Pólusváltás 3. Prófécia És Lehetőség

Pólusváltás III. Prófécia és lehetőség 2012 Szellemi lények vagyunk, emberi tapasztalattal... A fordítás az alábbi mű alapján készült You are a spiritual being Having a human experience Fordította: Ladinszki Barbara Szerkesztette: Bakos Attila és Dr. Szűcs Judit Eszter A borítót és a könyvet tervezte: Varga Anikó Minden jog fenntartva. A könyv egyetlen része sem sokszorosítható vagy közölhető semmilyen formában vagy értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a fénymásolást; rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját a kiadó írásos jóváhagyása nélkül. ISBN 978-963-9858-09-1 Copyright © 2001 by Bob Frissell

1

Frog, Ltd. c/o North Atlantic Books PO Boksz 12327 Berkeley, California 94712 USA Hungarian Translation © Ladinszki Barbara 2009 Hungarian Edition © Danvantara Publisher Establishment, 2010 Cover and Book Design © Varga Anikó www.danvantara.hu

Tartalom Előszó Bevezetés I. rész: A létezés egysége Számos dimenzió világa A tudatosság öt szintje A Melchizedekek Thoth A Felemelkedett Mesterek felemelkednek A valóság létrehozása Áldozati mentalitás A hatalom visszaszerzése Szakrális geometria A Létezés Egysége Egység a hagyományos vallásban Egység Görögországban és Egyiptomban A sok és az Egy: A Merkaba Az Élet Virága Az univerzum, mint hologram Szoliton hullámok A polaritás természete II. rész: A szándék tüzében égni Az identitásban való elmozdulás Intuíció Lehetőség Prófécia és Lehetőség Kontextus és tartalom Tiszta lappal Az ismeretlen csodája Szándék Attitűd A lezáratlan születési trauma Az elmúlt életek lezáratlan ügyei A gyerekkor lezáratlan ügyei

2

Ellenállás = konokság A biztonság és bizalom kiépítése Prána és a tobozmirigy III. rész: Nincs a jelenhez hasonló Atlantisz elsüllyedése A napéjegyenlőségek előrehaladása Földi változások Mi történt Atlantisz elsüllyedésekor 1972 hagyatéka A szíriusziak A holografikus védelmi mező A Lucifer-kísérlet Jobb agyféltekés technológia A kogik Párhuzamos világok Átmenet A felemelkedés érdekében el kell buknunk Az indigó gyerekek IV. rész: A Biblia-kód A Biblia-kód és a sors A héberek A kódként működő Tóra a zsidó hagyományban A Biblia-kód megfejtése Nyílt sors A lehetőség jövője

Előszó Az 1980-as évektől „Újjászülető” a foglalkozásom. Leonard Orr1 tanított a ma már méltán híres módszerével, melynek segítségével fel lehet oldani az érzelmi gátakat, fel lehet idézni a születés emlékeit, a születés előtti és a túlvilági élményeket. Évekig sikeresen vezettem le újjászületési tanfolyamokat, de az 1980-as évek végén elégedetlen lettem újjászülető életemmel és azzal a fajta szolgálattal, amit nyújtottam. Miért jönnek el az emberek az előadásaimra? Alapvetően azért, hogy megoldják személyes problémáikat vagy, hogy előrébb jussanak karrierjükben; röviden azért, hogy megtanulják fokozni anyagi jólétüket. Még ha foglalkoznak is az úgynevezett „kapcsolataikkal”, kilátásaik általában fájdalmasan anyagiasak és szűkek. Az emberek valóban törődtek az „önbecsülésükkel”, de ez alatt inkább az egójuk állapotát értették. Legnagyobb vágyuk a bosszantó konfliktusok vagy aggodalmak nélküli kényelmes és kellemes létezés; nagyon kevesen gondoltak mások boldogulására vagy arra, hogy mi történik ökológiailag a bolygón, esetleg spirituálisan a kozmoszban. A hatvanas évek idealizmusa megszűnt és hosszú időre távol került; az önfejlesztés módszerei sokkal gyakoribbá és népszerűvé váltak, én pedig belefáradtam ebbe. Valami borzasztóan rossz volt abban, ahogy a kultúránk szemlélte az életet és abban is, ahogy én birkóztam a kultúránkkal. 1

Leonard Orr Hallhatatlanság – Az öröklét tudománya 2008 Danvantara Kiadó

3

Saját újjászületői gyakorlatom úgy fejlődött, hogy magamra vonatkoztatva nagyon kielégítő volt, ám éppen ez tűnt gondnak. Jobban kellett volna a létezésre figyelni, mint a személyes elégedettségre. A kirakós egy darabja még határozottan hiányzott. A ’90-es évek elején változott meg minden drámaian, mikor az információk egészen új világát fedeztem fel, ami friss távlatokat nyújtott arra vonatkozóan, hogy mi folyik nemcsak a társadalmunkban és általánosságban a Földön, de valójában az egész univerzumban. Hirtelen újra értelmet nyert minden és gyönyörűségesen új út tárult fel előttem. Az egyik dolog azok közül, amik kezdték elém tárni ezeket, a Drunvalo Melchizedekkel való kapcsolatom volt és az óta olyan ötleteket vezettem elő és a gyakorlatban olyan tanfolyamokat tartottam, amik személyén át jutottak el hozzánk. Azt kell mondanom, továbbra is hiszem, hogy a Földön feltárt időszerű kutatásokból és következtetésekből eredő tanítások bolygónk reményteli jövőjét mutatják.

Bevezetés Oly időben élünk, amely nemcsak az emberi történelemben egyedülálló, hanem egyedülálló az egész univerzum történelmében is, már amennyire tudjuk. Annyira gyorsan fejlődünk az evolúciónkban, hogy a kozmosz minden részéről felhívtuk a lények figyelmét magunkra, mert a velünk történtek mindenhol ki fognak hatni az életre. És senki nem tudja biztosan, hogy velünk mi fog történni. A végbemenő változások mindenki számára egyértelműek, még a mi hétköznapi dimenziószintünkön is. A technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy a tudósok nem is bírnak lépést tartani vele. Az univerzumról szóló új tudás adatok formájában olyan rohamosan gyűlik a rádióteleszkópokból, műholdakból és űrszondákból, hogy még a NASA is évekkel el van maradva a feldolgozásuktól és értelmezésüktől. Ugyanakkor az ultragyors számítógépek és elméleti szakemberek olyan tempóban gyártják a teóriákat, hogy se idő, se lehetőség a leleményes kísérletek tesztelésére! Mindez a jót szolgálja vagy a katasztrófa elébe igyekszünk? Létezik egy előre megírt forgatókönyv a sorsunkat illetően, ami meghatározza, hogy miként fog ez végződni? Esetleg tőlünk függ vagy a véletlenektől? Tudjuk, hogy az egész bolygónkat látszólag minden szinten fenyegeti a fejlődés. A népesség olyan módon növekszik, ami biztossá teszi, hogy a Föld hamarosan nem lesz képes fennmaradni. Az európai közösségek tudósai már olyan jóslásokba bocsátkoznak, hogy tíz éven belül elfogy a friss ivóvíz. Az országok azon dolgoznak, hogy Kína képes legyen élelemmel ellátni az embereket, akik maguk is fenyegetik a környezetet. A világon mindenütt erőfeszítéseket tesznek azért, hogy iparilag terjeszkedjenek, így az „alulfejlett” emberek is részt tudnak venni abban a globális gazdaságban, ami ugyanakkor lerombolja a helyi mezőgazdaságot, óriási szakadásokat okozva a helyi életmódban és virtuálisan leigázza a helyi lakosságot. Az elektronikus kommunikációnak és a még kényelmesebb légi szállításnak köszönhetően a világ „egyetlen világgá” változott, de maga a folyamat a Földön való létezést fenyegeti. Az életünkben zajló hatalmas fejlődésekről szóló jövendölésekkel egyidejűleg a katasztrófa rossz előérzetei is ugyanolyan általánossá válnak. Megfejtették a genetikai kódolást és az emberi faj teljes genetikáját, az „emberi génállomány” majdnem teljesen érthető. Azt mondják, hogy ez hatalmas lehetőséget fog nyújtani az orvoslásban és a rák, valamint egyéb betegségek megelőzésében. A napenergia előnyei és a végtelen energiakészlet megcsapolásának további módszerei már itt vannak a nyakunkon. Az öregedés folyamatát is

4

hamarosan felfedjük. Állítólag tíz éven belül a várható emberi élethossz százhúsz év lehet és az évszázad végére látszólag halhatatlanok leszünk. Minden előnynek megvan a maga megfelelő veszélye: a bioenergia és biotechnológia az önző gazdasági érdekek által vezérelt kiaknázása azzal fenyeget, hogy természetes úton képtelenek leszünk fenntartani az életet. Úgy tűnik, az anyagias technológia elveszi spirituális bátorságunkat. Minden feladat, amit megtanítunk a gépeknek olyan feladattá válik, amit többé nem fogunk tudni magunk elvégezni, nem lesz szükség a képzett munkaerőre, a hagyományos képességek pedig csak emlékek lesznek. Ugyanakkor a Földön és a naprendszerben végbemenő változások az egész életet fenyegetik. A geológusok tisztában vannak vele, hogy a Föld tengelye és a mágneses pólusok is bármikor elmozdulhatnak. Egy 1972-es óriási napkitörés valóban elpusztította volna az életet a Földön, ha a szíriusziak nem avatkoztak volna közbe – a szíriusziak egy másik csillagrendszerből érkező lények, akiknek sorsa bensőségesen összekapcsolódott a miénkkel. Ezek a történelmi és természetes változások csak a külső aspektusok, melyek megjelennek bennünk, mint tudatos lényekben. Olyan felgyorsult spirituális evolúció részesei vagyunk, ami példa nélküli az univerzumban. Az ősi próféciák és asztrológiai elméletek mind egyetértenek abban, hogy egy nagyszerű átmenet és változás korát éljük, de a változás olyan mértékű, amit előtte még sosem láttak és amit még a legelőrelátóbb bölcseink sem jósoltak. A régi világ haldoklik és megmenekülésért kiált; egy új világ bukkant fel, mely mindannyiunkat magával húz. Ez az új világ hihetetlen lehetőségeket kínál: a tudatosságunk valóságos természetében beálló változást és annak a világnak a dimenzionális szerkezetváltozását, melyben jelenleg élünk; a „felemelkedés” ígéretét, olyan lényekké válhatunk, akiknél minden régi konfliktus szertefoszlik, létezésünk szilárd alapjai a harmónia, a szeretet és öröm. De ebbe az új világba vezető út tele van küzdelemmel és zavarral. Nem úgy néz ki, mintha nagyon jól fel lennénk készülve erre a változásra. A múltunk lezáratlan ügyei, lezáratlan érzelmek, szándékok és személyes történetek szunnyadnak bennünk; és ha egyikünk nem oldja meg őket, elbukjuk a változásokat. Az ellenállás nagy szenvedést fog okozni és megakadályoz abban, hogy kihasználjuk a számunkra megnyílt lehetőségeket. E könyv fő üzenete, hogy egyértelműen mi alkotjuk meg a valóságunkat és ahogy megéljük a változásokat, az teljes mértékben a hiedelmeinken és legfőképpen szándékunkon múlik. Elutasíthatjuk a változásokat és létrehozhatunk egy olyan életet, melyben gyámoltalan áldozatok szerepét játsszuk, ahol a látszólag minden utunkba kerülő külső esemény hatásai alatt élünk; de megváltoztathatjuk identitásunkat az Egységes Lét tudatosságán keresztül és kijelenthetjük, hogy spirituális mesterek vagyunk, akik rendelkeznek azzal az erővel, mely által létrehozhatjuk saját egységünket és a harmóniánkat. Minden a szándékunk tisztaságától függ – hogy az identitás megváltoztatását hezitálás és utógondolatok nélkül tűzzük ki magunk elé és komolyan hozzálássunk a múlt lezáratlan ügyeinek feldolgozásához. Az identitás megváltoztatásának alapja nem egyfajta tény, amit látható bizonyítékként lehet demonstrálni; ez egy lehetőség, amit intuitívan kell megragadni: hogy pillanatnyilag itt vagyunk és a kezdetek kezdete óta jelen vagyunk olyan spirituális lényekként, akik azért választották a földi életet, hogy részesei lehessenek a bolygó evolúciós folyamatának. Talán nem emlékszünk erre a döntésünkre, de e könyv elolvasásával és a gyakorlatok elvégzésével, amit a Pólusváltás első és második részében már bemutattam, képesek lehetünk ösztönösen megérezni, hogy mit jelent Spirituális lénynek lenni emberi tapasztalattal. Ebben a könyvben olyan képet kívánok bemutatni, mely az átmenetet ábrázolja, amin a bolygó és mi, a lakosai keresztülmegyünk, és milyen aktív szerepet játsszunk a történtekben. Valós értelemben olyan világba érkezünk, melyet mi magunk kreálunk a gondolataink és szándékaink által. Bár egyetemes törvény, hogy tudatosságunkkal hozzuk létre világunkat, a jelenleg alakuló új feltételek mellett a gondolat és a valóság közti kapcsolat közvetlensége

5

hihetetlenül tiszta lesz. Így minden élettel való kapcsolatunk és a létezés kontextusáért való felelősségünk meghitté válik. A könyv első részében kifejtek és remélhetőleg elmélyítek néhány olyan téma mögötti ötletet, amit más könyveimben már érintettem: a kozmosz dimenzionális struktúráját, a Létezés Egységét, a polaritás természetét. A második részben a tudatosság evolúciójának pszichológiai és személyes oldalát szeretném megközelíteni: hogyan dolgozik az egyén – a múlt lezáratlan ügyeinek feldolgozását, az áldozati szerepből a spirituális mesterré válás folyamatát – ezek a kulcsmomentumok nem csupán a mi egyéni fejlődésünket, de az egész bolygó evolúcióját szolgálják. A harmadik szekcióban arról fogok írni, hogy mit tudunk és mit nem tudunk a bolygónk jelenlegi történelméről, a galaxisról és magáról a Létezésről. Kiváltképpen ebben a harmadik részben nem kívánok végleges válaszokat adni minden felvetett kérdésemre; de meg fogom mutatni, hogy miként tudunk alkalmazkodni ezekhez a nehéz és izgalmas időkhöz – annak ellenére, hogy a dolgok olyan egyedülálló módon történnek, nemcsak a Felemelkedett Mesterek és a Melchizedekek pozitívak a folyamattal kapcsolatban. „Azok voltak a legjobb idők és azok voltak a legrosszabb idők” – írta Charles Dickens a francia forradalom éveiről. Úgy tűnik, szerepet játszik egy kozmikus törvény, ahol a nagy remény mellett felbukkan a nagy veszély is; látszólag a határán vagyunk a katasztrófának, de az elképzelhetetlen előny is benne van a levegőben.

I.

rész

A Létezés egysége Számos dimenzió világa Az univerzum egészében a létezés végtelen számú szintjét vagy „dimenzióját” foglalja magában – minden egyes dimenzió rendelkezik a saját valóságával és minden lény a különféle tudatosságok egy kifejezésmódja. A dimenziók átfedik egymást. Mi a harmadik dimenzióban élünk, de jelen pillanatban a Földbolygó minden egyéb dimenziója egyidejűleg áthatol egymáson, mintha ugyanazon a helyen minden magasabb dimenzió tartalmazná és továbbadná azt a jelenséget, ami az alacsonyabb szinteken megjelenik. A mi harmadik dimenziónk a legalacsonyabb szint, ahol a tudatosság intelligencia és felelősségteljes élet formájában alakot ölt. De a jelenkori emberi élet nem csupán a harmadik dimenzióban létezik. A tudatosság második szintjén is élünk. Rövidesen el fogom magyarázni a tudatosság különböző szintjeinek jelentését. A tudatosság második szintje olyan birodalom, amelyben az Egységes Lét tudatossága – miden élet minden dimenzióban való összekapcsolódása – még hiányzik. Nem értjük, nem tudjuk vagy nem érezzük, leszámítva néhány ritka pillanatot vagy a tudatosság egészen különleges állapotát. Olyan világot érzékelünk, ahol a dolgok és a lények el vannak szeparálódva. Egy duális világot látunk: ezt a világot megosztják – polarizálják – azok a dolgok és események, amik jónak és azok, amik gonosznak tűnnek. És olyan világot érzékelünk, ami egyfajta idő csapdájába esett, melyben a dolgok létezni látszanak egy ideig, majd feledésbe merülnek. Sokkal több mondanivalóm lesz még az Egységes Létről, a dualitáson felüli nézetről és az idő természetéről.

6

A létezés minden dimenzióját energetikailag egy egyedülálló hullámforma hozta létre – egy olyan egyedülálló rezgés, ami az adott szinten élő összes lény számára összegyűjti és fenntartja a valóságot. Valójában a hullámformát maguk a lények generálják – elkötelezettségük jellegzetes vibrációja ez, ami megadja az alapgondolatát annak, amit valóságosnak hisznek. A dimenziószintünk megváltoztatásához mindössze annyit kell tennünk, hogy megváltoztatjuk az alaprezgést vagy – ami ugyanazt jelenti – megismerkedünk a magasabb „frekvenciákkal”, más dimenziók frekvenciáival. Az univerzum azon régiója, melyhez tartozunk, úgy van felépítve, mint egy zenei skála: tartalmaz egy „oktávot”, melyben a magasabb „hang” magasabb rezgésszinten ismételi meg a legalacsonyabb „hang” alapvető jellegzetességét. Mindegyik hang egy dimenziószintet jelöl. És ahogy az oktáv tartalmazza a kromatikus skála (a zongorán az összes fehér és fekete billentyű) tizenkét hangját plusz egy tizenharmadikat, ami a következő oktáv első hangja, úgy épül fel az univerzumban a mi régiónk tizenkét fő dimenziószintje. Viszont a zenei skála ennél a tizenkét fő hangnál többet foglal magában. Bármilyen két hang között megfigyelhető a különböző „mikro-hangok” folytonossága. Ezt könnyen meg lehet figyelni egy olyan hangszeren, mint a hegedű, melyen egy képzett zenész folyamatosan „csúszkálni” tud a két hang között. A Melchizedek féle elméletben az univerzumban elfoglalt helyünk dimenziószerkezete a tizenkét fő hang között található, de van további tizenkét specifikus „hang” is; azaz tizenkét fontos dimenziószint összesen 144 szintet tesz ki. A Melchizedekek a további szinteket csak az adott dimenzió felettinek vagy alattinak hívják, a dimenzió „felhangjának” (azok számára, akik jártasak a zene szaknyelvében, ezeket nem szabad összekeverniük azokkal a felhangokkal, melyek az alaphangok hangszínét vagy hangminőségét adják. De annyiban hasonlítanak hozzájuk, hogy a hangminőséggel egyetemben, ezek is módosítják vagy „színt adnak” a tizenkét alapszintnek). A dimenziószintek rendszerének az a lényege, hogy a saját evolúciónk folyamatáról nyújt képet. Ahogy tudatos lényekké fejlődünk, elérjük a magasabb és magasabb dimenziószinteket; tehát egyre szélesebb körű perspektívák fognak megnyílni természetünkben, minden magasabb szint körülveszi az alacsonyabbat (mint már említettem); minden lépéssel egy mélyebb és tágabb érzetét nyerjük az Egységes Létnek, a mindenben fellelhető Egy Szellemének.

A tudatosság öt szintje Mikor Atlantisz elsüllyedt, a bolygó dimenziószintje és összes lakosa a negyedik dimenzió magasabb felhangjaiból, ahol az emberi faj az Egységes Tudatosságban létezett, lezuhant a harmadik dimenzióba – legalulra, ahol az öntudatos élet még testet tud ölteni. De miközben zuhantunk egy dimenziószintet, ez az esemény szükséges lépés volt a földi tudatosság evolúciójának folyamatában. Hogy miért? Az élettel összekapcsolódott tudatosságnak öt szintjét különböztetjük meg. Ezek a szintek nem egyeznek meg a 144 dimenzióval és az oktáv felhangjaival. Például, lehetséges egyidejűleg a negyedik dimenzió magasabb felhangjain és a tudatosság első szintjén létezni. Tulajdonképpen ez volt a helyzet Atlantisz és Lemúria lakosaival. A negyedik dimenzió magasabb felhangjai megegyeznek azzal, ahol akkor leszünk, mikor a következő dimenziószinthez szükséges evolúciónkat teljesítjük. A második szint az, ahol most tartózkodunk és ahol az elmúlt tizenháromezer évben voltunk. Jelenleg a harmadik szint felé tartunk. Na már most, az első, a harmadik és az ötödik szint az Egységes Lét különböző tudatossági fokait foglalják magukban és alapvetően harmóniában állnak vele, míg a második és a negyedik szint „diszharmonikus”. A második és a negyedik szinten nem létezik az Egységes

7

tudatosság. Következésképpen ezeken a szinteken az élet mindenfajta konfliktust és egyéb, nem harmonikus valamint zavaros jelenséget felvonultat. Azonban a második és a negyedik szint fontos mérföldkő az elsőből a harmadikba valamint a harmadikból az ötödikbe való lépéshez. Máshogy kifejezve, az első szint evolúciós értelemben a miénknél primitívebb tudatossági mód, annak ellenére, hogy az emberek azon a szinten megtapasztalták egy Egységes Tudatosság formáját, mi pedig nem, és annak ellenére, hogy az atlantiszi világ a negyedik dimenzióban létezett. A harmadik szinten az Egységes Tudatosságot magasabb, még jobban kialakult formájában fogjuk megélni. Létezik egy nagyon találó és világos magyarázata annak, hogy ezek a szintek miért rendelkeznek azzal, amijük van, ezt az Élet Virága tanfolyamaimon mutatom be. A szakrális geometrián és a mögötte rejlő logikán alapul. A mi céljaink fontos pontja, hogy Atlantisz lakosai az első szinten voltak. Mi most a második szinten vagyunk. És a harmadik felé haladunk. A harmadik szint lényeit fizikai magasságuk, genetikájuk kromoszómaszáma és memóriájuk fajtája (azaz, hogyan tudnak hozzáférni múltjukhoz) alapján különböztetjük meg. Az első szinten a magasság kilencvenegy és százötven centiméter között mozgott, miközben ugyanez a harmadik szinten háromszáznégy és ötszáz centi között lesz. A Pólusváltás első részében már belementem a kromoszómaszámok közti különbségekbe, amennyiben érdekli, ott utánanézhet. Az első szinten elérhető memória típusának neve Álomszerű Memória. A jelenkor ausztrál bennszülöttei (akik sosem kerültek az elsőről a második szintre, talán írástudatlanságuk miatt) ismerik a létezés egy olyan módját, amit „Alcheringa”-nak, azaz „Álomszerűnek” neveznek, és ebből a nézőpontból az Álomszerű Idő a valóság alapja. Az Álomszerű Memóriában az emberek képesek újra létrehozni bármit, ami holográfiai szempontból a múltban történt. Ha például egy törzsi gyűlésen tegnap nem tudott részt venni az egyik bennszülött, akkor az egész jelenetet hologram segítségével felidézheti, ideértve mindent, ami elhangzott vagy történt. Nagyon hasonlít a Star Trekben lévő „holofedélzethez”-hez. Ha valaki más is belépne az újra kreált jelenetbe, akkor is minden pillanatát képesek lennének újra átélni. A tudatosság harmadik szintjén a „Valós idő” memóriával fogunk rendelkezni. A Valós idő memória által bármire gondolunk, azon nyomban manifesztálódik: a valóság egy gondolat vagy egy érzés pillanatnyi funkciója illetve terméke. Gondoljunk valamire és bingó! – a valóságban is megjelenik előttünk. Ha eszünkbe jut a tegnapi megbeszélés, nem kell holográfia segítségével újraélni, hanem tényleg ott lehetünk. A múlt, a jelen és a jövő is elérhető, mert bizonyos értelemben mind egyszerre történik: az idő nem lineáris, ahogy a második szintünkön tűnik, inkább körhöz hasonlít. A múlthoz való ilyen fajta hozzáférés az első szint Álomszerűségével összehasonlítva sokkal magasabb tudatossági szintet jelent. Az Álomszerűség első szintje az Egységes Tudatosság egy formája, de a harmadik szintnél alacsonyabban van. Lehetséges a negyedik dimenzió magasabb felhangjainak egyikén tartózkodni, ahol az Egységes Tudatosság, mint a tudatosság első szintjének Álomszerűségeként ölt testet. A tudatosság második szintjén az inkább gyengének mondható személyes memóriánkra és az általunk kifejlesztett különböző technikai segítségekre kell bíznunk magunkat. Tulajdonképpen az írás feltalálása kövezte ki az utat az első és a második szint között, azaz az Álomszerű memória a jelen tudatosságunk gyenge memóriája között. Nyilvánvalóan az Álomszerű idők nyomai fennmaradtak a jelen időszakban is. Egyiptom civilizációjának korai időszakában – olyan ötezer évvel ezelőtt – az Egyiptomban Thoth isten néven ismert Felemelkedett Mester az Álomszerű idők emberi fajának egyszer s mindenkorra megtanította az írás alapjait.

8

A Melchizedekek Drunvalo vezetékneve olyan lények speciális osztályát jelöli, akik szert tettek arra a képességre, hogy szabadon utazhassanak a 144 különböző világon és az „oktávot” alkotó valóság dimenzióin keresztül – az univerzum hozzánk tartozó régiójában. Sikerült átfogniuk az összes szintet. Ismerik a teljes skálát. Az összes különböző perspektíva, a tudatosság összes különböző módja elérhető számukra. Tetszés szerint a különféle rezgő szintre is rá tudnak hangolódni. Mikor valaki Melchizedekké válik, meg kell hoznia egy döntést. A világegyetem e részét elhagyhatják együtt és beléphetnek a tizenharmadik dimenzióba – egy dimenzióba, mely az oktávon kívül létezik. Ez egy teljesen új világ, ahol minden más. Ezzel ellentétben, mikor az oktávon belül haladunk a valóság egyik dimenziójából a másikba, tehát az univerzum ugyanazon részében maradunk – mondjuk, mikor a harmadikból a negyedik dimenzióba kerülünk –, akkor a dolgok sok szempontból megváltoznak, de lesz egy alapkapcsolat, mely összeköti a különböző szinteket. Minden magasabb szint szélesebb nézetét fogja nyújtani az alatta lévőkről. De mikor elhagyjuk az oktávot, semmi sem lesz többé ugyanaz. Teljesen új térbe lépünk. Ezzel a létezés egy teljesen új szakasza indul el, az evolúció abszolút új fázisába lépünk. De a Melchizedekek nem feltétlenül hagyják el az oktávot. A másik lehetőség, hogy maradnak ebben az oktávban és az itt felbukkanó problémák megoldóiként fognak szolgálni – olyan gondokat, amik a teljes életre vagy a különböző szintek közötti kapcsolatokra kihatnak, de akár olyan zűröket is rendeznek, melyek az univerzum e része és a teljes univerzum között merülnek fel. Az a Melchizedek, aki ezt választja, kicsit olyan, mint a Buddha által elnevezett „bodhiszattva” – olyan lény, aki lemondott a nirvána lehetőségéről, hogy Buddhává válhasson azért, hogy segíthessen más érző lényeknek. Drunvalo hosszú idővel ezelőtt hozta meg ezt a döntést. Jelenleg a világunk szolgálatában áll, meghitt kapcsolatban áll a bolygónkkal, hogy az evolúció következő állomására harmonikusan érkezhessen. Küldetésének teljesítéséhez Drunvalónak egy hétköznapi ember testébe kellett bújnia és úgy kell élnie közöttünk, hogy ne tűnjön fel mágikus vagy természetfeletti lénye. Valóban mindennapi személynek kell lennie annak érdekében, hogy a legsikeresebben kommunikálhasson annyi emberrel, amennyivel csak lehetséges. Ha alkalma adódik részt venni egy tanfolyamán, esetleg megnézi filmjeit vagy meghallgatja beszédét, biztos vagyok benne, egyáltalán nem fog feltűnni semmi különleges benne. Tulajdonképpen egyszerre mindennapi ember és Melchizedek. Ez azért van, mert Drunvalo olyan valaki, amit „besétálónak” hívunk. A besétáló egy olyan, a magasabb dimenziós valóságból származó lény, aki jó szándékú szövetséget köt egy hétköznapi emberrel, hogy emberi testet és személyiséget ölthessen feladatának elvégzéséhez. Drunvalo 1972. áprilisában „sétált be”. A személy, akinek most testét viseli, beleegyezett a halálába, cserébe a felgyorsult és fokozott spirituális evolúciójáért. Drunvalo elmondása szerint, mikor először lépett vendéglátója testébe, továbbra is emlékezett aktuális identitására és addigi életére. De nem sokkal később az emlékek elhalványultak, bár meditációval és egyéb eszközökkel képes elérni a magasabb dimenziószinteket, de mára nagyjából olyan, mint bármelyik más emberi lény. Igazság szerint azonban egy magasabb dimenziószintű lény emberi tapasztalattal – és erről tudomása is van. A lényeg pedig, amit mindezzel szeretnék kifejezni, hogy mi mindannyian spirituális lények vagyunk – magasabb dimenziószintű lények – emberi tapasztalattal – a harmadik dimenzió tapasztalataival – de nagyon különleges okai vannak, hogy a bolygó történelmének részei vagyunk – akik elfeledték ezt az alapigazságot.

Thoth 9

Drunvalo munkáját nagyban segíti Thoth-tal, egy Felemelkedett Mesterrel való szövetsége, aki a szó legszorosabb értelmében több ezer évig tartózkodott a Földön. A dolgok egészét nézve egy Felemelkedett Mester alacsonyabb szinten áll, mint egy Melchizedek. A Melchizedek egy egész oktáv mestere, miközben egy Felemelkedett Mesternek sokkal körülhatárolhatóbb képességei vannak: kedve szerint újra regenerálhatja fizikai testét és memóriájának elveszítése nélkül ölthet másikat magára. De mivel Drunvalo elveszítette emlékeinek zömét, mikor felvette jelenlegi formáját, Thoth-tal való kapcsolata rendkívül hasznosnak bizonyult. Thoth képes volt Drunvalót számos témáról tájékoztatni, amit Drunvalo küldetésével állt kapcsolatban és amiről máskülönben nem lett volna tudomása. Drunvalo el tudott érni két angyali lényt, akik vezetői és útmutatói voltak, de nem rendszeres időközönként. Mivel Thoth a Föld történelmének számos szakaszába be volt vonva, jól felkészült volt ahhoz, hogy Drunvalo társa lehessen. Atlantiszon Thoth egy olyan család tagjaként élt, mely már több mint százezer éve ismerte a fizikai halhatatlanság elvét. Valójában Chiquetet Arlich Vomalites néven Atlantisz királya volt. Atlantisz elsüllyedése után más Felemelkedett Mesterek társaságában kezdeményezte az Egységes Tudatosság új hálójának megjavítását, ami ma a földi evolúció következő fázisát mutató kép része. Az egyiptomi civilizáció felemelkedésével – ahogy már korábban említettem – Thot egyiptomi istenség személyiségét vette fel. A mágiával szövetségre lépett isten volt – egyfajta alakváltoztató, aki számtalan formát öltött. Természetéhez tartozott a természetének megváltoztatása. Azt mondták róla, hogy ő volt az „intelligencia”, aki elkísérte a többi istent – de ez nem az ő ötlete vagy véleménye volt. Többek közt ösztönözte őket. Az értelem és a kiválóság istene volt. Ő volt, aki elhozta az írás tudományát az egyiptomiak számára, hogy az emberi faj a tudatosság első szintjéről a másodikra való útját beteljesíthesse. Az egyiptomi civilizáció hanyatlása után Thoth a görög Hermész istenként vált ismertté. Görögországban ő volt az istenek hírnöke, de amit ez valójában jelentett, rendkívül hasonlított arra, amilyen szerepet Thoth Egyiptomban betöltött. Egy közvetítő volt – a kommunikáció eredeteként – a szellem, ami biztosította az információk áramlását az istenek és istenek valamint az istenek és az emberek között. Hermész olyan isten volt, aki az útkereszteződésekben lakott, a városoktól messzi csomópontokban, ahol a különböző országból származó emberek áthaladnak utazásaik során. Senki földje, a dolgok közt található helyek lakója volt. Bárhol és bármikor, ahol a dolgok megváltoztak, ahol űr volt a dolgok identitásában: űr a föld alatti világ és a Föld között vagy az élet és halál között például – ott találkozni lehetett Hermésszel. Hermész egyben nagyszerű tanító és a misztériumok bevezetője volt, mivel a bevezetés mindig és mindenhol az állapotok közti átmenetet jelentette. Az egyik legfontosabb kezdeményezése a görög filozófus, Pitagorasz volt, aki minden gimnazista számára a háromszögek oldalairól és átfogóiról szóló Pitagorasz-tétel által vált ismertté. Pitagorasz Hermész/Thoth barátja és tanítványa volt, geometriai munkája tulajdonképpen részét képezi a szakrális geometria tanításainak, melyet természetesen Thothtól tanult. A nyugati zene alapjai, az építészet és a képzőművészet eredete is Pitagorasz iskolájában gyökerezik, így közvetlen kapcsolat van a nyugati kultúra zöme és Thoth személyes beavatkozása között. Thoth a Nyugat teljes történelme folyamán életben maradt szinte mostanáig – egészen 1991. május 4-ig. 1984. november 1-től kezdve egészen indulásáig, Thoth kapcsolatban állt Drunvalóval, aki – mint már említettem – részben ennek a kapcsolatnak köszönhetően volt képes tudásának nagy részét megtartani annak ellenére, hogy normál állapotában a memóriája megszűnt. (A másik módja, hogy Drunvalo fenn tudta tartani a kapcsolatot magasabb

10

tudásával, két angyali lénynek volt köszönhető, akik bizonyos időszakonként kapcsolatba léptek vele és akikkel szükség esetén ő is beszélhetett.)

A Felemelkedett Mesterek felemelkednek Thoth az 1991-es távozása előtt megemlítette Drunvalónak, hogy a Felemelkedett Mesterek úgy vélték, a bolygó egy évvel korábban együttesen fog felemelkedni a negyedik dimenzióba, mivel bizonyos dolgok igen válságossá váltak, amik végül a „Sivatagi Viharban” – az Öbölháborúban érték el tetőpontjukat. 1990 augusztusának utolsó heteiben úgy vélték, hogy a bolygó eléri a „kritikus tömeget”, mely a Felemelkedéshez lett volna szükségszerű. Aztán 1991. január 10-e és 19-e között a földi energiák előtérbe kerülnek. „Hiperdimenzionális” szempontból január 10-19. nagyon különleges időszaknak számít. Egyfajta „időív” nyílt meg az egyiptomi nagy piramisban és használati módjának ismeretével egy hiperdimenzionális valóság válik elérhetővé. Ebben a periódusban Drunvalo két egyéb különleges beavatás miatt is ellátogatott Egyiptomba Thoth utasításait követve. Úgy érezték, hogy a január 10-19. közötti héten valami fontos esemény fogja a világot vagy annak nagy részét egységbe rendezni és az év tavaszára mindannyian együttesen jutunk el az új dimenziószintre. A Felemelkedett Mesterek katalizátorként segítettek volna minket utunkon. Terveik szerint egy csoporttal szálltak volna fel és olyan gyorsan emelkedtek volna, amennyire csak tudnak, mert azt gondolták, hogy saját felemelkedésük magukkal húzná az egész bolygót. Előre látták, hogy siker esetén ez elég rázós út lesz a Föld lakói számára – a különböző próféciák számos katasztrófát és szörnyűséget jósoltak –, de a végén mindenki egy teljesen átalakult világba érkezett volna. De a kritikus időszakban, pontosan azon a napon fizikailag megtámadtuk Irakot. 1991. január 15-e volt. A Felemelkedett Mesterek várták, hogy a Föld valamilyen egységes formában egybegyűljön. Valóban összegyűltünk: lényegében az egész világ Szaddam Husszein ellen szervezkedett, de nem hiszem, hogy erre a fajta egységre vártak volna, így a mesterek távolmaradtak és kísérletet sem tettek a Felemelkedésre. Azonban az év januárja és májusa között történt valami, bár nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Május 4-én Thoth meglátogatta Drunvalót és azt mondta, hogy közös munkájukat befejezettnek tekinti. Ismételgetett valamit, amire már azelőtt is tett célzásokat – hogy a dolgok „kissé hátborzongatónak” kezdenek tűnni – hogy a dolgok a Földön történtekre a Felemelkedett Mesterek abszolút nem adtak magyarázatot, ami kapcsolatban áll a szíriusziak beavatkozásának köszönhető gyors evolúciós folyamattal és azzal a holográfiai védelmi mezővel, amit a szíriusziak vontak a Föld köré a Napba történő olvadás ellen. Thoth elmondta Drunvalónak, hogy a helyzetünk nem éppen úgy néz ki, mint amire számítottak, de ettől függetlenül május 4-én távoznak. Azt mondta, ki kell találniuk, miként juthatunk a következő oktávba és új tervvel kell előállniuk. Ahelyett, hogy minden Mester egyszerre száll fel és segíti a bolygót, egy Merkabában harminckét főből álló csoportot visznek fel, aminek segítségével átjuthatnak a „Nagy Falon” – az oktávok közötti sorompón – és eljuthatnak a tizenharmadik dimenzióba. Ezt az információt, hogy elképzeléseik szerint miként lehet eljutni a következő oktávba, átadta Drunvalónak és aznap Thoth feleségével, Shesattal és harminc másik Felemelkedett Mesterrel útra kelt. Drunvalo elmondása szerint a Merkabát alkotó csoport formációja tényleg működött. Ez egy másik tényező, ami a bolygó Felemelkedésének valóságát előre jelezheti. Távozása előtt Thoth arra kérte Drunvalót, hogy „Három Fázis Tanfolyam” néven tartson előadást. Ez instrukciókat tartalmaz olyan Merkaba formációról, amilyennel a Felemelkedett Mesterek elmentek. Drunvalo először nem értette, hogy miért kap utasításokat a tanfolyamot illetően,

11

mert nem úgy nézett ki, hogy túl közel lennénk ahhoz, hogy ilyen csoportokat alkossunk és Felemelkedjünk. De kiderült, hogy az utasítások célja nem az emberek megtanítása volt, sokkal inkább a bolygó, a Földanya és az ő – tizenháromezer éve szunnyadó – Merkabamezejének felébresztésére irányult. És ha mindez igaz, a Föld Merkaba-mezeje mára ismét aktívvá vált.

A valóság létrehozása Azért mondom el mindezt, hogy egy kontextust adhassak annak, amit még a tudomásukra fogok hozni. Mikor azt állítom, hogy spirituális lények vagyunk, azalatt azt értem, hogy egy nagyon átfogó és általános törődés részei vagyunk. Spirituális munkánk nem csupán saját személyes boldogságunkat jelenti. A bolygó sorsáról, mi több, a mindenhol felbukkanó élet sorsáról szól. Azért öltöttünk emberi formát, hogy segíteni tudjuk a bolygó újjászületését a következő dimenziószinten. És saját „felemelkedésünk” eléréséhez fontos azonosulnunk ezzel a ténnyel és feladattal. De mit is jelent, hogy spirituális lények vagyunk emberi tapasztalattal? Pontosan mi az, hogy spirituális lények vagyunk és mi az, hogy „emberi tapasztalat”, aminek a kellős közepén vagyunk? Az alapötlet, hogy spirituális lények vagyunk, a valóság létrehozásának ügyét jelenti. Az is a mi dolgunk, hogy megalkossuk azt, ami nem a valóság. Azaz, tudatlanságban és illúziókban élünk, ez ugyanolyan, mintha tudatosságban és őszinteségben élnénk. Akár tudunk róla, akár nem, akár tetszik, akár nem, akár értjük, akár nem. Nem számít. A valóság a teremtésünk az idő száz százalékában, akár tudatában vagyunk ennek a ténynek, akár elutasítjuk, akár megtagadjuk. Az egyetlen különbség, hogy ha tudunk róla, megvan a lehetőségünk, hogy tudatosan hozzuk létre a valóságot. De ha nem tudunk róla vagy tudunk, de nem tetszik, továbbra is valóságot alkotunk, de tudat alatt tesszük vagy olyan módon, ami hátrányosan hat az életre, ezzel az erőtlenség áldozataivá válunk. Emiatt maga a valóság a tudatosságunk egy funkciója. Ez pedig azt jelenti, hogy bármikor, amikor problémákkal vagy nehézségekkel kell szembenéznünk, bármi is legyen a baj, akár személyes, akár globális vagy univerzális problémáról van szó, egyetlen megoldása csak a tudatosságon keresztül lehetséges. Tehát ha igaz, hogy kétségtelenül és kivétel nélkül az idő száz százalékában mi hozzuk létre a valóságunkat, és ha tudunk is róla; és ha egyszerűen kijelentjük, hogy mindez tényleg így van – akkor potenciálisan is rendkívül erőteljessé válunk. Rendkívül erősek vagyunk. A szomorú igazság, hogy legtöbben az idő nagy részében úgy tekintünk magunkra, mintha nem lenne erőnk. Ez a formula „emberi” része: „spirituális lények vagyunk emberi tapasztalattal”. Az emberi lény elfeledte erejét. Lényegét tekintve nem ismerjük fel, hogy mi alkotjuk meg a saját valóságunkat, így mikor bármilyen nehézséget és problémát tapasztalunk, áldozatnak érezzük magunkat, a körülményeknek, az istenek szeszélyeinek vagyunk kiszolgáltatva, „rossz a karmánk”, nem érdemeljük meg a sikert vagy a boldogságot – nevezzük akárminek. Bár spirituális lényként mi vagyunk a körülményeink megteremtői és mi határozzuk meg azt, hogyan és miért történnek a dolgok, emberi lényként pedig azt gondoljuk, hogy nem vagyunk felelősek saját szenvedésünkért – de amikor a dolgok jóra fordulnak, akkor azt saját érdemünknek tekintjük (valójában nem tudjuk, hogy az érdem milyen értelemben tartozik hozzánk). Első következményeként, ha tudunk arról, hogy saját tudatosságunkkal hozzuk létre valóságunkat, kialakul a felelősség, amit a valóságunkért vállalunk, hogy mi vagyunk a felelősei saját létezésünknek és világunknak. Ha hajlandó felállni és „ébresztőt” fújni, felelősséget is kell vállalnia az egész folyamatért és olyan dolgokkal is foglalkoznia kell, amit addig az asztal alá söpört. Saját személyes életében kell megvizsgálni a dolgokat, amit talán előtte nem tett meg, és fel kell ismernie, hogy a Földön való élet általános feltételei – hogy mi

12

történik a bolygón, mi történik más emberekkel, mi történik az emberi társadalommal – az ön felelőssége is. Tehát óriási hatalommal bírunk – többnyire potenciális hatalommal – mindazonáltal valóságos a hatalmunk. És a felelősség valamint a hatalom kéz a kézben jár. A képesség lényege, hogy vegyük fel a kesztyűt és használjuk ki a lehetőségünket felelősségteljesen és úgy, hogy a legnagyobb jó szolgálatában álljon. A „legnagyobb jó” alatt pedig minden életre gondolok. Nemcsak az életre, de magára a Létezésre is.

Áldozati mentalitás Az emberi tapasztalattal rendelkező spirituális lény ellentétben áll az „áldozati mentalitással” – azzal a nézettel, hogy nem kell felelősséget vállalnunk azért, amik vagyunk, hiszen gondolataink, érzéseink és cselekedeteink igen erőteljesek. Az áldozati mentalitás nem újdonság. Nem olyasmi, amit tegnap ütötte fel a fejét vagy a modern világ agyszüleménye lenne. Nem úgy van, ahogy azt sok ember ma gondolja, miszerint a hagyományos vallásban vagy a liberális politikai ideákban való hitvesztés esetleg a családi értékek hanyatlásának eredménye lenne. Az áldozati mentalitás tulajdonképpen durván tizenháromezer éve, a pólusváltás óta tartozik hozzánk, mióta Atlantisz a tengerbe süllyedt és az emberi faj tudatossága az első szintről a másodikra jutott. A tudatosság második szintjének alapvető jellegzetessége az egymás és a Létezés többi része közti szeparáció érzete. Úgy tekintünk magunkra, mint a többi lénytől független egyénekre és mikor valamilyen kellemetlen élményünk van, azt gondoljuk, hogy ezek a más lények „okozták”. Más szóval: áldozatnak érezzük magunkat. Ezzel az elkülönülési érzettel azt is elérjük, hogy azt hisszük, azt érezzük és úgy teszünk, mintha semmiféle hatással nem lennénk a rajtunk kívül álló eseményekre; hogy nem vagyunk felelősek az életünkért vagy a bolygónk kondícióiért; hogy a gondolataink a magánügyünk és mivel senki nem tudja, hogy mit gondolunk vagy érzünk legbelül, akkor egyáltalán nem is számít semmit. Ez nem így van. Kétségtelen, hogy mi alkotjuk meg a valóságot. Ismétlődően. Számít, hogy mit gondolunk. Ez és nem más hozza létre a világot. Mi vagyunk a megalkotói és felelősei saját életünkért és a Létezésért.

A hatalom visszaszerzése Amint már mondtam, az elmúlt tizenháromezer évben elajándékoztuk az erőnket; és ennek egyik módja azt volt, hogy úgy gondolkoztunk, hogy a hatalom rajtunk kívül áll. Hatalom, de milyen értelemben? Minden értelemben: hatalom annak megítélésére, hogy mit kellene tennünk és mit nem, a hatalom annak eldöntésére, hogy mi valóságos és mi nem. Jelenkori világunkban a legtipikusabb módja a hatalmunk odaajándékozásának, hogy azt hisszük, az élet minden területét csupán a „szakértők” érthetik, akik a tudás néhány formájára szakosodtak, ezért valóban többet tudnak, mint amit mi valaha tudhatunk. Vannak szakértőink az egészségügyben, a pénzügyekben, a vízvezeték-szerelésben és kutyaápolásban. Az átlag, „jól beállított” ember egy lépést sem fog tenni anélkül, hogy ne konzultálna valakivel, akiről úgy véli, hogy többet tud nála. Ez a szakértőben való bizalom mentalitást abszolút megerősítette a bal agyfélteke-technológia sikere: az a képesség, hogy előrelátjuk és irányítjuk az anyagi jelenség felbukkanását, ami nagyon mesterkélt ravaszsághoz és titkolózáshoz vezet. Azzal, hogy elfelejtjük, hogy mi alkotjuk meg valóságunkat, át akarjuk venni az irányítást, amihez úgy véljük, hogy kell egy ürügy, így ügyesen manipuláljuk a természetet, mintha hátba akarnánk támadni. De igazság szerint a jelenkori technológia roppant lenyűgöző mutatványai; a tudás mögött rejlő részletek és legtöbbünk adottságai mind kihatnak arra, hogy erőtlennek és tudatlannak érezzük magunkat annak ellenére, hogy 13

hihetetlen dolgokat irányítunk, amik elképesztő tudáson alapulnak. Ez itt egy nagyon őrült paradoxon, egy ellentmondás: hogy azok a dolgok, amiknek meg kellene erősíteniük minket, lebénítanak; hogy ez a tudás növeli a tudatlanságérzetünket; hogy a természet manipulálását és irányítását szolgáló képességünk csak erősíti azt a teljesen rossz hitünket, miszerint a természet más, mint mi, valami olyasmi, amit a kezdetek óta nem tudunk irányítani, ezért kell meghódítanunk vagy uralkodunk felette. És ha nem sikerül irányítást nyerni felette – mikor megbetegszünk vagy a bolygót az ökológiai összeomlás szélén találjuk –, azt gondoljuk, hogy az egyetlen kiút a további technológia kifejlesztése. Még több gyanús ügy. A hatalmunk további elajándékozása. Igazság szerint az emberiség technikai „fejlődése” számos módon katasztrofálisnak bizonyult. A környezet irányítására és egészségünk anyagi úton való fejlesztésére irányuló lépések technológiailag azt jelentik, hogy gyakran előreláthatatlan mellékhatásokat kreálunk, amik nagyobb problémákat generálnak, mint amit szerettünk volna általuk megoldani. Naponta halnak meg emberek a kórházakban olyan betegségekben, amit ott kaptak el vagy abban, hogy fizikai testük teljesen elhasználódott a gyógyszerek és az erőszakos terapeutás beavatkozásoknak köszönhetően. És mikor a külső technológiát használjuk a kívánt eredmények eléréséhez, figyelmen kívül hagyjuk, hogy először magunkban kellene belső eszközöket keresni, amivel ugyanazt érhetnénk el. Nem léteznek olyan technológiailag produkált hatások, amit a technológia segítsége nélkül ne tudnánk elérni, ha tisztában lennénk a lehetőségeinkkel. A külső technikában való minden új szerzemény felér egy veszteséggel a belső hatalomból. Mikor először megtanultunk írni – ez az emberi faj legnagyobb részével akkor történt, mikor Thoth bemutatta az írást az egyiptomiaknak és a suméroknak –, azzal óriási veszteséget könyvelhettünk el a memóriánk használatában. A gyors szállítási rendszerekkel fokozatosan vesztettük el a hosszú távon való futás és sétálás képességét. Kifejlesztettük a technikailag megerősített mezőgazdasági folyamatokat, az élelmiszeripart óriási üzletként szerveztük át, teljesen elvesztettük a képességünket, hogy magunknak állítsuk elő az élelmet és anélkül látjuk el családunkat és közösségünket, hogy ne kelljen valamilyen multinacionális tömörülésre vagy a globális gazdaságra bízni magunkat. A technológiától függően minden esetben a bal agyféltekés megközelítés a létezésünket hangsúlyozza, ezzel veszítünk a belső erőnkből – elajándékozzunk a hatalmunkat. Mikor Drunvalo rájött, hogy mi folyik itt, először azt gondolta, hogy a küldetése teljesítéséhez el kell utasítania az összes technikát. De néhány év elteltével az angyalai megjelentek előtte és kissé korrigáltak az instrukciókon. Elmondták neki, hogy önmagával a technikával nincs semmi probléma; a gondot az jelenti, hogy milyen jellegű technikát fejlesztünk ki és milyen mentális kereteket csatolunk hozzá. Nem kell visszautasítanunk a technikát; fel kell fedeznünk a belső technológiát, egy olyan technológiát, amibe beletartozik az agyunk – az érzelmekért és az intuíciókért felelős – jobb agyféltekéje, így kiegészíthetnék az intellektuális szempontból domináns bal agyféltekénket, amit ma használunk. A jobb agyfélteke technológiájának alapja az a felismerés, hogy a valóságot, amit meg kívánunk változtatni, valójában mi teremtjük. Rossz irányból közelítettük meg eddig. A másik módja, mikor elvétjük felismerni a saját hatalmunkat, hogy mi vagyunk a világunk megalkotói, hogy feladjuk értékeinket és megadjuk magunkat a kormányzati hatóságoknak, a vallási vezetőknek vagy a média által létrehozott magatartásoknak. Azt hisszük, hogy úgy kell viselkednünk, ahogy ők mondják és a gondolatainkat valamint érzéseinket a rajtunk kívül álló szabályok és érdekek határozzák meg. Hagyjuk, hogy a rádiós prédikátorok és a TV-hírek kommentátorai formálják elménket. Megengedjük, hogy a reklámok manipulálják attitűdünket és irányítsák vágyainkat. Senki sem ismeri ezt be, évente mégis több milliárd dollárt költenek azokra a reklámokra, amik ezt sugallják. A reklám nemcsak terméket hirdet: olyan képeket árul, amik a termékekhez kapcsolódnak és olyan életstílust közvetítenek, amelyre áhítozunk és amit kereskedelmi úton meg is vehetünk magunknak. Egyfajta titkos

14

logika működik ebben: van egy kép, amiről féltudatosan azt hisszük, hogy mi vagyunk, vagy hasonló hozzánk, esetleg olyan, amilyennek kellene lennünk. Az az illető vezet egy bizonyos járművet vagy iszik egy bizonyos sörfajtát, ezért hogy olyanok legyünk, mint ő, akivel azonosulni akarunk, ugyanazt a kocsit kell vezetnünk vagy ugyanazt az italt kell innunk. A felkínált lehetőségnek nincs határa, számtalan módon próbálnak vonzóvá tenni olyan dolgokat, amikké válni kívánunk. Mindenki számára nyújtanak képeket. A lehetőségek valódi demokráciája. Mindegyik képet cinikusan manipulálnak annak érdekében, hogy megvegyünk bizonyos terméket vagy szolgáltatást és minden alkalommal, mikor féltudatosan azonosulunk az egyik ilyen képpel – bármi is legyen az –, elajándékozzunk az erőnket, a képességünket, hogy szabadon meghatározhassuk saját valóságunkat, saját létezésünk módját. Olyan világban élünk, amiben úgy tűnik, állandóan meg kell adnunk magunkat a központnak, fel kell adnunk önállóságunkat, hogy amiben hiszünk, az igaz és őszinte, és amiben megmondják, hogy milyennek kell lennünk és mit kellene csinálnunk. Ez a feladási folyamat tulajdonképpen válaszol a valóságra, persze nem a saját természetünkére, hanem arra a dimenziószintre, amiben jelenleg élünk. Ahhoz, hogy egy reklámkampányban bemutatott képnek bedőljünk, olyan szinten kell lennünk, ahol fogékonyak vagyunk az effajta manipulációknak. Alaposan kétségbe kell vonnunk saját független képességünket, miszerint mi magunk is el tudjuk dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, mit szeretnénk és mit nem, mi igaz és mi hamis. Azt kérdezzük magunktól, hogy kik vagyunk mi, hogy meghatározzunk ilyen dolgokat. Nem rendelkezünk azzal az ítélőképességgel, hogy meghatározhassuk, kik vagyunk, így azzá kívánunk válni, amit látunk. Bármilyen képet is mutatnak, olyanná akarunk válni, amiből úgy érezzük, hogy hiányt szenvedünk. Mindez jelentőséggel bír a spirituális valóságunkat érintő ésszerűségünkre. Ha egy pillanatra elképzeljük, hogy a szellem valóságos, azt gondoljuk, hogy ez alapvetően különbözik az énünktől; valami olyasmi lehet, ami nem áll kapcsolatban lényünk központjával; olyan, mint egy kép, így megpróbáljuk hasonlítani egy olyan képhez, amiről azt gondoljuk, hogy olyannak kell lennie a spirituális embernek. Ez a kép nem a TV-reklámokból ered. Legáltalánosabb értelemben a hagyományos vallási tanításokból vesszük. Amennyiben egy szokásos vallási kontextust veszünk alapul vagy egyszerűen csak beszivárognak a kultúránk vallásának általános elképzelései, azt hihetjük, hogy ha a szabályokhoz alkalmazkodunk, tiszteljük a „hatóságot” és hiszünk Istenben, talán halálunk után elnyerjük jutalmunkat minden szenvedésünkért és küzdelmünkért, és az életben tapasztalt összes igazságtalanság helyrejön. Ritka pillanatokban futólag ennél többet is megpillanthatunk. Talán inspirálhat a „spirituális valóságban” való hit és az az érzés, hogy a létezés több a fizikai világnál és nyilvánvaló korlátainál. De valahogy mégis azt gondoljuk, hogy ez a spirituális valóság, az anyagi valósághoz hasonlóan, rajtunk kívülálló, ami talán a világon túl létezik, esetleg valamiféle mágikus jelenlét, ami varázsszerűen itt-ott felbukkan, ki tudja miért, hogy szembeszálljon a „természet törvényeivel” és csodákat produkáljon. És ha esetleg tanúi vagyunk egy ilyen úgynevezett csodának, ha valamilyen földönkívüli eseményt tapasztalunk; ha egy álom valóra válik vagy látomásunk van, esetleg egy pillanat erejéig túláradó jókedvvel élvezzük a természetet, szemléljük a művészetet vagy egy meditációs állapotban vagyunk, akkor is úgy érezzük, hogy még mindig puszta, hétköznapi emberi lények vagyunk; csak abban a pillanatban „spirituális” élményt élünk át. Ez nem így van. A kezdetek kezdete óta spirituális lények vagyunk! Tehát a különbség, amire ki szeretnék lyukadni abban van, hogy mivel a valóságunkat tudtunkon kívül is mi hozzuk létre magunknak, ahol az irányításunkon túlmutató erők áldozatai vagyunk, ahol nem rendelkezünk irányítással az életünk felett és nem férünk hozzá spirituális lényünkhöz, ezért igazi hatalmunkhoz sem férünk hozzá. És mikor megkapjuk az esélyt, hogy bepillantást nyerhessünk igaz természetünkbe, mikor spirituális élményt élünk át, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni magunkra, hogy nem vagyunk elég jók vagy nem nőttünk

15

fel a feladathoz. Talán még jobban szeretnénk belemerülni a spirituális valóságba, könyveket olvashatunk róla, elvégezhetünk egy tanfolyamot és kipróbálhatunk mindenféle önfejlesztési technikát; de mikor közel kerülünk ahhoz, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amikről ezek a tanítások szólnak, akkor nem igazán merjük megtenni őket. A legtöbb ember a „New-Age Spiritualitás” vagy bármilyen nevű önfejlesztő mozgalomban tud gondolkozni. Megvesszük az összes könyvet, előadásokról előadásokra járunk, úgy érezzük, hogy az egész megértése már nagyon közel van, azt reméljük, hogy a legutolsó guru vagy mester jelenléte, a legutolsó meditációs technika vagy a legutolsó „utazáson” való részvétel által egy csapásra elég jók leszünk ahhoz, hogy megértsünk mindent. De az igazság semmi olyasmi, amit meg kellene érteni, ami nem a saját valós természetünkből fakadna a kezdetek óta. Az egyetlen valamit érő út oda vezet, ahol már ott vagyunk.

Szakrális geometria Teljesen rendben van, ha elmondom, hogy ön már egy spirituális lény. A gond az, hogy miként érezheti ezt, nem azért, mert én ezt mondom, hanem mert a lényéből fakadóan tudja ezt. Minden, amit az elme tud és minden, amit a szív érez, a Létezés egy formája, és ha ez így van, akkor segítek megérteni a Létezést, érezheti jelentését, de ehhez a feladathoz hosszú utat kell bejárnom. Amit először kell elmondanom, hogy a Létezés egy tökéletes egység, és ön nem csupán egy lény – a kezdeteknél ön a Létezés maga! Ez magyarázatot kíván. Első könyvemben, a Pólusváltás I-ben részletesen kifejtettem, amit Drunvalótól tanultam a szakrális geometriáról. Annak a lényege az volt, hogy megmutassam, hogy kivétel nélkül minden – és ez alatt tényleg mindent értek – bemutatható egy egyszerű képen keresztül. És itt nem egy külső képről beszélek – nem azokról az életstílusokat ábrázoló képekről a médiában, amikről az imént beszéltem –, hanem egy belsőről: egy szerkezetről, ami megformálja azt, amik belül vagyunk és amit egy látható képen keresztül lehet szimbolizálni. A Pólusváltás Iben a szakrális geometria nyelvét használtam, hogy demonstráljam ezt a képet, ezt a szerkezetet. A fizikusok vagy a matematikusok azt mondják, hogy a szám minden valóság mögött álló szerkezet, de ami még igazabbnak tűnik, hogy ez inkább egy alak és a szakrális geometria éppen ennek a törvényét fejti meg. Idetartozunk mi is – az elménk és a testünk. Minden látható egy bizonyos geometriai formából származtatható. Az elképzelés szerint, ha látjuk, hogy magunkat is beleértve minden ebből a képből ered, az elménk képes megérteni, a szívünk pedig érezni a Létezés Egységét és a vele járó identitásunkat. A tudatosság második szintjén nem látjuk ezt az egységet és nem érezzük ezt az identitást. Mindenhol elkülönülést, válaszfalakat és különbségeket látunk. Olyan valóságot teremtünk, amelyben az egység nagyon távoli dolog, szinte megfoghatatlan. Alig értjük a Létezés Egységét, azt meg pláne nem, hogy mi nem csupán a kifejezései vagyunk, hanem az egységnek alapvető lényege. Kicsit közelebbről is szeretném megvizsgálni, hogy a Létezés Egysége valójában mit is jelent, valamint a szakrális geometria és az Élet virága mit szimbolizál.

A Létezés Egysége Mit értek a Létezés Egysége alatt? Először is azt, hogy minden létezés – minden, ami valamilyen módon létezik, minden, ami minden dimenzióban létezik – része az egységes egésznek. Egy minden részletre kiterjedő Valóságnak. Hozzá tartozik minden, amit az emberi lény vagy bármilyen típusú lény valaha látott, érzett, átélt vagy álmodott. Semmi nem marad ki belőle. Minden valótlan vagy elképzelt dolog létezik, mint kép. Egy biztos: minden, ami

16

létezik vagy valaha létezett vagy valaha létezni fog – az létezik! Majdnem bolondságnak vagy elcsépeltnek, esetleg logikai kifejezéssel élve tautológiainak hangzik. De van egy mélyebb értelme is; egyáltalán nem bolondság vagy elcsépelt dolog. Azt jelenti, hogy semmi sincsen, amit kizárna a Létezés. Nincs olyan, hogy „nemlétezés”. Nincs olyan, hogy „nem-entitás”. Nincs lehetőség a végleges elszigetelődésre, nincs olyan, amit a teljes Létezés elvetne, elvesztene vagy elhagyna. Láthatjuk majd, hogy még rendkívülibb jelentősége is van ennél, hiszen a Létezés Egysége végső soron mi magunk vagyunk azzal, hogy egyáltalán itt vagyunk. Ez kicsit meghökkentőnek tűnhet. És valójában az is! Ez a legmélyebb misztika és a legmeghökkentőbb igazság a Létezés teljes egészében! De a nagy világvallások végső ígéretei és a modern tudományos kultúránk reményei sem kevésbé megdöbbentők. Ezalatt a nyugati vallások halhatatlan lélekről szóló eszméit, az ázsiai hitvilág spirituális szabadságának lehetőségét és a modern tudomány fizikai természetének rejtélyét értem. De ezeknek a dolgoknak a végső lehetősége valamilyen végső igazságból kell erednie, a Létezés igazságából, mivel semmi sem lehetséges, hacsak valamilyen értelemben nincs belevésve a valóság természetébe. És a valóság végső természete maga a Létezés. A Létezés Egysége tulajdonképpen – inkább burkoltan, kissé eltérő formákban, de – megtalálható az összes fő világvallásban. Az is igaz, hogy minden vallás rendelkezik egy többé-kevésbé titkos hagyománnyal, melyben a vallásos szertartás célja az Istennel való egység vagy a végső valóság megkeresése. Ezt a nézetet gyakran titokban tartják, mert egyszerre nehéz megérteni és nagyon könnyű visszaélni vele. Ha elérem az egységet minden forrásával, a hagyományos vallás a maga tekintélyelvű attitűdjével, templomaival és papjaival, guruival vagy egyéb vezetőivel már nem lesz hatalma felettem. Magamban fedezem fel a saját létezésem erejét. De a fennhatóságuk ellen irányuló fenyegetés ellenére még a hagyományos vallások is kinyilvánították a Létezés Egységét, jóllehet elég zavaros módon.

Egység a hagyományos vallásban Mind a három nagy nyugati vallási tradíció hirdeti az Egy Istenben való hitet. Mindegyiknek megvan a maga alapvető kiáltványa az adott hitről és az Egységről. A zsidó vallás legszentségesebb, leginkább nagyra becsült megnyilatkozása, a „Shema” kijelenti: „Halld, ó Izrael, az Úr – az Úr az Egyetlen”. Isten kimondhatatlan héber neve YHVH tulajdonképpen azt jelenti, hogy ő az Egyetlen, aki most IS AZ, aki mindig is VOLT és aki mindig is az LESZ. YHVH a Létezés. Ezért: a Létezés az Egyetlen. A muzulmánok Allahba vetett hitüket a következő mottóban foglalják össze: „Isten a legnagyobb”. A kereszténység niceai hitvallásának első tétele így szól: „Credo in unum Deum”, azaz „Hiszek Egy Istenben”. A keleti hitek, mint a hinduizmus, a buddhizmus és a taoizmus, nem hajlanak arra, hogy a Létezés Egységét egy személyes Istenben szimbolizálják, mindamellett rendelkeznek egy saját módszerrel, ami az egység elvén alapul. A hinduizmusban a világ tele van számtalan istenséggel, amik együtt egy hihetetlenül összetett sorozatát adják a mítoszoknak, legendáknak és családi valamint törzsi kapcsolatoknak. De az összes ilyen isten és hős, ugyanúgy, mint az emberi lények és állatok a Létezés, a Tudatosság és a Boldogság egy nagy óceánjának, a Brahman visszatükröződései. A buddhizmusban bár minden lényt „üresnek” vagy a végső én ürességének tartanak, de ez az üresség nem a nemlétet jelenti. A mély igazságot fejezi ki, mely szerint kétségkívül minden elkülönül és az egyes dolgok teljes mértékben összekapcsolódnak és a saját létezésüktől függenek, de nemcsak egymás létezésén, hanem a valóság egész szerkezetén. Még a buddhisták számára is minden Létezés egy.

17

A kínai taoistáknak az egyetlen valóságot a Nagy Tao képében látják, az óriási ösvényben vagy úttestben, ami a belső természete szerint irányít mindent és mindig kétfelé osztja a dolgokat, a kiegészítőre és a függetlenre, azaz a jinre és a jangra. A szemmel látható világ ellentétpárokban jelenik meg – sötét és világos, erőszakos és engedékeny, aktív és passzív –, de ezek a párok minden esetben együtt és egységben funkcionálnak. Végezetül, a törzsi társadalmak a világ minden táján rendelkeznek saját hitrendszerükkel, ami az egység érzetét fejezi ki: a bennszülött amerikaiak Nagy Szelleme vagy az bennszülött ausztrálok Álomszerű világa.

Egység Görögországban és Egyiptomban Talán a legátfogóbb és legradikálisabb nézetét a Létezés Egységének az ősi görög gyógyító, törvényhozó, költő, látnok és filozófus, Eleai Parmenidész adta. Parmenidész azt tanította, hogy nem csupán minden valóság Egy, de a Létezésen kívül igazán semmi sem önmaga. Minden „más” egyszerű megjelenés, habár mindig van kapcsolat aközött, ami pusztán megjelenik és amilyen valójában, mert minden, ami megjelenik, megjelenik létezni (sok mindent el lehet mondani még erről az állításról, hogy „minden, ami megjelenik, megjelenik létezni”. Ez a kulcsa annak, hogy a dolgok miként tudnak úgy megjelenni, hogy elkülönülnek, mégis az Egyet jelentik). Mindenről, amiről azt gondoljuk, hogy létezik – fizikai tárgyak, személyek, gondolatok vagy istenek –, a Létezés kifejezései és alapjában véve semmi mások, csak a Létezés maga. Parmenidész előtt (aki Kr.e. 6. században élt) más görög gondolkodók szintén megkísérelték a Létezés Egységének koncepcióját kialakítani, egyikőjük azt állította, hogy minden olyan, mint a víz, valaki más a földhöz hasonlított mindent, míg egy harmadik azt bizonygatta, hogy minden áramlik és változik, de valaki azt jelentette ki, hogy mindent számmal lehet kifejezni. De úgy tűnik, hogy Parmenidész jutott a végső felfedezésre: a valóságot nem lehet egyesíteni bármelyik ilyen hasonlatban, csak a Létezés tényén keresztül. Tulajdonképpen a vallások és a filozófusok a Létezés Egységének kifejezésére tett kísérletei mind a nagy egyiptomi eretnek fáraónak, Ehnaton elmosódott tanításainak köszönheti létezését. Ehnaton2 Kr.e. 1355-ben érkezett Egyiptomba és tizenhét és fél évig egy teljesen új elképzeléssel ismertette meg az egyiptomiakat, akik addig az ideig (és valójában Ehnaton rövid uralma után) számos istenben, a valóság sok különböző típusában hittek. Ő volt, aki bemutatta nekik az eszmét, miszerint csak egy isten létezik és a Létezés a végső egység. Ehnaton egy küldetés teljesítése végett ment Egyiptomba. Valójában szíriuszi volt. A Szíriusz társcsillagáról származott, mint a kozmikus terv része, hogy újra megmutassa a tudatosság magasabb szintjét, ami e bolygó lakosai számára Atlantisz elsüllyedése óta elveszett több mint tízezer évvel korábban, másik célja a Földet körülölelő és áthatoló, megrongálódott energiaháló megjavítása volt. A tudatosság magasabb szintjének eme fémjelzése valójában a Létezés Egységének tudata volt és az Ehnaton által alapított Misztériumok Iskolájának egyetlen célja a Létezés Egységének újra bemutatása, a bolygó magjának újbóli elvetése, hogy olyan legyen, mint volt, az igazság e látomásával végül a Föld elérheti a tudatosság következő szintjét. Különös missziója szerint a Létezés Egységének eszméjét vissza kellett ültetnie az Akasha-krónikába, ehhez pedig a Napot használta szimbólumként. Tudta, hogy uralma után feledésbe fog merülni, de nem számított. A Létezés Egységének ötlete és ezzel együtt a lehetősége visszakerült a helyére. 2

Ehnaton i. e. 1355–1337 (eredeti nevén IV. Amenhotep, neve régiesebb átírásokban Ehnáton, Ekhnáton) (A szerkesztő megj.)

18

Az egyik dolog, ami valójában sokat elárul Parmenidészről, hogy tanításai szerint a Létezés olyan, mint egy hatalmas és fényes, oszthatatlan „teljesen kerek gömb”, bármilyen belső elváltozás vagy hiba nélkül, ami örök, időtlen és egész. Nincs kezdete, hiszen hogy tudna a Létezés kezdődni máskor, mint bármi más, hiszen mindig is létezett és maga is teljesen időtlen? És benne sem lehet elkülönülő múlt vagy jövő, mivel minden most van. Mellékesen megjegyezve, e tökéletes gömb képe a nagy vallások szinte mindegyikében megjelenik, mint mondtam, az egyetlen valóság nagyon tiszta látomásaként és jeleként. A tökéletes, időtlen, végső valóság eszméje mindig lebegő, emelkedett, távoli, lélegzetelállítóan nagy és gyönyörű maradt a látható létezés ellentmondásai és különbségein túl. „Az Egyetlen megmarad, a Sok változik és Elmúlik [...] Az élet olyan, mint a sokszínű fű/beszínezi az örökkévalóság fehér ragyogását” – írja Shelley, angol romantikus költő. Az ősi görögök legmélyebb hagyományaikban mindig úgy tekintettek magukra, mint az egykori egyiptomiak örököseire és tanítványaira. Ezt különösképpen a szakrális geometria hagyományaira vonatkoztatva érezték, melyet felhasználtak templomaik építésekor, békességük kialakításakor és a művészetükben való örök egyensúly megteremtésekor, valamint a legemelkedettebb gondolatuknak is ez nyújtott eszményképet. Végezetül, a teljes szakrális geometriát meg lehet érteni, ha a nagy szimbolikus gömb analízisén keresztül a Létezés Egységén meditálunk.

A Sok és az Egy: a Merkaba A Melchizedekek szerint a Létezés Egységét különösen a szakrális geometria egyik formáján, ismert nevén az Élet Virágán keresztül lehet kifejezni, ami maga is a körön alapul. A Létezés Egysége mindegyikünkben benne van egy, a fizikai testünket körülölelő védelmi energiamező létezése által, amit Merkabának hívnak. A Merkaba egy körbe rajzolt csillag-tetraéderen alapul (1.1 ábra), ez viszont az Élet Virágából (1.2 ábra) ered. A Pólusváltás I-ben elolvasható, hogy a szerkezete miként kapcsolódik a szakrális geometriához. Valójában minden rendelkezik Merkabával, a tér-idő-energia járművel, ami a mély kapcsolódást jelenti a Létezés Egységéhez. A Merkaba úgy viselkedik, mint egy közvetítő, ami összekapcsolja a dolgok egyéni megjelenését azzal a ténnyel, hogy legbelső valóságukban ők maguk is a Létezés. A világ minden dimenziószinten – ahogy Parmenidész mondta – olyan dolgokból áll, melyek „megjelennek létezni”: fák, kövek, teknősbékák, autók, növények, óceánok, gondolatok, mikrobák, csontok, éttermek, földrészek, nemzeti államok, multinacionális vállalatok, a „titkos kormány”, ön és én. Minden dolog saját különálló létezésével jelenik meg, a körvonala vagy kontúrja pedig elkülöníti minden mástól és amitől saját maga lehet. De csak a létezés különbözteti meg minden mástól. Még a másoktól való szeparáció is másokon múlik, a különbözőségek rendszerén, ami az egészet kiteszi. Még független egyénként is az egészhez tartozó egység elvét és egyéniségét fejezi ki. Ezért minden látható dolog „egy”, akkor is, ha látszólag eltér minden mástól és abban az esetben is, ha valóban az egy valóságot tükrözi. Igazából megjelenése szerint egy dolognak látszik, de a Létezés Egységét tükrözi és fejezi ki. Létezik egy régi mondás, miszerint „az Egy Egyet teremt”. A Létezés Egysége önmagát számos látható, egységes lényen keresztül fejezi ki. Nem győzöm hangsúlyozni Parmenidész kifejezését a „látható lényekről”, mert minden egyéni entitás kontúrja vagy körvonala csak látszólag valóságos. Valójában az univerzumban minden entitás – ahogy a buddhisták vélik – létezése teljes mértékben minden más entitáson múlik. Nincs igazi szeparáció. Mikor elérjük azt a tudatossági szintet, ahol az elménkkel felfoghatjuk, a szívünkkel pedig érezhetjük a Létezés Egységét, tudni és érezni fogjuk, miként megy ez. A Létezés teljes egésze olyan finom egyensúlyban van, hogy minden változás kihat

19

az egészre, éppen ezért minden változás minden egyéb dologra is hatással van. Minden létező egyéni dolgot más lények tudatossága támogat, ami életben tartja, mint egy bizonyos dolgot. Tehát, a tudatosság a Létezés Egységének kifejezőeszköze. A Létezés alapvetően tiszta tudatosság, tiszta elme. Az az óriási kristályszerű, fényes kör a tiszta tudatosság egy képe – a tudatosság, ahogy önmagával, más dolgokkal is régi fényében tündököl. Pontosan tisztában van önmagával, saját tökéletes természetével. De a tény, azaz, hogy tisztában vagyunk önmagunkkal, az elv, mely által saját tudatosságunk segítségével hozzuk létre a világban tapasztalható dolgokat. Minden pillanatban megalkotjuk az egészet azzal, hogy egyenként felidézzük magunk előtt mindent. Most már értheti, hogy mit akarok mondani, mikor azt állítom, hogy a tudatosság tulajdonképpen a valóságot hozza létre. Csak annyit értek ezalatt, hogy: az elménk alkotja meg azoknak a dolgoknak a körvonalait, kontúrjait, identitását, melyeknek tudatában vagyunk. És minden alkalommal, mikor ez történik, valójában elrendeljük az egyetlen valóság kifejezését és fenntartjuk a teremtmények sokaságát és a Létezés egységét. 1-1. ábra: Csillag-tetraéder

Az Élet Virága A Létezés Egységének legkiemelkedőbb szimbóluma egy tökéletes, tündöklő kör. A Szakrális Geometria formája – melyet az egész univerzumban az Élet Virága néven ismernek - a Létezés erejét szimbolizálva a látható dolgok tömegét hozza létre. A Pólusváltás I-ben már részletesebben ismertettem az Élet Virágának szerkezetét (1.2 ábra), így most csupán azt ismétlem el, hogy ez a kép tizenkilenc egyenlő sugarú körből áll, melyek átfedik egymást, így az egyik kör széle áthalad a szomszédjai középpontján. Az összes kört körülhatárol egy különálló kör, tehát az egész szerkezet magából, az egyedülálló körből származik. A Szakrális Geometria minden alakját – az úgynevezett platóni idomokat (1.3 ábra), az úgynevezett kabbalista Élet Fáját, a Fibonacci-sorozat arányait és viszonyait, az Arany Középutat, mellyel minden élet és tudatosság alapszerkezeteit meg lehet érteni – egyszerűen és elegánsan az Élet Virága geometriai szerkezeteiből lehet származtatni. Ha érdekli, hogyan is működik mindez, figyelmébe ajánlom a Pólusváltás I-et és egy körző illetve vonalzó segítségével ön is kísérletezhet az ott leírt ábrák lerajzolásával. De most az a célunk, hogy az Élet Virágából származtatott egy bizonyos ábrára koncentráljunk (bár később a kabbalista Élet Fájáról is beszélni fogok), a korábban már említett ábrára, mely Merkaba néven vált ismertté. A Merkaba ábrájához a kulcsot a csillagtetraéder jelenti – egy körbe felrajzolt két összekapcsolódó tetraéder. A tetraéder egy négyoldalú piramis, és mikor többen összekapcsolódnak, majd egy körbe helyezzük őket úgy, hogy a piramisok csúcsa érintkezik a kör szélével, olyan ábrát kapunk, ami hasonlít egy háromdimenziós Dávid-csillaghoz. Ez az ábra valójában a Létezés Egységének az igazi formája, ha azt vesszük, hogy a világban megjelenő rengeteg entitást képes megalkotni. Mikor megérkezünk a Krisztus-hálóhoz – arra a dimenziószintre, ahol a Létezés Egységét közvetlenül lehet megtapasztalni és igazát érezni, nem csupán megérteni –, láthatjuk és érezhetjük majd, hogy valójában minden egyes dolog az univerzumban rendelkezik Merkabával. Tulajdonképpen, az ábrával kapcsolatban kicsivel több mindent el kell mondani, mielőtt láthatjuk, hogyan lehetséges, hogy minden tárgynak van Merkabája. A csillag-tetraéder közepén áthaladva, a csúcsától vagy a piramis felfelé mutató végétől az aljáig egy központi csatorna vagy cső fut át, mely folyamatosan kapja az energiát – a pránát – fentről és lentről egyaránt. Ez az állandó áramlás olyan energetikai szintet hoz létre, ami mindent összekapcsol a Létezés Egységével. Mikor sikeresen befejezzük a Pólusváltás I-ben leírt, majd a

20

Pólusváltás II-ben megismételt gyakorlatot, amit azért végzünk, hogy tudatában legyünk saját Merkabánknak, két óriási erőteret fogunk érezni, melyek ellentétes irányban forognak, a gerincoszlop tövénél központosulnak és olyan másfél méterre terjednek ki a térben fizikai testünktől. Ez az ellentétesen forgó erőtér a saját Merkaba energiamezőnk. Minden bolygó és minden galaxis – valójában minden tárgy, melyről valaha is tudomásunk volt vagy a magasabb dimenziós tudatossággal finoman látni lehetett – rendelkezik egy Merkaba energiamezővel, ami a Létezés Egységével való kapcsolatát jelenti és ami a végtelen energia csatornájaként működik, mely szintén a Létezéshez tartozik. Mivel a végső Létezés egyedi, ezért igazából csak egy Merkaba van, egyetlen energiamező. Tehát, mikor valaki tudatában lesz saját Merkabájának vagy a más dolgokat körülvevő energiamezőknek, az a valaki abban a pillanatban megismeri a Létezés Egységét. Ezen a ponton beleláthatunk végtelen erejébe, mert többé nem látunk különbséget saját magunk és a Létezés között. Nem egy lény vagyunk, hanem maga a Létezés. Nem rendelkezünk egységgel, mi vagyunk az Egység. Arisztotelész szerint lenni és egynek lenni ugyanaz. 1-2. ábra: Az Élet Virága 1-3. ábra: Az öt platóni idom. Oktaéder, tetraéder, dodekaéder, kocka, ikozaéder

Az univerzum, mint hologram A kortárs fizika – bár a materialista és kiváltképp a bal agyféltekés gondolkodás terméke – gyakran nagyon érdekes bepillantást ad a valóság bizonyos aspektusaiba. Ha ezeket a meglátásokat a megfelelő módon közelítjük meg, segíthetnek kifejleszteni saját intuitív hozzáállásunkat. Időről időre ötleteket fogok előhozni a tudomány területéről, nem azért, mert úgy gondolom, hogy ezek bármilyen irányadó képet festenének a valóságról, hanem mert így tudnak segíteni nekünk. Az is elmondható, hogy a kultúránkban való jelenlétük azt jelenti, hogy a magasabb dimenzionális valóság néhány érzékeny elképzelése kezd beszivárogni világunkba. A fizika egy területe segítségünkre lehet abban, hogy megértsünk valamit a Létezés Egységével kapcsolatban, ami nem más, mint a hologram tudománya. A hologram egyfajta fotografikus kép, mely sokkal több információt tartalmaz, mint egy hétköznapi fénykép: háromdimenziósként tud bemutatni egy tárgyat, így ha különböző irányból körbejárjuk, akkor is láthatóvá válik. Egy mozgó hologram az élő létezésnek lehet a másolata, de egy szobát illetve egy színpadot is fel lehet így állítani, amiben lehetséges úgy körbejárni, mintha az a hely tényleg ott volna. Elviekben, egy hologram bárminek a vizuális minőségét képes reprodukálni. De hogyan? Mivel valamiről azt gondoljuk, hogy az tényleg „ott” van egy „valós” szobában vagy színpadon, így az „információ” bizonyos alakzatainak jelenlétét látjuk, ami olyan formában jelenik meg, hogy azt szobaként vagy színpadként látjuk. Másoljuk le az információt és ezzel lemásoljuk a megjelenést. Mellékesen megjegyezve, a számítógépek így képesek a „virtuális valóságot” létrehozni. A hologram az adott dologról nem olyan képet mutat, ahogy azt a negatív teszi. Ehelyett az információ egyszerre van a hologramba mindenhová belekódolva. Az egész képet újra lehet alkotni egy kis részéből is. Ha félbetörjük a hologramot, nem veszítjük el a kép felét. Ugyanúgy ott marad minden. Az 1980-as években Karl Pribram agykutató és David Bohm fizikus kezdtek úgy gondolkozni az emberi elméről és az univerzumról, mint hologramokról. Karl Pribram felfedezte, hogy az emberi agyban információként tárolt memória nincs elnyomva bizonyos helyeken, inkább úgy néz ki, hogy az adatok egy hologramban terjeszkednek. Bizonyos esetekben, mikor egy balesetben vagy valamilyen műtét miatt az agy egy része elpusztul, a többi rész képes lesz kárpótolni és helyreállítani a hiányzó

21

információkat. Az információk nem „helyhez kötötten” vannak tárolva. Minden információ az agy egész területén el van raktározva. Olyan, mintha az információk némely módon valóságosabbak lennének, mint az a fizikai eszköz, ami hordozza; mintha egyáltalán nem is fizikai testünkben lennénk, hanem az az információ vagyunk, amely leírja, hogy testünk milyen képben jelenik meg. És ami igaz a fizikai testünkre, igaz lehet a teljes anyagi univerzumra, ahogy az agy nem helyhez kötött jellegzetessége általában összhangban áll az univerzummal, jól észrevehető egybeesés mutatkozik a tudással kapcsolatban álló emberi szervezet és az agy tudása között: ez maga az univerzum. David Bohm szerint a kvantumfizikában látható, hogy a szubatomi részecskék – az elektronok, protonok, neutronok valamint a fizikusok által még nem ismert sok egyéb részecske – közti kölcsönhatások során keletkező információ nem csupán magukban a részecskékben található meg, hanem néhány rejtélyes, de pontosan kiszámítható módon a tér minden részében fellelhető. Más szavakkal kifejezve, a világegyetem információja nem „helyhez kötött” – nincs bizonyos helyekhez kötve, ahol a dolgok felbukkannak. Könnyen elképzelhetjük, ha arra gondolunk, hogy egy tárgy vagy egy jelenet képe miként jelenik meg a fényben. Ha a villám belecsap a mezőn futó nyúlba, az információ szerint a nyúl képe visszaverődött a téren keresztül, így ha elég erős vagy éles lencsékkel rendelkezünk, ráfókuszálhatunk a nyúl képére bárhol, ahová a fény kiterjed. Az emberi szem valószínűleg egyáltalán nem lenne képes látni a nyulat mondjuk több, mint harminc méter távolságról. De egy sas sokkal messzebbről is meglátná. Az egyetlen különbség az ember és a sas szemeiben lévő lencsék tulajdonságaiban rejlik. Maga a kép átjárja a teret és csak a megfelelő lencsékre van szükség, hogy észre lehessen venni. Hasonlóképpen, a műholdakba elhelyezett megfigyelő kamerák szert tudnak tenni olyan részletes információkra, melyek elárulják, hogy mi történik az emberekkel a Földön több száz kilométerrel arrébb. Ami megdöbbentő, hogy a képekre és a fényre vonatkozó igazság tulajdonképpen mindenre érvényes, ami az univerzumban történik: a világegyetemre vonatkozó összes információ valójában egyidejűleg mindenhol jelen van. Bizonyos értelemben, bármi történik, az „nem helyhez kötötten” történik. A helyszín csupán a módja, ahol a dolgok megjelennek számunkra az információk eléréséhez való korlátozott képességeink miatt. Az egész világ olyan, mint egy hologram: minden, ami valahol megtörténik, valójában mindenhol megtörténik! A háromdimenziós univerzumunk fizikai jelenségéről beszélünk itt, arról a dimenziószintről, ami Atlantisz elsüllyedése óta elérhető számunkra. Bár úgy éljük meg, hogy a dolgok elkülönülve, helyi szinten történnek, tudományos elemzések által még ezen a szinten is felfedezhetjük, hogy a dolgok valójában egyáltalán nincsenek elszeparálódva. Ezek a fizikai jelenségek valójában csak halvány visszaverődései annak a sokkal nagyobb igazságnak, mely a valóság minden dimenziójában létezik – a Létezés Egysége –, erről beszéltünk korábban, hogy bár a dolgok sokfélének tűnnek, de csak egyetlen valóság van, mely saját maga végtelenül sok megjelenését generálja mindenhol a dimenziókban.

Szoliton hullámok A Melchizedekek szerint az egész univerzum az energiák óriási szerkezete. A mai átlagos fizikusok is értik, hogy a kozmosz teljes egészében energiákból épül fel, bár anyagi úton és a bal agyfélteke segítségével magyarázzák. A pszichológusok legalább egy évszázada gondolnak az emberi lélekre, mint „pszichikus energia” által vezérelt lényre. Az a gondolkodás, miszerint a világ energiákból áll, segíthet áttörni saját materialista szokásainkat és általa megváltoztathatjuk azt a nézetünket, hogy kik és mik vagyunk. Abban is segíthet, hogy még a hétköznapi materiális valóságunkra is úgy gondolhassunk, hogy az nem áll semmi másból, csak energiahullámokból.

22

Világunk minden szilárd dolga – az épületek, hegyek, számítógépes alkatrészek, emberi testek – tulajdonképpen sokféle különböző hullám komplex összetétele. Emlékezzünk csak, minden egyes dolgot egészen a magasabb dimenzionális valóságokban élő személyig, a saját Merkaba energiamezeje egyesít, mely egyaránt biztosítja egyéniségét és a másokkal való egységét. Így elmondható, hogy minden egy összetett hullám, ami összeszervezi és harmonizálja a kisebb hullámokat, amik összegyűlnek és átfutnak rajta. Az ilyen szervező hullámot vagy hullámformát szoliton hullámnak nevezzük. Egy szoliton3 hullám tartalmazza és egyben tartja a sok alárendelt hullámformát és megadja a hangnemet vagy alapvető jellemvonást a befolyása alatt lévő hullámrendszernek. Olyan összetett entitások, mint az emberi test, a galaxisok vagy a dimenziói felhangjai mind egyszerűbb hullámrendszerekből épülnek fel. De bármilyen szinten is vizsgálódunk, nem látunk mást, csak hullámokat és hullámokon belüli hullámokat – olyan Merkaba energiamezőket, melyek nagyobb Merkaba-mezőkben vannak. Például, az emberi test látszólag szilárd és folyékony anyagokból áll – izmokból és csontokból, kristálytiszta vízből és vérből. De a test minden aspektusa rendelkezik egy rá jellemző ritmikus pulzálással. A ritmikus pulzálás vagy ismétlődő ütem megegyezik egy rezgő frekvenciával. A frekvencia csupán annyit tesz, hogy a pulzálás vagy ütem milyen gyakran ismétlődik. A Föld forgásának frekvenciája huszonnégy óránként egy ütemet tesz ki. A testben a legismertebb pulzusokat a szív verésének gyakorisága, a lélegzés ritmusa és a menstruációs ciklus adja. De létezik egy másik ritmus is, melyben az agy gerincvelői folyadékot bocsát ki, de az agynak vannak különböző frekvenciái, a sok ciklus pedig – melyek előállítják és feloldják a számtalan biokémiai anyagot – felépítik biológiai létezésünket. És mindezen felül, minden szerv, minden sejt kis elektromágneses mezőket bocsát ki, mely a fajtájuknak és maguknak megfelelő speciális ütemben pulzálnak; ezen kívül minden atom elektromágneses egyensúlyban van az őket megformáló részecskék és hullámok különböző vibrációs tulajdonságaival. Röviden, a testünk egyáltalán nem csontokból, izmokból és folyadékokból áll, hanem ezekből a megszámlálhatatlan ritmusok és hullámformák koordinációjából, melyek teljes harmóniában vannak hangszerelve, a rezgő élet szimfóniáját adják elő. A tudósok kezdenek így gondolni testünkre és kezd elterjedni az a gondolat, miszerint egyetlen hullám vagy frekvencia rendszerezi az összes hullámformát. A jövő biológiája és gyógyszeripara a hullámformák tudománya lesz. Ami igaz az anyagi természetünkre, az elmondható a spirituális természetünkre, a kozmoszunk multidimenzionális szerkezetére és az egész Létezésre is. Minden hullámokból és hullámokon belüli hullámokból áll, a hullámok hullámokat kereszteznek, a hullámok hullámokon uralkodnak. Létezik egy hullámforma, mely idővel körbeveszi mindannyiunk életét – egy egyszerű pulzus, ami születésünkkor keletkezik és halálunkkor csendesedik el –, valamint van egy nagyobb, kiterjedtebb hullám, ami egy nagyobb létezés szempontjából fogja körül és hordozza magában egyéni életünket, ez pedig életről életre, ismeretlen dimenziókba és azokon át tartó utazásaink során kísér el minket. Ez nagyobb élet, mint az egyéni Merkabamezőnk, olyan, amiről tudnunk kell. Ezek a magasabb dimenziós hullámok nem egyszerre és ugyanúgy mozognak, mint ahogy az összes biológiai ritmus teszi, hanem úgy vesznek körül minket, amit lehetetlen elképzelni anélkül, hogy ne élnénk át. A tudatosságunk a magasabb dimenzionális hullámformákhoz való kiterjesztéséhez vezető út, ha fizikai testünket a pulzálásai és energiái által tapasztaljuk meg.

A polaritás természete 3

A szolitonok nagy amplitudójú nemlineáris hullámok, melyek szemben a kis amplitudójú lineáris hullámokkal, megtartják koherens alakjukat. (A szerkesztő megj.)

23

Ha az egymással kölcsönhatásban álló hullámformák viszonylatában lennénk képesek észlelni saját magunkat és a világunkat, láthatnánk, hogy nincs valódi elkülönülés köztünk és a világ között, köztünk és mások között vagy köztünk és a világon bármilyen más dolog között. De észrevesszük a korlátokat. A határok megjelennek. De a valóságban a határain túl minden lüktet és sugároz és kapcsolatba lép a szomszédjában lévő dolgok kiáradó sugárzásával. Hajlamosak vagyunk a világot nagy, szilárd részekre osztani, mely lehetővé teszi, hogy elképzeljük, milyen világot szeretnénk újraformálni attól függően, hogy mit tartunk jónak és rossznak, így ki tudnánk választani, hogy melyik darabokat szeretnénk magunk közelében és tőlünk távol tudni. De abból a perspektívából nézve, hogy az univerzum energiákból áll, ennek többé nincs értelme. Mikor úgy döntünk, hogy valami rossz és el akarjuk utasítani vagy ki akarjuk zárni, tulajdonképpen egy negatív energiájú hullámot küldünk ki, mely elvegyül környezetünkben és elhomályosítja saját valóságunkat. Megállapodást kötünk az elménkkel és a testünkkel annak érdekében, hogy kibocsáthassuk az elutasítás sötét sugarait. Ítélkezéseink a világunk részeivé válnak. Igazából nem tudják kirekeszteni azokat a dolgokat, amiket gonosznak vélünk. Csupán boldogtalanságunkat fokozzák. Az elme azon viselkedését, mely a világ dolgait úgy látja, mint ami elkülönülő lényekké oszlik szét, majd ezeket a lényeket jónak vagy rossznak ítél, „dualizmusnak” vagy „poláris tudatosságnak” nevezzük. Mikor az elme és a szív együtt ismeri meg a Létezés Egységét, véget ér ez a dualista látásmód. Mit is jelent ez? Ha van is valami, mi a „rossz” benne? Tulajdonképpen nem lehet semmi „rossz” a dualizmusban, mint olyan, hiszen ha azt gondoljuk, hogy van benne valami rossz, az maga a dualizmus! A dualizmus „kettő izmust” jelent: az egész Létezésre úgy tekinteni, mint ami valahogy alapvetően meg van osztva (a „megosztás” szó azt jelenti, hogy „kettőt látni”. Az angol „divided” szó eleje, a „di” duót, azaz kettőt jelent, míg a „vided” a „vision”-re, tehát a látomásra utal). Sok fajta dualizmus létezik, melyekben az elme kettősséget alkot. A háromdimenziós elme számára a világon a legtermészetesebb dolog, hogy kettősségeket, felosztásokat, dualitásokat hoz létre. Bal és jobb, fel és le, forró és hideg, nagy és kicsi, több és kevesebb viszonylatában nézünk mindent. Számos erőteljes filozófiai rendszer alapul nagyon terjedelmes és általános dualitásokon. A modern tudományos gondolkodás fejlődése által befolyásolt XVII. századi francia filozófus, René Descartes kijelentette, hogy minden valóságot ketté lehet osztani két teljesen különböző „dologgá”: egy olyan „gondolkodó dologgá”, amit tudatos, intelligens, nem igazán az időben és térben helyezkedik el, nem rendelkezik anyagiassággal és halhatatlan; és egy „kiterjedt dologgá”, ami időt és helyet igényel: az anyaggá. A dualizmus az a fajtája, ami engem a legjobban foglalkoztat és ami eltűnik, amint valaki a Létezés Egységének igazságával vet rá egy pillantást, az a jó és a rossz közötti dualizmus: a valóságot nemcsak vagy nem elsősorban különféle dolgok közti megosztásként érzékeljük, hanem mint az abszolút ellentétes oldalon álló erők vagy két nagy lény, Isten és Sátán vagy Lucifer közt zajló nagy, polarizált, kozmikus küzdelmeként. Ez a háromdimenziós elme természetes hajlama is: felosztunk mindent, amit látunk vagy tudunk, mindent, amit érzünk, mindent, amit gondolunk, mindent a jó vagy a rossz irányába terelünk. Ez a fajta „morális dualizmus” (és lényegében minden fajta dualizmus) inkább a felosztásra, a kettőzésre, a megkülönböztetésre való hajlam egy közvetlen konzekvenciája. Megkülönböztetjük, hogy mi jó és mi rossz nekünk, de mindezt azért, mert elsőként magunkat különböztetjük meg! Elkülönítjük magunkat mindentől, ami nem mi vagyunk. Ha már elszeparáltuk az amerikaiakat, a keresztényeket, vagy a fehér, a fekete embereket, a férfiakat vagy a nőket, vagy bármilyen csoportot, amit a „mi csoportunknak” kiáltottunk ki az emberi faj összes többi tagjától, akkor csupán a saját csoportunk túlélésével foglalkozunk és nem igazán érdekel, hogy mi lesz a többiekkel. Felosztjuk az emberiséget „magunkra” és

24

„rájuk” vagy „rám” illetve „nem rám”. Azt gondoljuk, hogy a saját túlélésünk, saját boldogulásunk vagy sikerünk „jó”, és bármi, ami szembeszáll vele vagy elutasítja, az „rossz”. Figyeljük csak meg, hogy a kettőzés – az egész kettévágása milyen sok szinten megtörténik. Először is elkülönítem magamat az emberiség többi részétől. Ha kiterjesztem nézeteimet, akkor talán azonosítom magamat a családommal. Akkor az én családom az összes többi család ellen van. Amennyiben egy kicsivel továbbterjesztem nézeteimet, a „jófiúk” klánja vagy nemzetisége az, melyhez a családom tartozik, vagy a vállalat, amelyiknek dolgozom, esetleg a vallás, melyben felnőttem. Ez esetben versenyben állok a többi klánnal, céggel vagy idézőjelben háborút viselek minden más nemzettel szemben. Ami pedig a vallást illeti, minden bizonnyal az én vallásom egyedülálló módon birtokolja az igazságot és a jót, míg a többi vallás hamis és gonosz. Ha igazán okos vagyok, nem csupán ezzel vagy azzal a csoporttal azonosítom magam, hanem az egész emberi fajjal. De ez egyáltalán nem szünteti meg a dualizmust, mert ezzel az embereket külön választottam az összes többi lénytől: az állatoktól, szellemektől, földönkívüli vagy más dimenzióbeli entitásoktól, növényektől, ásványoktól, a Földtől vagy a galaxistól, vagy a Létezéstől, mint egésztől. Bármelyik szinten, ha valaki megáll és azt mondja: „keresztény vagyok, ember vagyok, földlakó vagyok, egy élő lény vagyok…”, azon a helyen – a Létezés egészétől eltekintve – egy felosztást, kettévágást hozott létre, és az a valaki természetesen úgy fog gondolkodni, hogy a saját oldala a kettősségben a „jó”, míg a többi, ha nem is abszolút „gonosz”, de legalábbis nem jó, nem olyan fontos, nem méltó a túlélésre, a jólétre vagy az üdvösségre. Tehát, a jó és a rossz egész ügye az egyén vagy az egyén csoportjának, osztályának, klánjának túlélésért való aggodalommal egyetemben az eredménye annak, ahogy a dolgok számunkra a harmadik dimenzióban megjelennek, azaz elkülönülnek, egyéni vagy összetett dolgokká válnak. Nem látjuk az egészet, vagy ha egy pillantást is vethetünk rá, úgy néz ki, mintha az egész sok egyéni, elszeparált részből állna. A felosztás és következtetésképpen a dualitás keresztüljárja az egész látásmódunkat, ahogy a Létezést szemléljük. Mikor túljutunk a harmadik dimenzión, a felosztásra, a dolgokra, mint elkülönült lényekre való tekintésünk eloszlik. A Létezést nemcsak úgy látjuk, mint az egészet, hanem érezni is fogjuk, hogy mi magunk is az egész vagyunk. Még csak nem is arról van szó, hogy az egész részeként látjuk magunkat – ez még mindig a dualista gondolkodásra vall, hiszen a „rész-egész” kapcsolat csak egy másik felosztás, egy másik dualizmus. Ha mi magunk, ha közülünk mindenki a Létezésünkben a Létezés egésze, többé nincs értelme a dolgokat jóra és rosszra osztani. Vagy minden elképzelhetetlenül és erőteljesen pozitív és jó, vagy az egész kérdés egyszer csak eltűnik, mert többé egyáltalán nem érdekes a jó és a rossz viszonylatában gondolkozni. Még a dualizmus és a Létezés Egysége közti megkülönböztetés sem létezik többé, hiszen az ember a harmadik dimenzió létezésének lehetőségét úgy látja, mint a Létezés szerkezetével való összefonódást, nem pedig elszeparálja a különböző szinteken. Nincs többé ok arra, hogy bármire úgy gondoljunk, mint rosszra, ezért nem ítélünk el, nem vágunk és nem kerülünk el többé semmit.

II.

rész

A szándék tüzében égni Az identitásban való elmozdulás

25

Ha igaz, hogy mi alkotjuk meg a valóságot, az a mód, ahogy meghatározzuk magunkat – hogy milyennek gondoljuk magunkat valójában – alapvető fontosságú az egész folyamat tekintetében. Ha erőtlennek és a Létezés többi részétől teljes mértékben elszeparáltnak érezzük magunkat, az univerzum mindig következetesen azt fogja visszatükrözni, amit kiküldünk felé. A világegyetem egy „univerzális megerősítés”: akár jó, akár rossz, mindig „igent” mond a gondolatainkra. Ha erőtlen áldozatként azonosítjuk magunkat, az olyan, mintha parancsot küldenénk az univerzumnak, hogy viselkedjen úgy, mintha így is lenne. Az eredmény: az egész világegyetem engedelmeskedik a parancsnak és igent mond rá, mi pedig megkapjuk a megerősítést, hogy valóban erőtlenek vagyunk. Azt kapjuk, amit küldünk. Ez mindig igaz. Így teremtjük meg a valóságot. Hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a gondolataink és a világunk közti ok-okozat kapcsolatot. Nagyon egyszerűen szólva, csak azt látjuk, amit látni akarunk, mert akaratlanul, tudtunkon kívül is a saját zavaros, tudattalan sémáink hatása alatt állunk. Ezeket a sablonokat a múlt energiái tartják életben, melyek a testben ragadtak és az Újjászületésen „lezáratlan ügyeknek” nevezett tünetekként maradtak bent: lezáratlan érzelmek, cselekedetek és szándékok az elmúlt életekből, a születési traumából és a gyerekkorból. Ami egyértelmű, hogy meg kell változtatnunk a parancsot, amit a valóságnak adunk azzal, hogy megváltoztatjuk identitásunkat, a magunkról kialakított belső képet, áldozatból mesterré válunk, elszigetelt egyénből a Létezésért felelősséggel tartozó lényekké kell válnunk. A könyv e részének célja, hogy bemutassa a parancs megváltoztatásának módját, hogy oly módon kezdjük azonosítani önmagunkat, amely biztosítja a teljes erőnkhöz, igaz természetünkhöz való hozzáférést.

Intuíció A kezdetek kezdete óta spirituális lények, spirituális mesterek vagyunk. Nem kell semmit megváltoztatnunk az alkatunkban ahhoz, hogy mesterekké váljunk vagy elérjük a Felvilágosodást. Csak fel kell fednünk, hogy kik vagyunk és el kell mozdítanunk saját identitásunk érzetét. A spirituális lényünk nem valamiféle külső dolog. Nem olyan, mint a DNS-ünk vagy a fizikai megjelenésünk illetve személyiségünk a maga történelmével, hirtelen fordulataival és sajátságos szerkezetével. Teljes mértékben belső ügy. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség megfigyelni a tényt, hogy spirituális lények vagyunk. Nincsen rá „bizonyíték”, melynek alapján meggyőzhetnénk magunkat, hogy nem egyszerű emberek, hanem spirituális lények vagyunk. Ezért az identitásban történő elmozdulást úgy kell teljesíteni, hogy nem keresünk bizonyítékot arra a tényre, hogy ez valóban lehetséges. Ez a legnehezebb és a leglényegesebb pont is egyben. Az identitásunk értelmének megváltoztatása olyasvalami, amit egyszerűen ki kell mondani. Spirituális lények vagyunk: olyan lehetőség, amit meg kell ragadni és igaznak kell elfogadni, nem azért, mert közvetlen bizonyíték áll rendelkezésünkre, nem azért, mert én azt mondom, hogy fogadjuk el és nem azért, mert más mondja. Azért kell elfogadni, mert van egy intuíciónk – egy előérzetünk, egy érzésünk –, hogy ez tényleg igaz. És ebből az ösztönből kell cselekedni. De mi is az az intuíció? Talán ismeri azokat a mai agykutatókat, akik tudják, hogy az agy két „féltekére” oszlik, melyek biztosítják az ellentétes funkciókat. A bal oldal a racionális, logikus. Mindig tudni akarja a tényeket, elméjét azok valamint a körülöttük lévő logikus gondolkodás alapján építi fel. A jobb agyfélteke az intuitív: érzéseket táplál a dolgok iránt, a helyzeteket és a valóságokat egészként ragadja meg. Nem kutat tények és bizonyítékok után, nem von le konzekvenciákat érveléseken alapulva. Érez és tud.

26

Ilyen vagy olyan mértékben, de az intuíció mindannyiunkban működik. Előfordult már olyan önnel, hogy besétált egy zsúfolt szobába vagy átment egy adott szomszédhoz és hirtelen nyugtalan érzése támadt – valami rosszat érzett? Ez az érzés nem a megállapított tényekből táplálkozik. Ez egy olyan benyomás, ami hirtelen és egészként érkezik. Az ilyen érzés az intuíció. A megérzések nem csak negatív formában jelennek meg. Íme egy pozitívabb példa. Vidéken vezet és ahogy az országút elkanyarodik, hirtelen hihetetlenül gyönyörű mezők, hegyek és ég látványa tárul fel ön előtt. Nagyszerűsége miatt elakad a lélegzete. Ez is egy intuíció. Nem azért történik, mert megállapítja és megítéli a fák színeit, a hegyek alakját vagy az ég terjedelmét. Mindez csak úgy megtörténik, mindenféle logikus gondolkodás nélkül. A belső identitásunk kérdésére vonatkoztatva, a bal és a jobb agyfélteke ellentétes módon működik. A bal agyfélteke mindig a személyes karakterünk bizonyítékait figyeli meg. Visszajelzést vár a tanároktól vagy a munkáltatótól, a barátoktól, a családtól, így tudja biztosítani kiválóságát vagy legalább azt, hogy „rendben” van. Az objektív dolgokban hisz – az IQ tesztekben, a hitelesített alkalmassági vagy a teljesítményen alapuló tesztekben – az anyagi sikerek alapján méri önmagát a magas fizetés, társadalmi helyzet stb. formájában. A teljesítményünket vagy a státuszunkat nézi, hogy meghatározhassa identitásunkat. Bizonyítékot akar és az alapján ítélkezik, hogy milyenek és kik vagyunk. Ezzel szemben a jobb agyféltekének nincs szüksége bizonyítékra. Belső érzésből, intuícióból dolgozik. Egy közvetlen, megérzett értelmét adja annak, hogy kik vagyunk. Segítségével azonnal tisztában vagyunk belső állapotunkkal, belőle alkotjuk meg önképünket, mely nem a teljesítményen vagy olyan külső jellegzetességeken alapul, melyeket meg lehet változtatni vagy tagadni. Az emberek hajlamosak rabjává válni valamelyik agyféltekének és többé-kevésbé megítélni a valóságot a tények illetve a logika alapján vagy az egészet a képek és az intuíciók szerint látni. Minden emberi lény rendelkezik mindkét oldallal, és mindkét oldal szükséges a bolygón való élethez a harmadik dimenzióban, de a modern tudományok felett a bal agyfélteke, a logikus gondolkodás uralkodik. A társadalmunk a logikus, bal agyféltekés funkciókat hangsúlyozza oktatási intézményeiben. Iskolába járunk, hogy megtanuljunk írni és olvasni, megtanulunk számolni és megtanuljuk a történelem tényeit. Az olyan intuíció-fejlesztő tevékenységeket, mint a zenét és a művészetet örök veszély fenyegeti, hogy elveszíti a támogatást, a meditációt és az imádkozást élből elutasítják. Olyan, mintha a társadalom nem tudna mit kezdeni a megérzéssel. Nem tudja, hogy kell értékelni. Az eredmény: egy nagymértékben darabokra hullott, látomások és a teljesség nélküli technokrata világban élünk. És abba az irányba haladunk, hogy intuitíve sokkal kevésbé fejlődünk, mint logikailag. Jó adag intuícióra van szükségünk bárhol, ahol rábukkanunk, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, mert az intuitív gondolkodás nélkül nem tudjuk megváltoztatni identitásunkat, nem válhatunk áldozatból spirituális mesterré. Természetesen nem mindegyik megérzés pozitív. Rendelkezhetünk pozitív vagy negatív önképpel és formálhatunk pozitív vagy negatív hiedelmeket magunkkal valamint az ennek megfelelő valósággal kapcsolatban. Ha abban hiszünk, hogy áldozati szerepre vagyunk ítélve és a körülmények, a karma vagy a sors körülményeinek hatásai alatt állunk, ez a hit minden bizonnyal egy negatív intuícióban gyökerezik – az önmagunkról vagy a világról kialakított képből, esetleg a magunkkal vagy a világgal kapcsolatban alkotott belső érzésből. Tehát szó sincs arról, hogy az intuitív, jobb agyféltekés gondolkodás a jó, a logikus, bal agyféltekés pedig a rossz. De a lehetősége annak, hogy spirituális mesterek, emberi tapasztalatokat szerző spirituális lények vagyunk, olyan dolog, amit csak intuitíven lehet megragadni. Belső válaszként érkezik, a személyes megerősítés érzeteként. Például, miközben ezeket a sorokat olvassa, belül valami megszólalhat: „igen, ez az. Mindig is tudtam”. Ez a belső jóváhagyás a megérzéseinkből fakad. Ez tulajdonképpen a Felsőbb Énünk felébredésének pillanata. A Felsőbb Én felismeri az igazat, mikor meghallja és lépéseket tesz efelé az intuitív érzés felé.

27

Egyáltalán nem olyan, mikor elfogadjuk egy méltóság szavait csak azért, mert ő ezt mondja. Ha ez később a félelemérzettel párosul, nincs remény a felismerésre. A Felsőbb Én nem olyasvalami, melynek létezését vagy nemlétezését bizonyítékkal alá lehetne támasztani. Ez egy lehetőség, valami, amit vágyódással és szándékkal lehet megérteni. Ha az alapját tényekkel akarjuk megtalálni, egyáltalán nem fog sikerülni. Nincs az a tényfeltáró elme, mely valaha is reménykedhet a rátalálásában. De mikor a létezésében való reménykedés intuitívvá, szándékossá és végül kijelentővé válik, észrevesszük, hogy a létezése pontosan abban az intuícióban, szándékban és kijelentésben rejlik. A bizonyosság miatt, hogy a spirituális létezésünk egy intuíció, nem várhatunk arra, hogy a bizonyíték egyszer csak megjelenik. Amennyiben nem hiszünk benne ösztönösen, soha semmi nem fog történni, ami bebizonyíthatná.

Lehetőség Általában úgy gondolunk a világra, mint ami tényekből áll össze. A tény valami olyasmi, ami már megtörtént, vagy ami biztos, hogy megtörténik. Ma reggel, mikor felébredtem, sütött a nap. Ez tény. A második világháború 1945-ben ért véget. Ez történelmi tény. A Föld kicsivel több, mint háromszázhatvanöt nap alatt kerüli meg a Napot. Ez általános tény. A tények véglegesek, állandók és befejezettek. Azok, amik és kész. A tények további tényeket idéznek elő. A tények világában igazából semmi sem változik. A holnap tényei a ma tényeinek eredményei. Rendszerint felismerjük, hogy a világ többet tartalmaz, mint pusztán tényeket. Lehetőségeket hordoz magában. Holnap lehet, hogy esni fog, lehet, hogy nem. Jövőre talán nyerek a lottón. Ez egy lehetőség. A lehetőség olyan, mint egy tény: olyan, ami eléggé végleges, épp úgy, mint egy tény. De valójában még meg sem történt. A lehetőség esetleg megvalósulhat, de talán nem fog. Bármelyikről is legyen szó, még nem mondható igaznak. A jövővel áll kapcsolatban – valami nyitott dologgal, ami még nem állandó és nem befejezett. Bizonyos értelemben a tény mindig a múlthoz köthető. Vége van és beteljesült. A lehetőség sosem a múltban keresendő. Ahhoz van köze, ami felé törekszünk. A vágyainkkal, reményeinkkel, félelmeinkkel áll kapcsolatban. A világ tényekből és lehetőségekből áll, ebben a hétköznapi értelemben. A lehetőség lehetőséget nyújt egy tényre: egy bizonyos dologra, eseményre vagy történésre. Elég végleges, elég világos; megtörténik, nem pedig megtörtént. Bár minden azt mutatja, hogy a valóság lehetőségekből áll és nem csupán tényekből, ez alkalmat ad arra, hogy a valóságot nem hétköznapi módon szemléljük – a valóságot a Lehetőség perspektívájából vagy nézőpontjából: a világ nem a tények rögzített és befejezett gyűjteménye, ami vár a soron következő rögzített és befejezett tényekre, hanem alapvető Létezésében nyitott arra, hogy több legyen ennél. Az áldozati szerep és a körülményei hatásai alatt álló identitásunk olyan mesterévé változtatása, aki mindent lát, alapjában véve a Valóságosból a Lehetőségbe vezető nézet megváltoztatásával jár együtt. Egy olyan ember, aki áldozati tudatosságban él, úgy látja a világot, mint ami tényekből, és csakis tényekből épül fel. Még a jövő sem látszik semmi másnak, csak tényeknek, ami megtörténik, és még nem történt meg. A dolgok olyanok, amilyenek és nincs sok teendő velük. Nincs értelme a nyitottságnak, nincs értelme annak, hogy a dolgok a vártnál teljesen másképp fognak alakulni. Nincs értelme – a Lehetőségnek. De egy mester számára még maguk a tények is lehetőségek. Minden új körülmény, minden új helyzet, a világot felépítő tények minden új konfigurációja a lehetőségek, kedvező alkalmak tárházát biztosítja. A mesterré válás egyszerűen abból áll, hogy a világra, mint Tényekre való

28

tekintést átkapcsoljuk a Lehetőségek világára. Egy áldozatnak még a lehetőségek is puszta tények. A Mesternek a tények valódi lehetőségek. Ahhoz, hogy megváltoztassuk valakinek a tényszerű nézetét a Lehetőségek meglátására, olyan világban kell élni, amelyben bármi bármire gondol, az azonnal valósággá válik, mert valakinek az egész megértési metódusa a valóságról a Tényből a Lehetőség felé mozdult el. Nem arról van szó, hogy nincsenek tények, hogy valójában semmi nem létezik vagy semmi sem állandó. Hanem, hogy bármi is történik, bármi is valóságosnak és jelenlévőnek látszik, azt lehetőségnek kell érezni: nem csak látjuk, hogy mi az – azt is látjuk, hogy hova vezethet, mit nyerhetünk belőle, az általa kínált lehetőséget hogyan ragadhatjuk meg a saját és az összes lény érdeke szempontjából. A Lehetőség fényében minden tény egyfajta varázslatos ékszerré válik: érintse meg és adja meg magát egy olyan új világnak, amilyen vár önre. Mikor a Lehetőségről beszélek, a valóság egyfajta szemléletére gondolok – vagy annál is többre – a Létezés egy módjára. A Lehetőség az egyik módja a Létezés ügyében való állásfoglalásra. Azt is mondhatnám, hogy megváltoztatom az identitásomat, hogy mesterré válhassak, a Lehetőség mellé állok, hogy mint Lehetőség létezzem. Többé nem úgy tekintek a világra, mint ami tényekből épül fel és a lehetőségek csak az újabb tények kedvéért vannak. A valóságot úgy látom, mint magát a Lehetőséget. Mivel a lehetőségek nem tények vagy még nem tények, ezért nincs bizonyíték, ami alátámasztaná ezt az új hozzáállást. A bizonyíték maradéktalanul tényekből és a tényekről való okfejtésekből áll össze. De a Lehetőség kívül esik a tények világán. Tehát, az a változás mikor mesterré kívánok válni, nem valamiféle tényszerű bizonyítékon alapszik. Nem nézek az életemre és nem kezdek példákat keresni a viselkedésemre vagy a tapasztalataimra, amik azt mutatnák, hogy tényleg egy mester vagyok, nem pedig valami hétköznapi emberi áldozat. Ha így tennék, azonnal visszakerülnék a tények és a bizonyítékok világába. Ehelyett inkább egyből a Lehetőségek világába lépek. A Lehetőségek világát akkor tudom jobban megismerni, ha a jobb agyféltekémet használom – az intuíciós és megérző képességemet. Hogy megragadhassak egy lehetőséget, rendelkeznem kell egy intuícióval – egy megérzéssel vele kapcsolatban. Hogy megtegyem a változást a mesterré válás felé, mindössze egy intuícióra, egy érzésre, egy megérzésre van szükségem. A Tények világából a Lehetőségek világába való elmozduláshoz nincs szükségem bizonyítékokra. Csak egy intuícióra. Egy intuícióra, de miről? Arról, hogy a Lehetőség egy lehetőség. Hogy a Lehetőség valóban a valóság egy másik útja. Hogy egy mester a Lehetőségnél marad, akinek minden új tény, minden új aktuális esemény vagy történés csak utat nyit az újabb lehetőség felé és hogy a valóság effajta szemlélete számomra is nyitott. Werner Erhard valahol azt mondja, hogy a valóság olyan, mint a sínen haladó vasút. Ha meg akarjuk változtatni a valóságot, nem elég csak a vonaton ülni, de még egy mérnök is kevés hozzá. A szerelvény egyenesen előre tart és nincs rá mód, hogy letérítsük a sínről, hogy módosítsuk a történéseket. A valóság megváltoztatásához ki kell térni a vonat elől és mindössze új síneket kell lefektetni. Az új sínek a Lehetőség új világát fogják jelenteni: egy új kontextust a világ megtapasztalásához. De tényleg egy kicsit tovább akarok menni és azt mondom, igen, a tények világa valóban a sínen futó vonathoz hasonlít. Azonban, még ha új síneket is építünk, továbbra is a tények világában maradunk – csak körülötte változtattunk egy keveset. Ezzel szemben a Lehetőségek világa olyan, mint a szabad térben utazó repülőgép. Egyáltalán nincsenek sínek. Minden pillanatban szabadon folytathatjuk vagy megváltoztathatjuk utunkat. A pillanat hevében bármikor olyan irányt válthatunk, amilyent csak el tudunk képzelni. Ha olyan érzésünk támad, hogy magasabbra szeretnénk emelkedni a vad kékségben, kívánságunk parancs! Csak rá kell gondolni, és megtörténik. Ez a Lehetőség – a Lehetőségek világa – a világ, mint Lehetőség – a mester magasabb dimenziós valóságú világa, ahol nincs űr a gondolat és a megnyilvánulás között.

29

Prófécia és Lehetőség A próféciák élénken megragadott lehetőségek. Bizonyos különleges képességekkel megáldott emberek – akik magasabb dimenziószintű tudatossággal látnak – értik a jelen tényekben rejlő lehetőségeket és aszerint tudják elmondani őket, hogy mi fog történni. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a prófétákra, mint olyan emberekre, akik látják a jövőt – jóslásaik a megvalósuló tényeket mondják el. De bizonyos értelemben ez kifelejti a próféciákkal kapcsolatos legfontosabb dolgot, azaz egy próféta nem a jövőbeli tényeket látja, hanem a Lehetőség szemével képes látni: látja a jelenben lévő lehetőségeket; lát egy ösvényt – de nem csak a tények ösvényét: egy nyitott teret lát és azt nyilatkoztatja ki. Egy próféta valódi dolga, hogy ébresztőt fújjon. Olyan ez, mint a kínai mondás: ha nem változtatunk irányt, valószínűleg oda jutunk, amerre tartunk! Ahogy már a Pólusváltás II-ben leírtam, a próféta célja, hogy bebizonyítsák, nincs igaza!

Kontextus és tartalom Mikor őszintén tudatára ébredünk a Lehetőségnek és saját lehetőségeinknek, az élet igazi forrásánál fedezzük fel magunkat. Mikor az élet igazi forrásánál vagyunk, új kontextust teremthetünk életünknek, a bolygó életének és valójában minden életnek. Semmi sem igaz, amíg nem gondolunk rá. És ha ez egész lényünkkel rágondolunk, a Létezés egészére nézve igazzá válik. Ez azt jelenti, hogy mi magunk is a valóság létrehozói vagyunk. És amire mindannyian együtt gondolunk – egyénileg vagy csoportokban –, az adja a kontextust mindenhez, ami megtörténik. Tehát, elsődleges feladatunk, hogy a létezésnek is új kontextust hozzunk létre, először persze a saját létezésünknek. De a saját létezésünk csak az a pont, ahol a Létezés egésze összpontosítja erőit. Mi vagyunk az út, ahol a valóság egy világba tömöríti magát. Mikor új kontextust alkotunk az életünknek és általánosságban az életnek, a kontextus tartalma – a létezés tényei – új lehetőségek felé mutatnak, melyek radikálisan átalakulnak. Az élet tartalmai azokkal a jelen történésekkel egyidejűleg szervezi át önmagát, melyek az általunk kialakított kontextusban zajlanak. A körülmények, melyek ez idáig alakították életünket és melyekről azt gondoltuk, hogy az életünk tapasztalata származik, most az új kontextusunk kreatív kinyilvánulását kezdi visszatükrözni és azáltal kezd színesedni. Az életünk kontextusának megváltoztatása egy időtlen pillanat egy átívelő intuícióban. A valóságot egészként és új módon közelítjük meg. Talán egyáltalán nem módosul semmi anyagias dolog, de mégis minden megváltozik. Minden – jó és rossz, kellemes és kellemetlen, reményteljes és rosszat sejtető – az ösvényünk részévé válik. Semminek nem kell megváltoznia; de minden megváltozik, mert mi megváltoztunk. Most már minden egy lehetőség, egy alkalom a további ráismerésekre. A felébredés időtlen pillanatának egy meglehetősen földet rengető élménynek kellene lennie. De ez egy olyan pillanat, mikor ráébredünk, hogy félelmetes felelősséggel tartozunk, mivel most már értjük, hogy mi hozzuk létre a teljes valóságot. Ez a felelősség nem valamiféle felvállalt morális feladat, hanem szó szerint egy örömteli felelősség. A kontextus örömtelien megragadott felelőssége átalakítja a tartalmat. A kontextus nem más, mint egy gondolat, egy szándék. De mikor arra a gondolatra gondolunk; mikor az egész lényünkkel szándékunkban tartjuk bármilyen megfontolás vagy tétovázás nélkül, minden megváltozik. És nemcsak egyedül nekünk, mindenhol minden életnek. Az életünk tartalma nem tart tovább, mint az életünk. Nem a farok csóválja a kutyát.

30

Ébresztő! Foglaljon állást, vállalja a felelősséget azért, aki és azért, amiért itt van, és az egész világegyetem át fogja szervezni önmagát, hogy alkalmazkodhasson a valóság ön által alkotott képéhez. Többé már nem gyámoltalan áldozat, az alkotás erőit képviseli. Szövetségben áll az univerzum kreatív folyamatával.

Tiszta lappal Az identitásunk megváltoztatása az áldozati szerepből a mesterré válás felé; az örömteli felelősségvállalás; a létezés kontextusának megváltoztatása; az életünk tartalmának kontextusában történő változás: hogyan lehetséges mindez? Először is, a létezésünk lényegének felismerése önmagunk és az univerzum számára egy óriási tiszta lap, egy üres oldal, egy mágikus jegyzetfüzet, melybe bármit be lehet írni. Másodszor, meg kell tisztítani azt a lapot az összes diszfunkciós sémától és befejezetlen ügytől; harmadszor, ki kell jelenteni a szándékunkat, miszerint az erőtlen áldozatból spirituális mesterré kívánunk válni. Tehát mindenekelőtt szükséges megérteni, hogy nem az életünk tartalma vagyunk: hanem egy üres lap, egy mágikus jegyzetfüzet. A Felsőbb Énünk tiszta Lehetőség, és mint olyan, egy tudatos kontextus-kreátor. Az igaz természetünk óriási lehetőségeket rejt, melyet egy mágikus jegyzetfüzetbe fel lehet írni. És a füzetbe írt dolgok tartalma a mi gondolataink, érzéseink és cselekedeteink. A világegyetem egy univerzális jóváhagyó, egy univerzális válaszadó, ami mindig igent mond a gondolatainkra. Megengedi, hogy azt írjunk a természetünk tiszta lapjára, amit akarunk. És arra válaszol, amit odaírunk. Ha a gondolataink, érzéseink, cselekedeteink tudattalanul keletkeznek, olyan valóságot hozunk létre, amely a lezáratlan ügyeink képét fogja tükrözni – a félig megértett szándékokat, a lezáratlan kapcsolatokat, a blokkolt vágyakat és a kimondatlan válaszokat, amik félig érthető irkafirkák a mágikus jegyzetfüzetünkben. Ha csak ülünk és nem nézzük, nem olvassuk őket, továbbra is ők fogják alakítani a világunkat. A felébredés – a tudatosabbá válás – azt jelenti, hogy megismerjük ezeket a kaotikus írásokat, ezeket a lezáratlan ügyeket; de ami még fontosabb, hogy látjuk a „lap megtisztítására” való képességünket és visszatérünk a tiszta lehetőségekkel, a Lehetőséggel teli üres laphoz. Tulajdonképpen ez a képesség minden pillanatban a rendelkezésünkre áll, így sosem vagyunk ezeknek a sémáknak kiszolgáltatva. Azonban megalkothatjuk saját világunkat akár most azonnal, ha töröljük a lapot. Bármit írhatunk, amit csak akarunk a lényünk tiszta lapjára. (Úgyszólván a legtöbbünk számára nem kevés munkába kerül, amíg meg tudunk szabadulni régi beidegződéseinktől. Bár az üres lap mindig ott van, megtalálni minden „dolog” alatt írt feljegyzéseket, beletelik egy kis időbe. Ez az, amiről az Újjászületés szól. De elviekben nem kell semmire sem várni ahhoz, hogy a lényünk középpontjában felfedezzük az üres állapotot.) Mivel a felsőbb természetünk a tiszta lehetőségünk, a felsőbb természetünk felébresztése nem arról szól, hogy valamiféle kész szuperszemélyt ismerünk meg, aki fantasztikus jellemvonásokkal és misztikus erőkkel rendelkezik. A misztikus erők már ott vannak – ha kijelentjük őket. A fantasztikus emberi jellemvonások testet fognak ölteni – ha megalkotjuk őket, ha felírjuk a lényünk üres lapjára. A spirituális felébredés, a megvilágosodás, a magasabb dimenziószintre való emelkedés, az Egységes Tudatosság vagy a Krisztus-tudat felfedezése mind arról a felfedezésről szól, hogy rendelkezünk mindazzal az erővel, mely által megalkothatjuk saját személyiségünket és életkörülményeinket, mert a tiszta lehetőségek üres állapotában vagyunk. Ha azt várjuk, hogy magunkon belül olyat fedezünk fel, ami már egy tökéletesen kifejlesztett tartalom, csalódás fog érni. Ez nem olyan tartalom, ami mindig tökéletes állapotban létezik. Ez a képesség a kontextus megteremtésére. Ez képesség arra, amilyenek valójában vagyunk. És mindig azok vagyunk. Már azok vagyunk. Időtlenül. Minden pillanatban.

31

Az ismeretlen csodája Az a tudás, miszerint tiszta lap vagyunk, a legmagasabb tudás. Tudatos létrehozói vagyunk a kontextusnak. Ez rejtett lehetősége a belső természetünknek. De a lehetőség felismeréséhez először meg kell tisztítanunk a lapot: létezésünk értelmét le kell nullázni – arra az üres helyre kell jutni, ahol látszólag semmik vagyunk. Nincsenek minket meghatározó tipikus jellemzők. Csak ott vagyunk, tiszta lényként, tiszta, azonnali, jelenkori létezésünkkel. Nem számít az életünk tartalma, nem számít, hogy milyen sikeresnek vagy szerencsésnek gondoljuk magunkat, amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy a kontextusunk megteremtéséhez szükséges erőnkön kívül a lényünk elég üres és értelmetlen, addig nem igazán ismerhetjük még a saját boldogságunk titkát sem! Időnként a siker és a jószerencse tulajdonképpen útjában áll annak, hogy lássuk igazi önmagunkat. Amíg boldogok vagyunk, nem nézünk befelé. Nem, hiszen semmi rossz nincs a sikerben és a szerencsében – szó sincs róla. Hacsak nem vagyunk tudatában annak, hogy a mindenkori szerencse a gondolataink és viselkedéseink csalhatatlan eredménye, akkor nem tudjuk biztosítani, hogy boldogságunk folytatódjon. Valóságunk tartalma mindig a tévedhetetlen eredménye annak, amit a belső jegyzetfüzetünkbe írtunk és írunk, és ha nem tudunk erről, biztosak lehetünk benne, hogy végül a már létező öntudatlan séma fog manifesztálódni vagy a jelen pillanatban formált sablonok fogják tönkretenni a bulit! Az egyetlen módja, hogy az életünk pozitív tartalmai így is maradjanak, ha felelősséget vállalunk a kontextusért, melyben formát öltöttek és észrevesszük, hogy a valódi lényünk lényege egy üres lap, egy tiszta lehetőség. Jobbára tudatlanok maradunk igaz természetünkkel kapcsolatban, mert akaratlanul is az öntudatlan, lezáratlan sémáink hatásai alatt állunk. A lezáratlan ügyek fedik be belső jegyzetfüzetünket, így úgy néz ki, hogy elég végleges személyek vagyunk rögzített személyi minőségekkel, gondolati sémákkal és attitűdökkel. Ha kitöröljük azt a belső jegyzetfüzetet, csak akkor láthatjuk, hogy kedvünk szerint szabadon alakíthatjuk valóságunkat. Az Újjászületésen a lezáratlan ügyek, a régi sémák és a beszorult energia felszínre engedésének megismerése nem annyira áll közel a tartalomhoz vagy a múlthoz; mivel engedi, hogy a régi tartalmak végül kimosódjanak. Ezért mondjuk az Újjászületésen, hogy az „újjáteremtés eltűnik”. A múlt tartalmát tudatosan újra létrehozzuk, ha tudatossá válunk vele kapcsolatban és engedjük integrálni, azaz engedjük eltűnni, szertefoszlani, így visszanyerhetjük igazi lényünk belső helyét – a belső tiszta lapját. Tulajdonképpen elhagyjuk a túl sokat tudás állapotát – azt a létezést, mikor a mi „tudtuk” valóságának hatása alatt állunk – egy olyan létezésért, mely a nyitottság és a tudatlanság állapotában vagyunk –, ahol a tiszta készségesség nem ítéli meg a közelgő új események áradatát azzal, hogy a gondolat és érzés régi sémáit rójuk ki rájuk, de készen áll arra, hogy új perspektívával új körülményekben vegyen részt azzal az egyetlen tudással, mely igazán számít – hogy bármi történik, mi vagyunk a kontextus létrehozói. A koreai zen mester, Seung Sahn (a koreai zen Chogye-nek nevezi) tanításai a „nem tudom tudat” néven váltak ismertté. Olyan helyzeteket próbál teremteni diákjainak, hogy a tanulóknak szembe kell nézniük a végső tanácstalanság élményével – hogy minden idegszálában megéljék azt a valóságot, amit nem ismernek és azt, hogy a nem tudás megtapasztalásában ott rejlik a felébredés átható élménye! Nem úgy ébredünk fel a nem tudás élményén belül, hogy megkaparintjuk azt, vagy megengedjük a mentális sémáknak a tudat megragadását. Ez a felvilágosodás megtapasztalása – mely valójában a Felsőbb Én megtapasztalása. Teljesen spontán történik. És miért ne történne meg? Hiszen egyáltalán nem áll semmi az útjában a természetünk magasabb aspektusainak, a gondolatunk és a bennük lakozó bent ragadt energia megrögzött sémáin kívül.

32

Szándék Ha a lapunk már üres vagy ha egyszer is sikerül bepillantást nyerni abba, hogy a tiszta állapot milyen, azaz felismertük, hogy mi magunk egy tiszta lap vagyunk, akkor a saját valóságunk létrehozásának lehetősége nagyon világossá válik előttünk. A kérdés pedig az, hogy a gyakorlatban miként tudjuk megváltoztatni a kontextusunkat és az identitásunkat. A szándék a kulcs, a száz százalékos szándék: a feltétel nélküli eltökéltség az áhított változáshoz, hogy minden erőnket a szándék mögé helyezzük, hogy kijelentsük szándékunkat és a kijelentésünk mellett száz százalékig kitartsunk. Az erő áthelyezése a kijelentés mögé teremti meg a szándékot. Ebben az értelemben a szándék nem hétköznapi. A mindennapokban fél-tudatlan állapotban, sőt kishitűen teszünk szándékos dolgokat. Szombat délelőtt van és úgy terveztem, hogy elmegyek a szupermarketba ételt vásárolni a vacsorához, de aztán felhív egy haver és azt mondja, hogy menjünk bowlingozni. A szándékom megváltozik. A szándék, amiről beszélek nem ilyen. Száz százalékos szándék, egy mindent vagy semmit ügy. Akár spirituális mesterek, akár erőtlen áldozatok vagyunk. Nincs félmegoldás, nincs „talán később, mikor úgy érzem, spirituális mesterként fogok gondolni magamra”. Bármi, ami száz százalékosnál kisebb, a nullával egyenlő. Ez nem csupán az egyén, mint spirituális lény evolúciójára nézve bír jelentőséggel, hanem a praktikus, hétköznapi szándékra is. Az ember, akinek 99 százalékos a szándéka, végső soron nem azt teszi, amit mond, hogy tenni fog. Például, tegyük fel, hogy eldöntötte, hogy le fog fogyni. Arra gondol, hogy tényleg le akar adni tizenöt kilót. Elhatározza, hogy leáll a csoki és a zsíros ételek evésével és rendszeresen fog sportolni. De az elméje hátterében inkább a tábla csokik lapulnak és az estéket igazából inkább a kosárlabda nézésével töltené, minthogy kosárra dobna egy tornateremben. Le akar fogyni, de a szándéka nem száz százalékos. A megfontolás és az ellentétes vágyak még aktívan élnek önben, így amint lehetőség nyílik rá, hogy felhagyjon a diétával vagy kihagyjon egy edzést, a szándék tétovázni fog. Hamarosan eléggé elfelejti a szándékát, és kudarcként fogja megélni – nem teljesítette a célját. Majd elkezd okok után kutatni, hogy miért nem baj, hogy elbukott vagy miért gyámoltalan áldozat, hogy „nem tudott segíteni önmagán”. De az igazi ok, hogy egyszerűen a szándéka kezdett szétoszlani. Mikor kijelenti a szándékát, legyen szó akár olyan mindennapi dologról, mint a fogyókúra és száz százalékig betartja azt, akkor előre látja a csokikat és a kosármeccseket, melyekről a cél érdekében le kell mondania. Előre látja és egyetért vele. Mikor megjelenik a „kísértés”, nem fenyegetően fog hatni. Kapcsolatban marad a szándékával és természetesen sikert is fog elérni. Mikor határozott szándékkal lép fel valamivel kapcsolatban – mikor a szándék száz százalékos –, természetes, hogy az alternatív vágyak megjelennek ön előtt. Ez leginkább akkor igaz, mikor a szándéka egy spirituális eszménykép. Bármi, ami a szándéknál kevésbé tiszta önben, felbukkanhat és fel is fog bukkanni, akkor pedig bizonyítékként fog szolgálni, hogy felhagyhat a szándékával. Ha állást foglal, ha tesz egy kijelentést, ami tiszta és erős ideálon alapul, számíthat arra a tényre, hogy az olyan kevésbé tiszta dolgok – a kétségei és szempontjai –, melyekhez továbbra is ragaszkodik, folyamatosan a figyelmébe fognak kerülni. De ha az ötlet maga bizonyítékra épül, ha a bal agyféltekés gondolkodáson alapszik, akkor az összes ilyen kétség ellenbizonyítékként fog szolgálni és arra fognak késztetni, hogy habozzon az ötletét illetően. Ez az oka annak, hogy a kijelentésnek, miszerint spirituális mesterek vagyunk, olyan helyről kell érkeznie, ami túlmutat a bizonyítékokon: mert igent mondunk rá, mert a természetünk valódi magjából származik egy intuíció, mely azt mondatja velünk, hogy igaz, amit mondunk. Nem érveléseken vagy tényeken alapul. Tehát, mikor azok

33

az érvelések vagy tények felbukkannak, melyek látszólag azt bizonyítják, hogy erőtlen áldozatok, nem spirituális mesterek vagyunk, nem fognak erővel bírni.

Attitűd A szándék az attitűdön4 keresztül lép működésbe. A repüléstanban egy repülőgép szárnyának attitűdje határozza meg a dőlést vagy szöget, mely által a gép felfelé vagy lefelé száll. Egy éles szögű emelkedő attitűd során a repülő az egek felé repül. Egy éles szögű lefelé tartó attitűd mellett a gép a föld felé fog tartani. A szárny attitűdje alapján irányítja a pilóta a repülőgépet: a szándékát cselekedetre fordítja. Ehhez hasonlóan a saját belső attitűdünk a belső szándékunkat készteti cselekvésre az életünkben és a világunkban. Ha áldozati a viselkedésünk, olyan, mintha a testi és a mentális tartásunk természetesen arra hajlana, hogy a körülmények hatásai alatt álló lények legyünk. Felszínes lélegzők vagyunk, púposakká válunk, lomha testtartást fejlesztünk ki, mintha fél lábbal már a sírban lennénk. Ha a magatartásunk spirituális mesteréhez hasonlít, testtartásunk egyenes és kiegyensúlyozott lesz. Mint egy emelkedő repülőgép, az életünk természetes módon a magasabb dimenziójú valóság felé fog törni és megtapasztalhatjuk azon képességünket, hogy a saját vágyainknak megfelelően tudatosan határozhatjuk meg valóságunkat. Mindkét esetben az attitűd követi a szándékot, ezért az általunk megtapasztalt valóság – a magatartásunk eredménye – a gondolataink és érzéseink következménye. Az attitűdünk nem más, mint a szokásszerű gondolataink és érzéseink kifejezése. Az attitűd szándékot fejez ki. Ha a szándékunk a múltban lezáratlan gondolataink és érzéseink hatása alatt áll, akkor azok hatásai alá fogunk kerülni. Miért lezáratlanok? Mi bennük a lezáratlan? Mikor az életünkben valamiféle erős dolog hatása alatt állunk olyan, mintha a környezetből egy nagy energiarobbanás érne minket. Ez gyakran oly módon történik, hogy mindössze, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk magunkat a közelgő erő ellen vezetni izmaink segítségével és elménkben egy védekező pozíciót veszünk fel. Olyan attitűdöt alakítunk ki, aminek célja az áramlás elhárítása. Ennek következményeként a bejövő energia az ellenálló felszín felé intéz támadást, melyet a testünkben és elménkben hoztunk létre. Az energia mindig egy hullám alakját veszi fel. Folyamatos mozgásban van a saját intenzitásával és méretével. Az energiát nem lehet elpusztítani. Nem lehet megállítani. Ha egy erős akadályt állítunk a bejövő erő elé, annak az erőnek máshová kell mennie. Ha a sorompó a saját izmunk, az energia az izmokba jut és ott ragad. Ugyanakkor azok a gondolatok és érzések, amiket akkor tapasztalunk, mikor a beérkező áramlat ellen harcolunk, szintén beszorulnak. Egy befejezetlen szándékunk – attitűdünk – lesz, ami kapcsolatban marad azzal az energiával, ami a testünkben ragadt, miközben küzdöttünk. Egy szándék akkor lezáratlan, mikor nincs esélye kifejezni teljesen önmagát abban a pillanatban, amikor formát öltött. A düh vagy frusztráció általános alakjában marad meg, például mint a sértettség elleni érthetetlen üvöltés, mely ellenünk irányul. Tehát, ami bent marad a testünkben, az egy befejezetlen gesztikulálás, egy lezáratlan cselekvés, ami a sértettség kifejezetlen gondolatával áll összeköttetésben. És mindez a testünkben marad, ahol a belső világunknak egy tudatlan és elfojtott részét fogja képezni. Ezzel egy időben az energiát, a gondolatokat és az érzelmeket – melyeknek ellenállunk – megőrzi a valódi tett, amivel próbáltunk ellenállni. Az ellenállás egyenlő a konoksággal. Azt a konokságot idézzük elő, aminek ellenálltunk.

4

Attitűd; magatartás, viselkedés, modor, szellemi beállítottság, szerep; hozzáállás, viszonyulás valamihez, vagy valakihez (A szerkesztő megj.)

34

Az elfojtás és az ellenállás forrása tulajdonképpen a Poláris Tudatosság, de a Poláris Tudatosság bennünk van. Mi magunk hozzuk létre, ahogy a lencséket vagy szűrőket is, amiken keresztül érzékeljük a külső világot és amitől elszeparáljuk magunkat. Mi az, ami bennünk a „poláris szűrőt” alkalmazza ahelyett, hogy kinyilvánítaná az Egységes Tudatosságot? A múlt lezáratlan ügyei, melyeket a bent ragadt energia formájában tartunk életben. Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, hogy mik is ezek a lezáratlan ügyek.

A születési trauma lezáratlan ügye Mikor megszületünk a harmadik dimenzió világában, fizikailag gyámoltalan lények vagyunk. Szinte nem tudjuk irányítani a fizikai mozdulatainkat. Miközben az anyaméhben tartózkodunk, az édesanyánk testéből érkezik hozzánk a levegő, utána pedig saját magunknak kell megtanulnunk lélegezni. Olyan helyre kerülünk, amit felnőtt emberi lények irányítanak olyan nyelven és olyan jellegű dolgokat csinálnak, amikről semmit nem tudunk. Nem tudjuk élelemmel ellátni magunkat, nem tudjuk megvédeni magunkat a fizikai világ veszélyeitől vagy melegen tartani magunkat ezen emberi lények segítsége nélkül. Mélységesen befejezetlenek vagyunk. Hiányt szenvedünk abban, ami szükséges a túlélésünkhöz. Bennünk minden a puszta túléléshez van igazítva. Az első döbbenet, amit a harmadik dimenziós világban való felbukkanásunkkor megélünk, hogy bár multidimenzionális, spirituális lények vagyunk, mégis annak a traumának és sokknak a hatása alatt találjuk magunkat, melyet a háromdimenziós, emberi világ okoz. És azonosítjuk magunkat azokkal a feltételekkel, melyekben benne vagyunk. Mert az a feltétel olyan, mint egy befejezetlen, alárendelt létezés, kezdjük úgy érezni, hogy mi is befejezetlenek vagyunk. Mivel ez a feltétel teljes figyelmet követel a puszta túlélésért, az elménk kezd hinni abban, hogy az egyetlen funkciója a túlélésben való segédkezés. A túlélés mindenekfelett. Az elme úgy gondolja, hogy az egyetlen gondja a túlélés, de ez nem elég, ugyanis kizárólag a saját túlélésével fog törődni. Ahogy fejlődik, úgy fejleszti ki az egót. Saját korlátozott ötleteivel azonosul és végül megtanulja megvédeni önmagát azzal, hogy elutasítja az egyéb ötleteket és véleményeket. Születéskor az elme érzékeny felvétele mindannak, ami történik velünk. Megőrzi annak a fájdalomnak a nyomait, amit akkor érzünk, mikor erre a világra érkezünk és magában hordozza az összes frusztrációt, ami akkor történt, miközben a túlélésnek volt alárendelve. Azonosítjuk magunkat az elménkben ezekkel a traumákkal. A születésünk feltételeit az aktuális gyakorlatok még rosszabbá teszik, ahogy a társadalmunk bevezet ebbe a világba. A felnőttek feladata az lenne, hogy megmutassák az újszülöttnek, hogy ez a világ biztonságos és izgalmas hely, melyben minden megvan ahhoz, hogy harmonikusan éljünk. De, ehelyett mit tesznek? Az élet legelső pillanatában nyugtalanságot és feszült magatartást tanúsítanak. Ahelyett, hogy engednék a kisbabának, hogy a születés előtti lélegzésből a tüdőn keresztül könnyen áttérhessen a direkt légzéshez, erőszakosan kényszerítik a hirtelen légzést a köldökzsinór elvágásával és egy nagy hátba veréssel, így az első lélegzetvétel a félelemben és a rettegésben való felordítással egyenlő. Ahelyett, hogy szerető gondoskodással üdvözölnék és engednék, hogy a számára megfelelő időben jöjjön világra a gyermek, türelmetlen orvosi szakemberekkel van körülvéve, akik érzéketlen fogókkal rángatják ki az anyaméhből, és ha nem jönne ki onnan az igényeiknek megfelelő gyorsasággal, császármetszést végeznek és alapjában véve kiszakítják az édesanya hasából. Ezek a kezdeti tapasztalatok mindünket megrémítenek. Az élmény intenzitása és részletei emberről emberre változnak, de mindannyian magunkban hordozzuk a félelem és az erőszak energikus nyomait, ahogy a világra jöttünk. Ez az elménk igazi alapjaiban nyugszik és mivel kétségtelenül mi hozzuk létre világunkat az elménk tartalmából, nem csoda, hogy a világ tele van tudatlansággal, rettegéssel és erőszakkal.

35

A születés nyomasztó emlékének energiája nem olyasmi, amit születésünkkel egy időben fel tudnánk dolgozni. Ehhez megértés és intelligencia szükségeltetik, amit a harmadik dimenziós világ feltételei alatt nem tudunk teljesíteni, amíg megfontolt, emberi lények vagyunk. Ennek következményeként ez az energia beragad az idegszálainkban és az őket kísérő lezáratlan gondolatok bennünk maradnak, majd későbbi életünk során újra és újra előbukkannak. Ezek a visszhangok visszatérnek, mikor olyan körülmények adódnak, mely valamilyen módon emlékeztetnek azokra a körülményekre, melyekben formát öltöttek. A szülészorvos hangja, a kórház szaga, a hideg, érzéketlen, nyugtalan orvosi kezek érintése – még azok a dolgok is, amiket a szülésnél jelen lévő orvosok vagy más emberek mondtak –, mind bezárva marad meg bennünk. És mikor a hozzájuk hasonló szagok, hangok vagy szavak megjelennek életünk későbbi szakaszában, a születésünk traumás energiái újra felébrednek és tönkreteszik érzelmi életünket. Amíg tudat alatt azonosulunk ezekkel az elfojtott érzelmekkel, és amíg a születési trauma testünkbe zárva marad, azt a tényt fogjuk tapasztalni, hogy teljes mértékben a tudatlan elménk hatása alatt állunk. A Felsőbb Énünk visszaszerzéséhez és az elménk felszabadításához a harmadik dimenzióba való megszületés korlátozott feltételeivel való azonosulása alól szükséges, hogy ezen nyomasztó események alatt felébredt energiát oldjuk fel. Az Újjászületés légzéstechnikája úgy lett kialakítva, hogy kiengedje ezt az energiát, ezáltal megszabadítsa az elmét azoktól a gondolatformáktól, amik az erőszakos kezdet tudatlanságának helyébe lépnek.

Az elmúlt életek lezáratlan ügyei Spirituális lényekként nem születésünkkel kezdtük meg létezésünket. Ezelőtt már sok életet éltünk nem sokkal különbözőbb feltételek mellett, mint a harmadik dimenzióban. Sokszor éltünk és sokszor meghaltunk már. Azok a feltételek, melyek mellett elhagytuk előző életeinket nagyon gyakran magukkal hoztak egyéb lezáratlan ügyeket is: lezáratlan érzelmi reakciókat, lezáratlan kapcsolatokat és beteljesítetlen célokat. Ha erőszakos körülmények közt haltunk meg, a halálunkat kísérő rettegésnek és dühöngésnek nincs esélye, hogy önmagát lezárhassa. Az érzelem egy energiahullám, és ha az életünket egy érzelmi inger állapotában vágják el, a hullám intenzitása megakad lényünkben. Ha dühösen haltunk meg, az a düh folytatódni fog jövőbeli létezésünkben. És újra, ha egy megoldatlan vitát hagyunk magunk mögött, magunkban fogjuk hordozni a lezáratlan kapcsolat érzetét. Ahogy a születési trauma energiája beleivódik minden idegszálunkba és feloldásáig elfojtva marad, ezek az elmúlt életekből való lezáratlan ügyek ugyanúgy velünk fognak élni. Végezetül, ha erős célt tűztünk ki egy bizonyos dolog elérésének érdekében és nem tudtuk azt teljesíteni, a szándék energiája továbbra is hatással lesz ránk, amíg a cél be nem teljesül.

A gyerekkor lezáratlan ügyei Mivel emberi lényekként a harmadik dimenzióban élünk, sok évünkbe kerül, míg megérünk, életünk korai évei nagyon erőteljesen formálják magatartásunkat, gondolatainkat és azokat a sémákat, melyek későbbi életünk folyamán hatással lesznek ránk. Ugyanúgy, ahogy a születési trauma befagyassza az energiát a lezáratlan érzelmeinkben, a kapcsolatok és a célok folyamatosan nyomást gyakorolnak ránk jelenlegi életünkben, a gyerekkorunk lezáratlan érzelmei és céljai is beragadt energiaként léteznek tovább. A mechanizmus, mellyel az energia belénk szorul, a lélegzésünk irányításával áll kapcsolatban. Így működik. Ha egy erős érzelmet érzünk, azzal valóságos parancs fogalmazódik meg az energia kiadására. Tegyük fel, hogy az utcán sétál és a lakása felé tart, 36

hogy kinyissa az ajtót. Egy rabló késsel a kezében a vállára csap és felszólítja a pénztárcájának átadására. Ezerrel kezd verni a szíve: ösztönei azt súgják, hogy vagy harcol, vagy elfut. Adrenalin szintje úgy felszökik a vérében, hogy mozgásba hozza az energiáit. Amint az energiája felélénkíti, oxigénre van szüksége, hogy elégesse. Levegőt kell vennie. De tegyük fel, hogy nem fut el. Látja a rabló nyitott kését, érzi erőszakos dühét. Nagyon fél, leblokkolt. Úgy érzi, hogy összeszorul a mellkasa. Megfeszíti az izmait, hogy elfojtsa a küzdésre vagy a menekülésre való és visszatartja a lélegzetét, hogy segítsen ebben az elfojtási folyamatban. Ez történik abban az esetben, mikor rendkívüli fenyegetés felbukkanásakor kevésbé intenzív szinten valamiféle érzelmet tapasztalunk és nem azonnal fejezzük ki. Az izmok leblokkolják a cselekvésre való ösztönt; finoman visszatartja a levegőt, hogy meggátolhassa az energia kiadását. A teste és a pszichéje megőrzi a blokkoló, elfojtó események nyomait. Mikor a körülmények hasonlók azokhoz, amik felébresztették az energiát, a beszorult energia esélyt kap a kiszakadásra. Így újból vissza kell tartania a levegőt és meg kell feszítenie az izmait. Az idő múlásával ezek a lélegzés kontrollálására irányuló erőfeszítések szokássá válnak. Felszínessé válik a lélegzetvételben, eredménytelenné és tétovázóvá a cselekedeteiben.

Ellenállás = konokság Az elfojtás nem működik hosszú távon. Az ellenállás egyik formája, az ellenállás pedig mindig előmozdítja annak szívósságát, aminek ellenállunk. Gyakran szó szerint azzá válunk, amit megpróbálunk ellökni magunktól. Például, sok fiatal elhatározza, hogy soha nem akar olyan lenni, mint a szüleik. De természetes folyamat, hogy magunkra öltjük olyan emberek néhány tulajdonságát, akikkel együtt élünk, így az elhatározásunkhoz, hogy nem leszünk a szüleinkhez hasonlók, ellenállásra van szükség. Az ellenállás energiát emészt fel. Az ellenállás azzal ellentétes erőt fog létrehozni, amilyen tulajdonságok ellen kétségbeesetten küzdünk. Azok a jellemzők részünkké válnak azzal a ténnyel, hogy igyekszünk minden energiánkkal pontosan arra fókuszálni, hogy elkerüljük őket. Tehát ebben az értelemben szüleink személyiségének állhatatosságát okoztuk azzal, hogy ellenálltunk neki. Ezeket az erős, ellenálló döntéseket általában fiatalon hozzuk, majd többé-kevésbé megfeledkezünk róluk. De mindamellett öntudatlan tartozékokként megmaradnak elménkben. Annak ellenére, hogy olyan jellegzetességeket is ábrázolnak, amik nem tetszenek, mégis nagyon ismerősek számunkra és részünkké váltak; természetesen olyan emberekhez vonzódunk, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal. Hirtelen azt látjuk, hogy olyan barátaink, szövetségeseink, sőt férjünk vagy feleségünk van, akik pontosan azokkal a személyes jellemvonásokkal bírnak, ami ellen olyan hajthatatlanul küzdöttünk! Ily módon az ellenállásunk az életünkben azzá a szívóssággá alakul, amelyet megpróbáltunk elkerülni. Először is, ha nem utasítanánk el azokat a jellegzetességeket, természetes módon szívnánk magunkba néhányat olyan formában, amit saját személyiségünk módosított. Ha előjönnek, többé nem a szüleink tulajdonságai, hanem a sajátjaink lennének. De gyakran nem is változnak vagy válnak valami mássá, egyszerűen saját történelmünkbe olvadnak be. És ismét, az ellenállás konokságot szül. Általánosságban múltunk lezáratlan ügyeinek elkerülése, megtagadása, azaz elfojtása mind az ellenállás formái. Ha egyszer el lettek fojtva, bent ragadt energiaként fognak élni a testben és készen állnak arra, hogy érzelmi zavart okozzanak. Talán az idők során, mikor az élet a maga tempójában halad, lehetőség nyílik rá, hogy a múlt lezáratlan ügyeit elfojtva tartsuk anélkül, hogy bármilyen indokolatlan stressz helyzetet vagy pszichológiai nehézséget okoznának. De ez nem igaz a jelenre. Felgyorsult időben élünk. Egyik következményeként, hogy a szíriusziak

37

a bolygó evolúciójának felgyorsítása mellett döntöttek (lásd III. rész), annak érdekében, hogy az 1972-es napkitörés nehézségein átsegítsenek minket, mindnyájan hihetetlen tempóban fejlődünk. Eszerint óriási mennyiségű kreatív energia áll rendelkezésünkre és áramlik át rendszerünkön felkavarva minden testünkbe szorult energiát. Egyszerűen képtelenség azt az energiát féken tartani. Bármi is legyen megkötve bennünk, most kiszabadul, és ha továbbra is ellenállunk, csak saját felelősségünkre tehetjük.

A biztonság és a bizalom kiépítése Mikor megváltoztatjuk identitásunkat és kijelentjük, hogy spirituális lények vagyunk, valamint felhagyjunk a jó és a gonosz, helyes és helytelen szemszögéből való gondolkodással, a belső terünk kitárul és befogadja mindazt, amit előzőleg az elfojtással kirekesztettünk. Ez olyan fajta dualista gondolkodás, mely lehetségessé teszi igaz természetünk kizárását, elfojtását és megtagadását. A biztonság és a bizalom csak abból a kijelentésből fakadhat, miszerint spirituális lények vagyunk, tehát megváltoztatjuk kontextusunkat és ösztönösen módosítjuk identitásunkat. Ha sikerül ez az elmozdulás, az elfojtásra nincs többé szükség. Sok dolog van, amit meg kell oldanunk, legyen akár belső vagy külső feladat, mert többé nem ítélkezhetünk a jó vagy a rossz oldaláról. A Poláris Tudatosság egyrészt az elfojtás, az ellenállás és a tudatlanság kontextusából ered, másrészt elő is segíti ezeket. Egy ilyen kontextusban mindig félünk, mivel állandóan azon aggódunk, hogy bármi is történik kívül vagy belül, az ártalmas, helytelen vagy rossz lesz. Bármikor, mikor a félelem úrrá lesz rajtunk, még több ellenálláshoz vezet, így továbbra is benne maradunk az ördögi körben. Semmi sem tud áttörni rajta, csak az elhatározás – a száz százalékos szándékunk –, hogy egyszerűen kiszállunk belőle: kijelentjük, hogy már spirituális lények vagyunk, akinek belső természete egy olyan üres lap, melyre a biztonság és a bizalom új kontextusát jegyezhetjük fel. A kör többé nem ördögi, és minden, amit tapasztalunk, a további fejlődésünkhöz fog hozzájárulni. Az elfojtás alternatívája a tudatosság és a megértés. Tudatossággal és megértéssel, mikor az evolúció felgyorsul, kiterjed az a képességünk, hogy magunkban hordozzuk vagy azzá legyünk, melyet előzőleg kerültünk. Mikor már magunkban tudjuk hordozni azt, aminek eddig ellenálltunk, természetszerűleg ki fogunk nyílni a nagyobb egész felé, minthogy mindennek ellenére megállapodnánk a félelemmel. És mikor kinyílunk a nagyobb egész irányába, képesek leszünk újraalkotni azt, aminek ellenállt. Bármikor, ha újra létrehoz egy lezáratlan ügyet, természetes módon teljesíteni fogja önmagát és el fog tűnni. Az újraalkotás alatt azt értem, hogy napvilágra kerüljön mindaz, amit elfojtottunk. Tehát az újraalkotás által mélyreható tapasztalatot szerezhet arról, amit egészen addig került. Mikor ellenállunk, kitartásra teszünk szert. Ha sikerül kiterjeszteni az újraalkotást, mikor mindent átjáró tapasztalatot szerzünk arról, aminek ellenálltunk, az elfojtott tartalom egységbe rendeződik és eltűnik. Beszorult energiaként tűnik el és a legnagyobb egészben egyesül.

Prána és a tobozmirigy Az Újjászületési folyamat megkönnyíti mindezt. Már említettem, hogy az oxigén miként szükséges az energia felhasználásában, mikor az érzelem gerjed, akár külsőleg, akár belsőleg. Tulajdonképpen létezik a lélegzés energiájának egy másik aspektusa e mögött a hétköznapi, háromdimenziós fizikai és érzelmi megkönnyítés mögött. Ez a prána aspektusa.

38

A prána egy speciális energia, mely összeköttetésben áll a levegővel és a lélegzettel. Olyan, mint egy belső fonál a levegőhöz, amit beszívunk, és különleges szerepet játszik a magasabb tudatossággal való kapcsolatunkban. Mikor helyesen lélegzünk, nem csupán a hétköznapi oxigént vesszük magunkhoz, hanem pránát szívunk be egy olyan speciális csövön keresztül, ami a testünk közepén fut végig. Mikor felállunk, a pránavezeték a lábunk alatt és a fejünk felett egy kéznyújtásnyira terjed ki. Ha a hüvelyk- és a középső ujjunkkal kört formálunk, a kör átmérője fogja a cső átmérőjét adni. A megfelelő légzés pránát vonz a cső mindkét végéből, így átáramlik a tobozmirigyen a fej középpontjában és a csakráinkban gyűlik össze. A prána a multidimenzionális tudatosság energiaaspektusa, csakráinkba merül és engedi, hogy keresztüljusson a tobozmirigyen, ez az egyik kulcsfontosságú tényezője annak, hogy megtapasztaljuk mindenhol az élet egységét. A pránalégzés akkor maradt abba, mikor Atlantisz elsüllyedt. Mostanáig a biológusok a tobozmirigyet „csökevényes” szervként kezelték – olyan szervként, mely nem rendelkezik ismert funkcióval. A jelenkori biológusok kezdték felismerni, hogy a tobozmirigy érzékeny a fényre, így számos szerepet játszik a hétköznapi élettanban. De a tobozmirigy sokkal több, mint egy aktív fizikai szerv. A felébresztett tobozmirigy szemként működik, mikor az felnyílik a magasabb dimenziójú valóság felé. Biztosítja a kapcsolatot az új Krisztus-tudatú hálóval, mely energiával tölti fel a bolygót és hozzásegíti a negyedik dimenzióban való újjászületéséhez. Mikor a prána vezetéken keresztül lélegzünk és aktiváljuk a tobozmirigyet, megtapasztaljuk az egységet; mikor nem ily módon vesszük a levegőt, a szeparációt éljük meg; tehát a nem megfelelő légzés közvetlen tapasztalata az elkülönülés vagy a poláris tudatosság. A Pólusváltás első és második részében leírt légzési gyakorlat célja egyszerűen a pránához való hozzáférésünk helyreállítása volt, hogy felébreszthessük a tobozmirigyet és helyrehozhassuk a magasabb dimenziójú tudatosságot. Az Újjászületési folyamaton, mikor a prána áthalad a tobozmirigyen, belső tisztító gépezetként viselkedik. Az evolúció felgyorsulásával óriási mennyiségű energia áraszt el minket állandóan, legnagyobb része még akkor is bejut a rendszerünkbe, ha nem vagyunk felkészülve a befogadására. Ez az áramlás arra sarkallja az energiát, hogy bekerüljön tudatalattinkba, és ha ellenállunk neki, az érzelmi instabilitásunkhoz fog hozzájárulni. De ha fel vagyunk rá készülve, azaz létrehoztuk a tudatosságot, a megértést, a biztonságot és a bizalmat, akkor nyitottá válunk a történésekre és nem kell bezárnunk előtte, így a prána testen való áthaladása egyszerű elmozdítást hoz magával, ezzel egyszerre a lezáratlan ügyeket a múltból a tudatosságba építi át. Mikor ez megtörténik, lehet, hogy igen, de az is előfordulhat, hogy nem leszünk tudatában a lezáratlan ügyek tartalmának. Az energia felszabadulását érezhetjük a sírás és szomorúság, a vidámság és öröm, a düh és harag formájában; de a hiperdimenzionális tudatosság állapotába is kerülhetünk, ahol megtapasztalhatjuk a tiszta energia terjeszkedését, amint a testünkbe és a tudatunkba áramlik. A lezáratlan tartalmak emlékei bármikor spontán előtörhetnek: az elmúlt életek fájdalmas tapasztalatai vagy epizódjai, születésünk vagy gyerekkorunk jelenetei. De vissza is szerezhetjük kívánságainkat, vágyainkat, ötleteinket és szándékainkat, melyeket tudat alatt rejtegettünk és nem is voltunk tisztában velük. Bármelyikük, mindegyikük vagy néhány közülük bármikor előjöhet. Ezek tartalma kevésbé fontos, mint a mögöttük rejlő energia feltárása. De bármely esetben mindössze annyit kell tennünk, hogy nyitottak maradunk, így átadhatjuk magunkat az érzésnek, ahogy felemelkedik és áthalad rajtunk. Ami igazán számít, hogy azzal maradunk, ami felemelkedik és minden rétegében alaposan átéljük. A mélyreható élmény hozza létre újra az eredeti, elfojtott tapasztalatot. Az elfojtott tapasztalat újraalkotása lehetővé teszi, hogy a tapasztalat természetes úton megoldódjon és végül teljesen eltűnjön, egyesüljön a nagy egésszel.

39

Mikor valami egyesül, többé nem állunk vele ellentétben; vagy máshogy megközelítve, mikor többé nem állunk szemben valamivel, spontán módon egyesül. Már együtt tudunk élni vele, így hozzájárulhat a nagyobb jólétünkhöz és mindenhol minden élet nagyobb jólétéhez. Ez az Újjászületés lényege: a prána közvetlen magunkhoz vételével kimossuk a múlt lezáratlan ügyeinek beszorult energiáit és egyesítjük azt, amit előzőleg elfojtottunk. Mivel az elfojtás a Poláris Tudatosságon alapszik – elfojtjuk, amit rossznak érzünk és csak arról veszünk tudomást, amit jónak gondolunk –, ezért az Újjászületési folyamat automatikusan a polaritásból az egységbe vezet minket. Többé nem ítélkezünk a bennünk lévő dolgokról – hagyunk mindent előtörni – jó vagy rossz, kellemes vagy kellemetlen – így egyesülni tud minden, és el tud tűnni a nagyobb egészben. A tény, hogy az Újjászületésen hagyunk mindent előtörni, riadót fújhatna bennünk, hogy számos „New Age” hétvégi tanfolyammal ellentétben az Újjászületés nem átmeneti „felemelkedés”. Egy Újjászületési hétvége nagyon különbözik azoktól a folyamatoktól, melyek nagy segítségünkre lehetnek, hogy megtapasztaljuk az elme olyan állapotait, amik magukban véve elég pozitívak, de ahol a tanfolyam vége után pár nappal vagy héttel ugyanott tartunk, ahonnan indultunk vagy még rosszabb a helyzet – ahol lehangolt állapotban hagynak, mert elvesztettük azt, amiről azt gondoltuk, hogy nyertük és ötletünk sincs arról, hogy tudnánk azt visszanyerni. Ami az Újjászületésen előjön, lehet pozitív vagy negatív. Lehet fájdalmas vagy örömteli, csodálatos vagy félelmetes. Amit így vagy úgy megélünk, csak a történet fele. A másik fele az, hogy az Újjászületési folyamat során megváltoztattuk a polaritásból az egységbe vezető tapasztalat valós kontextusát, ezáltal felkészültünk arra, hogy azzal dolgozzunk, ami bennünk van és ne számítson, hogy mi fog történni.

III.

rész

Nincs a jelenhez hasonló Atlantisz elsüllyedése A történelem óriási periódusának vége felé közeledünk. Az emberi élet jelenkora a Földön tizenháromezer évvel ezelőtt kezdődött, mikor a mágneses és gravitációs pólusok elmozdultak és Atlantisz kontinense a tengerbe süllyedt. Ez volt a fináléja egy sor problémának, amik tulajdonképpen háromezer évvel korábban kezdődtek, amikor is egy hatalmas üstökös csapódott a Földbe azon a helyen, ahol most a dél-karolinai Charleston fekszik. A gondokat a marsbeliek okozták, akik több mint ötvenezer évig éltek köztünk Atlantiszon, többé-kevésbé békében, de az üstökös becsapódása után a két faj – az emberek és a marsiak – együttélése nem volt többé lehetséges. A marsiak hívatlanul érkeztek Atlantiszra az atlantiszi történelem korai időszakában (körülbelül 65.000 évvel ezelőtt) és elkülönült, időnként disszonáns kisebbséget hoztak létre maguknak az atlantiszi lakosság között. A marsiak magasan túlfejlett bal agyféltekével rendelkeztek, gyakorlatilag jobb agyfélteke nélkül. Emiatt képesek voltak óriási intellektuális mutatványokra valamint technikai mesterművekre – tudták, hogyan hozzák létre és működtessék a külső Merkabát és valójában ezzel az eszközzel érkeztek Atlantiszra. Ezzel szemben a marsiak teljes mértékben alulfejlettek voltak, ami az érzelmeket és a megérzéseket illeti. Az atlantisziak viszont nagyon fejlettek voltak intuitíve és igen kelletlenül avatkoztak be a történelem menetébe pusztán külső technológia eszközök segítségével. Konfliktusok

40

adódtak a marsiak és az atlantisziak között az egész történelem során, és mivel a földrészt egy közeledő üstökös fenyegette, így két összeegyeztethetetlen veszélyelmélet is felmerült. A marsiak a technika használatával akarták szétrobbantani az üstököst az égről. Az emberek pedig el akarták fogadni a katasztrófát, mint Isten akaratát. Az emberi többség nyert aznap, az üstökös tehát a Földbe csapódhatott, de pontosan a kontinens azon a területén landolt, ahol a marsiak éltek. Attól a perctől kezdve a marsiak megtagadták az emberekkel való együttműködési játékot. Eltökélten fejlesztették fel a külső Merkabát, mellyel először a Földre érkeztek és megkísérelték átvenni az irányítást a Föld, illetve megbízhatatlan emberi lakosai felett. Mindössze annyit sikerült elérniük, hogy nagy pusztítást végeztek a bolygó dimenzionális rendszerében, ezzel egy hasadék került a Föld energiamezejébe, ami a más dimenziójú valóságokból származó alacsonyabb rezgésű lények beáramlását eredményezte, így bonyolulttá és zavarba ejtővé tették a földi spirituális életet. Mikor a gravitációs és a mágneses pólusok elmozdultak és a bolygó dimenziószintje lezuhant a harmadikba, a marsbeliek okozta zavarok egyszerűen más formában folytatódtak tovább. Az emberekmarsbeliek viszálya az egyik olyan lezáratlan ügy a múltunkban, amit több mint tizenháromezer éve cipelünk magunkkal.

A napéjegyenlőségek előrehaladása Bár a tudatosságnak abból a szempontjából nézve, amivel ma rendelkezünk, mindez úgy néz ki, mint a történelmi szerencsétlenségek sorozata, de rejlik ebben egy mélyebb igazság is. A történelmi időt, melyről beszélünk, óriási csillagászati/asztrológiai ciklusok irányítják. Ezek felváltva hangolják és szervezik a bolygó tudatosságának evolúcióját. Az Atlantiszon történt események pontosan ezekre a kozmikus mozgásokra válaszolnak. Amit népszerűen a Vízöntő korszakaként említenek – azt a történelmi periódust, melyben jelenleg vagyunk – szintén ezekkel a kozmikus ciklusokkal áll összefüggésben. A kérdéses ciklust a napéjegyenlőségek előrehaladásának nevezik. A „napéjegyenlőségek” az éves kalendárium azon pontjai, mikor az éjszakák és a nappalok egyenlő hosszúságúak. Jelenleg a napéjegyenlőségek minden évben március 21-e és szeptember 21-e táján jelentkeznek, azaz a tavasz és az ősz első napján (az északi földtekén). Ha jártas az asztrológiában, minden bizonnyal tudja, hogy ezek a pontok márciusban a Kos, szeptemberben pedig a Mérleg jeleinek kezdetére utalnak. Mit jelent mindez csillagászati szempontból? Nos, az asztrológiai jelek csillagképek az ég egy olyan sávja mentén, amit „nappályának” hívnak. A bolygók, a Naphoz és a Holdhoz hasonlóan, ebben a sávban mozognak. Mikor egy asztrológus azt mondja, hogy a Merkúr a Szűzben van például, az azt jelenti, hogy a Szűz csillagkép az a háttér, melyben a Merkúr megjelenik. Mikor azt mondjuk, hogy március 21. a Kos jegyének kezdete, azt gondolhatnánk, hogy eszerint a Nap mögötti csillagképnek aznap a Kosnak kell lennie. Valójában nem így van. Ez az a hely, ahol a napéjegyenlőségek előrehaladása bejön a képbe. A Föld tengelyében lévő dőlésnek köszönhetően a Nap nappályával szembeni pontos pozíciója 2160 évenként körülbelül egy asztrológiai jegyet változik. Akkoriban, mikor a ma használt asztrológiai szisztémát először írásba foglalták, a Nap valójában a Kosban helyezkedett el: de az elmúlt kétezer évben tulajdonképpen a Halak jegyében tartózkodott és a jelen korban halad át a Vízöntőbe – ennél fogva eljön az Új Korszak – a „Vízöntő Korszaka”. Körülbelül 25.920 évbe telik a napéjegyenlőség előrehaladásának egy ciklus befejezésére, azaz a napéjegyenlőségek ennyi idő alatt „haladnak előre” vagy mozognak hátra a zodiákus mind a tizenkét jegyén keresztül. Ez egy óriási ciklus, időnként a „Nagy Évnek” is nevezik, mely a történelmi periódusok alapvető jellegzetességeit irányítja. A kulturális sémák és

41

értékek a jegyekben történő változásokkal módosulnak. A ciklus, mint egész a bolygó tudatossági szintjében hangolja a pulzálást. A ciklus felénél a tudatosság kiterjed. A másik felében lecsökken. Két olyan pont van a Nagy Évben, ahol a felbukkanó változások sokkal nagyobbak, mint a kulturális értékekben beálló változások valamint a hétköznapi történelmi átalakulások. Ezeken a pontokon a Föld hatalmas energetikai transzformációkon megy keresztül, és a dimenziószintben történő elmozdulások észlelhetők. A bolygó evolúciója ezen a skálán történik, ez a két speciális pont a döntő, ahol a főbb evolúciós változások végbemennek. Az ebben a ciklusban lévő két különleges pont épp félúton, az új ciklus kezdeténél helyezkedik el. Mivel a Nagy Év teljes ciklusa 25.920 évig tart, így láthatjuk a jelentőségét annak a ténynek, hogy Atlantisz elsüllyedése tizenháromezer évvel ezelőtt történt. Az atlantiszi katasztrófára a ciklus döntő pontjánál került sor, ahol a tudatosság elérte az éber állapot maximumát. Az elsüllyedés után a földi elme és az emberi lakosok kezdtek lezuhanni. Mára elértük a mélypontot, a legsötétebb pontot és ott vagyunk, ahol a tudatosság kezd visszafordulni.

Földi változások A krízises pontokat általában a Föld fizikai feltételeiben beálló katasztrofális változások kísérik. Változások történnek a Föld gravitációs tengelyében ugyanúgy, mint a mágneses mezejében. A gravitációs változások jégkorszakot, árvizeket, földrengéseket és egyéb geológiai zavarokat produkálnak. A mágneses változások főbb átalakításokat okoznak az érzelmi és a tudatos életben. A Föld mágneses mezeje az emberi érzelemmel és például a rövid távú memóriánkkal áll összeköttetésben. Az elmúlt néhányszáz évben a tudósok azt mondják, hogy a Föld mágneses mezejének ereje ingadozik és jelen pillanatban határozottan gyengülni látszik. Mindannyian megfigyelhetjük ezt saját tapasztalatunkban. Én legalábbis biztosan. Ma reggel például a kezemben tartottam egy kazettát, hogy felvegyek rá valamit. Kimentem a konyhába egy pohár vízért. Visszamentem a nagyszobába, de hová lett a kazetta? Tudtam, hogy néhány perccel korábban még nálam volt, de hova tűnt? Állandóan ilyen jellegű dolgokat élek meg. Vagy kimegyek a konyhába, de mikor odaérek, már nem emlékszem, hogy miért mentem. Tökéletesen tiszta tervem volt, de mi történt? Nos, az is lehet, hogy egyszerűen kezdek szenilis lenni, de nem hiszem. Sokkal inkább valószínű, hogy a mágneses mező a memóriával való kapcsolatáról van szó. A Föld mágneses mezeje kihat az érzelmi stabilitásra is. Ami a családi életben összeomlásnak tűnik – mint az iskolások közti erőszak vagy minden fajta pszichopatológiai eset –, egyszerűen a Föld mágneses mezejének gyengülésével áll összefüggésben és azzal a tényezővel, hogy az ebben a mezőben lévő együttes jelenlétünk sokkal kevésbé aktív. Tudjuk, hogy a tudatosságunk a harmadik dimenziószinten fizikailag az idegrendszerünk elektromágneses természetéhez kapcsolódik és a sejtjeink magjánál lévő kötőszövet egy óriási, elektromágneses energiákból álló háló. A köztünk és a Föld közötti kapcsolat egyike a mélységes elektromágneses kapcsolatoknak. Így a Föld mágneses mezejében beálló változások kihatnak az egymással való kapcsolatainkra és érzelmeink folyamatára. Ami a krízises pontnál – ahol a dimenziószint maximális változása lehetséges – az történik, hogy a bolygó mágneses mezeje tulajdonképpen lenullázódik. Nincs többé mágneses mező. Annál a pontnál óriási változásokra vagyunk képesek az érzelmi természetünkben és egymással való kapcsolatainkban, és hacsak nem válunk tudatossá saját, védelmi mezőként viselkedő Merkaba-energiájú járművünket illetően, emlékeink porrá válnak. Alapjában véve a

42

legtöbbünkkel pontosan ez történt Atlantiszon. Nemcsak a memória törlődött, hanem a dimenziórácsba is ledobtak minket, egy áthatolhatatlan, sötét világba. Atlantisz elsüllyedésekor a velünk történtek látszólag negatív jellege annak a ténynek köszönhető, hogy akkortájt a Föld mágneses mezeje összeomlott és mi elértük a legmagasabb pontot – a tudatosság maximális pontját – a napéjegyenlőségek előrehaladásának ciklusában. Mikor a Föld mágneses mezeje összeomlik, a ciklus ellentétes oldalán – ahol a legnagyobb sötétség honol – az összeomlás rendkívülien pozitív jelentéssel bír. Egyik dimenziószintből a másik, magasabba való nagyszerű átmenetet jelentheti. A próféciák pontosan látták előre, ami a jelenben történik. Mikor a mágneses mező eléri az abszolút nullát, egy háromnapos elsötétülés következik be, mikor a napok elmúlnak felettünk, a Föld pedig magasabb dimenziószinten bukkan fel. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb válság, szerencsétlenségek és katasztrófák ideje a legnagyobb lehetőségeket is magában fogja hordozni.

Mi történt Atlantisz elsüllyedésekor Mi történt pontosan, mikor Atlantisz elsüllyedt? Elsősorban mi, emberi lények mit vesztettünk? Először is, ha igaz, hogy mindig és ezentúl is örökké valódi spirituális formánkban élünk, akkor az azt jelenti, hogy számos életen túl vagyunk már – nem csupán a Föld nevű bolygón, és nemcsak olyan helyen, ahol a tudatosság domináns dimenziója a harmadik dimenzió. Számos dimenziószinten léteztünk már, számos különböző bolygón. De Atlantisz óta azoknak az emberi lényeknek a zöme, akik részesei voltak annak a civilizációnak, újra és újra a Földön születnek meg, ezért részt vettek a planéta evolúciójában és történelmében. Eszerint a Földdel együtt mi is a negyedikből a harmadik dimenzióba estünk vissza, ezzel egy időben a tudatosság első szintjéről a másodikra léptünk. A tudatosság azt a szintjét vesztettük el, ahol sokkal inkább értettük, hogy kik is vagyunk valójában és ahol a jelenleginél sokkal tisztább képet kaptunk arról, ami elérhető volt számunkra. Amint már újból és újból említettem, Atlantiszon a Létezés Egységének perspektívájából éltük meg a valóságot, nem abból a poláris és elszeparálódó nézőpontból, amit ma tapasztalunk. Anyagilag, az elektromágneses spektrum sokkal nagyobb hatótávolságú tudatosságával rendelkeztünk, nemcsak a fény és a hang szűk sávjával, melynek most vagyunk tudatában. Például a delfinek nagyobb távolságot képesek érzékelni, mint mi. Még a fizikai világban történtek nagy része is elmegy mellettünk. De ez nem mindig volt így. Ennél sokkal nagyobb fokú észlelésre voltunk képesek, következtetésképpen a jelenleginél jóval több mindent értettünk. Eltekintve a szélesebb fokú tudatosságtól, a legtöbb dimenziószinten a multidimenzionális természet tudatosságával bírunk, melyek itt mind el vannak vágva tőlünk. Olyan mintha, mikor Atlantisz elsüllyedt, mi elmentünk volna aludni és elfelejtettük, hogy kik vagyunk. A szundítás lefátyolozása eltakarta a tudatosságunkat. De ezek a fátylak tulajdonképpen szükségesek voltak a mostani jólétünkhöz. Ha teljesen tudatában lennénk a multidimenzionális természetnek, de képtelenek lennénk a megváltoztatni a körülöttünk lévő világ dimenziószintjét, az élet túlságosan fájdalmas lenne számunkra. De az életnek mennie kell tovább. A világ, melyben a Tudatosság Második Szintjét éljük át, mérföldkőnek számít a magasabb tudatossági szint eléréséhez. Egy híd, amin át kell kelnünk ahhoz, hogy a szint kifejlődhessen. Elérkezett az idő, hogy felébredjünk és bebocsátást nyerjünk az új szintre. Lassan, de biztosan kezdjük felébreszteni az emlékét annak, akik valójában voltunk és a valós életünk magasabb valóságát. Mikor Atlantisz elsüllyedt, a tudatosság szintjének megváltozása nemcsak az emberi tapasztalat viszonylatában volt érzékelhető, hanem az egész Földet érintette. Hogy mi okozta

43

ezt a változást? A Földet körülvevő és az emberi tudatosság szintjének fenntartásáért felelős Krisztus-tudatú háló elpusztulása. Egy háló elengedhetetlen bármilyen lény létezéséhez. A bolygón élő minden egyes életforma rendelkezik hálóval, mely nélkül az az élet nem is lenne. Bármikor, ha egy faj működésképtelenné válik – a tények szerint mostanra több mint az összes faj fele –, akkor azt történik, hogy a hálója szétoszlik. Egyszerűen eltűnik. Ez történt Atlantisz elsüllyedésekor az emberi hálóval is, aminek a helyére azonnal egy teljesen más karakterű háló lépett. A hálóval összekapcsolódott tudatosság fajtáját a Szakrális Geometria határozza meg. A tudatosság első szintjén helyettesítő háló, ami már tizenháromezer éve velünk van, abszolút férfias jellegű, négyzeteken és háromszögeken alapul. A bal agyféltekés tudatosság irányítja. Valójában a Krisztus-tudatú háló – a harmadik szint – ott volt Atlantiszon is, de a süllyedés eredményeként elpusztult. Ma három háló létezik: az első és a második szintért felelősek és a nemrég kialakult új Krisztus-tudatú háló. A következő váltás alkalmával az első és a második háló el fog tűnni. Thoth és Atlantisz Felemelkedett Mesterei tisztában voltak vele, hogy Atlantisz el fog süllyedni. Thoth – Chiquetet Arlich Vomalites néven – tizenhatezer évig volt Atlantisz Királya. A süllyedés előtt kétszáz évvel pontosan tudta, hogy mi fog történni, így két másik Felemelkedett Mesterrel – Rával és Araaragottal – engedélyt kapott egy új, mesterségesen kialakított háló létrehozására. Összegyűjtöttek mindent, ami az új Krisztus-tudatú hálónak az úgynevezett „tervéhez” volt szükséges, majd nekiálltak a felkészülés folyamatának, hogy a megfelelő időben – valamikor tizenháromezer évvel később – a bolygó emberi fajának szolgálatára lehessen. Egyiptomba utaztak, amit akkoriban Khem néven ismertek, és egy másfél kilométer mély gödör ásásába kezdtek, mely a Krisztus-tudatú háló tengelyéhez kapcsolódik. Maga a háló egy geometriai halászhálószerű elektromágneses szerkezet, ami lehetővé teszi az új tudatosság megszületését. Durván száz kilométerre a Föld felett helyezkedik el. Struktúrája a dodekaéder és az ikozaéder közti kapcsolat. Mindkét alakzat az ötszögre épül. Az ikozaéder egy „csillagos”, azaz csillag formájú pentagon. Öt kisebb tetraéder tökéletesen illik egy ötszög oldalába, így egy ikozaéderi sapkát formál, ami együtt úgy néz ki, mint egy csillag. Ha egy dodekaéder mind a tizenkét oldalát csillaggá alakítjuk, pontosan olyan alakzatot kapunk, ahogy a háló kinéz. A csillag-dodekaéder jellegében nőiesnek tekinthető, így az új háló engedni fogja előtörni a női, jobb agyféltekés, intuitív komponenseket. Az új Krisztus-tudatú háló hozzákezdése mellett Thoth aktivált egy Merkaba-mezőt, hogy megvédje a Földet az előtte álló pólusváltástól. Először Thoth és a többiek a háló tengelyéből eredő kígyózó energián alapuló három piramist építettek. Ezek közül az egyiket ma a „Nagy Piramis” néven ismerjük, a másik kettő pedig mellette ül. Ez mind a felkészülés része volt, hiszen tudták, hogy mi fog történni kétszáz évvel később, amikor a pólusok elmozdulnak és a dimenzió lezuhan. Akkoriban pontosan erre használták a Nagy Piramist. Kiindulópontként szolgált egy furcsa űrhajó számára, ami általában a Föld alatt másfél kilométerre, a Szfinx alatt fekszik. Ez az űrhajó mindössze három-öt atomnyi vastag és az idő legnagyobb részében a Föld mindenkori szintjénél egy felhanggal feljebb tartózkodik. E csekély dimenzionális eltérés miatt juthat át a Földön. Amint a Föld mágneses mezeje az összeomlás utolsó szakaszához ért, fogták az űrhajót és elmozdították Föld alatti helyéről, majd az elárasztott Atlantiszra mentek. Felvették a Felemelkedett Mestereket és Thoth szerint még négyszáz méterre sem voltak a föld felett, mikor Undal, az utolsóként a víz felszíne felett maradt sziget a tengerbe süllyedt. Az űrhajóval a Nagy Piramis speciális leszállópálya-szerű tetejére mentek, mikor a mágneses mező elkorcsosult. A mező végső összeomlása három és fél napig tartott. Mikor végül teljesen a nullával volt egyenlő, a teljes emberi memória is eltűnt. A mező összeomlása során az egyetlen mód a memóriaveszteség elkerülésére, ha a Merkaba mesterei vagyunk. Létre tudjuk

44

hozni a saját mágneses mezőnket az ellentétesen forgó fénymezejéből, ezzel visszaszerezhetjük a memóriánkat. A Piramis tetején a Felemelkedett Mesterek egy óriási Merkaba-mezőt formáltak, amiben a három és fél nap során benne maradtak. Mikor véget ért az időszak, egy teljesen új világban találták magukat – a harmadik dimenzió világában.

1972 hagyatéka Ami a mai világban történik, egyrészt az a pont, ahol a napéjegyenlőségek előrehaladásával kapcsolatban vagyunk, másrészt annak a ténynek az eredménye, hogy a Krisztus-tudatú háló teljesen kifejlett és tettre kész. De ezek a kozmikus tények maradéktalanul a tudatossági állapotunkat tükrözik vissza; valójában azt is mondhatnánk, hogy ők maguk a tudatossági állapotunk. Bármi is történjen a külső világban, azt mutatja, hogy mi van bennünk egyénileg és kollektív. A folyamat nem „lineáris”; nem úgy történik, mint az okok és okozatok egyszerű lánca. Minden bizonnyal nem mondhatjuk azt, hogy mi okozzuk a napéjegyenlőségek előrehaladását és azt sem, hogy az óriási kozmikus ciklusban elfoglalt pozíciónk egyszerű, egyenes vonalú oka annak a ténynek, miszerint a tudatosság új szintjének felébresztése szélén állunk. Ez ugyanannak az eseménynek a két aspektusa: a Föld tudatosságának átalakulása és a Föld egyéneinek tudatosságában való változás az egy valóság két különböző aspektusa, melyek kölcsönösen és egymásra hatva kapcsolódnak össze. Még az is igaz, hogy időben azon a ponton vagyunk, ahol az egész Földnek lennie kell a negyedik dimenzió eléréséhez, és ahol átkelhetünk a hídon annak érdekében, hogy a tudatosság második szintjéről a harmadikba léphessünk És számos olyan prófécia született – a világ minden tájáról származó törzsi emberektől és a saját kultúránk megajándékozott látnokaitól –, amik megjósolták ezt és látták a nagy spirituális felébredés idejét. Valójában a legtöbb beszámoló alapján a felemelkedésnek már meg kellett volna történnie. A próféciák azt is előre látták, hogy a bolygónk földrajzában hatalmas változások fognak végbemenni, ahogy azt az előrehaladás jelenségéből várni lehet. De a katasztrófák még nem történtek meg. És még mindig itt vagyunk. Akkor most mi folyik itt? Nos, vannak bizonyos egyéb események a kozmikus skálán, amik drasztikusan megváltoztatták a dolgokat és olyan helyzetet hoztak létre a Földön, ami tulajdonképpen egyedülálló galaxisunk történelmében. Olyannyira, hogy sem a Melchizedekek, sem a Felemelkedett Mesterek nem tudnak semmi biztosat a történésekkel kapcsolatban! Thoth úgy hitte, hogy lehetséges együtt, egyszerre felemelkednünk és nem kell keresztülmennünk azokon a katasztrofális földi változásokon, amik általában a felemelkedést kísérik. A leginkább nem várt esemény 1972. augusztus 7-én ment végbe, amikor egy óriási napkitörés történt. Ha felcsapjuk az akkori újságokat, elolvashatjuk, hogy az asztrofizikusok hatalmas, óránként négy millió kilométeres napszelekről jelentettek. Három napig tartottak, majd további harminc napig két és fél millió kilométeres sebességre apadtak. Valójában a tudósok a ténylegesen történteknek csak egy kis részét értették. Igazából a Nap belső fizikai összetételében megváltozott és kiterjedt a naprendszer felé – egészen a Jupiterig –, ami elpusztította volna az egész Földet, ha a szíriusziak nem avatkoznak közbe.

A szíriusziak A Szíriusz a naprendszerünkhöz legközelebbi csillag az északi égen. Ez a legfényesebb csillag az égen, az Orion övétől balra, egyenesen lefelé helyezkedik el, amit puszta szemmel a

45

legtöbb éjszakán lehet látni. Jelentős csillagászati jellemzőkkel rendelkezik. Van egy kísérő csillaga, a „Szíriusz B”. A két csillag egymás körül kering és ez a kettős csillagú rendszer bensőségesen kapcsolódik a saját naprendszerünkhöz. Valójában a galaxisban együtt utazunk a Szíriusszal. De a Szíriusz sokkal fontosabb okból érdekes számunkra, mint puszta csillagászati ritkaság. A Szíriusszal és lakóival kapcsolatos egész történetet már a Pólusváltás I-ben részleteztem. Az ott olvasható információk Zacharia Sitchin írásaiból származnak, kiváltképp A tizenkettedik bolygó és a „Genesis Revisited” című műveiből. De röviden összefoglalom a sztorit, hogy megérthesse, a szíriusziak miért vállaltak olyan meghatározó szerepet a sorsunkban. Azzal áll kapcsolatban, hogy ki és mi az emberi faj és a nagyon távoli múltban kezdődik. A naprendszerünk tízedik bolygóját (melyre Sitchin a tizenkettedik bolygóként hivatkozik), ami a hagyományos csillagászatban jelenleg nem ismert, Nibirunak hívják. Hosszú, elliptikus a keringési pályája, a többi bolygóval ellentétes irányban halad. Égi útja a Nap mögött vezet és háromezer-hatszáz évenként áthalad a Mars és a Jupiter között. Sitchin azt állítja, hogy körülbelül 450 ezer évvel ezelőtt Nibiru és lakosai, a nefilimek olyan problémát tapasztaltak az atmoszférájukban, mely képtelenné tette őket a hő megőrzésére. Mivel keringési pályájának hosszú részei rendkívül messze vannak a Naptól, még normális körülmények között sem tudott hőforrásként szolgálni. A hő a bolygó belsejéből érkezett. A gondot a bolygó által generált hő megtartása okozta. Nibirunak arra volt szüksége, amit ma „üvegházhatásnak” hívunk – az atmoszféráját kellett használnia a hő bent tartására és meg kellett akadályoznia a külső térbe való távozását. Azonban a bolygó elvesztette a hőt valamilyen lyukon keresztül – semmi kétség, hogy valamilyen hasonló lyukról van szó, mint a mi „ózonrétegünk”, ami miatt az ökológusok olyan nagyon aggódnak. A nefilimek felfedezték, hogy az atmoszférába került aranypor volt a megoldás problémájukra, a Föld pedig jó aranyforrásnak bizonyult. Így tehát idejöttek, hogy bányásszák és ezzel kétszázezer évig életben maradtak. Háromezer-hatszáz évig tartó keringésében bármikor, ha a Nibiru elég közel került a Földhöz, óriási mennyiségű aranyat vettek magukhoz és vittek haza, majd helyeztek el atmoszférájukban. De kétszázezer év után azok a nefilimek, akik a Földön munkásként éltek és mindvégig otthonukat szolgálták, belefáradtak a munkába és fellázadtak. A nefilimek úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy szolgáló lényekből álló fajt, akik nem csinálnának mást, mint robotolnának az aranybányászatban. Ez az alárendelt faj lettünk mi! Ezen a ponton Sitchin beszámolói következnek. Drunvalo szerint Thoth maga hozzátett néhány döntő fontosságú módosítást arra vonatkozóan, hogy az emberi faj pontosan miként lett létrehozva. A nefilimek, mint „Anya”-aspektus szolgált az új faj számára. De feladatuk teljesítéséhez kértek egy kiegészítő „Apa”-aspektust is. Itt kerültek képbe a szíriusziak. A szíriusziaknak már volt kapcsolatuk a naprendszerünkkel. Ahogy korábban említettem, bizonyos értelemben a galaxisban való utunk kísérői voltak (egyébként ebből a kapcsolatból származik a delfinekkel való igaz kapcsolatunk. A Szíriusz B-től származó harmadik bolygó többnyire vizes bolygó és a civilizáció nagy részét bálnafélék, a delfinekhez hasonló bálnaszerű lények teszik ki. A delfinek igazából napi szinten utaznak interdimenzionálisan innen oda és onnan ide). Ezzel a földi kapcsolattal a szíriusziak lettek az apa-aspektusunk. Thoth azt mondja, hogy egy harminckét fős család érkezett a Szíriusz B-ről és ment az Amenti csarnokaiba. Az Amenti csarnokai egy misztikus, méhszerű dimenzionális tér, mely több mint öt és fél millió évvel ezelőtt jött létre, ma pedig ezerötszáz kilométerre a Földön belül található. A szíriusziak érkezése előtt hét nefilim eldobta testét, hét tudatossági kört formált és a Szakrális Geometriából már jól ismert Élet magja (3-1. ábra) formáját vették fel, így egy petét alkottak, mely által különleges láng lobbant fel: hideg, kékesfehér, lángformájú, de forróság nélküli, százhúsz centi magas fény. A lángot elhelyezték az Amenti csarnokaiba, és mikor a szíriusziak megérkeztek, egyesültek a lánggal (az Élet Lángjának és az Élet magjának

46

részletes leírása a Pólusváltás I-ben olvasható). A terhesség időtartama kétezer évig tartott. Tehát, kétezer évvel később kezdtünk előjönni. Ez körülbelül kétszázezer éve történt. Mivel Apa-aspektusként funkcionáltak, a szíriusziak atyai gondoskodással törődtek jólétünkkel, emiatt avatkoztak közbe 1972-ben, mikor a napkitörés fenyegetett minket. A szíriusziak a Létezés hierarchiájának magasabb központjának teljes engedélyével avatkoztak közbe. Muszáj megértenünk, hogy amennyiben nem tették volna, akkor minden és mindenki – a bolygó utolsó bogaráig – kitörlődött volna a föld színéről. Nincs olyan háromdimenziós bolygó, mely túlélné, ha a Nap belsejébe kerülne. De egy negyedik dimenziós egyáltalán nem gondként élné meg. A negyedik dimenzió magasabb felhangjain lévő bolygó lakosai egyszerűen képesek lennének ráhangolódni a napkitörés okozta fizikai változásokra, alkalmazkodnának hozzájuk és zavar nélkül léteznének tovább. De mi még mindig a harmadik dimenzióban vagyunk és teljes mértékben kihaltunk volna. És úgy tűnik, hogy a Föld valamilyen, még feltáratlan szerepet játszik a Létezés hierarchiájában, így a magasabb galaktikus szintek engedélyt adtak a szíriusziaknak a megmentésünkre. Egy holografikus védelmi mezőt húztak körénk, ezzel úgy tűnt, mintha egy párhuzamos univerzumba léptünk volna, melyben látszólag egyetlen dolog történt csupán, amit a mi csillagászaink is rögzítettek, azaz a mérhetetlen erősségű, de következmények nélküli napszelek. 3-1. ábra: Az élet magja

A holografikus védelmi mező Az a holografikus védelmi mező még mindig ott van, még mindig véd bennünket. Mikor 1972-ben odakerült, a szíriusziak teljes irányítást szereztek felette, de lassan lemondtak róla, így jelenleg a mi hatalmunkban áll. Hogy ezek a dolgok milyen szerepet játszanak – milyen fajta lehetőségeket ismerünk fel bennük –, abszolút rajtunk múlik. Három olyan aspektus van ennek körülményében, amit meg kell értenünk. Először is, „engedély” nélkül nem hozhatták volna létre. Ez nem csalás volt. Nem olyan volt, mint például a marsiak különböző csínytevései, akik először elpusztították saját bolygójukon az életet, majd Atlantiszra menekültek, végül Atlantisz elsüllyedésével dimenzionális katasztrófákat okoztak azzal, hogy – mindenféle engedély nélkül – külső Merkabatechnológiát alkalmaztak, hogy mentsék a bőrüket. Ahogy mondtam, a szíriusziak a kozmikus hierarchia „felsővezetőinek” teljes tudomásával és beleegyezésével dolgoztak. Másodszor, a mező beillesztését úgy kellett véghezvinni, hogy sem a fenyegető veszélyről, sem a megoldásról nem tudhattunk. Harmadszor, azzal egy időben, hogy megmentettek minket, a szíriusziaknak olyan feltételeket kellett teremteniük, ami felgyorsítja evolúciónkat, így képesek leszünk a negyedik dimenzióba lépni és abban a perspektívában is megvédeni saját magunkat. Láthatjuk, ahogy a sors, a véletlen és a belső spirituális munkánk kombinációja varázslatos módon miként teljesíti be végzetünket, amit a harmadik dimenziós nézőpontunkból nem teljesen értünk. A napéjegyenlőségek előrehaladása által szemléltetett kozmikus naptár szerint ez idő tájt (1998 telén) esedékessé válik a tudatosság harmadik szintjére és a negyedik dimenzióba lépni. De világossá vált, hogy mi, mint faj nagyon messze vagyunk ennek a szintnek az elérésétől. Ahhoz, hogy beleférjünk az időbe, valahogy fel kellett volna gyorsítanunk növekedésünket. És úgy néz ki, hogy az 1972-es napkitörés rendellenessége pont olyan feltételeket teremtett, ami az efféle felgyorsuláshoz vezetett volna. Nos, a felgyorsulás folyamata valójában tényleg megtörtént. De nemcsak ez a lényeg, ugyanis példátlan sebességgel megy végbe. A dolgok olyan gyorsan változnak, hogy az egész galaxis

47

figyelmét felkeltettük! Ami most a Földön történik, valami olyasmi, amit az univerzum ezen területén még soha senki nem tapasztalt azelőtt – legalábbis a Felemelkedett Mesterek és Melchizedekek nem láttak ilyet. És a felgyorsulás nem áll meg! Amit a Mesterek és a Melchizedekek tudnak, hogy bármi is történik, az nemcsak itt lesz egyedülálló, hanem hatással lesz mindenhol, minden életre. Majdnem olyan, mintha kihúzták volna a dugót és a tudatosság egy óriási áradata került volna elő, vagy a bőséges mennyiségben elültetett magok hihetetlen következménnyel a galaxisban új hajtásokat hoznának. Mindenki tudja, hogy nagyjából az elmúlt huszonöt évben elképzelhetetlen technológiai, történelmi és szociális változások mentek végbe az egész bolygón: a Hidegháború vége, a közelgő globális gazdaság, az „információ kora” a minden nagyszobában megtalálható számítógépekkel és minden kabátzsebben ott lapuló mobiltelefonokkal belépett az életünkbe. Ezek a változások mérhetetlen szakadásokat okoztak az emberi életben, kezdve az érzelmi és pszichológiai zavarok félelmetes növekedésétől a családok széthullásán át a minden hagyományos kultúrában észrevehető bomlásokig. Ez mindenki számára ismert. Ám ezek a változások csak a jéghegy csúcsa. A belső szinten történtek következményei jóval túl fognak menni azon, amit a személyes életekben, a gazdaságokban és a kultúrákban történő zavarok okoznak. Ahhoz, hogy lássuk, miként és miért történik mindez, meg kell vizsgálnunk, hogy a szíriusziak által kifejlesztett „megoldás” a nappulzálásra mivel járt együtt. Mikor 1972-ben először néztek bele az Akasha-krónikába, hogy megoldást találjanak a velünk szembenálló problémára, azt látták, hogy egyszerűen nincs megoldás. Ha egy csillag kitör a harmadik dimenzióban, a körülötte lévő, keringési pályájukon haladó harmadik dimenziós bolygók, melyek a robbanásának hatáskörén belül vannak, egyszerűen elpusztulnak. De tovább vizsgálódtak, hogy vajon létezik-e valaki, aki rendelkezik egy lehetséges megoldás gondolatával, még ha nem is lehet azt véghezvinni. Arra jutottak, hogy felgyorsítják a bolygó evolúcióját, így olyan eseményeket kell kezelnie, amik máskülönben katasztrofálisak lennének. A koncepció fel volt jegyezve, de még sosem próbálták. De sor került rá. Egyébként, ennek a nagyszerű kozmikus memóriabanknak – az Akasha-krónikának – az ellenőrzési folyamata nem csupán a kipróbálás, vagy a tervezett lehetőségek miatt, hanem tanító jellege miatt is fontos volt. Megmutatja, hogy minden gondolat, minden lehetőség megérzése – legyen szó akár csak egy ötletről, még akkor is, ha véghezviteléhez nincsenek megfelelő eszközök és feltételek – milyen rendkívül fontos és a nagyobb valóság részeként marad fenn. A valóság nemcsak tényeket, hanem lehetőségeket is tartalmaz. Mondhatnánk, hogy olyan, mintha valaki elvetette volna a magot, sőt talán maga Isten volt az. Valahol, valamikor, valamilyen galaxisban vagy valamilyen másik dimenzióban, ki tudja, hol, de egy bolygó evolúciójának felgyorsítása fogalmazódott meg annak érdekében, hogy megváltoztassák anyagi sorsát, annak teljes tudatában, hogy valamikor véghez is kell vinni, és elültették azt a magot, ami egészen új lehetőséget teremt, egy teljesen új utat, melyet maga az élet fejleszt ki. Úgy tűnik, hogy most és itt történik mindez.

A Lucifer-kísérlet Szeretném kihangsúlyozni, hogy a holografikus védelmi mező technológiája egy magasan fejlett technológiai forma volt. Nem egy belső Merkaba-mezőről volt szó. A Föld Merkabamezeje felébredt, de ez teljesen más ügy. A holografikus védelmi mező mindennapos, a luciferi technológia és még az a tény is, hogy ekkor húzták a Föld köré, látszólag egy abszolút új lehetőség eljövetelét engedte – egy olyan lehetőségét, aminek következményei lehetnek és olyan jelentőséggel bírhat, ami túlmutat a bolygó puszta sorsán.

48

Mondhatnánk, hogy amennyiben egy lehetőség létezik valahol, valamikor, valahogy, akkor az élet mindenképpen ki fogja próbálni. Ebben az értelemben a világegyetem egy óriási kísérleti laboratórium, melyben lehetőségeket tárnak fel lehetőségek után, és mindegyik jelentőségét megvizsgálják a Létezés Egységének manifesztációja szempontjából. A jelenleg próbált új lehetőség esetleg megoldást nyújthat a belső és a külső technológia közti ősrégi konfliktusra, mely a Lucifer és Mihály általi, időtlen idők óta tartó háborúskodás eredménye. A jelenlegit három „Lucifer-lázadás” előzte meg, mindegyik totál káoszt és katasztrófát okozott az egész naprendszerben. És eddig úgy nézett ki, hogy ez a negyedik kísérlet is ugyanazzal az eredménnyel zárul. De ezúttal létezik egy új lehetőség is. A Pólusváltás I-ben elmeséltem a Lucifer-lázadások teljes történetét. Nem szeretnék túl sokat ismételni, de röviden elmondom, hogy Lucifer egy nagy arkangyal volt – minden angyal közül a legnagyszerűbb. Nevének jelentése „Fényhozó” vagy „Fényes és Ragyogó”. Jobb látni, hogy mit tett Lucifer – nem a lázadásról, mint inkább a kísérletről szeretnék szólni. A kísérlet célja a szabad akarat volt. E kísérlet előtt minden, ami a világegyetemben történt, teljes mértékben az angyali terv szerint alakult. Nem tért el semmi tőle; semmi sem történt véletlenül; nem volt olyan elképzelt megnyilvánulás, mely megvalósítatlan maradt. A szabadság, az újdonság, a spontaneitás, a szabad fantáziálás lehetőségét még sosem próbálták. Ennek az új lehetőségnek a felbukkanása mind Luciferhez és ahhoz köthető, hogy milyen szerepet töltött be a kozmikus hierarchiában. Lucifer volt a legmagasabb rangú lény minden teremtmény közül, leszámítva Istent, a teremtőt. Ha megnézzük, hogy mi magunkat hogyan motiváljuk, láthatjuk, hogy számunkra teljesen normális, ha vágyakozunk arra vagy törekszünk annak irányába, hogy magasabb szinten legyünk, mint jelenleg vagyunk. Olyanná akarunk válni, amit csodálunk. De Lucifer felett – Isten, a Teremtő kivételével – nem állt senki magasabban az abszolút ranglétrán. Tehát nem volt ambíciója, nem volt vágyódása, csak Isten utánzása volt elképzelhető számára. De mikor törekszünk a kiválóság egy formájára, nem csupán egyenrangúak akarunk lenni a hősünkkel, de szeretnénk is túlszárnyalni! Ha olimpiai futók vagyunk, meg akarjuk dönteni a százméteres rekordot, nem ugyanazt az időt szeretnénk elérni. Ez igaz volt Luciferre vonatkozóan is. Jobb akart lenni Istennél. Sőt, ennél több – a vágya az volt, hogy Isten áldásával tehesse meg mindezt. Isten mindenek felett álló célja egyértelműen a világ megteremtése volt. És nem titok, hogy Isten hogyan csinálta ezt: a világ egy belső folyamat által jött létre, melyben a Szakrális Geometria alakzatai voltak a sablonok, a világ és a dolgok ezeknek a sablonoknak megfelelően képzelettel születtek meg. Ez egyfajta folytonossága, áradata vagy ha úgy tetszik, szeretetkapcsolata volt a Teremtő és a Teremtmény között, mivel minden közvetlenül a Teremtő lényéből származik. A többi arkangyal – Mihály, Gábriel stb. – a szeretetkapcsolaton belül maradt. A Földön való életüket egy „fénytesten” és a Teremtővel való harmonikus szövetségük folyamatos kifejezésén keresztül kezdik meg. És úgy tűnik, hogy az univerzumban lévő életek zöme, a dolgok, ahogy történnek, ahogy vannak, mind a fénytesten keresztül történik. A delfinek például így élnek. Nincs semmijük magukon kívül. A saját belső Merkaba-mezejükön keresztül mindennel rendelkeznek, amire szükségük van. Bármit megtehetnek, amit akarnak anélkül, hogy konfliktusokat tapasztalnának meg egymás közt. Egyáltalán nincs szükségük technológiára. De Lucifer olyan módon akart teremteni, ami eltért Isten útjától. Ehhez el kellett szeparálódnia Isten szeretetétől, a kreativitásától. Röviden, kitalálta a bal agyféltekés technológiát: a belső lénytől teljesen független hideg, objektív logikával és a törvények szerinti anyagi valóság manipulációjával teremti meg a dolgokat és irányítja a történéseket. Kihasználta a dualizmust és a Poláris Tudatosságot arra, hogy új teremtő módot találjon. Olyan lényeket alkotott, akiket – hozzá hasonlóan – teljes mértékben ez a létezési mód ural. Ők voltak a Szürkék és a marsbeliek, akikről már írtam a Pólusváltás I-ben ugyanúgy, mint azokról a bizonyos típusú emberekről, akik az anyagias technikai gondolkozás rabjai.

49

Ennek eredményeképpen a világ Mihály és Lucifer, a fény és a sötétség erőinek, egyik oldalról a szeretet és a belső bölcsesség, másik oldalon a technika és az akaratosság háborúskodása miatt kettészakadt. Ez a harc nagyszerű momentum számunkra. Az elmúlt tizenháromezer év történelmének nagy részéről a különböző fejezetekben úgy lehet olvasni, mint e két erő vagy tendencia küzdelméről. És az ok, amiért így alakult, hogy az emberi lény magában hordozza mindkettőt. Bár ma az emberek látszólag egyre inkább a technológia hatása alatt állnak, mégis magukban hordozzák a szeretet szikrájának magját. Megvan a lehetőségünk felfedezni saját fénytestünket, felébreszthetjük belső Merkaba-mezőnket, megtapasztalhatjuk belső kapcsolatunkat az angyali kreatív energiával. Nem csupán intellektusok vagyunk. Szívek és képzeletek is vagyunk. Nemcsak a Tényszerűségeknek, hanem a Lehetőségnek megfelelően is élhetünk. Mostanáig létezésünk ilyenféle felosztása a Mihály és Lucifer közti háború visszatükrözése volt. Az szolgált az egész dualista folyamat csataterének ahogy a hagyományos vallás hivatkozik ránk, mint „lelkekre”. Ez az, amit a hagyományos vallásunk ötletei a jóról és a rosszról elmondanak nekünk. De pontosan ez a dualista folyamat néz ki úgy, hogy a végéhez közeledik. Mivel egyaránt rendelkezünk a szeretet magjával és a bal agyféltekés intelligenciával is, így megvan a lehetőség arra, hogy a létezés e két módjában egyesüljünk és olyan fajta életet hozzunk létre, melyet még senki nem látott előtte, olyat, ami végképp feloldja ezt a konfliktust. Ha ez megtörténik, egyesíthetjük a belső kapcsolatunkat fénytestünkkel és a külső technológia engedélyezett alkalmazásával: a dualizmus nélküli külső technológiával, és belső szeparáció nélkül, melyet a külső technológia általában magában foglal. Ez a lehetőség úgy tűnik, hogy a szíriuszi kísérlet eredményének része azzal a holografikus védelmi mezővel, amit 1972-ben helyeztek el a Föld körül annak érdekében, hogy megvédjenek bennünket a napkitöréstől. Ez egy gyakorlat volt a külső technológiában, mely a felgyorsult evolúciónk hatása, így beléphetünk a negyedik dimenzióba, előidézhetjük az egész bolygó felemelkedését és felébredhetünk, amire a tizenháromezer éves napéjegyenlőségi ciklusban elfoglalt pozíciónk szerint már készen állunk.

Jobb agyféltekés technológia Pontosan hogyan tudjuk megérteni a kapcsolatot a bal agyfélteke, a luciferi technológia és a változásokat hozó technika új kiaknázása között? Maga Drunvalo is keresztülment ezen a dilemmán és bizonyos módon az ő története majdnem egy példabeszéd arról, hogy az egész faj miként tanul meg túljutni egyrészről a külső technológia és másik oldalról a fénytest önfenntartása között. Egy ponton Drunvalo megjárta a technológia útját: külső technológiai eszközöket kezdett használni, hogy kísérleteket végezzen a tudatosság állapotaival. Rájött, hogy olyan hihetetlen dolgokra képes, mint mások Merkaba-mezejének fellendítése, hogy más dimenzionális világokba utazhassanak. Ezt elektronikusan tudta elérni azzal, hogy stimulálta az emberi energiamezőket, ezáltal bizonyos frekvenciaszinteken kölcsönhatásba léptek az elektromos mezőkkel. Semmiben nem tért el attól a külső Merkabától, amit a marsiak alkalmaztak, vagy a Philadelphia- illetve a Montauk- kísérletektől. Aztán Drunvalót meglátogatták angyalai és lényegében emlékeztették arra, hogy évekkel korábban már figyelmeztették a külső technológia útjára; felidézték számára a Lucifer és Mihály arkangyal közt zajló belső harcot is, valamint azt a lehetőséget is, hogy aktiválni lehet valaki energiamezejét úgy, ahogy a delfinek és a bálnák is tették, de ezeknek a teremtményeknek magukon kívül semmire sincs szükségük. Nekik nem kellett vacakolniuk a külső Merkabával vagy használni ezt a külső mechanikai bigyót.

50

Rámutattak, hogy minden alkalommal, mikor valamilyen gépezetet használunk vágyaink eléréséhez, végül energiát pazarolunk. Ha egy hideg szobában ülünk, be tudunk fűteni egy elektromos fűtőtesttel. Fel fog melegíteni, de ha megteszi, nem fog semmi arra ösztönözni, hogy felfedezzük, mennyire tudjuk belülről felmelegíteni magunkat. A tibetiek nagyon jól ismerik a módját, hogyan lehet belső hőt generálni, ami által képesek kényelmesen túlélni a himalájai teleket mindenféle öltözék nélkül. De ha fűtőtestet használunk, soha nem fogunk rájönni, hogy csinálják. Eladjuk saját potenciális erőnket a fűtőberendezésnek. Minél tovább megyünk az úton, annál erőtlenebbé és függőbbé válunk. Ami igaz a hő generálására, annál inkább elmondható valaki Merkaba-mezejének beindítására, így nagyon erősen ajánlott, hogy ne a külső technológia útján induljunk el. Drunvalót fegyelemre intették. Felhagyott a külső technológiával. Elajándékozta az összes felszerelését. Valóságos gépromboló lett, miközben arra gondolt, hogy az angyalok arra kérték, utasítson el minden fajta technológiai segítséget. De néhány évvel később az angyalok újra eljöttek és azt mondták, hogy kicsit messzire ment. Van egy másik lehetőség, amit nem vett figyelembe. Majd azt ajánlották, hogy ezúttal töprengjen el a szíriusziakon, az Apaaspektusunkon, akik egy másik fajta technológiát fejlesztettek ki – a jobb agyfélteke technológiáját –, mely nem tükrözte technikai felszerelés használatát, ellenkezőleg, rendkívüli használattal ruházták fel. Az angyalok elmondták neki, hogy a jobb agyféltekés technológiával megtehet bármit, amit a bal agyféltekével is meg tud tenni, de nem kell eldobni a belső erőt. Az elképzelés szerint össze kell kapcsolódni a technikával, ezáltal saját magunk meghosszabbítása lehet ahelyett, hogy valami rajtunk kívül álló dolog legyen. A varázspálca jó példa egy jobb agyféltekés eszközre. A varázspálcás egy villás végű fadarab segítségével keres vizet. De eggyé kell válnia vele. Minden rendelkezésünkre álló technikát így kellene kezelnünk. Igazodunk a technológiának ahhoz a belső értelméhez, melyet próbál véghezvinni, így végül egyáltalán nem lesz rá szükségünk. Munkába állítjuk az agy intuitív oldalát, a jobb agyféltekét és helyreállítjuk az erőt, amit a bal agyfélteke feladott a gépnek. Az angyalok elmondták, hogy a szíriusziak jelenleg a jobb agyféltekés technológia segítségével lépnek ki a luciferi lázadások által kreált feltételekből. A jobb agyféltekés technológiával megtapasztalhatjuk, hogy mit mutat nekünk a technológia és eljuthatunk addig a pontig, ahol bármit meg tudunk tenni a technológia nélkül. A felszerelés tehát egy híd. Azt mondták, hogy ez a kivezető út. Nagyon nehéz lenne számunkra feladni egy nap alatt az összes technikát. Olyan lenne, mintha levetnénk az összes ruhánkat és kimennénk az erdőbe, hogy megtanuljunk meztelenül túlélni. Nos, sok szerencsét! Szükségünk van egy hídra, ez a híd pedig a jobb agyféltekés technológia.

A kogik Kicsit több mondanivaló is van a Napból érkező pulzálásról. Bár elpusztíthatott volna a bolygón minden életet, ha a szíriusziak nem hozták volna létre a holografikus védelmi mezőt, vannak ennek a fénynek olyan minőségei is, melyek nagyon pozitívak. Az 1972-es pulzálás idejétől számítva egészen 1995-ig ezeket a pozitív hatásokat a védelmi mező tartotta sakkban, de 1995 óta beléphetnek a Föld terébe és magára a Földre, valamint részei lehetnek annak a képnek, hogy a Földön végbemenő tudatossági átalakulás miként történik. Mellékesen megjegyezve, a japán shinto vallás papjai tudatában vannak a Napból érkező újfajta fénynek, ami egy nap megjelenik és életté alakul a Földön. Ezzel a fénnyel saját Napistennőjükre, Amaterasura asszociáltak, és azt állítják, hogy ez a fény ötszáz évig rejtve volt, de most felszínre kerül és engedi az élet női formájának újra felbukkanását. A maják, akik Atlantisz túlélői, szintén tudtak a Napból jövő új fényről.

51

Drunvalo egy ideig együtt dolgozott az ősi maják egy csoportjával a guatemalai dzsungelekben. Munkája során együttműködött egy Hunbatz Men nevű maja sámánnal. Azon igyekeztek, hogy stabilizálják a napból jövő fényt és itt integrálják, hogy hozzájárulhasson a negyedik dimenziós tudatosság megjelenéséhez. Körülbelül két évvel ezelőtt Hunbatz Men egy társa megkereste Drunvalót és beszámolt neki egy törzsről, akik egy távoli kolumbiai őserdőben élnek. Esetleg láthatta is nemrég, a BBC készített egy filmet egy távoli kolumbiai törzsről, mely egészen addig kétségtelenül teljesen elszigetelten élt, semmilyen kapcsolatuk nem volt az úgynevezett civilizált világgal. A film címe „A világ szívéből – Az Elder fivérek figyelmeztetése”. Ez a törzs – a kogik – megengedte a filmkészítőknek, hogy meglátogassák és felvegyék őket, mert üzenetet akartak küldeni nekünk. Azt mondták, hogy a szakrális hegyük, melyet „a világ szívének” neveznek, „haldoklik” és ha meghal, az egész világ is elpusztul. Nyilvánvaló, hogy a modern ember által előidézett környezeti szennyezések nagy szárazságot és végzetes hó hiányt okoztak a Világ szívében, és e körülmények folytatódása esetén úgy látták, hogy a földi élet is veszélybe kerül. Elmondták, hogy ez volt az első és egyetlen figyelmeztetésük számunkra, többé nem fognak kapcsolatba lépni velünk. Nemrég azonban úgy nézett ki, hogy meggondolták magukat és felvették a kapcsolatot Drunvalóval. Rengeteget megtudott a kogikról és arról, hogy a munkája bizonyos értelemben mélységesen összekapcsolódik a nézőpontjukkal. A kogiknak a mi értelmezésünkben nincsen verbális nyelvük. Telepatikusan kommunikálnak olyan kis hangok segítségével, melyek nem szavak. A civilizált beszéddel szemben ezek a hangok nem egy kódon alapulnak. A mi beszédünkben a többé-kevésbé fix jelentéssel bíró szavak a világról szóló ideáinkat fejezzük ki. A kogik hangon keresztüli kommunikációja sokkal mélyrehatóbb és ősibb időkhöz nyúlik vissza, ami valószínűleg a mi beszédünknek is az alapja, mint sok más civilizált fejlettségnek, de ezek a fejlődések általi nagyon előnyös dolgok feledésbe merültek és elvesztek. A kogik hangjai kicsi, érthető „szívhangok” – apró zajok, melyek a szívből érkeznek spontán. Mikor kifejezik vagy meghallják, belső képeket idéznek meg – ugyanazok a képek jelennek meg annak a személynek az elméjében, aki kiadja a hangot és annak, aki meghallja. Olyan, mintha az Álomszerű Időből származnának ezek a hangok, a létezésnek abból a síkjából, ahol mindenki osztozik, de amit a tudatos élet eltakar vagy – más megvilágításba helyezve – amely észrevehetetlen a tudatosság második szintjén. A kogik a fénytestüket is őrzik és képesek úgy utazni a Föld körül, hogy fizikailag nem hagyják el a dzsungelt. Tulajdonképpen folyamatosan figyelik, hogy mi történik a Földön, de soha nem kíséreltek meg kommunikálni velünk. De mivel tudják, hogy a Világ szíve, szent hegyük veszélyben van, eldöntötték, hogy irtózatos lépésekre van szükség. Amit látnak, hogy mi emberek nem pusztán tudattalanok vagyunk vagy alszunk. Azt gondolják, hogy halottak vagyunk! Azt állítják, hogy az „álomban” lévő életerő, amit magunk körül generáltunk olyan gyenge, hogy csak halvány árnyékai vagyunk annak, amiknek lennünk kéne; valójában olyan halványak vagyunk, hogy éppen csak létezünk és a tudatosságunk rossz használata miatt az egész világ árnyékos létezésbe fog kerülni. A kogik előre jelezték, hogy 1999. augusztus 11-én, egy fontos napfogyatkozás dátumán egyszerűen elenyészünk erőtlen álmunkban, ahová magunkkal visszük gyengén elképzelt világunkat is. Csak ők és a maják – akik szintén észrevették, hogy megőrizték fénytestüket – lesznek képes a túlélésre. De jött augusztus 11-e, elmúlt, mi pedig még mindig itt vagyunk. Mikor újra megnézték, hogy változott-e valami, azt látták, hogy valójában történt változás: a világ mindenhol akadtak emberek, akik felébresztették fénytestüket és elég életerőt generáltunk a kollektív „álmunkban” ahhoz, hogy nem pontosan fenntartsuk a régi világunk létezését, hanem egy párhuzamos valóságot hoztunk létre – egy olyat, melyben az elkerülhetetlen katasztrófa nem következik be. Mivel látták, hogy ez részben Drunvalónak, a

52

belső Merkabát felébresztő instrukcióinak köszönhető, kapcsolatba léptek vele és megtanulta beszélni a „szívhangot”, hogy átadhassa számunkra.

Párhuzamos világok Nos, úgy tűnik, hogy talán nemcsak a kogiké, de sok más próféta jóslata is már megtörtént! A pólusok esetleg már elmozdultak és a Föld is romokban hever vagy az irtózatos geofizikai katasztrófák, esetleg az emberi technológia arroganciája és könnyelműsége következtében. Elképzelhető, hogy már megtörtént, de már nem abban a világban élünk, ahol történt. Kétségtelen, hogy nagyon furcsának hangozhat, de lehetséges, hogy egy párhuzamos valóságba mozdultunk el – egy olyan valóságba, ami párhuzamos azzal, ahol a jóslások bekövetkeztek. Olyan ez, mintha valami leszakítana minket egy olyan valóságba, ami alternatíva lehet a jósoltakhoz képest. Íme az én elméleteim ennek okaira: a szíriusziak beavatkozása az evolúciónkba az egyéni és kollektív egyéni munkával együtt sikeresen elkerülhetjük a katasztrófát, folytathatjuk egy magasabb dimenzióban egy új és eddig ismeretlen módon: nincs pólusváltás, nincs katasztrófa. Helyette fokozatosan csökkentjük a késést a gondolat és a megnyilvánulás között. De vajon mi történt a próféciák világával? A jövendölések egyszerűen tévedtek? De annyi mindenben igazuk van és a Biblia-kód esetében – ahogy láthatjuk – igen látványosak is. Lehetetlennek tűnik elképzelni, hogy az eddig oly pontos látnoki hagyományok és műszerek hirtelen hibásnak bizonyulhatnak. De a kogik megmutattak egy másik lehetőséget is – hogy egy azzal párhuzamos univerzumban élünk, mint ahol a katasztrófák tényleg megtörténtek! A szörnyűségek valóban bekövetkeztek – de egy másik világban. Szeretném kicsit kifejteni ezt az elképzelést, hogy jobban érthesse, miként lehetséges ez. Ez eredeti Star Trek sorozatban volt egy rész, melyben az Enterprise űrhajó valamiféle időenergia rendellenességbe került. Egy párhuzamos űrhajó is megjelenik, melyben minden szereplő – Spock, Kirk kapitány, Scotty és mások – létezik, de úgy, mintha a személyiségük nem a Csillagflotta szerint fejlődött volna ki. Egyéni jellemzőik sötét aspektusai – düh, egoizmus, szexuális étvágy stb. – válnak a domináns vonásaikká, hiszen a „valódi” Enterprise-on vannak, pillanatnyi elmezavarban szenvednek, ami akkor tűnik elő, mikor a máskülönben kiegyensúlyozott és felelősségteljes karakterek valamilyen stressz helyzetbe kerülnek. Olyan, mintha létezne egy alternatív párhuzamos világegyetem, ahol a fejlődésük egyszerűen nem ment végbe, ahol mind ott vannak és sokkal fejletlenebb állapotban élik életüket. Elméletem szerint valami ilyesmi történik jelenleg: a kataklizma és az összes katasztrófa – a pólusváltás, a gravitációs összeomlás stb. – már megtörtént, de mivel a szíriusziak 1972-es közbeavatkozásának köszönhetően fejlődésünk egyedülálló módon felgyorsult, már tulajdonképpen elmozdultunk egy párhuzamos világba, ahol – talán ideiglenesen, de – sikerült elkerülnünk ezeket a szörnyűségeket. Ez elég erőltetett gondolkodásnak hangozhat, de az igazság nem annyira tér el némely kortárs atomfizikus és kozmológus bizonyos gondolkodásmódjától. A modernkori kvantumfizikában létezik egy „sok világ hipotézis” néven ismert elképzelés. A kvantumfizika számos érdekes ellentmondást sorakoztat fel azzal kapcsolatban, hogy az anyagi világ kisebb az atomoknál – ez az úgynevezett elemi részecskék világa. Ezen a szinten a valóságról nem azt feltételezik, hogy különálló részekből áll, hanem egy szinte elképzelhetetlen jelenségekből, amik teljesen világosan csak matematikai képletekben fejezhetők ki. Az én értelmezésem szerint, egy elemi részecske egyáltalán nem egy hétköznapi dolog, hanem valami olyasmi, amit „valószínűségi funkciónak” lehet nevezni. Bár az elképzelés elég absztrakt és nehezen érthető, a fizikusok különböző kísérleteket tettek arra,

53

hogy elmagyarázzák ezt a valóságot többé-kevésbé hétköznapi értelemben. Az egyetlen gond az, hogy mikor megteszik, a matematika mellőzése a hétköznapi nyelv érdekében mindig teljesen ellentmondásokat fog eredményezni: olyan képeket kapunk a világokról, melyek igazán furcsának hatnak. A „sok világ hipotézis” egyike ezeknek a paradoxon kísérleteknek, amivel megpróbálták megértetni az elemi részecskék világát. Valahogy így néz ki. Egy részecske állapotát vagy feltételét – a térben elfoglalt helyét, mozgásának sebességét, belső átalakulásának valószínűségét – egy olyan formula határozza meg, amit „valószínűségi funkciónak” hívnak. Ez a formula elárulja, hogy mennyire valószínű – azaz lehetséges –, hogy a részecske egy bizonyos változáson megy keresztül. Jöjjön egy hasonlat a mindennapi életből. Ha felébredek reggel és azt látom, hogy esik az eső, több lehetőség is van arra vonatkozólag, hogy mit tudok csinálni. Vagy egyáltalán nem megyek ki, vagy ha igen, viszek magammal esernyőt, esetleg elfelejtem az esernyőt és elázom. Ez három különböző lehetősége annak, ami történhet abban az esetben, ha észreveszem, hogy esik az eső. Különféle „valószínűségek” tartoznak ezekhez a lehetőségekhez attól függően, hogy mit választok. Egy „valószínűségnek” számszerű értéke van, ami a valószínűség fokát fejezi ki, hogy egy adott dolog hogy fog megtörténni. Minden egyes lehetőség valószínűsége múlhat azon, hogy ki vagyok én – vajon annyira elfoglalt ember vagyok, hogy még akkor is ki kell mennem, ha esik az eső vagy olyan ráérő valaki, aki megteheti, hogy nem megy ki; esetleg szórakozott, aki valószínűleg otthon felejti az esernyőjét, vagy gyakorlatias és biztos magammal viszem. Tehát három lehetőség van és bármelyikük valószínűsége az én személyes jellemvonásaimon fog múlni. Abban hasonlít egy elemi részecskére, hogy a személyes jellemem olyan, mint a részecske lehetséges állapota és a különböző módon való változásának valószínűsége a valószínűségi funkcióban lesz kifejezve. Az elemi részecske esetében ez a funkció minden, amit tudunk a részecskéről. Ez az, amit a kvantumfizika elárul nekünk. A fizikusok szeretik azt állítani, hogy alapjában véve a részecske maga a valószínűségi funkció: bármelyik lehetséges módban ő maga a változásának valószínűsége. Mikor egy eseményre sor kerül – mikor a részecske változik –, azt mondják, hogy a valószínűségi funkció „összeomlik”, azaz a lehetőségek egyike realizálódik és abban a pillanatban a többi látszólag megsemmisül. Valami mindenképpen történik (vagy kimegyek, vagy nem. Lehet, hogy otthon felejtem az ernyőmet, lehet, hogy nem). A többi lehetőség már nem lehetőség, tehát nincs már valószínűségi funkció. Új ténnyel rendelkezünk. De mivel a fizikusok úgy vélik, hogy az új részecske valósága a valószínűségi funkció, ez az új tény csak egy új valószínűségi funkció, mely a jelenlegi állapotot jellemzi és új esélyeket ad a változásra. Felmerül a kérdés, hogy mivel az elemi részecskéről mindössze a változásuknak valószínűségét ismerjük – akkor mi történt azokkal a lehetőségekkel, melyek nem történtek meg? Hová tűntek? Egyszerűen elillantak? Először is valótlanok voltak? Nos, a fizikusok számára az egyetlen lehetséges válasz az, hogy valójában mind megtörtént, csak olyan univerzumokban, melyek párhuzamosak azzal, melyben a fizikusaink a megfigyeléseiket végzik! Olyan, mintha abban a pillanatban, amikor észrevettem, hogy esik az eső, három különböző világegyetem tűnt volna fel: az egyikben úgy döntöttem, hogy otthon maradok; a másikban kimentem és magammal vittem az esernyőmet, a harmadikban pedig kimentem, otthon hagytam az ernyőmet és bőrig áztam. Mindhárom univerzum megkezdi saját utazását, teljes mértékben elszeparálódnak és egyáltalán nem fognak kapcsolatban állni egymással. És mind a három új világegyetemben új lehetőségek tárulnak fel, egy új valószínűségi funkció jelenik meg, mely ismét „összeomlik”, ha egy új esemény történik, így az univerzum folyamatosan újabb párhuzamos univerzumokra hasad minden alkalommal, ha megszületik egy döntés, így a lehetőségek párhuzamos valóságokká válnak! Ez nagyon bizarr világegyetemnek hangzik, de számos fizikus hiszi, hogy ez jellemzi igazán azt, melyben valóban benne élünk!

54

Csak azért mondom el itt mindezt, mert nem teljesen elvont azt gondolni, hogy azért nem tapasztaltuk meg a próféciákban megjósolt katasztrófákat, mert olyan valóságban élünk, ami párhuzamos azzal, melyben tényleg megtörténtek. Ez egy fontos elmélkedés a hivatalos, tudományosan megerősített fizikai valóságban!

Átmenet Egy másik lehetőség, hogy egyfajta átmeneti állapotban élünk a dimenziók között. Párhuzamos univerzum vagy sem, a földi életet fenyegető kondíciók miatt úgy néz ki, hogy nagyon messze vagyunk a negyedik dimenziós létezéstől (ahol a valóság a gondolatunkkal egy időben manifesztálódik) vagy a tudatosság harmadik szintjétől (ahol mindannyian tudatában leszünk a Létezés Egységének). Még mindig itt vagyunk. Még mindig a harmadik dimenzióban. Nemcsak erről van szó, egy olyan bolygón élünk, ahol az élet lehetőségét is fenyegetés éri. A külső technológia rossz felhasználásával beszennyeztük vizeinket és levegőnket, bonyolult problémákat kreáltunk az ökoszisztémánkon belül, réseket okoztunk az ózonrétegben, kimerítettük természetes forrásainkat és olyan mértékben túlnépesítettük a bolygót, hogy senki sem tudja, meddig lesz képes a planéta fenntartani az emberi életet. Háromdimenziós érzelmi fejletlenségünk, ön-központiságunk, a múltunk lezáratlan eseményeinek kollektív hatásai és az emberi lehetőségünk korlátozott értelme a fajok és nemzetek közötti gyűlölködésekhez vezetett. A vagyon és a hatalom az elit egy kis csoportjának kezében koncentrálódik, miközben a népesség egyre nagyobb és nagyobb része él nyomorban, szegénységben és szinte rabszolga körülmények közt. A politika és gazdaság hétköznapi perspektívájából nézve rossz vicc arra gondolni, hogy egy harmonikus világ és a Krisztus-tudatú háló itt van a közelünkben. Krisztus-tudatosság? Süket duma. Először is el kell takarítanunk az összes mocskot, amit magunknak csináltunk – ha egyáltalán élünk elég ideig ahhoz, hogy megkapjuk rá az esélyt. Ugyanakkor gondoljuk el, hogy mennyire összetett az a világ, amit ebben a könyvben ábrázoltam és amiről olyan sok egyéb könyv szól. A valóság több szintjével is foglalkozik: a napéjegyenlőségek előrehaladásával; a Mihály és Lucifer közti konfliktussal; a szíriusziakkal és a nefilimekkel kapcsolatos emberi történelemmel; az 1972-es napkitöréssel és a holografikus védelmi mezővel; a Szakrális Geometria szerepével; a tudatosság öt szintjével és az oktáv 144 felhangjával. Olyan, mintha tudomást szereznénk egy fantasztikus, multidimenzionális valóságról. Mintha a történet megvalósítása közben kezdjük megtapasztalni, hogy a valóság számos dimenzióval rendelkezik és egyidejűleg sok szinten is felbukkan. Valami kinyílik, a látóterünkbe kerül, ami nagyon más, mint a mindennapi háromdimenziós világunk, ami az elmúlt tizenháromezer év során a világ történelmének kontextusát képezte. Mindazonáltal veszélyes azt hinni, hogy a negyedik dimenzióba való Felemelkedésünk magától értetődő dolog, hogy egyszer és mindenkorra „le van írva” és ingyen út vezet a hiperdimenzionális győzelem felé. Bizonyos értelemben a megfelelő felemelkedés előtt el kell buknunk.

A felemelkedés érdekében el kell buknunk Képtelenek vagyunk csak úgy a negyedik dimenziós állapotba emelkedni anélkül, hogy törődnénk a harmadik dimenzióban lezáratlan ügyeinkkel mind egyénileg, mind kollektíven. Vagy ha mégis sikerül arra a fokra eljutni, végül úgyis magunkkal visszük befejezetlen ügyeinket. Ez történik egyénenként, mikor lezáratlan szándékokkal és kapcsolatokkal lépünk

55

át az egyik életből a másikba. És ez történt velünk, mikor Atlantisz magasabb dimenzionális valóságából oda jutottunk, ahol az elmúlt tizenháromezer évet töltöttük. Vagy gondoljunk a marsbeliekre, hogy szakadtak le az atlantisziakról és hoztak magukkal nyomasztó emlékű és drámai lezáratlan eseményeket, beleértve a Bermuda-háromszög ellentétesen forgó mezejének katasztrófáját és a Titkos Kormány rejtett kísérletét, hogy átvegyék a világ feletti irányítást. Így az elfojtott energia feltárása és a lezáratlan ügyek integrálása nélkül felemelkedhetünk valamilyen értelemben; de nem várhatjuk el, hogy a létezés ígérete konfliktus nélkül és a Létezés tökéletes harmóniájának állapotában realizálódjon, ha mi magunk belül nem vagyunk egyensúlyban. Az igaz felemelkedéshez először el kell buknunk – a természetünk legaljára és azzal kell foglalkoznunk, amit ott találunk. Ezt nem mindig könnyű megtenni. Sokunk számára egy elfojtott élet után a belső testünk nagy része elfojtott energiával és emlékekkel lesz tele, így szinte képtelenek leszünk a testünkben élni. A legtöbb ember igazából nem is él a testében annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem lélegeznek. Életük első lélegzetvétele óta visszatartják a levegőt. Minél tovább tartjuk vissza a lélegzetünket, annál inkább kellemetlen hellyé válik a testünk. A megoldatlan „dolog” tovább növekszik és gyűlik; és minél tovább gyűlik, annál inkább el kell titkolni testünk elől a tudatosságot, hogy még jobban bent tudjuk tartani a levegőt. Ez egy ördögi kör. Ha olyan házban élnénk, amit már húsz éve nem takarítottunk ki, valószínűleg nem sok időt akarnánk otthon tölteni! Ha az emberek nem tisztítják meg testük belsejét, ott sem akarnak túl sok időt lenni. Lehetetlen elképzelni, hogy a felemelkedés és a negyedik dimenziós valóság milyen is igazából. De egyet biztosan tudunk, magában foglalja a jelen azonnaliságának megerősítését. Ha nem a testünkben élünk, nincs hozzáférésünk a jelenhez. Kitérünk az útja elől azzal, hogy a képzeletvilágba és mindenfajta mentális szerkezethez menekülünk. Amennyiben a testünket öntudatlan formációk uralják, nem tudunk jelen lenni benne vagy megélni azt, ami itt és körülöttünk történik. Ha hirtelenjében a negyedik dimenziós állapotba kerülünk, ahol nincs más választásunk, jelen kell lennünk a jelenben, az szörnyen kellemetlen élmény lenne. Belefutnánk a saját ellenállásainkba. Minden, amit egész életünk során igyekeztünk kerülni, napvilágra kerülne. Próbáljuk elfojtani mindezt, az ellentmondás pedig elviselhetetlen lenne. Ami egyénileg elmondható, teljesen érvényes a kollektív tudatra is. Mintha mindnyájan visszatartanánk a levegőt, amint engedjük felgyülemleni a levegő- és vízszennyezettséget. Próbálunk mesterséges környezeteket létrehozni magunknak, amint a természetes környezetünk élhetetlenné válik és a földi élethez szükséges ökoszisztémák eltűnnek. Ha azt gondoljuk, hogy a felemelkedés csak egy módja a bepiszkolt otthonunktól való menekülésnek, akkor gyorsan el is felejthetjük. Nem így fog megtörténni a felemelkedés. A felemelkedéshez elengedhetetlen egy masszív nagytakarítás két különböző fronton is. Ezeket a dolgokat külsőleg és kollektív valamint egyénileg és belül is ki kell tisztítani. A kettő tulajdonképpen teljesen összefügg. A belső takarítás az, amiről ebben a könyvben írok: a biztonság és bizalom belső környezetének létrehozásáról azzal, hogy kijelentjük, hogy már spirituális lények vagyunk és engedjük felszínre törni lezáratlan ügyeinket, felszabadítjuk a mögöttük álló energiákat és megnyílunk a Létezés egésze felé. Csak ezáltal juthatunk el a negyedik dimenziós állapotba, ahol a szennyezési problémák egyszerűen nem léteznek. De ehhez szükséges a külső takarítás is. A külső takarításhoz a technológia – belső és külső – különféle formáinak alkalmazása is kell, mely jelenleg is hozzáférhető. Létezik például egy speciális típusú víz, melyet egy bizonyos tudós fedezett fel Törökországban. Ha ezt a vizet ráfújjuk a legszennyezettebb folyók vagy tavak felszínére és hagyjuk, hogy leülepedjen, rendelkezni fog azzal az erővel, hogy kitisztítsa őket. Ez a szinte mágikus anyag valóban létezik. De valamilyen oknál fogva ezt a vizet még nem hozták nyilvánosságra. A tudományos körökben még csak nem is beszélnek róla. Úgy tűnik, hogy valamiféle sötét erők léteznek a mai világban, melyek megakadályozzák alkalmazását. Hogy vajon ezek az erők a Titkos Kormány fondorlatai vagy valaki azzal csinál

56

pénzt, hogy nem tárja fel, azt nem tudom. Csak azt, hogy olyan, mintha a bolygó nem állna készen felismerni azt, ami valójában nagyon egyszerű megoldást kínálna az egész szennyezés-problémára – talán mert a szennyezettség is a saját belső állapotunkat tükrözi vissza. Ha belső tisztítást végeznénk és megnyílnánk a lehetőségek előtt, semmiféle gondot nem jelentene ezeket a dolgokat külsőleg megtisztítani. De úgy néz ki, hogy nem igazán vagyunk erre felkészülve, így mindenféle akadály blokkolja a már létező technológiák bevetését. Ugyanez érvényes az úgynevezett energiakrízisre. A problémák óriási része – mellyel a környezetünknek szembesülnie kell – abból ered, hogy energiát kutatunk fel a gyáraink irányításához, az autóink működtetéséhez és az otthonaink fűtéséhez. Továbbra is szennyezzük vizeinket és szárazföldjeinket olajjal illetve nukleáris és kémiai szennyező anyagokkal, amik az energia tisztátalan és biztonságtalan használatából erednek, mikor a tiszta, „ingyen” energia és technológia korlátlan használatának lehetősége már majdnem egy évszázada ismert. Nikola Tesla története egy szemléltetése annak, ahol most tartunk. Tesla egy szerb zseni volt, aki tucatnyi technikai innovációt fedezett fel, melyek túlmentek az elektronikus forradalmon, amik a tizenkettedik század kezdetének környékén kerültek bevezetésre. Tesla felfedezte, hogy lehet az éter energiáját megcsapolni, ami egy kifogyhatatlan forrása az „ingyenes” és tiszta energiának, ami nem követel hulladékégetőt és kiszolgálja az egész világ összes energiaigényét. A gond az volt, hogy nem tudta továbbfejleszteni a felfedezését, mert mikor J. P. Morgan, a növekvő elektromos energiaipar mögött álló bankár megtudta, hogy nem lehet „mérni” az ingyen energiát és nem lehet profitálni a terjesztéséből, befagyasztotta Tesla erőfeszítéseit. Ma már tudósok egész világa kísérletezik az ingyenes energia, a napenergia, a szélenergia stb. különböző formáival, de ugyanabba az ellenállásba ütköznek. Tehát úgy tűnik, hogy kezdjük megragadni azokat az eszközöket, melyek a világot külsőleg megtisztíthatják. Ezek az eszközök mind a bal agyféltekés technológiára adnak példát. De erősen gyanítom, hogy a valódi titok itt az, hogy meg kell tanulnunk nyitott szívcsakrával alkalmazni a bal agyféltekés technológiát és a kulcs elérhetővé válik. Amíg a technológiához úgy közelítünk, mint nyereséghozó eszközhöz és teljesen személytelen dologhoz, ami elszeparálódik belső életünktől, soha nem leszünk képesek megoldani problémáinkat ezekkel az eszközökkel.

Az indigó gyerekek A bolygó lakosainak számára egy másik út a magasabb dimenziójú tudatossághoz az emberi génállomány látható mutációján keresztül vezethet. Újfajta emberi lények jelennek meg a Földön – lények, akik a tudatosság magasabb formájának természetes pillérei lehetnek. Csak most kezdjük felfogni, hogy ezek a gyerekek már köztünk vannak, biztosan senki nem tudja, hogy kik ők, miért vannak itt és a jelenlétük mit jövendöl. De Drunvalo és én úgy hisszük, hogy a dimenziószint közelgő változásának előhírnökei lehetnek. Jellemvonásaik nagy része éppen olyan, amilyet várunk, ha a genetikai állományunk alapvető átalakulásával eljön a változás. Ezen új lények egy csoportját „indigó gyerekeknek” hívják. Ezeket a gyerekeket először egy pszichésen érzékeny nő, Nancy Ann Tappe figyelte meg, aki érzékelni tudja az aura színeinek különböző spektrumait. Nancy Tappe asztrálisan „látta” az egyének „életszínét”. Szerinte létezik az aurának egy alapvető tipológiája, mely a domináns szín alapján jelzi a személyiségtípust, az illető életfeladatát és hogy mit kell itt tanulnia a Földön.

57

Azt tapasztalta, hogy az aurában fellelhető színek megváltoztak a történelem során. Észrevette például, hogy a vöröseslilához és a bíborvöröshöz kapcsolódó személyiségtípus eltűnt a huszadik század elején. Megjósolta, hogy az azt helyettesítő új típus fog megjelenni a század vége felé egy teljesen új domináns színnel. Valamikor a hetvenes évek végén kezdte észrevenni, hogy olyan gyermekek jönnek a világra, akiknek sötétkék vagy indigó szín uralkodik az aurájukban. Tappe kisasszony nem tudja biztosra megmondani, hogy mikor érkeztek az első indigó gyerekek, de úgy érzi, hogy a mai tíz év alatti gyerekek kilencven százaléka indigó és a közeljövő szülöttei mind ehhez a csoporthoz fognak tartozni. Tappe kisasszony felfedezése óta a pszichoterapeuták figyelnek az indigó gyerekekre. Lee Carol és John Tober megjelentett egy könyvet, mely segít a szüleiknek megbirkózni a feladatokkal, mivel ezek a gyermekek valóban nagyon különböznek a többiektől. A könyv címe Az indigó gyerekek. A szerzők tíz jellemvonást sorolnak fel, melyek megkülönböztetik az indigókat, ezek mindegyike azt mutatja, hogy ezek az emberek úgy érkeztek erre a világra, hogy másoknál sokkal jobban érzik, kik is ők valójában, mint spirituális lények, azt is felvetik, hogy ők esetleg már – legalábbis részben – a negyedik dimenzióban élnek. Azonban az indigó létnek is megvan a maga rossz oldala, hiába azért van itt valaki, hogy az egész bolygót a tudatosság új szintjére vezesse, ha ezt nem érti és nem kezeli megfelelően, a rendkívüli képességei ahelyett, hogy megmentenének minket, inkább katasztrófához sodorhatnak. Íme a tíz jellemző, amit a szerzők említettek (az én szavaimmal kifejezve): 1. A „felsőbbrendűség” érzése: úgy néznek ki, mint akiknek nem mondták meg, hogy spirituális lények, és hajlamosak úgy tekinteni magukra, mint bizonyos méltóságokra, akik nagyon biztosak magukban. 2. Tudják, hogy megérdemlik, hogy itt lehetnek és meglepődnek, mikor azt látják, hogy az idősebb emberek nem feltétlenül így érzik. Egyszerűen nem értik az „önmagunk alábecsülésének” eszméjét, a bűntudatot vagy az alsóbbrendűség illetve az alárendeltség érzését. Olyan, mintha őket egyszerűen egyáltalán nem sújtaná az „áldozati tudatosság” – legalábbis saját módjukon értékelik és hagyják fejlődni. 3. Nincs szükségük arra, hogy megmondják nekik, kik ők, nem kell őket megtanítani arra, hogy tiszteljék saját magukat. Olykor megdöbbentő és nyugtalanító magyarázatokat adnak saját természetükről. 4. Gondot okoz nekik bármiféle rájuk irányuló tekintély kezelése. Ez nem olyan, mintha tiszteletlenek vagy alapvetően lázadó természetűek lennének. Csupán nem értik a magyarázat nélküli hatalom gyakorlását és azt, ha nem kérik ki a beleegyezésüket. 5. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem fognak megtenni. Például nem fognak beállni a sorba! Nem fogják pazarolni az időt csak azért, hogy engedelmeskedjenek a szabályoknak. 6. Általában bosszantják őket a viselkedésre vonatkozó kirótt rendelkezések és szabályok vagy azok a szervezetek, amik nem bátorítják illetve engedik őket, hogy használják kreativitásukat egy helyzet kezelése érdekében. 7. Szociális értelemben felettébb kreatívak. Spontán és pozitív módon veszik fel egymással a kapcsolatot és az iskolában, illetve otthon egyaránt átlátnak a dolgok hétköznapiságán. Vonakodnak a szabályok betartásától, mikor azt látják, hogy azok

58

javítani akarnak rajtuk. Ezáltal látszólag nem tudnak beilleszkedni és lázadnak, de az alapmotivációjuk szerint csak azon dolgoznak, hogy simábban menjenek a dolgok. 8. Jobban szeretnek más indigókkal vagy az ő tudatossági szintjén lévő emberekkel lenni, így barátságtalannak, sőt antiszociálisnak tűnhetnek, mikor másfajta emberek is tartózkodnak körülöttük. Mogorvává és befelé fordulóvá válhatnak, elég érzékenyek a meg nem értettségre. Az iskolában valódi problémákat okozhatnak, ha gyakran félreértelmezik őket, mint akik képtelenek lennének a tanulásra vagy hiperaktívak lennének. Ezek a félremagyarázások igen veszélyesek. 9. Lehetetlen azzal „viselkedésre” bírni őket, hogy bűntudatot okozunk, vagy tiltásokkal fenyegetjük őket. Tudják magukról, hogy kik ők, úgy, ahogy azt az alacsonyabb dimenzionális lények aligha tudják megérteni, hisz nem lehet velük azt éreztetni, hogy alábbvaló lények lennének. Mikor fenyegetik őket, valóban nagyon erőszakossá tudnak válni. Nancy Tappe úgy véli, hogy azok a gyerekek, akik az elmúlt évtized során a tanárok, szülők vagy társaik ellen irányuló erőszakosságokba keveredtek, minden esetben indigó gyerekek voltak. 10. Nem szégyenlősek. Tudják, mire van szükségük és általában nem okoz nehézséget számukra, hogy tudomásunkra hozzák.

IV. rész A Biblia-kód A Biblia-kód és a sors A könyv utolsó részét szeretném a „Biblia-kód” fontosságának szentelni. Az elmúlt években sok izgalom vette körül az izraeli és egyéb tudósok felfedezéseit, miszerint a Tóra héber szövege, Mózes öt könyve egy komplex kód, mely jövendöléseket és más információkat tartalmaz a történelemről és a jövő lehetőségeiről. A témával kapcsolatban két fontos könyv – Michael Drosnintől A Biblia-kód és Jeffrey Satinover A Biblia-kód feltörése című műve is sikerkönyv lett. Elmondják a történetét, hogy miként fedezték fel a kódot, és részletes elmélkedéseket mutatnak be jelentőségéről és érvényességéről. Drunvalo Melchizedek szerint azonban a Biblia-kódban olvasható adatok messze meghaladják a tudósok kutatásait – részletesen leírja az egész Akasha-krónikát Atlantisz tündöklésének idejétől kezdve egészen a Krisztus utáni huszonnyolcadik századig. Annak ellenére, hogy ez a jegyzet igen összetett, fenntart bizonyos pontokat, ahol bekövetkezhetnek változások, azaz a szabadság fokozatai elérhetők számunkra. Nem minden teljesen eldöntött. A kód úgy van felépítve, hogy attól függ, milyen mélyre hatolunk a titkokban, a jövőnk különböző képei azokba ágyazódtak be. Ily módon a kód olyan, mint a valóság: amit magában hordoz, az a tudatosságunk egy funkciója. A következő rész összefoglalja, hogy mi is áll a Biblia írása mögött és a komplex, összetett csodálatos kód létjogosultságát.

59

A héberek Mikor a Lemúrián oktatásban részesül ezer Felemelkedett Mester megérkezett az újonnan keletkezett Atlantisz tíz szigetének egyikére – Undalra –, úgy építették fel a szigetet, mint egy élő agyat: felhúztak egy észak-déli irányú, tizenkét méter magas és három és fél méter széles falat, és építettek egy kisebbet is kelet-nyugati irányban, így négy negyedre osztották a szigetet. A bal oldali két negyed az agy bal, „férfias” féltekéjének felel meg, a jobb oldali negyedek pedig a „nőinek”. Csoportokra osztották magukat, minden oldalra ötszázan kerültek. Majd átrepültek Atlantisz fő szigetére, az Élet fája formájú (4.1. ábra) szigetre, mely az Élet virágának egyik alakja, amiből az univerzum minden egyes alakja származtatható. Az Élet fája sokak számára ismerős lehet a héber Kabbalából és a nyugati ezotéria kabbalista hagyományaiból. Hogy mi a kapcsolat e forma és a héber emberek között valójában, az a folytatásban egyre világosabbá fog válni. Az Élet fája tíz körből áll, mely a 4.1. ábrán látható alakban áll össze. Ezek a körök az energia örvényei és mindegyik elérhető a tudatos lények számára, az energia tíz alaptípusát reprezentálja. Ha valakihez, helyekhez vagy szituációkhoz nagyon erősen vonzódunk vagy mások taszítanak minket, az összefüggésben áll azzal, hogy az adott energiaörvényünk miként rezonál rájuk. Az Élet fáján a tíz örvény bizonyos módon egyensúlyban van, a köztük lévő kapcsolat kisilabizálja a lények különféle fajtái között kapcsolatok összes lehetőségét. Mikor Atlantisz fő szigetén felállították az Élet fáját, mozgásba hozták az örvényeket és erős, tudatalatti hullámokat küldtek a lemúriak irányába, akik ezzel belső kényszert éreztek arra, hogy Atlantiszra költözzenek. Ekkorra Lemúria már teljesen a tengerbe süllyedt. A lemúriak nagyon fejlett jobb agyféltekés kultúrával rendelkeztek – tehát fejlett volt az intuíciójuk –, így tudták, hogy eljött a vég és el kell vándorolniuk Amerika nyugati partjára. Azon a ponton, amiről beszélünk, már elfoglalták a vidéket a Titicaca-tó déli részétől egészen a Shastahegység északi részéig. Az Undalról érkező örvények energiafrekvenciái rezonáltak a lemúriaiak megfelelő energiatípusára. Lemúria népessége azonban csak nyolc típussal rendelkezett a lehetséges tízből, így az Atlantiszra történő nagy migrációt követően volt két örvény, melyek nem vonzottak be lényeket. Fontos megérteni, hogy az Élet fájából kifelé áramló energiahullámok nemcsak a háromdimenziós térbe kerülnek. Az időben egyszerre előre és hátra is áramlanak és a földönkívüli lények két fajának is felkeltették a figyelmét, az egyik a régmúltból, a másik a távoli jövőből származik. A múltból érkező faj a marsbelieké, a jövőből pedig a héberek származnak (ezek a héberek egyébként az ősei és leszármazottai a jelen kor zsidóinak, akik ugyan nem tudnak arról a folyamatról, amin keresztülmennek). Így történt, hogy a marsiak és a héberek is ott voltak Atlantiszon. A marsbeliek tényleg a nagyon régmúltból érkeztek – majdnem egymillió évvel korábbról. És azért, hogy egy már jól kialakított környezetbe menekülhessenek, a marsiak egy „külső Merkabát” építettek és Atlantiszra költöztek – azaz olyan kilencszázezer évre előre a jövőjükbe vagy hatvanötezer évvel ezelőttre a mi múltunkba. Hogy a héberek milyen módon utaztak oda Drunvalo szerint, most következik. Drunvalo nem tudja, hogy a héberek eredetileg honnan jöttek. De azt állítja, hogy a kivételesen fejlett lények a huszonnyolcadik században éltek és valahogy – amit mi képtelenek vagyunk megérteni – egy óriási kollektív spirituális hibát vétettek. Ennek a baklövésnek a következményeként olyan feltételeket teremtettek maguknak, melyek hihetetlenül kellemetlenek voltak. Mivel a negyedik dimenziós és afeletti lények vitathatatlanul maguk teremtik meg gondolataikkal saját életfeltételeiket és mivel a héberek igencsak fejlettek voltak, csak elképzelni tudjuk, hogy a hiba oka a gondolkodásukban rejlett. De ez az, amit mi nem tudhatunk.

60

Bármiről is legyen szó, az történt velük – Drunvalo szerint –, hogy evolúciós folyamatuk egy részének megismétlésére kényszerültek. Pont olyan, mint amikor a diák megbukik és évet kell ismételnie mondjuk az általános iskola negyedik osztályában. Csak számukra az ismétlés azt jelentette, hogy körülbelül 65.800 évet vissza kellett menniük az időben – Atlantiszra, a két üres örvény közül a másodikba, hogy megkíséreljék újraprogramozni lényüket és visszacsinálni a hibát, ami olyan elképzelhetetlenül szörnyű feltételeket szült körülöttük. Atlantiszon – egészen az összeomlásáig – minden emberi lény a tudatosság első szintjén létezett, ezért – mivel mindenki rendelkezett az Álomszerű memóriával – nem volt szükséges kifejleszteni az írást annak érdekében, hogy rögzítsék a történteket. De a huszonnyolcadik századból Atlantiszra érkező héberek tudták, hogy eljön az ideje, mikor az emberi faj el fogja veszíteni ezt a fajta emlékezést. A feladatuk elvégzéséhez hozzá kellett férniük saját múltjukhoz (mely bizonyos nézőpontból a jövőjük volt! Hamarosan el fogom magyarázni). Valahogyan – pontosan nem tudjuk, hogyan – „emlékeztek” az írás némely formájára, amit a huszonnyolcadik századú idejükben ismertek, vagy valamilyen sokkal kifinomultabb memóriaformára, mint az Álomszerű Idő vagy az írás, így sikerült írásba foglalniuk a teljes Akasha-krónikát az Atlantiszon eltöltött idejüktől kezdve egészen a huszonnyolcadik századig. Az írás bemutatását egyébiránt személyesen Thoth kezdte el még Egyiptom korai dinasztiáiban. Ennek oka pedig az volt, hogy az írás el fogja pusztítani az Álomszerű memóriát és az emberiséget az első szintről a másodikra fogja dobni. Bár látszólag ez mérhetetlen veszteség – a negyedik dimenziós tudatosságnak és a Létezés Egységének elvesztése –, de abszolút szükségszerű lépés volt. Szükségszerű volt, mert a Felemelkedett Mesterek megoldása a problémára Atlantiszon az volt, hogy felgyorsítják az emberi tudatosság fejlődését. Ha át tudnának vinni az elsőről a harmadik szintre – az Egységes Tudatosság egy magasabb formájába –, az megoldaná a gondot. De ennek érdekében keresztül kellett volna jutnunk a mérföldkőnek számító második szinten. Drunvalónak azt mondták az angyalai, hogy a hébereknek azért kellett megismételniük a saját evolúciós folyamatukat, hogy kijavítsák a hibájukat, ami hihetetlenül szörnyű feltételeket okozott számukra. Az angyalok hozzátették, hogy a héberek képesek lettek volna erre, ha lényegi változásokat érnek el a történelem bizonyos központi helyein, de csak ezeken a helyeken. De mielőtt visszatértek a múltba evolúciójuk megismétlése végett, szükségük volt egy történelmi térképre, így elhelyezhették azokat a helyeket, amiket meg kellett változtatni. Emiatt valamilyen módon vissza kellett szerezniük az Akasha-krónikát. Az Akasha-krónika olyasmi, mint egy tökéletes kozmikus memória. Mindennek őrzi a nyomát, ami eddig történt, mindent, amit valaki valahol valaha gondolt, érzett vagy elképzelt. A héberek képesek voltak teljes részletességgel rögzíteni az Akasha-krónikát egészen a huszonnyolcadik századig. A jegyzeteket pedig magukkal vitték Atlantiszra. Hogy tudták mindezt leírni és elszállítani? Nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy akkorra a Tóra már megíródott – körülbelül Krisztus előtt a tízedik században –, amibe bele volt kódolva az Akasha-krónika teljes héber tudása. Nyilvánvalóan az írással – ismereteink szerint – képtelenség rögzíteni minden információt, ami az Akasha-krónikában olvasható. Mi kellett ahhoz, hogy egy viszonylag rövid szöveg megdöbbentően hatalmas mennyiségű információt tartalmazhasson? Más szóval ki kellett fejleszteniük egy igen hatékony rendszert az információk kódolására. Ma már értjük, hogy mindez megoldható a számítógépek és chipjeik segítségével, melyek hasonló módon mérhetetlen mennyiségű adatot képesek nagyon kis helyen tárolni. A héberek Tóra néven öt könyvet írtak, a Biblia első öt könyvét, megalapozták a modern zsidó embert és nagyra becsülték Mózes öt könyvét. Minden időszakban a rabbik úgy vélték, hogy a Tóra egy rendkívüli könyv, amit a Mindenható Isten hozott létre és adott át Mózesnek a Sínai-hegyen Izrael gyermekei számára, mialatt a sivatagban vándoroltak Egyiptomból való távozásuk után.

61

Atlantisz elsüllyedése után a héberek – mint minden más túlélő – többé nem a negyedik dimenzióban léteztek és nem tudták, hogy az általuk leírt szöveg pontosan mit is jelent. Létezésük lényege mély titokban volt tartva Atlantisz elsüllyedése és a héberek – körülbelül háromezer évvel ezelőtt – az ősi Izrael nemzetének megalapítása közt eltelt idő alatt. A Tórát addigra már feltárták, de csak a legfelszínesebb aspektusára emlékeztek és csak azt tanították az embereknek – csupán az írás szövegi részének történeteit és törvényeit. A héberek vezetői, a tanult rabbik, akik egész életüket a Tóra tanulmányozásának szentelték, tulajdonképpen ráéreztek, hogy a történetek és a törvények sokkal többet jelentettek. Tudták, hogy titkok voltak elrejtve a Tóra írásába és számos eszközt használtak az üzenetek megfejtésére. Valójában, mint láthatjuk a Tóra végső kódolását – az elmúlt évtizedek felfedezését, amire népszerűen a „Biblia-kódként” hivatkoznak – először az ortodox zsidó tudósok hajtották végre, akik hagyományos úton vizsgálták a Tórát. 4.1. ábra: Az Élet fája

A kódként működő Tóra a zsidó hagyományban A héber írás speciális jellegzetessége, ami különösen alkalmas a többszörös jelentésekre és egy kód kifejezésére, hogy nem írnak le magánhangzókat. Az írott héber kicsit olyan, mint a „gyorsírás” – a „kocsit mosok” kifejezés úgy nézne ki, hogy „kcst msk”. A rabbik szerint a Tórát úgy is le lehet írni, hogy nem hagynak szóközt, azaz „kcstmsk”. A betűk hosszú láncolata kóddá válik, a betűket pedig sokféleképpen újra lehet osztani. Így a „kocsit mosok” azt is jelenthetné, hogy „kicsit mások”. A héber nyelv másik érdekessége, ami lehetővé teszi a többszörös jelentéseket és az információ kódolását, hogy minden héber betű egyben egy szám is. Mikor a héber szöveget olvasó személy egy betűkből álló fűzért lát, akkor számok láncolatát is látja. A rabbik azt mondták, hogy mikor egy bizonyos szó betűinek száma egyértelműen megmutat egy bizonyos számot, akkor bármilyen szó, mely betűinek száma ugyanazt adja ki, azt különleges kapcsolat fűzi az eredeti szóhoz. Például az Egység és a Szeretet héber megfelelői ugyanazt a számértéket adják. A rabbik számos hagyománnyal rendelkeznek a Tórában megjelenő további jelentések megértésére. Ezek a hagyományok részét képezik a zsidó tanítások – a Kabbala – misztikus aspektusának. Sok rabbi egész életét a Tóra tanulmányozására tette fel, hogy feltárja ezeket a jelentéseket. Valójában a jelenkori Izraelben és a világ más tájain élő zsidó közösségekben ma is vannak rabbik, akik ugyanezt teszik. Mikor egy kódolt üzenetet továbbadnak, nagyon fontos, hogy a kód minden szimbólumát pontosan úgy másolják le, hogy ne ejtsenek semmilyen hibát. Egy egyszerű hiba teljesen értelmetlenné teheti az üzenetet. Ennek megfelelően rendkívül nagy odafigyelés szükséges, hogy nehogy hiba csússzon be. A zsidó hagyomány mindig is ezzel a nagyon aprólékos odafigyeléssel kezelte a Tórát. A Tóra másolatai kizárólag kézzel készülhetnek, speciális fajtájú pergamenre, csakis tekercsre, nem papírlapokra. Az életüket a Tóra másolásának szentelt, különlegesen képzett „írnokok” azok az egyedüli személyek, akik végezhetik ezt a munkát. Ha az írnok másolás közben hibát ejt, az egész tekercset meg kell semmisíteni. Nem lehet maszatos. Nem lehet törölni rajta. A rendkívüli törődés eredményeképpen a Tóra ősi szövege nagy pontossággal került továbbadásra az idők során. Más ókori népek – például a rómaiak vagy a görögök – írásos emlékeiben általában több eltérő változata is létezik egy adott szövegnek, variációk, melyek az évszázadok során ejtett hibák miatt alakultak át. De nem így van a Tórával. A negyvenes években a Holt-tenger mellett felfedezett és az első évszázadban íródott tekercsek hasonlítanak a Tórának azon másolataihoz, melyek a középkorból és még újabb időkből származnak.

62

A Biblia-kód megfejtése A Tóra kódként való kezelése mindig is a zsidó hagyomány része volt, mint említettem, és ez lehetővé tette a rabbik számára, hogy számos mély és rejtett jelentést találjanak a Biblia felszíne alatt. De mikor Drunvalo a Biblia-kódról beszél, nem erre a hagyományra gondol, hanem egy olyan felfedezésről, amit több izraeli tudós tett modern kori kódtörő technika használatával és a statisztikai analízis mesterkélt módszereivel ellenőrizték felfedezéseiket. Ezekre az új üzenetekre és erre az újfajta kódtörésre először egy olyan rabbi figyelt fel, aki azon a hagyományos módon dolgozott, amiről már korábban beszéltem, így van kapcsolat a zsidó hagyomány és a Biblia-kód feltörése között. De a Biblia-kódot azokkal a „dekódolás” (kódtörés) módszerekkel fejtették meg, melyeket a II. világháború alatt találtak ki a Szövetségesek, miközben azon dolgoztak, hogy a nácik által használt katonai kódokat feltörjék. Lenyűgöző a kód működése, amiből adok egy kis ízelítőt. De először kell mondanom, hogy milyen fajta üzenetek találhatók benne és hogy a tudósok miként fedezték fel őket. Mindenekelőtt létezik egy hagyomány, ami visszanyúlik a középkor egy híres rabbijához, Vilnai Gáonhoz5. Ez a rabbi azt állította, hogy a Tóra abszolút mindent tartalmaz a teremtésről. Úgy hitték, hogy a Tóra nem csupán a világ teremtésének és a világ történelmének története, hanem benne van minden valódi sablon, amik által létrejött a világ és ami a történelem mintája lett. Más szavakkal kifejezve, ha a Tórát vizsgáljuk, Isten igazi elméjét látjuk. Nem arról van szó, hogy a rabbik azt gondolták, hogy a Tóra minden részletét értik. Egyszerűen azon a hiten alapult, hogy a Tóra tanulmányozása óriási jelentőséggel bírt, hiszen ha valaki tanulására és magyarázatára szenteli életét, akkor közvetlenül Isten gondolataiban vesz részt. Tehát a Tóra tanulmányozása és magyarázata – eltekintve a tanításai alapján való élettől és törvényeinek engedelmeskedésétől – már magában egyfajta misztikus imádatnak felelt meg. Amit meg fogunk érteni Drunvalo szerint, hogy a Tóra valóban „mindent” tartalmaz, de oly módon, amit a héberek már elfelejtettek. Másik mód, amit a rabbik a Tóra kódolt jelentésében felfedeztek, hogy a betűk láncolatában szavakat találtak akkor, mikor egyenlő számú betűt ugrottak át és összeolvasták a szavakat, melyeket azok a betűk alkottak, amiket az átugrott betűk kiválasztásakor mellőztek. Nézzük például a következő betűk láncát: …cegyptsdhshggdhhermesdpjsgodsqajosstl tpjggpsklmxhppuspmngss… Ha elindulunk az első „t” betűnél és átugorjuk a következő tíz betűt, hozzáolvassuk azt a betűt, ahol megálltunk, majd újabb tízet ugrunk stb., akkor Thoth nevének betűit tudjuk kisilabizálni: …cegypTsdhshggdhHermesdpjsgOdsqajosstl TpjggpsklmxHppuspmngss… Ha ily módon folytatjuk tovább, mindenki megtalálhatja az összes rejtett üzenetet azzal, hogy kiválasztja az átugrandó betűk helyes számát, így tudja, hol kell megállni és honnan kell 5

Élijahu Ben – Solomon Zalman Rabbi (1720 – 1797), akit más néven Vilnai Gáonnak neveztek. (A szerkesztő megj.)

63

indulni. Ez önmagában ármánykodónak tűnhet, de nem olyan ijesztő. De a kódtörők felfedezték, hogyha a Tóra szövegét olyan sorrendbe állítják, hogy az átugrással kihagyott betűket egymás alá, oszlopokba rendezik, a kiválasztott betűket keresztező többi szó úgy fog megjelenni, ami jelentős kapcsolatban áll a kiválasztott szóhoz. A fenti üzenet hálója a következőképpen nézne ki: …cegypTsdhsh ggpdhHermes dpjsgOdsqaj osstlTpjggp sklmxHppuspmngss… Ha megnézzük azokat a betűket, melyek vagy keresztezik vagy Thoth nevének T, H és O betűi mellett fekszenek, a következő szavakat olvashatjuk össze: „Egypt” (Egyiptom), „Hermes” (Hermész) és „God” (Isten). …cegypTsdhsh ggpdhHermes dpjsgOdsqaj osstlTpjggp sklmxHppuspmngss… Ezek a szavak természetesen azért ezeken a helyeken tűnnek fel, mert úgy építettem fel a betűk láncolatát, hogy mikor a megfelelő dekódolási módszerrel – azaz, hogy tudjuk, hol kell elkezdeni a minden tízedik betű átugrását és a sorban álló betűket – az üzenet megjelenik. Nagyon furcsa lehet, ha valóban találunk egy üzenetet egy olyan szövegben, ami nem ilyen módon lett összerakva. De ugorjunk egyet. A héber tudósok már korábban tudták, hogy a bibliai próféták bizonyos nevei és egyéb fontos magas rangú személyek a Tóra bekezdéseiben a fent leírt kódolási módszerrel el voltak rejtve. És kifejlesztettek egy módszert annak érdekében, hogy ezeket a „titkosírással” kódolt neveket megtalálják. A név megtalálása azon múlt, hogy rálelnek-e a helyes számra, amivel a betűk között ugrálni kell. A kódolt név keresése a különböző szünetek – a különböző számú átugrandó betűk – kipróbálásában rejlik, míg a név elő nem bukkan. Az összes lehetőséget az eggyel kezdve (azaz egy betűt ugrunk át) ki lehet próbálni a Tóra egész szövegében. Úgy is lehet kezdeni, hogy először a Tórában olvasható próféta nevének első betűjétől indulunk, majd ott kezdjük, ahol ugyanaz a betű másodszor megjelenik stb. Ez számos esélyt ad arra, hogy ráleljünk a keresett névre, így nem lehetetlen, hogy ha van elég időnk és türelmünk, végül megtaláljuk. A Biblia-kód feltörésében a számítógépek lehetővé tették, hogy ezek a keresések nagyon gyorsan lemenjenek és egyszerre több keresést is folytatni tudtak. Mint mondtam, nagyon valószínű, hogy ha az egész Tórában az összes lehetséges variációt kipróbáljuk a név első betűinek megjelenésétől kiindulva, megtalálhatjuk a megfelelő nevet. De az már közel sem biztos, hogy a kiválasztott névvel szorosan összefüggő szavakat vagy kifejezéseket is fogunk találni, amik keresztezik vagy a közvetlen szomszédságában helyezkednek el. Pont ez az, amire a tudósok ráleltek. Ez volt, amitől a tudósok oly izgatottá váltak. Mivel úgy tűnt, hogy hihetetlenül valószínűtlen az esélye, hogy ezek a szomszédos üzenetek pont ott vannak, de ha igen, akkor is hogy kerültek oda, hacsak nem szándékosan tették oda őket? De a történet igazán elképesztő része csak most jön. 64

A Tóra karaktereinek neveivel nem beérő tudósok a zsidó vallás történelmének fontos szereplőinek – főként híres rabbik és szerzők – kutatásába kezdtek, akik jóval a Tóra megírása utáni időkben játszottak szerepet; és képzeljék, ők is benne vannak! De ha ez nem elég, az idevágó információk a nevüket keresztező sorokban olvashatók. Ezek után a tudósok olyan emberek nevét kutatták, akik nem vallási okokból voltak jelentősek a zsidó emberek és Izrael állam számára. Felkutatták például Adolf Eichmannt, akinek a nevét a „Rengeteg embert elpusztított Auschwitzban” kifejezés által keresztezve találták meg. Utánanéztek Anwar Sadatnak, az egyiptomi vezetőnek, aki szövetséget kötött Izraellel, amiért 1981. október 6-án merényletet követtek el ellene. Sadat esetében a neve tájékán lévő betűk kiadták a dátumot, a cselekményt, sőt még a merénylő nevét is. Mindez azt jelentette, hogy a Tórában nemcsak a jövő embereinek a neve, hanem a jövő történelmi eseményei is meg voltak írva. A Tórában kódolva van a jövő. Hogy lehetséges ez? Úgy tűnik, hogy a Tóra szerzője generációkkal előre tudta a fontos események szereplőit, mielőtt azok megszülettek volna és szó szerint évezredekkel előre látta a zsidó emberek történelmi eseményeit. De ki az Isten tudhatna ilyen dolgokat? A Biblia-kód látszólag jóváhagyta a Tóra isteni megírását. Képzelhetjük, hogy milyen izgalmakat okozott ez azok számára, akik hisznek a zsidó vagy keresztény hagyományokban. És azt is, hogy milyen megrökönyödést és nyugtalanságot váltott ki azokból, akik nem – az ateistákból és másokból, akik ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy a Biblia nem más, mint emberi írások által összeállított könyv. Következményképpen intenzív erőfeszítés indult a tudósok módszereinek és okfejtésének megtalálására – hogy megmutassák, a megjelenések ellenére a találatok nem véletlenszerűek. Azt a tudományágat, mely meghatározza, hogy valami véletlen vagy valamilyen szándékos sablon része-e, „valószínűség-számításnak” hívják. Ezt használják a lóversenyek vagy kockajátékok „tétjeinek” kiszámításához, valamint a biztosító társaságok ezt a matematikai képletet alkalmazzák a kifizetések kiszámolásához. A statisztikusok és a valószínűségszámítás szakértői érdeklődését nagyon felkeltette, hogy vajon ezek a rejtett üzenetek megtalálása tényleg olyan valószínűtlen, mint amilyennek tűnik. A jeruzsálemi Héber Egyetem, a Harvard, sőt még a Pentagonban dolgozó amerikai kormány szakértői is hozzászóltak a témához. A lehető legszigorúbb vizsgálatnak vetették alá a kódot. Különösen bonyolult volt elvégezni a megfelelő kódanalízist, mert nagyon nehéz volt meghatározni, hogy minek a lehetőségei voltak az üzenetek. Például egy egyszerű kockának hat oldala van, mindegyiket egy 1 és 6 közötti számmal lehet leírni, és ha a kocka nincs feltöltve vagy máshogy helytelenül „elferdítve”, akkor az esély pontosan egy a hathoz annak, hogy bármelyik számot dobjuk. De a Biblia-kódban mi felel meg a hat oldalnak? Hogy tudnánk kiszámítani a téteket, ha a Tóra tartalmazza az üzeneteket, vagy nem. Ez az, ami a statisztikusoknak a kihívást jelentette. Arra jutottak, hogy valóban meg lehet fejteni őket, de a kalkuláció rendkívül összetett. Az eredmények a mai napig vitatottak, bár nagyjából az elemzések kimutatták, hogy az eredmények közül legalább néhány olyan roppantul valószínűtlen, mint amilyennek intuitíve látszik. És mivel az eredmények, melyeket határozottan pozitívnak minősítettek – azaz, nem a véletlen művei –, azok megdöbbentően pozitívak. Máshogy mondva, a Biblia-kód valóságos. Így a kutatást elindító kérdés – ha nem a véletlen, akkor kinek vagy minek a műve – továbbra is fennáll. A Biblia-kód most valójában úgy tűnik, hogy tartalmaz rejtett üzeneteket a zsidó történelemmel és a Tóra megírása utáni időszakokkal kapcsolatban álló emberekről és eseményekről. Úgy nézhet ki, hogy ez nemcsak azt jelentette, hogy Isten írta a Tórát, hanem a történelem maga valami olyasmi, amit előre meghatároztak és lefixáltak. Eszerint egyfajta abszolút Sors irányítja az eseményeket? Hogy a dolgok úgy történnek, ahogy meg vannak írva, ami ellen senki és semmi nem tehet semmit? Ezt tudván, a Biblia-tudósok kezdték kigondolni a kérdéseket, hogy leteszteljék a Biblia-kódot annak érdekében, hogy megvizsgálják, mennyi mindent tartalmaz. Ha a kód információkat tartalmaz a jövőről és

65

helyesen tudjuk értelmezni az információkat, képesek lehetünk lépéseket tenni, hogy elkerüljük a megjósolt végkimenetelt, így bebizonyíthatjuk, hogy a jóslás téves! Láthatjuk, milyen fontos kérdés ez. A Biblia-kódtól eltekintve is tudatában vagyunk annak, hogy milyen veszélyesek jelenleg a földi körülmények – veszélyek fenyegetik a bolygón való létezés alapjait. És persze tudni akarjuk, hogy ez vajon teljesen sorsszerű, azaz a veszélyek teljes katasztrófát fognak jelenteni számunkra vagy esetleg létezik kiút, sőt ami ennél is fontosabb, hogy mi az a kiút. Nos, a tudósok szinte minden tesztelés alkalmával úgy találták, hogy a kód helyesnek bizonyult, de egy lesújtó jellegzetesség bukkant fel, ami azt mutatta, hogy bármi is alkotta, egyáltalán nem volt „fatalista”. Most ennek a története jön.

Nyílt végzet Létezik a történelmi eseményeknek egy kisebb csoportja, amit a Biblia-kód megjósolt, de valójában nem következett be. Például, szólt egy jóslat Jeruzsálem nukleáris robbantás általi pusztulásáról. Meghatározták a pontos körülményeket is. Meg volt adva a pontos dátum, de mikor eljött a nap, semmi nem történt. Szinte minden más példa esetében, mikor a Biblia-kód előrelátott egy bizonyos eseményt, meg is történt. De úgy tűnik, hogy ez esetben tévedett. Mit jelenthet ez? Nos, nézzük meg újra a háló képét, melyben a Biblia-kód feltárja jelentését. Láttuk, hogy a rendkívüli üzenetek azoknak a betűknek a függőleges oszlopaiban jelentek meg, amik a vizsgálat alatt álló nevet adták ki. De a név szomszédságában lévő többi betű között néha találtak egyéb szavakat és kifejezéseket, melyek szintén jelentőséggel bírnak. Anwar Sadat nevét körülvevő hálótól például nem messze található a merénylőjének neve. Amit a tudósok Jeruzsálem lebombázásával kapcsolatban találtak, hogyha „kiterjesztik a mátrixot”, további helyénvaló üzenetek is feltűnnek. A „mátrix kiterjesztése” alatt azt értem, hogy a kiválasztott név körül egy nagyobb területet kell megvizsgálni, így még több betűkombináció fog megjelenni, és ha ott vannak, akkor más üzenetek is elő fognak tűnni. Amit Jeruzsálem bombázásának elmaradása esetében a kutatók találtak, az a „késik” szó, valamint kicsit távolabb egy kérdés, miszerint „megváltoztatjátok?”. A kód nyilvánvalóan egyáltalán nem fatalista, de különös üzeneteket tartalmazott arra vonatkozóan, hogy hol lehet a dolgokat megváltoztatni és a jövendöléseket elkerülni. Nostradamus vagy Edgar Cayce jóslataihoz hasonlóan, a Biblia-kódban lévő próféciák közül néhány valójában abból a reményből lett elrejtve ott, hogy tévesnek bizonyuljanak! A „sorsszerű” végkimenetel elkerülésének lehetősége a legfontosabb a Biblia-kóddal kapcsolatban, azt ígéri, hogy vannak bizonyos módok, melyekben a kétségtelenül elkerülhetetlen katasztrófákat „el lehet halasztani”. És ha „ezt megváltoztatjuk”, azaz megtesszük a gondolkodásunkban, gondolatainkban és belső életünk irányításában történő szükséges változásokat, a katasztrófák teljes mértékben elkerülhetők vagy átalakíthatók. Drunvalo két egyéb példát is felhoz a nem túl régmúltból, mikor tényleg sikerült elkerülni egy olyan katasztrófát, ami Jeruzsálem nukleáris bombázásánál is jóval jelentősebb. Azért kívánom elmondani ezeknek a példáknak a történetét, mert nagyon szépen illusztrálja, hogy az aktuális változások miként mehetnek végbe. A történet logikájának kedvéért először is a harmadik, legújabb „rossz” jóslást fogom elmesélni. A jövendölés az 1999 tavaszán Koszovóban történő zavargásokkal áll kapcsolatban. Az előrejelzés szerint az április 8-i események olyan más történések láncolatát indítják el, mely a III. világháborúhoz vezethet. Aszerint, amit az angyalok mondtak Drunvalónak, Jugoszláviában olyan elemek voltak, melyek titkosan Szaddam Husszeinhez kapcsolódtak; és ami miatt a koszovói zűr akkor válságossá vált, hogy ezek az elemek az egész muzulmán világot oda akarták juttatni, hogy a Dzsihádot ki lehessen nyilatkoztatni. Talán tudja, a Dzsihád Mohamed követői és minden más

66

ember közti végső „Szent Háborút” mondja ki. A Dzsihádot csak akkor lehet kinyilatkoztatni, ha minden muzulmán ország egyetért abban, hogy eljött ennek az ideje. Szaddam Husszein elképzelése az volt, hogy egyesíti a muzulmán világot a Nyugat elleni háborúban, ehhez pedig egyetlen út vezet, a Dzsihád kijelentésének ösztönzése. Szaddam Husszein nézőpontjából nézve az 1991-es Öbölháború aktuális célja a „Szent Háború” elindítása volt. Talán emlékszünk rá, hogy azok után, hogy a szövetségesek kiűzték az irakiakat Kuvaitból, elkezdték Irak invázióját, de a megszállás hirtelen megszakadt, mielőtt Husszeint megölhették, elfoghatták vagy az iraki fegyvertárt megsemmisíthették volna. Akkor nagyon nehéz volt megérteni, hogy Bush elnök miért rendelte el a megszállás befejezését még a teljesítése előtt. Azért, mert a szövetségesek hírszerzői megtudták, hogy Husszein nagy mennyiségű anthraxot halmozott fel Jeruzsálemben, és Irak megszállásának folytatása esetében az anthraxot bevetették volna. Ez volt valójában a második jövendölés – az anthraxot Jeruzsálemben használták volna. Az Öbölháború után Szaddam Husszeinnek sikerült a nyugati világban titokban teríteni az anthraxot. Az anthrax készen állt arra, hogy egy pillanat alatt bevessék – elég lett volna egy telefonhívás Szaddam Husszeintől és a Dzsihád ebben a formájában elindul. De ismét elmondom, a Dzsihádot nem lehet kinyilvánítani egészen addig, amíg a muzulmán világ nem ért mindenben egyet. A harmadik jóslás szerint a koszovói események megteremtik ezt az egységet és kitör a III. világháború. Drunvalo éppen Németországban vezetett egy tanfolyamot, mielőtt az április 8-i „ítéletnap” eljött, és az angyalai azt mondták neki, hogy az a tanfolyam lesz élete legfontosabb előadása. Azt árulták el neki a koszovói eseményekről, hogy ez a tanfolyam meg fogja határozni, hogy ezek az események a Dzsihádhoz és a háború kitöréséhez vagy emberiességhez vezet-e, azon fog múlni, hogy a tanfolyam tagjai és Drunvalo képes lesz-e „ezt megváltoztatni”. Sok németben él az a hit, hogy mivel ők okozták a második világháborút, azt jóvátehetik azzal, hogy megelőzik a harmadik kirobbanását. Körülbelül száz ember vett részt a tanfolyamon. Drunvalo elmagyarázta nekik annak fontosságát, amit tenniük kell és ők meg is értették. Képzelhetjük, hogy ez milyen hihetetlenül erőteljes kontextust teremtett munkájukhoz. Leültek egy közös meditációhoz és ez a száz ember két órán keresztül egyesítette lényét ugyanattól a szándéktól vezérelve. Olyan volt, mintha egy elmeként eljutottak volna a Föld középpontjához. Majd egyesültek. A koszovói események megtörténtek. De a Dzsihád nem. A történetnek két fontos üzenete van. Az egyik, hogy egy kontextus megalkotása milyen módon képes motiválni és hatékonnyá tenni belső gyakorlásainkat. A másik, hogy a belső lényünk egyéni és kollektív fejlesztése által meg tudjuk változtatni a jövőt. Ez belső munka, és csak a belső munka valósíthat meg egy párhuzamos valóságot és kerülhetjük el a máskülönben elkerülhetetlen katasztrófát.

A lehetőség jövője A kérdés, hogy a „történelem megváltoztatása” alatt a hébereknek a huszonnyolcadik században mivel „kellett” vagy „kell majd” szembenéznie. Egy elviselhetetlen valóságot hoztak létre és visszautaztak az időben, hogy megpróbálják megváltoztatni. Ez érdekes példa arra, hogy milyen keveset tudunk a „sors”, a „karma” vagy a „történelem” munkálatairól. Lehetetlennek tűnik arra gondolni, hogy meg lehet változtatni a jövő eseményeit azért, hogy befolyásolják a múlt történéseit. De a lecke, miszerint a történelem megváltoztatható, valami olyasmi, amit rendkívül komolyan kell vennünk (véletlenségből, ma élnek olyan fizikusok akik azon dolgoznak, hogy megértsék az időutazásnak annak a lehetőségét, ami az

67

úgynevezett „visszamozgás” alapján történik – ez egy olyan, az atomi részecskék közötti jelenség, ami a jövő megfordításához vezet és okoz valamit a múltban). Azért kell ezeket a furcsa ötleteket és lehetőségeket komolyan vennünk, mert konkrétan a magasabb dimenziójú valóságok elérésével állnak összefüggésben. A Pólusváltás I-ben leírtam a Philadelphia- és Montauk-kísérlet történeteit. Ez a két kísérlet egyfajta hiperidőben kapcsolódik össze: az egyikre 1943. augusztus 12-én, a másikra 1983. augusztus 12-én került sor, de tulajdonképpen ugyanannak a hiperdimenzionális eseménynek voltak részei. El tudjuk képzelni, ahogy egy hiperdimenziós távlat sugarakat küld ki a történelmi időnkbe. A magasabb dimenzió lényei képesek lennének „egyszerre” cselekedni „itt” több különböző pillanatban, miközben mindenki a saját dimenziójában, a saját idejében „fejlődik” úgy, ahogy el sem tudjuk képzelni. Mikor tudatában leszünk a testünket körülvevő Merkaba-mezőnek és rájövünk, hogy a mező egy magasabb dimenzióban létezik, elkezdjük megérteni, hogy mi magunk már dimenzionális értelemben magasabban létezünk. Például, már teljesen igaz erre a pillanatra, hogy mindegyikünk rendelkezik egy Merkaba-mezővel, ami úgy létezik, mint a valódi természetünk. Ezt a tényt – arra a személyes történelmünkre vonatkozóan, amit ismerünk – a jövőben fogjuk megismerni. De ez „időtlenül” érvényes. Amik vagyunk, végső soron az örökkévalóságért van. Csak akkor tudjuk meg, ha időben fejlődünk. De számunkra a Merkaba-mező valami jövőbeli dolog. Kezdhetjük megtapasztalni, ha a Pólusváltás I-ben leírt meditációt gyakoroljuk. Ha megéljük, hogy az életünk drámaian megváltozik, kezdjük megtapasztalni a saját Merkaba-mezőnket. Számunkra a Felsőbb Énünk, az Egység vagy a Krisztus-tudatosság a Lehetőség birodalmában létezik. A Lehetőség a jövő birodalma; de mikor kijelentjük, hogy a valóság lényegében a Lehetőség birodalma, tudjuk, hogy a jövő Most van. 2010 03 10

68