Prof. Dr. David Gooding, Dr. John Lennox - Kereszténység - Illúziók Vagy Tények

KERESZTYÉNSÉG: Illúziók vagy tények? Prof. Dr. David Gooding Dr. John Lennox

-1-

EVANGÉLIUMI KIADÓ A könyv eredeti címe: Christianity - Opium or Truth? Második, javított kiadás Borító: B. Kováts Eszter ISBN 978-615-5189-31-9 A kiadásért felel az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 1066 Budapest, Ő utca 16. Felelős szerkesztő: Vohmann Péter Készült: fotoGold'Nyomda 2013/009, Budapest Felelős vezető: Borvető Béla

-2-

Tartalom 1. A keresztyénség: A nép ópiuma?.............................................. 6 2. A Biblia: mítosz vagy igazság? ................................................. 9 A keresztyénség: ópium vagy igazság? ................................... 9 Jézus nem kitalált személy ...................................................10 Jézus: senki sem ilyennek képzel egy hőst .............................12 Jézus Krisztus: emberré lett Isten?........................................14 Jézus Krisztus állításainak végső értékelése............................19 Mi közöm nekem mindehhez? ...............................................21 3. Nem tette lehetetlenné a modern tudomány az istenhitet? .........25 Modern mítosz ....................................................................25 Nyilvánvaló megtévesztés ....................................................26 Megint a modern mítosz.......................................................27 Újabb megtévesztés ............................................................29 A tudomány a hit oldalán áll .................................................30 Krisztus csodáinak természete ..............................................31 Egy kísérlet ........................................................................32 4. Nem minden vallás vezet Istenhez? .........................................33 Amit a vallások mondanak saját magukról .............................33 A vallások és a bűn problémája.............................................35 Krisztus megkérdőjelezhetetlen egyedisége ............................37 Túl szép, hogy igaz legyen? ..................................................39 Krisztus igazságigénye nem zsarnoki .....................................40 5. Nem hiábavaló a sok szenvedés, ha van Isten? .........................42 Az intellektuális probléma ....................................................43 Egy megoldás, amely ront a dolgon .......................................44 Válasz a gonoszság problémájára ..........................................46 A válogatás nélküli ítélet problémája .....................................47 Az emberi lét dicsősége és elkerülhetetlen ára ........................48 Isten biztonsági hálója .........................................................50 6. A gyötrelem problémája .........................................................53 Bámulatba ejtő bolygónk .....................................................53 Az emberiség viselkedése a fájdalommal szemben ..................55 Az emberiség viselkedése a haladás árával szemben ...............56 Isten célja a világ megalkotásával .........................................57 A szenvedő Isten ................................................................60 Az ember lázadásának következményei az 1. szakaszban.........61 Isten terve a teremtett világ helyreállítása .............................64 -3-

Aránytalanság a szenvedésben .............................................65 A szenvedés problémájának legjobb megközelítése .................68 A végső ellentét ..................................................................69 7. A szellemi megelégedettség keresése ......................................70 Keressük a megelégedést.....................................................70 Megelégedés az Istennel való jó kapcsolat által.......................71 Megelégedés az által, hogy azzá leszünk, aminek Isten szánt minket ....................................................................................74 Megelégedés azáltal, hogy úgy dolgozunk, ahogyan Isten elgondolta ...............................................................................76 Megelégedés azáltal, hogy tudjuk, mi történik ........................79 A megelégedéshez vezető út ................................................81 8. LÁBJEGYZETEK .....................................................................83

-4-

Előszó Ennek a könyvnek az első kiadása a beszámolók szerint segítséget jelentett annak a több mint félmillió embernek, akik kézhez kapták. Sokan írtak közülük, hogy hangot adjanak azoknak a nehézségeknek, amelyek akadályt jelentenek számukra a keresztyén üzenet elfogadásához vezető úton. Ez az átdolgozott és bővített kiadás - amely David Gooding professzor és dr. John Lennox tollából származó írásokat tartalmaz - arra hivatott, hogy őszintén szembenézzen ezekkel a kérdésekkel, megmutassa, hogy azok nem legyőzhetetlenek, és hogy létezik intellektuálisan elfogadható út, amely a Krisztusba vetett személyes hithez vezet. 1997 szeptember

-5-

1.A keresztyénség: A nép ópiuma? Kétségtelen, hogy a szegények iránt érzett őszinte részvét vezette Marxot, amikor kijelentette: „a vallás az elnyomott lények sóhajtása, a szívtelen világ szíve... a nép ópiuma". Ezzel a mondásával Marx nem csupán a hamis vallást kritizálta. Maga a Biblia egyébként nem kevésbé szigorú, amikor leleplezi a hamis vallást, mint Marx, amely szemet huny a munkásaikat kizsákmányoló szívtelen kapitalisták felett.1 Marx viszont minden vallást azzal vádolt, hogy az emberek úgy használják, mint kábítószert, amely a mennyről szóló káprázatos ígéreteivel tompítja fájdalmaikat. Így arra indítja őket, hogy elviseljék az igazságtalanságot, ahelyett, hogy küzdenének ellene. A marxista gyógyír ezért az volt, hogy először szabaduljunk meg minden vallástól, majd az emberrel, mint az igazi humanizmus szellemében vett emberrel lássunk hozzá az »új ember« kialakításához. „A Párt az új ember nevelését a legnehezebb feladatnak tekinti a társadalom kommunista átalakítása során. Amíg gyökerestül és mindenestül el nem távolítjuk a burzsoá erkölcsi alapelveket, amíg nem a kommunista erkölcs szellemében neveljük az embereket, és nem újítjuk meg őket lelkileg és erkölcsileg, addig nem lehet építeni a kommunista társadalmat2. Meglehetősen érdekes, hogy az Újszövetség ezen a ponton egyetért a marxizmussal, legalábbis abban, hogy sem a vallási rítusok, sem az erkölcsi erőfeszítés nem elég: semmi sem segít, csak az »új ember« megteremtése.3 Természetesen a marxizmus és a keresztyénség nem fog egyetérteni abban, hogy mi a baj az »ó emberrel«, hogy miféle »új ember« lenne kívánatos, és az »új ember« létrehozásának eszközeiben. Erről később több szó is esik majd. Egyelőre viszont térjünk vissza az ópium kérdéséhez. Ha igaz, hogy a vallás évszázadokon át és sok országban nyugtatószerként szerepelt, akkor az is igaz, hogy saját évszázadunkban a humanista filozófiák, mind a jobb-, mind a baloldaliak, erős élénkítő szerként hatottak. A jövőre vonatkozó ígéreteik hősies cselekedetekre és áldozatokra késztették az emberek jót és rosszat megkülönböztető belső érzékét annak érdekében, hogy segítsenek létrehozni az ígért utópiát. Ennek során milliók haltak meg az elmúlt fél évszázadban. Az ígért utópiát azonban nem sikerült elérni. Távolabbinak tűnik, mint bármikor. Ami ezeket a mostanra halott embermilliókat illeti, azok a remények, -6-

amelyeket ezek a humanista filozófiák keltettek bennük, és amelyekért odaadták az életüket, vagy amelyek miatt megfosztották őket életüktől, délibábnak bizonyultak. Mit mondjunk tehát arról a jó és rossz megkülönböztetésére képes ösztönös érzékről, amely mindannyiunkban megvan, amely által érezzük, hogy jogunk van az igazsághoz, és amely sok embert arra ösztönöz, hogy küzdjön annak eléréséért? Nyilvánvaló, hogy ezt nem a vallás ültette az emberi lényekbe, mivel az ateistákban ugyanolyan intenzíven működik, mint az istenhívőkben. Akkor honnan jön? Mennyire bízhatjuk rá magunkat a vezetésére, ha azt várjuk, hogy egy napon győzedelmeskedni fog az igazság? A Biblia azt mondja, hogy Isten a mi Teremtőnk adta ezt belénk. Mögötte ott áll az Ő teljes Isteni tekintélye. És bár mi és világunk gyakran elnyomjuk, eltorzítjuk, elhallgatjuk és megcsaljuk ezt az érzékünket az ember bűnének és Isten elleni lázadásának következményeként, de az ÚR egy napon igazságot szolgáltat. Isten igazságosan meg fogja ítélni a világot Jézus Krisztus által, és lesz utolsó ítélet is. Igazságot szolgáltat majd mindenkinek, aki valaha is élt ezen a földön.4 Ez egy rendkívül nagy ígéret. Érdemes küzdeni az igazságért és megállni a bűnnel, gonosszal és mindenfajta romlottsággal szemben. A jó és rossz iránti érzékünk érvényes, vagyis nem csupán illúzió. „De nem" - mondja a humanizmus -, „a jó és rossz iránti érzékünk léte nem ennyire jelzésértékű: egyszerűen az evolúciós fejlődés következménye". Így viszont nem lehet garancia arra, hogy bármely egyén vagy bármely generáció elégtételt nyer! Mivel pedig nincs Isten, és nem lesz utolsó ítélet, azoknak a millióknak, akik igazságtalanul szenvedtek a múltban a földön, senki sem fog igazságot szolgáltatni, még az eljövendő életben sem, mivel nincs is eljövendő élet. Sőt, a ma élő milliók számára az ebben az életben vagy az eljövendőben felragyogó igazság reménye ugyanígy csalfa káprázatnak bizonyul. Miféle ösztönzés az, hogy az azonnali vagy akárcsak egy jövőbeli utópia során megvalósuló igazság - amelyhez hasonlót e században ígértek nekünk -, talán sohasem fog célt érni? Ez nem ösztönöz. Még csak nem is nyugtat. Hanem nyomaszt. Fordítsuk most figyelmünket arra az állításra, hogy semmi sem segít, csak az »új ember« kialakítása. Itt a Biblia szívvel-lélekkel egyetértene Marxszal - szemben a népszerű vallás sok formájával. A Biblia azt tanítja, hogy az ember alapvetően gonosz. Szíve mindennél csalárdabb és javíthatatlan.5 Semmi, még a legjobb vallási rítusok vagy előírások sem, még az őszinte erkölcsi erőfeszítés sem javíthatja meg az ember gonosz szívét. Nem teheti őt elfogadhatóvá Isten számára, vagy alkalmas polgárrá bármilyen utópikus társadalom számára. Ha eltávolítják a gonosz emberi szívet, és helyére új szív, új lélek-szellem kerül, ez segít. Csak az a megoldás, ha személyes bűnbánat, illetve Isten megfeszített és -7-

feltámadott Fiába vetett személyes hit által létrejön az új ember, kibékül Istennel, és elnyeri a bűnbocsánatot, illetve az örök életet.6 A marxizmus ezzel ellentétben azt tanította, hogy az ember alapvetően nem gonosz, csak még tökéletlen, a kapitalista elnyomás miatt elidegenült és eltorzult. Szüntessük meg az elnyomást, és az ember a saját munkája által meg fogja váltani önmagát és társadalmát. A keserű tapasztalat azonban ismét csak azt mutatta, hogy ez a remény is délibáb. Minden évszázadban, és ez alól a miénk se kivétel, a legjobb politikai és gazdasági tervek futottak és futnak zátonyra, az ember önzése, irigysége, féltékenysége, kapzsisága, kéjvágya, iszákossága, lopása, hazudozása, kegyetlensége és gyilkolása miatt. A történelem azt mutatja, hogy az ember, ahogyan a Biblia is mondja, alapvetően bűnös és gonosz. Akkor hát hogyan lehet megváltani? Biztosan nem úgy, hogy függetlenedik Istentől: ez a problémáink oka, nem pedig megoldása. Vallási rituálék és jó cselekedetek által sem. Egy olyan emberrel beszélve, aki már nagyon vallásos volt, Jézus Krisztus így fogalmazott: „Ami testtől született, test az. És ami Szellemtől született, szellemi az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek".7 Etethetünk, gondozhatunk és képezhetünk egy kutyát, de ezzel sohasem fogjuk emberi lénnyé változtatni. Ahhoz, hogy ember legyen, újonnan kellene születnie. Az egyetlen módja annak, hogy egy bukott, bűnös emberi lény Isten gyermekévé legyen az, ha Isten Szelleme újjáteremti. Annak reménye, hogy ezt más eszközzel érjük el, délibáb.

-8-

2.A Biblia: mítosz vagy igazság?8

A keresztyénség: ópium vagy igazság? Tapasztalatom szerint különböző okok miatt úgy gondolják az emberek, hogy a Bibliának nem szabad és nem lehet hinni. Az egyik ok, sok ember szerint, hogy az Újszövetséget létezésének első 15 évszázada folyamán kézzel kellett másolni, ezért sok hiba és változás kerülhetett bele. Nem lehetünk biztosak, mondják, hogy amikor most olvassuk, valóban azt olvassuk-e, amit az eredeti szerzők írtak. Ezt a kifogást főként azok hozzák fel, akik nem tudják, mennyire meggyőzőek az Újszövetség eredeti szövegének bizonyítékai. Először is számos olyan kézirat van, amelyek az Újszövetséget, vagy annak részleteit tartalmazzák. Több mint 5000 van belőlük. Természetesen mindezekben a kéziratokban vannak másolási hibák, hiszen gyakorlatilag lehetetlen hosszabb dokumentumot kézírással hibátlanul lemásolni. Nincs két olyan kézirat, amely ugyanazokat a hibákat tartalmazná. Ezért, ha valamennyi kéziratot összehasonlítják egymással, az eredeti szöveget úgy lehet rekonstruálni, hogy 2 százaléknál is kevesebb bizonytalanság marad. Ennél a 2 százaléknál túlnyomórészt jelentéktelen nyelvészeti eltérésekről van szó, amelyeknek nincs jelentőségük a szöveg értelmét illetően. Azonfelül, mivel egyetlen tanításbeli kijelentés sem alapul kizárólag egyetlen versen vagy szakaszon, az Újszövetség ilyen kijelentése sem válik az ilyen csekély eltérések miatt kérdésessé, bizonytalanná. Azután az Újszövetség egyes kéziratai igen régen íródtak. Az Újszövetség tekintélyes része egy olyan kéziratban is ránk maradt, amelyet Kr. u. 200 körül írtak. A legrégibb meglévő kézirat, amely a teljes Újszövetséget tartalmazza, nem sokkal 360 után keletkezett, sőt lehet, hogy előbb. Gondoljuk csak meg, mit jelent ez. Vegyük azt a kéziratot, amelyet Kr. u. 200 körül írtak. Ez ma több mint 1800 éves. Milyen idős lehetett az eredeti szöveg, amelyről lemásolták? Ezt természetesen nem tudjuk. De könnyen lehet, hogy 140 éves volt, és ha igen, akkor abban az időben készült, amikor az Újszövetség számos szerzője még élt. Egy hasonlat segíteni fog. Néhány híres latin és görög szerző műve az ókorból - és itt úgy szólok, mint aki egész életét az antik, klasszikus irodalom tanulmányozásának szentelte -, csak néhány jóval később -9-

(azaz Kr. u. 7-9. században) keletkezett kéziratban maradt ránk. Ennek ellenére a klasszikus irodalom egyetlen alapos tudósának se jutna eszébe, hogy megkérdőjelezze: megbízhatóan adják-e vissza azt, amit az eredeti szerző írt. Ezekhez hasonlítva az Újszövetség szövegének hitelessége sokkal nagyobb. Ezért bizonyosak lehetünk abban, hogy amikor ma az Újszövetséget olvassuk, mindig azt tudjuk meg, amit az eredeti szerzők közölni akartak velünk. Ha a bizonyítékokat még tovább akarod tanulmányozni, prof. F.F.Bruce: „Az Újszövetség megbízhatósága" c. könyvét (Evangéliumi Kiadó) ajánljuk. Azt mondod, hogy a Biblia állításait nehéz elhinni? Különösen azt, hogy Jézus Isten fia, a testet öltött Teremtő, aki eljött hozzánk a földre, hogy közösséget vállaljon velünk, és kijelentse nekünk Istent? Sok ember képtelenségnek tartja, hogy hitelt adjon egy olyan könyvnek, amely ilyesmiket állít. Különben sem hisznek a Teremtő létezésében. Ezért eleve feltételezik, anélkül, hogy olvasták vagy tanulmányozták volna az Újszövetséget, hogy nem írhat le történelmi tényeket, ha azt állítja, hogy Jézus egy személyben Isten és ember is volt. Így visszatérnek ahhoz az elképzeléshez, hogy Jézus Krisztus alakját úgy, amint az Újszövetség mutatja be, az evangélisták találták ki.

Jézus nem kitalált személy Az érvelés kedvéért egy pillanatra tegyük fel, hogy az evangéliumok szerzői nem a valóságosan élt Jézust írták le, hanem csak kitalálták a személyét. Kiindulási „mintájuk" talán egy „paraszt-bölcs" volt, akiről mindenfélét költöttek, akit szabadon mindenféle túlzásokkal feldíszítettek, felnagyítottak. Az eredmény végül egy eszményi, emberfölötti, de kitalált alak lett, aki sohasem létezett abban a formában. Nos induljunk ki ebből a feltételezésből, és lássuk a következményeit. Ha Jézust irodalmilag „kitalálták", akkor először is elmondhatjuk, hogy már ez majdnem csoda. Sokat tudunk elképzelt irodalmi alakokról, és arról, hogy milyen nehéz meggyőző erővel „létrehozni" egy ilyen személyt. A világirodalom tele van ilyen alakokkal, akiket hol jól, hol kevésbé jól ábrázoltak. De még ha Jézus kitalált irodalmi személy volna is, senki sem tagadja, hogy világhírt ért el. Ahhoz hogy az evangéliumok szerzői egy ilyen híres alakot kitaláljanak, kiemelkedő irodalmi lángeszeknek kellett lenniük. Márpedig az ilyen színvonalon alkotó irodalmi lángeszek rendkívül ritkák: nem találkozunk velük minden sarkon. Itt pedig egyszerre négyen bukkantak elő. Kik és mifélék voltak ezek az emberek? Egyik halász volt, a másik adószedő, a harmadik orvos, a negyedik egy ismeretlen fiatalember. Elképzelhető, hogy ez a négy egyszerű ember valami csoda következtében ilyen szintű zsenivé vált volna? - 10 -

De menjünk tovább. Még a legragyogóbban ábrázolt, legélethűbb alakok is kitalált személyek maradnak az olvasó számára. Hogy úgy mondjam, nem lépnek le a lapról, nem elevenednek meg, és nem válnak az olvasó számára valóságosan létező személlyé, személyes ismerőssé, akivel személyes kapcsolatuk lehet. Érthető módon nem! Pedig éppen ez az, ami ezzel az állítólag kitalált személlyel, Jézus Krisztussal történt. Húsz évszázad alatt embermilliók számára valóságos élő személlyé vált, akivel - állítják - személyes kapcsolatuk van; akit annyira szeretnek, hogy készek meghalni érte, mint ahogy ezrek és ezrek meg is tették. Nos, őrültnek tarthatod ezeket az embereket, amiért így gondolkoztak Jézus felől. Pillanatnyilag nem kívánom, hogy egyetérts. Egyszerűen csak a vitathatatlan tényt állítom: Ha Jézus valóban csak elképzelt, az evangéliumok szerzői által kitalált alak volt, akkor ezek a szerzők egy olyan személyiséget formáltak, aki milliók számára élő személlyé lett, akiről úgy érezték, méltó arra, hogy szeressék, és aki minden odaadást és áldozatot megérdemel. Ezzel olyan mesteri irodalmi teljesítményt értek el, amely páratlan az egész világirodalomban. A csoda nem lenne túl erős szó erre. Ezért álljunk neki magasztalni őket? Természetesen van néhány (rendkívül kevés) alakja az irodalomnak, akik valóságos személyként ismerünk és felismerünk. Ezek egyike Szókratész, ahogyan őt Platón ábrázolja. Platón Dialógusai nemcsak filozófiai művek, hanem a világirodalomhoz is hozzátartoznak. Mégis a bennük megjelenő Szókratész nemzedékről nemzedékre valóságos személy benyomását tette az olvasókra, akinek jellemvonásait mindenütt felismerték, egészen odáig, hogy egy-egy Szókratészről szóló apokrif vagy másodrendű mű olvasásakor azonnal így szólnának: „Nem, a valódi Szókratész soha nem cselekedett volna így." De Szókratész azért hat ránk így Platón Dialógusaiban, mert nem Platón találta ki. Valóságos történelmi személy volt, aki valóban élt. Lehet, hogy Platón meglehetősen finomítva ábrázolta Szókratészt, de Szókratész személye és jelleme nem Platón szüleménye. A helyzet éppen fordított: Szókratész jellemének hatására lett Platón filozófus és „irodalom-művész". Ez Jézus Krisztusra is érvényes, csak még inkább. Noha az egész világ elismeri, hogy a Platón Dialógusaiban szereplő Szókratész valóságos történelmi személy volt, nagyon zavartnak gondolnád, aki azt állítaná, hogy őt, mint élő személyt ismeri, illetve személyes kapcsolata van vele. Napjainkban senki sem hal meg Szókratészért. De ma is vannak, akik a halálba mennek az Újszövetség Jézusáért. Mert Ő nem képzelt irodalmi vagy vallási alak, akit az evangéliumok szerzői kitaláltak. Az evangéliumok valóságos történelmi személyt írnak le, aki Tibériusz császár idején Izráelben élt, meghalt, és ahogy a keresztyének vallják, halottaiból feltámadt, és ma is él.

- 11 -

Jézus: senki sem ilyennek képzel egy hőst De ne siessünk. Maradjunk egy pillanatra annál a feltételezésnél, hogy valaki kitalálta Jézus személyét. Azután bemutatta ezt a személyt a világnak, ahol egészen eltérő kultúrájú népekre mindjárt annyira hatott, hogy vallási eszményképükké tették. Ez a feltételezés azonban az első akadálynál megbukik. Minél többet tudunk az akkori idők legfontosabb kultúráiról, annál világosabb számunkra, hogy ha Jézus személye nem lett volna történelmi valóság, senki sem találta volna ki, még ha képes is lett volna rá. Az evangéliumok Jézusa senki hősökről alkotott elképzelésének nem felelt meg. Mindannyian - görögök, rómaiak és zsidók - pontosan az általuk elképzelt hős ellentétét látták benne. Vegyük elsőnek a zsidókat, mégpedig nemcsak azokat, akik Jézus ellenségei voltak, hanem azon viszonylag keveseket, akik első követői voltak. Ők maguk mondják el nekünk - és ezt bizonyos, hogy nem találták ki -, hogy volt idő, amikor ők is elhagyták Jézust, mert oly éles ellentéte volt annak, amit egy hőstől elvártak volna.9 Elképzelt hősük egy messiási alak volt. Mint a Makkabeusok10: erős, katonás típus, aki vallásos eszméktől lelkesítve harcra kész (angyalok segítségével, ahogyan sokan és buzgón hitték), hogy legyőzze a hódítót, aki leigázta országukat, és elnyomta nemzeti vallásukat. Ám amikor Jézus és a felsőbbség közt a tetőpontjára hágott a feszültség, és jöttek, hogy elfogják, Jézus nem tanúsított ellenállást, azt sem engedte, hogy tanítványai harcoljanak érte. Sőt, tudatosan hagyta, hogy elfogják. Ezen a ponton legtöbb követője megvetve elhagyta. Ez nem az ő hősük volt! És sokan a ma élő zsidók közül - kivált Izráelben hasonlóképpen éreznek. Szülővárosomban van egy zsidó barátom, akinek éppen csak sikerült Hitler gázkamráitól megmenekülnie. Ő őszintén mondja: „A te Jézusod gyönge ember. Ilyen nem lehet az én Messiásom. Az én filozófiám az, hogy ha valaki megüt, annak én visszaütök." Jézus első tanítványai is így gondolkoztak. Csak Jézus feltámadása tanította meg őket valami másra, és tudta gyökeresen megváltoztatni a Messiásról alkotott elképzelésüket. Vagy nézzük a korabeli görögöket. „Hősképük" (legalábbis a gondolkodóké) vagy tökéletes epikureus 11 volt, aki - amennyire lehetséges - került minden szenvedést és örömet, amely megzavarhatná nyugalmát, vagy az eszményi sztoikus12, aki mint az értelem embere elnyomja érzéseit, és teljes nyugalommal néz szembe mind szenvedéssel, mind halállal. Emlékszünk, hogy Platón Szókratésze milyen rendíthetetlen derűvel és nyugalommal itta ki a méregpoharat. Mennyire más az evangéliumok Jézusa, a Gecsemáné-kertben kíntól és haláltusától gyötörten, annyira hogy véres verejték hullott alá homlokáról, amikor kérte Istent, hogy ha lehetséges, ne kelljen kiinnia a - 12 -

keserű poharat, és aki a kereszten mindenki füle hallatára így kiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engem?"13 Bizonyára nem az az ember volt, akit a görögök hősnek ismertek volna el, vagy akit egy görög filozófus eszményképének választott volna, akire felnézhet. Ami a rómaiakat illeti, a filozófia iránt érdeklődők között legtöbben a sztoicizmusra esküdtek, a politikusok és katonák pedig, akik Jézussal kapcsolatba kerültek, a valóságtól idegen, zavaros fejű embernek tartották. Úgy beszélt magáról, mint királyról, aki azért jött a világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. „Mi az igazság?" - kérdezte Pilátus, akinek istene végső soron a hatalom volt.14 Heródes komikusnak találta Jézus igényeit, és katonái úgy gondolták, hogy az olyan „király" mint Jézus, a legdurvább tréfákat érdemli. Nyilvánvaló, hogy Jézus mindannak ellentéte volt, amit az emberek eszményi hősnek tartottak, politikai, filozófiai vagy vallási téren egyaránt. Nem „kitalált" hős volt, és még ha elképzelt alak is lett volna, akkor sem gondolta volna senki egy pillanatig sem, hogy olyan ideál lenne, aki állandóan nagy tömegekre fog hatni. A keresztyénség legnagyobb igehirdetője és misszionáriusa, Pál, írásaiban megvallja, hogy a megfeszített Jézus hirdetése a zsidóknak álladóan botránkozás, a görögöknek pedig bolondság volt. Ha Jézus halottaiból való feltámadása nem lett volna tény, az első tanítványok minden belé vetett hitüket feladták volna. És persze sohasem írták volna meg az evangéliumokat. Természetesen mindez egészen másként fest, ha kétezer éves történelmi távlatból tekintünk vissza. A rómaiak, akik kigúnyolták Jézust, végül elveszítették birodalmukat, és Tibériusz császár a nyugat nagy tömegei számára eltűnt a történelem homályában. Ezzel szemben ma sokmillió ember úgy tekint Jézusra, mint a legnagyobb királyra, aki valaha élt, és önként engedelmeskedik neki. Azonkívül az az elv, hogy ne viszonozzuk gonosszal a gonoszt - amely elvet Jézus személyes magatartásával mutatott be, amikor harc nélkül megadta magát ellenségeinek, sőt imádkozott azokért, akik megfeszítették Őt -, nos ez az elv kivívta magának a világ tiszteletét (még ha engedelmességét nem is követik), és mégis ma is kihívás értelmetlen brutalitásunk és agresszivitásunk számára. A kereszt szégyenfa helyett a legnemesebb magatartás kifejezője lett, amelyet valaki is tanúsíthat. Nagy az ellentét Szókratész nyugalma és Jézus félelmetes gyötrődése között a halál előtt, és vallomása, hogy Isten egy időre elhagyta. Jézus nem görög filozófus volt, halála ugyanakkor végtelenül többet jelent mint egy görög filozófusé. A Biblia nyelvén szólva itt Isten Báránya hordozta el a világ bűneit, és az Ő szenvedése tette lehetővé, hogy büntetésünk elmaradjon.

- 13 -

Erről később még többet mondok. Pillanatnyilag ez az első fő érvem: ha feltételezzük, hogy Jézus Krisztus kitalált személy, akkor az a megoldhatatlan probléma, hogyan sikerült az evangéliumok szerzőinek mindezt kitalálniuk, sőt miért találtak ki egyáltalán egy ilyen személyt?

Jézus Krisztus: emberré lett Isten? Sokak számára leginkább azért nehéz elhinni, hogy igaz az Újszövetség, mert azt állítja, hogy Jézus több, mint ember, Ő testté lett Isten. Azt mondják, ez bizonyára babona, amely abban gyökerezik, hogy régen az emberek sok istenben hittek, és azt képzelték, hogy az istenek gyakran rendkívüli emberi lények formájában meglátogatták a földet. Nos, kedves olvasó, gondolkodhatsz így, csakhogy a tények egészen mást mutatnak. Régen a világ minden népe hitt abban, hogy sok isten van, akik időnként meglátogatták a földet - azaz minden nép -, egy kivételével. Ez a kivétel: a zsidó nép, amelyhez az Újszövetség csaknem minden szerzője tartozott. Szigorúan egyistenhívők voltak. Megvetették a többi népet értelmetlen többistenhitük miatt, és amiatt, hogy királyaikból vagy hőseikből isteneket csináltak. Isteni tiszteletet igényelni valaki számára a teremtő Istenen kívül, számukra olyan súlyos káromlás volt, hogy halállal büntették. Vallási gyakorlatukban az ország minden otthonában századokon át azt tanították, hogy naponta el kell mondani alapvető tanítását: „Halld meg Izráel, az Úr, a mi Istenünk egy Úr".15 Ilyen emberek egy pillanatig sem hitték volna, hogy a Názáreti Jézus több mint ember, ha megcáfolhatatlan bizonyítékok nem kényszerítették volna őket erre. A bizonyítékok közt az volt a legfontosabb, hogy maga Jézus Krisztus cselekedeteivel, azok hatásával, valamint egyértelmű kijelentéseivel kifejezetten azt állította, hogy egyenlő Istennel. Ez arra indít engem, hogy megvalljam: számomra az egyik legfőbb ok, amiért elhiszem, hogy Jézus Isten Fia, hogy Ő MAGA MONDTA EZT. Tudom, hogy reménytelenül naivan hangzik, de mielőtt hiszékeny baleknak bélyegeznél, engedd meg, hogy megmagyarázzam mit is értek ezen. Tegyük fel, hogy egy napon szakvéleményt szeretnék kérni valami zenével kapcsolatos kérdésről. Nem fordulhatok akárkihez, még a szomszédomhoz sem, aki jó orvos, de nem zenei szakértő, hanem a legjelentősebb zenetanárokkal kell tanácskoznom, akiket csak eltudok érni. Ha fel tudnám támasztani Bachot vagy Beethovent, természetesen velük tanácskoznám meg a dolgot. Most tegyük fel, hogy nem zenei, hanem etika kérdéseim vannak. Nyilván ismét csak a legkitűnőbb szakértőkhöz fordulnék tanácsért, akiket csak el tudok érni. És ez természetesen Jézus Krisztushoz vezetne. Senki sem tanított magasabb, tisztább etikát, mint Ő. „Hegyi beszéde" - 14 -

felülmúlhatatlan mérték marad. Te is ellenőrizd, kedves olvasó. Próbálj meg csak egy hétig a Hegyi Beszéd szerint élni!16 És ezzel el is érkeztem a lényeghez. Ha végigkísérem a Názáreti Jézust az Újszövetségen át, akkor erkölcsi magatartásról szóló tanítása és szent élete leleplezi, hogy bűnös vagyok. Nincs szükségem külső bizonyítékra, hogy megállapítsam: igaza van - ösztönösen ezt érzem a szívemben. És akkor jön a meglepő tény: ez a Jézus Krisztus, akinek erkölcsi tanítása kifogástalan volt, élete pedig megfelelt tanításának, azt állította, hogy Ő Istennel egyenlő. Mit kezdjek ezzel az állításával, vagy inkább azzal, hogy Ő volt az, aki ezt állította? Mondjam azt, hogy a Hegyi Beszéd szerzője szándékosan hazudott? Ha igen, akkor ő volt a legnagyobb képmutató, a legmegvetendőbb csaló, a leggonoszabb ámító, aki csak valaha is élt a földön. Csakhogy aki gondosan elolvassa az evangéliumokat, az semmiképp sem juthat arra a következtetésre, hogy Jézus tudatos csaló volt. Ha kételkedsz ebben, még egyszer olvasd végig az evangéliumokat, választ keresve erre a kérdésre. Bizonyára jól meg tudod ítélni a jellemeket, erre szükséged van, hogy boldogulni tudj a világban. Gyakorold ítélőképességedet Jézuson! Értékeld jellemét, ahogyan az evangéliumok alapján látod. Meg vagyok győződve arról, hogy akármilyen következtetésre fogsz jutni, az nem az lesz, hogy Jézus szándékos csaló volt. Erre azt mondod, hogy Jézus tévedhetett, anélkül, hogy tudatos csaló lett volna. De gondold csak meg, hogy ez mit jelent. Azok az emberek, akik istennek tarják magukat, nagyzási mániában szenvedő elmebetegek. Jézus ezek szerint elmebeteg volt? Ha igen, akkor nagyon kevés ember volt valaha is normális. S ami a nagyzási mániát illeti, lehetetlen Jézus magatartását és szavait az Újszövetség híradása alapján vizsgálni, és ilyen következtetésre jutni. Az Jézus, aki meggyőződéssel mondhatta: „Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek. Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok"17 - az nem Hitler vagy Mussolini volt. Vagy ha valóban nagyzási hóbortban szenvedett, bárcsak még több ilyet adna nekünk Isten. Mert egyszerűen tény, hogy Jézus több embernek adta vissza szellemi-lelki egészségét és állhatatosságát, mint bárki más ezen a világon. Szavait olvasván milliókat szabadított meg a lelkiismeret-furdalás gyötrelmétől. A vele való naponkénti közösség milliókat oldott fel romboló szokásaik kötelékeiből, adott nekik önbecsülést, új életcélt, és szabadított meg a halálfélelemtől. Természetesen Jézus Krisztus volt az, aki azt tanította nekünk, hogy Isten szeret. Ha az olvasó egyáltalán hisz Istenben, valószínűleg magától értetődőnek tartja, hogy az Isten szeretet. Talán még azt is feltételezi, hogy a régiek fel tudták ismerni, hogy az Isten szeretet. Csakhogy én - 15 -

akármennyit tanulmányoztam a görög és latin szerzőket, egyetlen írót vagy filozófust sem találtam, aki azt állította volna, hogy az Isten szeretet. Mindenható - az igen; jó, tárgyilagos, abszolút értelemben, aki az ember jó magaviseletét helyesli, és rossz tetteit helyteleníti. De szeretet? Pozitív, melegszívű, együtt érző és önfeláldozó szeretet az emberiség iránt? Soha senki sem gondolt erre és tanított úgy, ahogyan Jézus Krisztus. Senki sem tett ilyen szívet megindító közvetlen kijelentéseket, mint pl.: „Ugye öt verebet adnak két fillérért. Mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok" (Lk 12,6-7). Vajon elmebeteg szavai ezek? És azután természetesen senki sem fejezte ki még úgy Istennek az emberiség iránti szeretetét, ahogyan Jézus, amikor önmagát feláldozta a Golgotán. Bátor és nemes férfiak és nők ezrei viseltek el gyötrelmeket és kínokat, míg végül életüket is odaadták országukért, barátaikért, vagy tiltakozásul a gonosz uralom ellen. Joggal nevezzük őket hősöknek. De egyáltalán nem értettük meg a dolog lényegét, ha azt feltételezzük, hogy az Újszövetség nem állít többet Jézusról, csak azt, hogy hős. Amit állít róla, amit Ő állított saját magáról - az mind az irodalomban, mind a vallás területén EGYEDÜLÁLLÓ. Nyilvános szolgálatának kezdetén (nem csak megfeszítése után) hirdette előfutára, Keresztelő János, hogy Jézus Isten Bárányaként jött, hogy elvegye a világ bűneit. „Másnap látta János Jézust, amint jő felé, és így szólt: Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét" (Jn 1,29). A megnevezés, amelyet itt János használ, „az Isten Báránya" megmutatja, hogy Jézus AZÉRT jött, hogy mint bűnt eltörlő áldozat meghalljon. Vagy ahogyan Péter apostol később kifejezte: „...nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága vére, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén" (1Pt 1,18-19). „...bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk" (1Pt 2,24). „...Krisztus is szenvedett egyszer bűnökért, az igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket..." (1Pt 3,18). Jézus Krisztus azt mondta, hogy EZ volt világra jövetelének legfontosabb célja. Ezt a következő tény teszi világossá: A megfeszítés előestéjén ünnepélyes cselekedetet rendelt el, amellyel később - 16 -

követőinek kell megemlékezniük róla. Rendkívül fontos, hogy megismerjük ennek az ünnepélyes megemlékezésnek a lényegét. Nem arra kérte követőit, hogy összejöveteleiken valamely látványos csodatételéről beszéljenek, mert ezzel arra utaltak volna, hogy Jézus fő szolgálata a csodatevés volt. Nem is arra kérte őket, hogy erkölcsi tanításaiból válasszanak egy csokorra valót, és olvassák fel a többiek előtt. Ezzel arra utaltak volna, hogy életének legfőbb célja az volt, hogy filozófiát tanítson. Nem, Jézus arra kérte őket, hogy az Ő megtört testének és kiontott vérének jelképeként vegyék a kenyeret és a bort, és arra emlékezve fogyasszák el, hogy Ő odaadja testét és kiontja vérét a kereszten, hogy bűnbocsánatot szerezzen nekik.18 Az első keresztyének megértették, hogy Jézus Krisztus eljövetelének legfontosabb célja volt, hogy önmagát ÁLDOZATUL ADJA bűneikért. Ez világossá válik abból a tényből, hogy - a tudósítások szerint - kezdettől fogva összejöttek, hogy elvégezzék ezt az ünnepélyes cselekedetet. Ez volt a központja és szíve mindannak, amit Jézus Krisztus állított, és amiért kiállt. Jézus Krisztusnak ez az önfeláldozó szeretete győzte le az emberek ellenállását, és nyerte meg követők millióinak háláját és személyes odaszánását. Ezek mindnyájan elmondják Pállal együtt: „...azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem" (Gal 2,20). Mindez a kérdés magvához vezet minket. Jó és nyilvánvaló oka van annak, miért nem állította más, hogy azért jött el a világra, hogy meghaljon a világ bűneiért. Aki ezt állítja, az azt jelenti ki, nem hős, sem nem mártír, hanem több mint ember, a testté lett Isten. Mert CSAK AZ, aki maga az örökkévaló Isten, hozhat megfelelő áldozatot az egész világ bűneiért. Ezt az olvasó is rögtön belátja, ha elképzeli, hogy egyik barátja komolyan azt állítaná: megszületésének egyetlen célja, hogy meghaljon a világ bűneiért. Ebben az esetben nyilván orvoshoz fordulna. Barátjának ezt az állítását őrültség jelének tekintené. Jézus Krisztus pedig ezt jelentette ki. Már fentebb láttuk, hogy ezt nem az Újszövetség szerzői találták ki. Jézus magatartása pedig a legkisebb mértékben sem utal arra, hogy nagyzási mániában szenvedő elmebeteg lenne. Valójában ez az állítása az egyik dolog - ha egy pillanatra személyes lehetek -, ami meggyőzött arról, hogy Ő valóban az Isten Fia. Egyfelől diagnosztizálja alapvető problémámat, mint emberi lényét, másfelől felkínálja ennek a problémának az egyetlen elfogadható megoldását. Hadd magyarázzam meg. Minden más vallás és filozófia a maga módján szüntelenül azt tanítja, hogy legyek jó. Ez lehet, hogy segít valamelyest, azt tanítgatja, hogy - 17 -

jónak kellene lennem. Nem kell, hogy a filozófia vagy vallás mondja ezt nekem. Nem az a problémám, hogy ezt nem tudom, hanem az, hogy számtalan esetben nem voltam jó. (És ahogy látom, embertársaim hasonló helyzetben vannak.) És ez bizony hatalmas probléma. Mit kezdjek a múltam bűneivel? Amikor nemcsak Isten, de még a saját magam előírásait sem tartottam meg. Megalkudtam, és saját értékeimet sárba tapostam. Hogyan találhatok bocsánatot? Mert ha arra az elhatározásra jutok, hogy nem törődöm a múltban elkövetett bűneimmel, akkor ezzel együtt azt is megállapítom, hogy a saját értékeim sem számítanak. Ha én is közömbös vagyok a saját magatartásom iránt, akkor végül magamnak sem számítok, hiába vagyok felelős érte. De tegyük fel, nem közömbös számomra, hogy mi az én mércém, és az sem, hogy mi Isten mércéje, és Isten nem szállítja le mércéjét sem nekem, sem másoknak. Akkor törődnöm kell a bűneimmel. Hogyan találhatok megbocsátást a múltamra, amely ugyanakkor nem semmisíti meg saját értékeimet és jelentőségemet, nem is beszélve másokéról. És ez, kedves olvasó, éppúgy érvényes rád, mint rám. Krisztus éppen ezen a ponton találkozik velünk. Ő azt állítja magáról, hogy van hatalma a bűnt megbocsátani, anélkül, hogy elnézné azokat, vagy lejjebb adná Isten mércéjét. Nem állítja, hogy nem számít, amit tettünk. És ragaszkodik ahhoz, hogy ki legyen fizetve érte a büntetés. Azután azonban elmagyarázza, hogy ez a fő oka annak, amiért a földre jött. Ő az, akinek a törvényét megszegtük, és így megérdemeltük a büntetést, ugyanakkor azonban Ő a Teremtő, aki minket is teremtett. Irántunk való szeretetéből és hűségéből magára vette bűneink terhét, és szenvedésével a Golgotán kifizette az érte járó büntetést. Ezáltal törvénye és a mi értékeink megmaradtak, és mégis lehetővé tette számunkra, hogy bűnbocsánatot nyerjünk, ha kérünk. Pontosan ez az, amire nekem és neked szükségünk van. Krisztus megértette nyomorúságunkat. És úgy oldotta meg, ahogy senki más nem tudta volna. Ő egyedülálló ebben, s ha találkozol állításaival, biztos lehetsz benne, hogy ezt a kérdést csak egyszer kell eldöntened az életben. Senki más nem jött, és soha nem is fog azzal jönni, hogy Ő a te Teremtőd, aki szeret téged, aki emberré lett Istenként eljött, hogy meghaljon érted, hogy bűnbocsánatot szerezzen neked. Jézus Krisztus az egyetlen, aki valaha is ezt állította. Állítása teljesen közvetlen és személyes. Azt mondja, hogy meghalt érted. Ez azt jelenti, hogy neked is egészen személyes választ kell adnod erre az állítására.

- 18 -

Jézus Krisztus állításainak végső értékelése Jézus Krisztus állításainak érvényességét végső soron két tény erősíti meg: feltámadásának objektív bizonyítéka, másrészt az a szubjektív bizonyosságunk, hogy Isten a szívünkben bizonyosságot tesz, ha - az objektív bizonyíték által meggyőzve - megnyitjuk szívünket Krisztusnak, és befogadjuk mint személyes Megváltónkat. Első tehát a feltámadása. Ismeretes ugyanis, hogy az újszövetség valamennyi szerzője azt állítja: Jézus Krisztus a halála és temetése utáni harmadik napon, valóságos emberi testben, szó szerint feltámadt a halálból. Talán ezen a ponton azt állítod, kedves olvasóm, hogy mindazok, akik hisznek Krisztus feltámadásában, bizonyára intellektuális öngyilkosságot követtek el, mert tudjuk, hogy manapság nem történnek olyan csodák, mint a feltámadás: a tudomány „bebizonyította" ennek lehetetlenségét. Valójában azonban ma sem „tudjuk", sem a tudomány nem „bizonyított be" ilyesmit. És ha te úgy gondolod, hogy igen, akkor nem vagy olyan jó természettudós, mint amilyennek tartottalak.19 Csakhogy - tiltakozol - a természettudomány törvényei azt mutatják, hogy egy holttest semmiképp sem kelhet életre. Pontosan ez az, amit nem tesznek, nem is tehetnek a természettudomány törvényei. Mert a természettudomány törvényei nem valami abszolút törvények, amelyek valahol az égben vannak felírva. A tudomány törvényei mindössze leírások, amelyeket tudósok dolgoztak ki - amiért őszinte elismerés és megbecsülés illeti őket -, megállapították, hogyan működik normálisan a világmindenség; vagyis annak az a parányi része, amelyet eddig képesek voltak tanulmányozni és megérteni. De van két dolog, amelyeket ebben az összefüggésben meg kell gondolnunk. Először is - ahogy ti nyilván nálam jobban tudjátok – vannak napjainkban világűrkutatók, akik komolyan állítják, hogy a világmindenségben vannak úgynevezett fekete lyukak, és hogy ezekben a fekete lyukakban nem működnek a természeti törvények. Ha tehát visszafelé követjük a fizikai törvényeket, elérkezünk egy olyan ponthoz, amelyen túl már nem tudjuk, hogy mi történt, mert a fizikai törvények nem érvényesek. Elérkeztünk tehát oda, amit a világegyetem szingularitásának neveznek. Nos, tudom, hogy nem minden világűrkutató fogadja el ezt az elméletet. 20 Csak azt akarom ezzel mondani, hogy azokat a természettudósokat, akik úgy gondolják, hogy a világmindenségben vannak ilyen szingularitások (egyedülálló jelenségek), nem vádolják intellektuális öngyilkossággal. Az igazi természettudósok nincsenek azon a véleményen, hogy a fizika törvényei előre beigazolódnak, még mielőtt - 19 -

megvizsgálták volna a bizonyítási anyagot, sem pedig azt nem állítják, hogy a definíciók alapján a világmindenségben ne lehetnének a szokásostól eltérő sajátosságok. Ahhoz, hogy eleve kijelenthessük, hogy a világmindenségben soha nem lehetnek a törvényszerűtől eltérő jelenségek, a tudománynak először teljesen meg kéne értenie az egész világmindenség minden részének működését. A tudomány azt aligha érheti el. Másodszor: mindig arra kell gondolnunk, hogy a természettudományos törvények csak azt tudják velünk közölni, ami normál körülmények között történik, ameddig semmiféle külső behatás nincs világunkban. Csakhogy a természettudomány önmagában nem tudja megmondani, hogy volt-e ilyen külső hatás a múltban, vagy lesz-e a jövőben. A történelemhez és nem a természettudományhoz kell fordulnunk annak érdekében, hogy megtudjuk, voltak-e ilyen külső hatások a múltban. Természetesen mindnyájan - keresztyének és nem keresztyének - egyetértünk abban, hogy ilyen külső hatások rendkívül ritkák lehettek. A csodák definíció szerint ritkák. (És maga a világmindenség is csak egyszer keletkezett. Ezért az ilyen esemény megtörténésének valószínűsége nagyon csekély.) És mégis, hogy visszatérjünk a témához: ha te eleve eldöntötted magadban, hogy márpedig csoda nem történhet, és nem vagy hajlandó megvizsgálni a bizonyítékot, amely szerint valamikor csoda történt, akkor magatartásod nem természettudományos, hanem maradi. Nos, ez alkalommal nem tudom részletesen tárgyalni a feltámadásról szóló bizonyítékokat. Túlságosan sok van belőlük ahhoz, hogy ezt most megtehessem: legalább öt előadás kellene hozzá, nem pedig ez az öt perc, amennyi most rendelkezésemre áll. De hadd mutassak rá a következőkre: ha nem vagy hajlandó hinni a feltámadásban, akkor egész sereg probléma tornyosul eléd, egy közülük különösen kimagaslik. Senki sem tagadja a keresztyén gyülekezet létezését. Azt sem vitatja senki, hogy nem mindig létezett: volt kezdete. A kérdés ez: mi hozta létre? Mi volt a célja? Ha megkérdezed az Újszövetséget, meg fogod állapítani, hogy az első keresztyének valamennyien egyhangúan így válaszolnak: az első gyülekezet keletkezésének egyedüli célja és értelme a bizonyságtétel Jézus Krisztus feltámadásáról. Az első keresztyének igehirdetése alig tartalmazott mást (l. az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvet). Az első keresztyének kizárólag zsidók voltak. Heti pihenőnapjuk a szombat volt, azaz a hét hetedik, utolsó napja. Azután - a híradások szerint - hirtelen, szombaton kívül vasárnap is elkezdtek összejönni, hogy Jézus emlékére kenyeret egyenek és bort igyanak. Miért ez a változás? Miért a hét első napja? Mert az első keresztyének elmondják, hogy Jézus Krisztus a hét első napján támadt fel a halálból. Az első keresztyéneket üldözték, mert Jézus Krisztus feltámadását hirdették, - 20 -

egyeseket ezért megkínoztak, oroszlánok elé vetettek, vagy más módon végeztek ki. Ha beérték volna azzal, hogy a keresztyén erkölcsöt hirdetik, amely szerint az embereknek szeretniük kell egymást, akkor senki sem üldözte volna őket. Ők azonban állhatatosan ragaszkodtak ahhoz a bizonyságtételükhöz, hogy Jézus, miután a hatóságok kivégezték, feltámadt a halálból. És sokan meghaltak ezért közülük. Azt gondolod, hogy meghaltak volna egy olyan történetért, amelyet ők, az első keresztyének találtak ki, és amelyről tudták, hogy hazugság? Bármit gondolsz is a keresztyénségről, az létezik. Ha nem akarjuk letagadni a történelmi tényeket, akkor kénytelenek vagyunk megkeresni az okot, amely kielégítően megmagyarázza keletkezését. Egy ilyen mozgalom, mint a keresztyénség, nem keletkezik csak úgy minden ok nélkül a semmiből. Ha kitörlöd a feltámadást a történelemből, akkor - miként C. F.D.Moule 21 professzor megjegyzi - ásító űr marad a helyén: a keresztyénség keletkezésének megfelelő magyarázata nélkül.

Mi közöm nekem mindehhez? Egyesek most talán elkezdnek tiltakozni magukban: „Mi közöm nekem mindehhez? Én biokémikus, mérnök, fizikus vagyok. Senki sem várhatja el tőlem, hogy most ókori történetekkel kezdjek el foglalkozni. Éppen elég dolgom van a saját szakterületemen." Nos, én csak arra a kérdésre akartam válaszolni, amelyet feltettek nekem: „Intellektuális öngyilkosságot kell-e elkövetni ahhoz, hogy higgyünk a Bibliának?" Ha valóban nincs időd, hogy végiggondold a kérdés megválaszolásához szükséges bizonyítékokat, az nagy kár. De még akkor is remélhetőleg eleget mondtam ahhoz, hogy megóvjalak attól a kísértéstől, hogy mindenütt azt terjeszd: az Újszövetség állításai nyilvánvaló képtelenségek. Ha ezt teszed, anélkül, hogy megvizsgálnád a bizonyítékokat, akkor valószínűleg te követtél el intellektuális öngyilkosságot. De itt természetesen ennél többről van szó. Ha igazat ír az Újszövetség, akkor Jézus Krisztus Isten, a mi Teremtőnk Fia. Ehhez pedig nekem is és mindenkinek köze van. Ha Ő Isten Fia, akkor Őt bármilyen okból figyelmen kívül hagyni tízezerszer rosszabb, mint az intellektuális öngyilkosság. Bűnös közöny Teremtőnkkel szemben! Ezért szólít fel bennünket az Újszövetség, hogy kijelentéseit minden tőlünk telhető komolysággal tanulmányozzuk. Aligha remélhetjük a világmindenség fizikájának megértését anélkül, hogy azokat a tényeket tanulmányoznánk, amelyeket maga a világmindenség szolgáltat. Hogyan akarjuk hát a világmindenség Teremtőjét megismerni és megérteni, ha nem tanulmányozzuk ugyanolyan komolysággal mindazokat a kijelentéseket, amelyeket Önmagáról adott? - 21 -

Az én hazámban (Anglia) gyakran előfordul, hogy egyébként rendkívül intelligens akadémikusok, fizikusok, kémikusok, biológusok stb. hajlamosak arra, hogy a Bibliát, mint értelmetlenséget, félretegyék. Ha válaszként óvatosan megkérdezem tőlük, olvasták-e a Bibliát, azt felelik: „Természetesen!" Ha aztán azt is megkérdezem tőlük, hogy mi a véleményük arról a bizonyítékról, amelyet a Biblia ad Krisztus Istenségéről, általában azt mondják: „Miféle bizonyítékról?!" Azt mondom: vegyük pl. János evangéliumát. Szerzője elmondja, milyen céllal írta az evangéliumot: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványok szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében" (Jn 20,30-31). Ez az a bizonyíték, amelyről beszélek. Azután megkérdem: Mi erről a véleményük? És újra meg újra így válaszolnak: „Ó, János evangéliuma! Nos, azt nem olvastam. Az iskolában csak Márk evangéliumát vettük át." Nos, ezek ők - tudós professzorok az egyetemeken, közülük sokan már középkorúak - akik iskolás koruk óta, felnőtt fejjel sohasem tanulmányozták a Bibliát ugyanazzal a komolysággal, mint a fizikát vagy bármely más tudományt, és soha nem jutottak el odáig, hogy elolvassák János evangéliumát. Nem tudom, honnan tudják, hogy annak a bizonyítéka értéktelen, ha egyszer sem olvasták. (És azt sem tudom, hogyan tekinthetik magukat művelt férfiaknak és asszonyoknak, ha nem olvasták el.) De itt ennél sokkal fontosabb dologról van szó. János evangéliuma Jézus Krisztus tekintélyével jön hozzánk. Ha kijelentései igazak, akkor itt Isten, a mi Teremtőnk próbál meg hozzánk szólni, velünk személyesen beszélni, Önmagát nekünk kijelenteni, hogy Jézus Krisztus által személyes hit- és életközösségre juthassunk vele. Ha nem érdekel bennünket, hogy Teremtőnk beszél velünk, hogy hallhatjuk Őt, akkor valami egészen furcsa, irracionális előítélettől szenvedünk. „De várj egy pillanatra - mondják kollégáim -, semmi értelme felszólítanod bennünket arra, hogy olvassuk a Bibliát - mivel nem hiszünk benne. Ha hinnénk benne, akkor természetesen olvasnánk is. Azt kívánod tőlünk, hogy higgyünk benne, és kezdjük el olvasni. Természetesen, ha igaznak tartanánk, mielőtt elkezdenénk az olvasását, akkor minden benne lévő kijelentést elhinnénk. De nem hiszünk benne, ezért semmi értelme nincs annak, hogy olvassuk." Csakhogy ostobaság ilyesmit mondani. Természetesen sem tőlük sem tőled, kedves olvasó - nem kívánom, hogy higgy a Bibliának, mielőtt elkezdenéd olvasni. Arra viszont kérlek, hogy olvasd el a Bibliát, és azután döntsd el, igaz-e vagy sem. Végül is ugyanígy olvasod az újságokat is. Eleve tudod, hogy amiket írnak, azok között van, ami igaz, - 22 -

és van, ami nem. De mielőtt elkezded olvasni, nyilván nem határozod el, hogy mindent elhiszel, ami bennük van. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy elolvasd. Bízol a saját ítélőképességedben, hogy elolvasva amit mondanak, el tudod dönteni mi igaz, mi nem. Nos, azt kérem, ugyanezt tedd az Újszövetséggel. És ha ezt teszed, maga Jézus Krisztus biztosít arról, hogy Isten személyesen megmutatja neked, igazak-e állításai vagy sem. Ennek csak egy feltétele van: „Ha valaki kész cselekedni az Ő (ti. Isten) akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok" (Jn 7,17). Meg fogod tudni, mert miközben olvasod és tanulmányozod a Bibliát, és elgondolkozol Jézus tanítása felett - Isten szól a szívedhez, és minden kétséget kizáróan megmutatja, hogy Jézus szavai igazak. Azt gyanítom, hogy a nehézséget ez a feltétel okozza: „Ha valaki kész cselekedni az Ő akaratát..." Még mielőtt elkezdenénk olvasni a Bibliát, ösztönösen érezzük, hogy ha Isten megmutat nekünk valamit, akkor az mélyreható változásokat okoz egész életstílusunkban, és erre a változásra nem biztos,hogy hajlandóak vagyunk. Ezért inkább személytelenül közelítünk az egész dologhoz, mintha valami fizikai kísérletet végeznénk, anélkül, hogy azt várnánk, hogy annak valamiféle gyakorlati hatásai lesznek. Csakhogy Istennel nem lehet így bánni. Nem járulhatunk a Mindenható elé mondván: „Szeretném tudni, hogy Te létezel-e vagy sem, és hogy Jézus Krisztus a Te Fiad-e vagy sem. Kérlek, mutasd ezt meg nekem. De arra is kérlek, értsd meg, hogy ha netán kijelented magad nekem, nem vagyok feltétlenül hajlandó mindazt megtenni, amit kívánnál tőlem." Istennek nincs ideje szellemi dilettánsokra. De ha komolyan veszed, és kész vagy Isten akaratát cselekedni, amennyire ismered azt, akkor próbáld ki: Olvasd el komolyan és befogadásra kész értelemmel János evangéliumát. Jézus Krisztus biztosít, hogy Isten megmutatja, mi az igazság. Valaki talán azt mondja: „Az én problémám az, hogy még azt sem tudom, egyáltalán van-e Isten. S ha elvégzem az ajánlott kísérletet, az a veszély fenyegethet, hogy beképzelem magamnak: Isten szólt hozzám, holott ez csak önszuggesztió volt. Honnan ismerem fel Istent, hogy valóban Ő szól hozzám?" Hadd feleljek erre azzal, hogy elmondom Jézus egyik csodatételének történetét (Jn 9). Te valószínűleg minden csodatételt képtelenségnek tartasz. Nos, ez most ne zavarjon, mert az egészet csak szemléltetésnek szánom. A történet úgy szól: Jézus egyszer találkozott egy emberrel, aki vakon született. Megkérdezte tőle, akar-e látni. - 23 -

Nos, nem tudom, megpróbáltad-e valaha egy vakon születettnek elmagyarázni, hogy mi a látás, milyenek a színek, sőt egyáltalán meggyőzni arról, hogy létezik fény és szín. Ez elképesztően nehéz. Ezért nagyon is megértenénk, ha a vakon született azt felelte volna Jézusnak, hogy nem tudja, mi az, hogy „látni", és hogy ő minden olyan állítást, amely szerint a látás létezik, értelmetlenségnek tart. Legalábbis manapság a legtöbb ember így reagál, ha meghallja, hogy Jézus Krisztus azt mondja: Ő szellemi látást és örök életet tud ajándékozni nekik, amely által személyesen megismerhetik Istent (Jn 17,3). A történet szerint ez a vak ember azt mondta, hogy ha egyáltalán van olyasmi, hogy: „látás", akkor ő szeretne látni. Ezért Jézus felszólítja ezt az embert, tegyen egy kísérletet, ha hajlandó rá; és biztosította, hogy ha elvégzi, látni fog. Nos, a Jézus által előírt kísérlet sajátosnak tűnik, amit megismerhetsz, ha elolvasod a történetet. De ez a vak ember nem idegenkedett az újszerű dolgoktól. Hitt abban, hogy Jézus nem szélhámos és nem is elmebeteg. Ha Ő azt állítja, hogy van olyan, hogy „látás", és hogy Ő ezt mindenkinek meg tudja adni, aki csak akarja, akkor érdemes alávetnie magát a kísérletnek. Végül is nem veszíthet semmit, de mindent megnyerhet. Tehát: kipróbálta, személyes tapasztalat útján meggyőződött arról, hogy Jézus szava igaz, és a kísérlet elvégzése után látóként tért vissza. Hasonló kísérletet ajánlok. Olvasd el János evangéliumát. S miközben olvasod, mondd el: „Isten, én nem vagyok bizonyos benne, hogy Te létezel. De ha létezel, és Jézus a te Fiad, aki azt állítja, hogy örök életet tud adni, bármi is az, szólj hozzám, jelentsd ki magad nekem, mutasd meg, hogy Jézus a te Fiad. És ha megmutatod, kész vagyok, hogy a Te akaratod cselekedjem, akármi is legyen." Krisztus a biztosítéka annak, hogy Isten kijelenti magát neked.

- 24 -

3.Nem tette lehetetlenné a modern tudomány az istenhitet?

Modern mítosz Az egyik legmélyebben gyökerező mítosz, amely a modern világban hatással volt az emberekre, az a gondolat, hogy a tudomány szükségtelenné és egyben lehetetlenné tette az Istenbe és a természetfelettibe vetett hitet a gondolkodó ember számára. Ez nagyon széles körben elterjedt és félrevezető mítosz, amely sajnos sok ember gondolkodásában összekeveredett az igazi tudománnyal. Nézzük meg, hogyan keletkezett ez a mítosz. Az általános elképzelés szerint az Istenbe és a természetfelettibe vetett hit az emberi fejlődés primitív szakaszában keletkezett. Az őskori ember mindenféle olyan folyamattal és történéssel szembesült, amelyet nem tudott megérteni. Ezek közül néhányon - mint például haszonnövényeinek növekedésén vagy jószágainak termékenységén - a szó szoros értelmében az élete múlt. Mások - a mennydörgés és a villámlás, a vihar és a betegségek - alapjaiban fenyegették létét. Mivel nem értette ezeket a folyamatokat és félt tőlük, azt tette, amit egy gyermek tenne: megszemélyesítette ezeket. Amikor holdfogyatkozás volt, azt képzelte, hogy valamiféle démon próbálja megfojtani a holdat, és mindenféle vallási tevékenységbe, varázslásba kezdett, hogy megpróbálja elűzni a démont. Amikor mennydörgött, azt gondolta, hogy valamilyen isten beszél, amikor lecsapott a villám, azt gondolta, hogy egy rosszindulatú szellem akarja elpusztítani. Még azt is gondolta, hogy ha bármilyen szokatlan jelenséget megfigyel a természetben, megjövendölheti, hogy mit fognak csinálni az istenek. Mivel azonban az elmúlt évszázadokban kifejlesztettük, és egyre kifinomultabbá tettük a tudományos módszert, egyre többet és többet értünk meg a természet folyamataiból. Most már látjuk, hogy a holdfogyatkozást nem démon okozza, a villámlást és a betegségeket sem rosszindulatú szellemek idézik elő. Felfedeztük, hogy a természeti folyamatok személytelenek, és alapjában véve (a nem-kvantum szinten) tökéletesen előre jelezhetők. Az ateisták ezért úgy érvelnek, hogy nincs többé szükség az Isten és a természetfeletti eszméjének bevonására ahhoz, hogy megmagyarázzuk a természet működését. Még arra sincs szükség, hogy tudásunk - 25 -

hézagainak betöltésére hívjuk segítségül Istent, ahogyan Sir Isaac Newton tette, amikor ezt mondta: „A Föld tengely körüli napi forgását nem lehet levezetni a gravitáció törvényéből, ahhoz isteni kar szükséges." Az ateisták ezért arra a következtetésre jutnak, hogy Isten lényegtelenné vált, és - ahogyan Laplace mondja - nincs szükségünk „erre a feltevésre". Ennek eredményeként a közvélemény eljutott odáig, hogy azt gondolja: a tudomány szükségtelenné és lehetetlenné tette a Teremtőbe vetett hitet.

Nyilvánvaló megtévesztés Ebben azonban nyilvánvaló megtévesztés rejlik. Vegyünk egy Ford típusú autót. Elképzelhető, hogy egy primitív bennszülött, aki először lát ilyet, és nem érti a belső égésű motor működési elvét, azt képzelheti, hogy egy isten (Ford úr) van a motor belsejében, és ő működteti. Továbbá azt is képzelheti, hogy amikor a motor egyenletesen jár, az azért van, mert a motor belsejében lévő Ford úr kedveli őt, és amikor nem akar beindulni, az azért van, mert Ford úr nem kedveli őt. Természetesen végül a primitív bennszülött művelt emberré válna, műszaki ismereteket tanulva, és darabokra szedve a motort felfedezné, hogy a motorban nincsen semmiféle Ford úr. Ezért nincsen szüksége arra, hogy Ford úr szolgáljon magyarázatul a motor működésére. A belső égés személytelen alapelveinek megértése teljesen elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza, hogyan működik a motor. Eddig rendben is van. De ha elhatározná, hogy a belső égésű motor alapelvének megértése lehetetlenné teszi, hogy higgyek egy bizonyos Ford úr létezésében, aki a motort tervezte, az nyilvánvalóan helytelen lenne. Hasonlóképpen a kategóriák összekeverése az a feltételezés, hogy azoknak az alapelveknek a megértése, amelyek alapján a világegyetem működik, akár szükségtelenné, akár lehetetlenné teszi azt, hogy higgyünk egy személyes Teremtő létezésében, aki megtervezte, megalkotta és fenntartja azt a nagy motort, amely a világegyetem. Más szavakkal: Ne keverjük össze azt a mechanizmust, amelynek alapján a világegyetem működik a működés Okával. Mindannyian tudjuk, hogyan különböztethetjük meg egy kar tudatos és akaratlagos, valamilyen cél érdekében végzett mozdulatát attól, amikor a kar elektromos árammal történő véletlen érintkezés nyomán önkéntelen, hirtelen mozdulatot tesz. Ezen a ponton azonban azok, akik hisznek a „modern mítoszban", hajlamosak a következő választ adni: „Nos, talán elképzelhető, hogy van Isten a világegyetemen kívül, aki először mozgásba hozta. Valójában azonban semmit sem lehet tudni róla, és nem a tudomány feladata, hogy lehetséges létezésén töprengjen. Másrészt annak alapján, amit a - 26 -

világegyetem működéséről tudunk, magabiztosan állíthatjuk, hogy még ha létezik is Isten a világegyetemen kívül, ő nem avatkozik közbe, nem tud, és soha nem is akar beleavatkozni annak működésébe. Így a tudomány különösen is lehetetlenné teszi, hogy higgyünk abban a keresztyén állításban, hogy Isten Jézus Krisztus személyében beavatkozott a természetbe." Vizsgáljuk meg, hogyan keletkezett a mítosznak ez a része.

Megint a modern mítosz A tudomány egyik legnagyszerűbb vívmánya az volt, hogy nemcsak leírta, mi történik a világegyetemben, hanem felfedezte azokat az állandó törvényszerűségeket, amelyek irányítják annak működését. Fontos, hogy mind megértsük, mind pedig elfogadjuk azt, amit a tudósok ezeknek a törvényszerűségeknek a természetéről állítanak. Ezek nem csupán leírásai annak, ami történik, hanem a mélyben meghúzódó alapvető folyamatok érzékeléséből indulnak ki. Azt mondják el nekünk, hogy mivel a dolgok olyanok, amilyenek, a természet nemcsak hogy így is működik, hanem ilyen módon kell működnie, és nem képes más módon működni. A törvényszerűségek nem csupán azt írják le, hogy mi történt a múltban: feltéve, hogy nem a kvantumszinten dolgozunk, sikeresen képesek előre jelezni, hogy mi fog történni a jövőben, mégpedig olyan pontosan, hogy például a Mir űrállomás 22 pályája precízen kiszámítható, és lehetővé válik leszállni a Marson. Érthető tehát, hogy jó néhány tudós nem szívleli azt a gondolatot, hogy valamilyen isten önkényesen beavatkozhat, és felfüggesztheti vagy megváltoztathatja a természet működését. Hiszen úgy tűnne, hogy ez ellentmond az állandó törvényszerűségeknek, és így fenekestül felforgatná a világegyetem tudományos megértésének alapjait. Éppen itt lappang egy másik megtévesztés, amelyet a néhai C.S. Lewis professzor a következő hasonlattal szemléltetett: Ha ezen a héten beteszek ezer forintot az asztalom fiókjába, a következő héten hozzá teszek még kétezret, és egy héttel később a harmadik ezret, a számtan állandó törvényszerűségei arra engednek következtetni, hogy legközelebb, amikor kinyitom a fiókomat, négyezer forintot fogok találni. Tételezzük fel azonban, hogy amikor legközelebb kinyitom a fiókomat, csak ezer forintot találok ott. Milyen következtetést vonjak le? Hogy megváltoztak a számtan szabályai? Biztosan nem! Sokkal ésszerűbb, ha arra a következtetésre jutok, hogy valamilyen tolvaj megszegte az állam törvényeit, és háromezer forintot kilopott a fiókomból. Nevetséges lenne azt állítani, hogy a számtan törvényszerűségei lehetetlenné teszik azt, hogy higgyünk egy ilyen tolvaj létezésében, vagy behatolásának - 27 -

lehetőségében. Ellenkezőleg: éppen a törvényszerűségek normális működése leplezi le a tolvaj létezését és tevékenységét. Így a természet törvényei előre jelzik, hogy minek kell történnie, ha Isten nem avatkozik közbe; bár az természetesen nem minősül lopásnak, ha a Teremtő beleavatkozik saját teremtett világába. Az az érv, mely szerint a természet törvényei lehetetlenné teszik számunkra azt, hogy higgyünk Isten létezésében és annak lehetőségében, hogy Ő beavatkozzon a világegyetembe, nyilvánvalóan félrevezető. Olyan mintha azt állítanánk, hogy a belső égésű motor törvényszerűségeinek megértése lehetetlenné teszik azt, hogy higgyünk abban, hogy Ford úr vagy valamely szerelője közbeléphet, és eltávolíthatja az autó motorjának hengerfejét. Természetesen közbeléphetnek. Sőt, ez a beavatkozás nem is szünteti meg az ismert törvényszerűségeket. Ugyanazok a törvényszerűségek, amelyek megmagyarázzák, hogy miért működött a motor, amikor a hengerfej a helyén volt, most megmagyaráznák, hogy miért nem működik a fej eltávolítása után. Mellesleg megjegyezhetnénk, hogy az Istenbe, mint Teremtőbe vetett hit, amelytől távol áll az, hogy megakadályozza a természet törvényeinek felfedezését, történelmileg egyike volt az elsődleges indítékoknak, azok kutatására. Sir Alfred North Whitehead23, aki az egyik legkiválóbb tudománytörténészként ismert, azt mondta: „Az ember azért kezdett tudománnyal foglalkozni, mert azt várta, hogy természeti törvényre bukkan; és azért várta, hogy természeti törvényre bukkan, mert hitt a Törvényadóban." Az ilyen embereknek sok példáját láthatjuk: gondoljunk csak Newtonra, Keplerre, Faraday-re és Clerk-Maxwellre. Ők mindannyian egyetértenek Einsteinnel abban, hogy a tudomány vallás nélkül vak, a vallás pedig tudomány nélkül béna. Ezen a ponton a mítosz hívei talán így vágnak vissza: „Tételezzük fel az érvelés kedvéért, hogy nem tudománytalan, ha elfogadjuk annak elméleti lehetőségét, hogy valamilyen isten beleavatkozott világunkba: milyen tényleges bizonyítéka van annak, hogy bármilyen hasonló természetfölötti esemény valaha is végbement?" A keresztyének természetesen azt fogják válaszolni, hogy bőségesen van bizonyíték a csodálatos fogantatásban, a csodákban és Jézus Krisztus feltámadásában. Erre a következő lesz a válasz: „Miféle bizonyíték ez? És hogyan várhatja el, hogy elfogadjuk? Hiszen végül mindezt az Újszövetségből merítik, amelyet egy tudomány előtti korban írtak, amikor az emberek nem értették a természet törvényeit, és ezért azután túlságosan is készek voltak arra, hogy akkor is elhiggyék, hogy csoda történt, amikor nem így volt." Itt újabb megtévesztés rejlik.

- 28 -

Újabb megtévesztés Vegyük például azt az újszövetségi történetet, hogy Jézus szűztől született, emberi apa nélkül. Azt állítani, hogy a korai keresztyének azért hittek ebben a csodában, mert nem értették a fogamzást és a gyermekek születését irányító természeti törvényeket, őszintén szólva képtelenség. Mindent tudtak a természet megszabott törvényeiről, amelyek szerint a gyermekek születnek. Ha nem ismerték volna ezeket a törvényeket, elképzelhették volna, hogy születnek gyerekek apa vagy anya nélkül, de ebben az esetben egyáltalán nem tekintették volna Jézus szűztől születésének történetét csodának. Éppen az a tény, hogy úgy számolnak be erről, mint csodáról, mutatja, hogy tökéletesen értették a gyermek születésére vonatkozó törvényszerűségeket. Valóban: anélkül, hogy először megértenénk, hogy vannak olyan törvények, amelyek rendszerint meghatározzák az eseményeket, hogyan vonhatnánk le azt a következtetést, hogy csoda történt? Vagy vegyünk egy másik esetet: Lukács, aki korának orvosi tudományát kitanult orvos volt, éppen ennek az ügynek a felvetésével kezdi az általa írt Krisztus-életrajzot (Lk 1,5-25). Elmondja Zakariásnak és feleségének, Erzsébetnek a történetét, akik sok éven át imádkoztak egy fiúért, mivel Erzsébet meddő volt. Amikor - öregkorára - megjelent nekik egy angyal, és azt mondta, hogy korábbi imádságai meghallgatást nyertek, felesége fogan, és fiút fog szülni, ő nagyon udvariasan, de határozottan visszautasította, hogy ezt elhiggye. Azt nevezte meg ennek okául, hogy ő most már öreg, és feleségének teste elaggott. Az, hogy neki és feleségének gyermeke legyen ebben az állapotban, szöges ellentétben áll mindazzal, amit tudott a természet törvényeiről. Az az érdekes vele kapcsolatban, hogy ő nem ateista volt, hanem pap, aki hitt Istenben, az angyalok létezésében és az imádság erejében. Nem volt azonban felkészülve arra, hogy azt is elhiggye, imájának ígért beteljesedése a természet törvényeinek megváltozását hozza magával. A történet elmondja, hogy az angyal megnémította őt hitetlensége miatt. Ez megmutatja: a korai keresztyének nem valamiféle hiszékeny társaság tagjai voltak, akik nem voltak tudatában a természet törvényeinek, és ezért készek voltak elhinni bármilyen csodáról szóló történetet, ahogyan bárki más. Ha végül elhitték, az azért volt, mert a saját szemükkel látott bizonyíték súlya kényszerítette őket, hogy elhiggyék: csoda történt. Hasonlóképpen a keresztyénség keletkezéséről szóló beszámolójában (Apostolok cselekedetei) Lukács rámutat, hogy a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló keresztyén híradás (és tanítás) első ellenzői nem az ateisták közül kerültek ki, hanem a szadduceus zsidó főpapok közül. Ők rendkívül vallásos emberek voltak. Hittek Istenben. Elmondták imáikat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy első alkalommal, amikor meghallották azt az állítást, hogy Jézus feltámadt a - 29 -

halálból, el is hitték. Nem hitték el, mert olyan világnézetet vallottak, amely nem engedte meg olyan csoda lehetőségét, mint amilyen Jézus Krisztus testi feltámadása (Csel 23,8). Az a feltételezés, hogy a keresztyénség egy tudomány előtti, hiszékeny világban született, egyszerűen nem egyezik a tényekkel. Az ókori világ ugyanolyan jól ismerte a természetnek azt a törvényét, hogy a halott testek nem támadnak fel sírjukból, mint mi. A keresztyénség azon bizonyíték súlyának segítségével nyert teret, hogy egy ember a természet törvényei ellenére ténylegesen feltámadt a halálból. Igaz, ma is vannak olyan emberek, akik az ókori szadduceusokhoz hasonló világnézetet képviselnek, és tévesen megpróbálják a keresztyén üzenetet hihetőbbé tenni a tudományos elme számára. Ezért a csodát tartalmazó mozzanatokat mindenestül kivágják az Újszövetségből, és Jézusnak csak az erkölcsi tanítását hirdetik. Ez a trükk azonban nem működik. Mert, először is maga az Újszövetség jelenti ki, hogy Jézus Krisztus feltámadása nem valamilyen felesleges és lényegtelen díszítőelem a keresztyén üzeneten, hanem annak szívét alkotja. Ha tehát kimetszed a szívet, megsemmisíted az üzenetet. Ha maga az Újszövetség kijelenti, hogy ez így van, akkor kétezer évvel később semmi értelme sincs annak, hogy egyesek úgy érveljenek: kivághatjuk a csodákat tartalmazó részeket, a keresztyénség mégis életképes marad (1Kor 15). Másodszor pedig az egész kísérlet téves. Hiszen a természeti törvények tudományos megértésének területén elért haladás könnyebbé, nem pedig nehezebbé tette azt, hogy higgyünk Krisztus feltámadásában.

A tudomány a hit oldalán áll A természet egyik alaptörvénye - amelyet a tudomány felfedezett és állandóan hirdet - a termodinamika második főtétele, amely azt tanítja, hogy a világegyetem, mint egész, leromlóban van, az entrópiája (rendezetlensége)24 növekszik. Ha azonban a világegyetem leromlóban van, akkor aligha lehetséges azt gondolni, hogy végtelenül hosszú ideje így van. Valóban: maga a tudomány tanítja, hogy kellett lennie egy pontnak, amikor ezzel ellentétes folyamat működött, és a világegyetemet „felhúzták". Ha tehát a múltnak egy pontján a világegyetemet „felhúzták", akkor sem nem lehetetlen, sem nem tudománytalan hinni abban, hogy Krisztus feltámadásakor egy természetes folyamat szintén az addigival ellentétes lett, halott teste életre kelt, és kijött a sírból. Sőt, a tudomány azt tanítja, hogy míg a világegyetemnek, mint egésznek az entrópiája növekszik, lehetnek olyan helyzetek, amikor lokálisan csökken az entrópia. A magok fákká - 30 -

fejlődnek, amelyek gyümölcsöt teremnek, és tudjuk, hogy ez azért lehetséges, mert ebben a lokális esetben a Föld hatalmas energia-bevitelt kap a Naptól. Ezzel teljesen egybehangzóan jelenti ki az Újszövetség, hogy Krisztus feltámadását az az elképzelhetetlenül nagy energia-bevitel tette lehetővé, amely magától a Teremtőtől származott: mérhetetlenül nagy az Ő hatalma... Hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta Őt a halálból (Ef 1,19-20). Ennek ellenére néhány ember állandó nehézségeket tapasztal, amit a következőképpen fogalmaz meg: „Az Újszövetség bizonyítéka számunkra már nagyon távoli. Hogyan lehet közvetlen utat találni hozzá? Hiszen a csodák általában, és Krisztus feltámadása különösen is, nem olyan dolgok, amelyek a hét minden napján, vagy az év minden hetében történnek. Nincs modern tapasztalatunk, amely az összehasonlítás alapjául szolgálna, vagy olyan kritériumként, amelynek segítségével lemérhetnénk azok hitelességét. Akkor hát egyszerűen el kellene hinnünk mindent, amit az Újszövetség írói mondanak, csak azért, mert ők mondják?"

Krisztus csodáinak természete A válasz az, hogy jó néhány körülményt tudunk felhozni ezeknek a csodáknak a feljegyzésével kapcsolatban abból a célból, hogy hitelességüket megállapítsuk. Kezdjük azzal, hogy fel tudjuk mérni a különbséget azok között a csodák között, amelyekről az Újszövetség állítja, hogy Jézus tette, és azok között a bárgyú csodatörténetek között, amelyeket hiszékeny emberek találtak ki a keresztyénség késői, elkorcsosult századaiban. Ezekben a késői történetekben kőszobrok sírnak vérkönnyeket, farkasok változnak emberré, és madarak ugrálnak ki az agyagkupacokból. Az Újszövetség csodatörténeteiben semmi sincs, ami távolról is hasonlítana ezekhez. Krisztus csodái egybevágtak a természet működésével. Amikor Jézus csodálatosan bort készített, azt nem a levegőből varázsolta elő: vizet kért és azt a vizet változtatta borrá. Ez az, amit a természet minden évben tesz, egymásra ható eszközként használva a szőlőtövet és a talajt, a napot és az esőt. Ha Krisztus oda nem illően a puszta levegőből csinált volna bort, azt feltételezhetnénk, hogy valamilyen idegen bűverő volt ott, amely nincs tekintettel a természetre és annak törvényeire. Krisztus csodái tekintettel vannak a természetre, ahogyan azt a természet Teremtőjétől várhatjuk. Ezzel egyidejűleg - érthetően - a természet felett állónak mutatják őt. Másrészt, szemügyre vehetjük csodáinak erkölcsi minőségét. Egyiket sem azért tette, hogy valakinek ártson, még azért sem, hogy ellenségeit elpusztítsa. - 31 -

Tanulságosak azok a fogalmak is, amelyeket az Újszövetség használ Jézus csodáira. Olykor egy olyan szót használ, amely az erő cselekedetét jelöli. Más alkalmakkor egy olyan szóval utal azokra, amelyek csodát vagy csodálatos jelet jelölnek. Ezek a szavak együtt arra utalnak, hogy Krisztus szándékosan vitt véghez természetfeletti erővel cselekedeteket, hogy erőteljesen magára irányítsa a figyelmet. Ezen felül azonban a csodákat arra szánta, hogy jelként szolgáljanak, azokra a nagy szellemi erőforrásokra mutassanak, amelyeket Krisztus minden ember számára, minden korban és mindenhol elérhetővé tehet. Ez olyan vonása Krisztus csodáinak, amelyet a negyedik evangélium írója különösen is hangsúlyozott. Ő általában a „jel" szót használta a csodára (bár ez a fordításban elhalványul a „csoda" szó „jel" helyetti használata miatt). Így például János elmondja, hogy amikor Krisztus csodálatosan megszaporította a kenyereket, ezt nem csupán azért tette, hogy táplálja az emberek gyomrát, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy Ő maga az élet kenyere, aki a férfiak és nők lelki-szellemi éhségét minden korban képes megelégíteni, azokét, akik hisznek Őbenne, és elfogadják Őt Uruknak és Megváltójuknak (Jn 6). Ezen a szinten pedig mindannyiunk számára nyitva áll, hogy saját, személyes kísérletünkben győződjünk meg: igaz-e ez, vagy sem.

Egy kísérlet A legfontosabb bizonyíték pedig ez. Ha Krisztus valóban feltámadt a halálból a harmadik napon - márpedig ez így volt -, akkor ez azt jelenti, hogy Ő ma él, és kész arra, hogy Szelleme által személyes kapcsolatba lépjen velünk, ha mi a magunk részéről készek vagyunk arra, hogy személyes kapcsolatba lépjünk vele. Ahogyan bármely más kapcsolat esetében sem tudjuk megtapasztalni és kipróbálni, működik-e, hacsak nem vagyunk készek arra, hogy valóban belépjünk. Annak a lehetősége viszont, hogy belépjünk ebbe, mindannyiunk számára nyitva áll. János apostol erre gondol, amikor ezt mondja Jézus csodáiról: Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében (Jn 20,31). Itt van hát egy olyan kísérlet, amelyet kivétel nélkül mindenki elvégezhet. Ha Jézus valóban Isten fia, akkor János evangéliuma az Ő tekintélyével jön hozzánk. Isten ezt az utat választja arra, hogy érintkezésbe lépjen velünk. Milliók tanúsították, hogy az evangélium olvasása által Isten személyesen ismertette meg magát velük. Nem írhatjuk le mindezeket a milliókat, mint bolondokat. Az egyetlen igazán tudományos dolog az, ha a kísérlet elvégzésével próbára tesszük ezt az állítást, és mi magunk olvassuk el az evangéliumot. - 32 -

4.Nem minden vallás vezet Istenhez? Biztosan nem túlzás azt állítani, hogy az ateizmus sok ember számára ma már aligha jelent életképes hitvallást. Ami visszatartja az embereket attól, hogy gyökerestül szakítsanak vele, az az a nehézség, hogy bizonytalanok abban, milyen hitvallást tudnának a helyére tenni, amely megelégedésükre szolgálna. Számukra nem magától értetődő, hogy az ateizmus nyilvánvaló alternatívája a keresztyénség. Természetes, hogy az ateizmus egyetlen alternatívája az, hogy hiszünk valamilyen istenben: de miért kell - tűnődnek magukban -, hogy ez a keresztyénség Istene legyen? Miért nem Siva, Visnu, Ráma, Krisna vagy a hinduizmus rengeteg istenének bármelyike, vagy akár mindegyike? Vagy Allah, az iszlám egy és egyedüli Istene? Vagy valóban a théraváda-buddhizmus lenne az ateizmus legvonzóbb alternatívája? A mahajána-buddhizmussal ellentétben, amely ezernyi istenségben hisz, a théraváda-buddhizmus szigorúan véve aligha vallás, inkább filozófia, amely nem hisz semmiféle istenben.25 Mégis, tanítást kínál híveinek26 és egy sor fegyelmező szabályt, amelyeket azért hoztak, hogy megszabadítsák őket vágyaik uralmától, és elvezessék őket egy olyan életmódra, amely egyre szabadabb a zűrzavartól, a stressztől és a félelemtől, és arra, hogy békés kapcsolatban éljenek embertársaikkal. Tehát, minden vallás célja az - sok ember így érzi -, hogy elfogadható magatartásra ösztönözzön. Akkor hát mit számít - mondják -, hogy melyik konkrét rendszert választod, amíg állandóan és őszintén követed választott vallásod előírásait? Ha az erkölcsi cél ugyanaz, akkor mit számít, hogy milyen irányból és melyik ösvényen másszuk meg a hegyet? Végül ugyanarra az eredményre jutunk. Nem minden küllő a kerékagyba fut be? Ahogyan G. B. Shaw megfogalmazta: „Csak egy vallás van a világon, bár annak száz változata van." Akkor hát nem minden vallás vezet Istenhez?

Amit a vallások mondanak saját magukról Az egyes vallások közül azonban nem mindegyik fog egyetérteni abban, hogy pusztán alternatívák, amelyek ugyanahhoz a célhoz vezetnek. Buddha azt állította, hogy „csak egyetlen út vezet az emberi lény megtisztulásához" 27 , és hogy „az igazság egyetlen, nincs - 33 -

második" 28 . A monoteista judaizmus sosem fog egyetérteni a hinduizmussal abban, hogy milliónyi isten van. A keresztyénség azt fogja mondani a monoteista judaizmusnak és iszlámnak, hogy nem adatott az embereknek más név, mint Jézus neve, amely által üdvözülhetünk.29 Sokak számára ezek az egymást kölcsönösen kizáró, egyedülállóságról szóló állítások arrogánsnak tűnnek, és veszélyesen nem helyénvalók a mai „világfaluban". Nem az lenne a legjobb egy volt ateista számára, ha követné a New Age mozgalom eklektikus filozófiáját, amely minden vallásból kiveszi azt, ami tetszik neki, az animizmus, a természetimádás, a panteizmus és a keresztyén erkölcs elemeit egyetlen pragmatikus vegyületté keverve? A New Age, amely tagadja az igazság objektív létét, helyet tud adni majdnem minden vallásos hitnek - feltéve, hogy a hit nem lép fel abszolút igényű állításokkal. Bármilyen meggyőzőnek is tűnik mindez, résen kell lennünk, mivel vonzereje csak illúzió, amelyet tények nem támasztanak alá. Vegyük először azt az állítást, hogy nem számít, milyen rendszert követ valaki, feltéve, hogy az illető személy őszinte. Felelős személy az élet egyetlen más területén sem lenne hajlandó garanciának tekinteni az őszinteséget akár az igazságra, akár a biztonságra vonatkozóan. Az orvosi gyakorlat minden formájának meghatározásánál ugyanaz a cél: a betegek gyógyítása. Nem minden gyógyszer egyformán hatásos vagy egyformán biztonságos. Sok gyógyszernek romboló mellékhatása van. Némelyik méreg. Nem lenne bölcs dolog gondolkodás nélkül lenyelni egy üveg tartalmát, egyszerűen azért, mert a feliratán ott áll az „orvosság" szó. Mindannyian hiszünk az igazság objektivitásában, ami az orvosságot illeti! Másodszor, még ha igaz is lenne - pedig nem az -, hogy minden vallás fő célja rávenni az embereket a helyes viselkedésre, nem lenne meggyőző minden további vizsgálódás nélkül feltételezni, hogy az egymás iránti viselkedés elégséges követendő cél. Az elmúlt századokban sok kalózhajó járta a világ tengereit. E hajók közül néhányon a kalózok kétségtelenül igen helyesen viselkedtek egymással szemben, szigorú és pontosan betartott szabályaik voltak, amelyek biztosították, hogy igazságosan osszák szét a megszerzett zsákmányt. Ebben az értelemben igen elégedettek lehettek az erkölcsnek azzal a fokával, amelyre eljutottak. Ezzel azonban figyelmen kívül hagyták volna azt az alapvető tényt, hogy ők kalózok, akik az ország törvényes kormánya ellen lázadnak! Ha ez a kormány elfogta volna őket, erkölcsösségük nem mentette volna meg őket az akasztástól. Az a feltételezés, amely szerint a vallás fő célja az, hogy rávegyen bennünket az egymás iránti helyes viselkedésre, figyelmen kívül hagyja azt a kérdést, hogy létezik-e egy legfelsőbb lény, egy teremtő. Az, aki alkotott minket, akinek hűséggel tartozunk, és aki felelősségre vonhat bennünket hűtlenségünkért és azért, ha nem veszünk tudomást róla. Ha létezik ilyen - 34 -

felsőbb lény, és mi tudomást sem vettünk róla, és megszegtük törvényeit, akkor nem szolgál majd mentségünkre, amikor felelősségre von, ha felemlegetjük, hogy helyesen viselkedtünk embertársainkkal szemben. Itt áthidalhatatlan szakadék van egyrészt mondjuk a théraváda-buddhizmus, másrészt a keresztyénség között. A théraváda-buddhisták számára az ember az örök lényeg, a legnagyobb egyéniség a világegyetemben30. A judaizmusban és a keresztyénségben, ha egy ember így gondolkodik saját maga felől, az a blaszfémiával egyenértékű (istenkáromlás). Számukra az ember ugyan természetesen Isten képére teremtetett, de nem isten. Isten marad a legnagyobb szellemi valóság, az pedig, hogy az ember bitorolja az Ő helyét, a Magasságos elleni lázadás csúcsa. Létezik továbbá egy másik kibékíthetetlen ellentét is, egyrészt az olyan vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus, másrészt a judaizmus és a keresztyénség között. Az előbbi kettő ragaszkodik ahhoz, hogy az anyagi világ illúzió (mágia), és hogy a bölcs ember igazi célja az, hogy kimeneküljön az anyagi világból az anyag nélküli nirvánába. A judaizmus és a keresztyénség határozottan tagadja ezt. Azt állítják, hogy a teremtett anyagi világ, úgy, ahogyan a Teremtő kezéből származott, jó volt, anyagi testünk hasonlóképpen: és bár a bűn megrontotta, egy napon fizikai formában fel fog támadni. Itt tehát két kibékíthetetlen ellentétben álló világnézet van. Nagyon sekélyes gondolkodásra utalna, ha azt feltételeznénk, hogy mindkettőből a legjobbat kiszemezgethetjük, és ezeket azután összerakhatjuk. Az, hogy melyiket fogadja el valaki a két nézet közül, nyilvánvalóan rendkívül nagy különbséget jelent abban, hogyan viszonyul a körülötte levő világhoz, sőt akár a saját testéhez is.

A vallások és a bűn problémája Természetesen igaz, hogy amikor az alapvető erkölcsi fogalmak kerülnek szóba - tiszteljük szüleinket, ne kövessünk el gyilkosságot stb. minden vallás többé-kevésbé ugyanazt tanítja - hasonlítsuk csak össze például a buddhizmus öt alapelvét a judaizmus Tízparancsolatával. Egyszóval a vallások arra tanítanak bennünket, hogy jónak kellene lennünk. A mi bajunk azonban az, hogy nem voltunk, és nem vagyunk jók. Vétkeztünk Isten ellen, megszegtük az Ő törvényeit, és magunkra vontuk a törvényszegés büntetését. Vétkeztünk önmagunk ellen; és ha valóban Isten teremtményei vagyunk, akkor az embertársaink elleni és az önmagunk elleni bűnök egyben Isten elleni súlyos vétkek is. Az emberi lények úgy lettek megalkotva, hogy ha vétkeznek Isten és embertársaik ellen, bűntudatuk támad, amely összetöri belső békéjüket, és kísérti őket, mint egy csontváz a szekrényben. Ahhoz, hogy megtalálják békességüket, hogy bizakodva nézzenek a jövőbe, képesnek kell lenniük - 35 -

arra, hogy megszabaduljanak ettől a bűntudattól. Ezért minden vallásnak, amely méltó erre a megnevezésre, foglalkoznia kell a bűnnek ezzel a kérdésével. De hogyan? Nem csupán haszontalan, hanem rosszabb, ha úgy próbálunk megszabadulni a bűntudattól, hogy nőknek és férfiaknak azt mondjuk: múltbeli bűneik és vétkeik nem számítanak. Ez ugyanis végső soron azt fogja jelenteni, hogy azok az emberek, akik ellen vétkeztek, nem számítanak, az a kár, amelyet okoztak, nem számít, és hogy a lelkiismeret pusztán a jellem gyengesége, amellyel kényelmesen el lehet nyomni a bűntelenséggel. Nem épülhet fel semmilyen paradicsom ilyen elméleten, amely azt sugallja, hogy az emberi lények végső soron nem számítanak. Bár sajnos, ezt nem egyszer megkísérelték. Minden férfinak és nőnek sürgősen szüksége van tehát arra, hogy ez a probléma olyan megoldást nyerjen, amely megőrzi erkölcsi mércéjüket és igazságérzetüket, ugyanakkor megbocsátást nyújt nekik, és igazságosan szabadítja meg őket a múltbeli bűnök láncaitól. Természetesen itt különböznek egymástól a nagy vallások, és nincs értelme véka alá rejteni ezt a tényt. A buddhizmus egyes formái tagadják, hogy van olyan dolog, mint megbocsátás. Férfiaknak és nőknek egyszerűen el kell szenvedniük vétségük elkerülhetetlen karmáját, amelyet minden egyén saját magának gyűjt össze jelenlegi és múltbeli élete során, amíg meg nem szabadul, és el nem bocsáttatik remélt nirvánájába. Nem remélhetnek külső segítséget. „Senki sem tisztíthat meg más valakit." 31 Csak az ok és okozat törvényének kérlelhetetlen működése létezik, és minden, jó cselekedetet meghaladó vétséget le kell dolgozni a reinkarnációk (talán végtelen) egymásutánjában. A hinduizmus néhány korai formája azt sugallta, hogy a megbocsátást el lehet nyerni azzal, ha szertartásos ajándékokat és áldozatot ajánlunk fel az isteneknek. A judaizmusban hasonlóképpen megvolt az áldozatoknak ez a kidolgozott rendszere, amelynek alapján az emberek bűnbocsánatot nyerhettek Istentől. A judaizmus azonban fontosnak tartotta rámutatni, hogy az ökrök és tehenek feláldozása biztos, hogy nem tekinthető megfelelő megoldásnak az ember bűnének problémájára. 32 Hiszen mit is tudnak a tehenek a bűnről? Ők nem bűntudattól gyötörten fekszenek le este. Az erkölcsi megfontolások örökre elmennek a fejük felett. Az az emberi lények dicsősége és terhe, hogy tudatában vannak az erkölcs követelményeinek. Ezért az állatáldozat a legjobb esetben is csupán szimbolikus elismerése lehet annak, hogy a bűn büntetését meg kell fizetni, ha azt akarjuk, hogy a lelkiismeret a bűnbocsánat által megnyugodjon. Mára a judaizmus a szimbólumoknak még ezt a rendszerét is elveszítette, és nincs semmi, amit a helyére tehetne. Ebben az iszlámra hasonlít, amely azt tanítja az embereknek, hogy a Mindenható könyörületességére hagyatkozzanak, - 36 -

de nem tud olyan áldozatot mutatni, amely megfelelően le tudná róni a bűn büntetését.

Krisztus megkérdőjelezhetetlen egyedisége A keresztyénség egyedülálló ebben az összefüggésben. Mert bár azt tanítja az embereknek, hogy jók legyenek, üzenetének nem ez a legfőbb értéke. Üzenetének lényege az, hogy Isten, a bíró, aki ellen mindannyian vétkeztünk, magára vállalta törvénye és az általános igazság tekintélyének megőrzését azzal, hogy felajánlotta Fiát áldozatul, hogy elvegye a világ bűnét. Krisztus egyedülálló ebben. A vallások összes nagy alapítója és vezetője közül Ő az egyetlen, aki mellénk áll, azt állítva, hogy Ő a mi testet öltött Teremtőnk, aki azért jött, hogy bűnösségünk és vétkeink problémájával foglalkozzon a Golgotán bemutatott áldozata által, hogy bűnbocsánatot nyerhessünk, és békességünk legyen Istennel. Például, ahogyan H. D. Lewis kijelenti33: „maga Buddha, a halálát leíró híres szöveg szerint, halálakor visszautasította, hogy bármiféle olyan kijelentést tegyenek róla, miszerint ő a megváltás eszköze lenne." Ha megkérdezzük, miért kell azt hinnünk, hogy Krisztus az egyetlen út, amely Istenhez vezet, akkor teljesen félreértjük a dolgot. Senki más nem ajánlja fel, hogy foglalkozik ezzel az alapvető problémával. Krisztus az egyetlen esélyes. Nem szűklátókörűség elfogadni Krisztustól azt, amit senki más nem ajánl! Ezenfelül is szükséges, hogy tisztában legyünk azzal az alapvető feltétellel, amelyhez Krisztus ajánlata kötődik, mert ez ismét olyan terület, ahol egyedülálló a keresztyénség. Mivel a keresztyén vallás hívei közül sem mindenki látta ezt a különbséget, mi ezt azzal hangsúlyozzuk, hogy megvizsgáljuk azt az ismerős metaforát, amely úgy ábrázolja a vallást, mint utat vagy ösvényt. A buddhizmusban ez a „nemes nyolcas ösvény vagy a középút"; a keresztyénséget pedig már a legkorábbi időktől kezdve úgy ismerték, mint „az út". A dolgokról alkotott ilyen elképzelés szerint általában van egy bejárati kapu a kezdésnél, amelyen keresztül az illetőnek be kell lépnie, valamilyen szertartás vagy élmény, amelyen az illetőnek át kell mennie ahhoz, hogy ráléphessen az útra. Számos vallásban az út végén is van egy kapu, amely elvezet a mennybe vagy a nirvánába stb. - bár a zen-buddhisták azt állítják, hogy a megvilágosodás (szatori) lehetséges a jelenlegi életben. A gondolat, amely közös mindannyiukban, az, hogy akár átjutunk a végső kapun, akár nem (vagy: akár eljutunk a megvilágosodásra az ösvényen járva, akár nem), minden azon múlik, hogyan haladunk az ösvényen - az alapelv mindig az érdem. Az emberek gyakran ugyanúgy gondolkodnak erről, mint az egyetemi diplomáról. Ha diplomát akarunk szerezni egy egyetemen, át kell mennünk a szükséges - 37 -

felvételi vizsgán ahhoz, hogy jogot szerezzünk az egyetemre járáshoz. Ha nem jutunk át ezen a kapun, el sem kezdhetjük egyetemi tanulmányainkat, amelyek - remélhetőleg - elvezetnek a diplomához. Ha viszont átlépünk ezen a kezdeti kapun, az még nem garancia arra, hogy tanulmányaink végén diplomát fogunk kapni. Hiszen tanulmányaink végén van egy másik kapu is, az államvizsga. Az, hogy valaha is átjutunk-e ezen a kapun, azon múlik, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk mind tanulmányaink során, mind az államvizsgán. A professzorok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni azért, hogy segítsenek nekünk, de még ők sem tudják garantálni, hogy átmegyünk a vizsgán. Végül is érdemeinken múlik minden. Meg kell szereznünk a diplomát, és azt, hogy eleget tettünk-e a megszerzéséért, az államvizsgáig nem lehet eldönteni. A köztudatban maga a keresztyénség is ilyen vallás. Azért, hogy üdvösségre jussunk, és Isten elfogadjon bennünket, először át kell lépnünk az út elején álló kapun, vagyis a keresztelési szertartáson. Ha belépünk ezen a kapun, akkor megindulhatunk az üdvösség felé, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy már üdvösségünk van. Az, hogy elnyerjük-e az üdvösséget, és Isten befogad-e, attól függ, hogy átmegyünk-e az út végén a vizsgán, vagyis az utolsó ítéleten. Hogy átmegyünk-e az utolsó ítéleten, attól kell hogy függjön, hogy milyen haladást értünk el, és milyen érdemeket szereztünk életünk során. Természetesen az egyház és tisztségviselői ott vannak, hogy mindenben segítsenek nekünk, amiben tudnak; de még ők sem garantálhatják, hogy át fogunk menni az utolsó ítéleten. Ezért azt a kérdést, hogy Isten végül elfogad-e, nyitva kell hagyni a végső értékelésig, éppen annál az oknál fogva, hogy elképzeléseink szerint cselekedeteinken, teljesítményünkön és érdemeinken múlik, Isten befogad-e. Nos, ez bármilyen meggyőzően is hangzik, éppen az ellenkezője annak, amit az Újszövetség tanít arról, hogyan fogad el minket Isten, mivel ebben a kérdésben a keresztyénség teljesen szembehelyezkedik minden vallással. Határozottan kimondja, hogy az üdvösség nem cselekedetekkel és nem érdemekkel érhető el, hanem Isten ajándéka34. Mint ingyenes ajándék, nem tehető függővé attól, hogy hogyan haladt az illető az úton. Itt felmerül a kérdés: Az út melyik pontján kapjuk meg ezt az ajándékot? Melyik ponton adja Isten biztosítékát annak, hogy elfogadott bennünket? Az út végén? Nem! Az út legelején, ahogyan az Úr Jézus magyarázta ezt kortársainak: Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe35. Vagy ahogyan Pál fogalmazott: Mivel tehát megigazultunk a hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten - 38 -

dicsőségében36. Sőt, mindkét állításban látjuk a biztosítékát annak, hogy mivel megigazultunk az út elején, ennek alapján Isten biztosít minket arról, hogy át fogunk menni az út végén álló kapun. Ahogyan Pál apostol fogalmaz: Ha tehát már most megigazított minket az Ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.37

Túl szép, hogy igaz legyen? Első látásra ez annyira ellentétesnek látszik azzal, amit az emberek valaha is gondoltak, hogy hajlamosak mereven elutasítani, és arra az álláspontra helyezkedni, hogy ez nem lehet a keresztyénség valódi értelmezése. És mégis, ez az alapvető biztonság és az az érzés, hogy Isten elfogad bennünket, központi helyet kapott Jézus tanításaiban. Az én juhaim - mondta Jézus -, hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből38. Abban az esetben viszont, ha még mindig nehéznek tűnik elfogadni, hogy aki hisz Krisztusban, az ebben az életben élvezheti annak békességét, hogy Isten elfogadta, vegyük szemügyre egy hasonlat útján a legmélyebb emberi kapcsolatot, azt amely egy férfi és felesége között van. A boldog házasság céljából bölcs dolog lenne-e, ha a férj az esküvő után amilyen hosszú ideig csak tud, várna, mielőtt felesége tudomására hozza, hogy elfogadta őt? Csak fel kell tennünk a kérdést, és már látjuk is a választ. Az, hogy egy nő egész házasságát bizonytalanságban töltse afelől, hogy vajon eleget tett-e azért, hogy kivívja férje elfogadását, házasságát egyfajta rabszolgasággá változtatná. Normális házasságokban a férj a kezdet kezdetétől biztosítja feleségét arról, hogy elfogadta őt, és egy életen át el van kötelezve neki. A feleség férje szerelmébe és elfogadásába vetett bizalma az, amely az elejétől fogva odaadásra készteti férje iránt, és a férjet a felesége iránt. A hasonlat nem túlzott. A keresztyénség szerint az üdvösség nem azon való mesterkedés, hogy érdemeket halmozzunk fel, amelyekkel Isten elfogadását megvásároljuk. Itt arról van szó, hogy Teremtőnkkel élő és személyes kapcsolatba kerülünk, amelyet a Biblia a férj felesége iránti szerelmének kifejezésével ír le.39 Ezt a kapcsolatot nem szabad életünk végéig bizonytalanságban tartani. Sőt, ha valamikor is kialakítható, akkor most kell kialakítani, ebben az életben. Ha viszont egyszer kialakult, akkor örökké fog tartani. Mégis, sok ember számára úgy tűnik, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz: mert ha az lenne, az - szerintük - pozitívan lenne veszélyes. „Ha ebben az életben biztosak lehetnénk abban, hogy Isten elfogadott - 39 -

bennünket - mondják -, az nem vezetne-e bennünket arra, hogy méltatlan életünk által visszaéljünk szeretetével és kegyelmével?" A kérdés meglehetősen ésszerűnek tűnik, különösen olyan emberek számára, akik sohasem tapasztalták meg, mi történik, ha valaki választ ad Krisztus hívására, és személyes kapcsolatba kerül vele. A kérdésre azonban a válasz: nem, határozottan nem. Ezt a nemet annak a kapunak a természete indokolja, amelyen keresztül be kell lépnünk ahhoz, hogy elkezdjünk járni a keresztyén ösvényen. Ez a kapu nem a gyermekkeresztség rítusa, amelyet a kisbabán végeznek el, aki nemigen van tudatában annak, hogy mi történik vele. Ez a kapu valódi újjászületés, amelyet a Szent Szellem újjáteremtő ereje visz véghez egy személyben.40 Nem az illető erőfeszítése és cselekedetei viszik véghez. Ajándék ez, amelyet mindenki megkap, aki személyesen vallja meg bűneit, és személyesen elfogadja Krisztust Urának és Megváltójának.41 Mivel pedig az ajándék az új lelki-szellemi élet ajándéka, új erőkkel, új vágyakkal, új célokkal és mindenek felett új istenkapcsolattal, természetesen a jó cselekedetekhez vezet, valójában egy teljesen új életstílushoz. Ez nem jelenti azt, hogy a hívő bűntelen és tökéletes, de ha vétkezik, az igaz hívő megbánja bűneit, megvallja azokat, és elnyeri Isten megígért bocsánatát.42 Ez hát a dicsősége a keresztyén evangéliumnak. Viszont komoly következményekkel jár. Ha nincs bizonyítéka a megváltozott életstílusnak, akkor minden okunk megvan a kételkedésre abban, hogy ez az újjászületés egyáltalán megtörtént-e, hogy a szóban forgó személy valóban személyesen átlépett-e a kapun. Az Írás azt mondja: Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanígy a hit is halott cselekedetek nélkül.43 Egy kisbaba nem a sírás által nyer életet, de ha egy újszülött nem sír, akkor feltehetően halva született.

Krisztus igazságigénye nem zsarnoki Az utolsó kérdés Krisztusnak azon állításával kapcsolatban merül fel, mely szerint Ő az egyedüli Üdvözítő. Azt mondta például: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam44. Hasonlóan, apostolai is hirdették egyedülállóságát: Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk45. Ebben az egyre pluralistábbá váló világban sok ember nagyon kényelmetlenül érzi magát, ha ilyen állításokat hall. Osztoznak abban a félelemben, amelyet Karl Popper fogalmazott meg híres könyvében, a „Nyitott társadalom"-ban 46 , hogy az a hit, hogy egyvalaki birtokolja az igazságot, kimondatlanul is mindig diktatórikus. Popper rámutat, hogy csupán egy kis lépés választja el az önbizalmat, amely azt mondja: „Biztos vagyok benne", a zsarnokságtól, amely azt - 40 -

mondja: „ezért engedelmeskedni kell nekem". Ez vezeti Poppert arra az álláspontra, hogy a társadalom megóvása érdekében minden abszolút igazságról szóló kijelentést el kell utasítani. Mivel a történelem túl sok példáját adja e félelem megvalósulásának, életbevágóan fontos látnunk, hogy Krisztus, aki ilyen kijelentéseket tett, elutasította az erőszakot és a zsarnokságot. Sőt a keresztyén üzenet többek között azért nagyszerű, mert Krisztus nem erőszakolta rá az Ő útját az emberek életére puszta erőfitogtatással - pedig nem volt híjával az erőnek. Azt akarta, hogy férfiak és nők elkezdjenek bízni Istenben és szeretni őt -, a bizalmat és a szeretetet pedig nem lehet kikényszeríteni, csak megnyerni. Krisztus inkább megmutatta szeretetét és törődését az emberek iránt, ahogyan az evangélium nagy részletességgel leírja. Amikor néhány ember mégis elutasította őt, és felszólították arra, hogy távozzon, nem kényszerítette őket erőszakkal arra, hogy hódoljanak neki. Inkább elfogadta döntésüket, és szomorúan eltávozott. 47 Amikor tanítványai kardot rántottak, hogy megvédjék Őt, egy csapásra megállította őket e híres szavak kimondásával: Tedd vissza helyére a kardodat, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.48 A római helytartónak, Pilátusnak, aki előtt azzal vádolták, hogy potenciális lázadó vezér, ezt mondta: Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki...49 Erre az állításra válaszolva, Róma teljes tekintélyével a háta mögött Pilátus kijelentette: Én nem találok benne semmiféle bűnt. 50 A szövegösszefüggés itt az, amikor Krisztus kijelentette Pilátusnak, hogy Ő király, aki azért jött a világba, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, és azt állította, hogy mindenki, aki az igazságból való, hallgatni fog a szavára. 51 Pilátus ítélete tehát azt mutatja, hogy nem látott politikai fenyegetést Krisztus állításában. Sőt, Krisztus még imádkozott is a katonákért, akiket arra rendeltek ki, hogy keresztre feszítsék Őt. Ezért nem lehet felelősnek tartani azokért az állítólagos híveiért, akik e kifejezett paranccsal egyenesen szembeszállva erőszakot és kényszert alkalmaztak, hogy zsarnokoskodjanak mások felett. Az ilyen magatartás egyszerűen nem keresztyéni, bármihez is ragaszkodjon, aki szemben áll ezzel. Krisztus kijelentései, ha őszintén elfogadjuk azokat, arra indítja az embereket, hogy engedelmeskedjenek az Ő tanításainak, különösen annak, hogy ellenségeiket is szeressék. Nem jogos Krisztust kritizálni azoknak a magatartásáért, akik évszázadokon keresztül, mind a mai napig visszautasítják tanításait, és zsarnoksággá változtatják a keresztyénséget.

- 41 -

5.Nem hiábavaló a sok szenvedés, ha van Isten? Bonyolult feladatra vállalkozunk, ha megpróbálunk kielégítő választ adni erre a problémára. Amikor az emberek saját maguk viszonylag mentesek a szenvedéstől, racionális magyarázatot keresnek, amely kielégíti értelmüket. Másrészt, amikor az embereknek szenvedésben volt részük, vagy még mindig lelki vagy fizikai gyötrelmet szenvednek, vagy súlyos igazságtalanságot éreznek, és emiatt kínlódnak, aligha elégségesek a pusztán racionális magyarázatok. Olyan válaszokat keresnek, amelyek nemcsak a fejüket, hanem a szívüket is kielégítik; olyan válaszokat, amelyek enyhítik gyötrelmüket, erősítik hitüket, reményt, erőt, és bátorságot adnak nekik a kitartáshoz. Hadd szemléltessem ennek lényegét. Tételezzük fel, hogy egy tizenkét éves lány szülei vagyunk, és kiderül, hogy lányunk gerince sérült. Az orvosok azt mondják, hogy bonyolult csontátültetési operációk hosszú sorozatára van szükség ahhoz, hogy felépítsék, és megerősítsék a hátgerincét. Ha most nem kezdik el ezeket az operációkat, idősebb korában túl késő lesz, és későbbi élete során nagyon rossz és fájdalmas gerincferdülés fog kialakulni. A kérdés a következő: Alávessük-e az operációknak vagy sem? A lányt nem lehet magára hagyni a döntéssel: túl fiatal ahhoz, hogy megértse, és mindent átlásson, ami ezzel jár. Nekünk, a szülőknek kell döntenünk helyette. Mit fogunk neki mondani? Kétségtelenül azzal fogjuk kezdeni, hogy számára érthető kifejezésekkel elmagyarázzuk azokat a fizikai okokat, amelyek miatt szükségesek az operációk, és hogy miért nincs más módja annak, hogy meggyógyuljon. Őszintén el fogjuk mondani neki, hogy ez fájdalommal jár, de a sebészek nagyon kedvesek és nagyon okosak, és hogy végül az eredmény annyira jó lesz, hogy boldog lesz, amiért alávetette magát az operációknak. Más szóval nagyon fontosnak fogjuk érezni azt, hogy felkészítsük őt szellemileg arra, hogy szembenézzen a megpróbáltatással. A gond azonban az, hogy pillanatnyilag nincsenek nagy fájdalmai; de ha aláveti magát a kezelésnek, minden alkalommal, mikor felébred az operációk hosszúra nyúlt sorozatából, amelyre ítéltük őt, és még hónapokkal utána is, kínzó fájdalmai lesznek. Hogyan fogunk válaszolni, amikor így zokog: „Miért engedted, hogy ilyen rettenetes fájdalmaim legyenek?" Az intellektuális magyarázatok aligha lesznek elégségesek. - 42 -

Arra lesz szükség, hogy biztosítsuk őt szeretetünkről, hogy éreztessük, vele vagyunk szenvedésében, és hogy reményt keltsünk benne arra nézve, hogy végül minden rendben lesz. Időközben mindent megteszünk, amit csak tehetünk, hogy erősítsük a belénk, szeretetünkbe, bölcsességünkbe és az orvosokba vetett hitét; mert ha elveszíti ezt a hitet, a fájdalommal szembeni küzdelme mérhetetlenül nehezebb lesz, és még el is veszítheti ezt a küzdelmet. Így van ez velünk, felnőttekkel, amikor először a szenvedés intellektuális problémájával, majd magával a szenvedés tapasztalatával nézünk szembe. Többféle magyarázatra van szükségünk. Kezdjük mégis az intellektuális problémával.

Az intellektuális probléma Ez valójában kétszeresen is probléma, mert a szenvedés két, logikailag távol álló forrásból ér bennünket (bár a gyakorlatban a két forrás olykor elválaszthatatlanul összefolyik). Az egyik, vagyis a gazdasági, politikai és szociális igazságtalanság, kizsákmányolás, agresszió, kínzás, gyilkosság, nemi erőszak, gyermekekkel szembeni erőszak, házasságtörés, hűtlenség, rabszolgaság, népirtás, háborúk, és hasonló dolgok. Ehhez járulnak még mindazok a dolgok, amelyek talán kevésbé súlyosak, ennek ellenére talán a leginkább elterjedt nyomorúságért felelősek ebben a világban, vagyis azok a sértő, kárt okozó dolgok, amelyeket egymással szemben elkövetünk. Megállapodás alapján nevezzük ezt a gonoszság problémájának. A szenvedés másik forrása a természeti katasztrófák: földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, árvizek, földcsuszamlások, lavinák, ultraibolya sugarak, aszályok, dögvészek, éhínségek, csapások (pl. sáskák vagy maláriaszúnyogok), amelyekért az ember közvetlenül nem felelős (bár egyikhez-másikhoz közvetetten hozzájárulhat azzal, hogy jóvátehetetlenül károsítja az ökoszisztémát). Más dolgok, mint például a veleszületett rendellenességek és a személyiségromboló betegségek, amelyekért az ember szintén nem felelős közvetlenül (bár némelyikhez mind közvetett, mind közvetlen módon hozzájárulhat). Megállapodás alapján nevezzük ezt a gyötrelem problémájának. Akár az egyik forrásból származik, akár a másikból, a szenvedés erősen próbára teszi az Istenbe vetett hitet. A gyötrelem problémája ezt mondja: Hogyan hihetjük, hogy egy olyan világot, amelyben ennyi természeti katasztrófa van, egy mindenkit szerető, mindenható, mindenben bölcs, személyes Isten teremtett? A gonoszság problémája hozzáteszi: Hogyan egyeztethetjük össze a roppant nagy gonoszság létezését és azt a tényt, hogy folyamatos tevékenységét semmi sem akadályozza egy mindenható, mindenben szent Isten létezésével, akiről - 43 -

azt feltételezzük, hogy szívén viseli az igazságot? Így az intellektuális probléma komoly: bolondság lenne tagadni vagy akár alábecsülni.

Egy megoldás, amely ront a dolgon Van azonban egy egyszerű módja annak, hogy gyökerestül kiirtsuk ezt az intellektuális problémát: öleljük keblünkre az ateizmust! Tagadjuk azt, hogy van Isten. Akkor egyáltalán nem okoz többé gondot az, hogy magyarázatot találjunk a gonoszságra és a gyötrelemre. Mert ha nincs intelligens Teremtő, akkor azt kell feltételeznünk, hogy világunkat és benne minket, magunkat értelem nélküli, személytelen erők hoztak létre, amelyek tudattalanul alkották és fejlesztették az értelem nélküli anyagot. Azután évmilliókig tartó véletlenszerű permutációk nyomán az értelem nélküli anyag intelligens lényeket hozott létre, akik már képesek tiltakozni a szenvedés ellen. De véletlenszerűen tett így. Nem volt szándékában, hogy így cselekedjék; és miután megtette, nem tudatosult benne, hogy mit tett. Egyszerűen haladt tovább gondolatok nélküli, tervezetlen útján, végső cél nélkül, nem foglalkozva azzal, hogy az eredmény jó volt-e vagy rossz, intellektuálisan elfogadható vagy másmilyen. Ezzel a feltételezéssel egyáltalán nem jelentene nehézséget, hogy magyarázatot találjunk a gonoszság és a szenvedés létezésére. Mi mást is várhatnánk ettől az értelem nélküli folyamattól, mint rettenetes mennyiségű kínt minden fordulópontnál? (Így viszont természetesen legyőzhetetlen nehézséget okozna az, hogy magyarázatot találjunk arra a részletekbe menő, kifinomult formatervezésre, és nagy szépségre, amelyet mindenütt megfigyelhetünk a világegyetemben.) Az ateizmus így tagadhatatlanul megszabadul a szenvedés intellektuális problémájától: de nem szabadul meg a gyötrelemtől, és nem segít elhordoznunk. Valójában sokkal elviselhetetlenebbé teszi. Mert ha létezik személyes Isten, és Ő teremtett minket, akkor szilárd alapunk van arra, hogy higgyük: a szenvedés nem egyszerűen romboló és végső soron értelmetlen, hanem Isten felhasználhatja azt örök javunkra. Az az okfejtés pedig, amely e következtetés mögött húzódik meg, meglehetősen egyszerű. A normális emberi szülők elfogadják az erkölcsi felelősséget azokért a gyermekekért, akiket a világra hoztak, szeretik őket, és a javukat keresik. Sőt, az ilyen szülők azt veszik észre, hogy természetükbe bele van építve a gyermekeikkel való törődés. Így rendkívül valószínűtlen, hogy maga Isten, aki teremtette őket, és belehelyezte ezt a törődést a szívükbe, kifejezetten nem törődne teremtményeivel, és nem fogadja el az erkölcsi felelősséget megteremtésükért.52 Itt tehát szilárd alapot találunk a reménységre; és amikor emberek a gyötrelem vagy az igazságtalanság kellős közepén vannak, gyakran ez a reménység az egyetlen, amely vigasztalhatja és - 44 -

támogathatja őket, és segíthet nekik abban, hogy elviseljék. Az ilyen helyzetekre vonatkozik a Biblia megjegyzése: De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Szellem első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, (...) amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk53. Az ateizmus azonban minden ilyen reménységet elvet. Benne hagyja az embereket a kínban, sérelemben és bánatban, érzelmi és lelki-szellemi vigasztalás nélkül, míg intellektusuknak alá kell vetnie magát a céltalan, reménytelen szenvedés zsarnoki ésszerűtlenségének, amelyet értelem nélküli, szívtelen erők hoztak rá -, és ezek uralkodnak rajta. Vegyünk egy harminchárom éves, fiatal anyát, akinek a férjét éppen lelőtte a maffia, nála magánál pedig megállapították, hogy halálos kimenetelű rákja van. Mit mondhat neki egy ateista? Igazságérzetét durván megsértette férjének meggyilkolása. Az ateista azonban, ha őszinte, azt kell mondania, hogy ennek az asszonynak az igazságérzete nem garancia arra, hogy a világban vagy a világegyetemben létezik valamiféle objektív igazság. Férje nem részesült igazságban ebben az életben, és nem fog igazságban részesülni az eljövendő életben sem, mert nincs is eljövendő élet, sem valamilyen Isten, aki látná, hogy végső soron igazságot kell szolgáltatni. Az igazság reménye üres álomnak bizonyult e férfi számára. Ami pedig a nőt illeti, az ateista azt kell, hogy mondja neki, hogy egyébként sem volt soha semmilyen szándék a létezése mögött; és hátralevő nagyon rövid élete mögött sincsen semmiféle cél, amelyre előre tekinthetne; szenvedése és kínja kimondottan értelmetlen volt. Ezért tehát nincs remény. Az ateisták, ahogyan a Biblia fogalmaz, Isten nélkül, Krisztus nélkül és reménység nélkül vannak a világban.54 Az ateizmus megoldása a gonoszság és a gyötrelem problémájára így fokozza a kínt. Érzelmileg, erkölcsileg és intellektuálisan is egyszerűen romboló. Más kísérletek is vannak a probléma megoldására, amelyek alulmaradnak az ateizmussal szemben - de alulmaradnak azzal az istenképpel szemben is, amelyet a Bibliából nyerünk. A legáltalánosabb ezek közül az, amelyik elismeri, hogy Isten mindenek felett jó, de tagadja, hogy mindenható. Ez a „megoldás" azonban egyáltalán nem igazi megoldás, mert ugyan bizonyos fokig megoldja az intellektuális problémát, de teljesen képtelen arra, ahogyan az ateizmus is, hogy felmutasson valakit, aki képes segíteni nekünk szembenézni a szenvedéssel. Ez vezet el bennünket a kulcskérdéshez: van-e valamilyen alapja annak a gondolatnak, hogy a szenvedés, bármely forrásból is származik, - 45 -

nem összeegyeztethetetlen egy mindenkit szerető, mindenható és mindenek felett bölcs Teremtő létezésével, aki mindazon szenvedések ellenére, amelyeket megenged, hűséges hozzánk, teremtményeihez, dicsőséges sorsot szán nekünk, ha akarjuk, és hogy fel tudja használni a gyötrelmeket arra, hogy felkészítsen bennünket erre a jövendő sorsra?

Válasz a gonoszság problémájára Kezdjük a gonoszság problémájával, hiszen az a gonoszság, amelyet ember követ el ember ellen, valójában mérhetetlenül több szenvedésért felelős, mint a természeti katasztrófák. Vegyük a 20. századot. Azok a milliók, akik természeti katasztrófákban pusztultak el, kevésnek bizonyulnak, ha összevetjük őket azokkal a milliókkal, akiket a két világháborúban és számtalan más háborúban mészároltak le; jobboldali és baloldali diktátorok. Hitler és Sztálin, Mao Ce-tung, Pol Pot és az indonéz kormány által; vallási, politikai üldözések, a maffia és terrorista szervezetek által; a Hirosimára és Nagaszakira zúduló kifinomult erőszak és a Jugoszláviában és Ruandában tapasztalt embertelen mészárlás által. Demokratikus népek által, amelyek azzal lendítik fel gazdaságukat, hogy fegyvereket gyártanak, amelyeket olyan elnyomó kormányoknak adnak el, ahol nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. Olyan gyárosok által, akik taposóaknák millióinak gyártásával szerzik vagyonukat, amelyeket azután eladnak Afganisztánnak és Angolának, ahol ártatlan polgári lakosok, közöttük gyermekek ezreinek lábát fogják leszakítani. A harmadik világ első világ általi kizsákmányolása révén és a harmadik világ országaiban tapasztalható korrupció révén, amely a nemzetközi segítség dollármillióit teszi ezen országok diktátorainak zsebébe, míg azok nyomorban és szegénységben hagyják saját népüket. Ha ezzel a temérdek szándékos gonoszsággal összevetjük, egy olyan természeti katasztrófa, mint egy vulkánkitörés, csaknem ártatlannak tűnik. Sok ember érthető reakciója a gonoszság e véget nem érő áradatára az, hogy ezt mondják: „Isten állítólag törődik az igazsággal. És állítólag mindenható. Ha tehát van Isten, akkor miért nem vet véget minden gonoszságnak?" Nos, a Biblia azt mondja, egészen bizonyos, hogy ennek véget fog vetni egy napon. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azzal, hogy feltámasztotta a halálból.55 „De mit használ nekünk - mondják sokan -, az az ígérete, hogy egy napon, a távoli jövőben, a világvége napján Isten véget vet minden gonoszságnak? Ha Isten valóban létezik, akkor miért nem teszi ezt meg most azonnal? Úgy, hogy közbelép és elpusztít, vagy valahogyan - 46 -

cselekvőképtelenné tesz minden rossz és gonosz embert? Állítólag mindenható, ugye? Megtehetné. Miért nem teszi?" Nos, Ő biztosan meg tudná tenni, és néhány kirívó esetben meg is teszi. A Biblia feljegyzi, hogy a történelem egyik pontján Isten az egész emberi fajt eltörölte (nyolc embert kivéve) egy hatalmas árvízzel56, és ezt végül még egyszer meg fogja tenni, de ezúttal nem víz, hanem legalábbis a leírás alapján így hangzik57 - az atom felbomlásához hasonló esemény által.58 Ehhez hasonlóan, amikor Sodoma és Gomora rendkívüli erkölcstelensége és minden abból eredő baj elviselhetetlenné vált, Isten természetes erőket használt fel arra, hogy felégesse ezt a két várost, és így tisztítsa meg az egész területet.59

A válogatás nélküli ítélet problémája Van azonban egy gond, amelyet maga a Biblia említ, kifejezetten Sodomával és Gomorával kapcsolatban. Amikor a mélységes bűn és gonoszság egy egész társadalmat megfertőz, hogyan pusztíthatja el egy igazságos Isten a viszonylag ártatlant a rendkívül bűnössel együtt? Egy olyan kis város esetében, mint amilyen Sodoma, még könnyű volt elintézni, hogy az a néhány, viszonylag ártatlan ember megmeneküljön a pusztulástól. Néha azonban a mélységes gonoszság egész népeket fertőz meg; máskor pedig emberek milliói esnek különböző fokig áldozatul uralkodóik kegyetlen és elvakult politikájának. A tanárokat arra kötelezik, hogy diákjaik értelmébe beleoltsák mondjuk a fanatikus fasizmust és a kisebbségek elleni fajgyűlöletet (mint a hitleri Németországban) vagy az istentagadó ateizmust (mint a marxista országokban). Férfiakat arra kényszerítenek - hamis hazafiság ürügyén -, hogy részt vegyenek az imperialista terjeszkedés kegyetlen ideológiai harcaiban. Egyetemi professzorokra gyakorolnak nyomást annak érdekében, hogy újraértelmezzék a történelmet (és olykor még a természettudományt is), a kormány politikájának megfelelően, tekintet nélkül arra, amiről tudják, hogy igaz. Ebben az esetben hogyan pusztíthatna el az igazságos Isten egész nemzeteket anélkül, hogy azzal egyidejűleg viszonylag ártatlan (bár szintén bűnös) tömegeket el ne pusztítana? „De hát éppen ez a lényeg - mondja valaki -, ha Isten mindentudó és mindenható, akkor minden személyre testre szabott ítéletet tud végrehajtani, kiirtva a rosszat és meghagyva a jót. Akkor miért nem teszi?" Nos, tételezzük fel, hogy megtenné. Tegyük fel, hogy ma közbelép, és minden rossz és bűnös egyént mindenütt, az egész világon, kivétel nélkül elpusztít. Hol állna meg a méltányosságban? Hányan maradnának? Hol húzná meg a határt jó és rossz között? Különben is, kik - 47 -

a rossz emberek, és kik a jók? „Szabaduljunk meg a kapitalistáktól mondják a kommunisták -, és jó emberekkel teli, jó világunk lesz." A kapitalisták természetesen éppen az ellenkezőjét mondják. Személyes szintre lebontva, mit kellene, hogy Isten mondjon nekünk? Más dolgokat is figyelembe kell vennünk. Képzeljünk el két férfit, akik önzők, kegyetlenek, rossz természetük van, erőszakosak, hazugok és hűtlenek. Egyikük egyszerű polgár, kevés hatalommal; de gonosz viselkedése megkeseríti a felesége életét, tönkreteszi a házasságukat, és gyermekeinek komoly, ha nem éppen visszafordíthatatlan lelki károsodást okoz. A másik férfi országának diktátora. Mérhetetlen hatalma van, és ezért gonosz viselkedése ezrek szenvedéséhez és halálához vezet? Mit tett volna az első férfi, ha ugyanolyan hatalma van, és ezért gonosz viselkedése ezrek szenvedéséhez és halálához vezet. Mit tett volna az első férfi, ha ugyanolyan hatalma lett volna, mint a másodiknak? Ezért hát szívében melyik a rosszabb ember? A Biblia szerint Isten ítélete velünk, egyénekkel kapcsolatban valójában az, hogy mindannyian vétkeztünk, én, te és mindenki más. Isten abszolút mércéjével mérve mindannyian rosszak vagyunk; nem ugyanolyan mértékben, de valamilyen mértékben mindannyian. Senki sem bűntelen közöttünk.60 Isten azonban nemcsak igazságos, hanem türelmes és irgalmas is. Az ősi város, Ninive népe, és különösen uralkodói hírhedten gonoszak voltak, és hogy növeljék birodalmuk erejét, tömegeket deportáltak azokból a népekből, akiket meghódítottak. Isten megfenyegette, hogy elpusztítja őket, de kész volt arra, hogy késleltesse ítéletének végrehajtását. Azért, hogy lehetőséget adjon nekik a bűnbánatra, és megfeddte az izraeli prófétát, Jónást azért, mert azonnali elpusztításukat követelte.61 Az Újszövetség hasonló okkal magyarázza, hogy Isten miért kész várni (nekünk úgy tűnik, hosszú ideig) mielőtt véget vet a világnak, és teljesen megálljt parancsol a gonosznak: Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja (az ítélet napja).62 „De ha Isten mindannyiunkat azzal fog vádolni, hogy rosszak és bűnösök vagyunk - mondhatja valaki -, pedig állítólag Ő teremtett bennünket, ugye? Akkor miért nem teremtett bennünket úgy, hogy ne tudjunk vétkezni és gonoszt tenni?"

Az emberi lét dicsősége és elkerülhetetlen ára Nos, Isten megtehette volna; de ez azt jelentette volna, hogy mindenfajta szabad akarattól és valódi, szabad választástól megfoszt - 48 -

bennünket. Ebben az esetben nem erkölcsileg felelős emberi lények lettünk volna, hanem inkább emberszerű komputerizált robotok. Nem ismerek olyan emberi lényt, aki jobban szeretne robot lenni. Ahhoz, hogy valódi erkölcsi lények legyünk, képesnek kell lennünk arra, hogy értsük a különbséget jó és rossz között, és azután képesnek kell lennünk a szabad választásra: jót teszünk vagy gonoszt teszünk. Egy számítógépben hatalmas mennyiségű „tudás" lehet felhalmozva, de nincs tudomása arról, hogy mit „tud", sem az erkölcsi döntésről. A számítógép csak azt a cselekvést tudja választani, amelynek a megtételére be van programozva. Ha rosszul választ, vagy lerobban, nem lehet érte hibáztatni. Nem felelős érte. Nem érez bűntudatot. Nem érti, mi az a vétek, vagy milyen az, ha valaki vétkesnek érzi magát. Még azt sem tudja megmondani, milyen érzés komputernek lenni (vagy mondjuk, boldog komputernek). Az emberi lényeket, ahogyan megfigyelhetjük, ilyen értelemben nem programozta be a Teremtőjük. Képesek a választásra, és általában büszkék döntésükre. Ha egy férfi például azt választotta, hogy szembenéz a veszéllyel, ahelyett, hogy gyáván megfutamodna, akkor azt szeretné, ha felelősnek tartanák döntésért, és megdicsérnék érte. A legtöbb ember sértőnek érezné, ha úgy bánnának vele, mint egy kisbabával vagy értelmi fogyatékossal, vagy egy géppel, amely nem felelős a tetteiért. Csak ha valami nagyon rosszat tettünk, akkor érzünk kísértést arra, hogy letagadjuk felelősségünket, és ezt mondjuk: „Nem tehettem róla". Isten tehát természetesen úgy is megalkothatott volna bennünket, mint a robotokat; de ebben az esetben nem lettünk volna képesek arra, hogy szabadon adjunk és kapjunk igaz, érett szeretetet. Ha a szobánkban ülnénk, és belépne egy robot, a nyakunk köré fonná karjait, és azt mondaná: „szeretlek", vagy nevetnénk ennek abszurditásán, vagy pedig utálkozva eltaszítanánk magunktól, esetleg mindkettőt. Egy robotnak először is nincs fogalma a szeretetről; és még ha lenne is, nem lenne szabad annak eldöntésére, hogy szeret-e bennünket vagy sem: csak azt tehetné, amelynek megtételére valaki más beprogramozta. Nincs független személyisége. Ez hát az emberi lét dicsősége. Isten erkölcsi lénynek teremtette az embert, aki képes felfogni Teremtője szentségének szépségét és jellemének erkölcsi nagyszerűségét. Szabad akarattal is felruházta őt, és azzal a képességgel, hogy szeressen, úgyhogy szabadon dönthet amellett, hogy szereti és dicsőíti Teremtőjét, megbízik benne, engedelmeskedik neki, és igaz barátságot és közösséget élvez Istennel mind itt, ezen a földön, és végül Isten mennyországában.63 De természetesen az a döntés, amelyet Isten adott az ember elé, nem két, egyformán jó alternatíva közötti választás volt, és nem is lehetett az. Isten a jóság összessége, és nem létezhet huzamosabb ideig tartó jó rajta kívül. Ha nemet mondunk Istenre, az élet forrására, az - 49 -

szükségszerűen azt jelenti, hogy igent mondunk a végső rettenetre és halálra. Nincs, és nem is lehet két mennyország, az egyik Istennel, a másik nélküle. Ezért a kezdet kezdetétől fogva óvta Isten az embert azoktól a végzetes következményektől, amelyek elkerülhetetlenül bekövetkeznek, ha az ember azt választja, hogy nem hisz Istenben, és nem engedelmeskedik neki, hanem a maga útján jár. A Biblia viszont azt mondja, hogy az első ember, Ádám, pontosan ezt tette: azt választotta, hogy nem engedelmeskedik Istennek, a maga útján jár, és azt teszi, amit jónak lát. 64 Mi mindannyian személyesen kisebb-nagyobb mértékben ugyanezt tettük65, azzal a gonosz eredménnyel, amelyet ma mindenütt láthatunk magunk körül és magunkban. Így, a Biblia szerint a gonoszság azért gonoszság, mert Isten elleni lázadás. De kinek a hibája ez? Valaki ismét tiltakozik: „állítólag Isten mindentudó, és képes előre látni minden lehetőséget." Igen, természetesen. „Akkor nem látta, hogy ha szabad akaratot ad az embernek, akkor az ember vissza fog élni azzal, a rosszat fogja választani, katasztrófát hozva saját magára és az egész világra?" Dehogynem, Isten előre látta - láthatta - ezt. „Akkor hát hogyan volt lehetséges, hogy Isten jónak látta továbbvinni munkáját, és különösen azt, hogy szabad akaratot adjon az embernek?"

Isten biztonsági hálója Mert még azelőtt, hogy megteremtette volna az emberiséget, elhatározta, hogy létrehoz egy biztonsági hálót, amely mindenki számára elérhető, így esetleges lázadásuk, önfejűségük, bűnük és gonoszságuk miatt egyiküknek sem kell örökre elvesznie. Sőt, éppen az ember bűnéből adódó lehetőséget használta fel arra, hogy nem csupán szavakkal, hanem cselekedetekkel is megmutassa: a Teremtő akkor is szerette minden teremtményét, amikor bűnösök voltak. A Bibliában ezt így fogalmazza meg: Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk (Róm 5,7-8). Készült egy út az ember számára, ha felfedezi bűneinek romboló következményeit, hogy megbánja bűneit, visszatérjen Istenhez, és bocsánatot nyerjen, megbéküljön Istennel, és helyreálljon a vele való kapcsolata. Fia, Jézus Krisztus által MAGA Isten fizeti az ember bűnének büntetését az emberért és az ember helyett, és ISTEN VISEL minden - 50 -

helyreállítási költséget, amelyet az ember bűne által okozott kár tett szükségessé, és amelyet az ember a saját erőforrásaiból nem tudna megfizetni. Sőt mi több, az ember garanciát kap arra, hogy amikor eljön a végső ítélet napja, és Isten hozzálát, hogy megbüntesse azokat, akik nem bánták meg bűneiket, és örökre véget vessen a gonosznak, akkor azok, akik megbánták bűneiket, és Istenbe és az Ő Fiába, Jézus Krisztusba vetették hitüket, nem mennek a kárhozatra, hanem örök életben lesz részük Istennel.66 Sőt ami még ennél is több, ha egyszer kibékült Istennel, az ember már itt, e földön megismerkedhet azzal a magasztos céllal, amelyet Isten eredetileg elgondolt, amikor megteremtette a világegyetemet. Hamarosan több mondanivalónk is lesz erről a célról; de pillanatnyilag álljunk meg, koncentráljunk Istennek a történelemben, az emberért végzett üdvözítő tevékenységének központi részére - magának Krisztusnak a szenvedésére, kínjára és halálára a kereszten. Mert ha Ő valóban Isten, ahogyan az Újszövetség állítja róla, akkor az Isten NEM MARADT TÁVOL az emberi szenvedéstől, hanem Ő maga is RÉSZÉVÉ VÁLT. Isten közelségének ez a ténye az, amely túlmutat könnyeken és a kínokon, és valódi reményt hozhat a szenvedőknek - nem kínjainak valamiféle leegyszerűsített megoldásával, hanem azzal a lehetőséggel, hogy a kínok ellenére bizonyossága támadhat afelől, hogy Krisztus, az Isten Fia megérti szenvedését, és ezért MEG LEHET BÍZNI BENNE a jövőben. Mielőtt befejezzük Krisztus szenvedésének és halálának témáját, bizonyosodjunk meg arról, hogy tisztában vagyunk azokkal a feltételekkel, amelyeket Isten a Jézus halála általi megbékélés ajánlatához fűzött. Az üdvösség teljes csomagja ajándék, nem kell megdolgozni érte, semmilyen módon sem kell kiérdemelni. Annak azonban, hogy megkapjuk, feltételei vannak, mégpedig a következők: 1. Bűnbánat Isten előtt.67 Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani (Ézs 55,7). 2. Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. 68 Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe (Jn 5,24). Ezzel viszont visszaérkezünk az ember szabad választásának kérdéséhez. Isten senkit sem fog kényszeríteni arra, hogy higgyen. Nem fogja elvenni az ember szabad akaratát, még azért sem, hogy megmentse. Mert ha megtenné, a végeredmény nem egy megváltott és megdicsőült emberi lény lenne, hanem egy robot. Másrészt Isten teljes szívéből könyörög férfiaknak és nőknek azért, hogy béküljenek meg vele. Ő a maga részéről nem vonakodik attól, hogy bárkit üdvözítsen.69 - 51 -

Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket. Tehát (...) Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne (2Kor 5,19-21). Ha az ember ennek ellenére nemcsak, hogy arra használja szabad akaratát, hogy először is elforduljon Istentől, hanem még ráadásul vissza is utasítja a megbocsátást és Isten megváltó szeretetét, akkor hogyan is lehet Istent hibáztatni az ebből eredő katasztrófáért? Most viszont a szenvedések másik forrásához kell fordulnunk, vagyis a természeti katasztrófákhoz és ahhoz, amit tág értelemben a gyötrelem problémájának nevezünk.

- 52 -

6.A gyötrelem problémája Nincs szükség arra, hogy újra felsoroljuk azt a sok természeti katasztrófát, amelynek bolygónk, a Föld, időről időre ki van téve. Nem hunyhatunk szemet romboló hatásaik felett sem, amelyeket az emberi életre és az anyagi javakra gyakorolnak. Gondoljunk csak arra a pusztításra, amelyet az utóbbi években a földrengések Japánban és Törökországban okoztak, vagy az árvizek Bangladesben és Kelet-Európában, és az éhínségek Etiópiában. Nem szabad azonban elsiklanunk azon tény felett, hogy minél többet fedez fel bolygónkkal kapcsolatban a tudomány, annál jobban kiderül, hogy mennyire bámulatba ejt.

Bámulatba ejtő bolygónk Először is, fenntartja az életet! Nem pusztán az életet, hanem az intelligens életet, olyan értelmes lényeket, akik képesek a világegyetem felé fordulni, és kezdik megérteni, hogyan működik, kezdik kérdezni, hogyan kezdődött mindez, és mi a végső célja a létezésének. Miért létezik egyáltalán? Mikor fog véget érni? - Miért szenvedi el azt, amit mi természeti katasztrófának nevezünk? A kiváló matematikai fizikus, Paul Davis professzor úgy tűnik nem hisz Istenben úgy, ahogyan a Biblia leírja Őt. A bolygónkon élő értelmes lények puszta jelenléte mégis arra indítja, hogy a következőképpen írjon: „Nem hiszem, hogy létünk a Világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene. Ehhez túlontúl is belekeveredtünk a dolgokba. Meglehet a Homo sapiens faj fizikai léte valóban mit sem számít kozmikus méretekben, az azonban, hogy a Világegyetem egy bolygóján tudatos szervezetek élnek, feltétlenül meghatározó jelentőségű tény. A tudatos lények révén a Világegyetem öntudatra tett szert. Ez pedig csöppet sem elhanyagolható körülmény, nem céltalan, értelmetlen erők jelentéktelen mellékterméke. Nekünk valóban itt a helyünk."70 Nem úgy áll a helyzet, mintha az élet fejlettebb formáit fenntartani képes bolygók általánosak volnának a világegyetemben. A néhai Carl Sagan professzor lelkes híve volt annak a lehetőségnek, hogy élhetnek intelligens lények a világegyetem más bolygóin. Még ő is úgy becsülte azonban, hogy elméletileg csupán valamennyi csillag 0,001%-ának lehet - 53 -

olyan bolygója, amely képes fenntartani fejlett életet (és most úgy tűnik, hogy túlságosan is nagy számot becsült). Miután egy életet töltött kutatásokkal, és dollármilliókat azzal, hogy megpróbáljon bizonyítékot találni ilyen intelligens lények létezésére, egyet sem talált.71 Valóban, naprendszerünk egyetlen más bolygója sem képes fenntartani az élet formáját. Ha figyelembe vesszük azoknak a feltételeknek a hosszú (és egyre növekvő) listáját, amelyekről már tudjuk, hogy teljesülniük kell - és bolygónk teljesíti is azokat - annak érdekében, hogy fenntartsa az életet, lenyűgözővé válik annak bizonyítéka, hogy bolygónkat erre a célra valaki gondosan megtervezte és megszerkesztette. 72 Ebből is úgy tűnik ki, hogy - Paul Davis kifejezésével élve - „valóban eltervezett dolog, hogy itt vagyunk". Ezen felül fantasztikus összetettség van jelen az emberi test minden sejtjének biokémiai gépezetében. Fred Hoyle cambridge-i csillagász, és Chandra Wickramasinghe matematikus „Egy teremtő fogalma" (The Concept of a Creator) című könyvükben az élet számára szükséges alap-enzimekről írva megjegyzik: „Egy egyszerű számítás megmutatja, hogy annak esélye, hogy az aminosavláncok véletlenszerű összeállításával megszerezhetjük a szükséges 2000 enzimet, rendkívül csekély. A véletlenszerű esély p az 1-hez, ahol p legalább egy olyan hatalmas csillagászati szám min a 10 a 40 000-dik hatványon (az 1-et 40 000 nulla követi). Ha az élet számára lényeges összes többi molekulát is figyelembe vesszük számításaink során, akkor tovább romlik a helyzet. Az egy a 10 a 40 000-edikenhez aránya már elég elrettentő, de ez még nagymértékben tovább növekedne. Egy ilyen szám nagyon, nagyon sok nagyságrenddel meghaladja az egész megfigyelt világegyetem alapvető részecskéinek teljes számát. Ilyen rosszak a csupán mechanikus úton létrejött élet esélyei." Még egyszer tehát: ellenállhatatlan bizonyítékok mutatnak arra a tényre, hogy mint emberi lényeknek, létezésünk a Föld nevű bolygón nem értelem nélküli erők eredménye. Az időről időre előforduló természeti katasztrófák ezért nem törölhetik el azt a szilárd bizonyítékot (és ezenkívül még sokkal többet), hogy mind bolygónk, mind mi magunk szándékos tervezés nyomán jöttünk létre. Itt merül fel a nyilvánvaló kérdés: Ki a tervező? A Biblia természetesen azt mondja, hogy Isten az, de ez rögtön visszavisz bennünket a gyötrelem problémájához: Hogyan hihetjük, hogy egy olyan világot, amelyben olyan sok természeti katasztrófa van, egy tökéletesen szerető, mindenható és mindentudó, személyes Isten teremtett?

- 54 -

Az emberiség viselkedése a fájdalommal szemben Kezdjük tehát azzal, hogy elgondolkozunk azon a viselkedésen, amelyet - akár van Isten, akár nincs - férfiak és nők általában tanúsítanak a fájdalommal szemben. Ez nem fog minden kérdésünkre választ adni; de legalább segít, hogy problémánkat helyes arányaiban lássuk. Gyorsan eljuthatunk arra a nyilvánvaló megállapításra, hogy nem minden fájdalmat tekintünk rossznak. Néhány fájdalom megóv valamitől, és ezért jó. Ha ujjunkat véletlenül elvágjuk egy éles kés pengéjével, a vágással együtt járó fájdalom önkéntelenül is arra késztet, hogy visszahúzzuk az ujjunkat, és így megakadályozzuk a további sérülést. A fájdalomtól való félelemnek is megelőző hatása lehet. A megégéstől való félelem megakadályoz bennünket abban, hogy tűzbe tegyük a kezünket. Az attól való félelem, hogy elkapja az AIDS-et, egyeseket még az erkölcstelenségtől is vissza tud tartani. Ezért jó az ilyen félelem. A fájdalom és a szenvedés együttérzést, szánalmat, törődést és önfeláldozó odaadást kelt az ápolónőkben, orvosokban, szociális munkásokban és másokban. Így ezekben a gondoskodó emberekben nemes jellemet épít(het) ki, amelyet sohasem hozna létre az önző gyönyör puszta hajszolása és az az elhatározás, hogy mindenáron elkerüljük a fájdalmat és az áldozatot. Ez is jó; és mindnyájan csodáljuk az ilyen embereket (bár furcsa módon a köz éhbért fizet nekik, míg a rock sztároknak vagyonokat). Menjünk azonban tovább, és vegyük szemügyre azt a magatartást, amelyet oly sok ember tanúsít a komoly sérülés, a nagy fájdalom, sőt a halál kockázatával szemben. Egyetlen normális személy sem kész öncélúan elszenvedni a fájdalmat vagy a halált. Mégis normális emberek ezrei vállalják meglehetősen komoly sérüléseknek és olykor magának a halálnak a kockázatát csupán olyan sportoknak a kedvéért, mint a rögbi, a Forma-1-es autóversenyzés, a sárkányrepülés, a barlangászás és a hegymászás. A balett-táncosok komoly fájdalmat szenvednek el a lábukban; és közismert az a fájdalom, amelyet a tornászok és atléták viselnek el önként edzéseik során, miközben átjutnak a fájdalomküszöbön. Az emberi szellem hajtja őket arra, hogy szerezzék meg az uralmat testük felett, és érjék el a tökéletes, a szép és kecses mozgást. Ők úgy tekintik, hogy megéri vállalni az ezzel járó fájdalmat. Menjünk ismét tovább, komolyabb dolgok felé. Egyetlen nemzet sem kényszerül rá csupán puszta túlélése érdekében arra, hogy űrkutatásba fogjon. A nemzetek mégis belefognak - a leghíresebb erről Oroszország - 55 -

-, jól tudva azt, milyen hatalmas a kockázat; és még mindig vannak emberek, akik önként jelentkeznek arra, hogy kiképezzék őket űrhajósnak, hogy űrutazásokra menjenek, pedig tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mások már elpusztultak hasonló utakon. A természet elemi erői - a tűz, a szél, a hullámok, az elektromosság, a gravitáció, az atomenergia - mind sokkal hatalmasabbak, mint az ember; és mivel személytelenek és nincs értelmük, lelkiismeret-furdalás nélkül elpusztítják az embert, ha rosszul használja őket. Az elektromosság megfőzi a vacsoránkat, de ha hibát követünk el, halálosan megráz. Nem ismer megbocsátást. Mégis az ember, aki Isten képére teremtetett (akár elismeri, akár nem), és úgy lett megalkotva, hogy uralkodjék Isten kezének munkái felett 73 , lelkében tudja, hogy ő, értelmével és intelligenciájával jelentősebb, mint a természet elemi erői. Már az idők kezdetén nekilátott annak a felfedezési folyamatnak, amelynek célja ezen erők hasznosítása, illetve saját céljainak szolgálatába állítása. A tüzet már korán hasznosította. A hajók és vitorlák feltalálásával a szelet és a hullámokat - amelyek e találmányok nélkül az ember megfulladását eredményeznék -, rávette arra, hogy szállítsák őt felfedező és hódító útjain. Manapság még a föld gravitációját is hasznosítják, és arra használják, hogy felgyorsítsák az ember által készített űrszondát a Föld felé, és azután kirepítsék azt a világűrbe, ahogyan a parittya a követ, egy másik bolygó felé.

Az emberiség viselkedése a haladás árával szemben Ez az egész tudományos vállalkozás, amely a természet elemi erőinek hasznosítására irányul, az emberi szellem fenséges megnyilvánulása. A folyamat hatalmas kockázatot rejt magában, a fejlődést végtelen fájdalom és számtalan emberi élet árán vásároltuk meg. A legtöbb ember mégis úgy ítéli meg, hogy az a rengeteg előny, amely az egész emberi fajt gyarapította, messze meghaladja és indokolja azt az árat, amelyet fájdalom és halál formájában fizetett az emberiség. Egy másik jelentős dolgot is figyelembe kell vennünk. Az elemi erők hasznosítása nem jelenti azt, hogy megfosztjuk őket attól a lényegbe vágó erejüktől, hogy fájdalmat és halált okozzanak. Ezt senki nem is kívánná. Az a tűz, amely elveszítette égetőképességét, többé nem lenne hasznos. Az az elektromosság, amely nem képes szénné égetni bennünket, többé nem lenne képes elvégezni sok olyan feladatot, amelyet hasznosítása során elvégez. A lézersugarak el tudják pusztítani az emberi szövetet; ha nem tudnák, nem lehetne felhasználni a szemsebészet kényes területén, ahogyan ma tesszük. Ez természetesen azt jelenti, hogy ezeknek az elemi erőknek a használata mindig magában - 56 -

hordoz egy bizonyos nagyságú kockázatot. De a legtöbb ember úgy ítéli meg, hogy az elérhető előnyökért érdemes vállalni a sérülésnek és a halálnak a kockázatát. A repülőgéppel képesek vagyunk legyőzni a gravitáció erejét. Feltalálásuk és fejlesztésük életek ezreibe került; de még mindig repülünk velük, ismerve annak kockázatát, hogy ha a repülőgép motorjai elromlanak, a gravitáció el fogja pusztítani mind a repülőgépet, mind utasait. Még sincs ismereteim szerint senki, aki vitatkozni kíván azon, hogy Istennek a gravitáció nélkül kellett volna megalkotnia a földet, vagy pedig sokkal gyengébb gravitációval, mint amilyennel most rendelkezik, hogy amikor a repülőgép motorjai elromlanak, a gravitáció ne okozza a gép lezuhanását. Ha ugyanis a föld gravitációja sokkal gyengébb lenne, mint amilyen, a bolygó légköre túl sok vizet veszítene, és az élet nem maradhatna fenn. Foglaljuk össze az eddigieket. Maguktól, minden kényszer nélkül az emberek minden korban úgy gondolták, hogy elfogadható, ha kockáztatnak, sőt ténylegesen kiteszik magukat egy bizonyos mennyiségű súlyos szenvedésnek és halálnak bolygójuk (és ma már más bolygók) lehetőségeinek kiaknázása során, azon nagy előnyök miatt, amelyekre a fejlődéssel szükségszerűen együtt járó kockázatok vállalásán keresztül tehetünk szert. Az emberek általában nem sokra becsülik azt a viselkedést, amely visszautasítja a fejlődés vállalását az attól való félelemben, hogy az szenvedést és fájdalmat hozhat magával. Úgy tűnik azonban, mintha ez azt sugallná, hogy nem tisztességes, ha az emberiség amiatt panaszkodik, hogy Isten célja bolygónknak és nekünk, emberi lényeknek a megteremtésével elkerülhetetlenül magában hordozza a szenvedést. Mégpedig nemcsak az embernek, hanem magának Istennek is, annak érdekében, hogy az ember végtelenül dicsőséges és örök javakban részesüljön.

Isten célja a világ megalkotásával A Biblia szerint Isten sohasem örök létezésre tervezte Földünket; egy napon vége lesz.74 Az ember viszont, aki ugyanúgy szellem, mint test, sohasem fog megszűnni létezni. A fizikai halállal neki magának nincs vége. Valahol és valamilyen állapotban, a mennyben vagy a pokolban, örökké létezni fog. A Földet tehát nem arra tervezte Isten, hogy az emberiség állandó otthona legyen. Szándéka szerint egy ideiglenes lépcsőfok az ember elé kitűzött nagyobb cél felé, amelyet Isten még az előtt gondolt ki, hogy megalkotta volna Földünket. Ez a nagyobb cél két szakaszt foglal magában: - 57 -

1.szakasz: Az ember mint Isten egyik teremtménye születik bele ebbe a világba. Isten felruházza testtel, lélekkel és szellemmel; intelligenciával, beszédkészséggel, erkölcsi érzékkel és isten-tudattal. Ezek közül egyiknek az esetében sem szükséges Isten számára, hogy az ember előzetes beleegyezését vagy akár együttműködését keresse. Az ember egyszer csak tudatára ébred, hogy megszületett, és fokozatosan felfedezi, hogy birtokában van ezeknek a képességnek. 2.szakasz: Az ember később ajánlatot kap, hogy azzá legyen, ami eddig még nem volt, vagyis Isten gyermeke vagy fia. Ehhez viszont szükséges az ember akaratlagos hozzájárulása és választása. Ahhoz, hogy megértsük a fejlődést a két szakasz között, figyelmesnek kell lennünk, és észre kell vennünk a különbséget a bibliai szóhasználatban egyrészt Isten teremtménye, másrészt az Isten gyermeke vagy fia között. Az általános vallásos gondolkodás gyakran összekeveri ezt a két dolgot, és úgy beszél, mintha minden emberi lény Isten gyermeke volna. Ez azonban nem igaz. Isten természetesen minden emberi lényt szeret, mivel Ő a Teremtőjük. Mindannyian az Ő teremtményei vagyunk. Mondhatjuk, hogy atyai módon gondoskodik rólunk. Míg azonban bibliai nyelven minden emberi lény Isten teremtménye, nem mindegyik Isten gyermeke. A helyzet klasszikus megfogalmazása János evangéliuma 1,10-13-ban található. Érdemes teljes egészében idézni: A világban volt (Isten Fia), és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be Őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekei legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik nem vérből, nem a test akaratából, sem férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (Jn.1,10-13) Ebből a részből öt dolog válik világossá: 1. Egy emberi lény nem automatikusan Isten gyermeke, annak folyományaként, hogy beleszületett ebbe a világba. Ahhoz, hogy Isten gyermeke legyen, azzá kell lennie; hiszen nem válhatunk azzá, akik már vagyunk. 2. Annak a feltétele, hogy Isten gyermekévé legyünk, az, hogy el kell fogadnunk Krisztust és hinnünk kell az Ő nevében: ahányan elfogadják őt, azokat mind felhatalmazza arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. 3.Nem minden emberi lény válik Isten gyermekévé, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem mind fogadják be Krisztust: a saját világába jött, és az övéi (más szóval ez etnikailag a zsidó kortársainak többségét jelentette) nem fogadták be őt. Ma sok nemzetiségből sokan nem fogadják be Őt. - 58 -

4. A folyamat, amelynek során valaki Isten gyermekévé válik: ami nem az. Ez nem ugyanaz a folyamat, mint amikor először megfoganunk, majd megszületünk erre a világra a szüleink által. Nem is operáció ez, amelyet saját magunkon a saját akaraterőnkkel elvégezhetünk. 5. A folyamat, amelynek során valaki Isten gyermekévé válik: ami az. Istentől kell születnünk, Isten a saját életét adja belénk. Ez az utolsó megfogalmazás, „Istentől születtek", pontosan rámutat arra a különbségre, ami Isten teremtménye és Isten gyermeke között van. Isten teremtményeit ő alkotta, Isten gyermekei pedig általa születtek. Vegyünk egy hasonlatot: egy villamosmérnöknek nem születhet ugyanolyan módon gyermeke, ahogyan hozzájut egy számítógéphez. Ő csinálja vagy alkotja a számítógépet, de a gyermekének születnie kell. Természetesen hatalmas kategóriabeli különbség van a számítógépe és a gyermeke között. Lehet, hogy a számítógép nagy teljesítményű, és csodálatosan bonyolult műveleteket képes elvégezni, amelyek messze meghaladják egy csecsemő képességeit. Egy számítógép azonban nem fogja hatalmába keríteni a mérnök életét: a csecsemő pedig igen. Ezzel az élettel a csecsemő úgy fog felnőni, hogy közösséget élvez apjával, és az apja életének, szeretetének és vele való közösségnek az élvezete az, amelynek élvezetére a számítógépnek reménye sincs. Ez volt tehát az a magasztos CÉL, amely Isten szívében még azelőtt megfogant, hogy megalkotta volna a világot: olyan fiakra és leányokra vágyott, akikkel megoszthatja a saját életét. Így megértik Őt, élvezik a vele való kapcsolatot, és Ő a velük való kapcsolatot egy olyan, az életet megosztó közösségben, amely csak apa és fia, illetve leánya között lehetséges. Halljuk a megfogalmazást a Biblia nyelvén: Mert Ő benne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk Őelőtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában (Ef 1,4-6). Itt van tehát az a valódi fejlődés, amelyen az ember keresztülmehet, és amelyet maga Isten tervezett el a számára. Kezdve azzal, hogy fizikai valóságban megszületik erre az ideiglenes világra, mint Isten teremtménye, elérkezve odáig, hogy szellemi születéssel Isten gyermekévé válik, még mindig ebben a világban, hogy végül képes legyen közösségben élni Istennel örökkön-örökké az Ő világában.75

- 59 -

A szenvedő Isten E tervezet hatalmas volta először is azon a tényen látható, hogy elérése változást tett szükségessé magában az Istenségben. Az, akit a keresztyének a Szentháromság második személyének neveznek, nem mindig volt ember. Az Ige, ahogyan olvassuk róla, nem volt mindig test. Testté lett azonban, emberré lett, hogy a megváltott férfiak és nők lelkileg-szellemileg eggyé válhassanak vele, ahogyan a fizikailag létező emberi test és annak tagja egymásnak.76 Miután igazán emberré lett, bár bűntelen volt, mégis úgy szenvedett, ahogyan mi; és pontosan ez a szenvedés tette alkalmassá arra, hogy lelki-szellemi vezetőnk legyen az örök dicsőség felé vezető ösvényen.77 Isten nem érzéketlen isten! „De hát - mondhatja valaki -, mi köze van mindennek a fájdalom és a szenvedés problémájához, amelynek megbeszélésébe belekezdtünk?" Az, hogy Isten gyermekévé legyünk, azon múlik, hogy önként elfogadjuk-e Krisztust. Ezen oknál fogva (ez az ok hozzáadódik a többihez, amelyet már korábban megbeszéltünk) Istennek az általunk első szakasznak nevezett fokon szabad akarattal kellett megteremtenie az embert. Mégis, ahogyan azt már korábban megfigyeltük, Isten az Ő mindentudó voltában előre látta, hogy az ember mindjárt az elejétől fogva arra fogja használni akaratát, hogy szembehelyezze azt Isten akaratával. Isten iránt engedetlen lesz, és önmagát, illetve az egész emberi nemzetséget Istentől elszakadt, lefelé tartó ösvényre vezeti. Isten azt is előre látta, hogy az egyetlen módja annak, hogy megváltsa az embert, visszatérítse őt, és lehetővé tegye, hogy tervét a második szakasszal folytassa, az, ha Isten Fia nemcsak maga is emberré lesz, hanem felajánlja magát, mint az ember helyettes Megváltója és Üdvözítője. Elhordozza a hatalmas árat, az emberi bűnért járó szenvedést, fájdalmat és büntetést, hogy így, mint Isten Báránya, elvegye a világ bűneit. Isten előre látta ezt, és Jézus Krisztus kész volt arra, hogy vállalja a szenvedést, amely együtt jár azzal, hogy véghezvigye azt a tervet, amelyre Isten szíve vágyott. A Bárány előre ismert volt, még mielőtt a terv kezdetét vette volna, tulajdonképpen még a világ alapítása előtt.78 Ebből két megfigyelés következik: 1. Milyen hatalmasnak kell lennie a haszonnak és a dicsőségnek mind maga Isten, mind pedig a megváltott emberiség számára, ha maga Isten úgy gondolta, hogy érdemes az Istenségnek vállalnia a testté lételt, és azután a szenvedést a kereszten azért, hogy elérje ezt a célt. 2. A fájdalom problémájára adott intellektuális válaszok szükségesek és hasznosak. Az viszont, ami megnyugtatja a hívők szívét, és erőt ad nekik, hogy maguk is bármilyen szenvedéssel szembenézzenek, amit Isten enged rájuk törni, az a tény, hogy Isten nem maradt távol. Nem kezdett célja eléréséhez anélkül, hogy úgy engedi őket - 60 -

szenvedni, hogy Ő maga ne szenvedett volna. Pontosan azért, mert Isten Fia maga is szenvedett, megkísértetett, képes segíteni azokon a hívőkön, akiken most van a szenvedés sora.79 Mivel Isten odaadta Fiát, hogy meghaljon értük, a hívőket Isten maga tanítja arra, hogy tudják és érezzék lényük legmélyén, hogy: Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít? Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés, vagy éhezés vagy mezítelenség, vagy veszedelem vagy fegyver? (...) De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent jézus Krisztusban, a mi Urunkban.80

Az ember lázadásának következményei az 1. szakaszban Fordítsuk vissza figyelmünket arra, amit Isten az emberiség számára kigondolt terve első szakaszának neveztünk; mivel a Biblia szerint azóta is az embernek ebben a szakaszban bekövetkezett lázadása okozta a szenvedés jelentős részét ebben a világban. Azt mondtuk, hogy az első szakasz csupán szükséges lépés volt Isten fő céljának megvalósulása felé; ez azonban nem jelenti azt, hogy az első lépcsőnek önmagában nem volt különös értéke vagy jelentősége. Ellenkezőleg, az a helyzet és szerep, amelyet Isten adott az embernek a Föld nevű bolygóval kapcsolatban, rendkívül nemes és fenséges volt, sőt most is az. Úgy volt, hogy az ember Isten „alkirálya" lesz, aki Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, aki uralkodik a föld és annak világa felett, mint Isten fő ügyintézője, hogy fejlessze a Földet és annak adottságait. Ez csodálatosan nagy kihívás volt, izgalmas és felelősségteljes feladat, amellyel az volt Isten szándéka, hogy az ember ne csak saját technikai képességeit, hanem erkölcsi jellemét is fejlessze. Annak ellenére, hogy az ember fellázadt Isten ellen, és elidegenedett tőle, ez még mindig így van; de ha a Teremtővel töretlen és állandó közösségben végeztük volna, az Ő erkölcsi útmutatásai szerint, az egész világot paradicsommá változtathattuk volna. - 61 -

A Biblia beszámolója szerint Isten kertet ültetett a Föld egy bizonyos pontján az ember elindítása céljából, és újonnan teremtett alkirályát ide helyezte. Ez azonban azt mutatja, hogy bolygónk többi része nem volt kert; megbizatása pedig arra kötelezte volna az embert, hogy ő és utódai végül kimenjenek, és kibontakoztassák az egész bolygó lehetőségeit, amely felett Isten uralmat adott nekik. Ez a feladat egyáltalán nem lett volna veszély és esetleges fájdalom nélkül teljesíthető, ahogyan ezt abból a tényből is láthatjuk, hogy Isten előrelátásában különböző védekező és helyreállító mechanizmusokkal látta el az ember testét: például immunrendszerrel, hogy ellenálljon a betegségeknek, és véralvadási rendszerrel, amely begyógyítja a sebeket, és megakadályozza a halálos vérveszteséget. Istennek minden teremtménye jó volt, ahogyan ezt maga Isten kijelentette81, de nem mind volt szükségszerűen biztonságos, amennyiben nem megfelelően bántak vele. Az ember azonban fellázadt. Nem az történt, hogy azonnal belesüllyedt a bűnbe: valami olyan dolog történt, ami sokkal inkább alapvetően komoly volt. Beleesett abba a kísértésbe, hogy azt gondolja, az életet sokkal intelligensebben, szebben és kielégítőbben lehetne felvirágoztatni, ha függetlenné merne válni Istentől. Úgy ítélte meg, ahogyan sokan ma is megteszik, hogy Isten intelme, amely szerint bizonyos viselkedés és magatartás halálhoz fog vezetni, értelmetlen korlátozás; és szándékosan kilépett abból az erkölcsi és szellemi függőségből, amely Istenhez kötötte. Amikor az ember ezt tette, Isten nem bocsátotta el őt a Föld bolygó rendezőjének szerepéből, de két nagy változás történt: 1. A teremtett világot Isten alávetette a hiábavalóságnak.82 Két metaforát használhatunk ennek leírására. Először is a teremtés szülő nőhöz hasonlít: fájdalommal vajúdik, hogy világra hozza azt a csodálatos eredményt, amelynek előállítására - az ember gondolkodása mellett - meg lett alkotva: de eddig fájdalmai és erőfeszítése ellenére sohasem volt képes teljesen véghezvinni; mert, másodszor, a teremtett világ, mint szolga, most alávettetett a romlás a rothadandóság rabságának. 83 A Biblia siet is megmagyarázni, hogy ez az állapot, amelyben a természet most van, nem tart örökké. Egy napon a teremtett világ meg fog szabadulni, megvalósítja lehetőségeinek teljes skáláját, és eléri dicsőséges célját. Miután viszont az ember bolond módon megragadta az Istentől való függetlenség lehetőségét, az is az ő javát hivatott szolgálni, hogy tudatára ébredhet viselkedése ostoba voltának. Hiszen a világ nem az övé. Hanem az őt teremtő Istené. Ha pedig a teremtett világ hiábavalóságai csalódottá teszik, olyan mértékben okoznak fájdalmat és bánatot neki, hogy megtér és Isten felé fordul, akkor az helyes és normális. - 62 -

Testünkben azok a mellkasi fájdalmak, amelyek arra intenek bennünket, hogy beteg a szívünk, és figyelmet kell szentelnünk neki, jó fájdalmak! Hasonlóan, ha a teremtett világ hiábavalóságai és sóhajtozásai állandóan arra emlékeztetik a világot, hogy az emberiség az Isten elleni lázadás állapotában van, és szükséges, hogy megbéküljön Istennel, akkor az is jó. 2. Maga az ember alávettetett a halálnak.84 A Teremtővel szembeni engedetlenség és az élet Forrásától való elidegenedés elkerülhetetlenül megváltoztatta magát az embert, Istennel, illetve a teremtett világgal szembeni helyzetét. Hanyatlást, öregedést és végső soron minden szinten halált hozott számára. Bármilyen gyönyörű maradt is a teremtett világ nagy része, bármilyen dicsőséges is legjobb formájában az ember fizikai, érzelmi, esztétikai, intellektuális és gyakorlati élete, tapasztalat útján kellett neki megtanulnia, hogy nemcsak kenyérrel él, hanem minden Igével, amely Isten szájából jön.85 A fájdalom nélküli paradicsom minden gyönyörének birtoklása, az Istennel való személyes közösség nélkül, még ha lehetséges lenne is, szellemi katasztrófa lenne. Ez azonban természetesen nem lehetséges. Az ember elidegenedése a Teremtőtől, és a Teremtő erkölcsi parancsaival szembeni elidegenedése a Föld erőforrásainak és elemi erőinek kiszolgáltatottjává és pazarlójává züllesztette őt. Ennek az az eredménye, hogy gyakran (bár természetesen nem mindig) nem a Föld elemi erőiben rejlő veszély, sem maguk a természeti katasztrófák azok, amelyek a legtöbb áldozatra fájdalmat és halált hoznak, hanem az, hogy az ember helytelen módon használja ezeket az erőket és erőforrásokat. Vegyünk néhány példát. Ebben a században az ember felfedezte, hogyan lehet az atomot hasítani, és azután atommag-kötést létrehozni. Briliáns vívmánya volt ez az ember tudományos képességeinek. Csakhogy az első dolog, amire az ember ezt a felfedezést használta, az volt, hogy embertársainak százezreit elpusztítsa. Ezután jó néhány évtizedig a Kelet és a Nyugat atomrobbanófejek ezreit építette irdatlan nagy költségek árán, károsítva ezzel gazdaságukat, és egymást fenyegették. Ha bevetették volna őket, az mérhetetlen, az egész világra kiterjedő természeti katasztrófát okozott volna, sőt talán a bolygó teljes kipusztulását. Most kihasználatlanul és haszontalanul, ezek a lepusztult robbanófejek és atomerőművek rettenetes emberi torzulások, betegségek és halál tényleges és potenciális forrásainak bizonyulnak. Az utóbbi évtizedekben az éhínség etiópiaiak ezreit ölte meg. Nyugaton azonban az előrehaladott tudományos módszerek alkalmazása a mezőgazdaságban hatalmas gabona-, hús- és vajhegyek megtermeléséhez vezetett, amelyekre nem volt szükség, és felhasználhatatlanul raktározták azokat speciálisan épített raktárakban. Amikor azonban Etiópiában az emberek ezrével hullottak, mint a legyek, - 63 -

az európai országok hosszú ideig visszautasították azt, hogy bármennyit is adjanak hatalmas mennyiségű felesleges élelmiszerükből, hogy megmentsék az etiópiaiakat az éhhaláltól, hátha ez megingatja gazdaságukat! A vezető nemzetek elképesztő pénzösszegeket költenek fegyverekre abban a reményben, hogy ha bevetésükkel fenyegetőznek, az elijeszti az agressziót. Bárcsak meg tudnának bízni egymásban a nemzetek, akkor ezt a pénzt arra fordíthatnák, hogy megszabadítsák a földet a szegénységtől, a járványoktól és a sivatagoktól. Csakhogy nem tudnak és nem is mernek megbízni egymásban. Így megmarad a szegénység, a sorscsapások és a sivatagok, míg továbbra is hatalmas pénzösszegeket, rengeteg tudást és munkaórát fordítanak még újabb fegyverek gyártására. Modern világunk ipari folyamatai káros vegyi anyagokat bocsátanak ki, amelyek lyukat hoznak létre az ózonrétegben, és globális felmelegedéssel fenyegetnek, amelyek - ha ellenőrizetlenül maradnak komoly, világméretű katasztrófákhoz fognak vezetni. Mindezek ellenére még a gazdag országok közül is többen visszautasították annak vállalását, hogy csökkentsék ezeket a káros ipari kibocsátásokat; a népek csillapíthatatlan fogyasztói magatartása nem engedi ezt. Nem tudjuk, hogy valóban létezhet-e egy olyan bolygó, mint a miénk azon belső erők és folyamatok nélkül, amelyek a Föld tektonikus lemezeinek elmozdulásához, időnként pedig földrengésekhez és vulkánkitörésekhez vezetnek. Amit világosan láthatunk, az az, hogy ez a világ sokkal közelebb lenne a paradicsomhoz, ha az ember bűnös módon gyakorolt sáfárkodása és a föld elemi erőinek és erőforrásainak helytelen kiaknázása nem züllesztette volna le.

Isten terve a teremtett világ helyreállítása De van remény! Valóban szilárd alapokon álló remény! A Biblia határozottan állítja, hogy a teremtett világ hiábavalóságának történő alávettetése csupán ideiglenes: egy napon a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából (Róm 8,21). Valójában már meg is kezdődött a helyreállítás. Mert amikor az ember vakságában meggyilkolta Jézus Krisztust, az élet szerzőjét, magát Isten Fiát, Isten testileg feltámasztotta Őt a halálból. Ez a feltámadás az egész teremtett világ számára üzenetet hordoz. A Biblia azt mondja, hogy a feltámadott Krisztus az első zsenge azok közül, akik elaludtak (vagyis meghaltak). Az aratás magában fog hordozni minden hívőt minden évszázadból az idők kezdetétől. A teremtett világ maga meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából. Végül új ég és új föld lesz.86 Ki tudja, hány további nagyszabású terv - 64 -

megvalósításába fog mindezek után belekezdeni a minden leleményesség és teremtő erő Istene? „De miért kell annyi évszázadot várnunk arra, hogy ez a megígért helyreállítás megtörténjen? - mondhatja valaki. - Nem az a valódi ok, hogy ez az ígéret sohasem volt más, mint vallásos emberek vágyálma?" Nos, ez biztosan nem az az ok, amelyet maga a Biblia ad meg a késlekedés magyarázatául. A Biblia azt mondja, hogy amire a teremtett világ helyreállítása vár, az az Isten fiainak megjelenése.87 Mi értelme lenne Isten számára annak, hogy helyreállítja a teremtett világot, és azután visszaadja azt ugyanannak a gyenge és bűnös emberi lénynek a kezébe, mint azelőtt? Más szóval a teremtett világ annak bevégzésére vár, amit mi korábban Isten terve második magyarázatának neveztünk: Isten gyermekeinek létrejöttére, és arra, hogy ők azután Isten teljes felnőtt fiaivá fejlődjenek 88 , akik alkalmasak arra, hogy átvegyék és intézzék az új ég és az új föld ügyeit, mint Krisztus végrehajtó testülete.89 Ebben a folyamatban az első lépés az - ahogyan már korábban is láttuk -, hogy az emberi lényeknek, akiket Isten teremtett, Isten gyermekeivé kell lenniük. Ha ez megtörténik, az még nem jelenti azt, hogy utána mentesek lesznek attól a szenvedéstől, amelyet azok, akik nem Isten gyermekei, általában megtapasztalnak. Még azok is, akik a Szellem első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására90, mondja a Biblia. Valójában még azt is megtapasztalhatják, hogy Isten gyermekévé válni azzal jár, hogy üldöztetésben, sőt halálban lehet részük Krisztus miatt91, ahogyan ez nagyon gyakran meg is történt a keresztyénekkel az évszázadok során a parancsuralmi rendszerű országokban. Sőt, ezen felül még egy probléma is van a hívők számára, ez pedig a szenvedés eloszlásának aránytalansága.

Aránytalanság a szenvedésben Akár az ember gonoszságából és embertársaival szembeni igazságtalanságából származik a szenvedés, akár balesetből, betegségből vagy természeti katasztrófából, egyes emberek mértéktelenül többet szenvednek, mint mások. Nem csupán maga a szenvedés az, ami elborítja őket, hanem annak érzékelése, hogy durva igazságtalanság, hogy nekik sokat kell szenvedniük, másoknak pedig olyan keveset. „Miért éppen én?" - kérdezik. A Biblia természetesen észleli a problémát, sőt azt is, hogy a szenvedés, egyik jellemzőjeként, még a hívők Istenbe vetett hitét is próbára teszi, egészen a végső határig. A 73. zsoltár írója például hitt Istenben; de elismeri92, hogy az Isten igazságába vetett hite csaknem - 65 -

összeomlott, amikor észrevette, hogy túlságosan gyakran a gonosz, lelkiismeretlen, erőszakos emberek boldogulnak, ők lesznek jómódúak, és őket kerülik el az egészségügyi problémák, míg a jó emberek velük összehasonlítva rengeteget szenvednek93. Ehhez hasonlóan az az ember, akinek történetét az Ószövetségben Jób könyve mondja el, szintén hitt Istenben, sőt példás jellemű és társadalmilag megbecsült ember volt. Mégis természeti katasztrófák, utálatos betegségek és kínzó lelki, illetve szellemi borzalmak rendkívüli sorozatát szenvedte el, messze túl azon, amiben a gonosz embereknek általában részük van. Mind az Isten szeretetébe, mind az Ő igazságába vetett hite csaknem teljesen összeomlott, bár a végén mégis diadalra jutott. A Biblia nem hívja fel a figyelmet ezekre a problémákra anélkül, hogy ne adna választ is rájuk. Két dolgot azonban meg kell jegyeznünk. A Biblia most nem ad teljes és végső választ ezekre a problémákra. A dolgok természeténél fogva ilyen válasz nem adható, amíg az egész történelem a maga végtelen bonyolultságával véget nem ér. Nem lehet minden egyén ügyének részleteit mind az élet teljes összefüggésének, mind örök eredményeinek fényében vizsgálni. Másodszor, miközben a Biblia ad valamilyen választ, ami kielégíti értelmünket a köztes időben, inkább olyan válaszokra összpontosít, amelyek szívünkhöz szólnak. A Biblia fő célja ebben az összefüggésben az, hogy támogassa Istenbe vetett hitünket és fenntartsa bátorságunkat mindaddig, amíg Isten útjai velünk nem nyernek teljes magyarázatot és igazolást az utolsó ítéletkor. (Emlékezzünk vissza az 5. fejezet elejére, és arra, hogy mit kellett tenniük a szülőknek azért a lányért, aki sérült gerince miatt szenvedett!) Természetesen a szívhez szóló válaszok hatásosnak fognak bizonyulni azoknak az embereknek az esetében, akik már megtapasztalták Isten valóságos szeretetét a Krisztusban, mielőtt súlyos szenvedés tör rájuk. Nem feltétlenül csekély súllyal esnek latba ateisták esetében sem, akiknek a hitetlensége sohasem engedte meg, hogy személyesen megtapasztalják Krisztus szeretetét. Ez azonban csupán az ateista álláspont kilátástalanságát bizonyítja, amely arra kényszeríti őket, hogy elfogadják: a szenvedés aránytalan eloszlása az alapvetően ésszerűtlen, erkölcstelen és végső soron igazságtalan és reménytelen világegyetem újabb ésszerűtlen következménye. Más a helyzet a hívőkkel. Ha gonosz emberek igazságtalan szenvedést okoznak nekik, ők Isten ígéretére támaszkodhatnak, amelyet Isten jelleme garantál, és Krisztus feltámadása erősít meg, hogy lesz utolsó ítélet, amikor minden rossz dolog jóra fordul. Mint a 73. zsoltár írója, a gonosz emberek végső sorsára tekintenek, és a hívők szenvedése és a bűnösök látszólagos jóléte ellenére sem cserélnek velük helyet még most sem, semmi kincsért.94

- 66 -

Sőt, a keresztyének nem lepődnek meg, ha mérhetetlenül többet szenvednek gonosz emberek kezétől, mint az átlagos polgárok - mint ahogyan a Szovjetunióban történt a régi rossz időkben, amelyek mára már nagy örömükre elmúltak, de sok más országban még nem. Mivel a keresztyének kezdettől fogva tudják, arra hívattak el, hogy kövessék a Krisztus által rájuk hagyott példát, aki nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél95. Mivel bízott abban, hogy az utolsó ítéletkor Isten gondoskodni fog az igazságtételről, Krisztus elfogadta a szenvedést a gonosz emberektől, sőt: imádkozott kivégzőiért, és elszenvedte érettük a bűnért járó büntetést Isten kezéből, hogy mindenkinek üdvössége lehessen, ha akarja. A keresztyének ezért a maguk részéről arra hívattak el, hogy ha rá kerül a sor, szenvedjenek Krisztusért. Megváltójuk kedvéért bátran megvallják beléje vetett hitüket. De szenvednek embertársaik kedvéért is, amikor Isten békére és megbocsátásra irányuló ajánlatát viszik egy olyan világ számára, amely szívében ellenséges Isten iránt. A keresztyének viszont nem gondolják, hogy az ilyen szenvedés ok lenne arra, hogy kételkedjenek Isten szeretetében és az Ő igazságosságában. Krisztus előzetes figyelmeztetésének megerősítését látják benne, és megtiszteltetésnek veszik.96 Mi van azonban a szenvedés másik fajtájával, amelyet nem a gonosz emberek okoznak, hanem a természet, balesetek, szerencsétlenségek, betegségek, egy közeli hozzátartozó halála stb.? A Biblia nem magyarázza el, hogy egyes hívők miért szenvednek aránytalanul többet, mint mások. Amit megtesz, az, hogy vesz egy igencsak szélsőséges esetet, Jób szenvedését. Rámutat arra, hogyan engedte meg Isten, és használta fel szenvedését arra, hogy megmutassa, Jób hite őszinte volt, megtisztította és erősítette azt, és azután tovább növelte. A Biblia szerint a hit olyan, mint az arany.97 Egy valódi, értékes aranyrögben minden további nélkül lehetnek szennyeződések; az aranyműves bele fogja tenni azt olvasztótégelyének tüzébe, hogy eltávolítsa a salakot. Az aranyrög ettől csak még értékesebb lesz. Így a hitnek úgy kell megmutatkoznia, mint ami képmutatás nélküli és őszinte.98 Megtisztulásra is szükség van, hogy Istent saját magáért szeressük, és bízzunk meg benne, ne pedig csupán azokért a jótéteményekért, amelyeket tőle kapunk.99 Ezenkívül a hit különböző lehet mennyiségében (kicsi vagy nagy100) és minőségében (gyenge vagy erős 101 ). Akárcsak az emberi test izmai, a hit úgy növekszik és fejlődik, ha növekvő nehézségű helyzetekben eddzük és tesszük próbára. Isten nem magyarázza meg nekünk, hogy miért engedi át egyes híveit olyasmin, ami számunkra aránytalanul kemény próbatételnek tűnik: csak az eljövendő örökkévalóság fogja ezt felfedni, - 67 -

amikor a próbatétel eredményeire is fény derül. A hit minden próbatételéről - erről biztosít minket a Biblia 102 - akár kisebb, akár súlyosabb, be fog bizonyosodni, hogy dicséretet, dicsőséget és tisztességet teremtek, amikor Jézus Krisztus megjelenik második eljövetelekor. Minél nagyobb azonban a próbatétel, annál nagyobb a dicsőség és a tisztesség. Itt a földön egy kiképzett elsősegélynyújtó nagyon értékes munkát végez; de nem kell átmennie olyan komoly vizsgákon, mint egy sebésznek készülő egyetemistának. A légiforgalmi pilótákat néhány havonként beültetik egy szimulátorba, és beleviszik őket minden elképzelhető hajmeresztő vészhelyzetbe, hogy próbára tegyék képességeiket, míg végül erős emberek is könnyekben törnek ki. De senki sem bajlódik azzal, hogy megkérdőjelezze, miért olyan mértéktelenül nagyobb az ő próbatételük, mint egy autóvezető-jelölté. Krisztus kijelentése szerint eljövendő országában az elfoglalható hely és a felelősség részben a tanítvány földi szenvedésétől függ. 103 Minél nagyobb a szenvedés, annál magasabb a végső pozíció és nagyobb a felelősség.

A szenvedés problémájának legjobb megközelítése Ebben a két legutóbbi fejezetben hosszú időt szántunk arra - egyesek talán úgy érzik, túl sokat is -, hogy megpróbáljunk szembenézni azzal a sok problémával, amely a szenvedéshez kapcsolódik. A legjobb megközelítés azonban nem az, ha először minden problémánkat magunk próbáljuk megoldani, és azután odamegyünk a Teremtőhöz, és belé vetjük hitünket. Inkább menjünk először Teremtőnkhöz, vessük belé hitünket, azután engedjük, hogy Ő segítsen nekünk átgondolni problémáinkat. A Biblia egy hasznos metaforában elmondja nekünk, hogy mi mindannyian olyanok vagyunk, mint a juhok, akiknek pásztorra van szükségük. Teremtőnk elküldte hozzánk a nagy és jó Pásztort, aki saját életét adta a juhokért. Feltámadt a halálból, és most örök biztonságot garantál juhainak messze túl földi életünk néhány rövid évén.104 Ő tudja, hogyan kenje meg fejünket olajjal, hogyan vezessen át bennünket a halál árnyékának völgyén félelem és baj nélkül, és hogyan vigyen el bennünket végül az Úr házába, hogy ott lakjunk egész életünkben105. Ha addig is a közelében vagyunk, akkor nyugalmat találunk szívünknek és enyhülést bánatunkra akkor is, ha várnunk kell a problémáinkra adandó válaszokra.

- 68 -

A végső ellentét Többször rámutattunk, hogy az ateizmus nem képes reményt nyújtani. Az ateista helyzete azonban rosszabb ennél. Az, hogy ő nem hajlandó vagy nem képes hinni Istenben, nem jelenti azt, hogy nincs Isten. Az ateista úgy hiszi, hogy a halállal minden véget ér az egyén számára: nincs élet a halál után. Attól viszont, hogy így hiszi, még nincs így. A halál nem jelent végleges elmúlást. A halál után az ítélet jön.106 Krisztus meghalt, és így mindenki, aki megbánja bűneit és hisz, üdvözülhet, végül pedig beléphet Isten mennyországába. Az Ő halála azonban nem hiábavaló. Megváltatlanul meghalni nem a szenvedés vége: az örök rettenet kezdete annak számára, aki örökre ki van rekesztve Isten színe elől. Az öngyilkosság egészen biztos, hogy nem válasz a szenvedésre. Hiszen a hitetlen ember számára a halál - maga Krisztus szerint - az örök kínra nyíló ajtó.107 A dolgok természete szerint ez nem lehet másként. Ezzel ellentétben a hívő számára a szenvedés, bármilyen legyen, sohasem csupán romboló: a szenvedés, ahogyan láttuk, egyike azon folyamatoknak, amelyek során Isten neveli azokat, akik az Ő gyermekei lettek, hogy elérjék Isten felnőtt fiainak erkölcsi és szellemi érettségét.108 Nincs szükség arra, hogy azt színleljük, a hívők élvezik a szenvedést; de megtanulják elsajátítani azt a magatartást, amelyet a keresztyén apostol, Pál így fejezett ki: Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.109 Isten gyermeke számára a fizikai halál más megvilágításba kerül. A hívők nem élvezik a haldoklás folyamatát, nem kell úgy tenniük, mintha élveznék. Viszont nem is félnek magától a haláltól, sem attól, amihez a halál vezet. Krisztus megszüntette érettük a haláltól való félelmet110; számukra a testtől való elválás hazaköltözés az Úrhoz.111 A hívő van ezért a legjobb helyzetben ahhoz, hogy lássa, melyek az élet valódi értékei, és azok szerint cselekedjen. Van néhány olyan érték ebben az életben, amelyek fontosabbak, mint maga a fizikai élet. Közülük a legfontosabb a hűség az Igazsághoz, a Teremtőhöz, Isten Fiához, a Szent Szellemhez és minden olyan erkölcsi és szellemi következményhez, amely ebből a hűségből ered. Aki úgy hiszi, hogy nincs semmi a fizikai halál után, az kísértést fog érezni: vagyis az élethez való ragaszkodás kedvéért háttérbe szorítja azt, amiről tudja, hogy igaz.

- 69 -

7.A szellemi megelégedettség keresése

Keressük a megelégedést Mindannyian sóvárgunk a megelégedettség után. A vérünkben van. A fizikai étvágy, az esztétikai érzék, az erkölcsi ítélet, a szerelem mind egyformán megelégedésért kiált. Gyakran elérjük, de gyakran nem. Ha nem, akkor csalódottnak becsapottnak, cserbenhagyottnak érezzük magunkat. Nem tudunk belenyugodni abba a gondolatba, hogy az életnek senki sem szánt értelmet. Nem lehet a józan észt egy ilyen elmélettel kigúnyolni. A képzelőerőnk sem fog beletörődni abba, hogy örökösen kiábrándítsák. A tudomány mindenfelé az ésszerű tervezés és cél bizonyítékaira bukkan. A képzelőerő láthatja, milyen nagyszerű lenne az élet, ha az emberek ésszerűen viselkednének, és úgy zajlana, ahogyan Isten eltervezte. Akkor miért nincs így? Miért viselkednek olyan gyakran ésszerűtlenül az emberek? Miért nem teljesedhetnek be álmaink, várakozásaink és jól kiötlött terveink betegség, vagy háború, vagy személytelen gazdasági folyamatok, vagy valaki más ideológiájának uralma miatt? Ezenkívül én magam miért rontom el saját esélyeimet a boldogságra azzal, hogy ésszerűtlenül belemegyek olyasmibe, amiről (nem) tudom, hogy kárt fog okozni nekem, és megbántja azokat, akiknek szeretetén a boldogságom múlik? Pontosan a csalódottságunk az, ami válasz keresésére ösztönöz bennünket. Csak nem törődhetünk bele, hogy állandóan elégedetlenek és egyre kiábrándultabbak vagyunk. Ha már nem lehetünk megelégedettek, akkor legalább valami kielégítő választ keresünk arra, hogy miért nem; miért van az, hogy az élet, amely látszólag tele van ígéretekkel, olyan gyakran elromlik és megkeseredik. Tudni akarjuk, van-e mód arra, hogy jóvá tegyük, bármi is legyen az a rossz; hogy van-e valami módja az esetleges megelégedésnek. Előbb vagy utóbb a valláshoz fogunk fordulni. Természetesen tudjuk, vagy legalábbis feltételezzük, hogy tudjuk, mit fog mondani. Azt fogja mondani, hogy alapvető gondunk a bűn.

- 70 -

Ez tökéletesen igaz, de nem valószínű, hogy túl sokat segít. Olyan, mintha egy rákos betegnek azt mondanánk, alapvető gondja a betegség. Mindannyian tudjuk, hogy bűnösök vagyunk. A kérdés az, hogy miként változhatunk meg, miképp irthatjuk ki a bajt, miként állíthatjuk meg az erkölcsi romlást, amely azzal fenyeget, hogy felemészti boldogságunkat, és minden értelemben meggátolja a megelégedést? Ismét csak tudjuk, vagy legalábbis azt hisszük, hogy tudjuk, mit fog előírni a vallás: keményebben próbáljunk jónak lenni; legyünk kedvesebbek, kevésbé önzők, tisztábbak; imádkozzunk, tagadjuk meg, fegyelmezzük magunkat. Ez mind kemény gyógyszer. Ha azonban egyáltalán érdemes élni az életet, akkor érdemes komolyan venni. Így megpróbáljuk komolyan venni a vallást, és megpróbáljuk lelkiismeretesen - talán túl lelkiismeretesen is - elvégezni vallásos kötelezettségeinket. Érdekes módon ez sem mindig elégít ki bennünket. Ennek pedig valószínűleg az az oka, hogy egyszerűen azt tettük, amit feltételezésünk szerint a vallás tenni parancsol nekünk. Viszont anélkül, hogy elég hosszú időre megálltunk volna, hogy mi magunk hallgassuk meg Jézust. Mégpedig személyesen, hogy meghalljuk, pontosan mit is mond. Ő biztosan tud nekünk megelégedést nyújtani, mély, állandó megelégedést, élő víz forrását bennünk, ahogyan elmondta 112 , olyat, hogy ha egyszer megkaptuk, soha többé nem látunk hiányt. Ahhoz viszont, hogy elérjük ezt a megelégedést, először el kell fogadnunk bajunkról az Ő diagnózisát, azután a kezelését. Mindkettő radikálisabb, mint ahogy el tudjuk képzelni.

Megelégedés az Istennel való jó kapcsolat által Az az alapvető elégedetlenség, amely minden más elégedetlenség mögött meghúzódik, amit az emberi szív csak érezhet, ebből ered: bűneink bántják a mindenható Istent, Teremtőnket. Állandóan arcul csapják törvényeit, és kivívják haragját. 113 Ezért nem részesülünk az Istennel való békének abban az érzésében, amely nélkül Isten egyetlen teremtménye sem érezheti magát igazán jól, vagy lehet igazán elégedett. Ebből az következik, hogy a megelégedettség felé tett első lépésként meg kell békülnünk Istennel. Isten szent törvényeinek követelményeit teljesen be kell tartani. Istennek teljesen elégedettnek kell lennie azzal, hogy megvalósult az igazság, hogy soha többé nem lesz szükség arra, hogy szent haragját kiárassza az emberre.

- 71 -

Részünkről annak az érzésnek, hogy elfogadtuk Istent, teljesnek kell lennie, minden tartózkodás vagy bizonytalanság nélkül. Különben a megbékélés nem igazi megbékélés. A lényeg szemléltetésére a Biblia elmondja egy emberi szinten végbement megbékélés történetét 114 , amely nem volt teljes és fenntartások nélküli, és ezért nem volt kielégítő. Dávid király fia, Absolon, megölte féltestvérét, Ammónt, és a király igazságtételétől való félelmében elmenekült az országból. Mintegy három évvel később Dávidot barátai meggyőzték őt arról, hogy hunyjon szemet a sérelem fölött, és engedje meg, hogy Absolon visszatérjen a száműzetésből. A király azonban nem volt egészen megnyugodva a dolgok igazságossága felől; ezért kompromisszummal próbálkozott. Megengedte, hogy Absolon visszatérjen, de nem engedte meg, hogy színe elé kerüljön; nem engedte meg neki, »hogy lássa a király arcát«, ahogyan ezt a héber eredeti megfogalmazza.115 Fél kibékülés azonban egyáltalán nem igazi kibékülés; és ezúttal csak további színleléshez, elidegenedéshez és végül katasztrófához vezetett. Ennek ellentéte az, amikor Krisztus megbékít bennünket Istennel, és Isten fenntartások nélkül elfogad és üdvözít bennünket. Bármikor Isten színe elé járulhatunk. 116 Nem kell várnunk halálunkig arra, hogy kiderítsük, színe elé mehetünk-e vagy sem. Azonnal jöhetünk, és bizonyosak lehetünk a felől, hogy Isten ellenünk irányuló haragja a múlté117, hogy nincs kárhoztatás vagy visszautasítás, amelytől a jövőben félnünk kellene. 118 Isten szeretete kiűzi a félelmet; Isten jelenléte otthonunkká válik. A feltételek azonban szigorúak. Részünkről, radikálisan meg kell bánnunk és vallanunk bűneinket Istennek, és hinnünk kell abban és csak abban, amit Krisztus tett értünk, semmi és senki másban. 119 Az igazi bűnbánat nem csupán annak beismerése, hogy az olyan dolgok, mint a büszkeség, a hazugság és a tisztátalanság rossz és bűnös dolgok, sem csupán elhatározás arra, hogy elhagyjuk ezeket a dolgokat. Az igazi bűnbánat Isten felé azt jelenti, hogy szembenézünk valódi törvényi helyzetünkkel annak az ítéletnek a fényében, amelyet Isten mond rólunk az Ő Igéjében. Ez az a pont, ahol könnyen leszünk kevésbé radikálisak gondolkodásunkban, ennélfogva kevésbé lesz realista a hozzáállásunk, és így végül felületes gyógymódokkal próbálkozunk, amelyek nem hozhatnak megelégedést, mert sem Istent, sem minket nem elégítenek ki. Tudjuk, hogy bűnösök vagyunk, és mint ilyenek, Isten számára elfogadhatatlanok. Így hát, igen őszinte szándékkal, azt tesszük, aminek megtétele számunkra nyilvánvaló dolognak tűnik: nekifogunk önmagunk megjavításának abban a reményben, hogy végül elnyerjük Isten elfogadását.120 Valójában két szempontból is komolyan figyelmen kívül hagyjuk a valóságot. - 72 -

Először is, azok a bűnök, amelyeket eddig is elkövettünk, már önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy megérdemeljük a halált, és Isten elutasítását. Semennyi jövőbeli javulás nem törölheti ki a múlt bűnét, sem nem teheti jóvá azt, vagy válthatja meg az azért járó büntetést. Másodszor, még ha azonnal el is kezdenénk megjavulni (és reméljük, hogy elkezdünk), már maga a tapasztalat is - nem beszélve Isten igéjéről - arra figyelmeztet, hogy életünk végéig sem fogunk tudni eléggé megjavulni ahhoz, hogy teljesítményünk alapján Isten elfogadjon bennünket. Istennek rólunk hozott ítélete még akkor is az kell, hogy legyen, mint ami most: mindannyian vétkeztünk a múltban, és a jelenben még mindig alatta maradunk Isten mércéjének.121 Mivel ez így van, Isten szeretete ellenére sem színleli majd azt, hogy nincs így; nem is lesz hát elégedett hiábavaló erőfeszítéseinkkel. Ahogyan Ronald Knox 122 angol bibliafordítása olyan nyíltan megfogalmazza: a törvény betartása nem szerzi meg Isten elfogadását egyetlen emberi lény számára sem.123 Ez nagyon nyomasztó; mégis nézzünk szembe a valósággal. A megelégedettség aligha érhető el azzal, hogy homokba dugjuk a fejünket. Helyzetünk rendkívül súlyos Isten igazsága előtt. Ezért van az, hogy a kielégítő megbékélés eléréséhez Isten igazságának rendkívüli intézkedést kellett tennie azzal, hogy Isten a saját Fiát küldte el, hogy elszenvedje Isten törvényének szankcióit érettünk. Nem volt más út. Ha megjavulásunk alapján már elnyerhettük volna Isten elfogadását, Krisztus sohasem halt volna meg, nem lett volna erre szükség. Nem nyerhettük el azonban ily módon, és Jézusnak meg kellett halnia.124 Viszont az ő halálából ered a legnagyobb és legdicsőségesebb örömhír, amelyet ember valaha is hallott. Amit mi sohasem tehettünk volna meg, Krisztus halála elérte számunkra. Eleget tett Isten igazságának, megfizette a bűnért járó büntetést.125 Isten most már elfogadhat (méghozzá tökéletes, kompromisszum nélküli igazsággal) mindenkit, aki Krisztusba veti hitét, és ennek az áldozatnak alapján jön Istenhez. Isten minden ilyen személyt maradéktalanul elfogad. Valóban, Isten szándéka, hogy megmutassa, mennyire teljes és állandó elfogadást élvez egy ilyen személy. Felhívja figyelmünket arra a tényre, hogy Urunk halálát feltámadása, mennybemenetele, és Isten közvetlen színe elé járulása követte. Azután rámutat arra, hogy Jézus nem csupán a saját nevében járult egyenesen Isten színe elé, hanem mint azoknak a kijelölt képviselője és előfutára, akik hisznek benne. Végül pedig Isten kijelenti, hogy mindazok, akiket Jézus ily módon képvisel, tudhatják magukról, hogy Isten olyan teljesen, tökéletesen és véglegesen elfogadta őket, mint magát a Képviselőjüket.126

- 73 -

Ebben rejlik a mély és állandó megelégedettség titka. Ha tudjuk, hogy Isten teljesen és örökre elfogadott bennünket, akkor békességünk van Istennel. Márpedig az Istennel való békesség az egyedüli biztos alapja az igazi és tartós megelégedettségnek.

Megelégedés az által, hogy azzá leszünk, aminek Isten szánt minket Az, hogy Isten csupán Jézus áldozata és halála miatt elfogad bennünket, sokak számára első hallásra túl szépnek, vagy még inkább túl könnyűnek, túl egyszerűnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Úgy hangzik, mintha folytathatnánk a bűnök elkövetését, és nem számítana, hiszen Isten mindig elfogadhatna, egyszerűen azért, mert Jézus meghalt bűneinkért, és azt mondtuk, hogy hiszünk benne. Más szóval úgy hangzik, mint engedély arra, hogy büntetlenül folytassuk bűnös életvitelünket. Ez természetesen nem igaz; bár, meglehetősen érdekes, hogy pontosan ez az, amit az emberek mondtak, amikor először hallották az apostolokat prédikálni az evangéliumról 127 - ami azt mutatja, hogy biztosan jó nyomon járunk; és tudjuk, hogy mit válaszoltak az apostolok. Ez nem igaz, mégpedig mindazért, amiért Jézusban, mint Üdvözítőnkben hiszünk. Jézusban hinni nem csupán azt jelenti, hogy rábólintunk arra a tényre, hogy Jézus meghalt bűneinkért. Azt jelenti, hogy fenntartás nélkül átadjuk magunkat neki, mint Urunknak. Sőt. Azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust, mint élő személyt; azt jelenti, hogy eggyé leszünk vele Szelleme által; egyesülünk vele 128 élő lelki-szellemi közösségben. A megszokott kapcsolatok közül a legközelebb az áll ehhez, amikor férj és feleség »egy testté« lesz, többé már nem teljesen különálló és független egyéniségek, hanem élő közösség. 129 Ebben a Krisztussal megélt közösségben van a kulcsa annak, hogy hogyan tesz minket Isten azzá, akinek szánt. Nem létezhet menny, sem végső megelégedettség anélkül, hogy azzá lennénk, aminek Isten, a mi Teremtőnk szánt minket, és ennek megfelelően viselkedünk. Erre természetesen ösztönösen rá is jövünk. Az a mód viszont, ahogyan Isten azzá tesz, aminek szánt, radikálisan különbözik attól, mint amilyennek általában gondoljuk. Mi természetes módon a megjavulás fogalmában gondolkodunk. Szeretünk úgy gondolni önmagunkra, mint aki alapvetően rendben van, itt egy-két erkölcsi szépséghiba, ott talán egy kis rossz érzés, amely - 74 -

elrontja a különben tökéletes és rendes kapcsolatot. Reménységünk és elvárásunk az, hogy néhány vallásos szabály alkalmazásával, talán néhány mérsékelten komoly lelki műtéttel végül annyira megjavulunk, hogy alkalmasak leszünk Isten mennyországának élvezetére és az abban való munkálkodásra. Isten azonban egyáltalán nem így gondolkodik. Az Újszövetség sohasem beszél arról, hogy a mi régi életünk vagy bukott természetünk megjavul. Isten valami sokkal radikálisabb dolgot tesz. Új életet olt bele a hívőbe, amely új természetet hoz magával130, új erőkkel, új ösztönökkel és új lehetőségekkel. Ezért volt az a múltban, hogy amikor valaki keresztyén lett, új nevet vett fel, vagy új nevet adtak neki. Simon például a Péter nevet kapta. 131 Az új név nem annak a kegyes reménynek volt a kifejezése, hogy egy napon talán megjavulnak. Annak elismerése volt, hogy Krisztus új életet adott nekik132, új erőt, új természetet, amely nem volt még bennük azelőtt. Az »új ember«133, vagy az »új teremtés« 134 - két olyan kifejezés, amelyet a korai keresztyének használtak az új lelki-szellemi élet azon ajándékának megnevezésére, amelyet a Krisztussal való egységük által kaptak. Az, hogy új életet nyertek, nem jelentette azt, hogy régi, bukott természetük eltűnt, és többé nem láttak-hallottak róla. Az új élet elnyerése olyan, mintha belepottyantanának egy szem makkot egy sírba: nem fogja helyreállítani a holttestet; de elkezdi növeszteni a saját új életét, amely fokozatosan és alkalomadtán minden másnak átveszi a helyét. Így annak, aki hisz Jézusban, többé nem egy, hanem két természete van: a régi és az új. Isten állandóan megújuló döntésre és erőfeszítésre szólítja fel a hívőt azért, hogy levesse a régi embert, megölje azt tagjaiban, ne engedje azt uralkodni; és öltse fel az állandóan megújuló (mivel ez az élet jellemzője) új embert, aki Isten tetszése szerint teremtetett.135 Ez természetesen egy egész életen át feladatunk, és gyakorolnunk kell, hogy levessük az ó embert és ápoljuk az újat. Ez küzdelem 136 , háború, amelyben nem nyerünk meg minden csatát, de amelyben van bocsánat a vereségre, és bizonyosságunk van a végső győzelem felől.137 Az új élet minden hívőben növekedni és fejlődni fog, míg végül hasonlóvá lesz magának Krisztusnak a mintájához. Mi történik, kérdezhetjük, ha elnyertük ezt az új életet, de elhanyagoljuk, és a régit bátorítjuk, illetve kényeztetjük. Számít ez? Igencsak számít. Ha így cselekszünk, Isten fegyelmezni fog bennünket. Új szellemi erőinket kell felhasználnunk arra, hogy megakadályozzuk régi, bukott természetünket abban, hogy átvegye az ellenőrzést. Ha nem, Istennek kell drasztikusabb lépéseket tennie. Ez együtt járhat betegséggel, sőt - 75 -

még idő előtti fizikai halállal is. Olyan fontos dolog ez, hogy Pál hosszasan elidőzik ennél a témánál a korintusbeliekhez írott első levelében138. Az egész szakasz fontos ebből a szempontból. Isten fegyelmezési módszerei komolyak és súlyosak. Ő nem fogja megengedni - ha Krisztus igaz követői vagyunk139 -, hogy önelégültek vagy cinikusak legyünk. Azt sem fogja megengedni, hogy elégedettek legyünk magunkkal, amíg Ő nem elégedett velünk. Jegyezzük meg azonban, hogy még abban a szélsőséges esetben, amikor a hívő Isten fegyelmezésének következtében gondatlan élete miatt fizikai halállal eltávozik, a Biblia határozottan kimondja, hogy nem ítéltetik meg a világgal együtt.140 Ennek oka a következő: Az, hogy örömünket leljük Istenben, és Isten örömét lelje bennünk, azon múlik, kibontakoztatjuk-e a Krisztustól kapott új életet. Az, hogy Isten elfogadjon bennünket, sohasem lelki-szellemi előrehaladásunkon múlik, és nem is fog azon múlni, csupán azon, amit Krisztus tett értünk halála által. Örökre biztosítva van tehát az, hogy Isten elfogad bennünket. Ez tehát az a mód, ahogyan Isten azzá tesz, aminek Ő szánt bennünket. Ez az egyetlen hatásos és megelégítő mód.141

Megelégedés azáltal, hogy úgy dolgozunk, ahogyan Isten elgondolta Nyilvánvaló, hogy ha Isten alkotott minket, és elsősorban arra teremtett (ahogyan a Biblia mondja), hogy az Ő akaratát cselekedjük, és betöltsük örömét 142 , akkor sohasem lehet részünk megelégedésben addig, amíg úgy nem dolgozunk, ahogyan Isten elgondolta, és nem teljesítjük azt a célt, amelyre Isten teremtett bennünket. Ez természetesen azt jelenti, hogy feladjuk útjainkat és gondolatainkat, amikor bizony különböznek Isten útjától és gondolataitól. Azt jelenti, hogy örökre ezt mondjuk: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied". Őszintén szólva, ez sokunk számára sivár és ijesztően taszító életmódnak hangzik. Nincs semmi kifogásunk az ellen, hogy mérsékelten vallásosak legyünk, de az, hogy foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, ahogyan Pál fogalmaz143, hogy Krisztussal, Urunkkal beszéljünk meg mindent, amit teszünk az életben, és hogy mindenben elfogadjuk az Ő ellenőrzését - nos, csak egy született szent szemlélheti így az életet - mondjuk magunkban -, és úgy sejtjük, hogy még ő is aligha élvezi. Talán természetes is, hogy így gondolkozunk. Ez azonban teljesen öntudatlanul is azt mutatja, hogy milyen rágalmazó gondolatokat formáltunk Istenről, mintha Ő, ha nem is diktátor, de minden öröm - 76 -

ellensége lenne. Gondolhatunk persze, amit akarunk Istenről, ez nem változtat azon a tényen, hogy teremtményeinek kötelességük szolgálni Őt. Ha viszont csupán kötelességérzetből szolgáljuk Őt, az megint csak nem elégít ki, és még ha sikerül is megtennünk, hajlamosak leszünk arra, hogy mártír-lelkületet alakítsunk ki magunkban, a »na milyen jó fiú vagyok« - érzületnek egy ellenszenves változatát. Az egyetlen elégséges és megelégítő módja Isten szolgálatának az, ha önként és boldogan szolgáljuk Őt teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és erőnkből; inkább szeretetből, mint kötelességből. De hogyan tehetjük meg ezt? Rákényszerítjük magunkat arra, hogy szolgáljuk Istent, ha elég keményen próbáljuk; de arra nem kényszeríthetjük rá magunkat, hogy szeressük Őt. Mi tehát a titka annak, hogy úgy szeressük és szolgáljuk Istent, ahogyan Ő elgondolta? Pál maga mondja ezt el nekünk. Szeretet és logika keveréke ez. Amikor elkezdjük megérteni, mit tett értünk Krisztus, hálánk nemcsak érzéseinket befolyásolja, hanem erőteljesen hat arra is, hogyan éljük életünket. Pál, akit betölt az a gondolat, amelyet Krisztusnak személyesen felé irányuló szeretete kelt benne, arra kényszerül, hogy lássa azt az életet, amelyet most testben él, az Isten Fiában való hitben éli, aki szerette őt, és önmagát adta érte.144 És ismét: Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.145 Pál, ahogyan elmondja nekünk146, mindig is vallásos érzületű volt, de nem mindig gondolkodott így. Fiatal férfiként úgy gondolta, Istennek szolgálni azt jelenti, hogy felhalmozzuk az érdemeket, és ez a módja annak, hogy elnyerjük az üdvösséget. Így aztán mérhetetlen alapossággal és elhatározással fogott bele az Úr szolgálatába. De amit mindezzel elért - és ő az, aki ezt mondja magáról -, csupán az volt, hogy felhalmozott egy csomó vallásos cselekedetet, ami semmit, de semmit nem ér, Isten szemében rosszabb a semminél, és büszke, kemény, kegyetlen emberré lett.147 A változás akkor ált be, amikor felfedezte, hogy kicsoda is Krisztus valójában, mit is tett Krisztus tulajdonképpen őérte, és miért volt szükség arra, hogy Krisztus ezt mindenképpen megtegye. Rájött, hogy ő messze nem az a vallásos sikerember, akinek hitte magát, hanem nyomorult, alávaló bűnös. Amiről azt hitte, hogy érdem, az eldobandó szemét, vallásos gyakorlatai értéktelenek; Isten törvénye pedig, amelyről eddig azt képzelte, hogy betartja, csak kárhoztatta őt. De azután felfedezte Krisztust. Felfedezte, hogy kicsoda Ő. Ez a Jézus, akire ő eddig haragudott, és akit Isten nevében üldözött, nem más, mint a megtestesült Isten. - 77 -

Megrázó volt ez a felfedezés. Olyan fényben mutatta be Pál vallásosságát, mint ami saját önfejűségének kifejeződése; a saját énjével való dicsekvés és annak szolgálata a vallás maszkjában, tulajdonképpen (bár rejtetten és öntudatlanul) szembenállás Istennel. Azután rájött valami másra Isten Fiával kapcsolatban, és ez a felfedezés életének egész irányultságát forradalmasította. Rájött, hogy akkor is, amikor még az ellensége volt, ez a Jézus személyesen szerette őt, és önként meghalt Pálért, úgyhogy Pálnak nem kell meghalnia Isten ítélete alatt. Pál ennek hatására szüntelen hálát érzett. Nem csak hálát. A puszta logika felnyitotta a szemét arra, hogy ha Krisztus nem halt volna meg érte, akkor neki magának kellett volna meghalnia. Ezért azt az életet, amelyet most él, teljesen Krisztusnak köszönheti. Ez többé nem a saját élete; Jézusé, amelyet azzal a halállal vásárolt meg Krisztus, amellyel megváltotta őt. 148 Ezért ezt az életet teljesen Jézusnak kell élnie. Ő önként és örömmel élt így. Pál Jézus iránt érzett szeretete csak így teljes és elegendő. A következő felfedezés, amelyet Pál tett, az volt, hogy ha valaki szeretettel és hálával alárendeli életét Krisztus ellenőrzésének, Krisztus »igája« valóban boldogító, ahogyan Jézus maga mondja, és az Ő terhe könnyű.149 Hiszen Krisztus a Teremtőnk. Ő tudja, hogyan gondolta el, miként működik megfelelően az ember. Az Ő ellenőrzése és fegyelmezése nem diktatúra, amely arra kényszerít bennünket, hogy természetellenesen éljünk; olyan ellenőrzés ez, amelyre azért van szükség, hogy megakadályozza önmagunk romba döntését, azon csalódottság miatt, hogy életünk céljai állandóan keresztezik Teremtőnk számunkra készített terveit. Ez az egyetlen út, amely valódi önmegvalósításhoz vezet, vagyis hogy úgy élünk és dolgozunk, ahogyan Isten eltervezte. Pál másik felfedezése az volt, hogy Krisztus szolgálata nagy jutalmat rejt magában. A jutalom természetesen nem az üdvösség, vagy az, hogy Isten elfogad bennünket. Ez a jutalom az elvégzett munkáért jár, míg az üdvösség sohasem a megtett munka eredménye; ingyen ajándékként kapjuk.150 A Krisztusért végzett munka jutalma először is az a tiszta öröm és megelégedettség, hogy tudjuk, örömet okoztunk az Úrnak.151 Másodszor pedig a jutalom az a megelégedettség, amelyet az okoz, hogy valami érdemlegeset, örökérvényűt érünk el.152 Harmadszor pedig az a jutalom, hogy úgy találjuk, fejlesztettük képességeinket, amelyekkel még nagyobb és még jelentősebb munkákat tudunk elvégezni.153

- 78 -

Ha volt Pálnak mottója, azt hiszem, ennek kellett lennie: Mert nekem az élet Krisztus. Amikor arra került a sor, hogy meghaljon, a legkevésbé sem bánt semmit. Elégedettség tölthette el.154 Természetesen megkísérthet bennünket a gondolat, hogy Pál olyan szent volt, hogy az ő megtapasztalásának a mi szempontunkból nincs jelentősége. Ez azonban nem így van. Ő maga mondja el nekünk, hogy az ő megtérését Isten mintának szánta mindenki más számára.155

Megelégedés azáltal, hogy tudjuk, mi történik Nagyon kiábrándító lehet, ha nem tudjuk, mi történik. Ha arra kérnek vagy kényszerítenek, hogy dolgozzunk egy tervezeten anélkül, hogy közölnék, pontosan mi is az a tervezet. Ha elvárják, hogy küzdjünk és áldozatokat hozzunk érte anélkül, hogy tudnánk, sikeres lesz-e vagy sem, hogy az áldozatoknak végül lesz-e értelme, vagy az egész dolog rossz véget ér és katasztrófába torkollik - kínzó és megelégedés nélküli út ez a megvalósítás felé. Sajnos, sok ember így él, dolgozik és hal meg. Az élet kisebb tervezeteivel és munkafolyamataival, saját terveikkel és ambícióikkal megpróbálják (nagyon helyesen) megtervezni céljaikat, kikalkulálni, mennyi esélyük van a sikerre, és azt, hogy a siker elérése esetén érdemes volt-e megtenni érte az erőfeszítéseket. Magáról az élet céljáról azonban, arról, hogy mi következik az élet után, és arról, hogy az élet vesződségeiről és áldozatairól végül bebizonyosodik-e, hogy valamilyen értékes, örök célt szolgált, vagy az egész élet örök szerencsétlenségben végződik; mindezek felől csak nagyon halvány gondolataik és a legbizonytalanabb reményeik vannak. Egyesek még azt is feltételezik, hogy egyébként is arra rendeltettünk, hogy bizonytalanságban éljünk; ezt jelenti a hit: bátran együtt élni a bizonytalansággal. A bibliai értelemben vett hit azonban természetesen igencsak ellentéte a bizonytalanságnak. A hit - mondja a Biblia 156 -, hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. A hit, más szavakkal, a mi válaszunk arra, amit Isten mond nekünk. Ha pedig Isten mond nekünk valamit, akkor a bizonytalanság a legutolsó dolog a világon, ami eszünkbe jut. Ha Krisztusra hallgatunk, ő eltörli a bizonytalanságot. Felfedezzük benne nemcsak azt a valakit, Aki által minden teremtetett, hanem azt a Valakit is, akiért minden teremtetett. Ő fog örökölni mindent: a történelem hatalmas eredményei az övé lesznek; Ő mindennek a célja.157 Sőt, Ő nem tart bennünket sötétségben afelől, hogy mik a céljai, sem velünk személyesen, sem a világgal, nagyban. Nyilvánvaló, hogy mint véges lényeknek, sok mindent nem lehet elmondani nekünk arról, hogy mi vár a világra, mivel jelen állapotunkban - 79 -

nem értenénk meg. Sok mindent viszont tudhatunk, és bizonyára eleget ahhoz, hogy kielégítse hitünket, életünket értelemmel és céllal töltse meg. Többé nem mondalak titeket szolgáknak - mondja a mi Urunk -, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.158 Így tudtunkra adatott, hogy Jézus, aki mennybemenetelekor elment tőlünk, vissza fog térni. Az én Atyám házában - mondja nekünk - sok hajlék van, ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. 159 Itt megint biztos és meggyőző reményünk van a feltámadás felől Krisztus második eljövetelekor, amelyet Isten fenntart a mi vigasztalásunkra és bátorításunkra.160 A halál nem az utolsó szó, nem az övé lesz a végső győzelem.161 Nem teszi semmivé az életet, és nem ítéli azt ezzel végső jelentéktelenségre. Krisztus újra el fog jönni; és Maranatha (= az Úr közel) 162 minden keresztyén számára a mozgósító erő jelszava. Addig is azonban, amíg bekövetkezik ez a nagy esemény, minden egyes hívő megtudhatja, hogy mi fog történni vele a halálakor. Mint egy utazó üzletember, aki üzleti ügyei miatt távol élt az otthonától, de amikor elintézte az ügyeit, hazamegy, úgy halálakor hazaindul a hívő, hogy Krisztussal legyen163, hogy hazaköltözzön az Úrhoz. Rendkívül nagy vigasztalás ez a hívő számára. Bármilyen csodálatos is azonban ez, Isten sokkal többet tervez, mint hogy megváltson és tökéletes egyéneket alkosson. Krisztus azt mondja nekünk, hogy az egész teremtett világ újjá lesz teremtve. A természet nincs örökre a romlandóságból és hanyatlásból eredő kielégületlenséghez láncolva. A teremtett világ maga is - így szól az Írás - meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.164 Hogy ez mit jelent részletesen, gyakorlati fogalmakban, azt nem tudjuk megmondani, és kétségtelen, hogy jelenlegi, korlátozott állapotunkban nem is értenénk meg. De ez nem is számít. Az a fontos, hogy az Úr Jézus testet öltése és testi feltámadása együttesen közli velünk: alapvetően jó dologról van szó. A természetnek ez a világa nem illúzió, nem értelmetlen kör, amelyből - ha bölcsek vagyunk - megpróbálunk kitörni. Az anyagi világ Isten saját, alapvetően jó gondolata. Intelligens és erkölcsileg felelős teremtmények Teremtőjük elleni lázadása ideiglenesen elrontotta. Ez azonban nem állandósult állapot. Maga a teremtett világ meg fog békülni Istennel, és a Teremtő akaratát fogja szolgálni.165 Az anyag végül tökéletesen Isten dicsőségére fog működni. Ezek szerint van cél a történelmen belül, talán rejtve, de valóban benne van. Az emberi erőfeszítés végső soron nem hiábavaló. Krisztus feltámadását úgy írja le a Biblia, mint egy aratás első zsengéjét. Az - 80 -

aratás magával hozza majd azoknak a feltámadását, akik megbékültek Istennel. Ha hívők vagyunk, ez bizalmat ad ahhoz, hogy életünkben és munkánkban kiteljesedjünk. Mert tudjuk, hogy amit teszünk, nem értelmetlen.166 Itt van tehát a megelégedés. Senki se mondja, hogy ez légvárépítés, menekülés. Azt sugallja, hogy minden döntésnek, minden tettnek itt, ebben az életben örök következménye van. A keresztyének számára annak az életnek ígéretét hordozza, amely most van, és amely eljövendő.167 A hitetlenek számára pedig azt jelenti, hogy a földi élet végül túlságosan jelentősnek fog bizonyulni az öröklét szempontjából.168

A megelégedéshez vezető út Ha el lehet érni lelki-szellemi megelégedést, akkor hogyan jutok hozzá? Végül is csak játszadoztunk volna a dolgokkal, ha nem hegyezzük ki az egész ügyet erre a személyes gyakorlati kérdésre. A válasz maga az egyszerűség. Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mondja az Írás.169 De ennek az óriási egyszerűsége kínzóan nehéz lehet. Nem hiszünk-e mindannyian, vagy legalábbis a legtöbben valamilyen értelemben Jézusban? Valamilyen értelemben igen; de nyilvánvaló, hogy az a Jézusba vetett hit, amely valóban megkapja Jézustól azt a megelégedettséget, amelyet Ő felkínál nekünk. Ennek azonban valahogyan mélyebbnek, valóságosabbnak, belsőségesebbnek, egyszóval személyesnek kell lennie, nem csupán felületes, általános értelemben vett hitnek Jézusban. Az igazi hit - mondja a Biblia170 - Jézus beszédének meghallásából származik. Természetesen nem arról van szó, hogy hirtelen hangokat hallunk a derült égből; hanem arról, hogy odafigyelünk arra, amit Jézus a Biblián keresztül mond, és engedjük, hogy Szelleme által élő, teremtő valósággá tegye szavát számunkra. Éppen ezért hagyott ránk egy feljegyzett beszélgetést, amelyet éppen erről a témáról, a lelki-szellemi megelégedés eléréséről folytatott egy asszonnyal. Íme a történet. Olvasd el. Többször is. Amint hallgatod, mit mondott Jézus annak az asszonynak sok-sok évszázaddal ezelőtt, imádkozz, hogy most hozzád is szóljon. Ő beszélni fog.171 Így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony ezt mondta: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. - 81 -

Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Az asszony így szólt hozzá: „Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Az asszony erre ezt mondta: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.” Jézus így szólt hozzá: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!” Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.” Jézus erre ezt mondta: „Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” Az asszony ekkor így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” Jézus így válaszolt: „Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (Jn.4.5-26)

- 82 -

8.LÁBJEGYZETEK

1

2 3

4

Lásd pl. Jak.2.6-7 De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? Jak.5.1-6 Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján. Elítéltétek, megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen nektek. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. Kongresszusa, 1961. Lásd: 2Kor.5.17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Ef.2.8-10 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Ef.4.22-24 Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Apcsel.17.31 Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” Jel.20.11-15 És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik - 83 -

5

6

7

8

9

szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették. Jer.17.9 Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! Ezék.36.26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Tit.3.1-7 Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat a hatóságoknak és a felsőbbségeknek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértőek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt. Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. 2Kor.5.17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Ef.2.8-10 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Jn.3.6-7 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. Ez átdolgozott változata annak az előadásnak, amely első ízben a Marseille-i egyetemen hangzott el, és amelynek címe a következő volt: „Szellemi öngyilkosságot kell-e elkövetnünk ahhoz, hogy higgyünk a Bibliában?" Mt.26.47-56 Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Az árulója ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!” Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: „Üdvözlégy, Mester!” - és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: „Barátom, hát ezért jöttél!” Akkor odamentek, rátették a kezüket, és elfogták. Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, - 84 -

10

11

12

13

14

kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?” Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: „Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak. Makkabeusok: A zsidóságot vezető család Kr. e. 167-63(-37) között. Nevüket Júdás Makkabeustól (makkabi = kalapács) kapták. IV. Antiochus Epiphanes szír király Kr. e. 167-ben megszentségtelenítette a jeruzsálemi templomot. Matatias, majd halála után fia, Júdás vezetésével Kr. e. 164-ben megtisztították a templomot. A Makkabeusok (más néven Hasmoneusok) Kr. e. 104-től királyként uralkodtak. Jeruzsálem Kr. e. 63-ban került római uralom alá, uralmuk ezután már csak névleges volt Kr. e. 37-ig. Történetüket a Makkabeusok négy apokrif (a Biblián kívüli) könyve beszéli el. (A kiadó) Az epikureusok szerint a legfőbb érték az élet derült mértékletes élvezése. A sztoikusok szerint a megpróbáltatásokat bölcs belátáson alapuló keménységgel és nyugodtsággal kell elviselni. Jézus Krisztus ezt a mondatot a kereszten a 22. zsoltárból idézte. Ez a zsoltár 1000 évvel korábban született, és teljesen előre látta és bemutatta az Ő kereszthalálát. Jn.18.33-38 Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus viszont ezt kérdezte tőle: „Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus erre így szólt: „Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?” Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.” Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” Pilátus így szólt hozzá: „Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: „Én nem találok benne semmiféle bűnt. Jn.19.1-12 Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. A - 85 -

15 16 17

18

19

20

21

22

katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; odajárultak hozzá, és ezt mondták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: „Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne.” Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: „Íme, az ember!” Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” Pilátus pedig ezt mondta nekik: „Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek.” A zsidók így válaszoltak neki: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.” Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy te?” De Jézus nem felelt neki. Pilátus ekkor így szólt hozzá: „Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?” Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.” Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” 5Móz.6.4 Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! A „Hegyi beszédet" a Máté evangéliuma 5-7. fejezeteiben találod. Mt.11.28-30 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Mt.26.26-28 Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezeket a gondolatokat ti. egy természettudósok számára tartott előadáson fejtette ki a szerző a Marseille-i Egyetemen (Franciaország). Az újabb kutatások nagymértékben árnyalták, finomították a fekete lyukakról alkotott elképzeléseket. (A kiadó) Charles Francis Digby Moule (1908-2007) cambridge-i professzor, a 20. század egyik legjelentősebb Újszövetség-kutatója. (A kiadó) Az űrállomás 1986-2001 között működött. (A kiadó) - 86 -

23

24

25

26 27

28 29

30 31 32

33 34

35

36

37

38

39

Alfred North Whitehead (1861-1947) a 20. század egyik legjelentősebb matematikusa, fizikusa, filozófusa Londonban, majd a Harvardon. Rendszere a folyamatfilozófia. A világ dinamikus folyamatok szövevénye. Isten állandóan új lehetőségeket nyit meg a világ előtt, amelyek rá is visszahatnak. (A kiadó) Pontosabban a kevésbé valószínű állapotból a valószínűbb felé haladása. (A kiadó) A théraváda a Buddha eredeti tanításait megőrizni kívánó legrégibb irányzat, a későbbi mahajánával szemben. (A kiadó) A Tripitaka, azaz Három kosár. R C. Zaehner: The Concise Encydopedia of living faiths, London, Hutchinson, 1977, 265. oldal. I.m. 275.o. Apcsel.4.12 és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Zaehner, 409. o. Zaehner, 265. o. Zsolt.40.6 Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni. Lewis and Slater: Woild Religions, London, 1966. Ef.2.8-9 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Jn.5.24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Róm.5.1-2 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Róm.5.9 Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Jn.10.27-29 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Ef.5.22-23 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.

- 87 -

40

41

Tit.3.3-7 Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. Jn.3.5-16 Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” Nikodémus megkérdezte tőle: „Hogyan történhet meg mindez?” Jézus így válaszolt: „Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn.1.12-13 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Ef.2.8-10 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

42

43

44

45

1Jn.1.9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Jak.2.26 Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül. Jn.14.6 Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Apcsel.4.12 és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” - 88 -

46

47

48

49

50

51

52

53

54

55

56 57 58

59 60

Magyarul: A nyitott társadalom és ellenségei, Balassi Kiadó, 2001. (A kiadó) Mt.8.34-Mt.9.1 Akkor azután az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék el határukból. Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. Mt.26.52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Jn.18.36 Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.” Jn.18.38 Pilátus így szólt hozzá: „Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: „Én nem találok benne semmiféle bűnt. Jn.18.37 Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” Lk.11.13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” Róm.8.23-25 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Ef.2.12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Apcsel.17.31 Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” 1Móz 6-8. 2Pt 3. Szkeptikusok gyakran gúnyt űznek a Biblia ilyen állításából; azután váratlan fordulattal rámutatnak annak bizonyítékaira, hogy a történelem egy pontján valóban csaknem minden élet kihalt ezen a bolygón. 1Móz 19. A romlott Sodoma Róm.3.10-20 amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, - 89 -

61

valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik: Isten félelmével nem törődnek.” Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg. Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. Róm.3.23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Jón.1.1-2 Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! Jón.3.1-Jón.4.11 Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg. Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod. Most azért Uram, vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem! Az Úr azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. Az Úristen pedig úgy intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, árnyékot tartva a feje fölött, és megvédje a rosszulléttől. Jónás - 90 -

62

63

64

65

66

67

68 69

nagyon örült a bokornak. Isten azonban úgy intézte, hogy másnap hajnalhasadáskor egy féreg megszúrja a bokrot, és az elszáradjon. Amikor kisütött a nap, Isten úgy intézte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem! Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol emiatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél; amely egy éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én meg ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott a sok állat is! 2Pt.3.8-10 Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Jn.4.22-24 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 1Móz 2 és 3 A teremtés hetedik napja; Bűnbeesés Róm.5.12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. Ézs.53.6 Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Róm.3.23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Jn.5.24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Apcsel.20.21 Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Apcsel.20.21 1Tim.2.3-6 Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és

- 91 -

70 71

72

73

74

emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében. Paul Davies: Isten gondolatai, Kulturtrade, 1996. 230. o. Hugh Ross: Earth, the Place for Life. The Creator and the Cosmos, Colorado Springs, Navpress, 131-134. o. Pl. ahhoz, hogy meglegyen az élet számára szükséges fény és meleg, a bolygónak egy csillag körül kell keringenie (Napunk egy csillag); de nem szabad túl közel lennie a csillaghoz, különben túl forró lenne ahhoz, hogy az emberi élet megmaradjon, sem túl messze nem lehet a csillagtól, különben túl hideg lenne. Napi forgásának mértéke nem szabad, hogy túl nagy legyen, különben hatalmas romboló szelek keletkeznének rajta, mint a Jupiteren, de nem szabad túl lassúnak lennie sem, különben az éjszakai oldalon túlságosan lehűlne a hőmérséklet, a nappali oldal pedig túl forró lenne. Hugh Ross, csillagász-fizikus (138-145. o.) 33 ilyen példáját sorolja fel annak a precizitásnak, amellyel bolygónkat meg kellett szerkeszteni az emberi élet fenntartásának céljából. 1Móz.1.26-28 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! Zsolt.8.6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. 2Pt.3.13-18 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint -, szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban! 1Jn.2.17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. - 92 -

75

76

Jel.20.11-Jel.21.1 És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették. És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. Mennyire különbözik ez attól a nyomorúságos fejlődéstől, amelyet a darwini evolúció terjesztett elő: az egysejtűtől értelem nélküli, céltalan változások során egy olyan életig, amely örök feledésre van ítélve! Jn.1.1-Jn.2.4 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: „Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés vagy te?” De kijelentette: „Nem az vagyok.” - „A próféta vagy te?” Így válaszolt: „Nem.” Ezt mondták tehát: „Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit - 93 -

mondasz magadról?” Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.” A küldöttek között voltak farizeusok is, és ezek tovább kérdezték őt: „Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt nekik: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt.” Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.” Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla). Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából. Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” „Származhat-e valami jó Názáretből?” - kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: „Jöjj, és lásd meg!” Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.” Nátánaél megkérdezte tőle: „Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: „Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.” Nátánaél így szólt hozzá: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!” Jézus így válaszolt neki: „Mivel azt - 94 -

77

mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.” És hozzátette: „Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk.” Mire Jézus azt mondta: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” Jn.17.20-26 „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” 1Kor.12.12-14 Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Zsid.2.17-18 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. Zsid.4.14-16 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. Zsid.12.1-3 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora - 95 -

78

79

80

81

82

83

84

fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. 1Pt.1.18-21 tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. Zsid.2.18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. Róm.8.32-35 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Róm.8.37-39 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. 1Móz.1.31 És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. Róm.8.20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, Róm.8.20-22 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 1Móz.2.17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod. 1Móz.3.17-24 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál - 96 -

85

86

feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat. 5Móz.8.3 Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik. Mt.4.1-4 Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 1Kor.15.20-28 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. Róm.8.21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. - 97 -

87

88

2Pt.3.13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Jel.21.1 És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. Róm.8.19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Kol.1.28 Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban. 1Jn.3.1-2 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

89

90

Kol.1.13-20 Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Ef.1.9-10 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Ef.1.19-23 és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. „Az ő lábai alá vetett mindent”, és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. Róm.8.23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. - 98 -

91

92

93

94

95

Jn.15.18-Jn.16.4 „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem. Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is. De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.” „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.” „Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek. „Kezdettől fogva azért nem mondtam ezeket nektek, mert veletek voltam. Zsolt.73.2-10 De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét. Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. Zsolt.73.3-4 Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét. Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. Zsolt.73.17 Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz. … és köv. 1Pt.2.21-23 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem - 99 -

96

viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Jn.15.18-Jn.16.4 „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem. Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is. De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.” „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.” „Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek. „Kezdettől fogva azért nem mondtam ezeket nektek, mert veletek voltam. Mt.5.10-12 Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Apcsel.5.40-42 előhívták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és azzal elbocsátották őket. Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként. 1Pt.4.12-14 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének - 100 -

megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok. 97 1Pt.1.6-7 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. 98 2Tim.1.5 Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. 99 Jób.1.9 A Sátán így felelt az Úrnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! 100 Lásd: Mt.14.31 Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mt.15.28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában. 101Róm.4.19-20 Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, 102 1Pt.1.7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. 103 Mk.10.37-40 Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni.” Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.” 104 Jn.10.1-19 „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem - 101 -

105

106

107

ismerik.” Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt. Zsolt.23.1-6 Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben. Zsid.9.27-28 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. Lk.16.19-31 „Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról - 102 -

108

Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” Zsid.12.1-13 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa. Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Jak.1.2-4 Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot - 103 -

109

110

111

112

113

eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. 1Pt.1.6-7 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. 2Kor.4.16-18 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Zsid.2.14-15 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. 2Kor.5.1-8 Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket. Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Jn.4.13-14 Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Róm.1.18 Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Róm.2.1-3 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott - 104 -

114 115

116

magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? Róm.3.19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg. 2Sám 13,23-18,33. 2Sám.14.24-28 De a király ezt parancsolta: Vonuljon vissza a maga házába, nem láthat engem! Absolon tehát visszavonult a házába, és nem láthatta a királyt. Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Nem volt benne semmi hiba tetőtől talpig. És amikor a fejét megnyíratta - mert minden esztendő végén lenyíratta a haját; mivel igen nehéz volt, azért kellett lenyíratnia - kétszáz sekel súlyú volt a haja, a királyi súlymérték szerint. Három fia született Absolonnak, meg egy leánya, név szerint Támár. Ez igen szép termetű volt. Két esztendeje lakott már Absolon Jeruzsálemben, de a királyt nem láthatta. Róm.5.2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Ef.2.18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.

117

118

119

Zsid.10.19-22 Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, Zsid.10.14-18 Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat. 1Jn.4.17-19 Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Róm.5.9 Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Róm.8.1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, - 105 -

120

121 122

123

124

125

Jn.5.24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Apcsel.20.21 Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Róm.3.23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ronald Knox (1888-1957) Oxfordban anglikán, majd katolikus egyetemi lelkész, író, 1936-1990 között készítette bibliafordítását. (A kiadó) Gal.2.16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem. Gal.2.20-21 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg. Gal.3.21-22 A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. Róm.4.25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért. Róm.8.32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 2Kor.5.19-21 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Gal.3.1-14 Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába. Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, - 106 -

126

vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt? Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.” Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig előre látta az Írás, hogy az Isten a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” Az pedig, hogy törvény által senki sem igazul meg az Isten előtt, világos, mert „az igaz ember hitből fog élni”. A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”. Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” -, azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk. Zsid.6.17-20 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. Zsid.9.11-14 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. Zsid.9.24-28 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy - 107 -

Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. Zsid.10.1-18 Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat. Különben megszűnt volna az áldozatok bemutatása, hiszen akik áldoztak, és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot. De az áldozatok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem a te akaratodat, Istenem.” Előbb azt mondta: „Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem akartál, nem is kedveltél” (ezeket a törvény szerint mutatják be), de azután így szólt: „Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat: az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat. Ef.2.1-10 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, - 108 -

127

128

129

hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Róm.3.8 Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet! Róm.3.31 Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek. Róm.6.1-2 Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Róm.6.15 Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! Jn.1.12 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, Róm.8.9-11 Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. 1Kor.6.15-17 Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert - amint az Írás mondja „lesznek ketten egy testté.” Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. Róm.7.1-4 Vagy nem veszitek tudomásul, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz. Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. - 109 -

130

131

132

133

134

135

1Pt.1.23-1Pt.2.4 mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; 2Pt.1.4 Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. Kol.1.27 akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Kol.3.3-4 Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. Jn.1.43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Róm.6.4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Kol.3.10 és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. 2Kor.5.17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Ef.4.22-23 Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben Kol.3.5 Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás Róm.6.12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Ef.4.22-24 Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

- 110 -

136

137

138

139

Gal.5.16-17 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. 1Jn.1.7-9 Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Róm.5.2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Róm.8.29-30 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. 1Kor.11.23-32 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. Zsid.12.4-11 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi - 111 -

140

141

142

143

144

apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa. Fil.3.10-14 hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. 1Kor.11.32 De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. Gal.1.8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Kol.2.20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. Jel.4.11 „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett”. Kol.1.16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 2Kor.10.5 Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, Gal.2.20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit

- 112 -

145

146

147

148

149

150

most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 2Kor.5.14-15 Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Fil.3.4-6 Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Fil.3.7-8 Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 1Tim.1.13 Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Apcsel.26.9-11 Én egykor elhatároztam magamban, hogy mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen. Meg is tettem ezt Jeruzsálemben, és a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig megölték őket, én is ellenük szavaztam. A zsinagógákban mindenfelé gyakran büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben egészen az idegen városokig üldöztem őket. 1Kor.6.19-20 Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben. Mt.11.28-30 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” 1Kor.3.11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment - 113 -

151

152

153

154

155

156

157

158

159

160

át. Ef.2.8-10 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Mt.25.23 Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! 1Kor.3.14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; 1Pt.5.4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Lk.19.16-17 Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert. Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. Fil.1.21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! 2Tim.4.6-8 Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. 1Tim.1.16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. Róm.10.17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. Kol.1.16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Zsid.1.2 ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Jn.15.15 Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Jn.14.2-3 Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. 1Thessz.4.13-18 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, - 114 -

161

162

163

164

165

166

akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel. 1Kor.15.54-58 Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. 1Kor.16.22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha! Lk.23.43 Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” Fil.1.23 Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; 2Kor.5.6-8 Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Róm.8.18-21 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Kol.1.20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. 1Kor.15.58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. - 115 -

167

168

169

170

171

1Tim.4.8 mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. Jn.3.36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Jel.21.8 De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál”. Mt.12.36-37 De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.” Apcsel.16.30-31 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Róm.10.17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. Jn.6.57 Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.

- 116 -