyvenöt percet tekert, aztán súlyzózott. Másfél órán át gyúrt karra, mellre és hasra. Sajgott a háta, halántéka gyöngyözött, és a fájdalomtól elfúlva lihegett. Sokáig tusolt, aztán a derekára csavart törölközőben az öltöző felé vette az útját. A többiek már az öltözőben terpeszkedtek és hallgatták, amit Gamache mondott. Virgil Duffy is ott állt középen, és a jegyeladásról tartott kiselőadást. Ez nem az ő dolga, gondolta Luc. Neki védeni kell és nyerni. Ez idáig nem hibázott. Az ajtófélfának támaszkodott. Karját összefonta, tekintetét egy ismeretlen alacsony nő felé fordította: Duffy mellett állt. Luc hosszan méregette. Természetes nő volt, nem sminkelt. Halvány arcát fekete szemöldök keretezte. Formátlan fekete kabát, fekete nadrág rejtette el az idomait. Vállán bőrtáska, kezében műanyag pohár, benne kávé. Nem volt csúnya, egyszerűen csak jellegtelen. Van, aki az ilyen típusú, természetes nőkre bukik. De nem Luc. Ő a kirúzsozott szájú, beparfümözött, borotvált lábú nőkre bukott, akik igyekeznek jó benyomást kelteni. Ez a nő egyáltalán nem igyekezett. – Tudjátok, hogy Chris Evans kórházban van. Helyette Jane Alcott fog az idény hátralévő felében 15

a meccseinkről tudósítani – mondta a tulajdonos. – Nemcsak itthon, hanem idegenben is. A játékosok egy mukkot sem szóltak, de Luc tudta, mi jár a fejükben. Ami az övében is: inkább döntse le lábáról egy nekirepülő korong, mint hogy egy újságíró utazzon a csapattal. Ezen az sem segített, ha az illető történetesen nő. A játékosok a csapatkapitányra, Mark „Hóhér” Bresslerre néztek, aztán az edzőkre. Ott is halálos csend. Vártak, hogy valaki megszólaljon. Hogy megmentse őket a rájuk erőltetett alacsony, sötét hajú rémálomtól. – Hát, szerintem ez nem jó ötlet — szólalt meg Hóhér, de Virgil Duffy egyetlen jeges pillantása a kapitányba fojtotta a szót. Senki sem mert újból megszólalni. Senki, kivéve Luc Martineau–t. Tisztelte Virgilt. Talán kedvelte is. De életének legjobb szezonjáról volt szó. A Chinooks nyerésre állt, és ő sosem bocsátaná meg magának, ha egy újságíró mindent elrontana nekik. Neki. Katasztrofális ötlet. – Minden tiszteletem az öné, Mr. Duffy, de hova tette a józan eszét? – lépett el a faltól. Útközben megesett egy s más, és Luc nem akarta, hogy ország–világ erről csámcsogjon a reggeli kukoricapehely mellett. Luc jobban óvta a magánéletét, mint néhány csapattársa, de egy velük utazó újságíróhoz senkinek sem fűlt a foga. Pláne nem egy újságírónőhöz. 16

Rossz előjel. Minden dolog, ami eltér a szokásostól, balszerencsét hozhat. És ha egy nő velük utazik, az nagyon is eltér a szokásostól. – Jogos az aggodalmatok, srácok – folytatta Virgil Duffy –, de hosszasan mérlegeltünk, és a Times, valamint Miss Alcott szavatolja, hogy senki sem turkál majd a magánéletetekben. Nem a privát szférátokról tudósítunk. Lószart nem, gondolta Luc, de nem tépte a száját tovább. A tulajdonos eltökéltségét látva úgyis hiába lenne minden. Virgil Duffy kihirdette a verdiktet. Lucnak ettől függetlenül nem kell örülnie. – Hát, akkor Miss Alcott majd kap egy kis kiképzést szaftos beszólásokból. A nevezett Miss Alcott Luc felé fordította a fejét. Nyitott és megingathatatlan, Luc ezt látta a szemében. Elhúzta a száját, mintha derülne valamin. – Újságíró vagyok, Mr. Martineau – a hangján finom nőiesség és kemény elszántság érződött, zavarba ejtő módon –, nem fogok kétségbeesni a beszólásaitól. A férfi egy „arra befizetek” típusú mosollyal válaszolt, és az öltözőszekrénye felé vette az irányt. – A randizásról ír? – kérdezte Vlad „Barbár” Fetisov. – A Times egyik rovatát, a Szingli a nagyvárosban–t írom – válaszolta az érintett. 17

– Azt hittem, azt egy távol–keleti nő írja – vetette közbe Bruce Fish. – Nem, csak félrecsúszott a szemceruzája – magyarázta meg Miss Alcott. De hát, a fenébe is, még csak nem is ért a sporthoz. Luc párszor olvasta a rovatát, helyesebben beleolvasott. Ez a nő arról írt, milyen gondjai vannak neki vagy a barátnőinek a pasikkal. Úgy tálalja a „párkapcsolatokat és eseteket”, mintha mindent agyon kéne elemezni. Mintha a férfi és nő közti konfliktusok nagy része nem is pusztán női agyszülemény lenne. – És kivel alszik? – nyögte be valaki balról. A nevetés kissé csökkentette a feszültséget. A beszélgetés tárgya Miss Alcott–ról az előttük álló „nyolc nap, négy meccs” munkarendre tevődött át – másnap beindul a daráló. Luc a földre dobta a törölközőjét, aztán belegyömöszölte a sporttáskájába. Virgil Duffynak nincs ki a négy kereke, gondolta, és a padra dobta fehér alsónadrágját és pólóját. Vagy a szenilitás, vagy a válás miatt, de az biztos, hogy elment a józan esze. Ez a nő a hokiról azt sem tudja, eszik– e vagy isszák. Érzelmekről meg párkapcsolati problémákról akar írni? Hát, őt aztán addig faggathatja, amíg kiszárad a torka, ő ugyan nem fog egy árva szót sem kinyögni. Az elmúlt években megtanulta, hogy nem szabad leállni újságírókkal beszélgetni. Soha. Ha velük utazik ez a nő, az sem változtat semmin. 18

Luc felhúzta az alsóját, aztán Miss Alcottra pillantott, és belebújt a pólójába. A nő a cipője orrát bámulta. Megfordultak már újságírónők is az öltözőben. Aki attól nem jött zavarba, hogy egy rakás pucér seggű pasi van körülötte, az nőben olyan, mint ő férfiban. De Miss Alcott olyan prűdnek tűnt, mint egy aggszűz. Ez nagyon messze állt Luctól. Luc magára kapta kopott Levi’s farmerét és egy kék, bordás kötésű pulóvert. Aztán fekete bakancsába dugta a lábát, és az arany Rolexét is felcsatolta a csuklójára. A karórát Virgil Duffytól kapta leigazolási ajándékként. Egy kis repiajándék, hogy simábban menjen az ügy. Fölkapta bőr bomberdzsekijét és a sporttáskáját, aztán elindult az igazgatói iroda felé. Felvette a következő nyolc napra szóló útitervet, és emlékeztette az adminisztrátorokat, hogy egyágyas szobát kér. Múlt alkalommal valamit összekutyultak Torontóban, és Rob Sutterral egy szobába került. Lucot lefekvés után általában azonnal elnyomta a buzgóság, de Rob úgy horkolt, mint egy körfűrész. Alig múlt dél, mikor Luc kilépett az épületből; bakancsának talpa csikorgott a betonaljzaton. Amint kiért, szürke köd csapott az arcába és bekúszott a dzsekije nyakába is. Sűrű pára, pokolian nyomasztó, de hozzá kell szokni, ha Seattle–be költözik az ember. Emiatt is szeretett elutazni, de nem csak emiatt. Az utazásban a nyugalmat szerette. Most viszont rossz előérzete 19

volt: ez a nő folyton a sarkában lesz, ott szimatol majd azzal a válltáskával az oldalán. Mindez beárnyékolta Luc nyugalmát. Miss Alcott praktikus esőköpenybe bugyolálta magát. Fekete volt és hosszú, a derekán övvel, amit a part felől fújó szél úgy felpúposított a hátsójánál, mintha kitömték volna. Az egyik kezében még mindig a műanyag kávéspoharat szorongatta. – Kemény ám az a hatos indulás – szólította meg Luc, amint elindult felé a parkolóházba vezető útján. – Ne késsen el. Kínos lenne lemaradnia. – Ott leszek – sietett el mellette Jane. – Maga nem akarja, hogy együtt utazzam a csapattal. Azért, mert nő vagyok? Luc megállt és Jane szemébe nézett. A csípős szél belekapott Jane esőköpenyének hajtókájába, és befont copfjából pár szálat halvány arcába fújt. Közelebbről nézve mindez nem javított sokat az összképen. – Nem. Csak nem szeretem az újságírókat. – Érthető is, a maga múltjával – jegyezte meg Jane pikírten. – Milyen múltammal? – Vajon olvasta azt a gáncsoskodó szemetet, a Rosszfiúk a hoki világában című förmedvényt, ami öt, képekkel illusztrált fejezetet szentelt csak neki? A szerző állításainak nagyjából a fele pletyka és színtiszta kitaláció volt. Luc csak azért nem vitte perre a 20

dolgot, mert nem akarta fokozni a médiaszenzációt. – A sajtóhoz fűződő múltjával – Jane kortyolt a kávéjából, aztán megborzongott. – A drogokkal és nőkkel való permanens problémával. Szóval olvasta. És ki a franc használ olyan szavakat, mint permanens? Csak egy újságíró. – Ami a tényeket illeti, sosem volt problémám a nőkkel. Sem permanens, sem másmilyen. Tudhatná, hogy nem szabad mindent elhinni, amit olvas. Valóban nem volt problémája, legalábbis olyan, ami bíróság elé került volna. Fájdalomcsillapító– függősége pedig akkor már a múlté volt. És azt akarta, maradjon is így. A férfi tekintete Jane hátranyalt hajáról tökéletes arcbőrére tévedt, majd testére, ami abba a gusztustalan esőköpenybe volt csavarva. Talán ha kibontaná a haját, nem nézne ki úgy, mint egy csirke az özönvíz után. – Olvastam a rovatát a lapban – nézett a nő zöld szemébe. – Maga az a magányos nő, aki az elkötelezettségről rinyál, aztán meg nem talál pasit. – Jane felvonta sötét szemöldökét. Fagyos volt a tekintete. – Most, hogy találkoztunk, már értem a problémáját. Szóval betalált. Nagyszerű. Hátha sikerül távol tartania magától. – Még mindig tiszta? – kérdezte Jane. 21

Luc úgy okoskodott magában, hogy ha most nem válaszol, a nő elkezd kombinálni. Mindig ez volt. – Tökéletesen. – Igazán? – hibátlan ívbe vonta a szemöldökét. Nem hisz neki. Luc közelebb lépett. – Akarja, hogy belepisáljak a poharába, husimusi? – mondta az előtte álló prűd, szigorú tekintetű, „lehet, hogy öt éve nem dugott már” nőnek. – Nem, köszönöm, tisztán iszom a feketét. Ha most elismeri a riposztot, azt a látszatot kelti, hogy kudarcot vallott. Hát nem. – Ha meggondolta magát, szóljon. És ne higgye, hogy könnyű dolga lesz, miután Duffy így lenyomta magát a srácok torkán. – Mit akar mindezzel mondani? – Találja ki – és azzal faképnél hagyta. Végigment a parkolóházig vezető rövid úton, szürke Ducatijához lépett, ami a mozgássérült– parkolóhely mellett állt. A motor színe tökéletesen illett a város felett lebegő vastag felhőkhöz és a nyomasztó garázshoz. Felszíjazta a sporttáskát a motor hátuljára, aztán felpattant a fekete ülésre. Sarkával hátralökte a kitámasztót, és beindította a kéthengeres motort. Nem fecsérelt több gondolatot Miss Alcottra, és tompa búgással kihajtott a parkolóból. Elhúzott a Tini Bigs étterem előtt, fel a Broad Streeten a Második sugárútig, aztán pár 22

kisebb háztömb után befordult egy lakópark mélygarázsába, és leparkolt a Land Cruisere mellé. Feltolta a csuklóján a dzsekije ujját és az órájára nézett. Fölkapta sporttáskáját, és arra gondolt, hogy három órája maradt pihenni. Megnézhetne egy meccset a nagyképernyős tévén. Elhívhatná az egyik hölgyismerősét ebédelni. Egy vörös hajú, hosszú combú lány ötlött eszébe. Luc kilépett a liftből. Az ő lakása a tizenkilencedik emeleten, a folyosó végén, a ház északkeleti sarkában volt. Röviddel azután vette, hogy előző nyáron a Chinookshoz igazolt. Nem igazán volt oda a berendezésért – csupa króm, csupa márvány, lekerekített sarkok, mint a Jetson család rajzfilmben – de a kilátás... hát az mesés volt. Kinyitotta az ajtót, és a tervei rögtön köddé váltak, amint átesett a bézs szőnyegen hagyott kék North Face hátizsákon. A királykék bőrkanapén egy piros snowboard–dzseki, a kovácsoltvas, üveglapos dohányzóasztalon gyűrűk és karkötők kupaca, a hifiből rapzene üvöltött, az MTV–re állított nagyképernyős tévén meg Shaggy nyomta a témát. Marie. Marie korábban jött haza. Luc a hátizsákot és a sporttáskát a kanapéra dobta. Bekopogott a három hálószobaajtó közül az elsőn, aztán benyitott. Marie az ágyán feküdt, rövid, sötét haja teli csattal, úgy nézett ki, mint 23

egy elnyűtt porrongy. Szemfestéke elkenődött, arca sápadt. Egy elrongyolódott Gondos bocsot ölelgetett. – Mit keresel itthon? – Próbáltalak hívni a suliból. Nem vagyok jól. Luc belépett a szobába, hogy jobban szemügyre vegye tizenhat éves húgát, aki selyempaplanján kuporgott. Biztos megint az anyja miatt sír. Csak egy hónap telt el a temetése óta, és Luc úgy gondolta, mondania kéne valamit, hogy megvigasztalja. De vajon mit? Fogalma sem volt. Mindig csak rontott a dolgon, valahányszor megpróbálta. – Influenzás vagy? – kérdezte meg inkább. A lány ijesztően hasonlított az anyjára. Vagy legalábbis az anyja emlékére. – Nem. – Megfáztál? – Nem. – Mi a baj? – Csak nem vagyok jól. Luc is tizenhat éves volt, amikor húga az apja negyedik feleségétől megszületett. Néhány szünidei látogatást leszámítva Luc nem is találkozott Marie–val. Sokkal idősebb volt nála. Ők Los Angelesben éltek, Luc mindenfelé az országban. Elfoglalta saját élete, és nem is látta Marie–t, mióta az apja tíz évvel ezelőtt meghalt, egészen a múlt hónapig, amíg be nem költözött hozzá. Most hirtelen felelős lett egy 24

kishúgért, akit nem is ismert. Ő volt az egyetlen nem nyugdíjas rokona. Viszont hokijátékos volt. Agglegény. Pasi. És lövése sem volt, mit kezdjen a lánnyal. – Kérsz levest? – kérdezte. – Azt hiszem – szipogta Marie könnyes szemmel. Luc megkönnyebbülve lépett ki a szobából és elindult a konyha irányába. Egy nagy csirkeraguleves–konzervet vett elő a konyhaszekrényből, és a fekete márvány konyhai pulton lévő konzervnyitógéppel kinyitotta. Lehet, hogy nem könnyű időszak ez Marie–nak, de őt akkor is az őrületbe kergette. Ha nem sírt, akkor duzzogott. Ha nem duzzogott, akkor meg úgy meredt rá, mintha Luc nem is lenne normális. Két tálba merte a levest, vizet adott hozzá. Próbálta nevelési tanácsadóba küldeni Marie–t, de már járt ott, amikor az anyja beteg lett, és most megingathatatlanul ismételgette, hogy neki abból elege van. Belökte kettejük ebédjét a mikroba, és beállította az időt. Amellett, hogy az őrületbe kergette, a társasági életét is taccsra vágta, hogy egy szeszélyes kamaszlánnyal lakik egy fedél alatt. Az elmúlt időben csak akkor jutott ideje magával foglalkozni, amikor úton volt. Muszáj lesz változtatni. Ez így tarthatatlan. Felfogadott egy megbízható asszonyt, aki vállalta, hogy Marie–val lakik, amíg Luc a városon kívül van. Gloria Jacksonnak hívták, és hatvanvalahány éves 25

lehetett. Marie nem kedvelte, de úgy tűnt, Marie senkit sem kedvel. Talán az lenne a legjobb megoldás, ha bentlakásos iskolába íratná Marie–t. Ott boldogabb lenne: vele egykorú lányokkal lakhatna, akik otthon vannak a haj– és sminkdivat terén, és akik szeretik a rapet. Luc lelkiismeret–furdalást érzett. Nem tiszta emberbaráti szeretetből akarta a húgát bentlakásos iskolába íratni. Hanem mert vissza akarta kapni a régi életét. Lehet, hogy önző, de vissza akarta kapni a régi életét. Hogy a káoszból kikecmeregve viszonylagos nyugalomra leljen. – Kéne pénz. Luc a mikrobán forgó levesről a húgára nézett. A konyhaajtóban állt. Már beszéltek arról, hogy nyitnak neki egy külön számlát. – Miután eladjuk anyukád házát, és a tébé is elkezd fizetni… – Kéne pénz – vágott közbe. – Most azonnal. Luc a hátsó zsebében lévő tárcája felé nyúlt. – Mennyi kell? Egy ránc jelent meg a lány két szemöldöke között. – Úgy hét–nyolc dollár. – Nem is tudod, mennyi? – Tíz, hogy biztosra menjünk. Kíváncsi is volt, meg úgy érezte, ki kell derítenie a dolgot, így hát megkérdezte: – Mire kell? A lány elpirult. 26

– Nem influenzám van. – Hát akkor? – Menstruálok, és nincs itthon semmim – szegte le a fejét. – Nem ismerek egy lányt sem az iskolában, akitől kérhetnék, és amire a védőnőhöz eljutottam, már túl késő volt. Ezért kellett hazajönnöm az iskolából. – Túl késő mihez? Miről beszélsz? – Vérzek, és nincsen… – arca elvörösödött, aztán kimondta – nálam tampon. Megnéztem a fürdőben, azt gondoltam, talán valamelyik barátnőd hagyott itt. De egy sincs. A mikró sípolt. Ebben a pillanatban értette meg Luc Marie problémáját. Kinyitotta a mikró ajtaját, és megégette a hüvelykujját, miközben a pultra tette a levest. – Ó! – Két kanalat vett elő a fiókból, és mivel nem tudta, mit is mondhatna, megkérdezte: – Kérsz pirítóst? – Igen. Nem túl fiatal ehhez Marie? Tizenhat évesen már menstruálnak a lányok? Még sosem gondolkodott ezen. Egyke volt, és gondolatai mindig is a jéghoki körül forogtak. – Kérsz aszpirint? – Az egyik régi barátnője ilyenkor mindig fájdalomcsillapítót kért tőle. Ha jól belegondol, csak a pénze és a függőség tartotta össze őket. – Nem. 27

– Ebéd után majd elmegyünk a boltba – mondta addig egy kicsit ejtőznék. Marie végre felpillantott, de nem mozdult meg. – Tényleg most kell menned? – Igen. Nézte, ahogy ott ácsorog a húga, és kínosan, kényelmetlenül érezte magát. Aztán enyhült a bűntudat. Vele egykorú lányok közé, egy bentlakásos leányiskolába kell küldenie Marie–t: ott fel vannak készülve a vérzésre meg az egyéb női dolgokra. – Hol is a kulcsom? – motyogta. Már csak azt kellett valahogy kitalálnia, hogyan vegye majd rá, hogy ne tűnjön úgy, minta meg akarna tőle szabadulni.

28

2. FEJEZET SZÓPÁRBAJ: A felek összecsapnak – Hogy micsoda? – Caroline Mason kezében a villa a rátűzött saláta– és csirkefalattal megállt félúton, a levegőben. – A Chinooks meccseiről fogok tudósítani, és velük is utazom! – ismételte meg Jane gyermekkori barátnője kedvéért. – A hokicsapattal? – Caroline a Nordstrom áruházban dolgozott. Szenvedélyének, a cipőknek szentelhette minden idejét. Ami a megjelenésüket illeti, ő és Jane a két véglet volt. Caroline magas, szőke, kék szemű, a szépség és az ízlésesség két lábon járó reklámja. És a habitusuk sem állt sokkal közelebb egymáshoz. Jane befelé forduló volt, míg Caroline az „ami a szívén, az a száján” típus. Jane rendszerint katalógusokból rendelte a ruháit – Caroline ezt az ördögtől valónak találta. – Aha, ez a nagy hír. Épp most találkoztam a tulajdonossal és a csapattal. – Caroline és Jane tűz és víz, nappal és éj, de a közös háttér, a közös múlt révén úgy össze voltak nőve, mintha pillanatragasztóval kötötték volna össze őket. Caroline anyja anno lelépett egy kamionossal, és csak néha bukkant fel. Jane viszont eleve anya nélkül nőtt fel. Tacomában ugyanabban a magános háztömbben laktak, szomszédok voltak. 29

Szegények. Örök nélkülözők. Ők ketten tudták, milyen érzés, hogy az iskolában mindenkinek telik bőrcipőre, csak nekik jut vászon tornacipő. Felnőttként mindketten küszködtek a múlttal – a maguk módján. Jane élére állította a garast, ki tudja, kap–e a jövő hónapban is fizetést, Caroline viszont óriási összegeket dobott ki márkás cipőkre, mintha elnökfeleség lenne. Caroline letette a villát a keleti saláta mellé: – A Chinooks játékosaival fogsz utazni, és úgy készítesz velük interjút, hogy közben meztelenek? Jane bólintott, és egy újabb falatot tűzött a villájára: sajtos makaróni füstöltsonka–darabokkal és pirított zsemlekockával volt a menü. Az időjáráshoz illően tésztanap volt. – Remélhetőleg amíg az öltözőben tartózkodom, nem tolják le a gatyájukat… – Ne hülyülj már! Mi másért mennél egy büdös öltözőbe, ha nem azért, hogy pucér pasikat láthass? – Talán hogy interjút készítsek velük? – Kicsit aggódott: a reggeli találkozáskor úgy érezte, a százötven centijével eltörpül ezek mellett az óriások mellett. – Csinálnál pár képet stikában? – Szerinted nem tűnne föl nekik? – nevetett Jane. – Nem olyan ostobák, mint gondolnád. – Mázlista! Jaj, de elnézegetném azokat a pucér hokisokat! 30

Most, hogy mindegyikükkel találkozott, Jane–t nyomasztotta, hogy a munka során ruhátlanul is látja majd őket. Együtt kell utaznia ezekkel a férfiakkal. Mellettük kell ülnie a repülőgépen. Nem akarta tudni, hogy néznek ki ruhátlanul. Meztelen férfi mellett kizárólag olyan helyzetben kívánt lenni, amikor ő maga is meztelen. Valójában nem szerette a meztelenséget, még akkor sem, ha szókimondó szexuális képzelgéseket vetett papírra – szigorúan megélhetési célból. Mintha nem is neki lenne randirovata a Timesban. Cicamacára meg végképp nem hasonlított… Jane Alcott szélhámos volt. – Ha már nem fényképezhetsz, legalább jegyzetelj! – Etikátlan lenne. – bár ha Luc Martineau ajánlatára gondol, hogy „belepisálna” a kávéjába, talán az ő esetében kivételt tehetne. – Láttam Luc Martineau seggét. – Au naturel? – Ahogy a világra jött. – És milyen? – hajolt közelebb Caroline. – Jó. – Lefestette Luc formás vállát és hátát, gerincének ívét, és ahogy a törölközője lecsusszan a tökéletes farpofákról. – Tényleg szép. – Szó se róla, Luc csinos pasi volt, de sajnos silány egy jellem. – Istenem – sóhajtott fel Caroline –, miért is nem fejeztem be a főiskolát?! Most ilyen állásom lehetne! 31

– Mert folyton buliztál. – Ó, igen – Caroline elhallgatott egy pillanatra, majd elmosolyodott. – Nem kell egy asszisztens? Vegyél fel! – A lap nem vesz fel asszisztenseket. – Mázlista – hervadt le Caroline arcáról a mosoly. Tekintete Jane felsőjére tévedt. – Ruhákat kéne venned. – Van ruhám – mondta Jane egy falatnyi sonkával és sajttal szájában. – Mármint csinos ruhát. Mindig csak feketét és szürkét hordasz. Azt fogják gondolni, hogy depressziós vagy. – Nem vagyok depressziós. – Az lehet, de színes cuccokat kéne hordanod. Vöröset meg zöldet elsősorban. Egész idényben tesztoszteronbomba izompacsirtákkal fogsz utazgatni. Végre bepasizhatnál. A csapattal való utazgatás munka. Nem szándékozott bepasizni. Pláne nem egy jéghokissal. Pláne nem egy olyannal, mint Luc Martineau. Amikor ő visszautasította a kávés ajánlatát, Luc majdnem elvigyorodott. Majdnem. De inkább azt mondta: Ha meggondolta magát, szóljon. Vagyis nem is ezt, hanem azt, hogy meggondúta. Vidéki tapló, még beszélni sem tud! Majd épp egy ilyen pasi figyelmét hívja fel magára! Jane fekete felsőjére, nadrágjára meg a szürke blúzára nézett. Jól áll, gondolta. – Minden ruhám J. Crew. 32

Caroline felvonta a szemöldökét. Jane már tudta, mi következik. Hogy a J. Crew nem Donna Karan. – Épp ez az. Katalógusból? – Természetesen. – És fekete. – Tudod, hogy színvak vagyok. – Nem vagy színvak. Csak nem tudod, mi mihez passzol. – Nem is. – Ezért is szerette a feketét. A fekete jól állt és mindenhez passzolt. – Jó tested van, Jane. Miért nem törődsz a testeddel, miért nem mutatod meg a világnak? Gyere vissza velem a Nordy’s–ba, és segítek összeszedni pár jó cuccot. – Kizárt dolog. A múltkor is úgy néztem ki a végén, mint David Beckham. Csak nem lettem dögös. – Az még hatodikban volt, és a Vöröskereszt segélycsomagjából válogattunk. Idősebbek lettünk, és több pénzünk van. Legalábbis neked több. Igen, és szándéka szerint ez így is marad. Azt tervezte, hogy megállapodik. Házra gyűjtött, nem ruhára. – Nekem tetszik, ahogy öltözködöm. – Ezt a beszélgetést már ezerszer lefolytatták. Caroline a fejét csóválta, aztán témát váltott: – Megismertem egy pasit. 33

Naná, hogy egy pasit. Mióta múlt tavasszal mindketten betöltötték a harmincat, Caroline biológiai órája gyorsabban ketyegett, és csak az járt a fejében, hogy mi lesz, ha magányos marad. Úgy döntött, ideje férjhez menni, de Jane–t sem akarta kihagyni a buliból, ezért úgy döntött: ideje mindkettejüknek férjhez menni. Ám volt egy kis bökkenő: Jane valahogy csak az olyan seggfejeket vonzza, akik összetörik a szívét, megalázzák, ezért már hajlott rá, hogy vesz egy macskát és elzárkózik a világtól. Csakhogy ha otthon ül, nem talál anyagot a Szingli–rovathoz. A huszonkettes csapdája. – Van egy haverja. – Az utolsó „haver”, akivel összehoztál, maga volt a baltás gyilkos, és a furgonjában aludt egy heverőn! – Tudom, és nem repesett a boldogságtól, hogy megírtad a Timesban. – Kár. Pedig azt hittem, feldobja, ha bekerül a lapba. – Ez a mostani más. – Nem. – Hátha bejön. – Még rosszabb. Ha bejön nekem, tutira lealáz és lepattint. – Jane, téged elég nehéz lehet csak úgy lepattintani. Fél lábbal mindig az ajtón kívül állsz, és csak egy jó kifogást keresel. 34

Falra hányt borsó. Jane az igazira várva minden pasit lepattintott. – Vinny óta nem is jártál senkivel – folytatta Caroline. – Aha, és nézd meg, mi lett a vége! – Őtőle kért kölcsön, hogy más nőknek vegyen ajándékot, főként olcsó fehérneműt. Jane ki nem állhatta az olcsó fehérneműket. – Nézd a jó oldalát! Ha nem pattintod le, bánatodban nem csempézteted ki a fürdőt. Jane szakítás után rendszerint depresszióba zuhant, majd dühösen rendet rakott maga körül. Mikor viszont jól érezte magát a bőrében, nem zavartatta magát, ha a szekrényből a fejére hullott minden. Ebéd után Jane kirakta Caroline–t a Nordstromnál, aztán a Seattle Timeshoz hajtott. Mivel havi rovatot vezetett, nem volt állandó íróasztala a szerkesztőségben. Tulajdonképpen eddig alig merészkedett be az épületbe. Benn összefutott a sportszerkesztővel, Kirk Thorntonnal: nem repesett az örömtől, hogy Jane fog Chris helyett tudósítani. Jégszekrény–hűvös pillantással fogadta a lányt. Bemutatta Jane–t három másik sportújságírónak. Hasonlóan el voltak ragadtatva. Kivéve Jeff Noonant. Bár Jane alig járt a Seattle Times épületében, sokat hallott Jeff Noonanról. A nők, akik vele dolgoztak, csak Gúnárként emlegették: maga volt a két lábon járó nemi erőszak. A nőnek a 35

konyhában a helye, vallotta, és hozzátette: hátradőlve a konyhaasztalon. Mindenkit levetkőztetett a szemével és vigyorgott hozzá, mint aki akar valamit. Jane válaszul úgy nézett rá, hogy inkább a patkánymérget választaná. A BAC–111 reggel hat huszonháromkor szállt fel a SeaTac repülőtérről. Az utasszállító percek alatt áthaladt a felhőrétegen, és balra fordult. A kelő nap reflektorként tűzött be az ovális ablakokon. Az árnyak szinte egyetlen tömbként feszültek neki a vakító fényességnek. A hokijátékosok zöme hátradöntötte az ülését és bevágta a szunyát a négyórás repülőút idejére. Arcszesz és kölni illata keveredett az utastérben. Jane hátranyúlt a feje mögé és maga felé fordította a légkondicionáló befúvóját anélkül, hogy levette volna a szemét a csapat menetrendjéről. Ahogy tanulmányozta, észrevette, hogy néha rögtön a meccs után indul a gépük, máskor pedig csak másnap. Ám ezt leszámítva a napirend mindig ugyanaz volt. Meccs előtti napon edzés, a meccs napján pedig „könnyű” bemelegítés. Sosem másként. Félretette az itinert, aztán kezébe vette a Hokihíreket. A reggeli fény áttűzött az NHL, a Nemzeti Hokiliga csapatairól szóló írásokon. Jane a Chinooksról szóló cikk alcímére lett figyelmes: „A Chinooks kapusa a kulcs a sikerhez”. 36

Az elmúlt néhány hétben Jane az NHL– statisztikákat bújta. Kívülről fújta a csapattagok nevét és hogy milyen poszton játszanak. Annyi cikket olvasott róluk, amennyit csak tudott, de még mindig nem volt tisztában a játék lényegével és a különböző játékosok feladatával. Be kellett vetnie a rejtett tartalékait, ha nem akart csúfos vereséget szenvedni. Meg kellett nyernie ezeknek a férfiaknak a tiszteletét és a bizalmát, ha azt akarta, hogy úgy kezeljék őt is, mint a többi sportújságírót. Az aktatáskájában két felbecsülhetetlen értékű könyv lapult: a Hokiról kétbalkezeseknek és a Rosszfiúk a hoki világában. Az előbbiből az alapokat és a szabályokat, az utóbbiból a játék és a játékosok sötét oldalát ismerhette meg. Mozdulatlanul pásztázta az utasteret. Tekintete követte a sötétkék szőnyeg mellett vezető vészvilágítás csíkját és megpihent Luc Martineau kifényesített papucscipőjén és sötétszürke nadrágján. Mióta a Key Arénában szóba elegyedtek, Jane többet kutatott utána, mint a többi játékos után. Luc Martineau a kanadai Alberta tartománybeli Edmonton–ban született és ott is nőtt fel. Apja francia–kanadai volt. Amikor Luc ötéves volt, a szülei elváltak. Tizenkilenc éves korában igazolta le az Oilers, így Luc minden idők hatodik legfiatalabb játékosaként került fel az NHL–be. Az Oilerstől Detroitba, majd onnét Seattle–be 37

szerződött. A Rosszfiúk a hoki világában öt teljes fejezetet szentelt a rosszfiú hálóőrnek, Luc nagy élvezettel olvasta magáról, hogy a pályán és a pályán kívül is neki van a leggyorsabb keze. A könyv fényképeket is közölt, ahol színésznőkkel és modellekkel mutatkozott. Bár senki nem állította, hogy viszonyuk lett volna, tagadni sem tagadta senki. Jane elnézte a férfi hatalmas kezét és az ülés kartámláján zongorázó hosszú ujjait. Kék–fehér csíkos ing volt rajta, a mandzsettája alól elővillant az arany Rolex óra szíja. Jane megfigyelte a férfi vállának ívét, a kiugró arccsontjából és egyenes orrából kirajzolódó profilját. Haja rövidre nyírva, akár egy harcra kész gladiátornak. Ha a rosszfiús könyv szaftos pletykáinak csak a fele igaz, mindegy, Luc Martineau melyik városba tévedt, egy szerető mindig várta. Hogy bírja szuflával? – csodálkozott Jane. Ha nem tudja, kivel utazik, Jane könnyen üzletembernek vagy befektetési bankárnak gondolta volna Lucot és a többi hokist. A repülőtéren nem kis meglepetést okozott számára, amikor a fiúk megjelentek öltönyben, nyakkendőben, mint akik éppen a hivatalba igyekeznek. Hirtelen kitakarta valami a képet: Rob „Pöröly” Sutter támadójátékos nyúzott arca. Sutter görnyedten állt az utastér alacsony mennyezete 38

alatt. így a szokásosnál is ijesztőbb látványt nyújtott. Jane–nek még nem sikerült minden Chinooks–játékos arcát memorizálnia, de Robot senkivel nem lehetett összetéveszteni. Százkilencven centis, száztíz kilós, tekintélyt parancsoló izomtömeg. Jelenleg a göndörödő kecskeszakállával és a zöld szeme alá került pompás monoklijával volt elfoglalva. Zakó nélkül, meglazított nyakkendőben, felgyűrt ingujjban állt. Orrnyergén egy fehér sebtapasz díszelgett. Ráfért volna már egy hajvágás is. – Nem bánja, ha maga mellé ülök? Jane nem szívesen vallotta volna be, de mindig is feszélyezték a nagydarab pasik. Kicsinek és sebezhetőnek érezte magát mellettük. – Ó, dehogy! – ragadta meg a bőr aktatáskát és letette a lábához, a földre. Rob hatalmas testét a szomszéd ülésbe préselte. A kinyitott újságra mutatott. – Olvasta a cikkem? A hatodik oldalon. – Még nem. – Jane kissé sarokba szorítva érezte magát. A hatodik oldalra lapozott. A képen Rob Sutter a meccsen épp fej fogást alkalmaz egy srácon, és az arcát üti. – Ez én vagyok, kiosztok Rasmussennek egy–két sallert. Abban az idényben még újonc volt. Jane Robra sandított. El van törve az orra. – Miért? – Mert mesterhármast lőtt. – Nem ez a dolga? 39

– Dehogynem, nekem viszont az, hogy megnehezítsem az ő dolgát – vont vállat Rob. – Hogy ideges legyen, ha látja, hogy közeledem. Inkább megtartja magának a véleményét, gondolta Jane. – Mi történt az orrával? – Túl közel voltam egy bothoz. – Az újságra mutatott. – Mi a véleménye? Jane átfutotta cikket. Korrektnek tűnt. – Mit gondol, sikerült az első bekezdésben megragadnom az olvasó figyelmét? – Több vagyok, mint egy homokzsák – olvasta föl Jane. – Az enyémet biztosan. Rob elmosolyodott. Szikrázó fehér fogsora volt. Vajon hányszor ütötték ki, és mivel pótolták? – Élvezettel írtam – szólalt meg Rob. – Amikor kiszuperálnak, talán elmehetnék sportriporternek. Talán adhatna néhány jó tanácsot. Mondani könnyű, csinálni annál nehezebb. Jane nem volt valami jó véleménnyel az irományról, de nem akarta Robot leforrázni. – Ha tudok, segítek. – Köszönöm – tápászkodott föl Pöröly Rob, hogy kivegye a tárcáját a farzsebéből. Visszazuhant az ülésbe és elővett egy fényképet. – Ő Amelia – a képen egy apró kislányt tartott a mellkasán. – Milyen picur! Mennyi idős? – Egy hónapos. Ugye, milyen gyönyörű? Jane nem kívánt vitatkozni Pöröllyel. – Bájos. 40

– Már megint babafotókat mutogatunk? Egy barna szempár pillantott rá az előttük lévő ülések között és egy férfikéz egy fényképet nyújtott hátra: – Ő pedig Taylor Lee, kétéves. Jane a totyogó gyerkőcre nézett, aki éppen olyan kopasz volt, mint a fényképet átnyújtó apja. Vajon miért hiszik az emberek, hogy mindenki kíváncsi a gyerekük képeire? Nem is vette észre, hogy az ülés mögül valaki bámulja, amíg Rob meg nem szólalt. – Rettentő kopasz a lányod, Fishy. Mikor nő már ki a haja? Bruce Fish, a szélső cserejátékos visszavette a fényképét. Fenn megcsillant a fény a tar koponyán, lenn az arcát bozontos szakáll borította. – Ötéves koromig én is kopasz voltam, mégis mindenki aranyosnak tartott. Jane megállta, hogy ne nevesse el magát. Lehet, hogy Bruce Fish jól bánt a koronggal, de mint férfi nem volt jóképű. – Van gyereke? – fordult Jane–hez. – Nem, nem is voltam férjnél. – A beszélgetés ezután arra terelődött, hogy melyik játékos házas és kinek hány gyereke van. Nem igazán lelkesítő beszédtéma, de legalább bevonták a beszélgetésbe. Jane elhessegette a félelmét, hogy a csapat ki akarná közösíteni.

41

Visszaadta Rob képét és úgy döntött, munkához lát. Meg akarta mutatni, hogy igenis felkészült, hogy nincs teljesen elveszve. – Figyelembe véve az átlagéletkort, és hogy nincsenek sztárjátékosaik, a Prérifarkasok idén jobban játszanak a vártnál – sorolta, amit nem sokkal korábban olvasott. – A szerdai játékot illetően mitől tart a legjobban? Azok ketten úgy bámultak rá, mintha ismeretlen nyelven szólalt volna meg. Mondjuk latinul. Bruce Fish eltűnt a szék mögött, Rob a tárcájába süllyesztette a baba képét. – Jön a reggeli – vetette még oda és gyorsan távozott, világosan értésére adva Jane–nek, hogy szívesen beszélget újságírásról és kisbabákról, de nem a jéghokiról. Az utazás során egyre világosabb lett számára, hogy a játékosok tudomást sem vesznek róla. Bruce–szal és Robbal való rövid beszélgetését leszámítva senki sem szólt hozzá. Örökké csak nem nézhetik levegőnek! Be kell engedniük az öltözőbe, válaszolniuk kell a kérdéseire. Akkor csak meg kell szólalniuk, különben diszkriminációért olyan pert akaszt a nyakukba, hogy arról koldulnak! Jane nem kért sem muffint, sem narancslét. Levette a szürke gyapjúblézerét és elnyújtózott a székek között. Átdobta magát a folyosó felőli ülésre, kirakta a cikkeit és a könyveit, és munkához látott, hogy kiderítse, mi a különbség a gólok és a mérkőzés alatt szerzett pontok között, 42

milyen szabálytalanságért milyen büntetés jár, és hogy mit is jelent az örökké vitatott túlütés vagy tilos felszabadítás. Kivett egy jegyzettömböt az aktatáskájából, leírogatott ezt–azt és a könyvbe ragasztgatta a lapokat. Nem ez volt a leghatékonyabb módja, hogy mederben tartsa a munkáját és az életét, és próbált haladni a korral: a laptopján futott is egy program, de soha nem jegyzetelt a számítógépbe, mindig csak papírra, és azokat másolta be. Beszerzett nemrégiben egy határidőnaplót is, de ebbe is csak beragasztotta a jegyzeteit. Hiába vett tavaly egy zsebszámítógépet, sosem tudta igazán megszokni és végül elpasszolta egy barátnőjének. Pánikba esett az öntapadós jegyzetei nélkül. Felírt pár ismeretlen hokis szakkifejezést és beragasztotta őket a könyvbe. Lopva Lucra sandított: a lehajtható műanyag tálcán egy pohár narancslé pihent, míg Luc hosszú ujjaival a papírszalvétát cafatokra tépte és a darabkákból galacsinokat gyúrt. – Luc! – szólalt meg valaki, és Luc hátrafordult. Kék szeme valahová Jane mögé meredt. Felnevetett egy viccen, ami Jane–ig nem jutott el. Fehér, szabályos fogsora volt, mosolya izgató, bűnös gondolatokat ébresztett minden nőben. Luc Jane felé fordult, és Jane azonnal megfeledkezett a fogairól. Luc úgy nézett rá, mint egy foltra a nyakkendőjén: ez meg hogy került ide? Látszott rajta, hogy egészen egyszerűen lövése sincsen, mit 43

keres ez a nő a fedélzeten. Tekintete Jane arcáról a nyakára tévedt és tovasiklott egyszerű fehér blúza gombolására, majd a gallérnyílásban állapodott meg. Jane–nek ez kellemetlen volt és elakadt tőle a lélegzete. Éppen oda szorul benne a szusz, ahol a szemrevételezés zajlott. Dermedt pillanat volt, és hosszúra nyúlt. A feszültség sokáig ott maradt közöttük. Luc egyszer csak felvonta a szemöldökét és anélkül, hogy felnézett volna, elfordult. Jane végre egy nagyot sóhajtott. Akkor Luc Martineau most letesztelte és kevésnek találta őt. Amikor a gép földet ért Phoenixben, tizenkét fok volt, és sütött a nap. A játékosok kisimították a nyakkendőjüket, felvették a zakójukat, és áramlani kezdtek a busz irányába. Luc megvárta, amíg Jane Alcott elmegy előtte, aztán beállt mögé a sorba. Miközben magára kapta Hugó Boss zakóját, hátulról is szemügyre vette a nőt. Jane karján gyapjúblézer, kezében egy könyvekkel és újságokkal megtömött aktatáska. Haja szoros copfba fogva, a hajtincsek vége a vállát verdeste, ahogy meg–megindult előre a sor. Olyan alacsony volt, hogy feje búbja a férfi válláig sem ért. Luc orrát a kölni– és arcszeszfelhőben enyhe virágillat ütötte meg. Az aktatáska sarka fennakadt egy ülés háttámlájában, és Jane megbotlott. Luc karon ragadta, nehogy elessen, de a táskából újságok, 44

könyvek és mindenféle jegyzetek szóródtak szét a földön. A férfi elengedte Jane karját, aztán letérdelt mellé a szűk folyosón. Felvette az NHL hivatalos szabálykönyvét és a Hokiról kétbalkezeseknek című munkát: – Nem igazán van képben, mi? – ahogy odaadta Jane–nek a könyveket, ujjbegyük összeért. Jane felemelte a fejét. Arcuk néhány centire volt egymástól, és Luc kapva kapott az alkalmon, hogy alaposan szemügyre vegye a lányt. Ragyogóan tiszta bőr, finom arcán enyhe pír. Szeme akár a nyári fű színe, az íriszen látszik a kontaktlencse halvány vonala. Ha nem lenne újságíró, és nem kérdezte volna meg a legelső találkozásukkor, hogy gyógyszerfüggő–e, nem is lenne visszataszító. Talán még tetszene is. Talán. – Eleget tudok – Jane elkapta a kezét, és belegyömöszölte a könyveket a táska elülső rekeszébe. – Naná, hogy tud, okostojás. – Letépett egy odaragadt jegyzetlapot a térdéről: Mi a fene az a body check? Csuklón ragadta Jane–t és a tenyerébe nyomta a papírt. – Úgy tűnik, lövése sincs. Felálltak, és Luc elvette Jane–től az aktatáskáját. – Én is tudom vinni – tiltakozott a lány, miközben a nadrágzsebébe gyűrte a fecnit. – Hadd segítsek! 45

– Most már hiába akar kedves lenni, elkésett vele. – Eszemben sincs. Le akarok kászálódni innét, mielőtt itthagy a busz. – Ó! – Jane akart valamit mondani, de ennyire futotta. Copfjának ringása izgatottságról árulkodott. Mikor felszálltak a buszra, Jane a vezérigazgató mellé ült, Luc pedig a nő ölébe tette az aktatáskát, hátrament és ledobta magát a Rob Sutter előtti ülésbe. – Hé, Luc – szólt oda neki –, csinos a kicsike, mi? Luc néhány sorral előbbre pillantott Jane feszes copfjának tincseire. Nem volt csúnya, de nem is volt az esete. Neki a Barbie baba–típusú nő volt az ideálja. A hosszú combú, nagy mellű. Hosszú hajú, vörös ajkú. Az olyan nő, aki szívesen kényezteti a férfiakat, és nem vár cserébe mást, csak kényeztetést. Tisztában volt vele, mit gondolnak emiatt róla, de nem izgatta. Jane–nek szép a bőre, és a hajával sem lenne gond, ha nem fogná össze olyan szorosan. Viszont kicsi a melle. A blúza járt az eszében. Csak felszállás után vette észre, amikor hátrafordult, hogy válaszoljon Vlad Fetisov egy kérdésére. Ekkor megakadt a szeme Jane domborodó selyemblúzán. Most elgondolkodott, vajon bejön–e neki vagy sem. – Nem kimondottan – válaszolt Robnak. – Szerinted igaz, hogy lefeküdt Duffyval, hogy megkapja a munkát? 46

– A többiek ezt mondják? – Vagy ha nem Duffyval, akkor a Seattle Timesnál dolgozó haverjával. Lucnak hányingere lett a puszta gondolattól, hogy egy olyan fiatal nő, mint Jane szétteszi a lábát két vén szivarnak, hogy megkapjon egy melót. Nem is értette, miért érdekli, így volt–e vagy úgy. Vállat vont és túllépett Jane–en és a szexuális igényein. Fontos hívást várt menedzserétől, Howie–tól. Howie Los Angelesben élt, és mindhárom gyerekét egy dél–kaliforniai bentlakásos iskolába járatta. Mennél többet gondolkozott rajta Luc, annál inkább meg volt győződve arról, hogy az a bentlakásos kaliforniai iskola ideális megoldás lesz Marie számára. Az élete nagy részét úgyis Dél–Kaliforniában töltötte. Ott otthon lehetne. Visszakapná az életét. Ez lesz a lehető legjobb megoldás mindenkinek. A Chinooks játékosai tizenegyre már bejelentkeztek a szállodába. Gyorsan megreggeliztek, hiszen a menetrendjük szerint kettőkor már az America West Aréna jegén kellett lenniük. A csapat két hete nem vesztett meccset, Luc pedig már öt bekapott gól nélküli mérkőzést hozott az idényben. Az előző kapitány, John Kowalsky visszavonulása óta nem jelentett veszélyt senkire a csapat. Ám ez az év más volt. Ebben az évben fel voltak pörögve. 47

Négyre már vissza is értek a szállodába. Luc a szobájába liftezett és felhívta az egyik ismerősét. Amikor két órával később ismét kilépett a liftből, készen állt, hogy élvezze az életet, amíg még fiatal. Jenny Davisszel először a United Airlines Denverbe tartó gépén találkozott. Szódavizet és citromot, egy zacskó mogyorót és egy papírszalvétát szolgált föl neki. A szalvétára a neve és a telefonszáma volt felírva. Mindez három éve történt, és amikor Luc Phoenixben járt, vagy éppen Jenny volt Seattle–ben, összefutottak. A dolog kölcsönösen kielégítő volt számukra. Jenny kielégítette őt. Ő pedig Jennyt. Aznap este a szálloda előterében találkoztak és elkocsikáztak a Durant’sba. Az étteremben Luc elfogyasztotta meccs előtti vacsoráját, ami báránysültből, Caesar salátából és vadrizsből állt. Utána Jenny elvitte magához scottsdale–i otthonába, és feltálalta neki a desszertet. Takarodóra visszafuvarozta a szállodába. Luc szerette, ha mozgalmas az élete. Tökéletesen nyugodtan, kipihenten lépett a szállodába. Készen állt, hogy másnap szembeszálljon a Prérifarkasokkal. Pár percet beszélgetett a csapattársaival a bárban, aztán elindult a szobájába. Jobb térde rendetlenkedett, ezért fölkapta az üres jegesvödröt a tévé tetejéről, aztán lesétált az előcsarnokba, a jégautomatához. Ott majdnem visszafordult. Jane Alcott a csokiautomata előtt állt és szórta bele a 48

pénzt. A haja feltűzve, kócos fürtjei a feje búbjáról lógtak lefelé. Közelebb lépett a géphez és megnyomta a kiválasztógombot, mire egy zacskó mogyorós M&M’s pottyant a kiadó nyílásba. Lehajolt érte. Ekkor történt, hogy Luc meglátta szép, formás hátsóját. Bocimintákkal tarkítva. Kék flanelpizsamája ugyanis telis–tele volt bocimintával. Kezeslábas volt, és hátulról olyan hatást keltett, mint egy száras alsónadrág. Amikor hátrafordult, jött az igazi sokk. Jane fekete keretes szemüvegben volt, kicsi és szögletes lencsékkel. A harcos feministák hordanak ilyet. Egyszerűen ocsmány, gondolta Luc. Jane nagyot nézett. A szava is elakadt. – Azt hittem, maguk ilyenkor már rég ágyban vannak. Azt a mindenit, hogy egy nőnek lehet nulla az erotikus kisugárzása! – Ez mi? – bökött felé a vödörrel. – A „soha többé ne dugjanak meg” jelmez? Jane a homlokát ráncolta. – Lehet, hogy meglepi, de én dolgozni jöttem, nem dugni. – Még szerencse. – Luc a Sutterrel való beszélgetésre gondolt. Lefeküdt volna Jane az öreg Virgil Duffyval, hogy megkapja a munkát? Az a hír járta, hogy Virgil rajong az olyan fiatal nőkért, akik az unokái lehetnének. Sőt, mikor Luc először Seattle–be jött, Sutter azt mondta neki, hogy még 1998–ban Virgil el akart venni egy fiatal nőt, de a 49

csajnak megjött az esze, és faképnél hagyta az oltár előtt. A játékos nem hitt a pletykáknak, mert nem tudta, mi igaz belőlük. Mindenesetre képtelen volt elképzelni Virgilt a kéjenc szerepében. – Nem hinném, hogy ebben az öltözékben körülrajonganák. Jane kibontotta a zacskót. – Nem úgy, mint magát, Lucky. – Luc nem örült, hogy így szólítja a nő, de nem tette szóvá. – Láttam elmenni egy szöszivel. Ha tippelhetek, szerintem stewardess. Nem tudta eltitkolni azt a „repülj velem” stílusát. Luc a jégautomatához lépett és felemelte a fedelét. – A másod–unokatestvérem. Nem gondolta, hogy Jane elhiszi, de nem izgatta: azt hisz, amit akar, és azt írja meg, amivel el lehet adni az újságot. – Minek a jég? A térde? – Nem. – Ez a nő sajnos okosabb, mint kéne. – Ki az a Gump Worsley? – kérdezte a nő. Gump legendás hokis volt: többet volt a pályán, mint bármelyik kapus a történelemben. Luc tisztelte az eredményeit és a megszállottságát. Évekkel ezelőtt az ő mezszámát vette föl, kabalából. Nem olyan nagy dolog. És nem is hétpecsétes titok. – Már megint rólam olvasott? – kérdezte, miközben megtöltötte jéggel a vödröt. – Le vagyok 50

nyűgözve – mondta, de nem érdekelte, ha nem túl meggyőző. – Nem szükséges. Ez a munkám. – Egy csokis mogyorót vett a szájába, és amikor a férfi nem szólt semmit, felhúzta a szemöldökét. – Nem is válaszol? – Nem. – Jane rájött, hogy a csapat egyetlen tagja sem óhajt vele együttműködni. Összebeszéltek, és arra jutottak, hogy összezavarják, hogy kikészítik, amíg ő végül haza nem menekül. Az öltözőn kívül babafotókat mutogatnak és mindenféléről elbeszélgetnek vele, csak arról nem, amiért jött: a hokiról. A játékosok az öltözőben csak annyira voltak hajlandók együttműködni, hogy elkerüljék a kiközösítés vádját, de többre nem. Lucot nem igazán mozgatta a terv. Persze ki lehet készíteni, de attól még nem fog hazamenni. A néhány beszélgetésük után Luc úgy látta, Miss Alcottot nem lehet egykönnyen letéríteni az útjáról. – De tudja, mit mondok magának? – Luc becsapta a jégautomata fedelét, és elindult. Közben még odasúgta: – Kutakodjon tovább, mert az a Gump–dolog tényleg érdekes sztori. – A kutakodás is a munkám része, de ne aggódjon. Nem érdekelnek a piszkos kis titkai – kiáltotta utána. Lucnak nem voltak titkai. Már nem. Mégis történtek olyan dolgok a magánéletében, amikről nem szeretett volna a lapokban olvasni. Nem 51

szerette volna, ha kitudódik, hogy különböző városokban különböző nőismerősök várnak rá, bár ezzel az információval még nem kerülne az újságok címlapjára. A legtöbb embert nem érdekelné. Nem volt felesége, és egy nővel sem volt szorosabb kapcsolata. Visszament a szobájába, és bezárkózott. Egyetlen titka volt, de azt nem akarta, hogy kitudódjék. Egyetlen titok, ami miatt hideg verejtékben ébredt éjszakánként. Minden alkalommal úgy lépett a pályára, hogy tudta: egyetlen jól eltalált ütés egy életre nyomorékká teheti, és örökre tönkreteheti a pályafutását. Luc egy kéztörlőbe csavarta a jeget, és alsónadrágra vetkőzött. Megvakarta a hasát, leült az ágyra, lábát kitámasztotta egy párnával, aztán rátette a jeget. Egész élete, minden vágya arról szólt, hogy jéghokizzon, és megnyerje a Stanley–kupát. Az biztos, hogy régóta gürcölt már érte. Tizenkilenc évesen más srácokat kicsapnak a főiskoláról, ő meg bekerült az NHL–be. Fényes jövő elé nézett. Ez a fényes jövő egy időre kisiklani látszott. Luc a fájdalom, a függőség és a gyógyszerek ördögi körébe került. A gyógyulás és a kemény munka örvényébe. És most végre esélyt kapott, hogy visszatérjen. Ebből merített erőt. Tavaly elhódította a Conn Smythe–trófeát, de most mintha a kispadra kényszerült volna: mintha nem 52

lenne képes arra, amit ez a játék megkíván. A Chinooks vezetőségében volt, aki úgy vélte, túl sok pénzt adtak az első osztályú kapusukért, és hogy Luc nem képes folytatni egykori reményteljes pályafutását. Bármilyen ára volt is, bármennyi fájdalmat kellett eltűrnie játék közben, sosem bocsátotta volna meg magának, ha hagyja, hogy bármi is önmaga és a kupagyőzelem közé álljon. Pillanatnyilag csúcsformában volt. Minden meccset megnézett, minden kapura lövésből igyekezett tanulni valamit. A helyén érezte magát, de tudta, milyen gyorsan beüthet a végzetes krach. Ha elveszti a játék felett az uralmát. Ha beenged pár potyagólt. Ha elszámítja a korong sebességét és elengedi maga mellett, be a hálóba. Minden kapussal megtörténik, hogy egy mérkőzés kicsúszik a kezéből és még a kapu is ellene fordul, de ettől még nem lett a dolog kevésbé rémisztő a számára. Egy rossz meccs nem jelentett rossz idényt. Legtöbbször. De Luc ezt a legtöbbszört nem reszkírozhatta meg.

53

3. FEJEZET A SZERSZÁM: Egy játékos lába között Megszólalt a telefon Jane laptopja mellett. – Halló! – szólt bele egy kis idő után. A vonal másik végén azonban nem volt senki. Ahogy az előző hét alkalommal sem. Tárcsázta a recepciót, de ők sem tudták, ki lehetett a hívó, Jane lefogadta volna, hogy valaki, aki mezt hord. Mellé tette a kagylót. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott: öt óra van hátra a meccsig. Öt órája van, hogy befejezze a Szingli a nagyvárosban anyagát. Már előző este el kellett volna kezdenie a Timesnak szánt cikket, de a repülőút teljesen kimerítette: mielőbb ágyba akart kerülni, egy kis csokimajszolás meg szakkönyvolvasgatás után. Ha nem botlik bele Lucba a csokiautomatánál, biztos vesz Milky Wayt is. Elég ciki, hogy a bocis pizsijében mutatkozott. Nem akart szakadtnak látszani, de őszintén, mégis kit izgat, mit gondol róla Luc? De hiszen őt is izgatja. Vajon miért? Biztos genetikusan van bekódolva, hogy a nők igenis izgatottak lesznek egy jóképű pasi előtt. Ha Luc ronda lenne, ő biztos nem törte volna magát előtte. Csak ne lenne az a tiszta, kék szeme, azok a szép, hosszú pillái és a teste, amitől egy apáca is elbőgi magát; akkor ő bizony elvette volna azt a 54

Milky Wayt, sőt megfejelte volna egy nagy tábla Hershey’s–zel is. Csak ne lenne az az ördögi, bűnös gondolatokra sarkalló mosoly az arcán, hogy muszáj legyen arra a pucér hátsójára gondolni, bizonyára ő sem kapja azon magát, hogy stewardessekről karattyol, mint egy féltékeny hokicicus a pálya szélén. Nem engedheti meg magának, hogy a játékosok előtt ne profiként mutatkozzék. Kicsit kedvesebben viselkednek vele, mióta megérkeztek. Receptekről, kisbabákról beszélgettek, és Jane, hiszen nőből van, természetesen érdeklődő volt. Csak a hokiról nem tudott velük beszélgetni, hacsak felhozta a témát, mintha bevarrták volna a játékosok száját. Jane visszaolvasta a cikk első felét, és átírta pár helyen: Szingli a nagyvárosban Belefáradva a hajápolási cikkekről és a férfihűségről folytatott eszmecserébe, új témára hangoltam a barátnőimet, és belemerültem a nachos és a paradicsomszósz rejtelmeibe. És ahogy elnézegettem a papagájokkal és sombrerókkal díszített falat, azon morfondíroztam, vajon csak a férfiakból vált–e ki szorongást a hűség. Ott ültünk négyen, harmincnégy éves nők, egyikünk sem volt még férjnél, nem büszkélkedhetett valódi, hűséges párkapcsolattal – leszámítva Tina egyszeri próbálkozását, amikor 55

összeköltözött a volt főnökével. Akkor most ki volt a hibás, ők vagy mi? Van egy mondás, valahogy így szól: „Ha egy szobában összezársz két neurotikust száz másik emberrel, ők ketten biztosan egymásra találnak.” Másról van szó, mint arról, hogy nem volt problémamentes pasi készleten? Mi négyen talán „egymásra találtunk”? Azért lettünk jó barátnők, mert valóban élvezzük egymás társaságát, vagy mert mind neurotikusok vagyunk? Öt órával és tizenöt perccel azután, hogy belefogott a cikkbe, Jane végül elküldte a kész szöveget. Becsukta a laptopot, belehajította a jegyzettömbjét a retiküljébe, és az ajtó felé vette az irányt. Végigrohant az előcsarnokon, le a lifttel, és gyakorlatilag ki kellett tessékelnie egy idősebb párt a taxiból, hogy odaérjen. Amikor beért az America West Arénába, éppen a Prérifarkasok bemutatása zajlott. A tömeg őrjöngve tapsolt csapatának. Kapott egy belépőt a sajtópáholyba, de Jane a lehető legközelebb akart lenni az eseményekhez. Előreügyeskedte magát a harmadik sorba, hogy minél többet lásson és érezzen. Ez volt élete első hokimeccse. Nemigen tudta, mire számítson. Remélte, hogy győz a Chinooks, mert különben még őt okolják majd a vereségért. 56

Talált magának egy helyet a kapu mögött, éppen amikor a Chinooks játékosai léptek a jégre. Fújolás töltötte be az arénát. Milyen visszataszítóan viselkednek a Prérifarkasok szurkolói! Volt már meccsen, egyszer kiment a Mariners baseball–meccsére, de ott mintha nem lettek volna ennyire durvák a szurkolók. Visszafordult: a pályán épp Luc Martineau siklott feléje a jégen: teljes szerelésben és harcra készen. Jane inkább utána olvasott Lucnak, mint a többi játékosnak, így tudta, hogy Luc mezének minden darabja egyedi. Az aréna fényeit visszaverő zöld sisakja. A meze, melyre sötétzölddel volt rávarrva a neve a legendás Gump Worsley száma fölé. Hogy miért is volt Mr. Worsley legendás, ezt még ki kell derítenie. Luc kétszer körbesiklott a kapu körül, megfordult, és egy kört tett az ellenkező irányban. Beállt a kapuba, kettőt sózott a kapuvasra, aztán keresztet vetett. Jane elővette a jegyzetfüzetét, a tollát és az öntapadós jegyzettömbjét. Az első lapra felírta: babonák és rituálék? Bedobták a korongot és hirtelen mindent túlharsogott a játék: az ütők csattanása, a korcsolyák sercegése és a palánknak csapódó korong hangja. A szurkolók ordítottak és éljeneztek, a levegőben sörszag és pizzaillat szállt. A felkészülés alatt Jane számtalan felvételt nézett végig. Tudta, hogy pergő az iram, a videók mégsem tudták visszaadni a játék hatalmas 57

energiáját, sem a tömegre gyakorolt hatását. Időnként leállt a küzdelem és hangosbemondón közölték a szabálytalanságokat, aztán üvölteni kezdett a zene, amíg újból be nem dobták a korongot, és indult a buli. Jane, miközben szorgosan jegyzetelt, rájött, hogy mi az, amit sem a csapat saját felvételei, sem a televíziós közvetítés nem képes megmutatni. A fontos dolgok nem mindig a játék sűrűjében történtek. Rengeteg esemény zajlott a sarokban, bunyó és lökdösődés, miközben a korong már a pálya közepén volt. Megfigyelte, hogy Luc több alkalommal is elkaszálta annak a Phoenix– játékosnak a lábát, aki balszerencséjére ütőtávolságon belül tartózkodott, látta, hogy a Prérifarkasok korcsolyáit is hatékonyan kampózza ütőjével, sőt, amikor Luc kinyújtotta a karját, hogy megállítsa Claude Lemieux–t, két férfi Jane mögött felugrott és úgy ordította: „Beszari alak vagy, Martineau!” Síp, a játék leállt, Claude Lemieux feltápászkodott a jégről, és Martineau durvaságért újabb büntetést markolhatott fel: két perc. A kapus a büntetőpadról nehezen tudna védeni, ezért Bruce Fish vállalta helyette a kiállítást. Miközben Fish a büntetőpadhoz siklott, Luc lazán felkapta vizespalackját a háló tetejéről, sisakrostélyon keresztül a szájába spriccelt és kiköpte. Megmozgatta a vállát, csinált egy fejkörzést, aztán visszadobta palackját a hálóba. 58

Folytatódott a játék. A tempó a vad és a majdnem normális között ingadozott. Majdnem. Mikor Jane már azt hitte, mindkét csapat szabályosan kezd játszani, a korongért folytatott küzdelem azonnal eldurvult. És a nézőket semmi nem hozta annyira lázba, mint ha a játékosok ledobták a kesztyűt és össze ugrottak a sarokban. Jane nem hallotta, pontosan mit mondanak egymásnak a játékosok, de nem is kellett. Leolvashatta a szájukról. A bé betűvel kezdődő szó volt a favorit. Még az edzők körében is, akik a cserepad mögött álltak konszolidáltan, öltönyben nyakkendőben. Ha a cserepadon ülő játékosok éppen nem szitkozódtak, hát köpködtek. Jane még sosem látott férfiakat ennyit köpködni. Észrevette, hogy a tömegből jövő bekiabálások nem korlátozódtak a Chinooks kapusára. A Seattle bármelyik játékosa került hallótávolságba, máris felharsantak a Jane mögött ülők: – Buzi! – majd pár Budweiser után fokozott leleménnyel: – Buzi nyolcvankilences! – Vagy: buzi harminckilences, vagy amilyen számú játékos épp jött. Az első harmad tizenötödik percében Rob Sutter felkente az ellenfél játékosát a palánkra, de úgy, hogy belerengett a plexiüveg. Jane azt hitte, szétreped. A Prérifarkas lefolyt a pályára, és megszólaltak a sípok. – Buzi Pöröly! – kiáltotta Jane mögött a férfi, miközben a nő azon gondolkodott, vajon hallanak– 59

e ebből a hangzavarból a játékosok valamit is. Rengeteg alkoholt kellene innia, hogy legyen mersze beszólni Pörölynek, hogy köcsög. Túlságosan félne, hogy később összetalálkoznak a parkolóban és „kioszt egy–két sallert”. Az első két harmad gólt nem hozott, főként a két kapus parádés védéseinek köszönhetően. Ám a Prérifarkasok jól indultak az utolsó harmadban. A csapatkapitány átverte a Chinooks védőit és megindult a kapu felé. Luc kijött rá, de a Prérifarkas Luc válla fölött a bal pipába lőtte a korongot. Luc még bele tudott érni, de nem tudta az ellenfél ziccerét kivédeni. A tömeg állva éljenzett, miközben Luc a kapuhoz siklott. Ütőjét és kesztyűjét nyugodtan a háló tetejére helyezte. Ahogy a villogó kék fény jelezte a gólt, védőrácsát feltolta, fogta a palackját és vizet spriccelt a szájába. Jane onnan, ahol ült, csak profilból láthatta. Luc arca kissé kipirult, nedves haja a halántékához tapadt. Víz csorgott a szája sarkából, le az állán, a nyakán és mezének nedves gallérján. Luc leengedte a palackot, visszahajította a hálóba, és szó szerint felvette a kesztyűt. – Bekaphatod, Martineau! – kiáltotta az egyik férfi Jane háta mögül. – Bekaphatod! Luc felpillantott, és Jane választ kapott az egyik kérdésére. A bekiabálót tisztán lehetett hallani a jégen. Luc egyszerű, kifejezéstelen arccal nézett a hang irányába. Felkapta az ütőjét, és ahogy lejjebb nézett, észrevette Jane–t. Hosszú 60

másodpercekig bámulta, aztán megfordult, és a cserepadhoz siklott. Jane nem tudta, vajon hogyan érintik Lucot a bekiabálások, de most nem ért rá ezen mélázni. Összetette a kezét és azon imádkozott, hogy a Chinooks gólt lőjön a maradék tizenöt percben. Ne felejtsd el, hogy hokisokkal lesz dolgod. Tudod, nagyon babonásak lehetnek, figyelmeztette Leonard. Ha a Chinooks kifog egy vesztős szériát, te leszel a hibás és pakolhatsz. Az eddigi bánásmódból arra következtetett, ehhez nem kell semmi komoly ürügy. Tizennégy perc húsz másodpercre volt szükségük, hogy végül kijátsszanak egy emberelőnyt. Az utolsó harmad döntetlennel ért véget. Jane megkönnyebbülten felsóhajtott. Vége! Gondolta ő. Öt perc hosszabbítást mutatott a kijelző. Egállal indulhatott a pakk a ráadásban, amit négy–négy mezőnyjátékos és a két kapus küzdött végig. Egyik csapat sem talált az ellenfél kapujába, így a meccs valóban döntetlenként került a jegyzőkönyvbe. Jane fellélegezhetett. Nem hibáztathatják, nem kell mennie pakolni. A jegyzettömböt és a tollat a retikülbe tette és a Chinooks öltözője felé vette az irányt. Felmutatta a sajtóigazolványát. Görcsbe rándult a gyomra, amikor áthaladt az előcsarnokon. Egy profinak ez meg sem kottyan. Nyugalom. 61

Nézz a szemükbe, emlékeztette önmagát. Elővette parányi diktafonját. Belépett az öltözőbe. Lecövekelt a lába, mintha a földhöz ragadt volna a Martens bakancs talpa. A padok és a nyitott öltözőszekrények előtt a meztelenség különböző fokozatait bemutató férfiak álltak, és vetkőztek. Kőkemény izmok fürödtek az izzadságban. Csupa fedetlen mellkas és hát, egy–egy kivillanó has és fenék és… Jóságos ég! Arca lángra gyúlt, szeme majdnem kiesett a helyéről, amikor megakadt Vlad „Barbár” Fetisov oroszos méretű szerszámán. Jane elkapta tekintetét, de csak azután, hogy megbizonyosodott arról, amit korábban hallott. Ahogy az európai férfiakról tudta, Vlad sem volt körülmetélve, ám nem ez volt a lényeg. Jane először el akart motyogni egy bocsánatkérést, de még idejében eszébe jutott, hogy azzal beismerné, hogy meglátott valamit. A férfi újságírók nem zavartatták magukat. Akkor ő miért is tenné? Nem kukkolt a gimis fiúöltözőben. Láttál már péniszt, Jane. Nem olyan nagy szám. És ha egyet láttál, mindet láttad… Na, jó, ez nem igaz. Egyes péniszek jobbak, mint a többi. Elég! Elég volt a péniszekről való elmélkedésből, figyelmeztette önmagát. Nem azért vagy itt, hogy a szájad, tátsad. Azért vagy itt, hogy elvégezd a munkád, és pont annyira jogod van itt lenni, mint a férfi kollégáidnak. Ez a lényeg, és te profi vagy. Ezt mondogatta magának, miközben átvágott a 62

játékosok és a többi újságíró között, ügyelve, hogy tekintete ne tévedjen a vállrégió alá. Egyedül volt nő egy megtermett, életerős, meztelen jéghokisokkal teli öltözőben. Nagyon nem odavalónak érezte magát. Magasra emelt fejjel csatlakozott a kollégákhoz: a Chinooks egyetlen gólját szerző jobbszélsőt, Jack Lynchet interjúvolták éppen. Míg Jane előásta jegyzetfüzetét, a játékos megvált a rövidnadrágjától. Jane szinte biztos volt benne, hogy száras alsó van rajta, de nem szándékozott megbizonyosodni felőle. Ne nézz oda, Jane! Akármi lesz, csak ne nézz oda! Bekapcsolta a diktafonját és az egyik kérdező szavába vágott: – A múlt hónapban elszenvedett sérülése után egyesek azon a véleményen voltak, hogy nem lesz olyan formában, mint az idény elején. Mit gondol, ezzel a góllal kifogta az ilyen találgatásokat terjesztők vitorlájából a szelet? Jack kinyújtotta a lábát a padon, és a válla fölött felnézett Jane–re. Arcán egy frissen összevarrt seb vöröslő hege, felsőajkán pedig egy régi seb éktelenkedett. Letekerte a zoknija fölé tekert fáslit, és olyan sokára szólalt meg, hogy Jane–t elfogta a félelem, hogy nem is szándékozik válaszolni. – Hát, remélem – szólalt meg végül. Két szó. Ennyi volt. 63

– Mi a véleménye a mai döntetlenről? – kérdezte egy másik újságíró. – A Prérifarkasok nagyon keményen játszottak. Természetesen a győzelmet akartuk, de be kellett érnünk a döntetlennel. Amikor újabb kérdéseket akart feltenni, túlbeszélték, elnyomták. Összeesküdtek ellene. Próbálta megmagyarázni magának, hogy biztos csak paranoiás, de amikor csatlakozott a Chinooks csapatkapitányával, Mark Bresslerrel interjút készítők kis csoportjához, a játékos egyszerűen levegőnek nézte, és csak mások kérdéseire válaszolt. Megszólított egy sárga taréjos újoncot. Arra számított, hogy az újonc kapva kap az interjúlehetőségen, de olyan rosszul beszélt angolul, hogy két szót is alig tudott kinyögni. Pörölyhöz lépett, de amikor az ledobta a herevédőjét, Jane ugyanazzal a lendülettel továbbment. Miközben azt hajtogatta magában, hogy ő profi, és a munkáját végzi, képtelen volt rá, hogy odasétáljon egy anyaszült meztelen férfi elé. Legalábbis az első estén. Nemsokára leesett neki a tantusz, hogy néhányan az újságíró kollégák közül is neheztelnek rá, a játékosok pedig nem fognak több kérdésére válaszolni. A férfi kollégái viselkedése egyáltalán nem lepte meg. A Times sporttudósítói sem bántak vele másként. 64

Semmi gond, ebből az anyagból már meg tudja írni a cikket, gondolta, amint a csapat kapusa felé vette az útját. Luc egy sarokban ült a padon, lábánál nagy sporttáska hevert a földön. Mindent levett magáról, kivéve a hosszú szárú termoalsót és a zoknit. Meztelen mellkasára lelógott a nyaka köré dobott törölköző. Nézte, ahogy Jane közeledik felé és vizet spriccelt a szájába. Alsóajkán megült egy vízcsepp, aztán legördült az állán és a szegycsontjára hullott, nedves csíkot hagyva végigcsorgott az íves mellkasán, izmos hasán, és eltűnt a köldökében. Alhasán tetoválás: fekete patkó. A patkó két szára alulról ölelte körbe a köldökét, a híd és a patkószögnyílás árnyékolása mélységet adott a rajznak. A tetoválás alsó része eltűnt az alsója gumírozása alatt, Jane pedig arra gondolt, hogy egy ilyen pasinak mi szüksége lehet szerencsepatkót hordani a micsodája felett. – Nem adok interjút – mondta, mielőtt a nő bármilyen kérdést feltehetett volna. – Annyit kutakodott utánam, magától is kitalálhatta volna. Jane magától is kitalálta, de rá se rántott. A csapat kiközösítette, ő pedig készült a visszavágásra. Bekapcsolta a diktafont. – Mit gondol a mai meccsről? Nem várta, hogy Luc válaszoljon, és ő nem is tette. – Úgy tűnt, hozzáér az ütője a koronghoz, mielőtt az a hálóba csapódik. 65

A férfi állán lévő seb különösen fehérnek tűnt, de arca kifejezéstelen maradt. Jane egyre kényelmetlenebbül érezte magát. – Nem nehéz az összpontosítás, miközben a szurkolók mindenfélét odakiabálnak az embernek? A kapus törölközője sarkával letörölte az arcát. De nem válaszolt. – Én nem hiszem, hogy el tudnám engedni azokat az aljas beszólásokat a fülem mellett. Kék szemét továbbra sem vette le Jane–ről, de lebiggyesztette a szája sarkát, mintha idegesítené az újságírónő jelenléte. – A mai este előtt nem is gondoltam volna, hogy a hokiszurkolók ennyire durvák. A mögöttem ülők részegek és gorombák voltak. Felfoghatatlan számomra, hogy valaki feláll és azt ordítja ennyi ember előtt, hogy „bekaphatod”. Luc levette a törölközőt a nyakából, és végül megszólalt: – Ha maga is feláll és azt óbégatja, hogy bekaphatod, most tutira nem jött volna ide engemet buzerálni, okostojás. – És miért nem? – Mert páran megvártuk volna. Néhány pillanatnak el kellett telnie, míg Jane– nek leesett, mit is mondott ezzel a férfi. Döbbent nevetés tört ki belőle. – Azért talán most nem ez a helyzet, ugye? – Nem teljesen. 66

Luc felállt és alsója gumírozásába akasztotta hüvelykujját. – És most menjen innét, és zaklasson valaki mást! – Mikor a nő nem mozdult, hozzátette: – Hacsak nem akar még jobban zavarba jönni. – Nem vagyok zavarban. – Úgy el van pirulva, csak úgy lángol a feje. – Nagyon meleg van idebent – hazudta. Csak Luc vette volna észre? Biztos nem. – Nagyon meleg van. – Remélem, meggondolta, mert még melegebb lesz. – Megint úgy mondta: meggondúta. – Még pár pillanatig marad, és egy hogyishívjákkal találja magát szembe. Jane megfordult és menekülőre fogta. Nem azért, mert erre szólították fel, vagy mert szembe találná magát azzal a hogyishívjákkal, hanem mert közeledett a leadási határidő. Igen, itt a nyakamon a határidő, mondogatta magának, miközben kimenekült az öltözőből. Tízre ért a szállodába. Lefekvés előtt még meg kellett írnia a cikket és beküldeni határidőre. Bekapcsolta a laptopját, és nekiveselkedett élete első sporttudósításának. Tudta, hogy a Timesnál dolgozó kollégái ízekre szednék és belekötnének az élő fába is. Nem találnak majd benne egyetlen hibát sem. Jobban ír, mint bármelyik férfi, biztatta magát. A Chinooks egyenlített a Prérifarkasokkal szemben; Lynch a gólszerző, írta le a címet, aztán 67

hamar rá kellett jönnie, hogy a sportújságírás nem is olyan könnyű, mint elképzelte. Unalmas. Több órát küszködött, hogy összeálljon a szöveg, közben telefonbetyárok zaklatták, végül mellé tette a kagylót, kitörölte az addig írt szöveget, és újra belefogott. Attól a pillanattól kezdve, hogy bedobták a korongot az America West Arénába, a Chinooks és a Prérifarkasok kemény ütésekkel és bizsergető feszültséggel ajándékozták meg szurkolóikat a ma esti mérkőzésen. Mindkét csapat jól bírta az őrületes tempót, egészen addig, míg a Chinooks kapusa, Luc Martineau be nem engedett egy kék vonaltól érkező bombát. Mikor a hosszabbítás is véget ért, a döntetlenre álló csapatok… Luc számos védése mellett beszámolt Lynch góljáról és Pöröly kemény ütéseiről. Csak másnap hajnalban, miután elküldte a cikket, tudatosult benne, hogy Luc folyamatosan őt bámulta az öltözőben. Nem mindenki vette tehát semmibe, miközben flippergolyóként pattogott ide–oda. Megint érezte azt a baljóslatú szorítást a mellkasában és a fejében kongó vészharangokat. Komoly bajba sodorta az a babakék szempár és a legendásan gyors kéz. Még jó, hogy nem volt szimpatikus a pasinak. És ő maga is kétségtelenül viszolygott mindentől, ami Luckal volt kapcsolatos. Nos, a tetoválást leszámítva. A tetkó lefegyverezte. 68

Másnap kora reggel az öltönyt, nyakkendőt és harci sebeket viselő játékosok elindultak a reptér felé. A dallasi járatra való félórás becsekkolás után Luc meglazította a nyakkendőjét, és elővett egy pakli kártyát. Két csapattárs és a kapusedző, Don Boclair szálltak be pókerezni. Luc a hosszú repülőutakon játszott pókerpartik során érezte igazán, hogy csapattag. Miközben osztott, végigtekintett a BAC–111 utasterén, és megakadt a szeme egy pár kisméretű, magas sarkú cipőn. Jane felhajtotta az ülések közti karfát, és mély álomba merült. Oldalt feküdt, és most az egyszer nem volt összefogva a haja. Puha, barna hajtincsek hullottak az arcába és szétnyílt ajkainak széléhez értek. Egyik kezét az álla alá támasztotta. – Nem gondolod, hogy túl kegyetlenek voltunk vele tegnap? Luc Bresslerre pillantott, aki az előtte lévő ülés fölött hajolt feléje. – Nem – rázta a fejét, aztán letette maga elé a paklit a lehajtható asztalkára. Végignézett a lapjain, és egy nyolcas párral nyitott, amíg a mellette ülő srác, Nick „Medve” Grizzell bedobta a lapjait. – Semmi keresnivalója köztünk – folytatta Luc. – Ha már Duffynak egy újságírót kellett a nyakunkba akasztani, igazán választhatott volna olyasvalakit, aki egy kicsit is ért a jéghokihoz. – Láttad, hogy égett az arca tegnap este? 69

Mindannyian pukkadoztak a nevetéstől, miközben pár játékos bedobta a lapjait. – Jól szembe találta magát Vlad farkával. – Bressler letette a lapjait. – Drill. – Látta a Barbárt? – Aha. – Majdnem kiugrott a szeme a helyéről. – Luc osztott két lapot Don Boclairnek, ő maga pedig hármat húzott. – Én azt mondom, sosem fogja kiheverni – mondta. A csapat egyetértett abban, hogy Vlad körülmetéletlen farka ronda. Vlad ugyan nem így gondolta, de ő nem egyszer esett már a feje lágyára, tartották róla. Luc három nyolcassal nyitott, nyert, és győzelmét bevezették Don könyvébe. – Meddig zaklattátok a telefonhívásokkal? – kérdezte Luc. – Éjfél körül tette mellé a kagylót. – Az első este egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, amikor elmentünk szórakozni, ő meg egyedül üldögélt a bárban – vallotta be Don. Mindenki úgy nézett rá, mintha nem lenne százas. Az utolsó dolog, amit akartak, az egy újságíró – pláne egy nő –, aki körülöttük őgyeleg, amikor pihennek vagy kirúgnak a hámból. Legyen az szórakozás a sztriptíz bárban vagy csak az ellenfél kielemzése a hotel kávézójában, ez mind kizárólag a csapatra tartozott.

70

– Hát – kezdte magyarázkodását Donny, miközben osztott –, én nem szívesen nézem, hogy egy nő egyedül üldögél. – Micsoda nyálas szöveg! – kommentálta Grizzell. Luc megnézte a lapjait, és nyitott. – Ugye, Medve, te nem mondod azt, hogy kellemetlenül érezted magad? – Dehogy. Mennie kell – lerakta a lapjait. – Elfogyott a türelmem. – Vagy csak álmodik a nyomor? – Na jó, én kiszállok a partiból, és olvasok, amíg oda nem érünk. – Mindenki tudta, hogy Medve csak olyasmit olvas, amiben van kép. – Az olvasás nélkülözhetetlen. – Van Playboy–od? – kérdezte Don. – Tegnap meccs után szereztem egy Himt–t, de még nem kaptam vissza a Kopasztól – mondta, az újonc Daniel Holstromra utalva. – A Cicamaca kalandjaiból tanul angolul. Mind nevettek, miközben Don feljegyezte a könyvébe, hogy Bressler nyert. Mivel Seattle–ben laktak, sokan rajongtak Cicamacáért. Minden hónapban elolvasták a rovatot, hogy megtudják, ki ájult bele a kefélésébe, és hol hagyta Cica az áldozat testét. Luc megkeverte a kártyát és a békésen alvó Jane–re pillantott. Ez a nő biztos becsinálna a meglepetéstől, ha kitudódna, hogy az egyik srác pornómagazint olvas. 71

Aztán a meccsre terelődött a szó. Senki sem volt kibékülve a döntetlennel, legkevésbé Luc. A Phoenixnek huszonkét lövési kísérlete volt, és ő huszonegyet kivédett. Nem rossz teljesítmény, de ő az összes kapura lövés közül éppen azt az egyet szerette volna leginkább hárítani. Nem pusztán azért, mert végül bekapta, hanem mert inkább potyagól volt, mint egy igazi bomba. Lucban rendkívül erős volt a versenyszellem, és utált veszteni, de amit igazán utált, az a potyagól, mikor nem a képességeken múlott a meccs. Luc megint az utastér másik végében alvó Jane– re nézett. Melle a lágyan szétnyílt ajkain át beszívott és kifújt levegő ritmusára emelkedett. A potyagólnak köszönhető, hogy tegnap döntetlent játszottak? Minden idénybe kell egy vereség? Meglehet, de az a gól túl könnyedén becsúszott. Túl sok minden járt a fejében az elmúlt napokban? Befolyásolta magánélete a meccset? Híreket várt a menedzserétől, és a Marie–ügyet sem sikerült még megoldania. Jane, miközben aludt, kisimította arcából a haját. Vagy ez az újságírónő rontást hozott rájuk? Persze egyetlen döntetlen még nem egy istencsapása. De ha most pénteken kikapnak Dallasban… Mintha Bressler olvasott volna Luc gondolataiban, megszólalt: 72

– Tudtad, hogy balszerencsét hoz, ha egy nő kerül a kalózhajó fedélzetére? Luc nem tudta, de tökéletesen egyetértett. Semmi sincs, ami gyorsabban fölforgathatná egy férfi életét, mint egy akadékoskodó nőszemély. Péntek este a Chinooks négy–háromra vesztett a Dallas elleni szoros mérkőzésen. Szombat reggel, miközben Luc odakint várta a buszt, ami kivitte őket a reptérre, a Dallas Morning News sportrovatát olvasta. A főcím „Vért szívott a Chinooks” volt, és alapos összefoglalót adott arról, hogy mi történt a meccs második harmadától, aminek az elején a Chinooks újoncát, Daniel Holstromot arcon találta a korong. A korong, amitől Holstrom eldőlt, mint egy zsák, dallasi ütőről érkezett. Holstromot letámogatták a pályáról, és nem is tért vissza. Forrtak az indulatok, megtorlásra készültek. Pöröly nekiment a Dallas támadóinak, megragadta az egyik szélsőt a harmadik harmadban, és nem bánt vele kesztyűs kézzel. Ezután eldurvultak a dolgok, és hiába nyert csatákat a Chinooks a sarkokban, a háborút megkérdőjelezhetetlenül elveszítette. A Dallas támadói sorban kihasználtak minden emberelőnyt, és harminckét alkalommal lőttek a kapura. Ezen a reggelen senki sem volt bőbeszédű. Pláne miután Nystrom edzőtől megkapták a magukét az öltözőben. Zárt ajtók mögött rákezdett a 73

falszaggató szóáradatra. És mindenben igaza volt. Értelmetlenül szabálytalankodtak, és megfizették az árát. Luc összehajtotta az újságot és a hóna alá dugta. Kigombolta a zakóját, amikor tőle balra Jane lépett ki a forgóajtóból. A nő fürdött a texasi reggel ragyogó napfényében, copfjának végével lanyha szellő játszadozott. Térdig érő fekete szoknyát viselt, fekete blézert és garbót. Lapos sarkú cipőben cipelte azt a hatalmas aktatáskát meg az automatás kávét. Hogy teljes legyen a vizuális sokkhatás, az orrnyergére csúszott az ocsmány napszemüvege, kör alakú, légyzöld lencsével. Zéró erotikus kisugárzás. – Érdekes volt a tegnap esti meccs – tette le kettejük közé az aktatáskát. – Magának tetszett? – Annyit mondtam, érdekes volt. Mi a csapat indulója? Ha megverni nem is tudunk, agyonverünk? – Valami ilyesmi – mondta Luc nevetve. – Minek jár mindig szürkében meg feketében? Jane végignézett magán. – Mert jól áll. – Nem áll jól, szivi, úgy néz ki, mint a végítélet angyala. A nő belekortyolt a kávéjába. – Azt hiszem, úgy is le tudom élni a hátralévő életemet, ha nem követem Lucky Luc divattanácsait. 74

Tökéletes eleganciával válaszolt, mintha nem is övön aluli lett volna az ütés – legalábbis próbált elegáns lenni. Égő arca és az ocsmány szemüveg mögötti megszeppent tekintete viszont elárulta. – Na jó, de… – Luc elharapta a mondat végét, és a fejét csóválta. Felnézett az égre, és várta, hogy Jane bekapja a csalit. Nem kellett sokáig várnia. – Tudom, hogy meg fogom bánni – sóhajtott Jane –, de mi? – Hát, én csak arra gondoltam, hogy egy nő, aki nehezen talál magának pasit, több szerencsével indulhatna, ha egy kicsit jobban tálalná a testét. És nem viselne ocsmány szemüvegeket. – Nem ocsmány a szemüvegem, az pedig, hogy mit csinálok a testemmel, az én dolgom – mondta, és szájához emelte a kávéspoharat. – Csak az én dolgomról diskurálhatunk? A maga dolga tabu? – Pontosan. – Micsoda álszent! – Pereljen be érte. – Milyen ma reggel a kávé? – Finom. – Még mindig feketén issza? Jane a férfira pillantott és reflexszerűen letakarta a poharat. – Igen.

75

4. FEJEZET HOGYISHÍVJÁK: A bot boldogabbik vége Jane szinte félt körülnézni. Ezen a reggelen a Chinooks tagjai dermesztő látványt nyújtottak: akár egy vonatszerencsétlenség áldozatai. Jane nem tudta róluk levenni a szemét. Elöl ült a gépen, vele szemben Darby Hogue, a vezérigazgató–helyettes. Jane ölében kiterítve a Dallas Morning News. A sporthíreknél volt kinyitva. Ugyan már elküldte a beszámolóját az előző esti vérengzésről, de kíváncsi volt, a dallasi tudósítók mit emelnek ki a meccsel kapcsolatban. Előző este ő és a környék sportújságírói a konferenciateremben gyülekeztek, arra várva, hogy bebocsátást nyerjenek a Chinooks öltözőjébe. Kávéztak, kóláztak és valami enchiladaszerűséget majszoltak, vártak – aztán Nystrom edző végre előkerült és közölte: nincs interjú. A várakozás közben a dallasiak ugratták Jane–t és hasonló vérengzéses történetekkel szórakoztatták. Beszámoltak arról is, hogy melyik sportoló nem macerálja az újságírókat, melyik válaszol a kérdéseikre, és kiből nem lehetett kihúzni egy árva szót sem. Az arrogáns köcsögök listáját természetesen Luc Martineau vezette. Jane összehajtotta és eltette az újságot. Talán azért ilyen kedvesek a dallasi kollégák, mert 76

számukra mint nő nem jelent veszélyt. Talán másképp viszonyulnak hozzá, ha meg kell küzdeni az interjúkért az öltözőben. Nem tudta, de nem is érdekelte igazán. Jó volt látni, hogy nem minden férfi újságíró neheztel rá. Megkönnyebbült, hogy mégis akadt néhány kivételes férfi, akinek nem sérült az egója őmiatta. Eddig két cikket küldött be a Seattle Timesnak, és nem kapott semmiféle visszajelzést. A szerkesztő sem egy dicsérő, sem egy bíráló megjegyzést nem tett – amit jó jelnek is lehet venni. Az első cikkét egymás kezébe adták a játékosok, de ők sem tettek egy árva megjegyzést sem. – Olvastam az első tudósítását – szólt oda Darby Hogue a szemközti ülésről. Mennyi lehet, százhetven–valahány centi? Mezítláb. Cowboycsizmájában száznyolcvan. Tengerészkék öltönye a szabásából ítélve csináltatott darab, egy havi átlagfizetésért. Darby tüsi, belőtt répavörös hajának és egy nőénél is világosabb bőrének köszönhetően alig tizenhétnek nézett ki – bár Jane pontosan tudta, hogy huszonnyolc. Okos, ravasz barna szeme és hosszú, vörös szempillája volt. – Szép munka! – tette hozzá. Végre valaki véleményt mond! – Köszönöm. A férfi közelebb hajolt. – Máskor azért megemlíthetné a gólszerzési kísérleteinket – javasolta. Darby volt az NHL–ben a 77

legfiatalabb vezérigazgató–helyettes, és Jane azt olvasta róla, hogy tagja a legmagasabb intelligenciájú embereket tömörítő Mensának. Semmi kétség. Bár Darby igyekezett kerülni a pökhendiséget, fehér vászoningének zsebét pvc tolltartóval védte. – Tudja mit, Mr. Hogue – Jane igyekezett csábosán mosolyogni –, én nem mondom magának, hogyan végezze a munkáját, maga se mondja meg nekem, hogyan végezzem az enyémet. Darby hunyorított. – Korrekt. – Szerintem is. A férfi kihúzta magát, bőr aktatáskáját az ölébe tette. – Hátul szokott ülni, a játékosokkal. Jane mindig hátul ült, mert mire felszállt a gépre, az elülső üléseket az edzők és a vezetőség már elfoglalta. – Nos, kezdem nemkívánatos személynek érezni magam hátul – vallotta be. Az előző esti incidens után kristálytiszta lett, hogy érez a csapat Jane iránt. Darby ránézett. – Történt valami, amiről tudnom kéne? A múlt éjszakai telefonbetyárkodáson túl Jane egy döglött egeret talált az ajtaja előtt. Nagyon ki volt száradva a teste, mintha már egy ideje döglött lett volna. Úgy találhatták valahol, és direkt neki tették oda. Ha nem is egy lófej az ágyban, de azért 78

nem a véletlen műve. Már csak az hiányzott, hogy a játékosok azt higgyék róla, hogy fut a vezetőkhöz árulkodni. – Semmi, amit ne tudnék megoldani. – Vacsorázzunk együtt ma este, ott megbeszéljük. A nő csodálkozva nézte. Vajon Darby is azok közé az alacsony pasik közé tartozik, akik készpénznek veszik, hogy ő járni fog vele, csak azért, mert ő is alacsony? Az utolsó barátja százhetven centi magas volt, és teljesen beparáztatta. Már csak az hiányzik, hogy egy alacsony srác hívja randira. Pláne egy alacsony srác a Chinooks vezetőségéből! – Nem hiszem, hogy jó ötlet. – Miért? – Mert nem akarom, hogy a játékosok azt higgyék, kavarunk. – Mindig sportújságírókkal vacsorázom. Pontosabban Chris Evansszel. A kettő nem ugyanaz. Jane–nek kerülnie kell a pletykát. Első a hivatás! Hiába engedik be lassan harminc éve a nőket is az öltözőbe, még tartja magát a nézet, hogy a nők ezért a testüket adják. Nem gondolta, hogy a játékosok előtti hitele vagy népszerűsége ennél lejjebb zuhanhat, de nem akarta kipróbálni, mi van, ha mégis. – Csak arra gondoltam, unalmas lehet egyedül enni – tette hozzá Darby. 79

Jane valóban unta a magányos vacsorákat. Unta már a szállodai szoba falát vagy a csapat repülőjének belsejét. Talán egy teljesen nyilvános hellyel nem lesz gond. – Munkavacsora? – Természetesen. – A szálloda étterme jó lesz? – vetette fel Jane. – Hétkor megfelel? – A hét tökéletes. – Átkutatta az aktatáskája elülső zsebét, és kivette az útitervet. – Hol fogunk ma este megszállni? – LAX Doubletree – válaszolta Darby. – A szálloda mindig beleremeg, amikor egy–egy gép felszáll a szomszédos reptérről. – Csodás. – Üdv a sportolók elbűvölő világában! – mondta, és hátrahajtotta a fejét. Jane már belátta, hogy a „nyolc nap, négy meccs” nem volt más, mint daráló. Habár számtalanszor tanulmányozta már, most újra átfutotta az útitervet. Los Angeles, aztán San Jose. Az utak felén ha túl voltak, de ő alig várta, hogy hazamehessen. A saját ágyában akart aludni, a saját kocsiját akarta vezetni, nem pedig buszozgatni, és a saját frigóját akarta nyitogatni, nem a szállodai minihűtőt. A Chinooksra még négy nap utazás várt, mielőtt visszatértek volna Seattle–be a „négy meccs, nyolc nap” ritmusát folytatva. Aztán megint indulás Denverbe és 80

Minnesotába. További szállodák és újabb magányos étkezések. Talán ez a Darby Hogue–gal való vacsora nem is volt olyan rossz ötlet. Megvilágító lehet, és a monotóniát is megtörheti. Pontban hétkor Jane kilépett a liftből, és a Fűszervilág étterem felé vette az útját. Kibontott haja lágy tincsekben hullott a vállára. Fekete gyapjúnadrág, szürke pulóver volt rajta. A pulóver nyakig zárt volt, csónakkivágással, japánujjal. Kár, hogy Luc megjegyezte, hogy olyan benne, mint a végítélet angyala, mert szerette ezt a pulcsit. Van valami rejtett oka, hogy fél a harsány színektől és vonzódik a sötétekhez? Valóban depressziós lenne, ahogy Caroline állítja? Valamilyen mentális rendellenességben szenved, csak nem tud róla? Tényleg olyan volt, mint a végítélet angyala, vagy csak Caroline mindenáron le akarta hangolni, Luc meg egy arrogáns seggfej? Az utóbbit szerette volna hinni. Darby az étterem bejáratánál várta khakiszínű nadrágjában, vörös és narancssárga, Hawaii feliratú ingében és újabb flakon zselével a hajában. Szemtelenül fiatalnak tűnt. Az ablak mellett foglalt asztalt, Jane citromos martinit rendelt, hogy leküzdje kimerültségét, legalább néhány órára, Darby pedig Beck’set – és elkérték a személyijét. 81

– Micsoda? Huszonnyolc éves vagyok – méltatlankodott. Jane elnevette magát, és kinyitotta az étlapot. – Még azt hiszik, hogy a fiam! – csipkelődött. A férfi lebiggyesztette a száját, és elővette a tárcáját. – Maga néz ki fiatalabbnak kettőnk közül – morogta, miközben megmutatta a pincérnek az igazolványát. Mikor megérkeztek az italok, Jane lazacot rendelt vadriz zsel, Darby pedig marhasültet tepsis krumplival. – Milyen a szobája? – érdeklődött. A szokásos. – Kellemes. – Akkor jó. – Darby a sörébe kortyolt. – Van konfliktusa a játékosokkal? – Semmi, ügyesen kitérnek előlem. – Nem akarják, hogy itt legyen. – Igen, tudom. – Jane kortyolt egyet a martiniból. A pohár felső részébe felszálló cukor, az úszkáló citromkarika és a tökéletes Absolut Citrom vodka Triple Sec kombináció olyan sóhajt hozott ki belőle, mintha idült alkoholista lenne. Pedig attól nem kellett tartania, hogy alkoholista lesz belőle. Két okból sem. Nem bírta a másnapot, és ha becsiccsentett, elvesztette az ítélőképességét, néha a bugyijával együtt. Jane és Darby beszélgetése a hokiról az egyéb érdeklődési körökre terelődött. A férfi summa cum 82

laude diplomázott a Harvard üzletvezetés szakán, huszonhárom évesen. Háromszor is szóba került Darby Mensa–tagsága, és elmondta, hogy van egy négyszázhetven négyzetméteres háza a Mercer– szigeten, egy kilenc méteres vitorlása és egy cseresznyeszín Porschéja. Kétség sem fért hozzá, Darby igyekvő volt. Nem mintha ez szükségszerűen rossz lett volna, Jane maga is igyekvőnek tartotta magát. Hogy beszálljon a beszélgetésbe, megemlítette angol és újságíró szakon szerzett diplomáit. Darbyt ezzel sem sikerült lefegyverezni. Felszolgálták az ételt. A férfi fölpillantott, miközben a krumpliját vajazta. – Mondja, én is a maga Szingli–rovatában fogok kikötni? Jane a szalvétát az ölébe helyezte, de meg volt rökönyödve. A legtöbb férfi tartott tőle, hogy bekerül a rovatba. – Zavarná? Darbynak felcsillant a szeme. – Nem, dehogyis. – Egy pillanatig elgondolkozott. – Csak jó képet fessen rólam, mármint nem akarok rossz pasiként feltűnni. – Nem hiszem, hogy tudnék hazudni – hazudta Jane. A rovat fele kitaláció volt. – Meghálálom. Ha ez a férfi üzletet ajánl neki, az a legkevesebb, hogy végighallgatja. 83

– Hogyan? – Elmondanám a srácoknak, hogy szerintem nem azért jött, hogy a micsodájuk méretéről vagy a perverz szexuális szokásaikról tudósítson – mondta, mire Jane rögtön arra gondolt, melyiküknek is lehetnek közülük perverz szexuális szokásai. Talán Vladnalc, a Barbárnak. – És biztosíthatnám őket afelől, hogy nem feküdt le Mr. Duffyval, hogy megkapja a munkát. A döbbenettől Jane–nek leesett az álla és a szája elé kapta a kezét. Arra már gondolt, hogy a szerkesztőségben terjengenek pletykák, miszerint Jane szexuális szolgáltatásokat nyújtott Leonard Callawaynek, mivel végül is ő volt a főszerkesztő, Jane pedig csak egy nő, aki azt a nagyvárosi szinglilétről szóló, bárgyú rovatot vezette. És nem is volt igazi újságíró. De az sohasem fordult meg a fejében, hogy bárki is arra gondolna, lefeküdt Virgil Duffyval. Te jó ég, az az ember olyan öreg, hogy a nagyapja lehetne! Persze nagy hírnevet szerzett a fiatalabb nők elcsábítása terén, és volt is egy korszak Jane életében, amikor valóban mélyre süllyedtek az igényei, és lefeküdt olyan férfiakkal, akiket jobb szeretne elfelejteni, de soha nem randizott nála negyven évvel idősebbekkel. Darby nevetett, és hozzálátott a marhasülthöz. – Arckifejezéséből arra következtetek, hogy a találgatás alaptalan. 84

– Természetesen. – A martinijáért nyúlt, és felhajtotta. A vodka és a Triple Sec felmelegítette a testét. – Sosem találkoztam Mr. Duffyval azelőtt, hogy első nap megismertem ott az öltözőben. – Az igazságtalanság érzékenyen érintette, és újabb martiniért intett. Általában utálta az igazságtalanság miatti nyavalygást. Azt vallotta, hogy az élet alapjában véve igazságtalan, és a nyavalygás csak ront a dolgon. „Lépjünk rajta túl, és béküljünk ki a sorsunkkal” típusú lány volt, de ez most tényleg igazságtalan volt, és semmit sem tehetett ellene. Ha balhézik vagy tagadja, akkor sem hinne neki senki. – Ha ír rólam a rovatában, legyen pozitív a kicsengése, és én segítek, hogy könnyebb legyen a helyzete! A nő felvette a villáját, és evett egy falatot a vadrizsből. – Mi az, nehézségei vannak a párválasztással? – Viccnek szánta, de a lángba borult arc elárulta, hogy a férfi elevenére tapintott. – Amikor először találkozom nőkkel, mindig azt hiszik, hogy egy hülye pöcs vagyok. – Jaj, nem tudom elhinni! – újabb hazugság, ebből baj lesz. Darby mosolygott, miközben folytatta: – Sosem kapok második lehetőséget. – Hát, ha nem jönne elő a Mensával meg a menő végzettségével, több esélye lenne. – Úgy gondolja? 85

– Aha. – Jane félig megette a lazacot, mire a második ital megérkezett. – Adhatna pár jó tanácsot. Mintha ő szakértő lenne! – Meggondolom. Ravasz pillantását a nőre szegezte, miközben harapott egyet a krumpliból. – Meghálálom – ismételte meg. – Telefonbetyárkodnak. Vegye rá őket, hogy fejezzék be! Darby nem volt meglepve. – Meglátjuk, mit tehetek. – Mert ez zaklatás. – Nevezzük inkább beavatásnak. Aha. – Múlt este egy döglött egeret találtam az ajtóm előtt. A férfi a sörébe kortyolt. – Magától is odavergődhetett. Na persze. – Akarok egy interjút Luc Martineau–val. – Nem maga az egyetlen. Luc nagyon zárkózott. – Vegye rá! – Nem én vagyok erre a legmegfelelőbb ember. Nem kedvel. Jane az ajkához emelte a citromkarikát. Luc őt sem kedvelte. – És miért? – Tudja, hogy a leigazolása ellen voksoltam. Meglehetősen makacsul érveltem ellene. 86

Ez váratlanul érte a nőt. – Miért? – Nos, ez már nem titok, lesérült, mikor a Detroitnál játszott. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy egy ilyen korú játékos képes visszatérni a mindkét térdén elvégzett sugársebészeti beavatkozás után. Valamikor jól játszott Martineau, talán egyike volt a legjobbaknak, de évi tizenegymilliót fizetni egy harminckét éves emberért, akinek rossz a térde?! Hazárdjáték! Vele gyakorlatilag leigazoltunk egy első osztályú támadót, egy belemenős védőt és két szélsőt. Gyenge maradt a jobb szél. Nem vagyok benne biztos, hogy Martineau megérte az árát. – Jól játszik ebben az idényben – jegyezte meg Jane. – Eddig. Mi lesz, ha megint lesérül? Egy csapatot nem lehet egyetlen játékosra építeni! Jane nem igazán értett a jéghokihoz. Ki tudja, igaza lehet Darbynak. A csapat sorsa valóban a sztárkapustól függ? És Luc, aki adja a laza, nyugodt figurát, érzi–e a hatalmas elvárások miatt rá nehezedő nyomást? Amikor Mrs. Jackson kétségbeesetten telefonált, tudta meg Luc, hogy Marie nem ment iskolába, mióta ő kitette a lábát Seattle–ből. Pedig Mrs. Jackson minden reggel kitette Marie–t az iskolánál, aki be is ment az épületbe. Csak épp a hátsó kijáraton azonnal távozott. 87

Amikor megkérdezte a lányt, hol töltötte az időt, azt válaszolta: – A plázában. Mikor megkérdezte, miért, azt felelte: – Mindenki utál az iskolában. Nincsenek barátaim. Mind hülye. – Ne csináld már – mondta neki –, majd összebarátkoztok, és minden rendben lesz. A lány elsírta magát, és mint mindig, Luc kellemetlenül érezte magát, és teljességgel tanácstalan volt. – Hiányzik anya. Haza akarok menni. Miután befejezte a Marie–val és Mrs. Jacksonnal folytatott beszélgetést, felhívta a menedzserét, Howie Stillert. Amikor kedd este végre hazaért, a postaládája tele volt különböző magániskolák tájékoztatóival. Luc a sarokban üldögélt, a bárnál. Zongoraszó szállt felé. Fogott egy üveg Molson’st és meghúzta. Marie többé nem mehet haza, nincsen hová. Mostantól ez az otthonuk, de a lány szemmel láthatóan nem örül neki. Luc letette az üveget és elnyújtózott a karosszékben. A bentlakásos iskoláról kellene beszélnie a lánnyal. Hogyan reagál majd rá? Nem tudta. Ahogy azt sem, hogy tetszik–e majd neki az ötlet, sem azt, hogy egyáltalán felfogja–e a mellette szóló érveket és a benne rejlő lehetőségeket. Csak abban reménykedett, hogy Marie nem kezd hisztériázni. 88

Amikor az anyját temették, teljesen magánkívül volt, és Luc nem tudta, hogyan segíthetne neki. Sután átölelte, és azt mondta, mindig számíthat rá. És ez így is volt. Leste a lány minden kívánságát, de anyapótléknak nem vált be. Hogyan kuszálódhatott ennyire össze az élete? Megdörzsölte a szemét. Jane Alcott közeledett felé. Miből gondolta, hogy majd egy szó nélkül elmegy mellette? – Ismerősre vár? – kérdezte, miközben megállt a szemközti szék mellett. Arra várt, de az a valaki épp az előbb csörgött, hogy lemondja a találkozót. Marie–val folytatott beszélgetése után nem kívánt kettesben lenni senkivel. Azon gondolkodott, beülhetne pár csapattárssal egy belvárosi csehóba. Az üvegért nyúlt, és a nőre sandított az üveg felett, miközben ivott egy kortyot. Nézte, ahogy nézi. Ez a nő most biztosan levonta azt a téves következtetést, hogy a gyógyszerfüggésből egyenes az út az alkoholizmushoz. Pedig semmi köze nem volt a kettőnek egymáshoz. – Nem. Csak magamban üldögélek – válaszolta, miközben letette az üveget. Ma este más volt a nő, mint rendesen. Sötét ruházata ellenére kellemesebb volt a társasága, nem volt olyan feszült. Egészen csinos volt. Haja a megszokott, feszesen összefogott copf helyett kusza, rakoncátlan tincsekben hullott a vállára. Zöld szemében mintha párás levélkék harmatcseppjei 89

csillantak volna, alsóajka teltebbnek tűnt, szája vidáman ívelt fölfelé. – Én éppen most fejeztem be a vacsorát Darby Hogue–gal – közölte a nő, pedig senki nem kérdezte. – Hol? – A lakosztályában? Mert ez megmagyarázná a haját, a szemét és a mosolyát. Luc sosem hitte volna Darbyról, hogy értene a nőkhöz. Ilyen harmatos arcot varázsoljon valakire, az ki van zárva. Igaz, Jane Alcottból sem nézte ki, hogy a végítélet és szingliélet angyala ilyen kellemes társaság és dögös nő bír lenni. Azta. – A szálloda éttermében, természetesen – hervadt le a mosolya. – Mit gondolt, hol? – A szálloda éttermében – hazudott a férfi. Jane nem kapható az ilyenre, és Luc úgy tapasztalta rövid ismeretségük során, nem lesz kapható a jövőben sem. – Csak azt ne mondja, hogy maga is azok közé tartozik, akik elhiszik, hogy lefeküdtem Virgil Duffyval, hogy megkapjam ezt a munkát! – Nem, én aztán nem – folytatta Luc a hazudozást. Mindannyian hallották, csak azt nem tudta, ki vette be. – Remek, akkor most Darby Hogue–gal fogok lefeküdni. Luc feltette a kezét. – Semmi közöm hozzá.

90

Amint a zongora utolsó hangjai elhaltak, Jane a Luckal szemközti székre rogyott, és nagyot sóhajtott. Huh, végre egy kis nyugalom. – Miért kell egy nőnek ezt a sok szart eltűrni? – fakadt ki. – Ha férfi lennék, senki sem vádolna, hogy az előrejutás érdekében bárkinek is odaadom magam. Ha férfi lennék, senki sem gondolna arra, hogy le kell feküdnöm a fejesekkel, hogy menjen a szekér. Csak hátba veregetnének, adnának egy pacsit, és azt mondanák… – Megállt egy pillanatra szónoklatában, és ez elegendő volt, hogy lejjebb eressze a hangját és felhúzott szemöldökét is. – „Jó kis oknyomozó írás. Férfimunka. Király vagy.” – A hajába túrt és hátrasimította. Ingujja visszacsúszott, és látni engedte törékeny csuklóján a kék ereket, pulóverének szövetén át kidomborodott apró melle. – Senki sem vádolja magát azzal, hogy lefeküdt Virgillel a munkáért. Tekintetét a nő szeméhez emelte. – Azért nem, mert király vagyok – fakadt ki a nő erős öniróniával. Mindegyikőjüknek megvolt a maga keresztje, és egy ilyen nap után a férfinak nem maradt energiája, hogy szimpatikusán és megértően reagáljon. Luc Martineau–nak nem volt se ideje, se ereje, se kedve, hogy a tenyérbemászó újságírónő miatt aggódjon. Rohadt sok gondja van, és az egyik éppen ez a nő! Jane ránézett a férfira, és keresztbe fonta a karját. A fentről jövő világításban csillogott Luc 91

rövidre nyírt, szőke haja, Jane tekintete azonban a férfi kék pamutingét feszítő széles vállon állapodott meg. Az ing kékje kiemelte a szeme színét. A vacsora közben bedobott két martini hatására Jane mindent ragyogó glóriával látott. Egészen addig, amíg Luc arra nem célzott, hogy ő lefeküdt Darbyval. – Ha farkam lenne, senki nem gondolna erre. – Ebben ne legyen olyan biztos. Ki tudja, a kis pedálgépnek milyen a szexuális irányultsága? – Luc a söréért nyúlt, Jane pedig fellélegzett kissé. A férfi kigombolva hagyta ingének két felső gombját, a finom anyag pedig szabadon hagyta a mellkas, a kulcscsont, az izmos váll és nyak egy részét. Jane eloszlathatta volna a homályt, de nem akart beszámolni arról, hogy Darby randitanácsokat kért tőle a vacsora folyamán. – Hogy van a térde? – kérdezte, miközben alkarját az asztalra támasztotta. A férfi szájához emelte a Molson’st, és azt mondta: – Százszázalékos. – Teljesen panaszmentes? Luc lerakta az üveget, és lenyalt egy sörcseppet az alsóajkáról. – Mi az? Nem is tudja? Azt hittem, ez a dolga, hogy a múltamban turkáljon. A férfi beszólása felháborító volt, de lényegre tapintott. Valami miatt, amit Jane önmagának 92

sem tudott megmagyarázni, Luc jobban érdekelte, mint a Chinooks többi játékosa. – Tényleg azt hiszi, nincs jobb dolgom, mint azzal tölteni az időmet, hogy magáról gondolkozzam? Hogy előtúrjak valami titkos kis hogyishívjákot? – Szivi, Luc hogyishívjákja se nem kicsi, se nem titkos. A Szingli–rovatot jegyző Jane elmésen visszavágna, és szellemességével leforrázná a férfit. Cicamaca kézen fogná és felvinné szobára, ott kigombolná az ingét és forró mellkasára tapasztaná a száját, mélyen beszívná a férfi bőrének illatát, és beleolvadna izmos testébe. Megvizsgálná, jól meggondúta–e, amit arról a hogyishívjákról mondott. De Jane–t más fából faragták. Az igazi Jane túlságosan gátlásos és öntudatos volt, és ki nem állhatta, amikor az a férfi, akitől eláll a lélegzete, keresztülnéz rajta, és rangon alulinak tartja. – Jane? A nő pislantott. – Mi az? Luc átnyúlt az asztalon, és hosszú ujjainak hegye megsimította az övéit. – Valami baj van? – Igen. – Ez volt a világ legfinomabb érintése, talán nem is igazán érintés, de a borzongás végigfutott a tenyerén, fel a csuklójába. Úgy talpra 93

ugrott, hogy majdnem felborította az asztalt. – Nem. Most felmegyek a szobámba. Az alkohol, Luc kirobbanó egyénisége és az elmúlt öt nap pörgése megbénította az agyát. Kereste a liftet, de másodpercekig azt sem tudta, hol van. Öt nap alatt három különböző hotel. Egy pillanatra nem is tudta, merre találja a liftet. A recepció irányába nézett, aztán jobbra, és szó nélkül kisétált a bárból. Ezt nem lett volna szabad, korholta magát, amint végighaladt a szálloda előcsarnokán. Olyan hatalmas és férfias ez a pasi, beleborzong és eldobja az eszét tőle. Jane lángoló arccal állt a lift előtt. Miért pont ő? Nem is kedvelte. Igen, kíváncsi volt rá, de attól még nem kedvelte. Luc utolérte, és megnyomta a hívógombot. – Fölfelé? – súgta a fülébe. – Ó, igen. – Vajon mióta ácsorog itt anélkül, hogy hívta volna a liftet? – Iszogatott? – Mert? – Mert vodkaszaga van. – Ittam egy–két martinit a vacsorához. – Aha – mondta a férfi, miközben kinyílt az ajtó, és beléptek az üres liftbe. – Hányadik emelet? – Harmadik. – Jane a cipője orrára szegezte a szemét, aztán a férfi kék és szürke futócipőjére. Amint becsukódott az ajtó, Luc hátradőlt, és keresztbevetette a lábát. A farmer felhajtója a fehér cipőfűzőhöz ért. Jane végignézett a férfi 94

hosszú lábszárán és combján, duzzadó sliccén és ingjének gombsorán föl, az arcába. Tekintete a lift szűk börtönében Luc kék szemével találkozott. – Jó így a haja, leengedve. Jane egyik oldalon a füle mögé simította a haját. – Utálom. Nem tudok vele semmit kezdeni. Folyton a szemembe lóg. – Pedig nem rossz. Nem rossz? Most bókol? A hajára tett megjegyzés egy szintre került ezzel: Nem is olyan nagy a segge. A borzongás után összeszorult a gyomra. Kinyílt a liftajtó, Jane kilépett, utána a férfi. – Melyik a szobája? – A háromszázhuszonötös. És a magáé? – Az ötödiken lakom. A nő megállt. – Rossz emeleten szállt ki. – Nem. – Hatalmas keze megfogta Jane könyökét, így mentek végig a folyosón. Pulóvere anyagán keresztül érezte a férfi tenyerének melegségét. – Amikor felállt a bárban, úgy nézett ki, mint aki el fog esni. – Olyan sokat azért nem ittam. – Megtorpan, ha a férfi nem tolja előre a kék–sárga szőnyegen. – Elkísér a szobámig? – Aha. Arra gondolt, amikor Luc első reggel elvette az aktatáskáját, aztán azt mondta, hogy nem akar kedves lenni. 95

– Most kedves próbál lenni? – Nem, csak mindjárt találkozunk a srácokkal, és nem akarok azon agyalni, hogy vajon feltalál–e a szobájába egyedül, vagy elájul útközben. – Elrontaná a szórakozását? – Nem, csak néhány másodpercre elvonná a figyelmemet Go–go Gabyról és a vezérszurkolóknak adott huncut műsoráról. Gaby sokat dolgozott a pompontáncán, és nagy szégyen lenne, ha nem szentelnék neki figyelmet. – Vetkőzik? – Jobban szereti, ha azt mondják: táncol. – Ööö… Megszorította a nő karját. – Megírja ezt is? – Nem érdekel a magánélete. – Elővette műanyag szobakulcsát a zsebéből. Jane–nek tiltakozni sem maradt ideje, mert Luc elvette tőle és kinyitotta az ajtót. – Akkor jó, mert csak hülyéskedtem. Igazából a srácokkal találkozom egy közeli kocsmában. Jane a férfi arcát fürkészte: a szoba sötétjébe burkolózott. Most melyik sztorit higgye el? – Mi a francért csinálta? – Hogy lássam azt a kis ráncot a két szemöldöke között. Jane megrázta a fejét, miközben a férfi odaadta kulcsot. – Viszlát, okostojás – mondta, és hátat fordított. Jane nézte a távolodó férfi fejét és széles vállát. 96

– Viszlát, holnap este, Martineau. A férfi megállt, és visszanézett a válla felett. – Megint bejön az öltözőbe? – Természetesen. Sportújságíró vagyok, munkaköri kötelességem. Mintha férfi lennék. – De nem az. – Hát kezeljenek úgy! – Ha adhatok egy tanácsot, mindig fölfelé nézzen! Akkor nem pirul el, és nem esik le az álla, mint egy nőnek. Következő este Jane a sajtópáholyból nézte a Chinooks és a Los Angeles Kings összecsapását. A Chinooks erősen kezdett, és három gólt szerzett az első két harmadban. Úgy tűnt, Luc begyűjti a hatodik gól nélküli meccsét, ám a védő, Jack Lynch, tesztelte az ellenfél kapusát, aki kesztyűjével ütötte fel a korongot, de a félmagasan repülő pakk végül nem kerülte el a kapus ketrecét. A harmadik harmad végén három–egy volt az állás, és Jane megkönnyebbülten sóhajtott fel. A Chinooks nyert. Mégsem rossz ómen ő a csapat számára. Legalábbis aznap nem. Nem lesz másnap munkanélküli! Rémisztő színes filmként pergett le emlékeiben az első alkalom, amikor belépett a Chinooks öltözőjébe, és eszébe jutott a csomó, amit a gyomrában érzett, mikor kilépett az ajtón. A többi újságíró már javában interjúvolta a 97

csapatkapitányt. Mark Bressler a szekrénye előtt állva várta a kérdéseket. – Jól játszottunk a saját kapunk előtt – mondta, miközben lehúzta magáról a mezt –, kihasználtuk az emberelőnyöket és betaláltunk a hálóba is. A ma esti jég puha volt, de nem hagytuk, hogy hatással legyen a játékunkra. Úgy mentünk ki a jégre, hogy tudtuk, mi a dolgunk, és el is végeztük. Jane le nem vette a szemét Bresslerről, és vakon próbálta kitapogatni a retiküljében a diktafonját. A meccs alatt készített jegyzeteit lobogtatta. A védelmük harminckét ziccert engedett át – szeretett volna közbevágni. – Szándékozik a Chinooks még március tizenkilencedike, az igazolási időszak lejárta előtt beszerezni egy tapasztalt védőt? – Úgy érezte, a kérdés is, ő is zseniális, tájékozott és értelmes. Mark ránézett a többi újságíró között: – Ezt a kérdést csak Nystrom edző tudja megválaszolni. Ennyit a zsenialitásáról. – A mai volt élete százkilencvennyolcadik gólja. Milyen érzés? – tette fel a kérdést. A sajtópáholyban hallotta a televíziós kommentátorokat erről beszélni, és úgy gondolta, az idézet hízelgő lesz a kapitány számára. – Jó. Ennyit az idézetről. 98

Jane sarkon fordult és utat tört magának az elé tornyosuló férfiakon keresztül Nick Grizell, az első gólt szerző támadójátékos felé. Lehulló alsók, csattanó herevédőgumik, mintha pont az ő érkezésére lennének időzítve. De Jane magasra emelte a fejét és csak előre nézett. Bekapcsolta a diktafont. Ha felveszi a kollégák kérdéseit, a Times szerkesztője sosem tudná meg. Csak ő és a játékosok. Grizzell nemrégiben tért vissza a sérülése után. – Milyen érzés újra a pályára lépni és megszerezni az első gólt? A játékos átnézett a válla fölött, és ledobta magáról a herevédőt. – Király. Jane–nek elege lett ebből. – Nagyszerű – mondta. – Idézni fogom. Luc Martineau–ra sandított. Jól szórakozott. Semmi pénzért nem ment volna oda, hogy megkérdezze, vajon min mulat ilyen jól. Nem is volt rá kíváncsi.

99

5. FEJEZET ERRE CSÖRÖG A DIÓ: Amikor a herevédőt eltalálja a pakk Jane hátradőlt az ülésben, feltolta az orrán a szemüveget, és a lehajtható műanyag asztal fölé hajolt. A laptop képernyőjén visszaolvasta, amit addig írt: Seattle lesöpri Los Angelest a pályáról A Kings ellen a Seattle Chinooks hat emberelőnyt játszott ki. Luc Martineau huszonhárom kapura lövést hárított. A végeredmény: 3–1 a Chinooks javára. A Kings az utolsó másodpercben szépített: egy kósza lövés a seattle–i Jack Lynch kesztyűjét súrolva a Chinooks hálójába vágódott. A jégen a Chinooks gyors, veszélyt nem ismerő játékával, mind tudásával, mind erejével nagy bosszúságot okozott az ellenfélnek. Az öltözőben előszeretettel cukkolják az újságírókat a szétdobált alsónadrágjaikkal. Egyikük visszavágót tervez. Ekkor az utolsó bekezdést kitörölte. Még csak hat nap telt el, figyelmeztette magát. A játékosak gyanakvóak és babonásak. Úgy vették, rájuk akarják erőszakolni őt, és milyen igazuk volt. Előbb–utóbb csak túllépnek a dolgon és hagyják, hadd végezze a munkáját. 100

A repülőgépen csupa kiájult, horkoló játékos ült. Hogyan nyerhetné el a bizalmukat és a tiszteletüket, ha nem is állnak vele szóba? Hogyan lehetne megoldani a konfliktust, amely úgy megkeseríti a munkáját és az életét? A választ Darby Hogue adta meg. Amikor San Joseba értek, szólt, hogy néhány játékos egy belvárosi bárba készül. – Miért nem jön el? – vetette fel Darby. – Magával? – Aha, és felvehetne valami nőies cuccot. A játékosok is elfeledkeznének arról, hogy újságíró. Nem hozott magával semmilyen nőies cuccot. És ha hozott volna is! Nem akarta, hogy a játékosok nőies nőként nézzenek rá. Ahogy ő is tiszteli őket és a magánéletüket, és éppolyan tiszteletet várt el tőlük, mint amit bármely újságíró kollégája megkapott. Ez a szakmája. – Adjon tizenöt percet, és lenn leszek az előcsarnokban! – Úgy okoskodott, hogy egy nem hivatalos találkozó a játékosokkal javíthat a helyzetén. Rontani már nem ronthat rajta. Jane testhezálló, dupla gombolású gyapjúnadrágot, merinói gyapjú pulóvert és bakancsot húzott. Csupa feketét. Szerette a feketét. Hátrafésülte a haját. Nem szerette, ha a szemébe lóg, és nem akarta, hogy Luc azt higgye, ad a véleményére. Belenézett a tükörbe és a 101

mosdókagylóra támaszkodott. Sötét, hullámos haja ragyogó fürtökben omlott a vállára. Szóval Luc visszakísérte a szobájába. Akár betegnek, akár részegnek hitte, csak visszakísérte, hogy biztonságban tudja. Ez az egyetlen, váratlan, kedves gesztus a férfi részéről nagyobb hatást gyakorolt rá, mint kellett volna, különösen azért, mert csak az ajtóig kísérte, így maradéktalanul érvényesült a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elv. Vagy a Go–Go Gaby–s hülyéskedés. Az a kis vicc megmelengette a szívét, akár akarta, akár nem. Márpedig Jane nem akarta. Ha annyira ostoba lenne, hogy odaadja magát egy Luc–félének és azzal érzelmi–szakmai gubancot okozzon saját magának, ennek a férfinak akkor sem kéne egy magafajta nő. Nem mintha Jane nem lenne csinos vagy érdekes. Csak épp realista. Ken összejön Barbieval. Brad elveszi Jennifert, Mick pedig topmodellekkel randizgat. Ilyen az élet. A való élet. Jane nem kockáztathatott meg egy szerelmi csalódást. Nem várta meg, hogy kiadják az útját, ezért mindig ő szállt ki először. így kevésbé fájt. Lehet, hogy Caroline–nak igaza van. Egy pillanatig elgondolkodott ezen, aztán megrázta a fejét. Caroline túl sok talkshow–t nézett. Jane kifésülte és összefogta a haját. Ajakírt tett a szájára. Kapta a retiküljét és lement Darbyhoz az előcsarnokba. Amikor meglátta, majdnem menekülőre fogta a dolgot. Jane tudta magáról, 102

hogy nem egy divatistennő, nem is próbált meg az lenni. Darby sem volt egy divatisten, de ő bezzeg csakazértis próbálkozott. Az eredmény katasztrofális volt. Fekete bőrnadrágot és egy selyeminget vett fel, amin vörös lángnyelvek és püspöklila halálfejek voltak. A bőrnadrág, hacsak nem Lenny Kravitz viseli, nagy baklövés, de Jane szerint ing nélkül még Lennynek sem előnyös. Darbyra pillantott és megértette, miért is kérdőjelezik meg a játékosok a férfi szexuális irányultságát. Fogtak egy taxit, és a belváros szélén levő Csontos Csávó kocsma felé vették útjukat. Épp lement a nap. Az ég derült, sehol egy felhő: a szél eső– és porszagot hozott. Csípős volt a levegő, amikor kiszálltak a taxiból. Az ajtón kopott tábla jelezte: „Legjobb krimó–díj”. Jane majdnem hanyatt esett az egyenetlen járdán. Nem fért a fejébe, hogyan eshetett a Chinooks választása egy ilyen lebujra. Az helyiség minden sarkában volt egy tévé, a bárpult mögött pedig egy piros–kék Budweiser– reklám pislákolt. Egy karácsonyról maradt égősor még mindig ott fénylett a tükrön. Füst, sült hús, pia és barbecue–szósz szaga terjengett. Ha nem evett volna, itt nem éhezik meg, az biztos. Ha együtt látják Darbyval, a hokisták nagy valószínűséggel hitelt adnak a róla szóló pletykáknak. Úgysem tehet ellene semmit. Mi a 103

rosszabb, ha ezzel a páviánnal hozzák össze, vagy ha Virgil Duffyval, aki a nagyapja lehetne? Flippergépek villogtak és zenéltek. Két játékos a léghokit próbálgatta a sarokban. Vagy öten a bárpultnál nézték a Rangers–Devils összecsapást. Másik hat játékos egy asztalnál ült, korsó sörök, üres savanyús tálak és a kőkorszaki szakik étvágyához szabott rántotthús–mennyiség romjai között. – Szevasztok, srácok! – köszönt oda Darby. A hangjára megfordultak. A jéghokisok olyanok, mint az ősemberek, ha szőröstül–bőröstül felfaltak egy mamutot: jóllakottak, elégedettek és tunyák voltak ugyan, de nem örültek Darby érkezésének. A nőének még kevésbé. – Jane–nel kedvünk szottyant sörözni – folytatta Darby, mintha észre sem vette volna a fogadtatást. Kihúzott egy széket Jane–nek, aki leült Bruce Fish mellé, a szőke taréjú újonccal szemben. Darby az asztalfőre ült, Jane–től balra. Az ingén díszelgő vörös lángnyelvek és püspöklila halálfejek kicsit elhalványodtak a tompa fényben. A Csontos Csávó–pólóban feszítő pincérlány két papírszalvétát tett az asztalra, és felvette Darby rendelését. Még ki sem mondta a Corona szót, már el is kérte az igazolványát. Darby dühösen mutatott fel egy okmányt. – Hamisítvány – szólt be valaki az asztal túlsó feléről. – Csak tizenkét éves. 104

– Idősebb vagyok, mint te, Peluso – csattant fel Darby, és visszatette a jogsit a tárcájába. A pincérlány Jane–hez fordult. – Na mibe, hogy margaritát rendel – motyogta Fishy a szája sarkából. – Vagy valami fröccsöt – tette hozzá valaki. – Valami gyümölcsöset. Jane felpillantott a pincérlány homályba burkolózó arcára. – Bombay Sapphire gin van? – Természetesen. – Csodás. Akkor kérnék egy Dirty Martinit három olívabogyóval. – A megrökönyödött arcokra pillantott, és elmosolyodott. – Egy nőnek is jár egy kis gyümölcs. Bruce Fish felnevetett. – Akkor már rendelhetne egy Bloody Maryt zeller képében. Jane fintorogva rázta a fejét. – Nem szeretem a paradicsomlét. – Az asztal túlsó oldalára nézett, Daniel Holstromra. A kocsma fényében vöröses rózsaszín lett az egyébként fakószőke taréj. Vajon már nagykorú? – töprengett magában Jane. Erős kételyei voltak. Két másik pincérlány – szintén Csontos Csávó– pólóban – letörölte az asztalt. Ezek az izomagyúak biztos kikezdenek velük, amekkora tahók! Csalódnia kellett, mert semmi beszólás nem hangzott el, csak néhány köszönöm. Jane–nel dumáltak, de semmi érdekes vagy fajsúlyos 105

témáról: mit láttak utoljára moziban, vagy milyen az idő. Biztos halálra akarják untatni, semmi kétség. Ennél még a Daniel kopasz fején megcsillanó fény is érdekesebb. Bruce észrevette, hogy Jane a svéd fejét nézi: – Mi a véleménye a Kopaszról? Daniel elvörösödött, arca még vörösebb lett a rózsaszín neonfényben. – Tetszik, hogy meri vállalni a különcségüket. – Nem volt választása – így Darby. – Új még a csapatban, és minden újoncnak át kell esnie a beavatáson. A Kopasz egyetértőn bólogatott. – Amikor én voltam újonc – folytatta Darby –, teliszórták a kocsim a szennyesükkel. Az asztalnál harsány hahota zengett. – Mikor én újonc voltam a Rangersnél, leborotválták a fejem, sőt, a fagyasztóba tették a herevédőmet – vallotta be Peter Peluso. Bruce–nak elakadt a lélegzete. A férfi most biztos a férfiasságához kap, ha nem melléje ül, gondolta Jane. – Szívás! – szólalt meg Bruce. – Én a Torontóban voltam újonc, és egy csomószor kitettek az utcára egy szál alsónadrágban. Olyan hidegben, hogy egy kútásó segge is befagyott volna. Brrr! Most is beleborzongok. – Hű – kortyolt az italából Jane. – Akkor én igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy 106

megúsztam egy döglött egérrel meg éjszakai telefonbetyárkodással. Bűnös pillantások. – Hogy van Taylor Lee? – kérdezte, és Fishy egy időre elásta a csatabárdot, mert rögtön belefogott a lányáról szóló legújabb dicshimnuszba, ami ezúttal a bilire szoktatástól a reggeli beszélgetésig ívelt. Jane sokat olvasott Bruce–ról: egy elég csúnya váláson megy keresztül. Nem volt meglepve. Az életmódjukat látva nem lehet könnyű összetartani egy családot, ha a férj ilyen sokat van távol. Pláne, hogy a szállodai bárok tele vannak korcsolyás bigékkel. Először észre sem vette őket, de hamar rájött, mire utaznak. Mostanra könnyedén kiszúrta őket. Feszülős ruha, közszemlére tett test, férfifaló tekintet. – Ki akar dartsozni? – kérdezte Rob Sutter az asztalhoz közeledve. Mielőtt bárki megszólalhatott volna, Jane felugrott a helyéről. – Én igen – mondta, és Pöröly arckifejezéséből ítélve egyértelmű volt, hogy nem őrá gondolt. – Csak azt ne várja, hogy hagyom nyerni – mondta. Jane dartsozással töltötte a főiskolás éveit. Egyáltalán nem várta, hogy hagyja nyerni. – Nem vesz vissza egy kicsit, amikor nővel játszik? 107

– Nem szokásom behódolni. Jane fogta az italát, a másik kezével a gazdátlanul heverő darts–szettet, és elindult a tábla felé. A játékos válláig sem ért. Pörölynek nem számított rá, hogy az fogja kikészíteni, akit éppen ő szándékozott. – Azért elmondhatná, mik a szabályok. Pöröly gyorsan elmagyarázta, hogy játsszák az 501–est. Jane persze jól ismerte a szabályokat. Mégis úgy kérdezgette, mint aki még sosem dartsozott, Rob pedig elég önzetlenül felajánlotta a kezdés jogát. – Köszönöm – mondta Jane, és a martiniját a közeli asztalra helyezte. A vonalhoz lépett. A felülről megvilágított tábla vagy két méterre volt. Ujjai között megperdítette az olcsó nyíl szárát, a súlyát méregetve. Jobban szerette a kilencvennyolc százalékos acélnyilakat, alumíniumszárral és Ribtex tollal. Amilyen neki is volt otthon, egyedi dobozban. Ez csak egy vacak réznyíl. A különbség a kettő között annyi, mint egy Ford Taurus és egy Ferrari között. Direkt áthajolt a vonalon, rosszul fogta a dartsot, és ahogy lenézett a tollára, úgy tett, mintha egy puska került volna a kezébe. A dobás előtt visszarántotta a kezét. – Nem szoktak fogadni, fiúk? – De, csak nem akarjuk elszedni a pénzét. – Ránézett a nőre, és vigyorgott, mintha valami 108

mulatságos járna a fejében. – De játszhatunk sörben. Aki veszít, fizet egy kört a srácoknak. Jane igyekezett aggódó arcot vágni. – Ó! Izé… Hát, egy ötvenes van nálam. Annyi elég lesz? – Elég kell, hogy legyen – mondta Rob, a saját sikerében bízó férfi teljes arroganciájával. Az első félórában Jane el is hitette vele, hogy nyerhet. Néhány játékos is köréjük gyűlt, hogy tippeket osztogasson, de amint kétszáz pontosra nőtt a lemaradása és Rob kezdte megszánni, Jane belehúzott, és csúnyán megverte a férfit. A darts komoly dolog, és ő élvezte Pöröly feletti megsemmisítő győzelmét. – Hol tanult meg így játszani? – kérdezte Rob. – Kezdőké a szerencse. – Fölhajtotta maradék italát. – Ki a következő? – Elfogadom a kihívást. – Luc Martineau lépett ki a sötétből, és kivette Rob kezéből a nyilakat. A világítás változatos szögekben tört meg széles vállán és arcán, és árnyékos tájakat hozott létre rajtuk. Hajában esőcseppek csillantak meg, bőrén a hűvös éjszakai szellő friss illata. – Vigyázz, Luc, csaló – figyelmeztette Rob. – Ez igaz? – Luc elhúzta a száját. – Tényleg csaló, okostojás? – Megvertem Pörölyt, már rögtön csaló vagyok? – Nem. Elhitette szegénnyel, hogy győzhet, aztán porig alázta. Ezért csaló. 109

Hiába próbálta, nem bírta megállni mosolygás nélkül. – Megijedt? – Egy kicsit sem. – Luc megrázta a fejét, és egy rövid, sötétszőke hajtincs a homlokába hullott. – Kezdhetjük? – Nem is tudom – válaszolta. – Maga elég sportszerűtlen játékos. – Hogy én? – Hatalmas kezét bordás, tengerészkék pulóverére helyezte, és széles mellkasára irányította a nő figyelmét. – Láttam, hogy belerúgott a kapuba, amikor kapott egy gólt. – Ez a versenyszellem – leengedte a kezét. – Nem vagyok sportszerűtlen. – Rendben. – Jane oldalra billentette a fejét, és belenézett a férfi világoskék szemébe. Alig látta a sötét helyiségben. – Mit gondol, képes lesz elviselni a vereséget? – Nem tervezem, hogy veszítek. – A vonal felé lépett. – Hölgyeké az elsőbbség. Ha dartsról volt szó, Jane nem ismert kíméletet: egyszerre fűtötte a versenyszellem és a sportszerűtlenség. Ha Luc úgy akarja, hogy ő kezdjen, ezen nem fognak összeveszni. – Mekkora összegben akar fogadni? – Ha ötvenese van, én is felteszek egy ötvenest. – Legyen. – Jane első dobásával rögtön duplázott, és az első kör végére hatvan pontnál járt. 110

Luc első dobása visszapattant a tábláról, és nem is duplázott a harmadik dobásig. – Ez szar volt. – Összevont szemöldökkel lépett a táblához, és kihúzta a nyilakat. A fény felé tartva vizsgálgatni kezdte a hegyeket és tollakat. – Ezek tompák – mondta, aztán válla fölött a nőre pillantott. – Hadd lássam azokat! Jane nem gondolta volna, hogy az övéi hegyesebbek lennének, és odalépett hozzá. A férfi kivette őket a nő nyitott tenyeréből, föléjük hajolt, és hüvelykujja begyével ellenőrizte a hegyüket. – Ezek nem olyan tompák, mint az enyémek. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy ha csak egy kicsit is előrehajol, összeér a homlokuk. – Hát, jó – egyezett bele Jane. Majd megfeszült, hogy ne árulja el a hangja, mert elakadt a lélegzete a férfi friss illatától. – Válassza ki bármelyik hármat, a többi jó lesz nekem! – Nem. Nem változtatunk. – Ránézett a nőre. – így majd ha nyerek, nem tud panaszkodni. Jane belenézett a férfi szemébe és a torkában vert a szíve. – Engem nem olyan fából faragtak, hogy ha visszapattan az első dobás, a dartsra fogjam. – Jane–nek majd kiugrott a szíve, de teljesen nyugodt maradt, hátralépett, távol a férfitól, távol a saját, ostoba reakciójától. – Mi az, Martineau, egész éjjel dumálni akar, vagy végre hozzáfoghatunk, hogy szétrúgjam a seggét? 111

– Hogy el van telve magával egy ilyen kis semmiség miatt! – mondta, és beletette a három leghegyesebbnek tűnő dartsot a nő kezébe. – Szerintem maga azt akarja mindenáron kompenzálni, hogy alacsony – tette hozzá, aztán odalépett néhány csapattársához, akik a pár lépésre lévő asztalnál álltak. A nő vállat vont, mintha azt mondaná: Na és?, aztán a vonalhoz lépett. Testsúlyát tökéletesen elosztva a két lábán, csuklóját lazán és nyugodtan tartva dobott egy dupla, egy tripla és egy sima bulit. Luc a vonalhoz lépett, Jane pedig kihúzta a dartsokat a táblából. – Igaza van – lépett közelebb a férfihoz ezek sokkal jobbak. – A három nyilat a férfi nyitott tenyerébe nyomta. – Köszönöm. Luc megfordította a kezét és Jane tenyerébe nyomta a dartsokat. – Hol tanult meg így célozni? – Egy kis kocsmában, a Washingtoni Egyetem mellett. – Luc tenyere sütötte az övét. – Ott pincérkedtem éjszakánként, hogy ki tudjam fizetni a tandíjat. – Jane próbálta elhúzni a kezét, de a szorítás erősebb lett, és a nyilak a húsába vájtak. – A Hooters étteremnél? Végre elengedte a kezét, és Jane hátralépett. – Nem, az a tó felé esik az egyetemtől – válaszolta Jane, pedig Luc mindezt nagyon jól tudta. Talán magától is odatalálna a kocsija. Csak próbálta zavarba hozni. 112

Ám ez addig nem sikerült, amíg oda nem lépett hozzá és a fülébe súgta: – Dolgozott a Hootersben? A nyakába áradó forróság ellenére hűvösen, összeszedetten, szinte Cicamaca–stílusban válaszolt. – Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy nem voltam téma a Hootersben. Luc lehalkította a hangját, forró lehelete a nő arcához ért, miközben megkérdezte: – És miért nem? – Mindketten tudjuk az okát. A férfi hátralépett, a nő száját figyelte, aztán a szemébe nézett. – Nem tetszett a póló színe? – Nem. – Nem tetszett a rövidnadrág? – Nem ilyen lányokat keresnek oda. – Szerintem ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy alacsony lányok is dolgoznak ott. Láttam párat. – Egy pillanatra megállt, majd hozzátette: – Na jó, az Szingapúrban volt. Mindketten tudták, hogy nem a testmagasságról van szó. – Megpróbál zavarba hozni, hogy könnyebben nyerjen, ugye? Apró ráncok jelentek meg Luc szeme mellett. – Sikerül?

113

– Nem – és a nő az oldalsó vonalhoz lépett, ahol a többi játékos állt. – Mindenki megkapta a sörét, Rob? A férfi megpaskolta Jane feje búbját. – Naná, Szunyi. Szunyi? Szóval, kapott becenevet is, és ez még biztosan szalonképesebb, mint amit akkor használnak, amikor nincs a közelben. És úgy paskolta meg a fejét, mintha éppenséggel kutya lenne. Haladás, gondolta, miközben Luc felemelte a kezét, célzott, és beletalált a tábla közepébe. – Nem ismerek senkit, aki Lucnál jobban utál veszteni – jegyezte meg Bruce. – Először sem kellett volna nyernie – figyelmeztette Peter. – Annál nagyobb a mérge. – Szálljanak le rólunk, fiúk! – Jane megrázta a fejét, miközben Luc a második nyilat dobta a körön kívülre és szitkozódott. – Senkit sem hagyok nyerni. – Ha most veszít, lehet, hogy Luc teljesen magánkívül lesz a holnapi meccsen a Compac Centerben. – Pontosan! Emlékeztek, amikor eggyel kevesebb bábut döntött el a tekében, aztán másnap este nekiugrott Roynak? – így Darby. – Annak inkább ahhoz volt köze, hogy Luc és Patrick pocskondiázni kezdték egymást. És nem a tekepontokhoz. – Az a meccs a kapusharagról szólt. 114

– Akkor este megmutatták, milyen is volt régen a hoki. – Bármi is volt a dolog hátterében, egymásnak estek a pálya közepén. Öregem, de szép is volt! – Mikor volt ez? – érdeklődött Jane. – A múlt hónapban. A múlt hónapban, és még több mint egy fél idény hátravolt. Néhány hosszú másodpercig Luc csak állt a vonalnál, bámult a táblára, mintha az akaraterejét próbálgatná. Fénycsóva vetült az olcsó vörös szőnyegre, és fénybe borította a bőrcipőjét és térdig a fekete nadrágját. Aztán, mintha rakétát lőne ki, a dupla húszasba lövellte a dartsot, hatvanötre növelve pontjai összegét. Ahogy összeráncolt homlokkal odalépett Jane–hez hogy kezébe nyomja a nyilakat, az arról árulkodott, hogy Lucnak nincsen ínyére a hetvenöt pontos lemaradás. – Ha a tábla kilyukasztásáért is pont járna, lenne még esélye a győzelemre – mondta Jane. – A következőkben talán próbálja meg az agytekervényeit használni az izmai helyett. – Nem vagyok az a típus. Szó, ami szó. Jane célozni készült, és mikor eldobta volna a nyilat, Luc odaszólt neki oldalról. – Hogy tudja ilyen feszesen hátrafésülni a haját? – A többi játékos felnevetett, mintha Luc valami vicces dolgot mondott volna. Jane leengedte a kezét, és a férfira nézett. 115

– Ez nem jéghoki. Dartsban nem szokás beszólásokkal elbizonytalanítani az ellenfelet. Luc egy mosolyt villantott felé. – De most igen. Na jó. Akkor is legyőzi. Miközben Luc folytatta a piszkálódást, Jane három dobással újabb ötven ponttal növelte az előnyét. Az eddigi legrosszabb eredménye. – Száztizenhattal van mögöttem – emlékeztette. – Nem sokáig – mondta öntelten, aztán a vonalhoz sétált, és dobott egy dupla bulit és egy sima húszast. Hoppá. Itt az ideje, hogy ő is beszólogasson egy kicsit. – Hé, Martineau, mi az ott a fején, egy tök? Vagy evakuált az ágya? A férfi ránézett: – Ez a legjobb szöveg, amire képes? A többi játékost sem nyűgözte le. Darby előrehajolt, és odasúgta neki: – Ez elég gyenge volt. – Mi a franc az, hogy evakuált? – kérdezte Rob. Darby válaszolt Jane helyett: – Azt jelenti, üres, kiürített. – Akkor miért nem azt mondta, Szunyi? – Ja, ilyen szavakkal nem lehet beszólogatni. Jane összeráncolta a szemöldökét, és összefonta karját a mellén. Az evakuált tökéletes szó. – Maguk azért nem szeretik, srácok, mert nem bével kezdődik. 116

Luc eldobta a harmadik dartsot, és összesen nyolcvan pontot szerzett. Ideje abbahagyni a játszadozást és komolyan küzdeni. Jane a vonalhoz lépett, felemelte a karját, és várta, hogy kezdődik a hergelés. De Luc csendben maradt, ami jobban idegesítette a nőt, mint a beszólások. Tudott dobni egy tripla húszast, de amikor újból célzott, Luc megszólalt: – Szokott feketén és szürkén kívül mást is felvenni? – Természetesen – válaszolta, és rá sem nézett. – Ja, igen. – Aztán amikor megint dobni akart, Luc hozzátette: –A bocis pizsamája kék. – Honnan tudsz a bocis pizsamájáról? – kérdezte az egyik srác. Mr. Jólértesült hallgatott. Jane feléje nézett, ő meg csak állt ott a csapattársai között, csípőre tett kézzel, mosolyogva. – Találkoztunk a csokiautomatánál. Azt hittem, hogy maguk már ágyban vannak, így pizsiben voltam. Luc meg odalopózott hozzám. – Nem lopóztam oda. – Hát persze. – Nekikészült, és dobott egy dupla tízest. Aztán Luc kivárta a megfelelő pillanatot, amikor a nő elengedi a harmadik nyilat, és megszólalt: – Leszbi–szemüveget hord. – Jane a tábla mellé dobott. Ez évek óta nem fordult vele elő. – Nem is igaz! – most elvetette a sulykot. Luc felnevetett. 117

– Fekete keretes ocsmányságot, amit csak a feministák hordanak. Az összes játékos nevetett, és még Darby is megszólalt: – Ó, igen, leszbi, hát persze! Jane kihúzta a nyilakat a táblából. – Nem igaz. Abszolút hetero. – Megőrült? Hetero–szemüvegről vitatkozik? Ezek a srácok az agyára mennek. Vett egy mély lélegzetet, és átadta Lucnak a dartsokat. Nem fogja hagyni, hogy ezek a félnótás izomagyúak kicsinálják. – Nem vagyok meleg. És ha az lennék? Ha meleg lennék, büszkén vállalnám. – Akkor már értem a cipőt – szólt közbe Rob. Jane lenézett a bakancsára. – Mi a baj vele? A Kopasz, akkor este először, úgy döntött, megszólal: – Férficipő – mondta. – Férficipő? – Jane a fiatal játékos szemébe nézett. – Én kiálltam a taréja mellett, ezt nem vártam volna magától, Daniel. – A srác pillantása elsiklott, és a terem túlsó felének eseményei kezdték el érdekelni. Luc odaállt a vonalhoz, és negyvennyolc pontot szerzett. Amikor Jane–re került a sor, az összes, addig csak oldalról figyelő játékos nekiállt cukkolni. A társalgás nagyon nem volt politikailag korrekt: szerintük ha sötét színeket hord, az azt jelenti, hogy Jane azért depressziós, mert meleg? 118

– Nem vagyok meleg – bizonygatta. Egyke volt, nem fiúk között nőtt fel, az apja természetesen kivételt jelentett, de ő nem számított. Komoly ember volt, sosem viccelődött. Jane még nem találkozott ilyesfajta hecceléssel. – Semmi baj, szivi – nyugtatta meg Luc –, ha nő lennék, én is leszbi lennék. Jane–nek tehát két választása van. Elkeseredik vagy nyugodt marad. Újságíró volt, profi. Nem szokott együtt utazni egy csapattal, nem szokott haverkodni, pláne nem heccelődni, mint a középiskolában. De a profi szerep eddig nem jött be. Végső soron jobban szereti, ha heccelik, mint ha levegőnek nézik. Amúgy ezektől a srácoktól kitelt, hogy a férfi újságírókat is gúnyolják. – Luc, maga már most is kész primadonna – szólalt meg. Luc elnevette magát, és húzta magával a többieket is. A játék további részében Jane igyekezett felvenni a kesztyűt, de a srácoknak sokkal jobban ment a beszólogatás. Hja, a sokéves rutin! Jane végül vagy kétszáz ponttal megverte Lucot, ám a szócsatát elvesztette. A heccelés és a figyelemelterelés közben valahogy mégis megnőtt a sportolók szemében. Nem bánta volna, ha megtartják maguknak ruhájával, cipőjével és hajával kapcsolatos megjegyzéseiket, de legalább nem az időjárásról beszélgettek, nem egyszavas válaszokat kapott, és 119

nem nézték levegőnek. Kétségtelen, ez vitathatatlanul előrelépés volt. A másnap esti mérkőzés után talán még beszélnek is vele. Arra nem számított, hogy mindenkivel összehaverkodik, de most már talán nem nehezítik meg annyira a dolgát az öltözőben. Talán adnak majd neki időt egy–egy rövid interjúra, és a herevédőjüket sem dobják le magukról, amikor elmegy mellettük. Luc arcvédőjének krómrácsa mögül figyelte, ahogy bedobják a korongot. Bressler ütötte el a felezővonaltól, és megkezdődött a Seattle és a San Jose összecsapása. A kapus keresztet vetett, hogy megjöjjön a szerencséje, de mindössze tíz percnek kellett eltelnie az első harmadból, és ez a szerencse teljesen elhagyta. A Cápák jobbszélsője, Teemu Selánne megküldte a korongot, és az a hálóban landolt. Potyagól volt. Olyan, amit Lucnak ki kellett volna védenie. A következmény a teljes zűrzavar. Nemcsak Luc, hanem az egész csapat számára. Az első harmad végére két Chinooks–játékost ápolni kellett, Luc pedig már négy gólt engedett be. A második játékrész második percében Grizzell brutális bottal ütést kapott a felezővonalnál. Nehézkesen folytatta a játékot, és nem is sikerült újból belelendülnie. Le kellett cserélni, tíz perccel később pedig Luc elszámított egy lövést, és a kesztyűjéről lepattanó korong betalált. A Cápák 120

ötödik gólja. Nystrom edző jelezte, hogy cserél, és Luc helyére a cserekapus állt be. A kaputól a cserepadig tartó út a leghosszabb egy hálóőr életében. Minden kapusnak van gyenge meccse, de Luc Martineau számára ez több volt ennél. A Detroitnál töltött tavalyi idény során túl sokszor történt meg ez ahhoz, hogy most ne érezze meg a hóhér bárdjának szelét. Megesett vele, hogy elvesztette az összpontosítást, kiesett a játék ritmusából. Az előre gondolkodás helyett csak kullogott az események nyomában. Most is erről lenne szó? Az első rossz meccs, és elindul lefelé a lejtőn? Rövidzárlat vagy tendencia? Itt a vég? Önmagának sem akarta bevallani, de baljós előérzet és valódi rettegés lett úrrá rajta, ami összeszorította a mellkasát és a torkát szorongatta. – Mindenkinek van rossz napja – mondta neki Nystrom edző az öltözőben. – Royjal is előfordult a múlt hónapban. Ne szívd mellre, Luc! – Nagyon szarok voltunk ma – mondta neki Sutter. – Jobban kellett volna védekeznünk – tette hozzá Bressler. – Mikor te állsz a kapuban, néha elfelejtünk beállni védekezni. Lucot nem lehetett meggyőzni. Nem szokta a többieket szidni: a játékáért saját maga érzett felelősséget. *** 121

San Franciscóba menet Luc ült a homályba burkolózó utastérben és felidézte a múlt sötét perceit. A térdét ért borzalmas ütéseket, a műtéteket és a hónapokig tartó rehabilitációt. A gyógyszerfüggőséget, a szörnyű fájdalmakat és az émelygést, ami rátört, ha nem vette be a tablettákat. És a kudarcot, hogy nem tud játszani, amit pedig imád. Hazaúton az visszhangzott a fülében, hogy nincs már benne spiritusz. Jane Alcott laptopjának képernyője folyamatosan világított, verte a billentyűzetet, amiből Luc arra következtetett, hogy mások is tisztában vannak a helyzettel. A lap sportrovatában majd olvashatja az esti összeomlásáról szóló tudósítást. A seattle–i repülőterén parkolási bírság várta. Fél szemmel figyelte, hogy Jane egy Honda Prelude–be pakolja a cuccait. Amikor elment mellette, a nő ránézett, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Elboldogult a bőröndjével, és a férfinak sem volt semmi mondanivalója a végítélet és a szingliélet angyalának. Szitáló eső homályosította el Luc Land Cruiserének szélvédőjét. Negyven percig tartott az út Seattle belvárosába. Luc még sosem örült ennyire annak, hogy végre hazaért. A két és fél méteres ablakokon áradt a holdfény a nappaliba. A tűzhely feletti lámpa égve maradt és megvilágította a bárpulton fekvő FedEx– borítékot. Luc a hálószobájába ment, és 122

felkapcsolta a villanyt. Az ajtót résnyire nyitva hagyta,’ sporttáskáját pedig ledobta az ágy mellé, a földre. Kibújt a zakójából, és felakasztotta a szekrénybe, a ruhazsák mellé. Majd kipakol másnap. Most fáradt volt, örült, hogy otthon van, és semmi másra nem vágyott, mint hogy ágyba kerüljön. Éppen meglazította a nyakkendőjét, amikor Marie bekopogott és kitárta az ajtót. Kötős flanelpizsamanadrág volt rajta, felül meg egy Britney Spears–póló. – Tudod mit, Luc? – Na, szia! – A férfi az órájára nézett. Éjfél múlt. Akármit is akart, nem várhatott reggelig. Elgondolkodott, vajon sikerült–e Marie–nak kirúgatnia magát az iskolából azóta, hogy utoljára beszéltek. Szinte félt megkérdezni: – Mizújs? A lány hatalmas kék szeme csillogott és a szája mosolyra húzódott. – Megkértek, hogy táncoljak. – Hol lesz az a tánc? – Az iskolában. A férfi kibontotta nyakkendőjét, és a FedEx– borítékra gondolt, ami a konyhában vár rá. Majd holnap megnézi. – Mikor lesz? – Pár hét múlva. 123

Pár hét múlva talán már nem is fog nála lakni. De ezt nem most közli vele. – Ki kért meg? Marie szeme még csillogóbb lett, és kissé hátrébb lépett a szobában. – Zack Anderson. Idén végez. A francba. – Játszik egy zenekarban! Ajakgyűrűt hord, az orrában és a szemöldökében pedig piercing van. Olyan dögös! Tetkója is van. Még jobb. Lucnak nem volt baja a tetkóval. De a piercing? Te úristen! – Mi a zenekar neve? – Lusta luvnyák. Pompás. – Ruhát kell szereznem. Meg cipőt. – Marie leült az ágy szélére, és a térde közé gyűrte a kezét. – Mrs. Jackson megígérte, hogy szerez nekem. – Lucra emelte könyörgő szemét. – De ő öreg. – Marie, én pasi vagyok. Lövésem sincs a szalagavatós ruhákhoz. – De van egy csomó barátnőd. Tudod, mi néz ki jól. Nőkön. Nem kislányokon. Nem a húgán. Nem szalagavatókor. És úgysem lesz már itt Marie addigra. De ha itt is lenne, akkor sem engedné táncolni ezzel a Zackkel a Furcsa luvnyák–ból. Azzal az ajakgyűrűs, orrpiercinges sráccal. – Még sosem volt fiúm – vallotta be Marie. 124

Luc maga mellé ejtette a kezét és mélyen a lány szemébe nézett. A szemöldöke nem volt kiszedve, a haja szálkásodott. Francba, neki egy anyára van szüksége. Egy anyára, aki segíthet neki. Nem őrá. – Milyen ruha tetszik a fiúknak? – kérdezte Marie. Amelyik mennél kevesebbet takar, gondolta a férfi. – A hosszú ujj. A hosszú ujjú, magas nyakú ruha, nagy, buggyos szoknyákkal, ami ápol és eltakar. A lány felnevetett. – Ez nem igaz. – Isten bizony, Marie – mondta Luc, majd levette a nyakkendőjét, és az éjjeliszekrényre dobta. – A fiúk szeretik azokat a ruhákat, amik sokat takarnak. Az apácastílust. – Most már biztos, hogy hazudsz. Újból felnevetett, a férfi pedig elszégyellte magát, hogy nem ismeri eléggé. Ő volt az egyetlen testvére, és semmit sem tudott róla. És jó eséllyel soha nem is fogja megismerni. Valahol mélyen azt kívánta, bárcsak megváltoznának a dolgok. Bárcsak többet lenne otthon, és tudná, mire van szüksége Marie–nak. – Holnap iskola után megkapod a hitelkártyámat. – Közelebb ült a lányhoz, és levette magáról a cipőjét. – Vedd meg, amit szeretnél, aztán majd itthon megnézem. A lány felállt, válla előregörnyedt. 125

– Jó – biggyesztette le a száját, és kisétált a szobából. A fene egye meg, megint berágott rá. Tényleg azt várta tőle, hogy együtt menjenek szalagavatós ruhát venni? Nem a csaja! És ha az lenne? Luc még a vele egyidős nőkkel sem szeretett vásárolni. Ezért berágni rá?

126

6. FEJEZET BEGŐZÖLÉS: A felfüggesztett újságíró Másnap reggel Jane kikecmergett az ágyból, magára kapta a tartalék bugyiját és egy melegítőt, a szennyesét pedig levitte a mosodába. Míg arra várt, hogy kijöjjön a mosás, belelapozott a People magazinba. Nem volt semmi elintéznivalója, nem szorította határidő, a másnap esti meccsig nem volt semmi dolga. Vett egy kólát az automatából, hátradőlt a műanyag széken és élvezettel bámulta a dobban forgó sötét mosást. A helyi újság ingatlanrovatában végigböngészte az eladó házakat. A jéghokis cikkekért kapott honoráriumát is hozzászámolva úgy saccolta, nyárra félre tud annyit tenni, hogy a húszszázalékos előleget letegye, és lehet végre saját háza! A hirdetések hamar elvették a kedvét. Kétszázezerért semmit sem kap. Hazafelé beugrott a szupermarketbe, hogy elintézze a heti bevásárlását. Szabadnapja volt, de másnap a Chinooks a chicagói Fekete Sólymok ellen áll ki a Key Arénában. Csütörtökön, szombaton, hétfőn és szerdán este hazai pályán játszanak. Aztán három nap szünet, és kezdődik elölről az utazgatás. Vissza a repülőre, a buszra, a szállodai ágyba. 127

Megírni, hogy a Chinooks hat–négyre kikapott a Cápáktól, kemény diónak bizonyult. A heccelődés meg a dartsozás után kicsit árulónak érezte magát. Hiába, ezért fizetik. És ott volt Luc… A kapuban látott borzalmakat csak a cserepadon üldögélő srác látványa múlta felül. Csak bámult maga elé, kifejezéstelen arccal. Jane megsajnálta. Sajnálta, hogy éppen neki kell a tudósítást megírnia, de mit lehet tenni, ez volt a munkája, és ő elvégezte. Otthon egy üzenet várta Leonard Callawaytől: kéri, hogy másnap reggel fáradjon be az irodájába. Baljós egy üzenet, Jane semmi jóra nem számított sportújságírói karrierjét illetően. Teljes joggal. Ki volt rúgva. – Arra a döntésre jutottunk, hogy a legjobb lesz, ha a továbbiakban nem ön tudósít a Chinooks meccseiről. Jeff Noonan ugrik majd be Chris helyére – mondta Leonard. Ki van rúgva, és épp a Gúnár kapja meg a melót. – Miért? Mi történt? – Talán jobb, ha ebbe most nem megyünk bele. A Chinooks nem a legjobb formáját hozta az elmúlt héten, amit betetőzött Luc látványos kudarca. – Rossz ómennek tartanak. Ugye? – Tudtuk, hogy benne van a pakliban. Búcsút mondhat a lehetőségnek, hogy megírjon egy fontos cikket. Búcsút mondhat a 128

húszszázalékos előlegnek és a háznak. És mindezt miért? Mert pár hülye jéghokis azt képzeli, elviszi a szerencséjüket. Végül is figyelmeztették, és valahol számított rá. Attól még nem könnyű feldolgozni. – Melyik játékos mószerolt be? Luc Martineau? – Ebbe ne menjünk bele – mondta Leonard. Nem cáfolta meg, így még jobban fájt a hallgatása. Luc semmit, sőt annál is kevesebbet jelentett Jane számára, és ez kölcsönös volt. Leginkább a kapus ellenezte, hogy ő a csapattal utazzon. Jane biztosra vette, hogy Luc rúgatta ki. Legszívesebben teli torokból üvöltené, hogy perli őket jogszerűtlen elbocsátás, nemi diszkrimináció vagy… vagy… valami ilyesmi miatt. Még precedenst is teremthetne. Talán. De erre nincs semmi garancia, és már régen megtanulta, hogy jobb magába fojtani a dühét. Végül is megvolt még neki a Szingli, tovább dolgozhatott a Timesnak. – Hát akkor köszönöm a lehetőséget, hogy a sportrovatba dolgozhattam – mondta, és megrázta Leonard kezét. – Felejthetetlen élmény volt a Chinooksszal utazgatni. Arcára fagyott a mosoly, míg ki nem ért az épületből. Olyan dühös volt, legszívesebben megütött volna valakit. Valakit, akinek kék szeme van és patkó alakú tetoválás az ágyéka fölött. Aki cserbenhagyta. Azt hitte, alakul a dolog, de a játékosok kollektíve kiutálták. Talán ha nem veri meg őket dartsban, ha nem vesz részt a 129

heccelődésben, ha nem nevezik el Szunyinak, most nem szenvedné meg annyira, hogy elárulták. Ha. Pedig még bűntudata is volt, amikor az utolsó meccsükről kellett tudósítania. Pedig csak a munkáját végezte, és erre tessék: ez a hála? Kapjon mindegyik lábgombát, egyszerre az összes! Két napig az utcára sem tette ki a lábát. Annyira maga alatt volt, hogy bánatában kisuvikszolta az egész konyhaszekrényt. Aztán nekiesett a fürdőszobának. Bömböltette a tévét és kis elégtételt érzett, amikor bemondták, hogy a Chinooks négy hármas vereséget szenvedett a Fekete Sólymoktól. Most kire kenik majd a vereséget? Harmadik napra sem párolgott el a mérge. Csak egy módon szabadulhat meg tőle. Találkoznia kell a játékosokkal, csak úgy nyerheti vissza a méltóságát. Tudta, hogy a meccs napján a Key Arénában tartanak bemelegítő edzést. Nem sokat teketóriázott: magára kapott egy farmert és egy fekete pulóvert, és bement a városba. A jégcsarnokba lépve meglátta az üres kaput. Csak pár játékos gyakorolt a pályán. Jane–nek összeszorult a gyomra. Elindult az alagsori öltözőbe. – Helló, Fishy! A férfi egy forrasztólámpával az ütője tollát melegítette. Amikor meglátta Jane–t, abbahagyta. – A fiúk az öltözőben vannak? – kérdezte. 130

– Jórészt. – Luc? – Nem tudom, de meccs előtt nem szokott nyilatkozni. A fenébe is. Jane bakancsa nyikorgott a folyosó gumipadlóján. Amint az öltözőbe lépett, a fiúk kíváncsian kapták fel a fejüket. – Hagyják magukon az alsóikat, uraim! – furakodott a félmeztelen férfiak közé. – Csak néhány percig rabolom az idejüket, ne vesztegessük szinkron herevédő–sztriptízre az időt. Szembefordult velük, kiegyenesítette a vállát, és magasra tartotta a fejét. Luc nem volt sehol. Rejtőzködött a patkány! – Biztos hallották, hogy a továbbiakban nem én tudósítok a Chinooks meccseiről. Csak tudatni akartam önökkel, hogy nem fogom elfelejteni a közösen eltöltött időt. Srácok, az önökkel való utazgatás… érdekes volt. – Ezzel Jane Mark Bressler csapatkapitányhoz lépett, és kinyújtotta a kezét. – Sok szerencsét a mai mérkőzéshez, Hóhér! Bressler, a száztíz kilós center mintha kissé zavarba jött volna. – Ja, köszönjük – mondta, és végül kezet rázott a nővel. – Megnézi azért a meccset? Jane elhúzta a kezét. – Nem, más dolgom van. Utoljára körbenézett az öltözőben. – Viszlát, uraim, jó szerencsét, és remélem, idén elhozzák a Stanley–kupát. – Még egy mosolyt is 131

sikerült az arcára erőltetnie, mielőtt kilépett az ajtón. Megcsinálta, gondolta már a folyosón. Nem dobták ki, nem kell lógó orral hazakullognia. Megmutatta nekik, hogy ő is valaki, civilizált és méltóságteljes ember. De csak legyen mindnek gombás a micsodája. Hadd viszkessen! A lelátóhoz vezető gumipadlót bámulva egyszer csak szembetalálta magát egy izmos, fedetlen mellkassal, és a kockahason, a feszülős alsó felett díszelgő patkótetoválással. Luc Martineau! A szeme elindult felfelé a boltozatos mellkason, az állon, a szájon, a karakteres felsőajkon, végig az egyenes orron, egészen a gyönyörű, babakék szempárig. – Maga?! – bámult vissza rá a szempár a kérdőre vont szemöldök alól. Jane rárivallt: – Maga tette ezt velem – mondta. – Tudom, hogy maga volt. Mert magának édes mindegy, hogy nekem milyen égető szükségem volt erre a melóra! Maga csődöt mond a kapuban, és engem tesznek ki. – Szúró fájdalom hasított a szemüregébe, amitől még inkább bepörgött. – A tegnapi vereséget kire kente? És ha ma is vesztenek, azt kire keni majd? Maga… maga…! – dadogta. Ha hallgat a józan eszére, abbahagyja az óbégatást, amíg van erkölcsi fölénye, csak gúnyosan végigméri és távozik, amíg meg tudja őrizni a méltóságát. De nem hallgatott. – Azt is mondtad, hogy maga nagydarab, buggyant bölény? – kérdezte Caroline az este, 132

amikor Jane kanapéján üldögélve bámulták, ahogy a gázkandalló lángja a műfát nyaldossa. – Miért nem tettél rá még egy lapáttal: a szemébe vághattad volna, hogy egy seggfej! Jane sóhajtott. Órákkal később is kínozta a szégyen. – Az egyetlen jó az egészben, hogy soha többé nem látom Luc Martineau–t. Csak a férfi arckifejezését tudná feledni! Azt a döbbenetet és aztán a röhögést. Bárcsak elnyelte volna a föld! Még csak ki sem kérhette magának, hogy Luc kiröhögi. Maximum az általános iskolában szokás valakit nagydarab, buggyant bölénynek hívni. – Te mázlista – szólalt meg Caroline, miközben a szájához emelte a borospoharat. Ragyogó szőke haja copfban volt, és szokás szerint nagyon csinos volt. – Ha legalább Rob Sutter–nek bemutattál volna! – Pörölynek? – rázta meg Jane a fejét, majd belekortyolt gin–tonikjába. – Folyton be van törve az orra, és monokli van a szeme alatt. Caroline–nak párás lett a szeme. – Tudom. – Nős, és van egy kisbabája. – Hmm, akkor valaki másnak, aki facér. – Azt hittem, bepasiztál. – Igen, de nem lesz hosszú egy kapcsolat. – Miért? 133

– Nem tudom – sóhajtott fel, és visszatette poharát a cseresznyefa dohányzóasztalra. – Lenny gazdag és jóképű, de annyira unalmas! Azaz valószínűleg átlagos férfi, és nem tűri, ha pátyolgatják. Caroline pátyolgatásra született. – Megnézzük a meccset a tévében? – kérdezte Caroline. Jane megrázta a fejét. – Nem. – Erős kísértést érzett ugyan, hogy megragadja a távirányítót és odakapcsoljon a közvetítésre, hogy megtudja, hogy áll a meccs, de ezzel csak a saját dolgát nehezítené. – Ha veszítenek, az sem dob fel? Ki van zárva. – Nem. – Jane a virágmintás kanapéra hajtotta a fejét. – Soha többé nem akarok hokimeccset nézni! – Pedig dehogyisnem! Egyenesen a sajtópáholyból vagy közvetlen a pálya széléről, hogy részese legyen a játékosokból áradó energiának, lássa a tökéletes játékukat, a sarokban kialakuló bunyóstul, a Luc–féle hibátlan védésestül. – Éppen akkor rúgtak ki, amikor végre kezdtem kijönni a játékosokkal. Megvertem dartsban Robot és Lucot, ők meg azzal szívattak, hogy leszbis a szemüvegem. Aznap éjjel már nem is telefonbetyárkodtak. Jó, nem lettünk barátok, de végre elkezdtek megbízni bennem, elkezdtek befogadni! – majd rövid gondolkodás után hozzáfűzte: – Beszari alakok! 134

– Már egy negyedórája várom, mikor csapsz bele a lecsóba. Jane kérdezés nélkül is tudta, mire gondol Caroline. Ismerte, mint a rossz pénzt. – Azt hittem, azért jöttél át, hogy megvigasztalj! De téged csak az öltöző érdekel. – Meg is vigasztallak! – Jane azt hitte, Caroline meg akarja ölelni, de nem: a barátnője a kanapé háttámlájára tette a karját. – Később. Szóval nem vállalja a lelki szemetesláda szerepét. Most nem. Viszont attól sem kellett félni, hogy világgá kürtöli, amit hall. – Jól van – szólalt meg Jane –, de nem olyan volt, mint ahogy képzeled. Nem az benne a pláne, hogy egy szál nő a csomó kigyúrt férfi között. Az is, persze, hiszen van két szemem és mindegy, melyik játékos mellett mentem el, biztos lehettem benne, hogy direkt ledobja a herevédőjét. – Igazad van. Nem így képzeltem. Ez sokkal jobb. – Neked fogalmad sincsen, milyen nehéz úgy komolyan beszélgetni egy férfival, hogy ő pucér, te meg nem. Amúgy is, meccs után mindegyik izzadt, fáradt, és nem túl közlékeny. Bármit kérdezel, jó, ha odavakkantanak valamit. – Az utolsó három pasim is pont ezt csinálta. – Nem olyan volt ám, mint a szex, hidd már el! – csóválta a fejét Jane. – Volt, aki szóba sem állt velem, tudod, milyen nehéz úgy dolgozni? 135

– Jól van na, ezzel tisztában vagyok. És kinek volt a legjobb teste? – Hát, mindannyian hihetetlenül jó felépítésűek. Izmos láb, kidolgozott felsőtest. Mark Bresslernek hatalmas muszklijai vannak, Luc Martineau–nak egy patkó van az ágyéka fölé tetoválva. A legszívesebben térdre esne az ember lánya, hogy csókolgassa a szerencséért. És a segge… hibátlan. – Hideg borospoharát a homlokához szorította. – Milyen kár, hogy egy köcsög. – Szóval bejön neked. Jane elvette homlokától a poharat. Bejön? Bejön nekem Luc? Amikor kirúgatott? Luc jobban megbántotta és cserbenhagyta, mint az egész csapat együttvéve. Ha jobban belegondol, ennek semmi értelme, hiszen nem is ismerték egymást! Mindössze arról van szó, hogy kicsit haverkodtak, és ha nagyon őszinte akar lenni, kicsit bele is bolondult a játékosba. Nem is… az, hogy belebolondult, túlzás. Érdeklődött iránta, ez így pontosabb. – Nem is jön be! Csak az a jellegzetes kanadai akcentusa! – Aha. – Mit aha? Mondom, hogy nem jön be nekem. – Hallottam, de te buksz a fura akcentusra. – Mint például? – Mint például Balki a Titokzatos idegenekből. – A vígjátéksorozatról beszélsz? 136

– Aha, odáig voltál Balkiért a fura akcentusa miatt! Az sem érdekelt, hogy egy lúzer, aki az unokatestvérével lakik. – Én a színész Bronson Pinchotért voltam oda. Nem Balkiért. Te meg abban az évben beleestél Tom Cruise–ba. Hányszor is kellett megnéznünk a Top Gunt? – Legalább hússzor. – Caroline kortyolt egyet a borából. – Te mindig a lúzerekre buktál. – Mert nem a felhőkben járok. – Vagy mert alulválasztasz. Félsz, hogy elhagynak. – Mitől félek? Caroline a fejét csóválta, hogy a copfja a vállát verdeste. – Egy magazinban olvastam, a nőgyógyásznál. Mivel meghalt az anyukád, attól tartasz, hogy mindenki, aki szeret, elhagy. – És szerinted ez mit bizonyít? Hogy az újságok minden marhaságot összeírnak! – Ő már csak tudja. – Éppen múlt héten mondtad, hogy mániákusan menekülök a kapcsolatokból, mert félek, hogy lepattintanak. Térj már észhez! Caroline vállat vont. – A kettő között talán van összefüggés. – Hogyne. Néhány percig a kandallót bámulták. – Menjünk bulizni! – vetette föl Caroline. – Csütörtök este van. – Tudom, de holnap nem dolgozunk. 137

Talán egy garázszenekar most kimosná az agyát és nem a hokimeccs járna az eszében, hogy nem ő tudósít róla. Jobb lenne kimozdulni a lakásból, mert különben mindjárt bekapcsolja a tévét és nézi a meccset. Végignézett magán: zöld póló, fekete gyapjúpulóver, farmer. És a Szingli– rovathoz is kellett anyag. – Rendben, de nem öltözöm át. Caroline aznap este kényelmes cuccokat vett fel, egy Tommy pulóvert, aminek egy zászló volt az elején és egy szűk farmer. Jane–re meredt. – Legalább a kontaktlencsédet tedd fel. – Minek? – Inkább nem mondok semmit, mert jóban vagyunk meg minden, ráadásul divatból is mindig kioktatlak, és azt sem akarom, hogy vadul elkezdj foglalkozni magaddal és még összeomoljon az önbecsülésed, de azok a szemét optikusok hazudtak neked. Ennyire nem is rossz a szemüvege! Lisa Loebnek is pont ilyen van. – Ennyire ciki? – Igen, és csak azért szólok miatta, mert nem akarom, hogy fiúnak nézzenek mellettem. – Miért csak engem néznének fiúnak? – kérdezte a mosdóba menet. – Téged nem nézhetnek annak? – Csend. – Ha? Barátnője a kandalló fölött lógó tükörben a vörös rúzsát próbálgatta. – Mit ha? – csomagolta el a rúzst a csinos kis retiküljébe. 138

– Miből gondolod, hogy téged néznének lánynak, engem meg fiúnak? – tette fel Jane újból a kérdést. – Most komolyan kérdezed? Azt hittem, csak hülyéskedsz. *** Másnap reggel kilenc órakor Leonard telefonált, hogy ő, Virgil és a Chinooks vezetősége felülvizsgálta az „elhamarkodott döntést”, és szeretnék, ha Jane minél előbb folytatná a megkezdett munkát. Magyarán őt akarják a másnap esti, St. Louis elleni mérkőzésen a sajtópáholyban látni. Jane annyira megdöbbent, hogy csak feküdt az ágyban és hallgatta Leonard monológját. Szóval miután elbeszélgetett a csapattal, az nagyszerűen játszott, Bressler mesterhármast lőtt, és Luc is a szokott formáját hozta és bebiztosította a hat–nullás végeredményt, amivel lekörözte riválisát, Patrick Royt a sikeres védések számában. Hirtelen Jane Alcott jó ómen lett. – Nem is tudom, Leonard – lerúgta a sárga damasztpaplant és felült. Mintha a tegnapi „kirúgunk a hámból” éjszaka után vattával lenne tele a szája. Alig tudta összeszedni a gondolatait. – Nem tudom vállalni, mert ha a Chinooks veszít, megint elbocsájtanak. – Emiatt ne fájjon a feje! 139

Nem nagyon hitt neki. Ha mégis úgy döntene, hogy vállalja, másként fog hozzá, mint először. És igazság szerint még mindig volt benne egy kis tüske. – Ezt még át kell gondolnom. Miután letette a kagylót, főzött egy kancsó kávét, megevett egy müzliszeletet – másnaposság ellen. Hajnali kettő körül került ágyba. Jaj, mennyi pénzt szórt el tegnap este! Ráadásul nem is volt jó társaság, csak a kirúgáson járt az esze. Végigrágta Leonard ajánlatát. A Chinooks úgy bánt vele, mint egy leprással, és őt okolta a vereségeiért. Mitől lett hirtelen jó ómen belőle? Tényleg ki akarja tenni magát a hülye babonáiknak? A szinkron herevédő–sztriptíznek meg a telefon–betyárkodásnak? Miután megreggelizett, beállt a zuhany alá. Lehunyt szemmel folyatta magára a langyos vizet. Tényleg együtt akar utazgatni ezzel a kapussal, aki majd megint keresztülnéz rajta? Igaz, gyorsabban ver tőle a szíve… De akarja ő ezt, akarja, hogy gyorsabban verjen? Nem akarja. Nem is kedvelik egymást, különben is, Luc csak a magas bombázókra bukik. Törölközőbe csavarta a haját, feltette a szemüvegét, megtörölközött. Pánt nélküli felsőt vett fel meg egy fehér pólót az egyetem címerével, és egy régi, lyukas térdű farmert húzott. Csengettek. Kinézett a kukucskálón, és az ajtaja előtt egy dögös pasi állt, ezüstszínű Oakley 140

napszemüvegben, szélfútta hajjal. A megszólalásig hasonlított Luc Martineau–ra. Jane kinyitotta az ajtót: valóság lenne, vagy csak a képzelet játéka? – Helló, Jane! Bejöhetek? Nem semmi: egy udvarias Luc. Akkor mégiscsak a képzelet játéka lesz. – Minek? – Gondoltam, jó lenne megbeszélni a történteket. – A gondolta helyett gondútát mond, mégis Luc lesz. – Azt akarja mondani, hogy maga rúgatott ki? Luc levette a napszemüvegét és a bőr bomberdzsekije zsebébe tette. Arca kipirult, haja összeborzolódott. Motorral jött. – Nem rúgattam ki. Legalábbis nem állt szándékomban. – Csend. – Beereszt? Jane haja törölközőbe csavarva, a hűvös szellőtől pedig lúd–bőrös lett. Úgy döntött, beereszti. – Foglaljon helyet! – otthagyta a nappaliban, és kiment, hogy levegye a fejéről a törölközőt. Luc lett volna az utolsó férfi a világon, akiről el tudta képzelni, hogy ott ül a nappalijában. Kifésülte a haját, szárazra dörgölte. Tegyen fel egy kis szemfestéket meg szájfényt? Ugyan! A szemüvegét viszont kontaktlencsére cserélte. Nedvesen göndörödő hajjal tért vissza a nappaliba. Luc a kandalló párkányán sorba rakott képeket nézte. Dzsekije a kanapén. Feltűrt ingujj, svájfolt ing, fenékre feszülő farmer, a farzsebből 141

kitüremkedő tárcával. Hátrapillantott, kék szeme végigfutott a nő meztelen lábán, farmerén, pólóján, és végül tekintete a szemébe fúródott. – Ő kicsoda? – kérdezte a középső fotóra mutatva. Jane Caroline–nal iskolai egyenruhában állt az apja tacomai házának tornácán. – A legjobb barátnőm, Caroline. A kép a ballagás után készült. – Szóval ezen a vidéken nőtt fel. – Igen. – Nem sokat változott. – Idősebb vagyok – lépett a férfi mellé. Luc a nőre pillantott. – Hány éves? – Harminc. A férfi elmosolyodott. Az a hófehér mosoly áthatolt Jane védelmi vonalán, felforrósította a testét. Jane lábujjaival a berber kelimbe kapaszkodott. – Már? Nagyon jól tartja magát. Te jó ég! Nem akart többet tulajdonítani ennek a mondatnak, mint amit Luc beleértett, azaz semmit. Nem akarta, hogy elvakítsa a mosolya. Nem akarta érezni a bizsergést, a hőhullámokat, ki akarta verni a fejéből a bűnös gondolatokat. – Hogy kerül ide, Luc? – Darby Hogue hívott fel telefonon. Azt mondta, visszahívták, de maga visszautasította. Nem is utasította vissza. Csak gondolkodási időt kért. 142

– És hogy jön maga a képbe? – Darby megkért, hogy beszéljem rá, jöjjön vissza. – Maga? Hiszen magának én a végítélet és a szingliélet angyala vagyok. – A végítélet belevaló angyalkája. A mindenit. – Maga rossz választás volt. Én nem… – Jane megtorpant, mivel nem tudott hazudni: még hogy nem kedveli, mikor kedveli, ha nem is akarja! – Én nem is tudom, kedvelem–e magát – féligazság volt. A férfi elmosolyodott: tudja, hogy hazudik. – Én is ezt mondtam Darbynak. – Mosolya vonzó volt. Fél lábról most a sarkára állt. – Valamiért mégis úgy gondolta, én talán rávehetem. – Kétlem. – Sejtettem, hogy ezt mondja. – A kanapéhoz sétált és kivett valamit a bőrkabátja zsebéből. – így aztán hoztam egy engesztelő ajándékot. Egy vékony, puha kötésű könyvet hozott rózsaszín szalaggal átkötve. Hokinyelv: Szakkifejezések, bölcsességek és badarságok, amiket a tévéből nem lehet ellesni. – Maga vette nekem? – Én. A szalagot a könyvesboltos kislány tette rá. Neki vette. Ajándékba. Hogy kiengesztelje. Praktikus dolgot. Nem valami sematikus dolgot, virágot vagy bonbont vagy olcsó alsóneműt. 143

Ilyeneket szoktak adni. Ő gondolkodott, mit adjon. Odafigyelt. Őrá. – Fekete szalagjuk nem volt, be kellett érjem a rózsaszínnel. Jane szíve majd kiugrott a helyéről. Ebből baj lesz! – Köszönöm. – Szívesen. Nézte Luc mosolyát, a kék szemét. Nagyon nagy baj. Fehér inges, farmeros, két lábon járó veszedelem! Aki Barbie babákhoz volt szokva.

144

7. FEJEZET CSEL: Az ellenfél kijátszása Luc Jane zöld szemébe nézett: látta, hogy az ajándéka megtette a hatását. Sikerült megpuhítania, elérte, amit akart. De mielőtt az ujja köré csavarhatta volna, mielőtt a kezébe hullott volna, mint egy korong az égből, Jane tekintete bizalmatlanná vált. Hátrább lépett és kétkedőn ráncolta a szemöldökét. – Darby mondta magának, hogy ezzel lepjen meg? – emelte fel a könyvet. Francba. – Nem. – A kis stréber virágot javasolt, a könyv Luc ötlete volt. – Az én ötletem volt, de azt mindenki szeretné, ha visszajönne és tudósítana a meccsekről. – Nehezen tudom elhinni, hogy mindenki örülne ennek. Pláne az edzők. Ráhibázott. Nem mindenki várta vissza, különösen nem a vezetőség. A San José–i gyalázatos verség után bűnbakot keresett a csapat. Valamit, ami benne volt a levegőben, a csillagok állásában. Valamit, ami nem a saját szánalmas teljesítményük. Ez a valami lett Jane. Morogtak rá, szitkozódtak miatta az öltözőben, de egyikük sem gondolta, hogy emiatt elbocsátják. Pláne nem Luc. Hiszen neki meg is mondta, hogy 145

szüksége van a munkára. Luc úgy érezte, egy rossz szava miatt Jane az utcára kerül. Látva, mekkora lakást bérel, nem vetheti föl a pénz. A lakásban rend volt és – legnagyobb meglepetésére – nem minden volt fekete, sőt. Egész jól illenének a dolgai az ő nappalijába is. Örült, hogy eljött. – Azt mondtam a vezetőségnek, hogy maga a mi szerencse–csillagunk – mondta, és igazat mondott. Jane nagydarab, buggyant bölénynek nevezte, és ő élete egyik legjobb meccsét játszotta – minden szempontból. Bressler pedig az idény első mesterhármasát lőtte, miután kezet fogott Jane– nel. Jane elhúzta a száját. – És maga hisz ebben? Luc nem kérdőjelezte meg a jó szerencse forrását. – Hogyne hinnék! Azért jöttem, mert tapasztalatból tudom, milyen, mikor az embernek szüksége van a melóra, és én elvettem magától ezt a lehetőséget. Jane lehajtotta a fejét. Luc a haját nézte. Hogy göndörödik a vállánál, mintha az ujjai köré csavarta volna. Milyen lehet az ujja köré tekerni a nő haját? Milyen alacsony kis nő! Milyen aprócska a válla, és milyen kislányos az egyetemi címeres pólójában. Hogy ágaskodik a mellbimbója! Vajon bejön neki? Melegség futott végig a testén, le az ágyékába. Megkívánta ezt a nőt, éppen őt? Jane 146

Alcott alacsony, kismellű, és túl okos. Mégis kicsúszott a száján: – Talán elölről kezdhetnénk. Felejtse el az első találkozásunkat, amikor felajánlottam, hogy belepisálok a kávéjába! Jane felemelte a fejét. Arcbőre sima és ragyogóan tiszta volt, ajkai teltek és rózsaszínek. A férfi elábrándozott, vajon olyan puha–e az arca, mint amilyennek látszik, és a nő száját figyelte. Nem, nem az ő esete, de volt benne valami, ami kíváncsivá tette. Talán a humora és a személyisége. Talán semmi más, csak az ágaskodó mellbimbói meg a lágy tincsei, de valami érdekelte benne. – Nem is akkor találkoztunk először! Luc a nő szemébe nézett. A fenébe. Az a pár hónap egészen kiesett. Csak később hallott vagy olvasott erről az időszakról. Ugyan most először él Seattle–ben, de a Detroittal persze járt itt. Félve kérdezte: – Mikor találkoztunk? – Múlt nyáron, a sajtófogadáson. Micsoda megkönnyebbülés! Majdnem fel is nevetett. Ha múlt nyáron lefeküdt volna Jane–nel, arra emlékezne. A két évvel ezelőtti nyárról voltak kissé ködös emlékei. – A Négy Évszakban tartott sajtófogadáson? – Nem, hanem a Key Arénában. – Rengeteg ember volt ott akkor, de magára meglepő módon nem emlékszem. – Egyáltalán 147

nem volt ebben semmi meglepő. Jane nem olyan nő, akire az első találkozás után emlékszik az ember. Ő is tudta ezt, de nem érdekelte. Megvolt a maga stílusa és szemlélete. Így élt, így érezte jól magát. – Nem is meglepő, ha akkor is feketében volt – viccelődött. – Én pontosan emlékszem magára – szólt Jane, és kiment a konyhába. – Sötét öltöny, piros nyakkendő, aranyóra, szőke nő. Luc tekintete lecsúszott a nő hátán és megállt a gömbölyű hátsón. Mindene kicsi, kivéve a kisugárzása. – Féltékeny? – Az órára? – Akár. Válasz helyett Jane bement a konyhába: – Kér egy kávét? – Nem, köszönöm. Nem élek koffeinnel. – Utána ment, de a szűk konyha ajtajában megállt. – Akkor? Visszajön? Jane letette könyvet a konyhaasztalra és töltött magának kávét. – Talán. – Tejet vett elő. A hűtőajtó tele volt ragasztva emlékeztetőkkel, mit kell venni: savanyúság, rágicsa, súrolószer. – Ennyire fontos? – Elrakta a tejet és becsukta a hűtőajtót. – Nekem vagy a csapatnak? Jane a szájához emelte a bögrét. – Magának. 148

Jane fordított a helyzeten és most kiélvezi minden másodpercét. Fordított helyzetben Luc is így tenne. – Hoztam engesztelő ajándékot. – Tudom, és nagyon kedves magától. Jól csinálja. Lehet, hogy kirúgja Howie–t, és Jane–t kéri meg, hogy legyen a menedzsere? – Mit akar? – Egy interjút. A férfi összefonta a karját. – Velem? – Igen. – Volt időm utánanézni ennek–annak, és összeírtam a kérdéseimet. – Tudja, hogy utálok interjúzni. – Tudom, de majd úgy csinálom, hogy ne legyen kellemetlen. Luc tekintete Jane felsőjére tévedt. – És mitől nem lesz kellemetlen? – Nem teszek fel személyeskedő kérdéseket. Jane fázott. Fel kéne vennie egy pulóvert vagy valamit. – Mit ért személyeskedő alatt? – Nem érdekelnek a nőügyei. Luc előbb Jane száját nézte, aztán a szemét fürkészte. – Nem minden igaz, amit rólam írtak. Miért tűnik mindez magyarázkodásnak? Jane a kávéját fújta. – Nem minden? Luc most vállat vont. 149

– Mondjuk, a fele kitaláció, hogy jobban el lehessen adni a lapot. Jane elhúzta a száját. – És melyik fele igaz akkor? – olyan vonzó volt, hogy a férfi majdnem be is vallotta neki. – Amit nem írtak meg? – Hát persze. – Fogjuk rá. – Ez nem tartozik magára. A régi nőimről és az elvonókúráról nem nyilatkozom. Jane letette a bögrét. – Korrekt. Az elvonóról és a szexuális életéről nem is fogok kérdezni. Már annyit írtak róla, olyan unalmas. Unalmas? Az ő szexuális élete nem unalmas! Mostanában ugyan nem volt túl sok kalandja, de ami megtörtént, az nem volt unalmas. Vagyis hát… talán. Nem, az unalmas nem a megfelelő szó. Túl erős. Mondjuk, hogy valami hiányzott a szexuális életéből mostanában. Mármint nem a szex. Nem tudta, pontosan mi, de ha sikerül és megoldja Marie dolgát, lesz ideje ezen gondolkozni. – Azonkívül – tette hozzá Jane – nem vagyok kíváncsi semmire, ami felnagyítja a magáról alkotott rémképeket. – Milyen rémképeket? – vállát az ajtófélfának támasztotta. – Hogy minden éjjel két nővel bújok ágyba? – Miért, nem így van? – Nem. – Ha Jane szerint unalmas az ő szexuális élete, hadd lepődjék meg egy kicsit! Különben is, 150

úgyis olvasott már róla. – Egyszer kipróbáltam két lánnyal, de a csajok inkább egymással foglalkoztak, mint velem. Ez nem tett jót az önbecsülésemnek. Jane–ből kitört a nevetés, Luc pedig nem tudott visszaemlékezni arra, mikor fordult vele elő utoljára, hogy együtt volt egy nővel egy üres lakásban, és csak nevetgéltek, beszélgettek, de ő meg sem próbálta a hálószoba felé terelni a nőt. Volt ebben valami szép. A Luc látogatását követő estén a Chinooks a Vancouver ellen játszott, Jane pedig Darby mellett ült a sajtópáholyban. A piramistető alá egy nyolcszögletű eredménykijelző tábla és négy videokivetítő volt belógatva. Alattuk, a középvonal felett a nagy, zöld Chinooks–logó úszott fényárban, bár a meccs előtti lézershow még nem vette kezdetét. Még fél óra volt a korong bedobásáig, de Jane már kezében jegyzettömbbel, retiküljében a diktafonnal várt. Újra itt van! Izgatott volt, de nem mutatta. A vezetőségből még csak Darby futott be. Jane azon gondolkozott, vajon mennyire lesznek távolságtartóak vele szemben. – Köszönöm, hogy segített visszakapni a munkámat. – Darby a térdére támaszkodva nézett körül az arénában. A szokásosnál kevesebb zselét tett a hajára, de kék zakója zsebéből kidomborodott a zsebvédő tolltartó. 151

– Nemcsak nekem köszönheti. A játékosoknak bűntudatuk lett, miután maga bement az öltözőjükbe és sok szerencsét kívánt nekik. Ha valakiben van ennyi kurázsi, megérdemli, hogy visszakapja a munkáját. – Kabalából hívtak vissza, mert szerintük szerencsét hozok. – Ez is igaz – Darby elmosolyodott, de le nem vette a szemét a pályáról. – Mit csinál jövő szombaton? – Úton leszünk, nem? – Még nem, csak vasárnap indulunk. – Akkor semmit – vonta meg Jane a vállát. – Miért? – Lesz egy fogadás a Space Needle–toronyban: Hugh Miner mezét vonultatják vissza. Ismerős volt, de Jane nem tudta hova tenni a nevet. – Ki is az a Hugh Miner? – Kilencvenhattól egészen tavalyig ő volt a Chinooks kapusa. Eljöhetne. – Magával? Kettesben? – kérdezte, mintha Darby nem lenne magánál. A sápadt férfi arca lángvörös lett. Jane egy kicsit elvetette a sulykot. – Nem feltétlenül kettesben mennénk. – Én sem úgy értettem – bocsánatkérőn vállon veregette a férfit. – Tudja, nem randizhatok senkivel a Chinookstól. Szeretném elkerülni a pletykát. 152

– Tudom. Jane nagyon kellemetlenül érezte magát. Darby biztos nem talált kísérőt, ő meg még rá is tesz erre egy lapáttal. – Ki is kell öltöznöm? – Igen – fordult feléje végül Darby. – Limuzinnal magáért megyek, így aztán nem kell vezetnie. Hát lehet erre nemet mondani? – Hánykor? – Hétkor. – Ekkor megszólalt a Darby övére csatolt mobil, és elvonta a figyelmét. – Halló – szólt bele. – Éppen itt van. Azonnal? Rendben – kinyomta a telefont és visszatette az övére. – Nystrom edző kéreti az öltözőbe. – Engem? Miért? – Azt nem mondta. Jane a retiküljébe tette a jegyzettömböt és leballagott a sajtópáholyból. Leliftezett a földszintre, végig az öltözőhöz vezető folyosón. Vajon megint kirúgják? Ha igen, nem nagyon fogja visszafogni magát. Az öltözőben a játékosok már beöltözve, teljes fegyverzetben hallgatták az edzőt. Jane lecövekelt az ajtónál, miközben Larry Nystrom a Vancouver második sorának gyengéit elemezte, és hogy hogyan kell nekik kapura lőni. Szemével Lucot kereste. Az öltöző másik végében állt, a hatalmas lábszárvédőkben és a kék–zöld Chinooks feliratos fehér mezben. Kesztyűje és sisakja mellette a padon. A korcsolyája orrát bámulta. Ahogy 153

felnézett, összeakadt a tekintetük. Néhány szívdobbanásnyi ideig tartott a pillanat. Luc lassan végigmérte Jane–t: szürke pulóver, fekete szoknya, harisnya, olcsó, fekete papucscipő. Érdeklődése nem szexuális jellegű volt, inkább kíváncsiságból fakadt, Jane–nek mégis földbe gyökerezett tőle a lába és szaporábban vert a szíve. Larry Nystrom most őt szólította, így elkapta a tekintetét Lucról. Az edző melléje lépett: – Mondja csak el a fiúknak, amit a múltkor nekem mondott! – Nem emlékszem már, mit mondtam. – Hogy ne toljuk le a gatyánkat – súgta oda Fish. – Meg hogy egy élmény velünk utazni. Milyen komoly arcot vágnak! Jane majdnem elnevette magát. Nem akarta elhinni, hogy tényleg ilyen babonásak. – Rendben. Hagyják magukon az alsógatyáikat, uraim, szeretnék mondani valamit, egy perc az egész. A továbbiakban nem fogok önökkel utazgatni, és csak annyit akartam tudatni önökkel, hogy nem fogom elfelejteni a közösen eltöltött időt. Mind jót derültek ezen, kivéve Peter Pelusót: – Mondott még valamit a szinkron herevédő– sztriptízről. Emlékszem arra a részre. – Így van, Szunyi – bólintott Rob Sutter. – Én is emlékszem rá. 154

– Meg azt, hogy reméli, idén megnyerjük a kupát – tette hozzá Jaclc Lynch. – Igen, ez fontos. Ok tényleg hisznek ebben? Basszus! – Most kezdjem elölről? Mindannyian bólintottak, Jane pedig végignézett rajtuk. – Hagyják fent az alsóikat, uraim, szeretnék mondani valamit, csak egy perc az egész, és ne dobják be azt a herevédő–sztriptízes baromságot! – Vagy valami ilyesmi. – A továbbiakban már nem utazgatok a csapattal, és csak annyit akartam tudatni önökkel, hogy nem fogom elfelejteni a közösen eltöltött időt. Remélem, idén megnyerik a Stanley–lcupát. Most már elégedettek voltak. Ez kész őrület, ideje lelépni innen! – Most pedig fogjon velem kezet! – szólalt meg a kapitány, Mark Bressler. – Ó, hát persze! – kezet ráztak. – Sok szerencsét a mai mérkőzéshez, Mark! – Nem így volt, Hóhért mondott. Ez már maga a téboly! – Sok szerencsét a mai mérkőzéshez, Hóhér! A játékos elmosolyodott. – Köszönöm, Jane. – Szívesen. Odakint már ment a felvezető műsor, Jane pedig újból elindult az ajtó felé. – Még nem végzett, Jane. 155

Megfordult, és az öltöző túlsó felében álló Lucra nézett. Hívogatón intett. – Jöjjön ide! Semmi szín alatt. Semmi szín alatt nem hívja bölénynek a többi srác előtt. – Gyerünk! Végignézett a játékosokon. Ha Luc rosszul játszik, megint ő lesz a hibás. Ólomléptekkel vánszorgott végig a vastag, Chinooks–logós szőnyegen. – Tessék – állt Luc elé. Korcsolyával a lábán még magasabb. – Nekem is ismételje el a múltkorit! Különben nem lesz szerencsém. Ettől tartott! Szeretett volna kibújni a feladat alól. – Maga olyan jól játszik, ahhoz már nem is kell szerencse. A férfi karon ragadta és finoman maga felé húzta. – Mi lesz már! Forró tenyere a pulóveren keresztül is felmelegítette a nőt. – Ne akarja ezt tőlem, Luc – mondta elhalón, lángoló arccal. – Olyan kínos. – Súgja a fülembe. Luc közelebb hajolt, a bőr lábszárvédők megcsikordultak. A férfi samponjának és arcszeszének illata vegyült a bőr lábszárvédők szagával. 156

– Maga buggyant bölény – súgta a férfi fülébe. – Nem így volt – rázta a fejét Luc és egy ezredmásodpercre összeért az arcuk. – Lemaradt a nagydarab. Úristen! Ha ez így folytatódik, szörnyethal szégyenében, vagy elájul, vagy lángra lobbantja a visszafojtott szenvedély. Egyikből sem kért. Pláne az utolsóból, még akkor sem, ha Luc tesztoszteronszintje maga volt egy óriási erőtér, ami akarata ellenére is magához vonzotta őt. Jane–nek le kellett hunynia a szemét és megfeszítenie a térdét, hogy ne zuhanjon a férfira. – Maga nagydarab, buggyant bölény. – Kösz, szivi, örök hála. Szivi. Jane kinyitotta a szemét. Luc elmosolyodott. – Ezt minden meccs előtt végig kell majd csinálnom? – Ez a mondat kissé érzelmesebbre sikerült, mint szerette volna. De Luc nem vette észre a hangján. Felegyenesedett, szeme mellett apró szarkalábak. – Hát, attól tartok. Jane levegő után kapkodott. – Fizetésemelést fogok kérni. Luc keze felcsúszott Jane karján, fel a válláig, aztán finoman megpaskolta az arcát. – Kérjen napidíjemelést is. Majd az úton visszanyerem azt az ötvenest, amit dartsban vesztettem. 157

Jane megrázta a fejét, és indulni készült. – Ilyen szerencséje nem lesz, Luc – vetette oda távozóban. A médiapáholyban visszaült Darby mellé. A King–5 és az ESPN is közvetítette a Chinooks és a Vancouver összecsapását. Luc Martineau rutinos védéseivel a Seattle jött ki győztesen, a találkozó három–egyre végződött. Luc látszólag játszi könnyedséggel védte a lövéseket, mintegy emlékeztetőül: nem véletlenül tartják klasszisnak. A meccs után a csapat válaszolt Jane kérdéseire az öltözőben. Az alsóikat ugyan nem tartották magukon, vetkőzésük mégis kevésbé időzítettnek tűnt. Aznap este, miután Jane elküldte a cikkét a lapnak, felhívta Caroline–t, és a következőt mondta: – Divattanácsokra van szükségem. Caroline ezt a mondatot élete végéig emlegetni fogja. – Kivel beszélek? – Nagyon vicces. Jövő héten jelenésem van, muszáj valahogy kinéznem. – Köszönöm, Jézusom, az ajándékod! – suttogta Caroline. – Évek óta várok erre. Először is kérünk időpontot Vondától. – Ki az a Vonda? – Aki tetőtől talpig kiglancol és ráncba szedi rakoncátlan fürtjeidet. Jane elvette a fülétől a kagylót és rámeredt. – Kiglancol? 158

– És ráncba szed. – Amikor utoljára hagytam, hogy megcsináld a hajamat, a végén úgy néztem ki, mint Slash. – Az tizedikben volt, és nem én fogom csinálni. Hajvágás után bemutatlak Sarának a MAC– szalonban, ahol dolgozom. Egy művész! – Csak egy kis szemfestékre meg szájfényre gondoltam. Egy csinos fekete koktélruha és egy papucscipő is megtenné. Caroline oda se bagózott: – És még ma beszerzünk egy pár mesés Ferragamo cipőt. Vöröset. Tökéletesen illik majd ahhoz a kis gyilkos Betsey Johnson–kreációhoz, amit az emeleten láttam.

159

8. FEJEZET A BOMBÁZÓ: Erős lövés a célpontra Luc a csuklójára húzta a mandzsettáját és ónix mandzsettagombokat tett a gomblyukakba. A reggeli edzésen hallotta, hogy Jane a mai estélyre Darby társaságában jön. Kíváncsi volt, vajon mit vesz fel – biztos valami feketét. Luc fölemelte a kezét és bepattintotta az utolsó mandzsettagombot is. Nem beszéltek egymással a Vancouver elleni meccs óta. Az utolsó két mérkőzésen cserekapus játszott, és Luc megérdemelt pihenőt kapott. így viszont nem nyílt alkalma beszélni Jane–nel. Nem mintha lett volna bármilyen mondanivalója. Szeretett vele beszélgetni, ugratni, figyelni, hogyan reagál. Felnevet, vagy összepréseli az ajkát, vagy szigorúan villan a szeme, vagy sikerül zavarba hoznia. Sötétszürke nadrágtartóját élrevasalt nadrágja derekára csíptette. Jane és Darby járnak? Az nem lehet. Legalábbis ő nem örült volna neki. Jane szenvedélyes, éles nyelvű, ugyan mit kezdene egy stréber aktakukaccal? Pláne azzal az aktakukaccal. Nyílt titok volt: Darby ellenezte, hogy Luc a Chinooks–hoz igazoljon, és az is, hogy a két férfi nehezen jött ki egymással. Luc szerint Darby Hogue egy töketlen senki. Jane ellenben 160

belevaló. Ez tetszett neki benne. Hogy nem riad vissza a kihívásoktól. Hanem szembenéz velük. A maga százötven centijével. Luc fölkapta fekete csokornyakkendőjét és a tükör elé állt. A nyakkendőt a gallér alá simította és megkötötte. Nem találta elég szimmetrikusnak, ezért kibontotta. Háromszor kötötte meg, míg tökéletesen állt. Általában csak magára kapta a szmokingját és már indult is az estélyre – főleg ha kapustársak tiszteletére rendezett estélyekről volt szó –, ám a mai este különleges volt. Ma este a kishúga a szalagavatón fog táncolni egy orrpiercinges sráccal. Fölkapta az éjjeliszekrényről az óráját, fölcsatolta a csuklójára, miközben Marie szobája felé vette az irányt. Nem akart elmenni otthonról, amíg a lány partnere meg nem érkezik. Tudta, mi jár a kamaszfiúk fejében, és azt tervezte, hogy jól végigméri ezt a Zacket, és közli, ő itthon várja majd Marie–t. Meg kellett kicsit szorongatnia Zack kezét, rávetni egy „ne merj játszadozni a kishúgommal” pillantást, hogy tudja, merre hány lépés. Lehet, hogy Luc nem volt jó báty – sőt –, de igyekezett óvni Marie–t minden veszélytől, amíg nála lakik. Úgy döntött, a szalagavatóig vár a bentlakásos iskolával. Marie olyan boldogan választott ruhát meg cipőt magának, hogy Luc egész egyszerűen nem akarta erőltetni a témát. 161

Bekopogott Marie ajtaján. Tessék, motyogta benn a húga, és Luc belépett. Arra számított, hogy buggyos ujjú, szögletes ki–vágású, fekete, rózsaszín hímzéssel díszített bársonyruhájában találja. Előző nap mutatta neki a ruhát, és jó választásnak tűnt egy Marie korú lány számára. Aki ahelyett, hogy felöltözött volna, pizsamában feküdt az ágyban, haja copfba fonva, és sírt. – Miért nem készülődsz? Pár perc és itt lesz a fiúd. – Nem lesz. Lemondta a ma estét. – Lebetegedett? – Azt mondta, elfelejtett egy családi programot és nem tud elkísérni. De hazudik. Lett egy barátnője, és őt viszi. Lucnak szikrákat szórt a szeme a dühtől. Állkapcsa megfeszült, keze ökölbe szorult. Senki sem csinálhat bolondot az ő húgából, senki sem ríkathatja meg. – Ezt nem mondta komolyan! Hol lakik? Megyek, beszélek vele. Ezt nem hagyom annyiban. El fog vinni, és kész! – Ne! – rimánkodott Marie halálra váltan, de egyből felült az ágyon. – Olyan ciki! – Rendben, akkor nem akarom, hogy elvigyen magával. – A húgának igaza volt. Az erőltetett randi tényleg ciki. – Csak odamegyek és szétrúgom a seggét. A lány kérdőleg felvonta sötét szemöldökét. – Hiszen nem nagykorú. 162

– Ez igaz. Akkor az apjának rúgom szét a seggét. Ha arra neveli a fiát, hogy az bolondot csináljon egy lányból, meg is érdemli. Luc komolyan gondolta, de Marie mégis megmosolyogta. – Miattam szétrúgnád Mr. Anderson seggét? – Szét. Helyesebben a fenekét, de szét. Még szép! – leült a húga mellé. – És ha mindez nem lenne elég, tudok pár hokist, aki bármikor kioszt egy–két sallert. – Az biztos. Luc megfogta Marie kezét. Lakkozza a körmét? – Miért nem szóltál, amikor lemondta az estét? A lány elfordította a fejét. – Azt hittem, nem igazán érdekel. Luc a másik kezével maga felé fordította a lány arcát. – Hogy mondhatsz ilyet? Hát persze, hogy érdekel. A húgom vagy. Marie vállat vont. – Azt hittem, nem igazán érdekel, mondjuk, a nyitótánc. – Hát, igaz. Nem túlzottan érdekel sem a nyitótánc, sem semmilyen tánc. Én anno azért nem mentem soha szalagavatóra, mert… – megállt egy pillanatra, és könyökével finoman megbökte a lányt. – Mert kétballábas vagyok. De az érdekel, mi van veled. Marie lebiggyesztette a száját. Nem hisz neki? 163

– A húgom vagy – ismételte meg, mintha ez mindenre magyarázat lenne. – Megígértem, hogy mindent megteszek érted. – Tudom – hajtotta le a fejét Marie. – De attól, hogy mindent megteszel értem, még nem biztos, hogy érdekel is, mi van velem. – Számomra ez a kettő egy és ugyanaz, Marie. Miért tennék meg mindent érted, ha nem érdekelne a sorsod? Marie elhúzta a kezét. A gardróbszekrényhez lépett: karkötők, plüssmackók roskadásig. Meg négy szál szárított rózsa. A fehér rózsák Marie anyjának koporsójáról valók. Luc nem tudta, Marie miért hozta el, vagy miért őrzi még mindig őket, mert folyton sírva fakad tőlük. – Tudom, hogy el akarsz küldeni – mondta Marie hátat fordítva Lucnak. Ajjaj. Miből jött rá? Végső soron mindegy. – Talán boldogabb lennél, ha veled egykorú lányokkal laknál, mint ha velem. – Ne hazudj, Luc! Te csak meg akarsz szabadulni tőlem. Erről lenne szó? Azért akarja bentlakásos iskolába küldeni a húgát, hogy megszabaduljon tőle és élhesse az életét? Magának sem ismerte volna be. Bűntudat gyötörte. A húgához lépett. – Nem hazudok neked – fordította maga felé az arcát. – Az az igazság, hogy nem tudok mit kezdeni veled. Nem tudom, egy kamaszlánynak mik az igényei, azt viszont látom, hogy boldogtalan 164

vagy. Szeretném, ha jól éreznéd magad a bőrödben, csak nem tudom, mit is csináljak. – Azért vagyok boldogtalan, mert anya meghalt – mondta halkan Marie. – Senki és semmi nem segíthet ezen. – Tudom. – Én senkinek sem kellek. – Dehogy! – megszorította a lány vállát. – Nekem kellesz, és Jenny néninek is. – Igazság szerint Jennynek maximum „vakációra” kellett Marie, de ezt neki nem feltétlenül kell tudnia. – Sőt, azzal fenyegetőzött, hogy elperli tőlem a felügyeleti jogot. Szeretne téged is egyen otthonkába csomagolni. Marie elképedt. – Hogy lehet az, hogy én még nem hallottam erről? – Akkoriban elég sok gondod volt – magyarázkodott Luc. –Anyagilag jobban állok, mint Jenny néni, és esélye se lenne a bíróságon, ezért elállt a pertől. Marie a homlokát ráncolta. – De hiszen Jenny nyugdíjasotthonban lakik. – Az lehet, de minden este kaphatnál a különleges, aszalt szilvás kuglófjából. – Pfúj! Luc elmosolyodott. Az órájára nézett. Mindjárt kezdődik az estély. – Indulnom kell – nem volt szíve magára hagyni a lányt. – Vedd fel a ruhád és gyere velem! – Hová? 165

– A Space Needle–toronyba. Egy estélyre. – Öregek közé? – Nem olyan öregek. Tetszeni fog. – Nem az van, hogy késésben vagy? – Megvárlak. Marie vállat vont. – Hát, nem is tudom. – Ne kéresd már annyit magad! Ott lesz a sajtó, és az is lehet, hogy bekerül a képed az újságba. És ha a jó öreg Zack meglát, milyen csinos vagy, saját magának rúgja szét a seggét. Marie felnevetett. – Vagyis fenéken billenti magát. – Jó. Fenéken. Gyerünk, emeld meg a fenekedet – mondta Luc a gardróbra mutatva és becsukta maga mögött az ajtót. Felkapta szmokingfelsőjét és a nappaliban várt. Remélte, hogy Marie csipkedi magát. Marie sokáig készülődött. Hiába, a nők már csak ilyenek! Luc a franciaerkély előtt állt és nézte a várost. Elállt az eső, de az üvegről még nem száradtak fel az esőcseppek: Seattle képe a felhőkarcolókkal és mögöttük az Elliott–öböllel elmosódott. Luc ezért a kilátásért vette meg a lakást: a konyhából, a hálószobából is tökéletes volt a kilátás a Space Needle–toronyra és Seattle északi részére. A lakás csupa ablak volt, és mindegyikből lenyűgöző látvány tárult a szeme elé, de Luc a lakást mégsem érezte igazán otthonának. Talán túl modern volt az ízlésének, vagy mert korábban 166

nem lakott még a város felett, folyton olyan érzése volt, mintha szállodában lakna. Ha kinyitotta az ablakot vagy kiállt az erkélyre, hallotta az autók és a buszok morajlását, és ez is a szállodákra emlékeztette. Megszerette Seattle–t, és a város adta lehetőségeket, de azért időnként nyugtalanság fogta el és azon gondolkozott, hogy hazaköltözik. Mikor Marie végre kijött a szobájából, hegyikristály nyaklánc volt a nyakában, a hajában hajráf. Az, hogy a haja nem lógott a szemébe és látszott az arca, jól állt neki – de a ruha szörnyen. Vagy két számmal kisebb volt a kelleténél. A fekete bársony leszorította a mellét, feszült a hátán, és bevágott a karjába. Úgy nézett ki, mint a kötözött sonka, pedig Marie – a bő pólók és pulóverek dacára – nem is volt kövér. – Hogy áll? – perdült meg Luc előtt. A varrás hátul balra csúszott. – Nagyszerűen nézel ki. – Válltól fölfelé. Az ezüst szemfesték ugyan kissé furcsa volt, de ragyogott, mint a csillámpor. – Hányas ez a ruha? – Ajaj, ezt hiba volt megkérdezni. Ilyet nem illik egy nőtől kérdezni. De Marie nem volt nő. Kislány volt, és a húga. – Miért? Luc rásegítette a kétsoros gyapjúkabátot. – Mindig hatalmas felsőkben és nadrágokban jársz, nem is tudom a rendes méretedet – találta fel magát. 167

– O, hát ez XXS–es. Képzeld, rám jött! – Nincs is XXS–es méret. Ha ekkora a méreted, még szedned kell magadra pár kilót, és rántott húst krumplipürével enni, meg magadat tejszínhabbal tömni! – A lány felnevetett, pedig Luc nem is viccnek szánta. A Space Needle–toronyig rövid volt az út, mégis több mint egy órát késtek. A kilátóemelet harminc méter magasan található: a panorámateremből háromszázhatvan fokos kilátás nyílik a városra. Luc és Marie a buli szempontjából a legjobbkor futottak be. Ahogy kiléptek a liftből, óriási hangzavar fogadta őket, több száz ember próbálta túlkiabálni egymást meg az edény–csörömpölést. A háromfős zenekar éppen hangolt. Fekete szmokingok és színes estélyi ruhák áradata kevergett–kavargott a félhomályos teremben. Luc otthon érezte magát. Ha nem is pont itt, de már vagy száz estélyen volt, mióta bekerült az NHL–be. Luc leadta Marie kabátját a ruhatárban, ahol egyből kiszúrta Suttert, Fisht és Grizzellt. Bemutatta Marie–t a csapattársainak. Azok az iskoláról kérdezgették, de mennél többet kérdezték, Marie annál inkább Luc mögé bújt. Luc nem tudta eldönteni, a lány megijedt–e vagy csak szégyenlős. – Láttad Szunyit? – kérdezte Fish. – Jane–t? Nem, nem láttam. Miért? Fish megemelte a sörét és vállat vont. – Hol van? 168

Fish felemelte az ujját a pohárról, és egy nőre mutatott, aki néhány méterre álldogált, Lucnak háttal. Haja sötét fürtökben omlott alá. Apró hátához mélyvörös koktélruha simult, lapockái között vékony aranylánc fogta össze, aranyos csillogást kapott tőle a világos bőre. A ruha lágyan követte a csípője vonalát le a vádlijáig. Lábán vörös cipő nyolccentis sarokkal. Két nővel beszélgetett. Az egyik biztos Hugh Miner felesége, Mae lesz. Luc utoljára szeptemberben látta, mindenórásként. A másik nő is ismerősnek tűnt, vajon honnét? A Playboyból? Egyikőjük sem rúghatott labdába Jane mellett. – Ki az a fekete ruhás nő? – kérdezte a címlaplányra mutatva. – Kowalsky felesége. Visszafordult a csapattársak felé. Hát ezért volt olyan ismerős! Nystrom edző irodájának falán lógott egy kép, róla és Johnról. – Kowalsky itt van? – John Kowalsky élő hokilegenda volt, visszavonulásáig ő volt a Chinooks csapatkapitánya. Kowalsky nem a méreteivel tűnt ki, hanem lélegzetelállító ütésével, amit százhatvan kilométer per órás sebességgel szokott megküldeni. A világ összes kapusa rettegett, ha „a Fal” közeledett. Luc szeme végigpásztázta a termet. Hugh és John néhány vezetőségi tag gyűrűjében nevetgélt valamin. Luc újra a vörös ruhás nőt figyelte. Tekintete végigsiklott a nő gerincének lágy ívén és 169

finom nyakán, fel egészen a sötét fürtökig. Fish tévedett. Jane csak feketében vagy szürkében lehetett, és nem is ilyen rövid a haja. Ekkor Darby Hogue lépett a nőhöz és a fülébe súgott valamit. A nő oldalra fordította fejét, és Lucnak elzsibbadt a keze. A végítélet és a szingliélet angyala nem feketében volt, haját pedig levágatta. – Van itt még valaki, akit szeretnék neked bemutatni – mondta Marie–nak. Átvágtak a vendégek tömegén, de egy pillanatra megálltak Bekah Brummetnél, a száznyolcvan centis szépségkirálynőnél és alkalmi szeretőnél. Múlt nyáron ismerte meg egy jótékonysági rendezvényen, és néhány óra alatt kiderített róla három fontos dolgot. Hogy szerette a fehérbort és a pénzes pasikat meg hogy természetes szőke. Nem találkoztak, mióta Marie a férfihoz költözött. Gyorsan bemutatta őket egymásnak, de a szemével Jane–t kereste. Nevetett valamin, amit Darby mondott neki, Luc pedig belegondolt, milyen szánalmas poénnal próbálkozhat a kis buzgómócsing. – Régen láttalak – kezdte Bekah. Dögösen nézett ki, mint mindig. Apró selyemruha volt rajta mély dekoltázzsal. Már sok Bekah volt Luc életében. Csinos nők, akik azért akartak bekerülni a társaságába, mert ő volt Luc Martineau, a híres kapus. Néhányukkal összebarátkozott, a többiekkel nem. Luc sosem hezitált, ha odadobták 170

magukat neki, ő élt a lehetőséggel. De most ott állt mellette a húga, alulméretezett ruhában, és folyton a háta mögé akart bújni. Luc nem akarta életének ezen részébe beavatni a húgát. – Sokat vagyok távol. Jó volt újra látni – ezzel ott is hagyta Bekah–t, az meg csak bámult utána. Igyekezett elterelni onnét a húgát, mielőtt kiderülne, miféle kapcsolatuk volt. Nem akarta, hogy Marie azt higgye, az alkalmi szex helyénvaló. Igenis tartsa magát többre ennél. Még ha ez képmutató dolog is Luc részéről. Kit érdekel? – Jane – szólította meg. Jane a válla fölött hátranézett és egy hajtincs lágyan a szemébe hullott. Hátrasimította, és elmosolyodott. Rövid haja fiatalossá és őrülten csinossá tette. Luc önkéntelenül is visszamosolygott. Jane új frizurája kiemelte zöld szemét, a sminkje pedig rejtélyessé, izgatóvá tette. Ajka mélyvörösre volt festve, Lucnak ez volt a kedvence. A forróság mintha jó pár fokkal megemelkedett volna, és Luc kigombolta a zakóját. – Helló, Luc – a hangja is rejtélyesen csengett. – Martineau – üdvözölte Darby. – Hogue. – Luc Marie hátán tartotta a kezét, így kényszerítette, hogy mellette álljon. – Ő az új nőm, Marie – mondta Luc. Jane erre úgy nézett rá, mint egy köztörvényes csalóra. – Marie, a húgom. – Ó, akkor visszaszívom, amit rólad gondoltam. – Jane Marie felé nyújtotta a kezét, és mosolygott. – Tetszik a ruhád. A fekete a kedvencem. 171

Kedvence! Az nem kifejezés! – Találkoztál Mae Minerrel és Georgeanne Kowalskyval? –kérdezte Jane, és hátralépett, hogy az így kiszélesített körbe a férfi és Marie is csatlakozhasson. Luc Hugh feleségére pillantott. Alacsony szőkeség nagy barna szemekkel és kevés sminkkel. Ő is amolyan természetes nő volt. Akárcsak Jane. Kivéve ma este. Ma este Jane kirúzsozta az ajkát. Luc kezet fogott a két nővel, aztán válaszolt: – Mae–jel tavaly szeptemberben találkoztam. – Kilenc hónapos terhes voltam. – A nő kutakodni kezdett kis fekete retiküljében, aztán elővett egy fényképet. – Ő Nathan. Georgeanne is elővette a fényképeit. – Ő Lexie, mikor tízéves volt, ő meg a kishúga, Olivia. – Luc szívesen elnézegette a gyerekképeket – tényleg –, csak arra nem bírt rájönni, a szülők miből gondolják, hogy érdekli őt. – Kedves kölykök. – Megnézte és visszaadta a képeket a nőknek. A körötte folyó társalgás a beszédekre terelődött, amiket Luc lekésett. Kihasználta a lehetőséget, és közelebbről is szemügyre vette Jane ruháját. Elöl kissé kidomborodott az apró melle fölött, és fogadni mert volna, hogy ha a nő kissé előreejtené a vállát, belátna. A teremben forróság volt, mellbimbói viszont ágaskodtak, mintha fázna. 172

– Luc – vonta el a figyelmét Marie. – Tudod, hol a mellékhelyiség? – Én tudom – válaszolt helyette Jane. – Gyere. Megmutatom. Magas sarkú cipőben Jane körülbelül egyforma magas volt Marie–val. – Útközben kiszedem belőled a bátyád legsötétebb titkait, mit szólsz? Nincs ok az aggodalomra, Marie semmilyen titkáról sem tud. Se legsötétebbről, se semmilyenről. A két nőt elnyelte a tömeg. Mae és Georgeanne is elköszönt, Luc pedig kettesben maradt Darbyval. Darby szólalt meg először. – Láttam, hogyan nézel Jane–re. Nem is a te eseted. Luc zsebre vágta a kezét. – Miért, ki az esetem? – A hokicicusok. Luc nem is járt hokicicusokkal, és arról sem volt meggyőződve, hogy van ilyen, hogy valaki az esete. Ha Jane Alcottra nézett, arról ábrándozott, hogy bevonszolja egy üres szobába és lecsókolja a piros rúzst a szájáról. Hogy végigfut az ujja a nő gerincén, és a tenyerébe fogja a nő apró mellét. Persze sosem lenne képes minderre. Jane–nel nem. – És neked? Jane–nel csak barátok vagyunk. – Nem te hívtál fel azzal, hogy vegyem rá a visszatérésre? 173

– Az üzlet volt. Ha összejössz vele, elvesztheti a munkáját. Hosszú távon. Nagyon sajnálnám, ha bajt okoznál neki. – Most fenyegetsz? – Igen. Luc elmosolyodott. Tulajdonképpen tisztelte ezt a pasast. Lehet, hogy Darby nem is az a töketlen senki, akinek hitte. A zenekar ekkor rázendített, Luc pedig továbbállt. Utálta a dzsesszt, a falra tudott volna mászni tőle, így inkább utat tört az ünnepelt, Hugh Miner felé. John Kowalsky is csatlakozott hozzá, és a jéghokiról beszélgettek, a Chinooks esélyeiről arra, hogy elhozza a kupát. – Ha nem sérül le senki – latolgatta Hugh –, jó eséllyel szállunk harcba a kupáért. – Persze egy mesterlövész sem jönne rosszul – tette hozzá a Fal. Aztán arról dumáltak, mihez kezdtek a srácok a visszavonulás után. Hugh a farzsebéből tárcát vett elő és kinyitotta. – Ő Nathan. – Luc nem szólt, hogy látta már a fényképet.

174

9. FEJEZET FEJJEL A FALNAK: Esztelen játék Jane a kezét a papírtörlőbe törölte és a papírt a szemetesbe dobta. Belenézett a mosdó felett a tükörbe, és alig ismert magára. Vajon ez jó jel? Kinyitotta a Caroline–tól kölcsönkért retikült és elővette a szájfényt. Marie odalépett mellé, Jane pedig megnézte magának Luc húgát. Semmiben sem hasonlított Lucra, kivéve a szemük kékjét. Amikor az előbb meglátta a férfit ezzel a fiatal lánnyal, nagyon meglepődött. Az ilyet le kell tartóztatni, gondolta, aztán még inkább meglepődött, amikor kiderült, hogy Marie Luc húga. – Ez nem az én műfajom – vallotta be Jane rúzsozás közben. Caroline otthon fixálta a rúzst, neki csak fel kellett frissítenie. Sikerült? Nem volt benne nagy gyakorlata, így nem tudta eldönteni. – Mondd meg őszintén! Túlhúztam a rúzsozást? – Nem. – Nem sok? – ez a sminkelés nem is olyan rossz. Azért nem szokik rá. – Nem. – Marie a szemétbe dobta a papírtörlőt. – Tetszik a ruhája. – A Nordstromban vettem. – Én is! Marie–nak adta a szájfényt. 175

– A barátnőmmel választottuk. Nem nagyon értek a színekhez. – Az enyémet én választottam, de Luc vette meg. Ha így áll a dolog, vajon miért vett meg Luc egy két számmal kisebb ruhát a húgának? Jane nem egy divatmajom, de ezt még ő is kiszúrta. – Kedves tőle. – Marie túl vastagon fényezte ki az ajkát. – Seattle–ben élsz? – Igen, Lucnál lakom. A harmadik meglepetés. – Valóban? Maga lehet a kénköves pokol. Büntetésből? – Nem, másfél hónapja meghalt az anyám. – Jaj, ne! – Jane–nek összeszorult a szíve. – Nagyon sajnálom. Vicces akartam lenni, de nagyon tapintatlan voltam. Nagyon tahónak érzem magam. – Semmi baj. – Marie egy félmosolyt küldött Jane felé. – És Lucnál lakni nem mindig olyan, mint a kénköves pokol. Jane Marie felé fordult. Mit tud mondani? Semmit. Azért megpróbálja. – Az én anyám hatéves koromban halt meg. Huszonnégy éve, de … – kereste a megfelelő szót. Nem találta. – Tudom, mekkora űrt hagyott benned. Marie bólintott és leszegte a fejét. – Még mindig nem hiszem el, hogy nincs. – Tudom, mit érzel. – Jane visszatette a szájfényt a retiküljébe, és Marie vállára tette a 176

kezét. – Ha valamikor is beszélni szeretnél róla valakivel, engem mindig megtalálsz. – Lehet, hogy kelleni fog. Marie szeme megtelt könnyel, Jane átölelte. Huszonnégy éve történt, de Jane tisztán emlékezett az érzéseire. – De nem ma este. Ma este bulizunk. Még korábban találkoztam Hugh Miner néhány unokaöccsével. Minnesotából jöttek, és szerintem veled egyidősek. Marie a szemét törölgette: – Jó pasik? Jane már várta a kérdést. Ha ő is annyi idős lenne, mint Marie, ő is így gondolkozna, de mivel máshogy áll a helyzet, kicsit kellemetlen kamaszfiúkra mint jó pasikra gondolnia. Hé, Mrs. Robinson!, jutott eszébe a dal. – Hát, egy gazdaságban dolgoznak – kezdett bele, amint kiléptek a mellékhelyiségből. – Azt hiszem, tehénfejéssel foglalkoznak. – Fúj! – Amiből adódóan igen jókötésű srácok, és amennyire meg tudtam állapítani, nincs istállószaguk. – Az jó. – Nagyon jó. – Jane hátrafordult. – Jó ez a csillámpor a szemeden. Szép. – Köszönöm. Kölcsönadhatom valamikor. – Kinőttem én már a csillámporból. 177

Átvágtak a tömegen. Hugh Miner unokaöccsei az ablakból bámulták a várost. Jane bemutatta nekik Marie–t. Jack és Mac, tizenhét évesek, ikrek, skarlátvörös öves egyenszmokingban. Kefehaj, nagy barna szem. Egész csinosak. – Hányadikba jársz? – kérdezte Marie–tól Mac. Vagy Jack. A lány arca elvörösödött, és előregörnyedt. Ahogy elnézte Marie–t, felderengett Jane–ben, milyen szörnyű is a kamaszkori bizonytalanság. Hálát adott az égnek, hogy ő ezen már túl van, egyszer s mindenkorra. – Tizedikbe – válaszolta Marie. – Mi tavaly jártunk oda. – Mindenki a tizedikesekre hajt. – Hogy utána dobják őket. – Mi nem. A lányokat nem. – Ha a mi sulinkba járnál, megvédenénk – szólt az egyikőjük. Milyen lovagias! Nagyon helyes, jól nevelt fiúk, a szüleik büszkék lehetnek rájuk. – A tizedik, az szopás – tette hozzá az előbbi megszólaló. Na! Valaki szólhatna nekik, hogy így nem beszélünk lányok társaságában. – Az – helyeselt Marie. – Alig várom a jövő évet. Na jó, lehet, hogy Jane mégiscsak öregszik. Közelebbről nézve, szívás vagy szopás, egyre megy. Minél tovább beszélgettek a tinik, Marie annál nyugodtabbnak tűnt. Megvitatták, hova járnak iskolába, milyen sportokat űznek, és milyen zenét 178

szeretnek. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a terem túlsó felében játszó jazz band nagyon gáz. Amíg Marie és az ikrek arról beszélgettek, mi „szívás” és mi „gáz”, Jane körbenézett. Felnőtt társalgásra vágyott. Darby komoly tárgyalást folytatott Clark Gamache vezérigazgatóval, Luc a bárpultra dőlve beszélgetett egy pántos fehér ruhában feszítő magas szőkeséggel. A nő Luc karjára tette a tenyerét, a férfi pedig előrehajolva, zsebre tett kézzel hallgatta. A kigombolt szmokingkabát alatt a sötétszürke nadrágtartó szépen simult a svájfolt fehér ingre. Az alkalmi ruhadarab egy isteni férfitestet rejt, patkótetoválással a kockahason. Luc felnevetett, és Jane elfordította a fejét. Nevet azon a nőn! Hasürege vészjelzést adott, ami nagyon emlékeztetett a féltékenységre. A retiküljébe kapaszkodott. Csak nem féltékeny? Nem akar tőle semmit, még csak nem is jön be neki. Vagyis nem annyira. Dühös vagyok, magyarázta magának. Amíg a húgát dajkálom, ő egy Britney Spears– hasonmással csacsog. Rob Sutter lépett hozzá, hogy felkérje táncolni. Marie–t a Miner ikrek társaságában hagyta. Pöröly a táncparkett közepére vezette. Lenyűgözően mozgott. A nő derekára tette a kezét, és végigtáncoltak a parketten. Ha nincs a szemén az a sötét monokli, komoly, tekintélyparancsoló jelenség volna fekete szmokingjában. 179

Rob után Kopasszal táncolt, aki a szmokingja színéhez igazította tarajának színét. Először nem ment zökkenőmentesen a társalgás a fiatal svéddel, de mennél tovább hallgatta, annál jobban értette, mit mond. A zenekar pihenőt tartott, Jane megköszönte Danielnek a táncot és Darby felé indult, aki a táncparkett szélén várt rá. – Ne haragudjon, Jane! De most haza kell vinnem. Ma este végre nyélbe üthetünk egy leigazolást, amin már régóta dolgozunk. Clark már elindult az irodába. Én is odamegyek. A Space Needle–torony egy kőhajításra volt a Key Arénától, és félórára Jane lakásától. – Menjen csak, majd fogok egy taxit! Darby megrázta a fejét. – Garantálni szeretném, hogy épségben hazaér. – Majd én garantálom – szólalt meg Luc Jane háta mögött. – Marie fent van a kilátóban a Miner ikrekkel. Amikor visszajön, hazavisszük magát. – Nagy segítség lenne nekem – mondta Darby. Jane Luc mögött a szőkeséget kereste, de Luc egyedül volt. – Biztos ebben? – Biztos. Kit akartok leigazolni? – fordult Luc Darbyhoz. – Reggelig ne áruld el senkinek! – Nem fogom. – Diont. Luc elmosolyodott. – Komoly? 180

– Tényleg. – Darby Jane felé fordult. – Köszönöm, hogy elkísért. – Én köszönöm a meghívást. A limuzinos fuvar észveszejtő volt. – Viszlát reggel a reptéren – köszönt el Darby, és a lift felé vette útját. – Ki az a Dion? – fordult Luchoz. – Hűha, magának aztán tényleg lövése sincs a jégkoronghoz. – Belekarolt a nőbe, és anélkül, hogy a felkéréssel vacakolt volna, a zsúfolt táncparkettre vezette. Luc megfogta a nő apró retiküljét, és a zakója zsebébe süllyesztette. Megfogta Jane egyik kezét, másik tenyerét pedig a derekára tette. Jane a magassarkújában volt, így Luc szája került szemmagasságba. A táncparkett rézsút árnyékolta Luc arcát, amíg beszélt, Jane le nem vette a szemét a szájáról. – Pierre Dion gyakorlott mesterlövész – mondta. – Érzi a jeget. Mikor kapura lő, a korong piszkosul betalál. A férfi szájmozgását figyelve Jane idegvégződései furcsa játékba kezdtek, és mélyen Luc szemébe nézett. Jobb lesz leszállni a hokis témáról. – A húga nagyon kedves lánynak tűnik. – Valóban? – Meglepődött? – Szó sincs róla. Csak arról van szó, hogy szeszélyes és kiszámíthatatlan, és a mai este nem úgy sikerült, mint tervezte. Szalagavatói 181

nyitótáncra készült, de a srác az utolsó pillanatban úgy döntött, mást visz magával. – Rettenetes! A kis szemét. – Felajánlottam neki, hogy elmegyek a sráchoz és szétrúgom a seggét, de Marie szerint ez ciki. Érthetetlen, de ha így megy tovább, teljesen belebolondul Lucba, gondolta Jane tehetetlenül. Csak azért, mert ez a férfi képes megvédeni a húgát? – Maga nagyon jó testvér. – Nem hinném. – Luc a hüvelykujjával megsimította Jane hátát, és közelebb húzta magához. – Sokat sírdogál, én meg nem tudom, mit csináljak vele. – Most halt meg az édesanyja. Ezzel nincsen mit csinálni. – Elmondta magának? – Igen, és tudom, mit érez. Én is elvesztettem az anyámat. Mondtam neki, hogy ha szüksége van valakire, hogy beszéljen róla, hívjon fel. Remélem, nem baj. – Egyáltalán nem. Azt hiszem, nagy szüksége van egy nőre, akivel beszélgethet. Felfogadtam valakit, hogy legyen Marieval, amíg én úton vagyok, de úgy tűnik, nem jönnek ki. Valaki olyanra lenne szüksége, akivel eljárhat vásárolni. Hiába nyomom a kezébe a hitelkártyám, egy zsák édességgel és két számmal kisebb ruhákkal jön haza. Ez a magyarázat a szűk ruhára. 182

– Bemutathatom a barátnőmnek, Caroline–nak. Ő nagyon profin fel tudja ruházni az embert. – Az nagyszerű lenne, Jane. Gőzöm sincs a csajokról. Ha egy sort sem olvasott volna róla, öt másodperc után akkor is kiderült volna, hogy nagyon is van gőze a csajokról. Tekintete és mosolya erről árulkodott. – Úgy érti, gőze sincs a húgokról. – A saját húgomról. Egyszer viszont jártam egy ikerpárral. – Igen – húzta el a száját Jane. – Maga és Hugh Hefner. Luc elnevette magát, hosszan ízlelgette Jane megjegyzését. – Hogy maga milyen hiszékeny! – a zene véget ért, de Luc nem eresztette el Jane–t. Szorosan magához szorította, a zenekar pedig rázendített. – Mit csináltak Hogue–gal a limuzinban? – súgta a nő hajába. – Tessék? – Megköszönte Darbynak az észveszejtő fuvart. Hogyhogy mit? Pezsgőztek, kapcsolgatták a tévét, olyan érzés volt, mintha ők lennének Bili és Melinda Gates. Semmi olyasmit, ami Lucot érdekelhetné. Őt csak a mocskos dolgok érdekelték, és Jane úgy döntött, tápot ad a fantáziájának. – Elszórakoztunk. Luc kiesett az ütemből. 183

– Elszórakoztak Hogue–gal? Jane majdnem felnevetett és a férfi szemébe nézett. Csak képzeletben szórakoztak. – A hajzselé alatt észveszejtő pasi rejtőzik. A férfi felvette a ritmust. – Meséljen! – A nő halántékára lehelt, Jane pedig a férfi vállába kapaszkodott. – Kíváncsi a részletekre? – Még szép! Jane ekkor felnevetett. Ez a pasi bizonyára olyan dolgokat is művelt már, amikről Cicamaca még csak nem is álmodik. Ezt a férfit, akárhogy igyekszik is, nem tudja meglepni. – Hacsak ki nem színezem a sztorit, attól tartok, csalódás lesz. – Színezze ki! Itt a táncparketten? Ha lehunyja a szemét, képes átváltozni Cicamacává? A mindenkit magába bolondító nővé? A Luc–féléket is lehengerlő csajjá? – Ostor azért ne legyen benne. Nem szeretem a fájdalmat. Nagy volt a kísértés. A kísértés, hogy beleolvadjon a férfi mellkasába, és eljátssza, hogy olyan nő, aki képes kielégíteni egy olyan pasit, mint Luc. Aki bujaságokat sugdos a fülébe és akinek lába elé hullnak a férfiak. A Him–nek szánt cikkében tervei szerint Cicamaca egy diáklány– fantáziába csöppen. A férfiak odavannak a diáklány–fantáziákért. 184

– Szereti az élménybeszámolókat? – Csinálni jobban. Úgy sokkal érdekesebb. Jane nem volt rá képes. Más volt egyedül a lakásában, és más Luc karján a panorámateremben. Nem bírta tovább és összevissza ennyit tudott kinyögni: – Darby egy vadállat. Nem is sejti, mekkora. Le szeretnék ülni. Elfáradtam. Luc mélyen a nő szemébe nézett. – Ne mondja, hogy ennyire volt képes! Még a beszólásai is jobbak. Pedig az nem is a maga műfaja. – Beszéljünk valami másról! – Semleges témáról, harapta el. Luc elgondolkozott: – Jól néz ki ma este. – Köszönöm. Maga is csinos! – Luc megint közel vonta Jane–t, az pedig a férfi vállába kapaszkodott. Ha egy kicsit közelebb hajol, a férfi parfümje és a keményített ing illata betölti az orrát. – Nagyon csinos. – Tetszik a haja. – Ma reggel levágattam. Most jó, de ha reggel megmosom, ki tudja, mi marad a frizurából. – Én csak megmosom, és már indulok is. A nő lehunyta a szemét. Nagyszerű. Egy kellemesen unalmas téma. Hajápolás. – Tetszik a ruhája. Újabb semleges téma. – Köszönöm. Nem fekete. 185

– Észrevettem. – Luc felcsúsztatta a kezét Jane derekáról a hátára. Forró tenyerét a hátkivágásra tette: bőre Jane meztelen bőréhez ért. – És ha fordítva veszi fel? Érintése csak úgy sütött, Jane ajkát riadt nevetés hagyta el. – Nem. Nem. Szó nem lehet róla. – Nagy kár. Szívesen megnézném. A zene örvénylett Jane körül, de az ő lelkében nyugalom honolt. Szóval az ördögi mosolyú, patkótetoválásos Luc Martineau meztelenül akarja látni őt. Ki van zárva. Beleborzongott. A vágy lefelé kúszott a testében. Vajon észrevette Luc, hogy nekitámaszkodott? Éppen csak annyira, hogy magába szívhassa a férfi illatát. A csokornyakkendő és a keményített ingnyak felett. – Jane! – Hmm? – Visszajött Marie. Holnap korán indul a gép, ideje hazamenni. Jane felpillantott a férfi arcát simogató árnyékra. Buja gondolatok támadtak a fejében, pedig Luc érzelemmentesnek tűnt. Azt mondta Jane ruhájára, szívesen megnézné, milyen fordítva. Semmi kétség, hülyéskedett. – Megyek a kabátomért. Luc elengedte Jane hátát. Forró tenyere helyét hűs levegő simogatta. Kézen fogta a nőt, levezette a táncparkettről és előhalászta Jane Caroline–tól kapott aprócska retiküljét. 186

– Adja ide a jegyét. Marie–éval együtt elhozom a kabátját. Jane a retikül mélyéről papírfecnit kotort elő. Luc a kabátokért ment, ő pedig váltott néhány szót Marie–val. Tagadhatatlan, hogy a gondolatai a férfi körül forogtak. Vágyott rá. Nagy baj. Vajon ő is észrevette rajta? Ugye, nem? Ugye, nem jön rá? Csak senki rá ne jöjjön, hogy ő, Jane Alcott meg akarta kaparintani a jéghokis rosszfiút, Luc Martineaut–t. Ha Luc mégis gyanút fogna, Jane biztos hanyatt–homlok menekülne. Amikor Luc visszajött, ráadta a fekete ballont. Végigsimított a nő nyakán, csak a gallért igazította meg. Bárcsak Luc a nyaka köré fonná a karját, és ő hátradőlne! Nem volt bátorsága követni az ösztöneit, és különben is, késő volt. Luc már a húgára segítette fel a kabátot. A Space Needle előtt várták, hogy kihozzák Luc fehér Land Cruiserét a mélygarázsból, Luc begombolta a szmokingkabátját, zsebre tette a kezét, és széles vállát előrehúzta a hidegben. Az időjárásról és a másnap reggeli indulásról beszélgettek. Semleges témákról. Marie beszámolt arról, milyen a város a kilátóból, Jane Luc sötétbe burkolózó profilját figyelte. A Space Needle fénye csak a fél arcát és egyik vállát világította meg, a magas férfi hosszú–hosszú árnyat vetett a járdán. Amikor előállt az autó, Luc Jane–t ültette előre, Marie–t hátra. Bellevue felé indultak. Néhány háztömb után Luc törte meg a csendet. 187

– Mrs. Jackson átjön, mire hazaérsz az iskolából. Kell pénz valamire? Jane a szeme sarkából a férfira nézett. Fekete sziluett az autóban. Az elsuhanó fények megcsillantak a karóráján, aranyszínű fény járt táncot a szmoking hajtókáján. Jane kinézett az ablakon. – Menzapénz kéne, és nem fizettem ki a korongozó szakkört. – Mennyit adjak? Jane úgy érezte, kihallgat egy beszélgetést, ami nem rá tartozik, idegennek érezte magát Luc drága bőrüléses sportkocsijában. Lucék a mindennapos dolgaikat beszélték meg, miközben neki hozzájuk nincsen semmi köze. Nem az ő élete, nem az ő problémái. Neki is megvolt a saját, szépen kialakított élete és abban nem szerepelt ez a férfi. Amikor Luc ráhajtott a lakása előtti feljáróra, Jane ki akarta nyitni az ajtót. – Nagyon köszönöm a fuvart. Luc megragadta a nő karját. – Ne mozduljon! – A hátsó ülés felé pillantott. – Mindjárt itt vagyok, Marie – szállt ki a kocsiból. Ahogy átvágott a Land Cruiser előtt, egy pillanatra élesen megvilágította a reflektor. Kisegítette Jane–t és mellésimulva felkísérte a rövid bejárón. A megvilágított előtérben Jane a parányi retikülből előhalászta a kulcsát, de Luc, akárcsak azon az estén, amikor felkísérte a 188

hotelszobába San Jóséban, most is elvette tőle a kulcsot és a zárba dugta. A lakásban Jane égve hagyta a padlólámpát, amely megvilágította a szőnyeget és a kinyíló bejárati ajtót. – Köszönöm még egyszer – lépett a lakásba. Ahogy a kulcsáért nyúlt, Luc csuklón ragadta és a markába nyomta a kulcsot. Nem engedte el, hanem követte a lakásba. – Nem túl jó ötlet – mondta Luc, és hüvelykujja kitapintotta a nő érverését. – Micsoda? Hazahozni? – Nem. – Magához húzta a nőt, hogy az arcuk majdnem összeért. – Teljesen megvadítasz. A hajad! Legszívesebben beletúrnék és az ujjam köré tekerném. Mindenféle vad gondolatom támad, ha a vörös ajkadra meg a vörös kis ruhádra nézek. Csupa olyasmi, aminek nem lenne szabad az eszembe jutnia, és mégsem tudom visszafojtani. Amit jobb lenne elfelejteni. – Kék szeme a nőébe fúródott. – De nem tudom elfelejteni őket – suttogta a nő ajkához közelítve. – Mondd csak, Jane, megvetsz? – Ajka az övéhez ért, forrón lehelte: – Kívánsz? – Megcsókolta, és Jane–nek néhány pillanatra elállt a lélegzete a meglepetéstől. Képtelen volt bármit is tenni, csak állt, miközben a férfi lágyan csókolta az ajkát. Hogy érti azt, kívánja–e? Egyáltalán nem vetette meg a férfit. 189

Luc forró csókot nyomott Jane ajkaira, kezét pedig a Jane finom arcába lógó fürtökbe túrta. Jane felnyögött volna, de a torkán akadt a sóhaj. Kezéből kihullott a kulcscsomó. Kit érdekel, mit értett Luc azalatt, hogy megveti–e vagy sem. A hajtókája alá csúsztatta a kezét. Mondja valaki, hogy csak álmodik. Hogy ő – egy ilyen pasival. Luc szenvedélyesen csókolta az ajkát, és Jane engedett a sürgető nyomásnak és kinyitotta a száját. Luc nyelve becsusszant a nő szájába, végigsimított a fogain, és úgy csókolt, mint aki soha többé nem hagyja abba. Ahhoz képest, hogy Luc egész életét az ellenfél vagy a korong csépelésével töltötte, meglepően finom volt az érintése. Jane–ből végre kiszakadt egy nyögés, és a nő végre elengedte magát. Hagyta, hogy feloldódjon a bőrét csiklandozó, mellkasában dörömbölő, combját égető szenvedélyben. Hagyta, hogy arccal az addig visszafojtott kéjbe zuhanjon. A férfi hatalmas keze a kabáton és a ruhán keresztül Jane mellére tapadt, ő pedig erősen nekifeszítette magát a férfi tenyerének. Luc hüvelykujjával a nő mellbimbóját simogatta, Jane pedig lábujjhegyre állt. Nem gondolkozott azon, hogy szabad–e, akarja–e. Csak csókolt, kóstolgatta áldozatát, nyelvével ízlelgette a férfit, mintha fel akarná falni Luc Martineau–t. Luc kiszakította magát az ölelésből, révülten Jane–re nézett és bódulattól érdes hangon így szólt: 190

– Azt akarod, hogy sebesre marjalak, hogy aztán még mélyebbre érjen a csókom? Jane megnyalta nedves ajkát és bólintott. Azt. – Hú – Lucnak elfúlt a lélegzete. Aztán sarkon fordult, és magára hagyta a kába és zavarodott Jane–t. Akit már a negyedik meglepetés ért azon az estén.

191

10. FEJEZET DERÜLT ÉGBŐL: Hátbatámadás Jane lecsukta laptopját, miután befejezte Cicamaca és legújabb áldozata történetét. A férfi egy hokijátékos volt, akivel Cica a Space Needle kilátójában találkozott. Nagyon hasonlított Luc Martineau–ra. Felállt, elhúzta a sötétítőfüggönyöket és az ablakból figyelte Denver belvárosát. Mi tagadás, belezúgott Lucba. Nem is kicsit. Előfordult már, hogy Cica áldozatait valós személyek közül szedte. Jane megváltoztatta a nevüket, az olvasók azonban pontosan tudták, kiről van szó. Néhány hónappal ezelőtt Brendan Fraser ájult be a főhős hatására, Jane így próbált nézőket toborozni a Talpig majom, a Derék Dudley és a Csapás a múltból című filmekhez. De most először választott a személyes ismerősei közül. Lehet, hogy Lucot is felismerik, amikor márciusban kijön a lap. Seattle–ben legalábbis biztosan. Talán Luc is megtudja. Vajon zavarná? A legtöbb pasit biztos nem, de Luc nem olyan volt, mint a legtöbb pasi. Nem szívesen olvasott magáról sehol: se könyvben, se újságban, se magazinban. Bármennyire hízelgő dolgokat írtak is róla. És Cica története rendkívül hízelgő volt. Bujább és szenvedélyesebb minden korábbi 192

kalandjánál. Ilyen jót Jane még sosem írt. Nem tudta még, beküldje–e. A határidőig még volt néhány nap. Visszaengedte a függönyt. Már több mint tizenhat órája, hogy őrülten csókolóztak, több mint tizenhat órája újra és újra azt elemezte, ami történt, minden szóig és a legapróbb mozdulatig bezáróan. Tizenhat óra alatt sem jutott vele dűlőre, nem tudta, hova tegye ezt az egészet. Ez a csók mindent megváltoztatott. Nemcsak egy csókról van szó. A mellét is megfogta, azt állította, hogy megvadítja, és ha a húga nem ül lenn a kocsiban, lehet, hogy ő fogja a pasit és ledönti az ágyra, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a tetoválást, amitől ő vadult meg teljesen, akárhányszor csak látta az öltözőben. Öreg hiba lett volna, végzetes hiba. Több okból is. Jane lerúgta a cipőjét, és kibújt a pulóveréből. Az ágyra hajította és a fürdőszobába ment. A szeme égett, az agya tompa volt, és most nem tudott bezárkózni és írni, mert Cicamaca legújabb kalandjai helyett a Pepsi Centerben volt jelenése: egy megbeszélés az edzőkkel és a játékosokkal a holnapi meccsről. Darby azt mondta, az lesz a legjobb, ha edzés közben beszél az edzőkkel és a vezetőség tagjaival. Legújabb szerzeményükre, Pierre Dionra volt kíváncsi. Belépett a zuhanyfülkébe és forró vizet engedett magára. Aznap reggel, amikor Luc sötét szemüvegében, kék öltönyében és csíkos 193

nyakkendőjében felszállt a gépre, Jane–nek remegni kezdett a gyomra. Ilyet utoljára fülig szerelmes kisgimnazista korában érzett. Szörnyű volt, és ennyi idősen azt is pontosan tudja, hogy csak a szívét fájdítja, ha belehabarodik az iskola legnépszerűbb fiújába. Tizenöt percig állt a zuhany alatt. Ha őszinte akar lenni, hiába próbálja kiverni a fejéből Lucot, lehetetlen. Hiába próbálta elhitetni önmagával, hogy amit iránta érez, csak egy fellángolás, semmi több. Sokkal többről volt szó, és maga is megijedt tőle. Harmincéves volt. Már nem gyerek. Volt már szerelmes, kívánt már férfit, és volt már úgy, hogy az igazság valahol a kettő között volt. De még soha nem fordult elő, hogy beleessen egy ilyen srácba, mint Luc. Soha. Még soha sem volt ennyi veszítenivalója. Még soha nem tett ennyit kockára a makacs szívéért. Nem kockáztatta a karrierjét. A szív sebe begyógyul. Jane túl tudná tenni magát a dolgon, de sosem bocsátaná meg magának, hogy elszalasztott egy ilyen ritka lehetőséget. Egy pasi miatt. Ostobaság lenne, márpedig Jane nem volt ostoba. Kopogás zavarta meg a gondolataiban. Jane az ajtóhoz lépett és kinézett a kukucskálón: az ajtó előtt Luc állt szélfútta hajjal, a tökéletes valójában. A földet bámulta, így Jane egy szempillantás alatt végigmérte: bőrdzseki, szürke gyapjúpulóver, kipirult arc – csak most jöhetett. 194

Ahogy felnézett, mintha meglátta volna a kukucskálón keresztül, úgy mondta: – Nyisd ki, Jane! – Pillanat! – kiáltott ki. Teste egy szál fürdőlepedőbe csavarva, a haján egy másik törölköző. Hülyén érezte magát ebben a szerelésben. Hol egy frottír fürdőköpeny? A köntöst megkötötte a derekán és kitárta az ajtót. A férfi a Jane fejére csavart törülközőre meredt, és komótosan végigmérte a nőt a szájától a lábujja hegyéig. – Csak nem megint a zuhany alól rángattalak elő? – De. A férfi újból végignézett Jane lábán és fürdőköpenyén, majd a szemébe nézett. Ha nem közönyös volt, akkor nagyon jól játszotta. – Ráérsz egy percre? – Hogyne – állt félre az útból. – Mit szeretnél? Luc nagy léptekkel bejött és meg sem állt a szoba közepéig: – Úgy láttam ma reggel, hogy kényelmetlenül érzed magad. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad a társaságomban, Jane – mély lélegzetet vett, és zsebre tette a kezét. – Ezért bocsánatot kérek. – Bocsánatot…? – hogy remélte, hogy erre nem kerül sor! – Hogy tegnap megcsókoltalak. Nem tudom, mi ütött belém – elnézett a nő feje felett, mintha a 195

falról olvasná a választ. – Csak levágattad a hajad és olyan jól néztél ki… – Az egészet a nyakamba akarod varrni? Jól hallottam? Remélte, hogy nem. – Nem is a hajad, hanem a ruha az oka. Direkt sokat sejtető szabásút vettél… Csókolóztak, és ő teljesen belehabarodott ebbe a pasiba, sőt, belezúgott. Erre idejön hozzá, és az ő hajáról meg ruhájáról hablatyol, mintha ő szándékosan csőbe húzta volna. Mintha csak ezért csókolta volna meg! Jane–nek nagyon fájt, hogy ezek szerint Luc ennyit érez iránta. Egy tahó, semmi kétség, Jane pedig egy nagy hülye. És ezzel még nehezebb volt szembenézni. Fájdalom és düh dúlt a szívében. Azért sem fogja kimutatni. – Csak egy sima vörös ruha volt. – Ki volt vágva a háta, és elöl is csak két pánt volt rajta. – Luc a sarkára helyezte a súlypontját és előbb Jane törölközőbe csavart fejét, majd a fürdőköpenyét, majd a meztelen lábujjait nézte. Jane–nek a múlt éjjel óta szakadatlanul az a csók járt az eszében, de nem tudta megfejteni, mi vitte a férfit arra, hogy megcsókolja. A ruha. Az ajka. Kíváncsiság. Az összes együtt. – És a ruhádat hátul összefogó aranylánc is csak azért volt rajtad. – Miért? Hogy megigézzen? Gúnyos akart lenni, de nem sikerült. 196

– Ha nem is azért, hogy megigézzen, de akkor is ott volt, és minden férfinak csak egy jutna róla az eszébe: ki kéne csatolni. Jane felhúzta a szemöldökét. Ez elmebeteg. Luc is pont úgy érezte magát, mint egy elmebeteg. – Hidd el, tegnap este minden srácnak azon járt az esze, hogy kicsatolja azt a láncot a ruhádon. – Ugyan ezt konkrétan egyikőjük sem említette, de Luc meg volt győződve róla, ha neki ezen járt az esze, akkor nekik is. – Most bocsánatot akarsz kérni, vagy magyarázkodsz? – Jane lekapta a törölközőt a fejéről, és az ágyra dobta. – Tényeket közlök. A nő a kezével fésülgette a haját. – Szánalmas. Ha pasi lett volna, megérti a logikát. – És nevetséges. – Kisimította a nedves fürtöket a szeméből. – Rám akarod hárítani a felelősséget, pedig nem én sétáltam be tegnap éjjel a te lakásodba, hogy lesmároljalak, hanem fordítva. – De nem tiltakoztál. – Luc nem tudta, mi lepte meg jobban: hogy megcsókolta Jane–, vagy hogy a lány ilyen szenvedélyesen csókolta vissza. Jane nagyot sóhajtott, mintha unná már a dolgot. – Nem akartam megsérteni az érzéseidet. A férfi nevetett, de legszívesebben megint megcsókolta volna. A legszívesebben odarohanna Jane–hez és a szájára tapasztaná a száját. A fürdőköpenye alá csúsztatná a kezét, a tenyerébe 197

fogná Jane mellét, még ha ostobaság is lenne. Luc az íróasztalnak dőlt. Jane száját nézte és eszébe jutott a tegnapi csókja íze. Inkább Jane laptopjára szegezte a tekintetét. – Úgy csókoltál, mintha belém akartál volna bújni. – Egy nyitott határidőnapló volt a gép mellett, benne egy halom öntapadós jegyzetlap. Jéghokival kapcsolatos banális megjegyzések, illetve a tudósításhoz összeírt kérdések. – Már megint ugyanaz a szánalmas szöveg. Az egyik rózsaszín jegyzetlapon ezt betűzte ki: febr. 16. – Szingli–leadás. Míg egy másikon: Cicamaca – szerdáig eldönteni. Cicamaca? Jane olvassa a Cicamacái? A nimfomán csajszi történeteit az ájulásba döntött pasikról? Lucnak nem fért a fejébe, hogy Jane szoftpornót olvas. Aztán a szemébe nézett: – Amennyire be voltál indulva – mondta lassú, hatásvadász hangsúllyal –, sec–perc levetkőztethettelek volna. – Nem csak hihetetlenül beképzelt és szánalmas vagy, egyszerűen… egyszerűen tébolyult! – fakadt ki Jane. – Lehet. Ez tényleg téboly. Luc kifelé indult. – Várj egy percet! Mikor kapom meg az interjút, amit ígértél? Keze már a kilincsen, amikor megfordult. – Nem most. – Akkor mikor? 198

– Valamikor. – Holnap mikor? – Majd szólok. – Most már nem visszakozhatsz. Nem is állt szándékában. Csak most egyszerűen nem akarta. Itt. Ebben a hotelszobában, ahol egy királyi méretű ágy van, és egy fürdőköpenyes nő próbálja rábizonyítani, hogy tébolyult. – Igen? És ki mondja ezt? – Én. Luc felnevetett. Nem tehetett róla. Jane fogja szétrúgni a seggét! – A szavadat adtad. De jó lenne a szájával tapasztani be a száját! Addig csókolni, amíg el nem lazul és bele nem olvad a testébe. Amíg ki nem szakad belőle az a sóhaj – tegnap is ez izgatta fel. De most nem állna meg félúton. Ott is megérintené, ahol képzeletben már annyiszor, mióta akkor reggel meglátta a csapat gépének fedélzetén. – Mikor, Luc? Luc nem engedett a sürgetésnek, hanem kinyitotta az ajtót és visszaszólt: – Majd ha veszel melltartót, Jane. A folyosón Luc teljesen lehúzta dzsekijén a cipzárt. Nem ismétlődhet meg, ami a múlt éjszaka történt. Amikor megcsókolta Jane–t, olyan merevedése lett, mint már hosszú ideje nem. Ha Marie nem vár lenn a kocsiban, nem biztos, hogy képes lett volna türtőztetni magát. Még ha szerette 199

volna is azt hinni, hogy ő bizony elég felnőtt és tapasztalt ahhoz, hogy képes legyen türtőztetni magát, mielőtt olyasmit tenne, amit később megbán, valami bődületes ostobaságot. Mégsem vett volna rá mérget. Harminckét éve alatt rengeteg nővel csókolózott, de egyik sem volt Jane–hez hasonló. Csak azt nem tudta, mi a titka. Meg akarta fejteni. Túl sokat járt a fejében. A legutolsó dolog, amire jelenleg szüksége volt az életében, az egy nő. Bármilyen nő. A legkevésbé persze ez a nő. A csapattal utazgató firkász, Szunyi, a jószerencse csillaga. Csak egy kiutat látott: nagy ívben elkerülni. Mondani könnyű, de nem lesz könnyű megcsinálni. Hiszen Jane együtt utazik a csapattal, tudósít minden meccsről, és „nagydarab, buggyant bölénynek” szólítja, hogy szerencséje legyen. Karrierje folyamán kialakított magában egyfajta lelkierőt, ehhez nyúlt a hosszabbítás és a szétlövés alatt. A következő néhány napban ezt a lelkierőt igyekezett felhasználni, hogy a győzelemre tudjon összpontosítani. A játékra kellett koncentrálnia, különben nem tudja azt hozni, amit várnak tőle. Azon a Colorado elleni összecsapáson harmincból huszonnyolc gólszerzési kísérletet hiúsított meg, és a Chinooks másnap úgy szállhatott fel a gépre, hogy három–kettőre legyőzte legnagyobb vetélytársát, és ismét közelebb került a Stanley–kupához. Felszállás 200

után, amikor már kikapcsolhatták az övet, Jane felnyitotta a laptopját. Három sorral Luc előtt ült, de Luc nem a monitor fénye miatt tudta pontosan, hogy hová szólt Jane helye. De csak mert tudja, abból nem következik, hogy Jane fontos is neki. A Denverből Philadelphiába tartó úton észrevette, hogy néhány srác beszédbe elegyedik a lánnyal. Daniel megnevettette. Mi lehet azon olyan rohadt vicces? Luc párnát gyűrt a feje alá és végigszundította az utat. Jane–t kerülni könnyebb volt, de kiverni a fejéből lehetetlennek tűnt. Mennél jobban kerülte, annál többet gondolt rá. Mennél inkább próbálta kiverni a fejéből, annál többször jutott eszébe, hogy vajon mit csinál és kivel. Azzal az „észveszejtő” Darby Hogue–gal is. Csak egyszer látta Jane–t Philadelphiában. Jóformán be sem tette a lábát a First Union Center öltözőjébe, már kiszúrta a vörös száját. Tudta, hogy a nő szántszándékkal visel rúzst, azért, hogy megőrjítse őt. Jane megtartotta szerencsehozó beszédét, aztán elindult felé. Luc a nyitott öltözőszekrény előtt ült. – Sok szerencsét, maga nagydarab, buggyant bölény! – mondta, aztán lehalkította a hangját és odasúgta: – És közlöm veled, van melltartóm. Luc nézte, ahogy Jane kilibben az öltözőből. Emiatt a telt, vörös száj miatt nem fog tudni koncentrálni. Gondolatai Jane csipkés fekete melltartói körül forogtak. Lehunyta a szemét, és 201

összpontosított: tíz perccel a jégre lépés előtt vissza kellett szereznie elveszett koncentrációját. Azon az estén a Chinooks kiütötte a Flyerst, a vendéglátók viszont úgy „megsimogatták” Sutterst, hogy agyrázkódással kórházba került. Rob még a New York Rangers elleni meccsen sem játszhatott. A meccs előtt az öltözőben Luc megvárta Jane szokásos szerencsekívánságát, és odasúgta: – Abból a sok melltartóból igazán hordhatnád valamelyiket. A nő oldalra billentette a fejét: – Miért? Miért? Szívesen elmondja, de nem itt, nem az öltözőben. Különben sem az ő dolga figyelmeztetni ágaskodó mellbimbóira. Hiszen kerülik egymást. Nem társalogni vele és nem ábrándozni róla, figyelmeztette magát, miközben a kapuhoz siklott, csak a Rangersre összpontosítani és győzni! De a fő nyakleves–osztogató ember nélkül a Chinooks alulmaradt mind a palánknál, mind a sarkokban, és mikor a Rangers csapatkapitánya előretört és Luc mellett a hosszú sarokba lőtte a korongot, végérvényesen vereséget szenvedett. Aztán jött Tennessee: Elvis és a Nashville Predators bölcsője. Azon az estén nem esett szó melltartókról az öltözőben. Tennessee viszonylag fiatal csapata könnyű préda volt a tapasztaltabb Chinooksnak. Innen hosszú az út hazáig, és Luc örömmel tartott haza, 202

Seattle–be. Aggasztotta a jobb térde, és ki volt merülve. Miután a gép felszállt, Luc kibújt a zakójából, felhúzta az ülések közötti kartámlát, fogta hátizsákját, a dereka alá igazította és nekidőlt. Hasán összekulcsolta a kezét, és a sötét fedélzeten Jane–t kereste a szemével. Jane a rovatán dolgozott: a feje fölött világító lámpa fénye átszűrődött a laza fürtjein. Finoman, csak ujjbeggyel érintette a billentyűzetet. Megállt, törölt, elölről kezdte. Luc képzeletben hagyta, hogy Jane ujjbegye az ő testén kalandozzék. Most Jane kisimított egy szemébe hulló tincset, Luc pedig a nyakszirtjét nézte. Pár sorral hátrébb néhányan pókereztek, de a játékosok többsége aludt, horkolásuk és a gépelés hangja összeolvadt. Hét közben Luc lefoglalta magát, egyéb dolgait intézte. Most semmi sem akadt, ami lekötné a figyelmét, önvizsgálatot tartott: mi fogta meg Jane–ben? Mi olyan magával ragadó benne, mivel láncolja magához az embert? Alacsony, kicsi a melle, éles a nyelve. Túl okos is. Luc nem rajongott ezekért a jellemzőkért. És mégis… kedvelte Jane–t. Pedig most is milyen kardigán van rajta! Ilyet csak az öregasszonyok meg a Borostyán Ligá–s elitegyetemista lányok hordanak. Fekete. Gyöngysor nélkül. Meg a szokásos szürke gyapjúnadrág. Milyen finom a haja és fehér a bőre. Luc először túl szimplának találta. Természetesnek. Fogalma 203

sem volt, miért, de soha nem bukott a természetes lányokra. Luc arról fantáziált, hogy végigcsúsztatja a kezét Jane bársonyos bőrén. A denveri hotelszobában történtek óta először gondolt megint arra, hogy szeretné magához ölelni Jane meztelen testét. Elveszni érintésének gyönyörében. Csókolni a száját, a mellét és bársonypuha combját. Jane abbahagyta a gépelést, és a szája elé kapta a kezét. Alsó ajkába harapott, és egy nagyot sóhajtott. Kielégületlenség vagy elégedettség váltotta ki ezt a nyögést? Hallatára Lucnak erős, fájdalmas merevedése lett. Talán mégsem kellett volna a meztelen Jane–ről fantáziálni. Jane tucatszor törölt, írt, törölt, írt. Luc lehunyta a szemét és az otthoni dolgokra gondolt. Mióta elutazott, Mrs. Jackson még nem jelezte, hogy gond lenne Marie–val, és mikor ő beszélt vele, elég nyugodtnak tűnt. Azt mondta, összebarátkozott egy lánnyal a házból, és egyik telefonbeszélgetésük alatt sem borult ki. Luc ennek ellenére nem mondott le a bentlakásos iskoláról, mert úgy gondolta, a lánytársaság mindenképpen Marie hasznára válhat. De most még korai lenne erről beszélni, mindkettejüknek korai. Valahol Oklahoma felett elnyomta a buzgóság. Csak a leszállásra ébredt fel. Kiszállás után Luc felkapta a csomagjait és elindult a mélygarázs felé. Jane előtte vonszolta hatalmas gurulós bőröndjét 204

meg a laptoptáskát. Luc a hosszú lépteivel könnyen utolérte. A liftbe már együtt szálltak be, egyszerre nyomták be a garázsszintet. Luc hátradőlt a liftben és Jane–re pillantott. Jane félrebillentett fejjel méregette Lucot. Fáradtnak látszott, de eszméletlenül csinos volt. – Igen? – kérdezte Luc. – Akkor adsz interjút a héten? Lehet, hogy fáradt, de dolgozik. Luc azzal volt elfoglalva, milyen csinos Jane, elképzelte puha bőrét és finom érintését, erre neki csak a munkán jár az esze. A francba. – Van rajtad melltartó? – Már megint a régi lemez? – Igen. Miért nem hordasz te is melltartót? – Mi közöd hozzá? A férfi tekintete Jane gyapjúfelsőjére tévedt. Természetesen nem látott semmit. – A hegyes mellbimbóid elvonják az ember figyelmét. – Felnézett. Jane összeráncolt homlokkal állt előtte. A száját nyitva felejtette, mintha mondani akart volna valamit, de kiment a fejéből, hogy mit. Kinyílt a lift ajtaja. – Mintha folyton be lennél gerjedve – fogta meg az ajtót Luc. Jane olyan döbbenten nézett, hogy azt fel kellett volna venni. Luc elnevette magát. – Ne mondd, hogy ezt most hallod először! – De mondom. Te vagy az első, aki ezt mondja – megrázta a fejét, és együtt elindultak a mélygarázsban. – Csak ugratsz megint. Mint 205

amikor felajánlottad, hogy belepisilsz a kávémba meg bemesélted, hogy sztriptízbárokba jársz. – A kávét komolyan mondtam. És ezt is – állt meg a Land Cruisernél. – Aha. Értem. – Jane néhány hellyel arrébb parkolt a Honda Prelude–jével. A férfi bedobta a táskáit a kocsija csomagtartójába. Jane közben nyögve–lihegve próbálta beszuszakolni hatalmas bőröndjét. Luc kongó léptekkel közelebb lépett. A garázsban megnyúltak az árnyékok. Jane felnézett. Egy hajtincs a szemébe hullott, kisimította. Ajkai enyhén szétnyíltak, úgy lélegzett. – Segítsek? – kérdezte Luc. Jane hatalmas bőröndje még mindig a földön hevert. – Segíthetnél bepakolni. Tegnap este vettem pár könyvet, és elég nehéz. Luc könnyedén beemelte a bőröndöt a csomagtartóba. – Köszönöm – tette a bőrönd tetejére a laptoptáskáját Jane, és lecsukta a csomagtartót. – Szívesen. – Szólt Marie, hogy szombaton beviszem a városba? – lépett a kocsiajtóhoz. – Igen. – Luc mögötte állt, kivette Jane kezéből a kulcsot, kinyitotta neki az ajtót, és megjegyezte: – Izgul is. – A slusszkulcsot Jane nyitott tenyerébe ejtette. – Örülök is neki. Nem beszéltünk egy ideje, és nem tudtam, mit szólsz hozzá. 206

Luc tekintete Jane hajáról a zöld szemére, egyenes orrára, majd felső ajkának ívére tévedt. – De beszéltünk. – Az, hogy nyilvánosan nagydarab, buggyant bölénynek nevezlek, te meg piszkálsz a melltartóm miatt, még nem beszélgetés, ha nem tudnád. Az öltözőn kívül nem beszélgettünk. Most ezt direkt csinálja? Biztos. – Miért cseszegetsz, szivi? – Szerintem pontosan tudod. – Én csak egy ostoba jéghokis vagyok, nem magyaráznád el? De lassan! – Nem mondtam, hogy ostoba vagy. – Mondani nem mondtad, csak éreztetted velem. Annyira azért nem vagyok ostoba, hogy ne vettem volna észre. – Nem neveztelek ostobának. – De igen. – Lehet, de nem tartalak annak. Te… – Én…? – Nagyon nyers vagy. – Meglehet. – És szemtelenkedsz velem. – Például? – Például, hogy be vagyok gerjedve. Milyen igaz! – Ha férfi lennék, ezt nem engednéd meg magadnak.

207

Ez igaz, de ha egy férfi újságírónak állna a cerkája, Lucnak biztos nem tűnne fel. Jane most is fel volt izgulva. – Majd igyekszem. A beszélgetés alatt Jane folyamatosan hátrált, most még egyet lépett és a falnak ütközött. – És önző vagy. Mindent megszerzel, amit akarsz, és minden úgy van, ahogy te akarod. Megint az interjúval hozakodik elő. – Nem minden. – Luc előrelépett, és két karját Jane feje mellett a betonnak támasztotta. – Vannak dolgok, amik nem valók nekem. Azokat nem erőltethetem. – Mik ezek? – Koffein. Cukor. – Tekintete a nő ajkára tévedt. – Te. – Én? – Pontosan. – Kezét a nő nyakszirtjére csúsztatta és közelebb hajolt a szájához. – Még sosem voltam úgy veled, ahogy én akartam. Megcsókolta, mert nem tudta tovább türtőztetni magát. Jane ajka forró és édes volt, Luc ágyéka hevesen lüktetett. Két kezébe fogta a nő fejét, szájára szorította a száját, és úgy elsodorta a vágy, mint egy… jégfelújító járgány. Luc el akarta tépni magát, odébbállni, egyedül hagyni, mielőtt olyat tesz, amit később megbán. De Jane–nek egy pillantása, ahogy megnyalta nedves ajkát, elég volt, hogy maradásra bírja a férfit. Luc ahelyett, hogy sarkon fordult volna, 208

egyik kezét a nő háta mögé csúsztatta és magához húzta. Magas nőkhöz volt szokva, ezért Jane–t föl is kellett emelni: Jane lábujjhegyre állt. Luc szája szélesre nyílt, és forró, nedves csókot lehelt Jane ajkára. Magához ölelte a nőt, annak a keze végigfutott a férfi vállán és a nyakán. Nyelvük összeért és kergetőzni kezdett. Jane Luc hajába túrt. Luc koponyája bizseregni kezdett az érintéstől. Jane felnyögött, Lucot a kéjnek, kielégületlenségnek és vágyakozásnak ez a hangja már előző éjszaka is felizgatta. Csak az járt a fejében, hogy nekidönti Jane–t a falnak, és azonnal magáévá teszi. A garázs gyenge fényében kigombolta a nő kabátját, és a pulóvere alá csúsztatta kezét. Lapos, forró hasa volt. Luc keze ezután Jane mellére tévedt. Nem volt rajta melltartó, és melle épp elfért a férfi tenyerében. Hegyes mellbimbója, akár egy kis kemény málnaszem, a tenyerének feszült, ettől a férfi heréje felemelkedett, herezacskója megfeszült, szinte összecsuklott a térde. Száját a nő arcához csúsztatta, és nagy levegőt vett. Olyan heves szexuális izgalom fogta el, amilyet már nagyon–nagyon rég nem érzett. De türtőztetnie kellett magát. – Luc – lihegte Jane és kezébe vette a férfi fejét, száját megint a szájához húzta. Keze végigfutott a férfi vállán és mellkasán. Olyan szenvedéllyel csókolta, mint aki maga is ágyba akarja vinni. A biztonsági kamerák mindent látnak, minket le 209

fognak tartóztatni, gondolta Luc. Tenyerével Jane kemény mellbimbóit simogatta, Jane a derekára kulcsolta a lábát. Luc erekciója a nő ágyékának feszült. Forró testük szorításában majdnem elélvezett. Kit érdekel az önmegtartóztatás! – Ne itt – szólalt meg végül, egy hosszú csók után. – Le fognak tartóztatni bennünket. Higgy nekem, tudom, miről beszélek – hátrabillentette a fejét és nagy levegőt vett. – Kell legyen itt a közelben egy szálloda. Szerzek szobát, addig te megvársz a kocsiban. – Micsoda? Úristen, ez a pasi akarta őt. Rá akart mászni, kényeztetni. – Egész éjjel szeretkezni fogunk. Meg reggel. Amikor már azt hiszed, nem bírod tovább, újrakezdjük. – Már olyan régóta kívánta a nőt, hogy csak az elöl duzzadó nadrágjára gondolt. – Egy fergetegeset kefélünk – nézett a szemébe Luc. Jane egy ideig hallgatott. Lehámozta a lábát a férfi derekáról. – Egy hotelszobában? – Igen. Mehetünk az én kocsimmal. – Nem. – Akkor hol? Eltolta a melléről a férfi kezét. – Sehol. – Mi a francért nem? Kívánlak, és nem kell a bugyidba csúsztatni a kezem, úgyis tudom, nedves vagy. 210

Jane tágra nyílt, üveges szemmel nézett rá. – Úgy beszélsz velem, mint egy kis kurvával. Még gondolni sem gondolt rá úgy. Vagy mégis? Nem, egyáltalán nem. – Nem tetszik az, hogy nedves? Miért, te hogy hívod? – Nem hívom semminek, és nem szoktam kefélni. Én szeretkezni szoktam. A kis kurváid kefélnek. – Az istenit neki, most mit számít? Mikor már csinálja az ember, nincs különbség a kettő között. – De van, és igenis számít. – Eltaszította magától a férfit és egy lépést hátrált. – Nem tartozom a kurváid közé. Hivatásos újságíró vagyok! Most kit is akar ezzel meggyőzni? Lucot vagy saját magát. Lucnak fogalma sem volt. – Rohadt kis álszent vagy. Vérszívó – mondta, és sarkon fordult. Kezét a dzsekije zsebébe dugta és a slusszkulcsot kereste. Megtalálta. Bánta, hogy találkozott Jane–nel. Bánta, hogy észrevette, de még inkább bánta, hogy bezsongott tőle, hogy megcsókolta, és most álló farokkal kell hazamennie. Megint. A kocsija felé menet még hallotta, hogy Jane beindítja a motort, és még ki sem nyitotta a Land Cruiser ajtaját, Jane már el is tűnt, csak hátsó lámpájának fénycsóváját hagyva maga mögött. Na meg Luc feszítő ágyékát, zakatoló agyát és a tudatot, hogy három nap múlva találkozniuk kell. 211

Szeretkezni szoktam, így fogalmazott. Luc az első találkozásnál Jane–t a prűd, „öt éve baszatlan” nők csoportjába sorolta. És tessék, igaza volt. „Szeretkezni szoktam” – gúnyolódott magában, miközben beszállt az autóba és indított. Jane nem akart szeretkezni. Félreértette a jelzéseit. Egy nő, aki „szeretkezni” akar vele, nem úgy csókolózik, mint egy pornókirálynő. Egy nőnek, aki „szeretkezni” akar, időre van szüksége. Az nem csavarja a férfi dereka köré a lábát, amikor az a garázs oldalának dönti. Kitolatott a helyéről és hazaindult. Valakinek móresre kéne tanítania ezt a kis álszent vérszívót. De az a valaki nem ő lesz. Ő befejezte Jane Alcottal. És most komolyan gondolta.

212

11. FEJEZET TAKTIKÁZÁS: Hogyan játsszuk ki az ellenfelet Három nappal a mélygarázsban történt incidens után Jane a Key Aréna sajtópáholyából a pályát bámulta. – Van itt ingyen kaja meg pia is? – kérdezte Caroline. – Van, a sajtószobában – elhozta Caroline–t, hogy legyen kivel beszélgetnie. Hogy legyen, aki eltereli a gondolatait a pasigondjairól. – Csak később szoktam átmenni. Caroline egy rendkívül feszes chinooksos pólót viselt hasonlóan szűk farmerrel. Hódítani akart, és már fel is hívta magára a kameraman figyelmét, aki már háromszor mutatta a lányt a kivetítőn. Darby csatlakozott hozzájuk egy perccel azelőtt, hogy elkezdődött a játék előtti felvezető műsor. Haja ragadt a zselétől, fekete selyeminge zsebében az obligát tolltartó. Jane bemutatta Caroline–nak. Darbynak leesett az álla, mikor meglátta Jane gyönyörű barátnőjét. Jane–t nem lepte meg Darby reakciója, maximum az, hogy Caroline nem teketóriázott és rögtön bevetette magát, hogy meghódítsa Darbyt. A felvezető műsor elkezdődött. Jane tudta, hogy tizenöt percen belül az öltözőbe kell mennie, hogy sok szerencsét kívánjon a csapatnak. Mióta akkor 213

csókolóztak és ő elvesztette a fejét és a férfi dereka köré csavarta a lábát, nem találkoztak. Hál’ istennek az utolsó pillanatban észhez tért és nem ment fel vele a hotelbe. Nagy baj lett volna. Tagadhatatlan, hogy őrülten kívánta Lucot. Tapadtak egymáshoz, mint mágnes a vashoz. Nem tehetett ellene semmit. Az elmúlt héten utaztak, és Jane, amennyire tudta, távol tartotta magát tőle. Távol tartotta magát a férfitól, aki bosszantotta, akire haragudott – és akitől elolvadt. Igyekezett lefoglalni magát valamivel. Interjút készített Darbyval a Szingli–rovat számára, és írt egy cikket a faképnél hagyott rendes pasik témájában. Azt ajánlotta az olvasóknak, hogy kerüljék a szívdöglesztő pasikat és inkább keressenek egy rendes srácot. Azt remélte, hogy cserébe Darby megpuhítja az edzőket, akik továbbra sem néztek rá jó szemmel. Tartotta magát a fogadalmához és elég hatékonyan kerülte azt a pasit, aki az ő szívét lobbantotta lángra. Aki nekidöntötte a falnak és lesmárolta. Meglepetés és ijedtség helyett gyengeség és izgalom fogta el, amikor látta, ahogy közeledik hozzá Luc a vágytól nehéz, félig lehunyt kék szemével. Amikor ajka az ajkához ért, Jane megadta magát saját szívének. Áldozatként eléje tette, akire olyan hevesen vágyott, Lucot. Zavaros érzései ellenére nem tudta többé elhallgatni az igazságot. Kívánta Lucot. Kívánta az 214

együttlétet, ugyanakkor több akart lenni, mint egy újabb préda, egy újabb nőcske egy újabb hotelben. Luc álszentnek nevezte. Nem is volt álszent! Nem zavarta, ha szex közben mocskos szavakat nyögnek a férfiak. A Cicamacát is ő írta, a jó életbe! Hogy lenne álszent? Csak ragaszkodott a méltóságához és küzdött a férfival és önmagával. Nem akart egy elérhetetlen férfi rabjává válni. Ha kiderülne, hogy Cicamaca tulajdonképpen Jane, nem kéne többé harcolnia. Lehet, hogy Luc nem is szólna hozzá többé. Lehet, hogy meg is gyűlölné. Miután a múlt héten Luc Jane denveri hotelszobája közepén közölte vele, hogy az ő vörös ruhája tehet arról, hogy megcsókolta, Jane beküldte a Cicamaca folytatását a Seattle jóképű kapusával a főszerepben. Annyira fel volt dúlva, annyira meg volt bántva, hogy rákattintott a küldés gombra. A cikke kikerült a virtuális térbe. Ha Luc valahogy elolvasná a márciusi számot, rájönne, hogy ő Cicamaca legújabb áldozata. Különben is, ez hízelgő, nyugtatta magát Jane. És talán Luc is annak veszi. Nem minden férfit ér az a megtiszteltetés Amerikában, hogy beájulhat Cicamacától. Maga sem hitte persze, hogy Luc így fogadná, és ettől bűntudata támadt. Nem mintha a leghalványabb esélye lenne annak, hogy Luc összekapcsolja őt Cicával. Sosem jönne rá. Csak 215

ettől neki személy szerint nem lett kisebb a bűntudata. Darby felnevetett valamin, amit Caroline mondott neki, és az kizökkentette Jane–t. Talán figyelmeztetnie kéne Darbyt, hogy nem a barátnője esete, hogy vélhetően ejteni fogja, de a férfi oda meg vissza volt attól, hogy Caroline rámosolyog. Majd rájön! Nem figyelmeztette, a laptoptáskáját a szék alá csúsztatta, feltápászkodott és a lift felé indult, hogy lemenjen az öltözőbe. Kék blézert és fehér garbót viselt. Begombolta, hogy semmiképp se lássák a mellét. Amíg Luc meg nem említette az ágaskodó mellbimbóit, észre sem vette őket. Nem foglalkozott velük. Kicsi melle volt, nem volt rá büszke, és egészen addig azt hitte, senkit sem érdekel. Senkit nem is érdekelt, kivéve Lucot. Az öltözőhöz már ólomlábakon közeledett. Az ajtó előtt megállt, belehallgatott Nystrom edző lelkesítő szavaiba. Csak utána lépett az öltözőbe. Nem akart Lucra nézni, úgyis tudta, hogy ott van, érezte, hogy őt figyeli és nem pozitív hullámokat küldött felé. – Helló, Szunyi! – üdvözölte Bruce. – Helló, Fishy – mondta ő, majd a csapat többi tagja felé fordult. Megállt az öltöző közepén, és előadta szerencsehozó varázsigéjét: – Hagyják fent az alsóikat, uraim, szeretnék mondani valamit. Csak egy perc az egész, és ne dobják be azt a herevédő–sztriptízes baromságot! Felejthetetlen 216

élmény marad számomra a közös utazgatás. Remélem, idén megnyerik a Stanley–kupát. Odament a csapatkapitányhoz, aki éppen a mezébe igyekezett belebújni. – Sok szerencsét a mai mérkőzéshez, Hóhér! Kezet fogtak. A száján éktelenkedő seb ellenére a kapitány rámosolygott. – Köszönöm, Jane. – Szívesen. Rob rendbe jött a mai meccsre, és pályára is lép. Jane a szekrényéhez lépett. – Hogy s mint, Pöröly? – Száz százalékon vagyok – tornyosult fölé a korcsolyájában. – Jó lesz megint játszani. – Örülök, hogy újra látom. – Jane Luc felé fordult utoljára: a padon ült, egy sötétszőke tincs a homlokába lógott, sisakja a térdén, égkék szeme elrévedt. Jane minden lépéssel feszültebb lett. Legalább dühös lenne rá! Vagy valami. Eléje állt és mélyet lélegzett. – Nagydarab, buggyant bölény. – Köszönöm – mondta mindenféle érzelem nélkül Luc. – Szívesen – képtelen volt otthagyni. – Múlt héten Dion adott interjút. – És? Azt nem mondta, hogy ne idegesíts meccs előtt? Azért még vannak érzései. Mégis dühös. Jó. Ha dühös, az jobb, mint ha közönyös lenne. 217

– De. Te pedig azt mondtad, meccs után se idegesítselek. – Akkor minek állsz még itt? – Készen állok az interjúra. – Remek. – Megegyeztünk, Martineau. Ha nem tartod be, én sem hívlak többé bölénynek. – Na jó – egyenesedett fel Luc. – Holnap, miután megjöttetek Marie–val a vásárlásból. Írd össze a kérdéseidet! – Pompás! – mosolygott Jane, és lelépett, mielőtt Luc meggondolhatta volna magát. A sajtópáholyban közben Darby és Caroline Darby Hermes öltönyét taglalta éppen. Jane előhalászta a laptoptáskát a szék alól. A határidőnaplóját és az öntapadós jegyzettömböt kereste. Interjú Luccal, írta, és beragasztotta másnapra. Mintha el tudná felejteni. A második harmadban Caroline odasúgta: – Micsoda tesztoszteronmennyiség! Jane felnevetett. – Akár egy téli olimpián? – Inkább mint egy spermabankban. A Chinooks a mérkőzés utolsó négy másodpercében kapott ki a Florida Pantherstől. A Párducok kapáslövése betalált a kék vonalról. Luc ugyan összezárta a térdét, de a korong átment a lábszárvédői között. Luc még hátrafordult, hogy megnézze, benn volt–e, dühösen a kapura csapott, és lefújták a meccset. 218

Az öltözőbe lépve igyekezett felfelé nézni. Vlad Fetisowal és törött orrával találta magát szemben. Nem tudta, hova nézzen. Vladot a sérülésről kérdezte, és titokban a háttal álló Lucot figyelte. A szerelését már levette, deréktól fölfelé meztelen volt. A nő tekintetével követte Luc gerincének vonalát, le egészen a derekáig. Luc hátrafordult, és Jane torka összeszorult. Alsónadrágjából mint valami bűnre hívó jel kandikált ki a patkótetoválás. Nem csoda, hogy bolondult érte. Luc szemet gyönyörködtető látvány volt. Nem csoda, hogy az érintése elvette az eszét. Jane Vinny óta nem feküdt le senkivel, az pedig már legalább egy éve volt. – ... csák játék – fejezte be Vlad. Még szerencse, hogy diktafonra vette, mert egy szó sem jutott el az agyáig abból, amit mondott. – Köszönöm, Vlad. – Talán ideje új pasi után nézni. Keresni valakit, aki eltereli a gondolatait Lucról és a kabalatetoválásáról. *** Másnap reggel Jane Caroline–t Bell Townba furikázta. Seattle–re szürke köd ereszkedett. Az aznapra tervezett interjú miatt Jane a szokásos szürke gyapjúnadrágot és egy fehér inget vett fel. Caroline bezzeg rózsaszín szarvasbőr nadrágot és piros és rózsaszín csíkos, feszülős felsőt húzott. Mint aki lekéste az iskolai farsangot – vagy kerek két évtizeddel. Nincs ember, akin jól állt volna ez a gönc – senki, csak Caroline. 219

Jane Luc háza elé kanyarodott és felvette Marie– t. Épp időben értek a fodrászhoz. Vonda először a száraz hajvégeket vágta le, aztán állig érő, csinos kis tollfrizurát készített Marienak. Rögtön húszévesnek tűnt utána. Elsétáltak a Gapbe, a BEBE–be és a Hot Topicba, ahol Marie nagy ezüstszegecsekkel kivert bőrövet és egy Gondos bocsok feliratú pólót vett. Caroline egy új köldökgyűrűt és egy körömreszelőt. Jane kapott egy batgirlös pólót. Fiúkról és zenéről beszélgettek, meg arról, hogy melyik hollywoodi színésznő jár egyre slamposabban. Bárhová is mentek, Marie szorgalmasan fogyasztotta Luc hitelkártyáját. A Nordstrom MAC–szalonjában a sminkmester éppen annyi kozmetikumot alkalmazott, amennyi kiemelte Marie kék szemét és feszes bőrét. A lány kiválasztott egy mélyvörös rúzst, ami jól állt neki, és rögtön nagykorúnak látszott. Vajon mit fog szólni Luc ahhoz, hogy Marie öregíti magát? Majd elválik. A ruhaválasztásnál Marie mindenben követte Caroline tanácsát. Caroline pedig észrevétlen terelgette a lehetséges zátonyok között. Marie–t az sem zavarta, hogy Caroline magas, gyönyörű, és úgy öltözik, mint egy szupermodell. – Ez kicsi lesz rád – tetetett le Marie–val egy Calvin Klein sztreccsfarmert. – Anorexiásokra szabták. Vagy kisfiúkra. De te hála istennek, egyáltalán nem úgy nézel ki, mint egy fiú – azzal 220

egy két számmal nagyobbat nyomott Marie kezébe. A cipőosztályon összefutottak Darby Hogue–gal: Marie épp egy tizenhárom centis sarkú Steve Madden szandált próbált. – Megígértem Darbynak, hogy segítek inget választani – mondta Caroline. Jane eleinte le akarta beszélni Caroline–t Darbyról, hiszen egy lángvörös hajú stréber Mensa–tag nem lehet Caroline esete, mikor mindig is a magas, sötét hajú pasikra bukott. Akik nem féltik az ingzsebüket a tollaktól. Caroline most egy ezüstcsatos fekete csizmára hívta fel Marie figyelmét. – Ez csodás lesz azzal az öves, terepszínű inggel, amit vettél. Jane személy szerint förtelmesnek tartotta a csizmát, de Marie csillogó tekintettel mondta: – Zsír! – ami tinédzserül bizonyára annyit tesz: tetszik. Egy tinédzser mellett olyan idősnek érezte magát. Fel is próbált egy kétcentis talpú, zsinóros szandált. Darby mellé ült, hogy becsatolja. – Hogy tetszik? – vizsgálgatta felhúzott nadrágszárral. – Mint egy madárijesztő. Jane a férfi kedvenc, halálfejekkel díszített selyemingére és bőrnadrágjára nézett. Hol veszi ezeket? Darby a fülébe súgta: 221

– Igazán szólhatna egy jó szót Caroline–nál az érdekemben. – Semmiképpen. Leszólta a szandálomat. – Ha összehoz vele egy randit, megveszem magának a cipőt. – Legyek a kerítője? – Mi kivetnivalót talál benne? Jane Caroline–ra pillantott: az épp egy Ralph Lauren papuccsal szemezett. – Sokfélét. – Legyen két pár! – Tegyen le róla! – tette vissza a szandált a dobozába. – De ha adhatok egy tanácsot, hanyagolja a halálfejes inget és ne emlegesse a Mensát! – Biztos? – Száz százalék. A cipőosztály után mozgólépcsőn a fehérneműosztályra robogtak Marie–val, Caroline és Darby inget ment válogatni. Roskadoztak a papírtáskákba csomagolt holmik alatt, mire a többsornyi melltartóhoz értek. – Mit gondol? – kérdezte Marie, és felemelt egy levendulaszínű selyem melltartót. – Csinos. – Elég kényelmetlen lehet, nem? – Nem tudok segíteni. Nem hordok melltartót. Soha nem is hordtam. – Miért nem? 222

– Mert nem kell. Trikót vagy pánt nélküli topot hordok vagy egyáltalán semmit. – Anyám kinyuvasztana, ha csak trikót húznék. Jane vállat vont. – Velem sem beszélt apám ilyen női dolgokról, én így nőttem fel. Azt hiszem, sok éven át kezelt úgy, mintha fiú lennék. Egyszerűen nem vett a tényekről tudomást. Marie kifordított egy árcédulát. – Még mindig hiányzik az édesanyja? – Mindig, de már nem fáj úgy. Igyekszem a szépre emlékezni, arra az időre, amikor még nem volt beteg. Felejtsd el a rosszat! – Miben halt meg? – Mellrákban. – Ó! Egymásra néztek és tudták, milyen végignézni, hogy így hal meg a szerettük. – Fiatalabb volt nálam. Igaz? – kérdezte Marie. – Hatéves voltam, és anyám sokáig betegeskedett, mielőtt meghalt. – Harmincegy éves volt. Egy évvel idősebb, mint ő most. – Én még őrzök pár szál virágot a koporsójáról. Hiába száraz, valahogy élő kapocs vele. Sajnos Luc nem érti. Szerinte ki kéne dobnom őket. – Elmondtad neki, miért őrzöd a virágokat? – Nem. – Meg kellene tenned. Marie vállat vont, és felemelt egy piros melltartót. 223

– Én őrzőm anyám eljegyzési gyűrűjét – vallotta be Jane. – Az apám eltemette vele az esküvői szalagját, de az eljegyzési gyűrűt megtartotta. Régebben a nyakamban hordtam egy láncon. – Évek óta nem beszélt a gyűrűről, és hogy mit jelent számára. Caroline ezt nem értette, az ő anyja lelépett egy kamionossal. De Marie most megértette. – Hol van most a gyűrű? – A fehérneműs fiókomban. Néhány évvel anyám halála után odatettem. Majd te is elrakod a virágaidat, ha itt az ideje. Marie bólintott, és kiválasztott egy fehér szivacsbetétes melltartót. – És ez? – Vastagnak tűnik. – Jane felvett egyet a sorból, és összenyomta. Nehéz volt és vastag. Vajon mit szólna Luc, ha a kishúga hazaállítana egy push– up melltartóban? És ha ő, Jane venné föl? – Luc szerintem nem örülne, ha szivacsos melltartóval állítanál haza. – Biztos érdekli! Észre sem venné! – mondta Marie, és négy melltartóval bebújt a próbafülkébe. Jane közben fogta a rengeteg papírtáskát, és elindult, hogy körülnézzen a bugyiosztályon. Ha a melltartókban nem is volt szakértő, bugyikban annál inkább. Két éve csak pántos bugyit hordott. Eleinte utálta őket, de hamar megszerette, és már csak ilyeneket viselt. A hagyományos bugyikat felhúzni is másképp kell, 224

de a pántos bugyi voltaképpen azonnal feljött. Míg Marie a melltartókat próbálgatta, Jane bevásárolt pántos bugyikból: vett hat pamut–lycra bugyit hozzáillő trikóval. Marie előbújt a próbafülkéből és egy nagy kupac bugyival és három melltartóval beállt a pénztárhoz. Csengett a mobilja. – Halló! Hmm… Igen, azt hiszem. – Jane–re pillantott. – Megkérdezem tőle. Luc azt akarja kérdezni, éhes–e. Luc? – Miért? Marie vállat vont. – Miért? – kérdezte a telefonba. Odaadta a pénztárosnak a hitelkártyát, majd kibökte: – Mert ma este ő a soros. És azt mondja, ha úgyis átjön interjúzni, főzhet három személyre is. Aha. Ezek szerint Luc tud főzni, és már nem dühös rá. – Mondd meg neki, hogy farkaséhes vagyok.

225

12. FEJEZET HARMADIK VONALBAN: Hálószaggatás – Hiányzik a kertünk. De legalább nem kell mosogatnom. És ez jó. – Kiléptek a liftből a tizenkilencedik emeleten. – Luc mos rád? Marie felnevetett. – Dehogy! – A folyosó végén az utolsó ajtó balra. – Beadjuk a tisztítóba és összehajtogatva kapjuk vissza. – Még az alsóneműt is? – Aha. – Én nem szeretném, ha más fogdosná a bugyimat. Más idegen, akarta mondani. Marie kinyitotta az ajtót és Jane–nek földbe gyökerezett a lába. A látvány kizökkentette és el is feledkezett arról, hogy valaki az ő pántos bugyijait hajtogatja. Az egész falat beborító, hatalmas ablakokból el lehetett látni a háztetők felett egészen az Elliott– öbölben horgonyzó hajókig. A berendezés egy mélykék kanapéból, székekből, kovácsoltvas, üvegezett dohányzóasztalokból és konzolasztalokból állt. Mintha mértani pontossággal tervezték volna a szobákat. A nappaliban nagy cserepes növények terpeszkedtek szálcsiszolt, rozsdamentes acélkaspóikban. Balra 226

a nagyképernyős tévén az Ördögök mérkőztek a Long Island csapatával: a multimédia–sarok méretes hangszóróiból Dave Matthews harsogott. A nappalit gránitpult választotta el a konyhától, Luc a krómfogantyús üvegezett konyhaszekrények előtt állt. A rozsdamentes konyhagépek futurisztikus látványt nyújtottak. Luc felkapott egy távirányítót és lehalkította a hifit. Elismerően húgára kacsintott. – Nagyszerűen nézel ki, Marie. A lány a földre dobta a táskákat, kabátját pedig a kanapéra hajította. Körbefordult a bátyja előtt. – Nagykorúnak nézek ki, nem? – Nem teljesen – mosolygott Jane–re Luc. Megint ez a mágneses erő, amely magához vonzza! – Kérsz sört, Jane? – Nem, köszönöm. Nem iszom sört. – Aktatáskáját és a felsőjét a kanapéra tette. – Mit iszol? – Vizet. – Majd én megiszom – ajánlkozott Marie. A kis torkos. – Majd ha nagykorú leszel – mondta Luc, miközben kivett egy palack vizet a rozsdamentes acél hűtőszekrényből. – Te is biztos ittál a korhatár előtt! – Igen, és tessék, mi lett belőlem. Nehogy kimondd! – szólt oda Jane–nek. – Eszembe sem jutott! – lépett Jane a két krómozott, szürke bőr bárszék közé. 227

– Nagyon helyes! – Luc néhány jégkockát dobott egy pohárba, és lecsavarta a kupakot. Feltűrte vajszínű bordás pulóverét. A kör alakú nyakkivágásnál kilátszott a fehér pólója. Olajbarna oldalzsebes nadrágot viselt, és arany Rolexet. – Mert tudnám, mivel zsarolhatlak meg. Mit tud? Hogy mikor megcsókolta, majd elolvadt és hogy nem hord melltartót. Na bumm! – Fogalmad sincs a jó dolgokról. – Mennyire jók? Eldobnád az agyad, ha tudnád! Jane hálát adott az égnek, hogy nem tudja és nem is fogja soha megtudni, hogy Cicamaca és Jane ugyanaz. – Milyen dolgokról? – szólt közbe Marie és Jane mellé telepedett. – Hogy cserkész vagyok. Luc kérdőn felvonta a szemöldökét. – Vagyis voltam. – Én is voltam cserkész! Most is megvan az összes kitűzőm – tette hozzá Marie. – Hát én sosem voltam. – De gáz! Lucnak lett volna ehhez hozzáfűznivalója, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ehelyett visszatette a vizet a hűtőszekrénybe, és egy tál marinált csirkemellet helyezett a bárpultra. – Hogy segíthetek? – kérdezte Jane. A férfi egy villával megforgatta a húst. – Csak maradj a fenekeden és lazíts! 228

– Majd én segítek – ajánlkozott a húga, és lecsusszant a bárszékről. Luc a húgára mosolygott. Kék szeme megtelt melegséggel, ami megdobogtatta Jane szívét. Nem arról volt szó, hogy megint kívánta a férfit. Ennek a gesztusnak semmi köze nem volt a vágyaihoz, egyszerűen csak jó volt látni Luc finomabb, kedvesebb oldalát. – Nagyszerű, köszi. Hozd a tésztát, és tedd fel főni! Marie a bárpultot megkerülve beállt Luc mellé a konyhában. Kivett egy piros dobozt a felső, üveges konyhaszekrényből és egy mérőpoharat. – Két pohár víz – olvasta hangosan –, és egy evőkanál vaj. A csaphoz lépett. Vizet engedett a lábosba és feltette főni. – Kicsi korában Marie – szólalt meg Luc, amikor a lány a csap felé fordult – azt mondta a vízre, hogy „bíz”. – Honnan tudod? – Hallottalak, amikor egyszer eljöttem látogatóba. Apa még élt. Olyan kétévesforma lehettél. – Csinos kisbaba voltam. – Kopasz. – És? Luc összeborzolta Marie haját. – Úgy néztél ki, mint egy majom. – Luc! – tiltakozott Marie. 229

– Egy csinos kis majom! – nevetett Luc. Jól szórakozott a saját poénján. – Az más. Csak irigykedsz, mert te meg úgy néztél ki, mint egy teletubby. – Mi az a teletubby? – Te jó ég! Azt sem tudod, mi az a teletubby? – Nem – nézett tanácstalanul Luc. Jane–re nézett. – Te tudod? – Sajnos. Rajzfilm egészen kicsiknek. És ha jól rémlik, a teletubbyk semmi mást nem csinálnak, csak összevissza rohangálnak, gügyögnek meg locsognak. – Antennájuk van és a pocakjukon megy a mese. Lucnak leesett az álla és üveges szemmel nézett rájuk. – Most szívattok. – Nem! Mentségemre szolgáljon, hogy én is csak onnét tudom, hogy pár éve a címlapokra került, hogy a szülőknek vigyázniuk kéne, mert a Teletubby–sorozat teli van homoerotikus utalásokkal: Tinki–Vinki lila, és piros táskát hord, biztos erre gondoltak. – Tinki–Vinki? Eldobom az agyam! És te piszkálsz, hogy hokimeccset nézek, Marie? – Nem ugyanaz. Ha te hokimeccset nézel, az olyan, mintha én iskolát néznék. Talált, süllyedt. Luc egy vállrándítással intézte el a dolgot, de azért kikapcsolta a meccset a 230

tévében. – Nem fér a fejembe, hogy ezt a telepapis izét nézed. – Teletubby – javította ki Marie. – Hanna mindig ezt teszi be a kétéves kisöccsének. Ő meg olyan hipnotikus állapotba kerül tőle, hogy nem is tudunk körmöt festeni. – Hanna? – A lány, aki a harmadikon lakik. Meséltem! – Ja, igen. Elfelejtettem a nevét. Luc feltette a zöldségeket párolni, bekapcsolta a beépített grillezőt és rádobta a csirkét. – Vele megyünk moziba vacsora után. – Elvigyelek? – Nem kell. Lucból sugárzott az elegancia, akár a korongot ütötte el a pályán, akár a csirkemellet forgatta a konyhában. Jól kiszámított mozdulatai és könnyed stílusa lenyűgözte az embert. Majdnem annyira, mint az oldalzsebes nadrágjában feszülő hátsója. Pulóvere épp a csípője alá ért és épp a farzsebére varrt Nautica címke fölé. Jane hallgatta Lucot és a húgát. Megbeszélték, mi történt aznap, mit vásárolt Marie és mit tervez estére. Jane érezte a beszélgetésből, hogy Luc nem elégedett magával Marie–t illetően. Jane nem volt benne biztos, hogy joggal. Úgy tűnt, egész jól kijönnek egymással. Egy családot alkotnak. Ha nem is szokványos családot, és nem is zökkenőmentesen, de akkor is egy családot. Főztek, beszélgettek és igyekeztek bevonni Jane–t 231

is. Ennek ellenére ő kicsit kívülállónak érezte magát. Luc megforgatta a csirkét, Marie pedig divattervezőkkel tömte a fejét, ahogy Caroline–tól hallotta. – Remélem, azért egy olyan farmert vettél meg a végén, ami nem túl feszes – jegyezte meg Luc a gőzölgő zöldségek kóstolgatása közben. Marie hátrafordult, és a bátyjára nézett. Kicsit bandzsított. Talán ha Luc látja, milyen arcot vág a húga, nem teszi hozzá: – Olyan feszes a nadrágod, csoda, hogy nem szakad szét rajtad a varrás. Hu–hú. – Oooolyan szemét vagy! Én sem mondom neked, hogy feszül rajtad a farmered. – Mert nem is feszül. Nem szeretem, ha a seggem szorongatják. Most mitől akadtál ki? – Marie vett magának pár helyes holmit, és igazán csinos bennük. – vágott közbe Jane. Kivéve azt a szegecselt övet. – Caroline segített. Én nem vagyok valami nagy divatbolond, a színkörrel sem vagyok tisztában. Ezért is járok annyit feketében. – Azt hittem azért, mert te vagy a kárhozottak királynője. – Nem, te tahó! – nézett Luc szemébe Jane. Aztán Mariehoz fordult. – Ha legközelebb gyantáztatni megyek, elviszlek. Régebben borotváltam magam, de a gyanta jobb. Piszok meleg … de megéri. 232

– Rendben. Nálam maradhat az egyik hitelkártyád, Luc? – Egy fenét. Vennél tíz tonna édességet meg szar Britney Spears–CD–ket. Marie–t elfutotta a pulykaméreg. – Édességet csak egyszer vettem, és nem is volt tíz tonna. Szar CD–ket pedig nem szoktam venni. – Kétszer. A sok cukor egészségtelen, Britney Spears pedig maga az agyhalál. – A feszültség jól tapintható volt, de Luc nem zavartatta magát. Felegyenesedett és megnézte, hogy áll az étel. – Egyszer még hálás leszel nekem, amikor nem hullik ki az édesség miatt az összes fogad és agyilag sem leszel zokni Britney miatt. Arra várhatsz, sugallta Marie arckifejezése. Asztalhoz ültek az étkezőben. Marie lehiggadt. Jane is volt kamasz valamikor, de nem rémlett, hogy ennyire szeszélyes lett volna. Persze nem volt bátyja, hogy beszóljon neki, hogy szétreped rajta a nadrág meg hogy szar zenét hallgat. Az apja viszont folyton zsörtölődött és az agyára ment, hogy mindig nehéz időszaka volt, és mindent az ő nyakába varrt. Luc és Jane az asztal egyik végén ült, a másikon Marie egyedül. Az asztalon három pohár tej, pedig Jane direkt szólt, hogy nem iszik tejet. Általános iskola óta senki nem próbálta meg rátukmálni, és a pasik jobbára alkohollal akarták itatni, nem tejjel. 233

A vacsora nemcsak finom volt, de szépen is volt tálalva. Egy pasi, aki tud főzni és maga is étvágygerjesztő? Ha nem lenne Barbie– gyűjteménye, és nem tukmálná a tejet, maga lenne az álom! – Fantasztikus a csirke – dicsérte meg Jane. – Kösz. A narancslé a titka. – A marinádot is te készítetted? – Hogyne, az anyaga… – Azt tudtad – vágott közbe Marie –, hogy a delfin az egyetlen emlős az emberen kívül, amelyik élvezi szexet? Luc villája megállt a levegőben. Marie szándékosan dobta be neki a csalit? Jane kíváncsian várta a válaszát, hogy vajon bekapja–e. – Ezt meg hol hallottad? – A biológiatanár mondta. És az egyik osztálytársam volt Disney Worldben és úszkált a delfinekkel. Ő is mondta, hogy nagyon be vannak indulva. Luc végül a szájába tette a villát. Alaposan megrágta az ételt. – Én nem emlékszem, hogy mi begerjedt delfinekről tanultunk volna az iskolában. Maximum békát boncoltunk. Átverés! És te, Jane? Te is tanultál a begerjedt delfinekről? A nő a fejét rázta. Igyekezett megőrizni a komolyságát. – Nem, de a Discovery Channelen láttam, hogy Afrikában homoszexuális majmot találtak. Ami azt 234

bizonyítja, hogy a majmok is az élvezetért csinálják. – Homoszexuális majmok? Erre meg hogyan jöttek rá? Jane nevetve rázta a fejét, hogy azt már nem tudja. Luc szája nevetésre görbült, kék szeme mellett apró ráncok tűntek fel. – Fekete keretes szemüveg és bocis pizsama? – Ne kezdd megint! – Mit? – akarta megtudni Marie. Jane visszamosolygott Lucra és a tésztájába bökte a villát. – A bátyád szerint ocsmány a szemüvegem. – És a pizsamád. – Luc! Honnan tudod, milyen Jane pizsamája? – A phoenixi szálloda csokiautomatájánál láttam a világ legocsmányabb bocis pizsamájában. – Csokihiányom volt – magyarázta Jane. – Azt hittem, ők már rég alszanak. – Luc nem érti a csokihiányt. Mert ő egészséges kaján él. – A testem egy szentély – mondta Luc nagy adag karfiollal a szájában. – És akinek hosszú lába és nagy dudája van, bármikor mehet imádkozni – csúszott ki Jane száján, de legszívesebben visszaszívta volna. Marie nevetett. Luc bűnbánóan mosolygott. Jane gyorsan témát váltott. 235

– Kicsoda Mrs. Jackson? – Ő vigyáz rám, amíg Luc nincs itthon. – Gloria Jacksonnak hívják, nyugdíjas tanítónő és nagyon kedves asszony. – Öreg – kapott be egy falat tésztát Marie. – És nyámmog. – És akkor már muszáj utálni. – Nem utálom. Csak szerintem kinőttem már a bébiszitteres korból. Luc elkeseredetten sóhajtott fel. A régi lemez. Ezredszer. Meghúzta a tejet–vékony fehér bajuszka maradt a felső ajkán. Gyorsan lenyalta. – Miért nem iszol? – kérdezte Jane–től. – Már mondtam, hogy nem szeretem a tejet. – Tudom, de szükséged van a kalciumra. Jót tesz a csontoknak. – Ne mondd már, hogy a csontjaim miatt aggódsz! – Nem aggódom – pajkos vigyor jelent meg a száján. – Sőt, kíváncsi vagyok rájuk. Röntgenszemekkel hatolt a nő testébe. Pillantása felhevítette Jane–t. Ezt nagyon nem kellett volna! – Jobb lesz, ha szépen megissza, Jane – figyelmeztette Marie. Nem vette észre, hogy milyen erotikus utalásokról van szó? – Luc mindig eléri, amit akar. – Mindig? – Nem is igaz! Nem mindig. – Legtöbbször – erősködött Marie. 236

– Utálok veszíteni – fordult Jane felé. – Olyan srác vagyok, aki, ha kell, átmegy a falon is. Marie szorgosan piszkálta a brokkolit a tányér szélére. – Bármi áron? – nézett Luc szemébe Jane. – Pontosan. – És a fair play? – Az esélyeimtől függ. Néha rákényszerítenek, hogy áthágjam a szabályokat. – Kényszerítenek? Elvigyorodott. – De én is szívesen hágom át a szabályokat. Az biztos. Jane látta Lucot mást fellökni, kampózni, vagy hogy elszáll az agya a kapuban. Bár mintha most nem a jéghokiról beszélne. – Mikor tehetem le a jogsimat? – vágott közbe Marie. Időben váltott témát. Luc hátradőlt, Jane fellélegzett. – Még fiatal vagy hozzá. – Már tizenhat vagyok. – Majd ha tizennyolc leszel. – Addig nem várok. – Felhajtotta a tejét és a poharat üres tányérjába tette. – Akarok egy új Volkswagen Bogárt. Megvehetem a saját pénzemből. – Nem kaphatod meg a pénzed, amíg kiskorú vagy. – Akkor dolgozom – azzal leszedte maga után az asztalt. 237

– Ma elég szeszélyes hangulatban van – jegyezte meg inkább csak magának Luc. – Attól akadt ki, hogy azt mondtad, szétmegy rajta a farmer. – De hát szétmegy! Jane összehajtogatta a szalvétáját és az asztalra tette. – Szerintem ez a mai nappal megoldódott. Caroline meggyőzte, hogy két számmal nagyobb ruhákat hordjon. – Nagyon rendes tőled és a barátnődtől, hogy rászántátok a szombatotokat és elvittétek vásárolni. – Marie közben lepakolt a konyhában és a szobájába indult. – Én el sem tudok képzelni ennél szörnyűbb dolgot. – Luc Jane tenyere alá csúsztatta a kezét és az ujjait vizsgálgatta. – Caroline kézben tartotta a dolgokat. – Keze aprónak és halványnak tűnt a férfi forró szorításában. Jane alig kapott levegőt. – Önmagam is alig tudom felruházni. Azért hordok annyi feketét, mert nem is tudom, milyen szín áll jól igazából. – A vörös. – Magához húzta a nő kezét és a tenyerét nézte, aztán a csuklójára, karjára, a vállára, és végül a szájára vándorolt a tekintete. Közelebb hajolt, hangja mélyebbé, forróbbá vált. – Jól áll a vörös, és ha jól emlékszem, esett szó köztünk arról a kis vörös ruhádról. – Hangja hullámokban forrósította fel Jane testét és a gyomráig hatolt. 238

– Amelyik miatt megcsókoltál? – Nem a ruha miatt tettem. Hanem amiatt, aki benne volt. – Hüvelykujjával Jane–ét simogatta. – Finom, puha a bőröd, nőies. Jane a hasára tette szabad kezét, hogy csillapítsa gyomra remegését. – Nő vagyok. – Észrevettem. Pedig nem akartam észrevenni. Ahogy ülsz a repülőn vagy a buszban, ahogy meccs után besétálsz az öltözőbe, ahogy elbánnál egy csomó, nálad kétszer nagyobb pasival. Nagyon is észrevettelek. Jane visszafojtott egy ideges nevetést. – Hiszen nincs is más nő ott, harminc férfi között. Nehéz lenne nem észrevenni. – Eleinte talán így is volt. – Luc le nem vette a szemét Jane hajáról és arcáról. – Körülnéztem, megláttalak, és meglepődtem, mert nem illettél bele a képbe. Mostanában már kereslek a tekintetemmel. Jane–nek Luc puszta hangjától is felgyorsult a szívverése, amit viszont mondott, azt nehezen hitte el. – Azt hittem, nem akarod, hogy veletek utazzam. Luc letette a nő kezét. – Nem is akartam. – Felállt és összeszedte a tányérokat és az evőeszközöket. – És most sem akarom. Jane fogta a poharakat és követte Lucot a konyhába. 239

– Miért? Mondtam már, hogy nem kívánok kibeszélős könyvet írni. – És ez így is volt. A Cicamaca fiktív rovat. Erotikus fantázia. Az ő saját erotikus fantáziája. Luc bepakolt a mosogatóba, és válasz helyett fogta Jane pohár tejét és felhajtotta. – Mién nem akarod, hogy veletek utazzam? A férfi mélyen a szemébe nézett és tejbajuszát lenyalta a felső ajkáról. Elbűvölte a gyönyörű kék szeme, de most az volt a fontos, mit válaszol erre. Nem akarta, próbálta elfojtani, mégis kezdett szerelmes lenni Lucba. Mennél jobban ellenkezett vele, annál jobban maga alá gyűrte az érzés. – Megyek – lépett be Marie a konyhába. Luc egy darabig még nem tudta levenni a szemét Jane–ről. – Pénz van nálad? – tette a mosogatóba a poharat. – Egy húszas. Elégnek kell lennie. – Marie belebújt snow–board–dzsekijébe, a copfját kihúzta a gallér alól. – Lehet, hogy Hannánál is alszom. Ha az anyukája beleegyezik. – Mindenképp szólj ide! – Rendben. – Fölhúzta a cipzárját, és elbúcsúzott Jane–től. Jane nézte, ahogy Luc kikíséri a húgát és tekintete megakadt az aktatáskán. Eszébe jutott, mit keres a férfi lakásán. Lehet, hogy vonzódnak egymáshoz, de igazi profik, ő márpedig azért jött ide, hogy a munkáját végezze. Nem volt Luc esete, és nem 240

akart szerelmes lenni valakibe, aki keresztülmenne rajta, mint egy jégpályatisztító gép. A konyhából a nappaliba ment, leült, kinyitotta az aktatáskáját, elővett egy jegyzettömböt és a diktafonját. A szívét nem akarta összetöretni. Nem akart beleszeretni Luc Martineau–ba, de minden szívdobbanása azt súgta, késő. Mikor Luc betette Marie után az ajtót, Jane ránézett. – Akkor kezdhetjük? – Mintha rendes munkaidőben lennénk? – Persze. – Elővett egy tollat az aktatáskájából. A férfi közelebb lépett. Mi volt a közeledésében vagy szép kék szemében, kirobbanó személyiségében, amitől Jane majd elolvadt? – Hol csináljuk? – Micsoda kérdés! – mosolygott Luc szívdöglesztő módon.

241

13. FEJEZET MESTERHÁRMAS: Amikor a kapus lövi a gólt – Most szexuális zaklatásnak leszek kitéve? – Van ellene kifogásod? – fonta össze a karját Luc. – Van. Interjúzni jöttem, a Seattle Timestól. – A francba. Jane kihúzta magát, tekintete céltudatosságot sugárzott. Készen állt a munkára. Kár. Luc szívesen zaklatta. – Foglalj helyet. – Luc Gloria Jacksont leszámítva ezer éve nem látott nőt a lakásában. Azóta, hogy Marie hozzáköltözött. Először szinte sokkhatásként érte, hogy Jane ott áll a személyes dolgai között, a nappalijában. Mint amikor annak idején először látta a csapat gépén vagy a buszán. Mit keres itt ez a nőszemély? Aztán a meglepetés elmúlt, és Jane olyan volt, mintha mindig is ide tartozott volna. Luc a kanapé szélén ült, Jane középen. Sötét tincsek hullottak a homlokába, ahogy az ölében lévő jegyzettömbre nézett. Luc tudta, hogy a szokásos fekete nadrág–fehér ing szerelés alatt Jane bőre éppolyan pihe–puha, mint amilyennek látszik. – A múltad melyik szeletéről beszélnél szívesen? – Semelyikről. – Sokfélét összeírtak rólad. Tiszta vizet önthetnél a pohárba. 242

– Minél kevesebb szó esik a múltamról, annál jobb. – Mi idegesít jobban, ha megírják az igazat, vagy ha hetethavat összehordanak rólad? Ezt még sosem kérdezték. Luc azon gondolkozott, mit is feleljen. – Talán az, ha nem írnak igazat. – Még ha amúgy hízelgő is? – Mint például? – Ó, hát, nem is tudom – kapkodva vette a levegőt. – A nőügyeid. Az átszexelt éjszakák. A férfi csalódott volt, hogy mindez szóba kerül. Mivel Jane még nem kapcsolta be a diktafonját, bevallotta: – Sosem szexeltem át egy éjszakát. Maximum végigpörögtem. Jane lehajtotta a fejét és az ajkába harapott. – A legtöbb férfi valószínűleg hízelgőnek találná, ha szexuális maratonistának állítják be. Ha már eddig nem tartotta a száját, most már meg kell bíznia benne, gondolta Luc: – Ha hajnalig pörögtem, nem a szex miatt, ha érted, mire gondolok. – Tehát zokon veszed az olyan hírverést is, ami a nőügyeidről szól? Miket nem kérdez, amikor álszent és prűd? – Nem igazán. Újra fel akarom építeni a karrieremet, és az ilyen baromságok csak hátráltatnak. 243

– Vagy úgy! – Jane most kezébe vette a tollat és bekapcsolta a diktafont. – A Hokihírek top tizenötös rangsorában az idei idényben nyújtott teljesítményed alapján a hatodik helyen állsz, a kapusok listáján a másodikon, míg tavaly fel sem kerültél a listára. Mit gondolsz, minek köszönhető a tavaly óta bekövetkezett ugrásszerű fejlődés? Ezt nem gondolhatja komolyan! – Nem én fejlődtem. Az előző idényben alig játszottam. – Sok szó esett arról, hogy idén visszetérsz a sérülés után. – meglepő módon rekedtnek tűnt a hangja; izgult? Pedig Luc azt hitte, az égvilágon semmi meg nem rendítheti a lelki nyugalmában. – Mi volt a legnagyobb próbatétel számodra? – Újra játékba kerülni. Jane a füle mögé simította a haját és felnézett. – Hogy van a térded? – Száz százalékos! – hazudta. A térde már sosem lesz olyan, mint a sérülés előtt. Pályafutása hátralevő szakaszában együtt kell élnie a fájdalommal és az örökös aggodalommal. – Azt olvastam, hogy a junior ligában, Edmontonban, még centert játszottál. Hogyan lettél mégis kapus? Akkor mégsem csak a szexuális életére volt kíváncsi. Igaz, most az sem zavarta volna valami okból. – Öt és tizenkét éves korom között játszottam centert. A kapusunk az idény közepén kiszállt, az 244

edző pedig körülnézett és engem állított be. És ott ragadtam. Jane felnevetett. Kezdett felengedni. – Igazán? Nem azzal az olthatatlan vággyal születtél, hogy a korongot is röptiben? Tetszett a nevetése: őszinte volt, és ragyogott tőle a zöld szeme. – Nem, viszont hamar belejöttem, így már nem kellett tartanom az agyrázkódástól. Jane firkált valamit. – Sose akartál visszatérni centernek? – Nem én. A kapuból ki nem mennék, semmi pénzért. Soha nem is gondoltam rá. – Tudod, hogy mindig gondútát mondasz gondolta helyett? – Még mindig? Pedig igyekszem leszokni róla. – Minek? Nekem tetszik. Neki is tetszett Jane. Sokkal jobban, mint józanul szabadott volna, de ha fénylő hajára és rózsás ajkára nézett, oda volt minden józansága. – Hát, akkor az’szem, nem fogok leszokni rúla – Luc teljesen fesztelen lett. Jane széles mosollyal nyugtázta, és figyelmét megint az ölében szorongatott jegyzettömbre fordította. – Vannak, akik szerint a kapus más, mint a többi játékos. Úgymond külön állatfaj. Egyetértesz? – Van benne igazság – hátradőlt a kanapén, karját a háttámlán nyugtatta. – Más játékot játszunk, mint a többiek. Nekik a hoki 245

csapatjáték, a kapusnak nem. A kapus egy az egy ellen típusú játékot játszik. Ha rossz napunk van, senki sem könnyíti meg a vállunkra nehezedő terhet. – Nem villannak fel a fények, a tömeg sem tombol, amikor kijátszanak egy szélsőt? – Pontosan. – Mennyi idő feldolgozni a vereséget? – Veresége válogatja. Kielemezzük a videofelvételt, végiggondolom, legközelebb mire ügyeljek, és általában másnapra túl vagyok rajta. – Milyen rituálét követsz a meccs előtt? Luc addig hallgatott, míg Jane fel nem emelte a fejét. – Azonkívül, hogy bölénynek nevezel? – Ezt nem írom bele. – Álszent. Jane vállat vont. – Perelj be. Sokféle dolog járt már vele kapcsolatban az eszében, de a pereskedés nem. – A meccs napján és előtte este sok fehérjét és vasat viszek a szervezetembe. – Glenn Hall kapus, miután visszavonult, egyszer azt nyilatkozta, utált minden percet, amit játékban töltött. Erről mi a véleményed? Érdekes kérdés, gondolta, és oldalra billentett fejjel Jane arcát fürkészte. Hogy hogyan érzi magát a jégen? Néha ugyanúgy utálta az egészet, mint Hall. Néha viszont jobb volt, mint a szex. – A 246

pályán nagyon összeszedett vagyok és csak a győzelem érdekel. Nincs annál nagyszerűbb érzés, mint a kapuban állni és kivédeni egy lövést. Egyszerűen imádom. A nő lejegyzett valamit, aztán lapozott. A tollat az alsó ajkához szorította, amivel Luc figyelmét a szájára vonta. Volt valami Jane–ben, ami sokkal vonzóbbá tette a számára, mint akármelyik nőt korábban. Na, nem az álszentség és a pornókirálynőt is megszégyenítő csókolózás. Valami, amitől kedve támadt megsimogatni a fénylő haját, a tenyerébe fogni az arcát. Luc sok gyönyörű nőt látott az életben, tökéletes testű nőket, de vágyait eddig mindig képes volt kordában tartani. Jane–nel másképpen állt a helyzet. Jane a törékeny termetével, apró mellével, vad tincseivel és sötétzöld szemével más volt. Átlátott rajta, észrevette, ha rosszban sántikál. Azóta, hogy az estély éjszakáján megcsókolta, annyiszor elképzelte már, hogy levetkőzteti, és kezével, szájával felfedezi a testét. Hiába igyekezett, majdnem szeretkezésbe torkollott a mélygarázs falánál folytatott beszélgetésük. És Luc vágya csak fokozódott az elmúlt néhány napban. Elnézte Jane finom bőrét és selymes haját, és azon tűnődött, miért is kéne kerülnie. Ő az élete. Egyikük sem siet sehová. Mindketten felnőttek. Ha úgy esne, hogy végül szája a nő mellére tapad és ő elmerül forró, nedves testében, nos, abban 247

sincs semmi kivetnivaló: két felnőtt ember örömet szerez egymásnak. Sőt, valószínűleg mindkettejüknek épp erre van szüksége. Luc tekintete a nő blúzára tévedt, az ágaskodó mellét nézte. Semmi másra nincsen szüksége. Luc mellett megszólalt a telefon, így félbe kellett szakítania Jane mellének beható tanulmányozását. Felvette a kagylót. Marie volt az, hogy Hannáéknál alszik. – Majd hívj fel reggel! – Marie volt? – Igen. Hannáéknál alszik. Jane egyik lábát felhúzta a kanapéra, vállát pedig a fejpárnának döntötte. – Akarsz beszélni Marie–ról? – Nem. Nem akarok valamit kikotyogni, ami egyszer megnehezítheti az életét. – Ez bölcs gondolat. – A jegyzettömbjébe pillantott, aztán megint Lucra. – Milyennek látod magad a jövőben? Luc utálta ezt a kérdést. Próbálta sérülés nélkül megúszni az idényt, és nem szeretett túlságosan előre szaladni. Az éppen aktuális akcióra, meccsre, idényre koncentrált, ennél messzebbre nem tervezett. – Majd ha visszavonulok, elég időm lesz kitalálni, hogy mit kezdjek magammal. – Mit gondolsz, ez mikor lesz esedékes? – Remélem, van még legalább öt évem. Talán több is. 248

– Hírhedten kerülöd az interjúkat. Miért gondolod meg ennyire, mit nyilatkozol? Luc végigsimított Jane karján. – Mert általában rossz kérdéseket tesznek fel. Jane nézte, ahogy Luc keze a vállára téved. Halkan felnyögött. – Mik a jó kérdések? Luc keze most az állára tévedt és maga felé fordította Jane fejét. – Kérdezd meg még egyszer, miért nem akarom, hogy együtt utazz a csapattal. – Miért nem akarod? Hüvelykujja végigsiklott a nő alsó ajkán. – Mert megőrülök érted. – Aj – súgta Jane. A férfi a diktafonért nyúlt és kikapcsolta. – Azt hittem, ha nem látlak, elfelejtelek. Azt hittem, ha kerüllek, kiverhetlek a fejemből. De nem ment. – A jegyzeteket és a tollat kivette Jane kezéből és a földre ejtette. Kisimogatta Jane halántékából a tincseit. – Akarlak, Jane. – Előrehajolt, és tenyerébe fogta Jane arcát. Homlokát a nőéhez támasztotta, és mintha attól félne, a másik nem értette, mire gondol, hozzátette: – Meztelenre vetkőztetni és összecsókolni a testedet. – Tegnap még dühös voltál rám. – Inkább magamra, hogy úgy viselkedtem veled, hogy könnyű nőcskének érezhetted magad mellettem. Ajka Jane–éhez ért. – Akarom, hogy 249

tudd, egy pillanatig sem tartottalak könnyű nőcskének. Tudom, ki vagy, és hiába minden, nem tudlak kiverni a fejemből. Puhán szájon csókolta. Utána hátrahajolt, hogy a szemébe nézzen. – Szeretkezni akarok veled, és ha most le nem szerelsz, ez is lesz a vége. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – Jane azonban nem húzódott el. – Miért? – Mert újságíró vagyok, és veletek utazom. A Chinooks–szal. Luc Jane szája sarkába csókolt. Érezte, hogy lassan elengedi magát. – Ennél jobb érvvel állj elő, van rá három másodperced, különben pillanatokon belül le fog kerülni rólad az összes ruha. – Nem vagyok a Barbie babád. Nincs hosszú combom, se nagy mellem. Nem tudok versenyezni. A férfi megint hátradőlt, hogy belenézzen Jane szemébe, és majdnem felnevetett, de látta, hogy Jane halálosan komolyan gondolta. – Ez nem verseny. – Jane füle mögé tűrte a haját. Jane csuklón ragadta. – Egy magadfajta férfi nem ilyen nőkre vágyik, mint én. Luc nem bírta nevetés nélkül megállni. Merevedése volt a bizonyíték, hogy Jane–nek nincs igaza. 250

– Azóta, hogy azon az első reggelen hátrafordultam a gépen és megláttalak a fedélzeten, csak az járt a fejemben, milyen lehetsz meztelenül – kezét Jane blúzának nyakkivágásába csúsztatta. – Teljesen megőrülök érted. – Ujjbegyével Jane meztelen bőrét simogatta. Valamilyen selymes anyaghoz ért, miközben kigombolta a blúzt. – És sok minden más mellett igenis vágyat ébresztesz bennem – előredőlt és belecsókolt Jane fülébe. – Rengeteg vágyteli gondolatot és piszkos kis fantáziát, nagyon megdöbbennél, ha tudnád. Kihúzta a blúzt Jane nadrágjából: selyemtrikó! – Múlt este, amikor megláttalak a sajtószobában, elképzeltem, hogy feldoblak az asztalra, és ott, a süteményestálcák között neked esem. – Hát… jó nagy koszt csináltunk volna. – Meg jó nagy bulit. Már elképzeltem minden érdekes helyet, ahol nyalakodhatnánk. Jane–nak elakadt a szava: – Azt hittem, nem fogyasztasz édességet. Luc felnevetett. – Te vagy a kivétel – mondta, miközben belecsókolt a nyakába. – Meg vagy döbbenve, kicsi Jane? Jane–ben bennszakadt egy félelmetesen mély sóhaj. Valóban meg volt döbbenve, de nem úgy, ahogy Luc gondolta. Nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy ez a férfi fantáziálgat róla, pláne 251

hogy a sajtószobában. Nyakán Luc forró leheletétől borzongás futott végig a gerincén, amikor pedig Luc az ő selyemtrikóját cirógatta, testét elöntötte a forróság. Ott lüktetett a két combja között, fájdalmasan feszültek tőle a mellbimbói. Jane összeszorította a lábát. Kívánta Lucot. Annyira kívánta, hogy beleszédült, és nem kapott levegőt. Ó, igen, annyira kívánta a férfit, amennyire a férfi kívánta őt. Megijedt, vajon hová vezet ez. Ha csak a szexről szólna a dolog, már nem lenne rajta ruha. Luc is meztelen lenne, de itt többről volt szó. Legalábbis számára többről. Bármennyire nem akarta, szíve csordultig megtelt. Mély lélegzetet vett, és szólásra nyitotta a száját, hogy márpedig ő képtelen rá, hogy neki most haza kell mennie, de a férfi keze a mellére tapadt, forróságot árasztott a selymen keresztül. Luc a fülébe súgta: – Jane, kívánlak. Szája az övét kereste, forró, férfias illata betöltötte az orrát. Illata a tiszta bőré, íze a szeretkezésé. Tizenkilenc emelettel lejjebb egy tűzoltóautó száguldott el, és vele együtt is elrobogott a valóság, Jane–nek nem volt mibe kapaszkodnia. Józan esze elhagyta, marokra fogta Luc pulóverét, és magához szorította a férfit. Kívánta Lucot, ahogy az is őt. Talán még jobban is. Előre félt a kijózanodástól. Most semmi más nem érdekelte, csak a trikó selymén át a mellbimbóját simogató 252

férfikéz és a forró, nedves csókok, amitől elnémult az agya és izzott a teste. Megadó nyögés hagyta el a torkát, miközben viszonozta a csókot, olyan szenvedéllyel, amely erősebb volt eddigi önmegtartóztatásánál is. Gátlásai és észérvei hamuvá porladtak a forró, mindent elsöprő vágyakozástól, hogy vadul és önfeledten szeretkezzen Luc Martineau–val. Csókokkal borította el, és térdre ereszkedett, aztán szétvetett lábbal a férfi ölébe ült. Elveszett, teljesen elveszett a föltoluló érzésekben. Felhúzta a pulóvert és a pólót a férfi mellkasán, és telhetetlen szájuk csak annyira vált el egymástól, míg lehúzta Lucról a ruhát. Keze Luc mellkasára tapadt. Simogatta, ahol érte, izmos vállán és mellkasán. Le a szegycsontjára. Végignyúlt a férfi testén. A nadrágok anyagán keresztül is izzott a teste Luc erekciójától. Jane szíve a torkában dobogott, és még jobban magához szorította a férfit, aki ágyékát az övéhez tolta. A nő Luc lapos hasára csúsztatta kezét, mire a férfi megragadta a csuklóját. – Az ég szerelmére – mondta a férfi elhaló hangon, levegő után kapkodva. – Lassíts le, vagy nem tudom megvárni, hogy beléd hatoljak. Ha így folytatod, öt másodperc és elsülök. Rendben. Ez az öt másodperc hízelgőbb volt Jane–nek, mint bármi, hosszú–hosszú ideje. Hízelgőbb, mint bármi ezután. 253

Luc lehúzta a blúzt a nő vállán, végig a karján. A földre ejtette, aztán a vékony selyemtrikóra pillantott. Szeme kissé üvegessé vált vágytól elnehezült szempillái alatt. – Nahát, ezt hordod melltartó helyett? – Néha még ez sincs rajtam. – Szenvedélytől ködös fejjel azon gondolkozott, vajon melyik pántos bugyiját vette fel reggel. Hála az égnek, volt a mosodában, és valami elfogadhatót vett magára. – Emlékszem – sóhajtott fel Luc – hány nehéz helyzetbe kerültem amiatt, hogy tudtam, nincs rajtad elég alsónemű. Hatalmas kezével csípőn ragadta Jane–t, felemelte, térdre rogyott és előrehajolt, hogy Jane hasába temesse arcát. Felhajtotta a selymet, és izzó lehelete felhevítette a nő testét: – Vedd le – mondta, majd nedves csókokkal borította Jane hasát. Jane kibújt a trikóból, és maga mellé ejtette a kanapéra. Luc a nő bordáira tapasztotta az ujjait, és hátradőlve nézegette a testét. Mohó tekintete a mellére tapadt, nagy lélegzetet vett, de egy szót sem szólt. Jane visszaült a férfi ölébe, és úgy érezte, mondania kell valamit. – Nem ilyen nőkhöz szoktál – mondta, és a tenyerével takargatta magát. – A nagy mell nagy csalódás is lehet. Gyönyörű vagy, Jane. Szebbet álmodni sem lehet. – Csuklón ragadta Jane–t, és kezét a háta mögé szorította. 254

Jane gerince kifeszült, melle közelebb került a férfi arcához. – Régóta várok már arra, hogy így láthassalak. Hogy ezt csinálhassam veled – mondta, miközben Jane feszes mellbimbóját érintette a lélegzete. Aztán lágyan rátapasztotta forró, nedves száját. Elengedte a csuklóját, mire Jane a fültövénél fogva húzta maga felé. Luc behorpadt arccal szívta. Kézfejével Jane hasát simogatta, majd kibontotta az övét és a nadrágjába csúsztatta a kezét. Tenyerébe zárta a nő ágyékát a piros selyembugyin keresztül, Jane pedig felsóhajtott a gyönyörtől. – Nedves vagy, Jane – mondta halkan, miközben elhúzta a falatnyi alsóneműt, és megérintette a nő forró, borotvált szeméremtestét. Jane–nek olyan könnyű lett volna abban a pillanatban megadnia magát. Hagyni, hogy Luc a mennyekbe repítse. Nem kellett volna sok, hogy elélvezzen, de nem akart egyedül a csúcsra jutni, azt akarta, hogy egyszerre éljék át mindketten. – Ne – mondta, és megragadta a férfi csuklóját. Luc felcsúsztatta a kezét a hasán, fel a melléig, és ujjai játszadozni kezdtek a mellbimbókkal. Ujjait szája követte. A férfigyönyör heves, ősi, birtokló hangja tört fel torkából, amitől Jane annyira közel került a határhoz, hogy megijedt, hátha eljut az orgazmusig pusztán attól, hogy a férfi szája a melléhez ért. – Állj meg! 255

Luc hátradöntötte a fejét, ránézett, szenvedélyittasan. – Mondd, mit szeretnél! Sok mindent szeretett volna, de mivel talán soha többé nem lesz rá lehetősége, azt mondta: – A tetkódat akarom nyalogatni. A férfi azt hitte, rosszul hall, aztán széttárta a karját és megadta magát. Jane kiperdült Luc öléből, és a kanapé szélére húzta a férfit. Lerúgta a cipőjét, le a zokniját, le a nadrágját. Ott állt egy szál pántos bugyiban, és csókolgatta a férfi vállát és mellkasát. Simogatta a kemény izmokat, csókolni kezdte a hasát. Letérdelt Luc elé, ujját a férfi nadrágszíjába akasztotta, és a lapos hasat az arcához vonta. Megnyalta a patkótetoválás két szárát, aztán Luc testét ízlelgette a nyelvén. – Mindig érdekelt, mekkora lehet a szerencsepatkód – suttogta, miközben Luc köldökét csókolgatta. – Már nagyon régóta vágytam erre. – Ha előbb kérsz, megengedem. – Jane hajába túrt és kisimította az arcából. – Most már nem kell kérned. Jane rácuppantott a férfi hasára, és talán bele is harap, ha nem olyan feszes rajta a bőr, mint egy dobon. Kigombolta Luc nadrágját és lehúzta a combján. Fehér alsójába vesző fekete szerencsepatkó. A tiszta, fehér pamut dagadt a lenyűgöző erekciótól. Megcsókolta az alsón keresztül. Aztán lehúzta róla azt is. Kiszabadítva 256

börtönéből, felágaskodott. Jane most látta, hogy a patkó íve eltűnik a fanszőrzetben, majd újra láthatóvá válik a pénisz tövében. A patkó két szára közé, éppen a sötétszőke fanszőrzet fölé egy szalag volt tetoválva, amire vastagon a lucky szó volt rávarrva. Jane elnevette magát, és megcsókolta a forró, bársonyos pénisz hegyét. – Nem akarsz megkérni, hogy ezt csináljam neked? A férfi válasza egy visszafojtott „nem” volt. Mióta Luc megcsókolta, Jane először érezte, hogy nála van az irányítás, övé a hatalom. Amennyire csak tudta, a szájába tolta a péniszt, a heréket a tenyerében méregette. Sosem csinálta ezt első együttlétükkor egyetlen férfival sem, mert félt a következményektől, de Luc esetében nem törődött vele. Meg akarta tenni. Nem Luc miatt – maga miatt. Nem érdekelte, ha később fáj is, ha bele is hal, hiszen tisztában volt vele, hogy Luckal nincsen jövőjük. Így hát semmilyen következménye nem lesz a dolognak. Annyit akart tőle megkapni, amennyit csak tudott. Cicamacává változott. Mindent be akart vetni, mindent, hogy ájulásba döntse a pasit. Luc vállon ragadta és felemelte magához. Arcát az övéhez szorította, nyelve a szájában kalandozott. Kezét Jane hátára csúsztatta, felemelte, ő pedig dereka köré fonta a lábát. Kemény, meztelen húsa a nő pántos bugyijába 257

nyomódott, aztán lerúgta magáról a nadrágot és az alsót. Mohón csókolgatta, miközben kimentek a nappaliból, és átvágtak a folyosón a sötét hálószoba felé. Az impozáns ablakokon keresztül ömlött a fény a hatalmas ágyra. Luc lágyan a mélykék paplanra fektette. Jane felkönyökölt, és figyelte, ahogy árnyékok vetődnek Luc testére. A férfi az éjjeliszekrény fiókjához ment, kihúzta, aztán visszalépett hozzá. – Azt hiszem, előre bocsánatot kell kérnem, mielőtt hozzálátunk – mondta, miközben felhúzta a gumióvszert duzzadt makkjára, majd végigtekerte vastag hímvesszején. Jane lehúzta a bugyiját és a földre ejtette. A fénysugár megvilágította Luc arcát. – Miért? Forró teste a nőére simult, súlyát a könyökére engedte. – Mert azt hiszem, nem tudom sokáig visszatartani. Aztán megérezte a pénisz finom, kemény és forró hegyét, és azt gondolta, Lucnak nincs mitől tartania, mert úgy tűnt, már ő maga sem bírja sokáig. A férfi félig beléje hatolt, a nő pedig visszatartotta az orgazmusát. Kezét a férfi vállára tette, az pedig kezébe fogta a nő arcát, és lágyan megcsókolta. Aztán kivette a péniszét, majd az előbbinél kicsit mélyebbre hatolt. – Olyan jó szűk vagy – zihálta. Jane hirtelen lélegzetet vett, a férfi lélegzetét, miközben az szinte teljesen kihúzta és olyan mélyen a nő testébe 258

hatolt, hogy felért a méhnyakig. Luc mellkasából kitört egy mély sóhaj és Jane szívénél visszhangzott. Jane egyik lábát a férfi hátára kulcsolta. – Luc – suttogta, miközben a férfi mozogni kezdett benne a vágy tökéletes ritmusára. – Mmm, ez nagyon jó. Mikor arcuk szinte összeért, Luc megkérdezte: – Hogy akarod? – Ahogy csak szeretnéd. – A férfi erős, kimunkált és kitartó teste megfeszült, éles lélegzete a nő arcát simogatta. A nő testének minden sejtje a testébe mélyedő hímvesszőre összpontosított. – Még? – Igen. Keményebben! – sóhajtotta, és a férfi engedelmeskedett. Gyorsabban, keményebben és szenvedélyesebben. Újra és újra, lélegzete a nő arcát simogatta, és egyre feljebb és feljebb csúsztak az ágyban. Jane nem bírta tovább, felsikoltott, és a keze ökölbe szorult. Orgazmusa olyan tökéletes volt, hogy semmit sem látott, semmit sem hallott a szívverésétől és a testét végigkorbácsoló érzésektől. A láng, ami odabent lobbant fel, végigperzselte, belső izmai megfeszültek és egyre mélyebbre húzták a férfit, míg végül ő is elélvezett. Káromkodások robbantak ki a torkából. Hosszú ideig hallgattak mindketten. Megvárták, amíg lélegzésük és a szívverésük lelassul. Luc kihúzta a péniszét, kiszállt az ágyból, és a fürdőbe 259

ment. Hűvös szellő lebbent végig Jane izzó bőrén. Figyelte, ahogy Luc kimegy és testén átsuhannak az árnyak. Agya még mindig túl zsibbadt volt, hogy felfogja, mi is történt, de szíve érezte. Félelmetes intenzitással szerette Luc Martineau–t. A vécéöblítés hangjára a fürdőajtó felé nézett. Luc jött feléje pucéran–gyönyörűen a hálószobába vetülő fénynyalábok között. Ahogy ránézett, Jane úgy érezte, megáll a szíve. – Mikor kellett volna indulnod? – kérdezte a férfi és mellé zuhant az ágyba. A valóság jeges vízként zúdult Jane nyakába. Meg sem várja, hogy véget érjen a pillanat. Még jóformán be sem fejeződött az észveszejtő együttlét, és a férfi már nem bánná, ha ő hazamenne. Jane felült, keresni kezdte az alsóneműjét, és fohászkodott, hogy ne kövessen el valami megsemmisítően szégyenletes dolgot, mielőtt kilép az ajtón. Például, hogy elbőgi magát. – Nem kell hazaérnem lámpaoltásra. – Igyekezett láthatatlanná válni, amennyire csak a meztelensége engedte, és hason csúszva elért az ágy túlsó feléig. Bugyi sehol. – Amint megtalálom az alsóneműmet, eltakarodom innét. Bizonyára pihenésre van szükséged a holnap esti mérkőzés előtt. Luc megragadta Jane bokáját, és visszahúzta az ágyon. – Holnap a cserekapus véd, és csak azért kérdeztem, mert azt akarom, hogy maradj még. 260

A hátára hengerítette a nőt. – Igazán? – Aha. Azt hiszem, még jó párszor szeretném csinálni, mielőtt kikísérlek. – Még jó párszor? – Igen – erősen magához szorította Jane–t. Jane érezte, hogy a férfi megint kőkemény. – Miért, baj? – Nem. – Akkor jó, mert mesterhármast szeretnék lőni.

261

14. FEJEZET BÜNTETŐPAD: Végleges kiállítás Jaj, miért is nem jött el Caroline a mérkőzésre? Jane–nek szüksége lett volna valamire, hogy elterelje a figyelmét – az előző éjszaka történtek agyonmagyarázásáról. De tényleg, már maga is unta az agyalást. Tegnap éjjel háromszor szeretkezett Luc Martineau–val. Három észveszejtő, földrengésszerű tűzijáték. Minden egyes aktus minden egyes érintése és elhangzott szava mélyebb szerelembe sodorta a férfi iránt, egészen addig, hogy szíve már gyógyíthatatlanul az övé lett. Hajnali kettő körül Lucot elnyomta az álom. A testére csavarodó ágyneműt megvilágította az ablakon beömlő holdfény. Egy másodperce még edmontoni gyermekkoráról mesélt, aztán kiájult, mintha valaki lekapcsolta volna benne az áramot. Senkit sem látott ilyen gyorsan álomba zuhanni, ezért néhány pillanatig azt figyelte, nincs–e valami baja. Kisimított egy tincset a homlokából, megérintette az arcát, megcirógatta erős borostáját. Aztán összeszedte a ruháit, és hazament anélkül, hogy felébresztette volna. Még soha nem habarodott bele senkibe ilyen rohamtempóban, ilyen halálosan. Azért lépett le szó nélkül, mert nem tudta, mit mondjon. Köszi? 262

Majd még koccanjunk valamikor? Viszlát holnap a meccsen? Azért lépett le, mert ez a szokás az alkalmi szeretőknél. Hajnal előtt távozni. Nem csak szó nélkül távozott, bugyi nélkül is. Sehol sem lelte a sötétben, és nem akarta felkelteni Lucot azzal, hogy villanyt kapcsol. Otthagyta; csak nehogy a takarítónő vagy rosszabb esetben Marie találja meg. Nem is igaz. Nem érdekelte, mi lesz a bugyival, megtalálják–e vagy sem. Attól rettegett, hogy mi lesz, ha este találkozik Luckal. Szíve őrülten zakatolt. Járt már pasikkal, voltak egyéjszakás kalandjai. Voltak, akik megbántották, voltak, akiket ő bántott meg. De Luc sokkal nagyobb fájdalmat okozhat neki. Tudta. Menthetetlenül be fog következni, és ő nem tehet ellene semmit sem. Az egész olyan szörnyű és csodálatos volt egyszerre, és a tanácstalanság közepén ott volt a bűntudat. Múlt éjszaka Luc nyilvánvalóvá tette számára, amit amúgy is jól tudott. Nem áltathatja azzal önmagát, hogy a cicamacás cikk hízelgő lesz Luc számára. Vagy hogy nem is érdekli. Dehogyisnem, csakhogy ő már semmit sem tehet, az események rendíthetetlenül robogtak felé. Tudta, hogy sosem lesz képes jóvátenni még akkor sem, ha Luc nem is sejti, hogy ő áll az egész mögött, attól még a gyomrát feszítő bűntudat nem csökken. Szerette, és már nem is akart hazudni saját magának. Igenis, Luc miatt öltözött ki. Vörös rúzs 263

volt rajta, vörös selyemblúz és fekete blézer, meg egy gyapjúnadrág. Hülyének érezte magát, hogy a városba rohan, hogy vegyen egy blúzt csak azért, mert Luc azt mondta, jól áll neki a vörös. Mintha ettől majd beleszeretne. Fél órával a mérkőzés előtt az öltöző felé tartott. – Hagyják fent az alsóikat, uraim – vágott bele, amint belépett. Miközben előadta jószerencsét hozó rituáléját, magán érezte Luc forró és vibráló tekintetét, ő viszont egyáltalán nem nézett rá. Nem, azután, ami az elmúlt éjszaka történt. Nem, azután, amit ők ketten a hálószobában műveltek. Mikor végzett, fölszegte az állát, és elindult az ajtó felé. – Valamit elfelejtettél – kiáltott utána Luc. Nem. Nem felejtette el. Tekintetét a földre szegezte, ahogy átvágott az öltözőn. Megállt előtte, szeme végigfutott a korcsolyán, a hatalmas lábszárvédőn, a mezét díszítő halfigurán egészen a szájig, mely előző éjjel szenvedélyesen csókolta végig a testét. – Azt hittem, ma este nem játszol. – Nem, de ha lehozzák a kapust a pályáról, én állok be. – Ó, már értem – sóhajtott fel. Hatalmas akaraterő kellett, hogy ne piruljon el. A férfi csodálkozó kék szemébe nézett. – Te nagydarab, buggyant bölény.

264

– Köszönöm – mondta ördögi vigyorral –, de én nem erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy valamit elfelejtettél. Az alsónadrág–sztriptízes rész megvolt, a kézfogás a kapitánnyal is, Lucot bölénynek nevezte, mit felejtett el? Semmit. – Miről beszélsz? Luc előrehajolt, és suttogásnál alig hangosabban mondta: – Múlt éjjel ottfelejtetted a bugyidat. Jane–ben bennakadt a szufla, még levegőt venni is elfelejtett. Körülkémlelt, hallotta–e valaki Lucot, de mindannyian el voltak foglalva valamivel. – Ma reggel a párnám alatt találtam meg, és eltűnődtem, vajon szándékosan hagytad–e ott. Reggeli meglepetés gyanánt. Jane feje tiszta vörös lett, a torka kiszáradt. Csak annyit volt képes kinyögni: – Nem. – Miért nem ébresztettél fel, mielőtt hazamentél? Jane összeszorította a kezét, és megköszörülte a torkát. – Aludtál. – Kettőig fenn voltam. Hű, nagyon tüzes voltál – jobban szemügyre vette Jane–t és a homlokát ráncolta. – Te zavarban vagy? – kérdezte őszinte döbbenettel. – Igen! – Miért? Senki sem hallotta. 265

– Te úristen – suttogta, és távozott, mielőtt a haja is lángra kapott volna. A sajtópáholyban már ott volt Darby. És vele Caroline. – Jó estét – köszönt, és leült a helyére. – Ha tudom, hogy el akarsz jönni, Caroline, meghívtalak volna. – Semmi gond. Nem vagyok valami nagy szurkoló, de Darby hívott, és nem volt semmi más dolgom. – Vállat vont. – Próbáltalak hívni az este. Hol voltál? – Sehol. Kikapcsoltam a telefonomat. – Utálom, amikor ezt csinálod. – Caroline egy pillanatig ránézett, aztán közelebb hajolt. – Te hazudsz. – Nem hazudok. – De hazudsz. Ismerlek, mint a rossz pénzt. Tudom, ha hazudsz. – Szeme összeszűkült. – Hol voltál? Jane előrehajolt, hogy Darbyra pillantson. Telefonált. – Találkám volt. – Pasival? – Miután Jane nem felelt, Caroline– nak elakadt a lélegzete. – Az egyik jéghokissal! – Pszt! – Melyikkel? – suttogta, és körülnézett, nem hallgatózik–e a CIA. Caroline kétnyelvűnek tartotta magát, és most elővette azt a titkos nyelvet, amit ő és Jane általános iskolás koruk óta használtak. A tevenyelvet. – Movondevel, Dzsévén. Jane intett a szemével. 266

– Később. – Kinyitotta a laptopját. Odalenn a jégen elkezdődött a lézershow. A meccs közben jegyzetelt, és próbált nem belefeledkezni a padon ülő kapusba, aki karba tett kézzel figyelte a játékot. Luc többször megfordult, és a sajtópáholy felé pillantott. Tekintete találkozott a három szektorral feljebb ülő Jane–ével, akinek szíve a torkában dobogott. És Jane elfordította a fejét. Soha életében nem volt ilyen bizonytalan. Utálta, hogy felelősségteljes nőként, aki az életben ehhez tartotta magát, így elbizonytalanodhat. Úgy érezte, csomó van a hasában, és fáj a feje. – Jane? – Caroline rázta meg a vállát, mint aki már egy ideje próbálja felhívni a barátnője figyelmét. – Igen? – Már háromszor szóltam. – Ne haragudj, a cikk jár a fejemben – hazudta. – Darby azt akarja, igyunk vele valamit a meccs után. Jane előrehajolt, és a vezérigazgató–helyettesre nézett. Nem hitte, hogy őrá gondolt. – Nem mehetek – ez igaz volt, és Darby is nyilván tudta. – Még beszélnem kell a játékosokkal, és le kell adnom egy cikket. – A Luckal készített interjút kell összeraknia. – Nekem most nem fér bele. Darby igyekezett sajnálkozó képet vágni. – Biztos? 267

– Halálbiztos. – Megsajnálta Darbyt. Szerette Caroline–t, de mérget mert volna venni rá, hogy a tűsarkújával fog beletaposni a stréber szívébe. Még egyszer arra gondolt, figyelmeztetnie kéne Darbyt, de saját szíve miatt is aggódott. A Chinooks kettő–háromra kikapott a Boston csapatától. A meccs után Jane vett egy mély lélegzetet, és az öltözőbe lépett. Luc lábszárvédői a szekrényében lógtak, de ő maga nem volt ott. Jane kiengedte elfojtott lélegzetét, megkönnyebbülés és harag kevergett benne. A szerelem borzasztó adok–kapok. Luc tudta, hogy Jane bemegy az öltözőbe a meccs után, erre lelép egy árva szó nélkül. A mocsok. Jane interjút készített Nystrom edzővel és a cserekapussal, aki a huszonhárom lövésből húszat hárított. Beszélt Pöröllyel és Fishsel, aztán fogta a blézert és a laptoptáskát, és elindult kifelé. Luc az ajtó mellől figyelte, ahogy Jane feléje tart. Tengerkék Hugó Boss öltönyben volt, gesztenyebarna selyem nyakkendővel. Olyan elegáns volt, hogy Jane–nek összefutott a nyál a szájában. – Hoztam neked valamit – mondta, és ellökte magát a faltól. – Mit? A nő háta mögé pillantott. Az egyik rivális lap sporttudósítója ment el mellettük. – Jim – biccentett Luc. – Martineau. 268

Az újságíró megnézte magának Jane–t. Jane– nek nem kellett gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy tudja, a férfinak azon jár az esze, milyen viszony lehet közte és a hírhedten szűkszavú kapus között. Luc újfent a nő háta mögé pillantott, aztán előhúzta Jane piros selyembugyiját a dzsekije zsebéből. – Ezt. Habár azon gondolkodom, meg kéne tartanom kabalából – mondta, és pörgetni kezdte az ujján. – Talán bekereteztethetném és fétisként kitehetném az ágyam fölé. Jane kikapta a kezéből és a táskájába gyűrte. Megfordult, és végignézett a kihalt folyosón. – Nem hozott szerencsét. Nem léptél ma pályára. – Nem így értettem a kabalát. – A nő felé nyújtotta a kezét és beletúrt a hajába. – Gyere velem. Ó, te jó ég! Jane tökéletes nyugalommal állt a helyén, pedig semmi másra nem vágyott, mint hogy a férfi mellkasára borulhasson. – Hová? – Valahová. Jane hátralépett, és a férfi kihúzta a kezét a hajából. Adok–kapok, a szíve meg olvadozott közben, mint a karamella. – Tudod, hogy nem mutatkozhatunk együtt. – Mi a frászért nem? – Tudod te azt jól. 269

– Mert el akarod hitetni mindenkivel, hogy profi vagy. Ráhibázott. – Pontosan. – Te már mutatkoztál Darbyval. – Az más. – Mennyiben? Darbyba nem volt szerelmes. Ha Darbyra nézett, nem pezsdült fel a vére. Ha tagadnia kéne, hogy Darby Hogue–gal viszonya lenne, el is hinnék neki. De Luckal való viszonyát azért nem is tagadhatná, mertwgysern hinnék el. – Neki nincs rossz híre, mint neked. – És amint a Him márciusi száma kikerül a boltok polcaira, Luc híre még rosszabb lesz. A férfi csak bámult rá. Nem hitt a fülének. – Ha meleg lennék, mutatkoznál velem? – Az isten szerelmére, Darby nem meleg. – Ebben tévedsz, szivi. Szivi. Jane belegondolt, hány különböző nőt hány különböző helyzetben nevezhetett már szivinek. Belegondolt, hány lehetett közülük olyan bolond, hogy hagyta elhitetni magával, más, mint a többi. Hány lehetett olyan bolond, hogy hagyta, Luc elcsavarja a fejét. Hagyta, lárifári! Ahogy Luc ívelt felső ajkára és hosszú szempilláira nézett, a hagyta úgy hangzott, mintha ugyan ő képes lett volna uralni az eseményeket. Mintha neki lett volna választása. Nem volt ezelőtt sem és most sem, különben nem 270

hagyta volna, hogy az megtörténjen. Szíve gyötrődött, és égette a vágy, hogy lábát a férfi derekára kulcsolja, aztán sose engedje el. Végül erőt vett magán és kinyögte: – Tegnap éjszaka hibát követtünk el. Nem szabad, hogy még egyszer megtörténjen. – Rendben. Rendben! Az ő szíve darabokban, Luc meg csak annyit mond, rendben. Nem tudta, belebokszoljon–e a férfi Lucky–tetoválásába, vagy elrohanjon, mielőtt elbőgi magát. Miközben ez járt a fejében, Luc kinyitotta maga mögött az ajtót, megragadta Jane kezét, és magával húzta a takarítószertárba. Becsapta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. – Mit csinálsz, Luc? – Az említett rossz hírnévre teszek szert. A nő maga elé emelte a táskáját. – Állj! – A férfi elmosolyodott, és Jane nem tudta, a takarítószerektől vagy Luc kirobbanó egyéniségétől, de enyhe szédülés fogta el. – Rendben. – A nő mögé nyúlt, és bezárta az ajtót. Jane a kilincsre nézett, aztán a férfira. – Luc! – Nem töltheti rajta a kedvét, amikor csak kedve szottyan rá. Vagy mégis? Nem! – Azt hiszem, hamis benyomást keltettem benned múlt éjszaka. Általában nem szoktam… Pontosabban sosem feküdtem még le senkivel interjú után. 271

Luc a nő ajkára tette az ujját. – Nem tartozik rám a szexuális életed. Nem érdekel, kivel, hogyan, milyen pózokban csináltad eddig. Hogy nem érdekelte, még jobban fájt Jane–nek. – De én azt akarom… – Cssss – szakította félbe. – Valaki meghallhatja, te pedig nem akarsz velem mutatkozni. Emlékszel? – Jane feje mellé, az ajtóra tette a kezét, és nekitámaszkodott, hogy Jane–nek hátrálnia kellett. Csak az aktatáska választotta el a testüket. – Ébredés óta te jársz a fejemben. Jane nem mert rákérdezni, konkrétan mire is gondol. – Most mennem kell – ha ki akarna szabadulni, ha kinyitná az ajtót, Luc hagyná, hogy elfusson. Mégsem tudta rávenni magát. – Még meg kell írnom egy cikket. – Nincs pár perced? Kölnijének illata összevegyült a takarítószerek szagával, és a nő nem talált semmilyen okot, ami miatt ne maradhatna még. Luc a dereka köré fonta kezét, és lehajolt hozzá. Nyersen morogta, közvetlenül Jane szája előtt: – Bármi is történjék, mindig a melled előtt szorongatod azt az aktatáskát. – Aztán megcsókolta. Ajka forró volt, szexi és provokatív, mint minden, amit csinál. Az egyik pillanatban erőszakosan csókolt, aztán visszafogta magát, hogy Jane nyelve kergethesse az övét. Belehasított 272

Jane–be a tudat, és össszeugrott a gyomra. Pár perc. A férfi végigcsókolta a nő arcát, most a nyakához ért. Félretolta a blúz gallérját, és lágyan Jane nyakába harapott. – Olyan finom vagy – súgta a fülébe. – Kint és bent is. Az ajtó túloldalán nevetés és a Kopasz erős akcentusa. Összenéztek. Luc kemény hangon lehelte: – Még mindig azt az aktatáskát markolászod, szivi? A nő bólintott, és még erősebben szorította. – Jó. El ne engedd, és ne is hagyd, hogy rábeszéljelek, hogy add oda – figyelmeztette. – Különben könnyen a padlón találhatod magad, velem együtt. Rémisztőnek kellene találnia, amit csinálnak. Rendkívül ostoba dolognak tűnt Luc Martineau– val csókolózni a Key Aréna takarítószertárjában, Jane szívét mégis apró boldogságluftballon repítette a magasba, és nevetni támadt kedve. Luc kívánta őt. Látta a szemén, hallotta mohó hangján. Lehet, hogy nem szerelmes belé, de vele akar lenni. A férfi néhány lépést hátrált. – Ez nem volt valami jó ötlet a részemről. Újabb hangok közeledtek a folyosó felől: – Azt hiszem, egy időre bent ragadunk. – Felkapott egy üres, húszliteres vödröt, és megfordította, hogy a nő leülhessen. – Sajnálom. 273

Jane–nek is sajnálnia kéne. Lejár a határidő. Bent ragadt Luckal egy szertárban, és ha itt találják őket, mindketten pórul járhatnak. Mégsem sajnálta annyira. Ült a vödrön, és a fölé tornyosuló férfira nézett. Ő visszanézett vágytól nehéz pillái alól, miközben Jane tekintete elindult lefelé a gesztenyebarna nyakkendőn, a fekete övön keresztül a nadrágja cipzárjáig. Merevedése volt. Jane pontosan maga elé tudta idézni, hogy néz ki Luc meztelenül. Kemény test, még keményebb pénisz és az ellenállhatatlan Lucky–tetoválás. Talán nem is lenne olyan rossz megismételni. Egyáltalán nem, bár, ez itt egy szertár és azzal maga mellé tette a táskáját. – Hogy van a húgod? – váltott témát, ahogy a gondolatok kergették egymást a fejében. – Tegnap még tetszett neki a frizurája, de mindig a másnap reggel a kritikus. – Mi van? – nézett rá Luc. Nem fért a fejébe, miért vált ilyen gyorsan témát. Az előbb még a farkát bámulta, és félreérthetetlen volt az érdeklődése. Most meg a húgáról akar vele beszélgetni. – Minden oké volt vele, mikor együtt ebédeltünk. – A múltkor beszélgettünk az anyukájáról. Luc hátrált néhány lépést, és vállával az ajtónak támaszkodott. – Mit mondott? 274

– Nem sok mindent, de nem is kellett, pontosan tudom, min megy most keresztül. Hatéves voltam, amikor meghalt az anyám. Luc ezt eddig nem tudta, de hogy Jane kislány korában elveszítette az anyját, így utólag nem volt meglepő. Mindössze annyit tudott róla, hogy a Seattle Timesnak dolgozik, Bellevue–ben lakik, penge agya van, és acélból vannak az idegei. Szerette a nevetését, és szeretett beszélgetni vele. A bőre bársonyosan puha volt, mindenhol. És Lucnak ízlett is. Mindenhol. Tudta, hogy jó az ágyban, még annál is jobb. Teljesen kifárasztotta, és azóta, hogy reggel felkelt, semmi másra nem tudott gondolni, mint arra, hogy hogyan vegye rá az újrázásra. Ahogy belegondolt, úgy érezte, többet tud Jane–ről, mint egy csomó másik nőről. – Sajnálom, ami édesanyáddal történt. Szomorú mosoly jelent meg a nő arcán. – Köszönöm. Luc lecsúszott a földre, és Jane lába elé ült. A térdük majdnem összeért. – Nagyon nehéz most Marie–nak, és nem tudom, hogyan segíthetnék neki – mondta, szándékosan a húgára és annak gondjaira terelve gondolatait. – Nem akar elmenni a tanácsadóba. – Próbáltad? – Hogyne, de két alkalom után feladta. Szeszélyes és kiszámíthatatlan. Anyára van szüksége, azt meg nem tudom megoldani. Gondoltam, egy bentlakásos iskola jobb lenne 275

neki, ott vele egykorú lányokkal lenne együtt, de szerinte csak így akarok megszabadulni tőle. – Ez igaz? Luc kigombolta a zakóját, aztán a térdére támaszkodott. Sosem beszélt a magánéletéről senki olyannal, aki nem tartozott a családhoz, és most elcsodálkozott, mi lehet Jane–ben, ami így megnyitotta. Talán hogy újságíró. Talán mert valami miatt, amit maga sem fogott még fel teljesen, bízott benne. – Nem hiszem, hogy meg akarnék szabadulni tőle. De lehet, hogy mégis. Bárhogy is legyen, egy seggfej vagyok. – Én nem ítéllek el, Luc. Jane olyan tiszta tekintettel nézett rá, hogy Luc hitt neki. – Azt szeretném, ha boldog lenne, mert nem az. – Nem, és egy ideig nem is lesz boldog. Biztos, hogy meg van ijedve. Hol van az apja? – Az apánk körülbelül tíz éve meghalt. Akkor még Edmontonban laktam az anyámnál. Apa Marie anyjával élt Los Angelesben. – Tehát tudod, milyen az, amikor elveszti az ember az egyik szülőjét. – Nem igazán. – Keze elindult a térdéről, és haladt fölfelé a nő nadrágszárán. – Évente egyszer láttam az apámat. – Igen, de az meg kellett, hogy forduljon a fejedben, milyen irányt vesz az életed, ha ő életben marad. 276

– Nem. A hokiedzőm inkább volt az apám, mint a valódi. Marie anyja a negyedik felesége volt. – Másik testvér? – Én vagyok az egyetlen. – Felpillantott. – Rajtam kívül nincs senkije, és félek, nem vagyok elég neki. A fény megcsillant a nő tincsein, ajkán szomorú mosoly jelent meg. Luc utálta, mert ettől még nagyobb késztetést érzett arra, hogy galléron ragadja Jane–t, a magáéhoz húzza a száját, hogy aztán még szenvedélyesebben csókolja, mint addig. De itt, a szertárban a csókolózás nem vezetett volna semmi jóra, amikor az ajtó túloldalán ott lehetnek a csapattársai. – Nekem legalább ott volt az apám – mondta Jane. – Tizenhárom éves koromig fiúnak öltöztetett, és nincs humora. De szeret, és mindent megtett értem. Fiúnak öltöztette? Ez kicsit megmagyarázta a ruhákat meg a bakancsokat. Jane az ajkába harapott. – Nos, az anyját senki sem fogja helyettesíteni. Ez biztos. Még ma is mindennap hiányzik az anyám, és belegondolok, milyen lett volna az életem, ha ő nem hal meg. De idővel gyógyul a seb, és már nem gondol rá az ember a nap minden percében. És nincs igazad, amikor azt hiszed, kevés vagy neki. Ha elég akarsz lenni, az is leszel, Luc. 277

Mintha ilyen pofonegyszerű lenne. Mintha jobban hinne benne, mint ő önmagában, hogy képes jó döntéseket hozni. Mintha nem lenne az az önző seggfej, akinek érezte magát. Luc becsúsztatta a kezét Jane nadrágja alá: egy zokni, a vádli, és a pihe–puha bőre. Előző éjjel megcsókolta a térdhajlatát, mikor a combját is. Jane lába nyálkás lett a csókjaitól. Most még az emlékétől is felizzott az ágyéka. – Sokat vagyok távol – a hüvelykujjával simogatta a nő lábszárát. – És ha megkérdezed Marie–t, valószínűleg azt fogja mondani, hogy nem vagyok valami jó testvér. Jane a füle mögé tűrte a haját. – Amikor kettesben látlak Marie–val, azt kívánom, bárcsak lenne egy bátyám. Luc hüvelykujja megállt a levegőben. Az őket elválasztó teret leküzdve, belenézett a nő zöld szemébe, és minden csókra csábító gondolata hirtelen elszállt. Jane mintha telibe találta volna koronggal a mellkasát. Egy erős csattanás a szegycsontján, amitől elállt a szava. A folyosóról férfiak hangja hallatszott, de a szertárban csend lett. Hosszú, feszült csend, mígnem erőltetett nevetés szakadt ki a férfi összeszoruló mellkasából. – Nehogy azt mondd nekem, hogy olyan testvért szeretnél, mint én! – Nem, nem pont olyat, mint te. – Szája megremegett, és a férfi egész világa vele együtt. – 278

Ha pont olyan bátyám lenne, mint te vagy, letartóztatnának vérfertőző tervekért. Luc érezte, hogy elsodorja a nő mosolya. Megszorította a lábát, mintha belekapaszkodhatna, mintha nem őmiatta szédült volna meg. Jane talán nem is vette észre, rákényszerítette magát, hogy elengedje. Lábával ellökte magát, és nekidőlt az ajtónak. – Indulnod kéne. Még meg kell írnod azt a cikket. – Jól vagy? – Igen, csak eszembe jutott, hogy beszélnem kell Marie–val, mielőtt lefekszik. – Mit gondolsz, üres a folyosó? – kérdezte Jane, összeszedte a táskáját és a blézerét, és feltápászkodott. – Nem tudom. – Elfordította a kulcsot, és lenyomta a kilincset. Pöröly ment arra a technikai igazgatóval. Csendet intett, amíg a két férfi el nem érte a kijáratot, aztán kidugta a fejét, és látta, hogy a folyosó szerencsére teljesen kihalt. Kiléptek a szertárból, és a nő belebújt a blézerébe. Luc máskor segített volna neki, most nem. – Beszélnem kell Nystrommal – hazudta befelé menet. Minden lépéssel kicsit könnyebb volt. – Azt hittem, Marie–val kell beszélned. Ezt mondta volna? – Majd később. Előbb az edzővel kell. – Ó! – Még egy pillanatig nézett a férfira. – Akkor szia! – intett, és elindult a másik irányba. Luc a 279

távozó Jane után bámult és kétoldalt végigsimított a zakóján. Nadrágzsebébe dugta a kezét, és megvárta, amíg Jane eltűnik. Mi a franc történt itt, kérdezte önmagától, amikor a bejárati ajtó is becsapódott. Betegség kerülgeti, vagy csak túl sok ammóniát szívott be a szertárban? Az egyik pillanatban a nő térdhajlatába akart csókolni, a másikban elállt a lélegzete. Jane szerint jó testvér. Ő? Ha az is lenne, ha ő lenne a legjobb testvér a világon, mit számít neki Jane véleménye? Megfejthetetlen okból kifolyólag mégis számíthatott valamit, de Luc nem akart belegondolni a következményekbe. Túlságosan tapasztalt ő ahhoz, hogy beleszeressen egy feszes seggű, ágaskodó mellbimbójú kis újságírónőbe. Múlt éjszaka Jane megszabadította az összes vele kapcsolatos előítélettől – meg sok egyébtől is. Nem volt se prűd, se álszent. Mennél több időt töltöttek együtt, annál többet akart vele lenni. Még mélyen benne volt, érezte a gyönyör minden rezdülését, amikor már újra akarta kezdeni. Amikor reggel felébredt, teljesen letaglózta, hogy Jane már lelépett. Bár Jane csak még inkább bonyolítaná az életét, amire neki ugyan semmi szüksége. Amikor azt mondta, hogy előző éjszaka hibát követtek el, és nem szabad hagyni, hogy ez még egyszer megtörténjen, meg kellett volna fogadni a tanácsát 280

ahelyett, hogy cáfolatképpen behúzta maga után a szertárba. – Lucky! – Jack Lynch veregette hátba. – Néhányan beülünk egyet kajálni meg sörözni. Tarts velünk! Luc válla felett a védőre nézett. – Hová? – A Hootersbe. Talán éppen erre volt szüksége. Hogy elmenjen valahová, ahol a nők falatnyi sortban és feszes topban flangálnak. Nagy a mellük, és behajolnak, mikor felszolgálják a vacsorát. Flörtölnek, és odacsúsztatják a telefonszámukat. Semmit sem várnak tőle. Semmilyen következménye sincs, ha elmegy velük. És amikor véget ér, nem rágódik rajta, és nem pörög le előtte, mint Jane–nel. Az órájára nézett. Még volt egy kis ideje. – Foglaljatok nekem is helyet. – Rendben – mondta Jack, és elment. Aha, legjobb lesz benézni a Hootersbe. Mint a többiek. Pasis dolgokat csinálni. Végtére is, nem jár senkivel, aki összecsinálná magát, ha ő kirúg a hámból. Amikor kettesben látlak Marie–val, azt kívánom, bárcsak lenne egy bátyám. Hú. Veszélyes nő ez a Jane. Nem csak sokat jár a fejében, ha nem vigyáz, még lelkiismereti kérdést is csinál belőle. Ezt pedig jobb lesz elkerülni, akármilyen színben tünteti is fel a dolog. Jó volt az élete úgy, ahogy volt. 281

Luc kivette a zsebéből a kezét, és elővette a kocsikulcsát. Vissza kell térnie eredeti tervéhez, és levegőnek nézni Jane–t. Persze ez eddig sem jött be. Most majd erősebben kell akarni.

282

15. FEJEZET A PÁRBAJ: Összekuszálódnak a dolgok Kedd reggel Jane besétált a Seattle Times sportszerkesztőjének, Kirk Thorntonnak az irodájába. Mióta Chris Evans helyére lépett, Jane csak egyszer találkozott Kirkkel. Aznap reggel a férfi a napilapokkal, betördelt cikkekkel és sportképekkel felpúpozott íróasztal mögött ült. Egyik kezével a telefonkagylót szorította a füléhez, a másikban egy csésze kávét tartott. Amikor meglátta Jane–t, mély barázda jelent meg a homlokán, és összehúzta a száját. A csészéről felemelte az egyik ujját, és egy üres székre mutatott. Jane elgondolkodott, mindig ilyen rossz hangulatban lehet–e, vagy csak ő váltja–e ki belőle mindezt. Hirtelen elbizonytalanodott, jó ötlet volt–e bejönni. Menstruációs görcsei voltak, nem akart összetűzésbe kerülni a férfival. – Noonan tudósít majd a kisebb meccsekről – mondta a kagylóba. – A Huskyk mai mérkőzésére Jensent küldöm ki. Jane megfordult, és kinézett a szomszédos irodára. Néhány sportújságíró dolgozott az asztalánál. Ő úgysem kerül be közéjük. Már közölték vele. De nem is baj. Úgysem akart velük dolgozni. Többre vágyott. Tekintete Chris Evans 283

üres asztalára vetődött. Ez a munka sem tart majd örökké, Chris vissza fog jönni dolgozni. De ha véget ér egyszer, jól mutat majd az életrajzában, és valami sokkal jobb munkát kap. Talán a Seattle Post–Intelligencer?\. – Miben segíthetek? – kérdezte Kirk. Jane megfordult és a kopaszodó szerkesztőre nézett. – Nem ment le a Pierre Dion–interjúm. A férfi kortyolt egyet a kávéjából, aztán megrázta a fejét. – A Post–Intelligencer a leigazolása utáni napon közölt vele interjút. – Az enyém jobb lett. – De már nem aktuális. – Az asztalon lévő papírjaira pillantott. Jane nem akart hinni a fülének. Ha valamelyik pasi csinálja meg azt az interjút, képes riportként közlik le az ő rovata helyén. – Még valami? – Csináltam egy interjút Luc Martineau–val. Erre már Kirk is felkapta a fejét. – Martineau senkinek sem ad interjút. – Nekem adott. – Hogyan? – Megkértem rá. – Mindenki más is meg szokta kérni. – Nekem tartozott egy szívességgel. Kirk a nő lábára nézett, aztán megint felemelte a tekintetét. Túl agyafúrt volt ahhoz, hogy kimondja, amit gondol, de Jane úgyis tudta. 284

– Miféle szívességgel? Jane–t kis híján elfogta a kísértés, hogy elmondja Kirknek, kielégítette Lucot, de csak az interjú után. Vagyis nem szexuális szolgáltatásként kapta az interjút. – Miután menesztettek, azzal a feltétellel jöttem vissza, ha Luc exkluzív interjút ad nekem. – És adott? – Igen. – Átadta a kinyomtatott példányt. Elküldhette volna csatolt fájlként is, mint az összes többi cikkét, de látni akarta a szerkesztő arcát, miközben olvassa. Büszke volt az írásra, és betéve tudta az egészet. Martineau kirobbanó formában Az ellentmondásosság nem idegen Luc Martineau–tól, a Chinooks kapusától. Annyit boncolgatták és elemezgették magánéletét és sportpályafutását egyaránt, hogy már senki sem tudja, mi is az igazság. Maga Martineau azt állítja, hogy ami a magánéletéről eddig napvilágot látott, kitaláció, és nem sok köze van a megtörtént eseményekhez. Akár hazugság, akár nem, a vele készült interjúban kijelenti: a múltja nem tartozik a nyilvánosságra. Ezekben a napokban teljes erőbedobással a védésre összpontosít. Amikor leültem, hogy interjút készítsek a rejtélyes kapussal, rá kellett jönnöm, hogy egyszerre nyílt és távolságtartó. Pihent és feszült. Az ellentétek teszik ezt a Conn Smythe–trófeával 285

kitüntetett játékost minden idők egyik legjobb NHL–kapusává. Közismert tény, hogy két évvel ezelőtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy visszavonul, befejezi pályafutását az NHL–ben. 0, mekkorát tévedtek, akik így gondolták! A jelenleg második helyen számon tartott Martineau meccsenkénti kétgólos eredményével a legjobb kapusteljesítményt mondhatja magáénak az idényben. Gyors kéz és magabiztosság a védjegyei e kiváló kapusnak. Tehetség és kitartás eredménye mindez, és amikor a kapu előtt áll, sugárzó tekintete megrettenti… Olvasás közben Kirknek irigy mosoly jelent meg az arcán. Kénytelen–kelletlen elismerőleg biccentett oda Jane–nek. Ő ettől rögtön feldobódott. Pedig nem akart feldobódni, ahogy azzal sem akart foglalkozni, hogy Kirk Thornton mit gondol róla. Mégis örült. Nem is tudta, hogy mennyit jelent egy pozitív visszajelzés. Megváltozott a kisugárzása, büszkeség töltötte el. – A jövő vasárnapi kiadásban csinálunk neki helyet. Jövő vasárnap úton lesz. – Képes riport, ugye? – kérdezte, hogy biztos legyen a dologban. – Képes. Amikor Jane kilépett az épületből, szikrázó napsütés, virágba borult hegyek fogadták; csodálatos az élet. A John Streeten a győzelem ritka pillanatait élte át. Akár akarták a 286

sportújságírók, akár nem, őt igenis komolyan kellett venni. Nehéz lesz átrajzolni a buta kis tyúk–képet, akinek csak a Szingli–rovatra futotta tehetségéből. Egy Luckal készült interjúra az Associated Press is szemet vethet, és akkor aztán mindenki megtudja! Nem áltatta magát azzal, hogy ettől majd könnyebb lesz a dolga a későbbiekben. Épp ellenkezőleg, de nem törődött vele. Megírta az interjút, amiért annyi mindenki ölni tudott volna. Haj, de szép is az élet! A tegnapi nap már másik történet. Tegnap otthon gubbasztott, bámulta a telefont, hátha megcsörren. Mint egy tizenöt éves csitri! Miután vasárnap este kijött az arénából, meg volt győződve róla, hogy Luc fel fogja hívni. Amikor behúzta magával a szertárba, elbizonytalanodott abban, hogy többé nem akar lefeküdni vele, sőt, alig várta, hogy a férfi felhívja vagy betoppanjon hozzá. Úgy érezte, szorosabb kapcsolat szövődött köztük, újabban beszélgettek, méghozzá fontos dolgokról, nemcsak alsóneműkről. Biztos volt benne, hogy Luc jelentkezik. Nem jelentkezett, és míg Jane otthon nézte a Discovery Channel párosodó madárkáit, arra gondolt, bődületes ostobaság volt Lucba beleszeretni. Persze ezzel már hetekkel korábban is tisztában volt, mégsem tehetett ellene semmit. Jane a mosodába hajtott, és ruháit három gépbe szórta. Volt egy feliratos bugyikollekciója a hét 287

minden napjára, de aznap kedd volt, ő mégis a szombati bugyit vette fel. Nem mintha valamit is számítana, gondolta, de jellemző. Amíg a mosás a dobban forgott, Darby hívta, tanácsért. Nocsak, csak nem reménytelenül szerelmes? – Maga szerint Caroline járna velem? – Nem tudom. Mi történt, miután beültek iszogatni? – kérdezte Jane annak ellenére, hogy Caroline már reggel felhívta azzal, bár az este egész jól indult, dögunalomba fulladt. – Nem hinném, hogy nagyon elbűvöltem. – Előadta Caroline–nak a Mensa–tagságát. – És? – Mondtam, hogy ne tegye. Mi, csekélyértelmű medve–bocsok nem szívesen hallgatjuk a briliáns elmék történetét. – Miért nem? – Magát érdekelné, ha mondjuk Brad Pitt azzal henceg, milyen fantasztikusan néz ki? – Ez nem ugyanaz. – De, teljesen ugyanaz. – Nem. Bradnek semmi szüksége arra, hogy hencegjen. Mindenkinek van szeme, látja, hogy fantasztikusan néz ki. Hmm. Ez stimmelt. – Rendben. Vegyünk egy pornósztárt. Magát érdekelné, hogy egy pornósztár a szerszáma méretével henceg? – Nem. 288

– Na látja! Ha jó benyomást akar tenni egy nőre, különösen Caroline–ra, ne adja elő magát, hogy milyen okos. Elég, ha finoman érzékelteti! – Attól tartok, nem vagyok jártas ebben a finom érzékeltetésben. Mondott valamit. – Caroline–ra nagy benyomást lehet tenni, azzal hogy tudja, milyen bor dukál az ételhez. – Az nem túl buzis? Mert a lángoló halálfejes ing nem az? – Nem. Vigye el valami elegáns helyre. – És el is jön? – Egy puccos helyre? Még szép! Caroline imád kiöltözni. Mindig is imádott. – Egy pillanatnyi szünet után hozzáfűzte: – Tagja a Columbia Tower Clubnak? – Igen. Hogy tudta! – Vigye el oda! Legalább Caroline–nak lesz hová felvennie a legújabb, Jimmy Choo magas sarkú cipellőjét. És ha Caroline cipőkről meg ruhákról kezd beszélni, mutasson érdekelődést! – Én is otthon vagyok a divat világában! Na persze. Nevetséges. – Sok szerencsét! – letette, és odaszólt Caroline– nak a Nordyba, hogy Darby hívni fogja. A barátnője nem is nagyon tiltakozott a találka ellen. Micsoda meglepetés! – Azt hittem, az agyadra megy a mensás szövegével. 289

– Eleinte. De egész csípem. Ahogy előadja magát, tisztára, mint A suttyók visszavágnak! – magyarázta Caroline, Jane pedig jobbnak látta kimaradni ebből. Megvan neki a maga baja. Aznap este, a Chinoolcs – Lightning meccs előtt Luc oda se figyelt, amikor Jane bölénynek nevezte. Nem heccelte, és nem emlékeztette a közös éjszakájukra. A kapuban szinte hibátlanul védett, hatalmas testével és gyors kezével hárítva a korongokat. A mérkőzés döntetlenre végződött. Utána nem várt rá, nem húzta magával be a szertárba, és nem csókolgatta ész nélkül. Nem várt rá két nappal később sem, miután az Oilers ellen az idény hatodik, kapott gól nélküli győzelmét megszerezte a csapat. Másnap reggel a Detroit felé induló gépen alig nézett Jane–re, sőt, eléggé félreérthetetlen módon kerülte is. Jane nem tudta mire vélni, és lelki szemei előtt újra meg újra lepergett a szertárban folytatott beszélgetés. Más nem késztethette a férfit ilyen szigorú távolságtartásra, mint az, ha valahogy rájött a nő érzéseire, és most menekül előle. Jane vörös rúzst használt és vörös blúzt vett a férfi kedvéért. Szánalmas. Luc azt mondta, hogy arról fantáziál, hogy egy süteményes tálcán szeretkeznek, ő meg elhitte. Röhej! Luc kerülte, Jane pedig rémülten konstatálta, mennyire fáj ez neki. Szeretkeztek, és ő úgy érezte, nagyszerű volt. Nem voltak magasak az elvárásai, 290

vagy ha mégis, a szertáros kaland elhitette vele, Luc sem csak egy egyéjszakás kalandot akart. Azt mondta, nem tartja könnyű nőcskének, most mégis úgy bánt vele. Jane egy utolsó kis nőcskének érezte magát, akit mindenáron le kell rázni. Fájt, sőt, dühítette. Olyan dühös volt, hogy legszívesebben megütötte volna. Még az is megfordult a fejében, hogy felmond, csak ne kelljen látnia Luc közönyös fejét. De ezt hamar kiverte a fejéből, és figyelmeztette magát, hogy nem szabad megalázkodnia egy férfi előtt. Még egy olyan férfi előtt sem, akit teljes szívével szeretett. Még akkor sem, ha nap mint nap látnia kell azt, aki ilyen nyomorulttá tette. A hotelben, amikor elfoglalta végre a szobáját, megpróbált valami elnagyolt vázlatot írni a következő Szingli–cikkhez, de hiába. Csak bámult ki az ablakon a Michigan–tóra. A Luckal való kapcsolata amúgy is halálra volt ítélve, mondogatta magának. Jobb előbb, mint később. Legalább így nem lesz bűntudata a Cicamaca–cikk miatt. Kár, hogy a lelkiismeretét ezzel nem sikerült elaltatnia. Néhány órával később, mikor még mindig néma volt a telefon, Jane arról győzködte magát, hogy Lucot a csapat dolgai foglalják le, ezért nem telefonál. Hogy nem is a Barbie babáival találkozik. Folyton azon agyalt, hogy Luc nyilván más nővel van. Elképzelte, ahogy Luc a nőcskéjét csókolgatja meg tapogatja, és majd beleőrült. 291

Este hatkor Darbyval találkozott a szálloda éttermében. A vacsora során két martinit is megivott, miközben a férfi Caroline–ról szóló karattyolását hallgatta. Vacsora után a szálloda bárjába mentek. Öt Chinooks–játékos üldögélt az egyik asztalnál, söröztek, nassoltak, és nézték, hogyan mészárolja le a Denver a Kingset. Luc is ott volt közluk. Mikor meglátta a férfit, megszűnt a gyomrát összeszorító aggódás. Mégsem egy Barbie babával múlatta az időt. – Helló, Szunyi! – üdvözölte a csapat. Mindenki, kivéve Lucot. Luc összeráncolt szemöldökkel, hűvös, kék pillantással üdvözölte. Egyáltalán nem örül a viszontlátásnak. Újabb tőrdöfés Jane összetört szívébe. Jane Daniel és Fish között ült le, és gondosan kerülte Luc tekintetét. Úgyis ordít róla, hogy belezúgott a kapusba, úgyis látja rajta mindenki. Ahogy ő is látja Lucon, hogy annyira távolságtartóvá válik, ami szinte képtelenség. Nem tudta nem észrevenni. Nem tudott nem odanézni. Luc hátradőlt a széken, kezét lezseren maga mellett lógatta. Tekintete viszont éber volt: ország–világ láthatja, hogy Jane titkos gondolatait igyekszik kifürkészni. Ivott. Egy jégkockát vett a szájába, felső ajkán vízcsepp csillogott. Rágcsálta a jégkockát, és bámulta a semmit. 292

– Olvastam az utolsó Szingli–cikkét – jegyezte meg Fish. – Igaza van, a rendes srácok mindig megszívják. Tapasztalat: rendes srác vagyok, mégis, a volt feleségem követeli magának a Mercer Island–i házamat. – De csak azért, mert rajtakapott egy másik nővel – emlékeztette Sutter. – Ettől azért be szoktak pipulni. – Vettem észre – morogta Fish, és Jane felé fordult. – Miről ír mostanában? Igazából semmi újjal nem állt még elő. Amúgy sem volt kedve a beszélgetéshez. – Az egyéjszakás kaland örök téma, nem? – csúszott ki a száján. Legszívesebben visszaszívta volna. – Szerintem is – szólt oda Peluso az asztal túlsó feléről. – Aha. – Vágjon bele! – Ha nem házas – tette hozzá Fish. – Magánál is be van tervezve? Jane vállat vont. Ügyelt rá, hogy lazának, érzelemmentesnek, szenvtelennek tűnjék, amit mond. Mintha egy férfi mondaná. – Gondolkozom rajta. Van egy nagyon dögös pasi a Detroit Pressnél. Dumálgattunk, mikor utoljára itt jártam. A szemközti asztaltól Luc felállt, a bárpulthoz lépett. Jane előbb Luc kék–fehér csíkos ingén, majd a farmeros ülepén pihentette a szemét. 293

– Szívesen besegítünk. Elmondhatjuk, mit gondolnak a témáról a pasik. A tutit – tette hozzá Peluso. Jane tutira nem volt kíváncsi a „tutira”. Túlságosan ijesztőnek tűnt. – Térjünk rá vissza, ha már határozottabb elképzelésem van a megírandó cikkről. – Király. Jane arra lett figyelmes, hogy Luc közeledik két dartskészlettel. – Jár még nekem egy visszavágó, szükségem van az ötven dolcsimra – mondta. – A szabályok változatlanok. – Semmi nem jár. – Pedig jár. – Ezzel karon ragadta és felrántotta a székről. A hegyes nyilakat is odaadom – azzal megragadta Jane kezét és a kinyitott tenyerébe nyomta. – Ne kényszeríts, hogy odavonszoljalak a vonalhoz! – súgta oda alig hallhatóan, és felvonta a szemöldökét. Fel van bőszülve, mintha neki lenne oka az őrjöngésre. Jól van. Jó érzés lesz szétrúgni a seggét. Ha másképp nem megy, most majd dartsban felmossa vele a padlót. – Ne feledjük a szabályokat! – vizsgálgatta Luc a nyilak hegyét. – A vesztes nem rinyálhat. – A leggyengébb napomon sem tudok veszíteni. – Kislányosan hátradobta a haját, és visszaadta a három leghegyesebb nyilat. – Ez nem az, amihez hozzászokott, Martineau. Itt nem bújhat a csapat 294

háta mögé, nincsenek csapattársak, se lábszárvédő, se sisak. – Ne vessük már el a sulykot, Szunyi! – kérte ki magának Sutter. Jane válaszolt. – Csak piszkálódom. – Olcsó húzás volt – tette hozzá Fish. – A múltkor maguk ohne genier leleszbiztek engem – emlékeztette őket. Azok vállat vontak. – Hokisok – mondta Jane, és Luckal a táblához lépett. Válla a férfi karjához ért, de egész testével érezte a kontaktust. Távolabb lépett. – Mit csinálsz itt vele? – kérdezte Luc a vonalnál. – Kivel? – Darbyval. – Vacsoráztunk. – Dugtok is? Ha nincs úgy felbőszülve, elneveti magát. – Semmi közöd hozzá. – És a detroiti újságíró? Nem volt semmiféle újságíró, de nem akarta bevallani neki. – Mi van vele? – Dugtok? – Azt hittem, nem érdekel, kivel, hogyan, milyen pózban csinálom. Luc összeszorított foggal sziszegte: – Dobd már azt a rohadt dartsot! Jane látta, hogy Luc állkapcsa megfeszül, kék szeme villámokat szór, olyan dühös, mint amikor 295

valaki gólt merészel lőni a kapujába. Dühös. Rá? Őrület. – Álljon odébb – mondta Jane hangosan, amint a vonalhoz állt, hogy elvégezze az első dobást. – Szét fogom rúgni a seggét. – Első találatával duplázott, és a végén már nyolcvan pontnál járt. Luc negyven pontnál Jane tenyerébe nyomta a nyilakat. – Szar a fény. – Nem. – Jane elmosolyodott és diadalittasan jelentette ki: – Maga szar. A férfi tekintete összeszűkült. Jane–ből kiszakadt a több hete őrzött düh és sértettség, és talán hangosabban is, mint szándékozta, hozzátette: – Sőt, rosszabb: még rinyál is hozzá. Arra lettek figyelmesek, hogy a játékosok köréjük gyűlnek és lélegzetvisszafojtva figyelik, mi lesz. – Lucky meg fogja ölni Szunyit – jósolgatott Sutter a szélről. Nem beszélték meg, de félrevonultak, két ellentétes sarokba. Jane következett, hatvanöt pontot dobott. Luc harmincnégyet. – Mondja csak! Miért is hívják magát Luckynak? Hol az a maga fene nagy szerencséje? – nyúlt Jane megint a dartsokért. Luc maga felé húzta a nyilakat, hogy Jane ne érhesse el őket, és tisztán érzéki mosoly jelent meg az arcán. Olyan mosoly, ami haladéktalanul Jane 296

eszébe juttatta, ahogy Luc előtt térdel és a tetoválását csókolgatja. – Ha összeszedi magát, biztosan eszébe jut, hogy hol. – Nem megy – rázta a fejét Jane. – Bizonyos dolgok egész egyszerűen kihullanak az emlékezet rostáján. – Kinyújtotta a kezét, hogy Luc a tenyerébe nyomhassa a nyilakat. Luc nem lépett vissza a helyére, hanem közvetlenül mellette maradt. – Én szívesen az eszébe juttatom. – Köszönöm, nem. – Jane lőtt egy tripla nyolcast, és megcélzott egy tripla húszast. – Egyszer is elég volt. – Ha így van – mondta a férfi – akkor miért csináltuk háromszor? – Hogy? – Jane hátranézett. – Simogatásra vágyik az egója? – Fogjuk rá! Luc abban a hiszemben élt, hogy ha szóra méltatja Jane–t, az biztos a lába elé omlik. És térdelve csókolgatja a tetoválását. Majd ha fagy. – Nem izgat. Találjon magának valaki mást. – Nem akarok mást – suttogta, és ez olyan volt, mint egy forró simogatás. – Téged akarlak, Jane. Addigra Jane már kiadta a mérgét, és csak mély fájdalom maradt benne, égette a gyomrát, facsargatta a szívét. Ha nem vigyáz, még elbőgi magát, mint egy kislány. Luc kezébe nyomta a dartsokat. – Pech – mondta, és sarkon fordult. 297

Felrohant a huszonegyedikre, be a szobájába, mielőtt elhomályosodott volna a tekintete. Ő aztán nem fog Luc Martineau miatt sírni, mondta magának, és papír zsebkendővel törölgette a szemét. Tíz perce múlva Luc bekopogott. Jane nem akart balhét, inkább beengedte. – Mit akarsz? A férfi belépett, és Jane kénytelen volt hátrálni előle. – Téged – csukta be maga mögött az ajtót. – Nem izgat. – Olyan közel lépett, hogy Jane alkarja hozzáért a mellkasához. A férfi szándékosan hatolt be Jane aurájába. Jane kénytelen volt hátrálni a kölnijének illata elől. – Azt mondtad, nem tartasz könnyű kis nőcskének, mégis úgy bánsz velem. – Ne haragudj – lesütötte a szemét. – Nem akartam úgy bánni veled, mint egy könnyű nőcskével. – Már késő. Nem vihetsz ágyba, hogy aztán megint levegőnek nézz, mintha semmi volnék. – Sosem vettelek semmibe – felnézett, kék szeme őszinteséget sugárzott. – Te jártál az eszemben, Jane. – Mikor? Amikor más nőkkel voltál? – Senki mással nem voltam, csak veled. Jane megkönnyebbült ugyan, de még mindig neheztelt. 298

– Akkor is én jártam az eszedben, amikor átnéztél rajtam? – Igen. – És elkerültél? – Igen. Akkor is. Mindig. – El is higgyem? – Te jársz az eszemben, Jane. – közelebb lépett, csak pár centi választotta el őket egymástól. – Rengeteget. Néhány hete ezt még elhitte. De nem most. – Ezt már hallottam, de nem igaz! – pedig szíve, az áruló szíve, hinni akart Lucnak. Nagy baj. Egy lépést hátrált, és vádlija az ágy széléhez ért. – Ó, pedig ez az igazság. Se éjjelem, se nappalom, nem tudlak kiverni a fejemből – vállon ragadta Jane–t és az ágyra döntötte. – Csak az életemet bonyolítod. – Mellé dőlt és kezét Jane arcára tette, térdét Jane combja közé nyomta. – De nekem kell, hogy bonyolítsd. A jövőben is. Jane a mellkasánál fogva tolta el magától Lucot. Luc forró volt, mint egy kohó, és még az ingén át is forró lett tőle Jane tenyere. – Magad se tudod, mit akarsz. – De igen. Tudom. Téged akarlak, és átkozottul jobb veled lenni, mint nélküled. Nem fogok többé küzdeni ellene. – Csókot lehelt a nő szemöldöke közé. – Nem fogok többé küzdeni az ellen, ami érzek. Vesztenék, ami még jobban elkeserítene. Szavai valamennyire csillapították Jane haragját, de nem a szívét szorító félszt. 299

– Mit érzel? – kérdezte, pedig félt hallani a választ. Luc homlokon csókolta. – Hogy a szemem közé csaptál a bot boldogabbik végével. Nem mondta ki, hogy szerelmes belé, de hogy a szeme közé csapott a bot boldogabbik végével, az nem is olyan rossz. Ahelyett, hogy ellökte volna magától, Jane a férfi mellkasára tette a kezét. – És jó volt? – Nem igazán. Kész zűrzavar az életem. Akkor jó, mert az övé is. Nem akarta feladni a sértettségét, mégis kihúzta az inget a férfi farmeréből. A szemébe nézett, aztán Luc száját vizsgálta. – Hogy került a sebhely az álladra? – Elestem biciklivel, mikor kábé tízéves voltam. – És ottmaradt a sebhely az álladon? – kezét a férfi inge alá csúsztatta, és megérintette a bordázott izmokat és a feszes testet. – Verekedtem a kocsmában, mikor huszonhárom éves voltam – zihálta. – Egyéb kérdések, mielőtt levetkőztetnélek? – Fájt, amikor a tetoválásod készült? – Nem emlékszem. – Szájával a nő száját kereste. – Elég feldúlt voltam akkoriban. – Luc minden további kérdésre egy csókkal válaszolt. A csók édes és gyöngéd volt, de Jane nem volt édes és gyengéd kedvében. A hátára gördítette a férfit, fölmászott rá, mint egy hegyláncra, amit egyszer 300

már meghódított, és amit hamarosan újra meg fog hódítani. A csók egyre forróbb lett, és Jane kigombolta a férfi ingét. Luc feje alatt összekulcsolt kézzel, félig lehunyt szempillái alól figyelte, ahogy a nő kezével és szájával birtokba veszi a testét. Amikor a vállába harapott, kisimította Jane arcából a fürtöket, aztán megint a magáéhoz húzta a nő száját. A hátára fordította Jane–t és csókzápor közepette meztelenre vetkőztette. Minden porcikáját megérintette, végigcsókolta: a vállát, a nyakát, a mellét. Meztelenül feküdtek egymás karjaiban. Jane nem tudta tovább türtőztetni magát, óvszert húzott a férfi forró, duzzadt hímvesszőjére, és beleült. Egyre lejjebb nyomta magát, Luc pedig fölfelé emelte a medencéjét. Mélyen Jane testébe temette magát. – Jane – lihegte – maradj így egy kicsit! A nő megfeszítette a férfit körülölelő izmait, mire Luc mellkasából nyögés robbant ki. Szemhéja lecsukódott, és amikor újra kinyílt, nyers gyönyör sugárzott a nő szemébe, forró és megrészegítő. Luc egyik kezét a nő nyaka mögé csúsztatta, másikat a csípőjéhez. Magához húzta Jane arcát, és ott tartotta, gyöngéden szájon csókolta. Nyelvük finoman összeért, és úgy szürcsölte, mint az érett őszibarack levét. Édes, fenséges íz. Keze felfelé kalandozott Jane gerince mentén, aztán vissza le a csípőig, kényeztetve, kívül–belül lángra gyújtva Jane testét. Jane elhúzta magát Luc szájától és 301

gyorsabb ritmusra váltott. Luc kék szeme vágytól telve ragyogott rá. Jane nevét suttogta, és ez felért egy gyöngéd simogatással. A Jane testében izzó szenvedély egyre fokozódott, egyre hevesebb lett, és végül a gyönyörhullámok parttalanul futottak szét a testében. Orgazmusa keményen szorította Luc péniszét, a férfi csípőn ragadta és újabb és újabb rángások közben a hímvessző megmerevedett és Luc is átélte azt az eksztázist, amit az előbb Jane. Jane Luc testére omlott, az pedig szorosan magához ölelte, ziháló, izzadt mellkasához húzta, mintha nem akarná elengedni egyhamar. – Úristen – lehelte Luc Jane fülébe. – Ez jobb, mint az előző. Pedig az az előző is minden képzeletet felülmúlóan fantasztikus volt! Jane egyetértett, de túlságosan ki volt fulladva ahhoz, hogy egy szót is szóljon. Ez már nem ugyanaz volt. Bizonyos szempontból jobb lett. Több volt, mint a testi gyönyör. Valami, amit maga sem tudott hová tenni. – Jane. – Hmm? – Semmi. – Luc a hajába csókolt. – Csak tudni akartam, nem ájultál–e el. Jane elmosolyodott és orrát Luc nyakába fúrta. Ez a valami a férfi ölelésében, érintésében rejlett. Jane nem áltatta magát azzal, hogy ez szerelem. Mégis valami. Meg kell ragadnia azt a valamit, és 302

el kell futni vele, mert bármi is legyen, ezerszer több a semminél.

303

16. FEJEZET MINDEN ÖSSZEOMLIK: Egy ágyban az ellenféllel Másnap este még mindig kótyagosan az előző éjszakától Jane belépett a Joe Louis Aréna öltözőjébe: együtt töltötték az éjszakát, az ágyban reggeliztek, Luc tőle indult a bemelegítő edzésre. Az ajtóban megcsókolta, a hajába túrt és azt mondta, hamarosan látják egymást. Vajon ő boldog lesz–e, ha látja? – Szevasztok, fiúk! – Szevasz, Szunyi! A játékosok magukra kapták a szerelésüket, Jane pedig elhadarta alsónadrágos szövegét. Luc komoly beszélgetésbe merült a kapusedzővel, és úgy tűnt, észre sem vette, hogy Jane bejött az öltözőbe. Jane kezet rázott Bresslerrel. – Sok szerencsét a mérkőzéshez, Hóhér! – Köszönöm. – Bressler csodálkozva fürkészte Jane arcát. – Ma este olyan más! Hogyne, kifestette a szemét, eltüntette a szeme alatti karikákat, és egy kis rózsaszín szájfényt is feltett. Nagyon remélte, hogy Hóhérnak is ez tűnt fel, nem pedig a felszabadultság, a Luckal való szeretkezések látványos eredménye. – És pozitív a változás? – Aha. 304

Fish és Sutter is csatlakozott a kapitányhoz, és együtt bókoltak Jane–nek, aki Luchoz közeledett. Gyomra összeszorult, a szerelemre jellemző rettegés és gyönyör örvénylett benne. Luc a szekrénye előtt állt, a kapusedzővel való beszélgetésbe feledkezve. A szeme sarkából Jane– re sandított. Egy szívdobbanásnyi időre egymásba akadt a tekintetük, aztán Luc ott folytatta, ahol abbahagyta. – A cseh mindig a felső sarkot lövi – folytatta az edző. – Mindig. – Lapozott egyet a jegyzeteiben. – És Federov átlósan indul, és a középvonalon túl, a támadóharmadban lövi el. – Kösz, Don – köszönt el Luc a kapusedzőtől. – Mivel szédített Fish és Sutter? – fordult Jane– hez. Hatalmasnak tűnt a szerelésében. – Hogy ma olyan más vagyok. De nem akarta Luc gondolatait elterelni a meccsről. – Tudják? – Dehogy tudják! Te nagydarab, buggyant bölény. Luc megvárta, amíg Daniel elmegy mellettük, aztán megszólalt: – Te, én gondolkodtam. – Aha. Luc lehalkította a hangját.

305

– Azt hiszem, minden meccs előtt meg kéne csókolnod a tetoválásomat, hogy el ne hagyjon a szerencse. Jane igyekezett megőrizni a komolyságát. – Vigyázz! Ez szexuális zaklatás! – Mindenképpen. Akkor? Megcsókolod? – Még csak az kéne! – mondta Jane és ezzel elviharzott, nehogy valaki meghallja, miről is beszélnek. A sajtópáholyba ment, ahol Darby arról beszélt, milyen előrelépéseket tett a vezetőségnél vele kapcsolatban. Mesélt neki egy védőről is, akit reményeik szerint leigazolnak még a hónapban, a március 19–i határidő előtt. – Caroline azt mondta, randizik velem, ha megint Seattle–ben leszünk – fűzte hozzá. Akkor a szakmázással ezek szerint végeztek, gondolta Jane. – És hova viszi? – A Columbia Tower Clubba, ahogy javasolta. Jane Darby chilipaprika–mintás nyakkendőjére nézett, és elmosolyodott. Ha Caroline úgy döntött, ezentúl Darby Hogue öltözködésének szenteli idejét, ott is hagyhatja az állását. Jane az öntapadós jegyzettömbjébe írt néhány emlékeztetőt, beragasztotta a határidőnaplójába, és amint a meccs elkezdődött, elővette a laptopját. Luc helytállt a kapuban: hol a mamuttal, hol a kesztyűvel hárított, zseniálisan zárta a sarkokat. Jane–nek komoly erőfeszítésébe tellett, hogy másra is figyeljen, ne csak a Chinooks kapusára. 306

Még az éjjel Torontóba repültek. A gépen Jane az olvasólámpa fényénél írta a cikket a Seattle Times számára. Tudta, hogy Luc őt nézi, és időnként ő is hátrapillantott. Luc tarkóra tett kézzel, az ablaknak dőlve nézte, ahogy Jane dolgozik. Vajon mi járhat a fejében? Jobb, ha nem tudja, gondolta Jane. Arra még mindig nem jött rá, miben volt más a szex előző éjjel. Talán csak képzelte az egészet. Aznap este Luc a hotelszobájához jött, kézen fogta, és a saját szobájába vitte, és Jane ugyanazt érezte. Órákig forgolódott az ágyában, hogy megfejtse a rejtélyt. De se Torontóban, se Bostonban, se New Yorkban, se St. Louisban nem jött rá, mi a titok nyitja. Seattle–be érve már belefáradt a találgatásba. Azért sem fog agyonmagyarázni minden szót, minden érintést. így van, és kész, tart, ameddig tart. Hiába küzdött ellene, beleszeretett Lucba. A józanságot félretéve rendszeresen szexelt vele. Ami csodálatos volt. Ugyanakkor az állását kockáztatta, mégis tudta, hogy nem tud lemondani róla, akármilyen következménye is lesz karrierjére vagy a szívére nézve. Szerelmes volt Lucba, és nem tehetett mást, mint hogy vele volt. És az elmúlt néhány hét során szerelme nőttön– nőtt, terjeszkedett, és átjárta minden porcikáját. Testestül–lelkestül alámerült benne, nem volt menekvés. 307

Röviddel aztután, hogy St. Louisból hazatértek, Jane mosni ment, és amikor több kosárnyi tiszta ruhával visszaért a mosodából, Lucot az előtérben találta. A hegy virágba borult, az ég olyan kék volt, mint Luc szeme, szélfútta sötétszőke haja lobogott. Ennyiből kitehették volna rá a táblát: Egészségre ártalmas. Luc üdvözlésképpen megcsókolta Jane–t és segített becipelni a mosott ruhát. Aztán magával húzta, ki az utcára. A járdán ott parkolt a motorja. – Senki sem fog ebben felismerni! – nyomta a bukósisakot Jane kezébe. – Nem kell aggódnod a rossz hírem miatt. Ha nem ismeri ilyen jól, azt gondolja, meg van sértődve. – Nem a rossz híred aggaszt, hanem hogy rám kenik, lefeküdtem veled az interjúért. – Apropó, interjú. – Igen? Luc felszíjazta a bukósisakot és megcirógatta Jane nyakát. – Azt írtad, tartózkodó vagyok. – És? – Nem vagyok tartózkodó, egyszerűen nem nyilatkozom. – És mi a véleményed a cikk többi részéről? Luc válasz helyett megcsókolta. – Ha legközelebb a gyors kezemet említed, azt is írd le, hogy milyen nagy. Ahogy a lábam is. Jane felnevetett. 308

– Nagy láb. Nagy kéz. Nagy… szív. – Pontosan. Ezzel Luc mögé pattant a motorra, és elindultak a Snoqual–mie–vízeséshez. Tizenhat fok volt, Jane beöltözött: farmert, pulóvert és szövetkabátot húzott a harmincperces útra. A vízesést jól ismerte. Sokszor volt már ott, főként általános iskolai osztálykirándulásokon, de sosem volt képes megunni a lenyűgöző erejű és szépségű, nyolcvan méteres vízesést. Csak ketten voltak a kilátónál. Luc Jane mögé állt és szorosan átkarolta. A déli napsütésben szivárvány ragyogott a felszálló ködös, sűrű vízpárán. A lábuk alatt a palló rázkódott, olyan hatalmas volt a természet ereje. Luc ölelésében Jane szíve is remegett, tehetetlen volt a természeti erővel szemben, amely a férfihoz vonzotta. Jane úgy olvadt a mellkasába, mintha mindig is ott állt volna a férfi karjaiban. Luc a nő feje búbjára támasztotta az állát. A vízesésről és a hokiidényről beszélgettek. A Chinooks a hatvanegy mérkőzéséből negyvenet megnyert, és ha április 15–ig hozzák ezt a formát, biztos helyük van a döntőben. Luc 1.96–ra javította a védési átlagát, mely élete legjobbja volt. Marie is szóba került. Új barátai lettek, és kezdett beilleszkedni a közös seattle–i életükbe, pedig néhány hónapja még álmodni sem mert volna erről. A bentlakásos iskola is szóba került, de Luc még mindig nem döntött a dologról. 309

Beszélgettek arról is, hogy Luc hogyan nőtt fel. Jane legnagyobb meglepetésére a férfi nem volt mindig ilyen híres és gazdag. – Egy rozsdás tragaccsal jártam – mesélte Luc. – Egy évig spóroltam egy magnóra meg egy vadiúj playboyos sárvédőre. Azt hittem, ettől leszek menő. De így is kilógtam a sorból. – Csak azt ne mondd, hogy középiskolás korodban kerültek a csajok! – Folyton edzettem. Őszintén szólva egyetlen csajom sem volt. Te biztosan többet randiztál, mint én. Jane felnevetett. – Vacak frizurám volt, vacak ruhákban jártam, és volt egy kiszuperált Fordom. Egy drót vállfából hajlítottuk az antennát rá. A férfi magához ölelte Jane–t. – Én randiztam volna veled. – Nem hinném. Szóba sem álltam volna egy olyan lúzerrel, aki playboyos sárvédővel jár. A Salish Lodge–ban ebédeltek. Tisztára Twin Peaks. Az asztal alatt fogták egymás kezét, és Luc mindenféle illetlenséget sugdosott Jane fülébe, csak hogy elpiruljon. Hazafelé Jane Luc bőrdzsekije alá, a kockahasára csúsztatta a kezét. Az ingen keresztül is érezte kemény izmait, a Levi’s farmeren keresztül is a merevedését.

310

Otthon Luc lesegítette a motorról és gyakorlatilag bevonszolta Jane–t a nő lakásába. Bukósisakjaikat és a dzsekijét a kanapéra dobta. – Most megbánod, hogy egy fél órája húzol. Jane a dzsekijét Lucé mellé hajította. – Mit fogsz csinálni? Kapok egy nyaklevest? – Levest már kaptál. Most még finomabb dolog jön. Jane elnevette magát. – Mi lehet finomabb Salish levesénél? – A desszert. – Desszertet nem kérek. Hizlal. – Én akkor is kérek. – Luc két kezébe fogta a nő arcát. –Mégpedig belőled. És így is lett. Többször is repetáztak. Két nappal később Luc hívta meg Jane–t magához, hogy hármasban vacsorázzanak. Lazacot készített, Jane segített Marie–nak angolozni. Nem is volt semmi fennakadás, csak amikor Luc megitatta Marie–val a tejet. – Tizenhat éves vagyok. Minek itatsz velem tejet? – Dagi törpe akarsz maradni? – Nem is vagyok dagi, se törpe. – Még nem, de nézd csak meg Louise nénit! Louise néni kétségkívül maga lehetett a két lábon járó csontritkulásos rémálom, mert Marie minden további vita nélkül felkapta a poharát és kiitta. Luc ezután Jane–hez fordult. Hol a teli pohárra nézett, hol a nőre. – Én már dagi törpe vagyok! 311

– Még nem vagy dagi. De ha még egy kicsit összemész, csak a derekamig fogsz érni. – Édesen mosolygott, fogta a poharat és szó nélkül felhajtotta a tejet. Ilyen gonosz volt. Egy este, mielőtt nekivágtak volna az újabb tíznapos darálónak, Luc beállított Jane–hez. Jane éppen a következő Cicamaca–sztori közepén tartott, és nem igazán volt ihlete. Főleg azért, mert folyamatosan Luc járt az eszében, pedig nagyon igyekezett, hogy ne róla írjon. Lecsukta a laptopot és ajtót nyitott. Odakinn esett, Luc haja és a dzsekije válla is elázott. A zsebébe nyúlt, és előhúzott egy tenyérnyi dobozkát. – Megláttam, és eszembe jutottál. Jane nem tudta, mi lehet az, egyáltalán nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ajándékot kapjon egy férfitól, leszámítva talán valami olcsó alsóneműt, ami különben is inkább a pasiról szólt, mint őróla. A dobozkában fehér selyempapír fészekben egy kristályszúnyog ült. A legötletesebb ajándék, amit férfitól kapott! Luc álmában sem gondolná, mennyire sokat jelent ez neki! – Nagyon tetszik! – tartotta a fény felé. A szúnyogon megtörő fény Luc nyakára és dzsekijére vetült. – Apróság. 312

Mekkora tévedés! Jane kezébe zárta a ragyogó fényt, de a szíve csordultig telt szerelemmel. Nem tudta palástolni. Luc dzsekijét a kanapéra dobta, és Jane tudta, hogy muszáj beavatnia a Cicamaca–rovatba. Muszáj figyelmeztetnie, és igyekeznie kell jó színben feltüntetni a dolgot. De ha elmondja neki, elveszítheti. Itt. Ma este. Nem mondhatja el, mert Luc szakítana vele, és különben sincs senki, aki kikotyoghatná a titkát. így aztán hallgatott. Hiába furdalta a lelkiismeret, hiába győzködte magát, hogy Lucnak biztos nem lesz semmi kifogása a cikk ellen. Nem nézett bele a szövegbe, mióta beküldte. Talán nem olyan egyértelmű, mint ahogy emlékszik. A férfi nyaka köré fonta a karját. El akart rebegni egy bocsánatot, meg egy szeretleket. – Köszönöm – mondta végül. – Igazán tetszik. – Aztán a hálószobába hívta és vezekelt. Március első hete el is telt anélkül, hogy Luc felfedezte volna a Cicamaca–cikket. Jane kezdett megnyugodni. Los Angelesben azt mondta Lucnak, görcsöl, közeledik a menzesze, és ezért nem tud szeretkezni vele. Luc edzés után beállított egy vödör jéggel, egy elektromos melegítőpárnával és egy zacskó M&M’s–szel. – Elkértem a gyúrótól. És hoztam valami finomságot is. M&M’s–et az első este evett, a bocis pizsamában. Nem felejtette el. Jane elsírta magát. 313

– Mi ütött beléd? – kérdezte Luc, és törölközőbe csavarta a jeget. – Sírós kedvemben vagyok – válaszolta Jane. Többről volt szó. Sokkal többről. Az ágy háttámlájának dőltek és Jane Luc bal térdére tette a jeget. – Megint vacakol a térded? Luc már fél marék fájdalomcsillapítót bevett. – Csak a bal, és csak egy kicsit. Nem is olyan kicsit, ha jeget is hozott magával. Az interjúban azt állította, nem aggódik a sérülés miatt. Megbízott Jane–ben annyira, hogy ne titkolja előle. Igazság szerint szokott fájni a térde. Jane mellékuporodott és megfogta a kezét. – Mi az? – Semmi. – Ismerem ezt a nézést, Jane. Min rágódsz? – Tudja még valaki, hogy vacakol a térded? – Nem. És ugye, te sem mondod el senkinek? A nő Luc vállára hajtotta fejét. – Biztos lehetsz benne. Nem tudja meg senki. – Különben nem lennék itt. Luc megsimogatta Jane arcát, közelebb húzta magához, hogy megcsókolhassa. Utána Jane szembefordult vele. Talán minden rendben lesz. Luc megbízik benne. Bűntudata elmúlt, és reménykedni kezdett. Talán mégsem lesz vége. Talán nem mindig Barbie–t választja Ken. Talán ő lesz Luc választottja. *** 314

Luc bekapta az utolsó szál ropit és hátradőlt a műanyag széken. Vele szemben Hóhér ült és egy tányér csirkeszárnyat eszegetett. Luc elfordította tekintetét a csapatkapitányról és a kijáratot bámulta. A szálloda előtt a phoenixi nap magasan állt az égen, és huszonhat fok volt. Néhányan golfozni mentek, mások a városban lődörögtek, Jane pedig a Szingli–cikket írta a szobájában. Azt ígérte, lemegy Luchoz a bárba, amikor végez. Ez egy órája volt, Lucot most elfogta a kísértés, hogy felcsörtessen hozzá a szobába. De mégsem tette, mert Jane nem örülne neki, és türelmetlenség ide vagy oda, Luc tiszteletben tartotta, hogy Jane dolgozik. – Hallottál Kovalchuck eltiltásáról? – kérdezte Hóhér, miközben egy szalvétába törölte a kezét. – Mennyit kapott? – Öt meccset. – Tipikus – szólt hozzá Fish a csapatkapitány mellett. – De láttam már csúnyábbat is. Daniel Holstrom és Grizzell is bekapcsolódott a beszélgetésbe: az NHL legdurvább belemenéseiről dumáltak. A Chinooks támadója, Rob Sutter volt a hangadó. Manchester és Lynch is odaült hozzájuk. Aztán arra terelődött a szó, ki tángálná el a másikat, Bruce Lee vagy Jackie Chan. Luc Bruce Lee–re fogadott volna, de nem vitatkozott, mással volt elfoglalva. A bejáratot bámulta. 315

Egyedül védés közben tudta kiverni a fejéből Jane–t. Máskülönben Jane teljesen befészkelte magát a fejébe, sőt, talán az egész testébe is. Luc meglepve tapasztalta, hogy tulajdonképpen örül ennek. Bár nem ismerte volna be, hogy szerelmes belé. Nem az az „ásó–kapa–nagyharang” szerelem volt. Tartós, megnyugtató szerelem volt, és ő épp ilyenre vágyott. Az anyja is ilyenre vágyott, de sosem talált rá, az apja meg nem is vágyott ilyenre soha. Luc csak annyit tudott, hogy Jane–nel akar lenni, és amikor nem lehetett vele, róla merengett. Megbízott benne, beengedte az életükbe. Hitte, hogy megbízhat benne. Szerette elnézni Jane–t, szeretett beszélgetni vele, vagy csak úgy együtt lenni vele. Szerette, hogy az agya különös rugóra jár, és szerette benne, hogy önmaga lehet mellette. Szerette a humorát, és szeretett vele szeretkezni. Helyesebben imádott vele szeretkezni. Imádta megcsókolni, megérinteni, és benne lenni, és kipirult arcára nézni. Még benne volt, már azon gondolkozott, hogy teszi újra magáévá. Az első nő volt az életében, akivel valóban jól érezte magát. Imádta hallgatni, ahogy nyög, és imádta, ahogy hozzáért. Imádta, amikor átvette az irányítást, és ő ki volt neki szolgáltatva. Jane–nek ügyes keze volt és ügyes szája, és Luc ezt is imádta benne.

316

De hogy szerelmes lenne belé? Amíg a halál el nem választ? Ki tudja. Az egészben az volt a legmeglepőbb, hogy ettől nem fogott padlót. – Luc! Elfordította a fejét és a srácokra nézett. Azok a Kopasz köré gyűltek és egy újságot bámultak. – Mi van? Daniel a Him magazin egyik számát tartotta a kezében. Ebből tanult angolul. – Láttad már? – kérdezte Grizzell. – Mit? Daniel kinyitva a kezébe nyomta a lapot. – Olvasd! A srácok várták a hatást. Daniel kedvenc tananyaga így szólt: Cicamaca kalandjai Az egyik kedvenc helyem a világon a seattle–i Space Needle kilátója éjszaka. Mintha a világ felett lennék. Es rólam bárki megmondja, hogy szeretek felül lenni. Befejeztem az evést, és a pasimat, a szívtiprói magára hagytam az asztalnál, és a mosdóba mentem. A kis vörös koktélruhám volt rajtam: aranykapocs fogja össze hátul a nyakamnál, és a kapocsról vékony aranylánc lóg le a hátam közepéig. Aznap a tizenöt centis magassarkúmat vettem fel, és többre vágytam, mint a felszolgált csendes–óceáni kardhal. A pasi lélegzetelállító volt, mint a szeretőim, de csak nem akart az asztal alatt játszadozni velem, pedig én be 317

voltam gerjedve és unatkoztam. Reszkessetek, seattle–i férfiak! Luc arra hagyta abba az olvasást, hogy két nő lép be a bár ajtaján. Egy pillantásból felmérte, hogy hokicicusok. Hidegen hagyták, és olvasott tovább. A bal oldali liftből egy fekete szmokingos férfi lépett ki. Végignéztem négygombos szmokingkabátján, ő a tökéletes mellemet nézte, épphogy eltakarta a vörös koktélruha. Elismerőleg rám mosolygott, és az estém kezdett érdekes lenni. Rögtön felismertem. Jéghokis volt. A gyorskezű kapus, akiről azt tartják, piszkos a fantáziája. Bírom az ilyen pasikat. Legalább egymillió nő álmodott róla országszerte. Egyszer–kétszer én magam is. – Helló – mondta. – Ilyen szép estén jó bámulni a csillagokat. – Bámulni éppen én is szeretek. – Luckynak, a Szerencse Fiának hívták. Jó választás, szerencsével járhatok azon az éjszakán, olvastam ki a mosolyából. Luc felnézett az újságból. – Úristen – mondta a srácoknak. – Ugye, nem én vagyok?! –Az előérzete sajnos azt súgta, hogy dehogynem. Kezemet az információs táblára helyeztem: évente hányszor éri villámcsapás a Needle–t. Előredőltem. Hátul felcsúszott a ruhám a hosszú, csokibarnára sült combomon, belátást engedve az 318

édenkertbe. Szemem sarkából a pasira pillantottam és egy mosolyt küldtem felé. Tekintete a szoknyám hasítékára tapadt. Bűntudat nélkül gondoltam arra, mit fogok művelni vele. A bűntudat már legalább húsz éve kiveszett belőlem. Éreztem, hogy hevesen ver a szívem és égető vágy perzsel a combom kö–dtt. – Es te? Jólesik nézni? Csinálni jobban. – Kisimított egy hajtincset az arcomból. – Úgy sokkal érdekesebb. Kedvelem az ilyen pasikat. En is sok különböző pózban szeretem. – Lenyaltam vörös ajkamat. – Na, benne vagy? Kék szeme izzott a vágytól. Kezét végigcsúsztatta a hátamon, és ahogy a gerincemet simogatta, lángra lobbant a testem. – Hogy hívnak? – Cicamaca. – Jó név – lépett a hátam mögé. Kezét a hasamra csúsztatta és a fülembe súgta: – Szórakozni támadt kedved, Cica? Hátradőltem, és a fenekemnek nekinyomódott a micsodája. Legalább huszonkét centi. Kezét a mellemre csúsztatta és a tenyerébe fogta. A vékony koktélruhán át is éreztem a bőrét. Lehunytam a szemem és pucsítottam. A pasi maga sem tudta, milyen isteni szerető. – Az utolsó pasi, akivel voltam, még nem tért észhez. – Ez két napja volt, és Lou még mindig ájultan hevert, 319

miután ott hagytam a Négy l’.vszak szolgálati liftjében. – Mit csináltál vele? – Leszívtam az agyát… többek között. Mellbimbóim forró tenyerének feszültek és annyira be voltam gerjedve, hogy egy busznyi japán turista jelenléte sem tudott volna visszatartani attól, hogy elbánjak ezzel az óriási, kemény farkú jéghokissal. – Megőrjít a vörös ajkad meg a vörös kis ruhád. – Beleharapott a nyakamba, és rekedten suttogta: – Megvetsz? Vagy begerjedtél? Luc tekintete megállt az utolsó sornál, és visszaugrott a szemével, hogy még egyszer elolvassa. – Megvetsz? Vagy begerjedtél? – Mi a franc ez? – suttogta, és folytatta az olvasást. Ki voltam éhezve, és határozottan be voltam gerjedve. – Azt akarod, hogy sebesre marjalak, hogy aztán még mélyebbre érjen a csókom? – Hol? – a lábam közé csúsztattam a kezét. – Itt? – A ruhán és a pántos selyembugyin keresztül rám tapasztotta a tenyerét. Luc kábultan dobta le az újságot. Olyan volt, mintha fejbe találta volna egy füstölgő korong. Ez nem lehet igaz. Csak álmodja, a képzelete játszik vele! 320

– Te ismered Cicamacát? – kérdezte Bressler. Akkor mégsem álmodta. – Nem. – Pedig ismerős volt, volt benne valami személyes. – Most aztán híres lettél – viccelődött a csapatkapitány. – Olvasd tovább, ahogy beájulsz Cicamacától. A srácok röhögtek, de Luc egyáltalán nem találta szórakoztatónak a dolgot. Kifejezetten nyugtalanítónak találta. – Miért épp téged szemelt ki? – gondolkodott hangosan Fish. – Biztosan látta egy meccsedet és szerette volna meglesni a szerszámodat. – Vagy lehet, hogy meg is leste – vélte Lynch. Luc mellkasában feltolult a harag, de legyűrte: – Garantálom, hogy nem látott semmit. – A harag rossz tanácsadó. Tapasztalat. Higgadtan végig kell gondolnia. Az élete egy hatalmas puzzle, és a darabjai össze vannak keveredve. Ha minden darabkát a helyére tesz, összeáll a kép. – Én nem bánnám, ha Cicamaca engem választana és ájulásig kefélne velem. – Nem létezik – győzködte a többieket Lynch. – Léteznie kell – érvelt Scott Manchester. – Hiszen írja a rovatot. A beszélgetés innentől arról szólt, hogy vajon hol láthatta Cicamaca Lucot. Biztos, hogy Seattle–ben él az illető, de hogy nő–e? Cicamaca biztos, hogy találkozott Luckal, és valójában férfi. Vagy ha nem férfi, hát úgy gondolkozik, mint egy férfi. 321

Luc magasról tett rá, hogy Cicamaca férfi–e vagy nő. Két éve küzdött az ilyen mocsok ellen. És tessék, megint feltört. Olaj a tűzre, hiába igyekezett úgy oltani. És ha lehet, ez még durvább volt. – Kitaláció! – mondta valaki. Luc számára egyáltalán nem tűnt kitalációnak. Olyan hátborzongatóan ismerős volt, hogy felállt tőle a szőr a hátán. A vörös ruha. A kemény mellbimbók. Hogy megveti–e vagy begerjedt tőle. A pántos selyembugyi. A sebesre marás. A kép egy része összeállt. Ez Jane. Valaki megfigyelte volna őket? Az lehetetlen. Azt akarod, hogy sebesre marjalak, hogy aztán még mélyebbre érjen a csókom? – Luc emlékezetett rá, hogy ezt mondta, amikor a nő finom bőréhez ért. Azon az estén, amikor a vörös ruha volt Jane–en, és ő jelet akart hagyni a testén. Az ő jelét. Követték őket? Még mindig nem állt össze a kép. – Helló, srácok! Mi a pálya? Luc felnézett. A magazin fényes lapjáról egyenesen Jane zöld szemébe. El kell mondania neki. Teljesen ki fog borulni. – Üdv, Szunyi! – üdvözölték a srácok. A nő ajka mosolyra húzódott, amikor meglátta a férfit. Aztán a kinyitott újságra esett a tekintete, és arcára fagyott a mosoly. – Hallott már a Cicamaca kalandjairól? – kérdezte tőle Sutter. – Igen, hallottam. 322

– Cicamaca most Lucról írt. A nő amúgy is sápadt arcából kiszaladt a vér. – Lucról? – Biztos, hogy ő az. – Sajnálom, Luc. A férfi felállt. Jane tudta, mit jelent mindez. Mit jelent Lucnál. Amiről a srácoknak fogalmuk sem volt. Annyi mindent összeirkáltak már róla, és Cicamaca története újabb alapot fog szolgáltatni, hogy ízekre szedjék a magánéletét. Vájkáljanak a lényegtelenben. Luc Jane–hez lépett és a szemébe nézett. – Valami baj van? A nő bólintott, aztán a fejét rázta. Luc gondolkodás nélkül belekarolt, és kivezette a bárból. Átvágtak az előcsarnokon, és beléptek a liftbe. – Annyira sajnálom, Luc! – suttogta. – Nem a te hibád, Jane! – Benyomta az emelet számát, aztán Jane–re nézett: a lift sarkába húzódott, szeme megtelt köny–nyel, és mintha az egész nő összement volna. Odafönn az arcán patakzott a könny. Pedig Luc még el sem mondta neki, mire jutott, és ő már sír. – Jane – kezdett bele, amint becsukódott mögöttük az ajtó. – Tudom, hogy őrülten hangzik… – kereste a szavakat. – Van pár dolog abban a cicamacás förmedvényben, ami túl valószerű ahhoz, hogy kitaláció legyen. Olyan dolgok vannak leírva benne, amik valóban 323

megtörténtek köztünk. Fogalmam sincs, honnét tudja, aki írta. Követett és jegyzetelt? Jane az ágyra rogyott és a térde közé szorította a kezét. Nem szólt egy szót sem, a férfi pedig hangosan gondolkozott. – Először is a vörös ruhád. Leírta a vörös ruhádat hátul a lánccal. – Ó, istenem! Luc leült mellé, és átkarolta a vállát. Nyugtalanította, hogy a cikk írója ennyit tud róla. Jane annyira összeomlott, hogy Luc nem részletezte tovább, mert nem akart még jobban ráijeszteni. – Nem lehet igaz! Kezdődik megint! Annyira vigyáztam, hogy távol tartsam magam ettől a mocsoktól. – Magához szorította a nőt. Hiába kavarogtak fejében a gondolatok, sehogy sem álltak össze. – Megőrülök. Paranoiás kezdek lenni. Megáll az eszem! Felbérelek egy magánnyomozót, hogy kiderítsük ezt az ügyet. Jane felugrott, mintha tűt szúrtak volna bele. Az ajkába harapott, és nem nézett Lucra. – Nem hízelgő? – Hogy a pokolba lenne! Amikor egy vadidegen leselkedett rám. Ránk. Ott settenkedett, mint az árnyék. – Észrevettük volna, ha valaki követ. – Biztos igazad van, de mi más magyarázat lehet a cikkre? Tudom, hogy őrültségnek hangzik. Talán az egyik srác… –megrázta a fejét, miután kimondta. – Nem, az nem lehet, hogy valamelyik 324

srác keze van a dologban, de akkor kié? Lehet, hogy bediliztem. Jane hosszú másodpercekig nézett rá, aztán kibökte: – Én írtam. – Tessék? – Én írom a Cicamaca–sorozatot. – Mi van? Vett egy mély lélegzetet, és kimondta: – Én vagyok Cicamaca. – Persze. – Én vagyok – mondta a könnyeivel küszködve. – Miért jössz ezzel? – A fenébe is, még bizonygassam? Amikor nem akartam, hogy rájöjj – törölte meg az arcát. – Ki más tudhatott különben arról, hogy megkérdezted, megvetlek–e, vagy hogy begerjedtem? Csak ketten voltunk a lakásban. Összeállt a kép. Hiszen csak ketten tudták, ő meg Jane. Az a jegyzet Jane határidőnaplójában! Jane volt Cicamaca. Az nem lehet! – Nem. – De igen. A férfi csak állt és bámult. A sötét tincsek, amiket úgy imádott megérinteni. A finom, fehér bőre és rózsás ajka, amit úgy imádott csókolgatni. Úgy nézett ki, mint Jane, de ha valóban ő volt Cicamaca, akkor ezt a nőt ő nem ismeri. – Nem kell senkit felbérelned. – Szép kis vigasz! – Nem kell senkire gyanakodnod. 325

Luc a nő szemébe nézett, mintha onnan kiolvashatná a hihetetlen igazságot. Bűntudatot olvasott ki belőle. Hirtelen kongó üresség költözött a mellkasába. Annyira megbízott ebben a nőben, hogy beengedte a lakásába és az életébe. És a húgáéba is. Micsoda egy ökör volt! – Akkor éjjel írtam, amikor először csókolóztunk. Mondjuk úgy, megihlettél. Jóval azelőtt, hogy összejöttünk volna. – Nem jóval azelőtt. – Luc hangja még a saját fülében is idegenül csengett. Forrt benne a méreg, de még nem öntötte el az agyát. – Hiszen tudtad, mi a véleményem a rólam kitalált mindenféle marhaságról. Elmondtam neked. – Tudom, de kérlek, ne haragudj! Vagyis haragudj nyugodtan, minden jogod megvan hozzá! Csak… – A könnyek megint elborították a szemét. – Csak annyira vonzódtam hozzád, és te megcsókoltál, én meg megírtam – törölgette a szemét. – És beküldted egy pornóújságnak, hogy közölje le. – Abban reménykedtem, hogy hízelgőnek találod. – Amikor tudtad, hogy nem fogom. – A méreg dagadt Luc mellkasában. Szabadulni akart a szobából. Szabadulni akart Jane–től. Akiről azt hitte, beleszeretett. – Biztos jól szórakoztál magadban, hogy álszentnek neveztelek. Amikor 326

azt hittem, megdöbbentelek a fantáziálgatásommal. Jane megrázta a fejét. – Nem.. Nem csak visszaélt a bizalmával, dühöngő őrültet csinált belőle. – És még mit olvashatok magamról? – Semmit. – Persze. – Luc az ajtóhoz lépett és megragadta a kilincset. – Luc, várj! Ne menj el! – A férfi megállt. Elért hozzá a nő fájdalommal teli hangja. Beléhasított a fájdalom. – Kérlek! –kiáltotta Jane. – Van megoldás. Hadd tegyem jóvá! Luc meg sem fordult. Rá se bírt nézni. – Kötve hiszem, Jane. – Szeretlek. Ujabb tőrdöfés a férfi hátába, aki most nem tudta visszafojtani a haragját. – Tudod mit? Nem akarom tudni, mit teszel azokkal, akiket nem szeretsz. Tartsd magad távol tőlem, és a húgomtól is! A folyosón összefolyt előtte a szőnyeg mintája. Jane a Cicamaca. Az ő Jane–je. Nehéz volt lenyelni, fájt az igazság. A szobájában az ajtónak vetette a hátát. Egész végig, miközben azt hitte, Jane álszent, ez a nő pornócikkeket írt. Egész végig, miközben azt hitte, prűd, ez a nő többet tudott a szexről, mint ő. 327

Egész végig, amíg ő megbízott benne, ez a nő jegyzetelt. Azzal jön, hogy szereti. Most higgye el? Ő megbízott benne, ez a nő pedig tőrt döfött a hátába. Kihasználta, pornócikket írt belőle. Mikor tudta, mit gondol Luc az efféle nyilvánosságról, de csakazértis megírta. Ő majd megfeszült, úgy igyekezett, hogy Jane ne érezze mellette könnyű nőcskének magát, mikor valójában az volt… Ki ez a Cicamaca? Egy nimfomán? Jane nimfomán? Nem. És ez a nő? Luc nem tudta. Semmit sem tudott róla. Csak abban volt biztos, hogy ő maga egy kapitális barom.

328

17. FEJEZET SÁNTIKÁLÁS: Lesérülve Jane volt a hülye. Nem is egy okból. Először is, hogy beleszeretett Lucba, pedig tudta, hogy úgyis vége lesz. Másodszor, mert bevallotta neki, hogy ő Cicamaca. Luc nem tudta. Nagy valószínűséggel sosem tudta volna meg. De ő tudta, és úgy égette belülről, mint a pokol tüze. Bevallotta, és most már Luc is tudja. Jane nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Luc azt hiszi, követik, hogy valaki ott settenkedik, mint az árnyék. Amikor az ő volt, Jane. Harmadszor pedig, bevallotta, hogy megnyugtassa a saját lelkiismeretét. Akkor meg mi a baj? Jane a padlóra dobta a bőröndjét, és kitört belőle a sírás. Az elmúlt hét órában, amit különböző taxikban, reptereken és repülőgépeken töltött, tartotta magát. De most, hogy hazaért, nem bírta tovább. Annyira fájt, hogy elvesztette Lucot, hogy hangosan zokogott. Pedig tudta, hogy fájni fog, ha el kell szakadnia ettől a férfitól, de nem gondolta, hogy ennyire. A holdfény beömlött lakása kis hálószobájának ablakán, és ő behúzta a függönyt. Sötétségre kárhoztatta magát. Phoenix–ben még aznap délután felszállt az első járatra. Két órát várt San Franciscóban a seattle–i csatlakozásra. Fizikailag 329

és érzelmileg is egy roncs volt. Kénytelen volt otthagyni a csapatot. Nem volt más választása. Ezek után nem sétálhatott be másnap este az öltöző ajtaján, és nem nézhetett Luc szemébe. Elsüllyedt volna a szégyentől. Ott, mindenki előtt. Mielőtt elindult, felhívta Darbyt, és azt mondta, családi tragédia történt. Szükség van rá odahaza, és hogy csatlakozni fog a csapathoz Seattle–ben. Bár nem az ő dolga lett volna, Darby segített repülőjegyet foglalni. Darby nem is egy stréber törtető, állapította meg Jane. Érző szív lapul az ezerdolláros öltönyök és ronda nyakkendők alatt. És hátha jól kijönnek Caroline–nal. Kirk Thorntont is felhívta. Ő már nem volt olyan megértő, mint Darby. Megkérdezte, milyen természetű családi tragédiáról van szó, Jane pedig kénytelen volt hazudni valamit. Azt mondta, az apjának szívinfarktusa volt. Pedig valójában az ő szíve akart megszakadni. Az ágyára zuhant és lehunyta a szemét. Csak Luc járt az eszében, látta maga előtt az arcát, ahogy belép a bárba. Mint akit fejbe vágtak. Jane képtelen volt minden pillanatot felidézni, így is eléggé kínlódott. Az volt a legrosszabb, hogy Luc még miatta aggódott! És azt a megvetést, amikor végül megértette, Cicamaca nem más, mint Jane! Jane abban a pillanatban megértette: örökre elveszítette a férfit. Az oldalára fordult és megérintette maga mellett a párnát. Luc aludt utoljára ezen a párnán. Jane 330

végigsimított a finom párnahuzaton és belefúrta az orrát. Szinte még érezte a férfi illatát. Lelkében a megbánás és a méreg fájdalommal keveredett, és azt kívánta, bárcsak ne mondta volna meg neki, hogy szereti. Legalább ezt megtarthatta volna magának! De ha már tudja, talán ez jelent valamit Lucnalc. Jane ebben reménykedett. De hiába. Hogy nem akarja tudni, mit tesz azokkal, akiket nem szeret. Ezt mondta. Neki. Jane félrelökte a párnát, felült, és letörölte az arcáról a köny–nyeket. Hatalmas pólóba bújt, végigsétált a sötét lakáson és kiment a konyhába. Kinyitotta a hűtőszekrényt: ráfért volna egy takarítás. Kivett a hűtőből egy régi befőttesüveget, benne maradék savanyúsággal, egy félig üres mustárosflakont, két deci tejet, aminek egy hete lejárt a szavatossága, és kirakta a konyhapultra. Szorított a szíve, a fejét meg mintha telitömték volna vattával. Szeretett volna elaludni, hogy szűnjék a fájdalom, de különben is, ébredéskor érezné megint. Csengett a telefon, de Jane nem vette fel. Amikor a csengés abbamaradt, Jane mellétette a kagylót. Fogott egy rossz vödröt meg tisztítószert, és letette maga mellé a földre, a nyitott hűtőszekrényajtó fényébe. Súrolni kezdett, hogy lefoglalja magát. Hogy ne őrüljön meg. Ez nem segített, mert súrolás közben is eszébe jutott minden csodálatos, izgalmas és hátborzongató 331

pillanat, amit Luc Martineau–val átélt. Ahogyan a dartsot dobta – mintha erőből szemen lehetne szúrni a bikát. Ahogyan a motorján ült, és hogy milyen érzés volt átölelni. A szeme kékje, a haja színe, a hangja, a bőre illata, a keze érintése… Ahogyan magához szorította Jane–t. Ahogy csókolt. Ahogy szex közben ránézett. Mindent imádott Lucban. De Luc nem szerette őt. A kapcsolatuk a kezdetektől halálra volt ítélve. Nem tarthatott sokáig. A Cicamaca–rovat csak siettette az elkerülhetetlent. Ha nem küldi be a cikket, ha meg sem írja, Luckal való kapcsolata akkor sem lett volna hosszú távú, kár is volt az ellenkezőjét remélni. Ken összejön Barbie–val. Brad elveszi Jennifert, Mick pedig topmodellekkel randizgat. Ilyen az élet. A szakításról nem tehet. Luc úgyis elhagyta volna. Talán jobb is így, hogy most hagyta el, nem néhány hónap múlva, amikor még mélyebben kötődik hozzá. Akkor csak még jobban fájna. Bár ezt nem tudta elképzelni. Hogy fájhatna jobban, amikor félig már így is belehalt. Jane a konyhai pultra tette a vödröt és végignézett a lakáson. Meglátta a dohányzóasztalra hajított aktatáskáját. Van pár dolog abban a cicamacás förmedvényben, amik túl valószerűek ahhoz, hogy ez az egész véletlen legyen, mondta Luc. Jane mindig is tudta, hogy Luc magára ismer majd a cikkben, de arra nem gondolt, hogy őt is felismeri. A kanapéra rogyott. Olyan dolgok 332

vannak leírva benne, amik valójában megtörténtek kettőnk között. Felnyitotta laptopját, és bekapcsolta. Belépett a Cicamaca nevű mappába és megnyitotta a márciusi fájlt. Eddig nem merte elolvasni. Félt, hogy pocsék, nem mondható hízelgőnek, és nem olyan jó, mint amilyennek akarta. Újraolvasva teljesen egyértelművé vált számára is, hogy csak ő lehet az a vörös ruhás nő. Luc persze, hogy gyanakodott. Jane mennél tovább olvasta, annál több utalást fedezett fel a szövegben. Jó, hogy nem kiáltott meg integetett ki a lapról, hogy én vagyok, Luc, Jane, én írtam az egészet. Tényleg azt akarta, hogy Luc rájöjjön, ki a cikk szerzője? Nem. Természetesen nem. Az ostobaság lett volna Jane részéről. Az azt jelentené, hogy szándékosan lehetetlenítette el a kapcsolatukat. Jane hátradőlt és végignézett a szobán egészen. A kandallópárkányon megakadt a szeme Caroline– nal közös fotójukon. A Luctól kapott kristályszúnyogon. Mikor is lett bele szerelmes? Az estélyen? Amikor először megcsókolta? Vagy amikor a rózsaszín szalaggal átkötött jéghokis könyvet adta? Vagy talán minden alkalommal, ha látta, kicsit szerelmes lett belé. Az idő nem lényeg, de igaz–e, amit Caroline rendre a fejéhez vágott? Hogy csak félszívvel megy bele a kapcsolataiba? Hogy mindig a kijárat táblát keresi? Öntudatlanul is félreérthetetlen módon fogalmazott, mintha menekülne ebből a 333

kapcsolatból. Félt, hogy komolyra fordul? Ha így van, későn menekült el. Minden korábbinál mélyebbre zuhant és nagyobbat koppant. El sem tudta képzelni, hogy lehetséges ekkorát koppanni. Csengettek. Délután kettőkor ki a csuda állhat az ajtaja előtt? Szívverése felgyorsult, hiába mondogatta magának, hogy nem lehet Luc, hacsak nem söpört végig az egész országon, hogy utolérje, mint Dustin Hoffmann a Diploma előttben. Caroline volt az. Átölelte. – Felhívtam az összes kórházat, de senki sem adott tájékoztatást. – Miről? – bontakozott ki Jane Caroline öleléséből. Még hátrált is egy lépést. – Az édesapádról. A szívinfarktusáról. Caroline Jane szemébe nézett, de Jane megrázta a fejét. – Apám nem kapott szívinfarktust. – Darby hívott ezzel. Jaj, ne! – Ezt mondtam a lapnak, de egyszerűen csak haza kellett jönnöm, és egy jó kifogásra volt szükségem. – Mr. Alcott nem haldoklik? – Nem. – Ennek örülök. – Caroline a kanapéra roskadt. – Viszont rendeltem virágot. – Jane leült melléje. – Bocsánat. Még le lehet mondani? – Nem tudom. 334

Caroline mélyen Jane szemébe nézett. – Miért kellett hazudni? Miért jöttél haza? És miért könnyes a szemed? – Olvastad az e havi Cicamacát? Caroline általában figyelemmel követte a rovatot. – Persze. – Lucról szólt. – Sejtettem. Hízelgőnek találta? – Egyáltalán nem – válaszolta Jane, és azt is elmondta, miért. Patakzó könnyek között töviről hegyire mindent elmesélt a barátnőjének. Amikor befejezte, Caroline összehúzta a szemöldökét. – Ugye tudod, mit fogok most mondani? Hogyne tudta volna! És most először végighallgatta. Mindig Jane volt kettejük közül a bölcs, Caroline meg a csinos. Ma este Caroline egyszerre volt bölcs és csinos. – Rendbe tudod még hozni? – kérdezte Jane–től. Amit Luc szeméből kiolvasott vagy ahogy ráripakodott, hogy tartsa távol magát tőle és Marie–tól, aligha. Komolyan gondolta. – Nem. Soha nem fog meghallgatni – hátradőlt a kanapén és a plafont bámulta. – Minden pasi bunkó. Kössünk egyezséget, hogy nem pasizunk egy darabig! Caroline az ajkába harapott. – Én nem tudok. Járok Darbyval. Jane felegyenesedett. 335

– Tényleg? Nem is tudtam, hogy ilyen komolyra fordultak a dolgok. – Hát, nem éppen az esetem. De olyan kedves hozzám. Megkedveltem. Jó vele beszélgetni, és szeretem, ahogy rám néz. És, legyünk őszinték, szüksége van a pátyolgatásomra. Mindenképpen. Jane úgy látta, Darby egy életen át el tudná látni Caroline–t pátyolgatnivalóval. Másnap reggel kiszállították a Chinooks részvétnyilvánító csokrát. Délben a Times–ét, egykor pedig Darbyét. Háromkor Caroline–ét. Szebbnél szebb csokrok, és Jane–nek csak annál nagyobb bűntudata lett tőlük. Színtiszta karmikus büntetés. Fogadkozott, hogy soha többé nem hazudik, ha a jóisten megállítja ezt a virágözönt. Aznap este a tévében nézte meg a Chinooks– Prérifarkasok összecsapást. Az arcvédő mögött is látta, hogy Luc pillantása olyan hűvös és kemény volt, mint a jég, amin játszott. Amikor nem káromkodott, mint a záporeső, ajkát összeszorította. Amikor felnézett, a kamera elkapta a szemében izzó dühöt. Luc aznap nem volt formában. Magánélete kihatással volt a meccsre. Ha addig Jane kósza reményeket táplált kapcsolatuk rendbehozatalát illetően, a remény meghalt. Kettejük közt mindennek vége. Luc három büntetőt is kapott, mivel mindenkin kitöltötte a haragját, aki volt olyan ostoba, hogy a közelébe merészkedett. 336

– Mi van, Martineau? – szólt be neki az egyik Prérifarkas támadó az első büntető után. – Menstruálsz? – Kapd be a szőrös babzsákomat! – azzal a támadó korcsolyájába akasztotta ütőjét, és felrántotta. – Köcsög vagy, Martineau! – tápászkodott fel a srác a jégről. A bíró sípolt, és Bruce Fish állt ki Luc helyett. Luc a vizespalackjából az arcába spriccelt. Mark Bressler odasiklott hozzá a kapuba. – Nem bírod a feszkót? – Szerinted, baszki? – az orráról és az arcvédőjéről csöpögött a víz. Jane nem volt a sajtópáholyban. Még az államban sem volt, Luc mégsem tudta kiverni őt a fejéből. – Szerintem nem, baszki – Bressler hátba veregette hatalmas kesztyűjével. – Nem kéne többet szabálytalankodni, akkor akár még nyerhetünk is. Igaza volt. Lucnak erősebben kellett összpontosítania a játékra, mint arra, ki van, vagy ki nincs a sajtópáholyban. – Semmi ostoba szabálytalanság – egyezett bele. De a következő harmadban megint elkaszált valakit, aki hatalmasat taknyok. – Fájt, puncus? – ordította oda Luc a sípcsontját szorongató, fájdalomtól nyüszítő srácra. – Tápászkodj fel, és kapsz egy olyat, ami tényleg fáj! Megszólalt a síp, Bressler a fejét csóválta. 337

A meccs után az öltözőben fagyos volt a légkör. Hiába talált be a harmadik harmad végén még kétszer a kapuba a Chinooks, a Prérifarkasok öt góllal tömték ki őket. Az interjúra éhes phoenixi sportújságírók megszállták az öltözőt. Senki nem volt beszédes kedvében. Jane apja szívinfarktust kapott, és Jane nem volt ott – a játékosok megérezték a hiányát. Luc nem hitte el a szívinfarktusos mesét. Meglepődött azon, hogy Jane hanyatt–homlok elpucolt. Nem ilyennek ismerte. Már ha egyáltalán ismerte. Mert Jane átvágta a palánkon, kihasználta és bolondot csinált belőle. Olyan dolgokat is tudott róla, amiket Luc nem akart a sajtóban viszontlátni: hogy szétedzette a térdét és nem volt százszázalékos formában. Nem volt normális. Hogy a bánatba engedhetett be egy göndör hajú, éles nyelvű, alacsony újságírónőt az életébe? Amikor eleinte nem is kedvelte. Hogyan kerülhetett ennyire a hatása alá? Ez a nő a feje tetejére állította az életét, és most ki kellett találnia, hogy verje ki a fejéből. Vissza kell szereznie a koncentrációját. Képes rá. Sokat harcolt már életében, és Jane Alcottnál hatalmasabb démonokat is legyőzött már, eltökéltség és idő kell hozzá. Darby bejelentette a csapatnak, hogy Jane jövő hét előtt nem fog visszatérni. Egy hét. Ha fizikailag is távol van, nem tarthat olyan sokáig, hogy egyszer s mindenkorra kiverje 338

Jane–t a fejéből, és csak a játékra összpontosítson. Egy hét múlva minden úgy lett, ahogy tervezte. Részben legalábbis. Megint helytállt a kapuban. Az érzelmek irányította, állatias erőfitogtatás helyett technikásán játszott. Csak Jane–t nem sikerült teljesen kivernie a fejéből. A hazatérés napján kívül–belül sebezhetőnek érezte magát. Nem akart mást, mint üldögélni a kanapén otthon, ejtőzni, lazítani, és agyament műsorokat nézni a tévében, amíg Marie haza nem ér az iskolából. Talán elmennek valahová, és beülnek vacsorázni, kellemes, megnyugtató este lesz. Tudhatta volna előre. A húgánál az egyik pillanatban helyükön voltak a dolgok, a következőben minden felborult. Az egyik pillanatban még az iskolai élményeivel szórakoztatta Lucot, aztán amikor levette magáról a bő pulóverét, Lucnak leesett az álla. A feszes póló alatt a melle sokkal nagyobb volt, mint egy hete. Nem akarta megbámulni, de önkéntelenül is észrevette a változást. – Rajtad meg mi van? – A Bebe felsőm. – A cickód sokkal nagyobb, mint egy héttel ezelőtt. Szilikonbetétes melltartót hordasz? Marie összefonta a karját, mintha valami perverz alakkal állna szemben. – Ez vízbetétes melltartó. 339

– Nem mehetsz ki benne az utcára. – Múlt héten végig ez volt rajtam iskolában. A rohadt életbe, fogadjunk, hogy az iskolatársai rajta legeltették a szemüket egész héten, amíg ő úton volt. Te jó ég, micsoda zűrzavar! Ha ez így megy, szét fog robbanni a feje. – Lefogadom, hogy az osztálytársaid is kiguvadt szemmel bámulták a dudáidat. Biztos a nyálukat csorgatták. – Dudáim? – háborodott fel Marie. – Fúj! Undorító vagy. Mindig csak szemétségeket mondasz. A duda nem is csúnya szó. Vagy az? – Én csak azt akarom elmagyarázni, hogy milyen rugóra jár a srácok agya. Ha ilyen szivacsos melltartóban flangálsz, amiből szinte kibukik a melled, könnyű prédának fognak tartani. Micsoda pedofil kretén, nézett Marie a bátyjára, és még ő akarja megvédeni a kispályás nyálcsorgatóktól. – Te tisztára beteg vagy. Beteg? – Nem vagyok beteg. Csak próbálom elmondani neked az igazat. – Nem vagy se az anyám, se az apám. Nem mondd meg, hogy mit csináljak. – Lehet, hogy nem vagyok az apád, se az anyád, sőt, az is lehet, hogy bátynak sem vagyok a legjobb, de rajtam kívül nincs senkid. 340

Marie elsírta magát. Elkenődött a sminkje. – Utállak, Luc! – Nem is utálsz. Csak kiborult a bili, mert szóltam, hogy ne flangálj szivacsos melltartóban. – Bezzeg te bolondulhatsz a szivacsos melltartóban flangáló nőkért! Igazság szerint neki újabban kis mellű nő lett a szenvedélye, sőt a mániája. – Álszent vagy, Luc. Bezzeg a barátnőid biztos szivacsos melltartóban járnak! Az összes nő közül, akit ismert, aki leginkább izgatta a fantáziáját, az nem is hordott melltartót. Mi következik ebből? El akarta engedni a füle mellett, amit Marie mondott, de már nem kellett sok ahhoz, hogy szétrobbanjon a feje. – Marie, tizenhat éves vagy! Nem flangálhatsz olyan melltartóban, amitől begerjednek a fiúk. Valami olyat kéne viselned, ami le van lakatolva – mint egy erényöv! – Humorizálni akart, de Marie most sem értékelte. Zokogásban tört ki. – Bentlakásos iskolába akarok menni – bömbölte, és a szobájába rohant. A bentlakásos iskola említésére Luc észhez tért. Már el is felejtette a bentlakásos iskolát. Ha Marie oda járna, neki nem kellene olyasmik miatt aggódnia, mint Marie szivacsos melltartója. Egyszerűbb lenne az élete. Mégsem tűnt jó ötletnek elengedni a lányt. Nyűgös és szeszélyes, de akkor is a húga. Kezdte megszokni a 341

társaságát, és a bentlakásos iskola egyáltalán nem is tűnt jó ötletnek. Luc Marie után ment és megállt az ajtóban. Marie az ágyon feküdt és a plafont bámulta, mint akit keresztre feszítettek. – Tényleg bentlakásos iskolába akarsz menni? – Örülnél, nem? – Én ezt nem mondtam. – Már megbeszélték. – És nem is igaz. – Csak meg akarsz szabadulni tőlem – szipogta. – Ezért máshol akarok iskolába járni. Tudta, hogy mit akar hallani a húga és hogy neki mit kell mondania. A lány gondolataival éppen úgy tisztában volt, mint a sajátjaival. Sokat hezitált már ezen. – Túl késő. Nem mész sehová. Nálam fogsz lakni. Hát így jártál. Marie kizökkent a mártírpózból. – És ha én menni akarok? – Akkor is. – Luc maga is meglepődött az elszántságán. Hiába akarsz elmenni, nem engedlek el. A húgom vagy, és azt akarom, hogy nálam lakj. Púp vagy a hátamon, de szeretem, hogy az agyamra mész – vonta meg a vállát. – Rendben. Akkor maradok. – Akkor jó. Luc ellökte magát az ajtókerettől és a nappaliba ment. A földig érő ablakból az egész öblöt belátta. Marie–val lehetett volna jobb a viszonya, ahogy az együttélés is, hiszen Luc legalább annyit volt távol, 342

mint amennyit a városban tartózkodott. De jobban meg akarta ismerni a húgát. Utána úgyis főiskolára megy és felnő. Az elmúlt tizenhat évben egy kicsit többet is törődhetett volna vele, mi tagadás, meg is lett volna rá a lehetősége, nincs kifogás. De annyira elvolt a maga kis életével, hogy nem is gondolt a húgára, most viszont szégyellte magát, hogy akárhányszor járt Los Angeles–ben, egyszer sem vette a fáradságot, hogy megnézze a testvérét. Hogy megismerje. Önző disznó volt, és fel sem merült benne, hogy az önzéssel bármi gond lenne – egészen mostanáig. Marie Luc mögé settenkedett, megállt előtte, könnytől nedves arccal, szétfolyó szemfestékkel, és hirtelen átkarolta a bátyját. – Szeretek itt lakni és az agyadra menni. – Jól van – ölelte meg. – Tudom, hogy nem helyettesíthetem se anyádat, se Aput, de igyekezni fogok, hogy boldog legyél itt. – Ma nagyon boldog voltam. – De azt a melltartót akkor sem veheted fel. Marie beletörődően felsóhajtott: – Rendben. Sokáig bámulták az ablakból a várost. Marie mesélt az anyjáról, elmondta Lucnak, miért tartja az öltözőszekrényén a megszáradt virágokat. Luc értette, de akkor is bizarrnak tartotta a dolgot. Marie elmondta, hogy Jane–nel is beszélgettek 343

erről, és Jane szerint majd elteszi őket, ha már túl lesz rajta. Jane. Mi legyen Jane–nel? Luc nyugalmat akart. És nem volt egyetlen nyugalmas pillanata sem, mióta Jane–t megismerte. Nem, ez nem igaz. Abban a pár hétben, amikor együtt voltak, igenis boldog volt. Először érezte úgy, hogy otthon van Seattle–ben. De mindez csak illúzió volt. Jane azt mondta, szereti. Lucnak ugyan volt annyi esze, hogy ne higgye el, de a szíve mélyén nem tudta figyelmen kívül hagyni és azt kívánta, hogy bárcsak igaz lenne. Hülye baleknak érezte magát. Holnap este megint találkoznak, egy hét után, és Luc tiszta szívből remélte, hogy a kezdeti fellángolás, amikor megszűnt számára a külvilág, már a múlté, és nem érez majd semmit Jane iránt. Hiába reménykedett. Nem így történt, amikor a nő másnap este besétált az öltözőbe. Luc már azelőtt érezte a jelenlétét, mielőtt felnézett. Mikor meglátta, megremegett a mellkasa és elállt a lélegzete. Átjárta a nő hangja, és ha akarta, ha nem, szivacsként szívta magába a szavait. Be kellett látnia, hogy szerelmes volt Jane–be. Semmi kétség. Szerelmes volt Jane–be és nem tudta, mit kezdjen mindezzel. Rég be kellett volna kötni a korcsolyáját, de ő csak ül és nézi, ahogy Jane közeledik felé, és minden lépésnél akkorát dobban a szíve, hogy majd kilyukasztja a mellkasát. Jane fekete ruhájában, hófehér bőrével, finom mosolyával olyan volt, mint mindig. Sötét hajából 344

néhány tincs az arcába hullott. Lucnak kényszerítenie kellett magát, hogy a korcsolyájával foglalkozzék, különben megragadja, magához szorítja, míg magába nem olvasztja a nőt. *** Jane számára is komoly próbatétel volt végigmenni az öltözőn és belenézni Luc szemébe. Tekintetét a korcsolyára szegezte. Figyelte, ahogy Luc beköti a korcsolyát, és a feje búbjának mondta: – Nagydarab, buggyant bölény. Jane–nek vissza kellett fognia magát, hogy ne érintse meg, ne simogassa meg a haját. – Azt akarom mondani, hogy nem áll szándékomban bármit is írni rólad. Luc ránézett. Összehúzta a szemöldökét, kék szemében zavar. – Azt várod, hogy higgyek neked? A nő megrázta a fejét. Szíve a férfi után kiáltott. Önmaga után. Az után, amit még csinálhattak volna együtt. – Nem, de ezt mindenképpen el akartam mondani neked. Még egyszer utoljára ránézett, aztán kisétált az öltözőből. Csatlakozott Darbyhoz és Caroline–hoz a sajtópáholyban, és bekapcsolta laptopját, hogy jegyzeteljen. – Hogy van az édesapja? – kérdezte Darby. Jane–ben fellángolt a bűntudat. 345

– Már jobban van. Hazaengedték. – Csodával határos felépülés – tette hozzá Caroline mindentudó mosollyal. Az első harmad után a Chinooks egy góllal vezetett, de az Ottawa Senators a másodikban belehúzott és egyenlített. A meccs végül kétgólos Chinooks–győzelemmel zárult. A meccs után Jane megint az öltöző felé vette az útját. Azon tűnődött, meddig bírja még ezt az egészet. A Luckal való folyamatos szembesülést nem bírta már elviselni. Úgy érezte, nem sokáig képes már tudósítani a Chinooks meccseiről, pedig imádta ezt a munkát és a jövője szempontjából sem utolsó ez a lehetőség. Mély lélegzetet vett és belépett az öltözőbe. Luc szokása szerint a szekrénye előtt ült, fedetlen felsőtesttel, karba tett kézzel. Úgy nézte Jane–t, mint egy rejtélyt. Jane igyekezett rövidre fogni a játékosokkal való beszélgetést, és kimenekült az öltözőből, nehogy elsírja magát előttük. Pedig biztosan azt hinnék, hogy az apja miatt sír, és a legrosszabb, ami történhet, hogy további csokrokat küldözgetnek. Jane majdnem kirohant az öltözőből, de a kijárat előtt megtorpant. Luc miatt maradnia kell és harcolnia érte. Még akkor is, ha Luc a szemébe mondja, hogy gyűlöli. Legalább megtudja. Megfordult és nekitámaszkodott a falnak. Pontosan ott, ahol egyszer Luc várt rá. A férfi jött elöl, pimaszul elegáns öltönyében és piros 346

nyakkendőjében. Tekintetét Jane–ébe fúrta. Jane szíve a torkában dobogott. Kihúzta magát, és a férfi elé lépett. – Van egy perced? – Mire? – Beszélni szeretnék veled. Szeretnék valamit elmondani. Fontos. Luc hátranézett, a folyosón sehol senki. Kinyitotta a takarítószertárt és betolta Jane–t. Felkapcsolta a villanyt, becsukta az ajtót. Itt csókolóztak akkor egyszer. Luc arca sem örömet, sem haragot nem mutatott, szeme fáradt volt. Nem látszódott rajta semmilyen érzés, semmi olyasmi, amit korábban látott rajta az öltözőben. – Azt hittem, mondani akarsz valamit. A nő bólintott és a becsukott ajtónak támasztotta a hátát. Luc illata zsigeri emlékeket és őrült vágyakat ébresztett fel benne. Nem tudta, hogyan fogjon hozzá. így aztán csak belekezdett. – Először is, nagyon sajnálom a Cicamaca– cikket. Lehet, hogy nem hiszed el, amit mondok, de nem baj. Akkor írtam, amikor kezdtem beléd szeretni, így egyszerűen kiírtam magamból a veled kapcsolatos ábrándjaimat. Be sem akartam küldeni. Csak magamnak írtam, de amikor elkészült, tudtam, hogy ez az egyik legjobb cikkem. – Ellökte magát az ajtótól és közelebb lépett Luchoz. Nem tudott a szemébe nézni és mindent elmondani, ami kikívánkozott belőle. – Amikor kész lett, tisztában voltam vele, hogy nem 347

küldhetem be, mert nem örülnél neki. Tudtam, mi a véleményed a rólad összeirkált hazugságokról. Egyértelművé tetted. – Luc hátat fordított neki. Jane egy fémpolcba kapaszkodott. – De mégis beküldtem. – Miért? Miért? Most jött a neheze. – Mert szerettelek, te meg nem szerettél engem. Nem jársz magamfajta csajokkal. Alacsony vagyok, lapos a mellem, és nem tudok öltözködni. Sosem jelentenék annyit a számodra, mint amennyit te jelentesz nekem. – Bosszúból csináltad? Jane hátranézett. Kényszerítette magát, hogy szembeforduljon Luckal. Hogy szembesüljön a szeméből sütő megvetéssel. – Nem. Ha csak bosszúból csináltam volna, névtelenül jelentetem meg. – Karba tette a kezét, mintha ezzel lefojthatná a kitörni készülő fájdalmat. – Azért csináltam, hogy véget vessek ennek a kapcsolatnak, mielőtt elkezdődött volna. Jó kifogásnak tűnt, rá lehetett volna fogni a cikkre, és elejét venni annak a mélypontnak, ahonnét most kell kimásznom. Luc a fejét csóválta. – Ennek nincs semmi értelme. – Már hogyne lenne! Lehet, hogy te nem látod. – Ilyen nyakatekert magyarázkodást még életemben hallottam. Jane szíve vérzett. Luc nem hisz neki. 348

– Sokat gondolkodtam ezen a múlt héten. Az összes párkapcsolatomból kimenekültem, hogy elkerüljem a csalódást. Most a Cicamaca–cikk volt ez a vészkijárat. Csak túl későn akartam kimenekülni. – Sóhajtott. – Szeretlek, Luc. Beléd szerettem, de féltem, hogy te nem viszonzod. Azt hittem, ez köztünk úgyis véget ér, de én ahelyett, hogy küzdöttem volna, hogy összetartsam, vagy mit tudom én… Csak azt tudom, hogy csúnyán ért véget. És én tehetek róla. Sajnálom. – Luc nem szólt, és Jane–nek nem sok hiányzott ahhoz, hogy teljesen összetörjön. Csak annyit tudott mondani: – Remélem, azért barátok maradhatunk. Luc kétkedőn felvonta a szemöldökét. – Azt akarod, hogy legyünk barátok? – Igen. – Nem. Jane sosem gondolta volna, hogy egyetlen rövidke szó ekkora fájdalmat tud okozni. – Nem akarok veled barátkozni, Jane. – Értem – lehajtotta a fejét és elindult az ajtó felé. Már sírni sem tud, elsírta az összes könnyét, gondolta, de tévedett. Már az sem érdekelte, hogy a Chinooks teljes csapata ott áll a folyosón. Ki kell jutnia, különben elsüllyed a szégyentől. Lenyomta a kilincset, húzta az ajtót, de semmi. Erősebben húzta, de az ajtó meg sem moccant. Elfordította a zárat, de nem nyílt ki. Luc tartotta zárva az ajtót.

349

– Mit csinálsz? – fordult hátra Jane. Orra csak pár centire volt Luc mellkasától, és betöltötte a férfi tiszta pamutingének és dezodorának illata. – Ne játszd meg magad, Jane! – Nem játszom. – Akkor miért mondod ki egy szuszra, hogy szeretsz, aztán meg azt, hogy legyünk barátok? – felemelte Jane fejét. – Vannak barátaim. Tőled többet akarok ennél. Önző vagyok, Jane. Ha nem lehetek a szerelmed, ha nem leszel teljesen az enyém, akkor semmit sem akarok tőled. – Odahajolt a nőhöz és megcsókolta. Ajka lágyan Jane ajkára tapadt és a nő szeméből patakzott a könny. Az ingénél fogva magához húzta Lucot. A szerelme lesz, és nem keres több kibúvót. Túlságosan is akarja. Luc végigcsókolta a nő arcát és a fülébe súgta: – Szeretlek, Jane. Hiányoztál. Nélküled egy nagy rakás szar az életem. Jane Luc szemébe nézett. – Mondd még egyszer! Luc a hüvelykujjával megcirógatta Jane arcát. – Szeretlek, és veled akarok lenni, mert megszépíted az életem. – Luc hátrasimította Jane haját. – Egyszer megkérdezted, mit látok, amikor a jövőbe nézek. – Tenyerét lecsúsztatta a nő karján és megfogta a kezét. – Téged – mondta, és végigpuszilta Jane ujjait. – Nem vagy már rám kiakadva? 350

Luc a fejét rázta és az ajkához érintette Jane ujjait. – Azt hittem, soha nem bocsátok meg neked, de nem. Nem igazán értem, miért küldted be azt a cikket, de már nem is érdekel. Az jobban megviselt, hogy hülyének éreztem magam, mint maga a cikk – a szívére tette Jane kezét. – Amikor láttam, hogy vársz, elszállt a mérgem, és tudtam, még nagyobb hülyének érezhetem magam, ha elengedlek. Rengeteg időnk van, ráérek megfejteni a titkaid. – Nincs több titkom. – Biztos, legalább még egy? – belecsókolt a nyakába. – Mint például? – Mint például az, hogy nimfomán vagy. – Ezt komolyan mondod? – Hát… igen. Jane megcsóválta a fejét, és kipréselt magából egy halvány „nem”–et, aztán kitört belőle a nevetés. – Csssss! – Luc magához húzta és a szemébe nézett. – Valaki meghallja és ránk nyit. Jane nem tudta abbahagyni a nevetést, így Luc kénytelen volt a szájával tapasztani be a száját. Jane ajka forró és hívogató volt, és olyan fesztelenül csókolt vissza, mint egy igazi nimfomán. Mert néha megesik az életben, hogy Ken nem Barbie–val jön össze. És ezért jutalmat érdemel. 351

UTÓJÁTÉK: Jane elbűvöl! Jane hódít! A Space Needle kilátóemeletén Luc lépett ki a liftből. Tőle balra egy vörös ruhás nő gyönyörködött a csillagos égboltban Seattle belvárosa fölött. Haja lágy fürtökben omlott a vállára és a lágy augusztusi szél pár szálat az arcába fújt. Épp az előbb fejezték be odalent a vacsorát, és amíg a férfi a számlát rendezte, a nő felszökött a kilátóba. A nő csábító vörös ajka a férfira mosolygott. A férfi így szólt: – Ilyen szép estén muszáj a csillagokat bámulni, nem igaz? A nő az ajkába harapott. Alig hallhatóan suttogta: – Te szeretsz bámulni? – Csinálni jobban! – átölelte és magához szorította kedvesét. – Most pedig a feleségemmel szeretném csinálni. – Nem is így van – igazította ki Jane, és odabújt Luchoz. Öt hete voltak házasok. Öt hete Luc minden áldott reggel Jane–nel ébredt, Jane–nel vacsorázott, Jane–nel pakolt be a mosogatógépbe. Nézte, ahogy fogat mos, ahogy zoknit húz. Ha ezeregy évig él, se hiszi el, hogy még ezek a szürke, hétköznapi dolgok is ennyire izgatóak lehetnek. 352

Leginkább munka közben szerette nézni. Ahogy ír: ahogy kipattan az a sok erotikus történet a fejéből. Ahogy a smink nélküli arcban megláthatta az igazi nőt. Az eljegyzésük óta Jane nem írt a seattle–i szinglik életéről. És Chris Evans is visszajött táppénzről, és átvette a sportrovatot. A Times elengedte Jane–t, aki a konkurenciához, a Seattle Post–Intelligencerhez szerződött sportújságírónak. Az esküvő szervezése egybeesett a Stanley–kupa fináléjával, és mivel Luc az idő nagy részét a városon kívül töltötte, Jane, Marie és Caroline vállalták magukra a szervezés oroszlánrészét. Ami ellen Luc nem berzenkedett: nem volt más dolga, mint megjelenni a szmokingjában és kimondani a boldogító igent. Ez volt a dolog könnyebbik része. Sokkal nagyobb erőfeszítés volt végignézni, ahogy az összes átkozott csapattársa megtáncoltatja a feleségét. Néhány hónappal az esküvő előtt a csapat döntőbe jutott, de a Colorado Avalanche–től a harmadik harmadban kikaptak, és a Chinooks nem nyerte meg a Stanley–kupát. Luc lehajtotta a fejét és Jane hajába fúrta az arcát. Majd jövőre. – Akarsz még menni valahova? – kérdezte Jane. Rengeteg időt töltöttek Seattle felfedezésével. Ők hárman: Luc, Jane és Marie. Jane ismerte az összes klassz helyet, és azokat is, amiket jobb, ha elkerül az ember. 353

– Haza akarok menni – mondta Luc. Marie Hannáéknál töltötte az éjszakát, és Luc szerette volna kihasználni a ritka alkalmat, hogy kettesben lehet a feleségével. – Mi a véleményed? A nő megfordult és karját a férje köré fonta. – Otthon lenni a legjobb. Luc is így gondolta. Ha Jane ott volt, ő máris otthon érezte magát. Senkit soha nem szeretett úgy az életben, mint a feleségét. Annyira szerette, hogy néha maga is megrémült. Most megölelte és a várost nézte. Szerelmes volt Jane–be. Igen, tudta, milyen színben tünteti fel mindez. Elveszett ember. Életfogytig bilincsbe verve. Egy alacsony, de erős egyéniségű nő korbácsütéseit nyögve. Hát igen, aki akarja, gondolhatja így is – kit érdekel?

354